15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/1

—

tekintettel az Európai Bizottság 2014. évi munkaprogramjáról szóló közleményre, (1)

—

tekintettel a 2013. július 4-én elfogadott, „A Régiók Bizottsága 2014. évi prioritásai az Európai Bizottság munkaprogramjához” című állásfoglalására, (2)

—

tekintettel a 2012. február 16-án aláírt, az Európai Bizottság és a Régiók Bizottsága közötti együttműködésről szóló jegyzőkönyvre,

1.

úgy véli, hogy az Európai Unió előtt álló legfőbb kihívások a következők: fenntartható növekedés megteremtése, társadalmi, gazdasági és területi kohézió biztosítása, munkahelyek létrehozása, valamint a polgárok Európába vetett bizalmának megerősítése;

2.

a gazdaság- és szociálpolitikák nagyobb fokú koordinációjára szólít fel a tagállamok versenyképessége közötti különbségek csökkentése érdekében; ismételten kijelenti, hogy sürgősen foglalkozni kell a fiatalok munkanélküliségével és az Unió régiói közötti földrajzi egyenlőtlenségekkel a humántőke további veszteségeinek megelőzése érdekében;

3.

az Európa 2020 stratégia 2014-ben elvégzendő alapos félidei felülvizsgálatát kéri, a következők figyelembevétele alapján: i) területi dimenzió, mely szubnacionális szintű célok kitűzését teszi lehetővé a különböző regionális helyzeteknek megfelelően; ii) a helyi és regionális önkormányzatokat bevonó irányítás a célok kitűzése és a stratégia végrehajtása folyamán; iii) a hosszú távú beruházások megfelelő finanszírozása, amelyet nem szabad feláldozni a költségvetési konszolidációra vonatkozó célok érdekében;

4.

hangsúlyozza a demokratikus folyamat jelentőségét az Európai Unióban a 2014-es választási évben, és ki fogja dolgozni hozzájárulását az Unió jövőjéről folyó vitához a helyi és regionális önkormányzatok integrációs folyamatban betöltött szerepének erősítése érdekében; az RB ezért politikai viták szervezése révén, illetve a szubszidiaritási elvet és a többszintű kormányzás elgondolását mint az említett célok elérésének fontos eszközeit fokozottan előtérbe helyezve ösztönzést szeretne majd adni a Szerződés reformjáról folytatandó vitákhoz;

5.

mivel a szubszidiaritás elve elismert eszköz annak biztosítására, hogy a politikai döntéseket a polgárokhoz lehető legközelebbi szinten hozzák meg, felkéri az Európai Bizottságot, hogy jogalkotási javaslataiban szolgáltasson jobb bizonyítékokat az uniós szintű fellépés által jelentett értéktöbbletre; rámutat arra, hogy hozzá fog járulni az Európai Bizottság 2014. évi munkaprogramjában foglalt, helyi és regionális dimenzióval rendelkező uniós kezdeményezések szubszidiaritási szempontból történő nyomon követéséhez;

6.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság az eredményekre és a végrehajtásra összpontosít, és elkötelezi magát amellett, hogy hozzájárul a hatásvizsgálat területi dimenziójának erősítéséhez;

7.

hangsúlyozza, hogy a gazdaságpolitikák koordinációját meg kell erősíteni, és ezért úgy véli, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat tagállami szinten be kell vonni az európai szemeszter folyamatába, valamint kéri, hogy az uniós intézmények szintjén az RB-t is vonják be;

8.

üdvözli annak elismerését, hogy meg kell erősíteni a GMU szociális dimenzióját, különösen az Európai Bizottság javaslata révén, mely szerint ki kell dolgozni egy eredménytáblát a fő foglalkoztatási és szociális mutatókról, melyet fel kell venni a makrogazdasági egyensúlyhiány kezelésére szolgáló eljárásba; azt várja az Európai Bizottságtól, hogy továbbra is foglalkozzon a közkiadások minőségének kérdésével;

9.

várakozással néz az Európai Bizottság égetően szükséges javaslatai elé, amelyek az európai bankszektor megreformálásával előkészítik a bankuniót, és amelyek célja a vállalatirányítás javítása, a hatékony bankhelyreállítás és -szanálás lehetővé tétele, a banktőke megerősítése és a reálgazdaságnak történő hitelezés középpontba helyezése, illetve amelyek következtében kötelezővé válna a bankok lakossági és befektetési tevékenységeinek szétválasztása;

10.

támogat minden olyan erőfeszítést, amelynek célja a bankunió megvalósítása, tekintettel annak helyi és regionális dimenziójára és a regionális bankok által a kis- és középméretű vállalkozások és a közberuházási projektek számára történő tőkebiztosításban betöltött középponti szerepre;

11.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a munkanélküliség, különösen a fiatalok körében, továbbra is gazdasági és társadalmi szempontból fenntarthatatlan szintű. A Régiók Bizottsága arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a fiatalok foglalkoztatásának ösztönzéséről szóló javaslatai kidolgozása során vonja be a helyi és regionális önkormányzatokat, és vegye figyelembe az általuk alkalmazott bevált gyakorlatokat is; üdvözli a legfőbb prioritást a fiataloknak az európai szociális modellre valódi veszélyt jelentő munkanélkülisége elleni küzdelem terén; elismeri az ifjúsági garancia mint a fiatalok munkaerő-piaci esélyegyenlőségét biztosító eszköz jelentőségét;

12.

üdvözli az Európai Bizottság bejelentését, hogy a társadalombiztosítási rendszerek tagállamok közötti jobb koordinációjára súlyt helyező munkavállalói mobilitási csomagot terjeszt elő; úgy véli azonban, hogy ennek előfeltétele az, hogy kijussunk a munkavállalók kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv (3) végrehajtása során a zsákutcából. Ehhez szükség lehet a csalás elleni intézkedések felülvizsgálatára, például az A1-es űrlap elismerésének felfüggesztésére. Arra számít még, hogy a jövőbeli csomag tartalmaz majd egy a munkavállalóknak a szerkezetátalakítások hatékonyabb előrejelzéséről és levezetéséről szóló tájékoztatásával és konzultációjával kapcsolatos jogalkotási javaslatot, valamint hogy lesznek javaslatok a képesítések elismerésének jobb összehangolására is;

13.

támogatja az Európai Parlamentnek a trojkarendszer felülvizsgálatára tett erőfeszítéseit, amelyek a demokratikus ellenőrzés és az elszámoltathatóság biztosítását célozzák;

14.

felkéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy használják fel az új többéves pénzügyi keret programjait ahhoz, hogy szembenézzenek a demográfiai kihívásokkal, javítsák a pályafutás és a magánélet összeegyeztethetőségét és ösztönözzék a társadalmi kohéziót;

15.

üdvözli az állami támogatási politika modernizálására tett erőfeszítéseket, melyek célja e politika összhangjának javítása az Európa 2020 stratégiával és a bürokrácia csökkentése, tekintettel arra, hogy az átfogó célnak elsődlegesen az ipar, a vállalkozások és a munkanélküliség tekintetében kevésbé fejlett régiók versenyképessége javításának kell lennie. Ismételten arra kéri azonban az Európai Bizottságot, hogy formálisan kérje ki az RB véleményét az uniós állami támogatási szabályokról szóló további iránymutatás-tervezetekről, különösen azokról, amelyek az infrastruktúrával kapcsolatban előkészítés alatt állnak;

16.

üdvözli a tervezett európai akadálymentesítési intézkedéscsomagot, és hangsúlyozza, hogy az áruk és szolgáltatások hozzáférhetősége kulcsfontosságú tényezője a fogyatékkal élők életminőségének;

17.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy ösztönözze és ellenőrizze a helyi és regionális önkormányzatok bevonását a partnerségi megállapodások és vonatkozó operatív programok véglegesítésébe a rendeletek és a magatartási kódex alapján, és 2014 februárjáig jelentést kér e tárgyban. A partnerségi megállapodásoknak a többszintű kormányzás alapvető elemévé kell válniuk az Európa 2020 stratégia és minden más, növekedésre és munkahelyteremtésre irányuló európai stratégia megvalósítása során;

18.

megjegyzi, hogy egyre több, a városfejlesztési politikát érintő, nem koordinált uniós kezdeményezés létezik; kéri, hogy készítsenek elő egy fehér könyvet egy integrált uniós városfejlesztési menetrendről, és jelzi, hogy részt kíván venni ebben a folyamatban;

19.

kötelezettséget vállal arra, hogy szorosan nyomon követi a megreformált közös agrárpolitika vidékfejlesztési pilléréhez tartozó intézkedések végrehajtását, különösen a vidéki területeken megvalósuló gazdasági tevékenységek diverzifikálását és modernizációját illetően, valamint hogy támogatja a vidéki és városi települések közötti, funkcionális területi partnerségek révén megvalósuló szoros együttműködést;

20.

sürgeti, hogy a tagállamok és az Európai Bizottság értékelje az új makroregionális stratégiák kidolgozását az érintett földrajzi területek közös kihívásait és lehetőségeit, valamint európai hozzáadott értéküket illetően; hangsúlyozza a jelenlegi irányítási struktúrák egyszerűsítésének jelentőségét és annak fontosságát, hogy megerősödjön a többszintű kormányzás elvének alkalmazása;

21.

megismétli azt a kérését, hogy a Szerződésben lefektetettek szerint a tagállamok uniós költségvetéshez való közvetlen hozzájárulásának csökkentése érdekében reformálják meg a saját források jelenlegi rendszerét, hogy növeljék az átláthatóságot és garantálják az uniós források fenntarthatóságát; azt várja tehát, hogy a saját forrásokkal foglalkozó magas szintű csoport kapjon olyan megbízást, amely lehetővé teszi reformjavaslatok előterjesztését a többéves pénzügyi keret félidős felülvizsgálatához;

22.

kötelezettséget vállal arra, hogy véleményt dolgoz ki az uniós költségvetés végrehajtásáról, horizontális módon áttekintve az uniós finanszírozási eszközök felhasználását a helyi és regionális önkormányzatok szempontjából;

23.

rámutat arra, hogy az Európa 2020 stratégia támogatásához elérhető költségvetési eszközöket illetően nincs egységes, átfogó látásmód; megismétli, hogy az uniós, tagállami és szubnacionális költségvetések közötti szinergia létfontosságú a kitűzött célok eléréséhez; aggodalmainak ad hangot a válságnak a hosszú távú beruházások finanszírozását szolgáló pénzügyi források elérhetőségére gyakorolt következményeit illetően, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg ezt a vetületet az Európa 2020 stratégia félidei felülvizsgálatának keretében;

24.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló 2004/18/EK irányelvet oly módon vizsgálja felül, hogy a például iskolák, gondozó intézetek és közintézmények számára kiírt élelmiszer-beszerzési pályázatok esetében a „helyben termelt” jelző is a standard kiválasztási kritériumok közé tartozhasson; (4)

25.

kéri a mezőgazdasági piacszabályozási mechanizmusok megszüntetésére irányuló valamennyi javaslat területi hatásának alapos értékelését, beleértve a kétoldalú kereskedelemi megállapodásokat és társulási megállapodásokat, valamint annak ellenőrzését, hogy ezek a javaslatok nem mondanak-e ellent a területi kohézió Lisszaboni Szerződésben rögzített célkitűzésének;

26.

kéri az Európai Bizottságot, hogy kövesse nyomon a régióknak és a helyi önkormányzatoknak a közlekedési törzshálózat kiemelt jelentőségű folyosóihoz kapcsolódó irányítási platformokba történő bevonását, és támogassa ezen önkormányzatok részvételét a területükön hatást kifejtő vagy határokon átnyúló vetülettel rendelkező projektek előkészítésébe;

27.

aktívan részt fog venni az Európai Bizottságnak a közlekedési térséghez kapcsolódó kezdeményezéseiben, amelyek népszerűsítik a hatékony multimodális hálózatokat és hozzájárulnak az egységes európai vasúti térség és az egységes európai égbolt konszolidálásához;

28.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy ambiciózus új éghajlati és energiaügyi keretet a 2030-ig tartó időszakra, mely jogilag kötelező érvényű intézkedéseket tartalmaz az üvegházhatású gázokra, az energiahatékonyságra és a megújuló energiára vonatkozóan;

29.

stabil uniós jogalkotási kereteket kér a környezetvédelmi kérdésekben történő igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréssel és a talajvédelemmel kapcsolatban;

30.

elvárja, hogy az Európai Bizottság erőforrás-hatékonyságra és hulladékra vonatkozó kezdeményezése ne csak erőforrás-hatékonysági mutatókat határozzon meg, hanem az ilyen mutatókon alapuló célokat is;

31.

annak biztosítására kéri az Európai Bizottságot, hogy a hulladékokra vonatkozó jogalkotás, valamint a hulladékképződés megelőzésével, újrafelhasználással, újrahasznosítással és a hulladéklerakóktól való eltérítéssel kapcsolatos jelenlegi célkitűzéseknek a Bizottság erőforrás-hatékonysággal és hulladékgazdálkodással kapcsolatos kezdeményezései részét képező 2014. évi felülvizsgálata során megfelelően vegye figyelembe az RB Európai Bizottság által kért előretekintő véleményét; a felülvizsgálatnak meg kell felelnie az erőforrás-hatékonysági ütemtervben rögzített ambiciózus célkitűzéseknek, egyengetve az utat az újrahasznosításon és újrafelhasználáson alapuló gazdaság felé; kéri, hogy a 2014. évi felülvizsgálat kapcsán fordítsanak figyelmet a műanyaghulladékokra, az RB e témáról szóló véleményének megfelelő figyelembevételével;

32.

elvárja, hogy az Európai Bizottság ambiciózus menetrendet javasoljon egy teljes mértékben integrált és versenyképes energiaügyi belső piacra vonatkozóan; kéri az Európai Bizottságot, hogy ösztönözze olyan intézkedések meghozatalát, amelyek elősegítik a kisléptékű helyi energiatermelés terjedését és az így termelt energia elosztóhálózatokba való betáplálását, és biztosítsa, hogy e folyamat során a kiskereskedelmi fogyasztók teljes mértékben profitálhassanak a megfizethető energiából, és hogy a fenntartható energiába való beruházásokat helyi és regionális szinten megkönnyítsék a modernizált állami támogatási szabályok az energiaügy terén; a görög elnökség felkérésére javaslatokat fog kidolgozni egy a mindenki számára megfizethető energiáról szóló uniós stratégiához;

33.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy felügyelje, hogy az energiaszektorban a szabályozási keret nemzeti szinten stabil maradjon, és fennmaradjon annak az Európa 2020 stratégiában lefektetett célokkal való összhangja;

34.

várja az Európai Bizottság javaslatait a palagázra és a tömött kőzetekben lévő gázra vonatkozó szükséges jogi keretre, mely biztosítja az Európai Unióban a nem hagyományos szénhidrogének kitermelésének biztonságát és fenntarthatóságát;

35.

érdeklődéssel várja az Európai Bizottság „A kutatás és az innováció mint a növekedés új forrásai” című kezdeményezését, valamint értékelését arról, hogy az innovatív gazdaság hogyan mozdítja elő a versenyképességet, és hogyan alapozza meg a Horizont 2020 által társfinanszírozandó kiemelt beruházások meghatározását;

36.

továbbra is aktívan részt vesz majd az intelligens szakosodási platformban és a régiókban megvalósuló ezzel kapcsolatos tevékenységekben, és nyomon követi az intelligens szakosodási stratégiák kidolgozásának és végrehajtásának következő szakaszát a régiókban;

37.

üdvözli a digitális gazdaságra, az innovációra és a szolgáltatásokra való összpontosítást, és arra kéri a Tanácsot és az Európai Bizottságot, hogy folytassa e menetrend megvalósítását, hogy ösztönözzék a beruházásokat ezen a területen, 2015-ig teljesen építsék ki a digitális belső piacot, valamint hozzanak intézkedéseket az ismeretek fejlesztése céljából és a tagállami régiók közötti digitális szakadék csökkentése érdekében. Elkötelezi magát amellett, hogy elősegíti a helyi és regionális közigazgatások modernizációját olyan szolgáltatások nyújtása terén, mint az e-kormányzás, e-egészségügy, e-számlázás és e-beszerzés;

38.

nagy hangsúlyt helyez annak biztosítására, hogy a jövőbeli Erasmus+ program az ezt megelőző programok valamennyi célcsoportja számára megfelelő támogatást és azonos lehetőségeket nyújtson, és a továbbiakban is nyomon követi a források elosztását és a program irányítását. Az RB támogatni fogja a fiatalok foglalkoztathatóságának erőteljes javítását célzó további intézkedéseket, például a szakmai gyakorlatok minőségi keretrendszerére vonatkozó javaslatot és az iskolapolitikák és a tanári szakma korszerűsítését célzó kezdeményezéseket; javaslatokat vár az Európai Bizottságtól a gyakorlati készségek és szakképesítések valódi európai térségének létrehozására vonatkozóan;

39.

megismétli a fenntartható és versenyképes európai kulturális turizmusról szóló közlemény iránti kérését, fenntartva azt a véleményt, hogy egy egyértelmű stratégiai keret ezen a területen rendkívül hasznos lenne a helyi kis- és közepes méretű vállalkozások fejlődéséhez, az európai kulturális örökség különböző formáinak népszerűsítéséhez és megőrzéséhez, valamint az európai polgárok további integrációjához;

40.

várakozással tekint az Európai Bizottságnak az első sikeres polgári kezdeményezésekre adandó válasza elé, és ismételten felajánlja az Európai Bizottságnak, hogy segít azok értékelésében és részt vesz az Európai Parlamentben szervezett közmeghallgatásokon;

41.

várja az Európai Bizottság javaslatait a Stockholmi Program nyomonkövetéséről, és megfogalmazza saját elvárásait a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség jövőbeli fejlődése tekintetében;

42.

átfogó uniós intézkedéseket kér a migráció, a mobilitás és a menekültügy kezelésére, amelyeket az egyének alapjogainak és szabadságának tiszteletben tartására kell alapozni, és amelyek alkalmasak az EU határainak védelmére, az emberkereskedelem és az illegális bevándorlás elleni küzdelem fokozására, az Unión kívüli származási és tranzitországokkal való együttműködés elmélyítésére és a tényleges szolidaritás kiépítésére az uniós tagállamok között csakúgy mint a helyi és regionális önkormányzatok között; különösen kéri a Dublin II. rendelet felülvizsgálatát a menedékkérők tagállamok közötti méltányos elosztásának lehetővé tétele érdekében; ezeket a megfontolásokat az EU tervezett tengerbiztonsági stratégiája esetében is alkalmazni kell;

43.

hozzá kíván járulni kiemelt intézkedések kidolgozásához – amint az Európai Tanács kérte – a migrációra és a bevándorlók integrációjára vonatkozó európai stratégia erősítése érdekében; e tekintetben úgy véli, hogy a migrációs áramlások kezelését, különösen a Földközi-tengeri térségben, átfogó módon kell fejleszteni a valamennyi érdekeltet – vagyis harmadik országokat, uniós tagállamokat és regionális és helyi önkormányzatokat is – bevonó, fenntartható megoldások elősegítése érdekében;

44.

továbbra is erőfeszítéseket tesz a tagjelölt és potenciális tagjelölt országok helyi és regionális önkormányzatai álláspontjának érvényesülése érdekében a csatlakozási folyamat során; felhívja a figyelmet Helyi és Regionális Önkormányzatok Euromediterrán Közgyűlése (ARLEM) és a keleti partnerség helyi és regionális önkormányzatainak konferenciája (CORLEAP) által végzett munkára és az általuk kínált lehetőségekre a demokrácia gazdasági, társadalmi és területi együttműködés által történő erősítése terén az EU–val szomszédos országokban,

45.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság ismételten elkötelezi magát a földközi-tengeri térségbeli partnerországok demokratikus átalakulási folyamatának támogatása mellett, és emlékeztet arra, hogy a sikeres átalakuláshoz szükséges, hogy valamennyi szint magáénak érezze azt; kész támogatni a decentralizációra irányuló erőfeszítéseket, amely a gazdasági növekedés, valamint a társadalmi és területi kohézió növelését célzó helyi és regionális közpolitikák kidolgozásának és végrehajtásának eszköze;

46.

üdvözli a 2015-ös évnek a fejlesztés európai évévé nyilvánítására tett javaslatot és a küszöbön álló döntést, amely a millenniumi fejlesztési célok nyomon követésének biztosítását és a fenntartható fejlődés új nemzetközi menetrendjének elindítását célozza; ismételten kijelenti, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat teljes mértékben be kell vonni a 2015 utáni időszakra vonatkozó jövőbeli menetrend és a 2015-ös európai fejlesztés éve megvalósításába is; ezért megismétli azt a kérését, hogy a költségvetés gondoskodjon megfelelő finanszírozásról a helyi és regionális önkormányzatok kezdeményezései számára.

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/6

1.

emlékeztet arra, hogy – a nemzeti állampolgárság odaítélésének módozataitól függetlenül – az uniós polgárság megadása azon kívül, hogy a polgárokat a közösségi integráció folyamatába bevonva lehetővé teszi a különböző nemzeti identitások számára az együttélést az Európai Unióban, közrejátszik az európai demokrácia megerősítésében is;

2.

hangsúlyozza, hogy a szabad mozgás az EU további gazdasági és politikai fejlődésének egyik sarokköve, szakmai és tanulmányi lehetőségeket nyit meg az uniós polgárok számára és az európaiak közötti szorosabb kapcsolatok kialakításához vezet, ezáltal tehát központi eleme az uniós polgárságnak;

3.

hangsúlyozza, hogy tekintettel az adóssággal kapcsolatos válság folyamatos mélyülésére és az európai polgárokat, különösen pedig a fiatalokat érintő, növekvő munkanélküliségre, a gazdasági dimenzióra is kell összpontosítani annak érdekében, hogy gazdaságilag erős Európát tudjunk biztosítani, amely meg tudná erősíteni az uniós polgárság szociális dimenzióját;

4.

figyelembe veszi, hogy az európai polgárok egy része távol érzi magát az európai szintű döntéshozatali folyamatoktól, és emlékeztet arra, hogy a döntéseknek a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett és a polgárokhoz minél közelebb kell születniük;

5.

tudatában van annak, hogy – a polgárokhoz való közelségüknél fogva – a helyi és regionális önkormányzatok képviselik a legmegfelelőbb szintet az uniós polgárság megértésének előmozdításában, valamint az uniós polgárság és az egyének számára ez utóbbiból adódó konkrét előnyök megismertetésében;

6.

hangsúlyozza, hogy jelenleg, amikor folyamatban van a gazdasági és monetáris unió elmélyülése, és azzal párhuzamosan tárgyalások folynak annak érdekében, hogy a politikai uniót a szerződések felülvizsgálati lehetőségének köszönhetően megerősítsék, elengedhetetlen, hogy a magasabb szintű integráció nagyobb mértékű demokratikus legitimitással társuljon;

7.

rámutat arra, hogy az európai identitás és az európai demokrácia megteremtésében alapvető és rendkívül szimbolikus lépés volt az „uniós polgárság” intézményének a Maastrichti Szerződés általi bevezetése, amelyet az Európai Unió tagállamainak minden polgárára vonatkozóan elismertek, és amely az Amszterdami Szerződés elfogadásakor a nemzeti állampolgárság kiegészítő részévé vált;

8.

hangsúlyozza továbbá, hogy a Lisszaboni Szerződéssel bevezetett új rendelkezések az uniós polgárság megerősítését jelentik, amely az egyszerű kiegészítés helyett hozzáadódik a nemzeti állampolgársághoz, és nem helyettesíti azt. Az európai polgárság nem a politikai rendszert összefogó, már létező kapcsolatok kifejeződéseként értendő, hanem egy szabályozási keretként, amely az országok közötti mozgás szabadságát egy a jogokat, nem pedig a kirekesztést magában foglaló alappillérré alakítja;

9.

megjegyzi, hogy az uniós polgári jogok a Maastrichti Szerződés általi bevezetésük után két évtizeddel még mindig nem váltak mindennapi valósággá. Ezt az uniós polgárok is megerősítették az uniós polgárság kérdéséről indított széles körű nyilvános konzultációban, amelyben 12 000 uniós polgár példákat hozott fel azokra a bürokratikus akadályokra, amelyekkel jogaik – például a szabad mozgáshoz való jog – gyakorlása során szembesültek. (1) Az Eurobarométer polgári jogokra (2) és választójogokra (3) vonatkozó felmérései, a polgárok és a nemzeti és európai szintű politikusok részvételével tartott közvetlen párbeszédek sorozata, továbbá a nagyközönségnek az európai jogokra vonatkozóan a „Europe Direct” információs szolgálatnak címzett számos kérdése mind igazolták, hogy több intézkedésre van szükség e területen;

10.

hangsúlyozza, hogy a jelentésben hivatkozott jogok az uniós szerződések által az Európai Unió polgárai számára biztosított jogok, amelyek közül azonban számos olyan alapvető jog, amelyet a harmadik országok polgáraira is alkalmazni kell;

11.

megjegyzi, hogy az uniós polgárság és a tagállami állampolgárság viszonya továbbra sem egyértelmű. Egyrészt közvetlenül a tagállami állampolgárságtól függ, amely az uniós polgárság – az egyes nemzeti jogszabályokban meghatározottak szerinti – megszerzésének egyetlen előfeltétele. Az európai polgárságnak ez az aspektusa a tagállami állampolgársághoz kapcsolódó jogok kiegészítő forrására korlátozza az európai polgárság szerepét. Ugyanakkor az uniós polgárságnak köszönhetően a polgárság és a nemzetállam fogalma különválik, a hangsúly ezentúl már nem az egyéneknek egy polgári közösségbe történő integrációján van, hanem a tartózkodás fogalmán, az egyéni, politikai és társadalmi jogok egyenjogúságának biztosításán és az európai polgárokat megillető szabad mozgáson;

12.

rámutat arra, hogy a tagállami állampolgárság – ezen keresztül pedig az uniós polgárság – megszerzése lényeges mechanizmusa lehet a harmadik országból származó polgárok európai társadalmakba történő integrációjának, és mint ilyennek megfelelő módon hozzáférhetőnek kell lennie az EU-ban legálisan és huzamos tartózkodási engedéllyel tartózkodó bevándorlók számára. E bevándorlók európai társadalmakba való integrációjának alapvető eszköze, ha megadjuk számukra a polgárságot;

13.

megjegyzi, hogy az uniós polgárságról szóló 2010. évi véleménye óta felkérte az EU-t, hogy tegye demokratikusabbá és átláthatóbbá politikáit és döntéshozatali szerveit. Kérte továbbá, hogy fogadjanak el a kétirányú politikai párbeszédet elősegíteni képes mechanizmusokat, valamint hogy ültessék át a gyakorlatba a részvételi demokrácia elvét;

14.

elismeri, hogy az Európai Bizottság számba veszi az eddigi lépéseket, és törekszik arra, hogy teljesítse kötelezettségvállalásait az uniós polgárság ösztönzése érdekében, tizenkét konkrét területen intézkedéseket javasolva;

15.

felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a jelentés olyan javaslatokat tesz, amelyek elsősorban az EU gazdasági dimenziójára vonatkoznak, és csak másodsorban az európai integráció politikai és szociális dimenziójára. Így például nem tartalmaz egyetlen konkrét és kézzelfogható javaslatot sem a betegjogok megerősítésére vagy a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokra, a multikulturalizmus ösztönzésére, a „szociális Európa” – például a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem révén történő – megerősítésének ösztönzésére, valamint arra vonatkozóan, hogy fokozatosan fel kell építeni az európai identitást;

16.

megjegyzi, hogy a vizsgált jelentésben megfogalmazott intézkedések első látásra megfelelnek a szubszidiaritási és az arányossági elveknek. Lényeges azonban, hogy az Európai Bizottság minden egyes hivatalosan javasolni kívánt intézkedését részletesen megindokolja, mivel néhány egyedi javaslat mélyrehatóbb vizsgálatra szorulhat (például az egységes európai dokumentumok fakultatív kibocsátása). Ezen túlmenően a tervezett intézkedéseknek nem szabadna túlzott adminisztratív és pénzügyi terhet róniuk az érintett nemzeti, regionális és helyi hatóságokra;

17.

megjegyzi, hogy tekintettel a 2014. évi európai választásokra, a jelentés olvasásakor az Európai Bizottság közelmúltbeli közleményét és az ahhoz kapcsolódó ajánlásait (4) is szem előtt kell tartani. E dokumentumok célja az EU-n belüli demokratikus folyamatok és a képviseleti demokrácia megerősítése az európai választásokon való részvétel ösztönzésével;

18.

emlékeztet arra, hogy az RB-t szorosan bevonták a jelentés előkészítésébe, valamint hogy az figyelembe vette a helyi és regionális önkormányzatoknak az uniós polgárság és az európai polgárjogok népszerűsítésében játszott szerepéről szóló, az RB számára készített tanulmány (5) eredményeit és ajánlásait;

19.

javasolja, hogy hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek garantálják a polgári részvétellel kapcsolatos oktatást és nevelést, hogy a polgárok el tudják sajátítani a jogaik tudatos és szabad érvényesítéséhez és kötelességeik teljesítéséhez szükséges képességeket, a polgárság szociális dimenziójának a megerősítését – a súlyos következményekkel járó gazdasági válság kontextusában –, valamint a szóban forgó európai polgárok szabad mozgásának gyakorlását korlátozó különböző akadályok felszámolását;

20.

hangsúlyozza, hogy egy növekvő mobilitású világban rendkívül fontos, hogy a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló, valódi európai térséget hozzunk létre a polgárok szolgálatára, (6) és megjegyzi, hogy alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy az uniós polgárok zökkenőmentesen gyakorolhassák a szabad mozgáshoz és letelepedéshez való jogukat, mivel a polgárok számára ez az az uniós szerződésben foglalt jog, amely a legértékesebb, és ezt tekintik az uniós integráció legjelentősebb vívmányának. Ennek keretében nem elég jogokat kreálni, hanem az is elengedhetetlen, hogy garantáljuk, valamennyi kormányzási szint együttműködjön annak érdekében, hogy a jogosultaknak a jogaik akadály nélküli gyakorlását biztosítsák.

