15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/1

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/2

Előadó:

Ullrich SCHRÖDER

—

szervezzék meg a Versenyképességi Tanács kkv-kkal és a kisvállalkozói intézkedéscsomaggal foglalkozó, uniós szintű különleges éves ülését, ahogy azt az EGSZB 2011. évi véleményében (1) javasolta,

—

a Tanács magas szintű versenyképességi és növekedési munkacsoportjának felül kellene vizsgálnia a kisvállalkozói intézkedéscsomag végrehajtását célzó nemzeti intézkedések eredményeit, és további, uniós szintű intézkedéseket kellene megfontolnia. Az eredményeket továbbítani kellene a Versenyképességi Tanács kkv-kkal és a kisvállalkozói intézkedéscsomaggal foglalkozó éves ülésére,

—

a kkv-megbízottak európai hálózatát erősítsék meg oly módon, hogy a résztvevők számát megnövelik, a gazdasági minisztériumok főigazgatóinak számához igazítva azt. Ez hathatósabb és jobb koordinációt biztosítana az EU és a tagállamok között.

1.4.1.

Be kell mutatni egy, a kisvállalkozói intézkedéscsomag végrehajtásáról szóló éves uniós jelentést, amely magában foglalja a csomag és az egyedi programok működésének bizottsági irányításáról szóló, adatokon alapuló jelentést.

1.4.2.

Az Európai Számvevőszéket arra kell ösztönözni, hogy tegyen közzé a vonatkozó kkv-programok és intézkedések működéséről szóló rendszeres jelentéseket, ahogy azt az Egyesült Államok kormányzati felügyelő hivatala (Government Accountability Office) teszi a Kisvállalkozási Hivatal kapcsán. Az Egyesült Államok Kisvállalkozási Hivatalán belüli „Főfelügyelői Hivatalhoz” hasonlóan a Bizottságon belüli független hivatalnak kell foglalkoznia a belső irányítással.

1.4.3.

A kisvállalkozói intézkedéscsomag nem fogja elérni a várt sikert a többszereplős (a szociális partnereket és az állami és magánszereplőket magában foglaló) partneri kormányzás megteremtése nélkül. Ezért a 2011-ben létrehozni tervezett, azonban végül soha fel nem állított SBA tanácsadó csoportot (lásd a 4.3.4. pontot) munkába kell állítani, és a döntéseket megelőző szakaszban konzultálni kell vele.

1.4.4.

A nemzeti és helyi SBA végrehajtási tervek rendszerét tökéletesíteni kell, és be kell vezetni az eredménytáblák rendszeres használatát.

2.1.

Célkitűzés: az USA Kisvállalkozási Hivatala az EU kisvállalkozói intézkedéscsomagja kkv-kat érintő átfogó megközelítésének és intézkedéseinek összehasonlítása.

2.2.

Ezért e vélemény következtetéseiben nem hasonlítjuk össze a két rendszer konkrét programjait, hanem az EU kisvállalkozói intézkedéscsomagjának jogi és politikai helyzetét, irányítását és céljainak használatát érintő lehetséges jobbító lépésekre összpontosítunk.

3.1.

Az Egyesült Államok Kisvállalkozási Hivatala a kisvállalkozásoknak szövetségi támogatást nyújtó független kormányzati ügynökség. A Hivatalt Eisenhower elnök hozta létre 1953-ban, a „Small Business Act” elfogadása után. Feladata, hogy tanácsot adjon és segítséget nyújtson a kisvállalkozásoknak, valamint védje érdekeiket. A Hivatal költségvetése 2013-ban mintegy 1 milliárd dollár volt (nem beleszámítva a nem vállalkozási tevékenységeket). Egyes intézkedései jogilag kötelező erejűek. A Kisvállalkozási Hivatalnak az USA minden államában van kirendeltsége, és összesen 1 000 helyi központtal rendelkezik. Obama elnök a Kisvállalkozási Hivatal főigazgatóját kabinetjének tagjává tette.

3.2.

A Kisvállalkozási Hivatal összetett meghatározása szerint a kisvállalkozás olyan vállalkozás, amely alapvetően független tulajdonossal/tulajdonosokkal rendelkezik, illetve működtetése és tevékenységszervezése nyereségorientált. Az iparágtól, terméktől vagy szolgáltatástól függően az alkalmazottak száma vagy az értékesítés mennyisége alapján határozzák meg a szabványos méretet. Az alkalmazottak maximális létszáma nagyjából 100-tól 1 500-ig terjed.

3.3.

Az Egyesült Államok Kisvállalkozási Hivatala tevékenységeinek és programjainak áttekintése (3).

3.3.1.

Pénzügyek: kölcsönök és kockázati tőke

3.3.1.1.

A Kisvállalkozási Hivatal garanciát nyújt azon kisvállalkozások számára, amelyek máshol nem juthatnak hitelhez. Általában ezeket a kölcsönöket a Hivatal partnerei (bankok és más pénzügyi intézetek) nyújtják, a Kisvállalkozási Hivatal pedig garanciát nyújt azokhoz.

3.3.1.2.

A kisvállalkozásokba befektető társaságok (Small Business Investment Company – SBIC) javítják a kisvállalkozások kockázati tőkéhez való hozzáférését.

3.3.2.

Kisvállalkozásokat célzó szerződéskötési programok

3.3.2.1.

Különféle szerződéskötési programoknak köszönhetően a (hátrányos helyzetű személyek tulajdonában lévő vagy kiaknázatlan területeken működő) kisvállalkozásoknak a jelentős kormányzati szerződésekért csak hasonló cégekkel kell versengeniük.

3.3.3.

Kutatás-fejlesztési programok: a célok növelésével a kkv-k részvételének fokozására irányuló stratégia

3.3.3.1.

A kisvállalkozói innovációs kutatási program (Small Business Innovation Research – SBIR) növeli a csúcstechnológiával foglalkozó kis cégek részvételét a legalább 100 millió dollár kutatás-fejlesztési költségvetéssel rendelkező szövetségi minisztériumokhoz tartozó a szövetségi kutatás-fejlesztésben. A minisztériumi kutatás-fejlesztési költségvetés meghatározott hányadát a kisvállalkozások bevonására kell felhasználni: ez az arány az 1983-as kezdeti 0,2 %-ról 2013-ra egyenletesen 2,7 %-ra nőtt (a 2017. évi új cél 3,2 %).

3.3.3.2.

A kisvállalkozói technológiaátadási program (Small Business Technology Transfer – STTR) finanszírozást biztosít a kis cégek és nonprofit kutatóintézetek által közösen végzett kutatáshoz: a 2013. évi 0,35 %-os arány 2016-ra 0,45 %-ra nő.

3.3.4.

Vállalkozásfejlesztési programok

3.3.5.

A Nemzetközi Kereskedelem Hivatala (Office of International Trade)

3.3.6.

Különleges hivatalok

4.2.1.

Az Európai Bizottság tanulmányozta a kisvállalkozásokkal kapcsolatos egyesült államokbeli megközelítést, és 2008-ban közzétette a szélesebb célcsoport vonatkozásában kidolgozott „Gondolkozz előbb kicsiben!” Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag: „Small Business Act” című közleményét (5).

4.2.2.

A csomag a kkv-politikák uniós és nemzeti szintű tervezésére és végrehajtására vonatkozó, a következő területeket érintő tíz elvet foglal magában: üzleti környezet, vállalkozói készség, „gondolkozz előbb kicsiben” elv, közbeszerzés, rövidebb kifizetési időszakok, jobb egységes piac, készségek és innováció.

4.2.3.

2008-ban az EGSZB (6) ambiciózusabb kisvállalkozói intézkedéscsomagot javasolt. A vélemény az amerikai Kisvállalkozási Hivatalra hivatkozik.

4.2.4.

Az EGSZB legfontosabb ajánlásai között szerepeltek az alábbiak:

4.3.1.

Az Európai Bizottság 2011-ben közzétette „Az európai kisvállalkozói intézkedéscsomag felülvizsgálata” című közleményét (7). A Bizottság megállapította, hogy történtek előrelépések, de további intézkedésekre van szükség.

4.3.2.

A tagállamokbeli fejlemények tekintetében a Bizottság az alábbiakat illetően kevésbe kedvező értékelést adott:

4.3.3.

A felülvizsgált kisvállalkozói intézkedéscsomag a gazdasági válságra reagáló intézkedéseket javasolt a következő területeken: szabályozás, finanszírozás, piacra jutás, vállalkozói készség, munkahelyteremtés és inkluzív növekedés (mindezeken belül a nők vállalkozási készsége és egy, a szociális vállalkozással kapcsolatos kezdeményezés).

4.3.4.

A stratégiai jobbító intézkedések között szerepel az irányítás erősítése:

4.3.5.

2011-ben az EGSZB (8) elismerte, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a kkv-kre.

—

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az SBA kötelezőbb érvényű formát kellene, hogy öltsön.

—

A kisvállalkozói intézkedéscsomag nem fogja elérni a várt sikert a többszereplős (a szociális partnereket és az állami és magánszereplőket magában foglaló) partneri kormányzás megteremtése nélkül.

—

Figyelmen kívül hagyták az állami és a magánszektor közötti köztes szervezetek alapvető szerepét, amely testre szabott szolgáltatások nyújtásában ölt testet.

—

Az EGSZB kéri a Tanácsot, hogy évente tartson egy külön a kkv-kkal, a mikrovállalkozásokkal és az SBA-val foglalkozó versenyképességi ülést.

4.4.1.

Az Európai Bizottság 2014-ben „A kkv-kat és a vállalkozókat támogató erőteljes politika, 2015–2020” címmel konzultációt indított az SBA felülvizsgálatáról.

4.4.2.

A Bizottság megállapította, hogy a kisvállalkozói intézkedéscsomagot sok tagállamban nem hajtották végre teljes mértékben.

—

az adminisztratív terhek csökkentése,

—

finanszírozáshoz való hozzáférés és piacra jutás,

—

vállalkozói és innovációs potenciál,

—

a készségfejlesztés erősítése (új).

4.4.3.

2015 áprilisában az Európai Bizottság jelentést tett közzé az eredményekről. A felülvizsgált SBA-ra vonatkozó javaslat az eredeti terv szerint 2015 első felében jelent volna meg, majd ezt 2016-ra halasztották. Az európai üzleti szervezetek csalódásuknak adtak hangot a halasztás miatt, és kérték, hogy már 2015-ben történjenek lépések.

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/8

Előadó:

Jan KLIMEK

1.1.

A családi vállalkozások világszerte sok gazdaság gerincét alkotják, és figyelemre méltó ütemben növekednek. A gazdasági növekedés és munkahelyteremtés forrásai, és jelentős figyelmet fordítanak a regionális és helyi tényezőkre. A családi vállalkozások létrehozásának sokféle oka lehet, közös nevező azonban a természetes módon létrejött értékrend, az elkötelezettségre és az áldozatvállalásra való hajlandóság, valamint a felelősségérzet azokkal szemben, akik létrehozták a vállalkozást, illetve akik átveszik azt. A családi vállalkozások könnyebben átvészelik a recesszió és a stagnálás nehéz időszakait, és életképességük hátterében jórészt az adott vállalkozásról kialakult képért érzett személyes felelősség áll.

1.2.

Elismerve a családi vállalkozások egyedülálló értékét és összhangban a kisvállalkozói intézkedéscsomaggal, amely kimondja, hogy „[a]z EU-nak és a tagállamoknak olyan környezetet kell teremteniük, amelyben a vállalkozók és a családi vállalkozások boldogulhatnak, és amely díjazza a vállalkozói készséget” (1), az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) arra kéri az Európai Bizottságot, hogy hajtsa végre azt az aktív stratégiát, amelynek célja a családi vállalkozásokra vonatkozó bevált gyakorlatok ösztönzése a tagállamokban.

1.3.

Következő lépésként családi vállalkozásokra vonatkozó szabályozásokat vagy rendeleteket lehetne kidolgozni. Ezek keretében meg kellene határozni a családi vállalkozás fogalmát és azokat a területeket, amelyeken az Európai Bizottság szerepet fog vállalni, a kapcsolódó intézkedésekért felelős jogi, gazdasági és politikai intézményekkel együtt.

1.4.

Ami a konkrét intézkedéseket illeti, az EGSZB a következőket kéri:

2.1.

A családi vállalkozások teszik ki az összes európai vállalkozás – kis- és nagyvállalkozás – több mint 60 %-át, és foglalkoztatják az összes munkavállaló 40–50 %-át (2). A gazdaságok nagy többségében a legtöbb vállalkozás mikro-, kis- és középvállalkozás, így a családi vállalkozások többsége is ebbe a szektorba tartozik.

2.2.

A családi vállalkozások fő előnyei a hosszú távú szemlélet, azok a különleges értékek, amelyek egyedülálló szervezeti kultúrájukat alkotják, valamint a helyi közösségekben való részvételük. Egyedülálló kultúrájuk a családi tulajdonosok által előmozdított értékeken, így a vállalkozásba vetett nagyfokú bizalmon, valamint a kínált szolgáltatások vagy termékek jó minőségén alapul.

2.3.

A családi vállalkozások hosszú távú szemlélete azt jelenti, hogy hosszan tartó kötelékeket alakítanak ki a vállalat érdekelt feleivel (az alkalmazottakkal, a vevőkkel, a szállítókkal és a helyi közösséggel).

2.4.

A családi vállalkozásokra jellemző, hogy a vállalkozást tovább kívánják adni a következő nemzedéknek, továbbá az, hogy a munkavállalókkal szembeni elkötelezettség és felelősségérzet hatja át őket. Ez a szempont is előmozdítja a bizalomra épülő kapcsolatokkal jellemezhető családi vállalkozások felelősségvállalását.

2.5.

A célkitűzések elérése érdekében a családi vállalkozások a nyereségből minél többet fordítanak arra, hogy stabil, független és innovatív, valamint saját tőkén alapuló vállalatot építsenek fel, amely elsősorban a kockázat minimalizálására törekszik, hogy a vállalkozást nemzedékről nemzedékre tovább lehessen adni. A családi vállalkozások kiegyensúlyozottabb módon fejlődnek, hogy elérjék hosszú távú (több generációra szóló) célkitűzéseiket.

3.1.

Általánosan elfogadott, hogy a családi vállalkozásokat a következő három tengely mentén lehet jellemezni: a család, a vállalkozás és a tulajdonosi szerkezet (3). A család másik két tengelyre gyakorolt hatása határozza meg a vállalat családi jellegét. E hatásból fakadóan a családi vállalkozások összetettebbek a nem családi jellegű vállalkozásoknál, és ezért megfelelő elbánást igényelnek.

3.2.

Több tagállamban jogilag szabályozott a családi vállalkozások fogalma:

3.3.

Az EGSZB szerint minden tagállamban jogalkotási kezdeményezéseket kellene indítani azzal a céllal, hogy a gazdasági tevékenységek nyilvántartásába bevezessék a családi vállalkozás kategóriáját.

3.4.

Az Európai Bizottság családi vállalkozásokkal foglalkozó szakértői csoportjának jelentése a családi vállalkozás következő fogalommeghatározásának elfogadását ajánlja:

3.5.

A fenti fogalommeghatározás azonban túlságosan tág. Ajánlatos oly módon szűkíteni, hogy a vállalkozás családi jellegét, különösen munkájának többgenerációs célját hangsúlyozza.

3.6.

Ha az európai országok elfogadnák ezt a fogalommeghatározást, akkor lehetőség nyílna mennyiségi adatok gyűjtésére, és így az adatok összesítését követően statisztikákat lehetne készíteni erről a vállalkozástípusról. Az ilyen adatok különösen nagy segítséget jelentenének az új tagállamokban működő családi vállalkozások elemzésében. Ezekben az országokban ugyanis kulcsszerepet töltenek be ezek a vállalkozások. Ezt a feladatot az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végezhetné el.

3.7.

Nemzeti szinten folynak kísérletek a családi vállalkozások számszerűsítésére. Ez a helyzet például Írországban, ahol a központi statisztikai hivatal készített egy kiadványt Family Business in Ireland – Services Sector 2005 [Családi vállalkozások Írországban – szolgáltatási szektor, 2005] címmel. A European Family Businesses szövetség a KPMG tanácsadó céggel együttműködve közzéteszi az európai családi vállalkozások barométerét. Lengyelországban a lengyel vállalkozásfejlesztési ügynökség (Polska Agencja Rozwoju Przedsiębiorczości) 2008-ban egy kvalitatív és kvantitatív vizsgálatot végzett.

3.8.

Az Eurostat részvétele lehetővé tenné két fontos cél elérését: a családi vállalkozás fogalommeghatározásának egységesítését, valamint ennek alapján az e jogalanyokra vonatkozó statisztikai adatok gyűjtését.

4.1.

A családi vállalkozások előtt álló kihívások két kategóriába sorolhatók: vagy a cégeket általánosan, vagy pedig kifejezetten a családi vállalkozásokat érinti. Az első kategória magában foglalja az országok gazdaságát érintő összes tényezőt, így a belföldi keresletet, a demográfiát és a társadalmi-gazdasági helyzetet. Ez a vélemény a második kategóriára összpontosít, azaz a családi vállalkozások előtt álló sajátos kihívásokra, amelyek meghatározóak fejlődésük és növekedésük vonatkozásában.

4.2.

A családi vállalkozásbeli tulajdon nem likvid eszközökből áll, hanem inkább abból, amit a család több generáció alatt felépít és fejleszt; ez értékeket, hagyományokat és szaktudást ölel fel (4). A vállalkozás vagyonának a következő generációra való átruházása ezért a legkomolyabb kihívás, amellyel egy ilyen vállalkozás szembesülhet.

4.2.1.

A családi vállalkozások egyik fontos feladata alighanem az utódlás átfogó megtervezése, mivel az ilyen vállalatok tulajdonosainak az a szándéka, hogy a vállalatot jó állapotban adják tovább a következő generációnak.

4.2.2.

Évente hozzávetőlegesen 450 000 cég kerül szembe ezzel a kihívással, ezek összesen körülbelül 2 millió főt foglalkoztatnak. Évente mintegy 150 000 vállalkozás zár be az utódlás sikertelensége miatt, ami 600 000 munkahely elvesztéséhez vezet (5).

4.2.3.

Meg kell vizsgálni, milyen fő okok húzódnak meg az utódlás tervezésének sikertelensége mögött, és támogatni kell a vállalkozások átruházásának megkönnyítését célzó intézkedéseket, például az átruházásokat segítő örökösödési jog vagy adókedvezmények révén.

4.2.4.

Az örökösödési adók és vagyonadók Európában alkalmazott különféle megközelítéseinek hatóköre és skálája jól mutatja, hogy e terület jogi szabályozását illetően még sok a tennivaló (6).

4.2.5.

A vállalkozások átruházásának területén lehetséges megoldásokra egy példa Hollandia, ahol a gazdasági minisztérium bevezette az „utódlási csomagot” (Overdrachtspakket). Az 55 éves kort betöltő vállalkozók kapnak egy utódlási csomagot, amely emlékezteti őket a vállalkozásátruházás tervezésének fontosságára, és eszközkészletet biztosít számukra, amely segít e folyamatban. A családi vállalkozások belga intézete (Instituut voor het Familiebedrijf) a következő három nyelven elérhető utódlási chartát vezetett be: holland (Scorecard Opvolging), francia (Scorecard Transmission) és angol (Succession Scorecard). További példa Szlovénia, ahol a kézműves és kisvállalkozói kamara (Obrtno-podjetniška zbornica Slovenije) utódlási kérdésekkel foglalkozó szemináriumokat és képzést szervez, Finnország pedig utódlási programmal rendelkezik (ViestinVaihto-ohjelma). Ausztriában jogszabály van érvényben az ügyvezető halála esetén az üzleti tevékenység családtag általi folytatásáról (Fortbetrieb) (Gesamte Rechtsvorschrift für Gewerbeordnung, 1994). Hasonló szabályozás van életben Franciaországban (successions et des libéralités) és Luxemburgban. A lengyel vállalkozásfejlesztési ügynökség a családi vállalkozásokkal foglalkozó intézettel együttműködésben utódlási csomagot készített a családi vállalkozások számára. E csomag részeként a családi vállalkozások egy utódlásról szóló útmutatót kapnak, valamint ingyenesen biztosítanak számukra a folyamat előmozdításához hasznos eszközöket, illetve gyakorlatias műhelytalálkozókat.

4.3.

A családi vállalkozások hosszú távú munkahelyeket próbálnak teremteni, ami hozzájárul a családias szervezeti légkör kialakulásához. Emiatt a családi vállalkozások vonzó munkahelyeket tudnak teremteni például a gyermekeket nevelő nők számára. Támogatni kell a családias szervezeti légkört, amely versenyelőnyt biztosíthat e vállalkozások számára.

4.4.

A vállalattulajdonosok házastársai vagy partnerei gyakran fontos szerepet játszanak a családi vállalkozásokban, noha különböző okokból nem rendelkeznek formális jogállással. Ez jogi és pénzügyi nehézségekhez vezethet, például a kapcsolat megromlása esetén. Ha ezek az emberek, valamint a vállalat tevékenységeiben informálisan részt vevő más családtagok formálisabb jogállást kapnának, ez segítene elkerülni a nehézségeket a családdal kapcsolatos problémák esetén.

4.5.

Ami az innovációt illeti, a családi vállalkozásoknak nemcsak a hagyományos piacokra és termékekre kell összpontosítaniuk, hanem az új, innovatív megoldásokra is.

4.5.1.

A családi vállalkozásoknál folyó innováció innovatív közbeszerzési rendszerrel támogatható, amelyben nem az árat határozzák meg az ajánlattevők kiválasztásának egyetlen kritériumaként. A családi vállalkozásokra jellemző, hogy a jó minőségre és a vevőszolgálatra alapozva versenyeznek, amit többek között a családi márka garantál (ez gyakran a tulajdonos vagy a tulajdonos család neve). A családi vállalkozások ezért általában nem tesznek ajánlatot olyan közbeszerzési szerződésekre, amelyek esetében az egyetlen kritérium az ár. Javasoljuk, hogy ösztönözzék a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat (MEAT – Most Economically Advantegous Tender) (7) kritériumának bevonását az értékelési eljárásba, és erről a családi vállalkozásokat is tájékoztassák.

4.6.

A globalizáció arra kényszeríti a vállalatot, hogy nyisson az új piacok, technológiák és képességek felé. A családi vállalkozásoknak a növekedési stratégiáikban figyelembe kell venniük ezeket az elemeket. Ez magában foglalhatja, hogy az új alkalmazottak tekintetében is nyitniuk kell, beleértve a vezetői pozíciókat is.

4.7.

Nemzeti szinten el kell ismerni a családi vállalkozások nemzeti gazdaságokban betöltött szerepét, majd kedvező feltételeket kell bevezetni e vállalkozások számára az adózás, a gazdasági tevékenységre vonatkozó jogszabályok (többek között a családi vállalkozásokról szóló jogszabály) és a családi vállalkozásoknak nyújtott oktatás támogatása területén. Ezeknél a képzéseknél tekintettel kell lenni a családi vállalkozások sajátosságaira, pl. az utódlás, a családi felügyelet kérdésére.

4.8.

A kifejezetten a családi vállalkozások képviselőinek szóló oktatásra példaként szolgálnak olyan országok, mint Ciprus (a Cyprus International Institute of Management által működtetett családi vállalkozói iskola), Franciaország (Master 2 professionnel: Gouvernance des entreprises familiales et patrimoniales – M2 GEFP, amelyet a Bordeaux-i Egyetem szervez) és Finnország (Omistajuus ja hallitustyöskentely – valmennusohjelma jatkajille – tulajdonosi szerkezet és vállalatirányítás – képzési program a vállalkozást átvevő utódok számára) (8). A családi vállalkozásokat támogató szervezetek is tartanak tanfolyamokat a családi vállalkozók számára, amire példa az FBN (Family Business Network) svéd kirendeltsége által működtetett FBN Academy és a spanyol Instituto de la Empresa Familiar által működtetett képzési programok.

4.9.

A családi vállalkozások által a tagállamok gazdaságaiban betöltött szerep elismerése és azok támogatása hozzájárulhatna a kézműipar családi hagyományainak helyreállításához. A kis családi vállalkozások jelentős hányada a kézműiparban koncentrálódik, ezek igyekeznek biztosítani a kézművesség folytatását, ezért jogos az ilyen típusú vállalkozások támogatása.

4.10.

A kisebb családi vállalkozások olyan kockázatoknak vannak kitéve, amelyek a piacról való eltűnésükhöz vezethetnek. E vállalkozások számára ezért megfelelő jogi és adózással kapcsolatos támogatást kell nyújtani, azzal a céllal, hogy támogassák további fejlődésüket. A nagy nemzetközi családi vállalkozásoknak viszont az intézményi támogatás és a helyi beszállítók és gazdaságok támogatására irányuló intézkedések szolgálhatják a javát.

4.11.

A családi mezőgazdasági üzemek a családi vállalkozások egyik speciális típusát képezik. A családi vállalkozásokra jellemző tipikus kihívásokon túlmenően e vállalkozásoknak a vidéki területek sajátos problémáival is meg kell küzdeniük.

4.11.1.

Különös aggodalomra ad okot e téren a tömeges földfelvásárlás, amely a vidéki területeken a gazdasági szerkezet visszafordíthatatlan megkárosításához és a mezőgazdaság társadalmi szempontból nem kívánatos iparosodásához vezet. Az EGSZB a 2015. januári véleményében (9) kérte, hogy tegyenek megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy az egész EU-ban megőrizzék a családi mezőgazdasági üzemekre épülő mezőgazdasági modellt.

4.11.2.

A családi mezőgazdasági üzemek a méretgazdaságosság elérése és a piaci versenyképesség növelése érdekében gyakran alakítanak szövetkezeteket (10). A szövetkezeti alapú vállalkozás hasonló jellemzőkkel rendelkezik, mint a családi alapú vállalkozás, azaz a hosszú távú tevékenységekre, nem pedig a rövid távú nyereségre összpontosít. Az utóbbi időben azonban a szövetkezetek vesztettek lendületükből, és egyes szövetkezetek össze is omlottak, ezért lépésekre van szükség e tevékenységi forma újjáélesztéséhez.

4.12.

A türelmes tőke (patient capital) (11) kifejezés a tőke családi vállalkozás kibontakoztatását célzó hosszú távú felhalmozását jelenti. Az átruházás végrehajtásakor a családi vállalkozás a tőkével együtt szociális és kulturális vetületét is átadja, és a vevő a vállalkozást többgenerációs tudásával, (a családhoz kötődő) kultúrájával és a (helyi) közösség iránti elkötelezettségével együtt veszi meg.

