3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/1

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre, különösen annak 2., 3., 4., 6., 7. és 21. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, különösen annak 1., 2., 3., 4., 18. és 19. cikkére,

—

tekintettel az emberi jogok európai egyezményére és az ahhoz csatolt jegyzőkönyvekre,

—

tekintettel az ENSZ vonatkozó emberi jogi okmányaira, különösen az 1966. december 16-i, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni 1984. december 10-i egyezményre és annak vonatkozó jegyzőkönyveire, valamint a minden egyénnek az erőszakos eltüntetéssel szembeni védelméről szóló, 2006. december 20-i nemzetközi egyezményre,

—

tekintettel az 1949. évi Észak-atlanti Szerződés 5. cikkére,

—

tekintettel az egyes, a halálbüntetés, a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés során alkalmazható áruk kereskedelméről szóló, 2005. június 27-i 1236/2005/EK tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel „A stockholmi program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa” című dokumentumra (2), valamint „A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítása a polgárok szolgálatában – A stockholmi program végrehajtásáról szóló cselekvési terv” című, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, 2010. április 20-i bizottsági közleményre (COM(2010)0171),

—

tekintettel az EU harmadik országokra irányuló, a kínzással és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal vagy büntetéssel kapcsolatos politikájáról szóló iránymutatásra, valamint a halálbüntetésről szóló uniós iránymutatásra,

—

tekintettel a Parlamenti Bizottságok 6. Konferenciája által elfogadott, az Európai Unió tagállamai hírszerző és biztonsági szolgálatainak felügyeletére vonatkozó, 2010. október 1-jei brüsszeli nyilatkozatára,

—

tekintettel a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggésben a titkos fogdákkal kapcsolatos globális gyakorlatokról szóló, Martin Scheinin, az emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak a terrorizmus elleni küzdelem vonatkozásában való előmozdításával és védelmével foglalkozó különmegbízottja, Manfred Nowak, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés és bánásmód kérdésével foglalkozó különmegbízott, az önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoport – amelyet alelnöke, Shaheen Sardar Ali képviselt –, valamint az erőszakos eltüntetésekkel és nem önkéntes eltűnésekkel foglalkozó munkacsoport – amelyet elnöke, Jeremy Sarkin képviselt – által készített közös ENSZ-tanulmányra (3),

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés és bánásmód kérdésével foglalkozó különmegbízott által készített jelentésére (4), amely a kínzás, illetve a kegyetlen bánásmód más formáinak módszerei, illetve gyakorlatai hatására létrehozott vizsgálati bizottságokra helyezi a hangsúlyt,

—

tekintettel Martin Scheinin, az emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak a terrorizmus elleni küzdelem vonatkozásában való előmozdításával és védelmével foglalkozó különmegbízottja „Az emberi jogoknak a terrorizmus elleni küzdelem során a hírszerző ügynökségek általi tiszteletben tartását biztosító, a jogi és intézményi keretre vonatkozó helyes gyakorlatok és intézkedések összeállítása, beleértve az ügynökségek felügyeletére vonatkozókat is” című jelentésére (5),

—

tekintettel az Európa Tanács közreműködésére, különösen a korábbi emberi jogi biztos, Thomas Hammarberg és a kínzás megelőzésével foglalkozó európai bizottság tevékenységére, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének vonatkozó határozataira, különösen „Az állítólagos titkos fogva tartások és a fogvatartottaknak az Európai Tanács tagállamait érintő, államok közötti jogellenes átszállítása” (6) és a „Titkos fogva tartások és a fogvatartottaknak az Európai Tanács tagállamait érintő jogellenes átszállítása: második jelentés” (7) címűre, továbbá a Parlamenti Közgyűlés Jogi és Emberi Jogi Bizottságának „Az államtitok és a nemzetbiztonság megsértése: az emberi jogi visszaélések parlamenti és igazságügyi ellenőrzésének akadályai” (8) című jelentésére,

—

tekintettel az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyó al-Nashiri kontra Lengyelország, Abu Zubaydah kontra Litvánia, Abu Zubaydah kontra Lengyelország és El-Masri kontra Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság ügyekre, amelyeket a nagytanács 2012. május 16-án tárgyalt,

—

tekintettel „A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség a polgárok szolgálatában – a stockholmi program” című, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett bizottsági közleményről szóló 2009. november 25-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az európai országoknak a CIA által foglyok szállítására és illegális fogva tartására való állítólagos használatáról szóló, 2007. február 14-i (10) és 2009. február 19-i (11) állásfoglalására,

—

tekintettel a Guantánamóról szóló állásfoglalásaira, különösen a Guantánamóról: egy küszöbön álló, halálbüntetésre vonatkozó döntésről szóló 2011. június 9-i állásfoglalására (12), a guantánamói börtönben fogva tartottak visszatéréséről és újbóli letelepedéséről szóló 2009. február 4-i állásfoglalására (13) és a guantánamói foglyok helyzetéről szóló 2006. június 13-i állásfoglalására (14), valamint a guantánamói foglyok tisztességes tárgyaláshoz való jogáról szóló 2004. március 10-i, a Tanácshoz intézett ajánlására (15),

—

tekintettel „Az alapvető jogok helyzete az Európai Unióban (2009) – A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követő hatékony végrehajtás” című, 2010. december 15-i állásfoglalásra (16),

—

tekintettel „Az EU terrorizmusellenes politikája: legfőbb eredmények és jövőbeni kihívások” című, 2011. december 14-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel Jacques Barrot, az Európai Bizottság alelnökének 2008. szeptember 17-én Strasbourgban elmondott beszédére (18),

—

tekintettel a Bizottság által azzal kapcsolatban tett nyilatkozatokra, hogy az érintett tagállamoknak vizsgálatokat kell folytatniuk a CIA kiadatási és titkos fogva tartási programjában való részvételre vonatkozó állításokat illetően, valamint azokra a dokumentumokra, beleértve a 2007 és 2010 között Lengyelországnak és Romániának küldött négy-négy levelet, továbbá a Litvániának küldött két levelet, amelyeket a Bizottság átadott az előadónak,

—

tekintettel „Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke: Az Unió alapját képező értékek tiszteletben tartása és előmozdítása” című, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett, 2003. október 15-i bizottsági közleményre (COM(2003)0606),

—

tekintettel az Európai Unió elnöksége által az Egyesült Államok külügyminiszterének, Condoleezza Rice-nak küldött 2005. november 29-i levélre, amelyben azt kéri az elnökség, hogy „az Egyesült Államok lehetőség szerint szolgáljon pontosítással e hírekkel kapcsolatban [a terrorcselekmények gyanúsítottjainak egyes uniós tagállamokban történő állítólagos fogva tartása, illetve egyes tagállamokon keresztül történő szállítása], annak reményében, hogy ez csillapítani fogja a parlamenti és a lakosság által kifejezett aggályokat”,

—

tekintettel az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának 2006. szeptember 15-i, 2748–2749. ülésére, amelyen „A terrorizmus elleni küzdelem: titkos fogdák” témát vitatták meg,

—

tekintettel az Európai Unió által 2011. március 7-én, az Emberi Jogi Tanács 16. ülésszakán a titkos fogva tartásról szóló, fent említett közös ENSZ-tanulmánnyal kapcsolatban tett nyilatkozatra,

—

tekintettel Villy Sovndal, Gilles de Kerchove és Ben Emmerson „Terrorelhárítás és emberi jogok” című, a European Voice2012. március 19-i számában megjelent cikkére,

—

tekintettel az Egyesült Államok külügyminiszterének, Condoleezza Rice-nak az Európai Unió elnökségének 2005. november 29-i levélére küldött, 2005. december 5-i válaszára, amelyben kijelenti, hogy „… a kiadatás a terrorizmus elleni küzdelem alapvető eszköze. Alkalmazása nem csupán az Egyesült Államokra, illetve a jelenlegi kormányra jellemző”, tagadva azon állításokat, amelyek az Egyesült Államoknak a kínzásokban való közvetlen részvételével kapcsolatosak, valamint kihangsúlyozva, hogy a kiadatás „célja” nem az adott személy kínzása, valamint az Egyesült Államok külügyminiszterének, Condoleezza Rice-nak nyilatkozatára, melyben leszögezi, hogy „mi [az Egyesült Államok] tiszteletben tartjuk partnereink szuverenitását” (19),

—

tekintettel arra, hogy a volt amerikai elnök, George W. Bush a Fehér Ház keleti termében 2006. szeptember 6-án elmondott beszédében elismerte, hogy a CIA vezetésével kiadatási és titkos fogva tartási programot hajtanak végre, beleértve a tengerentúli műveleteket is,

—

tekintettel George W. Bush 2010. november 9-én kiadott emlékirataira,

—

tekintettel a CIA főfelügyelőjének, John Helgersonnak a CIA által a Bush-éra alatt végrehajtott vallatási műveletekkel kapcsolatos 2004. évi jelentése 2009 augusztusában közzétett, nem titkos változatára,

—

tekintettel a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának a CIA által fogva tartott 14 rendkívül fontos személlyel szembeni bánásmódról szóló 2007. évi jelentésére, amely 2009-ben vált elérhetővé a nyilvánosság számára,

—

tekintettel a tagállamoknak a CIA kiadatási és titkos fogva tartási programjában való részvételével kapcsolatos elszámoltatásra irányuló különféle nemzeti szintű kezdeményezéseire, köztük a Dániában folyó vizsgálatra és a Svédországban lefolytatott vizsgálatokra, a Lengyelországban és az Egyesült Királyságban jelenleg folytatott bűnügyi nyomozásokra, a korábbi olaszországi, németországi, litvániai, portugáliai és spanyolországi büntetőeljárásokra, az Egyesült Királyságban valamennyi képviselőcsoport részvételével folytatott parlamenti vizsgálatra és a korábbi németországi, litvániai, lengyelországi és romániai parlamenti vizsgálatokra,

—

tekintettel a 2009-ben hirtelen lezárult kétéves portugáliai vizsgálatra,

—

tekintettel az egyes tagállamokban már elvégzett nemzeti vizsgálatok következtetéseire,

—

tekintettel a számos médiabeszámolóra és az oknyomozó újságírók ténykedésére, különösen, de nem kizárólag az ABC News 2005-ös (20) és 2009-es (21) beszámolóira, a Washington Post 2005-ös beszámolóira (22), amelyek nélkül a kiadatási és fogva tartási cselekmények valóban titokban maradtak volna,

—

tekintettel a független kutatók, civil társadalmi szervezetek, nemzeti és nemzetközi nem kormányzati szervezetek – köztük kiemelten a Human Rights Watch (23), az Amnesty International és a Reprieve – által 2005 óta végzett kutatásokra, vizsgálatokra és az általuk készített jelentésekre,

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) 2012. március 27-én, illetve az Emberi Jogi Albizottságban 2012. április 12-én megtartott meghallgatásokra, a LIBE küldöttségének 2012. április 25–27-i litvániai látogatására, az előadó 2012. május 16-i lengyelországi látogatására, valamint az előadóhoz érkezett összes írásbeli és szóbeli közleményre,

—

tekintettel a repülési adatok iránti közös kérelemre, amelyet az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság elnöke és az előadó 2012. április 16-án nyújtott be az Eurocontrol igazgatójának, valamint az Eurocontroltól 2012. április 26-án érkezett átfogó válaszra,

—

tekintettel a DG IPOL „A CIA rendkívüli kiadatási programjával és az európai államokban található titkos börtönökkel kapcsolatos vizsgálatok eredményei a Lisszabon utáni új jogi keret tükrében” című feljegyzésére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. és 50. cikkére,

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére és a Külügyi Bizottság véleményére (A7-0266/2012),

A.

mivel a Parlament elítélte a CIA-nak az Egyesült Államok által irányított kiadatási és titkos fogva tartási programját, amelynek során több esetben megsértették az emberi jogokat, beleértve a törvénytelen és önkényes fogva tartást, kínzást és egyéb bántalmazást, a visszaküldés tilalmának megsértését és az erőszakos eltüntetéseket; mivel az európai országoknak a CIA által foglyok szállítására és illegális fogva tartására való állítólagos használatával foglalkozó ideiglenes bizottság (a továbbiakban az ideiglenes bizottság) adatokkal támasztotta alá az európai légtér és terület CIA általi használatát, és mivel azóta a Parlament már többször kérte a nemzeti kormányoknak és hivataloknak a CIA-programban való közreműködése teljes körű kivizsgálását,

B.

mivel az Európai Parlament több ízben is felszólított arra, hogy a terrorizmus elleni küzdelem során teljes mértékben tartsák tiszteletben az emberi méltóságot, az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat, többek között a szóban forgó területen folytatott nemzetközi együttműködés keretében is, az emberi jogok európai egyezménye, az Európai Unió Alapjogi Chartája, valamint a nemzeti alkotmányok és alapjogi törvények alapján, e felhívását pedig legutóbb az EU terrorizmusellenes politikájáról szóló jelentésében is megismételte, amelyben azt is kifejtette, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása előfeltétel az említett politika hatékonyságának biztosításához,

C.

mivel az Európai Parlament többször határozottan elítélte az olyan illegális gyakorlatokat, mint például a „rendkívüli kiadatás”, az emberrablások, az eljárás nélküli fogva tartások, az eltűnések, a titkos börtönök és a kínzás is, és teljes kivizsgálást kért az egyesült államokbeli hatóságokkal, különösen a CIA-val együttműködő egyes tagállamok az Unió területén megvalósuló minden részvételével kapcsolatban,

D.

mivel ezen állásfoglalás célja, hogy „az ideiglenes bizottság munkájának politikai nyomon követésével, a fejlemények ellenőrzésével – beleértve azt is, hogy amennyiben a Tanács és/vagy a Bizottság nem tett megfelelő intézkedést, meghatározza, fennáll-e az EU alapját képező elvek és értékek súlyos megsértésének egyértelmű kockázata – és azzal, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 6. és 7. cikke alapján tegye meg az ideiglenes bizottság felé a szükségesnek ítélt állásfoglalásokra irányuló ajánlásait” (24);

E.

mivel az Európai Unió bel- és külpolitikai téren egyaránt a demokráciával, a jogállamisággal, az emberi jogokkal és alapvető szabadságokkal, valamint az emberi méltóság és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával szembeni elkötelezettségen alapul; mivel az Unió emberi jogokkal szembeni elkötelezettségének – amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának hatálybalépése, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez történő csatlakozás folyamata is megerősített – valamennyi szakpolitikai területen érvényesülnie kell annak érdekében, hogy az EU emberi jogi politikája hatékonnyá és hitelessé válhasson,

F.

mivel egy megfelelő elszámoltathatósági eljárás elengedhetetlen a polgároknak az Európai Unió demokratikus intézményei iránti bizalma megőrzéséhez, az emberi jogok belső és külső politikákban való hatékony védelméhez és előmozdításához, valamint a jogállamiságon alapuló törvényes és eredményes biztonságpolitikák biztosításához,

G.

mivel mindeddig egyetlen tagállam sem teljesítette teljes körűen a nemzetközi emberi jogok védelmével, megőrzésével, tiszteletben tartásával és megsértésének megakadályozásával kapcsolatos kötelezettségeit,

H.

mivel az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját szabályozó eszközök magukban foglalják az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát és két opcionális jegyzőkönyvét, továbbá az ENSZ kínzás elleni egyezményét és opcionális jegyzőkönyvét, és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt, az Európai Unió Alapjogi Chartáját, illetve a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezményt, amelyek nemcsak teljes mértékben tiltják a kínzást, hanem egyúttal pozitív kötelezettséget jelentenek a kínzásra vonatkozó állítások kivizsgálására, valamint jogorvoslat és jóvátétel biztosítására; mivel az Unió kínzással kapcsolatos politikai iránymutatásai meghatározzák az Unió azon erőfeszítéseinek keretét, amelyek „a kínzás és a rossz bánásmód megelőzésére és felszámolására irányulnak a világ valamennyi részében”,

I.

mivel a nemzetközi jog előmozdítása és az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében valamennyi társulási, kereskedelmi és együttműködési megállapodás tartalmaz emberi jogi záradékot, és mivel az emberi jogokra vonatkozó iránymutatások – amelyek a halálbüntetés és a kínzás elleni küzdelmet is magukban foglalják – alapján az Unió politikai párbeszédet folytat harmadik országokkal; mivel a demokrácia és az emberi jogok világszintű előmozdításának finanszírozási eszköze keretében az Unió támogatja azokat a civil társadalmi szervezeteket, amelyek küzdenek a kínzás ellen és támogatják a kínzás áldozatainak rehabilitálását,

J.

mivel a titkos fogva tartás, amely erőszakos eltüntetés egy formájának tekinthető, emberiség elleni bűncselekménynek minősülhet, amennyiben azt széles körben és módszeresen gyakorolják; mivel a szükségállapot és a terrorizmus elleni küzdelem a titkos fogva tartást támogató környezet,

K.

mivel jóllehet az EU tanúbizonyságot tett a kínzásban való összejátszás elkerülése iránti elkötelezettségéről a legutóbb 2011 decemberében módosított (25) 1236/2005/EK tanácsi rendelet (26) révén – amely tiltja az olyan áruk kivitelét és behozatalát, amelyeknek a halálbüntetésen vagy kínzáson és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódon vagy büntetésen kívül nincs más felhasználási formája –, még sok tennivaló maradt a kérdés átfogó kezelésének biztosítása érdekében,

L.

az a gyakorlat, miszerint kizárólag diplomáciai biztosítékokra hagyatkoznak a személyek olyan országba való kiadatásának vagy kitoloncolásának engedélyezésekor, amelynek esetében alapos okkal feltételezhető, hogy az egyéneket kínzás vagy bántalmazás veszélye fenyegeti, nem összeegyeztethető a kínzás teljes körű tilalmával, amelyet a nemzetközi jog, az uniós jog, a nemzeti alkotmányok és a tagállamok törvényei is rögzítenek (27),

M.

mivel 2006. szeptember 15-én a Tanács elismerte, hogy „a titkos fogva tartási létesítmények léte, ahol a fogvatartottak jogi szempontból légüres térben vannak, nem egyeztethető össze a nemzetközi jog humanitárius és emberi jogi rendelkezéseivel”, de mindeddig nem ismerte el és nem ítélte el a tagállamoknak a CIA-programban való részvételét, jóllehet az európai légtér és terület CIA általi használatát a tagállamok politikai és igazságügyi hatóságai megerősítették,

N.

mivel a CIA-program miatt folyamatosan emberi jogi visszaélésekre kerül sor, ahogy azt különösen Abu Zubaydah és Abd al-Rahim Al-Nashiri folyamatban lévő közigazgatási eljárás keretében a Guantánamói-öbölben történő fogva tartása bizonyítja, akik a CIA titkos börtöneivel kapcsolatos lengyel bűnügyi nyomozás során áldozati státust kaptak,

O.

mivel az ENSZ, az Európa Tanács, a nemzeti és nemzetközi média, oknyomozó újságírók és a civil társadalom által végzett vizsgálat új konkrét információkat hozott napvilágra a CIA titkos európai fogolytáborainak helyszínéről, az európai légtéren keresztül történő fogolyszállításokról, valamint a szállított, illetve fogva tartott személyekről,

P.

mivel az uniós ügynökségek által és/vagy az Unió területén elkövetett jogellenes cselekedetek a NATO többoldalú megállapodásai vagy kétoldalú egyezményei keretében valósulhattak meg,

Q.

mivel nemzeti vizsgálatok és nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagjai a terrorizmus elleni kampányban olyan intézkedések mellett kötelezték el magukat, amelyek a CIA által vezetett kiadatási programban lehetővé tették a titkos légi forgalmat és az uniós tagállamok területének használatát, ami a program kollektív ismeretére mutat a tagállamok részéről, amelyek egyben a NATO tagjai is,

R.

mivel a világ országainak a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggő titkos fogva tartással kapcsolatos gyakorlatairól szóló közös ENSZ-tanulmány – amelyet az emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak a terrorizmus elleni küzdelem vonatkozásában való előmozdításával és védelmével foglalkozó különmegbízottja, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés és bánásmód kérdésével foglalkozó különmegbízott, az önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoport, valamint az erőszakos eltüntetésekkel és nem önkéntes eltűnésekkel foglalkozó munkacsoport dolgozott ki (A/HRC/13/42) – részletesen ismertette a CIA programjának keretében uniós tagállamok területén működtetett titkos fogva tartási létesítményeket, ezt követően pedig levelet küldtek a tagállamoknak, amelyben további tájékoztatást kértek tőlük, a különeljárások tájékoztató jelentéseiben részletezettek szerint, a 2012. február 23-i jelentést is ideértve (28),

S.

mivel az Európa Tanács 2011. évi jelentése megállapítja, hogy a lengyel szervektől 2009-ben és 2010-ben kapott adatok „kétséget kizáróan bizonyítják”, hogy hét, a CIA-hoz tartozó légi jármű landolt Lengyelországban, és mivel a lengyel médiában megjelent hírek a lengyel hírszerzés volt vezetője ellen felhozott vádakról számoltak be, valamint rámutattak a hírszerzésben dolgozó tisztek és a lengyel kormány lehetséges kapcsolatára egy, az ország területén található börtön CIA általi használata kapcsán; mivel 2011-ben oknyomozó újságírók volt CIA-alkalmazottai által szolgáltatott információk alapján Romániában bizonyítékokat kerestek egy titkos börtön létezésére a minősített adatokat nyilvántartó román nemzeti hivatalban (29); mivel a román hatóságok tagadták a titkos börtön létezését, és a román parlament által végzett vizsgálat sem derített rá fényt, mivel egykori líbiai disszidensek jogi eljárást indítottak az Egyesült Királyság ellen, mivel az MI6 közvetlenül részt vett az ő és családtagjaik kiadatásában, titkos fogva tartásában és kínzásában,

T.

mivel a litván hatóságok törekedtek arra, hogy parlamenti és bírósági vizsgálatok elvégzése révén fényt derítsenek Litvániának a CIA-programban való részvételére; mivel a Seimas Nemzetbiztonsági és -védelmi Bizottságának a CIA által fogva tartott személyek litván területen történő állítólagos szállításával és bebörtönzésével kapcsolatban végrehajtott vizsgálata megállapította, hogy 2003 és 2005 között öt, CIA-hoz tartozó légi jármű landolt Litvániában, valamint hogy a CIA kérésére két, a fogvatartottak litvániai elhelyezésére alkalmas, egyedi létesítmény (1. sz. és 2. sz. projekt) kialakítására került sor; mivel a LIBE-küldöttség köszönetet mond a litván hatóságoknak, amiért Vilniusban, 2012 áprilisában fogadták az európai parlamenti képviselőket, és engedélyezték a LIBE-küldöttség számára a 2. sz. projekthez való hozzáférést; mivel az épületek és létesítmények belső kialakítása láthatóan összeegyeztethető a foglyok fogva tartásával; mivel a CIA litvániai műveleteivel kapcsolatban sok kérdés továbbra is rendezetlen a későbbi, 2010-ben elvégzett és 2011 januárjában lezárt nyomozás ellenére; mivel a litván hatóságok kinyilvánították, hogy készek újra megindítani a nyomozást, ha újabb információk kerülnek napvilágra, és mivel az államügyészi hivatal az Európai Parlament írásbeli kérelmére további tájékoztatást ajánlott fel a bűnügyi nyomozással kapcsolatban,

U.

mivel a portugál hatóságoknak még számos arra utaló tényező kapcsán felvilágosítást kell adnia, hogy sok, többek között az ideiglenes bizottság által azonosított járat arra szolgált, hogy szállításokat végezzenek Bagram, Diego Garcia, a titkos börtönök és Guantánamo között,

V.

mivel az említett illegális műveletek fedezésével kapcsolatos logisztikára – beleértve az elterelő repülési terveket, az állami besorolású polgári és katonai repülőgépeket és a magán-légitársaságoknak a CIA kiadatások végrehajtására történő alkalmazását – vonatkozó vizsgálat és bírósági megállapítások további részleteket tártak fel a CIA-programban való európai részvétel rendszerességét és mértékét illetően; mivel az Eurocontrol által átadott új adatok elemzése alátámasztja különösen azt, hogy a foglyok átszállításával kapcsolatos kiindulási és célállomás eltitkolása érdekében a kiadatási küldetéseket lebonyolító vállalkozók útközben repülőgépet váltottak,

W.

mivel az Unió a rendőrségi és igazságügyi együttműködés, valamint a hírszerzési információk megosztásának előmozdítása alapján belső biztonsági és terrorizmusellenes politikát dolgozott ki; mivel e politikáknak az alapvető jogok és a jogállamiság elvének tiszteletben tartásán és a titkosszolgálatok tényleges demokratikus parlamenti felügyeletén kell alapulniuk,

X.

mivel az Európa Tanács kínzás megelőzésével foglalkozó bizottsága szerint „a CIA által működtetett tengerentúli fogva tartási intézményekben alkalmazott vallatási technikák eredményeképpen bizonyosan megsértették a kínzás tilalmára, valamint az embertelen és megalázó bánásmódra vonatkozó rendelkezéseket” (30),

Y.

mivel az Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok jelentette közös értékeken alapuló, számos területen fennálló erős partnerségen és együttműködésen nyugszanak; mivel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta az EU és az Egyesült Államok – különösen a terrorizmus elleni fellépésről szóló 2010. június 3-i közös nyilatkozattal – megerősítették a terrorizmus elleni küzdelem iránti elkötelezettségüket, de mivel biztosítani kell a gyakorlat és a kinyilvánított kötelezettségvállalások egymásnak való megfelelését, illetve az EU és az Egyesült Államok terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos politikái közötti eltérések leküzdését,

Z.

mivel az USA kormánya 2011 decemberében elfogadta a nemzetvédelmi felhatalmazási törvényt (NDAA) keretében, amely kodifikálja az Egyesült Államokon belül terrorista tevékenységekben való részvétellel gyanúsított személyek határozatlan idejű fogva tartását, és aláássa a jogszerű és tisztességes eljáráshoz való jogot; mivel az NDAA hatálya jogi kihívást jelent,

AA.

mivel 2009. január 22-én Obama elnök három egymást követő végrehajtási rendeletet írt alá, amelyekben betiltotta a kihallgatások során alkalmazott kínzást, ügynökségeken átívelő munkacsoportot hozott létre a fogva tartási politikák módszeres felülvizsgálatára és minden egyes ügy áttekintésére, valamint elrendelte a guantánamói börtön bezárását,

AB.

mivel a guantánamói börtön bezárása még várat magára az Egyesült Államok szenátusának heves tiltakozása miatt; mivel a tábor bezárásának meggyorsítása érdekében az Egyesült Államok felkérte az uniós tagállamokat a guantánamói fogvatartottak befogadására; mivel az ENSZ emberi jogi főbiztosa mélységes csalódottságának adott hangot a guantánamói börtön bezárásának elmulasztása, valamint az önkényes fogva tartás rendszerének megszilárdítása miatt,

AC.

mivel a guantánamói fogvatartottakat továbbra is hadbíróság elé állítják, miután az Egyesült Államok elnöke 2011. március 7-én azon végrehajtási rendelet aláírása mellett döntött, amely feloldotta a hadbírósági tárgyalások két évre szóló befagyasztását, továbbá aláírta a 2012. január 7-i törvényt, amely megtiltotta, hogy a guantánamói fogvatartottakat bírósági tárgyalás céljából az Egyesült Államokba szállítsák,

1.

emlékeztet arra, hogy a terrorizmus elleni stratégiák kizárólag akkor lehetnek hatékonyak, ha azokat az emberi jogi kötelezettségekkel és elsősorban a jogszerű eljáráshoz való joggal szigorú összhangban hajtják végre;

2.

ismételten hangsúlyozza, hogy a terrorizmus elleni hatékony intézkedések és az emberi jogok tiszteletben tartása nem ellentétesek egymással, hanem egymást kiegészítő és kölcsönösen megerősítő célok; emlékeztet arra, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása a terrorizmusellenes politikák sikerének létfontosságú eleme;

3.

kiemeli, hogy a terrorizmusellenes politika különösen érzékeny terület; úgy véli, hogy kizárólag valós állambiztonsági indokok tehetik szükségessé a titkosítást; mivel azonban az államtitok soha nem élvezhet elsőbbséget az elidegeníthetetlen alapvető jogokkal szemben, és ezért államtitkokra alapuló érveket soha nem lehet felhasználni lehet arra, hogy korlátozzák az államoknak a súlyos emberi jogi jogsértések kivizsgálására irányuló jogi kötelezettségét; úgy véli mindazonáltal, hogy a titkos információk és államtitkok meghatározása nem lehet túl tág, és hogy az államtitokkal és a nemzetbiztonsággal való visszaélések komoly akadályt jelentenek a demokratikus ellenőrzés előtt;

4.

megerősíti, hogy a terrorizmussal vádolt személyekkel szemben nem szükséges különleges eljárást folytatni; emlékeztet, hogy mindenki számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részesüljön az emberi jogok európai egyezményének 6. cikkében foglalt tisztességes tárgyaláshoz való jog elve szerinti garanciákban;

5.

ismételten elítéli az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos hazai és nemzetközi jogszabályok értelmében egyaránt tiltott rendkívüli kiadatási gyakorlatokat, a titkos börtönöket és a kínzást, amelyek sértik többek között a szabadsághoz, a biztonsághoz, az emberhez méltó bánásmódhoz, a kínzásmentességhez, a visszaküldés tilalmához, az ártatlanság vélelméhez, a tisztességes eljáráshoz, az ügyvédhez és a jog szerinti egyenlő védelemhez való jogot;

6.

kiemeli, hogy biztosítékokat kell nyújtani annak érdekében, hogy a jövőben el lehessen kerülni az alapvető jogok megsértését a terrorizmusellenes politikák végrehajtása során;

7.

úgy gondolja, hogy a tagállamok kinyilvánították arra irányuló szándékukat, hogy tiszteletben tartják a nemzetközi jogot, azonban eddig nem teljesítették megfelelően a nemzetközi jog szerinti, arra irányuló tényleges kötelezettségüket, hogy a CIA-programmal kapcsolatos súlyos emberi jogi visszaéléseket kivizsgálják, és sajnálatát fejezi ki az ezen ügy tisztázása terén történt késedelmekért, ami után lehetővé válna, hogy a lehető leghamarabb teljes mértékű jogorvoslatot biztosítsanak az áldozatok számára, adott esetben bocsánatot kérve és kártérítést adva;

8.

úgy véli, hogy a tagállamoknak a nemzetközi kötelezettségeikkel teljesen összeegyeztethető vizsgálatok elvégzése során tapasztalt nehézségei alááshatják az alapvető jogok védelme iránti kölcsönös bizalmat, ennek következtében ez az EU egészének kötelezettségévé válik;

9.

