26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/1

1.

szolidaritását fejezi ki a demokratikus értékek országukban való védelméért, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásáért békésen tüntető ukrán néppel;

2.

határozottan elítéli az erőszakot és a megfélemlítés minden formáját. Egy politikai válságot nem lehet erő alkalmazásával kezelni. Arra kéri az uniós intézményeket, hogy tegyenek határozott válaszlépéseket az emberi jogok és a jogállamiság megsértése ellen;

3.

úgy véli, hogy a 2014. január 16-án elfogadott, az alapvető emberi jogokat és szabadságokat csorbító és a nemzetközi normákkal szembemenő represszív jogszabályok azonnali megsemmisítése a jogállamiság ukrajnai helyreállításának első lépése; sürgeti az elnököt, hogy ezt mielőbb erősítse meg azzal, hogy aláírja a jogszabályok megsemmisítését kimondó törvényt;

4.

minden kormányzati szint politikai vezetőit arra kéri, hogy hozzanak határozott intézkedéseket a helyzet enyhítésére és békés rendezésének elősegítésére, amely demokráciát és stabilitást teremtene az ukrán állampolgárok számára, és garantálná országuk függetlenségét, szabadságát és integritását;

5.

sajnálatosnak tartja az Ukrán Helyi Önkormányzatok Nemzeti Kongresszusa Tanácsának 2014. január 23-i nyilatkozatát, amely támogatta a nemzeti parlament által nemrégiben elfogadott antidemokratikus törvényeket;

6.

kéri a CORLEAP-ben partnerként részt vevő regionális és helyi önkormányzatokat, hogy harcoljanak Ukrajna európai jövőjéért, és vessék be politikai befolyásukat az ukrán állampolgárok érdekében;

7.

emlékeztet arra, hogy a CORLEAP-et az EU és a keleti partnerség országainak helyi és regionális szintjei közti párbeszéd elősegítésére, valamint a demokrácia, a stabilitás és a jogállamiság támogatására hozták létre; vállalja annak vizsgálatát, hogy a meglévő struktúrák megfelelnek-e e céloknak, továbbá annak feltárását, hogy a vitát hogyan lehetne valamennyi érintett szereplőre kiterjeszteni;

8.

hangsúlyozza, hogy a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása a helyi és regionális demokrácia előfeltételei. Ezért támogatja az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának az ukrajnai helyi és regionális demokráciáról szóló 348 (2013) sz. ajánlását, mindenekelőtt azt, hogy az ajánlás arra hívja fel az ukrán kormányt, hogy szüntesse meg a helyi önkormányzatok hatásköreire vonatkozó alkotmányos és jogszabályi korlátozásokat, és több pénzügyi önállósággal ruházza fel az önkormányzatokat;

9.

hangsúlyozza, hogy az ukrán regionális és helyi önkormányzatok kormányzási lehetőségei korlátozottak, és a központi kormányzat korlátozza a finanszírozási forrásaikat. Az egyes területek közötti növekvő különbségek súlyos kockázatot jelentenek az ország stabilitására nézve;

10.

kéri, hogy Ukrajna maradéktalanul tartsa tiszteletben a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, és hajtson végre olyan közigazgatási reformokat, melyek a társadalmi, gazdasági és területi kohézió biztosítása érdekében meghatározott hatáskörökkel ruházzák fel az önkormányzatokat; felajánlja az ukrán helyi és regionális önkormányzatoknak az európai partnerek szaktudását, és megismétli, hogy kész szorosabban is együttműködni velük a helyes kormányzással és területi együttműködéssel kapcsolatos tapasztalatok megosztása érdekében;

11.

arra kéri mindazokat az uniós régiókat és településeket, amelyek valamilyen különleges baráti vagy partnerségi kapcsolatot ápolnak ukrán régiókkal vagy településekkel, hogy ezeket a kapcsolatokat éppen a jelenlegi helyzetben tegyék intenzívebbé, és jelezzék ukrán partnereiknek szolidaritásukat és támogatásukat;

12.

arra kéri az EU-t és annak intézményeit, hogy határozott fellépéssel járuljanak hozzá a feszültség enyhítéséhez, és biztosítsák, hogy olyan békés megoldás szülessen, amely maradéktalanul tiszteletben tartja az ukrán nép jogait és szabadságát;

13.

kötelezettséget vállal, hogy segítséget nyújt a regionális és helyi önkormányzatoknak, valamint a civil társadalomnak a válság megfelelő megoldásában;

14.

támogatja az EU rendületlen elkötelezettségét Ukrajna közös európai elveken alapuló politikai társulása és gazdasági integrációja iránt, valamint az EU az iránti készségét, hogy aláírja a társulási szerződést. E tekintetben ragaszkodik ahhoz az előfeltételhez, hogy kiszabadítsák a politikai foglyokat, újságírókat és civiltársadalmi aktivistákat, köztük Julija Tyimosenkót. Bebörtönzésük összeegyeztethetetlen az Emberi Jogok Európai Egyezményében és a vonatkozó uniós joganyagban foglalt igazságügyi és jogállami normákkal;

15.

megbízza a Régiók Bizottsága elnökét, hogy terjessze ezt az állásfoglalást az Európai Parlament elnöke, az Európai Tanács elnöke, az Európai Bizottság elnöke, az EU görög elnöksége, valamint az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője elé.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/3

1.

kedvezően fogadja az Európai Bizottságnak az új uniós erdőgazdálkodási stratégiáról szóló közleményét, amely globális és kiegyensúlyozott megközelítést kínál a fenntartható erdőgazdálkodás és erdőalapú ágazat minden területére. Jóllehet az erdészeti politika végrehajtása a tagállamok hatáskörébe tartozik, ez a stratégia orientációs eszköz lehet a fenntartható erdőgazdálkodás biztosítása, az erdők védelme, a biodiverzitás elősegítése, az erdők éghajlatváltozás elleni küzdelem erőforrásának való tekintése, valamint annak enyhítéséhez történő hozzájárulása, továbbá általánosabban véve az erdőalapú ágazat fenntartása érdekében. Üdvözöljük, hogy az Európai Bizottság átfogóan foglalkozik az erdők gazdasági és társadalmi dimenziójával, valamint elismeri az erdőknek a helyi szintű munkahelyteremtés forrásaiként, főként a sajátos értékláncot létrehozni képes erdészeti-faipari ágazat, valamint az erdészeti szaktudás fejlesztése révén betöltött jelentős szerepét;

2.

örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság elismeri az erdők sokoldalú szerepét, ugyanakkor úgy véli, alaposabban át kellene gondolni a multifunkcionalitás fogalmát, hogy különbséget lehessen tenni az európai erdők és kezelésük között az alapján, hogy az egyes esetekben konkrétan mely funkciókat szeretnék előmozdítani. Emellett üdvözli, hogy az Európai Bizottság utal a fenntartható fogyasztás elvére;

3.

úgy véli, hogy a jelenlegi időszak – az erdőkre nehezedő egyre nagyobb nyomás miatt – különösen alkalmas egy új stratégia bevezetésére: az éghajlatváltozás, valamint amiatt, hogy az utóbbi években az alacsony jövedelmezőség miatt leállt az erdőgazdálkodás, változik az erdők minősége és fafajösszetétele, a megújuló energiaforrások területén kitűzött célok elérése érdekében folytatott politikák hatásaként egyre nagyobb mértékben hasznosítják az erdei biomasszát, (1) a gazdasági válság pedig befolyásolja az ember okozta nyomást. A fenntartható erdőgazdálkodás mérhető és kimutatható kritériumainak a meghatározása, valamint az alacsony értékű erőforrásokkal rendelkező térségekben alkalmazott fejlesztő intézkedések és az infrastruktúra-beruházások előmozdítása jelentős mértékben hozzájárulhat Európában az erdők fokozott védelméhez és a hosszú távon fenntartható erdőhasznosításhoz. Ez különös jelentőséget kap azért, mert az éghajlat változékonysága miatt újabb kihívásokkal kell megküzdeni, és romlik a környezeti és gazdasági előrejelzések pontossága is;

4.

úgy véli, hogy az őshonos/természetes erdők fontos élőhelyeket jelentenek, és kezelésük során tiszteletben kell tartani az erdészeti és regionális törvényeket. A tagállamoknak és a régióknak lehetőséget kell ezért biztosítani, hogy dönthessenek úgy, hogy nem engedélyezik géntechnológiával módosított fa- és növényfajok telepítését;

5.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU az erdészeti politika terén tiszteletben tartsa a tagállami hatásköröket. Az átdolgozott erdészeti stratégiának figyelembe kell vennie az egyes uniós tagállamokban uralkodó különböző feltételeket, és ki kell egészítenie a tagállamok nemzeti szintű erdészeti politikáját;

6.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a stratégia célkitűzéseinek könnyebb nyomon követése érdekében pontosítsa, hogy a tagállamok erdészeti kötelezettségvállalásai milyen célokat követnek, megkülönböztetve a nemzetközi és az európai kötelezettségeket. Az RB egyébiránt úgy véli, hogy minden szinten hangsúlyozni kellene a létező speciális szervek szerepét, és el kell kerülni, hogy újabbakat hozzanak létre.

7.

hangsúlyozza, hogy az erdő ki van téve a gazdasági körülmények azonnali, de hosszú távú hatásának is, hiszen gyakran csak hosszú idő elteltével jelennek meg a következmények. Egyre gyakrabban tapasztalhatók olyan jelenségek, mint tűzvész, a földhasználat megváltoztatása, illegális fakitermelések vagy orvvadászat. Ezért fokozni kell a felügyeletet, a tervezett hasznosítást illetően ellenőrzéseket és költség-haszon elemzéseket kell végezni, és számolni kell a hosszú távú következményekkel. Mivel az erdőhasználat és az erdők ökológiai funkciója az EU-n belül igen változatos, ennek a regionális viszonyok figyelembevételével kell történnie;

8.

aggodalmának ad hangot a városi területek térhódítását látva, ami fenyegetést jelent a természeti környezetre, konkrétabban pedig a város környéki erdőségekre. Az RB kéri, hogy fejlesszenek ki megfelelő tudományos eszközöket annak érdekében, hogy a városi területek terjeszkedésére vonatkozó projektek ütemezése a megfelelő elővigyázatossággal valósuljon csak meg;

9.

megjegyzi, hogy az ENSZ és az EU biodiverzitásra vonatkozó stratégiája szerint azt a célt, hogy a biodiverzitás világméretű csökkenésének ütemét 2002 és 2010 között jelentős mértékben lassítsák, nem sikerült elérni. Ráadásul pont a legszegényebb populációk lesznek azok, amelyeket először és a legnagyobb mértékben érint majd a biodiverzitás valószínűsíthető visszaszorulása. Ugyanakkor, ha tájékoztatjuk a polgárokat, akkor ők hozzá tudnak járulni e folyamat megfordításához. Tudatosítani kell az ökoszisztémák minősége és a fenntartható fejlődés közötti kapcsolatot elsősorban a polgárok és a szociális partnerek mozgósítása és tájékoztatása révén. Elő kell segíteni a tudományos adatok elérhetőségét a nagyközönség számára, széles körű tájékoztatási kampányokon és a környezet védelmére történő nevelésen keresztül. Az Európai Uniónak és a tagállamoknak saját fejlesztési politikáikban növelniük kellene az erdőgazdaság súlyát, és a harmadik országokkal közösen kidolgozott fejlesztési programokban és a különféle alapokon keresztül történő fejlesztésfinanszírozási programokban hangsúlyozniuk kellene az erdészeti jogszabályok és irányítás kialakítását és a fenntartható erdőhasználat elveit. Ez támogatná az Unió általános fejlesztéspolitikai céljait, melyek megvalósítása során a tagállamok erdőgazdálkodási hatóságai, az egyetemek és az erdészeti szervezetek jelentős szakértelemmel rendelkeznének;

10.

emlékeztet arra, hogy az erdőalapú ágazat már most jelentős mértékben hozzájárul az EU jólétéhez, hiszen mintegy 3,5 millió munkahelyet biztosít csak a szekunder ágazatban. Megjegyzi továbbá, hogy vannak olyan régiók, amelyekben az ágazat fenntartható növekedéssel és munkahelyteremtéssel kapcsolatos lehetőségeit még nem érvényesítették teljes mértékben. A fenntartható erdőgazdálkodás, a kompetenciaszerzésre irányuló politikák, például az egész életen át tartó tanulás politikája, továbbá az új technológiák kutatásának és fejlesztésének a támogatása lehetővé teszi a foglalkoztatás növelését nemcsak az ágazat hagyományos szakmáiban, hanem a most kialakuló új szakmai tevékenységekben is;

11.

támogatja a fogyasztási módok és szokások megváltoztatásának elősegítését, különösen a fenntartható erdőkből származó fatermékek fogyasztásának népszerűsítése révén. A fa használata és az olyan anyagokból készült termékek helyettesítése, melyek előállítása magas szén-dioxid kibocsátással jár, jelentős előrelépést jelent a környezetvédelem és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság megvalósítása terén. A megújuló energiaforrások és alapvetően az erdei biomassza irányába történő elmozdulás tekintetében ki kellene alakítani a fogyasztók felelősségvállalását, hogy energiafogyasztásuk, amennyire lehetséges, környezeti, gazdasági és társadalmi szempontból is fenntartható módon termelt forrásokon alapuljon;

12.

sajnálja, hogy az európai bizottsági stratégia nem veszi kellően figyelembe az erdők rekreációs célú hasznosítását, és az erdei erőforrások hasznosítása kapcsán nem foglalkozik azzal, hogy a pihenés, a gazdasági hasznosítás és a környezetvédelem szempontjait egyenlő súllyal kell figyelembe venni ahhoz, hogy a gyakorlatban érvényesüljenek a versenyképességen, környezetvédelmen és társadalmi tényezőkön alapuló fenntartható fejlődés elvei;

13.

sajnálattal tapasztalja, hogy az Európai Bizottság nem tesz utalást a helyi és regionális önkormányzatoknak a stratégia megvalósításában játszott szerepére. Részvételük biztosítja ugyanis az erdők – egyre intenzívebb – gazdasági hasznosítása és a fenntartható fejlődés közötti egyensúlyt. Az RB ezért úgy véli, hogy a stratégia kidolgozásában aktívabb szerepet kell nekik biztosítani, és azt javasolja, hogy képviseltethessék magukat a hivatalos politikatervezési szervezetekben, mint például az Erdészeti Állandó Bizottságban és az erdészeti és parafa tanácsadó csoportokban;

14.

emlékeztet arra, hogy a települési erdő, 20 millió hektárjával Európa harmadik legjelentősebb erdőtulajdonlási típusa. A helyi és a regionális önkormányzatok egyszerre tulajdonosok és felelősök az erdőkhöz kapcsolódó számos politikai intézkedés végrehajtásáért és felügyeletéért;

15.

megállapítja, hogy a helyi közösségeknek közvetlen kapcsolatuk van az erdőkkel, és elsőként tapasztalják az e területen végrehajtott politikák hatásait. Az ő vállukon van az erdők védelmének felelőssége, és ők állják annak közvetlen költségeit is, ők profitálnak az erdők jelenlétéből és gondoskodnak megfelelő fenntartásukról; ugyanakkor őket érinti elsőként az erdők állapotának a romlása is. Ezenkívül gyakran a helyi hatóságok felelősek az adatgyűjtésért is, és közvetlenül értékelni tudják a végrehajtott politikák hatásait. Ezért egyértelmű, hogy a helyi közösségek megfelelő tájékoztatását prioritásként kell kezelni, ugyanakkor biztosítani kell számukra a kötelezettségeik ellátásához szükséges eszközöket. Fontos a helyi szereplőkkel folytatott decentralizált és tartós kommunikáció az erdőgazdálkodási koncepció kidolgozása érdekében, amelynek célja a sokoldalú erdőfejlesztési politikák helyi szinten történő elfogadása és alkalmazása;

16.

kéri, hogy a tagállamok az erdei erőforrások rekreációs célú fejlesztésekor megfelelően vegyék figyelembe a helyi és regionális önkormányzatok szerepét, és ne terheljék ezeket az intézményeket újabb és felesleges bürokráciával, amikor arra törekszenek, hogy célirányos erdőgazdálkodással minél jobban kielégítsék az ott lakók és odalátogatók rekreációs igényeit;

17.

hangsúlyozza, hogy az erdőterületek határai nem esnek egybe a nemzeti határokkal, ahogyan az ilyen területek előnyei és problémái sem; az RB ezért támogatja egy széles körű együttműködés kialakítását, főleg a határokon átnyúló területeken;

18.

úgy gondolja, hogy az európai erdők mind jellemzőikben, mind a nekik otthon adó területek jellegzetességeiben, mind pedig az őket fenyegető veszélyekben különböznek egymástól, és azt javasolja, hogy – a helyi körülmények figyelembevételével – finomítsák a politikákat a lehető legjobb eredmények elérése végett. Az RB kéri, hogy hozzanak külön intézkedéseket és konkrétan ösztönözzék helyi és regionális erdészeti tervek kidolgozását a helyi és regionális önkormányzatok támogatására azokon a területeken, amelyek sajátos jellemzőkkel rendelkeznek, mint például a gyéren lakott területek, a legkülső régiók, a szigetek, a legészakibb, különleges ökoszisztémákkal rendelkező régiók, a mediterrán erdők, melyek az éghajlatváltozás miatt a legnagyobb nyomásnak vannak kitéve;

19.

úgy véli, hogy az erdők és az erdészeti ágazat védelme, valamint a megfelelő erdőgazdálkodás elősegíti a Natura 2000 hálózathoz tartozó területek jelentős részének, és így az európai biodiverzitásnak a megőrzését;

20.

hangsúlyozza, hogy a közszférának, valamint a helyi és regionális önkormányzatoknak mint az európai erdők jelentős hányadát birtokló erdőtulajdonosoknak vagy szolgáltatóknak garantálniuk kell ezen erdők multifunkcionalitását és fenntarthatóságát, méghozzá úgy, hogy közben az erdei erőforrásokkal való megfelelő, fenntartható gazdálkodás révén az erdők az érintett térségek gazdasági fejlődésének alapvető tényezőjévé válhassanak. Ezért – ha megkapják ehhez a szükséges eszközöket – hozzá kell hogy járuljanak az erdők megőrzéséhez és az erdőgazdálkodáshoz;

21.

egyetért azzal, hogy el kell ismerni, hogy az EU nem csak a saját termelésétől függ, és hogy fogyasztása világszerte kihat az erdőkre. Az Unió összes erdejében történő bizonyíthatóan fenntartható erdőgazdálkodás biztosítása mellett célul kellene kitűzni egyrészt az erdőterület növelését, másrészt pedig az európai erdők termőképességének növelését, legalábbis azokban az erdőkben, melyek több funkciója közül a termelés a legfontosabb;

22.

egyébiránt úgy véli, hogy a magánerdők magas aránya Európában szükségessé teszi az ellenőrzéseket, ugyanakkor megfelelő módon kihasználva ennek előnyei is vannak. Az erdőgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme az erdőtulajdonosok által végzett tevékenységek ellenőrzésének és összehangolásának, valamint képzésüknek és a nekik nyújtott támogatásoknak a javítása. Konkrétabban, a tagállamoknak ösztönözniük kellene a magánerdőkkel való megfelelő gazdálkodást, mivel mind az erdők védelmében hozott intézkedések hiánya, mind pedig az erdei erőforrások nem fenntartható hasznosítása fenyegetést jelent. Ugyanígy a tagállamoknak meg kellene követelniük az egyéni erdőtulajdonosoktól azt, hogy hosszú távon védelmezzék az erdőket egy azok sajátosságainak megőrzésére irányuló terv végrehajtása révén, továbbá különösen azt, hogy biztosítsák a regenerációs folyamatokat; Az erdőtulajdonosok és szervezeteik számára lehetőséget kell biztosítani az erdészettel kapcsolatos döntéshozatalban, valamint az erre vonatkozó uniós, tagállami és helyi szintű döntések előkészítésében való részvételre;

23.

emlékeztet azoknak a területeknek a helyzetére, amelyeken az éghajlati és talajviszonyok miatt nehéz az erdők regenerációja. Külön figyelmet kellene fordítani a kedvezőtlen domborzati viszonyokkal jellemezhető régiókra, ahol ezért nehezebb a gépesítés bevezetése, valamint azokra a területekre, ahol az éghajlat kedvezőbb az özönfajok, mint a telepített erdők számára; mindez az erdőalapú ágazat átalakítását, megóvását és fejlesztését támogató magánberuházások ösztönzésével érhető el;

24.

ugyanakkor úgy véli, hogy intenzívebbé kell tenni az erdőgazdálkodást azokban a köztulajdonú erdőkben, amelyek fenntartása akár az onnan származó termékek minősége, akár a kiépítetlen infrastruktúra miatt nem gazdaságos, ezért olyan beruházásokat kell végezni, melyekkel ezek az erdők fejleszthetők, illetve javítható az erőforrásaikhoz való hozzáférés;

25.

úgy véli, hogy a lépcsőzetes felhasználás elvének a faanyagokra való alkalmazása túlzottan korlátozó hatásúnak bizonyulhat, mivel nem minden régió rendelkezik olyan infrastruktúrával vagy vállalkozásokkal, amelyek valamennyi fafeldolgozási és -felhasználási módozatot lehetővé tennék. Realisztikusabb lenne tehát a hatékonyabb erőforrás-felhasználás elvének alkalmazását ösztönözni, integrált megközelítés keretében, valamint a helyi és regionális önkormányzatok irányítása alatt, az európai erdőkkel való fenntartható gazdálkodás biztosítására;

26.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság közleménye az európai erdők fenntartható kezelésének hajtóerejeként tekint az erdészeti ágazatok versenyképességére és fenntarthatóságára, és úgy ítéli meg, hogy a fenntartható gazdálkodás célkitűzésén kívül az erdőgazdálkodási ágazat – a vállalatok társadalmi felelősségének keretében – hozzájárulhat a nagyközönség olyan környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos tájékoztatásához, amelyek az erdészeti termékekre vonatkoznak;

27.

üdvözli és méltányolja a tanúsítási rendszerek eredményeit, és javasolja, hogy azokat nagymértékben támogassák másfajta, többek között pénzügyi intézkedésekkel is. A tanúsítás hozzájárulhat az illegális eredetű fa és fatermékek kereskedelmének visszaszorításához.

28.

hangsúlyozza, hogy a helyi szinten működő kkv-k az elfogadandó intézkedések miatt veszíthetnek versenyképességükből a termelési költségek növekedésének következtében. Az RB ezért azt javasolja, hogy hozzanak a kkv-kat támogató intézkedéseket, melyek ösztönöznék az erdészeti termékek helyi fogyasztását, ugyanakkor lehetőség szerint el kell kerülni a túlzott bürokráciát és a további adminisztrációs költségeket. Külön figyelmet kell fordítani a harmadik országokkal kötött kétoldalú szerződésekre oly módon, hogy azok vegyék figyelembe azt, hogy az elfogadott intézkedések milyen hatással lehetnek ezen országok erdős területein a gazdasági és társadalmi jólétre;

29.

úgy véli, hogy az európai erdei erőforrások fenntartható kiaknázása érdekében ösztönözni kell az erdőgazdálkodási terveket, nagyobb hangsúlyt fektetve a kevésbé termőképes, az éghajlatváltozást erőteljesebben befolyásoló és a jelentős megőrzendő értékeket hordozó erdőkre (mediterrán erdők, a Natura 2000 hálózathoz tartozó erdők stb.);

30.

megjegyzi, hogy a javasolt stratégia nem tartalmaz sem mérhető célokat és mutatókat, sem pedig a végrehajtására vonatkozó ellenőrzési mechanizmusokat és hosszú távú cselekvési tervet, jóllehet egy sor európai és nemzetközi politikára és eljárásra tesz utalást. Az EU e területen meglévő hatáskörének hiánya nem lehet akadálya a stratégia végrehajtása nyomon követésének, hiszen az erdők az egész kontinensre, sőt azon túl is kihatással vannak;

31.

meggyőződése, hogy egy régió fejlődéséhez a közpolitikák terén integrált megközelítésre van szükség. A 2014–2020-as időszakra szóló közös stratégiai keret elfogadása ellenére azonban az Európai Bizottság közleménye nem támaszkodik több alapra, holott az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap keretén belül biztosított források lehetséges, hogy nem lesznek elegendőek az erdőkkel kapcsolatos kihívások megoldásához. Az RB azt javasolja, hogy a tagállamoknak biztosított lehetőséget, mely szerint elfogadhatnak több alapra (EMVA, ERFA, ESZA, Kohéziós Alap) támaszkodó operatív programokat, ne korlátozzák „a közösségek szintjén irányított helyi fejlesztésre”, hanem terjesszék ki az „integrált területi beruházásokra” is. Kéri az érintett feleket, hogy használják ki a „Horizont 2020” program lehetőségeit, amely rögzíti az erdészeti technológiák kutatás és innováció révén történő fejlesztésének a feltételeit;

32.

javasolja, hogy az Európai Bizottság támogassa a modern, a hagyományos módszereknél kisebb környezeti hatású fakitermelő és -feldolgozó technológiák kifejlesztését célzó tudományos kutatást és kezdeményezéseket (ideértve az energetikai célú fatelepítést is), valamint azokat, amelyek a fenntartható fejlődést elősegítve csökkentik a gazdálkodási költségeket;

33.

emlékeztet arra, hogy az EU-nak a források hatékonyságáról szóló kiemelt kezdeményezése meghatározza a keretet ahhoz, hogy az EU-nak az energiaügy, az éghajlatváltozás és a környezetvédelem területén kidolgozott hosszú távú stratégiái pozitív hatást eredményezzenek a források hatékony felhasználása terén. Ezen túlmenően az erdőket és az erdőalapú ágazatot érintő javasolt stratégia biztosíthatja a különböző érintett politikák folyamatosságát és koherenciáját, és hozzájárulhat a kiegyensúlyozott gazdasági, társadalmi és területi fejlődéshez, ami az EU egyik alapvető célkitűzése;

34.

kéri a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy tegyenek meg mindent a stratégia javaslatainak gyakorlati megvalósulása érdekében a stratégia végrehajtására vonatkozó hosszú távú cselekvési terv kidolgozásával, a gazdálkodási tervek és a cselekvési programok végrehajtásával, továbbá az egymás közötti és az érdekeltekkel történő kommunikáció és együttműködés javításával.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/8

1.

