ISSN 1725-518X

doi:10.3000/1725518X.C_2011.044.hun

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

C 44

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Tájékoztatások és közlemények

54. évfolyam
2011. február 11.


Közleményszám

Tartalom

Oldal

 

I   Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

 

VÉLEMÉNYEK

 

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

 

464. plenáris ülés, 2010. július 14–15.

2011/C 044/01

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A 2007 és 2013 közötti időszak helyes gyakorlatain alapuló hatékony partnerségek ösztönzése a kohéziós politikai programok irányítása terén (feltáró vélemény)

1

2011/C 044/02

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A népesség elöregedésének az egészségügyi és szociális rendszerekre gyakorolt hatása (feltáró vélemény)

10

2011/C 044/03

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A közös európai menekültügyi rendszer többletértéke mind a menedékkérők, mind az Európai Unió tagállamai számára (feltáró vélemény)

17

2011/C 044/04

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A nyitott koordinációs módszer és a szociális záradék az Európa 2020 stratégia kontextusában (feltáró vélemény)

23

2011/C 044/05

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A szociális juttatások fejlődése

28

2011/C 044/06

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Gyermekszegénység és gyermekjólét (feltáró vélemény)

34

2011/C 044/07

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A környezeti, energiaügyi és éghajlati kihívásokból következő ipari szerkezetváltások hatása a foglalkoztatásra (feltáró vélemény)

40

2011/C 044/08

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az elektromos járművek szélesebb körű használata felé (feltáró vélemény a belga elnökség felkérésére)

47

2011/C 044/09

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Energiaszegénység a liberalizáció és a gazdasági válság kontextusában (feltáró vélemény)

53

2011/C 044/10

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Fenntartható gazdaság létrehozása fogyasztási modellünk megváltoztatásával (saját kezdeményezésű vélemény)

57

2011/C 044/11

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A fogyasztók tájékoztatása (saját kezdeményezésű vélemény)

62

2011/C 044/12

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Lisszaboni Szerződés és az egységes piac működése (saját kezdeményezésű vélemény)

68

2011/C 044/13

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Innováció a turizmusban – A szigetek fenntartható fejlesztésére irányuló stratégia meghatározása (saját kezdeményezésű vélemény)

75

2011/C 044/14

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Pénzügyi tranzakciók adója (saját kezdeményezésű vélemény)

81

2011/C 044/15

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A belső piac szociális dimenziója (saját kezdeményezésű vélemény)

90

2011/C 044/16

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó európai nyomdászati ágazat racionalizálását célzó európai politika (saját kezdeményezésű vélemény)

99

2011/C 044/17

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A textilipari szolgáltatási alágazat szerkezetváltása és kilátásai Európában (saját kezdeményezésű vélemény)

105

2011/C 044/18

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Fenntartható környezetbarát munkahelyek támogatása az EU energia- és éghajlat-változási csomagjához (saját kezdeményezésű vélemény)

110

2011/C 044/19

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az európai uniós energiapolitika hatékonyságának megerősítése a kkv-k, különösen a mikrovállalkozások érdekében (saját kezdeményezésű vélemény)

118

2011/C 044/20

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az Európai Unió fejlesztési együttműködésének finanszírozási eszköze – A szervezett civil társadalom és a szociális partnerek szerepe

123

2011/C 044/21

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Afrika szociális gazdaságának szerepe és kilátásai a fejlesztési együttműködésben (saját kezdeményezésű vélemény)

129

2011/C 044/22

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az európai ipari, tudományos és technológiai parkok a válságkezelés, a válság utáni időszakra való felkészülés és a Lisszabon utáni stratégia időszakában (kiegészítő vélemény)

136

 

III   Előkészítő jogi aktusok

 

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

 

464. plenáris ülés, 2010. július 14–15.

2011/C 044/23

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról (COM(2010) 179 végleges – 2010/0095 (COD))

142

2011/C 044/24

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság jelentése – 2008. évi jelentés a versenypolitikáról (COM(2009) 374 végleges)

143

2011/C 044/25

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről (COM(2009) 154 végleges – 2009/0157 (COD))

148

2011/C 044/26

Az Egységes piac, termelés és fogyasztás szekció véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelés (GMES) – Az űrkomponenssel kapcsolatos kihívások és következő lépések (COM(2009) 589 végleges)

153

2011/C 044/27

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozó kibocsátási követelményeknek a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében történő meghatározásáról (COM(2009) 593 végleges – 2009/0173 (COD))

157

2011/C 044/28

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (FRONTEX) felállításáról szóló 2007/2004/EK tanácsi rendelet módosításáról (COM(2010) 61 végleges – 2010/0039 (COD))

162

2011/C 044/29

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat tanácsi rendeletre a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról (COM(2010) 105 végleges/2 – 2010/0067 (CNS))

167

2011/C 044/30

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról (COM(2010) 204 végleges – 2010/0110 (COD))

170

2011/C 044/31

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a közös halászati politika végrehajtására és a tengerjogra vonatkozó közösségi pénzügyi intézkedések létrehozásáról szóló, 2006. május 22-i 861/2006/EK tanácsi rendelet módosításáról (COM(2010) 145 végleges – 2010/0080 (COD))

171

2011/C 044/32

A Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom szekció véleménye – A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Úton a tengerfelügyelet integrációja felé – Az EU tengeri területeire kiterjedő közös információmegosztási környezet (COM(2009) 538 végleges)

173

2011/C 044/33

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a digitális hozadék társadalmi haszonná és gazdasági növekedéssé való átalakításáról (COM(2009) 586 végleges)

178

2011/C 044/34

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a polgári kezdeményezésről (COM(2010) 119 végleges – 2010/0074 (COD))

182

HU

 


I Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

VÉLEMÉNYEK

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

464. plenáris ülés, 2010. július 14–15.

11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/1


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A 2007 és 2013 közötti időszak helyes gyakorlatain alapuló hatékony partnerségek ösztönzése a kohéziós politikai programok irányítása terén (feltáró vélemény)

2011/C 44/01

Előadó: Jan OLSSON

2009. február 23-án Margot Wallström, az Európai Bizottság alelnöke felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt az alábbi tárgyban:

A 2007 és 2013 közötti időszak helyes gyakorlatain alapuló hatékony partnerségek ösztönzése a kohéziós politikai programok irányítása terén.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekció 2010. június 23-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) 141 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   Az EGSZB határozottan hisz abban, hogy a valódi és elmélyült partnerség nagymértékben fokozza az EU kohéziós politikájának hatékonyságát és globális sikerét. A partnerség a fenntartható gazdasági és szociális fejlődés eszköze; eléri, hogy az uniós alapok folyamatosan figyelembe vegyék a helyi szintű szereplők igényeit, növeli az EU ismertségét, és megerősíti a demokráciát. A sikeres partnerségnek a valódi részvétel hosszú távú esélyén kell alapulnia, egyenlő lehetőségeket biztosítva a magánszférabeli partnerek számára arra, hogy aktív szerepet vállaljanak az állami szervek mellett, „együtt könnyebb” alapon.

1.2   A jelenlegi rendeletek továbbra is túl nagy mozgásteret engednek a partnerségi elv nemzeti szintű értelmezésének. Ezeknek a jogszabályoknak, különösen pedig az 1083/2006/EK általános rendelet 11. cikkének a megerősítésére van szükség. A jövőre nézve az EGSZB néhány változtatást javasol a cikk szövegében, lefektetve ezáltal a partnerség minimumkövetelményeit.

1.3   Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság szerepe az utóbbi időben inkább az eljárásokra, így kevésbé az eredményekre összpontosult. Az EGSZB szilárdan hisz abban, hogy az Európai Bizottságnak a partnerségi elv őreként erősebb és sokkal proaktívabb szerepet kell betöltenie. A nyitott koordinációs módszer alapján a tagállamokkal, a régiókkal és a szervezett civil társadalommal közösen arra kellene törekednie, hogy még szélesebb körben alkalmazzák ezt az elvet.

1.4   Létfontosságú, hogy a partnerek folyamatosan bővítsék kapacitásaikat: minden operatív program esetében technikai támogatási erőforrásokat kell a szociális partnerek és a civil társadalom rendelkezésére bocsátani.

1.5   Az EGSZB hangsúlyozza, hogy globális támogatásokkal igen hatékonyan el lehet érni a partnerek – különösen a kisvállalkozások és a szociális gazdaság – valódi részvételét, ezért ezt az eszközt mind az ESZA-, mind pedig az ERFA-programokban kiterjedten kellene alkalmazni minden tagállamban.

1.6   Az EGSZB továbbá szorgalmazza, hogy vissza kellene térni a társadalmi innovációra és a helyi fejlesztésre irányuló egyszerűsített közösségi kezdeményezési programokhoz.

1.7   A 2013 utáni uniós kohéziós politikában a programstruktúráknak és a szabályozásnak is elő kellene segítenie a partnerségi elv érvényesítését. Ez összhangban áll a Barca-jelentéssel, amely a „helyalapú megközelítés” és a partnerség közötti kapcsolatra helyezi a fő hangsúlyt, és az ERFA szempontjából különösen releváns. A jelentésnek szerepet kellene kapnia az Európa 2020 stratégiában.

1.8   A civil társadalomnak a kohéziós politika minden szakaszába történő fokozott bevonása érdekében a megfelelő európai partnerekkel való egyeztetés eredményeként közösségi szinten létre kellene hozni a bevált gyakorlatok kódexét.

1.9   A programok pozitív hatásának növelése érdekében feltétlenül egyszerűsítésre van szükség, főként a kisebb szereplők részvételével futó projektek esetében. A projektek irányítását ésszerűsíteni kell. Az ilyen résztvevőknek szánt pénzügyi kifizetéseket jobban kell támogatni, és fel kell gyorsítani, mégpedig előfinanszírozás és a kellő időben történő kifizetések útján.

1.10   Az EGSZB számára világos, hogy nem létezik univerzális megoldás. A helyes gyakorlatokat azonban lehet és kell is széles körben terjeszteni. Néhány ilyen bevált gyakorlat e vélemény mellékletében kerül kifejtésre. Az Európai Bizottságnak támogatnia kellene ezek elterjesztését.

1.11   A legtöbb tagállamban a régiók döntő szerepet játszanak a partnerségi elv megvalósításában. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy azok a régiók, amelyek meg szeretnék osztani tapasztalataikat, és terjeszteni szeretnék saját bevált gyakorlataikat, hozzák létre a „partnerségben elöl járó régiók” hálózatát, és úgy véli, hogy a Régiók Bizottsága lenne a legalkalmasabb arra, hogy ennek a hálózatnak az útját egyengesse.

2.   Bevezetés

2.1   2009 februárjában az Európai Bizottság felkérte az EGSZB-t, hogy készítsen feltáró véleményt arról, hogyan ösztönözhetők a 2007 és 2013 közötti időszak helyes gyakorlatain alapuló hatékony partnerségek a kohéziós politikai programok irányítása terén. A véleménynek ezenkívül hozzá kell járulnia a jövőbeli kohéziós politika kialakításához is. A felkérés szerint az EGSZB-nek különösen meg kellett vizsgálnia a civil társadalmi partnereknek a kohéziós politika kidolgozásában való partnersége és részvétele különböző aspektusait. Ez a vélemény azonban nem foglalkozik a közszférán belüli „vertikális” (azaz az Európai Bizottság, a tagállamok, a regionális, helyi és más önkormányzatok közötti) partnerséggel.

2.2   A vélemény kidolgozását elősegítette az Európai Bizottság szolgálataival való szoros együttműködés. Az előadó jelentős terepmunkát végzett, amelybe a helyes gyakorlatok felderítése és dokumentálása érdekében bevonta az EGSZB, a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok, a szociális partnerek és más civil szervezetek tagjait is. Meghallgatásokra került sor Katowicében, Portóban és Schwerinben, az előadó pedig több más tagállamba is ellátogatott. Ezenkívül az Európai Parlament és a Régiók Bizottsága is értékes támogatást nyújtott.

3.   A partnerségi elv és fejlődése

3.1   A partnerség az uniós kohéziós politika egyik alapja. Elsőként a Római Szerződés említi 1957-ben, az Európai Szociális Alap létrehozásának évében. A következő lépésre 1988-ban kerül sor, amikor az elv a strukturális alapok általános eszközévé válik. A partnerség eleinte csupán a hagyományos gazdasági és szociális szereplőkre koncentrált. Jelenleg részt vehet benne „bármilyen egyéb megfelelő testület, mely a civil társadalmat, a környezetvédelmi partnereket, a nem kormányzati szervezeteket és a férfiak és nők közötti egyenlőség támogatásáért felelős testületeket képviseli”. (1) Ez a fejlődés az EU-nak a felelősségteljes kormányzásra irányuló stratégiai célkitűzését tükrözi, amelyet legutóbb az „Európa 2020” jövőkép is megerősített.

3.1.1   Az átfogó rendelet 11. cikke kulcsfontosságú a partnerségi elv hatályának és alkalmazási körének meghatározásában. A tagállamok bevonják az érintett partnereket a különböző programozási szakaszokba. Ezen túlmenően nemzeti, regionális és helyi szinten, illetve gazdasági, szociális, környezetvédelmi és egyéb téren a nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban kijelölik az adott területet legmegfelelőbben képviselő partnereket. Az Európai Bizottság minden évben konzultál a gazdasági és szociális partnereket európai szinten képviselő szervezetekkel.

3.2   A rendelet lehetővé tesz „globális támogatásokat”. Az ilyen alapok kezelése átruházható közreműködő szervezetekre, ideértve a regionális fejlesztési szervezeteket vagy a nem kormányzati szervezeteket is (42. cikk).

3.2.1   A technikai segítségnyújtással kapcsolatos intézkedések célozhatják a partnereket, az alapok támogatásából részesülő kedvezményezetteket és a nyilvánosságot. Ilyenek például az információk terjesztésére, a hálózatépítésre, a tudatosság növelésére és az együttműködés és a tapasztalatcsere ösztönzésére irányuló intézkedések (45–46. cikk).

3.3   Az EUMSz. 163. és a fent említett tanácsi rendelet 104. cikke különleges szerepet szán a szociális partnereknek az Európai Szociális Alapot (ESZA) illetően. Az Európai Bizottság alapkezelői munkáját egy bizottság segíti, amelyet a kormányok, a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek képviselői alkotnak.

3.4   Az Európai Szociális Alap esetében a partnerség részleteit az 1081/2006/EK rendelet fejti ki.

3.4.1   Hangsúlyt kapnak a felelősségteljes kormányzás, a partnerség, a kapacitásépítés és az EQUAL program tanulságai, és azokat a szociális partnerek és más érintettek bevonásával népszerűsíteni kellene (preambulum és 5. cikk).

3.4.2   Az ESZA előmozdítja a releváns transznacionális, nemzeti, regionális és helyi szintű érdekelt felek – például szociális partnerek és nem kormányzati szervezetek – hálózatba szerveződésén keresztüli partnerségeket, megállapodásokat és kezdeményezéseket (3. cikk (1) bekezdés e) pont). Mindezt a kapacitás erősítése támogatja (3. cikk (2) bekezdés b) pont).

3.4.3   Az ESZA feladata többek között a szociális partnerek megerősítése és a szociális párbeszéd megszilárdítása a konvergenciarégiókban. A társadalmi befogadás, valamint a nemek közötti egyenlőség és az esélyegyenlőség területén futó programokban elsősorban a nem kormányzati szervezeteknek kell aktív szerepet kapniuk (5. cikk).

3.4.4   Különös figyelem fordítandó a partnerséggel kapcsolatos innovatív tevékenységekre (7. cikk).

3.5   Az ESZA- és az EMVA-rendelettel ellentétben az Európai Regionális Fejlesztési Alapra (ERFA) vonatkozó 1080/2006/EK rendelet nem tartalmaz konkrét rendelkezéseket a partnerségekre vonatkozóan. Az EESC úgy véli, hogy az ERFA-nak inkább a kisvállalkozásokra, az innovációra és a helyi fejlesztésekre kellene összpontosítania, olyan eszközökkel, amelyek kedveznek az ilyen jellegű partnerségnek (pl. célzott intézkedések, globális támogatások).

4.   Partnerség a gyakorlatban

4.1   A kohéziós politika sikerének és hatékonyságának azok a tényezői, amelyek a partnerségi elvnek tulajdoníthatók, az alábbiak szerint foglalhatók össze:

Különböző nézőpontok és ismeretek gyűlnek össze, és rámutatnak a helyi valóságra.

Jobban reagálnak a partnerek szükségleteire és lehetőségeire.

A helyi szintű cselekvésnek köszönhetően az intézkedéseket még jobban a vállalkozások, munkavállalók és általában a polgárok realitásaihoz lehet alakítani.

A programokban nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem, a nemek közötti egyenlőség, illetve a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet célzó intézkedések.

Az integrált politikákkal járó értéktöbblet láthatóbbá válik.

A partnerség a kollektív kötelezettségvállalás alapvető eszköze, ezenkívül hozzájárul a közkiadások és a politikák hatékonyságának növeléséhez.

A partnerek révén a közösségi kohéziós politika polgárközelibbé válik.

4.2   A partnerség sikere azonban nagymértékben függ attól, hogy a nemzeti és politikai kultúrának része-e a konzultáció és a részvétel hagyománya. Ahol igen, ott a partnerek nagyobb szerepet kapnak, és így kialakíthatnak, sőt, végre is hajthatnak programokat és projekteket.

4.3   A tapasztalatok szerint a partnerségi elv általános megvalósulása az évek során javult, annak ellenére, hogy a megítélése partnerenként eltérő. Még mindig vannak jelentős – országonként, de néha még országon belül is eltérő jellegű – akadályok. Néhány tagállamban azonban a civil társadalom úgy látja, hogy a 2000–2006-os programozási időszakhoz képest némi visszaesés történt.

4.4   Az utóbbi években az Európai Bizottság minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít a formalitásokra és az ellenőrzési követelményekre. A kisvállalkozásoknak és a szervezeteknek kevesebb lehetőség áll rendelkezésükre projektek végrehajtására. A kis projektek támogatására megfelelő erőforrások nagyrészt eltűntek. Számos közösségi kezdeményezésű programot megszüntettek, és a legtöbb tagállamban nem is sikerült ezeket általánossá tenni.

4.5   A partnerséget még mindig formalitásnak tekintik: az állami szervek és a partnerek nem bíznak egymásban, mivel gyakran nem értenek egyet a partnerség céljával, vagy nincs róla világos elképzelésük. Nincs egyértelmű elképzelés arról, hogy miben áll a szervezett civil társadalom, illetve annak szerepe. Mindezt erősítik a szabályozás homályos rendelkezései, illetve az is, hogy a hatóságok a partnerséget újabb teherként fogják fel. Megkérdőjeleződik a partnerek legitimitása és reprezentatív jellege, és kezdenek attól tartani, hogy a túlzott és időigényes konzultációk lassíthatják a programok megvalósítását.

4.6   Következésképpen a konzultációs eljárások gyakran nem megfelelőek, mivel túl bürokratikusak, túlságosan technikai jellegűek, és a partnerek számára biztosított határidők túl szűkösek. Hatalmas információs szakadék tátong az illetékes hatóságok és a partnerek között. Ez utóbbiakat sok esetben csupán részben vonják be a politikaalkotásba és a végrehajtásba. A partnerek figyelmen kívül hagyása azt jelenti, hogy nem hallgatják meg őket. Ellenállás tapasztalható az újfajta gondolkodásmóddal és az innovatív elképzelésekkel szemben is. A jelenlegi szabályokat és azok végrehajtását nem tették alkalmassá a partnerség előmozdítására. Ez eltántorítja a partnereket a részvételtől és a kötelezettségvállalástól.

4.7   Ahhoz, hogy betölthessék partneri szerepüket, sok társadalmi-gazdasági szereplőnek és civil szervezetnek megfelelő ismeretekre, szervezetre, szakmai képességekre és pénzügyi erőforrásokra van szüksége. A kis szervezetek számára különösen nehéz a teljes mértékű részvétel.

4.8   A BusinessEurope egy felmérése az előző periódushoz képest számottevő javulást mutat a 2007–2013 közötti programozási időszakra, annak köszönhetően, hogy a hatóságok és a szociális partnerek nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, fokozott az átláthatóság a vitákat illetően, továbbá jobban szervezettek a konzultációs és végrehajtási eljárások. A részvételt általában kielégítőbbnek tartják nemzeti, mint regionális szinten. Az EU-hoz nemrégiben csatlakozott tagállamokban mindenképpen további javulásra van szükség, sőt, ez még a nagy múltú uniós tagsággal bíró országokra is igaz. A BusinessEurope rámutat a rövid konzultációs folyamat és a programvégrehajtás jelentős késedelme által jelentett hiányosságra, és jobb visszajelzést igényel a konzultációs folyamatból.

4.9   Az UEAPME (Európai Kézműves-, Kis- és Középvállalkozások Szövetsége) alulról induló és a „gondolkozz előbb kicsiben” elvet alkalmazó, a helyi vállalkozások és közösségek szükségleteihez alakított megközelítést tart helyesnek. A partnerséget a többszintű és többszereplős kormányzás keretében kell kialakítani. Kiemeli még, hogy a horizontális szubszidiaritás – vagyis a társadalmi-gazdasági partnereknek európai, nemzeti és helyi szinten egyszerre történő bevonása – a siker egyik tényezője. Az adminisztratív és pénzügyi szabályokat egyszerűsíteni kell, illetve nagyobb, hatékonyabb előlegekre és globális támogatásokra van szükség. Az UEAPME szerint vannak olyan régiók, ahol a kisvállalkozásoknak a rendelkezésre álló uniós finanszírozás mindössze 1-2 %-a jut. A finanszírozáshoz jutás érdekében a kkv-knak partnerségben és közvetítő szervezeteken keresztül kell tevékenykedniük. Elengedhetetlen ezzel kapcsolatosan a technikai segítségnyújtás. Az UEAPME kéri, hogy az Európai Bizottság tegyen közzé egy útmutatót az alapok felhasználási lehetőségeiről.

4.10   Az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ESZSZ) szerint nem sok javulás volt tapasztalható a legutóbbi programozási időszak folyamán. Azt kéri, hogy a rendeletben világos szabályok határozzák meg a partnerséget, és legyenek arra vonatkozó minimumkövetelmények. A partnerség minősége nagymértékben függ a hatóságoknak az elv alkalmazása iránti szándékától. Az ESZSZ egyetért azzal, hogy a nemzeti és regionális szintű partnerség jobban működik, mint a helyi. Fontos a tapasztalatok megosztása. A régióközi együttműködési programokat – különösen a régióközi szakszervezeti tanácsok bevonásával – meg kell szilárdítani. Az ESZSZ tagjainak tapasztalatai alapján kiadott egy kézikönyvet arról, hogy miként működhetnek a szakszervezetek együtt az ESZA-val.

4.11   2010 februárjában az európai szociális partnerek (ESZSZ, BE, CEEP) közös jelentést adtak ki az ESZA-ról. Ennek végkövetkeztetése az volt, hogy a kapacitásépítés elengedhetetlenül fontos az Alap hatékonyságának javításához. A jelentés akadályként említi továbbá az adminisztráció rugalmatlanságát és azt, hogy a partnerség fogalma egyes tagállamokban még nem világos. A szociális partnerek szerint erősebb partnerségre lenne szükség köztük és a regionális, illetve helyi önkormányzatok között.

4.12   Az Európai Szegénységellenes Hálózat (EAPN) javasolja, hogy a konzultáció legyen széleskörű és mélyreható, fogjon át különféle szervezeteket és több, különböző módszert használjon. A részvétel költségkeretét ne lépjék túl, és az ülések legyenek megfelelően gyakoriak. Az EAPN szerint fontos az EQUAL program tanulságait felhasználni az ESZA-ban, az innováció, a partnerség, a nemek közötti esélyegyenlőség és a nemzeteket átfogó jelleg elvére fókuszálva. Az előző programozási időszakhoz hasonlóan több lehetőséget kell biztosítani a kisebb projektek számára.

4.13   Az ECAS javasolja, hogy a tagállamok és a régiók állítsanak össze egy a programok és projektek összes szakaszát lefedő tájékoztatási, konzultációs és részvételi tervet. Ezeket a terveket egy a helyi vezetők részvételével folyó többszintű kormányzás és partnerség keretében kellene közzétenni és értékelni. Az ECAS javasolja, hogy a tapasztalatok megosztásában élen járni kívánó régiók alakítsanak ki egy gyakorlati közösséget.

4.14   Egy a cseh CpKP által közzétett jelentés szerint a közép- és kelet-európai nem kormányzati szervezetek (NGO-k) a Fenntartható Jövő Platformban részt vevő képviselőik révén hat országban (Bulgária, Magyarország, Lettország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) partnerségeket elemeztek, és arra az eredményre jutottak, hogy az NGO-k korlátozott kapacitásai jelentik a legnagyobb problémát. A CpKP azt is megállapította, hogy a partnerségek túl kevés politikai támogatást kapnak. Az NGO-knak a programokhoz kínált technikai segítségnyújtás keretében képezniük kell szakértőiket és vezetőiket – az effajta segítségnyújtást inkább a közigazgatás szokta közvetlenül igénybe venni. Óvatosabban kell kiválasztani a monitoring bizottságok és más testületek résztvevőit.

4.15   Egy esettanulmányokon alapuló európai parlamenti jelentés (2) szerint a kormányzás alacsonyabb területi szintek felé való elmozdítása ugyanúgy fontos, mint a köztes koordinációs fórumok vagy testületek és az informális hálózatok létrehozása. A jelentés javasolja a programok egyszerűsítését is. A politikákkal kapcsolatos tanulást és a kapacitásépítést olyan konkrét intézkedéseken keresztül kell megvalósítani, mint a stratégiai viták, a nemzeteken átívelő fellépések, a támogatási struktúrák, valamint a bevált gyakorlatok terjesztése.

5.   Általános megjegyzések

5.1   Az EGSZB meg van győződve arról – amit korábbi véleményeiben többször hangsúlyozott –, hogy a valódi és elmélyült partnerség a strukturális alapok célzottabb és hatékonyabb felhasználásához vezet, és ezáltal sikeresebb projekteket eredményez. A partnerségnek a valódi részvétel hosszú távú esélyén kell alapulnia, amely egyenlő lehetőségeket biztosít a magánszférabeli partnerek számára arra, hogy szerepet vállaljanak az állami szervek mellett. A valódi partnerség az összes résztvevőt kölcsönösen nyertes helyzetbe hozza.

5.2   Az összes közösségi politika középpontjában a polgárnak kell állnia. A strukturális alapok kapcsán ezért a partnerségnek alulról építkező megközelítést kell tükröznie, és lehetőséget kell biztosítania minden polgár és polgárokat összefogó szervezet számára ahhoz, hogy részt vegyenek a kohéziós politikában és az általa finanszírozott projektekben. Ha a partnerségi elv áthatja a programozást és a végrehajtást, akkor a polgárság és a szervezett civil társadalom aktívan részt fog venni a kohéziós politikában, ezzel erősödik a demokrácia.

5.3   A valódi partnerség kultúrájának kialakítása tanulási folyamat. Lényege, hogy elősegítjük a partnerek érvényesülését, és egyenlő lehetőséget teremtünk mindannyiuknak arra, hogy részt vehessenek a kohéziós politika megvalósításának minden szakaszában. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kapacitásépítésre szánt erőforrások rendkívül fontosak ahhoz, hogy a partnerség hatékonyabban működhessen. Ezért ezeket a forrásokat minden partnernek ki kellene használnia, az állami és a magánszektorban egyaránt, és minden operatív programban, nem csak a konvergenciarégiókban. Nagy szükség van az állami és a magánpartnerek közötti további „közös képzésre”.

5.4   A partnerek között nincs egyensúly sem a befolyás, sem a hatalom, sem az információhoz való hozzáférés, sem pedig a pénzügyi eszközök vagy a szakmai kapacitások terén. A 2013 utáni időszakra nagy szükség van egy olyan keret kialakítására, amely újból egyensúlyt teremt az állami szervek és a magánszektor között egy a regionális és a helyi dimenzióra, valamint a magánszféra társadalmi és gazdasági szereplőire építkező partnerség elvén alapuló irányítási modell segítségével.

5.5   A köz- és a magánszférabeli partnereknek kölcsönösen meg kell bízniuk egymásban, és felül kell emelkedniük saját külön érdekeiken. Ehhez szemléletváltás szükséges, illetve új, a helyi vállalkozások és szervezetek igényeinek megfelelő „gondolkozz előbb kicsiben” elven alapuló párbeszédkultúrának kell kialakulnia. Az állami szerveknek nyitottaknak kell lenniük a hozzájárulások iránt, a magánszférabeli partnereknek pedig elkötelezetté kell válniuk. Ez utóbbit úgy lehet elérni, hogy lehetővé tesszük a projektek magánszféra általi társfinanszírozásának növelését. A partnerek bevonására már korai stádiumban törekedni kell, lehetőséget biztosítva számukra arra, hogy meghatározó és konstruktív szerepet töltsenek be.

5.6   A szociális gazdaság szervezetei, valamint az NGO-k mellett a szociális partnereket is be kell vonni, mivel kulcsfontosságú társadalmi-gazdasági szereplők. Fontos a pluralizmus ösztönzése azáltal, hogy bevonják a kisméretű, innovatív vállalkozásokat, szervezeteket és más szereplőket is, akik a jövőben főszerepet kaphatnak. A partnerségnek emellett rugalmasnak és célirányosnak kell lennie a különböző programok egyedi igényeinek megfelelően.

5.7   Amint fentebb említettük, a politikai kultúra, a hagyomány és a tapasztalat meghatározó abban, hogy miként valósul meg a gyakorlatban a partnerségi elv az egyes tagállamokban. Minthogy a 27 tagú Unión belül a megvalósulás nagymértékben eltér, nem létezik olyan egyetlen homogén modell, amely minden környezetre alkalmazható lenne. A gyakorlatokat tehát kölcsönös tanulási folyamat során meg kell osztani egymással. A helyes gyakorlatok elterjesztéséért az összes érintett fél együttesen felelős, ezzel hatékonyabbá válik az alapok felhasználása.

5.8   A partnerségen belül az egyes partnerek szerepe és státusza szerint eltérőek a felelősségi körök, a jogok és a kötelezettségek. Ez különösen igaz akkor, amikor a részvételi jog a döntéshozó hatalommal kerül szembe a költségvetési kérdésekben. De még ez az ellentét is feloldható, ha a partnerek konszenzusos megközelítésre törekszenek a stratégia és a finanszírozás kapcsán.

5.9   A jelenlegi rendelet szerint a partnerségi elv alkalmazását a tagállamok irányítják a nemzeti szabályokkal és gyakorlatokkal összhangban. Az EGSZB szerint nagy és sürgős szükség van a magas színvonalú partnerség megszervezésének módjával kapcsolatos európai minimumkövetelmények meghatározására. Az EESC ezért úgy véli, hogy az ERFA-nak inkább a kisvállalkozásokra, az innovációra és a helyi fejlesztésekre kellene összpontosítania a partnerségnek kedvező és hasznos eszközök, mint például célzott programok, globális támogatások stb. felhasználásával.

5.10   A partnerség megerősítése érdekében meg lehet és meg kell reformálni az általános értelemben vett programozást. Mindez akkor érhető el, ha a programok pontosabban meghatározott célokkal és (pl. földrajzi, ágazati, feladatra vonatkozó) kiterjedéssel rendelkeznek, illetve problémaorientáltabbakká válnak.

5.11   Az, hogy a programstruktúrákból közvetlenül következik, hogy milyen eséllyel lesz sikeres a partnerség, egyértelmű volt olyan közösségi kezdeményezések esetében, mint az EQUAL vagy az URBAN II, ahol kifejezetten elő volt írva a partnerség. Ezeknek a kezdeményezéseknek a leállítása a partnerségi elv tekintetében a 2000–2006 közötti tervezési időszakhoz képest visszalépésként értékelhető. Sok tagállamban nem sikerült általánosan átvenni az EQUAL tapasztalatait a jelenlegi programozási időszakban, annak ellenére, hogy az ESZA-rendeletben létezik erre vonatkozó rendelkezés.

5.12   A vidéki területeket célzó LEADER a kezdetektől élen járt a partnerségi elv alkalmazásában. Bár immár nem közösségi kezdeményezés, azért megjegyzendő, hogy egyrészt a kezdeményezés sikerének, másrészt pedig az EMVA-rendelet (1698/2005/EK rendelet) 6. cikke szigorúbb rendelkezéseinek köszönhetően a LEADER módszert a jelenlegi tervezési időszakban teljes mértékben a vidékfejlesztési programok kötelező részévé tették. Célja, hogy bevonja és mozgósítsa a helyi szereplőket azáltal, hogy területi szövetségeket hoz létre a belülről fakadó helyi fejlődés érdekében. Az úgynevezett „helyi akciócsoportok”, helyi szintű partnerségek létrehozása eredeti sajátosság. A helyi döntéshozatali szinten a társadalmi-gazdasági partnerek és a civil társadalom van többségben. A LEADER-t nemzeti szintű, a helyi projekteket a nemzeti és az uniós szinttel összekötő kiterjedt partnerségből álló vidéki hálózatok támogatják.

5.13   Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság szerepe az utóbbi időben inkább eljárásközpontúvá vált, és így inkább az ellenőrzésekre összpontosít, és csak kevésbé a valós eredményekre. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak erősebbnek és proaktívabbnak kellene lennie a partnerségi elv végrehajtását tekintve. A kohéziós politikának a múltban alkalmazott filozófiájához visszatérve az Európai Bizottságnak puszta megfigyelőből valódi és aktív „partnerré” kellene átalakulnia.

5.14   Az EGSZB azt tapasztalja, hogy a strukturális alapok programjaival és projektjeivel kapcsolatos adminisztratív és pénzügyi eljárások fékező, akadályozó, sőt eltántorító hatást fejtenek ki elsősorban a kkv-kra, mikrovállalkozásokra és a szociális gazdaság szervezeteire a strukturális alapok felhasználása tekintetében. Az EGSZB számára ezért az ilyen eljárások mind uniós, mind pedig nemzeti szintű egyszerűsítése logikusan következik a sikeres partnerség kialakításának szükségességéből, akárcsak a kifizetések felgyorsítása. Ez a kérdés kiemelt sürgősséggel kezelendő.

5.15   A globális támogatások kiemelkedően hatékonyaknak bizonyultak abban, hogy közelebb vigyék az alapok kezelését a kedvezményezettekhez és azok szükségleteihez. Az ilyenfajta támogatások eredményesek voltak a kisméretű projektek finanszírozásában. Az EGSZB sajnálatát fejezi ki, hogy a 2000 és 2006 közötti időszakhoz képest ezt a rendszert a jelenlegi időszakban alaposan megnyirbálták. Síkraszáll amellett, hogy minden tagállamnak mindkét alapból szélesebb körben kellene globális támogatásokat felhasználnia, és az irányítást ténylegesen a kedvezményezettekre kellene bíznia ahhoz, hogy a kkv-k és a szociális gazdaság hatalmas potenciálja felszabadulhasson.

5.16   Örvendetes lenne ezzel kapcsolatosan az EBB határozottabb és kiterjedtebb tevékenysége is. Az EGSZB kéri még a JEREMIE program megerősítését a kisméretű vállalkozások és azok szervezetei támogatásának ösztönzése céljával.

5.17   Az EGSZB megismétli kérését, hogy minden, az Unió kohéziós politikájával kapcsolatos alapot – például az EMVA-t és az Európai Halászati Alapot is – vonjanak egybe és hangoljanak össze közös operatív programokban. Az effajta egyesítés még hatékonyabbá teszi a partnerséget, mivel a partnereknek általában a fejlesztés egészére vonatkozóan vannak elképzeléseik. Az EGSZB úgy véli, hogy a nemzeti politikákba való beépítést is érdemes lenne aktívan folytatni, ezáltal az integrált megközelítés kétszeresen is hasznos lenne: európai és nemzeti szinten egyaránt.

5.18   Ez a kérés teljes mértékben összhangban van a 2009 áprilisában készült Barca-jelentéssel, (3) amely kiemeli a szervezett civil társadalommal való partnerség szerepét abban, hogy a kohéziós politika területi dimenziója kulcsfontosságú szerepet kapjon az európai integrációban. A partnerség alapvető az alapok eredményes és megfelelő felhasználásához. A jelentés kiemeli, hogy mobilizálni kell a helyi szereplőket, és nyilvános viták segítségével be kell vonni a polgárokat. Fabrizio Barca javasolja, hogy a 2013 utáni új kohéziós politikát előzze meg 2010–2012 során egy valódi stratégiai vita, amelyben a civil társadalom is részt vesz.

6.   Európai kezdeményezések a javítás érdekében

6.1   Az EGSZB szerint számos európai és nemzeti szintű kötelező és önkéntes intézkedés szükséges ahhoz, hogy a strukturális alapokon belül javuljon és megerősödjön a partnerség, valamint hogy a helyes partnerségi gyakorlat minden tagállamban érvényesüljön. Az EGSZB kéri a különböző közösségi rendeletek módosítását. Ezenkívül szükség van egy helyesnek ítélt gyakorlatokat összegyűjtő kódexre és ahhoz kapcsolódóan az Európai Bizottság határozottabb iránymutatására is.

6.2   Az EGSZB javasolja, hogy a jelenlegi 1083/2006/EK általános rendeletben a partnerségre vonatkozó 11. cikk az alábbiak szerint kerüljön módosításra (a javasolt változtatásokat is tartalmazó szöveg az 1. mellékletben található), és ebben a formában kerüljön be egy jövőbeli új rendeletbe.

6.2.1

Az (1) bekezdésben található „a hatályban lévő nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban” szövegrész kiegészítendő „a megfelelő partnerekkel történő egyeztetés után” kitétellel. A folyamat csak úgy válhat legitimmé, és csak úgy eredményezhet sikeres projekteket, ha a partnerség természetét illetően megállapodásra törekszünk a partnerekkel. Az EGSZB egyetért a releváns partnerek meghatározására irányuló, az ESZA-bizottságon belül már meghozott rendelkezésekkel, és úgy véli, hogy ezt a konkrét rendelkezést az összes strukturális alapra ki kellene terjeszteni.

6.2.2

Az EGSZB szerint a 11. cikknek mindenképpen tartalmaznia kellene azt az elképzelést is, hogy a partnerségi elv megvalósulását az Európai Bizottságnak, a tagállamoknak és a szervezett civil társadalomnak közösen kell figyelemmel kísérnie. A nyitott koordinációs módszer kitűnő modellként szolgál ehhez. Az Európai Bizottság a tagállamokkal együttműködve kitűzi a célokat, mutatókat és irányvonalakat állapít meg, méri a teljesítményt és megvalósítja a bevált gyakorlatok cseréjét, illetve a szakértői felülvizsgálatok keretében az értékeléseket.

6.2.3

A Lisszaboni Szerződés elismeri a nyitott koordinációs módszert, amellyel az EUMSz. 149., 153., 156., 168., 173. és 181. cikkében is találkozhatunk. Az EGSZB ezért javasolja a 11. cikknek hasonló megfogalmazásokkal történő kiegészítését: „A Bizottság – a tagállamokkal szorosan együttműködve – kezdeményezést tehet iránymutatások és mutatók megállapítására, a bevált gyakorlatok cseréjének megszervezésére, valamint az időszakonkénti felülvizsgálat és kiértékelés szükséges elemeinek kialakítására.” A szociális partnereket és a civil társadalmat képviselő legfontosabb európai szervezeteknek is részt kellene ebben venniük.

6.2.4

A gazdasági és szociális partnerekkel folytatandó európai szintű konzultációnak legalább évente kétszer sorra kell kerülnie, és abba be kell vonni a 11. cikk (1) bekezdés c) pontjában említett érintett és képviseleti szövetségeket, valamint – az EMVA-val való kapcsolat kialakítása érdekében – a vidékfejlesztési szervezeteket is. Már most kellene ilyen konzultációkat szervezni a jövőbeli, 2013 utáni kohéziós politikát előkészítő valódi, európai szintű stratégiai vita részeként (lásd: Barca).

6.2.5

Az EGSZB hasonlóképpen javasolja a konkrétan az egyes alapokhoz kapcsolódó uniós szintű konzultációs folyamatok javítását is. A szociális partnerek megkülönböztetett szerepének sérelme nélkül az ESZA-bizottságnak megfelelő konzultációk után az érdekelteket képviselő más szervezetektől is be kellene vonnia néhány megfigyelőt.

6.2.6

Az EGSZB erőteljesen szorgalmazza az ERFA- és az EMVA-rendelet módosítását olyanképpen, hogy az átvegye az ESZA-rendeletnek a felelősségteljes kormányzásról és partnerségről szóló 5. cikkében kifejtett elképzelést. Továbbá javasolja, hogy az új ERFA-rendelet egy partnerségi bizottságról is tegyen említést.

6.2.7

Az EGSZB különösen kiemeli, hogy „megfelelő, az összes magánszektorbeli partner számára elérhető összeget kell elkülöníteni kapacitásépítésre”, ezért azt javasolja, hogy általános elvként az operatív programok mindegyike esetében a technikai segítségnyújtásra szánt költségvetés 10 %-át különítsék el kapacitásépítési és tanulási célokra. Támogatni kellene továbbá az európai szintű képzést, amely a nemzeti szint számára is hasznot hajt, és ezáltal elősegíti a tapasztalatok és a helyes gyakorlatok cseréjét.

6.3   A kellő egyszerűsítés elvégzése érdekében az EGSZB úgy gondolja, hogy ésszerűsíteni kellene a projektek auditját és ellenőrzését. A kifizetéseket, a pénzügyi garanciákat és az előfinanszírozást mind a kedvezményezettek szükségleteihez kellene igazítani, és fel kellene gyorsítani, különösen ha kisvállalkozásokról van szó. A jelenlegi előfinanszírozási lehetőségek az Európai Bizottság által 2009-ben javasolt számos javító célú intézkedés ellenére továbbra sem megfelelőek.

6.4   A magasabb színvonalú partnerség eléréséhez vezető minimumkövetelmények teljesítése érdekében az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság a 11. cikkben felsorolt partnerkategóriák képviselőivel karöltve dolgozzon ki egy „helyes gyakorlatok kódexét” a partnerségi elv gyakorlati alkalmazásáról, az alábbi irányelvek alapján:

a megfelelő állami és magánszférabeli partnereknek már a kezdeti szakaszban közösen ki kell alakítaniuk egy információs/konzultációs/részvételi tervet a programozáshoz, a végrehajtáshoz és az értékeléshez, világos célkitűzésekkel és egy követendő útitervvel;

az illetékes hatóságoknak jelentést kell tenniük arról, hogy hogyan vették figyelembe a partnerségi elvet javaslataikban és jelentéseikben. A partnerek álláspontját világosan és nyilvánosan dokumentálni kell;

a partnerséget hatáskörrel kell felruházni az irányítóbizottságban és más, a strukturális alapok keretén belül létrehozott konzultatív testületekben részt vevő saját tagjainak kiválasztására vonatkozó eljárások tekintetében. A kiválasztásnak az érdeklődésen, a reprezentativitáson és az új, elkötelezett és innovatív szereplők iránti nyitottságon kell alapulnia;

minden operatív programban technikai segítségnyújtásnak kell a partnerek rendelkezésére állnia a kapacitásépítéshez, a koordinációhoz és a képviselethez; ezeket a projekteket a partnereknek maguknak kell kialakítaniuk és irányítaniuk;

a partnerséget a kezdetektől be kellene vonni a projektek kiválasztási kritériumainak megállapításába;

a partnerséget feltételül kell szabni az alapok által finanszírozott projektek számára;

elő kell mozdítani a nemzetek közötti partnerséget;

ki kell alakítani a kedvezményezettek szempontjából hatékony kezelés mérőszámait;

végre kell hajtani az eljárások és ellenőrzések egyszerűsítését;

fel kell gyorsítani a kedvezményezettek felé történő kifizetéseket;

az irányítóbizottságokban vagy más, az NSRF-hez kapcsolódó megfelelő testületekben meg kell vitatni a hosszú távú stratégiákat;

6.5   Amennyiben ez alatt a tervezési időszak alatt az operatív programok jelentősen módosulnak, a partnerségi elvet szigorúan be kell tartani és ki kell emelni.

6.6   Az EGSZB javasolja, hogy azok a régiók, amelyek meg szeretnék osztani tapasztalataikat, és terjeszteni kívánják bevált gyakorlataikat, hozzák létre a „partnerségben elöl járó régiók” hálózatát. Kezdetleges formában már léteznek ilyen hálózatok. (4) Az effajta kezdeményezések népszerűsítése érdekében javasoljuk, hogy az EGSZB, az RB és az Európai Bizottság közösen lépjen fel. A Régiók Bizottsága lenne a legalkalmasabb arra, hogy ennek a hálózatnak az útját egyengesse.

6.7   Végezetül az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság irányítsa egy a megfelelő európai szintű partnerekből álló munkacsoport megalakítását a partnerségi elv különböző nézőpontokból történő népszerűsítésére, illetve kéri, hogy az állami támogatásokra és a közbeszerzésekre vonatkozó szabályoknak ne legyenek negatív hatásai a partnerségre.

7.   Helyes gyakorlatok

7.1   Jelen vélemény kidolgozásakor a helyes gyakorlatok feltárását a , nem pedig az állami szervek bevonása és szerepe szempontjából végeztük. A külön mellékletben röviden ismertetett esetek csupán ízelítőként szolgálnak. Kétségtelen, hogy van több hasonló példa is.

7.2   A helyes gyakorlatot négy szempont alapján ítéltük meg. Ezek: a partnerséghez való hozzáférés, a partnerek érvényesülésének elősegítése, döntéshozatali partnerségek és célzott partnerségek.

7.3   Az egyik területen „helyesnek” tekinthető gyakorlat nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyakorlat összességében is „helyes”. Másrészt egyazon gyakorlat akár kettő vagy több területen is helyesnek tekinthető. Néhány példát külön ki kell emelni: ilyen az Anglia egész területén alkalmazott szisztematikus partnerségi megközelítés; a béke megteremtésére és a megegyezés elérésére irányuló sikeres program Észak-Írországban, amelyben kulcsfontosságú szerep jut a helyi partnerségeknek és a helyi szintű részvételnek; az összes alap (köztük az EMVA) partnerségben történő kezelése az integrált fejlődés érdekében a németországi Mecklenburg-Vorpommern tartományban; egy spanyolországi ESZA operatív programnak a civil társadalom (Fundación ONCE és mások) által egyedülálló módon történő kezelése; valamint Walesben a nonprofit ágazat támogatási struktúrája (3-SET).

7.4   A helyes gyakorlatnak mind a négy szempontját megtaláljuk néhány érdekes példában, amelyekben a strukturális alapok felhasználásának célja kifejezetten az, hogy megfeleljenek a helyi szintű szereplők igényeinek. Ilyen a szakszervezetek, a szövetkezetek és a bankok közötti innovatív partnerség, amely az olaszországi Toscanában az Esprit globális támogatási rendszert irányítja; a globális támogatások stratégiai és fokozott felhasználása a franciaországi Poitou-Charentes régióban, a területi foglalkoztatási megállapodások Ausztriában, vagy az ESZA decentralizált kezelése Németországban, Baden-Württemberg tartományban. Meg kell említeni ennek kapcsán a LEADER program keretében létrehozott helyi akciócsoportokat is.

7.5   A partnerségi elv javításának és fejlesztésének dinamikus folyamata is jó gyakorlat. Jó példa erre Lengyelország esete, ahol érdemes kiemelni, hogy az alapok decentralizált kezelését olyan munkacsoportok végzik, amelyekben a partnerek döntő fontosságú szerepet kapnak. A partnerség szabályaira vonatkozó olaszországi nemzeti keretmegállapodást (Protocollo d'Intesa), valamint az egyes régiókban – pl. Puglia régióban – ennek mintájára létrejött hasonló pozitív kezdeményezéseket is érdemes követni.

7.6   Az EGSZB megjegyzi, hogy a nemzeti és/vagy regionális gazdasági és szociális tanácsok általában csupán részben kerülnek bevonásra – kivétel ez alól az olaszországi CNEL esete, amelynek jelentős szerepe van Mezzogiorno (Dél-Olaszország) régió politikáinak kialakításában és értékelésében. Például Portugáliában, Franciaországban (regionális szinten) és Máltán a tervezési fázisban vesznek részt.

7.7   A hozzáférés felvet azzal kapcsolatos kérdéseket is, hogy mely partnereket választják ki, és hogyan. Átlátható és legitim eljárásra van szükség a partnerek meghatározásához. A kiválasztás általában nem a szociális partnerek, hanem inkább az NGO-k ágazata számára jelent problémát, különösen azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet bevonni a sebezhető és marginalizálódott csoportokat, például a fogyatékkal élőket, a börtönviselteket, a romákat és más etnikai kisebbségeket.

7.7.1   A jó gyakorlat az, ha a kiválasztás felelőssége a szervezett civil társadalomnál marad. Ennek egy érdekes példáját láthatjuk a Cseh Köztársaságban (választási rendszer).

7.8   A kapacitásépítésre és a partnerségek érvényesülésének elősegítésére számos érdekes példát találtunk. Ilyen például:

a szociális párbeszéd tanulása (pl. Csehország),

szakmai kapacitás kiépítése a partnerszervezetekben (Mezzogiorno, Németország, Spanyolország, Poitou-Charentes, Szlovénia),

speciális tudásközpontok, illetve „megfigyelőközpontok” megalkotása (a „Kompetenzstellen” Németországban, a 3-SET Walesben),

kézikönyvek és útmutatók kialakítása a partnerségi szervezetek számára nemzeti (pl. DGB Brandenburg, Németország) és európai (ESZSZ, EAPN, Bankwatch) szinten.

7.9   Egyes esetekben az azzal kapcsolatos valódi döntéshozatali jogkört, hogy mely projekteket finanszírozzák, a partnerségen belüli szervezetekre delegálták. A globális támogatások csak egy példát jelentenek erre (Olaszország, Egyesült Királyság, Franciaország). Más példák: a svédországi modell (Västra Götaland és más, a strukturális alapokhoz kapcsolódó partnerségek) vagy a Fundación ONCE korábban említett operatív programja.

7.10   Van néhány jól célzott program: ezek egyes földrajzi területekre, csoportokra, ágazatokra, közösségekre vagy konkrét feladatokra irányulnak, és ennélfogva általában a valódi döntéshozatali jogkörrel rendelkező partnerek egy konkrét csoportjához kötődnek szorosan. A béke megteremtését célzó észak-írországi program, a dániai növekedési fórumok, valamint a fenti 7.4. pontban említett helyi kezdeményezések is a helyes gyakorlatoknak ebbe a kategóriájába tartoznak.

8.   Módosítási javaslatok az 1083/2006/EK tanácsi rendelet jelenlegi 11. cikkéhez:

11. cikk

Partnerség

(1)   Az alapok célkitűzéseit a Bizottság és az adott tagállam közötti szoros együttműködés (a továbbiakban: a partnerség) keretében kell megvalósítani. A tagállam a nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban partnerséget alakít ki többek között a következő hatóságokkal és szervekkel:

a)

az illetékes regionális, helyi, városi és egyéb közhatóságok;

b)

a gazdasági és társadalmi partnerek;

c)

bármely egyéb megfelelő, a civil társadalmat képviselő szervezet, a környezetvédelmi partnerek, nem kormányzati szervezetek, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdításáért felelős szervezetek.

A nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban valamennyi tagállam nemzeti, regionális és helyi szinten, illetve a gazdasági, szociális, környezetvédelmi és egyéb területeken kijelöli az adott területet legmegfelelőbben képviselő partnereket (a továbbiakban: a partnerek), figyelembe véve a nők és férfiak közötti egyenlőség és a – környezet védelmére és állapotának javítására vonatkozó követelmények integrációja által megvalósuló – fenntartható fejlődés támogatásának szükségességét.

(2)   A partnerséget az (1) bekezdésben meghatározott egyes partnerkategóriákra vonatkozó intézményi, jogi és pénzügyi hatáskörökkel teljes összhangban kell megvalósítani.

A partnerség az operatív programok előkészítését, végrehajtását, monitoringját és értékelését fogja át. A tagállamok valamennyi érintett partnert – különösen a régiókat – bevonják a programozás különböző szakaszaiba az egyes szakaszok tekintetében megállapított határidőn belül.

(3)   A Bizottság konzultál a partnereket európai szinten képviselő szervezetekkel az alapokból nyújtott támogatásokról.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  Lásd a strukturális alapokról szóló 1083/2006/EK tanácsi rendelet 11. cikkét.

(2)  „Kormányzás és partnerség nemzeti, regionális és projektalapon a regionális politika terén”, előadó: Jean-Marie Beaupuy; az Európai Parlament elfogadta 2008. október 21-én.

(3)  An Agenda for a Reformed Cohesion Policy. A Place Based Approach to meeting European Union Challenges and expectations [A kohéziós politika reformjának menetrendje. Helyi alapú megközelítés az Európai Unió előtt álló kihívásoknak és elvárásoknak való megfelelés érdekében] – 2009. május.

(4)  Például a Reves (partnerség a regionális/helyi önkormányzatok és a szociális gazdaság között), a Bankwatch Network, az IQ.net (regionális irányító hatóságok és kutatás), az ECAS kezdeményezés és az ESZA irányító hatóságainak bevonásával működő gyakorlati közösség (Community of Practice).


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/10


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A népesség elöregedésének az egészségügyi és szociális rendszerekre gyakorolt hatása (feltáró vélemény)

2011/C 44/02

Előadó: Renate HEINISCH

2009. szeptember 18-i levelében Margot WALLSTRÖM, az Európai Bizottság alelnöke az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt a következő tárgyban:

A népesség elöregedésének az egészségügyi és szociális rendszerekre gyakorolt hatása.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2010. június 16-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a július 15-i ülésnapon) 89 szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt:

1.   Ajánlások

1.1   Az EGSZB véleménye szerint a népesség elöregedése által az egészségügyi és szociális rendszerekre gyakorolt hatások leküzdése érdekében a következő intézkedésekre van szükség:

1.1.1

Nemzeti szinten:

az „egészséges öregedés” átfogó témaként történő meghatározása,

a megelőzés, az egészségfejlesztés és -nevelés megerősítése minden életkorban,

az idős emberek számára nyújtott egészségügyi és ápolási szolgáltatások javítása,

a palliatív ápolás integrálása az ápolási szolgáltatások közé,

az életkornak megfelelő kezelési formák kifejlesztése és kiigazítása idős embereknek a klinikai tanulmányokba és a komorbiditást vizsgáló tanulmányokba történő bevonása révén,

az életkornak megfelelő gyógyítási és ápolási intézmények, valamint alternatív lakhatási lehetőségek kialakítása,

a távgondozás (telecare), valamint olyan technológiai megoldások – beleértve a segítő környezeten alapuló életvitelt (Ambient Assisted Living – AAL) – és egyéb egészségügyi technológiák (ápoló környezet) egészségtechnológiai értékelésen (Health Technology Assessment – HTA) alapuló minősítése és kiértékelése, amelyek az önálló életvitel támogatására, valamint az idős emberek hatékonyabb és jobb minőségű ápolására törekednek,

átfogó, decentralizált és a lakóhelyhez közeli infrastruktúra létrehozása, amely közvetlen kapcsolatot tesz lehetővé az idősebb emberek, valamint az egészségügyi és ápolói munkát végzők között („intézményi elhelyezések számának csökkentése”),

valamennyi érintett szereplő regionális és helyi hálózatainak támogatása „az egészség és öregség” célkitűzés megvalósítása érdekében,

az időskori ápolás biztosításának kötelezővé tétele (például betegápolási biztosítás) nemzeti jogszabályokon keresztül,

a rendszerdinamika lehetővé tétele érdekében a nemzeti egészségügyi és szociális rendszerek megnyitása modellkísérletek és a hozzájuk kapcsolódó kiértékelések előtt,

a többletdíj-fizetési és kiegészítő biztosítási rendszerek rugalmasabbá tétele,

az egész életen át tartó tanulás nemzeti stratégiáinak és szakpolitikáinak kidolgozása, valamint nemzeti, regionális és helyi szinten történő végrehajtása,

a család, a munka és az ápolás összeegyeztethetőségének biztosítása,

az önkéntes munka megerősítése,

az ápoló személyek fontosságának és szükségleteinek elismerése.

1.1.2

Európai szinten:

Az EPSCO Tanács 2009. november 30-i következtetéseire hivatkozva az egészségben és méltóságban való megöregedésről szóló cselekvési terv kidolgozása,

az „aktív, egészségben és méltóságban való megöregedés” témájának prioritásként való meghatározása az Európa 2020 stratégián belül,

a szókincs, a definíciók, az értékelési eszközök, a tájékoztatók, a kritériumok, az eljárásmódok stb. szükséges harmonizálása. Ez a probléma először 20 éve jelent meg, ám mindeddig nem történt jelentős haladás e területen,

az aktív, egészségben és méltóságban történő megöregedés mint kulcskérdés hangsúlyozása a 2010-es európai évben (A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve), a 2011-es európai évben (Az önkéntesség európai éve) és a 2012-es európai évben (Az aktív és egészséges időskor és a generációk közötti szolidaritás éve), valamint az mindenkori aktuális tanácsi elnökségek során,

a demográfiai változás figyelembe vétele az Európai Bizottság közös kutatási programjának megtervezése során (Joint Programming),

európai charta kidolgozása a segítségre és ápolásra szoruló emberek jogairól,

speciális szolgálatközi munkacsoport létrehozása az Európai Bizottságon belül az „öregség és egészség” (beleértve az „egészségügyi ellátást, az ápolást, a nyugdíjakat és a pénzügyi fenntarthatóságot”) témában,

az EGSZB-n belül „kerekasztal”, „kategória”, vagy „állandó tanulmányozócsoport” felállítása a következő témában: „generációk közötti párbeszéd az aktív, egészségben és méltóságban való megöregedésről”, egy különböző politikaterületeket átfogó, ezekre a területekre vonatkozó stratégia kidolgozása érdekében,

a gerontológia és a demográfiakutatás felvétele a 8. kutatási program prioritásai közé,

a „Tudomány és társadalom” cselekvés keretén belül projekt kialakítása „az idősek és a tudásátadás” címmel,

a tagállamok egészségügyi célkitűzéseiről és azok kötelméről lista készítése, valamint összehasonlítása,

a tagállamok támogatása a fent említett intézkedések végrehajtásában a strukturális és kohéziós alapokból való juttatásokon és a nyílt koordinációs módszer alkalmazásán keresztül,

az egyéni sajátosságokat figyelembe vevő információs és kommunikációs technológiai megoldásokat illetően a bevált gyakorlatok cseréjének támogatása, például az INTERREG program kontextusában, a strukturális alapok támogatásával,

az idősek ápolási szükségleteivel foglalkozó új IKT-megoldások értékeléséhez a több országra kiterjedő egészségtechnológiai értékelések (HTA) támogatása,

a tudatosság folyamatos növelése egyrészt az egész életen át tartó tanulással (LLL) kapcsolatban, másrészt pedig a súlypontot „az öregség és az egészség” témára – az egész életen át tartó tanulás (LLL: lifelong learning) programból kiindulva a hosszú élet érdekében való tanulás (learning for a long life) irányába – helyező európai képzési és továbbképzési programok cseréjével és koordinálásával kapcsolatban,

új kép kialakítása az öregségről, többek között a médiában,

a család, a munka és az ápolás összeegyeztethetőségéről szóló európai irányvonalak kidolgozása.

2.   Általános megjegyzések

2.1   Bevezetés

2.1.1   Az európai uniós társadalom a várható élettartam meghosszabbodásának köszönhetően öregszik. Az EUROSTAT előrejelzései szerint a 65 éves és annál idősebb személyek társadalomban képviselt aránya a 2008. évi 17,1 %-ról 2060-ra 30 %-ra fog emelkedni. A keresőképes korban lévő (15–64 év közötti) lakosság és a 65 éves vagy annál idősebb személyek jelenlegi átlagos 4:1 aránya a 2050. évre 2:1-re változik.

2.1.2   Az aktív lakosság nagy része 2026 és 2030 között kilép majd a munkaerőpiacról. Ezáltal a nem dolgozó lakosság létszáma – alacsonyabb születési ráta mellett – emelkedni fog a dolgozó lakosság létszámához képest.

2.1.3   Az Európai Bizottság egyik legújabb közleményében (1) megállapítja, hogy a kormányoknak csupán rövid idő áll rendelkezésükre ahhoz, hogy a demográfiai öregedéssel kapcsolatos problémák leküzdését szolgáló intézkedéseket végrehajtsák, mielőtt a népes évjáratokhoz tartozók nagy része nyugdíjba vonulna. Ebben az összefüggésben az Európai Bizottság 2009. szeptember 18-án felkérte az EGSZB-t egy feltáró vélemény kidolgozására, annak megvizsgálása érdekében, hogy milyen módon támogathatók a tagállamoknak az e problémák leküzdésére tett erőfeszítései az egészségügy területére vonatkozó közösségi kezdeményezéseken keresztül. Ez a vélemény az EGSZB több véleményére (2) támaszkodik.

2.1.4   A Tanács cseh (2009 első féléve), svéd (2009 második féléve) és spanyol (2010 első féléve) elnöksége felvette menetrendje prioritásai közé az aktív, egészségben és méltóságban való megöregedés témáját.

2.1.5   A társadalomnak és az egészségügyi ágazat felelőseinek olyan új képet kell kialakítaniuk az öregedésről, amely megfelel a demográfiai változásnak, és tiszteletben tartja az idősek méltóságát.

2.1.6   Nem önmagában az öregedés, hanem az egészségtelen öregedés okoz magasabb kiadásokat. Ez a véleménytervezet ezért főként olyan intézkedéseket ajánl, amelyek az egészséges öregedést segítik elő.

2.2   Az egészségügyi és szociális rendszerek, valamint az egészségügyi szolgáltatások továbbfejlesztése és innovációja

2.2.1   A demográfiai mutatók alakulása szükségessé teszi az egészségügyi és szociális rendszerek, az egészségügyi szolgáltatások, valamint más kísérő szolgáltatások szervezetének és kapacitásának továbbfejlesztését annak érdekében, hogy i) kielégítsék az idősek szükségleteit, ii) biztosítsák valamennyi ápolásra szoruló személy számára, hogy megkapják az önállóságuk és méltóságuk megőrzéséhez szükséges szolgáltatásokat, iii) – az életkortól, a nemtől, a pénzügyi helyzettől és a lakóhelytől függetlenül – valamennyi társadalmi csoport számára ugyanolyan hozzáférést tegyenek lehetővé a jó minőségű egészségügyi szolgáltatásokhoz (beleértve az egészségfejlesztést, a megelőzést, a kezelést, a rehabilitációt és a palliatív ápolást).

2.2.2   Ennek során nem csupán az idősek egészségügyi és szociális rendszerekkel szembeni elvárásait kell figyelembe venni, hanem az emberek saját öregedésük iránti – a kellő időben jelentkező és a megelőzésre irányuló – felelősségtudatát, és ezáltal a társadalomnak az idősödő emberek iránti elvárásait.

2.2.3   Az EU-nak jegyzéket (3) kellene készítenie a tagállamok egészségügyi célkitűzéseiről, illetve hatályukról, és össze kellene hasonlítania azokat, hogy a közösségi politika minden idős ember egészségügyi ellátását és hosszú távú ápolását támogatni tudja. Ugyanígy fel kell mérni, hogy mennyire sikerült beépíteni a megelőzést és az egészségfejlesztést az egészségügyi rendszerekbe.

3.   Részletes megjegyzések

3.1   Különös figyelmet érdemlő területek

3.1.1   Megelőzés

3.1.1.1   Az ember a születésétől fogva folytonosan öregszik. Ezért fontos, hogy az egész életünket a lehetőségekhez képest a legjobb feltételek mellett éljük. Lényeges, hogy az életnek jó kezdete és vége legyen. Az egészséges öregedés jóval a nyugdíjba vonulás előtt kezdődik, és hatással vannak rá többek között az élet- és munkafeltételek, valamint az erőforrások megléte is. Amennyiben tudatosítjuk ezt a tényt, a felelősségteljes öregedés iránti elvárás logikussá válik (4). A felelősségteljes öregedéshez szükség van az egész életen át tartó tanulásra. Ehhez az egész életen át tartó tanulás keretén belül az egészségügyi képzés területére vonatkozó új nemzeti, regionális és helyi stratégiákat és politikákat kell kidolgozni, és a tanulás valamennyi formáját (formális, nem formális és informális) figyelembe kell venni. Ez magában foglalja a tanulás összes szintjét, az iskola-előkészítő oktatástól a továbbképzésig. Az egészség felelősségteljes megőrzése – megelőző intézkedésekben való aktív részvétel (táplálkozás, sport, egészséges életmód, a kockázati tényezők elkerülése stb.), az egészségfejlesztés és az egészségre való nevelés révén – segíti az időseknek abban, hogy minél tovább saját otthonukban és megszokott társadalmi környezetükben tudjanak maradni. Ezen túlmenően a technológiák e területen betöltött szerepével folyamatosan foglalkozni kell, és értékelni kell azt.

3.1.1.2   Az egészségügyi rendszereken belül nagyobb mértékben kell támogatni a megelőzést. Ez nem csupán arra ad lehetőséget, hogy az emberek hosszabb ideig a munkaerőpiacon maradjanak, hanem a munkaerőpiachoz való alkalmazkodás képességét is fejleszti. A magas szintű munkavédelem és a munkahelyek ergonómiai javítása lényeges szerepet játszhat abban, hogy a munkával eltöltött egészséges életszakaszt meg lehessen hosszabbítani, ami pedig a demográfiai kihívások leküzdéséhez is hozzájárulhat.

3.1.1.3   Az életkoronként változó, valamint a képességekhez és a szükségletekhez igazodó tevékenységek révén (például átmenet a végrehajtó tevékenységektől az előkészítő tevékenységek irányába, továbbá a tanácsadó és kísérő, útmutató/tervező tevékenységek irányába stb.) az aktív életszakasz meghosszabbítható. Ez ráadásul azt jelenti, hogy az idősek hosszabb időn keresztül részei maradnának a társadalmi és szociális-gazdasági kontextusnak, és továbbra is érnék őket hasznos, a cselekvésre ösztönző hatások. Így az egészségben eltöltött további életévek tartalmas és termékeny évekké alakíthatóak. Ez természetesen megfelelő minősítő és kísérő intézkedések meglétét is feltételezi, amelyre a felvázolt folyamatok elindításához és továbbviteléhez van szükség (egész életen át tartó tanulás, szakmai képesítés, beleértve a munkahelyi élet során szerzett képességek igazolását stb.). Az üzemekben az egészséges munkafeltételek megteremtése jegyében gondoskodni kell az egészségfejlesztésről, a betegség- és a baleset-megelőzésről.

3.1.1.4   A munkaerőpiac elhagyását követően különösen nagy szerepet kap a társadalomba és a szociokulturális környezetbe való társadalmi beilleszkedés. A társadalmi elszigetelődés megelőzése a depresszió megelőzését jelenti. Éppen az idősek azok, akik szociális képességeiket és tapasztalataikat, például önkéntes tevékenységek révén, kamatoztatni tudják. Az önkéntes tevékenységekre való ösztönzésnek azonban már fiatalkorban el kellene kezdődnie.

3.1.2   Egészségügyi szolgáltatások

3.1.2.1   Egyre nagyobb súlyt helyeznek a betegközpontú egészségügyi szolgáltatások biztosítására és arra, hogy a betegeket bevonják az egészségügyi szolgáltatások kifejlesztésébe és az azokban való részvételre.

3.1.2.2   Az életkor előrehaladtával egyre gyakrabban jelennek meg krónikus betegségek (cukorbetegség, reuma, szívbetegségek), idegrendszeri (demencia és Alzheimer-kór), mozgás- és látószervi degeneratív betegségek, valamint rákos megbetegedések. Ez jelentős kihívások elé állítja az egészségügyi szakmákat, a diagnosztikát, a terápiákat és magát az egészségügyi ellátást.

3.1.2.3   Olyan átfogó és személyre szabott ápolást biztosító egészségügyi szolgáltatásokat kell kifejleszteni, amelyek középpontjában a beteg áll.

3.1.2.4   Jobb és specifikusabb egészségügyi szakképzésre van szükség: az egészségügyi szakmákban dolgozóknak (orvosok, gyógyszerészek, ápoló személyzet) és a kutatóknak nagyobb mértékben meg kell ismerkedniük az idősek gyógykezelésének sajátosságaival, és erre vonatkozóan alaposabb alap- és továbbképzésben kell részesíteni őket. Ezenkívül specifikus képzést kellene tartani az egészségügyi dolgozók számára az időskori egészségvédelmi és betegségmegelőzési intézkedések (például az elesések megelőzése, az egészséges táplálkozás) fontosságáról.

3.1.2.5   Az életkornak megfelelő gyógykezelési formák kifejlesztése és kiigazítása: több betegség egyidejű fennállása, az öregkorban megváltozott anyagcsere-folyamatok és a betegségek gyakori párhuzamos kezelése pontos ismereteket követelnek meg arról, hogy milyen kölcsönhatások állnak fenn egy idős ember testében működő szervek és rendszerek között. Ehhez a gyógyszerelés speciális megszervezésére van szükség, valamint arra, hogy az idősek anyagcseréjének megfelelően válasszák ki a gyógyszereket és alakítsák adagolásukat. A gyógyszerek mellékhatásainak minimalizálásában és a kezelés sikerességének optimalizálásában segíthet, ha a nyilvános gyógyszertárakban személyes tanácsadás keretében ellenőrzik a kölcsönhatásokat, valamint ha rendelkeznek olyan IKT-megoldásokkal, amelyek rendelkezésre bocsátják a gyógyszerekre és kölcsönhatásaikra vonatkozó adatokat.

3.1.2.6   Az idősek, valamint a gyógyítói és ápolói tevékenységet végzők közötti közvetlen és folyamatos kapcsolat ösztönzése az idősek növekvő ápolási igényével egyre fontosabbá válik a kezelés sikerességéhez, valamint az elszigetelődés és a depresszió elkerüléséhez.

3.1.3   Ápolási szolgáltatások

3.1.3.1   Az ápolási szolgáltatások minőségét szabványok meghatározása révén kellene biztosítani, ellenőrizhetővé tenni és kiértékelni. Szükség lenne egy európai charta kidolgozására a segítségre és ápolásra szorulók jogairól, amelynek tartalmaznia kellene többek között az ápolás során elkövetett erőszak elleni védelmet. Az önálló életmódot lehetővé tevő új technológiák (mint például a HTA) hozzájárulhatnak ehhez. A potenciális új technológiákat azonban megfelelően kell értékelni, és semmi esetre sem vezethetnek új nemzeti egyenlőtlenségekhez az egészségügyi ellátás és ápolás területén.

3.1.3.2   Idősek esetében a rehabilitációt kell az ápolással szemben előnyben részesíteni. Az intézményi ápolás nem lehet „egyirányú utca”: kell, hogy legyen a gondozásból a saját otthon felé visszavezető út is. A jelenleg létező egészségügyi és ápolási intézmények még nem felelnek meg eléggé ennek az elvárásnak.

3.1.3.3   Az életkornak megfelelő gyógyítási és ápolási intézményeket, valamint alternatív lakhatási lehetőségeket kell kialakítani: olyan folyamatos és visszafordítható átmenetre van szükség az egészség / betegség / ápolás / társadalmi élet között, amely szükség esetén lehetőséget ad jó orvosi ellátásra és ápolásra, valamint az idősek számára lehetővé teszi, hogy minél hosszabb ideig „normális”, vagyis több generációt felölelő környezetben tudjanak maradni. Ehhez az egészségügyi ellátás és az ápolás jó koordinációjára van szükség. A tartós gondozás intézményei mellett több fekvőbeteg- és ambuláns hospice-t és palliatív ellátást nyújtó intézményt kell tervbe venni, és ápolni kell a „hospice-ok kultúráját”.

3.1.3.4   Ennek érdekében egy földrajzilag minden területre kiterjedő, decentralizált és a lakóhelyhez közeli infrastruktúrát kell létrehozni az otthoni ellátás biztosítására (intézményi elhelyezések számának csökkentése). Támogatni kellene a nem intézményi, minden szükséges szolgáltatást biztosító (ambuláns ápolás, otthoni ápolás, kisebb segítő szolgáltatások) ápolási infrastruktúrák létrehozását. Ez konkrétan egy regionális szintű szervezet létrehozását és jobb strukturális finanszírozást jelent, ami biztosítja, hogy ne csupán a városokban legyenek megfelelő intézmények és struktúrák, hanem vidéki területeken is.

3.1.3.5   Egy társadalom értékmérője, hogy milyen módon bánik az idősekkel. Az önkéntes tevékenység különösen fontossá vált az idősek kezelése és ápolása során. A jövőben egyéni lehetőségein belül valamennyi polgárnak felelősséget kellene vállalnia betegek, fogyatékkal élők és idősek iránt; tevékenységükért egyúttal jutalmazni is kellene őket.

3.1.4   A fent említett területeken folytatott kutatások

Az Európai Bizottság közös kutatási programjának megtervezése során (Joint Programming) figyelembe kell venni a demográfiai változást. A 7. keretprogram „WhyWeAge” és „Futurage” elnevezésű programjához kapcsolódóan a 8. keretprogramban előtérbe kellene helyezni a gerontológiát (az öregkorról és az öregedésről folytatott kutatások) és a demográfiakutatást. Ésszerű lenne egy, az idősek és a tudásátadás című témakört is felvenni a Kutatási Főigazgatóság „Tudomány és társadalom” cselekvésébe. Ebbe a következő kutatási területeket is be kell vonni:

3.1.4.1   A megelőzésre irányuló kutatások

Melyek azok a munkahelyi egészségmegőrzést elősegítő megelőző intézkedések, amelyek a jövőbe mutatnak?

