11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/1

1.1

Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás egyre nagyobb méreteket ölt: világszerte egyre több közösség és város használja a technológiai hálózatokat arra, hogy korábban sosem látott mértékben béreljen, kölcsönözzön, cseréljen, ajándékozzon vagy megosszon termékeket, és így kevesebből többet csináljon.

1.2

Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás gazdasági kihatásai (1) mellett a munka fogalmát is megváltoztatja, és az elkövetkezendő években komoly munkahely-teremtési forrás is lehet.

1.3

Ennek alapján az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás innovatív, gazdaságilag, szociálisan és ökológiai szempontból előnyös kiegészítést jelent a termelésalapú gazdaság számára a használatalapú részéről. Ezenkívül megoldással is szolgál a gazdasági és pénzügyi válságra, mivel lehetővé teszi, hogy az emberek szükség esetén egymás között termékeket cseréljenek.

1.4

Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás átfogó jellege és összetettsége miatt az illetékes szervezeteknek alapos tanulmányok alapján el kell kezdeniük szabályozni az ezen a területen kialakult gyakorlatokat, hogy rögzíteni lehessen az összes érintett szereplő jogait és kötelezettségeit. Egyrészt társadalmi igényeket elégíthet ki olyan esetekben, amikor nem kereskedelmi célokról van szó, másrészt pedig profitérdekelt tevékenységként hozzájárulhat a munkahelyteremtéshez, az adóügyi, biztonsági, fogyasztóvédelmi, felelősséggel kapcsolatos és egyéb fontos szabályok betartása mellett.

1.5

Munkaprogramjában az Európai Bizottságnak foglalkoznia kellene az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztással, több különböző szakaszban is érintve a kérdést:

2.1

Mivel a jelenlegi rendszer egyre inkább saját korlátaiba ütközik, és nem tud megfelelni a polgárok egyéni és kollektív igényeinek, szükség van olyan alternatív modellek kidolgozására, amelyek hozzáigazíthatóak a digitális hálózatokkal átszőtt jövő igényeihez és az azzal kapcsolatos kihívásokhoz.

2.2

Ez a saját kezdeményezésű vélemény összhangban van az Európa 2020 stratégiával, amely az áruk és szolgáltatások olyan jellegű fogyasztását szorgalmazza, amely megfelel az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés feltételeinek, és emellett elősegíti a foglalkoztatást, a termelékenységet, illetve a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót. Közvetlenül vagy közvetetten más uniós stratégiák is érintik az együttműködésre épülő fogyasztás kérdését; ilyen például a fenntartható fogyasztásról, termelésről és iparpolitikáról szóló cselekvési tervvel foglalkozó közlemény, (2) az európai társadalmi innovációs kezdeményezés vagy az „Európai digitális menetrend”.

2.3

Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás olyan magatartásformákat ösztönözhet, amelyek révén rugalmasan lehet reagálni a jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzetre, és amelyek válaszokkal szolgálhatnak a válságból eredő egyre nagyobb bizonytalanságra. Jó alkalmat teremthet arra, hogy visszatérjünk a fenntartható gazdasági, emberi és társadalmi fejlődés olyan útjára, amely összhangban van bolygónk ökológiai korlátaival.

2.4

A túlzott fogyasztás viszont hozzájárult ahhoz, hogy nőjenek az egyenlőtlenségek a termelő és a fogyasztó régiók között, ahol – a túlfogyasztás következtében – ellentmondásos módon egyszerre van jelen a társadalmi kirekesztés és az elhízás, illetve a pazarlás és a kiszolgáltatottság. Amennyiben rendelkezik rögzített struktúrákkal, az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás kiegészítő piaci eszközként elősegítheti a belső piac fellendülését és magára találását, megtisztítva, egyensúlyba hozva és fenntarthatóbbá téve azt.

2.5

A nyilvánvalóan fenntarthatatlan túltermeléssel és túlfogyasztással szemben az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás olyan értékeket erősít, mint az együttműködés vagy a szolidaritás. A Forbes magazin becslése szerint az együttműködésen alapuló fogyasztás idén több mint 3,5 milliárd dolláros forgalmat fog generálni, ami több mint 25%-os növekedést jelent.

2.6

Ez azt is jelenti, hogy a kínálat és a fogyasztás nem tekinthető egynek a javak puszta birtoklásával, hanem azok közös használatának lehetőségét feltételezi – tényleges igények kielégítésére és egy olyan önmegvalósításra, amely igen messze áll a szimbolikus fogyasztástól, illetve mesterségesen ébresztett és gerjesztett vágyak kielégítésétől.

2.7

A hagyományos fogyasztói társadalomban az egyes termékeket egyéni felhasználásra, gyors fogyasztásra és idő előtti kidobásra szánják. Ezzel szemben az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás jegyében tartós, intenzív használatra szánt termékeket hoznak létre, amelyeket több fogyasztó megosztva vagy egy fogyasztó akár egy életen át tud használni. Ennek eredményeként pedig jobb a használt termékek életciklusának ökológiai mérlege. Az új technológiák (peer to peer és a közösségi hálók) rávilágítanak arra, hogy milyen fontos a virtuális és a valós közösség.

2.8

A gazdasági válság nyomán alábbhagyott a birtoklás utáni vágy és a pazarlás, és az igényeik mérlegelése során az emberek egyre tudatosabban gondolnak az ár-érték arányra, felismerve, hogy a javak felhalmozása nem feltétlenül vezet boldogsághoz.

2.9

Az alapvető kérdés az, hogy hogyan hozzuk össze egymással azokat, akiknek szükségük van bizonyos erőforrásokra és azokat, akik rendelkeznek ezekkel a nem teljes mértékben felhasznált és többek között kölcsönadható, odaajándékozható, kicserélhető, bérbe adható erőforrásokkal. Ez a két csoport közötti kapcsolat az egyazon közösséghez való tartozás érzésén, a megosztásra való nyitottságon, illetve a felhasználók részvételén alapul, akik kölcsönös bizalomra építve kapcsolatokat alakítanak ki, alternatív fogyasztási modellt hoznak létre, és a létrejött kapcsolatrendszert hosszú távon fenntartják. Minderre szükségszerűen egy olyan környezetben kerül sor, amelyet átláthatóság jellemez, elsősorban a finanszírozást, másrészt pedig a részvételen alapuló fogyasztást serkentő platformok felelősségét illetően.

2.10

Az együttműködés és a javak egymás közötti megosztása a technológia révén lassan megváltoztatja a tulajdon és a kereskedelmi kapcsolatok fogalmát. (3) A termékeket már nemcsak értékesítik, hanem bérbe adják, továbbadják másoknak, illetve megosztják másokkal – ugyanúgy, ahogy a szolgáltatások esetében is.

2.11

A fogyasztók kevesebb dologra vágynak, de többet akarnak azokból kihozni. Az érzékelt racionális előnyök középpontjában elsősorban a csökkentés és a gyakorlati szempontok állnak, érzelmi oldalról megközelítve azonban főként a személyes megerősítés és az összetartozás érzése dominál. (4) Amellett, hogy kényelmes és gyakran gazdaságosabb alternatívákat kínálnak, az együttműködésre épülő fogyasztási kezdeményezések a meglévő erőforrások jobb kihasználását is lehetővé teszik, és megakadályozzák, hogy felesleges, új termékeket gyártsanak. Így a termékek több fogyasztó közötti megosztása kifizetődő és fenntartható is.

2.12

Ezt kiválóan illusztrálja az, hogy az egyes tartalmak (fényképek, zene, filmek, könyvek stb.) digitalizálása oda vezetett, hogy a felhasználókat sokszor már nem is például maga a CD érdekli, hanem az azon levő zeneszámok. A felhasználók elégedettek, ha rögtön akkor kapják meg az adott tartalmat, amikor éppen akarják, különösen, ha az ehhez szükséges személyes ráfordítás még kisebb is.

2.13

Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás modellje a legkiszolgáltatottabb helyzetben levő csoportok számára is kiutat jelent, különösen a gazdasági nehézségekkel küzdő családoknak, akik a jelenlegi társadalmi körülmények miatt hagyományos csatornákon keresztül már nem jutnak hitelhez, hogy megvegyék a szükséges fogyasztási cikkeket. Ez a fogyasztási modell azonban azok számára is lehetőséget jelent, akik bár megengedhetnék maguknak, hogy hagyományos módon jussanak hozzá a kívánt termékekhez és szolgáltatásokhoz, nem emellett döntenek, mivel ez ellentétes lenne személyes értékrendjükkel.

2.14

Az ENSZ 1999 óta fogyasztói alapjogként ismeri el a fenntartható fogyasztást, az ennél régebben kelt uniós fogyasztóvédelmi előírások azonban nem említik meg kimondottan ezt a jogot. Ahogy az EGSZB azt már korábban is szorgalmazta, (5) módosítani kellene a Szerződést, hogy szerepeljen benne „a fenntartható fogyasztási politikák kidolgozásának elve”.

Az EGSZB írt véleményeket a zöld gazdaságról is, (6) továbbá egy olyan véleményt is, amelynek témája a programozott elavulás. (7) A fogyasztóvédelmi politika új európai menetrendjéről szóló állásfoglalásában az Európai Parlament a közelmúltban arra kérte az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzon ezzel a témával.

3.1

Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztást általában a közös használat, a csere, a kölcsön, a bérbe vétel és az ajándékozás hagyományos formáinak modern technológiai és közösségi alapú újraértelmezésként szokták felfogni.

Nem új elképzelésről van tehát szó, hanem egy régi gyakorlat felelevenítéséről, amely a jelenlegi technológiáknak köszönhetően lényegesen hatékonyabb és könnyebben osztályozható szolgáltatásnyújtást tesz lehetővé. Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztásnak egyszersmind saját kezdeményezésűnek és önkéntesnek kell lennie.

3.2

Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás az internet harmadik hullámának tekinthető, melynek keretében az emberek az interneten létesítenek kapcsolatokat egymással, hogy az interneten kívül árucikkeket tudjanak egymás között megosztani. Azt is kiemelik vele kapcsolatban, hogy segítségével ismét rá lehet találni mindenféle fellelhető dologra, újból hasznosítva azokat.

3.3

Egyértelmű, hogy az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás három folyamat eredményeként alakult ki: a gazdasági válság és az értékek válsága; a közösségi hálók térnyerése, illetve a részvételen vagy együttműködésen alapuló közösségi internetes magatartásformák elterjedése. A fejlett gazdaságokban való elterjedéséhez azonban három tényező kulcsfontosságúnak bizonyult: a közjóba vetett bizalom, kihasználatlan kapacitások megléte és a technológia. (8)

3.4

Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás sikerének kulcsa valószínűleg az ismeretlen emberek közötti bizalom. A technológia lehetővé tesz online hozzáférést olyan szolgáltatásokhoz, melyek igénybe vétele offline kapcsolatok kialakulását eredményezi, növelve ezzel az egymás közötti bizalmat.

3.5

Az erőforrások megosztásához bizalomra és kedvező megítélésre van szükség, különösen, ha új felhasználók megnyeréséről van szó. Az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztással kapcsolatos kezdeményezéseknek el kell érniük, hogy felhasználói közösségük biztonságban érezze magát.

3.6

Ebben az esetben ki lehet indulni abból, hogy a közös online használat jó eséllyel eredményez majd közös offline használatot is. Offline környezetben, azaz a valós világban a közös használathoz (áruk/szolgáltatások egymás közötti megosztásához) szükséges bizalmi alap a legegyszerűbben úgy teremthető meg, ha korlátozzuk a felhasználói közösség méretét, vagy pedig ha egy már olyan meglévő közösséget használunk, amelyben már jelen van egy bizonyos fokú bizalom és egyfajta összetartozás. Mivel bizonyos idevonatkozó projektek egyszerűbben kezelhetők, zárt csoportokat lehet létrehozni a felhasználók igényeinek kielégítéséhez és a bizalom megteremtéséhez.

3.7

Amennyiben egy szolgáltatás felhasználói között kialakul az összetartozás érzése, akkor az adott szolgáltatás iránti, illetve a többi felhasználóba vetett bizalom is erősödik. Mint minden piacon, a felhasználók körültekintően viselkednek, hogy kedvező képet alakítsanak ki magukról, illetve hogy ezt a kedvező képet meg is őrizzék, hiszen olyan dologról van szó, amely lehetővé teszi számukra, hogy a közösség tagjai legyenek és használják a rendszert.

3.8

A kockázatokat nem lehet teljesen kizárni. A csereplatformoknak azonban garantálniuk kell, hogy tagjaik tisztában legyenek a veszélyekkel, és legyen elegendő információjuk arról, hogy miként kell ezeket hatékonyan kezelni.

3.9

Másrészt a technológia elengedhetetlen az erőforrások/áruk és szolgáltatások legmegfelelőbb nyilvános elérhetővé tételéhez, hasonló érdeklődésű emberekből álló csoportok létrehozásához és közösségek kiépítéséhez. A mobil és valós idejű technológiáknak köszönhetően gyorsabban és kényelmesebben információkhoz lehet jutni az interneten elérhető árukról/szolgáltatásokról és adott esetben könnyebbé válik a fizetés is.

3.10

Ezt a fajta internetes szolgáltatást azonban úgy kell kialakítani, hogy ahhoz mindenki könnyen hozzájusson; egyszerű legyen a használata; elősegítse a felhasználók közötti és a szolgáltatásnyújtó iránti bizalom kialakulását; garantálva legyen a megfelelő biztonság; és hogy egy központi adatbankba összegyűjtsék a valamilyen értékelési rendszer alapján adott felhasználói visszajelzéseket.

3.11

Az ezek alapján kialakuló megítélésnek, illetve hírnévnek rendkívül nagy szerepe van gazdasági és társadalmi változások előidézésében. A „hírnévből eredő tőke” (9) olyan, akár pénzben is kifejezhető értéket jelenthet, amely a megbízhatóságból fakad. Ilyen értelemben ez a fajta tőke a 21. századi gazdaság egyik fontos alapköve lehet, mivel a személyes ajánlások „szájról szájra” történő továbbadása helyett ma már az internetes közösségekben rejlő óriási hírterjesztési potenciál látja el ezt a fontos szerepet.

3.12

Az emberek igényeiket és érdeklődésüket már egy célorientáltabb és átláthatóbb fogyasztási magatartással is kifejezésre juttatják azzal, hogy vásárlási döntéseikben társadalmi szempontokat is érvényesítenek, illetve ilyen döntéseikbe érzelmi elemeket visznek.

3.13

Az elkötelezett fogyasztó végső soron befolyással bír, támogatja a márkát, aktívan szerepet vállalva a közös kezdeményezés sikerre vitelében, ami erősíti a folyamatot, illetve kedvezően visszahat arra.

3.14

Összefoglalva arról van szó, hogy a 20. század szellemiségét tükröző hitel + reklám + magántulajdon = túlfogyasztás egyenletet átalakítsuk a 21. századra érvényes egyenletté, amely így szól: hírnév + közösség + közös használat = együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás.

3.15

Az együttműködésre épülő fogyasztásnak sok olyan célja van, mint az uniós politikáknak (különösen a belső piaccal kapcsolatosaknak). Ilyen például a forráshatékonyság növelése, a társadalmi innováció serkentése, munkahelyteremtést és gazdasági fellendülést generálva. Sok olyan új vállalat, amely az együttműködésre épülő fogyasztás terén tevékenykedik, az Unió területén végzi ezt a tevékenységét. Ezért Európa az új üzleti modellek „inkubátorává” válhat, ami fenntarthatóbb gazdasági fejlődést eredményez.

3.16

Mivel az együttműködésre épülő fogyasztás fontos gazdasági, társadalmi és kulturális változásokat hoz, az Európai Bizottságnak fel kellene számolnia azokat az akadályokat, amelyek európai szinten még az ilyen tevékenységek fejlődésének útjában állhatnak. Ehhez olyan szabályozási keretre van szükség, amely hosszú távú biztonságot garantál az ágazatban.

4.1

Az együttműködésre és részvételre épülő fogyasztás terén már most is sokféle javaslat és tapasztalat létezik világszerte. Ezek mind jól mutatják, hogy egy új fogyasztási forma nemcsak hogy lehetséges, de – nagyban – hozzájárul ahhoz is, hogy jobbá tegyük, és ami még fontosabb, megőrizzük a jövő generációi számára a világot, amelyben élünk.

4.2

A gazdasági válság hatására létrejöttek olyan platformok, amelyeken például használt esküvői ruhát és kiegészítőket lehet adni-venni, szállást lehet foglalni magánházaknál, autót, alkalmi ruhát, sőt, akár dizájnruházatot vagy luxustermékeket is lehet bérelni. Vannak olyan közösségek is, melyeknek tagjai pedig olyan apróbb munkát ajánlanak, mint amilyen a bútor-összeszerelés vagy a csomagszállítás, megadva, hogy mennyit fizetnének érte.

4.3

Az együttműködésre és részvételre épülő fogyasztás értéke jól látszik azon a sok felajánlott szerszámon és készüléken, amelyeket magas áruk ellenére csak ritkán használnak, illetve általában a keveset, illetve nem gazdaságosan vagy sok funkciójuk ellenére csak egyfunkciósan használt árucikkeken. Jellemző példa erre egy fúrógép megvásárlása, amelyet a tulajdonosa élete során átlagosan mindössze 20 percet használ, de ugyanez lehet a helyzet egy olyan autóval, amely többet áll a garázsban, mint amennyit mennek vele.

4.4

Az európaiak 55%-a támogatja a fenntartható fogyasztást, és akár kész is többet fizetni ezért. A különböző alternatív fogyasztási modellekkel kapcsolatos fogyasztói szándékok a következő évekre vonatkozóan az alábbiak szerint alakulnak: (10)

4.5

Bár az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás rengeteg féle kezdeményezést magában foglal, ezekben – ahogy fent is említettük – mind közös az, hogy összehozza egymással azokat, akik ki nem használt forrásokkal rendelkeznek, azokkal, akiknek ilyen forrásokra van szükségük. Figyelembe véve, hogy egyre többet beszélünk a környezetbarátabb termékek gyártásáról, mindez még nagyobb jelentőséget nyer, hiszen a már meglévő termékek optimális felhasználása még inkább környezetkímélő.

4.6

Az együttműködésre épülő fogyasztásnak számos közvetlen hatása van: kisebb forrásfelhasználás és szén-dioxid-kibocsátás, illetve nagyobb kereslet minőségi termékek iránt, ha a termékeket kölcsönadják, bérbe adják vagy megjavítják; a több felhasználót, a tartósságot és a kompatibilis termékek többszöri személyre szabhatóságát szem előtt tartó környezetbarát tervezés ösztönzése; a szociális interakció, a közösségi fejlődés javítása és az emberek egymás iránti bizalmának elmélyítése; könnyebb hozzájutás minőségi termékekhez a kisjövedelműek számára stb. Emellett más, közvetett hatásai is lehetnek.

4.7

Az uniós jog szempontjából az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás, szolgáltatás nyújtásának minősülve, az EUMSZ 57. cikkéhez tartozna, de néhány kérdést tisztázni kellene ezzel kapcsolatban. Mindenesetre különbséget kellene tenni a nonprofit, illetve a nyereségorientált tevékenységek között, és az uniós jogalkotóknak csupán ez utóbbival kellene foglalkozniuk.

4.8

Annak érdekében, hogy némiképp rendszerezni lehessen az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás koncepciójához tartozó egyre több kezdeményezést, a megosztott használaton alapuló gazdaságot négy területre lehet szétbontani, attól függően, hogy kik között áll fenn kapcsolat: fogyasztó és fogyasztó között (C2C), fogyasztó és fogyasztó között, de üzleti jelleggel (C2B), vállalat és fogyasztó között (B2C), illetve két vállalat között (B2B).

4.9

Ezenfelül egy három alrendszerbe való felosztás is javasolható: (11) termékalapú rendszerek, újraelosztási piacok és közösségi együttműködésen alapuló életstílusok.

4.10

A tapasztalatok alapján az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás a mindennapi élet bármely területén előfordulhat: (12)

4.11

Alapvetően arról van szó, hogy feltérképezzük, milyen javakból, készségekből vagy szolgáltatásokból van még szabad kapacitás, amely az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás szempontjából kedvező keretfeltételek mellett megosztható másokkal is. Az ilyen feltételek a következők: tartósan gyenge gazdasági helyzet, növekvő kereslet az etikus és fenntartható fejlődés iránt, illetve olyan mindennapi élet, melyben az emberek különböző hálózatok révén egyre jobb összeköttetésben vannak egymással. Ezek a feltételek manapság mind adottak.

5.1

Ezek fényében az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy hozza meg a megfelelő intézkedéseket a fogyasztók védelméhez, hogy idevonatkozó tanulmányok alapján ki lehessen dolgozni az itt javasolt kezdeményezéseket.

5.2

A továbbiakban azokat a cselekvési irányvonalakat vázoljuk fel, amelyek mentén az EGSZB szerint az együttműködésre vagy részvételre épülő fogyasztás célirányos fejlesztésére szolgáló stratégia kidolgozandó annak érdekében, hogy támogatni, kiegészíteni és felügyelni lehessen a tagállami fogyasztóvédelmi politikákat:

http://www.collaborativeconsumption.com/directory/.

http://www.consumocolaborativo.com/directorio-de-proyectos/.

http://consocollaborative.com/1704-100-sites-de-consommation-collaborative.html.

http://collaboriamo.org/.

http://kokonsum.org/plattformen.

http://www.gsara.tv/~ouishare/.

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/9

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) szükségesnek tartja, hogy ismételten hangsúlyozza az árnyékgazdaság és a be nem jelentett munka elleni küzdelem jelentőségét, párhuzamosan és szinergiában az Európai Bizottsággal, a szakosodott intézményekkel, például az Eurofounddal és más nemzetközi szervezetekkel, elsősorban a Világbankkal, amelyek szintén kiemelt figyelmet fordítanak erre a témára.

1.2

Most, amikor Európát továbbra is sújtja a súlyos gazdasági válság, az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a jelenségek károsan hatnak a vállalkozások fejlődési dinamikájára, valamint a humántőke innovációra és javításra irányuló lehetőségeire. Az árnyékgazdaság vállalkozásainak és munkavállalóinak a formális gazdaságban való megjelenése viszont a gazdasági fellendülés tényezője lehetne, és megalapozhatna egy fenntarthatóbb fejlődést.

1.3

Bár a tagállamok hatáskörébe tartozó politikákról van szó, széles körben elismert, hogy a hatékony küzdelem része az információk, adatok és értékelések rendszeres európai szintű cseréje, a felelős hatóságok és az érintett szociális partnerek részvételének és együttműködésének biztosítása mellett.

1.4

Természetéből fakadóan tehát az EGSZB az ideális hely az eszközök, politikák és bevált gyakorlatok megosztásának előmozdítására és ösztönzésére, mind a gazdasági tényezők, mind pedig a kulturális és társadalmi kontextus tekintetében, az Európai Uniónak (EU) az illegális foglalkoztatás és az adóelkerülés elleni küzdelem terén meghatározott stratégiája keretében, mely stratégia a hivatalos foglalkoztatásba történő bevonáson alapul.

1.5

Először is, az EGSZB meghatározónak tartja az ilyen – a különböző tagállamokban erőteljesen heterogén – jelenségek mennyiségi és minőségi értékelését, valamint azok negatív gazdasági és társadalmi következményeinek vizsgálatát, melyek hatása az eltérő strukturális és kontextuális feltételek miatt különböző lehet a tagállamokban. Koherens adatok és információk nélkül a különböző tagállamokban súlytalanná válik a be nem jelentett munka elleni küzdelem stratégiája, melyhez a probléma mértékének felmérését lehetővé tevő intézkedésekre, valamint a megvalósított politikák hatásának vizsgálatára van szükség.

1.6

Következésképpen az EGSZB a módszertani probléma feloldását javasolja a rejtett gazdaság és a be nem jelentett munka arányával és alakulásával kapcsolatos becsléseket illetően, melyek még mindig hiányosak és nem általánosan elfogadottak, a munkaerővel kapcsolatban az összes tagállamban homogén módon összegyűjtött adatokon alapuló módszer alkalmazása révén. Ezt a módszert az Olasz Statisztikai Intézet fejlesztette ki, tehát egy olyan országban tesztelték, amely különösen ki van téve ezeknek a jelenségeknek és emellett nagy területi heterogenitás is jellemzi.