újólag megerősíti, hogy a tagállamok és az EU elkötelezettsége a CIA-programban való európai részvétel kivizsgálása iránt összhangban áll az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvével;

10.

aggályainak ad hangot a tagállamoknak a CIA-programban való részvételével kapcsolatos nemzeti parlamenti és igazságügyi vizsgálatokat akadályozó tényezők miatt, amint azt az Európa Tanácsnak az államtitok és a nemzetbiztonság megsértéséről szóló 2011. évi jelentése részletes adatokkal támasztotta alá, beleértve az átláthatóság hiányát, a dokumentumok minősítését, a nemzeti és politikai érdekek elsőbbségét, a vizsgálatok tekintetében megszabott szűk hatásköröket, a sértettek tényleges részvételhez és védelemhez való jogának korlátozását, a precíz nyomozati technikák hiányát és az EU-ban működő nyomozó hatóságok közötti együttműködés hiányát; felhívja a tagállamokat, hogy nemzeti büntetőeljárásaikat ne olyan jogalapra építsék, amely elévülésre való hivatkozással lehetővé teszi a büntetőeljárás megszüntetését, és a büntetőeljárás megszüntetéséhez és büntetlenséghez vezet, és tartsák tiszteletben azt a nemzetközi szokásjogi elvet, amely elismeri, hogy súlyos emberi jogi jogsértések tekintetében az elévülés nem alkalmazható;

11.

sürgeti azon tagállamokat, amelyek nem teljesítették független és eredményes vizsgálatok elvégzésével az emberi jogi visszaélések kivizsgálására vonatkozó kötelezettségüket, tekintetbe véve a napvilágra került összes új bizonyítékot; felszólítja a tagállamokat, hogy vizsgálják meg, vannak-e titkos börtönök a területükön, vagy hogy a került-e sor olyan műveletekre területükön, amelyek során személyeket a CIA-program keretében tartottak fogva;

12.

tudomásul veszi, hogy a Romániában folytatott parlamenti vizsgálat megállapította, hogy semmilyen bizonyíték sem áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy titkos CIA-börtön működött volna az ország területén; felhívja az igazságügyi szerveket, hogy indítsanak független nyomozást az állítólagos romániai titkos CIA-börtönökkel kapcsolatban, különös tekintettel a Románia és Litvánia közötti repülőjáratokra vonatkozó új bizonyítékokra;

13.

arra bátorítja Lengyelországot, hogy tartson ki a titkos fogva tartással kapcsolatban folytatott bűnügyi nyomozása mellett, de helyteleníti a nyomozás terjedelmére, lefolytatására és helyzetére vonatkozó hivatalos közlemény hiányát; felkéri a lengyel hatóságokat, hogy kellő átláthatóság mellett folytassanak szigorú vizsgálatot, lehetővé téve az áldozatok és ügyvédjeik tényleges részvételét;

14.

tudomásul veszi, hogy a 2009 és 2011 közötti időszakban Litvániában folytatott parlamenti és bírósági vizsgálatok nem tudták bizonyítani, hogy Litvániában titokban személyeket tartottak volna fogva; felhívja a litván hatóságokat, hogy tegyenek eleget annak a kötelezettségvállalásuknak, miszerint újra megnyitják a Litvánia CIA-programban való részvételére irányuló bűnügyi nyomozást, ha új információk kerülnek napvilágra, tekintettel az Eurocontrol adatai által szolgáltatott új bizonyítékokra, amelyek azt mutatják, hogy az N787WH repülőgép, amely állítólag Abu Zubaydah-ot szállította, 2005. február 18-án útban Románia és Litvánia felé valóban megállt Marokkóban; megállapítja, hogy az Eurocontrol adatainak elemzése során új információk derülnek ki a Románia és Litvánia közötti repülési tervekből is, amelyet az albániai Tiranában történő repülőgépcsere útján bonyolítottak le 2005. október 5-én, valamint egy Litvániát Afganisztánnal összekötő repülési tervből is, amelyet az egyiptomi Kairón keresztül, 2006. március 26-án bonyolítottak le; alapvető fontosságúnak tartja, hogy az új vizsgálatoknak az állami tisztviselők hatalommal való visszaélésén túlmenően bizonyos személyek Litvánia területén történő, lehetséges törvénytelen fogva tartására és bántalmazására is ki kell terjedniük; arra ösztönzi a Legfőbb Ügyészséget, hogy dokumentumokkal támassza alá a LIBE küldöttségének látogatása során azzal kapcsolatban tett kijelentéseket, hogy a bírósági vizsgálat „kategorikus” következtetései szerint „Litvániában az 1. sz. és 2. sz. projekt keretében létrehozott létesítményekben nem voltak fogvatartottak”;

15.

tudomásul veszi az Egyesült Királyságban a Líbiának való kiadatásokkal kapcsolatban kezdeményezett bűnügyi nyomozást, és üdvözli, hogy határozat született arra vonatkozóan, hogy a vizsgálat lezárását követően átfogóbb vizsgálatot folytatnak az Egyesült Királyságnak a CIA-programmal kapcsolatos felelősségét illetően; felkéri az Egyesült Királyságot, hogy kellő átláthatóság mellett, az áldozatok és ügyvédjeik tényleges részvételét lehetővé téve végezze el ezt a vizsgálatot;

16.

elismeri, hogy a tagállami vizsgálatokat megalapozott igazságügyi bizonyítékokra és a nemzeti igazságügyi rendszerek és az uniós jog tiszteletben tartására kell alapozni, nem pedig pusztán a média és a közvélemény spekulációira;

17.

felkéri a tagállamokat, például az ideiglenes bizottság jelentésében megemlített Finnországot, Dániát, Portugáliát, Olaszországot, az Egyesült Királyságot, Németországot, Spanyolországot, Írországot, Görögországot, Ciprust, Romániát és Lengyelországot, hogy tegyenek közzé minden szükséges információt a CIA-val és a területükkel kapcsolatos valamennyi gyanús repülőgépről; felhívja az összes tagállamot, hogy tartsa tiszteletben az információkhoz való hozzáférés jogát és válaszoljon megfelelően a megkeresésekre; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Dánia, Finnország, Németország, Írország és Litvánia kivételével a legtöbb tagállam nem válaszolt megfelelően a Reprieve és az Access Info Europe információkhoz való hozzáférés iránti kérelmeire a rendkívüli kiadatási ügyekre irányuló vizsgálata kapcsán;

18.

sürgeti a tagállamokat, hogy vizsgálják felül a kínzásokkal szemben elnéző rendelkezéseket vagy értelmezéseket, mint amilyen Michael Woodnak az Európai Parlament említett 2007. február 14-i állásfoglalásában hivatkozott jogi szakvéleménye, amely dacolva a nemzetközi joggyakorlattal jogszerűnek minősítette a nem közvetlenül elkövetett kínzással megszerzett információ elfogadását és felhasználását, ezzel mintegy ösztönözve és igazolva kínzás „kiszervezését”;

19.

felszólítja az összes uniós tagállamot, hogy írják alá és ratifikálják a minden egyénnek az erőszakos eltüntetéssel szembeni védelméről szóló nemzetközi egyezményt;

20.

felhívja a tagállamokat, hogy figyelemmel a titkosszolgálataik és biztonsági szolgálataik közötti fokozott együttműködésre és információcserére, megfelelő belső ellenőrzés, a végrehajtásra vonatkozó ellenőrzés, valamint bírósági és független parlamenti felügyelet útján biztosítsák az említett szolgálatok és tevékenységeik teljes körű demokratikus ellenőrzését, amelyet lehetőleg az információkérést is magában foglaló, kiterjedt hatáskörrel rendelkező parlamenti szakbizottságok látnak el, amelyek kellő nyomozási és kutatási erőforrásokkal rendelkeznek ahhoz, hogy ne csak olyan kérdéseket tudjanak vizsgálni, mint például a politika, az igazgatás és a pénzügyek, hanem a szolgálatok operatív munkáját is;

21.

alapvető fontosságúnak tartja, hogy a terrorizmus elleni küzdelem terén az Unió elítélje a visszaélésszerű gyakorlatokat, ideértve a területén elkövetett ilyen gyakorlatokat is, így az Unió amellett, hogy az értékeihez méltón járhat el, hitelesen védelmezheti is ezen érdekeket külső partnerségi kapcsolataiban;

22.

emlékeztet arra, hogy a Tanács formálisan soha nem kért bocsánatot, amiért megsértette az uniós intézmények közötti – a Szerződésekben rögzített – jóhiszemű együttműködés elvét, amikor megpróbálta félrevezetni az Európai Parlamentet azzal, hogy COJUR (a Tanács nemzetközi közjogi munkacsoportja) és a COTRA (transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó tanácsi munkacsoport) magas rangú észak-amerikai tisztviselőkkel folytatott üléseiről készült jegyzőkönyvek szándékosan rövidített változatát közölte; elvárja a Tanács bocsánatkérését;

23.

elvárja, hogy a Tanács adjon ki végre egy nyilatkozatot, amelyben elismeri a tagállamoknak a CIA-programban való részvételét és a vizsgálatok során a tagállamok által tapasztalt nehézségeket;

24.

felkéri a Tanácsot, hogy teljes mértékben támogassa a tagállamok igazságfeltáró és elszámoltathatósági eljárásait azáltal, hogy a bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó üléseken hivatalosan tárgyalja a kérdést, megoszt minden információt, segítséget nyújt a vizsgálatok elvégzéséhez, és elsősorban teljesíti a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó kéréseket;

25.

felkéri a Tanácsot, hogy tartson meghallgatásokat az illetékes uniós biztonsági szervekkel, különösen az Europollal, az Eurojusttal és a terrorizmus elleni küzdelem uniós koordinátorával, hogy tisztázza, milyen ismeretekkel rendelkeznek a tagállamoknak a CIA-programban való részvételéről és az uniós válaszról; felkéri továbbá a Tanácsot, hogy terjesszen elő biztosítékokat az emberi jogoknak a hírszerzési információk megosztása során történő tiszteletben tartása garantálása érdekében, valamint szigorúan határolja el a hírszerzési és bűnüldözési tevékenységekkel kapcsolatos feladatokat, hogy a hírszerzési szervek számára ne legyen megengedett letartóztatási és fogva tartási hatáskörök ellátása, és egy éven belül számoljon be a Parlamentnek;

26.

felhívja a Tanácsot, hogy ösztönözze a hírszerzési szolgálatok parlamenti és igazságügyi ellenőrzésével kapcsolatos bevált gyakorlatok elterjesztését a tagállamok körében, bevonva e tevékenységbe a nemzeti parlamenteket és az Európai Parlamentet is;

27.

megismétli a Tanácshoz és a tagállamokhoz intézett felhívását, hogy a nemzetbiztonságot fenyegető személyek kiadatása vagy kitoloncolása során ne hagyatkozzanak nem kikényszeríthető diplomáciai biztosítékokra, amennyiben valós veszélye van a kínzásnak vagy bántalmazásnak való alávetésnek vagy ily módon szerzett bizonyítékokra alapuló tárgyalásnak;

28.

felszólítja az illetékes hatóságokat, hogy a nemzetközi hírszerzési együttműködéssel kapcsolatban ne hivatkozzanak államtitokra az elszámoltathatóság és a jogorvoslat megakadályozása érdekében, és kitart amellett, hogy kizárólag valódi nemzetbiztonsági indokok igazolhatják a titkosságot, amelyet minden esetben felülírnak az eltérést nem engedő alapvető jogokkal kapcsolatos kötelezettségek, így a kínzás teljes tilalma;

29.

sürgeti az illetékes hatóságokat, hogy biztosítsák egyrészről a hírszerzési és biztonsági szolgálatok, másrészről pedig a bűnüldözési hivatalok tevékenységei közötti szigorú különbségtételt, a „nemo iudex in sua causa” általános elv érvényesítésének garantálása érdekében;

30.

hangsúlyozza, hogy az EP ideiglenes bizottsága, amely az EP 2007. február 14-i és 2009. február 19-i állásfoglalásainak alapjául szolgáló vizsgálatot végezte, feltárta, hogy az uniós tagállamok légterén áthaladó vagy azok területén leszálló polgári légi járművek engedélyezési és ellenőrzési eljárásai komoly hiányosságokat rejtenek, ezáltal pedig lehetőséget biztosítanak egyrészt arra, hogy azokkal a CIA a „különleges kiadatások” során visszaéljen, másrészt pedig arra, hogy azokat a szervezett bűnözés szereplői könnyedén megkerüljék, a terrorista hálózatokat is ideértve; egyúttal emlékeztet a közlekedés biztonsága és védelme terén fennálló uniós hatáskörre, valamint az Európai Parlament Bizottsághoz intézett ajánlására az uniós légtér, a repülőterek és a nem kereskedelmi légi közlekedés szabályozására és felügyeletére vonatkozóan; felhívja ezért az EU-t és tagállamait, hogy ne késleltessék tovább a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény (a Chicagói Egyezmény) általuk történő végrehajtásának alapos felülvizsgálatát a tagállamok légterén átrepülő vagy a területükön leszálló polgári repülőgépek engedélyezése és ellenőrzése tekintetében, azzal a céllal, hogy növeljék a biztonságot, és módszeres ellenőrzéseket végezzenek, ami megköveteli az utasok és a személyzet előzetes azonosítását, továbbá biztosítsák, hogy az „állami járatként” besorolt járatok (amelyek nem tartoznak a Chicagói Egyezmény hatálya alá) megfelelő előzetes engedélyt kapjanak; egyúttal emlékeztet az Európai Parlament arra vonatkozó ajánlására, hogy a tagállamok hatékonyan hajtsák végre a légi járművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Tokiói Egyezményt;

31.

tudomásul veszi a Bizottságnak a Parlament ajánlásaira válaszul előterjesztett kezdeményezéseit; sajnálatosnak tartja azonban, hogy ezek nem képezik a CIA-programmal összefüggésben elkövetett emberi jogi visszaélések tekintetében az elszámoltathatóság, valamint az áldozatok számára szükséges jogorvoslat és kárpótlás biztosítására irányuló átfogóbb terv és stratégia részét;

32.

felkéri a Bizottságot, hogy vizsgálja ki, hogy a CIA-programban való közreműködés folyamán sor került-e az uniós rendelkezések, különösen a menekültügyi és igazságügyi együttműködésre vonatkozók megsértésre;

33.

felhívja a Bizottságot, hogy könnyítse meg és támogassa az emberi jogokkal kapcsolatos vizsgálatok során a kölcsönös jogsegélyt és együttműködést a tagállamokban folyó elszámoltatási munkában részt vevő nyomozó hatóságok és jogászok között, hogy biztosítsa a fontos adatok cseréjét, és mozdítsa elő az összes rendelkezésre álló uniós eszköz és erőforrás hatékony felhasználását;

34.

felkéri a Bizottságot, hogy az Európa Tanács és az ENSZ által kidolgozott normák alapján egy éven belül fogadjon el egy keretet, beleértve a tagállamokra vonatkozó jelentési kötelezettségeket, a nemzeti elszámoltathatósági eljárások – többek között az emberi jogokat tiszteletben tartó vizsgálatokra vonatkozó iránymutatások – nyomon követéséhez és támogatásához;

35.

felkéri a Bizottságot, hogy a CIA-programmal összefüggésben feltárt intézményi hiányosságok figyelembevételével fogadjon el az Unió azon kapacitásának megerősítésére irányuló intézkedéseket, hogy uniós szinten megelőzze az emberi jogi visszaéléseket és jogorvoslatot biztosítson, továbbá garantálja a Parlament szerepének megszilárdítását;

36.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy az Európai Parlament és a parlamenti bizottságok, valamint a hírszerzési és biztonsági szolgálatok felügyeletével foglalkozó tagállami parlamenti bizottságok közötti állandó együttműködésre és információcserére szolgáló intézkedésekre tesz javaslatot az arra utaló esetekben, hogy az Európai Unió területén a tagállami hírszerzési és biztonsági szolgálatok közös intézkedéseket végeztek;

37.

felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatokat az uniós terrorizmusellenes politikák keretében folyó határokon átnyúló hírszerzési tevékenységek demokratikus felügyeletére szolgáló mechanizmusok kidolgozására; teljes mértékben élni kíván saját parlamenti jogaival a terrorizmusellenes politikák ellenőrzése érdekében, összhangban az Európai Parlament vizsgálati osztálya által készített ajánlásokkal (PE 453.207);

38.

felhívja az európai ombudsmant, hogy vizsgálja ki azt, hogy a Bizottság, a Tanács és az uniós biztonsági szervek, nevezetesen az Europol és az Eurojust, a TDIP ajánlásaira adott válaszaikban nem tartották tiszteletben az alapvető jogok és a megfelelő ügyintézés és a lojális együttműködés elveit;

39.

felszólítja az Uniót saját nemzetközi kötelezettségeinek teljes mértékű betartására és az uniós szakpolitikák és külpolitikai eszközök, így a kínzással kapcsolatos iránymutatások és az emberi jogi párbeszédek teljes mértékű végrehajtására, mivel így határozottabb helyzetből szólíthatna fel az általa aláírt valamennyi nemzetközi megállapodás emberi jogi záradékainak szigorú végrehajtására és arra, hogy fő szövetségesei, így az Egyesült Államok is, tartsák tiszteletben saját hazai jogszabályaikat és a nemzetközi jogot;

40.

ismét megerősíti, hogy a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem és a kétoldalú vagy többoldalú nemzetközi együttműködés e téren, beleértve a NATO keretében folytatott vagy a hírszerzési és biztonsági szolgálatok közötti együttműködést is, kizárólag az emberi jogok és az alapvető szabadságok teljes mértékű tiszteletben tartása, valamint megfelelő demokratikus és igazságügyi felügyelet mellett folytatható; felszólítja az uniós tagállamokat, a Bizottságot, az Európai Külügyi Szolgálatot és a Tanácsot ezen elvek külkapcsolatokban való alkalmazására, és kitart amellett, hogy az említett szereplőknek valamennyi – különösen a hírszerzési együttműködésre és az információcserére vonatkozó – megállapodás megkötése előtt el kell végezniük partnereik emberi jogokról szóló jelentéseinek részletes értékelését, felül kell vizsgálniuk a meglévő megállapodásokat, amennyiben partnerei nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, és tájékoztatniuk kell az Európai Parlamentet ezen értékelések következtetéseiről;

41.

sürgeti, hogy a jövőben ne forduljon elő, hogy külföldi különleges szolgálatok beavatkoznak szuverén uniós tagállamok ügyeibe, és hogy a terrorizmusellenes küzdelmet az emberi jogok, az alapvető szabadságok, a demokrácia és a jogállamiság teljes körű tiszteletben tartása mellett folytassák;

42.

emlékeztet arra, hogy a kínzás elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyve olyan ellenőrző rendszerek kialakítását írja elő, amelyek hatálya a szabadságtól való megfosztás valamennyi esetére kiterjed, és hangsúlyozza, hogy e nemzetközi eszköz tiszteletben tartása növeli a védelmet; határozottan ösztönzi az uniós partnerországokat, hogy ratifikálják a fakultatív jegyzőkönyvet, továbbá hozzanak létre olyan független nemzeti megelőző mechanizmusokat, amelyek összhangban állnak a párizsi elvekkel, és ratifikálják minden egyénnek az erőszakos eltüntetéssel szembeni védelméről szóló nemzetközi egyezményt;

43.

megismétli a hitelt érdemlő állításokkal szembesülő valamennyi államra vonatkozó – a nemzetközi jognak és különösen a kínzás elleni egyezmény 12. cikkének megfelelő – azon felhívását, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést az állítások szükséges tisztázására, és amennyiben azokat bizonyítékok is alátámasztják, folytassanak mélyreható vizsgálatokat és nyomozást az állítólagos rendkívüli kiadatásokkal, titkos börtönökkel, kínzással és más súlyos emberi jogi jogsértésekkel kapcsolatban az igazság megállapítása, illetve a adott esetben a felelősség megállapítása és az elszámoltathatóság biztosítása, valamint a büntetlenség elkerülése érdekében, beleértve azt is, hogy büntetőjogi felelősségük bizonyítottsága esetén igazságszolgáltatás elé állítják az egyes személyeket; e tekintetben felszólítja a főképviselőt/alelnököt és az uniós tagállamokat, hogy hozzanak meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy biztosítsák a világ országainak a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggő titkos fogva tartással kapcsolatos gyakorlatairól szóló közös ENSZ-tanulmány megfelelő nyomon követését, főleg ami a tanulmányt követően a különleges mandátummal rendelkezők által 2011. október 21-én 59 államhoz intézett levelet illeti, amelyben felkérik az egyes kormányokat, hogy nyújtsanak naprakész tájékoztatást a szóban forgó tanulmányban foglalt ajánlások végrehajtásáról;

44.

felszólítja az Uniót annak biztosítására, hogy az uniós tagállamok, valamint társult tagjai és partnerei (különösen a Cotonoui Megállapodás részes országai), akik beleegyeztek egykori guantánamói fogvatartottak befogadásába, részesítsék teljes körű támogatásban e személyeket az alábbi területeken: életkörülményeik biztosítása, társadalmi integrációjuk elősegítése, orvosi kezelés – lelki felépülésüket is ideértve –, személyazonosító és úti okmányokhoz való hozzáférés, valamint a családegyesítéshez való jog, illetve minden egyéb alapvető jog gyakorlása, amely a politikai menekült jogállásával rendelkező egyéneket megilleti;

45.

különösen aggasztónak találja egy egyesült államokbeli katonai bizottság Abd al-Rahim al-Nasiri úrral kapcsolatban lefolytatott eljárását, aki akár halálbüntetést is kaphat, amennyiben elítélik; felhívja az Egyesült Államok hatóságait, hogy zárják ki a halálbüntetés kiszabásának lehetőségét Abd-Rahim al-Nasiri esetében, és megismétli régóta fennálló elutasító véleményét a halálbüntetéssel szemben minden esetben és minden körülmények között; megjegyzi, hogy al-Nasiri úr ügyét 2011. május 6. óta az Emberi Jogok Európai Bírósága vizsgálja; felszólítja minden olyan ország hatóságait, ahol al-Nasiri urat fogva tartották, hogy minden rendelkezésre álló eszközt használjanak fel annak biztosítására, hogy al-Nasiri úrra nem szabnak ki halálbüntetést; sürgeti a főképviselőt/alelnököt, hogy a halálbüntetésről szóló uniós iránymutatásokat alkalmazva al-Nasiri úr ügyét kiemelt kérdésként vesse fel az Egyesült Államok előtt;

46.

megismétli, hogy a harmadik országokkal kötött megállapodások emberi jogi záradékának teljes körű alkalmazása alapvető fontosságú az Európai Unió és tagállamai, valamint a harmadik országok kapcsolatában, és úgy véli, hogy elérkezett az idő annak újragondolására, ahogy az európai kormányok – a terrorizmus elleni küzdelem nevében – az eddigiekben miként működtek együtt az önkényuralmi rendszerek elnyomó államapparátusával; ennek kapcsán úgy véli, hogy az újonnan felülvizsgált európai szomszédsági politikának erőteljesen támogatnia kell a biztonsági ágazat reformját, amelynek pedig gondoskodnia kell a hírszerzési és bűnüldözési feladatkörök világos szétválasztásáról; felszólítja az EKSZ-t, a Tanácsot és a Bizottságot, hogy erősítse meg a kínzás megelőzésére létrehozott bizottsággal, valamint az Európa Tanács egyéb vonatkozó mechanizmusaival folytatott együttműködést a terrorizmus elleni segítségnyújtási projektek harmadik országok bevonásával történő megtervezése és végrehajtása során, valamint a harmadik országokkal folytatott, terrorizmus elleni párbeszédek minden formájának keretében;

47.

felszólítja Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság kormányát, hogy tisztázza a felelősséget, és biztosítsa az elszámoltathatóságot Khaled el-Masri – a jelek szerint személyazonosságának téves megítélése miatt történt – elrablásával kapcsolatban, ami illegális fogva tartásához és feltételezhetően megkínzásához vezetett; sajnálja, hogy a szkopjei ügyészség tétlen maradt, és nem indított büntetőjogi vizsgálatot El-Masri úr panaszának ügyében; megjegyzi, hogy az ügy az Emberi Jogok Európai Bíróságához került, és a Nagytanács első meghallgatására 2012. május 16-án került sor; úgy véli, hogy a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság kormányának ez ügyben tanúsított feltételezett magatartása összeegyeztethetetlen az alapvető jogokkal és a jogállamisággal – vagyis azon elvekkel, amelyekre az Unió épül –, ezért e vádakat a Bizottságnak kellő időben fel kell vetnie Macedónia uniós csatlakozási folyamatának keretében;

48.

felszólítja a NATO-t és az Egyesült Államok hatóságait, hogy folytassanak saját vizsgálatokat, szorosan működjenek együtt az EU-val és a tagállamokkal az e kérdésekre vonatkozó parlamenti vagy igazságügyi vizsgálataik tekintetében (31), és adott esetben adjanak azonnali választ a kölcsönös jogsegélykérelmekre, hozzák nyilvánosságra a rendkívüli kiadatási programokra és más, az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat megsértő gyakorlatokra vonatkozó információkat, és a gyanúsítottak jogi képviselőit lássák el minden olyan információval, amelyre védenceik képviseletéhez szükségük van. felszólít annak megerősítésére, hogy valamennyi NATO-megállapodás, valamint a NATO és az EU közötti és más transzatlanti megállapodások is tiszteletben tartják az alapvető jogokat;

49.

tisztelettel adózik az Egyesült Államok arra irányuló civil társadalmi kezdeményezései előtt, hogy 2010-ben független, pártközi munkacsoportot hoztak létre annak érdekében, hogy megvizsgálják az Egyesült Államok kormányának a „terroristagyanús személyek” elfogásával, fogva tartásával és eljárás alá vonásával, valamint amerikai fogságban tartásával kapcsolatos politikáját és intézkedéseit Clinton, Bush és Obama elnök hivatali ideje alatt;

50.

felszólítja az Egyesült Államokat, hogy a transzatlanti partnerség alapvető jelentőségére és az Egyesült Államok e téren játszott vezető szerepére tekintettel az általa elkövetett minden visszaélés tekintetében végezzen teljes körű vizsgálatot és biztosítsa az elszámoltathatóságot, biztosítsa, hogy a joghézagok felszámolása révén teljes körűen betartja a vonatkozó hazai és nemzetközi jogszabályokat, vessen véget a katonai eljárásoknak, alkalmazza teljes körűen a büntetőjogot a terrorizmussal gyanúsított személyekre, valamint állítsa vissza a fogva tartások felülvizsgálatát és a habeas corpust, a jogszerű eljárást, a kínzásmentességet és a külföldi és egyesült államokbeli állampolgárok közötti megkülönböztetésmentességet;

51.

felszólítja Barack Obama elnököt, hogy tegyen eleget a Guantánamói börtön bezárására vonatkozó 2009 januári fogadalmának, és tegye lehetővé a vád alá nem helyezett fogvatartottak származási országukba vagy más biztonságos országba való mihamarabbi visszatérését; felszólítja továbbá arra, hogy független és pártatlan bíróság által vezetett tisztességes és nyilvános tárgyalások keretében késedelem nélkül folytasson le eljárást a Guantánamóban lévő azon fogvatartottak esetében, akikkel szemben elegendő elfogadható bizonyíték áll rendelkezésre, és elítélésük esetén a szabadságvesztés-büntetés végrehajtására az Egyesült Államokban kerüljön sor az alkalmazandó nemzetközi előírásoknak és elveknek megfelelően; kéri továbbá a Guantánamóban elkövetett emberi jogi visszaélések kivizsgálását és a felelősség megállapítását;

52.

felszólít arra, hogy minden olyan fogvatartott, akit nem helyeznek vád alá, de aki a származási országában rá váró kínzás vagy üldözés valós veszélye miatt nem telepíthető haza, humanitárius védelem mellett letelepedhessen az Egyesült Államokban és kapjon jóvátételt (32); arra sürgeti továbbá az uniós tagállamokat is, hogy legyenek hajlandók befogadni a korábban Guantánamóban fogva tartott személyeket;

53.

felszólítja az egyesült államokbeli hatóságokat, hogy semmisítsék meg a vádemelés vagy bírósági tárgyalás nélküli, határozatlan idejű fogva tartásra vonatkozó, az NDAA értelmében fennálló hatáskört;

54.

felkéri a Küldöttségi Elnökök Értekezletét annak biztosítására, hogy parlamenti párbeszédeket kezdeményeznek az alapvető jogok védelméről a terrorizmus elleni küzdelem során, a világ országainak a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggő titkos fogva tartással kapcsolatos gyakorlatairól szóló közös ENSZ-tanulmány és az azt nyomon követő tanulmányok megállapításai, valamint az ENSZ azon gyűjteményének megállapításai alapján, amely olyan jogi és intézményi keretekhez és intézkedésekhez fűződő bevált gyakorlatokat ismertet, amelyek a terrorizmus elleni harc során a hírszerző ügynökségek részéről biztosítják az emberi jogok tiszteletben tartását, az ügynökségek felügyeletét is ideértve;

55.

vállalja, hogy a nemzeti parlamentekkel – az illetékes nemzeti hatóságok, uniós intézmények és hivatalok jelenlétében – tartandó következő együttes parlamenti ülést a parlamenteknek a CIA-programmal összefüggő emberi jogi visszaélésekre vonatkozó elszámoltathatóság biztosításával kapcsolatos szerepe felülvizsgálatának, valamint a hírszerző szolgálatok ellenőrzéséért felelős nemzeti felügyeleti szervek közötti szilárd együttműködés és rendszeres információcsere ösztönzésének szenteli;

56.

eltökélt szándéka, hogy továbbra is teljesíti az ideiglenes bizottság által az EUSZ 2., 6. és 7. cikke alapján adott megbízást; utasítja az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságát, valamint az Emberi Jogi Albizottságot, hogy ezen állásfoglalásának elfogadásától számított egy év elteltével a Parlament plenáris ülésén vitassa meg a témát; elengedhetetlennek tartja annak vizsgálatát, hogy eddig milyen mértékben követték az Európai Parlament által elfogadott ajánlásokat, valamint annak elemzését, hogy adott esetben ezeket miért hagyták figyelmen kívül;

57.

kéri a Tanácsot, a Bizottságot, az európai ombudsmant, a tagállamok, a tagjelölt államok és a társult országok kormányait és parlamentjeit, az Európa Tanácsot, a NATO-t, az Egyesült Nemzetek Szervezetét és az Egyesült Államok kormányát és kongresszusa két házát, hogy folyamatosan tájékoztassák a Parlamentet a jelentés tárgykörébe tartozó területeken végbemenő minden fejleményről;

58.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az európai ombudsmannak, a tagállamok, a tagjelölt államok és a társult országok kormányainak és parlamentjeinek, az Európa Tanácsnak, a NATO-nak, az Egyesült Nemzetek Szervezetének és az Egyesült Államok kormányának és kongresszusa két házának.

