28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye „Jövőbeli beruházások az atomenergia-ipar terén és helyük az EU energiapolitikájában”

(2009/C 175/01)

2008. május 27-i levelében az Európai Bizottság az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt a következő tárgyban:

Jövőbeli beruházások az atomenergia-ipar terén és helyük az EU energiapolitikájában.

A munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2008. november 10-én elfogadta véleményét. Az előadó Edgardo Maria IOZIA volt.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008 december 3–4-én tartott 449. plenáris ülésén (a december 4-i ülésnapon) 122 szavazattal 15 ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta a következő véleményt:

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Amíg egy atomerőmű áramot kezdhet termelni, körülbelül tíz évre van szükség az adminisztratív folyamatokhoz és az építéshez. Egy 1 000–1 600 MWe teljesítményű erőmű beruházási költségei 2–4,5 milliárd eurót tesznek ki. A beruházások és az energia értékesítésének kezdete közötti időszakot tekintve stabil jogi keretet kell garantálni. Az atomenergia mellett szóló döntésnek és a vonatkozó jogszabályoknak a polgárok és a politikusok nagy többségének támogatását kell élvezniük.

1.2 A jelenlegi programok értelmében az erőművek kb. felét 2030-ig be kell zárni. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye szerint mindenképpen szigorú intézkedéseket kell hozni, amelyek a „szennyező fizet” elvet figyelembe véve megfelelő pénzügyi forrást nyújtanak a leszereléshez, valamint magas védelmi szintet biztosítanak a dolgozóknak és a polgároknak. Az EGSZB fenntartások nélkül támogatja az Európai Bizottság erre vonatkozó javaslatait, és sürgeti, hogy a 2006/851/Euratom ajánlást gyors ütemben ültessék át egy irányelvbe, amely a létesítmények leszerelésére és lebontására szolgáló forrásokat kezelő független hatóságok létrehozásáról rendelkezik.

Az EGSZB

1.3 megállapítja, hogy a legnagyobb akadályt a politika kiszámíthatatlansága és az engedélyezési eljárások jelentik, valamint az, hogy hiányzik az átláthatóság és az átfogó, egyértelmű és valósághű információk a tényleges kockázatokról, emellett nincsenek döntések a biztonságos hulladéktárolók megállapításáról. A magánberuházók számára túl nagy a kockázat, a pénzügyi válság pedig közép- és hosszú távon még inkább megnehezíti az atomenergia-iparban szükséges tőke megszerzését. Ha az ágazatnak juttatott állami támogatásokat kizárjuk, a finanszírozást úgy lehet elősegíteni, ha stabil és megbízható jogi keretet biztosítunk a beruházóknak, valamint lehetővé tesszük a beruházások rentabilitását garantáló hosszú távú ellátási szerződések megkötését. Mivel már most is nehéznek bizonyult a finanszírozásra előirányzott eszközök (Euratom-kölcsön) kismértékű növelése is, valószínűtlennek tűnik, hogy gyors változások következnének be a közösségi politikában;

1.4 meg van győződve arról, hogy szükség van a demokratikus civil részvételre, amelynek keretében a polgárok számára biztosítani kell, hogy behatóan tájékozódhassanak az atomenergia kockázatairól és lehetőségeiről, és így tudatosan részt vehessenek az őket közvetlenül érintő döntések meghozatalában. Az EGSZB kiáll az ezzel kapcsolatos megfontolások mellett, és felszólítja az Európai Bizottságot, hogy a tagállamokat ennek megfelelő kampány elindítására ösztönözze, amely átláthatóságot és egyértelműséget szorgalmaz az európai energiaigény, az energiahatékonyság és a különböző alternatívák (beleértve az atomenergiát) terén;

1.5 jelenleg gazdaságilag indokolt megoldásnak tartja az atomerőművek hosszabb élettartamát – a biztonsági előírások pontos követésének feltételével –, bár ezzel lemondunk a termodinamikai hatékonyság egyértelmű (15–20 %-os) fokozásáról;

1.6 úgy véli, hogy meg kellene könnyíteni a dolgozók és polgárok biztonsága és védelme terén folyó kutatásokra irányuló, valamint a technikai és technológiai kapacitások magas színvonalának folyamatos megtartását szolgáló oktatási, gyakorlati képzési és továbbképzési programok támogatására irányuló beruházásokat ebben a gazdasági ágazatban és a nemzeti szabályozó és felügyeleti hatóságoknál. E beruházásokhoz nem csak a hetedik Euratom-keretprogramból, hanem a tagállamok állami programjaiból is forrásokat kell biztosítani;

1.7 nem találja kielégítőnek és megalapozottnak a különböző kompenzációs rendszereket és a felelősség tisztázását balesetek esetén. Ésszerűnek tartaná, ha első lépésként egységesítenék az atomenergiával kapcsolatos károkra vonatkozóan különböző jogi kereteket és különböző kompenzációs intézkedéseket előíró Párizsi és Bécsi Egyezményben foglalt feltételeket. Az Euratom-Szerződés 98. cikkének rendelkezéseivel összhangban irányelvet kellene elfogadni a kockázatbiztosítás területén, amely kifejezetten meghatározza, hogy kár esetén minden terhet az erőmű üzemeltetője visel. A kockázat jellegét és nagyságát tekintve a létező példák alapján támogatni kellene a kockázatok elosztását az európai üzemeltetők között;

1.8 véleménye szerint ahhoz, hogy az európai ipar meg tudjon felelni az új létesítmények iránti esetleg erős keresletnövekedésnek, számos, az ágazat európai jövőjéhez elengedhetetlen beruházást kell tenni a tudás és képzés, valamint a kutatás és fejlesztés terén. Gazdaságilag kevésbé ésszerű, ha az éves villamosenergia-termelésből az atomenergia részesedése 10–15 % alatt maradna, mert a méretgazdaságossághoz el kell érni egy kritikus tömeget az igazgatási költségek és a hulladékártalmatlanítás esetében.

1.9 tudatában van annak, hogy egy vagy több közösségi európai tároló meghatározása (amint az USA-ban is történt) nem megvalósítható lehetőség, és felszólítja a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel a tagállami tárolók kijelölését célzó eljárásokat. Harmonizált biztonsági követelményeket kellene meghatározni; ehhez egy irányelv szükséges, amint azt már pl. a nyugat-európai felügyeleti hatóságok szövetsége (Western Europe Nuclear Regulators Association/WENRA) és az Európai Parlament is kifejezésre juttatta;

1.10 arra kéri az Európai Bizottságot, hogy támogassa a kutatási és fejlesztési programokat (különösen a negyedik generációs nukleáris létesítmények esetében);

1.11 a hulladékkezelés és az ionizáló sugárzással szembeni védelem terén is elégtelennek tűnnek a rendelkezésre álló kutatási eszközök. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, a Tanácsot és a Parlamentet, hogy a hetedik Euratom-keretprogramhoz biztosítsanak további forrásokat, többek között speciális közös technológiai kezdeményezéseken keresztül, mint a fűtőanyagcellák és gyógyszerek esetében. Az EGSZB kéri ezenkívül a tagállamokat, hogy saját hatáskörükben is jóval többet tegyenek ezeknek a problémáknak a megoldásáért. A nukleáris létesítmények leszerelésével foglalkozó brit ügynökség (Nuclear Decommissioning Authority/NDA) 2008 júliusában 2003-hoz képest 30 %-kal magasabban határozta meg a leszerelésekhez szükséges állami források iránti igényt. Az NDA becslései szerint a források 73 milliárd GBP-t (átszámítva kb. 92 milliárd EUR) tesznek ki – a tendencia felfelé ível (1). A magas szabványosítási szinttel rendelkező EFA szerint az ilyen költségek az eredeti építési költségek 15–20 %-át jelentik.

1.12 Az EGSZB szerint az Uniónak és a tagállamoknak számos lépést meg kell fontolniuk a bizonytalanságok csökkentése érdekében.

—	Politikai téren hosszú távú, minden félre kiterjedő politikai konszenzusra kellene törekedniük arra vonatkozóan, hogy milyen szerepet játszhat az atomenergia az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

—

Gazdasági téren tisztázhatnák, milyen követelményeket állítanak majd a leszerelésre és a nukleáris hulladék ártalmatlanítására vonatkozóan, valamint hogy az üzemeltetőknek milyen pénzügyi előkészületeket kell tenniük ezekhez a hosszú távú költségekhez. A tagállamok és a szabályozó hatóságok tisztázhatnák, milyen feltételekkel lehet az atomenergiát a hálózatra csatlakoztatni, és milyen jellegű hosszú távú ellátási szerződések fogadhatók el.

—

A kutatás terén az Uniónak és a tagállamoknak továbbra is támogatniuk kell a harmadik és negyedik generációs nukleáris technológiával (beleértve a magfúziót) kapcsolatos kutatást és fejlesztést. Ez a technológia magasabb hatékonysági, környezetvédelmi és biztonsági normákkal rendelkezik majd, mint az atomerőművek jelenlegi generációja.

—	A területrendezést tekintve felgyorsíthatnák a megfelelő helyszínek kijelölésének és engedélyezésének hosszadalmas folyamatait.

—	Pénzügyi téren az európai pénzügyi intézmények esetleg hitelfinanszírozási forrásokat mobilizálhatnak, ami más beruházókat is arra bátorítana, hogy aktív szerepet vállaljanak.

2. Az atomenergia-ipar finanszírozása

2.1 Európa energiaszükséglete és várható költségigény

2.1.1 A következő húsz évben Európának körülbelül 800–1 000 milliárd EUR-t kell invesztálni jelenlegi – bármilyen tüzelőanyagot alkalmazó – villamosenergia-termelő üzemeinek helyettesítésébe. Az összesen 146 atomerőmű közül kb. 50–70-et kell lecserélni (ami 100–200 milliárd EUR költséggel járhat).

2.1.2 A jelenleg működő atomerőművek élettartama 10–20 évvel való meghosszabbításának költségei egy új üzem költségeinek kb. 25 %-át teszik ki. Egy nemrég készült tanulmány (2) különböző becsléseket tesz: az alkalmazott technikától függően KWe-ként 80 és 500 EUR között ingadoznak költségek, az üzemidő kb. 10 évre tervezett meghosszabbítására vonatkoztatva.

2.1.3 A jövőbeli energiapolitikai döntések bizonytalanságát és a beruházásokból való további profitálás lehetőségét tekintve az üzemeltetők a meglévő létesítmények üzemidejének meghosszabbítását követelik ahelyett, hogy nagy összegeket fektetnének új és hatékonyabb létesítményekbe. Az üzemidő meghosszabbítása, amelynek során legalább ugyanolyan magas biztonsági szintet kell garantálni, minden bizonnyal gazdasági és klímapolitikai érdek; a hosszú távú energiaszükséglet problémáját azonban nem oldja meg, csak elhalasztja.

2.1.4 Az atomenergia-termelés fokozatos csökkentése esetén olyan más energiahordozók segítségével kell majd elektromos áramot termelni, amelyek ugyanolyan kibocsátási szintet és ugyanolyan alapterhelést biztosítanak. A leállított atomerőművek lecserélése esetén a költségek 100–200 milliárd eurót, az atomenergia-termelés jelenlegi arányának fenntartása esetén 200–400 milliárd eurót tesznek ki az elektromos áram iránti kereslettől függően.

2.1.5 Egy új atomerőmű költségeit 2–4,5 milliárd euróra becsülik. Az EBB hosszú távon bizonytalannak tartja az atomenergia fejlődését, és drasztikus visszaszorulását prognosztizálja az EU-ban, mégpedig 2030-ig kb. 40 %-os csökkenést 2004-hez képest. Az EBB elnöke az EGSZB-nél tartott meghallgatáson nemrég megerősítette ezt az előrejelzést. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) adatai szerint az atomenergia-termelési kapacitás ugyanebben az időszakban 368 GW-ról 416 GW-ra fog nőni, ami világviszonylatban 13 %-os növekedésnek felel meg, míg Európában 15 GW-os csökkenés várható (3).

2.2 Éghajlatváltozás, CO2-kibocsátás és atomenergia

2.2.1 A kiotói célok és a Koppenhágában meghatározandó, még nagyobb mértékben kötelező jellegű célok eléréséhez az EU-nak az elektromos áram 60 %-át CO2-kibocsátás nélkül kellene előállítania. Jelenleg az Európai Unióban a villamosenergia-termelés felelős a CO2-kibocsátások 40 %-áért. Ennek kapcsán nem szabad figyelmen kívül hagyni az atomenergia szerepét. A megújuló energiaforrások 2020-ig elérni kívánt 20 %-os arányát az Európai Bizottság szerint 2030-ig 30 %-ra kellene növelni.

2.2.2 Az urán kitermelése és feldolgozása keretében keletkező CO2-kibocsátás nőhet, lényegében a nagy urántartalmú ásványok készleteinek fokozatos kimerülése miatt és az üvegházhatású gázoknak a fluor és klór felhasználásából adódó növekedése miatt. A fluor és a klór az urán-hexafluorid feldolgozásának és az urán fűtőelemek burkolatához felhasznált cirkónium kinyerésének folyamatához szükséges.

2.2.3 Az atomenergia-előállítás során felszabaduló CO2 azonban rendkívül csekély hatással jár. Ezt a tényt megfelelő módon figyelembe kell venni.

2.2.4 Nőni fog az igény a tömegközlekedés és a személyi közlekedés terén az elektromos áram iránt, valamint a hidrogén előállítása iránt, amely jelenleg 95 %-ban szénhidrogénekből történik. A hidrogén hozzá fog járulni az elektromosság-termelés problémájának megoldásához, ha rendkívül alacsony kibocsátással járó tüzelőanyagokból állítják elő.

2.3 Az atomenergia-ipar problémái

2.3.1 A legnagyobb nehézséget a bizonytalan közigazgatási és jogi keret jelenti. Minden országban eltérőek az eljárások, ami esetenként ahhoz vezethet, hogy az építkezés időtartama két-háromszorosára növekszik. Finnország esetében az Európai Bizottság legalább 10 évre becsüli a szükséges időt. Az építés során fellépő problémák miatt azonban a munkálatokat leállították, ami legalább 18 hónapos késést eredményezhet. 2000-ben kezdték el a közigazgatási eljárást, és az atomerőmű 2011 előtt várhatóan nem fog rácsatlakozni a hálózatra.

2.3.2 Az atomenergia-ipari beruházásokra a kezdőtőke különösen magas aránya jellemző (a teljes beruházás kb. 60 %-a). A villamos energia értékesítése mintegy tíz év után kezdődhet meg, és kb. húsz évbe telik, amíg a beruházott tőke és az ehhez kapcsolódó finanszírozási költségek megtérülnek. Ez azt mutatja, hogy a technika gazdaságossága szempontjából lényeges a megfelelő hosszúságú üzemidő.

2.3.3 Az ilyen beruházások igen hosszú távra szólnak. Az építés, a működés megkezdése, a dekontamináció és a leszerelés között akár száz év is eltelhet. Elengedhetetlen a hosszú távú finanszírozási biztonság garantálása az üzemeltetők számára. Ugyanígy szükséges az államok hosszú távú kötelezettségvállalása is az atomenergia terén.

2.3.4 Az atomenergia-ipar finanszírozása különösen nagy mértékben függ a nemzeti kormányzatok politikai döntéseitől. Az első bizonytalansági tényező éppen a kiszámítható és stabil jogi keret szükségességében rejlik. Elengedhetetlenül szükség van a polgárok részvételére és érzékenységére irányuló politikára, a polgárokat teljes körű, átlátható, közérthető és valósághű tájékoztatás révén olyan helyzetbe kell hozni, hogy hozzájárulhassanak e döntések meghozatalához. Csak demokratikus folyamatok révén nyílik lehetőség az európai atomenergia-ipar jövőjének alapját képező tudatos döntésekre.

2.3.5 A magas pénzügyi költségek miatt kell „eladni” a teljes megtermelt energiát, miközben az atomerőműveket alapterhelésen kell működtetni, és a megtermelt energiának nagyszámú éves üzemórára kell szétoszlania. A rentabilitás biztosításával kapcsolatban problémák merülnek fel, a hosszú távú szerződések kötésének lehetőségével azonban – mint például Finnország esetében is – ez megoldható lenne.

2.3.6 További bizonytalansági tényező rejlik a kompenzációs rendszerben és a tagállamok közötti kompetenciamegoszlásban üzemzavar esetén. Egységes európai garanciarendszerre van szükség a fennálló biztosítási és felelősségi szabályozás fejlesztése érdekében is, mert az jelenleg teljesen elégtelen súlyos üzemzavarok esetén: a termelőknek kizárólagos felelősséget kell vállalniuk, viselniük kell az összes terhet és valamennyi járulékos intézkedés költségét. A kockázat jellegét (rendkívül magas költségek baleset esetén, az ilyen balesetek rendkívül csekély valószínűsége) tekintve támogatni kellene a különböző atomenergia-termelők kölcsönösségi alapon való együttbiztosításának formáit.

2.3.7 Közvélemény: A legutóbbi közvélemény-kutatás (4) szerint megváltozott az atomenergiához való hozzáállás. Azokban az országokban, ahol alkalmazzák ezt a technológiát, az egyértelműen kedvező az értékelés, míg a teljes EU-27-ben a negatív hozzáállás csekély mértékben dominál (45 % a 44 %-kal szemben). Az átláthatóság hiányára, valamint az érthető és teljes körű tájékoztatás szükségességére az Európai Nukleáris Energia Fórum is utalt.

2.4 Közösségi eszközök

2.4.1 Az Euratom-Szerződés az Európai Atomenergia-közösség keretprogramjában egyedi kutatási, fejlesztési és demonstrációs pénzügyi eszközökről rendelkezik.

Az első egyedi program (közvetett cselekvések) a következő területeket foglalja magában:

—	a fúziós energia kutatása (5),

—	az atommaghasadás és a sugárvédelem kutatása.

A második egyedi program a következőkre fordított beruházásokról rendelkezik:

—	fúziósenergia-kutatás (1 947 millió EUR, ebből legalább 900 millió EUR az ITER-projekttel összefüggő tevékenységekre),

—	atommaghasadás és sugárvédelem (287 millió EUR),

—	a Közös Kutatóközpont nukleáris energia területén folytatott tevékenységei (517 millió EUR).

2.4.2 Egy másik közösségi finanszírozási eszköz az EBB, amely ezen ágazat számára további 6 589 millió EUR mértékű finanszírozást garantált; ezeken az erőműépítésre és hulladékártalmatlanításra szánt forrásokon kívül az Euratom további 2 773 millió eurót biztosít ugyanezekre a célokra.

2.4.3 Az Európai Bizottság pozitív véleményéhez kapcsolódóan az EBB elemzésében nem csak az építkezéshez előteremtendő jelentős pénzügyi források mobilizálásával foglalkozik, hanem a hulladékártalmatlanítás és a leszerelés költségeivel is. A költségek EBB által bejelentett internalizálása esetében azonban figyelmen kívül maradnak bizonyos indirekt költségek, nevezetesen az erőmű biztonsági erőkkel történő külső védelmének költségei, a leszereléshez kapcsolódó járulékos szolgáltatások, mint pl. az alacsony vízállás szabályozását érintő gátak, amelyeket azért építenek a folyókban, hogy a száraz időszakokban is biztosítsák a reaktorok állandó vízellátását.

2.4.4 A különböző költségszámítási módszereket és a külön rendelkezésre bocsátott források garantált rendszerének szükségességét világosan leírja a „Második jelentés a nukleáris létesítmények leszerelésére, illetve a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok kezelésére szánt pénzügyi források felhasználásáról” című bizottsági közlemény (6).

2.4.5 E jelentés feltárja azokat a „torzulásokat”, amelyek egyes tagállamokban a leszerelésre és hulladékártalmatlanításra szánt alapoknál megfigyelhetők: ezeket az állami forrásokból finanszírozott alapokat egyes országokban gyakran más célokra használják fel. Ez a verseny jelentős torzulását okozza, mivel a „szennyező fizet” elv alapján ezeket a költségeket internalizálni kellene.

2.4.6 Az Európai Bizottságnak a 270/1977/Euratom és a 179/1994/Euratom határozat összevonására és a finanszírozási szint megemelésére vonatkozó 2002. évi javaslatát a Tanács nem támogatta egyöntetűen, ezért a rendelkezésre álló Euratom-források (amelyeket a teljes költségek legfeljebb 20 %-ának mértékéig lehet igényelni) nem elegendőek ahhoz, hogy eleget tegyenek azoknak a kívánalmaknak, amelyeket hivatalosan eddig még nem fogalmaztak meg, hanem az Európai Bizottsággal tartott első találkozók tárgyát képezték.

2.4.7 Az Euratom-forrásokat és az EBB kölcsöneit viszont az atomenergia-ipar biztonságosabb és tartós fejlődését elősegítő kutatások és alkalmazások támogatására kellene fordítani. A szigorú biztonsági szabványok biztosítása és a kockázatok minimalizálása iránti növekvő pénzügyi igényekre figyelemmel a jelenlegi intézkedések nem tűnnek megfelelőnek. Ezeket az eszközöket kifejezetten azoknak az országoknak kell rendelkezésére bocsátani, amelyek igazolhatóan hoztak tagállami intézkedéseket a hulladékkezeléssel kapcsolatban.

2.5 Tagállami szintű finanszírozás

2.5.1 Az állami támogatások rendszere nem teszi lehetővé az atomerőművek építésének támogatását. Lehetséges és kívánatos is azonban az állami finanszírozási források szerepe a biztonsági intézkedések erősítése, az engedélykiadás és a telephelyválasztás átlátható és közös módszereinek kidolgozása és bevezetése, valamint a szakmai és továbbképzési programok támogatása terén. Függetlenül attól, hogy épülnek-e új atomerőművek, szükség lesz olyan mérnökökre és magasan képzett szaktechnikusokra, akik a működő, illetve az utolsó életfázisukban lévő létesítmények biztonsági irányítását garantálni tudják.

2.5.2 Az európai ipar jelenleg négy reaktort épít (kettőt Bulgáriában, egyet-egyet pedig Finnországban és Franciaországban). Jelenleg aligha lehet e termelési kapacitás jelentős bővítésével számolni, főként a maghasadás területén. A brit atomenergia-ipari szövetség, a NIA nemrég megállapította egy tanulmányban, hogy egy új atomenergia-program 70–80 %-át támogatni tudná, a reaktorok lényeges elemeinek – nyomástartó edények, turbógenerátorok és más fontos elemek – kivételével (7). Elsősorban a technikusok és mérnökök hiánya akadályozza azt, hogy az ágazat valóban rohamos fejlődésnek induljon. Ez a hiány különösen azokban a tagállamokban érezhető, amelyek még nem, vagy csak kismértékben fejlesztették ki az atomenergia-termelést. A hiányt azonban meg lehetne oldani, egy mérnök képzési ideje ugyanis átlagosan öt év, az atomreaktor megépítésétől annak üzembe állításáig azonban tíz év körüli idő telik el.

2.5.3 Ehhez átfogó beruházásokra van szükség a szakmai és tudományos képzés terén. Jelenleg a fiatalok nem érdeklődnek különösebben az atomenergia-technológiával kapcsolatos tanulmányok iránt – fontos kivételt jelentenek ez alól azok a tagállamok, amelyek következetes atomenergia-programot alakítottak ki, valódi szakmai piacot teremtve meg ezáltal. Már a közeli jövőben szükség lesz azonban tudósokra, technikusokra és mérnökökre, valamint szakemberekre az ipari épületekhez. A nukleáris technológiákat alkalmazó tagállamoknak – és különösen azoknak, amelyek azok jövőbeli fejlesztése mellett döntenek – olyan egyedi és összehangolt projekteket kell kialakítaniuk, amelyek a képzési beruházásokat szolgálják.

2.5.4 Az Európai Nukleáris Energia Fórum hangsúlyozta a biztonsági követelmények harmonizálásának jelentőségét. A nukleáris biztonságról szóló és a NAÜ biztonsági szabványai elismert alapvető vonatkoztatási pontok. A nyugat-európai felügyeleti hatóságok szövetsége (WENRA) 2010-ig végre akar hajtani egy, az EU-tagállamok és Svájc között egyeztetett programot. Egy SWOT-elemzés alapján azt javasolják, hogy az atomerőművek biztonságának alapelveiről dolgozzanak ki egy európai irányelvet.

3. Lehetőségek

3.1 Az atomenergia felhasználásának és finanszírozásának problémája összefügg a CO2-kibocsátástól függő éghajlatváltozással. Jelenleg az EU villamosenergia-termelésének kb. harmadát, valamint energiafogyasztásának 15 %-át fedezi a nukleáris technika, amelynek előnye a nagyon csekély szén-dioxid-kibocsátás. A megújuló energiaforrások – azaz azon további rendelkezésre álló szén-dioxidmentes energiahordozók, amelyeket az energiával való takarékoskodás mellett nyomatékosan ösztönözni kell – részesedésének esetleges növekedését is figyelembe véve, az atomenergia-termelés jelenlegi szintjének megtartása nélkül rendkívül nehéznek tűnik a szén-dioxid-kibocsátás csökkenésének elérése a következő évtizedekben.

3.2 Mivel az urán ára nem befolyásolja jelentősen az összköltséget, az atomenergia kevésbé van kitéve az áringadozásoknak.

3.3 Az energiaszerkezet diverzifikációja különösen azon országok számára javítja a lehetőségeket, amelyek nagymértékben függnek a behozataltól.

3.4 Az atomenergiából termelt elektromos áram kWh-nyi költségei az Európai Bizottság és az üzemeltetők adatai szerint meghaladják a hagyományos hőerőművekben termelt energia költségeit, és elmaradnak a megújuló energiaforrásból termelt energia költségeitől; ezek az adatok azonban nem veszik figyelembe sem a kibocsátási tanúsítványok előrelátható költségeit, sem az életciklus végén bekövetkező dekontamináció és leszerelés várható költségeinek internalizálását. Minden energiaforrásra az összes külső költség internalizálásának módszerét kellene alkalmazni. Egyes üzemeltetők és régebbi tanulmányok (8) alacsonyabbra becsülik az atomenergiából termelt elektromos áram kWh-nyi költségeit.

3.5 Fűtőanyag-tartalékok rendelkezésre állása: Ha nem változik az atomerőművek és reaktorok jelenlegi száma, az ismert tartalékok gazdaságilag ésszerű, alacsony kibocsátású üzemelést tesznek lehetővé egy, a becslések szerint néhány évtizedtől több évszázadig terjedő időszakra (9) (10). Ez a bizonytalanság abból ered, hogy a „legtisztább” urán készleteinek fokozatos kimerülését tekintve növekedni fognak a kitermelési és feldolgozási költségek, ez pedig hatással van az energiaráfordításra és az üvegházhatású gázokat termelő vegyi anyagok felhasználására. A következő erőmű-generáció fogyasztását döntő módon csökkenteni lehetne szaporító reaktorok fejlesztésével. Érdemes lenne fűtőanyagként tóriumot használni, amelynek az uránhoz képest előnye, hogy nagyobb mennyiségben fordul elő, továbbá jobb a neutronleadási és -abszorpciós képessége (ezzel az üzemanyag csekélyebb mértékű dúsítására van szükség megtermelt energiaegységenként). Ezen túlmenően így „lassabb” szaporító reaktorokat lehetne működtetni, valamint a radioaktív hulladék és a háborús célokra alkalmazható plutónium termelését is csökkenteni lehetne.

4. Kockázatok

4.1 Az elképzelhető legnagyobb baleset és a radioaktív csapadék (fallout) lehetősége: Annak ellenére, hogy a reaktortechnológia fejlődése keretében a számtalan biztonsági intézkedés révén objektív értelemben csökkent a kockázat, elméletileg továbbra is fennáll a magolvadás lehetősége. Passzív biztonsági rendszerek – mint például a „core catcher”, amelyet a jelenleg Finnországban épülő európai nyomottvizes reaktorban már bevezettek – biztosítják a radioaktív sugárzás megállítását még a magolvadás igen valószínűtlen esetében is. A jövőbeli reaktorokban a megmaradt kockázatokat az ún. sajátbiztonság segítségével lehetne kiküszöbölni. Például az európai VHTR Raphael projekt a hűtőberendezés blokkolása esetén is lassú hőfejlődést biztosítana a hőelvezetés és az energiatermelés közötti egyensúlyi állapotig, míg a jelenlegi reaktoroknál gyorsan be kell avatkozni, hogy megakadályozzák a reaktormagban a hőmérsékletemelkedést.

