18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/1

—

üdvözli az Atlanti-óceán térségére vonatkozó tengerstratégia és egy, az Atlanti-óceán térségére vonatkozó, a 2014–2020-as időszakra szóló cselekvési terv kidolgozására irányuló javaslatot;

—

hangsúlyozza, hogy az RB csak azzal a feltétellel támogatja az Atlanti-óceán térségére vonatkozó stratégiát, ha ez átfogóbb megközelítést alkalmaz, teljes mértékben magában foglalja a területi vetületet, egyértelmű kapcsolatokat alakít ki a szárazföld és a tenger között, és elősegíti egyéb lényeges uniós szakpolitikai célkitűzések megvalósítását is; ezért azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy a következőképpen nevezze át a stratégiát: „integrált stratégia az Atlanti-óceán térségére”;

—

elismeri, hogy az Atlanti-óceán térségére vonatkozó cselekvési terv projektjeinek a meglevő finanszírozási forrásokra kell támaszkodnia; részben uniós szintű (a közös stratégiai kerethez tartozó és ahhoz nem tartozó források), részben pedig nemzeti, regionális, helyi szintű és a magánszektorhoz tartozó forrásokról van szó;

—

nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy a cselekvési terv elfogadását követően szüntessék meg az Atlanti Fórumot, és azt javasolja, hogy a fórum egészen 2020-ig folytassa működését a megvalósítás ellenőrzése, az eredmények nyomon követése és a stratégia céljai megvalósításának támogatása érdekében;

—

úgy véli, hogy az irányítási struktúrát úgy kell kialakítani, hogy a számos érdekelt fél és lehetséges szereplő minél nagyobb mértékben hozzájáruljon az atlanti térségre vonatkozó stratégiához, és kéri, hogy a cselekvési terv kidolgozásában, megvalósításában, értékelésében és felülvizsgálatában többszintű kormányzási megközelítést alkalmazzanak.

Előadó

Paul O'DONOGHUE (IE/ALDE), Kerry megye és a délnyugati régió önkormányzatának tagja

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának az Atlanti-óceán térségére vonatkozó tengerstratégia kidolgozásáról

COM(2011) 782 final

1.

üdvözli az Atlanti-óceán térségére vonatkozó tengerstratégia és egy, az Atlanti-óceán térségére vonatkozó, a 2014–2020-as időszakra szóló cselekvési terv kidolgozására irányuló javaslatot;

2.

megítélése szerint az Atlanti-óceán térségét negatívan érinti, hogy mostanáig nem dolgoztak ki a jövőbeli fejlesztésére vonatkozó közös stratégiai elképzelést, és úgy gondolja, hogy a javaslat valódi lehetőséget kínál egy ilyen stratégiai elképzelés ismertetésére, amelynek középpontjában a területi kohéziónak és a jólétnek kell állnia;

3.

egyetért azzal, hogy a stratégia európai legyen, mivel az Atlanti-óceán térségének kihívásai és lehetőségei túllépnek az országhatárokon, és holisztikusabb, átfogó megközelítést tesznek szükségessé; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a stratégia végrehajtásának és alkalmazásának bizonyítania kell, hogy valódi hozzáadott értéket nyújt;

4.

megérti, hogy az Európai Bizottság az integrált tengerpolitika keretében „tengerfenék-stratégiaként” dolgozta ki ezt a javaslatot (nem pedig makroregionális stratégiaként); hangsúlyozza azonban, hogy az RB csak azzal a feltétellel támogatja az Atlanti-óceán térségére vonatkozó stratégiát, ha ez átfogóbb megközelítést alkalmaz, teljes mértékben magában foglalja a területi vetületet, egyértelmű kapcsolatokat alakít ki a szárazföld és a tenger között, és elősegíti egyéb lényeges uniós szakpolitikai célkitűzések megvalósítását is;

5.

ezért azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy a következőképpen nevezze át a stratégiát: „integrált stratégia az Atlanti-óceán térségére”. Úgy véli továbbá, hogy a későbbiekben az Atlanti-óceán térségében szerzett tapasztalatokra építve más európai tengeri térségekre (például az északi-tengeri térségre) is ki kell dolgozni ilyen stratégiákat;

6.

felismeri az atlanti-óceáni legkülső régiók egyedi szükségleteit, és úgy véli, hogy a stratégia lehetőséget nyújthat az uniós szakpolitikai kereteknek a fenti régiókban való fokozott hatásosságára és koherenciájára;

7.

nyomatékosan kéri, hogy az Atlanti-óceán térségére vonatkozó stratégia és az ezzel kapcsolatos cselekvési terv helyezzen nagy súlyt a foglalkoztatásra, a fenntartható növekedésre és a beruházásra, egyszersmind járuljon hozzá a tengeri környezet állapotának javításához;

8.

úgy véli, hogy a földrajzi hatókör tekintetében a stratégiát pragmatikussá kell tenni, hogy a térség határai elég rugalmasak legyenek ahhoz, hogy a felmerülő problémákkal mesterséges korlátok nélkül lehessen foglalkozni, ugyanakkor északon a földrajzi hatókör újragondolását indítványozza, hogy a stratégiába Izland is bekapcsolódhasson;

9.

aggódik amiatt, hogy a meglevő makroregionális és egyéb transznacionális stratégiák (1) kidolgozásából nyert értékes tanulságokat nem veszik figyelembe az Atlanti-óceán térségére vonatkozó stratégia folyamatában, különösen az olyan kérdések esetében, mint a kormányzás, a politikák kidolgozása, a kommunikáció és a stratégiával kapcsolatos elkötelezettség, a célok és az értékelés;

10.

rámutat arra, hogy az Atlanti Fórumra nagy felelősség hárul: foglalkoznia kell az érdekelt felek elvárásaival, lehetőséget kell biztosítania a cselekvési terv kidolgozásába történő bekapcsolódásra, és összefüggő kereteket kell kidolgoznia a kiemelt fontosságú intézkedések és projektek megtervezésével és megvalósításával kapcsolatban;

11.

nem helyteleníti az Európai Bizottság által felsorolt kihívásokat és lehetőségeket, de úgy véli, hogy a cselekvési tervnek konkrét eredményekre kell törekednie, és azokkal a kihívásokkal kell foglalkoznia, amelyek esetében a partnerségi megközelítés hatékonyabb válaszokhoz vezet;

12.

hangsúlyozza, hogy a cselekvési terv témáit jobban összhangba kell hozni az Európa 2020 stratégia és a stratégia kiemelt kezdeményezéseinek témáival, ugyanakkor a közös stratégiai keret témáival és a kerethez tartozó alapokra vonatkozó reformjavaslatokkal sem lehetnek ellentmondásban;

13.

összességében egyetért az Atlanti Ív Bizottság által a következőkben meghatározott kiemelt témákkal (2): (1) megközelíthetőség és közlekedés az Atlanti-óceán térségében; (2) gazdaság és tengerészeti ágazatok; (3) éghajlat és környezet; (4) kutatás és innováció; (5) a területek vonzereje;

14.

hangsúlyozza a halászat, a kagylóhalászat és az akvakultúra, valamint a tengeri termékek feldolgozási és értékesítési lánca, továbbá az azoktól függő munkahelyek számának a fontosságát az Atlanti-óceán térségében. A régióbeli növekedést és foglalkoztatást célzó stratégiának mindenképpen azon kell munkálkodnia, hogy megszilárdítsa és megerősítse ezt a foglalkoztatási ágat;

15.

úgy véli, hogy a cselekvési tervnek ki kell térnie arra, hogy az atlanti térségben tervek alapján kell foglalkozni a tengeri környezettel; véleménye szerint ehhez a tengeri területrendezésnek és a tengergazdálkodási folyamatoknak az egész térségben történő összehangolására, valamint a tengeri és a szárazföldi tervezési keretek jobb koordinálására van szükség;

16.

úgy ítéli meg, hogy az Atlanti-óceán térségének part menti régiói rendkívüli vonzóak mind az új állandó lakosok befogadása, mind pedig az idényjellegű tevékenységek szempontjából, melyek elsősorban a vízi, szabadidős, turisztikai és sporttevékenységekkel kapcsolatosak. Fontos, hogy a területek felkészüljenek ezekre a népességmozgásokra, melyek ingatlannal kapcsolatos, gazdasági, környezeti és egyéb nyomást gyakorolhatnak a partvidékre;

17.

hangsúlyozza, hogy a stratégiának ki kell használnia az atlanti térségben az EU által korábban és jelenleg finanszírozott projektek eredményeit, amihez annak értékelése is hozzátartozik, amit eddig finanszíroztak és ami beépíthető a cselekvési tervbe; rámutat, hogy ennek kihatásai lehetnek bizonyos programokra, aminek következtében a jelentősebb és konkrétabb hatás érdekében bővíteni kell a projekteket;

18.

álláspontja szerint a cselekvési tervnek külső vetülettel is rendelkeznie kell, hogy a stratégiai célokat az Atlanti-óceán túloldalán levő érdekelt felekkel közösen lehessen előmozdítani;

19.

elismeri, hogy az Atlanti-óceán térségére vonatkozó cselekvési terv projektjeinek a meglevő finanszírozási forrásokra kell támaszkodnia; részben uniós szintű (a közös stratégiai kerethez tartozó és ahhoz nem tartozó források), részben pedig nemzeti, regionális, helyi szintű és a magánszektorhoz tartozó forrásokról van szó; rámutat, hogy ez számos kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogy a stratégia megvalósításához pontosan hogyan szerezhető pénzügyi támogatás, annál is inkább, mivel a cselekvési terv kidolgozása a különféle uniós finanszírozási programok tervezési folyamatával párhuzamosan zajlik;

20.

hangsúlyozza, hogy a cselekvési tervtől csak akkor várhatók eredmények, ha egyértelmű összhang van a terv és a rendelkezésre álló források között; kiemeli, hogy így még nagyobb szükség van arra, hogy a stratégia integráltabb területi megközelítést kapjon, és hogy a cselekvési terv jobban összhangban legyen az Európa 2020 stratégia céljaival, valamint a különféle uniós források szabályozási követelményeivel;

21.

azt javasolja, hogy az Atlanti Fórum vegye fel a kapcsolatot az öt tagállam illetékes irányító hatóságaival annak biztosítása érdekében, hogy a nemzeti partnerségi megállapodások megfelelően tükrözzék az atlanti térségre vonatkozó stratégia prioritásait, és hogy az operatív programok és a cselekvési terv intézkedései megfelelően egészítsék ki egymást; aggódik azonban amiatt, hogy egy, az integrált tengerpolitika keretébe tartozó stratégia az Európai Tengerügyi és Halászati Alap kivételével csak korlátozott mértékben tenné lehetővé a közös stratégiai keretből finanszírozott programokkal történő összehangolást;

22.

rámutat, hogy a cselekvési tervet ezért az alapok – különösen a közös stratégiai kerethez tartozó alapok – elveivel és céljaival összhangban kell kidolgozni;

23.

mivel az irányító hatóságoknak a javaslat szerint már úgyis szigorú tematikus koncentrációval kell számolniuk, nem támogatja, hogy minden operatív programon belül forrásokat különítsenek el az atlanti térségre vonatkozó cselekvési terv részére;

24.

javasolja azonban, hogy az Atlanti Fórum működjön együtt az irányító hatóságokkal a tervezési folyamat során annak meghatározása végett, hogy a cselekvési terv intézkedései hogyan finanszírozhatók, ezeket egyértelműen összehangolva az érintett programok kiválasztott tematikus prioritásaival és a konkrét projektkiválasztási kritériumokkal;

25.

hangsúlyozza, hogy a közös stratégiai keretről szóló rendeletek bizonyos elemeiben nagy lehetőségek rejlenek az atlanti térségre vonatkozó stratégia főbb célkitűzéseinek támogatásával és megvalósításával, különösen a több alapra támaszkodó megközelítéssel kapcsolatban; ezenkívül megjegyzi, hogy a stratégia és a közös stratégiai keret bizonyos integrált megközelítéseinek (amilyen például a városi dimenzió, az integrált területi beruházások, a közös cselekvési tervek) összhangba hozása megfelelő alkalmazás esetén lehetőséget kínál arra, hogy bővíteni lehessen a helyi önkormányzatok tapasztalatait és szakértelmét az atlanti térségre vonatkozó legfontosabb célkitűzések elérése érdekében;

26.

azt javasolja továbbá, hogy a szóban forgó programokra vonatkozó éves megvalósítási jelentések tartalmazzanak értékelést arról, hogy a közös stratégiai kerethez tartozó programok hogyan járulnak hozzá az atlanti térségre vonatkozó stratégia céljaihoz és a cselekvési terv végrehajtásához;

27.

úgy véli, hogy a majdani területi együttműködési programok kulcsszerepet fognak játszani az atlanti térségre vonatkozó stratégia lényeges elemeinek megvalósításában, és hangsúlyozza, hogy abban a térségben, amelyre a javasolt stratégiát kidolgozták, jelenleg több mint 10 területi együttműködési program (határokon átnyúló, transznacionális és régiók közötti) fut;

28.

helyesli, hogy folytatják az atlanti térségre vonatkozó (transznacionális) programot, megnövelt pénzügyi támogatást folyósítva az atlanti stratégia egyes céljainak megvalósítására; ezenkívül úgy véli, hogy az atlanti térségre vonatkozó program a megfelelő eszköz, amellyel konkrét felhívások tehetők közzé az atlanti stratégia „stratégiai kezdeményezéseivel” (a kiemelt projektekkel) kapcsolatban, és finanszírozható a Megvalósítási platform (lásd a 40–41. pontot);

29.

azt javasolja, hogy az Atlanti Fórum vegye igénybe az INTERACT programot a figyelemfelkeltő intézkedések támogatására, és már az atlanti térségre vonatkozó cselekvési terv kidolgozási folyamatának korai szakaszába vonja be a jelenlegi területi együttműködési programért felelős irányító hatóságokat;

30.

hangsúlyozza, hogy ez segítene abban, hogy:

31.

aggódik amiatt, hogy egyéb uniós programokkal nincs megfelelő koherencia, aminek következtében az atlanti térségre vonatkozó stratégia céljai és a cselekvési terv finanszírozási igényei nem megfelelően teljesíthetők a 2014–2020-as tervezési időszakban;

32.

kiemeli például a LIFE+ program (2014–2020) keretébe tartozó új „integrált projekteket”, amelyek hosszabb időtartamú projektek, nagyobb területekre terjednek ki a környezetvédelmi és az éghajlat-politika jobb megvalósítása érdekében, de tengeri környezettel kapcsolatos projektekkel nem foglalkoznak (3); úgy véli, hogy ezzel elmulasztanak egy lehetőséget az integrált tengerpolitika és az atlanti térségre vonatkozó stratégia lényeges céljainak megvalósítására;

33.

szintén sajnálja, hogy a transzeurópai hálózatok törzshálózatainak meghatározásakor nem vették figyelembe az atlanti térséget, és kéri, hogy az európai összekapcsolódási eszköz alkalmazása kapjon elsőbbséget az atlanti-óceáni térség alapvető megközelíthetőségi és a periferikus helyzetből eredő problémáinak (a közlekedés, az energia és az ikt területén) kezelésében;

34.

tudni szeretné, hogy az Atlanti Fórum szerint a többi rendelkezésre álló uniós pénzügyi forrás hogyan osztható el célzottabban, hogyan használható fel jobban, és hogy miként javítható a források lehívása a stratégia céljainak megvalósítása érdekében; azt javasolja például, hogy a cselekvési terv az egész atlanti térségben támogassa a kutatási partnerségeket a Horizont 2020 program keretében nyújtott támogatás maximalizálása érdekében;

35.

aggódik amiatt, hogy nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy pénzügyi forrásokat mozgósítsanak a magánszektorból, és arra, hogy általánosságban ezt a szektort bevonják a stratégia céljainak megvalósításába; olyan problémának tartja ezt, amellyel az Atlanti Fórumnak a konzultációs folyamatok során, testre szabott kommunikációs kampányok segítségével foglalkoznia kell;

36.

rámutat arra, hogy az állami költségvetések jelenlegi válsága miatt az atlanti térségnek nemzetközi befektetéseket kell vonzania a létező lehetőségek kihasználása végett (olyan területeken, mint a tengeri megújuló energiák; halászati termékek és akvakultúra; tengeri erőforrások, hajózás és kikötőfejlesztés); azt javasolja, hogy a cselekvési tervnek legyen lényeges eleme az, hogy az Atlanti-óceán térségét befektetési és üzletkötési helyként reklámozzák;

37.

indítványozza, hogy az Atlanti Fórum az Európai Bizottsággal és az Európai Beruházási Bankkal is működjön együtt annak megvizsgálása céljából, hogy célszerűnek tűnik-e egy célzott pénzügyi eszköz létrehozása, amely oly módon segítené elő a támogatásra érdemes projektek előkészítését, hogy ötvözné a támogatásokat és a kölcsönöket, a részvény- és kockázatigarancia-eszközöket, és egyszerűsítené a projektek megvalósítását;

38.

hangsúlyozza, hogy az atlanti térségre vonatkozó stratégia csak akkor lehet sikeres, ha szilárdan beágyazódik a politikai és közigazgatási struktúrákba. Rámutat, hogy ehhez:

39.

úgy véli, hogy az irányítási struktúrát úgy kell kialakítani, hogy a számos érdekelt fél és lehetséges szereplő minél nagyobb mértékben hozzájáruljon az atlanti térségre vonatkozó stratégiához, és kéri, hogy a cselekvési terv kidolgozásában, megvalósításában, értékelésében és felülvizsgálatában többszintű kormányzási megközelítést alkalmazzanak;

40.

ugyanakkor rámutat arra, hogy ha a tagállamok a legmagasabb szinten nem tesznek határozott politikai kötelezettségvállalásokat, a lényeges politikai területek nemzeti összehangolásával párhuzamosan, akkor az atlanti térségre vonatkozó stratégia nem teljesíti a várakozásokat, és nem éri el a kitűzött célokat; azt is jelzi, hogy a cselekvési tervet csak akkor koronázhatja siker, ha a helyi és regionális érdekelt felek teljes mértékben részt vesznek benne, és magukénak érzik a stratégiát;

41.

nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy a cselekvési terv elfogadását követően szüntessék meg az Atlanti Fórumot, és azt javasolja, hogy a fórum egészen 2020-ig folytassa működését a megvalósítás ellenőrzése (egy megvalósítási platform segítségével (lásd a 27. és a 41. pontot), az eredmények nyomon követése és a stratégia céljai megvalósításának támogatása érdekében;

42.

azt javasolja, hogy az atlanti térségre vonatkozó stratégiához a következő irányítási modellt alakítsák ki: (a) az Atlanti Fórum – uniós szinten politikai felügyeletet gyakorolna, és magában foglalna egy megvalósítási platformot, amely a stratégiára vonatkozó kapcsolattartó pontként működne, kapacitásépítő intézkedéseket kezdeményezne, iránymutatást nyújtana a projektek kialakításával kapcsolatban, továbbá támogatná és irányítaná a cselekvési terv megvalósítását; (b) nemzeti és regionális koordinációs pontok – ezek előmozdítanák a politikák koherenciáját, és ösztönöznék az érdekelt felek és a lehetséges projekttámogatók bekapcsolódását az atlanti térségre vonatkozó stratégia elindításába;

43.

hangsúlyozza, hogy az Atlanti-óceán térsége összetett földrajzi terület, igen eltérő sajátosságokkal, kultúrákkal és perspektívákkal; úgy véli, hogy a stratégia sikere érdekében többet kell tenni az együttműködés mértékének és jellegének az egész atlanti térségben történő kiszélesítése és elmélyítése érdekében; várakozásai szerint az atlanti térségre vonatkozó stratégia: (a) közös referenciapontot nyújt ehhez; de (b) az együttműködési szellem erősítése érdekében egy kapacitásépítő intézkedést is magában kell foglalnia;

44.

úgy véli, hogy elfogadása után az atlanti térségre vonatkozó cselekvési tervnek információs és kommunikációs modulra is szüksége van a terv ismertebbé tétele, a célkitűzések megértésének előmozdítása, a szélesebb körű részvétel mozgósítása (különösen a magánszektorból) és idővel a stratégia eredményeinek bemutatása céljából;

45.

kiemeli az EGTC rendeletnek, mint a stratégia megvalósítását potenciálisan elősegítő eszköznek a lehetséges előnyeit;

46.

egy atlanti térségre vonatkozó stratégiával kapcsolatos, szolgálatok közötti munkacsoport felállítását javasolja az Európai Bizottságon belül, amely biztosítaná az érintett szakpolitikai területek közötti koherenciát, valamint az atlanti térségre vonatkozó stratégia és az uniós programok célkitűzéseinek, illetve a finanszírozási felhívásoknak az összeegyeztethetőségét; ezenkívül azt indítványozza, hogy a stratégia horizontális jellege miatt ezt a munkacsoportot a Főtitkárság vezesse;

47.

rámutat arra, hogy jobban meg kell értetni a cselekvési terv elfogadási folyamatának sürgősségét, és azt javasolja, hogy a folyamat közbülső céljainak kitűzése és az intézkedések időben történő megtételének biztosítása érdekében gyakrabban üljön össze az Atlanti Fórum (a Vezetési és az Irányító Bizottságok);

48.

érdeklődéssel várja az esedékes konzultációs dokumentumot, amely az érdekelt felek mozgósításával és véleményük kikérésével kapcsolatos szélesebb körű, strukturáltabb folyamat alapját kell, hogy képezze a 2012-es év későbbi részében, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy minél előbb szélesítse ki és mélyítse el kötelezettségvállalását, hogy így az érdekelt felek – a helyi és regionális szint is –, kellő mértékben magukénak érezhessék a cselekvési tervet, és biztosítsa, hogy a folyamat rendelkezzen valódi alulról kiinduló, polgárközpontú elemekkel;

49.

aggódik amiatt, hogy a javasolt tematikus szemináriumok (tagállamonként egy) nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy bevonják az érdekelt feleket, és lehetőséget adjanak nekik arra, hogy magukénak érezhessék a stratégiát; további tevékenységeket javasol az atlanti stratégia keretében egy közös stratégiai jövőkép kialakítása, az irányítási aspektusok megvitatása, a célok és a sikerre vonatkozó igazolható mutatók meghatározása, valamint a finanszírozás kihatásainak tisztázása érdekében; ezenkívül azt javasolja, hogy a cselekvési tervben történő szélesebb körű részvétel lehetővé tétele érdekében az Európai Bizottság mozgósítsa nemzeti képviseleteit;

50.

hangsúlyozza, hogy előbbre kell hozni a cselekvési terv elfogadásához javasolt határidőt, hogy a tervet össze lehessen hangolni a 2014–2020-as időszakra vonatkozó finanszírozási program releváns prioritásaival;

51.

azt ajánlja, hogy az atlanti térségre vonatkozó stratégia kidolgozása során először jussanak egyetértésre az atlanti térségre vonatkozó stratégiai jövőkép tekintetében, ami hivatkozási alapot jelent majd a 2014–2020-as időszakra szóló, atlanti térségre vonatkozó cselekvési tervhez; ezenkívül azt javasolja, hogy a cselekvési terv:

52.

kéri, hogy az Atlanti-óceán térségére vonatkozó stratégia és az ahhoz kapcsolódó cselekvési terv kidolgozásának folyamata képezze részét annak az Európai Bizottság által javasolt értékelésnek, mely a makroregionális megközelítés hozzáadott értékét vizsgálja 2013-ban, ahogyan azt az Európai Tanács kérte;

53.

azt javasolja, hogy a cselekvési tervet fogadja el az Atlanti Fórum, és arra kéri a soron következő ír elnökséget, hogy mandátumának időszaka alatt kezelje prioritásként azt, hogy az Európai Tanács hagyja jóvá a cselekvési tervet, középpontba állítva az eredményeket, a hiteles nyomon követési eljárást, a folyamatos értékelést és a megtervezett félidős felülvizsgálatot.

