10.6.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 208/1

10.6.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 208/2

—

tekintettel az ENSZ és Afrika emberi jogi egyezményeire és szerződéseire, beleértve az emberi jogok és a népek jogainak afrikai chartáját is,

—

tekintettel a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményre (CEDAW) és az ahhoz csatolt fakultatív jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az emberi jogok és a népek jogainak afrikai chartájához csatolt, az afrikai nők jogairól szóló jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az 1998. július 17-én elfogadott és 2002. július 1-jén hatályba lépett Római Statútumra,

—

tekintettel a 2000. június 23-án aláírt és 2010. június 22-én felülvizsgált Cotonoui Megállapodásra,

—

tekintettel az Unió emberi jogokkal és demokráciával kapcsolatos stratégiai keretéről és cselekvési tervéről szóló, 2012. június 25-i tanácsi következtetésekre, valamint az Európai Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjének kinevezéséről szóló, 2012. július 25-i (1), illetve az Európai Unió Száhil övért felelős különleges képviselőjének kinevezéséről szóló, 2013. március 18-i tanácsi határozatra (2),

—

tekintettel a Száhil övről, különösen Maliról szóló tanácsi következtetésekre, többek között a Száhil öv biztonságával és fejlesztésével kapcsolatos uniós stratégiáról szóló, 2011. március 21-i következtetésekre, valamint a közelmúltbeli, többek között a 2013. január 17-i és 31-i, február 18-i, április 22-i, május 27-i és június 24-i következtetésekre,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének a nők és gyermekek vészhelyzetek és fegyveres konfliktusok alatti védelméről szóló nyilatkozatára, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló, 1325(2000) és 1820(2008) sz. határozataira,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325(2000) és 1820(2008) számú határozatainak EU általi végrehajtására vonatkozó átfogó megközelítés uniós mutatóiról szóló 2011. június 14-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az emberi jogokról szóló uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel a nőkkel és lányokkal szemben elkövetett erőszakról, valamint az őket érő hátrányos megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelemről szóló európai uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Száhil övvel, és különösen Malival kapcsolatos határozataira, valamint az ENSZ főtitkárának és ENSZ emberi jogokért felelős különleges képviselőjének ilyen tárgyú jelentéseire,

—

tekintettel az ENSZ főtitkára által az ENSZ Biztonsági Tanácsa számára a Száhil övben tapasztalt helyzetről 2013. június 14-én készített jelentésre, és az ahhoz csatolt, az ENSZ Száhil övre vonatkozó integrált stratégiájára,

—

tekintettel az ENSZ az emberiség fejlődéséről szóló 2013. évi jelentésére,

—

tekintettel az Európai Bizottságnak a Száhil övre vonatkozó humanitárius végrehajtási terveire,

—

tekintettel a 2013. május 15-én Brüsszelben megtartott, „Együtt egy új Maliért” nemzetközi adományozói konferencia közös elnökségi következtetéseire,

—

tekintettel a Száhil övben a nők vezető szerepéről 2013. április 9-én, Brüsszelben tartott magas szintű konferenciára, amelyet az Európai Unió, az ENSZ főtitkári hivatalának Száhil övért felelős különleges megbízottja és a UN Women kezdeményezésére rendeztek meg,

—

tekintettel az EU cselekvési tervére, amelynek tárgya a nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalása a fejlesztési együttműködés keretében (2010–2015),

—

tekintettel az ENSZ főtitkárának az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézett, a Nyugat-Szaharáról szóló, 2013. április 8-i jelentésére, különösen annak a Nyugat-Szahara és a Száhil övben kialakult helyzet közötti összefüggésre vonatkozó hivatkozására, valamint tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) által a Száhil öv biztonságával és fejlesztésével kapcsolatban kidolgozott uniós stratégiára, és különösen azon megállapítására, hogy a Száhil öv problémái határokon átnyúló jellegűek és szorosan összefüggenek, továbbá hogy csak a szomszédos Maghreb-államokra is kiterjedő regionális megközelítés és holisztikus szemlélet segítségével érhető el előrelépés a térségben,

—

tekintettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok kérdésével megbízott különleges előadó 2013. február 28-i jelentésére, amelyet a Nyugat-Szaharára is kiterjedő marokkói látogatásáról készített,

—

tekintettel a nyugat-szaharai helyzetről szóló, 2010. november 25-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel „Az emberi jogok és a demokrácia helyzete a világban” című 2011. évi éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló, 2012. december 13-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 22. üléséről szóló, 2013. február 7-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHRC) 19. ülésszakára vonatkozó európai parlamenti álláspontról szóló, 2012. február 16-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője által a közös kül- és biztonságpolitikáról az Európai Parlament számára készített jelentésre, amelyet a Tanács 2012. október 4-én hagyott jóvá,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére, valamint a Fejlesztési Bizottság és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A7-0325/2013),

A.

mivel a Száhil öv a világ legszegényebb régiói közé tartozik, amely súlyos problémákkal szembesül az emberi jogok, a jogállamiság, a biztonság és a fegyveres konfliktus, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés tekintetében; mivel a térségben jellemző mélyszegénységet tükrözi az ENSZ 2012. évi humán fejlettségi mutatója, amely a világ hat legkevésbé fejlett országa közé sorolja Nigert (186.), Csádot (184.), Burkina Fasót (183.) és Malit (182.);

B.

mivel a térségnek – főként a politikai instabilitás, a szegénység és a nem védett határok révén – egyik meghatározó jellemzője az átgyűrűző hatás, amely jellegéből adódóan közös emberi jogi kihívások elé állítja a Száhil öv egészét; mivel ez a sajátosság arra utal, hogy egy jól koordinált és holisztikus megközelítésre van szükség a Száhil öv teljes gazdasági-földrajzi térsége számára;

C.

mivel a demokrácia, a béke és a felelősségteljes kormányzás megteremtése alapvető fontosságú feladat a Száhil öv államai számára; mivel ezeknek az országoknak el kell indulniuk az emberi jogok és az alapvető szabadságok előmozdítása, a nőkkel és a kisebbségekkel szembeni megkülönböztetés felszámolása, az oktatás és az etnikai megbékélés előmozdítása útján;

D.

mivel ezen állásfoglalás hatálya kiterjed a Száhil övre vonatkozó uniós stratégia által meghatározott országokra, konkrétan Mauritániára, Malira, Nigerre, valamint Burkina Faso és Csád érintett részeire; mivel a Száhil öv átfogóbb földrajzi és ökológiai meghatározása továbbra is döntő fontosságú, tekintettel a régió közös emberi jogi kihívásaira, amelyek a konfliktusokból és különböző humán biztonsági kudarcokból vezethetők le, beleértve az állam instabil helyzetét is; mivel e jelentés a Nyugat-Szahara önkormányzattal nem rendelkező területein és a tindufi menekülttáborokban tapasztalható emberi jogi helyzetet is tárgyalni fogja;

E.

mivel az ENSZ adatai szerint a világon Maliban legmagasabb a gyermekágyi halandósági ráta, a becslések szerint 100 000 élveszülésre 1 000 halálozás jut; mivel az ENSZ humán fejlettségről szóló 2013. évi jelentése kiemeli Nigert és Malit, ahol a halálozási arány az öt év alatti gyerekek körében különösen magas – 1 000 élveszülésre több mint 200 halálozás jut –, és ahol az anyák semmilyen oktatásban nem részesülnek; mivel a Világbank becslése szerint a világon Nigerben és Maliban a legalacsonyabb az általános iskolába való beiratkozási arány, jelenleg 62 %, illetve 63 %; mivel az ENSZ becslése szerint a Száhil övet és Nyugat-Afrikát sújtó, 2012-es súlyos élelmiszer- és élelmezési válság mintegy 18 millió embert érintett; mivel a Bizottság becslése szerint a térségben 2013-ban 10,3 millió embert sújt az élelmiszer-ellátás bizonytalansága, és közülük 4,2 millió Maliban él, a súlyos akut alultápláltság 1,4 millió, a mérsékelt akut alultápláltság pedig 3,1 millió öt év alatti gyermeket fenyeget; mivel a Bizottság hozzájárult a Száhil Öv Megbékéléséért Globális Szövetség (AGIR-Sahel) létrehozásához, és 2012–2013-ban 517 millió eurós kötelezettségvállalást tett humanitárius és fejlesztési segélyekre;

F.

mivel ezekben az államokban a lakosság egy része nem fér hozzá az egészségügyi ellátásokhoz és számos olyan járványban szenved, mint a kolera, az agyhártyagyulladás, a kanyaró és a HIV/AIDS; mivel magas a HIV/AIDS okozta halálesetek száma, amely a fertőzöttek között Csádban évi 11 000, Burkina Fasóban évi 7 100, Maliban évi 4 400, Nigerben pedig évi 4 300 elhalálozást jelent;

G.

mivel a Száhil öv országai gazdagok természeti kincsekben, különösen kőolajban, aranyban és urániumban, de az azok kitermeléséből származó jövedelmet nem forgatják vissza kellő mértékben a helyi gazdaságba annak érdekében, hogy az államok fejlődése lehetővé váljon;

H.

mivel a polgárháborúk és az etnikai konfliktusok következtében a lakosság elvándorol és menekülttáborok jönnek létre, mint Burkina Fasóban a Mentao, Nigerben a Mangaize, Mauritániában az M'Bera vagy Csádban a Breidjing menekülttábor; mivel ezekben a táborokban siralmasak az élet- és higiéniai körülmények;

I.

mivel Maliban az elmúlt 20 évben rendszeresen tartottak választásokat; mivel a puccs előtt Afrikában úgy tekintettek az országra, mint a demokrácia egyik viszonylagos sikertörténetére;

J.

mivel a mali válság többrétű, és nem korlátozható pusztán az etnikai konfliktusra; mivel azonban a tuareg lázadásokat és Mali északi részének függetlenségére vagy nagyobb autonómiájára irányuló törekvéseket fegyveres dzsihádista csoportok robbantották ki, amelyek 2012 elején szövetséget kötöttek a szekuláris Azawad Nemzeti Felszabadítási Mozgalommal (MNLA) és annak helyére álltak a felkelésben; mivel e csoportok – különösen az Anszár ad-Dín, az Iszlám Maghreb al-Káidája (AQIM) és a Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért (MUJAO) – még inkább kihasználták a későbbi bamakói puccs által előidézett instabilitást, valamint a szélesebb körű regionális instabilitást, e csoportokat pedig a líbiai ellenőrizetlen fegyverraktárak látták el; mivel a mali állam létét fenyegető veszély, valamint északon az emberi jogok rendszeres megsértése siettette a francia, afrikai és ENSZ-erőknek a szélsőséges csoportok által elkövetett atrocitások és emberi jogi jogsértések megszüntetését, a mali államhatalom és a demokrácia helyreállítását, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának visszaállítását célzó fegyveres beavatkozásait; mivel Mali kormánya és a lázadó erők 2013. június 18-án átmeneti békemegállapodást írtak alá; mivel a mali helyzet olyan megoldást – többek között a nemzetközi közösség hosszú távú kötelezettségvállalását, valamint a mélyen gyökerező politikai, fejlesztési és humanitárius problémák megoldása érdekében határozott cselekvést – kíván, amely túlmegy a biztonságot érintő fenyegetések elleni fellépésnél;

K.

mivel az, hogy terrorista csoportok vannak jelen a Száhil övben, rendkívül bizonytalanná teszi a biztonsági helyzetet a régióban a túszejtések és az erőszakos támadások miatt; mivel a Száhil öv tranzitzóna a latin-amerikai bűnszervezetektől érkező kábítószer-kereskedelem számára; mivel a kábítószer-kereskedők olykor terroristacsoportokkal társulnak, amelyek a tranzit biztonságát biztosítják; mivel e kereskedők jelenléte instabilitás forrása mind a Száhil öv, mind az Európai Unió számára, amely gyakran e kereskedelem célállomása;

L.

mivel a Száhil öv kormányainak be kell vonniuk az érintett lakosságot, hogy tartós megoldást találjanak a válságra; mivel a Száhil-válság rendezésében különösen a nők részvétele szükséges előfeltétele a hosszú távú stabilitás elérésének; mivel a büntetlenség – köztük a konfliktusok során elkövetett nemi alapú erőszakkal szembeni büntetlenség – elleni küzdelem elengedhetetlen a régió stabilitásához és a tartós béke megteremtéséhez;

M.

mivel az Unió fokozottabb figyelmet fordított a Száhil övre, amint azt a Száhil öv biztonságára és fejlesztésére vonatkozó uniós stratégia 2011-ben történt elfogadása, az Unió közös biztonság- és védelempolitikáján (KBVP) belüli kapacitásépítő missziónak (EUCAP Sahel) 2012. júliusi, valamint az EU KBVP mali kiképző missziójának (EUTM) 2013. februári elindítása és az Európai Unió Száhil övért felelős különleges képviselőjének kinevezése is bizonyítja; mivel az Európai Unió Száhil övért felelős új különleges képviselőjének 2013. március 18-án elfogadott megbízatása erőteljes emberi jogi dimenziót foglal magában;

N.

mivel az összetett és egymással összefüggő problémák az uniós eszközök és politikák teljes körét felhasználó, összehangolt és átfogó megközelítést tesznek szükségessé, összekapcsolva a válságkezeléssel, a biztonsági ágazattal, a fejlesztési együttműködéssel és az ökológiai fenntarthatósággal kapcsolatos uniós célkitűzéseket az emberi jogok, a demokrácia támogatása és a jogállamiság terén tett uniós erőfeszítésekkel; mivel a régióra irányuló átfogó stratégiának magában kell foglalnia az alelnökön/főképviselőn keresztül megvalósuló hatékony koordinációt az érintett biztosok – mint például a fejlesztésügyi és humanitárius segítségnyújtási biztos, az EKSZ, az EU emberi jogi különleges képviselője, az EU Száhil övért felelős különleges képviselője, a terrorizmus elleni küzdelem uniós koordinátora –, valamint a tagállamok között; mivel az aktuális válság hatékony rendezésének ki kell terjednie a lakosság életszínvonalának javítására irányuló gazdasági és szociális politikákra is;

O.

mivel az uniós politikáknak elsősorban a vidékfejlesztésre és a mezőgazdaságra kell összpontosítania annak érdekében, hogy a Szubszaharai-Afrika fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődéséhez való hozzájárulásképpen biztosítsa az élelmezés biztonságát; mivel a Bizottság, többek között az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalával (UNOCHA), az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF), az ENSZ-szel, az ENSZ menekültügyi főbiztosával (UNHCR) és az Élelmezési Világprogrammal (WFP) partnerségben elindította az „AGIR-Sahel” kezdeményezést, amely az EU átfogó megközelítésének részeként a szervezetek közötti együttműködésre törekszik a Száhil övben tapasztalható élelmezési válság kezelése során; mivel a partnerek 750 millió euró minimális befektetést határoztak meg ahhoz, hogy szociális biztonsági hálót biztosítsanak a legkiszolgáltatottabbaknak arra az esetre, ha a jövőben újra aszály sújtja őket;

P.

mivel a Száhil övben az emberi jogokat sértő cselekmények, valamint a politikai, a környezeti, a humanitárius és a fejlődési válság különösen sújtja a nőket, akik gyakran hátrányos megkülönböztetés, rendkívüli fizikai és emberi kiszolgáltatottság, krónikus szegénység és kirekesztés áldozatai; mivel a nemek közötti egyenlőség, a nők politikai és gazdasági felelősségvállalása, a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítása és a nők jogainak védelme nélkülözhetetlen a szegénység visszaszorításához és a fenntartható fejlődés ösztönzéséhez; mivel az egyre megszorítóbb természetű társadalmi környezet korlátozza a nők mobilitását és érvényesülését, és végső soron azt a képességüket, hogy hatékony vezetők és nőjogi jogvédők legyenek; mivel a Száhil övben a kistermelők többsége nő, akiknek mégis korlátozzák a földhöz való jogát; mivel a földterületek tulajdonjogának hiánya hozzájárul a nők szegénységéhez; mivel tanulmányok bizonyítják, hogy amennyiben a nők képzettséget szerezhetnek, jövedelemre tehetnek szert és az kezelhetik, ez számos pozitív eredménnyel jár, például: csökken a gyermekágyi halálozás és a csecsemőhalandóság, javul a nők és a gyermekek egészségi állapota és tápláltsága, növekszik a mezőgazdasági termelékenység, enyhülhet az éghajlatváltozás, lassul a népességnövekedés, terjeszkednek a gazdaságok és megtörik a generációról generációra örökített szegénység;

Q.

mivel 2012-ben, a családtervezéssel foglalkozó londoni csúcstalálkozón több mint száz kormány, nemzetközi ügynökség és nem kormányzati szervezet tűzte ki maga elé azt a célt, hogy 2020-ig további 4 milliárd USD-t fektet be azzal a céllal, hogy a fogamzásgátlót használó nők száma 120 millióval emelkedjen a világ 69 legszegényebb országában, a Száhil öv országait is ideértve; mivel ez a finanszírozás a jelenlegi 10 milliárd USD értékű finanszírozáson felül áll majd rendelkezésre;

R.

mivel a Száhil öv országai részes felei a Cotonoui Megállapodásnak; mivel az Európai Unióval kötött partnerség az emberi jogokra és a helyes kormányzásra vonatkozó, kölcsönösen elfogadott rendelkezéseken alapul, és kiterjed a fejlesztési segélyekre, a helyes kormányzásra, az emberi jogok előmozdítására és a humanitárius segítségnyújtásra;

S.

mivel az Uniónak az Afrikai Unióval (AU), a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségével (ECOWAS), az Arab Maghreb Unióval, a regionális emberi jogi intézményekkel, az ENSZ emberi jogi testületeivel és a civil társadalmi szervezetekkel való együttműködése továbbra is előfeltétele annak, hogy a Száhil övben eredményesen szót emeljenek az emberi jogok védelméért és előmozdításáért;

T.

mivel az ENSZ-főtitkár 2013. június 14-én az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézett jelentésében javasolta egy, a Száhil övre von integrált stratégia elfogadását, amely a következő három stratégiai célon alapul: az inkluzív és hatékony kormányzás erősítése az egész régióban, a határokon átnyúló biztonsági fenyegetettségek kezelésére alkalmas nemzeti és regionális biztonsági mechanizmusok kiépítése, valamint a hosszú távú ellenálló képesség kialakítása érdekében a humanitárius és fejlesztési tervek és beavatkozások integrálása;

U.

mivel Nyugat-Szaharában 1991 óta tűzszünet van érvényben a marokkói kormány és a Polisario Front között; mivel az ENSZ Nyugat-Szaharát önkormányzattal nem rendelkező területnek tekinti; mivel a Szaharai Demokratikus Arab Köztársaság az Afrikai Unió teljes jogú tagja, jelenleg 35 ENSZ-tagállam ismeri el, nem ismeri azonban el az ENSZ kollektíven, illetve az uniós tagállamok egyike sem; mivel Marokkónak jogi kötelezettsége számot adni arról, hogy ténylegesen gyakorolja a közigazgatási hatalmat a nyugat-szaharai terület és annak lakossága felett; mivel az ENSZ a Biztonsági Tanács égisze alatt közvetítőként lép fel, hogy megoldást találjon a konfliktusra; mivel azonban az ENSZ főtitkára szerint a terület jövőbeli státuszával kapcsolatos egyetlen alapvető kérdésben sem történt előrelépés; mivel a Nyugat-Szahara státuszával kapcsolatos népszavazásra – amelyről először 1988-ban született elvi megállapodás – még mindig nem került sor;

V.

mivel Marokkó számos nemzetközi és emberi jogi szerződést írt alá és ratifikált, mint például minden egyénnek az erőszakos eltüntetéssel szembeni védelméről szóló nemzetközi egyezményt, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát (ICCPR), a kínzás elleni egyezményt (CAT), a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményt és az Egyesült Nemzetek emberi jogvédők védelméről szóló nyilatkozatát (UNPHRD);

W.

mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1754 (2007), 1783 (2007), 1871 (2009), 1920 (2010), 1979 (2011), 2044 (2012) és 2099 (2013) sz. határozatai arra szólították fel a szomszédos államokat, hogy teljes mértékben működjenek együtt az ENSZ-szel és egymással annak érdekében, hogy megerősítsék azon elkötelezettségüket, hogy véget vetnek a jelenlegi patthelyzetnek és a politikai megoldás irányába lépnek előre;

X.

mivel az algériai Tinduf közelében lévő, első ízben harminchét évvel ezelőtt létrehozott menekülttáborok a világ második legrégebben működő táborai; mivel a politikai patthelyzet eleve kizárja megszüntetésük reális lehetőségét, illetve a tábor lakóinak letelepítését vagy hazatelepülését a közeljövőben;

Y.

mivel mind a marokkói kormányt, mind a Polisario Frontot vádolják emberi jogi visszaélésekkel; mivel az ENSZ Nyugat-szaharai Népszavazási Missziója (MINURSO) az egyetlen olyan ENSZ-misszió, amelynek megbízatása nem foglalja magában az emberi jogi dimenziót, és nem nyújt mechanizmust az állítólagos emberi jogi visszaélések jelentésére; mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2013. április 25-i 2099. sz. határozata meghosszabbította a MINURSO megbízatását; mivel a főtitkár 2013. április 8-i jelentése három oldalt szentel az emberi jogok kérdésének; mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsa és az abban helyet foglaló uniós tagállamok nem támogatták az USA javaslatát, hogy a MINURSO emberi jogi megbízatást is kapjon, ami erőszakkal elfojtott lakossági tüntetésekhez vezetett Nyugat-Szaharában;

1.

mélységes aggodalmát fejezi ki a Száhil övben tapasztalható emberi jogi helyzet miatt, amelyet a politikai, társadalmi, gazdasági és ökológiai téren kialakult többféle válság súlyosbított; hangsúlyozza, hogy a rendkívül bonyolult kihívások integrált és átfogó politikai választ és a konfliktusban részes feleket bevonó politikai megoldást igényelnek;

2.

megjegyzi, hogy a Száhil övben tapasztalható emberi jogi helyzet a mali fegyveres konfliktus és a francia, afrikai és ENSZ-haderők beavatkozása következtében nagyobb nemzetközi figyelmet kapott; elismeri, hogy e konfliktus sajátos problémákat idéz elő az országban, valamint súlyosbítja a Maliban és a térségben – például Líbiában – már meglévő strukturális problémákat; hangsúlyozza azonban, hogy a Malival kapcsolatos aktuális aggályok nem vonhatják el a figyelmet azon tartós és átható problémákról, amelyek a Száhil öv többi részében komoly hatást gyakorolnak az emberi jogokra, különösen a szervezett bűnözésre, a rabszolgaságra és az emberkereskedelemre, a fegyver- és kábítószer-kereskedelemre, a dzsihádista szélsőségekre és radikalizálódásra, az instabil kormányzásra és az intézményi korrupcióra, valamint az általános és pusztító szegénységre, a gyermekkatonákra és a nőkkel szembeni megkülönböztetésre;

3.

emlékeztet arra, hogy a határok átjárhatósága az egyik meghatározó jellemzője a régió országainak; kiemeli, hogy a Száhil övbeli helyzet súlyosbodása szükségképpen összefügg azzal, hogy a líbiai háborút követően tömegével áramlottak be fegyverek Mali északi részébe, miközben a líbiai lázadókat a régió többi országának határain szisztematikusan lefegyverezték; ismételten felszólít a fegyvereladás szigorú szabályozására és ellenőrzésére annak érdekében, hogy a tagállamok ne járuljanak hozzá a konfliktusok továbbterjedéséhez;

4.

örvendetesnek tartja, hogy az emberi jogok nagyobb figyelmet kapnak az Unió politikájában; megjegyzi, hogy az ENSZ kidolgozott a Száhil övre vonatkozóan egy átfogó, erőteljes emberi jogi dimenziót tartalmazó stratégiát; emlékeztet arra, hogy az Unió és a Száhil öv országai a Cotonoui Megállapodás részes feleiként kölcsönös kötelezettségeket vállaltak az emberi jogok és a demokratikus alapelvek védelmére, a jogállamiság és az átlátható és elszámoltatható kormányzás alapján; emlékeztet arra, hogy a Száhil öv államai az emberi jogok, a nők jogainak és a gyermekek jogainak védelméről szóló legtöbb nemzetközi szerződésnek részes felei;

5.

hangsúlyozza, hogy az EU a világ legnagyobb adományozójaként fontos szerepet tölt be a Száhil öv fejlesztési kihívásainak kezelésében; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy más nemzetközi szereplőket is bevonjanak az olyan, millenniumi fejlesztési célok szerinti erőfeszítésekbe, mint a szegénység és az éhezés felszámolása, a nemek közötti egyenlőség előmozdítása és a gyermekhalandósági ráta csökkentése;

6.

különösen sürgetőnek tekinti a mali emberi jogi helyzetet, mivel a jelentések arról számolnak be, hogy fegyveres tuareg lázadók és dzsihádista csoportok súlyos emberi jogi visszaéléseket követnek el Mali északi részén; megjegyzi, hogy az állítólagos bűncselekmények közé tartozik a tömeges nemi erőszak, a kínzás, a megcsonkítások és a kegyetlen bánásmód – köztük a végtagok amputálása, a nyilvános korbácsolás, az észlelt házasságtörésért pedig a megkövezés –, az etnikai származáson alapuló erőszak, az etnikai tisztogatás kísérlete, a fogva tartottak bírósági eljárás nélküli és statáriális kivégzései, az illegális letartóztatások és fogva tartás, a tisztességes eljárás nélküli ítélethozatal, a kényszerházasságok és szexuális rabszolgaság, a kulturális objektumok elleni szándékos támadások, valamint a tulajdon pusztítása és a fosztogatás; mélységes aggodalmának ad hangot a terrorista és bűnözési módszerekben megfigyelhető új tendenciák, mint például az öngyilkos bombamerényletek, az emberrablás és túszszedés, valamint a gyermekek élő pajzsként való használata miatt; megjegyzi, hogy 2013 januárja óta a mali biztonsági erők egységei által és a kisebb mértékben a polgárőrség csoportjai által a dzsihádizmussal gyanúsítottakkal és a lázadó csoportokkal láthatóan együttműködőkkel szemben elkövetett emberi jogi visszaélésekről is számos alkalommal érkezett beszámoló; megjegyzi, hogy a visszaélések jórészt a tuareg, arab és fuláni közösségek tagjai ellen irányulnak, a hadsereget pedig gyakran vádolják etnikai alapú megtorlásokkal; súlyos aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az állítólagos jogsértések között szerepelt a fogva tartottakkal és civilekkel szembeni kínzás és embertelen bánásmód, az erőszakos eltüntetés, a bírósági tárgyalás nélküli és statáriális kivégzés; további aggodalmának ad hangot azon beszámolók miatt, miszerint Dél-Maliban a puccs előtti Touré-rezsimhez hű biztonsági erők tagjait a hadsereg meggyilkolta, megkínozta és eltüntette; ezenfelül súlyos aggodalommal jegyzi meg, hogy a beszámolók szerint az aknák mali civileket, köztük gyerekeket ölnek és csonkítanak meg; felszólítja valamennyi küzdő felet, hogy tartózkodjanak az aknák használatától, és gyorsan és hatékonyan működjenek együtt a regionális és nemzetközi szereplőkkel e fegyverek teljes felszámolásának biztosítása érdekében;

7.

üdvözli, hogy a mali hatóságok és a Mali északi részén működő fegyveres lázadó csoportok 2013. június 18-án aláírták a sikeres elnökválasztásokat és a mali béketárgyalásokat megelőző megállapodást, és külön üdvözli, hogy mindegyik részes fél kötelezettséget vállalt arra, hogy minden emberi jogi jogsértésnek véget vet; üdvözli az egység, a párbeszéd és az alkotmányos rend helyreállítása iránti elkötelezettségüket; elismeri ugyanakkor, hogy ez egy ideiglenes megállapodás, amelyet a konfliktust végleges lezárása érdekében mindkét fél részéről cselekvésnek kell követnie; ösztönzi a mali hatóságokat és nemzetközi partnereiket, hogy e célból fordítsanak kiemelt figyelmet az emberi jogi visszaélések új formáira, különösen az etnikai származáson alapuló megtorlásokra, amelyek egyes észak-mali területek visszaszerzése óta jelentek meg, és amelyek – megfelelő kezelés hiányában – komolyan akadályozhatják a békeépítést és a megbékélést; üdvözli, hogy a mali kormány az ország északi részén felvonultatott hadsereg katonai műveleteit felügyelő egységeket állított fel, és hogy vizsgálatot indítottak a mali fegyveres erők egyes egységeinek tulajdonított állítólagos emberi jogi jogsértésekkel kapcsolatban; felhívja a fegyveres erőket, hogy a korábban a lázadók által ellenőrzött területeken való műveleteik során tegyenek bizonyságot professzionalizmusról; felszólítja ezenfelül Mali kormányát, hogy fokozza erőfeszítéseit a mind a jelenlegi műveletek, mind pedig az esetleges jövőbeli offenzívák során bekövetkező visszaélések bejelentésének megkönnyítésére, többek között a Nemzeti Emberi Jogi Bizottságnak nyújtott támogatáson keresztül, továbbá hogy a gyanúsított milicisták kihallgatása során tartsa tiszteletben a tisztességes eljárást; megismétli, hogy elítéli a civil lakosság, a fogva tartottak és a katonák ellen a beszámolók szerint elkövetett atrocitásokat; emlékeztet a Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) főügyészének azon megállapítására, miszerint joggal feltételezhető, hogy a Maliban elkövetett rémtettek háborús bűncselekménynek minősülhetnek; úgy véli továbbá, hogy bizonyos atrocitások emberiség elleni bűncselekménynek minősülhetnek;

8.

súlyos aggodalommal jegyzi meg, hogy a destabilizálódás fokozódásának további oka Maliban a növekvő szintű korrupció, ami miatt az északi területek népessége, például a tuaregek, a songhaik és az arabok nem részesülnek a nemzetközi segélyekből; hangsúlyozza, hogy a korrupció egyik legveszélyesebb hatása az Észak- és Dél-Mali közötti kulturális és etnikai elkülönülés kialakulása;

9.

mélységes aggodalommal jegyzi meg, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága közel 300 000 főre becsüli Maliban a belső menekültek számát azon túlmenően, hogy a szomszédos Burkina Fasóban, Nigerben, Mauritániában és kisebb mértékben Algériában több mint 175 000 menekült tartózkodik; azonnali fellépésre szólít fel azon menekülttáborokban és Mali azon északi részein, ahol a jelentések szerint kolerajárvány van, rendkívül bizonytalan az élelmiszer-ellátás és riasztó mértéket ölt a gyermekhalandóság az alultápláltság, valamint a biztonságos ivóvízhez és az egészségügyhöz való hozzáférés hiánya miatt, messze meghaladva a régió egészére vonatkozó adatokat; kéri a nemzetközi adományozókat, hogy sürgősen tegyenek eleget pénzügyi kötelezettségvállalásaiknak, és haladéktalanul gyűjtsék össze az ahhoz hiányzó 290 millió dollárt, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága megállíthassa a jelenleg 3,4 millió malit érintő élelmiszerválságot; hangsúlyozza a menekültek és a belső menekültek megvédésének és annak a fontosságát, hogy a nemzeti megbékélés kulcsfontosságú elemeként elő kell segíteni, hogy rendben visszatérjenek otthoni közösségeikhez;

10.

felhívja a figyelmet a jelenlegi mali konfliktusban a nők szenvedésére; kifejezetten elítéli a gyermekrablás és a nemi erőszak – mint háborús bűncselekmény – háborús fegyverként való alkalmazását; elvárja, hogy az Unió és Mali egyéb nemzetközi partnerei szorosan működjenek együtt a mali hatóságokkal az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1325. és 1820. sz. határozatában és az uniós átfogó megközelítésben foglalt kötelezettségek végrehajtása érdekében; felhívja a figyelmet az átmeneti igazságszolgáltatási mechanizmusok létrehozásának fontosságára a célból, hogy felszámolják a nemi alapú erőszak elkövetőinek büntetlenségét;

11.

nyomatékosan kéri az EU-t és a Száhil öv országait, hogy maradéktalanul hajtsák végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának alábbi határozatait: a 1325. sz. határozatot a nőkről, a békéről és a biztonságról, amely felszólít a nők részvételére a konfliktusok rendezésének minden vonatkozásában és minden szinten, az 1820. sz. határozatot a szexuális erőszakról a konfliktusok idején és a konfliktusok utáni helyzetekben, valamint a korábban említett határozatokon alapuló, ezt követően elfogadott 1888., 1889., és 1960. sz. határozatokat; kéri ezért, hogy támogassák és biztosítsák a nők békefolyamatokban való részvételét, és ismerjék el, hogy a nemi perspektívát be kell építeni a konfliktusmegelőzésbe, a békefenntartó műveletekbe, a humanitárius segítségnyújtásba és a konfliktus utáni helyreállításba; tiltakozik a háborús területeken élő nőknek pusztán női mivoltuk miatt okozott rendkívüli szenvedés ellen; kitart amellett, hogy az ilyen jellegű szenvedést okozó cselekmények, például a lányok ellen a katonák által elkövetett nemi erőszak, a kényszerprostitúció, a nők erőszakos megtermékenyítése, a szexuális rabszolgaság, a nemi erőszak és a szexuális zaklatás, valamint a csábítással történő megszöktetés olyan bűncselekmények, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni; hangsúlyozza, hogy ezeket az Uniónak olyan alapvető problémákként kell kezelnie, amelyeket tekintetbe kell venni; hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen a terhesség-megszakítás lehetőségének a biztosítása azon nők és lányok számára, akik a fegyveres konfliktusok során nemi erőszak áldozataivá váltak;

12.

megjegyzi, hogy a nőket sokszor nem veszik figyelembe a békéért folytatott küzdelem elismerése során; emlékeztet arra, hogy ha a nőket rendszeresen bevonják a konfliktusrendezési folyamatba és a béke megszilárdításába, akkor kulcsszerepet játszhatnak a béketárgyalásokon, szélesítve az újjáépítés, a helyreállítás és a tartós béke hatóerejét; szorgalmazza ezért a nők részvételét minden nemzeti, regionális és nemzetközi megbékélési folyamatban Maliban, különösen az ország északi térségében; kéri, hogy az ENSZ 1325. számú határozatával kapcsolatos nemzeti cselekvési terveket rendszeresen ellenőrizzék és kiemelt kérdéseiket rendszeresen frissítsék;

13.

megvetéssel tekint a gyermekek ellen Maliban elkövetett súlyos jogsértésekre és kegyetlen erőszakos cselekményekre, többek között arra, hogy a jól dokumentált jelentések szerint az ország északi részén működő szinte összes fegyveres csoport toboroz és alkalmaz gyermekkatonákat, a kormány erőit is beleértve; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy elegendő forrásokat különítsenek el a gyermekkatonák leszerelésével és rehabilitációjával kapcsolatos feladatokra; ezzel kapcsolatban üdvözli, hogy a mali kormány és az ENSZ megállapodástervezetet dolgoz ki, amely lehetővé teszi, hogy a fegyveres csoportokba bevont gyermekkatonákat átadják az ENSZ képviselői részére, és elismerését fejezi ki az UNICEF e gyerekek visszailleszkedésére irányuló intézkedései miatt; mélységes aggodalmát fejezi ki a gyermekekről és a fegyveres konfliktusokról szóló legutóbbi ENSZ-jelentés megállapításai miatt, amely jelentés rávilágít, hogy a mali konfliktus jellege és az annak során alkalmazott taktika példa nélküli fenyegetést jelent a gyermekekre nézve; a leghatározottabban elítéli a gyermekek megölését és megcsonkítását, a nemi erőszakot, a kényszerházasságokat, a gyermekrablásokat és a mali konfliktus során előfordult, iskolák és kórházak elleni támadásokat, és a lányok oktatáshoz való hozzáférésének korlátozását; megjegyzi, hogy északon az iskolák többségét még nem nyitották meg újra, és azonnali fellépést sürget ennek lehetővé tétele érdekében; felhívja a figyelmet azokra az esetekre, amikor a Mali északi részén nemi erőszak következtében született gyermekeket magukra hagyják, amely aggasztó tendenciára sürgős megoldást kell találni; emellett mély aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a jelentések szerint a gyermekeket felnőttekkel együtt tartják fogva, és megfelelő védelem hiányában hallgatják ki őket; üdvözli ebben az összefüggésben az ENSZ Biztonsági Tanácsának törekvését, hogy egyedi védelmet nyújtson a fegyveres konfliktusokban érintett nők és gyermekek számára;

14.

felszólítja a Száhil öv összes országát, hogy folytassanak megelőzési és védelmi politikát annak érdekében, hogy a fegyveres csoportok erőszakkal ne szervezhessenek be gyermekeket; felszólítja ezen országokat, hogy ezeket a gyermekeket ne sorozzák be a reguláris hadseregbe, és hogy ítéljenek el mindenkit, aki ilyen háborús bűncselekményt követ el;

15.

sajnálatosnak tartja, hogy megpróbálják elpusztítani Mali északi részének értékes kulturális örökségét, mivel fegyveres csoportok rombolják le Timbuktuban és Gaóban az ősi szúfi síremlékeket és más becses műemlékeket, valamint körülbelül 4 200 ősi kéziratot, Douentzában dogon ünnepi maszkokat és kulturális házakat (togunákat), Kidalban és máshol pedig könyvtárakat semmisítettek meg; megítélése szerint Mali északi részén a kulturális megszentségtelenítés háborús bűncselekménynek minősül; üdvözli és szorgalmazza a mali kulturális örökség helyreállítására és az ősi kéziratok védelmére irányuló UNESCO cselekvési terv uniós támogatását;

16.