üdvözli a rendeletjavaslatot mint a jövő gazdaságának finanszírozása felé tett pozitív lépést. Az európai uniós hosszú távú befektetési alapok (EHTBA) lehetőséget nyújtanak a fenntartható gazdasági növekedést alátámasztó hosszú távú projektekhez rendelkezésre álló tőke növelésének elősegítésére;

2.

felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdasági válság alatt a szubnacionális szintű közberuházásokat Európában drasztikusan visszafogták. Hangsúlyozza ezért, hogy biztosítani kell, hogy az EHTBA-kat ne tekintsék olyan finanszírozási forrásnak, amely pótolhatja a nemzeti szintű kormányzati finanszírozási források szubnacionális hatóságokhoz való átcsoportosítását;

3.

utal a Régiók Bizottságának a kiadások javítására vonatkozó ajánlásokat tartalmazó véleményére, (1) amely hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális költségvetések az Európai Unió közkiadásain belül jelentős részarányt képviselnek: 2011-ben a GDP 16,7%-ának és így az Európai Unió teljes közkiadásai 34%-ának feleltek meg. E költségvetések legnagyobb részét közvetlen befektetésekre fordították, ami kulcstényező a gyors gazdasági növekedés szempontjából;

4.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EHTBA-kat az Európa 2020 stratégia kontextusában lássuk, különösen abban a vonatkozásban, hogy az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést hosszú lejáratú eszközökbe való befektetéssel támogatni lehet. Emellett ha sikerül előrelépéseket tennünk az Európa 2020 stratégia céljai felé, akkor több tőke válhat elérhetővé és a hosszú távú befektetések vonzóbb lehetőséggé válhatnak;

5.

hangsúlyozza, hogy a rendelettervezet nem vezet be semmiféle jelentős új kötelezettséget, és potenciálisan egyértelmű előnyökkel járhat, ezért úgy ítéli meg, hogy a tervezet összhangban van a szubszidiaritás elvével;

6.

kiemeli, hogy a rendelettervezet olyan közös, remélhetőleg erős közérdeklődésre számot tartó terméktípust kíván létrehozni, amely megteremtené egy közös, versenyképes és költséghatékony EHTBA-piac alapjait, ezért úgy véli, hogy a rendelettervezet nem megy túl azon, amire szükség van az EHTBA közös jogi keretének megteremtéséhez;

7.

hangsúlyozza, hogy a települések és a régiók a materiális javakba (pl. az energia-, a közlekedési és a távközlési infrastruktúra, az ipari és a szolgáltató létesítmények, a lakhatással és az éghajlatváltozással kapcsolatos, valamint az ökoinnovációs technológiák) és az immateriális javakba (pl. oktatás és kutatás-fejlesztés) történő hosszú távú befektetések potenciális haszonélvezői;

8.

felhívja a figyelmet az Európai Bizottságnak a javaslattal kapcsolatos hatásvizsgálatára, (2) amely beszámol arról, hogy néhány európai országban milyen rendszerek vannak érvényben. A hosszú lejáratú eszközökbe való befektetések európai piaca jelenleg széttagolt, ami egyrészt érv az EHTBA-k létrehozása mellett, másrészt viszont hatékony megvalósításuk akadálya. Az EHTBA-knak egyensúlyt kell tartaniuk a hosszú távú befektetések iránti kereslet generálása és e befektetések vonzása között, miközben választási lehetőséget biztosítanak a befektetők között (a határokon átnyúló hosszú távú befektetéseket előnyben részesítő EHTBA-k);

9.

kiemeli, hogy a rendelet végrehajtását nyomon kell követni, mivel az a hosszú távú tőke előmozdításának további eszköze lehet, és azért is, mert a hosszú lejáratú eszközökbe való befektetések jelenlegi európai piaca széttagolt;

10.

úgy véli, hogy az EHTBA-ról szóló rendeletre irányuló javaslatot az Európai Bizottság által előterjesztendő javaslatoknak kellene kísérniük az alapok forgalomba hozatalához szükséges közzététel és kereskedelmi dokumentumok tagállamok általi kölcsönös elismerésével kapcsolatban;

11.

figyelmeztet arra, hogy a tagállamok eltérő adórendszerei, különös tekintettel a különböző pénzügyi ösztönzőkre és a kettős adóztatás kockázatára, amennyiben a befektetők székhelye más tagállamban van, mint az alapkezelőé, akadályozhatják az EHTBA-kba történő tőkeösszevonást, és korlátokat állítanak fejlődésük elé, főként a határokon átnyúló projektek esetében;

12.

egyetért azzal, hogy rugalmasságra van szükség a tartási periódusok tekintetében, és úgy véli, hogy az egyes EHTBA-menedzsereknek kellene felmérniük, hogy meg kell-e határozni az alap potenciális életciklusát vagy a (lejárat előtti) visszaváltás feltételeit. Úgy véli, hogy ha kötelezővé tennék az egyes alapok életciklusának előre történő meghatározását, az ellentétes volna az alap, a befektetők és/vagy a célbefektetések érdekeivel;

13.

úgy véli, hogy a befektetők és eszközkezelők EHTBA iránti étvágyának felkeltéséhez engedélyezni kellene bizonyos strukturálási technikákat, például a különleges célú gazdasági eszközök (3) használatát. Gondoskodni kell arról, hogy az alapok a befektetők (köztük a települések és a régiók) számára vonzó befektetési lehetőséget kínáljanak, és versenybe tudjanak szállni más befektetési lehetőségekkel;

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/11

1.

hangsúlyozza a helyi és regionális szint központi jelentőségét és szerepét az éghajlatváltozással és a jövő közösségeivel kapcsolatos megoldások megteremtésében. Ezért rendkívül sajnálja, hogy a zöld könyv még csak említést sem tesz a helyi és regionális önkormányzatokról, illetve az általuk már végrehajtott éghajlatvédelmi és energiamegtakarítási intézkedésekről;

2.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az éghajlat- és energiakérdéseket célzó fejlesztési, finanszírozási és nyomonkövetési programokkal támogassa és ösztönözze a helyi és regionális szintet, valamint a tagállamokat;

3.

elengedhetetlennek tartja, hogy az éghajlatváltozás mértékét az iparosodás előtti időszakhoz képest legfeljebb két fokra korlátozzák;

4.

elengedhetetlennek tartja, hogy az ENSZ 2015-ben tartandó, az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdéseket tárgyaló részes felek konferenciáján (COP 21) kötelező érvényű, nemzetközi megállapodás szülessen a 2011-es durbani COP 17-en hozott döntés értelmében kötendő éghajlati megállapodásról;

5.

azt ajánlja, hogy az üvegházhatásúgáz-kibocsátások 2030-ig történő csökkentésének EU-szerte egységes, jogilag kötelező célkitűzéséül az 1990-es évi kibocsátások 50%-át jelöljék meg, és kéri, hogy a kibocsátáscsökkentési tehermegosztásról a tagállamok külön, egymás között állapodjanak meg;

6.

emlékeztet arra, hogy az EU fosszilisenergia-termelésre vonatkozó közös, kötelező érvényű kibocsátáskereskedelmi rendszere a tagállamok kibocsátásainak több mint 40%-át lefedi (a légiközlekedési kibocsátáskereskedelmi rendszer nélkül). A rendszer keretébe tartozó és azon kívüli kibocsátások arányáról, valamint esetleges további területeknek (pl. a közúti és tengeri közlekedésnek) a kibocsátáskereskedelmi rendszerbe való bevonásáról a kibocsátáscsökkentési célkitűzés kapcsán kell megállapodni. Egy sor rendszerszintű probléma miatt, amely azt eredményezte, hogy a szén-dioxid-kibocsátás ára nem éri el a megfelelő szintet, a kibocsátáskereskedelmi rendszer jelenlegi formájában nem váltja be a hozzáfűzött reményeket;

7.

mélyen sajnálja, hogy az „Éghajlat- és energiaügyi szakpolitikai keret 2020–2030” c. európai bizottsági közlemény (1) igen kevéssé ambiciózus, és az általános kibocsátáscsökkentési célkitűzés mellett elengedhetetlennek tartja még két kötelező részcél kitűzését a megújuló energiára (nem csak egy Unió-szerte érvényes, de a tagállamok számára önkéntes 27%-os célt) és az energiahatékonyságra vonatkozóan; hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy elérhessük azt a célt, hogy az EU 2050-ig 100%-ban megújuló energiát használjon, az EU-nak realisztikus köztes célokat kell meghatároznia 2030-ra és 2040-re ambíciója megvalósítása érdekében;

8.

elengedhetetlennek tartja egyrészt azt, hogy a megújuló energiaforrások arányának növelésére és az energiafelhasználás csökkentésére irányuló két nemzeti részcélt tagállamonként tegyék kötelezővé, másrészt pedig azt, hogy ehhez regionális stratégiák kidolgozására támaszkodjanak az országok, ami tagállami és helyi szinten is támogatja a költséghatékonyság és a szubszidiaritás elvének betartását;

9.

komoly aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a helyi és regionális szint nem rendelkezik kellő finanszírozási lehetőségekkel, és a gazdasági válság sem hagy alább. Ez megnehezíti a központi szerepet játszó helyi és regionális önkormányzatok számára, hogy ellássák az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel és az alkalmazkodási lehetőségek kidolgozásával kapcsolatos feladataikat;

10.

a versenyképesség kontextusában üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy az ipari energiamegtakarítások vonatkozásában egy olyan célkitűzés hasznosságáról nyissanak vitát, amely az energiaintenzitás GDP-hez, illetve bruttó hozzáadott értékhez viszonyított arányán alapulna;

11.

megjegyzi, hogy ha az EU igazán versenyképessé kíván válni, teljes mértékben élnie kell az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás által nyújtott gazdasági, társadalmi, foglalkoztatási és környezetvédelmi lehetőségekkel. Ezért elengedhetetlennek tartja, hogy a nem megújuló energiák támogatását meg lehessen szüntetni, és a forrásokat a megújuló energiákra és az energiahatékonyságra lehessen fordítani, és hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszer továbbvitele esetén az esetleges árverési bevételeket, a szén-dioxid-adóra való estleges áttérés esetén pedig az adóbevételeket az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és az alkalmazkodást hatékonyan előmozdító tagállami tevékenységekre fordítsák;

12.

úgy véli, hogy az energiafüggetlenség és az ellátás biztonsága a belső energiapiac további fejlesztésével javítható például új rendszerösszekötők, a maguk a fogyasztók által történő, kis léptékű energiatermelés, energiatárolás és intelligens elosztási mechanizmusok segítségével, és hogy a fenntartható energiaforrások diverzitása védelmet jelent a piaci árak ingadozása ellen, mérsékli az energiarendszer sebezhetőségét, és csökkentheti az ellátási zavarok kockázatát; ügyelni kell arra, hogy a belső energiapiac megvalósítása ne vezethessen a decentralizált regionális és helyi energiaellátás fejlesztési lehetőségeinek korlátozásához;

13.

meggyőződése, hogy a belső energiapiac új rendszerösszekötők segítségével történő továbbfejlesztésekor a terheket méltányosan kell megosztani a régiók között, és figyelembe kell venni a területrendezési követelményeket. El kell kerülni a régiók és tájegységek aránytalan megterhelését;

14.

emlékeztet arra, hogy az uniós és tagállami politikák kidolgozásánál szem előtt kell tartani az energiaárak méltányosságát és a polgárok adóterheinek mértékét; úgy véli továbbá, hogy az energiaárak szempontjából kiszolgáltatott családok és fogyasztók tekintetében a tagállamoknak egyedi intézkedéseket kellene hozniuk;

15.

fontosnak tartja, hogy a nem megújuló energiaforrások fokozatos kivonásának hosszú távú külső hasznát, például a lakosság egészségét és az új munkahelyek létrejöttét jobban fel lehessen mérni és fel lehessen használni a döntéshozatal támogatására;

16.

rámutat arra, hogy az átfogó éghajlat- és energiapolitikai keret kidolgozásakor figyelembe kell venni a fenntartható módon megkötött szén (pl. fa építőanyagok, faipari termékek vagy a parafa) hasznosítását a kibocsátást okozó termékek felváltására. Figyelembe kell venni emellett minden természetes szénelnyelőt is, ezért bővíteni kell az erdők erőforrásait, a mezőgazdasági-erdészeti-legeltetési termelési rendszereket, valamint az organikus és a talaj megőrzésére irányuló gazdálkodást;

17.

elsőrendűnek tartja a különféle fogyasztói és népességcsoportokra (kor, nem, kulturális háttér, társadalmi-gazdasági helyzet stb.) szabott tanácsadást és az energiafelhasználásért felelős személyek szakismereteinek bővítését;

18.

megjegyzi, hogy elsősorban a helyi és regionális önkormányzatok felelnek a hosszú távú hatással bíró területtervezésért és így a jövőbeli városfejlesztésért: ide tartoznak a lakosságnak és a vállalkozásoknak nyújtandó szolgáltatások, mint a tiszta víz, a szennyvíz- és kommunálishulladék-kezelés, az energiatermelés és -elosztás, a távközlési hálózatok és utak, a tömegközlekedés és a gyalog- és kerékpárutak használatának lehetőségei. Ezzel az alapvető infrastruktúrával teremtik meg a feltételeket ahhoz, hogy a lakosság és a vállalkozások a kibocsátáscsökkentési célnak megfelelő magatartást tanúsítsanak;

19.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak átfogó jelentősége és szerepe van az éghajlatváltozás visszaszorítását, az arra való felkészülést és az alkalmazkodást, valamint az energiakérdéseket célzó megoldások megteremtésében. A helyi és regionális önkormányzatok mint a lakossági alapszolgáltatások ellátói maguk is energiafogyasztók, és nagyszabású beszerzéseket végeznek. A helyi energiatermelés és a helyi beruházások támogatják a régió gazdaságát és a foglalkoztatást;

20.

a regionális piacokra meghatározó szerep hárul az uniós energiapiacon, és elősegítik a belső energiapiac teljes megvalósulását;

21.

megjegyzi, hogy különféle szereplők (a polgárok, a tagállamok, az EU, nemzetközi intézmények és szervezetek) elismerik, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak fontos szerepük van az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és felkészüléssel kapcsolatos valós helyzetekben. A szélsőséges időjárási jelenségek, például az áramkimaradást okozó árvizek és a viharok emberi vészhelyzetet előidéző helyi események, melyek esetében nyilvánvaló a tűzoltó- és a mentőszolgálatok és az energiagazdálkodás szerepe. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a helyi közösségek ellenálló képességének javítása nem egymás alternatívái, hanem egymást kiegészítő intézkedések;

22.

megjegyzi, hogy aggasztóak az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) által 2013 szeptemberében közzétett frissített adatok, melyek szerint az ember okozta éghajlatváltozás 2100-ig mintegy 5 oC hőmérséklet-emelkedést jelent. Az északi félteke melegedése az átlagosnál erőteljesebb lehet, és a tundrai permafroszt olvadása még tovább fokozhatja a felmelegedést. Az aszályok gyakoribbá válása és a csapadékmennyiség növekedése más helyeken veszélyezteti az élelmiszer-termelést és felgyorsítja a népességvándorlást. A szélsőséges időjárási jelenségek emberek szenvedésével és jelentős károkkal járnak;

23.

úgy véli, hogy az ENSZ éghajlatügyi kérdésekkel foglalkozó részes felek konferenciáján, a 2015-ben tartandó COP21-en egyezségre kell jutni a kibővített Kiotói Jegyzőkönyv megújításáról. A Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszaka, 2013–2020 idején a részt vevő országok kibocsátásai az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 15%-át teszik ki. Az éghajlati megállapodás folytatásának hitelessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a megállapodást jelentős mértékben kiterjesszék más jelentős iparosodott és gyorsan fejlődő gazdaságokra;

24.

a CO2-kibocsátás áthelyezése ellen határozottan fel kell lépni, és figyelembe kell venni a nem fenntartható fogyasztás globális hatásait;

25.

megjegyzi, hogy az EU az éghajlati megállapodások fontos részes fele, lévén hogy a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátások 10-11%-áért felelős. A fenntartható, környezetbarát gazdasági növekedést és a szükséges szerkezeti változásokat támogató következetes kibocsátáscsökkentési célkitűzését az EU 2030-ra tervezi elérni. Az EU-nak célkitűzésével együtt készen kell állnia arra, hogy tárgyaljon az éghajlati megállapodás folytatásáról;

26.

megjegyzi, hogy a 2020-ra kitűzött 20%-os kibocsátáscsökkentési célkitűzést az Unió közös, kötelező kibocsátáskereskedelmi rendszerével, a végső megújulóenergia-felhasználásra vonatkozó, tagállamonként kötelező célkitűzéssel, egy energiahatékonysági célkitűzéssel és a közlekedési üzemanyagok körében a bioüzemanyagok arányának 10%-ra való növelésével igyekeznek elérni. Ezenkívül a 2050-ig szóló menetrendben megállapodtak a kibocsátások 80–95%-os csökkentéséről. Az Európa 2020 stratégiában főszerepet kapott az alacsony szén-dioxid-kibocsátás és a környezetbarát gazdaság;

27.

emlékeztet arra, hogy az energiahatékonysági irányelvet most kell végrehajtani, és az új és felújítandó épületek energiafelhasználásáról szóló irányelv nemrég lépett hatályba. A kutatási és finanszírozási programok, például az Intelligens energia – Európa, kiemelten foglalkoznak az energia és az éghajlatváltozás kérdésével. A strukturális alapok következő tervezési időszakában kiemelt figyelmet fordítanak az alacsony szén-dioxid-kibocsátást célzó regionális fejlesztésre. A beruházásokat az Európai Beruházási Bankon keresztül kínált ELENA-finanszírozással is igyekeznek ösztönözni. Az elektronikus fogyasztói cikkek tulajdonságait környezetbarát tervezéssel és az energiafogyasztás címkézéséről szóló irányelvekkel igyekeztek befolyásolni, jó eredménnyel;

28.

felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer az ipar és az energiatermelés magas üvegházhatásúgáz-kibocsátású berendezéseire vonatkozik. A kibocsátási egységek egy részét egy értékelési rendszer keretében ingyenesen osztják ki. E tekintetben előnyben részesülnek a CO2-kibocsátás-áthelyezéssel foglalkozó ágazatok (ahol felmerül a termelés harmadik országokba való áthelyezésének kockázata) és a kapcsolt energiatermeléssel történő fűtés és hűtés. A kibocsátás felső határát évente lineárisan 1,74%-kal csökkentik. A kibocsátási egységek árverés útján történő értékesítéséből származó bevételeket a tagállamok kapják. Mivel az üvegházhatásúgáz-kibocsátás tonnánkénti ára jelenleg 5 euró alatt mozog, a kibocsátáskereskedelem a várakozásokkal ellentétben nem tud megfelelően hatni az éghajlat-politika irányára;

29.

megjegyzi, hogy a 2020-ig folytatódó kibocsátáskereskedelem az elmúlt hónapokban olyan árakhoz vezetett a kibocsátási egységek tekintetében, amelyek csak igen szerény mértékben ösztönzik az alacsony kibocsátású technológiákra irányuló beruházásokat, ezért úgy látja, hogy az ún. későbbre ütemezésről (backloading) született politikai egyezség, melynek értelmében egy meghatározott ideig kiveszik a rendszerből a fel nem használt szén-dioxid-kibocsátási egységeket, jó lehetőség arra, hogy szembeszegüljünk ezzel a tendenciával. Ily módon egy rövid időre átmenetileg stabilizálni lehet a kibocsátáskereskedelmi rendszert;

30.

úgy véli ugyanakkor, hogy bár sikerült megegyezni a későbbre ütemezésről, maga a kibocsátáskereskedelmi rendszer strukturális reformra szorul. Ambiciózus uniós éghajlat-politikai célokkal és azzal párhuzamosan a szén-dioxid-kibocsátási egységek számának csökkentésével hosszú távon is stabilizálható a rendszer. Emellett megoldást kell találni arra is, hogy tartósan kivonják a piacról a fel nem használt kibocsátási egységeket;

31.

megjegyzi, hogy a 2020-ra kitűzött uniós szintű kibocsátáscsökkentési célok elérése folyamatban van. Az energiafelhasználás a tagállamokban csökkent, és nőtt a megújuló energiaforrások aránya. Ennek elérését tagállami adókkal, beruházási támogatásokkal és átvételi árakkal ösztönözték. Sajnálatos módon az adókat gyakran a központi költségvetések foltozgatására, másodsorban pedig az energiafelhasználás befolyásolására használják. A recesszió és az ipari szerkezetváltások visszafogták a fogyasztást és a kibocsátásokat, a foglalkoztatás kárára;

32.

megjegyzi, hogy a megújuló energiára és az energiahatékonyságra vonatkozó célkitűzéseknek kölcsönösen meg kellene erősíteniük egymást. Mivel az általános cél az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentése, az energiamegtakarításnak elsősorban a fosszilis energiák fogyasztására kellene irányulnia, azonban egyértelmű, hogy a megújuló energiát sem szabad pazarolni, és a legolcsóbb energia az, amit nem használunk;

33.

aggodalommal szemléli a kibocsátáskereskedelemmel kapcsolatos állami támogatási szabályok lehetséges következményeit, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy 2013-tól a közvetett kibocsátáskereskedelmi költségek egy részéért kompenzációt nyújtsanak a legnagyobb villamosenergia-igényű ágazatok számára. Egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy környezetvédelmi és energiaügyi állami támogatások 2013-as keretének foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel;

34.

emlékeztet arra, hogy azt a célkitűzést, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszer alá tartozó energiatermelés egyre inkább megújuló forrásokból származzon, össze kell hangolni az annak ösztönzésére irányuló erőfeszítésekkel, hogy a fogyasztó maga fektessen be a saját megújuló energiájába vagy kevesebbet fogyasszon. A kibocsátási egységek árának kellően magasnak kell lennie ahhoz, hogy ösztönözze a termelés megújuló energiaforrásokra való átállását;

35.

úgy véli, hogy az üvegházhatású gázokra vonatkozóan 2030-ig 1990-hez viszonyítva 50%-os kötelező kibocsátáscsökkentési célt kellene kitűzni. Az általános kibocsátásokra, valamint külön az energiahatékonyságra és a megújuló energiákra vonatkozó kötelező célok megerősítik a polgároknak, a vállalkozásoknak és a döntéshozóknak az üvegházhatásúgáz-kibocsátások következetes csökkenésébe vetett bizalmát;

36.

kéri, hogy a 2030-as kibocsátási célnak megfelelő tehermegosztásról a tagállamok egymás között állapodjanak meg. A tehermegosztásnak méltányosnak kell lennie a tagállamok gazdaságának, a jellemző kibocsátási struktúrának és a már megtett intézkedéseknek, valamint a természeti feltételeknek megfelelően. A csökkentési cél részben az ENSZ éghajlati megállapodásának megfelelő mechanizmusok alkalmazásával is elérhető;

37.

úgy véli, hogy emellett határozni kell az EU közös kötelező kibocsátáskereskedelmi rendszerének 2020 utáni folytatásáról és különösen arról, hogy a csökkentés megvalósításában milyen arányban vegyen részt a kibocsátáskereskedelmi szektor és más tevékenységek. A kibocsátáskereskedelem befolyásolja az energiatermelést. A kibocsátási egységek árverési bevételeit az éghajlatváltozás enyhítését és az alkalmazkodást javító intézkedésekre kell fordítani;

38.

emlékeztet arra, hogy a kibocsátáskereskedelem mellett a megújuló energiát és az energiahatékonyságot érintő országspecifikus részcélok is a közös kötelező kibocsátáscsökkentési cél elérését szolgálják. A tagállamok közti különbségek miatt a felhasználható eszközöket csak iránymutatásképpen kellene meghatározni. Ezzel biztosítható a legjobban a költséghatékonyság, a legcélszerűbb intézkedések alkalmazása és a megvalósítás sorrendje. Így elkerülhetők a különféle kiemelt intézkedések és politikák – köztük a kibocsátáskereskedelem – közötti lehetséges átfedések és ellentmondások;

39.

emlékeztet arra, hogy a tagállamokban nem egyformák a feltételek a megújuló energiák használatba vételéhez, többek közt a nyersanyagok, a természeti feltételek és az energiatermelési és -átviteli rendszerek miatt. Az épületek energiahatékonysága terén is nagy különbségek vannak;

40.

úgy véli, hogy az országspecifikus részcélok révén a tagállami gazdaságoknak és vállalkozásoknak lehetőségük lesz a számukra legalkalmasabb készségek, technológiák és innovációk fejlesztésére, a kis léptékű energiatermelők és önellátók hálózati integrációjára vonatkozó előírások kialakítására és a helyi természeti kincsek hasznosítására. A belső piac révén az eredményeket más tagállamokban is alkalmazzák. Ez a szubszidiaritás elvének érvényesülését is biztosítja;

41.

úgy véli, hogy az uniós éghajlat- és energiapolitika alapvető célja a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból fenntartható, biztos és biztonságos energiaellátás kell hogy legyen. Ehhez elsősorban az energiahatékonyság növelésére, a helyi megújuló energiaforrások hasznosítására, valamint innovatív energiatechnológiák fejlesztésére és alkalmazására van szükség. Ezek támogatják az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentését, javítják a népesség egészségét és a környezet állapotát, és új munkahelyeket teremtenek;

42.

emlékeztet arra, hogy a világpiaci árak, a kibocsátáskereskedelem, az energiahatékonyság javulását és a megújuló energiaforrások népszerűsítését célzó finanszírozási rendszerek, az új technológiák vagy az adózás és ezek különféle kombinációi mind növelik az energia árát. Ez az áremelkedés mindenképpen kedvező abból a szempontból, hogy előmozdítja a kibocsátáscsökkentést, ösztönzi alternatív megújuló energiaforrások kifejlesztését és az energiamegtakarítást, de ügyelni kell arra, hogy a kiszolgáltatottabb helyzetű népességcsoportok vagy vállalkozások számára ne váljanak elviselhetetlenné a költségek. Ha az energiagazdálkodásban következetesen hatékony, versenyorientált és piacgazdasági mechanizmusokat alkalmazunk, akkor a feltétlenül szükséges mértékre korlátozható az árnövekedés;

43.

kéri az Európai Bizottságot, hogy ösztönözze olyan intézkedések meghozatalát, amelyek elősegítik a kisléptékű energiatermelés terjedését és az így termelt energia elosztóhálózatokba való betáplálását, és biztosítsa, hogy e folyamat során a fogyasztók teljes mértékben profitálhassanak a megfizethető energiából;

44.

rámutat arra, hogy az energiafogyasztók maguk is befolyásolni tudják energiafelhasználásukat és döntéseiket. A személyes és a különféle fogyasztói csoportokat mozgósító pártatlan tanácsadás ezért igen fontos. Az energiaauditok olyan megtakarítási lehetőségeket tárnak fel, amelyeket jobb karbantartással, kezeléssel és informatikai rendszerekkel ki lehetne használni. Ráadásul információs rendszerek alkalmazásával tájékoztatni lehet az elért energiamegtakarításról;

45.