Milyen hosszú távú hatást gyakorolnak bizonyos életmódok általában az egészségi állapotra, és az egyes megbetegedésekre?

Hogyan hatnak ki a különböző nem-, kultúra- és migrációfüggő életmódok az egészséges öregedésre?

Milyen lehetőségek vannak az elesések és a csonttörések elkerülésére?

Mely megelőző intézkedések szolgálják a pszichikai, az érzékszervi, a kognitív és a szociális képességek megtartását?

Hogyan lehet arra motiválni, hogy felelősen viszonyuljunk saját egészségünkhöz és öregedési folyamatainkhoz? (Egészséges viselkedési módok támogatása, arra irányuló ösztönzők, hogy az idősek használják ki az egészség megőrzését segítő intézkedéseket és az e téren felkínált lehetőségeket.)

Hogyan lehet az embereket arra motiválni, hogy megváltoztassák viselkedésüket a társadalmi környezetbe való jobb beilleszkedésük érdekében?

3.1.4.2   Betegségekre és gyógymódokra irányuló kutatások

az idős korral járó betegségek epidemiológiája és etiológiája területén a megelőzési lehetőségek javítása érdekében,

az élet kezdetétől a végéig tartó biológiai öregedési folyamatokról,

az egyidejűleg fennálló megbetegedések, a krónikus betegségek, rák, szívbetegségek, reumatikus betegségek, mozgásszervi betegségek, a látóképesség károsodása (például szürkehályog), degeneratív idegrendszeri megbetegedések, mint például az Alzheimer-kór stb. terén. Ezek során figyelembe kell venni a diagnosztikai lehetőségek javítását is annak érdekében, hogy a diagnózis felállítására időben sor kerüljön, ezáltal pedig gyorsan el lehessen kezdeni a terápiát,

az idősek kezelési lehetőségei tekintetében, az időskorra jellemző megbetegedések esetében: jobban meg kell értenünk a gyógyszerek felszívódására és hatékonyságára, az anyagcserére, valamint a gyógyszeres kezelésre és az adagolásra hatást gyakorló biokémiai folyamatokat, és figyelembe kell vennünk a kezelések során. Gyakran hiányoznak ehhez a terápiás alapok, mivel a klinikai kísérleteket és gyógyszervizsgálatokat elsősorban fiatal felnőttek bevonásával végzik.

3.1.4.3   Kutatások az ápolás területén

Hogyan lehet olyan új technológiákat kifejleszteni, amelyek megfelelnek az idősek szükségleteinek?

Melyek a legkedvezőbb ápolási környezet jellemzői és a szolgáltatásnyújtás optimális formái?

Hogyan javíthatók az ápoló személyzet szakismeretei és munkafeltételei, többek közt az új technológiákkal összefüggésben?

Milyen módon tudnak a műszaki megoldások (robotika) az ápolást végző hozzátartozók terheinek csökkentéséhez és a hivatásos ápolók munkafeltételeinek javításához hozzájárulni anélkül, hogy az ápolandó személyek integritása és méltósága sérülne?

Hogyan lehet jobban közelíteni az ápolási kínálatot az ápolásra szoruló idős emberek szükségleteihez és az általuk támasztott követelményekhez?

Mely új koncepciók tudnak a házi gondozás fejlesztéséhez és támogatásához hozzájárulni? Ehhez hozzátartozik az ápolást végző családtagok gazdasági támogatása és társadalmi elismerése is (például a munkaidő – ápolási indokokból történő – rövid távú csökkentésének a lehetősége a munkaadó és a munkavállaló közötti megállapodás alapján, az ápolási időnek a nyugdíjbiztosításban való elismerése, ápolási díj stb.).

Milyen új lehetőségek vannak arra, hogy az ápolást, a fájdalomcsillapító terápiát és a terminális gondozást úgy alakítsuk ki, hogy az élet méltóságteljesen érjen véget?

3.1.4.4   Kutatások az egészségügyi rendszer területén

A közegészségügyi kutatásoknak figyelmet kellene fordítaniuk az egészségügyi rendszerekre és a tartós gondozásra, valamint a szolgáltatások integrációjára; emellett pedig új ütemtervet kellene kidolgozniuk az öregségre vonatkozó kutatásokhoz. Értékelni kell, hogy a tagállamok egészségügyi és szociális intézményei felkészültek-e a demográfiai változások által állított kihívásokra. Milyen szerepet tölt be például a megelőzés? Mekkora részét fordítják az egészségügyi kiadásoknak a megelőzésre? Hány embert ápolnak otthon és hányat intézményekben?

Mekkora forrást takarít meg az önkéntes munka és ápolás, és mennyi fizetetlen munkát végeznek el otthon, különösen a nők?

Az egészségre kifejtett hatásról folytatott kutatásokra („health outcome”) és az egészségügyi technológiák értékelésére (HTA) különösen az új technológiák és az elektronikus egészségügy („eHealth”) idős emberek kezelése és ápolása során történő alkalmazását illetően van szükség, az ilyen technológiák bevezetése előtt. Beváltják ezek a technológiák az ígéreteiket a gyakorlatban? Kedveznek ezek a technológiák a társadalom legsebezhetőbb rétegeinek?

A tagállamokkal együttműködésben meg kellene vizsgálni klinikai és szociális-gazdasági szempontból az idős emberek egészségügyi ellátásába és ápolásába való befektetések hatékonyságát és eredményességét.

Milyen módon lehet az egészségügyi és szociális ellátás egymáshoz kapcsolódó pontjait javítani?

3.1.5   Új technológiák kifejlesztése

3.1.5.1   A demográfiai változás okozta terheket nagy lehetőségek ellensúlyozzák. Ez különösen az idősödő társadalom számára létrehozott új termékekre és szolgáltatásokra vonatkozik. Az „öregedés mint gazdasági tényező” az egészségügyi szolgáltatások, új technológiák, gyógyszerek, gyógyászati termékek, orvosi technológiák, valamint az idegenforgalom és a wellness lehetőségek területén nagyobb növekedést és foglalkoztatást hozó gazdasági hajtóerővé válhat. Az Európai Bizottság becslése szerint a demográfiai változás jelentős hatással lesz az egészségügyi kiadásokra: az EU közegészségügyi kiadásai az előrejelzések alapján 2060-ig a GDP 1,5 százalékpontjával fognak növekedni. Új termékeket és szolgáltatásokat kellene kifejleszteni és a piacra bevezetni. Ennek során az értékteremtést a piac volumene, az ár, valamint a többletértékük mértéke befolyásolja.

3.1.5.2   Míg az „elsődleges egészségügyi piacon” a költségmegtakarításra való törekvés az elsődleges, és ez dönt arról, hogy a saját lakókörnyezetben való életvitel segítését (Ambient Assisted Living) felveszik-e az egészségügyi és ápolási pénztárak szolgáltatási katalógusába, a „másodlagos egészségügyi piac” ebből a szempontból sokkal szabadabban és rugalmasabban járhat el. E téren olyan stabil és megfizethető üzleti modellek kidolgozására van szükség, amelyek az eladásból, a bérbeadásból vagy a lízingelésből fenn tudják tartani magukat. Egyúttal biztosítani kell azt is, hogy a „másodlagos egészségügyi piacon” elkerüljük az egyenlőtlenségeket.

3.1.5.3   Támogatni kellene az ápolási technológiák bevezetésének hatásaira vonatkozó szociális és gazdasági ismeretek kidolgozását és cseréjét, például a versenyképességi és innovációs program keretében indított, jelenleg folyamatban lévő kísérleti projektekre alapozva. Egyúttal támogatni kellene a jobb időskori életminőséget segítő IKT-megoldások bevált gyakorlatainak cseréjét is, például az INTERREG program keretében, és a strukturális alapok felhasználása mellett. A kutatásoknak ki kellene értékelni a technológia felhasználóinak véleményét, különösen e technológiák felhasználóbarát jellegét és előnyeiket illetően.

3.1.5.4   Jóllehet a technológiai fejlődés és az újonnan kifejlesztett korai diagnosztizálási és kezelési módszerek nagymértékben hozzájárulnak a kiadások növekedéséhez, a technológiai fejlődés vívmányainak ésszerű felhasználása hosszú távon egyértelműen költségmegtakarításhoz vezethet. Az egészséget befolyásoló eljárások értékelésének (Health Technology Assessment - HTA) komolyabb szerepet kellene betöltenie az egészségügyi és ápolási szolgáltatások mértékének és kiadásai átvállalásának meghatározásában. Az új technológiák hatékony bevezetése és kezelése ezért döntő fontosságú a jövőbeli kiadások alakulása szempontjából. Az új technológiák ugyanakkor nem képesek helyettesíteni és nem is szabad, hogy helyettesítsék az idős személyek, valamint az egészségügyi és ápoló személyzet közötti közvetlen kapcsolatot, emellett megfizethetőnek kell lenniük.

3.1.6   Pénzügyi fenntarthatóság

3.1.6.1   Az idősek számára nyújtott ápolási szolgáltatásokat és az ápolási hozzájárulásokat szinte minden tagállamban a szociális rendszerek állják, ami az egyes szociális biztosítási rendszerek fenntartható és biztosított finanszírozását feltételezi.

3.1.6.2   Az ápolásra szorulás ma is a szegénység egyik kockázati tényezője, különösen az alacsony nyugdíjjal vagy alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok esetében. Európában számos idős személy nem engedheti meg magának a megfelelő ápolás igénybevételét. Ezért az EU minden országában – a szociális biztosítási rendszerének (társadalombiztosítási rendszerek vagy adóból finanszírozott rendszerek) megfelelően – be kell vezetni az ápolási költségek biztosítását, és a már létező biztosításokat ki kell igazítani az elkövetkező évtizedek demográfiai változásai jelentette kihívásoknak megfelelően, hogy biztosítsuk valamennyi polgár számára az ápolási szolgáltatásokhoz való hozzáférést a közösségi joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és szokásokkal összhangban és az egyéni szükségleteknek megfelelően. Az ápolási költségek ezen biztosításának nem csupán a fekvőbetegeknek nyújtott, hanem az ambuláns ápolási szolgáltatásokra is ki kellene terjednie.

3.1.6.3   A tartós gondozás költségei egy részének a magán egészségbiztosítási pénztárakra való áthárítását átgondolt módon, és az érdekelt felekkel egyetértésben kell megvalósítani annak érdekében, hogy ez a tendencia ne tegye még bonyolultabbá a hozzáférést ezekhez a szolgáltatásokhoz. A tagállamoknak a jövőben is biztosítaniuk kellene, hogy az idős emberek általános hozzáféréssel rendelkezzenek az alapellátáshoz és a megelőző intézkedésekhez. Ehhez az ambiciózus célkitűzéshez szükség van valamennyi rendelkezésre álló finanszírozási eszköz mobilizálására: a jogszabályok által teremtett szociális védelmi rendszerekre, valamint a kiegészítő mechanizmusokra.

3.1.6.4   Új költségtérítési struktúrák távoli rokonok számára is lehetővé kell, hogy tegyék, hogy az ápolásra szoruló emberek ápolásáért ápolási díjat kapjanak. Természetesen az ápolás minőségét ezekben az esetekben is biztosítani kell! Ezen túlmenően a szülési szabadság mintájára ápolási szabadságot is be kellene vezetni. Politikai szempontból elsődleges célként és a szociális párbeszéd keretén belül a szociális partnerekkel való egyeztetés alapján (mint például a szülői szabadság esetében) lehetőségeket kell kidolgozni a család, a munka és az ápolás összeegyeztethetőségére.

3.1.6.5   A társadalombiztosítási rendszerekre nehezedő pénzügyi nyomás csökkenthető egy sor országos szintű intézkedéssel, például a generikus gyógyszerek fokozottabb felhasználása, a gyógyszerekre kivetett hozzáadottérték-adó csökkentése és az árak kialakításáról a gyógyszeriparral folytatott tárgyalások által.

3.2   Helyi hálózatok – „A legkisebb egység a leghatékonyabb, és közel áll a polgárokhoz”

3.2.1   Az idősek, egészségi állapotuktól függően, nagyon sokat tudnak adni a társadalomnak. Személyes okok és a foglalkoztatási körülmények miatt egyre ritkábbak a többgenerációs háztartások a mai családokban. E téren megoldást hozhatnak a helyi hálózati struktúrával rendelkező magán- vagy települési szintű intézmények, mivel az általános érdekű szolgáltatások struktúráit a megfelelő szintű támogatás és segítség biztosítása érdekében a regionális és települési szinthez kell igazítani.

3.2.2   A helyi hálózatok például olyan platformok, amelyek települési szintű intézményekből, szociális partnerekből, nem kormányzati szervezetekből és az egészségügy felelőseiből állnak, amelyek célja az együttműködés és a szolgáltatások koordinációja. Az ilyen kezdeményezések jól támogathatóak a strukturális és kohéziós alapokból. Európának el kellene ismernie a „bevált gyakorlatokat”, azokat a kezdeményezéseket például, mint amelyek a „polgári szerepvállalás” és az „otthoni kezelés és ápolás” területén az önsegélyezés támogatására irányulnak.

3.2.3   A több generációt egybefogó házak szintén a családon kívüli, generációkat átfogó kölcsönös kapcsolatok megvalósulási formái: egy fedél alá gyűjtik az óvodákat, az ifjúsági és nyugdíjasklubokat (5).

3.2.4   Tervbe kell venni további szolgáltatások bevezetését is, mint például a nappali és éjszakai gondozást (mindenekelőtt demenciában szenvedő betegek részére).

3.3   Európai egészségügyi politika

3.3.1   A tagállamok egészségügyi rendszereinek választ kell adniuk a demográfiai változások kihívásaira, és ebből a szempontból meg kell erősíteni őket. Ennek során figyelembe kell venni, hogy az egészségügyi rendszerek megszervezése és irányítása a Lisszaboni Szerződés értelmében is a tagállamok feladata és felelőssége marad, valamint hogy az uniós intézmények csupán támogatják őket ebben a feladatukban. A tagállamok egészségügyi rendszerei szerveződésük (a Beveridge, Bismarck vagy vegyes modellt követő állami rendszerek mellett magánbiztosítók is megjelentek), fejlődésük, különböző gazdasági erejük, a velük szemben támasztott követelmények és elvárások alapján igen eltérőek. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés jogát azonban, az Európai Alapjogi Charta felszólításának megfelelően is, biztosítani kell.

3.3.2   A nyitott koordinációs módszer hozzájárulhat az egészségügyi politika hatékonyabb kialakításához és irányításához. Az együttműködésnek a három fő témára – „hozzáférés”, „minőség” és „hosszú távú finanszírozhatóság” – vonatkozó tapasztalatok cseréjére és gyakorlati példák bemutatására kellene összpontosítania.

3.3.3   A szubszidiaritási elv alapján a szociálpolitika alakítása is a tagállamok alapvető hatáskörében marad. Az EU ugyanakkor segítheti őket olyan támogató intézkedéseken keresztül, mint a tagállamok közötti együttműködés kiegészítése és támogatása. A szociális területen a nyitott koordinációs módszer hasznos eszköznek bizonyult arra, hogy a hozzáférés, alkalmazkodás és fenntarthatóság elveinek megfelelően javítsa a szociális védelmet.

3.3.4   Az „aktív, egészségben és méltóságban való megöregedés” témáját – cselekvési terv kidolgozása révén – fel kell venni az Európa 2020 stratégia prioritásai közé. Ehhez az Európai Bizottság főigazgatóságainak még szorosabb és folyamatos együttműködésére van szükség. Ezért speciális szolgálatközi munkacsoportot kellene létrehozni az „öregség és egészség” témához kapcsolódóan, olyan kérdéskörök tárgyalására, mint az „egészségügyi ellátás, az ápolás, a nyugdíjak és a pénzügyi fenntarthatóság”. Elérendő célkitűzés, és a tagállamok számára példaként kell hogy szolgáljon a megelőző intézkedések, valamint az egészségfejlesztés és -nevelés megerősítése, továbbá e cselekvési elvek beépítése valamennyi szakpolitikába.

3.3.5   Az EGSZB-nek egy generációk közötti „kerekasztal”, „kategória”, vagy „állandó tanulmányozócsoport” keretében a továbbiakban is folyamatosan tárgyalnia kellene az „aktív, egészségben és méltóságban való megöregedés” témát, hogy a különböző politikaterületeket átfogó demográfiastratégiát dolgozzon ki.

3.3.6   Az uniós politikáknak a strukturális és kohéziós alapból származó juttatásokkal kellene támogatniuk a tagállamokat a nemzeti intézkedések végrehajtásban.

3.3.7   Az EGSZB ezen túlmenően ösztönzi az „öregség és egészség” téma területére vonatkozóan az egész életen át tartó tanulás folyamatos uniós szintű támogatását, valamint egyedi stratégiák kidolgozását, amelyek ezt az elvet nemzeti, regionális és helyi szintre ültetik át.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  COM(2009) 180 végleges.

(2)  Lásd az EGSZB-vélemények listáját a következő honlapon: http://www.eesc.europa.eu/sections/soc/index_en.asp.

(3)  Lásd az Európai egészségügyi és egészségpolitikai megfigyelőközpont internetes oldalát: http://www.euro.who.int/en/home/projects/observatory/activities/research-studies-and-projects

(4)  „Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” (Zs 90,12).

(5)  http://www.mehrgenerationenhaeuser.de.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/17


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A közös európai menekültügyi rendszer többletértéke mind a menedékkérők, mind az Európai Unió tagállamai számára (feltáró vélemény)

2011/C 44/03

Előadó: Cristian PÎRVULESCU

2010. február 16-i levelében Joëlle MILQUET miniszterelnök-helyettes és bevándorlás- és menekültügyi politikával megbízott munkaügyi és esélyegyenlőségi miniszter, a jövendő belga elnökség nevében és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikkével összhangban felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt a következő tárgyban:

A közös európai menekültügyi rendszer többletértéke mind a menedékkérők, mind az Európai Unió tagállamai számára

(feltáró vélemény).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2010. június 16-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 133 szavazattal 1 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elégedetten nyugtázza az uniós intézmények proaktív hozzáállását a menekültügy kérdéséhez, valamint egyes tagországok arra irányuló nyitottságát, hogy előrelépjenek e szakpolitikák terén.

1.2

Bár az Európai Unió bevándorlási és menekültügyi politikáját számos globális szinten meglévő bizonytalansági és kockázati forrás veszélyezteti, (1) az EGSZB szerint a gazdasági válság okozta költségvetési megszorítások nem járhatnak a rászorulók számára biztosított védelem szintjének és minőségének csökkenésével. Az Európai Unió identitása szorosan egybefonódik az emberi jogok védelmével. Ha ezen a téren kudarcot vall, az súlyos csapást jelent a politikai és demokratikus szervezetként fellépő Unió hitelességére nézve kifelé és befelé egyaránt.

1.3

Az EU e területhez kapcsolódó felelősségi köreinek az EUMSz. elfogadását követő kiterjesztése és a döntési mechanizmusok megváltozása lehetőséget nyújt egy közös európai menekültügyi térség létrehozására. Azonban kockázatok is léteznek. A felkeltett várakozás lehet, hogy túlságosan nagynak bizonyul a rendelkezésre álló politikai és közigazgatási kapacitáshoz viszonyítva.

1.4

Az EGSZB szerint egy működőképes közös európai menekültügyi politika révén lehet a leghatékonyabban és legfenntarthatóbb módon kezelni mind a veszélyeztetett helyzetben lévő személyek védelmi szükségletét, mind pedig ennek a tagországokban jelentkező hatásait.

1.5

Az EGSZB a nemzetközi védelemre jogosult személyeket nem gazdasági és közigazgatási tehernek tekinti, hanem az őket befogadó országok és közösségek értékes partnereinek. A védelemben részesülők a változás előmozdítói lehetnek származási országaikban a demokrácia megerősítése, a jogállamiság és az emberi jogok védelme szempontjából. Megszerzett tudásuk révén mind a befogadó, mind a származási országokban a gazdasági és társadalmi fejlődés kulcsszereplőivé válhatnak.

1.6

A közös európai menekültügyi rendszer kudarca vagy sikere több kulcsfontosságú tényezőtől függ, ezek pedig az emberi jogok tényleges védelme, a tagországok közötti szolidaritás, a menekültügyi jogszabályok és szakpolitikák harmonizálása, a védelem tartalmi javítása, valamint a menekültügyi politikáért felelős európai intézmények megfelelő finanszírozása. Az EGSZB úgy véli, hogy legelső feladatként meg ki kell vívni a széles közönség, a civil társadalom, valamint a tagországok kormányainak bizalmát egy közös európai menekültügyi politika iránt. Ez úgy érhető el, ha a szakpolitika gyorsan működőképessé válik, és konkrét eredményekhez is vezet, különösen a szakpolitika próbájaként is szolgáló esetekben.

1.7

A menekültjog megadásával kapcsolatos rendszerek tagországok szerinti eltérései jelentős többletköltséggel járnak. A közös európai menekültügyi rendszer felállításával csökkennek a költségek, kezdetben a jogszabályok egyszerűsítése révén (a fellebbezések vagy a megismételt kérelmek számának csökkentése és az eljárásokkal való visszaélések lehetőségének szűkítése által), majd később az illetékes európai intézmények (például az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal) fellépésének köszönhetően, melyek a nemzeti hatóságok helyére léphetnek. Ez megkönnyíti majd a bevált gyakorlatok cseréjét, a hivatali személyzet kiképzését, és ami különösen fontos, a menedékkérők átirányítását.

2.   Bevezetés

2.1

A szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés európai uniós térsége döntő szakaszba lépett. 1999 óta a Tanács két ötéves tervet fogadott el: a tamperei programot (1999–2004) és a hágai programot (2004–2009). Tíz év elteltével a Tamperében meghatározott célkitűzések csak részben teljesültek. Az EU még mindig nem a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés közös térsége. A bevándorlást, a menekültügyet és a határok biztonságát érintő közös politikában jelentős, bár egyenetlen haladást láthattunk.

2.2

A stockholmi program a Lisszaboni Szerződés életbelépését követően alkalmazásra kerül, és a fenti szerződésbe foglalt politikák egész sorát fogják a Tanács keretén belül elfogadni rendes jogalkotási eljárás útján, illetve az Európai Parlamenttel közös együttdöntési eljárás során. Ezáltal az EU-nak lehetősége nyílik nagyra törőbb célokat is kitűznie, hogy az egyes tagországok ellenkezése miatt egyelőre meggátolt folyamatnak új lendületet adjon.

2.3

Az alapvető jogok chartáját is magában foglaló Lisszaboni Szerződés elfogadása nagymértékben szélesítette az Európai Uniónak a menekültüggyel kapcsolatos felelősségi és illetékességi körét. Az illetékességi körök kiszélesítése nagy lehetőség a bevándorlással és a menekültüggyel kapcsolatos célkitűzések teljesítésében való előrelépésre. Mindez azonban kockázatot is hordozhat, ha nem sikerül az érintett felek támogatását elnyerni a meghozott döntések iránt. Ha egy olyannyira érzékeny területhez szervesen tartozó – és már a szakpolitika kidolgozása során egyértelműen jelentkező – feszültségeket és félreértéseket nem sikerül orvosolni, veszélybe kerülhetnek az eddigi eredmények, sőt a jövőbeli kilátások is.

2.4

A stockholmi program egy olyan konzultációs folyamat eredménye, melynek során a következő dokumentumokból nyert javaslatokat fogták egybe és használták fel operatív módon: az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum, (2) a bel- és igazságügyi politika jövőjével kapcsolatos konzultatív csoport jelentései, (3) valamint a „Szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés jövője – Konzultáció a következő öt év prioritásairól” című nyilvános konzultáció keretében 2008 szeptemberében és novemberében az Európai Bizottsághoz eljuttatott hozzájárulások. 2009-ben az Európai Bizottság kiadta „A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége a polgárok szolgálatában – nagyobb szabadság biztonságosabb környezetben” című közleményét, (4) melyet az Európai Gazdasági Szociális Bizottság is véleményezett. (5)

2.5

A Közös Európai Menekültügyi Rendszernek a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés térsége részeként történt felállítása a menekültek jogállására vonatkozó 1951. évi Genfi Egyezmény hathatós alkalmazásának felvállalásán és a tagországok által közösen vallott emberjogi értékeken alapul. Az 1999–2006 közötti időszakban jelentős előrehaladás történt, többek között a jelenlegi közösségi vívmányt képező 4 eszköz elfogadása révén. A 2004/83/EK bizottsági irányelv (az elismerésről szóló irányelv) meghatározta a nemzetközi védelem kérésére jogosult személyek azonosítását szolgáló közös feltételeket, csakúgy mint az őket valamennyi EU-s tagállamban megillető előnyök minimális szintjét. Hágai és stockholmi programjában az Európai Bizottság vállalta, hogy értékeli az első szakaszban elért haladást, és 2010 végéig egy intézkedéssorozatot javasol a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek.

2.6

A közös európai menekültügyi rendszer kidolgozásában az EGSZB már 2002 óta számos véleményén keresztül részt vesz, melyek között megemlíthető a jövőbeli közös európai menekültügyi rendszerrel kapcsolatos zöld könyvről szóló vélemény, (6) valamint a menekültügyi stratégiai tervről szóló vélemény (7).

2.7

A menekültügyi szakpolitikákkal kapcsolatos, 2008. június 17-én elfogadott tervével (8) („Politikai terv a menekültügyről”) az Európai Bizottság a Közös Menekültügyi Rendszer második szakaszának lezárását javasolta a védelmi normák javítása és ezek EU tagállamokban történő egységes alkalmazása révén. Az Európai Bizottság által 2008. október 17-én elfogadott Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum révén ismét megerősítést nyert a felvállalt célkitűzések és a fenti politika támogatottsága. A szakpolitikákkal kapcsolatos tervben előirányozták az elismerésről szóló irányelv („Qualification Directive”) felülvizsgálatát egy olyan szélesebb csomag keretében, melyben szerepel a dublini és az Eurodac rendeletek, illetve a befogadási feltételekre vonatkozó irányelv (9) felülvizsgálata is, csakúgy mint az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) (10) létrehozására vonatkozó javaslat 2009. február 19-i elfogadása. Az intézkedések között szerepel a menekültügy külső dimenziójának erősítése is, többek között a regionális védelmi programok újraindításának és továbbfejlesztésének uniós programja révén.

2.8

Az Európai Unió Tanácsának elnökségét átvevő Belgium kormánya felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot egy, a menekültügy kérdésével kapcsolatos feltáró vélemény elkészítésére. A hivatalos felkérésben rámutatnak, hogy a nemzetközi védelemnek a veszélyeztetett helyzetben lévő személyek számára történő megadása az Európai Unió és a tagállamok előtt álló fontos kihívás. Az elmúlt években állhatatosan követték a legfontosabb felvállalt célkitűzést, mely a közös európai menekültügyi politika létrehozására irányul. Létrejöttek a nemzetközi védelem megadására vonatkozó normák, kijelölték a felelősségi köröket, és új intézményeket is felállítottak. Mindezek ellenére számos tagállam tartózkodóan áll hozzá a jogszabályok és a szakpolitikák tényleges harmonizálásához. A tagállamok támogatása nélkül félő, hogy az európai jogszabályi és intézményi szerkezet hatástalanná és költségessé válik. A tagállamok számára még nem nyilvánvalóak a közös európai menekültügyi politika előnyei, és saját felelősségüket sem vállalják fel egyértelműen.

2.9

Az EGSZB építő javaslatokkal állt elő e téren, és elégedetten nyugtázta a közösségi és tagállami gyakorlatok szintjén elért haladást. Kifejtett álláspontjaiban nyíltan felvállalta az alapvető emberi jogokat előtérbe helyező elveket és értékeket, és olyan intézkedéseket javasolt, melyek a nemzetközi védelemre jogosultak személyes és szakmai kiteljesedésének megkönnyítését célozzák. Ugyanakkor számos alkalommal jelezte az európai politikák korlátait és ellentmondásait a tervezés és a végrehajtás szintjén egyaránt. A szóban forgó politikák és eszközök kiigazítása széles egyetértésen kell, hogy alapuljon, a tagállamokkal, a közösségi intézményekkel, a civil szervezetekkel, az üzleti körökkel és a helyi önkormányzatokkal folytatott valós párbeszéd keretében.

3.   Általános megjegyzések

A Közös Európai Menekültügyi Rendszer többletértéke a menedékkérők és a tagállamok számára

3.1

Az EGSZB szerint érdemes a KEMR előnyeit hangsúlyozni, hiszen ezáltal lehetségessé válik az érdekelt feleknek és különösen a tagállamoknak a KEMR építési folyamatába vetett bizalmát visszaállítani.

3.2

AZ EGSZB egyetértését fejezi ki a Közös Európai Menekültügyi Rendszer (KEMR) tökéletesítésével kapcsolatban vállalt európai uniós célkitűzésekkel. Ugyanakkor felhívja a figyelmet az európai szinten vállalt célkitűzések és az érintett területre jellemző nemzeti gyakorlatok közötti aránytalanságra, melyet még tovább fokozhat a gazdasági válság, annak társadalmi és politikai hatásaival együtt.

3.3

E rendszer nem építhető fel anélkül, hogy ne gyökerezne szilárdan a közös értékek és elvek olyan együttesében, amely az emberi lény méltóságát és biztonságát állítja az EU és a tagországok intézkedéseinek központjába.

3.4

Az elfogadott kérelmek eltérő arányában, a megtámadott határozatok számában és a másodlagos vándorlásban tükröződő különbségek, valamint az egyes tagállamokra nehezedő eltérő nyomás miatt nem érvényesül a tagállamok közötti szolidaritás ki nem mondott elve.

3.5

A KEMR-et alapjaiban ássa alá a tagállamok azon törekvése, hogy a jogszabályok és a nemzeti gyakorlatok harmonizációját korlátozzák. A harmonizáció nem a menekültügyi politika kérdése, hanem a KEMR előnyeit kézzelfoghatóvá tevő legfőbb eszköz. A harmonizáció révén csökkenni fog a némely tagállamra jelenleg nehezedő közigazgatási és pénzügyi nyomás. Emellett magasabb védelmi szintet fog biztosítani a menedékkérők számára, legalábbis a kezdeti szakaszban. Ahhoz, hogy a harmonizáció az elvárt eredményekhez vezessen, nem a védelem szempontjából vett legkisebb közös nevező szerint kell megvalósítani.

3.6

A nemzetközi védelem tartalma a menekültügyi politika érzékeny területét képezi. Itt a tagországok közötti különbségek még jelentősebbek, mint a nemzetközi védelem megadására vonatkozó tulajdonképpeni eljárás esetében. Ha a szakképzettséget igazoló bizonyítványok elismerésével, valamint az oktatáshoz és a munkahelyhez való hozzáféréssel kiegészítve a védelem tartalma kézzelfoghatóbb tartalmat nyer, a nemzetközi védelemre jogosult személyek hozzájárulhatnak az egyéni és közösségi jólét növekedéséhez.

3.7

A menekültügyi politika kielégítő támogatása érdekében a szakosodott intézményeknek (különösen a FRONTEX-nek és az Európai Menekültügyi Támogató Hivatalnak) világos hatáskörrel kell rendelkezniük a felelősségi körükhöz mért pénzügyi támogatás mellett, valamint átlátható módon kell működniük annak érdekében, hogy biztosítva legyen a nemzetközi védelemért folyamodók és az arra jogosultak alapvető jogainak és a megfelelő eljárásoknak a tiszteletben tartása. Egyes hatékony intézmények pénzügyi támogatása szolgáltathatja a legjobb példát egy valódi közös menekültügyi politika előnyeire.

4.   Részletes megjegyzések

4.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a menekültügyi politika különböző dimenziói szorosan egymáshoz kapcsolódnak. A közös európai menekültügyi rendszer kudarca vagy sikere több kulcsfontosságú tényezőtől függ, ezek pedig az emberi jogok tényleges védelme, a tagországok közötti szolidaritás, a menekültügyi jogszabályok és szakpolitikák harmonizálása, a védelem tartalmi lényegének javítása, valamint a menekültügyi politikáért felelős európai intézmények megfelelő finanszírozása. Az EGSZB úgy véli, hogy legelőször a széles közönség, a civil társadalom, valamint a tagországok kormányainak bizalmát kell kivívni egy közös európai menekültügyi politika iránt. Ez úgy érhető el, ha a szakpolitika gyorsan működőképessé válik, és konkrét eredményeket is fel tud mutatni, különösen a szakpolitika próbájaként is szolgáló esetekben.

Az emberi jogok tiszteletben tartása a nemzetközi védelemhez való hozzáférés valamennyi szakaszában.

4.2

Állásfoglalásaiban az EGSZB folyamatosan aláhúzta, hogy a nemzetközi védelem terén közös szabályokra és nem pusztán minimálszabályokra van szükség (11). Ezek a szabályok a nemzetközi védelemért folyamodók alapvető jogainak nagyobb mértékű tiszteletben tartását célozzák a következők révén:

a területre való bejutás biztosítása;

a menedékre és védelemre vonatkozó kérelem benyújtási helyének szabad megválasztása;

elsőként a hagyományos menekültstátusz lehetőségének vizsgálata, a kiegészítő védelem másodsorban való megfontolása, de csak akkor, ha az első jogállás feltételei nem teljesülnek;

visszaküldés tilalma abban az esetben, ha a kérelmező élete veszélyben van származási országában vagy a legutolsó tranzitországban;

a kiutasítás elleni felfüggesztő hatályú fellebbezés lehetősége mindaddig, amíg az illetékes bíróság nem hozott határozatot, az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatával összhangban lévő hatályos fellebbezési joggal;

a kiskorú vagy vélhetően kiskorú személyek által kért különleges védelem;

a személyek – és különösen a nők – önálló jogának tiszteletben tartása a védelem iránti kérelem benyújtását illetően.

4.3

Lényeges, hogy az eljárások során a menedékkérők anyanyelvükön fejezhessék ki magukat, és az eljárás valamennyi szakaszában ingyenes jogsegélyben részesülhessenek.

4.4

A nemzetközi védelem megadásának elutasítását világosan meg kell indokolni, és szerepelnie kell benne a fellebbezési lehetőségekre vonatkozó információknak, beleértve azok módozatait és határidejét is. A fellebbezési eljárás lezárásáig a kiutasítási intézkedést minden esetben fel kell függeszteni (12).

4.5

Fogva tartásra/közösségi szálláson való őrizetben tartásra csak végső esetben és az illetékes bíróság határozata alapján kerüljön sor, miután a többi megoldási lehetőséget kimerítették, tiszteletben tartva a védelemhez való jogot, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény előírásaival összhangban (13). A meghozott határozatok megtámadására fellebbezési eljárás révén lehetőséget kell biztosítani.

4.6

Az EGSZB rámutat a nők sajátos helyzetére, akik a férfiakhoz képest sokkal több nehézséggel szembesülnek a menedékkérelem benyújtása és a menekültstátusz megszerzése során. Szintén jelzi a kiskorúak problematikáját a menekültügyi politikában, és aláhúzza, hogy mennyire fontos a kiskorúak érdekeinek és biztonságának hatékony védelme.

4.7

Az EGSZB aggódva látja, hogy a bevándorláshoz és a menekültügyhöz társuló olyan jelenségeknek, mint az embercsempészet vagy a hatalommal való visszaélés nem szentelnek elegendő figyelmet a tagállamokkal és a harmadik országokkal, különösen a tranzitországokkal kapcsolatban. Az 1951-es Genfi Egyezményt nem ratifikált országok nem lehetnek az EU partnerei a menekültügyi politikában. A menekültügyi politika sikerét csak úgy lehet biztosítani, ha szilárd intézményközi megállapodás jön létre a veszélyeztetett helyzetben lévő személyek jogainak és biztonságának sérülését nem egyszer lehetővé tevő tranzitországokkal.

Több szolidaritás a tagállamok között a közös érdek és a felelősség megosztása alapján.

4.8

A menekültáramlatoknak való eltérő kitettségük miatt egyes tagállamok a nemzetközi védelem megadására vonatkozó korlátozó szabályokkal igyekeznek válaszolni. A menekültügyi politika keretében ezeket az államokat hathatósan támogatni kell a menedékkérelmek kezelésében és különösen a védelem tartalmának javításában. E támogatás működőképessége érdekében az EGSZB egyetért egy új eljárás bevezetésével, mely felfüggesztené a menekülteknek a Dublini Egyezmény szerint történő átirányítását egy fokozott nyomásnak kitett felelős tagország felé (14).

4.9

A fokozott nyomásnak kitett államokkal való szorosabb együttműködés számos előnnyel jár. Elsősorban korlátozni fogja a tagállamok közötti másodlagos vándorlást. A menedékkérelmeknek a tagállamok közötti igazságosabb elosztásával lehetővé válik a folyamat hatékonyabb kezelése és a nemzetközi védelemre jogosultaknak a tagállamokba való jobb beilleszkedése.

A veszélyeztetett helyzetben lévő személyek védelmének javítására irányuló tényleges harmonizáció

4.10

A menekültügyi kérelmek elbírálása a tagországok hatáskörébe tartozik. A nem elegendő mértékben harmonizált nemzeti jogrendszerek miatt egymástól eltérő hagyományok maradtak életben; a származási országban uralkodó helyzetet eltérően ítélik meg; hiányoznak az európai szintű közös gyakorlatok; eltérőek a közigazgatási kapacitások; a nemzetközi védelemért folyamadók részéről megnyilvánuló nyomás egyenetlen földrajzi megoszlást mutat; Ebből következően a tagállamok rendkívül eltérő védelmi szintet biztosítanak, ezért továbbra is fennáll a menekültek másodlagos mozgása az EU-n belül (15).

4.11

Szükséges lépés a menedékkérelmek közös információs bázis alapján történő elemzése. Az EGSZB többször ajánlotta már a biztonságosnak feltételezett országokról összeállított listák elhagyását és ezek helyettesítését egy olyan rendszerrel, mely valós időben értékeli a harmadik országokban egyéni és közösségi szinten jelentkező kockázatokat. Ez a rendszer a tervek szerint az EMTH illetékességi körébe tartozna. A közös értékelő rendszer közös kritériumok együttesét kell, hogy használja, beleértve az ország területén belül meglévő védelmet és annak szereplőit.

4.12

Az EGSZB szerint a védelem nem állami szereplői hasznos, sőt néha nélkülözhetetlen szolgálatokat nyújthatnak rövid távon, különösen egyes humanitárius problémák megoldása során. Ugyanakkor egy adott területen a személyek védelmének biztosításával kapcsolatos felelősséget még részben sem lehet rájuk bízni, hanem csak az állami szervekre. Egy ország belsejében csak akkor beszélhetünk érvényes védelemről, ha a terület legnagyobb része a belső közrendet, a közszolgáltatások minimális szintjét és az egyéni jogok és biztonság megfelelő védelmét biztosítani képes és arra hajlandó központi hatalom ellenőrzése alatt áll.

4.13

Az EGSZB pozitívan értékelte a két (menekülti, illetve kiegészítő védelmi) védelmi jogállás tartalmi egységesítése felé történt elmozdulást. Ez az EGSZB által már számos alkalommal üdvözölt irány biztosíthatja a jövőben a veszélyhelyzetben levő személyek teljesebb védelmét és jobb beilleszkedését az EU tagországaiba. Emellett a két védelmi jogállás egységesítése nem csökkentheti közvetlenül vagy közvetetten sem a védelem szintjét, sem a jogállások tartalmának minőségét (16), hanem csakis javíthatja azokat.

4.14

A menekültügyi politika kezelésében a nemzeti kormányokra háruló felelősség nem vezethet egymástól teljesen eltérő gyakorlatok bevezetéséhez. Egyes tagállamok (például Hollandia és Svédország) a bevált gyakorlatok olyan együttesét fejlesztette ki, mely más államokat is hasonló intézkedések meghozatalára ihlethet. A bevált gyakorlatok szerepét hajlamosak vagyunk alulértékelni. Pedig ezek képesek megmutatni a menekültügyi politika gyakorlatba való átültetésének módját, illetve a nemzeti szinten végzett kísérletezés költségeit is csökkentik.

Több lényegi tartalmat a nemzetközi védelembe.

4.15

Ezen a téren eltérőek a nemzeti szakpolitikák és programok. Ez a kijelentés viszont csupán megérzésen alapul, hiszen nem létezik részletes elemzés a tagállami politikákról. Proaktív intézkedések hiányában a nemzetközi védelem megadása súlytalanná válik, ami az e jogállást élvező személyek hallgatólagos diszkriminációját fogja eredményezni. Az EGSZB a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek bevonását javasolja a nemzeti szintű menekültügyi politika kidolgozásába és végrehajtásába.

4.16

Az EGSZB pozitívan értékeli az iskolai végzettségek és bizonyítványok elismerésére/elismertetésére vonatkozó kitételek megjelenését, valamint a nemzetközi védelmet élvező személyek szakképzési programokhoz való hozzáférésének ösztönzését (17). Ezek a gazdaságba és társadalomba való beilleszkedés és az életminőség javításának irányába mutató fontos lépések A munkaerőpiachoz való hozzáférést erőteljes diszkriminációellenes intézkedésekkel és a gazdasági szereplők ösztönzésével kell előmozdítani.

A menekültügyi politikáért felelős intézmények megerősítése és megfelelő finanszírozása.

4.17

Az EGSZB szerint az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal tevékenységeinek minél hamarabb működésbe kell lépniük. A Hivatal költségvetésének elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy logisztikai szempontból összetett és intenzív tevékenységét el tudja látni. Például a harmadik országokbeli kockázatok felmérésére szolgáló közös európai rendszert, mely a menekültügyi politika fontos alkotóeleme, az EMTH-nak kell elsőbbségi alapon kifejlesztenie. A Hivatal megfelelő finanszírozása nyilvánvalóvá tenné, hogy milyen előnyök származnak egyes közös európai intézményekből és eljárásokból. Az EMTH-nak az EU egyéb intézményeivel, és különösen a tagállamok kormányaival koordináltan kell fellépnie.

4.18

A menekültügyi politika különböző alkotóelemeinek finanszírozását újra kell gondolni. A forrásokat meg kell növelni és a legjobb eredményekkel járó, illetve a tagállamok számára valós támogatást nyújtó eszközök felé kell átcsoportosítani. A szolidaritásnak van egy nem elfelejtendő pénzügyi összetevője is. Például az Európai Menekültügyi Alap mintegy 5 millió eurós költségvetése túlzottan kis összeg ahhoz, hogy a menekültügyi politika közösségi és nemzeti végrehajtásához hasznos támogatást nyújthasson.

4.19

Az EGSZB aggódva jelezte a tagállamok és a FRONTEX ügynökség által számos esetben követett gyakorlatot, mely esetlegesen nemzetközi védelemre szoruló személyek kiutasításához kötődik (18). Az ilyen – mind átfogóbbá és egyben gyakoribbá is váló – műveleteknek a teljes átláthatóság és felelősségvállalás feltételei között kellene lezajlaniuk (19). Az EGSZB a FRONTEX és az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal együttműködését javasolja az emberi jogok megsértésének elkerülése érdekében. Az érintett személyeknek olyan országokba/övezetekbe való kiutasítása, ahol biztonságukat veszély fenyegeti, egyértelműen sérti a visszaküldés tilalmának elvét.

4.20

Az EGSZB úgy véli (20), hogy a FRONTEX szakembereinek nyújtott képzés a következők javítását szolgálja:

a tagállamok közötti operatív együttműködés koordinációja;

közös normák kidolgozása a képzés terén;

megfelelő támogatás biztosítása a tagállamok számára a befogadási és visszatoloncolási műveletek kulturális közvetítők segítségével történő lebonyolításához;

az állami tisztviselők felkészítése az EU által kidolgozott humanitárius menedékjog tekintetében.

4.21

Az EGSZB javasolja, hogy a menekültügyi politika intézményi fejlesztése mellé rendeljék hozzá a civil szervezetek fokozott bevonását a szakpolitika döntési folyamatába és gyakorlati megvalósításába is. A civil szervezetek bevonása növelni fogja a közös politika hitelességét, és hozzá fog járulni a felhasznált eszközök folyamatos javulásához is.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  Például a környezet pusztulásával és az ehhez kapcsolódó konfliktusokkal járó kockázatok.

(2)  Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum, az Európai Unió Tanácsa, 13440/08, 2008. szeptember 24.

(3)  A bel- és igazságügyi politika jövőjével kapcsolatos konzultatív csoport jelentése „Liberty, Security, Privacy: European Home Affairs in an Open World”, 2008. június.

(4)  COM(2009) 262.

(5)  HL L 128., 2010.5.18., 80. o.

(6)  HL C 204., 2008.8.9., 77. o.

(7)  HL C 218., 2008.9.11., 78. o.

(8)  COM(2008) 360 végleges.

(9)  COM(2008) 815 végleges. COM(2008) 820 végleges. COM(2008) 825 végleges.

(10)  COM(2009) 66 végleges.

(11)  HL C 2008.8.9., 77. o., HL C 218 2009.9.11., 78. o.

(12)  Az EGSZB 2010. április 28-i véleménye a következő tárgyban: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól (átdolgozás) COM(2009) 554 végleges – 2009/0165 (COD), előadó: Antonello PEZZINI.

(13)  HL L 317., 2009.12.23., 110. o.

(14)  HL L 317., 2009.12.23., 115. o.

(15)  HL C 218., 2009.9.11.

(16)  2010. április 28-i EGSZB-vélemény a következő témában: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére és jogállására, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó minimumszabályokról COM(2009) 551 végleges – 2009/0164 (COD), előadó: Cristian PÎRVULESCU.

(17)  Uo.

(18)  Lásd a Human Rights Watch jelentését: Pushed Back, Pushed Around Italy's Forced Return of Boat Migrants and Asylum Seekers, Libya's Mistreatment of Migrants and Asylum Seekers, HRW 2009.

(19)  Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság az irányú szándékát, hogy a menekültügyi eljárásokat átláthatóbbá tegye.

(20)  Az EGSZB 2010. április 28-i véleménye a következő tárgyban: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól (átdolgozás) COM(2009) 554 végleges – 2009/0165 (COD), előadó: Antonello PEZZINI.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/23


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A nyitott koordinációs módszer és a szociális záradék az Európa 2020 stratégia kontextusában (feltáró vélemény)

2011/C 44/04

Főelőadó: Jan OLSSON

2010. április 28-án kelt levelében Laurette Onkelinx belga miniszterelnök-helyettes, egyben szociális és közegészségügyi miniszter a jövendő belga elnökség nevében az EUMSz. 304. cikke alapján feltáró vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, a következő tárgyban:

A nyitott koordinációs módszer és a szociális záradék az Európa 2020 stratégia kontextusában.

Az EGSZB Elnöksége 2010. május 25-én megbízta az „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekciót a bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 15-iülésnapon) főelőadót jelölt ki Jan OLSSON személyében, továbbá 61 szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB üdvözli a belga elnökség azon kezdeményezését, hogy használják fel a horizontális szociális záradékot és a megerősített nyitott koordinációs módszert (OMC), mivel ez kiemeli azt a tényt, hogy a társadalmi kohéziónak lépést kell tartania a gazdaságpolitika megerősített koordinációjával annak érdekében, hogy elérjük az Európa 2020 stratégiában kitűzött valamennyi célt.

1.2

A szervezett civil társadalom minden stádiumban és szinten történő valódi részvétele elengedhetetlen a horizontális záradék és az OMC hatékony használatához. Az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság készítsen éves „irányítási jelentést” erről a részvételről. Az EGSZB segítséget tud nyújtani ebben a feladatban, és azt is javasolja, hogy a PROGRESS program keretében finanszírozzanak kísérleti részvételi projekteket. Az EGSZB emellett javasolja egy, A részvételre épülő irányítás helyes gyakorlatának kódexe című dokumentum összeállítását az OMC-ről.

1.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy nagy szükség van olyan koordinációs eljárásra, amely kiterjed az összes cél és politika közötti kölcsönhatásokra is. Ez kellene hogy legyen a szociális záradék és az OMC végrehajtásának átfogó vezérelve. Az Európai Bizottságnak – vállvetve a szociális védelemmel foglalkozó bizottsággal és a foglalkoztatási bizottsággal – e koordináció élére kell állnia, a két utóbbi bizottságnak pedig nyitnia kell a külső érdekeltek érdekképviseletének irányába.

1.4

A horizontális szociális záradék végrehajtásának hatékonynak kell lennie. A szociális hatásfelméréseknek ki kell terjedniük mind a tíz integrált foglalkoztatási és gazdaságpolitikai iránymutatásra, továbbá közzé kell tenni őket, és be kell építeni az OMC-folyamatba. A foglalkoztatásra, a szegénységben élő emberek számára és a szociális kockázatokra gyakorolt hatásokra kell összpontosítani.

1.5

Az EGSZB támogatja a megerősített OMC-t, hogy a jelenlegi válságban a foglalkoztatás, a szociális védelem és a társadalmi befogadás kérdése ne veszítsen jelentőségéből. Az OMC helyi jellegét fokozni kell, ezzel egyúttal hozzá is kapcsolva azt az Európai Szociális Alap égisze alatt végzett célzott tevékenységekhez. Az egymástól való tanuláson alapuló szakértői értékeléseknek a társadalmi kohézióra irányuló nemzeti útitervekhez kell vezetniük. A mutatószámok körébe a jólét minőségi kritériumait is be kell vonni. Az EGSZB támogatja „A szegénység elleni európai platform”-ot, de úgy véli, hogy az OMC és a horizontális záradék más kiemelt kezdeményezések előbbreviteléhez is hozzájárulhat.

2.   Háttér

2.1

Az EU belga elnöksége felkérte az EGSZB-t, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt a következő tárgyban: Hogyan érhető el az európai társadalmi kohézió a nyitott koordinációs módszer megerősítése és az Európa 2020 stratégia révén, illetve milyen gyakorlati szerepet játszhat a horizontális szociális záradék az európai szakpolitikák szociális dimenziójában, és miként lehet ezt megvalósítani?

2.2

A véleményt felhasználják majd a belga elnökség 2010. szeptember 14–15-én rendezendő, „Uniós koordináció a szociális területen, az Európa 2020 kontextusában” című konferenciáján.

2.3

Az Európa 2020-ról szóló közleményében az Európai Bizottság hangsúlyozza, hogy minden szinten szükség van a szociális partnerek és a civil társadalom képviselőinek bevonására. Javasolja, hogy „A Gazdasági és Szociális Bizottságot, valamint a Régiók Bizottságát ugyancsak szorosabban be kell vonni a stratégia megvalósításába.”

2.4

Az Európa 2020 stratégia megvalósítása érdekében az Európai Tanács június 17-i ülésén öt kiemelt célról állapodott meg (a foglalkoztatási arány, a kutatás-fejlesztés, az üvegházhatású gázok, az oktatás és a társadalmi befogadás), és úgy vélte, hogy ezek egymáshoz kapcsolódnak, és kölcsönösen erősítik egymást. „Egy sokkal erőteljesebb gazdasági irányítás alapjait” fektetjük le azzal, ha „a gazdaságpolitikai koordináció megerősítését” kiemelten kezeljük. A hatékony nyomonkövetési mechanizmusok kulcsfontosságúak a célok sikeres eléréséhez. A Tanács egyetértett azzal a céllal, hogy 20 millió embert kell kiemelni a fenyegető szegénységből, de a tagállamok belátására kell bízni, hogy milyen nemzeti célokat állapítanak meg három mutatószám – a szegénységi küszöb alatt élők, az anyagi nélkülözésben élők és az aktív kereső nélküli háztartásban élők – legalább egyike tekintetében.

2.5

Az Európa 2020 az uniós és országos szintű intézkedések együttes alkalmazása révén kívánja elérni az „intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést”. Tíz integrált gazdasági és foglalkoztatáspolitikai iránymutatás támogatja az öt kiemelt célt, és hét kiemelt kezdeményezést kell elindítani. A tagállamok az adott ország körülményeit figyelembe véve országos szintű célokat és végrehajtási rendelkezéseket állapítanak majd meg, és nemzeti reformprogramokat (NRP) is kidolgoznak.

2.6

A horizontális „szociális záradékot” (az Európai Unió működéséről szóló szerződés 9. cikke), amely kimondja, hogy „Politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió figyelembe veszi a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítására, a megfelelő szociális biztonság biztosítására, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre, valamint az oktatás, a képzés és az emberi egészség védelmének magas szintjére vonatkozó követelményeket”, a Lisszaboni Szerződésbe illesztették be.

2.7

Ez összhangban áll a Szerződés egyéb horizontális rendelkezéseivel (az EUMSz. 8., 10., 11. és 12. cikke): a nemek közötti egyenlőséggel, a környezet- és fogyasztóvédelemmel, amely az Amszterdami Szerződésben szerepelt először, valamint a megkülönböztetés tilalmával, amely a Lisszaboni Szerződés részét képezte.

2.8

A nyitott koordinációs módszert (OMC) 2000-ben a lisszaboni stratégia egyik eszközeként határozták meg. Röviden: a Tanács célokat tűz ki, amelyeket nemzeti cselekvési tervekben és reformprogramokban képeznek le, az elért haladást teljesítmény-összehasonlítás, mutatók, szakértői értékelések és a bevált gyakorlatok cseréje alapján mérve. Az OMC-modellnek bizonyos politikaterületek tekintetében a Lisszaboni Szerződésben is van jogi alapja (az EUMSz. 149., 153., 156., 168., 173. és 181. cikke).

3.   Általános megjegyzések

3.1

A jelenlegi mély gazdasági és szociális válságból való kilábalás érdekében Európa jelenleg a gazdaságpolitikák erősebb koordinációja felé mozdul el. Az EGSZB kiemeli, hogy ha az Európa 2020 stratégia valamennyi célját el akarjuk érni, akkor a társadalmi haladásnak lépést kell tartania a gazdasági reformokkal. Feltétlen szükség van ezért a stratégia gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi dimenziójának összekapcsolására. Az egymást erősítő, integrált politikákhoz valamennyi eszközt igénybe kell majd venni, össze kell hangolni és meg kell erősíteni.

3.2

Így tehát az EGSZB üdvözli, hogy a belga elnökség a horizontális szociális záradék kiemelt kezelése és egy erősebb OMC révén figyelmet fordít az irányításra és a társadalmi kohézióra. Ezt a figyelmet hosszabb távon is fenn kell tartani. Az EGSZB arra ösztönzi a magyar kormányt, hogy ezt a kérdést tegye jövendő elnökségi időszaka egyik prioritásává.

3.3

Az EGSZB azonban azt is ki kívánja emelni, hogy az Alapjogi Charta rendelkezéseit a társadalmi haladás elérésére kialakított eszközök megerősítésekor tekintetbe kell venni.

3.4

Az EGSZB folyamatosan hangsúlyozta, hogy az irányításnak elengedhetetlen része a polgárok és a szervezett civil társadalom valódi részvétele a folyamat valamennyi szakaszában és szintjén. A szociális partnerekkel és az egyéb érdekeltekkel konszenzust kell kialakítani a gazdasági és társadalmi reformokat illetően, ezzel is növelve a kiemelt célok elérésének esélyét.

3.5

Az EGSZB kiemeli, hogy alapvetően fontos a szociális partnerek és a civil társadalom képviselőinek szoros bevonása az országos szintű célok rögzítésébe és az NRP-k kialakításába, valamint az OMC megerősítésébe és a horizontális szociális záradék végrehajtásába. Amikor az Európai Bizottság és a Tanács jóváhagyja a célokat és értékeli az elért haladást, figyelembe kell venni a szervezett civil társadalom véleményét is.

3.6

Az Európa 2020 stratégiát valamennyi területi szinten végre kell hajtani. Az EU szociális politikáinak kialakításakor és végrehajtásakor az alulról felfelé irányuló megközelítésnek össze kell kapcsolódnia a felülről lefelé irányuló uniós kezdeményezésekkel. A szervezett civil társadalomnak tehát a regionális célok kitűzése és megfelelő politikai intézkedések meghatározása céljából valódi és hatékony partnerségeket kell kiépítenie a regionális és helyi parlamentekkel, illetve önkormányzatokkal. Ez összhangban van a partnerségi elv hatékony megvalósításával – amely elvet az EU strukturális alapjainak felhasználása és szétosztása során a jövőben követni kellene –, így kihasználja az Európa 2020 stratégia és az Európai Szociális Alap (ESZA) közötti szinergiákat. (1)

3.7

Az EGSZB támogatja a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok és hasonló szervezetek aktív bevonását is.

3.8

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság a tagállamok nemzeti reformprogramjai terén elért haladásról szóló éves jelentéssel párhuzamosan az OMC részvételen alapuló irányítása és a horizontális szociális záradék alapján készítsen egy „irányítási jelentést” is, amelynek kapcsán kérje ki az Európai Parlament, az EGSZB és az RB véleményét. Az EGSZB a szervezett civil társadalom bevonásának nyomon követéséhez igénybe veheti a nemzeti gszt-k és hasonló szervezetek általa működtetett hálózatát, de akár saját jelentéseket is közzétehet.

3.9

Nagy szükség van egy olyan koordinációs folyamatra, amely kiterjed a kiemelt célok, az integrált iránymutatások és a kiemelt kezdeményezések közötti kölcsönös interakciókra. Az Európai Bizottságnak stratégiailag fontos szerepe van abban, hogy a „koordinációnak ezt a koordinációját” irányítsa. Az integrált irányelveknek a szó valódi értelmében „integráltaknak” kell lenniük, vagyis az összes politikának koherensnek kell lennie, és valamennyi célt szem előtt kell tartania. A horizontális szociális záradék végrehajtását és az OMC megerősítését célzó mechanizmusok bevezetésekor ezt az integrációt kell átfogó vezérelvnek tekinteni. A két eszköz közötti kapcsolat szélesítése érdekében a horizontális szociális záradék végrehajtásának eredményeit be kell építeni az OMC-folyamatba.

3.10

Az EGSZB ezért erőteljesen támogatja a szociális védelemmel foglalkozó bizottságnak az új európai stratégiához 2010. május 21-én benyújtott hozzájárulásában tett javaslatokat. (2) A szociális védelemmel foglalkozó bizottság azt akarja, hogy a horizontális szociális záradékot illesszék be a gazdaságpolitikai iránymutatások preambulumába. Azzal folytatja, hogy az Európa 2020 stratégia integrált szemléleten alapul, ami szükségessé teszi a szociális dimenzió területén elért eredmények tematikus értékelését és az arról szóló jelentéstételt.

3.11

Az EGSZB nagyra értékeli a szociális védelemmel foglalkozó bizottság és a Foglalkoztatási Bizottság által végzett munkát, és úgy véli, hogy amikor a szociális dimenzió eléréséhez kialakított eszközöket megerősítik, szerepüket bővíteni kellene. Az EGSZB javasolja, hogy ne csak kormányok képviseltessék magukat a bizottságokban, hanem a szociális partnerek és más ide tartozó civil szervezetek is. Javasolja, hogy a bizottságok rendszeresebben tartsanak üléseket, az említett érdekeltek európai és tagállami szintű képviselőinek bevonásával. A kormányok a szociális védelemmel foglalkozó bizottságban és a Foglalkoztatási Bizottságban tevékenykedő képviselőinek is feladatuk, hogy saját országukban konzultációkat szervezzenek a szociális partnerekkel és a civil társadalom más érintettjeivel, és részt is vegyenek azokon.

3.12

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy fejlesszenek ki kommunikációs eszközöket a polgárok, a dolgozók, a vállalkozások és az őket képviselő szervezetek bevonására. A szociális körülmények felmérésére irányuló európai bizottsági kezdeményezés ehhez modellként szolgálhat, és azt állandóbb jellegűvé lehetne tenni, kiterjesztve a helyi szintre is. A szociális partnereknek és a civil szervezeteknek azonban maguknak is proaktívaknak kell lenniük a horizontális szociális záradék és az OMC használatának módját illetően. Az EGSZB ezért javasolja, hogy a PROGRESS program keretei között finanszírozzanak ilyen irányú kísérleti projekteket.

4.   Részletes megjegyzések a horizontális szociális záradékkal kapcsolatban

4.1

A környezetvédelemre, a nemek közötti egyenlőségre és a fogyasztóvédelemre vonatkozó, a Szerződésbe több mint tíz évvel ezelőtt beépített horizontális záradékok hatásai főleg informálisak.

4.2

Az EGSZB kiemeli, hogy a társadalmi hatásvizsgálatok az Európa 2020 stratégia lényeges részét képezik. E vizsgálatoknak hatékony mechanizmusokat kell kínálniuk a társadalmi kockázatok felmérésére, eredményeiket közzé kell tenni, és lehetővé kell tenni a nyilvános megvitatásukat. Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy mindenekelőtt a foglalkoztatásra és a szegénység által veszélyeztetett helyzetben élő emberek létszámára gyakorolt hatásokat kellene felmérni.

4.3

Az Európai Bizottságnak fel kellene vállalnia, hogy a szociális védelemmel foglalkozó bizottság és a Foglalkoztatási Bizottság támogatásával elvégzi ezt a feladatot. Az európai szociális partnereket és más fontos érdekelteket aktívan be kell vonni a munkába. Nézeteiket a felmérések eredményeivel párhuzamosan (azokhoz csatolva) közzé kell tenni. Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az Európai Bizottságnak az integrált hatásvizsgálat révén már bevett módszerei vannak a társadalmi hatásvizsgálatokra, de ezek ismertsége és felhasználása még nem túl széles körű.

4.4

Az EGSZB megítélése szerint biztosítani kell, hogy a gazdaságpolitika és a költségvetési konszolidáció magasabb foglalkoztatáshoz, a szegénységben élők számának csökkenéséhez és szélesebb szociális jogokhoz vezessen. A társadalmi hatásvizsgálatoknak tehát mindenképp ki kellene terjedniük mind a tíz integrált foglalkoztatási és gazdaságpolitikai iránymutatásra. Emellett azonban szükség esetén az öt kiemelt cél elérése érdekében tett egyéb intézkedések értékelését is el kell végezni.

4.5

A társadalmi hatásvizsgálatokat nemzeti és regionális szinten egyaránt el kell végezni.

4.6

2010 decemberére el kellene készíteni egy előzetes jelentést, hogy az abban foglaltakat az Európa 2020 első éves felülvizsgálatakor figyelembe lehessen venni.

5.   Részletes megjegyzések az OMC-ről

5.1

Az EGSZB sokszor bírálta az OMC-t, mivel az nem hozta meg a várt eredményeket. Nem hatékony és országos szinten nem ismert, emellett nem vonja be kellőképpen a szociális partnereket és a civil szervezeteket.

5.2

Másrészt azonban javulás is megfigyelhető, különösen a társadalmi befogadás terén. Az EGSZB több véleményében is következetesen támogatta az OMC új politikai területeken (például az egészségügy, az ifjúságpolitika, a demográfiai változások, a bevándorlás és a menedékjog terén) történő bevezetését.

5.3

Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy a jelenlegi válságban az OMC-t erősíteni kellene, annak biztosítása érdekében, hogy a szociális védelmi és a társadalmi befogadási politikák ne kerüljenek ki a figyelem középpontjából.

5.4

Az EGSZB teljes mértékben támogatja a „szegénység elleni európai platform” létrehozását, olyan eszközzé téve azt, amely fokozza a vállalkozásoknak, a dolgozóknak és általában véve az embereknek az elkötelezettségét a társadalmi kirekesztés gyakorlati intézkedések általi csökkentése iránt. A platform és az OMC kölcsönösen erősítik majd egymást. Az EGSZB azonban úgy gondolja, hogy az OMC segíthet más kiemelt kezdeményezések kidolgozásában is, különösen ha azt a horizontális záradék társadalmi hatásvizsgálatai is alátámasztják.

5.5

Az EGSZB javasolta, hogy az OMC-t az Európa 2020 stratégia megvalósítása érdekében kötelező, tagállami szintű célok kitűzésével erősítsék meg. Ez az álláspont több EGSZB-véleményben is szerepel, így például a foglalkoztatási iránymutatásokról szóló legutóbbi véleményben (3), amely sokkal ambiciózusabb és mérhető célok kitűzésére szólít fel a foglalkoztatás, az oktatás és a társadalmi befogadás terén, jobb politikai koordináció megvalósítása mellett. Az EGSZB szintén határozottan támogatja azt az általa rendezett kétévenkénti firenzei konferencián felmerült kérést is, hogy az Európa 2020 stratégiában szerepeljenek konkrét mutatószámok a korai oktatás által az élet későbbi szakaszában elszenvedett társadalmi kirekesztés mérsékelésére gyakorolt hatás mérésére.

5.6

Az EGSZB azonban kiemeli, hogy ha a tagállamok szabadon választhatják meg a legmegfelelőbb mutatószámokat (lásd a fenti 2.4. pontot), akkor az OMC-nek ezt az összes érintett mutatószám összehasonlítása útján nyomon kell követnie. Ne fordulhasson elő, hogy egy tagállam ki tudja kerülni a fontos uniós célkitűzések megvalósítását. Az EGSZB úgy véli, hogy a szegénység által fenyegetett embereknek a relatív jövedelem mutatója (4) alapján mért száma valamennyi tagállam tekintetében releváns. Fontos emellett az is, hogy a nemzeti célokat az érintettekkel folytatott, valódi részvételen alapuló párbeszéd alapján határozzák meg.

5.7

Az EGSZB úgy véli, hogy jobb ösztönzőkkel kellene rábírni a tagállamokat, hogy teljesítsék kötelezettségvállalásaikat, például egyértelmű kapcsolatot teremtve az ESZA keretében nyújtott juttatásokkal. Ez a megközelítés szigorodni fog, ha az ESZA operatív programjai még inkább a társadalmi befogadásra összpontosítanak, amit a szociális partnerekkel és a civil szervezetekkel megvalósított hatékony partnerség támaszt alá.

5.8

Az OMC-nek az eddigieknél jobban kellene a helyi szintre összpontosítania, helyi és regionális cselekvési terveket kellene kidolgoznia a helyi önkormányzatokkal és szervezetekkel, ezzel is tükrözve a részvételen alapuló, alulról kiinduló megközelítést, illetve a felek és a politikák összehangolásának kívánalmát, ugyancsak a strukturális alapok támogatásával. A módszer ilyen módon történő decentralizálása növelni fogja a szakpolitikák integrációjának olyannyira szükséges elismertségét.

5.9

Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy mutatószámok, szakértői értékelések, egymástól való tanulás és a bevált gyakorlatok cseréje révén össze kell vetni az OMC részvételen alapuló irányításának eredményeit, különösen a szervezett civil társadalom részvételét illetően. Az EGSZB javasolja, hogy ezt a teljesítmény-számbavételt az Európai Bizottság és a szociális védelemmel foglalkozó bizottság – a főbb európai érdekeltekkel együttműködésben – egy, a bevált gyakorlatokat bemutató kódex elkészítése formájában végezze el. A kódex a következő kritériumokon alapulhatna: (5)

a párbeszéd struktúrája:

minden érdekeltnek részt kell benne vennie,

a párbeszéd típusa: a valódi részvételt kell ösztönözni, ne csupán tájékoztatás és konzultáció legyen,

a regionális/helyi szint bevonása a részvételre irányuló cselekvési tervek stb. révén,

a nemzeti gszt-k részvétele,

az érdekeltek kellő időben történő bevonása a politikai ciklus valamennyi szakaszában;

a párbeszéd dokumentált eredménye;

nemzeti/regionális célok kijelölése;

mutatószámok meghatározása és nyomon követésük;

az érdekeltek részvétele a szakértői értékelésekben, az egymástól való tanulásban és a bevált gyakorlatok azonosításában;

az érdekeltek részvétele a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás növelését célzó gyakorlati intézkedésekben.

5.10

Egyértelmű kapcsolatot kell kialakítani a „közös elveken” alapuló javaslatok és az OMC között. A közös elvek a tagállamokhoz címzett ajánlások, amelyeket például a rugalmas biztonság, az aktív befogadás és az aktív öregedés tematikus stratégiáit meghatározó uniós politikákban alkalmaztak.

5.11

Az OMC eredményeként végső soron javaslatokat kellene készíteni a többi eszköz igénybevételéről, például a tagállamok közötti „megerősített együttműködés”, a közösségi módszer és egyéb eszközök alkalmazásáról.

5.12

Az EGSZB kiemeli, hogy a mutatószámoknak túl kell lépniük a gazdasági teljesítmény mérésén, tehát – ahogyan azt a Stiglitz-bizottság is javasolta – mutatókat kell meghatározni a társadalmi jólét méréséhez is. Az EGSZB korábban már megjelölt mennyiségi és minőségi jellegű társadalompolitikai mutatószámokat, például a nemek közötti egyenlőség, a fiatalok foglalkoztatása, a „dolgozó szegények”, a fogyatékkal élők, a minőségi munkahelyek, a gyermekek és fiatalok körében előforduló szegénység, a jövedelmek eloszlása, a minimálbér- és minimáljövedelmi rendszerek vagy az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés vonatkozásában. (6) Javasoltunk jól használható, hat különböző szférát lefedő életminőségi mutatókat is. (7) Javaslatot tettünk olyan minőségi természetű mutatószámokra is, amelyek az emberek elvárásaihoz viszonyított hozzáférhetőséget és minőséget, a felhasználók bevonását és a felhasználóbarát jelleget mérik.

5.13

A mutatószámokat európai, országos és regionális szinten kell kialakítani, de az EGSZB javasolja, hogy az érdekelteket is vonják be ezek kidolgozásába és értékelésébe.

5.14

Az EGSZB fontosnak tartja, hogy a tagállamok összevethető, de felülvizsgálható európai mutatószámok felhasználásával jelentéseket készítsenek az egyes célok irányába tett előrelépésről, részben egy, a Kok-jelentésben (8) javasolt „ranglista” felállítása, részben pedig egyfajta, a nemzeti és helyi szereplők számára a további fejlesztéshez és saját maguk korrigálásához alkalmas diagnosztikai eszközként való felhasználás céljából.

5.15

Az egymástól való tanulást, a bevált gyakorlatok átvitelét és a nem jogalkotási intézkedések alkalmazását célzó hatékony rendszerekbe minden szinten be kell vonni a döntéshozókat. Mivel a szociális partnerek és más érintett civil társadalmi szereplők egyedülálló ismeretekkel és kiterjedt tapasztalatokkal rendelkeznek a szociál- és foglalkoztatáspolitika terén, be kell őket vonni a bevált gyakorlatok, különösen az innovatív intézkedések terjesztési lehetőségeinek meghatározásába és értékelésébe.

5.16

A tagállamok egymás közötti értékeléseit a szociális partnerek és más érdekeltek bevonásával erősíteni kell. Az egymástól való tanuláson és a bevált gyakorlatokon alapuló értékeléseknek a tagállamokhoz szóló nyilvános ajánlások kidolgozásához kell vezetniük, menetrendet javasolva a társadalmi kohézió megvalósításához.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  ECO/258, „Hatékony partnerségek a kohéziós politikában”, előadó: Jan OLSSON.

(2)  Tanács, 9964/10.

(3)  Lásd az EGSZB 2010. május 27-i véleményét a foglalkoztatáspolitikai iránymutatásokról (főelőadó: Wolfgang Greif, CESE 763/2010).

(4)  A szegénységi küszöb a meghatározás szerint a mediánjövedelem 60 %-ának megfelelő jövedelem.

(5)  Lásd még például: Jonathan Zeitlin: „EU Policy Coordination Beyond 2010: Towards a New Governance Structure” [Az uniós szakpolitikák koordinációja 2010 után: egy új kormányzati struktúra felé].

(6)  Commission on the Measurement of Economic Performance and Social Progress [a gazdasági teljesítmény és a társadalmi fejlődés mérésével foglalkozó bizottság].

(7)  Lásd a 2008. október 22-én kelt, „A GDP-n túl – a fenntartható fejlődés mércéi” című EGSZB-véleményt (előadó: Martin Siecker, HL C 100., 2009.4.30., 53–59. o.).

(8)  „Facing the Challenge – The Lisbon Strategy for Growth and Employment” [Szembenézés a kihívással: a növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni stratégia]: a Wim Kok vezette magas szintű csoport jelentése, 2004. november.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/28


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A szociális juttatások fejlődése

2011/C 44/05

Önálló előadó: Xavier VERBOVEN

2010. április 29-i levelében Laurette ONKELINX miniszterelnök-helyettes, szociális és egészségügyi miniszter a leendő belga elnökség nevében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikkének megfelelően felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt a következő tárgyban:

A szociális juttatások fejlődése

Az Elnökség 2010. május 25-én megbízta a „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekciót, hogy készítse elő az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság munkáját ebben a tárgyban.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Xavier VERBOVEN személyében, továbbá 66 szavazattal 3 ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   Az EGSZB örömmel fogadja, hogy a szociális juttatások fejlesztésének kérdésével külön konferencia foglalkozik az Európai Unió Tanácsa belga elnökségének keretében. Az EGSZB elismeri, hogy a szociális védelem az újraelosztás, a társadalmi kohézió és a szolidaritás fontos eszköze, melynek az európai projekt központi helyén kell szerepelnie. Az alapvető szociális jogok biztosítják például a megfelelő szociális jövedelemhez való hozzáférést bizonyos szociális kockázatok bekövetkeztekor, illetve a szociális támogatást és a lakástámogatást mindazok esetében, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel. Az EGSZB emlékeztet arra, hogy 2009. november 30-án nyilatkozatot fogadott el, melyben arra kéri az Európai Bizottságot, hogy szociális cselekvési programot (1) valósítson meg az alapvető szociális jogok versenyszabályokkal és gazdasági szabadságjogokkal való egyenrangú kezelésének biztosítása érdekében.