1.7

A heterogenitás főként a feketegazdaság kiterjedésére vonatkozik, mely néhány tagállamban és egyes régiókban eléri a teljes jövedelem 30%-át; itt tehát a feketegazdaság nem mellékes probléma, hanem sokkal inkább a termelési rendszer szerves része. Az EGSZB ezért ismételten hangsúlyozza, hogy különböző szakpolitikák keverékére van szükség – a különböző területek, termelői ágazatok és munkatípusok függvényében alkalmazva – annak érdekében, hogy megfelelő módon kezeljük azokat a nemcsak gazdasági, hanem kulturális és társadalmi konkrét tényezőket, amelyek táplálják az árnyékgazdaságot és a be nem jelentett munkavégzést.

1.8

A szociális partnerek elősegíthetik az informális gazdaság formálissá tételét, különösen azokon a területeken, ahol nem egyszerűen a termelési költségek csökkentését célzó trükkről van szó, hanem a termelési struktúra szerves részéről. A probléma ellen küzdő szakpolitikákhoz ugyanis az olyan európai, nemzeti és helyi szereplők közötti hálózatok kialakítására van szükség, akik tisztában vannak a problémával, és képesek fellépni annak érdekében, hogy az árnyékgazdaság elveszítse vonzerejét. Ez úgy valósítható meg, ha a felelősöket hatékony elrettentő intézkedésekkel büntetik, illetve – a jelenlegi gazdasági válság idején valószínűleg hasznosabb módon – megelőző és javító intézkedésekkel ösztönzik a legalizációt.

1.9

Az EGSZB támogatja, hogy árnyékgazdasággal foglalkozó megfigyelőközpontokat hozzanak létre helyi szinten a munkáltatók, a szakszervezetek és az illetékes hatóságok képviselőinek részvételével, abból a célból, hogy tanulmányozzák a problémát és annak időbeli alakulását, meghatározzák legfontosabb jellemzőit, értékeljék a leghatékonyabb intervenciós intézkedéseket és ellenőrizzék azok hatékony végrehajtását.

1.10

Az EGSZB kéri, hogy az árnyékgazdaság elleni küzdelem ne korlátozódjon az EU határain belülre, hanem a vállalati társadalmi felelősségvállalást a tisztességes munka minimumszabályainak elmaradására is alkalmazzák azokban a harmadik országokban, amelyek az EU alvállalkozóiként működnek. Egy olyan gyakorlatról van szó, amely nemcsak árt a vállalkozások közötti versenynek, hanem megnyitja az utat a gyermekmunka alkalmazása előtt, és veszélyezteti a munkavállalók testi épségét is, ha – ahogyan ez a közelmúltban egy bangladesi gyárban történt – nem tartják be az alapvető biztonsági előírásokat.

2.1

Az Európai Unió (EU) Európa 2020 stratégiája keretében – amelynek célja az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés – a tagállamoknak szóló gazdaságpolitikai iránymutatásokba beépültek a foglalkoztatási politikákkal kapcsolatos iránymutatások – köztük az árnyékgazdaság és a kapcsolódó be nem jelentett, illegális vagy nem hivatalos munka elleni küzdelem –, amelyek továbbra is a tagállamok hatáskörében maradnak. (1) Az árnyékgazdaság átfogó koncepciója különböző tevékenységeket foglal magába, a jogszerűtlenül végzett legális tevékenységektől az illegális tevékenységekig. A be nem jelentett munka meghatározása a következő: „bármely olyan fizetett tevékenység, amely természetét tekintve törvényes, azonban nincs bejelentve a hatóságoknál, […] figyelembe véve a tagállamok szabályozó rendszerében meglévő különbségeket”. Ez a meghatározás (…) a nem hivatalos háztartási szolgáltatásoktól az illegális bevándorlók által végzett fekete munkáig terjedő különböző tevékenységeket takar, ugyanakkor a bűncselekményeket kizárja.” (2)

2.1.1

Az árnyékgazdaság befolyással bír a termelőtevékenységek megfelelő működésére és a munkaerő minőségére, miközben akadályozza a növekedés-orientált gazdasági, szociális és költségvetési politikákat, valamint veszélybe sodorja az Európa 2020 stratégiában kitűzött nagyszabású gazdasági és foglalkoztatási célok elérésére tett erőfeszítéseket. A kedvezőtlen hatásokat tovább súlyosbítják a gazdasági válság társadalmi és foglalkoztatási helyzetre gyakorolt hatásai, amelyek csökkentik a munkalehetőségeket és veszélyeztetik a vállalkozások és a munkavállalók várható nyereségét és jövedelmét.

2.1.2

Az utóbbi években az Európai Foglalkoztatási Stratégia (EFS) keretében valóban fokozott figyelem fordult ezen jelenségek felé (3), közvetlenül vagy a munkaerő-piaci reformok szükségességére vonatkozó általános megfontolások keretében, illetve az olyan kérdésekhez kapcsolódóan, mint az illegális bevándorlás az EU-ba és a tisztességes munka a harmadik országokban.

2.1.3

Az árnyékgazdasággal és a be nem jelentett munkavégzéssel konkrétan foglalkozik a 2012. áprilisi foglalkoztatási csomag, a 2012-es és 2013-as éves növekedési elemzések és néhány tagállamnak szóló ajánlás a jogszerűtlen foglalkoztatás és az adócsalás elleni küzdelem tárgyában. Az Európai Bizottság munkaprogramjában (4) a 2014-ig végrehajtandó jogalkotási kezdeményezések között szerepel a feketemunka elleni küzdelmet célzó európai platform, melynek célja az, hogy javítsa a tagállamok illetékes hatóságai közötti együttműködést, terjessze a legjobb gyakorlatokat és meghatározzon néhány közös elvet.

2.2

Alapvetően fontos elemet építettek be a munkaadói szervezetek és a szakszervezetek döntéshozatali folyamatba való bevonásába: „Tagállami szinten a szociális partnerek fontos szerepet töltenek be a munkaerő-piaci szabályok kidolgozásában”. (5) Ezért ezzel párhuzamosan az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) is megvitatta és előmozdította az árnyékgazdaság és a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelmet célzó európai politikák helyzetének alakulását, két véleményt fogadva el a témában 1999-ben és 2005-ben. (6)

2.2.1

Az első véleményben az EGSZB pozitívan értékelte a küzdelem stratégiáját, amely a hivatalos foglalkoztatásba való integráláson és olyan szakpolitikák elegyén alapul, melyek a tagállamok különböző szabályozási és jövedelmi kontextusához igazíthatóak. Felhívta továbbá a figyelmet néhány homályos és alábecsült szempontra a következőkkel kapcsolatban: a be nem jelentett munkavégzés meghatározása; az azok közötti különbségtétel, akik kénytelenek be nem jelentettként dolgozni, vagy akik szándékosan választják azt, hogy nem rendezik helyzetüket; a kis- és középvállalkozásokra és a kisiparosokra nehezedő adminisztratív és adóterhek; az illegális bevándorlás kezelése; az új foglalkoztatási formák legalizálása; a be nem jelentett munkát végzők heterogén összetétele; valamint néhány tervezett ellenintézkedés esetleges eredménytelensége.

2.2.2

A második véleményt 2005-ben fogadta el az EGSZB saját kezdeményezésére (7), és ebben kiemeli az előbbi véleményében már említett problémákat, továbbá újabb szempontokat sorol fel. Ezek között találjuk a foglalkoztatás legalizálását célzó ösztönzők javítását, a bürokrácia csökkentését az új vállalkozások létrehozásakor, az alacsony jövedelmű dolgozókra irányuló megkülönböztetett figyelmet, a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak szóló tájékoztató és oktató kampányok előmozdítását, egy ellenőrzéseken és szankciókon alapuló hatékony visszatartó rendszer megvalósítását, a munkaügyi normákra irányuló figyelmet a harmadik országokban, valamint a munkanélküliséggel való összefüggést.

3.1

Az árnyékgazdaság nem csak a túlzottnak tekintett költségek (különösen a munkaerő-költségek) miatt, tehát nem csak a termelési költségeknek az adó- és társadalombiztosítási csalás következtében történő illegális csökkentése céljával jön létre. Abból az óhajból is fakad, hogy kibújjanak a munkaügyi előírások és szabványok (minimálbér, maximális munkaidő, biztonság és tanúsítás) alól. Nem bűncselekményekről vagy legális, de jogosulatlan piaci szereplők által végzett tevékenységekről van szó, hanem családi vagy szomszédi körben végzett alkalmi informális munkákról, melyek társadalmi elfogadottsága általában nagyobb.

3.1.1

A jelenség olyannyira összetett, hogy az érintett munkaerő rendkívül változatos (8): önálló vállalkozók, akik úgy döntenek, hogy nem alkalmazzák a szabályokat, munkavállalók, akik nem tartoznak a társadalombiztosítás alá, vagy nincs szerződésük, vagy részben készpénzben kapják fizetésüket, segítő családtagok, második vagy harmadik munkahelyüket be nem jelentő munkavállalók, illegális bevándorlók, harmadik országok munkavállalói a tisztességes munkára vonatkozó minimumszabályok nélkül, akik uniós vállalkozások alvállalkozóiként működnek.

3.2

Azért is fontos komolyan foglalkozni az árnyékgazdaság és a be nem jelentett munkavégzés kérdésével, mert számos hatással bír mind a vállalkozásokra, mind pedig a munkavállalókra, nem is beszélve a költségvetésről:

3.3

A gazdasági globalizáció folyamata és a társadalmi-demográfiai változások is potenciálisan nagyobb teret engednek az árnyékgazdaság és a be nem jelentett munka számára, ezért folyamatosan alakítani kell az ellenük küzdő politikákat, hogy igazodjanak a megváltozott feltételekhez, illetve kezeljék az újonnan felbukkanó jelenségeket. Ilyen például az otthoni segítség és ellátás iránt megnövekedett kereslet, a standard foglalkoztatási formák csökkenése, a szerződéses kapcsolatok növekvő rugalmassága, az önfoglalkoztatás és a kiszervezés növekedése, valamint a multinacionális vállalatcsoportok megerősödése. Mindezzel összefüggésben nagyobb figyelmet kell fordítani a jogi keret meghatározására, az utókövetési és ellenőrzési eszközökre, valamint a nemzetközi koordináció formáira.

3.4

Statisztikai szempontból az árnyékgazdasági tevékenységek szerves részei a GDP-nek, és megfelelő módszerekre van szükség a felbecsülésükhöz. Megbízható és az EU-ban összehasonlítható információkat azonban nehéz beszerezni azok nagyságrendjéről és szerkezetéről, legalább három okból: i) a jelenségeket a dolog lényegéből fakadóan nem lehet közvetlenül megfigyelni, ii) a tagállamok különböző megközelítéseket alkalmaznak, ami eltérő nemzeti szabályokat eredményez, iii) az alkalmazott számítási módszerek is eltérőek. Az eltérő megközelítések értelemszerűen eltérő számszerű eredményekhez vezetnek, melyek jelentősen eltérhetnek akár egy adott országon belül is (lásd az 1. táblázatot). Általában a hivatalos nemzeti források által közzétett értékek alacsonyabbak, mint a szakértők és a nemzetközi szervezetek tanulmányaiban szereplő eredmények.

3.4.1

Az árnyékgazdaság arányának felméréséhez három értékeléstípus létezik, melyeket különféle elemzésekhez lehet felhasználni (hozzáadott érték vagy foglalkoztatás):

3.5

Egy egész Európára kiterjedő vizsgálat a tagállamok számára homogén és összehasonlítható becslések elkészítésének hasznos alapjául az Olasz Statisztikai Intézet által kidolgozott közvetett módszertant javasolta, mely a munkaerő-ráfordítás széles körben hozzáférhető és megbízható adataira épül. (10) Ez középtávon közös alapot biztosítana az EU számára az elemzések, az összehasonlítás és az értékelések terén, a külső kutatóközpontok vagy szervezetek jelentéseitől függetlenül.

3.6

Az összes tagállam számára összehasonlítható információk jelenleg vagy az árnyékgazdasággal kapcsolatos ökonometriai modellekből, vagy pedig az informális alapon foglalkoztatott munkaerő (alkalmazott és önálló vállalkozó) arányáról készített közvetlen mintavételes felmérésekből származnak; az így kapott eredmények részben ellentmondóak, mivel eltérő szempontokat vizsgálnak (lásd a 2. táblázatot). Ráadásul csak kevés tagállam végez rendszeres országos felméréseket a jelenséggel kapcsolatban.

3.6.1

Az ökonometriai módszer segítségével a legmagasabb értékeket néhány közép- és kelet-európai tagállamban találjuk (Bulgáriában több mint 30%). Délen magas, a többi közép- és kelet-európai, illetve a skandináv országokban közepes az arány, a nyugati és az angolszász tagállamokban pedig alacsony. (11)

3.6.2

A közvetlen módszer viszont árnyaltabb képet mutat, legmagasabb értékekkel a déli országokban (különösen Ciprus és Görögország), sőt Írország és Lengyelország esetében is, illetve minimális értékekkel néhány közép- és kelet-európai, skandináv és nyugat-európai tagállamban. (12)

4.1

A válság és a megszorító politikák hatása nem eleve egyértelmű. A kínálati oldalon a recessziónak ösztönöznie kellene a termelési költségek akár jogellenes csökkentését is a nyereség és a bevételek csökkenésének ellensúlyozására, miközben a munkanélküliek nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy illegálisan vállaljanak munkát. A keresleti oldalon viszont csökkennek a munkalehetőségek az alacsony képesítéssel rendelkezők számára, mivel kevesebbet fogyasztunk és fektetünk be az olyan ágazatokban, mint az építőipar, a kereskedelem, a szálloda- és vendéglátóipar, a családi szolgáltatások.

4.1.1

A tapasztalati bizonyítékok nem egyértelműek. (13) A legutóbbi tendenciák egységes csökkenést mutatnak az ökonometriai modellek szerint, egy 2009-ben, a gazdasági válság közepette bekövetkezett enyhe növekedéstől eltekintve, melyet gyors visszaesés követett 2010 és 2012 között (lásd a 3. táblázatot). A közvetlen felmérések viszont más képet adnak, egyes tagállamoknál az alkalmazottak informális foglalkoztatásának csökkenését mutatják, másoknál éppen ellenkezőleg, az önálló vállalkozók adóelkerülésének emelkedését jelzik.

4.2

A rejtett gazdaságnak és a be nem jelentett munkavégzésnek nemcsak az aránya, hanem a szerkezete is változó a különböző tagállamokban, a termelési struktúrában és a jóléti rendszerekben meglévő eltérések miatt. (14) Az ezen jelenségek által leginkább érintett munkavállalók kategóriái – már az átlagosnál rosszabb gazdasági körülmények között – jobban szenvednek a recessziótól és alacsonyabb jövedelemre van kilátásuk. (15)

4.3

A rejtett gazdaság és a be nem jelentett munkavégzés dinamikája tehát – különösen a válságot követően – nem homogén módon hat a munkaerőre, sem a különböző tagállamok között, sem pedig az egyes gazdaságokon belül. Ezt a heterogén hatást figyelembe kell venni a rejtett gazdaság elleni küzdelmet folytató politikák tervezése során, valamint az anticiklikus szociális politikák beindításakor.

4.4

Tekintettel a rejtett gazdaság és a be nem jelentett munkavégzés összetettségére és sokdimenziós voltára, egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy különböző eszközöket kell alkalmazni, amelyek az ellenőrzéseken és a szankciókon keresztüli elrettentésre és a jogszabályok betartásának ösztönzésére terjednek ki. Az EGSZB üdvözli, hogy az elmúlt években egyre nagyobb jelentőséget kaptak az árnyékgazdaságot megalapozó tényezők elkerülését vagy formálissá tételének ösztönzését célzó megelőző és korrekciós intézkedések, amelyek valószínűleg hasznosabban járulnak hozzá a gazdasági válságból való kilábaláshoz (16) (lásd a 4. táblázatot).

4.5

Általában különböző intézkedéseket javasolnak, amelyek a probléma alábbi, eltérő aspektusaira vonatkoznak:

4.6

Mindezen intézkedéseknek azonban egy közös céljuk van: a vállalkozások számára a gazdasági szankciók és a társadalmi megítélés romlása szempontjából költségesebbé tenni a csalásból vagy szabálytalanságból származó lehetséges előnyöket, tehát kevésbé érje meg kockáztatni; a munkavállalók számára pedig biztosítani, hogy a legális munka a havi jövedelem és a jövőbeni kilátások szempontjából kifizetődőbb legyen, mint a be nem jelentett. Ez olyan támogatási formákat tesz szükségessé, amelyek lehetővé teszik a be nem jelentett munkavégzés jogszerű munkavállalássá történő átalakítását.

—

2013-as ILO-munkadokumentum „Labour Inspection and Undeclared Work in the EU” címmel,

—

2013-as Eurofound adatbank és jelentés: „Tackling undeclared work in 27 European Union Member States and Norway. Approaches and measures since 2008”,

—

„2012-es foglalkoztatási csomag”: A Bizottság közleménye – „Út a munkahelyteremtő fellendülés felé”,

—

A Bizottság 2012. és 2013. évi közleménye – „Éves növekedési jelentés”,

—

2012. és 2013. évi országspecifikus ajánlások,

—

2012 PROGRESS – az egymástól való tanulás programjának szakmai értékelése: „Combatting undeclared work as a growing challenge in the context of high unemployment”,

—

A Bizottság 2010. évi közleménye: „Új készségek és munkahelyek menetrendje: Európa hozzájárulása a teljes foglalkoztatottsághoz”, COM(2010) 682 final,

—

A Tanács 2010. október 21-i 2010/707/EU határozata a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról,

—

A Bizottság 2007. évi közleménye: „Határozottabb fellépés a be nem jelentett munkavégzés ellen”, COM(2007) 628 final,

—

Tematikus Eurobarometer felmérés a be nem jelentett munkavégzésről,

—

A Bizottság közleménye „A munkajog korszerűsítése, szembenézve a XXI. század kihívásaival” című bizottsági zöld könyvről folytatott nyilvános konzultáció eredményeiről, COM(2007) 627,

—

„Zöld könyv – A munkajog korszerűsítése szembenézve a XXI. század kihívásaival”, COM(2006) 708,

—

2010 „Feasibility of establishing a European platform for cooperation between labour inspectorates, and other relevant monitoring and enforcement bodies with the aim of preventing and fighting undeclared work” (Regioplan study).

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/15

1.1

Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket, hogy ismerjék el, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (UNCRPD) 9. cikke önmagában emberi jognak minősül, és így teljes körű érvényesítésének azt kell eredményeznie, hogy jogi és szakpolitikai eszközökkel megteremtik az ahhoz szükséges feltételeket, hogy a fogyatékkal élők valamennyi környezetben és az élet minden területén akadálymentességet élvezhessenek. Ez létfontosságú ahhoz, hogy teljes körűen élvezhessék politikai és polgárjogaikat csakúgy, mint szociális, gazdasági és kulturális jogaikat. Az akadálymentesség az egész társadalom számára hasznos.

1.2

Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket, politikai szerveket és ügynökségeket, köztük az EGSZB-t is, hogy az európai fogyatékosügyi mozgalommal való konzultációt követően készítsenek konkrét tervet többek között épületeik, weboldalaik és dokumentumaik akadálymentességének biztosítására.

1.3

Az EGSZB az akadálymentességet alapvető előfeltételnek tartja a fenntarthatóság és ennek szociális dimenziója, a szegénység és marginalizáció elleni küzdelem, valamint a társadalmi kohézió előmozdítása szempontjából.

1.4

Az EGSZB elismeri, hogy kedvező előrelépések történtek például a közlekedés és a hírközlés területén (pl. a digitális menetrend), de még több fellépésre van szükség, többek közt a belső piacon is.

1.5

Az EGSZB elismeri, hogy az akadálymentesség hiánya már önmagában hátrányos megkülönböztetést jelent, ezért hangsúlyozza, hogy az Uniónak diszkriminációellenes jogszabályokat kellene kidolgoznia, és kéri a Tanácsot, hogy ne hátráltassa tovább a személyek közötti, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló irányelvjavaslat (COM(2008) 426 final) elfogadását (az EUMSZ 19. cikke).

1.6

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen eleget régen tett kötelezettségvállalásának, és terjesszen elő egy kötelező érvényű európai akadálymentesítési intézkedéscsomagot.

1.7

Az EGSZB arra kéri az Európai Parlamentet és az EU Tanácsát, hogy az „A közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítése” című (1) EGSZB-véleményt és a Fogyatékkal Élők Európai Fórumának ajánlásait figyelembe véve zárják le a közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítéséről szóló irányelvjavaslat jogalkotási eljárását.

1.8

Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket, hogy állapodjanak meg arról, hogy a strukturális alapok jelenlegi közös szabályait tartalmazó rendeletet, valamint a külső segítségnyújtási és egyéb finanszírozási eszközöket is kiegészítik az akadálymentességre és a fogyatékosságra vonatkozó, kötelező előzetes feltételekkel.

1.9

Az EGSZB szerint az EU-nak és a tagállamoknak nem szabadna a válságot és az ebből eredő megszorító intézkedéseket kifogásként használniuk ahhoz, hogy kevésbé tartsák tiszteletben az emberi jogok egyikét képező akadálymentességet.

1.10

Az EGSZB megjegyzi, hogy az akadálymentesség emberi jogként történő érvényesítése során figyelembe kellene venni az alábbi alapelveket: döntéshozatali és mozgásszabadság, önálló élet, megfelelő lakhatás, részvétel, egyetemes tervezés és a szükségletek előzetes figyelembevételének kötelezettsége.

1.11

Az EGSZB arra kéri az EU-t és tagállamait, hogy a fogyatékkal élők képviseleti szervezeteinek bevonásával vezessenek be nyomonkövetési és érvényesítési mechanizmusokat.

1.12

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az alábbi uniós szakpolitikai területeken szükség van az akadálymentességi dimenzióra: a jogképesség, a politikai részvétel, a foglalkoztatás, az állami támogatások, a közlekedés, az oktatás, az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a kutatás, a külpolitika és a lakhatás.

1.13

Az EGSZB úgy véli, hogy az uniós intézményeknek az UNCRPD rendelkezéseinek végrehajtásakor az alábbi eszközök esetében figyelembe kellene venniük az akadálymentességet: szabványosítás, harmonizáció, műszaki követelmények, ösztönzők a vállalatoknak, szakszervezeti politikák, kollektív megállapodások.

1.14

Az EGSZB megjegyzi, hogy a figyelemfelkeltő stratégiáknak alapvető szerepük van annak elérésében, hogy az UNCRPD 8. cikkével összhangban a társadalom, azaz maguk a polgárok, és az olyan főbb szereplők, mint az iskolák és a tömegmédia tiszteletben tartsák az akadálymentességet mint emberi jogot.

1.15

Az EGSZB úgy véli, hogy az akadálymentességnek szerepelnie kellene a tudományos szakemberek (pl. építészek, mérnökök, informatikusok) tanterveiben.

1.16

Az EGSZB megítélése szerint nincs elegendő statisztikai eszköz az akadálymentesség mint emberi jog érvényesítésének támogatásához, ezért arra kéri az Eurostatot, hogy biztosítsa ezek létrehozatalát.

1.17

Az EGSZB megerősíti azt a korábbi véleményeiben tett kötelezettségvállalását, hogy irányítóbizottságot hoz létre az UNCRPD végrehajtásának nyomon követésére.

2.1

A fogyatékosság emberjogi megközelítése azt jelenti, hogy az EU-nak mint a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény (UNCRPD) részes felének és minden polgárának feladata, hogy olyan társadalmat építsen, melyben minden ember, köztük a fogyatékkal élők is élhetnek polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogaikkal.

2.2

A „fogyatékossággal élő személy” UNCRPD-ben szereplő fogalommeghatározása alátámasztja és megerősíti a fogyatékosság emberjogi megközelítését: fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.

2.3

Az EU az UNCRPD ratifikációs okiratához csatolt egy hatásköri jegyzéket, melynek az akadálymentesítés szerves része. Az UNCRPD jelenleg az egyetlen EU által kötött emberjogi szerződés.

2.4

Az Egészségügyi Világszervezet és a Világbank fogyatékosságról szóló világjelentése (2011) hangsúlyozza, hogy az épített környezet, a közlekedés, valamint a tájékoztatási és kommunikációs csatornák gyakran hozzáférhetetlenek a fogyatékkal élők számára. (2)

2.5

A fizikai környezethez és a tömegközlekedéshez való hozzáférés a fogyatékkal élők mozgásszabadságának előfeltétele, melyet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 13. cikke és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (ICCPR) 12. cikke garantál. Hasonlóképpen a tájékoztatási és kommunikációs csatornákhoz való hozzáférést a véleménynyilvánítási és szólásszabadság előfeltételének tekintették, melyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikke és az ICCPR (3)

2.6

Az UNCRPD (Európai Bizottságon belül működő) kapcsolattartó pontjának alapvető szerepe van az egyezmény végrehajtásában, ami igen proaktív hozzáállást feltételez.