4.2 A létesítmények normál üzemével kapcsolatos egészségügyi kockázatok: Egy tanulmány keretében, amely a leukémia előfordulását vizsgálta atomerőművek közelében lakó gyermekek körében az 1990–1998 időszakban, 670 leukémiás esetet kísértek figyelemmel, nem állapítottak meg azonban kiugróan magas számot olyan gyerekek esetében, akik a létesítmények 20 km-es körzetében laktak. Egy újabb epidemiológiai vizsgálat (KIKK-tanulmány) azonban, amelyet Németországban a német sugárvédelmi hivatal (Bundesamt für Strahlungsschutz, BfS) kezdeményezésére készítettek el, és amely nagyon széles mintára (1 592 eset, 4 735 ellenőrzés) támaszkodik, összefüggést fedezett fel az öt éven aluli gyermekek rákos és leukémiás megbetegedéseinek száma, valamint a lakóhelyük valamely atomerőműhöz való közelsége között. A szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy a mért sugárzási szint olyan alacsony, hogy a jelenlegi radiobiológiai ismeretek szerint az ionizáló sugárzással szembeni expozíció nem tekinthető a rákos megbetegedés okának. Egy külső szakértői csoport (11) igazolta a KIKK-tanulmány eredményeit. Az eredmények helytállóak, az alacsony mért sugárzási szintet tekintve pedig célszerűnek tűnik részletesebben megvizsgálni a gyermekek sugárzásra esetleg túlérzékeny reakcióit, valamint az atomerőművek közelében élőket rendszeresen ellenőrizni (12). A svájci kormány szövetségi egészségügyi hivatala 2008. szeptemberben a német tanulmány eredményeire és a francia atombiztonsági hivatal (ASN) által végeztetett szakirodalom-elemzésre tekintettel és a Vroussos-jelentés ajánlásaihoz kapcsolódva létrehozta a CANUPIS (gyermekrák és atomerőművek Svájcban) programot.

4.3 Hulladék: Csak nagyon kevés állam oldotta meg ezt a problémát és hozott létre tárolókat. Az Egyesült Államokban az 1999 óta megnyitott új-mexikói tárolót (Waste Isolation Pilot Plant) alacsonyabb besorolásúvá kellett minősíteni, mivel a behatoló víz a bánya kősójával nagy mértékű rozsdásodást idézett elő a tárolótartályokon; ennek következtében a sórétegben létrehozott tárolókat geológiai szempontból instabilnak tekintik. Európában csak Finnország és Svédország jelentette be végleges tárolók kijelölését. Különös figyelmet kellene fordítani a hulladékok újrafeldolgozására. Folytatni kell a kiégett fűtőelemek újrafeldolgozása utáni végleges hulladéktárolásról szóló vizsgálatokat. A tárolás minősége és a hulladék csomagolása a tüzelőanyag-ciklus biztonságosságának alapvető részét képezik.

4.4 Újrafeldolgozás és szállítás: További problémák adódtak a kiégett fűtőelemeket újrafeldolgozó létesítmények működéséből és a fűtőelemek szállításából, amelyek felelősei a múltban nem mindig tanúsítottak olyan korrekt magatartást, mint az atomerőművek technikusai: például nem megfelelő hajókat alkalmaztak a szállításnál (egy hajó el is süllyedt, szerencsére nem volt radioaktív rakománya) vagy nagy mennyiségű veszélyes anyagot ürítettek a tengerbe.

4.5 Geológiai és hidrogeológiai kockázat: Kritikus pontnak számít az a tény, hogy sok létesítmény földrengésektől sújtott területen található. Japán úgy döntött, hogy bezárja a világ legnagyobb atomerőművét, a Niigata prefektúrában található Kasivazaki-Karivát, és így 8 000 MW összteljesítményt elveszített. A 2007. július 16-i földrengést követő bezárás nyomán az atomenergia-termelést 25 TWh-val csökkentették. Jelenleg azon dolgoznak, hogy két reaktort újra be lehessen indítani.

4.6 A nukleáris anyag és a terrorizmus terjedése: A terrorcsoportok által jelentett új fenyegetés következtében nőttek az ezzel kapcsolatos aggodalmak. Az igazán biztonságos atomerőműveknek egy repülőgép becsapódását is ki kell bírniuk radioaktív anyag kilépése nélkül.

4.7 Víz: További rendkívül fontos szempont az éghajlatváltozás és a növekvő vízhiány. Mint minden hővel működő erőműhöz – beleértve a szén-, az olaj- és a napenergia-erőműveket –, a reaktorok hűtéséhez is igen nagy mennyiségű víz szükséges, hacsak nem a léghűtés kevésbé hatékony technikáját alkalmazzák. (Franciaországban a vízfelhasználás 57 %-a a villamosenergia-termeléshez szükséges – beleértve ebbe a vízenergiát is –, vagyis az összesen 33,7 milliárd m3-ből 19,3 milliárd m3.) A hasadási folyamat hűtése és az elektromos áram termelése után ennek a vízmennyiségnek nagy részét (93 %-át) visszavezetik (13). A nagy mennyiségű víz atomerőművek általi felmelegítése, valamint a felszíni vizek aggodalomra okot adó csökkenése és a felszín alatti vizek szintjének csökkenése problémát okoz a tárolók kijelölésénél, valamint olyan kérdések merülnek fel a lakosság körében, amelyekre a hatóságoknak egyértelmű válaszokat kell adniuk. Egyes esetekben az aszály miatt csökkenteni kellett vagy teljesen le kellett állítani az áramtermelést.

4.8 Nyersanyaghiány az EU-ban: 2007-ben az EU szükségleteinek csak 3 %-át lehetett a határain belülről fedezni – Oroszország a legfontosabb szállító kb. 25 %-kal (5 144 tU), ezt követi Kanada 18 %-kal, Niger 17 %-kal és Ausztrália 15 %-kal. Az atomenergia tehát nem csökkenti a harmadik országoktól való függőséget, még ha legtöbb szállító országban stabil is a politikai helyzet.

4.9 A finanszírozás és hosszú távú tőke elérhetősége: Minden bizonnyal jelentős anyagi eszközre van szükség. A beruházások mindenesetre a tervezési és építési időt tekintve (akár tíz évnél is tovább tarthat, mire a létesítmény elkezdheti a termelést) igen kockázatosak. Az eredetileg tervezett építési időket eddig sosem tartották be, és a megtermelt villamos energia értékesítéséig ténylegesen szükséges átlagos időtartam mindig meghaladta az előzetes becsléseket, ami természetesen többletköltségeket okozott.

4.10 Üzemzavarok a közelmúltban: E vélemény kidolgozásának időszakában számos üzemzavar adódott: egy Szlovéniában és négy Franciaországban. A radioaktív víz franciaországi szivárgásával érintett folyók vizének használatára és az e folyókból származó halak fogyasztására vonatkozó tilalom negatívan hatott a közvéleményre. Az ilyen esetekre és azok rendkívül negatív médiavisszhangjára figyelemmel ajánlatos javítani a karbantartási módszereken és az atomerőművekben tevékenykedő vállalkozások kiválasztásán.

5. Az EGSZB megjegyzései

5.1 Az atomenergia jelentősége jelenleg olyan nagy, hogy az a nélkülözhetetlen hozzájárulás, amelyet az EU energiamérlege számára nyújt, rövid távon nem lenne pótolható.

5.2 Az atomenergia-ipar finanszírozása különösen nagy mértékben függ a nemzeti kormányzatok politikai döntéseitől. Az első bizonytalansági tényező éppen a kiszámítható és stabil jogi keret szükségességében rejlik. Elengedhetetlenül szükség van a polgárok részvételére és érzékenységére irányuló politikára, a polgárokat teljes körű, átlátható, közérthető és valósághű tájékoztatás révén olyan helyzetbe kell hozni, hogy hozzájárulhassanak e döntések meghozatalához. Csak demokratikus folyamatok révén nyílik lehetőség az európai atomenergia-ipar jövőjének alapját képező tudatos döntésekre.

5.3 Amint azt az Európai Bizottság is elismeri, a hiányzó átláthatóság, valamint a szűkös és ellentmondásos információk olyan kérdésekben, mint a hulladékártalmatlanításra és a leszerelt erőművek lebontására szolgáló alapok elosztása, fokozza a polgárok bizonytalanságát. Az EGSZB felszólítja az Európai Bizottságot, hogy a tagállamokat ennek megfelelő kampány elindítására ösztönözze, amely átláthatóságot és egyértelműséget szorgalmaz az európai energiaigény, az energiahatékonyság és a különböző alternatívák (beleértve az atomenergiát) terén.

5.4 Az EGSZB megállapítja, hogy Európában számos (mind fosszilis tüzelőanyagokkal működő, mind nukleáris) erőmű a következő húsz évben fogja elérni üzemideje végét, és hogy ez hiányosságokat okozhat a villamosenergia-ellátásban, hacsak nem kerül sor jelentős új beruházásokra.

5.5 Az EGSZB számos véleményében megállapította, hogy az energiaügy terén a legfontosabb az energiahatékonyság erőteljesebb népszerűsítése és a megújuló energiák arányának növelése az áramtermelésben.

5.6 Az EGSZB tudatában van azonban annak, hogy a megújuló energiák és az energiahatékonyság fokozása valószínűleg még a legnagyobb erőfeszítéssel sem pótolhatja teljes mértékben a villamosenergia-ellátásban beálló esetleges hiányt. Európában új beruházásokra van szükség a szénüzemű és az atomerőművek terén egyaránt.

5.7 Az EGSZB mindkét esetben alapvető fontosságúnak tartja, hogy minden környezetvédelmi és biztonsági jellegű külső hatást építsenek be a beruházási projektek értékelésébe és működési költségeibe.

5.8 Az éghajlatváltozás növekvő veszélyét tekintve szükséges, hogy minden új fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművel kapcsolatos terv összhangban álljon a szén-dioxid megkötésére és tárolására szolgáló lehetőségekkel, és hogy ennek költségeit építsék be az értékelésbe és az üzleti tervekbe. Hasonlóképpen az esetleges leszerelés és hulladékártalmatlanítás költségeit is be kell építeni valamennyi új, engedélyezett atomerőmű értékelésébe és üzleti terveibe. Nem szabad rejtett támogatásokat nyújtani.

5.9 A beruházók és más finanszírozási források jelenleg vonakodnak attól, hogy jelentős erőforrásokat bocsássanak rendelkezésre az atomerőművek új generációjának megépítésére Európában, mivel gazdasági, politikai és jogalkotási téren sok a bizonytalanság, valamint igen sok idő telik el a jelentős beruházások és a megtérülés között.

5.10 Ösztönözni kellene és meg kellene könnyíteni azt a Finnországban alkalmazott megközelítést, hogy egy nagyfogyasztói konzorcium veszi meg a termelt energia nagy részét megszabott áron.

5.11 Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy támogassa a kutatási és fejlesztési programokat, különösen a negyedik generációs nukleáris létesítményekre vonatkozóan, ugyanakkor tudatában van annak, hogy ezek a programok 2030 előtt kereskedelmi értelemben nem hasznosíthatók (14). A negyedik generáció célja a hulladékártalmatlanítással és a nukleáris fegyverek terjedésével kapcsolatos problémákra megoldást kínáló, valamint a hasadóanyag minimális használata révén a fallout veszélyét is csökkentő „tiszta” atomenergia. A negyedik generációs erőművek hatékony hozzájárulást nyújthatnak a hidrogéntermeléshez. Ugyanígy erőteljesen fel kell lendíteni a fúziós energia fejlesztését, hogy az évszázad második felében kihasználhassuk a biztonság és az energiaforrások terén jelentkező különleges előnyeit.

5.12 Az Euratom-források, amelyek garanciák útján a beruházások támogatására, és ennek következtében azon vállalkozások pénzügyi terheinek csökkentésére állnak rendelkezésre, amelyek az európai intézmények első osztályú besorolásából profitálhatnak, meg vannak határozva, és a növekvő költségekhez, valamint az ebben az időszakban jegyzett inflációhoz igazíthatók – esetleg külön erre előirányzott eszközökkel, anélkül azonban, hogy ezáltal más programok (pl. az energiahatékonyság vagy a megújuló energiahordozók támogatására irányulók) hátrányt szenvednének.

5.13 A hulladékkezelés és az ionizáló sugárzással szembeni védelem terén is elégtelennek tűnnek a rendelkezésre álló intézkedések és a megfelelő kutatási programok. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, a Tanácsot és a Parlamentet, hogy az Euratom hetedik keretprogramjához biztosítsanak további forrásokat erre a célra, többek között speciális közös technológiai kezdeményezéseken keresztül, mint a fűtőanyagcellák és a gyógyszerek esetében. Az EGSZB felkéri ezenkívül a tagállamokat, hogy a sugárbiológia és sugárvédelem, az epidemiológia és a végső tárolás terén létrehozott, megerősített nemzeti kutatási programokkal a maguk részéről is járuljanak hozzá ehhez.

5.14 Az atomenergiára alkalmazott, más keretprogramoktól független finanszírozási modellt ki kellene terjeszteni az energiahatékonyságra és a megújuló energiahordozók fejlesztésére irányuló programokra.

5.15 Az Európai Bizottság által létrehozott fórum mintájára a tagállamoknak nemzeti szinten atomenergiai fórumokat kellene létrehozniuk, mégpedig a következő három, Prágában/Pozsonyban megvitatott központi témával: lehetőségek, kockázatok, valamint átláthatóság és tájékoztatás.

5.16 Az engedélyek kiadásának és a telephelyek meghatározásának egy egységes európai eljárás révén történő racionalizálása kétségkívül hasznos lenne, mivel a beruházások ezáltal biztosabbá, a végrehajtási időszakok pedig kiszámíthatóbbá válnának; a lakosság mindenesetre semmiképpen sem fogadná el a nemzeti rendelkezéseknél kevésbé merev európai jogszabályokat. A biztonság terén figyelembe kell venni, hogy Európának az adott kockázatok határokon átnyúló jellegét tekintve (pl. az országhatárok közelében található létesítmények esetén) szigorú és összehangolt szabványok meghatározása áll érdekében. Az építési mód és a jogszabályok harmonizálása a következő generációs atomerőművek esetében érvényesülhetne.

5.17 A kedvezőbb költséggel történő áramtermelés a fogyasztóknak is hasznára válna. Az energiatőzsdén jelenleg a legdrágább villamos energia (kombinált gáz- és szénerőművek) költségeihez igazodnak az árak. Különböző árral rendelkező különböző forrásokat kellene feltüntetni.

Brüsszel, 2008. december 4.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) House of Commons Committee of Public Accounts Nuclear Decomissioning Authority, a 38. ülésről készült jelentés, 2007/2008, Egyesült Királyság.

(2) Österreichisches Ökologie-Institut, 2007, Bécs.

(3) DOE/EIA-0484 (2008), 2008. június.

(4) Az Eurobarometer 297. számú külön felmérése a radioaktív hulladékokhoz való hozzáállásról (2008. június).

(5) P. Vandenplas/G. H. Wolf: 50 years of controlled nuclear fusion in the European Union, Europhysics News, 39, 21 (2008).

(6) COM(2007) 794 végleges, 2007. december 12.

(7) NIA (Nuclear Industry Association): „The UK capability to deliver a new nuclear build programme”, 2008 (frissített változat).

(8) „Az áramtermelés referenciaköltségei”, DGEMP (a francia gazdasági, pénzügyi és ipari minisztérium energia- és nyersanyagügyi főigazgatósága), 2003. december.

(9) Storm van Leeuwen, „Nuclear power – the energy balance” (2008), www.stormsmith.nl.

(10) World Nuclear Association, www.world-nuclear.org/info/info.html.

(11) Dr. Brüske-Hohlfeld, GSF, Neuherberg; Prof. Greiser, BIPS, Bréma; Prof. Hoffmann, Universität Greifswald; Dr. Körblein, Umweltinstitut, München; Prof. Jöckel, Universität Duisburg-Essen; PD Dr. Küchenhoff, LMU München; Dr. Pflugbeil, Berlin; Dr. Scherb, GSF, Neuherberg; Dr. Straif, IAR, Lyon; Prof. Walther, Universität München; Prof. Wirth, Wuppertal; Dr. Wurzbacher, Umweltinstitut, München.

(12) Mélanie White-Koning, Denis Hémon, Dominique Laurier, Margot Tirmarche, Eric Jougla, Aurélie Goubin, Jacqueline Clave.

(13) Eau France és Institut Français de l'Environnement (az adatok a 2004-es fogyasztásra vonatkoznak).

(14) IV. Generációs Nemzetközi Fórum (GIF, Generation IV International Forum), 2008.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/8

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „Szélessávú hozzáférés mindenkinek: gondolatok az egyetemes szolgáltatások körének fejlődéséről az elektronikus hírközlés terén”

(2009/C 175/02)

Az Európai Unió Francia Elnöksége az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikkének megfelelően 2008. július 3-án kelt levelében felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt a következő tárgyban:

Szélessávú hozzáférés mindenkinek: gondolatok az egyetemes szolgáltatások körének fejlődéséről az elektronikus hírközlés terén.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2008. november 10-én elfogadta véleményét. (Előadó: Raymond HENCKS).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 4-i ülésnapon) 125 szavazattal, 3 ellenében elfogadta az alábbi véleményt.

1. Ajánlások

1.1 Napjainkban az információs és kommunikációs technológiák (IKT) területén, amelyek a mindenki előtt nyitott információs társadalom alapját képezik, a társadalom minden egyes tagjának igényeire tekintettel kell lenni.

1.2 Ennek ellenére az elektronikus kommunikációs eszközök továbbra is elérhetetlenek maradnak számos uniós polgár számára a hálózatokhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiánya, illetve a szükséges készségek hiánya miatt. Az elektronikus kommunikáció egyetemes szolgáltatása, melynek rendeltetése az volna, hogy elérhető áron bizonyos meghatározott minőségű minimális szolgáltatásokat nyújtson minden felhasználónak, mindmáig nem képes áthidalni a digitális szakadékot.

1.3 Az egyetemes szolgáltatások alkalmazási területe a kezdetek óta gyakorlatilag változatlan, és még mindig csak a nyilvános telefonhálózathoz való keskeny sávú csatlakozásra terjed ki.

1.4 A szélessávhoz való általános hozzáférés azonban nemcsak a modern gazdaság fejlődésének kulcstényezője és a lisszaboni menetrend egyik fontos aspektusa, hanem már a jólét és a digitális integrálódás alapelemévé is vált.

1.5 Emiatt az EGSZB úgy ítéli meg, hogy ideje az egyetemes szolgáltatást a technológiai fejlődéshez és a felhasználók igényeihez igazítani, és ezért a következőket javasolja:

—

ki kell bővíteni az egyetemes szolgáltatások körét és egy meghatározandó, ésszerű határidőn belül, többéves program keretében mindenki számára minimum 2–10 Mbit/s adatátviteli sebességű DSL-hozzáférést vagy hasonló sebességű mobil-, illetve vezeték nélküli hozzáférést (WIMAX, műhold stb.) kell biztosítani,

—

nemcsak kizárólag a földrajzi okokra visszavezethető kirekesztődéssel kellene foglalkozni, hanem bizonyos felhasználói csoportok korlátozott pénzügyi kapacitásaiból, illetve kompetenciájából következő társadalmi kirekesztődéssel is, valamint az egyetemes szolgáltatást olyan irányba kellene kiterjeszteni, hogy földrajzi, pénzügyi vagy társadalmi helyzetétől függetlenül minden felhasználó számára biztosítva legyen a hozzáférhetősége,

—

támogatni kell a digitális hozzáférést lehetővé tevő nemzeti és helyi projekteket, továbbá mindazoknak a közösségeknek és szervezeteknek a mikroprojektjeit, amelyek helyi képzési programok, nyilvános, kollektív internet-hozzáférési központok és az ingyenes internet-hozzáférést biztosító középületekben interaktív csatlakozási lehetőségek mikro-finanszírozása formájában segítenek a hátrányos helyzetű közönségnek hozzáférni a technológiai eszközökhöz,

—	a tagállamokat arra kellene felszólítani, hogy nyújtsanak pénzügyi támogatást azoknak a családoknak, illetve személyeknek, akiknek az alapvető eszközök (számítógép, programok, modem) beszerzése, illetve az internethez és a szolgáltatáshoz való hozzáférés aránytalanul nagy költségterhet jelent,

—	elő kell mozdítani az egyetemes szolgáltatásoknak nyújtott állami támogatásokat és közösségi pénzügyi hozzájárulást, ami az egyetlen megfelelő eszköz azon országok esetében, ahol az egyetemes szolgáltatásnyújtás kötelezettsége aránytalanul nagy pénzügyi terhet ró a szolgáltatókra,

—	az Európai Bizottságot arra kellene kérni, hogy rendszeresen tegyen közzé példákat az e téren alkalmazott legjobb gyakorlatokra.

2. Bevezetés

2.1 Az Európai Bizottság 1993-ban (1) első alkalommal részletesen megvizsgálta, mit jelent az egyetemes szolgáltatás fogalma a távközlési szektorban. Abban az időben ez az elképzelés még biztonsági hálóként fogalmazódott meg, amely mindenki számára lehetővé teszi „a hozzáférést adott minőségű szolgáltatások egy minimális köréhez, illetve ezeknek a szolgáltatásoknak az egyedi nemzeti feltételekhez igazodva, megfizethető áron történő nyújtását minden felhasználó számára, földrajzi helytől függetlenül”.

2.2 A későbbiekben elfogadott közösségi irányelvek (2) szilárd alapokra fektették az egyetemes szolgáltatás fogalmát és – tekintettel a távközlési eszközök, a médiák és információtechnológiai szolgáltatások terén mutatkozó konvergencia tendenciájára – az egyetemes szolgáltatást az elektronikus távközlési szolgáltatásokra is kiterjesztették.

2.3 Az információs társadalom fejlődésével egyre mélyül a szakadék egyrészről azok között, akik egyéni céljaik kiteljesítése érdekében kihasználják az elektronikus távközlési hálózatok kínálta lehetőségeket, másrészről pedig azok között, akiknek az IKT-khoz való hozzáférés, a szükséges készségek vagy az érdeklődés hiánya miatt nincs módjuk élni ezzel a lehetőséggel („digitális szakadék”).

2.4 Egy Eurobarométer-felmérés (3) szerint (2007 telén) az EU–27 háztartásainak 49 %-a rendelkezett internet-hozzáféréssel (az EU–15-ön belül 52 %-os, a 12 új tagállamban 33 %-os volt ez az arány), míg az európaiak több mint fele (57 %) rendelkezett számítógéppel otthon.

2.5 Jóllehet az internet-hozzáférés aránya az egész EU-ban folyamatosan emelkedik, tény, hogy átlagosan az EU-ban minden második háztartás, a bolgár, görög és román háztartásoknak pedig csak kevesebb, mint negyede rendelkezik internet-hozzáféréssel.

2.6 Következésképpen az információs társadalom kialakításához nélkülözhetetlen új elektronikus kommunikációs eszközök egyelőre számos polgár számára nem elérhetők, miközben ma már számos információ csak az IKT-eszközökön keresztül terjed.

2.7 A digitális szakadék veszélyei évek óta széles körben, folyamatosan foglalkoztatják az EU-t, amely ezért az elektronikus kommunikációra vonatkozó szabályozását rendszeresen módosítja, és az egyetemes szolgáltatás és a felhasználói jogok megóvását, illetve a személyes jellegű adatok védelmét célzó specifikus rendelkezésekkel egészíti ki. Ezeknek a kezdeményezéseknek az EGSZB már számos véleményt szentelt (4).

2.8 A 2006. június 11-én elfogadott, e-integrációról szóló Rigai Nyilatkozatban (5) a tagállamok vállalták, hogy jelentős mértékben csökkentik az internetes hozzáférés terén mutatkozó regionális egyenlőtlenségeket az EU-n belül, növelve a szélessávú hálózat lefedettségét a gyenge ellátottságú régiókban, illetve 2010-ig 50 %-kal csökkentve a kirekesztődés által fenyegetett csoportokon belül az internetet nem használó személyek számát.

2.9 E nyilatkozat ellenére azonban az egyetemes szolgáltatások alkalmazási köre továbbra is változatlan maradt.

2.10 Az Európai Bizottság 2007-ben átfogó javaslatot terjesztett elő az elektronikus távközlési eszközökre vonatkozó jelenleg hatályos szabályozás átdolgozására, melynek része – egyebek között – az egyetemes szolgáltatásról szóló irányelv (6) módosítása is.

2.11 Az egyetemes szolgáltatásról szóló irányelvre vonatkozóan javasolt főbb módosítások a végfelhasználók megfelelőbb tájékoztatására, az elektronikus kommunikációs eszközök fogyatékkal élők általi használatára és hozzáférésére, a segélykérő szolgáltatásokra, valamint a kapcsolat és az alapvető szolgáltatások fenntartására vonatkoznak (7).

2.12 A fogyatékkal élő, illetve egyedi szükségletekkel rendelkező személyek továbbra is csak számos akadály leküzdése árán juthatnak hozzá a társadalmi és gazdasági élethez létfontosságú szolgáltatásokhoz (8). Az EGSZB ezért csak támogatni tudja, hogy az egyetemes szolgáltatásról szóló irányelv módosítására irányuló 2007-es javaslat (9) a tagállamoknak azt a korábbi lehetőségét, hogy egyedi intézkedéseket fogadjanak el a fogyatékkal élő felhasználók támogatására, kifejezett kötelezettséggel váltja fel az ez irányú fellépésre vonatkozóan (10).

2.13 Ugyanakkor az egyetemes szolgáltatásról szóló irányelv módosítására irányuló javaslat nem módosítja sem az egyetemes szolgáltatás alkalmazási körét, sem nyújtásának módját a fogyasztók és a végfelhasználók számára.

3. Az egyetemes szolgáltatás jelenlegi alkalmazási köre

3.1 A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy legalább egy vállalkozás gondoskodjon a nyilvános telefonhálózathoz való helyhez kötött csatlakozásra és a nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatásokhoz (telefonos tájékoztatás; telefonkönyv; nyilvános, díj ellenében igénybe vehető vagy a fogyatékkal élők számára külön funkciókkal ellátott telefonkészülékek) való helyhez kötött hozzáférésre irányuló ésszerű kérelmek teljesítéséről.

3.2 Minthogy a mobiltelefon-szolgáltatók nemzeti működési engedélyei a lakosság, illetve az ország területének teljes lefedését írják elő, a hangalapú telefonos kommunikáció időközben általánosan elérhetővé vált, bár a tarifarendszer átláthatósága terén gyakran hiányosság mutatkozik.

3.3 A távközlési hálózathoz való csatlakozásra vonatkozó követelmény viszont keskeny sávú csatlakozásra korlátozódik. Semmilyen konkrét adatátviteli vagy bitsebesség nincs előírva, de a csatlakozás sebessége a „funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő” kell, hogy legyen, „figyelembe véve az előfizetők többsége által használt, leginkább elterjedt technológiákat és a technológiai megvalósíthatóságot” (11).

4. Az egyetemes szolgáltatás alkalmazási körének bővítése

4.1 Általános megjegyzések

4.1.1 Az egyetemes szolgáltatás koncepciójának és alkalmazási körének a technikai fejlesztésekkel, a piac alakulásával és a változó felhasználói igényekkel összhangban folyamatosan fejlődnie kell.

4.1.2 Az elektronikus hírközlési szolgáltatások területén nyújtandó egyetemes szolgáltatás körének nemrégiben végzett, második időszakos felülvizsgálata során (12) az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy az alkalmazási kör kibővítésének az egyetemes szolgáltatásról szóló irányelv V. mellékletében meghatározott feltételei jelenleg nem teljesülnek. Felismerte azonban, hogy „ésszerű […] azzal számolni, hogy viszonylag rövid időn belül a keskenysávú kapcsolattal nem teljesül »a funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebesség« […] követelménye”.

4.1.3 Az EGSZB szerint már most aktualizálásra van szükség, amelynek a következő elemekre kell kiterjednie:

4.2 Hozzáférés az alapszolgáltatások köréhez

4.2.1 A digitális kirekesztődés egyes formái magatartásbeli és kulturális tényezőkre vezethetők vissza – ezek idővel elenyészhetnek –, míg más formái a gazdaság és a társadalom szerveződésének strukturális egyenlőtlenségeiből adódnak.

4.2.2 Ez utóbbi egyenlőtlenségek továbbgyűrűzve újabb egyenlőtlenségeket szülnek a munkához, a képzéshez és a folyamatos továbbképzési lehetőségekhez, a fogyasztási javakhoz és szolgáltatásokhoz, illetve a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, a társadalmi beilleszkedés esélyei, a polgári véleménynyilvánítás és a demokratikus részvétel terén.

4.2.3 A digitális kirekesztettség a magukhoz a szükséges berendezésekhez, a hozzáféréshez, a szükséges képzéshez és a felhasználói támogatáshoz kapcsolódó különböző aspektusokban mutatkozik meg. Emiatt egyszerre és egymást kiegészítő módon kell fellépni

—	az új technológiákhoz kapcsolódó képzés hozzáférhetősége,

—	az eszközök hozzáférhetősége,

—	valamint a csatlakozási lehetőségek terén.