1.2   Az EGSZB hangsúlyozni kívánja a szociálpolitika mint produktív tényező szerepét. Újból emlékeztet arra, hogyha megfelelően vannak kialakítva, a szociál- és munkaerő-piaci politikák hozzájárulnak mind a társadalmi igazságosság, mind pedig a gazdasági hatékonyság és termelékenység előmozdításához. Az európai szociális modell lényege a gazdasági hatékonyság és a társadalmi haladás közötti jó összhangon nyugszik. (2) Az, hogy a polgárok mennyiben támogatják majd az európai projektet, a különböző területeken megvalósított politikák hatékonyságától fog függni. Egyébiránt nem szabad figyelmen kívül hagyni annak a szerepnek a jelentőségét, melyet a szociális védelem mint a gazdaság stabilizátora játszik a gazdasági konjunktúra időszakában csakúgy, mint dekonjunktúra idején. (3)

1.3   A jelenlegi gazdasági és társadalmi válság következtében minden eddiginél nagyobb szükség van egy ambiciózus európai stratégiára a 2020-ig tartó elkövetkezendő időszakban. Ez az Európai Bizottság által meghatározott új stratégia, (4) melyet június 17-i ülésén hagyott jóvá az Európai Tanács, és várhatóan idén szeptemberben fogad majd el hivatalosan a Parlament, négy területre vonatkozik: tudás és innováció, fenntarthatóbb gazdaság, magas foglalkoztatottsági szint és társadalmi befogadás. Az EGSZB támogatja ezt a többdimenziós megközelítést, mely az „intelligens, fenntartható és inkluzív” növekedés támogatására irányul, azonban sajnálja, hogy nem került sor „A lisszaboni stratégia 2010 után” című korábbi véleményében megfogalmazott ajánlások megfelelő nyomon követésére néhány olyan ponton, ahol hiányosságok mutatkoztak. Konkrétan „olyan önálló iránymutatásokat javasol, amelyek mérhető célokat foglalnak magukban a következőket illetően: nemek közötti egyenlőség, a nem megfelelő szociális biztonságot kínáló munkakörülmények elleni küzdelem, a CO2-szegény gazdaságba való átmenet, a szegénység elleni küzdelem (ideértve a munkaviszonyban álló személyek szegénységét is), valamint a társadalmi kirekesztődés megelőzése (pl. megfelelő támogatások munkanélküliség, illetve munkaképtelenség esetén, valamint a közszolgáltatásokhoz való hozzáféréshez)”. (5)

1.4   Az EGSZB megelégedéssel fogadja, hogy az Európa 2020 stratégia konkrét irányvonalat tartalmaz a társadalmi befogadás és a szegénység elleni küzdelem tárgyában azzal a kötelezettségvállalással, hogy legalább 20 millió embernek ne kelljen szembenéznie a szegénység és a kirekesztés kockázatával. (6) Miközben 2010-et a szegénység elleni küzdelem európai évévé nyilvánították, nélkülözhetetlennek bizonyul a szükséges intézkedések megtétele annak érdekében, hogy segítsünk valamennyi érintett személynek abban, hogy kitörjön a szegénységből.

1.5   A Tanács véleménye szerint a kirekesztésből való kitörés legjobb módja a fenntartható, minőségi és megfelelően javadalmazott foglalkoztatáshoz való hozzáférés. Az inkluzív munkaerőpiac megteremtéséhez stratégiai javítást célzó intézkedéseket kellene elfogadni. (7) Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a szociális párbeszéd keretében 2009. december 9-én sor került egy, a befogadó munkaerőpiacot célzó keretmegállapodás megkötésére. Ez említést tesz a szociális partnerek arra irányuló szándékáról, hogy előmozdítsák a befogadó munkaerőpiacok kialakulását, maximálisan kihasználják az európai munkaerőben rejlő lehetőségeket, növeljék a foglalkoztatási arányt, illetve javítsák a munkahelyek minőségét, ideértve a képzést és a kompetenciafejlesztést is.

1.6   Az EGSZB osztja az Európai Parlament 2009. május 6-i, a munkaerőpiacról kiszorultak aktív befogadásáról szóló állásfoglalásában megfogalmazott nézőpontot, (8) különösen annak első preambulumbekezdését: „az aktív befogadás nem helyettesítheti a társadalmi integrációt, mivel a védelmet igénylő csoportoknak, amelyek nem tudnak részt venni a munkaerőpiacon, joguk van a méltóságteljes élethez, következésképpen a minimáljövedelemnek, valamint az elérhető és megfizethető, kiváló minőségű szociális szolgáltatásoknak hozzáférhetőnek kell lenniük függetlenül attól, hogy az adott személy részt tud-e venni a munkaerőpiacon”.

1.7   Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az 1989. július 12-én a szegénység témájában elfogadott véleményében (9) javasolta „egy társadalmi minimum kialakítását, amely amellett, hogy biztonsági hálóként szolgálna a szegények számára, segítené a társadalomba való újbóli beilleszkedésüket is”. Sajnálattal állapítja meg, hogy ez a vélemény, valamint a szociális védelmi rendszerekben az elégséges forrásokra és szociális segélyre vonatkozó közös kritériumokról szóló, 1992. június 24-i tanácsi ajánlás (10) a mai napig sem vezetett megfelelő nyomonkövetési intézkedésekhez. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy szükség van a források és juttatások garantálásának fokozatos bevezetésére a szociális védelem keretében, és ezt egy új eszköz segítségével kell elérni, mely a nemzeti sajátosságok figyelembevétele mellett hatékonyabban támogatná a szegénység elleni küzdelem érdekében alkalmazott politikákat az egyes tagállamokon belül. Az Európa 2020 stratégiában is említett, a szegénység csökkentését kitűző cél fontos hajtóerő ebből a szempontból.

1.8   A helyettesítő szociális juttatásokat illetően az EGSZB hangsúlyozza, hogy jelenleg nem mindegyik kap megkülönböztetett figyelmet a szociális védelemre vonatkozó nyitott koordinációs módszer keretében. A célkitűzések meghatározása, valamint a közös mutatók és a jó gyakorlatok cseréje révén a nyitott koordinációs módszer a szociális védelmi rendszerek megreformálását célozza a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátások és a tartós gondozás terén. Következésképpen a munkanélküli segélyekkel, valamint a munkaképtelenség, anyaság, fogyatékosság, munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetére járó segélyekkel nem foglalkozik ez a fontos folyamat. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a nyitott koordinációs módszert terjesszék ki a munkabért helyettesítő valamennyi juttatásra. Javasolja továbbá az odaítélt juttatások megfelelő szintjének tanulmányozására irányuló ellenőrzés bevezetését.

1.9   Az EGSZB emlékeztet arra, hogy szociális védelmi rendszereink korszerűsítése egyrészt a munkaerő kínálatának növelését célzó ösztönzők, másrészt a megfelelő szociális védelem biztosítására irányuló intézkedések közötti hatékony egyensúly révén valósul meg az e téren eszközölt kiadások hatékonyságának biztosítása mellett. Az első aspektust illetően fontosnak tartja pontosítani, hogy ne a jövedelem legyen az egyetlen olyan elem, amelyet tekintetbe vesznek. Fontos szerepük van más tényezőknek is, például a gyermekmegőrzési szolgáltatások rendelkezésre állásának, hatékonyságának és minőségének, az akadálymentesítés érdekében hozott intézkedéseknek a fogyatékkal élők esetében, valamint a munkaközvetítői, képzési, oktatási és közegészségügyi infrastruktúráknak. (11) Az EGSZB ezért újra hangsúlyozza, hogy örömmel venné, ha a szociális védelem terén mérhető célkitűzések megvalósítása révén megerősítenék a nyitott koordinációs módszert, különösen a jövedelemhelyettesítés, illetve juttatás mértékét, továbbá a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést is tekintve. (12) Egyébiránt az EGSZB megállapítja, hogy az aktiválási rendszerek általánossá válása nem kap megkülönböztetett figyelmet a szociális védelemre vonatkozó nyitott koordinációs módszer keretében. Javasolja, hogy a Szociális Védelmi Bizottság készítsen jelentést annak vizsgálatára, hogy ezek az aktiválási rendelkezések vajon valóban a szolidaritás, a felelősségvállalás és a kohézió értékei közötti egyensúly gyümölcsei-e.

1.10   Az EGSZB hangsúlyozni kívánja azt az alapvető szerepet, melyet a civil társadalom képviselői és a szociális partnerek játszhatnak a szociális védelmi rendszerek korszerűsítéséhez kapcsolódó valamennyi kérdésben, valamint a nyitott koordinációs módszer mint demokratikus folyamat megerősítésében.

2.   Bevezetés és háttér

2.1   A szociális védelem az újraelosztás és a szolidaritás fontos eszköze, melynek szervezése és finanszírozása a tagállamok felelősségi körébe tartozik. Az egyes tagállamokon belül egyedi módon felépülő, rendkívül eltérő rendszerek jellemzik. Központi helyet foglal el magában az európai projektben, amint arról az Európai Unió működéséről szóló szerződés 9. cikke (13) tanúskodik, illetve az Alapjogi Charta 34. cikke (14) elismeri és tiszteletben tartja:

egyrészt a szociális biztonsági ellátásokra és szociális szolgáltatásokra való jogosultságot, amelyek védelmet nyújtanak anyaság, betegség, munkahelyi baleset, gondoskodásra utaltság vagy idős kor, továbbá a munkahely elvesztése esetén;

másrészt a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel.

2.2   Amellett, hogy megfelelő jövedelmet biztosít az inaktív személyek számára vagy bizonyos szociális kockázatok bekövetkezte esetén, a szociális védelem szintén aktív szerepet kell, hogy játsszon a szakmai váltások biztonságossá tételében, különösen a sikeres munkaerő-piaci integráció érdekében.

2.3   A 2008-as pénzügyi válság következményeit illetően a szociális védelmi rendszerek nem csupán hozzájárultak ahhoz, hogy megvédjék az európaiakat a pénzügyi válság legsúlyosabb következményeitől, hanem kontraciklikus szerepet is játszottak a gazdaság stabilizálásában. (15) Ambiciózus konvergenciapolitikák híján ezek a rendszerek veszélybe kerülhetnek például az egyes tagállamok által kialakított versenygyakorlatok miatt: ezekben a tagállamokban a szociális kiadások csökkentése katalizálja a külföldi tőkebefektetések vonzását. Ez a folyamat, mely máris valóság az adóügy és a fizetések terén, szociális téren is kezd kialakulni. (16)

2.4   Az új Európa 2020 stratégia megvalósításának hajnalán emlékeztetni kell arra, hogy a gazdaság és a foglalkoztatás növekedése önmagában nem teszi lehetővé a jobb társadalmi kohézió biztosítását. A legutóbbi tíz évben az egyenlőtlenségek sokszor jelentősebbekké váltak, és a szegénység és a kirekesztés továbbra is fontos probléma marad az EU legtöbb országában. (17) Az EGSZB egyébiránt hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ezek ellen a jelenségek ellen olyan politikákkal kell küzdeni, melyek alapvetően nem reaktív jellegűek, és nem a kompenzációra vonatkoznak, hanem egyúttal preventívek és proaktívak is a szegénységhez kapcsolódó helyzetek megelőző kezelése érdekében. Különösen a gyermekkori szegénység jelenségére gondolunk, mely meghatározó lehet az érintett személy fejlődésére és egész későbbi életútjára.

2.5   Általában a szociális védelem és különösen a szociális juttatások négy nagyobb kihívással állnak szemben napjainkban:

a válság következményeivel, egyrészt a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadások növekedése miatt, mely a munkahelyek jelentős mértékű elvesztésének következménye, másrészt pedig a közkiadásokra ennek következtében nehezedő feszültségek miatt. A hosszan tartó munkanélküliségben való megrekedés elkerülése érdekében folytatódniuk kell a szociális védelmi rendszerek javításának és korszerűsítésének, hogy olyan aktív és biztonságos keret álljon rendelkezésre, mely biztosítja a minőségi foglalkoztatáshoz való hozzáférést és visszatérést a rendszerek fenntartható jellegének garantálása mellett;

a népesség elöregedésének jelenségével, melynek jelentős következményei lesznek a nyugdíjak és az egészségügyi ellátások rendszerére. A nemzedékek közötti szolidaritás magában foglalja, hogy biztosítani kell a nyugdíjak elégséges szintjét, valamint hogy be kell ruházni a jelenséghez kapcsolódó szükségletekbe, különösen a gondoskodásra utaltság esetén nyújtandó támogatás terén;

a szegénység és az egyenlőtlenségek elfogadhatatlan növekedésével. Az új Európa 2020 stratégiában meghatározott, a szegénység csökkentésére irányuló célkitűzések nagyra törőek. Összehangolt erőfeszítést igényelnek a tagállamok részéről számos politikai cselekvési területen, a szociális partnerekkel és a civil társadalommal partnerségben;

az európai polgárok jólétének és társadalmi kohéziójának szükségszerű megerősítésével. Az utóbbi években a polgárok megmutatták, hogy jelentős elvárásaik vannak a szociális téren hatékony és progresszív, gazdasági téren pedig fenntartható új szociálpolitikákkal szemben.

3.   Jövedelmet helyettesítő megfelelő juttatások

3.1   A munka nélküli időszakban, nyugdíjazást követően, betegség vagy fogyaték esetén jövedelem biztosítása érdekében nyújtott szociális juttatások meghatározó helyet foglalnak el a szociális védelmi rendszerekben. Függetlenül finanszírozásuk módozataitól, alapelveiktől (biztosítás-alapú vagy egyetemes) vagy kifizetési eljárásaiktól, mindegyik stabil és megfelelő jövedelem biztosítását célozza ezen szociális „káresemények” bekövetkeztekor. Ebben az összefüggésben fontos biztonsági szerepet játszanak mind az egyén, mind pedig általában a társadalom szempontjából. Nem teherként, hanem produktív befektetésként kellene tekinteni rájuk, melyből mindenki hasznot húz.

3.2   A globalizáció, a technológiai változások, a népesség elöregedése jelenségének felbukkanása és újabban a 2008-ban bekövetkezett válság megrázta az európai gazdaságokat és társadalmakat, és ez mélyreható változásokat idézett elő általában a szociális rendszerek és különösen a jövedelemhelyettesítő juttatások vonatkozásában. Az utóbbi húsz évben folytatott úgynevezett modernizációs politikák alapvetően a különböző tagállamok államháztartási egyensúlyának helyreállítását és a gazdasági növekedés biztosítását célozzák, elsősorban a magas foglalkoztatási arány révén. Ez ahhoz vezetett, hogy a szociális juttatások meghatározó szerepet kaptak a fokozottabb munkaerő-piaci részvétel ösztönzésében.

3.3   Az EGSZB tudatában van annak, hogy az ezen juttatások által biztosított védelmi szint erőteljesen függ az államháztartásoktól, melyekre napjainkban jelentős nyomás nehezedik a gazdasági válság és a népesség elöregedésének kihívása következtében. Az EGSZB emlékeztetni kíván arra, hogy „ellenez minden olyan kezdeményezést, amely veszélyt jelenthet a szociális védelem alapjául szolgáló és Európa számára sok haszonnal járó szolidaritásra”. (18) Alapvetően fontos az életszínvonalat részben fenntartó juttatások odaítélése ahhoz, hogy biztosítsuk a javak és a jövedelmek jobb elosztását, illetve a társadalmi kohéziót. Ugyanebben a szellemben az EGSZB hangsúlyozni kívánja az olyan mechanizmusok fontosságát, melyek a juttatások kiigazítását célozzák az életszínvonal alakulásának függvényében. Az EGSZB ezért is tartja szükségesnek, hogy a nyitott koordinációs módszeren belül vezessék be az odaítélt juttatások megfelelő szintjének ellenőrzését.

3.4   Az EGSZB egy olyan szociális cselekvési terv megvalósítását kéri, mely a tagállamok közötti pozitív együttműködésen alapul, „és nem egy színvonalromlást eredményező versengésen a szociális jogok, a szociális védelem és a munkakörülmények terén”. (19)

3.5   Munkanélküliség: a szociális védelem megerősítése – befektetés a gazdasági versenyképesség és a társadalmi beilleszkedés érdekében.

3.5.1   A munkanélküliségi biztosítás fontos szociális juttatás, mivel célja, hogy biztonságot nyújtson a munkavállalók számára az elbocsátás vagy a szerkezeti átalakulás következményeivel szemben. A cél a megfelelő és állandó jövedelemforrás garantálása, ami alapvető feltétel a szakmai mobilitás biztonságához és ugyanígy az újbóli munkába álláshoz is. (20)

3.5.2   A munkanélküliségi biztosítás nem korlátozódhat segélyek folyósítására, hanem a minőségi foglalkoztatás kialakítását célzó megfelelő és dinamikus támogatási intézkedésekhez kell kapcsolódnia. Ezeknek az aktív politikáknak garantálniuk kell a személyre szabott segítségnyújtást, valamint a képesítést biztosító képzésekben való részvétel lehetőségét. (21) Fontos szerepük van egyébként más tényezőknek is, például a gyermekmegőrzési szolgáltatások rendelkezésre állásának, hatékonyságának és minőségének, valamint az oktatási és közegészségügyi infrastruktúrák akadálymentesítése érdekében hozott intézkedéseknek. (22) A hatóságoknak biztosítaniuk kellene ezeknek a zökkenőmentes szakmai váltás érdekében nélkülözhetetlen elemeknek a megvalósítását.

3.5.3   Az EGSZB másrészről úgy véli, hogy intézkedéseket kell tenni a strukturális reformok érdekében, hogy egy valóban befogadó munkaerőpiac jöjjön létre. (23) Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy a szociális párbeszéd keretében 2009. december 9-én sor került egy a befogadó munkaerőpiacot célzó keretmegállapodás megkötésére. Ez kinyilatkoztatja a szociális partnerek arra irányuló szándékát, hogy előmozdítsák a befogadó munkaerőpiacok kialakulását, maximálisan kihasználják az európai munkaerőben rejlő lehetőségeket, növeljék a foglalkoztatási arányt, továbbá javítsák a munkahelyek – illetve annak részeként a képzés és a kompetenciafejlesztés – minőségét.

3.5.4   Az EGSZB szükségesnek tartja a konvergenciákat ahhoz, hogy a munka jövedelmezővé váljon oly módon, hogy anyagilag valóban jobban megérje a munkavégzés mellett dönteni. Az összehangolt szociális, bér- és adópolitikák végrehajtásán keresztül lehetővé kell tenni az alacsony fizetésűek és szakképesítésűek számára, hogy jövedelmező munkához jussanak, és elkerülhessék a szegénységet és a munkanélküliséget. (24)

3.5.5   A dinamikus munkaerő-piaci politikákhoz kapcsolódó munkanélküli ellátások lehetővé teszik a gazdaság stabilizálását és a változáshoz való aktív alkalmazkodás előmozdítását, köszönhetően a kompetenciafejlesztésnek és a munkakereséssel és az átképzéssel kapcsolatos hatékony kezdeményezéseknek. (25) Ügyelni kellene mindazonáltal arra, hogy a jelenleg a tagállamokban alkalmazott, az aktívvá válást célzó politikák a szolidaritás, a felelősségvállalás és a kohézió értékei közötti egyensúlyon alapuljanak, és ne jelentsenek veszélyt az egyenlőtlenségek, a kategóriák közötti különbségek és az atipikus, alacsony képzettséget megkívánó és/vagy alacsony javadalmazású munkahelyekben való megrekedés terén. Ezenkívül továbbra is körültekintően kell eljárni a jogosultsági kritériumok megerősítését célzó intézkedések kapcsán, különösen gazdasági válság idején, amikor alacsony a munkaerő iránti kereslet. Fennáll annak a veszélye, hogy a kirekesztettek még bizonytalanabb helyzetbe kerülnek, ami jelentős akadályt képez a szakmai (újra)beilleszkedés terén. Ezeknek a kiszorító jellegű politikáknak káros hatása lehet az, hogy az emberek a szociális védelem más szektorai – például a szociális támogatás vagy a munkaképtelenségért járó segély – felé fordulnak, ami egyáltalán nem kívánatos.

3.6   Nyugdíj: a megfelelő nyugdíjak és az idősödő népesség jelentette kihívás

3.6.1   Miközben növekszik Európában a nyugdíjasok száma, és hozzájuk képest csökken a munkaképes korú népesség nagysága, az Európai Unió arra ösztönzi a tagállamokat, hogy kezdjék meg nyugdíjrendszerük reformját, hogy továbbra is megfelelő és fenntartható mértékű nyugdíjakat folyósíthassanak. Ezek a reformok az alábbi pilléreken nyugszanak: ösztönzés a minél későbbi nyugdíjba menetelre, a kiegészítő nyugdíjalapok használatára, erősebb kapcsolatok kialakítása a társadalombiztosítási járulékok és juttatások között, a várható életkor növekedésének figyelembevétele a juttatások meghatározásakor, a minimálnyugdíj megfelelő finanszírozása, az ellátási időszak beszámítása a nyugdíjjogosultságba, valamint automatikus vagy félautomatikus felülvizsgálati mechanizmusok.

3.6.2   Az elszegényedés szélén állók aránya továbbra is különösen magas a 65 éves és idősebb korosztály körében (a 27 tagú Európai Unióban átlagosan 20 %, szemben az egész népességre vonatkozó 17 %-os aránnyal), illetve ezen belül is különösen a nők között (utóbbiak körében az elszegényedés szélén állók aránya eléri a 22 %-ot). Ennek következményeként az öregségi nyugdíjak szintje nem lesz összhangban a népesség többi részének jövedelmével. Az öregségi nyugdíj célja az, hogy a nyugdíjasokat stabil jövedelemmel lássa el, amely – korábbi életszínvonalukat tekintetbe véve – az aktív életük során szerzett keresetet helyettesíti. A jövőben meg kellene tenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy csökkenjenek a jövedelmi különbségek a nyugdíjasok (nők és férfiak) között, illetve garantálva legyen a korrekt öregségi nyugellátás az atipikus foglalkoztatási formákban dolgozó vagy atipikus szakmai pályafutást maguk mögött hagyó munkavállalók számára is. A nők és a férfiak között továbbra is létező munkaerő-piaci megkülönböztetésnek fontos következményei vannak a szerzett jogosultságok összetétele, és ezáltal a nők és a férfiak nyugdíjkilátásai terén. (26) Az EGSZB hangsúlyozni kívánja továbbá azt is, hogy a minimális nyugdíj rendszerének általánossá tétele döntő szerepet játszik az idősek elszegényedése elleni küzdelemben. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a Szociális Védelmi Bizottságnak és a nyitott koordinációs módszernek is kiemelt figyelmet kell fordítania erre.

3.6.3   A nyugdíjak elsődleges forrását az állami nyugdíjrendszerek jelentik. Ilyen körülmények között elengedhetetlen, hogy mindent megtegyünk azok folyamatosságáért és pénzügyi életképességéért. Az EGSZB úgy véli, hogy az ilyen állami rendszerek finanszírozását a legjobban a magas foglalkoztatási ráta, illetve az egyes tagállamok által bevezetett kiegészítő finanszírozási intézkedések garantálják. Ezek a rendszerek a szolidaritás elvén alapulnak, és olyan kapcsolatokat alakítanak ki a generációkon belül és azok között, amelyek hozzájárulnak a társadalmi kohézió biztosításához. Ezen túlmenően lehetővé teszik azt is, hogy a nyugdíjjogosultságba számítson be a munkanélküliségben töltött idő és a pályafutás betegség vagy családi okok miatt történő megszakításának az ideje is. A rendszerek stabilitásáról a 2008-as pénzügyi válság idején megbizonyosodhattunk.

3.6.4   Ezeknek az állami nyugdíjrendszereknek a kiegészítésére kiegészítő nyugdíjrendszereket fejlesztettek ki. Utóbbiak további forrásokat nyújthatnak a nyugdíjasok számára, emiatt általánossá kellene tenni használatukat a munkavállalók körében. Ugyanakkor ezek nem válhatnak alternatív megoldássá az állami nyugdíjrendszerek életképességének problémájára, és különösen nem pótolhatják azokat. Az adófizetők és a nyugdíjasok érdekében úgy kell kialakítani és bevezetni ezeket a kiegészítő rendszereket, hogy azok megfeleljenek néhány elvárásnak, különösen annak, hogy egy a szociális partnerekkel egyeztetve kialakított európai szabályozási keretbe illeszkedjenek. Nem lehetnek csupán befektetési alapok, amelyek célja az egyéni nyugdíj garantálása, hanem fedezniük kell az életjáradék-biztosítást, és jövedelmet kell biztosítaniuk a betegségek, illetve a gazdasági munkanélküliség vagy a családi okok miatt való távollét időszakára. Az ilyen kiegészítő rendszerekhez való hozzáférést az ágazat vagy vállalat minden munkavállalója számára biztosítani kell. Alkalmazni kell a nemek közötti egyenlő elbánás elvét. A szociális partnereket be kell vonni az ilyen rendszerek tárgyalásos úton történő bevezetésébe, illetve irányításuk ellenőrzésébe. Végezetül pedig elő kell mozdítani a foglalkoztatásra pozitív hatást kifejtő befektetéseket, a tisztán spekulatív célúakat pedig el kell utasítani.

3.7   A munkaképtelenség: fontos biztonsági háló a betegségben szenvedő vagy fogyatékkal élő munkavállalók számára

3.7.1   A munkanélküli segély és a nyugdíj mellett a munkabért helyettesítő juttatások harmadik kategóriája a munkaképtelenség, fogyatékosság, munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetére járó segély. Ennek kapcsán nemcsak a jövedelem megfelelő pótlásának kérdése merül fel, hanem a munkaerőpiacra való visszatérés vagy a munkaerőpiachoz való hozzáférés problémája is. Az EGSZB emlékeztetni kíván az előző, a társadalmi befogadás témájában készült véleményében (27) kifejtett álláspontjára. A jövedelem a független élet szükséges, de nem feltétlenül elégséges feltétele. Az idevonatkozó jogszabályok ellenére számos esetben még mindig túl kevés jelentőséget tulajdonítanak az emberek munkaerő-piaci integrációjának. A munkahelykeresés vagy az újbóli munkavállalás során nyújtott tanácsadás és támogatás a gyakorlatban gyakran bonyolult és nem megfelelő.

3.7.2   Azok számára, akiknél nem jöhet szóba a munkavégzés, elegendő jövedelemtámogatásra van szükség ahhoz, hogy méltó módon élhessenek. Emiatt a segélyeknek nem csupán a megfelelő életszínvonal fenntartását kell szem előtt tartaniuk, hanem azt is, hogy az adott személy számára milyen konkrét költségek merülnek fel betegsége vagy fogyatékossága miatt. Az elérhető és kiváló minőségű egészségügyi ellátás garantálását célzó politikáknak itt is alapvető szerepük van, éppúgy, mint azoknak, amelyek az infrastruktúra, valamint az állandó gondozást igénylő esetekben a méltóságteljes élet biztosítása érdekében kialakított szociális szolgáltatások fejlesztésének ösztönzését tűzik ki célul (lásd: házi gondozói szolgálat, otthoni segítségnyújtás, harmadik személy általi segítségnyújtás stb.).

4.   Minimáljövedelem és társadalmi befogadás

4.1   Az EGSZB már az 1989. július 12-én a szegénység témájában elfogadott véleményében (28) javasolta „egy társadalmi minimum kialakítását, amely amellett, hogy biztonsági hálóként szolgálna a szegények számára, segítené a társadalomba való újbóli beilleszkedésüket is”. A véleményt idézi a szociális védelmi rendszerekben az elégséges forrásokra és szociális segélyre vonatkozó közös kritériumokról szóló, 1992. június 24-i tanácsi ajánlás (29) is, amely azt javasolja, hogy fokozatosan, de még öt éven belül állítsanak fel egy jövedelembiztosítási rendszert a különböző tagállamok szociális védelmi rendszerén belül. Közel húsz évvel később, amikor az EU a 2010-es évet a szegénység elleni harcnak szenteli, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ezekből a kérésekből és ajánlásokból a gyakorlatban semmi nem valósult meg. Az Európai Bizottság az aktív befogadás témájában készült 2008. október 3-i ajánlásában (30) megállapította, hogy az 1992. évi ajánlás „továbbra is kiindulópontnak tekintendő a szegénység és a társadalmi kirekesztés leküzdéséhez kapcsolódó közösségi politika tekintetében, jelentőségéből mit sem vesztett, ugyanakkor sokat kell még tenni teljes körű végrehajtása érdekében”. Újabban pedig, a munkaerőpiacról kiszorultak aktív befogadásának elősegítéséről szóló, 2009. május 6-án elfogadott állásfoglalása (31) keretében az Európai Parlament „felhívja a tagállamokat, hogy érvényesítsenek megfelelő jövedelemtámogatást a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem érdekében”, illetve „rámutat arra, hogy szükség van a 92/441/EGK és a 2008/867/EK ajánláson alapuló, elegendő jövedelemtámogatási szintre, amelynek átláthatónak, mindenki számára elérhetőnek és fenntarthatónak kell lennie”.

4.2   A Tanács 1992. június 24-i ajánlásának megfelelően az EGSZB úgy véli, hogy a jövedelemtámogatás meghatározásakor figyelembe kell venni az egyes tagállamokban jellemző életszínvonalat. Ez azt jelenti, hogy tekintettel kell lenni a megfelelő mérőszámokra, mint amilyen például az átlagos jövedelem vagy a jövedelmi medián az adott tagállamban, a háztartások fogyasztására vonatkozó statisztikák, a törvényben meghatározott minimáljövedelem (amennyiben van olyan), illetve az árszínvonal. A minimáljövedelmet egyébként ki lehet igazítani vagy egészíteni úgy, hogy megfeleljen a konkrét igényeknek. Itt elsősorban a lakástámogatásra gondolunk, illetve a kiváló minőségű egészségügyi ellátáshoz vagy az állandó gondozáshoz való hozzáférést garantáló politikákra, amelyeket több tagállam már bevezetett. Az EGSZB támogatja az Európai Parlament kezdeményezését, (32) amely a Tanács 1992. évi ajánlásának továbbfejlesztését célozza, és leszögezi, hogy „a szociális segélynek olyan minimáljövedelmet kell biztosítania, amely méltóságteljes életet tesz lehetővé legalább a szegénységi küszöbként meghatározottnál magasabb szinten.” Ügyelni kell azonban azokra az esetleges kölcsönhatásokra, amelyek az ilyen – akár hasonló segélyekhez (például a lakhatási segélyhez) kapcsolódó, akár azoktól független – jövedelemtámogatás és más társadalombiztosítási juttatások között merülhetnek fel. El kell kerülni azt, hogy romoljon a társadalombiztosítási juttatások kedvezményezettjeinek a helyzete, ami nyilvánvalóan káros következményekkel járna.

4.3   Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az aktív társadalmi befogadással és a kiváló minőségű szociális szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos politikák keretében tervbe kell venni egy minimáljövedelem bevezetését. Ebből a szempontból támogatja az Európai Parlament álláspontját, (33) amely „javasolja, hogy a tagállamok ténylegesen foglalkozzanak egy minimálbér-politika kidolgozásának lehetőségével, az egyre növekvő számú »dolgozó szegények« problémájának megoldása, valamint annak érdekében, hogy a munkavállalás elérhető kilátássá váljon a munkaerőpiacról kiszorultak számára”. Az EGSZB ezenkívül rá kíván mutatni, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azoknak a helyzetét, akik koruk, egészségügyi állapotuk vagy fogyatékosságuk miatt nem lehetnek jelen a munkaerőpiacon. Osztja az Európai Parlament álláspontját, (34) amely szerint: „az aktív befogadás nem helyettesítheti a társadalmi integrációt”, illetve „következésképpen a minimáljövedelemnek, valamint az elérhető és megfizethető, kiváló minőségű szociális szolgáltatásoknak hozzáférhetőnek kell lenniük, függetlenül attól, hogy az adott személy részt tud-e venni a munkaerőpiacon”.

4.3.1   Az EGSZB úgy véli, hogy az Európa 2020 stratégiában is említett, a szegénység csökkentését kitűző cél elérése érdekében szükség van egyfajta jövedelemtámogatás fokozatos bevezetésére, és ezt egy új eszköz segítségével kell elérni, hogy hatékonyabban támogathassuk az egyes tagállamok által a szegénység elleni küzdelem érdekében alkalmazott politikákat.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  Az EGSZB véleménye: HL C 27., 2009.2.3.

(2)  Az EGSZB véleménye: HL C 309., 2006.12.16.

(3)  Európai Bizottság, Szociális Védelmi Bizottság: Együttes jelentés a szociális védelemről és a társadalmi integrációról 2010. Kézirat, 2010. február.

(4)  Az Európai Bizottság közleménye COM(2010) 2020.

(5)  Az EGSZB véleménye: HL C 128/3., 2010.5.18., 4.4. pont

(6)  Európai Tanács, 2010. június 17., Következtetések, EUCO 13/10.

(7)  Lásd az 5. lábjegyzetet.

(8)  Európai Parlament, 2009. május 6-i állásfoglalás, 2008/2335(INI).

(9)  Az EGSZB véleménye HL C 221., 1989.8.28., valamint HL C 128., 2010.5.18., 15. o.

(10)  A Tanács 1992. június 24-i ajánlása, 92/441/EGK, HL L 245., 1992.8.26.

(11)  Az EGSZB véleménye: HL C 302/86., 2004.12.7.

(12)  Az EGSZB véleménye: HL C 128/10., 2010.5.18., valamint HL C 302/86., 2004.12.7.

(13)  EUMSz. 9. cikk, HL C 115., 2008.5.9.

(14)  Alapjogi Charta, HL C 364., 2000.12.18.

(15)  Európai Bizottság, Szociális Védelmi Bizottság: Növekedés, foglalkoztatás és társadalmi haladás az EU-ban – Kulcsfontosságú üzenetek. Kézirat, 2009. szeptember.

(16)  Klaus Busch, „World Economic Crisis and the Welfare State – Possible solutions to reduce the economic and social imbalances in the world economy, Europe and Germany”, International Policy analysis, Friedrich–Ebert–Stiftung, 2010. február.

(17)  Lásd a 15. lábjegyzetet.

(18)  Lásd az 5. lábjegyzetet.

(19)  Lásd az 1. lábjegyzetet.

(20)  Florence LEFRESNE: „Regard comparatif sur l’indemnisation du chômage : la difficile sécurisation des parcours professionnelles” [A munkanélküli segély összehasonlító elemzése: nehézségek a szakmai karrier biztonságának garantálása terén] – az IRES nemzetközi hírlapja, 115. szám (2008. november), 23. o.

(21)  Lásd a 18. lábjegyzetet.

(22)  Lásd a 11. lábjegyzetet.

(23)  Lásd az 5. lábjegyzetet.

(24)  Lásd a 11. lábjegyzetet.

(25)  Lásd a 2. lábjegyzetet.

(26)  Lásd a 11. lábjegyzetet.

(27)  Lásd az 5. lábjegyzetet.

(28)  Az EGSZB véleménye – HL C 221., 1989.8.28., valamint HL C 128/10., 2010.5.18.

(29)  Lásd a 10. lábjegyzetet.

(30)  Az Európai Bizottság 2008. október 3-i ajánlása, 2008/867/EK, HL L 307., 2008.11.18.

(31)  Lásd a 8. lábjegyzetet.

(32)  Lásd a 8. lábjegyzetet.

(33)  Lásd a 8. lábjegyzetet.

(34)  Lásd a 8. lábjegyzetet.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/34


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Gyermekszegénység és gyermekjólét (feltáró vélemény)

2011/C 44/06

Főelőadó: Brenda KING

2010. április 28-én kelt levelében, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 304. cikke alapján Laurette Onkelinx belga miniszterelnök-helyettes, egyben szociális és egészségügyi miniszter a leendő belga elnökség nevében feltáró vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot az alábbi tárgyban:

Gyermekszegénység és gyermekjólét

Az EGSZB Elnöksége 2010. május 25-én megbízta a „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekciót az ezzel kapcsolatos bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Brenda King személyében, továbbá 113 szavazattal 6 ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   Az EU-ban ma 20 millió olyan gyermek él, akit a szegénység veszélye fenyeget. A szegénységben élő gyermekek aránya pedig a szegénységben élő felnőttekét is meghaladja (20 % a 16 %-kal szemben), és a gazdasági válság miatt várható, hogy még többen kerülnek a szegénységi küszöb alá. Pusztán az, hogy az Unióban szegénységben élnek gyermekek, bizonyítéka annak, hogy a legalapvetőbb jogaiktól fosztják meg őket.

1.2   Ha nem teszünk semmit a gyermekszegénység ellen, az hátrányos következményekkel jár az Európai Unió jövőbeli jólétére. Az EU 2020 stratégia megvalósítása egy művelt, egészséges és reményteljes fiatal nemzedéken múlik. Az a tény, hogy oly sok gyermeket fenyeget szegénység, és az, hogy milyen mértékben öröklődik a szegénység nemzedékről nemzedékre, szomorú bizonyítéka annak, hogy a meglévő uniós szakpolitikák nem képesek megvédeni a társadalom legsebezhetőbb tagjait.

1.3   A gyermekek szegénysége és jóléte többdimenziós probléma: több jelentés eredménye azt mutatja, hogy a problémához több tényező, többek közt az anyagi nélkülözés, illetve az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, a tisztességes lakáshoz és oktatáshoz való hozzáférés is hozzájárul. Magától értetődik, hogy ezek a tényezők szorosan összekapcsolódnak és kölcsönösen függnek egymástól, így ezt a problémára adott megoldásoknak is tükrözniük kell.

1.4   A gyermekszegénység és a nélkülözés több millió gyermeket akadályoz meg abban, hogy életük a lehető legjobban induljon, és személyes fejlődésüket is hátráltatja. A kora gyermekkori beavatkozás igen gyakran pozitívan hathat a gyermek életének további részére. Létfontosságú, hogy megfelelő szakpolitikákat dolgozzanak ki annak érdekében, hogy minden gyermeknek – különösen a társadalom peremén élőknek – meglegyen az esélye arra, hogy lehetőségeit teljes mértékben kibontakoztathassa, és ezzel maga is hozzájáruljon egy jobb jövőhöz.

1.5   Mivel az idei év a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem éve, az EGSZB örömmel fogadja, hogy a Tanács politikai kötelezettséget vállalt azzal a döntésével, hogy a szegénység csökkentését a 2020-ig elérendő öt kiemelt uniós cél közé emelte. A cél az, hogy „az országos szegénységi küszöbök alatt élő európaiak arányát 25 %-kal csökkenteni kell, több mint 20 millió embert emelve ki a szegénységből” (1).

1.6   Az EGSZB azonban csalódottan állapítja meg, hogy hiába a 2000 óta erre a területre fordított politikai figyelem és az uniós és tagállami szintű kezdeményezések bő választéka, a gyermekszegénység csökkentésére és a gyermekjólét elősegítését illetően egyetlen konkrét célkitűzés sincsen.

1.7   Az EGSZB üdvözli, hogy a hét kiemelt kezdeményezés egyike egy olyan Szegénység elleni európai platform létrehozása, melynek célja „olyan szociális és területi kohézió biztosítása, ahol a növekedés és a munkahelyteremtés előnyeit széles körben megosztják, a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők pedig méltóságban, a társadalom aktív tagjaiként élhetnek”.

1.8   Az EGSZB határozottan azt ajánlja, ez a platform legyen a gyermekszegénység felszámolásának és a gyermekjólét elősegítésének kerete, ahol a gyermekek jogaira épülő és a gyermekekre, illetve a gyermekes családokra irányuló konkrét célokkal alátámasztott, gyermekközpontú, többdimenziós megközelítések születnek.

1.9   Az EU társadalmi befogadással foglalkozó, független szakértőkből álló hálózata rámutatott a gyermekek néhány olyan csoportjára, melynek tagjait nagy arányban fenyegeti szélsőséges szegénység. Ilyenek:

i.

az intézetben élő vagy onnan kikerülő gyermekek; az utcagyerekek; az erőszaknak kitett, bántalmazott vagy elhanyagolt gyermekek; a mentális egészségügyi problémákkal küzdő szülők gyermekei; a gondozásban élő gyermekek; a hajléktalan vagy a családon belüli erőszaknak kitett gyermekek; illetve a gyermekkereskedelem áldozatai;

ii.

a fogyatékkal élő gyermekek; az etnikai kisebbségből származó gyermekek; a roma gyermekek; a fiatal menekültek és bevándorlók;

iii.

a számos alapvető ellátási lehetőséget nélkülöző, nagyon szegény és elszigetelt vidéki területeken élő gyermekek; valamint a nagyobb városi területek perifériáján található hatalmas lakótelepeken élő gyermekek.

1.10   Az EU Alapjogi Chartája a gyermekek jogairól is rendelkezik, ami egyértelmű felhatalmazást jelent az EU-nak arra, hogy garantálni próbálja a gyermekek túlélését, védelmét és fejlődését. Ezekhez a sebezhető gyermekcsoportokhoz külön mutatókat és célszámokat kellene kifejleszteni a Szegénység elleni európai platformon belül.

1.11   Az EGSZB egyetért azzal, hogy szükség lenne egy átfogó európai bizottsági ajánlásra a gyermekszegénységről és a gyermekjólétről, amely meghatározza a legfontosabb szakpolitikai célkitűzéseket és célokat, és létrehozza a folyamatos nyomon követés, a cserekapcsolatok, a kutatás és a szakértői felülvizsgálat keretét, ami elősegíti majd ennek az EU 2020 stratégiában szereplő, a szegénységgel kapcsolatos célkitűzésnek az elérését.

2.   Háttér

2.1   2000 óta a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés kérdése a szociális nyitott koordinációs módszeren belül egyre jelentősebbé vált. A szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló közös jelentések (2002–2004) is mind kulcskérdésként említik. Az EU államfői kinyilvánították, hogy „a gyermekszegénység gyors és jelentős csökkentése érdekében [meg kell hozni] azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek szociális hátterüktől függetlenül egyenlő esélyt teremtenek valamennyi gyermek számára” (2).

2.2   Az EU társadalmi integrációs folyamatának előreviteléről szóló, a 2005-ös luxemburgi elnökség idején született kezdeményezés kifejezetten a gyermekek szempontjainak általános érvényesítésére és legalább egy uniós szintű gyermekjóléti mutató elfogadására szólít fel. Az Európai Bizottság a gyermek jogairól szóló 2006-os közleményében külön figyelmet szentelt a gyermekek társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos kérdéskörnek és az EU társadalmi integrációs folyamata által játszott szerepnek. Az EU gyermekszegénységi és gyermekjóléti munkacsoportja 2008 januárjában elemző jelentést és ajánlásokat fogadott el. 2009 végén az Európa 2020 stratégiáról szóló európai bizottsági munkadokumentum elismerte, hogy a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés is az EU hosszú távú társadalmi kihívásai közé tartozik, amelyeket a pénzügyi és gazdasági válság csak tovább súlyosbított. 2010 márciusában pedig egy konzorcium a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet vezetésével Gyermekszegénység és a gyermekek jól-léte az Európai Unióban címmel részletes jelentést készített az Európai Bizottság számára.

2.3   A 2009-es Lisszaboni Szerződés az EU kifejezett célkitűzéseként említi a gyermekek jogainak előmozdítását. A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem 2010-es évének nyitókonferenciáján az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso kijelentette: „2020-ig csökkentenünk kell a szegénységben élők arányát a teljes lakosságra nézve, de különösen a gyermekek és az idősek körében, mert a jelenlegi számadatok elfogadhatatlanok.” Belgium, amely 2010 második felében vette át az EU elnöki tisztségét, külön kiemelte a gyermekszegénység elleni küzdelmet és a gyermekek jólétének előmozdítását mint kulcsfontosságú prioritást.

3.   Gyermekszegénység és gyermekjólét az EU-ban

3.1   Gyermekszegénység

3.1.1   A gyermekszegénység és a gyermekjólét Európai Unió-szerte óriási kihívást jelent. A probléma kiterjedése és súlyossága azonban országról országra – és számos országban régióról régióra is – erősen eltér. A jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó 2007-es EU-statisztikák (EU-SILC) a következőkről tanúskodnak (3):

az EU-ban a teljes lakosság 16 %-ával szemben a gyermekek 20 %-át fenyegeti a szegénység (4). Ez az arány – a szegénységi kockázat – Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Németország és Szlovénia kivételével az összes országban magasabb ennél (Lettországban pontosan ekkora). A gyermekszegénység esélye a 30–33 %-ot is eléri két országban (Bulgáriában és Romániában), 23 és 25 % között mozog öt országban (Görögországban, Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban), öt országban (Cipruson, Dániában, Finnországban, Szlovéniában és Svédországban) pedig csupán 10–12 %-os.

Ezt az információt mindenképpen ki kell egészíteni a nemzeti szegénységi réssel (5), amely azt jelöli, hogy „mennyire szegények a szegény gyermekek”, azaz a gyermekszegénység veszélye mennyire súlyos. A gyermekekre vonatkozó szegénységi rés tág határok között mozog: Finnországban 13 %, Franciaországban 15 %, ezzel szemben Romániában 40 %, Bulgáriában pedig 44 %. A szegénységi kockázat a legtöbb országban a gyermekek életkorával párhuzamosan növekszik.

A jövedelem szerinti szegénység mérlegelésekor egy másik kulcstényezőt: az időtartamot is figyelembe kell venni, azaz azt, hogy a gyermekek mennyi ideig élnek a szegénységi küszöb alatt. A fent említett TÁRKI-jelentés hangsúlyozza, hogy „bár a gyermekszegénységi kockázat egy adott évre vonatkozóan ad némi információt arra nézve, hogy milyen mértékű nélkülözéssel és társadalmi kirekesztéssel kell szembenézniük, azonban ennek veszélye sokkal súlyosabb, ha a küszöbérték alatti jövedelemszint több éven át tartósan fennáll”. Arra a 20 országra nézve, amelyekről rendelkezésre állnak a szükséges EU-SILC-adatok, a TÁRKI jelentése azt mutatja, hogy a szegénység által fenyegetett háztartásokban élő gyermekek aránya 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben 4-6 %-tól (Ausztria, Ciprus, Finnország, Szlovénia és Svédország) akár 13-16 %-ig terjed (Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Lengyelország és Portugália).

3.2   Anyagi nélkülözés

3.2.1   A szegénységi kockázatnak kitett gyermekek uniós meghatározása az alacsony jövedelmű családokban élő gyermekek számát veszi alapul. Ez fontos mérce ugyan, mégsem elegendő, mivel nem veszi figyelembe mindazt, amire egy gyermeknek szüksége van ahhoz, hogy élete jól kezdődhessen. Az is lehet, hogy a gyermekek lakhatási körülményei nem érnek el egy adott színvonalat, vagy akár hajléktalanok, lepusztult környéken laknak, lakóhelyükön magas a bűnözés szintje, rosszabbak az egészségügyi körülményeik, nem táplálkoznak megfelelően, nagyobb annak kockázata, hogy balesetet szenvednek vagy megsérülnek, több fizikai bántalmazásban, zaklatásban van részük, kevésbé férnek hozzá gyermekgondozási szolgáltatásokhoz, korlátozottan férnek csak hozzá a szociális és családsegítő szolgáltatásokhoz, az oktatást tekintve hátrányt szenvednek vagy csak igénytelen oktatáshoz jutnak hozzá, nincs vagy csak igen kevés lehetőségük van játszótereket, sport- és szabadidős létesítményeket látogatni, illetve kulturális programokon részt venni. Egyes gyermekeknek egyszerre több hátráltató tényezővel is szembe kell nézniük, és ahogy ezek halmozódnak, úgy hatnak egymásra és erősítik is egymást, ezáltal a gyermek még mélyebben éli át a szegénységet és a társadalmi kirekesztést, és egyúttal nő a nemzedékről nemzedékre öröklődő szegénység és kirekesztés is.

3.2.2   Az EU-ban élő összes gyermek körében az anyagi nélkülözés mértéke ugyanakkora, mint a szegénység kockázatának kitettek aránya (20 %). Az anyagi nélkülözés tagállamonkénti ingadozása azonban jóval nagyobb: 4-10 %-tól (Luxemburg, skandináv országok, Hollandia és Spanyolország) egészen 39-43 %-ig, (Magyarország, Lettország és Lengyelország), sőt, 57 %-ig (Románia) vagy akár 72 %-ig (Bulgária) is terjed. Ehhez képest a szegénységi kockázat 10 % és 33 % között mozog. Az anyagi nélkülözésnek ez az óriási szórása a tagállamok átlagos életszínvonala közötti különbségeket, illetve az életszínvonal tagállamokon belüli eloszlását tükrözi.

3.2.3   A az anyagi nélkülözés aránya 46 %, amely országonként jelentős különbségeket mutat: 18-28 %-tól (Dánia, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország, Svédország) egészen 72-96 %-ig terjed (Bulgária, Magyarország, Lettország, Románia). A szegénységi küszöb felett élő gyermekek körében pedig az anyagi nélkülözés átlagos aránya az egész EU-ra vetítve 13 %. Itt is széles tartományban mozognak az értékek: 1-6 % (Dánia, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország, Svédország) és 35-62 % (Bulgária, Magyarország, Lettország, Románia) között.

3.2.4   Az EGSZB azt ajánlja, hogy az országos szegénységi kockázat arányszámait, a szegénységi küszöbértékeket, valamint az anyagi nélkülözés országos arányszámait is vegyék fel a mutatók közé.

3.3   A leginkább veszélyeztetett gyermekek

3.3.1   Egyszülős és többgyermekes családok

3.3.1.1   Szinte minden országban az egyszülős vagy többgyermekes családban nevelkedő gyermekek a leginkább veszélyeztetettek. A 2007-es EU-SILC statisztika azt mutatja, hogy uniós szinten az egyszülős családban nevelkedő gyermekek 34 %-át fenyegeti a szegénység. Ez az arány Dániában, Finnországban és Svédországban 17–24 %, Észtországban, Írországban, Litvániában, Luxemburgban, Romániában és az Egyesült Királyságban 40–45 %, míg Máltán eléri az 54 %-ot. Uniós szinten a többgyermekes családban (vagyis a két felnőttből és három vagy több gyermekből álló háztartásban) felnövő gyermekek 25 %-át fenyegeti szegénység. Ez az arány Németországban, Finnországban, Svédországban, Dániában és Szlovéniában 12–15 %, Olaszországban, Lettországban, Portugáliában és Romániában 41–55 %, míg Bulgáriában 71 %.

3.3.2   Aktív kereső nélküli háztartások

3.3.2.1   A 2007-es Európai Munkaerő-felmérés (European Labour Force Survey – LFS) adatai szerint a gyermekek 9,4 %-a él aktív kereső nélküli háztartásban. Ez az arány Cipruson, Görögországban, Luxemburgban és Szlovéniában csupán 2,2–3,9 %, míg Belgiumban 12 %, Bulgáriában 12,8 %, Magyarországon 13,9 %, az Egyesült Királyságban pedig 16,7 % (6). Az átlagos szegénységi kockázat e gyermekek esetében nagyon magas, 70 %. A legalacsonyabb kockázatot Dániában és Finnországban rögzítették, 47–49 %-os szinten, a legmagasabbat pedig Bulgáriában, Csehországban, Észtországban, Litvániában, Portugáliában, Romániában és Szlovákiában, 81–90 %-os szinten.

3.3.2.2   Az anyagi nélkülözés tekintetében az olyan háztartásokban való nevelkedés, ahol senki nem rendelkezik fizetett munkahellyel, nagy valószínűséggel jelentős hatást gyakorol mind a gyermekek jelenlegi, mind pedig jövőbeli életkörülményeire. A munkanélküliség nem csupán potenciális anyagi problémákat jelent; amennyiben nincs dolgozó felnőtt a háztartásban, az korlátozhatja a gyermek jelenlegi és jövőbeli lehetőségeit is arra nézve, hogy teljes mértékben részt vegyen a társadalom életében.

3.3.3   A „rendkívüli” szegénység veszélyének kitett gyermekek

3.3.3.1   Az EU társadalmi befogadással foglalkozó, független szakértőkből álló hálózata rámutatott, hogy gyermekek bizonyos csoportjait súlyos vagy rendkívüli szegénység fenyegeti. Ez különösen szembetűnő a különböző tagállamok társadalmi befogadásról szóló nemzeti cselekvési tervei és több transznacionális csereprogram alapján. Ilyen csoportot alkotnak többek között a fogyatékkal élő gyermekek, az etnikai kisebbségekhez tartozó (különösen a roma) gyermekek, a fiatal menedékkérők és bevándorlók, az erőszaknak kitett, bántalmazott vagy elhanyagolt gyermekek, a mentális egészségi problémákkal küzdő szülők gyermekei, a gondozásban élő gyermekek, a hajléktalan vagy családon belüli erőszaknak kitett gyermekek, illetve a gyermekkereskedelem áldozatai, a számos alapvető ellátási lehetőséget nélkülöző, nagyon szegény és elszigetelt vidéki területeken élő gyermekek, vagy a nagyobb városi területek perifériáján található hatalmas lakótelepeken élő gyermekek (7). Az EU 2007-es elemzése alapján úgy tűnik, hogy a bevándorló családokban és egyes etnikai kisebbségek tagjaként felnövő gyermekek helyzete a régi tagállamokban növekvő problémát jelent.

3.4   Hosszú távú hatás és generációkon átívelő szegénység

3.4.1   Hosszú távú hatások

3.4.1.1   A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló közös jelentések egyik fontos témáját képezte, hogy a szegénységben való nevelkedés korlátozza a személyes fejlődést, és hosszú távú hatást gyakorol a gyermekek fejlődésére és jólétére, valamint jövőbeli, felnőttként megélt egészségi állapotára és jólétére. Növeli a felnőttkori szegénység, továbbá a munkanélküliség és a társadalmi kirekesztés kockázatát. Ezt a hosszú távon kifejtett hatást a 2007-es jelentés is kiemelte, és arra a következtetésre jutott, hogy „A szegénységben felnövő gyermekeknek a jobb körülmények között élő társaikhoz képest kisebb esélyük van arra, hogy az iskolában jobban teljesítsenek, jó egészségnek örvendjenek, ne kerüljenek a büntetőjogi rendszer látókörébe, és hogy fiatal felnőttként meg tudják vetni a lábukat a munkaerőpiacon, és általában véve a társadalom életében”.

3.4.2   Generációkon átívelő szegénység

3.4.2.1   Ide kapcsolódó és rendszeresen visszatérő téma, hogy a szegénység milyen mértékben öröklődik egy generációról a másikra. Számos országban a szegénység generációkon átívelő volta különösen kitűnik az oktatás kapcsán, mind az alacsony, mind a magas gyermekszegénységgel és társadalmi kirekesztéssel jellemezhető országok esetében. A hátrányok generációk közötti átörökítéséről szóló 2005-ös EU-SILC modul rámutatott, hogy a gyermekkori oktatással kapcsolatos lehetőségek hatást gyakorolnak arra, hogy mennyire valószínű a felnőttkori szegénység. Ennek megfelelően azok között, akiknek a szülei csupán alapfokú végzettséggel rendelkeznek, a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők gyermekeinél 23-szor nagyobb az esélye, hogy nem szereznek majd formális végzettséget.

4.   Teljesítményértékelés, figyelemmel kísérés és értékelés

4.1   Az egyik jelentős kihívás, amelyre különös figyelmet kell fordítani, az, hogy a szigorú teljesítményértékelést, figyelemmel kísérést és értékelést mind nemzeti, mind uniós szinten a folyamat központi és jól látható elemévé kell tenni.

4.2   Ennek érdekében a következőket javasoljuk:

egy olyan folyamat kialakítását, amelynek során az Európai Bizottság és a tagállamok feltárják, hogy miképpen lehet az EU szociális célkitűzéseit uniós szinten láthatóbbá, mérhetőbbé és kézzel foghatóbbá tenni;

annak biztosítását, hogy az uniós és nemzeti célkitűzések, valamint a közösen elfogadott uniós mutatók terén a jobb teljesítmények elérése irányába tett előrelépések szigorú és rendszeres figyelemmel kísérés és jelentéstétel tárgyát képezzék;

annak biztosítását, hogy ennek a figyelemmel kísérésnek az eredményeit szakértői felülvizsgálatok keretei között vitassák meg, és így mozdítsák elő a tagállamok és az Európai Bizottság szakpolitikai ismereteinek bővítését;

a figyelemmel kísérés és az értékelés az eddigieknél jóval szigorúbb megközelítésének meghonosítását, ami eredményközpontúbb, és biztosítja, hogy a célkitűzések elérése érdekében megtett előrelépéseket rendszeres, független kritikai elemzésnek vessék alá. A kulcsfontosságú elemek között hasznosak lennének a következők:

a közös mutatók szisztematikusabb beépítése a tagállamok nemzeti figyelemmel kísérési és elemzései kereteibe az egymástól való tanulás javítása érdekében;

az uniós, nemzeti és szubnacionális szintű statisztikai kapacitások erősítése, és különösen az időszerűbb társadalmi statisztikák elkészítésének biztosítása (beleértve a gyermekszegénységgel és a gyermekjóléttel kapcsolatos adatokat is, amelyek lehetővé teszik az Unió-szerte tapasztalható pénzügyi és gazdasági válság hatásának jobb figyelemmel kísérését);

annak megkövetelése, hogy valamennyi tagállam alakítson ki hivatalos kereteket a civil szervezetek és a független szakértők bevonására a társadalmi befogadással kapcsolatos politikák folyamatos figyelemmel kísérésébe és értékelésébe.

5.   A szegénység elleni európai platform létrehozása

5.1   Az EU szociális dimenziójának megerősítése, és különösen az EU 2020 célkitűzéseinek megvalósítása jelentősen függ az EU 2020 javasolt kiemelt kezdeményezésétől, a szegénység elleni európai platformtól.

5.2   A szegénység elleni európai platformot az új, szociális Európa látható szimbólumává kell tenni. Központi szerepet kell játszania annak biztosításában, hogy az uniós politikaalkotás minden egyéb területe (például a gazdaságpolitika, a versenypolitika, az oktatási, a migrációs, az egészségügyi, az innovációs és a környezetvédelmi politika) járuljon hozzá az EU szociális célkitűzéseinek, így többek között a szegénység csökkentését célzó uniós célkitűzésnek az eléréséhez.

5.3   Kiemelt prioritást élvez majd a megfelelő szociális védelem, így a gyermekszegénység elleni küzdelem központi helyre emelése, a gyermekjólét és a gyermekjogok előmozdítása valamennyi vonatkozó uniós politika és program területén, beleértve a strukturális alapokat is. A szegénység elleni európai platformnak központi szerepet kell biztosítani a társadalmi hatásvizsgálati folyamat végrehajtásának, valamint annak a figyelemmel kísérésében és a vonatkozó jelentéstételben, hogy az Európa 2020 egyéb vonatkozásai milyen mértékben járulnak hozzá a szegénység csökkentésének céljához.

5.4   Az EU társadalmi befogadási célkitűzései és a strukturális alapok célkitűzései közötti kapcsolatok javítása

5.4.1   Sokkal inkább össze kell hangolni az EU és a tagállamok társadalmi befogadási célkitűzéseit és az EU strukturális alapjainak a felhasználását. Ebben az összefüggésben a strukturális alapok felhasználását a társadalmi befogadásról szóló nemzeti cselekvési tervek kulcsfontosságú elemévé kell tenni. Erre példa az Európai Bizottság 2009-es javaslata, amely azt célozta, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapot fel lehessen használni az újabb tagállamokban élő marginalizált közösségeket segítő, lakáscélú intézkedések támogatására. Ez nagyon fontos szerepet játszana az e területre vonatkozó kezdeményezéseket célzó források növelésében.

6.   Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ajánlásai

6.1   Az EU kötelezettségvállalása a gyermekszegénység és a gyermekek jóléte kérdéseinek kezelésére

6.1.1   Tekintettel az EU 2020 stratégia átfogó célkitűzéseire, a gyermekszegénység és a gyermekek jólétének kezelésére koherens keretet kell kialakítani, és a jogokon alapuló megközelítést kell alkalmazni. Be kell vezetni egy meghatározott uniós célkitűzést a gyermekszegénység felszámolására és a gyermekek jólétének előmozdítására.

6.2   Megfelelő források

6.2.1   A gyermekes családok tekintetében létre kellene hozni egy minimális családi jövedelmet, mégpedig olyan készpénzátutalásokkal, amelyek a szülők munkaerő-piaci helyzetének függvényében változnak. Ezen túlmenően adójóváírások és/vagy általános készpénztámogatás formájában minden gyermek számára garantálni lehetne a készpénztámogatást.

6.2.2   Folytatni kell az általános gyermeknevelési támogatásoknak mint a gyermekszegénység elleni küzdelem kulcsfontosságú eszközeinek feltérképezését, hiszen az ilyen támogatások terén a szociális védelemmel foglalkozó bizottság 2008-as elemzése szerint az ügyintézés általában véve hatékony, a támogatást nem övezi társadalmi megbélyegzés, és felhasználása kiterjedt.

6.2.3   Mivel az aktív kereső nélküli háztartásokban nevelkedő gyermekek esetében nagyon magas a szegénység kockázata, célokat kell megállapítani arra nézve, hogy csökkenjen az aktív kereső nélküli háztartások és a munkavállalói szegénység által sújtott háztartások relatív szegénysége, és ezzel csökkenjen a gyermekek által megélt szegénység szintje is. Aktív munkaerő-piaci politikákkal kell támogatni a szülők munkavállalását, és minőségi szolgáltatásokat kell biztosítani, például gyermekgondozás formájában, mégpedig helyi szintű, hozzáférhető és megfizethető formában.

6.2.4   A befogadó munkaerő-piacokon a szülők számára minőségi munkahelyeket kell kínálni. Azt biztosítandó, hogy a szülőknek legyen ideje arra, hogy gyermekeikkel foglalkozzanak, olyan politikákra van szükség, amelyek előmozdítják a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét.

6.2.5   A súlyos szegénységben élő gyermekek vonatkozásában az átgondolt szociális politikák segítségével megvalósuló esélyegyenlőség és az arra irányuló erőfeszítések fokozása, hogy minden gyermek sikeres oktatási eredményeket mutasson fel, elengedhetetlen ahhoz, hogy a szegénység és a kirekesztés következő nemzedékre való átörökítésének lánca megszakadjon. Ehhez meg kell erősíteni a befogadási és a megkülönböztetés-ellenes politikákat, különösen a bevándorlók és leszármazottaik, továbbá az etnikai kisebbségek vonatkozásában.

6.3   Kisgyermekkor

6.3.1   Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság támogatja az Eurochild ajánlását, miszerint bővíteni kell a gyermekgondozási szolgáltatásokat annak érdekében, hogy a szülés előtti időszaktól az óvodáskorig nyújtott szolgáltatások tekintetében egy befogadó elv honosodjon meg, így e szolgáltatások minden gyermek és család előtt nyitva álljanak. Az Eurochild megállapításai szerint a barcelonai célkitűzések számos, a kora gyermekkorra vonatkozó politikában alkalmazott jó gyakorlatot figyelmen kívül hagynak. Az EGSZB a barcelonai célkitűzések tekintetében a kora gyermekkori szolgáltatásokra vonatkozó közös uniós „minőségi előírások” kidolgozását javasolja, beleértve az Európai Bizottság gyermekgondozási hálózata által meghatározott kora gyermekkori gondozást és oktatást is. Ezeknek az előírásoknak pedig meghatározóknak kell lenniük a nemzeti politikák és gyakorlatok kialakításában, így többek közt a strukturális alapok felhasználásában is.

6.4   Egészségügy

6.4.1   Az EGSZB javasolja, hogy az egészségügyi mutatókkal foglalkozó uniós munkacsoport dolgozzon ki olyan, gyermekekre vonatkozó mutatókat, amelyek segítségével figyelemmel lehet kísérni és értékelni lehet a közegészségügyi politikákat és azok eredményességét.

6.4.2   Szükség van a mentális egészségre vonatkozó mutatók kidolgozására is, mind a gyermekek mentális egészségének, mind mentális rendellenességeiknek a mérésére.

6.4.3   Az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségről szóló, 2012-re előirányzott európai bizottsági közleményben a gyermekek egészségével is foglalkozni kell.

6.5   Lakhatás

6.5.1   Az EU tagállamainak meg kell valósítaniuk azokat a kötelezettségvállalásokat és fellépéseket, amelyekről a 2010 márciusában megtartott, a környezetvédelemmel és egészségüggyel foglalkozó ötödik miniszteri konferencián állapodtak meg az európai gyermek-környezetegészségügyi cselekvési tervvel összefüggésben.

6.5.2   Az Európai Bizottságnak meg kell egyeznie a tagállamokkal egy olyan közös keret és olyan közös iránymutatások elfogadásáról, amelyek alkalmasak a hajléktalanság és a lakhatással kapcsolatos kirekesztés mérésére, figyelemmel kísérésére és a vonatkozó jelentéstételre, különös figyelmet fordítva a gyermekek helyzetére.

6.5.3   Az Európai Bizottságnak folytatnia kell a kezdeményezések támogatását és finanszírozását annak érdekében, hogy segítse a tagállamokat és a tagjelölt országokat a rossz minőségű, bentlakásos gyermekintézetek bezárásában és a megfelelő alternatív megoldások kidolgozásában.

6.6   Védelem az erőszakkal, a bántalmazással és a kizsákmányolással szemben

6.6.1   Az Európai Bizottságnak valamennyi érintett bevonásával fel kell mérnie, hogy milyen mértékben valósítható meg olyan mutatók kidolgozása, amelyekkel mérhető a gyermekekkel szembeni erőszak, a bántalmazás és a gyermekek kizsákmányolása. Ennek a munkának olyan kérdésekre is ki kell terjednie, mint a probléma azonosítása, a védelem, a felelősségre vonás és a megelőzés, összhangban az Alapjogi Ügynökség 2009-es, a mutatókról szóló tanulmányában kifejtett ajánlásokkal.

6.6.2   A tagállamoknak nemzeti stratégiákat kell kidolgozniuk, melyek célja a gyermekek védelme az erőszak valamennyi formájával szemben, valamint az ilyen erőszak megelőzése. E stratégiákban egyértelmű célokat kell megfogalmazni és azokhoz költségvetési forrásokat kell rendelni, valamint olyan helyi szintű mechanizmusokat kell felállítani, amelyek segítségével a gyermekek és mások bejelentést tehetnek, ha erőszakról szereznek tudomást.

6.7   Gyermekközpontú intézkedések

6.7.1   Az Európai Bizottságnak meg kell erősítenie az Európa Tanács „A gyermekekért és a gyermekekkel élő Európa megteremtése” elnevezésű programjával fennálló kapcsolatait, amely a gyermekek részvételére helyezi a hangsúlyt.

6.7.2   Bővíteni kell a jövedelemmel és az anyagi nélkülözéssel kapcsolatos, közösen elfogadott mutatók körét, hogy azok több gyermekközpontú mutatót tartalmazzanak. Fontos, hogy ezek a mutatók tükrözzék a gyermekkori fejlődés különböző szakaszait, annak legfontosabb dimenziót, és minden releváns gyermeki életkorra kiterjedjenek. A TÁRKI/Applica-tanulmány azt javasolja, hogy a korcsoportok 0–5 éves korig, 6–11 éves korig és 12–17 éves korig terjedjenek, és tartalmazzanak olyan dimenziókat, mint a jövedelem, az anyagi nélkülözés, az oktatás, a lakhatás, az egészség, a kockázatnak való kitettség és a társadalmi részvétel.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  Az uniós meghatározás szerint a „szegénység kockázatának” azok az emberek vannak kitéve, akik olyan háztartásban élnek, amelynek ekvivalens összjövedelme nem éri el a háztartásokra számított nemzeti ekvivalens mediánjövedelem 60%-át (ekvivalenciaskálaként az OECD módosított skáláját felhasználva).

(2)  Brüsszeli Európai Tanács, 2006. március 23–24. Elnökségi következtetések. 7775/1/06 rev 1, 72. pont.

(3)  Lásd Európai Közösségek statisztikai hivatala, az Eurostat honlapját (http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/statistics/themes).

(4)  Az a gyermek van kitéve a „szegénység kockázatának”, aki a szegénységi küszöb alatti háztartásban él, azaz amelynek ekvivalens összjövedelme nem éri el a háztartásokra számított nemzeti ekvivalens mediánjövedelem 60%-át.

(5)  A „relatív medián szegénységi rés” (a szövegben csak szegénységi rés) a szegénységi küszöb alatt élők ekvivalens mediánjövedelme és a szegénységi küszöbérték között különbség mértéke a küszöbhöz képest százalékarányosan kifejezve.

(6)  Lásd az Eurostat honlapját: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/statistics/themes.

(7)  Ezt a megállapítást támasztja alá az EU társadalmi befogadással foglalkozó, független szakértőkből álló hálózata által 2007-ben készített jelentés is, amely az alábbi következtetésre jutott: „Gyermekek két csoportja tűnik ki számos országban, mint olyan, amely tekintetében nagyon magas a súlyos szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázata: az intézetekben élő vagy azokat elhagyó gyermekek, illetve a roma gyermekek csoportja. Ugyanakkor számos más körülményt is igen gyakran kiemelnek, így a gyermekmunkába bevont gyermekek, az erőszak, szexuális zaklatás, gyermekkereskedelem és függőség áldozatául esett és bűncselekményben részt vevő gyermekek, a fogyatékkal élő gyermekek, a kísérő nélküli kiskorúak; a hajléktalan családokban élő és az utcagyerekek helyzetét.” (Frazer és Marlier, 2007).


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/40


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A környezeti, energiaügyi és éghajlati kihívásokból következő ipari szerkezetváltások hatása a foglalkoztatásra (feltáró vélemény)

2011/C 44/07

Előadó: Valerio SALVATORE

Társelőadó: Enrique CALVET CHAMBÓN

2010. február 9-i levelében Paul MAGNETTE, belga éghajlat- és energiaügyi miniszter a belga elnökség nevében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikkének megfelelően felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt a következő tárgyban:

A környezeti, energiaügyi és éghajlati kihívásokból következő ipari szerkezetváltások hatása a foglalkoztatásra

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága (CCMI) 2010. július 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 15-i ülésnapon) 89 szavazattal 2 ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

A belga elnökség arra irányuló kérelme, hogy vizsgálják meg a foglalkoztatás területén az éghajlatváltozás elleni küzdelem által előidézett ipari szerkezetváltást, egy olyan átfogóbb összefüggésbe illeszkedik, melyet egy hármas kudarc, vagy ha kevésbé erős kifejezéssel kívánunk élni, egy hatalmas gazdasági válságon belül megnyilvánuló három negatív forgatókönyv jellemez.

A.

Az Európai Unióban a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek elérésére valójában nem került sor.

B.

A pénzügyi szektort az elégtelen szabályozás és a nem megfelelő felügyelet eredményeképpen óriási válság sújtotta.

C.

A koppenhágai ENSZ-csúcstalálkozó, amelynek az lett volna a célja, hogy elfogadják a kiotói jegyzőkönyv helyébe lépő nemzetközi éghajlat-változási megállapodást, kifejezetten elégtelen eredménnyel zárult.

1.2

Az EU-nak hatékonyan hozzá kell járulnia az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának világméretű csökkentéséhez, miközben fejlesztenie kell gazdaságát és munkaerőpiacát annak érdekében, hogy a következő évtizedben elérje a lisszaboni célkitűzéseket, vagyis hogy világszinten versenyképes pozíciót foglaljon el és véget vessen a tömeges munkanélküliségnek Európában.

1.3

Az EGSZB, és azon belül a CCMI számos hozzájárulást készített az energiaügy és az éghajlatváltozás, a fenntarthatóság, az ipari szerkezetváltás és a foglalkoztatás területét érintő kihívásokról. Ezek közé tartoznak többek között a következő vélemények: CCMI/002, 024, 027, 029, 045, 052, 053; ECO/267 NAT/392, 440 és 453, illetve TEN/401 Ebben a véleményben egy horizontális logika mentén kezeljük a kérdést, bár egyértelmű, hogy az itt kifejtett, különösen a foglalkozatásra vonatkozó elképzelések megvalósításához regionális és ágazati tanulmányokra is szükség lesz.

1.4

Az Európa Unió 2020-as stratégiájának választ kell adnia a lisszaboni stratégia kudarcára. Ez a stratégia tehát egy új esélyt jelent, már amennyiben megerősíti a kkv-k meghatározó szerepét. Az EGSZB azt javasolja, hogy erősítsék meg az európai szintű gazdasági együttműködést és mozdítsák elő a versenyképesség új, közös értelmezését.

1.5

Az EU-nak intézményein belül megerősített gazdasági kormányzásra van szüksége (vagyis el kell gondolkodni azon, hogy bizonyos gazdaságpolitikai kérdésekben a tagállamok szuverenitásukat a már létező uniós intézményekre ruházzák) ahhoz, hogy az európai gazdaság környezetbarátabbá tételét és a fenntartható munkahelyek létrehozását eredményező ipari szerkezetváltást helyezze előtérbe.

1.6

A demográfiai változások, az Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában tapasztalható környezeti problémák, a számos országban jelentkező ivóvízhiány és a klímaváltozás elleni küzdelem mind-mind olyan jelenség, amely világszinten növeli a környezetbarát termékek és technológiák, valamint a fenntartható munkahelyek iránti igényt. Azt is figyelembe kell venni, hogy az energiatermelésre szolgáló ismert nyersanyagtartalékok nem állnak korlátlanul rendelkezésre.

1.7

A fenntartható gazdaság megvalósítására irányuló foglalkoztatási stratégia az egyes tagállamokban már részletesen kidolgozott ismereteken és know-how-n alapulhatna. Ezeket az értékeket az EU-nak, amelynek képzett munkaerőre van szüksége, elő kell mozdítania. Emiatt a tagállamoknak többet kellene befektetniük oktatási és folyamatos képzési rendszereikbe, és többek között elő kellene mozdítaniuk a tudományokat, a technológiát és a műszaki tudományokat. Az EGSZB teljes mértékben elégtelennek találja az oktatásra szánt állami befektetések jelenlegi szintjét, ami egy olyan terület, amelynek az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó átfogó stratégia részét kell képeznie.