2.7

Az EU Tanácsa 2012. október 29-én elfogadta az európai ombudsman, az Európai Parlament Petíciós Bizottsága, az EU Alapjogi Ügynöksége, a Fogyatékkal Élők Európai Fóruma és az Európai Bizottság képviselőiből álló, az egyezmény végrehajtásának védelmét, előmozdítását és ellenőrzését szolgáló keret létrehozását.

2.8

Az EGSZB üdvözli, hogy a Fogyatékkal Élők Európai Fórumát teljes körűen bevonják ebbe a keretbe, és hangsúlyozza, hogy a civil társadalmat igen szorosan be kell vonni az ezzel kapcsolatos eljárásokba.

2.9

Az UNCRPD a 9., 3. és 21. cikkében jogként ismeri el az akadálymentességet.

2.10

Az UNCRPD akadálymentességről szóló cikkei jelentős saját jogi/politikai menetrendet határoznak meg. Ezt nem lehet elszigetelten kezelni, ezért az akadálymentességet az egyéb gazdasági, szociális, kulturális és polgárjogok élvezetét lehetővé tevő és előmozdító eszköznek kell tekinteni.

2.11

Az utóbbi években az uniós jogalkotó nagyobb figyelmet fordított az akadálymentességre, és beépítette többek között olyan szakpolitikákba, mint a közbeszerzés, a strukturális alapok és egyéb finanszírozási eszközök, az utasjogok, a műszaki szabványok (mozgáskorlátozottakra vonatkozó ÁME) és a foglalkoztatás. Az európai népesség öregedésére való tekintettel ez különösen fontos.

2.12

A téma legfontosabb szakpolitikai eszközének számító európai fogyatékosságügyi stratégia konkrét uniós szintű célokat határozott meg. A stratégiával az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt az akadálymentesség megvalósítását célzó kötelező érvényű intézkedések előterjesztésére, ideértve a webhelyek akadálymentesítését és az európai akadálymentesítési intézkedéscsomagot. (4)

2.13

Az európai digitális menetrend jó modellként szolgál arra, hogy hogyan lehet általános, de konkrét fellépéseket tartalmazó szakpolitikai stratégiákat bevezetni a fogyatékkal élők akadálymentes hozzáférésének biztosítására. Az akadálymentesség terén tett előrelépések kedvező hatásai a társadalomban és általában a gazdaságban is megjelennek, új munkahelyek és hozzáadott érték teremtése révén. A menetrend teljes körű végrehajtása remélhetőleg megteremti az akadályok nélküli digitális Európát a fogyatékkal élők számára.

2.14

Ki kell aknázni az akadálymentességben a belső piac számára rejlő lehetőségeket, mivel az akadálymentesség javítja a transznacionális mobilitást Európában, miközben elősegíti a fogyatékkal élő személyek és munkavállalók mobilitását. Biztosítani kellene az egész életen át tartó tanulási rendszerekhez való hozzáférést. Az európai foglalkoztatási stratégiákban is szerepelnie kellene annak, hogy fontos a munkahelyek megtartása és a munkaképes korukban fogyatékossá válók átképzése.

2.15

Az Európa 2020 stratégia átfogóbb megközelítést is alkalmazhatott volna a fogyatékossággal kapcsolatban, ideértve az akadálymentességet és a fogyatékkal élők és reprezentatív szervezeteik bevonását. Az, hogy a stratégia nem tartalmaz átfogó mutatókat a fogyatékossággal kapcsolatban, információhiányhoz és ahhoz vezetett, hogy téma nem kap elég figyelmet és erőforrásokat. A munkahelyteremtés a társadalmi befogadás biztosításának alapvető stratégiája.

2.16

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy még mindig sok a tennivaló, ezért üdvözli a közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítéséről szóló európai bizottsági irányelvjavaslatot.

2.17

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen eleget kötelezettségvállalásának, és minden további késlekedés nélkül terjesszen elő egy kötelező érvényű európai akadálymentesítési intézkedéscsomagot.

2.18

A gazdasági válság drámai hatást gyakorol a fogyatékkal élők emberi jogainak, köztük az akadálymentességnek az érvényesítésére. Az akadálymentesítés szintje egyre romlik, így a társadalmak egyre akadályozottabbá válnak. Meg kell jegyezni, hogy bár a gazdasági válság minden családot érint, a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat aránytalanul sújtja. (5)

2.19

Az EU-nak célzott programot kell elfogadnia annak érdekében, hogy fogyatékkal élő gyerekek minden környezethez és az élet minden területéhez hozzáférjenek.

2.20

Alapvető feltételként Európának inkluzív növekedésre és akadálymentességre van szüksége, ha meg akarja valósítani a fenntarthatóságot és különösen ennek szociális dimenzióját azáltal, hogy a fogyatékkal élők bevonása révén küzd a szegénység és marginalizáció ellen, és ösztönzi a társadalmi kohéziót.

3.1

Az EGSZB úgy véli, hogy „az akadálymentesség mint emberi jog” politikai és operatív fogalommá alakítandó. Ez a fogalom az egész társadalomra vonatkozik, nem csak a fogyatékkal élőkre.

3.2

Az EGSZB kiemeli, hogy az akadálymentesség emberi jogként és egy szakpolitika menetrend kapcsán kétféleképpen értendő:

3.3

Az EGSZB elismeri az UNCRPD-nek az akadálymentesség fogalmának kidolgozására vonatkozó iránymutatásait, és úgy véli, hogy az e területre vonatkozó politikának ki kell térnie az alábbiakra:

3.4

Az EGSZB egyetért azzal, hogy az egyezmény 19. cikkének megfelelően biztosítani kell az önálló életet (a társadalmi és közösségi élethez kapcsolódóan), méghozzá az alábbi három fő intézkedéssel:

3.5

Az EGSZB megjegyzi, hogy másokhoz hasonlóan a fogyatékkal élőknek is tudniuk kell gyakorolni független és autonóm döntéshozatali szabadságukat.

3.6

Az EGSZB megemlíti az Inclusion International által készített „Global Report on living and being included in the community” [Átfogó jelentés a közösségben való életről és a befogadásról] c. tanulmányt, (6) amely rámutat arra, hogy az értelmi fogyatékossággal élőktől megtagadnak bizonyos alapvető hozzáférési jogokat, például hogy saját kulcsuk lehessen a saját lakásukhoz, hozzáférjenek kereskedelmi szolgáltatásokhoz, ott sétáljanak, ahol akarnak, vagy diáktársaikkal együtt játszhassanak a játszótéren.

3.7

Az EGSZB elismeri, hogy az intézményesítés az emberi jogok súlyos megsértése, és az európai szociális szolgáltatások fejlődésének szerencsétlen következménye (a világ más tájaival összehasonlítva), és életszínvonaluktól függetlenül az Európai Unió minden tagállamát érinti. Az intézményesítés megszüntetését célzó stratégiákat alternatív közösségi alapú szolgáltatások kialakításának kell követnie, mivel szolgáltatások nélkül nem lehet javulást elérni; a fogyatékkal élők fedél nélkül maradnak.

3.8

Az EGSZB úgy véli, hogy „akadály” alatt nemcsak fizikai akadályokat kell érteni, hanem a hozzáállással és a jogalkotással kapcsolatos akadályokat, valamint szakpolitikákat, magatartásformákat és szokásokat, a tudatosság hiányát és a kulturális diszkriminációt is. Az EGSZB hangsúlyozni szeretné, hogy ezen akadályok felszámolása az egész társadalom javára válik.

3.9

Az EGSZB megjegyzi, hogy több figyelmet kellene fordítani a jelnyelvnek, a siketek egyéb kommunikációs formáinak, valamint a hallássérülteket segítő beszédfelismerő formátumoknak az elismerésére. Emellett gondoskodni kell arról, hogy rendelkezésre álljanak Braille-írású dokumentumok és képernyőolvasók a vakok számára, valamint könnyen érthető információk az értelmi és viselkedési fogyatékossággal élők számára.

3.10

Az EGSZB rámutat arra, hogy az eligazító jelzések, az akadálymentes tájékoztatás és kommunikáció, a támogató szolgáltatások, az eligazítás és a mozgás egy épületen belül vagy épületek között számos fogyatékkal élő, különösen a kognitív zavarokkal küszködők számára alapvetőek.

3.11

Az EGSZB megemlíti azt a két alapvető eszközt, amelyeket az akadálymentesség mint emberi jog elemzése során figyelembe kell venni:

3.12

Az EGSZB úgy véli, hogy az egyetemes tervezést vezérelvnek kellene tekinteni a társadalomhoz való teljes körű hozzáférés biztosításában, és a döntéshozatali folyamatban konkrét szakpolitikai követelményként kell megjeleníteni, például úgy, hogy egy rendeletben előírják az alkalmazását. (7) Az általános tervezést kiegészítő és támogató eszközök és technológiák fejlesztésének kell kísérnie.

3.13

Annak a kötelezettségnek a teljesítése, hogy a fellépő akadálymentesítési igényekkel már előre számolnak, óriási segítséget jelenthet a fogyatékkal élők számára azáltal, hogy előre felkészülnek várható szükségleteikre. A termékek és szolgáltatások szempontjából ehhez már a tervezési szakaszban figyelembe kell venni a szóba jöhető szükségleteket.

3.14

Különbséget kell tenni egyrészt az összes újonnan tervezett, létrehozott és előállított tárgyhoz, infrastruktúrához, áruhoz és szolgáltatáshoz való hozzáférés biztosításának és az akadályok lebontásának kötelezettsége, másrészt pedig a meglévő fizikai környezethez, a közlekedéshez, az információkhoz és a kommunikációhoz, valamint a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításának kötelezettsége között. A részes felek mindkettőt kötelesek biztosítani, de mivel az előbbit fokozatosan kell megvalósítani, a részes feleknek meghatározott, fix határidőket kell szabniuk és kellő erőforrásokat kell rendelkezésre bocsátaniuk a meglévő akadályok felszámolására. (8)

3.15

Az EGSZB megjegyzi, hogy a személyes segítségnyújtás (ideértve az UNCRPD-ben említett „élő segítségnyújtást”) alapvető célirányos fellépés annak biztosítására, hogy a fogyatékkal élők bizonyos jogokhoz hozzáférjenek.

3.16

Az EGSZB elismeri, hogy a megkülönböztetésmentesség alapvető eszköz az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosításához, de önmagában nem elegendő, ha nem kísérik egyéb eszközök, például a pozitív diszkrimináció és a szabványosítás, valamint a fogyatékkal élők jogaival kapcsolatos képzés és tájékoztatás a munkaadók, városépítészek, építészek, jogászok, közgazdászok stb. körében. Ezt a képzést bele kellene építeni a fenti szakmák tanterveibe. Az EGSZB megítélése szerint folytatni kellene a személyek közötti, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló irányelvjavaslattal (COM(2008) 426 final) kapcsolatos, félbehagyott munkát (az EUMSZ 19. cikke alapján).

3.17

Az akadálymentességgel mint emberi joggal kapcsolatos kötelezettségeket mindaddig nem fogják széles körben betartani, amíg a 4. cikk (3) bekezdésének és a 33. cikknek az értelmében a fogyatékkal élők szervezetei alapvetően és érdemben részt nem vesznek az akadálymentesség megvalósításával kapcsolatos kérdések megoldásában. A részvétel úgy biztosítható, ha a fogyatékkal élők szervezetei megkapják a képviseleti tevékenységeik ellátásához szükséges pénzforrásokat. Az EGSZB kéri, hogy a PROGRESS program helyébe lépő alapjogi program elődjével azonos szintű pénzügyi támogatást garantáljon a fogyatékkal élők szakosodott, illetve ernyőszervezetei számára.

3.18

Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy vidéken és városokban a fogyatékkal élők eltérő mértékben tudnak élni emberi jogaikkal, és hogy ezt az egyenlőtlenséget országos és regionális szintű gyakorlati fellépésekkel orvosolni kellene.

3.19

Az uniós vállalatok és munkaadók sokszínűségi politikáiban helyet kell kapnia az akadálymentességnek, és ösztönözniük kellene sokszínűségi tervek összeállítását.

3.20

Az EGSZB rámutat az akadálymentességnek a társadalmi kohézióra gyakorolt hatására, az uniós fenntarthatósági stratégiáknak ezért célkitűzéseik megvalósítása érdekében magukban kellene foglalniuk az akadálymentesítést.

3.21

Az EGSZB megjegyzi, hogy a fogyatékkal élő nők korlátozottan tudnak élni jogaikkal többek közt az egészségügy, a társadalmi befogadás, az oktatás és a foglalkoztatás területén. E korlátok rosszabb életkörülményekhez, egészségi problémákhoz, munkanélküliséghez és szegénységhez vezetnek. Ugyanez vonatkozik más kiszolgáltatott helyzetű fogyatékkal élőkre, például a gyermekekre, az idősekre és a fokozott támogatásra szoruló személyekre, akiknek jogokhoz való hozzáférése komolyan akadályozott.

3.22

Az EGSZB rámutat arra, hogy a mai fiatalok jelentik a jövőt, és akadálymentes körülményeket kell teremteni ahhoz, hogy a fogyatékkal élő fiatalok is teljes körűen gyakorolhassák a jogaikat. Az EGSZB arra kéri az EU-t, hogy garantálja, hogy ifjúságpolitikái kifejezetten foglalkozzanak a fogyatékkal élő fiatalok támogatásával.

4.1

Az EGSZB megjegyzi, hogy az UNCRPD Unió általi aláírása óta az EU-ban minden arányos szakpolitikai/jogi kezdeményezést úgy kell vizsgálni, hogy az biztosítja-e a fogyatékkal élőknek a független életet, a teljes körű részvételt és az akadályok felszámolását. Ennek a koncepciónak hatással kellene lennie a hatályos uniós rendeletekre, melyek közül néhány konkrétan szerepel a hatásköri nyilatkozatban.

4.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a belső piacot olyan irányba kellene fejleszteni, hogy mindenképpen figyelembe vegye a fogyatékosságot, az akadálymentesítéssel kapcsolatos szabványosítást és harmonizációt, hogy ezáltal korszerűbbé, valamint a globális gazdaságban versenyképesebbé és befogadó jellegűbbé váljon. A fogyatékosságnak gazdasági szempontja is van.

4.3

Az EGSZB uniós menetrend kidolgozását kéri az alábbi két szempont alapján:

4.4

Az EGSZB úgy véli, hogy az akadálymentesség alapvető jog, amely célzott szakpolitikai menetrendet igényel, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot a szakpolitikai munkájához kapcsolódó akadálymentességi menetrendre.

4.5

Az EGSZB kéri továbbá, hogy az alábbi területeket elemezzék az akadálymentesség mint emberi jog szempontjából:

4.6

Az EGSZB konkrét fellépéseket vár az alábbi területeken az akadálymentesség mint emberi jog szempontjából: a gazdasági válság akadálymentesítési normákra és a fogyatékkal élők önálló életére gyakorolt hatásainak megelőzése; az oktatáshoz való hozzáférés biztosítása; (9) a szociális és kulturális (10) jogokhoz való hozzáférés programja (társas kapcsolatok, szabadidő, turizmus); nemzetközi együttműködés, pénzügyi-kereskedelmi megállapodások és az EU pozíciója az olyan területeken, mint pl. a természeti katasztrófák, fejlesztési együttműködés, millenniumi fejlesztési célok, menedékkérők és az ENSZ, IMF; a kutatás területén a Horizont 2020-at kellene alkalmazni; lakhatás, köztük állami lakások biztosítása; a sport mint a társadalmi befogadás eszköze: az épületek, létesítmények és programok akadálymentessége stb.

4.7

A befogadás például úgy valósítható meg, ha az alapvető jogok számos területén minden érdekelt fél közösen fellép ennek érdekében:

4.8

Az EGSZB kéri, hogy a technológiai fejlesztés keretébe illesszék be egy olyan stratégia kidolgozását és megerősítését, amely a szabványosításra és az akadálymentesítésre vonatkozik.

4.9

Az EGSZB megjegyzi, hogy az akadálymentesség lehetővé teszi új ágazatok fejlődését, melyek új készségeket igényelnek, különösen az ikt-szektorban. Fontos, hogy célzott uniós politikák segítségével a fogyatékkal élők át tudják hidalni a digitális szakadékot.

4.10

Az EGSZB megítélése szerint minden érdekeltnek kapacitásépítésre van szüksége: a hatóságoknak és magáncégeknek, a civil társadalomnak és a fogyatékossággal élők szervezeteinek. Kiemelt figyelmet kell fordítani a kkv-kra.

4.11

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen eleget régen tett kötelezettségvállalásának, és terjesszen elő egy kötelező érvényű európai akadálymentesítési intézkedéscsomagot.

4.12

Az EGSZB örömmel fogadja a közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítéséről szóló javaslatot, és megismétli a „A közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítése” című véleményében (11) foglalt ajánlásokat:

4.13

Az EGSZB üdvözli, hogy a strukturális alapokra és más területekre, például a közlekedésre és az utasjogokra vonatkozó rendelkezéseket kiegészítették akadálymentességi kritériumokkal és a fogyatékossággal kapcsolatos feltételekkel.

4.14

Az EGSZB úgy véli, hogy az uniós elnökök fogyatékosságról szóló ülését, valamint az európai bizottsági főigazgatóságoknak az UNCRPD végrehajtásáról szóló ülését a bejelentésnek megfelelően rendszeresen meg kellene tartani – az európai fogyatékosügyi mozgalom képviselőinek részvételével – a politikai nyomon követés és az UNCRPD és annak akadálymentességgel kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtása érdekében.

4.15

Az EGSZB megjegyzi, hogy miközben nyilvánvalóan kevés forrás jut az akadálymentesítésre, már az is előrelépést jelentene, ha a jelenlegi finanszírozási rendszerekben – strukturális alapok, szociális befektetetési csomag, jövőbeli általános csoportmentesség a foglalkoztatási célú állami támogatásokra, TEN-T-iránymutatások – feltételként szabnák az akadálymentesítést is.

4.16

Az EGSZB úgy véli továbbá, hogy javítani kell a tömegmédiához való hozzáférést és a fogyatékkal élők szükségleteinek megjelenítését ebben a médiatípusban.

5.1

Az EGSZB kéri a polgárok felhatalmazását célzó stratégia kidolgozását, ami a legalapvetőbb módja annak, hogy biztosítsuk az akadálymentesség teljes körű megvalósítását. Figyelemfelkeltő kampányokra van szükség, és a fogyatékkal élőket és minden más polgárt fel kell világosítani hozzáférési jogaikról.

5.2

Az EGSZB sajnálatát fejezi ki a mutatók hiánya miatt, és arra kéri az Eurostatot, hogy dolgozzon ki stratégiát olyan specifikus mutatók kialakítására, amelyek az ENSZ emberi jogi főképviselői hivatalának (OHCHR) mutatóin és az UNCRPD akadálymentességgel foglalkozó bizottsága által írott, a 9. cikkre vonatkozó átfogó kommentár tervezetén alapulnak.

5.3

Az EGSZB kéri, hogy a szabványokba építsenek be egyértelmű akadálymentességi kritériumokat és ellenőrzési mechanizmusokat (épített környezet, infrastruktúra, modern IKT, többek közt tabletekhez és okostelefonokhoz való operációs rendszerek és az Európai Bizottságnak az IKT-termékek és szolgáltatások akadálymentességi normáiról szóló 376. sz. megbízása). A szabványok kialakításának minden szakaszába teljes körűen be kell vonni fogyatékkal élőket.

5.4

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy erős jogérvényesítési rendszereket kell létrehozni, mivel ezek jelenleg nem működnek hatékonyan Európában.

5.5

Az EGSZB rámutat arra, hogy a jövőbeli strukturális alapokra vonatkozó közös rendelkezéseket tartalmazó rendeletben foglalt nyomonkövetési mechanizmusokat kellene alkalmazni annak biztosítására, hogy a fogyatékossággal kapcsolatos előzetes feltételeket figyelembe vegyék, és hogy a szociális partnerek és a fogyatékkal élők szervezetei teljes mértékben részt vegyenek ebben az ellenőrzésben.

5.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai és nemzeti oktatási stratégiáknak a fogyatékkal élők számára biztosított akadálymentességet bele kellene építeniük az iskolák és az egyetemek tanterveibe.

5.7

Az EGSZB megerősíti azt a korábbi véleményeiben tett kötelezettségvállalását, hogy politikai szervként végzett tevékenységeinek fejlesztése keretében irányítóbizottságot hoz létre az UNCRPD végrehajtásának nyomon követésére.

5.8

Elő kell mozdítani az akadálymentesség-tanúsítási mechanizmusok európai rendszerét. Be kell vonni a fogyatékkal élők szervezeteit.

5.9

A jogszabályok és szakpolitikák uniós hatásvizsgálatai során az akadálymentesség szempontját is vizsgálni kell. Létre kell hozni azokat az eszközöket, amelyek előmozdítják ennek egységes megvalósítását minden tagállamban.

5.10

Az EGSZB kéri, hogy ellenőrizzék az európai fogyatékosságügyi stratégia uniós intézmények (köztük az EGSZB) általi végrehajtását, és rámutat arra, hogy biztosítani kell az épületek, a munkaerő-felvételi politikák és a (papíralapú és elektronikus) információk akadálymentességét. A stratégia 2015-ös felülvizsgálata során kiemelt figyelmet kell fordítani erre a szakpolitikai területre.

(a)

hozzáférhető formában jussanak hozzá a kulturális anyagokhoz;

(b)

hozzáférhető formában jussanak hozzá a televízió műsoraihoz, filmekhez, színházhoz és más kulturális tevékenységekhez;

(c)

hozzáférjenek a kulturális előadások vagy szolgáltatások helyszínéhez, például a színházhoz, múzeumhoz, mozihoz, könyvtárhoz és utazási irodához, továbbá lehetőség szerint hozzáférjenek az emlékművekhez és a jelentősebb nemzeti kulturális helyszínekhez.

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/24

1.1

Az Európai Unió igen sok polgára – a tagállamok adottságai szerint különböző mértékben – komoly gazdasági nehézségekkel küzd az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén, többek között a lakhatás, az energia, a távközlés, a közlekedés, a víz, az egészségügyi ellátás és a szociális szolgáltatások tekintetében.

1.2

Márpedig az, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások minél több ember számára megfizethetőek legyenek, az egyike az általános érdekű szolgáltatásokról szóló – a Szerződésekhez csatolt – 26. jegyzőkönyvben felsorolt közös, vagyis az Unió valamennyi tagállama által elismert értékeknek, melyet az Uniónak és a tagállamoknak saját hatásköreiket illetően maradéktalanul figyelembe kell venniük kapcsolódó szakpolitikáik végrehajtása során.

1.3

Nincs azonban uniós szintű definíciója vagy egységes megközelítése egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás megfizethetőségének vagy gazdasági hozzáférhetőségének, ahogyan nincs eszköz annak mérésére sem, mivel a tagállamok az általános gazdasági érdekű szolgáltatások kialakítására vonatkozó hatáskörük keretében széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az ilyen szolgáltatások bevezetéséhez.

1.4

Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy az Európai Unió egyrészt tisztázza a mindenki számára megfizethető általános gazdasági érdekű szolgáltatások fogalmát, és igazítsa azt a Lisszaboni Szerződés (26. jegyzőkönyve), valamint a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény követelményeihez, másrészt vezessen be jogszabályi intézkedéseket a másodlagos joganyagba, arra kötelezve a tagállamokat, hogy:

1.5

A tagállamok felelősségének és hatáskörének maradéktalan tiszteletben tartása mellett az általános érdekű szolgáltatásokkal kapcsolatos fontosabb adatok beillesztése az európai szemeszterbe feltétele annak, hogy megerősödjön az EU-nak, illetve piacának szociális dimenziója, különösen válságok idején.

2.1

Az általános érdekű szolgáltatások esetében, legyenek azok gazdasági vagy nem gazdasági jellegűek, az érintett ország minden lakosa számára biztosítani kell az ilyen szolgáltatásokhoz, valamint az alapvető jogok védelméhez való hozzáférést; ezek pedig szorosan kapcsolódnak az Európai Unió által követett gazdasági, társadalmi és területi kohézió célkitűzéséhez.