4.3 A felhasználók képzése

4.3.1 Nyilvánvaló, hogy a digitális technológiák terjedése által igényelt magasabb kompetenciaszint akkor is növeli az egyenlőtlenségeket ezeknek a technológiáknak a használata és hozzáférése terén, ha maguk az eszközök mindenki számára elérhetőek.

4.3.2 A számítógép- és az internethasználat képességének hiánya – amely gyakran az érdeklődés teljes hiányában mutatkozik meg – egyre inkább visszaüt, szociális szakadékot képezve nemcsak a marginális rétegek, hanem az új technológiákhoz nehezen alkalmazkodók rovására is.

4.3.3 Ezzel kapcsolatban külön figyelmet kell fordítani azokra az időskorúakra, akik idegenkednek a digitális környezettől (generációs szakadék) – az ő számukra a digitális világgal való ismerkedést célzó, saját egyedi igényeikhez igazított programokat kell majd tervbe venni (13)..

4.3.4 Támogatni kell tehát a digitális hozzáférést lehetővé tevő nemzeti és helyi projekteket, továbbá mindazoknak a közösségeknek és szervezeteknek a mikroprojektjeit, amelyek helyi képzési programok, nyilvános, kollektív internet-hozzáférési központok és az ingyenes internet-hozzáférést biztosító középületekben interaktív csatlakozási lehetőségek mikro-finanszírozása formájában segítenek a hátrányos helyzetű közönségnek hozzáférni a technológiai eszközökhöz. Az EGSZB szerint az Európai Bizottságnak rendszeresen példákat kellene közzétennie az e téren alkalmazott legjobb gyakorlatokról.

4.4 Hozzáférés az eszközökhöz

4.4.1 Számos család, illetve személy nem fér hozzá az elektronikus kommunikációs hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz, mivel az alapvető eszközök (számítógép, szoftverek, modem) ára gyakran megfizethetetlen számukra.

4.4.2 Az EGSZB felszólítja a tagállamokat, hogy az egyetemes szolgáltatás keretében alakítsanak ki pénzügyi támogatási mechanizmusokat az internet-hozzáférés és -használat elősegítésére.

4.5 Csatlakozás

4.5.1 Napjainkra nyilvánvaló lett, hogy az információs és kommunikációs technológiák terén, melyek a mindenki számára elérhető információs társadalom alapját képezik, a társadalom minden egyes tagjának igényeire tekintettel kell lenni – különös tekintettel a társadalmi kirekesztődésnek kitett rétegekre –, törekedve a digitális szakadék problémájának áthidalására, amely a társadalom jóvátehetetlen kettészakadásával fenyeget.

4.5.2 A globális internetes környezeten belüli konvergencia, a hálózatosodási tendencia és a digitalizálódási folyamat együttes hatásai miatt egyre nagyobb szükség van a hálózathoz való szélessávú hozzáférésre az új alkalmazások használata során.

4.5.3 A 2006. március 20-i, „A szélessávú szakadék áthidalása” című közlemény (14) megjegyzi, hogy „az általánosan elterjedt szélessávú hozzáférés kulcsfontosságú feltétele a modern gazdaságok fejlődésének és fontos szempontja a lisszaboni stratégiának.” A 2008. szeptember 29-i közlemény elismeri, hogy „bizonyos földrajzi területeken a piac várhatóan nem fogja belátható időn belül biztosítani a szóban forgó szolgáltatást”, továbbá „előbb-utóbb napirendre fog kerülni az »információs kirekesztettség« (»info-exclusion«) kérdése.”

4.5.4 Az EGSZB immár évek óta szorgalmazza, hogy a szélessávú hálózathoz való hozzáférés is képezze szerves részét az egyetemes szolgáltatásnak.

4.5.5 Az egyetemes szolgáltatásról szóló irányelvet 2002-ben kiegészítették, a „funkcionális internet-hozzáférést” is belefoglalva az egyetemes szolgáltatás alkalmazási körébe. A funkcionális hozzáférés meghatározása: olyan adatkommunikációs továbbítási mód, amely megfelelő sebességű ahhoz, hogy lehetővé tegye az internethez való hozzáférést.

4.5.6 Jóllehet ez a kiegészítés a maga idejében, amikor még az internetes hozzáféréshez szükséges adatátvitel kapcsolt telefonos hálózaton keresztül történt, igen hasznosnak tűnhetett, mára azonban az olyan alkalmazások, mint az e-egészségügy, az e-üzletvitel, az e-kormányzás és az e-tanulás – melyek Európában a növekedés és az életminőség létfontosságú elemei az elkövetkezendő évekre nézve – szükségessé teszik a szélessávot.

4.5.7 Az EGSZB tehát nélkülözhetetlenül fontosnak ítéli pontosítani, mit kell érteni a „funkcionális internet-hozzáférés” fogalma alatt, és azt javasolja, hogy az egyetemes szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók ésszerű határidőn belül, többéves program keretében legyenek kötelesek minimum 2–10Mbit/s adatátviteli sebességű DSL-hozzáférést, vagy hasonló sebességű mobil- illetve vezeték nélküli hozzáférést (WIMAX, műhold, stb.) biztosítani, természetesen figyelembe véve, hogy itt olyan számadatokról van szó, amelyeket a technológia fejlődésének és a fogyasztók igényeinek függvényében módosítani kell majd.

4.6 Hozzáférhetőség valamennyi felhasználó számára, földrajzi helyzettől függetlenül

4.6.1 A távoli vagy vidéki régiókban – főként egyes új tagállamokban – a piac gyakran nem képes megfizethető áron és a megfelelő szolgáltatások nyújtásához szükséges színvonalon hozzáférést biztosítani az elektronikus kommunikációs infrastruktúrához.

4.6.2 Ami a szélessávú hálózatot illeti, jelentős különbségek vannak a városi és a vidéki területek között. A DSL-lefedettség a vidéki régiókban csak 71,3 %, szemben a városi régiókban mért 94 %-kal (8). A túlságosan lassú adatátviteli sebesség viszont gátolja a szélessáv használatát a vidéki környezetben működő vállalkozások számára, és a háztartásokat is megfosztja attól, hogy valódi multimédia-környezetet élvezhessenek otthonukban.

4.6.3 A digitális kirekesztettség különböző társadalmi kategóriákat érint demográfiai (kor, nem, háztartás típusa), társadalmi-szakmai (képzettség, munkahely, beosztás, jövedelem) illetve földrajzi (lakóhely, régió, regionális vagy helyi adottságok, geopolitikai tényezők) változók függvényében.

4.6.4 Nemcsak kizárólag a földrajzi okokra visszavezethető kirekesztődéssel kellene tehát foglalkozni, hanem bizonyos felhasználói csoportok korlátozott pénzügyi kapacitásaiból, illetve kompetenciájából következő társadalmi kirekesztődéssel is.

4.6.5 Az EGSZB szerint éppen ezért ki kell terjeszteni az egyetemes szolgáltatás körét oly módon, hogy földrajzi, pénzügyi, illetve társadalmi helyzettől függetlenül valamennyi felhasználó számára biztosítva legyen a hozzáférhetősége.

4.7 Meghatározott minőség

4.7.1 Az egyetemes szolgáltatásról szóló irányelv módosítására tett európai bizottsági javaslat szerint megfelelő hatáskört kell biztosítani a nemzeti szabályozó hatóságok számára, hogy a végfelhasználói hálózatok adatátviteli szolgáltatásaitól elvárt minimális minőségi szintek meghatározásával megakadályozzák a szolgáltatások minőségének romlását, a hozzáférés akadozását, illetve a hálózatokon a forgalom lelassulását.

4.7.2 Az EGSZB úgy véli, hogy a minimális minőségi szintnek azonosnak kell lennie minden tagállamban, ezért elsősorban az európai jogalkotó, nem pedig a nemzeti szabályozó hatóságok feladata volna a minimális minőségi normák meghatározása.

4.8 Megfizethető ár

4.8.1 Megfizethető vagy ésszerű ár helyett „mindenki által megfizethető” árról kellene beszélni, ami jobban kifejezi a politikai szándékot.

4.8.2 Az egyetemes szolgáltatás meghatározása magában foglalja ugyan a hozzáférés és a szolgáltatás megfizethetőségét, de az közösségi szinten nem része az egyetemes szolgáltatás alkalmazási körének, mivel a „megfizethető ár” fogalma a sajátos nemzeti helyzetkörülmények – pl. a háztartásokba befolyó átlagjövedelem – függvénye.

4.8.3 Az EGSZB azt javasolja, hogy közösségi szinten meg kellene vizsgálni a tagállamokban az egyetemes szolgáltatás keretében az internet-hozzáférésre és -használatra vonatkozóan a szociális tarifák bevezetésének lehetőségét.

5. Finanszírozás

5.1 Az EGSZB tisztában van azzal, hogy a szélessávú egyetemes szolgáltatás nyújtásából eredő kötelezettségek olyan súlyos pénzügyi terhet jelentenek a szolgáltatók számára, amely gyakran csak veszteségesen vállalható.

5.2 Ezek a költségek azonban nagymértékben az alkalmazott technológiától függnek. A vezetékes technológiáról mobilra történő átállással ezek a költségek csökkenthetők ugyan, mivel egy új előfizetőnek a közös előfizetői rádiós kommunikációs hálózatba való csatlakoztatása elhanyagolható költségekkel jár, ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy a felhasználók számára a vezetékes kommunikáció költségei alacsonyabbak, mint a mobilhálózat esetében.

5.3 Amennyiben az egyetemes szolgáltatási kötelezettség túlságosan nagy terhet ró egy szolgáltatóra, az egyetemes szolgáltatásról szóló 2002. évi irányelv engedélyezi a tagállamoknak, hogy megfelelő finanszírozási mechanizmusokat alakítsanak ki, nevezetesen:

—	állami pénzforrásokból való kifizetést,

—	a felhasználókra kirótt adókat,

—	minden vállalkozástól vagy egyes meghatározott vállalkozáscsoportoktól hozzájárulás beszedését.

5.4 Ehhez hozzáadódik, hogy a strukturális alapok és a vidékfejlesztési alapok bizonyos feltételek mellett hozzájárulhatnak a fejlődésben elmaradt regionális és vidéki területek felzárkóztatásához.

5.5 Ami az IKT-hálózatokhoz való hozzáférést illeti a digitális szakadék hátrányait elszenvedő európai területeken és régiókban, az EGSZB megismétli korábbi kérését (15), azaz hogy a strukturális és a vidékfejlesztési alapok, valamint a kutatási és fejlesztési alapok különítsenek el megfelelő költségvetési tételeket az e-integráció támogatására.

5.6 Tekintettel a globális internetes környezet konvergenciájára és a piaci szereplők nagy számára (a hozzáférési infrastruktúra és az internetes platform szolgáltatói, tartalomszolgáltatók), a kompenzációs alaphoz való hozzájárulás piaci kosarának meghatározása egyre nehezebbnek bizonyul, ami folyamatos konfliktusok és viták forrását képezi.

5.7 Ezen túlmenően a szereplőkre kivetett adókat ez utóbbiak általában (legalábbis részben) érvényesítik a végső árban.

5.8 Az EGSZB ellenzi, hogy az egyetemes szolgáltatás többletköltségeit bármely közvetlen vagy közvetett teher, illetve tarifaemelés formájában a felhasználók viseljék, mert ez összeegyeztethetetlen a „megfizethető ár” fogalmával.

5.9 Az állami forrásokból biztosított finanszírozás – a közösségi alapokon keresztül finanszírozott beruházásokkal kombinálva – az EGSZB szemében az egyetlen megfelelő megoldás az olyan országokban, ahol az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek pénzügyi terhei túl nagyok a kereskedelmi célú üzemeltetés általános körülményeihez képest.

5.10 Az egyetemes szolgáltatás általános adózási rendszeren keresztül történő finanszírozása – amelynek során annak költségei egy igen tágas adókosárra oszlanak el – azt jelenti, hogy a társadalom jóléti szintjén mutatkozó veszteség kisebb, mint ha az egyetemes szolgáltatást csak a szolgáltatókra és fogyasztóikra kivetett adókból finanszíroznák.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Lásd: COM(93) 159 végleges.

(2) 95/62/EK; 97/33/EK; 98/10/EK; illetve 2002/22/EK irányelv.

(3) Eurobarométer – 293. különkiadás, 2008. június: Felmérés a háztartásokban használt elektronikus távközlési szolgáltatásokról, 2007. november–december.

(4) Az Európai Bizottság közleménye: „Európa nagy sebességű összekapcsolása: új fejlemények az elektronikus hírközlési ágazatban” – COM(2003) 65 végleges, 2003. 02. 11. – CESE sz. vélemény: „Nagy sebességű Európa” (előadó: Thomas McDonogh), HL C 120., 2005.5.20., 22. o.; CESE sz. vélemény: „A szélessávú szakadék áthidalása” (előadó: Thomas McDonogh), HL C 318., 2006.12.23., 229. o.; CESE sz. vélemény: „i2010: európai információs társadalom a növekedésért és a foglalkoztatásért” (előadó: Göran Lagerholm), HL C 110., 2006.5.9., 83. o.; CESE sz. vélemény: „Elektronikus hozzáférhetőség” (előadó: Miguel Ángel Cabra de Luna), HL C 110., 2006.5.9., 26. o.

(5) Lásd: http://ec.europa.eu/information_society/events/ict_riga_2006/doc/declaration_riga.pdf (angol nyelven).

(6) Irányelvjavaslat az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv, az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv és a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet módosításáról (COM(2007) 698 végleges).

(7) CESE sz. vélemény: „Elektronikus hírközlő hálózatok – Távközlési reformcsomag”, HL C 224., 2008.8.30., 50. o., (előadó: Bernardo Hernández Bataller).

(8) Az egységes európai elektronikus hírközlési piac fejlődéséről szóló 2007. évi jelentés (13. jelentés) – COM(2008)153.

(9) COM(2007) 698 végleges.

(10) CESE sz. vélemény: „Elektronikus hozzáférhetőség” (előadó: Miguel Ángel Cabra de Luna), HL C 110., 2006.5.9., 26. o.

(11) Lásd: COM(2007) 698 végleges.

(12) COM(2008) 572 végleges.

(13) Lásd a CESE 1524/2008. számú, Az idősek szükségleteinek figyelembevétele című feltáró véleményt (előadó: Renate HEINISCH).

(14) COM(2006) 129 végleges.

(15) CESE sz. vélemény: Az elektronikus hozzáférhetőség jövőbeli szabályozása. Előadó: Bernardo HERNÁNDEZ BATALLER, HL C 175., 2007.7.27., 91. o.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/13

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „Véleménye A megújult lisszaboni stratégiával kapcsolatos hatékony irányítás”

(2009/C 175/03)

Az Európai Bizottság Dimitris DIMITRIADISNAK címzett, 2008. június 11-én kelt levelében az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt a következő tárgyban:

A megújult lisszaboni stratégiával kapcsolatos hatékony irányítás.

Az EGSZB elnöksége 2008. május 25-én e vélemény kidolgozásával a „Gazdasági és Monetáris Unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekciót bízta meg.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott 449. plenáris ülésén (a december 4-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Susanna FLORIO személyében, továbbá 100 szavazattal 5 ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

BEVEZETÉS

Nagyfokú bizonytalanság idején hosszú távú tervezésre, koherens politikákra és az összes érintett fél részvételére van szükség. A lisszaboni stratégia átfogó keretet kínál, amely lehetővé teszi az Európai Unió számára, hogy egységesebb álláspontot képviseljen világszinten.

A szervezett civil társadalom aktívabb bevonása rejtett lehetőségeket szabadít fel. A stratégia koncepciója és végrehajtása azt bizonyítja, hogy abban a fentről lefelé (top-down) és a lentről felfelé (bottom-up) irányuló megközelítéseket vegyesen kell alkalmazni. A lisszaboni stratégiával kapcsolatos hatékony irányítást a politikák, valamint a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás közötti konvergenciák ösztönzése érdekében kell felhasználni.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 A lisszaboni stratégia olyan program, amelynek célja, hogy az európai társadalom egészét képessé tegye a globalizáció kihívásainak való megfelelésre. Az EGSZB úgy véli, hogy a jelenlegi pénzügyi piaci válság és annak gazdasági következményei, valamint a fokozódó bizonytalanság miatt az európai versenyképesség, a fenntartható fejlődés és a társadalmi kohézió továbbra is nagy jelentőséggel bír. Kiemeli, hogy a menetrend három pillére – a növekedés és munkahelyteremtés, a társadalmi kohézió és a fenntarthatóság – folyamatos, interaktív és kiegyensúlyozott megközelítést kíván meg.

1.2 Jelen vélemény elsősorban az Európai Bizottság felkérésére (1) válaszul készült a lisszaboni stratégia irányításának témájában, biztosítva a folytonosságot az EGSZB-nek, valamint az Európai Unió civil társadalmi szervezeteinek a lisszaboni folyamathoz való hozzájárulásaiban.

1.3 Az EGSZB kiemeli, hogy a stratégia megfelelő mértékű támogatást igényel a nemzeti kormányoktól, és ezért hangsúlyozza azok politikai és erkölcsi felelősségét abban, hogy reformokat egyeztessenek és tervezzenek a civil társadalmi szervezetekkel. Alapvető jelentőségű, hogy a tagállamok nem kormányzati érdekcsoportjai teljes mértékben részt vehessenek a lisszaboni folyamat menetrendjének kialakításában. A nemzeti gazdasági és szociális tanácsoknak (gszt-k) és más hasonló civil társadalmi szervezeteknek be kell tölteniük azt a szerepet, amit a lisszaboni stratégiához kapcsolódóan a nemzeti jogszabályok és gyakorlatok rájuk róttak (2).

1.4 A tagállamok kormányzási módjai között jelentős eltérések vannak. Egyes országokban a konzultációs és tájékoztatási eljárások jól szervezettek, máshol nagymértékű fejlesztésre szorulnak. Ösztönözni kell a bevált gyakorlatok megosztását. Az EGSZB ezért tényfeltáró küldöttségeket vezet a tagállamokba, hogy a civil társadalmi érdekcsoportokkal megvitassák a bevált gyakorlatok cseréjét és a reformok végrehajtását (3).

1.5 Az EGSZB aláhúzza, hogy a stratégia által bevezetendő reformok jelentős gazdasági és társadalmi stabilitást, valamint ehhez kapcsolódóan a fenntartható fejlődéssel összefüggő célkitűzéseket biztosítanak az állampolgárok számára. A köz- és magánszféra minden résztvevőjének meg kell találnia a maga szerepét, illetve azt, hogy miként tud ezekhez pozitívan hozzájárulni, összekapcsolva így a gazdasági eredményességet a társadalmi igazságossággal az európai lakosság jóléte érdekében.

1.6 Az EGSZB kiemelten fontosnak tartja, hogy minden érdekelt (nemzeti, regionális és helyi szinten) közvetlenül vegyen részt a saját szintjén a hatékony irányítás kialakításában. A konzultáció különböző szintjein más és más részvételi formákat és munkamódszereket kell alkalmazni.

1.7 A tagállamok közötti különbségekre való tekintettel az EGSZB javasolja állandó párbeszéd kialakítását minden tagállamban. Ebben egyrészt a nemzeti gszt-k, másrészt pedig a szociális partnerek vennének részt, illetve csatlakozhatnának hozzá más társadalmi érdekcsoportok (kkv-k, szociális gazdasági (4) szervezetek stb.), egyetemi és tudásközpontok, illetve a társadalmi kohézió és az esélyegyenlőség előmozdításán dolgozó szervezetek is.

1.8 Az EGSZB javasolja, hogy az egyes lisszaboni ciklusok végén tartsanak konferenciát (a nemzeti szintű állandó párbeszédek utókövetéseként) az érintett érdekcsoportokkal és civil társadalmi szervezetekkel a sikerek és kudarcok megvitatására. A sikerek és az eredmények hangsúlyozása és népszerűsítése általában erősebb alapot biztosít a társadalomnak a reformfolyamat folytatásához.

1.9 Az EGSZB hangsúlyozza, hogy jobb és részletesebb (a különböző érdekelteknek a végrehajtási folyamatban betöltött szerepét és tevékenységeit is tárgyaló) nyomon követési rendszerre van szükség, ezért javasolja a – néhány országban jelenleg tesztelés alatt álló – mennyiségi és minőségi teljesítményértékelési modell általánosabb használatát (lásd a 2.8. pontot), amelynek köszönhetően határozottabb szerep jutna a civil társadalmi szervezeteknek a megvalósítási és nyomon követési folyamatban.

1.10 Az EGSZB úgy véli, hogy sürgősen szükség van a stratégia módszertannal és végrehajtással kapcsolatos aspektusainak szélesebb körű nyilvános megvitatására, és felhívja a szervezett civil társadalom összes szereplőjét, hogy a megfelelő szinteken vegyenek részt a lisszaboni reformok átfogóbb és elmélyültebb tárgyalásában. Amennyiben az szükséges, a nemzeti gszt-k, illetve az ilyennel nem rendelkező tagállamokban a hasonló civil társadalmi szervezetek különleges szerepét meg kell erősíteni. Be kell vonni más, a lisszaboni stratégia meghatározott aspektusaival foglalkozó konzultatív testületeket (a fenntartható fejlődéssel, az esélyegyenlőséggel vagy a szegénység elleni küzdelemmel foglalkozó nemzeti tanácsokat), valamint a szociális partnerek konzultációs testületeit is.

1.11 Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak további konkrét lépéseket kell megtennie a jobb végrehajtás érdekében. Ennek során különböző kommunikációs módszereket kell használniuk, különös tekintettel az elektronikus kommunikáció lehetőségeire (bevált gyakorlatok azonosítása, eredménymutatók stb.). Ösztönözni kell a határokon átívelő együttműködést és a bevált gyakorlatok országok közötti megosztását.

1.12 Az EGSZB egyszerre lehet a nemzeti gszt-k, a szociális partnerek, más civil társadalmi szereplők és az európai intézmények közötti információcsere fóruma, valamint a nemzeti, de kormánytól független szereplők eszme- és tapasztalatcseréjének színtere. Az EGSZB nagyra értékeli a nemzeti gszt-knek és más civil társadalmi szervezeteknek a vitákhoz való hozzájárulását.

1.13 Kiemeli, hogy a lisszaboni stratégia koordinátorainak a nemzeti reformprogramok kidolgozásakor, végrehajtásakor és értékelésekor minden esetben rendszeresen együtt kell működniük az összes jól meghatározott érdekcsoporttal. Az EGSZB felhívja a tagállamok kormányait, hogy fokozzák az állampolgároknak a lisszaboni célkitűzésekkel kapcsolatos civil és társadalmi párbeszéd eredményeiről történő tájékoztatása terén folytatott tevékenységüket.

2. Az érintettek szerepe a kormányzási folyamatban – a hatékony irányítás új formái és eszközei

2.1 Minthogy a nemzetközi gazdaság komoly kihívásokkal és bizonytalanságokkal szembesül, jelentősen romlott Európában a gazdasági hangulat. Ebben a helyzetben a lisszaboni menetrend és a kiegyensúlyozott strukturális reformok végrehajtása minden eddiginél nagyobb jelentőséget kap, és azonnali megoldásokra van szükség.

2.2 Az EGSZB a stratégia eredményes irányítását kiemelten fontosnak tartja az egységes megvalósítás érdekében, és hangsúlyozza, hogy az egyes (nemzeti, regionális és helyi) szintekkel való hatalom- és felelősségmegosztás ösztönzőleg hathat a javaslatok és megoldások felvetésére.

2.3 Az EGSZB megjegyzi, hogy a stratégiát kezdetben sok tagállamban a nemzeti kormányok és az uniós intézmények közötti interakciónak tekintették. Az EGSZB a nemzeti gszt-kkel és más civil társadalmi szervezetekkel együtt kulcsfontosságú szerepet töltött be a kormányzásnak az eredeti helyzethez képest történő javításában. Az EGSZB sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a részvétel mértéke nem minden tagállamban nőtt egységesen.

2.4 A lisszaboni stratégia nemzeti koordinátorainak aktívabban be kellene vonniuk a civil társadalmi szervezeteket és a szociális partnereket a lisszaboni stratégia támogatásához szükséges tevékenységekbe és reformokba (pl. időben adott tájékoztatás, közös eseménytervezés stb.), illetve hatékonyabban kellene kommunikálniuk a stratégiát a nagyközönség számára.

2.5 A nemzeti gszt-k, a szociális partnerek és más civil társadalmi szervezetek szoros együttműködése hozzájárulna pozitív politikai externáliák és új szinergiák kialakulásához. Biztosítani kell az összes érdekcsoport – ideértve a kiszolgáltatott helyzetű csoportok (fogyatékkal élők, bevándorlók stb.) képviselőinek – részvételét.

2.6 A sikeres végrehajtáshoz a különböző uniós finanszírozási (többek között a strukturális) alapoknak a lisszaboni célkitűzésekkel összhangban történő, hatékonyabb felhasználása szükséges.

2.7 Hatékony többszintű kormányzás

2.7.1 Ahhoz, hogy megfelelően reagáljunk a világszintű kihívásokra, új és innovatív kormányzási formákra van szükség. Az EGSZB javasolja, hogy indítsanak állandó párbeszédeket a nemzeti gszt-k, a szociális partnerek, kkv-k, egyetemek, a civil társadalmi érdekcsoportok, köztük a szociális gazdaság szervezetei, illetve a társadalmi kohézió és az esélyegyenlőség előmozdításán dolgozók részvételével. Ezek feladata az lenne, hogy segítsenek azonosítani a végrehajtási folyamat akadályozó tényezőit, és népszerűsítsenek új ösztönzőket a lemaradásban levő területek számára. Ilyenformán a nemzeti gszt-k vagy hasonló szervezetek közreműködhetnek azáltal, hogy javaslatokat fogalmaznak meg a felvetett problémák megoldására.

2.7.2 Az állandó párbeszédek – azokban az országokban, ahol szükséges – a hatékony többszintű kormányzás eszközei lehetnének, együttműködésben a lisszaboni stratégia nemzeti koordinátorának hivatalával. Lehetőleg nemzeti, regionális és helyi szintű mennyiségi és minőségi teljesítményértékelési rendszert (lásd a 2.8. pontot) használva hozzájárulhatnának az egyes (az Európai Bizottságnak az adott országra érvényes ajánlásain alapuló) kiemelt prioritású területeken végrehajtott intézkedések értékeléséhez. Ez a határokon átnyúló teljesítményértékelés során is hasznos lehet.

2.7.3 Az Európai Bizottság és a szociális partnerek, a nem kormányzati szervezetek és a különböző civil társadalmi szervezetek közötti találkozók során garantálni kell az átláthatóságot (az adatokhoz való hozzáférést, a határidők betartását).

2.7.4 A lisszaboni menetrend végrehajtását többek között például a nyílt koordinációs módszer segíthetné. Az EGSZB több alkalommal kijelentette, hogy ezt a módszert jobban és hatékonyabban is lehetne használni. Ehhez pedig az újonnan bevezetett „közös elvek módszerét” (5) kell alkalmazni, illetve lehetővé kell tenni a szervezett civil társadalom részvételét a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek – akár tárgyalásos úton történő – európai szintű megfogalmazásában. A jelenlegi kemény pénzügyi és gazdasági helyzetben azonban a kormányoknak és az érintett csoportoknak további lépéseket kell tenniük a jobb célok kitűzése érdekében.

2.7.5 Az érdekelteknek új módszereket kellene kialakítaniuk a bevált gyakorlatok megosztására: a többszintű hálózatépítésnek része lenne az információ kétoldalú megosztása az egyes kormányzati szintek között, az új határokon átnyúló célkitűzések felállítása pedig a két vagy több tagállam határmenti területei közötti szorosabb együttműködés eredménye lenne.

2.8 Mennyiségi és minőségi teljesítményértékelés

2.8.1 A tagállamok közötti eltérések például a strukturális mutatókhoz szükséges adatok gyűjtésében is jelentkeznek. Azonosítani kell a megfelelő módszereket és eszközöket ahhoz, hogy minden tagállamban színvonalas, objektív információt kapjunk a mutatókat illetően. Ennek érdekében még inkább szükség van a már létező kapcsolatok megerősítésére a felelős szervek között (amint például az Eurostat azt a nemzeti statisztikai hivatalok között biztosítja) a nélkülözhetetlen közös statisztikai alap javítása érdekében. Az adatoknak széles körben elérhetőeknek kell lenniük, a kritériumok megválasztásában pedig a lehető legnagyobb mértékű transzparenciának kell érvényesülnie.