1.8

Az EU-nak és tagállamainak meg kell tenniük az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy az ipari szerkezetváltások ne akadályozzák a munkahelyek megtartásával és az új munkahelyek teremtésével kapcsolatos célkitűzéseiket.

1.9

A magas szintű kutatást és az új ismeretek alkalmazását is magában foglaló, valamint a versenyképesség növelését célzó környezetbarát gazdaságnak hatást kell gyakorolnia a munkaerőpiacra, mégpedig azáltal, hogy több, képzettséget igénylő és stabil munkahelyet hoz létre, ezzel csökkentve a létbizonytalanság kockázatát. Emiatt a tagállamoknak többet kellene befektetniük oktatási és folyamatos képzési rendszereikbe.

1.10

A közszféra fontos szerepet játszik a kutatások támogatásában és az új, környezetbarát technológiák hatékony használatában, valamint a létező és hatékony környezetbarát technológiák javításában, különösen adópolitikai eszközei révén. Ezért van az, hogy a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi előrehaladás érdekében egészséges és megfelelően képzett közszférára van szükség; így a közszféra meggyengítése a gazdasági tevékenységek magánosítása útján nem mindig szolgálná a köz érdekét. Az EGSZB véleménye szerint a közérdek védelmében felül kell vizsgálni a liberalizált energiapiacok szabályozási keretét.

1.11

Az új munkahelyeket a magánszféra, és elsősorban a kkv-k fogják megteremteni. A közszféra feladatai között szerepel majd az is, hogy európai szinten létrehozzon egy olyan stabil és konstruktív keretet, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozások optimalizálják a környezetbarátabb, hatékonyabb és fenntartható munkahelyekben gazdagabb gazdaság felé való átmenetet.

1.12

Az EGSZB javasolja egy, az ipari szerkezetváltások, nevezetesen a kutatás, a fejlesztés és a környezetbarát technológiák alkalmazásának támogatását célzó külön európai alap felállítását, legyen szó akár a megújuló energiákkal kapcsolatos technológiákról, vagy olyan új technológiákról, amelyek lehetővé teszik az energiaigényes iparágak általi szennyezéskibocsátás hatékony csökkentését.

1.13

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az EU-nak szilárd ipari bázisra lesz szüksége, hiszen egy ilyen bázis elengedhetetlen a fenntartható munkahelyek célkitűzésének megvalósításához. Rengeteg munkahely, még a szolgáltatási szektoron belül is, az európai ipar sikerességétől függ. Ezért az ipari szerkezetváltások ágazatról ágazatra és egyik régióról a másikra eltérőek lehetnek, és fokozatosan kell megvalósulniuk annak érdekében, hogy ne gyakoroljanak negatív hatást a munkaerőpiacokra, és ne veszélyeztessék az alapvető fontosságú ipari hálózatok meglétét. Ez nem a környezetvédelmi politikák akadályozását, hanem azok társadalmilag fenntartható igazgatását jelenti.

1.14

Az EGSZB javasolja, hogy a közös agrárpolitika 2013 utáni reformja során vegyék figyelembe a mezőgazdaság fontos szerepét, és járuljanak hozzá a kutatás, az új technológiák és az ipari modernizáció területén az egyéb közösségi politikákkal való szükséges szinergiák megteremtéséhez.

1.15

A tagállamoknak meg kell egyezniük a pénzügyi tranzakciók megadóztatásáról. Az ilyen adóból származó bevételeket a tagállamok költségvetési hiányának csökkentésére kellene fordítani, aminek köszönhetően a tagállamoknak több lehetőségük nyílna például oktatási rendszerük jobb finanszírozására.

1.16

A környezetbarát gazdaság irányába mutató ipari szerkezetváltásokhoz teljesen új koncepciót kell alkotni a növekedésről és a versenyképességről. Az EGSZB már letette a voksát a gazdasági és társadalmi haladás mérésének új megközelítése mellett. Az EGSZB megerősíti abbéli meggyőződését, hogy az ipari szerkezetváltások és a foglalkoztatás csak akkor lehetnek összeegyeztethetőek a fenntarthatóság célkitűzésével, ha az EU és a világ egyezségre jut egy új növekedés-felfogásról. Az Európai Bizottság által az „Európa 2020” stratégiáról készített javaslat ehhez nem elégséges.

1.17

Az EGSZB véleménye szerint az uniós intézményekre hárul a globális szinten (mindenki számára) egyenlő feltételek biztosításának feladata, amellyel elkerülhetőek a foglalkoztatás és a környezet szempontjából egyaránt káros vállalatáthelyezések, vagy teljes ágazatok felszámolása.

1.18

Az EGSZB mint a civil társadalom intézményi szószólója és a strukturált párbeszéd fontos letéteményese kiáll az európai polgárok demokratikus részvétele mellett az ipari szerkezetváltozásokról, azoknak a munkaerő-piacokra gyakorolt hatásáról, további ritmusáról és globális társadalmi következményeiről folytatandó átfogó vitában.

2.   A vélemény alkalmazási köre

2.1

A belga elnökség azt kérte, hogy ez a dokumentum politikai jellegű vélemény legyen, és nyisson új, gondolatébresztő utakat. Az elnökség képviselői szerint a véleménynek az ágazati megközelítés helyett a horizontális és általános megközelítésre kell összpontosítania. A jelen dokumentum nem egy tanulmány, hanem egy politikai stratégia. A belga elnökség e véleményt az energiaügyi miniszterek egy nem hivatalos találkozóján tervezi megvizsgálni.

2.2

A környezeti és éghajlati kihívások egybeesnek az Európai Tanács által a koppenhágai csúcson tett nyilatkozat alapját képező kihívásokkal. Az energiaügyi kihívások számos dimenziót foglalnak magukban. Az energiaforrásokhoz való európai hozzáférést az EU és annak tagállamai által folytatott nemzetközi politika keretei között kell biztosítani. Ezzel a kérdéssel jelen vélemény nem foglalkozik, az energiaügyi kihívásokat ugyanis az éghajlatváltozás elleni küzdelem eredményeképpen megvalósított ipari szerkezetváltások, és mindenekelőtt azoknak az európai munkahelyekre gyakorolt hatása keretei között tárgyalja.

2.3

Ez a vélemény a „környezetbarát” kifejezést olyan javak és termelési módszerek leírására alkalmazza, amelyek illeszkednek a fenntarthatóság logikájába, és így hozzájárulnak az EU célkitűzéseinek eléréséhez a globális felmelegedés elleni küzdelem területén. Az EGSZB az európai gazdaság környezetbarátabbá tétele, a munkaerő-piacok tekintetében pedig a lehető legtöbb környezetbarát munkahely létrehozása mellett áll ki, vagyis olyan munkahelyek létrehozása mellett (beleértve a képzéseket/minősítéseket is), melyek szükségesek a fenti eredmény eléréséhez, amelyek mind a hozzájuk szükséges képesítések tekintetében, mind pedig a társadalmi befogadás biztosítása tekintetében magas színvonalon állnak (lásd a „Fenntartható környezetbarát munkahelyek támogatása az EU energia- és éghajlat-változási csomagjához” című TEN/401. sz. véleményt, amely az Európai Bizottság közelmúltbéli kezdeményezésére az ILO gazdasági és munkaerő-piaci elemzési osztályának igazgatója által javasolt fogalommeghatározást idézi a „környezetbarát munkahelyek” meghatározására). Ezzel kapcsolatban az EGSZB emlékeztet a „rugalmas biztonságról” szóló, 2009 októberi véleményére is (1).

3.   A kihívások, az elért eredmények és egy új lehetőség

3.1

Emlékeztetni kell arra az átfogóbb összefüggésre, amelybe a belga elnökség kérelme illeszkedik. Ez az összefüggés megfelel azoknak a kihívásoknak, amelyek három, egymással szorosan összefüggő kudarcban foglalhatók össze.

A kihívások – A lisszaboni stratégia kudarca

3.2

Az Európai Tanács 2000. március 23–24-i, lisszaboni ülésének következtetéseiben hivatalosan meghatározott lisszaboni stratégia célja az volt, hogy „az Európai Unió a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon, amely tartós gazdasági növekedésre képes, ahol nő a munkahelyek száma és minősége, valamint erősödik a társadalmi kohézió.”

3.3

2010 elején az EGSZB sajnálattal állapítja meg, hogy ezek a szükséges és jól megfogalmazott célkitűzések nem valósultak meg. A foglalkoztatás területén különösen rosszak az eredmények. A lisszaboni stratégia többek között a versenyképesebb gazdaságnak a foglalkoztatásra gyakorolt pozitív hatásával számolt.

A kihívások – a pénzügyi piacok szabályozásának kudarca

3.4

A 2005 és 2008 között tapasztalt gazdasági növekedés számos tényezőből fakadt. Az ipari termékek kivitelére összpontosító európai országok bevételei az ázsiai országok, elsősorban Kína erős keresletének köszönhetően nőttek. Mindeközben más európai országokban a pénzügyi és ingatlanspekulációs ágazatban volt tapasztalható – a később egészségtelennek bizonyult – növekedés. Az elért előrelépések tehát egyrészt egy külső keresletre, másrészt pedig egy erős ingatlanpiaci spekulációra épültek. Vagyis az EU-ban tapasztalt növekedés nem volt fenntartható. A fenntartható növekedéshez és a nagy teljesítményű munkaerő-piacokhoz kivitelre és belső keresletre egyaránt szükség van.

3.5

A világméretű pénzügyi válság a lisszaboni stratégiával kapcsolatos minden reményt semmissé tett. A stratégia teljes mértékben kudarcba fulladt. Európában nő a munkanélküliség, és a válságnak nem látni a végét. A tudásalapú társadalom nem valósult meg, tekintettel azokra a nehézségekre, amelyekkel számos tagállam oktatási rendszere szembesül, valamint a GDP azon, a lisszaboni célkitűzésektől számos országban jelentősen elmaradó hányadára, amelyet az EU-ban a kutatásra fordítanak. Az EU-ban az állami, és esetenként egyéni eladósodás olyan méreteket ölt, hogy egyes tagállamokat az államcsőd fenyegeti. Az ezekre a problémákra akár a bevételi, akár a kiadási oldalon kidolgozott megoldások nem gátolhatják a jelentős befektetések megvalósítását.

A kihívások – A koppenhágai csúcs kudarca

3.6

Az Európai Tanács 2001. június 15–16-i göteborgi ülésén új dimenzióval egészítette ki a lisszaboni stratégiát. A lisszaboni stratégia a fenntartható fejlődés stratégiájának hozzáadásával még teljesebbé vált. Mindez az európai politikák gazdasági, társadalmi és környezeti hatásainak vizsgálatát tette szükségessé, ideértve mindenekelőtt az éghajlatváltozás globális dimenzióját.

3.7

Az ENSZ célja az volt, hogy a 2009. december 7. és18. között megrendezett koppenhágai konferencián globális szintű megegyezést hozzon tető alá annak érdekében, hogy megerősítse a legtöbb tudós elemzése szerint az üvegházhatású gázok kibocsátása által okozott globális felmelegedés elleni küzdelmet. Az ENSZ 1997-es éghajlatváltozási keretegyezményét (UNFCCC) ratifikáló 192 ország arra irányuló próbálkozása, hogy újratárgyalja a 2005 óta hatályos kiotói jegyzőkönyv helyébe léptetendő új nemzetközi megállapodást, nem járt sikerrel.

3.8

Egyértelmű, hogy az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés, különösen a nagyvárosokban, súlyos problémát jelent. A globális szintű demográfiai növekedés továbbá sürgős válaszlépéseket tesz szükségessé. Kilenc milliárd ember túlélése kizárólag a források fenntarthatóbb és igazságosabb módon való felhasználásával biztosítható. Az energiaforrások elégtelensége és az energiához való hozzáférés kérdése egyre nagyobb súllyal fog felvetődni, amennyiben a társadalom nem talál intelligens válaszokat, mielőtt még túl késő lenne fellépni. Ebben a helyzetben szükség van a már létező technológiák és megoldások alkalmazására, így például azokéra, amelyek lehetővé teszik a már létező épületek energetikai hatékonyságának javítását. Ezen túlmenően az új technológiákra, különösen a nagy energiaigényű iparágak esetében, elengedhetetlenül szükség van, mint ahogy arra is, hogy egy újfajta tudatosság alakuljon ki az olyan közjavakról, mint például a víz, amivel jobban kell gazdálkodni, amit mindenekelőtt jobban meg kell őrizni, és amelyhez a hozzáférést az emberi jogok közé kell emelni.

3.9

Ez a világméretű dimenzió nagy jelentőséggel bír, hiszen lehetőségeket biztosít egy olyan innovatív európai ágazat számára, amelyet már ma is magas szintű versenyképesség jellemez a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacán. Azáltal, hogy az EU ezt az előnyös helyzetet minden naivitás mellőzésével megvédi nemzetközi szinten folytatott tárgyalásain, egyidejűleg járulhat hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásának világméretű csökkentéséhez, és fejlesztheti saját gazdaságát és munkaerő-piacát annak érdekében, hogy az új évtizedben megvalósítsa a lisszaboni célkitűzéseket.

Elért eredmények – Az EGSZB hivatkozási pontjai

3.10

Az utóbbi években az EGSZB, és azon belül a CCMI számos hozzájárulást készített az energiaügy és az éghajlatváltozás, a fenntarthatóság, az ipari szerkezetváltások és a foglalkoztatás területét érintő kihívásokról. Jelen vélemény figyelembe veszi ezeket a fontos dokumentumokat. Az itt szereplő új elemek a három kudarcból (a lisszaboni stratégia, a pénzügyi piacok szabályozása és a koppenhágai konferencia kudarcából) származó, fent leírt új tudatosság eredményeképpen születtek meg.

3.11

Az EGSZB már korábban is hangsúlyozta, hogy „a versenyképességet össze kell kapcsolni a fenntartható fejlődéssel és a társadalmi kohézióval” (2).

3.12

Az EGSZB megítélése szerint „a foglalkoztatási stratégia átgondolása során feltétlenül figyelemmel kell lenni a makrogazdasági környezetre” (3).

3.13

Az EGSZB emlékeztetett arra, hogy „a világban tapasztalt éghajlati változások antropogén okaira – az üvegházhatású gázok megnövekedett jelenléte a légkörben – vonatkozó feltevés az érintett államok és az EU politikai döntései révén igazolást nyert” (4).

3.14

A CCMI ugyancsak foglalkozott a fenntartható fejlődés és az ipari szerkezetváltások témakörével is, hogy megvizsgálja, „hogy a Brundtland meghatározása szerinti fenntartható fejlődés hogyan válhat a fokozatos, proaktív ipari szerkezetváltás katalizátorává” (5). A fenntartható fejlődésre a környezeti és fejlesztési világszintű bizottság 1987-es Brundtland-jelentésében adott fogalom-meghatározás is e vélemény alapját képezi.

3.15

Az EGSZB egy jelentésében úgy fogalmazott, hogy „új ipari forradalom küszöbén állunk, amely az élet és a környezet minőségét helyezi a fejlődés középpontjába” (6).

3.16

Az EGSZB hangsúlyozta, hogy az európai szociális modellhez elengedhetetlen a szilárd ipari bázis megléte. Az EGSZB óva int a „nagy energiaigényű iparágaknak az EU határain kívülre településétől”, amely „számottevő mértékben csökkentené Európa vonzerejét mint ipari helyszínét, így a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás csökkenését eredményezné” (7). Ebben az összefüggésben az EGSZB érdeklődéssel kísérte figyelemmel az „Európa 2020” stratégiában foglalt kiemelt kezdeményezések, nevezetesen az „Erőforrás-hatékony Európa” és az „Iparpolitika a globalizáció korában” elnevezésű kezdeményezés megvalósítását.

3.17

Az EGSZB osztja azt a feltevést, amely szerint a bruttó hazai termék (GDP) olyan mutató, amely „nem jelzi […] megfelelően azokat az irányokat, amelyeket a 21. század kihívásaival való szembenézéshez ki kell tűznünk” (8). Az EGSZB elfogadott egy véleményt, amelyben javasolja, hogy az Európai Bizottság az új intézkedéseket építse be az „Európa 2020” stratégiába, mivel „2011-re a cél egy olyan keret kidolgozása, amelynek alapján az ENSZ által 2012-re összehívott Fenntartható Fejlődés Világkonferencia számára globális mértékű hasonló intézkedéseket célzó egyértelmű javaslatokat lehetne megfogalmazni. (9)

3.18

Az „Európa 2020” stratégia (10) vonatkozásában az EGSZB az új munkahelyek létrehozásának előtérbe helyezésére szólított fel.

3.19

Az EGSZB kritizálta az Európai Bizottságot, mivel az nem fejlesztette tovább a jövőbeli nagy témakörökről, vagyis „az alacsony szén-dioxid-kibocsátást eredményező gazdaság, a biodiverzitás, a víz és más természeti erőforrások védelme, a társadalmi befogadás ösztönzése és a fenntartható fejlődés nemzetközi vetületének erősítése” (11) témaköréről szóló elemzését. Ahhoz, hogy az EU fenntartható fejlődésről szóló stratégiája elérje a célját, „teljesen új irányítási struktúrára” (12) lesz szükség. Az EGSZB megítélése szerint az emberek jólétének fejlődését az eddig alkalmazott módszerektől eltérő módon kellene mérni.

3.20

Végezetül az EGSZB emlékeztetett arra, hogy a világ legfejlettebb ipari országaiban 2050-ig legalább 80 %-kal kell csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

Új lehetőség – Az „Európa 2020” stratégia

3.21

Az „Európa 2020” stratégiának választ kell adnia a lisszaboni stratégia kudarcára. Az Európai Bizottság 2010. március 3-án tette közzé azt a közleményét, amelyben felvázolta a gazdasági-társadalmi fejlődés ezen új, irányadó felfogását (COM(2010) 2020). A közleményben az Európai Bizottság kijelenti, hogy olyan stratégiát dolgozott ki, melynek célja, hogy „intelligens, fenntartható és inkluzív gazdasággá tegyük az EU-t, amelyben magas a foglalkoztatottság és a termelékenység, és erős a társadalmi kohézió”. Az EGSZB megállapítja, hogy az Európai Bizottság elállt a 2000-ben a lisszaboni stratégiában foglalt szuperlatívuszok használatától. Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniónak egy olyan, környezetbarátabb gazdaságot kell előmozdítania, amely többek között a következőket célozza: a GDP 3 %-ának a kutatásra és fejlesztésre fordítását, a 20 és 64 év közötti foglalkoztatottak arányának 75 %-ra növelését, és, ami a jelen vélemény összefüggésében igen fontos, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának az 1990-es szinthez képest legalább 20 %-kal való csökkentését. Az Európai Bizottság az oktatás minőségének javítását is szeretné elérni, annak érdekében, hogy „nagyobb termelékenység révén […] fő kereskedelmi partnereinkkel szemben” növeljük versenyképességünket, és intelligens növekedést valósítsunk meg. Az EU-nak fenn kell tartania vezető szerepét a környezetbarát technológiák terén, „előnye azonban csökken fő versenytársaival, különösen Kínával és Észak-Amerikával szemben”.

3.22

A stratégiával kapcsolatos első reakciók némi csalódottságot tükröznek ahhoz képest, amit a polgárok kormányaiktól, és az európai intézmények hatásköre és felelőssége tekintetében az európai kormányzattól vártak. Az európai parlamenti csoportok képviselői szerint az Európai Bizottság stratégiája nem elég ambiciózus, és nem ad megfelelő választ a ma és a holnap kihívásaira.

3.23

Az EGSZB mindenekelőtt úgy véli, hogy a kkv-k meghatározó szerepét különösen meg kell erősíteni az „Európa 2020” stratégiában, mivel Európában a kkv-k teremtik a legtöbb munkahelyet, és tagadhatatlanul ők képezik az ipari szerkezetváltások mozgatórugóját. Így az EGSZB arra is felkéri az Európai Bizottságot, hogy fokozza a szellemi tulajdonjogok védelmére szolgáló rendszer megvalósítását célzó erőfeszítéseit, amely rendszernek elsősorban a kkv-k érdekeit kell szolgálnia, hiszen azok gyakran nem rendelkeznek kellő forrásokkal találmányaik levédésére.

3.24

Az EGSZB azt javasolja, hogy erősítsék meg az európai szintű gazdasági együttműködést és mozdítsák elő a versenyképesség új, közös értelmezését. Így a már folyamatban lévő és

az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése,

a természeti erőforrások jobb felhasználása,

illetve az energetikai hatékonyság optimalizálása

érdekében szükséges ipari szerkezetváltások az EU tagállamaiban több minőségi munkahelyet teremthetnek, amennyiben az oktatási rendszerek minőségének javítása és a kutatásba való befektetések növelése megvalósul.

4.   Hogyan könnyítsük meg az olyan ipari szerkezetváltásokat, amelyek uniós szinten jó hatást gyakorolnak a klímaváltozással és a foglalkoztatással kapcsolatos célkitűzésekre?

4.1

Az EU-nak intézményein belül, mind az Európai Tanács, mind az eurócsoport szintjén megerősített gazdasági kormányzásra van szüksége (vagyis el kell gondolkodni azon, hogy bizonyos gazdaságpolitikai kérdésekben a tagállamok szuverenitásukat a már létező uniós intézményekre ruházzák). A pénzügyi válság következményei megmutatták, hogy a belső piaci torzulások elkerülése érdekében jobb koordinációra van szükség, és hogy támogatni kell az európai gazdaság környezetbarátabbá tételét és a fenntartható munkahelyek létrehozását eredményező ipari szerkezetváltásŧ.

4.2

A fenntartható munkahelyeknek van jövője, hiszen a globális változások, amelyek olyan kihívásokat eredményeznek, melyekkel uniós, nem pedig kizárólag tagállami szinten kell majd szembenézni, ezeket fogják előnyben részesíteni. A következő változásokról van szó:

a demográfiai változások és az a kihívás, hogy 2050-re 9 milliárd ember élelmezéséről kell gondoskodni,

az óriásvárosok további növekedése, ami elsősorban Ázsiában és Latin-Amerikában hatalmas környezeti problémákat okoz majd,

ivóvízhiány számos fejlődő országban,

az éghajlatváltozás elleni küzdelem, vagyis a kibocsátáscsökkentés, és mindenekelőtt az energia és az egyre csökkenő fosszilis energiatartalékok, valamint az alternatív energiatermelés intelligens és fenntartható alkalmazása.

4.3

Ezek a tagadhatatlan változások márpedig a környezetbarát termékek és technológiák iránti keresletnek, és így a fenntartható munkahelyeket előmozdító modern iparnak kedveznek. A fenntartható munkahelyek méltányosak és jövedelmezőek lesznek, és biztosítják az igazságos átmenetet és a magas szintű versenyképességet is. Másrészről ez a magas szintű versenyképesség nem a pusztán számszerű, energiaigényes iparágakra épülő gazdasági növekedés logikájába, hanem a fenntarthatóság logikájába illeszkedik majd. Újra egyértelmű, hogy ágazati stratégiai megközelítésre van szükség; elsősorban az olyan ipari és alaptechnológiai ágazatok, mint az építőipar, a bio- és nanotechnológia, valamint az új környezetbarát technológiák képesek az ipari szerkezetváltások hatását úgy megsokszorozni, hogy azok egy emberibb és környezetbarátabb gazdasághoz vezessenek.

4.4

Ezek az ipari szerkezetváltások hozzájárulnak a társadalmi stabilitáshoz és a nemzetközi biztonsághoz is, hiszen a XXI. században a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás, az ínségek és a világ népességének gyarapodása jelentik a legnagyobb veszélyt a világbékére nézve. Az ilyen szintű kihívásokra nem lehet nemzeti szinten megoldást találni, kizárólag nemzetközi és uniós szinten folytatott szoros együttműködés útján születhet megoldás. Az EU integrált térségének meg kell teremtenie az e küldetés teljesítéséhez szükséges politikai és jogi eszközöket.

4.5

Egy ilyen foglalkoztatási stratégia közép- és hosszú távon a termelékenység és a nyereségesség növekedését ígéri. Jelenleg ez a stratégia az ismeretekre, az EU tagállamaiban már jól kidolgozott know-how-ra, valamint a környezetbarát technológiák terén egy világpiaci előnyre épülhet. Ezeket az értékeket az EU-nak iránymutatások és az európai alapok által, a szociális partnerek beleegyezésével (különösen az EUMSz 155. cikkéhez tartozó megállapodások alapján) kell előmozdítani, olyan európai jogalkotás útján, amely előkészíti az alacsony munkanélküliséggel és minőségi munkahelyekkel jellemezhető munkaerőpiaccal bíró, fenntartható gazdasághoz vezető átmenetet. A magas szintű kutatást és az új ismeretek alkalmazását is magában foglaló környezetbarát gazdaságnak pozitív hatást kell gyakorolnia a munkaerőpiacra, mégpedig azáltal, hogy több, képzettséget igénylő és stabil munkahelyet hoz létre, ezzel csökkentve a létbizonytalanság kockázatát.

4.6

Ezek a következmények inkább a minőségi, nem pedig az atipikus, vagyis bizonytalan munkahelyek teremtéséhez járulnának hozzá, mint amilyenek például a szolgáltatások piacán bizonyos ágazatokban létrejöttek. Az ilyen bizonytalan munkahelyek nem kedveznének a tudásalapú társadalom megerősödésének, ami viszont kétségkívül fontos feltétele a versenyképes és fenntartható gazdaságnak. Ezzel szemben az EU-nak képzettséget igénylő munkahelyekre van szüksége. A tagállamoknak többet kellene tehát befektetniük oktatási és folyamatos képzési rendszereikbe. Az EGSZB teljes mértékben elégtelennek találja az oktatásra szánt állami befektetések jelenlegi szintjét, ami egy olyan terület, amelynek az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó átfogó stratégia részét kell képeznie.

4.7

A versenyképesség fogalmát európai szinten felül kell vizsgálni. Az Európai Bizottság 2010. március 3-i közleménye nem eléggé előremutató. Az új környezetvédelmi technológiákra irányuló befektetések a már létező ilyen technológiák következetes alkalmazása mellett olyan azonnali erőfeszítéseket tesznek szükségessé, amelyek nem feltétlenül azonnal, hanem adott esetben hosszú távon javítják a versenyképességet.

4.8

Az EU-nak felül kell vizsgálnia az arról alkotott elképzelését, hogy a közszféra milyen szerepet játsszon a tagállamokban az új technológiák, az ipari szerkezetváltások és a fenntartható munkahelyek megteremtésének előmozdításában. A közszférának lehet elegendő kapacitása arra, hogy hosszú távra befektessen az olyan új technológiák előmozdításába, amelyek ma még nem rentábilisak, de a jövőre nézve ígéretesek, anélkül, hogy elhanyagolná a már létező és hatékony technológiák ösztönzését. A közszféra fontos szerepet játszik a kutatások támogatásában és az új, környezetbarát technológiák hatékony használatában, valamint a létező és hatékony környezetbarát technológiák javításában, különösen adópolitikai eszközei révén. Az állami hatóságoknak először is az energiafogyasztás és az üvegházhatást okozó gázok termelésének csökkentése tekintetében leghatékonyabb befektetéseket kell magvalósítaniuk. Ehhez a lentebb javasolt európai alapok is hozzájárulhatnak.

4.9

Ezért van az, hogy a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi előrehaladás érdekében egészséges és megfelelően képzett közszférára van szükség; így a közszféra meggyengítése a gazdasági tevékenységek magánosítása javára nem áll a köz érdekében. A közszférának lehetőség szerint a magánszférával együttműködve képesnek kell lennie arra, hogy megvalósítsa a szükséges beruházásokat az európai polgárokat és ipart kiszolgáló közművekbe. Ezzel szemben kerülni kell a csupán bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítő támogatásokat, mivel azok kérdésessé teszik a piac rendes működését. A tagállamoknak az adópolitikai eszközöket kell előnyben részesíteniük a környezetbarát ipari szerkezetváltások megkönnyítése érdekében.

4.10

Az EGSZB továbbá úgy ítéli meg, hogy az energiapiacok liberalizációja nem járult hozzá sem a szolgáltatások minőségének javulásához, sem az árcsökkenéshez. Igen nagy a kockázata annak, hogy az energiahálózatokba való befektetések nem lesznek elégségesek. Annak érdekében, hogy egyszerre lehessen megvalósítani az európai polgárok érdekeit szolgáló hatékony versenyt, fenn lehessen tartani az energiaellátás biztonságát és meg lehessen valósítani az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzéseket, felül kellene vizsgálni a liberalizált energiapiacok szabályozási keretét.

4.11

Az EGSZB javasolja egy, az ipari szerkezetváltások, nevezetesen a kutatás, a fejlesztés és a környezetbarát technológiák alkalmazásának támogatását célzó külön európai alap felállítását, legyen szó akár a megújuló energiákkal kapcsolatos technológiákról, vagy olyan új technológiákról, amelyek lehetővé teszik a szennyezéskibocsátás hatékony csökkentését.

4.12

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az EU-nak szilárd ipari bázisra lesz szüksége. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az energiaigényes iparágak társadalmi-gazdasági súlya Európán belül régiónként eltérő. Ezért az ipari szerkezetváltásoknak fokozatosan kell megvalósulniuk, úgy, hogy az átmenet során az érintett régiók munkaerő-piacaira ne gyakoroljanak negatív hatást. Az energiaellátás ezért a jövő egyik stratégiai fontosságú kérdése. Többet kell beruházni az olyan új technológiákba, amelyek lehetővé teszik, hogy adott mennyiségű energia felhasználásával valós termelékenységnövekedés valósuljon meg, ugyanakkor csökkenjen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása. Az energiaigényes iparágakban meglévő munkahelyeket a kérdéses iparágak energiafelhasználásának javítása révén valóban biztosabbá lehet tenni.

4.13

Az EGSZB javasolja, hogy a közös agrárpolitika 2013 utáni reformja, amelyről már készült egy széles konszenzust elnyerő saját kezdeményezésű vélemény, garantálja a mezőgazdaság által az EU vidéki területein (amelyek az EU területének 80 %-át teszik ki) játszott fontos szerepnek, valamint a fejlődő országok érdekében tett nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelő fejlődést. A felülvizsgálatnak hozzá kell járulnia a szükséges szinergiák optimalizálásához, és lendületet kell adnia más európai szakpolitikáknak a kutatás, az új technológiák és az ipari modernizáció területén. Ez különösen a folyamatban lévő ipari szerkezetváltások által különösen érintett ágazatok és régiók tekintetében igaz, amelyekre olyan energiaigényes iparágak jelenléte jellemző, amelyeknek a munkahelyeik megtartása érdekében be kell fektetniük a kibocsátáscsökkentést eredményező új technológiákba.

4.14

A tagállamoknak meg kell egyezniük egy, a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adóról, hogy csökkentsék a spekulációk végzetes hatását, és ezzel stabilizálják a bankszektort, az euróövezetben pedig megerősítsék a közös pénzt. Az ilyen adóból származó bevételeket a tagállamok költségvetési hiányának csökkentésére kellene fordítani, aminek köszönhetően a tagállamoknak több lehetőségük nyílna például oktatási rendszerük jobb finanszírozására. Az európai ipar környezetbaráttá tételének alapjául az egészséges államháztartás és a képzett munkaerővel bíró munkaerő-piacok szolgálhatnak.

4.15

Egy ilyen ipari forradalom a fenntarthatóság logikájába illeszkedő társadalmi következményekkel jár. A környezetbarát gazdaság irányába mutató ipari szerkezetváltásokhoz teljesen új koncepciót kell alkotni a növekedésről. Jelenleg a polgárok az alapján határozzák meg önmagukat, hogy mennyit tudnak fogyasztani. Képesek leszünk-e a jólétet a testi és lelki egészség, a demokratikus és részvételi jogok, a társadalmi befogadás (amely elsősorban a minőségi munkahelyeket kínáló munkaerő-piaci befogadást jelenti), az energiaellátottság, és az olyan közjavakhoz való hozzáférés alapján meghatározni, mint például az általános érdekű szolgáltatások? Meg kell értenünk, hogy egy ilyen megközelítés a növekedés egy más értelmezésével, a gazdaság egy más működésével jár együtt. A GDP segítségével mért mennyiségek nem elegendőek az eléréséhez. Az EGSZB már letette a voksát a gazdasági és társadalmi haladás mérésének új megközelítése mellett. Az EGSZB megerősíti abbéli meggyőződését, hogy az ipari szerkezetváltások és a foglalkoztatás csak akkor lehetnek összeegyeztethetőek a fenntarthatóság célkitűzésével, ha az EU és a világ egyezségre jut egy új növekedés-felfogásról. Az Európai Bizottság által az „Európa 2020” stratégiáról készített javaslat ehhez nem elégséges.

4.16

Az EGSZB véleménye szerint az uniós intézményekre hárul a globális szinten (mindenki számára) egyenlő feltételek biztosításának feladata, amellyel elkerülhetőek a foglalkoztatás és a környezet szempontjából egyaránt káros vállalatáthelyezések, vagy teljes ágazatok felszámolása. Európa a jó gyakorlatok előmozdítója kell, hogy legyen, és a lehető legrövidebb időn belül gondoskodnia kell azok globális szintű alkalmazásáról is, amellyel elkerülheti azokat a (többek között a környezetre gyakorolt) negatív következményeket, amelyeket a kizárólag európai szinten történő alkalmazásuk okozna.

4.17

Az EGSZB mint a civil társadalom intézményi szószólója és a strukturált párbeszéd fontos letéteményese kiáll az európai polgároknak az átfogó vitákban való demokratikus részvétele mellett. Az EU-nak a ma „Európa 2020” néven ismert stratégiával szemben egy átfogóbb és kényszerítőbb stratégiára van szüksége, amely egy igazságosabb, méltányosabb és fenntarthatóbb átmenetet tesz lehetővé a növekedésről alkotott teljesen új koncepcióra épülő környezetbarát gazdaság felé. Az az új növekedés, amelyre Európában, de világszinten is szükségünk van, illeszkedik a fenntarthatóság elvéhez, és az életminőségre, valamint az aktív és egészséges életre épül majd.

Kelt Brüsszelben, 2010. június 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  „Hogyan alkalmazandó a rugalmas biztonság a szerkezetátalakítás kapcsán a globális fejlődés összefüggésében?” (HL C 318., 2009.12.23., 1. o.)

(2)  HL C 10., 2004.1.14., 105. o. és HL C 318., 2006.12.23., 1. o.

(3)  HL C 65., 2006.3.17., 58. o.

(4)  HL C 185., 2006.8.8., 62. o.

(5)  HL C 318., 2006.12.23., 1. o.

(6)  HL C 120., 2008.5.16., 57. o.

(7)  HL C 77., 2009.3.31., 88. o.

(8)  HL C 100., 2009.4.30., 53. o.

(9)  CESE 647/2010 - NAT/453 (a Hivatalos Lapban még nem jelent meg).

(10)  HL C 128., 2010.5.18., 3. o. (ECO/267) és HL C 100., 2009.4.30., 65. o. (CCMI/053).

(11)  HL C 128., 2010.5.18., 18. o.

(12)  Uo.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/47


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az elektromos járművek szélesebb körű használata felé

(feltáró vélemény a belga elnökség felkérésére)

2011/C 44/08

Előadó: Frederic Adrian OSBORN

2010. február 9-én az EU belga elnöksége úgy határozott, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) 304. cikkével összhangban kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Az elektromos járművek szélesebb körű használata felé (feltáró vélemény).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2010. június 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 155 szavazattal 2 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB határozottan támogatja Európa arra irányuló törekvéseit, hogy szélesebb körben álljon át az elektromos járművek, azon belül is az elektromos autók használatára. Ez két okból is sürgős: egyrészt elősegíti a közlekedési ágazat által generált üvegházhatásúgáz-kibocsátás visszaszorítását, másrészt csökkenti Európa függőségét az egyre bizonytalanabbá váló olajimporttól.

1.2

Az EGSZB valamennyi intézkedéssel egyetért, melyet az Európai Bizottság javasol a tiszta és energiahatékony járművekről szóló, a közelmúltban megjelent közleményében. Az EGSZB azt is javasolja, hogy az Európai Unió és a tagállamok hozzanak további különböző intézkedéseket.

1.3

A technológia terén az EGSZB számos prioritás kitűzését javasolja a kutatást és fejlesztést, az alapvető szabványosítási programok felgyorsítását, az idevonatkozó oktatási és képzési programok kibővítését, illetve a gépjármű- és a kapcsolódó ágazatokban megfigyelhető foglalkoztatási szerkezetben bekövetkezett változások kezelését és zökkenőmentessé tételét illetően.

1.4

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az elektromos autókra történő átállás csak akkor járhat kibocsátáscsökkenéssel, ha magát az ilyen gépjárművekhez szükséges villamos energiát is alacsony vagy nulla szén-dioxid-kibocsátású forrásokból nyerik. Ezért az elektromos autókra való átállással párhuzamosan az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó villamosenergia-termelésre is át kell térni.

1.5

Az elektromos járművek széles körű használata, illetve akkumulátoraik jelentős energiatárolási összkapacitása fontos szerepet játszhat a villamosenergia-ellátási rendszeren belüli kereslet és kínálat egyensúlyának optimalizálásában. Ehhez azonban hatékony technológiát kell bevezetni a hálózat üzemeltetésében, valamint az elektromos járművek feltöltésére szolgáló infrastruktúra terén. Az EGSZB megjegyzi, hogy ezt bonyolult lenne megszervezni, ellenben tanulmányokat és projekteket sürget annak érdekében, hogy megkíséreljük elérni azt, hogy ebből a lehetőségből nyertesként kerülhessen ki mind a közlekedési ágazat, mind pedig a villamosenergia-ellátó szektor.

1.6

Ahhoz, hogy a gépkocsiágazat gyorsan át tudjon állni az elektromos autókra, komoly erőfeszítésekre van szükség a gépjárműipar, a feltöltésre szolgáló infrastruktúra terén megjelenő új szereplők, az állam mint szabályozó, a szabványosítással és az ösztönzők kidolgozásával foglalkozó szervek és az oktatásért felelősök részéről – és természetesen a közvélemény – mint az új technológia intelligens, az aggályait és az elvárásait is megfogalmazó fogyasztóinak – részéről is. Az EGSZB arra kéri az Európai Uniót és a tagállamokat, hogy minden tőlük telhető eszközt igénybe véve tegyenek nagyszabású közös erőfeszítést ennek az alapvető átállásnak a támogatására és előmozdítására, illetve annak biztosítására, hogy Európa ne maradjon le az ebben a kulcsfontosságú ágazatban gyorsan fejlődő nem uniós versenytársak mögött.

2.   Általános megjegyzések

2.1

Annak ellenére, hogy minden közlekedési módozatban fokozatosan javulnak a hatékonysági mutatók, a közlekedési ágazat egésze még mindig évről évre több szén-dioxidot bocsát ki. Amennyiben a közlekedés valóban megfelelően hozzá kíván járulni az Európa által 2050-re kitűzött kibocsátáscsökkentési célkitűzés megvalósításához, akkor nem lesz elég csak arra építeni, hogy minden közlekedési módban egyre nagyobb a hatékonyság által elért megtakarítás.

2.2

A közúti közlekedésben a belsőégésű motorok szén-dioxid-hatásfokát alapvető fizikai határokon túl nem lehet javítani. A további javuláshoz bizonyos ponton túl alapvető váltásra lesz szükség, új, alacsony vagy nulla szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra áttérve.

2.3

Az ennek elérésére szolgáló lehetőségek közül a személygépkocsi-ágazatban már hamarabb megvalósuló áttérés tűnik a legígéretesebbnek, ahol hibridautókon keresztül történhet meg minél hamarabb az elektromos autókra való áttérés.

2.4

Több okból is mielőbb intézkedni kell:

A mielőbbi kibocsátáscsökkentéssel kedvezőbb eredmények érhetők el az éghajlatváltozás mérséklésében és a jövőbeli költséges alkalmazkodási intézkedések elkerülésében.

Komoly kezdőköltségek merülnek majd fel mind a magánszektorban (motorgyártók, akkumulátorgyártók, az infrastruktúrában érdekelt cégek stb.), mind pedig az állami szektorban (kutatás-fejlesztés, infrastruktúra, pénzügyi ösztönzők stb.) az átállás korai szakaszában, és minél gyorsabban megy végbe a változás, annál hamarabb térülnek meg a beruházások.

A fogyasztók egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az alacsony, illetve a nulla szén-dioxid-kibocsátású járművek iránt, amelyek nagyszerű lehetőséget jelenthetnének Európa és a tagállamok számára abban a tekintetben, hogy Európa ennek a népszerűséggel kecsegtető átállásnak a bajnokaként lépjen elő, feltéve, hogy az átállás megfelelően megy végbe, és amennyiben az új járművek biztonsági, kényelmi, teljesítménybeli, megbízhatósági, formatervezési és árképzési normáinak szintje eléri a hagyományos versenytársakéit.

Nagy versenytársaink (az Egyesült Államok, Japán, Kína és a többiek) már most is rengeteget ruháznak be az elektromos járművekbe, és komoly kezdeti, illetve versenyelőnyre tehetnek szert, amennyiben Európa nem reagál ugyanilyen gyorsan.

Ha Európa elég időben elkezdi támogatni az elektromos járművek fejlesztését Európában és az ezzel összefüggő változtatásokat az áramellátás terén, illetve a hálózati rendszerben, akkor ezeknek az ágazatoknak a növekedése a gazdasági növekedésnek, a munkahelyteremtésnek és az európai export bővülésének komoly motorja lehet. Az átállásban való késlekedés viszont nagymértékben gyengítheti az európai gazdaságot.

2.5

Mindebből kiindulva az EGSZB üdvözli azokat az Európai Bizottságban, a Tanácsban és a tagállamokban folyó intenzív tevékenységeket, melyek az elektromos járművekre való átállás támogatására és felgyorsítására irányulnak. További európai szintű intézkedéseket javasol három fő csapás mentén:

A technológiai átállás további támogatása K+F, fejlesztési programok, oktatás és szakképzés révén.

Ezzel párhuzamosan a villamosenergia-ágazat szükségszerű fejlesztésének támogatása, ideértve a megújuló energiaforrások felhasználási körének, a hálózat és az infrastruktúra fejlesztésének bővítését, valamint az elektromos járművek és az áramellátási rendszer közti csatlakozási felület szabványosítását.

Megfelelő ösztönzőkkel a piac átalakításának támogatása annak biztosításáért, hogy a kereslet lépést tartson a gépjárműellátás átalakításával.

3.   A technológiai átállás támogatása

3.1   Kutatás és fejlesztés

3.1.1

Komoly erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a K+F támogatásának mértékét a célnak megfelelően 3 %-ra növeljük, és hogy a programok nagyobb részét szenteljük az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás támogatásának. Az EGSZB üdvözli, hogy az új 2020-as stratégiában általánosságban véve jelentőséget tulajdonítanak a kutatási és fejlesztési erőfeszítések fokozásának, és hogy kiemelten kezelik a zöldebb gazdaságra való áttérés támogatását, ideértve az alacsony kibocsátású, elektromos járművekre való áttérést is. Külön figyelmet kell szentelni az alábbiaknak:

az akkumulátor-technológiák továbbfejlesztése, hogy nőjön az elektromos autók üzemideje, és hogy minden időjárási és vezetési körülmény között javuljon a rendszerek szilárdsága és ellenálló-képessége.

alternatív feltöltési módszerek, hogy optimalizálni lehessen a szabványosításhoz végül kiválasztott módszereket.

az elektromos járművek elterjesztésének és az áramellátáshoz használt megújuló vagy alacsony kibocsátású energiaforrások elterjesztésének összekapcsolási lehetőségei,

hatékony fogyasztásmérés és olyan újratervezett hálózati rendszerek felhasználása, melyekkel a kiegyensúlyozott elektromosáram-terhelés szempontjából az akkumulátorokat optimális időközönként lehet feltölteni,

globális ellátás azokból az anyagokból (elsősorban lítiumból és ritka földfémekből), amelyekre az akkumulátorok széles körű elterjedésekor lesz szükség. Olyan lépések, amelyekkel az ellátási források vagy növelhetők, vagy biztonságosabbá tehetők, illetve más, nagyobb arányban rendelkezésre álló anyagokkal helyettesíthetők.

lépések, melyeket a kezdeti szakaszban kell megtenni, hogy ösztönözzük az életciklusuk végéhez ért járművekből és akkumulátorokból származó anyagok maximális újrahasznosítását.

3.1.2

Kiemelt figyelmet kell szentelni a demonstrációs projekteknek és egyéb fejlesztési programoknak. Bővíteni kell az energetikai technológiai platformokkal kapcsolatos tapasztalatokat, és olyan proaktív fejlesztési programokban kell azokat kamatoztatni, amelyek a hálózati csatlakozóból feltölthető hibrid autók és a 100 %-ban elektromos autók, illetve az ezek kiszolgálásához szükséges infrastruktúra kifejlesztésére szolgálnak. Megfelelő ösztönzőkkel aktívan támogatni kell a demonstrációs projekteket olyan városokban és régiókban, amelyek készek részt venni kísérleti programokban (egyes európai városokban és régiókban már indult ilyen). Ki kell bővíteni a CIVITAS programot.

3.1.3

Az EGSZB-t aggodalommal tölti el, hogy a jelenlegi akkumulátortechnológia erősen függ olyan anyagoktól (lítiumtól és ritka földfémektől), amelyeket pillanatnyilag elsősorban vagy kizárólag csak Kínában állítanak elő. Sürgős kutatási és geológiai felméréseket szorgalmaz az említett anyagok alternatív beszerzési forrásainak megtalálása érdekében, valamint annak ösztönzése érdekében, hogy amennyire csak lehet, ezeket hasznosítsák újra.

3.2   Szabványok meghatározása

3.2.1

Fontos szerepük van a termékek és szolgáltatások minimális energiahatékonysági követelményeiről szóló szabványelőírásoknak. Az EU már meghatározta a gépkocsik szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó szabványokat, és elkészítette a jövőben esedékes további javítások menetrendjét is. Ezeknek a programoknak azonban még átfogóbbaknak kellene lenniük, és nagyra törőbb rövid és hosszabb távú célokat kellene kitűzniük.

3.2.2

A 2015-ig elérendő jelenlegi kibocsátási határértékek komoly előnyt jelentenek az alacsony kibocsátású, illetve az elektromos járműveknek. Ez nagyban ösztönzi az európai gyártókat arra, hogy felgyorsítsák fejlesztéseiket, és piacra dobják a teljesen elektromos autók első generációját. Mindez viszont kisebb ösztönzést jelent arra, hogy megpróbálják továbbfejleszteni a hagyományos, fosszilisüzemanyag-meghajtású autókat. A következő felülvizsgálat során talán külön konkrét célt lehetne kitűzni az elektromos gépjárműpark növekedésével kapcsolatban. Ugyanakkor arra is kötelezni kellene a gyártókat, hogy dolgozzanak tovább benzin- és dízelüzemű autóik szén-dioxid-kibocsátásának javításán, mivel ezek az autók továbbra is elkerülhetetlenül a gépkocsiállomány jelentős részét jelentik majd a következő 20 évben.

3.2.3

Fontos, hogy az európai ipar mindvégig érezze azt a nyomást, hogy az elektromos autók terén a világelsők között kell lennie, hogy erős piaci pozíciót tarthasson meg, mivel az egész világpiac ebbe az irányba megy. Éles a verseny a motoripar, az akkumulátorgyártás és az energiaellátási ágazat szereplői között a legjobb technológia legjobb áron történő kifejlesztéséért. Ez a verseny önmagában is az innováció erős mozgatórugója, ezért nem szabad visszafogni.

3.2.4

Másrészt az EU-nak egyértelműen támogatnia kell a szabványosítás bizonyos korai elemeit, illetve garantálnia kell a biztonságot, a megbízhatóságot és a kompatibilitást, különösen az elektromos autók feltöltésére szolgáló kiszolgáló infrastruktúra és a csatlakozóállomások, illetve a teljesítménnyel kapcsolatos követelmények és az akkumulátorok kialakítása terén is. Mivel az (új és használt) gépkocsik kereskedelme Európa és a világ többi része között is intenzív, az EU-nak aktívan részt kellene vennie az ezzel kapcsolatos világszabványok kialakításának munkálataiban is, amelyek célja az, hogy az elektromos gépjárművek technológiája világszinten kompatibilis legyen.

3.3   Oktatás, szakmai és műszaki képzés

3.3.1

A főként elektromos autókból álló gépjárműiparra történő átállással változások állnak be az iparág foglalkoztatási szerkezetét illetően. Amennyiben az a cél, hogy megőrizzük a munkahelyeket az európai gépjárműiparban, és hogy továbbra is jelentős legyen az export, akkor mindenképpen korai beruházásokra van szükség az európai elektromosautó-gyártási kapacitások terén, valamint arra, hogy az ipar minden területén (tervezés, gyártás, forgalmazás, értékesítés, karbantartás, szállítás) a szükséges új készségeknek megfelelő oktatási és átképzési programok valósuljanak meg.

3.3.2

Az EGSZB nagyban támogatja az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy több érdekelt felet bevonva ismét állítsák fel a CARS 21 magas szintű csoportot, hogy foglalkozni lehessen azokkal az akadályokkal, amelyek az új technológiák piaci elterjedésének útjában állnak. Az EGSZB azt ajánlja, hogy ebbe vonjanak be egy speciális szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoportot is, és hogy erre mielőbb kerítsenek sort annak érdekében, hogy ágazati szakképzési és oktatási struktúrák fejlesztésével és újjáalakításával ki lehessen elégíteni az elektromosautó-gyártási technológiákkal kapcsolatos új készségek iránti igényeket.

4.   A villamosenergia-ellátás párhuzamos átalakítása és kapcsolat a villamosenergia-ellátás szén-dioxid-mentesítésével

4.1

Az elektromos autókra való átállás jelentős többletigényt támaszt majd a villamosenergia-ellátással szemben – ez kezdetben még nem lesz óriási, de végül jelentőssé válik. Amennyiben ez a többlet villamosenergia-igényt úgy elégítik majd ki, hogy további régi típusú szénerőműveket építenek, akkor azzal a szén-dioxid-termelés szempontjából nem nyerünk semmit. A kibocsátás forrását egyszerűen az autók helyett immáron az erőművek jelentenék. Ezért nagyon fontos, hogy az elektromos autók elterjedésével párhuzamosan további alacsony vagy nulla szén-dioxid-kibocsátású erőművek létesüljenek.

4.2

Az elektromos autók miatt megnövekedett villamosenergia-igénnyel párhuzamosan fel kell gyorsítani a megújuló energiaforrások elterjesztésére szolgáló programokat. Ezt a követelményt be kell építeni a megújuló energiaforrások elterjesztésével kapcsolatos célszámok következő felülvizsgálatába.

4.3

Nagyobb összefüggés kezd mutatkozni az elektromos autókhoz szükséges akkumulátor-összkapacitás növekedése és a megújuló forrásokból származó villamos energia arányának növekedése között.

4.4

A megújuló energiaforrások széles körű elterjedésének egyik legnagyobb akadálya az, hogy a szél-, a nap-, az árapály-energia stb. forrása csupán időszakos. A különböző, ingadozó villamosenergia-igény kielégítéséhez valószínűleg bővíteni kell az energiatárolási eszközök körét. Az autókba való akkumulátorokra csak korlátozott mértékben lesz szükség: csupán arra az időre, amikor ténylegesen használják az autót. A köztes időkben fel kell majd tölteni őket, vagy adott esetben tartalék energiaforrásként is használhatók, extra tartalékkapacitást biztosítva a hálózat számára olyankor, amikor a megújuló források nem működnek. Ennek összehangolása jelentős műszaki és logisztikai problémákat vet fel. De ahogy fejlődik az intelligens összekapcsolt hálózat, egyre inkább megvalósíthatóvá válik ez a lehetőség. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy sürgősen kezdje meg a szükséges tanulmányok elvégzését, és biztosítsa, hogy az elektromos autókhoz kifejlesztett, feltöltésre szolgáló infrastruktúra már az elejétől fogva elég hatékony legyen ahhoz, hogy mindez valóban összeegyeztethető legyen a megújuló forrásokból történő energiaellátással kapcsolatos cél elérésével.

4.5

Az akkumulátorok feltöltésére és/vagy cseréjére szolgáló infrastruktúrák fejlesztéséhez komoly beruházásokra lesz szükség. A feltöltéshez szükséges eszközöket széles körben elérhetővé kell majd tenni például parkolókban, lakásokban, munkahelyeken, kiskereskedelmi egységekben, javítóműhelyekben, egyéb nyilvános helyeken és az utcán. Az államnak létre kell hoznia azt a szabályozási keretet, amely biztosítja majd, hogy azok, akik végrehajtják az infrastrukturális beruházásokat, ésszerű nyereséget is elérhessenek, ugyanakkor ne legyenek túl magasak az árak. Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság mielőbb végezzen tanulmányokat arról, hogy milyen szabályozási keret lenne megfelelő a szükséges infrastrukturális beruházások ösztönzése érdekében. Ezzel kapcsolatban megemlíti és támogatja a 2010. május 26-i versenyképességi tanácsülés következtetéseit, amely szerint rövid időn belül ki kell dolgozni az elektromos járművek európai szabványát, hogy azok gyorsabban elterjedhessenek.

5.   Fogyasztók és a piac

5.1

Az európai közvélemény egyre inkább tudatában van annak, hogy lassan végéhez ér az az időszak, amikor általánosan rendelkezésre áll az olcsó olaj. Tudatában kezdenek lenni annak, hogy egyre nehezebb olajhoz jutni, és a világ számos részén egyre nehezebb az olajkitermelés, valamint hogy egyre nagyobb a verseny a feltörekvő gazdaságok között a megmaradt készletekért. Egyes kételyek ellenére az emberek egyre jobban tudatában vannak annak is, hogy a káros hatású éghajlatváltozás visszaszorításához csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátást, és hogy a közlekedésnek is ki kell ebből vennie a részét. Az egyes tagállami kormányok eltérő mértékben ugyan, de nyomatékosabban megfogalmazzák ezt az üzenetet, úgy, hogy megadóztatják a kőolajtermékeket, differenciált adózásnak vetik alá a különböző autótípusokat, előnyben részesítve az alacsonyabb kibocsátású autókat a benzinfalókkal szemben, és egyes esetekben saját gépkocsiparkjuk számára hibridautókat és elektromosautó-prototípusokat vásárolnak.

5.2

Ennek az általános tudatosságnak köszönhetően némi szemléletváltás volt megfigyelhető a piacon az elmúlt években. A fogyasztók a nagyméretű, nagy szén-dioxid-kibocsátású modellek helyett most már sokkal inkább a kisebb, alacsonyabb kibocsátású járművek iránt érdeklődnek. Kereslet mutatkozik az eddig a piacra bevezetett hibridautók iránt is, különösen azokban a tagállamokban, ahol az állam adóügyi ösztönzőkkel erre biztat. Általában véve azonban a fogyasztók óvatosnak bizonyulnak az ágazat újításaival szemben, és valószínűleg biztosítékokra és ösztönzőkre lesz szükségük ahhoz, hogy amint azok megjelennek, határozottan a feltölthető hibrid autókat és a teljesen elektromos autókat részesítsék előnyben.

5.3

A gyártók és az olajtársaságok is óvatosan reagálnak arra a lehetőségre, hogy a piac az elektromos autók felé mozdul el. Annak érdekében, hogy forrásaikat és szaktudásukat teljes egészében a váltás szolgálatába állítsák, és immár azt árulják a fogyasztóknak, meg kell győzni őket, hogy elkerülhetetlen ez a folyamat, és hogy az Európai Unió politikailag elszánt az átállásra és annak felgyorsítására. Az EU-nak és a tagállamoknak világossá kell tenniük iparaik számára, hogy égetően szükség van erre az átállásra, és nem szabad teret engedniük a lassabban reagáló ágazatok ellenvetésének, hogy lelassítsák az általános folyamatot. Annak ugyanis csak az lehet a következménye, hogy a világ más részein levő vállalatok átveszik a vezetést az iparban, és hogy folyamatosan csökken Európa piaci részesedése és a szabványok világszintű alakításában való befolyása.

5.4

A következő szakaszba való sikeres átlépéshez, illetve a fogyasztói bizalom és kereslet erősítéséhez különböző fogyasztói elvárásoknak kell eleget tenni, melyek az alábbi fő szempontokra terjednek ki: biztonság, megbízhatóság, teljesítmény és design, egy feltöltéssel megtehető távolság és rugalmasság, könnyen elérhető feltöltési lehetőség, beszerzési ár és fenntartási költségek. (Egyesek amiatt aggódnak, hogy az elektromos autók túlságosan csendesen közlekednek majd, és ez veszélyes lehet – ebben az esetben esetleg minimális zajkibocsátás előírására lehet majd szükség, hogy a gyalogosok és mindenki más, aki az úton közlekedik, hang alapján észlelhesse a közeledő járművet.)

5.5

Elengedhetetlen, hogy az elektromos járművek legalább annyira biztonságosak legyenek, mint hagyományos társaik (normál vezetési körülmények között és baleset esetén is) mind az objektív statisztikai számokat, mind pedig megítélésüket tekintve. A feltöltésre szolgáló berendezéseknek, különösen a mindenki által elérhető feltöltőállomásoknak is biztonságosaknak kell lenniük a csalásokkal és a visszaélésekkel szemben. Ezeket a szempontokat be kell építeni az elektromos járművekre alkalmazandó minden biztonsági szabályozási követelménybe.

5.6

Az elektromos járműveknek minden időben és minden időjárási körülmény mellett megbízhatóknak kell lenniük. Ha az akkumulátorok könnyen lemerülnek, vagy bizonyos időjárási körülmények jelentősen csökkentik a teljesítményt vagy a megtehető távolságot, akkor az emberek könnyen kiábrándulnak az elektromos járművekből. Szerencsés lenne tartóssági és megbízhatósági szabványokat is beépíteni a szabályozási keretbe.

5.7

Az elektromos autók teljesítményének legalább el kellene érnie a középkategóriájú családi autók teljesítményét, mivel ezek azok az autók, amelyeket a lakosság nagyobb része jól ismer. Az is fontos, hogy az elektromos autók kialakítása és felszereltsége ugyanolyan vonzó legyen az emberek számára, mint a legjobb robbanómotoros autóké. Ez természetesen kihívás elé állítja az ipart. Ha maga az ipar elég motivált (és szükség esetén elég ösztönzést kap) a változás felgyorsítására, akkor ehhez nem kell külön szabályozás.

5.8

Az egy feltöltéssel megtehető távolság szorosan összefügg a feltöltési lehetőségekkel. Amennyiben a feltöltés több órát vesz igénybe egy garázsban vagy egy utcai feltöltő pontnál, akkor a fogyasztók valószínűleg azt szeretnék, hogy minden feltöltéssel nagy utat tehessenek meg. Meglehet, hogy a legtöbb ember csupán kis távolságot tesz meg egy átlagos munkanapon, de azt szeretnék, ha a jármű hosszabb utakra is rendelkezésre állna, és nem akarnak órákat tölteni útközben a feltöltéssel. Az akkumulátorok néha olyankor is lemerülnek majd, amikor az autó éppen nincs feltöltési pontnál. Ki kell alakítani út menti vészfeltöltő vagy akkumulátorcserére szolgáló helyeket.

5.9

A gyorsabb felöltés műszakilag egyre inkább megoldhatónak látszik. De amíg a feltöltési időt nem sikerül olyan rövidre csökkenteni, mint amennyi egy tankoláshoz kell, az elfoglalt emberek türelmetlenek lesznek. Meglátásunk szerint a gyártóknak, ha említésre méltó piacrészre szeretnének szert tenni, azt kell célul kitűzniük, hogy az egy feltöltéssel megtehető távolságot minél előbb 300 km-re növeljék. A K+F-erőfeszítéseknek elsősorban erre kellene összpontosítaniuk.

5.10

Amennyiben nem valószínű, hogy néhány éven belül sikerül elérni ezt a megtehető távolságot, akkor az EGSZB azt ajánlja, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet arra, hogyan lehet kiegészíteni a feltöltőállomásokat olyan lehetőségekkel, amelyekkel bármilyen javítóműhelyben (vagy szükség esetén az út mellett) 2–3 perc alatt kicserélhető az egész akkumulátor. Az EGSZB tudomása szerint folyamatban van már néhány erre alapuló, kezdeti szakaszban levő kísérleti projekt. Az ilyen jellegű akkumulátorcserére szolgáló infrastruktúra fejlesztésének megkönnyítésére az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság már most szenteljen figyelmet annak, hogy miként valósítható meg az akkumulátorok jellemzőinek és kialakításának korai szabványosítása, illetve az akkumulátorok megfelelő eltávolítása és cseréje. Az akkumulátorok cseréjét az is megkönnyítené ha az akkumulátorokat nem kellene megvásárolni, hanem a cserét végző szolgáltató cégtől lehetne bérbe venni. Ez a megoldás csökkentené az elektromos autók kezdeti költségét, viszont szabályozási keretre lehet szükség annak biztosítására, hogy a szolgáltató cégek jó minőségű szolgáltatást nyújtsanak, méltányos áron.

5.11

A konnektoros feltöltés esetében nagyon fontos, hogy az gyorsan elérhető legyen a feltöltőpontok kiterjedt hálózatán keresztül. Az otthonokban levő berendezéseken túl feltöltőpontokra van szükség a parkolókban (köz- és magán-, munkahelyi és áruházi parkolókban) és az utcai parkolóhelyeken. Ahhoz, hogy a program jól kezelhető legyen, a kezdeti bevezetés során esetleg speciális földrajzi területekre kellene összpontosítani. Hatékony lehet, ha különböző szempontok szerint kísérleti projekteket hajtanának végre például szigeteken, nagyvárosokban és azok regionális vonzáskörzetében, kisebb városokban, vidéki területeken stb. annak feltérképezésére, hogy a gyakorlatban mik a működtetés és az infrastruktúra alapvető feltételei. Akárhol is alkalmazzák először az elektromos járműveket, nagyon fontos, hogy már az elejétől fogva megfelelő feltöltési hálózat létesüljön. A fogyasztók könnyen az új technológia ellen fordulnak, hacsak nem érzik, hogy már az első naptól széles körben elérhető feltöltési és akkumulátorcserélési lehetőségek állnak rendelkezésükre.

5.12

A települési, helyi és regionális önkormányzatoknak komoly szerepet kell majd játszaniuk abban, hogy elterjesszék területükön az elektromos járműveket. Segíthetnek az alkalmas feltöltő és akkumulátorcserélő helyek kiválasztásában. Elsőbbséget biztosíthatnak az elektromos járműveknek külön parkolási vagy közlekedési sávok felfestésével. Fontos szerep hárul rájuk az elektromos autókra történő átállás népszerűsítésében és ösztönzésében. Az ösztönzés oly módon is történhet, hogy a csökkent mozgásképességű személyek szállítására vagy a közterületek tisztántartására elektromos járműveket használnak, mivel az ilyen utak többsége rövid, és az önkormányzat területén belül kerül rájuk sor.

5.13

Természetesen fontos szempont a vételár és a fenntartási költség. Jó példa lehet erre az, ahogy számos országban áttértek az ólmozott benzinről az ólmozatlanra. Egy ideig fogyasztói ellenállás volt tapasztalható a változtatással szemben. De amint a kormányok eltérő módon kezdték megadóztatni a kétféle üzemanyagot, előnyben részesítve az ólmozatlan benzint, megszűnt az ellenérzés, és gyorsan végbement az átállás.

5.14

Az elektromos járművek elterjedésének ösztönzéséhez is szükség lesz majd legalább a benzinmotoros autók költségelőnyének megszüntetésére. Ehhez differenciált adózási rendszereket lehet alkalmazni. A piac serkentéséhez az első években valószínűleg az elektromos autókat előnyben részesítő szabályokra is szükség lesz. Az elektromos autók elvileg olcsóbban kell hogy működjenek, hiszen az elektromos motor sokkal hatékonyabb. Ugyanakkor természetesen sok fog múlni a villamosenergiaár-struktúrákon, és azon, hogy az akkumulátorok feltöltése integrálható-e egy olyan intelligens rendszerbe, amely preferenciális áron egyensúlyban tartja a terhelést. Az EGSZB szorgalmazza, hogy végezzenek előtanulmányokat a különböző idevonatkozó lehetőségekről. Mivel az elektromos autókra való áttérés nagy lépést jelent a fogyasztók számára, valószínűleg komolyan ösztönözni kell majd ezt, különösen az első években (például azzal, hogy jelentős különbséget tesznek az elektromos és a robbanómotoros autók megvásárlása után kivetett adók között, az előbbieknek kedvezve).

5.15

Az árösztönzőkön túl a kormányoknak és a helyi önkormányzatoknak további olyan ösztönzési formákat is fel kell tárniuk, amelyek segíthetik az átállást. Ilyenek lehetnek az elektromos autók számára elkülönített útvonalak, zónák vagy parkolóhelyek. Az elektromos járművek egyértelműen kevésbé szennyezik a levegőt, mint a belsőégésű motorok, és egyes változataik hozzájárulhatnak a közlekedési torlódások csökkentéséhez is (például, ha bizonyos célokra kisebb elektromos autókat használnak).

5.16

Azon túl, hogy intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy az elektromos autókat versenyképes áron értékesítsék, további intézkedések kellenek ahhoz is, hogy a fogyasztók jobban megértsék, hogy közlekedéssel kapcsolatos döntéseiknek milyen környezetvédelmi vetületük van, illetve hogy az elektromos autókra való átállással mennyiben enyhítik a saját maguk által gerjesztett környezetkárosító hatásokat.

5.17

Az ilyen információkat az autóik, illetve az egyéb közlekedési módok hatásáról készült teljes életciklus-elemzésre kell alapozni. De még a teljes életciklust figyelembe véve is valószínűleg az elektromos autóra való áttérés jelenti majd az egyik legkomolyabb döntést, melyet valaki meghozhat saját szénlábnyomának csökkentése érdekében. Ennek megfelelő felbecsüléséhez természetesen a megfelelő információra van szükség.

5.18

Egyes piaci ágazatokba valószínűleg könnyebb lesz a kezdeti belépés, mint másokba. A jelenlegi üzemidőkorlátok és feltöltési idők miatt az elektromos autókkal kezdetben valószínűleg inkább rövid városi vagy helyi utakat lehet megtenni, és kevésbé lesznek alkalmasak hosszabb távolságok megtételére. A konnektoros feltöltési lehetőségeket is könnyebb lesz olyan otthonokban felszerelni, ahol van külön garázs vagy legalább saját gépkocsibeálló. Az első marketingkampányoknak ezért olyan háztartásokra kell koncentrálniuk, ahol ezek adottak, illetve azokra, akik esetleg fontolgathatják, hogy második, (kis)autóként elektromos autót vásárolnak helyi használatra, miközben a több csomaggal megtett, hosszabb utakra megtartják nagyobb vagy hibridjárművüket. Még ha csak erre használják is, a kutatások arra engednek következtetni, hogy a viszonylag rövid megtehető távolság és a feltöltési idő hosszúsága kezdetben korlátozni fogja majd az elektromos járművek elterjedését; emiatt annak elkerülése végett, hogy ezek a járművek csak néhány kis speciális piaci célszegmensre szoruljanak vissza, már kezdettől fogva egy átfogóbb átállás hosszabb távú elképzelését kell kialakítani, melynek során az elektromos autók valamennyi felhasználó minden utazásához vonzó lehetőséget jelentenek majd.

5.19

A közbeszerzési programok rendkívül hatékony eszközt jelenthetnek a kulcsfontosságú ipari ágazatokban a szabványok javulásának ösztönzésére. A közszféra jelentős autó- és haszongépjármű-beszerző; a közszféra által mutatott példa pedig kihathat mások beszerzéssel kapcsolatos döntéseire is. Fontos tehát, hogy a kormányok és egyéb állami szervek (ideértve a helyi és regionális önkormányzatokat is) Európa-szerte már a kezdeti szakaszban elkötelezzék magukat elektromos autók vagy más ilyen járművek vásárlása mellett, hogy minél előbb megalapozzák ezek piacát, és hogy így a termelés volumene gyorsan eljuthasson arra a kritikus pontra, ahonnan már gazdaságos a termelés. Az uniós intézmények saját beszerzéseikkel úttörőként léphetnek fel ezen a téren, és európai szintű vitákat és kezdeményezéseket indíthatnak el az elektromos járművek elterjesztése érdekében. A politikai vezetők és a közélet egyéb prominens szereplői is terjeszthetik ezt az üzenetet azáltal, hogy már a kezdetektől maguk is elektromos autóval járnak.

5.20

Becslések szerint az Európában vásárolt autók közel felét cégautóként vállalatok vásárolják dolgozóik számára. Megfelelő adóügyi differenciálással célszerű lenne arra ösztönözni a vállalatokat, hogy részesítsék előnyben az alacsony kibocsátású vagy a teljesen elektromos autókat.

6.   Egyéb járművek és közlekedési módok

6.1

Ebben a véleményben elsősorban a magáncélokra használt autókra, illetve azokra a lépésekre összpontosítunk, amelyeket Európának jelenleg meg kell tennie annak érdekében, hogy felgyorsítsa a jövőben az elektromos autók használatára történő áttérést. Ez jelenti a közlekedés szén-dioxid-mentesítésének legegyszerűbb módját.

6.2

Az elektromosságra való áttérés persze itt nem ér véget. A politikusoknak és az iparnak tisztában kell lennie azzal, hogy az elektromosságra való további áttérés milyen lehetőségeket rejt magában a teljes szárazföldi és tengeri közlekedésben, ideértve az egészen kicsi egyszemélyes járműveket, a nagyobb tömegközlekedési járműveket, a vasutat, a villamosokat és a trolibuszokat és a fuvarozás egész területét. Ráadásul a közlekedési rendszer elektromossá tétele a mobilitás új formáit hozhatja magával, amelyeket a villanymotor különféle jellemzői, az akkumulátortechnológia, az intelligens hálózati és közlekedésirányítási rendszerek tesznek lehetővé. Az EGSZB arra bíztatja az Európai Bizottságot és a politikusokat, hogy tartsák nyitva a szemüket, és vegyék észre a támogatást igénylő, jó ötleteket.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/53


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Energiaszegénység a liberalizáció és a gazdasági válság kontextusában (feltáró vélemény)

2011/C 44/09

Főelőadó: Sergio Ernesto SANTILLÁN CABEZA

2010. február 9-én az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét a soron következő félévben ellátó belga kormány úgy határozott, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Energiaszegénység a liberalizáció és a gazdasági válság kontextusában

(feltáró vélemény).

Az EGSZB Elnöksége 2010. február 16-án megbízta a „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekciót a bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Sergio Ernesto SANTILLÁN CABEZA személyében, továbbá 124 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

A villamos energia, a földgáz és egyéb tüzelőanyagok, például a szén ára folyamatosan emelkedik, és úgy tűnik, ez a tendencia az elkövetkező években is folytatódik. Ezért ha nem cselekszünk gyorsan és hatékonyan, a védelemre szoruló energiafogyasztók száma is jelentősen emelkedhet. Ebben a véleményben nem kívánjuk elemezni, hogy milyen tényezők okozzák az energiaárak emelkedését, arra viszont rá szeretnénk mutatni, hogy az energiaszegénység elkerülése érdekében meg kell védeni a kiszolgáltatott (ún. „védelemre szoruló”) fogyasztókat.

1.2

Az energiaszegénység elleni küzdelem olyan új kiemelt társadalmi kérdés, amellyel minden szinten foglalkozni kell, és fontos, hogy az EU közös iránymutatásokat alakítson ki, hogy az összes tagállam egyforma eszközökkel küzdjön az energiaszegénység felszámolásáért. Az elmúlt években az EU kiemelkedő munkát végzett a védelemre szoruló fogyasztók érdekében. Számos tagállam azonban továbbra sem teljesíti kötelezettségeit, ezért az EU-nak az EK-Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritási elvet követve fel kellene lépnie, ha a tagállamok nem tartják be a meghatározott intézkedéseket.

1.3

Az energiaszegénység kérdése nemcsak az energiaágazatot érinti, hanem egyéb területeket is, például az egészségügyet, a fogyasztóvédelmet és a lakhatást.

1.4

Az EGSZB azt javasolja, hogy az EU fogadja el az energiaszegénység fogalmának közös és általános jellegű meghatározását, amelyet aztán minden tagállam a saját igényeihez igazíthat. Az energiaszegénység egyik lehetséges meghatározása az lehetne, hogy valaki nehezen vagy egyáltalán nem tudja lakását megfelelő hőmérsékleten tartani, valamint egyéb alapvető energiaszolgáltatásokhoz elérhető áron hozzáférni. Ez egy általános meghatározás, amely kiegészíthető olyan egyéb kritériumok felhasználásával, amelyek révén a fogalom a társadalmi változásoknak megfelelően aktualizálható. Ezáltal az energiaszegénység számszerűsíthető volna, és szigorúbban fel lehetne lépni ellene.

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy harmonizálni kellene a meglévő statisztikákat, hogy a lehető legpontosabb képet kaphassuk az energiaszegénység európai helyzetéről. Ezért azt javasoljuk, hogy az Eurostat és a tagállamok statisztikai hivatalai egységes statisztikai módszereket fogadjanak el annak érdekében, hogy számszerűsíthető legyen az energiaszegénység problémájának elterjedtsége.