úgy véli, hogy az energiafüggetlenség és a diverzifikáció védelmet ad az áringadozások ellen, javítja a gazdasági és politikai függetlenséget és fenntartja a gazdaság egészséges működését. A megújuló energiákkal és az energiamegtakarítással kapcsolatos újítások életet lehelnek a helyi közösségekbe és segítik új vállalkozások létrejöttét;

46.

kéri, hogy az Európai Bizottsági javasoljon olyan intézkedéseket, amelyek elegendő mértékben javítják a fogyasztók pozícióját, és megfelelőek az energiaszegénység elleni küzdelem céljaira; kéri továbbá, hogy helyezzenek külön hangsúlyt a kiszolgáltatott helyzetben levő fogyasztók védelmére;

47.

emlékeztet arra, hogy a tagállamok eltérő energiaforrásokat használnak. Az önellátás egy belső energiapiaci politika kialakításával javítható. Az egyes országok közötti átviteli hálózatok összekötésével javítható a villamosenergia-ellátás biztonsága és kiegyenlíthetők a fogyasztási ingadozások. A szél- és napenergia esetében az intelligens hálózatok összekapcsolása vagy az energiatárolás segíti az ingadozó termelés kiegyenlítését;

48.

úgy véli, hogy a 2030-as kibocsátáscsökkentési cél eléréséhez fontos e célnak a többi uniós politikával való koherenciája, integrációja és általános érvényesítése. Ígéretes példa erre az, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalomra való törekvés részeként a következő, 2014–2020-as ERFA-időszak is erre a területre koncentrál;

49.

hangsúlyozza, hogy számos európai település ambiciózus saját kezdeményezésű programot és tevékenységet indított az éghajlatváltozás lassítására. A több országban indított helyi kampányok közül megemlíthető a Climate-Alliance és az ICLEI „Városok a klímavédelemért” kezdeményezése, illetve az 1992-es környezetvédelmi csúcsból kiinduló helyi szintű Agenda 21, amely lehetővé tette, hogy az elmúlt két évtizedben közel tízezer helyi kormányzat dolgozzon ki politikákat és intézkedéseket a fenntartható fejlődés terén, azon belül is konkrétan a környezetvédelem javítása, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén. Az Energy Cities szervezet hasznos munkát végez az energia területén. Az energiahatékony településeket díjazó „European Energy Award” program átfogó megközelítéssel jobb energiahatékonyságra, éghajlatvédelemre és a megújuló energiahordozók használatára ösztönzi a településeket. Már több mint 1000 település vesz részt benne. A CEMR helyi döntéshozók számára megjelentette a „Save energy, Save climate and Save money” című kiadványt. A szénsemlegességet célzó helyi kezdeményezések közül példaként említhetjük a svédországi Växjö település kezdeményezését, amely 2030-ra 100%-kal kívánja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását. Finnországban 14 ún. HINKU, azaz szénsemleges település van, ahol az önkormányzat együttműködik a helyi vállalkozásokkal, politikusokkal és a lakossággal. Ezek 80%-os kibocsátáscsökkentést és a környezetbarát gazdaság megvalósítását tűzték ki célul. A városi éghajlatvédelmi kampányban (CCP-Finland) 53 város vesz részt, és 115 város rendelkezik éghajlat-stratégiával. A városvezetők éghajlati megállapodásában (Polgármesterek Szövetsége) több ezer város és település vesz részt, melyek fenntartható energiával kapcsolatos cselekvési terveket és kibocsátáscsökkentési programokat készítenek. Számos uniós támogatással indított helyi és regionális energiaügyi iroda ma az energetikai tanácsadó hálózat részét képezi;

50.

megállapítja, hogy a fogyasztóközpontú energiatermelő szövetkezetek (pl. a luxemburgi Beckerichben működő) és a háztartások vagy vállalkozások által végzett saját célú helyi energiatermelés az új módszerek példái. Ezek változtatásra kényszerítik a hagyományos energiatermelő intézményeket, mind a hálózatokhoz való hozzáférésre vonatkozó jogszabályok, mind pedig az ilyen új módozatokhoz kapcsolódó energiatermelés költségei kapcsán. Az energiafogyasztók egyben termelőkké is válnak, például a villamos energia átvitele a meglévő energiahálózatokban kétirányú is lehet;

51.

hangsúlyozza, hogy erősíteni kell az olyan, helyi szintű fenntarthatósággal kapcsolatos meglévő uniós kezdeményezések hatásait, mint a Polgármesterek Szövetsége, az „Intelligens városok és közösségek” kezdeményezés és egyéb, uniós finanszírozású projektek, a helyi szintű Agenda 21, valamint helyi és regionális önkormányzatoknak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégiában javasolt alkalmazkodási hálózata. Ennek kapcsán fokozni kell az azzal kapcsolatos munkákat is, hogy létrehozzanak egy közös módszertani rendszert, amely az alkalmazkodási tervek elkészítésére szolgálna, illetve el kell mélyíteni a helyi és regionális önkormányzatok közötti tapasztalatcserét;

52.

megjegyzi, hogy az épületek a felelősek az energiafogyasztás mintegy 40%-áért és az uniós tagállamok szén-dioxid-kibocsátásainak bő harmadáért. A felújításokat finanszírozási okokból vagy a lakások használaton kívüli idejének minimalizálása érdekében tudatosan szakaszonként és épületrészenként végzik. Az új épületeknek már közel nulla fogyasztásúaknak kell lenniük;

53.

megállapítja, hogy az új és a felújítandó épületek tervezése, kivitelezése és felügyelete különös gondosságot igényel. A helytelen használat vagy a rossz szokások energiapazarláshoz vezethetnek. Fontos az olyan szakszerű energiatakarékos gyakorlatok alkalmazása, mint az energiaellátó és -fogyasztó berendezések karbantartása, felújítása és rendszeres ellenőrzése, illetve elengedhetetlen a helyiséghasználók és a lakók felvilágosítása. Hangsúlyozni kell, milyen fontos, hogy az uniós országok megosszák egymással a bevált gyakorlatokat;

54.

azt ajánlja a tagállamoknak, illetve elsősorban a helyi és regionális önkormányzatoknak, hogy fogadjanak el olyan programokat, amelyek révén a középületekben csökkenthető az energiafelhasználás. Ezekben a programokban nemcsak az energetikai berendezéseknek kell szerepelniük, hanem annak is, hogy olyan módszereket dolgoznak ki, amelyekkel az épületek felhasználóit hatékony és takarékos energiafelhasználásra próbálják ösztönözni;

55.

úgy véli, hogy a lakott területeken alkalmazott központosított fűtésmódszerek, mint a távfűtés, valamint a kapcsolt hő- és áramtermelés (CHP) energiahatékonyak és a levegőminőség szempontjából kívánatosak. A helyiségek hűtésére a leghatékonyabb a távhűtés, amely például a természetes vizek alacsonyabb hőmérsékletét hasznosítja. A távhűtés az egyes épületek vagy helyiségek különálló légkondicionáló berendezéseihez képest jelentős energiamegtakarítást jelent. A közel nulla energiafelhasználású épületekre vonatkozó követelményeket úgy kell meghatározni, hogy az effajta közös energiaellátási rendszerek ne kerüljenek hátrányos helyzetbe;

56.

emlékeztet arra, hogy a megújuló faanyagok és feldolgozott fatermékek építőanyagként helyettesítik egyrészt a betont és az acélt, melyek előállítási folyamata jelentős energiafogyasztással jár, másrészt az olyan nem megújuló természeti erőforrásokat, mint a kavics vagy a szén. Építőanyagként a fa hosszú távú széntárolást tesz lehetővé, és életciklusa során alacsony kibocsátású;

57.

megjegyzi, hogy az uniós tagállamokban az üvegházhatásúgáz-kibocsátásokból a közlekedés közel 20%-kal részesül, ennek 60%-a a személyszállításból származik. Az Európai Bizottság alternatív meghajtórendszerekre vonatkozó irányelvjavaslata alapján a közúti közlekedésben szélesedik az üzemanyag-választék. Még nem tudni pontosan, hogy a lehetséges technológiák közül mely vagy melyek bizonyulnak működőképesnek vagy piacképesnek az egyes tagállamokban. A helyi és regionális önkormányzatok megkövetelhetik a tömegközlekedésben az alacsony kibocsátású üzemanyagok használatát;

58.

emlékeztet arra, hogy egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a fenntartható területtervezésnek, amelynek – tekintettel az éghajlatváltozásra – figyelembe kell vennie a városi övezetek energiafogyasztásával, a közúti forgalommal és a polgárok életminőségével kapcsolatos biológiai-éghajlati tényezőket;

59.

aláhúzza, hogy az alacsony kibocsátású üzemanyagok és alternatív meghajtórendszerek kifejlesztése és a tömegközlekedési eszközök használatának újraértékelése mellett több figyelmet kell szentelni azon várostervezési, gazdasági és szociális intézkedéseknek is, amelyek révén mérsékelhető a közúti forgalom (elektronikus kormányzás, távmunka), és módosítható a polgárok magatartása (közös autóhasználat, önkorlátozás);

60.

emlékeztet arra, hogy az energiatermelés és -elosztás keretében, valamint a tömegközlekedés kapcsán is nagyobb súlyt kellene helyezni a részvételen alapuló modellekre, annak érdekében, hogy növeljük a konszenzust a lakosság körében, és felgyorsítsuk a fogyasztási modellek változását;

61.

kiemeli, hogy az ellenőrzött és hatékony villamosenergia-elosztási, fűtési és légkondicionálási rendszerek biztosítása érdekében fontos folyamatosan továbbfejleszteni az intelligens hálózatokat és megerősíteni a nagy távolságból történő energiaellátás koncepcióit.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/17

1.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság az EU2020 stratégia megvalósítása során kiemelt fontosságot tulajdonít a felsőoktatás nemzetköziesítésének, és ennek megfelelő stratégiai keretre vonatkozóan fogalmazta meg javaslatait;

2.

egyetért azzal, hogy a felsőoktatás nemzetköziesítésének fokozása nemcsak az EU2020 stratégia keretén belül kiemelten fontos, de több szempontból is hozzájárul az általában vett növekedési pályára álláshoz, valamint a helyi és regionális hatások is megkérdőjelezhetetlenek;

3.

fontosnak tartja, hogy a nemzetköziesítés terén az európai felsőoktatás történetében mindig jelentős lépések történtek, egyes szakmák és képzések szerves része a nemzetközi tapasztalatszerzés;

4.

kiemeli, hogy a soknyelvű és soknemzetiségű Európán belül kiemelten fontos szerep juthat azoknak a felsőoktatási intézményeknek, amelyek egynél több nyelven, beleértve a kisebbségi nyelveket is, nyújtanak képzési kínálatot, mivel ezekben a multikulturális közegekben eleve legalább két európai nyelvvel ismerkedhetnek meg a hallgatók, és ez vonzóvá teheti őket a mobilitást választó külföldi diákok számára;

5.

ezért hangsúlyozza a nyelvi készségek jelentőségét a felsőoktatás nemzetköziesítésére irányuló összes erőfeszítés szempontjából, és kiemeli a helyi és regionális önkormányzatok szerepét, amelyet az ilyen készségek elsajátításának előmozdításában játszanak;

6.

létfontosságúnak tartja, hogy a felsőoktatás nemzetköziesítése terén ne feledkezzenek meg a felsőoktatási intézmények és a tagállamok a bölcsészeti, humán és művészeti felsőoktatás olyan kimagasló európai eredményeiről, melyek a felsőoktatás nemzetköziesítésében hagyományosan fontos szerepet játszanak, s közvetve nagy a hozzájárulásuk az ezen a téren jelentős egyetemek régióinak versenyképességéhez;

7.

egyetért azzal, hogy az európai felsőoktatás eddigi közös sikerei nemcsak az innovációnak, a kutatásnak, a képzési tartalomnak köszönhetőek, hanem a következetesen végrehajtott bolognai folyamatnak, az Európai Kreditátviteli és Gyűjtési Rendszernek (ECTS), a közös és kettős diplomákat nyújtó képzési rendszerek bevezetésével kapcsolatos flexibilis tagállami szabályozásnak, valamint az egységes diplomamelléklet bevezetésének és elterjesztésének is;

8.

nagy lehetőséget lát abban, hogy az európai felsőoktatási rendszer jó gyakorlatát és rendszerszerű megoldásait a szomszédos országokra és a csatlakozás előtt álló államokra is kiterjessze, hiszen egyebek mellett így jobban biztosítható az ottani hallgatók mobilitása Európa felé, valamint a tehetségekért folyó versenyben is javulhatnak Európa lehetőségei;

9.

kiemelten érvényesnek tartja, hogy az újszerű, digitális képzési és oktatási formákhoz való hozzáférés nagyban segíti a periférikus területeken élők, egyes fogyatékkal élők és egyéb hátrányos helyzetű csoportok társadalmi és különösen munkapiaci integrációját, és ebben az összefüggésben a digitális készségek elsajátítása, a nemzetköziesítés által felerősödő digitális és online tananyag- és tantervfejlesztés, illetve a non-formális képzések rendszerének kialakítása és elismerése hozzájárul a versenyképesség javításához;

10.

egyetért azzal, hogy a nemzetköziesítési stratégiákban központi elemként kell szerepelnie a hallgatók, kutatók és oktatók mobilitásának, különös tekintettel az oktatói mobilitás tudástranszferben betöltött szerepére;

11.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok és a regionális, valamint helyi önkormányzatok feladata és felelőssége tartalommal kitölteni a Bizottság azon javaslatát, miszerint a nemzetköziesítést célzó stratégiák kidolgozása során konkrét szerepvállalásra van szükségük – és erre lehetőséget is kell nyújtani – a helyi és regionális partnereknek;

12.

javasolja a helyi és regionális önkormányzatoknak, hogy a lehető legnagyobb nyitottsággal és tettrekészséggel fogadják a partnerségi megkereséseket, lépjenek fel kezdeményező szerepben, dolgozzanak ki innovatív megoldásokat a nemzetköziesítés elősegítése érdekében, ily módon is hozzájárulva az európai felsőoktatás nemzetközi versenyképességének fokozásához, valamint saját térségük, régiójuk komparatív előnyeinek kihasználásához, vonzóbbá tételéhez;

13.

felhívja a figyelmet arra, hogy bár a KSK Alapok programozása során a tagállamok nyilvánvalóan figyelembe vehetik a Horizont2020 és az Erasmus+ szempontjait, ugyanakkor a felsőoktatás nemzetköziesítésére vonatkozó stratégiák vonatkozásában jelen közleményben hasonló elvárás nem jelenik meg közvetlenül, annak ellenére, hogy a Kohéziós Politika és a felsőoktatási, kutatási és innovációs eszközök jelentős hozzáadott értéket képviselhetnek, amennyiben tagállami, regionális és helyi stratégiai keretük területi szempontokat is érvényesít;

14.

kiemeli, hogy a vidékfejlesztés, valamint az agrárium, az erdészeti illetve a halászati szektor versenyképességének kiemelten fontos feltétele a felsőoktatási és kutatási intézményektől származó tudástranszfer lehetősége, ami hangsúlyossá vált a 2014–2020-as programozási időszakban megvalósítandó Közös Agrárpolitika eszközrendszerében. Ebben az értelemben a felsőoktatás nemzetköziesítésére fordított erőfeszítések tervezése és megvalósítása során, a legkülönbözőbb területi szinteken ésszerű számolni ezekkel a szinergikus lehetőségekkel, biztosítandó, hogy Európa ezen a téren élenjáró szerepet töltsön be a világban;

15.

emlékeztet arra, hogy jelenleg számos tagállam előtt sok teendő áll az EU2020 stratégiában megjelenő K+F ráfordításra vonatkozó célok elérését illetően, azonban a felsőoktatási intézmények a felsőoktatás nemzetköziesítéséből származó többletjövedelmei nem helyettesíthetik vagy csökkenthetik a tagállami szerepvállalást ezen a téren;

16.

javasolja, hogy a tagállami, regionális vagy helyi szinten, partnerségben kialakított stratégiák cél- és eszközrendszere a területi hatások előzetes vizsgálatára épüljön;

17.

sajnálja, hogy a Bizottság közleményében nem részletezi megfelelően a helyi és regionális önkormányzatoknak a felsőoktatási intézmények nemzetköziesítése folyamatában betöltött kulcsfontosságú szerepét. Ez összhangban állt volna az U-Multirank rendszer filozófiájával, amely figyelembe veszi a felsőoktatási intézmények regionális beágyazottságának szempontját is;

18.

üdvözli, hogy a Bizottság pontosan behatárolta azokat a lehetséges beavatkozási szinteket, amelyek indokolttá teszik a közösségi beavatkozást, hiszen a belső és külső nemzetköziesítés egyaránt olyan terület, ahol az egyes tagállami cselekvéshez képest, a közös céloknak megfelelően, egyértelműen szükséges az Unió fellépése is;

19.

egyetért azzal, hogy a tagállamok a maguk részéről szintén megfelelő és célszerű mértékben szubszidiálják a regionális és helyi szinteket, és amennyiben szükségesnek látszik, úgy széleskörű partnerségeket alakítsanak ki a regionális szinteken is, ily módon hozzájárulva ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmények jobban illeszkedjenek az adott régió gazdasági, társadalmi és irányítási igényeihez, lehetőségeihez;

20.

felhívja a figyelmet a mobilitás kétirányú jellegének fontosságára, hiszen az inkluzív fejlesztés elveinek megfelelően a mobilitás mind a kibocsátó, mind pedig a befogadó térség érdekeinek meg kell feleljen, ellenkező esetben migrációs, demográfiai és versenyképességi problémák adódhatnak, melyek nyilvánvalóan nem felelnek meg a kohéziós céloknak és a szolidaritás elvének;

21.

hangsúlyozza, hogy a többszintű partnerségek kialakítása és alkalmazása a felsőoktatás nemzetköziesítése kapcsán önmagában is társadalmi innovációs jelleggel bír, továbbá a partnerséghez csatlakozó helyi és regionális önkormányzati, nem kormányzati és privát szereplők a közösen kialakított célok eléréséhez maguk is többlet erőforrásokat mobilizálhatnak ezáltal;

22.

emlékeztet arra, hogy a stratégiai partnerségek kialakítása során a lehető legszélesebb körű egyeztetések folyjanak, különös tekintettel arra, hogy a hátrányos helyzetű, adott esetben marginalizált csoportokhoz tartozók – legyen szó faji, nemi hovatartozási, vallási, nyelvi vagy etnikai kisebbségről – ne kerülhessenek hátrányosabb helyzetbe a nemzetköziesítési stratégiák megvalósításából adódóan;

23.

elismeri és nagyra értékeli azokat a lépéseket, amelyeket a Bizottság az eddigiekben tett a különböző európai felsőoktatási, innovációs és kutatási támogatási lehetőségek irányításának összehangolása, átláthatóvá tétele és egyszerűsítése terén;

24.

javasolja, hogy a tagállamok olyan országos, vagy akár egyes sajátos helyzetben lévő régiókat kiemelten segítő programokat és támogatási formákat dolgozzanak ki, amelyek hozzásegíthetik a helyi és regionális szintű felsőoktatási intézményeket nemzetköziesítési stratégiáik megvalósításához;

25.

támogatásáról biztosítja a Bizottságot, hogy a felsőoktatás nemzetköziesítése terén fokozni kívánja a kutatási eredményekre és felmérésekre alapozott döntés-előkészítést és döntéshozatalt, különösen, amennyiben az elemzések vizsgálni fogják a helyi és regionális önkormányzatok szerepét és a sikeres példákat a felsőoktatás modernizációja és nemzetköziesítése terén egyaránt;

26.

úgy látja, hogy az egyetemek és egyéb felsőoktatási intézmények vonatkozásában nem elegendő, amennyiben csak küldetésnyilatkozatukban jelennek meg a nemzetköziesítés szempontjai, hanem fontosnak látja, hogy valamennyi felsőoktatási intézmény, jogi státusától és jelenlegi nemzetköziesítési kompetenciáitól függetlenül keresse a megfelelő és testreszabott megoldásokat, kialakítva a sajátos irányítási és tervezési struktúrákat, együttműködési felületeket;

27.

megítélése szerint lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a nem állami, hanem magán vagy alapítványi működtetésű vagy fenntartású felsőoktatási intézmények az állami felsőoktatási intézményekhez hasonlóan, minden esetleges indokolatlan korlátozás nélkül bekapcsolódhassanak a nemzetköziesítési folyamatokba, illetve az ezeket támogató cselekvésekből akadálymentesen részesülhessenek;

28.

emlékeztet arra, hogy a KSK Alapokból társfinanszírozott műveletek, beruházások és egyéb fejlesztések esetében fontos figyelembe venni a felsőoktatás nemzetköziesítése elősegítésének szükségletét is, tekintetbe véve a felsőoktatási intézmények igényeit és reális lehetőségeit;

29.

megfontolásra javasolja, különösen a tagjelölt országok esetében, hogy a csatlakozást előkészítő és a csatlakozási alapokat ezen országok felsőoktatási intézményei nemzetköziesítésének előmozdítására is felhasználják;

30.

kéri, hogy a Bizottság és a tagállamok minden szükséges lépést tegyenek meg annak érdekében, hogy a nemzetköziesítési stratégiák megvalósítása javítsa a lemaradó régiók lehetőségeit, és a nemzetköziesítésben sikeres felsőoktatási intézmények nemzetköziesítési stratégiájukban jelöljenek meg olyan sajátos feladatokat is, amelyek kifejezetten a jelenleg alacsonyabb nemzetköziesítési potenciállal rendelkező felsőoktatási intézmények felé irányuló tudástranszfert segítenék elő;

31.

sürgeti, hogy a Tanács minél hamarabb fogadja el a bevándorlási, migrációs és vízum cselekvések kidolgozásáról szóló átdolgozott európai bizottsági irányelvjavaslatot, hogy lehetővé váljon a kutatási, innovációs, felsőoktatási nemzetközi együttműködések elkülönült, flexibilis, átlátható, megfelelő biztonságot garantáló, ugyanakkor hatékony, hozzáférhető és gyors kezelése. Ennek eredményeképpen a tagállamok a szóban forgó jogi eszközt időben átültethetik, és a helyi és regionális önkormányzatokkal együttműködve végrehajthatják majd.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/20

1.

örömmel fogadja az Európai Bizottság Megnyíló oktatás című közleményét, és úgy véli, hogy itt az ideje új technológiákra és digitális tartalmakra épülő, kiváló minőségű és innovatív oktatási módszereket és tanulási formákat ösztönözni. Az Európai Bizottság közleményében leírt fellépésekkel az az átfogó cél, hogy többek között erősebb motiváció és hatékonyabb tanulási folyamatok révén jobb eredményeket lehessen elérni, és a célkitűzéseket jobban meg lehessen valósítani;

2.

kiemeli, hogy a dokumentumban megfogalmazott prioritások elsősorban az alábbiakra vonatkoznak:

3.

egyetért az Európai Bizottságnak azzal a gondolatával, hogy „a nyitott technológiák segítségével bárki, bárhol, bármikor, bármilyen eszközzel, bárki segítségével tanulhat.” Rámutat azonban, hogy ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a helyi és regionális szintet fokozottan be kell vonni, méghozzá korai szakaszban;

4.

egyetért az Európai Bizottság alábbi megállapításaival:

5.

úgy véli, hogy nagy kihívást jelent a nyitott oktatási segédanyagokhoz való hozzáférés. (1) Ennek fejlesztése már folyamatban van. Alaposan át kell azonban gondolni, hogy ez hogyan történhet módszeresen – úgy, hogy mindenkit bevonjanak a folyamatba, ne csak azokat, akiket éppen érdekel;

6.

úgy véli, az is nagy kihívást jelent, hogy az oktatásszolgáltatók, a tanárok és a diákok jártasságot szerezzenek a digitális készségekben, és ezáltal ki lehessen fejleszteni az oktatási és tanulási formákat. Ezt a fejlesztést ösztönözni, támogatni és sürgetni kell. Már most is léteznek olyan tanulási modulok, amelyeket digitális tanulástámogatási eszközként alakítottak ki tanárok és iskolaigazgatók számára;

7.

nem vonja kétségbe, hogy a fejlesztés önmagában is egy sor új technológiai lehetőséget indít majd útjára, és ezeket azok fogják kihasználni, akik a fejlődést egyébként is gyorsan magukévá teszik. A Régiók Bizottsága meglátása szerint uniós, nemzeti, regionális és helyi szinten arra kell törekedni, hogy fenntartható és biztonságos rendszerek jöjjenek létre, és ezek az oktatás egészére kihassanak, valamint elő kell segíteni, hogy ezekkel a képzésben a lehető legjobb hatékonyságot lehessen elérni. Mivel a technológiai lehetőségeket nem tudja mindenki egyformán kihasználni, külön intézkedésekre lesz majd szükség, hogy a különböző csoportok közötti szakadék ne mélyüljön tovább;

8.

úgy véli, hogy az effajta fellépéseknek módszeresen és szervezetten kell végbemenniük, hogy mindenki hasznot húzhasson belőlük iskolára, oktatási formára, képzettségre, nemre, korra, társadalmi háttérre, etnikai hovatartozásra és lakóhelyre való tekintet nélkül. Ezenkívül a technológiát úgy kell felhasználni, hogy az tiszteletben tartsa a magánélethez való jogot és a közös értékeket. Amikor új technológiákat vezetnek be oktatási célokra, és innovatív tanítási és tanulási formákat fejlesztenek ki, szavatolni kell a magánélet és a tanárok által kezelt személyes adatok védelmét is;

9.

rámutat, hogy a digitális készség – az Európai Bizottság állítása szerint – sokkal többet jelent, mint a számítógép kezelését technikai szempontból. Többek között az információkhoz való kritikus és megfontolt hozzáállás képességét, valamint az interaktív médiák felelős használatát is magában foglalja. A különböző kulturális, társadalmi, illetve szakmai célú csoportokban és hálózatokban való aktív részvétel iránti érdeklődés is elősegíti ennek a készségnek a kifejlődését;

10.

felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság kezdeményezésének egyik fő célja az, hogy Európában átfogó vita induljon a nyitott oktatási segédanyagokhoz való hozzáférésről, hogy új innovatív és eredményesebb módszereket fejlesszenek ki az új technológiákkal támogatott tanításra és tanulásra, és az ezáltal kínált új lehetőségeket használják ki az effajta tanulással összefüggő kapcsolatok és hálózatok létrehozására és működtetésére;

11.

támogatja a fenti célt, és úgy véli, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak kulcsszerepük van e módszerek terjesztésében és megvalósításában, valamint az infrastruktúrák kiépítésével kapcsolatos különböző intézkedésekről szóló vitákban és megbeszélésekben. Ezért az összes kormányzási szintet: az uniós, a nemzeti, a regionális és a helyi szintet egyaránt be kell vonni;

12.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális szintet mind társadalmi szereplőként, mind pedig oktatásszolgáltatóként közelről érintik ezek a fejlesztési kérdések. Ezeken a szinteken a folyamatos fejlődés és a társadalmi kohézió érdekében megfelelően képzett, a munkahelyi és a társadalmi élet szempontjából releváns képesítésekkel bíró polgárokra is szükség van;

13.