üdvözli a „Szervál” néven 2013. január 11-én elindított francia katonai műveletet és annak Mali szuverenitása, egysége és területi integritása melletti elkötelezettségét mint a Mali újjáépítése és demokratizálása felé tett első lépést; üdvözli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa ezt követően, 2013. április 25-én elfogadta 2100. sz. határozatát, és hogy az határozottan emberi jogi irányultságú, valamint hogy a Maliban működő többdimenziós és integrált stabilizációs ENSZ-misszió (MINUSMA) megbízatásában az az utasítás szerepel, hogy kövesse nyomon, segítsen kivizsgálni és jelentse a Biztonsági Tanácsnak az emberi jogi visszaéléséket vagy az emberi jogok, illetve a nemzetközi humanitárius jog megsértésének eseteit; örvendetesnek tartja, hogy az EU mali fegyveres erők kiképzéséhez hozzájáruló katonai missziójába (EUTM) beépítették az emberi jogokkal kapcsolatos képzést;

17.

támogatja a Malit segítő nemzetközi missziót és a 2013. július 1-jén annak helyébe lépő MINUSMA-t, valamint az Európai Unió Száhil övért felelős különleges képviselőjének misszióját; elégedettségét fejezi ki az ENSZ főtitkárának 2013. június 14-i javaslatával kapcsolatban, amelynek célja „az ENSZ integrált stratégiájának” létrehozása a Száhil övre vonatkozóan, határozottan fellépve a válság valamennyi vonatkozásában, azaz az irányítás javítása, a bűnözés (a kábítószer-, ember-, fegyver- és cigarettakereskedelem, a pénzmosás) és a terrorizmus elleni küzdelem, valamint a humanitárius segélyek terén; különösen üdvözli e stratégia célkitűzését, amely szerint a tartós megbékélés biztosítása érdekében meg kell erősíteni a hatékony és globális kormányzást az egész régióban, és össze kell hangolni a humanitárius és fejlesztési terveket és fellépéseket;

18.

üdvözli az afrikai irányítású, Malit támogató nemzetközi misszió (AFISMA) által betöltött fontos szerepet, amely megteremtette a MINUSMA alapjait; üdvözli továbbá, hogy jelentős afrikai kontingens vesz részt a MINUSMA misszióban, és különösen üdvözli az Afrikai Unió azon döntését, hogy a misszió keretében emberi jogi megfigyelőket küld; reméli, hogy e két jellemző továbbra is norma lesz az afrikai műveletekben; üdvözli, hogy az ideiglenes békemegállapodásban mind a mali hatóságok, mind pedig a fegyveres csoportok ígéretet tettek a megfigyelők alkalmazásának lehetővé tételére; üdvözli, hogy megfigyelők érkeztek Gaóba és Timbuktuba, és reméli, hogy hamarosan lehetséges lesz a megfigyelők Kidalban való bevetése is, tükrözve az északon a mali konfliktus mindkét fele által elkövetett állítólagos emberi jogi visszaélések kivizsgálásának szükségességét; üdvözli továbbá, hogy a Bizottság támogatja ezeket a megfigyelőket, valamint azt a törekvését, hogy a demokrácia és az emberi jogok európai eszközén keresztül további helyi és regionális civil társadalmi megfigyelőket képezzen és vessen be; szorgalmazza, hogy az Unió vonja le a tanulságokat e tapasztalatokból, és a mali nemzeti és helyi civil társadalom szereplőire támaszkodva találja meg a módját, hogy képzett szakértői csoportok álljanak rendelkezésre, amelyek sürgős helyzetekben gyorsan bevethetők a helyszínen, hogy szükség esetén szakértői tanácsot adjanak az uniós döntéshozóknak;

19.

felhívja a figyelmet annak sürgős szükségességére, hogy a fegyveres konfliktusos helyzetekben fokozzák a nemzetközi emberi jogi és humanitárius normáknak való megfelelést; felszólítja a főképviselőt, hogy vonja le a tanulságokat a Maliban és más közelmúltbeli konfliktusokban bekövetkezett tragikus eseményekből annak érdekében, hogy felülvizsgálja a nemzetközi humanitárius jogra vonatkozó iránymutatásokat, törekedjen ezen iránymutatások hatékonyabb végrehajtására, és támogassa a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és a svájci kormány folyamatban lévő kezdeményezését, amely a nemzetközi humanitárius jog tekintetében a jelenlegi nemzetközi irányítási keret reformjára irányul;

20.

üdvözli a 2013. május 15-én megtartott, „Együtt egy új Maliért” nemzetközi adományozói konferencia következtetéseit; hangsúlyozza, hogy az adományozók 3,25 milliárd euró adományozását vállalták Mali számára a következő két évben, amelyből a legtöbbet, 520 millió eurót az EU ígért; helyesli a mali kormány Mali fenntartható helyreállítására vonatkozó tervét (PRED); üdvözli, hogy különös figyelmet fordítanak az államháztartás és a nyersanyag-kitermelő iparágak elszámolásai átláthatóságának biztosítására; támogatja, hogy Mali kormánya jóváhagyta az illegális gazdagodás elleni törvénytervezetet, és hangsúlyozza annak fontosságát, hogy végrehajtsák az adományozói konferencia azon kötelezettségvállalását, amely a törvény elfogadása után a módszeres alkalmazás alapos nyomon követésére irányul; sajnálja, hogy a konferencia következtetései nem tükrözik azt a kitűzött uniós kötelezettségvállalást, hogy a fejlesztési együttműködés a jogokon alapuló megközelítés felé mozdul el; felhívja az EU-t és nemzetközi partnereit, hogy a konferenciát követő hatékony és összehangolt nyomon követés részeként teljesítsék kölcsönös kötelezettségvállalásaikat; ismételten hangsúlyozza, hogy a segélyt intézményi reformhoz és érzékelhető társadalmi és politikai fejlődéshez kell kötni; helyesli továbbá a regionális szereplők konstruktív bevonását; a mali hatóságok körében általánosan elterjedt korrupció mértékére tekintettel kéri, hogy minden szükséges biztosítékot és ellenőrzést alkalmazzanak annak érdekében, hogy a folyósított összegek a lehető legrövidebb időn belül valóban a mali lakosságot segítsék;

21.

ismételten rámutat az EU emberi jogi záradékának fontosságára valamennyi, harmadik országgal – köztük a Száhil öv államaival – kötött megállapodásban; hangsúlyozza, hogy a záradék az EU egyik leghatékonyabb eszköze, amely nemcsak a legkevésbé fejlett országok fenntartható fejlődését, hanem ezekben az országokban az emberi jogok megfelelő tiszteletben tartását és védelmét is eredményezheti;

22.

úgy véli, hogy Maliban a tartós béke és stabilitás biztosítása szempontjából kulcsfontosságú a büntetlenség elleni küzdelem, a jogorvoslati lehetőség biztosítása az áldozatok számára és a súlyos emberi jogi visszaélések – többek között a konfliktusok során elkövetett, a nők méltóságát sértő nemi alapú erőszak – elkövetőinek hovatartozásuktól és jogállásuktól független felelősségre vonása; örvendetesnek tartja ezért, hogy a mali kormány a Nemzetközi Büntetőbíróság elé utalta a helyzetet, és hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze hivatalos vizsgálatokat indít, valamint hogy a mali kormány és a lázadó csoportok az ideiglenes békemegállapodás 18. cikkében bejelentették azon szándékukat, hogy nemzetközi vizsgálóbizottságot hoznak létre az állítólagos háborús bűnök, az emberiesség elleni bűncselekmények és egyéb súlyos emberi jogi visszaélések, valamint a nemzetközi és a humanitárius jog megsértése eseteinek kivizsgálására; nyomatékosan kéri az EU-t és Mali egyéb nemzetközi partnereit, hogy a béketárgyalások során helyezzék előtérbe a büntetlenség kérdését, segítsék a kormányt a visszaélések elkövetőinek felelősségre vonására irányuló céljának elérésében és az ideiglenes békemegállapodás rendelkezéseinek végrehajtásában, valamint biztosítsák, hogy a nemi alapú erőszakos bűncselekmények elkövetőit bíróság elé állítsák; ismételten hangsúlyozza, hogy ennek az összes fél által elkövetett bűncselekményekre és atrocitásokra ki kell terjednie;

23.

üdvözli, hogy a mali kormány 2013. március 6-án létrehozta a Nemzeti Párbeszéd és Megbékélés Bizottságát, amely kétéves mandátummal rendelkezik; hangsúlyozza, hogy a Nemzeti Bizottságnak a lehető legnagyobb reprezentativitással kell bírnia, és a lehető leghamarabb gyakorlati eredményeket kell felmutatnia; különösen üdvözli e tekintetben, hogy a Nemzeti Bizottság tagsága a politikai folyamat befogadó jellege és a pluralizmus melletti elkötelezettséget jelezve a befogadásra utal, amit az alelnökök személye is bizonyít; megjegyzi, hogy a Nemzeti Bizottságot megbízták a konfliktus kezdete óta bekövetkezett emberi jogi visszaélések dokumentálásával is; arra ösztönzi e bizottságot, hogy tárja fel a mali válság kialakulásának okait, nyíltan és átfogóan vizsgálja ki a tuareg közösségekkel szemben Mali függetlensége óta elkövetett állítólagos visszaéléseket és megkülönböztetést, és tegyen ajánlásokat a helyzet ésszerű javítására; üdvözli továbbá, hogy a mali kormány megbízottat jelölt ki az északi fegyveres csoportokkal való párbeszéd folytatására; ezzel összefüggésben őszinte reményének ad hangot, hogy a választások utáni helyzet Maliban elősegíti majd a közösségek közötti fokozott párbeszédet és bizalmat, ami a béke és stabilitás előfeltétele, valamint hogy a mali közösségek kötelezettséget vállalnak arra, hogy kölcsönös toleranciára és egymás tiszteletére nevelik gyermekeiket; felszólítja az EU-t és a nemzetközi közösséghez tartozó partnereit, hogy segítsék a nemzeti megbékélés és az inkluzív párbeszéd e folyamatát;

24.

hangsúlyozza, hogy a Száhil övben kialakult különböző konfliktusok következményeként egyre több ember kényszerül lakóhelyének megváltoztatására az országokon belül, és emellett nő a külföldre menekültek száma is; súlyos aggodalmának ad hangot a többszörös menekültválság és a menekültek térségbeli helyzete miatt, ideértve azt a számos helyzetet is, amely nem a mali válsághoz kapcsolódik; felhívja különösen a figyelmet Kelet-Csádban a dárfúri menekültek ezreire, valamint a Dárfúrból hazatelepülő csádiakra, akiknek nincs tiszta ivóvizük, megfelelő menedékük és egészségügyi ellátásuk, és megjegyzi, hogy a félsivatagi éghajlat azzal a kockázattal jár, hogy fokozódik a befogadó állambeli lakossággal az erőforrásokért folytatott verseny, és így az instabilitás lehetősége is; felhívja emellett a figyelmet a Közép-afrikai Köztársaságból érkező menekültek ezreinek szorult helyzetére Dél-Csádban, ahol az áradások az otthonokat és a mezőgazdaságot fenyegetik; ezzel összefüggésben megismétli az UNHCR felhívását, miszerint fokozni kell a csádi táborokat védő biztonsági erőknek nyújtott pénzügyi és logisztikai támogatást, különösen a humanitárius létesítmények elleni támadásokról szóló beszámolók fényében; további aggodalmának ad hangot azok miatt, akik Nigerben a jelenlegi észak-nigériai harcok elől menekülnek; felszólítja általában a nemzetközi közösséget, hogy szükség esetén növeljék a Száhil öv menekülttáborainak nyújtott segélyek arányát, és segítsenek elkerülni a további humanitárius válságokat a térség menekült népessége körében; kéri, hogy az EU, a Száhil öv országai, az ENSZ menekültügyi különleges képviselője, az Afrikai Unió és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége hangolja össze a menekültek támogatását célzó politikáit, lehetővé téve a menekültek egészséges és emberhez méltó életkörülmények között történő elhelyezését, garantálva a biztonságot a legsebezhetőbb csoportok számára és az önellátást célzó programokat kilátásba helyezve; ösztönzi a befogadó országokat, hogy működjenek együtt az ENSZ-szel és más szereplőkkel különösen a menedékhez, a higiéniás körülményekhez, az egészségügyhöz, a vízhez, a táplálékhoz és az oktatáshoz való hozzáférés javítása, valamint a veszélyeknek kitett gyermekek védelme érdekében; emlékeztet arra, hogy a befogadás és a védelem biztosítása mellett erőfeszítéseket kell tenni a menekültek és a belső menekültek anyagi biztonságának fokozására és a családjukkal való kapcsolatteremtésre, továbbá javítani kell a menekültek iratokkal való ellátását, hogy lehetőség szerint visszatérhessenek származási régiójukba;

25.

felhívja az államokat, valamint helyi és regionális hatóságaikat, hogy léptessenek életbe az emberek biztonságát célzó politikákat a menekültek, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült és a legkiszolgáltatottabb csoportok javára, a terrorizmus, a nők elleni erőszak, a kizsákmányolás, valamint a kábítószer-, a fegyver- és emberkereskedelem elleni küzdelem érdekében;

26.

megítélése szerint a Száhil öv aktuális emberi jogi kihívásai nem választhatók el a kormányzás általános válságától, amely magában foglalja a közhivatalokban elterjedt korrupciót, az alapvető szolgáltatások nem megfelelő nyújtását, a szociális és gazdasági jogok gyenge érvényesítését, és különösen a hatalmas és gyakran ritkán lakott szaharai régiókban a jogállamiság védelmezésével és a hatékony határellenőrzések fenntartásával kapcsolatos, komoly kihívásokat; sajnálatosnak tartja, hogy ennek következtében a régió intézményeinek és politikai rendszereinek legitimitása sérülhet; tart attól, hogy e problémák nem megfelelő kezelése mellett a jövőben fennáll a további konfliktus vagy zavargás veszélye; emlékeztet arra, hogy a lakosság természetes erőforrásaikhoz, oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz és közszolgáltatásokhoz való hozzáférése olyan alapvető jogok, amelyeket hatékonyan érvényre kell juttatni a térség instabilitásának tartós megoldása érdekében;

27.

mélységes aggodalommal állapítja meg, hogy e tényezők szerepet játszanak a nemzetközi szervezett bűnözés és a terrorista hálózatok regionális eszkalációjának megkönnyítésében; hangsúlyozza, hogy ezek súlyos fenyegetéseket jelentenek az emberi jogokra, a regionális stabilitásra, az állami kormányzásra, a jogállamiságra és következésképpen a fejlesztési kilátásokra nézve, és hogy a Száhil öv lakossága érdekében szembe kell szállni e fenyegetésekkel; rendkívüli aggodalmának ad hangot az Afrikán át, nyugatról keletre, és a nyugat-afrikai partoktól délről északra vezető, a határok átjárhatóságát kiaknázó „csempészeti főútvonalak” miatt, ahol fegyvert, kábítószereket, cigarettát, olajat, hamisított gyógyszereket és embereket is szállítanak; felhívja a figyelmet e tevékenységeknek a szélesebb régióra, valamint az EU-ra – az illegális kereskedelem nagy részének célpontjára – gyakorolt hatására; rámutat az ENSZ főtitkárának a Száhil övről szóló legutóbbi jelentésére, amely azt a következtetést vonta le, hogy a Száhil övön áthaladó történelmi kereskedelmi útvonalak a legsérülékenyebbek a terroristákkal és bűnözői hálózatokkal szemben; elismerését fejezi ki a Száhil öv országainak a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni erőfeszítései miatt, nem utolsósorban a nehézfegyverek csempészete esetében, és arra ösztönzi őket, hogy bővítsék a regionális koordinációt és együttműködést, fokozzák erőfeszítéseiket a közös szárazföldi határok biztonságossá tétele érdekében, és ebbe a feladatba az ECOWAS-t is vonják be; ösztönzi továbbá ezeket az államokat, hogy az ENSZ-szel és más nemzetközi szereplőkkel és partnerekkel együtt dolgozzanak ki átfogó stratégiát az emberkereskedelem ellen, beleértve az adatok gyűjtését és elemzését, az emberkereskedők üldözését és megbüntetését, valamint az emberkereskedelem áldozatainak, főként a nőknek és lányoknak a rehabilitálására és integrációjára irányuló intézkedéseket; sürgeti a Száhil öv országainak vezetőit, hogy működjenek együtt a bűnüldözési rendszerek megerősítésében, a tiltott kereskedelem valamennyi formája, de különösen a régióban élő legfiatalabb és legszegényebb nők egy részét érintő emberkereskedelem felszámolása érdekében;

28.

megjegyzi, hogy a Száhil övet további destabilizáció fenyegeti a Líbiából származó könnyűfegyverek terjedése és a líbiai helyzet egyéb maradványhatásai miatt; hangsúlyozza, hogy Líbiában az instabilitás és a gyenge kormányzás súlyosbítja a regionális fegyverkereskedelmet, a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek elterjedését, a kábítószer-kereskedelmet és a tiltott kereskedelmet;

29.

elítéli, hogy a régióban egyre több gyermekrablás és túszejtés fordul elő, amelyek igen jövedelmezőnek bizonyultak a bűnözői és terrorista csoportok számára; üdvözli, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tanácsadó csoportja foglalkozik a terrorista túszejtés emberi jogokra gyakorolt hatásával; jóval nagyobb együttműködésre szólít fel a Száhil öv kormányai között, valamint a kulcsfontosságú regionális államok – Algéria, Líbia, Marokkó és Szudán – kormányaival, továbbá az EU-val és más szupranacionális szervezetekkel, annak biztosítása érdekében, hogy a politikai, biztonsági és igazságügyi intézmények hatékony és koordinált válaszokat adjanak e problémákra;

30.

emlékeztet arra, hogy a terroristacsoportok tevékenysége nem ismer határokat, és hogy a különböző szervezetek egyesítik erőiket, megjegyzi, hogy a Boko Haram csoport jelentős mértékben jelen van Nigériában és Niger stabilitását is fenyegeti, és hogy az AQIM csoport, amelyet három algériai (Abu Zeid, Jahja Abu Al-Hammam és Mokhtar Belmokhtar) vezet, Algéria déli részét kívánja destabilizálni; örömmel üdvözli a líbiai határellenőrzést segítő európai uniós missziót (EUBAM), amelynek az a célja, hogy a líbiai határokat biztonságossá tegye; ezért felszólítja a Száhil öv államait, hogy hangolják össze arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy a határokkal kezdve az egész régiót biztonságossá tegyék, és fokozzák a terrorizmus elleni küzdelemben az összes érintett országgal, köztük Algériával, Nigériával, Marokkóval és Líbiával folytatott együttműködést; felszólítja az EU-t, az Afrikai Uniót, az ECOWAS-t és a nemzetközi közösséget, hogy adjanak meg a Száhil öv államai számára szükséges valamennyi technikai, anyagi és emberi támogatást;

31.

figyelmeztet a szélsőségek észlelt elterjedésére az arab tavasz országaiban, Tunéziában, Egyiptomban és Líbiában, és felkéri az alelnököt/főképviselőt, hogy vállaljon szerepet az ezen országok kormányaival, intézményeivel, civil társadalmi szervezeteivel folytatott együttműködésben olyan módon, hogy támogassa a valóban demokratikus átmenet folyamatait, hogy ezzel egyidejűleg biztosítsa a konfliktusra hajlamos szomszédos térségek – nevezetesen a Száhil öv – stabilizálását;

32.

felszólítja a Száhil öv államait, hogy alakítsanak ki intenzív együttműködést Szenegállal, Bissau-Guineával és Ghánával, amelyek a latin-amerikai bűnszervezetektől érkező és Európába tartó kábítószer tranzitkikötői; felszólítja az Európai Uniót, hogy támogassa a Száhil öv államait az effajta kereskedelem elleni küzdelemben;

33.

rendkívül fontosnak tartja ezért a Száhil öv országaiban az igazságügyi, biztonsági és alapvető szolgáltatásokért felelős intézmények reformjának ösztönzését annak érdekében, hogy segítsenek helyreállítani a jogállamiságot és jobb feltételeket teremteni a demokratikus átmenet, az emberi jogok, a fenntartható fejlődés és az intézményi legitimitás szempontjából; ösztönzi a Száhil öv kormányait, hogy folytassák a decentralizáció folyamatát, adjanak át több hatáskört és forrásokat a helyi hatóságoknak, és növeljék kapacitásukat, legitimitásukat és elszámoltathatóságukat; különösen hangsúlyozza a világos elszámoltathatósági struktúrák fontosságát a hatékonyság és az átláthatóság előmozdítása szempontjából, és felhívja az Uniót, hogy működjön együtt a helyi hatóságokkal a civil ellenőrzésre és felügyeletre szolgáló mechanizmusok és a korrupcióellenes kezdeményezések megerősítése céljából; felhívja továbbá a figyelmet annak szükségességére, hogy – amint azt az ENSZ Száhil övre vonatkozó integrált stratégiája is megfogalmazza – támogassák a belső és külső felügyelet erősítését, valamint az integritást védelmező mechanizmusokat a bűnüldöző szervek tagjai, a bíróságok tagjai és a bírósági tisztviselők számára;

34.

rámutat arra, hogy Maliban elengedhetetlen különösen az igazságügyi minisztérium számára elegendő humán erőforrások és pénzügyi források biztosítása, továbbá munkatársainak szakmai képzése; nyomatékosan kéri, hogy a Száhil öv államainak kormányai tartsák tiszteletben az igazságszolgáltatás függetlenségét és pártatlanságát, amelyek a demokrácia és a jogállamiság alapvető biztosítékai; kéri az országokat, hogy folytassák az igazságügyi képzés jobbá tétele érdekében tett erőfeszítéseiket; továbbá felszólítja az Európai Uniót, hogy támogassa a nem kormányzati szervezetek azon projektjeit, amelyek az igazságügyi dolgozók emberi jogokkal kapcsolatos tudatosságát erősítik; bátorítja továbbá a mali hatóságokat, hogy indítsanak eljárást a korrupcióban és szervezett bűnözésben érintett tisztviselőkkel szemben, ami döntő fontosságú intézkedés a bizalom helyreállítása és a jövőbeli instabilitás lehetőségének csökkentése szempontjából; megjegyzi, hogy a szervezett bűnözés az állam minden szféráját átható korrupcióhoz vezet; ezért felszólítja a Száhil öv államait, hogy a korrupció minden formáját határozottan ítéljék el;

35.

üdvözli, hogy az ENSZ Száhil övre vonatkozó új integrált stratégiájában a hangsúlyt az igazságfeltárási folyamatok kialakításának és támogatásának, az átmeneti igazságszolgáltatásról tartott nemzeti konzultációknak, a bíróságok elszámoltathatósági mechanizmusainak és a többek között a szexuális erőszak áldozataira vonatkozó jóvátételi programoknak a szükségességére helyezik; felhívja az EU-t, hogy működjön együtt az ENSZ illetékes ügynökségeivel a Száhil öv kormányainak e reformok végrehajtásában való támogatása érdekében;

36.

örömmel nyugtázza Szenegál és az Afrikai Unió között egy különleges törvényszék létrehozásáról kötött megállapodást, hogy háborús bűncselekményekért, kínzásért és emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekért bíróság elé állítsák Hissène Habré volt csádi elnököt, valamint Szenegál és Csád kormányainak arra vonatkozó megállapodását, hogy lehetővé teszik szenegáli bírók számára, hogy vizsgálatot folytassanak Csádban; határozottan szorgalmazza, hogy a régió különböző országainak vezetői, valamint az összes állami hatóság kifejtse és mihamarabb valósítsa meg az iránti eltökéltségét, hogy az állítólagos háborús bűnösök és az emberi jogokat megsértők vonatkozásában a büntetlenség kultúráját Csádban és a régió más részein felszámolják; e tekintetben megjegyzi, hogy Csád maradt az egyetlen olyan ország a Száhil övben, amely nem írta alá az emberi jogok és népek jogainak afrikai chartájához csatolt, az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Bíróságát létrehozó jegyzőkönyvet; ösztönzi Csádot, hogy tegye ezt meg az emberi jogok szisztematikus megsértésének megbüntetése és az áldozatoknak nyújtott jogorvoslat iránti elkötelezettségének határozott jelzésként; emellett sajnálatának ad hangot, hogy Burkina Faso egy közelmúltbeli törvénye amnesztiát adott az államfőknek; attól tart, hogy ez nem a megfelelő jelzést küldi az emberi jogok megsértőinek a térségben, és ellentétes a büntetlenség elleni küzdelem szellemével;

37.

örömmel üdvözli a határvita békés rendezését Niger és Burkina Faso között, amelyek a Nemzetközi Bírósághoz fordultak, és az 2013. április 16-án hozta meg döntését, továbbá felszólítja a régió országait, hogy kövessék ezt a példát;

38.

felszólítja a Száhil öv államait, hogy működjenek együtt a Nemzetközi Büntetőbírósággal annak érdekében, hogy ez utóbbi szabadon és teljesen pártatlanul folytathasson vizsgálatokat; felszólítja a részes államokat, hogy hajtsák végre a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott nemzetközi elfogatóparancsokat, és megfelelő gyorsasággal hajtsák végre annak határozatait; javasolja, hogy az ENSZ támogassa a Száhil öv államait olyan pártatlan és független bírói testületek felállításában, amelyek a Sierra Leone-i különleges bíróság mintájára a nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek ügyeit tárgyalják; megjegyzi, hogy Mauritánia az egyetlen ország a Száhil övben, valamint egyike azon kevés afrikai országoknak, amely nem csatlakozott a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumához; ösztönzi Mauritániát, hogy a büntetlenség kultúrájának elutasításáról adott erőteljes jelzésként tegye ezt meg; hangsúlyozza ebben az összefüggésben az átmeneti igazságszolgáltatásra vonatkozó uniós politika kidolgozásának fontosságát az EU emberi jogokról szóló cselekvési tervében meghatározottak szerint;

39.

kéri, hogy a régió valamennyi országa gyorsan cselekedjen azon folyamatosan érkező bejelentések kezelése érdekében, amelyek annak ellenére állítólagos önkényes letartóztatásokról, bántalmazásokról és visszaélésekről, sőt kínzásokról szólnak, hogy a jog tiltja e gyakorlatokat; aggodalmát fejezi ki a Mauritániában az idegenrendészeti fogdákban elkövetett kínzásokról és migránsok ezreinek önkényes letartóztatásáról és arról érkező bejelentések miatt, hogy a hatóságok két év elteltével sem közölték bizonyos elítéltek hollétét a családjaikkal; aggodalmának ad hangot az arról érkező bejelentések miatt is, hogy Csádban tömegesen bántalmazzák a fogva tartottakat, bírósági eljárások nélkül tartanak fogva embereket, N'Djamenában pedig százakat kényszerítenek kilakoltatásra, továbbá a foglyok erőszakos eltüntetés áldozataivá válnak; rámutat, hogy az erőszakos eltüntetés a Római Statútum értelmében háborús bűncselekménynek minősül; fájlalja, hogy beszámolók szerint a régió bizonyos börtöneiben, különösen Csádban és Maliban rendkívül rossz körülmények tapasztalhatók, ezekben nincs alapvető egészségügyi ellátás, és nagy szenvedést okoznak a börtönlakóknak; felszólítja a Száhil öv államait, hogy javítsák a foglyok életkörülményeit, és többek között biztosítsák a legkiszolgáltatottabb csoportok – például a kiskorúak és a nők – biztonságát; emellett felhívja a figyelmet a mali bíróság által a rablást, a bűnszövetkezetben folytatott tevékenységet és az illegális fegyverbirtoklást is magában foglaló bűncselekmények miatt a közelmúltban kiszabott halálos ítéletekre;

40.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi mali konfliktusban a biztonság szükségessége nem csökkentheti a politikai stabilitás és a fenntarthatóság motorjának tekinthető, inkluzív nemzeti párbeszéd, a felelősségteljes irányítás és a demokratikus reformok egész régióban meglévő elsőbbségét; megjegyzi, hogy ezek a kérdések elválaszthatatlanok a fejlődés és az emberi jogok terén bekövetkező haladástól; minden mali felet sürget arra, hogy e célok elérésében mutassanak példát a régió többi része számára;

41.

támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatában foglalt, arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy segítséget nyújtsanak Mali átmeneti hatóságai számára az átfogó békefolyamat alapvető építőelemeinek – az alkotmányos rend, a demokratikus kormányzás és a nemzeti egység – teljes körű helyreállítását célzó ütemterv végrehajtásában; elengedhetetlennek tartja olyan feltételek kialakítását, amelyek szabad, tisztességes és demokratikus – a nemzetközi normáknak megfelelő – választások megtartását teszik lehetővé; hangsúlyozza, hogy a további politikai marginalizáció elkerülése érdekében le kell küzdeni a belső menekültekre vonatkozó és a menekülttáborokban irányadó szavazási szabályokkal kapcsolatos kihívásokat; kéri, hogy a mali kormány és nemzetközi partnerei haladéktalanul tegyenek lépéseket e kérdéssel kapcsolatban; üdvözli a mali kormány és a tuareg lázadók között aláírt megállapodást, amely megnyitja az utat a mali hadsereg és közigazgatás északra való visszatérése előtt, és megszünteti az elnökválasztások júliusi megtartásának egyik fő akadályát; kiemeli, hogy biztosítani kell a nők választási eljárásban való biztonságos részvételét;

42.

üdvözli, hogy a mali választásokon uniós választásmegfigyelő missziót (EOM) vesznek igénybe; emlékeztet azonban arra, hogy az EKSZ-nek biztosítania kell az EOM ajánlásainak megfelelő nyomon követését és átfogóbb jellegű, hosszabb távú beépítésüket az EU politikájába; úgy véli különösen, hogy az EOM hozzáadott értéket teremthet a Száhil övben tartott választások számára azzal, hogy nyomon tudja követni az emberi jogi szempontokat, és jelenteni tudja azokat az EU küldöttségeinek, hogy azok szükség esetén megfelelő lépéseket tegyenek;

43.

felhívja a mali kormányt és a nemzetközi közösséget, hogy vonják le a nigeri demokratikus átmenet és a 2010–2011-es alkotmányos folyamat tanulságait, különösen ami a civil társadalommal és más érdekeltekkel folytatott széles körű konzultációt, a nők jelöltként való politikai részvételének előmozdítására irányuló erőfeszítéseket és a civil társadalmi partnerek abban való támogatását illeti, hogy folytassanak civil választási megfigyelést, oktassák a választókat és egyéb tevékenységeket végezzenek; hangsúlyozza, hogy az egész Száhil öv szempontjából fontos Niger folyamatos támogatása annak érdekében, hogy megszilárdítsák a polgárok demokratikus rendszer iránti bizalmát, és nyomon kövessék az új alkotmány arra vonatkozó követelményét, hogy a nyersanyag-kitermelő iparágak irányításán belül növeljék az átláthatóságot és vegyék fel a küzdelmet a korrupció ellen, beleértve minden nagyobb bányászati szerződés és az azokból származó bevételekkel kapcsolatos információk közzétételét;

44.

határozottan fájlalja, hogy a Száhil övben korlátozzák a szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot és az egyesülési szabadságot; különös aggodalmának ad hangot az arról érkező bejelentések miatt, hogy Csádban újságírókat, a politikai ellenzék képviselőit, szakszervezeti tagokat, egyházi személyeket és más civil társadalmi aktivistákat és emberi jogvédőket zaklatnak, félemlítenek meg és tartóztatnak le; további aggodalmának ad hangot amiatt, hogy Mauritániában békés tüntetőket tartóztatnak le és állítólag erőszakot alkalmaznak velük szemben, Maliban pedig állítólag megpróbálják elhallgattatni az ellenzéket, többek között az újságírók és politikai ellenzék képviselőinek letartóztatásával és a média cenzúrája révén; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a Száhil övben támogassák az emberi jogi jogvédőket, a független civil társadalmat – ideértve a nőszervezeteket is – és a szabad médiát, amelyek a demokratikus társadalom kulcsszereplői, különösen választások idején; üdvözi a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság és az egyesülési szabadság terén a térség más részein elért pozitív fejleményeket, és ösztönzi az EU-t, hogy a helyi partnerekkel együttműködve továbbra is ösztönözze a javítást célzó intézkedéseket; felhívja továbbá az EU-t, hogy ösztönözze és támogassa a civil társadalom feltérképezését mint a hatékonyabb segítségnyújtás egyik alapját; ajánlja, hogy az EU stratégiailag és pénzügyileg támogassa a civil társadalmat és az emberi jogvédőket, hosszú távú cserekapcsolatokat indítva, többek között az EU küldöttségeken keresztül;

45.