2.8.2 A nemzeti reformprogramok célkitűzésein alapuló, a kormányzati képviselőkkel együttműködő érdekeltek által kialakított mennyiségi és minőségi teljesítményértékelés hatékony és konkrét információt szolgáltatna ahhoz, hogy a strukturális mutatók (6) alapján mérhető legyen az egyes tagállamokban az előrelépés, illetve tájékoztatna a lisszaboni stratégia általános célkitűzéseiről is. Minden nemzeti gszt-nek vagy hasonló szervezetnek ki kellene alakítania és elemeznie kellene saját prioritási kritériumait. Belgium, Bulgária és Franciaország nemzeti gszt-i például már rendszeres időközönként (például kétévente) mérik a tagállamok kormányai által kialakított 14 mutató, illetve néhány más paraméter szerinti teljesítményt az Eurostat internetes oldalán ingyenesen elérhető statisztikai adatok felhasználásával. Esetleg más nemzeti gszt-k is követhetnék ezt a gyakorlatot.

2.8.3 A nemzeti szintű kritériumokat az egyes szintek (nemzeti, regionális, helyi és ágazati (7)) elvárásai alapján módosítani kell, és azoknak megfelelően át kell alakítani. A (2006-os tavaszi európai tanácsi csúcson kijelölt) kiemelt területek mindegyikére meghatározott nemzeti referenciaértékek a nemzeti és regionális szintű adatgyűjtésre koncentrálnának a konkrét teljesítménymutatók és mérőszámok előállítása érdekében. Az adatbázist elérhetővé kell tenni a nemzeti gszt-k és a szociális partnerek, valamint a civil társadalom más érintett szereplői számára. A gyakorlatban a következőket javasoljuk:

—	elérhető, internetalapú teljesítményértékelés az EGSZB honlapján (CESLink oldal (8)) az adatok valós idejű és hatékony összegyűjtése és elemzése érdekében (9),

—	az adatokat hároméves lisszaboni ciklusonként legalább egyszer gyűjtsék össze a nemzeti gszt-k illetve hasonló szervezetek, vagy pedig a jelenlegi nemzeti részvételi rendszereknek kellene azokat biztosítaniuk,

—	az eredményeket meghatározott időszakonként tartott kerekasztalok is elemezhetnék, és azokat az EGSZB által évente megrendezett konferencia keretében is ismertetni lehetne.

2.8.4 Így az érintettek képesek lennének reális célokat meghatározni, és koherens információval tudnának szolgálni a nemzeti reformprogramok felülvizsgálatához. Ráadásul a fentieket könnyű frissíteni, és általuk lehetővé válna a folyamatos értékelés. Ugyanakkor könnyebb lenne azonosítani a tagállamok bevált gyakorlatait is.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Margot Wallström, az Európai Bizottság alelnöke 2008. június 11-én Dimitris Dimitriadishoz, az EGSZB elnökéhez címzett levelében feltáró vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot a növekedést és munkahelyteremtést célzó lisszaboni stratégia témájában. Az Európai Bizottságnak ez az EGSZB-hez intézett felkérése összhangban áll a 2008-as tavaszi csúcstalálkozón kapott általános megbízással: „Az Európai Tanács […] felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák az érdekelt feleknek a lisszaboni folyamatba való bevonását; […]”.

(2) Az EGSZB megjegyzi, hogy a tagállamokban mindez nem érinti hátrányosan sem a szociális partnerekkel folytatott jelenlegi konzultációs eljárást, sem a szociális partnerek illetékességi körét, illetve létjogosultságát.

(3) Franciaországi, spanyolországi, belgiumi és hollandiai képviselők megelégedésüknek adtak hangot a folyamatnak a saját országukban történő irányításával kapcsolatosan. Az első küldöttség megállapításait lásd a 2. mellékletben.

(4) „A szociális gazdaság három nagy szervezetcsaládra épül: a szövetkezetek, az önsegélyező társaságok és szövetségek, illetve újabban az alapítványok családjára”; The Social Economy in the EU [A szociális gazdaság az EU-ban], 11. o., CESE/COMM/05/2005.

(5) A közös elvek módszere igen specifikus témákra összpontosít azokon a területeken, amelyeken a tagállamok azt akarják, hogy az EU korlátozott hatásköre ellenére is történjen előrelépés. Lásd az EGSZB 2008. július 9-én elfogadott véleményét az új európai szociális cselekvési programról (HL C 27., 2009.2.3., 99. o.).

(6) A tagállamok kormányai 2003 decemberében közös megegyezéssel 14 strukturális jelzőszámot alakítottak ki. Ezek a mutatók a következők: egy főre jutó GDP PPS-ben, munkatermelékenység, foglalkoztatási ráta, az idősebb munkavállalók foglalkoztatási aránya, fiatalok képzettségi szintje, bruttó hazai K+F célú kiadások, komparatív árszínvonal, üzleti beruházások, a szegénységi küszöb szintjén élők aránya a szociális transzferek után, tartós munkanélküliek aránya, a regionális foglalkoztatási kvóták szóródása, üvegházhatásúgáz-kibocsátás, a gazdaság energiaintenzitása, illetve a teherszállítás volumene a GDP arányában. Az Eurostat rendszeresen tájékoztat a strukturális mutatókról:

http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid =1133,47800773,1133_47802588&_dad=portal&_schema=PORTAL.

(7) Ágazati szint: minden gazdasági szektornak is meg kell határoznia, hogy milyen lépések megtételére van szükség a lisszaboni célkitűzések (pl. az innováció és a versenyképesség) eléréséhez.

(8) http://www.eesc.europa.eu/ceslink/08-en/presentation-ceslink-en.html (angol nyelven).

(9) Az EGSZB úgy járulhat hozzá a folyamathoz, hogy internetes megjelenési lehetőséget bocsát rendelkezésre az eredmények megosztásához és az információcseréhez.

II. MELLÉKLET

AZ EGSZB ÁLTAL A NEMZETI GSZT-KBŐL ÉS HASONLÓ SZERVEZETEKBŐL ÁLLÓ HÁLÓZATÁVAL EGYÜTT A LISSZABONI STRATÉGIA TÁRGYÁBAN KÉSZÍTETT FŐBB DOKUMENTUMOK

Összefoglaló jelentések az Európai Tanács tavaszi ülése számára:

—

A lisszaboni stratégia végrehajtása – A 2005. március 22–23-i Európai Tanács felkérésére benyújtott jelentések. Az európai unió nemzeti gszt-ivel együttműködésben készített összefoglaló jelentés – Két tagjelölt ország hozzájárulása – A kapcsolattartó csoport jelentése

CESE 1468/2005 rev. (az EGSZB honlapján:

http://www.eesc.europa.eu/lisbon_strategy/events/09_03_06_improving/documents/ces1468–2005_rev_d_hu.pdf)

—	Lisszaboni stratégia 2008–2010: A szervezett civil társadalom szerepe – Összefoglaló jelentés az Európai Tanács számára (2008. március 13–14.). A lisszaboni stratégia végrehajtása: a jelenlegi helyzet és a jövőbeli kilátások. CESE 40/2008 Állásfoglalás a tavaszi Európai Tanács számára:

—	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság állásfoglalása a megújított lisszaboni stratégia végrehajtásáról (állásfoglalás a 2007. tavaszi ülés számára) CESE 298/2007 Előadó: Joost van IERSEL Társelőadó: BARABÁS Miklós

VÉLEMÉNYEK A LISSZABONI STRATÉGIA KIEMELT TERÜLETEIRŐL

—	Út az európai tudásalapú társadalom felé – a szervezett civil társadalom hozzájárulása a lisszaboni stratégiához (feltáró vélemény) HL C 65., 2006.3.17., 94. o. Előadó: Jan OLSSON Társelőadók: Eva BELABED, Joost van IERSEL

—	A vállalkozásokban rejlő lehetőségek, különös tekintettel a kkv-kre (lisszaboni stratégia) (saját kezdeményezésű vélemény) HL C 256., 2007.10.27., 8. o. Előadó: Christine FAES

—	Beruházások a tudásba és az innovációba (lisszaboni stratégia) (saját kezdeményezésű vélemény) HL C 256., 2007.10.27., 17. o. Előadó: Gerd WOLF

—	Foglalkoztatás a kiemelt népességcsoportokban (lisszaboni stratégia) HL C 256., 2007.10.27., 93. o. Előadó: Wolfgang GREIF

—	Európa energiapolitikájának meghatározása (lisszaboni stratégia) (saját kezdeményezésű vélemény) HL C 256., 2007.10.27., 31. o. Előadó: Ulla Brigitta SIRKEINEN

EGYÉB, A LISSZABONI STRATÉGIÁVAL FOGLALKOZÓ SZERVEZETI MUNKAEGYSÉGEKTŐL SZÁRMAZÓ DOKUMENTUMOK

—	Tájékoztató füzet a lisszaboni stratégia sikerét biztosító 58 intézkedésről

A SZEKCIÓK ÁLTAL A LISSZABONI STRATÉGIÁVAL FOGLALKOZÓ SZERVEZETI MUNKAEGYSÉGEKTŐL FÜGGETLENÜL KÉSZÍTETT TOVÁBBI VÉLEMÉNYEK

—	Az éghajlatváltozás és a lisszaboni stratégia (saját kezdeményezésű vélemény) HL C 44., 2008.2.16., 69. o. Előadó: Ernst Erik EHNMARK

—	Vállalkozói szellem és a lisszaboni menetrend (saját kezdeményezésű vélemény) HL C 44., 2008.2.16., 84. o. Előadó: Madi SHARMA Társelőadó: Jan OLSSON

II. MELLÉKLET

A 2008. október 13-án Bukarestbe látogatott küldöttség összefoglaló jelentése

Az EGSZB küldöttsége a helyi nemzeti gszt telephelyén találkozott a romániai civil társadalmi szervezetekkel. Megbeszélésekre 17 civil társadalmi szervezettel került sor.

A munkaadók és a szakszervezetek számos témában egyetértenek, de a kormány nem veszi figyelembe a véleményüket. A küldöttség a következőket jegyezte fel:

Általános megjegyzések:

—	A kormány konzultál a szociális partnerekkel a nemzeti reformprogram témájában, de a határidők gyakran irreálisan rövidek. A szociális partnerek javaslatait nagyon ritkán veszik figyelembe vagy építik be a nemzeti reformprogramba.

—	A nemzeti reformprogram megfelelően foglalkozik az ország előtt az energia és az éghajlatváltozás terén álló kihívásokkal.

—	A szociális párbeszéd nem működik jól, előnyeit jobban kellene kommunikálni a polgárok számára. A szociális partnereknek ezért jobban együtt kellene működniük és össze kellene fogniuk a társadalmi-gazdasági érdekek képviselete érdekében.

—	A kiegyensúlyozatlan bérpolitika miatt a legversenyképesebb munkavállalók közül több mint hárommillió hagyta el az országot, amely így komoly munkaerőhiánnyal küzd. Legalább félmillió munkavállalóra van szükség ahhoz, hogy kielégíthetőek legyenek a különböző ágazatok igényei.

—	Meg kellene újítani a kkv-k alapítását és működését szabályozó jogi kereteket.

—	Több adópolitikai eszközre van szükség Romániában a növekedés és munkahelyteremtés támogatásához; kiemelt figyelmet kell fordítani a 750 000 fogyatékkal élőre.

—	Az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos rendszer igen elmaradott szinten van.

—	A romániai civil társadalom aggódik többek között az áru- és energiaellátás biztonsága miatt.

—	A korrupció továbbra is számos ágazatban akadályozza a fejlődést.

Konkrét megjegyzések:

—	A munkaügyi törvények végrehajtása továbbra is problémás, a nemzeti munkaügyi felügyelet teljesítménye pedig nem megfelelő (feketegazdaság).

—	A rugalmas biztonság megvalósítása is nehézkes: a hatóságok értelmezési és végrehajtási gyakorlata bizonytalanságot okoz.

—	A szakképzési rendszernek az úgynevezett „bizonyítványrendszerrel” együtt jobban ki kellene elégítenie az egyes ágazatok igényeit. A jelenlegi helyzet nagymértékben aláássa az egész gazdaság versenyképességét. Segítségre van szükség a kialakítás, a megvalósítás és az értékelés szakaszában is.

—	A járulékadók akadályozzák a kkv-k fejlődését.

—

A civil társadalmi szervezeteknek állandó kapacitásbeli és finanszírozási problémáik vannak, illetve még nem megfelelő mértékben fejlettek. A nem kormányzati szervezetek egy koalíciója képviselteti magát a strukturális alapokat felügyelő bizottságokban, de ennél nagyobb mértékű bevonásra van szükség.

—	Az oktatási programoknak (amellett, hogy a tanterveket általában véve jobban kellene koordinálni) foglalkozniuk kellene az energia, az éghajlatváltozás és a fenntarthatóság problémakörével.

A szociális partnerek kapnak tájékoztatást az Európai Bizottságtól. Nemzeti szinten minden partner kérte a kormányt, hogy konzultáljon más civil társadalmi szervezetekkel és javítsa a civil párbeszéd struktúráját. Ennek meg kellene jelennie a Román Nemzeti GSZT reformjában, hiszen a jogalap létezik, és arra elsőként a kormány tett javaslatot; más civil társadalmi szervezetek azonban még nem képviseltetik magukat.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/20

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye „Gazdasági demokrácia a belső piacon”

(2009/C 175/04)

2007. szeptember 27-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján úgy határozott, hogy saját kezdeményezésű véleményt készít a következő tárgyban:

Gazdasági demokrácia a belső piacon.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2008. november 6-án elfogadta véleményét. (Előadó: Maria Candelas SÁNCHEZ MIGUEL.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) 110 szavazattal 29 ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések

1.1 Az európai polgári jogok érvényesülésének egyik alapfeltétele az, hogy valódi demokráciát teremtsünk a belső piacon. Csak ennek a nézetnek az általánossá válásával érnek meg a feltételek ahhoz, hogy minden piaci szereplő megértse, milyen fontos szerepet játszik a piac az európai integráció szempontjából, illetve támogassa azt.

1.2 Eddig a fogyasztóvédelem jelentette a piaci felek közötti egyensúly irányába mutató haladást, jóllehet az is igaz, hogy az európai versenypolitika biztosított olyan jogi eszközöket, amelyek gátat szabnak a fogyasztókat, munkavállalókat és általában a polgárokat hátrányosan érintő versenykorlátozásnak.

1.3 A piac gazdasági demokráciájának feltétele nem csupán a piaci szereplők közötti egyenlőség biztosítása, hanem a polgárok életminőségének javítása is. Ez az alábbiak révén teremthető meg:

—	a versenypolitika jogi eszközeinek kidolgozása és alkalmazása, valamint a fogyasztók és a többi érintett bevonása a témában érintett – közösségi és nemzeti – szervezetek munkájába,

—	a szóban forgó politika elmélyítése oly módon, hogy az azok gazdasági érdekét szolgálja, akiket a tiltott versenygyakorlatok közvetlenül érintenek.

1.4 A cél eléréséhez olyan konkrét tervek kidolgozására van szükség, amelyek erősítik, illetve garantálják minden érintettnek a belső piacba vetett bizalmát. Ennek során a következőkre lehetne összpontosítani:

—	a jogszabályok harmonizációja és összehasonlíthatóságuk biztosítása – legalább az olyan központi kérdésekben, mint a tárgyi és eljárásjog,

—	a piaci szereplők védelmét össze kellene kötni a szerződésekben garantált alapvető jogokkal – anélkül, hogy új eljárásokat kelljen kialakítani –, hogy az adminisztratív terhek ne növekedjenek,

—	a különböző piaci szereplők részvétele a versenyhatóságok munkájában az egyike azoknak a javaslatoknak, amelyeket az EGSZB már számtalan véleményében felvetett. A másik ilyen a zavartalan információáramlás biztosítása.

1.5 Az EGSZB aktív szerepet vállalt abban, hogy valamennyi politikában gyakorolják az egyenlőséghez való jogokat, illetve abban, hogy a civil társadalom nagyobb mértékben részt vegyen a közösségi szervek munkájában – különös tekintettel a versenypolitikára. Úgy véljük, hogy a jelen helyzetben a lisszaboni menetrend céljainak eléréséhez, melynek eredményeként a gazdaság versenyképesebb és dinamikusabb lesz, arra van szükség, hogy biztosítsuk a belső piacon a gazdasági demokráciát.

2. Háttér

2.1 A Lisszaboni Szerződés az EU-Szerződés 6. cikkében (1) kijelenti, hogy az Unió elismeri a az Alapvető Jogok Európai Chartájában (2) lefektetett jogokat, szabadságokat és elveket, amelynek a Szerződésekben foglaltakkal azonos jogi értéket kell tulajdonítani.

2.2 A Charta az uniós polgárok alapvető jogai közé sorolja – egyebek között – az egyenlőséget, a tulajdonhoz való jogot, a fogyasztóvédelmet, illetve az általános érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést, melyek mind hatással vannak a belső piac működésére és megszilárdulására.

2.3 A polgárok egyenlőségének elve egyike az EU alapvető értékeinek (EU-Szerződés, 2. cikk), és az Unió demokratikus elveként egyúttal olyan kötelesség is, amelyet az Unió az EU-Szerződés 9. cikke értelmében valamennyi tevékenysége során köteles tiszteletben tartani, a belső piacon folytatott gazdasági tevékenységeket is beleértve.

A belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok (3) megállapítása az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik (3. cikk (1) bekezdés b) pont).

2.4.1 Konkrétan a kartellgyakorlatok és a domináns pozícióval való visszaélés (trösztellenes szabályok) különösen összeegyeztethetetlenek a belső piaccal, és ezért tiltottak, hiszen károsítják a fogyasztókat, a vállalkozásokat és a többi piaci szereplőt, például a munkavállalókat.

2.4.2 A fúzióra vonatkozó szabályok nem megfelelő alkalmazása vagy megkerülése is súlyosan károsíthatja a fogyasztókat, a vállalkozásokat és a többi belső piaci szereplőt, például a munkavállalókat.

2.4.3 Az előterjesztett megoldások hatékonyságának értékelésekor abból kell kiindulni, hogy a fogyasztók nem szenvedhetnek kárt a fúzió miatt. A megoldásoknak lényegre törőknek kell lenniük, és gyorsan el kell érni céljukat, előnyöket jelentve a fogyasztók számára a releváns piacokon, ahol máskülönben valószínűleg versenyjogi problémák merülnének fel.

A fogyasztóvédelem területén az EU megosztott hatáskörrel rendelkezik (4. cikk (2) bekezdés f) pont).

2.5.1 Az EUMSz új 12. cikke értelmében az egyéb EU-politikák és fellépések meghatározásakor és végrehajtásakor figyelembe kell venni a fogyasztóvédelmi szempontokat.

2.5.2 Mindez a fogyasztóvédelem horizontális koncepciójában valósulhat meg, amelyet az elsődleges közösségi jog is kifejezetten elismer, és amelynek értelmében a belső piac kiteljesítése érdekében a fogyasztói érdekeket minden egyéb releváns politikai és gazdasági területen figyelembe kell venni a magas szintű fogyasztóvédelem egész Unióra kiterjedő biztosítása érdekében.

2.5.3 Ami a fogyasztóvédelmi törvények közelítésére vonatkozó javaslatokat illeti, az Európai Bizottságnak mindig a magas szintű védelmet kell alapul vennie (EUMSz 114. cikk (3) bekezdés). Ez a kötelezettség azt jelenti, hogy az Európai Bizottság kötelessége a fogyasztók érdekeinek előmozdítása és a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása az EU egész területén (EUMSz 169. cikk).

2.5.4 Általában véve (4) a fogyasztóvédelem területén a harmonizáció mindeddig a „minimális harmonizáció” elvén alapult, melynek keretében a tagállamok jogosultak magasabb szintű védelmi intézkedéseket bevezetni vagy fenntartani, és amely esetenként a fogyasztóvédelem és a belső piac kiteljesítésének törekvése között jogi ütközéseket eredményezett.

A versenyszabályozásról és a fogyasztóvédelemről szóló véleményében (5) az EGSZB kiemelte, hogy bár a szabad verseny valamennyi piaci résztvevő és különösen a fogyasztók számára előnyöket hoz, a főbb liberalizált ágazatokban a szabad verseny tényleges korlátozását tapasztalhatjuk, ami egyes résztvevők piacról való kiszorulását és a fogyasztók gazdasági jogainak korlátozását eredményezi.

2.6.1 Az EGSZB hangsúlyozta továbbá, hogy meg kell erősíteni a fogyasztók tájékoztatását és megkérdezését szolgáló rendszereket, és úgy vélte, hogy az Európai Versenyhatóságok Hálózatának módosítania kell munkamódszerét, a nemzeti, illetve közösségi fogyasztóvédelmi szervezetek által átadott minden olyan információt és észrevételt figyelembe véve, amely a fogyasztóvédelmi politika hatékonyabbá tételét szolgálja a piacokon, garantálva a fogyasztók gazdasági jogainak elismerését.

2.6.2 Ami az antitrösztszabályok megszegése okozta károk után nyújtandó kompenzációt illeti, az EGSZB korábban megfogalmazta véleményét (6) az Európai Bizottság zöld könyvéről, közös iránymutatásokat szorgalmazva a Szerződés 81. és 82. cikkének megszegéséből eredő károkkal összefüggő keresetek benyújtási feltételeinek meghatározására nézve.

2.6.3 Az EGSZB korábban kifejtette véleményét (7) továbbá a fenti kompenzáció érdekében a belső piac társadalmi és gazdasági szereplőit képviselő szervezeteken – elsődlegesen a fogyasztói szervezeteken – keresztül benyújtott kollektív keresetről szóló közösségi rendelet létrehozásáról is.

2.6.4 Az EGSZB jelenleg dolgozza ki véleményét az EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló fehér könyvről (8), amelyre – elfogadását megelőzően – e vélemény kontextusában is helyénvaló hivatkozni.

2.6.5 Ez a vélemény következésképpen sem a trösztellenes szabályok megsértéséből eredő károkkal szembeni polgári jogorvoslattal kapcsolatos kérdésekkel, sem kollektív keresetek belső piacon működő fogyasztói szervezetek általi benyújtásával nem kíván foglalkozni, mivel ezek olyan témák, melyekkel kapcsolatban az EGSZB már korábban nyilvánvalóvá tette álláspontját. Ez a vélemény ehelyett a belső piacon megvalósítandó gazdasági demokráciára összpontosít.

3. A belső piacon megvalósítandó gazdasági demokrácia koncepciójának megközelítése

3.1 A versenypolitika célja olyan feltételek kialakítása és fenntartása, amelyek a fogyasztók és a vállalkozások számára egyaránt előnyös módon biztosítják a piacok versenyképes működését. E tevékenység részét képezi:

—	a versenyképes piaci feltételek torzulását eredményező gyakorlatok elleni hatékony küzdelem;

—	megfelelő feltételek teremtése a versenypolitikában való aktív részvételhez a fogyasztók és mindazok számára, akik a piacon folytatott gazdasági tevékenységükből kifolyólag gazdasági jogokkal rendelkeznek, a munkavállalókat is beleértve;

—	az információk folyamatos áramlásának, illetve a konzultáció rugalmas lefolytatásának garantálása, látható eredményekkel;

—

a piaci szereplők (ideértve a kkv-kat is, amelyeknek szintén jelentős mértékben kedvezne ez a közösségi politika) egyenlőségét, a tulajdonhoz való jogot, a fogyasztóvédelmet és az általános érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést megfelelően védő jogalkotási eszközök, illetve intézkedések kialakítása.

3.2 Ezért kell biztosítanunk a „belső piacon megvalósítandó gazdasági demokráciát”. Ez a cél a Lisszaboni Menetrendben is szerepel, amely azt a célt tűzi ki az EU elé, hogy a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává váljon, fenntartható gazdasági növekedést produkálva, több és jobb munkahelyeket és nagyobb társadalmi kohéziót teremtve (9).

Ahhoz, hogy a belső piacon biztosíthassuk egy olyan gazdasági demokrácia meglétét, amely javítja az európai polgárok életminőségét, három tág területen van szükség politikai cselekvésre és előrelépésre.

Az első terület a trösztellenes szabályokhoz, a fúziókhoz és az állami támogatásokhoz kapcsolódó hagyományos versenypolitikai eszközök továbbfejlesztését, illetve alkalmazását érinti, különös tekintettel egyes ágazatokra, főként a liberalizáltakra.

3.3.1.1 Az utóbbi megjegyzés konkrétan fogalmazva az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra utal, amelyek egyfajta monopóliumrendszerből egy újonnan megnyitott piaci területté léptek elő, ahol egy vállalat domináns pozícióval bír, és a verseny a többi szereplő alacsony piaci részesedéséből kifolyólag korlátozott marad.

3.3.1.2 E területen támogatni kell minden fogyasztói fellépést, amely elősegítheti a trösztellenes szabályok végrehajtását. Másként fogalmazva a fogyasztóknak kell kezdeményezniük a megfelelő eljárásokat, amikor a trösztellenes szabályok potenciális sérelmét tapasztalják, mivel megvan a felhatalmazásuk rá. E cél elérésének legfőbb eszközei: a tájékoztatás, a képzés és a fogyasztói éberség növelése, illetve természetesen a fogyasztók és fogyasztói szervezetek felhatalmazása a fellépésre és hozzáférésük a megfelelő intézményekhez és eljárásokhoz.

A második terület a versenypolitika azon elemeinek tanulmányozása, amelyek érintik a fogyasztókat, és mindazokat, akik a piacon folytatott gazdasági tevékenységükből kifolyólag gazdasági jogokkal rendelkeznek, a munkavállalókat is beleértve.

3.3.2.1 A szabályokat be nem tartó vállalkozások versenytorzító hatású gyakorlatai – akár összehangolt magatartásról, akár egy domináns pozícióval való visszaélésről van szó – adott esetben csökkenthetik a károsultak jövedelmét, vagy növelhetik költségeiket, ily módon sértve a jövedelmük felett szerzett tulajdonjogukat, jogsértés áldozataivá téve őket.

3.3.2.2 A versenyszabályok megsértésének hatásai tehát a fogyasztókat, a gazdasági tevékenységeikből jövedelmet szerző piaci szereplőket, illetve a piacon a versenyszabályoknak megfelelő módon működő vállalkozásokat megillető bevételek jogtalan eltulajdonításához hasonlíthatók. A versenyvédelmi politikának ez az új szemléletmódja a – köztudottan az európai gazdaság gerincét jelentő – kkv-k helyzetének megszilárdítását is feltételezné.

A harmadik terület az Európai Versenyhatóságok Hálózatának tagjai és az Európai Bizottság, a nemzeti bíróságok és az Európai Bizottság, valamint a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok, illetve fogyasztói szervezetek és az Európai Bizottság közötti létfontosságú együttműködés megerősítését és fejlesztését érinti.

3.3.3.1 A kölcsönös segítségnyújtás lehetővé teszi, hogy a felek gyorsabban eldönthessék, mely hatóság vizsgálja ki az érintett esetet, és hatékonyabban megoldják az egyes eseteket.

4. Észrevételek a gazdasági demokrácia koncepcióját érintő kérdésekről

4.1 A valódi gazdasági demokrácia megvalósítása érdekében az EU-nak ki kell igazítania versenypolitikáját és a nemzeti jogszabályok harmonizációjára vonatkozó intézkedéseit, hogy azok megfeleljenek az európai fogyasztók és a többi piaci szereplő szükségleteinek és elvárásainak. Ennek megfelelően konkrét lépéseket kell tenni e területeken, a belső piacon tevékenykedő valamennyi fél bizalmának biztosítása, illetve megerősítése érdekében:

4.2 Jogszabályi harmonizáció:

Ha a tagállamok legalábbis mind a materiális jogot, mind az eljárásjogot érintő legalapvetőbb kérdésekben nem rendelkeznek összehasonlítható jogrenddel, igencsak nehezen elképzelhető valódi gazdasági demokrácia megvalósítása a belső piacon az EUMSz 114. és következő cikkeiben foglaltak értelmében, különös tekintettel a 116. cikkre.

4.2.1.1 A valódi belső piac csakis akkor válhat valóra, amikor a fogyasztók eléggé biztonságban érzik magukat, és bizalommal vásárolnak bárhol az Európai Unió területén belül, abban a biztos tudatban, hogy egyenértékű és hatékony védelmet élveznek arra az esetre, ha a vállalkozások bármely gazdasági jogukat esetlegesen csorbítanák. A termékek és szolgáltatások határokon átnyúló szabad mozgása elősegíti, hogy a fogyasztók megtalálják a legkedvezőbb ajánlatot, valamint a legmegfelelőbb választást kínáló innovatív termékeket és szolgáltatásokat. Éppen ezért létfontosságú, hogy minimalizáljuk az EU-n belül a fogyasztóvédelmi törvényekben tapasztalható különbségeket.

Jóllehet minden tagállam elfogadott a 101. és 102. (korábbi 81. és 82) cikkel egyenértékű rendelkezéseket, továbbra is jelentős különbségek állnak fenn a nemzeti versenyjogok között. E különbségek egyfelől a domináns pozíció, a visszaélés és a gazdasági függés fogalmainak materiális meghatározásaiban mutatkoznak meg; másrészről a fogyasztók eljárásjogi helyzetét, a fogyasztói szervezetek szerepének elismerését, illetve az ezen szervezetek és a nemzeti versenyfelügyeleti hatóságok közötti kapcsolatokat érintik.