18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/7

—

kiemeli, hogy a legfontosabb olyan szereplőknek – köztük a helyi és regionális önkormányzatoknak –, amelyek kiegészítő nyugdíjrendszereket tartanak fenn a közszolgáltatások terén dolgozók többsége számára, részt kell venniük a nemzeti ellátási rendszerek reformját kísérő konzultációs folyamatban,

—

hangsúlyozza, hogy az EU nyugdíjpolitikájának és az Európa 2020 stratégiának több aspektusa kölcsönösen erősíti egymást. A magasabb foglalkoztatási kvóta elérése az Európa 2020 stratégián belül javítja a szociális védelmi, valamint a nyugdíjrendszerek általános életképességét. A megfelelő nyugellátások viszont fontos előfeltételei annak, hogy el lehessen érni az Európa 2020 stratégiában említett, a szegénység csökkentésére irányuló célkitűzést, mivel az idősek továbbra is társadalmilag-gazdaságilag sérülékeny csoportnak számítanak az EU-ban. A nyugdíjprogramok reformja mellett egy sor kísérő munkaerő-piaci intézkedésre is szükség van annak biztosítására, hogy az idősek továbbra is megfelelő bevételekkel rendelkezzenek a jövőben,

—

tekintettel a magánnyugdíj-rendszerek különféle formáival összefüggő díjak és költségek magas szintjével és átláthatatlanságával kapcsolatos aggodalmakra, üdvözölné, ha összehasonlító tanulmány készülne azzal a céllal, hogy a legjobb gyakorlatot alkalmazzák EU- szerte.

Előadó

Paul LINDQUIST (SE/EPP), Lidingö önkormányzatának tagja

Referenciaszöveg:

Fehér könyv – A megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendje

COM(2012) 55 final

1.

üdvözli az Európai Bizottság arra tett erőfeszítéseit, hogy megfeleljen azoknak a kihívásoknak, amelyekkel számos tagállam nyugdíjrendszerei kénytelenek szembesülni;

2.

kiemelt jelentőséget tulajdonít a hosszú távon finanszírozható és megfelelő nyugdíj-megtakarításoknak, nemcsak az európai növekedési kilátások, hanem az uniós polgárok jóléte és jólléte tekintetében is;

3.

úgy véli, hogy a nyugdíjrendszerek hosszú távú gazdasági életképessége alapvető feltétele a biztonságos és megfelelő nyugdíjaknak;

4.

hangsúlyozza, hogy a törvény által előírt nyugdíjbiztosítás továbbra is fontos szerepet játszik abban, hogy megfelelő nyugdíjat szavatoljanak valamennyi nyugdíjasnak;

5.

úgy véli, hogy az egész életen át kapott megfelelő kereseten alapuló nyugellátási rendszer elősegíti a hosszú távon fenntartható nyugellátások garantálását;

6.

hangsúlyozza, hogy a nyugdíjrendszerek hosszú időn keresztül az adott tagállamban uralkodó körülmények függvényében alakultak. A törvény által előírt nyugdíjbiztosítás kialakítása ezért az egyes tagállamok feladata;

7.

kiemeli, hogy a legfontosabb olyan szereplőknek – köztük a helyi és regionális önkormányzatoknak –, amelyek kiegészítő nyugdíjrendszereket tartanak fenn a közszolgáltatások terén dolgozók többsége számára, részt kell venniük a nemzeti ellátási rendszerek reformját kísérő konzultációs folyamatban;

8.

kiemeli, hogy több tagállamban a szociális partnerek feladata az üzemi nyugdíjbiztosítások kialakítása. Így természetes, hogy az e területen hozott esetleges változtatásokat a szociális partnereknek kell végrehajtaniuk;

9.

megállapítja, hogy a fehér könyv az EUMSZ 153. cikkén alapul. A tagállamok elsődleges felelősségi körébe tartozik a saját nyugdíjrendszerük kialakítása. Az EU-nak viszont támogatnia kell és ki kell egészítenie a tagállamok feladatköreit a szociális védelem terén. A fehér könyv nem tartalmaz konkrét jogalkotási javaslatokat, ezért nem is vet fel problémákat a szubszidiaritás és az arányosság elveinek tekintetében. Ezzel szemben az RB rámutat, hogy a nyugdíjakkal kapcsolatos minden esetleges jövőbeli jogalkotási javaslatot gondosan ki kell elemezni a szubszidiaritási elv tekintetében;

10.

hangsúlyozza, hogy az EU nyugdíjpolitikájának és az Európa 2020 stratégiának több aspektusa kölcsönösen erősíti egymást. A magasabb foglalkoztatási kvóta elérése az Európa 2020 stratégián belül javítja a szociális védelmi, valamint a nyugdíjrendszerek általános életképességét. A megfelelő nyugellátások viszont fontos előfeltételei annak, hogy el lehessen érni az Európa 2020 stratégiában említett, a szegénység csökkentésére irányuló célkitűzést, mivel az idősek továbbra is társadalmilag-gazdaságilag sérülékeny csoportnak számítanak az EU-ban (1). A nyugdíjrendszerek reformja mellett egy sor munkaerő-piaci kísérőintézkedésre is szükség van, hogy a jövőben is biztosítható legyen az idősek megfelelő jövedelme;

11.

támogatja az Európai Bizottságnak azt a célját, hogy a nyugdíjkorhatárt adott esetben a várható élettartam növekedésével összhangban emelje meg. Ez hozzájárulhat a nyugdíjrendszerek pénzügyi életképességéhez. Ehhez tagállamonként különböző gyakorlati megoldásokra lesz szükség;

12.

úgy véli, hogy a rugalmas nyugdíjkorhatár azt is magában foglalhatná, hogy az egyének úgy dönthetnek, hogy később hagyják abba kereső tevékenységüket, mint ami a rögzített nyugdíjkorhatár esetében lehetséges volna. Ezzel az egyének különböző körülményeitől függően hosszabb is lehet az élet aktív munkával töltött időszaka;

13.

hangsúlyozza az idősebb (55–64 éves) munkavállalók munkaerő-piaci részvételének jelentőségét. A foglalkoztatási arány jelentős növelése (2) nagy előnyöket jelentene mind a gazdasági növekedés, mind a nyugdíjrendszerek nagyobb életképessége szempontjából;

14.

megállapítja, hogy a nők, a fiatalok és a bevándorló nők foglalkoztatása nagymértékben növelhető, ezért hangsúlyozni kívánja, hogy mennyire fontos a foglalkoztatási arány növelése valamennyi korcsoportban. Ugyancsak fontos a fiatalok és a migránsok korábbi munkaerő-piacra lépéséhez szükséges feltételek javítása;

15.

arra kéri a tagállamokat és a munkáltatókat, hogy alkalmazzanak olyan intézkedéseket, amelyek megkönnyítik és ösztönzik az idősebb munkavállalók munkaerőpiacon maradását;

16.

üdvözölné a szakaszos nyugdíjba vonulás, vagyis a teljes idejű munkavégzésből a teljes idejű nyugdíjas státuszba történő fokozatos átmenet nagyobb mértékű alkalmazását;

17.

hangsúlyozza, hogy az életkor növekedésével a folyamatos egészségügyi problémák, illetve fogyatékosságok miatt kialakuló korlátozott munkaképesség valószínűsége is jelentősen növekszik (3). Emiatt különösen fontos egyrészt, hogy a munkával töltött évek alatt folyamatosan létezzenek hatékony átállási és alkalmazkodási intézkedések, amelyek lehetővé teszik a karrier-, illetve munkahelyváltást, másrészt, hogy társadalmilag ösztönözzék az egész életen át tartó tanulást és az aktív és egészségben történő öregedést;

18.

úgy véli, hogy a hatóságoknak és a szociális partnereknek további intézkedéseket kellene kialakítaniuk és végrehajtaniuk az idősebb munkavállalók további foglalkoztatásának ösztönzése és támogatása érdekében, valamint a tényleges, illetve a szabályzatban foglalt nyugdíjba vonulás és nyugdíjkorhatár elérése közötti időbeli eltérések felszámolására, illetőleg megszüntetésére;

19.

úgy véli, hogy a foglalkoztatói nyugdíjellátás fontos kiegészítése lehet a törvény által előírt nyugdíjbiztosításnak. Az EU-nak emiatt ösztönöznie kell a bevált gyakorlatok elterjesztését, hogy ezáltal elősegítse a foglalkoztatói nyugdíjellátási rendszerek fejlődését a tagállamokban, valamint azok hozzájárulását egy több pilléren alapuló nyugdíjrendszerhez;

20.

arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozottan legyenek tekintettel arra, hogy a kis- és középvállalkozásoknál foglalkoztatottakat, illetve az alacsonyan képzett, atipikus szerződéssel rendelkező és strukturális szempontból bizonytalan helyzetű munkavállalókat a foglalkoztatói nyugdíjellátási rendszerekben gyakran nem veszik olyan mértékben figyelembe, mint más munkavállalókat;

21.

megállapítja, hogy a foglalkoztatói nyugdíjellátás különbözik a magánellátástól. Nagy különbség van egyébiránt az egyes foglalkoztatói nyugdíjellátások és biztosítási termékek között is. További, a fizetőképességre vonatkozó előírások megemelkedett költségekhez vezethetnek a foglalkoztatói nyugdíjellátási rendszerek területén anélkül, hogy ez jobb feltételekkel járna a foglalkoztatottak nyugdíját tekintve;

22.

úgy véli, hogy a törvény által előírt nyugdíjbiztosításnak – esetleg a foglalkoztatói nyugdíjellátással ötvözve – elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a polgárok nyugállományba vonulásuk után megfelelő életszínvonalat tudjanak fenntartani, azonban a magánnyugdíj-megtakarítások és a harmadik pillér is ösztönzendők

23.

kiemeli, hogy ösztönözni lehetne a nagyobb mértékű foglalkoztatottság akadályainak felszámolását. A foglalkoztatói nyugdíjjárulékok életkortól függő befizetése, ahogyan az a teljesítményalapú rendszerekben megfigyelhető, viszonylag költségessé teszi az idősebb munkavállalók felvételét és további foglalkoztatását;

24.

felhívja a figyelmet arra, hogy a foglalkoztatói nyugdíjak esetében gyakran bizonyos idejű munkaviszony szükséges ahhoz, hogy a járulékfizetési időszakot be lehessen számítani. Mindazonáltal számos fiatal munkavállaló viszonylag gyakran vált munkahelyet, sőt akár országot is. Az RB emiatt fontosnak tartja, hogy e munkavállalók esetében beszámítsák a befizetett járulékokat;

25.

alapvetően kedvezően áll a nyugdíjjogosultságok hordozhatóságának kérdéséhez, és várakozással tekint a Bizottság javaslatai elé. Maga a kérdés viszont erősen összetett. Figyelembe kell venni az egyes tagállamokban működő foglalkoztatói nyugdíjrendszerek sokféleségét. Különösképpen el kell kerülni, hogy csökkenjen a munkaadók hajlandósága a foglalkoztatói nyugdíjak finanszírozására. Ezenkívül figyelembe kell venni az adójogi következményeket, a vagyonmegosztási jogszabályokat stb.;

26.

tekintettel a magánnyugdíj-rendszerek különféle formáival összefüggő díjak és költségek magas szintjével és átláthatatlanságával kapcsolatos aggodalmakra, üdvözölné, ha összehasonlító tanulmány készülne azzal a céllal, hogy a legjobb gyakorlatot alkalmazzák EU- szerte;

27.

elismerését fejezi ki, hogy az Európai Bizottság figyelembe vette az RB arra vonatkozó javaslatát (4), hogy szenteljen nagyobb figyelmet az egyenjogúság kérdésének. Ez a szempont nagy jelentőséggel bír a helyi és regionális önkormányzatok szempontjából, mivel itt a nők számos foglalkoztatási területen többségben vannak (5);

28.

támogatja az Európai Bizottság tagállamokhoz intézett ajánlását, melyben egyforma nyugdíjkorhatárt kíván bevezetni a férfiak és nők számára, hogy ezáltal csökkentse a nemi alapon történő különbségtételt, valamint magasabb nyugdíjakat tegyen lehetővé a nők számára;

29.

úgy véli, hogy az 55 és 64 év közötti nők és férfiak foglalkoztatása terén jelentkező nagy különbségek miatt kiemelt figyelmet kell fordítani az egyenjogúsággal kapcsolatos szempontokra a hosszabb munkával töltött időszak és az aktív időskor tekintetében, például a munka és a családi feladatok jobb összeegyeztethetőségét elősegítő intézkedések által;

30.

rámutat arra, hogy az egyéb ápolási lehetőségek hiánya számos tagállamban főként a nők részére jelent további igénybevételt, ami miatt gyakran idejekorán nyugdíjba kell vonulniuk;

31.

hangsúlyozza, hogy a nők nagyobb mértékű foglalkoztatása magasabb követelményeket állít a magas szintű gyermekfelügyelethez és idősgondozáshoz való hozzáférés tekintetében. Fontos, hogy a helyi és regionális önkormányzatok megfelelő eszközökkel rendelkezzenek ahhoz, hogy megfeleljenek e feladatnak;

32.

megállapítja, hogy egyes tagállamokban a nők a férfiaknál gyakrabban szenvednek tartós krónikus betegségekben, ami csökkent munkaképességgel jár együtt, míg más tagállamokban ez inkább a férfiakra jellemző. Ezért a helyi és regionális önkormányzatokra kiemelt felelősség hárul a tekintetben, hogy alkalmazottaik számára jó munkakörülményeket biztosítsanak;

33.

felhívja a figyelmet arra, hogy a részmunkaidő lehetősége, például kisgyermekek felügyelete esetén, számos munkavállaló, nem utolsósorban nő számára fontos feltétel a munkaerőpiacon maradáshoz. Ezzel egyidejűleg biztosítani kell azt, hogy senki se maradjon egy nemkívánatos részmunkaidős foglalkoztatás keretei között, ami negatív hatással lenne a későbbi nyugdíjkifizetésekre;

34.

annak érdekében, hogy a törvény által biztosított szülői szabadság ne vezessen csökkent nyugdíjakhoz, arra kell felkérni a tagállamokat, hogy gondolkodjanak annak lehetőségein, hogyan vehetők figyelembe ezek az időszakok a nyugdíjjogosultság szempontjából. Ennek a katonai szolgálat esetében is érvényesülnie kellene;

35.

úgy véli, hogy a reformoknak olyan nyugdíjrendszer létrehozására kell irányulniuk, amely hosszú távon stabilitást garantál. A reformok csak abban az esetben lehetnek sikeresek, ha azokat igazságosnak tartják, amihez arra van szükség, hogy a nyilvánosságot megfelelően tájékoztassák a valódi problémákról és az azokkal kapcsolatos megoldási lehetőségekről;

36.

hangsúlyozza, hogy a nyugdíjakkal kapcsolatos átfogó tájékoztatás fontos ahhoz, hogy a polgárok könnyebben hozhassanak döntést nyugdíjtervezésük keretében. Az EU-n belüli szabad költözés joga ezen felül azzal jár, hogy egyre több uniós polgár szerez munkával töltött évei alatt nyugdíjjogosultságot különböző országokban, ami növeli az átfogó tájékoztatás szükségességét;

37.

arra kéri ezért az Európai Bizottságot, hogy vegye fontolóra egy közös online platform kialakítását, amely átfogó információt nyújtana a nyugdíjakkal kapcsolatban;

38.

hangsúlyozza, hogy a megfelelő nyugdíjrendszerek fontosak a polgárok jóléte szempontjából, és döntő jelentőségük van a helyi és regionális önkormányzatok pénzügyi túlterhelésének elkerülésében;

39.

sürgeti, hogy az Európai Bizottság az e területre vonatkozó jövőbeni intézkedéseihez mellékeljen megfelelő hatásértékeléseket, amelyek főként a helyi és regionális önkormányzatokra gyakorolt következményeket elemzik;

40.

kéri, hogy az Európai Bizottság mérje fel, hogy mind az egyének szabad mozgásának, mind a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának előmozdítása érdekében szükség van-e összehangolásra ezen a területen a nyitott koordinációs módszer keretén belül.

18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/11

—

hangsúlyozza, hogy az EU balti-tengeri stratégiája szilárd alapot kínál annak tesztelésére, hogy egy kiterjedtebb földrajzi makrorégióra vonatkozó külön stratégia mennyire képes ténylegesen erősíteni az EU versenyképességét és előmozdítani az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést,

—

örömmel fogadja a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia felülvizsgált célkitűzéseinek – a tenger megmentése, a térség összekapcsolása más térségekkel, a jólét növelése – az Európa 2020 stratégiáéival való jobb összehangolására irányuló erőfeszítéseket,

—

felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdasági kohézió és a versenyképesség erősítése érdekében erősebb kapcsolatokra van szükség a kutatás, az innováció és az ágazati érdekelt felek között. A régióknak és az egyetemeknek a teljes balti-tengeri makrorégióban együtt kellene működniük, hogy a térség az intelligens szakosodási hálózatok mintaképévé válhasson,

—

úgy véli, hogy továbbra is figyelmet kell fordítani a fenntartható növekedést támogató kiemelt kezdeményezések előmozdítására és újabb intézkedéseket kell hozni a foglalkoztatás növelésére és a készségek fejlesztésére, valamint a jólét és az integráció erősítésére,

—

hangsúlyozza, hogy bár a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia belső uniós stratégia, a sikeréhez elengedhetetlen az Unión kívüli országokkal, különösen az Oroszországgal való együttműködés,

—

hangsúlyozza, hogy az Északi Dimenzió struktúráit amennyire csak lehet, fel kell használni az EU és Oroszország közötti, a balti-tengeri térségen belüli szorosabb együttműködés keretében,

—

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a városoknak és a régióknak a stratégia végrehajtásában játszott szerepe nem kap elég figyelmet, valamint azt javasolja, hogy mind a stratégiában, mind pedig a felülvizsgált cselekvési tervben egyértelműen említsék meg, hogy a végrehajtás során mindvégig érvényesülnie kell a többszintű kormányzás elvének,

—

hangsúlyozza, hogy a politikai érdekelt feleknek egyértelműen el kell kötelezniük magukat és vezető szerepet kell vállalniuk ahhoz, hogy az összes részt vevő országban haladást lehessen elérni a stratégia végrehajtása terén,

—

rámutat, hogy tisztázni kell, mennyiben járulnak hozzá a strukturális alapok támogatásával működő nemzeti programok a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia végrehajtásához, figyelembe véve a tagállamokon belül a régiók közötti különbségeket és a régiók fejlesztési igényeit.

Előadó

Pauliina HAIJANEN (FI/EPP), Laitila város tanácsának tagja

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a balti-tengeri régióra vonatkozó európai uniós stratégiáról

COM(2012) 128 final

1.

örömmel fogadja az Európai Bizottság 2012. március 23-i közleményét, és úgy látja, hogy az abban előirányzott intézkedések előrelépést jelentenek a helyes irányba: a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia célzottabbá tétele, a szakpolitikák és a finanszírozás összehangolása, a különböző szereplők feladatainak egyértelműsítése és a jobb kommunikáció felé;

2.

rámutat, hogy a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia azzal a céllal igyekszik javítani a politikai koordinációt és kohéziót a térség régiói között, hogy elősegítse a balti-tengeri térséget érintő közös problémák megoldását, és fenntartható alapon növelje a jólétet a térségben. A stratégia olyan problémákkal foglalkozik, amelyeket az egyes régiók és tagállamok egymagukban nem képesek megoldani. Kulcsszerepet játszik az együttműködés és az összehangolt fellépés a makrorégióhoz tartozó országok, azok régiói és városai, az EU, az összbalti szervezetek, a finanszírozást nyújtó intézmények és a nem kormányzati szervek között;

3.

rámutat, hogy a Régiók Bizottsága A helyi és regionális önkormányzatok szerepe az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek teljesítésében című véleményében (CdR 72/2011 fin) kiemeli, hogy a balti-tengeri térség példaértékű lehet egész Európa számára;

4.

hangsúlyozza, hogy az EU balti-tengeri stratégiája – mint az első átfogó makroregionális stratégia – szilárd alapot kínál annak tesztelésére, hogy egy kiterjedtebb földrajzi makrorégióra vonatkozó külön stratégia mennyire képes ténylegesen erősíteni az EU versenyképességét és előmozdítani az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést. Ezeket a tapasztalatokat aktívan fel kell használni, különösen az európai kohéziós politikáról szóló vitában, szem előtt tartva a következő tervezési időszakot;

5.

emlékeztet az Európai Bizottságnak arra az álláspontjára, hogy a makroregionális stratégiák végrehajtásához nem alkotnak új szabályokat, nem létesítenek új intézményeket és nem rendelnek további forrásokat. Úgy véli azonban, hogy egyúttal „három igent” is kell mondani az alábbi három kérdésre: a meglévő szabályozások közösen elfogadott alkalmazására és ellenőrzésére a makrorégióban; a regionális és helyi önkormányzatok és a tagállamok platformjának, hálózatának vagy területi klaszterének létrehozására az uniós intézmények felelősségi körében, az érdekelt felek bevonásával; illetve az Unió meglévő pénzügyi forrásainak összehangolt felhasználására makroregionális stratégiák kialakítása és megvalósítása céljából;

6.

örömmel fogadja, hogy megpróbálják jobban összehangolni egymással a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia célkitűzéseit az Európa 2020 stratégiáéival. A stratégiának a közleményben ismertetett három átfogó célkitűzése – a tenger megmentése, a térség elszigeteltségének megszüntetése, valamint a jólét növelése – jól illeszkedik az Európa 2020 stratégiának az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre irányuló céljaihoz. Ezenkívül az Európa 2020 stratégia végrehajtásának szempontjából fontos kiemelni az innovációs tevékenységek terén folyó szorosabb regionális együttműködést;

7.

megjegyzi, hogy az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezéseinek konkrét cselekvésekként történő megvalósítása fontos a balti-tengeri stratégia végrehajtásához. Az Európa 2020 kiemelt kezdeményezései közül külön figyelmet érdemel a digitális menetrend és az innovatív unió, amelyek legújabb cselekvési terve célzottabban mozdítja elő a kezdeményezések célkitűzéseit a balti-tengeri térségben. A balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia és a térségben működő együttműködési hálózatok kiváló alapot nyújtanak az intelligens szakosodást célzó regionális kutatási és innovációs stratégiák kidolgozásához;

8.

mind a tagállamokat, mind a helyi és regionális szereplőket annak megfontolására ösztönzi, hogy az EU balti-tengeri stratégiájának a jólét növelésére irányuló, megújított célkitűzése miként valósítható meg együttműködés révén. A cselekvési tervben a jövőben egyértelműen előtérbe kell helyezni a foglalkoztatás és a tudás bővítésével, valamint a jóléttel és a befogadás fokozásával kapcsolatos intézkedéseket. A cselekvési terv tartalma jelenleg alig-alig kapcsolódik az Európa 2020 stratégia e témákat érintő kiemelt kezdeményezéseihez;

9.