úgy véli, hogy a szólásszabadság védelme és előmozdítása elengedhetetlen az aktív és elkötelezett civil társadalom kialakításában, amely képes megfelelően hozzájárulni az egész térség fejlődéséhez; ezzel összefüggésben elítéli a cenzúrára, az újságírók vagy emberi jogi aktivisták megfélemlítésére, valamint a magán- vagy állami médiát célzó közvetlen vagy közvetett nyomásgyakorlásra irányuló kísérleteket;

46.

felszólítja a Száhil öv államait, hogy tartózkodjanak a sajtóval és a médiával, az emberi jogi jogvédőkkel vagy az ellenzék tagjaival szembeni önkényes letartoztatásoktól és megfélemlítési kampányoktól; felszólítja a Száhil öv és szaharai régió államait – köztük az észak-afrikai országokat –, hogy teljes mértékben tartsák tiszteletben a pacifista csoportok szólásszabadságát és a békés tüntetés szabadságát; felhívja az igazságügyi hatóságokat, hogy a bebörtönzött ellenzékiek ügyében a hatályos jog tiszteletben tartásával és igazságos eljárás keretében hozzanak ítéletet; felszólítja a Száhil öv államait, hogy segítsék elő a többpártrendszert, és a jogállamiságot tiszteletben tartó politikai csoportok számára tegyék lehetővé, hogy elindulhassanak a választásokon anélkül, hogy megtorlásoktól kellene tartaniuk, valamint tegyék lehetővé, hogy mindenki részt vehessen a választásokon;

47.

megerősíti, hogy a Száhil öv országaiban elválaszthatatlanul összekapcsolódik az emberek biztonsága és a fejlődés, amint azt az Európai Uniónak a Száhil öv biztonságával és fejlesztésével kapcsolatos 2011-es stratégiája is tartalmazza; hangsúlyozza, hogy a Száhil övben a fejlesztési politika fenntartható sikeréhez alapvető fontosságú, hogy stabilitás legyen a biztonság, a gazdaság, a politika, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása terén; rámutat ugyanakkor, hogy a régió biztonságossá tételéhez elengedhetetlen a fejlesztési segélyekbe való beruházás annak érdekében, hogy a lakosság megfelelő forrásokkal rendelkezzen a régió biztonságának megerősítéséhez; véleménye szerint ez nagymértékben lehetővé tenné a mélyszegénységre, valamint az eszközök és kilátások hiányára visszavezethető illegális kereskedelem és tevékenységek elkerülését;

48.

nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a Száhil övben, különösen Maliban, Nigerben, Csádban és Burkina Fasóban, de Mauritániában is rendkívüli és általánosan elterjedt a szegénység; elismeri, hogy a szegénység hátrányos az emberi jogok érvényesítésének kilátásaira nézve; megjegyzi, hogy a szegénység és alulfejlettség aránytalanul sújtja a nőket és lányokat, és mélységes aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a régióban magas a gyermekágyi halandósági ráta és az öt év alatti gyerekek körében a halálozási arány; felhívja a figyelmet arra, hogy az anyák iskolázottsága és a gyermekhalandóság között fordított arányosság áll fenn; ezért emlékeztet arra, hogy fontos előmozdítani a lányok beiskolázását; hangsúlyozza, hogy az ENSZ azon megállapításai, melyek szerint a jobb oktatásban részesülő anyák körében alacsonyabb a halálozási arány, az általános és mindenki számára elérhető oktatás biztosítására szóló felhívásnak minősülnek; rámutat arra, hogy a gyors, gyakran az éves 3 %-os arányt meghaladó népességnövekedés további terhet jelent a kormányok azon képessége tekintetében, hogy akár a legalapvetőbb gazdasági és szociális jogok védelmét biztosítsák; ezért úgy véli, hogy nagyobb arányúvá kell tenni az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, különösen a szexuális és reproduktív jogokkal kapcsolatban a családtervezési szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetővé tételével;

49.

hangsúlyozza a Száhil övben a demokrácia, az emberi jogok, a jó kormányzás és a biztonság között kölcsönös függés áll fenn; ismételten támogatásáról biztosítja a helyi részvétel hasznosításán és a fejlesztési céloknak a helyszínen történő elérésére vonatkozó ismereteken alapuló fejlesztési együttműködés terén az emberi jogokon alapuló megközelítést és a demokratikus felelősségvállalást, valamint a határozott, hatékony és független nyomon követő jogalkalmazási mechanizmusokat, ideértve a parlamenteket, az egyéb valóban képviseleti szerveket és a helyi és regionális civil társadalmat, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt; emlékeztet azokra az általa is támogatott uniós kötelezettségvállalásokra, hogy az Unió emberi jogi megközelítést alkalmaz az Unió fejlesztési együttműködése során, amit az EU emberi jogi stratégiája és cselekvési terve is megemlít;

50.

ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy az országoknak nyújtott fejlesztési segélyt az alapvető jogok tiszteletben tartásához kell kötni; ismételten emlékeztet arra, hogy az uniós fejlesztési támogatás keretében nyújtott pénzeszközök hatékony elosztásához arra van szükség, hogy az Unió képes legyen hatékonyan ellenőrizni e pénzeszközök felhasználását és biztosítani, hogy azokat ne térítsék el eredeti rendeltetésüktől; ismételten hangsúlyozza, hogy az emberi jogok hatékony előmozdítása érdekében – az uniós fejlesztési célkitűzéseinek megfelelően – javítani kell az Unió külső és belső politikái közötti összhangot;

51.

felhívja az Európai Bizottságot, hogy a népesség előzetesen felmért szükségleteivel összhangban a Száhil övben optimálisan használjon fel valamennyi rendelkezésre álló fejlesztési alapot: a demokrácia és az emberi jogok európai eszközét, az Európai Fejlesztési Alapot, a Fejlesztési Együttműködési Finanszírozási Eszközt, valamint a Száhil öv megbékélésének támogatására létrehozott alapot;

52.

felszólítja az Európai Uniót, hogy támogasson a Száhil öv államai, a nem kormányzati szervezetek és a civil társadalom által a főként a legkiszolgáltatottabb lakosok egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének javítása érdekében tett minden intézkedést; felszólítja a nemzetközi szereplőket, hogy folytassák a számos áldozatot szedő HIV/AIDS, tuberkulózis, malária és agyhártyagyulladás elleni küzdelmet; hangsúlyozza, hogy az egészségügyi rendszerek megerősítése érdekében egészségügyi programokat kell kidolgozni és végrehajtani, figyelembe véve, hogy a világgazdasági válság negatívan hatott a HIV/AIDS, a tuberkulózis, a malária és más betegségek terén elért már eredményekre; emlékeztet arra, hogy a Száhil öv egyes népcsoportjai nomádok, és nehezen férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz; ezzel összefüggésben kéri az egészségügyi ellátással kapcsolatos figyelemfelkeltő és képzési kampányok támogatását;

53.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Millenniumi Fejlesztési Célok elérése szempontjából kulcsfontosságú területeken – az élelmiszer-biztonság, az egészségügy és az oktatás terén – végrehajtott költségvetési megszorítások tovább súlyosbítják a Száhil övben tapasztalható élelmiszer- és humanitárius válságokat; hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság, az élelmezésbiztonság és az élelmezés terén végrehajtott szerkezetátalakítási intézkedések, valamint a földfoglalás jelenségének felszámolására irányuló konkrét intézkedések alapvető fontosságúak az inkluzív és fenntartható növekedés előmozdításához, valamint annak érdekében, hogy a Száhil övben ne ismétlődjenek meg évről-évre az élelmiszerválságok;

54.

úgy véli, hogy a Száhil övben tapasztalható politikai instabilitás – amelyet a több millió embert érintő aszály is súlyosbít – veszélyezteti a demokráciát, a jogállamiságot, valamint az emberi és a társadalmi-gazdasági jogok tiszteletben tartását, kedvezőtlen következményeket gyakorolva a lakosság életkörülményeire; emlékeztet arra, hogy a jogállamiság, a megfelelő kormányzás és az emberi jogok tiszteletben tartása az államok stabilitásának, a biztonságnak és az alapvető jogok tiszteletben tartásának elengedhetetlen előfeltételei;

55.

felhívja a helyi és regionális hatóságokat, hogy a fejlesztésre irányuló és a humanitárius segélyekkel kapcsolatos politikák lehető legjobb kibontakoztatása érdekében teremtsenek ténylegesen biztonságos körülményeket a civil társadalom számára, és biztosítsák az emberi jogok tiszteletben tartását mind a Száhil öv országain belül, mind pedig azok határain kívül;

56.

kéri a Száhil öv kormányait, hogy kezeljék a válság okainak gyökerét, méghozzá egy olyan fenntartható gazdaságfejlesztési stratégiával, amely választ ad polgáraik azon politikai és társadalmi aggályaira, mint például az élelmiszerekhez, az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, a lakhatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, a vagyon újraelosztása, a tisztességes megélhetés stb.;

57.

hangsúlyozza a korrupció elleni küzdelem szükségességét az intézményi legitimitás erősítése és a régióban felgyülemlő fejlesztési és emberi jogi kihívások kezelése érdekében; megjegyzi, hogy az alapvető egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz való hozzáférést súlyosan akadályozzák a korrupció különböző formái; hangsúlyozza továbbá, hogy a szabad, szervezett civil társadalom és a média fontos szerepet tölt be a visszaélések ellenőrzése és jelentése terén;

58.

elismeri a nőknek a Száhil öv fejlődésében betöltött alapvető szerepét, különösen az élelmezés, az élelmezésbiztonság és az élelmiszerek termelése tekintetében, hiszen elsősorban ők végzik a mezőgazdasági munkát, jóllehet továbbra is ritkán nyílik lehetőségük arra, hogy tulajdonosává váljanak az általuk megművelt földnek; kéri a Bizottságot, hogy ismerje el a nők élelmezésbiztonság terén kigazdálkodókként betöltött alapvető szerepét, és fektessen be e nőket támogató programokba; hangsúlyozza, hogy az uniós stratégiának olyan fellépésekre kell összpontosítania, amelyek rendeltetése, hogy a legsérülékenyebb emberek számára biztosítsák – különösen vidéki övezetekben – a mezőgazdasági képzésben, táplálkozási, egészségügyi és a munkakörülményekre vonatkozó oktatásban való részvétel lehetőségét, és hogy az ínséges időkben biztonsági háló álljon rendelkezésükre; hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági kistermelők – közöttük különösen a nők – számára jobb hozzáférést kell biztosítani a mikrohitelekhez annak érdekében, hogy ne csupán fenntartható módon termelhessenek, hanem kibontakoztathassák termelési lehetőségeiket, beruházhassanak a jobb vetőmagba, műtrágyába és öntözőberendezésekbe, valamint rendelkezhessenek a terményeik kártévők és betegségek elleni védelméhez szükséges eszközökkel;

59.

hangsúlyozza az Európai Unió humanitárius segítségnyújtásának szükségességét, amely támogatás hozzájárul a Millenniumi Fejlesztési Célok eléréséhez; hangsúlyozza az anyák egészségének a gyermekágyi elhalálozás csökkentése, a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátáshoz és a családtervezéshez való általános hozzáférés elérése tekintetében történő javítására irányuló cél fontosságát; kiemeli a szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos oktatás és tudatosítás fontosságát, ez ugyanis nélkülözhetetlen a nők egészsége szempontjából;

60.

megállapítása szerint riasztó jelek mutatnak arra, hogy az idén a Száhil övben súlyos élelmiszer-ellátási és táplálkozási válság alakul ki, és kéri a Bizottságot, hogy feladatát teljesítve biztosítson finanszírozást a régiónak nyújtott humanitárius segélyekhez;

61.

felhívja a figyelmet az éhínség, az aszályok, a tartós éhezés sürgető kérdéseire és arra, hogy a nemzeti kormányok nem képesek biztosítani az alapvető élelmezésbiztonságot, ami a helyi lakosság kiábrándultságának egyik hajtóereje; megerősíti, hogy javítani kell a nemzeti kormányok élelmezésbiztonság garantálására irányuló képességét az AGIR-Sahel kezdeményezésnek nyújtott fokozott finanszírozáson és politikai támogatáson keresztül, olyan regionális és átfogó megközelítésként is, amely az élelmiszer-ellátás bizonytalanságának kiváltó okait is kezeli;

62.

kéri az Európai Uniót, hogy a Száhil öv országaival együttműködve léptessen életbe az emberi jogokon és alapvető szabadságjogokon alapuló megközelítést követő és prioritást élvező fejlesztési politikákat, amelyek célja az élelmiszerválság kezelése, az alultápláltsággal és az éhezéssel kapcsolatos problémák megoldása, az aszályok következményeinek enyhítése és a természeti katasztrófákkal szembeni küzdelem; kéri az Európai Bizottságot, hogy e prioritást élvező politikáknak megfelelően optimálisan használja fel az alultápláltság elleni küzdelem céljaira rendelkezésre bocsátott forrásokat (2012-ben 123,5 milliárd eurót), a támogatás pozitív hatásainak garantálása érdekében kielégítve a népesség szükségleteit és támogatva ezen országok helyi kapacitásainak fejlesztését;

63.

rámutat arra, hogy konkrét határidőkre alapozott kötelezettségvállalás szükséges ahhoz, hogy a Száhil öv országai ellenállóképessé váljanak az aszállyal szemben, és ezáltal elkerülhessék az élelmiszer-válságok rendszeres visszatérését, valamint azt, hogy minden aszály idején nagyszabású humanitárius segélyt kelljen igénybe venniük; hangsúlyozza, hogy ez az elkötelezettség a kormányok, a regionális intézmények, az adományozók és a pénzügyi intézmények között tartós partnerséget tesz szükségessé, az Európai Unió által elindított „AGIR Sahel” kezdeményezés mintájára;

64.

különös aggodalommal jegyzi meg, hogy az ivóvízhez való hozzáférés még mindig problémát jelent a Száhil öv egészében; ismételten hangsúlyozza, hogy a régió fejlődésének elérése érdekében a fő hangsúlyt a térségben élő lakosság alapvető szükségleteinek biztosítására kell helyezni; hangsúlyozza, hogy az EU által nyújtott fejlesztési segély jelentős részének e kérdést kell kezelnie; üdvözli e tekintetben mindazokat a nemzetközi kezdeményezéseket, amelyek célja a vízhiány csökkentése a Száhil övben;

65.

hangsúlyozza, hogy a Száhil övben élő emberek mindennapi életének javításához és a 2040-re 150 milliós népességgel rendelkező régió fejlődésének támogatásához hosszú távú megközelítésre van szükség, amely mindenki számára garantálja az oktatáshoz való hozzáférést;

66.

arra ösztönzi a Száhil öv államait és a regionális szereplőket, hogy az ENSZ-szel együtt mobilizálják a fejlesztés új forrásait; üdvözli az ENSZ főtitkári hivatalának Száhil övért felelős különleges megbízottja által az Afrikai Fejlesztési Bankkal elindított konzultációkat, és ajánlja, hogy terjesszék ki ezeket a konzultációkat a Világbankra és más nemzetközi pénzügyi intézményekre a Száhil öv Cselekvési Alapjának létrehozása érdekében; üdvözli, hogy e javasolt alap integrált erőforrás-platformot foglal magában, amely összehangolja a regionális fejlesztési projekteket a Száhil öv kormányainak egyedi igényeivel; arra ösztönzi az EU-t, hogy ennek megfelelően igazítsa ki és hangolja össze saját stratégiáját;

67.

aggodalmának ad hangot az urániumbányászat általános helyzetével kapcsolatban a Száhil övben, különösen annak fényében, hogy 2013. május 23-án a MUJAO támadást intézett Észak-Nigerben az arliti bánya ellen; hangsúlyozza, hogy a nigeri urániumbányák biztonságának megsértése katasztrofális lehet a helyi lakosság és a térség stabilitása szempontjából, és ezért felhívja a nigeri hatóságokat és a nemzetközi partnereket, hogy fordítsák a lehető legnagyobb figyelmet a biztonságra; emellett kiemeli, hogy garantálni kell az urániumbányászat biztonságosságát; felhívja továbbá a bányatársaságokat annak biztosítására, hogy az urániumot felelősen, a helyi közösségek teljes egyetértésével bányásszák, és a közeli lakosságra és környezetükre a lehető legkevesebb káros hatást fejtsék ki;

68.

kellő súllyal jegyzi meg, hogy a Száhil övben gyakoriak az élelmiszerválságok, élelmezési válságok és az egyéb humanitárius vészhelyzetek, és ezek hatást gyakorolnak a legalapvetőbb emberi jogokra; örvendetesnek tartja, hogy az Unió és tagállamai a Száhil övben intenzíven részt vesznek a humanitárius válsággal kapcsolatos erőfeszítésekben; hangsúlyozza, hogy a bizonytalan élelmiszer-ellátás kezelése kulcsfontosságú a béke lehetővé tételében és az emberi jogok előmozdításában is; úgy véli, hogy ennek érdekében öszönözni kell a helyi termelést és a szerepvállalást, valamint javítani kell az elosztási hálózatokat és az erőforrások mobilitását; megjegyzi, hogy az Európai Bizottság által élelmezési válságok esetén nyújtott támogatás összege 2012-ben 338 millió euró volt, amelyből 174 millió eurót sürgős humanitárius segélyre fordítottak, továbbá hogy a Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (DG ECHO) 172 millió euró humanitárius segélyt mozgósított, amelyből 58 millió eurót Maliban használtak fel;

69.

felhívja az Uniót, hogy folytassa és fokozza a Száhil öv országai számára nyújtott humanitárius segítség gyarapítására irányuló erőfeszítéseit, biztosítson szoros együttműködést a humanitárius segélynyújtással foglalkozó nemzetközi ügynökségek, a civil társadalom, a helyi és regionális hatóságok, valamint a kormányok között, és hogy mozgósítsa a szükséges összegeket az Európai Fejlesztési Alapból (10. EFA, 2007 és 2013 között 660 millió euró), illetve a Száhil Öv Megbékéléséért Globális Szövetség Alapjából (AGIR Sahel, 2012-re 172 millió euró); üdvözli, hogy a Száhil öv államai ellenálló képességének javítása érdekében a 11. Európai Fejlesztési Alapból 1,5 millió eurós keretet különítettek el az AGIR-Sahel programra;

70.

hangsúlyozza, hogy a Száhil öv egésze szempontjából fontos, hogy az alapvető szociális infrastruktúrák és alapvető hálózatok (egészségügy és orvosi tanácsadók hálózata, közlekedés, távközlés stb.) kiépítésére irányuló politikák valósuljanak meg a humanitárius segélyek semleges, egyetemes és megszorítások nélküli, tisztességes és hatékony eljuttatása érdekében; elvárja a Száhil övben fekvő államoktól és azok helyi és regionális hatóságaitól, hogy gondoskodjanak e hálózatok hozzáférhetőségéről;

71.

a leghatározottabban elítéli, hogy a Száhil övben és különösen Mauritániában fennáll a rabszolgaság – gyakran öröklődő – intézménye, amely a jelentések szerint a lakosság jelentős kisebbségét érinti; megjegyzi, hogy a rabszolgaság merev kasztrendszerben működik, és annak ellenére fennáll, hogy az ország a rabszolgaságot 1981-ben hivatalosan eltörölte, 2007-ben pedig kifejezetten bűncselekménnyé nyilvánította; mélységes aggodalmát fejezi ki e gyakorlat intézményesített, az állami közigazgatás köreiig terjedő jellege miatt; megjegyzi továbbá, hogy a mauritániai kormány a végsőkig vonakodik elismerni, hogy a rabszolgaság továbbra is általánosan elterjedt, és hogy eddig csupán egyetlen olyan ügy ismert, amelyben a rabszolgatartó elleni vádemelés sikerrel járt; nyomatékosan felszólítja a mauritániai kormányt, hogy teljesítse nemzeti és nemzetközi jogi vállalásait és kötelezettségeit a rabszolgaság valamennyi formájának tényleges felszámolása és a rabszolgaság elleni, többek között kompenzációs eljárásokról is rendelkező törvények elfogadása érdekében; nyomatékosan felszólítja továbbá a mauritániai hatóságokat, hogy hagyjanak fel a rabszolgaság megszüntetéséért kampányoló helyi civil társadalmi aktivisták zaklatásával, sőt bebörtönzésével, beleértve a hittagadás miatti vádak alapján történő bebörtönzést is; ezzel összefüggésben felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy továbbra is támogassák a mauritániai, valamint a nemzetközi rabszolgaság-ellenes szervezetek, többek között a rabszolgaság jelenkori formáival foglalkozó különleges ENSZ-előadó és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet munkáját;

72.

fokozott aggodalommal állapítja meg, hogy a rabszolgaság tovább él a tágabb értelemben vett Száhil övben is, mivel Maliban, Nigerben és másutt is rengetegen végeznek rabszolgamunkát; sürgeti az illetékes nemzeti és nemzetközi hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket ezzel kapcsolatban a rabszolgaságot tiltó és bűncselekménnyé nyilvánító jogszabály megfelelő végrehajtásának nyomon követése révén, különös figyelmet fordítva a nők és lányok helyzetére és kiszolgáltatottságára; arra ösztönzi a hatóságokat, hogy dolgozzanak ki programokat, amelyek célja többek között az, hogy segítsék az áldozatok rehabilitációját és visszailleszkedését, gyűjtsenek adatokat és szervezzenek figyelemfelkeltő kampányokat, mivel a rabszolgaságot sokan természetes dolognak tartják, a társadalmi hierarchia pedig mélyen beágyazódott a kultúrába; arra ösztönzi a helyi hatóságokat, hogy dolgozzanak ki stratégiákat és programokat, amelyek célja az egykori rabszolgák társadalmi integrációja a megélhetés és a munkához való megfelelő hozzáférés biztosításával;

73.

aggodalmának ad hangot a Száhil övben a gyermekek alapvető jogainak megsértése miatt, különös tekintettel a nemi alapú erőszakra és megkülönböztetésre, az elterjedt gyermekmunkára, a kiskorúak felnőtt börtönökben való állítólagos fogva tartására Mauritániában, Maliban és másutt, valamint arra, hogy Csád gyerekkatonákat toboroz reguláris hadseregébe; felszólítja az EU-t, hogy szorosan működjön együtt a Száhil öv kormányaival e gyakorlatok felszámolásának biztosítása érdekében;

74.

mélységes aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a mali aranybányákban, a mezőgazdaságban, az erdészetben és más gazdasági ágazatokban bizonyítottan gyermekmunkát alkalmaznak, és a jelentések szerint akár hatéves gyerekeket is dolgoztatnak; megjegyzi, hogy a Száhil öv államainak hatályos törvényei tiltják a gyermekmunkát; megjegyzi, hogy az aranybányászat különös veszélyeket hordoz magában; felhívja ezért a mali hatóságokat, hogy hajtsák végre a 2011. júniusi, a gyermekmunka elleni küzdelemre vonatkozó cselekvési tervében (PANETEM) foglalt javaslatokat, és aktívabban támogassák az általános oktatást; felhívja az Uniót, hogy működjön együtt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel (ILO) és más nemzeti és nemzetközi szervezetekkel annak érdekében, hogy Maliban teljes mértékben felszámolják a gyermekmunkát; felszólítja a Száhil öv valamennyi államát, hogy vegye fel a küzdelmet a gyermekmunka ellen, és mozdítsák elő az oktatást;

75.

mélységes aggodalommal jegyzi meg, hogy a nem kormányzati szervezetek statisztikái szerint Maliban több mint hárommillió 17 év alatti gyermek dolgozik; sajnálatosnak tartja ezt a helyzetet, különösen mivel ennek következtében alacsony az iskolázottsági ráta és az írni-olvasni tudási arány;

76.

emlékeztet arra, hogy az Unió csatlakozott a kimberley-i folyamathoz, végrehajtja az erdészeti jogszabályok végrehajtására, az erdészeti irányításra és az erdészeti termékek kereskedelmére irányuló (FLEGT) programokat, és általánosságban arra törekszik, hogy elősegítse a szociális védelemre, a munkaügyre és a környezetre vonatkozó alapvető nemzetközi normák tiszteletben tartását, valamint a vállalkozások társadalmi felelősségvállalását; felszólítja az Uniót és a Száhil öv államait, hogy a kimberley-i folyamat mintájára a gyémánt esetében is vegyék fontolóra az arany nyomonkövetési folyamatának bevezetését; hangsúlyozza, hogy azoknak az uniós vállalkozásoknak, amelyeknek leányvállalatai vannak a régió országaiban, biztosítaniuk kell ezen alapvető normák, valamint a vállalati társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos nemzetközi iránymutatások tiszteletben tartását, és emlékeztet arra, hogy az Unió hamarosan bevezeti az országonkénti jelentéstétel elvét;

77.

mélységes aggodalmának ad hangot a Csádban és a térség más országaiban váltságdíjért és eladás céljából elkövetett gyermekrablásokról szóló jelentések miatt; megjegyzi, hogy az országon belüli és a külföldre irányuló gyermekkereskedelem célja a kényszermunka, a kényszerházasság és a szexuális kizsákmányolás; megjegyzi továbbá, hogy bizonyos esetekben a gyerekeket örökbefogadással foglalkozó nemzetközi ügynökségek számára rabolják el és adják el;

78.

felszólítja a Száhil öv államait, hogy segítsék elő az oktatáshoz való hozzáférést minden fiú- és leánygyermek számára, a nomád népcsoportok esetében faji, kaszt szerinti vagy etnikai megkülönböztetés nélkül; felszólítja a Száhil öv államait, hogy mozdítsák elő a szakképzésre, a felsőoktatáshoz való hozzáférésre és a foglalkoztatásra vonatkozó politikákat, hogy jövőképet kínáljanak a Száhil öv ifjúságának, és ezzel távol tartsák őket a terrorista csoportoktól; fontosnak tartja, hogy az iskolákban a gyermekek életkörülményei megfeleljenek a minimális higiéniai, biztonsági és a méltó élethez szükséges feltételeknek, és hogy lépések történjenek annak biztosítására, hogy nevelőik ne bántalmazzák a gyermekeket, és ne kényszerítsék őket koldulásra;

79.

kéri hatékony egészségügyi és oktatási politikák bevezetését és nyomon követését a legkiszolgáltatottabb csoportok, például a nők és gyermekek helyzetének javítására annak érdekében, hogy megvalósulhassanak a Millenniumi Fejlesztési Célok: az általános iskolai képzés mindenki számára történő biztosítása, az anyák egészségének javítása, az egészségügyi ellátáshoz való általános hozzáférés, a HIV/AIDS és minden más fertőző betegség felszámolása; kéri az Európai Uniót, hogy a 11. Európai Fejlesztési Alap keretében a Száhil övben tett fellépéseik során kezeljék prioritással a fiatalok helyzetét, és alakítsanak ki ambiciózus oktatási politikát; emlékeztet a nők helyzetével foglalkozó, valamint a foglalkoztatáshoz való hozzáférést célzó politikák kialakításának fontosságára;

80.

elismeri a nők fontos hozzájárulását a Száhil öv stabilizációjához és fejlesztéséhez, és kéri, hogy tegyék erősebbé meghatározó befolyásukat a konfliktusok megelőzése, a békefenntartás és a béketeremtés, valamint a biztonság, a politika és a gazdasági fejlődés terén; arra ösztönzi a fejlesztési partnereket, hogy biztosítsanak pénzügyi támogatást azon projekteknek, amelyek kifejezett célja a nők társadalmi szerepvállalásának növelése;

81.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a nőket és lányokat a térség jelentős részében hátrányos megkülönböztetés éri, ami többek között a kényszerházasság, gyermekházasság, szexuális kizsákmányolás, iskolázatlanság, a női nemi szervek általánosan elterjedt megcsonkítása, többek között infibuláció, valamint olyan megszokott gyakorlatok formáját ölti, mint a szororátus vagy a levirátus, ezenkívül pedig az oktatás, a jogokkal járó foglalkoztatás és az egészségügy területét is érinti; kéri, hogy a helyi fejlesztésben részt vevő valamennyi szereplővel együttműködve vezessenek be az emberi jogokat biztosító és esélyegyenlőségi politikákat, többek között a nők jogainak – köztük a szexuális és reproduktív jogoknak fajon, kaszton, életkoron, etnikai vagy vallási hovatartozáson, családi állapoton, származáson, bevándorlói vagy nem bevándorlói státuszon alapuló megkülönböztetés nélküli – tiszteletben tartása, védelme és előmozdítása érdekében; hangsúlyozza, hogy több erőfeszítésre van szükség annak garantálása érdekében, hogy a kormányzással és jogállamisággal kapcsolatos reformok megfeleljenek a nők sajátos szükségleteinek;

82.

kéri a Száhil öv országait, hogy fogadjanak el a nők elleni erőszak minden formáját – ideértve a családon belüli és a nemi erőszakot, a szexuális zaklatást és az ártalmas hagyományos gyakorlatokat, így a női nemi szervek megcsonkítását és a kényszerházasságot, különösen kiskorú leányok esetében – tiltó és megfelelő szankciókat előíró konkrét jogszabályokat és rendelkezéseket; hangsúlyozza, hogy fontos az áldozatok védelme, az egyedi szolgáltatások nyújtása és a támadók büntetlensége elleni harc, és ennek érdekében biztosítani kell, hogy e bűncselekményeket kivizsgálják, büntetőeljárást indítsanak és megfelelően büntessék azok elkövetőit, valamint hogy minden nő teljes körűen, valláson vagy etnikai származáson alapuló hátrányos megkülönböztetés nélkül hozzáférjen a igazságszolgáltatáshoz; hangsúlyozza, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy, és hogy az erőszak nem menthető fel azzal sem, hogy az adott kultúrára jellemző okokból vagy vallási meggyőződésből követik el;

83.

sürgeti a Száhil öv országait, hogy vizsgálják felül a nőkre és a tulajdonjogra vonatkozó jogszabályaikat; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a nők az általuk megművelt és lakásuk helyszínéül szolgáló földterületek tulajdonosai legyenek;

84.

sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy biztosítson több forrást a nők jogainak és szerepvállalásának előmozdításához a régióban; üdvözli az Afrikai Unió által a nők jogainak előmozdításáért tett erőfeszítéseket, és emlékeztet arra, hogy az ECOWAS kulcsszerepet játszik a régió stabilitása szempontjából; sürgeti a Száhil öv országait, hogy fokozzák a nem kormányzati szervezetekkel, a civil társadalommal, az ENSZ-szel és az Európai Unióval való együttműködésüket a nők jogaira irányuló figyelemfelhívó kampányok kidolgozása érdekében; felhívja az Uniót, hogy működjön együtt a regionális szereplőkkel a lányok oktatásának előmozdításában, és a nők társadalmi, politikai és gazdasági szerepe megerősítésének kulcsaként támogassa a nők anyagi biztonságának és lehetőségeinek előmozdítását; ösztönzi továbbá, hogy a politika helyezzen hangsúlyt a nők egészségügyi ellátásának javítására;

85.

felszólítja továbbá a Száhil öv államait, hogy biztosítsák minden lány születési anyakönyvi bejegyzését, és azt, hogy a későbbiekben alapfokú oktatásban részesüljenek; felhívja az Uniót, hogy működjön együtt a regionális szereplőkkel a lányok oktatásának előmozdításában, és a nők társadalmi, politikai és gazdasági szerepe megerősítésének kulcsaként támogassa a nők anyagi biztonságának és lehetőségeinek előmozdítását; ösztönzi továbbá, hogy a politika helyezzen hangsúlyt a nők egészségügyi ellátásának javítására;

86.

kéri a Bizottságot, az EKSZ-t és a Tanácsot, hogy bátorítsanak a régióban még több országot arra, hogy hozzanak kifejezetten a nők és a lányok jogait előíró jogszabályi rendelkezéseket, és biztosítsanak elsőbbséget az e jogok biztosítására irányuló programoknak – különös tekintettel a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésre (többek között az oktatás terén), az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre, a szexuális és reproduktív jogokra, az élelmiszer beszerzését, illetve a föld és a termelési erőforrások használatát célzó kölcsönfelvételre (különösen vidéki térségekben), az egészségügyi ellátáshoz és az igazságszolgáltatási rendszerhez való hozzáférésre – a nők gazdasági függetlenségének előmozdítása érdekében, segítséget nyújtva számukra a nem hivatalos munkából a hivatalos munkába történő áttérésben és a politikai és gazdasági döntéshozatalban való részvételükben, valamint a lányokkal és a nőkkel szembeni erőszak minden formájának felszámolására törekedve, ideértve a fiatalkori kényszerházasságnak és a női nemi szervek megcsonkításának mint barbár gyakorlatnak a megszüntetését;

87.

kéri az EU Száhil övvel és az emberi jogokkal foglalkozó különleges képviselőit, hogy dolgozzanak ki közös fellépéseket, amelyek célja, hogy jobban garantálják a nők jogait a térségben, harcolva többek között a nemen alapuló erőszak és az erőszak minden egyéb, a nők méltóságát sértő formájának büntetlensége ellen; nyomatékosan kéri a Bizottságot, az Európai Külügyi Szolgálatot és a partnerállamokat, hogy a kétoldalú támogatási programok keretében kezeljék prioritással a nők jogait és a nemek közötti egyenjogúság ügyét, és hogy irányozzák elő a nők társadalmi szerepvállalásával és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kezdeményezések fenntartható és kiszámítható finanszírozását; különösen elítéli az erőszakot mint a nők társadalmi és gazdasági szabadságának legfőbb akadályát; hangsúlyozza, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség előmozdítására irányuló politikát horizontális kérdésnek kell tekinteni;

88.

üdvözli, hogy az azonos neműek kapcsolata külön jogállássá vált Maliban, Nigerben, Csádban és Burkina Fasóban; sajnálatosnak tartja azonban, hogy a társadalmi megkülönböztetés még mindig fennáll; mélységes aggodalmát fejezi ki a „közszeméremsértésről” szóló és az „erkölcstelen célú” egyesülést tiltó törvénynek a Mali és általában véve a térség LMBT-közösségére vonatkozó alkalmazásával kapcsolatban; abbéli reményének ad hangot, hogy a Mali északi részén kirobbant lázadás során elnyomottak biztonságosan visszailleszkedhetnek a társadalomba; mélységes aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Mauritániában továbbra is bűncselekménynek tekintik az LMBT-kapcsolatokat, amely a férfiak esetében elvileg nyilvános megkövezés általi halálbüntetéssel sújtandó; ugyanakkor megjegyzi, hogy nincs olyan dokumentált eset, miszerint ezt a büntetést valaha is alkalmazták volna; mindazonáltal arra ösztönzi a mauritániai kormányt, hogy működjön együtt a civil társadalommal a jogszabályi reform és annak érdekében, hogy segítsék az LMBT-polgárok életének javulását;

89.