2.1.1

A tagállamok széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek azoknak az általános érdekű szolgáltatásoknak a meghatározásában, megszervezésében és finanszírozásában, amelyek megfelelnek a felhasználók igényeinek, a szociális és állampolgári cselekvés alapján és arra való hivatkozással. Ami az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat illeti, ezek a szolgáltatások kereskedelmi megközelítésen alapulnak, és az EU versenyszabályai és a belső piaci szabályok vonatkoznak rájuk, amennyiben e szabályok nem akadályozzák sajátos feladataik elvégzését. A nem általános gazdasági érdekű szolgáltatások meghatározásukból adódóan nincsenek a piac törvényszerűségeihez kötve, és a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak a 26. jegyzőkönyv 2. cikke alapján.

2.1.2

„Az Unió [...] a Szerződésekkel összhangban – elismeri és tiszteletben tartja az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést” – így rendelkezik a Lisszaboni Szerződéshez csatolt Alapjogi Charta, amely kifejezetten a nemzeti jogszabályokban és gyakorlatban foglaltakat nevezi meg jogalapként. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a fogyatékkal élők jogairól szóló, az Európai Unió által teljes egészében ratifikált egyezménye minimumszabályokat állapít meg azon polgári, politikai, társadalmi és gazdasági jogok teljes spektrumának védelmére és megőrzésére, amellyel a fogyatékkal élők élnek, és ezek között szerepel az általános gazdasági érdekű szolgáltatások hozzáférhetősége.

2.1.3

Számos tagállam e hozzáférési joghoz kapcsolja azt a feltételt, hogy a szolgáltatásnyújtás „mindenki számára elfogadható gazdasági feltételek mellett” történjen, és ennek eléréséhez – különböző mértékben – egyedi és kollektív jóléti programokat alkalmaz.

2.2

Az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiánya különböző tényezőktől függhet: például a nagyon eltérő nemzeti háttértől – a tagállamok különböző modellekkel és szociális szolgáltatásokkal rendelkeznek. Lehet szó gazdasági (a szolgáltatás ára megfizethetetlen), földrajzi (nem biztosított a szolgáltatás egy adott területen), szociális (egyenlőtlen bánásmód), fizikai természetű okról (a fogyatékosságra való tekintettel) vagy pedig a szolgáltatást nem igazították megfelelően hozzá a szükségletekhez és/vagy a műszaki fejlődéshez (a minőség és/vagy biztonság követelményeinek való meg nem felelés/előbbiek nem megfelelő szintje).

2.3

Ami az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat illeti, a magas szintű minőség és biztonság, a megfizethetőséget illetően pedig az egyenlő bánásmód, valamint az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok hat értéket képviselnek a Lisszaboni Szerződéshez, az EUSZ-hoz és az EUMSZ-hez csatolt, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. jegyzőkönyvben szereplő tizennégy közös érték közül, amelyeket az Európai Unió működéséről szóló szerződés 14. cikke értelmében az Uniónak és a tagállamoknak saját illetékességi körükben és a Szerződések alkalmazási területén belül maradéktalanul tekintetbe kell venniük az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokkal kapcsolatos összes politika végrehajtása során.

2.3.1

Ez a tizennégy, három csoportba sorolt érték a csoportokon belül és a csoportok között is kölcsönösen összefügg egymással, olyannyira, hogy köztük nem lehet fontossági sorrendet felállítani.

2.3.2

Így például egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás, még ha teljesen megfizethető is, nem fog tudni megfelelni a 26. jegyzőkönyv követelményeinek, ha a magas színvonal vagy a biztonság nincs garantálva, vagy ha az egyetemes hozzáférés az érintett tagállam polgárai számára nem biztosított, de akkor sem, ha nemzeti szinten nem tesznek különbséget az eltérő földrajzi, társadalmi vagy kulturális helyzetek közt, vagy ha például egy nemzeti hatóság lehetetlenné tesz egy általános gazdasági érdekű szolgáltatást, miközben egy regionális vagy helyi hatóság a tagállami jogszabályok vagy szokások alapján jogosult az adott szolgáltatás nyújtására, ezzel sértve azok alapvető szerepét és széles mérlegelési jogkörét.

2.4

A fenti jegyzőkönyv rendelkezései kifejezetten „értelmező” jellegűek az Unió tizennégy közös értékével kapcsolatban az általános gazdasági érdekű szolgáltatások tekintetében. Néhány érték inkább viszonylagos megfogalmazása, különösen a minőség, a biztonság és a megfizethetőség magas szintje , vagy pedig az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdítása tekintetében számos kérdést vethetne fel az említett rendelkezések jogi vagy kötelező erejével és hatásával kapcsolatban. Azonban az ezekre adandó válasz valamennyi értelmezés, így a 26. jegyzőkönyv 1. bekezdésének esetében is egyszerű és magától értetődő, nevezetesen ugyanaz, mint az itt értelmezett cikk esetében: a nemzeti, regionális vagy helyi önkormányzatok az általános gazdasági érdekű szolgáltatások létrehozására vonatkozó hatáskörük keretében kiterjedt mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az egyes általános gazdasági érdekű szolgáltatások különféle szervezési kérdéseinek meghatározása terén.

3.1

Nincs uniós szintű egyöntetű meghatározása vagy egységes megközelítése egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás megfizethetőségének vagy hozzáférhetőségének, ahogyan nincs eszköz annak mérésére sem. A megfizethetőség gyakran attól függ, hogy a felhasználó szubjektíven hogyan ítéli meg az árat és azt, hogy szerinte milyen hozadéka van a jóléte szempontjából.

3.2

Általában véve egy szolgáltatás megfizethetőségének azt kellene jelentenie, hogy a polgárok „könnyen meg tudják fizetni a szolgáltatást” (zöld könyv a postai szolgáltatások egységes piacának fejlesztéséről). (1)

3.3

Egy szolgáltatás akkor tökéletesen elérhető, ha a polgárok számára díjmentes, mint például azokban a városokban vagy régiókban, ahol ingyenes a városi tömegközlekedés.

3.4

A megfizethetőség gyakorlatba ültetésének összetettségét, nehézségét és sokféleségét kiemelendő az EGSZB az alábbiakban néhány példával áttekinti a lakhatás, a távközlés, a villamos energia, valamint a gázszolgáltatás területéhez kapcsolódó értelmezéseket. Az EGSZB ezenkívül hangsúlyozza, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés számos tagállamban bizonytalanná vált azoknak a személyeknek a jövedelmi helyzetével összefüggésben, akik megfelelő pénzügyi források hiányában lemondanak az egészségügyi ellátásról. A „Szolidaritás az egészségügyben: Az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentése az EU-ban” elnevezésű, 2009. évi uniós stratégia megvalósításáról szóló jelentés rámutat arra, hogy nagyon szoros összefüggés van az anyagi javak hiánya és az ebből fakadó egészségi problémák között.

3.5

A megfizethető ár követelményét a hálózati iparágak liberalizációjával kapcsolatos jogszabályok vezették be a távközlési, villamosenergia- és postai szolgáltatások egyetemes szolgáltatásának szerves részeként, az Unió társadalmi és területi kohéziós céljához szorosan kapcsolódva.

3.6

A közösségi megközelítés a megfizethető ár két felfogásán alapul: az egyik egyetemes dimenzióval bír, a másik az alacsony jövedelmű, hátrányos helyzetű vagy kiszolgáltatott lakosságra, például a fogyatékkal élő vagy sajátos szociális igényű személyekre korlátozódik. A második koncepciónak csak akkor van értelme, ha a 26. jegyzőkönyvnek megfelelően az „egyetemes hozzáférés előmozdítását” célozza.

3.7

Márpedig meg kell állapítani, hogy bár a megfizethetőség az Európai Unió közös értékévé vált, és betartása kötelező a tagállamok számára, az árak, például az energia, a mobil kommunikáció roaming szolgáltatásai, a közlekedés, illetve a lakásárak és a bérleti díjak terén továbbra is aránytalanok a lakosság egyre szélesebb rétegének rendelkezésére álló jövedelemhez képest. Ezen túlmenően a megfizethetőségnek a különböző európai jogszabályokban szereplő definíciói, melyeket az EGSZB az alábbiakban a teljesség igénye nélkül áttekint, nagyban eltérnek egymástól, és mindenekelőtt továbbra is nagyon hozzávetőlegesek.

3.8

3.8.1

A háztartások költségvetéséről az összes tagállamban elvégzett felmérés (EU-SILC) a lakhatáshoz kifejtett maximális gazdasági erőfeszítés arányát a háztartás rendelkezésre álló jövedelmének 40%-ában határozza meg. E fölött a küszöb fölött a lakhatás ára nem tekinthető megfizethetőnek.

3.8.2

A tagállamok nagyon különböző módon és rendkívül eltérő mértékben avatkoznak be lakáspiacaik működésébe azzal a céllal, hogy minden állampolgár tisztességes és megfizethető lakhatási körülményekhez jusson, adott esetben lakhatási támogatás segítségével. A tagállamok nagy többsége szociális támogatási mechanizmusokat vagy adókedvezményeket vezetett be, hogy így befolyásolja a háztartások e legszámottevőbb, kényszerű kiadási tételét, és az úgynevezett „szociális lakások” révén párhuzamos lakáskínálatot támogat a magánpiacon spontán módon jelen lévő lakáskínálat kiegészítéseképpen.

3.8.3

A szociális lakások rendszere a hatóságok válasza a lakhatási igényeknek a piac által nem lefedett részére: a cél az, hogy a teljes lakásszükségletet fedezni lehessen, és mindenkinek biztosítani tudják a tisztes lakhatást, megfizethető lakásárak/bérleti díjak mellett. 25 millió európai háztartás él szociális lakásban.

3.8.4

E rendszer megléte ellenére az Európai Unióban számos polgár számára a tisztes lakhatáshoz jutás pénzügyi szempontból már nem elérhető. 2011-ben az európai népesség 15%-a élt túlzsúfolt vagy rossz állapotú lakásokban, és a háztartások 17%-ának a rendelkezésére álló bevételhez képest többletköltséget kellett lakhatási költségekre fordítania. (2)

3.8.5

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i európai bizottsági határozat a támogatott szociális lakások biztosítását olyan hátrányos helyzetű személyek vagy kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő csoportok számára korlátozza, akik korlátozott fizetőképességük következtében piaci feltételek között nem tudnak lakást találni, ami kérdéseket vet fel a 26. jegyzőkönyv által meghatározott értékekkel kapcsolatban.

3.9

3.9.1

Jóllehet a belső piac és a szabad verseny hozzájárult a távközlés egységárainak csökkentéséhez, ez a csökkenés – legalábbis részben – a technológiai változásoknak és annak is köszönhető, hogy a közösségi szervek maximálták a mobilhírközlő hálózatok közötti barangolás árát.

3.9.2

A távközléssel foglalkozó jogszabály (3) értelmében a megfizethetőség a telefonhasználatnak „az adott nemzeti feltételekhez képest megfizethető” árához és a felhasználók azon képességéhez kapcsolódik, hogy mennyire tudják kezelni kiadásaikat. Az Európai Bizottságnak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások horizontális értékeléséről szóló módszertani feljegyzésében (4) tervbe vett mutató szerint „a szolgáltatások ára az alacsony jövedelmű/átlagjövedelmű fogyasztók jövedelméhez képest (különböző jövedelmi szintek esetében).”

3.10

3.10.1

A villamosenergia- és gázszektorban az Európai Bizottság megítélése szerint az energiaárak csökkentését célzó támogatások vagy szabályozások sokszor az energiahatékony magatartás ösztönzése ellen hatnak, nem a leginkább rászorulókat célozzák meg és piaci torzulásokhoz vezethetnek (5).

3.10.2

Felkérik tehát a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket a kiszolgáltatott fogyasztók megfelelő védelmének biztosítása érdekében. (6) A hatóság által a fogyasztó számára nyújtott közvetlen támogatás csak akkor engedélyezett, ha az energiaszegénység fogalma egyértelműen meg van határozva, és ha a kiszolgáltatott személyeket egyértelműen azonosítják nemzeti szinten. Azon fogyasztók számára, akik pénzügyi nehézségekkel küzdenek, az energiaellátást még nem fizetés esetén is fenn kell tartani egy bizonyos ideig.

3.10.3

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az energiaszegénység fogalma csak a villamosenergia- és gázszektorra vonatkozik, és nem foglalja magába az egyéb, például a távfűtéshez használt üzemanyagokat.

3.10.4

Az Unió energiapolitikája az energiafogyasztás csökkentésére irányul, az energiahatékonysági intézkedések, illetve a házak hőszigetelésének támogatása segítségével, az energiaszolgáltatások gazdasági hozzáférhetőségének növelése érdekében. Márpedig az energiahatékonyság javítása jelentős beruházásokat követel, melyek gazdaságilag csak hosszú távon térülnek meg az energiaköltségek csökkentése révén. „Az energiaszegénység megelőzését és leküzdését célzó összehangolt európai fellépés” című saját kezdeményezésű véleményében (CES2517-2013) az EGSZB konkrét javaslatokat dolgozott ki ezzel kapcsolatban.

4.1

2004-ben a hálózati iparágak általános gazdasági érdekű szolgáltatásai teljesítményének értékelése keretében az Európai Bizottság felmérte az említett hálózatokhoz alkalmazott tarifák megfizethetőségét egy olyan mutató segítségével, mely egy felhasználó éves jövedelmének egy adott szolgáltatáskosár megszerzéséhez évente elköltött jövedelme százalékos arányán alapul.

4.2

Az európaiaknak a hálózati iparágak szolgáltatásaival kapcsolatos elégedettségéről szóló Eurobarométer-felmérés csak szubjektív értékelést ad az említett szolgáltatások megfizethetőségéről, és maximum az általános tendenciát tudja jelezni.

4.3

Nincsenek hivatalos közösségi kritériumok az általános gazdasági érdekű szolgáltatások megfizethetőségének meghatározására. Az európai dokumentumok főként a „költségeken alapuló” árak, az „inkább költségorientált” vagy pedig a „költségmegtérülésen” alapuló díjszabás elveivel és összehangolt szabályaival foglalkoznak (ahogyan a víz-keretirányelv előírja), egyúttal a teljes lakosság számára biztosítják szolgáltatások nyújtását.

4.4

Márpedig a költségorientált díjszabás, még ha nincs is haszonrés a szolgáltató számára, nem a megfizethetőség szinonimája, és nem garantálja mindenki számára a megfizethető árú szolgáltatás igénybevételét.

4.5

Az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 2003-as zöld könyv szerint a tagállamoknak meg kell határozniuk bizonyos kritériumokat egy szolgáltatás megfizethetőségének definiálásához. Gondoskodniuk kell arról, hogy a meghatározott kritériumok figyelembe vegyék a fogyasztói és felhasználói jogok egészét, mint amilyen a fogyatékkal élők hozzáférése az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz, miközben árellenőrzési mechanizmust vezetnek be és/vagy támogatást nyújtanak az érintetteknek. Ezeket a kritériumokat például az alapvető szolgáltatások tagállami szinten meghatározandó kosarához lehetne kapcsolni, melynek maximális ár/jövedelem aránya annak függvényében van beállítva, hogy mi az ami elfogadható a leginkább rászoruló polgárok számára rendelkezésre álló jövedelemhez képest.

5.1

Az általános érdekű szolgáltatásokról szóló zöld könyv szerint „ha tényleges a verseny, a piaci mechanizmusok biztosíthatják a megfelelő minőségű elérhető szolgáltatásokat, ami jelentősen csökkenti a szabályozói beavatkozás szükségességét”.

5.2

Az Európai Bizottság Az általános érdekű szolgáltatások európai minőségi keretrendszere (COM(2011) 900 final) című közleményében hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a Szerződések új kontextusában „ezáltal (azaz egyetlen minőségi keretrendszerrel) biztosítható, hogy az elkövetkező években az uniós szabályozási környezet tovább erősítse az egységes piac szociális dimenzióját, jobban figyelembe vegye e szolgáltatások sajátos jellegét, és biztosítsa, hogy e szolgáltatások nyújtása során érvényesüljenek a minőség, a biztonság, a megfizethetőség, az egyenlő bánásmód, valamint az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdításának a jegyzőkönyvben elismert értékei.”

5.3

Az európai jogszabályok által előírt közszolgáltatási kötelezettségek között szerepel az összes fogyasztó számára biztosítandó elérhetőség és megfizethetőség is, amelyekről a kiszolgáltatott vagy a fogyatékkal élő fogyasztók esetében külön rendelkezések gondoskodnak.

5.4

A fentiek fényében az Európai Bizottságnak mindenekelőtt jobban össze kellene hangolnia saját szolgáltatásait, valamint létre kellene hoznia egy valódi statisztikai eszközt az adatok összevetése és összesítése révén (az adatok bizalmas jellegének szigorú tiszteletben tartása mellett). Ezt követően tisztáznia kell a mindenki számára megfizethető általános gazdasági érdekű szolgáltatások fogalmát, és azt a Lisszaboni Szerződés (26. jegyzőkönyv) és a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény előírásaihoz kell igazítania, miközben olyan jogalkotási intézkedéseket javasol, melyek a másodlagos jogba illesztik azt az összes tagállamra vonatkozó kötelezettséget, hogy:

5.5

A tagállamok felelősségének és hatáskörének maradéktalan tiszteletben tartása mellett az általános érdekű szolgáltatásokkal kapcsolatos fontosabb adatok beillesztése az európai szemeszterbe feltétele annak, hogy megerősödjön az EU és az uniós piac szociális dimenziója, különösen a válságok idején.

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/32

1.1

Az EGSZB örömmel fogadja, hogy kiemelt figyelem irányul az Adriai- és jón-tengeri európai uniós stratégia (EUSAIR) kidolgozására, melynek az a célja, hogy támogatásban részesüljön a kohézió és a versenyképesség azokra a kihívásokra való tekintettel, amelyeket egy régió vagy egy ország szintjén nem lehet a hagyományos eszközökkel kielégítő módon megoldani.

1.2

Az EGSZB megállapítja, hogy a vitadokumentumban nem esik szó a földközi-tengeri térségbeli együttműködés stratégiai értékéről. Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy bár az adriai- és jón-tengeri regionális együttműködés alapvető szerepet játszik a nyugat-balkáni országok előcsatlakozási folyamat során való támogatásában, valamint a dunai és a balti-tengeri makrorégiókkal ápolt kapcsolatok erősítésében, az is fontos, hogy az adriai- és a jón-tengeri térséget a földközi-tengeri medence funkcionális térségeként vegyék figyelembe.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az EUSAIR-nek tartalmaznia kell a projektek és rendszerek intézkedésorientált listájának átfogó programját. A stratégiának hasznosítania kellene az egyéb (balti-tengeri, dunai és atlanti-óceáni) makroregionális stratégiák, az Unió a Mediterrán Térségért, (1) az Európa 2020 stratégia, a már meglévő uniós programok és finanszírozási intézkedések (2) és az INTERACT-hez hasonló uniós intézkedések keretében a technikai segítségnyújtás és képzés biztosítása terén már kidolgozott bevált gyakorlatokat. (3) Emellett operatív módon össze kellene kapcsolni más uniós politikákkal, például a kohéziós, a közös agrár- és a halászati politikával, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközzel, a transzeurópai közlekedési és energetikai hálózatokkal, a Horizont 2020-szal, a digitális menetrenddel, a COSME programmal, az integrált tengerpolitikával és a közös európai menekültügyi rendszerre (KEMR) (4) irányuló politikával. Ennek eredményeképpen gyakorlati listát kell készíteni a régió lakosai közötti kohéziót erősítő intézkedésekről, programokról és rendszerekről.

1.4

Az EGSZB megállapítja, hogy a vitadokumentum egyáltalán nem említi a magánszektort, és hangsúlyozza e szektornak a növekedés és foglalkoztatás motorjaként játszott fontos szerepét. Kiemeli, hogy mind a magánszektor, mind pedig a civil társadalom szereplőit jobban be kell vonni az EUSAIR stratégia előkészítésébe és végrehajtásába. Határozottan ajánlja a magánszektor azon képességének kiaknázását, hogy vonzza a (mind a helyi, mind a nemzetközi) beruházásokat, és üzleti lehetőségeket teremt.

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy az adriai- és jón-tengeri térségbeli inkluzív növekedés támogatása érdekében a stratégiának erősebb szociális dimenzióval kellene rendelkeznie. Ugyancsak létfontosságú az olyan „kirekesztett” szociális csoportok képviselőinek bevonása a szociális párbeszédbe, amilyenek a migráns közösségek, a fogyatékkal élők és a női szervezetek, valamint a faji vagy etnikai származáson, a fogyatékosságon, a koron, a nemi hovatartozáson és a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés megelőzésére irányuló uniós intézkedések teljes mértékű támogatása.

1.6

Az EGSZB sajnálattal fogadja, hogy a vitadokumentum nem tárgyalja kielégítő módon az illegális és szabálytalan migrációs hullámokhoz kapcsolódó kérdéseket. Az EU-nak nagyobb erőfeszítéseket kell kifejtenie az adriai- és jón-tengeri régió támogatása érdekében, hogy kezelhetők legyenek a migrációval kapcsolatos kihívások, és integrálni lehessen a bevándorlókat a társadalomba.

1.7

Az EGSZB úgy véli, hogy az adriai- és jón-tengeri régió fejlődésében és jólétének biztosításában fontos szerepet játszik a rendfenntartás és a biztonság, ezért felkéri a Tanácsot, hogy növelje a FRONTEX költségvetését és cselekvési felhatalmazását. (5)

1.8

Bár az elmúlt években az érintett együttműködési térségben a makroregionális kérdésekkel összefüggő több partnerségi kezdeményezés és projekt is megvalósult (adriai-tengeri eurorégió, az adriai- és a jón-tengeri kereskedelmi kamarák, illetve városok fóruma, az adriai- és jón-tengeri egyetemek fóruma (Uniadrion) stb.), az EGSZB azt is meg kívánja jegyezni, hogy bár az adriai- és jón-tengeri kezdeményezésről folyó megbeszélések az olasz kormány nyomatékos kérésére már 1999 októberében megkezdődtek, és hogy 2000 májusában az Anconai Nyilatkozat aláírásával hivatalosan is elindították a kezdeményezést, e stratégia megvalósulása hosszú időt vett igénybe. Mindezen késlekedés után a végleges jóváhagyásra szánt időkeretet hirtelen lerövidítették, és így rendkívül megnehezítették az EGSZB tagjai számára az álláspontjuk megfelelő kidolgozását.

2.1

Az 1999-ben útnak indított Délkelet-európai Stabilitási Egyezmény volt az első együttműködésre irányuló kísérlet az adriai- és a jón-tengeri régióban, amely 1999 és 2008 között keretet biztosított a dél-kelet európai országokban a béke, a demokrácia, az emberi jogok és a gazdaság megerősítéséhez. E kezdeményezés nyomán és az 1999 októberében Tamperében tartott finn EU-s csúcstalálkozón az olasz kormány előterjesztette az adriai és jón-tengeri kezdeményezést, amelyet az Anconai Nyilatkozat aláírásával 2000 májusában hivatalosan is elindítottak Anconában (Olaszországban). E nyilatkozat az adriai- és jón-tengeri területi együttműködés megerősítésének, valamint a politikai és gazdasági stabilitás támogatásának „politikai sarokköve” volt, amely stabil alapot biztosított az európai integrációs folyamathoz. A kezdeményezést, amelyet eredetileg Albánia, Bosznia és Hercegovina, Horvátország, Görögország, Olaszország és Szlovénia külügyminisztere írt alá, később Montenegró és Szerbia föderatív uniójára is kiterjesztették.

2.1.1

Az Anconai Nyilatkozattal kapcsolatban létrehoztak néhány intézményi együttműködési hálózatot az adriai- és jón-tengeri régióbeli kohézió és versenyképesség támogatására: az adriai- és jón-tengeri eurorégiót, az adriai- és a jón-tengeri városok, illetve kereskedelmi kamarák fórumát, az adriai- és jón-tengeri egyetemek fórumát (Uniadrion) és az adriai- és jón-tengeri kezdeményezést.

2.2

A 2012. november 19-én az Európai Bizottság képviselőinek és az adriai- és jón-tengeri régió külügyminisztereinek részvételével megtartott miniszteri találkozón hozott határozatok a következőkre tértek ki:

2.3

Az Európai Tanács 2012. december 14-i határozatát (8) követően, amelynek értelmében 2014 vége előtt létre kell hozni az adriai- és jón-tengeri új makroregionális stratégiát, valamint a kapott mandátum tiszteletben tartása érdekében az európai bizottsági szolgálatok megkezdik majd a közlemény és a cselekvési terv kidolgozását, amelyet a tervek szerint az olasz elnökség végéig kell elfogadni.