3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/16

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 67. cikkének (2) bekezdésére, 78. és 80. cikkére,

—

tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, a menekültüggyel kapcsolatos, Unión belüli szolidaritás fokozásáról – a jobb felelősségmegosztás és a kölcsönös bizalom javításának uniós ütemtervéről szóló 2011. december 2-i bizottsági közleményre (COM(2011)0835),

—

tekintettel „A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség a polgárok szolgálatában – a stockholmi program” című, Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett bizottsági közleményről szóló 2009. november 25-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, a 2007–2013 közötti időszakra a Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása keretprogram létrehozásáról szóló 2005. április 6-i bizottsági közleményre (COM(2005)0123),

—

tekintettel a Bel- és Igazságügyi Tanács 3151. ülésén elfogadott, a menekültügyi rendszerükre többek között a vegyes összetételű migránscsoportok áramlása miatt nehezedő különösen nagy nyomásnak kitett tagállamok iránti valódi és kézzelfogható szolidaritás közös keretéről szóló 2012. március 8-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a nemzetközi és európai emberi jogi eszközökre, különösen az ENSZ menekültek helyzetére vonatkozó egyezményére, az emberi jogok európai egyezményére (EJEE) és az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

—

tekintettel a jövőbeni Közös Európai Menekültügyi Rendszerről szóló 2007. június 6-i bizottsági zöld könyvre (COM(2007)0301),

—

tekintettel a „Politikai terv a menekültügyről: Az Unió országaiban biztosított védelem összehangolt megközelítése” című, 2008. június 17-i bizottsági közleményre (COM(2008)0360),

—

tekintettel a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek tömeges beáramlása esetén nyújtandó átmeneti védelem minimumkövetelményeiről, valamint a tagállamok e személyek befogadása és a befogadás következményeinek viselése tekintetében tett erőfeszítései közötti egyensúly előmozdítására irányuló intézkedésekről szóló 2001. július 20-i 2001/55/EK tanácsi irányelvre (2),

—

tekintettel a lengyel–dán–ciprusi elnökség 18 hónapra szóló 2011. június 17-i tanácsi programjára,

—

tekintettel a Menekültügyi és Migrációs Alap létrehozásáról szóló 2011. november 15-i európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatra (COM(2011)0751),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel az Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére (A7-0248/2012),

A.

mivel az Európai Unió elkötelezett a közös európai menekültügyi rendszer 2012 során történő bevezetése mellett;

B.

mivel a szolidaritást már a kezdetek óta elismerik a közös európai menekültügyi rendszer lényeges elemeként, valamint a közös európai menekültügyi rendszer irányadó elveként, illetőleg az uniós jog azon alapelveként, mely szerint a tagállamoknak egyenlően és méltányosan kellene osztozniuk az előnyökben és a terhekben;

C.

mivel a szolidaritásnak felelősséggel kell párosulnia, és a tagállamoknak ügyelniük kell arra, hogy menekültügyi rendszereik képesek legyenek megfelelni a nemzetközi és az európai jog előírásainak, különösen a menekültekről szóló 1951-es genfi egyezménynek és annak 1967. évi kiegészítő jegyzőkönyvének, az emberi jogok európai egyezményének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának;

D.

mivel a szolidaritás és a megosztott felelősség jegyében a menekültügyi eljárások lefolytatásához nyújtott segítséget olyan eszköznek kell tekinteni, amely segíti a tagállamokat azon kötelezettségük teljesítésében, hogy védelmet nyújtsanak a védelemre szorulók – a menedékkérők és a nemzetközi védelemben részesülő személyek – számára, valamint segítséget nyújtsanak a legtöbb menekültet fogadó harmadik országok számára a közös védelmi terület egészének megerősítése céljából;

E.

mivel – a menedékjog iránti egyes kérelmek eseti alapon történő megvizsgálására vonatkozó kötelezettség ellenére –, ha a közös feldolgozás célja a közös határozathozatal, kellően tiszteletben kell tartani a biztonságos harmadik országokra és a biztonságos származási országokra vonatkozó uniós koncepciókat, valamint a Parlamentnek a felülvizsgált menekültügyi eljárásokról szóló irányelvre irányuló bizottsági javaslattal kapcsolatos 2011. április 6-i első olvasatbeli álláspontjában megfogalmazott feltételeket és biztosítékokat;

1.

üdvözli a Bizottság közleményét a menekültüggyel kapcsolatos, Unión belüli szolidaritás fokozásáról, amely a szolidaritás és a felelősségmegosztás konkrét intézkedésekbe való átültetésére szólít fel, illetve a tagállamokat annak biztosítására fennálló feladatuk teljesítésére, hogy saját menekültügyi rendszereik egyaránt megfeleljenek a nemzetközi és az európai normáknak;

2.

hangsúlyozza a szolidaritás és felelősség-megosztás közös európai menekültügyi rendszer létrehozásában betöltött központi szerepét és horizontális hatását; megismétli, hogy a magas szintű védelem biztosítása céljából biztosítani kell az uniós menekültügyi vívmányok hatékony és egységes alkalmazását és a jogszabályok végrehajtását;

3.

emlékeztet arra, hogy a nemzetközi védelemhez való jog a nemzetközi és az uniós jogban egyaránt rögzített alapvető jog, amelyet számos további jog és alapelv egészít ki, például a visszaküldés tilalmának elve, a méltósághoz való jog, a kínzás és az embertelen vagy lealacsonyító bánásmód tilalma, a nők erőszaktól és a diszkrimináció minden formájától való védelme, a hatékony jogorvoslathoz való jog, valamint a családi és magánélethez való jog;

4.

hangsúlyozza, hogy a szolidaritás és felelősség-megosztás elve a Szerződésekben került rögzítésre, és hogy egy hathatós szolidaritási keretnek része legalább az uniós intézmények és ügynökségek, illetve a tagállamok részéről az elv érvényre juttatása módjainak megtalálását célzó együttműködés; kijelenti, hogy a szolidaritás nemcsak a tagállamok egymással való kapcsolataira vonatkozik, hanem a menedékkérőkre és a nemzetközi védelemben részesülő személyekre is kiterjed;

5.

hangsúlyozza azt a tényt, hogy noha a menedékkérők száma 2011-ben növekedett, a menedékjog iránti kérelmek száma az Európai Unióban az elmúlt évtizedben általánosságban jelentősen csökkent; hangsúlyozza, hogy különböző okokból kifolyólag, többek között földrajzi elhelyezkedésük folytán, egyes tagállamok aránytalan számú menedékjog iránti kérelmet kapnak a többi államhoz képest, valamint hogy a menedékjog iránti kérelmek nem egyenletesen oszlanak el az Európai Unió területén; emlékeztet arra, hogy 2011-ben tíz tagállamra jutott a menedékjog iránti kérelmek több mint 90 %-a, hogy 2011 nyaráig csak 227 nemzetközi védelemre jogosult személyt telepítettek át az EU-ban Máltáról hat másik tagállamba, valamint hogy 2011-ben az egész EU-ban mindössze 4 125 menekültet telepítettek át alig 10 tagállamba, ami az abban az évben áttelepített összes személyek számának mintegy 6,6 %-át teszi ki; hangsúlyozza annak alapvető fontosságát, hogy felderítsék ezeket az egyenlőtlenségeket, többek között az abszolút számok és a kapacitásmutatók összehasonlításával, és hogy a nagy számú menedékjog iránti kérelmet kapó tagállamoknak több segítséget kell kapniuk az EU-tól adminisztratív és pénzügyi tekintetben egyaránt;

6.

hangsúlyozza, hogy a menedékkérők és a nemzetközi védelemben részesülő személyek magas szintű védelme nem biztosítható, és megalapozott menekültügyi határozatokat sem lehet hozni, ha a menedékjog iránti kérelmek egyes tagállamok felvételi képességéhez viszonyított arányában és az egyes tagállamok technikai és adminisztratív képességeiben mutatkozó eltérésekre nem találnak megoldást, és ha a tagállamokban meglévő támogató intézkedések nem alkalmazkodnak megfelelően az eltérő menekültáramlások megoldásához;

7.

hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy igazságos és hatékony menekültügyi rendszereket működtessenek az eltérő menekültáramlások megoldása érdekében; azon a véleményen van, hogy bár a menedékjog iránti kérelmek száma nem állandó, az EU külső határain egyes belépési helyek bizonyítottan kritikus helyek, ahol ésszerűen előre jelezhető, hogy nagyszámú menedékkérő érkezhet; felhívást intéz a fő uniós belépési pontokon található tagállamok menekültügyi rendszerei felkészültségének a gyakorlati szolidaritás jeleként történő fokozására;

8.

hangsúlyozza, hogy valamennyi tagállamnak kötelessége az uniós jog és nemzetközi menekültügyi kötelezettségeik teljes körű végrehajtása és alkalmazása; megállapítja, hogy az Unió külső határain fekvő tagállamok a közös európai menekültügyi rendszer keretében a külső határokkal nem rendelkező tagállamoktól eltérő kihívásokkal szembesülnek, és ennélfogva a vonatkozó intézkedések és a kérdéses feladatok megfelelő elvégzéséhez másféle támogatási formát igényelnek; rámutat arra, hogy az EUMSZ 80. cikke megköveteli a meglévő intézkedések visszaállítását, valamint adott esetben új intézkedések kidolgozását a kérdéses tagállamok támogatása érdekében;

9.

felhív a meglévő intézkedések használatának optimalizálására, illetve új, célzott intézkedések és eszközök kidolgozására a folyton változó igényekre rugalmas, mégis eredményes módon történő reagálás érdekében; ez az optimalizálás különösen időszerű, tekintve az EU-t érintő, akut pénzügyi válságot, mely további terheli a menekültügyi eljárásokkal való megbirkózást célzó tagállami erőfeszítéseket, különösen a azon tagállamok esetében, melyekbe aránytalan létszámban érkeznek a menedékkérők;

10.

megjegyzi, hogy a menekültek tekintetében világszerte növekvő igényekre figyelemmel a harmadik országokkal a környezetvédelmi és fejlesztési szakpolitikákkal összefüggésben folytatott együttműködés létfontosságú szerepet tölthet be a szolidaritás vezérelte kapcsolatok felépítésében;

11.

hangsúlyozza a megbízható, átfogó, összehasonlítható és aktuális mennyiségi és minőségi információk gyűjtésének, elemzésének és megfelelő nézőpontba helyezésének fontosságát az intézkedések megfigyelése és kiértékelése, valamint a menekültüggyel kapcsolatos problémák alapos megértése érdekében; ösztönzi a tagállamokat, hogy a migrációs statisztikai adatokról szóló rendelet az EMTH-rendelet szerinti adatok mellett szolgáltassanak adatokat az EMTH-nak és a Bizottságnak a menekültekről is; lehetőség szerint az összes statisztikai adatot nemekre lebontva kell közölni;

12.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Unióban a társadalmi és gazdasági bizonytalanság kapcsán az idegengyűlölet és a rasszizmus növekedése, valamint a menedékkérőkkel kapcsolatos, téves információkon alapuló negatív megítélés térnyerése tapasztalható, figyelembe véve a közös európai menekültügyi rendszer működésében a közvélemény és a társadalom kulcsfontosságú szerepét; azt javasolja, hogy a tagállamok indítsanak figyelemfelhívó kampányokat a menedékkérők és a nemzetközi védelemben részesülő személyek valós helyzetével kapcsolatban, a nemzetközi védelem fontosságának hangsúlyozása mellett;

13.

hangsúlyozza, hogy az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EMTH) létrehozása elősegítheti a tagállamok közötti szorosabb gyakorlati együttműködést annak érdekében, hogy csökkentsék a menekültügyi gyakorlatok közötti jelentős eltéréseket, valamint hogy jobb és igazságosabb menekültügyi rendszerek jöjjenek létre az Európai Unióban; úgy véli, hogy ennek az aktív gyakorlati együttműködésnek ki kell egészülnie az európai menekültügyi szakpolitikák jogalkotási harmonizálásával;

14.

emlékeztet arra, hogy az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalnak technikai segítséget és szakmai támogatást kell nyújtania a tagállamok számára a menekültügyi jogszabályok végrehajtásához, együttműködésben a civil társadalommal és az UNCHR-rel; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a Bizottság felhasználja a Menekültügyi Támogatási Hivatalok által összegyűjtött információkat a tagállamok menekültügyi rendszereiben meglévő hiányosságok felderítéséhez; a Támogatási Hivatal által a 439/2010/EU rendelet szerint gyűjtött ilyen információk egyben jelentősek a korai figyelmeztetési, felkészültségi és válságkezelési mechanizmus keretében, mely a módosított Dublini Rendelet része lesz; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy rendszeres jelentéseket nyújtsanak be és a célzott megoldások előmozdítása érdekében cselekvési terveket készítsenek, illetve ajánlásokat fogalmazzanak meg a közös európai menekültügyi rendszer javítása és az esetleges hiányosságok orvoslása érdekében; megjegyzi különösen az ügynökség által a közös fellépés koordinálásában és támogatásában azon tagállamok támogatása érdekében betöltött szerepet, melyek menekültügyi rendszerére és fogadó infrastruktúrájára különös nyomás nehezedik, olyan intézkedések révén, amelyek magukban foglalják tisztviselők kiküldését az adott tagállamokba, és olyan menekültügyekben járatos szakértői csoportok, szociális munkások és tolmácsok készenlétbe állítását, akik vészhelyzetben gyorsan mobilizálhatók; emlékeztet, hogy az EMTH hatása attól függ, hogy tagállamoknak szándékukban áll-e teljes mértékben kihasználni a benne rejlő lehetőségeket;

15.

felkéri a Támogatási Hivatalt arra – figyelembe véve annak kötelezettségeit, valamint korlátozott költségvetését, erőforrásait és tapasztalatait –, hogy a nemzetközi szervezetekkel és a civil társadalommal való párbeszéd és szoros együttműködés révén optimalizálja az elérhető erőforrásait a menekültüggyel kapcsolatos információk cseréje, valamint a menekültüggyel kapcsolatos ismeretek megosztása, az adatok összegyűjtése, a bevált gyakorlatok átvétele, a menekültügy nemi vonatkozású kérdéseire vonatkozó átfogó iránymutatások kidolgozása, képzések kidolgozása, továbbá a segítségnyújtáshoz gyorsan mozgósítható, szakértőkből, ügyintézőkből és tolmácsokból álló csapatok létrehozása céljából; javasolja továbbá, hogy a Támogatási Hivatal biztosítson széles körű képviseletet a konzultációs fórumban részt vevő szervezetek számára;

16.

hangsúlyozza, hogy a Támogatási Hivatal tevékenységeinek – a különféle helyzetekre való megfelelő reagálás érdekében – egyaránt kell összpontosítaniuk a hosszú távú megelőző célkitűzésekre és a rövidtávú válaszintézkedésekre; ennélfogva úgy véli, hogy miközben a Támogatási Hivatalnak támogatnia kell az alulfejlett vagy nem megfelelően működő menekültügyi rendszerek tekintetében a kapacitásépítő intézkedéseket, elsőbbséget kell biztosítania a vészhelyzeteknek, illetve a különleges vagy aránytalan nyomással szembesülő tagállamoknak; hangsúlyozza e tekintetben a menekültügyi szakértői csoportok kulcsfontosságú szerepét a jelentős ügyteher és ügyhátralék esetében történő segítségnyújtásban, a képzésben, a projektirányítás felvállalásában, a konkrét intézkedésekre vonatkozó tanácsadásban és ajánlásokban, valamint az utánkövető intézkedések figyelemmel kísérésében és végrehajtásában;

17.

tudomásul veszi a görög menekültügyi rendszer támogatására, valamint a görögországi menedékkérők és nemzetközi védelemre jogosultak helyzetének javítására bevezetett operatív tervet; hangsúlyozza, hogy az elért előrelépések ellenére további erőfeszítések szükségesek mind az EU, mind a görög hatóságok részéről a menekültügyi rendszer javítására és annak biztosítására, hogy a menedékkérők jogait teljes mértékben tiszteletben tartsák; emlékeztet, hogy a költségvetési hiány csökkentését szolgáló intézkedések eleve kizárják nemzeti pénzeszközöknek a további tisztviselők felvételére való átcsoportosítását, és ajánlja, hogy e problémára találjanak megoldást, mivel egy jól működő menekültügyi hatóság szükséges ahhoz, hogy Görögország képes legyen a nemzetközi jog és az uniós jog alapján fennálló kötelezettségeinek teljesítésére;

18.

tudomásul veszi a Bizottságnak és a Tanácsnak a Támogatási Hivatal és a Frontex közötti együttműködésre vonatkozó ajánlását, és hangsúlyozza, hogy a Frontex alapjogi stratégiájának teljes mértékű és gyors végrehajtása elengedhetetlen feltétele bármely ilyen együttműködésnek a nemzetközi védelem terén, beleértve az emberi jogi tisztviselő kinevezését, a civil társadalommal egyeztető fórum létrehozását, és a nemzetközi szervezeteknek a tevékenységében emberi jogi megfigyelőként való részvételére vonatkozó felkérését; hangsúlyozza, hogy bármely együttműködés során figyelembe kell venni az európai és nemzetközi jog előírásainak betartását, így növelve a gyakorlatban a menedékkérőkre vonatkozó védelmi szintet; felszólítja ezért a Támogatási Hivatalt, hogy támogassa a Frontexet a nemzetközi védelem biztosításával, különösen pedig a visszaküldés tilalmának elvével kapcsolatos kötelezettségeire vonatkozóan; hangsúlyozza, hogy a határrendészeti intézkedéseket a védelemre szorulók igényeire érzékeny módon kell alkalmazni;

19.

elismeri, hogy a Támogatási Hivatalok mandátumát rendszeresen felül kell vizsgálni annak biztosítása érdekében, hogy a menekültügyi rendszerek előtt álló különféle kihívásokra megfelelő reagáló képességük legyen; szem előtt tartva, hogy a Támogatási Hivatal minden intézkedésén a tagállamok jó híre múlik, javasolja a Támogatási Hivatalok mandátumán belül a strukturális garanciák bevezetése lehetőségének megvizsgálását annak biztosítása végett, hogy szükség esetén megvalósuljon az együttműködés és a technikai segítségnyújtás;

20.

szorgalmazza, hogy a tagállamok teljes körűen használják ki az Európai Menekültügyi Alap (EMA) keretében rendelkezésre álló lehetőségeket a menekültügyi rendszerek javítást szolgáló célzott intézkedések tekintetében; ajánlja, hogy a tagállamok a pénzeszközök eredményes és gyors elosztásának biztosítására tegyenek intézkedéseket az olyan problémák megoldására, mint a megterhelő bürokratikus eljárások, abszorpciós késedelmek és likviditási problémák;

21.

emlékeztet arra, hogy a tagállamoknak arra kell törekedniük, hogy teljes mértékben kihasználják az Európai Menekültügyi Alap kínálta lehetőségeket és biztosítaniuk kell az összes jóváhagyott előirányzatot folyósítani lehessen annak érdekében, hogy a projektek kezdeményezői ne találják szemben magukat nehézségekkel a finanszírozott projektek megvalósítása során;

22.

üdvözli az egyszerűbb és rugalmasabb Menekültügyi és Migrációs Alap 2014-re tervezett létrehozását – mely az Európai Menekültügyi Alapot, a harmadik országok állampolgárainak beilleszkedését segítő európai alapot és az Európai Visszatérési Alapot fogja felváltani – és kiemeli, hogy elegendő forrásra van szükség a nemzetközi védelemben részesülő személyek és a menedékkérők védelmének támogatásához; e tekintetben hangsúlyozza a Menekültügyi és Migrációs Alap garanciáinak fontosságát, amelyek révén megelőzhető, hogy a közös európai menekültügyi rendszer egészének kárára túl sok finanszírozást osszanak ki egy adott szakpolitikai terület számára; szükségesnek tartja azt is – a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretben a belügyi terület forrás-előirányzati reformjával összefüggésben – elegendő forrást irányozzanak elő a határvédelemre a növekvő szolidaritás e területen történő megvalósulása érdekében; emlékeztet arra, hogy mindig elegendő erőforrásnak kell rendelkezésre állnia a tagállami nemzetközi védelmi és szolidaritási intézkedések finanszírozására;

23.

hangsúlyozza, hogy a Menekültügyi és Migrációs Alapnak kellően rugalmasnak, könnyen mozgósíthatónak és gyorsan hozzáférhetőnek kell lennie, hogy gyorsan és megfelelő módon reagálhassanak a váratlan nyomásokra, illetve az egy vagy több tagállamot is érintő vészhelyzetekre; javasolja e tekintetben szükség szerint az EMA-összeg félidős felülvizsgálat keretében meghatározott bizonyos százalékának tartalékolását azon intézkedésekre, melyek célja a tagállamok megsegítése a hatályos európai menekültügyi vívmányok teljes körű alkalmazásában, és e területen az összes nemzetközi kötelezettség betartásában;

24.

üdvözli az egyes tagállamokkal folytatott, a többéves programozást megelőző belpolitikai párbeszédeket a finanszírozások felhasználásával kapcsolatban; hangsúlyozza a részvételen alapuló megközelítés fontosságát az optimális eredmény eléréséhez, és javasolja a partnerségi elv megerősítését a civil társadalom, a nemzetközi szervezetek, valamint a helyi és regionális hatóságok és az érdekeltek bevonása révén, mivel ezek helyi tapasztalata alapvető fontosságú a reális prioritások kitűzéséhez és a fenntartható programok kialakításához; ebből következően hozzájárulásuk a célkitűzések és programok fejlesztéséhez, végrehajtásához, ellenőrzéséhez és értékeléséhez rendkívül fontos, amelyet a tagállamoknak figyelembe kell venniük;

25.

hangsúlyozza a pénzügyi felelősségmegosztás fontosságát a menekültügyi kérdésekben, és megfelelően finanszírozott rendszer létrehozását javasolja az abszolút értelemben vagy arányosan nagyobb számú menedékkérő és nemzetközi védelemben részesülő személy befogadása tekintetében, valamint a kevésbé fejlett menekültügyi rendszerrel rendelkezők támogatását; úgy véli, hogy további kutatás szükséges a befogadással és a menedékjog iránti kérelmek feldolgozásával járó valós költségek megállapításához és számszerűsítéséhez; felhívja ezért a Bizottságot, hogy végezzen vizsgálatot azon pénzeszközök felmérése érdekében, melyeket az egyes tagállamok által viselt felelősségnek megfelelően elő kellene irányozni, a következő mutatók alapján: az első menedékjog iránti kérelmek száma, a menekülti jogállás vagy kiegészítő védelem megadására vonatkozó, kedvező döntések száma, az áttelepített menekültek száma, a visszatérési határozatok és műveletek száma, valamint az elfogott illegális bevándorlók száma;

26.

ajánlja, hogy a tagállamok vegyék igénybe az EMA-n keresztül az áthelyezési tevékenységekhez elérhető pénzügyi ösztönzőket, elismerve, hogy az alapon keresztül történő támogatás és a Támogatási Hivatalon keresztül nyújtott technikai segítségnyújtás fontos; javasolja kiemelt területek bevezetését a sürgős helyzetek megoldására és jelentősebb pénzügyi támogatás nyújtására azon tagállamok részére, melyek részt kívánnak venni az áthelyezési kezdeményezésekben, a kapcsolódó pénzügyi költségek enyhítése érdekében;

27.

úgy véli, hogy a pénzügyi ösztönzők átláthatóbb és hatékonyabb rendszerének létrehozása az áthelyezési tevékenységekben részt vevő tagállamok számára, valamint a nemzeti menekültügyi rendszerek infrastruktúrájának javítását célzó megelőző stratégiák hosszú távon kedvező hatással lesznek az uniós szabványok egységesítésére és a közös európai menekültügyi rendszer minőségére;

28.

üdvözli azt a lehetőséget, hogy a bizottsági hozzájárulást az olyan projektek támogatható költségeinek 90 %-ára lehet emelni, melyek egyébként nem lennének megvalósíthatóak; megítélése szerint egyértelmű hozzáadott értéknek kell származnia a Bizottság által finanszírozott projektekből; hangsúlyozza, hogy az uniós finanszírozás semmiképpen sem szolgálhat a menekültügyi szakpolitikára szánt nemzeti költségvetés kiegészítésére;

29.

hangsúlyozza a tevékenységek finanszírozásának jelenlegi problémáit a pontos információkhoz és a finanszírozásokhoz való hozzáférést akadályozó tényezők, a reális és egyéni igényekhez szabott célkitűzések meghatározása, valamint a hatékony követő intézkedések végrehajtása tekintetében; javasolja biztosítékok bevezetését a kettősségek megelőzésére, a pénzeszközök egyértelmű elosztására, és a tevékenységek hozzáadott értékének és az elért eredményeknek az alapos vizsgálatára;

30.

hangsúlyozza a konkrét mennyiségi és minőségi mutatókra és feltételekre épülő szigorú felügyelet fontosságát a finanszírozások felhasználása és kezelése terén, amelynek révén elkerülhető az emberi és pénzügyi erőforrások nem megfelelő elosztása és garantálható a kitűzött célok teljesítése; ebben a tekintetben üdvözli a közös értékelési és ellenőrzési rendszer létrehozását;

31.

szorgalmazza, hogy a tagállamok a Bizottság segítségével biztosítsák a többi rendelkezésre álló pénzügyi mechanizmussal – így az Európai Szociális Alappal és más strukturális alapokkal – való, létező kiegészítő jelleg teljes körű kihasználását, a menekültüggyel kapcsolatos szakpolitikák holisztikus finanszírozási felfogásának megvalósítására;

32.

üdvözli a Bizottság elkötelezettségét a dublini rendszer 2014-re tervezett átfogó – jogi, gazdasági, társadalmi és emberi jogi, többek között a női menekültek helyzetére gyakorolt hatásokat vizsgáló – értékelésének elvégzése mellett; megítélése szerint tovább kell vizsgálni a méltányos felelősségmegosztási mechanizmus kidolgozását annak meghatározása érdekében, hogy mely tagállamoknak kell felelniük a menedékjog iránti kérelmek feldolgozásért, ami lehetővé tenné a tagállamok gyors és hatékony gyakorlati támogatását vészhelyzetekben és aránytalan terhek kezelésében;

33.

úgy véli, hogy a menedékjog iránti kérelmek felelősségének megosztását szabályozó Dublini Rendelet aránytalanul nagy terhet ró az Európai Unióba való belépés legfontosabb pontjait alkotó tagállamokra, és nem irányozza elő a menekültüggyel kapcsolatos felelősség tagállamok közötti méltányos elosztását; megállapítja, hogy a dublini rendszer az eddig alkalmazott módon – olyan helyzetben, amelyet nagyon eltérő menekültügyi rendszerek és a menekültügyi vívmányok elégtelen végrehajtása jellemez – a menedékkérőkkel való egyenlőtlen bánásmódhoz vezetett, továbbá káros hatással volt a családegyesítésre és az integrációra; hangsúlyozza továbbá a rendszer hatékonyságban és gazdaságosságban mutatkozó hiányosságait, amelyek ahhoz vezettek, hogy a jóváhagyott átadások több mint felére soha nem kerül sor, és a kérelmeket jelentős számban több tagállamban is benyújtják egyszerre; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a Dublin II. Rendelet alapján valamely tagállamba visszaküldött menedékkérők ne részesüljenek kedvezőtlenebb elbánásban pusztán amiatt, hogy a Dublin II. szerinti visszatelepülők;

34.

hangsúlyozza, hogy a vonatkozó ítélkezési gyakorlat már most is megkérdőjelezi a dublini rendszer indokoltságát; úgy véli, hogy megoldást kínál ugyan az egyedi esetekre, az ítélkezési gyakorlat nem képes leküzdeni a menekültügyi vívmányok végrehajtásában meglévő hiányosságokat; annak elismerése mellett, hogy a tagállamok biztosítani akarják, hogy menekültügyi rendszerük megfelel az uniós és nemzetközi jog előírásainak, üdvözli azt a törekvést, hogy a Dublin II. Rendeletben a rendszer nem kívánt káros hatásainak enyhítését célzó további feltételeket fogalmazzanak meg; meggyőződése, hogy a felelős tagállam meghatározásáról folyó vitáknak figyelembe kell venniük azt a tényt, hogy egyes tagállamok már most is aránytalan nyomással szembesülnek, és hogy egyes menekültügyi rendszerek részben vagy teljesen működésképtelenek;

35.

elengedhetetlennek tartja a további párbeszédet a menedékkérők és a nemzetközi védelemben részesülő személyek iránti felelősség megosztására vonatkozóan, beleértve az olyan eszközök használatáról folytatott párbeszédet is, mint a menedékjog iránti kérelmek közös feldolgozása (a továbbiakban: „közös feldolgozás”) és az áthelyezési rendszerek;

36.

úgy véli, hogy a közös feldolgozás a szolidaritás és felelősségmegosztás hatékony eszköze lehet többféle esetben, különösen, ha a tagállamok a menedékkérők jelentős és hirtelen beáramlásával szembesülnek vagy jelentős ügyhátralékuk van a kérelmek feldolgozásában, ami a menedékjogot kérők kárára késlelteti és gyengíti a menekültügyi eljárást; a közös feldolgozás megelőzhetné vagy megoldhatná a kapacitással kapcsolatos problémákat, csökkentené a menekültügyi eljárásokhoz kapcsolódó terheket és költségeket, felgyorsítaná a kérelmek ügyintézési idejét, továbbá biztosítaná a menedékjog iránti kérelmek feldolgozása terén a felelősségmegosztás igazságosabbá tételét; hangsúlyozza, hogy a közös feldolgozáshoz az érintett tagállamok közötti egyértelmű feladatkiosztás szükséges annak megelőzése érdekében, hogy a felelősséget áthárítsák, és hogy a döntéshozatal tagállami felelősség marad; megjegyzi, hogy ezt a kérelmek feldolgozását követő méltányos felelősségmegosztást biztosító rendszernek kell majd kiegészítenie;

37.