1.6

Az EGSZB megítélése szerint a londoni székhelyű Citizen’s Energy Forum (lakossági energiafórum) mellett létre kellene hozni az energiaszegénység európai megfigyelőközpontját is, amely egy már meglévő struktúrán belül kaphat helyet, például az Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökségben vagy bármely más szervben, amelyben közreműködhetne az energiaszegénységgel közvetve vagy közvetlenül foglalkozó összes gazdasági és társadalmi szereplő, például energiaszolgáltató vállalatok, fogyasztók, egészségügyi és környezetvédelmi szövetségek, szakszervezetek, energiaügyi és építőipari szövetségek stb. Ez a csoport nagy szerepet játszana a tagállamokban létező bevált gyakorlatok és az energiaszegénység problémájának megoldását célzó új mechanizmusok feltérképezésében, vagy annak előmozdításában, hogy objektív és pontos mérleget vonjanak arról, hogy az energiapiacok liberalizációja milyen hatást gyakorol a védelemre szoruló fogyasztókra.

1.7

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az energiaszegénységet valamennyi energiaügyi szakpolitikai javaslat kidolgozásakor vegyék figyelembe.

1.8

Az EGSZB felhívja a figyelmet annak fontosságára, hogy az energiafelhasználást optimalizáló műszaki újítások hozzáférhetők legyenek a védelemre szoruló fogyasztók számára, hiszen éppen nekik van ezekre a legnagyobb szükségük.

1.9

Hangsúlyozni kell annak fontosságát, hogy az épületek, azaz ebben az esetben a lakóépületek energiateljesítményével kapcsolatban már elfogadott intézkedéseket alkalmazni kell: tekintettel arra, hogy a korlátozott erőforrásokkal rendelkező lakosok számára ez nehézségeket okozhat, a tagállamoknak fontolóra kell venniük a lehetőségeikhez szabott támogatási intézkedések meghozatalát.

1.10

A decentralizált energiatermelés bizonyos esetekben elősegítheti az ebben a véleményben felsorolt célok elérését (lásd a 6.8. pontot).

2.   Energiaszegénység az EU-ban

2.1

Az energia használata és hozzáférhetősége elválaszthatatlan az egyéni és a kollektív jóléttől. Számtalan különféle alkalmazási formájában az energia elengedhetetlen a mobilitáshoz, a klimatizáláshoz és a világításhoz az olyan ágazatokban, mint az ipar, az egészségügy és a mezőgazdaság, de ugyanígy a háztartásokban és a szabadidős tevékenységekhez is.

2.2

Az energiaszegénység fogalma tehát makro- és mikrogazdasági szinten is értelmezhető. Az ipar, a mezőgazdaság és a többi ágazat elegendő és jó minőségű energiához való hozzáférése alapvető egy ország jólétéhez és versenyképességéhez, az energiahiány pedig gazdasági válsághoz, munkanélküliséghez és általános szegénységhez vezethet. Ebben a véleményben azonban alapvetően a háztartásokat sújtó energiaszegénységgel foglalkozunk.

2.3

Az energiaszegénység azt jelenti, hogy valaki nehezen vagy egyáltalán nem tudja lakását megfelelő hőmérsékleten tartani (hivatkozási alapnak vehetjük az Egészségügyi Világszervezet meghatározását, amely szerint a komforthőmérséklet a nappaliban 21 °C, a többi lakóhelyiségben pedig 18 °C, vagy bármely más, technikailag megfelelőnek tartott definíciót), illetve nem fér hozzá elérhető áron egyéb alapvető energiaszolgáltatásokhoz (például világítás, közlekedés, illetve az internethez vagy más eszközökhöz szükséges áram). Ez egy általános meghatározás, amely kiegészíthető olyan egyéb kritériumok felhasználásával, amelyek révén a fogalom szükség esetén aktualizálható.

2.4

Igaz, hogy az energiaszegénység nem könnyen számszerűsíthető jelenség, vannak azonban olyan változók, amelyekkel mérhető, például a lakás megfelelő hőmérsékleten tartásának lehetetlensége (az Eurostat szerint 21 % az EU-27-ben), a számlatartozással rendelkező lakosok aránya (2007-ben 7 % az EU-27-ben) vagy a beázást okozó résekkel, repedésekkel vagy más, az épületet érintő hibákkal rendelkező lakások száma (Az EU 2007-es SILC felmérése szerint 2007-ben 18 % volt az EU-25-ben). Bár az idevonatkozó statisztikák és tanulmányok hiánya miatt nincsenek megbízható adatok az érintettek számáról, az ismert változókat összevetve és bizonyos nyilvános statisztikákat figyelembe véve úgy becsülhető, hogy az energiaszegénység Európában legalább 50 millió embert sújt (Tackling Fuel Poverty in Europe. Recommendations Guide for Policy Makers [Az európai energiaszegénység kezelése. Ajánlások politikaalkotók számára] www.fuel-poverty.org). Egyes becslések szerint azonban ez a szám sokkal nagyobb.

2.5

A probléma kiterjedtsége eleve nehezen számszerűsíthető. Ezt csak súlyosbítja, hogy ellentmondások vannak az európai szintű statisztikai adatok és a tagállamok statisztikái között. Hogy egy példát említsünk, az EU SILC felmérése szerint a brit lakosság 0 %-ának van számlatartozása, a brit energiapiaci szabályozó hatóság (Ofgem) azonban 5 %-os adatot jelez (www.fuel-poverty.org).

2.6

Európában az energiaszegénység által sújtott családok száma emelkedhet, mivel:

az európai lakosok körülbelül 16 %-át fenyegeti a szegénység (Együttes jelentés a szociális védelemről és a társadalmi befogadásról. Európai Bizottság, 2009);

2005 és 2007 között a gáz lakossági fogyasztói ára átlagosan 18 %-kal emelkedett (Eurostat 2007);

2005 és 2007 között a villamos áram lakossági fogyasztói ára átlagosan 14 %-kal emelkedett (az EU 2007-es SILC felmérése);

az Unióban a lakásállomány több mint 60 %-a hőszabályozási kritériumok figyelembevétele nélkül épült.

2.7

Az energiaszegénység jelenlegi helyzete három tényező összjátékának tudható be: alacsony jövedelem, az épületek rossz minősége és magas energiaárak.

2.8

Az energiaszegénység lehetséges következményei közül kiemelendők az egészségi problémák, az, hogy a szolgáltató lekapcsolja az érintetteket a hálózatról, a megállapított komfortértékek eléréséhez nem elegendő energia felhasználása vagy a tartozások felhalmozódása, hogy csak néhány példát említsünk.

2.9

A legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok egyben a legalacsonyabb jövedelmű csoportok, például a 65 év felettiek, az egyszülős családok, a munkanélküliek, illetve a szociális támogatásban részesülők. Az esetek többségében szintén elmondható, hogy az alacsony jövedelmű személyek nem megfelelően hőszigetelt lakásban laknak (Housing Quality Deficiencies and the Link to Income in the EU [A lakásminőségi problémák és a jövedelem kapcsolata az EU-ban]) Lelkes Orsolya. European Centre for Social Welfare Policy and Research, 2010. március), így az energiaszegénység fokozottan sújtja őket.

2.10

Egyes tagállamok már hoztak bizonyos intézkedéseket (az EPEE munkacsoport jelentése: Good practices experienced in Belgium, Spain, France, Italy and United Kingdom to tackle fuel poverty [Belga, spanyol, francia, olasz és brit bevált gyakorlatok az energiaszegénység kezelésére]), amelyek segítenek megelőzni az energiaszegénységet. E bevált gyakorlatok többsége az alábbiakra irányul:

energiaárak (pl. szociális tarifák);

az épületek minősége (pl. a szociális lakások vagy a magánlakás-állomány energiahatékonyabbá tételének előmozdítása);

alacsony jövedelmek (pl. anyagi támogatás).

Hasonlóképpen egyes tagállamok is hoztak korrekciós intézkedéseket az energiaszegénység következményeinek csökkentésére, erre példa az, hogy kritikus időszakokban a kiszolgáltatott helyzetben lévő családoknál tilos kikapcsolni az energiaszolgáltatásokat.

2.11

Az épületek energiahatékonyságának javítása kulcstényező az energiaszegénység felszámolásában. Az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv átdolgozására vonatkozó javaslat (COM (2008) 780 végleges) e tekintetben jó lehetőséget jelenthet.

3.   A gazdasági válság következménye: 23 millió munkanélküli

3.1

Az európai gazdaság 1930 óta a legsúlyosabb recesszióját éli. 2009-ben az EU-27-ben a GDP 2008-hoz képest 4,2 %-kal csökkent, pedig 2008-ban már enyhe (+0,8 %-os) növekedést mértek. A mérések szerint erőteljesen növekszik a munkanélküliség, amely 2010 januárjában az aktív népesség 9,5 %-át érintette (ez másfél százalékponttal magasabb, mint az előző év januárjában). Ennek következtében 2010 első hónapjában 22 979 000 munkanélkülit tartottak számon. Százalékban kifejezve a legalacsonyabb értéket Hollandiában (4,2 %) és Ausztriában (5,3 %) mérték; a legmagasabbat pedig Litvániában (22,9 %) és Spanyolországban (18,8 %) (Eurostat).

3.2

A 2008 végén készült európai gazdaságélénkítési terv nem hozta meg a várt eredményeket. Nemcsak a jelenlegi helyzetről szóló adatok aggasztóak, hanem az is, hogy a mostanáig közzétett előrejelzések (köztük az Európai Bizottságé is) a közeljövőre is „törékeny” fellendülést jósolnak. Bár (az EU-27-es) GDP 5 %-ával egyenértékű fiskális ösztönzőket vezettek be, ez nem elegendő, és szükség volna egy megfelelően koordinált „kivonulási stratégiára”.

3.3

A 2007-ben kezdődött gazdasági és pénzügyi válság éppen akkor köszöntött be, amikor az európai munkavállalók bére eleve stagnált vagy csökkent. Másrészt az egyes tagállamokban a jelentős államadósság és államháztartási hiány csökkentésére javasolt gazdasági intézkedések a szociális ellátásokat (nyugdíjak, munkanélküli ellátások) és a közszolgáltatásokat is érintik.

3.4

Mindez aggasztó kilátásokat jelent a növekvő energiaköltségek tekintetében legkiszolgáltatottabb helyzetű családok számára.

4.   Az EU energiapolitikája

4.1

Az energiapiac liberalizálására való törekvés az elmúlt húsz évben az EU egyik legfontosabb politikája volt. Az Energiaügyi Tanács 1987. júniusi, a folyamatot elindító ülését követően a gáz- és árampiacok liberalizálásáról szóló első irányelvek az 1990-es évek végén születtek meg, és azóta számos ilyen irányú intézkedést hoztak.

4.2

Általánosságban véve a liberalizációs folyamat céljaként az energiaágazat hatékonyabbá és az európai gazdaság versenyképesebbé tételét jelölték meg. A tagállamok körében azonban nem volt teljes körű egyetértés az intézkedések tekintetében, sőt, egyes tagállamok határozott ellenállást tanúsítanak az idevonatkozó politikák végrehajtásával szemben.

4.3

A nagykereskedelmi piacot jelenleg erőteljes koncentráció jellemzi mind a gáz- (10 tagállamban a piac legalább 90 %-át a három legnagyobb szolgáltató uralja), mind pedig az áramszektorban (ahol 14 tagállamban több mint 80 %-os ez az arány) (COM(2009) 115 végleges).

4.4

A liberalizáció a fogyasztó javát szolgálja, ha valóban erősíti a versenyt; több tagállamban azonban az állami monopóliumot magántársaságok oligopóliuma váltotta fel. Emiatt fokozni kell az energiapiaci átláthatóság és verseny előmozdítására irányuló fellépéseket.

4.5

Ezért sürgetni kellene, hogy hajtsák végre a harmadik energiapolitikai csomagban előirányzott intézkedéseket, melyeknek célja a tagállamok együttműködésén alapuló valódi energiapiac megteremtése, ezen belül pedig a hálózatok jobb összekapcsolása, a szolgáltatók közti jobb koordináció és a nemzeti szabályozó hatóságok hatásköreinek megerősítése.

5.   A liberalizációnak a fogyasztók javát kell szolgálnia

5.1

A liberalizáció hozzájárul az energiatermelés decentralizálásához és diverzifikálásához, és segítségével el kellene érni bizonyos kulcsfontosságú célokat, például az ellátás olcsóbbá válását és garantálását, a szolgáltatás minőségének javulását, a kínálat növekedését és általában a fogyasztók, de különösen a védelemre szoruló fogyasztók igényeihez való igazodását. A tagállamok első tapasztalatai alapján azonban problémák adódnak többek között a tarifák átláthatatlanságából és a magas árakból.

5.2

A tagállamok többségében 2009 első felében az árak magasabbak voltak, mint 2008-ban, annak ellenére, hogy a nyersolajárak alakulása alapján a végfelhasználói árak jelentősebb csökkenésére lehetett volna számítani. Ez részben azzal magyarázható, hogy az olajárak változása és a végső fogyasztók számlázása nem egy időben történik. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a nagykereskedelmi energiaárak csökkenése nem tükröződik teljes mértékben a végfelhasználóknak kiszámlázott árakban (lásd COM(2009) 115 végleges).

5.3

Következésképpen az áram- és gázellátási szolgáltatások a háztartások gazdálkodására gyakorolt hatásuk szempontjából nem kielégítőek. A fogyasztók 60 %-a jelezte, hogy energiaszolgáltatója árat emelt, miközben csak 3-4 % számolt be árcsökkentésről. Az áram- és gázszolgáltatók a kínálat összehasonlíthatósága és a szolgáltatóváltás egyszerűsége terén is kifejezetten rossz eredményeket tudnak felmutatni. Az energia az a terület, ahol a fogyasztók a legkevésbé hajlamosak szolgáltatót váltani: eddig mindössze 7 % váltott gáz-, 8 % pedig áramszolgáltatót (Európai Bizottság: Második éves jelentés az európai fogyasztói piacok eredménytáblájáról, 2009. február 2.).

6.   Európai fellépés az energiaszegénység ellen

6.1

Az energiaszegénység olyan új kiemelt társadalmi kérdés, amely minden szint támogatását igényli. Bár az EU megfelelő jogi dokumentumokkal állt elő, (1) a tagállamok reakciója mind ez idáig nem kielégítő. Hogy néhány példát említsünk: a gáz és a villamos energia belső piacára vonatkozó irányelvekben (először a 2003/54/EK, majd a 2009/72/EK irányelvben) foglalt kötelezettségek ellenére a 27 tagállam közül mindössze 10 kínál szociális tarifát a védelemre szoruló fogyasztóknak, és csak 8 tagállamban bevett a „védelemre szoruló fogyasztó” kifejezés (Status Review of the definitions of vulnerable customer, default supplier and supplier of last resort. [A védendő fogyasztó, az egyetemes szolgáltató és a végső menedékes szolgáltató fogalommeghatározásai használatának áttekintése], ERGEG, 2009).

6.2

Nem minden tagállam foglalkozik ezzel a problémával, amelyek pedig igen, azok egymástól függetlenül teszik ezt, anélkül hogy szinergiára törekednének, ez pedig megnehezíti az energiaszegénység európai szintű meghatározását, értékelését és kezelését. Például Nagy-Britannia más meghatározást alkalmaz, mint a többi tagállam. A brit meghatározás szerint energiaszegénységről akkor beszélhetünk, ha valaki jövedelme több mint 10 %-át lakásának megfelelő hőmérsékleten tartására fordítja. Sőt, az uniós dokumentumok sem azonos fogalommeghatározást alkalmaznak.

6.3

Az energiaszegénység elleni fellépés a tagállamok feladata, és nekik a hatáskörök meghatározott (a nemzeti, regionális és helyi szintek közti) elosztása szerint kell eljárniuk. A gáz- és az áramszolgáltatásról szóló nemzeti szintű hatályos jogszabály hiányában azonban – az EK-Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritási elvnek megfelelően – az EU-nak kell fellépnie. Más tüzelőanyagok, például a szén esetében azonban ez a feladat kizárólag a tagállamokra hárul.

6.4

Az Európai Unió jogalkotói és egyéb hatáskörökkel rendelkezik az energiapolitikában, ezért közvetve vagy közvetlenül befolyása van a tagállamok energiaszegénységi helyzetére. Ezért fontos, hogy az EU saját hatáskörén belül fellépjen, és politikákat dolgozzon ki.

6.5

Az Európai Bizottság javaslatot tett az Energiafogyasztók Jogainak Európai Chartájára (COM(2007) 386 végleges, valamint az Európai Parlament 2008. június 19-i állásfoglalása (P6 – TA(2008)0306)). Az EGSZB erről már véleményt nyilvánított, (2) kijelentve, hogy kötelező érvényű jogi eszközre lenne szükség, amely garantálná a polgárok jogait, amint az más területen már megtörtént. (3) Az Európai Bizottság visszavonta a chartát, és annak néhány pontját beépítette a harmadik csomagba, abból a megfontolásból, hogy így hatásuk nagyobb lesz (lásd például a 2009/72/EK irányelv 7. és 8. cikkét).

6.6

Véleményünk tárgyához kapcsolódóan emlékeztetni szeretnénk arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája kimondja, hogy „A társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében az Unió – az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által lefektetett szabályokkal összhangban – elismeri és tiszteletben tartja a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel” (34. cikk), valamint azt, hogy biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét (38. cikk).

6.7

Az EGSZB megismétli, hogy el kell ismerni az egyetemes szolgáltatás biztosítását, a közszolgáltatásokkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését, a gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő, az energiaszegénység veszélye által fenyegetett rétegek védelmét (például a kritikus időszakokban megtiltva a szolgáltatás kikapcsolását), a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót, valamint az elérhető és a különböző szolgáltatók által alkalmazott árak összehasonlíthatóságát és átláthatóságát. (4)

6.8

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a decentralizált energiatermelés bizonyos esetekben előnyös lehet a fogyasztóknak – köztük a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőknek is –, mivel:

a kisebb egységek telepítése révén a termelés közelebb kerülhet a falvak és városok jelentette fogyasztási központokhoz, csökkentve ezáltal a szállítási veszteséget (amely a villamos áram esetében 7–10 % lehet);

előmozdítja a megújuló energiák termelését;

elősegíti a technológiai fejlődést;

munkahelyeket teremthet, és kiegészíti a centralizált energiatermelést.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  HL L 211., 2009.8.14., 55. old., 7. cikk.

(2)  HL C 151., 2008.6.17., 27. o.

(3)  HL L 46., 2004.2.17., 1. o.

(4)  HL C 151., 2008.6.17., 27. o.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/57


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Fenntartható gazdaság létrehozása fogyasztási modellünk megváltoztatásával (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/10

Előadó: Anna Maria DARMANIN

2009. július 16-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Fenntartható gazdaság létrehozása fogyasztási modellünk megváltoztatásával.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a 2010. július 15-i ülésnapon) 98 szavazattal 7 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

0.   Preambulum

Ma, amikor még mindig tart a válság Európában, és sok európai számára az a realitás, hogy munkájuk megtartásáért vagy jövedelmük biztosításáért küzdenek, a kkv-knak pedig nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük a túlélésükért, a fenntartható modellek luxusnak tűnhetnek. A fenntarthatóságra irányuló politikáknak azonban olyan tényezőkre is ki kell terjedniük, melyek kezelik a jelenlegi európai realitásokat. Ez a vélemény főként a fenntarthatóság egy kis szeletével, a fogyasztással foglalkozik. Az EGSZB hisz abban az alapelvben, hogy a fenntartható fogyasztás elérésének egyik hosszú távra szóló módja az, ha erősítjük az európaiak polgári öntudatát, nem csupán a Lisszaboni Szerződésben rögzített fogyasztói jogok biztosításával, hanem az uniós polgárság értékének fokozásával is, hogy a polgároknak ne csak jogaik legyenek, hanem erkölcsi kötelességükké is váljon a fenntartható életvitel.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   Egy fenntartható gazdaságban mind a termelési, mind a fogyasztási módoknak támogatniuk kell az egyének, a közösségek és a természet folyamatos virágzását. A társadalom szereplőinek nagy részét közös elvek kell hogy vezessék. Az EGSZB a korábbi véleményeihez hasonlóan most is hangsúlyozza, hogy a kormányzati politikák eredményességének megítéléséhez a GDP mellett környezeti és társadalmi jellegű mutatókat is figyelembe kell venni.

1.2   A termelés és fogyasztás jelenlegi európai rendszere környezeti szempontból fenntarthatatlannak tekinthető, különösen energia-, alapanyag-, föld- és vízszükséglete, illetve a globális éghajlatra és a biológiai sokféleségre gyakorolt hatásai miatt. Ha a Földön mindenki az európai életmód szerint élne, több mint két és fél Földre lenne szükségünk.

1.3   Az Európai Unió Tanácsa egyetértett azzal, hogy az iparosodott országoknak 2050-re 80–95 %-kal csökkenteniük kell üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy az EU 2020 stratégia keretében irányozzanak elő intézkedéseket mind a fenntartható termelés, mind pedig a fenntartható fogyasztás érdekében. A kettő ugyanis szorosan összefügg egymással, és mindkettővel foglalkozni kell, ha minimálisra akarjuk csökkenteni a bolygónkra gyakorolt káros hatásokat.

1.4   Ha 40 év alatt 80–95 %-os kibocsátáscsökkentést akarunk elérni az évi 2–3 %-os gazdasági növekedés fenntartása mellett, az azt jelenti, hogy a gazdaság szén-dioxid-kibocsátásának évi 6–10 %-os csökkentésére van szükség. Ilyen mértékű – fenntartható és az egész gazdaságra kiterjedő – technológiai változásra eddig még nem volt példa. Ésszerű volna tehát komoly párbeszédet kezdeni a fogyasztási sémák, valamint a termelés és fogyasztás bővítésén alapuló általános gazdasági és társadalmi modell megváltoztatásának lehetőségeiről, és törekedni kell a termelési és ellátási láncok lehető leggyorsabb javítására.

1.5   A felülről indított változtatási törekvések önmagukban nem valószínű, hogy sikerrel járnának. A társadalmi változások gyakran kis társadalmi csoportokból indulnak ki, és különféle kommunikációs csatornákon terjednek. Az uniós, nemzeti és regionális kormányzatok szerepe az lehet, hogy felkutassák, ösztönözzék és támogassák a fenntartható élet megvalósításán munkálkodó, már meglévő csoportokat.

1.6   Párbeszédre van szükség az uniós intézmények, a nemzeti és helyi kormányzatok és az összes szociális partner részvételével. Az egyik megoldás az lehetne, hogy az Európai Bizottság az EGSZB-vel együttműködésben fórumot hoz létre a fenntartható fogyasztásról az alábbi kérdések megvitatására:

Melyek a fenntartható gazdaság kialakításának alapjául szolgáló értékek, és milyen ellentéteket kell feloldani, például a növekedés és az ökológiai fenntarthatóság, a társadalmi befogadás és a személyes szabadság, illetve a jelenlegi és a jövő nemzedékek életminősége között?

Csökkentenünk kell-e fogyasztásunkat bizonyos területeken?

Mi akadályozza meg a lakosságot abban, hogy fenntarthatóbb fogyasztási szokásokra térjen át, és hogyan segíthet ebben a helyi, a nemzeti és az uniós kormányzat?

Milyen tapasztalatokat szereztek azok az egyének, illetve csoportok, akik alacsony környezeti hatású életmódra tértek át, és mennyiben követhető az ő példájuk?

Milyen intézkedések szükségesek bizonyos csoportok, pl. az idősek, a fiatalok, a munkanélküliek, az újonnan érkezett bevándorlók, a kisgyermekes családok abban való támogatásához, hogy fenntarthatóbb fogyasztási szokásokat alakítsanak ki?

1.7   A párbeszédet tetteknek kell kísérniük, például támogatást kell nyújtani a fenntartható életforma kialakításán dolgozó csoportok kísérleteihez és tapasztalataik közzétételéhez, szükség esetén ki kell igazítani és meg kell erősíteni a vonatkozó politikákat, illetve magukon az intézményeken belül is gyakorlati intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy azok jó példával járjanak elöl, és bemutassák a fenntarthatóbb gyakorlatok alkalmazásának lehetőségeit. Emellett a bevált gyakorlatokat közzé kell tenni, és meg kell mutatni, hogy a fogyasztási modelleken lehetséges változtatni.

1.8   A fenntartható fogyasztás nem tekinthető pusztán környezetpolitikai kérdésnek, számos egyéb szakpolitikai területen – pl. az egészségügy, az oktatás, a foglalkoztatás, a kereskedelem, a fogyasztói ügyek, a közlekedés, a mezőgazdaság és az energia területén – kezdeményezéseket igényel.

2.   Más gazdasági és társadalmi modellre van szükség

2.1   A fenntartható gazdaság természete fél évszázada viták tárgyát képezi. (1) Egy ilyen gazdaságban mind a termelési, mind a fogyasztási módoknak támogatniuk kell az egyének, a közösségek és a természet folyamatos virágzását.

2.2   Ahhoz, hogy egy gazdasági modell önfenntartó legyen, a társadalmi szereplők nagy részének közös értékek mentén kell cselekednie, ahogy ez ma az uniós tagállamokban történik. A kormányok jelenleg a politikájukat vezérlő GDP-re és más mutatókra helyezett hangsúly révén gazdasági értékek egy csoportját hirdetik. A GDP-nek mint a humán, társadalmi és ökológiai értelemben vett prosperitás mércéjének hiányosságait széles körben elismerik. Az EGSZB azt javasolta, (2) hogy a fenntartható gazdaság irányába tett előrelépés mérésére a GDP mellett az ökológiai lábnyomot, továbbá egy életminőségi mutatót kellene alkalmazni. Az ökológiai lábnyom azt a termelőterületet jelenti, amely egy személy, embercsoport, intézmény vagy régió életmódjának fenntartásához szükséges. Az életminőségi mutatónak figyelembe kell vennie az egészséget, az anyagi jólétet, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést, a társadalmi részvételt és a bevándorlók integrációját, valamint a szabadidőt és a környezet minőségét.

2.3   Ha a kormányzati politika eredményességének megítélésére a mutatók szélesebb körét alkalmazzuk, az várhatóan oda vezet, hogy a politika kialakításában kevesebb hangsúlyt kap a GDP-növekedés elősegítése, és többet a humán, a társadalmi és az ökológiai jólét egyéb dimenziói.

3.   Az ökológiai kihívás

3.1   Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség a környezet állapotáról és kilátásairól szóló 2010-es jelentésében két fő kérdéscsoportot emel ki: az éghajlat és az energia, valamint a biodiverzitás és az ökoszisztémák kérdését. (3) Az európai társadalom fenntarthatóságának legfontosabb kihívása a társadalom ellátásához szükséges ökoszisztémák károsodása és többek között az energia-, a talaj- és a vízkészletek csökkenése. 2003-ban az EU átlagos ökológiai lábnyoma személyenként csaknem 5 hektárra volt becsülhető és egyre növekedett, ugyanakkor világszerte személyenként mindössze 1,8 hektár terület áll rendelkezésre, ami egyre csökken. (4) Ha tehát a Földön mindenki az európai életmód szerint élne, több mint két és fél Földre lenne szükségünk.

3.2   Az éghajlatváltozás különösen jelentős kérdés, mivel az emberek életére gyakorolt közvetlen hatása mellett valószínűleg növeli a társadalomnak a biodiverzitásra, az ivóvízre és más rendszerekre gyakorolt hatását. Európa ökológiai lábnyomához leginkább a fosszilis tüzelőanyagok használata és az üvegházhatású gázok termelése járul hozzá. Más fontosabb tényezők közé tartozik a mezőgazdaság, a közlekedés és az épületek számára történő földfelhasználás. Az ökológiai lábnyom azonban nem ad elegendő információt az európai gazdaság más lényeges hatásairól, így a szűkös ásványianyag-készletekről és a víz (leginkább mezőgazdasági célú) felhasználásáról.

3.3   Az Európai Unió Tanácsa egyetértett azzal, hogy az iparosodott országoknak 2050-re 80–95 %-kal csökkenteniük kell üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat – ez évi 4–7 %-os csökkentést jelent. A Tanács kötelezettséget vállalt arra, hogy az EU 2020-ig az 1990-es évek szintjéhez képest 20 %-kal, illetve ha más országok hasonló felajánlásokat tesznek, 30 %-kal csökkenti kibocsátásait. Az EGSZB pedig azt javasolta, (5) hogy a 30 %-os célkitűzést ne kössék feltételekhez.

3.4   Az EU az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését a gazdasági növekedés fenntartása mellett elsősorban technológiai eszközökkel szeretné elérni. Az a technológia, amelynek segítségével ezek a célok 2020-ra elérhetőek lennének, létezik, a végrehajtás azonban igen lassan halad előre. 1997-ben az EU–15 a 2008–2012 közötti időszakra az 1990-es évek szintjéhez képest 8 %-os kibocsátáscsökkentést vállalt, 2006-ra azonban csak 2,2 %-os csökkenés valósult meg. Az EU–27-ben ebben az időszakban 7,7 %-kal csökkent a kibocsátás, 2000 óta viszont 1,5 %-kal nőtt. (6) Az 1990-es évek óta az EU energiahatékonysága mindössze évi 0,5 %-kal javult. (7)

3.5   Ha 40 év alatt 80–95 %-os kibocsátáscsökkentést akarunk elérni az évi 2–3 %-os gazdasági növekedés fenntartása mellett, az azt jelenti, hogy a gazdaság szén-dioxid-intenzitásának évi 6–10 %-os csökkentésére van szükség. Ilyen mértékű – fenntartható és az egész gazdaságra kiterjedő – technológiai változásra eddig még nem volt példa. Ésszerű volna tehát komoly párbeszédet kezdeni a fogyasztási sémák és a termelés és fogyasztás bővítésén alapuló általános gazdasági és társadalmi modell megváltoztatásának lehetőségeiről, és törekedni kell a termelési és ellátási láncok lehető leggyorsabb javítására.

4.   Fenntartható fogyasztás: a választás lehetővé tétele

4.1   Az 1992-ben, Rióban tartott „Föld” csúcstalálkozón az európai kormányok elkötelezték magukat amellett, hogy felszámolják a fenntarthatatlan fogyasztási és termelési mintákat. A marrakeshi folyamat keretében további kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2010-ig cselekvési terveket dolgoznak ki a fenntartható fogyasztásra és termelésre irányulóan, amelyeket az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága 2011-ben vitat majd meg.

4.2   A fenntartható fogyasztás és az annak eléréséhez szükséges eszközök egyre több kutatás tárgyát képezik. (8) A fogyasztók általában úgy érzik, hogy nem tudnak változtatni jelenlegi életmódjukon: például még ha csökkenteni akarják is autóhasználatukat, nem tudják, hogyan tegyék. A fogyasztást számos tényező alakítja és korlátozza, köztük a fiziológiai szükségletek, a személyiség, a társadalmi helyzet, kulturális tényezők, valamint az alternatív áruk és szolgáltatások elérhetősége és ára. A fogyasztói társadalomban a fogyasztással kapcsolatos döntések központi szerepet töltenek be a társadalmi és fiziológiai szükségletek – pl. a csoporthoz tartozás, az önbecsülés és a személyes identitás meghatározása – kielégítésében. Mindez az egyének számára megnehezíti, hogy bármilyen változást fontolóra vegyenek, a kormányok számára pedig azt, hogy a fogyasztás megváltoztatását célzó politikákat vezessenek be. Ahol bevezettek ilyen politikákat, azok hatása többnyire kiábrándítóan csekély vagy lassú volt, így nehéz volt fenntartani őket az erős érdekcsoportok ellenállásával szemben.

4.3   A motivációk, a fogyasztási szokások és az egyes politikákra adott esetleges válaszok ugyanakkor személyenként eltérőek, sőt az egyes személyek esetében helyzetenként is különbözőek lehetnek. Ezért nincs tehát egyszerű politikai megoldás a fenntartható fogyasztásra vonatkozóan. Inkább a széles körű, a mezőgazdaságtól és a foglalkoztatástól az oktatásig és az egészségügyig terjedő politikák fejthetnek ki valódi hatást. Meghatározott stratégiákra lehet szükség az olyan meghatározott csoportok, mint az idősek vagy a fiatalok fenntarthatóbb döntéseinek támogatása érdekében.

4.4   Háborús időkben és országos vészhelyzetek esetén az emberek tömegesen vállaltak magukra önkéntes korlátozásokat, de az ökológiai válságot általában nem tekintik ilyen mértékű vészhelyzetnek. Az utóbbi időben azonban egyre többen választanak egyszerűbb életstílust ökológiai hatásaik csökkentése érdekében. A fogyasztás megváltoztatására irányuló legsikeresebb erőfeszítések némelyike közösségi csoportokon alapult – ilyen pl. a Global Action Plan szervezet által számos országban alkalmazott Ecoteam-megközelítés, amelynek keretében az ugyanazon a környéken élő, ugyanazon a munkahelyen dolgozó vagy ugyanabba az iskolába járó emberek kis csoportjai együtt felügyelik hulladéktermelésüket, energia- és vízfelhasználásukat, és megállapítják, mit tehetnek annak érdekében, hogy fenntarthatóbb módon éljenek.

4.5   A változásokat célzó, felülről lefelé irányuló erőfeszítések önmagukban nem valószínű, hogy működnek – különösen akkor, ha nagy fogyasztással járó életstílussal rendelkező politikusok próbálják befolyásolni a közvéleményt. A fenntartható fogyasztás a legtöbb ember számára nem elsőrendű fontosságú. A társadalmi változások azonban gyakran kis társadalmi csoportokból indulnak ki, és különböző kommunikációs csatornákon terjednek, beleértve a tömegtájékoztatási eszközöket, a művészeteket, az informális baráti hálózatokat és a vallási szervezeteket. A politikusok szerepének inkább abban kell állnia, hogy azonosítsák és bátorítsák a fenntartható életmód érdekében tevékenykedő meglévő csoportokat, nem pedig abban, hogy saját nézeteiket kényszerítsék a nagyközönségre arról, hogy mit kell tenni.

4.6   A fenntartható életmód választását nem szabad úgy tekinteni és beállítani, mint olyan emberek luxusát, akik rendelkeznek az ilyen életstílushoz szükséges pénzforrásokkal. Az EGSZB hangsúlyozta, hogy a fenntartható termelés nem kerülhet többe, (9) ellenkezőleg, mindenki számára elérhető kell, hogy legyen. El kell kerülni, hogy az alacsony hatással járó fogyasztás többe kerüljön az egyes emberek számára, mert ez csak a társadalom egy része számára tenné lehetővé a választást, és kirekesztené a szegényebbeket és az alacsony keresetűeket.

4.7   Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az alacsony környezeti hatással járó fogyasztás választásának lehetővé tétele érdekében a jólét más kritikus területeivel is foglalkozni kell, amelyek közül egyesek, például a munkalehetőségek, az elvégzett munkának megfelelő bér, az emberhez méltó munkahelyek, valamint a kkv-k hitelhez való hozzáférése általában fontosabb kérdésnek számítanak.

5.   Megvitatandó szakpolitikai kérdések

5.1   Az uniós intézmények az egyesült Európa építése során nagy tapasztalatot gyűjtöttek a radikális változások megtervezése és megvalósításának irányítása terén. Többnyire egy pluralista modell alapján dolgoztak, ami inkább a kormányok közti megegyezést segítette, ahelyett, hogy a változást bizonyos irányba terelte volna. Arra is van azonban példa, hogy az EU játszott vezető szerepet, például az egészségügyi és környezetvédelmi előírások területén. Ezek a tapasztalatok hasznosak lehetnek a fenntartható gazdaság kialakításában. A vezetés és az inspiráció ugyanolyan fontos lehet, mint a műszaki szakértelem vagy az adminisztratív gépezet ismerete.

5.2   Az EGSZB üdvözölte a fenntartható fogyasztásról és termelésről szóló európai bizottsági cselekvési tervet. (10) Emellett azonban számos egyéb meglévő uniós politika is fontos a fenntartható fogyasztás szempontjából, például a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS), a gépkocsik tüzelőanyag-hatékonyságát jelző címkézésről szóló irányelv, a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásáról szóló rendelet, a bioüzemanyag-irányelv, az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv, az energia-végfelhasználás hatékonyságáról és az energetikai szolgáltatásokról szóló irányelv, valamint a közös agrárpolitikában foglalt környezetvédelmi rendelkezések. Az uniós politika azonban a piaci eszközökre és a technológiai/termékelőírásokra koncentrál. Csak az ETS foglalkozik az üvegházhatású gázok kibocsátásának abszolút szintjével. Ellentmondások vannak más szakpolitikai célokkal, például a mobilitás növelésével. Nagyon kevés az olyan rendelkezés, amely közvetlenül a fogyasztást és az életmódot próbálná befolyásolni, az intézkedések pedig nyilvánvalóan nem megfelelőek az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célok és a véges ásványianyag-készletektől való függetlenség eléréséhez.

5.3   Párbeszédre van szükség, amelyben az uniós intézmények, a nemzeti és helyi kormányzatok és az összes szociális partner egyaránt részt vesznek. Az egyik megoldás az lehetne, hogy az Európai Bizottság az EGSZB-vel és más partnerekkel együttműködésben fórumot hozna létre a fenntartható fogyasztásról az alábbi kérdések megvitatására:

Melyek a fenntartható gazdaság kialakításának alapjául szolgáló értékek, és milyen ellentéteket kell feloldani például a növekedés és az ökológiai fenntarthatóság, a társadalmi befogadás és a személyes szabadság, illetve a jelenlegi és a jövő nemzedékek életminősége között?

Csökkentenünk kell-e fogyasztásunkat bizonyos területeken? Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás jelentős része az élelmiszer- és energiafogyasztásra, illetve a közlekedésre vezethető vissza. Bár ellentétek feszülnek a fenntarthatósági és egyéb célok között, szinergialehetőségek is vannak (pl. a kerékpározás egészséges és környezetbarát is egyben).

Mi akadályozza meg a lakosságot abban, hogy fenntarthatóbb fogyasztási szokásokra térjen át, és hogyan segíthet ebben a helyi, a nemzeti és az uniós kormányzat? Példaként említhetjük a meglévő politikák (pl. az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv) teljes körű végrehajtásának biztosítását, valamint a fenntartható fogyasztásról és termelésről szóló cselekvési tervben szereplő intézkedések megerősítését azzal a céllal, hogy a fogyasztók fenntarthatóbb módon termelt élelmiszereket választhassanak.

Milyen tapasztalatokat szereztek azok az egyének, illetve csoportok, akik vagy amelyek alacsony környezeti hatású életmódra tértek át, és mennyiben követhető a példájuk? Ezek között lehetnek olyan szervezetek, mint a Global Action Plan, melynek „ökocsapatai” általában 40-50 %-kal tudják csökkenteni a nem újrahasznosított hulladékok termelését; olyan hálózatok, mint a Transition Towns, amelyek olyan helyi közösségek kialakításán dolgoznak, amelyek ellenállóak az éghajlatváltozásnak és az erőforrások apadásának a hatásaival szemben; valamint olyan vallási közösségek, mint a kvékerek, akik régóta az alacsony környezeti hatású életmódot támogató értékeket vallanak. E csoportok és hálózatok némelyikének tagjai olyan, teljes értékű életmódot alakítottak ki, amely az uniós átlagnál 60-80 %-kal alacsonyabb anyag- és energiafelhasználással jár.

Milyen intézkedések szükségesek a fenntarthatóbb fogyasztási szokások kialakításának időszakában bizonyos csoportok, pl. az idősek, a fiatalok, a munkanélküliek, az újonnan érkezett bevándorlók, a kisgyermekes családok alkalmazkodásának támogatásához?

Hogyan lehet összeegyeztetni az alacsony környezeti hatású fogyasztásra és fenntartható termelésre való áttérést a belső piac versenyképességével?

5.4   A fogyasztási szokások megváltoztatására irányuló politikának azonnali és hosszú távú intézkedésekről is gondoskodnia kell. Sokat tanulhatunk az eddigi, például a dohányzással kapcsolatos tapasztalatokból, ahol az árképzési, szabályozási, címkézési és felvilágosító intézkedések kombinációja jelentős attitűd- és magatartásváltozást eredményezett.

5.4.1   Az árösztönzők az intézkedéscsomagok fontos elemei, azonban megjegyzendő, hogy ellentmondás feszül az Európai Bizottság energiaár-csökkentési céljai (11) és a fogyasztás csökkentésének szükségessége között. A szén-dioxid-kibocsátás megadóztatása vagy kereskedelme mellett más intézkedésekre is szükség van. Például a lakások szigeteléséhez vagy az alternatív energiaforrások használatához nyújtott jelentős támogatás nélkül a magas fűtőanyag- vagy szénárak növelhetik az energiaszegénységet.

5.4.2   Az EGSZB már több alkalommal hangsúlyozta, hogy az oktatási programoknak nagy szerepük van a valóban fenntartható magatartásformák kialakításában. Az EGSZB megismétli, hogy az ilyen tanulási programoknak nemcsak az iskolákat és a fiatalokat kellene célozniuk (ami természetesen fontos), hanem valamennyi korosztályt: a szakképzést, az egész életen át tartó tanulást és az egyéb programokat az idősek számára is meg kell nyitni. A fenntartható gyakorlatoknak semmiképpen sem szabad fokozniuk az olyan csoportok marginalizálódását, mint a munkanélküliek.

5.5   A párbeszédet tetteknek kell kísérniük, például támogatást kell nyújtani a fenntartható életforma kialakításán dolgozó csoportok kísérleteihez és tapasztalataik közzétételéhez. Ez a párbeszéd csak akkor vezethet eredményre, ha az uniós intézmények komolyan veszik, így szükség esetén kiigazítják és megerősítik a vonatkozó politikákat, illetve magukon az intézményeken belül is gyakorlati intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy azok jó példával járjanak elöl, és bemutassák a fenntarthatóbb gyakorlatok alkalmazásának lehetőségeit.

5.6   A fenntartható fogyasztás nem tekinthető pusztán környezetpolitikai kérdésnek, számos egyéb szakpolitikai területen – pl. az egészségügy, az oktatás, a foglalkoztatás, a kereskedelem, a versenypolitika, a fogyasztói ügyek, a közlekedés, a mezőgazdaság és az energia területén – kezdeményezéseket tesz szükségessé.

5.7   Az EGSZB határozottan ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy komolyan fontolja meg a fenntartható fogyasztással kapcsolatos fellépések beépítését az Ideje cselekednünk! című 2010. évi munkaprogramjába, (12) és egyúttal az EU 2020 stratégiába.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  Boulding, K. „The economics of the coming spaceship earth”, in: Environmental Quality in a Growing Society, (Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1966), a 253. oldaltól.

(2)  Vélemény: HL C 100., 2009.4.30., 53. o.

(3)  Európai Környezetvédelmi Ügynökség: Jelzések 2010.

(4)  Global Footprint Network és WWF Európa 2007: Gross Domestic Product and Ecological Footprint [Bruttó hazai termék és ökológiai lábnyom].

(5)  HL C 77., 2009.3.31., 73. o.

(6)  Európai Környezetvédelmi Ügynökség, Annual European Community greenhouse gas inventory 1990–2006 and inventory report 2008: Submission to the UNFCCC Secretariat, (Koppenhága, EEA, 2008).

(7)  Tipping, P. et al., Impact Assessment on the Future Action Plan for Energy Efficiency [Hatáselemzés a jövőbeli energiahatékonysági cselekvési tervről], készítette az ECN (NL) és WS Atkins (UK) a DG TREN megbízásából.

(8)  Jackson, T. Motivating Sustainable Consumption: A Review of Evidence on Consumer Behaviour and Behavioural Change [A fenntartható fogyasztás ösztönzése: A fogyasztói magatartás és magatartásmódosulás vizsgálata], jelentés a fenntartható fejlődéssel foglalkozó kutatási hálózat számára, 2005, elérhető a következő címen: http://www.sd-research.org.uk/.

(9)  HL C 224., 2008.8.30., 1. o.

(10)  HL C 218., 2009.9.11., 46. o.

(11)  Monti, M., A New Strategy for the Single Market [Az egységes piac új stratégiája], jelentés az Európai Bizottság elnöke számára, 2010. május.

(12)  COM(2010) 135 végleges, VOL. I.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/62


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A fogyasztók tájékoztatása (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/11

Előadó: Jorge PEGADO LIZ

2009. július 16-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A fogyasztók tájékoztatása.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 81 szavazattal 1 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   Az elsődleges jogalkotás a tájékoztatáshoz való jogot manapság számos vetületében – az információ szabadsága, az információk közlésének és megismerésének joga, illetve különösen a fogyasztók tájékoztatása formájában – általános kötelező erejű alapvető jogként ismeri el a közösségi jogrendszerben (az EU Alapvető Jogok Chartája preambulumának ötödik bekezdése, illetve a Charta 11., 27., 38., 42. és 53. cikke, az EUSz. 2., valamint az EUMSz. 169. cikke).

1.2   Továbbra is sok tennivaló marad azonban a másodlagos jogalkotás terén, amelybe mindeddig nem ültették át és nem vázolták fel ennek az alapvető szabálynak az új formáját. A fogyasztók tájékoztatáshoz való jogának tartalmával, az információhoz való hozzáféréssel, valamint annak jelentőségével, határaival és módjával nem foglalkozik következetes módon a közösségi jog. Hiányosságok és ismétlődések fedezhetők fel, amelyek hatással vannak a tagállamok nemzeti jogszabályaira és felerősödnek azokban. Ez hátrányokkal jár mind a fogyasztók, mind pedig a gazdasági szereplők számára, és következésképpen az egységes piac megvalósítására irányuló erőfeszítések tekintetében is.

1.3   Az EGSZB úgy érzi, hogy a fogyasztók – mind a szerződéskötést megelőző, mind a szerződéssel kapcsolatos és a szerződéskötés utáni – tájékoztatáshoz, valamint a segítségnyújtáshoz és a tanácsadáshoz való jogát a szubszidiaritási elv sérelme nélkül konkrét európai uniós szabályokban kell rögzíteni.

1.4   Ennek a – szükségszerűleg a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogának alapvető vetületeire összpontosító – saját kezdeményezésű véleménynek a célja ezért az, hogy kiemeljen néhány, ebből a megközelítésből eredő elvet és rámutasson annak gyakorlati következményeire, különös tekintettel arra, hogy milyen lépéseket kell megtenni ahhoz, hogy az EU 2020 stratégia részeként létrejöjjön a 21. századi egységes piac.

1.5   Fel kell ismerni, hogy az Európai Bizottság legutóbbi, általánosságban a fogyasztói jogokkal és konkrétan a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogával kapcsolatos, a teljes harmonizáció technikáját megfontolatlanul alkalmazó iránymutatásai nyilvánvalóan ellentétesek ezzel a felfogással, hiszen – megsértve a szubszidiaritás elvét – behatárolják a tagállamok hatáskörét a fogyasztói jogok bővítésében, sőt, visszamenőlegeses hatállyal a fogyasztói jogokat azokra a jogokra korlátozzák, amelyeket közösségi irányelvek, illetve a tagállamok alkotmányai és törvényei biztosítanak.

1.6   Az EGSZB továbbra is úgy véli, hogy az EU hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi törvények meghatározásakor az uralkodó elvnek a gyengébb vagy kiszolgáltatottabb fél elvének kell lennie, nem pedig a felvilágosult, figyelmes és körültekintő fogyasztóénak, aki tisztán gazdasági alapon hozza meg döntéseit. Ezzel a megközelítéssel összhangban az EGSZB továbbra is fenntartja, hogy a minimális harmonizáció és a magas szintű védelem jobban megfelel a szerződéses elvárásoknak és a fogyasztóvédelmi kapcsolatok valódi természetének.

1.7   Ebben a keretben rajzolódik ki a „megfelelő tájékoztatás” fogalma, amely szerint az információ mennyiségével szemben a minőségének kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani annak érdekében, hogy megfeleljünk a fogyasztók valódi igényeinek és elvárásainak, amelyek az ilyen tájékoztatás célja, tartalma, ismertetésének módja és háttere szerint mérhetőek.

1.8   A tájékoztatáshoz való jogot általánosságában tekintve alapvető, hogy közösségi szinten egyetemes érvénnyel kimondjuk annak alanyi jogi természetét, illetve pontosan megállapítsuk az ilyenfajta információ rendelkezésre bocsátásáért felelős hatóságok és szakmai szervezetek kötelezettségeit.

1.9   A kereskedelmi kommunikáció (pl. a reklám) által a fogyasztói tájékoztatásban betöltött szerepet illetően az EGSZB úgy érzi, hogy általános szabályként a szervezett utazási formákról szóló irányelvben rögzített rendelkezést kellene alkalmazni. Eszerint minden, a fogyasztói kapcsolat részét képező termékről, szolgáltatásról vagy jogról szóló pontos, konkrét információt tartalmazó üzenet a szerződés szerves részét képezi.

1.10   Ugyanehhez a témához kapcsolódóan a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv teljes felépítését felül kellene vizsgálni és át kellene alakítani, hogy elejét vegyük a teljes harmonizáció katasztrofális hatásának, amelyet immár az Európai Bíróság egy sor ítélete is elismer.

1.11   Vannak azonban olyan területek is, amelyeken még van idő lépéseket tenni az ebben a véleményben ajánlott irányok mentén. Ilyen például az Európai Bizottságnak a fogyasztói jogokról szóló javaslata, amelynek tartalmaznia kellene a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogainak egy valódi chartáját, a szerződéskötést megelőző, a szerződéssel kapcsolatos és a szerződéskötés utáni vonatkozásokat, a tanácsadáshoz és a segítségnyújtáshoz való jogot, valamint mind a hiányosságok természetének, mind pedig a hiányos vagy pontatlan tájékoztatás következményeinek a meghatározását.

1.12   Ennek érdekében az EGSZB javasolja, hogy az értékesítő félre vonatkozó, a szerződéskötést megelőző és a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatási követelmények részletes listáját átfogó módon vizsgálják felül. Ezek a követelmények ugyanis az egyes ágazatokra vonatkozó irányelvekben gyakran ellentmondanak egymásnak, következetlenek és többször ismétlődnek.

1.13   Az EGSZB ezen túlmenően javasolja, hogy az ezekkel a kötelezettségekkel kapcsolatos általános követelményeket az alábbi irányvonalak szerint határozzák meg:

a)

Általában legyen kötelező a szerződéskötést megelőző tájékoztatás, amelynek ki kell terjednie többek között az érintett árukra és szolgáltatásokra, a részt vevő értékesítő félre, a szerződés végrehajtásának árára és a kapcsolódó feltételekre, az elállás jogára és az alkalmazandó konfliktuskezelési módszerre.

b)

A szerződéskötést megelőző tájékoztatás tartalmának és terjedelmének nagyrészt az érintett áruktól és/vagy szolgáltatásoktól kell függenie, különösen ha a szerződés tárgya összetett, vagy hatással van a fogyasztók egészségére és biztonságára.

c)

Az információnyújtás módjának tiszteletben kell tartania a tisztességesség általános elvét: nem lehet félrevezető, és nem hallgathat el kulcsfontosságú részleteket. Világosnak és érthetőnek kell lennie nem csupán a szerződés tárgyát, hanem annak értékesítési módját illetően is.

d)

A szerződéskötést megelőző tájékoztatásnak tartalmaznia kell a fogyasztó által megkötött szerződést.

e)

Le kell fektetni a szerződés alapvető elemeivel kapcsolatos ingyenes információnyújtás elvét, valamint egyéb esetekre vonatkozóan az árak költségekhez való igazításának elvét.

f)

Biztosítani kell, hogy a szerződés megkötésére vonatkozó döntések meghozatalakor a fogyasztók könnyen hozzá tudjanak férni a rendelkezésre bocsátott, szerződéskötés előtti információkhoz, és hogy jogukban álljon kérni azoknak, valamint a szerződés tartalmának és következményeinek tisztázását.

g)

Intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy az értékesítő fél köteles legyen segítséget és tanácsot nyújtani. Ennek különösen akkor kell kötelezőnek lennie, amikor – a 8. pontban leírtak szerinti – összetett, vagy a fogyasztók egészségére vagy biztonságára veszélyt jelentő termékekről és/vagy szolgáltatásokról van szó.

h)

A szerződéskötést megelőző tájékoztatásnyújtás megtörténtéről és a segítségnyújtásra vonatkozó kötelezettség teljesítéséről szóló bizonyítás kényszere az értékesítő felet terheli.

i)

Minthogy a szerződéskötést megelőző tájékoztatási és segítségnyújtási kötelezettség nagy jelentőséggel bír, annak nem teljesítése feljogosít az elállásra és adott esetben a kártérítésre.

1.14   Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy végezze el a fent említett irányelvjavaslat részletes felülvizsgálatát – különös tekintettel annak a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogával foglalkozó részére – azzal a céllal, hogy jelen vélemény ajánlásainak megfelelően beépítse abba a fenti elveket és azokat a konkrét eseteket, amelyekben ezek a jogok alkalmazandóak.

1.15   Az EGSZB felkéri az Európai Parlamentet és a tagállamokat is, hogy mielőtt jóváhagynák a fent említett javaslatot, az ebben a véleményben leírt irányvonalak mentén vizsgálják meg az összes abban foglalt, a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogával foglalkozó főbb pontot.

1.16   Ezenkívül európai uniós szinten koherens jogi keretet kell létrehozni a kereskedelemmel kapcsolatos internetes kommunikáció szabályozására, amely minden esetben figyelembe veszi a magánszférához való jogot, mint alapvető emberi jogot.

2.   Bevezetés: a tájékoztatáshoz való jog mint alapvető polgárjog, illetve a fogyasztók tájékoztatáshoz való joga

2.1   Ez az első eset, hogy európai uniós intézmény független, szisztematikus módon közelíti meg a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogát, a tájékoztatáshoz való jog mint az európai polgársággal összefüggő egyik jog tágabb keretein belül. Az EGSZB azzal a céllal alkalmaz ilyen szemléletmódot, hogy hozzájáruljon a civil társadalom szintjén erről a kérdésről folyó kiterjedt vitához. Eközben nem hagyja figyelmen kívül, hogy ez a szemléletmód egyértelmű hatással van az egységes piac megvalósításával kapcsolatos új megközelítésekre.

2.2   A téma kiterjedtsége miatt elengedhetetlen annak pontos meghatározása. Ez szükségszerű következménye annak, hogy egy ilyen jellegű, a különböző testületektől érkezett hozzájárulások, valamint az EGSZB által 2010. március 1-jén tartott, nagy érdeklődés által övezett meghallgatáson kifejezésre juttatott aggályok eredményeként megszülető véleménynek természetes korlátai vannak (az említett meghallgatásról részletes információk az EGSZB honlapján, az egységes piac megfigyelőközpontjának oldalán találhatók: http://www.eesc.europa.eu/?i=portal.en.consumer-information).

2.3   Fontos kiemelni, hogy az emberek tájékoztatáshoz való joga, amely az alapvető jogok legegyetemesebb kinyilatkoztatásaiban és chartáiban megtalálható, csupán akkor vált a közösségi jog szerves részévé, amikor az Európai Unió Alapjogi Chartája a (nemrégiben hatályba lépett) Lisszaboni Szerződés részévé vált. Ide tartozik az információ szabadsága, az információk közlésének és megismerésének joga, illetve a tájékoztatási kötelesség és a tájékoztatáshoz való jog is (lásd különösen az EU Alapvető Jogok Chartája preambulumának ötödik bekezdését, illetve a Charta 11., 27., 38., 42. és 53. cikkét, az EUSz. 2., valamint az EUMSz. 169. cikkét). Ide tartozik ezenkívül a fogyasztó magánszférájának védelmére vonatkozó alapjog is az agresszív és nem kívánatos kereskedelmi gyakorlatok, a nem kívánt reklámanyagok vagy a spamek ellen.

2.4   Manapság, különösen a fogyasztói jogok kapcsán kiemelt jelentőséggel bírnak ezek a szempontok – köztük is elsősorban a jogok tartalma és érvényesítésük módja, valamint az érintett feleket terhelő kapcsolódó különleges kötelezettségek. Horderejük azáltal nő meg, hogy alapvető jogoknak minősülnek, és tekintettel kell lenni rájuk a különböző közösségi politikák és intézkedések kialakítása és végrehajtása során.

2.5   A szubszidiaritás elvének és az EU jogrendszerét ezen a területen szabályozó hatáskörmegosztásnak a sérelme nélkül az EU alapját képező piacgazdasági rendszert jellemző, a szabad versenyen alapuló modell zökkenőmentes működésének napjainkban alapvető feltétele, hogy az érintett felek birtokában legyenek a piacon történő racionális döntéshozatalhoz mindenképpen szükséges ismereteknek.

2.6   Ennek az általános kötelezettségnek az egyik következménye az, hogy biztosítani kell a közösségi intézmények működésének „átláthatóságát”. Ez alól kivételt kell képeznie a titoktartásnak, amit – szükségszerűen – a jogrendszer zökkenőmentes működésével, a közérdekkel, a közrenddel és a magánélet védelmével kapcsolatos súlyos megfontolások indokolnak. Bár a közösségi intézmények kétségtelenül értek el némi jelentős előrelépést (az Európai Bizottság és az Európai Parlament is fontos kezdeményezéseket (1) tett), a Tanács sajnálatos módon nem követte ezt az irányvonalat. Reméljük, hogy a Lisszaboni Szerződés életbelépése biztosítja majd a számottevő haladást. Annak ellenére, hogy ez a téma kapcsolódik a fogyasztói tájékoztatás általános javításához, itt nem foglalkozunk vele részletesen (azt megteszi a témában készült EGSZB-vélemény).

2.7   Ezenkívül, bár kétségtelenül kapcsolódnak a tárgyhoz, nem foglalkozunk itt az általános fogyasztói ismeretek bővítésének vetületeivel sem, hanem csupán felhívjuk a figyelmet az ebben a témában készült EGSZB-véleményekre, (2) különös tekintettel az EGSZB által a fogyasztók oktatásáról összeállított saját kezdeményezésű véleményre. (3)

2.8   Végezetül pedig, bár kifejezetten elismerjük, hogy a tájékoztatás jogát illetően közösségi szinten ágazati megközelítést kell alkalmazni egyes területek, termékek és szolgáltatások különleges jellegzetességeinek kiemelése érdekében (ilyen például az élelmiszerek, a gyógyszerek, a pénzügyi szolgáltatások és az elektronikus kereskedelem területe, ahol lépéseket kell tenni a legmagasabb szintű harmonizáció biztosítására), a vélemény jellegéből eredő korlátok miatt ezeket sem tárgyaljuk részletesen.

2.9   A vélemény egyik központi elemét tehát az képezi, hogy milyen iránymutatásokat kell közösségi szinten alkalmazni annak érdekében, hogy meghatározzuk és körülírjuk a fogyasztók általában vett, illetve konkrétan a szerződéses viszony különböző szakaszaiban alkalmazandó, tájékoztatáshoz való jogát.

3.   Az „átlagos” és a „kiszolgáltatott” vásárló – a megfelelő tájékoztatás fogalma

3.1   Az Európai Bizottság által indított legelső fogyasztóvédelmi programok óta (amelyeken az elmúlt 30 év legjelentősebb jogalkotási intézkedései alapultak) a közösségi vívmányok – az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata és a területen tevékenykedő legjelentősebb szakértők által tanúsított egységes megközelítés által megerősítve – egyértelművé tették a fogyasztó mint „gyengébb fél” fogalmának alkalmazását a fogyasztó és az értékesítő fél közötti, természetéből adódóan egyenlőtlen jogi viszonyban. Az ezen a területen alkotott összes jogszabály is arra irányult, hogy különleges védelmi intézkedésekkel kiegyenlítse az erőviszonyokat.

3.2   Nemrégiben azonban az Európai Bizottság – különböző jogalkotási kezdeményezésekként megjelenő stratégiai dokumentumokban (4) – kidolgozta a „szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó” (5) fogalmát. Ezzel arra törekedett, hogy új, a teljes harmonizáción, a származási ország általi ellenőrzésen és a kölcsönös elismerésen alapuló megközelítést alkalmazzon az európai fogyasztóvédelmi politikában.

3.3   Ez az elv, amelyet a fogyasztói szervezetek általában minden tagállamban megkérdőjeleznek, valamint az EGSZB is számos véleményében ellenzett, a gyakorlatban gyengébb fogyasztóvédelmet és a közösségi szakpolitika terén megengedhetetlen visszalépést jelent.

3.4   Ugyanakkor pontosan ennek az új elvnek a fényében kapott a fogyasztói jogok kérdése fokozott jelentőséget, hiszen a fogyasztóknak egyre inkább jól tájékozottnak kell lenniük ahhoz, hogy racionális döntéseket hozhassanak a világpiacon. Az ennek az alapját képező neoliberális modell ismert feltételezéseken alapul, amelyek az alábbiak:

a)

az egyén alaposan ismeri saját szükségleteit, és preferenciái között prioritási sorrendet állít fel,

b)

lehetőség van a piacon megtalálható különböző termékek és szolgáltatások összehasonlítására, illetve

c)

az egyén (technológiai és gazdasági) ismeretekkel rendelkezik minden egyes termék és szolgáltatás minőségéről és áráról. (6)

3.4.1   Szintén a fentiek fényében elmondható ugyanakkor az is, hogy i) egyre fontosabb az, hogy a fogyasztóknak milyen jellegű és minőségű információhoz kellene hozzáférniük, illetve ii) hogy a „megfelelő tájékoztatás” fogalma is egyre nagyobb jelentőségre tesz szert.

3.5   Az Európai Bizottság friss dokumentumaiban foglaltakkal ellentétben nem az információ mennyisége számít; az a fontos, hogy a tájékoztatás a fogyasztók valódi igényeinek és elvárásainak feleljen meg, „megfelelősége” pedig az alábbi kritériumok alapján ítélendő meg: cél, tartalom, tálalási forma, valamint szövegkörnyezet.

3.6   Ezenkívül az információt rendszeresen „megfelelőségi” tesztnek kell alávetni, hogy mindig a célnak és a fogyasztói célcsoportnak megfelelően módosítani lehessen rajta; ehhez a következő fő kritériumokat kell figyelembe venni: megbízhatóság, aktualitás, pártatlanság, pontosság, relevancia, tömörség, érthetőség, egyértelműség, olvashatóság és könnyű hozzáférhetőség.

3.7   Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy a szabályozás javítása részeként vezesse be a tájékoztatók tartalmának és formájának fogyasztói tesztelését, hogy kiderüljön azok eredményessége, illetve hogy ezáltal lehetővé tegye a fogyasztók számára, hogy meghatározzák, mi fontos számukra.

3.8   A pénzügyi szolgáltatások esetében a fogyasztói tájékoztatás, valamint a pénzügyi képzés és készségnövelés elválaszthatatlan egymástól. Az információkat le kell egyszerűsíteni, a technikai zsargon használatát pedig a minimálisra kell szorítani. Néhány pénzügyi termék azonban meglehetősen összetett, ezért a rájuk vonatkozó információknak pontosaknak kell lenniük, és így tükrözniük kell a termék bonyolultságát.

3.9   A közzétételnek (tartalom és forma tekintetében) és a vonatkozó szabályozási keretnek nem szabad időről időre megváltoznia. A közzététel jellemzőinek gyakori változtatása megnehezítheti a fogyasztók számára az abban foglalt információ megértését.

4.   Tájékoztatás, reklám és piaci értékesítés; a 2005/29/EK irányelv

4.1   A fogyasztók tájékoztatáshoz való általános joga vonatkozhat arra az alapvető előnyre, hogy az állami és egyéb közszervek ellátják általános tájékoztató feladataikat, és csak akkor tekinthető valódi „alanyi jognak”, ha emellett a szállítókra és az áruk és szolgáltatások előállításában és értékesítésében részt vevő egyéb felekre is tájékoztatási kötelezettséget rónak.

4.2   Ezért az olyan kereskedelmi kommunikáció, amelyből közvetlenül nem származik szerződéses vagy szerződéskötést megelőző kapcsolat, mégis olyan jogokkal járhat, amelyek kollektív (azaz a fogyasztói szövetségek által, illetve kollektív keresetek keretében potenciálisan felhasználható), vagy akár valódi alanyi jogok is lehetnek.

4.3   Ezt a kérdést jelenleg a 2005/29/EK irányelv szabályozza; az EGSZB annak idején az erre vonatkozó javaslatról véleményt alkotott, amelyet szintén az olvasó figyelmébe ajánl. (7)

4.3.1   Amint arra az EGSZB annak idején helyesen figyelmeztetett, a „teljes körű harmonizáció” módszere egyértelműen a fogyasztótájékoztatási kötelezettség általános lazulásához vezetett.

4.3.2   Ugyanakkor éppen az – akár tevékenység, akár mulasztás miatt – megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok fogalmának meghatározása, valamint az irányelv mellékletében felsorolt gyakorlatok korlátozott száma a legegyértelműbb bizonyítéka annak, hogy az irányelv jelentősen csökkentette a reklámnak és a marketingnek a fogyasztók valóságnak megfelelő tájékoztatásában betöltött szerepét.

4.3.3   Csak ront a helyzeten annak szentesítése, hogy „azokat a megszokott és jogszerű reklámtevékenységeket, amelyek túlzó vagy nem szó szerint értendő kijelentéseket alkalmaznak” elfogadhatónak ítélik, még akkor is, ha a reklám „szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük miatt különösen kiszolgáltatott” fogyasztói csoportot céloz.

4.3.4   Ezt pedig még tovább súlyosbíthatja az, hogy az irányelv miatt nem lehet fenntartani olyan egyéb, uniós vagy tagállami jogi rendelkezéseket, mint például azt, amelyik előírja, hogy a bizonyos árukra, szolgáltatásokra vagy jogokra vonatkozó reklámüzenetekben foglalt konkrét, objektív információkat az irányelv elfogadása után megkötött szerződések szerves részének kell tekintetni, a szerződés ezekkel ellentétes értelmű feltételeit érvénytelennek tekintve.

5.   A szerződésekről szóló tájékoztatás; a fogyasztói jogokról szóló irányelvjavaslat

5.1   A fogyasztók tájékoztatáshoz való jogáról szóló valódi charta kidolgozása terén még igen sok a tennivaló. A fogyasztói jogokról szóló új irányelvjavaslat remélhetőleg jelentős előrelépést jelent majd a közösségi jog e hiányosságának pótlása felé.

5.2   A fogyasztók tájékoztatása című fejezet nagy csalódást kelt: ahelyett, hogy a tagállami jogszabályok mintáját követve valódi, kötelezően alkalmazandó jogokat határozna meg, csupán egy fakultatív – „amennyiben azok a körülmények alapján nem nyilvánvalóak” (8) – listát tartalmaz a közlendő információkról, amelyek ráadásul nyilvánvalóak és alapvetőek, és bármely szakma helyes gyakorlatairól szóló kódexben megtalálhatók. Az olvasó szíves figyelmébe ajánljuk az erről a javaslatról szóló EGSZB-véleményt. (9)

6.   Szerződéskötés előtti tájékoztatás

6.1   Jóllehet a szubszidiaritás elvével összhangban a fogyasztói kapcsolatok többségét továbbra is elsősorban a tagállami jog szabályozza, ezek egyre szélesebb körére vonatkoznak az Unió által előírt tájékoztatási kötelezettségek. Nyilvánvalóan ez a helyzet például a szerződéskötés előtti tájékoztatás, általában a szolgáltatások, a szervezett társasutazások és különösen a pénzügyi szolgáltatások, bizonyos, a fogyasztók egészségét és biztonságát érintő fogyasztási cikkek, valamint az áruk, szolgáltatások és jogok távértékesítése esetében, amelyekhez kereskedelmi kommunikáció és gyakorlatok vagy szabványszerződések tartoznak.

6.2   A közösségi jogszabályok elemzése egyértelműen feltárja a szerződéskötés előtti tájékoztatás tartalmát és megközelítését illető közös pontokat és jelentős eltéréseket, különös tekintettel az alábbiakra:

i)

A bizonyos áruk, szolgáltatások vagy jogok hirdetésére vonatkozó kötelező adatfeltüntetést, illetve egyes kifejezések tiltását részben vagy teljes egészében alkalmazzák a szerződéskötés előtti tájékoztatásra; ez a helyzet a fogyasztói hitelek esetében, ahol a reklámokban szabványos információknak kell szerepelniük, valamint a szervezett társasutazásokkal, ahol az alapvető szempontokkal kapcsolatos kötelező adatokat kell feltüntetni. Hasonló a helyzet a gyógyszerek esetében is, ahol a fogyasztók tájékoztatását összekötik a kereskedelmi kommunikációval, ideértve a reklámot is, a hangsúlyt a címkéken és a betegtájékoztatóban foglalt írásos tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségre helyezve. Az élelmiszerek esetében a számos különféle címke és egyszerűsített címke szükségtelen zavart kelt. Ezt tetézik még az élelmiszereken alkalmazott bizonyos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos tájékoztatási szabályok, mindez egy olyan piacon, amely radikális átalakuláson megy keresztül, és kockázatot jelenthet a fogyasztók egészségére nézve.

ii)

A szerződéskötés előtt nyújtandó tájékoztatás szabványosítása a belső piacon értékesített összes termékre vonatkozó közös formanyomtatványok kidolgozása révén – ezt a megoldást választották például a fogyasztói hitel esetében, amikor bevezették az „Általános európai fogyasztóihitel-tájékoztató” c. formanyomtatványt, abból a feltételezésből kiindulva, hogy Európában mindenhol egyformán fogadják és fogják fel a szerződéskötés előtti tájékoztatást.

6.3   Annak ellenére, hogy egyes esetekben az ajánlatok összehasonlítása szempontjából hasznosnak bizonyult a szerződéskötés előtti tájékoztatás szabványosítása, némi mozgásteret mindenképpen kell hagyni, hogy igazodni lehessen az egyes tagállamok fogyasztóinak egyedi jellegzetességeihez. Mivel számos piac alapvetően továbbra is nemzeti jellegű, az összehasonlítás céljából megadandó információk mennyisége megdrágíthatja az ügyleteket, amit a határokon átnyúló piac növekedése sem ellensúlyozna, ez pedig károkat okozhat a kkv-k számára.

7.   A szerződésben szereplő és a szerződés utáni tájékoztatás

7.1   A tájékoztatási kötelezettség a szerződés érvényességi időszakára is kiterjed, különösen az olyan fogyasztói szerződések esetében, amelyek folyamatos kötelezettségeket teremtenek, illetve hosszú távra szólnak vagy összetettek (pl. pénzügyi szolgáltatások és termékek, időosztásos (time share) rendszer), vagy várhatóan hosszú távú hatást fejtenek ki (gyógyszerek).

7.2   A közösségi jogban már szerepel a szerződésben szereplő tájékoztatáshoz való jog, például a szervezett utazási formákról szóló irányelvben vagy a fizetési szolgáltatásokról szóló irányelvben.

7.3   A fogyasztóknak a szabad és tájékozott döntéshozatalhoz való joga – amely a szerződéskötés előtti tájékoztatási kötelezettség alapja – azonban a szerződés érvényességének teljes időtartamára kiterjed, egyes esetekben még a szerződés teljesítését követő időszakra is. Mind a fogyasztó azon döntése, hogy meghosszabbítja-e a szerződést, mind pedig az, hogy esetlegesen vállalja-e a felelősséget a szerződés teljesítéséért, ettől a tájékoztatástól függ.

7.4   Ezekben a szakaszokban a tájékoztatáshoz való jog érvényesülésének legfőbb akadályát – a tájékoztatás egyértelmű megtagadása mellett – a kötelezettségek teljesítésével járó többletköltségek jelentik. Megjegyzendő, hogy a közösségi rendelkezések többsége nem írja elő, hogy a fogyasztók tájékoztatásának ingyenesnek kell lennie, még a szerződéskötés előtti tájékoztatással kapcsolatban sem. A 2007/64/EK (pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló) irányelv azonban két kötelezettséget vezetett be a tájékoztatáshoz való jog/tájékoztatási kötelezettség megfelelő alkalmazását biztosítandó:

i)

ingyenes tájékoztatás: a pénzforgalmi szolgáltató nem számíthat fel díjat a szolgáltatás igénybevevőjének bizonyos információk közléséért;

ii)

a díjaknak arányban kell állniuk a költségekkel: ha a tájékoztatásért díjat számítanak fel, úgy annak a pénzforgalmi szolgáltató tényleges költségeihez mérten megfelelőnek és arányosnak kell lennie.

7.5   Az EGSZB úgy véli, hogy a tájékoztatáshoz való jogot/a tájékoztatási kötelezettséget a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt és annak lejárta után is el kell ismerni, különösen azon szerződések esetében, amelyek folyamatos kötelezettségeket teremtenek, közép- vagy hosszú távra szólnak, vagy hosszú távú hatást gyakorolnak. A szerződés alapvető szempontjaival kapcsolatos ingyenes tájékoztatás általános elvének lefektetése még várat magára, ugyanez mondható el más esetekben az árak költségekhez való igazításának elvéről.

8.   Segítségnyújtási és tanácsadási kötelezettségek

8.1   Az értékesítő felekre rótt tájékoztatási kötelezettség alapján adott információ gyakran szabványosított vagy előre megszabott formátumú, és nem mindig elegendő a fogyasztó számára ahhoz, hogy szabad és tájékozott döntést hozzon egy adott szerződés megkötéséről vagy meghosszabbításáról. A tájékoztatáshoz való jog/tájékoztatási kötelezettség ezért magában foglalja a tartalomra vonatkozó magyarázathoz való jogot/-adási kötelezettséget.

8.2   A fogyasztók segítségnyújtáshoz való jogát, amelyet például a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2008/48/EK irányelv (10) is lefektet, valamennyi fogyasztói szerződésre ki kellene terjeszteni, különösen a tartós fogyasztási cikkekre, valamint olyan szolgáltatásokra vonatkozókra, amelyek folyamatos kötelezettséget jelentenek, közép- vagy hosszú távra szólnak, összetettek, illetve egészségügyi vagy biztonsági kockázattal járnak. A fogyasztóknak való segítségnyújtási kötelezettség körébe tartozó tájékoztatást a fogyasztó kérésére írásban kell nyújtani.