2.4

2013. október 22-én a Tanács első alkalommal fogadott el stratégiai kritériumokat a makroregionális stratégiák alapvető jellemzőiként. Ezek a következők voltak:

2.5

Az adriai- és jón-tengeri stratégiát erős politikai elkötelezettség és tudatosság övezi az érintett országokban, emellett pedig nemcsak kihívást, hanem nagy lehetőséget is jelent az EU számára. A stratégia küldetése az „összekapcsolás és védelem”. Támogatni fogja az EU határain kívüli kohéziót egy olyan területen, amely rendkívül fontos a kontinens stabilitása szempontjából.

2.6

Az adriai- és jón-tengeri stratégia politikailag és technikailag kiegészíti a dunai makroregionális stratégiát (amely néhány, az adriai- és jón-tengeri stratégiában részes országot is felölel), valamint a balti-tengeri makrorégióra vonatkozó stratégiát.

2.7

Az adriai- és jón-tengeri régió számos jelentős kihívással szembesül, amilyenek pl. az ökológiai és környezetvédelmi kérdések, a nem hatékony közlekedési összeköttetések és a nem megfelelő együttműködés a kohézió, a versenyképesség és az innováció ösztönzésére. Mindezek sikeres kezelésében az egyik kulcsfontosságú tényező a modern üzleti kultúra előmozdítása és a kkv-k fejlesztése a régióban, a közöttük lévő együttműködés támogatásával és a bevált gyakorlatok átadásával.

2.8

A makroregionális megközelítésre alapozott stratégia értékes ösztönzést biztosíthat a balkáni és kelet-európai országok európai integrációjának támogatásához, az integrált fejlesztési politikák és az uniós és nemzeti alapok jobb felhasználásának elősegítéséhez, végül pedig az érintett országok civil társadalmai közötti cserék és partnerségek megerősítéséhez.

2.8.1

A makroregionális együttműködés elősegíti az uniós normákhoz – az „acquis communautaire-hez” – való felzárkózást, és így kedvezően befolyásolja az integráció irányába történő haladást, valamint az adriai- és jón-tengeri országok és a régió stabilitását is. Ezen túlmenően a makroregionális stratégia alapvető szerepet játszik a területek közötti kohézió és társadalmi-gazdasági integráció előmozdításában.

2.8.2

Minden hatékony makroregionális megközelítésnek, amely erősíti a különböző uniós politikák közötti szinergiát és koordinálja az adriai- és jón-tengeri régióban lévő számos érdekelt fél erőfeszítéseit, a „három IGEN szabályán” kellene alapulnia: több kiegészítő finanszírozás, fokozottabb intézményi koordináció és több új projekt. Mindebben kiemelkedő szerepet biztosítanának a magánszektornak.

2.8.3

A jól strukturált makroregionális stratégia közös európai keretet adhat a kulturális asszimiláció támogatásának és a nemzeti civil társadalmak regionális szintű felhatalmazásának. Ez különösen a Kelet-Európához és a Balkánhoz hasonló régióknak fontos, ahol a demokratikus eljárások konszolidációja kéz a kézben halad a virágzó és dinamikus közélet kialakulásával.

2.8.4

A makroregionális stratégia lehetővé tehetné, hogy az infrastrukturális fejlesztést földrajzilag az egyes nemzetek határait meghaladó szinten tervezzék, elősegítve az ikt hálózatok, az autópályák, a vasúti pályák és kikötők fejlesztését, ezáltal biztosítva a határok és gátak nélküli területi kohéziót és versenyképességet.

2.9

A projektet – bár elindítása hosszú időt vett igénybe –, a közelmúltban sürgőssé nyilvánították, és a végső fordulókat a végeredmény kárára összesűrítik.

3.1

Az EUSAIR-ben a Jón-tenger egy közös és irányadó elemet képvisel. A stratégiának a kölcsönös regionális érdekkel bíró területekre kellene összpontosítania, amelyek nagy fontossággal bírnak az adriai- és jón-tengeri országok szempontjából, emellett pedig tisztáznia kellene az összes gyakorlati kérdést (alappillérek, irányítás stb.). Fontos lenne, hogy a cselekvési terv fő prioritási területeit és célkitűzéseit a kormányok és a szociális partnerek képviselői közös törekvésekként és a közös kihívások fenntartható megoldásaiként alakítsák ki, kiemelt figyelmet szentelve a növekedést és foglalkoztatást szolgáló tengergazdálkodási és tengergazdasági beruházásoknak.

3.2

Az EUSAIR átfogó célja az adriai- és jón-tengeri régió fenntartható gazdasági és társadalmi jólétének előmozdítása a növekedésen és a munkahelyteremtésen keresztül, növelve vonzerejét, versenyképességét és összeköttetéseit, mindeközben megőrizve a szigeti övezetek környezetét, valamint a part menti és tengeri ökoszisztémákat.

3.3

Ez a célkitűzés olyan tevékenységeken keresztül érhető el, amelyek végrehajtására az alábbi négy tematikus pillérrel (9) összhangban kerül sor: az innovatív tengergazdálkodási és tengergazdasági növekedés előmozdítása; a régió összeköttetéseinek megteremtése; a környezet minőségének megőrzése, védelme és javítása, valamint a régió vonzerejének fokozása.

3.3.1

Első pillér: Az innovatív tengergazdálkodási és tengergazdasági növekedés előmozdítása. A halászat (10) nagyon fontos gazdasági tevékenység az Adriai- és a Jón-tenger partjai és az itt élők számára. E pillér alapvető célja a környezeti és gazdasági szempontból egyaránt fenntartható, erős és színvonalas halászati és akvakultúraágazat létrehozása, amely munkahelyeket is teremt majd.

3.3.2

Második pillér: A régió összeköttetéseinek megteremtése. E régió nagyon fontos geostratégiai terület Európa északi, déli, keleti és nyugati tengelyén. Az Adriai- és a Jón-tenger fontos kereszteződést jelent az áruk, az utasok és az energia szempontjából. Néhány európai ország az import és az export vonatkozásában nagymértékben függ ezektől a területektől. Az adriai-tengeri gyorsforgalmi utak életképes, megbízható és versenyképes árufuvarozási és személyszállítási szolgáltatást nyújtanak majd. A személyhajók évről évre egyre sűrűbben közlekednek, miközben a tengeri úton szállított kőolaj és földgáz mennyisége is folyamatosan növekszik. Sajnálatos módon a kereskedelmi célú tengeri közlekedésen túlmenően az Adriai- és a Jón-tengert illegális bevándorlással foglalkozó bűnszövetkezetek is igénybe veszik.

3.3.3

Harmadik pillér: A környezet minőségének megőrzése, védelme és javítása. Az Adriai- és a Jón-tenger parti és tengeri környezete az élőhelyek és fajok rendkívüli sokféleségének ad otthont. A nagy antropogén terhelések és a topográfiai jellemzők halmozódása miatt ezek az élőhelyek rendkívül veszélyeztetettek a szennyezéssel szemben. A partvidéki érintett szereplők közötti együttműködés a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv, a barcelonai egyezmény és annak jegyzőkönyvei, valamint az Adriai-tenger és az adriai tengerparti területek védelmére létrehozott vegyes bizottság által kialakított szabályozási kereteken belül zajlik. Az Adriai-tengerre jelentős hatást gyakorol a folyókból befolyó víz és a tengeri közlekedés.

3.3.4

Negyedik pillér: A regionális vonzerő fokozása. Az idegenforgalom igen fontos a gazdaság szempontjából, mivel az egyik legjelentősebb és gyors ütemben növekedő tevékenység a régióban. Sok esetben a partvidék gazdaságának gerince, és ez növekvő mértékben a hátországra is érvényes. A tengeri körutazások ágazata már most is gyors ütemben növekszik. Az elmúlt 10 év során a tengeri körutazások iránti kereslet a duplájára nőtt a világban. Ez az Adriai- és Jón-tenger régiójában is tükröződik, ahol máris gyors a növekedés. Ezen túlmenően a régió kulturális és archeológiai öröksége olyan jelentős tőke, amelyet teljes mértékben ki kell aknázni. Az új makroregionális stratégiának segítenie kellene az idegenforgalomban érdekelt szereplőket a más célpontok keltette növekvő versenyhez és a szezonális ingadozásokhoz hasonló belső és külső kihívások kezelésében, valamint az olyan, a turisztikai ágazat által mindeddig figyelmen kívül hagyott új piacokra való belépésben, mint a fogyatékkal élő és az idős turisták. A part menti és a tengeri területekre irányuló, illetve a más formákat öltő turizmus makroregionális megközelítése ösztönzőként működhet a kormányzás megerősítésében, valamint a magánszereplők és a nemzetközi pénzügyi intézmények bevonásában.

4.1

Az EGSZB megállapítja, hogy a felvetett különböző kérdésekkel kapcsolatos tudatosság szintje jelentős eltéréseket mutat a térségbeli országok lakosainak körében. A tapasztalatok rendkívüli sokfélesége – a négy tagállam és a négy Unión kívüli ország a tudatosság és fejlettség rendkívül eltérő szintjével rendelkezik – olyan stratégiát tesz szükségessé a régió számára, amely megfelelően illeszkedik az eltérő területi potenciálhoz.

4.1.1

Az Európai Bizottságnak ezért segítenie kell a tudatosság növelését, valamint biztosítania kell a magánszektornak és a civil társadalmi szervezetek szélesebb körének közvetlen bevonását. Ez mindenképpen nagy kihívást jelent.

4.2

Az EGSZB elviekben egyetért a vitadokumentummal, amely részletesen elemzi az adriai- és jón-tengeri régió intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésére irányuló támogatásnak alapvető elemeit. A négy pillér megfelelő módon ismerteti a fő problémákat, kihívásokat és célkitűzéseket.

4.3

Az EGSZB elismeréssel fogadja az adriai- és jón-tengeri stratégia kidolgozására irányulóan tett erőfeszítéseket. A vita alapjául szolgáló tervezet rámutatott a gyenge pontokra, meghatározta a szinergiákat és a közös jövőképet, valamint ismertetett egy sor javaslatot, amelyek jó alapot teremtenek a stratégia kidolgozásához, ideértve a realista intézkedések csomagját és az összes érintett szereplő aktív közreműködését is.

4.3.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a régióbeli országok szempontjából a makroregionális stratégiák kulcsfontosságú szerepet játszhatnak. Egy jól kidolgozott stratégia átfogó hivatkozási keretet jelenthet, és a stabilitást fokozó intézkedésként fogható fel, amely mindig előfeltétele a régióbeli vagy azon kívüli, magánszektorból érkező beruházásokra gyakorolt vonzerőnek.

4.3.2

Az EGSZB helyesli a régió erősségeként meghatározott prioritásokat, pl. a személyek, az áruk és az energia mozgásának fellendítésében játszott szerepét, valamint a kék gazdasági tevékenységek és az idegenforgalom tekintetében megmutatkozó versenyelőnyeit. Úgy tűnik, hogy ezek az ágazatok a beruházások, a növekedés és a foglalkoztatás valódi hajtóerejévé válhatnak.

4.3.3

Az EGSZB a stratégiatervezet azon megállapításaival is egyetért, amelyek megerősítik, hogy erősíteni kell a régióbeli együttműködés szinergiáit. Ezért úgy véli, hogy a cselekvési tervnek hangsúlyoznia kell a klaszter- és hálózatépítési platformok létrehozásának jelentőségét, amelyeknek a közös gyengeségek kezelése érdekében be kell kapcsolódniuk a közös kezdeményezésekbe és közös jövőképet kell kialakítaniuk a régióbeli fenntartható és fokozottan versenyképes gazdaságok létrehozását illetően.

4.3.4

Az EGSZB megállapítja, hogy a dokumentum nem foglalkozik kielégítő módon egy sor, a területi, társadalmi és gazdasági kohézióra vonatkozó szemponttal.

4.3.5

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a kutatáshoz, az innovációhoz, a kkv-k fejlesztéséhez és a kapacitásépítéshez hasonló fontos kérdéseket nemcsak több területet átfogó szempontként kellene felvetni, hanem ezeknek jelentősebb szerepet kellene tulajdonítani annak érdekében, hogy a regionális kohéziót és versenyképességet támogató valós hajtóerővé váljanak.

4.3.6

A vitadokumentumban nem esik szó a földközi-tengeri térségbeli együttműködés stratégiai értékéről. Miközben az adriai- és jón-tengeri regionális együttműködés alapvető szerepet játszik a nyugat-balkáni országok előcsatlakozási folyamat során való támogatásában, valamint a dunai és a balti-tengeri makrorégiókkal ápolt kapcsolatok erősítésében, az is fontos, hogy az adriai- és a jón-tengeri térséget a földközi-tengeri medence funkcionális térségeként vegyék figyelembe.

4.3.7

Az illegális migrációs hullámokhoz kapcsolódó problémákat nem kezelik megfelelő módon. A dél-olasz régiók (Apulia, Basilicata, Calabria és Szicília) adriai- és jón-tengeri stratégiában való részvétele különösképpen szükségessé teszi, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az észak-afrikai országokból eredő migrációhoz kapcsolódó humanitárius és biztonsági kérdésekre.

4.3.8

Az EGSZB úgy véli, hogy a stratégia jelenlegi formája a problematikus területek, strukturális gyengeségek és célkitűzések meglehetősen hosszú listáját tartalmazza. Ez a kiterjedt felsorolás semmilyen hasznos célt nem szolgál, és realisztikus intézkedéseket tartalmazó, kezelhetőbb listává kellene lerövidíteni. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy a stratégia tartalmát korlátozzák a legfontosabb cselekvési területekre, vagy pedig állítsák az intézkedéseket, a legfontosabb témákkal kezdve, a rövid, közép- és hosszú távú prioritások alapján sorrendbe.

4.3.9

Az EGSZB úgy véli, hogy az adriai- és jón-tengeri stratégiának minden egyes érintett szereplőre ki kellene terjednie, ideértve a kormányokat, a helyi és regionális önkormányzatokat, az egyetemeket, a kutatóintézeteket, a magánszférába tartozó vállalatokat és a kkv-ket, a szociális partnereket, a NGO-kat és a civil társadalmat, annak bizonyítékaként, hogy a stratégia megfelel a többszintű kormányzás és az aktív polgárság elveinek. (11)

4.3.10

Az EGSZB tudomásul veszi a Tanács azon döntését, hogy egy makroregionális stratégia nem járhat együtt a több pénz, a több szabályozás vagy az új irányító testületek iránti igénnyel (a három NEM), úgy véli azonban, hogy a technikai segítségnyújtásra a jövőben több forrást kell fordítani a stratégia sikeres végrehajtásának biztosítása érdekében.

4.3.11

Az EGSZB arról is meg van győződve, hogy azok a jelentős források, amelyeket a strukturális alapokon keresztül az EU már elkülönített a regionális programokra, megfelelő eszközt jelentenek, amelyeket a stratégia végrehajtása érdekében hatékonyan kell felhasználni, mégpedig koordináltabb, az egységesített stratégiai megközelítés keretébe tartozó intézkedéseken keresztül.

5.1

Az innovatív tengergazdálkodási és tengergazdasági növekedés előmozdítása: Az EGSZB helyesli azt a meghatározást, mely szerint a tenger egy olyan alapvető elem, amely segítheti az érintett országok dinamikus gazdasági ágazatokkal való felruházását és az embereket abban, hogy jövedelemszerző tevékenységhez jussanak. Alapvetőnek tartja olyan új tervezési modellek kidolgozását, amelyek biztosíthatják a kék gazdaság értékláncainak (Kék Élelmiszer, Kék Idegenforgalom, Kék Ipar, Kék Logisztika és Kék Források) integrálását és komplementaritását.

5.1.1

A stratégia joggal állapítja meg, hogy a kék tevékenységek olyan ágazatokat jelentenek, amelyekre oda kell figyelni: az akvakultúra máris jelentős beruházásokat vonzott a régió nagy országaiban, és erre más országok is példaként tekinthetnek. Ezért a létesítményekbe és a pótlólagos tevékenységekbe irányuló új beruházások várhatóan gyors megtérüléssel járnak majd, vonzóvá téve ezeket az EBB-n, illetve a külső és helyi magánberuházásokon keresztüli finanszírozás számára.

5.1.2

Az EGSZB egyetért a „forráshatékony üzleti kultúra” szükségességével, amely javítja a fő cselekvési területek irányítási gyakorlatait. A régió országai, főleg azok, amelyek nem tagjai az EU-nak, megszorításokkal és korlátozó üzleti filozófiával szembesülnek, e tekintetben pedig előnyös lenne az új üzleti kultúra alkalmazásában megmutatkozó szoros együttműködés. Az EGSZB úgy véli, hogy a magánvállalatoknak kellene a hajtóerőt jelenteniük e törekvés sikerre vitelében.

5.1.3

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az a javaslat, hogy e régiót az „innovatív” tevékenységek központjává tegyék, nagyon hosszú távú célkitűzést jelentsen. A régió jelenleg csak korlátozott képességekkel rendelkezik. A stratégiának ezért arra kell törekednie, hogy szinergiákat teremtsen és javítsa a képzési és oktatási infrastruktúrát, hogy fokozatosan fejlessze a kék tevékenységeket és hogy csökkentse a képzett szakemberekre vonatkozó kínálat és kereslet közötti egyensúlyhiányt. Az EU az üzleti közösség, valamint az ipar és a civil társadalom két oldalának támogatásával fontos szerepet játszhat a bevált gyakorlatok és tapasztalatok régióba irányuló transzferében és ezek támogatásában.

5.1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a halászat fontos társadalmi és gazdasági szerepet játszik az Adriai- és a Jón-tenger vonatkozásában, néhány országban azonban nem megfelelő az alapvető infrastruktúra. A cselekvési tervnek ezért gondosan tanulmányoznia kell a helyzetet, és realisztikus tervet kell előterjesztenie. Emellett arra biztatja a harmadik országokat, hogy tanúsítsanak nagyobb elkötelezettséget a halászattal kapcsolatos uniós joganyag iránt.

5.2

A régió összeköttetéseinek megteremtése: Az EGSZB úgy véli, hogy mindeddig kifejezetten hiányzott a régió országai közötti jól működő és költséghatékony összeköttetés, különösképpen az energiával kapcsolatos követelmények teljesítését illetően. Emellett nem megfelelőek a hátországgal és a szigetekkel fennálló közlekedési és kommunikációs összeköttetések. Az EGSZB egyetért azzal, hogy javítani kell a tengeri és a légi összeköttetéseket a régión belül és azon kívül, ezért alapvetőnek tartja, hogy az Adriai- és a Jón-tengerre vonatkozó, 2012 novemberében elfogadott tengerpolitikai stratégia (12) váljon az EUSAIR egyik fő elemévé, lehetővé téve a közlekedési összeköttetések hatékony rendszerének kialakítását, főképpen a tengerparttal nem rendelkező területek és a peremterületek esetében.

5.2.1

Az EGSZB támogatja a javasolt adriai- és jón-tengeri gyorsforgalmi utat, amely révén kezelhetőbbé válnak a közúti forgalmi torlódások, csökken a szigetek és a háttérterületek versenyképességi hátránya és javulnak az összeköttetések a többi földközi-tengeri közlekedési folyosóval.

5.2.2

Az EGSZB úgy gondolja, hogy a vitadokumentum nem tulajdonít megfelelő jelentőséget az energetikai kérdéseknek, habár az EU folyamatosan keresi az alternatív energiaforrásokat, illetve és a kőolaj- és földgázexportáló országokkal való új összeköttetéseket. A tervek szerint nyilvánvalóan az adriai- és jón-tengeri régión haladnak majd keresztül az Európát az energiatermelő országokkal összekötő fő új vezetékek. Ennek egyik példája az Azerbajdzsán, Görögország és Olaszország közötti megállapodás a TAP-ról.

5.2.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a régiót jellemző drogkereskedelem és illegális migráció miatt az adriai- és jón-tengeri régiónak továbbfejlesztett kormányzási modellre, hatékony rendfenntartó rendszerre, valamint a regionális és az uniós hatóságok közötti megerősített együttműködésre van szüksége. Ezért felkéri az Európai Tanácsot, hogy növelje a FRONTEX költségvetését és cselekvési felhatalmazását.

5.3

A környezet minőségének megőrzése, védelme és javítása: az EU sokat követelő környezetvédelmi politikáival összhangban az EUSAIR stratégia ambiciózus célkitűzéseket fogadott el. Az EGSZB a biológiai sokféleség jelentőségére és a szennyezéssel szemben igen veszélyeztetett élőhelyekre tekintettel üdvözli ezt a megközelítést, és támogatja a parti országok megerősített együttműködésére irányuló javaslatokat a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv, a barcelonai egyezmény, valamint az Adriai-tenger és az adriai tengerparti területek védelmére létrehozott vegyes bizottság által kialakított szabályozási kereteken belül. Az EGSZB úgy véli, hogy a régió néhány országa talán még nem készült fel egy ilyen ambiciózus politikára, és további bátorítást igényel, ideértve annak lehetséges finanszírozását is, hogy a vállalatok az ökológiai normákkal összhangban változtassák meg termelésüket.

5.3.1

Az EGSZB véleménye szerint az e pilléren belüli fő cselekvési terület a vízügyi keretirányelv (13) rendelkezéseinek végrehajtása a nitrátkibocsátás csökkentésének érdekében, hogy ezáltal javuljon a tengeri környezet.

5.3.2

Ugyancsak támogatja a fejlett forgalomirányítási technikák bevezetését, hogy csökkenjen a tengeri hulladék mennyisége és a ballasztvíz-kibocsátás, és hogy ösztönözzék a parti szárazföldi tevékenységekhez kapcsolódó hulladékgazdálkodási projekteket.

5.3.3

Az EGSZB egyetért a tengeri területrendezési megközelítések, a védett tengeri területek, a Natura 2000 és a tengerparti övezetek integrált kezelésének megvalósításával.

5.3.4

Meg kívánja jegyezni, hogy nemcsak az uniós tagállamoknak kell ezeknek eleget tenniük, hanem – és elsősorban – az uniós csatlakozásuk megkönnyítése érdekében a harmadik országoknak is.

5.3.5

Az EGSZB továbbá úgy véli, hogy amennyiben a bevált gyakorlatoknak a védett tengeri területek hatóságai közötti cseréjét a valamennyi szint együttműködésével előmozdítják, az hatékonyan szolgálja a környezet védelmét.

5.4.1

Az EGSZB határozottan támogatja az idegenforgalom szerepét, amely várhatóan további jövőbeli növekedést könyvel majd el, (14) és amely így a partvidéki régiók elsőrendű gazdasági tevékenységévé válik. Az idegenforgalom vonzónak bizonyult a nagy európai vállalatok számára, amelyek beruházásokat eszközölnek a minőségi turizmus területén, és lehetővé teszik a turistaforgalom jelentős növekedését. Számos gazdasági előnnyel jár, ösztönzi a növekedést és jól fizetett munkahelyeket hoz létre, különösen a fiatalok számára. Amint azonban intenzívvé válik a turizmus, korlátozó intézkedéseket kell bevezetni a partvidéki és a tengeri környezetre gyakorolt negatív hatások csökkentése érdekében, a turizmus ugyanis nagymértékben függ e környezettől.

5.4.2

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az idegenforgalom környezetbarátabbá, egyúttal inkluzívabbá tétele érdekében vezessenek be szigorú irányítási gyakorlatokat. Kiemeli, hogy az üzleti közösség, az ipar és a civil társadalom két oldala felmérhetetlen értékű támogatást biztosíthat e tekintetben.

5.4.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a jobb irányítással és az idegenforgalmi termékekbe történő integrálással egyidejűleg nagyobb szerepet kell biztosítani a tengeri körutazások ágazatának. Támogatja, hogy az új politikai kezdeményezéseken és az Európa 2020 stratégia célkitűzésein keresztül fordítsanak nagyobb figyelmet a tengeri turizmusra, az Európai Bizottság azon törekvésének részeként, hogy kidolgozza a partvidéki és a tengeri turizmus területére vonatkozó integrált stratégiát.

5.4.4

Az EGSZB ajánlani szeretné, hogy nagymértékben integrálják a turisztikai tevékenységekbe a kulturális és archeológiai szempontokat. Más tevékenységek bevonásával, pl. a konferenciák, az ökoturizmus, az agroturizmus, a tematikus termékek és utak, a tudományos vizsgálatok, a vállalkozások és a kreatív iparágak révén differenciálni kell az idegenforgalmat. Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy valamennyi turisztikai tevékenységet az egyetemes tervezés („Universal Design”) elveinek kell irányítaniuk.