4.2.2.1 A „minimális harmonizáció” elve – amely a nemzeti jogrendszerek harmonizációja során alkalmazásra kerül – a legmegfelelőbb út a belső piac, illetve a fogyasztóvédelem tekintetében kitűzött célok egyesítése irányába. Ha azonban figyelembe vesszük a „származási ország elvével” együtt alkalmazott más típusú, a fogyasztóvédelmi jogszabályok kölcsönös elismeréséről szóló „belső piaci záradékot”, a fenti elv nem egyeztethető össze a „magas szintű fogyasztóvédelem” célkitűzésével.

4.2.2.2 E magas szintű fogyasztóvédelem elérése érdekében és a legújabb közösségi fogyasztóvédelmi stratégiákkal összhangban (2002/2006, illetve 2007/2013) ésszerű volna továbblépni a teljes harmonizáció felé egyes, létfontosságúnak tekintett konkrét kérdésekben – például az alapelvek, a fogalommeghatározások és egyes eljárásjogi aspektusok tekintetében.

A versenyszabályok megszegésének áldozatait tényleges, teljes kártérítésben kell részesíteni, és a jogsértők nem juthatnak semmiféle tisztességtelen pénzügyi előnyhöz. E célok a következő eszközök kiigazítását teszik szükségessé:

—

az állami hatóságokat a jogtalanul szerzett profit elkobzására feljogosító eljárások. Az elkobzott törvénytelen jövedelmeket általános érdekű célokra kell felhasználni, a nemzeti jog által előre meghatározott módon, elsődlegesen az áldozatok támogatását célzó állami intézkedéseket finanszírozva belőlük. A nemzeti intézkedéseknek meg kell felelniük az ekvivalencia és a hatékonyság elveinek, az EB meghatározásaival összhangban;

—

hatékony, elrettentő erejű és arányos (adminisztratív, illetve büntetőjogi) kényszerítő intézkedések bevezetése a belső piac működését és fejlődését befolyásoló legsúlyosabb jogsértések esetére. A „jogellenes” kifejezés meghatározásának azokat a területeket kellene lefednie, amelyek az EU kizárólagos hatáskörébe tartoznak, hogy a jogsértésekre vonatkozó bizonyos minimális közös kritériumok meghatározása révén biztosítsa a közösségi jog optimális alkalmazását (10). A Lisszaboni Szerződés szerint a bűncselekmények és szankcióik meghatározására vonatkozó minimális rendelkezéseket az együttdöntési eljárás keretében kell meghozni, minimális normákat alakítva ki a különösen súlyos, határokon átnyúló dimenzióval rendelkező bűncselekmények vonatkozásában (EUMSz 83. cikk (1) bekezdés);

—

a bírságok közzététele hatékony intézkedésnek bizonyulhat, nyilvánosan hozzáférhető források – pl. jogsértő vállalkozások adatbázisa – kialakítása révén. A versenyellenes gyakorlatokért kiszabott bírságoknak visszatartó hatásuk van a potenciális jogsértőkre. A bírságok alkalmazására vonatkozó határozatok közzététele megmutatja a jogsértés áldozatainak, hogy milyen fontos a kérdés, és fokozza a közvélemény tudatosságát a trösztellenes intézkedésekkel kapcsolatban;

—

ezek az intézkedések minden esetben kiegészítést jelentenének a károkért nyújtandó kompenzáció mellett, amelyre – mint fentebb utaltunk rá – ez a vélemény nem tér ki, és amely az EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló fehér könyv kapcsán kiadott vélemény tárgyát képezi.

4.2.3.1 A károk kompenzálásának hatékonyabbá tétele érdekében feltétlenül fel kell tenni a kérdést, hogy a nemzeti bíróságoknak jogában áll-e dönteni a közigazgatási bírságok végfelhasználásáról, és azokkal a jogsértések áldozatainak járó kártérítést vizsgáló polgári jogi eljárás keretében rendelkezni.

4.2.4 Hogyan valósítható meg adekvát módon a teljes jogharmonizáció anélkül, hogy egyes esetekben és tagállamokban csorbulna a fogyasztóvédelem? – ez az egyik olyan cél, amelyet a belső piac szabályozására irányuló jogalkotási reformoknak szem előtt kell tartaniuk.

4.3 Az alapvető jogok sérelme

4.3.1 A belső piaci szabályok megsértése egész sor alapvető uniós jogot érint, például az egyenlőség elvét (Alapjogi Charta, 20. cikk), a tulajdonhoz való jogot (Alapjogi Charta, 17. cikk), a fogyasztók védelmét (Alapjogi Charta, 38. cikk), illetve az általános érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést (Alapjogi Charta, 36. cikk), amelyeket az EU intézményei és testületei is kötelesek óvni. Ezeknek a jogoknak egy része – különös tekintettel az egyenlőség elvére és az egyenlőtlen bánásmód alkalmazásának tilalmára – törvényi formákat is nyert a versenyjogon belül, és valamennyi gazdasági szereplőre nézve kötelező vezérelvként alkalmazandó mind a versenytársaik, mind a fogyasztóik tekintetében (11).

4.3.2 Mindez a következő kérdéseket veti fel:

—	Szükség van-e egyedi intézkedések bevezetésére e jogok védelme érdekében?

—	Mi lehet a legmegfelelőbb intézkedés a közösségi jog keretein belül?

—

Megfelelő intézkedés volna-e a fogyasztók, vállalkozók és minden, a piacon folytatott gazdasági tevékenységéből kifolyólag gazdasági jogokkal rendelkező szereplő – a munkavállalókat is beleértve – jogait az Alapjogi Charta 17., 20. és 38. cikkével összhangban specifikus szabályokban lefektetni a közösségi versenyjogon belül?

4.3.3 A „magas szintű védelem” biztosítása az alapvető jogok piaci alkalmazására és védelmére szolgáló eszköznek is tekinthető, míg egy speciális módszer vagy egy egységes eljárás kidolgozása tovább növelné a bürokráciát. Az EGSZB szerint megfelelőbb lehet a meglévő eszközöket alkalmazni, nagyobb hatáskört ruházva a fogyasztóvédelmi szervezetekre. Kívánatos volna megfelelő politikákon és csatornákon keresztül – különösen egyes területeken, például az alapvető termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó szerződések, a trösztellenes szabályok és a tisztességtelen gyakorlatok terén – előmozdítani olyan záradékok belefoglalását az egyedi közösségi és tagállami jogszabályokba, amelyek kifejezetten elismerik a fogyasztók, illetve minden más, gazdasági jogokat szerző személy jogait – beleértve a munkavállalókét –, és amelyek biztosítják az említett jogok törvényi védelmét. Mindez elősegíthetné a nagyközönség tájékoztatását és tudatosságának növelését, amit, mint korábban már kijelentettük, az EGSZB létfontosságú kérdésnek tart.

4.4 A piaci szereplők részvétele

4.4.1 A Lisszaboni Szerződés az EUMSz 15. cikkében lefekteti, hogy a jó kormányzás előmozdítása és a civil társadalmi részvétel biztosítása érdekében az Unió intézményei, testületei és ügynökségei a lehető legnyíltabban kötelesek végezni munkájukat. Az átláthatóság alapvető előfeltétele annak, hogy a polgárok elfogadják a közösségi politikákat.

A részvétel fejlesztése érdekében akadálytalan, hatékony kommunikációs rendszereket kell kialakítani az Európai Bizottság, a versenyhatóságok és a fogyasztóvédelmi szervezetek között annak érdekében, hogy csírájában el lehessen fojtani a határokon átnyúló jogsértéseket. Ennek eléréséhez választ kell találni a következő kérdésekre:

—	Milyen intézkedések alkalmazhatók az együttműködés javítása érdekében?

—	Hogyan erősíthető a megelőző jelleg?

Az Európai Parlament javasolja egy „európai fogyasztóvédelmi ombudsman” kinevezését, és támogatja a fogyasztóvédelmi kapcsolatokért felelős tanácsadók kinevezését az Európai Bizottságon belül (12). E tekintetben hasznos lehet megfontolni egy olyan „ad hoc” funkció kialakítását, mint az európai fogyasztóvédelmi ombudsman, vagy esetleg még konstruktívabb lehet kiterjeszteni a meglévő európai ombudsman hatásköreit. Az ésszerűség elvét kívánva alkalmazni a versenypolitikán belül a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítására szolgáló módszerek tekintetében, illetve a meglévő források lehető legjobb felhasználására törekedve az EGSZB úgy véli, hogy kezdetben elég volna kinevezni egy fogyasztóvédelmi kapcsolatokért felelős tanácsadót (13) az Európai Bizottság azon részlegein belül, amelyek különösen fontosak a fogyasztóvédelmi politika szempontjából.

4.4.3 Szükség lehet az adminisztratív eljárás megreformálására az Európai Bizottságon belül, amikor bírságolási eljárások lefolytatásáról van szó, a titoktartás elvének való teljes megfelelés érdekében. A probléma az Alapvető Jogok Európai Chartája 41. cikkének alkalmazása révén orvosolható, amely garantálja a dokumentumokhoz való hozzáférést, a meghallgatáshoz való jogot, a határozat indokolását és a fellebbezés jogát.

4.4.4 Javítani kell a visszacsatolást a konzultációk minimális normáit illetően, kötelezővé téve minden Főigazgatóság számára, hogy minden javaslathoz kapcsolódó konzultációról végezzenek hatáselemzést, és ne csak a stratégiai javaslatokéról, ahogy azt az EGSZB korábban is hangsúlyozta (14). Az Európai Bizottságnak ezen túlmenően elemeznie kellene egyes, az európai polgárok szempontjából fontos kérdéseket, például a konzultációk lefolytatásának nyelvét, a kérdések semlegességét vagy a válaszadási határidőket.

4.4.5 A fogyasztóvédelmi szervezetek és egyéb reprezentatív testületek potenciális szerepe olyan kérdés, amelyre megoldást kell találni, amennyiben elfogadjuk azt, hogy e szervezeteknek jogukban áll a panasztételi eljárás keretében fellépniük. Ezt a kérdést megfelelő jogalkotási eszközökön keresztül kell megoldani, az EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló, már említett fehér könyvről folytatott vita lezárultát követően.

4.4.6 Kulcsfontosságú aspektus, hogy a versenypolitikában való civil részvétel jelentőségét jobban tudatosítsuk a nagyközönségben. A polgárok nem tekinthetnek a tiltott gyakorlatokra (például az egyes vállalkozások által alakított kartellekre) úgy, mint megtámadhatatlan vagy csak a legmagasabb politikai, illetve gazdasági szinteken megoldható kérdésekre. Sokkal inkább úgy kell tekinteni rájuk, mint súlyos társadalmi következményekkel járó cselekményekre, amelyek veszélyeztetik, sőt, aláássák az áldozatok tulajdonhoz való jogát. Mindezen okok miatt vitát kellene kezdeményezni, és megoldásokat kellene találni a legmegfelelőbb nevelési, illetve tudatosítási intézkedésekről, amelyek biztosíthatják, hogy az európai fogyasztók megértsék a hasonló jogellenes gyakorlatok következményeit. Éppen ezért először is továbbra is támogatni kell az Európai Fogyasztóvédelmi Központok Hálózatának tevékenységeit és a jelenleg folyó tudatosító kampányokat – mind az általánosakat, mind pedig a specifikus területekre kiterjedőket –, amelyek elősegíthetik a polgárok gyors és célratörő tájékoztatását fogyasztói jogaikról és azokról a központokról és testületekről, ahova panaszaikkal vagy tanácsért fordulhatnak.

4.5 Általános érdekű szolgáltatások

4.5.1 Az általános érdekű szolgáltatások tekintetében a közösségi fellépés jogalapja az EUMSz 14. cikkében, illetve a 26. jegyzőkönyvben van lefektetve. A kiváló minőség, a gazdasági hozzáférhetőség és a biztonság garantálása, illetve az egyenlő bánásmód, az általános hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdítása érdekében fel kell vetni és meg kell válaszolni az alábbi kérdéseket:

—	Hogyan végezhető közösségi szinten rendszeres értékelés?

—	Milyen intézkedéseket kellene elfogadni a közelmúltban liberalizált ágazatokban mutatkozó versenytorzulások kezelése érdekében?

—	Hogyan biztosítható, hogy a piacnyitási folyamatok előnyeit a fogyasztók élvezzék?

4.5.2 Általános értelemben a hasonló szolgáltatások irányítása terén mutatkozó átláthatóság hiánya – az üzleti és lakossági fogyasztókra kirótt indokolatlanul magas tarifákkal együtt – azt jelenti, hogy e kérdéseket feltétlenül meg kell válaszolni.

4.6 A versenypolitika szerepe a belső piacon

4.6.1 Az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása.

4.6.2 A versenypolitikának biztosítania kell, hogy az ár, a minőség és a változatosság tekintetében a lehető legkedvezőbb opciók álljanak a fogyasztók rendelkezésére – különös tekintettel az alapvető termékekre és szolgáltatásokra, mint például az élelmiszer, a lakhatás, az oktatás, az egészségügyi ellátás, az energia, a közlekedés és a távközlés –, s így alacsonyabb árakon vehessék meg mindezeket.

Ugyanakkor a piac hatékonyságán túlmenően a valódi cél a fogyasztók életminőségének és jólétének növelése. E cél elérése érdekében megfelelő jogalkotási intézményi kereteket kell kialakítani az aktív fogyasztói részvétel biztosítására, ahelyett hogy a fogyasztókat a jóléti elképzelések passzív alanyaiként kezelnénk.

4.6.3.1 E cél érdekében változtatni kell a jelenlegi jogalkotási kereteken, a szabályok értelmezésének kiigazításával, illetve akár új versenypolitikai testületek kialakításával. Végezetül hasznos volna megfontolni a jelenlegieket kiegészítő vagy akár helyettesítő új jogalkotási intézkedések elfogadását.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) A cikkek számozását az Európai Unióról szóló szerződés, illetve az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változatának megfelelően közöljük (HL C 115., 2008.5.9.).

(2) A szöveg a Charta 2007. december 12-én (Strasbourgban) elfogadott módosítására utal (HL C 303., 2007.12.14.). A második változat közzétételét az indokolta, hogy a későbbiek során a 2000. decemberi nizzai csúcstalálkozón elfogadott eredeti Charta számos magyarázó lábjegyzettel bővült.

(3) Ld.: Iránymutatás a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló tanácsi rendelet szerint a horizontális összefonódások értékeléséről (HL C 31., 2004.2.5., 5. o.).

(4) Egyik kivétel ez alól a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó 2005/27/EK irányelv.

(5) HL C 309., 2006.12.16., 1. o.

(6) HL C 324., 2006.12.30., 1. o.

(7) HL C 162., 2008.6.25., 1. o.

(8) COM(2008) 165 végleges, HL C 309., 2006.12.16., 1. o.

(9) Elnökségi következtetések, az Európai Tanács feirai ülése, 2000.

(10) Ld. a környezet büntetőjog általi védelméről szóló irányelvre vonatkozó európai bizottsági javaslatot (COM(2007) 51 végleges), valamint az EB ítélkezési gyakorlatát (C-176/03 és C-440/05 sz. eset).

(11) Ld. az EUMSz 101.(1) (d) és 102. (c) cikkeit.

(12) Lasse Lehtinen EP-képviselő jelentése az EU 2007–2013-as fogyasztóvédelmi stratégiájáról.

(13) Az Európai Unióról szóló szerződés 153. cikkének (2) bekezdése szerint: „A fogyasztóvédelmi követelményeket figyelembe kell venni az egyéb közösségi politikák és tevékenységek meghatározásakor és végrehajtásakor.” Ez a kötelezettség a közösségi intézményeknél dolgozó minden tisztviselő munkáját érinti. A fogyasztóvédelmi kapcsolatokért felelős tanácsadó feladata abban is állhatna, hogy mindennapi munkájuk során figyelmezteti erre a többi tisztviselőt, emlékeztetve őket a polgárokkal kötött megállapodásukra.

(14) Vélemény a következő tárgyban: Zöld Könyv az európai átláthatósági kezdeményezésről, HL C 324., 2006.12.30.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/26

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye„A proaktív jogalkotásra irányuló megközelítés – újabb lépés a jobb közösségi szintű szabályozás felé”

(2009/C 175/05)

2008. január 17-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A proaktív jogalkotásra irányuló megközelítés – újabb lépés a jobb közösségi szintű szabályozás felé.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2008. november 6-án elfogadta véleményét. (Előadó: Jorge PEGADO LIZ.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4 én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) 155 szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések

1.1 A vélemény abból a feltevésből indul ki, hogy nem a jogi szakértők által kidolgozott jogalkotás, hanem inkább a maga a jog tükrözi azt a magatartásformát, amit egy adott társadalom elfogad, és a társadalmi rend előfeltételeként megkövetel; a jog nem örökké érvényes és kőbe vésett formális koncepciókból áll, hanem – írott és íratlan – szabályokból és elvekből, amelyek a történelem egy adott időpontjában minden egyes polgár kollektív, törvényes érdekeit tükrözik.

1.2 Minden jogi rendszerben a jogalkotók hagyományos feladata a társadalom kollektív érdekeinek értelmezése, annak – amennyiben szükséges, jogszabályok útján történő –meghatározása, hogy mi a törvényes magatartás, és az ilyen magatartást sértő gyakorlatok szankcionálása. Az már régóta elismert tény, hogy az ily módon életbe léptetett jogszabályoknak nemcsak igazságosaknak és méltányosaknak kell lenniük, hanem érthetőknek, hozzáférhetőknek, elfogadhatóknak és érvényre juttathatóknak is. Mai társadalmunkban ez azonban már nem elég.

1.3 A jogalkotói tevékenység túl sokáig csak a múltat tartotta szem előtt. A jogalkotók és a bíróságok hiányosságokkal, vitákkal, elmulasztott határidőkkel és jogsértésekkel foglalkoztak, megoldást és jogorvoslatot keresve. A jogszabályok érvényre juttatása érdekében folytatott viták, perek és jogorvoslatok túlságosan sokba kerülnek. Ezeket a költségeket nem lehet kizárólag csak pénzben mérni.

1.4 Az EGSZB paradigmaváltást sürget. Elérkezett az idő, hogy feladjuk a jog több évszázados reaktív megközelítését, és egy proaktív megközelítésmódot alkalmazzunk. Itt az idő, hogy a jogra másképp tekintsünk: előre nézzünk és ne visszafelé, arra összpontosítsunk, hogy a jogszabályokat hogyan használják, és hogyan működnek a mindennapi életben, illetve hogyan fogadja őket az a közösség, amelynek szabályozására törekszenek. Míg a problémákra való reagálás és azok megoldása továbbra is fontos marad, a problémák okainak megelőzése alapvető fontosságú, a polgárok és vállalatok igényeinek kielégítése és a közöttük lévő termékeny kölcsönhatás előmozdításával egyetemben.

1.5 A proaktív jogalkotás célja a joghasználók képességeinek fejlesztése és felelősséggel való felruházásuk – amit a jog felhasználói által, segítségével és érdekében valósít meg, legyen szó egyénekről vagy vállalkozásokról. Egy olyan társadalom jövőképe lebeg a szemünk előtt, amelyben a polgárok és a vállalatok tisztában vannak jogaikkal, ki tudják aknázni a jog nyújtotta előnyöket, ismerik jogszabályokba foglalt kötelezettségeiket, és így, ha lehetséges, elkerülik a problémákat, illetve az elkerülhetetlen vitákat már korai szakaszban meg tudják oldani a legmegfelelőbb módszerek alkalmazásával.

1.6 A proaktív jogalkotás különféle módszereket vesz igénybe a kívánt célkitűzések elérése érdekében: a hangsúly nem csak a jogszabályokon és azok formális érvényre juttatásán van. A kívánt célok meghatározásához és a megvalósításukhoz szükséges eszközök legmegfelelőbb arányának biztosításához az érintetteket már egy korai szakaszban be kell vonni, össze kell hangolni a célokat, közös jövőképet kell létrehozni, és már a kezdetektől fogva támogatást és iránymutatást kell szerezni a sikeres végrehajtáshoz. Az EGSZB meggyőződése, hogy a proaktív megközelítés által képviselt új gondolkodásmód általánosan alkalmazható a jogra és a jogalkotásra.

1.7 Jellegénél fogva a közösségi jogrendszer éppen az a terület, ahol a proaktív megközelítést kellene alkalmazni a jogszabályok tervezése, kidolgozása és végrehajtása során. E háttér ismeretében az EGSZB amellett szeretne érvelni, hogy a szabályok és rendeletek nem mindig jelentik a kívánt célkitűzések elérésének legjobb módját. Olykor a szabályozó úgy is támogathat értékes célokat, hogy nem él a szabályozás lehetőségével, és, ahol ez lehetséges, az önszabályozást és a társszabályozást ösztönzi. Amennyiben ez megvalósul, a szubszidiaritás, arányosság, elővigyázatosság és fenntarthatóság alapvető elvei új jelentőséget és dimenziót nyernek.

1.8 Az EGSZB úgy véli, hogy az egységes piacnak nagymértékben előnyére szolgálhat, ha a közösségi jog és annak kidolgozói – a jogalkotók és ügyintézők a szó legtágabb értelmében – figyelmüket belülről, a jogrendszer, szabályok és intézmények felől, kifelé, a jog felhasználói felé fordítják: a társadalom, polgárok és vállalatok felé, amelyeket a jogrendszer kiszolgálni igyekszik.

1.9 Míg a jogszabályok átültetése és végrehajtása fontos lépést jelent a jobb közösségi szintű szabályozás felé, a szabályozás terén elért sikert azon kellene lemérni, hogy a célokat miként valósítják meg a jogszabályok felhasználóinak, azaz az uniós polgárok és vállalatok szintjén. A jogszabályokat oly módon kellene közvetíteni, hogy ne csupán a releváns intézmények és ügyintézők számára legyenek érthetőek, hanem a célközönség számára is, azaz mindenekelőtt azok számára, akiknek a magatartására kihatnak.

1.10 A proaktív jogalkotásra irányuló megközelítést valamennyi uniós jogalkotás és végrehajtás során szisztematikusan mérlegelni kellene. Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy azáltal, hogy ezt a megközelítést nemcsak a „jobb szabályozás” menetrend részévé teszik, hanem prioritásként is meghatározzák az uniós, nemzeti és regionális szinten tevékenykedő jogalkotók és ügyintézők számára, lehetővé válna a polgárok és vállalatok prosperitása szilárd jogi alapjának megteremtése.

2. Ajánlások

2.1 A jogbiztonság a jól működő társadalom egyik alapfeltétele. A jog felhasználóinak ismerniük és érteniük kell a jogszabályokat azok érvényre juttatása érdekében. Ebben az összefüggésben hívja fel az EGSZB a figyelmet a proaktív jogalkotásra irányuló megközelítésre. Egy olyan jövőorientált megközelítésről van szó, amelynek célja, hogy ösztönözze az elérni érdemes célokat, és már előre (ex ante) maximalizálja a lehetőségeket, a problémák és kockázatok egyidejű minimalizálása mellett.

2.2 A jelen saját kezdeményezésű vélemény elfogadásakor az EGSZB hangsúlyozza, hogy a „jobb szabályozásnak” a szabályozó eszközök olyan optimális arányára kellene törekednie, amely a legnagyobb mértékben támogatja a társadalmi célkitűzéseket és egy jól működő, polgár- és üzletbarát jogi környezetet.

2.3 E vélemény azt kívánja bemutatni, hogy a proaktív jogalkotás koncepciója miként segítheti elő a jobb szabályozást, új gondolkodásmód bevezetése révén: az egyének és vállalkozások valós életben felmerülő igényeit és törekvéseit véve kiindulópontnak.

2.4 A jogszabályok megszövegezésekor a jogalkotónak operatívan hatékony szabályok megalkotására kell törekednie, amelyek tükrözik a valós élet szükségleteit, és végrehajtásuk módja alkalmas végső céljaik elérésére.

2.5 Egy adott törvény vagy más jogi aktus életciklusa nem a jogalkotási javaslat megszövegezésével kezdődik, és nem is az aktus hivatalos elfogadásával végződik. A jogi aktus önmagában nem cél; a cél a sikeres végrehajtás. A végrehajtás pedig nemcsak az intézmények általi érvényre juttatást jelenti, hanem az érintett egyének és szervezetek általi alkalmazást és elfogadást, illetve szükség esetén magatartásuk megváltozását is.

2.6 Előre megjósolható, milyen – többek között gyakorlati – következményeket hordoz magában e megközelítés:

—	az érintettek aktív és hatékony részvételét (a puszta konzultáción túlmenően) a javaslatok megszövegezését megelőzően, illetve magában a szövegezésben és az egész döntéshozatali folyamat során,

—	azt, hogy ezentúl a hatásértékeléseknek nemcsak gazdasági, hanem szociális és etikai szempontokat is, nemcsak az üzleti környezetet, hanem a fogyasztót is, nemcsak a szervezett civil társadalom véleményét, hanem a névtelen polgár hangját is figyelembe kell venniük,

—	a problémák helyett a megoldások előrevetítését, és azt a törekvést, hogy a jogszabályokat bizonyos célok elérésére, illetve a jogok és szabadságok érvényesülésére használjuk egy adott kulturális kontextusban,

—	a jogszabályok lehető legcélratörőbb és maximálisan felhasználóbarát szövegezését, gondoskodva arról, hogy a nyelvhasználat könnyen érthető és egyértelmű legyen,

—	az ismétlődő, következetlen, elavult és alkalmazhatatlan jogszabályok eltörlését, illetve a fogalmak, definíciók, leírások, korlátozások és értelmezések összehangolását közös referenciakeretek formájában,

—	a szerződéses szabadság, illetve az ön- és társszabályozás új területei bevezetésére tett erőfeszítéseket, ideértve az olyan területeket is, amelyeket lefednek a nemzeti és európai szintű magatartási kódexek normái,

—	a jogalkotáson belül a „modell-jogszabályokra” összpontosító megközelítést („28. rendszer”) a túl részletes és szükségtelen teljes harmonizáció helyett.

2.7 A fentiek megvalósítását az arról szóló kutatási projektek és az érdekeltekkel folytatott párbeszéd útján lehetne kezdeményezni, hogy a proaktív jogalkotásra irányuló megközelítés milyen specifikus szerepet játszik az életciklus során és az összes szabályozási szinten.

2.8 Az EGSZB ezért azt javasolja az Európai Bizottságnak, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek, hogy alkalmazza a proaktív megközelítést a közösségi jog tervezése, kidolgozása, átdolgozása és végrehajtása során, valamint bátorítsa arra a tagállamokat, hogy ők is így tegyenek, ha lehetséges.

3. Bevezetés: egy csipetnyi jogelmélet

3.1 A szabályokat, vagyis a „minek kell lennie” kérdésfelvetést a jogi rendelkezések esetében – a morális vagy esztétikai szabályokkal szemben – a kikényszeríthetőség jellemzi; ez azt jelenti, hogy a bíróságok előírhatják betartásukat, és szankcionálhatják annak elmulasztását. A „ius cogens” avagy a „kényszerítő jellegű jog” egyik tipikus sajátsága az érvényre juttatás lehetősége, azaz, hogy a törvény alkalmazása – vagy ha ez nem történik meg, a törvényszegők megbüntetése – kényszerítő eszközök (elvileg bírósági mechanizmusok) révén biztosítható.

3.2 A „minek kell lennie” felvetés legmélyén ugyanakkor az a koncepció rejlik, hogy a törvényeknek való megfelelés általánosságban önkéntes, és hogy a jogi eljárások alkalmazása jelenti a kivételt – ez az „ultima ratio”. A jogszabályok által kirótt kötelezettségek betartására vonatkozó önkéntes és széles körű közmegegyezés hiánya menthetetlenül aláásná e szabályok hatékonyságát.

3.3 Éppen ezért a jogalkotó felelőssége, hogy olyan szabályokat fektessen le, amelyek általánosságban az önkéntes megfelelésre és a spontán törvénykövető magatartásra ösztönzik a polgárokat. E reakciók valójában az emberi jogok általános tiszteletben tartásának előfeltételét és a társadalmi együttélés sarokkövét alkotják. E háttér ismeretében a „megfelelő jogalkotás” illetve a „jobb jogalkotás” (1) törekvése kiemelt jelentőséget nyer, és fontos következményekkel jár a jogszabályok értelmezésére, integrálására és alkalmazására nézve.

3.4 Mindez azt jelenti, hogy a méltányosságon és „igazságosságon” (2) túl a jogszabályoknak egyúttal:

—	érthetőnek,

—	hozzáférhetőnek,

—	elfogadhatónak (3) és

—	végrehajthatónak kell lenniük.

Ha ezek a kritériumok nem teljesülnek, a jogszabály elutasításra talál azok között, akikre alkalmazni kívánták, és nem hajtják végre azok, akik betartásáért felelősek lennének, ha pedig az igazságszolgáltatás „ereje” nem képes érvényt szerezni neki, használaton kívül kerül.