úgy véli, hogy az új technológiák használatát illetően nem kizárólag az egyes tanárok informatikai készségeire és hozzáállására kellene összpontosítani, hanem arra, hogy a tanár milyen körülmények között végzi a munkáját. Nagyobb figyelmet kell fordítani a felelősségi szintre ott, ahol a tantervek és a politikák az informatikai eszközöknek a tanulás során való nagyobb fokú használatát ösztönzik;

14.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság közleményében az áll, hogy Európában a fejlesztés nem tudja tartani az ütemet, és félő, hogy lemarad a világ többi térségétől. Ezért az RB szerint minden okunk megvan arra, hogy közelebbről kielemezzük, mitől sikeresek az oktatás átalakítására irányuló, IKT-alapú stratégiákba való beruházások például az Egyesült Államokban vagy Ázsia egyes országaiban;

15.

ennélfogva támogatja az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy az új Erasmus+ és Horizont 2020 képzési programokon keresztül támogassák az oktatásszolgáltatókat új üzleti és oktatási modellek kidolgozásában és olyan kísérleti programok elindításában, melyek innovatív oktatási módszereket, tantervfejlesztést és készségértékelést tesztelnek;

16.

úgy véli, hogy ahhoz, hogy haladást lehessen elérni a tanulás új innovatív formái terén, kulcsfontosságú, hogy az oktatási eredményekhez olyan értékelési kritériumokat dolgozzanak ki, amelyek megfelelnek az új tanulási formáknak és körülményeknek. Ezt a kérdést már az Európai Bizottság is felvetette korábban; (2)

17.

rámutat, hogy a kutatásokból már ismert tény, hogy az oktatás akarva-akaratlanul is arra irányul, amit felmérnek, más szóval arra, „ami benne lesz a dolgozatban”. Ha megtartják az országos felmérők és vizsgák szokásos formáját, akkor az új készségek hatása egyáltalán nem lesz számottevő. Sok, túlságosan is hagyományos jellegű oktatási környezetben az informatikai eszközök és az okostelefonok használatát csalásnak tekintik;

18.

úgy véli, hogy a készségértékelések új módszereiben túl kell lépni a hagyományos tantárgyi határokon, és inkább azokat a célokat kell figyelembe venni, amelyek a kulcskompetencia-fejlesztés követelményeiből következnek;

19.

úgy látja, hogy a fejlődésnek az – esetleg számítógéppel nyilvántartott – hagyományos összefoglaló felméréstől az olyan értékelés irányába kell haladnia, amely a diákokat a tanulási folyamat során végigkíséri, a dinamikus változásokat is kimutatja, és folyamatosan képes visszajelzést adni a félreértésekről és az elkövetett hibákról. Ha a diákok digitális környezetben dolgoznak, olyan eszközöket lehet kifejleszteni, amelyek folyamatosan gyűjtik ezeket az információkat, és hatékony visszajelzést adnak. A strukturáltabb és átláthatóbb módon történő nyomon követés segítségével a pedagógus könnyebben figyelemmel tud kísérni minden egyes diákot, és idejében intézkedhet, ha szükséges – amire az Európai Bizottság is utal közleményében;

20.

úgy véli, hogy erre való tekintettel javasolta az Európai Bizottság is, hogy – az érdekelt felekkel és a tagállamokkal együttműködésben – vizsgálják meg és teszteljék a digitális készségekre irányuló kereteket és a diákok, tanárok és oktatási intézmények számára készült önértékelési eszközöket. A Régiók Bizottsága itt is hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat – mint az e tekintetben helyileg illetékes szerveket – minél előbb be kell vonni, és ők alkothatnák a fejlesztési és átalakítási folyamatok tengelyét;

21.

úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak fontos szerepet kell játszania az új technológiák, illetve kreatív és innovatív tanulási formák révén megvalósuló, ország- és nyelvi határokon átnyúló tanulás különféleképpen történő támogatásában. Ez gyakran az idegen nyelven történő tanulás szükséges támogatását és ösztönzését jelenti, de figyelmet kell fordítani a társadalomtudományi tantárgyakra, a kultúrára, esztétikára és a természettudományokra is;

22.

úgy véli, hogy a tagállamok és az oktatásszolgáltatók fontos feladata lesz az innovatív oktatási és tanulási környezetek támogatása, többek között az európai strukturális és beruházási alapok révén. Ezzel egyetemben nemzeti szinten – illetve azon a szinten, ahol a jogalkotás folyik – felül kell vizsgálni azokat az iskolai tevékenységekre vonatkozó követelményeket, amelyek akadályt képeznek a hagyományos tantermi környezettől eltérő formában való tanulás és ismeretátadás előtt. A felülvizsgálatot valószínűleg az oktatási rendszerek (és követelmények) átszervezésének kell követnie, hogy a modern technikai eszközök tanulásban, tanításban, ellenőrzésben és értékelésben történő hasznosítása nagyobb teret kaphasson;

23.

rámutat, hogy a térségfejlesztési szempontból törekedni kell arra, hogy az IKT-eszközökhöz való hozzáférésben fokozatosan felszámolódó digitális egyenlőtlenséget ne váltsa fel hasonló jellegű, a használat módozataiban jelentkező egyenlőtlenség. Ennek érdekében – különösen vidéki térségekben vagy hátrányos helyzetű csoportok esetében – kiegészítő programokra van szükség: az úgynevezett „második digitális megosztottság” kialakulását megelőző programokra, vagy ha az már megmutatkozott, akkor felzárkóztató jellegű programokra.

24.

megállapítja, hogy az IKT-alapú tanulási formák manapság többnyire a főiskolai és egyetemi oktatáshoz kapcsolódnak, ezen a szinten ugyanis a diákok gyakran már elsajátították a felelősségvállalás, valamint az információkeresés és -feldolgozás képességét. Manapság már a felvételi, képesítési vagy kiválasztási kritériumok részletes meghatározása nélkül, teljesen ingyenesen is lehet tanulni és diplomát szerezni a Stanfordon, az MIT-n vagy a Harvardon. Diákok milliói özönlenek, hogy megragadják ezeket a lehetőségeket, ami gyökeresen meg fogja változtatni a jelenlegi egyetemi oktatási modellt;

25.

fontos kérdésként felveti, hogy vajon 15 év múlva bizonyos magas presztízsű – többnyire angolszász nyelvi környezetben működő – egyetemek fogják-e uralni a felsőoktatási szférát, és számos nemzeti vagy regionális gyökerekkel rendelkező főiskolát esetleg kevésbé vonzónak tekintenek majd, vagy elhanyagolható lesz-e ennek a jelenségnek a hatása;

26.

úgy látja, hogy a növekvő nemzetközi konkurencia a különböző képzési területekre eltérő hatással lesz. Az olyan tárgyakat, illetve képzéseket, amelyeknél erős a nemzeti kötődés, mint például a jog vagy a tanárképzés, ahol mind a képzés tartalma, mind a tankönyvek javarészt a nemzeti szempontokból indulnak ki, valószínűleg kevésbé érinti mindez, mint az olyan tárgyakat, amelyek jellegüknél fogva „nemzetköziek”, mint például számos műszaki vagy természettudományos képzés, az orvostudomány és a modern nyelvek;

27.

megjegyzi, hogy a kis- és középvállalkozások egyre erősebb szerepet játszanak az európai növekedésben, akárcsak a regionális és helyi szintű növekedésben. A világszintű verseny és az új technológiai lehetőségek egészen más igényeket támasztanak a tudás és a készségek terén;

28.

kijelenti, hogy mind a szervezeteknek, mind az egyéneknek egyre inkább alkalmazkodniuk kell: többet és új dolgokat kell tanulniuk, hogy lépést tudjanak tartani. Emiatt egyre sürgetőbb, hogy a vállalkozások és a régiók innovatív módszereket fejlesszenek ki, hogy a jövőben is biztosítani tudják a szükséges készségeket. Az előttük álló legnagyobb akadály a megfelelő tudás és kompetencia hiánya. A Régiók Bizottsága szerint a nyitott képzéshez – például internetes tanfolyamokhoz – való könnyebb hozzáférés fontos intézkedés lehetne ennek az akadálynak a leküzdésére;

29.

úgy véli, hogy a fiatalabb diákok fejlődésének módszeres és átfogó támogatásához különleges erőfeszítésekre van szükség. Kutatások kimutatták, hogy a gyermekek már néhány éves korukban remekül el tudják sajátítani a táblagépek kezelését. Arról is tapasztalatot kell gyűjteni, hogy a korszerű digitális technológiákkal történő tanítás és tanulás miként segítheti e kisgyermekek fejlődését;

30.

a legfőbb célnak azt tartja, hogy jobban támogassák a megfelelő és egymással összefüggő készségek fejlesztését: többek között azt, hogy a gyermekek megtanuljanak kezdeményezni, irányítani a saját tanulásukat és önértékelést végezni. Erre léteznek már jó kezdeményezések, de a Régiók Bizottsága fontosnak tartja gondoskodni arról, hogy az összes diák részvétele biztosítva legyen;

31.

megállapítja, hogy Európában általános jelenség, hogy az amúgy is gyéren lakott térségekről, a vidéki területekről, a kis- és közepes városokból sokan költöznek a nagyvárosi területekre. Úgy véli, hogy alaposabban meg kell vizsgálni, hogyan lehet új technológiákkal támogatni a tanulást, az információszerzést, a kommunikációt és a hálózatépítést a gyéren lakott területeken, ahol a tanulók száma csökken, az iskolákat a bezárás veszélye fenyegeti és emiatt a tanulók hosszú utazási időre számíthatnak. Az új technológiák aligha helyettesíthetik a képzett pedagógusok iránti igényt ezeken a helyeken, viszont fontolóra kell venni és terjeszteni kell, hogy hogyan lehet IKT-k és az ilyen eszközökkel megfelelően ellátott pedagógusok segítségével magas színvonalú, releváns és széles oktatási kínálatot nyújtani;

32.

felhívja a figyelmet a felnőttoktatás körülményeire is, amelyeket ugyancsak támogatni és fejleszteni lehet e tekintetben. Úgy véli, hogy az új technológiák és az új módszertanok új lehetőségeket kínálnak rugalmasabb felnőttoktatási formák kialakítására, hogy a tanulók a különböző oktatási szinteken folytatott tanulmányokat kombinálva gyorsabban és lakóhelyüktől függetlenül meg tudják szerezni a munkaerő-piaci helytálláshoz szükséges készségeket;

33.

úgy véli, hogy mindezt előmozdítaná, ha a tanulni vágyók helyi vagy regionális szinten támogatást kaphatnának egyéni tanmenetük kialakításához, vagy ha kérdéseik vannak a validálással vagy a tanulási lehetőségekkel kapcsolatban. Fontos továbbá a formális oktatási kereteken kívül vagy más országban szerzett készségek elismerésének lehetősége is, például validálás útján. Szükség van viszont felülvizsgálatra, hogy a nemzeti szabályrendszerekben meglévő esetleges akadályokat fel lehessen számolni, és a különböző szereplőket – például a felsőoktatási intézményeket – együttműködésre és részvételre lehessen ösztönözni;

34.

kiemeli, hogy aktuálissá vált annak kutatása, miként lehet a digitális technológiákkal szerzett, valamint az interneten elsajátított készségek elismerését validálással dokumentálni a nemzeti és európai szinten kifejlesztett eszközökkel összhangban. Ehhez kiemelten fontos a készségek és képesítések valódi európai térségének létrehozása. Ezért sürgeti az Európai Bizottságot, hogy minél előbb álljon elő egy erre vonatkozó konkrét javaslattal;

35.

kiemeli, hogy az IKT-eszközök használatát magában foglaló sikeres tanulás olyan körülményeket teremt a tanuló számára, hogy az jobban meg tud felelni a ma és a holnap munkaerő-piaci igényeinek. Ez a kérdés nagy jelentőségű a helyi és regionális szint számára;

36.

úgy véli, hogy az új tanulási formák nyomán olyan új és eltérő készségprofilok jönnek majd létre, amelyek gyakran ellentmondásba kerülhetnek a hagyományos oktatási modellekkel, illetve dokumentációs és felmérési formákkal. Következésképpen szükség lehet arra, hogy a munka világában kialakítsuk és támogassuk ennek az előzetes megértését. A helyi és regionális önkormányzatok tevékenyen támogathatják a munkaadókat és a helyi/regionális munkaügyi képviselőket ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban;

37.

úgy látja, hogy az oktatás egészének sikere érdekében az ingyenes és a jó minőségű oktatási segédanyagok alapvető szerepet töltenek be. Az európai bizottsági közlemény kiemeli, hogy nyitott, azaz mindenki számára hozzáférhető eszközökön keresztül nyújtott tudást kell kínálni;

38.

az Európai Bizottsággal együtt hangsúlyozza, hogy nem valamilyen kifinomult hagyományosabb értelemben vett távoktatásról van szó. Ehelyett az a lényeg, hogy a szokványos oktatási segédeszközök mellett más oktatási erőforrásokat is nyújtani kell, ez ugyanis lehetővé teszi a közvetlen tanítás és az internetes tanulás ötvözését. A végzett nyilvános konzultáció szerint az effajta oktatást ma még túlságosan elaprózottan és következetlenül használják;

39.

jó kiindulópontnak tartja azt is, hogy a diákok és a tanárok is hozzáférnek a szóba jöhető modern technikai eszközökhöz. Úgy látja, hogy a szélessávú internet-hozzáférés igen fontos ahhoz, hogy mindenki lépést tart(has)son. Az OECD jelentése is kimutatta, hogy a számítógép önmagában egyre kevésbé számít, az internetkapcsolat viszont egyre inkább. (3) A helyzetkép igen változatos, és nemcsak az egyes tagállamok között mutatkoznak különbségek. A hozzáférés terén jelentős eltérések vannak a tagállamokon belül is;

40.

szükségesnek tartja, hogy a fejlődésben lemaradó régiók támogatást kaphassanak, hogy minden diák egyenértékű körülmények között használhassa ki a technológiát. Kulcsfontosságú, hogy megfelelő stratégia alapján építsék ki a szélessávú hálózatokat. A kirekesztett térségekben a fiatalok kimaradnak azokból az új tanulási és demokratikus nevelési lehetőségekből, amelyekhez másutt adottak a feltételek; (4)

41.

teljes mértékben osztja az Európai Bizottságnak azt a kijelentését, hogy minden iskolát, és lehetőség szerint valamennyi osztálytermet hozzá kellene kapcsolni a széles sávú adatátviteli hálózatokhoz, és hozzáférhetővé kellene tenni számukra a nyitott, digitális adatbázisokat, felhasználva erre a célra a strukturális és a befektetési alapok forrásait. Emlékeztetni kíván arra a korábban már kifejtett nézetére, hogy ha az oktatásszervezők felsőoktatási szinten széles körben használnak IKT-megoldásokat, az hozzájárulhat a gyéren lakott területeken, a szigeteken, a hegyvidéki térségekben és a legkülső régiókban az ezen a szinten tanuló diákok számának növekedéséhez; (5)

42.

kiemeli viszont, hogy a 2013. évi technológia mit sem ér, ha nem ötvözik a 2013. év pedagógiájával. Egy a tudásról alkotott hagyományos nézet szerint a fokozott ismeretszerzéshez elég, hogy több legyen az elérhető információ. E szerint a nézet szerint a tudás felelőssége magát a tanulót terheli. Ez nem hatékony munkamódszer. Fontos ezért, hogy megkülönböztessük az információhoz való hozzáférést annak tudássá való átalakításától, amit mindig az egyén maga végez;

43.

rámutat, hogy az információfeldolgozás folyamata erősen függ az egyén körülményeitől, előzetes ismereteitől, érdeklődésétől és motivációjától. Ennek fényében kell szemlélni a digitális tanulás lehetőségeit és az ehhez illeszkedő pedagógiai tevékenységeket. Az új technológiák támogatása révén a diákok/tanulók egyéni tanulási képességeihez illeszkedő, különböző tanulási formákat lehet kínálni. Mindegyik tanítási és tanulási stílust jelentősen magasabb szinten lehet támogatni digitális technológiákkal, mint azelőtt;

44.

felhívja rá a figyelmet, hogy az úgynevezett „számítási felhő” számos különböző területen – nem utolsósorban a közvetlen adattárolásban – egyre elterjedtebbé válik. Az egésznek az a lényege, hogy egy szolgáltató bizonyos mennyiségű tárhelyet biztosít cégeknek vagy szervezeteknek, amelyek azt az interneten keresztül érhetik el. Az internetnek körülbelül tíz éve különféle fajtái léteznek. Az egyik alapelgondolás az, hogy a felhasználónak nem szabad éreznie a különbséget aközött, hogy egy fájl helyi szerveren vagy egy szolgáltató több ezer kilométer távolságban levő szerverén található-e;

45.

rámutat, hogy a személyes adatok és a tanulói dokumentumok magánkézben levő, sokszor a világ más részén működő cégnél való tárolásának körülményeivel kapcsolatban számos kérdés van nyitva. Az egyik ilyen kérdés, hogy a szolgáltató hajlandó-e felhasználói szerződést kötni több, különböző országban működő helyi, regionális, illetve országos közigazgatási szervvel. A Régiók Bizottsága ezzel kapcsolatban örömmel fogadna egy összehangoltabb megközelítést az Európai Bizottság részéről;

46.

ezzel kapcsolatban azt a kérdést is fel kívánja vetni, hogy ki a diákok vagy tanárok által iskolai kereteken belül vagy kívül létrehozott anyagok jogtulajdonosa. Egyre többen fognak saját tanulási segédanyagok készítésébe a már mások által előállított és módosítható anyagok mellett. Számos oka van annak, hogy a saját készítésű anyagok mennyisége növekszik, többek közt az, hogy az előállításhoz használt eszközök – számítógépek, videokamerák, digitális fényképezőgépek – egyre olcsóbbak;

47.

rámutat, hogy miközben a felhasználók ismeretei gyarapodnak, az eszközök használata is egyre egyszerűbbé válik. A licencelési eljárásnak köszönhetően a saját anyagok készítői választhatnak, hogy milyen jogokat kívánnak megtartani, és melyekről hajlandóak lemondani. A cél az lehet, hogy egyértelművé váljanak a digitális tartalmakra – például weboldalakra, oktatási segédanyagokra, zenékre, filmekre, fényképekre és blogokra – vonatkozó törvényes jogok. Az is előfordulhat, hogy több országban a helyi jogi keretekhez kell igazítani a licenceket. A Régiók Bizottsága kéri, hogy az Európai Bizottság mielőbb gondoskodjon az ezzel kapcsolatos technikai megoldások és fenntartható keretek kialakításáról.

48.

nagy jelentőséggel bíró kérdésnek tartja azt is – nem utolsósorban a helyi és regionális önkormányzatok számára –, hogy a képesítéssel kapcsolatos bizonyítványokat és hasonló dokumentumokat mennyi ideig kell hozzáférhetővé tenni a nyilvánosság számára;

49.

ezzel kapcsolatosan az „adatbányászat” kérdésére, vagyis arra a problémára is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy miként kellene viszonyulni ahhoz, ha a szolgáltató a diákokra és az iskolai személyzetre vonatkozó adatokat továbbértékesíti;

50.

úgy véli, hogy Európa különböző részei között csak akkor lehetséges az együttműködés, ha – amint azt már fentebb kijelentette – kiemelt figyelmet fordítunk a hátrányokkal küzdő területekre, hogy az Európa többi részétől lemaradófélben levő tagállamok és régiók a strukturális és beruházási alapokból származó támogatás révén kifejleszthessék saját helyi IKT-struktúráikat, és részt vehessenek Európa más iskoláival közös projektekben, valamint hogy ezek a területek is hozzáférhessenek a nyitott oktatási segédanyagokhoz;

51.

rámutat ugyanis, hogy a legtöbb ember el tudja mélyíteni a tudásszerzés folyamatát, ha lehetősége van együttműködésre, ahol új elképzeléseket alakíthat ki, kételkedhet és bírálhat. Emellett ezek azok a képességek, amelyek kifejlesztését egyre fontosabbnak tartják a ma és a holnap munkaerőpiaca és társadalma számára. Figyelembe véve a szociális médiák, a számítógépes és videojátékok, valamint a médiatársadalomban általánosan növekvő interaktivitás révén jelenleg kialakuló mintákat, a Régiók Bizottsága szerint már ma lehetővé kellene tenni, hogy az effajta fórumok is beépüljenek a tanulásba;

52.

megemlíti, hogy a fentebb említett OECD-tanulmány (6) a leggyakoribb informatikai tevékenységekkel is foglalkozik. Első helyen áll az, hogy amikor a tanár előkészíti a diákoknak szánt feladatokat, az óra és az előadások anyagát az interneten szörfölve állítja össze. Jóval kisebb arányban fordul elő az, hogy a tanár digitális úton kommunikál a szülőkkel, hogy digitális módon értékelje a diák fejlődését, illetve digitális tanulási segédanyagokról mondjon véleményt. Mindez a Régiók Bizottsága szerint arra utal, hogy az IKT-vel kapcsolatos pedagógiai tevékenységeket meg kell erősíteni és fejleszteni kell, nem utolsósorban a más iskolákkal, azok tanáraival és diákjaival való kommunikáció lehetőségének megteremtése révén;

53.

fontosnak tartja, hogy közös, a különböző érdekelt felek számára nyitott európai platform jöjjön létre, hogy olyan mérési eszközöket és mutatókat lehessen kialakítani, amelyekkel közelebbről nyomon lehet követni, hogy milyen szintű haladás tapasztalható az információs és kommunikációs technológiák terén a különböző oktatásszervezőknél, az iskolákban és egyéb oktatási környezetekben;

54.

külön kiemeli, hogy az Európai Bizottság közleményében említett – az új technológiákkal és digitális tartalmakkal támogatott kiváló minőségű és innovatív tanulási és oktatási módszerekre vonatkozó – fejlesztési igények kétféleképpen is közelről érintik a helyi és regionális szintet: egyrészt mint önkormányzatokat, amelyek az oktatás szolgáltatói és sok esetben kivitelezői is, másrészt mint felvevőpiacot, amelynek – az érdekeinek megfelelően – jól képzett munkaerőre és jól felszerelt polgárokra van szüksége. Ennek ellenére a közlemény csak elvétve tartalmaz utalást a helyi és regionális szintre;

55.

külön kiemeli, hogy a helyi és regionális szintet egyértelműbben be kell vonni a további munkákba, és világosan el kell ismerni, hogy ez az a szint, amelyen teret kapnak a viták, az új technológiai körülmények biztosításával kapcsolatos fellépések, a digitális technológiákkal támogatott tanulás, az ehhez illeszkedő innovatív pedagógiai formák kidolgozása, a nyitott oktatási segédanyagokhoz való hozzáférés, illetve az effajta tanulást segítő hálózatok és kapcsolatok kiépítésének támogatása.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/26

1.

üdvözli a jelentést, (1) amely az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kezelésére irányuló intézkedések programját bemutató 2009-es közlemény (2) végrehajtásának legújabb fejleményeit ismerteti; elismeri, hogy a jelentés alapos és csak ideiglenes, de úgy véli, hasznos volna rávilágítani az egyes intézkedések sikerének mértékére, előtérbe helyezve azokat, amelyeket még folytatni kell és le kell zárni;

2.

megítélése szerint az egészség és a jólét az egyes emberek és a lakosság legfontosabb erőforrása; és az EU Alapjogi Chartájának 35. cikke ellenére úgy véli, hogy az egyes tagállamok között és azokon belül az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek mértéke akadályozza az EU-t abban, hogy eleget tegyen a szolidaritás, a társadalmi, gazdasági és területi kohézió, az emberi jogok és az esélyegyenlőség iránti kötelezettségvállalásának;

3.

megjegyzi, hogy az egészségi állapotot különféle személyes, szociális, gazdasági és környezeti tényezők határozzák meg, és ezek kölcsönös összefüggései határozzák meg az egyes emberek és a lakosság egészségét. Az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségeket nagyrészt társadalmi-gazdasági hátrányok okozzák, emellett az egészséget és a jólétet a különböző szintű hatóságok által hozott szakpolitikai döntések, az egyes emberek életmódja és közösségi életben való részvétele, biológiai tényezők és földrajzi tényezők is közvetlenül befolyásolják;

4.

hangsúlyozza, hogy a sokféle befolyásoló tényező miatt az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségeket az egészségügyi szektor egyedül nem képes csökkenteni, ehhez mindazok fellépésére szükség van, akik munkájukkal az egészséget és a jólétet szolgálják, integrált és összehangolt összkormányzati tervekkel, az egészségügy minden politikában való általános érvényesítésével és a társadalom szélesebb körű bevonásával; hangsúlyozza, hogy az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek stratégiai kezelése iránt elkötelezett politikai és szervezeti irányítás elengedhetetlen ennek előmozdításához és megvalósításához;

5.

tudomásul veszi, hogy az uniós tagállamokban eltérő egészségügyi rendszerek működnek, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok kulcsszerepet játszanak a közegészségügyi szolgáltatások ellátásában, az egészségnevelésben és a betegségmegelőzésben; emellett a foglalkoztatás, a lakhatás, a közlekedés, a területtervezés, a környezetvédelem és a közbiztonság is olyan hatáskörök közé tartoznak, amelyek kulcsszerepet biztosítanak a helyi és regionális önkormányzatoknak a népesség egészségének előmozdításában és az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentésében; úgy véli, hogy az egyenlőtlenségek csökkentéséhez elengedhetetlen ágazatközi megközelítéseket a helyi és a regionális szinten gyakran célzottabb és hatékonyabb módon lehet kialakítani és alkalmazni, továbbá az eredményeket bemutatni;

6.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a jelenlegi gazdasági légkör komoly veszélyt jelent, mivel az egészségügyi kiadások lefaragása hozzáadódik a népesség elöregedése jelentette, jól dokumentált kihívásokhoz, ami tovább nehezíti az egészségügyi szolgáltatások finanszírozását. Tekintve, hogy számos tagállami önkormányzat az egészségügyi rendszer hatékonyságát és fenntarthatóságát szolgáló reform előtt áll, az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentését alapvető lépésnek kell tekinteni;

7.

megjegyzi, hogy, amint a jelentés is leszögezi, „az egészség terén mutatkozó egyes egyenlőtlenségek ahhoz kapcsolódnak, hogy az EU-ban eltérő minőségű és hatékonyságú egészségügyi szolgáltatások érhetők el”; (3) úgy véli, hogy az egészség terén az EU-ban mutatkozó egyenlőtlenségekről szóló Marmot-jelentésnek  (4) a fentivel egy időben történő megjelentetése megerősítette volna ezt a kijelentést, és talán segített volna a jelentés következtetéseinek célzottabbá tételében;

8.

sajnálja, hogy a jelentés megerősíti, hogy a tagállamok között és azokon belül továbbra is jelentős és elfogadhatatlanul nagy egyenlőtlenségek állnak fenn. Az utóbbi évek során az egyenlőtlenség szintje egyes mutatók esetében csökkent, mások esetében nem változott, néhány esetében pedig még növekedett is; külön felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes tagállamok között az egészségben eltöltött életévek szempontjából közel 19 évnyi különbség van, tehát hiába nő a várható élettartam, az emberek krónikus betegségekkel élnek hosszabb ideig;

9.