8.3   Az EGSZB hangsúlyozza, hogy különbséget kell tenni a segítségnyújtáshoz való jog – amely az értékesítő fél tájékoztatási kötelezettségének természetes velejárója – és a tanácsadáshoz való jog között, amely csak akkor kérhető számon az értékesítőn, ha bizonyos összetett, nagy értékű vagy a fogyasztók egészségét vagy biztonságát esetlegesen érintő árukról vagy szolgáltatásokról van szó.

9.   A tájékoztatás elmaradásából eredő problémák és egyéb következmények

9.1   A különféle szakmák gyakorlói számára tájékoztatási kötelezettséget előíró irányelvek egyik nyilvánvaló hiányossága az, hogy nem határozzák meg a nemteljesítést büntető szankciókat. Az EU a tagállamokra hagyta ezt a feladatot, azok pedig egészen különböző polgári és büntetőjogi következményeket határoztak meg, ami a fogyasztók és a gazdasági szereplők számára hátrányos torzulásokat okoz az egységes piacon.

9.2   Csak néhány konkrét esetben írják elő egyes irányelvek, hogy a fogyasztók egy már megkötött szerződéstől való elállási joga akkortól érvényes, amikor továbbítják nekik vagy megtudják azt az információt, amelyet korábban meg kellett volna kapniuk, (11) illetve azt, hogy a tájékoztatás megtörténtét az értékesítő félnek kell bizonyítania, amint arról a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv (12) a szerződéskötést megelőző tájékoztatással kapcsolatban rendelkezik.

9.3   Azok a mechanizmusok, amelyek az elállási időszak kezdetét abban a napban határozzák meg, amelyen a fogyasztó tájékoztatást kap az információról vagy más módon értesül róla, valamint azok, amelyek előírják, hogy a tájékoztatás megtörténtét az értékesítő félnek kell bizonyítania, a tájékoztatáshoz való jog gyakorlásának alapvető garanciái, és a tájékoztatás elmaradásából eredően elszenvedett kár miatti felelősség elvével együtt már számos nemzeti jogrendszerbe beépültek. Ez logikus következménye a fogyasztók tájékoztatáshoz való joga elismerésének és jelentőségének, amely jogot uniós szinten is egyértelműen és egyetemes jelleggel le kellene fektetni.

10.   A fogyasztók tájékoztatása és a belső piac megvalósítása

10.1   Köztudott, hogy az EU 2020 stratégiában foglalt új európai bizottsági iránymutatások kapcsán nemrég megváltoztak a belső piac megvalósítására vonatkozó politika kilátásai.

10.2   Az idevonatkozó dokumentumok mind egyértelműen a fogyasztókat tekintik a belső piac legfőbb kedvezményezettjeinek és valódi haszonélvezőinek. A belső piacot egy olyan fejlesztési és gazdasági növekedési stratégia eszközeként hozták létre, amely nélkülözhetetlen a jelenlegi válság leküzdéséhez, és nagyobb hangsúlyt helyez a szociális szempontokra, valamint a polgárok alapvető jogainak garantálására. E tekintetben a fogyasztók tájékoztatásának javítása alapvetően fontos lesz az egységes piaccal szembeni fogyasztói bizalom visszaállításához.

10.3   Ennek ismeretében nyilvánvaló, hogy biztosítani kell a fogyasztók megfelelő tájékoztatását a megújított és a XXI. századi kihívásokra hangolt belső piacon, annak érdekében, hogy visszanyerjük a fogyasztók bizalmát és biztosítsuk konstruktív együttműködésüket. Ezzel legyőzhetnénk a határokon átnyúló kereskedelemben való aktívabb részvétellel kapcsolatos félelmeiket, megalapozott kétségeiket, bizalmatlanságukat és idegenkedésüket.

10.3.1   Az online kereskedelmi tájékoztatás közösségi szintű szabályozása jelenleg különböző szövegekbe szétszórva található (irányelvek az elektronikus kereskedelemről, a távértékesítésekről, a személyes adatok kereskedelmi tájékoztatásban történő védelméről, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról stb.), ezért reformra lenne szükség, mely egységes szövegbe foglalná a meglévő rendelkezéseket, és kiküszöbölné az ellentmondásokat.

10.4   Ez ennek a véleménynek az egyik fő mondanivalója.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  Lásd az Európai Bizottság zöld könyvét a európai átláthatósági kezdeményezésről (COM(2006) 194 végleges), valamint az EGSZB arról készített véleményét (HL C 324., 2006.12.30., 74. o.).

(2)  Lásd az EGSZB véleményét: HL C 133., 2003.6.6., 46. o.

(3)  Lásd az EGSZB véleményét: HL C 133., 2003.6.6., 1. o.

(4)  Konkrétan: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK irányelv (HL L 149., 2005.6.11., 22. o.), a fogyasztói hitelre vonatkozó 98/7/EK irányelv (HL L 101., 1998.4.1., 17. o.), valamint a fogyasztók jogairól szóló irányelvre tett javaslat (COM(2008) 614 végleges). A témában EGSZB-vélemény is készült (HL C 317., 2009.12.23., 54. o.).

(5)  Lásd: a Bíróság 2000. január 13-i ítélete – C-220/98. sz. ügy, Estée Lauder Cosmetics kontra Lancaster Group, valamint a Bíróság 1998. június 16-i ítélete – C-210/96. sz. ügy, Gut Springenheide GmbH és Rudolf Tusky. Lásd még a Bíróság közelmúltban, 2010. március 25-én hozott ítéletét a C-278/08. sz. ügyben (Die BergSpechte Outdoor Reisen und Alpinschule Edi Koblmüller GmbH kontra Günther Guni trekking.at Reisen GmbH), amely az internethasználókat a „szokásosan tájékozott és ésszerűen figyelmes” jelzővel látta el (35. és 39. pont).

(6)  Lásd: K. SIMITIS: „Verbraucherschultz – Schlagwort oder Rechtsprinzip?”, 109. o.

(7)  HL C 108., 2004.4.30., 81. o.

(8)  COM(2008) 614 végleges, II. fejezet, 5. cikk 1. bekezdés

(9)  EGSZB-vélemény: HL C 317., 2009.12.23., 54. o.

(10)  HL L 133., 2008.5.22., 66. o.

(11)  Például a 85/577/EGK irányelv esetében, amely bár az alapvető tájékoztatási kötelezettségek között lefektette az elállási jogot, annak figyelmen kívül hagyása esetére semmiféle szankciót nem ír elő. Az EB esetjoga szerint a fogyasztó elállási jogát határozatlan időre ki kellene terjeszteni akkortól kezdve, amikor a fogyasztó a megfelelő tájékoztatást megkapja. Vö.: az EB C-227/08. sz. ügye (Eva Martín Martín), 2009.12.17., 25–29. pont.

(12)  HL L 376., 2006.12.27., 36. o.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/68


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Lisszaboni Szerződés és az egységes piac működése (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/12

Előadó: Jorge PEGADO LIZ

2010. február 18-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A Lisszaboni Szerződés és az egységes piac működése.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 129 szavazattal 2 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének dátumát eredetileg 2009. január 1-jében határozták meg, a szerződés ténylegesen azonban csak 2009. december 1-jével lépett hatályba, miután a 27 tagállam mindegyike ratifikálta. Le kell szögeznünk, hogy továbbra is igen összetett és nehezen érthető szerződésről van szó.

1.2   A korábbi tájékoztató jelentés (CESE 241/2008) részét képező összehasonlító elemzés arra enged következtetni, hogy a belső piac – miközben az új Lisszaboni Szerződéssel strukturális módosuláson nem megy keresztül – szociálisabb szellemű meghatározást kap. Szemben az alkotmányszerződéssel, amely a „szabad és nem torz versenyt kínáló belső piac” fordulattal egyesekben esetleg félelmeket ébresztett, a Lisszaboni Szerződés „a teljes foglalkoztatás és a társadalmi haladás felé mutató szociális piacgazdaságot” célozva szociálisabb természetű célokat látszik tulajdonítani a belső piacnak.

1.3   Az Európai Bizottság jövőbeli politikai útirányait kitűző és a 2020-as stratégiáról szóló, eddig napvilágot látott dokumentumok, továbbá az európai biztosok és más országos szintű politikai vezetők nyilatkozatai is láthatólag ugyanazt az utat szeretnék kijelölni: az egységes piacot fokozatosan polgárközelibbé tenni.

1.4   Ezt a vetületet az Alapjogi Charta kötelező jogi érvényének kifejezett megemlítése is megerősítette: a „Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések”, azonban bizonyos tagállamokban korlátozások vannak érvényben.

1.5   Másrészt azonban a belső piacra vonatkozó jogalkotási folyamatban megjelenik a nemzeti parlamentek részvétele, amelyeknek az Unió és a tagállamok közötti hatáskörök megosztásának gyakorlatát szabályozó szubszidiaritási elv betartásáról kell gondoskodniuk. A parlamenteknek két idevonatkozó – „a nemzeti parlamentek szerepéről”, illetve „a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról” szóló – jegyzőkönyv alapján lesz lehetőségük a jogalkotási javaslatok felülvizsgálatát kérni az első olvasatban. Ez is az uniós jogalkotási folyamatban való demokratikus részvételnek kedvez.

1.6   Ha a nemzeti parlamentek megelőző jellegű közbeavatkozási jogköre megfelelően működik, és a szubszidiaritás elvének alkalmazása fölött gyakorolt ellenőrzés hatékonynak és jó minőségűnek bizonyul – ezzel biztosítva a Lisszaboni Szerződés által az Alkotmányból átvett „korai előrejelzési rendszer” maradéktalan működőképességét – meglehet, hogy az uniós jogalkotás kevésbé lesz majd a tagállamok bírálatának kereszttüzében, amiért állítólag nemzeti hatáskörökbe gázol, és az európai polgárok is kevésbé érzékelik úgy, mint egyfajta „brüsszeli centralizmus” jelét. Ehhez azonban az szükséges, hogy a nemzeti parlamentek még erősebb hálózatba szerveződjenek, mivel a „korai előrejelzési rendszer” hatóköre és hatékonysága – jóllehet a tagállamoknak egyedileg biztosított jogról van szó – a nemzeti parlamentek kollektív önszervezési képességének függvénye.

1.7   A Lisszaboni Szerződés általános gyakorlattá teszi a „rendes jogalkotási eljárást” (az EK-szerződés 251. cikke szerinti együttdöntés) a belső piac területén, amint azt az EUMSz. 48. – a munkavállalók szabad mozgása érdekében a társadalombiztosítás területén szükséges intézkedésekről szóló – cikke tanúsítja.

1.8   A Lisszaboni Szerződés tehát meg kívánja könnyíteni a belső piac fejlődését az együttdöntési eljárást – amelyet „rendes jogalkotási eljárássá” nevez át – általánosabb gyakorlattá téve, és egyúttal új döntéshozó partnert rendelve az Unió intézményei mellé: a nemzeti parlamenteket, amelyekkel a jövőben számolni kell a belső piacra alkalmazandó mindennemű jogalkotási intézkedés elfogadásakor.

2.   Bevezetés

2.1   A Lisszaboni Szerződés hatása a belső piac működésére című tájékoztató jelentés, (1) amelyet a szekció 2008. június 13-án fogadott el, táblázatos formájú összehasonlító elemzést javasolt, amely párhuzamba állítja a Lisszaboni Szerződésnek a belső piaccal kapcsolatos rendelkezéseit, az – akkor hatályban lévő – EK-Szerződést, az alkotmányszerződést (a végül nem ratifikált „alkotmányt”), valamint az Egységes Piac Megfigyelőközpontjának megjegyzéseit a 2007. december 13-án Lisszabonban elfogadott szöveg jogi következményeire vonatkozóan.

2.2   A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének dátumát eredetileg 2009. január 1-jében határozták meg, azonban a 2008. június 12-i események felforgatták a tervezett menetrendet, amikor is Írország népszavazással elutasította a szerződést.

2.3   Miután Írország garanciát kapott arra, hogy megmaradnak nemzeti hatáskörei, továbbá, hogy továbbra is minden országnak saját európai biztosa lesz, 2009. október 3-án népszavazással elfogadta a Lisszaboni Szerződést.

2.4   A cseh alkotmánybíróság 2009. november 3-án határozatban megerősítette, hogy a Lisszaboni Szerződés összhangban van a cseh alkotmánnyal, és ezzel a ratifikációt késleltető utolsó akadály is megszűnt. Václav Klaus elnök aláírásával a ratifikációs folyamat végéhez ért, és a szerződés 2009. december 1-jén végre életbe lépett.

2.5   A tájékoztató jelentés elfogadása és a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése között eltelt időt, továbbá az Európai Bizottságnak az egységes piac működésének javítását célzó intézkedésekről szóló, 2009. június 26-i ajánlását és az Európa 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája című, 2010. március 30-án elfogadott közleményét figyelembe véve az EGSZB úgy látja, itt az ideje az említett jelentést saját kezdeményezésű véleménnyé alakítani, nemcsak azért, hogy a benne foglaltak időszerűek legyenek, de azért is, hogy a nyilvánosság elé tárhassa a tárgyról alkotott véleményét, amelynek kialakítása során immár olyan új kérdéseket is fontolóra vett, amelyeket a szerződésben foglaltak kellően objektív szemléletmódjának hiányában korábban nem vetettek fel, nem beszélve arról, hogy a szerződés szövegének olvashatósága is hagyott némi kívánnivalót maga után. A legújabb, egységes szerkezetbe foglalt változat 2010. március 30-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában. (2).

3.   Általános megjegyzések

3.1   A Lisszaboni Szerződés sorsát meghatározó politikai események – attól kezdve, hogy a 27 tagállam 2007. december 13-én aláírta, egészen a 2009. december 1-jei hatálybalépéséig – alapvetően nem változtatták meg a belső piacra vonatkozó rendelkezéseket, az intézményekre gyakorolt hatásuk viszont annál nagyobb.

3.1.1   Az Európai Tanács ugyanis, miután tudomásul vette az ír népnek a miniszterelnökük által ismertetett aggályait, 2008. december 11–12-i ülésén megállapodott abban, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése esetén a szükséges jogi eljárásoknak megfelelően határozatot hoznak arra vonatkozóan, hogy az Európai Bizottság továbbra is minden egyes tagállam egy-egy állampolgárából álljon.

3.1.2   Az Európai Tanács a 2009. június 18–19-i ülésén jogilag korlátozó jellegű, ám az Unió és a többi tagállam viszonyát, valamint a Lisszaboni Szerződés tartalmát és alkalmazását nem érintő garanciát adott Írországnak arra, hogy bizonyos politikai területekre (az adózásra, az élethez való jogra, az oktatásra, a családpolitikára és a katonai semlegesség politikájára) nem lesz hatással a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése.

3.1.3   Az Európai Tanács ugyanezen az ülésén ünnepélyes nyilatkozatot is elfogadott a munkavállalói jogok és a közszolgáltatások fontosságáról.

3.2   A ratifikációs folyamat Csehország miatti elhúzódása nem járt azonnali következményekkel a Lisszaboni Szerződésre nézve. Az Európai Tanács 2009. október 29–30-i ülésén ugyanis a tagállamok megállapodtak abban, hogy a következő csatlakozási szerződéshez jegyzőkönyvet csatolnak majd, amely felmentést engedélyez a Cseh Köztársaságnak az Alapjogi Charta alkalmazása alól, ugyanazon a jogcímen, mint az Egyesült Királyság és Lengyelország esetében.

3.3   Sem A Lisszaboni Szerződés hatása a belső piac működésére című tájékoztató jelentés, sem a melléklete nem veszített tehát aktualitásából, és jogi elemzés alapjaként szolgálhat, így a jelen vélemény szerves részének tekintendő.

3.4   Ezzel kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Lisszaboni Szerződés – még az egységes szerkezetbe foglalt változata is – továbbra is bonyolult szöveget képez. Olvasása és megértése még szakjogászok számára is nehézségeket okoz, mivel módosítások sorozatának eredménye, amelyek az Európai Unióról szóló szerződésre (EUSz.) – amely az Európai Unió általános keretét és az Unió alapelveit adja –, valamint az Európai Közösséget létrehozó szerződésre (EKSz.) vonatkoznak – ez utóbbi az Európai Unió működéséről szóló szerződéssé (EUMSz.) válik, és az EUSz.-ben meghatározott elvek végrehajtásának feltételeit tartalmazza.

3.5   Mivel a ratifikálás időszaka alatt még nem állt rendelkezésre hivatalos egységes szerkezetbe foglalt változat, a tagállamoknak egy nehezen érthető és nehezen olvasható szöveget kellett jóváhagyniuk, amelyben az új döntéshozatali „mechanizmusok” többsége nem volt igazán jól meghatározva – hacsak nem a csatolt jegyzőkönyvekben –, és kivitelezhetőségüket sem tesztelték.

3.6   Az alkotmányszerződéssel ellentétben a Lisszabonban aláírt szövegről nem folytattak konzultációt sem az Európai Parlamenttel, sem az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal, sem a Régiók Bizottságával, sem a nemzeti vagy regionális parlamentekkel, sem pedig a civil társadalom reprezentatív szervezeteivel, sem uniós, sem nemzeti, sem pedig regionális szinten. Csak a szerződés ratifikálása után határozott úgy az Európai Bizottság és a Tanács, hogy az új szerződés tartalmáról és előnyeiről ismertető és magyarázó dokumentumokat tesz közzé, ellentétben azzal, ahogyan az „Alkotmány” esetében történt.

3.7   A Lisszaboni Szerződés visszatér ahhoz a következetes módszerhez, hogy a meglévő szerződéseket módosítja egy – kizárólag a tagállamok képviselőiből álló – kormányközi konferencia keretében, míg az Alkotmány kidolgozására egy olyan Konvent keretén belül került sor, amely javarészt nemzeti parlamenti képviselőkből – ideértve a 2004-es és 2007-es bővítés akkor még nem tag országait is –, európai parlamenti képviselőkből, az akkori tizenöt tag- és tizenkét tagjelölt állam, illetve Törökország küldötteiből, az Európai Bizottság képviselőiből, valamint – megfigyelőként – a civil társadalom, többek közt az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság képviselőiből állt.

3.8   A Lisszaboni Szerződés egyértelműen a tagállamok döntéshozatali hatáskörének visszavételét hozza az Alkotmányhoz képest, amely inkább föderalista jellegűnek tűnt. Ezt a hatáskör-visszavételt szemlélteti nevezetesen az Alkotmány által bevezetett szimbólumok (zászló, himnusz, mottó, május 9. kinevezése Európa napjává) eltörlése, amelyek egy szövetségi állam megalakításának érzetét kelthették.

3.9   A Lisszaboni Szerződés egybeolvasztja a három pillért azáltal, hogy az EUSz.-t és az EUMSz.-t jogilag azonos értékűnek ismeri el. (3) Ezenkívül azáltal, hogy az Európai Közösség helyébe lépett és annak jogutódja lett, immár az Unió is jogi személyiséget kapott annak ellenére, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépéséig egyedül az Európai Közösség volt jogi személyiséggel felruházva.

3.10   Az uniós jognak a tagállamok jogával szembeni elsőbbségét az alkotmányszerződés I-6. cikke újból felvette az Uniót alkotó alapelvek közé. Annak érdekében, hogy véget vessenek annak az élénk vitának, amelyet az elsőbbség elvének az Alkotmányba való belefoglalása szított – pedig az csak a Bíróság meglévő joggyakorlatát tükrözte –, az elsőbbség elve most bekerült a 17. nyilatkozatba. A konferencia úgy határozott, hogy a Lisszaboni Szerződéshez csatolja a Tanács Jogi Szolgálatának az uniós jog elsőbbségéről szóló véleményét, amely emlékeztet rá, hogy az elsőbbség elve az ítélkezési gyakorlatból következik, és az Unió egyik alapelve.

3.11   A Lisszaboni Szerződés módosítja a Nizzában 2000. december 7-én kikiáltott Alapjogi Charta jogállását. A Nizzai Csúcstalálkozó alkalmával ugyanis nem született döntés a Charta jogilag kötelező érvényéről, így az kifejezett jogi hatállyal nem rendelkező elvi nyilatkozat maradt.

3.11.1   Ezzel szemben az Alkotmány részeként a Charta jogi értelemben kötelező hatályt kapott volna. Az Alkotmány ratifikálásának elmaradása miatt a Charta kötelező jogi érvénye nem valósult meg (4). A Lisszaboni Szerződés javít ezen a helyzeten, ugyanakkor nem érvényesíti maradéktalanul az Alkotmány által megvalósított előrelépést. (5).

3.11.2   Az Európai Unióról szóló szerződés Lisszaboni Szerződéssel módosított változatának 6. cikke szerint ugyanis a „Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések” – ez azt jelenti, hogy az Unió intézményeinek, szerveinek és ügynökségeinek tiszteletben kell tartaniuk a Chartában rögzített jogokat. Ugyanezek a kötelezettségek vonatkoznak a tagállamokra (kormányok, közigazgatási és igazságszolgáltatási szervek) az uniós jog végrehajtása során.

3.11.3   Az Alapjogi Chartának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló 30. jegyzőkönyv mindazonáltal leszögezi, hogy a Charta nem terjeszti ki az Európai Unió Bíróságának, Lengyelország vagy az Egyesült Királyság bármely bíróságának vagy törvényszékének hatáskörét az annak megállapítására való lehetőségre, hogy Lengyelország vagy az Egyesült Királyság hatályos jogszabályai nincsenek összhangban a Chartával.

3.11.4   Ugyanez a jegyzőkönyv azt is kimondja, hogy a Charta IV. – a szociális jogokról és a szolidaritásról szóló – címe csak abban az esetben keletkeztet az Egyesült Királyságban, illetve Lengyelországban érvényesíthető jogokat, ha ezek a jogok a nemzeti jogszabályokban is szerepelnek.

3.11.5   Kijelenti végül, hogy a Charta rendelkezéseit Lengyelországban vagy az Egyesült Királyságban kizárólag annyiban kell alkalmazni, amennyiben a benne foglalt jogokat és elveket Lengyelország vagy az Egyesült Királyság jogszabályaiban és gyakorlatában elismerik.

3.11.6   Ezeknek a jegyzőkönyveknek a hatálya a gyakorlatban erősen korlátozott lesz. Az uniós jog egységes alkalmazásának elvét alkalmazva az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatát – mint az uniós jogrend szerves részét – valamennyi tagállamban tiszteletben kell tartani. Ennélfogva ha az Európai Bíróság valamely ítélete a Charta IV. címét idézné vagy értelmezné, az Egyesült Királyság és Lengyelország törvényszékeinek fejet kellene hajtaniuk, függetlenül attól, hogy részt vesznek-e az eljárásban vagy sem.

3.12   A szerződés átveszi azt az „Alkotmányban” felvetett lehetőséget, hogy a tagállamok bármelyike saját elhatározásából kiléphet az Unióból (EUSz. 50. cikk). Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben – az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira való tekintettel – meghatározzák az állam kilépésének részletes szabályait.

3.13   A saját elhatározásból történő kilépés nem tévesztendő össze az uniós értékeket (az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok stb.) súlyosan és tartósan megsértő tagállamok Unióhoz való tartozási jogának a felfüggesztésével, amelyet az EUSz. 7. cikke irányoz elő (6).

4.   Részletes megjegyzések

4.1   Külön említést érdemelnek bizonyos politikai-gazdasági jellegű aspektusok, amelyek az egységes piacra vonatkozó politika kidolgozásának során, az új szerződés alapján jelentek meg, amilyen például az Európai Parlament új összetétele és a II. Barroso Bizottság.

4.2   Meg kell jegyezni, hogy az Európai Parlament 2007. szeptember 4-i, Az egységes piac felülvizsgálata: az akadályok és elégtelenségek kiküszöbölése jobb végrehajtás és alkalmazás révén című állásfoglalását követően az Európai Bizottság már 2007 novemberében fontos közleményt jelentetett meg Egységes piac a 21. századi Európa számára címmel. A közleményben felvázolta az egységes piac új jövőképét, amely mindenki érdekét szolgálja, és „aktívabb egységes piacot eredményez majd, amelynek révén Európa jobban meg tud felelni a globalizáció kihívásainak, és amely egyúttal serkenti a növekedést és a munkahelyteremtést, elfogadható árakat biztosít, valamint hozzájárul a szociális védelemhez és a környezetvédelemhez”. Az EGSZB két véleményben (7) megerősítette álláspontját, amely szerint az egységes piac mindig is valamennyi polgár javát szolgálta – szabadfoglalkozásúakét, munkavállalókét és fogyasztókét egyaránt.

4.3   2008. november 6-közleményében (8), az Európai Bizottság rámutatott arra, hogy az egységes piac előnyei összefüggnek az igazgatási együttműködés erősítésével. A belső piaci információs rendszer (IMI) kiépítésének előrehaladásáról szóló jelentésében a tagállamok hatóságait szoros együttműködésre kérte, hogy kölcsönös bizalom alakuljon ki egymás rendszerei iránt (9).

4.4   Az egységes piac működésének javítására irányuló intézkedésekről szóló 2009. június 29-i ajánlásában (10), az Európai Bizottság az egységes piac jó működésének tekintetében bizonyos hiányosságokra hívta fel a figyelmet, amelyek mindenekelőtt annak tulajdoníthatók, hogy a szabályokat nem alkalmazzák megfelelően, és betartásukat nem ellenőrzik. Az Európai Bizottság ezért a partnerségen alapuló együttműködés keretében a tagállamok intézkedéseit kiegészítő konkrét intézkedések meghozatalát javasolta.

4.4.1   A javasolt intézkedések között szerepel a szabályok betartására vonatkozó ellenőrzés erősítése, az alternatív vitarendezési módok előmozdítása, a nemzeti jogalkotás rendszeres értékelése, valamint a polgárok és a vállalkozások tájékoztatása belső piaccal kapcsolatos jogaikról.

4.5   A pénzügyi válság – különösen Európában – gyorsan elterjedt, és amint az EGSZB rámutatott, váratlan, előre nem látható következményekkel járt: a harmincas évek óta a legsúlyosabb recesszió alakult ki, a munkanélküliek száma több mint 23 millióra (11), a második világháború óta példátlan szintre emelkedett. Az Európai Bizottság, közvetlenül mandátumának megújítása előtt és miután megbízást adott a „Larosière-csoportnak” (12) egy, a válság okairól és a leküzdéséhez szükséges intézkedésekről szóló részletes tanulmány elkészítésére, szükségesnek érezte, hogy ebben az új gazdasági, szociális és pénzügyi keretben a jövőre vonatkozó új politikai iránymutatásokat dolgozzon ki.

4.6   Ezzel kapcsolatban a „Politikai iránymutatás a következő Bizottság számára” című dokumentumban Barroso elnök meghatározta a 21. századhoz alkalmazkodó egységes piac irányvonalait. Ebben pálcát tör a belső piac fejlődésének a válság ürügyével történő hátráltatása felett, és ismét védelmébe veszi e piacot, kijelentve, hogy „a szerződések sarokköve” és „a hosszú távú jólét legjobb garanciája”, feltéve, hogy alkalmazkodik „a holnap gazdaságának kihívásaihoz”. Ebben az összefüggésben kiemelendő, hogy az a cél, amely szerint „a belső piacot mint az európai gazdaság legfontosabb hajtóerejét újjá kell éleszteni”, csak akkor valósítható meg, ha egy „aktív fogyasztóvédelmi politika” képes a polgárokban felkelteni „az ahhoz szükséges bizalmat, hogy teljes mértékben igénybe vegyék az egységes piacot”.

4.6.1   Ugyanakkor az Európai Bizottság elnöke megbízta Mario Monti korábbi belső piaci biztost, hogy készítsen jelentést az egységes piac újraindításáról. A jelentést május 9-én, az Európa Napon ismertették az Európai Parlamentben. Az egységes piac útjában álló fő akadályok ismertetése után a jelentés kezdeményezéseket javasol, amelyek célja a piac megerősítése a szociális és környezetvédelmi megfontolások figyelembevételével. Ugyanezen a napon ismertettek az Európai Tanáccsal egy másik,.„Európa 2030 projekt – Kihívások és lehetőségek” című jelentést, amelyet a Felipe González volt spanyol miniszterelnök által vezetett, Európa jövőjével foglalkozó vitacsoport dolgozott ki. Ez a jelentés főleg az európai gazdasági kormányzás középtávú kilátásaival foglalkozik, nem feledkezve meg az egységes piac megszilárdításának és megvalósításának döntő jelentőségéről, olyan helyzet kialakítását tűzve ki célul, amelyben mindenki jól jár: új megállapodás jönne létre az egysége piacra vonatkozóan. A jelentés gazdasági kormányzásra vonatkozó következtetései minden bizonnyal jelentősen hatnak majd az egységes piac jövőjére.

4.7   A lisszaboni stratégia – amelynek megvalósítása egyébként részben kudarc volt – helyébe lépő stratégiát ezeknek az új politikai iránymutatásoknak a fényében kell értelmezni. Az Európa 2020 stratégiában azonban az egységes piac szemmel láthatóan nem kap fontos helyet, eltekintve néhány sortól a „Hiányzó láncszemek és akadályok” című fejezetben, amely konstatálja az egységes piac által ébresztett lelkesedés lelohadását.

4.7.1   Annak érdekében, hogy orvosolja az egységes piac kifulladását, az Európai Bizottság olyan jogalkotást javasol, amelyben a rendeleteket helyeznék előtérbe az irányelvekkel szemben, a jogszabályokat hozzáigazítanák a digitális korhoz, és egy európai szerződéses jogra törekednének, amely – különösen a fogyasztókkal kötött szerződések területén – fakultatív jellegű lenne. Az Európai Parlamentben tartott meghallgatásán és különösen a közelmúltban Párizsban tett kijelentéseiben Michel Barnier, az egységes piacért felelős biztos hangsúlyozta, hogy a polgárokat ki kell békíteni a piaccal, amelynek egy társadalmi elképzelés szolgálatában kell állnia. Ahogyan Viviane Reding biztos hangsúlyozza, az egységes piac továbbra is az Európai Unió „koronaékköve” (13).

4.8   Ugyanakkor az EUSz. 11. cikkének (4) bekezdésében bevezetett polgári kezdeményezésnek, amellyel az EGSZB már behatóan foglalkozott (14), jelentős következményei lehetnek a belső piac jövőbeli fejlődésére.

4.8.1   A polgári részvétel ezen eszköze révén új lehetőségek nyílnak meg olyan témák előtt, amelyek lényegesek a civil társadalom számára, ám eddig – a közösségi intézmények részéről mutatkozó érdeklődés vagy politikai akarat hiánya miatt – nem foglalkoztak velük (európai alapítványi alapokmány (15), európai csoportos kereset (16), európai sztrájkjog stb.).

5.   Részletes megjegyzések

5.1   A tájékoztató jelentésnek azok a megjegyzései, amelyek az Európai Unió működéséről szóló Szerződés (EUMSz.) belső piacról szóló rendelkezéseire vonatkoznak, továbbra is aktuálisak (lásd például a 6. a) pontot).

5.2   A Lisszaboni Szerződéshez csatolt 37 jegyzőkönyv közül négy lesz többé-kevésbé közvetlen hatással a belső piacra.

Elsősorban a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. sz. jegyzőkönyv, mivel e két elvet az Unió és a tagállamok által megosztva gyakorolt hatáskörök keretében kell alkalmazni, márpedig a belső piac a megosztott hatáskör alá eső területek részét képezi.

A belső piacról és a versenyről szóló 27. sz. jegyzőkönyv szintén hatással lesz a belső piacra. Rendelkezéseinek lényege, hogy a belső piac keretében olyan rendszert kell kialakítani, amely biztosítja a torzulásoktól mentes versenyt.

A megosztott hatáskörök gyakorlásáról szóló 25. sz. jegyzőkönyv ugyanazon okokból kifolyólag lesz hatással a belső piacra, mint a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. sz. jegyzőkönyv.

Az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. sz. jegyzőkönyv minden bizonnyal szintén szerepet játszik majd a belső piacon. Leszögezi, hogy ezek a szolgáltatások az Unió közös értékei közé tartoznak, és hangsúlyozza a nemzeti, regionális és helyi hatóságok széles mérlegelési jogkörét az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásában, beindításában és megszervezésében. Ezenkívül megindokolja sokféleségüket, valamint a felhasználók igényei és preferenciái közötti esetleges különbségeket, amelyek földrajzi, társadalmi és kulturális okoknak tulajdoníthatók. Végezetül pedig hangsúlyozza az ezekre a szolgáltatásokra vonatkozó egyetemes hozzáférés ösztönzését, e szolgáltatások magas minőségi, biztonsági és hozzáférhetőségi szintjét, valamint a felhasználók jogainak előtérbe helyezését. A 26. jegyzőkönyv 2. cikke újító módon először tesz említést elsődleges jogszabályban az „általános érdekű, nem gazdasági jellegű szolgáltatásokról”, és biztosítja a tagállamok arra vonatkozó hatáskörét, hogy gondoskodjanak e szolgáltatások nyújtásáról, más által való ellátásáról, illetve megszervezéséről.

5.3   Két nyilatkozatnak valószínűleg szintén hatása lesz a belső piac működésére. Az egyik a hatáskörök elhatárolásáról szóló 18. nyilatkozat, amely emlékeztet rá, hogy az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás rendszerével összhangban minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad, valamint hogy a megosztott hatáskörök terén a tagállamok hatáskörüket csak olyan mértékben gyakorolhatják, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta, vagy úgy határozott, hogy lemond annak gyakorlásáról.

5.3.1   A Bíróság ugyanis a Közösség hatáskörrel való felruházását nagyon korán azonosította a hatáskörök – tagállamokról a közösségi intézményekre történő – átruházásával, mint ahogyan arról az 1964. évi Costa kontra ENEL ügyben született ítélet tanúskodik, amely az Európai Gazdasági Közösséget a következőképpen határozza meg: saját intézményekkel […] és különösen az államok hatáskörének korlátozásából vagy az államok által a Közösségre átruházott funkciókból eredő, tényleges hatalommal felruházott Közösség határozatlan időre (6/64. sz. ítélet 1141. ajánlás).

5.3.2   Végezetül pedig a 42. nyilatkozat kimondja, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban a hatáskör-átruházás elve nem szolgálhat alapként az Unió hatáskörének olyan mértékű kiszélesítéséhez, amely túlmutat a Szerződések összes rendelkezése által létrehozott általános kereten.

6.   A „belső piac” politikájával kapcsolatos főbb következmények

6.1   Ami a szerződések belső piacra vonatkozó rendelkezéseiben végrehajtott specifikus módosításokat illeti, a kiemelendő változások a következők:

a)

A „közös piac” kifejezés helyettesítése a „belső piac” kifejezéssel – ami a közös piacnak a belső piac irányába való minőségi elmozdulását példázza – lehetővé teszi vitás fogalmak tisztázását a jogelméletben, valamint azt a gondolatot erősíti, hogy az EU nem csupán egy szabad piac – a szabadkereskedelmi övezet pusztán gazdasági értelmében –, hanem inkább a polgárok érdekeit szolgáló belső piac (az EUMSz. 26. cikke) (17);

b)

A szubszidiaritási elv megerősítésével és részletesebb meghatározásával kapcsolatban megállapítható, hogy az irányelv rendelettel szembeni – az EK-szerződés 30. jegyzőkönyve szerinti – előnyben részesítését a Lisszaboni Szerződés 2. jegyzőkönyve eltörölte;

c)

A szubszidiaritási és arányossági elv tiszteletben tartásának ellenőrzése érdekében a nemzeti parlamentek gyakorlatilag „vétójogot” kaptak, amelyhez a nemzeti parlamentek részére biztosított összes szavazat egyharmadára van szükség. A nemzeti parlamentek családjogi jogalkotási kezdeményezések ellen is kifogást emelhetnek (az EUMSz. 81. cikke);

d)

Az Európai Parlament új hatásköröket kap az együttdöntési eljárás kiterjesztésének köszönhetően, amelyet ezentúl „rendes jogalkotási eljárásnak” neveznek. A Parlament költségvetési ügyekben egyenrangúvá válik a Tanáccsal, és az Európai Bizottság elnökének a megválasztása is az ő feladata. A Lisszaboni Szerződés az Európai Parlamentet az „Unió polgárainak képviselőiből” álló testületnek nevezi, míg az EK-Szerződésben „a tagállamok népeinek képviselőiről” van szó.

e)

Az együttdöntési eljárás (rendes jogalkotási eljárás), amely a Tanácsban (18) a szavazati jogok minősített többségének új rendszerét vezeti be, számos új területre is kiterjed.

f)

A tagállamok törölték az Unió célkitűzései közül a belső piacra történő utalást, „ahol a verseny szabad és torzulásoktól mentes”. A versenypolitika lényegét a „belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok” megállapításának eszközeként fogalmazták újra, míg az alkotmányszerződés egyesekben félelmet ébresztett azáltal, hogy a „szabad és torzulásoktól mentes versenyt kínáló belső piacot” az Unió célkitűzéseihez sorolta.

g)

A fogyasztók és a kkv-k érdekeire vonatkozó új megfontolások – amelyek egyik következménye „Az egységes piac új víziója a XXI. századra” intézkedéscsomag és az „Egységes piac a 21. századi Európa számára” című közlemény (19).

h)

Az általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak az – Unió hatásköreit és a nemzeti, regionális és helyi hatóságok széles mérlegelési jogkörét tisztázó – új koncepciója (EUMSz. 14. cikk és 26. jegyzőkönyv). Ezeket a jogköröket tárgyalja az „Általános érdekű szolgáltatások, beleértve az általános érdekű szociális szolgáltatásokat: új európai kötelezettségvállalás” című közlemény (20), amely az általános érdekű szolgáltatásokra alkalmazandó közösségi keret megszilárdítását javasolja.

i)

Az egységes piac megvalósításának keretében a szociális vonatkozások figyelembevételére való világosabb törekvés (a kirekesztés és a megkülönböztetés elleni küzdelem, az igazságosság, a szociális védelem és a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítása, nemzedékek közötti szolidaritás, gyermekek jogainak védelme), összefüggésben a „Lehetőségek, hozzáférés, közösségvállalás: úton a XXI. századi Európa új szociális jövőképének kialakítása felé” című közleménnyel (21).

j)

A Lisszaboni Szerződés újítást vezet be azzal, hogy a megerősített együttműködés lehetőségeit az Unió összes tevékenységére kiterjeszti, kivéve az Unió kizárólagos hatáskörébe utalt területeket (EUSz. 20. cikk), feltéve, hogy az együttműködés legalább 9 tagállamot fog össze (a mindenkori tagállamok számától függetlenül). Ezt alátámasztja a Tanács egy határozata, amelyet minősített többséggel, az Európai Bizottság javaslatára és az Európai Parlament jóváhagyását követően hozott (az EUMSz. 329. cikkének (1) bekezdése), és így hatással lehet többek között a belső piacra, az energiapiacra, a bevándorlási politikára és a polgári védelemre.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  CESE 241/2008 - INT/393 (a Hivatalos Lapban nem jelent meg).

(2)  HL C 83., 2010.3.30. – A Lisszaboni Szerződésre vonatkozó valamennyi hivatkozás immár ezt az egységes szerkezetbe foglalt változatot veszi alapul.

(3)  Lásd az EUSz. 1. cikkének (3) bekezdését: az EUSz. és az EUMSz. jogilag egyenrangú, ugyanakkor a Bíróság 2005. szeptember 13-án, a környezet büntetőjog általi védelmére vonatkozó rendeletében megállapította, hogy az EK-Szerződés az EU-Szerződéssel szemben elsőbbséget élvez.

(4)  Bár a Charta jogilag nem kötelező érvényű, az Európai Közösségek Bírósága gyakran hivatkozik rá. Egy újabb keletű példa erre a Bíróság 2008. február 14-i, a Dynamic Medien Vertriebs GmbH kontra Avides Media AG ügyben hozott, az áruk szabad mozgására vonatkozó C-244/06. sz. ítélete. A Bíróság a Charta 24. cikkének (1) bekezdését idézi, amely akként rendelkezik, hogy a gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz (az ítélet 41. pontja). Lásd még a Bíróság 2008. február 14-i, a Varec SA kontra belga állam ügyben hozott, a letelepedés szabadságára vonatkozó C-450/06. sz. ítéletét. A Bíróság az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7., a magánélethez való jog tiszteletére vonatkozó cikkét idézi (az ítélet 48. pontja).

(5)  A Lisszaboni Szerződés tervezetének 2007. július 23-i változata (CIG 3/07. sz.) a 11. nyilatkozatban előirányozta, hogy a három alapintézmény a Lisszaboni Szerződés aláírásának napján ünnepélyesen kikiáltja az Alapjogi Chartát, ám annak jogilag kötelező érvényéről hallgatott.

Az Európai Unió Alapjogi Chartáját az Európai Unió három alapintézménye második alkalommal 2007. december 12-én, szerdán kiáltotta ki Strasbourgban. Ez a másodszori kikiáltás azért vált szükségessé, mert a Charta a Nizzai Csúcs alkalmával, 2000-ben történt első kikiáltásához képest magyarázatokkal és lábjegyzetekkel egészült ki.

(6)  Az EUSz. 7. cikke külön eljárási feltételeket ír elő arra az esetre, ha „fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti”, valamint arra, ha „a tagállam súlyosan és tartósan megsérti” az említett értékeket.

(7)  HL C 77., 2009.3.31., 15. o. – előadó: Bryan CASSIDY, társelőadók: Raymond HENCKS és Claudio CAPPELLINI, valamint HL C 182., 2009.8.4., 1. o. – előadó: Andrzej ADAMCZYK.

(8)  COM(2008) 703 végleges.

(9)  HL C 128., 2010.5.18., 103. o. – előadó: Bernardo HERNÁNDEZ BATALLER.

(10)  COM(2009) 4728 végleges, lásd az EP.2010. március 9-i fontos állásfoglalást (Doc.A7-0064/2009).

(11)  Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint.

(12)  Az EGSZB kifejtette álláspontját a Larosière-csoport jelentéséről – HL C 318., 2009.12.23., 57. o. – előadó: Lars NYBERG.

(13)  A Fogyasztók Napján (2010. március 15.), Madridban mondott beszéd: „An ambitious Consumer Rights Directive: boosting consumers’ protection and helping businesses” (A fogyasztói jogokra vonatkozó ambiciózus irányelv: A fogyasztói jogok erősítése és a vállalkozások támogatása).

(14)  A Lisszaboni Szerződés végrehajtása: Részvételi demokrácia és az európai polgári kezdeményezés című saját kezdeményezésű vélemény (CESE/465/2010, SC/032) előadó: Anne-Marie Sigmund. A vélemény az Európai Bizottság 2009. november 11-i zöld könyvét (COM (2009) 622 végleges) elemezte és megjegyzéseket fűzött hozzá. Lásd továbbá A civil szervezetek és az EU Tanácsának elnöksége című saját kezdeményezésű véleményt (CESE 464/2010, SC/031, előadó: Barabás Miklós); valamint az EP 2009. május 7-i jelentős állásfoglalását a népi kezdeményezés megvalósításáról (Doc A6-0043/2009).

(15)  Saját kezdeményezésű vélemény – CESE 634/2010, INT/498 – előadó: Mall HELLAM.

(16)  HL C 162., 2008.6.25., 1. o. – előadó:Jorge PEGADO LIZ és HL C 128., 2010.5.18., 97. o. – előadó: Edwin CALLEJA.

(17)  A Bíróság az 1982. május 5-i Schul ügyben született 15/81. sz. ítéletében már megállapította, hogy a közös piac egyszerű szabadkereskedelmi övezetként megelőzi a belső piacot. A belső piac tehát a gazdasági integráció magasabb fokára utal.

(18)  Jegyzőkönyv az átmeneti rendelkezésekről [36. sz.].

(19)  COM(2007) 724 végleges, SEC(2007) 1517, 1518, 1519, 1520 és 1521.

(20)  COM(2007) 725 végleges, SEC(2007) 1514, 1515 és 1516.

(21)  COM(2007) 726 végleges.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/75


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Innováció a turizmusban – A szigetek fenntartható fejlesztésére irányuló stratégia meghatározása (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/13

Előadó: Sylvia GAUCI

2009. július 16-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Innováció a turizmusban: a szigetek fenntartható fejlesztésére irányuló stratégia meghatározása.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekció 2010. június 23-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14-én és 15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 15-i ülésnapon) 153 szavazattal 1 ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések

1.1   Az EGSZB azt javasolja, hogy dolgozzanak ki programokat a folyamatos, egész életen át tartó tanulásra, kifejezetten a szigeteken a turizmusban dolgozó munkavállalók számára. Erre el kellene különíteni forrásokat az ESZA-ból és a kohéziós alapokból. Egy megfelelő, a magas színvonalú munkafeltételek elősegítését célzó munkakapcsolati keretrendszer, továbbá a vállalkozókat (azok hálózatait, marketing- és promóciós tevékenységét) támogató intézkedések révén ösztönözni lehetne a szigetekre irányuló turizmust.

1.2   Hasonlóképpen, szem előtt tartva az internetes foglalás növekvő szerepét az utazás és a turizmus terén, az EU által támogatott képzést kellene nyújtani a (szigeteken megvalósuló) turizmusra szakosodott kis- és középvállalkozásoknak, vagy pedig meg kellene könnyíteni a számukra a hozzájutást a megfelelő szolgáltatásokhoz a sikeres internetes jelenlét kialakítása érdekében, amely nélkül elveszíthetnék „modern” ügyfeleiket.

1.3   Az EGSZB azt javasolja, hogy egy stratégiailag kedvező helyen fekvő szigeten hozzanak létre régióközi iskolát egy, az „Erasmus az idegenforgalmi diákok és dolgozók számára” koncepcióhoz hasonló elgondolás alapján.

1.4   Jóllehet a vállalkozások – különösen a kisméretűek – számára kedvező, ha kevesebb és jobb a szabályozás, meg kellene fontolni egy külön adminisztratív szerv (például Idegenforgalmi Főigazgatóság) felállítását az Európai Bizottság szolgálatain belül, mivel a turizmusból származik az EU GDP-jének a 11–12 %-a, amely érték azonban a 25 %-ot is eléri olyan szigeteken, mint Málta. Az EGSZB szerint az Európai Bizottságnak ez az idegenforgalmi hatósága lehetne a (szigeteken zajló) turizmus érdekeinek őre az uniós intézményeken és politikákon belül. Az EGSZB korábbi, az idegenforgalomról szóló véleményeiben azt javasolta, hogy állítsák fel az Európai Idegenforgalmi Hivatalt, és most újból megfogalmazza e javaslatot.

1.5   A szigetek egy, a sajátosságaikból – távoli fekvésükből, nehéz megközelíthetőségükből és elkülönültségükből – eredő hátránnyal küzdenek a szárazföldi területekkel szemben. Az EGSZB úgy véli, hogy kedvező adórendszer kialakítására kellene törekedni, figyelembe véve a beruházásokkal, munkahelyteremtéssel és -megőrzéssel, a létesítmények nyitvatartási időszakával kapcsolatban, részben a szezonalitás hatásainak mérséklése céljából tett speciális erőfeszítéseket.

1.6   Az EU által a szigetekre alkalmazott fogalom-meghatározás sokszor nem megfelelő, és gyakran gátolja a megoldást. Korábbi véleményeiben (1) az EGSZB e definíció módosítását ajánlotta. Ezt az ajánlását most megismétli.

1.7   Az Európai Unió új fogalmat vezet be a regionális politikában, nevezetesen a makroregionális együttműködését (lásd pl. balti-tengeri stratégia, Duna-stratégia). Az EGSZB meg van győződve arról, hogy fontos fogalomról van szó, olyanról, amely bizonyosan alkalmazható szigetcsoportokra. Így például a Földközi-tenger nyugati szigeteire vonatkozó makroregionális stratégia segíthetne az elérhetőséggel kapcsolatos problémáik egy részének a megoldásában.

1.8   Az EGSZB üdvözli a szociális turizmust célzó CALYPSO programot, és teljes mértékben támogatja azt. Úgy látja, hogy a 2009-ben elkezdődött előkészítő tevékenységet követően a teljes programot végre kell hajtani. Azt ajánlja, hogy a CALYPSO programot illesszék be a Földközi-tenger nyugati régiójára kiterjedő, jövőbeli makroregionális stratégiába.

2.   Bevezetés

2.1   A turizmus számottevő és növekvő mértékben járul hozzá a gazdasági növekedéshez, és adott esetben egy sziget GDP-jének akár 70 %-át is kiteheti. Az egyik legjobb lehetőség a jövedelemtermelésre és a munkahelyteremtésre. Bár Európa piaci részesedése a világszintű turizmusban lassan csökken, az EU-ba érkező turisták száma az előrejelzések szerint nőni fog. Az idegenforgalom növekedése azonban nem vehető biztosra, ahogyan azt a 2008–2009-es pénzügyi válság erőteljesen megmutatta.

2.2   A turizmus új formái hódítanak teret a hagyományos, tengert és napfényt kereső tömegturizmussal szemben. Ezek között megtalálhatók a „zöldebb”, testre-szabott és élményközpontú turizmus innovatívabb és szakosodott formái. Ezenkívül a turisztikai kereslet növekedése és a demográfiai változások (így az időskorú utazók egyre nagyobb száma) felgyorsítják a turisztikai termékek szegmentációját és az újszerű szolgáltatásokat nagymértékben tartalmazó, újfajta termékek kialakulását.

2.3   Az innováció az egyik fő gazdaságpolitikai szemponttá vált mind uniós szinten (a lisszaboni és az „EU 2020” stratégiával), mind pedig regionális szinten, tekintettel a kutatásba, oktatásba és képzésbe a közforrásokból történő egyre több beruházásra, valamint a leginnovatívabb ágazatok (pl. szállítás, energia, „zöld” iparágak) támogatására. Ez a szolgáltatásokra is igaz, és különösen a bizonyos szintű tudást és képzettséget igénylőkre, ami tipikus a legtöbb turisztikai tevékenység (pl. elszállásolás, étkeztetés, ingatlanügyek) esetében.

2.4   Napjainkban a turisták a lehető legjobb minőséget keresik a legalacsonyabb áron. A sikeres szigeti turizmushoz ezért nemcsak jól képzett munkaerőre van szükség, hanem a munkaadók és a munkavállalók egész életen át tartó tanulás iránti elkötelezettségére is a szolgáltatások magas színvonalának megőrzéséhez ebben a gyorsan változó világban, ahol az utazók kritikusak és igényesek. A magas színvonalú turisztikai szolgáltatások egyik előfeltétele az, hogy az ágazatban dolgozók jól képzettek legyenek.

2.5   Az idegenforgalomnak az a területe, ahol a legtöbb változás és innováció történik, az információs és kommunikációs technológiák (IKT-k) alkalmazásával kapcsolatos. Az IKT-k és az internet széles körű elterjedése a turizmusban lehetővé teszi a fogyasztók számára a szolgáltatókkal való közvetlen kapcsolattartást. Ez az ágazat egészében a (tranzakciós) költségek csökkentéséhez vezethet, ami a közvetítők – így az utazási irodák és az utazásszervezők – kiiktatását eredményezi. A tömegturizmus terén végment olyan jelentős újítások, mint a fapados légitársaságok megjelenése, számottevően befolyásolták az idegenforgalmi ágazat növekedését és továbbfejlődését.

2.6   A szigetek azonban továbbra is több különböző problémával néznek szembe. E területek fejlettsége általában elmarad a szárazföldiekétől. Ezenkívül az említett új technológiák és eljárások nagy részét nem az általuk közvetlenül érintett vállalkozások ellenőrzik, alakítják ki, vagy akár tartják fenn.

2.7   A szigetek hatóságai jelenleg vizsgálják, hogy a fenti új iparági gyakorlatok milyen hatással vannak a saját turisztikai politikai kezdeményezéseikre és fellépéseikre. Fő célkitűzésük annak biztosítása, hogy a szakpolitikák és az intézkedések támogassák és ösztönözzék az innovációt, amely hozzájárul idegenforgalmuk továbbfejlesztéséhez.

3.   Az innováció feltétlen szükségessége

3.1   Tekintettel a társadalmi dinamika változására, továbbá a tömegturizmus 20. századi, utazásszervezők által irányított formájának hanyatlására, a szigeti turizmusnak a siker érdekében újítania szükséges, és új paradigmához kell alkalmazkodnia. Az innováció forrását az ágazatban dolgozók jelentik. Paradox módon az innováció egyben megzavarja a kialakult szokásokat is, és az emberek ellenállnak a változásnak, ha nem látják annak azonnali hasznát.

3.2   A 20. század második felében a kínálat határozta meg a keresletet a tömegturizmus piacán. Ugyanakkor egyre több úti cél vált elérhetővé, ami telítette a piacot. Napjainkra a változékony kereslet vette át az irányítást a jellemzően a fogyasztók által uralt piacon. Ennek a szolgáltatók kárát látják. Ez új problémát jelent, amely innovatív és kreatív gondolkodásmóddal oldható meg, a piaci rést betöltő turizmusformák széles választékának (gyógy-, zöld/öko- és farmturizmus, természetjáró turizmus stb.) kialakítása révén.

3.3   Ráadásul az életstílus is nagymértékben változott az elmúlt években. Az iparág egy idősödő, egészségesebb és jobb módú népességgel találja szemben magát, amely gyakrabban, de rövidebb ideig vakációzik. A turisták nagy része a súlyt többé nem a lehető legalacsonyabb árra, hanem „a legjobb minőséget a legjobb áron” kritériumra helyezi. Csökken a fogyasztói hűség, és a turisták egyre inkább a fenntartható, illetve autentikus üdülési formákat keresik, és kerülik a tömegturizmust. A szigeti turizmusnak feltétlenül foglalkoznia kell az innováció kérdésével, ha fenn kíván maradni ilyen körülmények között.

4.   Szigeti turizmus és termékinnováció

4.1   A nagy idegenforgalmi vállalkozásokban az innováció a döntéshozatali eljárás bevett, szokványos eleme. Annak biztosítására, hogy ne érjék őket felkészületlenül a váratlan újítások, napjaink vállalkozásai a mindennapi tervezés részévé teszik az innovációt. Számukra az egyszerűen csak egy további termelési tényező.

4.2   Ugyanakkor a meghatározott úti célokra összpontosító kis turisztikai vállalkozások számára korlátozott az innováció maradéktalan kiaknázásának a lehetősége. A fő akadályt az emberi és pénzügyi erőforrások hiánya jelenti. Az idegenforgalmi kis- és középvállalkozások elsősorban az átlagos ügyfelek szokásos igényeinek a kielégítésére összpontosítanak, és nem tudnak forrást elkülöníteni a kutatás-fejlesztésre.

4.3   Az idegenforgalomban a kkv-k vannak túlsúlyban, és ez különösen igaz a szigeti turizmusra. A fokozódó verseny és globalizáció feltételei között a turisztikai cégeknek – és főként a kicsiknek – fennmaradásukhoz méretgazdaságosságot és kritikus méretet kell kialakítaniuk ügyleti költségeik csökkentése, termelékenységük növelése és a piaci erő megszerzése érdekében. A szerkezetátalakítási és együttműködési mechanizmusok révén a vállalkozások könnyebben alkalmazkodhatnak a változásokhoz, és fokozhatják versenyképességüket.

4.4   Az idegenforgalmi ágazat számára kihívást jelent, hogy új termékeket és szolgáltatásokat kínáljon. Az élményszerzésre épülő turizmus, a fenntartható turizmus és a természeti, a kulturális, illetve a történelmi örökséggel foglalkozó turizmus azok közé a stratégiák közé tartoznak, amelyek számos újító erejű turisztikai terméket eredményeznek napjainkban sok európai idegenforgalmi helyszínen. A szigeteknek jobban kellene ösztönözniük e termékek elterjedését, mivel ezek illenek a „szigeti identitás” lényegéhez.

4.5   Az élményszerzésre épülő turizmus a turisták és úti céljaik kölcsönhatásából származik. A turisták összbenyomása az ágazatban dolgozó különböző emberekkel történő számos rövid találkozás alapján alakul ki.

4.6   A fogyasztók fokozott környezeti tudatossága arra sarkallja az idegenforgalmi vállalkozásokat, hogy újítsanak, javítva környezeti teljesítményüket, mind saját tevékenységüket, mind pedig a turisták környezettel való kölcsönhatását illetően. Az innováció ugyanis elsősorban az olyan, piaci rést jelentő területekkel összefüggő termékek kapcsán történik, mint az ökoturizmus, vagy a kalandturizmus.

4.7   A kulturális turizmus is számottevő és növekvő ágazat, amely viszonylag jómódú és képzett látogatókat vonz. Több sziget is újrapozícionálta kulturális szolgáltatásait, és olyan innovációkat hajt végre, amelynek célja értékük kultúrán keresztüli növelése. Diverzifikálják kínálatukat, és növelik a látogatások időtartamát, például az átélhető kulturális élmények és események jobb összeállítása és népszerűsítése révén.

4.8   Ha a turizmus nem illeszkedik harmonikusan egy adott sziget társadalmába, és csupán néhány lakos számára jár haszonnal, számos másik számára viszont kellemetlenséggel, akkor nem válik a társadalmi tevékenységek fenntartható és szerves részévé. Ahhoz, hogy a lakosság hajlandó legyen támogatni meghatározott turizmus jelenlétét szigetükön, alulról felfelé irányuló tervezésre és részvételre van szükség. A turizmus lehetőséget nyújthat arra, hogy összefogja egy sziget lakosságát azáltal, hogy mindenkit bevon, és segíti az embereket annak megértésében, hogy az ágazat nagymértékben előmozdítja a természeti és a városi környezet fejlesztését, továbbá a földhasználat, a területrendezés, a szociális szolgáltatások és a kulturális örökség (építészet, kézművesség, hagyományos ételkülönlegességek stb.) megóvását célzó tevékenység javítását.

4.9   A különböző turizmusfajták egymással össze nem férőnek bizonyulhatnak, főként egy kis szigeti környezetben. Például a fiataloknak szóló nyári nyelvtanfolyamok piaci résének kiaknázása esetleg nem hozható összhangba egy időseket célzó tevékenységgel, mivel a fiatalok tanítás utáni lármás viselkedése zavarná a nyugalmat kereső időseket. Ismét kiemeljük, hogy a lakosságnak támogatnia kell az adott szigeten megvalósítandó turizmusformá(k)ra vonatkozó döntést ahhoz, hogy az sikeres lehessen.

4.10   Végül, a turizmus nem csupán azokat érinti, akik közvetlenül a szállodákban, a vendéglőkben és a légitársaságoknál dolgoznak. Sok egyéb, az idegenforgalmat támogató ágazat szereplőjére is hatással jár, a helyi vízvezeték-szerelőtől a gazdálkodóig.

5.   A szigeti turizmus javítása a folyamatokra vonatkozó innováció segítségével

5.1   Az idegenforgalmi ágazat mindig is igen proaktív volt az új technológiák – így a globális elosztási rendszerek – átvétele terén. A távközlés, a hálózatok, az adatbázisok, az adatfeldolgozás és az elektronikus marketing terén a közelmúltban tett előrelépések számos új lehetőséget nyújtanak az idegenforgalom számára. E fejlődés számottevő hatással van a hagyományos idegenforgalmi üzleti modellekre. A szélessávú internet-kapcsolat alkalmazása az információs és kommunikációs technológiákkal (IKT-kkal) értéktöbbletet ad a turisztikai szolgáltatásokhoz és termékekhez, és elősegíti az ágazati hálózatok és klaszterek fejlődését. A probléma ezzel kapcsolatban az, hogy hiányzik a szélessávú technológia és a szaktudás, amelynek révén maradéktalanul ki lehetne aknázni az IKT-kat. Speciális képzésről kell gondoskodni a szigetek lakosai számára e hiányosság pótlására.

5.2   A fogyasztók egyre jobban tudják, hogyan használhatják az IKT-kat utazásuk előkészítésére. Napjainkban az EU-ban a turisták 2/3-a útját az interneten keresztül szervezi meg, és több mint 50 %-a fizeti ki online. Rugalmas és könnyen hozzáférhető termékeket keresnek, és szeretnek közvetlenül kommunikálni az idegenforgalmi szolgáltatókkal. Ahhoz, hogy a vállalkozók hasznára válhasson ez az IKT-forradalom, teljesen át kell alakítaniuk az ágazat marketingfolyamatait. Az internetes technológia a vállalkozásoknak és a fogyasztóknak egyaránt nagy lehetőséget biztosít a közvetlen online üzletkötésre.

5.3   Számos nagy múltú turizmussal rendelkező európai sziget küzd növekedési és termelési problémákkal. E helyeken az idegenforgalomra óriási kompetitív nyomás nehezedik. A liberalizált globális idegenforgalmi piacon a szigetek olyan új úti célokkal versenyeznek, amelyek érintetlen vagy igen kevéssé kiaknázott erőforrásokkal és nagyon kedvező gazdasági feltételekkel rendelkeznek, beleértve az alacsony béreket, az állami támogatás különböző formáit, és a gyenge valutát.

5.4   Ahogyan minden szolgáltatási ágazatban, így a szigeti turizmusban is a szolgáltatáskínálat színvonala nagymértékben függ az azt nyújtók tudásától, tehát az emberektől. Összefügg továbbá a jó munkakörülményekkel.

5.5   Az európai szigeti turizmus, mivel döntően kkv-k működnek a területén és nagy munkaintenzitás jellemzi, széttagoltsága miatt termelékenységi problémával küzd. E korlátozott termelékenység megnehezíti a szigetek számára, hogy idegenforgalmuk versenyképes legyen. E tényt tükrözik az ágazatban alkalmazott árak is.

5.6   A szezonalitás problémája valóban hatással van a munkahelyek biztonságára, és csökkenti a turisztikai állások vonzerejét. Ezért kellene ösztönözni az olyan, különleges szerződéstípusokat, amelyek garantálják a szezonális alkalmazottaknak a stabil munkavállalást, azzal a céllal, hogy az állandó alkalmazottakéval azonos foglalkoztatási és szociális jogokat biztosítsunk számukra. Az EGSZB a múltban már felvetette ezt a kérdést (2).

5.6.1   A szigeti turizmus erősítéséhez és az e téren történő innovációhoz a szociális partnerek közti szociális párbeszéd és kollektív tárgyalások keretében a munkakapcsolatok adaptálására és korszerűsítésére van szükség, különösen olyan kérdésekben, mint a képzés, a szakmai előmenetel és pályafutás, a szakmai tisztségek, a munkanap, illetve a munkaidő és a munkafeltételek.

5.7   A szigetekre – különösen napjaink felgyorsult világában – főként repülővel jutnak el az emberek. A tengeren való megközelítésük nem mindig jelent megvalósítható alternatívát. Ehhez egyaránt szükség van jól kiépített szárazföldi infrastruktúrára, és ahhoz kapcsolódó megbízható tengeri összeköttetésre. Ez utóbbi pedig természeténél fogva az időjárástól függ.

6.   Szakpolitikai eszközök kidolgozása a szigeti turizmus marketingjének innovációjához

6.1   A szigeti turizmus terén illetékes hatóságok számára valódi kihívást jelent annak meghatározása, hogy melyik a leghatékonyabb módja olyan szakpolitikai eszközök kidolgozásának és alkalmazásának, amelyek anélkül segítik elő a turisztikai innovációt, hogy gátolnák a piaci dinamikát. A kormányok részéről az lenne a helyes gyakorlat, ha a lehető legszabadabban hagynák a piacokat működni, és csak akkor avatkoznának be, ha ebben problémák lépnek fel.

6.2   A szigeteknek gondosan egyensúlyozniuk kell a növekedésre törekvő vállalkozások, a kikapcsolódási lehetőségeket kereső turisták és a természetet megóvni kívánó környezetvédők esetlegesen ütköző érdekei között. A várostervezés kapcsán az egyik fő kérdés az, hogy kinek legyen döntési joga az építési projekteket illetően. További érdekellentét lehet az – esetleg helybeli üzleti érdekek által hajtott – helyi önkormányzatok, valamint a regionális és központi hatóságok között, akik átfogó szempontból vizsgálják a helyzetet, és mérsékelni kívánják a mértéktelen növekedést a környezeti szempontból sérülékeny területeken.

6.3   A kormányok lehetővé kell, hogy tegyék az innovatív cégek számára a méretgazdaságosság elérését, például olyan formában, hogy együttműködő szövetségeken és egyéb hálózati formákon keresztül törekedhessenek az innovációra. Az idegenforgalmi ágazatban az innováció legígéretesebb és legsikeresebb motorját az együttműködés, a szövetségek és/vagy a hálózatok alkothatják olyan területeken, mint a technológia, a marketing, az elosztás, vagy a közös emberi erőforrások. Egyelőre úgy tűnik, hogy a turizmusban – elsősorban a kkv-k között – nincsen elegendő együttműködés. E tekintetben a kormányoknak támogatniuk kellene az innovatív idegenforgalmi politikát, amely elősegíti a koherenciát és a szinergiát.

6.4   A turizmus témakörével elképzelhetetlen a területi vetület figyelembevétele nélkül foglalkozni. Elsősorban a látványosságok gazdasági hasznosításáról és marketingjéről van itt szó. Ezek ugyanis az ágazat „alapanyagai”. Ezek alakítják ki az úti célokat. A turisták azt a helyszínt választják, amely szerintük a legtöbb előnyt nyújtja és azokat a termékeket, amelyekért hajlandók fizetni. Fizetési hajlandóságuk annál nagyobb, minél inkább egyedülálló az adott hely. A legtöbb esetben olyan közjavakról vagy közös erőforrásokról van szó (például védett vagy mezőgazdasági használatra fenntartott tájegységekről), amelyeket a szigetlakóknak védeniük és kezelniük kell abból a célból, hogy azok ne használódjanak el, vagy semmisüljenek meg.

6.5   A helyi látványosságok és az innovatív szolgáltatások adják egy adott helyszín jellegzetességét. Azonban egyben a termékinnovációs lehetőségeket is korlátozzák, mivel az újításoknak a helyi jellemzőkre kell épülniük. Így például egy tengerparti üdülőhely nem alakítható át hegyvidékivé. Egy olyan ország viszont, amely számos különféle turisztikai vonzerővel bír, újrapozícionálhatja magát a piacon.

6.6   A napfényre, a tengerre és a gyorséttermekre épülő tömegturizmus hosszú távon nem feltétlenül a legjobb formája a szigeteken megvalósítható idegenforgalomnak. Skóciai példák mutatják többek között, hogy a szigeti turizmus kisléptékű, szakosodott formái igen sikeresek lehetnek. Nem készülhet minden egy kaptafára, és ezt különösen szem előtt kell tartani a szigetek idegenforgalmi stratégiájának kidolgozásakor. Ami ideális egy kis földközi-tengeri sziget esetében, az elhibázottnak bizonyulhat egy, az Egyesült Királyság, Írország vagy Svédország partjainál fekvő, igen kicsi szigetében.

6.7   Az egyes üdülőhelyek sorsát számos független tényező befolyásolja. Ilyen például a forráspiacok földrajzi helye és potenciálja, csakúgy mint a közlekedési költség és időigény formájában kifejezhető elérhetőség. Ezekre a tényezőkre az állami szektor csak olyan mechanizmusokon keresztül hathat, mint a közszolgáltatási kötelezettségek vagy a területi folytonossági rendszerek. E tényezők emellett nagymértékben meghatározzák a termékinnovációk jellegét. A kihívás a helyi vállalkozó számára tehát értéktöbblet teremtése a fogyasztó számára új termékekkel.

6.8   Időszerű téma az EU-ban a környezeti fenntarthatóság. Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az utazással összefüggő kibocsátások mérséklésére irányuló eredményes mechanizmusok meghatározása, továbbá annak vizsgálata, hogy hogyan terjedt el a környezeti fenntarthatóság a turisztikai versenyképesség egyik fő mozgatórugójaként.

6.9   Mi akadályozza meg a szigetlakókat a strandjaik fejlesztésében? Vagy abban, hogy büszkélkedjenek kulturális örökségükkel? Miért van csak egynéhány turisztikai látványosság feltüntetve a területükön, ha például a sziget egésze annak számíthat? Miért korlátozódik e vidékeken az idegenforgalmi tevékenység annyira rövid „turisztikai idényekre”, ha más helyeken a turizmus egész évben zajlik? Hirdetés is csak egy pár helyszín kapcsán történik, jóllehet minden falu és város tekintetében történhetne. Minden település lakóinak meg kell tanulniuk, hogy büszkék lehetnek otthonukra, mivel csak így védhetik meg és érvényesíthetik örökségüket és az azzal kapcsolatos termékeket.

6.10   Mivel egyre több turista látogat el szigetekre, a hatóságoknak további beruházásokat kell majd eszközölniük az érintett települések közegészségügyi feltételei magas színvonalának megőrzésére, jó minőségű ivó- és fürdővizet, gondos hulladékkezelést, fenntartható energiafelhasználást és biztonságos élelmiszerellátást garantálva.

6.11   Nagyon fontos növelni a tudatosságot a versenyképesség kapcsán, mivel ezzel a szigetlakóknak kiemelten kell foglalkozniuk. Nem lehet, hogy ez kizárólag a kormányok ügye legyen. Az alkalmazottaknak, a vállalkozóknak, a vezetőknek és a közigazgatási szerveknek mind szerepet kell vállalniuk benne.

6.12   A gyakorlatban három tényező játszik e téren döntő szerepet:

az első a kormányzat szerepvállalása az egészségvédelemben és a környezeti fenntarthatóság biztosításában;

a második a vállalkozások szférája, vagyis a magánszektor, amely foglalkozhat a szárazföldi és légi szállítással, vagy az IKT-infrastruktúrával;

a harmadik pedig az egyes országok erőforrás-ellátásának emberi és kulturális vonatkozásai.

6.12.1   A kormány jelentős befolyással bír az első kategóriára. Amennyiben egy szigeten környezetileg csak kismértékben fenntartható tevékenység folyik, az egyszerűen nem elegendő. Ez is bizonyítja annak indokoltságát, hogy a környezeti és kulturális nyomásgyakorló csoportok tovább követeljék a tudatosság fokozását a szigetek kulturális örökségét illetően, és azt, hogy mielőbb növeljék az örökség védelmét célzó beruházásokat.

6.12.2   Sok tennivaló van a turisztikai infrastruktúra terén is. Az itt tapasztalt alacsony teljesítmény cselekvésre ösztönözhet, és alkalmat kínálhat a beruházások fokozására. A recesszió megfelelő időszak az infrastruktúra felülvizsgálatára és javítására, ahhoz több erőforrást rendelve. A szigeteknek most kell fejleszteniük és új piaci réseket keresniük új, magán- és közforrásokból finanszírozott beruházásokon keresztül. A kormánynak biztosítania kell, hogy a magánszektor jobban hozzáférjen a finanszírozási forrásokhoz, és hogy a bankok jobban igazodjanak a kis- és középvállalkozások igényeihez. Maradéktalanul fel kell használni az uniós ösztönzési csomag keretében rendelkezésre álló forrásokat. Még fontosabb, hogy a kormányzati szervek ne terheljék meg olyan, kifogásolható előírásokkal a magánszektort, amelyek azt célozzák, hogy kisajtolják a vállalkozásokból a beruházásokra rendelkezésükre álló minden tőkéjüket.

6.12.3   A szigeti turizmusnak van egy árnyoldala is: az árnyékgazdaság, amely ugyan többletbevételt eredményez a szigetlakóknak, de káros hatással jár a foglalkoztatásra és a munkafeltételekre. A nyaralónak használt épületek ára növeli az árszínvonalat a szigetlakók számára, bár egyben jövedelemforrást is jelent nekik. További probléma az infrastrukturális (víz- és energiaellátási, hulladékkezelési) hálózatok telítődése a főszezonban, amikor a lakosok száma az eredeti népesség akár húszszorosára nő.

6.13   A munkaerőigény szezonális fluktuációjának az a következménye, hogy megjelenik a feketegazdaság. A diákmunka kihasználása, sőt, az azzal történő visszaélés, illetve az illegális foglalkoztatás hátrányt okoz mind a legális, mind pedig az illegális munkavállalóknak, hiszen csökken a bérek szintje. Az idegenforgalom területén dolgozók körében jelentős arányú az illegális foglalkoztatás; egyes országokban ez az arány a munkavállalók felét is meghaladja.

6.13.1   A nyugat-európai idegenforgalom területén, ideértve a szigeti turizmust is, egyre több az új tagállamokból (például Lengyelországból, Bulgáriából és Romániából) érkező olcsó és mobil munkaerő. A munkaerő szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok miatt megállíthatatlan folyamatról van szó. A vállalkozókat és a munkavállalókat érintő kérdés most az, hogy miként lehet minderre reagálni. Biztosítani kell, hogy a vállalatok versenyképesek lehessenek úgy, hogy ugyanakkor garantálva legyen az egyenlő bánásmód, a megfelelő munkafeltételek tiszteletben tartása, illetve az, hogy a munkavállalókat nem zsákmányolják ki.

6.14   A szigeti turizmusban ezért átgondolt megközelítést kell alkalmazni. Az idegenforgalom rendkívül fontos szerepet tölt be a szigetlakók és az ottani kkv-k életében. Eljött a cselekvés ideje. A szigeten élőknek fel kell készülniük a versenyre, és meg kell állniuk helyüket abban. Elsőként a rövid távú, azonnali beavatkozást igénylő problémákkal kell foglalkozni. Ahhoz, hogy az idegenforgalom fenntartható maradjon, és hogy a gazdasági növekedés fontos motorja legyen, hatékony közép és hosszú távú intézkedésekre van szükség.