3.5 Mindez a nemzeti jogrendszereken belül is igen fontos kérdéskör, de még nagyobb jelentőséggel bír egy olyan jogrendszerben, mint az Európai Unióé, ahol a jogállamiság két „fele” általában szétválasztva jelenik meg: míg a jogalkotás „kötelezettsége” a Közösség kompetenciája, az alkalmazás és az ehhez kapcsolódó szankciók elvben a nemzeti jogrendszerek kényszerítő erejére támaszkodnak.

3.6 Talán ez lehet a magyarázata, miért kapott a közelmúltban kiemelt hangsúlyt a Közösség intézményeiben a „jobb jogalkotás” – valamennyi tagállamban jelen lévő és egyáltalán nem új keletű – felvetése.

3.7 A kiszámíthatóság, fenntarthatóság és az előreláthatóság alapvető elvárások egy jól működő, polgár- és vállalkozásbarát jogi környezettel szemben. Az érintettek ésszerű mértékű jogbiztonságot várnak el céljaik kitűzéséhez, terveik végrehajtásához és az előre tervezhető eredmények eléréséhez. A tág értelemben vett jogalkotóknak e biztonság garantálására és szilárd jogi infrastruktúra kialakítására kell törekedniük, amikor a jogalkotás feladatát ellátják.

3.8 Így összegezhető a jelen saját kezdeményezésű vélemény háttere, amely a proaktív jogalkotás észak-európai iskolája (Nordic School of Proactive Law) és annak előfutárai (4) által képviselt innovatív jogfelfogás hangsúlyozására törekszik, illetve azt vizsgálja, mennyiben jelenthet e megközelítés újabb előrelépést a jobb közösségi szintű szabályozás felé. Ennek során kellően figyelembe vettük az EGSZB számos, e témához kapcsolódó véleményét, amelyek már önmagukban is a különféle elméletek igen átfogó gyűjteményét alkotják, és amelyeknek tanulságait jelen vélemény átveszi és üdvözli.

4. A közösségi jogrendszer jobb szabályozásának, jobb alkalmazásának és hatékonyabb érvényre juttatásának rövid áttekintése

4.1 A jobb jogalkotás – a jogszabályok felhasználóinak szemszögét előtérbe helyező – koncepciója (5) számos olyan elvet átfog, amelyek az elmúlt néhány év során dinamikusan fejlődtek: az előzetes konzultációt, a jogalkotási infláció elleni küzdelmet, az elavult jogszabályok illetve javaslatok megszüntetését, az adminisztratív terhek, illetve költségek csökkentését, a közösségi vívmányok egyszerűsítését, a jogalkotási javaslatok jobb megszövegezését, beleértve az előzetes és utólagos hatásértékelést is, a jogalkotási folyamat lényegi tömörítését, illetve a célkitűzések és a jogszabályok célkitűzéseinek és fenntarthatóságának prioritását a rugalmasság megőrzése mellett.

4.2 Az Európai Bizottság (6), az Európai Parlament (7) és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (8) régóta támogatják és sürgetik a jobb szabályozást, az egyszerűsítést és a kommunikációt mint fő politikai célokat az egységes piac megvalósításának kontextusában. Az e tárgykörben készült első dokumentumok közül nem szabad elfelejtkeznünk az 1995-ös MOLITOR JELENTÉSRŐL és annak 18 ajánlásáról, amelyek még mindig aktuálisak (9).

4.3 A jobb szabályozás a szubszidiaritást és az arányosságot is magában foglalja, és bevonhatja az érintetteket a jogszabályok megszövegezésébe, pl. az ön- és együttszabályozás révén, a jogalkotó szoros felügyelete mellett, ahogyan azt a 2003-as, jobb jogalkotásról szóló intézményközi megállapodás (10) rögzítette, és az Európai Bizottság által kiadott, egymást követő éves jelentések továbbfejlesztették.

4.4 A jobb jogalkotás nem szükségszerűen jelent kevesebb szabályozást vagy deregulációt (11), hiszen a jogbiztonság a jól működő egységes piac egyik alapvető feltétele (12).

4.5 Az EGSZB Egységes Piac Megfigyelőközpontja (SMO) 2000 óta követi figyelemmel az érintettek jobb jogalkotást előmozdító kezdeményezéseit a civil társadalom szemszögéből. A szervezett civil társadalom intézményes érdekérvényesítési fórumaként szorosan nyomon követve az Európai Bizottság programját, az EGSZB éveken át szolgált tanácsokkal az Európai Bizottságnak, számos véleményt téve közzé a jobb szabályozáshoz kapcsolódó kérdésekről (13).

4.6 Az SMO az Európai Bizottsággal együttműködve az európai ön- és együttszabályozáshoz kapcsolódó külön adatbázist épített ki (14). Az önszabályozásra irányuló kezdeményezésekről összegyűjtött adatok alapján az SMO jelenleg megfelelő modellek (hatékonysági mutatók, ellenőrzési és végrehajtási iránymutatások stb.) kidolgozását tervezi, és a tudományos körök, agytrösztök, az érintettek és az intézmények bevonásával az önszabályozás, illetve együttszabályozás kérdéseire vonatkozó klasztert kíván létrehozni.

5. Egy kis megelőzés: a proaktív megközelítés

5.1 A jogalkotói tevékenység hagyományosan a múltból indul ki. A jogi kutatások célkeresztjében főként a jogsérelem – a törvények hiányos, késedelmes vagy elmaradt alkalmazása áll.

5.2 A proaktív megközelítés más filozófiát követ; célkeresztjében a jövő áll. A proaktív hozzáállás a reaktív, illetve passzív magatartás ellentéte. A proaktív jogalkotásnak nevezett sajátos megközelítés Finnországban született meg az 1990-es években. A kibontakozó tudományos területen a részletes gyakorlati módszerek és jogelméletek további kidolgozásának igénye hívta életre 2004-ben a proaktív jogalkotás észak-európai iskoláját (Nordic School of Proactive Law, NSPL) (15).

5.3 A proaktivitás fogalma az események megelőlegezését és kézben tartását, illetve a kezdeményezést egyaránt magában foglalja (16). Ezek az elemek mind részei a proaktív jogalkotási megközelítésnek, amely a proaktivitás két további aspektusát is megkülönbözteti: az egyik az ösztönző dimenzió (a kívánatos változások előmozdítása; a jó magatartás ösztönzése), a másik a preventív dimenzió (a nem kívánatos események megelőzése, a jogi kockázatok bekövetkeztének megakadályozása).

5.4 A proaktív jogalkotás koncepciója a kudarcok helyett elsősorban a sikerre összpontosít. Kezdeményezései a sikerre vezető tényezők előmozdítására és megerősítésére irányulnak. A proaktív jogalkotás gyökerei a proaktív szerződéskötés koncepciójára nyúlnak vissza (17). Az eredeti cél egy olyan keret kialakítása volt, amely igyekszik a mindennapi üzleti gyakorlatok számára kézzelfoghatóvá tenni a jogi körültekintés elvét, és összekapcsolni a bevált szerződéskötési, jogi, projektvezetési, minőségbiztosítási és kockázatkezelési gyakorlatokat.

5.5 Jóllehet a proaktív jogalkotás jelentős ihletet merített a preventív jogalkotásból (18), az utóbbi főként jogászi szempontból nézi az egyes kérdéseket, a jogi kockázatok és viták megelőzésére összpontosítva. A proaktív jogban a hangsúly a siker biztosításán van, és a cél az adott helyzetben a kitűzött célok elérésének lehetővé tétele. Az egészségügy és a megelőző kezelés analógiájával élve a proaktív jogalkotás koncepciója olyan, mintha az egészséges életmód aspektusait kapcsolnánk össze a betegségmegelőzéssel: a cél az egyének és vállalkozások „jogi egészségének” megőrzése, és a jogbizonytalanság, a konfliktusok és a jogviták „betegségének” megelőzése.

6. Hogyan járulhat hozzá a proaktív megközelítés a közösségi jog jobb szabályozásához, jobb alkalmazásához és hatékonyabb érvényre juttatásához?

6.1 Az Európai Unió egyik alapvető célja, hogy biztosítsa a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének belső határok nélküli térségét polgárai számára; ez a térség az átláthatóságon és a demokratikus ellenőrzésen alapul. A jog érvényesülése nem egyszerűen a bíróságokhoz, illetve az utólagos jogorvoslati lehetőségekhez való hozzáférés biztosításában nyilvánul meg. Leginkább egy erős jogi alapot követel meg az egyének és vállalkozások boldogulásához.

6.2 Az egyének és a vállalkozások ésszerű mértékű jogbiztonságot, egyértelműséget és következetességet várnak el a jogalkotó részéről ahhoz, hogy céljaikat kitűzhessék, terveiket végrehajthassák, és előre tervezhető eredményeket érhessenek el.

6.3 A jogalkotók számára feltétlenül aggályos helyzet, ha az egyének, illetve vállalkozások nem rendelkeznek kellő információkkal a rájuk alkalmazandó törvényekről, saját jogi helyzetükről, illetve arról, lehetőség szerint miként kerülhetik el, illetve hogyan oldhatják meg a jogvitákat a legmegfelelőbb technikák alkalmazásával (19). A tapasztalat és a kutatások azt mutatják, hogy ma az egyének és a vállalkozások – különös tekintettel a fogyasztókra és a kkv-kra – nem minden esetben rendelkeznek kellő tájékozottsággal.

6.4 Az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság a jobb jogalkotásra vonatkozó intézményközi megállapodás keretében közös kötelezettségvállalásokat és célkitűzéseket fogalmazott meg a jogalkotás minőségének javítása, illetve a jogszabályok egyszerű, világos és következetes megszövegezésének és a jogalkotási folyamat átláthatóságának előmozdítása érdekében.

6.5 Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a jobb jogalkotás nem valósítható meg pusztán az aláíró intézmények segítségével (20). Az egyszerűsítési és egyéb programokat nemzeti és regionális szinten is fejleszteni és erősíteni kell. Ehhez összehangolt kötelezettségvállalások kellenek, és a közösségi jog alkalmazásáért felelős nemzeti, regionális és helyi hatóságokat éppúgy be kell vonni, mint a jog felhasználóit (21).

6.6 Az Európai Unió már tett bizonyos lépéseket a proaktív megközelítés irányába. Az EGSZB ennek kapcsán üdvözli:

—	az egységes piac és ezt követően az egységes fizetőeszköz megteremtésére vonatkozó döntést,

—	a szociális partnerek lehetőségeit arra, hogy a Szerződés értelmében tárgyalásokat folytassanak a szociális kérdésekre vonatkozó jogszabályok kialakításáról,

—	a „Gondolkozz előbb kicsiben!” – Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag: „Small Business Act” című dokumentumot (COM(2008) 394 végleges, 2008. június 25.) és annak a kkv-politika bevált gyakorlatainak megosztása című mellékletét (22),

—	a tagállamokban alkalmazott bevált gyakorlatok példáit, amelyek ösztönzésként szolgálhatnak az SBA végrehajtása szempontjából (23), valamint a Kisvállalkozások Európai Chartájának keretében összegyűjtött gyakorlatokat, továbbá

—	az Európai Vállalkozás Díját, amely elismeri a regionális vállalkozások ösztönzésében való kiválóságot,

—	az Európai Bizottság hatásvizsgálatra vonatkozó iránymutatásainak felülvizsgálatát,

—	a Solvit online problémamegoldó hálózatot,

—	a szellemi tulajdonjogok terén működő Help Desk szolgáltatást,

—	az Európai Bizottság ösztönző szerepvállalását az európai szabványok kidolgozásában,

—	az EGSZB ön- és társszabályozásra vonatkozó internetes oldalát és adatbázisát.

6.7 Mindeddig azonban e lépések némiképp elszigeteltek maradtak, és a jelek szerint az eddig szerzett tapasztalatok feldolgozását kevés kutatás és ágazatközi tapasztalatcsere segítette. Érdemes volna tanulmányozni a megtett lépések eredményeit és más területeken történő alkalmazásuk jelentőségét, következményeit, illetve értékét. Az EGSZB javasolja, hogy a fenti kezdeményezéseket szorosan kövessék nyomon, és használják fel a legjobb gyakorlatok felismerésére és megosztására.

6.8 Másrészről a szükségtelen problémák és nehézségek néhány új keletű példája jól illusztrálhatja a proaktív megközelítés szükségességét:

—	a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv (ismertebb nevén a „Bolkestein” irányelv) (24),

—	a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv (2005. május 11.) (25),

—	a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló, 2008. április 23-i 2008/48/EK irányelv (26), amellyel már jelenleg is majdnem valamennyi érdekelt általánosan vitába száll (27),

—	a fogyasztói „vívmányok” teljes csomagja (28), amelyről általánosan elismerik, hogy nem kellő pontossággal szövegezték meg, nincs jól átültetve és megfelelően végrehajtva (29),

—	a „közös referenciakeret” létrehozására irányuló projekt, amelynek ésszerű célja a szerződésjogra vonatkozó jogszabályok egyszerűsítése volt, azonban 800 oldalas „behemót” lett belőle (és ez még csak az általános rész!) (30),

—	a bevándorlási politikáról szóló irányelvre tett új keletű javaslat (31),

—	a lakossági pénzügyi szolgáltatások és a túlzott eladósodás terén elkövetett hibák beismerése (32),

—	a tagállamok növekvő hátraléka a jogszabályok átültetését illetően, amit még az Európai Bizottság is elismer (33).

6.9 E vélemény azt kívánja bemutatni, hogy a proaktív jogalkotás koncepciója miként segítheti elő a jobb szabályozást, új gondolkodásmód bevezetése révén: az egyének és vállalkozások valós életben felmerülő igényeit és törekvéseit véve kiindulópontnak a jogi eszközök és azok lehetséges használata helyett.

6.10 Ez azt jelenti, hogy a jogszabályok megszövegezésekor a jogalkotónak operatívan hatékony szabályok megalkotására kell törekednie, amelyek tükrözik a valós élet szükségleteit, és végrehajtásuk módja alkalmas végső céljaik elérésére. A szabályokat a célközönség számára értelmezhető módon kell közvetíteni, hogy az érintettek megértsék és követhessék őket.

6.11 Egy adott törvény vagy más jogi aktus életciklusa nem a jogalkotási javaslat megszövegezésével kezdődik, és nem is az aktus hivatalos elfogadásával végződik. A jogi aktus önmagában nem cél; a cél a sikeres végrehajtás. A végrehajtás pedig nemcsak az intézmények általi érvényre juttatást jelenti, hanem az érintett egyének és szervezetek általi alkalmazást és elfogadást, illetve szükség esetén magatartásuk megváltozását is. Ezzel kapcsolatos vizsgálatok azt mutatják, hogy az európai jogi aktusokba később beépülő szabályozások végrehajtásának sikere annál nagyobb, minél nagyobb mértékű volt az érintettek részvétele a szabályozásokról szóló tárgyalásokban.

Előre megjósolható, milyen – többek között gyakorlati – következményeket hordoz magában e megközelítés az uniós jogszabályok megalkotásához, alkalmazásához és végrehajtásához kapcsolódó döntéshozatali folyamatok terén.

6.12.1 Először is – a puszta konzultáción túlmenően – az érintettek aktív és hatékony részvételét a javaslatok megszövegezését megelőzően, illetve magában a szövegezésben és az egész döntéshozatali folyamat során úgy, hogy a kiindulási pontot a valós problémák és megoldásuk jelentsék, és a döntéshozatali eljárás bizonyos célok elérésén alapuló folyamatos párbeszéd és kölcsönös tanulási folyamat elemeiből tevődjön össze (34).

6.12.2 Másodsorban azt, hogy ezentúl a hatásértékeléseknek nemcsak gazdasági, hanem szociális és etikai szempontokat is, nemcsak az üzleti környezetet, hanem a jogi intézkedések és kezdeményezések végső befogadóját, azaz a fogyasztót is; nem csak a szervezett civil társadalom véleményét, hanem a névtelen polgár hangját is figyelembe kell venniük (35).

6.12.3 Harmadrészt problémák helyett a megoldások előrevetítését, és azt a törekvést, hogy a jogszabályokat bizonyos célok elérésére, illetve a jogok és szabadságok bővítésére használjuk egy adott kulturális kontextus realitásában, a formális jogi logikákra való összpontosítás helyett (36).

6.12.4 Továbbá a jogszabályok lehető legcélratörőbb és maximálisan felhasználóbarát szövegezését – gondoskodva arról, hogy a nyelvhasználat könnyen érthető és egyértelmű legyen –, valamint tartalmuk megfelelő módon történő kommunikálását, életciklusuk valamennyi fázisában elkísérve és irányítva alkalmazásukat és érvényre juttatásukat.

6.12.5 Ezen túlmenően az ismétlődő, következetlen, elavult és alkalmazhatatlan jogszabályok eltörlését, illetve a fogalmak, definíciók, leírások, korlátozások és értelmezések összehangolását közös referenciakeretek formájában (37). Szintén nagyon fontos, hogy ne hozzunk létre újabb terminusokat, vagy olyan kétes jelentésű EU-s szakzsargon kifejezéseket, amelyeket általánosan használnak anélkül, hogy a többség valójában ismerné azok értelmét.

6.12.6 Ezenfelül a szerződéses szabadság, illetve az ön- és társszabályozás új területei bevezetésére tett erőfeszítéseket, ideértve az olyan területeket is, amelyeket lefednek a nemzeti és európai szintű magatartási kódexek normái (38), valamint az útjukban álló jogszabályi akadályok feltérképezését és megszüntetését.

6.12.7 Végezetül a jogalkotáson belül a „modell-jogszabályokra” összpontosító megközelítést („28. rendszer”) a túl részletes és szükségtelen teljes harmonizáció helyett, adott esetben jelentős és megfelelő teret hagyva az ön- és együttszabályozásnak.

6.13 A fentiek megvalósítását az arról szóló kutatási projektek és az érdekeltekkel folytatott párbeszéd útján lehetne kezdeményezni, hogy a proaktív jogalkotásra irányuló megközelítés milyen specifikus szerepet játszik az életciklus során és az összes szabályozási szinten. Az első lépésekhez akadémiai körökkel, agytrösztökkel, érdekeltekkel és intézményekkel folytatott kerekasztal-viták vagy szemináriumok tartozhatnának, amelyek elősegítenék olyan további kezdeményezésekhez kapcsolódó keret és cselekvési terv kidolgozását, amelyek célja annak biztosítása, hogy a proaktív megközelítést – mint ahogy jelenleg a szubszidiaritás és az arányosság elvét – minden esetben figyelembe vegyék. Mivel a jobb szabályozás kérdései egyértelmű prioritásának számítanak, az Egységes Piac Megfigyelőközpontja (SMO) a proaktív jogalkotásra irányuló megközelítésről folytatott további vita fórumaként szolgálhat.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Az EK-intézményekben használatos „jobb jogalkotás” fogalmának meghatározását az EGSZB Jobb jogalkotás című véleménye tartalmazza, CESE, HL C 24., 2006.1.31., 39. o. Daniel Retureau. A fogalom „jogi” tartalmát a 2003-as intézményközi megállapodás ismerteti, HL C 321., 2003.12.31.

(2) Függetlenül attól, mit jelent a fogalom az adott társadalom meghatározó értékeinek fényében, illetve egy adott történelmi pillanatban; számos görög tragédia foglalkozik a „törvényhozók” törvényei és az „igazságos” törvény közötti konfliktussal.

(3) A jogszabályok elfogadhatóságának két fő kritériuma a „relevancia és az arányosság” (lásd a 2001. november 29-én elfogadott, az egyszerűsítésről szóló CESE HL C 48., 2002.21.2., 130. o. sz. EGSZB-vélemény 1.6. pontját (Előadó: Kenneth WALKER).

(4) További információk: ld. a Függeléket, továbbá Helena Haapio (szerk.): A Proactive Approach to Contracting and Law (A szerződéskötés és a jog proaktív megközelítése), Turku 2008; valamint Peter Wahlgren & Cecilia Magnusson Sjöberg (szerk.): A Proactive Approach (Proaktív megközelítés), Scandinavian Studies in Law, Stockholm 2006., 49. kötet; ld. http://www.cenneth.com/sisl/tom.php?choice=volumes&page=49.html.

(5) Ahogyan azt a jobb jogalkotásról szóló EGSZB-vélemény (HL C 24., 2006.31.1., 39. o., 1.1.2. pont, előadó: Daniel RETUREAU) nagyon helyesen megjegyzi: „A jobb jogalkotás elsősorban azt jelenti, hogy meg kell vizsgálni a helyzetet a jogi eszköz felhasználója szempontjából. Ez magyarázza a részvételre irányuló megközelítés fontosságát is, amely magában foglalja a civil társadalmi szervezetekkel és szociális partnerekkel […] folytatott előzetes konzultációt…”

(6) A témára vonatkozó főbb európai bizottsági dokumentumok:

—	Az EU fenntartható fejlődési stratégiája, COM(2001)264 végleges,

—	Közlemény a hatásértékelésről, COM(2002)276 végleges,

—	Jobb Szabályozás Cselekvési Terv – A szabályozási környezet leegyszerűsítése és javítása, COM(2002)278 végleges,

—	Szakértői vélemények begyűjtése és felhasználása, COM(2002)713 végleges,

—	A közösségi vívmányok felülvizsgálata és egyszerűsítése, COM(2003) 71 végleges,

—	A Közösség lisszaboni programjának végrehajtása: a szabályozási környezet egyszerűsítésére irányuló stratégiáról, COM(2005) 535 végleges,

—	Az Európai Unión belüli jobb szabályozás stratégiai felülvizsgálata, COM(2006) 689,

—	Első jelentés a szabályozási környezet egyszerűsítését célzó stratégia eredményeiről, COM(2006) 690 végleges,

—	Második jelentés a szabályozási környezet egyszerűsítését célzó stratégia eredményeiről, COM(2008) 33 végleges,

—	Közös gyakorlati útmutató a közösségi jogszabályok szövegezéséhez (az EU intézményein belül a jogszabályok szövegezésében résztvevő személyek számára).

(7) Főbb európai parlamenti dokumentumok:

—	2004-es jelentés a jobb jogalkotásról: a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazása –12. éves jelentés, A6–0082/2006,

—	Jelentés a Bizottság közösségi jog alkalmazásának nyomon követéséről szóló 21. és 22. éves jelentésről (2003 és 2004), A6–0089/2006,

—	Jelentés a nem kötelező erejű (soft law) jogi eszközök alkalmazásának jogi és intézményes hatásairól, A6–0259/2007,

—	Jelentés az Európai Unión belüli jobb szabályozás stratégiai felülvizsgálatáról, A6–0273/2007,

—	Jelentés a jogalkotáshoz kapcsolódó igazgatási költségek minimalizálásáról, A6–0275/2007,

—	2005-ös jelentés a jobb jogalkotásról: a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazása –13. éves jelentés, A6–0280/2007,

—	Jelentés az egységes piac felülvizsgálatáról: Az akadályok és hiányosságok kiküszöbölése a jobb végrehajtás és érvényre juttatás révén, A6–0295/2007,

—	Jelentés a Bizottság közösségi jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló 23. éves jelentésről (2005), A6–0462/2007.

(8) Főbb EGSZB-dokumentumok:

—	Saját kezdeményezésű vélemény a következő tárgyban: A szabályok egyszerűsítése az egységes piacon, HL C 14., 2001.1.16., 1. o.,

—	Saját kezdeményezésű vélemény az egyszerűsítésről, HL C 48., 2002.2.21., 130. o.,

—	A szabályozási környezet egyszerűsítése és javítása, COM(2001) 726 végleges, HL C 125., 2002.5.27., 105. o.,

—	Saját kezdeményezésű vélemény a következő tárgyban: Egyszerűsítés, különös tekintettel az Európai kormányzásra: Jobb törvényalkotás, HL C 133., 2003.6.6., 5. o.,

—	A közösségi vívmányok felülvizsgálata és egyszerűsítése, COM(2003) 71 végleges, HL C 112., 2004.30.4., 4. o.,

—	Az EGSZB tájékoztató füzete: Milyen a kibővített egységes piac helyzete? – Az Egységes Piac Megfigyelőközpontjának 25 megállapítása, EESC C-2004–07-EN,

—	Tájékoztató jelentés a következő tárgyban: Az együttszabályozás és az önszabályozás helyzete az egységes piacon, CESE 1182/2004 fin.,

—	Tájékoztató füzet a következő címmel: Az EU szabályozói keretének fejlesztése – a jogalkotási folyamat megelőző és utólagos fázisai, EESC 2005–16-EN,

—	Feltáró vélemény a brit elnökség felkérésére a jobb jogalkotásról, HL C 24., 2006.1.31., 39. o.,

—	Saját kezdeményezésű vélemény a következő tárgyban: Hogyan tehető hatékonyabbá az EU-jogszabályok végrehajtása és betartatása, HL C 24., 2006.1.31., 52. o.,

—	AZ EGSZB véleménye a szabályozási környezet egyszerűsítésére irányuló stratégiáról, COM(2005) 535 végleges, HL C 309., 2006.12.16., 18. o.,

—	Feltáró vélemény az Európai Bizottság felkérésére a következő tárgyban: A gépgyártás szabályozási környezetének egyszerűsítéséről, HL C 10., 2008.1.15., 8. o.

(9) A jogalkotással és adminisztratív egyszerűsítéssel foglalkozó független szakértői csoport jelentése (COM(95)0288 – C4–0255/95 – SEC(95)1379). Külön meg kell említeni a (2001. novemberi) MANDELKERN JELENTÉST és annak ajánlásait is, amelyeket az EGSZB, HL C 125., 2002.27.5., 105. o. sz. véleménye foglal össze (Előadó: Kenneth WALKER).

(10) http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2003:321:0001:0005:EN:PDF.

(11) A HL C 14., 2001.16.1., 1. o. sz. véleményben (előadó: VEVER úr), az EGSZB elismerte, hogy „a cél nem a drasztikus és egyszerűsítő dereguláció, amely veszélyeztetné mind a termékek, mind pedig szolgáltatások minőségét és a »felhasználók« – legyenek ezek üzletemberek, munkavállalók vagy fogyasztók – általános érdekeit. A gazdaságnak és társadalomnak egyaránt szabályokra van szükségük hatékony működésük biztosítása érdekében” (2.8. pont). A jobb jogalkotásról szóló véleményében (HL C 24., 2006.31.1., 39. o. ) az EGSZB megállapította, hogy „az egyszerűsítés a jogi komplexitás lehetséges csökkentésére utal, de ez nem szükségszerűen jelenti a közösségi joganyag drasztikus csökkentését vagy deregulációt, ami szemben állna a civil társadalom biztonsággal kapcsolatos elvárásaival, illetve a vállalkozásoknak – különösen a KKV-knak – a jogbiztonság és a stabilitás iránti igényével”; illetve az egységes piac felülvizsgálatáról szóló véleményében (HL C 93., 2007.27.4., 25. o., előadó: Bryan Cassidy), az EGSZB emlékeztetett arra, hogy „ha […] kevesebb rendeletet alkotunk, az nem feltétlenül javítja a szabályozási környezetet” (1.1.7. pont).

(12) „Less (legislation) is more” (A kevesebb (jogalkotás) több), http://bre.berr.gov.uk/regulation/news/2005/050720_bill.asp.

(13) Az Európai Bizottság rendszeresen hozzájárult az Európai Unió Tanácsa elnökségeinek munkájához is, feltáró vélemények kiadása révén (HL C 175.,2007.7.27.).

(14) http://eesc.europa.eu/self-and-coregulation/index.asp.

(15) Ld. http://www.proactivelaw.org.

(16) A proaktív szó értelmező szótárakban található definíciói két kulcselemet emelnek ki: egy anticipációs elemet, melynek lényege a jövőbeli helyzeteket megelőlegező cselekvés, lásd pl.: „jövőbeli problémákat, szükségleteket vagy változásokat megelőlegező cselekvés” (Merriam-Webster Online Dictionary), illetve egy ellenőrző és változásokat előidéző elemet, lásd pl.: „egy adott helyzet kézben tartása, valamely esemény előidézése ahelyett, hogy megtörténtét követően reagálnánk rá” (proactive. Dictionary.com. WordNet® 3.0. Princeton University). – A proaktív magatartásról végzett közelmúltbeli kutatások hasonló meghatározásokon alapulnak. Parker és szerzőtársai szerint (2006) a proaktív magatartás önálló megelőző cselekvés a helyzet vagy önmagunk megváltoztatására, illetve megjavítására. Lásd a Proaktivitás az Intézményekben Kutatóprogramot, http://proactivity.group.shef.ac.uk/.

(17) Az első könyv a proaktív szerződéskötésről finn nyelven jelent meg 2002-ben: Soile Pohjonen (szerk.): Ennakoiva sopiminen. Helsinki 2002.