21.

kiemeli, hogy a 2010. évi jelentés egyik legfontosabb következtetése az, hogy az uniós polgárok jogaik gyakorlása során tapasztalt nehézségei nem annyira az uniós szintű jogalkotási deficitnek tudhatók be, hanem a szóban forgó joganyag nemzeti szintre történő átültetésének és végrehajtásának. A fenti megfontolásokat figyelembe véve az RB úgy gondolja, hogy az Európai Bizottság jelentése nem fordít megfelelő figyelmet arra, hogy hogyan járulhatnak hozzá a regionális és helyi önkormányzatok az uniós polgárság hatékony gyakorlásához és minőségéhez;

22.

megjegyzi, hogy a regionális és helyi önkormányzatokra kulcsfontosságú szerep hárul a kiépítendő részvételi folyamatok előmozdításában, hogy ezáltal az alulról felfelé irányuló megközelítés megvalósítása céljából a polgárok hatékonyan részt vegyenek a jogaik konkrét érvényesítését lehetővé tevő uniós politikák meghatározásában;

23.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok hozzá tudnak járulni az uniós polgárok mozgásához és tartózkodásához kapcsolódó problémák, valamint a migránsok fogadásához kapcsolódó kérdések kezeléséhez, és elismeri, hogy képesek arra, hogy közel kerüljenek a politikai folyamatokban csekély mértékben részt vevő csoportokhoz, például a fiatalokhoz és a bevándorlókhoz;

24.

üdvözli az Európai Bizottság azon javaslatát, amelynek célja, hogy egy a helyi önkormányzatokat célzó e-képzési eszköz létrehozása révén megszüntessék ezen önkormányzati dolgozók információhiányát európai polgárjogi kérdésekben, ami gyakran az érdekeltek helytelen tájékoztatásához vezet, és bonyolulttá teszi a szóban forgó jogok gyakorlását. Mivel az RB tagjai megfelelő helyzetben vannak ahhoz, hogy ismerjék a származási országuk helyi tisztviselőinek szükségleteit és lehetőségeit, ezért a Régiók Bizottsága kész arra, hogy aktívan együttműködjön az Európai Bizottsággal ezen eszköz kidolgozásában és a tagállamokban való terjesztésében;

25.

üdvözli az Európai Bizottság új kezdeményezéseit, amelyekkel el akarja gördíteni az akadályokat az uniós polgárságból eredő jogok hatékony gyakorlása elől, ám úgy véli, hogy a tagállamokban továbbra is éles határ húzódik az alkalmazandó jogszabályok és a polgárok által megtapasztalt mindennapi valóság között, különösen a határokon átnyúló kérdések tekintetében, továbbá úgy gondolja, hogy az Európai Bizottságnak nagyobb figyelmet kellene fordítania erre a pontra;

26.

úgy véli, hogy az uniós polgárság megerősödése a polgárok helyi közösségekben való aktív részvételének fokozódásából eredhet, és különösképpen a fiatalok körében kerülhet erre sor, akikre nagyobb mobilitás jellemző az európai térségen belül;

27.

elengedhetetlennek tartja a szociális polgárságot támogató kezdeményezések uniós szintű megerősítését, mivel a szociális jogokhoz való hozzáférés bizonyos esetekben a tagállamok által meghatározott olyan követelményekhez és kritériumokhoz kapcsolódik, amelyek a diszkrimináció táptalajának kedvező helyzetet teremtenek, szemben az egyenlőség és az egyenlő bánásmód elvével, amelyet az uniós jog rögzít;

28.

elismeri, hogy az Európai Bizottság jelentése tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyek megerősítik a szociális polgárságot – ilyen például a szakmai gyakorlatok minőségbiztosítási keretrendszerének létrehozására vonatkozó pozitív intézkedés –, ezekről pusztán tájékoztató jelleggel elmondhatjuk, hogy van értelmük;

29.

egyértelműen támogatja, hogy a mozgáshoz való jogot ténylegesen megerősítsék, különösen a fiatalok mobilitását illetően, figyelembe véve a folyamatosan növekvő munkanélküliséget a tagállamokban;

30.

megjegyzi, hogy további intézkedésekre van szükség e területen. Az Eurobarométer egyik speciális vizsgálatának eredményei (8)http://cor.europa.eu/hu/events/forums/Pages/ey2013-toolkit.aspx 12. o. (9) Lásd az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 227. cikkét.

31.

ezért azt javasolja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a megfelelő európai alapok segítségével hozzanak célzott és hatékony intézkedéseket annak érdekében, hogy felkeltsék az uniós polgárok figyelmét az európai ombudsmannal és az Európai Parlamenthez benyújtható petíció jogával kapcsolatban;

32.

megjegyzi, hogy az európai választásokon való részvétel 1979 óta folyamatosan csökkent – 2009-re 43%-kal (10) –, valamint hogy ez a tendencia igazolja azt a megállapítást, hogy az európai polgárok úgy vélik, hogy az európai szintű döntéshozatal során nem veszik figyelembe a véleményüket; és csakugyan, az Eurobarométer szerint az európai polgárok 68%-a szintén kifejezte ebbéli aggályait;

33.

felhívja a figyelmet a bevált gyakorlatokra, (11) amelyek alapján a helyi és regionális önkormányzatok az adott európai források támogatásával tudatosságnövelő programokat és kampányokat indíthatnak helyi és regionális szinten, hogy tájékoztassák saját régióik lakosságát az európai választásokon való szavazati, vagy éppen a választásokon való indulási jogaikról. A Régiók Bizottsága ezen túlmenően kiemeli a helyi és regionális önkormányzatok potenciális katalizátor szerepét a tájékoztatás és a tudatosságnövelés területén, különösen a tanulók és a diákok körében, felkészítve őket választói jogaik aktív gyakorlására;

34.

megjegyzi, hogy folytatni kell a harmadik országok polgárai politikai jogainak megerősítését, és arra bátorítja a tagállamokat, hogy ne alkalmazzanak túlzottan korlátozó rendelkezéseket a harmadik országból származó személyek állampolgárrá válásával szemben. Az RB korábbi véleményeiben egyrészt elismerte, hogy a tagállamok területén legálisan tartózkodó bevándorlók várakozással tekintenek az uniós polgárság megszerzésére, másrészt pedig úgy ítélte meg, hogy e bevándorlóknak a politikai életben való részvétele rendkívül jelentős tényezője a helyi közösségekbe való beilleszkedésük elősegítésének;

35.

kivétel nélkül az összes tagállamot felkéri, hogy könnyítsék meg a polgárok nemzeti választáson való részvételét és az azon való indulásra vonatkozó jogát, függetlenül attól, hogy a nemzeti területen tartózkodnak-e. Az EU-n belüli mobilitáshoz való jog nem vezethet a polgárok politikai előjogtól való megfosztásához;

36.

úgy ítéli meg, hogy immár rendelkezésre állnak azok a feltételek, amelyek mellett el lehet mélyíteni, illetve el lehet indítani egy párbeszédet az uniós polgárok választójogának a kiterjesztéséről, hogy az a polgárok lakóhelye szerinti ország regionális és nemzeti választásaira is kiterjedjen, mindenesetre valamennyi tagállam szuverenitásának (jus domicilii) a megsértése nélkül;

37.

hangsúlyozza, hogy az európai polgárság koncepciója dinamikusabbá teheti az uniós bővítés folyamatát, amely nem merül ki a közösségi vívmányokhoz való gazdasági és jogalkotási alkalmazkodásban, hanem magában foglalja annak szükségességét, hogy a demokratikus struktúrák és a jogállamiság megerősítését célzó politikai intézkedésekre kerüljön sor a csatlakozó országokban. Az európai polgárság perspektívája konkrét jelentőséget adhat ezeknek az intézkedéseknek;

38.

emlékeztet arra, hogy helyi és regionális szinten a közigazgatási eljárások egyszerűsítését célzó tevékenységeket kell indítani az uniós polgárok jogainak – különösen a mozgásszabadság jogának – hatékony gyakorlása érdekében, továbbá meg kell szüntetni minden elriasztó eljárást és a megkülönböztetés más létező formáit, amelyek eltérő bánásmódokat eredményeznek az európai polgárok között, különösen a lakhatáshoz való jog megadását illetően. A területi önkormányzatoknak képesnek kellene lenniük arra, hogy megfelelő megoldásokat biztosítsanak az előttük álló problémákra;

39.

elismeri, hogy az Európai Bizottság által bejelentett intézkedések bizonyos előrelépést jelentenek ebből a szempontból. Mivel a fellépési területek egyike feltételezi a helyi önkormányzatok aktív szerepvállalását, (12) hatástanulmányt kell végezni, valamint európai alapokból finanszírozást kell biztosítani;

40.

üdvözli az Európai Bizottság azon javaslatait, amelyek célja a gépjárművek műszaki vizsgálati bizonyítványainak az uniós határokon átnyúló könnyebb elismerése, örömmel fogadja továbbá a gépjárművek műszaki ellenőrzéséhez szükséges követelmények javasolt harmonizációját, amelyet mielőbb végre kellene hajtani oly módón, hogy biztosítsák a polgárok szabad mozgáshoz való jogának könnyebb gyakorlását, beleértve a járművek országok közötti regisztrációját is;

41.

azon együttműködési kezdeményezések megerősítését javasolja, amelyek elő kívánják segíteni a polgárok tájékoztatását a szabad mozgásra vonatkozó jogukkal kapcsolatban; ilyenek például a testvérvárosi projektek, a határokon átnyúló együttműködési kezdeményezések stb.;

42.

emlékeztet arra, (13) hogy a 2014. évi európai választásokra tekintettel nagyobb mértékben kellene tudatosítani valamennyi uniós polgárban az őket megillető jogokat – különösen a szavazati jogot –, amellyel lakóhelyüktől függetlenül valamennyi tagállamban élhetnek, emellett elő kellene segíteni e jogok gyakorlását is;

43.

a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó új pénzügyi keret távlatában rávilágít arra, hogy az „Alapvető jogok és uniós polgárság” és az „Európa a polgárokért” programok jelentős lendületet adhatnak az európai polgárság megerősítéséhez, és olyan tevékenységek támogatásához, amelyek célja a jogalkotások és az európai politikák ismeretének és alkalmazásának az elősegítése a tagállamokban;

44.

egyszerűbb és hatékonyabb megközelítés elfogadását ajánlja az európai polgársági programokra vonatkozó intézkedések finanszírozásában, azáltal, hogy olyan prioritásokat határoznak meg az eddigieknél pontosabban, amelyek összhangban állnak a politikai döntésekkel, és ügyelnek arra, hogy az intézkedések eredményeinek terjesztésére összpontosítsanak, ismertségüket növelve, a stratégiai és politikai célkitűzések elérése érdekében. E célkitűzés megvalósításához elengedhetetlen a helyi és regionális önkormányzatok bevonása a szóban forgó intézkedések megtervezésébe, különösen a képzéssel és az éves munkaprogramok kialakításával kapcsolatban.

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/11

1.

hangsúlyozza, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályozás – az Európai Bizottság által 2012-ben megkezdett – korszerűsítésének (1) nagy ívű folyamata keretében a légi közlekedés az egyik első ágazat volt, amellyel kapcsolatban szükségesnek tartották az állami finanszírozást szabályozó jogszabályi keret korszerűsítését az infrastruktúra, a repülőterek működési támogatása, valamint a légitársaságok tevékenységkezdési támogatása vonatkozásában; (2)

2.

emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság a polgári repülési ágazat állami támogatását 1994-ben (3) szabályozta először azután, hogy megvalósult a légiközlekedési ágazat fokozatos liberalizációja, amely jelentős mértékben ösztönözte a versenyt, így szükségessé tette a szabályozásba való beavatkozást annak érdekében, hogy az ágazatban működő összes érdekelt fél számára lehetővé tegye, hogy egyenlő feltételekkel vegyen részt a versenyben;

3.

hangsúlyozza, hogy a légi közlekedés liberalizációjának konszolidációja, valamint az ágazatban a következő években a kis repülőtereket igénybe vevő diszkont légitársaságok új kereskedelmi modelljének piacra lépésével és gyors felfutásával bekövetkezett gyors fejlődés 2005-ben (4) szükségessé tette, hogy a repülőtereknek és a regionális repülőtereken működő légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló új, európai bizottsági iránymutatásokkal aktualizálják a meglévő jogszabályi keretet;

4.

az eltelt mindössze nyolc év távlatából megállapítja, hogy az európai piac fejlődése a légi forgalom radikális megváltozásával járt, különösen a – hagyományos, nemzeti repülőterek és nagy közlekedési csomópontok helyett alapvetően a központoktól távolabb eső, kis, regionális repülőterekre támaszkodó kereskedelmi modellt alkalmazó – diszkont légitársaságok piaci részesedésének exponenciális növekedése miatt;

5.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a légiközlekedési ágazat állami támogatását szabályozó jogszabályi keretbe mielőbb be kell avatkozni, mégpedig azon korszerűsítési program szándékának megfelelően, amelynek célja az, hogy a 2014–2020 közötti időszakra a versenyt és a korszerűsített egységes piacot védő egyszerű és hatékony szabályozási csomagot biztosítson a tagállamoknak; e célból emlékeztet az állami támogatások korszerűsítéséről szóló véleményében (5) már kifejtett ajánlásaira;

6.

elégedettségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság az első szakaszban 2011. június 6-án, illetve a jelenleg is tartó második szakaszban 2013. július 3-án nyilvános konzultációt indított annak érdekében, hogy minden érdekelt fél véleményt nyilváníthasson a jelenlegi szabályozási keret felülvizsgálatáról és az új iránymutatásokról szóló javaslatról. Támogatja az Európai Bizottság arra irányuló törekvését, hogy tisztességes verseny alakuljon ki az európai légiközlekedési ágazat különféle szereplői között, üzemeltetési modelljüktől függetlenül, az ágazat sikere és versenyképessége érdekében;

7.

sajnálja azonban, hogy a versenyszférát szabályozó – és kizárólagosan az Európai Bizottság hatáskörébe tartozó – uniós jog a felesleges soft law (puha jogi) rendelkezésekkel együtt akadályozza a helyi és regionális önkormányzatokat abban, hogy jelentős hozzájárulásokkal beavatkozzanak néhány, a helyi és regionális fejlődés szempontjából kulcsfontosságú ágazatba, így például a regionális repülőtereket és a regionális fejlesztési támogatást illető politikába;

8.

felhívja az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy az európai térségben működő repülőterek helyzete nagyon eltérő lehet. Különösen igaz ez a legkülső régiókra, ahol az elszigeteltség és a távoli fekvés a regisztrált utasforgalomtól függetlenül nem teszi lehetővé az itt működő repülőterek számára, hogy pénzügyileg életképesek vagy más uniós repülőterekkel versenyképesek legyenek, illetve hogy bármiféle fenyegetést jelentsenek más, alternatív – akár közúti, akár vasúti – közlekedési módokra;

9.

emlékeztet arra, hogy ezekben az ágazatokban a regionális és helyi önkormányzatok – az állami támogatásokon keresztül is – a területi fejlesztési és növekedési politikák főszereplői, és mélyreható ismeretekkel rendelkeznek a helyi gazdaságról a gazdasági és szociális szereplőkhöz való közelségük folytán, akiket az uniós jog sem hagyhat figyelmen kívül, ha valóban a térségeket és azoknak az egységes piacon belüli kohézióját, illetve az egész EU-ra kiterjedő területi kohézió kiépítését szeretné szolgálni;

10.

emlékeztet az „Iránymutatás a regionális állami támogatásokról (2014–2020)”  (6) című véleményében már kifejtettekre, és reméli, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályokra irányuló javaslatok kialakítása során az Európai Bizottság konzultál a Régiók Bizottságával (RB), (7) hogy a többszintű kormányzás tiszteletben tartása mellett (8) összegyűjtse a hatásvizsgálathoz szükséges összes információt;

11.

az EGSZB-hez csatlakozva (9) emlékezteti az Európai Bizottságot arra, hogy a regionális repülőterek központi helyet foglalnak el az európai légi közlekedésben: 2010-ben ugyanis az EU repülőtereinek közel 60%-a egymilliónál kevesebb utast szolgált ki. Ennélfogva reméli, hogy e központi szerep az új iránymutatásokban is tükröződni fog;

12.

ismételten hangsúlyozza a regionális repülőterek azzal kapcsolatos jelentőségét, hogy előmozdítsák a helyi fejlődést és javítsák megközelíthetőséget, ily módon hozzájárulva a területi kohézió, a területi gazdasági növekedés és a foglalkoztatás célkitűzéseihez. Ahhoz, hogy a Közösség gyérebben lakott részei, illetve a légi közlekedéstől rendkívüli mértékben függő legkülső régiók is a közös piac tevékeny részévé válhassanak, a megközelíthetőség – például ésszerű légi összeköttetések formájában – döntő szerepet játszik;

13.

úgy véli, hogy e szerep különösen fontos és stratégiai jelentőségű, különösen a jelen történelmi pillanatban, amikor az Európai Unió a gazdasági válságból való kilábalásért küzd. A jelenlegi válság – már 2008-ban mutatkozó első jelei óta – szükségessé teszi, hogy mind az uniós, mind a nemzeti hatóságok erőteljesen és határozottan, kontraciklikus módon beavatkozzanak a gazdaságba; ezt maga az Európai Bizottság is elismeri és igazolja azáltal, hogy széles körben engedélyezi az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke (3) bekezdése b) pontja szerinti eltérés alkalmazását. (10) A gazdasági nehézségek idején tehát különös fontosságot kap, hogy elősegítsük a piac minden részének jobb megközelíthetőségét;

14.

az európai repülőtér-politikáról írt európai bizottsági közleményt figyelembe véve ismételten hangsúlyozza, hogy a regionális repülőterek (11)érezhetően csökkenthetik a nagy csomópontok egyre növekvő zsúfoltságát, amely komoly megterhelést jelent az ott lakók, illetve a környezet számára, valamint elősegítik az EU-n belüli idegenforgalmat, és a versenyképesség növelésével támogatják a kkv-k piacra jutását; (12)

15.

ezért úgy véli, hogy az Európai Unió légi közlekedésének fenntarthatósága és hatékonysága jelentős mértékben függ egy kis repülőterekből álló megfelelő infrastrukturális hálózat létezésétől;

16.

osztja az Európai Bizottság abbéli aggodalmát, (13) hogy az Európa 2020 stratégia növekvő infrastrukturális igényeket fog generálni, amelyek kielégítéséhez modern, megfelelő és rugalmas infrastrukturális hálózatokra lesz szükség az energiaágazatban, valamint az ikt és a közlekedés területén, amelyek támogatásával Európa tudásalapú, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és erősen versenyképes gazdasággá alakulhat át;

17.

egyetért az Európai Bizottság azon álláspontjával is, miszerint a piac nem mindig képes biztosítani azt az infrastruktúrát, amelyre Európának szüksége lenne, és hogy állami beavatkozás nélkül az európai stratégia célkitűzéseinek megvalósításához szükséges számos beruházás válna elérhetetlenné, vagy halasztódna a 2020 utáni időszakra;

18.

üdvözli az Európai Bizottságnak az uniós infrastrukturális beruházások növelésére vonatkozó felhívását, és ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy napjaink közlekedési szükségleteinek kielégítéséhez a 2010–2020 közötti időszakban még több mint 1 500 milliárd euró értékű beruházásra van szükség; hangsúlyozza továbbá a térségek földrajzi elérhetősége és gazdasági növekedése közötti erős kapcsolatot;

19.

tudomásul veszi a Bíróság által a lipcse-hallei repülőtér ügyében (14) kialakított elveket, de hangsúlyozza ezek kialakításának sajátos körülményeit: ezért felhívja az Európai Bizottságot, hogy iránymutatásaiban vegye figyelembe az infrastruktúrák támogatására irányuló állami beavatkozások sokféleségét. Az állami szektor valamiféle részvétele a magántőke mellett gyakran létfontosságú a nagyobb volumenű infrastruktúra-projektek – amilyen például a repülőtér-építés – sikerének garantálásához, függetlenül attól, hogy az ilyen infrastruktúrák végső soron kereskedelmi céllal készülnek-e;

20.

utal arra, hogy az abszolút utasszámok csak általános esetben jelenthetnek megfelelő kritériumot egy reptér mint infrastruktúra-létesítmény esetleges gazdaságosságának megítéléséhez és a kategorizáláshoz. Ezért az összeegyeztethetőségi szabályok e pontra vonatkozóan rugalmasabb kialakítása mellett érvel, amely különleges esetekben lehetővé teszi bizonyos jellegzetességek figyelembevételét;

21.

sürgeti továbbá annak figyelembevételét, hogy a válságból való kilábalás jelenlegi időszakában bölcs döntés lenne, ha prioritásként kezelnénk az állami infrastrukturális támogatásoknak a kohézióra, a növekedésre és a foglalkoztatásra gyakorolt kedvező hatásait, és azokat megfelelően figyelembe vennénk a versenyszabályok betarttatásának mérlegelése során;

22.

tudomásul veszi a piacgazdasági szereplő elvének az Európai Bizottság által kidolgozott kritériumait, de aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy milyen hatásokkal jár az, ha ezt az elvet az infrastruktúrákra is alkalmazzák, amelyekben az állam szerepe történelmileg és intézményileg is nélkülözhetetlen: tekintettel a szükséges beruházások mennyiségére és arra, hogy ezek költségeinek újrafinanszírozását nem lehet teljes egészében az infrastruktúrákat használókra hárítani, az infrastrukturális beruházások nagy része a magánberuházók számára alapvetően fenntarthatatlan. Az a feltételezés, hogy az állam – minden szociális, regionális vagy ágazati politikai megfontolástól elvonatkoztatva – ugyanazon megítélés alá esik, mint egy magánszereplő, nem reális és veszélyes a közjóra nézve, ha a térségekben történő infrastrukturális beavatkozásokra is alkalmazzák, hiszen utóbbiak a közfeladatok lényeges részét képezik;

23.

felhívja az Európai Bizottságot annak figyelembevételére, hogy az infrastruktúrák kiépítésének és bővítésének támogatását, (15) illetve a megközelíthetőséggel kapcsolatos lakossági problémák orvoslását célzó állami beavatkozások gyakran valós, általános gazdaságpolitikai intézkedéseket jelentenek, amelyek nem minősülnek állami támogatásnak, hanem általános érdekű intézkedések. Ezért ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályozás korszerűsítése során vegye figyelembe a közpolitikának és az állam intézményi szerepének alapját jelentő alapelveket; felhívja a figyelmet arra, hogy a repülőterek, éppúgy, mint az utak és vasutak, infrastrukturális közfeladatot teljesítenek;

24.

arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy a korszerűsítést a valódi egyszerűsítés jegyében végezze, a versenyt leginkább torzító – és a belső piac integritását valóban fenyegető – körülményekre és esetekre összpontosítva;

25.

egyetért azzal, hogy szükség van olyan szabályokra, amelyek az Európai Gazdasági Térségen belül a légi közlekedés területén működő minden vállalkozás számára esélyegyenlőséget biztosítanak, miközben a minimálisra szorítják a kapcsolódó piacokra torzítóan ható állami beavatkozásokat és elkerülik a tagállamok közötti „támogatási versenyt”(subsidy race);

26.

mindazonáltal úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak a nagy repülőterekre kell összpontosítania, és hogy az évente átlagosan kevesebb, mint 300 000 fő utasforgalmú, kisrepülőterek támogatását célzó intézkedéseket nem kellene az állami támogatásra vonatkozó szabályok hatálya alá sorolni, mivel nem befolyásolják a tagállamok közötti kereskedelmet, és ezért ezek a repülőterek strukturálisan képtelenek fedezni tőke- és működési költségeiket. Hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság – az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i határozatában – elismerte, hogy helyénvaló a határ 300 000 utasnál történő meghúzása az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat biztosító egyes vállalkozások számára közszolgáltatásért járó kompenzáció formájában nyújtott állami támogatások esetén, ugyanakkor mindezt a szigetekre és a kikötőkhöz tartó járatokra korlátozza, és a repülőterekkel kapcsolatos általános gazdasági érdekű szolgáltatások esetében alacsonyabb küszöböt határoz meg. Ezért kéri, hogy az Európai Bizottság koherensebb és egyszerűbb módon kezelje a küszöbértékeket a különböző jogalapokban, és módosítsa az új irányvonalakra vonatkozó javaslatát, nevezetesen annak a repülőterek besorolásáról szóló 80. cikke (1) és (2) bekezdését, a támogatások mértékéről szóló 92. cikkét, amelyben létre kellene hozni egy kategóriát a 300 000 főnél kisebb utasforgalmú repülőterek számára, valamint az említett határozat 2. cikke (1) bekezdésének (e) pontját;

27.

kifejezi azzal kapcsolatos elégedettségét, hogy az Európai Bizottság figyelmet fordít a nagyon korlátozott évenkénti utasforgalmú repülőterek kategóriájára, és elismeri, hogy ezek a repülőterek az évi 5 millió fő alatti utasforgalmú repülőterekhez hasonlóan gyakran strukturálisan képtelenek fedezni tőke- és működési költségeiket valamiféle állami támogatás nélkül. Ugyanakkor sajnálja, hogy az Európai Bizottság nem gondolkodik hasonlóan következetes módon az e repülőtereknek nyújtott támogatás összeegyeztethetőségének feltételeiről; (16)

28.

külön kiemeli, hogy ezeket a repülőtereket a következők jellemzik:

—

alacsony utasszám,

—

a régió, ahol találhatóak – távoli fekvésből adódó vagy domborzati okokból vagy a környező területekkel való alternatív összeköttetések infrastruktúrájának hiánya miatt – nehezen megközelíthető,

—

vonzáskörzetük korlátozott és a növekedési kilátásaik is azok.