4.12.1.

A türelmes tőke fogalmának meghatározásakor érdemes fontolóra venni a visszaforgatott nyereségekre kivetett adókra adott kedvezmények alkalmazását. Mérlegelni kell az adókedvezmények biztosítását az olyan családi (és esetleg más) vállalkozások számára, amelyek visszaforgatják a nyereséget, és inkább saját tőkét fektetnek a vállalkozásba, semmint idegen tőkét vennének igénybe.

4.12.2.

A hitelkamatok leírásának lehetősége további ösztönzőt jelent a vállalatok számára a hitelfelvételhez, mivel így ténylegesen csökken a hitel költsége. Az ilyen kedvezmények nem vonatkoznak a saját tőkére.

4.12.3.

Az adózási kérdések természetesen az egyes tagállamok hatáskörében maradnak, de az Európai Uniónak a családi vállalkozások érdekében elő kell mozdítania a helyes gyakorlatokat.

4.13.

Érdemes lehet fontolóra venni nemzeti tőkealapok létrehozását a családi vállalkozások számára, hogy tőkét injektáljanak a családi vállalkozásokba. Ezek az alapok azért különlegesek, mert úgy nyújtanak tőkét a családi vállalkozásoknak, hogy a beruházók nem kapnak szavazati jogot, a norvégiai Aksjeloven vagy a spanyolországi Ley de Sociedades de Responsabilidad Limitada mintájára.

4.14.

A családi vállalkozási tevékenységet az e jogalanyok nevében eljáró nemzeti vagy helyi szervezetek (pl. kormányzati szervek, minisztériumok), munkaadói szervezetek, kézműves kamarák stb.) és szupranacionális szervezetek is támogathatják, amelyek közül a legfontosabbak közé tartozik a European Family Businesses, az FBN International és a Les Hénokiens.

4.14.1.

Ezek a szervezetek fontos szerepet játszanak a családi vállalkozások szektorának fellendítésében. Fórumot biztosítanak a családi vállalkozók közötti tudás- és tapasztalatcseréhez, és a rájuk vonatkozó ismeretek terjesztése céljából jelentéseket tesznek közzé a családi vállalkozásokról. A családi vállalkozásokat támogató szervezetek ezen túlmenően konkrét megoldásokért lobbizhatnak.

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/14

Előadó:

Renate HEINISCH

1.1.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) támogatja az Európai Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a digitális menetrend keretében kiemelten kezeli az e-egészségügyi megoldásokat.

1.2.

Az EGSZB megállapítja, hogy az információkat keresők, a betegek és az egészségügyi szakemberek több alkalommal hangsúlyozták a gyógyászati termékekkel kapcsolatos átfogó, pontos és aktuális információk, valamint egy egységes digitális piac szükségességét.

1.3.

Az EGSZB szerint ezeknek a hatóságilag engedélyezett információknak akadály- és diszkriminációmentesen hozzáférhetőnek kell lenniük, hogy a látás- és hallássérült vagy más testi korlátozottsággal élő emberek számára is hozzáférhetők legyenek. Az egyes polgárok, betegek, egészségügyi szakemberek szükségleteihez kell igazítani ezeket, hogy biztosítható legyen a gyógyászati termékek lehető leghatékonyabb és legbiztonságosabb felhasználása.

1.4.

Az EGSZB szerint, ha a gyógyászati termékeket engedélyező hatóságok által jóváhagyott termékinformációkat elektronikus úton is terjeszteni lehet, az tovább javítja hozzáférhetőségüket. Az egészségügyi hatóságok által jóváhagyott felhasználási és szakmai információkat (Summary of Product Characteristics, SmPC) tartalmazó elektronikus adatbank lehetővé teszi, hogy aktuális és célirányos információkat szerezhessünk a gyógyszerekről.

1.5.

Az EGSZB azt javasolja, hogy az információkat a látássérültek számára legmegfelelőbb módon bocsássák rendelkezésre, pl. nagyobb betűmérettel vagy hangfájlként. A segédeszközök (pl. asztmaspray-k) helyes használatának bemutatását videók, illetve a hallássérültek részére jelnyelven tolmácsolt videók révén lehetne rendelkezésre bocsátani. A kommunikációs akadályok további csökkentése egyszerűsített megfogalmazással oldható meg. Így célcsoportjukhoz szabotton a tanulási nehézségekkel küzdőkhöz is eljuthatnak az információk, és mérséklődhetnek a képzettségi korlátokból adódó információ-hozzáférési nehézségek.

1.6.

Az EGSZB megállapítja, hogy ezenkívül az említett információknak egy weboldalon történő összefoglalása megbízható és többnyire könnyen hozzáférhető forrást biztosítana a hatóságilag jóváhagyott információkhoz, amelyek megfelelnek az akadálymentesség kritériumainak. Emellett lehetővé teszi, hogy a betegek és az egészségügyi szakemberek valamennyi más módon elérhető információt összehasonlíthassanak a jóváhagyott alapvető információkkal.

1.7.

Ahhoz, hogy ez a weboldal átfogó módon használható legyen, fejlesztését felhasználókkal és az akadálymentesség terén szakértelemmel rendelkező webdizájnerekkel együttműködve kell végezni. Olyan formátumfüggetlen megoldást kell kidolgozni, amelynek révén a felhasználók igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelően maguk választhatják meg az információk megjelenítéséhez használt készüléket (asztali számítógép, tablet, okostelefon stb.).

1.8.

Az EGSZB úgy véli, hogy a hatóságilag jóváhagyott információkat tartalmazó adatbankot/weboldalt valamennyi lényeges érintett féllel – többek között a gyógyszeriparral, a betegeket és a fogyatékkal élőket képviselő szervezetekkel és egészségügyi szakemberekkel – szorosan együttműködve kellene működtetni, és a gyógyszeriparnak kellene azt finanszíroznia, hogy az a legjobban megfeleljen az igényeknek.

1.9.

Az EGSZB fontosnak tartja, hogy felhasználókból kiinduló megoldásokat sikerüljön találni, hogy az alacsony szintű iskolai végzettséggel rendelkező és az internetet nem gyakran használó emberek is hozzáférhessenek az információkhoz.

1.10.

Fontosnak tartjuk tehát az információk elektronikus hozzáférhetőségét, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az orvosok (különösen az általános orvosok) és más egészségügyi szakemberek, pl. a gyógyszerészek és az ápolók jelentik az első kapcsolatot a betegek számára ahhoz, hogy ajánlásokat kapjanak megbetegedéseiket és azok kezelését illetően.

1.11.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy támogassa az elektronikus termékinformációra irányuló IMI2-projektkérelmet. A tagállamokat pedig arra kérjük, hogy csatlakozzanak a meglévő adatbázisok összehangolását célzó kezdeményezéshez.

2.1.

2012-ben az Európai Bizottság „Elektronikus egészségügyi cselekvési terv a 2012–2020 közötti időszakra – innovatív egészségügyi ellátás a 21. században” címmel közzé tett egy cselekvési tervet (1), amely megnevezi azokat az akadályokat, melyek a digitális megoldások Európa egészségügyi rendszereiben történő teljes körű felhasználása előtt állnak.

2.2.

Az Európai Bizottság kijelenti, hogy a cél az egészségügyi ellátás javítása a betegek érdekében, annak biztosítása, hogy a betegek nagyobb ellenőrzést gyakorolhassanak kezelésük fölött, valamint a költségcsökkentés. Míg betegek, a polgárok és az egészségügyi szakemberek lelkesen használnak távgyógyászati alkalmazásokat, és európaiak milliói töltöttek le okostelefonos alkalmazásokat egészségük és jóllétük figyelemmel kíséréséhez, a digitális egészségügyi ellátásnak még ki kell bontakoztatnia óriási lehetőségeit az egészségügyi rendszerek javítása és a hatékonyság révén történő költségmegtakarítás érdekében. Az EGSZB ebben az összefüggésben utal arra, hogy ennek során a személyiségi jogok és az adatok védelmével kapcsolatos szempontokat is figyelembe kell venni.

2.3.

A telemedicinát és az m-egészségügyet is magában foglaló e-egészségügyet a WHO a következőképpen definiálja: az e-egészségügy az egészségügyi erőforrások és egészségügyi ellátás elektronikus eszközök révén történő biztosítása. Három fő területet fog át:

2.4.

Az Európai Bizottság zöld könyvet tett közzé a mobil egészségügyről  (2). A mobil egészségügy („m-egészségügy”) az e-egészségügy egy részterülete, és a mobileszközök által alátámasztott gyógyászati és közegészségügyi gyakorlatokra vonatkozik. Elsősorban a mobiltelefonos kommunikációs lehetőségek egészségügyi és jólléti szolgáltatásokra és információs célokra való felhasználását, valamint a mobiltelefonos egészségügyi alkalmazásokat fogja át.

2.5.

Minden korcsoportban egyre több ember használja az egyre több elektronikus egészségügyi és információs alkalmazást.

2.6.

Az ilyen információforrások minősége azonban igen különböző, a keresőprogramok pedig általában nem tesznek különbséget a megbízható, hivatalosan jóváhagyott és a kevésbé megbízható források között.

2.7.

A egészségügyi szakembereknek számos tanúsított információs rendszer áll rendelkezésére. Az egészségügyi szakemberek – főként a háziorvosok és a gyógyszerészek – kulcsszerepet töltenek be az egészségügyi rendszerekben, az értékes információk pedig elengedhetetlenül fontosak, ha azt szeretnénk, hogy az egészségügyi szakemberek jól tájékozottak legyenek, akik eleget tudnak tenni az uniós lakosság egészségügyi ellátására irányuló igényeknek.

2.8.

Az EGSZB úgy gondolja, hogy a betegeknek ugyanilyen egyszerű hozzáférésre van szükségük a megbízható információkhoz ahhoz, hogy egészségügyi ellátásukat jobban meg tudják szervezni, illetve jobban részt vehessenek benne, ami az orvosi kezeléssel való együttműködési készségüket is javítja. A szükséges képzéssel és a valamennyi csoport (köztük az idősebbek és a fogyatékossággal élők) bevonásával kapcsolatos követelményeket korábbi véleményekben (3) már részletesen leírtuk.

2.9.

Az egészségügyi dolgozók magasabb munkaterhei, valamint az, hogy a betegek, illetve polgárok különböző lehetőségekkel rendelkeznek az egészségügyi szervezetekben – pl. nemzeti engedélyezési hatóságokban, az Európai Gyógyszerügynökség bizottságaiban vagy etikai bizottságokban – való részvételre, széles körű ismereteket követel meg.

2.10.

A betegek számára képzési lehetőséget nyújt a „Terápiás Innovációs Európai Betegakadémia” (EUPATI). A konzorciumot az „Innovatív Gyógyszerkutató Kezdeményezés”, az Európai Bizottság és a „Gyógyszeripari Egyesületek Európai Szövetsége” (EFPIA) köz-magán társulása finanszírozza.

2.11.

Az EUPATI egy 29 szervezetből álló konzorcium, melyet az Európai Betegfórum vezet. Egyedi társulásként páneurópai betegszervezeteket, a betegek szerepvállalásában és a nyilvánosság részvételében jártas tudományos és nonprofit szervezeteket, valamint az EFPIA tagszervezeteit fogja át. Az EUPATI tájékoztatást nyújt az egészségügyi rendszerben laikus betegek, valamint nehezen elérhető betegcsoportok részére, felhívva a nyilvánosság figyelmét az új terápiás lehetőségek megjelenésére. Az EUPATI révén képzéseket is lehet szervezni a gyógyszerekkel kapcsolatos információk megértésére irányulóan, illetve ennek megfelelő oktatási programot is ki lehet dolgozni.

2.12.

Egyes európai tagállamok már rendelkeznek gyógyszerekkel kapcsolatos elektronikus információkkal. A FASS nevű legfejlettebb adatbankot (4) a svéd LIF gyógyszergyártói szövetség üzemelteti, továbbiakat találhatunk például Németországban, Nagy-Britanniában, Finnországban és Dániában. Ezek az adatbankok általában nem akadálymentesek látássérültek részére, vagy nem tartalmaznak minden gyógyszert.

2.13.

Néhány ilyen adatbankot nem is aktualizálnak rendszeresen.

2.14.

Ezenkívül a gyógyszereket engedélyező hatóságok lehetővé tették olyan kódok (QR kódok) felvételét a betegtájékoztatóba, amelyek a vállalat weboldalán található tájékoztatóhoz vezetnek. Az akadálymentes hozzáférés számos esetben itt sem biztosított.

2.15.

Ezek a kezdeményezések azt mutatják, hogy továbbra is összehangolt megközelítésre van szükség annak biztosításához, hogy az ilyen új technológiák segítségével minden társadalmi csoport hozzáférhessen az információkhoz.

3.1.1.

Az EGSZB szerint a gyógyszeripar felelős a termékeiről szóló pontos és aktuális információkért. Minden technológiai megoldást az iparral szorosan együttműködve kell kidolgozni, hogy a már létező technikai megoldásokat is fel lehessen használni, a gyógyszer-engedélyező hatóságok pedig felügyelhessék azokat.

3.1.2.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a hatóságok által jóváhagyott információk megjelenítésének módját és a hozzáférési lehetőségeket egyeztetni kell az érintett felekkel (engedélyező hatóságok, betegszervezetek, egészségügyi szakemberek).

3.1.3.

Az IMI-kezdeményezés keretében lehetne létrehozni és finanszírozni egy, az adatbank/weboldal kialakításának koordinációjáért felelős konzorciumot.

3.1.4.

A javasolt portál létrehozásánál meglévő adatbázisokat (pl. az Európai Gyógyszerügynökség adatbázisát) is figyelembe kell venni.

—

A nemzeti adatbankok dizájnjai rendelkezésre állnak. Ezenkívül egy felhasználóbarát és messzemenően akadálymentes adatbank bemutatása érdekében kidolgoztak egy további prototípust is, amely hang- és videófájlok számára is tartalmaz lehetőségeket. Ki kellene fejleszteni egy olyan szabadon hozzáférhető műszaki megoldást, amely a leghatékonyabban használja ki a meglévő lehetőségeket.

—

Ennek a műszaki megoldásnak figyelembe kell vennie azt is, hogy a polgárok/betegek nem akarnak túl sok szkennelő alkalmazást használni okostelefonjukon. Ezért az adatbanknak/weboldalnak pl. a hagyományos szkennelési technológiákkal is használhatónak kell lennie.

—

Az elfogadottság növelése érdekében formátumfüggetlen megoldásokra kell törekedni. Fontos, hogy az információkat minden készüléken (asztali számítógép, tablet, okostelefon stb.) meg lehessen keresni és jeleníteni.

—

Össze kell hasonlítani a különféle műszaki megoldásokat, amelybe az egészségügyi rendszerek különféle területeit is be kell vonni (pl. tagállami kezdeményezések arra, hogy az embereket televíziócsatlakozás vagy bankautomaták révén érjék el, az Európai Bizottság által javasolt kezdeményezések (5) stb.).

—

Olaszországban a gyógyszertárakat törvények kötelezik arra, hogy aktualizált betegtájékoztatókat nyomtassanak ki, amelyet a gyógyszeripar egy adatbankba helyez. A gyógyszertárban a gyógyszerész általi, vagy (bankautomatához hasonló termináloknál) a beteg általi kinyomtatás olyan egyéb lehetőségek, amelyek kiegészíthetik egymást, és az internetet nem használó emberek számára is rendelkezésre állnak.

—

A kutatásnak a műszaki megoldás szükséges ellenőrzésére vonatkozó strukturális kérdésekre is ki kell terjednie az elfogadottság növelése érdekében.

—

Hogyan ellenőrzik az engedélyező hatóságok a tartalmakat?

—

A tartalmakat olyan módon kell megjeleníteni, amely lehetővé teszi a betegek/polgárok egyéni igényeihez való alkalmazkodást, és ugyanakkor minden olyan információt tartalmaz, amelyet az engedélyezési dokumentumok és a jogszabályok megkövetelnek.

—

Ahhoz, hogy minden szereplő gyors visszajelzést kaphasson, lehetőséget lehetne biztosítani az információk (főként az érthetőség) felhasználók általi értékelésére. Ennek ismertetése, terjesztése és az eszmecsere céljából a közösségi média elemeit is fel lehetne használni.

—

Hogyan lehet ösztönözni az aktív tanulást annak érdekében, hogy az érintettek fel tudják használni az egészségügyi témákról meglévő információkat (köztük a digitális információkat is)?

—

A tanulás módszerének megtanulása (egész életen át tartó tanulás) egyike az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 18-i, a tagállamokat nemzeti szintű intézkedések bevezetésére felszólító ajánlásában (6) szereplő 8 kulcskompetenciának. A felnőttkori tanulásra vonatkozó európai cselekvési program a felnőttek aktív tanulásának elősegítését célzó tagállami intézkedésekre tesz javaslatot. Az egészséggel kapcsolatos digitális jártasságot fel lehetne venni a felnőttképzést értékelő felmérés (PIAAC) kritériumai közé.

—

Milyen szerepet tölthetnek be a különböző oktatási intézmények (egyetemek, felnőttképzési központok stb.) és egészségügyi intézmények az olyan sokrétű készségek fejlesztésében, amelyek pl. az új technológiákkal való munkához, a közhasznú szerepvállaláshoz, valamint a szociális és műszaki ismeretek átadásához szükségesek?

—

Az egészségügyi szakembereknek számára tudományos képzésük során megfelelő tréninget kell tartani. A felnőttoktatási központok a rendszerfelhasználók számára testreszabott, vonzó tanfolyamokat dolgozhatnának ki. A célcsoport elérése érdekében az egészségügyi szakemberekkel (különösen az orvosokkal), a helyi gyógyszerészekkel, valamint a helyi egészségügyi és szociális intézményekkel együtt léphetnének fel. Ez különösen a vidéki térségekben fontos, ahol az emberek elszigeteltebben élnek. Az egyes konkrét témákra vonatkozó ismeretek és a technikai készségek megosztásában elsősorban a nemzedékeket átfogó tanulás segíthet.

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/19

Előadó:

Edgardo Maria IOZIA

1.1.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) fontos eszköznek tartja az állami támogatások hatásainak értékelését az eredmények és a kitűzött célok közötti összhang ellenőrzésében, ezzel ugyanis eredményesebbé és hatékonyabbá tehető a források elosztása, továbbá növelhető az átláthatóság és az irányítási folyamatok támogatottsága.

1.2.

Több tagállam kidolgozott már teljes körű, strukturált értékelési rendszereket. E rendszerek kialakítása a tudományos világ egyre nagyobb érdeklődése mellett történik, ami hozzájárult az értékelési technikák javításához és a támogatást nyújtó hatóságok rendelkezésére álló mérési eszközök pontosságának növeléséhez.

1.3.

Az Európai Bizottság a tagállamokkal közösen létrehozott egy a vállalatoknak nyújtott állami támogatásokkal foglalkozó magas szintű fórumot, amelynek témái között az értékelés is szerepel.

1.4.

Tavaly decemberben a magas szintű fórumon tartott beszédében a versenypolitikáért felelős biztos, Margrethe Vestager az alábbiakat mondta: „Az állami támogatási szabályozás korszerűsítési programjának van két különösen fontos eleme: az átláthatóság, amelynek köszönhetően a polgárok tudják, hogy mire megy el a pénzük, és az értékelés, amelyből megtudhatják, hogy azt jól költötték-e el.” Az EGSZB teljes mértékben egyetért ezzel az üzenettel.

1.5.

Az EGSZB üdvözli a vállalkozástámogatási politikával kapcsolatos hatásvizsgálatokról folyó vitát, és arra buzdítja az Európai Bizottságot, hogy folytassa az általa immár évek óta alkalmazott megközelítést.

1.6.

Meg kell jegyezni azonban, hogy az európai rendeletekben megállapított értékelések kivételével számos mai támogatási program esetében nem végeznek hatásvizsgálatot. Sok esetben a rendeletek csak annak megerősítését írják elő, hogy az egyes intézkedések formálisan megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek – így nem teszik lehetővé, hogy a vállalatok támogatására fordított források eredményességéről és hatékonyságáról átfogó, hosszú távú értékelés készüljön. Az EGSZB azt kéri, hogy tegyék általánossá a hatásvizsgálatokat, és esetleg csökkentsék az állami támogatási rendszerek évi átlagos költségvetésére vonatkozó 150 millió eurós küszöböt. Az általános csoportmentességi rendelet szerint jelenleg ez az a határérték, amelyen felül előzetes értékelési tervre vonatkozó bejelentést kell tenni. Máskülönben számos tagállamra nem vonatkozna ez a kötelezettség, különösen akkor, amikor az államok méretéhez viszonyítva jelentős a támogatások összege.

1.7.

Az EGSZB rámutat, hogy az állami támogatások átfogó jogi kerete fokozatosan átalakítja az Európai Bizottság szerepét. Az Európai Bizottság a korábban túlnyomórészt adminisztratív jellegű kultúrától a tagállamokkal folytatott együttműködés egy új formája felé halad azzal a céllal, hogy az eredményesség és hatékonyság előtérbe állításával optimalizálja az állami támogatások eredményeit. A „korszerűsítés” elfogadása fontos előrelépést jelentett.

1.8.

A tagállamoknak megfelelő mechanizmusokat kell kialakítaniuk az értékelés céljából, amelyet független testületek végeznek. Az EGSZB szükségesnek tartja, hogy az értékelési modell meghatározásában a szociális partnerek is vegyenek részt, ugyanakkor a közigazgatási szervek munkatársai által felhalmozott jelentős tudást sem szabad feláldozni. Feladatot kell kapniuk az értékelési folyamatok kialakításában és részt kell venniük a végleges jelentés összeállításában, így saját szerveikben elterjeszthetik az értékelés kultúráját, és fokozatosan tökéletesíthetik a vizsgálati eljárásokat. Az Európai Bizottságnak segítenie kell az értékelési szempontok tagállamok közötti harmonizációját. Összehasonlítható értékelési szempontok létrehozásával elvégezhető lesz az állami támogatások eredményességének és hatékonyságának átfogó értékelése.

1.9.

Külön figyelmet kell szentelni az állami támogatási programban részt vevő régiók sajátos körülményeire. Az Európai Bizottság dicséretes határozata, mely szerint az állami támogatások több mint 80 %-ának mentességet ad az előzetes értesítés alól (1), lehetővé teszi ugyan a támogatások azonnali odaítélését, ugyanakkor jelentősen növeli a helyi önkormányzatok feladatait és költségeit és így a közkiadásokat. A tagállamoknak ügyelniük kell arra, hogy megfelelő forrásokat biztosítsanak, amelyek révén egyedi képzések indíthatók, és lehetővé válik a bevált gyakorlatok megosztása a helyi önkormányzatok között. A partnerség kultúráját minden szinten fejleszteni kell.

1.10.

Az EGSZB úgy véli, hogy az új rendszer, amely a tagállamok hatáskörébe utalja az előzetes értékelés felelősségét, összességében növeli a közigazgatás és a vállalkozások költségeit. Ezért gondos tervezésre van szükség, amelynek révén megszüntethetők a felesleges intézkedések, és egyszerűsíthetők az eljárások. Azt is megjegyzi, hogy a nagyon bonyolult rendszerek értékelési terveinek engedélyezési eljárásaira biztosított hat hónapos időszak esetleg túlságosan rövidnek bizonyulhat, és a kis országok számára jelentős nehézségeket jelenthet egy kontrafaktuális modell kialakítása.

1.11.

Az EGSZB azt javasolja, hogy mielőbb fogadják el az állami támogatás fogalmáról szóló közleményt, annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak különösen a helyi önkormányzatoknak, amelyekre az előzetes bejelentési kötelezettség alóli nagyarányú mentesség kettős terhet rótt: meg kell határozniuk, hogy mi minősül állami támogatásnak, és a támogatást a piaccal összeegyeztethető módon kell alkalmazni. Például a kultúrával és a kulturális örökség megőrzésével kapcsolatos állami finanszírozás esetében az azzal kapcsolatos tartós jogi bizonytalanság, hogy mi minősül állami támogatásnak és mi nem, arra készteti az önkormányzatokat, hogy minden intézkedést az állami támogatások körébe soroljanak, az ezekből eredő összes adminisztratív és eljárási teherrel együtt. Ugyanez a jogi bizonytalanság jellemzi az összes infrastruktúra állami finanszírozását, különösen a lipcsei repülőtérre vonatkozó határozat óta. Világosan, egyértelműen különbséget kell tenni a vállalkozásoknak közpénzből nyújtott támogatás olyan formái között, amelyek nem minősülnek állami támogatásnak és azok között, amelyek az EUMSZ 107. cikk 1. bekezdése értelmében állami támogatások.

1.12.

Az EGSZB üdvözli az eddig tett erőfeszítéseket, de úgy véli, elengedhetetlen, hogy ez az értékelési kultúra a kormányzat minden, regionális és nemzeti szintjére is kiterjedjen. Ezért az nem szorítkozhat csupán a fent említett esetekre.

1.13.

Az EGSZB ezért felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy újítsák meg ezen elkötelezettségüket. Az elvégzett elemzés arra utal, hogy a közigazgatási szervek nem rendelkeznek a vállalatoknak nyújtott állami támogatások ellenőrzése során felmerült igazgatási költségekre vonatkozó adatokkal. Nem lehet alapos értékelést végezni e források hatékonyságáról anélkül, hogy a támogatás mértéke mellett számításba vennék a közigazgatási szervek részéről az elért eredményekkel kapcsolatosan felmerült kiadásokat. A rendszer átláthatósága ezen adatok közzétételén múlik. A rendelkezésre álló adatok alapján a teljes igazgatási költség körülbelül 5 %-ot tenne ki, amihez hozzá kell adni a megfelelési költségeket, ezek a becslések szerint további 5 %-ot jelentenének, és ehhez hozzáadódnak a további értékelési költségek, amelyek az Európai Bizottság becslései szerint 1 %-nál valamivel kevesebbet tennének ki. Ez a valószínűleg csak hozzávetőleg kiszámított forrásszint objektíven tekintve túlságosan magas.

1.14.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ne teremtsen a vállalatok számára előre nem látott, további terheket, és gondoskodjon róla, hogy az egész értékelési rendszer hatékonyabbá és eredményesebbé váljon.

1.15.

Nagyon fontos, hogy az értékelések az adminisztratív költségek és az értékelési modellekhez kapcsolódó költségek hatékonyságát is figyelembe vegyék.

1.16.