úgy véli, hogy a helyzet és a tuaregek fejlődésének a történelmi sérelmekkel őszintén foglalkozó, jogokon alapuló megközelítése elengedhetetlen a Száhil öv békéjéhez és fejlődéséhez annak tudatában, hogy a tuaregek által lakott területeken más népcsoportok is élnek; örvendetesnek tartja az ezzel a kérdéssel kapcsolatban Nigerben végbement fejleményeket, mindemellett arra ösztönöz minden olyan országot, ahol jelentős számú a tuareg lakosság, beleértve a Száhil övön kívüli országokat, például Algériát és Líbiát is, hogy működjön együtt a közösség képviselőivel az elmaradottság és a gyűlölködés problémájának politikai és intézményi megoldásában; megjegyzi továbbá, hogy a Száhil övet sokféle kultúra jellemzi; úgy véli, hogy az összes népcsoport számára lehetővé kell tenni, hogy újra békében élhessenek egymás mellett; arra ösztönzi a térség kormányait, hogy valamennyi csoportot vonják be a társadalmi és politikai párbeszédbe és a döntéshozatali folyamatokba;

90.

üdvözli az Európai Unió Száhil övért felelős különleges képviselőjének kinevezését és azt, hogy megbízatásában nagy szerepet kap az emberi jogi tényező; elvárja az Európai Unió Száhil övért felelős különleges képviselőjétől, hogy szorosan működjön együtt az Európai Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjével, a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészségével, az Emberi Jogok Főbiztosának Hivatalával (OHCHR) és a régióban tevékenykedő emberi jogi jogvédőkkel és megfigyelőkkel az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásának előmozdításában; kéri, hogy az Európai Unió Száhil övért felelős különleges képviselője és különösen a dél-mediterrán térségért felelős különleges képviselője, valamint az Afrika szarváért felelős képviselője között megfelelő koordináció folyjon, mivel az afrikai válságoknak erőteljes regionális vonatkozásai vannak, jellemzően átgyűrűző hatásokat váltanak ki, és geostratégiai megfontolásokat is magukban foglalnak; ezzel összefüggésben nyomatékosan kéri az Uniót, hogy lépjen fel az összes uniós afrikai törekvés hatékony koordinálása érdekében, különös tekintettel a válságkezelésre és a válságok utáni erőfeszítésekre, és ezért felhívja az alelnököt/főképviselőt e koordináció biztosítására;

91.

hangsúlyozza, hogy fontos végrehajtani az Unió emberi jogi politikai kötelezettségvállalásait, többek között a gyerekekkel és a fegyveres konfliktussal, a nők és lányok elleni erőszakkal és a velük szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájával, a nemzetközi humanitárius jog betartásának előmozdításával, a civilek KBVP-missziók és -műveletek során történő védelmével kapcsolatos iránymutatásokat, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. és 1820. sz. határozatának végrehajtására vonatkozó átfogó uniós megközelítés politikáját, többek között az ezzel kapcsolatos fejlemények nyomon követése és jelentése révén;

92.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy sem a 2011. március 21-én elfogadott, a Száhil öv biztonságára és fejlődésére vonatkozó uniós stratégia, sem pedig az e stratégiáról a Külügyi Tanács által 2012. március 23-án elfogadott következtetések nem tartalmaznak hivatkozást sem a nemek közötti egyenlőség előmozdítására, sem pedig a nők helyzetére vagy a nők jogainak védelmére vonatkozóan;

93.

üdvözli a Száhil övre vonatkozó uniós stratégia stratégiai cselekvési irányát, beleértve a felelősségteljes kormányzás és a belső konfliktusrendezés támogatását és előmozdítását; úgy véli azonban, hogy a stratégia még mindig nem juttatja megfelelően érvényre az emberi jogokat, a jogállamiságot, a demokrácia támogatását, a hatékony gazdasági kormányzást és az erőteljes korrupcióellenes intézkedéseket, amelyek kulcsfontosságú tényezők a fejlődés és a biztonság közötti – a stratégia középpontjában álló – kapcsolat alátámasztásához; arra ösztönzi az uniós intézményeket, hogy működjenek együtt a stratégia közeljövőbeli felülvizsgálata céljából, a következőkre irányuló konkrét javaslatok révén:

94.

javasolja, hogy az EU az emberi jogokat legsúlyosabban megsértők esetében mérlegelje a célzott – vagyonok befagyasztása, vízumtilalmak vagy más eszközök formáját öltő – szankciók lehetőségét Maliban és a térség más országaiban is;

95.

üdvözli az ENSZ főtitkára által a Száhil öv helyzetéről készített közelmúltbeli jelentést; megemlíti az integrált stratégia részét képező „négyszer négy” megközelítést, amelynek célja a kormányzás, a biztonság, a humanitárius követelmények és a fejlesztés erősítése; különösen örvendetesnek tartja, hogy az emberi jogi dimenzió erőteljesen érvényesül a stratégiában, és felhívja az Uniót a támogatás folytatására; helyesli továbbá, hogy az ENSZ integrált stratégiája a hangsúlyt a részvétel kiépítésére, a helyi és regionális kormányzás támogatására, a társadalmi és biztonsági kohézió megerősítésére, a jövőbeni fenyegetettségekkel kapcsolatos korai figyelmeztető rendszerek kialakítására, valamint különösen a nemzeti és regionális emberi jogi mechanizmusok megerősítésére és megszilárdítására helyezi; ösztönzi az EU-t, hogy alakítson ki hasonló, az ENSZ-ével összehangolt és ahhoz igazodó, holisztikus szemléletet a fenntarthatósággal, biztonsággal, humanitárius és fejlesztési aggályokkal és az emberi jogokkal kapcsolatban olyan módon, amely elismeri a Száhil öv kihívásainak alapvetően transznacionális, határokon átnyúló és egymással összefonódó jellegét;

96.

hangsúlyozza, hogy továbbra is döntő fontosságú az Uniónak az afrikai regionális szereplőkkel – így az Afrikai Unióval, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségével, az Arab Maghreb Unióval és az afrikai regionális emberi jogi eszközökkel – folytatott fokozott együttműködése ahhoz, hogy a Száhil övben tartós előrehaladás következzen be az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó kezdeményezések terén; arra ösztönzi a szomszédos országokat, így Szenegált, Algériát és Marokkót, hogy vállaljanak szerepet és segítsenek olyan valódi lendületet adni a térségnek, amely lehetővé teszi annak gazdasági fejlődését és az emberi jogok előmozdítását; elismeri, hogy a Száhil öv problémáira nyújtott tartós megoldásoknak végső soron a régióból kell érkeznie, és azokat saját lakosságának teljesen magáévá kell tennie; felszólítja mindazonáltal az EU-t, hogy továbbra is elkötelezetten működjön együtt a Száhil övi partnerekkel, és támogassa őket minden rendelkezésre álló megfelelő eszközzel annak érdekében, hogy javítsák az emberek életminőségét a térségben, és erősítsék a kapcsolatokat demokratikus kormányaikkal;

97.

üdvözli és felidézi az ENSZ főtitkárának a nyugat-szaharai helyzetről szóló, 2013. áprilisi jelentését, amely kiemeli, hogy „a Száhil övre vonatkozó átfogóbb stratégia részeként döntő fontosságú a nyugat-szaharai konfliktus kezelése”, és hogy „az emberi jogok továbbra is fontosak a konfliktus rendezése szempontjából”; megjegyzi, hogy a Száhil övbeli különböző konfliktusok – és főként az olyan terroristacsoportok jelenléte, mint az AQIM Mali északi részén és Algéria déli részén – Nyugat-Szaharát a destabilizáció veszélyével fenyegetik; megjegyzi továbbá, hogy a konfliktus negatív hatást gyakorol a regionális integrációra, amelynek ki kell terjednie Marokkóra és Algériára, és amely jelentős lehetőségeket kínál a gazdasági fejlődés és a politikai demokratizálódás számára, és javítja az emberi biztonságot a Száhil öv és a Szahara egész térségében;

98.

ismételten támogatásáról biztosítja az ENSZ Nyugat-Szaharáról szóló határozatait; felhív a szaharai népek emberi jogainak és alapvető szabadságainak tiszteletben tartására, beleértve az egyesülési szabadságot, a szólásszabadságot és a békés tüntetéshez való jogot;

99.

hangsúlyozza, hogy Nyugat-Szaharában és a tindufi táborokban a végleges politikai rendezés megelőlegezése és a rendezéssel kapcsolatos vélemény kifejezése nélkül is foglalkozni kell az emberi jogok kérdésével; ismételten kifejti mindemellett, hogy az önrendelkezés alapvető emberi jog, amint azt az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 1. cikke meghatározza, továbbá emlékeztet arra, hogy a területi integritás a nemzetközi jog egyik elve; emlékeztet továbbá az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1754 (2007) sz. határozatára, amely arra sürgeti a feleket, hogy jóhiszeműen, előfeltételek nélkül kezdjenek tárgyalásokat „egy igazságos, tartós és kölcsönösen elfogadható politikai megoldás elérése céljából, amely biztosítaná a nyugat-szaharaiak önrendelkezését”; ismételten Marokkó és a Polisario Front figyelmébe ajánlja e felhívást annak érdekében, hogy folytassák a tárgyalásokat a konfliktus békés rendezése érdekében, megerősítve ugyanakkor a szaharai népek önrendelkezési jogát; hangsúlyozza a Marokkóban végrehajtott politikai és demokratikus reformok adódó lehetőségeket, ugyanakkor megjegyzi, hogy ezek a reformok határozottabb kötelezettségeket tesznek szükségessé különösen a nyugat-szaharai népek emberi jogainak tiszteletben tartása tekintetében; tart attól, hogy a népszavazás megrendezésével vagy a tárgyalásos politikai rendezés egyéb, kölcsönösen elfogadható formáinak megvalósulásával kapcsolatos 25 éves késedelem fokozza a szaharaiak elidegenedését és az erőszak lehetőségét, különösen a fiatalok körében; felszólítja az Uniót, hogy vállaljon közvetlenebb szerepet, és támogassa az ENSZ-t abban, hogy a konfliktus békés és tartós megoldása érdekében a feleket a közvetlen tárgyalások folytatására ösztönözze;

100.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy – mivel a nyugat-szaharai konfliktus politikai rendezése, a megbékélés és az emberi jogi helyzet szorosan összekapcsolódik –, vállaljanak aktívabb szerepet a nyugat-szaharai konfliktus rendezésében, nemcsak az ENSZ-tárgyalások támogatása, hanem a különböző külpolitikai eszközök felhasználása révén is (például az emberi jogok nyomon követésének erősítése és a rendőrségi és biztonsági erők körében végzett tudatosságnövelés, a demokratikus reformok, többek között a decentralizáció támogatása, a megkülönböztetés elleni küzdelem a térségben) annak érdekében, hogy előmozdítsák az olyannyira szükséges bizalomépítést a konfliktusban részes felek között;

101.

mélységes aggodalmának ad hangot az ENSZ kínzásügyi különleges előadójának közelmúltbeli jelentése miatt, mivel az előadó bizonyítékot talált arra, hogy marokkói tisztviselők politikai okból tartottak fogva embereket, kínzást és nemi erőszakot követtek el szaharai foglyokon, a tiltakozókat elrabolták és a sivatagban hagyták, hogy megfélemlítsék őket, továbbá szándékosan és rendszeresen a függetlenség mellett kiálló személyeket vették célba, akár az otthonaikban is; tudomásul veszi az erőszakos eltüntetésekről és tisztességtelen bírósági eljárásokról szóló, széles körben elterjedt állításokat; külön felhívja a figyelmet a Gdeim Izik-i tiltakozók táborának 2010. novemberi felszámolására, amikor tizenhárman estek a nagyarányú erőszak áldozatául, valamint ezt követően 25 szaharai lakos – köztük több ismert emberi jogi aktivista – 2013. februári tárgyalására; tudomásul veszi, hogy Marokkó kitart a bírósági eljárás tisztességessége és a jogszerű eljárás mellett, és néhány nemzetközi megfigyelő is pozitív következtetésekre jutott, ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az ENSZ különleges előadója aggályosnak találta a katonai bíróság igénybevételét, a kínzásról szóló állításokat és azt, hogy a marokkói hatóságok ezen állításokat nem vizsgálták ki; tudomásul veszi egyes NGO-k és emberi jogi megfigyelők azon következtetéseit, hogy az ügyben állítólag politikai alapon emeltek vádat, nem volt kielégítő bizonyíték és túlzottan szigorú ítéletek születtek, hiszen húsz személyt húsz évtől életfogytiglanig terjedő börtönbüntetésre ítéltek; ezért üdvözli, hogy a marokkói kormány eleget tesz az Emberi Jogok Nemzeti Tanácsa által tett azon ajánlásnak, hogy a jövőben polgári személyek ügyeit katonai bíróság ne tárgyalhassa; nyomatékosan felszólítja a marokkói kormányt annak garantálására, hogy ez megvalósuljon; ugyanakkor fájlalja, hogy ez a döntés a már elítélt személyeket nem érinti; arra ösztönzi a marokkói kormányt, hogy hajtsa végre az ENSZ és az Emberi Jogok Nemzeti Tanácsa által készített jelentésekben foglalt valamennyi ajánlást, és folytassa az emberi jogok kultúrájának fejlesztését; ezzel összefüggésben hívja a marokkói hatóságokat, hogy haladéktalanul bocsássák szabadon valamennyi szaharai politikai foglyot, a civil társadalommal és más szereplőkkel együttműködve garantálják a bírósági eljárások átláthatóságát és tisztességességét, továbbá folytassanak vizsgálatot és emeljenek vádat azokkal a biztonsági tisztviselőkkel szemben, akiknek az állítások szerint szerepük volt az önkényes fogva tartás, kínzás és a hatalommal való egyéb visszaélés eseteiben;

102.

elítéli az emberi jogokat sértő cselekményeket, amelyeknek a szaharai nők az áldozatai, különösen pedig a zaklatásokat és a nemi erőszakot,

103.

ismételten felhívja a figyelmet az OHCHR nem hivatalosan kiszivárgott, 2006-os jelentésében foglalt aggályokra azzal kapcsolatban, hogy Nyugat-Szaharában korlátozzák a véleménynyilvánítási, gyülekezési és egyesülési szabadságot; tudomásul veszi Marokkó állítását, miszerint engedélyezi az ülősztrájkot és a tiltakozás más formáit; fájlalja, hogy Marokkó láthatólag intézményi úton akadályozza a függetlenségpárti álláspontot képviselő nem kormányzati szerveteket azzal, hogy meggátolja a jogi nyilvántartásba vételüket és elismerésüket, ami ahhoz szükséges, hogy közösségükön belül hatékonyan hallassák hangjukat; elítéli a „Marokkó területi integritásának megsértéséért” kiszabott, gyakran súlyos büntetéseket, mivel ezt a jogszabályi kitételt a jelentések szerint a függetlenség mellett békésen kiálló szaharai lakosok elleni fellépésre használják; emlékeztet az ENSZ kulturális jogokkal foglalkozó független szakértőjének azon megállapításaira, hogy a marokkói hatóságok elnyomják a szaharai kultúra egyes vonatkozásait; megismétli az ENSZ független szakértőjének az ilyen intézkedések visszavonására és a teljes kulturális sokszínűség támogatására irányuló felhívását; ezzel összefüggésben pozitívan értékeli az új marokkói alkotmányba beillesztett, a kulturális jogok tiszteletben tartására vonatkozó rendelkezéseket; üdvözli a külön szaharai televízióállomás létrehozását; határozottan ösztönzi e rendelkezések maradéktalan végrehajtását;

104.

határozottan elítéli, hogy 2013. március 6-án, szerdán Marokkó kiutasította az országból az Európai Parlament négy képviselőjéből álló küldöttséget; megjegyzi, hogy a küldöttség célja a nyugat-szaharai területek felkeresése volt, hogy tájékozódjanak az emberi jogok helyzetéről, és találkozzanak a MINURSO képviselőivel; mélységesen sajnálatosnak tartja a marokkói hatóságok magatartását, és kéri a Marokkói Királyságot, hogy a független megfigyelők, parlamenti képviselők, a sajtó munkatársai és a humanitárius szervezetek számára biztosítson szabad belépést Nyugat-Szaharába és szabad mozgást a területen belül;

105.

emlékeztet az ENSZ Projekttámogatási Hivatalának (UNOPS) arra vonatkozó aggályaira, hogy Nyugat-Szahara továbbra is a világ egyik legjobban elaknásított területe; megjegyzi, hogy Nyugat-Szaharában a gyalogsági aknák 1975 óta tragikus módon legalább 2 500 emberáldozatot követeltek, és továbbra is több ezer szaharai nomádot veszélyeztetnek, valamint a nyugat-szaharai vita és a menekültek helyzete rendezésének fő akadályát képezik; elismerően nyilatkozik ezért a MINURSO, a Marokkói Királyi Hadsereg, a Polisario Front, a Landmine Action szervezet és mások arra irányuló tevékenységéről, hogy feltérképezzék és megtisztítsák az érintett területeket; üdvözli, hogy a Polisario Front aláírta a gyalogsági aknák tilalmára vonatkozó genfi felhívást; valamennyi szereplőt arra ösztönzi, hogy minden tőle telhetőt tegyen meg a lakosság oktatása, az áldozatok megsegítése és az összes megmaradt hadianyag eltávolítása érdekében; megjegyzi továbbá, hogy Marokkó egyike azon kevés országoknak, és egyike annak a három afrikai országnak, amelyek nem írták alá a gyalogsági aknák betiltásáról szóló egyezményt; ösztönzi Marokkót, hogy bizalomépítő intézkedésként és a béke melletti elkötelezettség jeleként tegye ezt meg;

106.

kiemeli a szaharai nők esetét és jelentős szerepüket a szaharai társadalomban – különösen a menekülttáborokban –, ahol az analfabétizmus a spanyol gyarmatosítást követő időszak után rohamos csökkenésnek indult, kiemeli a nőknek a szaharai intézmények kialakításában betöltött kulcsszerepét, valamint magas részvételi arányát a döntéshozatali eljárásokban minden szinten: a helyi bizottságokban, a Parlamentben és a kormányban; felhívja a figyelmet a nyugat-szaharai nőknek a béke fenntartásában, a párbeszéd előmozdításában, a konfliktusok rendezésében és a szaharai társadalom és struktúrák megőrzésében betöltött szerepére;

107.

aggodalmát fejezi ki a szegénység és amiatt, hogy a Tinduf közelében található, a Polisario Front irányítása alá tartozó menekülttáborokban nem biztosítottak az alapvető szolgáltatások, különösen a táplálkozást, az egészségügyi ellátást és az ivóvízhez való hozzáférést illetően; üdvözli, hogy az EU az ECHO-n keresztül a tindufi menekülttáborok számára humanitárius segítséget nyújt; kéri ugyanakkor a nemzetközi adományozókat, hogy irányítsák, koordinálják és konszolidálják hatékonyabban a segélyeket, és adott esetben növeljék azok összegét a humanitárius helyzet stabilitásának garantálása és a táborokban uralkodó feltételek javításának elősegítése érdekében; megismétli a megfelelő lakhatásért felelős ENSZ különleges előadó arra vonatkozó ajánlásait, hogy e célra elegendő nemzetközi finanszírozást kell biztosítani; megjegyzi azonban, hogy az irányítási rendszerek működnek a táborokban, és üdvözli a civil társadalom aktív jelenlétét, és a nők mindkét területen erőteljesen részt vesznek; üdvözli továbbá, hogy a szűkös erőforrások ellenére társadalmi hangsúlyt helyeznek az oktatásra; megjegyzi azonban, hogy nem áll rendelkezésre egyértelmű dokumentáció a táborok lakóinak pontos számáról; felhívja a Polisario hatóságait, hogy – adott esetben Algéria segítségével – végezzenek rendszeres népszámlálásokat vagy hivatalos nyilvántartásba vételt;

108.

aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a tindufi táborokban tapasztalható szegénység, valamint az, hogy sok menekültnek nincsenek hosszú távú kilátásai, kiszolgáltatottá teszi őket a vallási fundamentalizmussal együtt járó radikalizálódásnak; emlékeztet arra, hogy fennáll a veszélye, hogy fiatalokat toboroznak a bűnözői vagy terrorista hálózatok számára, és felhívja a figyelmet arra, hogy a térségben könnyen átjárhatók a határok, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a táborokba Mali északi részéről és máshonnan jobban be tudnak szivárogni a dzsihádista csoportok; elítéli, hogy 2011 októberében segélyszervezetek három európai munkatársát rabolták el a rabuni táborból; hangsúlyozza ezért, hogy rendkívül fontos a táborok védelmének és biztonságának biztosítása; felhívja az algériai hatóságokat, hogy kötelezettségeiknek megfelelően enyhítsék az emberi jogi helyzetet a tindufi táborokban; teljes körű támogatását adja az UNHCR programjához, amelynek célja a bizalomépítés a családok közötti csere elősegítésével Tinduf és Nyugat-Szahara között;

109.

megjegyzi, hogy bár a legújabb megfigyelők és az OHCHR, az Emberi Jogok és a Népek Jogai Afrikai Bizottsága, a „Robert F. Kennedy Center for Justice and Human Rights” és a „Human Rights Watch” jelentései kevés bizonyítékkal szolgáltak arra vonatkozóan, hogy a táborokban rendszeresen és intézményesen megsértik az emberi jogokat, több szereplő – többek között a marokkói kormány, marokkói nem kormányzati szervezetek és a tindufi táborok egyes korábbi lakói – állítása szerint a Polisario hatóságai korlátozzák a lakosok véleménynyilvánításának szabadságát és szabad mozgását; megjegyzi, hogy a Polisario hevesen tagadja e vádakat, és együtt kíván működni az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó szerveivel; felhívja ezért a Polisariót annak lehetővé tételére, hogy a független emberi jogi megfigyelők közvetlenül, rendszeresen és szabadon bejuthassanak a táborokba, és hogy az állításokat szigorúan vizsgálják ki;

110.

üdvözli az arra irányuló, az ENSZ által is elismert erőfeszítéseket, hogy a Nyugat-Szaharában jobban dokumentálják az állítólagos emberi jogi visszaéléseket, különösen a Marokkói Emberi Jogi Nemzeti Tanács (CNDH) intézményén keresztül, amelynek Laayounéban és Dakhlában van irodája; megjegyzi, hogy a CNDH által végzett munka pozitív, és felhívja a marokkói kormányt, hogy segítsen megszilárdítani annak függetlenségét és hatáskörét, valamint biztosítsa ajánlásainak végrehajtását; ezenfelül arra bátorítja a CNDH-t, hogy fokozza arra irányuló erőfeszítéseit, hogy kapcsolatokat építsen ki a marokkói hatalommal szemben ellenséges szaharaiakkal, és garantálja panaszaik megfelelő kivizsgálását; üdvözli, hogy Marokkó az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a nyugat-szaharai emberi jogi helyzetről készített öt ajánlásból 2012-ben hármat elfogadott, és kéri, hogy a fennmaradó kettőt is fogadja el; örvendetesnek tartja továbbá, hogy Marokkó nemzetközi eseti küldöttségeket hívott meg, többek között az ENSZ kínzásügyi különleges előadóját, és hogy ezek a küldöttségek elfogadták a meghívást; arra ösztönzi a marokkói hatóságokat, hogy engedélyezzék a többi nemzetközi szervezet, például az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Bizottsága, illetve az Európai Parlament tényfeltáró misszióit; minden érintett felet arra ösztönöz, hogy folytassák az ilyen jellegű együttműködést az ENSZ emberi jogi testületeivel; támogatja, hogy miután a Baszkföldi Egyetem kutatócsoportja tömegsírokat fedezett fel Fadret Leguiaa területén, a MINURSO és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága közös hivatalos missziót indítson az exhumálás és a földi maradványok családoknak való visszajuttatása céljából;

111.

megjegyzi mindazonáltal, hogy Marokkó és a Polisario adminisztrációjával szemben egyaránt súlyos és vitatott állítások láttak napvilágot; emlékeztet arra is, hogy az ENSZ főtitkára a közelmúltban felhívta a figyelmet „a Nyugat-Szaharában és a táborokban tapasztalható emberi jogi helyzet független, pártatlan, átfogó és folyamatos ellenőrzésére”; ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az ENSZ 2013 áprilisában nem bővítette a MINURSO megbízatását, hogy az kiterjedjen az emberi jogi dimenzióra; ennek megtételére ösztönzi az ENSZ-t, ennek hiányában pedig arra, hogy hozzon létre egy új, állandó, pártatlan emberi jogi testületet az általános emberi jogi helyzet ellenőrzése és az azzal kapcsolatos jelentés, valamint az egyes panaszok kivizsgálása céljából; szorgalmazza, hogy az említett testület tevékenységét terjessze ki Nyugat-Szahara marokkói ellenőrzés alatt álló részére, a tindufi táborokra és a Polisario Front által ellenőrzött egyéb területekre;

112.

arra ösztönzi a marokkói és algériai kormányt, hogy fejlesszék tovább és fokozzák a politikai párbeszédet a térség dinamikájának javítása és a feszültségek fokozódásának elkerülése érdekében, a szélesebb értelemben vett nemzetközi közösség javára;

113.

sürgeti a főképviselőt/alelnököt és az EU emberi jogokkal foglalkozó különleges képviselőjét, hogy Nyugat-Szaharában és Tindufban a marokkói hatóságok és a Polisario adminisztrációja számára nyújtsanak olyan emberi jogi képzési programokat, amelyek a rendőrségi és biztonsági személyzetnek, a bíróságoknak, a helyi közigazgatási tisztviselőknek, a médiának és a civil társadalmi szervezeteknek szólnak, a Marokkó által a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok érdekében kezdeményezett politikai reformokra építve, és nem sértve a nyugat-szaharai konfliktussal kapcsolatban tárgyalásos úton elért politikai rendezést, hanem ösztönözve ezt a tárgyalást;

114.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Európai Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjének és a Száhil övért felelős különleges képviselőjének, az uniós tagállamoknak, a Száhil öv országai, valamint Marokkó és Algéria kormányainak és parlamentjeinek és a Polisario Frontnak, az ENSZ főtitkárának és Biztonsági Tanácsának, az ENSZ emberi jogi főbiztosának, az Afrikai Unió elnökének és Bizottsága főtitkárának, az ECOWAS elnökének és Bizottsága elnökének.

10.6.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 208/25

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés V. címére és különösen annak 21. cikke (2) bekezdésére, amely meghatározza az Unió nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó elveit és célkitűzéseit, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 208. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által elfogadott, az Európai Unió fejlesztési politikájáról szóló, „Az európai konszenzus” (1) című együttes nyilatkozat 16., 18. és 87. cikkére,

—

tekintettel a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzusra,

—

tekintettel a fejlődéshez való jogról szóló ENSZ-nyilatkozatra (41/128),

—

tekintettel az ENSZ-nek a millenniumi célok keretrendszerét létrehozó Millenniumi Nyilatkozatára,

—

tekintettel az AKCS–EU partnerségi megállapodásra (Cotonoui Megállapodás),

—

tekintettel a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatra (SEC(2011)1469 és SEC(2011)1470),

—

tekintettel az Európai Fejlesztési Napok keretében 2008. november 16-án létrejött, a helyi hatóságok támogatására irányuló fejlesztési együttműködésről szóló európai chartára,

—

tekintettel a „Változtatási program: az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” című bizottsági közleményre (COM(2011)0637),

—

tekintettel az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tételéről szóló 2011. július 5-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel „A harmadik országoknak nyújtott uniós költségvetés-támogatás jövőbeni megközelítése” című bizottsági közleményre (COM(2011)0638),

—

tekintettel „A demokrácia és a fenntartható fejlődés gyökerei: Európa együttműködése a civil társadalommal a külkapcsolatokban” című bizottsági közleményre (COM(2012)0492),

—

tekintettel „A demokrácia és a fenntartható fejlődés gyökerei: Európa együttműködése a civil társadalommal a külkapcsolatokban” című, 2012. október 15-i tanácsi következtetésekre (14535/12 sz. dokumentum),

—

tekintettel az átalakulóban lévő társadalmak fenntartható változásának uniós támogatásáról szóló, a Külügyek Tanácsának 2013. január 31-i 3218. ülésén elfogadott tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel „A helyi hatóságok hatáskörének megerősítése a partnerországokban a hatékonyabb kormányzás és a kézzelfoghatóbb fejlesztési eredmények érdekében” című, 2013. május 15-i bizottsági közleményre (COM(2013)0280),

—

tekintettel a Bizottság „Méltó életet mindenkinek: A szegénység felszámolása és a világ fenntartható jövőjének biztosítása” című, 2013. február 27-i közleményére (COM(2013)0092),

—

tekintettel a hatékony fejlesztési együttműködés érdekében létrejött 2011-es puszani partnerség alapján tett nemzetközi kötelezettségvállalásokra,

—

tekintettel a helyi hatóságokról és a fejlesztési együttműködésről szóló, 2013. július 22-i tanácsi következtetésekre (12584/13 sz. dokumentum),

—

tekintettel a Régiók Bizottsága „A helyi hatóságok hatáskörének megerősítése a partnerországokban a hatékonyabb kormányzás és a kézzelfoghatóbb fejlesztési eredmények érdekében” című véleményére (CdR 2010/2013),

—

tekintettel „A fejlesztéssel kapcsolatos oktatás és az aktív globális polgárság” című, 2012. július 5-i nyilatkozatára (3),

—

tekintettel „A nemzetközi fejlesztési nevelési és információs program (DEAR) Európában” című bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2012)0457),

—

tekintettel „A nemzetközi fejlesztési nevelési és információs program területén legtevékenyebb európai szereplők tapasztalatai és intézkedései” című, 2010. novemberi tanulmányra (4),

—

tekintettel a „Strukturált párbeszédre vonatkozó kezdeményezés” 2011. májusi következtető dokumentumra (5),

—

tekintettel az európai globális oktatás 2015-ig tartó fejlesztésére és növelésére vonatkozó lisszaboni nyilatkozatra (6),

—

tekintettel „A civil társadalmi szervezeteknek a fejlesztési együttműködésben való részvétele” és „A helyi hatóságok jelentősége a fejlesztésben” című konzultációra,

—

tekintettel az Európai Unió DAC–OECD általi 2012. évi szakmai értékelésére,

—

tekintettel „A decentralizációs folyamatokra vonatkozó bizottsági támogatás tematikus, globális értékelése” című, 2012. februári dokumentumra (7),

—

tekintettel az Európai Parlament helyi hatóságokról és fejlesztési együttműködésről szóló, 2007. március 15-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére (A7-0296/2013),

A.

mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 208. cikke megállapítja, hogy az Unió fejlesztési politikájának elsődleges célja a szegénység mérséklése, valamint idővel annak felszámolása, ahogyan azt az „Európai konszenzus a fejlesztési politikáról” című nyilatkozat meghatározza;

B.

mivel az Unió fejlesztési politikájának doktrinális kerete továbbra is az „Európai konszenzus a fejlesztési politikáról” című nyilatkozat marad;

C.

mivel az Unió politikailag erősen elkötelezte magát amellett, hogy kedvező környezetet teremtsen a civil társadalmi szervezeteknek nemzeti, valamint regionális és nemzetközi szinten, és mivel az EU elismeri, hogy egy tenni képes civil társadalom – a maga teljes sokszínűségében – önmagában is fontos, és bármely demokrácia alapvető és szerves részét képezi;

D.

mivel az Unió politikailag szilárdan elkötelezte magát amellett, hogy a fejlesztés terén az emberi jogokon alapuló megközelítést alkalmazzon, és mivel a fejlesztési együttműködés vonatkozásában az emberi jogokon alapuló megközelítés alkalmazására irányuló ENSZ közös egyetértési nyilatkozat megállapítja, hogy „minden fejlesztési együttműködési programnak, politikának és technikai segítségnyújtásnak elő kell mozdítania az emberi jogok megvalósítását, amint az az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és más nemzetközi emberi jogi eszközökben is szerepel”;

E.

mivel a demokratikus felelősségvállalás nem csak a kormányokat foglalja magában, hanem a civil társadalmi szervezeteket, a helyi hatóságokat és a nemzeti parlamenteket is, amelyek rendkívül fontos összekötő szerepet játszanak a polgárok és a kormányzat között, valamint biztosítják az államok fejlesztési programjainak széles alapokon nyugvó és demokratikus felügyeletét;

F.

mivel a nemzeti szintű elszámoltathatóság magában foglalja a civil társadalmi szervezetek felügyeleti szerepét, lévén azok kulcsfontosságú résztvevők a korrupció elleni harcban, valamint az átláthatóság előmozdításában;

G.

mivel az OECD–DAC-jelentés azt javasolja, hogy „Az uniós intézményeknek és szerveknek erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy a civil társadalom érdekelt feleinek minél szélesebb körét vonják be strukturált stratégiai párbeszédbe. Hatékonyabban kell építeniük a partnerállamokbeli civil társadalom kapacitását; az ehhez szükséges eszközöket pedig felül kell vizsgálniuk”;

H.

mivel a 2015 utáni legitim keretprogram megköveteli, hogy a civil társadalom és az egyének – különösen a leginkább perifériára szorultak – teljes mértékben részt vehessenek a döntéshozatali folyamatokban, valamint az előrehaladás nyomon követésében és az azzal kapcsolatos jelentéstételben;

I.

mivel „A helyi hatóságok jelentősége a fejlesztésben” című nyilvános konzultáció eredményei rámutattak arra, hogy van kapcsolat a helyi demokratikus kormányzás, a decentralizáció és a területfejlesztés között;

J.

mivel a területfejlesztés – meghatározása szerint – az érdekelt felek és a többszintű kormányzás közötti kölcsönhatást jelenti, amelynek célja a helyi területi eszközökbe (emberi, pénzügyi, fizikai és természeti erőforrásokba) való befektetés a területek versenyelőnyeinek megerősítése és az életszínvonal növelése érdekében;

K.

mivel az erős, átlátható és szükségletorientált civil társadalmi szervezetek és helyi hatóságok és az inkluzív helyi kormányzási tevékenységek létfontosságú elemei a demokráciának és a béketeremtő folyamatoknak;

L.

mivel az új tagállamok helyi hatóságainak tudáscserét kell folytatniuk a régi tagállamokkal a fejlesztési együttműködési gyakorlatok terén azért, hogy áthidalható legyen a szakértelem hiányából adódó szakadék, és hogy a régi tagállamok profitálhassanak az új tagállamok átalakulással és strukturális átalakításokkal kapcsolatos tapasztalatából, amely a globális fejlesztési keretprogram értékes eszköze;

M.

mivel a 2015 utáni fejlesztési menetrendben a civil társadalmi szervezetek és a helyi hatóságok alapvető szerepet töltenek be a fenntartható és inkluzív növekedés, a környezet fenntarthatósága, az emberi jogok és a felelősségteljes kormányzás biztosításában;

N.

mivel az uniós civil társadalmi szervezetek és a fejlődő országokban működő megfelelőik közötti méltányos és hosszú távú partnerségek fontos eszköznek bizonyultak az erős, független és sokszínű civil társadalmi szervezetek és a különböző volumenű, a helyitől a nemzetközi szintig terjedő civil társadalmi kezdeményezések fejlődése szempontjából;

1.