29.

hangsúlyozza, hogy az esetek jelentős részében e kis repülőterek a szállítási kapacitás tekintetében alig vagy egyáltalán nem helyettesíthetőek más repülőterekkel vagy egyéb közlekedési eszközökkel: a kis repülőterek utasainak esetleges átirányítása egyáltalán nem befolyásolná az utóbbiak utasforgalmát;

30.

ezért úgy véli, hogy az ilyen repülőterek finanszírozása az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében nem tekinthető állami támogatásnak, mivel nem képes torzítani a versenyt és befolyásolni a tagállamok közötti kereskedelmet, ennélfogva nem kellene az új iránymutatások hatálya alá tartoznia;

31.

azt javasolja, (17) hogy a legfeljebb 10 éves átmeneti időszakot – amely alatt az Európai Bizottság engedélyezi a repülőterek működésének állami támogatását – csak azokra a repülőterekre alkalmazzák, amelyek éves utasforgalma meghaladja az 1 millió főt. A javasolt tiltás nem eredményezheti a kisebb repülőterek tömeges bezárását. Javasolja még, hogy a maximális megengedhető támogatási intenzitást összefoglaló táblázatban az 1 millió utasnál kevesebbet kiszolgáló repülőterek kategóriája helyett a 300 000 és 1 millió fő közötti utasforgalmú repülőterek megnevezést használják;

32.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy lehetőleg kerülni kell a nem jövedelmező repülőterek párhuzamos működését és felesleges kapacitások létrehozását, viszont úgy véli, hogy amennyiben a jogi feltételek nem adottak ahhoz, hogy a finanszírozás állami támogatásnak minősüljön (mint a helyi jelentőségű kis repülőterek esetében), ezekre az ajánlásokra nem vonatkozhatnak az állami támogatások szabályai, amelyek célja a tagállamok közötti verseny egyensúlyának védelme az egységes piac integritásának megőrzése érdekében, nem pedig az egyes kormányok közkiadásokat illető döntéseinek értékelése;

33.

tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság a repülőterek létesítését és megtartását olyan esetcsoportnak tekinti, amelyben közszolgáltatási kötelezettségek vállalásáért garantálható ellentételezés. Az alkalmazási kört azonban egyértelműen túl szűknek tartja;

34.

úgy véli, hogy egy repülőtér megtartása szóba kerül olyan területeken kívül is, amelyek a reptér nélkül annyira el lennének vágva az EU többi részétől, hogy sérülne a régió társadalmi és gazdasági fejlődése;

35.

felhívja a figyelmet arra, hogy alapvetően a tagállamok és azok helyi és regionális hatóságainak jogkörébe tartozik egy általános gazdasági érdekű feladat meghatározása, és hogy az Európai Bizottság ezt csak egyértelmű hibák esetén ellenőrizheti;

36.

véleménye szerint egy repülőtér létesítése és megtartása akkor felel meg egy közszolgáltatási feladatnak, ha ennek révén egy strukturálisan gyenge helyzetben levő régió helyzete annyira javul, hogy egyáltalán beszélni lehet a régió regionális gazdasági fejlődésének kilátásairól;

37.

úgy véli, hogy gyakorlatba kellene ültetni egy olyan együttműködési politikát, amely repülőtéri együttműködést és/vagy akár repülőtér-építést helyez kilátásba határ menti európai régiók között, olyan repterek vonatkozásában, amelyek több ország régióit is magában foglaló regionális szemlélettel bírnak;

38.

megállapítja, hogy az Európai Bizottság elismeri, hogy a kis, regionális repülőterek jelenleg nagyrészt azért részesülnek működési támogatásban, mert nem képesek fedezni saját működési költségeiket. Az Európai Bizottság lehetségesnek tartja továbbá, hogy ezeket a repülőtereket arra lehet ösztönözni, hogy maximum tíz éven belül piacorientáltabb gazdálkodási módra váltsanak, aminek a révén előteremthetnék a működési költségeik fedezéséhez szükséges anyagi forrásokat;

39.

erősen kétli, hogy efféle átmenet bármikor is bekövetkezhetne azelőtt, hogy az utasforgalom meghaladná az évi 1 millió főt (nem csak az Európai Bizottság által megszabott 10 éves időszakban), ennek oka pedig a kis, regionális repülőterek piaci jellemzőiben keresendő;

40.

elvben egyetért az Európai Bizottság piacorientált megközelítésével, amely szerint az állami forrásokat – a nem hatékony repülőterek párhuzamos működését elkerülve – hatékony repülőtér-modellekre, valamint a repülőterek és a légitársaságok közötti verseny védelmére kell fordítani;

41.

úgy véli ugyanakkor, hogy a módszer, amellyel az Európai Bizottság e célokat elérni igyekszik, nem megfelelő, mivel figyelmen kívül hagyja, hogy a piaci dinamikák a repülőterek méretétől és jellegétől függően nagyon eltérőek lehetnek, és hogy ennek következtében a repülőtereket üzemeltető társaságok csak látszólag működnek ugyanazon a piacon;

42.

hangsúlyozza, hogy – amint azt a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) egy közelmúltbeli elemzése (18) is kiemeli – egy repülőtér költségeinek 80%-a az utasforgalomtól független fix költség, amely részben az infrastrukturális, részben a működési költségeknek tulajdonítható, és jelentős részben a biztonsági követelmények teljesítéséből fakad: ennélfogva az egy utasra jutó költségek sokkal magasabbak egy kis repülőtéren, mint egy nagyon (ahol ezek a fix költségek nagy számú utas között oszlanak meg), ami a kis repülőterek számára nagyban megnehezíti annak elérését, hogy nullszaldósak legyenek;

43.

rámutat továbbá arra, hogy a kis repülőterek strukturális versenyhátránnyal küzdenek, ami megakadályozza, hogy a fix költségeket akár kereskedelmi bevételekkel, akár a légitársaságokra kivethető díjak emelésével ellensúlyozzák (hiszen az előbbi szorosan összefügg az áthaladó utasforgalommal, míg az utóbbi hatására még kevésbé lennének vonzóak a légitársaságok számára), holott ettől eltekintve is sújtja őket, hogy kisebb vonzáskörzettel és nem megfelelő összeköttetésekkel rendelkeznek, ami mind arra készteti a légitársaságokat, hogy a nagyobb repülőtereket válasszák;

44.

kiemeli továbbá, hogy az évi 300 000 és 1 millió fő közötti utasforgalmú kis repülőterek nagy része továbbra is kis repülőtér marad, tekintettel kevéssé kedvező elhelyezkedésükre (sziget- vagy hegyvidéki jelleg, központi területektől való nagy távolság, az infrastruktúra hiánya, gyér intermodális kapcsolatok stb.). Ennek ellenére ezek alkotják a fő és általános TEN-T-hálózatok jó 20%-át, (19) amivel nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a transzeurópai hálózatok és az Európa 2020 stratégia összeköttetésekre vonatkozó célkitűzéseinek jövőjében;

45.

hangsúlyozza ugyanis, hogy közelmúltbeli elemzések (20) kimutatták, hogy az évi 1 millió főnél kisebb utasforgalmú repülőterek által realizált összes – vagyis évi 445 millió euró – veszteség ellenére e repülőterek hozzájárulása az EU GDP-jének növekedéséhez évente 16,15 milliárd euróra tehető, miközben mintegy 265 000 munkahelyet teremtenek;

46.

úgy véli ezért, hogy az új iránymutatásoknak a maximum 10 éves időszak letelte után sem kellene tiltaniuk az évi 1 millió főnél kisebb utasforgalmat bonyolító, illetve a legkülső régiókban található repülőterek működési támogatását: ezek a támogatások jelentik ugyanis az egyetlen eszközt a fent említett strukturális hátrányokból fakadó torzulások mérséklésére, és teljes mértékben igazolják őket azok a pozitív externáliák, amelyeket generálnak;

47.

felhívja az Európai Bizottságot, hogy szigorúan pénzügyi és gazdasági megfontolásokra tekintettel ismerje el azon előnyök elsődlegességét, amelyekkel a kis regionális repülőterek állami támogatása az Unió polgárai számára jár;

48.

emlékezteti az Európai Bizottságot a kis regionális repülőterek széles körű és differenciált kínálatának pozitív externáliáira: a nemcsak nemzeti, hanem transzeurópai szintű mobilitás növekedése a repülőjegyárak területén tapasztalható nagyobb versenykényszer és a költségek csökkenése miatt, az uniós társadalmi, kulturális és területi kohézió megszilárdulása;

49.

egyetért azzal, hogy ügyelni kell arra, hogy a kis repülőtereknek nyújtott állami támogatások ne a légiközlekedési infrastruktúráktól eltérő kedvezményezetteknek biztosított kereszttámogatások formájában jelenjenek meg;

50.

javasolja, hogy az átmeneti idő lejártát „félidei felülvizsgálatnak” tekintsük, ami nem zárja ki a működési támogatás esetleges további folyósítását, ha az ehhez szükséges feltételek továbbra is adottak. Ezenkívül azt javasolja, hogy, ahogyan ez a beruházási támogatások esetében is biztosítva van, a működési támogatásokat igazítani lehessen a repülőtér méretének és esetleg hatékonyságjavításának arányában. Ezt nem lehet és nem is szabad a repülőterek megkülönböztetése nélkül mereven 10%-ban meghatározni;

51.

úgy véli, hogy az új útvonalak előmozdítására engedélyezett legfeljebb 24 hónapos időszakot nem egymást követő hónapokként kellene értelmezni, tekintettel a szezonális járatok üzleti modelljére, amely gyakran kapcsolódik az idegenforgalomhoz és különösen elterjedt a kis regionális repülőterek körében;

52.

fél attól, hogy a beruházási költségeknek az Európai Bizottság által javasolt, méretfüggő finanszírozási aránya nem illeszkedik a különféle esetek adottságaihoz, és ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy eddigi döntési gyakorlata alapján rugalmasan engedélyezzen finanszírozási támogatásokat, ha a repülőtér közös célt (elsősorban közlekedési összeköttetést, regionális politikai fejlődést) szolgál, a közlekedési előrejelzések és üzleti terve alapján hosszú távú rentabilitást ígér, valamint hátrányos megkülönböztetéstől mentes hozzáférést biztosít utasok és légitársaságok számára. Szintén nem tartja megfelelőnek azt a javaslatot, hogy az ilyen repülőtereknek nyújtott – 25%-os maximális támogatási intenzitással engedélyezett – beruházási támogatást ahhoz a feltételhez kössék, hogy a beruházás sikere esetén vissza kelljen téríteni. Javasolja, hogy ez a 25%-os arány ne kizárólag a visszatérítendő előleg formáját ölthesse;

53.

kiemeli az ágazati elemzések (21) eredményeit, amelyekből kitűnik, hogy a repülőterek akkor képesek elérni a versenyképes méretgazdaságosságot, ha elérik az évi 5 millió fő utasforgalmi küszöböt: amint azt maga az Európai Bizottság is elismerte, az évi 3 és 5 millió fő közötti utasforgalmú repülőterek nem mindig tudják minden költségüket fedezni;

54.

sürgeti azoknak a terveknek a támogatását, amelyek a létező, a regionális intermodális közlekedés fejlesztésével összehangolt légiközlekedési infrastruktúrának a regionális központokban való átalakítására vonatkoznak. Osztja a 2011. évi közlekedési fehér könyvben (22) leírtakat, melyek szerint az Európai Uniónak sürgősen, rövid időn belül be kell avatkoznia az utazások multimodális integrációja, elsősorban a vasúti és a légi közlekedés módközisége érdekében. Ezért felkéri az Európai Bizottságot az állami támogatások modernizálására, hogy az új szabályozás részesítse előnyben az e veszélyes infrastruktúrabeli hiányok pótlására és a légiközlekedési rendszer modális széttagoltságának javítására irányuló állami támogatásokat, és tekintse ezeket egy az európai polgárok mobilitását támogató közpolitika szerves részének;

55.

emlékeztet arra, milyen fontos szerepet játszik a légi közlekedés az európai gazdaságban, mind az uniós polgárok, mind a vállalkozások szempontjából, tekintve, hogy több mint 5 millió munkahelyet teremt és 365 milliárd euróval – vagyis 2,4%-kal – járul hozzá az európai GDP-hez, minek következtében jelentős része van a gazdasági növekedésben, a foglalkoztatásban, az idegenforgalomban és az emberek közötti kapcsolatokban, valamint az Unió regionális és társadalmi kohéziójában, valamint továbbra is nélkülözhetetlen ágazat az Európa és a világ többi része közötti kapcsolatok szempontjából;

56.

egyetért azzal, hogy a verseny sem az Unión belüli, sem az azon kívüli tisztességtelen gyakorlatok miatt nem torzulhat. Felhívja az Európai Bizottságot, hogy oly módon járjon el, hogy a belső piac megvalósítására tett erőfeszítések ne váljanak az Unió kapacitásának korlátaivá, így az megbirkózhasson a globális verseny kihívásaival, amelyeket azok az országok támasztanak, amelyek jelenleg a legfőbb versenytársaink, és amelyekkel szemben az európai repülés – az Európai Bizottság megállapításai szerint is – aggasztó módon egyre többet veszít versenyképességéből; (23)

57.

úgy véli, hogy az új útvonalakért folytatott verseny nem korlátozódik Európára, hanem globális. Ha azt akarjuk, hogy a periférikus régiók gazdaságilag versenyképesek maradjanak vagy azzá váljanak, támogatásra van szükség a jobb összeköttetésekhez, megosztva az új útvonalak megnyitásában rejlő kockázatot. Az ilyen EU-n kívüli kapcsolatok egyre fontosabbak a meglévő és a kialakuló piacokhoz fűződő kapcsolatok és az ezek révén nyerhető közvetlen gazdasági előnyök fenntartásához és fejlesztéséhez, és bizonyos feltételek mellett ezek is támogathatók lehetnének;

58.

emlékeztet arra, hogy az állami támogatások uniós ellenőrzésének szigorú rendszere világviszonylatban egyedülálló, és hogy az európai repülés globális szintű versenyképességének kérdése nem választható külön attól az óriási mértékű állami támogatástól, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban, Ázsiában és a Közel-Keleten továbbra is élveznek a légiközlekedési infrastruktúrák és légitársaságok, minek révén az Unió kockázatos versenyhátrányba kerül: a korszerűsítés során nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a forgatókönyvet, és az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy fenntartson egy olyan korlátozó megközelítést – különösen az infrastruktúrák állami támogatása terén –, amely végső soron az európai repülési ágazat és a teljes uniós gazdaság versenyképességét veszélyezteti.

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/18

1.

üdvözli az Európai Bizottság 2013. június 27-i jelentését és az abban foglalt, a jelenlegi két (a balti-tengeri térségre és a Duna térségére vonatkozó) makroregionális stratégián alapuló értékelést. Üdvözli továbbá az Európai Bizottság által ismertetett, a makroregionális stratégia fogalommeghatározásának pontosítását szolgáló, illetve a jövőbeli fellépésekre vonatkozó javaslatokat, figyelembe véve mind a már meglévő makroregionális stratégiák és az atlanti térségre vonatkozó tengerstratégia cselekvési terve folytatását, mind az adriai- és a jón-tengeri és az alpesi makrorégiókra vonatkozó készülő stratégiákat, mind pedig az esetleges későbbi egyéb stratégiákat;

2.

üdvözli a makroregionális stratégiák hozzáadott értékéről szóló 2013. október 22-i tanácsi következtetéseket, melyek kiemelik a meglévő makrorégiók jelentős szerepét és azt ajánlják az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak, hogy ha lehetséges, a makroregionális megközelítés legjobb gyakorlatait a megfelelő kiigazításokkal a kisebb léptékű és intenzitású együttműködési területeken is alkalmazzák;

3.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a makroregionális és az adott tengeri medencére vonatkozó stratégiai megközelítések törekvései hasonlóak, mivel ugyanazt a szemléletet képviselik, egyazon célokat szolgálnak, ugyanazt az intézkedési eszköztárat alkalmazzák az érintett területeken és egyazon uniós politikai keretbe tartoznak. Mindkét stratégiatípus ágazatközi együttműködést és többszintű kormányzást tesz lehetővé. Az RB kéri, hogy az Európai Bizottság tisztázza, hogy a szóban forgó megközelítések hogyan meríthetnek egymásból jövőbeli megvalósításuk során;

4.

elégedettségének ad hangot az Európai Bizottság jelentésének a 2014–2020-as új tervezési időszakhoz viszonyított időzítése kapcsán, és emlékeztet arra, hogy az RB már az Északi-tenger–La Manche csatorna térségre vonatkozó stratégiáról szóló véleményében (CdR 99/2010 fin.) sürgette egy olyan zöld könyv kidolgozását, amelynek keretében az Európai Bizottság közelebbről megvizsgálja és meghatározza a makrorégiók szerepét és funkcióját;

5.

emlékeztet arra, hogy támogatja a makroregionális stratégiák kidolgozását és megvalósítását, és hangsúlyozza, hogy a balti-tengeri és a dunai régióra vonatkozó stratégiák keretében végzett eddigi tevékenységeknek nagy politikai és stratégiai jelentősége van az érintett nagytérségekben mind az Unión belül, mind az azon kívüli országokkal folytatott együttműködés előmozdítása szempontjából. E stratégiák élen járnak az újfajta együttműködési modellek végrehajtásában és az európai integráció előmozdításában;

6.

emlékeztet arra, hogy a makroregionális stratégiák legfőbb előnyét az együttműködés által nyerhető szinergiahatások adják a közös földrajzi területet érintő problémák megoldásainak és a térségben rejlő lehetőségek kiaknázási módjainak keresésében. Alapvető még a meglévő erőforrások hatékonyabb koordinálása és a meglévő intézmények közti együttműködés szorosabbra fűzése, különösen a helyi és regionális önkormányzatokra háruló szerep tekintetében, új irányítási szint létrehozása nélkül;

7.

hangsúlyozza az EU hozzáadott értékének jelentőségét a makroregionális stratégiák kidolgozásában és végrehajtásában, és fontosnak tartja, hogy az erre irányuló tagállamok közti együttműködést a továbbiakban is főként az Európai Bizottság koordinálja;

8.

fontosnak tartja az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy az illetékes ágazati tanácsok rendszeresen tárgyalják meg a makroregionális stratégiákkal kapcsolatos kérdéseket. Az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek központi szerepe van a stratégia jóváhagyásában és előmozdításában;

9.

arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák innovatív kormányzási megközelítések kialakítását, és vonják be a régiókat, a településeket és az európai struktúrákat, például az európai területi együttműködési csoportosulásokat és más területi együttműködési struktúrákat, például a munkaközösségeket egy tényleges együttdöntési eljárásba, különösen a makroregionális stratégiák kidolgozása és végrehajtása során. A Régiók Bizottsága kiemeli, hogy az európai területi együttműködési csoportosulásoknak és más területi együttműködési struktúráknak köszönhető hozzáadott érték tovább növekedhet, ha a csoportosulásokat bevonják a makroregionális stratégiákba;

10.

fontosnak ítéli, hogy a régiók és a helyi közösségek közti együttműködés szorosabbá váljon, kiterjedjen a különféle uniós politikai területekre, és ne állják útját ágazati határok. A makroregionális stratégiáknak a helyi és regionális önkormányzatok, a tagállamok és az Unió közti együttműködés eszközeként kell szolgálniuk e célok elérését támogatva;

11.

megemlíti az Európai Bizottság jelentésében felsorolt legfontosabb megállapításokat a makroregionális stratégiák keretében mostanáig végzett tevékenységekről: hatékonyabbá tette a meglévő erőforrások felhasználását a közös célok elérésére, előmozdította az ágazatközi megközelítést például a nagy területet érintő környezetvédelmi kérdésekben és a térség versenyképességének javításában, és megerősítette az együttműködést a részt vevő országok között, illetve az egyes országok különféle szereplői között;

12.

megjegyzi, hogy az elvégzett vizsgálat alapján a makroregionális stratégiára épülő megközelítés egyértelmű hozzáadott értéket jelentett az európai társadalmi, gazdasági és területi kohézió előmozdítása szempontjából;

13.

megjegyzi, hogy a jelenlegi makroregionális stratégiákban számos területen sokféleképpen jelen vannak a szoros együttműködést kívánó prioritások. A felülvizsgált balti-tengeri stratégia összesen 17 prioritási területet és öt horizontális fellépést tartalmaz, a Duna-stratégia pedig 11 prioritási területet fed le. A témák kiterjednek például a közlekedés, a környezetvédelem, a gazdaság és foglalkoztatás, az oktatás, valamint a kultúra és a jólét területén szükséges együttműködésre. A balti-tengeri stratégia cselekvési terve több mint 100 ún. kiemelt kezdeményezést sorol fel, a Duna-stratégia pedig több mint 400 együttműködési projekttel foglalkozik, melyek közül 150 már a megvalósítási szakaszban van;

14.

fontosnak tartja, hogy a makroregionális stratégiák végrehajtása során a megnevezett prioritásokat felül lehet vizsgálni, ha a tevékenységi környezetben lényeges változások történnek vagy a tapasztalatok alapján ez más okból szükségesnek látszik. Így biztosítható, hogy a stratégia végrehajtása során az erőforrásokat hatékonyan használják fel;

15.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a makroregionális stratégiák egyértelműen meghatározott, realisztikus célkitűzésekre összpontosítsanak, amelyeknek a valamennyi érdekelt felet bevonó, folyamatos nyomon követés és értékelés alapjául kellene szolgálniuk;

16.

hangsúlyozza, hogy a konkrét együttműködési projekteknek alapvető szerepük van a makroregionális stratégiák valódi hozzáadott értékének megteremtésében. A gyakorlati megvalósítás terén nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy hogyan lehet beindítani új és innovatív projekteket, amelyek kifejezetten a makroregionális stratégia céljaira irányulnak. Manapság a projektalapú együttműködést elsősorban a finanszírozási eszközök szabályai irányítják, így az innovációnak nem sok tere marad. Ez az eljárásmód nem támogatja maximálisan a makroregionális stratégiák megvalósítását. A jövőben rugalmasságra van szükség mind az egyes finanszírozási eszközökön belül, mind ezek között, továbbá fontos, hogy az egyes finanszírozási eszközöket jobban össze lehessen hangolni. Emellett pedig továbbra is törekedni kell a finanszírozási eszközök szabályainak egyszerűsítésére. Az RB ebben az összefüggésben hangsúlyozza az INTERREG B program különleges jelentőségét, amelynek célja az, hogy a 2014–2020-as időszakban előmozdítsa az együttműködési projektek megvalósítását a makrorégiókban;

17.

hangsúlyozza, hogy a jövőben az olyan, még inkább stratégiai jellegű projekttevékenységeket kell támogatni, amelyek kapcsolódnak az Európa 2020 stratégiához, a 2014–2020-as időszakra vonatkozó közösségi programozás fő irányvonalaihoz, valamint az országos és regionális stratégiákhoz és programokhoz. A makroregionális stratégiák végrehajtását támogató projektekben lehetővé kell tenni az egyes ágazatok és prioritási területek közötti együttműködést, és kellő rugalmasságra és reagálóképességre van szükség az újonnan felmerülő lehetőségek és kihívások kapcsán;

18.

hangsúlyozza, hogy elő kell mozdítani az új együttműködési formák és projektkezdeményezések születését, ennek kapcsán pedig példaként meg kívánja említeni a kezdőfinanszírozás jelentőségét az új együttműködési projektek kialakításában. A balti-tengeri stratégia keretében meghirdetett első kezdőfinanszírozási pályázatban összesen 14 projekttervnek ítéltek meg finanszírozást, melyek célja a stratégia megvalósítását támogató együttműködési projekt kiépítése volt. A Duna-stratégia keretében is sikeresen támogattak hasonló projektfejlesztési tevékenységeket;

19.

arra ösztönzi a makroregionális stratégiákban részt vevő tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy a következő, 2014–2020-as uniós költségvetési időszak programjának kidolgozása során közösen fordítsanak figyelmet arra, hogy hogyan támogatható a legjobban a nemzetközi projekttevékenység megerősítése a nemzeti és regionális programtevékenységek részeként. A tagállamoknak az Európai Bizottság iránymutatásával egyértelműen be kell mutatniuk, hogy a különféle uniós finanszírozási programok hogyan kötődnek a makroregionális stratégiák megvalósításához, és a lehetőségek szerint azonosítaniuk kell az e célra felhasználható nemzeti finanszírozási eszközöket;