A különböző modellek összehasonlíthatósága és a méret, a tipológia és a mutatók rugalmassága révén az előzetes értékelés egyszerűbbé válik, az utólagos értékelési kritériumok pedig összehangolásra kerülnek.

1.17.

Az EGSZB azt szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság integrált szemlélettel kezelje az olyan különféle, gazdaságpolitikai vonatkozású területeket, mint a strukturális alapok, az állami támogatások és a kereskedelmi partnerségi megállapodások, egy olyan egységes európai gazdaságpolitikai program garantálása érdekében, amely a fejlődésre és a növekedésre támaszkodik.

1.18.

Az EGSZB azt javasolja, hogy az állami támogatások hatékonyságának és eredményességének értékelésére vonatkozó rendelet kidolgozásakor ahhoz hasonló kritériumokat alkalmazzanak, mint amilyenek az Európai Bizottságnak az európai strukturális és beruházási alapok keretében megvalósított partnerségre vonatkozó európai magatartási kódexről szóló 240/2014/EU számú, felhatalmazáson alapuló 2014. január 7-i rendeletében (2) szerepelnek, és amelyek előírják a valamennyi potenciálisan érdekelt féllel való konzultációt.

1.19.

Az elvégzett értékelések átláthatóságát a lehető legszélesebb körű nyilvánosság biztosítása révén kell garantálni, ahogyan az már néhány tagállamban a vállalkozásokkal és a megítélt támogatások összegével kapcsolatban történik.

1.20.

Az EGSZB azt javasolja, hogy az értékelési tervek a következőket foglalják magukban:

1.21.

Az EGSZB kéri, hogy a 2014–2020-as időszak végén vonják be az állami támogatásokra vonatkozó rendszer hatékonyságának és eredményességének átfogó értékelésébe.

2.1.

A vállalatoknak nyújtott támogatás – a szerződések természetével és szellemével ellentétesen – torzíthatja a versenyt és széttördelheti a belső piacot, ha nem világos szabályozási keretek között nyújtják, nem hasznot hajtó tevékenységekre irányul és nem olyan vállalatokhoz kerül, amelyek elsősorban az innovációba, kutatásba és fejlesztésbe fektetnek és gazdasági és társadalmi hasznot hoznak, valamint ha nem korlátozzák és ellenőrzik.

2.2.

Másrészt viszont a több éve fennálló kedvezőtlen gazdasági helyzet – amely súlyos, a vállalkozásokat, munkavállalókat és a lakosságot is nyilvánvalóan érintő nemzeti válságokkal jár – viszonylag rugalmas megközelítést kíván, mint ahogy a nemzetközi piacon az Európai Unió nagy versenytársai alkalmazzák is ezt (amelyekre nem vonatkoznak az állami támogatással kapcsolatos egységes szabályok). Az európai vállalkozások versenyképessége fontos kiindulópont kell, hogy legyen. Európában a munkanélküliség már valóságos vészhelyzetet jelent. A 2007-es csúcs óta 15 %-kal visszaestek a beruházások, 25 millió európai pedig még mindig munkanélküli. Ötmillió közülük fiatal. Többségük nő (3).

2.3.

Egy az Európai Parlament által készített érdekes tanulmány (4) rávilágított az EU-ban és az USA-ban jelenleg működő programok közötti jelentős különbségekre. „Az Európai Unió versenypolitikája szigorú szabályokat állapít meg az állami támogatásra vonatkozóan, míg az USA jogszabályai nem tartalmaznak ilyen jellegű rendelkezéseket.” Az Európai Unió és az USA között jelenleg a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről (TTIP) folyó tárgyalásokhoz a korábbi biztos Joaquín Almunia kérésére mellékeltek egy uniós javaslatot az állami támogatás szabályozásáról (5).

2.4.

A javaslat erőtlennek és alapjaiban következetlennek tűnik (6). Továbbra is Európában lesz a legszigorúbb szabályozás a világon. Míg ez egyrészt segíti az egységes piac kiteljesedését, egyúttal bünteti is a vállalatainkat. Egy a gyártást az USA-ba helyező európai vállalat részesülhet olyan állami támogatásban, amelyet az EU-ban nem engednek meg. Ez az eljárás a megállapodás elfogadásával könnyebbé válik. Az EGSZB nyomatékosan figyelmezteti az Európai Bizottságot, hogy ne részesítse előnyben az USA-beli vállalatokat a szabad kereskedelmi megállapodásban.

2.5.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy alaposan felül kell vizsgálni az európai állami támogatási programot.

2.6.

Az elmúlt évek gazdasági és pénzügyi válsága minden kormányzati szinten szükségessé tette az állami beruházási politikát és vállalkozástámogatási politikát meghatározó költségvetési kiadási kritériumok radikális felülvizsgálatát. Nevezetesen, a szűkösen és korlátozottan rendelkezésre álló források miatt prioritássá vált, hogy jobb módot találjanak a támogatás racionalizálására, és csak akkor nyújtsanak támogatást, ha az megfelelő hozzáadott értékkel bír (ezáltal javítható a támogatás minősége és ezzel egyidejűleg lehetővé válik a támogatás eredményességének és hatékonyságának megfelelő ellenőrzése).

2.7.

Az EGSZB véleménye szerint helyénvalónak tűnik annak megvizsgálása, hogy milyen hatásuk volt a végrehajtott vállalkozástámogatási politikáknak, hogy a támogatás eszközei megfelelőek-e, és hogy az adminisztratív és igazgatási költségek arányban állnak-e az elért eredményekkel. Azt mindvégig szem előtt kell tartani, hogy ami nem mérhető, az nem is azonosítható vagy javítható. Az eddig elfogadott intézkedések ezt a megközelítést mozdították elő.

2.8.

Az értékelés látszólag csak egy kis tudományos kutatóközösség szakmai érdeklődésére tart számot, míg ennél egy nagyobb, a pénzügyi ellenőrzésre vagy projekt- és programértékelésre specializálódott tanácsadói közösség alkalmazza. Mivel azonban az értékelés az Európai Bizottság intelligens szabályozási programjának középpontjába került, a szabályozáspolitika egyik fő kérdésévé vált, és a költségvetési kiadási programokon túlmutató fontos kormányzási és intézményi kérdéseket vet fel (7).

2.9.

2008 óta a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság kontrafaktuális értékelési programokat dolgoz ki a már meglévő (előzetes és utólagos) értékelések támogatására, amelyeket a strukturális alapok programozási időszakában végeznek el.

2.10.

2012. májusban az állami támogatási szabályozás korszerűsítési programjának keretében a Versenypolitikai Főigazgatóság olyan hatásvizsgálatot vezetett be, amelynél bizonyos támogatási programok esetében kontrafaktuális elemzési technikákat alkalmaznak (8). Az új általános csoportmentességi rendelet a nagy támogatási programok (amelyek éves költségvetése meghaladja a 150 millió eurót) értékelését kötelezővé teszi bizonyos ágazatokban, például: regionális fejlesztési politika, a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) nyújtott támogatások, kutatás-fejlesztési és innovációs támogatások, környezetvédelmi és energiaügyi támogatások, és a széles sávú infrastruktúrákra nyújtott támogatások. Már nyújtottak be nemzeti terveket (négyet), másokat pedig a kutatás-fejlesztés és innováció, valamint a széles sávú infrastruktúrák területén jelenleg vizsgálnak (körülbelül tízet).

2.11.

Az Európai Számvevőszék nemrég foglalkozott a EuropeAid által az eredmények értékelésére alkalmazott rendszerekkel, és nem találta őket megfelelőnek (9). Az Európai Bizottság tevékenységeinek értékelésére használt rendszerek felülvizsgálata jelenleg zajlik.

2.12.

Elengedhetetlen a nagyobb összhang az állami támogatások és a strukturális alapok felhasználásával elért eredmények értékelésére alkalmazott módszerek között, csakúgy mint az Unió költségvetési kiadási politikáinak alapos felülvizsgálata.

2.13.

A közpolitikák hatásának értékelésénél alkalmazott kontrafaktuális módszer célja annak vizsgálata, hogy az adott politika képes-e előidézni valamilyen kívánt változást a célpopuláció vagy a kedvezményezett magatartásában, illetve körülményeiben. Lényegében azt határozza meg, hogy a támogatás – nem pedig más tényezők – milyen mértékben járult hozzá egy bizonyos eredmény eléréséhez. Ezt szokták ösztönző hatásnak nevezni.

2.14.

Az értékelési folyamat célja a végrehajtott szakpolitika okozati hatásának meghatározása, amely kizárólag az adott politika közvetlen hatására terjed ki. Más szóval az általános makrogazdasági feltételeknek vagy a vállalatok sokféleségének tulajdonítható minden esetleges torzító hatást kiküszöböl.

2.15.

Az okozati hatás a különbség a politika végrehajtása után megfigyelhető eredményváltozók (a tényszerű helyzet) és aközött, ami akkor történt volna, ha ezt az adott politikát nem hajtották volna végre (kontrafaktuális helyzet).

2.16.

Ez a fajta elemzés válasz a támogatások nettó eredményét igazoló bizonyítékok és e hatás mértékének megállapítása iránti igényre. Tárgya például, hogy a támogatásnak pozitív vagy negatív hatása van-e, és milyen mértékben, hogy a megfigyelt változások valóban a végrehajtott politikának tulajdoníthatók-e, hogy az eredmények eltérőek-e a különböző kedvezményezettek esetében (nagy- vagy kisvállalat), régiók szerint vagy időben, és hogy az igazgatási és adminisztratív költségek arányosak és fenntarthatóak-e.

2.17.

Bár különösen az elmúlt évtizedekben a gazdasági témájú szakirodalom bőségesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, az európai tagállamok közigazgatási szervei csak elvétve folytatják, illetve terjesztik ki a hatásvizsgálat alkalmazását vállalkozástámogatási politikáik ellenőrzésére és javítására.

2.18.

Ennek legérdekesebb esetei között említhetők az Egyesült Királyság által tett erőfeszítések, amely ország 2001 óta rendszeresen értékeli a regionális támogatási programokat kvázi kísérleti értékelési technikák segítségével, valamint Hollandia, amely 2012-ben létrehozta a hatásvizsgálati szakértők munkacsoportját. Finnországban megalapították a Finn Innovációs Ügynökséget (TEKES), Szlovénia pedig 2001-ben jóváhagyta az állami támogatások nyomon követéséről szóló törvényt.

2.19.

Ezzel a véleménnyel az EGSZB szeretne hozzájárulni az Európai Bizottság és a tagállamok által a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások eredményességéről és hatékonyságáról, valamint a hatásvizsgálatok kiterjesztésének szükségéről folyó vitához.

3.1.

A kontrafaktuális elemzésekből származó empirikus adatok alapján ez a vélemény az értékelés fontosságát kívánja szemléltetni. Az értékelést immár nem tudományos feladatnak, hanem alapvető, intézményesített gyakorlatnak kell tekinteni, amely része a szakpolitikai ciklusnak: végrehajtás, nyomon követés, értékelés, átalakítás.

3.2.

Ezért megvizsgál néhány, különböző európai tagállamokban készült tanulmányt, majd kiemeli az ezekből leszűrt tanulságokat, nevezetesen a beruházások növekedésére, a termelékenységre, a foglalkoztatásra, az innovációra és a program költségeire gyakorolt hatás szakpolitikai vonzatait. Ezek a mutatók segítik megérteni a növekedésre gyakorolt hatást, és rávilágítanak arra, hogy célzott, jó minőségű támogatásra van szükség.

3.3.

Habár a szakirodalom többnyire a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatás és a kibocsátásnövekedés (beruházás, foglalkoztatás, új termékek) közötti pozitív korrelációt hangsúlyozza, meg kell jegyezni, hogy a támogatás ösztönző hatása nem magától értetődő. Több más tényező létezik, amelyek befolyásolják egy szakpolitika sikerességét, ilyen például az általános gazdasági tendencia, a piac működése és az általános adóügy.

3.4.

Egy az olaszországi 488. számú törvény elemzésével foglalkozó tanulmányban Martini és Bondonio (2012) kimutatta, hogy az átlagot tekintve a közvetlen támogatásban részesült vállalatok csökkentették magánberuházásaikat. Ebben az esetben úgy tűnik, hogy a közvetlen állami támogatás a beruházásra fordított magánkiadások csökkenését eredményezte, így a versenyszféra forrásai iránti szükséglet is csökkent. Az állami támogatásoknak ki kell egészíteniük a beruházásokat, nem helyettesíthetik őket.

3.5.

A szakirodalom néhány olyan problémára is felhívja a figyelmet, amely a támogatás termelékenységre gyakorolt hatásával kapcsolatos. Egy a regionális szelektív támogatási program (Regional Selective Assistance Programme) részeként támogatásban részesült brit cégekről készült elemző tanulmányban Criscuolo (2012) arra világít rá, hogy a termelékenység növekedése mennyire nem volt statisztikailag szignifikáns (10).

3.6.

Úgy tűnik, hogy ezek a megállapítások összhangban állnak más empirikus adatokkal, amelyekből az derül ki, hogy a közvetlen támogatás sokszor kedvezően befolyásolja a gyártott mennyiséget, ám semmilyen hatással nincs a termelékenységre. Más szóval azok a vállalatok, amelyek támogatást kapnak, a hatékonyság javulása nélkül érnek el növekedést. Ez növelné a nem versenyképes vállalatok piacon tartásának kockázatát.

3.7.

Azokkal a statisztikai-ökonometriai modellekkel, amelyek a támogatás hatását kontrafaktuális módszerrel határozzák meg, a konkrét támogatási intézkedések foglalkoztatásra gyakorolt nettó hatásai is kimutathatók. Ezáltal mérhetővé válik a „létrehozott” munkaerőegységre eső költség is.

3.8.

Sokszor ellentmondás feszül a közvetlenül a támogatáshoz köthető új munkaerőegységek száma és az utólagos ellenőrzés során feljegyzett statisztikai adatok között. Egy a lengyelországi kkv-k támogatására irányuló intézkedéseket vizsgáló tanulmányban Trzciński (2011) rávilágított, hogy a támogatással „létrehozott”25 000 munkahely közül ténylegesen csupán 10 550 volt olyan, amely a végrehajtott szakpolitikának köszönhető (11). Bondonio és Martini (2012) ugyanerre a következtetésre jutott. A 488. számú törvény utólagos ellenőrzése folyamán feljegyzett 89 000 új munkahelyből csak 12 500 munkahely jött létre ténylegesen, 232 000 euro fajlagos munkaköltségen (12). Az állami támogatás meglévő munkahelyekre gyakorolt hatását, és így a helyi, regionális vagy a nemzetgazdaság védelmét figyelembe kell venni.

3.9.

A vállalkozásoknak nyújtott támogatás hatása a támogatás összegétől, a vállalat méretétől, földrajzi elhelyezkedésétől és a nyújtott támogatás típusától függően eltérő. Az elemzésekből származó empirikus adatokat a közpolitikai döntéshozók rendelkezésére kell bocsátani, hogy támpontként szolgáljanak döntéseikhez és segítsék őket annak megértésében, hogy milyen típusú támogatás a legmegfelelőbb és milyen körülmények között. Az eddigiekből világosan kiderült, hogy a politikák hatékonyságának és eredményességének javítása érdekében célzott támogatási intézkedéseket kell kidolgozni.

4.1.

Az Európai Bizottságnak folytatnia kell a hatásvizsgálatok esetében alkalmazott legáltalánosabb elvek és módszerek megismertetésével kapcsolatos munkáját. Az EGSZB mindenekelőtt úgy véli, hogy az egyetemek, kutatóintézetek, szociális partnerek és más érdekelt felek közreműködésével az értékelési technikákkal és a rendelkezésre álló módszerekkel foglalkozó műhelyértekezleteket kell szervezni a különböző tagállamokban. Ez a tapasztalat segíteni fog az Európai Bizottságnak abban, hogy világosabb képet kapjon a szabályozás alkalmazása során felmerülő akadályokról, és hogy ennek megfelelően haladéktalanul felléphessen.

4.2.

Noha az Európai Bizottság erőfeszítései mindenképp elismerést érdemelnek, fontos, hogy több támogatási programot értékeljenek, különösen ha nagy összegű támogatásról van szó. A kontrafaktuális értékelési technikák kiegészítésére irányuló, olyan új értékelési eszközöket alkalmazó módszerekről is nagyon fontos vitát folytatni, amelyek a vállalkozásoknak nyújtott támogatás egyéb formáinak hatásaira is kiterjednek (pénzügyi támogatás, közvetett támogatás, vagy maga az iparpolitika).

4.3.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az értékelési kritériumokra és paraméterekre megfelelő pluralista módszertant kell kidolgozni. Az Európai Bizottság kijelenti (13): „Így biztosítható, hogy az állami támogatás ösztönözze az innovációt, a környezetbarát technológiákat, a humán tőke fejlesztését, a környezetkárosítás elkerülését, és végső soron elősegítse a növekedést, a foglalkoztatást és az EU versenyképességét.” Mindezek az elemek hozzájárulnak ahhoz, hogy egyszerű költségértékelésen túl az állami támogatások hatásvizsgálatát is elvégezzék. Az Európai Parlament kéri, hogy vonják be az értékelési módszerek, valamint az állami támogatásokra vonatkozó európai jogszabályok kidolgozásába, mivel ezek jelentős mértékben befolyásolják a tagállamok gazdaságpolitikai döntéseit. Az EGSZB azt is hangsúlyozza, hogy a kutatás számára fontos, hogy a módszertan tökéletesítése érdekében szabadon hozzá lehessen férni az értékelési adatokhoz.

4.4.

Az Európai Bizottság – és a nemzeti és európai statisztikai hivatalok – javára válna, ha megvitatnák annak lehetőségét, hogy egy egységes módszertani keret részeként létrehoznak egy megbízható adatbázist a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokról. Ez garantálná a döntéshozatali folyamatok átláthatóságát, és egyben ösztönözné a közigazgatási szervek és az érintett kutatók kutatási és értékelési tevékenységeit.

4.5.

Az egyetemek és kutatóközpontok meghatározó szerepet játszhatnak abban, hogy a figyelmet az értékelés kultúrájának irányába tereljék, és terjesszék a közpolitikák értékelésének új, fejlettebb eszközeit. Az Európai Bizottság ezenfelül független kutatóintézeteket is igénybe vehet esettanulmányok készítésére azzal a céllal, hogy értékeljék a támogatások hatékonyságát bizonyos ágazatokban, úgymint a kutatás-fejlesztési és innovációs támogatások, a kkv-knak nyújtott támogatások, az energiaszektornak nyújtott támogatások és az infrastrukturális támogatások.

4.6.

Tekintettel arra, hogy az új közösségi rendeletek által előírt értékeléseknél nem veszik kellőképpen figyelembe a vállalkozástámogatási politikának az egész európai gazdaságra gyakorolt hatását, ajánlatos, hogy az Európai Bizottság a jelenlegi (2014–2020) programozási időszak végéig kezdeményezze egy kísérleti tanulmány elkészítését ebben a témában. A tanulmánynak azokat a legfontosabb tényezőket kell megvizsgálnia, amelyek meghatározzák, hogy hogyan költik el a támogatást, fel kell tárnia a vállalatoknak nyújtott támogatás és a támogatást nyújtó hatóságok gazdasági potenciálja közötti összefüggéseket, és kísérletet kell tennie a kohéziós politika és a versenypolitika között meglévő kapcsolat megértésére.

4.7.

Ez a vélemény az első lépés az EGSZB által a vállalatoknak nyújtott támogatások hatásának mérésével összefüggésben végzett munkában. Egyúttal válasz az Európai Bizottságnak az ezen a területen folytatott tevékenységére, és támogatást nyújt ahhoz. Az EGSZB mindazonáltal lényegesnek tartja a kérdésről folyó vita elmélyítését és kiterjesztését. Továbbra is kitüntetett figyelemmel követi az Európai Bizottság munkáját ezen a területen, és lehetőségei szerint előmozdítja az eredményesség és a hatékonyság értékelésének kultúráját.

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/26

Előadó:

Carlos TRIAS PINTÓ

Társelőadó:

Stefano PALMIERI

1.1.

Az EGSZB szerint a „gazdaság a közjó érdekében” (Economy for Common Good, ECG) modelljét azzal a céllal hozták létre (1), hogy beépítsék az európai és a tagállami jogi keretbe, hogy így egy etikusabb, az európai értékeken és a társadalmi felelősségvállalási politikák vívmányain alapuló gazdaság révén előrelépéseket lehessen tenni az egységes európai piac megteremtése felé, illetve szinergiahatásokat lehessen elérni.

1.2.

A „gazdaság a közjó érdekében” olyan holisztikus megközelítést képvisel, amelynek elképzelései közel állnak a szociális gazdaság, a körforgásos gazdaság, a megosztáson alapuló gazdaság, a funkcionális gazdaság, az erőforrás-alapú gazdaság és a kék gazdaság alapvető értékeihez.

1.3.

A közjót szolgáló gazdaságot támogatják a civil szervezetek, a vállalkozások és a tudományos körök is, és olyan megvalósítható modellnek tartják, amely erősíti az európai értékeket, a társadalmi kohéziót és előmozdítja a felelősségteljes gazdasági rendszert. A „gazdaság a közjó érdekében” koncepcióját több mint száz helyi csoport, közel 2000 vállalat (2) és társadalmi szervezet támogatja.

1.4.

Az Európa 2020 stratégia keretével összhangban egy „európai etikus piacra” való átállást javasol, amely ösztönözni fogja a társadalmi innovációt, növelni a foglalkoztatási arányt és a környezetre is jó hatással lesz. Az „európai etikus piac” különféle stratégiák végrehajtásával valósítható meg:

1.4.1.

A GDP-n túli jóléti és szociális fejlődési mutatók (3), pl. a „közjótermék” és a „közjómérleg” mérése.

1.4.2.

Olyan politikák elfogadása (például etikus közbeszerzés és az etikus belkereskedelem előmozdítása), amelyek a közjóhoz nagyobb mértékben hozzájáruló vállalatok elismerését célozzák.

1.4.3.

Az etikus külkereskedelem mint „európai márka” ösztönzése. Európát így etikus piacként fogják elismerni, európai vállalatok állnak majd a globális etikus piac élén, és hozzájárulnak az emberi jogok, a munkaügyi normák és a környezetvédelem javításához az egész világon.

1.4.4.

Minden olyan vállalkozó ösztönzése, aki a közjó szolgálatát célzó szervezeteket alapít.

1.4.5.

Az etikus fogyasztás és a tudatosság előmozdítása az európai fogyasztók körében.

1.4.6.

A pénzügyi ökoszisztéma sokszínűségének növelése az egész EU-ban működő etikusbank- és tőzsdepiac-hálózatok előmozdításával.

1.5.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó megújult stratégia keretében próbáljon minőségi ugrást elérni az etikus magatartás szempontjából jobban teljesítő vállalatok jutalmazása terén (a közbeszerzésben, a külső piacokra jutás terén, adókedvezmények formájában stb.).

2.1.

A gazdaság és végső soron a gazdaságpolitika alapvető szerepet játszik a mai társadalomban, és így a polgárok jóléte szempontjából alapvető többi – oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális, környezetvédelmi, technológiai vagy innovációs – politika eredményességének sarokköve. Az említett politikák mind nagymértékben függenek a különböző területi egységek gazdasági helyzetétől.

2.2.

A válság, amely továbbra is kedvezőtlenül hat a tagállamok gazdaságaira és az európai lakosság életminőségére, rávilágított az Unió társadalmi és gazdasági rendszerének gyenge állóképességére.

2.3.

A Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének (ITUC) 2014-es globális felmérése (4) szerint ugyanakkor nincs olyan ország, ahol a lakosság többsége igazságosnak tartaná a gazdasági rendszert. Az emberek négyötödének (78 %) meggyőződése, hogy a gazdasági rendszer a gazdagoknak kedvez. Emellett – a Bertelsmann Alapítvány felmérése (5) szerint – a németek 88 %-a és az osztrákok 90 %-a „új gazdasági rendet” szeretne látni, és ez az arány kétségkívül hasonló azokban az országokban is, amelyeket keményebben sújtott a gazdasági válság, például Görögországban, Portugáliában, Írországban, Spanyolországban vagy Olaszországban.

2.4.

Az Európai Bizottság által a társadalmi innováció területén tett előrelépéseket, az SC/39. számú, „Mérleg az Európa 2020 stratégiáról” tárgyú EGSZB-véleményt, az Európa 2020 stratégia félidei felülvizsgálatáról szóló jelentést és az Európa 2020 irányítóbizottság „Beszéljünk a boldogságról – a GDP-n túl” című kezdeményezését tekintve nyilvánvaló, hogy ha valóban támogatni akarjuk a gazdasági versenyképességet és a társadalmi kohéziót, paradigmaváltásra van szükség: ehhez pedig valóban egymáshoz kell kapcsolni a gazdasági, környezeti és társadalmi célokat, és holisztikus megközelítést alkalmazva nagyobb egyensúlyt kell elérni a fejlődés minőségi és mennyiségi szempontjai között.

2.5.

Az Economy for the Common Good (Gazdaság a közjó érdekében, ECG) modellje olyan megfelelő kiegészítő elemet jelent, amelyet az európai társadalom is támogat. Céljai és értékei meghaladják a társadalmi felelősségvállalás bevett módszereit, holisztikus jövőképe révén pedig a legkülönfélébb társadalmi szereplőket is képes összehozni.

2.6.

Az ECG mindössze négy év leforgása alatt olyan társadalmi mozgalommá vált, amelyet több mint száz helyi csoport, közel kétezer vállalat és társadalmi szervezet, valamint egyre több egyetem támogat olyan országokban, mint Ausztria, Németország, Svájc, Olaszország és Spanyolország. Emellett Olaszország Dél-Tirol régiója és több európai ország helyi kormányzatai bevezetés céljával elfogadták az ECG modelljét.

3.1.

Egy társadalomnak arra kell törekednie, hogy – az alkotmányában szereplő megbízatások alapján – minden egyes tagja közös javát szolgálja.

3.2.

Az Európai Unióról szóló szerződés (6) 3. cikke (1), (2) és (3) bekezdésében foglalt iránymutatásoknak megfelelően az ECG-modell legfőbb elve az, hogy a gazdaságnak az egyéneket , azaz a közjót kell szolgálnia. E cél elérése érdekében a pénzt és a tőkét fontos – csere- és befektetési – eszköznek, de semmi esetre sem az elérendő célnak kell tekinteni.

3.3.