üdvözli a Bizottság által a menedékjog iránti kérelmeknek az Unió területén történő közös feldolgozása jogi és gyakorlati következményeivel kapcsolatos vizsgálat céljából kezdeményezett megvalósíthatósági tanulmányt, mivel számos kérdésben pontosításra van szükség;

38.

megállapítja, hogy a közös feldolgozás nem feltétlenül tükröz egységes véleményt, de a menekültügyi eljárás olyan egyéb vonatkozásaiban nyújthat segítséget vagy járulhat hozzá a közös munkához, mint például az azonosítás, az első fokú eljárások előkészítése, a menekültek kihallgatása, vagy a származási ország politikai helyzetének értékelése;

39.

hangsúlyozza, hogy a közös feldolgozásnak hozzáadott értéket kell kínálnia a döntéshozatali folyamat minőségét illetően, biztosítva és elősegítve a méltányos, hatékony és gyors eljárást; hangsúlyozza azt a tényt, hogy a menekültügyi eljárások kezdetektől való javítása (előbbre hozás) csökkentheti az eljárás hosszát és költségeit, ezáltal szolgálva mind a menedékkérők, mind a tagállamok javát;

40.

hangsúlyozza, hogy a közös feldolgozási rendszernek teljes mértékben tiszteletben kell tartania a menedékkérők jogait, és ennek érdekében szigorú garanciákról kell gondoskodnia; kitart amellett, hogy a közös feldolgozást semmilyen körülmények között nem szabad a menekültügyi eljárás felgyorsítására használni, ha ez a minőség rovására megy; arra az álláspontra helyezkedik, hogy a közös feldolgozás eredményesebb menekültügyi eljárásokat eredményezhet az egyes menedékkérők javára is, mivel a megnövekedett igazgatási kapacitások folytán védelmi igényük gyorsabban elismerhető lehet;

41.

megítélése szerint a Támogatási Hivatalok szerepe hasznos lehet a menekültügyi támogató csoportok összeállításában, képzésében és koordinálásában, mely csoportok segítséget, tanácsokat és ajánlásokat adnának az elsőfokú eljárások tekintetében;

42.

ajánlja, hogy a tervezett közös feldolgozási rendszerek a menedékkérők átadása helyett részesítsék elsőbbségben az illetékes hatóságok bevonását és együttműködését magukban foglaló lehetőségeket;

43.

javasolja, hogy az EMTH ösztönözze, könnyítse meg és koordinálja az információcserét és a közös feldolgozással összefüggő egyéb tevékenységeket

44.

hangsúlyozza, hogy az uniós letelepedési és Unión belüli áthelyezési rendszerek kiegészítő jellegű intézkedések, melyek célja a menedékkérők és a nemzetközi védelemre jogosultak védelmének megerősítése, egyidejűleg jelezve az EU-n belüli és azon kívüli szolidaritást is;

45.

hangsúlyozza, hogy bizonyos körülmények között a szolidaritás egyik legkézzelfoghatóbb formája a nemzetközi védelemben részesülő személyek és a menedékkérők egyik helyről a másikra történő áthelyezése, amely jelentősen hozzájárulhat egy igazságosabb közös európai menekültügyi rendszer megteremtéséhez; hangsúlyozza, hogy noha ez a nemzetközi védelem és az emberi jogok megszilárdítása melletti elkötelezettség határozott kifejeződése, eddig csak túl kevés tagállam vett részt az áttelepítési kezdeményezésekben;

46.

hangsúlyozza az olyan projektek fontosságát, mint amilyen az Eurema (European Union’s Relocation Project for Malta), valamint annak meghosszabbítása, amelynek alapján a nemzetközi védelemben részesülő személyeket Máltáról más tagállamokba helyezték és helyezik át, és javasolja további hasonló kezdeményezések kidolgozását; sajnálja, hogy ez a projekt nem volt olyan sikeres, mint azt várták, mivel a tagállamok vonakodva vettek részt benne; felhívja a tagállamokat, hogy a szolidaritás és a felelősségmegosztás jegyében vegyenek részt aktívabban az Eurema projektben; üdvözli a Bizottság azon kötelezettségvállalását, hogy alapos értékelésnek kívánja alávetni az Eurema projektet és állandó uniós áthelyezési mechanizmusról szóló javaslatot kíván benyújtani;

47.

felszólítja a Bizottságot, hogy vegye figyelembe egy állandó és hatásos, Unión belüli áthelyezési mechanizmusra irányuló jogalkotási javaslatában egy uniós eloszlási mutató használatát a nemzetközi védelemben részesülők áthelyezésére, amely a tagállamok befogadó- és integrációs képességéhez kapcsolódó megfelelő mutatókon alapul, úgy mint a tagállamok GDP-je, népessége és területe, valamint a védelemben részesülők mindenek felett álló érdeke és integrációs kilátásai; ezt az uniós eloszlási mutatót az olyan tagállamok tekintetében kell figyelembe venni, melyek nemzeti menekültügyi rendszerükre nehezedő konkrét és aránytalan nyomással szembesülnek vagy vészhelyzetek során; hangsúlyozza, hogy az áthelyezés mindig a nemzetközi védelemben részesülők beleegyezésétől függ, és hogy egy ilyen uniós eloszlási mutató bevezetése nem érintené az egyes tagállamok azon kötelezettségét, hogy végrehajtsák és alkalmazzák a hatályos uniós menekültügyi vívmányokat a védelemre jogosultság, a fogadási körülmények és eljárási garanciák tekintetében, és betartsák az e területen fennálló összes kötelezettséget;

48.

felkéri a Bizottságot, hogy az állandó uniós áthelyezési programra vonatkozó javaslatában szigorú eljárási biztosítékokat és világos követelményeket fogalmazzon meg az esetleg védelemben részesülő személyek mindenek felett álló érdekének szem előtt tartása, illetve a migrációs áramlásnak fokozottan kitett tagállamok migrációs nyomásának enyhítése céljából. javasolja, hogy a befogadó közösség, a civil társadalom és a helyi hatóságok a kezdetektől fogva vegyenek részt az áthelyezési kezdeményezésekben;

49.

hangsúlyozza, hogy bár az áthelyezés tartós megoldást nyújt a nemzetközi védelemben részesülő személyeknek, és enyhíti a tagállamok menekültügyi rendszerére nehezedő nyomást, nem vezethet a felelősség áthárításához; kitart amellett, hogy az áthelyezésben szerepet vállaló tagállamoknak maradéktalanul kötelezettséget kell vállalniuk annak érdekében, hogy a menekültügyi rendszerük védelmi hiányosságait hatékonyan kezeljék, és a fogadási körülmények, menekültügyi eljárások és integráció szempontjából magas szintű védelmet biztosítsanak azoknak a személyeknek, akik az áthelyezést kezdeményező tagállamban maradnak;

50.

üdvözli a Menekültügyi és Migrációs Alapból származó, a menedékkérők áthelyezésére fordítandó finanszírozási lehetőségeket, és önkéntes kezdeményezésekben való részvételre ösztönzi a tagállamokat, miközben teljes mértékben tiszteletben tartja a menedékkérők jogait és az áthelyezéshez szükséges hozzájárulásukat; felkéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy olyan uniós rendszer kifejlesztésének a lehetőségét, amely elősegíti a menedékkérők áthelyezését, megvizsgálva többek között annak lehetőségét, hogy lehetne-e ezt egy olyan uniós eloszlási mutatóra alapozni, mely objektívan ellenőrizhető kritériumokat vesz figyelembe, úgy mint a tagállamok GDP-je, népessége és területe, valamint a védelemben részesülők mindenek felett álló érdeke és integrációs kilátásai; egy ilyen program szolidaritási intézkedésként alkalmazható olyan helyzetekben, melyekben a menedékkérők száma aránytalanul magas a tagállam menekültügyi rendszerének kapacitásához képest, illetve vészhelyzetekben;

51.

emlékeztet a Támogatási Hivatalok nemzetközi védelem jogosultjainak tagállamok közötti áthelyezésével kapcsolatos mandátumára, és felhívja az Ügynökséget, hogy építse ki kapacitásait az áthelyezési programok és tevékenységek UNCHR-rel együttműködésben történő aktív támogatására, az információk és bevált gyakorlatok kicserélése, illetve koordinációs és együttműködési tevékenységek révén;

52.

megjegyzi, hogy a Bizottság már jelezte, hogy a megfelelő feltételek teljesülése esetében mindig fontolóra fogja venni az átmeneti védelemről szóló irányelv mechanizmusának aktiválását, különösen a származási országukba biztonságos és tartós feltételek mellett visszatérni nem képes, lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek tömeges beáramlása vagy várható tömeges beáramlása esetén; felhívja a Bizottságot, hogy tegye lehetővé ezen irányelv alkalmazásának aktiválását olyan esetekben, amikor az adott beáramlás legalább egy tagállamban tömeges beáramlásnak minősül, és ne csak akkor, ha az az EU egészében minősül annak;

53.

ragaszkodik ahhoz, hogy a kölcsönös bizalom alapja a felelősségek közös felfogása; hangsúlyozza, hogy az uniós jog betartása a tagállamok közötti bizalom elengedhetetlen eleme;

54.

hangsúlyozza, hogy ha a tagállamok betartják jogi és alapjogi kötelezettségeiket, ez egyaránt erősíti a bizalmat és a szolidaritást;

55.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a tagállamok együttműködésének kölcsönös bizalomra kell épülnie, hiszen ez szervesen kapcsolódik a közös európai menekültügyi rendszer kifejlesztéséhez és a valódi és gyakorlati szolidaritáshoz;

56.

elismeri, hogy bár a védelemre vonatkozó nemzetközi kötelezettségeknek való megfelelés fokozza a kölcsönös bizalmat, ez nem eredményezi szükségképpen a szabályok egységes alkalmazását, mivel – amint az az Emberi Jogok Európai Bíróságának és az Európai Unió Bíróságának a Dublini Rendelettel kapcsolatos újkeletű ítélkezési gyakorlatából kiderül – a nemzetközi és uniós menekültügyi jogszabályok értelmezése tagállamonként még mindig jelentősen eltér; hangsúlyozza, hogy a nemzetközi és uniós joggal összhangban az Európai Bizottság és a bíróságok feladata a menekültügyi szabályok alkalmazásának figyelemmel kísérése és értékelése;

57.

meggyőződése, hogy a kialakuló problémák válság kirobbanása előtti azonosítására és megoldására bevezetett, korai figyelmeztető rendszerek értékes eszközt alkothatnak; mindazonáltal úgy véli, hogy kiegészítő megoldásokat is tervbe kell venni az alapjogok sérelmének megelőzésére és a menekültügyi rendszerek megfelelő működésének biztosítására;

58.

hangsúlyozza, hogy a jogsértési eljárások megindításában nagyobb automatizmusra van szükség a tagállamok felelősségeire és a hatályos menekültügyi vívmányok betartásának elmulasztására való figyelemfelhívás érdekében, és ezeket az eredmények javítása érdekében megelőző intézkedéseknek, operatív terveknek és felügyeleti mechanizmusoknak kell kísérniük; hangsúlyozza a rendszeres értékelések, az építő jellegű párbeszéd és a bevált gyakorlatok cseréjének fontosságát olyan elemként, mely nagyobb valószínűséggel képes kedvező változások kiváltására azokban a menekültügyi rendszerekben, melyekben hiányosságokat azonosítottak; a pénzügyi és gyakorlati támogatások különböző formái ily módon bevonhatók a menekültügyekkel kapcsolatos európai jogszabályok teljes mértékű és helyes megvalósításába;

59.

megállapítja, hogy a dublini rendszer a kölcsönös bizalmon alapul, és hogy végrehajtása a tagállamok közötti elutasító határozatok kölcsönös elismerésének minősül, mivel a menedékjog iránti kérelmek csak egy ízben bírálhatók el az Európai Unióban; a Stockholmi Program végrehajtásáról szóló cselekvési tervvel összhangban levő, nemzetközi védelemben részesülő személyek védelmének átruházásáról és menekültügyi határozatok kölcsönös elismerésére vonatkozó keretről szóló közlemény 2014-ig történő benyújtására kéri fel a Bizottságot;

60.

hangsúlyozza, hogy a migrációkezelés csak olyan, a védelemre szorulók jogait tiszteletben tartó megközelítés mellett képes fokozni a kölcsönös bizalmat és a szolidaritási intézkedéseket, amelynek értelmében a határrendészeti intézkedések végrehajtására a nemzetközi védelmet kérő személyek és menekültek sérelme nélkül kerül sor;

61.

hangsúlyozza, hogy a vízumrendszerek számos belépési és kilépési engedélyezésre vonatkoznak, és hogy e belépési és kilépési szabályok nem korlátozzák a menedékjog elérhetőségének biztosítására vonatkozó jogi kötelezettséget;

62.

e tekintetben emlékeztet a Bizottság azon vállalására, hogy elősegíti a védelemre szoruló személyek EU-ba való szabályos érkezését, és felhívja a Bizottságot a menekültügyi eljárások tekintetében új megközelítések felkutatására; e tekintetben üdvözli a Bizottság azon kötelezettségvállalását, hogy a menekültügyi eljárásokhoz való hozzáférésre vonatkozóan – a főbb tranzitországok tekintetében – új megközelítésekről szóló közlemény elfogadását tűzte ki célul 2013-ig;

63.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek és az Európa Tanácsnak.

3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/25

—

tekintettel a Bizottság 2013. évre szóló munkaprogramjáról szóló tervezett bizottsági közleményre,

—

tekintettel a Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatokról szóló jelenlegi keretmegállapodásra, és különösen annak 4. mellékletére,

—

tekintettel az Európai Tanács 2012. júniusi üléséről szóló, 2012. július 4-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel eljárási szabályzata 35. cikkének (3) bekezdésére,

A.

mivel az államadóság-válság, valamint a pénzügyi és gazdasági válság mérete és jellege soha nem látott próbatétel elé állítja az Európai Unió kormányzását;

B.

mivel az EU kritikus ponthoz érkezett, és a válságból nem fog sikerülni a kilábalás az európai integráció jelentős mértékű elmélyítése nélkül, különös tekintettel az euróövezetre, amivel párhuzamosan erősíteni kell a demokratikus ellenőrzést és elszámoltathatóságot;

C.

mivel a Bizottság feladata az Unió általános érdekeinek előmozdítása, az ezt célzó megfelelő kezdeményezések megtétele, a Szerződések alkalmazásának biztosítása, az uniós jog végrehajtásának ellenőrzése, koordinatív, végrehajtó és igazgatási feladatok végrehajtása, valamint jogszabályok megalkotásának kezdeményezése;

1.

sürgeti a Bizottságot, hogy teljes mértékben használja fel minden hatáskörét és biztosítsa a folytatódó válság által támasztott számos kihívás megoldása érdekében szükséges politikai vezetői szerepet, mindeközben a versenyképesség növelésén, és egy fenntartható, hatékony, szociális szempontból igazságos válságelleni menetrend alapján törekedjen a pénzügyi stabilitás és a gazdasági fellendülés megteremtésére

2.

emlékeztet a 2012. július 4-i kérésére, mely szerint a Bizottságnak szeptemberre a közösségi módszert követve jogalkotási javaslatcsomagot kellene benyújtania „A valódi gazdasági és monetáris unió felé” című jelentésben meghatározott négy alkotóelem alapján;

3.

ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottság teljes mértékben vegyen részt az Európai Tanács 2012. októberi és decemberi üléseire készített jelentések megalkotásában, mely jelentéseknek egyértelműen meg kell határozniuk a gazdasági és monetáris unió megerősítésére – és többek között az integrált pénzügyi, költségvetési és gazdasági politikai keretre – vonatkozó ütemtervet és menetrendet, és idővel erősebb – szerződésmódosítás alapján – politikai unióhoz, valamint különösen a demokratikus elszámoltathatóság és a legitimitáshoz erősödéséhez kell vezetniük;

4.

felhívja a figyelmet a Parlament második gazdasági kormányzási csomaggal kapcsolatos álláspontjára, amely csomag megerősíti a költségvetési felügyeletet és előmozdítja a költségvetési politikát az euróövezetben, valamint a költségvetési konszolidáció érdekében súlyos gazdasági visszaesés esetén külön utat tesz lehetővé;

5.

sürgeti a Bizottságot, hogy terjesszen elő a Növekedési és Munkahely-teremtési Paktumban felvázolt kötelezettségvállalások végrehajtására irányuló javaslatokat, nevezetesen a fenntartható növekedést célzó beruházások ösztönzése, az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek – ezen belül is elsősorban az erőforrás-hatékonysággal és a fenntarthatósággal kapcsolatos célkitűzések – megvalósítását célzó európai gazdaság versenyképességének növelése, valamint az egységes piac elmélyítse érdekében; felhívja a Bizottságot, hogy a 2013. évi munkaprogramját használja arra, hogy részletes növekedési ütemtervet alakít ki, amely arra ösztönzi a vállalkozásokat és a vállalkozókat, hogy azokat az iparágakat és szolgáltatásokat fejlesszék, amelyek hosszú távon képesek munkahelyeket és jólétet biztosítani; ezzel összefüggésben hangsúlyozza az európai projektkötvények jelentős mértékű felfuttatásának fontosságát, az uniós költségvetés és az Európai Beruházási Bank közötti együttműködés alapján;

6.

hangsúlyozza továbbá a túlzott makrogazdasági egyensúlytalanságok folyamatos és szimmetrikus csökkentésének szükségességét, és felszólít az uniós adójog konkrét módosítására az adóparadicsomok és az adóelkerülés valamennyi aspektusának kezelése érdekében;

7.

felhívja a Bizottságot, hogy – a Parlament teljes körű bevonása és együttdöntési jogainak tiszteletben tartása mellett – tegyen meg minden tőle telhetőt a többéves pénzügyi kert (TPK) és a kapcsolódó többéves programok gyors elfogadásának megkönnyítése érdekében; határozottan támogatja azon vállalást, mely szerint az uniós költségvetésnek a növekedés és a munkahelyteremtés katalizátorává kell válnia szerte Európában; ezzel összefüggésben felhívja a Bizottságot, hogy védje meg a javaslatát annak biztosítása érdekében, hogy az uniós költségvetés jobban tükrözze az EU szükségleteit és politikai célkitűzéseit;

8.

kitart ugyanakkor amellett, hogy a saját források rendszerének reformja – beleértve új saját források létrehozását – alapvető elem, amely nélkül az új TPK-ről való megegyezés kilátásai kedvezőtlenek; kéri a Bizottságot, hogy támogassa a megerősített együttműködést e területen, melyet több tagállam is kért; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez év végére meg kell születnie az általános megállapodásnak;

9.

sürgeti a Bizottságot, hogy javítsa jogalkotási programjának koherenciáját, fokozza a jogszabályalkotás minőségét, javítsa a jogszabálytervezetek hatásvizsgálatát, adott esetben javasolja megfelelési táblázatok alkalmazását az uniós jog jobb átültetése érdekében, illetve támogassa a Parlamentet a Tanáccsal a meghatalmazáson alapuló és végrehajtási jogi aktusok alkalmazásáról folytatott tárgyalások során; ismételten felszólít a jogalkotás minőségének javításáról szóló 2003. évi intézményközi megállapodás újratárgyalására;

10.

felhívja a Bizottságot, hogy kellően vegye figyelembe a Parlament következő, 2. részben ismertetett ágazatspecifikus álláspontjait;

11.

hangsúlyozza, hogy a nemzeti jogszabályok révén az uniós jogszabályokat megfelelően és időben végre kell hajtani, és sürgeti a Bizottságot, hogy szükség esetén kezdeményezzen jogsértési eljárásokat a megfelelő átültetés és a hatékony érvényesítés biztosítása érdekében;

12.

sürgeti a Bizottságot, hogy a megosztott irányítási rendelkezések által szabályozott uniós alapok tekintetében javasolja a megfelelő politikai szintű aláírással ellátott kötelező nemzeti igazgatási nyilatkozatok bevezetését; sürgeti az uniós programok egyszerűsítésére irányuló erőfeszítések folytatását, különösen a kutatás és fejlesztés terén; felhívja a Bizottságot, hogy szorosan kísérje figyelemmel a pénzügyi tervezési eszközök alkalmazását, módszeres, rendszeres és független értékeléseket kér annak biztosítása érdekében, hogy az összes kiadás költséghatékony módon elérje a kívánt eredményeket;

13.

elvárja, hogy a Bizottság időben nyújtson be költségvetés-módosítási tervezeteket annak biztosítása érdekében, hogy a kifizetések szintje összhangban álljon az Európai Tanács 2012. júniusi ülésén megállapított növekedésserkentő intézkedésekkel, és elegendő legyen a fennálló kötelezettségvállalások tiszteletben tartására;

14.

felhívja a Bizottságot, hogy továbbra is összpontosítson az egységes piac irányításának javítására, újítsa meg az adminisztratív egyszerűsítés megvalósításával kapcsolatos erőfeszítéseit, a javasolt intézkedések arányosságának biztosítása érdekében szükség esetén fontolja meg irányelvek helyett rendeletekre irányuló javaslatok előterjesztését, valamint ellenőrizze az előrehaladást az egységes piaci vívmányok teljes körű végrehajtásának biztosítása érdekében – beleértve a „gyorsított” jogsértési eljárások lehetőségét –, különös tekintettel a szolgáltatói ágazatra; hangsúlyozza, hogy kellően figyelembe kell venni az egységes piac gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi dimenzióit is;

15.

várakozással tekint a Bizottságnak a II. egységes piaci intézkedéscsomag keretében a növekedés, a foglalkoztatás és az egységes piacba vetett bizalom fellendítését célzó, elsőbbséget élvező intézkedésekre irányuló javaslatai elé; ösztönzi a megerősített együttműködés alkalmazását, amennyiben szükséges;

16.

felhívja a Bizottságot, hogy szisztematikusabban elemezze a javaslatainak a kkv-kra gyakorolt hatását, hiszen Európában számos munkahelyet ők biztosítanak; ezzel összefüggésben sürgeti a Bizottságot, hogy aktívan tántorítson el az uniós jog nemzeti szinten való túlszabályozásától, amely torzítja az egyenlő versenyfeltételeket a belső piacon; kéri a bürokratikus teher további csökkentését;

17.

megerősíti, hogy támogatja a digitális menetrend Bizottság általi előtérbe helyezését; olyan javaslatok megalkotását sürgeti, amelyek szerte Európában több határokon átnyúló szolgáltatást biztosítanak a fogyasztók számára;

18.

emlékeztet rá, hogy szükség van a fogyasztók egészségét és biztonságát garantáló, ugyanakkor az árukereskedelmet különösen a kkv-k számára elősegítő általános termékbiztonsági irányelv (2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (2)) alapos felülvizsgálatára; felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy, valamennyi termék piacfelügyeletének átfogó szabályozásáról szóló rendeletre, felszólít továbbá a hatékony jogorvoslat biztosítására a lakossági pénzügyi szolgáltatások terén valamint közös, horizontális és összehangolt megközelítés kidolgozására a fogyasztók védelme tekintetében;

19.

sürgeti a Bizottságot, hogy javítsa a kkv-kkal és a mikrovállalkozásokkal szemben alkalmazott szabályozási megközelítését, egyrészt a jogszabályoknak a kkv-k igényeihez történő illesztése, másrészt pedig a megfelelő kivételek bevezetésének támogatása révén;

20.

sürgeti a Bizottságot, hogy folytassa a szerzői jogok területén megkezdett reformját, amelynek alkalmasnak kell lennie az internetes környezetben való alkalmazásra, és társadalmi legitimációra kell épülnie – az alapvető jogok megfelelő tiszteletben tartása mellett –, ideértve az ipari tulajdonjogok reformjának lezárását, az európai növekedés és munkahelyteremtés ösztönzése érdekében; felhívja a Bizottságot, hogy az uniós védjegyjog felülvizsgálatára irányuló javaslatának előterjesztésekor vegye figyelembe a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás (ACTA) tekintetében felmerült jogi problémákat;

21.

ragaszkodik ahhoz, hogy a környezetbarát gazdaság fejlesztésének, a biológiai sokféleség előmozdításának, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem fokozásának ösztönzése érdekében végre kell hajtani az erőforrás-hatékony Európához vezető ütemtervet, beleértve az Európa 2020 stratégiában meghatározott energia-hatékonysági intézkedések integrációját;

22.

úgy véli, hogy az európai szemeszternek alkalmat kell adnia arra, hogy az egyes tagállamok elszámoljanak saját kötelezettségvállalásaikkal az Európa 2020 stratégiát, az Euró Plusz Paktumot, az egységes piaci intézkedéscsomagot és más jelentősebb uniós célkitűzéseket illetően;

23.

felhívja a Bizottságot, hogy késlekedés nélkül, a rendszer összeomlásának megelőzése érdekében terjesszen elő javaslatokat a jelenlegi kibocsátáskereskedelmi rendszer hiányosságainak orvoslására;

24.

felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő a teljesen egységes és összefüggő egységes energiapiac létrehozása céljából meghozandó intézkedéseket részletesen tartalmazó cselekvési tervet, és hangsúlyozza az EU modern hálózati infrastruktúrával való ellátásának jelentőségét;

25.

felhívja a Bizottságot, hogy hajtsa végre az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervében foglaltakat, beleértve annak félidős mérföldköveit is;

26.

kéri, hogy a Bizottság dolgozzon ki stratégiát az emelkedő energiaárak a társadalom tagjait sújtó hatásának kezelésére;

27.

úgy véli, hogy a válságból lehetőséget kellene kovácsolni, hogy társadalmi fejlődési modellünket egy rendkívül hatékony, megújuló energiaforrásokon alapuló és az éghajlatváltozással szemben ellenálló gazdaság felé vezessük; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a Bizottság javaslatokat terjesszen elő az üvegházhatású gázok csökkentése, a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság által alkotott jelenlegi hármas pillérén nyugvó, 2030-as energia- és éghajlatcsomagra;

28.

egyetért a Bizottsággal abban, hogy modernizálni kell Európa multimodális közlekedési hálózatát, amely létfontosságú a belső piac sikeressége szempontjából; felhívja a Bizottságot, hogy tartsa magát a vasúti ágazatra és az Európai Vasúti Ügynökség hatáskörének a biztonsági tanúsítás és a sínpályához kötött járművek harmonizálása területére történő kiterjesztésére vonatkozó kötelezettségvállalásaihoz;

29.

sajnálja, hogy nem járt sikerrel az egységes európai égbolt kezdeményezés teljes körű végrehajtása, és felhívja a Bizottságot, hogy tegyen újabb erőfeszítést e tekintetben;

30.

Határozottan üdvözli, hogy a Bizottság a fiatalkorúak foglalkoztatását helyezi a középpontba, valamint örömmel fogadja az Unió kapacitásainak az oktatás és képzés fellendítését célzó kiterjesztésére irányuló bizottsági javaslatot; a foglalkoztatási csomagról szóló átfogó közlemény részeként világos célkitűzéseket, ütemterveket és konkrét javaslatokat vár a fiatalok mobilitása, az „Ifjúsági garancia”, a gyakorlatok minőségi kerete, a nyelvtudás és a fiatalok vállalkozói készségei területén a fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliség leküzdése érdekében; ezenkívül konkrét intézkedéseket vár a szegénység leküzdése, a munkaerőpiac reformja és a társadalmi normák kialakítása céljából, hogy kiegyensúlyozott, a rugalmas biztonság létrehozására irányuló megközelítést alkalmazhassanak azok a tagállamok, amelyek erre igényt tartanak, és az elöregedő társadalom összefüggésében felszólít a fogyatékkal élők alkalmazásának erőteljesebb hangsúlyozására;

31.

hangsúlyozza a humántőkébe és a K+F-be való beruházás, valamint a szakmai mobilitást elősegítő, megfelelő oktatás és képzés fontosságát; további munkára szólít fel továbbá a nők elleni erőszak és az emberkereskedelem elleni küzdelem ügyében;

32.

ismételten kéri egy olyan, 2013 utáni, az Unió egészére kiterjedő kohéziós politika létrehozását, amelynek korszerűsítenie kell a meglévő alapokat és programokat, biztosítania kell a megfelelő finanszírozást, többszintű irányításon kell alapulnia és szorosan igazodnia kell az Unió 2020-as stratégiájának célkitűzéseihez; hangsúlyozza, hogy szükség van a Szolidaritási Alap hatékonyságának és reakcióképességének javítására, és e tekintetben javaslatokat vár; hangot ad azon meggyőződésének, hogy megfelelő eszközökkel közös alapot lehet találni az EU kohéziós, valamint kutatási és fejlesztési politikái számára, amelyeknek a növekedésre és a versenyképességre kell irányulniuk, ugyanakkor a gazdasági, társadalmi és területi kohézió és a kiválóság elvére kell épülniük;

33.

támogatja a mikrohitelek hozzáférhetővé tételére, valamint a köz- illetve a magánszférában nem elegendő mértékben nyújtott szolgáltatásokat kínáló szociális vállalkozás fellendítésére irányuló nemzeti erőfeszítéseket kiegészítő uniós szintű kezdeményezéseket;

34.

üdvözli, hogy a Bizottság erőteljesebb megközelítést alkalmaz a jogállamiságnak és az alapvető jogoknak az Unió egész területén való védelme tekintetében; felszólít az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége felülvizsgálatára az emberi jogi charta hatékony nyomon követése és alkalmazása, valamint a charta Lisszaboni Szerződéssel való összhangja biztosítása érdekében; támogatja a Bizottságot az EU-nak az emberi jogok európai egyezményéhez való csatlakozásával kapcsolatos tárgyalásaiban;

35.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a faji egyenlőségről szóló irányelv (2000/43/EK tanácsi irányelv (3)) végrehajtását, és a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelemről szóló kerethatározat (2008/913/JHA tanácsi kerethatározat (4)) átültetését, és sajnálatosnak tekinti, hogy a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós kerete jogilag nem kötelező érvényű;

36.

felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa a mozgás szabadságát és a schengeni vívmányok maradéktalan tiszteletben tartását; hangsúlyozza a nem megfelelő, tagállamok általi kölcsönös felülvizsgálat más megoldással való helyettesítését, és kéri a Bizottságot, hogy vállalja maradéktalanul magára a schengeni szabályok felügyeletét; üdvözli a Bizottságnak a schengeni szabályok jogalapjára vonatkozó parlamenti állásponttal kapcsolatos támogatását;

37.

sajnálatosnak tartja a menekültüggyel kapcsolatos Unión belüli szolidaritás fokozására vonatkozó jogalkotási javaslat hiányát; jogalkotási javaslatot kér egy olyan, közös európai menekültügyi rendszer létrehozására, amelyben a felelősség szolidaritással társul;

38.

hangsúlyozza az adatvédelemre vonatkozó általános jogi keretről szóló rendelet és a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, kivizsgálása és üldözése terén való adatvédelemről szóló irányelv elfogadásának fontosságát, annak biztosítása érdekében, hogy bármely további terrorista-ellenes intézkedés megfeleljen a magánélet és az adatok védelmével kapcsolatos magas szintű normáknak; felhívja a Bizottságot, hogy terjessze elő az adatmegőrzési irányelv (2006/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (5)) általa végzett felülvizsgálatát;

39.

határozottan támogatja a Bizottságot, amikor az a polgárok európai évéről szóló határozatjavaslat (2013) (COM(2011)0489) összefüggésében polgár-barát kezdeményezések alkalmazását hangsúlyozza az európai polgári státusból eredő előnyök polgárok körében való fokozottabb tudatosítása érdekében;

40.

Tudomásul veszi a közös agrárpolitika jelenleg folyó reformját; üdvözli a Bizottságnak egy olyan, kiegyensúlyozott és integrált megközelítés ösztönzésére való kötelezettségvállalását, amely biztosítja mind a kiváló minőségű és megfizethető élelem fenntartható és hatékony termelését, mind a vidék környezeti és történelmi értékének fenntartását; felszólít arra, hogy a közös agrárpolitika szorosan igazodjon az Európa 2020 stratégiához, hogy ezáltal ösztönözze az innovációt a mezőgazdasági termelésben és fokozza az európai mezőgazdaság fenntarthatóságát, méltányosságát és versenyképességét helyi és regionális szinten;

41.

hangsúlyozza, hogy a közös halászati politika reformjának ambiciózusnak kell lennie a fenntartható és egészséges hosszú távú halállományok létrejöttének érdekében; felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy javaslatainak alapjául az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 43. cikkének (2) bekezdése szolgáljon, valamint hogy a 43. cikk (3) bekezdésének használatát a szigorúan a halászati lehetőségek megállapításával és elosztásával kapcsolatos javaslatokra korlátozza; emlékezetet rá, hogy ellenzi a visszadobás gyakorlatát, valamint a flottakapacitás csökkentését célzó átgondolatlan és költséges intézkedéseket;

42.

felhívja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy működjenek együtt, és tegyenek javaslatokat a Tanácsnak a közös kül- és biztonságpolitika terén végrehajtandó, jól összehangolt kezdeményezésekre; felhívja a Bizottságot, hogy egyesítse valamennyi kapcsolódó tevékenységét és szolgálatát, ideértve a fejlesztési politikát is, a Lisszaboni Szerződés nemzetközi célkitűzéseinek, és különösen az EUMSZ 208., a politikák fejlesztési célú koherenciájával kapcsolatos cikkében megfogalmazott célok elérése érdekében, nem tévesztve szem elől ugyanakkor az Unió alapját képező értékeket;

43.

jogalkotási kezdeményezéseket vár a külső pénzügyi támogatási eszközök következő generációja jogalapjának a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok rendszerének teljes mértékben való kihasználásával történő felülvizsgálatára; válsághelyzetekben nagyobb rugalmasságot kér a pénzügyi támogatás folyósítása tekintetében;

44.

elvárja a Bizottságtól, hogy támogassa az Unió bővítését bármely olyan európai ország felvétele céljából, amely tiszteletben tartja az Unió értékeit és elkötelezett azok előmozdítására, ugyanakkor figyelembe véve a csatlakozni kívánó országok számára előírt, a koppenhágai kritériumoknak való megfelelésre vonatkozó követelményt és az Unió integrációs kapacitását; úgy véli, hogy amennyiben az Unió bezárná kapuit szomszédai előtt, világszerte elveszítené erkölcsi tekintélyét és politikai hitelességét; reményei szerint a Bizottság folytatja a folyamatban lévő csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatos munkáját;

45.

felhívja a bizottságot, hogy alkalmazzon olyan, fokozottan eredményorientált fejlesztési politikát, amely biztosítják a segélyezés fokozottabb hatékonyságát és a politikák nagyobb koherenciáját, valamint garantálják az adományozók nemzeti, uniós és globális szinten való jobb koordinációját, valamint, egyre növekvő mértékben, a globális fejlődés feltörekvő szereplőivel való koordinációt; ragaszkodik ahhoz, hogy létre kell hozni egy külön vagyonkezelői alapot a fejlődő országokban tapasztalható alultápláltság problémájának kezelésére, és konzultációs folyamatot kell indítani a földfoglalás jelenségével kapcsolatban; sürgeti a Bizottságot, hogy gondoskodjon az uniós segélyek hatékonyságának javításáról, tekintettel a lehetséges 2015 utáni millenniumi fejlesztési célokra;

46.