üdvözli azokat a közelmúltbeli uniós és nemzetközi szintű szakpolitikai fejleményeket, amelyek középpontjában a civil társadalmi szervezetekkel és a helyi hatóságokkal folytatott partnerség ambiciózusabbá tétele áll, és amelyek a fejlesztés emberi jogokon, többek között gazdasági, szociális és kulturális jogokon, továbbá a környezet és a biológiai sokféleség védelméről szóló nemzetközi szerződéseken alapuló megközelítésére, valamint a demokratikus folyamatok és az elszámoltathatóság megerősítése iránti egyértelmű elköteleződésre épülnek;

2.

hangsúlyozza, hogy a kormányok, a helyi hatóságok, a civil társadalmi szervezetek, a magánszektor és a polgárok közötti elszámoltatható, emberi jogokon alapuló és inkluzív kapcsolat egyedülálló lehetőséget kínál az Unió – ezen belül a polgárok, a helyi hatóságok és a magánszektor – számára arra, hogy fenntartható partnerségeket alakítson ki fejlődő országokkal;

3.

felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy az EU fejlesztési együttműködései során alkalmazandó, az emberi jogokon alapuló megközelítés vonatkozásában a civil társadalmi szervezetekkel párbeszédet folytatva dolgozzon ki iránymutatásokat és végrehajtási terveket, és mozdítsa elő az emberi jogok védelmezőiről szóló uniós iránymutatások végrehajtását;

4.

felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy általánosan érvényesítse a civil társadalmi szervezetek és a helyi hatóságok számára kedvező környezet előmozdítását, valamint a 2015 utáni fejlesztési keretprogram folyamatban lévő tárgyalásai során az uniós álláspont egyik prioritásaként kezelje azt; hangsúlyozza egy ellenőrzési rendszer meghatározásának fontosságát, amely lehetővé teszi a nemzeti szintű kedvező környezet kialakítási folyamatának a nemzetközi emberi jogi normákkal összhangban történő értékelését a szakpolitika és a szabályozási rendelkezések, valamint az érdekelt felek és a többszintű párbeszéd tekintetében; felszólítja a Bizottságot, hogy mérje a kedvező környezetet annak érdekében, hogy teljes mértékben értékelni tudja annak összetettségét és a civil társadalmi szereplők jellemzőit;

5.

mély aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az uniós partnerekkel együttműködő civil társadalmi szervezetekkel szemben több országban keményen fellépnek, és felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy dolgozzon ki stratégiákat e nehézségek leküzdése érdekében, és folytassa a civil társadalmi szervezetek létfontosságú támogatását;

6.

ösztönzi az Uniót, hogy mozdítson elő intézményesített mechanizmusokat, hogy többszintű és több érdekelt felet magába foglaló párbeszédet lehessen folytatni, a civil társadalmi szervezetek, a helyi hatóságok, a magánszektor és a partnerkormányok között a tisztességes munkára vonatkozó napirendek, a bevételek kormányzati költségvetésen keresztüli újraelosztásával megvalósuló fenntartható és inkluzív növekedés, valamint a mind a civil társadalmi szervezetek, mind a helyi hatóságok számára kedvező környezet kérdésének tekintetében; javasolja, hogy az EU – az AKCS-országokra vonatkozó Cotonoui Megállapodásnak megfelelően – minden partnerországra alkalmazza a helyi hatóságokkal folytatott konzultációkkal kapcsolatos rendelkezéseket;

7.

ösztönzi az EU-t, hogy a nemekre vonatkozó, fejlesztést célzó uniós cselekvési terv keretében tett kötelezettségvállalásokkal összhangban rendszeresen vonja be a női szervezeteket és hálózatokat a szakpolitikai párbeszéd előkészítésébe és lehetőleg azok végrehajtásába is;

8.

kifejezi elismerését a fejlesztésre vonatkozó politikai fórum iránt, amelynek célja, hogy a politikai megbeszélések során lehetőséget teremtsen a civil társadalmi szervezetekkel és a helyi hatóságokkal való párbeszédre, valamint ösztönöz minden részt vevő érdekelt felet, hogy e párbeszédet a fejlesztési kérdésekkel – többek között a politikák fejlesztési célú koherenciájával – kapcsolatos uniós és nemzetközi szintű döntéshozatal irányításának és befolyásolásának stratégiai színterévé tegye;

9.

felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy osszanak ki elegendő forrást a következő programozási időszakra, valamint segítsék a partnerállamok civil társadalmi szervezeteit és helyi hatóságait a szakpolitikák fejlesztési célú koherenciája felé való helyi, nemzeti és nemzetközi szintű előrehaladás nyomon követésében és elemzésében;

10.

felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy ösztönözzék az „elszámoltathatóságot szolgáló partnerségeket” a választott képviselők és a civil társadalmi szervezetek közötti stratégiai együttműködés érdekében, nemzeti és helyi szinten az átláthatóságra alapozva, tekintettel a hivatalos és nem hivatalos segélyekre, valamint a szakpolitikai hatások mérése érdekében mozdítsák elő a fejlesztésre és elszámoltathatóságra – többek között a nemzeti szintű, társadalmi elszámoltathatóságra és felügyeletre – irányuló, részvételen alapuló megközelítést;

11.

hangsúlyozza, hogy a helyi hatóságok és a civil társadalmi szervezetek fontos szerepet játszhatnak minden szinten a korrupció – és többek között az adókijátszás és a fejlődő országokból érkező illegális pénzügyi áramlás – elleni küzdelemben;

12.

felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa a helyi hatóságok képviselőinek a hatékony fejlesztési együttműködést célzó globális partnerség irányítóbizottságába való bevonását;

13.

úgy véli, hogy a politikák fejlesztési célú koherenciájának kell az irányadó elvnek lennie az EU és a helyi hatóságok közötti együttműködés során a lakosság tisztességes megélhetésének közösségi szinten történő biztosítása érdekében,

14.

emlékeztet arra, hogy a fejlesztésben részt vevő valamennyi szereplőnek elszámoltathatónak kell lennie a saját fejlesztési erőfeszítéseit és eredményeit illetően, valamint egymás elszámoltathatóságát is elő kell segíteniük;

15.

felszólítja a Bizottságot, hogy segítse elő egy olyan megközelítés kialakítását, amely a harmonizáció elve és a civil társadalmi szervezetek és a helyi hatóságok kezdeményezési joga közötti egyensúlyon alapul; emlékezteti a Bizottságot, hogy a támogatók adminisztratív eljárásainak egyszerűsítését és harmonizációját a civil társadalmi szervezetekkel és a helyi hatóságokkal folytatott párbeszéd keretében kell megvalósítani;

16.

üdvözli a Bizottság azon javaslatát, hogy civil társadalmi szervezetekkel való együttműködésre vonatkozó ütemterveket szövegezzen meg egy olyan globális stratégia azonosítása érdekében, amely az összesfajta európai együttműködésbe bevonja a civil társadalmi szervezeteket; felszólítja a Bizottságot, hogy tisztázza, hogyan tudnak a civil társadalmi szervezetek érdemben hozzájárulni a folyamathoz, valamint biztosítsa, hogy részvételüket kellő időben és jelentős mértékben figyelembe vegyék a megszövegezés fázisában, és a prioritásokat együtt határozzák meg;

17.

ösztönzi a Bizottságot, hogy a helyi hatóságok számára is dolgozzon ki országonkénti ütemterveket, és fontolja meg a civil társadalmi szervezetek és a helyi hatóságok közös országonkénti ütemterveinek kidolgozását;

18.

felszólítja a Bizottságot, hogy tekintse kulcsfontosságúnak a szakpolitikák fejlesztési célú koherenciáját a további ütemtervekre nézve;

19.

felszólítja a Bizottságot, hogy fogadja el a fenntartható fejlődés menetrendjét, figyelembe véve a fenntartható fejlődés három alapvető (környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági) aspektusát mint egyenlő jelentőségű és egymástól elválaszthatatlan tényezőket;

20.

emlékeztet az európai államok és a partnerállamok helyi hatóságai közötti kapcsolat fontosságára a fenntartható fejlődés elérése érdekében; e tekintetben sürgeti az EU-t, hogy hatékonyan használja ki a tudásmegosztási és kapacitásfejlesztési módszereket, ideértve az uniós tagállamok helyi hatóságainak átmenettel kapcsolatos tapasztalatait is;

21.

ösztönzi az EU-t, hogy fogadjon el egy bővített menetrendet, amelynek célja a civil társadalmi szervezetek és a helyi hatóságok EU által finanszírozott projektjei és kezdeményezései hatékony tapasztalatainak arányos növelése;

22.

felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy alakítsanak ki célratörőbb politikai párbeszédet a partnerállamokkal és a partnerállamokon belül azért, hogy előmozdítsák a fejlesztésre vonatkozó területi megközelítést és a decentralizációra vonatkozó átfogó megközelítést, valamint azért, hogy a jövőbeni programozási időszakban elsőbbséget élvezzen a helyi hatóságok és a civil társadalmi szervezetek kapacitásának megerősítése a decentralizációs reformfolyamatok ellenőrzése és befolyásolása céljából;

23.

emlékeztet arra, hogy egy hatékony decentralizációs folyamat a közszféra reformjával, úgymint a hatáskörök, a funkciók és a források áthelyezésével, valamint az állampolgárok és a civil társadalmi szervezetek képviselõinek a tervezésben és a költségvetés-tervezésben való aktív részvételével jár együtt; felszólítja a Bizottságot, hogy a közszféra egészét érintő reformoknak nyújtott támogatásakor vegye kellőképpen figyelembe a decentralizációt és a fejlesztésre vonatkozó területi megközelítést, valamint tegye őket kiemelt fontosságúvá minden földrajzi programban;

24.

hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlesztésre vonatkozó területi megközelítésnek elszámoltatható, átlátszó és jó működő decentralizációs folyamaton kell alapulnia; javasolja, hogy az Unió a millenniumi fejlesztési célokat követő jövőbeli fejlesztési programjában a szegénység felszámolását illetően tekintse fontos tényezőnek a fejlesztésre vonatkozó területi megközelítést és a decentralizációt;

25.

emlékeztet arra, hogy a fejlesztésre vonatkozó területi megközelítés a helyi szintű felelősségvállalás megerősítése, a különböző érdekelt feleket és szereplőket bevonó párbeszédek és programok, valamint a politikai koordináció révén hozzájárul a fejlesztés hatékonyságához; felszólítja a Bizottságot, hogy indítson kísérleti kezdeményezéseket a fejlesztésre vonatkozó területi megközelítés földrajzi és tematikus programokon keresztül történő támogatása érdekében;

26.

emlékeztet a decentralizált együttműködés hozzáadott értékére mind a fejlesztésre vonatkozó területi megközelítés, mind a decentralizáció előmozdítása esetében; hangsúlyozza, hogy az európai helyi hatóságok megfelelő helyzetben vannak ahhoz, hogy együttműködjenek partnereikkel a decentralizációs – különösképpen a pénzügyi decentralizációs – folyamatban;

27.

hangsúlyozza, hogy fontos megerősíteni az uniós munkaerőnek a decentralizációra, a civil társadalmi szervezetek és a helyi hatóságok fenntartható fejlesztésben való szerepére – és azon belül a civil társadalmi szervezetekkel való együttműködésre – vonatkozó szakértelmét és elkötelezettségét, különösen a küldöttségek szintjén, és ösztönzi a civil társadalmi szervezetek – többek között a női szervezetek – részvételét annak biztosításában, hogy e folyamatok során a nemi szempontok is érvényesüljenek;

28.

hangsúlyozza, hogy az Uniónak össze kell fognia a partnerállamokkal az instabil államokra vonatkozó új megállapodás tekintetében azért, hogy a széles körű fejlesztési stratégiák részeként a hosszú távú sebezhetőség okait célzó nemzeti stratégiákat és specifikus programokat dolgozzanak ki, ideértve például a közösségi alapú és részvételi kockázatelemzést, egyes irányítási eszközöket és a konfliktusok vagy a sérülékenység kiváltó okainak mélyreható kutatását, figyelembe véve a közvetlenül érintett helyi lakosok véleményét és megítélését;

29.

emlékeztet arra, hogy az ellenálló képességnek is az Unió és a civil társadalmi szervezetek között megvalósuló partnerségek kulcsfontosságú témái között kell szerepelnie; emlékeztet arra, hogy elengedhetetlenül fontos közösségi tulajdonú és vezetésű kockázatcsökkentő tevékenységek révén megerősíteni a közösségek és a helyi hatóságok szerepét az instabil államokban és szorosan együttműködni velük a válság idején és a válság utáni időszakban is; ezenkívül ösztönzi, hogy az instabil államokban helyi hatósági partnerségekkel biztosítsák az adminisztratív és technikai készségek fejlesztését, átadását és cseréjét;

30.

emlékeztet arra, hogy a megválasztott helyi képviselők rendszeresen mediátorként lépnek fel az egymással szemben álló felek között, és e tekintetben fontos szerepet töltenek be a konfliktusok megelőzésében és megoldásában;

31.

felszólítja az Európai Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy dolgozzanak ki iránymutatásokat az uniós küldöttségek számára arra vonatkozóan, hogy miként kezeljék a civil társadalmi szervezeteket és a helyi hatóságokat sérülékeny vagy válsághelyzetekben, az emberi jogokon alapuló és a nemi szempontokat figyelembe vevő megközelítés alkalmazásával;

32.

hangsúlyozza, hogy olyan esetekben, amikor az érintett állami, helyi és regionális hatóságok nem képesek alapvető szolgáltatások biztosítására, és amennyiben a körülmények ezt lehetővé teszik, a Bizottságnak támogatnia kell a több szereplős partnerségeket, hogy fejlesszék a helyi hatóságok kapacitását, így azok képesek legyenek a szolgáltatások biztosítására;

33.

komoly aggodalmát fejezi ki a Bizottság azon javaslatával kapcsolatban, amely leszűkíti a szolgáltatásnyújtás területén juttatható pénzügyi támogatást a legkevésbé fejlett országokban és az instabil államokban tevékenykedő civil társadalmi szervezetekre; emlékeztet arra, hogy a civil társadalmi szervezetek legfontosabb hozzáadott értéke – fejlettségi szinttől függetlenül minden országban – az a kapacitásuk, amellyel képesek felmérni a szegény és perifériára szorult csoportok szükségleteit és jogait, és innovatív megoldásokat kínálni számukra, miközben növelni tudják a tudatosságot és a politikai támogatást a szegénység, az egyenlőtlenség és a kirekesztés kiváltó okainak kezelése érdekében;

34.

emlékeztet arra, hogy a Parlamentnek a fejlesztéssel kapcsolatos oktatásról és az aktív globális polgárságról szóló írásbeli nyilatkozata felszólít a nemzetközi fejlesztési nevelési és információs programra vonatkozó európai stratégia megalkotására, amelynek a fejlesztési politikát és különösképpen a szakpolitikák fejlesztési célú koherenciáját illetően nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a kritikus gondolkodásra;

35.

felszólítja a Bizottságot, hogy a nemzetközi fejlesztési nevelési és információs programra vonatkozóan a civil társadalmi szervezetekkel szoros együttműködésben dolgozzon ki átfogó stratégiát, növelje azokat a pénzügyi forrásokat, amelyeket e program számára osztanak majd ki a jövőbeni programozási időszakban, valamint a nemzetközi fejlesztési nevelési és információs programban (DEAR) aktív civil társadalmi szervezetekkel és helyi hatóságokkal szorosan együttműködve dolgozzon ki olyan rugalmas finanszírozási módokat, amelyek tiszteletben tartják e szervezetek kezdeményezési jogát, és lehetővé teszik a lehető legváltozatosabb szereplők részvételét;

36.

üdvözli a Bizottságnak a politikai gazdasági elemzés nemzeti szintű szisztematikus bevezetése iránti elkötelezettségét, és ajánlja, hogy ez tartalmazza a civil társadalmi szervezetek és a helyi hatóságok politikai és jogi helyzetének elemzését;

37.

véleménye szerint az adóbevételek nélkülözhetetlenek a helyi gazdasági fejlődéshez, és úgy véli, hogy e fejlesztésfinanszírozási forrás fenntarthatóságának biztosítása érdekében prioritásként kell kezelni a hatékony és életképes adóbehajtási endszerek bevezetését;

38.

felszólítja a Bizottságot, hogy fejlessze a tematikus és földrajzi programok és eszközök összehangoltságát és egymást kiegészítő jellegét; emlékeztet arra, hogy a civil társadalmi szervezeteket és a helyi hatóságokat kulcsfontosságú végrehajtási partnernek kell tekinteni, különösen a „Globális közjavak” programban, és mind a földrajzi, mind a tematikus programok esetében már a programozás korai szakaszában konzultálni kell velük;

39.

emlékeztet arra, hogy a helyi hatóságok a fejlesztési együttműködési eszköz minden programjában támogathatóak, és felszólítja a Bizottságot és a helyi hatóságok képviseleti szervezeteit, hogy ösztönözzék a helyi hatóságok szélesebb körű részvételét minden ilyen programban;

40.

felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is támogassa a decentralizált együttműködést, valamint az uniós helyi hatóságok és a partnerállamok közötti partnerségeket; e partnerségek hatékony eszköznek bizonyultak a helyi hatóságok kapacitásának a kulcsfontosságú szektorokban való megerősítése terén, ami hozzájárul a szegénység felszámolásához; egyúttal és ugyanezen okból felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is támogassa az európai országok és a partnerországok civil társadalmi szervezetei közötti együttműködést;

41.

felszólítja a Bizottságot, hogy segítse elő a tapasztalatok és a szakértelem megosztását az uniós és a partnerországok helyi hatóságai között annak érdekében, hogy biztosított legyen a hozzáférés a fenntartható fejlődés és különösen a felelősségteljes kormányzás vonatkozó területeivel kapcsolatos ismeretekhez, kihasználva az uniós tagállamok helyi hatóságainak az átmenettel kapcsolatos tapasztalatait;

42.

felszólítja a Bizottságot, hogy építsen ki stratégiai partnerségeket a nemzeti, regionális és nemzetközi szervezetekkel és a helyi hatóságok hálózataival;

43.

ösztönzi a Bizottságot, hogy a civil társadalmon belüli érdekelt felek lehető legszélesebb rétegének elérése érdekében fejlesszen tovább különböző rugalmasabb, átláthatóbb és kiszámíthatóbb finanszírozási módokat; felkéri a Bizottságot, hogy a strukturált párbeszédre építő civil társadalmi szervezetekkel és a helyi hatóságok szervezeteivel való inkluzív párbeszéd során azonosítsa és fejlessze e módokat;

44.

felszólítja a Bizottságot, hogy segítse elő a civil társadalmi szervezetek és a helyi hatóságok részvételét a hitelt támogatással ötvöző mechanizmusokra vonatkozó, folyamatban lévő vitákban az uniós külső együttműködési támogatáskombinációs platform keretében; felkéri a Bizottságot, hogy szövegezzen meg kötelező érvényű iránymutatásokat és hozzon létre inkluzív hatásvizsgálatokat és ellenőrző mechanizmusokat annak biztosítására, hogy az érintett lakosság véleményt nyilváníthasson és részt vehessen a projektciklus valamennyi szakaszában, és hogy a vegyes támogatási mechanizmusok hozzájáruljanak a szegénység felszámolásához;

45.

felszólítja továbbá a Bizottságot, hogy tegye lehetővé, hogy a civil társadalmi szervezetek részt vegyenek az uniós külső együttműködési támogatáskombinációs platform keretében folytatott együttműködés valamennyi új formájában;

46.

felkéri a Bizottságot, hogy erősítse meg a nemzeti decentralizációs reformokat a jó kormányzásra és fejlesztésre vonatkozó megállapodások, az ágazati reformszerződések és az államépítési megállapodások kidolgozása és végrehajtása során;

47.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

10.6.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 208/32

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 165. és 166. cikkére,

—

tekintettel a „Gondoljuk újra az oktatást: beruházás a készségekbe a jobb társadalmi-gazdasági eredmények érdekében” című, 2012. november 20-i bizottsági közleményre (COM(2012)0669),

—

tekintettel a „2013. évi éves növekedési jelentés” című, 2012. november 28-i bizottsági közleményre (COM(2012)0750),

—

tekintettel „Az oktatásba és a képzésbe irányuló beruházásról – A »Gondoljuk újra az oktatást: beruházás a készségekbe a jobb társadalmi-gazdasági eredmények érdekében« című bizottsági közleményre és a 2013. évi éves növekedési jelentésre adott válasz” című, 2013. február 15-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Unió oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja, az „Erasmus mindenkinek” létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2011. november 23-i bizottsági közleményre (COM(2011)0788),

—

tekintettel „A Tanács és a Bizottság 2012. évi közös jelentéstervezete az ifjúságpolitika terén folytatott európai együttműködés megújított keretének végrehajtásáról (az EU ifjúsági stratégiája 2010–2018)” című, 2012. szeptember 10-i bizottsági közleményre (COM(2012)0495), valamint az ehhez tartozó bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2012)0256),

—

tekintettel „Az oktatás és a képzés szerepe az Európa 2020 stratégiában – az oktatás és a képzés hozzájárulása a gazdasági fellendüléshez, a növekedéshez és a foglalkoztatáshoz” című, 2012. november 26-i tanácsi következtetésekre (1),

—

tekintettel az „Oktatás és képzés az intelligens, fenntartható és befogadó Európában” című, 2011. december 20-i bizottsági közleményre (COM(2011)0902),

—

tekintettel „Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel az oktatás és képzés szociális dimenzióiról szóló, 2010. május 11-i tanácsi következtetésekre (2),

—

tekintettel a felnőttkori tanulásra vonatkozó megújított európai cselekvési programról szóló, 2011. november 28-i tanácsi következtetésekre (3),

—

tekintettel az oktatás és képzés terén folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszeréről („Oktatás és képzés 2020”) szóló, 2009. május 12-i tanácsi következtetésekre (4),

—

tekintettel a nem formális és az informális tanulás validációjáról szóló, 2012. december 20-i tanácsi ajánlásra (5),

—

tekintettel az iskolai lemorzsolódás felszámolásáról szóló, 2011. december 1-jei állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Európai Unióban a korai oktatásról szóló, 2011. május 12-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel a „Mozgásban az ifjúság: Európa oktatási és képzési rendszerének javítását szolgáló keretprogram” című, 2011. május 12-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel a „Kulcskompetenciák a változó világban: az »Oktatás és képzés 2010« munkaprogram megvalósítása” című, 2010. május 18-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az egész életen át tartó tanulásnak a tudás, a kreativitás és az innováció fejlesztése érdekében történő megvalósításáról – az „Oktatás és képzés 2010” munkaprogram megvalósításáról szóló, 2008. december 18-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a Régiók Bizottságának az oktatás újragondolásáról szóló 2013. április 12-i véleményére (11),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Kulturális és Oktatási Bizottság jelentésére és a Foglakoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A7-0314/2013),

A.

mivel az Európa 2020 stratégia egyik kiemelt célja az iskolából lemorzsolódók arányának 10 %-nál alacsonyabb szintre való csökkentése, és a fiatalabb generáció körében felsőfokú végzettséggel vagy megfelelő szakképzettséggel rendelkezők arányának legalább 40 %-ra való növelése;

B.

mivel az „Oktatás és képzés stratégiai keretrendszere 2020” (Oktatás és képzés 2020) többek között a következő referenciaértékeket tartalmazza: a négyéves kor és a kötelező általános iskolai oktatásba lépési életkor közötti gyermekek kisgyermekkori nevelésben való részvétele tekintetében legalább 95 %-os részarány; az olvasás, a matematika és a természettudományok terén gyengén teljesítő 15 évesek tekintetében kevesebb mint 15 %-os részarány; a felnőttek (25 és 64 év közöttiek) átlagosan legalább 15 %-ának az egész életen át tartó tanulásban való részvételének biztosítása;

C.

mivel a mobilitás előmozdítása és megvalósítása az Unió legfontosabb prioritásainak egyike, és mivel emlékeztetni kell arra a 2020-ig teljesítendő uniós célkitűzésre, hogy a diplomával rendelkező európaiak 20 %-a egyetemi tanulmányi időszakának egy részét külföldön töltse; hangsúlyozva, hogy a diákok, az oktatók és a vállalkozások munkavállalóinak mobilitása alapvető szerepet játszik az európai térség létrejöttében;

D.

mivel a 2014–2020-ra szóló ifjúsági mobilitási programok feladata, hogy reális esélyt adjanak az új tudás és az új képességek megszerzéséhez, ezen keresztül is hozzájárulva a fiatalok foglalkoztatásának növeléséhez;

E.

mivel a Bizottság a 2013. évi éves növekedési jelentésében felszólít a növekedés és a versenyképesség ösztönzésére, valamint a munkanélküliség problémájának és a válság társadalmi következményeinek a kezelésére az oktatásba és képzésbe történő hatékony befektetés révén;

F.

mivel 2013 márciusában a 25 évnél fiatalabbak körében 23,5 %-os volt a munkanélküliség aránya az Unióban, miközben ugyanazon időszakban több mint 2 millió betöltetlen munkahely volt; mivel több tagállamban egyre nő a munkanélküliek száma és a munkanélküliség időtartama, a munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolása pedig egyre kevésbé eredményes;

G.

mivel a nem múló gazdasági válság és a költségvetési konszolidációt szolgáló megszorító intézkedések miatt több tagállamban is jelentős nehézségekkel – munkanélküliséggel, társadalmi kirekesztéssel és szegénységgel – szembesülnek az uniós polgárok; mivel a válság – különösen a fiatalok tekintetében – szélsőséges esetekben alultápláltságot vagy mentális egészségi problémákat eredményez; mivel a törékenyebb gazdasággal rendelkező tagállamokban az oktatás terén végrehajtott megszorítások tovább nehezítették a hozzáférést, és csökkentették az oktatás színvonalát;

H.

mivel a válság és a megszorító politikák közvetlenül és negatívan befolyásolják a fiatalok oktatáshoz és foglalkoztatáshoz való hozzáféréssel, illetve az oktatásban maradással kapcsolatos kilátásait; mivel az oktatásra fordított kiadások a jövőbe való befektetést jelentenek, ezért e kiadásokat nem érinthetik a megszorító intézkedések;

I.

mivel a fiatalok egyre nagyobb nehézségekbe ütköznek az oktatásból a munka világába való átmenet során, és az oktatás és a munkaerőpiac közötti hivatalos kölcsönhatás hiánya növeli a magas munkanélküliség kockázatát; mivel a magas szintű szakképzés a köz- és a magánszektor együttműködésén, valamint a szociális partnerek fokozott bevonásán alapul;

J.

mivel a hozzáférhető, rugalmas és magas színvonalú oktatás és képzés alapvetően befolyásolja a fiatal tanulók személyes fejlődését és kiteljesedését, és előmozdítja aktív polgári szerepvállalásukat és jólétüket, valamint arra való képességüket, hogy alkalmazkodjanak a társadalomhoz és a munka világához és részt vegyenek benne; mivel a gazdasági és társadalmi problémák fokozzák az euroszkepticizmust a polgárok körében;

K.

mivel az iskolai zaklatás árt a fiatalok jólétének, és gyenge tanulmányi teljesítményhez és iskolai lemorzsolódáshoz vezet;

L.

mivel a nyitott oktatási segédanyagok (OER) javítják az oktatás minőségét, hozzáférhetőségét és egyenlőségét, és az ikt és új technológiák alkalmazásával elősegítik az interaktív, kreatív, rugalmas és személyre szabott tanulási folyamatot; mivel a nyílt oktatás az egész életen át tartó tanulás támogatása révén erősíti a fenntartható foglalkoztathatóságot;

M.

mivel a fiatalkori munkanélküliség általánosan magas szintje ellenére bizonyos ágazatokban – így például az információs és kommunikációs technológiai (ikt) és az egészségügyi ágazatban – egyre nagyobb nehézséget jelent a megüresedett állások képzett munkaerővel való betöltése; mivel egyes tagállamokban egyre növekvő eltérés figyelhető meg a diplomások képesítései és a munkaerőpiac készségkövetelményei között;

N.

mivel a munkaerő-piaci igények gyorsan változnak; mivel a minőségi oktatás és az egyéni fejlesztés megteremtésére kell törekedni, és alaposan meg kell vizsgálni a munkaerő-piaci igények jövőbeli tendenciáit az oktatási és képzési tantervek kiigazítása és korszerűsítése érdekében, hogy az alapvető ismeretek és az egész életen át tartó tanulás stratégiáinak biztosítása iránti igény teljesüljön, és a megfelelő munkahelyekhez rendelkezésre álljanak a megfelelő készségek, például az új technológiák és közösségi hálózatok használatának képessége, az ismeretátadással kapcsolatos oktatási céloktól való eltávolodás nélkül; mivel a különböző oktatási modellek változásával párhuzamosan a tanári szakmának is alkalmazkodnia kell többek között a készségek és képzettségek, valamint a jogállás és a szakmai pályafutás tekintetében;

O.

mivel az ismeretek, a technológia és a szakmák gyorsan változnak, és az egyes személyeknek szakmai pályafutásuk során többször is alkalmazkodniuk kell az új technológiákhoz, fontos, hogy valamennyi személy elsajátítson egy alapvető ismereteket magában foglaló, kellően szilárd tudásbázist, amelynek birtokában képes lesz minderre;

P.

mivel a gazdasági növekedés és a termelékenység nemzeti szinten történő, széles körű ösztönzése bizonyítottan óriási hatást gyakorolt a munkaerőpiacra, növelve az új munkahelyek számát és minőségét és erősítve a fiatalok jobb munkaerő-piaci integrációját;

1.