7.   A turisztikai vállalkozások és úti célok szervezeti innovációjára szolgáló hálózatok létrehozásának elősegítése

7.1   Az idegenforgalom számos alágazatára, például légitársaságokra, szállodaláncokra, utazásszervezőkre, illetve autókölcsönzőkre jellemző az erős koncentráció. Esetükben gyakran globális szereplőkről van szó. Másrészt a szigeti turizmusban még mindig a kkv-k fordulnak elő nagyobb arányban. Az ilyen globális versenytársak mellett a túlélés érdekében a szigeteken tevékenykedő turisztikai cégeknek meg kell próbálniuk inkább konstruktív, semmint destruktív versenyre berendezkedni. Míg az előbbinek köszönhetően bővül a rendelkezésre álló piac, nő a termékportfolió, eredményes a termékdifferenciálás, és innováció folyik a világszínvonalú termékek létrehozása érdekében, az utóbbi esetében a cégek ugyanazért a piacért versengenek, ami a termékek hasonlóvá válásához és árversenyhez vezet. Ezért a turisztikai cégeknek tudniuk kell, hogy a konstruktív verseny kialakulásának érdekében miként működjenek jobban együtt egymással.

7.2   A szigeteken tevékenykedő turisztikai cégek, különösen a kisebbek, inkább riválisnak tekintik társaikat, és kevésbé gondolnak az együttműködésből eredő előnyökre. Az idegenforgalom terén különbséget lehet tenni a földrajzi hálózatok/klaszterek és a tevékenységalapúak között. Ez utóbbiakra példa a „zöld” turizmus vagy a borturizmus. A hálózatok/klaszterek komoly szerepet játszhatnak abban, hogy a szereplők nagyobb innovációs kapacitásokkal rendelkezzenek – például a kísérleti projektek alacsonyabb költségei, az erőteljesebb jelenlét és a változó keresletre való rugalmasabb reagálás képessége révén. A szolgáltatóipar egyéb ágazataihoz hasonlóan az innováció az idegenforgalomban is elsősorban a hálózatok és az együttműködés függvénye.

7.3   A szigeti idegenforgalmi ipar állandó növekedésének egy másik kulcsfontosságú tényezője a politikusok, munkaadók és szakszervezetek közötti együttműködés, illetve az idegenforgalom terén fontos szerepet játszó szervek, alapítványok és szövetségek integrációja. Az üzleti világnak a hálózatok kialakításában van döntő szerepe, a helyi önkormányzatok pedig az olyan infrastruktúrák fejlesztéséért felelősek, amelyek elősegítik a jobb együttműködést és a piaci hálózatok létrejöttét.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  „A magasabb szintű belső piaci integráció mint a kohézió és növekedés kulcstényezője a szigetek tekintetében” – HL C 27., 2009.2.3., 123. o.

(2)  Lásd a „Szociálisan fenntartható turizmus mindenki számára” című EGSZB-véleményt, HL C 32., 2004.2.5., 1. o.


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/81


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Pénzügyi tranzakciók adója (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/14

Előadó: Lars NYBERG

2010. február 18-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Pénzügyi tranzakciók adója.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és szociális kohézió” szekció 2010. június 23-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 15-i ülésnapon) 121 szavazattal 55 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Összefoglalás és következtetések

1.1   A pénzügyi tranzakciók összértéke 1990-ben a világ GDP-jének mintegy tizenötszöröse volt, de 2007-re annak körülbelül a hetvenszeresére nőtt. (1) Az azonnali ügyletek értékének a GDP-hez viszonyított aránya alig változott, úgyhogy ez a pénzügyi tranzakciók terén tapasztalható négyszeres növekedés majdnem kizárólag derivatívákra – főként kamatláb-derivatívákra – vezethető vissza. 2008 második felében ugyan csökkent a derivatívákkal folytatott kereskedés mértéke, 2009 első felében azonban ismét felélénkült a forgalom. Úgy tűnik, hogy a pénzügyi szektor magatartása nemigen változott.

1.2   2007-ben a pénzügyi szektor – amelynek fő feladata a reálgazdaság támogatása – az Egyesült Államokban a vállalati szféra teljes nyereségének mintegy 40 %-át könyvelte el, míg a GDP-hez mindössze 7 %-ban járult hozzá. Jellemző vonás volt az is, hogy a kereskedés néhány piacra – elsősorban Londonra és New Yorkra – és néhány nagyon nagy pénzügyi intézményre összpontosult. Hatalmas pénzeket pumpáltak a szektorba annak érdekében, hogy megmentsék ezeket az intézményeket az összeomlástól, aminek következtében még soha nem látott költségvetési hiányok keletkeztek.

1.3   A pénzügyi tranzakciókra kivetett adó (FTT) a nagyon rövid távú – és gyakran kockázatos – pénzügyi tranzakciók számának csökkentése révén döntő hatást gyakorolhatna a pénzügyi intézmények magatartására.

1.4   Az EGSZB a de Larosière jelentésről szóló véleményében (2) elvben támogatta az FTT ötletét: „Az EGSZB szerint a rövid távú gondolkodást hosszú távú szemlélettel kell felváltani, amelyben a prémiumokat nem a spekulációs ügyletek alapján számolják ki. Az EGSZB ebben a szellemben támogatja azt az elképzelést, hogy meg kellene adóztatni a pénzügyi tranzakciókat.” Jelen véleményével az EGSZB részt kíván venni a szóban forgó adóról folyó vitákban, tovább vizsgálva egy ilyen adó céljait és következményeit.

1.5   Az értékpapír-tranzakciók megadóztatására vonatkozó eredeti javaslatot John Maynard Keynes fogalmazta meg 1936-ban. Célja a törzsrészvényekkel való, destabilizáló hatású spekuláció visszaszorítása és a részvényárfolyamokat meghatározó, hosszú távú gazdasági tényezők erősítése volt. A 70-es években ezt a javaslatot James Tobin fejlesztette tovább. Ő a pénzügyi piacok lendületének csökkentését és a reálgazdasággal való hatékonyabb összehangolását tűzte ki célul egy, a prompt (azonnali) nemzetközi valutaügyletekre kivetendő adó segítségével, amelynek célja megegyezett a jelenleg tárgyalt egyik célkitűzéssel: a rövid távú tranzakciók számának csökkentésével.

1.6   Tobin azt javasolta, hogy az adóból származó bevételeket továbbítsák az IMF-nek vagy a Világbanknak, ugyanakkor nem a bevételek jelentették számára a fő célkitűzést: „Minél sikeresebben éri el az adó azokat a gazdasági célokat, amelyek számomra elsődleges motivációként szolgáltak, annál kevesebb bevételt eredményez.”

1.7   A pénzügyi tranzakciókra kivetett adó ötlete a 2008-as pénzügyi válság óta került ismét előtérbe, ezúttal a pénzügyi intézmények közötti valamennyi pénzügyi tranzakció vonatkozásában.

1.8   Az EGSZB szerint az FTT fő célja az kellene, hogy legyen, hogy megváltoztassa a pénzügyi szektor magatartását a rövid távú, spekulatív pénzügyi tranzakciók csökkentése révén. Így a pénzügyi szektorban folyó tevékenységeket a piaci ármechanizmusok szabályozhatják. Az ilyen tranzakciók közül Lord Turner (a brit Pénzügyi Szolgáltatásokat Felügyelő Hatóság elnöke) néhányat még „társadalmilag feleslegesnek” is nevezett. A kívánt hatás elérhető lenne, hiszen az FTT a leggyakoribb tranzakciókat sújtja a legkeményebben.

1.9   Ha az FTT jelentősen csökkenti az értékpapírok és derivatívák rövid távú kereskedelmét, akkor egyúttal a pénzügyi ágazat nyereségét is csökkenteni fogja, ami viszont nemcsak a bónuszok, hanem a nyereségadóból származó bevételek csökkenéséhez is vezethet. A vállalkozások és háztartások számára nyújtott, betétek által fedezett hiteleken alapuló hagyományos bankrendszert – amelynek nyeresége a kamatlábak különbségéből adódik – nem érinti a javasolt adó. Egy ilyenfajta bankrendszer – amelyben a megtakarításokat optimális módon befektetésekre fordítják – válhatna ismét a pénzügyi szektor legfontosabb céljává. A 2010-ben jelentkező új pénzügyi nehézségek, valamint amiatt, hogy az IMF és az EU keresi a jövőbeli pénzügyi válságok finanszírozási lehetőségeit, nem hagyhatjuk ki a pénzügyi szektor olyan jobbításának lehetőségét, ami maga mögött hagyja a rövid távú szemléletet.

1.10   Az FTT másik célja közpénzek szerzése. Ezt az új bevételi forrást a fejlődő országok gazdasági fejlődésének támogatására, éghajlatpolitikáik finanszírozására, illetve az államháztartások terheinek könnyítésére lehetne fordítani. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a pénzügyi szektor így visszafizeti majd az állami támogatásokat. Hosszú távon az adónak az állami bevételek új általános forrásaként kellene szolgálnia.

1.11   Az FTT progresszív adó lenne, mivel a pénzügyi intézmények ügyfelei éppúgy, mint maguk a pénzügyi intézmények, amikor saját nevükben kereskednek, a társadalom leggazdagabb rétegeit képviselik. Ráadásul általános az a nézet, miszerint a pénzügyi szektor nem veszi ki megfelelő mértékben a részét az adóbefizetésekből.

1.12   Fontos, hogy az FTT alkalmazási köre a lehető legszélesebb legyen, és lehetőség szerint mind a nemzeti, mind pedig a külföldi tőzsdéket lefedje. Az EGSZB globális rendszer esetén egy igen alacsony, 0,05 %-os FTT-kulcsot javasol. Európai rendszer esetén ennél is alacsonyabb kulcs javasolt, biztosítandó a pénzügyi piacok zavartalan működését.

1.13   Az adók bevezetése mindig csökkenti az eszközértéket, de vajon hatással van-e a kereskedelmi ügyletek lebonyolításának helyszínére, amennyiben nem általános adóról van szó? Egy tanulmány szerint a jelenlegi brit „bélyegadó” (stamp duty) 20 %-kal csökkentette a forgalmat, így alig térítette el az üzletet Londonból.

1.14   A szóban forgó adó bevezetése szinte semmilyen adminisztratív, technikai vagy gazdasági költséggel nem járna, hiszen ezek a tranzakciók már ma is számítógépesítettek. A tőzsdén kívüli OTC-tranzakciók (over the counter tranzakciók) piaca azonban még mindig nem számítógépesített, bár a megfelelő uniós jogalkotás már kidolgozás alatt van. Az összes – így köztük az OTC-piaci – tranzakció szabályozott tőzsdei rendszerbe történő integrációjának szükségessége mutatja, hogy a szabályozás és az olyan adók, mint az FTT, egymás kiegészítői és nem alternatívái.

1.15   Azáltal, hogy megváltoztatja és hosszabb távú szemléletre alapozza a pénzügyi szektor tevékenységét, eközben pedig növeli az állami bevételeket, az FTT kettős haszonnal jár. Az is egyértelmű azonban, hogy minél magasabb az adókulcs, annál nagyobb hatással lesz a kereskedés tárgyát képező rövid távú tranzakciókra, vagyis annál alacsonyabbak lesznek a bevételek. Ezért olyan adókulcsot kell találni, amely egyensúlyt teremt az FTT két célkitűzése, a magatartás megváltoztatása és az adóbevételek között.

1.16   Amennyiben az FTT alkalmazásra kerülne Európában, az abból származó adóbevételek a GDP mintegy 1,5 %-át tennék ki, amelynek a legnagyobb része a brit pénzügyi piacról származna. Az FTT globális bevezetése esetén az ilyen adóbevételek a világ GDP-jének körülbelül 1,2 %-át jelentenék. Európában és az Egyesült Államokban körülbelül azonos arányok lennének tapasztalhatók.

1.17   A G20-ak 2010. június 26–27-i torontói ülésükön nem javasoltak a pénzügyi tranzakciókra kivetett globális adót. Az EGSZB úgy véli, hogy egy európai rendszer létrehozását nem kellene levenni a pénzügyi reformok napirendjéről.

2.   Háttér

2.1   A Lehman Brothers (3) 2008-as csődjét követően kirobbant, drámai méretű pénzügyi válságot számos okra vezették vissza. Ilyen ok többek közt az alacsony kamatlábak miatt lehetségessé vált olcsó hitelek, az értékpapírosítás útján létrehozott magas kockázatú értékpapírok terjedése, a szabályozás és az ellenőrzés tökéletlensége, a gazdasági források spekulációs célú felhasználhatósága a jövedelmeknek a munkaerőtől a tőkéhez való hosszú távú átcsoportosítása révén, a pénzügyi piacok globális jellege stb.

2.2   A pénzügyi szektor a GDP-hez viszonyítva szinte hihetetlen mértékben növekedett. 1990-ben a pénzügyi tranzakciók értéke a világ GDP-jének tizenötszörösét tette ki, és a 2008-as válság idejére a világ GDP-jének hetvenszeresére növekedett. (4) Az azonnali ügyletek majdnem ugyanazt az arányt képviselik a világ GDP-jében, mint 1990-ben, úgyhogy ez a pénzügyi tranzakciók terén tapasztalható négyszeres növekedés majdnem kizárólag derivatívákra vezethető vissza. Ezek nagyrészt tőzsdén kívüli (OTC) tranzakciók, azaz közvetlen megállapodások a fogyasztó és a pénzügyi intézmény között, és legtöbbjük a kamatlábakhoz kapcsolódó derivatívákat érinti. (5) Még az olyan hosszú lejáratú tranzakciók is megjelentek a rövid lejáratú tranzakciók piacán, mint a jelzálogkötvények, mivel ezek gyakran cserélnek gazdát. Ennek az újonnan tapasztalható kereskedésnek az oka éppúgy lehet a kockázatfedezet, mint a spekuláció.

2.2.1   A származékos piac fejlődése a gazdasági rendszer egyik olyan új vonása, amely nem mindig kapcsolódik úgy a reálgazdasághoz, mint a hagyományos tőke. Sokféle derivatíva (származékos ügylet) létezik: opciók, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős (futures, illetve forward), vagy csereügyletek, amelyek alapulhatnak például különböző árukon, devizákon, kamatlábakon, vagy akár tisztán szerencsejátékon is.

2.2.2   Statisztikák szerint 2008 második felében csökkenés mutatkozott a derivatívák kereskedelmében. Ugyanakkor ez a visszaesés nem volt különösebben nagy mértékű, csupán a három évvel azelőtti szinthez való visszatérés. Ezenfelül 2009 első felében a volumen újra növekedésnek indult. (6) Ezek a változások megint csak a kamatláb-derivatívák terén zajlottak. Ebből arra következtethetünk, hogy a pénzügyi szektor magatartása nemigen változott. Másrészt viszont az értékpapírosítás, a pénzügyi válság fő kiváltó oka, szinte teljesen eltűnt a piacról. (7)

2.2.3   2007-ben, a válságot megelőzően, az Egyesült Államokban a pénzügyi szektorban jelent meg a vállalati szféra nyereségének mintegy 40 %-a, míg az ágazat a GDP-hez csupán 7 %-ban járult hozzá. (8) Ha a pénzügyi szektor termeli ki a nyereség 40 %-át, akkor eltávolodott pénzügyi közvetítői szerepétől. Ebben a tekintetben az oligopol jellegű pénzügyi szektor néhány országban nem hatékony a reálgazdaság finanszírozásához.

2.2.4   Jellemző vonás volt az is, hogy a kereskedés néhány piacra – különösen Londonra és New Yorkra – és néhány nagyon nagy pénzügyi intézményre összpontosult. Ezek mérete miatt született meg a „túl nagy ahhoz, hogy bebukjon” szlogenje, ami számos kormány számára szükségszerűvé tette néhány bank megmentését, megakadályozandó a pénzügyi szektor összeomlását. Hatalmas pénzeket pumpáltak ebbe a szektorba, aminek következtében addig soha nem látott költségvetési hiányok keletkeztek.

2.3   A de Larosière-jelentés számos javaslatot terjesztett elő a pénzügyi rendszer megváltoztatására, a jövőbeli válságokat megelőzendő. (9) Ezt hamarosan négy, a pénzügyi szektor makro- és mikroprudenciális felügyeletéről szóló európai bizottsági rendeletjavaslat, (10) valamint számos, a pénzügyi szektor szabályainak megváltoztatására irányuló javaslat (11) követte. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államokban is élénk vita folyik.

2.3.1   Új jogalkotási javaslatokat elsősorban a felügyelet és bizonyos pénzügyi intézmények szabályozása terén terjesztettek elő, részben megszüntetve a pénzügyi szektor önszabályozását. A javaslatoknak csak kis hányada irányult a pénzügyi szektor magatartásának megváltoztatására. Nem született olyan javaslat, amely az ágazat eszközeinek szabályozására törekedett volna, pedig a pénzügyi válság valódi okainak némelyike ezen eszközök között keresendő.

2.4   Hasonlóképpen nem született formális uniós javaslat a pénzügyi tranzakciók adójával (FTT) kapcsolatban sem, bár az általános vita új lendületet vett az elmúlt néhány évben. Az EGSZB szerint egy ilyen adó a jelenleg domináns rövid távú pénzügyi tranzakciók számának csökkentése révén döntő hatást gyakorolhatna a pénzügyi intézmények magatartására és az eszközökre.

2.4.1   2009. szeptemberi, pittsburghi ülésükön a G20-ak vezetői felkérték az IMF-et, hogy „készítsen jelentést következő (2010. júniusi) ülésünkre arra vonatkozóan, hogy az egyes országok milyen jellegű megoldásokat alkalmaztak vagy mérlegelnek abban a tekintetben, hogy a pénzügyi szektor hogyan járulhatna hozzá méltányos és jelentős mértékben a kormányok a bankrendszer helyreállítását célzó beavatkozásaihoz kapcsolódó terhek megfizetéséhez.” A 2010. áprilisban ismertetett előzetes IMF-jelentésben a hangsúly a jövőbeli pénzügyi válságok megelőzését célzó intézkedésekre – elsősorban egy konszolidációs mechanizmushoz kapcsolódó pénzügyi stabilitási illetékre – került. Jelen véleményben az EGSZB nem fogja különösebben kommentálni ezeket a javaslatokat, hanem az IMF a jelenlegi válság hatására bevezetendő FTT-vel kapcsolatos rövid érvelésének tárgyalására szorítkozik.

2.4.2   Az EGSZB a de Larosière jelentésről szóló véleményében elvben támogatta az FTT ötletét: „Az EGSZB szerint a rövid távú gondolkodást hosszú távú szemlélettel kell felváltani, amelyben a prémiumokat nem a spekulációs ügyletek alapján számolják ki. Az EGSZB ebben a szellemben támogatja azt az elképzelést, hogy meg kellene adóztatni a pénzügyi tranzakciókat.” Jelen véleményével az EGSZB részt kíván venni a szóban forgó adóról folyó vitákban, tovább vizsgálva egy ilyen adó céljait és következményeit.

3.   Bevezetés

3.1   Az értékpapír-tranzakciók (STT) megadóztatására vonatkozó eredeti javaslatot John Maynard Keynes fogalmazta meg 1936-ban a törzsrészvényekkel való, destabilizáló hatású spekuláció visszaszorításának és a részvényárfolyamokat meghatározó, hosszú távú gazdasági tényezők erősítésének céljával.

3.2   A 70-es években James Tobin pénzpiaci tranzakciós adót (CTT) javasolt – ez az úgynevezett „Tobin-adó” – a destabilizáló hatású pénzpiaci spekulációk visszaszorítására. A tőke szabad áramlásával egyszerűbbé váltak a valuták elleni spekulatív támadások. Tobin a pénzügyi piacok lendületének csökkentését, a reálgazdasággal való hatékonyabb összehangolását és a monetáris politika szerepének erősítését tűzte ki célul. Az adót a prompt (azonnali) nemzetközi valutaügyletekre alkalmazták volna, 0,5 %-os adókulccsal. Bár ez az adó nem érintette az összes pénzügyi tranzakciót (az azonnali ügyletek manapság a világszinten lebonyolított tranzakciók kevesebb mint 10 %-át teszik ki), célja megegyezett a jelenleg tárgyalt egyik célkitűzéssel: a rövid távú tranzakciók számának csökkentésével.

3.2.1   Tobin azt javasolta, hogy az adóból származó bevételeket továbbítsák az IMF-nek vagy a Világbanknak, ugyanakkor számára nem a bevételgenerálás volt a fő cél: „Minél sikeresebben éri el az adó azokat a gazdasági célokat, amelyek számomra elsődleges motivációként szolgáltak, annál kevesebb bevételt eredményez.” (12)

3.3   A pénzügyi tranzakciókra kivetett adó ötlete a 2008-as pénzügyi válság során került ismét előtérbe, ezúttal nemcsak a nemzetközi valutaügyletek, hanem valamennyi pénzügyi tranzakció vonatkozásában. Megjegyzendő, hogy ez az adó széles alkalmazási köre ellenére sem terjed ki a háztartások és vállalkozások pénzügyi tranzakcióira, hanem a pénzügyi intézmények közötti tranzakciókra korlátozódik. Az FTT támogatói között megtalálhatjuk a civil szervezetek több típusát, közgazdászokat, valamint a pénzügyi szektor olyan személyiségeit, mint Lord Turner, aki a brit Pénzügyi Szolgáltatásokat Felügyelő Hatóság elnöke, illetve immár az Európai Tanácsot is, amely a G20-ak csúcstalálkozója számára tett ajánlásokat 2010. június 17-én. (13) Az FTT bevezetését ellenzi többek között az IMF, az OECD és a Világbank is.

3.4   De melyek is egy ilyen adó legfontosabb céljai? Mire kellene kivetni? Milyen mértékű legyen? Egy adott országban is alkalmazható, vagy az EU egészében, illetve világszinten kell kivetni? Milyen eredményekre számíthatunk? Az alábbiakban megvitatjuk ezeket a kérdéseket, és az Osztrák Gazdasági Kutatóintézet (WIFO), (14) valamint a Gazdasági és Politikai Kutatóközpont (CEPR) és a Politikai Gazdasági Kutatóintézet (PERI, Massachusetts Egyetem, Amherst) (15) tanulmányaira támaszkodva idevágó adatokat mutatunk be.

3.5   A pénzügyi szektor magatartása – Keynes és Tobin érvelését követve – az FTT-nek a rövid távú tranzakciókra való hatásán keresztül befolyásolható. A rövid távú kereskedés intenzitása miatt azonban az FTT a rövid távú tranzakciókat a hosszú távúakhoz képest megdrágítja. A kormányok így – a relatív költségek változtatásán keresztül – a piaci ármechanizmus használatával bírhatják rá a pénzügyi szektort arra, hogy nagyobb mértékben támaszkodjon a reálgazdaság hosszú távú szemléletű alapjaira.

4.   Célkitűzések

4.1   A pénzügyi piacok részletes elemzéséből kiderül, hogy a megnövekedett volumenért elsősorban olyan rövid távú tranzakciók felelősek, melyeknek gyakran spekulatív vagy kockázatfedezeti jellegük van. A reálgazdasághoz viszonyítva e tranzakciók számos esetben rendkívül nagy volumenűek. Mivel a rövid távú ingadozások általában az eszközök hosszú távú áringadozásában csapódnak le, ez ahhoz is vezethet, hogy utóbbiak nem tükrözik a reálgazdaság alakulását. (16) E pénzügyi tranzakciók közül Lord Turner néhányat még „társadalmilag feleslegesnek” is nevezett.

4.1.1   Az EGSZB szerint az FTT fő célja az kellene, hogy legyen, hogy a rövid távú, spekulatív pénzügyi tranzakciók csökkentése révén megváltoztassa a pénzügyi szektor magatartását. Nagyrészt a rövid távú tranzakciók felelősek a pénzügyi szektor aktivitásának a 21. század első évtizedében tapasztalható növekedéséért. A pénzügyi szektornak ismét tartós felelősséget kell vállalnia a reálgazdaságért.

4.1.2   Az IMF jelentésében megemlíti ugyan az FTT magatartásra gyakorolt hatásait, de azt negatívként állítja be. Szintén a hátrányok között említik, hogy nem ez a módja a jövőbeli konszolidációs mechanizmusok finanszírozásának. Az FTT-nek azonban ez soha nem volt célja. További kifogás, hogy jobb közvetlenül azokat a tranzakciókat adóztatni, amelyeknek a számát csökkenteni kívánjuk. Az FTT éppen ezt teszi akkor, amikor a legkeményebben a rövid távú tranzakciókat sújtja.

4.1.3   A rövid távú kereskedés volumenének csökkenésével a pénzügyi intézmények tevékenységeiben annak aránya is csökken. Ez azt jelenti, hogy nagyobb arányban foglalkoznak más tevékenységekkel, például a betétesek és hitelfelvevők közötti közvetítő szerep betöltésével. A pénzügyi szektor nem önmagában vett cél, hanem eszköz a gazdaság egyéb céljainak elérésére. Egy hatékony pénzügyi szektor a megtakarításokat optimális módon a reálgazdaságba történő befektetésekre fogja fordítani.

4.1.4   A hagyományos bankrendszer a vállalkozások és háztartások számára nyújtott hiteleken alapul, nyeresége pedig a kamatlábak különbségéből adódik. Ügyfeleiket a bankok úgy is támogatják, hogy segítik őket abban, hogy a tőkepiacokon pénzt szerezzenek, fedezzék a nemzetközi üzlethez kötődő pénz- és árupiaci kockázataikat, valamint a mezőgazdasághoz kötődő határidős árupiaci tranzakciók kockázatait. E szolgáltatások nyújtásakor a bankok saját kockázataikat más bankokkal való, általában valós idejű tranzakciók révén csökkentik. Az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások több igen rövid távú tranzakciót is tartalmazhatnak. Emellett a bankoknak az értékpapírokkal és derivatívákkal folytatott saját kereskedés is nyereséget hoz. Ezt persze nem kellene teljesen megszüntetni a piacon, hiszen részben a likviditást biztosító bankközi kereskedést képviseli. Ha azonban az FTT jelentősen csökkenti az értékpapírok és derivatívák rövid távú kereskedelmét, azzal a pénzügyi ágazat nyeresége is csökken, ami pedig a bónuszok, továbbá a nyereségadóból származó bevételek csökkenéséhez vezet. A hagyományos banki rendszert ez alig érinti; a pénzügyi intézmények jövőbeli nyeresége viszont alacsonyabb lesz, és főként a hagyományos banki tevékenységektől függ majd.

4.1.5   A szakirodalomban különböző álláspontok jelennek meg, de az egyik következmény az eszközárak volatilitásának csökkenése lehet. A kevesebb spekulatív ügylet az eszközök árának nagyobb stabilitását eredményezheti. Egy másik álláspont szerint az eseti ügyletek nagyon volatilisek és kiszámíthatatlanok lehetnek, mivel az ügyletek nagy száma csökkenti a kockázatot.

4.1.6   Összefoglalva az FTT által a különböző pénzügyi intézmények magatartására kifejtett lehetséges hatásokat, kiemeljük, hogy az ilyenfajta változások visszafoghatják az intenzív kereskedést. A 2010-ben jelentkező új pénzügyi nehézségek, valamint az, hogy az IMF és az EU keresi a jövőbeli pénzügyi válságok finanszírozási lehetőségeit, nem terelheti el figyelmünket erről a pénzügyi szektor jobbá tételére nyíló lehetőségről.

4.2   Az FTT másik fő célja közpénzek szerzése. Az FTT jelentős bevételi forrást jelentene. Az ezen új bevételi forrás felhasználásáról szóló párbeszéd során felmerült a gazdasági fejlődés támogatása a fejlődő országokban, az éghajlatpolitikák finanszírozása a fejlődő országokban, illetve a pénzügyi válság következtében a közfinanszírozásra nehezedő terhek könnyítése. Az EU-ban nemrégiben zajlott politikai vitákat követően legvalószínűbbnek az állami bevételi forrásként történő hasznosítás tűnik.

4.2.1   Az Európai Bizottság szerint eddig az EU GDP-jének 30 %-át elérő pénzügyi támogatás került jóváhagyásra, ami még a garanciákat nem számítva is az uniós GDP 13 %-át teszi ki. Az Egyesült Királyság esetében ez a százalékos érték megduplázódik. Amikor a pénzügyi szektor válságból való kivezetésének közfinanszírozási költségét mérlegeljük, nem szabad elfelejteni, hogy e támogatás közel felét nem használták fel, és nagy részét végül visszafizetik majd. A 13 % tőkeinjekciókból (bankrészvények), eszközbeszerzésből és közvetlen támogatásokból áll össze. Úgy tűnik, hogy a garanciák nagy részét egyáltalán nem használják fel.

4.2.2   Az FTT-ből származó bevételeket kezdetben a fennmaradó költségek fedezésére lehetne fordítani. Ahol a legtöbb közpénzt kellett elkölteni a bankok megmentésére, ott várható a legtöbb FTT-ből származó bevétel is, a pénzügyi piac koncentráltsága miatt. A teljes közfinanszírozási költség azonban ennél sokkal nagyobb volt, többek között a kiesett társadalombiztosítási járulékok, az automatikus stabilizátorok költségei, illetve az állami kölcsönök magasabb kamatköltségei miatt. Még az IMF is azt írja, hogy „a pénzügyi válságok jelentős pénzügyi, gazdasági és szociális költségeiből az következik, hogy a pénzügyi szektornak a közvetlen támogatás pénzügyi költségeit meghaladó mértékben kell hozzájárulnia az általános bevételekhez.” (17)

4.2.3   A jövőben az FTT-t inkább az állami bevételek új, általános forrásának kellene tekinteni. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi szolgáltatások héa-mentesek, így a banki szolgáltatások igénybevevői a legtöbb másfajta szolgáltatásnál alacsonyabb adót fizetnek azok után, továbbá a pénzügyi szektor magas nyereségessége fényében különösen indokoltnak tűnik az ágazatra kirótt adók megemelése.

4.2.4   Az OECD által készített egyik tanulmány szerint 2011-ben az Egyesült Államokban fog jelentkezni az OECD-országok teljes államháztartási hiányának majdnem fele. Ugyanebben az évben az euróövezetben a GDP arányában mért költségvetési hiányt körülbelül 6 %-ra becsülik. Az ebből adódó igazi kihívások nemcsak az olyan euróövezethez tartozó országokban jelentkeznek majd, mint Görögország, hanem az Egyesült Királyságban is, ahol a költségvetési hiányt 12 % körül várják.

4.2.5   Az FTT egyik, az IMF előzetes jelentésében tárgyalt alternatívája egy, a pénzügyi tevékenységekre kivetett adó (Financial Activity Tax, FAT), aminek alapját a nyereségek és a díjazások alkotják. Ez a pénzügyi tevékenységek megadóztatásának egy egyszerű módja, az FTT-vel összehasonlítva azonban a legfontosabb különbség az, hogy a FAT mindenfajta ügyletet megadóztat, úgy a rövid, mint a hosszú távú tranzakciókat. Így ez mindössze a bankoktól származó adóbevétel növelésének eszköze.

4.2.6   Az FTT még egységes adókulcs mellett is progresszív adó lenne, mivel a pénzügyi intézmények ügyfelei éppúgy, mint maguk a pénzügyi intézmények, amikor saját nevükben kereskednek, a társadalom leggazdagabb rétegeit képviselik. Bár fontos arra koncentrálni, hogy miként lehet az FTT minél hatékonyabb eszköz a pénzügyi szektor számára, tekintettel kell lenni az adó által jelentett teherre is. Az Európai Bizottság szolgálati munkadokumentumában (18) kijelenti, hogy „gyakran látjuk, hogy az innovatív forrásoknak megvan az az előnyük, hogy politikai elfogadottságuk szintje magasabb, különösen ott, ahol az adóterheket olyan csoportokra vagy ágazatokra vetik ki, amelyekről úgy tartják, hogy jelenleg nem veszik ki tisztes részüket az adózásból.”

4.2.7   Az Európai Parlament felkérte az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki „a következő G20-csúcstalálkozó előtt kellő időben hatástanulmányt (…) a globális pénzügyi műveletekre vonatkozó adóról” és tárja fel annak előnyeit és hátrányait. (19) Az EGSZB is számos olyan technikai szempontot lát az FTT esetében, amit tanulmányozni kell. Az Európai Bizottság által előterjesztett szolgálati munkadokumentum (20) nem felel meg teljes mértékben az Európai Parlament javaslatainak. Az EGSZB ezért hangsúlyozni kívánja, hogy teljes hatástanulmányra van szükség az FTT-re vonatkozó formális javaslathoz kapcsolódóan.

5.   Koncepció

5.1   Általános érvényességi terület

5.1.1   Cél, hogy ne csak a nemzetközi, hanem valamennyi pénzügyi tranzakció adóalapként szolgáljon. Habár a „valamennyi” kifejezést használjuk, a legtöbb számítás korlátokat határoz meg az érintett tranzakciók típusát, illetve a megadóztatandó tranzakciók értékét illetően. A CEPR/PERI tanulmányában különböző adóalapokat vizsgáltak meg, a WIFO tanulmányában pedig egy mindenre kiterjedő változatot választottak.

5.1.2   A megadóztatandó tranzakciók kiválasztásakor a legrövidebb távú ügyleteket kell előtérbe helyezni, másrészt pedig kiindulási pontként a lehető legszélesebb alkalmazási körre kell törekedni. A harmadik eldöntendő kérdés az, hogy egy ilyen adó a nemzeti piacokra irányuljon, vagy a külföldi tőzsdéket is magában foglalja-e.

5.1.3   Amennyiben az adó a nemzeti és a külföldi tranzakciókra egyaránt kiterjed, akkor valamennyi pénzügyi tranzakcióra vonatkozik. A reálgazdaság zavartalan működésének biztosítására való törekvés érv lehet az azonnali ügyletek kizárása mellett.

5.1.4   Ha az adó nem vonatkozik valamennyi tranzakcióra, az kihat majd a különböző tranzakciók versenyképességi helyzetére. Az ilyen hatások akkor kívánatosak, ha a rövid távú, spekulatív tranzakciókra nagyobb terhet rónak, mint a hosszú távú, nem spekulatív jellegű tranzakciókra. Valójában ez valósul majd meg, hiszen minél gyakoribb egy bizonyos tranzakció, annál nagyobb mértékben sújtja majd az adó.

5.1.5   Azt az elképzelést, hogy a pénzügyi tranzakciók nominális értékét válasszák az FTT alapjául, az a kritika érte, hogy a szóban forgó alap majdhogynem „fiktív”. Ehelyett a derivatívák kereskedésekor a pénzintézetekhez ténylegesen befolyó pénzt (tranzakciós díj, felár vagy egyéb, a fogyasztóra háruló költségek) lehetne megadóztatni. Az EGSZB mindazonáltal úgy véli, hogy a pénzügyi tranzakciók fiktív értékeken alapuló, a GDP-hez viszonyított alakulása hasznos mércéje annak, hogy időben hogyan változik a pénzügyi piacok kereskedési volumene.

5.2   Területi hatály

5.2.1   Milyen legyen az FTT: nemzeti, regionális (uniós szintű) vagy globális? Egy globális adó kétségkívül előnyben részesítendő. Ha ez nem lehetséges, az érvek mindenképp egy uniós szintű hatály mellett szólnak. De még olyan példák is akadnak, amelyek azt mutatják, hogy még egy nemzeti szintű adó sem lehetetlen, különösen a kiterjedt pénzügyi szektorral rendelkező országok esetén. Azt várnánk, hogy egy ilyen adónak komoly hatása lesz a kereskedés helyszínére. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez nem tűnik problémának. (21)

5.2.2   Az adók bevezetése mindig csökkenti az eszközértéket, de vajon hatással van-e a kereskedelmi ügyletek lebonyolításának helyszínére? Egy tanulmány számításai szerint a részvényekre és bizonyos kötvényekre kivetett 0,5 %-os brit „bélyegadó” (stamp duty) 20 %-kal csökkentette a forgalmat, és ezért nem állítható, hogy elűzte volna az üzleti tevékenységet Londonból. (22)

5.3   Adókulcs

5.3.1   Különböző mértékű adókulcsra születtek javaslatok, 0,1 és 0,01 % között. A legtöbben a 0,05 %-os kulcs mellett álltak ki, és mi is ezt az adókulcsot javasoljuk az FTT tekintetében egy világszintű rendszerben. Egy ilyen adókulcs olyan alacsony, hogy bevezetése nem jár annak kockázatával, hogy olyan komoly hatást gyakoroljon a rövid távú tranzakciókra, amely a pénzügyi piac működésének torzulásához vezetne. Amennyiben viszont európai rendszerként kerül bevezetésre az FTT, alacsonyabb adókulcs alkalmazását kellene megfontolni.

5.3.2   Azáltal, hogy megváltoztatja és hosszabb távú szemléletre alapozza a pénzügyi szektor tevékenységét, eközben pedig növeli az állami bevételeket, az FTT kettős haszonnal jár. Az is egyértelmű azonban, hogy minél magasabb az adókulcs, annál nagyobb hatással lesz a kereskedés tárgyát képező rövid távú tranzakciókra, vagyis annál alacsonyabbak lesznek a bevételek. Ezért olyan adókulcsot kell találni, amely egyensúlyt teremt az FTT két célkitűzése, a magatartás megváltoztatása és az adóbevételek között.

5.3.3   Az eddigi gyakorlatból ismert valamennyi hasonló adót vagy illetéket mindig csak bizonyos pénzügyi tranzakciókra vetették ki, de soha nem az összes tranzakcióra. Ha egy ilyen adó az összes tranzakciót érinti, a következményeket nem lehet pontosan előre felmérni. Ezért például három év elteltével az adókulcsot újra felül kellene vizsgálni, mérlegelve esetleges emelését vagy csökkentését.

5.4   Végrehajthatóság

5.4.1   Más jellegű kérdés, hogy milyen könnyű egy ilyen típusú adó beszedése. A javasolt adó által érintett legtöbb tranzakció már ma is számítógépesített. Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó adó bevezetése szinte semmilyen adminisztratív, technikai vagy gazdasági költséggel nem járna. Természetesen ki kellene fejleszteni egy speciális számítógépes programot. Néhány tesztet már elvégeztek ebben a tekintetben.

5.4.2   Ellenőrizni kell az olyan innovatív pénzügyi termékek kialakulását és létét, amelyek nem adókötelesek, vagy éppen az adóelkerülés szándékával jöttek létre. Ezeket is be kell vonni az adóalapba.

5.4.3   A tőzsdén kívüli OTC-tranzakciók (over the counter tranzakciók) piaca még mindig nem számítógépesített, bár a megfelelő uniós jogalkotás már kidolgozás alatt van. Az OTC-piac szabályozott tőzsdei rendszerbe történő integrációjának szükségessége mutatja, hogy a szabályozás és az FTT-jellegű adók egymás kiegészítői, nem pedig alternatívái.

6.   Következmények

6.1   A rövid távú pénzügyi tranzakciók számának csökkentése

6.1.1   Nincsenek arra vonatkozó pontos becslések, hogy az FTT milyen hatást gyakorolhatna a rövid távú kereskedésre. Csak feltételezéseink vannak, és ez komoly problémát jelent az FTT-ről folytatott vita során. A rövid távú pénzügyi kereskedés csökkentésének fő célkitűzéséről ezért nem állnak rendelkezésünkre statisztikák. Kizárólag az adóbevételek potenciális nagyságára vonatkozó statisztikai becslésekkel rendelkezünk.

6.1.2   Az FTT egyik következménye, hogy csökkenti a likviditást. De mi is tekinthető a likviditás optimális szintjének? Talán az 1990-es vagy 2000-es szintnél jobban teljesítettek volna a gazdaságok, ha biztosították volna számukra a 2007-es rendkívül magas likviditási szintet? A likviditás a pénzügyi tranzakciók számának teljes összegével egyenlő? Erre nemmel kell felelnünk, mivel számos tranzakció ugyanarra az értékpapírra alapul, így a tranzakciók számának teljes összege nem igazán alkalmas a „valódi” likviditás becslésére. Visszatérve a pénzügyi szektor fő céljára, azaz a pénzügyi közvetítői szerepre, fontos feladat, hogy a likviditást összehangoljuk a GDP szintjével. Anélkül, hogy állást foglalnánk a csökkentés pontos mértékét illetően, egyértelmű, hogy a változás iránya a 2007-es likviditási szint csökkentése felé kell, hogy mutasson.

6.1.3   Mivel az FTT a leggyakoribb tranzakciókat sújtaná a legnagyobb mértékben, valószínűleg nemcsak a tranzakciók száma csökkenne, hanem a hosszú és rövid távú tranzakciók aránya is változna. Az FTT ellen felhozott egyik érv, hogy a pénzügyi piac átláthatatlanabbá válna, mivel a rövid távú tranzakciók gyakorisága csökkenne. A szóban forgó rövid távú tranzakciók jelenlegi számát tekintve azonban még egy jelentős mértékű csökkenés sem szüntetné meg az összes, napon belüli ügyletet. Aligha állítható, hogy a pénzügyi szektor ebből a szempontból átláthatatlan volt pl. 2000-ben.

6.1.3.1   A WIFO-tanulmányban leírtak szerint a derivatívák fokozott használata a rövid és hosszú távú árak túlzott növekedéséhez vezetett. A derivatívákkal való kereskedés korlátozása ezért a pénzügyi piacon az árak volatilitásának csökkenéséhez, nem pedig a volatilitás növekedéséhez vezethet, ahogy azt időnként állítják.

6.1.3.2   A pénzügyi kereskedés majdnem egyenletesen oszlik meg a bankok és az egyéb pénzügyi intézmények között. A rövid és hosszú távú tranzakciók megoszlásáról nem állnak rendelkezésre ilyen adatok.

6.2   Az állami bevételek összege

6.2.1   A WIFO-tanulmány szerint egy 0,05 %-os adókulcs esetén a megadóztatott tranzakciók volumene 65 %-kal csökken majd. Egy alacsonyabb adókulcs a számítások szerint a tranzakciók kisebb mértékű csökkenéséhez vezet, míg egy magasabb adókulcs nagyobb mértékűhöz.

6.2.1.1   A tanulmány szerint ha az FTT csak az Egyesült Királyságban kerülne bevezetésre, az a brit GDP közel 7 %-át kitevő adóbevételt eredményezne. Németországban, abban az uniós országban, amelyben az Egyesült Királyság után a legtöbb ilyen jellegű pénzügyi tranzakciót bonyolítják le, ez az összeg a GDP kevéssel több mint 1 %-ának felelne meg. Amennyiben az FTT egész Európában alkalmazásra kerülne, az ebből származó adóbevételek a GDP mintegy 1,5 %-át tennék ki, amelynek a legnagyobb része a brit pénzügyi piacról származna. Az FTT globális bevezetése esetén az ilyen adóbevételek a világ GDP-jének körülbelül 1,2 %-át jelentenék.

6.2.2   A CEPR/PERI tanulmányában a kereskedés csökkenésének mértékét 25 % és 50 % közé teszik. A WIFO-tanulmányban szereplő adatokkal való összehasonlíthatóság érdekében az alábbiakban csak az adó alapját képező tranzakciók 50 %-os csökkenésére vonatkozó számokat adunk meg. A tanulmányban a számok a kereskedés tárgyát képező eszközök különböző típusaira lebontva szerepelnek. A tanulmányban szereplő dolláradatokat a következőkben az Egyesült Államok GDP-jéhez viszonyított arányukban tüntetjük fel.

részvények és értékpapírok 0,75 %

kötvények 0,18 %

opciók 0,03 %

prompt devizaügyletek 0,05 %

határidős ügyletek 0,05 %

csereügyletek 0,16 %

ÖSSZESEN 1,23 %

6.2.3   Európa és az Egyesült Államok esetében körülbelül megegyeznek az eredmények. A CEPR/PERI tanulmányából az is látható, hogy az azonnali ügyletek csak nagyon kis hányadát teszik ki az összes tranzakciónak.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  A BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) adatai szerint.

(2)  A de Larosière-csoport jelentése – HL C 318/11., 2009.12.23., 57. o.

(3)  Globális pénzügyi szolgáltató vállalat.

(4)  Stephan Schulmeister: „A General Financial Transaction Tax” [A pénzügyi tranzakciók általános adója]. WIFO Working Papers 344/2009.

(5)  BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja), in: Darvas / von Weizsäcker: „Financial Transaction Tax: Small is Beautiful” [A pénzügyi tranzakciókra kivetett adó: minél kisebb, annál szebb] 2010.

(6)  Lásd az 5. lábjegyzetet.

(7)  H. W. Sinn az EEAG-csoport 2010-es gazdasági jelentésének ismertetésekor, 2010. február 23-án Brüsszelben.

(8)  Helene Schubert, Osztrák Nemzeti Bank.

(9)  A de Larosière-csoport jelentése – HL C 318/11., 2009.12.23., 57. o.

(10)  „Makro- és mikroprudenciális felügyelet” – HL C 277/25., 2009.11.17., 117. o.

(11)  „Hitelminősítő intézetek” – HL C 277/25., 2009.11.17., 117. o.,

Az EGSZB véleménye az értékpapírok nyilvános kibocsátásakor vagy piaci bevezetésekor közzéteendő tájékoztatóról és a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóival kapcsolatos információkra vonatkozó átláthatósági követelmények harmonizációjáról – HL C ….

(12)  James Tobin: „A Proposal for International Monetary Reform” [Egy nemzetközi monetáris reformra vonatkozó javaslat], 1978.

(13)  Az Európai Tanács 2010. június 17-i következtetései: „Az EU-nak azon erőfeszítések élén kell állnia, amelyek az egész világon egyenlő versenyfeltételeket fenntartó globális megközelítés kialakítására irányulnak a pénzügyi intézményekre kivetendő illetékek és adók rendszerének felállítása tekintetében, és ezt az álláspontját határozottan védeni fogja a G20-partnerek körében. Ennek keretében meg kellene vizsgálni és tovább kellene fejleszteni egy a globális pénzügyi műveletekre vonatkozó adó bevezetését.”

(14)  Stephan Schulmeister: „A General Financial Transaction Tax” [A pénzügyi tranzakciók általános adója]. WIFO Working Papers 344/2009.

(15)  Pollin Baker és Sherman McArthur: „The Potential Revenue from Financial Transactions Taxes” [A pénzügyi tranzakciók adójából származó potenciális bevétel]; CEPR/PERI, 2009. december.

(16)  Ld. 14. lábjegyzet.

(17)  Az IMF időközi jelentése a G20 számára: „A fair and substantial contribution by the financial sector” [A pénzügyi szektor méltányos és jelentős mértékű hozzájárulása].

(18)  Az Európai Bizottság szolgálatainak munkadokumentuma: „Innovative financing at a global level” [Innovatív finanszírozás világszinten] – SEC(2010) 409 végleges.

(19)  PE432.992v01-00 állásfoglalási indítvány.

(20)  SEC(2010) 409 végleges.

(21)  Ilyen jellegű adókat találhatunk például Dél-Koreában, Hongkongban, Ausztráliában, Tajvanon és Indiában, illetve hasonló adókat Belgiumban, Argentínában és Brazíliában.

(22)  The Institute for Fiscal Studies (Pénzügyi Tanulmányok Intézete): „Stamp duty on share transactions: is there a case for change?” [Bélyegadó a részvényügyletekre: szólnak érvek a változtatás mellett?]; 2002. évi 89. kiadvány.


MELLÉKLET

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményéhez

A következő módosító indítványokat, amelyeknél a támogató szavazatok száma az összes leadott szavazat legalább egynegyede volt, a vita során elutasították.

1.10. pont – 1. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

A következőképpen módosítandó:

Az FTT másik célja közpénzek szerzése. Ezt az új bevételi forrást lehetne fordítani. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a pénzügyi szektor így visszafizeti majd az állami támogatásokat. Hosszú távon az adónak az állami bevételek új általános forrásaként kellene szolgálnia.

Indokolás

Voltak olyan tagállamok, ahol nem használtak fel közforrásokat a bankok megmentésére, így ez utóbbiak nem jelentettek terhet a közfinanszírozás szempontjából. Ennek ellenére ajánlatos volna megelőzni a jövőbeli válságokat, és magától értetődik, hogy a pénzintézeteknek hozzá kell járulniuk ehhez az alaphoz, amelyet kizárólag annak biztosítására használnának fel, hogy a fizetésképtelen pénzintézetek csődjét megfelelően kezeljék annak érdekében, hogy az ne ingassa meg az egész pénzügyi rendszert.

4.2. pont – 4. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

Az 1., 2. és 3. mondat törlendő, és az 1.10. pontban javasolt, új szövegrésszel helyettesítendő:

Az EU-ban nemrégiben zajlott politikai vitákat követően legvalószínűbbnek az állami bevételi forrásként történő hasznosítás tűnik.

Indokolás

Az 1.10. pontéval azonos.

4.2.3. pont – 5. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

A pont vége új mondattal egészítendő ki:

A jövőben az FTT-t inkább az állami bevételek új, általános forrásának kellene tekinteni. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi szolgáltatások héa-mentesek, így a banki szolgáltatások igénybevevői a legtöbb másfajta szolgáltatásnál alacsonyabb adót fizetnek azok után, továbbá a pénzügyi szektor magas nyereségessége fényében különösen indokoltnak tűnik az ágazatra kirótt adók megemelése. .

Indokolás

Általánosan elfogadott az államháztartás irányításában, hogy ha a bevételszerzés az egyetlen cél, nem ajánlatos a cégek közötti ügyletek megadóztatása, mivel az negatív hatásokkal járhat. Helyénvalóbb az eredményre vetni ki adót, mivel az ügyletek megadóztatása dominóhatásként növeli az árakat. Léteznek hatékonyabb eszközök is az állami bevételek növelésére.

A fenti három módosító indítványt összevont szavazásra bocsátották.

Szavazás eredménye:

Mellette

:

52

Ellene

:

91

Tartózkodott

:

9

1.11. pont – 2. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

Az utolsó mondat törlendő:

Az FTT progresszív adó lenne, mivel a pénzügyi intézmények ügyfelei éppúgy, mint maguk a pénzügyi intézmények, amikor saját nevükben kereskednek, a társadalom leggazdagabb rétegeit képviselik.

Indokolás

A kijelentés alaptalan. A pénzügyi szektor ugyanúgy hozzájárul az adóbevételekhez, mint az összes többi szektor. Mely ágazatot veszi az előadó összehasonlítási alapul? Milyen adatokkal tudná alátámasztani ezt a kijelentést?

Szavazás eredménye:

Mellette

:

65

Ellene

:

102

Tartózkodott

:

10

1.16. pont – 3. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

Az 1.16. pont után új pont illesztendő be.

1.17

Indokolás

Ezt az állítást a tények igazolják, ezért szerepeltetni kell a véleményben. Az adó igen kritikus pillanatban gyakorolna kedvezőtlen hatást a reálgazdaság finanszírozására.

Szavazás eredménye:

Mellette

:

62

Ellene

:

116

Tartózkodott

:

4

A szekcióvéleményben szereplő alábbi szövegrészt egy, a Közgyűlés által elfogadott módosító indítvány alapján megváltoztatták, de a szekcióvéleményben szereplő szövegrész is megkapta legalább a leadott szavazatok egynegyedét.

5.3.1. pont – 8. módosító indítvány, előterjesztő: Lars NYBERG

A következőképpen módosítandó:

Különböző mértékű adókulcsra születtek javaslatok, 0,1 és 0,01 % között. A legtöbben a 0,05 %-os kulcs mellett álltak ki, és mi is ezt az adókulcsot javasoljuk az FTT tekintetében . Egy ilyen adókulcs olyan alacsony, hogy bevezetése nem jár annak kockázatával, hogy olyan komoly hatást gyakoroljon a rövid távú tranzakciókra, amely a pénzügyi piac működésének torzulásához vezetne.

Szavazás eredménye:

Mellette

:

102

Ellene

:

52

Tartózkodott

:

15


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/90


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A belső piac szociális dimenziója (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/15

Előadó: Thomas JANSON

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. július 16-án úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A belső piac szociális dimenziója.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2010. május 5-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 143 szavazattal 15 ellenében, 19 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Összefoglaló

1.1   A szociális dimenzió a belső piac alapvető részét képezi. Számos aspektusa van. Ebben a véleményben a gazdasági és a jogi szempont jelenik meg. A közelmúltbeli fejlemények kétségessé tették, hogy képes-e a szociális dimenzió a munkavállalók védelmére. A belső piac nem működhet megfelelően az erős szociális dimenzió és a polgárok támogatása nélkül.

1.2   Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy a szociális kérdések területén fontos szerep hárul az EU-ra, mivel a tagállamok nem képesek önállóan megoldani a szociális problémákat. A politikai elfogadás, a szolidaritás és a koherencia létrehozása érdekében az EU-nak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie politikáiban a szociális szempontokra.

1.3   Egy sor kedvezőtlen fejlemény, néhány egyéb tényező mellett, veszélybe sodorta a szociális dimenziót. Az európai gazdaság az utóbbi évtizedek legnagyobb kihívásával szembesül. Nem akadályozták meg a pénzügyi buborékok növekedését, és eközben figyelmen kívül hagyták az ellenőrzési mechanizmusokat és a hagyományos kockázatértékeléseket. Ennek eredményeképpen nőtt a munkanélküliség, a munkaerőpiacok és a szociális helyzet pedig továbbra is romlani fog. Ezért a foglalkoztatást továbbra is az EU egyik legfőbb napirendi pontjaként kell kezelni. Európának a jóléti rendszerek finanszírozása érdekében fenntartható növekedésre és magas színvonalú munkaerőpiaccal kombinált magas foglalkoztatási rátára van szüksége.

1.4   Az elmúlt évtizedben a jóléti rendszereket olyan reformoknak vetették alá, amelyek a szociális védelmi rendszereken belül a munkavállalást ösztönző intézkedéseket kívánták hatékonyabbá tenni, azzal a céllal, hogy növeljék a munka értékét, az embereket pedig visszavezessék a munkaerőpiacra. Ennek egyik eredményeként azonban nőttek az egyenlőtlenségek, elmélyítve így a szociális problémákat.. A foglalkoztatás és a jóléti rendszerek létfontosságú szerepet játszanak a szegénység csökkentésében, szociális juttatások nélkül pedig az egyenlőtlenségek fokozódása és a válság szociális hatása sokkal gyorsabb és súlyosabb lenne. Számos tagállamban a nemzeti költségvetés helyzetének romlása – amely az államadóssággal kapcsolatos válsághoz vezetett vagy felvetette annak lehetőségét – jelentős nyomást fejt ki a jóléti rendszerekre. A fokozott, fenntartható gazdasági aktivitás, a pénzügyi piacok szabályozása, valamint a kutatásba és oktatásba történő befektetés e probléma néhány lehetséges megoldását jelenti.

1.5   A belső piac olyan színtér, amelyen mind a szociális, mind pedig az egyéb dimenziók kifejeződésre jutnak. A kibontakozás érdekében fenntartható gazdasági növekedést és munkahelyeket kell teremteni, amelyek a maguk részéről a szociális juttatások alapját jelentő adóbevételeket generálják. A munkanélküliség szintje és a költségvetési egyensúly hiánya azt mutatja, hogy sokat lehet még tenni a jelenlegi helyzet javítása érdekében.

1.6   Aszociális dimenzió jogi aspektusai megkérdőjeleződtek, mivel az Európai Bíróság döntései négy esetben (Viking, Laval, Rüffert és Luxemburg) élénk vitákhoz vezettek elsősorban a politikai és a tudományos körökön belül a szociális dömping növekvő kockázataitól való potenciális félelemről. Az Európai Parlament és a tudományos világ, valamint a munkavállalók képviseleti szervezetei (1) aggodalmuknak adtak hangot a döntésekkel kapcsolatban. Mások meg vannak arról győződve, hogy az ezekre az esetekre vonatkozó európai bírósági döntések hozzá fognak járulni a belső piac jobb működéséhez.

1.7   Az EGSZB ezért a következőket javasolja:

 

Rövid távon az EGSZB a kiküldetésben lévő munkavállalókról szóló irányelv hatékonyabb végrehajtására szólít fel. Az EGSZB javasolja, hogy vizsgálják meg az „Európai Szociális Interpol” létrehozásának elképzelését, amely az egyes tagállamokban felállított munkaügyi felügyeletek tevékenységét támogatná.

 

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága közelmúltbeli döntéseinek fényében vizsgálja felül a Közösségen belüli helyzetet.

 

Az EGSZB az Európai Bizottság minden olyan intézkedését is támogatja, melynek célja a szociális párbeszéd erősítése, így például:

a magasabb színvonalú szociális párbeszéd és egy európai vitarendezési és békéltetési mechanizmus előmozdítását;

a makrogazdasági párbeszéd továbbvitelét, melynek célja egy újabb pénzügyi válság megelőzése;

az európai szociális modell előmozdítását a nemzetközi kapcsolatokban.

 

Középtávon az EGSZB egy olyan európai bizottsági kezdeményezést támogat, amely tisztázza, milyen jogi kötelezettségeik vannak a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv végrehajtásakor a tagállami hatóságoknak, a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak, és biztosítja, hogy ezek a szabályok általánosan alkalmazhatók legyenek. Az EGSZB érdekesnek tartja a Monti-jelentésben található javaslatot, amely szerint a sztrájkhoz való jog mentesül a belső piac szabályai alól, és úgy véli, hogy néhány problémára megoldást jelenthet. Ez azonban nem szabad, hogy kizárja a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv részleges felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a munkavégzés helye elvet következetesen lehessen alkalmazni, lehetővé téve annak jogszabályi rögzítését, hogy az azonos munkahelyen elvégzett azonos munka tekintetében minden esetben azonos munka- és fizetési feltételeket kell alkalmazni.

 

Hosszabb távon az Európai Uniónak a szociális dimenzió megerősítésére és a belső piac teljes potenciáljának kihasználására kell törekednie. A Lisszaboni Szerződés és az ahhoz csatolt Alapvető Jogok Chartája nem fejtette még ki teljes hatását az alapvető jogok és a gazdasági jogok közötti egyensúlyra. A szociális dimenzió erősítése szükségessé teszi az alapvető szociális jogok megerősítését, valamint hogy a szociális jogokat magába foglaló alapvető jogok bármiféle korlátozása nagyon szűk keretek között maradjon. E célkitűzés elérése érdekben módosítani lehetne a Szerződést.

2.   A belső piac és a szociális dimenzió

2.1   1987-ben az EGSZB véleményt (2) fogadott el a belső piac szociális szempontjairól. Az EGSZB javasolta az Európai Közösségnek, hogy biztosítson egy sor, a munkaerőpiachoz kötődő alapvető szociális jogot. Biztosítani kívánta, hogy a nemrég elindított belső piac nem vezet a piac torzulásaihoz, valamint hangsúlyozni kívánta, hogy a Közösség szociális célokat is követ. A szociális dimenzió európai szinten kidolgozott joganyagot és megállapodásokat foglal magában, annak biztosítása érdekében, hogy a munkavállalók bizonyos alapvető jogokat élvezzenek a munkahelyükön. Ez azonban együttműködést is igényel az EU-n belüli foglalkoztatás növelése érdekében.

2.2   E véleményt követően az Európai Bizottság egy sor dokumentumot tett közzé, amelyek kiindulópontként szolgáltak a belső piac szociális dimenziójának szélesebb körű és mélyrehatóbb értelmezésének kidolgozásához. (3) Az Európai Bizottság szerint „A belső piac szociális dimenziója e projekt alapvető része, mivel nemcsak a gazdasági növekedés erősítéséről és az európai vállalkozások külső versenyképességének fokozásáról van szó, hanem valamennyi hozzáférhető forrás hatékonyabb használatáról, valamint az egységes piacból eredő előnyök méltányos elosztásának eléréséről”. (4)

2.3   1989-ben az EGSZB kulcsszerepet játszott a munkavállalók alapvető szociális jogait elismerő szociális charta tartalmának kidolgozásában. E jogokat nem veszélyeztetheti sem a verseny nyomása, sem pedig a versenyképesség növelésének célkitűzése. Az EGSZB álláspontja szerint ezeknek az alapvető jogoknak a gyakorlása azt feltételezi, hogy vonatkozásukban nem alkalmaznak indokolatlan korlátozásokat.

2.4   E vélemény a szociális dimenzió működési lehetőségeit befolyásoló néhány legújabb, fontos fejlemény megragadására tesz kísérletet. Az elmúlt évek során a szociális dimenzió kérdésével foglalkozó egyéb véleményeket (5) is elfogadott az EGSZB, e vélemény részben ezekre épül. A kezdettől fogva világos, hogy erős szociális dimenzió vagy az európai polgárok jóváhagyása nélkül a belső piac nem működhet megfelelően a szociális piacgazdaságon belül. Egy megfelelően működő egységes piac számos előnnyel jár, amelyek igen fontosak a vállalatok, a munkavállalók, a polgárok és általában a gazdaság számára. A Szerződések preambulumának olvasata alapján azonban úgy tűnik, hogy a belső piacot a polgárok jólétének szolgálatában álló eszközként, és nem önmagáért való célként hozták létre.

2.5   Ezért a szociális dimenziónak négy alapvető indoka létezik:

a személyek szabad mozgása,

léteznek oszthatatlan szociális jogok, amelyeket valamennyi társadalomnak, minden körülmények között tiszteletben kellene tartania – ilyen a kollektív fellépéshez, az egyesülési szabadsághoz és a kollektív tárgyaláshoz való jog, valamint az ILO alapegyezményeiben és a szociális és személyes jogokhoz kapcsolódó más nemzetközi és európai egyezményekben szereplő egyéb jogok,

a belső piac működésének erősítése és káros hatásainak csökkentése, hogy megteremtődjön a politikai és gazdasági projektek elfogadottsága és erősödjön a társadalmi kohézió,

a szociálpolitika a jobb versenyképesség egyik fő összetevője is.

2.6   Maga a „szociálpolitika” a tagállami és az európai szint megosztott hatáskörébe tartozik. E terület legtöbb előírása, tekintettel a belső piacra, a munkavállalók szabad mozgásának és a letelepedés szabadságának a megvalósítására összpontosított. Megnőtt azonban a szociális dimenzió jelentősége. A következő szerződések olyan területekre terjesztették ki a többségi szavazást, mint az esélyegyenlőségekkel foglalkozó joganyag, a munkavállalók tájékoztatása és a velük folytatott konzultáció, valamint a munkanélkülieket segítő politikák. A joganyag azonban nem rendelkezett (és nem rendelkezik) jogalappal olyan területek kezelésére, mint a bérpolitika, a gyülekezési szabadság, a sztrájk vagy a kizárások alkalmazása, még úgy sem, hogy az Európai Bizottság ítéletei és az EU-jogalkotás érinti ezeket a kérdéseket. A Nizzai Szerződés hivatalosan is elismerte az Európai Unió Alapjogi Chartájának státusát. A Lisszaboni Szerződés az Alapjogi Charta jogilag kötelezővé tételével megerősítette a jogok elismerését.

2.7   A szociálpolitikák elsősorban tagállami hatáskörbe tartoznak. A globális és az európai fejleményekből eredő szociális kihívások ugyanakkor kihatnak a tagállamok polgáraira, ezért szükséges a koordinált európai megközelítés. Az EU különböző módszerek alkalmazásával igyekezett kezelni a megosztott hatáskör dilemmáját. A minimumkövetelmények egy soráról szóló döntésével megkísérelte fenntartani a szociális normákat. A másik ilyen módszer a nyílt koordinációs módszer. A nyílt koordinációs módszert jobban és hatékonyabban lehetne alkalmazni a „közös elvekre” épülő, nemrégiben bevezetett megközelítés használatával, valamint ha a szervezett civil társadalom lehetőséget kapna a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek európai szintű megfogalmazásában és akár megtárgyalásában való részvételre (6).

2.8   Európa figyelemre méltó szociális „vívmányokkal” rendelkezik: az Európai Unió létrehozása óta e területen kb. 70 irányelvet és rendeletet fogadtak el. Ezek többségét 1985 óta fogadták el. Az EGSZB határozottan meg van arról győződve, hogy az EU-nak fontos szociális szerepe van. A szociális problémákat a tagállamok nem képesek önállóan megoldani. Annak érdekében, hogy létrejöjjön a politikai elfogadottság, a szolidaritás és a koherencia, az EU-nak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a szociális szempontokra politikáiban, tiszteletben tartva egyúttal a szubszidiaritás elvét is.

3.   Jelenlegi fejlemények

3.1   A gazdaság fejlődése

3.1.1   Az európai gazdaság az utóbbi évtizedek legnagyobb kihívásával szembesül. 2008 második féléve óta (7) a világgazdaság erőteljes gazdasági lassulást könyvelt el, amely a legtöbb országban a vártnál sokkal súlyosabbnak bizonyult. Amikor a gazdaság éppen a bankválság utáni helyreállás jeleit kezdte mutatni, az államadóssággal kapcsolatos válság és az éppen elrendelt kiigazító intézkedések szigora miatt most ismét veszélybe kerül.

3.1.2   A munkanélküliség növekedik, súlyosbítva a helyzetet. A pénzügyi válság következményei és a hitelezők feltételei megvonásokhoz vezettek a jóléti rendszerekben, a nyugdíjakban és a szociális transzferek területén. Ez súlyosbítani fogja a szegénységet és előnytelen helyzetbe hozza a leginkább kiszolgáltatott csoportokat, miáltal egy ördögi kört indít el. A válság által sújtott számos európai vállalat azonban, együttműködve az állami foglalkoztatási szolgálatokkal, intézkedéseket vezetett be az általuk alkalmazott munkaerő megtartására, és így a dolgozók további foglalkoztatására.

3.1.3   Az események váratlan bekövetkezte és ezek gyors terjedése a globalizált gazdaság új jelenségeire hívja fel a figyelmet. Ennek számos oka volt. Ide tartoznak a túlzott likviditást eredményező pénz- és árfolyam-politikák; a bizonyos területekre és szereplőkre vonatkozó hiányzó, illetve elégtelen szabályozás; az irreálisan magas hozamok hajszolása, miközben a piaci szereplők, illetve a felügyeleti szervek és szabályozó testületek nem elemezték vagy ismerték kellően a kockázatokat; a túlzott tőkeáttétel; a makrogazdasági politikák elégtelen összehangolása, valamint a nem megfelelő szerkezeti reformok. (8)

3.1.4   Elkerülhetetlenül felmerül a kérdés, hogy az EU meglévő gazdasági kerete, ideértve a nem kielégítő makrogazdasági párbeszédet is, nem súlyosbította-e valójában a válságot. Ezek eredménye a meggyengült automatikus stabilizátorok, a valós bérek helyett a hitelrobbanás, a csökkenő növekedési ráták, valamint a pénzügyi buborékok észlelésének kisebb valószínűsége. Az EGSZB úgy véli, hogy a magánadósságok (bankok) államadóssággá (állam és polgárok) történő átalakítása túlzott terhet ró a polgárokra, főleg mivel a közfinanszírozás romlása, valamint a növekedési és stabilitási paktum korlátozásai felvetik a jóléti rendszerekbe történő alapvető fontosságú beruházások jövőbeli finanszírozásának kérdését.

3.1.5   A válság legutóbbi szakasza rávilágított, hogy számos tagállam fenntarthatatlan költségvetési deficitekkel küzd. A közfinanszírozás helyreállításához szükséges korrekciós intézkedések óriási nyomást gyakorolnak majd az adórendszerekre, a szociálpolitikákra és a szociális programokra.

3.1.6   Meg kell jegyezni, hogy hiányosságaik ellenére az Európai Bizottság, a munkaerő védelmére is tekintettel, a nemzeti állami támogatásokat egy átfogó európai kép keretében vizsgálja. Helyes, hogy a versenypolitika, különösen a kkv-k és a bankoknak nyújtott állami támogatások vonatkozásában, tekintettel van az európai egyenlő versenyfeltételek fenntartásának szociális-gazdasági céljára.

3.1.7   Az EGSZB korábban (9) már megállapította, hogy az európai gazdasági politikák kidolgozói felismerték az anticiklikus makrogazdasági politika szükségességét, a kínálati oldal intézkedéseire alapozott eddigi gazdaságpolitika kiegészítésére. Az EGSZB a társadalom leggyengébb tagjainak jobb védelme, illetve a gazdaságpolitika hatékonyabb összehangolása melletti elkötelezettséget is üdvözölte. Kiemelte azonban, hogy az EU gazdasági fellendülési terve meglehetősen csekély horderejűnek tűnik a világ más régióiban kidolgozott csomagokhoz képest.

3.2   A belső piac fejlődése

3.2.1   Az EGSZB több véleményben is üdvözölte a belső piac kialakítását és fejlődését. (10) A valamennyi tagállamot és az EGT-országokat is felölelő belső piac előnyére válik a fogyasztóknak, a vállalatoknak és a munkavállalóknak, egységes szabályozási környezetet biztosítva az áruk, a tőke, a személyek és a szolgáltatások mozgásához.

3.2.2   Az Európai Bizottság megalkotta a jövőbeli egységes piacra vonatkozó elképzelését. (11) Rámutat arra, hogy az egységes piac előnyös a fogyasztók és a vállalatok számára, támogatta a munkahelyteremtést, valamint ösztönözte a növekedést, a versenyképességet és az innovációt. Az Európai Bizottság szerint a jövő kulcsfontosságú területei a következők:

a fogyasztók és a vállalatok, e tekintetben az egységes piacnak jobb eredményeket és előnyöket kell biztosítania ahhoz, hogy megfeleljen a fogyasztók és a vállalkozások elvárásainak és válaszoljon aggodalmaikra,

válasz a globalizáció kihívásaira,

a tudás és az innováció „ötödik szabadságjogként” való kezelése,

szociális és környezeti dimenzió, erre vonatkozóan az Európai Bizottság vállalja hatáselemzései minőségének javítását annak érdekében, hogy a piaci változások tekintetében hatékonyabb előrejelzést nyújtson.

A belső piac legkomolyabb kudarca az, hogy képtelen foglalkoztatást és gazdasági tevékenységet generálni a belső piac felé irányuló beruházások által. Különösen nem sikerült a technológia és a kutatás támogatása és fejlesztése a gazdasági átmenet alapjainak lefektetése érdekében. Ennek a hiányosságnak a pótlása nélkül – nem lévén képes a juttatások finanszírozására és új munkahelyek teremtésére – Európa lemarad a világgazdasági versenyben.

3.2.3   Az EGSZB a szociális fejlődés, a kedvező gazdasági környezet és a környezetvédelem közötti jobb egyensúly kialakítására szólít fel, ami létfontosságú a működő belső piac szempontjából és a hosszú távú fenntartható fejlődés elősegítése érdekében. Minél mélyebb a belső piaci integráció, annál inkább teljesíteni kell a szerződésekben foglalt, a polgárok jólétének szavatolására irányuló célkitűzéseket, és annál magasabb szintű szociális védelem biztosítására lesz tehát szükség. Mivel az EU-ban 27 munkaerőpiac működik különféle jogi szabályozási háttérrel, az Uniónak biztosítania kell, hogy a belső mobilitásra vonatkozó szabályok ne gyengítsék a már működő rendszereket. Óvintézkedésekkel kell biztosítani, hogy a tagállamok között a közös piacon megvalósuló verseny az innovációt célozza, és ne legyen kontraproduktív vagy egyenesen káros. (12)

3.2.4   A válság Európa-szerte vállalati szerkezetátalakítási hullámot indít majd el. Az EGSZB megjegyzi, hogy az EU jelenleg nem rendelkezik közös stratégiai elképzeléssel sem arra vonatkozóan, hogy hogyan küzdje le az ilyen szerkezetátalakítások negatív hatásait, sem pedig annak kapcsán, hogy miként ragadja meg az alkalmat arra, hogy az uniós vállalkozásokat versenyképesebbé tegye a globális gazdaságban. Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy a szociális partnerekkel közösen fogadjon el egy olyan európai álláspontot, amely valamennyi munkavállaló számára védelmet nyújt. Ebben a tekintetben az EGSZB üdvözli az európai szociális partnereknek azt a kezdeményezését, hogy tanulmányt készítenek az EU-ban zajló szerkezetátalakításról, és „menetrendet” dolgoznak ki a vállalatok számára arról, hogy hogyan tudnak hatékonyan részt venni a szerkezetátalakítás folyamatában.

3.2.5   Az EGSZB korábban megállapította, (13) hogy ha Európa hosszú távon is meg kívánja őrizni versenyképességét, a belső piacnak fenntartható, hosszú távú növekedést kell biztosítania, és ehhez a környezeti dimenziót is megfelelően figyelembe kell venni. A végső célkitűzés a belső piac szociális piacgazdaságon belüli működésének jelentős javítása, és annak biztosítása, tiszteletben tartsák az alapvető szociális jogokat. Az EGSZB azt is hangsúlyozta, hogy ha az szükséges és helyénvaló, a munkavállalók védelme érdekében minél előbb megfelelő, konkrét intézkedéseket kell hozni, amelyek egyértelművé teszik, hogy sem a gazdasági szabadságok, sem pedig a versenyszabályok nem lehetnek fontosabbak a szociális alapjogoknál. (14) Az EGSZB ugyanakkor tudatában van annak, hogy ösztönözni kell a munkahelyteremtést és támogatni kell a vállalkozói szellemet, illetve egészséges és fenntartható tagállami gazdaságokat kell kialakítani.

3.2.6   Amennyiben azt akarjuk, hogy a belső piac betöltse a neki szánt szerepet, nagyobb hangsúlyt kell helyezni a jelenlegi gazdasági válság során gazdasági stabilizátorként fontos szerepet játszó közérdekű szolgáltatásokra, a jogbiztonságot is biztosítva vonatkozásukban, emellett pedig fejleszteni kell a nemzetközi dimenziót. Elő kell mozdítanunk szociális modellünket mint a fejlesztés tényezőjét a nemzetközi színtéren, és meg kell erősíteni identitásunkat, miszerint a nemzetközi fórumokon egymást kölcsönösen támogató, aktív testület vagyunk, melynek célja, hogy a globalizáció kereteit erősebbé tegye. Amennyiben igazságos globalizációra vágyunk, akkor kereskedelmi és egyéb nemzetközi megállapodásaiban Európának nagyobb nyomást kell gyakorolnia az egyenjogú kereskedelmi feltételek és a globalizáció vonatkozásában.