örömmel látja, hogy a halálozási arányok csökkentek, a várható élettartam pedig növekedett. Ezeket a kedvező fejleményeket azonban veszélyezteti az elhízással, a cukorbetegséggel és a mozgásszegény életmóddal kapcsolatos káros tendenciák erősödése; ha nem teszünk ellenük semmit, a krónikus betegségek előfordulásának várható növekedése egészségtelen és költséges jövőt ígér;

10.

az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést egyes tagállamokban nagyon komoly akadályok (pl. költségek, távolság, várakozási idő) nehezítik, emellett az orvosi kezelés típusa és minősége is sokszor a lakóhelyen elérhető szolgáltatások függvénye; felhívja a figyelmet annak társadalmi előnyeire, ha az orvosok és egészségügyi szolgáltatások hátrányos helyzetű és elszigetelt területeken való működését ösztönzik;

11.

tekintettel az egészségi állapot szociális gradiensére, úgy véli, hogy az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kezelésének egyik kulcsfeltétele az, hogy inkább a „felfelé történő kiegyenlítés” elvét alkalmazzák, mintsem egyfajta statisztikai kiegyenlítést, annak érdekében, hogy a társadalom egészségesebb csoportjának szintjéhez „húzzák fel” a népesség valamennyi más csoportjának állapotát;

12.

üdvözli az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségekről szóló, 2011 és 2014 között 15 tagállam képviselőinek részvételével megvalósított együttes fellépést; mivel továbbra is kiemelten kell kezelni a kérdést, támogatja e kezdeményezés ambiciózusabb és célzottabb folytatását az elért eredmények felhasználásával; ösztönzi továbbá, hogy az együttes fellépés melletti kötelezettségvállalás érdekében fontolják meg rugalmasabb társfinanszírozási mechanizmusok alkalmazását;

13.

megfelelő forrásokkal ellátott átfogó, ágazatközi stratégiák bevezetését és végrehajtását ösztönzi az erre legmegfelelőbb kormányzati szinteken, mivel az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentése számos olyan minisztérium és kormányzati szint kötelezettségvállalását igényli majd, amelyek gyakran ugyanazon forrásokért versengenek és csak saját érdekeiket veszik figyelembe; a regionális és helyi szintű stratégiák kidolgozói meríthetnek a tagállami szintű stratégiákból és fordítva;

14.

támogatja a sikeres projektekből származó ismeretek terjesztését célzó jelenlegi programokat a kutatás, a szakpolitika és a gyakorlat közti szakadék áthidalására és a hasonló projektek indításának ösztönzésére; ugyanakkor a politikaalkotókra és a gyakorlati szakemberekre zúduló információáradatra való tekintettel e projektek befogadható és tömör bemutatását támogatja; azaz világos üzenetekre van szükség sikeres példákkal alátámasztva; ezenkívül egy minden alapvető információt tartalmazó portál kialakítását és népszerűsítését javasolja;

15.

üdvözli az Európai Bizottság, nemzetközi ügynökségek és állami érdekeltek közti együttműködéssel kapcsolatos jelentős kezdeményezéseket, és azt ajánlja, hogy a szakpolitikai koordináció, az erőforrás-megosztás és a kezdeményezések – pl. a Healthy Cities, a WHO Regions for Health hálózata és az Age-Friendly Cities and Communities globális hálózat – népszerűsítése terén a legmagasabb szintű partnerséget alakítsák ki a WHO Europe-pal; emellett támogatja az illetékes uniós hivatalok munkaprogramjain keresztüli megerősített együttműködést;

16.

a szükséges adatok hiányában rendkívül nehéz mérni az előrelépéseket, ezért minden hatóságot sürget, hogy folytassák a szabványosított európai alapvető egészségügyi mutatók kidolgozását a helyi és regionális szintű képviselőkkel szoros együttműködésben; amennyire lehetséges, ennek meg kell könnyítenie a szubnacionális hatóságok számára az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kezelését; hangsúlyozza, hogy a különféle nemzeti és nemzetközi szintű jelentéstételi kötelezettségekre való tekintettel kerülni kell az adatgyűjtéssel járó adminisztratív terhek kettőzését;

17.

üdvözli az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségekre irányuló uniós kutatási programot, és azt javasolja, hogy a jövőbeli kutatás számára megfelelő témák foglalják magukba az alábbiakat: az egészségi egyenlőtlenségek mérséklését célzó beavatkozások hatásossága; az egészségben eltöltött évek számában tapasztalható különbségek tényezői; a longitudinális tanulmányok fokozott elemzése annak jobb megértésére, hogy mi befolyásolja az egészségi egyenlőtlenségeket; a mentális egészség mutatói, továbbá az, hogy miért bírnak egyes, viszonylag alacsony GDP-jű országok jó egészségi mutatókkal, és fordítva;

18.

megismétli, hogy az Európa 2020 stratégia céljainak elérése alapvető az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kezeléséhez, és hangsúlyozza az egészséges népesség és a termelékeny, fenntartható gazdaság közötti kapcsolatot; hasonlóképpen kiemeli, hogy a legfelső szinten meghatározott célokat helyi és regionális szinten kézzelfogható, mérhető eredményekben kell megvalósítani;

19.

hangsúlyozza, hogy az emberek visszavezetése a munkaerőpiacra és az egészséges munkahelyek biztosítása létfontosságú a népegészség szempontjából; hangsúlyozza, hogy az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kezelésének előfeltételeként a tartós és a fiatalokat sújtó munkanélküliség csökkentése mindent felülíró prioritás; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a társadalmi életben történő aktív részvételből való kirekesztettség érzése azonnali és hosszú távú hatást gyakorol az érintettek fizikai és lelki egészségére;

20.

hangsúlyozza, hogy szilárd szociális támogató hálózatokra van szükség, mivel kapcsolat van a család, a barátok és a helyi közösségek támogatása és a jó fizikai és mentális egészség között. Ez különösen igaz az elszigetelt, mobilitási és kommunikációs problémákkal küszködő idősekre;

21.

tekintettel arra, hogy az áruk és szolgáltatások hirdetésére költött összegek messze túlszárnyalják az egészségnevelési kampányokét, és az egészségi állapot javításához a nagyközönség aktív közreműködése is szükséges, elengedhetetlennek tartja a magánszektor bevonását akár vállalati társadalmi felelősségvállalási kezdeményezések, akár jogi vagy adóügyi intézkedések révén, ezáltal ösztönözve jobb népegészségügyi eredmények elérését, pl. a friss élelmiszerek pazarlásának csökkentése, egyértelműbb címkézés, energiaár-képzés stb.

22.

támogatja annak vizsgálatát, hogy hogyan lehetne adóügyi intézkedéseket alkalmazni a dohányzástól, a túlzott alkoholfogyasztástól, valamint a telített zsírsavak, a cukor és a só egyes feldolgozott élelmiszerekben való túlzott felhasználásától történő eltántorításra, annak érdekében, hogy jobban tükröződjön a közegészségügyre és az egyéb közszolgáltatásokra általuk rótt teher. Támogatja továbbá hasonló intézkedések bevezetését az egészségesebb élelmiszerek és életmódok ösztönzésére a magatartásváltozás előmozdítása céljával;

23.

úgy véli, hogy a vonatkozó kormányzati politikáknak az egészségi hatástanulmányokon keresztüli egészségvizsgálat felé kellene elmozdulniuk annak érdekében, hogy a szakpolitika nettó hatása a népesség egészségének és jólétének a javítása legyen, az egészségi egyenlőtlenségek mérséklésével együtt;

24.

meggyőződése, hogy a gyerekeket kezdettől fogva a legjobb útravalóval kell ellátni az életben, mivel az egyenlőtlenségek csökkentése és egészségügyi mutatók javítása érdekében történő beavatkozás a születés előtt és kisgyermekkorban a leghatékonyabb. Azt ajánlja, hogy az egyenlőtlenségek csökkentését célzó programokban fordítsanak kiemelt figyelmet a gyermekek egészségére, és hangsúlyozza a színvonalas gyermekgondozás rendelkezésre állásának jelentőségét; az ilyen intézkedésekkel nagyobb arányban érhető el siker, mint a későbbiekkel;

25.

felhívja a figyelmet a támogató szülői szereppel kapcsolatos, bizonyítékokon alapuló és költséghatékony programok (5) jó eredményeire, melyek gyakorlati stratégiákkal segítik a szülőket saját és gyermekeik viselkedésének kezelésében, és javasolja, hogy ilyen programokat tegyenek elérhetővé szélesebb körben, különösen a kockázati csoportba tartozó gyermekek és szülők számára;

26.

úgy véli, hogy a gyermekkori elhízás jelenleg már a legnagyobb kihívások közé tartozik. A társadalmi-gazdasági megosztottság már kisgyermekkorban érzékelhető, és a gyermekkori testsúly erősen befolyásolja a felnőttkorit, elősegíti a krónikus betegségek kialakulását és rontja azok következményeit, melyek egészség-gazdaságtani szempontból ugyanolyan károsak, mint az érintett személyek egészségére nézve; várakozással tekint az erre irányuló európai bizottsági cselekvési terv elé;

27.

mivel a WHO Európát tekintve a betegségek okozta össztársadalmi teher közel 60%-át hét fő kockázati tényezőnek tulajdonítja, (6) úgy véli, hogy e tényezők kezelése és a várható egészséges élettartam különösen nevelés révén történő növelése kulcsfontosságú az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentése szempontjából, és szorgalmazza, hogy a célcsoportok megszólításához fokozottabban vegyék igénybe az informatikai eszközöket, a közösségi médiát és élő példaképeket, hogy az egészségről és az egészséges életmódról elérhető és hiteles formában tájékoztassanak, mivel nem biztos, hogy a hosszabb távú egészségi következmények mindenki számára elsődleges fontossággal bírnak;

28.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy támogassa az egészségneveléssel és az egészséges életmód népszerűsítésével, továbbá az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a helytelen étrend, az elhízás és a drogfogyasztás megelőzésével, korai felismerésével és kezelésével kapcsolatos tapasztalatok összegyűjtését; emellett kéri a tagállami hatóságokat, hogy mozdítsák elő a testmozgást, az egészséges életmódot és a mindennapi élethez szükséges alapvető készségeket (egészségügyi jártasság, természettudományos alapismeretek, információszűrési képesség, mindennapi gazdaságtan stb.) népszerűsítő programokat, különös hangsúlyt helyezve a fiatalokra és a kiszolgáltatott helyzetű csoportokra;

29.

mivel bizonyos tényezők, például az alacsonyabb jövedelem, a krónikus egészségi problémák, az elszigeteltség, a mobilitási problémák összjátéka megnehezítheti az idősek életét, és mivel az emberek hosszabb ideig élnek, hangsúlyozza az aktív és egészséges időskorral foglalkozó európai innovációs partnerség céljai elérésének fontosságát, és támogatja az ehhez tartozó cselekvési tervek széles körű végrehajtását; továbbá fel szeretné hívni a figyelmet az európai idősbarát városokról és közösségekről szóló 2013. évi dublini nyilatkozatra; (7)

30.

hangsúlyozza, hogy az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségeket csökkentő népegészségügyi programok – pl. az öröklött betegségek miatt bizonyos betegségekre hajlamosabb kockázati csoportok szűrése, a betegségek megállapítása és kezelése – költséghatékonyak lehetnek; a hatékonyságra hivatkozva alá lehet támasztani az ilyen programok kiemelt kezelését (pl. a méhnyakrákszűrés elérhetőbbé tétele az alacsony jövedelmű nők számára);

31.

hangsúlyozza, hogy az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kezelését helyi szintű hatóságok és szolgáltatások, valamint aktív közösségépítő szervezetek által kell megoldani, mivel ezek a legalkalmasabbak mind a kockázati csoportok igényeinek megértésére, mind pedig a programokban való aktív és hatékony részvételre;

32.

az egészségügyi szolgáltatások megszervezése és ellátása a tagállami hatóságok feladata, ugyanakkor a jelentés és a tagállami erőfeszítéseket támogató és koordináló európai bizottsági fellépések összeegyeztethetőnek tekinthetők a szubszidiaritás és az arányosság elvével; nagyra értékeli, hogy a különféle uniós politikák és finanszírozási programok – köztük a szociálpolitika, a kutatás és innováció, az oktatás, az energia, a vidékfejlesztés és a regionális politika – képesek hatást gyakorolni az egészségre és az egészséget meghatározó tényezőkre, és hozzájárulni az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentéséhez;

33.

üdvözli az Európai Bizottság által összeállított tematikus célkitűzéseket, melyek lehetővé teszik a kiadások célzottabbá tételét és az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentésének figyelembevételét az ERFA beruházási prioritásai között; úgy véli, hogy az egészséggel kapcsolatos szempontok figyelembevétele a különféle uniós programokban és finanszírozási eszközökben tovább ösztönzi a magas szintű ágazatközi stratégiák megvalósítását; egyetért a közös rendelkezésekről szóló rendeletben szereplő előzetes feltételekkel, és úgy véli, hogy a kívánt hatások elérése érdekében az ez alapján készülő stratégiai politikai keretet mindenképpen a megfelelő operatív szinten kell végrehajtani;

34.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a jelentés szerint az egészségügyi rendszerek nem képesek az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségeket orvosló beruházások előteremtésére; (8) hangsúlyozza, hogy kiemelten kell kezelni az uniós források vonzását és felhasználását érintő kapacitásépítést; ezt segítendő támogatja az olyan erőforrások szélesebb körű népszerűsítését, mint az Equity Action keretében kezdeményezett Az uniós strukturális alapok felhasználása, és megismétli, hogy a tagállamokban széles körben népszerűsített kapcsolattartókra van szükség;

35.

hangsúlyozza, hogy az európai strukturális és beruházási alapok tervezési ciklusának minden szakaszában létfontosságú a helyi és regionális egészségügyi rendszerek és az önkormányzatok részvételének elősegítése ahhoz, hogy az egészségügyi fejlesztéseket biztosan kiemelten kezeljék, különösen az operatív programok diszkrecionális elemeinek alkalmazásában, mivel a szegénység minden régióban általában gócokban jelentkezik;

36.

csalódottan jegyzi meg, hogy az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentése nem képez külön célt a Health for Growth programban; általánosabban egyensúlyt sürget az infrastruktúra-beruházások és a megelőző egészségügyi intézkedések, illetve az infrastruktúra-beruházásokon belül a nagyszabású kórházfejlesztés (ahol ez támogatható) és az elérhetőbb, integrált helyi ellátás között; hangsúlyozza továbbá, hogy a hatásra, a fenntarthatóságra és a befektetés megtérülésére hangsúlyt helyezve értékelni kell az uniós kiadásokat;

37.

ösztönzi az európai területi együttműködési csoportosulási eszköznek (EGTC) a hatóságok és testületek általi felvállalását partnerségek fejlesztésére irányulóan, azzal a céllal, hogy előmozdítsák az egészségi egyenlőtlenségek mérséklését célzó határon átnyúló projekteket, például az infrastruktúrára és a korszerű orvosi eszközökhöz való hozzáférésre vonatkozóan;

38.

a növekvő demográfiai és költségvetési nyomásra való tekintettel üdvözli azokat a szélesebb körű uniós kezdeményezéseket, amelyek támogatják a tagállami hatóságokat a fenntartható és hatékony egészségügyi rendszerek kialakításában, kiváltképp a betegségmegelőző intézkedések finanszírozásával, csökkentve a későbbi hosszú távú költségeket és átstrukturálva az egészségügyi rendszereket a színvonalas egészségügyi ellátáshoz való igazságos hozzáférés érdekében;

39.

üdvözli az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kezelését célzó európai bizottsági intézkedések terén tett előrelépéseket, és hangsúlyozza, hogy minden kormányzati szinten többet kell tenni; például az európai szemeszter folyamata lehetőségeket biztosít a tagállamokon belül az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kiemelésére; hasonlóképpen a helyi és regionális önkormányzatok bizonyítékokkal alátámasztott, költséghatékony fellépésekkel képesek a szubnacionális szintű egyenlőtlenségeket csökkentő stratégiák bevezetésére és végrehajtására, az erőforrásokat a legkiszolgáltatottabbakra koncentrálva;

40.

a helyi és regionális önkormányzatok feladatköreire való tekintettel az RB részt kíván venni az Európai Bizottság idevonatkozó kezdeményezéseiben, és saját erőforrásait is felajánlja ehhez; örömmel venné, ha az Európai Bizottság három éven belül újabb jelentést készítene az időközben elért haladásról.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/31

1.

üdvözli az Európai Bizottságnak a gazdasági és monetáris unió (GMU) szociális dimenziójának megerősítéséről szóló közleményét, amely részét képezi az Európai Tanács 2012. december 13–14-i ülésén rögzített, a GMU teljes megvalósításáról szóló ütemtervnek;

2.

úgy véli, hogy a benne foglalt javaslatok megvalósításán keresztül ez a közlemény a GMU-n belüli valódi szociális pillér megalapozása felé vezető első hasznos lépés;

3.

kiemeli e tekintetben azt, hogy december 20-i ülésén az Európai Tanács formálisan elfogadta, hogy a 2014-es európai szemeszterben mutatókat alkalmazzanak szociális és foglalkoztatási téren, sajnálja azonban, hogy azok funkciója a szociális területen elért haladás elemzésére szorítkozik. Integrációs felhívásában megismétli, hogy vegyék figyelembe a GMU szociális dimenzióját a gazdaságpolitikák irányításában, koordinációjában és felügyeletében;

4.

üdvözli az Európai Bizottságnak a mindeddig elsősorban a Stabilitási és Növekedési Paktumra és a hatos csomagra összpontosító euróövezet egyensúlyának helyreállítására vonatkozó javaslatait, valamint azokat a javaslatokat, amelyek támogatják azt a gondolatot, hogy a GMU jelenlegi (gazdasági, költségvetési, banki és politikai) pilléreit egy szociális pillérrel bővítsék ki;

5.

megállapítja, hogy a GMU e jövőbeli szociális pillérének szükségszerűen átfogó jellegűnek kell lennie ahhoz, hogy nagyobb figyelmet élvezzen a GMU gazdasági irányításának dimenziója és társadalmi hatásai. Itt egyrészt a GMU közép- és hosszú távú jó működése és életképessége szempontjából alapvető tétről, másrészt az európai integrációs folyamat legitimitásáról van szó;

6.

emlékeztet arra, hogy egy egységes valutát használó övezet jó működése megköveteli az ennek az övezetnek részét képező gazdaságok közötti bizonyos szintű szimmetriát, annak érdekében, hogy a lehető legjobban csökkenjen az aszimmetrikus hatású megrázkódtatások előfordulása és ezek hatása; úgy véli, hogy ma már bebizonyosodott, hogy valósak a tagállamok közötti szociális verseny kockázatai az ilyen megrázkódtatások esetében, valamint hogy 2007–2008 óta polarizáció állapítható meg a központ és a periféria között, elsősorban a foglalkoztatás tekintetében;

7.

kijelenti, hogy a szociális dimenzió elmélyítése várhatóan csökkenti a szociális verseny kockázatát – amelyet előidézhet a gazdasági kiigazítás olyan eszközeinek elhagyása, mint az átváltási árfolyamok vagy a fiskális politikák európai keretbe foglalása –, kompenzálja a válság és a megszorítási politikák negatív hatásait;

8.

meggyőződése, hogy a GMU demokratikus legitimitásának deficitjét csak úgy lehet felszámolni, ha az európai polgárok bizonyosak abban, hogy a szociális fejlődés elve is védelmet élvez, valamint hogy a foglalkoztatást és a szociális normákat nem pusztán a makroökonómiai kiigazítási folyamat mellékes változóinak tekintik;

9.

hangsúlyozza e tekintetben, hogy gyakorlatilag az összes fontos szociális mutató mindeddig még sosem elért küszöbökön lépett túl, legyen szó akár a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliségi rátáról, amely 23% körül jár, a hosszú távú munkanélküliség által érintettek számáról, amely a legtöbb tagállamban növekedett, vagy a társadalmi kirekesztettség által fenyegetett európai népességről, amely mostanra eléri a 25%-ot;

10.

kiemeli, hogy a válság nyomán az egy főre eső regionális GDP és a munkanélküliség EU-n belüli konvergenciafolyamata irányt váltott, napjainkban pedig a GMU-n belül gyorsabban növekednek a társadalmi egyenlőtlenségek, mint az EU többi részében, terhet jelentve a GMU gazdasági teljesítménye és tagállamainak politikai stabilitása vonatkozásában;

11.

megállapítja, hogy az euróövezet számára nemcsak az országok költségvetési hiánya, hanem a társadalmi és területi kohézió tagállamok és régiók közötti különbségei is súlyos problémát jelentenek, valamint hogy valóban elengedhetetlen a GMU szociális dimenziójának a gazdaságpolitikák koordinációjával azonos szintre helyezése. Ennek során a strukturális problémák kiküszöbölésének kell az előtérben állnia;

12.

nyomatékosan kéri, hogy a GMU szociális dimenziója őrizze meg a jelenlegi különböző nemzeti szociális modelleket, és tegye lehetővé együttélésüket, valamint emlékeztet arra, hogy előbbinek nem célja a szociális harmonizáció, hanem az „egyesülve a sokféleségben” alapelv fenntartása;

13.

meg van győződve arról, hogy az európai szint feladata inkább az, hogy továbbfejlessze a szociálpolitikai célokat és alapjogokat, EU-szerte jogilag kötelező érvényű minimumszabványokat vezessen be, és ennek során tekintettel legyen a tagállamok szociálpolitikai cselekvési lehetőségeire;

14.

kéri, hogy az euróövezet szociális dimenziójának elmélyítését foglalják bele a nyílt megerősített együttműködés logikájába, ami lehetővé tenné, hogy a GMU-ban jelenleg részes országokhoz társulhassanak egyrészt azok az országok, amelyek a Szerződés révén kötelezettséget vállaltak a GMU-hoz való csatlakozásra, másrészt a többi EU-tagállam, tekintettel arra, hogy a szociális dimenzió elmélyítése a teljes EU szintjén elengedhetetlennek tűnik;

15.

síkra száll amellett, hogy az európai szemeszter keretében jobban össze kell hangolni a gazdaság- és szociálpolitikákat az európai és nemzeti szintek között, és kéri, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat szorosabban vonják be ebbe a koordinációba; (1)

16.

nyomatékosan kéri, hogy a szociális politikák koordinációs folyamata fordítson figyelmet a helyi önkormányzatok erőfeszítéseinek támogatására a megfelelő foglalkoztatási és szociális politikák végrehajtásában. Ez az eljárás szükségessé teszi e szakpolitikák sajátos területi kihívásainak figyelembevételét, valamint a bevált gyakorlatok helyi és regionális szintű megosztásának elősegítését;

17.

osztja az Európai Bizottság következő célkitűzéseit: „a foglalkoztatási és szociális fejlemények nyomon követésének erősítése”, „az uniós intézkedések és támogatások mobilizálása a munkanélküliség leküzdése, valamint hatékony és fenntartható módon való kezelése érdekében”, „a felelősségvállalást és a gazdasági fegyelmet erősítő intézkedések fokozottabb szolidaritással és pénzügyi támogatással való kiegészítése”, „a határokon átnyúló munkavállalói mobilitás jelenlegi korlátainak leépítése” és „a szociális párbeszéd szerepének megerősítése”;

18.

ismételten kéri, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon részletesen a közkiadások minőségének kérdésével, elsősorban a rendszeres kiadások és a beruházási kiadások elválasztásának célszerűségét mérlegelve a költségvetési hiányok kiszámításakor, hogy elkerülhető legyen a hosszú távon nettó hasznot termelő közberuházások akadályozása;

19.

úgy véli emellett, hogy a szociális beruházásokat súlyozottan kellene figyelembe venni a költségvetési hiányok kiszámításakor;

20.

támogatja a fő foglalkoztatási és szociális mutatók új eredménytáblájának az Európai Bizottság által tervezett bevezetését, valamint az új foglalkoztatási és szociális mutatóknak a makrogazdasági egyenlőtlenségek kezelésére szolgáló eljárásba és a riasztási mechanizmusba történő integrálását;

21.

úgy véli, hogy az euróövezeten belüli szociális egyenlőtlenségek feltárására szolgáló ezen mechanizmus előrelépés a szolidáris integráció útján, emellett a gazdasági és szociális politikák közötti egyensúly európai szemeszteren belüli helyreállításának kezdetét jelenti;

22.

sajnálattal fogadja ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság által javasolt mutatók spektruma túlságosan szűk ahhoz, hogy teljes mértékben át lehessen tekinteni a tagállamokban tapasztalható szociális helyzetet és annak változását, illetve azt, hogy a javasolt mutatók kiválasztását a Bizottság nem indokolta meg kellőképpen. Az RB arra kéri az Európai Bizottságot, nyújtson részletesebb indoklást, hogy az RB véglegesen állást foglalhasson arról, melyek a legmegfelelőbb mutatók;

23.

emellett azt javasolja, hogy a szociális mutatók eredménytáblájának kidolgozása során vegyék figyelembe a 65 évnél idősebb személyeket, vagyis a nyugdíjasokat, akik bizonyos tagállamokban a lakosság szegény rétegeinek jelentős hányadát képezik;

24.

így azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy fejlessze tovább a szociális eredménytáblát oly módon, hogy ebbe a helyi és regionális önkormányzatokkal együttműködve helyi, regionális és tagállami szinten már létező, és esetleg további olyan mutatókat épít be, mint a gyermekszegénységi rátára vonatkozó mutatók, a méltányos munka mutatója és a minimumjövedelemre vonatkozó mutató, valamint hogy az adatokat mind statisztikai, mind pedig monetáris szempontból adják meg (feltüntetve például a nem foglalkoztatott és oktatásban vagy képzésben nem részesülő személyek költségeit – a GDP százalékában kifejezett NEET) annak érdekében, hogy pontosabban lehessen látni a szociális kilátások gazdasági következményeit és foglalkoztatási szempontjait, és hogy a politikai döntéshozók erőteljesebb és világosabb üzeneteket kapjanak;

25.

javasolja azt is, hogy a véglegesítendő mutatókat – főképpen a munkanélküliség, a NEET-fiatalok és a fiatalkori foglalkoztatás, valamint a szegénység által veszélyeztetettek arányát – egészítsék ki a nemre vonatkozó dimenzióval, mivel annak elismerése, hogy a szociális nehézségekkel való szembesüléskor a férfiak és nők között egyenlőtlenségek tapasztalhatóak, lehetővé tenné a célzottabb és ezért hatékonyabb politikák kezdeményezését;

26.

javasolja az Európai Bizottságnak, hogy figyeljen oda arra, hogy további erőfeszítések történjenek az eredménytáblában szereplő mutatókhoz kapcsolódó, megfelelő statisztikai adatok időben történő szolgáltatása érdekében. Ez lehetővé tenné, hogy az alkalmasabb információk megfelelőbb határidőkön belül álljanak rendelkezésre;

27.

aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti mutatók összesítésével létrehozott eredménytábla nem alkalmas a régiók szintjén esetleg fennálló különbségek visszaadására, és így azt javasolja, hogy alkalmazzanak megfelelőbb eszközöket a nemzetek alatti szinten létező eltérések értékelésére; (2)

28.

sajnálattal fogadja, hogy nem született ajánlás a riasztási küszöb meghatározására szolgáló számszerűsített referenciaértékre; hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy az európai szintű minimális védelem elismert küszöbének, valamint a közös szociális normákra vonatkozó bármilyen, az Európai Bizottság közleményében szereplő hivatkozásnak a hiánya miatt e szakaszban nem lehet megbecsülni az Európai Bizottság által tervezett ezen küszöböket;

29.

úgy véli, hogy minden esetben a szociális partnerekkel szoros együttműködésben kell meghatározni a riasztási küszöböket;

30.

emlékezteti az Európai Bizottságot arra, hogy az eredménytábla csak egy utólagos statisztikai eszközt jelent, amelyet a folyamatban lévő szociális fejlemények előre tekintő, prognosztikus elemzésével kell kiegészíteni annak érdekében, hogy megelőző és nem csupán kiigazító intézkedéseket lehessen kezdeményezni;

31.

annak leszögezésére kéri az Európai Bizottságot, hogy szociális téren az egyensúly hiánya elleni küzdelem nem jelentheti a szankciók automatikus alkalmazását a riasztási küszöbök túllépése esetében. Ezzel szemben arról van szó, hogy egy olyan mechanizmusra kell támaszkodni, amely a közös célkitűzések mentén a konvergenciát ösztönzi, és előnyben kell részesíteni a meglévő bevált gyakorlatok megosztását;

32.

ezért annak ismertetésére kéri az Európai Bizottságot, hogy milyen mechanizmusoknak kell életbe lépniük, ha egy tagállam átlép egy bizonyos riasztási küszöböt;

33.

elismeri a munkavállalók GMU-n belüli mobilitásának kulcsfontosságú szerepét a jelenlegi gazdasági konjunktúrában, és hangsúlyozza, hogy a mobilitásnak hozzá kell járulnia a fenntartható és inkluzív növekedés támogatásához;

34.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy Európában túl alacsony a mobilis munkavállalók száma ahhoz, hogy valódi európai munkaerőpiacról beszélhessünk, és emlékeztet arra, hogy a szakmai mobilitást megvalósítani kívánó polgároknak jobb és megbízhatóbb tájékoztatásban kellene részesülniük, és egyéni támogatást kellene kapniuk;

35.

megállapítja, hogy célzottabb nyelvtanfolyamokkal meg lehet változtatni a munkaerő-piaci mobilitással kapcsolatos hozzáállást. Ezenkívül az európai régiók mobilitásának erősítése szempontjából alapvető fontosságú, hogy olyan mechanizmusokat hozzanak létre, amelyek ösztönzik a hallgatóknak és munkavállalóknak szóló szakképzéseket és szakmai gyakorlatokat;

36.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy fokozott erőfeszítéseket tegyen az EU-ban a munkavállalók határokon átnyúló mobilitása előtt álló akadályok kiküszöbölése érdekében. Ez különösen érvényes a jogi jellegű (pl. a tagállami társadalombiztosítási rendszerek összeegyeztethetősége) és a tényleges (pl. idegennyelvi kompetencia, interkulturális képzés) akadályokra;

37.

hangsúlyozza, hogy a (tevékenységüket 2015-től megkezdő) nemzeti EURES-koordinátoroknak szoros együttműködést kellene kialakítaniuk a helyi és regionális önkormányzatokkal, amelyek alapvető szerepet játszanak a munkavállalók mobilitásában; utal arra, hogy az EURES-hálózatnak egy állásközvetítést és toborzást segítő, egész Európára kiterjedő központtá való kiépítése nem pótolhatja és nem korlátozhatja a tanácsadási feladatokat. Ehelyett a jövőben is az EURES-tanácsadóknak a külföldi munkavégzés és társadalombiztosítás gyakorlati kérdései – pl. munkanélküliség, betegség, a munkaerő-kölcsönzés sajátosságai, az újrabeilleszkedést segítő intézkedések, biztosítás rokkantság és munkahelyi balesetek esetén –, valamint a szakmai továbbképzési lehetőségek tárgyában végzett tanácsadói tevékenysége kell, hogy az előtérben álljon. A határ menti EURES-társulások tanácsadói funkciója éppen a határ menti régiókban igen jelentős, és munkájukkal hozzájárulnak a mobilitáshoz;

38.

elismeri ugyanakkor, hogy illuzórikus lenne azt gondolni, hogy a munkavállalók mobilitása elegendő hajtóerőt jelent az euróövezetben tapasztalható egyensúlyhiányok és aszimmetrikus hatású megrázkódtatások kiegyensúlyozására;

39.

emlékeztet arra, hogy szolidárisnak kell lenni a jelenlegi válság által leginkább érintett tagállamokkal, mivel a tagállamok nemcsak gazdasági, hanem szociális szempontból is függenek egymástól;

40.

támogatja az Európai Bizottság javaslatát, amely szerint fejleszteni kell az aktív befogadást elősegítő stratégiákat, valamint elsősorban az Európai Szociális Alapra (ESZA) támaszkodva hatékonyabban és eredményesebben kell felhasználni a szociális célú költségvetéseket; a partnerségi szerződések és a 2014–20-as operatív programok előkészítése során az uniós alapokat célzottabban kell felhasználni a szociális területen; emlékeztet, hogy az RB folyamatosan támogatta az új foglalkoztatási és szociális innovációs programot, a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapot, az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezést is;

41.

sajnálattal fogadja ugyanakkor, hogy az e területre vonatkozó európai bizottsági javaslatok a már létező eszközök aktiválására korlátozódnak, ezek célkitűzései és hatásköre ugyanis nem feltétlenül igazodik a GMU sajátos problematikájához; javasolja ezért, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon ösztönző mechanizmusok kidolgozásának lehetőségével is, azon GMU-országok számára, amelyek az EU 2020 stratégia szociális célkitűzéseinek elérését és a szociális egyensúlyhiány elleni küzdelmet lehetővé tevő reformokat vezetnek be;

42.

leszögezi, hogy tekintettel a minden egyes tagállamra jellemző gazdasági és ipari sajátosságokra, a gazdasági és szociális politikák felügyeletének és koordinációjának mechanizmusai soha nem fogják lehetővé tenni az aszimmetrikus hatású megrázkódtatások veszélyének kizárását;

43.

következtetésként megállapítja, hogy a GMU-nak olyan sajátos eszközökkel és mechanizmusokkal kellene rendelkeznie, amelyek megelőző tevékenységek révén lehetővé tennék számára, hogy képes legyen elhárítani vagy enyhíteni e megrázkódtatások hatását a tagállamokbeli foglalkoztatásra és szociális politikákra;

44.

megállapítja, hogy az egyetemi körök több, az automatikus stabilizátorokra vonatkozó tanulmányt, forgatókönyvet és szimulációt is kidolgoztak; emlékeztet arra, hogy más monetáris uniós övezetek, kezdve az Egyesült Államokkal, saját automatikus stabilizátorokat vezettek be, amelyek bizonyították hatékonyságukat; megállapítja, hogy az Európai Bizottság nem foglalkozott részletesebben ezzel a kérdéssel, habár meg kell jegyezni, hogy mindez a Szerződések módosítását feltételezi; felkéri ezért az Európai Bizottságot arra, hogy dolgozzon ki egy zöld könyvet az euróövezeten belüli automatikus stabilizátorokról, hogy a meglévő tanulmányok, forgatókönyvek és szimulációk közül pontosabban azonosítani lehessen azokat, amelyek a legjobban az euróövezethez igazíthatóak;

45.

hangsúlyozza ennek kapcsán, hogy az aszimmetrikus hatású megrázkódtatások semlegesítésére szolgáló mechanizmus nem feltétlenül jelenti a szolidaritásnak a központból a periféria felé irányuló egyoldalú transzferekkel operáló eszközét, ellenkezőleg, egy biztosítási rendszert takarhat, amely az összes GMU-országot kívánja megvédeni az euróövezethez kötődő kollektív sérülékenységgel szemben;

46.

megerősíti az Európai Bizottságnak címzett kérését, hogy tanulmányozzák alaposabban az Európai Unió munkanélküliségi biztosítási rendszerének kivitelezhetőségét, amely automatikus stabilizátorként működhetne a GMU szintjén. (3) Ez a rendszer a rövid távú munkanélküliség rátáján alapulhatna, amely különösképpen érzékeny a konjunkturális változásokra, és amelynek így lehetővé kellene tennie az egyirányú költségvetési transzferek elkerülését. Fontos lenne egyúttal, hogy ezt a rendszert szigorú követelményekre alapozzák, például a munkanélküliség elleni aktív politika folytatására;

47.

üdvözli az Európai Bizottságnak azokat a javaslatait, amelyek fokozottabban be kívánják vonni a szociális partnereket a gazdasági és foglalkoztatási politikák koordinációjába, valamint az európai szemeszterbe;

48.

határozottan bátorítja az Európai Bizottságot abban, hogy a helyi és regionális önkormányzatok bevonását tekintve is törekedjen ennek megvalósítására. A gazdasági és foglalkoztatási politikák végrehajtásában ténylegesen meghatározó a területi önkormányzatok szerepe. Egyedülálló tapasztalataik és szakértelmük ezenkívül lehetővé tenné a GMU-n belüli szociális fejlemények jobb megítélését.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/35

1.

kedvezően fogadja azt a tényt, hogy az Európai Bizottság konzultációt kezdeményezett a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló európai iránymutatásról, és hogy ez a konzultáció széles körben nyitva áll minden érintett fél előtt, és számos lehetőséget nyújt. Sajnálja ugyanakkor, hogy az RB hivatalosan nem kapott felkérést, és hogy a konzultáció rövid ideig, mindössze hat hétig tart;

2.

örömmel veszi a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásról szóló közösségi iránymutatásról készített RB-véleményre (1) a versenypolitikai biztos által 2013. november 7-i dátummal írt részletes választ, és üdvözli, hogy az Európai Bizottság az RB számos ajánlását átvette az iránymutatás új tervezetében. Ilyen ajánlás volt például:

3.

megismétli azt a meggyőződését, hogy az állami támogatásokkal kapcsolatos rendelkezések korszerűsítési folyamatának az olyan támogatások tiltására kell koncentrálnia, amelyek valódi és jelentős következményekkel járhatnak a belső piacra nézve, továbbá csökkentenie kell az érintett szereplőkre nehezedő bürokratikus terheket;

4.

üdvözli annak megerősítését, hogy az Európai Bizottság feladja az állami támogatások egységes mennyiségi csökkentésének célkitűzését, azonban úgy véli, hogy az előterjesztett tervezet alig támasztja alá azt, hogy „a felülvizsgálat figyelembe veszi a Bizottság által elfogadott Európa 2020 stratégiát” (a tervezet 5. pontja);

5.

üdvözli az „ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás” fogalmának javasolt bevezetését. Kéri, hogy ennek a támogatásnak a maximális időtartama 18 hónap legyen annak érdekében, hogy a támogatás legalább egy költségvetési évet átfogjon;

6.

egyetért az Európai Bizottságnak azzal a javaslatával, hogy a teljesség igénye nélkül állítsanak össze egy listát azokról a szociális nehézségekről vagy piaci hiányosságokról, amelyek indokolják a támogatás közérdekű jellegét. Ilyen például az, ha az érintett régióban a munkanélküliségi ráta magasabb az uniós vagy a tagállami átlagnál, vagy ha fennáll annak kockázata, hogy egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtása megszakad (a tervezet 45. pontja). Kéri, hogy az Európai Bizottság pontosítsa, hogy az ilyen hiányosságok mérésére milyen területi szintű statisztikákat tart megfelelőnek;

7.

sajnálattal látja azt a kategorikus kijelentést, mely szerint „a jelenlegi jelentős európai és globális kapacitásfelesleg mellett a nehéz helyzetben lévő acélipari vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nem indokolt állami támogatást nyújtani” (a tervezet 15. pontja). Egy ilyen ítélet csupán mennyiségi és rövid távú alapon tűnik indokoltnak, miközben az európai acélipar többletértékét a magasabb színvonalú, szakosodott termelés felé fordulás jelenti. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanulmányában szereplő becsléseket sem, amelyek szerint az acél iránti kereslet várhatóan nőni fog, és a 2013-as 1,4 milliárd tonnához képest 2025-re eléri a 2,3 milliárd tonnát. Az Európai Bizottság elemzése alighanem ellentmond a versenyképes és fenntartható európai acélipar érdekében készített cselekvési tervnek (2) is, amely azt javasolja, hogy az acélipari vállalkozások részesülhessenek állami támogatásban az arra vonatkozó szabályok betartása mellett. Azt javasolja ezért, hogy az acélipari ágazattal külön iránymutatások foglalkozzanak;

8.

a tehermegosztás kapcsán az 1. opció mellett áll ki, amely rugalmasabb megközelítést javasol, úgy rendelkezve, hogy a részvényesek és hitelezők hozzájárulásait azon valószínűsíthető veszteségek figyelembevételével határozzák meg, melyeket fizetésképtelenség esetében elszenvednének (3.5.2. szakasz). Ismételten kéri ugyanakkor, hogy a saját hozzájárulás küszöbe 50% alatt legyen, amint azt a jelenlegi rendszer a középméretű vállalkozások tekintetében már előírja;

9.

emlékeztet arra az álláspontjára, mely szerint lehetővé kellene tenni, hogy az alvállalkozóknak vagy a vállalkozás alkalmazottainak részesedéseit felvegyék a vállalakozás saját hozzájárulásainak a kiszámításába, azok ugyanis egyértelműen különböznek mindenféle más támogatási formától, továbbá a vállalkozás szereplőinek a vállalkozásuk életképességébe vetett bizalmáról tanúskodnak;

10.

kéri, hogy az „először és utoljára” történő támogatás elve kapcsán a támogatás megismétlésének lehetőségéhez minimálisan előírt időtartamot tízről öt évre csökkentsék, hasonlóan az elsődleges mezőgazdasági termelőkre vonatkozó jelenlegi rendszerhez. A határidő öt évre csökkentése lehetővé tenné az összhangot a strukturális alapokra vonatkozó jelenleg hatályos általános rendelet 57. cikkében meghatározott, a műveletek tartósságával kapcsolatos záradékkal is. Ez a cikk azt írja elő, hogy a támogatást vissza kell fizetni, amennyiben öt – vagy kkv-k esetén három – éven belül a beruházás megszűnik. Megismétli azt a kérését, hogy ezt a strukturális alapokban foglalt „kiszervezésellenes” záradékot a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokra is alkalmazzák;

11.

nem érti, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásoknak biztosított támogatás kapcsán az Európai Bizottság miért nem foglalkozik annak lehetőségével, hogy a tehermegosztást illetően a 2. opcióra esik a választás (a tervezet 106. pontja);

12.

mély sajnálattal fogadja azt az európai bizottsági javaslatot, hogy alapos indokolás nélkül 5 millió euróra csökkentsék az egy vállalkozásnak megmentési és szerkezetátalakítási céllal nyújtható támogatás maximális összegét, miközben azt 2007-ben 10 millió euróban állapították meg, és az RB már akkor kérte, hogy 15 millió euróra emeljék, tekintetbe véve az inflációt és más releváns tényezőket (például a GDP-re és a munkanélküliségre kifejtett hatást);

13.

kéri, hogy az Európai Bizottság készítsen felmérést arról, hogy más OECD-tagállamokban milyen állami támogatási kereteket állapítottak meg a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/37

1.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó rendeletjavaslatával átfogó szabályozási keretet terjesztett elő Lisszaboni Szerződés végrehajtására az Európai Unió pénzügyi érdekei ellen irányuló bűncselekmények üldözése terén. A javaslat célirányos vitát tesz lehetővé;

2.

üdvözli a javaslatnak azt a célkitűzését, hogy azokat az Európai Unió kárára elkövetett bűncselekményeket, amelyek több tagállamhoz kapcsolódnak és amelyek érintik az Európai Unió pénzügyi érdekeit, külön intézmény kövesse nyomon, mivel ily módon az Európai Unió, mely saját jogi személyiséggel és saját pénzügyi forrásokkal rendelkezik, nem lenne kizárólagosan ráutalva a nemzeti bűnüldöző szervekre – eddig ugyanis nem rendelkezett ehhez hasonló mechanizmusokkal saját érdekeinek védelmére;

3.

ezt a célt azért is üdvözli, mivel a csalás és a visszaélés következetes üldözése erősíti az adózási fegyelmet, és ezáltal biztosítja az Európai Unió és a tagállamok pénzügyi teljesítőképességét;

4.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok szempontjából különösen szükséges az Európai Unió pénzügyi érdekeinek hatékony védelme, mivel az üldözendő bűncselekmények jelentős része a strukturális alapok felhasználásával kapcsolatos, és a regionális és helyi önkormányzatok támogatási intézkedéseinél kiemelt jelentőséggel bír az európai támogatási eszközök hatékony és célirányos felhasználása;

5.

hangsúlyozza a régiók (gazdasági) hátrányoktól való megóvásának fontosságát, és az európai uniós támogatási eszközök hűtlen kezelése elleni határozott fellépés jelentőségét;

6.

határozottan üdvözli az Európai Bizottság által a jogalkalmazók részére meghirdetett, az ebbe a körbe tartozó bűncselekmények hatékony üldözését célzó, megerősített képzést és továbbképzést;

7.

a szubszidiaritás szempontjából – annak ellenére, hogy a lépés az egyik legérzékenyebb területen gyakorol hatást a nemzeti szuverenitásra – nem lát általános aggodalmakat azzal kapcsolatban, hogy az EUMSZ 86. cikke alapján az EU hátrányára elkövetett bűncselekményeknél a bűnüldözési kompetenciát az Európai Ügyészség hatáskörébe utalják;

8.

ebben az összefüggésben tudomásul veszi a nemzeti parlamentek által végrehajtott szubszidiaritási ellenőrzés keretében megfogalmazott aggályokat, illetve az általuk felmutatott „sárga lapot”, amely arra kötelezi az Európai Bizottságot, hogy ismét foglalkozzon a javaslatával, illetve adott esetben dolgozza át azt. Hangsúlyozza, hogy az ismertetett aggályok részben a szubszidiaritással kapcsolatos kérdésekre vonatkoznak, részben pedig a javasolt intézkedések viszonylagosságát, illetve az eljárást kritizálják;

9.

rámutat arra, hogy a nemzeti, illetve regionális bűnüldöző hatóságok már jelenleg is rendelkeznek hatáskörrel az Európai Unió hátrányára elkövetett bűncselekmények üldözésére, ezért hangsúlyozza abbéli érdekét és szándékát, hogy aktívan részt vegyen az eljárás további részében;

10.

tudomásul veszi a nemzeti parlamentek és kamarák által benyújtott indokolt véleményekre válaszul kiadott európai bizottsági közleményt (1); emlékezteti az Európai Bizottságot indokolási kötelezettségére a szubszidiaritás és az arányosság kapcsán, arra kéri ezért az Európai Bizottságot, hogy a megfelelő és részletes megállapításokat idejében tegye hozzáférhetővé az eljárás minden résztvevője számára;

rámutat, hogy közleményében az Európai Bizottság a tagállami fellépés elegendőségének vizsgálatakor nem veszi kellőképpen figyelembe a szubnacionális dimenziót, miközben az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkének (3) bekezdésében rögzített szubszidiaritási elv kifejezetten különbséget tesz a központi, a regionális és a helyi szint között; kéri ezért az Európai Bizottságot, hogy a jövőben ennek megfelelően vegye figyelembe a szubszidiaritás helyi és regionális dimenzióját;

11.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét kivétel nélkül minden tagállamban biztosítani kell, ezért egy szupranacionális szabályozás, illetve intézmény többletértékkel bírhat az egyes államok részéről folytatott bűnüldözéssel szemben;

12.

rámutat arra is, hogy az Európai Ügyészség felállításának többletértéke akkor lenne a legmagasabb, ha az nem korlátozódna néhány tagállamra, hanem lehetőség szerint minden tagállam részt venne benne, mivel az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét kivétel nélkül minden tagállamban biztosítani kell;

13.

emiatt sajnálatát fejezi ki, hogy az Európai Ügyészség megerősített együttműködés útján történő felállítása jelentősen magasabb költségekkel járhat a tagállamok számára, mivel az eddigi struktúrákat (Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), Eurojust) kiterjedtebb formában kellene fenntartani;

14.

rámutat arra, hogy egyes nemzeti parlamentek aggodalmukat fejezték ki a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásával kapcsolatban, ezért elvárja, hogy úgy kezeljék a javaslatot a továbbiakban, hogy ezek az aggályok megszűnjenek;

15.

általánosságban üdvözli az Európai Bizottság javaslatának koncepcióját az Európai Ügyészség központi struktúrájának felállítására, melynek során az ügyészeket a tagállamokban bízzák meg, így ők delegált európai ügyészként kettős büntetőjogi funkciót látnak el, mind az Európai Unióban, mind a nemzeti tagállamban tevékenykedve;

16.

mindazonáltal azt ajánlja, hogy a javaslatot egészítsék ki olyan irányban, hogy minden tagállamnak az Európai Ügyészség székhelyén is legyen legalább egy nemzeti/regionális képviselője, hogy a nemzeti/regionális szaktudást nyelvi és jogi szempontból is hasznosítani lehessen a nyomozások és nyomozati cselekmények során;

17.

üdvözli, hogy az összetett ügyek büntetőjogi felderítése során a helyi körülményeket és adottságokat ismerő, tapasztalt nemzeti/regionális delegált európai ügyészeket bíznak meg, hogy az eljárásokat gyorsan és eredményesen lezárhassák;

18.

üdvözli, hogy az európai ügyész delegált európai ügyészeknek szóló utasításaival kapcsolatos javaslat figyelembe veszi, hogy a delegált európai ügyészek egyszersmind nemzeti ügyészek is, és abból indul ki, hogy az európai ügyész az utasításai során figyelembe veszi a nemzeti/regionális bűnüldöző hatóságok szempontjait is;

19.

hangsúlyozza a szoros és bizalmon alapuló együttműködés fontosságát a nemzeti/regionális bűnüldöző hatóságok és az Európai Ügyészség között, hogy a regionális folyamatok és adottságok ismerete révén sikeresen lehessen lefolytatni a nyomozásokat;

20.

rámutat arra, hogy – az említett szubszidiaritási aggályokra is tekintettel – az Európai Ügyész-ség hatásköreit bizonyos olyan bűncselekményekre kell korlátozni, amelyek az Európai Unió érdekei ellen irányulnak, illetve ezzel elválaszthatatlan tárgyi összefüggésben vannak;

21.

amellett száll síkra, hogy az Európai Ügyészség hatásköréhez tartozó büntetőjogi tényállásokat a szabályok és az eljárások szükséges egyértelműsége érdekében egy, a tervezett rendelethez tartozó függelékben határozzák meg pontosan és világosan;

22.

fontosnak tartja a gyors és hatékony nyomozásokat, és célszerűnek tartja, hogy egy, a tagállamoknak címzett felszólítás révén az eddigi végrehajtási hiányosságok ellen a csalás és visszaélés büntetőjogi leküzdésére tett saját erőfeszítéseket megerősítve lépjenek fel;

23.