5.4.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a makroregionális stratégiának segítenie kell az idegenforgalom érintett szereplőit a más célpontok keltette növekvő versenyhez és a szezonális ingadozásokhoz hasonló belső és külső kihívások kezelésében, valamint az olyan, a turisztikai ágazat által mindeddig figyelmen kívül hagyott új piacokra való belépésben, mint a fogyatékkal élő és az idős turisták, bevált gyakorlatokat alkalmazva a regionálisan integrált területi fejlesztési cselekvési tervek kidolgozásakor.

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/40

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/41

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/42

1.1

A pénzügyi referenciamutatók alapvető szerepet játszanak a pénzügyi szektorban, mind a termékek árazását, mind pedig a kockázat és a tőke megfelelő megosztását illetően. A referenciamutatóknak hiteleseknek és megbízhatóknak kell lenniük, hogy lehetővé tegyék a pénzügyi piacok hatékony működését.

1.2

A referenciamutatók manipulálásának esetei a referenciamutatók integritásával kapcsolatos globális kételyekhez és aggodalmakhoz vezettek, aláásva a rendszer integritását és a kereskedelmi biztonságot. Az EGSZB aggodalommal szemléli azokat a komoly következményeket, amelyek egy ilyenfajta magatartásból származhatnak. A manipuláció komoly veszteségeket okozhat a befektetőknek, torzíthatja a reálgazdaságot és tágabb értelemben megingathatja a piacokba vetett bizalmat. Az EGSZB ezért szorgalmazza, hogy a javasolt új intézkedéseket minél gyorsabban fogadják el.

1.3

2013 áprilisában az Egyesült Királyság egy pénzügyi magatartást figyelő hatóságot (Financial Conduct Authority, FCA) hozott létre, amelynek feladata a pénzügyi szervek felügyelete. Az FCA szabályozása alá vonta a LIBOR-t, és ennek során olyan új követelményeket írt elő, amelyek megerősítik a kormányzást és a felügyeletet, továbbá olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek szankcionálják a LIBOR manipulációjáért felelőseket.

1.4

Az Európai Bizottság a piaci visszaélésről szóló rendeletjavaslat és a piaci visszaélések büntetőjogi szankcionálásáról szóló irányelv módosítása során megerősítette, hogy a referenciamutatók manipulálása jogellenes tevékenység, amely közigazgatási vagy büntetőjogi szankciókat von maga után. Ugyanakkor, bár a büntető jellegű intézkedésekre szükség van, ezek nem elégségesek ahhoz, hogy elhárítsák egy újabb manipuláció veszélyét.

1.5

Az EGSZB ezért egyetért az Európai Bizottság jelen rendeletjavaslatával. Úgy véli, hogy a szóban forgó javaslat elérte kitűzött célját, azaz a jogszabályok hatékonyabbá tételét, ami biztosítja a piac és a referenciamutatók szükséges integritását, garantálva, hogy ezek ne torzuljanak összeférhetetlenség miatt, tükrözzék a gazdasági realitásokat, és alkalmazásuk megfelelő legyen. A jogrend szükségessége nyilvánvaló a gazdasági kérdésekben.

1.6

Az informátorok védelmét szolgáló intézkedések különösen fontosak. Az EGSZB ajánlja, hogy a kérdéses szabály tartalmazzon hivatkozást a piaci visszaélésről szóló 2003/6/EK irányelv módosítására vonatkozó javaslatra, amely külön kötelezi a tagállamokat arra, hogy az informátorok védelmét biztosító jogszabályokat fogadjanak el.

1.7

Az EGSZB örömmel látja, hogy a javaslat összhangban áll a múlt nyáron az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezete (IOSCO) által, számos konzultációt követően meghatározott elvekkel, és így jelentősen csökkenti a végrehajtási költségeket.

1.8

A LIBOR és EURIBOR manipulálásával kapcsolatban elhíresült botrányok, az árfolyamokra, illetve a nyersolaj, kőolajszármazékok és bioüzemanyagok árára vonatkozó referenciamutatók manipulálásával kapcsolatos ezt követő botrányokkal egyetemben rámutatnak a referenciamutatók széles körének szabályozási szükségességére, ideértve az energia- és nyersanyag-derivatívák esetében használatos referenciamutatókat is. Az EGSZB ezzel fenntartások nélkül egyetért, és határozattan támogatja a javaslat széles alkalmazási körét, amely tiszteletben tartja az arányosság elvét.

1.9

A rendelet növeli a piac átláthatóságát, és intézkedéseket fogad el a töredezettség mérséklésére. A jogszabályok egységes alkalmazásával elkerülhető a szabályozási arbitrázs (pénzügyi piacokon jelentős) kockázata, és így a végfelhasználók élvezhetik majd az egységes, határokon átnyúló referenciamutatók előnyeit.

1.10

A mindig is a fogyasztóvédelem erősítésére törekvő EGSZB úgy véli, hogy a rendelet megfelelő kiegészítése a hatályos jogszabályoknak, amelyekből egyébiránt hiányozna egy olyan eszköz, amely garantálja a referenciamutatók alkalmas és megfelelő értékelését. A befektetőknek joguk van tudni, hogy értékpapírjaik (hitelek, derivatívák stb.) védelmet élveznek a piaci manipulációk által okozott veszteségekkel szemben.

1.11

Az EGSZB újfent hangoztatja csalódottságát a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok túlzott alkalmazásával kapcsolatban, ami – ebben a rendeletjavaslatban, ahogy másutt is – nem áll összhangban a szerződésekkel. Számos, felhatalmazáson alapuló jogi aktusként szerepelő területet meg kellene határozni a rendeletben. Az EGSZB e tárgyban véleményt fogadott el. (1) Kéri, hogy az Európai Bizottság a jövőben tájékoztassa minden e területen felhatalmazáson alapuló jogi aktussal elfogadott intézkedésről.

2.1

Az Európai Bizottság egy olyan rendeletjavaslatot nyújtott be, amely szabályokat határoz meg a pénzügyi eszközökre és ügyletekre vonatkozó referenciamutatók tekintetében az Európai Unión belül.

2.2

A javaslat általános célkitűzése a referenciamutatók integritásának biztosítása, garantálva, hogy ezek a) nem torzulnak összeférhetetlenség miatt; b) tükrözik azokat a gazdasági tényeket, amelyek képviseletére és mérésére őket megalkották; c) megfelelően vannak alkalmazva.

2.3

A javaslatban tárgyalt főbb pontok és célkitűzéseik a következők:

2.4

A központi bankokra nem vonatkoznak ezek a szabályok, mivel nekik saját garanciáik és szabályaik vannak.

2.5

A javaslatra vonatkozó mellékletek részletes rendelkezéseket tartalmaznak az árukra és a kamatlábak meghatározására vonatkozó referenciamutatókról.

2.6

A szabályozási átfedések elkerülése érdekében az olyan referenciamutatókra, amelyek esetében szabályozott kereskedési helyszínekről szolgáltatnak bemeneti adatokat, nem vonatkoznak bizonyos kötelezettségek, ha egyéb európai jogszabályi rendelkezések és felügyeleti követelmények hatáskörébe tartoznak.

3.1

Az EGSZB elismeri, támogatja és helyesli az Európai Bizottság tevékenységét, amely sűrű munkaprogramja és szűkös időkerete mellett azon munkálkodik, hogy a pénzügyi szolgáltatások piacát stabilabbá és hatékonyabbá tegye. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy ez előfeltétele annak, hogy a pénzügyi szektor a reálgazdaság érdekeit szolgálja.

3.2

Az EGSZB úgy véli, hogy ez a rendelet összhangban áll egy olyan pénzügyi környezet támogatásának célkitűzésével, amely stabil, megfelelően felügyelt és nagyobb mértékben elszámoltatható, és így alkalmasabb a fogyasztók és általában véve a gazdaság követelményeinek való megfelelésre.

3.3

Az EGSZB komolyan aggódik amiatt, hogy a rendeletet nem hagyják majd jóvá eléggé gyorsan, ami csalódást fog okozni az európai polgároknak, akik határozott és erőteljes választ várnak a piac, valamint a kötvények, értékpapírok és referenciamutatók alakulását nyomon követő eszközök manipulálásával kapcsolatban, amely hatalmas károkat okoz egy már eleve nagyon nehéz helyzetben. Az EGSZB ezért reméli, hogy a rendeletet késedelem nélkül jóváhagyják, és nem várják meg, míg a következő pénzügyi botrány újból rámutat a hatékony jogszabályok szükségességére. Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy már pusztán a rendeletjavaslat összetettsége és hatálya is lelassíthatja a jóváhagyási folyamatot.

3.4

A pénzügyi piac referenciamutatói (pl. LIBOR, EURIBOR a bankközi referencia-kamatlábak és tőzsdei árfolyamindexek tekintetében) fontos részeit képezik a pénzügyi rendszernek.

3.5

A referenciamutatók kikezdhetetlensége alapvető fontossággal bír számos pénzügyi eszköz, többek között a kamatláb-swapügyletek, határidős kamatláb-megállapodások, kereskedelmi és nem kereskedelmi ügyletek, szállítási megállapodások, jelzáloghitelek és kölcsönök szempontjából. A pénzügyi ügyletekhez kötődő pénzügyi eszközök és kifizetések értéke ezektől a referenciamutatóktól függ, amelyek így erősen kihatnak a befektetőkre és a fogyasztókra egyaránt.

3.6

Az EKB szerint 2012 márciusában a nem pénzügyi szektor számára nyújtott összes hitel átlagosan mintegy 60%-a alapult változó kamatlábakra az euróövezetben, míg a háztartások számára nyújtott változó kamatlábú hitelek aránya 40%-ot ért el ugyanebben az időszakban.

3.7

A LIBOR és EURIBOR manipulálásával kapcsolatos új keletű botrányok (valamint az árfolyamokra és energiaárakra vonatkozó referenciamutatók manipulálásával kapcsolatos egyéb botrányok is) globális kételyekhez és aggályokhoz vezettek a referenciamutatók integritásával kapcsolatban. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság arra irányuló célkitűzését, hogy szabályozza a referenciamutatók manipulálásának összes lehetséges esetét.

3.8

Ha a referenciamutatók torzulnak (manipuláció vagy megbízhatatlanság eredményeképp), és így nem tükrözik azt, aminek a mérésére megalkották őket, a befektetők és fogyasztók kárt szenvednek, és elvesztik bizalmukat a piacokkal szemben.

3.9

Néhány referenciamutató nemzeti jellegű, azonban az ágazat egésze nemzetközi. Az EU pénzügyi szolgáltatásainak ezért egy olyan közös referenciamutató-keretre van szükségük, amely megbízható, és amelyet megfelelően alkalmaznak az EU egészében.

3.10

Az Európai Bizottság módosításokat javasolt a piaci visszaélésekről szóló irányelvvel (2) kapcsolatban, és a javasolt büntetőjogi szankciók lehetővé tennék minden egyes visszaélés megfelelő szankcionálását. Az EGSZB újfent hangsúlyozza, hogy támogatja ezt a megoldást, amelyet már több ízben szorgalmazott, különösen a pénzügyi szolgáltatások ágazatára vonatkozó szankciórendszerekről szóló véleményében. (3)

3.11

Ahogy azonban az Európai Bizottság rámutat, a szankcionálási rendszer megváltoztatása önmagában nem fog javítani a referenciamutatók előállításának és felhasználásának módján, a szankcionálás pedig nem szünteti meg a referenciamutató előállítási folyamatának nem megfelelő irányításából fakadóan felmerülő manipuláció kockázatát, amennyiben összeférhetetlenségek és mérlegelési lehetőségek állnak fenn. Az EGSZB határozottan helyesli ezt az álláspontot, és támogatja egy olyan szabályrendszer szükségességét, amely garantálja az átláthatóságot.

3.12

A befektetők és fogyasztók védelme érdekében a referenciamutatóknak jól megalapozottnak, megbízhatónak és alkalmasnak is kell lenniük.

3.13

Az EGSZB, amely mindig is a befektetői és fogyasztói érdekek erős védelmének biztosítására törekedett, tudatában van ennek a problémának, és teljes mértékben támogatja ezt a követelményt. A befektetőknek ez előnyére szolgálhatna, mivel biztosak lehetnek abban, hogy a pénzügyi eszközeikhez használt referenciamutatók megalapozottak és manipulációmentesek. Ennek érdekében felhívja a figyelmet gyakran megismételt kérésére, azaz, hogy a pénzügyi szolgáltatások igénybevevőinek védelmére hozzanak létre egy európai ügynökséget, annak mintájára, amit az Egyesült Államokban valósítottak meg a Dodd-Frank törvény segítségével.

3.14

Ebben a tekintetben az EGSZB nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a rendelet specifikus átláthatósági intézkedések révén még többet tegyen a befektetők védelme érdekében. Az átláthatóság elve nem azt jelenti, hogy bizalmas információkat tesznek közzé és juttatnak el a versenytársaknak; az átláthatóság egy olyan üzleti környezetet garantál, amelyre az egyértelműség és a biztonság a jellemző, és amelyben a verseny hatékonyan működik.

3.15

Az EGSZB úgy véli, hogy a befektetők és fogyasztók megfelelő védelmének tekintetében javítani lehetne a javaslaton, érvényre juttatható, egyértelmű és hozzáférhető jogorvoslati és kártérítési jogok biztosítása révén. Különbséget kell tenni az alábbi kategóriák között:

3.16

Ami a fogyasztóvédelmet illeti, a fogyasztói hitelről szóló irányelv szabályokat tartalmaz a megfelelő tájékoztatás vonatkozásában. A jelzáloghitelekről szóló, közeljövőben elfogadásra kerülő irányelv szintén foglalkozik ezzel a kérdéssel. A fogyasztóvédelemre vonatkozó szóban forgó uniós jogszabályok nem veszik figyelembe a pénzügyi ügyletekben használt referenciamutatók alkalmasságát; a javaslatnak összhangban kell állnia az EU egyéb jogi infrastruktúrájával.

3.17

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a 18. cikknek egyértelműen meg kell állapítania, hogy a fogyasztó számára javasolt referenciamutató alkalmasságának vizsgálata kötelező kell, hogy legyen (ahogyan ezt a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv is megköveteli), és amennyiben nem találják alkalmasnak, a felügyelt szervezetnek egy másik, megfelelőbb referenciamutatót kell javasolnia.

3.18

Az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezetének (IOSCO) ajánlásaival összhangban az EGSZB támogatja az Európai Bizottságnak azt a szándékát, hogy olyan, objektívabb rendszert alkalmazzon a referenciamutatók előállítására, amely tényleges ügyleteken és nem hivatalos felméréseken alapul.

3.19

Az EGSZB támogatja a rendeletben lefektetett elvek átfogó alkalmazási körét, amely összhangban áll az IOSCO által javasolt és 2013 júliusában közzétett elvekkel, és amely a referenciamutatók széles skáláját képes lefedni.

3.20

Ugyanakkor az EGSZB javasolja, hogy tegyenek lépéseket az arányosság elvének tiszteletben tartása érdekében is. A referenciamutatók igen eltérő képet mutatnak eloszlásukat, ésszerűségüket és manipulációs fogékonyságukat illetően. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy figyelembe kellene venni az egyes referenciamutatók egyéni sajátosságait, előállításuk módját és a referenciamutatók kezelőit.

3.21

A referenciamutató-kezelők számára a referenciamutatók előállítására vonatkozó saját módszertanuk megválasztásának tekintetében biztosított mérlegelési hatáskör nem biztos, hogy elegendő az arányosság garantálásához. Az EGSZB ehelyett a rendeletben felvázolt megközelítés finomhangolását javasolja a kritikus referenciamutatókra vonatkozó speciális szabályok meghatározása révén. Így az általánosabb elveket egy olyan részletes elvrendszer kíséri, amely képes figyelembe venni a referenciamutatók különféle kategóriáit és az ezekkel összefüggő potenciális kockázatokat.

3.22

Az EGSZB úgy véli, hogy ez a potenciális hiányosságok megszüntetésének leghatékonyabb módszere, mivel megfelelő elveket vezet be a szabályok átfogó alkalmazási körének gyengítése nélkül.

3.23

Az EGSZB hangsúlyozza a referenciamutatók megkülönböztetésének jelentőségét, azoknak a potenciális következményeknek a kontextusában is, amelyek a feltörekvő piacokon jelentkezhetnek, ahol a referenciamutatók fontos szerepet játszanak az információtovábbítás átláthatósága szempontjából. Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy a jogszabályokat a referenciamutatók rendszerszintű fontosságának foka szerint alakítsák ki, hogy elkerüljék bizonyos piacok fejlődésének akadályoztatását.

3.24

Az EGSZB határozottan támogatja annak biztosítását, hogy a referenciamutatókra vonatkozó eljárásokat polgárjogi és büntetőjogi szankciók sújthassák manipuláció esetén.

3.25

Az EGSZB szerint a referenciamutatókra vonatkozó eljárások csak a jó kormányzás garanciája mellett lehetnek megalapozottak és biztosak. Az EGSZB ennek megfelelően támogatja azt a javaslatot, hogy a referenciamutató-kezelő elszámoltatható legyen a referenciamutató integritását illetően, és egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az alkalmazott kormányzási szerepeknek és eljárásoknak tudniuk kell kezelni a potenciális összeférhetetlenségeket.

3.26

E rendelkezés hatékonyabbá tétele érdekében az EGSZB javasolja, hogy az átláthatóságot tegyék kötelezővé e téren.

3.27

Az IOSCO által folytatott konzultációk következtetéseivel összhangban az EGSZB továbbá elismeri a referenciamutatók előállításában való széles körű részvétel jelentőségét, amelynek célja, hogy garantálja az átláthatóság elvét, és biztosítsa a referenciamutatók megfelelő reprezentativitását. A bemeneti adatok rendeletben előirányzott önkéntes szolgáltatása ugyan ösztönzi a részvételt, az EGSZB ugyanakkor azt javasolja, hogy pontos szabályokat határozzanak meg a bemeneti adatok szolgáltatásával kapcsolatban, ami garantálja a referenciamutatók megbízhatóságát és megalapozottságát.

3.28

Ami a rendelet megsértésére vonatkozó belső jelentéstételi eljárásokról szóló 8. cikk (3) bekezdését illeti, az EGSZB azt ajánlja, hogy tegyenek lépéseket egy rugalmas, gyors és felhasználóbarát jelentéstételi folyamat biztosítása érdekében.

3.29

Az informátorok védelmét szolgáló intézkedések különösen fontosak. Az EGSZB ajánlja, hogy a kérdéses szabály tartalmazzon hivatkozást a piaci visszaélésről szóló 2003/6/EK irányelv módosítására vonatkozó javaslatra, amely a jogsértő magatartás jelentésére kötelezi az üzleti élet szereplőit, és külön kötelezi a tagállamokat arra, hogy az informátorok védelmét biztosító jogszabályokat fogadjanak el.

3.30

Az EGSZB úgy véli, hogy a megalapozott informátori tevékenységek ösztönzését szolgáló intézkedéseket kellene bevezetni, ideértve a jogrendet támogató polgárok díjazási lehetőségeinek megteremtését is.

3.31

Az EGSZB támogatja az érintett felekkel való előzetes konzultációt a szükségesnek ítélt módszertan tekintetében eszközölt bármilyen módosítás esetén. Ez a megközelítés – különösen a rendszeresen finomhangolásra szoruló referenciamutatók esetében – folytonosságot biztosít majd a referenciamutatók használatában.

3.32

Hasznos lehetne, ha olyan eszközöket is előirányoznának, amelyek a referenciamutatók kiszámítására alkalmazott módszerek megosztását és a figyelemfelkeltést szolgálják (pl. internetes oldalakon való közzététel). Az ESMA iránymutatásai ad hoc szabályokat határozhatnának meg ebben a tekintetben.

3.33

Az EGSZB azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy körültekintően járjon el, amikor új és különböző referenciamutatókra tér át. Ez érzékeny terület, mivel a referenciamutatók módosítása bizonytalanságot szülhet a meglévő ügyletekkel kapcsolatban, vitákra adhat okoz, és piaci zavarokhoz vezethet. Az ilyen esetekben megoldás lehet a régi referenciamutató megtartása és az új mutató kizárólag új ügyletekre való alkalmazása.

3.34

Az EGSZB hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a referenciamutató-kezelők arra vonatkozó tanúsító nyilatkozata, hogy a magatartási kódex összhangban áll a rendelettel, azt is pontosítsa, hogy ezt a tényt harmadik fél is megerősítette-e. Ez a kiegészítő információ segíthet annak hatékonyabb ellenőrzésében, hogy a kódex megfelelő-e, illetve az elszámoltathatóság feltételeinek megteremtésében a rendeletben rögzített elvek megsértése esetén.

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/48

1.1

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság kezdeményezését, mivel az szavatolja az Európai Unió jogi alapjainak biztonságát, az egyszerűsítés és a hatékonyság növelésének célkitűzését követi, valamint garantálja a demokratikus ellenőrzés hatalmának gyakorlását és a világos, átlátható tájékoztatást minden érdekelt fél számára.

1.2

Az EGSZB kedvezően fogadja, hogy az Európai Bizottság az előző véleményeiben kifejtett számos elemet figyelembe vett a jelen javaslatok megfogalmazásakor.

1.3

Az EGSZB megállapítja, hogy az Európai Bizottság javaslata egyébiránt 80 jogi aktus, köztük rendeletek és irányelvek módosítására terjed ki, ugyanakkor sajnálja, hogy nem tud minden aktushoz értékelést készíteni, tekintettel a számos, következő témákban érintett területre:

1.4

Az EGSZB azt javasolja, hogy végezzenek további alapos értékeléseket a célkitűzések, tartalmak, a felhatalmazás hatálya és időtartama szempontjából, amely meg kellene hogy feleljen a demokratikus ellenőrzés teljes körű gyakorlásának európai szinten, valamint a nemzeti parlamenteknek biztosított előjogoknak és funkcióknak az európai normatív eljárásban. Az EGSZB úgy véli, hogy egységes módon, az Európai Bíróság értelmezéseinek teljes körű figyelembevételével kellene meghatározni a „nem alapvető intézkedés” és az „átruházott hatáskörök” fogalmait.

1.5

Az EGSZB hangsúlyozza a következők fontosságát:

1.6

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a komitológiai eljárásokat a lehető legátláthatóbb és valamennyi európai polgár – főleg a kérdéses jogi aktusokban közvetlenül érintett személyek – számára legérthetőbb módon kell lefolytatni.

1.7

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy teljes körűen alkalmazni kell a Lisszaboni Szerződés 8a. cikkét, amely szerint a döntéseket a polgárokhoz minél közelebb kell meghozni, szavatolva számukra és a civil társadalom számára az információkhoz való teljes körű hozzáférést.

1.8

Az EGSZB végül azt kéri, hogy értékeljék az új jogi keret alkalmazásának hatását azáltal, hogy a Parlamentben, a Tanácsnál és magánál az EGSZB-nél rendszeresen jelentést tesznek közzé annak hatékonyságáról, átláthatóságáról, és az információk terjesztéséről.

2.1

A Lisszaboni Szerződés életbe lépésével bevezetésre került a megkülönböztetés az Európai Bizottság abbéli jogköre, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat vagyis általános érvényű nem jogalkotási aktusokat fogadjon el, amelyek magukban foglalják, illetve megváltoztatják valamely jogalkotási aktus nem lényegi elemeit az EUMSZ 290. cikkében szereplő eljárás szerint, illetve aközött, hogy az Európai Bizottságot a 291. cikkben szereplő eljárás szerint olyan jogkörökkel ruházzák fel, amelyekkel kötelező erejű uniós jogi aktusok végrehajtásának egységes feltételeit fogadja el.

2.1.1

A felhatalmazási hatáskör gyakorlása nem kötelező érvényű eszközök által történik, mint például:

2.2

Ahogyan arra az EGSZB 2008-as, ellenőrzéssel történő szabályozási eljárásokról szóló véleményében emlékeztetett, (3) a Tanács már 2006 júliusában (4) megváltoztatta az Európai Bizottság végrehajtási hatáskörei gyakorlására vonatkozó módozatok meghatározásával kapcsolatos határozatot (5) azáltal, hogy azt új eljárással, az ellenőrzéssel történő szabályozással bővítette ki.

2.2.1

Ennek az eljárásnak köszönhetően a jogalkotó elutasíthatja az „ál-jogalkotói” intézkedések, vagyis az olyan általános érvényű intézkedések elfogadását, amelyek egy együttdöntési eljárásban hozott alap-jogiaktus nem lényegi elemeit kívánják megváltoztatni, minden olyan esetben, amikor úgy látja, hogy a tervezet meghaladja az alap jogi aktusban szereplő végrehajtási hatásköröket, vagy ha a tervezet nem kompatibilis az alap-jogiaktus végével vagy tartalmával, vagy nem veszi figyelembe a szubszidiaritás, illetve az arányosság elvét.