úgy véli, hogy az Európa 2020 stratégiából az„inkluzív növekedés – magas foglalkoztatás, valamint gazdasági, szociális és területi kohézió jellemezte gazdaság ösztönzése” prioritást figyelembe kellene venni a balti-tengeri stratégia végrehajtása során, mivel a jólét és a gazdasági teljesítmény terén még mindig lényeges különbségek vannak a balti-tengeri térség egyes részei között. Emellett továbbra is figyelmet kell fordítani a környezet állapotának javítását célzó intézkedések és a fenntartható növekedést támogató kiemelt kezdeményezések előmozdítására;

10.

hangsúlyozza, hogy az Európa 2020-as célok elérése érdekében a jövőben több figyelmet kell fordítani a különféle finanszírozási eszközök közti szinergiákra. A balti-tengeri térségben fekvő tagállamok rendelkezésére álló kohéziós politikai finanszírozási eszközökkel való szoros és átfogó koordináció fontos a jövőbeli Horizont 2020 kutatás- és innovációfinanszírozási program számára, tekintettel a regionális nézőpont hangsúlyozására és annak ösztönzésére, hogy a régiók fokozzák kutatási és innovációs tevékenységeiket;

11.

szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia új lehetőségeket teremtett arra, hogy a helyi és regionális szint megerősíthesse regionális versenyképességét és innovációs potenciálját, és fellendülhessen a regionális intelligens szakosodás. A régióknak és az egyetemeknek tehát a teljes balti-tengeri makrorégióban együtt kellene működniük, hogy a térség az intelligens szakosodási hálózatok mintaképévé válhasson, és ezen belül az egyes régiók központi problémáira és tevékenységeire, valamint a kiválóság és a kritikus tömeg hálózatépítés révén történő elérésére kellene összpontosítania. Ehhez létfontosságú a hármas és négyes spirál jellegű innovációs rendszerek fejlesztése és megerősítése a tudományos körökkel, a köz- és a magánszférával, valamint a balti-tengeri térség polgáraival együttműködésben;

12.

azt javasolja, hogy a balti-tengeri térségben fekvő uniós tagállamok ösztönözzék a kutatóközpontokat arra, hogy saját térségük intelligens szakosodását támogató kutatási területekre összpontosítsanak, és hogy tudásukkal gazdagítsák az egész balti-tengeri térségre kiterjedő hálózati együttműködést. Fontos lenne a balti-tengeri térséggel határos nem uniós országokat is arra ösztönözni, hogy vegyenek részt a kutatási együttműködésben, többek közt a közös vízgyűjtő területet érintő környezetvédelmi és energiakérdésekben;

13.

szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a gazdasági kohézió és a versenyképesség erősítése érdekében erősebb kapcsolatokra van szükség a kutatás, az innováció és az ágazati érdekelt felek között. Az üzleti szférának és az iparnak, valamint az egyetemeknek esélyt kell adni arra, hogy tevékenyebb szerepet játszhassanak a stratégiával kapcsolatos mindenfajta munkában;

14.

az uniós és a nem uniós országok közötti innovációs és klaszterjellegű együttműködés fokozását, valamint a balti-tengeri térségbeli marketing terén folytatott együttműködés előmozdítását ajánlja az EU-n kívülről érkező befektetés és turizmus fellendítése végett. Ezek az intézkedések – a stratégia erős környezetvédelmi dimenziójával együtt – hathatós lépést jelentenek az Európa 2020 célkitűzéseinek a balti-tengeri térségben történő végrehajtása felé;

15.

a fentiek fényében hangsúlyozza, hogy a balti-tengeri térség országainak ezeket a kérdéseket saját nemzeti reformprogramjaikban kellene kezelniük, és az ezzel kapcsolatos előkészítő munkába a helyi és regionális önkormányzatokat is szorosan be kellene vonni;

16.

megjegyzi, hogy a balti-tengeri térségre vonatkozó európai uniós stratégia legfőbb célja az, hogy csökkentsük a szennyezettség mértékét Európa legszennyezettebb tengerében és javítsuk a környezet állapotát. Ehhez kapcsolódóan biztosítani kell a környező uniós és EU-n kívüli régiók kiegyensúlyozott társadalmi és gazdasági fejlődését is;

17.

hangsúlyozza, hogy bár belső uniós stratégiáról van szó, a stratégia sikeréhez elengedhetetlen az Unión kívüli országokkal, különösen az Oroszországgal való együttműködés;

18.

ki szeretné emelni, hogy 2011-ben Oroszország szövetségi szinten jóváhagyta Oroszország északnyugati körzetének 2020-ig szóló társadalmi és gazdasági fejlesztési stratégiáját. Az Északnyugat-Oroszországra vonatkozó stratégia célkitűzéseket fogalmaz meg a térség gazdaságával, infrastruktúrájával és logisztikájával kapcsolatban. Ez a stratégia remélhetőleg elősegíti majd a szorosabb stratégiai együttműködést az EU balti-tengeri térsége és Oroszország között, különös tekintettel a környezetvédelemre, a gazdaságra, a közlekedésre, az energiaügyre, az idegenforgalomra és a polgári védelemre;

19.

hangsúlyozza, hogy az Északi Dimenzió struktúráit, amennyire csak lehet, fel kell használni az EU és Oroszország közötti, a balti-tengeri térségen belüli szorosabb együttműködés keretében. Az Északi Dimenzióra vonatkozó politika a teljes északi térséget egyetlen egységnek tekinti azzal a céllal, hogy megerősödjön a koordináció a balti- és a Barents-tengeri térségen belüli különböző együttműködési mechanizmusok között;

20.

örömmel fogadja és támogatja a helyi és regionális szint által a – különösen Szentpétervár városával és a leningrádi térséggel való – gyakorlati együttműködés kialakítására tett konkrét lépéseket. Jó példa ilyen alulról kiinduló megközelítésre az úgynevezett turkui folyamat, amely Turku városának, Délnyugat-Finnországnak, valamint Hamburg és Szentpétervár városának közös kezdeményezése;

21.

örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság közleménye a legfőbb érdekelt felek (nemzeti kapcsolattartók, a kiemelt területek koordinátorai, a horizontális intézkedések vezetői, a kiemelt projektek vezetői) szerepének és felelősségi körének meghatározásakor figyelembe veszi a stratégia rugalmas, de céltudatos végrehajtásának és irányításának megerősítésére vonatkozó, a balti-tengeri stratégiáról szóló RB-véleményben (CdR 255/2009 fin) megfogalmazott szempontokat;

22.

helyes irányba tett lépésnek tartja a stratégia irányítási struktúrájának egyértelműbbé és hatékonyabbá tételére irányuló európai bizottsági javaslatokat, azonban aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a városoknak és a régióknak a stratégia végrehajtásában játszott szerepe nem kap elég figyelmet. Ezért azt javasolja, hogy mind a stratégiában, mind pedig a felülvizsgált cselekvési tervben egyértelműen említsék meg, hogy a végrehajtás során mindvégig érvényesülnie kell a többszintű kormányzás elvének;

23.

hangsúlyozza, hogy a makroregionális stratégiák sikere Európa-szerte nagymértékben attól függ, hogy a helyi és regionális érdekelt felek mennyire kötelezik el magukat a célok teljesítése mellett, illetve mennyire járulnak ahhoz hozzá. Létfontosságú továbbá a magánszféra bevonása is. A politikai érdekelt feleknek egyértelműen el kell kötelezniük magukat és vezető szerepet kell vállalniuk ahhoz, hogy az összes részt vevő országban haladást lehessen elérni a stratégia végrehajtása terén;

24.

rámutat, hogy továbbra is szükség van a helyi és regionális érdekelt feleknek a balti-tengeri stratégia végrehajtásába való szélesebb körű bevonására. Ezt nemcsak a stratégia cselekvési tervének frissítésekor kell figyelembe venni, de a különféle érdekelt felek szerepének meghatározásakor is. Jelenleg például a kiemelt területek koordinátorai közül sokan ágazati minisztériumokban vagy más központi kormányzati szerveknél dolgoznak. Különösen a nemzeti kapcsolattartóktól kellene megkövetelni, hogy tartsanak rendszeres kapcsolatot helyi és regionális önkormányzatokkal és szervezetekkel;

25.

megjegyzi, hogy bár a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégiát akkor hagyták jóvá, amikor a jelenlegi uniós tervezési időszak már megkezdődött, a strukturális alapokból finanszírozott különféle programoknak köszönhetően a stratégiát támogató nagyszámú projekt kivitelezése vált lehetővé. A balti-tengeri térségben megvalósított európai területi együttműködési programok igen fontos finanszírozási eszközt jelentenek, különösen a helyi és regionális szintű tevékenységek előmozdításában;

26.

felhívja a figyelmet arra, hogy hiány van olyan támogatási eszközökből, amelyek alkalmasak a nemzeteket átfogó és a több érdekelt félre is kiterjedő projektek finanszírozására. Az, hogy az egyes partnerekre vonatkozó finanszírozási döntéseket más-más időpontban hozzák meg, különböző finanszírozási források használata esetén problémát jelent, és jelentősen lassítja a végrehajtást. Nem feltétlenül vannak összehangolva a finanszírozási döntések, és egyes partnerek támogatás nélkül maradhatnak, ami hátráltathatja a projektek elindítását;

27.

fontosnak tartja, hogy az Európai Bizottság által 2011 októberében közzétett rendelettervezetek kötelezik a tagállamokat arra, hogy a strukturális alapokhoz kapcsolódó új programok kidolgozásakor és végrehajtásakor figyelembe vegyék az esetlegesen meglévő makroregionális stratégiát, és hangsúlyozza, hogy a balti-tengeri térségre vonatkozó új, nemzeteket átfogó programnak különösen összhangban kell lennie a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia prioritásaival. Az elkövetkező tervezési időszakra vonatkozó projekteket rögtön 2014 elején meg kell kezdeni, hogy a projektek folyamatossága érdekében el lehessen kerülni a szükségtelen késedelmeket;

28.

rámutat, hogy tisztázni kell, mennyiben járulnak hozzá a strukturális alapok támogatásával működő nemzeti programok a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia végrehajtásához, figyelembe véve a tagállamokon belül a régiók közötti különbségeket és a régiók fejlesztési igényeit. Ha kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a nemzeti programok tevékenységeiben előtérbe kerüljön a regionális intelligens szakosodás, az hatalmas lehetőségeket kínál a stratégia célkitűzéseinek elérésére. Emellett az egyes tagállamok és az Európai Bizottság közötti partnerségi szerződésnek is utalást kellene tartalmaznia az uniós balti-tengeri stratégiára;

29.

fontosnak tartja, hogy biztosítsák a kezdőfinanszírozást – mint a projektek közötti együttműködés előmozdításának eszközét –, amint azt az európai bizottsági közlemény is javasolja, mivel ezáltal mind a helyi és regionális érdekelt feleket, mind pedig a szervezetek és a civil társadalom képviselőit jobban be lehet vonni a projekttevékenységekbe;

30.

hangsúlyozza, hogy a jövőben a finanszírozást közvetlenül a stratégia végrehajtására irányuló intézkedésekre kell irányítani, és lehetővé kell tenni a különböző finanszírozási formák ötvözését. A közfinanszírozáson kívül elő kell mozdítani a különféle finanszírozást nyújtó intézmények által kínált szolgáltatások igénybevételét, és hangsúlyozni kell a magánfinanszírozás szerepét. Ki kell dolgozni azokat a technikákat, amelyek révén több nemzetközi együttműködési intézkedést lehet beépíteni azokba a projektekbe, amelyeket a strukturális alapok támogatásával működő nemzeti programok finanszíroznak;

31.

örömmel fogadja az Európai Bizottság közleményében javasolt mutatókat a stratégia végrehajtásának nyomon követésére, viszont hangsúlyozza, hogy a nyomonkövetési és kiértékelési rendszernek minél egyszerűbbnek kell lennie, és olyan mutatókon kell alapulnia, amelyek valósághűen tudják szemléltetni a stratégián alapuló együttműködés révén elért eredményeket. A Régiók Bizottsága kész részt venni a mutatók kidolgozásáról és kiválasztásáról szóló vitában;

32.

hangsúlyozza, hogy a makroregionális stratégiák végrehajtásához átlátható döntéshozatalra, átfogó információcserére és közös gyakorlatok kidolgozására van szükség minden szinten. Különösen az információáramlást kell javítani a balti-tengeri térségben fekvő tagállamokon belül és azok között. Ez elősegíti a stratégia célkitűzéseinek megvalósítása iránti szélesebb körű elköteleződést;

33.

hangsúlyozza, hogy a stratégiáról szóló kommunikáció fokozásával a lakosság is tájékozottabb lenne az EU tevékenységeivel kapcsolatban. A stratégia számára készített internetoldalak és a stratégia cselekvési tervének naprakésszé tételére irányuló nyilvános konzultáció is a megfelelő irányba tett lépés;

34.

azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a finanszírozási programokkal kapcsolatos tájékoztatást rendszerezetten gyűjtsék össze, és az információkat úgy tegyék közzé, hogy mind nemzeti, mind helyi szinten központilag lehessen pénzügyi tanácsadást nyújtani. Jelenleg az okoz gondot, hogy a projektekben érdekelt feleknek nincs kellő hozzáférésük az információkhoz. Hatékonyabbá kellene tenni a megfelelő finanszírozási eszközökre vonatkozó információk terjesztését, hogy a szereplőknek ne okozzon problémát a céljaiknak megfelelő eszközök kiválasztása;

35.

megjegyzi, hogy a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia új lehetőségeket teremtett a tagállamoknak, a régióknak és a településeknek a regionális versenyképesség és az innovációs potenciál megerősítésére és az intelligens regionális szakosodásra. A stratégiának köszönhetően nőtt a helyi és regionális érdekelt felek általános érdeklődése és elkötelezettsége a balti-tengeri együttműködés iránt, továbbá megerősödtek és gyarapodtak az új együttműködési formák;

36.

célszerűnek tartja, hogy a Régiók Bizottsága a 2012 végén közzéteendő aktualizált cselekvési terv alapján továbbra is aktívan nyomon kövesse a balti-tengeri térségre vonatkozó uniós stratégia végrehajtását, észrevételeit és következtetéseit pedig ismertesse a makroregionális stratégiákról szóló szélesebb körű vita során, kiemelt figyelmet fordítva a következő, 2014–2020 közötti uniós tervezési időszakra;

18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/16

—

kéri a helyi és regionális önkormányzatok szerepének kellő elismerését, illetve adekvát erőforrásokkal és kapacitással, valamint megfelelő kormányzati eszközökkel történő támogatását, mivel az önkormányzatok élvonalbeli szerepkört látnak el, vagy közvetlenül a helyi fenntartható energetikai projektek partnereiként, vagy pedig az új infrastruktúrák tervezése, az engedélyezések, a beruházások, a közbeszerzések, a termelés és az energiafogyasztás terén;

—

megerősíti, hogy az energiaszállító hálózatok előmozdításának és az integrációnak elsőbbséget kell biztosítani a különféle decentralizált forrásokból (többek között a szélenergia, a vízenergia, a geotermikus energia, a napenergia vagy a biomassza) helyi szinten termelt megújuló energia elosztó hálózatainak esetében. E célból intelligensebbé kell tenni az energiaszállítási és -elosztási infrastruktúrákat (smart grid) és a hatékony versenyre kell alapozni, amely valódi haszonhoz vezethet a végső fogyasztók számára;

—

hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy eleget tegyünk az energiarendszer rugalmassága iránti egyre növekvő igénynek, valamennyi feszültségszint esetében megfelelő tárolási technológiákra van szükség, amelyek – mint például a szivattyús tározós erőművek – nagyüzemi léptékben lehetővé teszik a felesleg tárolását és későbbi visszanyerését; e téren stratégiai eszközöket kell kidolgozni és alkalmazni a technológia kutatása és fejlesztése érdekében;

—

azt ajánlja, hogy ösztönözzék az információs és kommunikációs technológiáknak (ikt-k) az innováció megvalósítóiként, valamint az energiafogyasztással kapcsolatos információk és megoldások terjesztőiként betöltött szerepét az olyan stratégiai ágazatokban, mint az intelligens városok, melyek a fenntartható mobilitással, az intelligens elosztási infrastruktúrákkal (smart grid), illetve a fenntartható építéssel kapcsolatos politikákat foglalnak magukban;

—

hangsúlyozza, mennyire sürgős egyrészt az energiával kapcsolatos belső piac 2014-re történő teljes megvalósítása, amely hozzájárul az elérhető áron történő energiaellátáshoz, másrészt annak 2015-ig történő megszüntetése, hogy bizonyos tagállamok külön utakon járjanak az energiaügy területén, valamint a források egyenlő elosztása a régiók között, továbbá az európai energiagazdaság keretfeltételeinek oly módon történő stabilizálása és javítása, hogy az energiaügyi átállás többletköltségeit korlátozni lehessen.

Előadó

Ugo CAPPELLACCI (IT/EPP), Szardínia autonóm régió elnöke

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv

COM(2011) 885 final

1.

egyetért azzal, hogy sürgető szükség van egy hosszú távú európai stratégia meghatározására az energiaágazatban, mely kézzelfogható módon tud hozzájárulni az Európai Unió 2050-re történő szén-dioxid-mentesítésére irányuló célkitűzés megvalósításához. Az energiarendszer átalakítása egyfajta felelősségvállalás a jövő nemzedékeivel szemben, emellett valódi lehetőséget jelent a növekedés, a fejlesztés, a foglalkoztatás, a versenyképesség és az energiafüggetlenség megerősítése terén Európa számára;

2.

örömmel fogadja a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervet, de úgy véli, hogy az nem kellően részletes és világos ahhoz, hogy már ma és 2020 után is iránymutatást nyújtson a tagállamoknak, a regionális és helyi önkormányzatoknak és a befektetőknek az új energetikai modell kialakításával kapcsolatos döntéseik meghozatalához, és megfelelő tervezési biztonságot teremtsen; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy mindezt most konkrét intézkedésekre vonatkozó határozatoknak kell követniük. Mérlegelni lehetne például a fosszilis tüzelőanyagok állami támogatására vonatkozó tiltás bevezetését;

3.

hiányolja, hogy az ütemtervben nem értékelik a kiindulási helyzetet abból a szempontból, hogy a 2020-as energetikai stratégia milyen célkitűzéseket fogalmaz meg erre az évtizedre vonatkozóan. Pedig szükség lenne erre, még mielőtt meghatároznák azokat a 2030-ra vonatkozó célokat és politikai keretet, amelyekre az ütemterv utolsó következtetése vonatkozik. Arra is szükség van, hogy az energiarendszer átalakításának folyamata tartalmazzon közbülső szakaszokat 2030-ban és 2040-ben, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervében  (1) a kibocsátásokra vonatkozóan előírt célkitűzésekkel összhangban. Egy szakaszokra bontott ütemterv magában foglalhatná a tüzelőanyagok/energiaforrások átmeneti alkalmazását a fokozatos átalakítás részeként, gondoskodva az energetikai függetlenségről és az energiabiztonságról. Ezen túlmenően megkönnyítené a konkrét eredmények elérését, a nyomon követést és az intézkedések értékelését;

4.

úgy véli, hogy a dokumentumban elfogadott „technológiasemleges” megközelítés nem megfelelő és azt újra kellene gondolni annak érdekében, hogy hosszú távon azok a megközelítések, technológiák és tüzelőanyagok kapjanak kiemelt szerepet, amelyektől biztos eredmények várhatók, illetve amelyek alkalmazhatósága fenntartható és biztonságos, figyelembe véve a megújuló energiaforrásokkal és az innovatív technológiákkal kapcsolatban rendelkezésre álló tapasztalatokat és ismereteket. Ezen túlmenően az energiarendszer fenntartható irányba történő átalakítása nem hagyhatja figyelmen kívül az erőforrások rendelkezésre állásának a jelenlegi gazdasági válság miatti megváltozását, valamint az abból fakadó lehetséges gazdasági és társadalmi következményeket;

5.

meg van győződve a környezetvédelmi és a szociálpolitika egymásrautaltságának fontosságáról, és ebből fakadóan arról, hogy mindenkinek egyenlő mértékben kell hozzáférnie a biztonságos, fenntartható és megfizethető, a lehető legcsekélyebb környezeti hatással járó energiához, közép- és hosszú távon egyaránt, valamint hogy mindenkinek biztosítani kell a megújuló energiák terén a háztartási fogyasztás szabályozását segítő, illetve a helyi termelésre alkalmas eszközökhöz való hozzáférést, megfizethető áron;

6.

kéri a helyi és regionális önkormányzatok bevonását az energiapolitikák, így például az energia szénmentesítését célzó politika meghatározásának folyamatába az energiahatékonyság, a fogyasztás szabályozása, a termelés és az új technológiák tekintetében; az ütemterv felülvizsgálatát a helyi és regionális önkormányzatok lehetőségeivel és igényeivel összhangban; valamint a területi önkormányzatok fontos szerepével arányban álló megfelelő erőforrások, kapacitások és irányítási eszközök biztosítását;

7.

rámutat, hogy az energiarendszerek átalakítása erőfeszítéseket tesz szükségessé, és eltérő következményekkel jár majd az egyes régiók energiaprofiljától és a rendelkezésükre álló energiaforrásoktól függően, és hogy egy európai fellépés energiával kapcsolatos esetleges gazdasági, pénzügyi és adminisztratív költségeit részletes hatásértékelés alapján kell megindokolni, kellően figyelembe véve a helyi és regionális szintre jellemző realitásokat, különösen az energiaügy területén tapasztalható külön utakon járás szempontjait;

8.

egyetért azzal, hogy az energiarendszerek strukturális átalakítása magában foglalja az infrastruktúrák kiépítését és/vagy korszerűsítését, és utal arra, hogy az átalakítás költségei nem lesznek egységesek Európa különböző régióiban, ami további veszélyt jelent a társadalmi kohézióra nézve;

9.

olyan eszközök kidolgozását javasolja, amelyek alkalmasak az energiarendszerek átalakítása által a területi szintre gyakorolt hatások gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból történő elemzésére. Felhívja a figyelmet arra, hogy fontos a politikák értékelésére használt legáltalánosabb makrogazdasági mutatók minőségének javítása, illetve hatókörének növelése, kiegészítve egyrészről a fenntarthatóság szempontjából elemzett energiapolitika tematikájával, és másrészről egy olyan szociális és környezeti dimenzióval, mely képes megjeleníteni a különbségeket a társadalmi kohézió, az alapvető javak és szolgáltatások hozzáférhetősége és megfizethetősége, az egészségi állapot, a szegénység terén, ideértve az energiaszegénységet, a természeti erőforrásokat és általánosságban az életminőséget;

10.

meggyőződése, hogy ahhoz, hogy globális eredményeket érjünk el az energiaágazatban, helyi szinten végrehajtandó intézkedésekre van szükség. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a területi célkitűzések létezése már hatékonynak bizonyult számos helyi és regionális összefüggésben, mint a többszintű kormányzás kifejeződése az energiarendszer átalakításának szolgálatában;

11.

hangsúlyozza, hogy fontos a határokon átnyúló együttműködés és szolidaritás az új energiarendszerben, következésképpen szükség van az európai szintű koordinációra. A kormányzás minden szintjén erőfeszítésre van szükség, és nem lehet eltekinteni a regionális és helyi önkormányzatokkal való szoros együttműködéstől, továbbá egyértelműen meg kell határozni a szerepeket és az interakció mechanizmusait;

12.

kéri a helyi és regionális önkormányzatok szerepének kellő elismerését, illetve adekvát erőforrásokkal és kapacitással, valamint megfelelő kormányzati eszközökkel történő támogatását, mivel az önkormányzatok élvonalbeli szerepkört látnak el, vagy közvetlenül a helyi fenntartható energetikai projektek partnereiként, vagy pedig az új infrastruktúrák tervezése, az engedélyezések, a beruházások, a közbeszerzések, a termelés és az energiafogyasztás terén. Ezenkívül a társadalmi párbeszéd, valamint a szociális partnereknek az ütemterv által a változás kezelésére ajánlott részvétele szükségessé teszi, hogy a helyi és regionális önkormányzatok széles körű tájékoztató és közvetítő képességgel rendelkezzenek, melyet nemcsak hogy egyértelműen el kell ismerni, hanem hatékonyan támogatni kell;

13.

javasolja a helyi szinten már tapasztalható példás fellépés és magatartás folyamatos támogatását, kiterjesztve a részvétel és a bevonás szintjét minden együttműködési formában, így például a Polgármesterek Szövetsége keretében vagy más régióközi, nemzeti vagy nemzetközi struktúrákban folyó együttműködés terén, támogatva ezeknek a változás előmozdításában, a helyi gazdaság fejlesztésében, illetve információs és együttműködési hálózatok létrehozásában vállalt vezető szerepét;

14.

egyetért azzal, hogy prioritást jelent előmozdítani az energiatakarékosságot az energiakereslet csökkentése érdekében, mégpedig a tudatosság növelése, az oktatás és a polgárok magatartásának megváltoztatása révén, továbbá az erőforrások hatékonyabb felhasználását, nagyobb gazdasági növekedést, a versenyképességet és a foglalkoztatást garantálni képes új technológiák fejlesztésére nyújtott támogatás révén is. A tagállamoknak támogatniuk kellene az önellátást szolgáló energiarendszereket is az energia maximális hatásfokkal történő használata és az adott területet lefedő energiarendszer érdekében, illetve azért, hogy az emberek jobban részt vegyenek az energia típusával és felhasználásával kapcsolatos döntések meghozatalában. A gazdasági növekedés energiafogyasztástól történő elválasztásával kapcsolatban rámutat arra, hogy a fogyasztás csökkenését, amikor az a folyamatok fokozott hatékonyságából és az energiamegtakarításból ered, inkább a fejlődés és nem a recesszió mutatójának kell tekinteni, és hogy az előnyökkel járhat a gazdaságra nézve;

15.

megismétli, hogy támogatja azt az elgondolást, amely szerint az energiahatékonyság az egyik döntő intézkedés a 2050-re kitűzött kibocsátás-csökkentési célok eléréséhez. Egyetért azzal, hogy ambiciózusabb energiahatékonysági intézkedések és költségoptimalizált stratégiák meghatározására van szükség, és ezzel összefüggésben kötelező érvényű európai szintű előírásokat is ésszerűnek tart. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy sürgősen fel kell lépni azokon a területeken, amelyek már most jelentősen hozzájárulhatnak a megtakarításhoz, így az épületek nagyobb energiahatékonysága és a fenntarthatóbb mobilitás terén;

16.

az energiaszerkezet átalakításához szükséges sürgető teendők meghatározása és végrehajtása során mindenképpen biztosítani kell, hogy az egyes intézkedések egybehangzóan a fenntarthatóság felé mutassanak. Mindenekelőtt fel kell mérni annak kockázatát, amikor az egyik területen elért haladás más területeken káros hatásokat vált ki;

17.

támogatja, hogy fenntartható piaci mechanizmusok által az energiamegtakarítás értékteremtéshez vezessen, ahogyan azt a 2011. évi energiahatékonysági terv  (2) is kimutatta;

18.