üdvözli a Bizottság közleményét, különösen a készségekbe való beruházás által a fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelemre helyezett erőteljes hangsúlyt, és azt, hogy felszólít a felsőoktatási rendszerek modernizálására, továbbá előmozdítja a világszínvonalú szakoktatást és szakképzést, a rugalmas tanulási utakat – többek között az OER előmozdítása révén –, a munkaalapú tanulást és a szociális partnerek ez utóbbiak kialakításába való bevonását; ezenkívül üdvözli, hogy a dokumentum a jól képzett tanárok és oktatók hiányának problémáját a tanárok hatékonyabb felvételével, megtartásával és szakmai támogatásával kívánja megoldani;

2.

véleménye szerint az oktatásnak sokkal nagyobb szerepe van annál, hogy csak az európai és nemzeti stratégiák gazdasági céljait töltse be; e tekintetben megerősíti, hogy az oktatás elsődleges feladata az, hogy az egyéneket felkészítse az életre és arra, hogy aktív polgárokká váljanak a jelen egyre összetettebb társadalmaiban;

3.

megjegyzi, hogy a pénzügyi és gazdasági válság miatt számos család már nem képes előteremteni a felsőoktatási tanulmányok fedezetét, ami a lemorzsolódási arány növekedéséhez vezetett ezen az oktatási szinten; véleménye szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy gazdasági körülményeitől függetlenül mindenki élvezhesse a minőségi és ingyenes általános oktatáshoz való jogot;

4.

emlékeztet arra, hogy a jobb nyelvi készségek hozzájárulnak a mobilitás megkönnyítéséhez és a foglalkoztathatóság javításához, más kultúrák megértéséhez és az interkulturális kapcsolatokhoz; teljes mértékben támogatja a Bizottságnak a nyelvi készségekre vonatkozó új uniós referenciaértékre irányuló javaslatát, amelynek értelmében 2020-ig a 15 évesek legalább felének beszélnie kell egy idegen nyelvet, és legalább kétharmadának tanulnia kell egy második idegen nyelvet;

5.

elismeri, hogy a gyenge nyelvi készségek komoly akadályt jelentenek a munkavállalók szabad mozgása és az Unió nemzetközi versenyképessége tekintetében, különösen azokon a területeken, ahol egy más nyelvet beszélő szomszédos ország határához közel élnek európai polgárok; emlékeztet arra, hogy a gyermekkori nyelvtanulást sokkal hatékonyabbnak tartják;

6.

ragaszkodik a tanulók mobilitásának biztosításához a nyelvismeretük és kommunikációs képességeik gyarapítása érdekében, ami az Európai Unió közös munkaerőpiacához való alkalmazkodás előfeltétele;

7.

az oktatás és képzés terén – az utóbbi esetében az oktatási és szakmai elemek tekintetében egyaránt – holisztikus megközelítés alkalmazására szólít fel, és emlékeztet arra, hogy az oktatás tágabb küldetéseként az egyén növekedése és fejlődése; a nem formális és az informális tanulással megalapozott kompetenciák megszerzésének és elismerésének támogatását sürgeti, és rámutat az ilyen tanulásnak az élethosszig tartó tanulás átfogó stratégiájában betöltött szerepére, amelynek célja az erős egyénekből és aktív polgárokból álló, befogadó tudásalapú társadalom megteremtése; emlékeztet arra, hogy e stratégia megvalósítása azon áll vagy bukik, hogy a fiatalok milyen mértékben tudnak függetlenedni;

8.

felszólítja a tagállamokat, hogy a képzési és foglalkoztatási területen alkalmazott, releváns és bevált európai modelleket használják a következetes teljesítményértékeléshez;

9.

emlékeztet azon célokra és kiemelt célkitűzésekre, amelyek mellett az Unió az Európa 2020 stratégiában elkötelezte magát, vagyis az intelligens, inkluzív és környezetbarát növekedés megvalósítására, az erős és innovatív Európa létrehozására, valamint a társadalmi beilleszkedés és a nagyobb fokú szolidaritás előmozdítására, egyúttal felkészítve a polgárokat a sikeres és teljes életre; emlékeztet arra a kiemelt célkitűzésére, miszerint a kutatásra és innovációra fordított összegnek el kell érnie a GDP 3 %-át;

10.

felszólítja a tagállamokat az oktatási, képzési, kutatási és innovációs közkiadások és beruházások prioritásként történő kezelésére; emlékeztet arra, hogy e területek költségvetésének csökkentése kedvezőtlenül hat az oktatásra, továbbá hogy az e területeken végrehajtott beruházások alapvetően szükségesek az Unió gazdasági fellendüléséhez és globális versenyképességéhez, valamint az Európa 2020-ban foglalt célok megvalósításához vezető fejlődéshez;

11.

határozottan támogatja a tagállamokban fennálló helyzet megfigyelését és egy uniós szintű vita elindítását a vonatkozó érdekelt felekkel a beruházások hatékonyságáról, illetve az oktatás és képzés által nyújtott előnyökről; hangsúlyozza, hogy az oktatás garanciát jelent a fenntartható fejlődésre, és annak a jelenlegi válságtól függetlenül prioritásnak kell maradnia;

12.

sürgeti a tagállamokat, hogy az oktatás terén fogadjanak el a nemen, szexuális irányultságon, nemi identitáson, valláson vagy meggyőződésen és életkoron alapuló megkülönböztetést tiltó jogszabályokat, sürgeti a Tanácsot, hogy haladéktalanul fogadja el a horizontális antidiszkriminációs irányelvet, amely kulcsfontosságú a valódi egyenlőség garantálásához, valamint az iskolákban is meglévő előítéletek és megkülönböztetés elleni küzdelemhez;

13.

felszólítja a tagállamokat az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés biztosítására és arra, hogy tegyenek javaslatokat olyan intézkedésekre, amelyek választ adnak a tanulók szükségleteire, különös tekintettel a veszélyeztetett csoportok tagjaira és főként azokra, akik elhagyták az iskolát, nem foglalkoztatottak és nem részesülnek képzésben;

14.

a versenyképesség növelése és a jövőbeli munkaerő-piaci igényeknek való megfelelés érdekben az oktatás és képzés a munkaerőpiaccal való szorosabb kapcsolatának biztosítására irányuló konkrét intézkedésekre szólít fel; emlékeztet a területi politikák fontosságára, amelyek elősegítik a vállalkozásokat, egyetemeket, befektetőket és kulturális intézményeket tömörítő regionális innovációs inkubátorházak létrejöttét az oktatás és képzés előmozdítása érdekében;

15.

javasolja az oktatás és a tudomány kiemelt területként való bevonását a tagállamok stratégiai dokumentumaiba a 20142020-as fejlesztési időszak során, tekintettel a fejlesztési forrásuk biztosítására, az új oktatási technológiák bevezetésére, beleértve az oktatók továbbképzését is, valamint az oktatás színvonalának emelésére;

16.

felszólítja a tagállamokat, hogy törekedjenek szorosabb kapcsolat létrehozására az európai szemeszter és a nyitott koordinációs módszer (OMC) keretében végzett azon tevékenységek során azonosított legfontosabb stratégiai szakpolitikai kihívások között, amelyek célja, hogy még a pénzügyi megszorítások idején is támogassák a tagállamokat a magas színvonalú és hozzáférhető oktatás és képzés biztosításában;

17.

emlékeztet arra, hogy a fiatalokban óriási lehetőségek rejlenek, és létfontosságú szerepet játszanak az Európa 2020 stratégia oktatási és foglalkoztatási céljainak megvalósításában; emlékezteti a tagállamokat az iskolai lemorzsolódás, a foglalkoztatáshoz szükséges készségek hiánya és a fiatalkori munkanélküliség közötti szoros kapcsolatra; emlékeztet továbbá arra, hogy a fiatalok jövőbeli tanulásának és fejlődésének alapját a kora gyermekkori gondozás és nevelés adja, amelyben a szülők jelentős szerepet játszanak, amely azonban kizárólag játékos formában, nem pedig iskolai módszerekkel és teljesítményre vonatkozó célok nyomása alatt történhet;

18.

hangsúlyozza, hogy a fiatalok alkotják a társadalom legsérülékenyebb rétegét; hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a fiatalokat az Unió társadalmi jövőképének kiemelt fontosságú csoportjaként ismerjék el, és rámutat, hogy fontos a fiatalok mobilitásának növelése; emellett felszólítja a tagállamokat, hogy támogassák az iskolai zaklatás felszámolását célzó politikákat az iskolai lemorzsolódás csökkentése, illetve annak érdekében, hogy mindenki számára valódi hozzáférést biztosítsanak az oktatáshoz;

19.

felszólít arra, hogy ismerjék el az ifjúsági és civil társadalmi szervezetek szerepét az egész életen át tartó tanulás stratégiáinak kialakításában és végrehajtásában; kiemeli az ifjúsági és a civil társadalmi szervezetek kiegészítő oktatási szolgáltatóként betöltött szerepüket a nem formális és informális tanulás és az önkéntesség lehetőségei terén, segítséget nyújtva a tanulóknak és a fiataloknak olyan transzverzális készségek és egyéni személyes kompetenciák kialakításában, mint a kreatív és kritikus gondolkodás, a kezdeményezőkészség, az információfeldolgozás és a problémamegoldás, a csapatmunka és a kommunikáció, valamint az önbizalom, az irányító szerep és a vállalkozói szellem;

20.

felhív a fiatalok által a nem az anyaintézményben folytatott felsősokú tanulmányok során megszerzett képesítések elismerésére, különös tekintettel az Erasmus program keretében szerzett képesítésekre;

21.

felszólítja a tanulókat és szervezeteiket az oktatással kapcsolatos döntéshozatali eljárásokban való részvételre, és rámutat arra, hogy az egész életen át tartó tanulást előmozdító tantervek és módszerek kialakítása során a tanulást a tanulókkal folytatatott strukturált párbeszédre kell alapozni;

22.

sürgeti a tagállamokat, hogy a szakoktatást és szakképzést tegyék vonzóbbá és jobban igazítsák hozzá a munkaerőpiac igényeihez, valamint tegyék az oktatási rendszer szerves részévé és gondoskodjanak minőségéről; felszólít a fiatal kortól kezdődő, de a felnőttek számára is szervezett formális és informális képzés révén az alapkészségek és a transzverzális készségek elsajátításának fokozott előtérbe helyezésére, kiváltképpen a vállalkozói képzés és az ikt-oktatás erősítésének bevezetésével a vállalkozói szektorral együttműködve, valamint a kreativitás erősítésével annak érdekében, hogy a fiatalok segítséget kapjanak a munkaerőpiacra való belépéshez, hogy javuljon foglalkoztathatóságuk, valamint hogy lehetőségeket kapjanak saját vállalkozásuk elindításához; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak támogató mechanizmusokat kell biztosítaniuk a sikertelen induló vállalkozások számára, és fel kell számolniuk a túlzott bürokráciát;

23.

elismeri, hogy kulcsfontosságú a vállalkozás alapú oktatási rendszerek létrehozása és megvalósítása Európa egész területén; hangsúlyozza, hogy a diákoknak a vállalkozói ismeretek oktatásához való hozzáférése eltérő és gyakran intézményi szinten dől el; ezért felszólítja a tagállamokat és a helyi és regionális hatóságokat, hogy az oktatási intézményekkel együttműködve a vállalkozói képzéssel kapcsolatos anyagokat építsék be az alapszintű, a szakmai és a felsőoktatási tanterveikbe; megítélése szerint különös figyelmet kell fordítani arra, hogy leküzdjük a vállalkozói ismereteket oktató rendszerek fejlődésében megmutatkozó egyenlőtlenségeket és lényeges eltéréseket, amelyeket a felsőoktatásban meglévő vállalkozói készségekről készült 2008-as felmérés mutatott ki, és a 2011-es budapesti magas szintű szimpózium is megerősített;

24.

hangsúlyozza, hogy magasabb szintű ismeretekre és készségekre van szükség; hangsúlyozza, hogy növelni kell a reáltárgyak (természettudományok, technika, műszaki tudományok és matematika) vonzerejét és értékét az oktatásban és azokon a területeken, ahol a jövőben munkaerőhiány várható, illetve ahol a jövőben egyre több képzett munkavállalóra lesz szükség, és nagy valószínűséggel minőségi és fenntartható munkahelyeket biztosítanak (például a zöld gazdaságban, a vállalkozási szolgáltatásokban, az egészségügyben és az oktatásban); elismerve, hogy a reáltárgyak szerepe rendkívül fontos abban, hogy a válság idején segítik a fiatalokat, hogy munkát találjanak, és felszólít az elméleti tudás megszerzése és a gyakorlati készségek elsajátítása közötti megfelelő egyensúly kialakítására a társadalomtudományok tanulmányozásának elhanyagolása nélkül;

25.

felszólítja a tagállamokat, hogy hatékonyabb oktatást nyújtsanak, amely a transzverzális képességeket, a nyelvi és vállalkozói készségeket állítja középpontba annak érdekében, hogy az egész Unióban nőjön a foglalkoztathatóság mértéke; felszólítja a tagállamokat, hogy nyújtsanak tájékoztatást polgáraik számára az uniós polgárok jogairól, a polgárok feladatairól és kötelezettségvállalásairól, valamint arról, hogy miként élhetnek az Unión belüli szabad mozgás jogával; az aktív polgári szerepvállalás és a társadalmi integráció kialakítására tekintettel hangsúlyozza, hogy a humán tudományokra is elegendő figyelmet kell fordítani a fiatalok egész iskolai képzése során;

26.

hangsúlyozza, hogy a változó és más tudományterületeken is hasznosítható készségek és a multidiszciplinaritás jegyében újra kell gondolni a tanterveket és a képzési terveket, valamint átjárást kell biztosítani a képzések között; hangsúlyozza, hogy különösképpen elő kell mozdítani azon tartalmak és anyagok oktatását, amelyekben a nemzeti és nemzetközi statisztikák szerint az egyes tagállamokban hiány mutatkozik;

27.

hangsúlyozza, hogy az oktatás, a fiatalok elvárásai és a munkaerő-piaci szükségletek közötti összefüggésnek kell figyelmet szentelni, hogy a fiatalok számára biztosítsák az oktatásból a munkaerőpiacra való könnyebb és minőségi átmenetet, amelynek célja a fiatalok függetlenségének biztosítása is;

28.

felhívja a figyelmet a fiatalok, különösen a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok támogatásának fontosságára minőségi szakmai gyakorlatok és tanulószerződéses gyakorlati képzések, „második esélyt” biztosító oktatási programok, kiforrott duális tanulási rendszerek és a munkaalapú tanulás előmozdítása, valamint a felsőoktatáshoz való hozzáférés elősegítését célzó egyedi intézkedések, továbbá az oktatás és a munka világába való aktív integrációjuk révén; ezeket értékes intézkedéseknek tartja az oktatásból a szakmai életbe való átmenetben és a fiatal munkanélküliek arányának csökkentésében;

29.

felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket a munkavállalók és a munkanélküliek pályamódosítási és átképzési programokban való részvételének növelése érdekében, ezáltal csökkentve a munkanélküliség és különösen a tartós munkanélküliség kockázatát a munkaerő-állomány azon csoportjára nézve, amelynek szakmai tevékenysége iránt hanyatlóban van a kereslet;

30.

felszólítja a tagállamokat, hogy ösztönözzék a munkáltatókat több minőségi tanulószerződéses gyakorlati képzési hely biztosítására, továbbá dolgozzanak ki egyértelmű minőségi kritériumokat a visszaélések megakadályozására és egyszerűsítsék a közigazgatási eljárásokat azon vállalkozások esetében, amelyek munkát vagy képzési lehetőségeket kínálnak fiatalok számára életpályájuk javításához;

31.

emlékezteti a tagállamokat az uniós programok által az oktatás, a mobilitás, a nyelvi készségek, az aktív polgári szerepvállalás, az európai értékek, a kulturális érzékenység és más értékes készségek előmozdításában betöltött szerepre, amelyek mind hozzájárulnak a jobb foglalkoztathatósághoz és a fiatalok interkulturális képességeinek megerősítéséhez; hangsúlyozza, hogy a 2014–2020 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretben továbbra is támogatni kell az előbbieket, előtérbe helyezve a tanulási célú mobilitást, az együttműködést és a szakpolitikai reformot;

32.

rámutat a külföldi tapasztalat hozzáadott értékére az iskolából kimaradók és a diplomát nem szerző fiatalok munkához való segítése tekintetében; úgy véli, hogy az Erasmus Plusz program e csoportnak is kiváló lehetőség arra, hogy szakképzésük egy részét külföldön teljesítse;

33.

üdvözli, hogy ismét előtérbe került az összehasonlítható felsőfokú képesítések automatikus elismerése megvalósításának kérdése és az a célkitűzés, hogy a hallgatók számára egyenlő feltételeket biztosítsanak függetlenül attól, hogy hol szerezték képesítésüket, ezzel kapcsolatban felszólítja a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a felsőfokú képesítések elismerése terén;

34.

hangsúlyozza, hogy különösen válság idején, tehát jelenleg is nehéz beilleszkedni a munkaerőpiacra a tanulmányok befejeztével, és sokan kényszerülnek hosszú időszakot munkanélküliként, inaktívan tölteni; felszólítja a tagállamokat, hogy dolgozzák ki a szakmai pálya fent említett megszakadásának ellensúlyozását célzó szükséges kísérő politikákat;

35.

sürgeti a tagállamokat, hogy ruházzanak be korai munkaerő-piaci aktiválási mechanizmusokba és foglalkoztatási rendszerekbe annak érdekében, hogy munkatapasztalatokat kínáljanak és előmozdítsák a foglalkoztatási lehetőségeket, hogy létrehozzanak eredményesebb pályaorientációs szolgáltatásokat és személyre szabott pályaorientációs központokat, hogy képzéseket vagy az ismereteket felelevenítő tanfolyamokat biztosítsanak azon fiatalok számára, akik elvesztik munkájukat vagy befejezték tanulmányaikat a formális iskolai rendszerben, hogy képessé váljanak a függetlenedésre, önálló életet élhessenek és szakmai fejlődésüket biztosítsák;

36.

felszólítja a tagállamokat, hogy minél előbb valósítsák meg az európai ifjúsági garanciát, a könnyen hozzáférhető és karrierorientált munka alapú tanulást, szakmatanulást és a duális képzési modelleket, hogy olyan megfelelő munkakörülményeket kínáljanak, amelyek közepette a képesítési folyamattal társított tanulás is jelentős szerepet kap, hogy működjenek együtt a régiókkal annak biztosítása érdekében, hogy az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés valóban kiegészítse a fiatalkori munkanélküliség leküzdésére irányuló, jelenlegi regionális és nemzeti intézkedéseket; emlékeztet arra, hogy az ideiglenes foglalkoztatás e típusainak ugródeszkaként kell szolgálniuk az állandó foglalkoztatás eléréséhez; felszólít arra, hogy támogató intézkedésként alkalmazzák a kohéziós politika finanszírozási eszközeit,

37.

hangsúlyozza, hogy az ifjúsági garanciaprogram nem helyettesítheti azokat a strukturális erőfeszítéseket és reformokat, amelyeknek bizonyos tagállamokban az oktatási rendszereket és a munkaerőpiacokat fel kell készíteniük a jövő kihívásaira;

38.

sürgeti a tagállamokat, hogy kerüljék a foglalkoztatás támogatására és a fiatalok képzésére szánt kiadások csökkentését; e célból elsősorban a források és a garanciaeszközök felhasználására kell helyezni a hangsúlyt; másodsorban a tagállamoknak ki kell aknázniuk a kohéziós politika előnyeit, és azokat közvetlenül a foglalkoztatást és a fiatalok oktatását célzó projektekre kell fordítaniuk;

39.

integrált megközelítésre szólít fel az Európai Szociális Alap (ESZA), a Kohéziós Alap és a nemzeti finanszírozási források lehetőségeinek kihasználásakor az intelligens növekedés elérése céljából; hangsúlyozza az ESZA szerepét az oktatásba és képzésbe, a készségekbe és az egész életen át tartó tanulásba való befektetés támogatásában; ezért határozottan felszólít arra, hogy a kohéziós politikára elkülönített költségvetésben tartsák fenn az ESZA minimum 25 %-os általános részarányát; továbbá fontosnak tartja, hogy a tagállamok felhívják oktatási intézményeik figyelmét más uniós alapok oktatási célokat támogató lehetőségeire is;

40.

hangsúlyozza, hogy fel kell hívni az oktatók figyelmét a kulcsfontosságú készségekre, így a tanulási technikák elsajátítására, a szociális és állampolgári készségekre, a kezdeményezőkészségre, a kulturális tudatosságra és az önkifejezésre; emlékeztet ezért az oktatók egész életen át tartó tanulásába való beruházás fontosságára;

41.

emlékeztet arra, hogy regionális szintű munkaerőpiacok kapcsán a legpontosabb és legfrissebb adatokat a helyi és regionális szintről lehet beszerezni, ahol a helyi és regionális önkormányzatoknak jelentős szerep jut a készségkereslet és a készségkínálat közötti eltérések feltárásában, a megfelelő átképzési és szakképzési programok rendelkezésre bocsátásában és a beruházások helyi szintű keresletnek megfelelő ösztönzésében;

42.

hangsúlyozza, hogy számos távol eső és hátrányos helyzetű mikrorégióban a diákok számára komoly problémát jelent az iskolák megközelítése, aminek következtében jelentős mértékben növekszik a lemorzsolódás aránya; felszólítja a tagállamokat, hogy az európai polgárok többségét sújtó komoly gazdasági nehézségekre való tekintettel hozzanak érdemi intézkedéseket az ilyen jellegű akadályok leküzdésére;

43.

üdvözli továbbá a tanulószerződéses gyakorlati képzés európai szövetségének létrehozását; felszólítja a tagállamokat, hogy az ifjúsági garancia végrehajtási terveinek részeként vonják be a reformjaikba és tevékenységeikbe a szakmai gyakorlatokat, és e cél elérése érdekében mozgósítsák az európai és nemzeti finanszírozást;

44.

kiemeli, hogy az erős partnerségek a pénzügyi és emberi erőforrások közötti szinergiákból építkeznek, és hozzájárulnak az egész életen át tartó tanulás költségeinek megosztásához, ami megszorítások idején különösen fontos, valamint általuk biztosítható, hogy az oktatásra és a fiatalok foglalkoztatására irányuló állami befektetések mértéke ne csökkenjen tovább; emlékeztet arra, hogy a partnerségek pozitívan befolyásolják az oktatást és a képzést, hozzájárulva minőségük és hozzáférhetőségük javításához, eközben megőrizve az oktatási intézmények integritását és függetlenségét;

45.

felszólít az oktatással és képzéssel kapcsolatos szociális és civil párbeszéd nemzeti és uniós szintű fokozására, valamint a szociális partnerek által a szakpolitikai döntéshozatalban betöltött szerep megerősítésére;

46.

úgy véli, hogy a köz- és a magánszféra közötti partnerség ösztönzése fontos lépés az oktatásra és a szakmai fejlődésre vonatkozó megosztott felelősség biztosításában, annak érdekében, hogy a tanulmányaikat befejezők gyorsabban alklamazkodjanak a termeléshez és a piachoz, valamint hogy biztosítsák az oktatási folyamat technológiai megújulásához szükséges kiegészítő forrásokat;

47.

megállapítja, hogy a „Gondoljuk újra az oktatást: beruházás a készségekbe a jobb társadalmi-gazdasági eredmények érdekében” című, 2012. november 20-i bizottsági közlemény nem határoz meg egyetlen egy konkrét végrehajtási intézkedést sem az oktatási ágazatok és a különböző szociális és üzleti partnerek közötti együttműködésre vonatkozóan; felszólítja a Bizottságot, hogy aktívan forduljon támogatásért, kezdeményezésekért vagy az együttműködés egyéb formáiért a magánszférához az oktatás javítása érdekében, hogy jobban felkészíthessék a diákokat az oktatásból a munkaerőpiacra való átmenetre;

48.

felhívja a tagállamokat, hogy javítsák a vállalkozások és az oktatási ágazat közötti együttműködést annak minden szintjén, bevonva a szociális partnereket és a munkaadókat, valamint a diák- és a ifjúsági szervezeteket, különösen a tantervek összeállítása, a tanácsadás, oktatás, képzés és specializáció biztosítása tekintetében olyan tantervekkel, amelyek jobban megfelelnek a munkaerőpiac követelményeinek és hozzájárulnak a készségkereslet és a készségkínálat közötti eltérések okozta problémák fenntartható megoldásának meghatározásához; felszólít a szociális és civil párbeszéd nemzeti és uniós szintű fokozására, valamint a szociális partnerek által a szakpolitikai döntéshozatalban betöltött szerep megerősítésére;

49.

üdvözli a tudásfejlesztési szövetségek és az ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetségek felvételét az oktatás, képzés, ifjúság és sport terén megvalósuló új többéves programra irányuló bizottsági javaslatba; úgy véli, hogy e szövetségek a humántőke növelésének innovatív és fenntartható módjai;

50.

felhívja a figyelmet az egész életen át tartó tanulás terén tevékenykedő különböző szereplők – például oktatási intézmények, hatóságok, vállalkozások, valamint a saját életükért felelős egyének – közös felelősségére;

51.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy körültekintően mérlegeljék a költségmegosztás fogalmát mint az oktatás finanszírozásának egyik módját; figyelmeztet arra, hogy semmilyen költségmegosztási mechanizmus nem válhat az egyének rovására; az oktatási és képzési rendszerek mindennemű reformjában elsődleges szerepet kell kapnia az egyenlőségnek és az egyetemes hozzáférésnek;

52.

fokozott együttműködésre szólít fel az oktatási intézmények és szolgáltatók, az üzleti ágazat, a szociális partnerek, a civil társadalmi szervezetek és a helyi, regionális és nemzeti hatóságok és foglalkoztatási szolgálatok között a bevált gyakorlatok cseréje és a partnerségek előmozdítása, valamint annak érdekében, hogy az oktatásból a munkába való átmenet időszakában az üres álláshelyek betöltésének, valamint az emberek fenntartható integrálásának hatékony eszközeként azon dolgozzanak, hogy minőségi munkaközvetítést, szakmai gyakorlatokat és tanulószerződéses gyakorlati képzéseket biztosítsanak; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy garantálják ezen gyakorlatok összeegyeztethetőségét az európai szintű intézkedésekkel és kezdeményezésekkel; ösztönzi a különböző programok és európai alapok, különösen a regionális alapok igénybevételét is;

53.

létfontosságúnak tartja azt, hogy elismerjék az oktatásba és szakképzésbe történő köz- és magánberuházások ötvözésének fontosságát; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy védekezni kell az olyan esetleges nem kívánt mellékhatások ellen, mint amilyen a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű csoportok oktatáshoz és képzéshez való hozzáférésének megakadályozása;

54.

tudomásul veszi az Unióban zajló demográfiai változásokat, például az idősödő népességet, a születések alacsony arányát, valamint az agyelszívást és a humántőke kiáramlását; ebből adódóan tudomásul veszi az új készségek és kompetenciák megszerzésének szükségességét a teljes életút során annak érdekében, hogy az emberek kezelni tudják a világgazdaság kihívásait és megfeleljenek a munkaerőpiac új követelményeinek;

55.

tudomásul veszi annak jelentőségét, hogy emberi jogként ismerjék el az oktatást, amelyhez mindenki számára hozzáférést kell biztosítani, és amelynek célja a személyes és a társadalmi fejlődés, valamint az élet során szükséges készségek megszerzésének biztosítása; sürgeti a tagállamokat, hogy az oktatási és kutatási költségek csökkentése céljából, az oktatási és tudományos anyag tekintetében javítsák a nyilvános hozzáférést, hogy ezáltal csökkentsék az oktatási és kutatási költségeket, különösen figyelembe véve, hogy e területeken Unió-szerte költségvetési megszorításokat vezettek be;

56.

ösztönzi a tagállamokat, hogy mozdítsák elő az egész életen át tartó tanulás terén megvalósuló együttműködéseket és szinergiákat, különösen bővítsék a tanuláshoz való hozzáférést és – például a digitális tanulás, valamint a nyitott oktatási segédanyagok gyorsan fejlődő lehetőségeinek segítségével – dolgozzák ki, alakítsák át vagy korszerűsítsék az oktatási intézmények tanterveit, hogy megfeleljenek a fiatalok elvárásainak és a jelenkor új kihívásainak;

57.

üdvözli a „Az oktatás megnyitása” című, bejelentett bizottsági közleményt, amelynek célja az oktatás, a képzési és az oktatási rendszerek hatékonyságának, hozzáférhetőségének és egyenlőségének javítása az ikt és az új technológiák oktatásba és képzésbe való beépítésének megerősítése révén; elszólítja a tagállamokat, hogy ösztönözzék az oktatás megnyitására irányuló kezdeményezéseket;

58.

aggodalommal veszi tudomásul a rendelkezésre álló ikt-erőforrások és -tudás tekintetében az iskolákban és a felsőoktatási intézményekben fennálló jelentős eltéréseket, a tagállamok között, illetve azokon belül egyaránt; hangsúlyozza, hogy az ikt-infrastruktúra alkalmazását és az ikt-val kapcsolatos ismereteket valamennyi oktatási és képzési ágazatba általánosan be kell építeni, hogy a diákokat a legjobban felkészíthessék a digitális kor kívánalmaira;

59.

emlékeztet a magas színvonalú tanár- és szakoktatóképzés fontosságára, amelyet a tanári pálya egészét végigkísérő mobilitással és szakmai képzéssel kell kiegészíteni, hangsúlyozza, hogy a tanárok kiválasztása, képzése, többek között továbbképzése elengedhetetlen az oktatási rendszer átfogó minőségének biztosításához;

60.

hangsúlyozza, hogy olyan innovatív oktatási módszerekre és tartalmakra va szükség, amelyek didaktikai ismereteket adnak át („a tanulás megtanulása”), és figyelembe veszik a kiszolgáltatott társadalmi csoportokba tartozó, illetve a speciális oktatási igényű tanulókat; felhívja a figyelmet a különösen az információs és kommunikációs technológiák, a digitális média és a vállalkozói ismeretek oktatása terén végbemenő gyors változásokra; kiemeli más nevelők (például ifjúságsegítők, felnőttoktatók, pályaválasztási tanácsadók és szülők) és a közöttük megvalósuló értékes együttműködés fontos szerepét, amelyet a változóban lévő oktatáshoz való alkalmazkodásban játszanak;

61.

sürgeti a tagállamokat, hogy fektessenek be a tanárok egész életen át tartó tanulásába szakmai és egyéni fejlődésük segítése érdekében, valamint javítsák a tanárok státuszát és munkakörülményeit; ezenkívül hangsúlyozza az Európai Unión belüli külföldi tanári tapasztalatszerzés lehetséges előnyeit;

62.

a diákoknak nyújtott oktatás minőségének javítása érdekében a tanárok szerepének megfelelő értékelésére és elismerésére szólít fel;

63.

hangsúlyozza az egységes és objektív kritériumok bevezetésének fontosságát a tanárok munkájának hatékonysága és eredményessége, valamint az oktatási eredményekre és tanulók személyes fejlődésére gyakorolt hatásuk értékelése érdekében;

64.

felhívja a figyelmet az egyéni tanulási utak fontosságára, hogy életük során segítsék az embereket produktív, közösségi és gazdasági készségeik korszerűsítésére és fejlesztésére; úgy véli, hogy az egyéni coaching, konzultáció és mentorálás a tudás és a tapasztalatok mentoráltak számára történő átadásának eszköze, és arra is szolgál, hogy megállapítsák erősségeiket és a szükséges kompetenciákat egy konkrét szakmával összefüggésben;

65.

úgy véli, hogy az Unióban kiemelt fontosságú célként ki kell szélesíteni a tanuláshoz való hozzáférést, egyértelműen előtérbe helyezve azokat, akik nem rendelkeznek megfelelő szintű alapkészségekkel; ösztönzi a tagállamokat, hogy a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági hátterű emberek számára nyújtott támogatás formájában vezessenek be egyedi intézkedéseket, hogy mindenki számára biztosítsák a lehetőséget, hogy eljusson az oktatás legmagasabb szintjére, és hogy kielégítsék a tanulók szükségleteit és gondoskodjanak jólétükről;

66.

felhívja a tagállamokat, gondoskodjanak arról, hogy az inkluzív és integrált oktatási és képzési rendszer megőrzése és fejlesztése érdekében az oktatási rendszer kielégítse valamennyi jövőbeli diák szükségleteit tanulmányaik teljes időtartama alatt, és támogató, illetve testreszabott lehetőségeket, valamint személyre szabott utakat kínáljanak különösen a kiszolgáltatott és a részvételből kiszoruló vagy kiszorítható társadalmi csoportok tagjai, így a roma és más kisebbségek, a migráns, valamint a szellemi és/vagy testi fogyatékossággal élő, illetve speciális oktatást igénylő személyek számára;

67.

hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének szükségességét a foglalkoztatásban tapasztalható szegregáció és a bérezésbeli megkülönböztetés felszámolása és az oktatásban a nemen és szexuális orientáción alapuló megkülönböztetés megszüntetése érdekében, különösen a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika terén, ahol a nők rendkívül alulreprezentáltak, és olyan szakpolitikák kidolgozására szólít fel, amelyek bevonják a kiszolgáltatott és hátrányos helyzetű csoportokat, köztük az időseket a tanulási folyamatba; ösztönzi a tagállamokat, hogy vezessenek be gyakorlati segítségnyújtás, pénzügyi támogatás vagy továbbképzést formájában megvalósuló egyedi intézkedéseket;

68.

felszólítja a tagállamokat, hogy a közép- vagy felsőfokú oktatásból való lemorzsolódásuk megelőzése érdekében tanulmányaik során folyamatosan biztosítsanak sokféle támogatást – ösztöndíjakat, pályázati lehetőségeket, kedvező feltételekkel kísért diákhiteleket – a tanuláshoz nyújtott egyéni segítséget, mentorálást és hálózati támogatást a hátrányos helyzetű diákok számára, valamint a felsőoktatás szintjén segítsék az Erasmus programhoz való hozzáférésüket (jelenleg az ebben a programban részt vevő diákok többsége nem alacsony jövedelmi helyzetű családból érkezik), és mozdítsák elő a vállalkozásoknál, a közigazgatásban és a médiában végzett szakmai gyakorlatukat – amelyek révén a jövőbeli szakmai sikereiket elősegítő megfelelő munkatapasztalatokra és támogató hálózatra tehetnek szert–, egyúttal pedig építsék be sajátos meglátásaikat az intézményi kultúrába;

69.

ragaszkodik a sajátos nevelési igényű gyerekek és a fogyatékkal élő felnőttek szakmai képzésére vonatkozó céltudatos hozzáálláshoz annak érdekében, hogy növeljék hozzáférésüket az oktatáshoz és a családi támogatásokhoz, és kibontakoztassák képességeiket;

70.

véleménye szerint a tagállamoknak nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük, és a gyermekeknek szánt, korcsoportok szerinti, a kisgyermekkor egészére – a születéstől hatéves korig – kiterjedő és kiváló minőségű korai oktatási, fejlesztési és gondozási programok elindításával lejjebb kell szorítaniuk az iskolai kudarcok számát, ezáltal elérve az Európa 2020 stratégia kiemelt célértékei szerinti 10 % alatti szintet, valamint biztosítaniuk kell a gyermekek említett szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférését;

71.

emlékeztet arra, hogy az iskolán kívüli tevékenységek széles választékának biztosítása és a szülők oktatási folyamatba való bevonása kulcsfontosságú a kora gyermekkori hátrányokon alapuló egyenlőtlenségek kezeléséhez, a hátrányos helyzetű tanulók speciális, szegregált iskolákban való oktatásának megelőzéséhez, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztettség generációkon át tartó ismétlődésének megállításához, ami az érintett szereplők – így jól működő nem kormányzati szervezetek – bevonásával nyomon is követhető;

72.

osztja a Bizottság azzal kapcsolatos aggodalmait, hogy a legtöbb tagállamban riasztóan alacsony a felnőttoktatásban résztvevők aránya a 8,9 %-os uniós átlag mellett; kiemeli ezért, hogy az alacsonyan képzett felnőttekre kell összpontosítani és a felnőttoktatás és -képzés azon feladatára, hogy elérjék e csoportokat, valamint fokozott figyelmet kell szentelni a nemzedékek közötti tanulásnak is; emlékeztet azokra a lehetőségekre, amelyeket a digitális tanulás és a nyitott oktatási segédanyagok teremthetnek az oktatáshoz és képzéshez való hozzáférés tekintetében; felhívja a figyelmet a digitális jártasság és az információs és kommunikációs technológiákhoz való hozzáférés a lakosság minden korcsoportjában való előmozdításának fontosságára;

73.

felszólítja a tagállamokat, hogy társadalmi szolidaritás és a demográfiai kihívásokra való válaszadás érdekében valamennyi korcsoport tekintetében mozdítsák elő az önkéntes tevékenységeket, és mozdítsák elő a gondozói és támogató ágazatok által igényelt képzéseket;

74.

hangsúlyozza a szabadon hozzáférhető online tanfolyamok (MOOC-k) által kínált lehetőségeket, azaz a mindenki számára elérhető, magas színvonalú oktatáshoz való hozzáférést, a rugalmasabb és kreatívabb tanulási módokat, a tanulók közötti egyenlőség előmozdítását, és mind a tanulók, mind az egyetemek tekintetében az oktatási költségek csökkentését;

75.

elismeri, hogy a munkanélküliség elleni küzdelemben, illetve a szakképzés és az informális oktatás vonzerejének növelésében döntő fontosságú azon előítéletek eloszlatása, amelyek megakadályozzák a diákokat olyan képzési irányok választásában, amelyeket a társadalom nem feltétlenül tekint magasan elismert karrierhez vagy pozícióhoz vezető képzésnek; hangsúlyozza továbbá, hogy akkor, amikor az ifjúsági munkanélküliség aránya magas, aktívan tájékoztatni kell a diákokat arról, hogy az általuk választott tanulmányok alapján milyen reális foglalkoztatási lehetőségekkel kell számolniuk; sürgeti ezért a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a pályaválasztási tanácsadással kapcsolatos és a tanulóknak pályaválasztásuk tekintetében segítséget nyújtó programokat;

76.

úgy véli, hogy a pályaorientáció és a karrierfejlesztés fontos lépés a fiatalok megfelelő irányítására az iskola- és a szakmaválasztás során, és segít a tanulás és a szakmai képzés megszerzése iránti motiváció növelésében;

77.

határozottan támogatja a készségek és képesítések európai térségének kialakítását a szakoktatásban és szakképzésben, valamint a felsőfokú oktatásban szerzett képesítések átláthatóságának és elismerésének megvalósítása érdekében; adott esetben javasolja az elismerésnek a formális oktatási és képzési rendszeren kívül szerzett képesítésekre való kiterjesztését is, ami a felelősségteremtés, a demokratikus részvétel, a társadalmi befogadás eszközének, valamint olyan útnak tekinthető, amely visszavezeti az embereket a munkaerőpiacra;

78.

hangsúlyozza a képesítések Unión belüli, határokon átnyúló elismerésének javítását célzó kezdeményezések időszerű végrehajtásának, valamint a végrehajtásukról szóló jelentéstételnek a fontosságát, különös tekintettel az Európai Képesítési Keretrendszerre, az Európai Kreditátviteli Rendszerre (ECTS) és az európai szakoktatási és szakképzési kreditrendszerre (ECVET);

79.

felszólítja a tagállamokat, hogy dolgozzák ki az egyetemi diplomák összehasonlító keretét, amely az oktatási rendszerekben folyó oktatás, illetve az e rendszerekben megszerzett készségek tekintetében referenciaként használható;

80.

sürgeti a tagállamokat, hogy – az érintett szereplők bevonásával – rendszeresen ellenőrizzék és értékeljék, hogy oktatási rendszerüknek és programjaiknak sikerült-e bevonniuk a veszélyeztetett társadalmi csoportok tagjait, hogy a tagállamoknak mennyiben sikerült megóvniuk az egyenlő hozzáférést minden szinten az inkluzív és minőségi oktatáshoz, és hogy az oktatás és képzés eredményeképpen elsajátított készségek valóban hozzájárultak-e a tanulók foglalkoztathatósági szintjének emeléséhez, társadalmi beilleszkedésükhöz és tevékeny polgári létükhöz; felhívja a tagállamokat arra is, hogy mihamarabb tegyenek eleget az európai szemeszter keretében az oktatással kapcsolatban megfogalmazott ajánlásoknak, illetve a Bizottság egyéb ajánlásainak;

81.

felszólítja a Bizottságot annak ellenőrzésére, hogy a fent említett célok elérése érdekében a tagállamok megtették-e az oktatási rendszereik reformjára irányuló szükséges intézkedéseket;

82.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányának és parlamentjének.