A közjót szolgáló gazdasági modell alapját azok az értékek képezik, amelyeket mindenki egyetemesnek ismer el: az emberi méltóság, a szolidaritás, a környezeti fenntarthatóság, a társadalmi igazságosság, az átláthatóság és a demokratikus részvétel.

3.4.

A közjónak mint a gazdaság központi céljának elismerése a gazdasági siker mérésének specifikus, az eszközök mellett a célt is alapul vevő módszerét igényli, melynek eszközei: a „közjótermék”, a „közjómérleg” és a „közjó szerinti hitelképesség-vizsgálat”, amelyek rendre a GDP-t, a mérleget, illetve a pénzügyi hitelképesség-vizsgálatot egészítik ki.

3.5.

Az ECG olyan holisztikus modell, amely a gazdaságot az európai társadalom társadalmi, kulturális és ökológiai kontextusába kívánja integrálni. Emellett, mint az alábbi táblázat mutatja, az ECG-modell magában foglalja különféle gazdasági modellek alapvető értékeit:

Forrás: saját készítésű.

3.6.

Az ECG olyan gazdasági modell, amely hozzájárulhat az Európa 2020 stratégia sikeréhez, konkrétan az alábbiak révén:

3.6.1.

Az ECG egy „társadalmi innovációs” és pozitív vállalkozói folyamat, amely hasznos az olyan új elképzelések előmozdításához és támogatásához, amelyek egyszerre oldanak meg társadalmi szükségleteket, hoznak létre új társadalmi kapcsolatokat és erősítik a gazdasági értékteremtést. Ebben a kontextusban az „innováció” arra a képességre utal, hogy értékteremtő elképzeléseket dolgoznak ki és valósítanak meg; a „társadalmi” pedig az életminőséggel, a szolidaritással, a boldogsággal és a jóléttel kapcsolatos kérdéseket jelenti.

3.7.

Az ECG eszközt kínál egy olyan ellenállóképes társadalmi és gazdasági rendszer kiépítéséhez, amely „védelmet és fejlődést” jelenthet az európai civil társadalom számára, segít a megoldások keresésében és – ahol lehet – a válságok megelőzésében, és amely emellett hozzájárul a gazdasági és társadalmi átalakuláshoz. Az ECG révén az ellenálló képesség a válságból való kilábalást és a fejlődést támogató folyamatok középpontjába helyezhető.

3.7.1.

Az ellenálló képesség olyan tényező, amely a civil társadalom komolyabb zavarokra való reagálóképességét, valamint a váratlanul bekövetkező feszültségek és válságok kezelési képességét érinti. Vannak ugyan módszerek a civil társadalom válságok kivédésére és kezelésére való felkészítésére, de ezek hatékonyabb irányítást és szorosabb együttműködést igényelnek az intézményi, gazdasági és társadalmi érdekeket képviselő szintek mindegyikén.

3.8.

Ahhoz, hogy a civil társadalom segíthesse az emberek igényeinek megfelelő életszínvonal elérését, kulcsfontosságú, hogy javuljon a gazdasági és szociális partnerek azon képessége, hogy semlegesítsék, kezeljék és megelőzzék a válságok és strukturális változások hatásait. Ez – a társadalmi kohézió és a fenntarthatóság szempontjából – az EU gazdasági versenyképességét is elősegíti, azzal a céllal, hogy ne korlátozzák a jövő nemzedékek lehetőségeit.

3.9.

Ezen alapvetések gyakorlati alkalmazása érdekében az ECG-modell mind az üzleti szférában, mind a politika terén az emberek közvetlen részvételére alapul. Az olyan eszközök pedig, mint a közjóaudit, a közjómérleg és különösen a települési közjóindex az összes érdekcsoport aktív részvételén alapulnak.

4.1.

A közelmúltbeli gazdasági és pénzügyi válság nyomán érzett káros hatások miatt az uniós polgárok egyre kevésbé tolerálják az olyan fejleményeket, mint a bérük csökkenése, a juttatások és szociális szolgáltatások visszanyesése, a környezet állapotromlása, a gazdasági és munkaügyi bizonytalanság vagy szociális – továbbá fogyasztói és felhasználói – jogaik egyre kisebb mértékű figyelembevétele.

4.2.

Ezzel párhuzamosan a vállalatok önkéntesen és nem kielégítően végrehajtott, elegendő hasznos információt nem nyújtó társadalmi felelősségvállalási politikáinak új lendületre van szükségük, mivel számos nagyvállalaton belül nőnek a bérkülönbségek, a nők alig vehetnek részt a döntéshozatalban, és gyengül a fiatal munkavállalók szakmai előmenetele kapcsán vállalt elkötelezettség.

4.3.

A tisztességtelen verseny és etikátlan gyakorlatok levét a vállalkozók és kkv-k isszák meg, ami megnehezíti sokuk fennmaradását. Általánosságban véve pedig a polgárok olyan gazdaságot szeretnének, amely az elméletileg az alkotmányokban lefektetett értékeken alapul.

4.4.

A társadalmi passzivitás jellemezte közhangulat abban nyilvánul meg, hogy az emberek elvesztették az intézményekbe és azok képviselőibe vetett bizalmukat. E szükséges bizalom visszaszerzése és a társadalmi és területi kohézió megerősítése érdekében az Európai Uniónak át kell alakítania politikáit, és olyan új stratégiát kell meghatároznia, amely összhangban van a polgárok igényeivel és értékeivel.

4.5.

Ennek kapcsán a 2014. évi éves növekedési jelentéséről szóló véleményében az EGSZB kéri, hogy a szociális mutatók eredménytábláját, a makrogazdasági és költségvetési mutatókkal egyenrangú módon, proaktívan illesszék be az európai szemeszterbe. Ezenkívül célkitűzéseiben, módszereiben és eszközeiben az európai szemeszternek továbbra is foglalkoznia kell az egyes ágazatok ipari folyamatainak és az egész gazdaságnak a környezetbarátabbá tételével, hogy a válságból való kilábalás egy fenntarthatóbb fejlődési modellen alapuljon.

4.6.

Ezért javasolja az ECG-modell, hogy át kell állni egy „európai etikus piacra”, melyben a gazdasági és kereskedelmi politikák összhangban vannak az emberek által univerzálisnak tartott kultúrával és értékekkel. E stratégia révén az európai gazdaságról és vállalkozásokról nemzetközi szinten ismét az a pozitív kép alakul ki, hogy példamutatóak az emberi jogok védelme és érvényesítése, a színvonalas munka, illetve a munka becsülete, valamint a környezetvédelem terén.

4.7.

Következésképpen azokat a szervezeteket ismerik majd el, amelyek etikai kritériumoknak megfelelve és a közjóhoz hozzájárulva kínálják termékeiket és szolgáltatásaikat; ezzel pedig korlátozzák majd – azaz konkrétabban kiejtik a jövedelmezőségi zónából – azon termékek és szolgáltatások kereskedelmét, amelyek teljes értéklánca során nem garantált az etikai minimumnormák betartása.

4.8.

Összefoglalva, az ECG-modell az értékek tekintetében összecseng a hagyományos vállalati társadalmi felelősségvállalás koncepciójával, a célok és a módszertan tekintetében azonban továbbmegy azoknál. A vállalatok társadalmi felelőssége Európában főként arra az alapvetésre épül, hogy „a társadalomból származó haszon egy részét vissza kell adni a társadalomnak”, mielőtt az kerülne előtérbe, hogy „a vállalattulajdonosok/-részvényesek és a többi érdekelt fél, valamint tágabb értelemben véve a társadalom számára a lehető legtöbb közös értéket állítsák elő” (7). Ezért van az, hogy nagyon sok vállalat esetében a társadalmi felelősségvállalás sajnálatos módon kimerül puszta jótékonysági vagy PR-tevékenységekben.

5.1.

Az európai etikus piac kiépítéséhez számos stratégiát javasoltak. Először is felmérik, hogy a vállalatok mennyiben járulnak hozzá a közjóhoz, és megkezdik egy európai nem pénzügyi jelentéstétel kialakítását. Ezután az etikus magatartásról szóló címkék kialakítása révén az európai civil társadalmat tájékoztatják a vállalatok teljesítményéről. Olyan politikákat fogadnak el, amelyek elismerik az etikus közbeszerzéssel és az etikus belső és nemzetközi piac kialakítását célzó politikákkal a közjóhoz nagyobb mértékben hozzájáruló vállalatokat. Végül a vállalkozói tevékenységre, a fogyasztásra és a bankokra vonatkozó politikákat is a közjó elveihez igazítják. Minderre úgy kell majd sort keríteni, hogy közben elkerüljék a túlzott adminisztratív terhek kialakulását, és piaci mechanizmusokat alkalmazzanak.

5.2.

„Közjómérleg” készítése révén fel kell mérni, hogy a vállalatok mennyiben járulnak hozzá a közjóhoz. A közjómérleg egy vállalat sikerének nem pénzügyi részét: az etikai eredményességet és a közjóhoz való hozzájárulást méri. Jelenlegi formájában a legfontosabb alkotmányos értékeket: a méltóságot, a szolidaritást, a fenntarthatóságot, az igazságosságot és a demokratikus részvételt méri, azaz a vállalattal kapcsolatban levő összes csoport kapcsán elért „erkölcsi sikert”.

5.3.

A klasszikus vállalati társadalmi felelősségvállaláson túllépve az ECG mozgalom szerint a mérlegnek nyolc „metakritériumot” kell teljesítenie: 1. egyetemes, 2. semleges pontokban mérhető, 3. a vállalatok között összehasonlítható, 4. minden érdekelt számára érhető és 5. nyilvános legyen, 6. külső szerv auditálja, 7. kötelező legyen és 8. jogi következményekkel járjon: minél jobb az eredmény, annál kevesebb adót/vámot/kamatot stb. kell fizetni. Mottója: „Etikusan a siker útján”.

5.4.

Az ECG mozgalom keretében több mint 200 kkv jutott el a közjómérleg-készítés utolsó szakaszáig: a szakértői értékelésig vagy külső auditig. A mérlegkészítést fokozatosan lehetne kötelezővé tenni. Az EU nemrégiben tette meg az első lépést a nem pénzügyi beszámolóról szóló irányelv elfogadásával. A második lépés abban állhatna, hogy az irányelv csak azokat a standardokat tartalmazza, amelyek a fent felsorolt metakritériumok mindegyikét teljesítik, és az eredmény függvényében jogi kedvezményekre jogosítanak. Ezután a fennmaradó standardokat egyesíthetnék, és az így létrejövő standard képezné a kötelező vállalati mérleg nem pénzügyi részét. Ez az „univerzális” (pénzügyi és nem pénzügyi) mérleg válna a jövő etikus közös piacának kapuit megnyitó belépőjeggyé.

5.5.

Az etikus magatartásról szóló címke. Az ECG szorgalmazza, hogy az európai közös piacon értékesített minden terméken szerepeljen egy egységes „etikai címke”, amely egyfajta információ az etikus magatartásra vonatkozóan, és tájékoztat a vállalat közjóhoz való hozzájárulásáról. A címke jól láthatóan – pl. 5 különböző színnel – mutathatná a közjómérleg eredményét. Egy QR-kód leolvasásával pedig a fogyasztó megtekinthetné a mérleg részleteit.

5.6.

Etikus közbeszerzés. A közbeszerzésben azon szervezeteket kellene előnyben részesíteni, amelyek közjómérlegük szerint nagyobb mértékben hozzájárulnak a közjóhoz. Az európai közbeszerzés az „európai etikus piac” fejlesztésének motorja lehet, ha a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet (8) kiegészítik a közjóhoz való hozzájáruláshoz és a szociális és ökológiai lábnyom minőségéhez kapcsolódó kritériumokkal, és végrehajtják az idevonatkozó szociális előírásokat.

5.7.

Etikus kereskedelem az Unión belül. Támogatnák az EU-n belüli szabad kereskedelmet azon szervezetekben, amelyek közjómérlegük szerint nagyobb mértékben hozzájárulnak a közjóhoz. Először megkönnyítenék a szabad kereskedelmet és az áru- és szolgáltatásforgalmat azon európai vállalatok számára, amelyek bizonyítani tudják, hogy megfelelnek az „európai etikus piacon” megállapított etikai minimumszabályoknak. Másodszor pedig megkönnyítenék az áruk behozatalát, a beruházásokat és a szolgáltatásnyújtást azon Unión kívüli országokban honos vállalatok számára, amelyek szintén bizonyítják, hogy megfelelnek az „európai etikus piacon” megállapított etikai minimumszabályoknak. Ily módon az Unión belüli kereskedelemhez és az importhoz kötődő vám- és adóügyi politikákat a vállalatok etikus magatartásának függvényében alakítanák ki.

5.8.

Etikus nemzetközi kereskedelem. Az etikus magatartást és a közjóhoz való hozzájárulást az európai gazdaság ismertetőjegyévé, más szóval „európai márkává” kell tenni. Az európai vállalatoknak mint az európai társadalom, kultúra és értékek követeinek garantálniuk kell ezt az etikus magatartást, és a mérleg segítségével bizonyságot kell róla tenniük. Ezzel összhangban az Európai Unió külkereskedelmét előmozdító politikáknak (a külkereskedelmet támogató programoknak, a kereskedelmi szabályokra vonatkozó etikai normáknak stb.) elsősorban azokat a vállalatokat kell támogatniuk, amelyek jobban hozzájárulnak a közjóhoz.

5.9.

Vállalkozók a közjó szolgálatában. A vállalkozó szellem ösztönzése kulcsfontosságú az Európai Unió gazdasági fenntarthatóságának garantálása szempontjából. Ezenkívül a társadalmi innovációnak – természeténél fogva – az egész társadalom javát szolgáló termékek és szolgáltatások nyújtására kell irányulnia. Az „európai etikus piac” vállalkozó szellemet ösztönző politikái ezért az emberi méltóság, a szolidaritás, a környezeti fenntarthatóság, a társadalmi igazságosság és a demokratikus részvétel értékein alapuló vállalatalapítást és vállalkozóképzést támogatják. Minden (közjót szolgáló) városban létrehozhatnának „közjóközpontokat”, ahol olyan vállalatok születnének, amelyek vagy kezdettől fogva készítenek közjómérleget, vagy közvetlenül „közjótársaságként” jönnek létre.

5.10.

Fogyasztók, illetve az etikus fogyasztás előmozdítása. Az „európai etikus piac” sikere attól függ, hogy az európai fogyasztók körében mekkora igény lesz a közjóhoz hozzájáruló termékekre és szolgáltatásokra. Stratégiákat és programokat kell tervezni és támogatni az etikus fogyasztás ösztönzésére és népszerűsítésére. Ezek oktató- és tájékoztató programok, valamint reklámkampányok segítségével tájékoztatnak az „európai etikus piac” jellemzőiről. Ha sikert aratnak, a közjómérleg és a címke kettőse tökéletes eszköz lenne e cél eléréséhez.

5.11.

Etikus bankok és a bázeli egyezmények kibővítése úgy, hogy a bankszabályozásba etikai kritériumokat is belefoglalnak. A 2008-as pénzügyi válság és a pénzügyi és bankszektorral kapcsolatos nemkívánatos események óta az uniós polgárok sorra csalódtak nemcsak a saját bankrendszerükben, hanem az országos és európai szabályozókban is. Ez a helyzet nagy kockázatot jelent az euróövezet gazdasági stabilitására nézve.

5.11.1.

Ezért javítani kell a pénzügyi ágazat etikai normáin, illetve emellett növelni kell a pénzügyi ökoszisztéma sokszínűségét az EU-ban működő (szövetkezetekből, takarékpénztárakból és új etikus bankokból álló) etikusbank-hálózatok megerősítésével, melynek tagjai a közjót szolgálják. Ez hozzájárulhat az olyan európai banki tevékenység előmozdításához, amelynek során a) csak alapszolgáltatásokat nyújtanak (megtakarítás, kifizetések és kölcsönök), b) nem vagy csak részlegesen fizetnek osztalékot és c) minden hitelkérelem esetében közjóauditot végeznek. Ez az etikus hitelképesség-vizsgálat („ethical creditworthiness assessment”) a bázeli egyezmények etikai kritériumokkal való kiegészítését jelentené, és a befektetés etikai hozzáadott értékét mérné.

5.11.2.

E közjóaudit első prototípusa már fejlesztés alatt áll az osztrák „közjóbank”-projekt keretében. A hitelfeltételeket az audit eredménye szerint állapíthatnák meg. Így a pénzügyi piac a fenntartható társadalmi és környezeti fejlődés eszközévé válhatna.

5.12.

„(Regionális) közjótőzsde”. Az etikus és a közjót szolgáló bankok közösen regionális közjótőzsdét alapíthatnának, amely azokat a hitelkérelmeket fogadná be, amelyek bár a fizetőképességi, pénzügyi vizsgálaton elbuktak, az etikai vizsgálaton megfeleltek. Ezeken a tőzsdéken a hagyományos tőzsdékkel ellentétben nem a vállalatok tulajdonrészével kereskednének, és hozam sem lenne szerezhető, azaz nem ezért fektetnének be egy-egy vállalatba. A pénzügyi befektetők számára más jelentené az előnyt: például az ügy/értelmes cél, a hasznosság és az értékek („triple skyline”). Így az európai polgárok és vállalatok etikus módon, a tagállami alkotmányokban és az uniós szerződésekben lefektetett értékekkel összhangban fektethetnének be.

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/33

Előadó:

Gabriele BISCHOFF

1.1.

A gazdasági és monetáris unió (GMU) tényleges stabilizálása csak akkor lehet sikeres, ha orvosoljuk a GMU strukturális hiányosságait, és ennek érdekében komoly reformok indulnak – ehhez pedig egy konvent keretében módosítani kell a Szerződéseket. Mivel kevés annak a realitása, hogy erre 2018 előtt sor kerül, addig más intézkedéseket kell hoznunk, hogy a GMU-t a hatályos Szerződések keretében demokratikusabbá és szociálisan érzékenyebbé tegyük, illetve hogy gondoskodni lehessen arról, hogy be is tartsák a maga a GMU által bevezetett szabályokat.

1.2.

Minél tovább tart a jelenlegi takarékossági politika, amely elsősorban a kiadások csökkentését irányozza elő, de nem párosul olyan hatékony beruházási programmal, amelynek célja a bevételek generálása a növekedés révén, valamint a társadalmi kohézió és szolidaritás biztosítása, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy a növekvő társadalmi egyenlőtlenség veszélyezteti a gazdasági integrációt és a jólétet Európában.

1.3.

A jelenlegi politika folytatása tehát nem járható út. Inkább a társadalmi, politikai és gazdasági kohéziót kell erősíteni és így megakadályozni az euróövezet felbomlását. Az EGSZB osztja azt a nézetet, mely szerint a szükséges konvergencia biztosításához határozottabban figyelembe kell venni a GMU-gazdaságokban mutatkozó eltéréseket, és az említett országokban kiegyensúlyozott strukturális reformokat kell végrehajtani – teljesítve a monetáris unió követelményeit, illetve összhangban a nemzeti követelményekkel is. Az EGSZB ezen túlmenően egy rövid távú keresletoldali szabályozást is elengedhetetlennek tart.

1.4.

Az EGSZB az euróövezet erőteljesebb „parlamentarizálását” szorgalmazza: ehhez az EP-ben létre kellene hozni egy nagy bizottságot, amelyben helyet kapnának az euróövezethez tartozó, illetve az ahhoz csatlakozni szándékozó országok (26 tagállam) képviselői, az euróövezetből érkező parlamenti képviselőknek pedig szorosabban össze kelleni hangolni álláspontjaikat a GMU-val kapcsolatos kérdésekben (COSAC+). Ehhez már viszonylag rövid időn belül hozzá lehet kezdeni.

1.5.

Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt évek gazdasági kormányzásának egyes gazdaságpolitikai céljait jobban össze kell egyeztetni az EUMSZ 4. cikkének (2) bekezdésében szereplő uniós szociálpolitikai célokkal és meg kell szüntetni a gazdasági és a szociális célok közötti potenciális ellentéteket. A horizontális szociális záradék értelmében az európai szemeszter minden intézkedését társadalmi hatásvizsgálatnak kell alávetni. Az így született eredményeket pedig nemzeti és európai szinten is közzé kell tenni és meg kell vitatni. Az EGSZB ezt hatásköre keretein belül támogatni tudja.

1.6.

A munkaerőpiacok működése, a bérek kialakításának rendszere és a szociális rendszerek terén megmutatkozó különbségek megszüntetése fontos szerepet játszik egy demokratikus és szociálisan érzékeny GMU tekintetében.

1.7.

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy az euróövezet makrogazdasági párbeszéde (MED-EURO) döntően hozzájárulhat a GMU demokratikus és szociálisan érzékeny továbbfejlesztéséhez. A párbeszéd eredményeit és következtetéseit figyelembe kell venni az éves növekedési jelentés kidolgozásakor, csakúgy mint az eredménytáblában és az országspecifikus ajánlásokban.

2.1.

Az EGSZB több véleményt is előterjesztett, hogy konkrét javaslatokkal szolgáljon arról, hogy miként lehet javítani a GMU kialakításán. E vélemények közül több is jövőbe tekintő forgatókönyveket mutat be, jelen vélemény viszont az arra vonatkozó javaslatokról szól, hogy miként lehet a GMU demokratikus és szociálisan érzékeny kialakítását mihamarabb oly módon továbbfejleszteni a közösségi módszer keretében, hogy fokozza a demokratikus rezilienciát és megfeleljen a Szerződésekből adódó társadalmi kötelezettségeknek. 2018 előtt ugyanis aligha várhatók komoly lépések a Szerződések átfogóbb módosítására. Ugyanakkor továbbra is gond, hogy az államközi eszközök, különösen a költségvetési paktum, aláássák a közösségi módszert és Európa kettéhasadásához vezethetnek (2). Minél tovább tart az elsősorban a kiadások csökkentését előirányzó takarékossági politika – anélkül, hogy azt legalább egy beruházási programmal, valamint növekedést generáló, társadalmi kohéziót és szolidaritást biztosító intézkedésekkel egészítenék ki –, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy a növekvő társadalmi egyenlőtlenség veszélyezteti a gazdasági integrációt és a jólétet Európában.

2.2.

Az euróövezet válsága nyilvánvalóvá tette a monetáris unió szerkezeti hibáit. Mivel kezdetekről fogva elmulasztották a különféle nemzeti gazdaságpolitikák összehangolását, a monetáris unió tagjai, fejlődésüket tekintve, több szempontból is eltávolodtak egymástól (3).

2.3.

A válság idején a kormányközi módszer tűnt az egyetlen lehetőségnek arra, hogy gyorsan megállapodásra lehessen jutni a GMU fontos eszközeiről, mint pl. a költségvetési paktumról, mivel bizonyos tagállamok nem értettek volna egyet egy szerződésmódosítással. A válság idején egyes eszközöket hatékonyabbá tettek. Mindenki egyetért ugyanakkor abban, hogy eddig nem sikerült megfelelően kialakítani a GMU parlamenti struktúráját és ellenőrzését. Ezen most egy koherensebb integrációs politika jegyében kell változtatni. Ennek érdekében a külügyminiszteri csoport (4) már 2012-ben azt ajánlotta, hogy minden intézkedésnél szavatolják „a maradéktalan demokratikus legitimitást és az elszámoltathatóságot” és ehhez erősítsék tovább az EP és a nemzeti parlamentek közötti együttműködést (5). Az elmélyített GMU-ra vonatkozó koncepcióról szóló dokumentumában az Európai Bizottság amellett érvelt, hogy ennek kapcsán a Szerződések intézményi és jogi keretére kell építeni. Az eurócsoport így egyedi intézkedésekkel mutathatná az utat, ha ezek a lépések minden tagállam számára nyitva állnak.

2.4.

Az európa-politikai gyakorlatban egyre nagyobb teret nyernek a kormányközi megoldások, ilyen például a költségvetési paktum, ami viszont azzal a veszéllyel jár, hogy egyfajta „nemzetközi mellékrendszer” alakul ki. A 2012 decemberében előterjesztett Van Rompuy-jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy nagyobb reformok végrehajtásához fontos az egységes értelmezés. A jelentés szerint elengedhetetlen emellett a nagyfokú társadalmi kohézió, az EP és a nemzeti parlamentek határozott részvétele és a megújított párbeszéd a szociális partnerekkel. Úgy vélik továbbá, hogy a tagállamok felelősségtudatán („ownership”) is javítani kell. Az Európai Tanács akkori elnöke (6) ily módon beemelte a szociális dimenziót és a szociális partnerek szerepét abba a vitába, amely addig főként gazdaságpolitikai és költségvetési kérdésekre, illetve a hiányzó demokratikus legitimitásra irányult.

2.5.

A 2014. évi európai parlamenti választásokat követően és miután e demokratikus választások révén megerősödött az európai bizottsági elnök, új vitajavaslatok fogalmazódtak meg:

2.6.

Az EGSZB tudomásul veszi ezeket a javaslatokat, és aszerint értékeli majd őket, hogy a bennük foglalt elképzelések mennyiben segítik elő a „gazdasági kormányzás” továbbfejlesztését egy szociálisan érzékeny, demokratikus, szolidáris és politikai unió irányába, amely garantálja az uniós polgárok és a szociális partnerek megfelelő részvételét.

2.7.

Az EGSZB szerint a GMU-hoz az unión belüli együttműködés tényleges megerősítésére van szükség, ahogy ez az európai bizottsági tervekben is körvonalazódik. Ez – mivel nem visszafojtja, hanem bővíti a keresletet – azt eredményezné, hogy egy növekvő és virágzó gazdaság keretében a különböző államok gazdasági teljesítménye közelítene egymáshoz. Ennek részeként a tagállamok – ahogy haladnának előre a folyamatban – összehangolnák egymással a szociális normákat és a munkavállalói jogokat.

2.8.

A közösségi módszer, a kormányközi kezdeményezések (például a költségvetési paktum) és az új „köztes feladatok” egymásmellettisége miatt – az Európai Bizottságnak és az Európai Számvevőszéknek az államközi megállapodások végrehajtását felügyelő feladatai révén – újfajta átláthatatlanság alakult ki a szereplők legitimitásának és elszámoltathatóságának vonatkozásában. Így nem biztosítható az átláthatóság és a teljes mértékű demokratikus ellenőrzés, emiatt pedig számos kritika lát napvilágot. A válság idején ugyanis a gyors megoldásokat kellett előnyben részesíteni, bár az is deklarált cél volt, hogy az egyes nemzetközi megállapodásokat később átültessék a közösségi módszerbe. Amennyiben az öt elnöktől függ, ez 2018-ig így is marad. Ütemtervük szerint a GMU teljes demokratizálódásának kérdése így még későbbre tolódik, a politikai unió kérdésével pedig nem is foglalkozik a jelentésük. Mindaddig az EP, a Tanács és az eurócsoport, valamint a nemzeti parlamentek és az Európai Bizottság, illetve a nemzeti parlamenti és az európai parlamenti képviselők között (COSAC) az európai szemeszter keretében folyó párbeszédnek nagyobb bizalomhoz és közös fellépéshez kell vezetnie. Ennek kapcsán az EGSZB rámutat arra, hogy a megerősített párbeszéd nem helyettesítheti az integrációs politikát. Ismét meg kell most erősíteni a közösségi módszert, és el kell érni, hogy különböző, párhuzamosan működő nemzetközi rendszerek helyett az legyen a működőképes GMU alapja.