örömmel fogadja, hogy valamennyi szén-dioxid-mentesítési forgatókönyv közös jellemzője a megújuló forrásokból származó energia arányának növelése már a 2030-ig terjedő időszakra vonatkozóan is, valamint hogy ez végül 2050-re a többi technológiához képest uralkodóvá válik. Mindazonáltal sajnálja, hogy az ütemtervhez tartozó egyetlen forgatókönyv sem tervez átfogó megoldásokat, amelyekben az energiarendszer fosszilis energiák nélküli forgatókönyv felé történő átalakítása fenntarthatóságának növelése, valamint az ágazat széntelenítése terén történő előrelépés érdekében egyaránt szerepel a megújuló energiaforrások használata és az energiahatékonyság. Bár az ütemterv elismeri, hogy a megújuló energiák rendkívül fontosak a fűtési és hűtési rendszerek területén, az RB sajnálja, hogy nem készült alapos elemzés arról, hogy ennek az ágazatnak – tekintettel a globális energiafogyasztásra gyakorolt jelentős hatására –, kiemelt szerephez kellene jutnia (i) az energiarendszer 2050-ig történő szénmentesitésének folyamatában és következésképpen (ii) a jelenlegi és jövőbeli energiaügyi politikák kialakításában;

19.

megerősíti a 2011. június 30. – július 1-jeiEnergiainfrastruktúra-prioritások 2020-ig és azt követően című állásfoglalásának (CdR7/2011) észrevételeit, és emlékeztet arra, hogy az energiaszállító hálózatok előmozdításának és az integrációnak elsőbbséget kell biztosítani a különféle decentralizált forrásokból (többek között a szélenergia, a vízenergia, a geotermikus energia, a napenergia vagy a biomassza) helyi szinten termelt megújuló energia elosztó hálózatainak esetében. E célból intelligensebbé kell tenni az energiaszállítási és -elosztási infrastruktúrákat (smart grid) és a hatékony versenyre kell alapozni, amely valódi haszonhoz vezethet a végső fogyasztók számára. Ahhoz, hogy eleget tegyünk az energiarendszer rugalmassága iránti egyre növekvő igénynek, valamennyi feszültségszint esetében megfelelő tárolási technológiákra van szükség, amelyek – mint például a szivattyús tározós erőművek – nagyüzemi léptékben lehetővé teszik a felesleg tárolását és későbbi visszanyerését; e téren stratégiai eszközöket kell kidolgozni és alkalmazni a technológia kutatása és fejlesztése érdekében;

20.

az energiaellátás nagyobb diverzifikálásának biztosításáért száll síkra az energiabiztonság szavatolása érdekében. Felhívja a figyelmet a pontos iránymutatások fontosságára az átállás időszakában, melynek során a hagyományos energiaforrások (földgáz, szén, kőolaj) – a CO2-kibocsátás szempontjából leghatékonyabb és legfenntarthatóbb formájukban, kiemelt szerepet szánva a leválasztási és tárolási technológiáknak – kísérő szerepet játszhatnak az energiarendszer szén-dioxid-mentesítési folyamatában, miközben fejlesztenék a változáshoz szükséges technológiákat, infrastruktúrákat és viselkedésformákat;

21.

aggodalmát fejezi ki a stratégia által a kereskedelmi forgalomban még nem lévő technológiáknak tulajdonított jelentőség miatt, és azt ajánlja, hogy tanulmányozzák és vitassák meg uniós szinten a nem szokványos gázforrások (például a palagáz) hasznosítását, valamint az olyan technológiák alkalmazását, amelyekkel kapcsolatban olyan kockázatok állnak fenn, amelyeket még nem becsültek fel, illetve nem ellenőriztek és határokon átnyúló hatásuk lehet, különös tekintettel rövid és hosszú távú környezeti és társadalmi hatásaikra, tiszteletben tartva a jelenleg hatályban lévő szabályozásokat, és – mint a palagáz esetében – egy esetleg szükséges szabályozás szemszögéből. Ezért üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy előmozdítsa az energiaátalakítási folyamatok szén-dioxid-mentesítéséhez hozzájáruló technológiák kutatását, és életciklus-elemzések elvégzését is javasolja, mivel a döntéshozatal során ezek alapvetőek a megfelelő mérlegeléshez;

22.

kritikusan szemléli azt az ok-okozati kapcsolatot, amely az ütemtervben szerepel a szén-dioxid-mentesítés és a nukleáris energia között, valamint azt a feltevést, hogy a nukleáris energia hozzájárul az alacsonyabb rendszerköltségekhez és villamosenergia-árakhoz, holott a szöveg elismeri, hogy „a biztonsági költségek, valamint a létező erőművek leszerelésének és a hulladékártalmatlanításnak a költségei várhatóan emelkedni fognak”. Az RB ezért azt javasolja, hogy a nem hagyományos megújuló energiaforrások alkalmazására alapuló hosszú távú elképzelésekre fordítsunk különös figyelmet, valamint arra, hogy a nukleáris biztonsággal kapcsolatosan a közvéleményben élő növekvő aggodalmak miatt csökkenhetnek a nukleáris energiára irányuló magánbefektetések az ágazatban, illetve nagyobb állami támogatást vagy magasabb villamosenergia-árakat tehetnek szükségessé, ami a lakosság legszegényebb rétegeit fogja a leginkább érinteni;

23.

úgy véli, hogy egy, a befektetések számára legalább 2030-ig érvényes vonatkozási keret meghatározása megnövelheti az ütemterv hatékonyságát és a nagyobb biztonság feltételeit teremtheti meg a piacon mind a magán-, mind az intézményi szereplők számára, különösen akkor, ha a helyi és regionális cselekvési terveket figyelembe vevő nemzeti beruházási célkitűzésekhez is kapcsolódik. A nagyobb biztonság a befektetések terén emellett hozzájárulhat a 2020-as célkitűzések, főként az energiahatékonyság és az energiatakarékosság megteremtéséhez, melyek tekintetében az erőfeszítések további fokozására van szükség. A referenciakeret számára előnyös lenne továbbá az energiahatékonysággal és a megújuló energiákkal foglalkozó ágazatok kompetenciáinak európai feltérképezése, ami lehetővé tenné a beruházások irányítását, és így az ágazat növekedési dinamizmusának és szereplőinek megerősítését;

24.

különösen azt kéri, hogy határozzák meg világosan a fenntartható energiával kapcsolatos decentralizált befektetések ösztönzéséhez szükséges forrásokat (a fogyasztás szabályozása és megújuló energia termelése), amelyek hozzájárulnak a források hatékony felhasználásához és egy zöld gazdaság, illetve zöld munkahelyek kialakításához helyi és regionális szinten, határozzanak meg egy decentralizált szinten kezelt kiegészítő pénzügyi eszközt a fenntartható energiáról szóló cselekvési tervek végrehajtásának megkönnyítésére, végül pedig gondoskodjanak a megújuló energiákat termelő decentralizált kistermelők, köztük a helyi és regionális önkormányzatok (pénzügyi és szabályozási) támogatásáról, a hálózat integrációjának megkönnyítése céljából;

25.

azt ajánlja, hogy hosszabbítsák és erősítsék meg a kedvezően értékelendő Intelligens energia – Európa programot, és világosan határozzák meg a kohéziós politika keretében rendelkezésre álló pénzügyi eszközök nagyobb mértékű kihasználásának módozatait. Szükségesnek tartja többek között, hogy a strukturális alapokon belül különítsenek el forrásokat az alacsony szén-dioxid kibocsátású és magas energiahatékonyságú technológiák decentralizált fejlesztését szolgáló helyi szintű együttműködések megkönnyítésére, valamint a szociális alapok finanszírozásait fordítsák az olyan humán erőforrások fejlesztésére, amelyek képesek megtervezni, irányítani és biztosítani a technikai segítséget energetikai problémák esetén, mind a technológiai megoldások, mind a végrehajtás során létrehozott partnerségek tekintetében;

26.

úgy véli, hogy a helyi önkormányzatoknak továbbra is egyszerűbben hozzá kell jutniuk az Európai Befektetési Banknak (EBB) a fenntartható energiával kapcsolatos finanszírozásához. Elsőbbséget kellene biztosítani azoknak a projekteknek, amelyek egyesítik magukban az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokat a fenntartható területfejlesztés érdekében, továbbá egyszerűsíteni kell az eljárásokat, és elő kell segíteni a kisebb önkormányzatok hozzáférését;

27.

nyomatékosan utal arra, hogy nemzeti intézkedések nem elegendőek az energia-infrastruktúra hatékony finanszírozásához, ezért nagyobb pénzügyi támogatást javasol az energiaágazat projektjei számára, főként a megújuló energiaforrásokat használó megoldások szélesebb körű használatának előmozdítása céljából, ideértve az épületek fűtését és hűtését;

28.

olyan stratégia kidolgozását javasolja, amely támogatja a klaszterek és regionális partnerségek kialakítását, illetve a már létezők közötti együttműködést, mivel ezek néhány területen már létjogosultságot nyert eszközök a „zöld” energiapiacok és az energiahatékonyság fejlesztésében, és ezáltal a beruházások mozgósításában, valamint a szakmai hozzáértés és a munkahelyek megteremtésében;

29.

egyetért azzal, hogy szilárd európai szintű elkötelezettségre van szükség az innováció és a kutatás területén; meggyőződése, hogy a hatékonyabb és kevésbé költséges innovatív technológiák kifejlesztése hozzájárulhat a kiszámíthatóbb feltételek megteremtéséhez az ágazatban és a tőke vonzásához, akár a forrásoknak az új Horizont 2020 programon belüli ésszerű elosztása által;

30.

nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a célok és a prioritások tekintetében koherenciára van szükség a Horizont 2020 nevű új kutatási program és a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv között;

31.

úgy véli, hogy jobban kellene ösztönözni az innovációt és a kutatást a kis léptékű energiatermeléssel kapcsolatban – így például a kisebb vízfolyásokból nyert vízenergia, az egy vagy kis számú háztartást ellátó szélenergia, a helyi napenergia vagy – ahol rendelkezésre áll – a termálvizek hőtermelése esetében;

32.

ösztönzi, hogy fokozottabban összpontosítsák a kutatást és a fejlesztést az óceánenergia (hullám- és árapály-energia) jelentette lehetőségekre, e terület ugyanis hatalmas potenciált jelent a biztonságos, megbízható és fenntartható energiaellátás vonatkozásában;

33.

azt javasolja, hogy a különböző régiókban létező legjobb gyakorlatok alapján dolgozzanak ki végrehajtási mechanizmusokat az innovációs klaszterek, az energiával kapcsolatos területi innovációs platformok és más jellegű, területi önkormányzatok közötti köz- és magánpartnerségek létrehozásának támogatására az egyetemek és az ipar területén. Az ilyen jellegű partnerségek fontos eszközt jelenthetnének a regionális fejlesztés és a helyi gazdaságok fejlesztése számára, lehetővé téve az innovációk és a technológiák nagyobb mértékű helyi szintű alkalmazkodási képességét és gazdaságosságát;

34.

úgy véli, hogy az ütemterv jelentős hatással lesz a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási politikákra, ezért támogatást kell nyújtani a szóban forgó ágazatokban szükséges kiigazításokat és fejlesztéseket elősegítő kutatásokhoz, melyek e szektorok fenntarthatóbb jellegét szolgálják;

35.

azt ajánlja, hogy ösztönözzék az információs és kommunikációs technológiáknak (ikt-k) az innováció megvalósítóiként, valamint az energiafogyasztással kapcsolatos információk és megoldások terjesztőiként betöltött szerepét az olyan stratégiai ágazatokban, mint az intelligens városok, melyek a fenntartható mobilitással, az intelligens elosztási infrastruktúrákkal (smart grid), illetve a fenntartható építéssel kapcsolatos politikákat foglalnak magukban;

36.

javasolja, hogy emeljék ki – különösen a tagállamok – a kutatásnak és a szakemberek képzésének a jelentőségét, hogy képzett erőforrások és megfelelő tanulmányi programok álljanak rendelkezésükre a hatékony jövőbeli technológiák létrehozása, innovációk bevezetése és stratégiai terveket megvalósítása érdekében;

37.

hangsúlyozza, mennyire sürgős egyrészt az energiával kapcsolatos belső piac 2014-re történő teljes megvalósítása, amely hozzájárul az elérhető áron történő energiaellátáshoz, másrészt annak 2015-ig történő megszüntetése, hogy bizonyos tagállamok külön utakon járjanak az energiaügy területén, valamint a források egyenlő elosztása a régiók között, továbbá az európai energiagazdaság keretfeltételeinek oly módon történő stabilizálása és javítása, hogy az energiaügyi átállás többletköltségeit korlátozni lehessen;

38.

azt javasolja, hogy fejlesszék tovább a szén-dioxid kibocsátási egységek cseréjének rendszerét, alapvetően módosítva a kibocsátási egységekre vonatkozó ingyenes kiosztás folyamatát, amely a jelenlegi formájában aláássa az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének szabályozási célját, mivel a kibocsátási egységek árát túl alacsonyan tartja. Ennek során figyelembe kell venni a nemzetközi piacokon működő vállalkozások helyzetét, amelyek versenyképességét károsan befolyásolhatná a szén-dioxid kibocsátások áthelyezése (carbon leakage) harmadik országokba.

18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/21

—

meggyőződéssel vallja, hogy a part menti régiók alkalmazkodásának előmozdítása gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt sürgető, többek között „a nem cselekvés” nagyobb költségeire való tekintettel, jóllehet az euróövezet néhány országa még mindig küzd az államadósság-válsággal; úgy véli, hogy a jövőbeli európai alkalmazkodási stratégiának olyan részletesnek kell lennie, hogy meg tudja ragadni a regionális különbségeket;

—

elismeri, hogy a tengerparti övezet integrált kezelése alapvetően fontos eszköz a part menti területeken alkalmazott szakpolitikák integrációjának előmozdításában, mindenekelőtt a még nem teljesen szabályozott kérdések – például az erózió, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a környezetbarát infrastruktúrák – esetében; és ugyancsak fontos a helyi szereplők közötti regionális együttműködés ösztönzése szempontjából, amely többek között olyan kezdeményezések által jöhet létre, mint a földközi-tengeri medencében létrejött Szardíniai Charta;

—

hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás költségeinek és előnyeinek értékelésére alkalmas eszközök kidolgozása hatékonyan fellendítheti azokat a helyi és regionális politikai folyamatokat, amelyek a területi tervezés és beavatkozás alapjaiul szolgálhatnak, és kialakíthatja a leginkább költséghatékony stratégiák meghatározásához szükséges feltételeket;

—

ismételten rámutat, hogy az éghajlattal foglalkozó európai és nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatban célszerű lenne rendszeresen kikérni a véleményét, ezért azt szeretné, ha: i. bevonnák az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással foglalkozó európai munkacsoportba, amely a tartós hátránnyal küzdő területekre összpontosít – e hátrányok között megnevezik az éghajlatváltozás hatásait is –, ezért a munkacsoport munkája érinti a part menti területeket, a szigeteket és a hegyvidéki régiókat is; ii. megfigyelői pozíciót biztosítanának számára az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással foglalkozó bizottságban.

Főelőadó

Ugo CAPPELLACCI (IT/EPP), a szardíniai autonóm régió elnöke

Referenciaszöveg

A ciprusi elnökség felkérése

1.

kiemeli, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az alkalmazkodási lehetőségek felmérése (adaptation assessment)  (1)  (2) során mind a tervezés, mind a beavatkozás szintjén élni kell a helyi és regionális önkormányzatok proaktív részvételének lehetőségével. Ezért ismételten hangsúlyozza (3), hogy a területi önkormányzatokra alapvető szerep hárul az éghajlatváltozás hatásai elleni küzdelemben, nagyra értékeli, hogy e szerepet európai (4) és nemzetközi (5) szinten egyaránt felismerték, és kéri, hogy ez kifejezetten jelenjen meg az alkalmazkodást célzó jövőbeni európai stratégiában is;

2.

emlékeztet arra, hogy az éghajlatváltozás és annak következményei az Európai Unió helyi és regionális önkormányzatai előtt az elkövetkező években álló legfőbb kihívások között szerepelnek. Ezért a legelső prioritás az kell, hogy legyen, hogy megtegyük a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy amennyire lehet, korlátozzuk a globális átlaghőmérséklet emelkedését (mérséklés), ugyanakkor felkészüljünk a különböző szinteken az elkerülhetetlen változásokra (alkalmazkodás);

3.

egyetért a Rio+20 csúcsértekezlet következtetéseivel, miszerint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás közvetlen és sürgős globális prioritás, valamint hogy a természeti katasztrófák kockázatának csökkentésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló stratégiát integráltabbá és összehangoltabbá kell tenni (6). Hangsúlyozza azonban, hogy ez a globális prioritásból fakadó kötelezettség helyi szinten a területi önkormányzatok azon felelősségeként jelenik meg, hogy a katasztrófákat, valamint a környezeti, gazdasági, társadalmi és az érintett lakosság kulturális identitását érő károkat kezeljék és megelőzzék;

4.

úgy véli, hogy a helyi szintű alkalmazkodást nem egy egyszeri lendületen alapuló, átmeneti válaszként kell felfogni, hanem különböző ösztönzők együttesén alapuló fokozatos és fenntartható átrendeződésnek. Ezért egyetért az Európai Bizottság 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó jogalkotási javaslatával, amely szerint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak a fenntartható fejlődés elveivel összhangban, valamint a környezetvédelemhez, az erőforrás-hatékonysághoz, az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a katasztrófákkal szembeni tűrőképességhez, valamint a kockázatmegelőzéshez és -kezeléshez hasonlóan a partnerségi megállapodások és a Közösségi Stratégiai Keret öt Alapjához tartozó operatív programok alapvető részévé kell válnia (7);

5.

megjegyzi, hogy az éghajlatváltozás hatásai térben és időben különbözőképpen érvényesülnek, és az alkalmazkodás szempontjából az általános megoldások csak ritkán eredményesek. Ezért úgy véli, hogy a közös stratégiákat és a több tagállam számára elfogadható, „fájdalommentesen meghozható” – egyszerre közvetlen és közvetett eredményeket is hozó – intézkedéseket a helyi és regionális szinten, a beavatkozás típusának, mértékének (arányának) megfelelően elvégzett és az ár-érték arányt figyelembe vevő értékelésekből eredő stratégiákkal kell kiegészíteni;

6.

tudomásul veszi az éghajlatváltozás hatásaiból fakadó költségek jelentős mértékét, ugyanakkor megállapítja, hogy az 1998 és 2015 közötti időszakra a regionális önkormányzatok vállalták magukra az európai tengerpartok védelmét célzó kiadások kb. egyharmadát (8); ezenkívül ismételten kiemeli (9), hogy az alkalmazkodás finanszírozása továbbra is kritikus és alapvetően fontos tényező az intézkedések helyi szintű végrehajtása szempontjából;

7.

hangsúlyozza a gazdasági tevékenységek koncentrációja, az infrastruktúrák és a nagyvárosi területek által már most is különösen nagy terhelésnek kitett part menti régiók éghajlatváltozással szembeni sérülékenységét  (10). Az európai part menti területek 12 %-a – a partvonaltól számított 10 kilométeres sávot tekintve – a tengerszint feletti 5 méteres magasság alatt található, ezért rendkívüli mértékben ki van téve az áradásoknak, a partok 20 %-át pedig a becslések szerint évi 15 km2 talajveszteséget (11) okozó erózióból fakadó súlyos problémák terhelik; a part menti ökoszisztémák 2000–2006 közötti eltűnéséért leginkább (65 %-ban) felelős tényezőnek (12) magát az eróziót tartják, miközben egyes becslések szerint – az 1995. évi értékeket alapul véve – az Európai Unió vizes élőhelyeinek 35 %-a veszhet el 2100-ra (13);

8.

hangsúlyozza, hogy a különböző régiókban lényegesen eltérő hatások érzékelhetők. A Balti-tenger esetében a tenger élővilága érezheti meg leginkább a vízhőmérséklet várható emelkedését; az északi-tengeri régiók és az Atlanti-óceán mentén fekvő tengerparti régiók a tengerszint átlagos magasságának emelkedése miatt főként az áradásoknak vannak kitéve; a Földközi-tenger térségében az erózió és az édesvízkészletek csökkenésének veszélye fenyeget, mely utóbbi a talajrétegek közé szivárgó egyre több sós víz és az elhúzódó aszályok következménye. Az erózió a Fekete-tengernél is gondot jelent, a legkülső régiók pedig általában véve mindenféle hatásnak kiszolgáltatottak az áradástól az aszályig, valamint a ciklonokhoz hasonló szélsőséges időjárási eseményekig (14). Az éghajlatváltozás hatásai nemcsak a természeti rendszerek sérülékenységében és reagáló képességének mértékében különböznek, hanem az ember alkotta rendszerek struktúrái szerint is, például, hogy milyen mértékben szervezett az egészségügyi rendszer, vagy milyen mechanizmusok léteznek a természeti katasztrófák – például a szökőárak – hatásainak csökkentésére (vagy a korai előrejelzésre);

9.

hangsúlyozza, hogy európai uniós szintű problémáról van szó, hiszen 22 tagállamban összesen 447 part menti régió és 6 fő tengeri medence található. Az európai népesség 41 %-a él ezekben a régiókban, amely arány az uniós munkaképes lakosság 41 %-ának (15) felel meg. A part menti régiókkal rendelkező 22 ország bruttó hazai termékének (GDP) 35 %-a – vagyis 3,5 billió eurónak megfelelő érték – a parttól számított 50 km-en belüli sávban jön létre, a tengerpart vonalától számított 500 méteren belül található gazdasági javak értéke pedig 500–1 000 milliárd euró közé tehető (16). Mindez kiemeli a part menti régiók termelésben betöltött szerepének jelentőségét, valamint a fejlődés és a területi kohézió számára jelentkező gazdasági és társadalmi értékét, amelyet az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás során feltétlenül meg kell őrizni, vagy tovább kell erősíteni;

10.

ezért meggyőződéssel vallja, hogy a part menti régiók alkalmazkodásának előmozdítása gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt sürgető, többek között „a nem cselekvés” nagyobb költségeire való tekintettel, jóllehet az euróövezet néhány országa még mindig küzd az államadósság-válsággal. Közelmúltban készült tanulmányok (17) szerint az 1995. évi védelmi szintet kiegészítő védelem hiánya a 2041–2070 közötti időszakban uniós szinten átlagosan évi 11,7 milliárd euró kárt fog okozni, míg a 2071–2100 közötti időszakban 17,4 milliárd eurót; a minden évben áradás veszélyének kitett lakosok száma ugyanezen időszakok alatt 40 000, illetve 80 000 fővel nőhet. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás éves költségét azonban a 2041–2070 közötti időszakra csak 1 milliárd euró körülire, a 2071–2100 közötti időszakra pedig 0,7 milliárd euróra becsülik, ami alátámasztja, hogy az alkalmazkodás előnyei hosszú távon messze meghaladják a cselekvés hiányából fakadó költségeket. A Régiók Bizottsága ezenkívül megjegyzi, hogy ugyanezen kutatás szerint az alkalmazkodásra a part menti régiók társadalmi-gazdasági fejlődése, valamint a megvédendő eszközök és beruházások értékének növekedése miatt az éghajlatváltozástól függetlenül is szükség van;

11.

hangsúlyozza továbbá, hogy a károkra, illetve az alkalmazkodásra fordított kiadások nagysága GDP-jük arányában érzékelhetően eltér a különböző tagállamokban, és hogy sajátos földrajzi helyzetükből adódóan különösen a szigeteknek kell nagy összegeket fordítaniuk a területükön történő beavatkozásokra;

12.

kiemeli, hogy a part menti régiók fontos természetes élőhelyeknek adnak otthont, és hozzájárulnak a biológiai sokféleség  (18), a táj és az érzékeny ökoszisztémák – például a vizes élőhelyek – megőrzéséhez és az ökoszisztéma-szolgáltatások felhasználásához, amelyek megóvásától függ e régiók vonzereje, valamint gazdasági fenntarthatósága és kulturális identitása; megjegyzi továbbá, hogy a Natura 2000 hálózat a part menti (19) és tengeri területek jelentős részét védi;

13.

hangsúlyozza a part menti régiók alkalmazkodásának összetettségét és multidiszciplináris jellegét. Ezek a régiók valójában a szárazföldi rendszerek (nagyvárosi területek, ipar, mezőgazdaság, erdők, folyók) és a tengeri rendszerek (halászat, akvakultúra, kikötői tevékenységek, tengeri szállítás, idegenforgalom) találkozási pontjai; ezenkívül különböző – gyakran a kormányzás különböző szintjei között megosztott (20) – hatáskörökkel rendelkeznek (például az áradásveszély, az ivóvíz-szolgáltatás vagy a földhasználat terén);

14.