10.6.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 208/43

—

tekintettel az Európai Bizottság bővítési stratégiáról és a 2007–2008-as, 2008-2009-es, 2009-2010-es, 2010-2011-es, 2011–2012-es és 2012–2013-as évek fő kihívásairól szóló közleményeire,

—

tekintettel a többéves indikatív pénzügyi keretekre, a többéves indikatív tervezési dokumentumokra, a nemzeti programokra, valamint a Bizottság és az egyes tagjelölt, illetve potenciális tagjelölt országok közötti megállapodás tárgyát képező projektadatlapokra,

—

tekintettel „A Bizottság bel- és igazságügyi projektjeinek eredményessége a Nyugat-Balkán területén” című, 12/2009 sz. európai számvevőszéki különjelentésre,

—

tekintettel a Törökországnak nyújtott előcsatlakozási támogatás Európai Bizottság általi irányításáról szóló, 16/2009. sz. számvevőszéki különjelentésre,

—

tekintettel a „Javították-e az európai uniós támogatások Horvátország képességét a csatlakozás utáni támogatások kezelésére?” című, 14/2011. sz. számvevőszéki különjelentésre,

—

tekintettel a Koszovónak (1) a jogállamiság területén nyújtott európai uniós támogatásról szóló, 18/2012. sz. számvevőszéki különjelentésre,

—

tekintettel a Bizottság által az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok törökországi helyzetéről készített, 2012. októberi tematikus értékelésre,

—

tekintettel a Bizottság által a nyugat-balkáni jogállamiságról, igazságszolgáltatási reformról, valamint korrupcióval és a szervezett bűnözéssel szembeni küzdelemről készített tematikus értékelésre (2. és 3. rész, 2012. május és 2013. február),

—

tekintettel az előcsatlakozási támogatásoknak az igazságügyi rendszerek és a korrupcióval szembeni küzdelem területén történő nyugat-balkáni és törökországi felhasználásáról szóló, 2013. márciusi európai bizottsági tájékoztató feljegyzésre (2),

—

tekintettel a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokról szóló 2012. évi eredményjelentésekre,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére és a Külügyi Bizottság véleményére (A7-0318/2013),

A.

mivel a potenciális tagjelölt és tagjelölt országoknak – amennyiben ez csatlakozásukhoz szükségesnek bizonyul – még azt követően is folytatniuk kell igazságügyi rendszereik tökéletesítésére és a korrupció elleni küzdelemre tett erőfeszítéseiket, hogy az EU tagállamává váltak; mivel az Európai Tanács az 1999. évi helsinki csúcstalálkozón európai uniós tagjelölti státuszt adott Törökországnak, és 2001-ben elfogadásra került az EU és Törökország közötti csatlakozási partnerség, továbbá mivel az Európai Tanács 2003. évi szaloniki ülésén megerősítette a stabilizációs és társulási folyamatot mint a nyugat-balkáni régió országait érintő uniós politikát, jogosultakká téve őket az uniós csatlakozásra; mivel a jogállamisággal összefüggő reformokhoz nyújtott uniós támogatás nem korlátozódik az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA) keretében biztosított segítségnyújtásra, mivel a jogrendszert érintő reformokhoz Koszovóban támogatást nyújt az EULEX is, emellett 2003 és 2012 között Bosznia-Hercegovinában rendőri misszióra került sor;

B.

mivel a Bizottság kiemelt prioritásnak tekinti a jogállamiság érvényesítését – különösen az igazságügy reformja révén –, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot a nyugat-balkáni országokban és Törökországban, és mivel 2012-től kezdve a bővítési politika keretében az „új megközelítést” alkalmazzák, a csatlakozási folyamat korai szakaszában rendezve az igazságügyi reformok és a belügyek kérdését egy olyan új tárgyalási módszertan létrehozása révén, amely világos prioritásokat és feltételrendszereket tartalmaz a 23. és a 24. fejezet által érintett területeken, és ezáltal az IPA II. keretében biztosított pénzügyi segítségnyújtás prioritásainak jobb meghatározását célozza;

C.

mivel az Európai Unió a TPA, a PHARE és a CARDS programot 2007-től felváltó Előcsatlakozási Támogatási Eszközön (IPA) keresztül pénzügyi támogatást biztosít a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országoknak, és mivel igazságügyi rendszerének reformja és a korrupció elleni harc keretében Izland kivételével valamennyi tagjelölt és potenciális tagjelölt ország részesül uniós előcsatlakozási támogatásban;

D.

mivel az új előcsatlakozási eszköznek (IPA II.) elődjeinél stratégiaibbnak, hatékonyabbnak és célzottabbnak kell lennie ahhoz, hogy fenntarthatóbb eredményeket érjen el ezen országok tagságra való felkészültségének javítása terén, és a kedvezményezett országok átfogó reformstratégiáinak támogatása érdekében lehetőség szerint az ágazati megközelítést kell előnyben részesítenie;

E.

mivel a jogállamisággal összefüggő reformokhoz Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban nyújtott uniós támogatás nem korlátozódik az IPA keretében biztosított segítségnyújtásra – Bosznia-Hercegovinában 2003 és 2012 között rendőri misszió végrehajtására került sor, Koszovó pedig a 2008-ban felállított európai uniós jogállamiság-misszió (EULEX) formájában is kapott segítséget –, és mivel a 2013. július 1-jei állapot szerint összesen több mint 2 000 fős személyzetével (amelyből több mint 730 főt az uniós tagállamok rendeltek ki) és (a 2012. június és 2013. június közötti időszakban) valamivel több, mint 100 millió eurós éves költségvetésével az EULEX jelentős szerepet játszik a koszovói intézmények támogatásában a jogállamiság – és ezen belül az igazságügyi reform és a korrupció elleni harc – terén;

F.

mivel 2007 óta a különböző országok kedvezményezettjei közötti együttműködést támogató regionális projektek, valamint a több kedvezményezett közös szükségleteit célzó horizontális projektek is támogathatók az IPA több kedvezményezettre irányuló programjai keretében;

1.

emlékeztet arra, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem az egyik leglényegesebb prioritás bármely potenciális tagjelölt ország esetében, amely csatlakozni kíván az Európai Unióhoz;

2.

ismételten hangsúlyozza a független bírói kar, az alapvető jogok védelme és érvényesülésük előmozdítása, illetve a korrupció elleni eredményes fellépés fontos szerepét a jogállamiság és a demokrácia megszilárdításában; üdvözli az Unió új tárgyalási megközelítését, amely egyértelműen a csatlakozási folyamat központi elemeként határozza meg a fenti alapvető területeket, és magában foglalja a 23. és 24. fejezetek egyértelmű és részletes cselekvési tervek alapján történő mielőbbi megnyitását, ami ösztönzi a szükséges jogszabályok és intézmények létrehozását, valamint a végrehajtás terén a megfelelő eredmények felmutatását; hangsúlyozza az olyan átlátható és méltányos referenciakritériumok megállapításának szükségességét a folyamat egésze során, amelyek a feltételeket a csatlakozáshoz vezető konkrét lépcsőfokokká teszik;

3.

nyugtázza, hogy 2001 óta az igazságügyi reform területén Törökországnak megítélt uniós előcsatlakozási támogatás 128 938 935 eurót tett ki 30 projektet érintően, és ebből 2012. december 31-ig66 645 666 eurót fizettek ki; rámutat, hogy eddig kilenc projekt zárult le, 11 van folyamatban és 10 vár elindításra (3);

4.

elismeri, hogy a Bizottság 2012 februárjában behajtási eljárást indított két befejezett törökországi projekt – három fellebbviteli bírósági épület építése Ankarában, Erzurumban and Diyarbakırban (4) és támogatás fellebbviteli bíróságok létrehozásához Törökországban (5) – esetében; tudomásul veszi, hogy 2012 áprilisában sor került 21 767 205,29 euró behajtására, és hogy ez az összeg megfelel a két projekt számára a Bizottság által kifizetett összegnek; megjegyzi, hogy a Bizottság teljes körű behajtásra irányuló döntését külső értékelők bírálták; felszólítja a Bizottságot, hogy 2013 decemberéig adjon részletes tájékoztatást erről az ügyről, és adjon magyarázatot arra, miért döntött a teljes behajtás mellett;

5.

nyugtázza, hogy 2005 óta az igazságügyi reform területén a Nyugat-Balkán országainak megítélt uniós előcsatlakozási támogatás 240 064 387,48 eurót tett ki 124 projektet érintően, és ebből 2012. december 31-ig85 749 243,96 eurót fizettek ki; rámutat, hogy eddig 53 projekt zárult le, 47 van folyamatban és 23 vár elindításra (6);

6.

nyugtázza, hogy 2001 óta a korrupció elleni küzdelem területén Törökországnak megítélt uniós előcsatlakozási támogatás 6 160 000 eurót tett ki 5 projektet érintően, és ebből 2012. december 31-ig1 661 732 eurót fizettek ki; rámutat, hogy eddig egy projekt zárult le, kettő van folyamatban és kettő vár elindításra;

7.

nyugtázza, hogy 2005 óta a korrupció elleni küzdelem területén a Nyugat-Balkán országainak megítélt uniós előcsatlakozási támogatás 55 160 227,76 eurót tett ki 45 projektet érintően, és ebből 2012. december 31-ig 16 060 007,57 eurót fizettek ki; rámutat, hogy eddig 18 projekt zárult le, 17 van folyamatban és 10 vár elindításra (7);

8.

rámutat a Bizottság új megközelítésmódjára, amelynek értelmében az igazságügyi reform és a belügyi kérdéskörök a csatlakozási folyamat korai szakaszában kerülnek terítékre; megjegyzi ugyanakkor, hogy a 2007–2012 közötti időszakra előirányzott teljes uniós előcsatlakozási keretösszegnek átlagosan csupán 3,13 %-át fordították az igazságügyre és mindössze 0,52 %-át a korrupció elleni küzdelemre; rámutat arra, hogy ugyanezen időszak alatt a 23. és 24. fejezetek („Igazságszolgáltatás és alapvető jogok”, valamint „Jogérvényesülés, szabadság és biztonság”) alá tartozó szakpolitikai területekre elkülönített teljes összeg az uniós előcsatlakozási támogatás teljes összegének mintegy 7,41 %-át tette ki; megjegyzi továbbá, hogy az I. alkotóelemre előirányzott összegek mintegy 16,29 %-a a jogállamiságot hivatott erősíteni a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokban;

9.

tudomásul veszi, hogy a „Támogatás Bosznia-Hercegovina igazságügyi minisztériumainak stratégiai tervezési, segélykoordinációs és európai integrációs kapacitásaihoz” megnevezésű 2007-es IPA-projektre vonatkozó szerződést felfüggesztették; felszólítja a Bizottságot, hogy 2013 decemberéig adjon részletes tájékoztatást a szerződés felfüggesztéséről és a projekt állásáról;

10.

rámutat a Bizottság új megközelítésmódjára, amelynek értelmében az igazságügyi reform és a belügyi kérdéskörök a csatlakozási folyamat korai szakaszában kerülnek terítékre; megjegyzi ugyanakkor, hogy a 2007–2013 közötti időszakra előirányzott uniós előcsatlakozási támogatás teljes keretösszegének csupán 2,87 %-át fordítják az igazságügyre és mindössze 0,52 %-át a korrupció elleni küzdelemre;

11.

megállapítja, hogy a helyi hatóságok általi társfinanszírozás szintje országonként rendkívül eltérő, ezen belül Horvátország és Törökország projektjei többségét társfinanszírozza, míg Szerbia valamennyi projektjét teljes mértékben az EU előcsatlakozási támogatásából fedezi; véleménye szerint a társfinanszírozott projektek – különösen az igazságszolgáltatás és a korrupció elleni küzdelem területén – magasabb fokú felelősségvállalást eredményeznek a kedvezményezettek részéről; ezért felszólítja a Bizottságot, hogy az IPA II. keretében növelje a helyi hatóságok által társfinanszírozott projektek számát;

12.

úgy véli, hogy az igazságügyi reformra és a korrupció elleni küzdelemre fordított előcsatlakozási támogatás szintje nem tükrözi a Bizottság által e tekintetben meghatározott prioritásokat; tekintettel az igazságüggyel és a korrupcióval kapcsolatos kérdések jelentőségére, az e téren felmerülő problémák súlyosságára, valamint azokra a pozitív átgyűrűző hatásokra és szinergiákra, amelyek az igazságügyi és korrupcióellenes reformok megfelelő lezárása és végrehajtása esetén más ágazatok javát szolgálnák, nyomatékosan kéri a Bizottságot és a kedvezményezett országokat, hogy jelentősebb és megfelelőbb arányban fordítsanak pénzeszközöket erre a két területre; rámutat ugyanakkor arra, hogy egyéb tényezők, például a jogállamiságról és az igazságszolgáltatásról folytatott országspecifikus strukturált párbeszédek jelentős hatással vannak az uniós előcsatlakozási támogatás hatékonyságára az igazságügyi rendszerek reformja és a korrupció elleni küzdelem területén; ezért elismeri, hogy a teljes finanszírozásból való részesedés nem kizárólagos kritériuma a jogállamiság és a korrupcióellenes gyakorlatok megerősítésére irányuló uniós erőfeszítések hatékonyságának;

13.

sajnálatosnak tartja, hogy az IPA I. keretében történő finanszírozás alacsonynak tűnik e területek fontosságához viszonyítva; megállapítja azonban, hogy egyes tagjelölt és potenciális tagjelölt országokban a jogállamiság területén gyenge a felvevőképesség az IPA I. források tekintetében; alapvető fontosságúnak tartja az IPA II. keretében e terület számára nyújtott előcsatlakozási támogatás kezelésének javítását, és hangsúlyozza, hogy mennyiségi és minőségi mutatók alapján kell ellenőrizni és értékelni az előrelépést a független és hatékony bírói kar, a jogállamiság és a korrupció elleni harc terén kijelölt célkitűzések felé, a végrehajtásukat is beleértve; fontosnak tartja továbbá egy teljesítményösztönző kialakítását az IPA II. keretrendszerben, a stratégiai dokumentumokban meghatározott célkitűzések elérése terén tett jelentős előrelépés jutalmazása érdekében;

14.

sajnálja, hogy a Bizottság nem rendelkezik olyan eszközzel, amely automatizált módon bemutatná az uniós előcsatlakozási projektek végrehajtási arányát, és hangsúlyozza, hogy a végrehajtási arányok ismerete nélkülözhetetlen a projektek hatékony végrehajtásának ellenőrzéséhez és ezáltal a lehetséges szűk keresztmetszetek korai szakaszban történő feltárásához; felhívja a Bizottságot, hogy hathavonta gyűjtse egybe az uniós előfinanszírozási támogatásban részesülő projektek végrehajtási arányára vonatkozó adatokat;

15.

megállapítja, hogy az igazságügyi rendszerek reformjával és a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos együttműködés politikai szinten is zajlik a jogállamiságról és az igazságügyről folyó, a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országokkal létrehozott strukturált országspecifikus párbeszéd révén;

16.

hangsúlyozza, hogy az igazságügy és a korrupcióellenes küzdelem területén végrehajtott előcsatlakozási projektek hatékonysága elsősorban a hatóságok által a reformok elfogadására és maradéktalan végrehajtására mutatott politikai akarattól függ; sajnálja, hogy a tagjelölt és potenciális tagjelölt országok nagy részében a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harccal, illetve a független igazságszolgáltatással kapcsolatos hatékony reformok bevezetése iránt nincs erős politikai támogatás; rámutat arra, hogy a tagjelölt és potenciális tagjelölt országok az uniós előcsatlakozási támogatást annak érdekében kapják, hogy jogrendszereiket – a jogi keretrendszert és a gyakorlatot egyaránt – összhangba hozzák az európai normákkal;

17.

üdvözli a jogi és intézményi kereteket az uniós vívmányokkal jobban összhangba hozó változásokat, valamint az igazságszolgáltatás intézményi felépítésének korszerűsítését; elismeri például az ügyviteli rendszer bevezetésének a bíróságok pártatlanságára és hatékonyságára gyakorolt pozitív hatását, noha a rendszer működését és eredményességét egyes esetekben – például Koszovóban – túlzottan nagyra törő célkitűzések akadályozzák;

18.

felhívja a Bizottságot, hogy törekedjen az igazságszolgáltatási rendszerekkel és a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos projektek hatókörének egyértelműbb meghatározására, hogy ezáltal ezeken a területeken egységesebb lehessen az ellenőrzés és a jelentéstétel;

19.

hangsúlyozza, hogy a Parlamentnek aktívan részt kell vennie az előcsatlakozási támogatások tagjelölt és potenciális tagjelölt országokban történő elosztása és elköltése felügyeletében minden területre kiterjedően, beleértve az igazságszolgáltatási rendszert és a korrupció elleni küzdelmet; ezért hangsúlyozza, hogy a Parlamentet mindvégig tájékoztatni kell az IPA végrehajtásáról és a tagjelölt és potenciális tagjelölt országoknak juttatott forrásokról;

20.

emlékeztet arra, hogy a jogállamiság a demokrácia sarokköve és a jól működő piacgazdaság előfeltétele, és hangsúlyozza, hogy az igazságügyi reformokat szélesebb összefüggésben kell szemlélni; kitart amellett, hogy az igazságügyi rendszernek teljes mértékben függetlennek, kiszámíthatóbbnak hatékonyabbnak és méltányosabbnak kell lennie annak biztosítása érdekében, hogy a polgárok és az üzleti szféra megbízzanak az igazságszolgáltatásban; e tekintetben rámutat, hogy valamennyi bíróságon meg kell valósítani az ügyek véletlenszerű elosztásának rendszerét, és gondoskodni kell az időben történő igazságszolgáltatásról, az ítélkezési gyakorlat egységesítéséről, az összes bírósági határozat elfogadást követő azonnali közzétételéről és az azokhoz való egyszerű hozzáférésről, valamint az e-igazságszolgáltatásban rejlő – többek között pénzügyi – előnyök kihasználásáról; hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen a bírók, ügyészek és bírósági titkárok folyamatos képzése; megállapítja, hogy az „új megközelítésnek” e kérdésekre kell összpontosítania a csatlakozási tárgyalások összefüggésében;

21.

alapvető elemnek tartja az uniós pénzügyi támogatásnak a bővítési politika prioritásaihoz való szorosabb hozzákapcsolását, különösen a jogállamiság vonatkozásában, az igazságszolgáltatási rendszerek függetlenségének, elszámoltathatóságának, pártatlanságának, szakmaiságának, átláthatóságának és hatékonyságának előmozdítása érdekében; hangsúlyozza, hogy a kiszámítható és megfelelő finanszírozás a fenntartható igazságügyi reformok kulcsfontosságú előfeltétele; hangsúlyozza a bírók, ügyészek és tisztviselők folyamatos szakmai továbbképzésének fontosságát; kéri a területen tevékenykedő civil társadalmi szereplők, valamint a forrásokkal való visszaélés vonatkozásában éber megfigyelőkként és informátorokként tevékenykedő szereplők további pénzügyi támogatását és a velük való együttműködést az igazságszolgáltatás átláthatóságának növelése és hosszú távú kapacitások kiépítése érdekében;

22.

sajnálja, hogy az EU pénzügyi támogatásának hatását és fenntarthatóságát nagymértékben gátolja a kiszámítható igazságszolgáltatási rendszerek és a kiszámítható és elégséges belföldi finanszírozás hiánya;

23.

megállapítja, hogy az „új megközelítés” e kérdésekre kíván összpontosítani a csatlakozási tárgyalások összefüggésében;

24.

megállapítja, hogy a korrupció jelentős kihívás a tagjelölt és potenciális tagjelölt országok számára; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy számos nyugat-balkáni ország esetében az eredményjelentések rámutatnak a bűnözők, a szervezett bűnözői hálózatok és a politikai elitek között a régióbeli konfliktusok idején kialakult összefonódásokra, amelyek napjaink társadalmaiba is átmentődtek; mély aggodalmát fejezi ki „az állam foglyul ejtésének” jelensége miatt, amely ezen országok némelyikében tapasztalható;

25.

megjegyzi, hogy a korrupció elleni harc terén a tényleges végrehajtás és a konkrét eredmények elérése – különösen a magas szintű politikai korrupció és az igazságszolgáltatáson belüli korrupció esetében – továbbra is nagy kihívást jelent, és hogy az előrelépések mérése érdekében meggyőző eredményeket kell felmutatni a büntetőeljárások és az ítéletek terén; üdvözli, hogy az „új megközelítés” e kérdésekre összpontosít a csatlakozási tárgyalások összefüggésében; hangsúlyozza, hogy – az érdekelt felek széles körű együttműködésére alapozva – jobban kell tervezni és finanszírozni a korrupcióval szembeni tevékenységeket; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki hosszabb távú és szélesebb alapokon nyugvó stratégiai perspektívát az átláthatóság és a korrupcióval szembeni küzdelem területén működő, nemzeti és európai szintű civil társadalmi szervezetek uniós támogatását illetően; megállapítja, hogy az „új megközelítés” e kérdésekre kíván összpontosítani a csatlakozási tárgyalások összefüggésében;

26.

a polgárok jogállamiságba és állami intézményekbe vetett bizalmának növelése érdekében eredményeket vár el a pártatlan és eredményes vádemelések és bírósági ítéletek meghozatala terén a korrupció elleni harc területén, a nagy horderejű esetekben is; kéri az illetékes hatóságokat az intézményközi – különösen a bűnüldözési struktúrákkal való – együttműködés javítására, a közvélemény figyelmének felhívására és a korrupcióellenes szabályok és tevékenységek tervezésére, betartatására és ellenőrzésére irányuló képességek fejlesztésére, valamint a Korrupció Elleni Államok Csoportjával (GRECO) való szoros együttműködésre, továbbá a független állami testületekkel – például korrupcióellenes ügynökségekkel – folytatott intenzív párbeszédre; szorgalmazza a nemzeti és nemzetközi korrupció megelőzésére és leküzdésére irányuló stratégiák végrehajtását;

27.

úgy véli, hogy a sajtó és a média szabadsága és a digitális szabadság a hatalom alapvető ellensúlya, valamint a korrupció elleni küzdelem fontos összetevője azáltal, hogy színteret nyújt a véleménynyilvánítás szabadsága számára, valamint biztosítja a nyilvánosság számára az információkhoz való hozzáférést; ezért sürgeti, hogy az IPA keretén belül a kormányokra, az állampolgárokra, illetve a sajtó- és médiaorgánumokra irányuló programok révén továbbra is tevékenyen mozdítsák elő ezeket a szabadságjogokat;

28.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy regionális megközelítés és stratégia hiányában az EU előcsatlakozási támogatását nem mindig használják fel egységes módon; kiemeli például, hogy míg Horvátországban az EU előcsatlakozási támogatása nyomozati jogkörrel rendelkező korrupcióellenes ügynökséget finanszírozott, addig Koszovóban nyomozati jogkörrel nem rendelkező korrupcióellenes ügynökséget támogatott, ami kétségeket vetett fel hatékonyságát illetően; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy fogalmazzon meg világos regionális stratégiát annak érdekében, hogy elkerülje az egymásnak ellentmondó modellek támogatását a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokban;

29.

megjegyzi, hogy az előcsatlakozási projektek időtartama egytől 3,5 évig terjed; a külső tematikus értékelések alapján elismeri, hogy ezek a határidők nagy kihívást támasztanak, sőt, talán túlzottan ambiciózusak a legtöbb projekt átfogó jellegére és számos, gyakran összetett alkotóelemére tekintettel; az igazságügy és a korrupcióval szembeni harc területein végrehajtandó reformok összetettségére, és a pusztán az előprogramozási tevékenységekre fordított idő hosszúságára tekintettel azt ajánlja, hogy a Bizottság hozzon olyan megfelelő intézkedéseket az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz programozásának és projektjeinek keretében, amelyek hosszabb (öt–hét éves) időtartamokat eredményeznek, előre kijelölt és időszakos ellenőrzések beiktatásával, amelyek lehetővé tennék a rugalmasabb kiigazításokat, a pénzügyi keretet is beleértve;

30.

aggódik a projektek végrehajtásának rendszeres késedelmei, és végső soron hatékonyságuk miatt; megjegyzi például, hogy a törökországi projektek általában egy évvel a szerződések aláírását követően valósulnak meg, a pályázatok kiírásának és a szerződések megkötésének akadozásai miatt, míg Horvátországban a PHARE programok szerződéseit átlagosan a tervezettnél egy évvel később írták alá, csupán pár nappal a pénzügyi megállapodásban megállapított szerződéskötési határidő előtt;

31.

aggodalmát fejezik ki továbbá amiatt, hogy új tevékenység projektbe való felvételének szükségessé válása esetén az előcsatlakozási támogatás szabályainak bonyolultsága és merevsége kontraproduktív módon valamely tevékenység megismétlését vagy nem kielégítő projektterv elfogadását ösztönzi; mindazonáltal véleménye szerint továbbra is meg kell találni a projekthatékonyságot szolgáló rugalmasság, a szabálytalanságok elkerülésének szükségessége és az értékarányos megtérülés biztosítása közötti megfelelő egyensúlyt, és felszólítja a Bizottságot, hogy lépjen fel e tekintetben az IPA II. keretében;

32.

véleménye szerint átfogó projektek esetén teljes körű elindításuk előtt mindig előkészítő (kísérleti) tevékenységeket kell végezni a lehetséges hiányosságok azonosítása és mérséklése, az elkerülhető késedelmek és nehézségek korlátozása, valamint az elérhető eredmények felmérése érdekében;

33.

megjegyzi, hogy az igazságügyi reform és a korrupció elleni harc területeinek átfogóbb ágazati megközelítése pozitív változásokat eredményezhet, többek között a reformra irányuló nemzeti erőfeszítések megfelelőbb összpontosítását, a finanszírozók hatékonyabb koordinációját és az egyes projektek közti jobb kölcsönhatást; felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az ágazati megközelítések bevezetésére az előcsatlakozási támogatások ágazati megközelítésére vonatkozó iránymutatásokkal összhangban kerüljön sor, és hogy bővüljenek a kedvezményezett országok megalapozott ágazati stratégiák kidolgozásával és végrehajtásával kapcsolatos kapacitásai; kéri a Bizottságot, hogy továbbra is nyújtson iránymutatást az ágazati megközelítés végrehajtásához az IPA II. tervezési és programozási időszakaiban; úgy véli, hogy a legtöbb országban sem az intézményi háttér, sem a költségvetési folyamatok nem érik el az ágazati költségvetési támogatáshoz szükséges szintet, és kéri a Bizottságot a szükséges intézményi és eljárási fejlesztések támogatására a kedvezményezett országokban;

34.

hangsúlyozza, hogy a többi adományozóval és a nemzetközi pénzügyi intézményekkel való együttműködés és koordináció kiemelkedő fontosságú a párhuzamosságok elkerülése, a segélyhatékonyság biztosítása és a kapacitásépítés előmozdítása érdekében a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokban; sajnálja, hogy az igazságügyi reform és a korrupció elleni küzdelem kívül esik az adományozók általi támogatás egységességét erősítő nyugat-balkáni beruházási keret – az EU, nemzetközi pénzügyi intézmények, kétoldalú adományozók és a nyugat-balkáni kormányok közös kezdeményezése – hatókörén; felhívja a Bizottságot és partnereit, hogy hozzanak létre a nyugat-balkáni beruházási kerethez hasonló rendeltetésű struktúrát az igazságügyi reform és a korrupció elleni harc terén történő együttműködés és koordináció erősítése érdekében, és folyamatosan tájékoztassák a Parlamentet az elért előrelépésekről;

35.

elismeri, hogy a 2001–2005-ös időszak előcsatlakozási projektjeinek ellenőrzését követően az Európai Számvevőszék kijelentette, hogy a projektek fenntarthatósága a következő feltételek mellett volna javítható: (i.) fokozottabban bevonják a kedvezményezetteket; (ii.) nem indul projekt fenntartási terv nélkül; (iii.) a Bizottság szigorúbban felügyeli az elosztást, és értékeli az Unió által finanszírozott berendezések és infrastruktúra használatát; végül (iv.) a technikai segítségnyújtást kellő módon kiegészíti az intézményi átalakítás tevékeny támogatása; hangsúlyozza, hogy az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz programja keretében tapasztalható előrelépés ellenére még mindig maradnak hiányosságok, mégpedig az érdekelt felek bevonása és a projektek fenntartása terén, és rámutat például arra, hogy a 2011-es programozási időszak során Törökországban az érdekeltek bevonása alig történt meg az elmúlt 12 hónap során;

36.

tudomásul veszi, hogy az előcsatlakozási projektek olyan projektadatlapokon alapulnak, amelyek ismertetik az átfogó és a konkrét célokat, a tervezett végrehajtandó tevékenységeket, ezek időkereteit, a végrehajtás költségeit és módjait, illetve a mutatókat, amelyek alapján a projektek sikere mérhető;

37.

rámutat arra, hogy az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályok 30. cikke (966/2012/EU, Euratom rendelet – költségvetési rendelet) SMART célkitűzéseket ír elő az uniós költségvetés alá tartozó valamennyi politikai intézkedéshez, amelyeket a tevékenységalapú költségvetési és irányítási folyamatok részeként kell az éves tevékenységi jelentésekben meghatározni;

38.

megjegyzi, hogy a projektek adatlapjai idővel tökéletesedtek, több és jobban kidolgozott SMART célkitűzés bevonásával, valamint a projektek különböző összetevőire vonatkozó konkrét mutatókkal; aggódik azonban amiatt, hogy a külső értékelés alapján néhány projekt nem volt kellően összefogott, a nem megfelelő mutatók miatt, mivel a SMART mutatók nem mindig alkalmazhatóak az igazságügy területén; kitart a minőségi mutatók kidolgozásának szükségessége mellett, amelyek képesek a projektek hosszú távú hatásának mérésére; felszólítja a Bizottságot, hogy folytassa a 2014–2020-ra vonatkozó pénzügyi keretben az IPA II-vel kapcsolatban a tervezést, nyomon követést és értékelést segítő teljesítménymutatók használatára vonatkozó útmutatások közzétételét; véleménye szerint a jogérvényesülés, a szabadság és a biztonság ágazataiban specifikus mutatókat kell kialakítani, és ezeket az IPA II keretében alkalmazott stratégiaibb megközelítéssel összhangban kell használni;

39.

úgy véli, hogy a jó minőségű képzés az igazságszolgáltatási reform alapvető tényezője, és üdvözli, hogy a TAIEX tevékenységének több mint 30 %-át a jog érvényesülése, a szabadság és a biztonság területére összpontosítják, ám megkérdőjelezi a projektek adatlapjain meghatározott objektív mutatók alkalmasságát, amelyeket a képzési tevékenységek hozzáadott értékének mérésére használnak; rámutat, hogy az olyan mutatók, mint „az oktatók által végzett képzési tevékenység minősége és mennyisége”, és „a képzéssel elégedett, a képzésen részt vett igazságügyi tanácsadók” főleg a mennyiségi eredményre összpontosítanak, és nem veszik figyelembe a tényleges eredményeket; rámutat például arra, hogy ha a résztvevők bejelölik egy kérdőíven, hogy a képzés hatással lesz a munkájukra, az önmagában nem mutatja a hatást; kéri ezért a Bizottságot, hogy finomítsa tovább a képzéssel kapcsolatos mutatókat, és szervezze meg a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokban a képzési tevékenységek alapos hatásvizsgálatát;

40.

sajnálattal veszi tudomásul, hogy sokszor nem állnak rendelkezésre a vonatkozó kiinduló adatok, amelyhez képest a haladást mérni lehetne, ami megakadályozza az előcsatlakozási projekteknek tulajdonítható változások mérését;

41.

megállapítja, hogy a jogalkotási reformok támogatása egyike a leggyakoribb előcsatlakozási projekteknek; megjegyzi, hogy az intézményi keretek már összhangban vannak az európai normákkal, de attól tart, hogy – átfogó stratégia hiányában – veszélybe kerül a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országokban végbemenő jogszabályi és szerkezeti változások fenntarthatósága, amelyre külső szakértők is felhívták a figyelmet; különösen megjegyzi, hogy gyakran hiányoznak a rendeletek és kiegészítő szabályok, nincs egyértelművé téve a feladatok és felelősségek megváltozása, és az alkalmazottak nem megfelelően képzettek, és így nem tudják az új törvényeket a céloknak megfelelően alkalmazni; kitart amellett, hogy az igazságügyi reform és a korrupció elleni küzdelem támogatását hosszú távra kell tervezni, és az értékelési szempontoknak az új keretek, törvények, rendeletek és szabályozások létrehozásától kezdve a magas szintű ügyekben folyó tényleges büntetőeljárásig az egész folyamatra kiterjedően átfogónak kell lenniük;

42.

megjegyzi, hogy a több kedvezményezettet érintő programok teljesítményét és fenntarthatóságát még nem értékelték; felszólítja a Számvevőszéket, hogy a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országok számára nyújtandó előcsatlakozási támogatásról szóló jövőbeni különjelentése e projekteket is foglalja magában;

43.

elismeri, hogy az eredményorientált monitoringjelentések segítségével a Bizottság értékeli az előcsatlakozási programok hatását és fenntarthatóságát, sajnálja azonban, hogy e jelentéseket nem hozzák nyilvánosságra; véleménye szerint a Bizottság országjelentéseinek tükrözniük kellene az eredményorientált monitoringjelentések megállapításait és értékelniük kellene a programokat, illetve végrehajtásukat követően azok hatását; ezért sürgeti a Bizottságot, hogy minden országjelentésbe illesszen be egy fejezetet az eredményorientált monitoringjelentések következtetéseiről;

44.

rámutat, hogy az EOM (eredményorientált monitoring) jelentések száma egyenetlenül oszlik meg az országok között, Albániában 31 a számuk, míg Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Montenegróban és Szerbiában egyáltalán nem készült ilyen; rámutat továbbá, hogy a decentralizált végrehajtási rendszert (DIS) használó országoktól nem követelik meg a külső eredményorientált monitoring alkalmazását, ezért Horvátországban kevés független teljesítményértékelés valósul meg; kéri a Bizottságot, hogy gondoskodjon az uniós előcsatlakozási támogatásból finanszírozott programok rendszeres és alapos, független külső ellenőrzéséről a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokban;

45.

aggódik az eredményorientált monitoringjelentésekkel kapcsolatos azon nézet miatt, hogy strukturálisan részrehajlóak a pozitív minősítések felé, és nem megfelelőek a hosszabb távú teljesítmény ellenőrzésére; hangsúlyozza, hogy a monitoringnak az ágazati teljesítményt kell követnie, és nem csak a projektek eredményeit; sürgeti a Bizottságot átfogó ellenőrzési cselekvési terv kidolgozására, beleértve az eredményorientált monitoringjelentésektől eltérő olyan értékelő eszközöket, mint a SMART mutatókkal rendelkező ágazati teljesítményértékelő keretek, annak érdekében, hogy idővel lehetségessé váljon a projektek eredményeinek átfogó ellenőrzése; 2014 végéig tájékoztatást szeretne kapni az elért előrelépésekről;

46.

emlékeztet arra, hogy a Parlament felszólította a Bizottságot, hogy értékelje a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokban az igazságszolgáltatási reformra és a korrupció elleni küzdelemre kiutalt uniós források hatását és az elért eredményeket (1); üdvözli, hogy a Bizottság 2012/2013-ban közzétette az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok törökországi helyzetéről készített értékelését, valamint a nyugat-balkáni jogállamiságról, igazságszolgáltatási reformról, valamint korrupcióval és a szervezett bűnözéssel szembeni küzdelemről készített értékelését; sajnálja azonban, hogy a Törökországról szóló értékelés nem tartalmazta a korrupció elleni küzdelemhez kapcsolódó projektek áttekintését;

47.

tisztában van azzal, hogy az Európai Számvevőszéknél most készül egy különjelentés a Szerbiában nyújtott uniós előcsatlakozási támogatásokról; nyomatékosan javasolja, hogy a teljesítményellenőrzés hatálya terjedjen ki az igazságügyi reform és a korrupció elleni küzdelem terén megvalósított projektekre is;

48.