3.1.

A szociális partnerek jelentősebb részvétele elősegítheti a GMU jobb irányítását, a civil társadalommal folytatott strukturált párbeszéddel pedig javítható a demokratikus reziliencia. Az EGSZB kész arra, hogy kiemelt szerepet játsszon ebben és rendelkezésre bocsássa tapasztalatait és forrásait, ahogy azt például az Európa 2020 stratégia tekintetében is teszi (9).

3.2.

A saját felelősségvállalás („ownership”), és különösen annak a kérdése, hogy a szociális partnerek is magukénak érezzék a célkitűzéseket, ahogy azt Herman Van Rompuy felvetette, összehasonlíthatatlanul nehezebbnek ígérkezik, annál is inkább, mivel a szociális partnereket – a kormányzatokkal ellentétben – eddig csak nagyon nem kielégítő mértékben vonták be a gazdasági kormányzás céljainak/eszközeinek kialakításába. Miként lehet akkor arra ösztönözni őket, hogy közreműködjenek egy olyan politikában, amelyre, részleteiben nézve, csak kevés befolyásuk van? Szociális partnerként és gazdasági szereplőként jelentősen befolyásolják az árak szintjét és stabilitását, ami tekintetében a GMU átfogó keretet jelent a különféle bérezési rendszereik, valamint a munkaerő-piaci és szociális politika kialakítása számára.

3.3.

Az Európai Bizottság 2013-ban előterjesztette közleményét a GMU szociális dimenziójáról (10), és foglalkozni kezdett azzal, hogy a civil társadalmi szereplők bosszúságuknak adtak hangot. A „problematikus” gazdasági fejleményeket idejekorán fel kell ismerni és kezelni kell, mivel a tartós szociális egyenlőtlenségek veszélyeztethetnék a GMU pénzügyi és gazdasági stabilitását. Az ezt követő vitákban megmutatkozott, hogy kétféle szemlélet létezik. Az egyik abból indul ki, hogy a GMU szociális dimenziója egy további opcionális pillér, amely – a kötelező költségvetési és gazdaságpolitikai eljárásoktól eltérően – önkéntes jellegű. A másik szemlélet képviselői – köztük az EGSZB – arra hívják fel a figyelmet, hogy egyes gazdaságpolitikai célok ellentmondanak az EUMSZ 4. cikkének (2) bekezdésében szereplő uniós szociálpolitikai céloknak, és ezeket a célokkal összefüggő konfliktusokat fel kell tárni és meg kell oldani.

3.4.

Az Európai Bizottság szorosabban be szeretné vonni a szociális partnereket, és eszmecserét szeretne folytatni velük a bérek alakulásáról és a kollektív bértárgyalásokról. Erre már több kísérletet is tett. Másfelől többet szeretne konzultálni a szociális partnerekkel az európai szemeszter kapcsán is, és ösztönzi, hogy a tagállamokban is biztosítsanak hatékonyabb részvételt a szociális partnereknek. Az EGSZB a maga részéről igen konkrét javaslatokat terjesztett elő annak érdekében, hogy a szociális partnereket szorosabban bevonják a gazdasági kormányzásba (SOC/507) (11). Az Európai Bizottság új munkamegosztása, különösen Dombrovski alelnök kibővített hatásköre legalábbis annak jeleként értékelhető, hogy nagyobb figyelmet kívánnak szentelni a szociális partnerek bevonásának.

4.1.1.

Az EGSZB abból indul ki, hogy az öt elnök (12) által 2015. június 22-én előterjesztett, Az európai gazdasági és monetáris unió megvalósítása című jelentés (13) az európai gazdaságpolitikai irányítási struktúrák jövőbeli továbbfejlesztésének vezérfonala lesz. Az EGSZB úgy véli, hogy a tartósan fennálló egyensúlyzavarok miatt, valamint a bizalom megteremtésének érdekében hatékonyabb és demokratikusabb gazdasági kormányzásra van szükség, különösen az euróövezetben (14). Ezzel szemben az elemzés tartalmilag részben helytelen feltételezésekből indul ki, ami – a néhány helyes pont ellenére – problematikus következtetésekhez vezet: amennyiben nem igazítják ki a politika irányvonalát, folytatódik a takarékossági politika és azzal együtt a bérek és a szociális juttatások csökkentése. A dokumentum elismeri ugyan, hogy a GMU hosszú távú fennmaradásához szükséges minimális előfeltételeket mindeddig még nem sikerült elérni, mégis az eddigi válságellenes politikák fokozását és tartós intézményesítését ajánlja. Az EGSZB szerint ebben ellentmondás van.

4.1.2.

Az eurózónában jelenleg megfigyelhető (az USA-hoz és Japánhoz képest is) katasztrofális gazdasági helyzetet nem a tartósan a válság leküzdésére irányuló politikára vezetik vissza, hanem az egyes tagállamok hiányzó versenyképességére, amely pedig az eltérően változó bérekkel és az államháztartási hiányokkal magyarázható. Az EGSZB sajnálatának ad hangot amiatt, hogy az elemzés figyelmen kívül hagyja a makrogazdasági politika előtt álló olyan rövid távú kihívásokat, mint az infláció, a defláció, a 2010 óta hiányzó anticiklikus politika, illetve az alacsony kereslet, és továbbra is egy messzemenően aszimmetrikus kiigazítási politika folytatását irányozza elő. Az öt elnök sajnos teljesen figyelmen kívül hagyja a válság során nyilvánvalóvá vált alapvető problémát, vagyis hogy – szemben az Egyesült Államokkal, Japánnal és az Egyesült Királysággal – az euróövezet egészét tekintve hiányzik a „végső hitelező”.

4.1.3.

Teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a központi bankok különböző megközelítéseit, amelyek az USA-ban és az Egyesült Királyságban hasonlóan gyors fellendülést hoztak, Európában azonban még rontották is a helyzetet. Az anti-ciklikus stabilizációs politika helyett a gazdasági kormányzás meglévő eszközeit kell megerősíteni, többek között a nemzeti versenyképességi tanácsok révén, amelyek a hitelállomány-leépítésre („deleveraging”) és a bérek termelésközpontú alakulására összpontosítanak. Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nem használták ki a lehetőséget arra, hogy hosszú távú fenntarthatóságuk vonatkozásában felülvizsgálják a jelenlegi jogszabályok alapjait, és hogy ezeket egy határozottabb páneurópai dimenzióval kiegészítsék.

4.1.4.

Az EGSZB sajnálja, hogy az elnökök a vártnál egyértelműen rosszabb gazdasági fejlődést egyedül arra vezetik vissza, hogy nem kielégítően alkalmazták, illetve nem eléggé dolgozták ki a „gazdasági kormányzás” új mechanizmusait, illetve a válság által sújtott országok kiigazítási programjait. Amikor túlhangsúlyozzák a tagállamok strukturális reformjainak és árbeli versenyképességének jelentőségét a gazdasági unió megvalósításában (első fejezet), akkor nem veszik figyelembe, hogy a strukturális reformokkal és a bérek kialakításával a demokratikus alapelveket követő, helyi szintű, folyamatos tárgyalások és problémamegoldás keretében foglalkoznak. Így azonban az öt elnök olyan kívülállóként jelenik meg a folyamatban, akik a tagállamokat közelebb akarják hozni valamilyen, tetszőlegesen definiált referenciaértékekhez anélkül, hogy az erre vonatkozó demokratikus legitimitást erősítenék vagy a saját felelősségvállalás érzését felkeltenék.

4.1.5.

Az EGSZB így attól tart, hogy az, hogy a jelentésben nem szerepel a teljes értékű pénzügyi unió perspektívája, a tagállamokban tovább csökkenti az eurózóna legitimációját, különösen mivel a „gyógyszeradag emelése” típusú megoldási javaslat nem növeli valamennyi állampolgáruk gazdasági jólétét, és a nemzetállami perspektíva továbbra is uralkodó marad. A munkaerőpiacok és a szociális rendszerek integrációját célzó intézkedésjavaslatok az EGSZB véleménye szerint egyáltalán nem kielégítőek, többek között azért, mert azok – az elnökök azon hangzatos kijelentéseivel szemben, hogy egyfajta „szociális AAA-besorolást” kívánnak elérni az eurózóna számára – alárendelt szerepet kapnak. Az EGSZB a szociális unió kialakítását a demokratikus és szociálisan érzékeny gazdasági és monetáris unió szerves alkotóelemének és nem csak valamilyen járulékos részének tekinti.

4.2.1.

A Bruegel európai elemzőközpont megállapítja, hogy a GMU-t a gazdasági, társadalmi és politikai körülményeket tekintve kezdettől fogva jelentős különbségek jellemezték, és ezek felelősek a tagállamokban elkövetett politikai hibákért és a nem megfelelő európai „gazdasági kormányzásért”. A gazdaságpolitikai irányítás olyan reformját javasolja a bankunió és a pénzügyi ágazat makroprudenciális felügyelete, valamint a fajlagos munkaerőköltségek közötti jelentős eltérések megakadályozása és a költségvetés-politikai irányítás terén, amely bank- és államadósság-válság esetén garantálni tudja az egyes tagállamok fenntartható költségvetését, valamint forrásokat tud biztosítani. Az EGSZB a közelmúltban nagyon hasonló javaslatokat tett véleményeiben (16).

4.2.2.

A többlettel rendelkező országokból érkező tőkeáramlás is oka volt annak, hogy a hiánnyal küzdő országokban túlhevült a gazdaság, és ebből következően emelkedtek nominálbérek. A pénzügyi egyensúlyhiányra eddig túl kevés figyelmet fordítottak. Ez ellentmond annak a szándéknak, hogy el akarják mélyíteni a pénzügyi piacok integrációját.

4.2.3.

A 2011 és 2013 között folytatott prociklikus fiskális politika, valamint 2014-ben az anticiklikus politika elmaradása szükségtelenül súlyosbította a szociális nehézségeket (17). Ezért a politikának a szükséges strukturális reformok végrehajtása mellett jövőképet is nyújtania kell az embereknek; például olyan keretfeltételek megteremtésével, amelyek kedveznek a magánberuházásoknak, hogy így újra tartós foglalkoztatási lehetőségeket lehessen biztosítani. Emellett a politikának olyan intézkedéseket is hoznia kellene, amelyekkel növelni lehet a versenyképességet, hogy bevételeket és jólétet lehessen generálni, amivel mindenki számára garantálható a szociális stabilitás. Az EGSZB ezért nyomatékosan helyesli azt a végkövetkeztetést, hogy rövid távon sürgősen növelni kell az aggregált keresletet és az inflációt. Ezenkívül az EKB-t mentesíteni kell a fiskális politikai feladatoktól és a fajlagos munkaerőköltségek kiigazításától, amelyek nem tartoznak a hatáskörébe, de a többi intézmény politikai tétlensége miatt de facto ellátja őket.

4.2.4.

Az EGSZB szerint fokozott erőfeszítéseket kell tenni, hogy kezelni lehessen a demokratikus legitimitás alapvető kérdéseit. Az EGSZB szerint mindenképpen az euróövezet teljes „parlamentarizálására” van szükség (az EP-ben létre kellene hozni egy nagy bizottságot, amelyben helyet kapna a GMU-ban jelen levő, illetve az euróövezethez csatlakozni kívánó országok minden EP-képviselője). Javítani kell az euróövezetből érkező parlamenti képviselők GMU-kérdésekkel kapcsolatos álláspontjának összehangolását is a COSAC keretében (18).

4.2.5.

A COSAC 2014-ben maga mutatott rá, hogy számos parlament nem vesz még kellőképpen részt ebben, és aggodalmának adott hangot a polgárok és az EU közötti kapcsolat e zavara miatt. A COSAC felszólítja az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy a parlamenti képviselőkkel együttműködve konkrét javaslatokkal orvosolja ezt (19). A költségvetési paktum 13. cikkében szereplő részvételi formák ugyan a helyes irányba mutatnak, a tényleges „parlamentarizáláshoz” azonban nem eléggé messzehatóak.

4.3.1.

A munkaerőpiacok működése, a bérek kialakításának rendszere és a szociális rendszerek terén megmutatkozó különbségek megszüntetése fontos szerepet játszik egy demokratikus és szociálisan érzékeny GMU tekintetében. Egy olyan, egységes európai munkaerőpiaccal, valamint egységes intézményekkel és szociális rendszerekkel rendelkező föderális rendszer, mint az USA-ban, rövid távon nem tűnik megvalósíthatónak. Emellett a makrogazdasági egyensúlyhiány kezelésére szolgáló eljárást szimmetrikusan meg kellene erősíteni, és ebbe a szociális partnereket is be kellene vonni.

4.3.2.

Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt évek gazdasági kormányzásának egyes gazdaságpolitikai céljait jobban össze kell egyeztetni az EUMSZ 4. cikkének (2) bekezdésében szereplő uniós szociálpolitikai célokkal és meg kell szüntetni a gazdasági és a szociális célok közötti potenciális ellentéteket. A horizontális szociális záradék értelmében az európai szemeszter minden intézkedését társadalmi hatásvizsgálatnak kell alávetni. Az így született eredményeket pedig nemzeti és európai szinten is közzé kell tenni és meg kell vitatni. Az EGSZB ezt hatásköre keretein belül támogatni tudja.

4.3.3.

Az öt elnök jelentésében csak a pénzügyi, fiskális és politikai unióról esik szó, a szociális uniót nem említik. Az egyedülálló európai modellt a jelentés szerint erősíteni kell, az egyedülálló európai szociális modellről viszont már nem esik szó. Bár nagyon hangsúlyozzák a „szociális tripla A” minősítés elképzelését, az homályban marad, hogy miként kellene ezt egy szorosabb GMU-n belül elérni. Szociális kérdések legfeljebb érintőlegesen vagy a tagállami munkaerőpiacok fokozottabb átjárhatósága kapcsán kerülnek szóba. A központi elemek: egy minimumnorma a szociális védelem területén, hatékony szociális rendszerek a tagállamokban, valamint a rugalmas biztonságra („flexicurity”) vonatkozó új munkajogi kezdeményezések, anélkül hogy ezeket részletesebben kifejtenék.

4.3.4.

A tagállamok kormányaira nagy felelősség hárul a demokratikus és szociálisan érzékeny GMU továbbfejlesztését illetően. Ez érvényes a szociális partnerekre is, nemzeti és európai szinten, akik számára a GMU átfogó keretet jelent különféle bérezési rendszereik, valamint a munkaerő-piaci és szociális politika kialakítása terén. Gazdasági és társadalmi szereplőkként túlnyomórészt ők döntenek a GMU közös stabilitási célkitűzésének betartásáról.

4.3.5.

Az EGSZB ismételten megállapítja, hogy egy olyan monetáris unió, melynek tagállamaiban különbözően alakulnak az árak és bérek, szükségszerűen egyenlőtlenségekhez vezet az ugyanazt a valutát használó terület régiói között, melyekben a külső sokkhatások szociális és politikai válságot eredményeznek, és tovább erősíthetik a különbségeket (20). Az EGSZB emiatt úgy véli, hogy elkerülhetetlen a GMU megalapozott struktúrájával kapcsolatos komoly vita, beleértve a gazdasági és társadalmi célkitűzésekre vonatkozó konszenzust és az elfogadott irányítást is (21). Az EGSZB ebből arra következtet, hogy az euróövezeten belül fokozni kell és el kell mélyíteni az EU makrogazdasági párbeszédét (MED).

4.3.6.

A makrogazdasági párbeszédet a kölni Európai Tanács (1999. június) hívta életre annak érdekében, hogy egy tartósan növekedés- és stabilitásorientált makrogazdasági intézkedéskombinációt – vagyis a bérek alakulásának, a pénzügyi és a költségvetési politikának feszültségmentes összjátékát – lehessen megvalósítani. Céljai ma aktuálisabbak, mint valaha: nagyobb növekedés és foglalkoztatás az árstabilitás megőrzése mellett, a termelési potenciál kihasználása és a növekedési potenciál fokozása (22). Az EGSZB sajnálja, hogy ez az eszköz az évek folyamán felhígult, a válság kitörése óta pedig nem használták fel a gazdasági kormányzás eszközeinek demokratizálására, valamint annak erősítésére, hogy az egész euróövezet magáénak érezze a GMU-t.

4.3.7.

Az EGSZB úgy véli, hogy az euróövezet makrogazdasági párbeszéde (MED-EURO) döntően hozzájárulhat a GMU demokratikus és szociálisan érzékeny továbbfejlesztéséhez, ha a párbeszéd résztvevőinek köre megfelel a MED-EURO követelményeinek. Ahhoz azonban, hogy a MED-EURO párbeszédre alkalmas maradjon, korlátozni kell résztevőinek számát. A szociális partnerek, az Európai Központi Bank, az eurócsoport és (önállóságának és függetlenségének teljes megtartása mellett) az Európai Bizottság képviselői mellett velük egyenrangúan részt kellene vennie benne az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága elnökségének is.

4.3.8.

A MED-EURO-nak az EGSZB szerint évente legalább kétszer kellene összeülnie, és a GMU gazdaságpolitikai irányításának integráns részévé kell válnia. Eredményeit és következtetéseit ezért figyelembe kell venni mind az éves növekedési jelentés kidolgozása során, mind az eredménytáblában és az országspecifikus ajánlásokban. A GMU-n belüli pénzügyi, költségvetési és bérpolitika kapcsán bizalmat lehet teremteni és nagyobb konvergenciát lehet elérni anélkül, hogy csorbulna a kollektív szerződésekkel kapcsolatos autonómia. Ez – a „stabilitási és növekedési paktumhoz” hasonlóan – valamennyi gazdasági szereplő nagyobb fokú, átlátható kötelezettségéhez (ill. kötelezettségvállalásához) vezetne, és egyfajta „stabilitási és foglalkoztatási paktumként” működhetne. Az EGSZB hangsúlyozza ebben az összefüggésben, hogy milyen jelentőséget képvisel a pénzügyi és a költségvetési politikának és a bérek alakulásának feszültségmentes összjátéka a nagyobb növekedés és foglalkoztatás szempontjából, ami erősítené a monetáris unióba vetett bizalmat.

4.3.9.

Ez eltérő megközelítést jelent az öt elnökétől, akik a Breugel intézethez hasonlóan nemzeti versenyintézetek létrehozását javasolják a bérek alakulásának nemzeti szinten történő figyelemmel kísérésére. Ezeket a nemzeti versenyintézeteket az öt elnök javaslata szerint emellett még európai szinten is koordinálni kellene. Célszerű lett volna, ha kellő időben, még a jelentés kidolgozása előtt konzultáltak volna a szociális partnerekkel, mivel ebben a formában az elnökök javaslatának kevés esélye van a sikerre.

4.3.10.

Kitekintés: Mélyreható intézményi és politikai reformok nélkül a GMU mindig törékeny marad. Az EGSZB rendkívüli aggodalmának ad hangot az EU stabilitását illetően, mivel a szükséges – a szerződés módosításaival járó vagy anélküli – reformokra mindig csak az utolsó pillanatban, a legnagyobb nyomás alatt kerül sor. Újra meg kell erősíteni az EU-ban a társadalmi, politikai és gazdasági kohéziót és folytatni kell a koherens gazdaságpolitikai és monetáris integrációt, ezek jelentik ugyanis a működőképes GMU alapját. Olyan bátor parlamenti képviselők, politikusok és szociális partnerek nélkül, akik nemzeti és európai szinten is párbeszédet folytatnak a civil társadalommal és vitákba szállnak a legjobb megoldások érdekében, nem lehet egy jól működő GMU-t megvalósítani.

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/40

Előadó:

Bernd SCHLÜTER

1.1.

Az EGSZB amellett foglal állást, hogy az EU egyértelműbben határozza meg szociálpolitikájának stratégiai súlypontjait. Ennek során le kell vonni a következtetéseket a válságból, a válság idején alkalmazott politikából és a lakosság bizalmának elveszítéséből.

1.2.

Arra kérjük az Európai Bizottságot, hogy egy átfogó munkaprogram keretében dolgozzon ki általános szociálpolitikai alapelveket, amelyekhez az EGSZB a 4. pontban javaslatokat terjeszt elő. Erre többek között egy kiemelt kezdeményezés, az irányítási szabályok vagy egy fehér könyv keretében kerülhet sor, egy uniós szinten és a tagállamokban folytatott, jobb összehasonlító adatgyűjtést alapul véve. A pusztán a kiadásokra vonatkozó mutatók (mennyi pénzt fordítanak az egyes tagállamokban egy bizonyos szociális ellátásra) nem elegendőek a jóléti ellátórendszerek minőségének bemutatásához.

1.3.

A szociálpolitikai alapelveknek a magas szintű szociális normák felfelé irányuló konvergenciáját célzó kidolgozása során tekintettel kell lenni a tagállamok illetékességi köreire, valamint a szociális rendszerek politikai és kulturális különféleségére, és lehetőleg konszenzust kell elérni a tagállamok között.

1.4.

A hatékonyan kidolgozott európai szemeszter keretében a tagállamokhoz intézett jövőbeli ajánlásokhoz tartalmilag a szociálpolitikai alapelvekből kell kiindulni (1). Az alapelveknek a strukturális alapok, a nyitott koordinációs módszer és az EUMSZ 9. cikke szerinti szociális hatásvizsgálat révén is érvényesülniük kell. Az intézkedések részeként törekedni kell egy kötelező szociális védelmi minimumra (Minimum Social Protection Floor) is. Ennek során a meglévő jogi alapokat kell felhasználni.

1.5.

Szociálpolitikai alapelveken kell nyugodniuk az uniós szervek fellépésének is, különösen a gazdaságpolitikai irányítás, a költségvetés ellenőrzése és a válságkezelés esetében.

1.6.

A szociális partnerek központi szereplői különösen a paritásos alapon működő társadalombiztosítási rendszereknek és más olyan rendszereknek is, amelyek a szociális partnerek közötti tárgyalások útján jöttek létre. Be kell vonni őket a szociálpolitikai alapelvek kidolgozásába. A civil társadalmi szereplőket, a szociális szolgálatok, szociális vállalatok, települési önkormányzatok, állami szociális szervek, társadalombiztosítók, felhasználók és fogyasztók szövetségeit saját illetékességi területüket illetően szintén be kell vonni.

1.7.

Az EGSZB itt konkrét javaslatokat terjeszt elő jóléti ellátórendszerekkel kapcsolatos szociálpolitikai alapelvekre. A cél a szociális védelmi ellátások, valamint a szociális biztonsági és az egészségügyi rendszerek hatékonyságának és megbízhatóságának növelése, az ellátás módjától és a szolgáltatótól függetlenül. Az EGSZB ezzel elsősorban a korszerű és a közérdeket szolgáló szociális szolgáltatások szociális jogi és pénzügyi biztosítására törekszik valamennyi uniós tagállamban.

1.8.

Az EGSZB a rendszerek különbözőségéből indul ki, és utal többek között a szociális ellátások céljaira, módjaira és tartalmaira, a szolidaritás és a saját felelősség viszonyára, a jogi biztosításra, a finanszírozásra és a minőségre. Ezenkívül utal a felhasználók és a szociális szolgáltatások helyzetére is. Úgy véli, hogy uniós szinten közös szabályok alapján kell biztosítani az alapvető szociális ellátásokat.

2.1.

Az európai szociálpolitika alapjait többek között az emberi jogok, a világháborúkból levont tanulságok (2), a szociális piacgazdaság szerződéses elve, az Európa 2020 stratégia céljai, a teljesítőképes nemzeti gazdaságok igényei, a szegénység elleni küzdelemre szóló megbízatás, a szociális, foglalkoztatási és egészségügyi politikákról szóló szerződésfejezetek, a társadalmi kohézió célja és az EUSZ 3. cikke szerinti közösségi versenyszabályok képezik. A szociálpolitika célja az EUMSZ 151. cikke szerint többek között a foglalkoztatás növelése, az életkörülmények javítása, a megfelelő szociális védelem és a kirekesztés elleni küzdelem. Az európai szociális modell egy olyan egyedülálló érték- és kulturális közösség (3) kifejeződése, amely a demokráciát és a jogállamiságot szociális felelősséggel és szolidaritással egyesíti. Az EGSZB ezt a modellt szeretné erősíteni és jövőképessé tenni.

2.2.

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a szociális politikának mind saját jogán, mind pedig a növekedés és a foglalkoztatás tartós fokozásának eszközeként  (4) az uniós politika egyik oszlopát kell képeznie. Méltatja a foglalkoztatáspolitikában, a koordináció egyes területein és a munkavédelem terén már elért előrelépéseket. Megerősíti, hogy a hatékony jóléti ellátórendszerek beruházási jellegűek (5), és utal a szociálpolitika elhanyagolásának eszmei, szociális és materiális költségeire. Az EGSZB abból indul ki, hogy a teljesítőképes, innovatív nemzeti gazdaságok és a megbízható, eredményes és hatékony jóléti ellátórendszerek egymás feltételei. A korszerű szociális rendszerek ellenállóbbá tehetik a nemzeti gazdaságokat a válságokkal szemben, elősegítik a foglalkoztatást, és maguk is számos foglalkoztatási lehetőséget kínálnak a hátrányos helyzetű régiókban is (6). A többek között az aktív befogadásra, a munkakeresők érvényesülésének elősegítésére, a gyermekek és fiatalok esélyeire fordított kiadások alacsony szintje a modern technológiai és információs társadalmat, a demográfiai fejleményeket (7) és a bevándorlást tekintve nem jelent tartós versenyelőnyt. A rendszerek közös alapelveken nyugvó továbbfejlesztése hozzájárulhat a nagyobb fokú esélyegyenlőséghez és a tisztességesebb versenyhez az EU-ban.

2.3.