üdvözli az Európai Bizottságnak azt a szándékát, hogy meghatároz egy uniós szintű, integrált stratégiát, valamint az alkalmazkodás közös eszközeit, és meggyőződése, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás jelenlegi és jövőbeni európai megközelítése – az éghajlatváltozás hatásainak határokon átnyúló jellegére is tekintettel, a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett – növelheti a tagállamok, illetve a területi önkormányzatok intézkedéseinek hozzáadott értékét;

15.

úgy véli azonban, hogy a jövőbeli európai alkalmazkodási stratégiának olyan részletesnek kell lennie, hogy meg tudja ragadni a regionális különbségeket a következők tekintetében: i. a hatás típusa; ii. a kockázat mértéke és a hosszú távú hatások; iii. a gazdasági feltételek (pl. veszélyeztetett eszközök és erőforrások); iv. a társadalmi szerkezet (pl. népsűrűség, az emberi rendszerek kapacitása); valamint v. a strukturális jelleg (pl. periférikus vagy hátrányos helyzet – például a part menti területek, a szigetek, a hegyvidéki régiók (21), valamint a legkülső régiók különösen nagyfokú kiszolgáltatottsága az éghajlatváltozás hatásaival szemben);

16.

megállapítja továbbá, hogy a jövőbeni stratégiában olyan alkalmazkodási intézkedéseket és finanszírozási eszközöket kellene meghatározni, amelyek kellően rugalmasan illeszkednek egyrészt a regionális eltérésekhez, másrészt az alkalmazkodás folyton változó folyamatához. Ezeket az intézkedéseket hozzá kell igazítani az éghajlatváltozás hatásainak enyhítését célzó beavatkozásokhoz, hogy elkerülhető legyen a hibás alkalmazkodás, amely az üvegházhatásúgáz-kibocsátás vagy a sérülékenység növekedését vonhatná maga után;

17.

úgy véli, hogy a part menti régiók alkalmazkodásának sajátosságai kapcsán az Európai Uniónak a következők érdekében tett kezdeményezésekre kell összpontosítania: i. határokon átnyúló jellegű hatások vagy intézkedések esetén a kormányzás különböző szintjeinek összehangolása és együttműködése; ii. képzés; iii. a hiányzó ismeretek pótlása, mivel a part menti területek dinamikái gyakran összetettek, ami multidiszciplináris megközelítést igényel; iv. ismeretterjesztés, a helyes gyakorlatok és a sikeres esetek megosztása; v. technikai és pénzügyi támogatás a helyi és regionális szintű, integrált alkalmazkodási stratégiák kidolgozásához és megvalósításához; vi. az alkalmazkodás innovatív technológiáinak kutatása és fejlesztése; vii. a makroregionális szintű alkalmazkodást célzó transznacionális együttműködési programok meghatározása és technikai-pénzügyi támogatása;

18.

úgy véli továbbá, hogy az átfedések elkerülése, a szinergiák erősítése, valamint a jobb megoldások és eszközök széles körben való elterjesztésének és alkalmazásának ösztönzése érdekében az Európai Bizottságnak meghatározó szerepet kell vállalnia az európai alapok által társfinanszírozott számos kutatási és befektetési projekt összehangolásában és értékelésében. Ennek során az Európai Bizottságnak gondoskodnia kellene a szomszédos államok, illetve a tengerparti régiók közös intézkedéseinek az összehangolásáról, valamint a közös kutatási és befektetési projektek végrehajtásáról;

19.

megismétli (22), hogy az európai politikák és különösen a környezetvédelmi intézkedések terén nagyobb mértékű következetességre van szükség; példaként említi, hogy az élőhelyvédelmi (92/43/EGK) és a madárvédelmi (79/409/EGK) irányelv végrehajtása veszélybe kerülhet az alkalmazkodási beavatkozások miatt, különösen, ha azok infrastrukturális jellegűek. Rámutat továbbá, hogy ebben a tekintetben fontos a hatékony és átlátható helyi egyeztetési mechanizmusok kidolgozása a helyreállítási beavatkozások és/vagy az alkalmazkodási beavatkozások következtében negatív hatásokat vagy károkat elszenvedő közösségi jelentőségű természeti területek kártalanítása érdekében;

20.

elismeri, hogy a tengerparti övezet integrált kezelése alapvetően fontos eszköz a part menti területeken alkalmazott szakpolitikák integrációjának előmozdításában, mindenekelőtt a még nem teljesen szabályozott kérdések – például az erózió, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a környezetbarát infrastruktúrák – esetében; és ugyancsak fontos a helyi szereplők közötti regionális együttműködés ösztönzése szempontjából, amely többek között olyan kezdeményezések által jöhet létre, mint a földközi-tengeri medencében létrejött Szardíniai Charta  (23) . Ezért üdvözli a 2002. évi ajánlás felülvizsgálatát, amely figyelembe veszi a tengeri és a tengerparti területek kezelése érdekében az elmúlt években létrejött határozottabb politikai keretet (24). Ezt illetően a Régiók Bizottsága reméli, hogy ez a felülvizsgálat alkalmat teremt arra, hogy a tengerparti övezetek integrált kezelése (ICZM) kezdeményezés nagyobb hangsúlyt fektessen az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás folyamataira;

21.

üdvözli, hogy a tervek szerint a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret lényegesen nagyobb pénzügyi támogatást irányoz elő (az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépésekre szánt összes kiadás legalább 20 %-át), ugyanakkor hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a finanszírozási hatáskörök egyenlő és reális megosztását a kormányzás különböző szintjei között, figyelembe véve a területi közigazgatás jelenlegi gazdasági nehézségeit, valamint a komplementaritás és az addicionalitás elvét; továbbá arra is rámutat, hogy ösztönözni kell a lehetséges alternatív források meghatározását;

22.

ezzel kapcsolatban ismét azt javasolja (25), hogy az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerből származó bevételek egy részét bocsássák a helyi és regionális önkormányzatok rendelkezésére az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást (és a hatások enyhítését) célzó intézkedések végrehajtására; emellett reméli, hogy az Európai Bizottság kidolgozza arra vonatkozó ajánlását, miként lenne célszerű bevonni a magánszektort – és ezen belül a biztosítótársaságokat – a kockázatértékelésbe és -megosztásba, valamint a figyelemfelkelésre irányuló tevékenységekbe;

23.

hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás folyamatát nem szabad csupán a költségek szemszögéből vizsgálni, hanem mindenekelőtt azt is látni kell, milyen lehetőségeket és előnyöket kínál a cselekvés hiányával szemben; ezenkívül kitart azon véleménye (26) mellett, hogy ez a folyamat a regionális versenyképes és zöld gazdaság fejlesztésének egyik potenciális eszköze; mindazonáltal nyomatékosítja, hogy ennek előfeltétele az olyan helyi kormányzás, amely tudatában van az éghajlatváltozás veszélyeinek és hatásainak, hatásköre lehetővé teszi, hogy intézkedéseket fogadjon el, és képes arra, hogy helyi szinten integrálja a szakpolitikai intézkedéseket és a beavatkozásokat, valamint hogy hozzáférjen a finanszírozási lehetőségekhez;

24.

kiemeli néhány régiónak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben betöltött aktív szerepét, ugyanakkor rámutat arra az általános veszélyre, hogy a probléma horderejéhez képest nem megfelelő a tudatosság szintje. Ezért fontosnak tartja olyan tájékoztató kampányok szervezését, amelyek bemutatják az éghajlatváltozás és az egyes területeken tapasztalt problémák – például a vízhiány, a hullámtér csökkenése, hőhullámok, áradások és földcsuszamlások – közötti ok-okozati összefüggéseket, emellett információt nyújtanak, konkrét példákat mutatnak be, vagy megismertetnek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, illetve a hatások csökkentéséhez rendelkezésre álló eszközök sikeres alkalmazásával (27);

25.

alapvetően fontosnak tartja az Európai Szociális Alap igénybevételét az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz szükséges képesség és rugalmasság területi szinten való létrehozására, az állami és a magánszektorban egyaránt. Például erősíteni kell a helyi kormányzást annak érdekében, hogy az alkalmazkodási stratégiákat integrálhassa a hatáskörébe eső ágazati szakpolitikákba, vagy hogy ösztönözhesse a megfelelő területi jogszabályok kidolgozását. Másfelől pedig a magánszektor tervezési és előállítási kompetenciáinak alkalmazkodniuk kell az integrált és multidiszciplináris intézkedésekből fakadó új szükségletekhez (28);

26.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy többek között az egyes projektek tapasztalatai alapján finomítsa és fejlessze tovább a következőket: i. térképészeti eszközök különböző adatok és információk földrajzi alapon történő szolgáltatására, a helyi és regionális döntéshozatal támogatásához megfelelő léptékkel; ii. egy egyértelmű és közös referenciakeret a sérülékenység, a hatások és a kockázatok értékeléséhez; iii. irányelvek a part menti régiókban alkalmazott helyi alkalmazkodási stratégiák meghatározásához, amelyek figyelembe veszik a beavatkozások multidiszciplináris jellegének szükségességét és a többszintű kormányzás szempontjait e területeken;

27.

különösen célszerűnek tartja a sérülékenység part menti régiókra vonatkozó mutatóinak, valamint ezek alapján a sérülékenység elemzésére szolgáló eszközöknek a kidolgozását. Ezek a mutatók az események időbeliségére és az alkalmazkodási képességre vonatkozó előrejelzésekkel együtt elősegíthetik az adott terület beavatkozási prioritásainak azonosítását és meghatározását, lehetővé téve ezáltal, hogy oda csoportosítsák a forrásokat, ahol azokra nagyobb szükség van;

28.

üdvözli az információs platformok, például a CLIMATE-ADAPT létrejöttét, de hangsúlyozza, hogy ezek tartalmát – a közös környezeti információs rendszer (29) elveivel összhangban – például az információk megfelelő számú nyelvre történő lefordításával hozzáférhetőbbé kell tenni a végfelhasználók számára; célszerűnek tartja továbbá egy a helyi és regionális szintű alkalmazkodás finanszírozásával foglalkozó szekció, valamint egy beruházásokat nyilvántartó adatbázis kialakítását a platformon;

29.

megállapítja, hogy jobban ki kell aknázni a kutatást: jobban összhangba kell hozni a területi szakpolitika igényeivel, például az alkalmazkodási stratégiák és a helyi és regionális sajátosságok alapján történt tervezésnek köszönhetően költséghatékony intézkedések pontosításával; továbbá elő kell segíteni a tudomány, a politika, és amennyire lehetséges a civil társadalom közötti párbeszéd és/vagy partnerség mechanizmusainak létrehozását, vagy a meglévők hatékonnyá tételét, többek között az európai projektekben való közös részvétel révén;

30.

megismétli (30), hogy a part menti régiók számára alapvetően fontos az elfogadott intézkedések összehangolása, csakúgy, mint a szomszédos vagy a határokon átnyúló területeken jelentkező hatások értékelésére irányuló kutatások, annak érdekében, hogy a probléma ne kerülhessen át egyszerűen egyik területről a másikra. A szóban forgó intézkedések azonosítása során a részvételen alapuló megközelítés alkalmazása és a felmérésben részt vevő valamennyi szereplő bevonása elősegíthetné, hogy területi szempontból koherens beavatkozásokra kerüljön sor;

31.

úgy véli, hogy az alkalmazkodás költsége, valamint azon képesség hiánya, hogy felismerjék az alkalmazkodásban rejlő lehetőségeket és előnyöket, jelentős akadály a helyi stratégiák előkészítésekor és még jelentősebb a végrehajtásukkor. Ezért hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás költségeinek és előnyeinek értékelésére alkalmas eszközök kidolgozása hatékonyan fellendítheti azokat a helyi és regionális politikai folyamatokat, amelyek a területi tervezés és beavatkozás alapjaiul szolgálhatnak, és kialakíthatja a leginkább költséghatékony stratégiák meghatározásához szükséges feltételeket;

32.

határozottan úgy véli, hogy a helyi és regionális szinten elérhető pénzügyi források hiánya még a szükséges kapacitások, tudatosság és megfelelő tudományos támogatás esetén is akadályozza a hatékony fellépéseket; ezért szükségesnek tartja, hogy meghatározzák a területi beavatkozások közvetlen finanszírozásának módozatait, egyrészt partnerségi eszközök segítségével (mint a LIFE+ és a Horizont 2020 program), másrészt piaci eszközökkel (pl. fizetés az ökoszisztéma-szolgáltatásokért, vagy a kibocsátás-kereskedelmi rendszerből származó bevételek), valamint fiskális eszközökkel (ösztönzők);

33.

szükségesnek tartja az alkalmazkodási beavatkozások rugalmasabbá tételét, többek között visszafordítható stratégiák előnyben részesítésével, inkább „rugalmas”, mint „merev” jellegű intézkedések bevezetésével (például hatékonyabb riasztási rendszer, szemben másodlagos jelentőségű, nagy volumenű projektekkel), vagy a „zöld infrastruktúrák” kialakításának előmozdításával, amelynek célja a természetes élőhelyek helyreállítása az alkalmazkodás ökoszisztéma-alapú megközelítése alapján;

34.

ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a tengerparti övezetek integrált kezelésére vonatkozó kezdeményezés (ICZM) a Barcelonai Egyezményhez csatolt, az ICZM-ről szóló Jegyzőkönyv 2011. márciusi hatálybalépését követően a földközi-tengeri térség tagállamaira nézve kötelezővé vált, és hogy ez a Jegyzőkönyv konkrét utalást tesz arra, hogy a part menti területek fenntartható fejlődésének biztosítása érdekében az ökoszisztéma-alapú megközelítés alkalmazására van szükség (31), ezenkívül megjegyzi, hogy az EU biológiai sokféleségről szóló stratégiája (32) szerint az éghajlatváltozás enyhítését és az ahhoz való alkalmazkodást elősegítő ökoszisztéma-alapú megközelítések költséghatékony alternatívákat kínálhatnak a technológiai megoldásokkal szemben, ezért érdeklődéssel várja a „zöld” infrastruktúrák jövőbeni európai stratégiájának a part menti régiók szintjén történő alkalmazkodási folyamathoz való hozzájárulását;

35.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy tartson előzetes konzultációt a helyi és regionális önkormányzatok képviselői számára annak érdekében, hogy az európai alkalmazkodási stratégia megfeleljen az arányosság elvének, hogy a helyi szint kellő hangsúllyal és részletességgel jelenjen meg benne, szem előtt tartva mindenekelőtt a legkiszolgáltatottabb területeket, így a part menti területeket, a szigeteket és a hegyvidéki régiókat;

36.

úgy véli, hogy aktív szerepet játszhat az információs platformok, például a CLIMATE-ADAPT és az OURCOAST kialakításában, különösen abból a célból, hogy hozzájáruljon e platformok tartalmának a helyi és regionális igényekre és sajátosságokra való összpontosításához, növelve így az információk terjesztéséhez kapcsolódó előnyöket a helyi és regionális önkormányzatok számára;

37.

ismételten rámutat (33), hogy az éghajlattal foglalkozó európai és nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatban célszerű lenne rendszeresen kikérni a véleményét, ezért azt szeretné, ha: i. bevonnák az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással foglalkozó európai munkacsoportba (34), amely a tartós hátránnyal küzdő területekre összpontosít – e hátrányok között megnevezik az éghajlatváltozás hatásait is –, ezért a munkacsoport munkája érinti a part menti területeket, a szigeteket és a hegyvidéki, valamint a legkülső régiókat is; ii. megfigyelői pozíciót biztosítanának számára az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással foglalkozó bizottságban;

38.

meggyőződése, hogy nagyobb mértékű szolidaritásra és interakcióra van szükség a régiók között, hogy mind európai, mind nemzetközi szinten ki lehessen aknázni a helyi és regionális önkormányzatok által az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatban felhalmozott ismereteket és tapasztalatokat. Ennélfogva üdvözli azokat a kezdeményezéseket, amelyek közös kötelezettségeket határoznak meg a helyi önkormányzatok számára (pl. a Durbani Éghajlat-változási Charta), amelyek előmozdítják az innovatív partnerségeket (pl. az éghajlatváltozás területi megközelítése (35)), valamint azokat, amelyek célja a megosztást, az együttműködést és a környezetbarát technológiák egymás közötti cseréjét segítő hálózat kialakítása (pl. a Climate Technology Centre and Network  (36).

18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/27

—

megjegyzi, hogy a hegyvidéki régiók nagymértékben érzékenyek az éghajlatváltozásra, valamint fenntartja, hogy elő kell mozdítani az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak egy szélesebb körű, az egyéni és kollektív rugalmasság növelésére irányuló projektbe történő integrálását, amely az összes, egymással szükségszerűen összefüggő környezeti, energetikai és társadalmi szempontot figyelembe veszi;

—

megjegyzi, hogy 2013-ban az Európai Unió alkalmazkodást elősegítő stratégiát fogad el: alapvetően fontosnak tartja, hogy ennek az általános stratégiának legyen regionális és helyi vetülete, ahogyan az a Lisszaboni Szerződés 174. cikkében szerepel, és hogy tartalmazzon egy a hegyvidéki területeknek szentelt fejezetet;

—

aláhúzza, hogy a hegyvidéki területek sebezhetősége várhatóan súlyosbodik az elkövetkezendő évtizedekben, ezért növelni kell a tudományos kutatást és létre kell hozni az információcsere jól működő rendszerét. Fontos, hogy az Európai Unió 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó költségvetése kifejezetten tartalmazza az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó pénzeszközöket. Olyan politikákat kell kidolgozni, amelyek az általános érdekű szolgáltatások nyújtásának és az azokhoz való hozzáférésnek a javítását célozzák a különösen veszélyeztetett területeken;

—

hangsúlyozza, hogy több hegyvidéki régió már megkezdte az alkalmazkodási stratégiák kidolgozását, és sürgető szükség van a célok koordinálására és az eredmények tanulmányozására. A jelenleg a hegyvidéki területek számos egyesülete, kutatási egysége és közigazgatási szerve között szétszórt kezdeményezéseket harmonizálni kell.

Előadó

Luciano CAVERI (IT/ALDE), Valle d’Aosta autonóm régió önkormányzatának tagja

Referenciaszöveg

Saját kezdeményezésű vélemény

1.

megjegyzi, hogy az Európai Unióban az elmúlt években bőséges szakirodalom, valamint számos politikai dokumentum gyűlt össze, és sok tudományos projekt került végrehajtásra, amelyekből kiderül, hogy a hegyvidéki régiók milyen nagymértékben érzékenyek az éghajlatváltozásra, mivel egy korlátozott területen a tengerszint feletti magasság, a kitettség és a légköri, tengeri vagy szárazföldi áramlatok hatása szempontjából különböző környezeteket fognak össze. A hegyvidéki területeket az IPCC is az éghajlat szempontjából nagyobb kockázatot jelentő régiók (hot spot) közé sorolja. Ezenkívül az Agenda 21 (az 1992-es, riói Föld-csúcstalálkozó) 13., külön a hegyvidéki régióknak szentelt fejezete 4. pontjában megállapítja, hogy „az éghajlatváltozásra legérzékenyebb területekről” van szó. Ez a megállapítás a 2012 júniusában sorra kerülő Rio+20 konferencia keretében továbbra is aktuális. A hegyvidéki területeken található Európa legtöbb erdős területe, ezért ezek – a számottevő szén-dioxid-megkötés révén – elnyelő hatást fejtenek ki, emellett hozzájárulnak a levegő minőségének javításához, enyhítve a szennyezés káros következményeit. Ezenkívül jelentős vízi és táji erőforrásokat is biztosítanak. Ezek a területek azonban érzékenyek az éghajlat változásaira. A tengerparti övezetek mellett a hegyvidéki területek – éghajlatuk, gazdag élőviláguk, táji gazdagságuk, vízi erőforrásaik, kulturális és építészeti jellemzőik, hagyományaik és szokásaik miatt – a legfontosabb idegenforgalmi területek;

2.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás az Európai Unió – sőt, az egész világ – minden részét érinti, azonban az egy adott területre gyakorolt konkrét hatásai, következésképpen az ezekre a hatásokra való felkészülés és válaszlépések sokféle tényezőtől függnek. Az éghajlatváltozásra adott minden válaszintézkedésnek tehát figyelemmel kell lennie a különböző térségek sajátos helyzetére. Az RB által képviselt helyi és regionális önkormányzatok tehát igen fontos partnerek a megfelelő megoldások kidolgozásában és végrehajtásában;

3.

felhívja a figyelmet arra, hogy az elkövetkező években az Európai Unióban a helyi és regionális önkormányzatoknak elsősorban többek között az éghajlatváltozás és annak következményei által támasztott kihívással kell szembenézniük. Ebben az összefüggésben a legfontosabb az, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a globális átlaghőmérséklet emelkedésének a lehető legnagyobb korlátozására (a hatások enyhítése), ugyanakkor a különböző szinteken fel kell készülni az elkerülhetetlen változásokra (alkalmazkodás);

4.

kiemeli, hogy a hegyvidéki területek, amelyeket veszélybe sodor a gyors éghajlatváltozás, a biodiverzitás központjai: a Natura 2000 összes élőhelyeinek 43 %-a hegyvidéki területeken található, és az élőhelyekről szóló irányelv II. és IV. mellékletében felsorolt 1 148 faj közül 118 a hegyekhez kötődik (1);

5.

rámutat, hogy a síkvidéki területeken csak kevéssé érzékelhető éghajlat-ingadozások a hegyvidéki területeken megerősödnek, és korai diagnózist tesznek lehetővé a széles körű éghajlat-változási tendenciákkal kapcsolatban, egyedülálló megfigyelési lehetőséget nyújtva a tudományos kutatás számára, és kísérleti terepet kínálnak az alkalmazkodási politikák kidolgozásához és értékeléséhez;

6.

ismételten leszögezi, hogy az éghajlatváltozás már folyamatban van, az alábbi következményekkel: növekszik a vízügyi kockázat (árvizek, földcsuszamlások), sérülékenyebbé válnak az egyének és az infrastruktúrák, csökken – különösen nyáron – a vízellátás (a hegyvidékekkel szomszédos területeken is), módosul a folyók vízháztartása (az alpesi régióban télen több áradásra, nyáron pedig több aszályra lehet számítani), a gleccserek visszahúzódnak (1850 óta az alpesi gleccserek tömegüknek mintegy kétharmadát veszítették el, és 1985 óta jelentősen felgyorsult ez a folyamat), az állandóan fagyott talaj területe csökken, rövidebb ideig marad meg a hótakaró, különösen 1 500 méteres magasság fölött, módosul a lavinák gyakorisága, veszélybe kerül a biodiverzitás, valamint a növényi és állati migrációk, módosul a téli és nyári idegenforgalom és a vízienergia-termelés gazdasági ágazata, bizonytalanságok alakulnak ki a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban, és károk keletkeznek az erdészet területén. Az alpesi környezet a gyors éghajlatváltozással kapcsolatos érzékenysége miatt olyan területté vált, amely „folyamatosan hátrányos helyzetben van”. Az Alpokban az elmúlt 150 évben mért hőmérséklet-emelkedés (+ 1,5 °C) kétszerese az egész Föld átlagának (+ 0,7 °C) (2). Az alpesi vízkészletek sérülékenységét 2009-ben megvizsgálta az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (3);

7.

aláhúzza, hogy a hegyvidéki hagyományok és kultúrák alapja az a fontos felismerés, hogy a környezet által szabott határokat és lehetőségeket tudomásul kell venni. A szóban forgó terület erőteljes fizikai korlátozó tényezőivel való kapcsolat lehetővé tette, hogy az idők folyamán a fenntarthatósággal és az erőforrások ésszerű használatával kapcsolatos kifinomult kritériumokat dolgozzanak ki. Az új technológiák segítségével ezek az alapértékek egy korszerűbb szemléletmódba illeszthetők, olyan ismeretanyagot és fejlődési modelleket hozva létre, amelyek nemcsak a hegyvidéki területek, hanem minden peremvidék számára hasznosak, és számos esetben egyetemes érvényűvé válhatnak (ilyen például az EU RURBAN-TCUM/Regionális Főigazgatóság keretében megvalósított vidéki-városi partnerségi modell);

8.

hangsúlyozza, hogy bár az éghajlatváltozás az emberi faj alkalmazkodóképessége számára soha nem látott kihívást jelent, egy összetettebb környezeti és az egész emberiséget érintő válságnak csupán egy részleges mutatója, amely többek között az alábbiakra hat ki:

9.

nyomatékosítja, hogy ezek a problémák a földrajzi területektől függően különféle gazdasági és társadalmi reakciókat váltanak ki, ezért nehezményezi, hogy az Európai Unió Közös Kutatóközpontjának 2009-es PESETA projektje, amely egyike azon kevés projektnek, amely elemzi az éghajlatváltozás gazdaságra gyakorolt hatását, a hegyvidéki területekre nem tér ki;

10.

rámutat, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló zöld könyvben (COM(2009) 147 final) az Európai Bizottság elismeri az éghajlatváltozás hatásainak regionális különbözőségét, valamint azt, hogy az összes kormányzási szint együttműködése nélkül semmilyen alkalmazkodási stratégia nem lehet sikeres. Az alkalmazkodás hosszú távú, dinamikus folyamat, amely szoros kapcsolatot igényel a politikai döntéshozók, kutatók, szakértők, vállalkozók és helyi önkormányzati tisztviselők között;

11.