A piacok kölcsönös és kiegyensúlyozott nyitottságát az EU belső növekedése és foglakoztatása érdekét szolgáló stratégiai politikai eszköznek tekinti; fontosnak tartja, hogy a Parlamentet a tárgyalások minden szakaszába bevonják, és továbbra is elkötelezett híve a nemzetközi kereskedelem tekintetében alkalmazott többoldalú megközelítésnek; hangsúlyozza a protekcionizmus elleni, multilaterális szinten és valamennyi kereskedelmi megállapodás keretében megvalósított fellépés fontosságát;

47.

támogatja a Bizottság valamennyi folyamatban lévő kétoldalú és regionális kereskedelmi tárgyalás során kifejtett erőfeszítéseit; elismeri, hogy továbbra is eredményesnek kell lenni a jelentős partnerekkel tető alá hozott, kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások megkötésében;

48.

hangsúlyozza, hogy nagy fontosságot tulajdonít az emberi jogok, a szociális és környezetvédelmi normák, illetve a vállalatok társadalmi felelősségvállalása valamennyi nemzetközi politikában való érvényesítésének, amit olyan, egyértelmű szabályoknak kell kísérniük, amelyek felelős viselkedést írnak elő az európai vállalatok számára;

49.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/31

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 184. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és különösen az emberi méltóságról szóló 1. cikkére és a személyi sérthetetlenséghez való jogról szóló 3. cikkére, amely kimondja „az emberi test és részei ekként történő, haszonszerzési célú felhasználásának” tilalmát,

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett második jelentésére az önkéntes és térítésmentes szövet- és sejtadományozásról (COM(2011)0352),

—

tekintettel az átültetésre szánt emberi szervekre vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról szóló, 2010. július 7-i 2010/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel „A szervadományozásra és a szervátültetésre vonatkozó cselekvési terv (2009–2015): megerősített együttműködés a tagállamok között” c. európai bizottsági közleményre vonatkozó 2010. május 19-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a fejlett terápiás gyógyszerkészítményekről, valamint a 2001/83/EK irányelv és a 726/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2007. november 13-i 1394/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel az emberi szövetek és sejtek adományozására, gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, megőrzésére, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírások megállapításáról szóló, 2004. március 31-i 2004/23/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (4),

—

tekintettel a 2004/23/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az emberi szövetek és sejtek adományozására, gyűjtésére, vizsgálatára vonatkozó egyes technikai követelmények vonatkozásában történő végrehajtásáról szóló, 2006. február 8-i 2006/17/EK irányelvre (5),

—

tekintettel az Egészségügyi Világszervezet emberi sejtek, szövetek és szervek átültetésére vonatkozó irányadó alapelveire,

—

tekintettel az Európa Tanács emberi jogokról és a biogyógyászatról szóló egyezményére, valamint annak az emberi eredetű szervek és szövetek átültetéséről szóló kiegészítő jegyzőkönyvére,

—

tekintettel az emberi jogokról és a biogyógyászatról szóló oviedói egyezményre, valamint annak az emberi eredetű szervek és szövetek átültetéséről szóló kiegészítő jegyzőkönyvére,

—

tekintettel a szerv-, szövet- és sejtdonáció európai nyilvántartásának 2010-es jelentésében szereplő európai adatokra a szöveteket, vérképző és reproduktív sejteket érintő adományozási és átültetési tevékenységekről,

—

tekintettel a petesejt-kereskedelemről szóló, 2005. március 10-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére és a Jogi Bizottság véleményére (A7-0223/2012),

A.

mivel az adományozott szöveteket és sejteket, úgymint a bőrt, a csontokat, az inakat, a szaruhártyát, valamint a vérképző őssejteket egyre gyakrabban használják az orvosi terápiás beavatkozások során, illetve kiinduló anyagként fejlett terápiás gyógyszerkészítményekhez, mivel a 2004/23/EK irányelv előírja, hogy a tagállamoknak törekedniük kell annak biztosítására, hogy ösztönözzék az önkéntes és térítésmentes szövet- és sejtadományozást, és törekedniük kell annak biztosítására is, hogy a szövetek és sejtek gyűjtése nonprofit alapon történjen; mivel ez egyértelmű törvényes kötelezettség, és mivel az elvet tiszteletben nem tartó tagállamok ellen szabálysértési eljárást lehet kezdeményezni,

B.

mivel a 2004/23/EK irányelv 12. cikke (1) bekezdésének megfelelően a tagállamok minden harmadik évben jelentést nyújtanak be a Bizottságnak az önkéntes és térítésmentes adományozás gyakorlatáról,

C.

mivel a jelentést benyújtó 29 ország közül 27 országban létezik (kötelező vagy nem kötelező erejű) szabályozás a szövetek és sejtek önkéntes és térítésmentes adományozására vonatkozóan,

D.

mivel 13 ország rendelkezik a szövet- és sejtdonoroknak nyújtható, költségtérítésre és egyéb ösztönző eszközökre vonatkozó vezérelvekkel,

E.

mivel 19 ország számol be élő szövet- és sejtdonoroknak (a reproduktív sejtek kivételével) bizonyos formában nyújtott költségtérítési, illetve ösztönző eszközökről,

F.

mivel 14 ország kínál valamilyen költségtérítési, illetve ösztönző formát a reproduktív sejtek adományozása után,

G.

mivel négy ország biztosít költségtérítési vagy ösztönző eszközöket az elhunyt donorok hozzátartozóinak,

H.

mivel a célzott figyelemfelkeltő kampányok, illetve az érthető, méltányos, tudományosan megalapozott és meggyőző egészségügyi információ nemzeti és európai szinten történő terjesztése – különösen a betegek közvetlen környezetében – rendkívül fontos szerepet játszik a nyilvánosság ügy érdekében történő megnyerése és a szövet- és sejtadományozás arányának növelése érdekében,

I.

mivel meg kell tiltani az emberi szövetek és sejtek iránti igénynek vagy azok rendelkezésre állásának haszon vagy anyagi nyereség vagy ehhez hasonló előny felkínálása-megszerzése céljából történő reklámozását,

J.

mivel miközben 11 ország rendelkezik a sejtekkel és szövetekkel való önellátást elősegítő hivatalos szakpolitikákkal, 17 másik ország pedig ugyanezen célra, azaz a nemzeti szintű emberisejt- és szövetellátás biztosítására szolgáló kétoldalú megállapodásokkal,

K.

mivel etikai szempontból szintén elsőrendű fontosságú az, hogy a lehetőségekhez mérten biztosítsák a gyógyászati célokhoz szükséges megfelelő szövet- és sejtellátást; mivel ezt az ellátást a polgárok érdekét szolgáló módon és ennélfogva a közjogi intézmények felügyelete mellett kell irányítani;

L.

mivel a jelentést benyújtó országok többségében állami szövet-, illetve sejtgyűjtő és -ellátó intézmények működnek, vagy pedig az állami és magánkézben tartott szövet-, illetve sejtgyűjtő és -ellátó intézmények kettős rendszere áll fenn,

M.

mivel emberi szövetek és sejtek gyűjtését olyan személyek végezhetik, akik sikeresen elvégezték a gyűjtendő szövetek és sejtek terén szakosodott klinikai team által meghatározott képzési programot, vagy pedig a gyűjtésre feljogosított szövetfeldolgozó és -tároló egységek,

N.

mivel az emberi szövetek és sejtek recipiensek javára történő kinyerése csak két feltétellel végezhető el: annak orvosi vagy tudományos és gyógyászati céllal kell történnie, és a kinyert részeknek önkéntes adományozás tárgyát kell képezniük,

O.

mivel a szövetek és sejtek kinyerésének keretét a következő elveknek kell meghatározniuk: névtelenség (kivéve a hozzátartozó számára élődonorral végzett kinyerés esetén), ingyenesség, hozzájárulás, a szervek betegek közötti igazságos elosztására irányuló kötelezettség, valamint a donorok és recipiensek egészségügyi biztonsága,

P.

mivel a szövet- és sejtkinyerés csak akkor végezhető el, ha a donor a megfelelő tájékoztatás után ahhoz előzetesen írásban, szabadon hozzájárul; mivel ez a hozzájárulás bármikor és különös formai követelmények nélkül visszavonható,

Q.

mivel az emberi testben való alkalmazásra szánt szövetek és sejtek használata a betegségek átvitelének kockázatával jár a recipiensekre nézve; mivel e kockázat csökkenthető a potenciális donorok körültekintő megválasztásával és a gyűjtés előtt egy kockázat-haszon elemzés alapján történő értékelésével, minden egyes adományozás megvizsgálásával és nyomon követésével, valamint a szövetek és sejtek gyűjtésére a rendelkezésre álló legjobb tudományos ismeretek alapján megállapított és frissített szabályokkal és folyamatokkal összhangban létrehozott eljárások alkalmazásával,

R.

mivel bizonyos szövetek és sejtek adományozása a donor részére komoly kockázattal jár, és mivel e kockázat különösen magas a petesejt-adományozás terén az adományozást megelőző hormonkezelés miatt;

S.

mivel az EU vezérelvét jelentő és a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése után kötelező erejű Alapjogi Charta tiltja az emberi test és részei ekként történő, haszonszerzési célú felhasználását,

T.

mivel tanácsos lenne, hogy valamennyi tagállam rendelkezzen kötelező erejű szabályokkal ezen etikai elv érvényesítése céljából, beleértve a büntetőjogi eszközöket is;

U.

mivel azonban továbbra is kétséges, miként egyeztethetők össze ezen etikai elvvel az adományozásokkal összefüggésben nyújtott egyes költségtérítési formák, különösen ha az ilyen költségtérítést az elhunyt donorok rokonainak nyújtják;

V.

mivel a térítésmentes adományozás nemcsak etikai elv, hanem a donor és a recipiens egészségének védelméhez is szükséges, ugyanis ha az adományozási eljárás nagy pénzösszegekkel függ össze, az ösztönözheti a donort a kockázatok vállalására, és akadályozhatja a kórtörténetében szereplő kockázatok közlését,

W.

mivel sok bizonyíték támasztja alá, hogy az allogén köldökzsinórvér-átültetés sok beteg számára már sikeresnek bizonyult, és arra vonatkozóan is szavahihető tanulmányok állnak rendelkezésre, hogy néhány esetben az ilyen sejtekkel végzett autológ kezelés sikeres lehet,

X.

mivel megbízható sajtóforrások jelentései szerint a szövetek és sejtek terén az önkéntes adományozás elvét újra meg újra megsértik,

Y.

mivel a sejtek és szövetek donortól a recipiensig és visszafelé történő nyomon követhetősége, valamint a sejtek és szövetek élő donorjainak és recipienseinek hosszú távú nyomon követése a biztonság és a minőségirányítás központi elemét jelenti,

1.

üdvözli az önkéntes és térítésmentes szövet- és sejtadományozásról szóló második jelentés előterjesztését, amely rámutat, hogy a tagállamokban számos tevékenységet hajtanak végre a térítésmentes adományozás elvének érvényesítése céljából, ám azt is feltárja, hogy még mindig sok a tennivaló;

2.

aggodalommal állapítja meg, hogy a nyilatkozatok alapján a tagállamok fele rendszeresen küzd emberi szövet- és sejthiánnyal, különösen gerincvelő-, ivarsejt- és olyan szövethiánnyal, mint a szaruhártya és a bőr; úgy gondolja ezért, hogy felül kell vizsgálni a hatályban lévő politikákat és jogszabályokat, amelyek elégtelennek bizonyulnak ahhoz, hogy az Európai Unióban megküzdjünk az önellátás kihívásával;

3.

hangsúlyozza, hogy a szervadományozásnak önkéntesnek, ingyenesnek és névtelennek (kivéve a hozzátartozó számára élő donorral végzett kinyerés esetén) kell lennie, és a személyi integritást tiszteletben tartó jogi és etikai szabályok szerint kell történnie;

4.

felszólítja a tagállamokat, hogy fogadjanak el élő donorokat védő intézkedéseket, és biztosítsák, hogy a szervadományozás névtelen (kivéve a hozzátartozó számára élő donorral végzett kinyerés esetén), önkéntes, szabad hozzájáruláson, megfelelő tájékoztatáson alapuló és díjtalan legyen;

5.

felszólítja a Bizottságot, hogy kövesse figyelemmel a tagállamokban zajló fejleményeket, alaposan tanulmányozzon minden, a civil társadalom részéről érkező vagy a sajtóban megjelenő jelentést, és hozza meg a megfelelő intézkedéseket, köztük adott esetben a szabálysértési eljárás indítását;

6.

úgy véli, hogy elengedhetetlenül fontos, hogy a tagállamok világosan meghatározzák azokat a feltételeket, amelyek mellett tisztességes és arányos költségtérítés nyújtható, szem előtt tartva azt, hogy a kompenzáció szigorúan a szövet- és sejtadományozás során felmerült költségek megtérítésének feltételeire korlátozódik – mint például utazási költségek, bevételkiesés vagy éppenséggel az orvosi eljárással és a lehetséges mellékhatásokkal összefüggő gyógyászati költségek –, és megtiltva ezáltal minden pénzbeli ösztönzést, és elejét véve a potenciális donort érő hátrányoknak; az ilyen ellentételezésnek átláthatónak és rendszeresen ellenőrzöttnek kell lennie;

7.

felhívja a Bizottságot, hogy tegyen jelentést az élő donoroknak nyújtott ellentételezés jelenlegi nemzeti gyakorlatairól és kritériumairól, különösen a petesejt-adományozás tekintetében;

8.

felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a donoroknak kizárólag az etikai elvvel összhangban nyújtsanak költségtérítést; javasolja, hogy e kérdés kapjon különös figyelmet abban az esetben, amikor a költségtérítést nem a donornak, hanem elhalálozása után a családjának nyújtják;

9.

felhívja a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy az élő donorokat egészségi állapotuk és kórelőzményük kockázat-haszon elemzésen alapuló felmérése – szükség esetén többek között pszichológiai felmérés – alapján, képzett és gyakorlott szakemberek válasszák ki;

10.

felszólítja a tagállamokat, hogy a szövet- és sejtkinyerés tekintetében hozzanak intézkedéseket a gyámság alatt álló kiskorúak és nagykorúak védelmére;

11.

hangsúlyozza, hogy az átláthatóság és a biztonság elve kulcsfontosságú a szervadományozás társadalmi támogatottságának magas szintjéhez; szorgalmazza, hogy a tagállamok törekedjenek egy átlátható és mind a donor, mind a recipiens számára biztonságos adományozási rendszer kialakítására;

12.

felhívja a tagállamokat, hogy határozzanak meg szabályokat az emberi eredetű szövetek és sejtek donortól betegig és visszafelé történő nyomon követhetőségének biztosítására, valamint hozzanak létre egy rendszert az emberi szövetek és sejtek harmadik országokból történő behozatalának szabályozására, biztosítva, hogy egyenértékű minőségi és biztonsági szabványok legyenek érvényben;

13.

felhívja a tagállamokat, hogy a lakosság körében fokozzák a szövet- és sejtadományozást elősegítő tájékoztatási és figyelemfelkeltő kampányaikat, és gondoskodjanak a világos, tisztességes, tudományosan megalapozott és meggyőző információ- és adatszolgáltatásról, amely alapján a lakosság tájékozott döntéseket hozhat; hangsúlyozza, hogy a donorokat teljes körűen tájékoztatni kell az eljárás során alkalmazott módszerekről, valamint ezek morális, pszichés, egészségügyi és társadalmi következményeiről.

14.

felszólítja a tagállamokat, hogy összehangoltan lépjenek fel az internetes ivarsejt-feketepiacok kialakulása ellen, minthogy fennáll annak a kockázata, hogy az ilyen piacok veszélyeztetik a szövetek és sejtek minőségét és biztonságát, illetve jogi, etikai és közegészségügyi problémákat is felvetnek;

15.

felhívja a tagállamokat, hogy fokozzák a bevált módszerek cseréjét, különösen a szövet- és sejtellátás, a szövetek és a sejtek minőségének a szállítás során történő megőrzése, a szövet- és sejtadományozással kapcsolatos tudatosság növelése, valamint az egészségügyi személyzet képzése terén;

16.

elvárja, hogy valamennyi tagállam hozzon létre állami szövet- és sejtbankokat;

17.

uniós szintű szabványok és követelmények megállapítására hív fel a magánkézben tartott szövet- és sejtbankokra vonatkozóan;

18.

véleménye szerint a megfelelő ellátás biztosítására vonatkozó etikai alapkövetelmény érvényesítése érdekében a Bizottságnak és a tagállamoknak meg kellene vizsgálniuk egy egész Európára kiterjedő, a donorokat és a lehetséges recipienseket tartalmazó adatbázis kialakításának lehetőségét az ellátás közérdekű kezelése és – ha lehetséges – a hiány elkerülése céljából;

19.

úgy véli, hogy a kétoldalú megállapodások rendkívül fontos szerepet játszanak azoknak az országoknak a támogatásában, amelyek szövet- vagy sejthiánnyal küzdenek, vagy belföldön nem rendelkeznek egyező donorral, valamint annak biztosításában, hogy a szövetekről és sejtekről szóló információk szabadabban áramoljanak a tagállamok között;

20.

különösen üdvözli – európai közegben – az Eurocet e téren betöltött szerepét, amely meghatározó szerepet játszik a szövet- és sejtadományozási és átültetési tevékenységekre vonatkozó adatok összegyűjtésére szolgáló központi európai adatbázisként; felhívja a tagállami hatóságokat, hogy erősítsék meg az Eurocettel folytatott együttműködésüket, hogy további közös szabványokról állapodjanak meg a sejt- és szövetadományozás terén, és ezáltal az egészségügyi szakemberek javítani tudják az európai polgároknak kínált egyezéseket;

21.

felhívja a tagállamokat, hogy e téren derítsék fel az átfogóbb nemzetközi együttműködés összes lehetőségét, különös tekintettel a vérképző őssejtek lehetséges felhasználásaira;

22.

elismeri a köldökzsinórvérrel kapcsolatban tett jelentős tudományos előrelépéseket, amely számos betegség, köztük gyermekbetegségek kezelésében jelent rendkívül ígéretes gyógyászati alternatívát;

23.

rámutat, hogy jelenleg a köldökzsinórvér-őssejtek nem hematológiai jellegű betegségek kezelésére való alkalmazásával foglalkozó klinikai vizsgálatokat nagyrészt az EU-n kívül végeznek; ezért felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzák meg a megfelelő intézkedéseket egy olyan szabályozói keret megalkotása érdekében, amely elősegítené a köldökzsinórvér-őssejtek fokozottabb rendelkezésre állását;

24.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Unióban az összes születés csupán 1 %-a esetében kerülnek tárolásra köldökzsinórvérből származó őssejtek; következésképpen hangsúlyozza, hogy fontos, hogy az anyák születéskor köldökzsinórvért és -szövetet adományozzanak olyan állami vagy magánbankoknak, amelyek közös műveleti és etikai szabványokat követnek, hogy ezzel segítsék a betegségek kezelését és az e téren folyó további kutatásokat; hangsúlyozza továbbá, hogy a nyomon követhetőség egyike kell legyen az említett bankok nemzeti vagy európai szintű jóváhagyásához szükséges követelményeknek; hangsúlyozza, hogy az ilyen bankokon keresztül történő elosztási folyamatnak tisztességesnek, méltányosnak, megkülönböztetéstől mentesnek és átláthatónak kell lennie;

25.

rámutat, hogy az állami sejtbankoknak meg kell tenniük a szükséges lépéseket az adatok titkosságának védelmére, hogy összeegyeztessék a nyomon követhetőségi követelményt és a donort megillető jogok – például az orvosi titoktartás és a magánélethez való jog – védelmének követelményét;

26.

azon a véleményen van, hogy a nem családon belül adományozott köldökzsinórvér – függetlenül attól, hogy állami vagy magánbankban tárolják-e – adományozását tovább kell fejleszteni, hogy a tárolt köldökzsinórvér-egységek bekerüljenek a Nemzetközi Csontvelődonor Regiszter (BMDW) nyilvántartásába és rendelkezésére álljanak minden megfelelő betegnek, akinek szüksége van rájuk;

27.

felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen adományozáshoz az anya megfelelő tájékoztatás alapján meghozott, szabad és írásban rögzített hozzájárulása szükséges, és hogy e hozzájárulásnak az adományozás előtt bármikor, különös formai követelmények nélkül visszavonhatónak kell lennie;

28.

felszólítja a tagállamokat, hogy – például a szülésre felkészítő tanfolyamokon tartott – tájékoztató kampányok révén hívja fel a figyelmet az állami köldökzsinórvér-őssejttárolásra, és javasolja, hogy erre az Európai Unió Alapjogi Chartájának előírásai szerint kerüljön sor;

29.

úgy véli, hogy a férfiakat és nőket a szülés utáni köldökzsinórvér-adományozás minden lehetséges opciójáról tájékoztatni kell, mint például az állami vagy magánbankban tárolás, az autológ vagy heterológ célra, vagy kutatási célra történő adományozás stb; úgy véli, hogy átfogó, tárgyilagos és pontos tájékoztatást kell nyújtani a köldökzsinórvérbankok előnyeiről és hátrányairól;

30.

felhívja a tagállamokat, hogy ezzel egyidejűleg javítsák a köldökzsinórvér-őssejtek megőrzési gyakorlataival kapcsolatos tájékozott beleegyezéshez és a választás szabadságához fűződő szülői jogok hatékonyabb védelmét;

31.

javasolja, hogy a tagállamok mérlegeljék a köldökzsinórvért tároló állami és magánbankokra vonatkozó működési és etikai szabványok elfogadását és érvényesítését, amelyek biztosítják például az emberi test és annak részei haszonszerzési célú felhasználása tilalmának elvét, és biztosítják a nyomon követhetőséget;

32.

elvárja, hogy a tagállamok legalább egy, köldökzsinórvért tároló állami bankot létrehozzanak;

33.

a köldökzsinórvér-őssejtek megőrzésével kapcsolatos fejlemények és a köldökzsinórvér-őssejtek alkalmazásával foglalkozó, folyamatban levő klinikai vizsgálatok figyelembevételével szorgalmazza a tudomány és az új technológiák etikájával foglalkozó európai csoport által „A köldökzsinórvér tárolásának etikai szempontjai” (19. számú vélemény) címmel, 2004-ben kiadott vélemény naprakésszé tételét;

34.

felszólítja a tagállamokat, hogy gondoskodjanak az ilyen kinyerések elvégzésére jogosult szülőotthonok területi hálózatáról annak érdekében, hogy a köldökzsinórvér-ellátást az összes lakott területen biztosítsák;

35.

szorgalmazza, hogy a nemzeti hatóságok a szülőket célzó nemzeti tájékoztató kampányok meghatározásakor és megvalósításakor egyeztessenek minden olyan bankkal, amely tiszteletben tartja a köldökzsinórvér vételére és tárolására vonatkozó uniós műveleti szabványokat;

36.

uniós szintű szabványok és követelmények megállapítására hív fel a magánkézben tartott, köldökzsinórvért tároló bankokra vonatkozóan;

37.

megjegyzi, hogy a magán- és állami szektorok közötti együttműködési minták és lehetőségek egyes tagállamokban már léteznek, és szoros közreműködésre ösztönzi a magántulajdonban lévő és állami köldökzsinórvérbankokat, hogy országos, európai és nemzetközi szinten is fokozzák a köldökzsinórvér és szövetek rendelkezésre állását és cseréjét; felszólítja a tagállamokat, hogy megfelelően szabályozzák mind az állami, mind a magánbankokat a tökéletes átláthatóság és a köldökzsinórvér biztonsága szavatolása érdekében, hangsúlyozva, hogy a bankoknak a paciensek maximális előnye érdekében nyitott és a tájékoztatás terén szilárd munkagyakorlatokról kell gondoskodniuk;

38.

felhívja a figyelmet az őssejtek kinyerésére szolgáló, perifériás vér őssejtek kinyerésével (PBSC) dolgozó nem intruzív eljárások fejlődésére;

39.

véleménye szerint a tagállamoknak fontolóra kell venniük, hogy csontvelődonor regisztereik bővítése és a többi ország nemzeti regisztereivel való együttműködés révén növeljék a csontvelődonorok és a perifériás vérből nyert őssejtet adományozó donorok számát, hogy a Nemzetközi Csontvelődonor Regiszter segítségével bármely beteg, akinek őssejt-transzplantációra van szüksége, nagyobb eséllyel találjon megfelelő donort;

40.

felhívja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki olyan programokat, amelyekkel az etnikai kisebbségi háttérrel rendelkezőket arra ösztönzik, hogy adományozzanak szöveteket és sejteket az állami bankoknak, hogy ezzel csökkentsék az egyező donorok hiányát ebben a csoportban;

41.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok hatáskörébe tartozik a humán embrionális őssejtekkel és az in vitro megtermékenyítéssel kapcsolatos kutatás engedélyezése, tiltása vagy szabályozása, de a tagállamoknak e tekintetben tiszteletben kell tartaniuk a 2004/23/EK irányelvben megállapított szabályokat, beleértve a minőséget és a biztonságot, valamint a térítésmentes adományozás elvét; rámutat, hogy az Európai Unió hatásköre ezen a területen korlátozott, és e hatáskör alkalmazásakor tiszteletben kell tartania az Alapjogi Charta elveit, valamint az Európai Bíróság ítéletében alkalmazott elveket;

42.

felhívja a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb javasolja a 2004/23/EK irányelv felülvizsgálatát, hogy azt összhangba hozza a 2010/45/EU irányelvben a szervadományozásra vonatkozóan megállapított elvekkel, és hogy vegye figyelembe a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése után kialakult új jogi helyzetet, és figyelembe vegye a tudományos fejleményeket, az ágazat szereplőinek gyakorlati tapasztalatát, valamint e jelentés ajánlásait;

43.

arra is felszólítja a Bizottságot, hogy javasolja az 1394/2007/EK rendelet felülvizsgálatát egy olyan rendelkezéssel való kiegészítése érdekében, amely garantálná az ingyenes adományozás elvének alkalmazását, hasonlóképpen a 2010/45/EU irányelvbeli előíráshoz, illetve hogy vegye figyelembe a rendelet végrehajtása tekintetében, különösen a kkv-k kapcsán felmerült problémákat;

44.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/38

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikke (3) bekezdésének második albekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

—

tekintettel a Bizottságnak a „Rio+20: a zöld gazdaság és a jobb irányítás felé vezető úton” című, 2011. június 20-i közleményére (COM(2011)0363),

—

tekintettel a Bizottságnak „Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemterve” című, 2011. március 8-i közleményére (COM(2011)0112),

—

tekintettel a Bizottságnak „A nők és férfiak közötti egyenlőség terén elért haladás – 2010. évi jelentés” című, 2011. február 11-i közleményére (SEC(2011)0193),

—

tekintettel a Bizottságnak „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia 2010–2015” című, 2010. szeptember 21-i közleményére (COM(2010)0491),

—

tekintettel az 1995 szeptemberében Pekingben megrendezett negyedik nőügyi világkonferenciára, a Pekingben elfogadott nyilatkozatra és cselekvési platformra, valamint ezt követően az ENSZ Peking +5, +10 és +15 rendkívüli ülésein 2000. június 9-én, 2005. március 11-én és 2010. március 2-án elfogadott, a pekingi nyilatkozat és a cselekvési platform végrehajtására irányuló további fellépésekről és kezdeményezésekről szóló záródokumentumokra,

—

tekintettel a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-i ENSZ-egyezményre (CEDAW),

—

tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének „A pekingi cselekvési platform K. területe Európai Unióban történő végrehajtásának felülvizsgálata: a nők és a környezet, a nemek közötti egyenlőség és az éghajlatváltozás” című, 2012. évi jelentésére,

—

tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP), az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD), valamint a Legkevésbé Fejlett Országok, Szárazföldbe Zárt Országok és Kis Szigetországok Főképviselőjének Hivatala (UN-OHRLLS) által közösen kiadott, a 2011 májusában megrendezett, a legkevésbé fejlett országokról szóló negyedik konferenciára kidolgozott, „Miért mérvadó a zöld gazdaság a legkevésbé fejlett országok számára” című jelentésre (1),

—

tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programja keretében készült „Zöld munkahelyek: tisztességes foglalkoztatás felé egy fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású világban” című, 2008. szeptemberi jelentésre (2),

—

tekintettel az ENSZ-nek „A nemek közötti egyenlőség központi jelentősége, és a nők szerepvállalásának a fenntartható fejlődés érdekében történő növelése” című, a nők helyzetéről szóló 2011. november 1-jei jelentésére (3), amelyet az ENSZ 2012-ben megrendezésre kerülő, fenntartható fejlődésről szóló konferenciája (Rio+20) záródokumentumának előfutáraként készítettek,

—

tekintettel a nők fő csoportjának (WMG) a Rio+20 konferencián képviselt álláspontjáról kidolgozott, 2011. november 1-jei összefoglalásra (4),

—

tekintettel a nők fő csoportjának „A zöld gazdaság nemi szempontú megközelítése” című, az Egyesült Nemzetek Szervezete fenntartható fejlődésről szóló 2012. évi konferenciájának előkészítéseként kidolgozott, 2011. márciusi helyzetjelentésére (5),

—

tekintettel a „Bilen, Biffen, Bostaden: Hållbara laster – smartare konsumtion” címmel a svédországi Stockholmban 2005-ben közzétett hivatalos kormányzati jelentésre (6),

—

tekintettel a nőkről és az éghajlatváltozásról szóló, 2012. április 20-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel „A nők részvétele a politikai döntéshozatalban – minőség és egyenlőség” című, 2012. március 13-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2011” című 2012. március 13-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló konferenciáját (Rio+20) megelőző közös európai uniós álláspont kialakításáról szóló, 2011. szeptember 29-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel az új fenntartható gazdaságban rejlő foglalkoztatási potenciál feltárásáról szóló, 2010. szeptember 7-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel a gazdasági hanyatlás és a pénzügyi válság nemi szempontjairól szóló, 2010. június 17-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A7-0235/2012),

A.