(18) Elsőként Louis M. Brown vezette be ezen a néven a koncepciót, Manual of Preventive Law (A preventív jogalkotás kézikönyve) című értekezésében, Prentice-Hall, Inc., New York 1950.

(19) Lásd civil.justice.2000 – A polgári igazságszolgáltatási rendszer jövőképe az információs korszakban, 2000. http://www.dca.gov.uk/consult/meta/cj2000fr.htm#section1.

(20) Az egységes piacra vonatkozó szabályok egyszerűsítése című saját kezdeményezésű véleményben HL C 14., 2001.16.1., 1. o. az előadó, Vever úr, már felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy „szinte valamennyi uniós jogszabály kizárólag az olyan uniós intézmények szűk köréből származik, melyek döntéshozatali vagy együttdöntési hatáskörrel rendelkeznek”, és hogy „a szociális-gazdasági partnerekkel kialakított igazi kultúra hiánya, amely együtt jár a döntéshozatal alapvető politikai és adminisztratív megközelítésének alkalmazásával, megnehezíti, hogy a civil társadalom szereplői felelős szerepet vállaljanak az egyszerűsítési törekvésekben” (3.5.pont).

(21) Az EU, valamint a nemzeti és regionális adminisztráció közötti kapcsolatokra az EGSZB HL C 325., 2006.30.12., 3. o. sz. véleménye (előadó: Joost VAN IERSEL) világított rá.

(22) Az EGSZB HL C 27., 2009.3.2., 7. o. sz. véleménye, előadó: Claudio CAPPELLINI, valamint az EGSZB jelzésű véleménye, előadó Henri Malosse (kidolgozás alatt).

(23) Lásd a fenti közlemény 1. mellékletét.

(24) Az EGSZB HL C 175., 2007.27.7., 14. o. sz. véleménye, előadó: Karin ALLEWELDT.

(25) Az EGSZB HL C 108., 2004.30.4., 81. o. sz. véleménye, előadó: Bernardo HERNÁNDEZ BATALLER.

(26) HL L 133., 2008.5.22., 66. o.

(27) Az EGSZB HL C 234., 2003.30.9., 1. o. sz. véleménye, előadó: Jorge PEGADO LIZ

(28) Legalábbis a „fogyasztóvédelem fő vívmányaiként” ismert 22 irányelv közül itt kiválasztott 8 esetében: irányelv az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről (85/577/EGK irányelv, 1985. december 20.), 20/12/85), irányelv a szervezett utazási formákról (90/314/EGK irányelv, 1990. június 13.), EC of 13/06/1990), irányelv a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről (93/13 irányelv, 1993. április 5.), irányelv az ingatlanok időben megosztott használatáról (94/47/EK irányelv, 1994. október 26.) irányelv a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről (97/7/EK irányelv, 1997. május 20.), 20/05/1997, irányelv a termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről (98/6/EK irányelv, 1998. február 16.), irányelv a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról (98/27/EK irányelv, 1998. május 19), valamint irányelv a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól (1999/44/EK irányelv, 1999.május 25.).

(29) Az EGSZB HL C 256., 2007.27.10., 27. o. sz. véleménye, előadó: Richard ADAMS.

(30) Lásd „EC Consumer Law Compendium – Comparative Analysis”, Bielefeld University, (2006.12.12.), Prof. Hans Schulte-Nolke, Christian Twig-Felsener és Dr. Martin Ebers.

(31) Az EGSZB HL C 44., 2008.16.2., 91. o. sz. véleménye, előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAÑOS.

(32) Lásd a pénzügyi szolgáltatások egységes piacáról készült 2006-os helyzetjelentést (Single Market in Financial Services Progress Report 2006, 2007. február 21., valamint a következő EGSZB-véleményeket: Az egységes piaci lakossági pénzügyi szolgáltatásokról szóló zöld könyv tárgyában készült HL C 151., 2008.17.6., 1. o. sz. EGSZB-vélemény, előadók: Edgardo Maria Iozia és Reine Claude Mader-Saussaye; az EGSZB HL C 44., 2008.16.2., 74. o. sz. véleménye a következő tárgyban: Hitel és társadalmi kirekesztés a jóléti társadalomban, előadó: Jorge Pegado Liz; az EGSZB sz. véleménye a következő tárgyban: Zöld könyv: Jelzáloghitel az EU-ban, előadó: Umberto Burani; az EGSZB HL C 27., 2009.3.2., 18. o. sz. véleménye a következő tárgyban: Az EU jelzáloghitel-piacainak integrálásáról szóló fehér könyv, előadó: Angelo GRASSO.

(33) Lásd a következő európai bizottsági közleményt: Az eredmények Európája – A közösségi jog alkalmazása (COM(2007)502 végleges), az ehhez kapcsolódó HL C 204., 2008.9.8., 9. o. sz. EGSZB-véleményt (előadó: Daniel RETUREAU, továbbá Dr. Michael Kaeding igen mély benyomást keltő cikkét „Active Transposition of EU Legislation” (Az uniós jogalkotás aktív átültetése) (EIPASCOPE 2007/03, 27.o.).

(34) Az egyszerűsítésről szóló véleményében az EGSZB megállapította, hogy „a formális konzultációs folyamatot nem szabad az Európai Bizottság által választott partnerekre korlátozni. Szükséges, hogy valamennyi érdekeltet bevonják a folyamatba. […] A konzultációs folyamatot oly módon kellene kiszélesíteni, hogy az érdekelt feleket hozzájárulások benyújtására kérik fel, ugyanakkor a konzultációban való részvétel a megkérdezett számára alapvetően önkéntes maradjon” (HL C 133., 2003.6.6., 5. o., 4.1. és 4.1.1.1. pont, előadó: SIMPSON úr).

(35) Lásd főképp az EGSZB jobb jogalkotásról szóló véleményét (HL C 24., 2006.31.1., 39. o.), illetve a következő tárgyban alkotott EGSZB-véleményt: A szociális partnerek és egyéb civil szereplők szempontjából tiszteletben tartandó minőségi szabványok a társadalmi hatástanulmányok tartalma, eljárásai és módszerei vonatkozásában (HL C 175., 2007.27.7., 21. o.). Az előadó mindkét esetben Daniel RETUREAU volt.

(36) Ahogy ezt már az EGSZB az uniós szabályozás jobb végrehajtásáról szóló véleményben is hangsúlyozta (HL C 24., 2006.31.1., 52. o., Előadó: Joost van Iersel): „ahhoz, hogy egy törvény végrehajtható legyen, valóban pontosnak és hatékonynak kell lennie, és helyénvaló megoldásokat kell kínálnia az adott problémákra. A rossz törvények a törvények megsokszorozódásához és túlzott mennyiségű szabályhoz vezetnek, ami a vállalkozásokra nézve felesleges megkötéseket, a polgárok részéről pedig zűrzavart eredményez” (1.6. pont).

(37) E módszer első megközelítését az Európai Bizottság „A közösségi vívmányok felülvizsgálata és egyszerűsítése” (COM(2003)71 végleges) című közleménye határozta meg, amely az EGSZB HL C 112., 2004.30.4., 4. o. sz. véleményének is tárgyát képezte (előadó: Daniel RETUREAU).

(38) Az egységes piac prioritásai 2005–2010 tárgyban alkotott véleményt (HL C 255., 2005.14.10., 22. o., 3. pont, előadó: Bryan CASSIDY).

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/34

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak kezelésével kapcsolatos kihívások leküzdése az EU-ban

(2009/C 175/06)

Az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak kezelése.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem”szekció 2008. október 30-án elfogadta véleményét. (Előadó: Sylvia GAUCI.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 4-i ülésnapon) 119 szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól (e-hulladék) szóló irányelv lehetőséget nyújt a piaci szereplőkre háruló adminisztratív terhek csökkentését célzó egyszerűsítésre.

1.2 Az irányelv felülvizsgálata során az Európai Uniónak és a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az irányelv az összes uniós tagállamban egyenlő feltételeket teremtsen. Ez a környezetre, az üzleti szereplőkre és az uniós polgárokra egyaránt kedvező hatással lesz.

1.3 Mivel az anyagok ma értékesebbek, mint 5–10 évvel ezelőtt, az e-hulladék nagy része nem jelenik meg a hagyományos gyűjtési útvonalakon. Következésképpen nem minden esetben kerül sor megfelelő hulladékkezelésre. A leselejtezett hűtőszekrények veszélyes, értéktelen alkatrészeit, például a kondenzátorokat eltávolítják, de nem kezelik. Ma a gyártók felelősek az e-hulladék kezeléséért, pedig alig vagy egyáltalán nem rendelkeznek befolyással felette. A terméklánc összes szereplőjére, köztük a hulladékkereskedőkre is egyenlő mértékű felelősség kellene, hogy háruljon.

1.4 Az iskolák nagy szerepet játszanak abban, hogy a fiatal polgárokat arra neveljék, hogy részt vegyenek a hulladék elleni küzdelemben. Az ifjú polgárokat ezért figyelmeztetni kell az e-hulladék életciklusának végével kapcsolatos veszélyekre, azzal a céllal, hogy előmozdítsuk e hulladékok keletkezésének megelőzését, újrafelhasználásukat, hasznosításukat és újrahasznosításukat. Bár az oktatás elsősorban a tagállamok hatásköre, a gyártók szervezetei is nagy szerepet játszhatnak és játszanak is.

1.5 Az irányelv felülvizsgálata a várakozások szerint ahhoz vezet majd, hogy jobb összhang lesz az emberi egészség és a környezet védelmét szolgáló rendelkezések, valamint a belső piac akadálytalan működését érintő szabályok között. Például a „gyártó” fogalmának meghatározása nem állíthat újabb akadályokat a belső piac működése elé. Ezenfelül ez jobban összhangban lesz az Európai Bíróság közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatával, amelynek értelmében a környezetvédelmi intézkedések nem ütközhetnek a belső piaci elvekkel.

1.6 A piaci részesedésen alapuló, kollektív rendszerek mára sikeresnek bizonyultak a megfelelő e-hulladékkezelés terén. A felülvizsgált irányelv nem gördíthet akadályokat az e-hulladékkezelés költségeinek a jelenlegi piaci részesedésen alapuló megosztási gyakorlata elé. A II. melléklet előrelépést jelentene, ha lehetővé tennék, hogy az érdekelt felek folytassák a kezelési normák fejlesztését.

1.7 Végezetül az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak költséghatékony módon, az Unióban történő kezelése várhatóan véget vet annak, hogy ezt a fajta hulladékot olyan harmadik országokba szállítsák, ahol kevésbé szigorúak a környezetvédelmi előírások, és a hulladékot kezelő munkaerő magasabb kockázatnak van kitéve. Az irányelv így várhatóan betölti társadalmi szerepét, azaz a környezetvédelmet és a hulladék humánegészségre tett hatásának csökkentését szolgálja. Ösztönözni kellene, hogy a kezelési szabványokat a harmadik országokban is bevezessék.

2. Bevezetés

2.1 Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2002/96/EK irányelv (1) célja az elektromos és elektronikus berendezésekből származó, gyorsan növekvő mennyiségű hulladékfajta kezelésének megoldása, valamint a hulladéklerakókról és -égetésről szóló uniós intézkedések kiegészítése.

2.2 Számos forrást és különböző becslési módszereket alapul véve a 27 tagállam piacára kerülő új elektromos és elektronikus berendezések mennyisége évi mintegy 10,3 millió tonnára tehető. Több előrejelzés is azt feltételezi, hogy az összes keletkező e-hulladék mennyisége évi 2,5–2,7 % közötti növekedési aránnyal 2020-ra mintegy 12,3 millió tonnára emelkedik. 2006-ban még összesen 2 millió tonnát gyűjtöttek össze.

2.3 Ebben a szakaszban tehát fel kell mérni, hogy az irányelv meghozta-e a várt környezetvédelmi eredményeket. Azt is fontos volna kideríteni, mely szempontokon lehet javítani, és milyen eszközökkel lehet ezt a leghatékonyabban elérni.

2.4 Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv nevezetesen több hulladék-kezelési eljárást vezetett be az elektromos és elektronikus berendezések nagyobb arányú újrahasznosítása és a végleges ártalmatlanításra kerülő hulladékmennyiség korlátozása érdekében.

2.5 A gyártókat arra ösztönzik, hogy környezetvédelmi szempontból hatékonyabb módon tervezzék meg az elektromos és elektronikus berendezéseket, maradéktalanul figyelembe véve a hulladék-kezelési szempontokat. Az e-hulladékokról szóló irányelv tehát magában foglalja a kiterjesztett gyártói felelősség fogalmát. A jogszabályok betartása érdekében az elektromos és elektronikus berendezések gyártóinak az ilyen termékek teljes életciklusát szem előtt kell tartaniuk, ideértve azok tartósságát, korszerűsítését, javíthatóságát, szétszerelését és a könnyen újrahasznosítható anyagok felhasználását. Feladatuk továbbá az is, hogy visszavegyék és újrahasznosítsák az elektromos és elektronikus berendezéseket, feltéve, hogy ezek a meghatározott tíz nagy kategória egyikébe tartoznak (2). Végül pedig adatokkal kell alátámasztaniuk, hogy megfelelnek a szabályoknak.

2.6 Egy piaci szereplőre akkortól vonatkozik a kiterjesztett gyártói felelősség, amikor valamely tagállam nemzeti hatóságánál gyártóként bejegyezteti magát. A „gyártó” fogalom különféle tevékenységtípusokat foglal magában, és nevezetesen jelentheti a magát a termék gyártóját, de annak importőrét vagy viszonteladóját is. A „gyártó” fogalma olyan széles körű, hogy a lehető legtöbb üzleti tevékenységet magába foglalja, és ezáltal költséghatékony e-hulladékkezelési rendszert valósítson meg. A probléma azonban az, hogy e tág fogalommeghatározás miatt egy-egy terméknek több, a kezelésért felelős „gyártója”is lehet, ami jogilag elfogadhatatlan.

2.7 Az e-hulladékokról szóló irányelv mennyiségi célok meghatározásával kívánja előmozdítani a szelektív gyűjtést. A tagállamoknak legkésőbb 2006. december 31-ig biztosítaniuk kellett volna, hogy évente és lakosonként átlagban legalább négy kilogramm magánháztartásból származó elektromos és elektronikus berendezés hulladékának szelektív összegyűjtésére kerüljön sor. 2008. decemberig új kötelező érvényű határidőt kellene kitűzni.

2.8 Az e-hulladékokról szóló irányelv ezenkívül hasznosítási, újrafelhasználási és újrahasznosítási célok kitűzése révén az újrafelhasználást és az újrahasznosítást is ösztönzi.

2.9 Az irányelv utolsó tartópillére pedig a végső felhasználók, azaz a fogyasztók szerepe. A fogyasztók díjmentesen visszavihetik elektromos berendezéseiket. A veszélyes e-hulladék keletkezésének megelőzése érdekében az erről szóló 2002/95/EK irányelv (3) alapján korlátozzák egyes veszélyes anyagok alkalmazását.

3. Általános megjegyzések – a felfedezett problémák

3.1 Az irányelvnek való megfelelés érdekében a tagállamoknak a fentiekben leírtak alapján ki kellett dolgozniuk saját nemzeti e-hulladék-kezelési tervüket. Az e-hulladékokról szóló jogszabályok tagállami végrehajtásának első értékelése alapján az alábbi következtetések vonhatók le:

—	az irányelv hatályát az egyes tagállamok különféleképpen értelmezték, így egy adott termék nem feltétlenül tartozik minden tagállamban az irányelv hatálya alá, ezért a gyártók megfelelőségi szintje Európa-szerte eltérő,

—	a gyűjtési célkitűzéseket a 15 régi tagország többsége könnyen teljesíti, a legtöbb új tagállam számára azonban ez továbbra is kihívást jelent,

—	az 1. kategória kivételével az összes termékkategória (4) esetében alacsony a gyűjtési teljesítmény,

—	a kisméretű berendezéseket általában nem viszik vissza a gyűjtőhelyekre, ezért ezek nem jelennek meg az e-hulladék-kezelési csatornákban,

—	jó néhány tagállamban nem épült ki megfelelően a gyűjtőhelyek hálózata,

—	az e-hulladékkezelés minőségéről szóló jelentéstétel (5) nem valósult meg,

—	a két legfontosabb, adminisztratív terhet jelentő tevékenység a gyártók nemzeti nyilvántartásába való bejegyzés és a jelentéstétel,

—	az e-hulladékokról szóló irányelv nemzeti jogba való átültetésére csak 2004. augusztus 13. után került sor – egyes országokban pedig ez a mai napig sem fejeződött be. Ezért most még korai lenne átfogó társadalmi felmérést és értékelést készíteni.

4. Részletes megjegyzések – A követendő irány

4.1 Az irányelv felülvizsgálata a környezeti előnyök maximalizálását (a gyűjtési arány növelését) és az e-hulladékkezelés költséghatékonyságának növelését (a jobb kezelést) kell, hogy célozza.

4.2 Az unióban történő e-hulladékkezelés támasztotta kihívások megválaszolásához hozzátartozik a vállalkozásokra háruló adminisztratív terhek csökkentése is, hogy gazdaságilag versenyképesek maradjanak, és be tudjanak ruházni a tevékenységeik környezetvédelmi teljesítményét növelő erőforrásokba, legyen szó akár a terméktervezésről, a gyűjtési programokról, a visszavételi rendszerekről vagy a nagyközönség tájékoztatásáról.

4.3 A nemzeti hatóságok és magánszereplők is finanszírozhatnak olyan iskolai nevelési programokat, amelyek során a gyermekek már korán megismerkednek az elektromos és elektronikus berendezések ártalmatlanításának és újrahasznosításának helyes gyakorlataival. Ezeket a programokat helyi szinten kellene megvalósítani, ezért tartalmuknak a helyi körülményekhez és fogyasztási szokásokhoz kell igazodnia.

4.4 A legkedvezőbb környezetvédelmi előrelépések és a legjobb költséghatékonyság az alábbi módokon érhetők el:

—	az irányelv hatályát nem termékkategóriák (6), hanem inkább kezelési kategóriák alapján kellene meghatározni;

—	differenciálni kellene a gyűjtési mennyiségek, az újrahasznosítási arányszámok és a kezelési követelmények tekintetében meghatározott célkitűzéseket;

—

Unió-szerte egyenlő feltételeket kellene teremteni a különféle érdekeltek számára; konkrétabban:

—	a „gyártó” fogalma alatt minden tagállamban ugyanazokat a szereplőket kellene érteni. Ennek érdekében azokat a szereplőket kellene minden uniós tagállam piacán a gyártónak tekinteni, akik a közösségi piacon egy terméket forgalomba hoznak,

—

a nemzeti gyártói nyilvántartásoknak összehangoltabban kellene működniük: a különféle nemzeti nyilvántartási és finanszírozási rendszerek eltérő adminisztratív követelményei egyértelműen megnövelik a belső piacon több tagállamban működő gyártók költségeit. A gyártói nyilvántartások eltérő információkat gyűjtenek a gyártókról és működési elveikről. Az egyes nyilvántartások eltérnek többek között a berendezéstípusok meghatározása, a súlykritériumok, a bejelentett adatok alapja és a más tagállamokba való értékesítés figyelembevétele terén. Szintén eltér a jelentéstétel gyakorisága és rendszeressége. Az uniós intézmények ajánlásokat és iránymutatást adhatnának e cél elérése érdekében, az érdekeltekkel való megfelelő konzultációt követően,

—

az információcsere érdekében létre lehetne hozni a nemzeti nyilvántartások európai hálózatát. A gyártóknak csak egy tagállamban kellene bejegyeztetniük magukat, és ez tükrözné tevékenységeiket az egész Unió területén. Ez csökkentené a nyilvántartásba bejelentkezők adminisztratív terheit, és az irányelv hatékonyabb végrehajtását eredményezné. A fokozottabb összehangoltság és a kevesebb bürokrácia megkönnyítené a környezetvédelmi teljesítménynövekedés és célok elérését,

—	jobban össze kellene hangolni az elektromos és elektronikus berendezések forgalmazására vonatkozó címkézési követelményeket. Ennek hiányában folyamatosan sérül az áruk belső piacon való szabad mozgásának elve.

—	tisztázni kellene, majd minden tagállamban azonos módon alkalmazni kellene a harmonizált megközelítést,

—	át kellene gondolni, hogy a tagállamok kormányai hogyan tudják ösztönözni az e-hulladékkezelés környezetbarátabbá tételére irányuló kutatást,

—	végül mélyrehatóbban elemezni kell, hogy a fogyasztók hogyan befolyásolják az e-hulladék-politika alakulását. Végső soron a fogyasztónak kell visszavinnie e-hulladékát, és ő is fizeti a költségeket, a finanszírozási módszertől függetlenül.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Lásd az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló EGSZB-véleményt: HL C 116., 2001.4.20., 38–43. o..

(2) Az irányelv hatálya alá tartozó elektromos és elektronikus berendezések tíz kategóriába sorolhatók:

—	1. kategória – Háztartási nagygépek

—	2. kategória – Háztartási kisgépek

—	3. kategória – IT és távközlési berendezések

—	4. kategória – Szórakoztató elektronikai cikkek

—	5. kategória – Világítótestek

—	6. kategória – Elektromos és elektronikus szerszámok

—	7. kategória – Játékok, szabadidős és sportfelszerelések

—	8. kategória – Orvosi berendezések

—	9. kategória – Ellenőrző és vezérlőeszközök

—	10. kategória – Adagolóautomaták.

(3) Az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló irányelv előírja, hogy bizonyos nehézfémeket (ólmot, higanyt, kadmiumot és hat vegyértékű krómot), a polibrómozott bifenileket (PBB) vagy a polibrómozott difenil-étereket (PBDE) a 2006. július 1-jétől forgalomba hozott új elektromos és elektronikus berendezésekben más anyagokkal kell helyettesíteni.

(4) Lásd a 2. lábjegyzetet.

(5) Az e-hulladékokról szóló irányelv tájékoztatási és jelentési kötelezettségről szóló, 12. cikke értelmében a gyártóknak éves szinten információkat kellene gyűjteniük (beleértve a megalapozott becsléseket is) a forgalomba hozott, és bármely formában begyűjtött és a tagállamon belül újra felhasznált, újrahasznosított és hasznosított elektromos és elektronikus berendezések mennyiségéről és kategóriáiról, illetve az összegyűjtött és exportált hulladékról, tömeg, illetve ha ez nem lehetséges, darabszám alapján.

(6) A termékkategóriákat lásd a 2. lábjegyzetben.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/37

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Az uniós szintű közös cselekvés jelentősége a vidéki területek civil társadalmának megerősítése szempontjából, különös tekintettel az új tagállamokra

(2009/C 175/07)

Az uniós szintű közös cselekvés jelentősége a vidéki területek civil társadalmának megerősítése szempontjából, különös tekintettel az új tagállamokra.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2008. október 30-án elfogadta véleményét. (Előadó: Krzysztof KAMIENIECKI.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 4-i ülésnapon) 107 szavazattal 6 ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 A vidékfejlesztési politikában a súlypontot hosszú időn át kizárólag olyan kérdésekre helyezték, amelyek közvetlen összefüggésben álltak a mezőgazdasági termeléssel. Csak az elmúlt húsz évben vált általánossá az a meggyőződés, hogy a vidéki területek túlságosan különbözőek ahhoz, hogy európai, illetve nemzeti szinten meghatározott egységes eszközöket lehessen alkalmazni, és hogy a fejlesztési célokat, valamint az esélyegyenlőséget stb. a vidéki lakosság bevonása és közreműködése nélkül nem lehet eredményesen megvalósítani.

1.2 A közös agrárpolitikáról és a vidékfejlesztési politikáról folyó jelenlegi vita az európai vidéki területek jövője szempontjából központi jelentőségű. A vitában a szakértők és politikusok mellett a vidéki lakosság képviselőit is meg kell hallgatni.

1.3 Ebben a vonatkozásban jó példát mutat a Leader kezdeményezés – az új tagállamok ezért látnak benne esélyt a gazdaság élénkítésére és a fejlesztési források hatékonyabb felhasználására a vidéki területeken. Alapvetően fontos, hogy a vidéki civil társadalom megerősítését szolgáló különféle kezdeményezésekhez mind nemzeti, mind pedig uniós szinten biztosítva legyen a pénzügyi támogatás.

1.4 Európa különböző országaiban a vidéki területek civil társadalmának fejlődésére hatással voltak azok a jelentős átalakulások, amelyek gazdasági (erősödő piaci verseny), társadalmi (a vidéki területek elnéptelenedése) és környezeti (éghajlatváltozás) téren a legutóbbi évtizedeket jellemezték. A jelenlegi folyamatok keretét mélyen gyökerező történelmi körülmények által meghatározott gazdasági fejlődés képezi. Az új tagállamok vidéki területein különösen drámai változások voltak megfigyelhetők.

1.5 A civil társadalom fejlődését serkentheti többek között az, ha a fejlesztési eszközök a konkrét vidéki területek szükségleteihez és lehetőségeihez igazodnak. Ehhez az alulról felfelé építkező (bottom-up) megközelítés egyre szélesebb körű alkalmazására van szükség. Lényeges szerepet játszhat az oktatás is.

1.6 A közép- és kelet-európai országokban már az 1980-as évek végén létrejöttek az első nem kormányzati szervezetek. Ezek a szervezetek több akadályba ütköznek, mint az EU-15-ben tevékenykedők, ami a gazdasági fejlődés különbségeivel, az új technológiákhoz és a különféle (köztük magán-) finanszírozási forrásokhoz való nehezebb hozzáféréssel, a jogszabályi rendelkezésekkel, valamint az állami hatóságok hozzáállásával függ össze.

1.7 Az eddiginél több figyelmet kell fordítani annak biztosítására, hogy a vidéki szervezetek hozzáférjenek a pénzügyi eszközökhöz. Az ilyen jellegű finanszírozás stabil és rugalmas kell hogy legyen, és lehetővé kell tennie a szervezetek önálló működésével járó költségek fedezését is (intézményi támogatások).

1.8 A vidéki szervezetek potenciáljának megerősítéséhez specifikus intézményi megoldásokra van szükség – az Európai Unióhoz való csatlakozásra készülő országokban is. Nélkülözhetetlen egyben a vidéki társadalom információhoz való hozzáférését megkönnyítő különféle eszközök rendelkezésre bocsátása is.

1.9 A vidéken élők, akik általában alacsonyabb képzettséggel és az információhoz rosszabb hozzáféréssel rendelkeznek, nehezebben igazodnak el ebben a gyorsan változó világban.

1.10 A vidéki területek civil társadalmának fejlődését az egész Európai Unióban a következő tényezők korlátozzák:

—	akadályok az ismeretekhez és az információhoz való hozzáférésben,

—	a képességek hiánya a vállalakozói kezdeményezések terén,

—	demográfiai problémák, valamint egyenlőtlenségek a férfiak és nők jogainak tekintetében (1),

—	a városokra jellemzőnél rosszabb minőségű szociális infrastruktúra.

1.11 A nemzeti politika szintjén jobb összehangolásra van szükség az egészségügy, oktatásügy és szociális segélyek vidéki területekkel kapcsolatos kérdéseiben hozandó döntések és az agrárpolitika vagy szoros értelemben véve a vidékfejlesztési politika között. Tenni kell a vidék és a város közötti kapcsolatok megerősítésének érdekében is.

1.12 Továbbra is túlságosan kevés olyan eszköz áll rendelkezésre, amelynek segítségével a mezőgazdasági termelés alternatívájának tekinthető jövedelemforrást lehet feltárni a vidéki lakosság számára. Az állam feladata az is, hogy megteremtse saját intézményei és a társadalom közötti párbeszéd feltételeit.

1.13 Központi szerep hárul az önkormányzatokra. A vidéki közösségek fejlesztésének katalizátoraként kell fellépniük, és közös tevékenységek kezdeményezésére kell őket ösztönözniük.

1.14 Az új tagállamokban különösen nagy gond a bizalom hiánya a civil társadalom képviselői és a helyi vezetés között. A civil szervezetek az önkormányzatot a civil kezdeményezések akadályának tekintik, az önkormányzati képviselők pedig attól tartanak, hogy a helyi civil szereplők konkurenciát jelenthetnek számukra.

1.15 Fontolóra kell venni egy olyan mechanizmus szélesebb körű bevezetését, amely azt vizsgálná, hogy az adott jogi vagy politikai megoldások (amelyek például az oktatási rendszert vagy a közbeszerzéseket érintik) milyen hatást gyakorolnak a vidéki területek helyzetére (rural proofing).

2. Háttér

2.1 Az EU vidéki területein végbemenő átalakulások számos kérdést vetnek fel: Milyen irányban fejlődnek a vidéki közösségek? Milyen mértékben képesek önállóan dönteni saját jövőjükről? Vajon a politika, a jogi keret és a közigazgatás támogatja-e az emberek között épülő kapcsolatokat, valamint az együttműködésre irányuló újfajta igényeket?