20.

hangsúlyozza, hogy a makroregionális stratégia céljainak elérését előmozdító új projektegyüttesek létrejöttében mind a balti-tengeri és a Duna-térségi prioritási területek és horizontális fellépések koordinátorai közti együttműködésnek, mind pedig a helyi és regionális szintű együttműködésnek nagy jelentősége van. E szereplők megfelelő működési feltételeit is biztosítani kell. Az RB arra kéri az Európai Bizottságot és az érintett szereplőket, hogy vizsgálják meg az összes lehetséges opciót a prioritási területek koordinátorainak és a horizontális fellépésekért felelős vezetők egyszerű és megbízható pénzügyi támogatásával kapcsolatban;

21.

megjegyzi, hogy bár az Európai Bizottság tisztázta mind a balti-tengeri, mind pedig a dunai térség stratégiájának adminisztratív struktúráját, és pontosította az egyes szervek (nemzeti kapcsolattartók, a prioritási területek koordinátorai, a horizontális fellépések irányítói és a kiemelt projektek irányítói) feladatait és felelősségi köreit, az Európai Bizottság által végzett felmérés szerint az adminisztrációt sokan továbbra is terhesnek tartják. Az RB arra biztatja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy fordítsanak figyelmet arra, hogy miként lehet egyszerűsíteni a jelenlegi adminisztratív struktúrákat. Még jobban meg kell erősíteni a helyi és regionális szint szerepét;

22.

rámutat arra, hogy az érdekeltek minél szélesebb körét tájékoztatni kell a makroregionális stratégiák céljairól és a már folyamatban lévő együttműködésről, hogy az emberek jobban tisztában legyenek az európai együttműködéssel és sokan elkötelezzék magukat a stratégiák megvalósítása mellett. A Régiók Bizottsága fontosnak tartja, hogy mind makroregionális, mind nemzeti szinten dolgozzanak ki a kommunikációt és az érdekeltekkel kapcsolatos munkát támogató iránymutatásokat. A projekttevékenységek során azonosított bevált gyakorlatok és tapasztalatok terjesztése terén jobban ki kell aknázni az elektronikus információs csatornák adta lehetőségeket;

23.

hangsúlyozza, hogy a magas szintű politikai érdekelt feleknek egyértelműen el kell kötelezniük magukat és vezető szerepet kell vállalniuk ahhoz, hogy az összes részt vevő országban haladást lehessen elérni a stratégia végrehajtása terén. A kötelezettségvállalásnak tagállami szinten kell történnie, hogy a lehető legjobban támogatni lehessen stratégia végrehajtását célzó regionális és helyi szintű tevékenységeket;

24.

helyesli, hogy a meglévő stratégiák irányításának megerősítését a stratégiákról szóló 2014. évi éves fórumok keretében külön megvizsgálják;

25.

emlékeztet arra, hogy a felülvizsgált balti-tengeri stratégiára (2012), a Duna-térség stratégiájára (2011), a földközi-tengeri térségben az adriai- és a jón-tengeri makrorégión keresztül megvalósuló területi együttműködésre (2011), valamint az Északi-tenger–La Manche csatorna térségre vonatkozó stratégiára (2010) vonatkozó korábbi véleményeiben hangsúlyozta, hogy a többszintű kormányzás elvének nagy jelentősége van a makroregionális stratégiák végrehajtása szempontjából. A stratégia céljainak megvalósulása és sikere szempontjából döntő, hogy valamennyi érdekcsoportot következetesen és folyamatosan bevonják a munkába;

26.

figyelemre méltónak tartja az Európai Bizottság azon felvetését, hogy a nyilvános és más uniós intézményes fórumokat be lehetne vonni a stratégiák igazgatásába, és megjegyzi, hogy ennek kapcsán meg kell vizsgálni a számos különféle szervezetben rejlő lehetőségek kiaknázását. A különféle szervezetek és együttműködési szervek még hatékonyabban működhetnek az egyes szereplők makroregionális stratégiák megvalósítása iránti elkötelezettségének eszközeiként. A Régiók Bizottsága kész az együttműködésre a különböző szakértői fórumok keretében;

27.

megjegyzi, hogy az Európai Bizottság értékeléséhez készíttetett felmérés válaszadóinak egyharmada úgy nyilatkozott, hogy a tagállami vagy projektszintű politikai iránymutatásokban vagy a projektek megvalósítását érintő döntésekben nem veszik teljes mértékben figyelembe a többszintű kormányzás elvét. A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy több erőfeszítést kell tenni arra, hogy a stratégia végrehajtásában határozottabban alkalmazzák a többszintű kormányzás elvét. Ehhez különösen a stratégiában részt vevő tagállamoknak kell intézkedéseket tenniük, az Európai Bizottsággal együttműködésben;

28.

úgy véli, hogy a helyi és regionális önkormányzatok mellett a civil társadalom számára is több lehetőséget kell biztosítani a makroregionális stratégiák végrehajtásában való részvételre, a partnerség és az átláthatóság elve szerint. A makroregionális stratégiák végrehajtása során minden közigazgatási szinten rendszeresen konzultálni kell a helyi és önkormányzatok és a civil társadalom képviselőivel;

29.

szorgalmazza, hogy az adriai- és jón-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégiai tevékenységekben vegyék figyelembe a már meglévő balti-tengeri és dunai stratégiák jó tapasztalatait, és ennek kapcsán különösen ajánlja az egyes makroregionális stratégiák közti szorosabb együttműködést;

30.

emlékeztet az Északi-tenger–La Manche csatorna földrajzi térségre vonatkozó stratégiáról szóló, egyhangúlag elfogadott véleményére (CdR 99/2010fin), amelyben az ebben a térségben tapasztalható komoly kihívásokra való tekintettel nyomatékosan síkraszáll amellett, hogy makroregionális stratégiát dolgozzanak ki Északi-tenger–La Manche csatorna térségére, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság eddig még nem terjesztette elő az integrált tengerpolitika északi-tengeri térségében történő megvalósításáról szóló tervezett közleményét;

31.

hasonlóképpen üdvözölné a tengermedencével kapcsolatos stratégiák hatékonyságának vizsgálatát is, és azt, ha ennek a jelenlegi makroregionális stratégiák tapasztalataival való összehasonlítására még a tengermedencével kapcsolatos további stratégiák kidolgozása előtt sor kerülne;

32.

emlékeztet a Régiók Bizottsága korábbi véleményeiben kifejtett nézetekre a különböző szereplőknek a makroregionális stratégiák végrehajtása iránti sikeres elköteleződése kapcsán: minden szinten átlátható döntéshozatalra, mindenre kiterjedő információcserére és a közös eljárásmódok kidolgozására van szükség;

33.

arra kéri az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot, hogy támogassák a jövőbeni makroregionális stratégiáknak és az ezekre irányuló cselekvési terveknek az összes érintett féllel szoros együttműködésben történő kidolgozását. Figyelembe kell venni egyben olyan innovatív kormányzási megközelítéseket is, amelyek a szóban forgó stratégiák kidolgozásakor és végrehajtásakor tényleges együttdöntési szerepet biztosítanak a helyi és regionális önkormányzatoknak;

34.

hangsúlyozza, hogy a makroregionális stratégiáknak a továbbiakban is az olyan regionális kihívásokra kell koncentrálniuk, amelyeket az egyes tagállamok önállóan nem, vagy csak komoly nehézségek árán képesek megoldani, illetve olyan mértékben az adott nagytérséget érintik, hogy átfogóbb uniós politika keretében speciális vizsgálatot igényelnek. A makroregionális stratégiáknak ezért nemcsak közös regionális érdekekkel kellene foglalkozniuk, hanem testre szabott válaszadási stratégiákra is ki kellene terjedniük a specifikus regionális kihívások figyelembevétele érdekében. Az együttműködés egyik fő feltétele a makrorégión belüli közlekedési összeköttetések megfelelő működése. Az RB kéri, hogy az új stratégiák kidolgozása során fordítsanak figyelmet erre a területre; számos európai terület jövője szempontjából szintén létfontosságú kérdés a demográfiai kihívás, az ezzel kapcsolatos konkrét problémák makrorégióknak megfelelő földrajzi területeket érintenek;

35.

egyetért az Európai Bizottság azon nézetével, hogy az együttműködés és a regionális integráció erősítéséhez megfelelő eszközöket kell alkalmazni, továbbra is támogatva a hasznosnak és hatékonynak bizonyult együttműködési modelleket, a makroregionális stratégia pedig a lehetséges eszközök egyike;

36.

arra biztatja a tagállamokat, hogy értékeljék az új makroregionális stratégiák létrehozását az érintett földrajzi terület közös kihívásainak és lehetőségeinek tükrében, figyelembe véve a társadalmi, gazdasági és területi kohézió elvét, és ezért kiemelt figyelemmel kezelve a vidéki térségeket, az ipari átalakulás által érintett térségeket és az olyan súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiókat, mint a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók. A stratégia céljainak meghatározásába már a korai szakaszban be kell vonni a helyi és regionális önkormányzatokat, ahogyan az például a balti-tengeri régióra vonatkozó stratégia készítésekor is történt. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a civil társadalmat be kell vonni ebbe a folyamatba. A helyi és regionális önkormányzatok, valamint a civil társadalom ismeretei a régió szükségleteiről és lehetőségeiről, valamint e hatóságok már meglévő együttműködési hálózatai is szilárd alapot nyújtanak a stratégia kidolgozásához és végrehajtásához;

37.

megjegyzi, hogy a Tanács elismerte az RB balti-tengeri térségre vonatkozó felülvizsgált európai uniós stratégiáról szóló véleményében (CdR1272/2012 fin) ismertetett nézeteket azzal, hogy az RB-t a munka folytatására biztatta annak érdekében, hogy az északi dimenziót és annak partnerségeit minél jobban hasznosítani lehessen a balti-tengeri stratégia végrehajtásában. A Duna-stratégiának központi jelentősége van az uniós tagállamok és az unión kívüli országok közti, összesen 14 államot összefogó együttműködés szorosabbra fűzése szempontjából;

38.

hangsúlyozza, hogy a makroregionális stratégiáknak meg kellene erősíteniük az EU és az adott nagytérség pozícióját, illetve az egymással és az EU-n kívüli régiókkal való interakcióját. Jóllehet uniós stratégiákról van szó, céljaik többsége nem valósítható meg az Unión kívüli partnerekkel folytatott együttműködés és a prioritások közelítése nélkül. Mind a balti-tengeri, mind a dunai stratégia keretében az unión kívüli régiókkal folytatott együttműködésnek a makrorégió gazdasági versenyképességének és kohéziójának megerősítésén kívül az Unión kívüli kapcsolatok előmozdításában is nagy szerepe van. Ugyanezen szempont alapján a harmadik országokra való kiterjesztés, mely a szomszédságpolitikára és a bővítési politikára is hatással van, kezdettől fogva kulcsfontosságú lehet a későbbi makroregionális stratégiák sikeréhez;

39.

megjegyzi, hogy a stratégiával kapcsolatban mostanáig végzett munkák alapján még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni arról, hogy ez a megközelítés hatásosabb-e, mint az EU horizontális és integrált célkitűzéseinek megvalósítása;

40.

hangsúlyozza, hogy az EU 2014 elejétől érvénybe lépő új finanszírozási időszaka jó lehetőséget kínál a hatékonyabb és eredményesebb stratégiai munkára. A Régiók Bizottsága ennek kapcsán szorgalmazza az egyes tagállamok és a finanszírozási hatóságok célirányos együttműködését mind az uniós, mind a tagállami szintű fejlesztési tevékenységekben;

41.

javasolja, hogy az Európai Bizottság folytassa a makroregionális stratégiák, valamint a tengermedencével kapcsolatos stratégiák végrehajtásának nyomon követését és annak értékelését, hogy milyen hozzáadott értéket teremtenek nemcsak az egyes stratégiák szintjén, hanem egész Európa számára.

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/23

1.

úgy véli, hogy az acélipar meghatározó szerepet tölt be az Európai Unió egész gazdasága szempontjából, és az egyik legfontosabb stratégiai ágazat, mivel közvetlen hatást fejt ki az Európai Unió összes tagállamának gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődésére;

2.

véleménye szerint az európai acélipar jövőbeli fejlődése közvetlen hatást gyakorol a regionális és helyi fejlődésre is, és a versenyképes és fenntartható acélipar egyszerre feltétele és mutatója számos európai régió gazdasági fellendülésének;

3.

úgy gondolja, hogy egy független európai acélipart támogató politika bevezetése elengedhetetlen az Európai Unióban az ellátás biztonságának a hosszú távú garantálásához. Ahhoz, hogy megtarthassa függetlenségét, az acéliparnak meg kell mutatnia, hogy innovációval és környezettudatos hozzáállással kész megfelelni a jövő kihívásainak. Az esetleges uniós támogatással csak gyorsítani szabad azt az átalakulási folyamatot, amelyet az acéliparnak magának kell véghezvinnie;

4.

hangsúlyozza azt a nehéz gazdasági környezetet, amely miatt az Európai Uniónak – melynek teljes termelési kapacitása évi 217 millió tonna acél, és tényleges termelése a világ termelésének 11%-a – szembe kell néznie a nemzetközi szinten jelentkező túltermelés és gyenge piaci kereslet által okozott problémákkal;

5.

visszautal – annak kapcsán, hogy „az acélkereslet néhány jelentős acélfelhasználó iparág gazdasági és pénzügyi állapotától függ; mint az építőipar és a gépjárműipar például” (1) – két korábbi véleményére: az iparpolitikáról szólóra, (2) valamint a „CARS 2020: Cselekvési terv a versenyképes és fenntartható európai gépjárműiparért” című véleményre (3);

6.

úgy ítéli meg, hogy az építőipar valóban az acélfogyasztó kulcságazatok egyike, és hogy mindennek, ami a fenntartható építéssel és az energiahatékonysággal kapcsolatos, kiemelt figyelmet kell szentelni, többek között annak a folyamatnak a keretében, amelyet a „középületpark megújításának” nevezhetnénk, és amely a Régiók Bizottsága és az Európai Parlament által több ízben hiányolt európai szociális lakhatási menetrend köré épülhetne;

7.

emlékeztet arra, hogy az utóbbi években, a gyártási tevékenység markáns visszaesését követően, a 23 tagállam mintegy 500 gyártó telephelyéből soknak kellett szembenéznie jelentős termeléscsökkenéssel, másokat pedig véglegesen bezártak, és sajnálatos a mintegy 40 000 munkahely megszűnése;

8.

rámutat arra, hogy ez a nehéz gazdasági helyzet negatívan befolyásolta a az érintett területek gazdasági és társadalmi kohézióját;

9.

elismeri, hogy szükség van európai stratégiára az acélipar általános jövője szempontjából;

10.

úgy ítéli meg, hogy elengedhetetlen a helyi és regionális önkormányzatok közvetlen bevonása ebbe a folyamatba, tiszteletben tartva a területi sajátosságokat és kötődéseket, és figyelembe véve, hogy helyzetüknél fogva ők képesek a legjobban felmérni a gazdasági és társadalmi kihívásokat, valamint a további beruházások szükségességét és életképességét a munkahelyek megteremtése vagy megtartása terén, valamint azonosítani az ilyen típusú beruházások lehetséges forrásait, mindamellett, hogy ők jobban ismerik a környezeti hatás felmérésével kapcsolatos problémákat;

11.

úgy véli, hogy az EU versenyképességének erősítését célzó erőfeszítéseket az átláthatóság és a vállalkozásoknak biztosított jó keretfeltételek elveire kell építeni. Az európai acélipar többek között a kompetenciára, az innovációs képességre és a minőségre alapozva tűnhet ki a versenytársak közül;

12.

egy voluntarista iparpolitika mellett teszi le a voksát, melynek célja az EU acélipara versenyképességének javítása, valamint, ahol lehetséges, a meglévő acélgyárak és munkahelyek megőrzése, illetve számuk növelése, hogy az ágazat ne veszítse el a munkavállalók által több évtized alatt megszerzett tudást és készségeket a kohászat terén;

13.

ezzel kapcsolatban elsősorban azt kéri, hogy hozzanak intézkedéseket a szerkezetátalakítások által érintett gyártási telephelyeken dolgozó munkavállalók megfelelő támogatásának és képzési lehetőségeinek a kidolgozására;////////////////////////////////////////

14.

kiegészítő jelleggel pedig olyan további intézkedések bevezetését kéri, amelyek a gyártási telephelyek bezárása vagy szerkezetátalakítása által érintett munkavállalók szakmai átképzését segítik; mindez elképzelhető a strukturális alapok felhasználási körének a bővítésével az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap felülvizsgálata révén, illetve az egyéni igényekhez és a területi jellegzetességekhez alkalmazkodó programok kínálatával, ugyanakkor megtartva és kiemelve az ágazathoz kapcsolódó készségeket;

15.

kéri, hogy – a köz- és a magánszféra gazdasági szereplőit bevonó forrásokra alapozva – hozzanak létre egy pénzügyi támogatási rendszert a szerkezetváltás vagy a gyártási telephelyek bezárása által sújtott területek számára a munkavállalók átképzésére és a gazdasági diverzifikációra;

16.

kiemeli, hogy az összes közigazgatási szerv összehangolt megközelítésére van szükség az acélágazatot érintő szerkezetátalakítási intézkedések kidolgozása és végrehajtása során;

17.

örömmel fogadja az acéliparral foglalkozó európai magas szintű csoport létrehozását, de sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy évente csupán egy ülést tartanak, és javasolja, hogy a csoportban a Régiók Bizottsága, illetve a helyi és regionális önkormányzatok is képviseltessék magukat a tagállamok érintett felei közötti együttműködés, információcsere és a bevált gyakorlatok cseréje elősegítésének érdekében;

18.

ezen túlmenően szükségesnek tartja a cselekvési terv elfogadását követő egy évben annak értékelését;

19.

megerősített szociális párbeszéd bevezetését kéri a válság leküzdésére, valamint a szociális partnereknek általában az iparpolitikába, illetve az acélágazattal kapcsolatos politikába történő közvetlen és szoros bevonására;

20.

megjegyzi, hogy az Európai Unió fenntartható növekedésének feltétele egy az innováción és az új technológiákba történő jelentős beruházásokon nyugvó globális ipari modell;

21.

megjegyzi, hogy az európai acélipar olyan innovatív, minőségi termékeket kell, hogy kínáljon, melyek megfelelnek a piaci követelményeknek, és ezáltal megkülönböztetik európai acélipart versenytársaitól, bár ez a megközelítés jelentős beruházásokat tesz szükségessé a költségigényes termelési és feldolgozási folyamatokba, illetve a kutatás-fejlesztés (R&D) terén;

22.

úgy ítéli meg, hogy az innováció számára nyújtott támogatásokat ki kell terjeszteni az acéliparral kapcsolatos valamennyi tevékenységre. Így a Horizont 2020 program keretében az EBB pénzügyi mechanizmusait kell bevezetni annak érdekében, hogy a gazdasági tevékenység ösztönzése és fenntarthatósága céljából a kutatás, a fejlesztés és az innováció terén megerősödjön az acélipari vállalatok és az olyan régiók között folytatandó együttműködés, ahol ezeknek a vállalatoknak a telephelye van;

23.

újfent kéri, hogy áldozzanak a szakmai képesítésekre és képzésekre azért, hogy ösztönözzék az acélipari ágazat diverzifikációját, szakosodását és innovációját, hogy az a jövőben versenyképesebb legyen;

24.

támogatja az Európai Bizottság törekvéseit, melyek célja a készségfejlesztési intézkedések, illetve a fiatalok acéliparban történő foglalkoztatására irányuló intézkedések előmozdítása, de sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság közleménye nem javasol egyetlen intézkedést sem a készségek vállalaton belüli transzferjének elősegítésére;

25.

örömmel fogadja, hogy a cselekvési terv az erőforrások és az energiagazdálkodás terén a tisztább és gazdaságosabb technológiák kifejlesztésére irányuló innováció előmozdítására helyezi a hangsúlyt, és a költségek csökkentésére, illetve az éghajlatváltozással kapcsolatos, 2030-ra szóló európai politikák keretének a tiszteletben tartására törekszik;

26.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy európai szinten részesítse előnyben az acél villamos ívkemencékben történő előállítását, mivel ez jóval kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a vasércből történő elsődleges acélgyártás;

27.

megerősíti, hogy támogatja az ipari ökológián alapuló megközelítést, amely az anyagok újrahasznosítására, valamint az energiafogyasztás kontrolljára épít;

28.

ezzel összefüggésben kiemeli az acél nagyfokú újrahasznosíthatóságát, és azt, hogy a tiszta vasérc helyett acélhulladékból történő acélgyártás kb. 75%-kal csökkenti az energiafelhasználást és kb. 90%-kal a nyersanyag-felhasználást;

29.

megismétli, hogy támogatja az innovációba történő beruházásokat, a piachoz, a tőkéhez, az emberi erőforrásokhoz és a képesítésekhez való hozzájutás feltételeinek a javítását, hiszen mindez egy erősebb iparpolitika pilléreit képezi;

30.

arra buzdítja az Európai Bizottságot, hogy folytassa a szabályozás terén az acéliparra nehezedő terhek, illetve azok versenyképességre gyakorolt hatásának az értékelését;

31.

támogatja az Európai Bizottságnak az arra irányuló erőfeszítéseit, hogy mérlegelje az európai acélipar termelési költségei csökkentésének a lehetőségeit. Az ezzel kapcsolatos megbeszéléseket az innovációra, az energiahatékonyságra és a környezeti szempontok figyelembe vételére kellene összpontosítani;

32.

különösen kiemeli, hogy a villamosenergia-igényes iparágaknak lehetőséget kell biztosítani hosszú távú – vagyis legalább 10 évre szóló – és megfelelően szabályozott felülvizsgálati záradékkal ellátott energiaellátási szerződések megkötésére, hogy egy tartós szerződési keretben biztosítani lehessen az ellátás rendszerességét és a költségek kézben tartását, vagyis az ágazatok versenyképességét;

33.

szükségesnek tartja az áruszállítási hálózatok megerősítését, ami kulcsfontosságú a régiók és különösen a periferikus és a határon átnyúló régiók szempontjából;

34.

üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, melynek célja az EU acéltermékei iránti kereslet fenntartása mind az EU határain belül, mind azokon kívül, elsősorban a gépjárműipar és a fenntartható építkezési ágazat általi kereslet növelésére irányuló célzott intézkedések révén;

35.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy mozdítsa elő az acélipar diverzifikációját, hogy csökkenjen a kereslettől való függés, továbbá az ebből fakadó kockázatok minimálisra mérséklődjenek;

36.

támogatja európai szabványok kidolgozását az építőipari acéltermékek fenntartható előállításához, illetve egy minőségi bizonyítvány („SustSteel”) létrehozására, ami növelhetné az európai termékek hozzáadott értékét és versenyképességét;

37.

emlékeztet arra, hogy – az Európai Unió gazdasági és társadalmi kohéziója és az európai vállalatok világpiaci versenyképessége érdekében – a szociálpolitika, a környezetvédelem, az éghajlatváltozás és a munkahelyi biztonság, valamint a munkakörülmények terén fontos az európai normák védelme;

38.

támogatja az Európai Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a harmadik országokkal közösen lépjen fel a tisztességtelen kereskedelmi módszerek ellen, és ösztönözze többek között az egyenlő bánásmódot;

39.

az ágazat szempontjából hosszú távon fontosnak tartja, hogy garantálják a szabad és nyitott kereskedelmet az acéllal és az acéltermékekkel, és megállapítja, hogy az Európai Bizottság azon erőfeszítései ellenére, melyekkel a nemzetközi kereskedelem liberalizációját kívánja elérni a WTO keretében, az iparágra vonatkozó becslések abból indulnak ki, hogy a világ acélpiacának mintegy 65%-a még mindig különböző típusú protekcionista korlátozások alá esik;

40.

osztja az Európai Bizottság véleményét, mely szerint a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokról szóló tárgyalások, különösen a szabadkereskedelmi megállapodásokról szóló tárgyalások kulcsfontosságú eszközt jelenthetnek az Európai Unió vállalatai számára megteremtendő egyenlő versenyfeltételek irányában;

41.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy a normák kölcsönösségének az elve vezérelje a megállapodásokról szóló tárgyalások során, legyenek azok akár kétoldalúak, akár a WTO szintjén zajló megbeszélések;

42.

arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy adott esetben alkalmazza a szükséges szigorral és határozottsággal a harmadik országok igazságtalan kereskedelmi politikái elleni intézkedéseket, és fokozatosan modernizálja saját kereskedelmi védelmi eszközeit;

43.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy pontosan ellenőrizze, hogy a „Surveillance 2” rendszer biztosítja-e legalább ugyanazokat a felügyeleti és ellenőrzési garanciákat a tisztességtelen támogatási és dömpinggyakorlatok ellen, mint a korábbi, egyes acéltermékek importjának felügyeleti rendszere (EU) 1241/2009;

44.

aggodalmának ad hangot azzal az – átlagosan két évnyi – idővel kapcsolatban, mely az Európai Bizottságnak a dömpingellenes eszközök beindításához szükséges, míg az Egyesült Államokban ez csupán fél évig tart, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen lépéseket a gyorsabb fellépés érdekében;

45.

támogatja az Európai Bizottság azon törekvését, hogy mindent megtegyen az elsődleges és másodlagos nyersanyagok – nevezetesen a vasérc, a kokszolószén és az újrahasznosítható anyagok – piacához való hozzájutás érdekében, és ezt a szabad hozzáférést az európai acélipar világpiaci versenyképessége elengedhetetlen feltételének tekinti;

46.

úgy véli, hogy a nagyobb termelékenység, a jó befektetési környezet és az innovációs törekvések az EU acélipara további fejlődésének és hosszú távú fennmaradásának fontos előfeltételei. Emellett a nagyobb energiahatékonyság az energiaköltségek csökkentésének egyik jó módja lenne, ami pedig elősegíti a versenyképesség növekedését is;

47.