úgy véli, hogy az Európai Ügyészségnek az Európai Unió érdekei ellen irányuló bűncselekmények üldözésére vonatkozó, tervezett kizárólagos hatásköre túl széles körű; a tagállamok és az Európai Ügyészség párhuzamos joghatósága mellett száll síkra, amely együtt jár annak lehetőségével, hogy az Európai Ügyészség magához vonjon bizonyos ügyeket (elvonás), amennyiben a nemzeti ügyészek már nyomoznak az ügyben, és az Európai Unió pénzügyi érdekei forognak kockán;

24.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a jogalkotási eljárás során tiszteletben kell tartani a jogállami normákat, az alapjogi garanciákat, valamint az eljárásban résztvevők fennálló nemzeti jogait az eljárásokra vonatkozó rendelkezések tekintetében;

25.

kiemeli, hogy az Európai Ügyészség jogkörei és cselekvései tiszteletben kell, hogy tartsák az európai uniós alapjogokat, abban a formában, ahogyan azok az Európai Unió Alapjogi Chartájában, az emberi jogok európai egyezményében és a tagállamok alkotmányozási hagyományaiban szerepelnek;

26.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok számára a rendelet alkalmazásakor, amennyiben ennek során nemzeti jogukat alkalmazzák, kötelező érvénnyel bírnak a tagállamilag szavatolt alapjogok, valamint az emberi jogok európai egyezménye is;

27.

ebben az összefüggésben különösképpen szükségesnek tartja, hogy megfelelően szabályozzák a személyes adatoknak és információknak az Európai Ügyészség általi, bűncselekmények üldözését és megelőzését, illetve a közbiztonságot fenyegető, közvetlen és komoly veszély elhárítását célzó továbbítását a tagállamok illetékes hatóságaihoz abból a szempontból, hogy az adatvédelmi követelményeket a személyes adatoknak az illetékes hatóságok által a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankciók végrehajtása céljából végzett feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló irányelvjavaslat értelmében (COM(2012) 10) tartsák be;

28.

ennek kapcsán az Európai Ügyészség és a tagállamok között cserélt személyes adatok továbbítására és további feldolgozására vonatkozóan a Tanács 2008. november 27-i, a személyes adatok védelméről szóló 2008/977/IB kerethatározatában szereplő normáit megfelelőnek tartja; úgy véli azonban, hogy a további védelmi intézkedések elől sem kell elzárkózni;

29.

emellett célszerűnek tartja, hogy megfelelő szabályokkal biztosítsák azt, hogy a tagállamok büntetőjogi eljárásaiból származó információkat és személyes adatokat a továbbító hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül ne adják ki harmadik országoknak, nemzetközi szervezeteknek vagy egyéb harmadik feleknek;

30.

sürgősen szükségesnek tartja, hogy a rendelet szabályozza egyrészt az Európai Ügyészség egyes intenzív beavatkozást igénylő nyomozati jogait, másrészt a betartandó eljárásjogi minimumnormákat;

31.

ebben az összefüggésben helyénvalónak tartja, hogy az összes intenzív beavatkozást igénylő nyomozati intézkedéshez bírói jóváhagyásra legyen szükség, valamint hogy a bizonyítékok engedélyezésének érvényességét korlátozzák az Európai Ügyészség által lefolytatott eljárásokra;

32.

rámutat arra, hogy az Európai Ügyészség illetékessége a rendeletjavaslat alapján az ítélet jogerőre emelkedésével ér véget, azonban a rendeletjavaslat jelenleg nem tartalmaz a büntetés végrehajtásával kapcsolatos szabályokat, ezért ezt a kérdést szabályozni kell;

33.

szorgalmazza az eljárás és a végrehajtás költségeinek szabályozását;

34.

szükségesnek tartja, hogy a nyomozati eljárások célszerűségi szempontok alapján, „egyezség” útján történő lezárása során, az ún. kevert esetekben, amikor valamely tagállam vagy más, tagállamban tevékenykedő belföldi jogalany pénzügyi érdekei is sérültek, a gyanúsított beleegyezése mellett az érintett tagállam is beleegyezését adja;

35.

javasolja, hogy az eljárás pénzbüntetés melletti beszüntetésének esetében ez a pénzbüntetés ahhoz a tagállamhoz kerüljön, amelyben az eljárást lefolytatják;

36.

fontosnak tartja, hogy a bűnüldözési intézkedések sértettjei igényeiket abban a tagállamban érvényesíthessék, amelyhez tartoznak, e tagállam anyagi joga és eljárásjoga alapján.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/42

1.

megítélése szerint a hulladékszállítás a hulladékokról szóló szabályozás egyik legfontosabb területe, ahol jobban érvényt kell szerezni a végrehajtásnak. Egyes tagállamokban a hulladékszállítás megfelelően ellenőrzött, más országokban azonban nem ez a helyzet, ennek eredményeként pedig megjelenik az ellenőrzés engedékenysége alapján történő útvonalválasztás („port hopping”). Egyértelmű bizonyítékok vannak olyan illegális hulladékszállításokra, amelyek közvetlenül ellentmondanak a Bázeli Egyezménynek és a hulladékszállításról szóló rendeletnek, különösen a veszélyes hulladékok (mint az elektromos és elektronikus berendezések hulladékai) újrahasznosítási célú, OECD-n kívülre történő kivitele vonatkozásában, valamint a nem veszélyes hulladékok fejlődő országokba való kivitele esetében, ahol a hulladék ártalmatlanítása vagy kezelése környezetvédelmi szempontból nem megfelelő módon történik;

2.

megjegyzi, hogy az IMPEL-TFS (1) 22 tagállammal közösen végzett ellenőrzései 3 454 szállítmányból 863 esetben találtak szabálytalanságot, tehát az előírásoknak nem megfelelő szállítmányok aránya 25%-ra tehető.

3.

hangsúlyozza, hogy a hulladékszállításról szóló rendelet hatékony érvényesítése a következőkhöz járul majd hozzá:

4.

hasznosnak tartja az előzetes („upstream”) ellenőrzést a hulladéktermelők és a hulladékgyűjtők telephelyein a kikötőkre nehezedő nyomás csökkentése érdekében;

5.

szoros és aktív együttműködést sürget a hulladék- és erőforrás-gazdálkodási iparág részéről, mivel az illegális szállítmányok korlátozása előnyös azon uniós hulladékkezelő vállalatok számára, amelyek megfelelő környezetvédelmi módszereket alkalmaznak;

6.

rámutat a javasolt módosításokról folytatott nyilvános konzultáció eredményére, mely szerint a válaszadók 90%-a támogatta, hogy uniós jogi előírások szabályozzák a hulladékszállítást;

7.

üdvözli az ellenőrzési tervek kötelezővé tételére vonatkozó javaslatot, beleértve a kötelező tartalom egész EU-ra történő meghatározását annak érdekében, hogy az összes tagállamban elő lehessen mozdítani az ellenőrzések rendszeres és következetes tervezését. Az ellenőrzés megfelelő megtervezése segíteni fogja a hatóságokat abban, hogy hatékonyabb ellenőrzéseket végezzenek;

8.

megjegyzi, hogyha az egyik tagállamban nem megfelelő a végrehajtás, az további költségekhez és teendőkhöz vezethet egy másik tagállamban, tehát közös érdek fűződik a harmonizált vizsgálati eljárások kidolgozásához, valamint a határokon átívelő együttműködés és információcsere javításához;

9.

emlékeztet arra, hogy az ellenőrzési tervek az IMPEL hulladékszállítási ellenőrzésekre vonatkozó útmutatásának kulcsfontosságú elemei, (2) ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy a személyzeti erőforrásoknak az ellenőrzések tervezéséhez való rendelése nem csökkentheti az ellenőrzések lefolytatására rendelkezésre álló személyzeti erőforrásokat;

10.

egyetért a javaslattal, mely szerint az ellenőrzési terveknek az adott tagállam teljes földrajzi területét le kell fedniük, ugyanakkor további kiegészítést javasol, mely lehetővé teszi az ellenőrzések regionális alapú elvégzését;

11.

sürgeti, hogy a tervek tartalmazzanak mérhető célokat is, összhangban a meglévő legjobb gyakorlattal, mely biztosítja, hogy a teljesítményt döntéshozók értékelhessék;

12.

határozottan támogatja azt az előírást, amely szerint az ellenőrzési terveknek tartalmazniuk kell egy olyan kockázatelemzést, mely kiterjed a konkrét hulladéktípusokra és az illegális szállítmányok konkrét forrásaira, illetve figyelembe veszi a rendőri szervek vizsgálataiból származó bizalmas adatokat, továbbá arra biztatja az illetékes hatóságokat, hogy az ellenőrzésre rendelkezésre álló korlátozott forrásoknak a prioritások függvényében történő minél jobb felhasználása érdekében hajtsák végre az IMPEL ezzel kapcsolatos ajánlásait;

13.

úgy ítéli meg, hogy az IMPEL ajánlásaival összhangban a vízi szállításnak is szerepelnie kellene az ellenőrzési tervekben;

14.

kéri az Európai Bizottságot, hogy készítse el a vámkódok és a hulladékkódok megfeleltetési táblázatát, hogy a vámhatóságok által használt nemzetközi vámtarifakódokat lehessen használni a kiemelt kockázatú szállítmányok ellenőrzésre való kiválasztásához;

15.

osztja a Tanács által felvetett aggályokat, (3) melyek szerint az ellenőrzési tervek közzététele az illegális hulladékszállításban érdekelteknek kedvezhet. Ezért úgy ítéli meg, hogy az ellenőrzési terveket stratégiai, és nem operatív szinten kellene közzétenni;

16.

elismeri, hogy a helyi és regionális önkormányzatok polgáraik érdekében kötelesek gondoskodni arról, hogy az újrafelhasználás, újrafeldolgozás, újrahasznosítás vagy ártalmatlanítás céljából közreműködésükkel elhelyezett anyagok kezelése oly módon történjen, mely tiszteletben tartja a környezetet és az emberi egészséget. A polgárok újrahasznosítási és hulladékkezelési rendszerekkel való aktív együttműködését hátrányosan befolyásolja az a tudat, hogy az illegálisan szállított hulladék kezelése környezetkárosító módon történik;

17.

ezért szorgalmazza, hogy tegyenek közzé éves jelentést az elvégzett ellenőrzésekről, azok eredményéről és a kirótt büntetésekről;

18.

üdvözli a javaslatot, mely a szállítót kötelezi annak bizonyítására, hogy egy állítólag újrahasználatra exportált tétel teljes mértékben alkalmas a rendeltetésszerű használatra. Ez a helyzet az elektromos és elektronikai berendezések (és nem az elektromos és elektronikus berendezések hulladékai), valamint a gépkocsik (és nem az elhasználódott járművek) esetében. A teher megfordításának segítenie kell az ellenőrző hatóságokat a nem működő tételek, például a hulladék illegális kivitelének azonosításában, mely tételeket egyébként a követelményeknek meg nem felelő újrahasznosításra vagy kezelésre szántak az EU-n kívül. Ezeket a tételeket európai létesítményben kellene kezelni, hogy elkerüljük az értékes nyersanyagok kikerülését, és egyúttal védjük a környezetet és az emberek egészségét a harmadik országokban;

19.

üdvözli azt a javaslatot, mely szerint újrahasznosításra szánt szállítás esetén, ha felmerül az illegális hulladékszállítás gyanúja, az illetékes hatóság bizonyítékot kérhet a szállítmányért felelős személytől a célországban alkalmazandó hulladékkezelési módszerekről, technológiákról és előírásokról. Továbbá úgy véli, hogy ezt a hulladékszállításról szóló rendelet hatálya alá tartozó valamennyi vonatkozó szállítás esetére be kellene vezetni, illetve minden újrahasznosítás végcélját közzé kellene tenni az átláthatóság és a lakosság hulladék- és erőforrásláncba vetett bizalmának növelése érdekében;

20.

támogatja az elektronikus adatátvitel kifejlesztését a hulladékszállítás terén, melynek révén biztos adatbázissal rendelkezhetnénk a szállítmányok elektronikus bejelentéséről, mely tartalmazná az anyag szállítóit, fuvarozóit, kereskedőit és a végső rendeltetési helyet, valamint kiemeli, hogy ennek előkészítése során fontos széles körű konzultációt folytatni a helyi és regionális önkormányzatokkal és más érdekelt felekkel;

21.

fenntartja, hogy egy ilyen adatbanknak hozzáférhetőnek kell lennie valamennyi illetékes hatóság (környezetvédelmi felügyelőségek, vámhivatal, rendőrség) számára, és tartalmaznia kell a vizsgálati eredményeket, hogy segítse a hatóságokat az ellenőrzések célzottabbá tételében;

22.

megjegyzi, hogy négy ország már alkalmaz elektronikus adatátvitelt a hulladékok bejelentésére, (4) amely a becslések szerint, ha az egész EU-ban alkalmazzák, évente több mint 40 millió euró megtakarítást eredményezhet a vállalkozások számára az adminisztratív terhek tekintetében, (5) és hogy az adminisztratív terhekkel foglalkozó magas szintű munkacsoport megítélése szerint ezt az adatcserét az összes tagállamnak alkalmaznia kellene;

23.

megismétli, hogy a hulladékszállításról szóló rendelet módosításának kiegészítő intézkedéseként nagyon fontos az IMPEL további erősítése, mely megfelelő hosszú távú pénzügyi támogatást biztosít a hálózatnak, hogy tovább növekedjen a rendszeres szakértői ellenőrzések száma, illetve hogy az IMPEL többet tegyen a bevált gyakorlatok feltérképezéséért és azok terjesztéséért a helyi és regionális szintre történő kiterjesztése mellett; (6)

24.

ismételten kéri az Európai Bizottságot, hogy terjessze elő a környezetvédelmi ellenőrzések és felügyelet általános uniós jogi keretét, mely tartalmazza az Európai Bizottság ellenőrzési hatásköreit, hogy ezáltal támogassa a helyi és regionális önkormányzatok szerepét az uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásában, illetve csökkentse az eltérő vagy hiányzó ellenőrzési rendszerek miatti tisztességtelen versenyt és biztosítsa a méltányosságot a jogi fellépés során; (7)

25.

emlékeztet arra, hogy a környezetvédelmi politika olyan terület, ahol a hatáskör megosztott az EU és a tagállamok között, így itt alkalmazni kell a szubszidiaritás elvét;

26.

rámutat arra, hogy a hulladékszállítás nemzetközi szinten történik, és ha a tagállamok nem ugyanúgy hajtják végre és juttatják érvényre a jogszabályokat, nem lehet majd sem egyenlő versenyfeltételeket teremteni, sem pedig kezelni az emberi egészségre és a környezetre veszélyt jelentő kockázatokat. Ennélfogva úgy véli, hogy szükség van az EU-szintű fellépésre;

27.

hangsúlyozza, hogy az elektronikus adatcserének az Európai Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusa révén történő végrehajtása során teljes mértékben figyelembe kell venni, hogy mindez milyen következményekkel jár a helyi és regionális önkormányzatok hatásköreire nézve. Ezért a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előterjesztése előtt közvetlenül konzultálni kell a helyi és regionális önkormányzatokkal vagy ezek képviselőivel.

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/48

1.

üdvözli a NAIADES II csomagot, mint a NAIADES I-nek, a belvízi közlekedés fejlesztése első uniós szintű integrált megközelítésének logikus következményét; teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság erőfeszítéseit a belvízi hajózási ágazat újraélesztésére, valamint az összes közlekedésmódhoz viszonyított arányának növelésére, az ágazatban rejlő lehetőségek teljes kihasználása céljából;

2.

támogatja, hogy az Európai Bizottság prioritásként kezeli a közútról a vasút, a belvízi hajózás és a tengeri közlekedés felé irányuló modális váltást, ugyanakkor ragaszkodik minden közlekedésmód külső költségeinek internalizálásához;

3.

helyesli a belvízi hajózási ágazat fejlesztését, és úgy véli, hogy az lehetőséget nyújt a közúti közlekedési dugók problémájának kezelésére; továbbá úgy véli, hogy a belvízi hajózás biztonsági mérlege és környezeti hatása alapján megbízható, biztonságos és fenntartható közlekedésmód;

4.

kiemeli, hogy a helyi és regionális önkormányzatok jelentős szerepet tölthetnek be a területrendezésben és a közlekedéstervezésben: a hatékony területrendezés megkönnyítheti a gazdasági tevékenységek összekapcsolását, a szállítási igényeket csökkentő integrált klasztereket hozhat létre, és vonzóbb lehetőséggé teheti a multimodális közlekedést; ezenkívül elismeri a közlekedési infrastruktúra jelentőségét a regionális gazdasági fejlesztés szempontjából, a belvízi kikötők mint gazdasági csomópontok szerepét, valamint azt, hogy a vízi utak hozzájárulnak a tengeri kikötők és más közlekedési rendszerek zsúfoltságának csökkentéséhez; hangsúlyozni kívánja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok jelentős költségeket viselnek a kulcsfontosságú strukturális kapacitások kiépítése és kezelése terén, és központi helyet kell kapniuk a belvízi hajózási kapacitások maximális kihasználására irányuló erőfeszítésekben;

5.

elismeri, hogy más közlekedési útvonalakkal szemben a belvízi utak nemcsak közlekedési igényeket szolgálnak ki, hanem a vízellátást, az árvízvédelmet, az energiatermelést, valamint a rekreációs és idegenforgalmi felhasználást tekintve is jelentősek, fontos ökoszisztémaként működnek, továbbá mezőgazdasági és halászati funkcióval is rendelkeznek; ebben a tekintetben arra ösztönzi a belvízi közlekedési ágazatot, hogy tartsa meg a környezetbarát közlekedésmódok közötti vezető pozícióját, és továbbra is megfelelő egyensúlyt tartson fenn alaptevékenységei és a vízi utak más (gyakran konkurens) funkciói között;

6.

támogatja az ágazat működési feltételeinek, infrastruktúrájának, környezeti teljesítményének, innovációinak és a logisztikai láncba való integrálásának javítására irányuló állami intézkedéseket, és úgy véli, hogy bár a belvízi közlekedés liberalizált és egy belső közlekedési piacon működik, az ilyen közberuházások indokoltak lehetnek, tekintettel a gazdasági válságnak az ágazatra gyakorolt hatására és az ágazat által generált társadalmi-gazdasági és környezeti haszonra;

7.

úgy véli, hogy a NAIADES II csomag összhangban áll a szubszidiaritás és az arányosság elvével;

8.

egyetért az Európai Bizottság általános értékelésével, amely szerint a belvízi közlekedési ágazatra a következők jellemzők: a tulajdonos-üzemeltetők dominanciája és a kínálat szétaprózott jellege; gyengülő pozíció más közlekedési piaci szereplőkkel szemben, valamint hosszú és folyamatos hanyatlás a közúti szállításhoz viszonyított arányát tekintve; túlzott kapacitás és az ebből adódó árverseny; az újrabefektetési és innovációs képesség hiánya; továbbá a kulcsfontosságú infrastrukturális hiányosságok és szűk keresztmetszetek kezelése terén elért előrelépések korlátozott volta és az uniós gazdaság lassulása miatti versenyképesség-romlás;

9.

ezért támogatja a NAIADES II alapvető beavatkozási területeit, valamint azt a célját, hogy a belvízi hajózást minőségi szállítási móddá tegye: jól irányított, hatékony, biztonságos és az intermodális láncba jól illeszkedő szállítási móddá, amelyben szakképzett munkaerő tölt be minőségi állásokat, és amely szigorú környezetvédelmi előírásokat követ; szilárd meggyőződése, hogy a belvízi hajózási ágazat jelentősen hozzájárulhat az európai közlekedéspolitikához, és megfelelően be kell ágyazni abba;

10.

hangsúlyozza, hogy most egyrészt arra van szükség, hogy a tagállamok teljes mértékben elkötelezzék magukat a kulcsfontosságú célkitűzések elérése mellett, másrészt pedig arra, hogy a belvízi hajózási ágazat proaktívabb és koherensebb megközelítést alkalmazzon az ágazat egyes alapvető hiányosságainak kezeléséhez;

11.

elismeri a NAIADES I hiányosságait, és a NAIADES II hatékonyabbá tétele érdekében azt javasolja, hogy az Európai Bizottság, szükség esetén a PLATINA platform (1) forrásaival együtt, dolgozzon ki pontos végrehajtási ütemtervet, célkitűzésekkel és köztes állomásokkal, koherensebb megközelítést alkalmazva a pénzügyi és egyéb források rendelkezésre bocsátását illetően;

12.

óva int attól, hogy a belvízi közlekedést más közlekedésmódoktól elkülönítve szemléljék, és úgy véli, hogy a belvízi hajózás más közlekedésmódokkal való összeköttetésének javítása hozzájárul az ágazat piaci részesedésének növekedéséhez és az ágazat egészének megerősödéséhez;

13.

üdvözli, hogy a belvízi utak a TEN-T kilenc törzshálózati folyosója közül hatnak szerves részét képezik, és reméli, hogy e folyosók megvalósítási és irányítási struktúrái kellőképpen képviselik majd valamennyi közlekedésmódot, és hogy a belvízi hajózás lehetőségei és sajátosságai megfelelő elismerést kapnak a TEN-T hálózatok keretében, hogy biztosítható legyen a kulcsfontosságú belvízi hajózási szűk keresztmetszetek és összekapcsolódási hiányosságok megfelelő kezelése;

14.

reméli, hogy a törzshálózat és az átfogó hálózat melletti hosszú távú elkötelezettség hozzájárul egy stabil jogalkotási keret biztosításához, amely segít új beruházásokat vonzani a belvízi hajózási ágazatba;

15.

arra ösztönzi az érintett tagállamokat, hogy a helyi és regionális önkormányzatokkal, valamint más érintett felekkel együtt tegyenek eleget kötelezettségvállalásaiknak, és juttassák el az Európai Bizottságnak a belvízi hajózási és kikötői projektekre tett részletes javaslatokat, hogy profitálhassanak az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből és az ilyen projektek esetében rendelkezésre álló társfinanszírozás esetleges (akár 40%-ra való) megemeléséből; úgy véli, hogy a materiális és az immateriális infrastruktúrába való beruházások egyaránt segítik az ágazat lehetőségeinek kibontakoztatását;

16.

továbbá arra szólítja fel az érintett tagállamokat, hogy a beruházási kerettervek és állami tervezési intézkedések kidolgozása során kellő figyelmet fordítsanak a belvízi hajózásra és váltsák valóra eddigi ígéreteiket a regionális gazdasági telephelyek kialakulásának és fejlődésének támogatása érdekében;

17.

hangsúlyozza, hogy a kisebb vízi utakat szükség esetén fenn kell tartani és navigációs célokra korszerűsíteni kell, egy átfogó hálózat fenntartása és az ágazatban a kisebb szereplők fennmaradásának biztosítása céljából,

18.

elismeri az innovációs kultúra hiányát és ennek okait a belvízi hajózási ágazatban, és egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az ágazatnak vezető szerepet kell vállalnia a kutatási, fejlesztési és innovációs menetrendben, meg kell határoznia a jövőbeli prioritásokat, és proaktívabbnak kell lennie a lehetőségek kiaknázása terén;

19.

azt javasolja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok járuljanak hozzá az innovációk alkalmazásához az ágazatban, támogatva az alkalmazott innovációs politikákat, valamint a források és pénzügyi eszközök testreszabott felhasználását;

20.

támogatja az Európai Bizottság erőfeszítéseit a szétaprózottság csökkentése és a piaci szereplők közötti szinergia ösztönzése érdekében; elismeri, hogy a belvízi hajózási ágazatra vonatkozóan bizonyos szabályokat regionális vagy tagállami szinten határoznak meg, és úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak a szubszidiaritás szem előtt tartásával minél nagyobb rugalmasságot kell biztosítania a harmonizációt célzó folyamat során;

21.

támogatja a külső költségek internalizálását valamennyi közlekedési mód esetében, ezt azonban nem szabad a közlekedési költségek növelésének eszközeként alkalmazni; úgy véli, hogy a külső költségek pontos kiszámítása révén az egyes közlekedési módok összehasonlíthatóbbá válnak, ami környezetbarátabb közlekedésmódok felhasználásához vezethet, a külső költségek figyelembevételére ösztönözheti az ágazatot, és különösen a belvízi hajózásnak kedvezne;

22.

másrészt azonban úgy véli, hogy az új infrastruktúrákra vagy a meglévők fenntartására való díjkiszabást alaposan át kell gondolni, mivel ez további pénzügyi terhet jelentene a belvízi hajózásra, és a vízi utak más felhasználóira való díjkiszabással is foglalkozni kellene;

23.

tudomásul veszi az Európai Bizottság javaslatát a belvízi kikötők fejlesztése előtt álló akadályok értékelésére, és üdvözölné, ha a jogalkotói eljárások bevezetése előtt további konzultációt folytatnának erről az érdekelt helyi és regionális önkormányzatokkal;

24.

támogatja a hajók környezetbarátabbá tétele és a légszennyező kibocsátások csökkentése érdekében tett erőfeszítéseket, és hangsúlyozza, hogy a megközelítésnek technológiai szempontból, vagyis a motortechnológia és az üzemanyag-választás tekintetében semlegesnek kell lennie, és a legjobb költség-haszon mutatókkal kell rendelkeznie;

25.

utal azonban arra, hogy a hajók környezetbarátabbá tétele során a lehetséges energiamegtakarításnak és szén-dioxid-kibocsátás csökkenésének meghatározásához alapos elemzés szükséges, figyelembe véve a hajó életkorát, a jelenlegi hajtómű teljesítményét és a hajó rakodási jellemzőit, valamint az új hajtóművek rendelkezésre bocsátásához szükséges jelentős mennyiségű szürke energiát; ennek kapcsán kéri, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket az átalakítás gazdasági megvalósíthatóságának és a berendezések szabványosításának javításáért a költségek csökkentése és az összes hajó kibocsátásainak mérséklése érdekében;

26.

úgy véli, hogy jelenleg nincs elég ösztönzés – jogi eszközök és/vagy pénzügyi intézkedések révén – arra, hogy a belvízi hajózási ágazat hatékonyan lépjen fel a kibocsátások csökkentése terén; az RB ezért egy integrált megközelítést szorgalmaz, amelynek során több finanszírozási forrást vagy programot (például LIFE+, TEN-T és Horizont 2020) használhatnak fel a belvízi hajók környezetbarátabbá tételéhez, és érdeklődéssel várja a kis- és nagyméretű, meglévő és új hajók kibocsátási határértékeire vonatkozóan fontolóra vett, a levegőszennyezés forrásalapú kezelésével kapcsolatos különböző lehetőségekről szóló hatásvizsgálatot;

27.

megkérdőjelezi azt a szolgálati munkadokumentumban szereplő feltételezést, amely szerint az LNG (2) az egyetlen megoldás a légszennyező kibocsátások problémájára, valamint azt, hogy a technológiai megoldások valamilyen közlekedésmódról egyéb közlekedésmódokra valóban könnyen átültethetőek, mivel még mindig viták folynak arról, hogy melyik technológiai megoldás a legmegfelelőbb ahhoz, hogy az ágazat megfelelhessen a szabványoknak; úgy véli, hogy az LNG ígéretes lehetőség, de csak egy a sok közül, és a végrehajtási időkeret irreálisnak tűnik;

28.

felhívja a figyelmet arra, hogy az érdekelt felek megfelelő szerepvállalásának hiánya hátráltathatja a környezetbarát belvízi hajózás fejlesztését segítő intézkedéseket;

29.

támogatja azt a megközelítést, amelyet az Európai Bizottság javasol annak érdekében, hogy javuljanak a készségek és a képesítések az ágazatban. E megközelítés várhatóan fokozza a munkához való hozzáférést és a mobilitást, növeli a biztonságot, javítja a munkahelyek minőségét, és egyenlő versenyfeltételeket teremt;

30.

utal a helyi és regionális önkormányzatok azzal kapcsolatos szerepére, hogy jobban integrálják fenntartható városi mobilitási terveikbe a belvízi hajózáson alapuló logisztikai láncokat;

31.

amellett foglal állást, hogy ahol megvalósítható, a többi közlekedésmóddal kapcsolatos releváns információáramlást építsék be a folyami információs szolgáltatásokba (RIS); elismeri, hogy tisztázni kell még bizonyos kérdéseket egyrészt az esetlegesen üzleti szempontból kényes információk megosztását, másrészt az intelligens közlekedési rendszerekbe beruházó szereplők terheit illetően, úgy véli azonban, hogy a módosított folyami információs szolgáltatások értékes eszközt jelenthetnek az ellátási lánc kezeléséhez, az áruszállítás optimalizálásához, valamint a költségek és a kibocsátások csökkentéséhez;

32.