mivel a zöld gazdaságot fenntartható gazdaságként határozhatjuk meg, amely társadalmi és ökológiai fenntarthatóságot jelent; mivel a társadalmi fenntarthatóság olyan társadalmi rendet foglal magában, amelyet nemtől, etnikai hovatartozástól, bőrszíntől, vallástól, szexuális irányultságtól, fizikai képességektől vagy politikai meggyőződéstől függetlenül a nemek közötti egyenlőség és a társadalmi igazságosság hat át,

B.

mivel az éghajlati változások és a csökkenő biológiai sokféleség a nők és férfiak életkörülményeit, jólétét és jóllétét veszélyeztetik; mivel ezért az ökoszisztémánk megőrzése a zöld gazdaság alappillérét képezi; és mivel a jelenlegi generációk nem háríthatják át a felelősséget a jövő generációira a mostani környezeti problémák megoldásával kapcsolatban, mivel az ökológiai fenntarthatóság – az élet alapját képező ökológiai folyamatok fenntartása, valamint annak érdekében, hogy a jelenlegi és jövőbeli életminőség összességében emelhető legyen – maga után vonja a közösségi erőforrások használatát, megőrzését és bővítését,

C.

mivel a nemi szerepek miatt a nők nem ugyanolyan módon fejtenek ki hatást a környezetre, mint a férfiak, valamint számos országban a strukturális normák és a hátrányos megkülönböztetés miatt korlátozott a nők erőforrásokhoz és olyan lehetőségekhez való hozzáférése, amelyek a helyzet kezelését és az alkalmazkodást elősegítenék,

D.

mivel a környezetvédelmi politikák közvetlenül hatnak az egyének egészségi és társadalmi-gazdasági helyzetére, és mivel a nők eltérő gazdasági és társadalmi helyzetére és igényeire való érzékenység hiányával párosuló, nemek közötti egyenlőtlenség azt jelenti, hogy a nők sokszor aránytalanul szenvednek a környezet állapotromlásától és az erre a területre vonatkozó, nem megfelelő politikáktól,

E.

mivel a nők a zöld gazdaságban betöltött szerepét egyes tagállamokban továbbra is alábecsülik, és nem ismerik el, továbbá a nem biztosított szociális védelem, egészségbiztosítás, megfelelő bérek és nyugdíjjogosultságok miatt számos esetben hátrányos megkülönböztetés éri őket,

F.

mivel az éghajlati változások és az ökoszisztéma pusztulása a legszegényebbeket – akiknek a számítások szerint 70 %-a nő – érinti majd a legérzékenyebben,

G.

mivel a zöld gazdaságra való átállás a környezeti terhelések mérséklése, a társadalmi igazságosság növelése és egy olyan társadalom megteremtése érdekében szükséges, amelyben a nők és a férfiak egyenlő jogokkal és lehetőségekkel rendelkeznek,

H.

mivel a zöld gazdaságra való áttérés a nők zöld munkaerő-piaci integrációja szempontjából gyakran különös nehézséget jelent, tekintettel arra, hogy a nők gyakran nem rendelkeznek a zöld gazdaságban a szakértői feladatok betöltéséhez szükséges kellő technikai képesítéssel,

I.

mivel a nők egyértelműen alulreprezentáltak a környezeti kérdésekről folyó tárgyalásokon, a költségvetési egyeztetéseken és a zöld gazdaság megvalósítását célul kitűző döntéshozatalban,

J.

mivel a fogyasztási és életviteli minták lényeges mértékben befolyásolják a környezetet és az éghajlatot; mivel a gazdag világ fogyasztási szokásai – például az élelmiszerek és a közlekedés tekintetében – hosszú távon fenntarthatatlanok, különösen arra való tekintettel, hogy a világon minden nőnek és férfinak joga van jólétben élnie,

K.

mivel a nők és a férfiak fogyasztási mintái általában eltérőek; mivel a nők társadalmi-gazdasági helyzetüktől függetlenül kevesebbet fogyasztanak a férfiaknál, illetve – például kevesebb hús fogyasztására, kevesebb gépjárműhasználatra és fokozott energiahatékonyságra vonatkozó – fogyasztási döntéseik révén nagyobb fokú hajlandóságot tanúsítanak a környezet megóvása iránt,

L.

mivel a nemekre jellemző jelenlegi hatalmi szerkezet következtében a nők nem rendelkeznek ugyanakkora befolyással, és nem férnek hozzá ugyanolyan mértékben a közlekedési rendszerekhez, mint a férfiak; mivel ahhoz, hogy javuljanak a nők közlekedési lehetőségei, hatékonyabbá kell tenni a tömegközlekedést, több gyalog- és kerékpárutat kell létesíteni, és a szolgáltatásoknak rövidebb távolságokra kell lenniük, illetve fejleszteni és bővíteni kell a környezetbarát közlekedési eszközökkel kapcsolatos ismereteket és ezek innovációját,

M.

mivel a nők – a férfiakéhoz képest alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszuk, a hagyományosan aránytalanul nagy részben rájuk nehezedő otthoni feladatok, valamint a természeti erőforrások szűkössége által kiváltott vagy súlyosbított konfliktushelyzetekben az őket fenyegető erőszak miatt – különösen kiszolgáltatottak környezeti kockázatok és az éghajlatváltozás hatásainak,

N.

mivel a nőknek teljes mértékben részt kell kapniuk a zöld gazdaságra vonatkozó politikaformálásban, döntéshozatalban és végrehajtásban, mivel a nőknek teljes mértékben részt kellene venniük a zöld gazdaságra vonatkozó tervezési, döntéshozatali és végrehajtási munkában; mivel a – nők részvételével megvalósított – jól bevált gyakorlatok jobb katasztrófaelhárítást, nagyobb biológiai sokféleséget, nagyobb élelmiszerbiztonságot, a sivatagosodás megfékezését és védett erdőket eredményeztek,

O.

mivel nincsenek átfogó és összehasonlítható adatok arra vonatkozóan, hogy a zöld gazdaság milyen hatást gyakorol a munkaerőpiacra,

1.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a társadalom átálljon a zöld gazdaságra, amelynek keretein belül az ökológiai szempontok szorosan összefonódnak a társadalmi fenntarthatósággal, például a nemek közötti nagyobb egyenlőséggel és a nagyobb mértékű társadalmi igazságossággal;

2.

megjegyzi, hogy a zöld gazdaság meghatározott, fontos részei kihatnak az ökoszisztémára, a fogyasztásra, az élelmiszerekre, a növekedésre, a közlekedésre, az energiára és a jóléti ágazatra;

3.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az uniós intézményekhez és bizottságokhoz intézett, „Rio+20: a zöld gazdaság és a jobb irányítás felé vezető úton” című bizottsági közleményből hiányzik a nemek közötti egyenlőség szempontja;

4.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a környezetvédelmi és éghajlati témájú stratégiák, programok és költségvetési projektek tervezése, végrehajtása és értékelése folyamán gyűjtsenek életkor és nemek szerint lebontott adatokat: statisztikák nélkül nehezebb a nemek közötti egyenlőség növelését célzó releváns intézkedéseket megvalósítani;

5.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a nemi szempontok és az ezekkel kapcsolatos aggályok nem épültek be megfelelően a fenntartható fejlődésre vonatkozó politikákba és programokba; emlékeztet arra, hogy növeli a nemek közötti egyenlőtlenséget az, hogy a nemi szempontok hiányoznak a környezetvédelmi politikákból, és felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a környezetvédelmi politikák során nemzetközi, nemzeti és regionális szinten hozzanak létre a nemek közötti egyenlőség érvényesítésére szolgáló mechanizmusokat;

6.

felszólítja a Bizottságot, hogy kezdeményezzen a nemek közötti egyenlőség és a zöld gazdaság összefüggéseire, valamint a nőknek a zöld innovációk, szolgáltatások és termékek fejlesztéséhez való hozzájárulására irányuló kutatásokat;

7.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassanak és mozdítsanak elő konkrét kutatásokat és tanulmányokat arra vonatkozóan, hogy a zöld gazdaságra való áttérés hogyan hat majd a különféle ágazatokban a nőkre és a férfiakra, továbbá elemezze a nők szerepét az átállás megkönnyítésében; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vegyék fel a nemek közötti esélyegyenlőség szempontját a környezetvédelembe és a környezeti hatásvizsgálatokba;

8.

felismeri, hogy sürgős szükség van egy nemzetközi megállapodásra a zöld gazdaság fogalmának olyan közös meghatározásával kapcsolatban, amely a társadalmi és ökológiai fenntarthatóság kettős pillérén alapul; hangsúlyozza, hogy a civil társadalomnak – különösen a társadalmi mozgalmaknak, a környezetvédelmi szervezeteknek és a női jogvédő szervezeteknek – jelentős szerepet kell betöltenie a zöld gazdaság céljainak és célkitűzéseinek meghatározásában;

9.

felhívja a Bizottságot, hogy minden szinten – a helyi és regionális fejlesztési és kutatási tevékenységeket is beleértve – szisztematikusan illessze be a nemek közötti egyenlőség szempontját a környezetvédelmi politikák meghatározásába, végrehajtásába és figyelemmel kísérésébe; felszólítja a Bizottságot, hogy a jó kormányzás eszközeként használja fel a nemek közötti egyenlőség érvényesítését, és támogassa annak előmozdítását;

10.

sürgeti a Bizottságot, hogy az uniós strukturális alapokra (az Európai Szociális Alap (ESZA), az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA)) és a közös agrárpolitikára vonatkozó jövőbeli rendeletek és programok tervezése és tárgyalása során segítse elő a nemek közötti egyenlőség kulcsfontosságú kérdését, különösen a zöld gazdaságra való átállásra vonatkozó intézkedések keretében;

11.

megállapítja, hogy a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségeket olyan távoli, elszigetelt területeken lehet kiaknázni, ahol nincs elektromos áram, és hozzájárulnak a nem szennyező energiatermeléshez; ezért arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az ERFA és az ESZA felhasználásával hozzanak létre a megújuló és környezetbarát energiaforrások kiaknázását célzó létesítményeket; emellett több innovációra, valamint a férfiak és nők fokozottabb részvételére ösztönöz például a megújuló és környezetbarát energia és építészet fejlesztésében;

12.

felhívja a Bizottságot, hogy a felvilágosító kampányok során adjon tájékoztatást a zöld gazdaságra való átállás fontosságáról, és a nemi szempontokat figyelembe vevő környezetvédelmi politikák kedvező hatásairól;

13.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy valamennyi környezettel kapcsolatos szakpolitikai területen, valamint a gazdasági döntéshozatal valamennyi szintjén jelenjen meg a nemek közötti egyenlőség; e célkitűzéseket a civil társadalommal konzultálva kell összeállítani;

14.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy kezdjék el egy új, szociális és éghajlatbarát növekedési mutató alkalmazását, amely a jóllét nem gazdasági vonatkozásaira is kiterjed, és elsődlegesen a fenntartható fejlődéssel összefüggő kérdéseket, köztük a nemek közötti egyenlőséget, a szegénység csökkentését és az alacsonyabb üvegházhatásúgáz-kibocsátást állítja a középpontba;

15.

megállapítja, hogy az emberek lakhatásra, ételre, élelmiszerre, energiára és munkára irányuló jogos igényét az ökoszisztéma megóvásával és az éghajlati változások korlátozásával kell kielégíteni, valamint a föld erőforrásait az emberi jogokkal összhangban kell felhasználni, ami nagyobb mértékű egyenlőséghez vezet, és magában hordozza azt is, hogy azok a környezeti igazságosság elve alapján kerülnek elosztásra;

16.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy gyermekeink és unokáink számára jó életkörülményeket biztosítsunk, valamint hogy a gazdasági fejlődés a jelenlegi szükségleteket a jövő generációk érdekeinek csorbítása nélkül elégítse ki;

17.

kiemeli, hogy a GDP a termelés mérőszáma, és nem a környezeti fenntarthatóságot, az erőforrás-hatékonyságot, a társadalmi integrációt vagy általánosan a társadalmi fejlettség mértékét mutatja; kéri, hogy dolgozzanak ki új, világos és mérhető mutatókat, amelyek figyelembe veszik az éghajlati változásokat, a biológiai sokféleséget, az erőforrás-hatékonyságot és a társadalmi igazságosságot;

18.

felszólítja a tagállamokat, hogy a zöld gazdaság létrehozása érdekében hozzanak olyan költségvetési intézkedéseket, amelyek egyrészről megszabják a környezetterhelés árát, másrészről forrásokat szánnak a zöld innovációk és a fenntartható infrastrukturális rendszerek létesítésének ösztönzésére;

19.

úgy véli, hogy az uniós közpénzeket sokkal nagyobb arányban kellene fenntartható közjavakra fordítani;

20.

szorgalmazza egy olyan feltétel kikötését, amely értelmében uniós támogatásban csak környezetbarát és a társadalmi fenntarthatóságot elősegítő tevékenységek részesülhetnek;

21.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy olyan fenntartható közlekedési rendszereket hozzanak létre, amelyek egyenlő mértékben figyelembe veszik a nők és férfiak közlekedési igényeit, és egyszersmind enyhe hatást gyakorolnak a környezetre;

22.

felkéri a Bizottságot, hogy olyan projektekre összpontosítsa a kutatásfinanszírozást, amelyek kulcsszerepet játszanak az innovatív és fenntartható közlekedési megoldások kidolgozásában;

23.

felszólítja a tagállamokat, hogy csökkentsék a közlekedési ágazat környezeti és energetikai hatásait, és növeljék a nemek közötti egyenlőséget azáltal, hogy nagyobb mértékben hozzáférhetővé válnak az informatikai rendszerek és megvalósul a forgalmi szempontból hatékony tervezés;

24.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy állítsanak fel egy olyan közlekedési hierarchiát, amely egyértelműen megmutatja, hogy az átfogó környezeti és forgalmi célok elérése érdekében melyik közlekedési módot kell előnyben részesíteni;

25.

kéri, hogy a közlekedési módok rangsorolása előtt – és a különböző helyi körülmények teljes körű figyelembevételével – készüljenek statisztikák a közösségi és magáncélú közlekedési módok környezetre gyakorolt hatásáról, és kéri, hogy a közigazgatási szervek mutassanak példát e téren;

26.

kéri a tagállamokat, hogy az illetékes számvevőszékek az államháztartás ellenőrzései során vegyék figyelembe a közlekedés közigazgatási szervek általi használatának környezeti hatásait;

27.

kéri, hogy a tagállamok szociális és adóügyi ösztönzőkkel, valamint a munkavállalóknak védelmet nyújtó jogi keret létrehozásával fejlesszék a távmunkát;

28.

felhívja a tagállamokat, hogy a közlekedési szolgáltatások minőségének és mennyiségének fokozásával, a közlekedési módok és lehetőségek biztonságának, kényelmének és fizikai elérhetőségének javításával, illetve integrált és kiegészítő közlekedési rendszerek biztosításával – különösen a kisvárosokban és a vidéki területeken – jelentősen erősítsék meg a helyi közösségi közlekedési szolgáltatásokat, s ezáltal erősítsék meg a nők, a fogyatékkal élők és az idősek utazási képességeit, lehetőséget nyújtva nagyobb mértékű társadalmi beilleszkedésükre és életkörülményeik javítására;

29.

hangsúlyozza, hogy a fenntartható közlekedési rendszer létrehozására irányuló erőfeszítések során tekintetbe kell venni azt, hogy a nők és a férfiak a különböző kockázatértékelés miatt különbözőképpen ítélik meg a nyilvános helyeket, ezért a közlekedési rendszeren belüli biztonságos környezetnek prioritást kell kapniuk a nők és a férfiak szempontjából is;

30.

megállapítja, hogy a – például a mezőgazdaságon, energiaiparon, közlekedésen, fogyasztáson, kutatáson, technológián, információs technológián és az építő- vagy hulladékiparon belüli – zöld munkahelyek jelentős szerepet játszanak a zöld gazdaságban;

31.

felszólítja a tagállamokat, hogy támogassák a nők vállalkozói kedvét a zöld gazdaságban a nők zöld gazdasághoz való hozzáférésének megkönnyítésén, adatok terjesztésén és képzési műhelyeken keresztül, illetve olyan intézkedések meghozatalával, amelyek segítik a nőket a munka és a magélet közötti egyensúly megteremtésében; felhívja a tagállamokat, hogy bátorítsák a nők vállalkozói készségét a környezetvédelem és a környezetbarát technológiák fejlesztése terén – például a megújulóenergia-, a mezőgazdasági és az idegenforgalmi ágazatban –, illetve zöld innovációk fejlesztése során, különösen a szolgáltatási ágazaton belül; megjegyzi, hogy a megújuló energia a női vállalkozók számára új munkalehetőségeket teremthet olyan területeken, ahol különösen magas a munkanélküli nők aránya;

32.

sürgeti a tagállamokat, hogy az új zöld munkahelyekre való áttérés elősegítése érdekében biztosítsák a nők számára a megfelelő munkakörülményeket, az elfogadható színvonalú egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz és lakhatáshoz való hozzáférésüket, valamint határozott részvételüket a szociális párbeszédben;

33.

megjegyzi, hogy a fenntartható gazdaság „mindenkinek zöld”, azaz tisztességes munkalehetőséget és fenntartható közösségeket teremt, valamint lehetővé teszi a javak méltányosabb elosztását;

34.

megállapítja, hogy a zöld gazdaságban nem csak a zöld munkahelyek fontosak, hanem az összes, enyhe környezeti hatással járó munkahely is; megjegyzi, hogy ilyen munkahelyeket a magánszektorban lehet találni, de a szociális ágazatban – például az oktatásban és a gondozói szolgáltatásokban – is találkozhatunk velük;

35.

felszólítja a tagállamokat, hogy a nemek közötti egyenlőség érvényesítése érdekében biztosítsák a nők egyenlő képviseletét a politikai döntéshozatali szervekben, valamint a kormány által kinevezett, a környezetvédelmi, energetikai és zöld munkahelyekkel kapcsolatos politikák meghatározásával, tervezésével és végrehajtásával foglalkozó testületekben és intézményeknél; felszólítja a tagállamokat, hogy a zöld munkahelyek szektorában több nőt nevezzenek ki vezető beosztásba és a vállalatok igazgatótanácsába; hangsúlyozza, hogy amennyiben ez a cél önkéntes módon nem érhető el, a nemek közötti egyenlőség és a demokrácia erősítése érdekében célzott intézkedéseket – például kvóták megállapítását vagy más módszereket – kell bevezetni;

36.

rámutat, hogy a gazdaság ökológiai átalakítása és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás óriási keresletet hoz létre szakképzett munkavállalók iránt; utal arra, hogy a női munkavállalók erősen alulreprezentáltak a megújuló energiaforrások ágazatában, és különösen a tudományos és technológiaintenzív munkakörökben; kiemeli, hogy különösen fontos, hogy a tagállamok cselekvési terveket határozzanak meg annak előmozdítására, hogy több nő válasszon képzést és karriert magának a műszaki tudományok, a természettudományok, az információs technológia és más csúcstechnológiai területen, minthogy számos zöld munkahely fog a jövőben e területeken koncentrálódni;

37.

felhívja a tagállamokat, hogy alkalmazzanak és fejlesszenek ki olyan módszereket, amelyekkel a nőket arra ösztönzik, hogy a környezetvédelem, a közlekedési ágazat és az energiaszektor területén válasszanak képzést és foglalkozást maguknak, és ily módon határozottan lépjenek fel azzal a sztereotip szemlélettel szemben, amely a természettudományos és alkalmazott tudományos pályákon a férfiaknak kedvez;

38.

hangsúlyozza, hogy támogatni és ösztönözni kell a nők hozzáférését a kisvállalkozásoknak nyújtott mikrohitelekhez;

39.

felhívja a tagállamokat, hogy alkalmazzanak és fejlesszenek ki olyan módszereket, amelyekkel a férfiakat arra ösztönzik, hogy a csekély környezeti hatást kifejtő szociális ágazatban válasszanak képzést és foglalkozást maguknak;

40.

felhívja a tagállamokat, hogy az európai uniós programok – így például az ERFA és az ESZA – segítségével dolgozzanak ki a nők számára olyan szakképzéseket, amelyek a magán- és az állami szektorban egyaránt elősegítik hozzáférésüket az új zöld munkahelyekhez és a csekély környezeti hatást kifejtő feltörekvő technológiákhoz; sürgeti a tagállamokat, hogy biztosítsák a női munkavállalók nagyobb bevonását – pl. a megújuló ágazatban és a tudomány-technológiaintenzív álláshelyeken – az ökológiai átalakítással kapcsolatos képzési projektekbe és programokba, valamint az oktatás és képzés segítségével arra összpontosítsanak, hogy a nők megszerezzék az ahhoz szükséges kompetenciákat és képzettséget, hogy azonos alapról versenyezhessenek a férfiakkal a foglalkoztatás és az egyéni előmenetel terén; megállapítja, hogy a férfiak könnyebben férnek hozzá a mezőgazdasági termelési eszközökhöz és a vállalkozói tevékenységek terén élenjáró technológiákhoz, amelyek elengedhetetlenek a zöld gazdaságban a magas képzettséget igénylő munkahelyek megszerzéséhez;

41.

megállapítja, hogy ahhoz, hogy a nők a férfiakkal egyenlő feltételek mellett tudjanak részt venni a zöld gazdaságban, több gyermek- és idősgondozási létesítményekre van szükség annak érdekében, hogy a nők és a férfiak is össze tudják egyeztetni a családi és a szakmai életet, valamint garantálni kell a nők nemi és reprodukciós jogait; rámutat, hogy a szakpolitikáknak és rendeleteknek törekedniük kell arra, hogy támogatást nyújtsanak a szociális biztonsághoz, a családtervezéshez és a gyermekgondozáshoz, minthogy a nők csak olyan társadalomban lesznek képesek szakértelmüket kamatoztatni és egyenlően hozzájárulni a zöld gazdaságok sikerre viteléhez, amely biztosítja az említett követelmények teljesülését;

42.

rámutat, hogy a gazdaság zöldítését ma már a gazdasági fejlődés ösztönzése egyik eszközének tekintik, különösen a gazdasági válsággal és az Európa 2020 stratégiával összefüggésben; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassa a gazdaság „kizöldítésére” irányuló erőfeszítéseket olyan beruházások és programok ösztönzése révén, amelyek elősegítik a zöld innovációt és a zöld munkahelyeket, illetve azokra irányulnak, akiknek a legnagyobb szükségük van azokra; fenntartja, hogy a nemek közötti esélyegyenlőség alapvetően fontos az egyenlőtlenségek súlyosbításának elkerülése érdekében;

43.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gyűjtsenek és elemezzenek nemek szerint lebontott adatokat a pénzügyi források elosztására vonatkozóan, a nemek szerint elkülönülő ágazatokhoz és a zöld innovációhoz viszonyítva, valamint dolgozzanak ki mutatókat a zöld gazdaságnak a területi és társadalmi kohézióra gyakorolt potenciális, részekre bontott hatásai mérésére; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki egy stratégiai irányítást és eszköztárat, amely révén hatékonyan lehet reagálni a foglalkoztatás szintjén és a munkaerőpiac struktúrájában felmerülő változásokra;

44.

azt várja, hogy a szélesebb körű és a fenntarthatóbb gazdasági mutatókra való áttérés a fejlesztési politikában is ahhoz vezet, hogy a fejlődő országokkal kapcsolatban a társadalmi és környezetvédelmi célokra nagyobb hangsúly kerül, továbbá hogy egyedi politikákkal és rendeletekkel biztosítani fogják a nők nemzeti erőforrások feletti tulajdonjogát és ellenőrzését; hangsúlyozza, hogy szükség van a nőknek az energetika, a vízügy, az üzleti vállalkozások és a mezőgazdasági termelés irányításához és működéséhez szükséges szolgáltatásokhoz és új technológiákhoz való hozzáférése elősegítésére; hangsúlyozza, hogy szükség van a nők fokozottabb bevonására az üzleti és szervezeti szféra vezetői szintjén;

45.

felhívja a Bizottságot, hogy teljes körűen ismerje el és kezelje a környezet állapotromlásának az egyenlőtlenségekre – különösen a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségre – gyakorolt többszörös hatását, és az éghajlatváltozás és a környezetvédelmi fenntarthatóság területén az új szakpolitikai javaslatok kidolgozása során biztosítsa a nők egyenlő jogainak előmozdítását;

46.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki mutatókat az egyes projektek és programok nemekre vonatkozó következményeinek megállapítására, valamint a zöld gazdaság megvalósítása érdekében támogassák a nemek közötti egyenlőség szempontjának érvényesülését a környezetvédelmi stratégiákban;

47.

felhívja a Bizottságot, hogy fordítson különös figyelmet arra, hogy a világ sok helyén a lányok és a nők számára nagy jelentősége van a tiszta vízhez való hozzáférésnek, mivel gyakran az ő feladatuk, hogy vízért menjenek, és azt hazaszállítsák; hangsúlyozza, hogy szintén fontos a női őslakosságnak a helyi ökoszisztémára vonatkozó tudásának a megőrzése;

48.

felhívja a Bizottságot, hogy fokozott figyelmet fordítson arra, hogy számos fejlődő országban a társadalmi beidegződések és a patriarchális minták továbbra is számottevően korlátozzák a nők pályafutását a zöld gazdaságban, továbbá hogy a nők nem jutnak hozzá a kérdéses ágazatba való bejutáshoz szükséges ismeretekhez, képzéshez és technológiákhoz;

49.

felszólítja a Bizottságot, hogy fordítson különös figyelmet arra, hogy emberek milliárdjai függnek teljes mértékben a biomasszától mint energiaforrástól; valamint hogy a gyerekek és a nők a biomassza begyűjtése, feldolgozása és használata miatt egészségügyi problémákkal küzdenek; ezért hangsúlyozza, hogy a megújuló és a hatékonyabb energiaforrások érdekében beruházásokra van szükség;

50.

kéri, hogy készítsenek elmélyült hatástanulmányokat az EU és harmadik országok között kötött két- és többoldalú szerződésekről az éghajlatváltozás, a nemi egyenjogúság és a fenntartható fejlődés tekintetében, és kéri a Bizottságot, hogy a kereskedelmi támogatással és a fejlesztési támogatások egyéb formáival kapcsolatos kezdeményezések keretében nyújtson támogatást kifejezetten az éghajlatváltozások kezelésére;

51.

felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy modern technológia- és ismeretátadási programot, amely hozzásegítheti a fejlődő országokat és a régiókat ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a környezeti változásokhoz;

52.

hangsúlyozza, hogy az éghajlati változások megfékezésével kapcsolatos stratégiák kidolgozásakor figyelembe kell venni az erőforrásokhoz – például a mikrohitelekhez, a kölcsönökhöz, az információhoz és a technikához – való hozzáférés vonatkozásában a nemek közötti egyenlőtlenséget;

53.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányainak.

3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/47

—

tekintettel Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikke (3) bekezdésének második albekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8. cikkére, 153. cikke (1) bekezdésének i. francia bekezdésére és 157. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

—

tekintettel a Bizottság „Út a munkahelyteremtő fellendülés felé” című, 2012. április 18-i közleményére (COM(2012)0173) és annak kísérő dokumentumára a személyi és háztartási szolgáltatások foglalkoztatási potenciáljának kiaknázásáról (SWD(2012)0095),

—

tekintettel az Európai Unió társadalmi változás és innováció programjáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. október 6-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0609),

—

tekintettel az Európai Tanács által 2011 márciusában elfogadott, nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumra (2011–2020) (1),

—

tekintettel a Bizottság a férfiak és a nők közötti egyenlőség terén 2010-ben elért előrehaladásról szóló 2011. évi jelentésére (SEC(2011)0193),

—

tekintettel „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia – 2010–2015” című, 2010. szeptember 21-i bizottsági közleményére (COM(2010)0491),

—

tekintettel „A tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról – Az Európa 2020 integrált iránymutatás II. része” című tanácsi határozatra irányuló javaslatra (COM(2010)0193),

—

tekintettel a Tanács 2009. június 8-i„Rugalmas biztonság válság idején” című következtetéseire,

—

tekintettel a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK irányelvre (2),

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK irányelvre (átdolgozott szöveg) (3),

—

tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2004. december 13-i 2004/113/EK tanácsi irányelvre (4),

—

tekintettel az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért 2008. évi, „A női és férfi munkavállalók helyzete közötti különbségek Európában” című jelentésére,

—

tekintettel az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért 2007. évi, „Európai munkakörülmények: távlatok a nemek közötti egyenlőség terén” című jelentésére,

—

tekintettel a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló, 1979. december 18-i egyezményre,

—

tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2011” című, 2012. március 13-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel „A nőket sújtó szegénység megjelenési formáiról az Európai Unióban” című, 2011. március 8-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a bizonytalan foglalkoztatási feltételek mellett dolgozó nőkről szóló, 2010. október 19-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A7-0246/2012),

A.

mivel számos ország gazdaságában lezajlott a harmadik ágazat térnyerésének folyamata, amelynek eredményeképpen a szolgáltatási ágazat a legnagyobb foglalkoztatóvá lépett elő és a legnagyobb mértékben járul hozzá az érintett országok GDP-jéhez, illetve a szolgáltatási ágazat adja az Európai Unió gazdasági tevékenységének 70 %-át, valamint a az összes foglalkoztatott hasonló és egyre növekvő százalékos részarányát, továbbá mivel 2010-ben az EU átlagában a szolgáltatási ágazatban dolgozott az összes foglalkoztatott majdnem 70 %-a, míg az iparban 25,4 %-a, a mezőgazdaságban pedig 5,2 %-a;

B.

mivel jelenleg tízből kilenc munkahely a szolgáltatási ágazatban jön létre, a felmérések pedig azt mutatják, hogy az egységes szolgáltatási piac további bővítése elősegítheti egy jelentős foglalkoztatási potenciál kibontakoztatását, azaz munkahelyek létrejöttét, amire az EU-nak sütgős szüksége van a jelenlegi válság idején;

C.

mivel a nők foglalkoztatottsági aránya 62,1 %, a férfiaké pedig 75,1 %, ami azt jelenti, hogy az Európa 2020 stratégia elsődleges célja – 75 %-os foglalkoztatottsági arány elérése 2020-ig – csak akkor teljesíthető, ha több nő tud belépni a munkaerőpiacra;

D.

mivel a női munkavállalók többsége a szolgáltatási ágazatban dolgozik, és mivel az Unióban ez a hányad átlagosan 83,1 % volt, szemben az aktív férfi lakosság esetében mért 58,1 %-kal;

E.

mivel a nők aránytalanul nagy számban dolgoznak a rugalmas és részmunkaidős foglalkoztatási piacon a társadalmunkban meglévő nemi sztereotípiák miatt is, amelyek szerint a nők elsődleges feladata a családról való gondoskodás, ezért az általános nézet szerint a férfiaknál alkalmasabbak arra, hogy időszakos, alkalmi vagy részmunkaidős munkát végezzenek, illetve otthonról dolgozzanak; mivel a rugalmas munkaidőt, többek között a távmunkát, a részidős vagy otthoni irodai munkát jórészt még mindig „női” munkaidő-beosztásnak tekintik;

F.