úgy ítéli meg, hogy az Európai Bizottság közleménye nem említi a logisztikai költségeket, különösen nem a tengeri közlekedésnek, a nyersanyag-ellátásnak, az ellátás biztonságának és a kikötőfejlesztéshez kapcsolódó gazdasági fejlesztésnek a költségeit;

48.

támogatja az Európai Bizottságnak azt a szándékát, hogy az uniós acélipar növekedési potenciáljához jobb keretfeltételekre, így például az energiaellátás biztonságára és versenyképes energiaárakra, valamint az erőforrás-kímélőbb és alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású gazdaság ösztönzésére törekszik;

49.

támogat minden olyan kezdeményezést, melynek célja a nyersanyagpiac nyomon követésének és ellenőrzésének biztosítása, ideértve a fémhulladékok piacát is, a fémhulladék illegális exportja elleni küzdelem érdekében;

50.

felszólítja az Európai Bizottságot, hogy ne feledkezzen meg az európai acélipar érdekében hozott intézkedések költség-haszon elemzéséről, és biztosítsa, hogy ezek az intézkedések ne kerüljenek ellentmondásba más európai politikákkal, elsősorban a környezetvédelem, az éghajlat és a fenntartható fejlődés területén;

51.

úgy véli, hogy a cselekvési terv által a versenyképes és fenntartható európai acélipar érdekében javasolt intézkedések nem önmagában való célt képviselnek, hanem feltétlenül ki kell őket egészíteni az ipari ágazat beruházási és munkahely-teremtési erőfeszítéseivel az európai gyártási telephelyeken;

52.

megjegyzi, hogy a cselekvési terv jelenlegi formájában nem mond ellent a szubszidiaritás és az arányosság elvének, hiszen megfelel az EUMSZ 173. cikkének, amely úgy rendelkezik, hogy az EU-nak támogatási kompetenciája van az iparpolitika területén;

53.

ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Bizottság, az EUMSZ 173. cikkének megfelelően, kihasználja a Lisszaboni Szerződés iparpolitika terén kínált lehetőségeit, vagyis indítson hasznos kezdeményezéseket a tagállamok közötti együttműködés előmozdítására az iparpolitika terén, határozzon meg iránymutatásokat és mutatókat, szervezze meg a bevált gyakorlatok cseréjét, és készítse elő az időszakos felülvizsgálathoz és kiértékeléshez szükséges elemeket.

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/27

1.

felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió területén fogyatékossággal élő személyek számát mintegy 80 millió főre, vagyis a lakosság 15%-ára becsülik. A mozgáskorlátozott személyek becslések szerint a lakosság több mint 40%-át teszik ki;

2.

hangsúlyozza, hogy – mivel a fogyatékosság kockázata az időskorúak körében magasabb, valamint a krónikus betegségek száma általában emelkedik – a helyzetüknél fogva fogyatékos személyek száma tovább növekedhet. Következésképp az európai régióknak vélhetőleg újabb kihívásokkal kell majd megküzdeniük a jövőben;

3.

felhívja a figyelmet arra is, hogy az EU-ban nem létezik általánosan elfogadott definíció a fogyatékosságra, és e fogalom jogi meghatározásai már számos vitára és többféle szemantikai értelmezésre adtak okot. A fogyatékosság összetett jelenség, amelyet sokféleképpen élnek meg; a személy fizikai és intellektuális jellemzői, illetve a társadalom állapota közötti kölcsönhatás eredménye. Ezért helyénvaló a helyzetüknél fogva fogyatékos személyek fogalmának bevezetése;

4.

rámutat a fogyatékossággal, illetve annak tényleges hatásaival kapcsolatos ismerethiányra és téves elképzelésekre, és kiemeli annak szükségességét, hogy azokra a „képességekre” kerüljön a hangsúly, amelyeket a sportteljesítményekkel összefüggésben figyelembe lehet venni;

5.

elismeri a testmozgás és a sport értékét és jelentőségét a fogyatékossággal élő személyek számára, csakúgy mint annak tényleges hozzájárulását az EU stratégiai céljainak, elsősorban az Európai 2020 stratégia céljainak a megvalósításához. A szellemi és testi fogyatékos személyek sportjával kapcsolatban jelentős előrelépésnek lehettünk tanúi az elmúlt években. A legfrissebb példát a 2012. évi londoni paralimpiai játékok adták, amelyek során a média mindent megtett a paralimpiai mozgalommal kapcsolatos események közvetítéséért és a mozgalom népszerűsítéséért;

6.

felhívja a figyelmet arra, hogy a sport kétségbevonhatatlan értéket képvisel az emberek általános jóléte és pozitív eredményei tekintetében a fogyatékkal élő személyek rehabilitációjának lehetőségei terén; kiemeli továbbá, hogy a sporttevékenységek gyakorlásának a lehetősége a fogyatékkal élők számára mindenekelőtt alapvető emberi jog;

7.

kiemeli, hogy „a fogyatékossággal élő személyek sportja” fogalom tevékenységek nagyon széles skáláját foglalja magába az élsporttól a szabadidős sporttevékenységekig, a megfelelően adaptált testmozgástól a sport általi rehabilitációig, olyan skálát, melynek a változatossága a sport fogalmának összetettségét tükrözi, vagy túl is megy azon. Többek között ezért is létezik annyi definíció Európa különböző régióiban. A testmozgás és a sport keretében számos módozat létezik, annak megfelelően, hogy a szóban forgó testmozgás sportolási, rekreációs jellegű, egészségi célú-e stb. A célról minden esetben a sportoló dönt, bár megjegyzendő, hogy a sport keretében – általánosságban a sportolás hatására – a személyek összes kategóriájának javul az egészségi – testi-lelki – állapota;

8.

felhívja a figyelmet arra, hogy az ágazatra vonatkozó vagy annak szereplői által használt különböző terminusok és elképzelések jelentős viták tárgyát képezik. A mi kontextusunkban használt terminus a „fogyatékossággal élő személyek sportja(i)”, amely a személy köré szervezi a megközelítést, ugyanakkor általános jelleget kölcsönöz a mondanivalónak;

9.

emlékeztet arra, hogy teljes mértékben tiszteletben kell tartani a szubszidiaritás elvét és a sport vezető szerveinek, köztük a független sportszervezeteknek az autonómiáját. Az ebben a véleményben megfogalmazott ajánlások célja, hogy katalizátorszerepet játsszanak a tagállamok és a helyi és regionális önkormányzatok által tett intézkedések hatásának növelésében, és hogy a közösség egészében elősegítsék majd azt a felfogásbeli változást, amely a fogyatékossággal élő személyek képességeire helyezi a hangsúlyt;

10.

elégedettségének és támogatásának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy az EU politikái utalnak a fogyatékossággal élők sportjának elismerésére; így tesz például a fogyatékossággal élő személyek érdekében kidolgozott 2010–2020-ra szóló európai stratégia, (1) az Európai Bizottságnak „A sport európai dimenziójának fejlesztése” című közleménye, (2) valamint az Európai Bizottság sportról szóló fehér könyve; (3)

11.

sajnálja azonban, hogy nincs semmilyen utalás a fogyatékkal élőkre az Európai Bizottság eredeti Erasmus+ javaslatában, az Unió 2014–2020 közötti időszakra szóló új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramjában; ezért sürgeti, hogy a jelenleg még tárgyalás alatt álló új programban egyértelműen utaljanak arra, hogy szükség van a fenntartható és inkluzív növekedés előmozdítására azáltal, hogy megkönnyítik a sporttevékenységekhez való hozzáférést a fogyatékkal élő személyek számára;

12.

egyetért azzal, hogy a nemzeti hatóságok és a helyi és regionális önkormányzatok saját hatásköreiken belül és pénzügyi lehetőségeik függvényében fontos szerepet tölthetnek be a fogyatékossággal élő személyek sportjának fejlesztése terén, és ezen belül a sport infrastruktúrájának és a sporttevékenységeknek az előmozdítása és az ezekbe történő hosszú távú beruházások tekintetében, továbbá hangsúlyozza, hogy projektalapokat kell biztosítani azon régiókban, ahol az iskolák és más oktatási intézmények infrastruktúrája fejletlen, és a fogyatékkal élő gyermekeknek nincs vagy csak korlátozottan van lehetőségük sportolni;

13.

a nyilvános létesítmények hasznosítása során az állami szerveknek megfelelő mértékben figyelembe kell venniük a fogyatékossággal élő személyek sportjának érdekeit, hogy eleget tegyenek a fogyatékkal élők egyenlő életfeltételeinek biztosítására irányuló követelménynek. Az akadálymentesség ennek kulcsfontosságú eleme;

14.

aláhúzza a fogyatékossággal élő személyek sportja szereplőinek specifikus szerepét a sport nyújtotta lehetőségek kihasználásában a társadalmi részvétel, az integráció és az esélyegyenlőség előmozdítását illetően;

15.

kiemeli, hogy a fogyatékossággal élők sportját számos esetben nem említik külön, csak a társadalmi részvétel összefüggésében. Kéri, hogy tegyenek lényegi különbséget a fogyatékossággal élők sportjának különféle válfajai között: az élsport, a szabadidősport, a testnevelés, a sport által történő nevelés és képzés, a megfelelően adaptált testmozgás, a sport által történő rehabilitáció vagy a specifikus terápiás célú sporttevékenységek között;

16.

kéri továbbá az ágazat szakképzett képviselőinek nagyobb mértékű elismerését a tömegsport európai intézmények által támogatott összes fejlesztési és értékelési tevékenységében. Fontolóra kellene venni külön források felszabadítását egy ilyen jellegű részvételnek, valamint a sporttal foglalkozó szakemberek képzésének lehetővé tétele érdekében;

17.

kéri egy, a létező politikákon alapuló, de kifejezetten a fogyatékossággal élők sportjának szentelt részletes stratégiai dokumentum kidolgozását, hogy az ágazat főbb kérdései közül kiemelhetőek legyenek a prioritások.

18.

jelzi, hogy a fogyatékossággal élő személyek sporttevékenységekben való részvételét kísérő egyre nagyobb politikai érdeklődés ellenére a sportolás aránya továbbra is alacsony. Ez többek között azzal magyarázható, hogy korlátozott a hozzáférés a fogyatékossággal élő személyek igényeihez igazított sportinfrastruktúrűhoz;

19.

megjegyzi, hogy a fizikai és a társadalmi-gazdasági akadályokon, valamint a kommunikációs nehézségeken túlmenően kulturális akadályok és pszichológiai tényezők – például a tömegsport-tevékenységek szervezőinek és résztvevőinek fogyatékossággal szembeni viselkedése – is kihatnak a sportolásra. Ezek a viselkedésmódok az eltérő helyzet kezeléséhez szükséges ismeretek és az ehhez szükséges eszközök hiányából erednek; tájékoztatási és képzési akciókat kellene kezdeményezni annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyeket befogadják a sport világába. Ajánlatos, hogy a sporttevékenységekhez való hozzáférés javítását célzó összes intézkedést azt követően dolgozzák ki, miután megfelelő mértékben kikérték az ágazat szereplőinek véleményét, hiszen a különféle csoportoknak más-más támogatásra lehet szüksége;

20.

a hozzáférhetőségnek – azaz a sportlétesítmények fizikai elérhetőségének – és a kommunikációnak a javítása alapvető feltétel, ha növelni kívánjuk a sportolás arányát.

21.

kéri, hogy szervezzenek koordinált figyelemfelkeltő kampányokat a sportolás létező lehetőségeiről. Ezeket a kampányokat európai szinten kellene elindítani, de a regionális és helyi szintre kell levinni, ahol a konkrét lehetőségeket kínálják. Fontos, hogy magukhoz a fogyatékossággal élő személyekhez szóljanak, és őket tájékoztassák. Az ideális az lenne, ha a kampányokat a tömegsportmozgalom, a nemzeti sport és a fogyatékossággal élők sportja szerveinek, valamint a fogyatékossággal élő személyek szervezeteinek (különösen szövetségeinek) a támogatásával szerveznék; emellett fontos, hogy a tájékoztató kampányok ne csak a fogyatékkal élőknek, hanem a nagyközönségnek is szóljanak, hogy segítsünk nekik megérteni, elfogadni, integrálni fogyatékkal élő társaikat, valamint hogy megtanulják, hogyan segíthetik őket. A lehető legnagyobb autonómiát kell biztosítani a helyzetüknél fogva fogyatékos személyek számára, és ösztönözni kell őket arra, valamint segíteni kell őket abban, hogy ilyen eseményeket javasoljanak, támogassanak és szervezzenek;

22.

hangsúlyozza, hogy szükség lehet a különböző célcsoportok egyéni megszólítására, figyelembe véve képességeiket, korukat és társadalmi helyzetüket; különösen fontos a fiatalok megszólítása és támogatása. Az egyes tagállamok sportstruktúráit, valamint a helyi és regionális sajátosságokat is tiszteletben kell tartani. Támogatni kellene a színvonalas, elérhető és rendszeresen frissített információk nyújtását, hogy a különféle célcsoportok folyamatosan tájékoztatást kapjanak a számukra elérhető sporttevékenységek kínálatáról. Ha ösztönözzük és elősegítjük a helyi, szervezett mozgalmak kialakítását ezen a téren, az javíthatja ezeknek az információknak a terjedését és a hozzáférhetőséget;

23.

helyi és regionális szinten rendelkezni kell egy a szükségletekhez igazított közlekedési hálózattal, amely lehetővé teszi, hogy a fogyatékossággal élő személyek eljuthassanak a sportlétesítményekhez amatőr sportolás vagy versenyzés céljából;

24.

hangsúlyozza, hogy a szülők kiemelt szerepet játszanak a fiataloknak a sporttevékenységekben való részvételre történő ösztönzésében, és hogy az önkéntesek adják az ágazat gerincét. Ezért fel kell hívni a figyelmet az önkéntes munka fontosságára, és fontolóra kell venni az önkéntesek toborzására és képzésére hivatott fórumok megrendezését, illetve a hozzájárulásuk elismerését és jutalmazását célzó intézkedéseket;

25.

javasolja, hogy annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek tájékozódhassanak a lakóhelyükön/régiójukban található sportinfrastruktúrákról, technikai lehetőségekről stb., hozzák létre az uniós sportlétesítmények információs platformját, egy mindenki számára hozzáférhető honlappal együtt;

26.

felhívja a figyelmet arra, hogy a népesség egyes csoportjai kettős vagy hármas diszkriminációnak vannak kitéve, amennyiben nem egy, hanem egyszerre többféle fogyatékossággal kell szembenézniük, vagy ugyanakkor bevándorlói vagy kisebbségi háttérrel is rendelkeznek vagy a homofóbiához, illetve a nemhez köthető társadalmi kirekesztés áldozatai. Fontos, hogy mindenki speciális támogatást és egyenlő lehetőségeket kapjon a sporttevékenységekhez való hozzáférés tekintetében;

27.

megjegyzi, hogy a fogyatékossággal élő személyek sportjának nem szabad a tömegsport rendszerén kívül maradnia, és hogy általánossá válása, és adott esetben a szervezés felelősségének megosztása a nagy sportszervezetekkel már elsődleges politikai célként jelenik meg. Ezért biztosítani kell, hogy a fogyatékkal élők sportjának a tömegsport rendszerébe való integrálása előrehaladjon, és hogy egyszerre különböző szervezési mintákat, formulákat és struktúrákat is alkalmazni lehessen a helyzetüknél fogva fogyatékos személyek valódi kapacitásainak és az integrációs célnak a függvényében;

28.

előnyben kell részesíteni a helyzetüknél fogva fogyatékos személyek annak a szövetségnek a keretében végzett sporttevékenységét, amelyhez az illető sportág vagy specialitás tartozik, azoknak a sportszövetségeknek a szerepével összefüggésben és azt tiszteletben tartva, amelyek tevékenységei elsősorban ezeket a személyeket célozzák meg, és amelyeket meg kell erősíteni a helyzetüknél fogva fogyatékos személyek szolgálatához szükséges elhivatottságukban;

29.

a sportszövetségeknek támogatniuk kellene, hogy közgyűléseiken felszólalási joggal, de szavazati jog nélkül részt vehessenek az olyan sportszervezetek, amelyek nem tagjai ugyan a szövetségeknek, de az a céljuk, hogy fogyatékossággal élő személyek is űzhessék a szóban forgó sportot;

30.

a vizsgált példák alapján megállapítja, hogy az a megközelítés, amely össze kívánja kötni a turizmust és a szabadidősportot, megfelelő eszköz ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő személyek először kapcsolatba kerüljenek a sporttal, majd a későbbiekben növekedjék a sporttevékenységekben való részvétel aránya, és a nagyközönség is megismerje képességeiket;

31.

a sportturizmus előmozdítása érdekében minőségi és naprakész információkról kell gondoskodni arról, hogy rendelkezésre állnak-e a fogyatékossággal élő személyek szükségleteihez igazított sporttevékenységek, továbbá gondoskodtak-e a közlekedés akadálymentesítéséről és a sportlétesítményekhez történő hozzáférésről;

32.

rámutat, hogy a fogyatékossággal élő személyek sportjának megfelelő fejlesztése magas szinten képzett szakembereket igényel;

33.

úgy véli, hogy még ha a fogyatékossággal élő személyeket nem is bélyegzik meg, akkor is kirekesztés áldozatai lehetnek, mivel sok ember nem tudja, hogy fogadja vagy vonja be őket a sporttevékenységekbe és -szervezetekbe. Összehangolt tájékoztatást kér a nem csupán a sporttevékenységek szervezésében közvetlenül érintett személyek számára, hanem szélesebb körben, a nagyközönségnek is szóló oktatási és képzési kezdeményezések révén, például könnyen hozzáférhető, online képzési eszközökkel. Ebben a tekintetben fokozottabban fel kell hívni a figyelmet a fogyatékossággal élő személyek jogaira, igényeire és képességeire;

34.

aláhúzza, hogy az összes tanuló számára hozzáférést kell biztosítani a testneveléshez és a sporthoz, és a fogyatékosság nem akadályozhatja az iskolai sportprogramokban való részvételt. A fiatalok gyakran az iskolai testnevelés órákon kapnak kedvet a sportoláshoz, és alakul ki bennük a sport iránti szenvedély, és ez ugyanígy van a fiatal fogyatékossággal élők esetében is. Ezen túlmenően az iskolai sportolási környezet alkalmat nyújt az egészséges tanulók nevelésére és arra, hogy felhívjuk a figyelmet osztálytársaik képességeire. Ezzel összefüggésben ösztönözni kell „mindenki számára elérhető sportprogramok” rendezését. A fordított integráció elképzelése – vagyis egészséges sportolók bevonása a fogyatékossággal élő személyek sportjába – jó példa arra, hogyan változtatható meg a más sportolók képességeihez való viszonyulás. Ugyanígy támogatni kell a „közös sportolás” típusú kezdeményezéseket. E cél elérése érdekében elengedhetetlen az oktatási intézmények pedagógusainak – különösen a testnevelő tanároknak – a specifikus oktatása és képzése, valamint a fogyatékossággal élő gyermekek szüleinek tájékoztatása a különféle elérhető sporttevékenységekről;

35.

megállapítja, hogy az edzők ismereteit és kompetenciáit gyakran nem használják ki a fogyatékossággal élő emberek sportjában és a tömegsportban működő szereplők közötti információcsere és koordináció hiánya miatt. Javasolja, hogy a szervezetek dolgozzanak ki összehangolt képzési kezdeményezéseket a képzési szervek és a közigazgatás támogatásával;

36.

javasolja, hogy szélesebb körben vonják be a felsőoktatás képviselőit a fogyatékossággal élő személyek kirekesztésének csökkentését célul kitűző kiigazítási eljárásokba. Ennek révén változtatni kellene a jövőbeli testnevelőtanárok képzésén, így lehetővé válna számukra, hogy jobban fel tudják mérni diákjaik eltérő egészségügyi állapotát;

37.

úgy véli, hogy át kell értékelni a fogyatékossággal élő személyek sportjával kapcsolatos képet. A fogyatékossággal élő legjobb sportolók esetében támogatni kell az élsportot, és a nem fogyatékos élsportolók státuszához hasonló státuszt kell biztosítani számukra. Általánosan elfogadott, hogy a fogyatékossággal élő sportolók élsportban elért teljesítményei iránti figyelem felkeltése mindenképpen ezt a felfogásbeli változást szolgálja. Ehhez igen fontos a speciális olimpiával és a paralimpiai játékokkal kapcsolatos kommunikációs stratégia;

38.

elismeri, hogy a fogyatékossággal élők sportja nagymértékben önkéntes munkán alapul. Elfogadja, hogy folytatni kell az önkéntesek képzésének az előmozdítását. Ezt a képzést bizonyos tekintetben az érintett felek igényeihez kell igazítani. Ezen túlmenően egyre fontosabb lesz az önkéntesek irányítása. A fogyatékossággal élő személyek sportjával foglalkozó szervezeteknek javítani kell működésüket humánerőforrás-irányítási és minőségjavítási eszközök alkalmazásával. Szakembereket kell képezni, ha javítani akarjuk a minőséget. Ők annál is inkább nélkülözhetetlenek, mivel sajátos célközönségről van szó. A struktúráknak a valódi professzionalizmus felé kellene fejlődniük;

39.

sajnálja, hogy Európában gyakran alábecsülik a fogyatékossággal élő személyekben rejlő lehetőségeket. Hangsúlyozza, hogy a sport segítheti személyes fejlődésükben a fogyatékossággal élőket, és így jelentősen hozzájárulhat a polgárok sikeres szakmai beilleszkedéséhez is;

40.

helyesli az EU-nak a sportolók kettős karrierjére vonatkozó iránymutatását, (4) amely megerősíti, hogy „a kettős karrier javára történő intézkedéseknek az összes sportoló esetében való egyenlő alkalmazása jelentős előrelépést jelentene általában a sport számára, és különösképpen a fogyatékossággal élő személyek által űzött sportokra nézve”. Az RB teljes mértékben osztja azt az iránymutatásban kifejezett nézetet, hogy „mivel számos fogyatékkal élő személyek által űzött sportág a tömegsportszervezetekhez tartozik, fontos, hogy e csoportnak különleges figyelmet szenteljünk, és ezáltal biztosítsuk számukra az egyenlő bánásmódot, illetve külön szakágak kifejlesztésének lehetőségét, akkor, amikor nem lehetséges az egészséges sportolók szakágának a használata”;

41.

kiemeli, hogy az ágazatnak már ma törekednie kellene a fiatal sportolók önállóságának támogatására, illetve személyes fejlődésük segítésére. E tekintetben támogatni kellene a fiatal sportolóknak kínált oktatási lehetőségeket a sportrendezvények során;

42.

elismeri a sport értékét az egészség elősegítése és az egészségre történő nevelés terén, és kiemeli a megfelelően adaptált testmozgás és a fogyatékossággal élő személyek rehabilitációja közötti sajátos kapcsolatot, hiszen testi és lelki egészségükről egyszerre van szó;

43.

támogatja az EU „Sport, egészség és részvétel” szakértői csoportjának – melyet a Tanács az egészségnövelő fizikai tevékenységeket és a helyi sportéletben való részvételt ösztönző intézkedések javaslásával, valamint az ilyen intézkedések 2013 közepéig való meghatározásával bízott meg – tevékenységét, és nyomatékosan kéri, hogy a fizikai tevékenységet és a sportot külön is ismerjék el és támogassák mint a fogyatékkal élők számára alkalmazható terápiás eszközt;

44.

tudomásul veszi az EU „Dopping elleni küzdelem” szakértői csoportjának munkáját, melyet a Tanács azzal bízott meg, hogy fogalmazza meg az EU észrevételeit a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nemzetközi doppingellenes szabályzatának felülvizsgálatához, továbbá elismeri a jó kormányzás jelentőségét a sportban. Az RB azt javasolja, hogy a paralimpiai mozgalom érintett feleit jobban vonják be ebbe a tevékenységbe;

45.

úgy véli, hogy az új többéves pénzügyi terv valamennyi finanszírozási eszközének foglalkoznia kell a fogyatékkal élők hozzáférésének kérdésével is;

46.

tudomásul veszi az Erasmus+ programban javasolt, a sportra szánt költségvetési tételt, amelyről még folynak a tárgyalások. Mindamellett sürgeti, hogy az Európai Bizottság az Erasmus+ program kedvezményezetteknek szóló útmutatójában kifejezetten utaljon a fogyatékkal élők sportjára, és ismerje el, hogy e csoport sporttevékenysége prioritást jelent a program sportra vonatkozó intézkedéseiben;

47.

javasolja, hogy az Európai Bizottság ösztönözze a fogyatékossággal élő személyek sportjának előmozdítását célzó, helyi és regionális szintű specifikus intézkedéseket;

48.

úgy véli, hogy az ágazatot bizonyos fokú, az azonos célok megvalósítására hivatott, különféle uniós eszközök bizonyos fokú széttagoltsága jellemzi. A nagyobb fokú harmonizáció hosszú távú, európai szintű pénzügyi kötelezettségvállalásokkal kiegészülve, legalább az ágazat legfőbb képviselői számára, igen jótékony hatású lenne;

49.

ösztönzi a strukturális alapok felhasználását a mindenki számára hozzáférhető, helyi és regionális szintű sportlétesítmények fejlesztéséhez. A fogyatékkal élők sporttevékenységével kapcsolatos technológiák terén végzett kutatásoknak a Horizont 2020 révén megvalósuló finanszírozása szintén létfontosságú. Rendkívül fontos, hogy beruházásokra kerüljön sor a kutatás és az innováció területén, különösen az egyetemek és az ágazatban működő vállalkozások közvetítésével. Jelenleg számos szakember ezzel a területtel kapcsolatban ír doktori disszertációt. Külön erőfeszítést kellene tenni a sport, mint terápiás eszköz – például a lovasterápia – irányába;

50.

felkéri az EU intézményeit, hogy továbbra is biztosítsanak hosszú távú támogatást a mindenki előtt, és különösképpen a fogyatékossággal élő fiatalok számára nyitott sportrendezvényeknek;

51.