3.2.7   Az EGSZB-nek szilárd meggyőződése, hogy az EU-nak továbbra is politikai prioritásként kell kezelnie az Európán belüli mobilitást. E tekintetben az EGSZB felszólította azokat az államokat, amelyek még mindig átmeneti korlátozásokat alkalmaznak a személyek szabad mozgása vonatkozásában, hogy tartsák tiszteletben a Szerződésekből következő eljárásokat és számolják fel ezeket az intézkedéseket (15).

3.3   A szociális/jóléti rendszerek alakulása

3.3.1   A részleges gazdasági fellendülés ellenére a foglalkoztatási és szociális helyzet további romlása feltételezhető, különösen az államadósságokat érintő válság megoldását célzó jelenlegi intézkedések kontextusában. Az Európai Bizottság jelentése szerint a következő két évben a munkanélküliségi ráta előre láthatóan jó néhány évtizede nem tapasztalt szintre emelkedik. (16)

3.3.2   A tagállamok által megtett lépések kedvező hatást gyakoroltak a foglalkoztatási szint megtartására és a munkanélküliség alacsony szinten tartására. Ezek közé tartozik például a befektetések ösztönzése, a kollektív szerződések elősegítése, valamint a munkanélküliséget kezelő állami rendszerek által finanszírozott meghatározott munkaerő-piaci intézkedések. Egyes tagállamok a „belső rugalmasságra” támaszkodtak, például olyan rendszerek bevezetésével, amelyek csökkentették a ledolgozott munkaórák számát, és ezt továbbképzésekkel ötvözték. Egyes országokban, részben a fenti rendelkezések hiányában, nagymértékű leépítésekre került sor. (17)

3.3.3   A foglalkoztatást az EU egyik legfőbb célkitűzésének kell tekinteni. Európának magas foglalkoztatási rátára és egyszersmind magas színvonalú munkaerőpiacra van szüksége. A képzett munkaerőnek magas szintű vállalkozói tevékenységre, valamint a köz- és a magánszektorba történő beruházásokra van szüksége a nemzetközi versenyképesség érdekében. A jóléti rendszerek finanszírozása arra épül, hogy az európai munkaerőpiac a lehető legnagyobb számú munkaerőt foglalkoztassa. Európában még mindig akadályok tornyosulnak a teljes foglalkoztatás elérése előtt. Annak érdekében, hogy a foglalkoztatás magas szintje Európában a jövőben is megmaradjon, a hangsúly a rugalmas biztonságra, a foglalkoztathatóságra, a magasabb fokú termelékenységre, továbbá az oktatásra és a képzésre helyeződött át, hiszen ezek mind hozzájárulhatnak a hatékonyabb munkaerő-piacok létrehozásához. Ezen túlmenően azoknak az intézkedéseknek kellene a legnagyobb prioritást biztosítani, amelyek ösztönzik a munkahelyteremtést és a vállalatalapítást, valamint azoknak, amelyek bátorítják a kívülről érkező befektetéseket.

3.3.4   Az elmúlt évtizedben a jóléti rendszerek a szociális védelmi rendszereken belüli munkára való ösztönzés előmozdítását célzó reformok középpontjában álltak. Ez összhangban áll a kínálatoldali filozófiával, amelyhez a jóléti juttatások csökkentése és szigorúbb jogosultsági feltételek kapcsolódnak. Ezekről az intézkedésekről úgy vélik, hogy csökkentik a munkanélküliséget. A jóléti rendszereknek egyensúlyt kell teremteniük az emberek újbóli munkához jutásának támogatása, valamint a munkanélkülieknek nyújtott jövedelemtámogatás között.

3.3.5   Az ilyen politikák hatékonysága megkérdőjelezhető. Az utóbbi két évtizedben nőttek az egyenlőtlenségek. A jóléti rendszerek létfontosságú szerepet játszanak a szegénység csökkentésében, és szociális juttatások nélkül az egyenlőtlenségek erősödése és a válság szociális hatása sokkal gyorsabb és erősebb lenne. Fennáll a veszélye, hogy a jelenlegi válság megtorpantja a foglalkoztatás növekedésének és az országok közötti társadalmi kohézió javulásának tendenciáját, miközben súlyosbítja azt a hosszú távon tapasztalható európai tendenciát, hogy az egyes országokon belüli jövedelem-egyenlőtlenség nő. (18)

3.3.6   A számos tagállamban a válság leküzdése érdekében hozott intézkedések kedvező eredményekkel jártak. Másrészt az Európai Bizottság jelentése szerint (19) a munkanélküliek számos országban nem kapnak jövedelemtámogatást. Egyes esetekben a juttatások nem megfelelően célzottak, ami azt sugallja, hogy a juttatások rendszere egyrészről nem alkalmas a megfelelő biztonsági háló biztosítására, másrészről pedig nem a leginkább rászorulókat támogatja. E rendszerek minősége és fenntarthatósága a tét. (20) A gazdasági válság és a demográfiai fejlemények kihatásának következtében fennáll a veszélye, hogy a jóléti rendszerek az életszínvonal növelése helyett kizárólag a minimális előírások megállapítására koncentrálnak majd. Ez különösen azokra a tagállamokra érvényes, ahol a juttatások már most meghaladják az adott állam fiskális bevételeit. Miközben a termelékenységi szint egyre nő az Unió országaiban, éppúgy a szegénység is. El kellene gondolkozni azon, hogy miért tűnik lehetetlennek a polgárok számára legalapvetőbb szükségleteik ellátását és a tisztességes munkát biztosítani. Az egyik hosszú távú megoldás az, ha az állami és a magánszektor gazdaságának növekedését a versenyképes vállalatok fejlődése mozdítja elő.

3.3.7   Az EU-nak az a képessége azonban, hogy megfelelő védelmet nyújtson a kockázatok ellen és a gazdasági növekedést társadalmi haladással ötvözze, csak a reformok érdekében tett erőfeszítések fokozása révén tartható fenn. Közös előrelépést kell elérni a foglalkoztatási szintek növelése, a termelékenység fokozása, a megfelelő fiskális rendszerek kialakítása terén, valamint annak kapcsán, hogy az európai szociális rendszerek fenntarthatóvá váljanak és lehetőségük legyen megfelelő védelem nyújtására.

3.4   Jogi fejlemények

3.4.1   Az Európai Bíróság négy ügyben (Viking, Laval, Rüffert és Luxemburg) hozott döntései (21) heves vitákat gerjesztettek politikai és tudományos körökben, és tovább fokozták a szociális dömping növekvő kockázatával kapcsolatos, megalapozott és megalapozatlan félelmeket. A döntésekre az uniós intézmények és a szociális partnerek is reagáltak.

3.4.2   2008 októberében az Európai Bíróság ítéleteire reagálva az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el. (22) Az Európai Parlament kijelentette, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem élvez elsőbbséget az Európai Unió alapjogi chartájában megállapított alapvető jogokkal, és különösen a szakszervezetek azon jogával szemben, hogy kollektív szerződésekről tárgyaljanak, azokat megkössék és végrehajtsák, illetve hogy kollektív fellépéseket valósítsanak meg. Ezen túlmenően a Parlament kijelentette, hogy a jelenlegi közösségi jog hézagos és következetlen. Ez pedig ellentétes a jogalkotó akaratával, amely ugyanis a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a munkavállalói jogok védelme közötti helyes egyensúly megteremtésére törekszik.

3.4.3   A tudományos körök kritikusan nyilatkoztak. (23) 2009 júniusában több mint száz európai munkajogász és jogtudós nyílt levelet intézett az állam- és kormányfőkhöz, amelyben mély aggodalmuknak adtak hangot az alapvető szociális jogok megnyirbálása, valamint a Bíróság döntéseinek a munkavállalók és szervezeteik jogaira gyakorolt hatása miatt. Amiatt is aggodalmukat fejezték ki, hogy a bírósági határozatok komoly problémákat okoztak a munkavállalók jogainak hatékony védelme terén. Hangsúlyozták, hogy az alapvető szociális jogokat nem lehet a belső piaci szabadságok és a versenyjog alá rendelni, ellenkezőleg, teljes mértékben el kellene azokat ismerni olyan jogokként, amelyek előfeltételei az Európai Unión belüli fenntartható gazdasági és szociális fejlődésnek.

3.4.4   2009. március végén az Európai Bizottság és a francia elnökség felkérésére az európai szociális partnerek megkezdték az Európai Bíróság ítéleteinek közös elemzését. A feladat teljesítésére egy ideiglenes bizottságot állítottak fel, amely néhány kulcsfontosságú kérdésre összpontosította munkáját, többek között a gazdasági szabadságok és a szociális jogok közötti összefüggésre, a szabad mozgás és szolgáltatásnyújtás javítása érdekében eltávolítandó akadályokra és megvalósítandó feltételekre, az átláthatóság és a jogbiztonság kérdésére, valamint az eltérő nemzeti iparági kapcsolati rendszerek tiszteletben tartása által jelentett kihívásra. (24)

3.4.5   Az EGSZB – miközben elismeri, hogy a létező szabályok értelmezése az Európai Bíróság előjoga – úgy véli, hogy ezek a döntések számos szempontból aggodalomra adnak okot, és hogy meg kell vizsgálni és el kell magyarázni azok következményeit.

3.4.5.1   A gazdasági szabadságok és az alapvető szociális jogok közötti hierarchia

A Viking- és a Laval-ügy révén a Bíróság elismerte, hogy a kollektív keresetek benyújtása alapvető jog, és ezért az uniós joganyag része, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem magasabb rendű más uniós jogoknál, például a szolgáltatásnyújtás szabadságánál vagy a letelepedés szabadságánál. Ezen túlmenően a Bíróság kimondta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a letelepedés szabadsága horizontális közvetlen hatállyal rendelkezik. Az Európai Bíróság megállapította, hogy nem elegendő, ha a kollektív fellépés „a Szerződéssel összeegyeztethető jogos célt szolgál, és azt közérdeken alapuló kényszerítő ok igazolja. (…) az is szükséges, hogy alkalmas legyen az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépje túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket” (25). Így annak elismerése, hogy a kollektív keresetek benyújtása alapvető jog, inkább elvi, mint gyakorlati jelentőségű. Ebből következően a Bíróság kimondta, hogy a kollektív fellépések korlátozzák a fenti szabadságokat, és azt vizsgálta, hogy ez a korlátozás indokolt-e. Ez azt jelenti, hogy a kollektív fellépéseket mindig a gazdasági szabadságok korlátozásának tekintetében kell mérlegelni. A tudományos szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a közelmúltban több ügyben (26) az ellenkező megközelítést alkalmazta, vagyis azt vizsgálta, hogy az alapvető jogok területén milyen korlátozások engedhetők meg. A Bíróság ítéletei aggályokat vethetnek fel az EJEB ítélkezési gyakorlatának ellentmondó tartalmuk miatt.

3.4.5.2   Az alapvető jogok korlátozása

Az Európai Bíróság most először ítélkezett a nemzeti szintű kollektív fellépések korlátozásáról transznacionális összefüggésben. Az EGSZB különösen aggasztónak találja, hogy a Bíróság ezen a ponton vezette be az arányossági próbát. Az arányossági próba egyrészről elvesz a kollektív fellépésekhez fűződő alapvető jog minőségéből, másrészt pedig sérti a sztrájkjogot. Figyelemmel az EJEB ítéleteire és az egyéb reakciókra, az EGSZB hangsúlyozza, hogy a gazdasági szabadságok és az alapvető szociális jogok korlátainak meghatározását célzó folyamat függ a jövőben meghozandó ítéletektől, és az azok által a későbbiekben felvetett kérdésektől is.

3.4.5.3   A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv

A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv célja, hogy a nemzeti sokszínűség tiszteletben tartása mellett biztosítsa a szükséges harmonizációt a munkavállalók ideiglenes, határon túli kiküldetését szabályozó nemzeti politikák koordinációja során. Az Európai Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felmerülő problémák a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv egyes rendelkezései nemzeti átültetésének hiányából (Laval), a nem kompatibilis tagállami jogalkotásból (Rüffert) (27), vagy az irányelv túl széles körű értelmezéséből és a nem egyértelmű és nem megalapozott ellenőrzési intézkedésekből (Luxembourg) adódnak.

Az Európai Bíróság véleménye szerint a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv nem az egyenlő bánásmódra összpontosít, hanem azt biztosítja, hogy a kiküldött munkavállalók tekintetében tartsák tiszteletben a minimális követelményeket. Következésképpen minimumszabályozás helyett ténylegesen egy maximum irányelv. Az Európai Bíróság ítéletei azonban nem akadályozzák a munkaadókat abban, hogy kedvezőbb foglalkoztatási feltételeket alkalmazzanak. A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv 3.7. cikkének célja annak biztosítása, hogy a fogadó tagállamban a minimumszabályok gyakorlati alkalmazása ne vezessen a munkakörülmények romlásához azokhoz képest, amelyekre a kiküldött munkavállaló származási országában jogosult. Többen úgy vélik, hogy ezekkel az ítéletekkel a Bíróság elvett néhány lehetőséget arra, hogy nemzeti szinten törvényi előírásokkal vagy kollektív szerződésekkel a munkavállalók javára a minimális védelem szintjét előíró kötelező szabályokon túlmutató, magasabb szintű védelmet írjanak elő.

Ez aztán a verseny torzulásához vezet nemzeti szinten és a belső piacon, ahol a nemzeti vállalkozásoknak a nemzeti jogszabályok vagy kollektív szerződések alapján kell működniük, míg a más tagállamból származó versenytársaik a minimumszabályokat alkalmazhatják.

3.4.5.4   A különböző jogrendszerek ütközése

Az ítélet másik következménye a közösségi jog és a nemzetközi előírások ütközése (28). Ezen túlmenően lehetséges, hogy jogütközés mutatható ki a 87. és a 98. sz. ILO-egyezmény, az Európai Szociális Charta 6. cikkének (4) bekezdése, illetve a nevezett intézmények ítélkezési gyakorlatának tekintetében is, amint azt az ILO felügyeleti szervei megállapították (lásd: BAPA-ügy [Egyesült Királyság]).

4.   Következtetések

4.1   Az elmúlt évek és a jelenlegi válság a szociális egyenlőtlenségek további növekedésének kockázatát hozták magukkal. Ráadásul az EU saját döntéseivel tovább növelte a szociális és versenytorzulások kockázatát. A gazdasági, szociális és jogi fejlemények olyan helyzet kialakulásához vezethetnek, amely veszélyezteti a belső piac szociális dimenzióját, és amely aláaknázza az EGSZB 1987-es véleményében előrevetített alapvető jogok és alapvető szociális jogok érvényesülését. A következő években ezért a belső piac szociális dimenzióját kiemelt kérdésként kell kezelni, de a gazdasági szempontok – foglalkoztatás, juttatásokra való jogosultság, adóbevételek – optimalizálása érdekében az EU-nak helyre kell hoznia a belső piac nyilvánvaló kudarcát arra nézve, hogy magas színvonalú munkahelyekkel, magas színvonalú vállalkozásokkal és más munkaadókkal mozdítsa elő a növekedést.

4.2   A szociális dimenzió egyik legfontosabb szempontja a foglalkoztatás. A közfinanszírozásra nehezedő nyomás mellett nem teremthető korlátlan számú munkahely a közszférában, így a munkahelyteremtés fő terhének a magánszférára kell hárulnia. A tagállamoknak meg kell teremteniük az újra a reálgazdaságra irányuló kedvező folyamat előfeltételeit, amelynek keretében a fogyasztók munkahelyeket generálnak, a vállalatok fogyasztókat, a befektetők és vállalkozók pedig vállalatokat hoznak létre. Fontos annak felismerése is, hogy a szociális beruházások támogatják a vállalatokat és a kedvező üzleti légkört. Ennek keretében a szociális gazdaság felbecsülhetetlen szerepet játszik.

4.3   Az EGSZB hozzájárult az európai szociális modellekkel kapcsolatos kihívásokról és az európai szociális modell természetéről szóló megbeszélések alakításához (29). Az EGSZB kimondta, hogy az európai szociális modell ereje abban rejlik, hogy a versenyképesség, a szolidaritás és a kölcsönös bizalom kölcsönösen hatást gyakorolt egymásra.

4.4   A belső piac és a szociális jogok közötti ellentét felszámolásának egyik módja a „több nemzetállam, kevesebb Európa” politikájához való visszatérés lehetne. Az EGSZB megítélése szerint ennek a szöges ellentétére van szükség; több Európára van szükségünk, de nem ilyen Európára. Ez azonban az európai gazdasági és szociális politika területén új szabályozási rendszerek létrehozását teszi szükségessé. Kizárólag egy teljes mértékben demokratikus és szociális Európa alkalmas arra, hogy felszámolja az európaiak egyre növekvő elidegenedését az európai építkezéstől. Európának ugyanakkor tiszteletben kell tartania a tagállamok különféle szociális rendszereit. Ha azonban a Bíróság ítélkezési gyakorlata és az uniós jog figyelmen kívül hagyja az EU sokszínűségét, a minimális előírások olyan alacsony szintet érhetnek el, amely sok országban nem lesz elegendő a szociális dömping megakadályozásához.

4.5   Európa szociális dimenziójának az egyik legfontosabb eleme az uniós szintű, összehangolt és igazságosabb adópolitika. Az ártalmas adóverseny elkerülése érdekében az EGSZB támogatja a közös összevont társaságiadó-alap meghonosítását célzó célkitűzéseket. A belső piac megfelelő működéséhez erre hosszú távon szükség van (30). Az EGSZB a tagállami adópolitikák szélesebb körű uniós összehangolására is felszólított, különösen azokon a területeken, ahol az adóalap mobilis, ezért a legnagyobb a veszélye az adókikerülésnek és az ártalmas adóversenynek (31). Küzdeni kell az adóelkerülés, az adócsalás, valamint az adóparadicsomok ellen.

4.6   Azt sem szabad elfelejteni, hogy a munkaerő-piaci feltételek kollektív szerződések általi szabályozása lehetőségének részleges megszüntetésével csökken a munkaerő-piacok rugalmassága. A rugalmas biztonság elvének szempontjából a kollektív szerződések és a szociális párbeszéd elengedhetetlen eszközök (32).

5.   Hogyan biztosítsuk a szociális dimenzió hatékonyabb működését?

5.1   Rövid távon az EGSZB a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv jobb végrehajtására szólít fel. A munkavállalók kiküldetését szabályozó rendelkezések megfelelő végrehajtásának hatékony ellenőrzése az előfeltétele annak, hogy az irányelv elérje a célját, vagyis hogy megakadályozza a szociális dömpinget. Ahhoz, hogy a kiküldetésben lévő munkavállalók fizetését és munkakörülményeit hatékonyan lehessen ellenőrizni, biztosítani kell a hatóságok közötti hatékony transznacionális együttműködést. Az EGSZB támogatja egy „Európai Szociális Interpol” létrehozását, melynek feladata az lenne, hogy koordinálja az egyes tagállamokban felállított, a munkakörülmények ellenőrzéséért felelős felügyeletek tevékenységét.

5.2   Az EJEB alapvető jogokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban az EJEB úgy nyilatkozott, hogy „az Egyezmény egy élő jogi eszköz […] célja hogy tükrözze az emberi jogok védelme területén elvárt egyre magasabb szintet, és így a demokratikus társadalmak alapvető értékei sérelmeinek megállapítása során nagyobb határozottságot tesz szükségessé, valamint azt, hogy a jogok korlátozását megszorítóan értelmezzék” (33). Az EGSZB ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy az Unióban jelenleg fennálló helyzetet az EJEB legutóbbi ítéleteinek fényében értékelje.

5.3   A munkavállalók, azok képviselői és a szakszervezetek bevonása és részvétele elengedhetetlen a változások szociálisan elfogadható módon való, vállalati szintű kezeléséhez (34). Az EGSZB számos alkalommal hangsúlyozta a szociális párbeszéd fontosságát, és azt, hogy európai és nemzeti szinten meg kell erősíteni az ipari kapcsolati rendszereket, miközben biztosítani kell e rendszerek EU-n belüli sokszínűségét is (35). Az EGSZB az Európai Bizottság minden olyan intézkedését támogatja, melynek célja a szociális párbeszéd erősítése, így például:

a magasabb színvonalú szociális párbeszéd, valamint egy európai vitarendezési és békéltetési mechanizmus előmozdítását;

a makrogazdasági párbeszéd továbbvitelét, melynek célja egy újabb pénzügyi válság megelőzése.

5.4   Középtávon az EGSZB támogat egy olyan európai bizottsági kezdeményezést, amely tisztázza, milyen jogi kötelezettségei vannak a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv végrehajtásának keretében a tagállami hatóságoknak, a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak, és ezáltal biztosítja, hogy ezek a szabályok általánosan alkalmazhatók legyenek. Ebben az összefüggésben az EGSZB üdvözli José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke által az Európai Parlament előtt tett kötelezettségvállalást. Az EGSZB érdekesnek találja a Monti-jelentésben megfogalmazott javaslatot, miszerint a sztrájkjogot ki kellene vonni a belső piac hatálya alól, és úgy véli, hogy ez a problémák egy részére nézve megoldást jelenthet. Ez azonban nem zárná ki a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv részleges felülvizsgálatát, ami a munkavégzés helye elv következetes alkalmazását célozná, és lehetővé tenné annak jogszabályi megállapítását, hogy az ugyanazon helyen elvégzett ugyanazon munka tekintetében minden esetben ugyanazokat a munka- és fizetési feltételeket kell alkalmazni.

5.5   Hosszabb távon az Európai Uniónak az alapvető szociális jogok megerősítésére kell törekednie.

Az EGSZB számos alkalommal hangoztatta, hogy erősebb európai szociális politikákra van szükség, különösen a jelenlegi válság fényében. Az EU-nak el kell köteleznie magát a következő politikák mellett: teljes foglalkoztatás, a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése, a szociális feltételek javítása, a jóléti állam megerősítése, a szociális védettséget nem nyújtó munkavállalási feltételek eltörlése, valamint a munkavállalói jogok és az ágazati demokrácia kiterjesztése. A Lisszaboni Szerződés és a hozzá csatolt Alapjogi Charta még nem tudta kellően kifejteni hatását az alapvető jogok és a gazdasági jogok egyensúlyára, ehhez még időre van szükség.

Az alapvető jogok, köztük a szociális jogok megerősítése azonban megköveteli, hogy az alapvető jogok bármely korlátozása csak nagyon behatárolt keretek közt valósulhasson meg. Kiindulópontul annak kell szolgálnia, hogy először az alapvető jogokat kell tekintetbe venni, nem a gazdasági szabadságokat, az EJEB ítélkezési gyakorlatával összhangban. A szociális dimenzió megerősítése érdekében ki kell igazítani a közvetlenül hatályos uniós jogszabályokat (az elsődleges jogot).

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  A Szakszervezetek Európai Szövetsége 80 millió munkavállalót képvisel.

(2)  Lásd az EGSZB 1987. november 19-i véleményét a belső piac szociális szempontjairól, előadó: BERETTA (HL C 356., 1987.12.31., 31–33. o.)

(3)  Például A belső piac szociális dimenziója. Az Európai Bizottság munkadokumentuma. SEC (88) 1148 final, 1988. szeptember 14., valamint az Európai Bizottság közleménye a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta végrehajtására vonatkozó cselekvési programról, COM(89) 568 végleges, 1989. november 29.

(4)  A belső piac szociális dimenziója. Az Európai Bizottság munkadokumentuma. SEC (88) 1148 final, 1988. szeptember 14.

(5)  Lásd az EGSZB következő véleményeit:

 

2006. július 6., Társadalmi kohézió: az európai szociális modell részletes kidolgozása, előadó: Ernst Erik EHNMARK (HL C 309., 2006.12.16., 119–125. o.).

 

2008. július 9., Új európai szociális cselekvési program, előadó: Jan OLSSON (HL C 27., 2009.2.3., 99–107. o.) és

 

2009. november 4., A lisszaboni stratégia a 2010 utáni időszakban, főelőadó: Wolfgang GREIF (HL C 128., 2010.5.18., 3–9. o.).

(6)  Az EGSZB 2008. december 4-i véleménye a következő tárgyban: A megújult lisszaboni stratégiával kapcsolatos hatékony irányítás. Főelőadó: Susanna FLORIO (HL C 175., 2009.7.28., 13–19. o.).

(7)  Európai Bizottság, Gazdasági előrejelzés, 2009 tavasza.

(8)  Lásd a 2009. január 15-i EGSZB-véleményt az európai gazdasági fellendülés tervéről, előadó: Thomas DELAPINA (HL C 182., 2009.8.4., 71–74. o.).

(9)  Ibid.

(10)  Lásd az EGSZB 2009. május 14-i véleményét: „A tagállamokbeli jogi korlátok hatása az EU versenyképességére”, előadó: Joost VAN IERSEL. (HL C 277., 2009.11.17., 6–14. o.).

(11)  A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Egységes piac a XXI. századi Európa számára, COM(2007) 724 végleges.

(12)  Átfogó jelentés a lisszaboni stratégia végrehajtásáról és jövőjéről a 2010 utáni időszakban.

(13)  Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. január 14-i véleménye a belső piac szociális és környezeti dimenziójáról. Előadó: Andrzej ADAMCZYk (HL C 182., 2009.8.4., 1–7. o.).

(14)  Lásd az EGSZB 2009. május 14-i véleményét: „A tagállamokbeli jogi korlátok hatása az EU versenyképességére”. Előadó: Joost VAN IERSEL (HL C 277., 2009.11.17., 6–14. o.).

(15)  Az EGSZB 2009. március 25-i véleménye: A mobilitás meglévő korlátainak meghatározása a belső munkaerőpiacon. Előadó: Vladimíra DRBALOVÁ (HL C 228., 2009.9.22., 14–23. o.).

(16)  Európai Bizottság, Gazdasági előrejelzés, 2009 tavasza.

(17)  [Üzemi szintű válaszreakciók az európai gazdasági válságra.] Vera Glassner és Galgóczi Béla, ETUI, 2009. évi fehér könyv.

(18)  Az egyre növekvő egyenlőtlenség tendenciája az OECD-országokban is szembeszökő.

(19)  [Szociális helyzet az Európai Unióban, 2008].

(20)  IRES 115.

(21)  Viking C-438/05, Laval C-341/05, Rüffert C-346/06, Bizottság kontra Luxemburg C-319/06.

(22)  Az EP 2008. október 22-i határozata a kollektív megállapodásokkal szembeni kihívásokról az EU-ban (2008/2085(INI)).

(23)  http://www.etui.org/en/Headline-issues/Viking-Laval-Rueffert-Luxembourg/2-Articles-in-academic-literature-on-the-judgements.

(24)  Jelentés az európai szociális partnereknek az Európai Bíróság által a Viking-, a Laval-, a Rüffert- és a Luxemburg-ügyben hozott ítéleteivel kapcsolatos közös munkájáról.

(25)  Viking C-438/05 (75.)

(26)  EJEB: Demir és Baykara kontra Törökország (34503/97. sz. beadvány).

(27)  A Bíróságnak a Rüffert-ügyben hozott ítélete szerint az alacsonyabb bér fizetéséből származó versenyelőny része a szolgáltatásnyújtás szabadságának és ezért védelem alatt áll.

(28)  A Bíróság a Rüffert-ügy ítéletében figyelmen kívül hagyta a 94. sz. ILO-egyezményt, így az értelmezés a különböző jogrendszerek ütközését eredményezi.

(29)  Lásd az EGSZB 2006. július 6-i véleményét a következő tárgyban: Társadalmi kohézió: az európai szociális modell részletes kidolgozása, előadó: Ernst Erik EHNMARK (HL C 309., 2006.12.16., 119–125. o.).

(30)  Lásd a közvetlenadó-rendszerek összehangolásáról szóló 2007. szeptember 26-i EGSZB véleményt. Előadó: Lars NYBERG (HL C 10, 2008.1.15., 113–117. o.).

(31)  Lásd az EGSZB 2009. november 4-i véleményét a következő tárgyban: A lisszaboni stratégia 2010 után. Főelőadó: Wolfgang GREIF (HL C 128., 2010.5.18., 3–9. o.).

(32)  Lásd a EGSZB 2007. július 11-i véleményét a következő tárgyban: Rugalmas biztonság (kollektív tárgyalások, a szociális párbeszéd szerepe). Előadó: Thomas JANSON (HL C 256., 2007.10.27., 108–113. o.).

(33)  EJEB: Demir és Baykara kontra Törökország (34503/97. sz. beadvány).

(34)  Lásd a 2005. szeptember 29-i EGSZB-véleményt a szociális párbeszédről és az ipari szerkezetváltásról. (előadó Gustav ZÖHRER, HL C 24., 2006.1.30., 90–94. o.).

(35)  Lásd a EGSZB 2007. július 11-i véleményét a következő tárgyban: Rugalmas biztonság (kollektív tárgyalások, a szociális párbeszéd szerepe). Előadó: Thomas JANSON (HL C 256., 2007.10.27., 108–113. o.).


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/99


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó európai nyomdászati ágazat racionalizálását célzó európai politika (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/16

Előadó: Pierre GENDRE

Társelőadó: Nicola KONSTANTINOU

2009. július 16-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó európai nyomdászati ágazat racionalizálását célzó európai politika

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága 2010. július 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) 145 szavazattal 2 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   Az európai nyomdaiparnak óriási kihívásokkal kell szembenéznie, mivel az internet mint információ- és hirdetési forrás jelentősége egyre nő, a hírlapok és magazinok olvasóinak száma csökken, egyes nyomdaipari termékekért pedig világszerte ádáz verseny folyik.

1.2   A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó nyomdaipari ágazat még nehezebb helyzetben van, mivel termelési túlkapacitása egyes elemzők szerint a 25–30 %-ot is eléri. Az IFO Konjunkturtestnek a németországi nyomdaiparral foglalkozó jelentése szerint az ebbe az iparágba történő befektetések a piaci tendenciákat követték, és ebből adódóan 2008 óta csökkennek. A 2006-os és a 2007-es év a nyomdaipar számára eléggé kedvező volt (1). 2008 óta azonban a befektetési ciklusok jóval alacsonyabb szintre estek vissza, elsősorban a termelés folyamatának ésszerűsítése és javítása érdekében.

1.3   A nyomdaipar piaca túlkapacitással küzd, és ehhez még hozzájönnek más fontos, a versenyt befolyásoló tényezők is: az új hírközegek vonzereje, import az alacsony előállítási költséget jelentő országokból, illetve a kereslet csökkenése. Ez a kedvezőtlen gazdasági háttér az árak zuhanásához vezetett, és ez a munkavállalók életszínvonalára is rányomta a bélyegét.

1.4   A jelenlegi gazdasági válság ezenkívül a hitelhez jutást is megnehezítette. Akárcsak jó néhány más ágazatban, ezek miatt a negatív fejlemények miatt egyre nagyobb szükség lett a termelési költségek csökkentésére. Mindez a közelmúltbeli bértárgyalásokat is befolyásolta. Ebben a nehéz helyzetben attól lehet tartani, hogy a nyomdaipari vállalatoknak – különösen azoknak, amelyek a piac legsérülékenyebb szegmensében működnek – hatalmas mértékű átszervezéssel és elbocsátásokkal kell számolniuk.

1.5   Az Európai Bizottság 2007-ben közzétette annak a tanulmánynak az eredményeit, amely az ágazat versenyképességének tényezőit vette szemügyre. A kutatások eredményeire alapozva születtek meg a nyomdaipari cselekvési tervre irányuló javaslatok. Az EGSZB maradéktalanul támogatja ezeket a javaslatokat, amelyeket a vállalatok már kezdenek is alkalmazni, és továbbra is időszerűek. Örömmel fogadja a már megvalósult intézkedéseket, azonban úgy véli, hogy mivel az ágazat nehézségeit a válság és a valamennyi uniós tagországot érintő recesszió tovább súlyosbította, új intézkedésekre van szükség az ágazat rövid és középtávú kihívásaival való szembenézés elősegítésére.

1.6   Az EGSZB tudomást szerzett egy olyan, az ágazatbeli szakszervezetek és munkaadók között létrejött új, egy évre szóló közös projektről, amelynek az a célja, hogy a szociális partnerek közösen a vállalatok társadalmilag felelős átszervezésére vonatkozó iránymutatásokat dolgozzanak ki. A projekt 2009-ben indult, és lehetővé teszi a munkaadók és a szakszervezetek számára, hogy közösen kielemezzék az ágazatot sújtó problémákat, és elgondolkozzanak azon, hogy hogyan oldhatnák meg azokat közös erővel. A viták célja az, hogy a felek végül egy cselekvési tervet dolgozzanak ki az ágazati túlkapacitás csökkentésére.

1.7   Egy ilyen terv a hosszabb távú iparpolitika keretébe illeszkedhetne, és magában foglalhatna egy elemzést az új nyomdaipari tevékenységi modellekről. Mindezeket a tevékenységeket egy, az Európai Bizottság égisze alatt létrehozott, az ipar képviselőiből, munkavállalói szervezetekből és szakértőkből álló magas szintű csoport követhetné nyomon, amelynek feladata a jövőben várható változások feltérképezése és az azok kezelését lehetővé tevő eszközök megtalálása lenne egy átlátható adatgyűjtési rendszer segítségével.

1.8   A munkaadók és a szakszervezetek közötti formális társadalmi párbeszéd jelenleg csak a vállalatok szintjén és nemzeti szinten létezik. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az ágazat egésze számára állítson fel egy európai társadalmi párbeszéddel foglalkozó bizottságot.

1.9   A formális és strukturált európai társadalmi párbeszéd menetrendje a következőket tartalmazhatná:

1)

Az olyan intézkedések elméleti vizsgálata, amelyek jellegüknél fogva a munkahelyek megtartását célozzák tovább- és átképzés útján, mindezt a munkaidő csökkentésével és jó beosztásával, az elbocsátás lehetőségének igénybevételével, valamint a vállalaton, illetve a szakmán belüli belső és külső mobilitási lehetőségek keresésével összefüggésben.

2)

Az elvégzendő feladatok vizsgálata annak érdekében, hogy a termelési kapacitást anélkül lehessen a piaci kereslethez igazítani, hogy ez hátrányosan érintené a munkakörülményeket.

3)

Közös ajánlás a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek részéről a hosszú távú befektetési iránymutatásokra vonatkozóan, annak elismerése mellett, hogy az új befektetések igényei és nagysága csak az egyes vállalatok szintjén elemezhető ki alaposan. Ha felismerjük egy megfelelő befektetési stratégia elemeit, azzal biztosítható a csere- vagy a piaci igényekhez való alkalmazkodás végett szükséges gépek beszerzése, ezáltal a vállalatok megfelelő gépparkot alakíthatnak ki, amellyel hatékonyan végezhetik munkájukat saját jelenlegi vagy jövőbeli szakterületükön.

4)

Az ágazat pénzügyi helyzetét leíró diagnózis felállítása a közzétett adatok összegyűjtése és rendszerezése által, a vállalatok előtt álló stratégiai döntések bizalmas jellegének megtartása mellett. Ennek abszolút elsőbbséget kell élveznie annak érdekében, hogy minél jobban fel lehessen mérni a meglévő mozgásteret.

5)

A munkakörülményekkel, a képzéssel és az átképzéssel kapcsolatos legjobb gyakorlatok összegyűjtése az európai szociális modellben, illetve (ahol léteznek) a kollektív egyezményekben és megállapodásokban elfogadott normák betartása mellett.

1.10   Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy állítsa fel a szakmák és a szaktudás európai szintű megfigyelőközpontját vagy ágazati tanácsát, amely felmérné a tényleges és a jövőbeli ágazati igényeket, és segítene összeegyeztetni a képzési kínálatot a kereslettel. A megfigyelőközpont kedvezne az egész életen át tartó szakképzésnek, és elősegítené a munkavállalók mobilitását és átképzését.

1.11   A közeljövőt illetően az EGSZB azt javasolja, hogy az illetékes európai szövetségek – az Európai Bizottság anyagi és logisztikai támogatásával, valamint részvételével – rendezzenek konferenciát valamennyi érdekelt fél számára egy közösen elfogadott helyzetjelentés elkészítése és rövid távú cselekvési irányok kijelölése céljából, továbbá finanszírozzanak az ágazat közép- és hosszú távú jövőjét elemző független tanulmányt. A szociális partnerekre lehetne bízni olyan sürgősen megvalósítandó intézkedésekre vonatkozó javaslatok megtételét, melyek révén a piacot a fenntartható működés irányába lehet terelni; valamint a szakma változását érintő különböző forgatókönyvek felállításának feladatát.

1.12   Elemzést lehetne végezni az ügynökök tevékenységéről, hogy felmérhessük, az milyen mértékben befolyásolja az árszabást, ezenkívül a vállalatok megvizsgálhatnák, hogy a szakirányú megállapodások megkötése a méretgazdaságosság és a termelési technikák javítása révén mennyiben járul hozzá a termelési kapacitás jobb kihasználásához.

1.13   Az EGSZB arra kéri az országos és az európai közigazgatási szerveket, hogy a nyomdaipari munkavállalók képzésével, átképzésével és mobilitásának támogatásával kapcsolatos intézkedések kidolgozása keretében könnyítsék meg az ágazat számára a közfinanszírozáshoz való hozzájutást – konkrétan az Európai Szociális Alap, az ERFA és az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap révén. Arra kéri a vállalatokat, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy az EBB-től kérnek segítséget a kialakítandó új tevékenységekhez kapcsolódó új technológiák beszerzésének finanszírozásához.

2.   Háttér

2.1   Az európai nyomdaipar alakulása szorosan kötődik a papírgyártó, tintakészítő és nyomdagépgyártó vállalatokkal, valamint a megrendelőkkel kapcsolatos tendenciákhoz, amelyeknek, illetve akiknek ugyancsak megvannak a maguk nehézségei, és ezek leküzdése érdekében szervezetekbe tömörülnek, néhányuknál pedig egyenesen a koncentráció folyamata figyelhető meg.

2.2   Ezeket a nehézségeket az okozza, hogy az internet fejlődésének következtében a kommunikációs módszerek szerkezeti változásokon esnek át – amit a válság csak még jobban kidomborít –, és a piac alkotóelemei is fokozatosan átalakulnak. Az internet az értéklánc teljes hosszán érezteti erős hatását: a hirdetésekre szánt keretek csökkennek, így a nyomtatott sajtó – részben visszafordíthatatlanul – létfontosságú bevételektől esik el, és ez a tájékoztatás sokszínűségét hátrányosan érinti.

2.3   Az olyan terméktípusokat előállító vállalkozásoknak, amelyek nincsenek a piaci megjelenésüket illetően időbeli korláthoz kötve (ilyen például a különböző kategóriákba tartozó könyvek nyomtatása), az új szállítási és kommunikációs lehetőségek miatt indiai vagy kínai székhelyű nyomdákkal is fel kell venniük a versenyt. Úgy tűnik továbbá, hogy azok az ügynökök, akik arra törekednek, hogy minél alacsonyabb áron kössenek üzletet, szintén egyre hajlamosabbak a befektetési szempontból hátrányos deflációs tendencia kialakulását elősegítő ázsiai nyomdáknak megrendelést adni. Egyre gyakrabban választják továbbá a katalógusok online megjelentetését a nyomtatott változat helyett. Mindezek a fejlemények kedvezőtlenül hatnak a tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technikáját alkalmazó európai nyomdászati ágazatra.

2.4   Az Eurostat legutóbb kiadott számadatai alapján Európában 132 571 nyomdaipari vállalkozás működik, amelyek együttesen több mint 853 672 munkavállalót foglalkoztatnak (2), és a 25 tagú Európai Unión belül az ágazatban dolgozók 80 %-át mindössze hét ország foglalkoztatja (az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Spanyolország). Az európai nyomdaipari vállalkozások több mint 95 %-a 50 főnél kevesebbet foglalkoztat – ez az ebben az ágazatban foglalkoztatottaknak mintegy 60 %-a –, kevesebb mint 1 %-uk pedig 250 főnél többet, ami az összes foglalkoztatott 13 %-át jelenti. Ahhoz, hogy teljesebb és pontosabb képet kaphassunk az ágazatról, részletesebb adatokra lenne szükség, jelenleg azonban ezek nem állnak rendelkezésre.

2.5   Ez a vélemény alapvetően a tekercsofszet és a rotációs mélynyomás ágazatára összpontosít, ahol nagyszámú kiadványt vagy nagy példányszámot állítanak elő, így nem tér ki a hírlap- és a csomagolóanyag-nyomtatás problémáinak minden aspektusára, ezek ugyanis a termékeik jellege miatt különböző piacnak számítanak. Igen sok hírlapkiadó saját nyomdát működtet, és ezzel csak elenyésző mértékben befolyásolja ezt a konkrét piacot. A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás ágazata azokat a nyomdaipari vállalkozásokat foglalja magába, amelyek igen nagy mennyiségű terméket állítanak elő. A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás két külön nyomdászati eljárás, amelyek különböző gépeket igényelnek. Ofszettechnológiával készült termékeket a tekercsofszet-eljárást használó nagyvállalatok és az íves ofszet eljárását használó kisvállalkozások állítanak elő. Az ofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó nyomdászati ágazat együttesen az európai hagyományos nyomdaipari piac 56 %-át teszi ki (3). Az ide tartozó vállalkozások könyveket, telefonkönyveket, katalógusokat és magazinokat állítanak elő – olyan kiadványokat, amelyek jellegüknél fogva igen nagy, általában 10 000 és 300 000 közötti példányszámot igényelnek.

2.6   A termelésnek a felét magazinok, a másik felét katalógusok, reklámprospektusok és elsősorban könyvek teszik ki. Az előállítás során összesen 5 millió tonna papír kerül felhasználásra. Az Európában nyomtatott magazinok többsége rotációs mélynyomással készül, akárcsak számos csomagolóanyag-típus. A rotációs mélynyomással működő nyomdák európai ágazata évente több mint 5 millió tonna terméket állít elő, ennek 80 %-át mindössze 5 országban. Európában összesen 222 rotációs nyomda működik.

2.7   Az ágazatot Európában a nagyvállalatok jelenléte jellemzi mind a tekercsofszet területén (Európában körülbelül 30 vállalat), mind a rotációs nyomdák esetében (Európában körülbelül 25 vállalat). Ezek egymással versengenek a minél nagyobb piaci részesedésért, miközben a globális kereslet egyre csökken. Az utóbbi években a rotációs nyomdák számára a tekercsofszet erősebb konkurenciát jelent. A vállalatok egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve, a szociális partnerek pedig kénytelenek tárgyalásokba bocsátkozni az átszervezésekkel kapcsolatban, hogy a lehető legnagyobb mértékben megmaradhassanak a munkahelyek, a munkafeltételek és a bérek.

3.   Indokolás

3.1   Az európai nyomdaipar összességét érintő problémák a tekercsofszet-nyomtatásban és a rotációs mélynyomtatásban még élesebben jelentkeznek, hiszen itt érezhetők a legfájdalmasabban a következő szerkezeti és konjunkturális jellegű kihívások: a médiaágazat világszintű változása, melynek során az internet növekedése csökkenti a nyomtatott termékek piacát az információszerzés terén, a túlkapacitás és túlzott beruházás, valamint a koncentráció.

3.2   A médiaágazat globális változása

3.2.1   Az online kiadványok és az internetes hirdetések terjedésével és az ehhez kapcsolódóan megváltozó olvasói szokások miatt az előállított termékek volumene minden bizonnyal tovább fog csökkenni az elkövetkező években.

A telefonkönyvek és katalógusok előállításának csökkenő tendenciája volt megfigyelhető az elmúlt öt évben. Ugyanakkor a termelésnek ez a szelete alapvető fontosságú a tekercsofszet-nyomtatás és a rotációs mélynyomtatás európai ágazata számára. Ha ez a tendencia folytatódik, újabb átszervezésekre, vállalat-összevonásokra és üzembezárásokra kerül majd sor, melyeket további munkahelyek megszűnése követ.

3.2.2   Az elmúlt tíz évben az európai magazinágazat „az eladások zuhanásával és az árak csökkenésével jellemzett csökkenő tendenciát mutatott” (4). Emellett az Intergraf szerint a hat legjelentősebb magazin-előállító ország közül négyben csökkenés következett be 2001 és 2004 között. A kivételt Spanyolország és Olaszország jelentette, ahol enyhe növekedés volt tapasztalható. Frissebb adatok tanúsága szerint jelenleg már az olasz és a spanyol piac is zsugorodik. 2009-ben a folyóiratokra szánt reklámkiadások 28,7 %-kal csökkentek Olaszországban (Nielsen), miközben 10,5 %-kal kevesebb magazint állítottak elő (Istat). Ez a tendencia továbbra is folytatódik, és mindaddig meg is fog maradni, amíg az ágazatban túlkapacitás mutatkozik. Mivel a vállalatok az eladások javítása érdekében szűkebb célközönségeket céloznak meg, megrendeléseik kisebb példányszámúak. Ez negatívan hat a tekercsofszet-nyomtatásra és a rotációs mélynyomtatásra, mely kizárólag igen nagy példányszámok esetén tud termelési megtakarításokat elérni.

3.2.3   A napilapokat kiadó sajtócsoportok az olvasók számának megcsappanása miatt csökkentették kiadványaik számát. Így az Egyesült Királyságban nem kevesebb, mint 53 újság – főként ingyenes hetilapok – szűnt meg 2008-ban. E csoportok némelyike papír és digitális alapú kapcsolt előfizetésekre vonatkozó ajánlatokat dolgoz ki, így igyekezvén megtalálni annak módját, hogy az információ és a reklám e két terjesztési módja egymást kiegészítve létezzen. Anélkül, hogy ezt teljes bizonyossággal kijelenthetnénk a dolgok jelenlegi állása szerint, ez az eljárás hozzájárulhat az ágazat hanyatlásának lefékezéséhez, és talán segíthet egyes alkalmazottak más munkára való átállításában is.

3.2.4   Európában a papír teszi ki a nyomtatási költségek több mint felét. Mivel a vállalatok egyénileg szerzik be a papírt, nehezen veszik fel a harcot a délkelet-ázsiai országokban gyakorolt csoportos beszerzésekkel. Egy egészen frissen készült jelentésében a Stationers’ and Newspaper Makers’ Company úgy ítélte meg, hogy az újságpapír iránti kereslet felére (56 %-kal) fog csökkenni 2020-ig. Ugyanez a jelentés azt is előrevetíti, hogy a folyóiratok iránti kereslet mintegy harmadával fog csökkenni az online kiadványok növekedésével és ennek a hirdetésekre gyakorolt következményeivel párhuzamosan, nem számolva a digitális médiáknak az üzleti folyóirat-ágazatban mutatkozó hatásával (5).

3.2.5   Kiadványaik előállításához a nagy kiadók a múltban saját nyomdával rendelkeztek. Az elmúlt tíz évben sokan közülük eladták e gépeiket, hogy tevékenységüket a szakma lényegi területére összpontosítsák. A saját nyomdával rendelkező kiadók mára már ritkaságszámba mennek, ráadásul néha ügynökök szolgálatait veszik igénybe, hogy a nyomdai munkákat a legalacsonyabb árat ajánló nyomdára bízzák. E folyamat következményeként további nyomás nehezedik a nyomdaipari vállalatok tevékenységére, ami csak tetézi egy már amúgy is igen legyengült ágazat nehézségeit. A fölös kapacitásoknak köszönhetően ezek a nagy és hatalmas kiadók képesek a költségcsökkentést rákényszeríteni a nyomdaipari vállalatokra. Így ez utóbbiak haszonrése szűkül, annak a foglalkoztatottak bérszínvonalára gyakorolt számos negatív hatásával együtt.

3.2.6   A katalógusok és folyóiratok kiadói hasonló nyomást gyakorolnak termékeik előállítási költségeire. Mivel minden egyes megrendelésért szigorú versenyben vannak, a legtöbb nyomdaipari vállalat úgy igyekszik költségeit csökkenteni, hogy elsősorban a bérekkel kapcsolatos kiadásait fogja vissza, ami a munkakörülmények romlásához vezet.

3.2.7   Az ágazatot sújtó kedvezőtlen megítélés miatt a bankok által már amúgy is fenntartásokkal kezelt nyomdaipari cégek hitelhez való hozzájutására végzetes következményekkel jár a pénzügyi válság. Ezenfelül a válság a cégek reklámkiadásait is csökkenti, ami a nyomdaipar termelési volumenére kedvezőtlen hatással van.

3.2.8   Végül pedig a nyomdaipari vállalatok számára nehéznek tűnik tevékenységi körük kiszélesítése, mert legtöbbjüknek – pénzeszközök és rendelkezésre álló helyiségek híján – nincs lehetőségük a nyomtatás előtti tevékenységbe beruházni.

3.2.9   Ezzel ellentétben úgy tűnik, hogy a kis és közepes méretű termelési egységek jobban képesek alkalmazkodni a struktúraváltáshoz és a konjunkturális nehézségekhez, mivel rugalmasabb működésüknek köszönhetően könnyebben figyelembe tudják venni a szerteágazóbbá vált ügyfélkör igényeit. A jövőben ezek a kisebb cégek járulhatnának hozzá a nagyvállalatoktól elbocsátott alkalmazottak egy nehezen számszerűsíthető részének szakmai visszailleszkedéséhez.

3.3   Túlkapacitás és túlzott beruházások

3.3.1   A tekercsofszet-nyomtatás és a rotációs mélynyomtatás európai piacán megnövekedett többletkapacitás (6), mely egyszerre tudható be az európai piacon bekövetkezett kereslet-csökkenésnek és a túlzott beruházásoknak, negatív hatással van a vállalatok már így is szűk haszonrésére. Ott, ahol már amúgy is sanyarú a helyzet, immár fennáll a valódi veszélye annak, hogy még szigorúbb költségcsökkentési intézkedések születnek a haszonrések mindenáron történő megtartása, vagy akár a túlélés végett. Veszteségének korlátozása érdekében számos cég arra van kárhoztatva, hogy a globális bekerülési költségnél is alacsonyabb eladási árakat fogadjon el.

3.3.2   Az UNI Europa Graphical egyik felmérése szerint az ágazat nyomdai termelési szintje 2008-ben a 2004-es szintre esett vissza (7). A kedvezőtlen helyzet ellenére a mélynyomtatással foglalkozó európai vállalatok 2005 és 2008 között 28 új gépet vásároltak. Igaz, hogy ezek a beruházások részben például a piac új igényeinek való megfelelés végett a géppark felújításához, illetve az esetleges termelési csúcsok hatékonyabb lefedése érdekében a kapacitásbővítés szükségességéhez köthető stratégiákkal magyarázhatóak. Ezek a gépek hatékonyabban képesek előállítani a nyomtatott anyagot, ezzel az ágazat többletkapacitása – amely a becslések szerint a válság előtti időszakban 15–20 % körül mozgott (8) – tovább emelkedett. Most, a válság idején a többletkapacitás mértéke körülbelül 25–30 %.

3.3.3   A Ver.di német szakszervezet szerint az európai nyomdai kapacitás bővülése tovább fokozta a versennyel járó elviselhetetlen nyomást. Elemzése rámutat egyébként, hogy a fenti beruházások csupán a költségek csökkentésére és a piaci versenytársak kiszorítására irányuló nyomás növelésére szolgáltak, aminek már meg is mutatkozott az eredménye tömeges elbocsátások formájában.

3.3.4   A többletkapacitás és a túlzott befektetés már jó néhány, nagy visszhangot kiváltó csődöt okozott. E vállalatok egyike, a Quebecor World volt az egyik legnagyobb európai nyomdaipari vállalat, több mint 20 000 alkalmazottal az egész világon. A Quebecor World az éles verseny és a digitális nyomtatás egyre fokozódó használata miatt 2008-ban csődöt jelentett. A vállalat 2009-ben visszafizette adósságait, és mára már World Color néven vált ismertté, miután európai tevékenységeit egy HHBV elnevezésű beruházási alapnak engedte át. Az ilyen csődökön kívül számos cég vállalat-összevonásokkal válaszolt a nehézségekre, és ez a folyamat jelentős átszervezésekhez vezetett az egész ágazatban, aminek következtében pedig munkahelyek szűntek meg.

3.3.5   Számos más ágazathoz hasonlóan a gazdasági válság súlyosan érintette a 2009-ben folytatott bértárgyalásokat is. Még ott, ahol meg is maradnak a munkahelyek, a munkaerő-költségek csökkentésével kapcsolatban a dolgozókra nehezedő erős nyomás negatívan hat a munkavállalási feltételekre és a bérekre. A 2009-ben folytatott kollektív tárgyalások az európai nyomdaipari dolgozók valós bérének átlag –0,9 %-os csökkenésével jártak (9). A piac bővülése tovább erősítette az árakra és a munkaerő-költségekre ható negatív spirált, és a végletekig kiélezte a versenyt.

3.4   Koncentráció

3.4.1   Az elmúlt években csökkent a papírt, a tintát és a nyomdagépeket gyártó vállalatok száma. Ennek következtében nőtt a szállítókat előnyös helyzetbe hozó koncentráció, hiszen könnyebben rákényszeríthetik feltételeiket a megrendelőkre.

3.4.2   Az európai nyomdaipari ágazatról nemrégiben készült egyik tanulmány kimutatja, hogy „a túlzott kapacitás, a túlzott beruházások, az alacsony kereslet, a termékek alacsonyabb ára, a csökkenő forgalom és a növekvő piaci verseny” újabb csődökhöz, vállalat-összevonásokhoz és -felvásárlásokhoz vezettek (10).

3.4.3   A vállalat-összevonások és -felvásárlások a versenytársaik kiszorítása iránt még eltökéltebb, és még nagyobb méretű vállalatokat hoztak létre. Így 2005-ben a Bertelsmann, a Gruner + Jahr és a Springer médiacsoportok nyomdaipari tevékenységeinek összevonása által megszületett a Prinovis, mely a rotációs mélynyomtatással foglalkozó legnagyobb vállalat az európai nyomdaiparban. Emellett a Schlott AG csoport az európai rotációs mélynyomtatás második számú vállalatává nőtte ki magát 2006-ban és 2007-ben megvalósított cégfelvásárlásai (a pilseni REUS (CZ) megvásárlásával), valamint hajtogatási és nyomtatási kapacitások felvásárlásával (Biegelaar, NL). 2008 elején egy holland befektetői csoport vette át a Quebecor nyomdaipari tevékenységeit. A brit Polestar csoport partnereket keres piaci súlyának növelése érdekében.

4.   Távlatok

4.1   Mindezen nehézségek az európai tekercsofszet- és rotációs mélynyomtatási ágazatot a létbizonytalanság olyan állapotába helyezik, mely hosszú távon jelentős károkkal járna, ha a döntéshozók a többi érdekelt féllel együtt nem tesznek sürgős és egyeztetett lépéseket. A szociális partnerek mindegyike arra a következtetésre jutott, hogy az ágazatot át és újra kell szervezni, ha hosszú távon fenntartható módon fejlődni akar. Valószínű, hogy az elkövetkező tíz évben jelentős elbocsátásokkal kísért további ésszerűsítésekre kerül sor. A szociális partnerek ezért úgy vélik, hogy most kell olyan kezdeményezésekhez nyúlni, amelyek révén az ágazatot sújtó válság legyőzhető lesz, és a munkaadók és munkavállalók érdekeit legjobban figyelembe vevő módon kezelhetővé válik. A válság egyébként olyan súlyos, hogy a szakszervezetek jelenleg is kihatásait vizsgálják, és építő stratégiákat igyekeznek kidolgozni a munkahelyek megőrzése, az átképzések előirányzása, a munkakörülmények romlásának megelőzése és a bérszínvonal megtartása céljából.

4.2   Az Európai Bizottság a szakmai szövetségekkel egyetértésben hatpontos intézkedési tervre vonatkozó javaslatot adott ki 2007-ben a nyomdaipar vonatkozásában:

1)

Az európai nyomdaipar dinamikájának támogatása a globalizált piacon

a)

Partnerségek és szövetségek

b)

A gyártási költségek kezelése

2)

Az ügyfelek számára nagy hozzáadott értékkel rendelkező szolgáltatások kifejlesztése

3)

Jobb képzés

4)

Megerősített európai referencia – szabványosítás és harmonizáció

5)

A kutatási és innovációs erőfeszítések egyeztetett növelése

6)

A nyomdaipar megítélésének javítása.

Az EGSZB e máig aktuális javaslatot annak egészében támogatja, és üdvözli a már megvalósult intézkedéseket. Ugyanakkor, mivel az ágazat nehézségeit a válság és az azt valamennyi uniós tagországban követő visszaesés tovább súlyosbította, úgy véli, hogy néhány sürgősségi intézkedés meghozatala szükséges a rövid távú kihívásokkal való eredményes szembenézés érdekében.

4.3   Egyébiránt a pénzügyi válság még sürgetőbbé tette a szociális partnerek jól eltervezett és egyeztetett válaszát. Nagyobb szükség van, mint valaha az európai bizottsági javaslat tartalmán alapuló valódi európai iparpolitika meghatározására. Nem kívánatos, hogy a koncentráció folyamata a szükséges mértéken túl még intenzívebbé váljon, még akkor sem, ha elkerülhetetlen lesz az ellenőrzött konszolidáció eszközéhez nyúlni átmeneti időszakok beiktatásával, beleértve a lehető legtöbb munkahely megőrzését elősegítő munkaidő-csökkentést, illetve az átképzés és a belső és külső mobilitás hatékony módozatainak kidolgozását is. A jelenleg felülvizsgálat alatt álló 2658/2000/EK rendelet alkalmazásával összhangban szakirányú megállapodások lehetőségét lenne célszerű megvizsgálni a 20 %-os piaci részesedést együtt nem meghaladó vállalatok között a termelési technikák javítása érdekében, valamint olyan méretgazdaságossági előnyök céljából, melyek hozzájárulhatnak a vállalatok fennmaradásához.

4.4   Meg lehetne vizsgálni az ügynökök tevékenységét, hogy kiderüljön, az mennyiben befolyásolja az árak alakulását. Lehetővé kell tenni, hogy a szabad és torzulásoktól mentes verseny elve tisztességes munkakörülmények és bérek biztosításával juthasson érvényre, az EU-ban bárhol létező kollektív szerződések tiszteletben tartása mellett.

4.5   Az ágazat többletkapacitásait egyeztetett módon kell csökkenteni. A szociális párbeszédnek és a kollektív tárgyalásoknak minden országban valamennyi szinten ki kell bontakoznia, hogy szociális szempontból elfogadható irányvonalak mentén lehessen az átszervezéseket lebonyolítani. A szakmát fenyegető kihívásoknak megfelelni képes megoldások kidolgozása érdekében sürgető az európai szinten strukturált és szabályozott formában zajló szociális párbeszéd kialakítása. Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az ágazati szociális párbeszéd a következő formákat öntheti: vélemények, közös nyilatkozatok, irányvonalak, magatartáskódexek, charták és megállapodások elfogadása.

4.6   Az Európai Bizottság pénzügyi és logisztikai segítsége nélkülözhetetlen az egészséges és virágzó tekercsofszet- és rotációs mélynyomtatási iparág jövőbeni megőrzése céljából Európában. Az EGSZB arra ösztönzi a vállalatokat, hogy igényeljék a rendelkezésre álló európai támogatásokat, többek között az európai szociális alapon, az ERFA-n, a globalizációhoz való alkalmazkodás elősegítését célzó európai alapon és az európai kutatási és innovációs alapon keresztül. Kívánatos lenne ezen kívül felmérni, hogy az Európai Beruházási Bank milyen beavatkozási kapacitással rendelkezik annak finanszírozásához, hogy a vállalatok új technológiákat igénylő tevékenységekre álljanak át. A különböző támogatási rendszerek kívánatos igénybevételének egyetlen célja az átmenet elősegítése kell, hogy legyen, és semmiképpen sem a delokalizációk közvetett finanszírozása.

4.7   Az EGSZB négy azonnali intézkedést javasol:

4.7.1

Az ipar képviselőiből, munkavállalókból és kutatókból álló magas szintű elemzőcsoport létrehozását, melynek révén jobban körvonalazódna a nyomdaipar középtávú jövőjének alakulása, és javaslatok születnének a megszületendő új vállalati modellel kapcsolatban.

4.7.2

Egy valamennyi érdekelt fél részvételével megrendezendő konferenciát egy közösen elfogadott helyzetjelentés elkészítése és rövid távú cselekvési irányok kijelölése céljából. A szociális partnerekre lehetne bízni a szakma változását érintő különböző forgatókönyvek felállításának feladatát és olyan sürgősen megvalósítandó intézkedésekre vonatkozó javaslatok megtételét, melyek révén a piacot a fenntartható működés irányába lehet terelni.

4.7.3

Az Európai Bizottság által finanszírozott független tanulmányt az ágazati szociális párbeszéd keretén belül, melynek célja az ágazat közép- és hosszú távú jövőjének megvilágítása, figyelembe véve többek között az új technológiákat, a fogyasztói szokások változását, valamint a szállítók és a megrendelők stratégiáit.

4.7.4.

Az egyes szakmákkal és a szakmai tudással foglalkozó megfigyelőközpont vagy ágazati tanács létrehozását a jelenlegi és jövőbeni szakmák számbavétele céljából. A szükséges kompetenciákról alkotott alapos kép elengedhetetlen a megfelelő képzési és átképzési politikák meghatározásához.

4.8   A szakma változásának hatékony nyomon követéséhez az Európai Bizottság rendelkezésére kell állnia egy – az érdekelt felek számára is nyitott – megbízható információs és adatgyűjtő rendszernek.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI


(1)  Ifo, Investitionstest [Felmérés a befektetésekről], München, Frühjahrsgutachten 2008 [2008. tavaszi szakvélemény].

(2)  Az európai nyomdaipar versenyképessége, Európai Bizottság (2007).

(3)  Az európai nyomdaipar versenyképessége, Európai Bizottság (2007).

(4)  La compétitivité des industries graphiques européennes [Az európai nyomdaipar versenyképessége], Európai Bizottság (2007).

(5)  The Future of Paper and Print in Europe, Stationers' and Newspaper Makers’ Company (2009).

(6)  Gennard, J. The Impact of the financial crisis on the European graphical industry [A pénzügyi válság hatása az európai nyomdaiparra] (2009).

(7)  Európai rotációs és ofszetkonferencia, 2009. március 16–20., Verona (Olaszország).

(8)  Uo.

(9)  J. Gennard: Report on UNI Europa’s collective agreements (Jelentés az UNI Europa kollektív szerződéseiről) (2009).

(10)  Gennard, J. Annual Collective Bargaining Survey UNI Europa (2008).


11.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/105


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A textilipari szolgáltatási alágazat szerkezetváltása és kilátásai Európában (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/17

Előadó: Antonello PEZZINI

Társelőadó: Peter BOOTH

2010. február 18-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy az eljárási szabályzat 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt készít a következő tárgyban:

A textilipari szolgáltatási alágazat szerkezetváltása és kilátásai Európában.

Az EGSZB munkájának előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága (CCMI) 2010. július 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 138 szavazattal 1 ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások  (1)

1.1   Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság kiemeli a textilipari szolgáltatási ágazat jelentőségét Európában. E szolgáltatások fejlődése ígéretes mind gazdasági és technológiai szempontból, mind pedig azért, mert szorosan kapcsolódik a helyi vállalkozások helyzetéhez és a munkahelyteremtéshez, ennélfogva folyamatos hozzájárulást nyújthat egy olyan európai gazdaság kialakításához, mely biztosítja a foglalkoztatást, illetve a gazdasági és társadalmi kohéziót.

1.2   Az EGSZB kéri, hogy az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért indítson kísérleti projektet az ágazat vállalkozásai földrajzi elhelyezkedésének és méretének, az ágazatra jellemző élet- és munkakörülményeknek, valamint az ágazatban létező informális gazdaság jelentőségének a feltérképezése céljából. Ezzel párhuzamosan az EGSZB az ágazat NACE besorolásának alapos vizsgálatát kéri, mely biztosítja a gazdasági, szociális és foglalkoztatási szempontú megfelelő meghatározást.

1.3   A globális felmelegedés elleni küzdelmet célzó Európa 2020 kezdeményezések összefüggésében az EGSZB azt javasolja az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Bizottságnak, hogy az új környezetvédelmi rendelkezések kidolgozása során vegyék kellően figyelembe a textilipari szolgáltatási ágazatok erőforrásainak fenntarthatóságát és hatékonyságát, illetve munkahelyteremtő és beruházásösztönző képességét.

1.4   Az EGSZB elengedhetetlennek tekinti a strukturált szociális párbeszéd kialakítását európai és nemzeti/regionális szinten, továbbá javasolja, hogy az alábbi területek legjobb gyakorlatainak cseréjét szolgáló hálózatok részesüljenek közösségi finanszírozásban:

a képzettségek és a szakértelem, valamint az ezeknek megfelelő oktatási követelmények fejlesztése, ezeket a CEDEFOP erre irányuló konkrét tevékenysége keretében kell meghatározni,

tisztességes munka-, biztonsági és egészségi körülmények meghatározása a bilbaói székhelyű Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség támogatásával,

az ágazati szociális partnerek megfelelő képviselete a karbantartási szolgáltatások európai bizottságában.

1.5   Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság hangsúlyozza, hogy a munkavállalók tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra, valamint az európai üzemi tanácsok megfelelő létrehozatalára és irányítására vonatkozó közösségi rendelkezések megfelelő alkalmazása igen fontos szerepet tölt be egy részvételen alapuló ágazati előretekintő eljárás európai szintű kialakításán keresztül, a sevillai székhelyű Technológiai Jövőkutatási Intézet (IPTS) támogatásával.

1.6   Az EGSZB úgy véli, hogy az európai szociális és környezetvédelmi normák alkalmazása a „zöld és szociális” közbeszerzésekben a vonatkozó rendelkezések teljes körű és átlátható alkalmazásával elengedhetetlen feltétele az ágazat, illetve a szakmai és társadalmi minőségi normákat tiszteletben tartó iparág helyes fejlődésének, különös tekintettel az alvállalkozások és felelősségi körök rendszerére, amelyek az egész tanúsított ellátási láncot lefedik.

1.7   Az EGSZB kéri, hogy:

a hetedik kutatási és technológiafejlesztési keretprogram éves munkaprogramjain belül,

a többéves versenyképességi és innovációs programban,

a strukturális alapokban

kapjanak megfelelő teret az ágazat technológiai és szervezeti innovációs projektjei, különös tekintettel az erőforrás-hatékonyságra és -megtakarításra, az integrált logisztikára és a leszállított termékek nyomonkövethetőségére, többek között a GALILEO program alkalmazásainak segítségével. Az EBB-nek meg kellene könnyítenie a beruházásokat, főként a kkv-k számára.

1.8   Az EGSZB felszólítja az európai szabványügyi szervezeteket, hogy folytassák erőfeszítéseiket a környezetvédelmi, szociális és technológiai szempontból egyre fejlettebb és az egész ágazatra alkalmazható műszaki-szabályozási normák kidolgozására, többek között az Európai Bizottságtól kapott útmutatások alapján, hogy így biztosítsák a termékek, folyamatok és szolgáltatások minőségét, amelyek pozitív hatással vannak az alkalmazottak munkakörülményeire.

1.9   Az EGSZB úgy véli, hogy a különböző tagállamok pozitív tapasztalatai alapján a strukturális alapokat – különösen képzési és oktatási célokra, beleértve a nyelvoktatást is – hasznos lenne regionális szinten felhasználni az ágazaton belüli európai körzetek hálózatai, illetve a kétoldalú ügynökségek innovatív fejlesztése érdekében.

1.10   Az EGSZB nagy jelentőséget tulajdonít a jó gyakorlatok terjesztésének és cseréjének, valamint a kétoldalú szervek létrehozásának, melyek már több országban is léteznek és jó eredményeket értek el az ágazat humán erőforrásainak fejlesztésében.

1.11   Az EGSZB hangsúlyozza egy, a munkahelyi biztonságról, a textilipari szolgáltatások ágazatának gazdasági, szociális és környezetvédelmi átláthatóságáról, valamint az ágazatra jellemező munkakörülményekről és munkalehetőségekről szóló európai kampány fontosságát, az Alapjogi Charta teljes körű alkalmazása mellett, különös tekintettel a szakszervezeti jogokra és a kollektív szerződésekre.

1.12   Az EGSZB egy stratégiai keret kidolgozását javasolja az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Bizottságnak a textilipari szolgáltatások ágazata számára, mivel annak gazdasági, termelési és foglalkoztatási szempontból történő fejlesztése teljes mértékben összhangban van a 2020-ra meghatározott 20–20–20 %-os célok által kijelölt fenntartható fejlődési célkitűzésekkel.

2.   Bevezetés

2.1   A textilipari szolgáltatások ágazata különböző vállalkozások széles körét foglalja magában, amelyek ipari keretek között az alábbi tevékenységeket folytatják:

ipari mosodák és tisztítók, textilipari termékek bérbeadása termelő és szolgáltató vállalkozásoknak, valamint magánszemélyeknek,

ruházat, munkaruházat, egyenruhák, védő- és biztonsági ruházat bérbeadása, javítása és jó állapotának megőrzése,

szállodákban, éttermekben és kávézókban használt asztal- és ágyneműk mosása, bérbeadása, javítása és kikészítése,

egészségügyi dolgozók, paramedicinális alkalmazottak és betegek által kórházakban, különböző otthonokban és közösségekben használt ruházat, ágy- és asztalnemű mosása, bérbeadása, fertőtlenítése, javítása és előkészítése,

sebészeti eszközök, textíliák bérbeadása, fertőtlenítése, steril orvostechnikaieszköz-készletek előkészítése/szállítása,

magas színvonalú kényelmi funkciókkal ellátott, felhasználóbarát, intelligens textilipari termékek szállítása, bérbeadása és javítása,

ipari kikészítés, szűrők, porelszívó anyagok és hasonló textilipari szolgáltatások termelőüzemek és steril feldolgozóhelységek számára,

higiéniai-egészségügyi textilipari szolgáltatások és textilipari termékek kiegészítői/alternatív termékei,

kikészítés és speciális szolgáltatások a „divat világában”.

2.2   Az ipari mosodai szolgáltatások lényegesek számos, vendéglátáshoz és idegenforgalomhoz kapcsolódó tevékenységhez, például éttermek, szállodák, közösségek, tengeri üdülőhajók stb. működéséhez, valamint számos termelő és kereskedelmi ágazatban a fejlett védőruhák iránti kereslet kielégítéséhez is, megtartva az erőteljes helyi gyökereket, az EU-n kívüli vállalatáthelyezések alacsony kockázata mellett.

2.3   A mosodai szolgáltatások a textilipar számára is fontosak, hiszen a ruhagyártóknak gondoskodniuk kell arról, hogy termékeiket piacra kerülés előtt teszteljék és kimossák egyszer. A textiliparnak nyújtott mosodai szolgáltatások terén a munka mennyiségéből és abból kifolyólag, hogy a mosásnak tökéletesen kell sikerülnie, fejlett gépparkkal felszerelt, szakmailag képzett személyzetet alkalmazó és megfelelő munkakörülményeket biztosító szereplőkre van szükség.

2.4   A szállodáknak nyújtott ipari mosodai szolgáltatások minden folyamatos karbantartást és tisztítást igénylő ágy- és asztalnemű kezelését és mosását magukban foglalják. E gyors körforgás miatt a mosodai szolgáltatást nyújtó vállalkozásnak képesnek kell lennie ezt a ritmust megfelelő minőségű munkaszervezés és szakértelemmel rendelkező személyzet segítségével csúszás vagy bármiféle késedelem nélkül tartani.

2.5   A mosodai szolgáltatások mellett megjelentek az egyre korszerűbb termék-bérbeadási szolgáltatások is, amelyeknek a fejlettebb műszaki és funkcionális követelmények mellett az egyre szigorúbb környezetvédelmi és műszaki-szabályozási előírásoknak is meg kell felelniük, különösen a védőfelszerelések és a korszerű katonai ruházatok tekintetében.

2.6   A textilipari szolgáltatások iparágának egészét tekintve az elmúlt évek során az ágazat lényeges technológiai innovációs rendszereket fejlesztett ki – „BtoB” és „BtoC” formában (2) – a szállodaiparnak és a kórházi ágazatnak nyújtott hagyományos – például higiéniai-egészségügyi – szolgáltatások minőségét és műszaki-környezetvédelmi normáit illetően, valamint a fejlett „intelligens” védőruhákkal való ellátás (3) terén.

2.7   A hagyományos ágazat folyamatosan megbízható teljesítményt nyújt: a 2007-es adatok szerint hozzávetőlegesen 9 milliárd euró forgalmat bonyolító ágazat földrajzilag koncentrálódott és néhány multinacionális vállalat uralja, (4) miközben a piac fennmaradó része elaprózódott, általában helyi szinten működő, nagyszámú kisvállalkozással jellemezhető. A piacot mind a forgalmat (mintegy évi 10 milliárd euró), mind pedig az alkalmazottak számát (több mint 200 ezer) tekintve erős növekedés jellemzi.

2.8   A nagy teljesítményű védőruházatok ágazata erőteljesen fejlődik és összefügg az intelligens védőruhák új generációjával, amely intelligens anyagokon, fejlett termelési folyamatokon, nagy kényelmet biztosító integrált funkciókon, valamint a személyes kockázatok megelőzésén és kezelésén alapul. Az egyéni védőeszközök uniós piacának – az EU legígéretesebb vezető piacai egyikének (5) – jelenlegi forgalma 9,5–10 milliárd euróra tehető, és hozzávetőlegesen 200 000 munkavállaló végez közvetlenül vagy közvetve az egyéni véd