mivel a szolgáltatási ágazat sok megoldást kínál a rugalmas munkaszerződések tekintetében – mint például a rugalmas munkaidő, a részmunkaidő és a határozott idejű szerződések –, amelyek, ha szabadon választhatóak, segíthetnek a nőknek és férfiaknak egyaránt abban, hogy összeegyeztethessék a munkát és a gondozási tevékenységet; mivel a nők inkább igénybe veszik a rugalmas vagy részmunkaidős állásokat szakmai és családi kötelezettségeik összeegyeztetése érdekében, akkor is, ha az óradíj tekintetében különbség van a részmunkaidős és a teljes munkaidős munkavállalók óradíja között; mivel a nők többször szakítják meg karrierjüket és kevesebb munkaórát gyűjtenek, mint a férfiak, ami ronthatja szakmai előmenetelüket és társadalmi felemelkedési kilátásaikat, és ami kevésbé jól jövedelmező szakmai életpályában is megnyilvánul;

G.

mivel a bizonytalan foglalkoztatás az uniós munkaerőpiac tartós jellemzője, és mivel e bizonytalanság inkább a nőket érinti, akik bér tekintetében megkülönböztetést szenvednek, több részidős állást vállalnak és emiatt a férfiakénál alacsonyabb fizetést kapnak, kevesebb szociális védelemben részesülnek, életpályájuk tekintetében lassabban haladnak előre, kisebb lehetőségük van a gazdasági függetlenségre, ami arra ösztönzi őket, hogy visszatérjenek a privát szférába/háztartásba, ami visszalépést jelent a feladatok megosztása terén; mivel a be nem jelentett foglalkoztatásban jelentős a nők aránya, akiket főként házimunkára és gondozásra alkalmaznak;

H.

mivel a férfiaknak – minden képzettségi szinten – nagyobb százalékának van munkahelye, mint a nőknek, noha ez utóbbiak ugyanolyan képzettek, vagy magasabb végzettséggel bírnak, mint a férfiak, de képességeiket gyakran kevésbé veszik figyelembe, és a szakmai pályafutásuk lassabban fejlődik;

I.

mivel az egyetemi diplomával rendelkezők közel 60 %-a nő, ennek ellenére aránytalanul kis számban képviseltetik magukat a szolgáltatási ágazat vezetői tisztviselői és döntéshozói pozícióiban;

J.

mivel a nők túlságosan nagy arányban a szolgáltatási ágazat legalacsonyabb képzettséget igénylő, legkevésbé elismert és legrosszabbul fizetett állásait töltik be, éppen ezért a bizonytalan foglalkoztatottság sokkal inkább jellemző a nők, mint a férfiak körében;

K.

mivel a nők munkaerő-piaci szerepét a munkaadók általában alábecsülik, mivel esetükben valószínűbb, hogy szülés és gyermeknevelés miatt pályájukat megszakítják;

L.

mivel a nőknek a szakmai élet terén adott nagyobb lehetőségeket eszköznek és a társadalom egészébe történő befektetésnek kell tekinteni, különösen a jelenlegi európai demográfiai változások és kihívások összefüggésében;

M.

mivel a nők több nehézségbe ütköznek a munka és a magánélet összeegyeztetése terén, mert a családi élet és a családi felelősségek felosztása sokszor egyenlőtlen és az eltartott családtagok gondozása többnyire a nőkre hárul, valamint mivel a munka és a magánélet jobb egyensúlyát lehetővé tevő politikák elősegítik a foglalkoztatási potenciál felszabadítását a nők körében, és megkönnyítik a nők és a rendelkezésre álló munkahelyek jobb egymáshoz rendelését, ezáltal serkentve a gazdasági növekedést, a foglalkoztatást és az innovációt; mivel ezzel összefüggésben a gyerekeknek és az eltartott családtagoknak ellátási szolgáltatások nyújtására irányuló kormányzati politikák jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők és a férfiak képesek legyenek a munkahely és a gondozási tevékenységek eltérő követelményeit kezelni;

N.

mivel a hagyományos nemi szerepek és sztereotípiák továbbra is erős hatást gyakorolnak a férfi és a női szerepkörök elosztására otthon, a munkahelyen és az egész társadalomban, és érvényesül a nemek közötti egyenlőség megvalósítása előtt álló örökölt akadályok fennálló állapotának megőrzésére irányuló tendencia, emiatt és a szolgáltatási ágazatban a nők foglalkoztatásának és személyes fejlődésének lehetőségei gyakran korlátozottak, ami akadályozza egyénekként és gazdasági szereplőkként történő teljes kibontakozásukat;

O.

mivel a nők elleni családon belüli, házastársi, gazdasági és nemi erőszak az emberi jogok megsértését jelenti, ami a kulturális és gazdasági háttértől függetlenül valamennyi társadalmi réteget érint;

P.

mivel a nők gazdasági függetlensége elengedhetetlen feltétele annak, hogy egyéni és szakmai útjukat irányítani tudják, és valódi döntéseket hozhassanak;

Q.

mivel a nők és a férfiak között az új technológiákhoz és az internethez való hozzáférés és azok használata terén egyenlőtlenség áll fenn, mely jelenség „a nemek közötti digitális szakadék” néven ismert és gyakran készséghiányhoz, sőt „digitális analfabetizmushoz” vezet;

R.

mivel férfiak és nők közötti, ugyanazért a munkáért vagy azonos értékű munkáért járó keresetkülönbség éppen a szolgáltatási ágazatban az egyik legmagasabb mértékű;

1.

kiemeli, hogy a szolgáltatási ágazatban erőteljes horizontális szegregáció érvényesül, azaz a munkahelyek nemek közötti megoszlása egyenlőtlen: a munkahellyel rendelkező nők közel fele Nemzetközi Munkaügyi Szervezet foglalkozások egységes nemzetközi osztályozási rendszerében felsorolt 130 foglalkozás közül 10-ben összpontosul: bolti eladó és termékbemutató ügynökök, háztartási alkalmazottak és más kisegítők, takarítók és mosást végző személyek, személyi ápolók és hasonló munkakört ellátók, irodai munkát végzők, középfokú végzettségű igazgatási alkalmazottak, szállodai-vendéglátóipari személyzet, titkárok és adatrögzítők, kisvállalkozás-vezetők, középfokú végzettséget igénylő pénzügyi és kereskedelmi foglalkozásokban dolgozók, valamint ápolók és szülésznők;

2.

felszólítja a Bizottságot, hogy ezeket a szakmákat népszerűsítő kampányokkal lépjen fel e nemi megosztottság ellen;

3.

hangsúlyozza, hogy a nők és a férfiak fizetése közötti szakadék áthidalása érdekében csökkenteni kell a foglalkoztatás területén érvényesülő kirekesztést, ami a tipikusan női munkahelyeken alkalmazott nők esetében gyakran rosszabb, mint a hasonló képesítésű, de más ágazatokban alkalmazott nők esetében.

4.

megjegyzi, hogy a közszférában is a női foglalkoztatás túlsúlya jellemző, ahol az aktív női népesség 25 %-a, ám az aktív férfi népesség csupán 17 %-a dolgozik; kiemeli, hogy e szektorban a nőket sokkal jobban fenyegeti a munkahely elvesztése a költségvetési megszorítások miatt; rámutat, hogy az Európa 2020-ban – az EU növekedési stratégiájában – rögzített, nőkre és férfiakra vonatkozó 75 %-os foglalkoztatási célkitűzések teljesítése érdekében erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a köz- és magánszférában egyaránt több nő jelenjen meg a munkaerőpiacon; rámutat, hogy sok tagállam esetében jelentősen több a női, mint a férfi orvos;

5.

felkéri a tagállamokat, biztosítsák, hogy az – átlátható és egyértelmű felvételi és előléptetési kritériumokkal jellemezhető – közszféra tanúsítson példás magatartást a közigazgatási állásokba, különösen pedig a vezető pozíciókba való egyenlő bejutás terén; hangsúlyozza a foglalkoztatottakra vonatkozó átlátható kiválasztási és felvételi szabályok bevezetésének szükségességét a magánszektorban is;

6.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek konkrét lépéseket a szolgáltatási piac további mélyítése felé az abban rejlő jelentős munkalehetőségek fejlesztése érdekében;

7.

hangsúlyozza a sztereotípiák és a nemi alapú megkülönböztetés elleni, a nők hátrányos helyzetét csökkentő aktív politikák révén történő küzdelem fontosságát a szolgáltatási ágazatban, ahol feltételezik, hogy vannak férfi és női munkák, mely utóbbiak a háztartásban a nők által végzett munkákhoz hasonlatosak és ezek egyfajta kiterjesztésének tekinthetők (ruha- és textilkészítés, oktatás, betegápolás, takarítás stb.); arra kér, hogy az oktatási és szakmai tanácsadás vállaljon nagyobb szerepet az iskolában annak érdekében, hogy a fiatalok közében előmozdítsa a férfiak és a nők közötti egyenlőséget, illetve hogy küzdjön a sztereotípiák ellen, ezzel olyan képesítések és szakmák irányába terelje a fiatal nőket, amelyben alulképviseltek; megjegyzi, hogy a férfiak jelentősen kisebb arányban választják a pedagógus szakmát, mint a nők, és hangsúlyozza, hogy e hivatás területén több férfira van szükség;

8.

rámutat, hogy a szolgáltatási szektorban foglalkoztatott nők között többségben vannak azok, akik a szociális, ápolói és telekommunikációs ágazatban helyezkednek el, amely szektorok jellemzője, hogy alacsonyabb képzettségi szintet igényelnek, kisebb társadalmi presztízsnek örvendenek, és megfelelnek a hagyományosan nőknek tulajdonított társadalmi szerepeknek, miközben a férfiak dominálnak a legnagyobb presztízzsel és bevétellel járó pénzügyi és a banki ágazatban;

9.

rámutat, hogy a nemek közötti egyenlőség létrejöttének legalapvetőbb elemei közé tartozik az idősekre, az ellátásra szorulókra és a gyermekekre irányuló politikák és szolgáltatások, köztük a szülési, az apasági és szülői szabadságot biztosító ellátások megléte; megjegyzi ezért, hogy a nők és a férfiak joga, hogy fizetett állást vállaljanak, és anélkül, hogy a foglalkoztatáshoz és az egyenlő esélyekhez való jogaik teljes és szabad gyakorlásától megfosztanák őket, gyerekük és családjuk lehessen;

10.

felhívja a figyelmet arra, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás (2010-ben az EU összes foglalkoztatásának 19,2 %-a) továbbra is alapvetően női foglalkoztatási forma: megjegyzi, hogy az Unió aktív női népességének 31,9 %-a dolgozott részmunkaidőben, szemben az aktív férfiak közötti mindössze 8,7 %-os aránnyal, ami azt jelenti, hogy a részmunkaidős tevékenységek 78 %-át nők végzik; rámutat, hogy az EU egészét tekintve a nők 19 %-a, míg a férfiak 7 %-a dolgozik rövidített részmunkaidőben (kevesebb mint heti 20 órában), és a 35–49 év közötti férfiaknak mindössze 3 %-a dolgozik rövidített részmunkaidőben, szemben a nők 18 %-os arányával ugyanezen korcsoportban; egyúttal megjegyzi, hogy a részmunkaidős állások többnyire bizonyos ágazatokban jellemzőek, a részmunkaidőben – többek között rövidített munkaidőben vagy törzsidőben, azaz heti 20–34 órában – foglalkoztatott munkavállalók több mint 38 %-a az oktatásban, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokban, illetve egyéb szolgáltatásokban vagy a kiskereskedelmi és nagykereskedelmi ágazatban dolgozik;

11.

felhívja a figyelmet a rugalmas munkaidő koncepciójának általános elterjedésére: ide tartozik a hétvégi munkavégzés és a rendszertelen, kiszámíthatatlan és megnövelt munkaidő; illetve felhívja a figyelmet arra, hogy ez a fajta rugalmasságigény nagyobb mértékben érinti a többségében nőkből álló részmunkaidős munkavállalói csoportot, a nők a férfiaknál nagyobb számban vannak kitéve munkaidejük egyik hétről a másikra történő változásának, ami tovább nehezíti számukra a munka és a családi élet összeegyeztetését, különösen egyedülálló anyák és eltartott családtagokat gondozók esetében; hangsúlyozza, hogy a munkaszerződéseknek stabilaknak kell lenniük és tartalmazniuk kell a pontosan meghatározott munkaidőt, ugyanakkor a nő kérésére és a családi és magánéletnek a munkával való jobb összeegyeztetése érdekében a munkaidőt újra lehessen tárgyalni; hangsúlyozza, hogy a rugalmas munkaidőnek a munkavállaló saját döntésének, nem pedig a munkáltató által kierőszakolt és rákényszerített helyzetnek kell lennie; elutasítja az olyan rugalmas és bizonytalan szerződéses helyzeteket, amelyek nem teszik lehetővé a családi élet stabilitásának megszervezését;

12.

emlékeztet arra, hogy az ágazat számos munkahelyére jellemzőek rugalmas munkafeltételek; hangsúlyozza, hogy egyfelől a munkakörülmények fokozott rugalmassága – feltéve, hogy önkéntes és a munkavállalók valódi igényeihez igazodik, illetve hogy a munkavállalók munkaidejük és részmunkaidős beosztásuk tekintetében ellenőrzésük alatt tartják és tisztában vannak a feltételeivel – növeli a nők lehetőségeit a szolgáltatási ágazatban való aktív részvételre és támogatja a munka, család és magánélet összeegyeztetését, ám másfelől a rugalmasság negatív hatással lehet a nők bérére és nyugdíjára, illetve olyan negatív következményekkel jár a foglalkoztatott nők számára, mint a formális szerződések, a szociális biztonság és a foglalkoztatási biztonság hiánya; megjegyzi, hogy mindez eredményezheti a munkahelyi egészség és biztonság feltételeinek a munkáltató általi nem megfelelő biztosítását is;

13.

hangsúlyozza az egyre divatosabbá váló „otthoni munka” jelentőségét; rámutat arra, hogy Németországban és Svédországban a vállalatok több mint 90 %-a új felfogás szerint osztja el a munkahetet, a személyi állomány számára éves és nem heti óraszámot állapít meg és engedélyezi, hogy a férj és feleség megosztozzon az állásán;

14.

hangsúlyozza a megfelelő munkakörülmények biztosításának fontosságát, az ehhez kapcsolódó jogokkal együtt, többek között a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági normák, a hozzáférhetőség, az előmeneteli kilátások, a továbbképzés, a fenntartható szociális biztonság és az egész életen át tartó tanulás tekintetében;

15.

megjegyzi, hogy 2010-ben az EU-ban a határozott időre szóló munkaszerződések aránya kissé magasabb volt az aktív női népesség körében (14,5 %), mint a férfiak körében (13 %);

16.

ismét felhívja a figyelmet, hogy a nők az Európai Unióban átlagosan 16,4 %-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak; jelzi, hogy a nők alacsonyabb bért kapnak azokban az esetekben is, amikor a férfiakkal azonos vagy egyenértékű állásokat töltenek be; megjegyzi, hogy más esetekben nem ugyanolyan állásokat töltenek be, mint a férfiak a továbbra is érvényesülő vertikális és horizontális foglalkoztatási szegregáció miatt, illetve azt, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás gyakoribb a nők körében; ezért kéri, hogy a tagállamok, a munkaadók és a szakszervezeti mozgalom dolgozzanak ki és vezessenek be a munkahelyek értékelésére szolgáló használható és konkrét eszközöket, amelyek hozzájárulhatnak annak meghatározásához, hogy mi az egyenlő értékű munka, ezáltal biztosítva az egyenlő díjazást a férfiak és a nők között, illetve arra ösztönzi a vállalatokat, hogy az egyenlő díjazás területén évente tartsanak vizsgálatot, és a legnagyobb átláthatóság és a nők és a férfiak díjazása közötti szakadék csökkentése érdekében az adatokat hozzák nyilvánosságra; hangsúlyozza, hogy a nők és a férfiak fizetése közötti szakadék következményeként gyakran a nyugdíjak között is szakadék keletkezik, ami azt eredményezheti, hogy a nők a szegénységi küszöb alá kerülnek;

17.

hangsúlyozza ezért, hogy a Lisszaboni Szerződés 157. cikke alapján biztosítani kell, hogy az ugyanazon a munkahelyen dolgozó nők és férfiak egyenlő díjazásban részesüljenek; emlékeztet a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló 2012. május 24-i állásfoglalására (8) és megismétli az ebben megfogalmazott, a 2006/54/EK irányelv legkésőbb 2013. február 15-ig megvalósuló felülvizsgálatára irányuló kérését;

18.

aggodalommal állapítja meg, hogy az alacsony bérek hatalmas többsége és a nagyon alacsony béreknek gyakorlatilag az összessége a részidős munkavégzéshez kapcsolódik, és a bérből és fizetésből élő szegények mintegy 80 %-a nő; jelzi, hogy konkrét intézkedésekkel kell fellépni, különösen a szolgáltatási ágazatban, a bizonytalan munkaviszonnyal szemben, amely különösen a nőket érinti, és ezért kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki stratégiákat a bizonytalan munkaviszony elleni küzdelem érdekében;

19.

rávilágít arra, hogy egy igen elterjedt és megkülönböztető gyakorlat szerint ugyanazon tevékenységnek vagy egy azzal egyenértékű tevékenységnek eltérő foglalkozási besorolást adnak a férfiak és a nők esetében, a takarítási szolgáltatásokon belül például a férfiak inkább karbantartási technikusként, míg a nők takarító személyzetként dolgoznak, és e helyzettel a nők kedvezőtlenebb javadalmazását kívánják indokolni;

20.

megjegyzi, hogy a nők esetében a magasabb iskolai végzettség megszerzése ritkán jár együtt a munkahelyi hierarchiában való előrelépéssel, sem pedig a munkakörülmények javulásával, ilyeténképpen a női népesség körében túlképzettségről beszélhetünk;

21.

felhívja a figyelmet arra, hogy a nők részmunkaidőben történő foglalkoztatásának növekvő trendjével és a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalókba történő befektetésre irányuló munkáltatói preferenciával összefüggésben a nőknek láthatóan korlátozott hozzáférésük van a továbbképzéshez és képesítésük továbbfejlesztéséhez, ami csökkenti esélyüket a szakmai fejlődésre;

22.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a szolgáltatási ágazatban valamennyi munkavállaló – különös tekintettel a kiszolgáltatott csoportok tagjaira – hozzáférhessen a készségfejlesztő programokhoz és az egész életen tartó tanuláshoz, jövőbeni munkaerő-piaci lehetőségeik javítása, valamint a készségek és a munkaköri feladatok közötti eltérések csökkentése érdekében;

23.

megjegyzi, hogy az egész életen át tartó tanulás összefüggésében a szolgáltatási ágazatban alacsony a nők szakképzésben való részvételi aránya, és felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket e téren;

24.

hangsúlyozza a készségfejlesztés szükségességét a munkaerőpiacra visszatérő idősebb munkavállalók és szülők esetében, akik korábban gyermekek és eltartott hozzátartozók gondozásával foglalkoztak;

25.

jelzi, hogy 2010-ben a legjelentősebb európai vállalatok igazgatótanácsainak csak minden hetedik tagja (13,7 %) volt nő, és a legnagyobb vállalatok igazgatótanácsi elnökei között mindössze 3,4 % volt a nők aránya;

26.

kiemeli annak a munkának a fontosságát, amely arra irányul, hogy a kutatási ágazatban több nő dolgozzon, valamint hangsúlyozza, hogy a nők meghatározó szerepet játszhatnak az új innovatív rendszerek, termékek és szolgáltatások kifejlesztésében a szolgáltatási ágazatban, különösen azért, mert bár a nők felelősek a világban a vásárlási döntések 80 %-áért, a termékek nagy részét férfiak tervezik, beleértve a technikai termékek 90 %-át; véleménye szerint a nők innovációs folyamatokban való nagyobb mértékű részvétele új piacokat nyithatna, és fokozhatná a vállalatok versenyképességét; úgy véli továbbá, hogy az innovatív szolgáltatások előfeltételei annak, hogy kezelni lehessen a jövőbeli kihívásokat, különösen a népesség gyorsuló elöregedése esetén bekövetkező, jóléti szolgáltatások iránti növekvő igényt, valamint a jó kommunikációs és kereskedelmi szolgáltatások révén az egész Európai Unióban jobb lehetőségeket teremtenek a városi és vidéki élethez és munkához;

27.

hangsúlyozza, hogy mivel sok nő továbbra is a szolgáltatási ágazatban választ képzést, ennélfogva e területen rendelkezik üzleti tapasztalattal és kereskedelmi ismeretekkel, rengeteg lehetőség és hatalmas potenciál kínálkozik a női vállalkozások számára; úgy véli, hogy a nők vállalkozói szellemének és vállalkozási tevékenységének fokozására irányuló erőfeszítések hatékonyságának érdekében a termelői szektorban ugyanolyan feltételekre van szükség, mint a szolgáltatói szektorban; ezzel kapcsolatban üdvözli azt a javaslatot, hogy a mikrofinanszírozást bővítsék ki a társadalmi változás és innováció program speciális tengelyévé, és hangsúlyozza a mikrofinanszírozás fontosságát olyan eszközként, amely a női vállalkozók és a szolgáltatási ágazatban kiszolgáltatott munkaerő-piaci helyzetben lévő egyének támogatására szolgál, üdvözli a „társadalomtudatos vállalkozás” kezdeményezésről szóló bizottsági közleményt (COM(2011)0682), mivel elsősorban a nők helyezkednek el társadalomtudatos vállalkozásokban;

28.

megjegyzi, hogy a szolgáltatási ágazatban a nők legnagyobbrészt a kiskereskedelemben és a szállodaiparban töltenek be vezető pozíciót, noha egyre inkább jelen vannak a kevésbé hagyományos területek – mint a biztosítási és a bankszektor – vezető állásaiban; a nők az esetek többségében kisvállalkozások vagy fizetett munkavállaló nélküli vállalkozások ügyvezetőiként töltenek be vezető pozíciót; megjegyzi továbbá, hogy a nagyvállalatoknál a nők rendszerint a kevésbé jelentős területeken – mint a humánerőforrás vagy az adminisztráció – bírnak felső vezetői szerepekkel; ösztönzi a vállalatokat, hogy tegyenek lehetővé rendszeres képzéseket a junior munkavállalók számára és léptessenek életbe hatékony anyasági, apasági és szülői támogatási rendszereket;

29.

kéri, hogy számolják fel a közigazgatásban jelen lévő üvegplafont, amely megakadályozza a nőket, hogy nagy felelősséggel járó pozíciókat töltsenek be; megjegyzi, hogy az állami szektornak példát kell mutatnia ezen a területen;

30.

hangsúlyozza, hogy a szolgáltatási ágazatban nagyobb arányú a nők illegális foglalkoztatása, mint a férfiaké, részben azért, mert azok a területek, amelyeken hagyományosan nők dolgoznak – például a háztartási szolgáltatások, gondozás – jellemzően kevésbé szabályozottak; megjegyzi, hogy a válság eredményeképpen egyébiránt megnövekedett a feketegazdaság szerepe, jóllehet jellegzetességeit nehéz meghatározni, hiszen előfordulásáról és jelentőségéről megbízható adatok nem állnak rendelkezésre;

31.

üdvözli az éves növekedési jelentésnek „A személyi és háztartási szolgáltatások foglalkoztatási potenciáljának kiaknázása” című munkadokumentumát, és felszólítja a tagállamokat, a szociális partnereket és más érdekelt feleket, hogy aktívan éljenek a szóban forgó kérdés megvitatására irányuló bizottsági felhívással;

32.

felszólítja a tagállamokat, hogy például adókedvezmények vagy szolgáltatási utalványok bevezetésével dolgozzanak ki politikákat az informális gazdaság bizonytalan helyzetben lévő munkavállalóinak szabályos munkavállalókká válása céljából; felhív egy, a szolgáltatási ágazat munkavállalóinak jogairól és e munkavállalók szervezettségének előmozdításáról szóló oktatási program kialakítására; kezdeményezéseket igényel a bizonytalan és szabálytalan munka negatív hatásainak tudatosítására a munkavállalókban és a nagyközönségben, ideértve a munkahelyi biztonság és egészség területét érő hatásokat is;

33.

felhívja a Bizottságot, hogy rendeljen független tanulmányt a házi gondozói szolgáltatások liberalizálásának hatásairól a munkavállalók helyzetére és körülményeire;

34.

aggodalmát fejezi ki a szolgáltatási ágazatban dolgozó migráns, nem bejelentett munkavállaló nők helyzetével kapcsolatban, különösen, ha magánháztartásokban vannak alkalmazva, mivel többségük bizonytalan munkahelyeken, illetve a háztartási szolgáltatások területén, szerződés nélkül, rossz munkakörülmények között, a bejelentett munkavállalóknál jelentősen alacsonyabb bérért és mindenféle szociális jogot nélkülözve dolgozik; hangsúlyozza ezért megfelelő politikák szükségességét, amelyek biztosítják a migráns munkavállalók alapvető emberi jogait, köztük az egészségügyi ellátáshoz, a tisztességes munkakörülményekhez, az oktatáshoz és a képzéshez, az erkölcsi és testi integritáshoz és a törvény előtti egyenlőséghez való jogot; felhívja a tagállamokat, hogy vizsgálják felül a nemzeti politikákat és gyakorlatokat és fordítsanak fokozott figyelmet a toborzási gyakorlatra, az információ hozzáférhetőségére és az emberi jogok védelmére, valamint hogy bátorítsák a munkavállalókat arra, hogy anélkül hogy ez bármiféle hatással lenne tartózkodási engedélyükre, jelentsék, ha munkakörülményeikkel kapcsolatban visszaélést tapasztalnak;

35.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy haladéktalanul ratifikálják az ILO 189. egyezményét, amelyet a háromoldalú szervezet 2011-ben fogadott el azzal a céllal, hogy biztosítsa a háztartási alkalmazottak tisztességes munkakörülményeit, valamint a többi munkavállalót megillető jogokkal azonos alapvető munkajogokat és támogassa a formális háztartási és gondozási szolgáltatási szektor fejlődését;

36.

felszólítja a tagállamokat, hogy vegyék fontolóra egy külön adó- és kedvezményrendszer kialakítását a személyi szolgáltatást vagy háztartási munkát végzők számára a be nem jelentett munka széles körű gyakorlatának szabályozása és ezáltal méltó munkakörülmények biztosítása érdekében; felszólítja a tagállamokat, hogy az Európa 2020 stratégia keretében benyújtott nemzeti reformprogramjaikban számoljanak be a be nem jelentett munka elleni küzdelemben tett erőfeszítéseikről;

37.

felszólítja a tagállamokat, hogy fogadjanak el a kiszolgáltatott munkavállalók munka-erőpiaci integrációjára irányuló politikákat, különös tekintettel az alacsonyan képzett, munkanélküli, fiatalabb vagy idősebb munkavállalókra, a fogyatékkal élőkre, a szellemi fogyatékkal élőkre, illetve a kisebbségi csoportokra, így például a migránsokra és a romákra, mégpedig célzott és személyre szabott pályaorientáció, valamint képzési és gyakornoki programok révén;

38.

jelzi, hogy egyes ágazatokban a gazdasági válság és az úgynevezett megszorító intézkedések a nemek közötti egyenlőség érvényesítését célzó intézkedések csökkenéséhez vezettek, ami további akadályt jelent a nemek közötti egyenlőség elvének megvalósítása terén, elsősorban a munkahelyek elvesztésével, az új munkahelyekre történő bejutással és a nők bizonytalan helyzetének súlyosbodásával kapcsolatban, ami – kiegészülve azzal a ténnyel, hogy a férfi foglalkoztatottság a nőinél gyorsabban áll helyre – nagyon hátrányosan érinti a nők foglalkoztatását a szolgáltatási ágazatban, valamint a nők karrierjét és nyugdíját is; felszólítja a Bizottságot, hogy gyűjtsön adatokat a megszorító intézkedéseknek a nők munkaerő-piaci helyzetére gyakorolt hatásáról, különös hangsúlyt fektetve a szolgáltatási ágazatra; hangsúlyozza, hogy mivel a társadalmi kérdésekre fordított nagyobb figyelem a nemek közötti egyenlőtlenségek hatékony kezelésének előfeltétele, a társadalmi és gazdasági kérdések kölcsönös függőségét jobban fel kell ismerni;

39.

hangsúlyozza, hogy az európai munkakörülményekről szóló, 2012. áprilisi ötödik felmérés alapján a munkavállalók 18 %-a számolt be a munka és a magánélet egyensúlyának hiányáról; hangsúlyozza, hogy a munka és a családi élet összeegyeztetését elősegítő megerősített politikákra van szükség, különös tekintettel a családi és magánélet és a szakmai tevékenység összeegyeztetésével kompatibilis, ingyenes, minőségi gyermekgondozási szolgáltatásokra és egyéb eltartottak gondozására irányuló szociális közszolgáltatások és -létesítmények bővítésére és létesítésére, mind a vidéki, mind pedig a városi térségekben; hangsúlyozza, hogy a gondozási szolgáltatások elősegítik a nők körében a szegénység csökkentését azáltal, hogy lehetővé teszik számukra a munkavállalást;

40.

hangsúlyozza, hogy a férfiak aktív részvétele és érdekeltsége az összehangolást elősegítő intézkedésekben, például a részidős foglalkoztatásban kulcsszerepet játszik a munka és a magánélet kiegyensúlyozásában, mivel a családbarát foglalkoztatáspolitikák és a háztartás nem fizetett munkáiban és felelősségeiben való egyenlő részvétel mind a nők, mind a férfiak számára előnyökkel jár; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek határozott politikai lépéseket a nemekkel kapcsolatos sztereotípiák elleni küzdelemben, és hogy ösztönözzék a férfiakat arra, hogy egyenlő mértékben osztozzanak a gondozás és a háztartás felelősségein, különösen az olyan intézkedések révén, amelyek arra ösztönzik a férfiakat, hogy vegyenek ki szülői és apasági szabadságot, ami erősíti szülői jogaikat és biztosítja a férfiak és nők közötti nagyobb fokú egyenlőséget és a családért és a háztartásért való felelősség megfelelő megosztását, valamint kiegyenlíti a nök azon lehetőségeit, hogy teljes mértékben részt vegyenek a munkaerőpiacon; arra biztatja a tagállamokat, hogy a nemek közötti egyenlőséget célzó jogalkotási és oktatási intézkedések révén helyesen alkalmazzák a szülői szabadságról szóló 2010/18/EU tanácsi irányelvet (9);

41.

felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy fogadjanak el cselekvési tervet a barcelonai célkitűzések gyermekgondozással kapcsolatos célkitűzéseinek végrehajtására vonatkozóan, és hozzanak létre menetrendet a kitűzött szintek fokozatos elérése tekintetében;

42.

felhívja a figyelmet a nők korlátozott lehetőségeire a téren, hogy alkalmazkodjanak a munkaerő-piaci követelményekhez a jelenkori, erősen globalizált világban, amelyben a munkavállaló nélkülözhetetlen tulajdonsága a nagyfokú mobilitás, illetve a könnyű költözés lakóhelyen kívül eső településen található állás esetén, ami a gyermekgondozás és az otthonnal kapcsolatos teendők iránt sokkal inkább elkötelezett nők esetében gyakorta lehetetlen, illetve nem teszi lehetővé a nők számára, hogy teljes mértékben kihasználják a munkaerőpiacon kínált lehetőségeket;

43.

sürgeti a Tanácsot, hogy szüntesse meg a várandós munkavállalókról szóló irányelv módosításának elfogadása kapcsán kialakult holtpontot, helyt adva az Európai Parlament által javasolt rugalmasságnak, hogy a várandós munkavállalók és a kismamák jogainak védelme és munkakörülményeik javítása terén előrelépések történjenek Európában; ennek kapcsán hangsúlyozza az anyaság és apaság védelmének fontosságát i. a terhesség alatti és utáni elbocsátás, ii. a szülési szabadság alatti fizetéscsökkentés és iii. a pozíciónak és a bérnek a munkába való visszatéréskor történő leszállítása ellen; hangsúlyozza, hogy a vállalatoknál az atipikus munkavállalók, mint a kölcsönzött munkavállalók, a szabadúszó munkavállalók és más ideiglenes alkalmazottak számára biztosítani kell, hogy olyan terjedelemben élhessenek jogaikkal, amely tükrözi az egyes munkavállalók teljesítményét a terhességet és a szülést megelőző időszakban, és amely a kérdéses ágazatban állandó munkaviszonnyal rendelkező munkatársakkal összehasonlítva a lehető legnagyobb mértékben biztosítja az egyenlő bánásmódot;

44.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartva és a szociális partnerekkel konzultálva alakítsanak ki olyan stratégiákat, amelyek révén megállapíthatók a szolgáltatási ágazatban alkalmazandó minimumszabályok, beleértve a szabványszerződéseket és a kollektív tárgyalást, valamint törekedve a horizontális és vertikális szegregáció kedvezőtlen következményeinek kezelésére;

45.

hangsúlyozza, hogy a nők elleni erőszak minden formája ellen küzdeni kell a szolgáltatási ágazatban, különös tekintettel a gazdasági erőszakra, a munkahelyi lelki és szexuális zaklatásra, a szexuális visszaélésekre és az emberkereskedelemre;

46.