2.2.2

A komitológiai rendszer egyik tipikus intézkedéséről van szó, amelyet a Tanács 1999/486/EK határozata szabályoz, melyet a 2006/512/EK határozat módosított, és előírja, hogy az Európai Bizottság a végrehajtási intézkedésekre vonatkozó javaslatokat terjessze a nemzeti közigazgatások tisztviselőből álló bizottságok elé öt komitológiai eljárás (konzultáció, igazgatás, szabályozás, ellenőrzéssel történő szabályozás és megőrzés) alapján. 2006 decemberében az Európai Bizottság 25 javaslatot (6) fogadott el, amelyekkel kapcsolatban az EGSZB-nek alkalma nyílt véleményt nyilvánítani. (7)

2.3

Az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást olyan végrehajtási intézkedések elfogadására alkalmazták, amelyek egy alap-jogiaktus nem alapvető fontosságú elemeinek módosítását szolgálják. 2009. és 2014. között a „komitológiai határozat” 5a. cikke és az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás ideiglenesen érvényben marad, amíg a létező rendelkezéseket hozzáigazítják a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok rendszeréhez, több rendelet, irányelv és határozat kiigazítása által.

2.4

Az EGSZB-nek nemrég ismét módja nyílt véleményt nyilvánítani (8) két „gyűjtőrendelet-javaslattal” kapcsolatban 12 különböző ágazatban, támogatva a kezdeményezést, „mivel az szükséges az Európai Unió jogi forrásainak biztonsága szempontjából, valamint az egyszerűsítés és a hatékonyság célkitűzését követi”, azonban azt ajánlva a Tanácsnak és a Parlamentnek, hogy „a lehető legnagyobb elővigyázatossággal járjanak el, és részletesen értékeljenek minden, a kiigazítás alkalmazási körébe eső jogalkotási aktust”, amihez az eredetileg ellenőrzéssel történő szabályozási eljárásnak alávetett 165 jogalkotási eszköz tartozik, melyeket jelenleg a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokkal kapcsolatos új szabályozás alá vontak.

2.5

Az EGSZB emlékeztet a felhatalmazási eljárással kapcsolatban nemrég közzétett részletes jelentésére és azt javasolja, hogy azt a jelen vélemény jobb érthetősége érdekében vegyék figyelembe.

3.1

A jelenlegi javaslat az előzőekkel kapcsolatban elfogadott módszertani mintát követi, szabályozási kerettel.

3.2

A javasolt jogi keret 76 jogi aktus, köztük rendeletek és irányelvek módosítására terjed ki, különböző témákban. Szintén az EUMSZ rendelkezéseihez való hozzáigazítás miatt a következő rendeletekhez is terveznek törléses módosítási javaslatot: a 66/2010/EK és 1221/2009/EK rendeletekhez a környezet témájában, a 97/70/EK irányelvhez a közlekedés témájában, az 1333/2008/EK rendelethez és a 2002/46/EK irányelvhez az egészségügy és a fogyasztók témájában, (9)valamint az 1257/96/EK tanácsi rendelethez a humanitárius segítségnyújtás témájában.

4.1

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság kezdeményezését, mivel az szavatolja az Európai Unió jogi alapjainak biztonságát, az egyszerűsítés és a hatékonyság növelésének célkitűzését követi, valamint garantálja a demokratikus ellenőrzés hatalmának teljes körű gyakorlását az Európai Parlament és a Tanács számára.

4.2

Az EGSZB – miközben örömmel fogadja, hogy korábbi véleményeinek számos elemét figyelembe vették a jelen javaslatokban – kiemeli, hogy a nemrégiben elmondottaknak megfelelően „az EUMSZ 290. cikke szerint az alapvető jogi aktusban kifejezetten meg kell határozni a felhatalmazás időtartamát, és hogy eleddig, néhány ritka kivételtől eltekintve, a felhatalmazás elvileg határozott időtartamra szólt, amely esetlegesen megújítható egy, a felhatalmazás végrehajtásáról szóló jelentés segítségével”. (10)

4.3

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy maga az Európai Parlament 2010. május 5-i, a jogalkotási felhatalmazás hatásköréről szóló állásfoglalásában kiemelte a felhatalmazás folyamatának kényes jellegét, hangsúlyozva, hogy „az EUMSZ 290. cikke szerint az alapvető jogi aktusban kifejezetten meg kell határozni a felhatalmazás célját, tartalmát, hatályát és időtartamát”. Az EGSZB szerint ezeknek az elemeknek meg kellene felelniük a nemzeti parlamenteknek biztosított előjogok és funkciók teljes körű gyakorlásának is az európai normatív eljárásban.

4.4

Az EGSZB egyébiránt úgy véli, hogy a felhatalmazási hatáskör megváltoztatását csak „olyan általános hatályú nem jogalkotási aktusok elfogadására” kellene jóváhagyni, „amelyek a jogalkotási aktusok egyes nem alapvető rendelkezéseit kiegészítik, illetve módosítják” a 290. cikk értelmében. A csupán végrehajtási jellegű jogalkotási intézkedések esetében az EUMSZ 291. cikkének rendelkezéseit kellene alkalmazni, míg az „egyes szektorok lényegi elemeire” vonatkozó jogalkotási aktusok esetében ki kellene zárni a felhatalmazás minden lehetőségét. Meg kell határozni a „nem alapvető rendelkezések” fogalmát, és el kellene végezni a mechanizmus működésének pontos értékelését is.

4.5

Ezzel kapcsolatban az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy „a »csoportos kiigazítás« gyakorlatát alakítsa át oly módon, hogy jobban figyelembe veszi az egyes alapvető jogalkotási aktusok sajátosságait”, (11) és vegye figyelembe az Európai Bíróság értelmezéseit a „nem alapvető intézkedés” és az „átruházott hatáskörök” fogalmaival kapcsolatban.

4.6

Az EGSZB hangsúlyozza a következők fontosságát:

4.7

Az EGSZB megismétli korábbi álláspontját, mely szerint „a kizárólag az Európai Bizottság és a nemzeti kormányok képviselőinek részvételével zajló és a jogi aktusok nyomon követéséből és alkalmazásából adódó irányítási, konzultációs vagy szabályozási feladatok ellátását célzó komitológiai eljárásoknak átláthatóbbaknak és érthetőbbeknek kellene lenniük mindenki számára, különös tekintettel azokra, akiket ezek a jogi aktusok érintenek”. (12)

4.8

Az EGSZB fontosnak tartja, hogy az új eljárás alkalmazásának hatását rendszeresen értékelni kell a javasolt jogi kereten belül, a Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Bizottságnak benyújtandó időközi jelentésben, mely vizsgálja a hatékonyságot, az átláthatóságot, valamint a megbízási közösségi aktusokra vonatkozó információk mindenki általi elérhetőségét és felhasználóbarát terjesztését, ami lehetővé teszi a szabályozás és a tényleges végrehajtás ellenőrzését is.

4.9

Az EGSZB ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy ebben az esetben is teljes körűen alkalmazni kell a Lisszaboni Szerződés 8a. cikkét, amely szerint a döntéseket a polgárokhoz minél közelebb kell meghozni, szavatolva számukra és a civil társadalom számára az információkhoz való teljes körű hozzáférést.

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/52

1.1

Az EGSZB egyetért azzal, hogy frissíteni kell az új pszichoaktív anyagokról szóló 2005-ös tanácsi határozatot. (1) Azzal is egyetért, hogy jobban össze kell hangolni az érintett uniós ügynökségek intézkedéseit, az adatgyűjtéssel kapcsolatban szorosabb ütemtervre van szükség, és lehetővé kell tenni az alacsony, közepes, illetve súlyos kockázatot jelentő anyagok szerinti árnyaltabb belső osztályozást. Bármilyen, a kínálat korlátozására irányuló intézkedésnek – kellő gyorsasággal és arányos módon – figyelembe kellene vennie ezt az osztályozást.

1.2

Az EGSZB megjegyzi továbbá, hogy az osztályozást megalapozó hatásvizsgálathoz gyakran nem álltak rendelkezésre adatok, az új pszichoaktív szerek fogyasztása EU-szerte változó, és nagy különbségek vannak a közvélemény hozzáállása és a politikai válaszok tekintetében. Az Európai Bizottság helyesen mutat rá arra, hogy a Szerződésre és a jelenlegi pénzügyi korlátozásokra való tekintettel mi valósítható meg politikailag, de ezen túllépve azt is meg kellene jelölnie, hogy valójában mire van szükség.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU-n kívüli országokban tapasztalható fejlemények figyelemmel kísérése is tanulságos lehet; ezeket minden későbbi hatáselemzésben ki kell emelni. Nagyon fontos, hogy javítsák, és forrásokkal jobban ellássák az EU-ban az összes tényezőre (az anyagok hozzáférhetősége, ellátási útvonalak, gazdasági lehetőségek és társadalmi igény), a kommunikációs útvonalakra (internet és közösségi médiák) és a következményekre (mérhető betegség és egyéb ártalmak) vonatkozó adatgyűjtést.

1.4

Ha a rendeletjavaslat megmarad jelenlegi formájában, néhány technikai kérdést tisztázni kell; ezeket e vélemény 5. része tárgyalja. A siker annak függvénye lesz, hogy a tagállamok milyen politikai támogatást nyújtanak az intézkedésekhez, mennyi adatot szolgáltatnak, és milyen mértékű finanszírozást nyújtanak. Praktikus célkitűzésekben kell megállapodni. A kutatásoknak folytatódniuk kell, és meg kell jelölni a szabályozásra és kezelésre vonatkozó legjobb (és legrosszabb) gyakorlatokat. Az olyan uniós finanszírozású kutatási programok, mint az eSBIRTes, az Orion és az ALICE-RAP terveit és eredményeit rendszeresen meg kellene osztaniuk egymással a feleknek, továbbá nagyobb mértékben be kellene építeni őket a hatásvizsgálatokba és bármilyen későbbi jogalkotási javaslatba. Az adatgyűjtést, a kockázatelemzést és a tudástranszfert valós időben folytatni kellene a drogokkal kapcsolatos európai civil társadalmi fórum (vagy esetleg egy, az új pszichoaktív anyagokkal foglalkozó szélesebb körű platform) révén, bevonva az összes érintett felet, különösen a közvetlenül érintett NGO-kat és támogató csoportokat. A platformnak az összes új pszichoaktív anyaggal foglalkoznia kellene, így azokkal is, amelyeket már bejelentettek önállóan használatos anyagként, keverékként vagy egyéb új pszichoaktív anyagok adalékanyagaként. Az intézkedési prioritásokról és lehetőségekről sűrűbben kellene egyeztetni a tagállamokkal. Mérlegelni kellene, hogy milyen alternatívái vannak egy, a kínálat csökkentésére korlátozódó, az egész EU-ra kiterjedő egységes válasznak, és hogy miként lehetne ezt kiegészíteni.

2.1

Valamely anyag – akár természetes, akár bármilyen célból szintetizált, legális vagy illegális szerről van is szó – akkor minősül „pszichoaktív”-nak, ha egyéb fizikai, kémiai, toxikológiai és környezeti tulajdonságain kívül bármilyen célú emberi fogyasztás esetén képes a központi idegrendszerre stimuláló vagy visszafogó hatást kifejteni, hallucinációkat, a motoros funkciók, a gondolkodás, a viselkedés és a hangulat megváltozását előidézni.

2.2

Ha a szereket ellenőrzött körülmények között, orvosi termékként, bizonyos betegségek kezelése céljából állítják elő és írják fel, illetve fogyasztják, akkor ezek a hatások hasznosaknak tekinthetők, ha viszont csupán az említett hatások észlelt előnyei kedvéért veszik őket magukhoz a fogyasztók, akkor károsnak és potenciálisan vagy ténylegesen veszélyesnek, olykor súlyosan veszélyesnek számítanak. Ezek a kockázatok nagymértékben nőnek, ha az anyagok függőséget is okoznak, és ha fogyasztásuk gazdaságilag kiaknázható.

2.3

Ezért az olyan anyagokat, mint a morfium, a heroin, a kokain, az ecstasy és a cannabis, valamint ezek számos származékát és prekurzorát, egy sor amfetaminnal, barbituráttal, benzodiazepinnel és egyéb, „pszichedelikus” kábítószerekkel együtt két, nemzeti szinten különböző mértékben, de világszerte alkalmazott ENSZ-egyezmény (2) (1961, 1971) és egy jegyzőkönyv (3) (1972) alapján – váltakozó sikerrel – ellenőrzik.

2.4

Minden olyan pszichoaktív anyag, amely nem tartozik a fenti körbe és nem esik korlátozás alá, az uniós (és bizonyos egyéb) jogszabályok szerint „új”-nak számít, függetlenül attól, hogy mióta ismerik, illetve alkalmazzák őket egyéb, gyakran indokolt célokra. Csak akkor nevezik őket „új pszichoaktív anyagok”-nak, amennyiben megállapítható (vagy felmerül e gyanú), hogy kizárólag pszichoaktív tulajdonságaik miatt értékesítik és terjesztik őket, orvosi vagy egyéb felügyeletet igénybe nem vevő egyéni fogyasztók számára.

2.5

Az alkoholt, a dohányt és a koffeint, amelyek ugyan különféle adagolásban az új pszichoaktív anyagokra és a hosszú távú ártalmakra vonatkozó valamennyi kritériumnak megfelelnek, az ENSZ és az EU meghatározásai kizárják ebből a kategóriából. Ezt nehezebb megtenni a „terepen” vagy a tudományos vizsgálatok során, ahol keveredik e szerek fogyasztása és hatásai – hiszen az alkohol és a dohány egészségi és társadalmi hatásai jelentősen felülmúlják a legtöbb új pszichoaktív anyag hatásait. A kutatók és a törvényalkotók nem mindig értenek egyet azonban e kérdésekkel kapcsolatban, és sürgősen szükség lenne egy kölcsönös megállapodáson alapuló eljárásra, amely segítségével mennyiségi alapon fel lehetne becsülni az ártalmakat és a kockázatokat.

2.6

Eddig több mint 300 olyan új pszichoaktív anyagról tudunk, amelyet alkalmanként vagy hosszabb távon fogyasztanak (vagy fogyasztottak) szerte az EU-ban. A tagállamok jelenleg hetente körülbelül 1 új bejelentést tesznek. Mivel nem esnek korlátozás alá, fogyasztásuk nem törvénytelen, ezért „törvényes”-nek és „legális”-nak nevezhetők, ami helytelenül azt sugallhatja, hogy „biztonságos” vagy „engedélyezett” szerek. Az esetek többségében kevés tudományos adat áll rendelkezésre e feltételezések megerősítésére vagy cáfolására. Olyan új molekulák, amelyek konkrétan betiltott anyagok változatai, gyorsan szintetizálhatók és importálhatók Kínából vagy Indiából, bizonyos esetekben EU-n belüli szervezett csoportok vagy egyének megrendelésére. Eredetileg törvényes célokra használt molekulák szintén felhasználhatók más célokra az EU-ban. Az esetek többségében a nyerészkedés a cél, más esetekben a törvény megkerülése jelenti a csábítást. A kábítószer és kábítószer-függőség európai információs hálózatán (Reitox) belül működő nemzeti kapcsolattartó pontok korai szakaszban figyelmeztetést adnak ki és megosztják az információkat az újonnan azonosított új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatban.

2.7

A pszichoaktív anyagokat sok váltakozó, rövidített, esetleg egzotikus néven értékesítik, gyakran összekeverve más, tiltott, új vagy a forgalomból kizárt termékekkel, például gyógynövénykészítményekkel, gyógyászatilag aktív alkotóelemekkel, élelmiszer-adalékanyagokkal, dohánnyal, koffeinnel és inaktív töltőanyagokkal. A szerek tartalmával kapcsolatban hiányzik a következetesség és az ellenőrzés, biztonsági figyelmeztetéseket hiába keresnénk, vagy ha vannak is, az értékesítést nem akadályozzák meg (ilyen pl. az „emberi fogyasztásra alkalmatlan” megjelölés). A címkézés szándékosan félrevezető lehet („fürdősók” vagy „füstölő” olyan termékek esetében, amelyeket valószínűleg be kell lélegezni, el kell szívni vagy be kell fecskendezni).

2.8

Az értékesítést erre szakosodott kereskedők vagy kiskereskedelmi egységek („head”, „smart” és „smoke” shopok, valamint dohányzási kellékeket árusító boltok) végzik, vagy az interneten történik (ahol a hitelkártyás vásárlás lehetősége, a termékekre és a beszerzőkre vonatkozó értékelések és az azonnali házhoz szállítás mind rendelkezésre áll). Az anonim weblapok különleges problémákkal járnak. Az illegális kábítószerekhez képest az adagonkénti árak többnyire alacsonyak. A közösségi média ösztönzi az új trendeket, és segít a tapasztalatok, élmények megosztásában. A fogyasztás („legal high” szerek, klub-, partidrogok vagy rekreációs kábítószerek/dizájnerdrogok) jelentős eltéréseket mutat az EU egyes államai között, és a jelek szerint lassan növekszik. Átlagon felüli fogyasztásról számolnak be Írországban, Lengyelországban, Lettországban és az Egyesült Királyságban. A fogyasztás közvetlen következményeképpen kórházi ápolásra szoruló személyek száma továbbra is viszonylag alacsony (megbízható adatok hiányában ez nem feltétlenül mutatja pontosan a ténylegesen okozott ártalmakat).

2.9

A fentiekkel összhangban az illegális kábítószerek rendszeres, függővé vált fogyasztóihoz képest az új pszichoaktív anyagok fogyasztói (különösen az Egyesült Királyságban, ahol sok adatot gyűjtenek) mostanáig általában fiatalok és viszonylag jómódúak voltak, nem voltak bűnözőknek tekinthetők, és nagyobb volt az esélye annak, hogy szükség esetén egészségügyi kezelésre jelentkeznek. Mivel még nem szakadtak el a családjuktól és a munka világától, általában jók a gyógyulási arányok. Amikor mégis bekövetkezik egy baleset vagy haláleset, ezt többnyire váratlan személyes tragédiának tartják, és ugyanezen okból az ilyen esetekre jelentős figyelmet fordít a sajtó és ezért a politika is.

2.10

A fentiek miatt aligha meglepő, hogy az új pszichoaktív anyagok ellenőrzésével kapcsolatban a közvélemény és a politika részéről az uniós tagállamokban és világszerte nagyon eltérő álláspontok tapasztalhatók. Uruguay a közelmúltban legalizálta a cannabist. Új-Zéland engedélyezni fogja az „elfogadhatóan” alacsony kockázatú és minőségileg ellenőrzött új pszichoaktív anyagokat. Írország drasztikusan csökkentette a kiskereskedelmi egységek számát; Hollandia és Kanada hasonló lépést fontolgat. Az Egyesült Királyság a múltban a termékek – külön-külön vagy csoportosan történő – tiltását preferálta, de jelenleg alternatív stratégiákat vizsgál. Belgium termékcsoportok betiltását tervezi. Erőfeszítések történtek az illegális kábítószerek anonim weblapokon történő internetes értékesítésének korlátozására, a törvényes értékesítés viszont valószínűleg szárnyalni fog.

3.1

Egy 2005. évi tanácsi határozat (4) létrehozta az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos információcsere, kockázatértékelés és ellenőrzés keretét. Ennek alkalmazása reaktívnak bizonyult: csak korlátozott mennyiségű információ gyűlik össze, nem osztályozzák megfelelően a kockázatokat, és csak kevés korlátozó intézkedésre van lehetőség. A Tanács 2011-ben felkérte az Európai Bizottságot a határozat frissítésére.

3.2

A javaslat ismerteti a szükségesnek tartott intézkedéseket, köztük egy, a kábítószer-kereskedelem területén minimumszabályok megállapításáról szóló tanácsi kerethatározatot (5) módosító irányelvjavaslatot. Ez kiterjesztené a „kábítószer” definícióját, hogy a súlyos egészségügyi, társadalmi és biztonsági kockázatot jelentő új pszichoaktív anyagok, amelyek állandó piaci korlátozás alá esnek az EU-ban, ugyanabba a kategóriába tartozzanak, mint a vonatkozó ENSZ-egyezményekben és jegyzőkönyvben felsorolt anyagok.

3.3

A kimondottan az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó rendeletjavaslatot egy belső hatásvizsgálat kíséri, amely rámutat az adatok hozzáférhetőségével, a tényleges fogyasztással, az egészségügyi költségekkel, valamint a közvélemény és a hatóságok reakciójával kapcsolatban EU-szerte megfigyelhető különbségekre. Az esetenként hiányzó adatokat becslések pótolják. A szakpolitikai alternatívákat a célok elérésével kapcsolatos hatékonyság, a gazdasági, pénzügyi és társadalmi hatások, az arányosság és az érintett felek általi elfogadottságuk szerint értékelik.

3.4

A javaslat az EUMSZ 114. cikkén alapul, amely a belső piac megfelelő működésének biztosítására irányul az egészségüggyel és a biztonsággal kapcsolatos védelem, valamint a fogyasztóvédelem magas szintje mellett. Az a célja, hogy uniós szinten gyorsabbak legyenek a reakciók, lehetőséget kíván biztosítani a célzott, megfelelő válaszokra, foglalkozni kíván a kettős felhasználás problémáival és a törvényesen működő vállalkozók számára fennálló bizonytalansággal, valamint az új pszichoaktív anyagok piacát össze kívánja kapcsolni a szélesebb belső piaccal.

3.5

A javaslat ütemtervet határoz meg ahhoz az együttes jelentéshez történő adatgyűjtéshez, amelyet az Európai Bizottság, a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA), az Europol és a munkához szorosan kapcsolódó egyéb ügynökségek (Európai Gyógyszerügynökség, Európai Vegyianyag-ügynökség, valamint az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) készít el a tagállamoknak az újonnan azonosított új pszichoaktív anyagokra vonatkozó korai előrejelzései alapján.

3.6

Ennek a jelentésnek a nyomán az EMCDDA hivatalos kockázatértékelést végezhet, amely alapot szolgáltat az Európai Bizottság intézkedéseihez. A tervezet kritériumokat javasol az alacsony, közepes és súlyos egészségügyi, szociális és biztonsági kockázatok megkülönböztetésére. Alacsony kockázat esetén nem kerül sor további intézkedésre. Közepes vagy súlyos kockázatok esetén az Európai Bizottság átmeneti vagy állandó jelleggel megtilthatja konkrét új pszichoaktív anyagok értékesítését, bizonyos esetekben pedig előállítását, forgalmazását, behozatalát vagy kivitelét.

3.7

A javaslat intézkedik arról, hogy az új információk fényében újból értékeljék a kockázatok szintjét, valamint hogy rendszeresen készítsenek jelentést és értékelést a rendelet végrehajtására, alkalmazására és hatékonyságára vonatkozóan. A kutatás és az elemzés folytatódik. A tagállamok kötelesek lesznek közigazgatási szankciókat megállapítani a piaci korlátozások érvényesítésére, és biztosítaniuk kell, hogy ezek hathatósak, arányosak és elrettentő hatásúak legyenek. A javaslatról azt állítják, hogy nincs közvetlen hatással az EU költségvetésére.

3.8

A rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba, és valamennyi tagállam számára kötelező lesz. A rendelet hatályon kívül helyezi az eredeti tanácsi határozatot, (6) és a helyébe lép.

4.1

Az EGSZB üdvözölte az Európai Bizottság 2011. évi, „A kábítószerekkel kapcsolatos határozottabb európai fellépés felé” című közleményét és a kábítószer-prekurzorokról szóló 2012. évi rendeletjavaslatát. Az EGSZB várakozással tekintett az „új pszichoaktív anyagok”-ra vonatkozó javaslatok elé, és uniós és tagállami szintű hatékony intézkedésekre irányuló átfogó iránymutatásokat vázolt fel.

4.2

A kábítószer-prekurzorok esetében az EGSZB különös figyelmet fordított arra, hogy az érintett felek (az Európai Bizottság és egy korlátozott számú legitim gyártó, kereskedő és végfelhasználó) milyen mértékben tettek eleget az 1988. évi ENSZ-egyezmény (7) 12. cikke azzal kapcsolatos követelményeinek, hogy a kívánt célok elérése érdekében együtt kell működniük. Az ecetsavanhidrid kisebb mennyiségeinek heroin előállítása céljából történő eltérítése konkrét esetében ezeket a mennyiségeket egészen pontosan meg lehetne határozni.