üdvözli, hogy 2012 tavaszán megkezdődött a 2013-ra tervezett európai alkalmazkodási stratégia előkészítésére hivatott nyilvános konzultáció, és létrehozták a CLIMATE-ADAPT platformot, amely hasznos eszköz a bevált gyakorlatok példáinak összegyűjtésére, valamint a regionális és városi szintű tervezésre, és egy, a hegyekkel foglalkozó szekciója is van;

12.

fenntartja, hogy elő kell mozdítani az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak egy szélesebb körű, az egyéni és kollektív rugalmasság növelésére irányuló projektbe történő integrálását, amely az összes, egymással szükségszerűen összefüggő környezeti, energetikai és társadalmi szempontot figyelembe veszi;

13.

megjegyzi, hogy 2013-ban az Európai Unió alkalmazkodást elősegítő stratégiát fogad el: alapvetően fontosnak tartja, hogy ennek az általános stratégiának legyen regionális és helyi vetülete, ahogyan az az EUMSZ 174. cikkében szerepel. Kívánatos, hogy ez az alkalmazkodásról szóló európai stratégia tartalmazzon egy kifejezetten a hegyvidéki területeknek szentelt fejezetet;

14.

ugyanilyen fontos, hogy az európai alkalmazkodási stratégia tartalmazzon egy kifejezetten a legkülső régiókról szóló fejezetet, amelyek nehézségeit és jellegzetességeit az EUMSZ 349. cikke is elismeri;

15.

aláhúzza, hogy a hegyvidéki területek sebezhetősége várhatóan súlyosbodik az elkövetkezendő évtizedekben, ezért növelni kell a tudományos kutatást, és létre kell hozni az információcsere jól működő rendszerét. Fontos, hogy az Európai Unió 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó költségvetése kifejezetten tartalmazza az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó pénzeszközöket;

16.

kéri, hogy az éghajlatváltozás által felvetett újabb problémákról lévén szó, dolgozzanak ki olyan politikákat, amelyek az általános érdekű szolgáltatások nyújtásának és az azokhoz való hozzáférésnek a javítását célozzák a különösen veszélyeztetett területeken;

17.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásnál nagyobb fontosságot kell tulajdonítani a hatások csökkentésének és az ahhoz rendelkezésre bocsátott forrásoknak. Csak akkor tudjuk megelőzni a helyi közösségeket érintő jövőbeli globális hőmérséklet-emelkedést, éghajlatváltozást és szélsőséges időjárási eseményeket, ha elérjük az üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményében meghatározott jelentős mértékű világszintű csökkentését;

18.

kijelenti, hogy egymással szorosan összefüggő fellépéseket kell meghatározni a jelenlegi problémák megoldására és a jövőbeliek kezelésére azokban az ágazatokban, amelyekre vonatkozóan már készülnek uniós programok, és meg kell jelölni, hogy ezek közül hányat kell az európai helyi demokrácia rendszerének alapján, a szubszidiaritás elvének megfelelően kezelni. Ilyenek például:

19.

hangsúlyozza, hogy több hegyvidéki régió már megkezdte az alkalmazkodási stratégiák kidolgozását, és sürgető szükség van a célok koordinálására és az eredmények tanulmányozására. A jelenleg a hegyvidéki területek számos egyesülete, kutatási egysége és közigazgatási szerve között szétszórt környezetvédelmi kezdeményezéseket harmonizálni kell;

20.

kéri az elért eredmények nyomon követését és az intézkedések hatékonyságmutatóinak kidolgozását, a projektekkel kapcsolatban egy konzultációs célú, egységes adatbank és energianyilvántartás révén;

21.

összegzésként kiemeli, hogy az éghajlatváltozás okaival és hatásaival minden szinten, számos különféle földrajzi közösségben és világviszonylatban is foglalkozni kell. Gyakran éppen a bolygó legszegényebb közösségeit érinti elsőként hátrányos módon az éghajlatváltozás, és ők különleges segítséget igényelnek. A jóváhagyott stratégiákban és nemzetközi szerződésekben megállapított prioritásoknak megfelelően európai uniós és tagállami forrásokat kell szentelni a hatáscsökkentésnek és az alkalmazkodásnak, azon a szinten használva fel azokat, amelyeken a legnagyobb hatást fejtik ki. Emiatt a helyi és regionális önkormányzatokat be kell vonni az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére és az azokhoz való alkalmazkodásra irányuló fellépések kialakításába, hogy a lehető legtöbb előny származzon szakértelmükből, tapasztalatukból és polgárközeliségükből.

18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/31

—

óva int tehát attól a forgatókönyvtől, amely azt eredményezné, hogy a többéves pénzügyi keretről szóló megállapodás csak 2013 eleje után jön létre;

—

ismételten hangsúlyozza, hogy a tagállamok közberuházásainak igen nagy része a strukturális alapoktól függ, és emlékeztet a 2012. június 28–29-i európai tanácsi ülésen megkötött Növekedési és Foglalkoztatási Paktumban tett kötelezettségvállalásokra;

—

támogatja az Európai Bizottság 2012. július 6-i javaslatának a frissítése alapján az Európai Parlamentnek azt az kérését, hogy a következő költségvetés összegének az uniós GNI 1,14 %-át kell kitennie (beleszámítva Horvátország csatlakozását is);

—

sajnálja, hogy a Tanács tárgyalási keretében szereplő témák túlnyomó többségét, köztük mindenfajta makrogazdasági feltételrendszert együttdöntéssel és nem egyetértési eljárással kell elfogadni;

—

helyteleníti, hogy a források nemzeti elosztásának módszere és a kohéziós és vidékfejlesztési politikához kapcsolódó felső határok szerepelnek a Tanács tárgyalási keretében; úgy véli, hogy együttdöntési területről van szó, amellyel kapcsolatban kötelező kikérni az RB véleményét, és fenntartja magának azt a jogot, hogy panaszt tegyen az Európai Bíróságnál, amennyiben az Európai Bizottság nem állna elő olyan törvényjavaslattal, amellyel kapcsolatban az RB véleményt nyilváníthat;

—

üdvözli a Tanács jelenlegi tárgyalási módszerét, amely lehetővé teszi a tárgyalási kereten belüli kiadások és források együttes kezelését, és megerősíti, hogy támogatja az Európai Bizottság által javasolt két új saját forrást: a héaalapú saját forrást és az új pénzügyi tranzakciós adót;

—

teljes mértékben támogatja a Tanács javaslatát, amely szerint a részleges felső határ alkalmazása helyett a kohéziós politikát alfejezetté kell alakítani, és ismételten kéri a kohéziós politika számára előirányzott költségvetés növelését (legalább a 2007–2013-as pénzügyi tervnek megfelelő szintre), továbbá támogatja az úgynevezett „átmeneti” régiók kategóriájának létrehozását;

—

örömmel fogadja a Tanács javaslatát, amely szerint a Galileo, az ITER és a GMES programokat a többéves pénzügyi keret 1. fejezete alá kell sorolni, és ismételten kéri, hogy az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap (EGAA) is részét képezze a többéves pénzügyi keretnek.

Főelőadó

Mercedes BRESSO (IT/PES) Piemont régió tanácsának tagja

Referenciaszövegek

Módosított javaslat tanácsi rendeletre a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről

COM(2012) 388 final

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Egyszerűsítési menetrend a 2014–2020 közötti többéves pénzügyi kerethez

COM(2012) 42 final

1.

tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság 2012. július 6-án közzétette módosított javaslatát a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló tanácsi rendeletről, amely egyrészt figyelembe veszi Horvátország csatlakozását, másrészt a legfrissebb (2007–2009) statisztikákon alapuló számításokat tartalmazza;

2.

üdvözli, hogy az Európai Parlament plenáris ülése 2012. június 13-án a többéves pénzügyi keretre és a saját forrásokra vonatkozó állásfoglalást fogadott el, és örül annak hangsúlyozásának, hogy az EU költségvetése 94 %-ig valóban beruházási költségvetés, míg adminisztratív kiadásai arányaikban rendkívül alacsonyak; hangsúlyozza, hogy a köz- és a magánszféra társfinanszírozásában megvalósuló helyi, regionális és nemzeti léptékű beruházások multiplikátor hatásúak, és fellendítő hatásuk van; hangsúlyozza továbbá, hogy az Unió költségvetése – mint többéves stabil közforrás – mással nem helyettesíthető, nélkülözhetetlen szerepet tölt be a növekedés és a munkahelyteremtés támogatásában;

3.

mély aggodalmának ad hangot azon tárgyalások jelenlegi állása miatt, amelyek a többéves pénzügyi keret teljes összege, a szakpolitikák tartalma és a források tekintetében folynak a Tanácsnál, és amelyek elsősorban a kohéziós politikában meghatározott három régiókategória támogatásainak fenntartását veszélyeztetik. Reméli tehát, hogy kedvező eredményt sikerül elérni a 2012. november 22–23-án tartandó rendkívüli EU-csúcsig. Ez feloldhatja a két társjogalkotó közötti patthelyzeteket, elkerülve az Európai Unió és az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó Európa 2020 stratégia mielőbbi végrehajtása szempontjából káros késedelmeket;

4.

hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy a 2012. június 28–29-i európai tanácsi ülésen megkötött Növekedési és Foglalkoztatási Paktumban a tagállamok által tett kötelezettségvállalások és a tárgyalásokon képviselt álláspontok némelyike között nyilvánvaló inkoherencia van;

5.

emlékeztet arra, hogy az Uniót sújtó súlyos gazdasági és társadalmi válság különösen sürgőssé teszi a programozás 2014-es elindítását, mivel egyedül ez teszi lehetővé a tagállamokban, a régiókban és a városokban végrehajtandó beruházásokhoz elengedhetetlen uniós források rendelkezésre bocsátását;

6.

hangsúlyozza, hogy az EU költségvetésének mérete a tagállamokéhoz képest csökkent, miközben a Lisszaboni Szerződés kibővítette az Unió hatásköreit és feladatait, konkrétan a külügyek (az Európai Unióról szóló szerződés 27. cikkének (3) bekezdése), az éghajlatváltozás (EUMSZ 191. cikk), az energiaügyek (EUMSZ 194. cikk), a sport (EUMSZ 165. cikk), az űrkutatás (EUMSZ 189. cikk), az idegenforgalom (EUMSZ 195. cikk) és a polgári védelem (EUMSZ 196. cikk) területén;

7.

ismételten hangsúlyozza, hogy a tagállamok közberuházásainak igen nagy része a strukturális alapoktól függ. Ezek az alapok 13 tagállamban a közberuházások több mint 30 %-át, 6 tagállamban pedig több mint 60 %-át teszik ki;

8.

elismeri, hogy a szerződések (az EUMSZ 312. cikke) egyedi rendelkezéseket tartalmaznak arra az esetre, ha a többéves pénzügyi keret elfogadása nem történne meg – a közös agrárpolitika (KAP) első pillére kivételével – az Unió valamennyi többéves kiadási programjának jogalapjai 2013 végén történő hatályvesztése előtt. Kiemeli, hogy a Szerződésnek ezen konkrét rendelkezései között szerepel az, hogy a költségvetési hatóság ágai jogilag kötelesek folytatni a tárgyalást. Hangsúlyozza azonban, hogy az a lehetőség, amely szerint vagy többéves pénzügyi keretre vonatkozó rendelet nélkül fogadnak el ágazati programokat, vagy pedig meghosszabbítják a jelenlegi programok hatályát, rendkívül összetettnek bizonyulhat;

9.

óva int tehát attól a forgatókönyvtől, amely azt eredményezné, hogy a többéves pénzügyi keretről szóló megállapodás csak 2013 eleje után jön létre, mivel az lehetetlenné tenné a közös stratégiai kerethez tartozó alapok 2014 utáni programozását és elosztását, így kedvezőtlen hatással lesz az európai gazdasági, társadalmi és területi kohézióra. Úgy véli, hogy a többéves pénzügyi keretről szóló megállapodás 2013 eleje utánra történő halasztása megkérdőjelezné az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács által mindeddig 2014–2020 közöttre előirányzott tervezési időszakot, és szükségessé tenné többek között az eredetileg az RB által javasolt lehetőség újbóli megfontolását, tudniillik azt, hogy egy egy-két éves átmeneti időszakot követően 5+5 éves tervezési időszakokat vezessenek be;

10.

megismétli korábbi álláspontját, mely szerint az EU számára – ahhoz, hogy az Unió eleget tehessen az Európa 2020 stratégia céljainak és a helyi és regionális önkormányzatok szükségleteinek – az uniós GNI legalább 1 %-át kitevő, megbízható költségvetést kell biztosítani; emlékeztet arra, hogy 2000-ben a Tanács a saját források felső határát a kötelezettségvállalások tekintetében a GNI 1,29 %-ában, a kifizetésekében pedig a GNI 1,23 %-ában határozta meg; hangsúlyozza, hogy azóta folyamatosan nőtt az eltérés a saját források plafonértéke és a többéves pénzügyi keretben meghatározott plafonértékek között, átlagosan 25 %-ot kitéve; kiemeli egyébiránt azt is, hogy a többéves pénzügyi keret csak maximumértékeket rögzít a kiadásokra vonatkozóan, míg az uniós költségvetés mind a kötelezettségvállalások, mind pedig a kifizetések tekintetében mindig messze ezek alatt az értékek alatt maradt; ennélfogva támogatja az Európai Bizottság 2012. július 6-i javaslatának a frissítése alapján az Európai Parlamentnek azt az kérését, hogy a következő költségvetés összegének az uniós GNI 1,14 %-át kell kitennie (beleszámítva Horvátország csatlakozását is);

11.

örömmel fogadja, hogy a 2012. szeptember 18-i tárgyalási keret visszavonja azt a javaslatot, hogy szüntessék meg a leginkább rászorultakat célzó élelmiszersegély-programot. Sajnálja azonban, hogy bizonytalanság övezi annak költségvetési helyét, és megismétli, hogy támogatja a programnak a többéves pénzügyi keret 2. fejezete alatt tartását;

12.

üdvözli a ciprusi elnökség kulcskérdésekről szóló (2012. augusztus 30-i) dokumentumában foglalt szempontokat, de komoly aggályai vannak azokkal a megvitatandó javaslatokkal kapcsolatban, amelyek a kohéziós politikával, de főként a régióknak és a tagállamoknak szóló „biztonsági hálók” választhatóságával, hatályával és mértékével kapcsolatosak, és elutasítja az átmeneti és fejlettebb régiókra vonatkozó aránytalan kiigazításokat;

13.

sajnálja, hogy a Tanács (2012. június 19-i) tárgyalási keretében szereplő témák túlnyomó többségét, különösen a 21–47. és az 53–78. pontokat együttdöntéssel és nem egyetértési eljárással kell elfogadni, és hangsúlyozza, hogy a Parlamentnek teljes egészében részt kell vennie a folyamatban lévő tárgyalásban;

14.

helyteleníti, hogy a források nemzeti elosztásának módszere és a kohéziós és vidékfejlesztési politikához kapcsolódó felső határok szerepelnek ugyan a Tanács tárgyalási keretében (30–45. pont), de nem jelennek meg a közös stratégiai kerethez tartozó öt alapra vonatkozó közös rendelkezéseket előirányozó rendelettervezetben; meglepőnek tartja, hogy a 2012. szeptember 18-i tárgyalási keret 35. pontja az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek szerepet szán a strukturális alapok tagállamok közötti elosztásában. Ez felveti azt a kérdést, hogy a célkitűzések valóban a régiók fejlesztési szükségleteit tükrözik-e, valamint alapvetően megkérdőjelezi az irányítást és a módszertant is, hiszen ez az újraelosztással kapcsolatos szerep a célok 2010-es kitűzésekor nyilvánvalóan nem volt tervben;

15.

úgy véli, hogy az EUMSZ 177. cikkének megfelelően nem csupán együttdöntési területről van szó, hanem olyan területről, amellyel kapcsolatban kötelező kikérni a Régiók Bizottságának véleményét, ezért az RB az EUMSZ 263. cikkének (3) bekezdése értelmében rá ruházott hatáskörök védelmében tovább vizsgálja a kérdés jogi hátterét és fenntartja magának azt a jogot, hogy panaszt tegyen az Európai Bíróságnál, amennyiben az Európai Bizottság nem állna elő olyan törvényjavaslattal, amellyel kapcsolatban az RB-nek lehetősége nyílik véleményt nyilvánítani;

16.

az Európai Bizottság különböző jogalkotási javaslataival kapcsolatban 2012 eleje óta elfogadott véleményei nyomán ismételten kijelenti a következőket:

17.

a területi együttműködési célkitűzésre elkülönített forrásokkal kapcsolatban megismétli azt a javaslatát, hogy a forrásokat együttműködési programok alapján osszák szét és ne tagállamonként. Ezért a 2012. szeptember 18-i tárgyalási keret 40. pontjának felülvizsgálatát kéri, annál is inkább, mivel tárgyalások jelenlegi állása, vagyis az eszközök kizárólagos felosztása a határokon átnyúló együttműködés és a tagállamközi együttműködés között ahhoz vezet, hogy a régióközi együttműködést csak a másik két rész járulékos részének tekintik;

18.

támogatja azt a javaslatot, hogy a vissza nem térítendő támogatások túlnyomó igénybe vétele helyett nagyobb mértékben alkalmazzák a hitelezést, ösztönözve ezáltal a kedvezményezettek szerepvállalását; továbbá úgy véli, hogy a visszafizetett hiteleket feltöltődő alapokon keresztül újra rendelkezésre kellene bocsátani;

19.

megismétli azt a kérését, hogy a saját források jelenlegi rendszerét reformálják meg úgy, hogy csökkentik a tagállamok közvetlen hozzájárulását az EU költségvetéséhez, miközben növelik az EU rendelkezésére álló saját forrásokat a jövőbeli kihívások kezelése érdekében (1), valamint úgy, hogy megfelelnek a jelenlegi pénzügyi korrekciók és mentességek eltörlése igényének; úgy véli tehát, hogy az átláthatóság, az egyensúly és a fenntarthatóság érdekében az új többéves pénzügyi keretnek – ahogy azt az Európai Parlament hangsúlyozta –, feltétlenül egy, az új saját forrásokra vonatkozó megállapodáson kell nyugodnia;

20.

üdvözli a Tanács jelenlegi tárgyalási módszerét, amely lehetővé teszi a tárgyalási kereten belüli kiadások és források együttes kezelését, és megerősíti, hogy támogatja az Európai Bizottság által javasolt két új saját forrást: a héaalapú saját forrást és az új pénzügyi tranzakciós adót;

21.

ezzel összefüggésben arra buzdít egyes tagállamokat, hogy ne büntessék lakosságukat, vállalkozásaikat és helyi és regionális önkormányzataikat azzal, hogy elutasítják az új pénzügyi tranzakciós adó bevezetését, hiszen ezzel azt idézik elő, hogy egy megerősített együttműködés és egy kétsebességes Európa fog létrejönni;

22.

úgy véli, hogy egy megerősített együttműködés keretében bevezetett pénzügyi tranzakciós adó jogilag egy új uniós saját forrás alapját képezheti, és hogy a részt vevő országok a beszedett összegek egy részét az EU költségvetésébe utalhatnák. Ugyanakkor az így átutalt összeggel csökkenteni kell ezen országok hozzájárulását a GNI-n alapuló költségvetéshez, változatlanul hagyva a nem részt vevő országok nemzeti hozzájárulásának kiszámítására vonatkozó szabályokat;

23.

megerősíti, hogy támogatja a kedvezmények és a korrekciók rendkívül összetett rendszerének egyszerűsítését és a jelenlegi kedvezményrendszer általános korrekciós mechanizmussal történő helyettesítését;

24.

meglepődve állapítja meg, hogy a tanácsi rendelet Európai Bizottság általi úgynevezett „technikai” módosítása magában foglal egy alapvető elemet, miszerint az egyedül a kohéziós alapra vonatkozó makrogazdasági feltételrendszert a közös stratégiai kerethez tartozó öt alap mindegyikére kiterjeszti (lásd a módosított rendelettervezet 8. cikkét);

25.

megerősíti, hogy egyértelműen és határozottan ellenez mindenfajta makrogazdasági feltételrendszert, és a feltételek valamennyi költségvetési fejezetre történő kiterjesztését – amit egyes tagállamok kértek – nem tartja megfelelő intézkedésnek;

26.

emlékeztet arra, hogy együttdöntési területről van szó, amelyről az öt KSK-alapra vonatkozó közös rendelkezésekről szóló rendelet alapján kell dönteni;

27.

teljes mértékben támogatja a Tanács javaslatát, amely szerint a részleges felső határ alkalmazása helyett a kohéziós politikát alfejezetté kell alakítani, azonban szorgalmazza, hogy eltérő jellege miatt az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz ne tartozzon ehhez az alfejezethez, és továbbra is sajnálja, hogy nem sikerült megragadni az alkalmat a területfejlesztést célzó valamennyi uniós finanszírozási lehetőség (azaz a közös stratégiai kerethez tartozó öt alap) egy fejezet alá vonására;

28.

ismételten kéri az egyes fejezeteken belüli rugalmasság biztosítását és a félidőben fel nem használt előirányzatokból és mozgásterekből képzett rugalmassági tartalék létrehozását, ahelyett, hogy ezen összegeket visszautalnák a tagállamoknak; úgy véli, hogy egy ilyen rugalmassági tartalék főként a makroökonómiai és pénzügyi beavatkozások eszközeként szolgálhatna, mivel lehetővé teszi az aszimmetrikus sokkok előrejelzését az Európai Unión belül;

29.