A szociális jóléti, egészségügyi és hasonló rendszerek többek között a szükséges szociális egyensúlyt, a szegénység elleni küzdelmet, a megélhetés kiegészítő biztosítását és a társadalmi békét szolgálják. Bizonyos életszakaszokban szinte minden uniós polgár rászorul a szociális szolgálatok általi támogatásra. A szociális rendszerek biztosítják többek között a megfelelő időskori ellátást, valamint pl. az ápolást igénylő és segítségre szoruló emberek minőségi ellátását.

2.4.

A munkaadók és munkavállalók érdeke is pl. a munka és a család összeegyeztethetősége, az egészségvédelem és az érdekérvényesítés. A professzionális szociális szolgálatok előmozdítják a kommunikációs és a hétköznapi kompetenciákat, a képesítések megszerzését, és támogatást nyújtanak pl. függőségi problémák, válsághelyzetek, valamint családi gondozás és nevelés esetében.

2.5.

Az EGSZB nagy különbségeket lát a szociális rendszerek hatékonyságában, megbízhatóságában és eredményességében  (8). Egyrészt sok tagállamban jól működő rendszerek vannak, másrészt azonban minden tagállam számára hasznos egy közös szociálpolitikai párbeszéd. Egy szociális ellátások/minimumjövedelem révén megvalósuló minimális létfenntartás, a professzionális szociális szolgáltatások, valamint az eredményes munkaerő-piaci és társadalmi beilleszkedés nem mindenütt biztosított. Főként az egészségügyi ellátás terén fordul gyakran elő, hogy az nem minden ember számára hozzáférhető, pl. ha nem tudják megfizetni a hivatalosan vagy nem hivatalosan kért díjakat. Nem minden régióban és tagállamban léteznek professzionális szolgáltatások pl. az ambuláns ellátásban, a fogyatékossággal élő emberek támogatása terén, nevelési és fejlődési hiányosságok esetében. Az EGSZB úgy látja, hogy a szolidaritáson alapuló finanszírozás és a jogi védelem bizonyos esetekben javításra szorul.

2.6.

Legutóbb a Bertelsmann alapítvány tanulmánya (9) tárt fel jelentős különbségeket a szociális rendszerek teljesítőképességét illetően, a szegénység és gazdagság aggodalomra okot adó alakulását állapította meg az EU-ban és valamennyi tagállamon belül, nagyobb szociálpolitikai szerepvállalást követelve az EU-tól. A tanulmány rámutat, hogy hatékony szociális rendszerek ott is lehetségesek, ahol a GDP viszonylag alacsony, és ott is előfordulnak elégtelenül működő szociális rendszerek, ahol viszonylag magas a GDP. A szegénység növekedése veszélyezteti a társadalmi békét és a gazdasági fejlődést (10). A tagállamok egymástól való eltávolodását és az aggodalmat keltő politikai tendenciákat szociálpolitikai javaslatokkal is ellensúlyozni kell.

2.7.

A tagállamoknak szóló ajánlások és a válság kezelésére irányuló politika tartalmi alapját javítani kellene. Az EU-nak a humanitárius intézkedések utólagos követelése helyett következetes szociálpolitikai alapelveket kellene követnie. A bankok kockázatos tevékenységeinek vitatható, adókból finanszírozott feltőkésítése felelősségteljes viszonyban kell hogy álljon a szociális rendszerek működőképességét célzó beruházásokkal. A belső piaci szabályok, pl. a támogatási és közbeszerzési jog terén, már most is jelentős hatásokat gyakorolnak a szociális rendszerekre és a szociális szolgálatokra anélkül, hogy egyértelműen a szociálpolitikai koncepciók alapján értékelnék őket.

2.8.

A szociális piacgazdaság  (11) szerződésben foglalt új céljának értelmében a belső piacra vonatkozó politikát szociálpolitikai elemekkel kell kiegészíteni (12). Az EGSZB aktuális követeléseket (13) átvéve arra biztatja az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot, hogy konkretizálják és valósítsák meg a szociálpolitikai bejelentéseket (14).

2.9.

Az európai szociálpolitika új szakasza többek közt a következő előkészítő munkákra épülhet: A Tanács már 1992-ben is követelt egy garantált minimumjövedelmet (15). 2000-ben szociális menetrendet dolgozott ki. Az Európai Szociális Charta 12. cikke szociális védelmi rendszerek fenntartására kötelezi a tagállamokat. Az uniós szerződések tartalmazzák többek között a társadalmi kohézió és az általános érdekű szolgáltatások védelmének céljait (16). Az ILO (17) alapvető szabványokat tett közzé a szociális rendszerekre vonatkozóan. Az uniós szociálpolitika jelenlegi fehér könyve 1994-es. Uniós szinten létezik a megélhetéshez való jog  (18). A fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény fontos mércéket határoz meg.

2.10.

Az EGSZB SOC/482. sz. véleményében a Parlamenttel (19), a Régiók Bizottságával (20) és számos szövetséggel egyetértve megfelelő garantált minimumjövedelmet szorgalmaz (21). Aktívan előmozdította többek között a szociális szolgáltatások, a szociális vállalkozások, a szociális beruházások, a foglalkoztatás, az EUMSZ 9. cikke, az ifjúsági kezdeményezés, a gazdaságpolitikai irányítás és az általános érdekű szolgáltatások témáját. Ez a vélemény számos további EGSZB-s és más uniós dokumentumra is hivatkozik, melyeket nem tudunk külön megnevezni.

3.1.

Az EGSZB itt egy szükséges szociálpolitikai menetrend egyetlen részére összpontosít: a szociális védelem, illetve a szociális biztonság és az egészségügyi rendszerek hatékonyságának és megbízhatóságának javítására. Olyan „szociális ellátásokra” hivatkozik, amelyeket teljes mértékben vagy részben adókból vagy társadalombiztosítási rendszerekből finanszíroznak, és amelyeket ellenőrizhető módon, szociális jogszabályok vagy paritásos alapú megállapodások révén vonnak be az állami szociálpolitikai felelősségvállalás körébe. Ennek során nem a szolgáltató jellege döntő. Azokat az ellátásokat, amelyeket ebben a véleményben „szociális ellátások” alatt értünk, állami és települési szervek, társadalombiztosítók, önálló szociális vállalkozások, különböző jogi formájú jóléti szervezetek és vállalkozások biztosíthatják. A véleményben valamennyi ilyen szolgáltatásnyújtót „szociális szolgálatoknak” nevezünk, ha maguk is nyújtanak szociális szolgáltatásokat. A „szociális ellátás” fogalma itt minden ellátásformát magában foglal, többek között a szociális és egészségügyi ágazatban nyújtott szolgáltatásokat és pénzjuttatásokat is. „Társadalombiztosítás” alatt olyan paritásos alapon működő és/vagy jogszabályba foglalt társadalombiztosítást és/vagy kölcsönös szolidaritáson alapuló biztosításokat értünk, amelyek a szociális biztonság szociális jog által szabályozott vagy paritásos alapon működő rendszereiben feladatot töltenek be.

3.2.

A szociális rendszerek, ellátások, fogalmak és tartalmak sokfélesége nagy gondosságot követel meg a szociálpolitikai vitákban és a fordításokban. A tagállamok rendszerei az adott szociális politikának, kultúrának és történelmi hagyományoknak felelnek meg, és az európai szociális modellnek megfelelően kell továbbfejleszteni őket. A rendszerek sokfélesége és a szükséges közös alapelvek közt ésszerű egyensúlyt kell létrehozni (22).

3.3.

Az EU-nak közös fórumot kellene biztosítania a szociálpolitikáról szóló vitának, korszerű szabványokat kellene kidolgoznia és saját magának is kezdeményezéseket kellene indítania. Elő kellene segítenie a konvergenciát a szociális rendszerek továbbfejlesztése kapcsán. A szociálpolitikai alapelvek az Európai Bizottság ajánlásainak tartalmi alapját képezhetik, különösen az európai szemeszter, az Európa 2020 stratégia, a nyitott koordinációs módszer keretében, valamint az EUMSZ 9. cikke szerinti szociális hatásvizsgálat alkalmazásához (23). Ilyen alapelveknek kell egy kötelező szociális védelmi minimumnak és az uniós szervek saját fellépésének és irányításának (24) tartalmi alapját is képeznie, különösen a válságkezelés, a költségvetés-ellenőrzés és a gazdaságpolitikai irányítás során.

3.4.

A szociális jóléti rendszereket jövőképességüket illetően felül kell vizsgálni. A szociális szolgáltatásokat koncepcionális önállóságuk megőrzése mellett demokratikusan legitim közpolitikai célkitűzésekkel kell összekapcsolni.

3.5.

Általában az állami szociális szervek, társadalombiztosítók vagy szolgáltatásnyújtóként tevékenykedő harmadik felek – pl. egy bizonyos kezelést felíró orvosok – döntenek arról, hogy milyen szociális ellátásokat nyújtanak a polgárok részére. A szolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntést meg kell különböztetni a szolgáltatásnyújtás és annak finanszírozása kérdésétől: vannak pl. a felhasználó számára kifizetett pusztán pénzbeli ellátások, bizonyos minősített szolgáltatások igénybevételének kötelezettségével vagy anélkül. Vannak olyan szociális szolgáltatások, amelyeket közvetlenül települési önkormányzatok, egyéb állami szociális szervek vagy a társadalombiztosítók nyújtanak. Amennyiben azonban önálló szociális szolgálatok nyújtják ezeket, akkor a jogi viszony és a finanszírozás igen különbözőképpen lehet szabályozva: vannak pl. közbeszerzési rendszerek, ellátási és visszatérítési megállapodások a szociális szolgáltatók és a költségviselők között, utólagos költségtérítések, utalványrendszerek vagy a szociális szolgáltatók esetfüggetlen, nem specifikus támogatása, különösen tanácsadás és megelőzés esetében. A szerződéses és utalványrendszerek esetében a közületi költségviselő az esetek száma alapján, közvetlenül fizeti a szociális szolgáltatót. Minden rendszer esetében fel kellene tenni a kérdést, hogy a felhasználók megfelelő jogi védelemmel, valamint elegendő választási és együttműködési lehetőséggel rendelkeznek-e.

3.6.

A szociális partnereknek főként a társadalombiztosítási rendszerekben van központi szerepük. Ezért nagymértékben be kell őket vonni a szociálpolitikai alapelvek kidolgozásába. Az állami és települési szociális szerveknek, társadalombiztosításoknak, önálló szociális szolgáltatóknak központi szerepük van többek között a szociális ellátások nyújtásában. Ezért saját illetékességi körükben ezek képviseleteit is következetesen be kell vonni.

3.7.

Annak tudatában, hogy ésszerű egyensúlyt kell találni a tagállami illetékességi körök, a közös európai értékek és az EU-n belüli tisztességes verseny között, a következő alapelveknek kell tartalmi lendületet adniuk az EU további szociálpolitikai lépései számára.

4.1.

A minimális védelem elve: alapvető, szubszidiáris szociális ellátások biztosítása többek között az olyan emberek létfenntartása/minimumjövedelme érdekében, akiknek pl. foglalkoztatásból, nyugdíjból vagy más szociális ellátásból nincs elegendő jövedelmük. Ide tartozik az alapvető szociális ellátásokra vonatkozó közös mutatók kidolgozása is (25). A létfenntartáshoz szükséges pénzügyi eszközöknek legalább az élelmezés, szállás, ruházat, víz, energia és alapvető egészségügyi ellátás tényleges költségeit fedezniük kellene.

4.2.

A rászorultság elve: korszerű, professzionális szociális és egészségügyi szolgáltatások kialakítása a különböző problémás helyzetekre: pl. családok, fogyatékkal élők, betegek, munkanélküliek, egyedülálló szülők, gyermekek, családtagjaikat ápolók, menekültek, fejlődési rendellenességekkel élő fiatalok (26), nevelési problémákkal küszködő szülők számára, házi ápolás és más háztartással kapcsolatos szolgáltatások (27) esetében, segítségnyújtás eladósodottság (28), függőségek, hajléktalanság és pszichoszociális problémák esetében. Hatékony szociális szolgáltatások többek között a tanácsadás, mentorálás, orientáció nyújtása, nyomon követés, gondozás, az érvényesülés elősegítése és nevelés, gyógykezelés és terápia (29). Mivel a munkanélküliség okai sokrétűek, és el kell kerülni a szegénységhez vezető ördögi kört, ésszerű a gyors munkaerő-piaci reintegráció jogilag garantált, aktív munkaerő-piaci eszközökkel való támogatása, valamint az, hogy a sikeres reintegrációig minden munkakereső számára – különösen a pályakezdő fiatalok vagy a hosszabb kihagyás után pályafutásukat folytatni kívánó nők számára – méltányos járadékot biztosítsanak.

4.3.

A meghatározottság elve: a szociális ellátások egyértelmű szociálpolitikai rendeltetésének kidolgozása, pl. esély- és generációk közötti egyenlőség, aktív befogadás, a hátrányok kompenzálása, a munka és a család összeegyeztethetősége, a különböző élethelyzetekben felmerülő kockázatok elleni védelem, megelőzés, válsághelyzeti beavatkozás, részvétel a foglalkoztatásban és a társadalomban, időskori anyagi ellátás, érdekérvényesítés stb. Ehhez kapcsolódik az ellátások típusának ésszerű szociális jogi meghatározása: pl. pénz és/vagy szolgáltatás, járóbeteg- vagy kórházi ellátás stb. Ennek során egyensúlyra kell törekedni a felhasználó önrendelkezési joga és a szociális ellátások hatékonyságának célja közt.

4.4.

A hozzáférhetőség elve: a szociális ellátások és különösen a szociális szolgáltatások helyi, időbeli és pénzügyi, illetve hátrányos megkülönböztetéstől mentes hozzáférhetőségének biztosítása. A szolidáris és fenntartható finanszírozás, az ellátási kínálat átláthatósága, valamint a panasztételi lehetőségeket biztosító konkrét jogi garancia növelik a hozzáférhetőséget. Amennyiben léteznek kiegészítő fizetési kötelezettségek, azoknak szociális szempontból kiegyensúlyozottnak kell lenniük, és nem akadályozhatják a hozzáférést. A konkrét rászorultság bürokratikus ellenőrzése bizonyos ellátások, pl. függőségi vagy pszichoszociális problémák esetében kontraproduktív lehet. Főként a tanácsadási és megelőző ellátásokat kell aktív módon felkínálni a felhasználók számára.

4.5.

Az arányosság elve: az ellátásoknak jellegüket és terjedelmüket tekintve megfelelőnek és szükségesnek kell lenniük. A mérlegelő döntéseknek és a szociális jogszabályoknak erre tekintettel kell lenniük. A szociális ellátásokra fordított erőforrásoknak és a várható eredménynek ésszerű arányban kell állniuk. A polgároknak a szociális ellátások felhasználása iránti vagy egyéb tényállásokkal kapcsolatos jogi kötelezettségei, valamint a jogok és kötelességek viszonya szintén meg kell, hogy feleljen az arányosság elvének.

4.6.

A szolidaritás elve: a szociális ellátások finanszírozásának lényegében szolidáris társadalombiztosítási rendszereken és igazságos, szolidáris adórendszereken kell alapulnia. A szolidáris finanszírozásban lehetőleg valamennyi társadalmi csoportnak és szociális rétegnek részt kell vennie. Ez erősítené a finanszírozás megbízhatóságát, elfogadottságát és fenntarthatóságát. A nem bejelentett kereső tevékenység (30) és az adóelkerülés árt a szociális rendszereknek. A demográfiai és gazdasági fejlődés miatt ésszerűnek tűnhet mindenféle jövedelem, pl. többek között a tőkejövedelmek bevonása is. Az adó- és finanszírozási rendszerek jobb uniós szintű koordinációja javíthatja a finanszírozási alapot. A magánberuházások, adományok, a civil vagy egyházi szerepvállalás, valamint az alapítványi eszközök felhasználása üdvözölt kiegészítései az általános finanszírozásnak, de ezek infrastruktúrákat nem tudnak biztosítani, illetve jogi igényeket sem lehet támasztani velük szemben.

4.7.

A saját felelősség elve: A munkakeresőket és a szakmai beilleszkedési nehézségekkel küszködőket stb. szociális szolgáltatásokkal és ösztönzőrendszerekkel kell támogatni abban, hogy teljes egészében vagy részben saját erejükből el tudják magukat tartani. Az embereknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az állami rendszert kiegészítő, nem profitszerzési céllal tárgyalt és kezelt közös megállapodások keretében kapjanak további védelmet. A szakmai képzettségek és személyes képességek – mint a kommunikációs, szociális és a mindennapi élethez szükséges kompetenciák – fejlesztéséhez nyújtott professzionális támogatás gyakran előfeltétele a saját felelősség vállalására és a szociális felelősségvállalásra való képességnek. Az egyéni egészségmegőrzést illetően a szociális biztonsági rendszerek prevenciós lehetőségek biztosításával, ösztönző intézkedésekkel és jobb fogyasztóvédelem révén népszerűsíthetnék az egészséges életmódot.

4.8.

Részvételi elv: Minden ellátásnak, önmagában vagy más ellátásokkal kombinálva, hozzá kellene járulnia a polgárok társadalmi részvételéhez. A társadalmi részvétel magában foglalja a szakmai, kulturális, politikai szerepvállalást, valamint a társadalmi jólétben való részvételt is.

4.9.

A struktúra elve: A felhasználók, valamint az egyes rendszerek függvényében az állami vagy esetleg önálló szociális szolgálatok, az állami szociális szervek vagy társadalombiztosítók közötti jogi és pénzügyi viszonyok ésszerű kialakítása. Ahol az önálló szociális szolgálatok pl. a szociális jogszabályok és finanszírozás révén részt vesznek az állami szociális ellátórendszerekben, ott az általuk nyújtott ellátásnak, valamint különösen finanszírozásuknak és hozzáférhetőségüknek meg kell felelnie az itt felvázolt alapelveknek. Az ilyen szociális szolgálatokat bizonyos értelemben szolidáris alapon kell finanszírozni és szociális jogszabályok révén szabályozni, hogy az egész népesség körében magas szintű szolgáltatásokat kínálhassanak.

4.10.

A felhasználók önrendelkezésének elve: A felhasználók nem tárgyak, hanem a segítség részes felei, illetve ellátásokra jogosult polgárok. Megfelelő költségkereten belül választást kell biztosítani számukra különböző ellátási formák között, mint pl.: járóbeteg- vagy kórházi ellátás, valamint további formák, mint az otthoni ápolás. A megfelelő segítség az egyéni helyzettől, a professzionális segítség konkrét, képzett szakemberek által ellenőrizendő szükségességétől, valamint az egyéni igényektől és a helyi szituációtól függ. Ahol az önálló szociális szolgálatok pl. a szociális jogszabályok és finanszírozás révén részt vesznek az állami szociális ellátórendszerekben, ott a felhasználóknak választási lehetőséget kell biztosítani a különböző szolgáltatások közt.

4.11.

A jogbiztonság elve: Az ellátások jogi védelme adott esetben szociális jogszabályokkal vagy a tagállamok más hasonló demokratikusan megalapozott jogi eszközeivel. Az ilyen szabályozásoknak a következő szociális jogi tartalommal kell rendelkezniük: jogi igények, mérlegelési szabályok, a felhasználók részvételi kötelességei, az ellátás előfeltételeinek, a panasztételi lehetőségeknek, esetleg a közszolgáltatásokat nyújtó magánszolgáltatók közületi ellenőrzésének, a minőségre vonatkozó szabályoknak s a hozzáférési garanciáknak, az infrastruktúrával kapcsolatos kötelezettségeknek, a finanszírozás módjának stb. leírása. A felhasználók szilárd jogi helyzetét, illetve jogi igényeit legalább az alapvető szociális és egészségügyi ellátások esetében biztosítani kell. Néhány ellátási területen a mérlegelés alapján hozott döntések jobban megfelelhetnek a körülményeknek. A védelemre szoruló személyek érdekeit különösen védeni kell jogi eszközökkel (31). Az önálló szociális szolgáltatások esetében védett jogi helyzetre és a szolgáltatásnyújtáshoz való megkülönböztetésmentes hozzáférésre van szükség, hogy ne jöjjenek létre monopóliumok. Egyes tagállamokban az alkotmányban szereplő, a szociális államról szóló rendelkezés biztosítja a szociálpolitika helyzetét, és garantálja az alapvető szociális ellátásokat válságos helyzetekben is.

4.12.

A közérdek-orientáltság elve: A közérdek-orientált és részvételbarát vállalati és szervezeti formáknak  (32), mint pl. a nonprofit szervezeteknek, szociális vállalkozásoknak, közszolgáltatásoknak, egyesületeknek, alapítványoknak és szövetkezetek bizonyos formáinak, felhasználói szervezeteknek és más civil társadalmi szereplőknek mindenképpen megfelelő pénzügyi és jogi feltételeket kellene biztosítani. Az e területen működő profitorientált vállalkozások adókból vagy társadalombiztosítási járulékokból való finanszírozásához elmélyült szociálpolitikai vitára, megfelelő ellenőrzésekre és legalább a nyereségfelosztás keretének meghatározására van szükség.

4.13.

Az átláthatóság elve: A szociális szolgáltatások és szervek közpénzfelhasználását átlátható módon kell alakítani. A jogi alapoknak, az ellátásokról hozott és odaítélési döntéseknek stb. a polgárok számára hozzáférhetőeknek kell lenniük.

4.14.

A hálózatba szerveződés elve: Az emberek mindennapi élete, az életutak megváltozása, az új családi formák, az idősödés és a bevándorlás integrált és hálózatba szerveződött szolgáltatásokat követelnek meg (33). A szegregációt, a kirekesztést és a hátrányos megkülönböztetést kerülni kell.

4.15.

Az egyenlő felek elve: A felhasználóknak, a szociális szerveknek és a szociális szolgálatoknak jogilag szabályozott és érvényesíthető jogokkal és kötelezettségekkel kell rendelkezniük. Ha szabálysértések esetére szankciók, illetve kártalanítási kifizetések vannak meghatározva, akkor ezeket nemcsak a felhasználókkal szemben, hanem az állami szociális szervekkel szemben is alkalmazni kell.

4.16.

A minőség elve: A szociális szolgáltatásokat minőségbiztosítási intézkedésekkel kell összekapcsolni. A rászorultság elemzésének, az intézkedések tervezésének és végrehajtásának társadalomtudományi ismereteken és szaktudáson kell alapulniuk. A személyes szolgáltatásokat képzési intézkedésekkel, szakmai szintre emeléssel, valamint a kollektív szerződésekkel kapcsolatos autonómia keretében megfelelő díjazással és munkakörülményekkel kell megerősíteni. Az általános érdekű szolgáltatások európai minőségi keretrendszere (34) példaként szolgálhat a szociális szolgáltatásokra irányuló uniós ajánlások számára. Ezenkívül, ahol ez ésszerű, támogatni kell az önkéntesek megnyerését és tájékoztatását.

4.17.

A koordináció elve: Javítani kell a szociális biztonsági és szociális védelmi ellátásokkal kapcsolatos, határokon átnyúló esetek kezelését. Ennek során ügyelni kell a költségviselők és az adó- és járulékfizetők terhelhetőségére, valamint a társadalmi szolidaritás és az arányosság elvére. El kell kerülni, hogy egyoldalúan megterheljék a különösen jól teljesítő nemzeti rendszereket.

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/49

Előadó:

Pavel TRANTINA

Társelőadó:

Marie ZVOLSKÁ

1.1.

Az EGSZB meggyőződése, hogy hangsúlyt kell helyezni a nem formális tanulás eredményeinek azonosítására, regisztrálására, kiértékelésére és ezáltal érvényesítésére, mégpedig valamennyi érintett fél, de különösen a munkáltatók és az oktatási intézmények számára érthető és összehasonlítható módon.

1.2.

A tagállamoknak biztosítaniuk kellene, hogy a polgárok – kortól és képesítési szinttől függetlenül – lehetőséget kapjanak nem formális és informális tanulási eredményeik érvényesítésére. Ez további együttműködést tehet szükségessé a nem formális oktatást nyújtó szervezetek, a hatóságok és más érdekelt felek között, például olyan kérdésekben, mint a finanszírozás és az eredmények érvényesítése.

1.3.

Az EGSZB valamennyi érintett fél, de különösen a szociális partnerek és más civil társadalmi szervezetek támogatására hív fel, hogy azok tudatára ébredhessenek az érvényesítés előnyeinek, és tevékenyen részt vehessenek a tagállami képesítési keretek kialakításában és a szakképesítések meghatározásában.

1.4.

A polgárokat tájékoztatni kell a készségek érvényesítésének előnyeiről, lehetőségeiről és mechanizmusairól. Az EGSZB azt ajánlja a tagállamoknak, hogy fejlesszék az e téren útmutatást nyújtó intézményeket, és vonják be ebbe elsősorban a foglalkoztatási szolgálatokat, valamint az ifjúsági információs központokat, az oktatási intézményeket, a munkaadókat, a szakszervezeteket, a pályaválasztási tanácsadó központokat, az ifjúsági szervezeteket, a nőszervezeteket, a bevándorlóknak és a fogyatékkal élőknek segítséget nyújtó szervezeteket és a hatóságokat is.

1.5.

Feltétlenül fontos egy magas színvonalú tagállami szintű jogszabályi keret előzetes megléte, amely garantálja a formális oktatás, valamint a nem formális és informális tanulás eredményeként szerzett tanúsítványok egyenértékűségét. E szükségszerűség igen magas elvárásokat támaszt az érvényesítési eljárások színvonalával szemben, amelyet pénzügyileg is támogatni kell, például az Európai Szociális Alapon keresztül.

1.6.

Az EGSZB arra kéri az oktatási intézményeket, különösen a közép- és felsőfokú szakiskolákat és az egyetemeket, hogy támogassák jobban a nem formális úton szerzett készségek és ismeretek elismerését. Ennek kapcsán már léteznek az EU-ban bevált gyakorlatok, amelyeket érdemes lenne terjeszteni.

1.7.

Az EGSZB meggyőződése, hogy a kollektív tárgyalások, valamint a szakszervezetek és a munkaadók közti szociális párbeszéd fontos szerepet játszhat a nem formális és az egész életen át tartó tanulás érvényesítésének folyamatában. Ennek segítségével kell gondoskodni a nem formális tanulás érvényesítéséről, fontos hozzájárulást nyújtva a foglalkoztathatóságról és az ezt elősegítő eszközökről folyó vitához.

1.8.