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak ügyelniük kell arra, hogy a szolgáltatási ágazatban a nők foglalkoztatásának munkafeltételei (az elvégzett munka nehézsége és kockázatai, valamint a munkakörnyezet) megfeleljenek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet munkajogokról és -alapelvekről szóló, 1998. júniusban elfogadott nyilatkozatának és annak alapvető különegyezményeinek;

47.

felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket a személyi szolgáltatásokkal – mint a masszázs vagy a szauna – való visszaélés ellen, amennyiben azok szexuális jellegű, gyakran kényszer alatt végzett és emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatok által ellenőrzött szolgáltatásokat takarnak;

48.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a szolgáltatási ágazatban dolgozó nagyszámú mobil munkavállaló szociális és munkaviszonyhoz kapcsolódó jogainak védelmét, és küzdjenek a kizsákmányolás valamennyi formájával és a társadalmi kirekesztés kockázatával szemben, a munkavállalók jogaira vonatkozó információk könnyű hozzáférhetőségének biztosítása mellett; hangsúlyozza, hogy a mobilitásnak önkéntesnek kell kennie;

49.

hangsúlyozza a nők célzott és koherens képzésének és továbbképzésének támogatását a munkaerőpiacra történő belépéshez és a karrierépítéshez szükséges tudományos és műszaki ismeretek fejlesztése érdekében;

50.

megjegyzi, hogy noha növekszik az alapszinten számítógépet használó és az interneten böngésző nők száma, a készségeket tekintve továbbra is jelentős a digitális szakadék, ami akadályt jelent a nők számára a az információs és kommunikációs technológiák (ikt-k) elérhetősége és használata szempontjából és megnehezíti számukra, hogy magas képzettséget igénylő munkát keressenek és találjanak, és ezáltal növeli a háztartásokon, a közösségeken, a munkaerőpiacon és a tágabb gazdaságon belüli egyenlőtlenségeket; kéri ezért annak elősegítését, hogy a nők megismerkedjenek az új technológiák használatával, továbbá az ingyenes tanfolyamokra történő jelentkezés során kapjanak elsőbbséget; felszólítja a tagállamokat és a régiókat, hogy az Európai Szociális Alap (ESZA) által finanszírozott projektek útján dolgozzanak ki ingyenes számítástechnikai oktatásokat, és ezzel biztosítsanak lehetőséget a nőknek arra, hogy az új technológiákhoz és a számítástechnikához kapcsolódó és a nőknek a szolgáltatási szektorban történő foglalkoztatásához jobb lehetőségeket biztosító területeken új műszaki készségeket sajátítsanak el; kéri ezért a kormányokat, hogy hajtsanak végre politikákat annak érdekében, hogy minél több nő jelentkezzen hallgatónak az információs és kommunikációs technológiai tanfolyamokra;

51.

határozott társadalmi párbeszédre, valamint a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek a szolgáltatási ágazatra vonatkozó uniós prioritások megállapításába való bevonására szólít fel, különösen ami a szociális és munkavállalói jogok védelmét, a munkanélküli ellátásokat és a képviseleti jogokat illeti.

52.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányainak.

3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/56

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 165. és 166. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és különösen annak 14. cikkére,

—

tekintettel a „2012. évi éves növekedési jelentés” című, 2011. november 23-i bizottsági közleményre (COM(2011)0815),

—

tekintettel az „Oktatás és képzés az intelligens, fenntartható és befogadó Európában” című, 2011. december 20-i bizottsági közleményre (COM(2011)0902),

—

tekintettel az „Európa 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel az oktatás és képzés szociális dimenzióiról szóló, 2010. május 11-i tanácsi következtetésekre (1),

—

tekintettel az oktatás és képzés terén folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszeréről („Oktatás és képzés 2020”) szóló, 2009. május 12-i tanácsi következtetésekre (2),

—

tekintettel a „Mozgásban az ifjúság – a fiatalok tanulási célú mobilitásának ösztönzése” című, 2011. június 28-i tanácsi ajánlásra (3),

—

tekintettel az iskolai lemorzsolódás felszámolásáról szóló, 2011. december 1-jei állásfoglalására (4),

—

tekintettel az Európai Unióban a korai oktatásról szóló, 2011. május 12-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a „Kulcskompetenciák a változó világban: az „Oktatás és képzés 2010” munkaprogram megvalósítása” című, 2010. május 18-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az egész életen át tartó tanulásnak a tudás, a kreativitás és az innováció fejlesztése érdekében történő megvalósításáról – az „Oktatás és képzés 2010” munkaprogram megvalósításáról szóló, 2008. december 18-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Kulturális és Oktatási Bizottság jelentésére és a Foglakoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A7–0247/2012),

A.

mivel annak ellenére, hogy történt némi javulás az oktatás és a képzés terén, a legtöbb európai polgár nem vesz részt az egész életen át tartó tanulásban, és egyes mutatók aggodalomra adnak okot; mivel a közismereti oktatás és szakképzés mellett ki kellene emelni a felnőttoktatás, valamint a közművelődés jelentőségét;

B.

mivel az egész életen át tartó tanulás stratégiáit sok tagállamban nem megfelelően hajtják végre annak ellenére, hogy azok az EU 2020 stratégia fontos részét alkotják;

C.

mivel az oktatási és képzési szakpolitikáknak életkortól, fogyatékosságtól, nemtől, faji vagy etnikai származástól, vallástól vagy meggyőződéstől, szexuális irányultságtól, nyelvi és társadalmi-gazdasági háttértől függetlenül mindenkinek lehetőséget kell adniuk az egész életen át tartó tanulásra;

D.

mivel a különböző csoportok számára még mindig korlátozottan állnak rendelkezésre tanulási lehetőségek, és ezek alig igazodnak az igényeikhez; mivel az őslakos népeknek, valamint a különböző nyelvi és kulturális kisebbségeknek lehetőséget kellene adni a saját nyelven való tanulásra;

E.

mivel az EU-nak a jelenlegi válságból való kilábaláshoz elsősorban az oktatáson, a tudáson, az innováción, valamint megfelelő szociálpolitikákon alapuló gazdasági növekedésre van szüksége, és ahhoz, hogy túljusson ezen a kritikus időszakon, fontos, hogy az EU 2020 stratégia keretében ezen a területen ténylegesen és maradéktalanul végrehajtsák a szakpolitikákat;

F.

mivel a tagállamok felelőssége az oktatási és képzési politikák kidolgozása, és mivel e területek megfelelő állami finanszírozást igényelnek annak biztosítása érdekében, hogy az oktatáshoz szociális, gazdasági, faji és politikai megkülönböztetés nélkül egyformán hozzáférjen mindenki;

G.

mivel a megszorító intézkedések és következésképpen az oktatási és képzési rendszerek költségvetésének uniós szintű lefaragása a kohézió és a növekedés egyik legfontosabb hajtóerejét és a tudásalapú gazdaság létrehozására irányuló célkitűzést veszélyezteti;

H.

mivel a tagállamoknak továbbra is együtt kell dolgozniuk és meg kell osztaniuk egymással bevált módszereiket, hogy előmozdítsák nemzeti oktatási és képzési rendszereik fejlődését;

I.

mivel az elégtelen nyelvismeret továbbra is hatalmas akadályt jelent az oktatási és képzési célú mobilitás előtt;

J.

mivel a sikeres oktatási és képzési stratégiának a tanulóknak a személyes fejlődésükhöz és aktív polgári részvételükhöz szükséges készségekkel történő ellátását is célul kell kitűznie;

K.

mivel az egész életen át tartó tanulás a jelenlegi demográfiai viszonyok tükrében élethosszig tartó tanulást jelent, és mivel a továbbiakban jobban figyelembe kell venni az idősebbek által felhalmozott ismeretekben rejlő potenciált;

L.

mivel az új technológiákban való jártasság jelentősen megkönnyíti az egész életen át tartó tanulás céljainak megvalósulását;

M.

mivel az egész életen át tartó tanulás egy hosszan tartó folyamat, amelynek végig kell kísérnie az ember egész életét, a színvonalas kisgyermekkori neveléstől a nyugdíjasoknak szervezett oktatásig;

N.

mivel a minden gyermeknek biztosított színvonalas kisgyermekkori létesítmények és nevelés a jövőre szóló befektetés, és az egyén és a társadalom számára egyaránt jelentős hasznot hoz;

O.

mivel az iskolai lemorzsolódásnak komoly következményei vannak úgy az egyénre, mint az EU társadalmi és gazdasági fejlődésére nézve;

P.

mivel további újítási lehetőségeket kell mérlegelni az egyetem előtti szakaszban nyújtott diáktámogatások terén;

Q.

mivel az oktatás és képzés elérhetősége kulcsfontosságú kihívás a társadalmi befogadás, a kohézió és a szegénység elleni küzdelemhez való további hozzájárulás terén is;

R.

mivel az európai, nemzeti, regionális és helyi hatóságoknak együtt kell működniük, hogy sikeresen kezelni tudják az Európa előtt álló aktuális problémákat;

1.

tudomásul veszi a fent említett „Oktatás és képzés az intelligens, fenntartható és befogadó Európában” című bizottsági közleményt;

2.

emlékeztet arra, hogy a jelenlegi válság előtt a tagállamok nagyon különböző teljesítményt nyújtottak azon a téren, hogy az oktatásban, képzésben és az egész életen át tartó tanulásban milyen mértékben vesz részt az összes korosztály, az összesített uniós átlag pedig elmaradt a nemzetközi átlagoktól;

3.

rámutat, hogy egyes tagállamok a jelenlegi gazdasági helyzet miatt lefaragták az oktatási és képzési költségvetést, azonban úgy véli, hogy az ilyen rendkívüli stratégiai értékkel bíró befektetéseket meg kell őrizni, sőt növelni kell; hangsúlyozza, hogy az Unió többéves pénzügyi kerete előírja, hogy az EU hosszú távú költségvetésén belül a legnagyobb százalékos növekedést az oktatásnak és a kapcsolódó ágazatoknak kell biztosítani;

4.

hangsúlyozza, hogy a többéves pénzügyi keretben jóvá kell hagyni az oktatásra és a kapcsolódó ágazatokra szánt költségvetés növelését; felhívja a tagállamokat, hogy fogadják el az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó nemzeti stratégiájukat, és biztosítsanak hozzá megfelelő pénzügyi forrásokat, mivel ez az „Oktatás és képzés 2020” stratégia keretében meghatározott célkitűzések teljesítéséhez rendelkezésre álló legjobb eszköz,

5.

kiemeli, hogy a rossz oktatási teljesítmény, az iskolai lemorzsolódás és az oktatási és képzési rendszereken belüli társadalmi egyenlőtlenségek, valamint azok tagállamok fejlődésére gyakorolt hatásának gazdasági költségei lényegesen magasabbak, mint a pénzügyi válság költségei, és a tagállamoknak már most is évről évre meg kell fizetniük ezt az árat;

6.

kéri a tagállamokat, hogy részesítsék előnyben a jövőbeni növekedésbe és a gazdasági egyensúlyba való befektetésnek minősülő oktatási, képzési, ifjúsági, az egész életen át tartó tanulásra fordított, kutatási és innovációs, nyelvi, valamint a kulturális különbözőséggel kapcsolatos képzésre fordított kiadásokat, ugyanakkor gondoskodjanak az ilyen befektetések hozzáadott értékéről; e tekintetben ismételten hangsúlyozza, hogy – amint azt az éves növekedési és foglalkoztatási jelentésben a Bizottság a tudásalapú gazdaságok számára szükséges minimumként ajánlotta – törekedjenek a GDP legalább 2 %-ának a felsőoktatásba való befektetésére;

7.

emlékeztet, hogy a tagállamoknak – annak érdekében, hogy a jövőben felvehessék a versenyt az új világhatalmakkal – meg kell valósítaniuk az Európa 2020 stratégia alapvető célkitűzéseit, amelyek az oktatás területén a következők: 3 %-os arány elérése a kutatásba történő befektetések esetében, az egyetemi végzettséggel rendelkező fiatalok arányának 40 %-ra növelése, valamint az iskolai lemorzsolódás arányának 10 % alá csökkentése;

8.

hangsúlyozza a kutatás jelentőségét egy ambiciózus oktatási és képzési stratégiában; ezért kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek további lépéseket az e terület felé törekvő fiatalok számának növelésére;

9.

emlékeztet, hogy külön figyelmet kell fordítani a fiatalokra, mivel az uniós munkanélküliségi ráta több mint 20 %-ra nőtt, egyes tagállamokban vagy régiókban pedig elérte az 50 %-ot, és hogy a fiatalokat, különösen a képzetlenebbeket rendkívül súlyosan érinti a jelenlegi válság; külön kiemeli, hogy a fiatalok munkanélküliségével kapcsolatos megtakarítási programoknak az Unió egyes államaiban, különösen a déli államokban káros hatásai voltak, és többek között más országokba, köztük harmadik országokba is irányuló „agyelvándorlás” következett be; emlékeztet továbbá, hogy a mai tanulók közül hétből egy (14,4 %) pusztán alsó középfokú végzettséggel kerül ki az iskolarendszerből, és nem vesz részt semmilyen további oktatásban vagy képzésben;

10.

felhívja a figyelmet a néhány tagállamban meglévő duális szakképzési rendszerekre, amelyek biztosítják az elmélet és a gyakorlat összekapcsolását, és jobban lehetővé teszik a belépést a munka világába, mint a tisztán iskolai képzési formák;

11.

javasolja a tagállamoknak, hogy a pénzügyi paktum szerint számított tagállami deficitből vonják le az oktatási és képzési befektetéseket, mivel azok az EU 2020 stratégia célkitűzéseivel összhangban álló biztos helyreállás kulcsfontosságú hajtóerejének tekinthetők;

12.

felhívja az uniós intézményeket, hogy tegyenek további erőfeszítéseket a világosabb, célirányosabb és az új társadalmi kihívásokhoz igazodó ifjúságpolitika uniós szintű kidolgozására; a fiatalok jelenlegi generációja úgy érzi, hogy nem tudja majd elérni ugyanazt a szintű jólétet, amit az előzőnek sikerült;

13.

különösen arra kéri a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket azon fiatalok vonatkozásában, akik valószínűleg hamar elhagyják az iskolát, nem vesznek részt az oktatásban, képzésben, vagy akiknek nincs állásuk, hogy színvonalas oktatást, képzéseket és ifjúsági garanciarendszereket kínáljanak számukra, hogy megszerezhessék a munkaerő-piaci beilleszkedésükhöz szükséges készségeket és tapasztalatokat, és egyesek esetében elősegítve az oktatási rendszerbe való visszailleszkedésüket; ezzel párhuzamosan kéri, hogy a nemzeti oktatási rendszerek sokszínűségének figyelembevétele mellett fordítsanak külön figyelmet a szakoktatásra és szakképzésre a felsőfokú oktatási rendszerekben; kéri a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy a fiatalok valódi munkatapasztalatot szerezhessenek és gyorsan beléphessenek a munkaerőpiacra; hangsúlyozza, hogy a gyakornokoskodás fontos a tanulmányok szempontjából és a tanterv részét kell képezze;

14.

felhívja a figyelmet arra, hogy a válság különösen a fiatalok foglalkoztatásában érezteti negatív hatását; hangsúlyozza ezért, hogy az iskola befejezése után nyomon kell követni, hogy a friss diplomások milyen hamar kapnak végzettségüknek és tudásuknak megfelelő munkát, és ezen adatok alapján kell megállapítani az oktatási és képzési rendszerek minőségét és kezdeményezni a rendszerek lehetséges kiigazítását;

15.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy következetesen dolgozzanak az ECVET, a Europass és az Európai Képesítési Keret bevezetésén, megvalósításán és továbbfejlesztésén;

16.

hangsúlyozza, hogy a fiataloknak meghatározó szerepe van a 2020-ra szóló uniós kiemelt célok – a foglalkoztatás, a kutatás és innováció, az éghajlat és energia, az oktatás és a szegénység elleni küzdelem – megvalósításában;

17.

kiemeli, hogy az informális és nem formális oktatás fontos szerepet játszik az értékek, a képességek és a készségek fejlesztésében, különösen a fiatalok esetében, valamint a polgárság tanulása és a demokratikus szerepvállalás szempontjából; kéri a Bizottságot, hogy az új oktatási és ifjúsági programok, valamint a polgársággal foglalkozó programok keretében biztosítson támogatást, többek között pénzügyi támogatást is, az informális és nem formális oktatásnak;

18.

szem előtt tartva, hogy Európában tagadhatatlanul demográfiai változás zajlik, felhívja az egyetemeket, hogy terjesszék ki a tanuláshoz való hozzáférést és korszerűsítsék a tantervet, hogy az európai népesség készségeinek javítása érdekében foglalkozzanak az új kihívásokkal anélkül, hogy ez megkérdőjelezné az ismeretek átadásával kapcsolatos egyetemi feladataikat; ennek kapcsán rámutat a nem hivatalos oktatás és az informális tanulás támogatásának és elismerésének fontosságára;

19.

bátorítja a magánszféra szereplői, különösen a kkv-k, a helyi és regionális hatóságok, valamint a civil társadalmi szereplők és a felsőoktatási intézmények/egyetemek közötti párbeszédet annak előmozdítása érdekében, hogy a hallgatók elsajátítsák a munkaerő-piaci beilleszkedésükhöz szükséges ismereteket és készségeket; emlékezteti a munkáltatókat a munkaköri orientáció fontosságára, mivel ez elősegíti a fiatalok beilleszkedését a munka világába,

20.

emlékeztet arra, hogy a kreativitás az új tudásalapú gazdaság lényegi eleme; hangsúlyozza, hogy a kreatív ágazat jelentős és növekvő mértékben járul hozzá a gazdasághoz, az unió GDP-jének 4,5 %-át képviseli, és 8,5 millió munkahelyet biztosít;

21.

rendkívül fontosnak tartja a szinergiát a munkaerő-kínálat és a munkaerőpiac felszívóképessége között;

22.

hangsúlyozza, hogy a foglalkoztatási közszolgálatok fontos szerepet töltenek be az álláskeresőknek szóló támogatási és tanácsadási politikákban, elsősorban az álláskereséshez vagy a képzések kereséséhez nyújtott támogatás esetében; hangsúlyozza, hogy e munkakeresők közül többnek kell megfelelő, a munkaerőpiacra való visszatérésüket megkönnyítő képzést biztosítani, és ezért felkéri a tagállamokat, hogy fordítsanak erre megfelelő forrásokat;

23.

hangsúlyozza annak meghatározó jelentőségét, hogy célzott programok kidolgozása és megvalósítása révén a fogyatékkal élők számára elérhetővé tegyék az egész életen át tartó tanulást, és problémáikat beemeljék az általános rendeltetésű programokba is; ennek kapcsán külön figyelmet kell fordítani arra, hogy a fogyatékosság és az egész életen át tartó tanulás közötti különleges viszony jelentős szerepet tölt be a társadalmi kirekesztés jelenségeinek megakadályozásában, beleértve a fogyatékkal élők munkaerő-piaci beilleszkedésének hatékony elősegítését, mivel az ezzel kapcsolatos vizsgálatok szerint a fogyatékos emberek iskolai végzettsége alacsonyabb az átlagnál, és rendkívül alacsony a részvételük ezekben a programokban;

24.

emlékeztet arra, hogy elsősorban a munkaadók felelőssége, hogy a nemek közti egyenlőséget megfelelően szem előtt tartva mindenki számára elérhetővé tegyék az egész életen tartó tanulást; arra bátorítja a munkaadókat, hogy a képzéshez való jogok láthatóságának javításával könnyítsék meg a folyamatos képzést a munkavállalók teljes pályafutása során, biztosítva a képzések elérhetőségét minden munkavállaló számára, valamint megfelelően értékelve a munkavállalók pályafutása alatt a folyamatos képzéssel megszerzett tudást, további szakosodást és szakmai előrelépési lehetőséget biztosítva számukra;

25.

felszólít arra, hogy fokozni kell a formális és nem formális tanulással – beleértve az önkéntességet is – szerzett ismeretek és képesítések tanúsítása és elismerése európai rendszerének létrehozására és végrehajtására irányuló erőfeszítéseket, ezáltal javítva a nem formális tanulás és a formális oktatás közti alapvető fontosságú kapcsolatokat, valamint a nemzeti, és a határokon átnyúló oktatási és munkaerő-piaci mobilitást;

26.

megállapítja, hogy az egyes országok oktatási és képzési rendszerei között nagyok a különbségek, és kéri, hogy a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásával az időközi jelentés mellett minden egyes tagállam számára adjanak ki a meglévő szakpolitikáik aktualizálását és nemzeti oktatási rendszereik fejlesztését szolgáló, hasznos útmutatást;

27.

az Unió és nemzetközi partnerei valamint a szomszédos országok között az oktatás és képzés terén folytatott politikai párbeszéd és együttműködés fokozása révén felszólít az uniós politikák külső dimenziójának erősítésére, melynek célja a) a gazdasági, társadalmi és politikai téren fennálló kölcsönös függőség növekedésének tükrözése, b) hozzájárulás az Európa 2020 stratégia külső dimenziójának végrehajtásához és c) a stabilitás, a jólét és a jobb foglalkoztatási lehetőségek támogatása a partnerországok polgárai számára, mindeközben jobb eszközöket dolgozva ki a képzett munkaerő Európába irányuló migrációjának kezelésére és elősegítésére, az európai demográfiai fejlemények következtében a készségek terén jelentkező hiányok és hiányosságok ellensúlyozása érdekében;

28.

emlékeztet arra, hogy a globális oktatási piac szereplőiként a szakoktatási és szakképzési rendszereket szélesebb körben össze kell kapcsolni a világgal annak érdekében, hogy megőrizhessék aktualitásukat és versenyképességüket, és azoknak sokkal inkább képessé kell válniuk arra, hogy más európai és harmadik országokból diákokat vonzzanak, oktatást és képzést biztosítva számukra, valamint megkönnyítve készségeik elismerését; hangsúlyozza, hogy a demográfiai változások és a nemzetközi migráció még időszerűbbé teszi ezeket a kérdéseket;

29.

hangsúlyozza, hogy noha kialakulófélben van az európai oktatási és képzési térség, a mobilitási akadályok felszámolásának célkitűzését még nem sikerült elérni, a szakoktatási és szakképzési rendszerek tanulóinak mobilitása pedig továbbra is alacsony; hangsúlyozza, hogy a szakoktatási és szakképzési rendszerek tanulói és tanárai országok közötti mobilitásának jelentős mértékű növelése, valamint a külföldön szerzett tudásuk, készségeik és kompetenciáik elismerése fontos jövőbeli kihívást jelent, valamint hogy jobb és célzottabb tájékoztatásra és pályaorientációra is szükség van ahhoz, hogy több külföldi diák számára váljanak vonzóvá szakoktatási és szakképzési rendszerein;

30.

sajnálja, hogy az „Oktatás és képzés az intelligens, fenntartható és befogadó Európában” című bizottsági közlemény nem foglalkozik kellő terjedelemben a korai iskolai fejlesztéssel, és különösen annak nyelvi dimenziójával, annak ellenére, hogy az szerepel az Európa 2020 stratégia alapvető célkitűzései között; úgy véli, hogy az oktatásnak ezt a szakaszát kell a legfontosabbnak tekinteni az egyén jövőbeni iskolai végzettsége és az egyéni és társadalmi fejlődése szempontjából; hasznosnak véli a gyermekek motorikus és társas készségeinek erősítését, a kiegyensúlyozott érzelmi növekedés előmozdítását és a szellemi kíváncsiság ösztönzését célzó koragyermekkori nevelést;

31.

kéri a Bizottságot, hogy ösztönözze és támogassa a tagállamokat abban, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be, amelyek már a legfiatalabb kortól a gyermekek valódi tanulmányi lehetőségeit támogatják;

32.

határozott meggyőződése, hogy az egyes célcsoportok megfelelő érzékenységi korszaka és érettségi foka szerint kialakított koragyermekkori nevelésbe és gondozásba való befektetés jobban megtérül, mint bármelyik másik oktatási szakasz esetében; rámutat, hogy az oktatás első éveibe való befektetés bizonyítottan csökkenti a későbbi költségeket; meggyőződése továbbá, hogy az oktatás sikere valamennyi szinten a jól képzett pedagógusoktól és folyamatos szakmai továbbképzésüktől függ, és ezért a pedagógusképzés megfelelő befektetéseket igényel;

33.

hangsúlyozza, hogy a kisgyermekek szakmai gondozására van szükség a gyermekek szocializációjának irányítása érdekében, különösen a nehéz szociális helyzetben lévő családok esetében;

34.

kiemeli, hogy már a legfiatalabb korban szükség van kitűnő nyelvi készségek elsajátítására, nem csak az EU hivatalos nyelvei, hanem a regionális és kisebbségi nyelvek vonatkozásában is, mivel ez teszi lehetővé az emberek nagyobb fokú mobilitását, ez biztosít számukra jobb hozzáférést a munkaerőpiachoz és nagyobb tanulási lehetőségeket, miközben ösztönzi a kultúrák közötti cserekapcsolatokat és a fokozottabb európai kohéziót is;

35.

külön kiemeli, hogy ösztönözni kell a nyelvtanulási célú mobilitást annak a célnak az érdekében, hogy az Európai Unió valamennyi polgára anyanyelve mellett még két másik nyelvet ismerjen;

36.

felhívja a figyelmet arra, hogy már az iskola előtt el kell kezdeni a nyelvtanulást, és üdvözli azon kezdeményezéseket, amelyek lehetővé teszik a tanulók számára, hogy anyanyelvüket írásban és szóban szabadon választható tantárgyként az iskolában sajátíthassák el, és ily módon kiegészítő készségeket fejlesszenek ki;

37.

úgy véli, hogy az aktív polgári szerepvállalás, az európai értékek, valamint a nyelvi és más értékes készségek és kompetenciák előmozdítása érdekében létfontosságú a mobilitás ösztönzése nagyratörő oktatási és kulturális közösségi programok révén, különösen a tanároknak, hallgatóknak és tanulóknak szóló csereprogramokkal, és elsősorban a nyelvek területén;

38.

ösztönzi a Bizottságot, hogy támogassa az olyan újító megoldások kidolgozását az oktatás és képzés területén, amelyek nyelvi szempontból és műszaki értelemben is könnyen adaptálhatók, és amelyek beindítanák a mobilitást a többnyelvűség által kevésbé érintett ágazatokban;

39.

elismeri az aktív időskor és nemzedékek közötti szolidaritás 2012-es európai évének fontos szerepét, és emlékeztet arra, hogy az EU számára fontos, hogy polgárai lehetőséget kapjanak a tanulásban – annak minden formájában – való részvételre az élet későbbi szakaszában is, és hogy az idősebb tanulók párbeszédet folytassanak a tanulást biztosító és támogató szolgáltatóknál dolgozó szakemberekkel;

40.

emlékeztet, hogy a Grundtvig program célja a felnőttoktatási ágazat fejlesztésének támogatása, valamint a tanulmányi tapasztalatszerzésben részt vevők számának növelése; rámutat, hogy a felnőttoktatásban és az „alternatív” tanfolyamokon részt vevő tanulók, valamint az e szolgáltatásokat biztosító szervezetek tanítási és tanulási igényeit helyezi a középpontba; kéri a tagállamokat, hogy javítsák a felnőttoktatási szervezetek által kínált oktatás minőségét, és erősítsék a közöttük folyó együttműködést;

41.

kiemeli, hogy elő kell mozdítani a meglévő uniós eszközöket, különösen a képzésre szánt strukturális alapokat;

42.

hangsúlyozza, hogy a felnőttkori tanulás túlmutat a foglalkoztatással összefüggő tevékenységeken, és a formális oktatási és képzési rendszerekben a személyes, állampolgári és társas készségek fejlesztésére is egész életen át kiterjed, ahogy arra az egész életen át tartó tanulás programja is felhívja a figyelmet;

43.

elismeri, hogy az idősebb emberek tevékenységei általában véve kedvezőek a társadalom számára, és hogy ezt a hatást elősegíti az olyan oktatási és képzési tevékenységekben való részvételük, amelyeket az önmegvalósítás vagy a társas kapcsolatok érdekében végeznek;

44.

hangsúlyozza, hogy az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó statisztikákban szerepelniük kell a 65 év felettieknek is; rámutat, hogy mivel sok uniós országban emelkedik a nyugdíjkorhatár, és az emberek tovább maradnak munkában, figyelembe kell venni az említett korosztályon kívüli népesség alakulását;

45.

elismeri a sportnak a nevelésben és képzésben betöltött szerepét, és következésképpen felkéri a tagállamokat, hogy fokozzák a sportba való befektetést, valamint mozdítsák elő az iskolai sportot az integráció elősegítése és az európai fiatalok körében a pozitív értékek kialakításának támogatása érdekében;

46.

hangsúlyozza, hogy a helyi szintű játékosképzés alapvető a sport fenntartható fejlődése és társadalmi szerepe szempontjából, és támogatásáról biztosítja a sport azon irányító testületeit, amelyek a klubcsapatok helyileg képzett játékosainak minimális számát meghatározó lépésekkel fiatal, helyi játékosok oktatásába és képzésébe történő befektetésre ösztönzik a klubokat, sőt további lépésekre bátorítja őket;

47.

szorgalmazza, hogy a tagállamok mérlegeljék a kis összegű támogatások szélesebb körű, minimális bürokráciával járó rendszere bevezetésének lehetőségét a szegényebb háttérrel rendelkező, egyetem előtt álló diákoknak, hogy továbbtanulásra ösztönözzék őket, és ezáltal hozzájáruljanak a társadalmi különbségek felszámolásához, valamint mindenki számára biztosítsanak több tanulási lehetőséget;

48.

úgy véli, hogy többet kellene tenni a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika területén diplomát szerző férfiak és nők közötti egyenlőtlenség csökkentése érdekében, amit jól példáz az a tény, hogy a végzős mérnökök között mindössze 20 % a nők aránya;

49.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/64