újra felhívja a figyelmet arra, hogy a javaslat 2016-ra előirányozza a többéves pénzügyi keret végrehajtásának értékelését, és ismét hangsúlyozza, hogy ehelyett inkább teljes körű (a javasolt értékelést is magában foglaló) félidős felülvizsgálatot kellene végezni 2017-ben;

30.

a többéves pénzügyi keret fő alfejezeteinek összegeit illetően ismételten kifejezi, hogy:

31.

ismételten kéri, hogy az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap (EGAA) maradjon fenn, és váljon a többéves pénzügyi keret részévé, azt azonban az Európai Parlamenttel egyetértve hangsúlyozza, hogy előre nem tervezhető jellege miatt a megfelelő költségvetési tétel felső küszöbértékét meghaladó összeggel kell felvenni a költségvetésbe. Ezenkívül szintén ellenzi, hogy az EGAA alkalmazási köre a két- vagy többoldalú kereskedelmi megállapodások mezőgazdasági tevékenységre gyakorolt hatásainak kompenzálására is kiterjedjen (uo., 95. pont);

32.

örömmel fogadja a Tanács javaslatát, amely szerint a Galileo, az ITER és a GMES programokat a többéves pénzügyi keret 1. fejezete alá kell sorolni (uo., I. melléklet), ahogy az RB a 2013 utáni időszakra szóló többéves pénzügyi keretről szóló véleményében kérte;

33.

hangsúlyozza, hogy az említett tartalékeszközöknek megfelelő összegeket is át kell csoportosítani a többéves pénzügyi keretbe;

34.

úgy véli, hogy a kiadások minőségének mind a tagállamok, mind az Európai Parlament által szorgalmazott javítása egyelőre nem a legmegfelelőbb úton halad, hiszen újabb ellenőrzési és vizsgálati eljárások jelennek meg, az eljárások bonyolultabbá válnak, a stratégiák minőségének rovására a teljesítmény és a mennyiségi felvétel túlzott hangsúlyt kap, és végső soron ez ahhoz vezet, hogy erősödik az alsóbb irányítási szinteket a felsőkhöz képest hátrányosabb helyzetbe hozó centralizáció;

35.

azt szeretné, ha az Európai Bizottság által bejelentett, a kiadások minőségéről szóló közlemény lehetővé tenné az állami beruházási kiadásoknak a stabilitási paktum értelmében történő megkülönböztetett elszámolását;

36.

ellenzi a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok túl nagy arányú alkalmazását az Európai Bizottság által – mint például a közös stratégiai keret indikatív intézkedéseiként javasoltakat –, mivel ez azt fogja eredményezni, hogy a Régiók Bizottságát kizárják az európai konzultációs és döntéshozatali folyamatból, jóllehet a helyi és regionális önkormányzatok számára alapvető területekről lehet szó;

37.

teljes mértékben egyetért azonban az Európai Bizottsággal abban, hogy az uniós szintű egyszerűsítés csak akkor lehet igazán hatékony, ha azt nemzeti és szubnacionális szinten hasonló erőfeszítések kísérik, hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a legnagyobb erőfeszítést nemzeti szinten kell kifejteni;

38.

üdvözli a többéves pénzügyi kereten belül javasolt programracionalizálást, különösen a javasolt pénzügyi programok számának csökkentését és a programok alprogramokba csoportosítását számos területen;

39.

az Európai Beruházási Bank szorosabb bevonása mellett foglal állást a strukturális alapokból finanszírozott projektek végrehajtását illetően.

18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/37

—

üdvözli a vállalkozások versenyképességét és a kis- és középvállalkozásokat segítő program (2014–2020) létrehozására irányuló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó európai bizottsági javaslatot, olyan kötelezettségvállalásnak tekintve ezt, amely a versenyképességet a tartós gazdasági növekedés és a munkahelybővülés biztosításának alapvető és elsődleges tényezőjeként ismeri el az EU-ban,

—

felhívja a figyelmet a helyi és regionális önkormányzatok által elindított számos meglévő kezdeményezésre a tagállamokban, ilyenek például a helyi kisvállalkozói központok, a helyi vagy regionális önkormányzatok által nyújtott mikrohitelek, illetve a kisvállalkozások létrehozásával kapcsolatos ingyenes szakértői tanácsadás, amelyek gyakran a sikeres induló mikrovállalkozások alapjául szolgálnak,

—

felhívja a figyelmet azoknak a fiatal vállalkozóknak az igényeire, akik számára gyakran a vállalkozás jelenti a szakmai fejlődés egyetlen lehetőségét, és hajlandóak a vállalkozói tevékenységgel járó kockázatokat vállalni – gyakran az egész európai piacon, és így alkalmassá válnak arra, hogy a világpiaci versenyben is helytálljanak,

—

rámutat arra, hogy a nemzetközi versenyképesség csak úgy érhető el, ha kiküszöbölik az európai piac hiányosságait, amelyek korlátozzák az európai kkv-k versenyképességét a világ más részein működő hasonló vállalkozásokkal szemben. A kkv-kat szorosabban be kell vonni az uniós projektek végrehajtásába, és javítani kell pozíciójukat az ilyen projektekben gyakran fővállalkozóként részt vevő nagyvállalkozókkal fenntartott kapcsolatokban. Ezért hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a kkv-k vállalkozási hálózatokba tömörüljenek.

Előadó

Witold KROCHMAL (PL/EA), Wołów város önkormányzatának tagja

Referenciaszöveg

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a vállalkozások versenyképességét és a kis- és középvállalkozásokat segítő program (2014–2020) létrehozásáról

COM(2011) 834 final

1.

üdvözli a vállalkozások versenyképességét és a kis- és középvállalkozásokat segítő program (2014–2020) létrehozására irányuló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó európai bizottsági javaslatot, olyan kötelezettségvállalásnak tekintve ezt, amely a versenyképességet a tartós gazdasági növekedés és a munkahelybővülés biztosításának alapvető és elsődleges tényezőjeként ismeri el az EU-ban;

2.

úgy véli, hogy a javasolt rendelet kiegészíti az Európa 2020 stratégia keretében indított korábbi európai bizottsági kezdeményezéseket, elismerve a kkv-knak az EU gazdasági rendszerében játszott szerepét, és rámutatva a kkv-környezet hiányosságaira és bonyolultságára, amelyek lassíthatják, sőt akár korlátozhatják is a vállalkozások és versenyképességük növekedését;

3.

hangsúlyozza, hogy álláspontját az RB Európa 2020 stratégiát nyomon követő platformja által a helyi és regionális önkormányzatok körében végzett „Kkv-barát régiók és városok” című felmérés (1) is alátámasztja;

4.

tudatában van annak, hogy a piaci hiányosságok kezelése elsősorban a tagállamok és a régiók feladata, de úgy véli, hogy bizonyos területeken az EU is támogatást nyújthat, ha gondoskodik a bevált gyakorlatok terjesztéséről és az egységes piac hatékony működéséről, és javítja az üzleti környezetet, hogy így a vállalkozások – köztük a kkv-k – fenntartható módon képesek legyenek helytállni a világpiacon, ami magában foglalja az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó, erőforrás-hatékony gazdaságra való törekvést;

5.

megítélése szerint ez a program mind az európai piacokon, mind globálisan jelentősen megerősíti az európai vállalkozási szektor iránti bizalmat. A piacokba vetett bizalom fokozódása nyomán nő az érdeklődés a vállalkozói tevékenység iránt, és expanzívabb politikát folytatnak a meglévő vállalkozások, köztük a kkv-k, amelyek igen jelentős forrásait jelentik a gazdasági növekedésnek (az EU-n belüli forgalom 58 %-a) és a foglalkoztatásnak (a magánszektor álláshelyeinek 67 %-a), ráadásul a 2002–2010-es időszakban ők hozták létre az új munkahelyek 85 %-át ebben a szektorban;

6.

helyesnek tartja, hogy a program kiemeli az idegenforgalmi ágazat jelentőségét, amelyben nagyszámú kkv tevékenykedik az EU-ban, és amely sok embernek ad munkát;

7.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy támogassák a vállalkozásokat és a kkv-kat különféle fejlődési szakaszaikban, akár újonnan alapított, akár már létező vagy éppen átszervezés alatt álló vállalkozásokról legyen is szó, abból kiindulva, hogy a támogatás hatására nő a vállalkozások versenyképessége az uniós és a külső piacokon;

8.

úgy véli, hogy a program sikerének egyik fő feltétele a vállalkozási kultúra és etika népszerűsítése és fejlesztése az EU társadalmában, és üdvözli, hogy nemzeti, regionális és helyi szinten részt lehet venni az Európai Vállalkozások Díjáért folyó pályázatban és más hasonló projektekben;

9.

felhívja a figyelmet arra, hogy évente három európai régió nyeri el az „Európai vállalkozói régió” címet a kkv-k számára teremtett kedvező feltételek elismeréséül;

10.

úgy gondolja, hogy a vállalkozói szellem népszerűsítését már az iskolában el kell kezdeni, a vállalkozás és a gazdasági önállóság iránti pozitív attitűdök kialakítása révén. Ez lehetővé teszi, hogy a diákok tudatos döntéseket hozzanak arról, hogy milyen jellegű munkát kívánnak végezni, amikor majd be kell lépniük a munkaerőpiacra. Annak érdekében, hogy a frissen végzettek a szerzett képesítéseikre építve olyan vállalkozói tevékenységbe kezdhessenek, amely nagy valószínűséggel megfelel az általuk nyújtott szolgáltatások iránti keresletnek, ügyelni kellene arra, hogy a képzés figyelembe vegye a piaci igényeket;

11.

sürgeti a vállalkozási tendenciák és fejlesztések szakképzésbe való beépítését, mivel vállalkozóink folyamatos képzése alapvető fontosságú a versenyképességi szintek szempontjából;

12.

felhívja a figyelmet azoknak a fiatal vállalkozóknak az igényeire, akik számára gyakran a vállalkozás jelenti a szakmai fejlődés egyetlen lehetőségét, és hajlandóak a vállalkozói tevékenységgel járó kockázatokat vállalni – gyakran az egész európai piacon, és így alkalmassá válnak arra, hogy a világpiaci versenyben is helytálljanak;

13.

felhívja a figyelmet a helyi és regionális önkormányzatok által elindított számos meglévő kezdeményezésre a tagállamokban, ilyenek például a helyi kisvállalkozói központok, a helyi vagy regionális önkormányzatok által nyújtott mikrohitelek, illetve a kisvállalkozások létrehozásával kapcsolatos ingyenes szakértői tanácsadás, amelyek gyakran a sikeres induló mikrovállalkozások alapjául szolgálnak;

14.

a női vállalkozók, valamint egyéb célcsoportok – köztük például a bevándorló és a kitelepült vállalkozók – helyzetére is rámutat, akik számára – az ezen a területen már meglevő uniós politikák figyelembevételével – speciális kezdeményezésre van szükség vállalkozásaik versenyképességének fokozásához;

15.

felkéri a helyi és regionális önkormányzatokat a program végrehajtására, és külön felhívja a figyelmet annak szükségességére, hogy felszámolják a bürokráciát és a külső pénzeszközök megszerzése előtt álló akadályokat, valamint egyszerűsítsék az ajánlati felhívásokhoz benyújtandó dokumentumokat, és kisebb munkák esetében megszüntessék a banki garanciára vonatkozó követelményt;

16.

rámutat arra, hogy a nemzetközi versenyképesség csak úgy érhető el, ha kiküszöbölik az európai piac hiányosságait, amelyek korlátozzák az európai kkv-k versenyképességét a világ más részein működő hasonló vállalkozásokkal szemben. A kkv-kat szorosabban be kell vonni az uniós projektek végrehajtásába, és javítani kell pozíciójukat az ilyen projektekben gyakran fővállalkozóként részt vevő nagyvállalkozókkal fenntartott kapcsolatokban. Ezért hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a kkv-k vállalkozási hálózatokba tömörüljenek;

17.

úgy véli, hogy az EU-nak és a tagállamoknak biztosítaniuk kell az egységes piac hatékony működését és az üzleti környezet javulását oly módon, hogy megszüntetik vagy csökkentik a kkv-knak a pénzügyi eszközökhöz való hozzájutással, a származási országukon kívüli piacokra – mind az egységes piacon belül, mind azon kívül – történő kijutás korlátozott lehetőségeivel, valamint a túlzott adóterhekkel és bürokráciával kapcsolatos problémáit. A szóban forgó feltételek teljesítésével párhuzamosan biztosítani kell a hozzáférést az ismeretekhez és az új innovatív technológiákhoz, illetve lehetővé kell tenni az együttműködést a helyi szakképző és felsőoktatási intézményekkel, amelyeknek figyelembe kell venniük programjaikban, hogy a kkv-k az európai gazdaság motorját jelentik;

18.

úgy véli, hogy a programnak nagyobb súlyt kellene helyeznie arra, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb mértékben vegyenek részt az uniós kutatási és innovációs munkákban, projektekben és programokban, többek között köz-magán partnerségek létrehozása révén. A kutatási projektekben való fokozott részvétellel növelhető a vállalaton belüli szakértelem, és ezáltal a cég nemzetközi versenyképessége is.

A Horizont 2020 kutatási és innovációs programra vonatkozó javaslat különös fontosságot tulajdonít annak, hogy a kis- és középvállalkozások fokozottan részt vegyenek a kutatási programokban. Szélesebb körű szerepvállalásuknak köszönhetően információra és tudásra tehetnek szert az – adott esetben akár világelső – kis- és középvállalkozások;

19.

meggyőződése, hogy a vállalkozások és a kkv-k csak ilyen megközelítés révén fejlődhetnek úgy, hogy figyelembe veszik az éghajlat- és energiapolitikai célok elérését lehetővé tevő legújabb környezetvédelmi technológiákon alapuló, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság iránti kötelezettségvállalásokat;

20.

üdvözli a program számára javasolt 2,522 milliárd eurós költségvetést. Megjegyzi azonban, hogy a pénzügyi eszközök számára elkülönített 1,4 milliárd eurós összeg, amely közvetlenül a vállalkozásokat és a kkv-kat fogja támogatni, a program teljes költségvetésének csupán 56 %-át teszi ki. Abban az esetben, ha a pénzügyi eszközök iránti kereslet nagyobb az ésszerű keretek között elvárt szintnél, az előirányzatok százalékos arányának módosításáról – a rendelettervezet 16. cikkében szereplő rendelkezéssel összhangban – abban a bizottságban kellene döntést hozni, amelyben a vállalkozások versenyképességét és a kis- és középvállalkozásokat segítő (COSME) programból részesülő összes ország képviselteti magát. A költségvetés fennmaradó – a kkv-barát környezet támogatását szolgáló intézkedésekre szánt – része garantálja a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó teljes programra előirányzott források sikeres és hatékony felhasználását;

21.

helyesnek tartja, hogy a program költségvetésének 1,7 %-át a program adminisztratív támogatására fordítják, mivel ezeknek a forrásoknak kell gondoskodniuk a program megfelelő működéséről anélkül, hogy aránytalanul megterhelnék a költségvetést;

22.

véleménye szerint a program költségvetéséből származó pénzügyi eszközök nem helyettesíthetik a nemzeti, regionális és helyi szintű kezdeményezéseket, hanem javítaniuk kellene ezeket az intézkedéseket, hatékonyabbá kellene tenniük őket, továbbá a zökkenőmentes koordináció és a magánszemélyek vagy hatóságok közötti, határokon átnyúló együttműködés akadályainak felszámolása segítségével európai dimenzióval kellene felruházniuk ezeket. Ezt az együttműködést „horizontális” hálózatépítéssel, nem pedig „vertikális” központosítással kellene ösztönözni;

23.

rámutat, hogy a nyújtott támogatásnak teljes egészében a célokhoz kell igazodnia, és a beáramoltató és sokszorosító hatásoknak, valamint az elért célok hasznosításának köszönhetően egész Európában kedvező hatásokat kell eredményeznie;

24.

kiemeli, hogy a versenyképesség jelentős mértékben a következő tényezőktől függ: a jövedelmek fenntartható növekedésének forrását jelentő termelékenység, innováció és hatékonyság, a vállalkozások azon képessége, hogy teljes mértékben ki tudják használni az olyan lehetőségeket, mint az európai egységes piac, valamint azok az intézményi megoldások, amelyek megteremtik a vállalkozások fenntartható növekedésének feltételeit. Ezért azokat a projekteket kellene kiemelten kezelni, amelyek megerősítik a vállalkozások és kkv-k fenntartható versenyképességére legjelentősebb mértékben ható tényezőket;

25.

felhívja a figyelmet arra, hogy harmadik országoknak a társulási megállapodások jegyzőkönyvein és egyéb megállapodásokon alapuló részvételét a programban lehetőségnek kellene tekinteni arra, hogy bővüljön az EU-ban tevékenykedő vállalkozások tevékenységi köre, és tapasztalatokat lehessen szerezni arról, hogy az uniós piacon kívül hogyan működnek a vállalkozások. Lehetővé kellene tenni azt is, hogy egyéb harmadik országok is részt vehessenek a programban. Ezt az uniós tagállamok és nem uniós tagállamok közti együttműködésre irányuló egyéb programokból kellene finanszírozni;

26.

hangsúlyozza, hogy a vállalkozói készségek oktatásának – többek között továbbképzés révén – olyan készségek, képességek kialakítására kellene törekednie a vállalati társadalmi felelősségvállalás jegyében, amelyek révén szembe lehet nézni a modern világpiac kihívásaival, ugyanakkor tiszteletben tartható az európai kultúrára jellemző, hagyományos üzleti etika;

27.

úgy véli, hogy a vállalkozói szellemnek és a vállalkozásbarát szemlélet kialakításának az ösztönzésekor figyelmet kell fordítani az önfoglalkoztatás útját választó, szakmai pályafutásukat éppen megkezdő vállalkozókra, köztük az ezzel járó erőfeszítéseket és kockázatokat vállaló nőkre is;

28.

meggyőződése, hogy azoknak az intézkedéseknek, amelyek megkönnyítik a kkv-k pénzügyi eszközökhöz (például a tőkeeszközökhöz és a hitelgarancia-eszközökhöz) történő hozzájutását, ki kellene egészíteniük a kohéziós politika keretében jelenleg használt pénzügyi eszközöket, és lehetővé kellene tenni, hogy a tagállamokból származó egyéb, pontosan meghatározott eszközökkel összekapcsolják őket;

29.

fontosnak és előremutatónak tartja a határokon átnyúló hitelek és kölcsönök lehetőségét, amelyek révén a kkv-k kiaknázhatják az egységes piacban rejlő óriási potenciált, javítva – például az idegenforgalmi ágazatban – a vállalkozási kezdeményezések versenyképességét és fenntarthatóságát;

30.

határozottan felhívja a figyelmet a növekedést szolgáló tőkefinanszírozási eszköz szerepére (EFG). Ez az eszköz a kockázati tőkét nyújtó alapokra összpontosít. Kiemeli, hogy megfelelő kockázatfelmérés révén a programot irányítóknak gondoskodniuk kell arról, hogy minél több kkv segítséget kapjon, köztük olyan vállalkozások is, amelyek a szokásos banki eljárások keretében csak kevés eséllyel tudnak támogatást szerezni, pedig segíthetnek a kkv-k általános potenciáljának növelésében és a munkanélküliség jelentős csökkentésében;

31.

továbbra is kételyei vannak a hitelgarancia-eszköz értékhatárával kapcsolatban, és tájékoztatást vár az Európai Bizottságtól arról, hogy milyen kritériumok alapján határozta meg annak szintjét, mivel a versenyképességi és innovációs program nem határozott meg értékküszöböt. Hangsúlyozza, hogy az újonnan induló vállalkozások, illetve beruházás vagy vállalkozásátadás céljaira nyújtott hitelek gyakran jelentősen meghaladják a megállapított szintet, és aggódik, hogy emiatt a nagyobb összegű hiteleket a Horizont program keretében garantálnák, jóllehet utóbbi elvileg csak innovatív projektekhez lenne felhasználható;

32.

ezért a korábbi versenyképességi és innovációs keretprogramhoz való visszatérést sürgeti, amely nem szabott meg felső összeghatárt;

33.

jogosnak tartja az egyéni tárgyalásokat azokkal az intézményekkel, amelyek kockázatmegosztási finanszírozásra törekednek hitelezésük során, mind a kölcsönök nagysága – amely a garantált portfóliókockázat mértékétől függ –, mind a hitelek futamideje tekintetében;

34.

sürgeti, hogy mind a kockázati tőkére irányuló pénzügyi eszközöket, mind a kkv-k adósságportfólióit folyamatosan kövessék nyomon a változó kockázatokra való tekintettel;

35.

helyesli, hogy a program közvetett irányítása átkerült az Európai Beruházási Alaphoz (EBA) és a végrehajtó ügynökségekhez, miközben az Európai Bizottság folyamatosan nyomon követi a programot. Ez a fajta irányítás garantálja, hogy az EBA-nak a kkv-k támogatásával kapcsolatos, több mint tíz év alatt összegyűlt tapasztalatai hasznosuljanak;

36.

az Európai Beruházási Bank (EBB) és a kkv-k EU-n belüli és kívüli nemzetközivé tételében jártas Enterprise Europe Network ezzel a területtel kapcsolatos tapasztalatainak felhasználását is fontosnak tartja;

37.

meggyőződése, hogy a program sikeres és hatékony végrehajtásának érdekében szoros együttműködésre van szükség a helyi és regionális önkormányzatokkal, valamint a programot irányító intézményekkel, amelyek lehetővé teszik az információáramlást a program megvalósításának minden területén;

38.

igen fontosnak tartja a kkv-k EU-n kívüli nemzetközivé tételével kapcsolatos tapasztalatokat és az e témával kapcsolatos információk átadását, ami várhatóan elősegíti a határokon átnyúló tevékenységekkel összefüggő ügyleti költségek csökkenését. Ezzel a területtel európai uniós intézmények szakértőinek kellene foglalkozniuk, együttműködve a nemzeti és a regionális hatóságokkal;

39.

felhívja a figyelmet a kkv-król szóló információk terjesztéséért felelős központok létrehozásának lehetőségére is. Az RB azonban sem e központok jellegét, sem pedig működésük konkrét módját nem kívánja előírni. Ezt a kérdést az országok és régiók közötti sokoldalú együttműködési megállapodások keretében kell rendezni;

40.

javasolja, hogy a program közvetlen irányítása elsősorban regionális szinten történjen, a nemzeti hatóságok támogatása és felügyelete mellett. Ennek az irányítási szintnek egy, a folyamatban lévő projektekkel kapcsolatos kockázatok felügyeletére szolgáló rendszert is ki kellene alakítania;

41.

javasolja továbbá, hogy a projektek nyomon követése szintén a végrehajtás értékelésének része legyen, a javaslat I. mellékletében felsorolt középtávú célok elérésére vonatkozó mutatók alapján. A nyomon követésnek olyan információkat is tartalmaznia kellene, amelyek az éghajlatvédelemmel és más uniós politikákkal kapcsolatos intézkedéseknek a program keretében történő megvalósítására vonatkoznak;

42.

kiemeli, hogy ezeknek a tevékenységeknek következeteseknek kell lenniük, és fontos, hogy összhangban legyenek az Európai Bizottság nyomonkövetési intézkedéseivel. Ez utóbbi képviselői – a Számvevőszék és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) munkatársai mellett – a helyszíni auditokat, ellenőrzéseket és vizsgálatokat végzik majd;

43.