úgy ítéli meg, hogy a helyi és regionális önkormányzatok, intézményi korlátaiktól függően, alapvető szerepet játszanak a fogyatékossággal élők sportja európai dimenziójának fejlesztésében;

52.

hangsúlyozza, hogy fokozni kell a helyi és regionális önkormányzatok részvételét egy olyan közösen kidolgozott ütemterv alapján, amelyben szerepel az Európai Bizottság, a Tanács, a sportért felelős nemzeti hatóságok, a fogyatékossággal élők és a számukra szervezett sporttevékenységek, amelyek az általános sportolási tevékenységekbe történő integrációjukat célozzák. A helyi és regionális önkormányzatok képesek az EU és a helyi szint közelítésére annak érdekében, hogy létrejöjjön a kapcsolat a klubok, az iskolák és a szülők által támogatott kezdeményezésekkel;

53.

elismeri, hogy – különösen helyi és regionális szinten – megvan a tapasztalat és vannak strukturált partnerségek a fogyatékossággal élő személyek sportja és sportolása fejlesztésének előmozdítására. Kéri ezeknek a bevált gyakorlatoknak a cseréjét, és jelzi, hogy maga az RB is képes ezek terjesztésére az európai intézmények és az érintett felek támogatásával. A meglévő anyag fordítása nagy kihívást jelent, és támogatást kell kapnia. Fontolóra kellene venni egy, a „figyelemreméltó gyakorlatok” díjazására szolgáló rendszer kialakítását;

54.

támogatja a fogyatékossággal élők sportjának a fejlesztéséért felelős regionális vezetők rendszerét. Ők lehetnének a bevált gyakorlatok cseréjének és megvalósításának a kezdeményezői, többek között az informatikai eszközök alkalmazásával, és megteremthetnék a kapcsolatot az európai politikák és a regionális valóság között. A bevált gyakorlatok cseréjével kapcsolatos európai projektek népszerűsítése és megvalósítása lehetővé teszi, hogy közös problémákra hatékony megoldásokat találjunk, továbbá hogy megismerjük más régiók és országok szükségleteit;

55.

tudomásul veszi „A sport európai hete” előmozdítására irányuló első kezdeményezéseket, és hangsúlyozza annak szükségességét, hogy ebben a keretben helyet kapjanak a kifejezetten a fogyatékossággal élőknek szóló sportok, mégpedig úgy, hogy a fogyatékos sportolók bekapcsolódhassanak a főbb tevékenységekbe. Nyomatékosan kéri ezenkívül, hogy vegyék fontolóra „A fogyatékossággal élők sportjának európai napja” évenkénti megrendezését;

56.

megállapítja az ágazatban a regionális információk nagyfokú hiányát, és kéri, hogy dolgozzák ki a megbízható adatok összegyűjtésének folyamatát. E célból például felmérést lehetne készíttetni az Eurobarométerrel a fogyatékossággal élők sportjáról, vagy legalábbis néhány, a témához kapcsolódó specifikus kérdést integrálni lehetne az Eurobarométer sporttal és/vagy fogyatékossággal foglalkozó jövőbeli felméréseibe;

57.

határozottan támogatja a kérdésben egy európai szakértői csoport létrehozását, amely elismerné az ágazat eltérő feladatát, és tanulmányozná az ágazat sokféle szereplőjének hozzájárulásait. Ez a szakértői csoport hasznosan foglalkozhatna az alábbiakkal:

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/33

1.

üdvözli a halászat és az akvakultúra számára nyújtott állami támogatásokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatát, valamint az Európai Bizottság által e felülvizsgálat részeként a közelmúltban lebonyolított nyilvános konzultációt;

2.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a felülvizsgálatra (i) a közös halászati politika reformjának, (ii) az Európai Tengerügyi és Halászati Alapról (ETHA), az egyéb európai strukturális és beruházási alapokról, illetve a halászati és akvakultúra-ágazat részére irányuló más lényeges uniós finanszírozási programokról folytatott tárgyalásoknak, valamint (iii) az állami támogatások szélesebb körű korszerűsítését célzó, a Versenypolitikai Főigazgatóság által kialakított menetrendnek a keretében kerüljön sor;

3.

határozottan támogatja a közös halászati politika reformjának azokat az átfogó céljait, amelyek a fenntartható halászat fokozatos megvalósítására vonatkoznak, és üdvözli az ezzel kapcsolatban az EU Tanácsának ír soros elnöksége vezetésével elért politikai megállapodást;

4.

ismételten rámutat, hogy a halászat és az akvakultúra számára nyújtott állami támogatásokról szóló rendeletek reformját arra az alapelvre támaszkodva kell megvalósítani, hogy előzetesen támogatják és megkönnyítik a közös halászati politika reformját; hasonlóképpen az ETHA-ról folytatott tárgyalásoknak biztosítaniuk kell, hogy ezt az alapot a közös halászati politika célkitűzéseinek megvalósítására használják;

5.

hangsúlyozza, hogy a halászati ágazat fenntarthatósága egyet jelent az uniós vizekben élő halállományok hosszú távú életképességével és fenntarthatóságával, továbbá az EU területén működő halászati közösségek biztató társadalmi-gazdasági jövőjével, de egyensúlyt kell teremteni a két célkitűzés figyelembevétele között;

6.

felhívja a figyelmet arra a paradox helyzetre, hogy egyrészt az EU az uniós fogyasztói kereslet és igények kielégítése tekintetében nagymértékben függ a halászati és az akvakultúra-termékek importjától (amely a teljes fogyasztás mintegy 60%-át fedezi), másrészt pedig, hogy feltétlenül el kell érni és tiszteletben kell tartani az uniós halállományok legnagyobb fenntartható hozamát annak érdekében, hogy a jövő nemzedékei számára is rendelkezésre álljanak állományok; ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy az akvakultúra-tevékenység a tengeri halászat termékével egyenértékű terméket garantál, ugyanakkor mindezt fenntartható eszközökkel és anélkül teszi, hogy a halállományok megőrzését veszélyeztetné; ezenkívül az akvakultúra magas foglalkoztatási szinteket biztosít azáltal, hogy válságidőszakokban valódi társadalmi kiegyenlítő tényezőként működik;

7.

kiemeli, hogy fontos a támogatásokat hatékonyan célozni, hogy a hajók száma tekintetében az EU összes hajóállományának zömét kitevő kisipari flották a közös halászati politikából és az ETHA-ból a számbeli és társadalmi-gazdasági arányukat tükröző módon részesüljenek, feltéve, hogy fenntartható halászati gyakorlatokat alkalmaznak;

8.

kiemeli, hogy a halászati ágazat számára nyújtott állami támogatások fenntarthatóbb felhasználásához határozott politikai akaratra és intézkedésekre van szükség az EU valamennyi kormányzási szintjén. Ezt jól mutatja, hogy a közös halászati politika 2002. évi reformjainak nem sikerült megvalósítaniuk a kinyilvánított környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági célokat: a halállományoknak csupán 22%-a esetében beszélhetünk legnagyobb fenntartható hozamokról, 35%-át túlhalászták, 43% esetében pedig túllépték a biztonságos biológiai határokat (forrás: az IEEP 2011. évi tanulmánya az Európai Parlament részére);

9.

rámutat, hogy az Európai Számvevőszék 12/2011. sz. különjelentése megállapítja, hogy továbbra is a halászati flották kapacitástöbblete az egyik fő oka annak, hogy a közös halászati politika kudarcot vallott a fenntartható halászati tevékenységek biztosításában;

10.

megállapítja, hogy a fenntarthatósági cél eléréséhez szerkezetváltozásra és diverzifikációra van szükség a halászati ágazatban, és hangsúlyozza, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályoknak és intézkedéseknek elő kell segíteniük ezeket a változásokat. Ennek során mindenekelőtt az onshore gazdaság (feldolgozóipar, fenntartható akvakultúra, helyi halpiacok, új termékek, helyi ellátási láncok stb.) fejlődését kell támogatni, valamint az európai tengereken és óceánokon folytatott halászat új és fenntartható formáinak kialakítását (kiemelve különösen a kisebb part menti halászati flották és a kisüzemi halászat szerepét, de külön figyelmet fordítva emellett például a többi olyan flottaszegmens szelektivitásának vagy energiahatékonyságának javítására is, amely hozzájárul az uniós piac – mindenekelőtt emberi fogyasztásra szolgáló – halászati termékekkel való ellátásához) és a tágabb értelemben vett tengergazdálkodás és akvakultúra-gazdaság tökéletesítését. A nem fenntartható halászati gyakorlatok segítésére nem szabad állami támogatásokat fordítani;

11.

rámutat, hogy a halászati ágazat értékes és fontos az EU számára; megjegyzi, hogy Európa bizonyos területein és régióiban a foglalkoztatás nagymértékű koncentrációja figyelhető meg, és jelzi, hogy a halászati ágazat szerkezetátalakítása közvetlenül hat ezekre a közösségekre;

12.

úgy véli, hogy a vidéki, a part menti és halászközösségekre különösen nagy nyomás nehezedik az Európát sújtó társadalmi-gazdasági válság miatt, és megállapítja, hogy emiatt az ilyen közösségek hosszú távú prosperitása és életképessége érdekében rendkívül fontos a területi szintű célzott támogatás;

13.

megjegyzi, hogy a halászat –- sok más ágazathoz hasonlóan – szubvencionált ágazat, és ez a közfinanszírozástól való függősége miatt jelentős kihívást jelent, ugyanakkor lehetőséget is nyújt, mivel közfinanszírozási források felhasználásával az Európai Bizottság, a tagállamok, valamint a helyi és regionális önkormányzatok fontos reformokat hajthatnak végre az ágazatban;

14.

megismétli, hogy az összes rendelkezésre álló forrást minél hatékonyabban kell felhasználni, és sürgeti, hogy a partnerségi megállapodások és az európai strukturális és beruházási alapokra vonatkozó majdani operatív programok előkészítése során határozottan helyezzék előtérbe a part menti és halászközösségek támogatását, mégpedig az állami támogatások egy olyan megreformált szabályozási keretében, amely érzékenyen reagál e közösségek gazdasági szükségleteire;

15.

rugalmasságot sürget az európai strukturális és beruházási alapok felhasználásában annak biztosítása végett, hogy a vidéki, a part menti és halászközösségek pénzügyi forrásokhoz jussanak, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályok felülvizsgálata során egyértelműen vállaljon kötelezettséget annak biztosítására, hogy e szabályok segítsék ennek gyakorlati megvalósítását, ne pedig akadályozzák azt;

16.

úgy véli, hogy megfelelően és hatékonyan mozgósítva ezek a források lehetőséget kínálnak az EU halászati és akvakultúra-ágazatának átalakítására, és elősegítik a fenntartható halászati és akvakultúra-ágazat irányába történő elmozdulást, támogatva ugyanakkor a „kék növekedés” stratégia azon szélesebb körű törekvéseit, amelyek a tengeri és az akvakultúra-gazdaság, valamint ennek a szárazföldi gazdasággal fenntartott kapcsolatai erősítésére irányulnak, különösen azzal, hogy az onshore gazdaság, a helyi piacok, az innovatív termékek, valamint a fogyasztói tudatosság fejlesztésével (különösen az olyan kérdésekkel kapcsolatban, mint a rövid ellátási lánc, a szezonalitás, a termék sajátos jellege stb.) növelik a halászati termékek értékét;

17.

arra kéri az Európai Bizottságot, a tagállamokat és egyéb európai hatóságokat, hogy a lehetőséget megragadva a 2014–2020-as időszakban valódi változtatásokat hajtsanak végre;

18.

megjegyzi, hogy a halászati és az akvakultúra-ágazatnak nyújtott támogatásokra nem kizárólag a de minimis, valamint a csoportmentességi rendeletek vonatkoznak, ugyanis a tagállamoknak „bejelentett” támogatási programok létrehozására is lehetőségük van (ehhez az Európai Bizottság előzetes jóváhagyása szükséges);

19.

megjegyzi, hogy a halászati ágazatnak az üzemanyagadó alóli mentesítésekből is haszna származik, mivel ezek közvetlen megtakarítást jelentenek a halászhajók működési költségeinek tekintetében, amelyeket évente 1,5 milliárd euróra becsülnek az EU-ban, miközben a de minimis támogatás révén szintén üzemanyag-támogatáshoz juthatnak a hajók;

20.

felhívja a figyelmet egy, a Tengerügyi és Halászati Főigazgatóság által 2009-ben megrendelt tanulmányra, melynek becslése szerint a de minimis támogatásra vonatkozó rendelet keretében mintegy 718 millió euró vehető majd igénybe, bár az uniós szintű hatékony nyomon követés hiányában nehéz a de minimis támogatásra vonatkozó tényleges adatokhoz jutni; a becslések szerint a halászati ágazatra vonatkozó csoportmentességi rendelet keretében évente további 8 millió eurót folyósítanak;

21.

megjegyzi, hogy a Tengerügyi és Halászati Főigazgatóság megbízásából készült 2009. évi tanulmány a de minimis rendelet megvalósításával kapcsolatban néhány kockázatra is rámutatott, köztük a következőkre: (i) az Európai Halászati Alap (EHA) felhasználására gyakorolt lehetséges káros hatás azokban a tagállamokban, amelyek elsőbbséget adtak a de minimis támogatásnak, (ii) annak lehetséges torzító hatása, hogy az egyes tagállamok eltérő módon alkalmazzák a de minimis támogatást és (iii) az a kockázat, hogy a de minimis támogatást arra használják, hogy minél több hajó tovább működhessen, ami ellentétes a halászati flotta méretének és szintjének csökkentésére vonatkozó szélesebb körű reformcélokkal;

22.

üdvözli, hogy a de minimis támogatást átláthatóbbá tette az, hogy a rá vonatkozó adatok a tagállamok állami támogatásról szóló éves jelentésének részét képezik. Ez fontos tényező a rendszer átláthatóságának biztosításában;

23.

elismeri, hogy az Európai Bizottságnak egyensúlyt kell találnia a bürokrácia csökkentésére és a nyomonkövetési követelmények egyszerűsítésére irányuló törekvései, illetve a megfelelő átláthatóság és ellenőrzés biztosítása között, és ismételten hangsúlyozza, hogy a közös halászati politika reformjainak átfogó céljai megfelelő indokot jelentenek arra, hogy alaposan és átlátható módon nyomon kövessék az e szektor számára nyújtott állami támogatások felhasználását;

24.

elismeri, hogy történtek arra vonatkozó felhívások, hogy növeljék a de minimis támogatás jelenlegi küszöbértékeit (30 000 euró egy vállalkozás számára bármely három költségvetési évet átfogó időszakra) annak érdekében, hogy a helyi és regionális önkormányzatok rugalmasabban támogathassák a területi szintű fellépéseket, amelyek rendkívül fontosak, tekintettel arra, hogy a halászat bizonyos régiókban és közösségekben igen jelentős szerepet játszik; felismeri, hogy a de minimis támogatás jelenlegi küszöbértékének felülvizsgálata során tekintettel kell lenni a verseny és a közös piac tiszteletben tartásának szükségességére;

25.

jelzi azonban annak kockázatát, hogy a de minimis küszöbértékek emelése további lehetőséget jelenthet a nem fenntartható halászati gyakorlatok támogatására, aláásva a közös halászati politika reformjainak azt az átfogó célkitűzését, amely fenntartható halászat kialakítására irányul az EU-ban; bár ezt a kockázatot – az olyan speciális, országos kiterjedésű esetekben, amikor a fenntarthatóság hiánya nem írható a termelő vagy kifogó ágazat terhére – meg lehet előzni;

26.

ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a felülvizsgált rendeletek hatásvizsgálata és a konzultáció során kapott válaszok értékelése során részletesen elemezze, milyen hatással járhat (a közös halászati politika szélesebb körű reformjainak megvalósítása szempontjából), ha (i) az ágazatban megtartják a jelenlegi de minimis küszöböket, (ii) növelik a de minimis küszöbértékeket, illetve (iii) csökkentik vagy teljesen megszüntetik a de minimis küszöbértékeket;

27.

úgy véli, hogy a hatásértékelés során azt is meg kellene vizsgálni, hogy milyen szerepet játszanak a de minimis támogatási intézkedések az ágazaton belüli szélesebb körű állami beavatkozások részeként, különös tekintettel arra, hogy hogyan tudják kezelni az ellátási „réseket”, amelyek nem szüntethetők meg az új ETHA-val, a halászati és akvakultúra-ágazatra vonatkozó általános csoportmentesítési rendelettel és az erre az ágazatra vonatkozó bejelentett támogatási programokkal;

28.

hangsúlyozza, hogy az ETHA-t hatékonyabban kell alkalmazni a 2014–2020-as időszakban, mint ahogyan az EHA-t mostanáig alkalmazták, mivel az ETHA igen fontos finanszírozási mechanizmus, amellyel támogatás irányítható a halászati és akvakultúra-szektorba a közös halászati politikával kapcsolatos reformok átfogó céljainak megvalósítása érdekében;

29.

úgy véli, hogy érdemes megvizsgálni az abban rejlő lehetőséget, hogy a halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására és értékesítésére irányuló támogatást kiemeljék az ágazati de minimis/csoportmentesítési rendeletekből, és az általános de minimis/csoportmentesítési rendeletek keretébe illesszék be;

30.

megítélése szerint egy ilyen változás összhangban van az Európai Bizottságnak azzal a célkitűzésével, hogy nagyobb mértékben kereskedelmi alapokra helyezett és üzleti szemléletű halászati és akvakultúra-ágazatot alakítson ki, és hogy megvizsgálja, hogyan növelhető – ellátási láncok, a szélesebb körű onshore gazdaság, valamint új és innovatív megközelítések kialakításával – a halászati termékek hozzáadott értéke;

31.

megjegyzi, hogy ha a halászati feldolgozás és a fenntartható akvakultúra-ágazat onshore tevékenységeinek támogatása átkerülne az általános de minimis rendelet keretébe, akkor az ilyen intézkedések számára kedvezőek lennének a szóban forgó rendelet magasabb intervenciós küszöbei (jelenleg 200 000 euró ez a szint), ami elősegítené az onshore gazdaságba irányuló beruházások előtt álló akadályok leküzdését és hozzájárulna annak az áhított célnak az eléréséhez, hogy minél nagyobb legyen a haltermékek lehetséges hozzáadott értéke a helyi halászközösségek számára;

32.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy legyen erre tekintettel a halászat és az akvakultúra számára nyújtott állami támogatásokról szóló rendeletek felülvizsgálatakor, különösen pedig értékelje, hogy egy ilyen megközelítés milyen gazdasági előnyökkel járhat az onshore gazdaság és a halászközösségek számára, ugyanakkor azt is értékelve, hogy egy ilyen változtatás milyen mértékű „nem kívánt következményekhez” vezethetne, segítve például a nem fenntartható halászati gyakorlatokat;

33.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a csoportmentesítési rendeletben felsorolt támogatási intézkedések listáját annak biztosítása érdekében, hogy ezek összhangban legyenek a közös halászati politika reformjával, továbbá annak garantálása végett, hogy az állami támogatásokról szóló egyik rendelet se (és az ETHA se) nyújtson lehetőséget a nem fenntartható halászati gyakorlatok támogatására;

34.

rámutat, hogy a csoportmentesítési rendelet a vízi környezet védelmére irányuló számos intézkedést támogathat, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tartsa fenn, sőt, bővítse a rendelet arra vonatkozó hatókörét, hogy a tengeri és tengerészeti környezet védelmét, megőrzését és javítását elősegítő beruházásokat tesz lehetővé, így támogatja a tengeri/akvakultúra-kutatást, az adatgyűjtést stb., illetve támogatja az ágazatot azokban az országos kiterjedésű speciális esetekben, amikor a fenntarthatóság hiánya nem írható a termelő vagy a kifogó szektor rovására;

35.

arra kéri a tagállamokat, a helyi és regionális önkormányzatokat, valamint más érdekelt feleket, hogy kreatívan vizsgálják meg azokat a lehetőségeket, melyeket e rendeletek (és az ETHA) kínálnak a halászati ágazat, az akvakultúra-ágazat, a tengeri környezet és a part menti közösségek fenntarthatóságát növelő intézkedések optimalizálására.

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/37

1.

üdvözli az Európai Bizottságnak az uniós akvakultúra fenntartható fejlesztésére vonatkozó stratégiai iránymutatásról szóló közleményét, hangsúlyozva, hogy az akvakultúra-termelést stratégiainak kellene tekinteni (a primer szektor más termeléseihez hasonlóan) ahhoz, hogy megfeleljen az élelmezés, a természeti erőforrások és a területek jövőbeli kihívásainak;

2.

megismétli, hogy nagyon fontos a „kék növekedés”, és hogy feltétlenül szükség van egy az akvakultúra fenntartható fejlesztését célzó stratégiára európai szinten, hogy elérjük a foglalkoztatással és az ágazat termelékenységének növelésével kapcsolatos célokat, összhangban az EU gazdasági fellendülését célzó „Európa 2020” stratégiával;

3.

kéri, hogy az iránymutatások fő célja a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat csökkentése legyen a többszintű kormányzás megközelítése keretében;

4.

emlékeztet arra, hogy számos korábban elfogadott véleményében kiállt az akvakultúra ügye mellett, kérve, hogy ismerjék el önálló szakpolitikaként, és hogy megfelelően finanszírozzák és támogassák annak érdekében, hogy a hagyományos halászat erős alternatívájává válhasson. Ezért az RB-t kulcsfontosságú partnernek kellene tekinteni e politika előmozdításában;

5.

felhívja a figyelmet a FAO becsléseire, melyek szerint jelenleg az emberi fogyasztásra szánt hal 47%-a az akvakultúrából származik, és sajnálattal tölti el, hogy az uniós akvakultúra-termelés mennyiségi szempontból csupán 2,3%-ot, az érték tekintetében pedig 4%-ot képvisel globális szinten (1);

6.

mélységes aggodalommal tölti el, hogy Európának, mely vezető szerepet töltött be a haltenyésztésben, napjainkban importálnia kell az akvakultúra-termékek több mint 60%-át, miközben tökéletesen képes lenne előállítani ezt az élelmiszert az Unió területén, munkahelyeket kínálva polgárainak és tiszteletben tartva a szigorúbb normákat;

7.

elismeri, hogy fejleszteni kell az akvakultúra-potenciált, és ezt a stagnáló területet virágzó gazdasági ágazattá kell alakítani;

8.

üdvözli annak elismerését, hogy csökkenteni kell az EU piacán fogyasztott haltermékek mennyisége és az EU-ban folytatott halászati tevékenységből származó fogások volumene közötti szakadékot, illetve annak elismerését, hogy az akvakultúra-ágazatra jelentős szerep hárul e cél elérésében;

9.

hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlődés az európai kontextusban minden társadalmi-gazdasági növekedés előfeltételévé vált, ezért minden egyes szektorban erre kell irányítani a politikai elkötelezettséget és az erőforrásokat;

10.

úgy véli, hogy az akvakultúra fenntartható fejlesztése stratégiai jelentőségű, mivel egyrészt valamennyi régiónak és helyi közösségnek (még a nem part menti területeknek is) közvetlenül az érdekében áll, másrészt a környezetvédelmi politikák, a vízminőség (tengeri és belvízi), illetve az ágazat gazdasági teljesítménye között kölcsönös függőség van;

11.

emlékeztet arra, hogy az európai akvakultúra-ágazat nem egységes, hanem inkább heterogén tenyésztési technikák jellemzik, köztük zártláncú és nyitott, extenzív vagy intenzív rendszerek, szárazföldön, tavakban, völgyekben vagy medencékben, a parthoz közel vagy a nyílt tengeren, és kiterjed az édesvízi és tengeri halakkal, illetve rákokkal való gazdálkodásra, Skandinávia hideg vizeitől a dél-európai tengerek mérsékeltebb vizeiig. Ezektől a különbségektől függetlenül az európai akvakultúrának támogatásra van szüksége ahhoz, hogy versenyképes és értékes gazdasági ágazattá, valamint munkalehetőséggé és a know-how forrásává váljon, melyre büszkék lehetnek helyi szinten;

12.

elismeri, hogy szükség van egy olyan kommunikációs kampányra, amely kiemeli ezt a gazdagságot és sokféleséget, illetve nagyobb átláthatóságot javasol az akvakultúra-termékek címkézése során, mely lehetővé teszi az intenzív tenyésztésből származó termékek és a természetes körülményekhez közelebb álló helyekről (pl. medencék a tengerben stb.) származó termékek megkülönböztetését;

13.

úgy véli, hogy az EU-nak vezető szerepet kellene játszania az ökológiai és fenntartható halászati gazdálkodási módszerek fejlesztésében, megnyitva az utat a „kék forradalom” előtt annak révén, hogy a termelés, az etetés, a tojásból kikelés és a halak begyűjtése során az Unión belül kifejlesztett innovatív technológiákat és rendszereket alkalmaznak;

14.

osztja az uniós akvakultúra-termelés stagnálása miatti aggodalmat, mivel az EU még mindig nem használja ki eléggé azt a versenyelőnyt, amelyet az európai tengeri élelmiszerek jó minősége és higiéniai biztonsága jelent;

15.

azt javasolja, hogy az EU tartsa fenn a legmagasabb szintű ellenőrzést az importált akvakultúra-termékek esetében is, amelyek gyakran európai vállalatok általi további feldolgozásra váró nyersanyagok, illetve biztosítson egységes keretet az egészségügyi és higiéniai, munkaügyi és környezetvédelmi feltételek terén az importált termékek esetében csakúgy, mint az Európai Unióban készült termékek esetében;

16.

felhívja a figyelmet azokra a kedvező gazdasági és társadalmi hatásokra, amelyek az akvakultúra-ágazat (és a hozzá kapcsolódó termelő ágazatok) tartós növekedéséből fakadhatnak idővel, figyelembe véve a jelenleg behozatalból fedezett, bővülő belföldi kereslet kielégítésének és a foglalkozatás serkentésének lehetőségét az EU-ban;

17.