4.3

Az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatban még nem ez a helyzet: a tagállamokban és világszerte jelentős különbségek figyelhetők meg a tényleges fogyasztás, valamint a társadalmi és a politikai válaszok terén. Fontos adatokat gyakran nem gyűjtenek vagy vetnek össze; egyéni tragédiák keltik fel a sajtó figyelmét; a politikai reakciók nem mindig a tudományos és szakmai tanácsok alapján születnek, sőt, teljesen ellentétesek is lehetnek ezekkel; egyéb bonyolító tényezőket – amilyen például az alkohol és a dohánytermékek sokkal elterjedtebb és károsabb fogyasztása – túlságosan kényes kérdéseknek tartanak ahhoz, hogy részei legyenek egy egységes szabályozási megközelítésnek; és nyilvánvaló egy generációs szakadék az internetes marketinggel, a közösségi média szemléletalakító szerepével, a kockázatok vállalásával, valamint a – régi és új – pszichoaktív anyagok rekreációs fogyasztásával kapcsolatban.

4.4

E körülmények között, amelyek kétségtelenül nagy nehézségeket okoznak bárki számára, aki reagálni próbál az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatban, az EGSZB korábbi véleményeiből idekívánkozik két megjegyzés, mégpedig, az, hogy „az állam nem okozhat nagyobb ártalmakat, mint amekkorától meg akar védeni”, (8) és – ahogy sok egyéb, a szabályozó szervek számára fontos kérdésben –, „a szakpolitikáknak kell az adatokra és igazolt tényekre épülniük – nem pedig fordítva”.  (9) Kimondani mindezt könnyebb, mint megvalósítani.

4.5

A jelenlegi javaslatokkal távolról sem az a baj, hogy „ártalmakat” okoznak, hanem inkább az, hogy esetleg nem hajtanak elég hasznot – és hogy meglétük késleltetheti a szélesebb körű, az egész társadalmat átfogó, multidiszciplináris, adatokra támaszkodó megközelítések kialakítását, amelyekre egyrészt még a jelenlegi helyzettel kapcsolatban is szükség van, másrészt a specifikus népességcsoportokra vonatkozó hosszabb távú célkitűzések meghatározásához is elengedhetetlenek. Ha ezekről nem születik előre megállapodás, és nem sikerül elnyerni a szükséges politikai és pénzügyi támogatást, akkor ezt el kell ismerni bármilyen uniós szintű rendeletjavaslatban.

4.6

Az EGSZB megjegyzi, hogy a javaslatnak más céljai is vannak, például kezeli a kettős felhasználás problémáit, a törvényes anyagok EU-n belüli elterelését és a törvényesen működő vállalkozók számára fennálló bizonytalanságot. Ezeket azonban nem számszerűsíti a hatásvizsgálat, és csak kevés figyelmet fordít rájuk a javaslat, az egyéb jogszabályok által hagyott hézagok pótlásának más lehetőségeivel pedig egyáltalán nem foglalkozik. Ezért nehezen dönthető el, hogy megfelelő-e a kiválasztott jogalap (az EUMSZ 114. cikke). Az eddig azonosított 300 anyagra vonatkozó statisztikai adatokat fel lehetne használni ennek és más pontoknak a tisztázására.

4.7

Az EGSZB-nek szilárd meggyőződése – amelynek ismételten hangot adott –, hogy a kínálat szabályozása csak az egyik része a megoldásnak, és nem valószínű, hogy önmagában hasznos vagy mérhető eredményekhez vezet. Nagyobb figyelmet kell szentelni a kereslet megértésének – és jobb módszereket kell javasolni annak biztosítására, hogy a keresletet minél kevesebb kockázat mellett lehessen kielégíteni. Teljesen sohasem küszöbölhető ki a kockázat, viszont jelentősen csökkenthető. Valószínűleg hasznos lenne, ha jobb adatok állnának rendelkezésre, melyeket megfelelően terjesztenek.

4.8

Az EGSZB azt is megjegyzi, hogy az esetleges büntetőjogi szankciókat az olyan személyekre kell korlátozni, akik kereskedelmi haszonra próbálnak szert tenni olyan anyagok értékesítéséből, amelyek tiltott volta már ismert, illetve amelyek valószínűleg súlyosan károsítják az emberi egészséget. Különösen igaz ez az új pszichoaktív anyagokra, amelyek esetében egyelőre úgy tűnik, hogy a kockázatok csekélyebbek, mint a „régi” vagy illegálisnak minősített pszichoaktív anyagoknál, és amelyekkel kapcsolatban a fogyasztók bebörtönzése – amikor is elkerülhetetlenül kapcsolatba kerülnének „régi” pszichoaktív anyagokkal – a lehető legrosszabb eredmény lenne az egyén és a társadalom számára egyaránt. A javaslatnak ezt egyértelműen le kell szögeznie, ha azt akarjuk, hogy az EU-ban az érintett népességcsoportok, különösen a közvetlenül érintett fiatalok hitelesnek tekintsék az intézkedéseket.

5.1

A javaslat meghatározza a legfontosabb alkalmazott fogalmak egy részét, de csak egy részét – és nem magyarázza meg azt, hogy hogyan alkalmazandók a nagyrészt az EU-n kívül előállított termékek e piacára, mely szokatlanul strukturált, gyorsan növekszik, részben legális, részben illegális, részben átlátható és részben szabályozott. A „gazdasági szereplő” fogalmát nem határozza meg a javaslat – lehet szó legális szereplőről (aki közvetlenül, egy „head” shopban vagy az interneten új pszichoaktív anyagokat értékesít) vagy illegális vállalkozóról (aki tiltott kábítószerekkel kereskedik). Mit jelent „a piacon történő hozzáférhetővé tétel” a globális eredetű internetes értékesítés kontextusában? Miért kellene egy „keverék”-et két vagy több új pszichoaktív anyagra korlátozni? Miért ne állhatna inkább egy új pszichoaktív anyagból és váltakozó mennyiségű dohányból, koffeinből, gyógynövényből és töltőanyagokból? Nem lenne vajon célszerűbb a „felhasználók”-at helyezni a középpontba, akiknek csoportjába beletartozna „bárki, aki orvosi felügyelet nélkül új pszichoaktív anyagokat fogyaszt”, mint a „fogyasztók” szélesebb csoportját („bármely természetes személy, aki szakmája, üzleti tevékenysége vagy hivatása körén kívülálló okból cselekszik”), akiket nagyrészt nem érint ez a tevékenység? Ha a javaslatot proaktívnak, nem pedig reaktívnak szánják, nem kellene azokkal az új pszichoaktív anyagokkal is foglalkoznia, „amelyek megjelenésére számítani lehet a tudományos értékelések és vélemények alapján”? Azt a kritikai jellegű kérdést is fel kell tenni, hogy miért került át a bizonyítás terhe a beszerzőktől – akiktől meg kellene követelni annak igazolását, hogy termékeik „alacsony kockázatúak” – az EMCDDA-hoz és az Európai Bizottsághoz, hiszen ez azt a látszatot kelthetné, hogy a Bizottság engedélyezi a termékeket.

5.2

Az egyértelműség kedvéért az „új pszichoaktív anyagok” meghatározásban az „új” szó helyére talán a „bejelentett” szó kerülhetne ebben az uniós javaslatban – az „új” szó a létező ENSZ-egyezményekre vonatkozik. Mivel az anyagok pszichoaktív tulajdonságait nem vizsgálják rendszeresen a REACH vagy egyéb, ilyen anyagokra vonatkozó jogszabályok alapján (erre nincs mód, és nincs is szükség), csak kevés információ van arról, hogy a szóban forgó hatásokat hány molekula idézheti elő – legalábbis a fogyasztóknak szóló adatok szerint – kisebb vagy nagyobb mértékben. Mivel a „pszichoaktív anyagok” fogalom csak akkor használatos, amikor a hatások embereknél figyelhetők meg, nyilvánvalóak az állatkísérletek korlátai.

5.3

Az EGSZB némi aggodalommal jegyzi meg, hogy a javaslat inkább az egyes anyagokra összpontosít, nem pedig a széles körben forgalmazott keverékekre. A javaslat határidőket határoz meg, amelyeken belül az ügynökségeknek válaszolniuk kell – az Európai Bizottságot viszont nem köti határidő az együttes jelentés vagy a kockázatértékelés kezdeményezésével kapcsolatban. Az eljárás akkor kezdődik, ha „több” tagállam azonosítja ugyanazt az új pszichoaktív anyagot. Miért nem elég egyetlen tagállam, ha jelentős célpont? Hány tagállam számít „több”-nek? Nem világos, hogy az Európai Bizottság hogyan fog dönteni, amikor az ügynökségektől (valószínűleg) nem kap további információkat, és főként ha a tagállamoktól sem kap politikai inputot. Intézkedésekre vonatkozó rendelkezést más uniós vagy tagállami jogszabály, például a címkézésre vagy a termékek értékesítésére vonatkozó jogszabályok, általános fogyasztóvédelmi vagy más, vegyi, orvosi, élelmezés-egészségügyi vagy biztonsági kérdésekkel kapcsolatos jogszabályok sem tartalmaznak. A „headshopok”-nak (amennyiben továbbra is működhetnek) teljes mértékben tiszteletben kell tartaniuk a létező fogyasztóvédelmi jogszabályokat.

5.4

Az EGSZB-t különösen aggasztja, hogy nem irányoztak elő további költségvetési keretet erre a munkára. Ha a jelenlegi keretekből is megvalósítható, akkor jelenleg miért nem alkalmazzák ezeket az eljárásokat? Elérhetők-e számottevő eredmények megnövelt keret hiányában? Vajon szükség van-e rendeletre (mely a tagállamokhoz szól) annak meghatározásához, hogy az egyes uniós ügynökségek hogyan működjenek együtt egymással – vagy ezeket a belső folyamatokat rövidebb idő alatt, kölcsönös megegyezéssel, a tapasztalatok alapján is módosítani lehet?

5.5

Az EGSZB megjegyzi, hogy a javaslat alapjául szolgáló hatásvizsgálathoz nem érkezett elég összehasonlítható adat az összes tagállamból az új pszichoaktív szerek fogyasztásáról, hatásairól és egészségügyi költségeiről. Ha ez utóbbiakról ki lehetne mutatni, hogy általánosak és jelentősek, akkor az uniós ügynökségek fellépése költséghatékony megoldást jelenthetne. Az EGSZB-t aggasztja, hogy a javaslat nem állapít meg a jelentésre vonatkozó minimumnormákat – amellyel kapcsolatban pedig talán szükség lenne arra, hogy jobban elismerjék és támogassák a „Reitox” révén lényeges adatokat biztosító (nagyrészt önkéntes) nemzeti kapcsolattartó pontokat.

5.6

Az EGSZB egyetért azzal, hogy az új pszichoaktív anyagokat belső szinten osztályozni kellene aszerint, hogy a korábban közösen elfogadott kritériumok szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján alacsony, közepes vagy súlyos kockázatot jelentenek-e. Ezt azonban nem szabad a törvényes vagy biztonságos árusítás engedélyezéseként értelmezni, és a nyilvánosan hozzáférhető listáknak ezt világossá kellene tenniük. Tekintettel a rendelkezésre álló adatok kis mennyiségére és a mennyiségi kockázatértékelés nehézségeire, további adatokon alapuló újraosztályozásra lehet számítani.

5.7

Az EGSZB továbbá egyetért az új pszichoaktív anyagok kockázatértékelésére vonatkozó jelenlegi EMCDDA-iránymutatásokkal, amelyek szerint ugyanezen a skálán egyéb „régi” vagy tiltott, de széles körben fogyasztott és ismert pszichoaktív anyagokat is el kellene helyezni – például a heroint, a kokaint, a cannabist, az ecstasyt, az alkoholt és a dohányt. Ha ez a könnyen beszerezhető bizonyítékok ellenére sem lehetséges, akkor az új pszichoaktív anyagok esetében sem lehet majd elvégezni, ahol nehezen hozzáférhető, hiányos és gyakran ellentmondásos adatokkal kell számolni; bár az újonnan piacra dobott új pszichoaktív anyagoknak esetleg kevés társadalmi, bűnözéssel összefüggő vagy környezeti hatásuk van, de ilyen célú fogyasztás esetén súlyos veszélyt jelenthetnek az emberi egészségre.

5.8

Az EGSZB úgy véli, hogy ez a kábítószer-függőséggel kapcsolatos holisztikusabb megközelítés megfelelőbben finanszírozott megelőző lépésekhez és gyógykezelésekhez is vezetne nemzeti szinten. Lényeges lesz a különböző korcsoportok (10–18, 18–25 és 25+) szokásainak és attitűdjeinek megértése. Már jelenleg is fontos a közösségi média, valamint az internetes marketing és tanácsadó szolgáltatásoknak a trendek formálásával és a figyelmeztetések megosztásával kapcsolatos szerepe, és a jövőben egyre inkább ezek befolyásolják a személyes döntéseket ezen a területen. Ösztönözni és teljes mértékben finanszírozni kell az ezt a jelenséget nyomon követő projekteket. A megfelelő egészségvédelem fontosabb kell, hogy legyen, mint az igazságügy és a belső piac.

5.9

Az EGSZB elismeri, hogy idővel szükség lehet rendeletre, ám ennek a jogszabálynak a szükségessége és formája távolról sem világos. A tagállamok különböző problémákat észlelnek, különböző megoldásokat részesítenek előnyben, és lehetőséget kell kapniuk arra, hogy különböző időkeretekben járjanak el. Világszerte éles eltérések vannak a korlátozás és az engedélyezés között. Hasznos lesz azoknak a fejleményeknek a figyelemmel kísérése, amelyek a déli félteke két egymás közelében fekvő, gazdaságilag és kulturálisan hasonló országában, Ausztráliában és Új-Zélandon észlelhetők. Nagyon fontos lesz a szoros együttműködés az USA-val és más, internetes ellátást biztosító országokkal. A Kínával és Indiával folytatott kereskedelmi tárgyalásoknak olyan intézkedésekre is ki kellene térniük, amelyek a régi, tiltott és új pszichoaktív anyagok előállításának és értékesítésének korlátozására irányulnak.

5.10

Ez igazán globális probléma – és bármilyen későbbi hatásvizsgálatnak és rendeletjavaslatnak ki kellene térnie ezekre a szempontokra, és számos lehetőséget kellene mérlegelniük, még akkor is, ha kezdetben úgy tűnik, hogy uniós szinten ezek nehezen valósíthatók meg. Az EMCDDA igen fontos szerepet fog játszani ebben. Ha további pénzügyi forrásokra van szükség, ezeket biztosítani kell. Az idevágó kutatási programokat szorosabban össze kellene hangolni, és eredményeiket szélesebb körben meg kellene osztani. Amikor – bármilyen szinten – jogszabályokra lesz szükség, remélhetőleg szilárdabb adatbázisra lehet majd támaszkodni az említett problémák megoldásához.

11.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 177/58

1.1

Az EGSZB az alábbi ajánlások figyelembevételével üdvözli és támogatja az európai bizottsági közleményben javasolt intézkedéseket és a két jogszabályjavaslatot.

1.2

A belvízi hajózás nem tudta növelni részesedését a szállítás piacában, amit az EGSZB azzal magyaráz, hogy az ágazat az elmúlt években nem kapott elegendő szakpolitikai és pénzügyi támogatást.

1.3

Ezért az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz költségvetéséből és a Horizont 2020 bizonyos, főként az innovációra szánt kereteiből bocsásson elegendő eszközt – az EGSZB várakozásai szerint ésszerű módon legalább 20%-ot – a vízi utak és a belvízi hajózási ágazat rendelkezésére a program célkitűzéseinek megvalósításához, illetve támogassa és ösztönözze a tagállamokat a vízi infrastruktúra karbantartásában és bővítésében. Ezzel párhuzamosan új finanszírozási mechanizmusok kidolgozására is szükség van.

1.4

Az EGSZB – utalva arra, hogy az európai bizottsági célkitűzések megvalósításában igen fontos szerepet játszik az infrastruktúra – kéri a tagállamokat, hogy vállalják ezzel kapcsolatos felelősségüket. E tekintetben felhívja a figyelmet többek között a Duna menti országok fejlődésének előmozdítását célzó, 2010. évi Duna-stratégiára és az ennek nyomán 2012 júniusában elfogadott nyilatkozatra.

1.5

Az EGSZB támogatja a Duna-stratégiát, de megállapítja, hogy a stratégia és a 2012-ben elfogadott nyilatkozat végrehajtása egyelőre nem megfelelő. Ezért kéri, hogy az Európai Bizottság hozzon létre egy munkacsoportot a stratégia és a nyilatkozat keretében született megállapodások betartásának ellenőrzésére.

1.6

Az EGSZB határozottan támogatja a NAIADES-szel kapcsolatos, a „kizöldítési” intézkedések ágazati szintű végrehajtására vonatkozó szolgálati munkadokumentumot. Itt is fontosnak tartja, hogy elegendő pénzügyi forrást bocsássanak rendelkezésre többek között a NAIADES I programban elszalasztott lehetőségek pótlásához.

1.7

Utalva az ágazaton belüli szociális biztonságról szóló korábbi véleményeire, az EGSZB arra kéri az érintetteket, hogy indítsanak további kezdeményezéseket ezen a téren. E tekintetben fontos szerepet játszik a szakterületeknek a szociális párbeszéden alapuló, tervezett harmonizálása és a szakmai képesítések európai összehangolása. Ezekről az Európai Bizottság a folyami bizottságokkal, különösen a Rajnai Hajózási Központi Bizottsággal szoros együttműködésben gondoskodik majd.

1.8

Az EGSZB nagy jelentőséget tulajdonít az Európai Unió és a folyami bizottságok közötti intézményi együttműködéssel kapcsolatos javaslatoknak. Arra kéri az érintett intézményeket, hogy szorosan hangolják össze a különféle jogrendszereket, és így valósítsák meg a tervezett harmonizációt.

2.1

A belvízi hajóforgalomban évente mintegy 500 millió tonna rakományt szállítanak, ami 25 millió tehergépjárműnek felel meg, és 140 milliárd tonna/km szállítási teljesítményt jelent. A belvízi hajózás ugyanakkor a személyszállításban is fontos szerepet játszik, egyfelől az idegenforgalomban (üdülési célú és kirándulóhajók), másfelől – egyre gyakrabban – a városi és helyközi közlekedésben (például kompok).

2.2

A hagyományos fuvarozási piacok – ilyen például az ömlesztett áruk távolsági szállítása – új, innovatív szolgáltatásokkal bővülnek, így a belvízi hajózás a rövidebb távokon is egyre fontosabb szerepet kap.

2.3

Méretgazdaságosságának és energiahatékonyságának köszönhetően a belvízi hajózás jár a legkevesebb külső költséggel a CO2-kibocsátás, zaj, balesetek és torlódások terén. A világviszonylatban legszigorúbb biztonsági normákra építve Európában ezzel a közlekedési móddal szállítják a legtöbb veszélyes árut.

2.4

A belvízi hajózásban mintegy 44 000 ember dolgozik, és közvetett módon mintegy 12 000 munkahely kapcsolódik az ágazathoz. A belvízi hajózás nem rendelkezik elegendő szakképzett személyzettel, ezért a munkát keresők számára esélyt jelent a munkaerőpiacon. Az új képzési programokkal és karrierkilátásokkal a belvízi hajózás izgalmas munkalehetőségeket kínál a fiataloknak.

2.5

A belvízi hajózás egy teljességgel liberalizált piacon működik, de 2008 óta érzi a gazdasági válság hatásait. A gazdasági visszaesés miatt az elmúlt években csökkentek a szállítandó mennyiségek, ami a belvízi hajózásban túlkínálathoz és ezzel párhuzamosan alacsony szállítási díjakhoz vezetett. Ez a helyzet – több tanulmány szerint is – csak néhány év múlva kezd majd javulni.

2.6

A kiterjedt európai vízi úthálózatnak – amely mintegy 37 000 km folyót és csatornát foglal magában – még elegendő kapacitása van arra, hogy több szállítási áramot is befogadjon. Ehhez azonban jól karbantartott vízi útrendszerre van szükség. Ráadásul a NAIADES I cselekvési program idején (2006–2014) a vízi utakat nem tartották megfelelően karban és a hiányzó láncszemeket sem építették ki, általában a nemzeti költségvetési megszorítások miatt. Emellett hosszú és lassú eljárások, illetve felesleges adminisztratív terhek akadályozzák a vízi utakkal kapcsolatos infrastrukturális projektek megvalósítását.

3.1

Az Európai Bizottság 2013. szeptember 10-én tette közzé „A minőségi belvízi hajózás megvalósítása – NAIADES II” című közleményét. Az Európai Bizottság megállapítja, hogy az előző program (NAIADES I) lendületet adott ugyan a belvízi hajózásnak, de az ágazat gazdasági és környezeti kilátásai egyre rosszabbak, és az infrastruktúra-fejlesztés terén alig történt előrelépés. Súlyosbító tényező a gazdasági válság, amely túlkínálathoz vezetett.

3.2

A közlekedési módban rejlő lehetőségekből és kihívásokból kiindulva az Európai Bizottság úgy döntött, hogy folytatja korábbi belvízi hajózási cselekvési programját. A NAIADES II-vel az Európai Bizottság arra törekszik, hogy hosszú távon szerkezeti változásokat mozdítson elő a belvízi hajózási ágazatban anélkül, hogy beavatkozna a szabad piacba.

3.3

A NAIADES keretében az alábbi területeken javasolnak konkrét fellépéseket:

3.4

A cselekvési programhoz két jogalkotási javaslat párosul, az egyik a belvízi hajókra vonatkozó műszaki követelmények megállapításáról, a másik a belvízi flottakapacitási politikára vonatkozó rendelet módosításáról szól. A belvízi közlekedésben mindkét jogi eszköz már régóta hatályban van. Az új európai bizottsági javaslatok e jogi eszközök korszerűsítését célozzák. A közlemény részét képezi egy részletes európai bizottsági szolgálati munkadokumentum is a flotta környezetbaráttá tételéről.

3.4.1

A 2006/87/EK irányelvet hatályon kívül helyező új műszaki irányelvre vonatkozó európai bizottsági javaslat a különféle szabályozási szervek jobb összehangolását célozza, melynek előmozdításaképpen egy mechanizmusról is rendelkezik. Ez a szabályozási szinten tervezett intézményi együttműködés első konkrét lépésének tekinthető.

3.4.2

A kapacitásról szóló 718/1999/EK rendelet módosítására vonatkozó európai bizottsági javaslat bővíti azoknak a lehetőségeknek a körét, amelyekhez a reprezentatív belvízi hajózási szervezetek felhasználhatják a tartalékalap eszközeit, elsősorban környezetvédelmi célzattal. Ez a javaslat összhangban van a javasolt intézkedéscsomag egészével.

3.5

A közleményben szereplő intézkedések végrehajtására a javaslat különféle szereplőket jelöl ki. A minőségi infrastruktúra megvalósítása az EU és a tagállamok felelőssége. Ez érvényes az egyenlő belső piaci esélyeket biztosító, hatékonyabb jogi keret kialakítására is. A piac átláthatóságát és az innovációt ágazati hatáskörbe sorolják.

3.6

A közlemény foglalkozik a jobb irányítással is. A belvízi hajózás hagyományosan több jogrendszer alá tartozik. Az európai folyókon való szabad közlekedést nemzetközi szerződések és az azokból következő szabályok határozzák meg. Emellett az EU is rendelkezik kompetenciával a belvízi hajózás terén. A hatáskörök és tevékenységek közötti részleges átfedés elkerülése érdekében az Európai Bizottság most új megközelítést javasol. E szerint szoros együttműködést kell kialakítani a Rajnai Hajózási Központi Bizottsággal, amiről megállapodás is született.

3.7

A NAIADES II nem rendelkezik saját költségvetéssel a javasolt intézkedések finanszírozásához. Ennek kapcsán a közlemény uniós szinten (az infrastrukturális intézkedések tekintetében) az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközre és (a kutatás, fejlesztés és innováció finanszírozása tekintetében) a Horizont 2020-ra hivatkozik. Megemlíti továbbá, hogy mindkét eszközből pénzügyi támogatást kell nyújtani az igazgatáshoz és a flotta kizöldítéséhez.

3.8

Az Európai Bizottság az eddigieknél többet szeretne elérni a belvízi hajózás és annak ösztönzése terén, ezért a legnagyobb hozzáadott értékkel rendelkező területekre összpontosít. Ehhez a tagállamok és az ágazat hozzájárulását is várja.

4.1