úgy véli, hogy az auditstratégiáknak a program végrehajtásának objektív értékelését kell célozniuk, és nem jelenthetnek terhet a program kedvezményezettjei számára. A nyomonkövetési rendszereknek tekintetbe kellene venniük a projekt megvalósítási szakaszait, hogy ne érintsék kedvezőtlenül a megvalósítás ütemét, és ne vezessenek túlzott többletköltségekhez;

44.

felhívja a figyelmet arra, hogy számos ország jelenlegi költségvetési helyzetére tekintettel a nemzeti kormányok a költségvetési bevételek növelésének legegyszerűbb módját választják: számos hozzájárulás összegét emelik, növelve a munka költségeit, aminek következtében a kkv-k tönkremehetnek, vagy fokozatosan átléphetnek a szürkegazdaságba. Ezért az RB a kkv-k védelmét sürgeti, mivel a fent említett politika késlelteti a gazdasági válságból való kilábalást, és a gyakorlatban megsemmisítheti a program többletértékét. A kkv-k hatékony eszközei a munkanélküliség csökkentésének;

45.

rámutat, hogy a vállalkozásalapítással kapcsolatos adminisztratív terhek és a működő vállalkozások adóterhei számos uniós tagállamban megnehezítik a vállalkozások – különösen a kkv-k – számára, hogy javítsák versenyképességüket. Ezért a Régiók Bizottsága minden releváns uniós szabályozási területen a nettó adminisztratív terhek 25 %-os csökkentését sürgeti 2020-ig. Utal arra, hogy érdemes lenne fontolóra venni a kkv-k ágazatának szereplői előtt álló akadályok szélesebb körének felszámolását;

46.

úgy véli, hogy a programnak premizálnia kellene azokat az országokat és régiókat, amelyek a kkv-k számára legkedvezőbb – fejlődésüket, versenyképességük növelését és külső piacokra történő kilépésüket lehetővé tevő – rendszereket alkalmazzák, e tevékenység támogatása érdekében. A pozitív hozzáállás serkentésének célja a megfelelő tendenciák ösztönzése a különböző országokban és régiókban;

47.

javasolja, hogy az Európai Bizottság tegyen erőfeszítéseket annak érdekében, hogy javuljon a tájékoztatás a gyorsan fejlődő gazdasággal rendelkező országok piacainak fejlődéséről, az ottani beruházások feltételeiről, a jelenlegi jogrendszerekről és az üzleti tevékenységgel kapcsolatos helyi szokásokról;

48.

úgy véli, hogy a kkv-k számára könnyen elérhetővé kell tenni a külső piacokkal kapcsolatos információkat, amelyek megfizethetőek, pontosak és gyorsan beszerezhetőek kell hogy legyenek. A kkv-król szóló információk terjesztéséért felelős központokon túl az EU diplomáciai képviseleteire is jelentős szerep hárul a világnak ezekben a régióiban;

49.

kiemeli, hogy az uniós polgárok vállalkozói szellemének előmozdításához változásokra van szükség az oktatási és képzési rendszerben, ami időigényes folyamat. Így fennáll annak a kockázata, hogy a közép- és hosszú távú célok nem teljesülnek;

50.

felhívja a figyelmet a kkv-tevékenységgel összefüggő területek esetleges jogi túlszabályozására uniós, országos vagy helyi szinten. Ez szükségtelenül megnehezítheti a kkv-tevékenységgel és a különféle programok keretében rendelkezésre álló támogatások kérvényezésével kapcsolatos eljárásokat, ami rontja a kkv-k versenyképességét. Prioritásként kell kezelni a bürokrácia korlátozását és a vállalkozások indításával és működtetésével összefüggő akadályok csökkentését.

18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/49

—

úgy véli, hogy a költség-haszon szempontokat jobban figyelembe kellene venni a közbeszerzési rendelkezésekben. Az ajánlatkérő szerv a közbeszerzéssel elsősorban egy bizonyos áru vagy szolgáltatás beszerzésére, illetve egy adott építőipari tevékenység kivitelezésére törekszik. A rendelkezéseknek végső soron azt kellene eredményezniük, hogy a polgárok, vevők és eladók egyformán elégedettek legyenek a közbeszerzési eljárással. Az egyszerű és érthető rendelkezések persze mindenekelőtt a határokon átnyúló kereskedelmet is megkönnyítik;

—

sajnálatosnak tartja, hogy néhány javaslat szintén nehezen érthető és rendkívül részletes. Ezenfelül még egy sor új rendelkezést is javasolnak. Az is igaz, hogy bevezettek néhány rendelkezést a közbeszerzés megkönnyítése érdekében, azonban más újítások további adminisztratív terheket rónak az ajánlatkérő szervekre, miközben a kiegyensúlyozott közbeszerzési műveletekhez jogi stabilitás szükséges;

—

úgy véli, hogy egyáltalán nem lehetetlen egyszerűbb, de hatékonyabb közbeszerzési előírások kidolgozása, ahogyan ezt az uniós szabályozáshoz képest sokkal egyszerűbb közbeszerzési megállapodás (GPA) példája is mutatja. Felkéri az Európai Bizottságot, hogy a közbeszerzésre vonatkozó küszöbértékeket jelentős mértékben emelje meg. A határokon átnyúló közbeszerzés elenyészően csekély hányadára való tekintettel, illetve azokat az adminisztratív terheket tekintve, amelyeket a szabályozási keret az ajánlatkérő és ajánlattevő szervekre ró, az ilyen alacsony küszöbértékek nem ésszerűek;

—

rámutat, hogy a javaslat ellentétben áll a tagállamok ahhoz való jogával, hogy közigazgatásukat maguk szervezzék meg, és sérti a szubszidiaritás elvét. Fontos, hogy ne sérüljön a szubszidiaritás és az arányosság elve. Egy javasolt uniós fellépésnek egyrészt szükségesnek kell lennie a célok eléréséhez, másrészt hatékonyabbnak kell lennie a megfelelő nemzeti szintű intézkedéseknél.

Előadó

Catarina SEGERSTEN LARSSON, Värmland megye közgyűlésének tagja (SE/EPP)

Referenciaszöveg

Az alábbiakból álló közbeszerzési intézkedéscsomagról szóló vélemény:

1.

Az Európai Bizottság „Az EU közbeszerzési politikájának modernizálásáról – Egy hatékonyabb európai beszerzési piac felé” című zöld könyve (COM(2011) 15 final) számos kérdéssel foglalkozott a közbeszerzéssel kapcsolatban.

2.

A Régiók Bizottsága 2011 májusában foglalt állást a zöld könyvvel kapcsolatban, és többek között kifejtette véleményében, hogy mennyire fontos, hogy a kkv-k részt vehessenek a közbeszerzéseken, hogy a jelenlegi előírások túl részletesek, és hogy lehetőséget kellene biztosítani a környezetvédelmi kérdések figyelembevételére, szociális követelmények meghatározására és innovációs közbeszerzések megvalósítására. A Régiók Bizottsága továbbá az „A”- és „B”-szolgáltatások közötti különbségtétel megtartása, európai közbeszerzési igazolványok bevezetése, a tárgyalásos eljárás kibővített alkalmazása és a keretfeltételek javítása mellett érvelt.

3.

Az új közbeszerzési irányelvekre tett javaslat egy sor új és részletes előírást tartalmaz a hatályos irányelvekre vonatkozóan. Egyes javaslatok a kkv-k helyzetének könnyítését célozzák, a hatóságok közötti együttműködések bizonyos típusait pedig kizárják az irányelv hatálya alól. Nagyobb hangsúlyt helyeznek a környezetvédelemre, a szociális szempontokra és az innovációkra, valamint az elektronikus közbeszerzésre. További újításnak számít az a javaslat, hogy oldják fel az „A”- és „B”-szolgáltatások közötti különbségtételt, és új rendszert javasolnak a szociális szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzésekre. Rendelkezéseket is javasoltak a közbeszerzés felügyelete, valamint a tanácsadás tekintetében.

4.

A Régiók Bizottsága már a most hatályos közbeszerzési irányelvek kidolgozási szakaszában is utalt arra, hogy a szabályozási keretet jelentősen egyszerűsíteni kell. A jelenlegi rendszer az előírások bonyolultsága és nem egyértelmű jellege miatt számos problémához és bírósági vitákhoz vezet. Ez az ajánlatkérő szervekkel szemben tanúsított bizalmatlanság jeleként is felfogható. Az RB sajnálja továbbá, hogy a figyelem középpontjában a közbeszerzési eljárás áll és nem az általános érdeket szolgáló eredmény.

5.

A Régiók Bizottsága szerint a költség-haszon szempontokat jobban figyelembe kellene venni a közbeszerzési rendelkezésekben. Az ajánlatkérő szerv a közbeszerzéssel elsősorban egy bizonyos áru vagy szolgáltatás beszerzésére, illetve egy adott építőipari tevékenység kivitelezésére törekszik. A rendelkezéseknek végső soron azt kellene eredményezniük, hogy a polgárok, vevők és eladók egyformán elégedettek legyenek a közbeszerzési eljárással. Az egyszerű és érthető rendelkezések persze mindenekelőtt a határokon átnyúló kereskedelmet is megkönnyítik.

6.

Sajnos néhány javaslat is csak nehezen érthető és rendkívül részletes. Ezenfelül még egy sor új rendelkezést is javasolnak. Az is igaz, hogy bevezettek néhány rendelkezést a közbeszerzés megkönnyítése érdekében, azonban más újítások további adminisztratív terheket rónak az ajánlatkérő szervekre, miközben a kiegyensúlyozott közbeszerzési műveletekhez jogi stabilitás szükséges.

7.

Az EU-Szerződés 5. cikkének (4) bekezdése értelmében a közösségi fellépés tartalmilag és formálisan nem lépheti túl a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges mértéket. A részletesség javasolt mértéke ellentétben áll a közbeszerzési előírások tervezett egyszerűsítésével, és az ajánlatkérőkre – különösen a kisebb helyi és regionális szintű szervekre – elfogadhatatlan adminisztratív terheket ró.

8.

Könnyebben kezelhető jogi keretet lehetett volna megvalósítani úgy, hogy egyszerűbb és kevesebb előírást alkalmaznak, és ezeket szükség esetén az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatára vonatkozó iránymutatásokkal egészítik ki. Az ilyen szabályok folyamatosan aktualizálhatók anélkül, hogy szükséges lenne az irányelvek módosítása.

9.

Egyáltalán nem lehetetlen egyszerűbb, de hatékonyabb közbeszerzési előírások kidolgozása, ahogyan ezt az uniós szabályozáshoz képest sokkal egyszerűbb közbeszerzési megállapodás (GPA) példája is mutatja. Felkérjük az Európai Bizottságot, hogy a közbeszerzésre vonatkozó küszöbértékeket jelentős mértékben emelje meg. A határokon átnyúló közbeszerzés elenyészően csekély hányadára való tekintettel, illetve azokat az adminisztratív terheket tekintve, amelyeket a szabályozási keret az ajánlatkérő és ajánlattevő szervekre ró, az ilyen alacsony küszöbértékek nem ésszerűek. A nemrég megkötött közbeszerzési megállapodás (GPA) az 1994. évi megállapodás helyébe lép. A Régiók Bizottsága már most felkéri az Európai Bizottságot arra, hogy a 2011 decemberében megkötött megállapodást tárgyalja újra a küszöbértékek jelentős megemelésének érdekében.

10.

Alapvetően fontos, hogy a rendelkezéseket úgy alakítsuk, hogy a kkv-k könnyen pályázhassanak közbeszerzésre, és hangsúlyozni kell az alvállalkozási lehetőségeket. Ebben a tekintetben is hasznos lenne a jogi keret egyszerűsítése, mivel a kkv-k sem közbeszerzéssel foglalkozó szakjogászokat, sem egyéb szakértőket nem engedhetnek meg maguknak. A vállalkozások jól ismerik áruikat és szolgáltatásaikat, azonban nem szakértők a közbeszerzés területén. Javasolnak néhány olyan szabályt is, amely megkönnyíteni hivatott a vállalatok helyzetét, például a dokumentáció benyújtását és az európai közbeszerzési igazolványt illetően. Ezek pozitív fejlemények. Ezzel szemben az RB úgy véli, hogy nem szabadna kötelezővé tenni a szerződések részekre való osztását vagy a részekre való osztás elmulasztásának megindokolását.

11.

Az ellenőrzött jogalanyoknak odaítélt szerződéseknek vagy a részt vevő ajánlatkérő szervek közszolgáltatási feladatainak közös végrehajtására irányuló együttműködésnek ezért mentesülnie kell az idevonatkozó szabályok alkalmazása alól, amennyiben az irányelvben meghatározott feltételek teljesülnek. Az ellenőrzött vállalatokon belüli együttműködésre, valamint az ajánlatkérő szervek közötti együttműködésre vonatkozó mentesség javasolt szabályozása azonban túlságosan korlátozó, a gyakorlatban nem lesz működőképes, és így az irányelv összeütközésbe kerülhet a tagállamok belső adminisztratív eljárásaival.

12.

A zöld könyvről készült véleményében a Régiók Bizottsága azt javasolta, hogy a tárgyalásos eljárásra ugyanolyan feltételek vonatkozzanak, mint a közüzemi ágazatban, és az RB kitart álláspontja mellett. Nem világos, hogy a „hagyományos” ágazatok hatóságai miért lennének kevésbé alkalmasak a tárgyalásokra, mint a közüzemi ágazat ajánlatkérő szervei. Az ajánlatkérő szervek közbeszerzése nemcsak általános termékeket, hanem igen összetett termékeket, például IT-rendszereket vagy orvostechnikai eszközöket is érint. Ezekben az esetekben – ahogyan számos összetett szolgáltatás esetén is – a tárgyalás eljárás kínálkozik opcióként.

13.

A kkv-k hasznára válna, ha kiterjesztenék a tárgyalásos eljárás alkalmazási lehetőségeit, mivel ez nagyobb rugalmasságot biztosítana. A szóban forgó vállalkozások számára gyakori problémát jelentek az ajánlatok módosításaiból és kiegészítéseiből adódó nehézségek. E téren kevésbé merevnek kellene lenniük a szabályoknak.

14.

Sok fejfájást okoz az információs és kommunikációs technológiák (IKT-rendszerek) közbeszerzése, mivel kiegészítő szerződések – például további licenceket vagy új modulokat illetően – nem mindig köthetők problémamentesen. Ezek a nehézségek részben technikai jellegűek, részben költségfüggőek.

15.

A WTO-szabályokkal összhangban egy valamivel egyszerűbb rendszert javasolnak a helyi és regionális ajánlatkérők számára a versenyen alapuló beszerzésre vonatkozó előzetes tájékoztató tekintetében. Amennyiben élnek ezzel a lehetőséggel, nem kell külön hirdetményt közzétenniük a közbeszerzési eljárás megindítása előtt. Ez a javaslat ésszerű, mivel mind a hatóságoknak, mind a vállalkozásoknak könnyítést jelent.

16.

A Régiók Bizottsága a zöld könyvre adott válaszában amellett szállt síkra, hogy a keretmegállapodás rendelkezéseit – rugalmasabb rendelkezések kidolgozásának kiindulási pontjaként – a hatályos közüzemi irányelvvel összhangban kell meghatározni. Az Európai Bizottság ehelyett sajnálatos módon a közüzemi irányelv módosítását javasolja, ami által egy ugyanolyan szövevényes szabályozási rendszer jönne létre, mint a hagyományos ágazat esetében. Ezenfelül egyértelműsíteni kell, hogy az egyéni szükségletre irányuló áruk és szolgáltatások esetében, mint például a fogyatékkal élők segédeszközei, a szerződéseket úgy lehet kialakítani, hogy az adott polgár választhasson a keretmegállapodásban meghatározott szállítók közül.

17.

A Régiók Bizottsága támogatja az elektronikus közbeszerzést, és üdvözli az Európai Bizottság erre irányuló kezdeményezését. Az elektronikus beszerzés mind a vevőknek, mind az eladóknak könnyebbséget jelent. Ugyanakkor az ajánlatok kötelezően elektronikus formában történő benyújtására és átvételére javasolt kétéves időszak túl rövid, különösen a kisvállalkozások számára. Itt az ajánlatkérő szervek belátására kellene bízni, hogy hogyan járnak el, mivel e téren komoly eltérések vannak az ágazatok és a tagállamok között, és az ajánlatkérők látják át legjobban a helyzetet. Nem érthető, hogy miért kellene külön szabályoknak és rövidebb határidőknek vonatkozniuk a központi beszerző szervekre az elektronikus közbeszerzés bevezetésének tekintetében, különösen amikor helyi és regionális szintű központi beszerző szervekről van szó.

18.

Az RB továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottságnak feltétlenül át kellene dolgoznia a közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) hivatkozási számrendszerét. Ez a rendszer nehezen áttekinthető, kétértelmű, valamint helyenként logikátlan. A CPV hivatkozási számainak működő rendszere megkönnyíti az elektronikus beszerzést.

19.

Az RB szerint feltétlenül meg kellene tartani az A- és B-szolgáltatások közötti különbségtételt, a szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra vonatkozóan javasolt 74–76. cikkeket pedig törölni kellene. Ezek a szolgáltatások csak igen csekély határokon átnyúló jelentőséggel bírnak. A szociális szolgáltatások javasolt modellje nem ellensúlyozza azokat a hátrányokat, amelyek a B-szolgáltatásokra vonatkozó külön szabályozás megszüntetésével járnak. A mentességnek nemcsak a szociális és egészségügyi szolgáltatásokra kellene vonatkoznia, hiszen a személyes bizalom például a jogi szolgáltatásoknál is lényeges szerepet játszik, úgyhogy a verseny hagyományos útján történő közbeszerzés itt csak nehezen kivitelezhető. Az étkeztetési és szakképzési szolgáltatások is gyakran kapcsolódnak a szociális szolgáltatásokhoz, ami többek között az idősek és fogyatékkal élők számára nyújtott takarítási szolgáltatásokra is igaz.

20.

Az RB úgy véli, hogy a hatóságok vásárlóerejük révén jelentősen hozzájárulhatnak az Európa 2020 stratégia, különösen az Innovatív Unió című és az erőforrás-hatékony Európára vonatkozó kiemelt kezdeményezések céljainak eléréséhez.

21.

A Régiók Bizottsága üdvözli azt a tényt, hogy a javasolt irányelvek nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelmi és szociális követelmények figyelembevételének lehetőségére, még ha a rendelkezések valószínűleg nem is mindig lesznek könnyen végrehajthatók, mint például a 67. cikkben említett életciklus-költségek meghatározása esetében. Az ajánlatkérő szervek belátására kell bízni annak eldöntését, hogy (ha egyáltalán) milyen követelményeket kell előírni, mivel az áruk és szolgáltatások rendkívül eltérőek lehetnek, a politikai célkitűzések kapcsán pedig lehetővé kell tenni, hogy azokat helyi és regionális szintű szakpolitikai döntésekkel határozzák meg. Hatalmas a különbség a cement és az MRT-berendezések beszerzése között. Az RB megállapítja azonban, hogy minden esetben tényleges összefüggésnek kell fennállnia az ajánlatkérés tárgyával ahhoz, hogy meg lehessen akadályozni az átláthatatlan és önkényes további döntéseket, és biztosítható legyen a tisztességes verseny a vállalatok között.

22.

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a közbeszerzés során az ajánlatkérő szerv választhasson a legalacsonyabb árú és a gazdaságilag legkedvezőbb ajánlat között. Több szabványtermék, például az üzemanyag esetében az ár az egyedüli realisztikus odaítélési kritérium. Ez néhány összetett termékre, köztük bizonyos gyógyszerekre is igaz, amelyek minőségét már előzetesen biztosítják az értékesítés céljaira történő hatósági engedélyezési eljárások. A legalacsonyabb áron történő közbeszerzés egyáltalán nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a minőségi követelményekről. Az ilyenfajta közbeszerzéseknél kötelezővé teszik a minőségi követelményeket, és csak ezek teljesülése esetén fogadják el a legalacsonyabb árajánlatot. A legalacsonyabb áron történő közbeszerzés ráadásul a kisebb vállalatoknak kedvez, mivel ezek adminisztratív költségei gyakran alacsonyak, és termékeiket versenyképes áron tudják kínálni. Ha azonban a verseny a szociális vagy környezetvédelmi szempontok terén folyik, azzal számos kisvállalkozás kiszorulhat a piacról. Zavart okoz, hogy a javaslatban „legalacsonyabb költségről” van szó a „legalacsonyabb ár” helyett. A „legalacsonyabb költség” fogalma inkább a gazdaságilag legkedvezőbb ajánlattal függ össze, és azt mutatja, hogy az áron kívül egyéb kritériumokat is figyelembe vesznek. Az egyértelműség kedvéért nem kellene változtatni a hatályos irányelv megfogalmazásán.

23.

Az Európai Bizottság továbbá új rendelkezéseket javasol, amelyek az alvállalkozókhoz és a szerződések tartamuk alatti módosításához kapcsolódnak. Az RB szerint ezt a jövőben sem az irányelv keretein belül kellene szabályozni. Ezek a kérdések elsődlegesen a nemzeti szerződésjog hatáskörébe tartoznak. Egy értelmező jellegű dokumentumban való megvitatásuk azonban helyénvaló lehetne.

24.

Az Európai Bizottság egy sor jelentős hatású rendelkezést javasol a nemzeti felügyeleti testületekkel és a közbeszerzés támogatásával kapcsolatban. Megjegyzendő, hogy ezekkel a kérdésekkel a zöld könyv nem foglalkozott. A szubszidiaritás és arányosság elveinek alkalmazásáról szóló (2. sz.) jegyzőkönyv 2. cikke szerint az Európai Bizottságnak széles körű meghallgatásokat kell tartania a jogalkotási aktusok előterjesztését megelőzően. Ennek során adott esetben tekintettel kell lenni az érintett intézkedések regionális és helyi jelentőségére, a rendkívül sürgős esetek kivételével. A nemzeti felügyeleti szervek létrehozása egészen bizonyosan nagy jelentőséggel bír a helyi és regionális szint számára. Ez különösen az olyan tagállamokra igaz, amelyekben a szubnacionális hatóságok szabályozói hatáskörrel rendelkeznek.

25.

A javaslat ellentétben áll a tagállamok ahhoz való jogával, hogy közigazgatásukat maguk szervezzék meg, és sérti a szubszidiaritás elvét. Fontos, hogy ne sérüljön a szubszidiaritás és az arányosság elve. Egy javasolt uniós fellépésnek egyrészt szükségesnek kell lennie a célok eléréséhez, másrészt hatékonyabbnak kell lennie a megfelelő nemzeti szintű intézkedéseknél. Jelen esetben semmi sem utal arra, hogy a javasolt rendszer hatékonyabb a tagállamok mindenkori nemzeti rendszerük szerinti fellépésénél. A rendelkezésre álló kormányzati és igazságügyi rendszereknek képeseknek kell lenniük arra, hogy felvállalják a végrehajtással kapcsolatos új feladatokat anélkül, hogy minden tagállamban új, külön felügyeleti testületeket kellene létrehozni. Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság által javasolt modell oly módon kapcsol össze különféle feladatokat, amely ütközik az állami hatóságok és a bíróságok közötti hagyományos feladatmegosztással.

(c) 1.)

A bírósági jogi képviselethez kapcsolódó és egyéb jogi szolgáltatások szorosan összefüggenek az adott tagállam jogrendjével, amely általában kizárja a határon túli szolgáltatásnyújtást. E szolgáltatások ráadásul megkívánnak egy bizonyos szintű bizalmat, amely nem határozható meg tárgyilagosan egy közbeszerzési eljárás során.

(c) 2.)

A gazdasági életképességhez hasonló kritériumokat nem szabad figyelembe venni akkor, ha a nemzetbiztonságról, és azon belül a sürgősségi szolgáltatásokról van szó.

(d)

A 2004/18/EK irányelv 18. cikkében és a 2004/17/EK irányelv 24. és 25. cikkében szereplő, a kizárólagos jogra vonatkozó kivételt ajánlatos megtartani, éppúgy mint a hatályos 16. cikk d) pontjában szereplő, az ajánlatkérő szervek eszközökhöz vagy tőkéhez jutását szolgáló pénzügyi műveletekre vonatkozó kivételt. A tagállamokban szükség van ezekre a rendelkezésekre.

(g)

Az európai uniós Szerződések kifejezetten feljogosítják a tagállamokat kizárólagos jogok átruházására. Ennek tükröződnie kellene a közbeszerzési szabályokban.