üdvözli az Európai Bizottság elkötelezettségét azon önkéntes együttműködési folyamat beindítása iránt, mely bevonja a tagállamokat a többéves nemzeti stratégiai tervek előkészítésébe, mindazonáltal azt javasolja, hogy a haladás mérésére szolgáló mutatók kidolgozása ne jelentsen jelentős bürokratikus többletmunkát a helyi vállalkozások és hatóságok számára;

18.

fájlalja, hogy nincs utalás arra a szerepre, amelyet a helyi és regionális önkormányzatok játszhatnak az akvakultúra fenntartható fejlesztésének előmozdításában, például azáltal, hogy tájékoztató programok keretében támogatják az akvakultúra-termékek megismertetését az iskolákban, illetve ösztönzik a helyi, szezonális termékek fogyasztását (rövid ellátási lánc);

19.

javasolja, hogy a létrehozandó akvakultúra-ügyi tanácsadó testület minél jobban használja ki egyes tagállamok azon régióinak hozzájárulását, melyek szakértelmet fejlesztettek ki a gazdasági fejlődés terén;

20.

egyetért azzal, hogy az akvakultúra fenntartható fejlődése szempontjából igen nagy jelentősége lehet a környezetvédelemmel, a közegészségüggyel, a fogyasztóvédelemmel és a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos uniós jogszabályok tiszteletben tartásának. Ezekre támaszkodva kell kialakítani a többéves nemzeti stratégiai tervek közös céljainak koherens tervezését;

21.

szintén egyetért azzal, hogy maximálisan elő kell mozdítani az európai jogszabályok végrehajtását a környezetvédelem terén, mégpedig anélkül, hogy szükségtelen terheket rónánk a gazdasági szereplőkre; ebben az értelemben meghatározó lehet a termelők, illetve a helyi és regionális önkormányzatok saját know-how-ja az akvakultúra-ügyi tanácsadó testület keretében;

22.

hangsúlyozza az érdekelt felekkel folytatott konzultációk jelentőségét, és reméli, hogy ezeket a konzultációkat 2017 végéig meg lehet ismételni a nemzeti tervek várható félidős értékelése alkalmából;

23.

egyetért az Európai Bizottság által meghatározott elsődleges feladatokkal és a vonatkozó iránymutatásokkal, különös tekintettel az alábbiakra: a) az adminisztratív terhek csökkentése, b) a térhez és a vízhez való hozzáférés megkönnyítése, c) az ágazat versenyképességének növelése, valamint d) egyenlő versenyfeltételek kialakítása az uniós akvakultúra által biztosított versenyelőnyök kihasználása révén;

24.

emlékeztet arra, hogy az akvakultúra-tevékenységek több mint 90%-át kis- és középvállalkozások végzik, melyek általános nyereségessége és fenntartható fejlődése az átláthatóságtól, az adminisztratív eljárások hatékonyságától és a kiszámíthatóságtól függ. Egyértelmű keret nélkül ugyanis a gazdasági szereplők nem tudnak megalapozott döntéseket hozni befektetésükkel és tevékenységük bővítésével kapcsolatban, ezáltal munkahelyeket teremtve és növelve a termelést;

25.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az új akvakultúra-gazdaságok kialakítása előtt álló, a 2002-es közleményben és a kapcsolódó RB-véleményben már megjelölt akadályok nemcsak megmaradtak, de még jelentősebbé váltak. Az új akvakultúra-gazdaságok engedélyezéséhez szükséges 2–3 éves – lehangoló – átlagos időtartam (Norvégiában, mely vezető európai termelő ezen a területen, csak 6 hónap), sok potenciális vállalkozót elriaszt, és az egész EU-t hátrányos helyzetbe hozza globális versenytársaival szemben. Úgy tűnik, egyre nagyobb szükség van egy olyan szabályozásra, mely csökkenti az átlagos időtartamot és az egyes tagállamok közötti különbségeket;

26.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy stratégiai iránymutatásaiban vegye figyelembe a maximális fenntartható hozamot;

27.

egyetért azzal, hogy lehetővé kellene tenni, hogy az Európai Bizottság a tagállamok által összegyűjtött adatok alapján együttműködjön az illetékes hatóságokkal a legjobb gyakorlatok meghatározása és az adminisztratív hatékonyság javítása érdekében; sőt ezeket az elemzéseket az akvakultúra-vállalkozások javára nyújtott közösségi hozzájárulás folyósításával kapcsolatos eljárásokra is alkalmazni kellene;

28.

rámutat arra, hogy Európában a halgazdaságok engedélyezése és a területükön működő, akvakultúrával foglalkozó kis- és középvállalkozások támogatása gyakran a helyi és regionális önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Az európai akvakultúra fenntartható fejlesztésére vonatkozó egyértelmű iránymutatásoknak mindenképpen hasznát vennék a helyi és regionális önkormányzatok, amelyek számára gondot jelentenek egyfelől a szigorú környezetvédelmi előírások, a környezetvédő civil szervezetek és a turizmus által gyakorolt nyomás, másfelől a hagyományos halászat gazdasági visszaesése és a növekvő munkanélküliség;

29.

rámutat arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a jó közigazgatási gyakorlatok előmozdítása terén is jelentős hozzájárulást nyújthatnak, például azáltal, hogy rendelkezésre bocsátják azokat az információkat, amelyeket a tagállamok 2013 végéig kötelesek összegyűjteni;

30.

rámutat arra, hogy az akvakultúra általában sebezhetőbbnek bizonyul a halászatnál a környezetszennyezés vonatkozásában, ezért fontos, hogy arra ösztönözzük a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki „kockázati térképek”-et és „hatásvizsgáló térképek”-et a szárazföldi területek, a parti tenger és a tengerparti vizek tekintetében; ezeket a térképeket továbbíthatnák az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökséghez, és tartalmazniuk kellene az infrastruktúrára, a vízminőségre potenciálisan hatást gyakorló használati funkciókra, az enyhítő intézkedésekre, az ellenőrzésekre, a jelentős új projektekre stb. vonatkozó információkat;

31.

elismeri, hogy az akvakultúra-ágazat számára előnyös lenne az összehangolt területrendezés, amely a tengeri környezetben is elengedhetetlen ahhoz, hogy csökkentse az egymást átfedő felhasználások közötti konfliktusokat, növelje azok fenntarthatóságát, csökkentse a bizonytalanságot, elősegítse a beruházásokat és felgyorsítsa az akvakultúra-vállalkozások fejlesztését;

32.

azt javasolja, hogy a lehető legjobban használják ki a tengerparti akciócsoportok bevonásának lehetőségét a tervezési szakaszba. Ezek a csoportok ugyanis lehetővé tehetik a terület bevonását a tervezésbe és az erőforrás-gazdálkodásba, nagyszámú helyi érdekelt szóvivőjeként lépve fel;

33.

hangsúlyozza, hogy mennyire fontos az együttműködés az akvakultúra és a halászat között. A szinergikus fejlesztés jótékonyan hat a vállalkozásokra, a part menti és szigeti közösségekre, mivel a halászatot elhagyó munkaerőt felszívhatja egy egyre növekvő akvakultúra-ágazat; emellett az akvakultúra, illetve a feldolgozóipari és kereskedelmi tevékenység közötti együttműködés, amennyiben szintén szinergikusan fejlesztik, hozzáadott értéket generálhat az akvakultúra-termékek számára;

34.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy kérje fel a tagállamokat, hogy a többéves nemzeti stratégiai tervek előkészítése során mélyrehatóbban tanulmányozzák a tengerparti sávban működő akvakultúra-vállalkozások által elszenvedett hatásokat, a hatások enyhítésére vonatkozó kritériumok és azon kompenzációs intézkedések alapján, amelyekből ezek a vállalkozások részesülhetnek;

35.

egyetért azzal, hogy fontos az édesvízi akvakultúra számára legmegfelelőbb térségek meghatározása, és reméli, hogy a tagállamok részéről meghatározandó helyes nemzeti gyakorlatok között lesz olyan, melynek tárgya az édesvízi akvakultúra;

36.

egyetért azzal a lehetőséggel, hogy csökkentsék a vállalkozók adminisztratív terheit, a területrendezési folyamat keretében értékelve az akvakultúra-vállalkozások környezeti hatásainak témáját;

37.

reméli, hogy a stratégiai iránymutatásokon belül emlékeztetni lehet arra, hogy a tengerparti sáv összehangolt területrendezése keretében mennyire fontos lehet a sós vizes környezet (haltenyészet számára lezárt lagúnarészek és lagúnák) előtérbe helyezése, melyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a társadalmi-gazdasági szempontú fenntartáshoz válságok idején, valamint az EU akvakultúra-termelésének növeléséhez;

38.

egyetért azon pozitív hatások értékelésével, amelyek az akvakultúra-gazdaságok számára a hatékonyabb piacszervezésből és a strukturáltabb termelői szervezetekből eredhetnek;

39.

kéri az Európai Bizottságot, hogy folytassa az akvakultúra területén működő termelői szervezetekkel történő közvetlen konzultációt, melynek célja, hogy rávilágítson az ezen szervezetek által tapasztalt, a fejlődést gátló legfőbb akadályokra és az esetleges megoldási mechanizmusokra;

40.

elismeri, hogy a termelői szervezetek által készített termelési és értékesítési tervek az akvakultúra-vállalkozások versenyképessége javításának eszközei (a szektorbeli megállapodásokkal, a szakmaközi megállapodásokkal és a védjegypolitikákkal egyetemben), melyekkel hatékonyan meg lehet felelni az élelmiszerek minőségével és sokszínűségével kapcsolatos egyre növekvő fogyasztói elvárásoknak;

41.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok és azok (kutatásban és kísérletezésben részt vevő) ügynökségei jelentős szerepet játszhatnak a piacorientált kutatás, az innováció és a tudásátadás előmozdítása terén, valamint a tagállamok abbéli támogatásában, hogy azok segítsék elő és valósítsák meg a különböző nemzeti kutatási programok közötti szinergiahatásokat;

42.

kéri az Európai Bizottságot, hogy fordítson különös figyelmet arra a rendkívül súlyos problémára, amelyet a halevő madarak és más halevő állatfajok (pl. a közönséges vidra) hatása jelent az extenzív akvakultúrára és a biológiai sokféleségre, és hogy értékelje a madarak és az élőhelyek védelméről szóló irányelv szerinti rendelkezésektől való esetleges tagállami eltérések hatékonyságát; ezen túlmenően haladéktalanul meg kell vizsgálni azt is, hogy egyes régiókban a halevő, „problémás állatfajok” szigorú védelme vajon még mindig megfelel-e az uniós jognak, mindezt annak érdekében, hogy a módosított besorolások alapján könnyen megindokolhassuk a szükséges kivételeket a tagállamokban;

43.

nagyon helyesnek tartja, hogy az akvakultúra-piac szükségleteihez igazított oktatási és szakképzési programokat támogatniuk és fejleszteniük kellene a tagállamoknak és a helyi és regionális önkormányzatoknak, amelyeknek biztosítaniuk kellene az aktuális ajánlatra és a követett fejlesztési irányokra vonatkozó információkat;

44.

úgy véli, hogy ami a tudás, a legjobb gyakorlatok és az innovatív megoldások átadását illeti, az Európai Bizottság felléphet úgy, hogy létrehozza a tervezett uniós piaci megfigyelőközpontot, vagy arra ösztönözheti a tagállamokat, hogy jövőbeni operatív programjaikban szélesebb körű támogatást irányozzanak elő azon akvakultúra-vállalkozások (különösen a kollektívak) számára, amelyek a tudás és az innovatív megoldások átadásával kapcsolatos projekteket valósítanak meg;

45.

elismeri, hogy a fogyasztókat mindig tájékoztatni kell minden akvakultúra-termék minőségéről, legyen az európai vagy sem; a megfelelő tájékoztatás csak erősíti az ágazat versenyképességét;

46.

hasznosnak tartja a címkézés és az önkéntes tanúsítási rendszerek tekintetében, hogy a többéves nemzeti stratégiai tervek naprakész keretet, átfogó helyzetértékelést biztosítsanak, illetve előmozdítsák az egységességet uniós szinten;

47.

szeretné, ha az uniós akvakultúra fenntartható fejlesztésére vonatkozó stratégiai iránymutatások keretében ki lehetne emelni azt a szerepet, amelyet a termelői szervezetek és a tengerparti akciócsoportok játszhatnak az akvakultúra-termékek és azon területek támogatásában, ahol ezek a termékek készülnek, és ezeknek a céloknak a megvalósításában a régiók konkrétan részt vehetnek;

48.

úgy véli, hogy a termékek nyomonkövethetősége és a rövid élelmiszer-ellátási láncok tekintetében a tagállamoknak és a régióknak értékelniük kellene a mezőgazdasági ágazat pozitív tapasztalatait, illetve ösztönözniük azok alkalmazását az akvakultúra-vállalkozásokra, versenyképességük növelése érdekében;

49.

úgy véli, hogy a helyi halászati terveket is figyelembe kell venni, hogy szinergiahatásokat teremtsünk az akvakultúra-ágazattal, mivel azok olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a halnevelő területek, a termelés szezonalitása, a piacok ellátása, a halászati szektorból érkező munkaerő stb.;

50.

hangsúlyozza, hogy a lehető legnagyobb figyelmet kellene szentelni annak, hogy a biotermékek iránti, folyamatosan növekvő kereslet miként járul hozzá az ágazat növekedéséhez;

51.

egyetért a javasolt célok megoszlásával (tagállamok; Európai Bizottság; akvakultúra-ügyi tanácsadó testület); a tagállamok számára kitűzött célokkal kapcsolatban úgy véli, hogy ki lehetne egészíteni a tengerparti akciócsoportokat felállító helyi állami/magán partnerségekkel, amelyek hozzájárulhatnak az akvakultúra-ágazat fenntartható fejlesztéséhez;

52.

elégedettségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság figyelembe vette az RB ajánlását (a CdR20/2003 jelű véleményben megfogalmazottak szerint) egy akvakultúra-ügyi tanácsadó bizottság létrehozására, azzal a feladattal, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a döntéshozók számára. Ezen túlmenően emlékeztet arra, hogy az RB „– az akvakultúrával kapcsolatos kérdések terjesztésének fórumaként és részt vállalva a közvélemény tájékoztatásában – [...] segít hozzájárulni az akvakultúra jobb ágazati szintű irányításához” (2).

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/42

1.

megjegyzi, hogy a Lisszaboni Szerződés előírja az Európai Unió szerepének megerősítését a harmadik országokból származó bevándorlók migrációjával kapcsolatos politikában, azzal a céllal, hogy hatékonyan kezeljék a migrációs áramlatokat, tisztességes bánásmódban részesítsék a tagállamokban legálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat, valamint megelőzzék az illegális migrációt és az emberkereskedelmet. Ennek érdekében a Szerződés kimondja, hogy az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak intézkedéseket kell hoznia, különösen a belépésre, a tartózkodásra és az Unió területén való szabad mozgásra vonatkozó feltételeket illetően, valamint normákat kell kidolgoznia a tagállamok vízumkiadására és hosszú távú tartózkodási engedélyek– köztük a családegyesítésre vonatkozó rendelkezések – kiadására vonatkozóan. A harmadik országbeli állampolgárok integrációját illetően a Szerződés kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az EU kidolgozhat intézkedéseket a tagállamok támogatására, de e területen nem cél a tagállamok jogalkotási és szabályozási rendelkezéseinek harmonizálása;

2.

megállapítja, hogy a tagállamok felelősségi körébe tartozik a saját területükre munkavégzés céljából, harmadik országból bevándorlók számának meghatározása. Míg a bevándorlók integrációja a legtöbb államban elsősorban a nemzeti szintű hatóságok feladata, az integrációs politikák végrehajtásáért, többek között az oktatás, az egészségügy, a lakhatás és a munkaerőpiac területén, főként a regionális és helyi hatóságok felelnek;

3.

emlékeztet arra, hogy a stockholmi program – amely meghatározza az Európai Uniónak a jogérvényesülés, szabadság és biztonság területére vonatkozó prioritásait a 2010–2014 közötti időszakra nézve – elismeri, hogy a jól kezelt bevándorlási hullámok kedvező módon hozzájárulhatnak a tisztességes és befogadó társadalom létrejöttéhez és egy versenyképes gazdaság kialakításához. Hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy a migráció kedvező hatásokkal járjon mind a migránsok, mind pedig a befogadó társadalom számára, fontos a legális bevándorlók hatékony szociális, gazdasági és kulturális integrációja;

4.

megemlíti, hogy a harmadik országbeli állampolgárok integrációjának új európai programja úgy látja, hogy a bevándorlás pozitívan járul hozzá az EU fejlődéséhez, és intézkedéseket javasol a migránsok jobb beilleszkedése érdekében. Az Európai Bizottság olyan folyamatosan változó folyamatként közelíti meg az integrációt, amely a különböző közigazgatási szintek közös felelőssége, és az érintett felektől az adott fejlődésnek megfelelő, lankadatlan erőfeszítést és folyamatos együttműködést kíván;

5.

úgy véli, hogy az Európa előtt álló kihívások egyike a népesség elöregedése, amely a közelmúltbeli gazdasági világválsággal kombinálva a képzett humán erőforrás hiányát eredményezi, közvetlen hatásként pedig bénítja Európa gazdasági dinamikáját, versenyképességét, kreativitását és innovációs kapacitását. Ilyen kontextusban a kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, valamint au pair munkavégzés céljából beutazó harmadik országbeli állampolgárok fogadása hozzájárul a humán erőforrás iránti igény kielégítéséhez;

6.

az európai országok számos ágazatban munkaerőhiánnyal és üres álláshelyekkel – amelyeket megfelelő szakképzettség hiányában helyi lakosok vagy európai uniós polgárok nem tudnak betölteni – küzdenek, főként olyan speciális ágazatokban, mint az egészségügy, a tudományok vagy a technológiák területe;

7.

újfent megjegyzi, hogy a humántőke megerősítése az Európa 2020 stratégiának az egyik határozottan kijelölt politikai célkitűzése egy intelligens, fenntartható és inkluzív európai uniós növekedés érdekében;

8.

kiemeli, hogy a 2005/71/EK irányelv gyorsított eljárást irányoz elő azon harmadik országbeli kutatók esetében, akik fogadási megállapodást kötöttek az érintett tagállam által jóváhagyott kutatószervezettel. Az előbbi megállapodás igazolja, hogy a megfelelő és előírt formában létrehoztak egy kutatási projektet, a kutató rendelkezik az annak sikeres lefolytatásához szükséges szakmai kompetenciákkal, megfelelő anyagi háttérrel, valamint egészségbiztosítással. Ezen túlmenően a kutatók kutatási programjuk keretében más tagállam területén is tartózkodhatnak, és a nemzeti jogszabályokban szereplő feltételek mellett oktathatnak;

9.

megjegyzi, hogy a 2004/114/EK irányelv kötelező rendelkezéseket tartalmaz a harmadik országokból érkező hallgatók beutazásával kapcsolatban. A tagállamok a tanulókra, önkéntesekre és javadalmazásban nem részesülő gyakornokokra is alkalmazhatják szabadon az irányelvet. A feltételeknek megfelelő hallgatók tartózkodási engedélyre jogosultak, rendelkeznek a foglalkoztatottsághoz fűződő egyes jogosultságokkal, illetve tanulmányaik céljából szabadon mozoghatnak egyik tagállamból a másikba;

10.

megjegyzi, hogy a fizetett gyakorlat vagy au pair munkavégzés céljából érkezők fogadására vonatkozóan még nem dolgoztak ki irányelvet, és a tagállamoknak nem áll rendelkezésére egységes vagy egyszerűen hasonló jogi keret az ilyen munkák szabályozására. Ráadásul nagy többségük a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) a háztartási alkalmazottakra vonatkozó, 2013 szeptemberében életbe lépő megállapodását sem fogadta el;

11.

utal arra, hogy az RB jelen véleménye illeszkedik néhány korábban elfogadott véleménye keretébe, és célja, hogy megismertesse az RB elképzeléseit azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kell szabályozni azon harmadik országbeli állampolgároknak az európai fennhatóság alá tartozó területeken való fogadását és tartózkodását, akiknek ottani célja a kutatás, tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás ellenében végzett vagy javadalmazás nélküli gyakorlat, önkéntes szolgálat, valamint au pair munkavégzés. Emellett javaslatokat tartalmaz a helyi és regionális önkormányzatnak a témakörbe történő aktívabb bevonására, valamint az irányelv hatékony alkalmazására is;

12.

hangsúlyozza, hogy a harmadik országokbeli állampolgárok fogadására vonatkozó politikáknak összhangban kell lenniük az alapvető európai uniós értékekkel, vagyis az emberi jogok és a sokféleség tiszteletben tartásával, a diszkrimináció elleni küzdelemmel, az esélyegyenlőség és a tolerancia előmozdításával. Ezenkívül az EU alapvető politikáival is kompatibiliseknek kell lenniük a kohézió, a foglalkoztatás, a fejlesztés, a külkapcsolatok, illetve a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése területén;

13.

úgy véli, hogy az egyenlő elbánás elvének alkalmazása meghatározó a demokratikus rendszerek minősége szempontjából, és az Európai Unió kultúrájának egyik alapvető vívmányát, annak szerves részét jelenti;

14.

úgy gondolja, hogy a többszintű kormányzás módszere a legalkalmasabb arra, hogy a legjobb eredményeket lehessen elérni a harmadik országokbeli polgárok belépése és tartózkodása terén. Az említett megközelítés meg kell, hogy feleljen a szubszidiaritás elvének, amely az Európai Unió, a tagállamok, valamint a helyi és regionális önkormányzatok együttműködését szabályozza;

15.

meggyőződése, hogy bármely, a migráció terén indított kezdeményezésnek – ha konkrét eredményeket kíván elérni – stratégiai célokon és a harmadik országokkal közös vállalásokon kell alapulnia. Az Uniónak a harmadik országbeli állampolgárok szempontjából vonzóbbá és elérhetőbbé válását célzó erőfeszítéseket a harmadik országokkal folytatott párbeszéd jegyében kell megvalósítani, valamint össze kell hangolni a külpolitikai célokkal, továbbá az EU külső határain folytatott migrációs politika céljaival, és meg kell feleltetni a migrációval és a mobilitással kapcsolatos általános megközelítésben (GAMM) meghatározottakkal;

16.

úgy véli, hogy orvosolni kell az érvényes jogi keret gyengeségeit a harmadik országokbeli kutatók és diákok mobilitásának ösztönzése, illetve az EU felé irányítása érdekében. A harmadik országokból érkező, magasan képzett munkaerő-potenciállal rendelkező migrációs hullám emelkedése segíteni fogja az EU igényeinek a kielégítését;

17.

támogatja a COM(2013) 151 final jelzésű irányelvjavaslatot, amelynek célja az olyan harmadik országbeli állampolgárokkal szemben alkalmazott jogi keret javítása, akik kutatás, tanulmányok folytatása, tapasztalatszerzés és/vagy kompetenciáikat és készségeiket javítani hivatott különböző tevékenységekben való részvétel céljából – különösen mint kutató, diák, önkéntes, javadalmazás ellenében vagy anélkül munkát végző gyakornok vagy au pair munkát végző személy – be kívánnak utazni az EU-ba és ideiglenesen – de három hónapnál hosszabb ideig – ott kívánnak tartózkodni;

18.

támogatja az EU arra irányuló erőfeszítéseit, hogy továbbra is vonzó célpont maradjon a diákok és a kutatók számára. Az Unió továbbra is jelentős potenciállal rendelkezik azon kompetenciákra és infrastruktúrákra vonatkozóan, amelyek elengedhetetlenek a különböző kutatási területeken és tudományos ágazatokban tevékenykedő nemzetközi kiválósági központok fejlesztéséhez. Ugyanakkor, ha nemzetközileg versenyképes kíván maradni, tagállamainak ki kell bővíteniük gazdasági és tudományos együttműködésüket, ezzel párhuzamosan pedig közös programokat és célokat kell elfogadniuk. Figyelembe véve egyébiránt, hogy a világ más régiói egyre vonzóbbá válnak a harmadik országbeli diákok, kutatók és a magasan képzett migráns munkavállalók számára, az Uniónak hatékonyan kell kezelnie az említett csoportok Európába történő csábítása terén feltárt gyengeségeket;

19.

úgy ítéli meg, hogy az irányelv formája jelenti a megfelelő jogi eszközt a létező rendszer gyengeségeinek az orvosolására, valamint egy koherens jogi keret biztosítására. Lehetővé teszi közös, kötelező érvényű szabályok bevezetését a fogadási feltételek, az eljárások és az engedélyezések terén, ugyanakkor biztosítja az elengedhetetlen szabad mozgásteret a tagállamok számára az alkalmazást illetően;

20.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság nem tesz közvetlen utalást egy alulról felfelé építkező modell elfogadására, illetve hogy az elvégzett hatásvizsgálat nem veszi figyelembe a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó politikának a helyi és regionális szintre gyakorolt kényszerű hatásait;

21.

üdvözli a közös keret bevezetését, amely a harmadik országokbeli állampolgárok összes vizsgált kategóriájára vonatkozik. Egy hatékony, a tehetséges migránsok számára vonzó rendszer kialakításához a beutazás engedélyezésére vonatkozó közös és egyszerűsített feltétel- és követelményrendszer szükséges;

22.

elismeri, hogy átlátható és összehangolt jogi keretre van szükség a harmadik országbeli állampolgárok fogadási és tartózkodási feltételeit illetően, ha azt szeretnénk, hogy az Unió vonzóbb és könnyebben megközelíthető legyen ezen országok polgárai számára. Az EU jogi szabályozásának ki kell terjednie ezekre a belépési és tartózkodási feltételekre, a vízumokra és a hosszú távú tartózkodási engedélyekre, az egy uniós tagországban jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok jogaira, csakúgy mint az EU-n belüli mobilitásukat szabályozó rendelkezésekre;

23.

elégedetten nyugtázza, hogy az irányelv közös rendelkezéseit alkalmazni fogják a javadalmazásban részesülő gyakornokokra és az au pair munkát végző személyekre is, mivel úgy véli, hogy jogi státusz nyújtása e két kategória számára biztosítja azokat a nélkülözhetetlen garanciákat, amelyek a harmadik országbeli állampolgárokkal szembeni egyenlő bánásmódhoz szükségesek;

24.

támogatja eljárási garanciák bevezetését a tartózkodási engedély kibocsátását vagy elutasítását illetően (29. cikk);

25.

kedvezően ítéli meg az Unión belüli mobilitás fokozását célzó intézkedések elfogadását az összes érintett kategória számára, valamint a kedvezőbb szabályok elfogadását az európai mobilitási programok, mint például az Erasmus Mundus és a Marie Curie ösztöndíjak kedvezményezettjei esetében (29. cikk);

26.

egyetértésének ad hangot a tartózkodási engedély megszerzésére vonatkozó eljárások egyszerűsítésével kapcsolatban, és kedvezően ítéli meg a tagállamoknak azt a kötelezettségét, mely szerint rendelkezésre kell bocsátaniuk a fogadási és a tartózkodási feltételekre vonatkozó információkat (30. cikk);

27.

ragaszkodik az arányosság elvének alkalmazásához az elbírálási díjak meghatározásakor (31. cikk);

28.

elégedetten állapítja meg a fogadó ország állampolgáraival való egyenlő bánásmódra jogosultság elismerését az összes kategória esetében az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében, mindamellett a lakásszerzési eljárások kivételével (21. cikk (2) bekezdés);

29.

támogatja azokat a rendelkezéseket, amelyek a diákok számára heti legalább 20 órás munkavállalási jogot biztosítanak a befogadó országban, előbbiek családtagjai számára megnyitják a munkaerőpiacot, utóbbiak számára pedig lehetővé teszik, hogy tanulmányaik befejeztével maximum 12 hónapig az ország területén maradjanak munkakeresés céljából;

30.

helyesli a 32. és a 33. cikk rendelkezéseit, amelyek olyan statisztikai adatoknak az összegyűjtését írják elő, melyekkel meghatározható azon harmadik országokbeli állampolgároknak a száma, akik az irányelv alapján kapták meg beutazási engedélyüket;

31.

fontosnak találja, hogy a kutatók nem esnek az összevont engedélyről szóló, 2011/98/EK irányelvben megállapított szociális biztonsággal kapcsolatos korlátozások hatálya alá.

32.