érdeklődéssel várja a RIS folyamatban lévő értékelésének eredményeit, és reméli, hogy az Európai Bizottságnak alkalma lesz módosításokat javasolni a folyami információs szolgáltatásokról szóló irányelvhez, mivel az RB úgy véli, hogy az intelligens közlekedési rendszerek fontos tényezőt jelentenek a hatékony intermodális közlekedés megkönnyítéséhez, a belvízi hajózás zökkenőmentes működéséhez és az adminisztratív terhek – ideértve az uniós és az EU-n kívüli országok közötti határforgalom komplex követelményeit – csökkentéséhez;

33.

támogatja, hogy új irányítási megközelítést kívánnak bevezetni a belvízi hajózást illetően a jogi rendelkezések és hatáskörök átfedéseinek kezelése érdekében; ennek kapcsán üdvözli a Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság és a Rajnai Hajózási Központi Bizottság (CCNR) közötti adminisztratív megállapodás aláírását, amely fokozott együttműködési keretet biztosít a belvízi hajózási ágazat fejlődésének támogatásához; várja, hogy más folyami bizottságokkal is kössenek hasonló megállapodásokat;

34.

arra biztatja a belvízi hajózási testületeket, hogy erősítsék meg a koordinációt az ágazat képviseletének javítása érdekében, és közvetlenül vállalják a felelősséget a NAIADES II. csomag egyes célkitűzéseiért;

35.

hangsúlyozza, hogy milyen lehetőségeket jelent a Duna-régióra vonatkozó európai uniós stratégia (EUSDR) egy folyó vízgyűjtő területének integrált fejlesztése és irányítása terén, és úgy véli, hogy a stratégia végrehajtása nagymértékben fejleszthetné a dunai hajózást, amely jelentős kapacitással rendelkezik a forgalom növekedésére;

36.

megjegyzi, hogy a közlemény számos utalást tartalmaz különböző uniós finanszírozási programokra (ESZA, Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz, Horizont 2020), de úgy tűnik, nincs koherens, egységes megközelítés arra vonatkozóan, hogy ezek a források hogyan járulhatnak hozzá a célok eléréséhez;

37.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy sürgősen készítse el a NAIADES finanszírozásáról szóló javasolt szolgálati munkadokumentumát; azt ajánlja, hogy a belvízi hajózási ágazat beruházási szükségleteinek meghatározása és számszerűsítése mellett fordítsanak figyelmet arra is, hogy egyértelmű útmutatást nyújtsanak az ágazatnak a finanszírozáshoz való hozzáférésről, és hogy ez a szolgálati munkadokumentum hasznos hozzájárulást jelentsen a végrehajtási ütemtervhez (melyet a fenti 11. pontban javasoltunk);

38.

úgy véli, hogy az európai strukturális és beruházási alapok támogathatják a NAIADES fő céljait, némileg aggasztja azonban, hogy az ezen alapok – különösen az ERFA és a Kohéziós Alap – eredményeinek mérésére szolgáló alapmutatók csak a közúti és vasúti infrastruktúrára vonatkoznak, ami láthatólag az ezekbe a módokba való beruházásokat ösztönzi a belvízi hajózással szemben, amennyiben vannak ilyen lehetőségek;

39.

tudomásul veszi a pénzügyi eszközökre való utalást, és úgy véli, hogy az Európai Beruházási Banknak van némi mozgástere a belvízi hajózási ágazat finanszírozása számára;

40.

egyetért a közösségi belvízi flottakapacitási politikáról szóló rendelet javasolt módosításának indokaival, amely, ha eredményes lesz, megkönnyíti a tartalékalap alkalmazását és olyan további intézkedésekre való felhasználását, amelyek a belvízi hajózást támogatják a NAIADES II céljaival összhangban;

41.

támogatja az irányelvjavaslat célját, a műszaki szabványok és az eljárásjogi szempontok egymástól való elválasztását, ami egyszerűsíti az ilyen szabványok aktualizálását, valamint nagyobb egyértelműséget és átláthatóságot biztosít az ágazatban;

42.

támogatja a javasolt pragmatikus és rugalmas megközelítést, amelynek értelmében csökkentve vagy részlegesen alkalmazzák a műszaki követelményeket bizonyos zónák (tagállamok) esetében, azok belvízi útjainak jellege alapján;

26.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/53

1.

üdvözli az Európai Bizottság javaslatának általános célját: közelebb kerülni az elektronikus hírközlés egységes piacának megvalósításához, egy olyan piacéhoz, ahol a polgárok és vállalkozások az Unió bármely részén nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz hozzáférhetnek anélkül, hogy a határok átlépésekor korlátozásokkal vagy indokolatlan többletköltségekkel szembesülnének, és ahol az elektronikus hírközlő hálózatokat üzemeltető és az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó társaságok az EU-ban bárhol üzemeltethetnek elektronikus hírközlő hálózatokat, illetve nyújthatnak elektronikus hírközlési szolgáltatásokat, függetlenül attól, hogy székhelyük vagy ügyfeleik hol találhatók;

2.

ismételten hangsúlyozza az Európa 2020 stratégia és az európai digitális menetrend által elérni kívánt célt, egy növekvő, sikeres és dinamikus digitális belső piac megvalósítását, amely valamennyi gazdasági ág javát szolgálja;

3.

hangsúlyozza, hogy az elektronikus hírközlő hálózatokhoz való csatlakozás és a fokozott piaci integráció nagyon fontos a vállalatok és a fogyasztók számára, illetve kiemeli, hogy a digitális belső piac hatalmas lehetőségeket tartogat az európai társadalom egésze számára;

4.

ugyanakkor azonban utal arra, hogy az elektronikus hírközlésre vonatkozó európai jogi keret kiigazítása során megfelelő figyelmet kell fordítani a tagállamokban és a régiókban fennálló körülményekre és jogi feltételekre;

5.

annak figyelembevételét kéri, hogy az EU-n belüli jelenlegi digitális szakadékra, a hiányos ikt-infrastruktúrára, a különböző kiindulási körülményekre, a tagállamokon belüli és a tagállamok közötti jelentős vagyoni és jövedelmi különbségekre tekintettel csak lépésenként, többsebességes eljárás révén lesz lehetséges a digitális társadalom fejlesztése és a konvergencia fokozatos elérése;

6.

felhívja a figyelmet arra, hogy egyes tagállamok már bevezettek olyan szabályokat, amelyek a széles sávú internet-hozzáférés terén a városok és a vidéki területek közötti szakadék kiegyenlítését célozzák. Az egész EU-ra kiterjedő szabályoknak figyelembe kell venniük a tagállamok különböző kiindulási helyzetét;

7.

ismételten utal arra, hogy azokon a területeken, ahol a piaci mechanizmusok nem bizonyulnak elégségesnek, kiemelt szerepük és felelősségük van a helyi és regionális önkormányzatoknak az egyenlő és megfizethető szélessávú hozzáférés biztosításának elősegítésében, az elektronikus hozzáférési szakadék áthidalását célzó kísérleti projektekben, valamint új, állampolgár-központú hatósági e-szolgáltatások kialakításában;

8.

emlékeztet arra, hogy azokon a vidéki területeken, amelyeket a magánüzemeltetők kevéssé kifizetődőnek tartanak, a helyi és regionális önkormányzatok kénytelenek hozzájárulni a digitális infrastruktúra finanszírozásához. Annak biztosítása érdekében, hogy minden területen minden polgár ugyanolyan jogokkal hozzáférjen az új technológiákhoz, a Régiók Bizottsága arra kéri az Európai Bizottságot, hogy támogassa a területi önkormányzatok finanszírozási erőfeszítéseit, egyrészt azzal, hogy engedélyezi az európai strukturális alapok igénybevételét a digitális infrastruktúra finanszírozásában az EU minden régiójában, másrészt pedig azáltal, hogy a ritkán lakott vidéki területek digitális felzárkóztatására irányuló projekteket általános gazdasági érdekű szolgáltatásként ismeri el;

9.

bírálja ennek kapcsán, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretében a 2014–2020 időszakra a szélessávú internetkapcsolat kiépítésére csekély költségvetést szántak;

10.

megállapítja, hogy az üvegszálas hálózatoknak az ügyfelekhez vezető utolsó szakaszon való gyors kiépítése elengedhetetlen lépés ahhoz, hogy megfelelő routerek segítségével a mobil adatátvitelt is a vezetékes hálózatra lehessen terhelni;

11.

úgy véli, hogy az egész EU-ra kiterjedő szabályozásnak nem szabad versenyhátrányokhoz vezetnie a viszonylag kis népességgel és területtel rendelkező tagállamok esetében;

12.

megerősíti azt a nézetét, hogy az információs és kommunikációs technológiák egy olyan információs társadalom alapját képezik, amely minden polgár előtt nyitva áll, így a társadalom minden tagjának igényeit magában kellene foglalniuk, ideértve azokat is, akiket a társadalmi kirekesztés veszélye fenyeget;

13.

hangsúlyozza, hogy a személyes adatoknak a rendeletben előirányzott feldolgozására nézve a meglévő uniós és nemzeti jogszabályokat, mindenekelőtt a 95/46/EK és a 2002/58/EK irányelvet kell irányadónak tekinteni,

14.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a rendeletjavaslat tárgyában nem került sor nyilvános konzultációra, amelynek során minden résztvevő kifejthette volna nézeteit a tervezett konkrét jogszabály-módosításokról;

15.

meggyőződése, hogy a terjedelmes javaslatok alapos vizsgálatra szorulnak, és ezért rendkívül ambiciózusnak tartja azt, hogy az Európai Bizottság ütemterve szerint a rendeletet már 2014. július 1-jétől alkalmazni kellene;

16.

alapvetően üdvözli, hogy egy, az egész EU-ra kiterjedő általános engedélyezés bevezetésével egyszerűsíteni akarják a széttöredezett nemzeti engedélyezési eljárásokat, hogy így egységes és kiszámítható legyen a szabályozás az érintett vállalatok számára,

17.

annak biztosítását kéri, hogy az uniószerte érvényes engedélyezési eljárás ne vezessen nagyobb jogbizonytalansághoz és a szabályozási intézkedések előreláthatóságának csökkenéséhez;

18.

megállapítja, hogy az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv javasolt módosítása jelentős hatáskör-áthelyeződést eredményez a nemzeti szabályozó hatóságoktól az Európai Unió felé. Különösen az Európai Bizottságnak az a joga korlátozza tartósan a nemzeti szabályozási hatóságok szabályozási lehetőségeit, hogy követelheti ez utóbbiak intézkedéstervezeteinek visszavonását;

19.

annak biztosítását kéri, hogy az a tény, hogy egy európai elektronikus hírközlési szolgáltató jogainak felfüggesztésére vagy megvonására kizárólag a saját tagállam nemzeti szabályozó hatósága jogosult (6. cikk (1) bekezdés), ne vezessen negatív szabályozási versenyhez („race to the bottom”) és ahhoz, hogy a felek – saját érdekeiket szem előtt tartva – maguk határozhassák meg, hogy a joghatóság szempontjából melyik szervet tartják illetékesnek („forum shopping”).

20.

hangsúlyozza, hogy a rádiófrekvenciák szűkös közjavat jelentenek.

21.

egyetért az Európai Bizottsággal azzal kapcsolatban, hogy a hatékony rádiófrekvencia-gazdálkodás fontos a szolgáltatók hozzáférésének könnyítése, valamint az innováció és a kulturális sokféleség előmozdítása érdekében;

22.

megállapítja, hogy az Európai Bizottság tervezett felhatalmazása arra, hogy kötelező érvényű ütemterveket készítsen a rádiófrekvencia-gazdálkodásról, valamint hogy a nemzeti szabályozó hatóságoktól a javasolt korrekciós intézkedések visszavonását követelje, messzire nyúló hatáskör-átruházást jelent az Európai Unió javára a rádiófrekvencia-gazdálkodás keretében;

23.

megismétli a telekommunikációs ágazatra vonatkozó reformcsomag kapcsán már 2008-ban kifejezett és a jelenlegi rendeletjavaslat által még mindig nem eloszlatott aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy a frekvenciagazdálkodás keretében további illetékességi köröket ruháznak át az Unióra;

24.

emlékeztet arra, hogy a rádióspektrum-politikai program (RSPP) intézkedései, többek között a 2015-ig történő helyzetfelmérés, még nem fejeződtek be, és először még értékelni kell őket;

25.

megállapítja, hogy a rádiófrekvencia-használat európai szabályozásával szemben állnak olyan tagállami jogi és technikai kötöttségek, amelyeket csak közép- vagy hosszú távon lehet kiküszöbölni;

26.

utal arra, hogy a frekvenciák egész EU-ra kiterjedő újrafelosztása és a frekvenciaelosztási eljárások átszervezése során figyelembe kell venni az akár 20 éves futamidejű jelenlegi használati szerződéseket;

27.

abból a tényből kiindulva, hogy egyes tagállamokban az úgynevezett digitális frekvenciatöbblet frekvenciáinak odaítélése már tervben van, és előreláthatólag 2014 végén–2015 elején sorra is kerül, úgy véli, hogy mielőtt rendeleti úton szabályoznák a kérdéskört, sürgősen egyeztetni kell a tagállamok illetékes hatóságaival;

28.

hangsúlyozza, hogy a tagállamokban és a régiókban elegendő frekvenciatartaléknak kell rendelkezésre állnia innovatív felhasználásra;

29.

fontosnak tartja a megosztott spektrumhasználat és az olyan innovatív új technológiák technológiai és jogi lehetőségeinek kihasználását, mint a kognitív rádiótechnika, az ultraszélessáv és a „fehér tér”-nek minősülő spektrumok, és ezáltal a frekvenciaspektrumok hatékonyabb gazdálkodásának elérését;

30.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a szabályozási keret javasolt módosítása következtében késlekedhet a frekvenciák kiosztása a következő 12–18 hónapban;

31.

ezen aggodalmak alapján elutasítja a frekvenciagazdálkodás harmonizációjára javasolt európai bizottsági intézkedéseket, és utal arra, hogy a tagállamok frekvenciakiosztási fennhatóságának figyelembevételével nemzetközi megállapodások révén biztosítani lehet a következetes frekvenciagazdálkodást;

32.

arra biztat, hogy egy európai frekvenciagazdálkodási rendszer létrehozása előtt EU-szerte mérjék fel a jelenlegi frekvenciakiosztási tervek és határidők aktuális helyzetét, hogy ezeken az információkon alapulva ki lehessen dolgozni a frekvenciakiosztás hosszú távú, egységes eljárásának koncepcióját;

33.

azt ajánlja, hogy ennek során határozzanak meg egy, az egész EU-ra kiterjedő hálózati infrastruktúra-politika számára stratégiai jelentőségű frekvenciapolitikai alapterületet, és azt javasolja, hogy a mobiltelefonos frekvenciahálózatokra, a megfelelő hálózati hozzáférési lehetőségekre, mint pl. a WLAN-ra, valamint az egész EU-ra kiterjedő LTE-hálózatra összpontosítsanak;

34.

úgy véli, hogy azzal, hogy az eljárás a mobilfrekvencia-spektrumra korlátozódik, a szubszidiaritás elvét is figyelembe veszik, mivel így csak olyan frekvenciákat osztanak ki az EU egész területére irányulóan, amelyek esetében tényleges hatékonyságnövekedés várható az eljárás révén;

35.

kifejezetten üdvözli a nyilvános RLAN-kapcsolatok alkalmazásának megkönnyítésére irányuló javaslatot, amely a nyilvánosan hozzáférhető internetkapcsolatok nagyobb elterjedéséhez vezet majd;

36.

megállapítja, hogy – a műszaki jellemzők Európai Bizottság általi meghatározása szerinti – nem feltűnő, alacsony teljesítményű, vezeték nélküli hozzáférési pontok kiépítésének és üzemeltetésének általános engedélyezése korlátozza a helyi és regionális önkormányzatok beleszólási lehetőségeit;

37.

üdvözli az Európai Bizottságnak azt a szándékát, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatások végfelhasználóinak jogait harmonizálva biztosítsa, hogy a polgárok és szolgáltatók az Unió egész területén hasonló jogokkal és kötelességekkel rendelkezzenek, valamint hasonló feltételekkel tudjanak határokon átnyúlóan szolgáltatásokat nyújtani és igénybe venni;

38.

egyetért azzal a célkitűzéssel, hogy a végfelhasználók számára megkülönböztetésmentes hozzáférést kell biztosítani az olyan hírközlési hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz, amelyeket egy másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalat bocsát rendelkezésre;

39.

támogatja a fogyasztóvédelem és a fogyasztói jogok erősítése érdekében az elektronikus hírközlés terén tett európai bizottsági erőfeszítéseket, melyek révén a fogyasztók részletesebb tájékoztatást kapnak az árakról és a szolgáltatási feltételekről;

40.

úgy véli, hogy a hálózatsemlegesség jelentős előfeltétele a nyitott, dinamikus és komplex struktúrákkal működő innovatív internetes ökoszisztéma megvalósulásának, valamint az európai polgárokat és vállalatokat szolgáló egyenlő versenyfeltételek biztosításának;

41.

egyetért az Európai Parlamenttel abban, hogy a hálózatsemlegesség terén a megoldási javaslatok csak egy egységes európai megközelítés révén valósíthatók meg, és ezért alapvetően üdvözli az Európai Bizottságnak azt a kezdeményezését, hogy szabályozásokat javasol erre a területre vonatkozóan;

42.

hangsúlyozza, hogy az internet nyitott jellege a versenyképesség, a gazdasági növekedés, a társadalmi fejlődés és az innováció kulcsfontosságú mozgatójává vált, amely az online alkalmazások, tartalmak és szolgáltatások látványos fejlődését, és ezáltal az alkalmazások, tartalmak és szolgáltatások kínálatának és az irántuk megnyilvánuló keresletnek a számottevő növekedését eredményezte; valamint hogy az internet így az ismeretek, ötletek és információk szabad áramlásának létfontosságú katalizátorává vált olyan országokban is, ahol a független híradás hozzáférhetősége korlátozott;

43.

egyetért az Európai Parlamenttel abban, hogy a hálózatsemlegesség és a legjobb teljesítésre irányuló erőfeszítések mellőzése jelentős veszélyeket hozhat magával – például versenyellenes magatartást, az innovációk akadályozását, a szabad véleménynyilvánítás és a médiapluralizmus korlátozásait, a fogyasztói tudatosság hiányát és a magánszféra megsértését –, valamint hogy ez ártana a gazdaságnak, a fogyasztóknak és összességében a demokratikus társadalomnak;

44.

meg van győződve arról, hogy az Európai Bizottság javaslatának 23. cikke nem felel meg az ilyen értelemben vett hálózatsemlegesség alapelvének, és azt ajánlja, hogy ezeket az előírásokat alapvetően dolgozzák át;

45.

nyomatékosan utal annak veszélyére, hogy a hálózatsemlegességet hátrányosan befolyásolhatják a hozzáférést biztosító és a tartalomszolgáltatók közötti, magasabb minőségű speciális szolgáltatások nyújtásáról való megállapodások;

46.

attól tart, hogy a 23. cikk (2) bekezdésének alkalmazása az erős pénzügyi pozícióval rendelkező vállalatok privilegizálásához, illetve a kisebb tartalomszolgáltatók és a végfelhasználók hátrányos helyzetbe hozásához vezethetne, és óva int az akadálymentesség mint az internetarchitektúra alapelve gátolásától, az internet innovációs erejének korlátozásától és az internet kulturális sokszínűségének veszélyeztetésétől;

47.

támogatja azt a követelést, hogy az internetszolgáltatók ne valósíthassanak meg letiltást, hátrányos megkülönböztetést, befolyásolást és korlátozásokat az egyes felhasználók azon lehetőségeit illetően, hogy tetszőleges tartalmakat, alkalmazásokat vagy szabadon választott szolgáltatásokat a forrástól és a céltól függetlenül a szolgáltatáson keresztül letöltsenek, használjanak, elküldjenek, közzétegyenek, fogadjanak vagy kínáljanak;

48.

ezért kifejezetten üdvözli annak tilalmát, hogy bizonyos tartalmak, alkalmazások vagy szolgáltatások esetében letiltásra, lassításra, gyengébb minőség nyújtására vagy hátrányos megkülönböztetésre kerüljön sor (23. cikk (5) bekezdés), utal azonban arra, hogy a javasolt kivételek miatt – azok meghatározatlanságából és tisztázatlan jogi hátteréből adódóan – messzemenően kiüresedhet ez az alapelv;

49.

attól tart, hogy az ésszerű forgalomszabályozási intézkedések jogilag nem egyértelmű meghatározása veszélyeztetheti a hálózati korlátozások üdvözlendő kizárását, a „jogszabályi rendelkezés” (23. cikk (5) a) pont) végrehajtására való korlátlan kiterjesztés pedig nem összeegyeztethető az arányosság elvével és az adatvédelem követelményeivel;

50.

azt ajánlja, hogy a már létező normákra tekintettel vizsgálják meg, hogy valóban szükségesek-e a forgalomszabályozási intézkedésekkel kapcsolatban javasolt szabályok;

51.

támogatja az Európai Bizottságot abban, hogy megfelelő intézkedések révén megerősíti a fogyasztók védelmét, valamint átláthatóbbá teszi az elektronikus hírközlés piacát, és megkönnyíti a piaci szereplők számára a kötelező és érthető információkhoz való hozzájutást;

52.

felhívja a figyelmet arra, hogy az európai távközlési jogi keret átültetése során kidolgozott tagállami jogszabályok gyakran tekintettel vannak a releváns nemzeti sajátosságokra, és ennek alapján alapos konzultációt ösztönöz a nemzeti szabályozó hatóságokkal és fogyasztóvédelmi szervezetekkel;

53.

megállapítja, hogy a végfogyasztói jogok javasolt harmonizációjának nem szabad a tagállamokban fennálló védelmi szint csökkenéséhez vezetnie, és azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy fontolja meg a végfogyasztók jogainak minimumharmonizáció útján történő erősítését;

54.

nyomatékosan üdvözli a szabályozott barangolásos kommunikáció (roaming) maximális díjainak csökkentését, valamint a passzív barangolás díjmentességét, és támogatja az Európai Bizottság azon szándékát, hogy hosszú távon megakadályozza az indokolatlan felárakat, valamint a fogyasztók érdekében egységes árakat határoz meg a belföldi és a külföldi kapcsolatra vonatkozóan;

55.

támogatja az Európai Bizottságot abban a szándékában, hogy a két- vagy többoldalú barangolási megállapodások lehetősége révén a belföldi árakat teszi érvényessé a belföldi és a szabályozott barangolásos szolgáltatásokra is;

56.

fontosnak tartja, hogy a végfogyasztóknak az a lehetősége, hogy más előnyökért cserébe lemondjanak a hatályos belföldi árak alkalmazásáról, ne tegye lehetővé a belföldi áron való barangolás rendszeres megkerülését;

57.

annak biztosítását kéri, hogy a szokásos használat kritériumának alkalmazását illetően kidolgozandó iránymutatások révén a végfogyasztók ténylegesen bízhassanak abban, hogy más tagállamban is ugyanolyan fogyasztói magatartást tanúsíthatnak, mint odahaza;

58.

utal a belföldi kommunikáció (kompenzációként történő) esetleges áremeléseinek veszélyére, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy erre a szempontra az 532/2012/EU rendelet értékelése során is legyen figyelemmel;

59.

úgy véli, hogy a két- és többoldalú barangolási megállapodásokat alaposan meg kell vizsgálni abból a szempontból, hogy korlátozzák-e a versenyt, vagy erősíthetik-e a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók versenyben betöltött pozícióját;

60.

úgy véli, hogy a rendeletjavaslat számos olyan intézkedést tartalmaz, amelyeknek a szubszidiaritás elvével való összeegyeztethetőségét részletesen meg kell vizsgálni, így pl. a frekvenciaszabályozással és a frekvenciakiosztási eljárással kapcsolatos hatáskörök átruházását, az Európai Bizottság vétójogának biztosítását az európai üzemeltetőkkel (európai elektronikus hírközlési szolgáltatók) szembeni intézkedések esetében, valamint egy szabványosított virtuális hozzáférési termék előírását, melynek következtében megszűnhet a helyi hurok fizikai átengedésének kötelezettsége;

61.

utal arra, hogy kérdéseket vet fel az arányosság elvével való összeegyeztethetőséget illetően az, hogy jogi eszközként a rendelet választották, illetve hogy a spektrum rendelkezésre állását, a frekvenciakijelölések időzítését és a spektrumhasználati jogok érvényességi időtartamát érintő harmonizáláshoz (a rendeletjavaslat 1. szakasza – A rádióspektrum használatának összehangolása az egységes piacon belül) milyen a végrehajtási jogi aktusokkal kapcsolatos hatáskör;

62.

továbbra is úgy véli, hogy a javaslat számos olyan külön témát tartalmaz, amelyek esetében még külön-külön meg kell vizsgálni, hogy mennyire alkalmasak, szükségesek és megfelelőek a digitális belső piac megvalósításához;

63.

arra a következtetésre jut, hogy az Európai Bizottság javaslata az említett aggodalmak alapján több helyütt még nem tekinthető döntésre érettnek;

64.

azt javasolja, hogy a barangolási díjak megszüntetésére vonatkozó előírások a tervezett ütemben lépjenek hatályba, a többi intézkedést pedig a legfontosabb szereplőkkel való konzultációt követően, a megfogalmazott fenntartásokat figyelembe véve vizsgálják meg és dolgozzák át.