úgy véli, hogy az előcsatlakozási támogatási programok keretében támogatott minden projektet tartalmazó adatbázist kellene létrehozni és közzétenni; ezért felhívja a Bizottságot, hogy alakítson ki intézkedéseket a jogi szabályozás átláthatóságának fokozására, illetve egy olyan rendszer kialakítására, amely az uniós pénzeszközök valamennyi kedvezményezettjét feltünteti egyazon weboldalon, a források kezelőjétől függetlenül és a tagállamok által legalább az Unió egy munkanyelvén megadandó, szabványos információkategóriák alapján;

49.

tudomásul veszi a Bizottság azon kötelezettségvállalását, hogy 2015-ig orvosolja e kérdéseket az IPA-támogatásra vonatkozó információknak a nemzetközi segélyátláthatósági kezdeményezésnek megfelelő közzétételével, amely kezdeményezés nemzetközileg elfogadott közös szabályokat határozott meg a fejlesztési együttműködés során nyújtott forrásokról szóló aktuális, átfogó és előretekintő információk elektronikus közzétételéről; hangsúlyozza, hogy e kezdeményezés csak akkor lesz sikeres, ha az információt rendszeresen frissítik; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy a tervek szerint havonta frissítse az adatbázist;

50.

üdvözli az albániai jogi és intézményi keretek, illetve az igazságszolgáltatás infrastruktúrája terén az uniós támogatásoknak köszönhetően elért haladást; aggodalmát fejezi ki ugyanakkor amiatt, hogy a mindezen átalakulások tényleges hasznát, végrehatását és konkrét hatását illető eredmények jelentése nem megfelelő;

51.

elismeri az eredményeket, ami a korrupció elleni közdelemről szóló stratégiai dokumentumok elfogadását illeti; de komolyan aggódik az e téren tett intézkedések alacsony hatékonysága miatt; hangsúlyozza, hogy 2012-ben Albánia Európa legkorruptabb országának minősült; felszólítja a Bizottságot és az albán hatóságokat, hogy sürgősen értékeljék újra az ország korrupcióellenes stratégiájának és cselekvési terveinek végrehajtását;

52.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nem használták ki Bosznia-Hercegovinában az igazságszolgáltatás egyes megerősített kapacitásait; aggódik amiatt, hogy a Számvevőszék 2009-es ellenőrzése során megállapította, hogy nem áll rendelkezésre finanszírozás a kialakított infrastruktúra üzemeltetésére és karbantartására, amely a fejlesztések fenntarthatatlanságának kockázatát hordozza;

53.

komolyan aggódik a Bosznia-Hercegovinában működő korrupcióellenes ügynökség korlátozott teljesítménye, valamint a korrupció elleni harcra irányuló uniós finanszírozás konkrét eredményeiről szóló jelentések hiánya miatt;

54.

tudomásul veszi a Horvátország által elért előrehaladást az igazságügyi reform egyes területein, valamint azok végrehajtása során, továbbá, hogy azok fenntarthatóságát nyomonkövetési projektekkel biztosították;

55.

tudomásul veszi a Horvátország éves országjelentésében ismertetett kedvező fejleményeket a korrupció elleni küzdelem terén; azonban aggodalommal tölti el az a kockázat, hogy az ország uniós csatlakozását megelőzően hozott intézkedések nem visszafordíthatatlanok és fenntarthatóak; hangsúlyozza például, hogy nem világos, mely intézmény játszik vezető szerepet az összes korrupcióellenes reform felügyeletében, illetve hogy az Összeférhetetlenségi Bizottság tagjait csak 2013 februárja elején nevezték ki, ami kételyeket ébreszt annak tényleges működőképességét és eredményeit illetően, valamint továbbra is – sőt, egyre inkább – jellemzőek a politikai indíttatású kinevezések a minisztériumokban és a vállalatok felügyelőbizottságában;

56.

megállapítja, hogy amiatt, hogy az északi területek nem állnak a pristinai székhelyű koszovói hatóságok ellenőrzése alatt, az IPA egyes projektjei – például a „Jogi oktatási rendszer reformja” projekt, amelyet egész Koszovóra kiterjedőre terveztek –, általában elhanyagolható hatást fejtettek ki északon;

57.

komolyan aggódik amiatt, hogy a Számvevőszék nem találta kellőképpen hatékonynak a jogállamiság területén Koszovóban nyújtott uniós támogatást; elismeri, hogy a Koszovóban fennálló sajátos körülmények, többek között az, hogy a jogállamiság kiépítése alacsony szintről kezdődik, továbbá az, hogy a koszovói hatóságok nem tulajdonítanak megfelelő prioritást e területnek, bizonyos mértékig magyarázzák az uniós beavatkozás korlátozott hatékonyságát; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy vannak olyan területek, amelyeken előrelépést lehet elvárni a Bizottságtól és az EKSZ-től:

58.

különösen aggasztónak találja a korrupció elleni küzdelem terén a kézzelfogható előrelépés hiányát Koszovóban; véleménye szerint a korrupció az egyik legnagyobb kihívás, amely komoly akadályt jelent a közintézmények működése során;

59.

üdvözli az igazságügyi reform jogalkotási kerete terén elért eredményeket, továbbá az automatizált bírósági ügyviteli információs rendszer kiépítésének köszönhető, a hatékonyság és a pártatlanság tekintetében megvalósuló pozitív változásokat; elismeri Macedónia aktív hozzáállását az igazságszolgáltatás reformja terén és azt, hogy e területen élen jár;

60.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy nem állnak rendelkezésre jelentések a korrupcióellenes IPA-projektek hatékonyságáról Macedóniában;

61.

üdvözli a regionális együttműködés javítását a rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén, amely megerősíti az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosításához szükséges jogi keretet, valamint fokozza a montenegrói igazságszolgáltatás hatékonyságát; aggódik az adományozók közötti gyenge koordináció és a projektek alacsony fenntarthatósági minősítése miatt;

62.

megállapítja, hogy a korrupció komoly problémát jelent Montenegróban; elismeri a Montenegró által a korrupció elleni küzdelem terén tett erőfeszítéseket, különösen pedig a korrupcióellenes kezdeményezés igazgatóságának az uniós finanszírozás segítségével történő megerősítését;

63.

attól tart, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége továbbra is komoly aggodalomra ad okot Szerbiában, különösen az illetéktelen politikai befolyásolás miatt; sajnálatát fejezi ki továbbá amiatt, hogy az új szabályozást nem következetesen és nem megfelelően érvényesítik, ami veszélyezteti a hatékonyságot;

64.

üdvözli a „Korrupcióellenes Ügynökség létrehozásának támogatása” című projekt pozitív értékelését, és konkrétan azt, hogy a projekt jelentős hatást kell, hogy gyakoroljon a célcsoportokra és általában a társadalomra egyaránt; ragaszkodik azonban a folyamatos nyomon követés szükségességéhez annak biztosítása érdekében, hogy a politikai fejlemények ne akadályozzák a projektet;

65.

elismeri, hogy az igazságszolgáltatás területén megvalósított projektek elegendő bizonyítékot adnak a fenntarthatóságra, és üdvözli a török hatóságok részéről a megkezdett reformfolyamat folytatására irányuló politikai akaratot, amelyet az igazságügyi képzésre előirányzott megnövekedett költségvetés is jelez; rámutat ugyanakkor a projektek megtervezésének néhány gyenge pontjára – mint például a kiinduló adatok és a SMART mutatók hiányára –, amelyeket orvosolni kell ahhoz, hogy az előcsatlakozási projektek hatását megfelelő módon vizsgálhassák;

66.

megállapítja, hogy a korrupció elleni küzdelem területén az EU pénzügyi támogatása csak a közelmúltban, „A törökországi korrupció megelőzésének erkölcsi szempontjai” című 2006-os projekttel kezdődött; tudomásul veszi a Bizottság közlését, amely szerint egy független korrupcióellenes szerv létrehozása és nemzeti korrupcióellenes stratégia elfogadása előtt nem kerülhet sor az uniós források programozására; megjegyzi, hogy a fent említett projekt viszonylag kielégítőnek tekinthető, ugyanakkor nem rendelkezett SMART mutatókkal;

67.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Unió Bíróságának, az Európai Számvevőszéknek, az OLAF Felügyelő Bizottságának, és az OLAF-nak.

10.6.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 208/55

—

tekintettel a betegbiztonságról szóló, 2005. április 5-i luxemburgi nyilatkozatra,

—

tekintettel az egészségügyi ellátásban a fertőzések ellenőrzésére létrehozott informális hálózat második ülésének jelentésére (2008. június),

—

tekintettel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzését és ellenőrzését is magában foglaló betegbiztonságról szóló, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, 2008. december 15-i bizottsági közleményre (COM(2008)0837),

—

tekintettel a Bizottság által készített (2008. decemberi) hatásvizsgálatra,

—

tekintettel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzését és leküzdését is magában foglaló betegbiztonságról szóló tanácsi ajánlásra irányuló javaslatra vonatkozó, 2009. április 23-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzését és leküzdését is magában foglaló betegbiztonságról szóló 2009. június 9-i tanácsi ajánlásra,

—

tekintettel az Eurobarométer 2010. áprilisban közzétett, „A betegbiztonság és az egészségügyi ellátás minősége” című tematikus felmérésére (No 327),

—

tekintettel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „A fertőzésellenőrzési programok főbb vetületei” című jelentésére,

—

tekintettel a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló, 2011. március 9-i 2011/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzését és leküzdését is magában foglaló betegbiztonságról szóló tanácsi ajánlás végrehajtásáról szóló, a tagállamok jelentései alapján a Tanácshoz intézett, 2012. november 13-i bizottsági jelentésre,

—

tekintettel az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) 2008-ra és 2012-re vonatkozó éves epidemiológiai jelentésére,

—

tekintettel az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) „A fertőzések ellenőrzésével és a kórházi higiéniával kapcsolatos alapvető kompetenciák az Európai Unióban” című, 2013. március 26-án közzétett technikai jelentésére,

—

tekintettel a Bizottságnak az antimikrobiális rezisztenciáról készített, 2009. november 18-i szolgálati munkadokumentumára (SANCO/6876/2009r6),

—

tekintettel az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) „Bakteriális kihívás: ideje reagálni” című, 2009. szeptember 17-én nyilvánosságra hozott közös technikai jelentésére, amely felhívást tartalmaz az Európai Unióban a multirezisztens baktériumok és az új antibakteriális szerek kifejlesztése közötti szakadék áthidalására,

—

tekintettel az Eurobarométer 2010 áprilisában közzétett, az antimikrobiális rezisztenciáról szóló tematikus felmérésére,

—

tekintettel az antibiotikum-rezisztenciáról szóló 2011. május 12-i európai parlamenti állásfoglalásra (2),

—

tekintettel a „Mikrobiális kihívás – Az emberi egészséget fenyegető veszély” elnevezésű közös kutatási programozási kezdeményezésről szóló, 2011. október 27-i bizottsági ajánlásra (C(2011)7660),

—

tekintettel a közegészséget fenyegető antimikrobiális rezisztenciáról szóló 2011. október 27-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az antimikrobiális rezisztenciából származó növekvő kockázatok megakadályozására szolgáló cselekvési tervről szóló, 2011. november 15-i bizottsági közleményre (COM(2011)0748),

—

tekintettel az antimikrobiális rezisztenciának a humán- és állat-egészségügyi ágazatban kifejtett hatásáról, valamint az „Egy egészség” megközelítésről szóló 2012. június 22-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a „Mikrobiális kihívás – Az antimikrobiális rezisztenciából származó növekvő kockázatok” című, 2012. december 11-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére (A7-0320/2013),

A.

mivel a betegbiztonság (5) és a betegek jóléte az egészségügyi ellátások általános minőségének meghatározó tényezője, és a betegbiztonság javítására irányuló törekvések az eredményes és hosszú távú politikák és programok Európa-szerte történő alkalmazásától függenek;

B.

mivel a minőségi egészségügyi ellátás a minőségi egészségügyi rendszer alapját képezi, és mivel a minőségi egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés az Európai Unió, annak intézményei és az európai polgárok által elismert alapvető jog;

C.

mivel a Szerződés 168. cikke úgy rendelkezik, hogy az Európai Unió fellépése, amely kiegészíti a nemzeti politikákat, a népegészségügyi helyzet javítására, az emberi megbetegedések és betegségek, valamint az emberi fizikai és mentális egészséget fenyegető veszélyek okainak megelőzésére irányul;

D.

mivel ezért a betegbiztonság terén az EU fellépésének lényege, hogy segítse a tagállamok ezzel kapcsolatos erőfeszítéseinek összehangolását, valamint támogassa fellépéseiket azokon a területeken, ahol az Unió beavatkozása hozzáadott értéket képviselhet;

E.

mivel alapvető fontosságú a polgárok európai uniós egészségügyi rendszerekbe vetett bizalmának fenntartása;

F.

mivel az európai uniós tagállamok egészségügyi rendszereiben a nemkívánatos események előfordulására és hatására vonatkozó adatok (6) száma időben korlátozottan, de folyamatosan emelkedik;

G.

mivel a betegbiztonság kérdése világszerte, így Európában is egyre nagyobb aggodalomra ad okot az egészségügyi rendszerekben;

H.

mivel „A betegbiztonság és az egészségügyi ellátás minősége” című tematikus Eurobarométer-felmérés eredményei azt mutatják, hogy bár az európai közvélemény részéről határozott figyelem irányul e kérdésre, a betegbiztonság terén jelentős információhiány tapasztalható;

I.

mivel a beteg, illetve a magzatként fejlődő vagy jövőbeli leszármazottja számára nyújtott egészségügyi ellátásokkal összefüggő nemkívánatos események az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések (HAI) (7), a gyógyszerekkel vagy az orvostechnikai eszközökkel összefüggő – köztük az indikáción túli gyógyszerhasználatra visszavezethető – események, téves diagnózis, valamint a sebészeti beavatkozások során vagy azt követően fellépő komplikációk formájában jelentkeznek;

J.

mivel miközben bizonyos nemkívánatos események az egészségügyi személyzet által szükségesnek ítélt beavatkozásokkal vagy gyógyszerekkel járó kockázatokhoz kapcsolódnak, más nemkívánatos eseményeket ellátási hibák, hiányosságok vagy az egészségügyi ellátási lánc olyan hibái okozzák, amelyek elkerülhetők lennének;

K.

mivel becslések szerint az Unióban kórházi ellátásban részesülő betegek 8–12 %-ával történnek nemkívánatos események az egészségügyi ellátás során, legyen szó egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésről, gyógyszerelési hibákról, műtéti hibákról, hibás vagy nem megfelelően fertőtlenített orvostechnikai eszközökkel összefüggő problémákról, diagnosztikai tévedésekről vagy az orvosi vizsgálatot követő beavatkozás elmaradásáról;

L.

mivel a demográfiai változás következtében növekszik az idősebb betegek aránya, akiknek gyakran számos különböző gyógyszert írnak fel, de azok helyes alkalmazása gyakran túlzott terhet ró rájuk;

M.

mivel az időskorú és a csökkent immunitású betegek, valamint a krónikus betegségekben szenvedők és különösen a krónikus degeneratív betegségekben szenvedők szintén egy olyan csoportot alkotnak, amely különösen érzékeny az egészségügyi ellátással összefüggő nemkívánatos eseményekre; helytelen diagnózis; az orvosi vizsgálatot követően a megfelelő lépések elmulasztása, nem megfelelő – például forgalombahozatali engedély nélküli – gyógyszer felírása, a gyógyszerek helytelen adagolása vagy beadása, egymással nem kombinálható gyógyszerek együttes alkalmazása; az orvostechnikai eszközök hibája vagy nem megfelelő fertőtlenítése; és műtéti sebek elfertőződése;

N.

mivel nemzetközi tanulmányok becslései alapján a kórházi költségek 13–16 %-a (azaz hét euróból egy euró) az egészségügyi ellátással összefüggő problémás eseményekre vezethető vissza;

O.

mivel másrészről becslések szerint a nemkívánatos események 30–40 %-át a kórházi és az azon kívüli ágazatban (járóbeteg-ellátás) egyaránt rendszerjellegű tényezők okozzák, amelyek ezért elkerülhetők;

P.

mivel többek között a pénzügyi és technológiai eszközök és az emberi erőforrások hiánya következtében nagyobb az egészségügyi ellátással összefüggő nemkívánatos események bekövetkeztének kockázata;

Q.

mivel a gazdasági válság és annak nyomán a közegészségügy prioritásainak megváltozása lelassította a tagállamok által 2009-ben megállapított intézkedések végrehajtását;

R.

mivel minden természetes és jogi személy jogosult jóhiszeműen és biztonságosan nyilvánosságra hozni vagy közzétenni egy adott tényre, adatra vagy intézkedésre vonatkozó információt, ha úgy ítéli meg, hogy e tény, adat vagy intézkedés ismeretének hiánya veszélyt jelent a közegészségre;

S.

mivel az említett betegbiztonság kiemelt kérdésként szerepel a politikai napirenden; mivel a tagállamok 2005-ben mechanizmust hoztak létre a betegbiztonsági kérdésekkel és az e területen zajló egyéb munkával kapcsolatos kérdések megvitatására; mivel a Bizottság a tagállamok munkájának és tevékenységeinek előmozdítása érdekében munkacsoportot állított fel, amelynek aktív tagjai az Egészségügyi Világszervezet (különösen a Betegbiztonsági Világszövetség közreműködésével), az Európa Tanács, az OECD, valamint a betegek, az orvosok, az ápolók, a gyógyszerészek, a fogorvosok és a kórházak európai egyesületei;

T.

mivel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések a betegek nem szándékos veszélyeztetésének leggyakoribb és legveszélyesebb okai közé tartoznak;

U.

mivel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, amelyek a kórházi ellátásban részesülő betegek átlagban 5 %-át érintik, az Európai Unió országaiban jelentős közegészségügyi problémát jelentenek, amelyek nemcsak komoly közegészségügyi problémát okoznak, hanem egyúttal jelentős gazdasági terhet is rónak a szűkös egészségügyi forrásokra;

V.

mivel a 2011–2012-es időszakban a becslések szerint 3,2 millió volt azon betegek éves összesített száma, akik s az EU-ban sürgősségi kórházakban tartózkodásuk ideje alatt legalább egy alkalommal az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzést kaptak (8).

W.

mivel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, amelyek jelentős hatással vannak a megbetegedések és halálozások arányára (az EU-ban 37 000 ember halálát okozza közvetlenül ilyen fertőzés) és a költségekre (amelyek uniós összesítésben a becslések szerint meghaladják az évi 5,5 milliárd eurót), jelentős közegészségügyi problémát jelentenek a tagállamokban;

X.

mivel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések az egészségügyi ellátást – például alapellátást, közösségi alapú gondozást, szociális ellátást, magángondozást, intenzív és hosszú távú ellátást – nyújtó bármely típusú környezetben való tartózkodás idején, bármely beteggondozási szolgáltatás keretében vagy otthoni egészségügyi kezelés következményeként bekövetkezhetnek (különösen a nem megfelelő adagolás, a gyógyszer csomagolásán előforduló hiba, az orvostechnikai műszerek vagy eszközök által közvetített fertőzés, illetve a betegekkel és az egészségügyi szakemberekkel való érintkezés miatt);

Y.

mivel előfordulhat, hogy a kórházi ellátás során kapott, egészségügyi ellátással összefüggő fertőzés csak a beteg távozása után jelentkezik;

Z.

mivel a tagállamokban csökkent a kórházi tartózkodás átlagos időtartama;

AA.

mivel az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) feladata, hogy nemzetközi szakértők bevonásával tudományos eredményeken alapuló intézkedésekre vonatkozó tudományos ajánlásokat dolgozzon ki az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések hatékony megelőzésére;

AB.

mivel az otthoni ápolást gyakran krónikus vagy degeneratív betegségekben szenvedő és kórházba fel nem vett betegeknek nyújtják;

AC.

mivel a krónikus vagy degeneratív betegségekben szenvedő egyes betegek állapota gyakran állandó és folyamatos egészségügyi ellátást igényel, amelynek különös jellemzője, hogy igen gyakran orvostechnikai eszközöket (szívritmus-szabályozók, lélegeztetőgépek, katéterek, húgyúti katéterek stb.) kell igénybe venni;

AD.

mivel az ilyen orvostechnikai eszközök használatakor fennáll a fertőzés kockázata;

AE.

mivel az alapvető humánhigiéniai elővigyázatosság hiánya – az egészségügyi intézményekben és otthon egyaránt – gyakran a kórokozók, különösen az antimikrobiális hatóanyagokkal szemben rezisztens kórokozók elszaporodásával jár;

AF.

mivel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésére irányuló egyszerű és költséghatékony intézkedések, például egészségügyi oktatási programok (és különösen a kórházi higiénia javítására irányuló programok) már léteznek vagy azokat kísérleti jelleggel jelenleg tesztelik, és az eredmények ígéretesek, és mivel hasznos lenne felkutatni a lehetséges alternatív és költséghatékony módszereket az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések leküzdése érdekében;

AG.

mivel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket kiváltó mikroorganizmusok hosszú ideig képesek megtelepedni az emberi szervezetben, így azokat a betegek kórházi tartózkodásuk alatt vagy azt követően is terjeszthetik, és mivel ily módon az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések valamennyi egészségügyi létesítményben, a tartós és középtávú ellátást nyújtó intézményekben vagy akár a betegek otthonában is elterjedhetnek;

AH.

mivel mindössze 13 tagállam hozott létre nemzeti felügyeleti rendszert a Clostridium difficile baktérium okozta fertőzések (9) tekintetében, és e felügyeleti rendszerek közül mindössze három esetében vontak be gyakorlati szakembereket is az adatgyűjtésbe – e helyzeten tehát mindenképpen javítani kell;

AI.

mivel a fentieken kívül az is kedvez a rezisztens mikroorganizmusok tagállamok közötti gyors elterjedésének, hogy megnőtt a polgárok mobilitása az európai egészségügyi rendszereken belül és azok között, valamint az egészségügyi ellátások egyre inkább határokon átnyúló jelleget öltenek Európában, így bárki szabadon igénybe vehet az állandó lakhelye szerinti országon kívül nyújtott egészségügyi kezelést;

AJ.

mivel az antimikrobiális rezisztencia kérdése súlyos és egyes országokban növekvő veszélyt jelent a betegbiztonságra, ami megnehezítheti a fertőzésekből való felépülést és a fertőzések kezelését, és növeli a nemzeti egészségügyi költségeket;

AK.

mivel az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések gyakran nehezen kezelhetők, mivel az azokat kiváltó mikroorganizmusok gyakran rezisztensek az antimikrobiális hatóanyagokkal szemben;

AL.

mivel az EU-ban, Izlandon és Norvégiában együttvéve éves szinten mintegy 400 000 fertőzés és 25 000 haláleset írható az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok számlájára, aminek következtében legalább 1,5 milliárd euróra tehető az ezzel összefüggő egészségügyi kiadások, valamint termeléskiesés miatti többletkiadás összege;

AM.

mivel Európában továbbra is nő az antibiotikum-rezisztencia, és egyes baktériumok esetében több tagállamban a 25 %-os vagy azt meghaladó arányt is elérheti;

AN.

mivel a legfrissebb rendelkezésre álló adatok alapján az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések előfordulásában szerepet játszó baktériumok antibiotikum-rezisztencia markerei arra az általános tendenciára világítanak rá, hogy fokozódik a multirezisztencia jelensége, valamint különösen arra, hogy nő a harmadik generációs cefalosporinokkal szemben rezisztens, az Enterobacteriaceae családba tartozó baktériumok, illetve a meticilinnel szemben rezisztens Staphylococcus aureus aránya;

AO.

mivel egyre kevesebb új antimikrobiális szert fejlesztenek ki;

AP.

mivel az antimikrobiális hatóanyagokkal szembeni rezisztencia kialakulása a használatuk természetes és elkerülhetetlen következménye, amely azonban korlátozható, ha alkalmazásuk körültekintően és ésszerűen történik;

AQ.

mivel az antimikrobiális hatóanyagokkal szembeni rezisztencia kialakulását felgyorsíthatja többek között az, hogy a humán gyógyászatban szisztematikusan és mértéktelenül alkalmazzák ezeket a termékeket, ami az elégtelen higiéniával és fertőzésellenőrzéssel párosulva ronthatja a már így is csak korlátozott számban rendelkezésre álló antimikrobiális hatóanyagok hatékonyságát;

AR.

mivel új antibiotikumok/antimikrobiális hatóanyagok kifejlesztése híján döntő fontosságú, hogy a jelenlegi antimikrobiális hatóanyagokat a lehető leghosszabb ideig hatékonyan kiaknázzák;

AS.

mivel új antibakteriális gyógyszerek kifejlesztése híján az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központra (ECDC) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakértelmére támaszkodva együtt kellene működniük az ilyen termékek kifejlesztésének és rendelkezésre állásának támogatása érdekében;

AT.

mivel az állattartással kapcsolatos agrárpolitikák az élelmiszerláncon és a vízkörforgásba bekerülő állati ürüléken keresztül egyaránt hozzájárulnak az antibiotikum-rezisztencia kialakulásához;

AU.

mivel az antibiotikumok alkalmazása nagyobb arányú az objektíve legkevésbé tájékozott személyek körében, és mivel az antibiotikumok objektív ismeretének javulása felelősebb magatartással párosul az antibiotikumok használata terén;

AV.

mivel egyes tagállamok nem rendelkeznek szilárd szabályozási és jogi keretrendszerrel ahhoz, hogy kötelezővé tegyék és támogassák az ésszerű gyógyszerhasználatot, és mivel az antibiotikumok alkalmazása terén a járóbeteg-ellátásban, de a kórházi ellátásban is jelentős különbségek vannak Európában;

AW.

mivel az antimikrobiális szerek használatában érintettek – többek között a politikai döntéshozók, az egészségügyi szakemberek és a lakosság – körében nevelésre és a tudatosság növelésére van szükség, hogy elősegítsék a készítményeket felíró és kiadó személyek és a polgárok magatartásában szükséges változásokat;

AX.

mivel a Tanács 2009-es ajánlása (2009/C 151/01) óta jelentős erőfeszítéseket tettek a tagállamokban a betegbiztonság javítása érdekében, különösen azzal, hogy a betegbiztonságot az Unió valamennyi tagállamában a közegészségügyi politika prioritásává emelték, a betegbiztonságért felelős illetékes hatóságot jelöltek ki (19 tagállamban), és az egészségügyi intézményekben támogatták a betegbiztonsági képzést (23 tagállamban);

AY.

mivel a Tanács 2009-es ajánlása (2009/C 151/01) óta jelentős erőfeszítéseket tettek a tagállamokban az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésére és leküzdésére irányuló (nemzeti vagy regionális) stratégiák elfogadása és végrehajtása terén, különösen az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésére és leküzdésére vonatkozó iránymutatások elfogadásával és az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések aktív nemzeti felügyeleti rendszereinek bevezetésével (vagy a már meglévők megerősítésével);

AZ.

mivel másrészt a tagállamokban a betegbiztonság javítása érdekében a Tanács 2009-es ajánlásában (2009/C 151/01) javasolt bizonyos intézkedéseket mindeddig csupán kevés tagállam hajtotta végre, és van még mit javítani mind a kórházi ellátás, mind pedig a kórházon kívüli ellátás területén, különösen a betegek tudatosságának növelése, az egészségügyi szakemberek és a szélesebb értelemben vett ápolók oktatásának terén, valamint a betegbiztonsággal kapcsolatos európai nómenklatúrák bevezetése vagy akár a betegbiztonsági előírásokra vonatkozó európai iránymutatások megállapítása terén;

BA.

mivel a tagállamokban az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzése és leküzdése érdekében a Tanács által javasolt bizonyos intézkedéseket mindeddig csupán kevés tagállam hajtotta végre, és van még mit javítani különösen a betegek egészségügyi intézmények általi tájékoztatása, valamint az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésére és leküzdésére irányuló kutatás támogatása terén;

1.

üdvözli a tagállami szinten végrehajtott, elsősorban az általános betegbiztonság javítására és az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések előfordulásának megelőzésére irányuló intézkedéseket, és különösen a következőket:

2.

üdvözli az Európai Bizottság fellépését az általános betegbiztonság terén, amely a tagállamok között előmozdítja a bevált gyakorlat cseréjét, valamint közös betegbiztonsági fogalommeghatározásokat és terminológiát javasol, és különösen üdvözli azt, hogy:

3.

üdvözli az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzése és leküzdése terén a Bizottság és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által a tagállami egészségügyi hatóságokkal együttesen végzett munkát;

4.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság fellép az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzése és leküzdése területén, amely fellépés szorosan kapcsolódik a Bizottság által az antimikrobiális rezisztencia területén tett fellépésekhez; különösen üdvözli, hogy az Európai Bizottság kutatási projekteket finanszíroz az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, valamint az antimikrobiális rezisztencia területén, különösen az európai dimenzióval rendelkező projektek esetében, az IPSE-projekt (Improving Patient Safety in Europe), az IMPLEMENT-projekt (Implementing Strategies Bundles for Infection Prevention & Management) vagy a PROHIBIT-projekt (Prevention Of Hospital Infections By Intervention and Training) mintájára, amely utóbbi célja, hogy elemezze az európai kórházakban az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésével és leküzdésével kapcsolatos meglévő gyakorlati iránymutatásokat és tesztelje a centrális érkatéterekkel összefüggő véráramfertőzések megelőzésérése irányuló stratégiát (ezek a fertőzések különös aggodalomra adnak okot, mivel jelentős megbetegedési arány, valamint közvetlenül e fertőzéseknek tulajdonítható magas halálozási arány kapcsolódik hozzájuk);;

5.

üdvözli az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által végzett koordinációs és felügyeleti munkát, és különösen üdvözli az ECDC alábbi lépéseit:

6.

elismeri, hogy mindezidáig nem létezik európai uniós szinten olyan betegbiztonsági osztályozás vagy jelentési rendszer, amely lehetővé tenné a betegbiztonsághoz kapcsolódó tényezők azonosítását, megértését és elemzését, valamint ebből kiindulva az oktatást és a rendszerek javításának előmozdítását;

7.

tudatában van, hogy jelenleg még túl kevés azon tagállamok száma, amelyek:

8.

felszólítja a tagállamokat, hogy folytassák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy a betegbiztonságra vonatkozó összehasonlítható mutatók összegyűjtését – a Bizottság támogatásával – valamennyi tagállamra kiterjesszék;

9.

felszólítja a tagállamokat, hogy a betegbiztonság terén nemzeti és/vagy regionális szinten folytassák és fokozzák a kétoldalú és többoldalú együttműködést;

10.

javasolja, hogy a betegbiztonság, valamint különösen az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzés megelőzése és leküzdése kiemelt helyet foglaljon el mind az EU politikai menetrendjében, mind nemzeti szinten a tagállamokban, mind pedig regionális és helyi szinten;

11.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a betegbiztonság terén folytassák erőfeszítéseiket, valamint hozzanak további intézkedéseket – amennyiben ez még nem történt meg – annak érdekében, hogy a Tanács ajánlásainak teljes egészében megfeleljenek, beleértve az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések leküzdésére irányuló cselekvési tervek létrehozását is;

12.

különösen arra ösztönzi a tagállamokat, hogy hozzák meg, illetve amennyiben azok már léteznek, erősítsék meg a következő intézkedéseket:

13.

felhívja az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy készítse el az indikáción túl alkalmazott azon gyógyszerek listáját, amelyeket annak ellenére alkalmaznak, hogy van engedélyezett alternatívájuk; felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák az egészségügyi személyzet és a betegek tájékoztatását a gyógyszerek indikáción túli használatáról;

14.

nyomatékosan kéri a Bizottságot és az érintett uniós ügynökségeket, hogy hozzanak létre, erősítsék meg, ismertessék meg a nyilvánossággal és tegyék könnyen használhatóvá a többek között a gyógyszerekkel és az orvostechnikai eszközökkel összefüggő nemkívánatos események jelzésére szolgáló központosított rendszereket, annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátási lánc hiányosságai esetén megállapíthatók legyenek a felelősségek, valamint hogy e hiányosságok alapján levonhatók legyenek a tanulságok, valamint biztosítsák valamennyi eljárás átláthatóságát;

15.

határozottan kéri a tagállamokat, hogy vizsgálják felül a nemkívánatos események jelentésére szolgáló mechanizmusaikat, valamint mérjék fel, hogy a jelentéstétel „bűnbakkeresés” nélkül zajlik-e le, valamint biztosítsák, hogy az egészségügyi szakemberek őszintén, magukra nézve hátrányos következmények nélkül közölhessék az információkat;