úgy véli, hogy az irányelv céljainak az eléréséhez integrált megközelítésre van szükség, hiszen annak végső célja egy nemzetközi környezetben is versenyképes európai gazdaság kibontakoztatása. Kívánatosnak tartja, hogy a harmadik országbeli humán potenciálnak a meghódítására tett erőfeszítések ne csupán ezen országok állampolgárai beutazási és tartózkodási engedélyeinek a feltételeire terjedjenek ki, hanem arra is, hogy támogassák a helyi társadalomba történő beilleszkedésükhöz elengedhetetlen intézkedéseket is, amelyek a politikák széles körét érinthetik, többek között az oktatást, a foglalkoztatást, a közegészségügyet vagy a gazdasági, szociális és területi kohéziót, hogy csak néhány példát említsünk;

33.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy biztosítsanak megfelelő jogi keretet a fizetett gyakornokokat és a háztartási alkalmazottakat (au paireket) illető egyenlő elbánás garantálására, és sürgeti őket, hogy fogadják el a háztartási alkalmazottakra vonatkozó ILO-egyezményt;

34.

véleménye szerint a többszintű kormányzás alapfeltétel a harmadik országbeli állampolgároknak az európai területre történő belépését és tartózkodását szabályozó rendszer sikeréhez. A Régiók Bizottsága mindenképpen hangsúlyozni kívánja, hogy a tehetséges migránsok vonzására irányuló politika hatékony végrehajtásához a helyi és regionális önkormányzatoknak aktív szerepet kell vállalniuk az irányelvjavaslat által érintett csoportok mobilitásának az előmozdításában. A harmadik országbeli állampolgároknak az EU-ba történő beutazására és az ottani tartózkodására – következésképpen az egyes tagállamokban történő befogadásukra és integrációjukra – vonatkozó feltételek meghatározása a helyi és regionális önkormányzatok fontos cselekvési és érdeklődési területei közé tartozik. A helyi és regionális önkormányzatok meghatározó szerepet töltenek be abban, hogy kialakítsák azokat a megfelelő körülményeket, amelyeknek köszönhetően a harmadik országbeli állampolgárok hozzáférhetnek az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a foglalkoztatáshoz, a lakhatáshoz és más lakossági jellegű szolgáltatásokhoz;

35.

meggyőződése, hogy egy koherens európai megközelítés költségelemzést is tartalmaz, hiszen figyelembe kell venni azt a pénzügyi súlyt és azokat az adminisztratív terheket, melyeket az új rendelkezések végrehajtása jelent a tagállamok és a helyi és regionális önkormányzatok számára; utóbbiak alkotják az összekötő elemet, amelynek révén a migránsok erős és konstruktív kapcsolatot tudnak kiépíteni a befogadó társadalommal. Ez a feladat további költségeket róhat a régiókra és a településekre, amelyeknek – a gazdasági recesszió és a szigorú költségvetési megszorítások időszakában – gyakran meg kell küzdeniük az integráció kihívásaival, ami rendkívül nehéz, de annál inkább elengedhetetlen.

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/48

1.

úgy véli, hogy az Európai Unió Szolidaritási Alapja (EUSZA, a továbbiakban: „az alap”) a legfontosabb olyan eszköz, amelynek révén az EU fel tud lépni, amikor jelentős katasztrófák történnek valamelyik tagállamban vagy tagjelölt országban, érvényesítve így az érintett országok, régiók és települések iránti szolidaritást (összhangban az EUMSZ 222. cikkével);

2.

megállapítja, hogy jelenlegi formájában az alap általában hatékonynak bizonyult, de működését javítani lehetne. Mindenekelőtt az alap mozgósításához szükséges adminisztratív eljárásokat kellene egyszerűsíteni annak érdekében, hogy lényegesen csökkenjen a katasztrófa bekövetkezte és a támogatás folyósítása közötti időtartam. Jó lenne, ha az alap működési szabályait egyértelműbbé tennék, célkitűzéseit pedig pontosabban az érintett területek szükségleteire irányítanák;

3.

sajnálja, hogy az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Alapnak évente maximálisan odaítélhető összeg 2002 óta változatlanul 500 millió EUR legyen (2011-es árakon), ami veszélyezteti azt, hogy jelentős katasztrófa bekövetkeztekor azonnal folyósítható legyen a támogatás, annál is inkább, mivel az ilyen katasztrófák egyre gyakoribbá válnak;

4.

úgy véli, hogy a jelenlegi rendelet, valamint a javasolt változtatások összhangban vannak a szubszidiaritás és az arányosság elvével;

5.

rámutat, hogy a nagy természeti katasztrófák mindenekelőtt az általuk sújtott településeken és régiókban fejtik ki pusztító hatásukat. A természeti csapások által sújtott övezetekben nagyon gyakran súlyosan károsodnak az alapvető infrastruktúrák, valamint a természeti és kulturális örökség;

6.

emlékeztet arra, hogy a kárt szenvedett infrastruktúrák általában a helyi és regionális önkormányzatok tulajdonában vannak, ezért ők a felelősek helyreállításukért. Gondoskodniuk kell továbbá a mentőosztagokról, a kitelepített személyek átmeneti elszállásolásáról és a katasztrófa sújtotta területek megtisztításáról;

7.

ezért úgy véli, hogy bár az alapból folyósított támogatásnak a tagállamok és a tagjelölt országok a fő kedvezményezettjei, a szóban forgó támogatás végső fokon a helyi és regionális szinten végrehajtott intézkedések finanszírozására szolgál;

8.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok számára az a legfontosabb, hogy az alap gyorsan reagáljon, és hogy a rendelkezésre álló forrásokat a tényleges szükségleteket kielégítő legmegfelelőbb válaszra fordíthassák;

9.

ezért igen kedvezően fogadja az Európai Bizottság javaslatait, amelyek elősegítik, hogy az alapból történő támogatás gyorsabb és célzottabb legyen, és néhány, mindenekelőtt a helyi és regionális önkormányzatok számára fontos javaslatot tesz;

10.

11.

üdvözli az alap hatókörének egyértelművé tételét, amelynek révén megszüntethető a jelenlegi jogbizonytalanság, és így elkerülhető, hogy a feltételeket nem teljesítő kérelmeket nyújtsanak be;

12.

helyesli, hogy az Európai Bizottság egy a GDP-n alapuló egyértelmű kritérium bevezetésével a „regionális katasztrófa” fogalom meghatározásának egyszerűsítésére törekszik. Ez az új definíció megkönnyíti az Európai Bizottság számára a kérelmek elbírálását, és hozzájárul az alap átláthatóságának és hatékonyságának javításához. A potenciális kérelmezők így könnyebben tudják majd előzetesen felmérni, hogy a szóban forgó katasztrófa feljogosítja-e őket a támogatási intézkedések igénybevételére;

13.

azt javasolja, hogy azt a kritériumot, amelynek teljesülése esetén egy katasztrófa „regionális természeti katasztrófának” minősül, a NUTS 2 szintű régiókban a GDP 1,0%-ában állapítsák meg. Az RB szerint ez a kritérium jobban tükrözné azt a szándékot, hogy regionális természeti katasztrófa esetén nagyjából hasonló mértékű támogatást nyújtsanak;

14.

15.

felhívja a figyelmet arra, hogy a katasztrófák egyre gyakrabban olyan területeket sújtanak, amelyek jelentősen különböznek a NUTS 2 szintű régióktól (egyes tagállamokban e területeket tisztán közigazgatási szempontból definiálják), és több, ilyen módon kijelölt régió határain túllépnek. Ha tehát a regionális kritérium csak a NUTS 2 szintű régiókat veszi figyelembe, sérülhet a tárgyilagosság követelménye;

16.

egy kritérium bevezetését javasolja a NUTS 3 szintű területeket sújtó regionális katasztrófákra azokban az esetekben, amikor több, egymással közvetlenül szomszédos NUTS 3 szintű, katasztrófa sújtotta régió együttesen egy olyan területet alkot, amely méretét tekintve megfelel a NUTS 2 szintnek (a lakosok száma legalább 800 000). Ebben az esetben az ebből adódó GDP százalékarányát a NUTS 3 szintű egyes régiók értékeinek súlyozott átlaga alapján számítják ki;

17.

megjegyzi, hogy számos katasztrófa határokon átnyúló jellege miatt az EU fellépése ilyen esetekben nagy hozzáadott értéket nyújtana, és igen bíztató jel lenne a polgárok számára;

18.

a „határokon átnyúló rendkívüli természeti katasztrófák” fogalom meghatározásához az előzőekben említett NUTS 3 szintre vonatkozó kritérium alkalmazását javasolja. A NUTS 3 szintű, egymással szomszédos régiók különböző tagállamokhoz is tartozhatnának;

19.

üdvözli azt a lehetőséget, hogy az alap nemcsak „közvetlen” intézkedésekhez vehető igénybe, hanem olyanokhoz is, amelyek közvetlenül a katasztrófával kapcsolatosak, de megvalósításuk jellegüknél fogva hosszabb időt igényelhet;

20.

kiemeli, hogy a katasztrófákat követően helyi és regionális szinten az infrastruktúrákat újra üzembe kell helyezni olyan módon, hogy jobban ellen tudjanak állni a jövőbeli katasztrófáknak; bizonyos esetekben még arra is szükség lehet, hogy ezeket az infrastruktúrákat megfelelőbb helyre telepítsék át;

21.

azt javasolja, hogy egészítsék ki az alap keretében támogatható intézkedések körét, és ezek ne csupán az infrastruktúrák egyszerű helyreállítását tegyék lehetővé, hanem azt is, hogy az újra működésbe helyezés olyan formában történjék, amely a majdani természeti katasztrófáknak történő nagyobb ellenálló képességet célozza. Azt is javasolja, hogy az alap keretében támogatható intézkedések körét egészítsék ki azoknak az infrastruktúráknak az áthelyezésével, amelyek a jövőben is természeti katasztrófák által fenyegetett területen találhatók;

22.

rámutat, hogy bizonyos helyi és regionális önkormányzatok számára a külső technikai segítségnyújtás gyakran elengedhetetlennek bizonyul a katasztrófákkal való megbirkózás és az érintett területek rehabilitációjához kapcsolódó tevékenységek megfelelő elvégzése céljából;

23.

azt javasolja, hogy a külső technikai segítségnyújtással kapcsolatos kiadásokat vonják be az alapból finanszírozható kiadások körébe, az alap teljes részvételét maximum 2%-ban meghatározva;

24.

megjegyzi, hogy a hatóságoknak hosszú időre van szükségük a kérelem elkészítéséhez, különösen a kárbecsléshez és a kérelem alátámasztásához előírt bizonyítékok összegyűjtéséhez, és mindezzel éppen akkor kell foglalkozniuk, amikor meg kell tenniük a katasztrófa következményeinek elhárításához szükséges lépéseket. Még nagyobb a probléma, ha lassan kialakuló katasztrófákról, például aszályról van szó, vagy olyan jelenségekről, amilyenek az árvizek, amelyek olykor hetekig, sőt, akár hónapokig is elhúzódhatnak. A károk ilyenkor csak az árvíz levonulása után becsülhetők fel, így a katasztrófa súlyosságát csak utólag lehet megállapítani;

25.

következésképpen helyesli az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy vegyék figyelembe a fokozatosan kialakuló katasztrófák jellegzetességeit;

26.

arra is rámutat, hogy az egyéb természeti katasztrófákkal kapcsolatban a jogalkotási javaslat megtartja a jelenlegi rendelkezéseket, és nem oldja meg a tartós áradásokkal kapcsolatos kérelmek elkészítésével összefüggő problémákat;

27.

azt javasolja tehát, hogy elhúzódó árvizek esetében tegyék lehetővé, hogy a kérelem benyújtásához egy tíz hetes határidő álljon rendelkezésre attól az időponttól kezdve, hogy megszűnik a természeti katasztrófa veszélye (például amikor feloldják a tagállam vagy a regionális önkormányzat stb. által meghirdetett szükségállapotot);

28.

egyetért az Európai Bizottság azon álláspontjával, hogy a természeti katasztrófákkal kapcsolatban feltétlenül szükség van megelőző intézkedésekre, és ezek folyamatos tökéletesítésére kell törekedni;

29.

attól tart, hogy az a kötelezettség, mely szerint a kérelemben a katasztrófák kockázatainak megelőzésére vonatkozó információkat is fel kell sorolni, jelentős adminisztratív terhet jelenthet a kérelmező számára, és késleltetheti a kérelmek kidolgozását és feldolgozását, ami ellentétes lenne az eredeti célkitűzéssel, azaz az alap mobilizációjára vonatkozó adminisztratív eljárások egyszerűsítésével;

30.

azt javasolja, hogy a kérelmezőnek a kérelem feldolgozási szakaszában csak röviden kelljen ismertetnie az európai jogszabályok végrehajtását (4. cikk (1) bekezdés, e) pont), és hogy szűnjön meg a további információk benyújtására vonatkozó kötelezettség (4. cikk (1) bekezdés, f) pont), ugyanis ezeknek szerepelniük kell az alapból történő hozzájárulás megvalósításáról szóló jelentésben;

31.

támogatja az Európai Bizottság javaslatát, amely be kívánja vezetni az előlegfizetés lehetőségét, ami lehetővé teszi az alap gyors reagálását; azt javasolja azonban, hogy az előlegek rendszere maradjon kívül a többéves pénzügyi kereten és a konkrétan javasolt strukturális alapokon;

32.

üdvözli az Európai Bizottság azon szándékát, hogy felgyorsítja az alapból történő támogatás jóváhagyására vonatkozó adminisztratív eljárást, hogy a támogatás gyorsabban eljusson az érintett régiókhoz; ezzel kapcsolatban azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az alapból történő hozzájárulás felhasználására rövidebb idő áll rendelkezésre;

33.

azt javasolja, hogy az alapból történő hozzájárulás felhasználásának határidejét hosszabbítsák meg 2 évre, főleg az alapvető infrastruktúra, továbbá az alapvető szolgáltatások és ellátás helyreállításához szükséges időre tekintettel, amelyre az előírt dokumentáció benyújtására vonatkozó kötelezettség és a közbeszerzésekre vonatkozó szabályok tiszteletben tartása miatt van szükség;

34.

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/57

1.

annak fényében, hogy az EU kikötői több mint 3 millió főnek biztosítanak közvetlenül vagy közvetve megélhetést, és hogy a kikötőkön keresztül szállított áruk volumene a becslések szerint 2030-ig 50%-kal fog nőni, a Régiók Bizottsága üdvözli, hogy az Európai Bizottság a következő prioritások mentén építi fel „kikötői csomagját”:

2.

megkérdőjelezi ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság valóban holisztikus megközelítést alkalmaz-e a kikötői politikával szemben, ugyanis a „kikötői csomag” nem hivatkozik sem az Európa 2020 stratégiára, sem a „Kék övezet” elnevezésű kezdeményezésre, továbbá nem említi meg a kikötőkhöz nagymértékben kapcsolódó, a tengeri hajózásban használatos tüzelő- és üzemanyagokra vonatkozó alacsony kéntartalom-hatérértékkel foglalkozó rendeletek felülvizsgálatát, illetve a megközelítést nem hangolták össze a kikötői ágazatra vonatkozó állami támogatásokról szóló iránymutatások felülvizsgálatával sem;

3.

megjegyzi, hogy az Európai Bizottság azt a politikailag bátor lehetőséget választotta, hogy olyan rendelettervezetet terjeszt elő, amelynek néhány jogalkotási paraméterét – mint például a koncessziókról szóló irányelvet, a TEN-T rendelettervezetet vagy a harmadik országbeli áruknak és szolgáltatásoknak az Unió belső közbeszerzési piacához való hozzáférésről szóló rendelettervezetet (COM(2012) 124 final) – még nem fogadtak el, ezért ezek „mozgó célpontok” maradnak;

4.

elismeri, hogy az Európai Bizottság 2011 óta intenzív konzultációt folytat az érdekelt felekkel. Sajnálja ugyanakkor, hogy ebbe sem a Régiók Bizottságát, sem pedig a helyi és regionális önkormányzatokat képviselő szervezeteket nem vonták be közvetlenül. Csalódottságának ad hangot azzal kapcsolatban is, hogy a területi hatásvizsgálatról szóló és a közelmúltban elkészült európai bizottsági munkadokumentum (1) ellenére a területi dimenzió nincs konkrétan megemlítve a hatásvizsgálatban. Ez annál is inkább sajnálatos, ha figyelembe vesszük az európai kikötői politika előtt álló területi kohéziós kihívásokat. Ezeket a kihívásokat jelenleg súlyosbítja a „konténeres szállítás” jelensége és a nagyobb kikötők és vonzáskörzeteik túlterheltségének kockázata;

5.

hangsúlyozza, hogy fontos figyelembe venni, hogy az uniós kikötők földrajzi elhelyezkedésükből, a különböző gazdasági tevékenységekből, a különböző kikötőszabályozási rendszerekből és a különbözőképpen végrehajtandó nemzeti kikötőpolitikai keretekből fakadóan sokfélék. Ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó uniós iránymutatásokról szóló 661/2010/EU határozat (12. cikkének (2) bekezdése) alapján a kikötői csomag alkalmazandó a következőkben definiált A, B vagy C kategóriájú tengeri kikötőkre is:

6.

üdvözli, hogy a kikötői ágazatban tevékenykedő szociális partnerek uniós szintű bizottságot hoztak létre a szociális párbeszédhez, és emlékeztet a nemzeti és a helyi szintű szociális párbeszéd ösztönzésének fontosságára, amely egyik lehetséges eszköze az élet- és munkafeltételek javításának, valamint hozzájárul az ágazat versenyképességéhez;

7.

egyetért az Európai Bizottságnak a jogalap (EUMSZ 100. cikk, (2) bekezdés) kiválasztása mellett felsorakoztatott érveivel, valamint azzal, hogy a javaslat összhangban áll a szubszidiaritás elvével, ahogyan azt a rendeletjavaslat indokolása (3.3. pont) fel is vázolja. Az arányosság elvét illetően azonban továbbra is szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság a korábbi javaslatainál vagy a kapcsolódó jogszabályoknál (főként a koncessziók esetén) alkalmazott irányelv helyett itt inkább a rendeleti formát választotta. Ellentmondásos lenne egy olyan jogalkotási eszközt alkalmazni, amely mint a rendelet, teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó, miközben elismeri a kikötői infrastruktúra fejlesztésében részt vevő tagállamok, valamint a helyi és regionális önkormányzatok lényeges szerepét. Ráadásul egy irányelv alkalmasabb lenne az uniós kikötők széles skálájának figyelembevételéhez;

8.

hangsúlyozza, hogy az EU a strukturális és kohéziós alapokon keresztül 2000 óta mintegy 6,2 milliárd eurót bocsátott a tengeri kikötői infrastruktúrák létrehozásának társfinanszírozására. Ráadásul 2007 és 2012 között a TEN-T költségvetésének 4%-át a kikötőkre fordították (ami 244,6 millió eurónak felel meg);

9.

felhívja a figyelmet a Számvevőszék 2012. áprilisi különleges jelentésére, amelynek témája, hogy mennyire sikerült eredményesen felhasználni a strukturális és kohéziós alapokat a tengeri kikötők közlekedési infrastruktúrájának társfinanszírozására. (2) Kiemeli a Számvevőszék ajánlását, amely szerint „a következő időszakban a kohéziós politika keretében nyújtandó támogatást tegye függővé attól, hogy létezik-e az adott régió összes kikötőjére vonatkozó (szükségletfelmérésen alapuló) átfogó, hosszú távú kikötőfejlesztési stratégia”;

10.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság elismerte, (3) hogy a regionális támogatások intenzitási plafonjának kiszámításakor nem vennék figyelembe az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra irányuló állami támogatásokat a 2011. december 20-i határozatban szereplő feltételek teljesülése esetén; (4)

11.

emlékeztet arra, hogy fontos tisztázni az állami támogatások rendszerének az infrastruktúrákra való alkalmazhatóságát, ugyanis a Közszolgálati Törvényszék 2011.március 24-i, Freistaat Sachsen és Land Sachsen-Anhalt (T-443/08) és Mitteldeutsche Flughafen AG és Flughafen Leipzig-Halle GmbH (T-455/08) kontra Európai Bizottság ügyben hozott ítélete nehezen értelmezhető, és ez jelentős késedelmeket is eredményezett mintegy 200, a strukturális alapokból finanszírozott infrastrukturális projekt előzetes ellenőrzése során;

12.

sajnálattal állapítja meg, hogy az Európai Bizottság nem vette bele közvetlenül a kikötői csomagba azt a javaslatot, hogy tisztázzák a támogatások fogalmát az infrastruktúrák finanszírozása szempontjából, beleértve a kikötői ágazatot (5. cselekvés). Ehelyett az Európai Bizottság 2013. július 3-án a kikötők működésére és adózására vonatkozó kérdőívet küldött kizárólag a tagállamok állandó képviseleteinek. Emiatt arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az elkövetkezendő hónapokban szélesítse a konzultációt, és az RB-n keresztül vonja be a helyi és regionális önkormányzatokat az általános és főként a kikötői infrastruktúrákra alkalmazható állami támogatási szabályok felülvizsgálatába, elsősorban a kikötői infrastruktúrákra vonatkozó csoportmentesítési rendelet kidolgozásakor, melyre várhatóan 2013 végéig kerül sor;

13.

javasolja, hogy a kotrás, a kikötés, a révkalauz-szolgáltatások és a vontatás ne tartozzanak a rendelet hatálya alá, ugyanis ezek a szolgáltatások olyan általános érdekű célokat követnek, mint amilyen a biztonság és a környezetvédelem. Kéri, hogy a hulladék fogadására alkalmas kikötői létesítmények tekintetében az Európai Bizottság oldja fel a már hatályos irányelvekkel való ellentmondásokat, illetve pontosítsa a meghatározásokat. A hulladék fogadására alkalmas kikötői létesítményekre vonatkozó feltételeket és követelményeket például már a 2000/59/EK irányelv is szabályozza. Különösen a 8. cikkben foglalt rendelkezések állnak ellentmondásban a hulladékfeldolgozók piachoz való szabad hozzáférésével. Ha a kikötő üzemeltetője kiválaszt egyes hulladék fogadására alkalmas kikötői létesítményeket, és ezeket bevonja az említett irányelvben megkövetelt díjszabási rendszerbe, akkor a 2004/17/EK irányelv beszerzésre vonatkozó rendelkezései alkalmazandóak;

14.

sajnálja, hogy a 2. cikk („Fogalommeghatározások”) nem definiálja az „illetékes hatóság” fogalmát, noha annak fontos szerepe van a 8. és a 9. cikkben;

15.

sajnálja, hogy nem vették kellő mértékben figyelembe a helyi és regionális önkormányzatok szerepét az alkalmazandó jogszabályt, illetve a kikötői szolgáltatások nyújtására vonatkozó minimumkövetelmények meghatározását illetően (4. cikk (2) bekezdés d) pontja, 4. cikk (4) bekezdése, 6. cikk (4) bekezdése);

16.

a 8. cikkben meghatározott közszolgáltatási kötelezettségek további kiterjesztését helyezi kilátásba, hogy a javaslatba belevegyenek a területi kohézióhoz kapcsolódó olyan kritériumokat is, mint a külső vagy szigeti és a legkülső területek megközelíthetősége;

17.

a 7. cikknek megfelelő, a kikötői szolgáltatók számbeli korlátozására vonatkozó eljárással kapcsolatban felveti a kérdést, hogy az Európai Bizottság a 10. cikkben miért csupán a lehetőségét, nem pedig a kötelező jellegét rögzíti annak, hogy a szolgáltatások nyújtásához előzetesen felvett személyzetnek megadják azokat a jogokat, amelyekben akkor részesülnének, ha a 2001/23/EK irányelv szerinti átruházás történt volna;

18.

kétségeinek ad hangot azzal kapcsolatban, hogy nem aránytalanok-e a különösen a 12. cikkben meghatározott követelmények – a kikötői hatóságoknak az elnyert állami finanszírozásokról nyújtandó információk részletességét, valamint az elkülönített könyvelés vezetésének kötelezettségét illetően, különös tekintettel a kikötő helyétől függő nagyon különböző árstruktúrákra;

19.

kéri továbbá az Európai Bizottságot, hogy pontosítsa, mit ért a 14. cikk (5) bekezdésében szereplő „a kikötőhasználati díjak megállapításának közös elvei” alatt, figyelembe véve, hogy az Európai Bizottságnak felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadásával való bármiféle felruházását a lehető legpontosabban meg kell határozni;

20.

megkérdőjelezi, hogy többletértéket jelent-e egy, a rendelet alkalmazásának nyomon követéséért és felügyeletéért felelős független felügyelő szerv létrehozása (19. preambulumbekezdés és 17. cikk). Egy ilyen szerv további adminisztratív terheket jelenthetne a kikötői fejlesztések ütemezése során, és hatással lehet a tagállamok költségvetésére is;

21.

hasonlóképpen kétkedésének ad hangot azzal kapcsolatban, hogy miért van szükség a független felügyelő szervek együttműködésére a rendelet egységes alkalmazásának elősegítéséhez, amelyet jellegéből adódóan közvetlenül is alkalmazni lehet (18. cikk).

—

A révkalauz-szolgáltatás, a vontatás és a kikötés általános érdekű kikötői szolgáltatások (a tengerbiztonság megőrzésére és a környezet védelmére irányuló célkitűzés), amelyeket szigorúan szabályoznak a tagállamok, és nem képezhetik piaci megközelítés tárgyát.

—

A kotrási szolgáltatásoknak a rendeletbe való felvétele a kikötők tulajdonába való beavatkozást jelent, mivel a kikötőknek így már nem lenne szabad saját eszközeikkel karbantartaniuk a saját vízi útjaikat és dokkjaikat. Ezenkívül a kikötők területén való kotrási munkálatok a rakpartok és zsilipkamrák karbantartásával kapcsolatos intézkedésekhez hasonlíthatók, nem pedig más kikötői szolgáltatásokhoz, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az egyes hajók kikötésével, és kikötésenként egyénileg számolják el őket.

—

Javasoljuk, hogy a közszolgáltatási kötelezettségeket egészítsék ki a területi kohézióhoz kapcsolódó kritériumokkal, a rendeletjavaslat indokolásában sugalltaknak (lásd a 1.4. pont végét) megfelelően. Ezenkívül olyan kritériumokat is figyelembe kell venni, amelyek a kikötői folyamatok biztosításához és a környezetvédelemhez különösen fontosak, de nem gazdasági jellegűek.

—

Mivel a kikötőt üzemeltető szerv magánjellegű is lehet, valamint állami finanszírozásban is részesülhet, a 8. cikk (3) bekezdésében felvázolt lehetőséget – amely szerint ez a szerv betöltheti a közszolgáltatási kötelezettségeket meghatározó illetékes hatóság szerepét – kikötőt üzemeltető állami szervekre kellene korlátozni.

15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/73