Tekintettel a fiatalok nagyarányú munkanélküliségére, célszerű a magán és állami foglalkoztatási ügynökségek, az önkéntes szervezetek (főként a fiatalokhoz szólók) és a munkaadók közti interakciók előmozdítása. E tevékenység révén fokozható az önkéntes szervezeteknél zajló nem formális oktatás és informális tanulás jelentőségének és értékének ismertsége, és megerősíthető a kölcsönös bizalom.

1.9.

Támogatni kellene az önértékelési eszközök kifejlesztését és alkalmazását, amelyek segítik az embereket tanulási eredményeik meghatározásában és jellemzésében, a civil társadalmi szervezeteknél összegyűjtött tapasztalatokból kiindulva. A múltban az EGSZB már támogatólag nyilatkozott az európai készségútlevél, majd pedig az Europass Experience eszköz létrehozásáról. Ezért sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette az Europass Experience megvalósítását, és arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy vigye sikerre ezt az eszközt.

2.1.

A számos uniós tagállamban tapasztalható kedvezőtlen gazdasági és szociális helyzet ellenére, amelyben még a formális oktatás sem jelent garanciát a munkaerő-piaci integrációra, az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy ne ismerje el azt az értékes rejtett erőforrást, amelyet a nem formális és informális úton szerzett tapasztalatok és készségek jelentenek.

2.2.

Ezek érvényesítése elsősorban a hátrányos helyzetű csoportoknak (nők, migránsok, fiatalok, idős munkavállalók) nyújthat esélyt. Mindezzel nem szabad azonban azt a hiú reményt kelteni, hogy a szóban forgó csoportok így hamarabb beléphetnek a munkaerőpiacra. A munkaerő-piaci integrációhoz ugyanis olyan gazdaság- és szociális politikára van szükség, amely nagyobb figyelmet fordít a beruházásokra, a magas színvonalú munkahelyek létrehozására, a szegénység visszaszorítására és a társadalmi kirekesztés kockázatának csökkentésére. Ezeknek a politikáknak egyúttal az oktatási, képzési és átképzési rendszerek megszilárdítását is elő kellene segíteniük.

2.3.

Az EGSZB fontos dokumentumnak tartja a nem formális és az informális tanulás érvényesítéséről szóló, 2012. december 20-i tanácsi ajánlást (1). Ez kiemeli, hogy a nem formális és informális tanulás útján szerzett tanulási eredmények, nevezetesen a tudás, készségek és kompetenciák érvényesítése fontos szerepet játszhat a foglalkoztathatóság és a mobilitás javításában, továbbá növelheti az egész életen át tartó tanulás iránti motivációt, különösen a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű vagy alacsony képesítésű személyek esetében. A releváns ismeretek, készségek és kompetenciák érvényesítése szerephez jut a munkaerőpiac működésének javításában, a mobilitás elősegítésében, valamint a versenyképesség és a gazdasági növekedés erősítésében.

2.4.

A Tanács szerint a munkaadói szervezetek, a munkáltatók, a szakszervezetek, a kereskedelmi kamarák, az iparkamarák és a kézműves kamarák, továbbá a szakmai képesítések elismerésének folyamatában és a tanulási eredmények értékelésében és tanúsításában érintett nemzeti hatóságok, a foglalkoztatási ügynökségek, az ifjúsági szervezetek, az ifjúságsegítők, az oktatási és képzési szolgáltatók és más civil társadalmi szervezetek mind fontos szereplők, amelyekre komoly feladat hárul a nem formális és informális tanulási lehetőségek biztosításában és az eredmények esetleges későbbi érvényesítésének folyamatában.

2.5.

A Tanács 2012-ben kiadott ajánlása szerint a tagállamoknak legkésőbb 2018-ra – a nemzeti szintű körülményekkel és sajátosságokkal összhangban és az általuk megfelelőnek ítélt módon – meg kell tenniük a nem formális és az informális tanulás eredményeinek érvényesítése érdekében szükséges intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az egyének számára a következőket:

2.6.

A tanácsi ajánlás szerint a nem formális és az informális tanulás eredményeinek érvényesítése érdekében az alábbi elemeket kell figyelembe venni, minden egyén számára lehetővé téve, hogy ezen elemek bármelyikét – szükségleteinek megfelelően külön-külön vagy egymással kombinálva – igénybe vehesse:

2.7.

Az EGSZB már többször hangsúlyozta a nem formális tanulás előnyeit és elismerésének fontosságát. Most, jelen véleménnyel fejti ki azonban először e nézőpontot a maga teljességében. Célként azt tűzi ki, hogy összegyűjtse a munkaadók, munkavállalók és más civil szervezetek képviselőinek az érvényesítés konkrét eljárásaival kapcsolatos szempontjait, és hogy gyakorlati megoldásokra tegyen javaslatot az ő szemszögükből.

3.1.

A szakosodáson és a szaktudáson alapuló termelési ágazat hanyatlása, a technológiai fejlődés és a szolgáltatási ágazat fellendülése oda vezet, hogy a 21. századi munkaadó nagyobb súlyt helyez a munkavállalók személyiségére és a „horizontális” vagy „transzferábilis” kompetenciákra. Egyre nő az egész életen át tartó tanulásnak, valamint az iskolai oktatáson kívül szerzett kompetenciák és ismeretek érvényesítésének a jelentősége.

3.2.

2012-ben a Bath-i Egyetem és a GHK Consulting az Európai Ifjúsági Fórum felkérésére tanulmányt dolgozott ki arról, hogy az ifjúsági szervezeteknél folyó informális tanulás milyen hatást gyakorol a fiatalok foglalkoztathatóságára (3). Az ifjúsági szervezetek fontos szolgáltatói a nem formális oktatásnak. A náluk folyó oktatás elsődleges célja nem a foglalkoztathatóság növelése, de a szerzett kompetenciák ebben is segíthetnek, és éppen erről szól a fenti elemzés.

3.3.

A tanulmány arra az általános következtetésre jut, hogy a munkaadók által igényelt kompetenciák egyértelműen megfelelnek azoknak, amelyek kifejlesztését a nem formális tanulás területe lehetővé teszi. A munkaadók által leginkább keresett hat „soft skill” (nem technikai kompetencia) közül öt található azok között, melyek kitűnően fejleszthetőek ifjúsági szervezetek keretében – az egyetlen kivételt a matematikai készségek jelentik. A munkaadók által leggyakrabban elvárt „soft skillek” az alábbiak: kommunikációs készség, szervezési és tervezési készség, döntéshozatali készség, csapatszellem, megbízhatóság/önállóság és matematikai készség. Ezeket a kompetenciákat döntő jelentőségűnek tekintik a sikeres munkavégzéshez. A „soft skillek” alapoznak meg olyan személyiségjegyeket is, mint a személyes motiváltság, a kezdeményezőkészség és a kreativitás, amelyek a megbízhatósághoz/önállósághoz és a vállalkozói szellemhez kötődő személyes kvalitások.

3.4.

Minden polgár tanul nem formális és informális módon az egész életen át tartó tanulás folyamatában. Például számos nő (de férfi is) kifejleszt a családi ügyek kezelésével kapcsolatos kompetenciákat, amelyek átvihetők a munkahelyre, és főként a szociális szolgáltatások területére. Ha állást kell váltaniuk elbocsátás vagy családi okok miatt, ezen ismereteket hasznosíthatják az új munkára való átállás során is, a bevándorló nők pedig az első állás megszerzésére. Az EGSZB már felszólította a tagállamokat arra (4), hogy „gyorsítsák fel a külföldön szerzett képesítések és tapasztalatok elismerésének folyamatát, és ezzel tegyék lehetővé, hogy a nők kompetenciájuknak és ambícióiknak megfelelő munkát találjanak”, és hogy „vegyék figyelembe, hogy a bizonyos ágazatokban (takarítás, gyermekfelügyelet, idősgondozás, szálloda- és vendéglátóipar, mezőgazdaság) végzett munka, ha ezek az ágazatok ki tudnak lépni a feketemunka világából, lehetőségeket kínál a kevésbé képzett migráns nők számára a szakmai élet, a valorizáció, a fenti foglalkozásokra való képzés és a szakmai fejlődés tekintetében”. A szociális partnereket is felkérte korábban arra, hogy „a kollektív szerződésekben segítsék elő a migráns nők képesítéseinek elismerését”.

3.5.

A nem formális és informális tanulás sikeres érvényesítéséhez fontos, hogy a hangsúlyt a tanulási eredményekre helyezzük át. Ezt a megközelítést egyébként 2004 óta kifejezetten és rendszerszerűen támogatja az EU oktatásra, szakképzésre és foglalkoztatásra vonatkozó politikai programja. A Cedefop közelmúltbeli (2013–2015 közötti kutatásokon alapuló) tanulmányából kiderül, hogy egész Európában egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a tanulási eredményeknek – például a tagállami képesítési keretek kidolgozásakor, a szakképesítések meghatározásakor és jellemzésekor, a tanulási eredményeknek a tantervekbe való beépítésekor, illetve a tanulási eredmények kiértékelésekor, hivatkozási alapként véve őket az érvényesítéshez. Ennek javítania kellene az átláthatóságot, a megfelelőséget és a minőséget, fokozva egyben a nem formális és informális tanulás iránti nyitottságot. Gyakorlati szinten fontos, hogy mindez világos célok kitűzését tegye lehetővé a tanulók/diákok számára, ösztönző hatást váltson ki, elősegítse a tanulási programok rugalmasságát, és az eredmények értékelésére irányítsa a figyelmet. Ugyanakkor a magas színvonalú tudás megszerzéséhez a tanítási és tanulási módszereket és folyamatokat is javítani kell.

3.6.

Ebből következően hangsúlyt kell helyezni a nem formális tanulás eredményeinek regisztrálására és kiértékelésére, mégpedig valamennyi érintett fél, de különösen a munkáltatók és az oktatási intézmények számára igazán érthető módon. Ezek az ismeretek a későbbiekben érvényesíthetőek, amennyiben az érintett személy szeretné, és teljesülnek az olyan feltételek, mint a formális képzési programokkal egyenértékű, szokvány szakképesítések megléte.

4.1.1.

Az érvényesítési eljárások keretében a tagállamoknak gondoskodniuk kellene arról, hogy a magánszemélyek és a szervezetek megkapják a szükséges információt és útmutatást az érvényesítés előnyeiről és lehetőségeiről, valamint az alkalmazott eljárásokról. Biztosítaniuk kellene egyúttal, hogy a nem formális és informális tanulási eredmények érvényesítése megfelelő útmutatással és tanácsadással járjon együtt, illetve könnyen hozzáférhető legyen.

4.1.2.

A nem formális és informális tanulási eredmények érvényesítési rendszereinek meg kell felelniük a vonatkozó elveknek, illetve figyelembe kell venniük a tagállami, regionális, helyi és ágazati viszonyokat és igényeket.

4.1.3.

Biztosítani kell, hogy a különböző korú és képesítési szintű polgárok mind élvezhessék az érvényesítés előnyeit. Ez további együttműködést tehet szükségessé a profitorientált szektor, a hatóságok és más érdekelt felek között, például olyan kérdésekben, mint a finanszírozás és az eredmények érvényesítése.

4.1.4.

A polgárokat tájékoztatni kellene az önkéntes szervezetek tevékenységeiben való tartós részvétel további előnyeiről is. Még egy rövid idejű szerepvállalás is számottevően hozzájárulhat a kompetenciák fejlődéséhez és a foglalkoztathatóság növekedéséhez.

4.1.5.

Fontos, hogy a polgárokat összehangoltan szólítsuk meg és tájékoztassuk a készségek érvényesítésének előnyeiről, lehetőségeiről és mechanizmusairól. Az EGSZB azt ajánlja a tagállamoknak, hogy fejlesszék az e téren útmutatást nyújtó intézményeket, és vonják be ebbe elsősorban a foglalkoztatási szolgálatokat, valamint az ifjúsági információs központokat, az oktatási intézményeket, a munkaadókat, a szakszervezeteket, a pályaválasztási tanácsadó központokat, az önkéntes szervezeteket, az ifjúsági szervezeteket és a hatóságokat is.

4.1.6.

Az érvényesítéssel összefüggő tanácsadási tevékenység döntő szerepet játszik az azonosítástól a tanúsításig minden szinten, főként a fiatalok számára. Célja az lenne, hogy:

4.2.1.

A Tanács szerint a tagállamoknak ösztönözniük kellene valamennyi érdekelt fél részvételét és koordinációját az érvényesítés elemeinek és elveinek a kidolgozása és végrehajtása keretében. Az ezen folyamatban való részvétel ösztönzése érdekében:

4.2.2.

Az EGSZB fontosnak tartja ezért valamennyi érintett fél, de különösen a szociális partnerek és más civil társadalmi szervezetek támogatását, hogy azok tudatára ébredhessenek az érvényesítés előnyeinek, és tevékenyen részt vehessenek a tagállami képesítési keretek kialakításában és a szakképesítések meghatározásában. Nehéznek bizonyulhat „valódi” változást elérni az érintett felek hozzáállásában, főként azokban a tagállamokban, amelyek nem tekintik prioritásnak a kérdést, vagy amikor a nem formális és informális tanulás érvényesítése nem számíthat tényleges, széleskörű társadalmi támogatásra. Hasznos lenne platformot vagy más támogatást nyújtani azoknak, akik már előrehaladtak e téren (például kísérleti projektek keretében), és most tagállami szintű erőfeszítéseket tesznek.

4.3.1.

A tagállamok lehetővé kellene, hogy tegyék az egyének számára, hogy teljes körű vagy adott esetben részleges képesítést kapjanak az érvényesített nem formális és informális tanulás során szerzett tapasztalataik alapján. Biztosítaniuk kellene, hogy az érvényesítési eljárások kapcsolódjanak a tagállami képesítési keretekhez, és megfeleljenek az európai képesítési keretnek, és hogy garantáltak legyenek a szinergiák az olyan formális oktatási és képzési struktúrákra vonatkozó kreditrendszerek és érvényesítési rendszerek között, mint az ECTS és az ECVET.

4.3.2.

A tagállami képesítési rendszerek kidolgozásába minél szorosabban be kell vonni különösen a szociális partnereket és a civil társadalom más szervezeteit (kellően ösztönözve őket a részvételre). Egyes tagállamok tapasztalata azt mutatja, hogy ahhoz, hogy ágazati szinten valósítsunk meg érvényesítési eljárásokat, ágazati kompetenciákkal foglalkozó bizottságokat és egységeket kell létrehozni, illetve ellátni a megfelelő munkaerővel. Az azonosított területeken megfelelő tagállami normákat lehet kidolgozni a különböző szakmákra és szakképesítésekre.

4.4.1.

A tagállamoknak garantálniuk kellene, hogy meglegyenek azok – az érvényes minőségbiztosítási keretekkel összhangban álló – átlátható minőségbiztosítási intézkedések, melyek alátámasztják a megbízható, időszerű és hiteles értékelési módszertanokat és eszközöket. Itt mindenekelőtt megfelelő jogszabályokról van szó, azaz olyan szabályozási keretről, amely az európai képesítési keretrendszeren alapuló nemzeti képesítési kereteknek megfelelő tanúsítással kapcsolatos érvényesítésre és biztosítékokra vonatkozik.

4.4.2.

Az EGSZB szerint ez azt jelenti, hogy biztosítani kell a formális, valamint a nem formális oktatás vagy informális tanulás eredményeként szerzett tanúsítványok egyenértékűségét. E szükségszerűség igen magas elvárásokat támaszt az érvényesítési eljárások színvonalával szemben, amelyet pénzügyileg is támogatni kell, például az Európai Szociális Alapon keresztül.

4.5.1.

Az oktatási intézményeknek alapvető szerepük van az érvényesítési folyamatban. A tanácsi ajánlás szerint az oktatási és képzési szolgáltatóknak meg kell könnyíteniük a nem formális és az informális úton megszerzett tanulási eredmények alapján a formális tanulásban való részvételt, továbbá adott esetben és lehetőség szerint mentességet és/vagy krediteket kell odaítélniük az ilyen tanulási keretek között megszerzett tanulási eredmények alapján.

4.5.2.

Az EGSZB felszólítja az egyetemeket, hogy támogassák jobban a nem formális úton szerzett készségek és ismeretek elismerését. Ezen a téren kiváló példával szolgálhat Írország. A 2030-ig szóló ír nemzeti felsőoktatási stratégia támogatja a felsőoktatás polgári küldetését és a „széles értelemben vett társadalom” részvételét „a felsőoktatás három, egymáshoz kapcsolódó főszereplőjének egyikeként”. Ezt a részvételt úgy határozza meg, mint „a vállalkozásokkal és az iparral, a közösség közügyeivel, az állami politikákkal és gyakorlatokkal, a művészeti, kulturális és sportélettel, a közösség és a régió más oktatási szolgáltatóival való együttműködést”, és folyamatosan fokozni kívánja a nemzetközi szintű részvételre helyezendő hangsúlyt (5).

4.5.3.

Magától értetődő, hogy az egyetemek nem az egyedüli olyan intézmények, amelyek képesek érvényesíteni a nem formális és az informális tanulás eredményeit. Máltán például a 2010 szeptemberében ismertetett középfokú oktatási tanúsítvány és profil érvényesít minden tanulási formát, amelyre a középiskolai oktatás öt éve alatt került sor. Az oktatás révén, függetlenül attól, hogy az formális-e, kreditek szerezhetőek, ami ösztönzi a diákokat arra, hogy folytassák és fokozzák a képzésben való részvételüket.

4.6.1.

A tanácsi ajánlás kiemeli a munkahelyi érvényesítés jelentőségét, és azt ajánlja, hogy a tagállamok [m]ozdítsák elő valamennyi érintett érdekelt, mint például munkáltatók, szakszervezetek, kereskedelmi kamarák, iparkamarák és kézműves kamarák, a szakmai képesítések elismerésének folyamatában érintett nemzeti hatóságok […] bevonását. Ezenkívül a munkáltatókat felkéri, hogy könnyítsék meg és támogassák a munkahelyen szerzett tanulási eredmények meghatározását és dokumentumokkal történő igazolását.

4.6.2.

A nem formális és informális tanulás érvényesítése történhet a kollektív megállapodások keretében is (mint Hollandiában). Ez kitűnő példa arra, hogy miként érhetik el a munkavállalók ezt az érvényesítést, illetve segíti a vállalatok hatékony emberierőforrás-gazdálkodását. A munkaadókat aktívan be kellene vonni a tudás, a készségek és kompetenciák értékelésébe mind a munkahelyen, mind pedig az oktatási és képzési programok kialakításakor. Ez növelné az érvényesítés értékét, és bizalmat ébresztene aziránt.

4.6.3.

A kollektív tárgyalás, valamint a szakszervezetek és a munkaadók közti szociális párbeszéd fontos szerepet játszhat a nem formális és az egész életen át tartó tanulás elismerésének folyamatában. Az Európai Fémipari Dolgozók Szövetsége (FEM) konkrét példát jelent erre európai szinten, hiszen dolgozik a nem formális tanulás elismertetésén, és ezzel fontos hozzájárulást nyújt a foglalkoztathatóságról és az azt elősegítő eszközökről folyó vitához.

4.6.4.

Egyes államokban a szakszervezeti aktivisták mind gyakrabban vállalnak fel egy új szerepet azzal, hogy munkaidőben tanácsadást nyújtanak, illetve tárgyalnak a munkaadókkal a munkahelyi képzési lehetőségekhez való szabad hozzáférésről. Ausztriában, Dániában, Finnországban, Norvégiában, Svédországban és az Egyesült Királyságban a szakszervezeti képviselők „a képzés nagykövetei” is egyben, akik ösztönzik a munkaadókat a továbbképzésre és a készségeik terén jelentkező hiányok pótlására, ezzel párhuzamosan pedig a vállalatoknak is tanácsokat adnak a képzési szükségletekről (6).

4.6.5.

Mivel a fiatal, kevés vagy nulla szakmai tapasztalattal rendelkező új munkavállalókat felvevő munkaadók nagyra értékelik, ha ezek a fiatalok korábban részt vettek ifjúsági szervezetek tevékenységeiben, a fiataloknak az iskolából a munka világába történő átlépését támogató egyik intézkedésként ösztönözni kellene ezt a fajta részvételt (7).

4.6.6.

Ezenkívül minden olyan személy részére, akit érint az érvényesítés, jobb pályaorientációs és támogató szolgáltatásokat kellene nyújtani, hogy amikor jelentkeznek egy állásra, képesek legyenek hatásosan bemutatni a nem formális és informális úton megszerzett készségeiket és kompetenciáikat, és jobban megértsék, hogy ezek a kompetenciák hogyan hasznosíthatók a munkájukban, és hogyan segíthetik elő a munkájukhoz kapcsolódó egyedi feladatok elvégzését. Olyan folyamatról van szó, amelyhez hozzájárulhatnak a szakmai tanácsadást végző szolgáltatók, az iskolákban és az egyetemeken tevékenykedő szakértők, az ifjúsági ágazat, a foglalkoztatási szolgálatok, valamint a munkaadók és nemzetközi szervezetek. E tekintetben a fiataloknak az is segítséget jelenthetne, ha jó „tippeket” kapnának.

4.7.1.

A tanácsi ajánlás hangsúlyozza, hogy az önkéntes ágazatot aktívan be kell vonni a validációs folyamatba; az ifjúsági szervezeteknek és a civil szervezeteknek elő kell mozdítaniuk és elő kell segíteniük a munkahelyen vagy önkéntes tevékenységek során szerzett tanulási eredmények meghatározását és dokumentálását, és az átláthatóság garantálása végett ehhez a megfelelő validálási eszközöket (például az Europass keretében kidolgozott eszközöket és a Youthpass-t) kell felhasználni.

4.7.2.

Az embereknek jobban tisztában kellene lenniük azzal, hogy a munkáltatók milyen fontosnak tartják a nem formális és informális úton – például önkéntes tevékenységek révén – megszerzett képességeket és készségeket. Ez különösen azokra vonatkozik, akik csak alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, és gyakran kevésbé vannak tisztában azzal, hogy a munkáltatók értékelik az ilyen jellegű tevékenységeket. Az ilyen emberek ezeknek a készségeknek a prezentálásához is kevésbé értenek.

4.7.3.

Tekintettel a fiatalok nagyarányú munkanélküliségére, célszerű a magán és állami foglalkoztatási ügynökségek, az önkéntes szervezetek (főként a fiatalokhoz szólók) és a munkaadók közti interakciók előmozdítása. E tevékenység révén fokozható az önkéntes szervezeteknél zajló nem formális tanulás jelentőségének és értékének ismertsége, és megerősíthető a kölcsönös bizalom.

4.7.4.

Támogatni kell, hogy az önkéntes szervezetek értékelési és képzési programokat dolgozzanak ki, mert e szervezetek létezése elválaszthatatlan a készségfejlesztés magas szintjétől. Ebben az összefüggésben arra is utalni kell, hogy milyen sokféle tevékenységet végeznek az önkéntes szervezetek, és hogy így milyen sokfélék azok a kritériumok is, amelyek alapján ezek a szervezetek a náluk szerzett készségeket értékelik. Erre való tekintettel az önkéntesség területén nagyobb fokú konvergenciát kell ösztönözni a terminológiával és az értékelési módszerekkel kapcsolatban. Ezeknek a kritériumoknak az egymáshoz való közelítése többek között hozzájárulhatna ahhoz, hogy több önkéntes ismerje fel, hogy a társadalom javára végzett önkéntes szolgálat során milyen készségekre tehet szert.

4.8.1.

A tanácsi ajánlás azt hangsúlyozza, hogy az átláthatóság biztosítása érdekében milyen fontosak a kölcsönös elismerés közös európai eszközei, például az Europass és a Youthpass. A tagállamoknak szinergiákról kellene gondoskodniuk az érvényesítési szabályozások és a formális oktatási és képzési rendszerben alkalmazandó kreditrendszerek (pl. ECTS, ECVET) között.

4.8.2.

A civil szervezetek tevékenységében történő részvétel során szerzett tudásnak és készségeknek szintén van értékük a munkaerőpiacon, de ezeket gyakran nem dokumentálják, és nem emelik ki megfelelően. Ezért támogatni kellene az olyan önértékelési eszközök kifejlesztését és alkalmazását, amelyek segítik az embereket tanulási eredményeik meghatározásában és jellemzésében, a civil szervezetek által összegyűjtött tapasztalatokból kiindulva. Például egy személyes készségeket ismertető dosszié létrehozása többletértéket jelenthet a tanulmányok során, illetve akkor, amikor valaki érvényesülni próbál a munka világában.

4.8.3.

A bizonyítványok és az említett dossziék a nem formális úton megszerzett képesítések és készségek érvényesítésének fontos elemei. A nem formális oktatást nyújtó intézményeknek arra kellene törekedniük, hogy olyan bizonyítványokat vagy dokumentumokat adjanak ki, amelyek részletesen ismertetik az oktatási tevékenységükben történő részvétel jellegét és eredményeit, és meg kellene értetniük az emberekkel, hogy miért előnyös ez a részvétel. Elsősorban nem egy tanulási eredmény igazolásáról van szó, hanem arról, hogy e dokumentumoknak milyen értékük van a képzés szempontjából (jobb tájékoztatás a civil szervezetekben szerzett készségekről és képességekről és arról, hogy ezek a készségek hogyan használhatók fel álláskeresés vagy továbbképzés során).

4.8.4

4.8.5. A múltban az EGSZB már támogatólag nyilatkozott az európai készségútlevél, majd pedig az Europass Experience eszköz létrehozásáról. Ezért sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette az utóbbi megvalósítását.

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/57

Előadó:

Dorthe ANDERSEN

1.1.

A válság számos uniós tagállamban erősen sújtja a fiatalokat, óriási emberi, társadalmi és gazdasági károkat okozva. A magasabb ifjúsági munkanélküliség – amely egyáltalán nem újdonság –, strukturális problémákra utal, amelyek megnehezítik az iskolapadból a munka világába történő átmenetet.

1.2.

A duális képzésen alapuló, jól működő szakoktatási és -képzési rendszerek előmozdítják a fiatalok foglalkoztatását, és segíthetik az – akár hátrányos helyzetű – fiatal nőket és férfiakat az említett átmenet zökkenőmentesebbé tételében.

1.3.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy nem létezik egyetlen bevált modell a duális képzésre; a cél a jól működő, magas színvonalú képzési megoldások ösztönzése.

1.4.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy szükség van egy olyan európai minőségértékelési eszközre, amely dokumentálja az előrehaladást, valamint a tagállamok által a szakképzési és duális képzési rendszerek teljesítményének javítása érdekében végrehajtott reformok hatásait.

1.4.2.

Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy – az érintett partnerekkel együtt – dolgozzon ki monitoring- és adatgyűjtési eszközöket, mérje fel, mi az, ami működik a tagállamokban, és azonosítsa a jól működő duális képzési rendszerek kulcsfontosságú elemeit. A cél a működőképes megoldások felmérése és kiértékelése, a szakképzési rendszerek minőségének biztosítása, valamint a duális képzés és a foglalkoztatás közti kölcsönös kapcsolat kiemelése.

1.4.3.

A kiváló minőségű és a munkaerőpiac szempontjából releváns szakmai kompetenciák és képesítések a jövőben is a munkaerőpiac és Európa versenyképessége alapelemét képezik majd. Az EGSZB ezért EU-szintű célkitűzés meghatározását javasolja a szakképzést és a duális képzést illetően, amely a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek a javításához vezethet. Ez egy megújított Európa 2020 stratégia része lehetne, és az EGSZB ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a lehetőségeket.

1.4.4.

Az EGSZB úgy véli, hogy az uniós szakképzési cél és az adatgyűjtés révén a tagállamok továbbra is jó úton haladhatnak afelé, hogy javítsák az oktatás színvonalát, és biztosítsák, hogy a fiatalok kedvező tapasztalatokat szerezzenek az oktatási rendszerről, és segítségével megszerezzék a munkaerőpiacon igényelt készségeket.

1.5.1.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy azok a tagállamok, amelyek nem rendelkeznek jól működő duális képzési rendszerekkel, mérjék fel, milyen költségekkel járna ezek kifejlesztése azon előnyökkel összehasonlítva, amelyekkel ezek a vállalkozások versenyképessége és a fiatalok munkalehetőségei szempontjából járnának.

1.5.2.

Az EGSZB hangsúlyozza az iskolák, képzési központok, szakszervezetek és vállalkozások közötti partnerségek fontosságát. A szociális partnerek döntő szerepet játszanak a jól működő duális képzési rendszerek minden szakaszában (tervezés, végrehajtás, nyomon követés, értékelés stb.). A szociális párbeszéd valamennyi szinten történő fokozása és jobb kihasználása hatékony eszköz lehet a duális képzési rendszer színvonalának javítására és vonzóbbá tételére.

1.5.3.

Az EGSZB arra kéri a tagállamokat, hogy vezessék be, illetve vizsgálják felül a szakképzésben részt vevő tanárok, mentorok és oktatók szakmai fejlesztését, különös tekintettel a vállalati oktatókra, mivel ők kulcsfontosságúak a szakképzési rendszerek teljesítményének javításában.

1.5.4.

Az EGSZB hangsúlyozza a munkáltatók szerepét, és úgy véli, hogy azok – köztük a kkv-k – jobban részt vesznek a tanulószerződéses gyakorlati képzési rendszerekben, ha ezek valóban megfelelnek igényeiknek, és ha jó kapcsolatuk alakul ki az iskolákkal. Az elkövetkező években olyan duális képzési rendszerek kialakítását kellene középpontba állítani, melyek lehetővé teszik a munkáltatók költséghatékony részvételét és fokozott szerepvállalását.

1.5.5.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az európai szociális partnerek folytassák e téren megkezdett munkájukat, önálló munkaprogramjuk részeként.

2.1.

A gazdasági válság súlyosan érintette az európai fiatalokat. 4,5 millió 25 év alatti fiatal állástalan (1), jóllehet egyes uniós országokban a nagyarányú ifjúsági munkanélküliség nem új jelenség; a válság egyszerűen csak súlyosbította. Az EU-ban a fiatalok munkanélküliségi rátája több mint kétszer olyan magas, mint a felnőtteké: 20,9 % szemben a 9,8 %-kal. Mintegy 7 millió olyan fiatal él Európában, aki állástalan, és oktatásban és képzésben sem részesül (ún. NEET-fiatal) (2). A meglehetősen borús rövid távú gazdasági kilátásoknak megfelelően az ifjúsági munkanélküliség rendkívül magas szintet ért el egyes tagállamokban, óriási emberi, társadalmi és gazdasági költségekkel járva.

2.2.

A munkanélküliség már a válság előtt is magasabb volt a fiatalok körében, mint a felnőttek között. Ez strukturális problémára utal az oktatási és képzési rendszerek és a munkaerőpiacok közti szorosabb kapcsolatok kialakítása terén. Egy másik e mellett szóló érv az, hogy sok országban, ahol magas az ifjúsági munkanélküliség, a munkáltatók nehezen találnak megfelelő készségekkel rendelkező munkavállalókat.

2.3.

A helyzet javításához olyan új megközelítés szükséges, amely megszilárdítja a foglalkoztatás és a növekedés alapjait azzal a céllal, hogy magas színvonalú és a munkaerőpiac szempontjából releváns szakmai készségek és képesítések, továbbá jól működő munkaerőpiacok alakuljanak ki.

2.4.

Jelentős különbségek vannak azonban az uniós tagállamok között abban, hogy milyen tapasztalattal rendelkeznek a fiatalok munkaerőpiacra juttatása kapcsán.

2.5.

Számos országban a szakmai képzésben részesültek képezik a munkavállalók többségét a magánszférában, de jelentős szerepet játszanak a közszférában is. Napjainkban Európa-szerte a felső tagozatos középiskolai diákok mintegy fele vesz részt szakképzési programban, és mintegy negyede kombinált, részben iskola-, részben munkaalapú tanulásban (3). A fő kihívások abban rejlenek, hogy a minőség és relevancia javítása révén vonzóbbá tegyük a szakképzést.

2.6.

Az EGSZB már számos véleményében (4) kiemelte, hogy megfelelő feltételeket kell teremteni ahhoz, hogy a fiatalok – egy magas színvonalú szakoktatás és szakképzés elemeként – részt vehessenek különféle duális képzési formákban azzal a céllal, hogy könnyebbé váljon a számukra az oktatásból a munka világába való átmenet.

2.7.

Az EGSZB fontosnak tartja a lendület fenntartását és annak biztosítását, hogy az egyes tagállamok – a szociális partnerekkel együttműködve – duális képzési elemek beépítésével kiigazítsák a szakképzési rendszereiket.

3.1.

Jelen vélemény a duális képzési rendszerek szakképzésen belüli helyzetére összpontosít. A duális képzés különböző nemzeti modelleket lefedő gyűjtőfogalom. A Cedefop szerint a duális képzés olyan oktatás vagy képzés, amely az iskolában vagy képzési központban eltöltött időszakokat ötvözi a munkahelyiekkel. A duális jelző a tanulási módok (iskolák/szakképzési szolgáltatók és képzési vállalkozások, amelyek együtt felelősek az elméleti és gyakorlati képzés biztosításáért) és a szereplők (állami és magán) kettősségére utal.

3.2.

Minden tagállam rendelkezik olyan rendszerrel, amely magában foglalja a munkavégzési elemet, azonban ezek minősége, eredménye és léptéke változó (5). Például mennyi időt tölt a résztvevő a munkahelyen? Van-e szerződés a tanuló és a munkaadó között, illetve részesül-e díjazásban a tanuló? Milyen szerepet töltenek be a szociális partnerek?

3.3.

Nem létezik egyetlen, „legjobb” modell, és a duális rendszer kialakulása számos gazdasági és társadalmi feltétel függvénye.

3.4.

Napjainkban három fő módja létezik a szakképzésnek:

3.5.

A hangsúly a munkahellyel való szoros kapcsolaton, valamint a diák, az elméleti háttér, a gyakorlati tanulás és a munkahelyi fejlődés közti szinergiákon van.

4.1.

Az Európai Tanács 2013. június 27–28-i ülésén (6) megállapodás született az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelemre vonatkozó új stratégiáról, amelynek egyik célja „a magas színvonalú tanulószerződéses gyakorlati képzések és a munkaalapú tanulás” ösztönzése. 22 tagállam kapott országspecifikus ajánlást szakoktatási és -képzési rendszerének oly módon való kiigazítására, hogy nagyobb súlyt fektessen a munkaalapú képzési elemekre és a magas színvonalú tanulószerződéses gyakorlati képzésekre.

4.2.

Uniós szinten egy sor intézkedést hoztak. Például ifjúsági garanciaalapot hoztak létre, ESZA-forrásokat különítettek el a tanulószerződéses gyakorlati képzések – és így a duális képzési rendszer – országos szintű fejlesztésére, továbbá megalakították a tanulószerződéses gyakorlati képzés európai szövetségét.

4.3.

Az ifjúsági foglalkoztatásra vonatkozó, 2013. júniusi intézkedési keretükben (7) az európai szociális partnerek emellett kiemelték a munkaalapú tanulási modellek, így a duális képzési rendszerek szerepét.

4.4.

A lett elnökség a bruges-i közlemény felülvizsgálatának részeként öt teljesítendő célkitűzést hagyott jóvá. E célok közül az első a munkaalapú tanulás előmozdítása lesz, különös tekintettel a tanulószerződéses gyakorlati képzésre (8).

5.1.

A Cedefop és az Európai Bizottság tanulmányai szerint például pozitív összefüggés áll fenn a duális képzésen alapuló szakképzési rendszerek és a fiatalok foglalkoztatása között (9).

5.2.

A tapasztalatok és a számadatok egyértelműek. A duális képzési elveken alapuló, releváns és vonzó szakképzési rendszerrel bíró országok jobb teljesítményt nyújtanak a fiatalok munkaerőpiacra segítése kapcsán. Néhány ország, például Ausztria, jó példát mutat emellett a hátrányos helyzetű fiatalok képzési lehetőségei terén, munkavégzési segítséget nyújtva nekik, illetve biztonsági hálót kínálva a gyakornokok számára.

5.3.

A jól működő duális képzési rendszer kezdeti munkatapasztalatot nyújt a fiatalok számára, és így vonzóbbá teszi őket a vállalkozások és a jövendő munkáltatók szemében. Németországban a gyakornokok több mint 2/3-a ugyanannál a munkáltatónál marad a tanulószerződéses szakmai gyakorlata befejezését követően (10). Dániában az adatok (11) szerint a szakképzésben részesült tanulók azok között vannak, akik a leggyorsabbak találnak új munkahelyet elbocsátás esetén, és sokan saját vállalkozást indítanak.

5.4.

A szakképzést és a tanulószerződéses gyakorlati képzést azonban sok fiatal és szülő nem érzi ugyanolyan vonzónak, mint a felsőoktatási képzést, vagy csupán hagyományos fizikai munkának tekinti őket. Feledésbe merült a „versenyképes tudás”, amely a duális képzés során szerezhető meg. Az lenne a cél, hogy a fiatalok előtt ne csak egy karrier lehetősége álljon nyitva, hanem továbbfejleszthető versenyképes tudásra is szert tegyenek.

5.5.

A felülvizsgált Európa 2020 stratégia részeként fontolóra kellene venni egy uniós célkitűzés bevezetését a diákok szakképzésben és duális képzésben való részvételének arányára vonatkozóan. Ez jobban felhívná a figyelmet a duális képzés és a tanulószerződéses gyakorlati képzés foglalkoztathatóságot növelő és befogadó jellegére.

5.6.

E célkitűzésnek magas szintűnek kell lennie tekintettel a fenti képzéstípusok által a foglalkoztatásra bizonyítottan gyakorolt kedvező hatásra, és figyelembe kell vennie a középszintű képesítéssel rendelkező, szakképzett munkaerő iránti jövőbeli munkaerő-piaci igényeket.

5.7.

Imázsának és vonzerejének javításához közös erőfeszítés szükséges az iskolák, képzési központok, vállalatok, szociális partnerek és politikusok részéről. A szakképzést nyújtó iskoláknak és a képzési központoknak jobban kell alkalmazkodniuk a változó munkaerő-piaci igényekhez és gazdasághoz. Ösztönözni lehetne, hogy a készségekkel kapcsolatban vetélkedőket rendezzenek és magatartásmintákat mutassanak be abból a célból, hogy bizonyos készségek, illetve iskolák kiemelésével lelkesítsék a fiatalokat. Az ilyen rendszerek vonzóbbá tehetők egyrészt felsőoktatási lehetőségek megnyitásával annak elkerülésére, hogy a diákok és a szülők zsákutcának tekintsék a tanulószerződéses gyakorlati képzést, illetve az olyan EU-n belüli mobilitási programok ösztönzése révén, mint az „Erasmus +”.

5.8.

A duális képzési rendszerek jobb megértése és imázsának javítása szempontjából nagyon fontosak a színvonalas és korai pályaorientációs és tanácsadó szolgáltatások.

5.9.

A tanárok is szerepet játszanak a duális képzési rendszerek vonzóbbá tételében, és közvetlen hatást gyakorolnak a fiatalok szakképzésről alkotott véleményére. A szakképzésbeli tanári pályára is vonzó lehetőségként kell tekinteni. Ennek egyik módja annak biztosítása, hogy a szakképzésben részt vevő tanárok szakmai és didaktikai készségeit folyamatosan frissítsék, az iskolák és vállalatok közötti együttműködést pedig javítsák annak érdekében, hogy a tanárok mindig tisztában legyenek a vállalatok igényeivel, mindenkori munkamódszereivel, új technológiáival stb.

5.10.

A duális rendszerben alapvető minőségbiztosítási követelményként kell bevezetni azt, hogy egy képzett és motivált munkatárs mentorként vagy betanítóként tevékenykedjen a vállalatnál. A vállalati oktatók felelősségét jobban középpontba kell állítani. A kialakítandó kompetenciák egyértelműbb és részletesebb leírása javíthatja a munkaalapú tanulás minőségét.

6.1.

Számos eddigi felmérés szerint például a német, svájci és osztrák duális képzési rendszerek jól működnek abból a szempontból, hogy megfelelő képzést nyújtanak a fiatalok számára, és kellően hozzásegítik őket a munka világába való átlépéshez. De nincs „egyetlen bevált modell” – a cél sikeres struktúrák és gyakorlatok azonosítása.

6.2.

A háttérről, tartalomról és eredményről való átláthatóbb tájékoztatás hozzájárulhatna a jól működő duális képzési rendszerek fő elemeinek meghatározásához. Bár a legtöbb tagállam és a Cedefop gyűjt adatokat a szakképzésben részesültek foglalkoztathatóságáról, azokat hatékonyabban lehetne alkalmazni a rendszerek – és így a duális képzés – továbbfejlesztésére.

6.3.

A „munkaalapú tanulás” részaránya például az uniós foglalkoztathatósági referenciamutató egy változója lehetne. A duális képzésre vonatkozó uniós referenciamutató kiemelhetné az összefüggést a duális képzési rendszerek és a fiatalok foglalkoztatása között. A referenciamutatóhoz szükséges adatokat a munkaerővel kapcsolatos, éves felmérés keretében lehetne összegyűjteni.

6.4.

Az Eurostat (Eurobarométer) a Cedefoppal együttműködésben módszeresebb felmérést végezhetne azokról a fiatalokról, akik részt vettek valamilyen szakoktatásban, illetve képzésben, és rendelkeznek az igényelt készségekkel. A felmérés arra is kitérhetne, hogy a vállalkozásoknál folytatott duális képzés hogyan segített e készségek elsajátításában.

6.5.

Hasznos lehetne összehasonlítható nemzeti adatokat gyűjteni, amelyek alapján az országok teljesítménye értékelhető a különféle európai duális képzési rendszerek megvalósításának és eredményeinek tekintetében. A Cedefop, a Eurostat és az Európai Bizottság már ma is gyűjt adatokat az „Oktatás és képzés 2020” és a koppenhágai stratégia keretében, azonban az EU-nak olyan egységes eszközre van szüksége, amely tükrözi a jelenleg számos tagállamban zajló reformok előrehaladását és hatásait, a tagállami szakképzési rendszerek teljesítményének és minőségének javítása érdekében.

Az EGSZB szerint egy ilyen minőségértékelési eszköznek legalább az alábbi szakpolitikai kérdésekre választ kellene adnia:

6.6.

Egy viszonylag egyértelmű paraméterek időalapú együttesét kiindulási pontként lehetne használni színvonalasabb elemzések elvégzéséhez, ugyanakkor az egyes országokban végbemenő fejlemények nyomon követésére is fel lehetne használni azzal kapcsolatban, hogy a szakoktatási és szakképzési rendszereket hogyan igazítják hozzá a duális képzés elveihez és előnyeihez. Egy ilyen jellegű adatplatform információi továbbá a tanulószerződéses gyakorlati képzés európai szövetségének munkájában, valamint az EQAVET referenciakerettel kapcsolatos munkában is felhasználhatók.

7.1.

Számos kihívást még mindig nem vesznek komolyan, például a képzés színvonala és gazdasági relevanciája szempontjából.

7.2.

A tanulószerződéses gyakorlati képzés fontos szerepet játszik a vállalkozások készségigényeinek teljesítésében és a fiatalok munkaerőpiacra lépésének elősegítésében. A gyakorlati képzések számos előnyt kínálnak a munkaadók számára, többek között a készségkereslet és a készségkínálat összehangolását, amely a vállalati képzésnek, az új ismereteknek és perspektívának köszönhető. A teljes körű tanulószerződéses képzés számos joggal és kötelezettséggel jár minden érintett számára.

7.3.

A vállalatoknak a jövőbeli képzett munkaerőbe való befektetésként kell rá tekinteniük, és felelősséget kell vállalniuk a fiatalok tényleges képzéséért. Ahhoz azonban, hogy a cégek – és így a kkv-k – befektetésnek láthassák az ilyen gyakorlati képzést, biztosítani kell, hogy nagyobb beleszólásuk legyen a rendszer és azon belül a tanterv kialakításába.

7.4.

Egyes munkaadók attól tartanak, hogy a gyakornokok betanításának a költségei meghaladják a hasznát, de változtatni kell e szemléleten. Egy svájci költség-haszon elemzés szerint egy gyakornok termeléshez való hozzájárulása több mint 6 000 euróval haladja meg a vele járó kiadásokat (a munkabérét is beleszámítva) a gyakorlati időszak során (12). A BUSINESSEUROPE is költség-haszon értékelést végez jelenleg a tanulószerződéses gyakorlati képzésekről.

7.5.

Egyes országokban tehermegosztási alapot hoztak létre, amelynek keretében a vállalatok bizonyos összeget befizetnek az alapba az iskolában töltött órák, illetve a közlekedési költségek ellentételezésére (Dánia: Arbejdsgivernes uddannelsesbidrag), Ausztriában a cégek bónuszt kapnak a jó értékelésben részesülő betanított gyakornokok után. Az ausztriai Vorarlbergben működik egy tehermegosztási modell, amelynek keretében a vállalkozások a gyakornokok bérösszegének 0,2 %-át befizetik egy képzési alapba. Miután a képzést 18 hónap elteltével értékelik, a jó gyakorlati képzést nyújtó vállalkozások bónusz formájában kompenzációban részesülnek.

7.6.

A költség-haszon elemzés eredményei azonban a különböző ágazatokban és szakképzési rendszerekben eltérőek lehetnek. A nemzeti képzési rendszereket ezért folyamatosan értékelni kell, és adott esetben ki kell igazítani őket, hogy elősegítsék az európai vállalatok versenyképességét. A jobban összehasonlítható minőségértékelési eszközök szintén segíthetik ebben a tagállamokat.

7.7.

Ugyanilyen fontos a tanulószerződéses gyakorlati képzések és a duális képzési rendszerek – a munkafeltételekre is vonatkozó – megfelelő minőségértékelése és -biztosítása, amelyben a szociális partnerek is szerepet játszhatnak. A szociális partnereket mindenekelőtt be kell vonni a duális képzésre vonatkozó nemzeti rendelkezések kidolgozásába. A szociális partnerek a kollektív tárgyalások megfelelő hagyományait is felhasználhatják annak érdekében, hogy biztosítsák a színvonalas tanulószerződéses gyakorlati képzések és egyéb munkaalapú rendszerek működését. A fiatalok vállalaton belüli képzéséből és jólétének garantálásából a szakszervezetek és szakszervezeti küldöttek is jelentősebb részt vállalhatnak.

—

EGSZB vélemény: A középiskola utáni szakképzés mint a felsőfokú képzés vonzó alternatívája (HL C 68., 2012.3.6., 1. o.).

—

EGSZB vélemény: A szakmai gyakorlatok minőségi keretrendszere (HL C 214., 2014.7.8., 36. o.).

—

EGSZB vélemény: A fiatalok foglalkoztathatósága – a képzés és az ágazati igények összehangolása megszorítások idején (HL C 311., 2014.9.12., 7. o.).

—

EGSZB vélemény: A fiatalok foglalkoztatását célzó intézkedések – legjobb gyakorlatok (HL C 424., 2014.11.26., 1. o.).

15.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 13/63

Előadó:

Filip HAMRO-DROTZ

Társelőadó:

Pierre GENDRE

1.1.

Az EU-nak haladéktalanul koherens és átfogó ötéves korrupcióellenes stratégiát kellene kidolgoznia, amit cselekvési tervvel kell kiegészíteni és az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács elnökének is támogatnia kell. Az EU elnökségeinek és az uniós intézményeknek világos korrupcióellenes célokat kell vállalniuk programjaikban, intézményközi együttműködéssel kiegészítve. Előremutató menetrenddel kell rendelkezniük, és mindenekelőtt horizontális korrupcióellenes kérdésekre kell koncentrálniuk az EU-n belül és az Unió külkapcsolataiban. Előtérbe kell helyezniük még a tagállamok fokozott támogatását és a nemzetközi együttműködés előmozdítását, az intézmények integritásának javítását és az EU pénzügyi érdekeltségeinek védelmét is. Az összes uniós szakpolitikában központi céllá kellene tenni az átláthatóság fokozását és a korrupció megelőzését. A stratégiának figyelembe kellene vennie a jelen véleményben tett ajánlásokat.

1.1.1.

Legfontosabb prioritásként támogatni kellene a tagállamokat a létező nemzeti, európai és nemzetközi előírások alkalmazására és érvényesítésére irányuló erőfeszítéseikben.

1.1.2.

A stratégia megvalósítása terén elért eredményeket az európai szemeszter folyamatának részeként felül kellene vizsgálni, ennek során tekintetbe véve az Európai Bizottság antikorrupciós jelentéseit és rendszeres felméréseit. A korrupció gyakoriságát nem szabad szem elől téveszteni akkor sem, amikor az EU azt figyeli, hogy az egyes tagállamok miként tartják fenn a jogállamiságot. A problémakörrel külön foglalkozni kell a tagállamokkal és a harmadik országokkal közösen jóváhagyott gazdasági támogatási programok feltételrendszerének részeként.

1.2.

A stratégia középpontjában a fokozott és aktív nemzetközi korrupcióellenes együttműködésnek kell állnia.

1.2.1.

Az Európai Bizottságnak és az uniós tagállamoknak meg kell erősíteniük a nemzetközi korrupcióellenes együttműködést a 2015–2020 közötti időszakra szóló, megújított uniós belső biztonsági stratégia keretében (COM(2015) 185), javítaniuk kell a koordinációt az illetékes szervek között (OLAF, Eurojust, Europol, ombudsman, Számvevőszék), illetve garantálniuk kell az európai korrupcióellenes hálózat (EACN) eredményes irányítását. Bővíteniük kell a bevált gyakorlatok cseréjét és fokozni a nemzeti ügyészségek munkájának összehangolását és együttműködését a határokon átnyúló bűnügyekben, például a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése és hazatelepítése terén.

1.2.2.

Az Európai Tanácsnak fontos vezetői szerepe van, és az alábbi módokon ösztönözheti a korrupció elleni küzdelmet:

1.2.3.

A Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozónak az EUMSZ 152–155. cikkei alapján át kellene gondolnia, hogy a szociális párbeszéd miként járulhat hozzá mind horizontális, mind pedig ágazati szinten a korrupció megelőzéséhez és a korrupció elleni küzdelemhez.

1.2.4.

Az EU korrupcióellenes kezdeményezései melletti elköteleződés kapcsán fokozni kellene az EUMSZ 11. cikke alapján a civil társadalommal, továbbá az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Európai Bizottságával való konzultációt és együttműködést.

1.2.5.

Az Európai Unió intézményeinek és érintett szerveinek a tagállamokkal együttműködésben erősíteniük kellene azokat a fellépéseket, amelyek célja az azzal kapcsolatos tájékozottság növelése, hogy a polgárok miként vehetnek részt a korrupció elleni küzdelemben. Ennek során ki kell emelni az uniós jog által biztosított jogokat és jogorvoslati lehetőségeket. Szükség volna egy, a tömegmédián keresztül lebonyolított tájékoztatási kampányra, ami például azt egyértelműsítené, hogy milyen csatornák állnak a polgárok rendelkezésére a korrupciógyanús ügyek és az uniós alapokkal kapcsolatos visszaélések bejelentésére. Ezzel párhuzamosan átláthatóbbá kellene tenni, hogy az uniós alapokat miként költik el.

1.3.

Az EU-nak, a jogalkotási intézkedések mellett, alternatív intézkedéseket kellene kezdeményeznie és támogatnia annak előmozdítására, hogy az egyéni vállalkozások nemzetközi, ágazati és európai előírásokkal és iránymutatásokkal összhangban megfelelési, megvesztegetés- és korrupcióellenes kódexeket és normákat fogadjanak el és alkalmazzanak. Az érintett felek, köztük a munkavállalók átlátható és inkluzív részvételének elvét bele kell építeni az egyes vállalatoknál bevezetett – a visszaélések bejelentéséről is megfelelő rendelkezéseket tartalmazó – etikai kódexekbe. A vállalatoktól világszerte meg kellene követelni, hogy rendelkezzenek egy korrupcióellenes irányítási rendszerrel az olyan projektek számára, amelyek részesülnek az uniós alapokból.

1.3.1.

Az EU-nak arra is fel kellene használnia a vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó uniós stratégia megújítását, hogy nemzetközi vállalati és kereskedelmi szövetségek, illetve a szociális partnerek segítségével megvizsgálja, hogyan lehet széles körben terjeszteni a vállalatirányítás és az etika terén megfigyelhető legjobb gyakorlatokat.

1.3.2.

Üdvözlendő a nem pénzügyi információk közzétételéről szóló, nemrégiben elfogadott irányelv, amely kötelezővé teszi, hogy a nagy uniós vállalatok beszámoljanak megfelelésükről, valamint etikai normáikról. Az irányelv annak biztosítására ösztönzi majd a vállalatokat, hogy a korrupcióellenes szabványokat, köztük a megfelelő riasztási mechanizmusokat is ellátási láncuk egésze folyamán betartsák, és hogy a kis- és középvállalkozások is elfogadjanak ezzel arányos intézkedéseket.