2.2 A civil társadalomról – számos neki tulajdonított szerepe alapján – elmondható, hogy megkönnyíti az életet és kitölti a teret az egyén, a család és az állam között.

2.3 Az európai integráció hatással van a vidéken zajló átalakulás dinamikájára, és az EGSZB fontos feladata, hogy ezt a folyamatot a civil társadalom megalapozásának szemszögéből megfigyelje.

2.4 Európa különböző országaiban a vidéki területek civil társadalmának fejlődésére hatással voltak azok a jelentős átalakulások, amelyek gazdasági (erősödő piaci verseny), társadalmi (a vidéki területek elnéptelenedése) és környezeti (éghajlatváltozás) téren a legutóbbi évtizedeket jellemezték. A jelenlegi folyamatok keretét mélyen gyökerező történelmi körülmények által meghatározott gazdasági fejlődés képezi.

2.5 Az új tagállamok vidéki területein különösen drámai változások voltak megfigyelhetők, melyek egyszerre hatnak az élet minden területére – nemcsak a gazdaságra (ezen belül például a bankágazatra), hanem a társadalomra (lásd az egészségügyi ellátás és a szociális biztonsági rendszerek reformjait) és a jog területére is (a helyi önkormányzatok szerepének megváltozása, a nem kormányzati szervezetekre vonatkozó jog, pénzügyi és adóügyi szabályozások stb.).

2.6 A múlt örökségének tekinthetők azoknak a nagy mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek egykori dolgozói, amelyekben elhalványultak a vidéki közösségek hagyományos jellegzetességei.

2.7 A vidéken élők, akik általában alacsonyabb képzettséggel és az információhoz rosszabb hozzáféréssel rendelkeznek, nehezebben igazodnak el ebben a gyorsan változó világban.

2.8 Az EU-15-ben részben korábban – és lassabban – zajlottak le ezek a folyamatok. Mindazonáltal a változások negatív következményeit (például a mezőgazdasági termelés koncentrációjával összefüggésben) ezekben az országokban sem lehetett elkerülni.

2.9 Ráadásul az EU-15 országai sokkal inkább tudatában vannak a vidéki területek értékének, mint az új tagállamok. Az új tagállamokban a nyilvánosság és a média figyelme leginkább a mezőgazdasággal kapcsolatos problémákra összpontosít.

Már az 1980-as évek végén létrejöttek az első olyan formális nem kormányzati szervezetek, amelyek a közép- és kelet-európai országokban a vidékfejlesztésért szálltak síkra. Ezek a szervezetek mindig több akadályba ütköznek, mint az EU-15-ben tevékenykedők, ami a gazdasági fejlődés különbségeivel, az új technológiákhoz és a különféle (köztük magán-) finanszírozási forrásokhoz való nehezebb hozzáféréssel, a jogszabályi rendelkezésekkel, valamint – a civil szervezetekkel való együttműködés terén tapasztalatlan és némileg tartózkodó – állami hatóságok hozzáállásával függ össze.

2.10.1 Hivatalos adatokból, például a nem kormányzati szervezetek számának a lakosság számához való viszonyításából kiderül, hogy a vidéki területeken a lakosság társadalmi szerepvállalása kisebb mértékű. Ha azonban a nem hivatalos csoportokat és a szomszédsági kapcsolatokat, valamint a vidéki lakosságnak az adott régiót érintő fontos kérdésekben való elkötelezettségét vagy a helyi hatóságok kezdeményezéseire vonatkozó ismereteit is figyelembe vesszük, akkor egyértelműen megállapítható, hogy az ilyen jellegű társadalmi tőke vidéken gyakran nagyobb, mint a nagyvárosokban.

2.11 A 21. század kezdete óta Közép- és Kelet-Európa országaiban a vidéki szervezetek fejlődésének jelentős gyorsulása figyelhető meg. Együttműködéseket kezdeményeztek, és hozzáláttak a regionális és nemzeti struktúrák felépítéséhez. Néhány országban a skandináv modellt választották mintának, ahol minden faluban működnek helyi egyesületek. Más országokban a vidékfejlesztés területén tevékenykedő nem kormányzati szervezetek olyan kezdeményezéseket, illetve „fórumokat” indítottak, amelyek az együttműködést, a tapasztalatcserét és a vidéki lakosság képviseletét szolgálják a hatóságokkal szemben. Az új tagállamokban az ilyen szervezetek a skandináv szervezetek támogatásával létrehozták a PREPARE kezdeményezést (Partnership for Rural Europe – A Vidék Európájának Partnersége), amelynek segítségével kölcsönösen támogatni tudják egymást, és továbbfejleszthetik munkamódszereiket.

3. Az Európai Unió és a civil társadalom a vidéki területeken

3.1 A vidékfejlesztési politikában a súlypontot hosszú időn keresztül kizárólag olyan kérdésekre helyezték, amelyek közvetlen összefüggésben álltak az egész Európai Unióban egységes mezőgazdasági termeléssel. Ezzel szemben például a vidéki területek infrastrukturális beruházásaival kapcsolatos politikát általában nemzeti szinten alakították ki. Az 1980-as évek végén egyre inkább elterjedt az a meggyőződés, hogy a vidéki területek túlságosan különbözőek ahhoz, hogy európai, illetve nemzeti szinten meghatározott egységes eszközöket lehessen alkalmazni, és hogy a fejlesztési célokat, valamint az esélyegyenlőséget stb. a vidéki lakosság bevonása és közreműködése nélkül nem lehet eredményesen megvalósítani.

3.2 A közelmúltban kidolgozott vidékfejlesztési programok olyan eszközöket és megoldásokat kínálnak, amelyek bizonyos mértékben megfelelnek a vidéki területeken élő civil társadalom igényeinek. Ilyen eszköz mindenekelőtt a Leader kezdeményezés – amely a helyi akciócsoportokban fontos szereppel ruházza fel a nem kormányzati szervezeteket (a következő programozási időszakban az Európai Unió vidéki területeinek több mint 40 %-a a Leader kezdeményezés alkalmazási területéhez fog tartozni).

3.3 A nem kormányzati szervezetek ezen túlmenően a vidékfejlesztési programok keretében egyéb olyan intézkedéseket is kihasználhatnak, amelyek többek között vidéki területekre irányuló szolgáltatásokkal vannak összefüggésben. Fontos azonban, hogy az egyes tagállamokban olyan megoldások szülessenek, amelyek a szervezetek számára lehetővé teszik a szolgáltatásnyújtást és azt, hogy a nem kormányzati szervezetek felé is nyitott köz-civil vagy köz-magán társulásokat alakítsanak ki. A nem kormányzati szervezetek támogatására a nemzeti vidékfejlesztési hálózatok keretében is lehetőség van.

3.4 A Leader kezdeményezésben javasolt megközelítést az egyes tagállamok körülményeihez és szükségleteihez kell igazítani. Számos országban a Leader kezdeményezésnél lényegesen átfogóbb módon alkalmaztak ilyen jellegű megközelítést – nemzeti és regionális eszközöket felhasználva a helyi kezdeményezések hatásos támogatásához (például Írországban, Spanyolországban és Németországban).

A Leader kezdeményezésben az új tagállamok esélyt látnak a gazdaság élénkítésére és a fejlesztési források hatékonyabb felhasználására a vidéki területeken. Alapvetően fontos, hogy a vidéki civil társadalom megerősítését szolgáló különféle kezdeményezésekhez mind nemzeti, mind pedig uniós szinten biztosítva legyen a pénzügyi támogatás.

3.5.1 A vidéken élők közös helyi szükségleteinek kielégítésére irányuló polgári szerepvállalás támogatása rendkívül pozitív irányt képvisel az uniós politikában. A civil társadalom lehetőleg alulról felfelé építkező (bottom-up) kialakítása számos gondba ütközik – tekintettel többek között arra, hogy le kell küzdeni az adminisztratív akadályokat.

4. A nemzeti politikák és a civil társadalom a vidéki területeken

4.1 Nemrégiben kezdődött meg a vita a közös agrárpolitikáról és a vidékfejlesztési politikáról. A vita eredményei hatással lesznek mind a vidéki területek számára a jelenlegi költségvetési időszak keretében előirányzott pénzügyi eszközök esetleges átrendezésére, mind pedig a 2013-tól 2020-ig terjedő és az azt követő időszak politikájának kialakítására. Alapvető jelentőségű, hogy ebben a vitában a szakértők és politikusok mellett a vidéki lakosság képviselőit is meghallgassák.

4.2 Az új tagállamokban nincs nagy hagyománya az együttműködésnek, sem a kormányzat és a civil társadalom, sem pedig a kormányzaton belül az egyes minisztériumok és testületek között. Ráadásul a gyakorlatban az egészségügy, oktatásügy és szociális segélyek vidéki területekkel kapcsolatos kérdéseiben a döntéseket nem hangolják össze az agrárpolitikával vagy szoros értelemben véve a vidékfejlesztési politikával.

4.3 A 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakra szánt uniós eszközök felhasználásának megtervezését az új tagállamoknak még csak kétszer volt alkalmuk „gyakorolni”. A tisztviselők csekély tapasztalatát és a gyakori kormányváltásokat is figyelembe véve ennek az a következménye, hogy az uniós politika által a vidéki területek fejlesztésére kínált lehetőségek közül többet nem használnak ki teljes mértékben.

4.4 Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a város és vidék közötti kapcsolatok megerősítése a kibővített Európai Unióban a gazdasági és társadalmi kohézió biztosításának egyik legfontosabb feltétele. A formális, gyakran mesterséges megosztások – például a különböző uniós alapokból (pl. EFRE és ELER) származó pénzeszközök közötti „demarkációs vonalak” kötelező fenntartása – ráadásul a szóban forgó alapok keretében gyakran különböző hozzáférési feltételek és egymással össze nem függő döntési folyamatok mellett – megnehezíthetik a kiegészítő intézkedéseket, és mélyíthetik a szakadékot a vidéki területek és a városok között.

4.5 A vidéki területekre ezzel szemben általában a hagyományos mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos intézkedések, illetve a „szociális” jellegű eszközök (munkanélküli segélyek vagy a félig önellátó gazdaságokat célzó támogatások) irányulnak. Ezekre valóban igen nagy szükség van (különösen azokban az országokban, amelyekben főként a vidéki területeket érinti a szegénység, például Romániában vagy Lengyelországban), egyúttal azonban a fennálló állapotot konzerválják, és nem teremtik meg az előrelépés alapjait. Továbbra is túlságosan kevés olyan eszköz áll rendelkezésre, amelynek segítségével a mezőgazdasági termelés alternatívájának tekinthető jövedelemforrást lehet feltárni a vidéki lakosság számára. A vidéki munkahelyek létrehozását még mindig a mezőgazdasági fejlesztéssel foglalkozó intézmények segítik, amelyek az általuk javasolt programokkal nem megfelelő mértékben támogatják a nem mezőgazdasági jellegű szakmákat.

4.6 A lisszaboni stratégia jelentős szerepet játszhat, mivel az innováció és versenyképesség szélesebb értelemben a vidéki területeken is lehetséges. Sajnos az említett fogalmakat gyakran kizárólag az új technológiákkal és a nagyvárosi kutatóintézetekkel társítják. Ezáltal a társadalmi innováció, illetve az örökséghez, az ökológiai értékekhez és a helyi hagyományokhoz kapcsolódó innováció hatalmas területe parlagon hever.

4.7 Számos tagállamban, mindenekelőtt az újakban, a nemzeti politika leszűkíti az innováció és a versenyképesség fogalmát (példaként szolgálnak többek között a vállalatokkal szemben az uniós támogatások megszerzésének feltételeként támasztott követelmények. A támogatást kérelmező vállalatoknak rendkívül magas, több millió eurós összegeket kell felhasználniuk, ami gyakorlatilag kizárja a vidéki területekről, illetve kisvárosokból jelentkezőket).

4.8 A nemzeti politika vidéki társadalomhoz való konzervatív és konjunkturális hozzáállása oda vezethető vissza, hogy a kormányokból hiányzik az eltökéltség a vidéki társadalom fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtésére, nincs hosszú távú vidékpolitika, és a politikusok félnek olyan szerepet juttatni a civil társadalomnak, amely esetleg csökkentheti a politikai pártok jelentőségét. A nemzeti kormányok ennek megfelelő politikáját tekintve sok vidéki közösség arra vár, hogy az Európai Unió ösztönözze a változást.

4.9 Mindazonáltal a nemzeti kormányok feladata, hogy megteremtsék az intézményeik és a társadalom közötti párbeszéd feltételeit, és kiépítsék a nyitottság és átláthatóság kultúráját. Ez különösen fontos, ha tekintetbe vesszük, hogy a vidéki lakosságnak csak viszonylag kis része (Lengyelországban 17 %-a) van meggyőződve arról, hogy a demokráciának fontos szerepet kell játszania a közösség életében.

5. A helyi önkormányzatok és a civil társadalom a vidéki területeken

5.1 A vidéki területeken az önkormányzatokra központi szerep hárul a civil kezdeményezések támogatásában és a civil társadalom képviselőivel való együttműködésben. A helyi hatóságoknak katalizátorszerepet kell játszaniuk a vidéki közösségek fejlesztésében, és közös tevékenységek kezdeményezésére kell őket ösztönözniük.

5.2 A vidékkel foglalkozó szervezetek és az önkormányzatok közötti együttműködés gyakran nem zökkenőmentes. A vidéki területeken az önkormányzatok, valamint a civil szervezetek és vezetőik közötti gyér kapcsolatok problémája minden tagállamban ismert, de a jelenség intenzitása országonként eltérő. Számos településen megfigyelhetők olyan bevált gyakorlatok, amelyek pozitív hozzáállásra serkentenek, és a jelenlegi átalakulásokról és lehetőségekről tanúskodnak.

5.3 Az új tagállamokban különösen nagy gond a bizalom hiánya a civil társadalom képviselői és a helyi vezetés között. A civil szervezetek az önkormányzatot gyakran a civil kezdeményezések akadályának tekintik, az önkormányzati intézmények pedig aggodalommal figyelik, hogy munkaterületükön egyre több civil szereplő tevékenykedik, akikben konkurenciát és – pozíciójukra nézve – fenyegetést látnak. A civil szervezeteket, amelyek kezdeményezéseikhez támogatást vagy partnerséget várnak az önkormányzatoktól, gyanakvással, kellemetlen ügyfélként kezelik.

5.4 Az akadályt jelentő bizalmatlanságot projektek megvalósítása és a települések (közösségek) javát szolgáló, látható eredmények révén lehet felszámolni. Mindezek során fontos, hogy a helyi önkormányzat és a civil szervezetek vezetői között megfelelő együttműködés alakuljon ki.

5.5 A vidéki területeken sokat tesznek a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek közötti jó kapcsolat és kommunikáció kialakítása érdekében – például erre irányuló képzések révén –, a probléma tartós megoldásához azonban további oktatási intézkedésekre van szükség.

6. A civil társadalom fejlődésének akadályai a vidéki területeken

6.1 A mindenekelőtt közép- és kelet-európai országokat érintő problémák mellett több olyan nehézség is felmerül, amellyel az Európai Unió összes vidéki területe szembesül:

—	akadályok az ismeretekhez való hozzáférésben, a különböző képzési formák biztosításának szükségessége a vidéki lakosság számára,

—	rosszabb hozzáférés az információkhoz, valamint szerényebb képességek az információk kihasználására,

—	hiányzó képességek a vállalakozói kezdeményezések terén, nehézségek a mezőgazdasági vállalkozásról vidéki vállalkozásra való áttérés során,

—	egyenlőtlenségek a férfiak és nők jogainak tekintetében (1),

—	regionális demográfiai problémák: egyes régiókban vagy a nők vagy a férfiak vannak túl kevesen ahhoz, hogy partnerként együtt vezethessék a vidéki háztáji gazdaságokat – a vidéki területek elnéptelenedése,

—	a városokra jellemzőnél rosszabb minőségű szociális infrastruktúra,

—	bürokratikus akadályok és a közigazgatás általi támogatás hiánya.

7. A civil társadalom fejlődési esélyei a vidéki területeken

7.1 Erősödhet a vidéki civil társadalom polgári szerepvállalása, ha a tágabb értelemben vett kormányzás (governance) területén optimalizáljuk a döntéshozatali módszereket mind nemzeti szinten (a civil szervezeteknek a vidékfejlesztési politika kialakításában való közreműködése révén, és nem kizárólag a tisztviselők által kidolgozott kész megoldásokról folytatott konzultáció útján), mind pedig regionális és helyi szinten (annak révén, hogy a lakosságot bevonjuk a fejlesztési források különböző projektek közötti elosztására vonatkozó döntésekbe).

7.2 Ahhoz, hogy a fejlesztési eszközöket a konkrét vidéki területek szükségleteihez és lehetőségeihez lehessen igazítani, az alulról felfelé építkező (bottom-up) megközelítés egyre szélesebb körű alkalmazására van szükség. Ez azt jelenti, hogy a területi megközelítést nemcsak a vidékfejlesztési programok specifikus intézkedéseinek tekintetében, hanem a strukturális alapok és a nemzeti szintű politika keretében is alkalmazni kell.

7.3 A vidéki területek legfontosabb gondjainak megoldása az állami szektor, a magánszféra (vállalkozók) és a nem kormányzati szervezetek társulása révén lehetséges. Ha a helyi partnerséget létrehozó közösség lehetőséget kap arra, hogy döntsön – vagy legalábbis együtt döntsön – a munkahelyteremtést, a munkanélküliek mobilizálását és a kirekesztés megelőzését célzó pénzeszközök felhasználásáról, akkor igen valószínű, hogy a helyi lakosok több felelősséget fognak érezni az adott régió helyzetéért, és készek lesznek szerepet vállalni a helyi közösség érdekében.

7.4 Több figyelmet kell fordítani a tudományos intézetek és a vidéki szervezetek közötti kapcsolatok kialakítására is. Ezen túlmenően érdemes lenne meghatározni és terjeszteni olyan bevált gyakorlatokat, amelyeket a szóban forgó területen számos országban kidolgoztak.

7.5 A vidéki civil társadalom fejlődésére igen nagy hatással van az oktatás. Fontos, hogy az oktatási rendszer átalakítása a vidéki területeken az ott élők számára megkönnyítse a helyi iskolák létrehozását, mivel ez egyfelől a jövőbeli nemzedékek oktatásáról való gondoskodás kifejezése, másfelől a polgári szerepvállalás kormányzati partnerséget igénylő, különleges formája. Terjesztésre érdemesek egyben a felnőttoktatás egyes uniós országokban bevált módszerei is („népfőiskolák”).

7.6 Éppen a társadalmi célokért történő fellépés erősíti a közösséget. Az elmúlt évek tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy azok a társadalmi csoportok, amelyeknek – a polgári szerepvállalásnak köszönhetően – sikerült megtalálniuk a kilátástalanságból kivezető utat és kitörniük a tétlenségből, hajlandóak megosztani tapasztalataikat más, passzívabb társadalmi csoportokkal (2).

7.7 Az eddiginél több figyelmet kell fordítani annak biztosítására is, hogy a vidéki szervezetek hozzáférjenek a pénzügyi eszközökhöz. Ilyen lehetőségek elméletileg mind az uniós alapok keretében, mind pedig a nemzeti, illetve nemzetközi finanszírozási források keretében léteznek. A legfrissebb vizsgálatokból azonban az derül ki, hogy a kis nem kormányzati szervezetek (amelyek rendszerint a vidéki területeken tevékenykednek) csak nagyon csekély mértékben használják ki a jelenleg rendelkezésre álló finanszírozási forrásokat.

7.8 Ezért meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek biztosítják egyfelől a nem kormányzati szervezetek stabil és rugalmas finanszírozását, ezen belül az ilyen szervezetek működésének finanszírozására szolgáló eszközöket (intézményi támogatások – ellentétben a „projektfinanszírozással”), másfelől olyan mechanizmusok keresését, amelyek a vidéki szervezetek számára megkönnyítik a hozzáférést az ilyen eszközökhöz – például közvetítő szervezetek általi újraelosztási (regranting) mechanizmusok létrehozása révén (a Leader programhoz hasonló módon, csak szélesebb körben).

7.9 Az ilyen megoldások elősegítik az eszközök elosztására vonatkozó döntési folyamat lerövidítését, ami a helyi szintű kis projektek esetében igen fontos.

7.10 A vidéki civil társadalom szerepvállalásának erősödése hozzájárulhat a különböző „ágazati” szakpolitikák (oktatás, egészségügy, szociális ügyek, környezetvédelem stb.) jobb összehangolásához – már csak azért is, mert a nem kormányzati szervezetek több tapasztalattal és hagyománnyal rendelkeznek az együttműködési hálózatok kiépítésének területén, mint a közszféra intézményei.

7.11 Mindazonáltal fontolóra kellene venni a vidéki területek besorolására néhány tagállamban már alkalmazott mechanizmus (rural proofing) szélesebb körű bevezetésének lehetőségét. A szóban forgó mechanizmus azt vizsgálná, hogy az egyes jogi megoldások (amelyek nem közvetlenül a vidéki területekkel állnak összefüggésben, hanem például az oktatás területét, illetve a közbeszerzéseket érintik) milyen hatást gyakorolnak a vidéki területek helyzetére. Alapvetően fontos továbbá annak biztosítása, hogy ez az értékelés a civil szervezetek bevonásával történjen.

7.12 Megfontolás tárgyává kell tenni olyan specifikus intézményi megoldásokat is, amelyek biztosítják a vidéki szervezetek potenciáljának erősítését. Az ilyen megoldások (intézményi támogatás, segítség a kapacitásépítésben, az állami és civil szféra közötti partnerség koncepciójának terjesztése) kétségtelenül hasznosak lennének az európai uniós tagságra felkészülő országok számára.

7.13 Nélkülözhetetlen a vidéki társadalom információhoz való hozzáférését megkönnyítő különféle eszközök rendelkezésre bocsátása. Ezeket az eszközöket hozzá kellene igazítani az adott ország sajátosságaihoz (például a tömegtájékoztatás és a helyi közigazgatás bevonása vagy tájékoztatási pontok létrehozása révén), és figyelembe kellene venni az internetes hozzáférés mértékét. Ebben a tájékoztatási folyamatban a nem kormányzati szervezetek mellett igen fontos szerepet játszhatnak az iskolák, de a mezőgazdasági szervezetek és a szakszervezetek is.

7.14 Ezzel párhuzamosan meg kellene könnyíteni az új tagországok és a tagjelölt országok közötti tapasztalatcserét.

7.15 Célszerű lenne olyan mechanizmusokat keresni, amelyek elősegítik a városi és vidéki szervezetek közötti szorosabb együttműködést – többek között az uniós források felhasználására vonatkozó szabályok megfelelő kialakítása révén. Ehhez azonban túl kell lépni az „ágazati” gondolkodáson, és fékezni kell a különböző alapok szigorú elhatárolására irányuló tendenciákat.

7.16 A vidéki területek jövőjéről folyó jelenlegi vita jó alkalmat kínálhat arra, hogy a városi lakosság körében is növekedjen a tudatosság a vidéki területek problémáit illetően. A közelmúltban ezen a területen több érdekes kísérleti kezdeményezés valósult meg (például az Európai Polgárok Fóruma projekt keretében (3)), amelyek során a vidéki területekről folytatott vitába szélesebb körben vontak be olyan polgárokat, akiket korábban nem érdekeltek ezek a kérdések. A tudatosságot erősítő intézkedésekben a városi és vidéki szervezetek közösen vállalhatnának szerepet.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Az EGSZB a HL C 204., 2000.7.18., 29. o. véleményében foglalkozott a nők helyzetével a vidéki területeken.

(2) Ezt nemcsak az egyes országokon belül lehet megfigyelni (például Lengyelországban, ahol a nemzeti partnerségi hálózat keretében a fejlettebb csoportok felkarolják és támogatják a kevésbé tapasztalt csoportokat), hanem különböző országok között is nyomon lehet követni (például lengyel vidéki szervezetek tevékenysége Ukrajnában, szlovák vidéki szervezetek tevékenysége Szerbiában, vagy magyar vidéki szervezetek tevékenysége Albániában). Az ilyen jellegű tevékenységekhez azonban intézményi támogatásra és arra van szükség, hogy „bevált gyakorlatként” szélesebb körben elterjedjenek.

(3) www.citizenspanel.eu

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/43

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye „A közlekedés/energia kettős kérdés fejlődésének társadalmi következményei”

(2009/C 175/08)

2008. január 17-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdésével összhangban elhatározta, hogy saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A közlekedés/energia kettős kérdés fejlődésének társadalmi következményei.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott 449. plenáris ülésén (a december 4-i ülésnapon) 107 szavazattal 29 ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt:

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Következtetések

1.1.1 A közlekedésre és az energiaellátásra, melyek a versenyképesség, a fejlődés, a jólét és a kohézió elválaszthatatlan, létfontosságú feltételeit alkotják, három irányból – gazdasági, szociális és környezeti szempontból is – erőteljes nyomás nehezedik a gyér európai energiakínálat és a külső források bizonytalansága miatt, melyek az energiaárak ingadozását eredményezik, és éveken keresztül emelkedésben tarthatják.

Az EGSZB véleménye szerint átfogó és előretekinő megfontolás tárgyává kellene tenni a közlekedés/energia páros európai polgárok számára való alapvető fontosságát, illetve a polgárok életmódjára gyakorolt hatását, főként kedvezőtlen körülmények esetén, valamint azokat a cselekvési lehetőségeket, amelyekkel az Európai Unió felléphet ezen a területen polgárai jólétének nagyobb fokú figyelembevétele érdekében.

1.1.2 Az európai szociális modell fenntartása részben a közlekedés/energia kettős kérdés függvénye, ezek drágulása hosszú távon kihat a polgárok, a vállalkozások, a munkavállalók életére, a mobilitásra és általában a foglalkoztatásra. Ez a kettős kérdés mára a lakhatás, a munkahely és a bér után a 4. számú kirekesztő tényezővé lépett elő. A közlekedéshez és az energiához való hozzáférés lehetetlensége egyes polgárokat korunk „e-társadalmából” is kizár. Mindez három fejezet – a szociális, a gazdasági és a környezeti – tekintetében is fenyegeti a lisszaboni stratégia sikerét.

1.1.3 A piac és az árak: a fogyasztói árakban olyan tényezők játszanak közre, mint a liberalizáció, az euró árfolyama, a pénzügyi piac helyzete, az adópolitika, a megújuló energia költségei, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és egyes külső tényezők. A piac egymagában nem oldhat meg mindent. Több kiegészítő eszköz kidolgozását is meg kellene kezdeni a polgárok jobb beilleszkedése, illetve a költségek és az árak igazságosabb elosztása érdekében.

1.2 Ajánlások

1.2.1 Az EGSZB úgy véli, hogy az áremelkedések időszakában szociális szempontból a fogyasztók egyes kategóriái számára hasznos volna európai kezdeményezésre differenciálni a közlekedési és energiafogyasztás„létfontosságú”, vagyis támogatható, illetve„választott”részét, melyeket társadalmi párbeszéd keretében kellene meghatározni.

1.2.2 A strukturális alapok szerepet kaphatnának az energiaellátási szolidaritásban és a polgárok mobilitásának fenntartásában.

1.2.3 Az állami források K+F fellépések közötti elosztásának EU-szinten kiegyensúlyozottnak kell lennie, a klíma megóvása és az Unió energetikai függetlenségének optimalizálása érdekében.

Az EGSZB folyamatos fellépést szorgalmaz egy olyan színvonalú kutatásért, amely képes jelentős és gyors eredményeket produkálni az új energiaforrások és használatuk területén – a kutatás melletti állandó elkötelezettség az árfolyamok csökkenése esetén nem lanyhulhat, mint az első kőolajsokk idején.

1.2.4 Az állami támogatásokra vonatkozó jogszabályoknak rendszeresen mentességet kellene biztosítaniuk a nemzeti támogatási alapok számára a kutatással kapcsolatos versenyszabályok alól, megfelelő biztonságot garantálva az új technológiák kiaknázását és ezzel munkahelyek létesítését vagy megtartását támogató befektetőknek.

1.2.5 Az RSFF (1) -nek az innovatív kkv-kra történő kiterjesztése lehetővé tenné versenyképességük fejlesztését a közlekedés/energia páros javítására irányuló konkrét intézkedések előmozdítása mellett.

1.2.6 Az EGA (2) kiterjesztése, a hozzáférés kritériumainak bővítése hozzájárulna a klímaváltozás elleni küzdelem munkavállalókat terhelő negatív következményeinek enyhítéséhez.

1.2.7 Az európai gazdaság versenyképességének és egyúttal társadalmi kohéziójának megóvása érdekében az EGSZB támogatja:

—	egy közös iparpolitikára vonatkozó iránymutatási séma kidolgozását, a fenntartható fejlődés, illetve a közlekedési módok sikeres komodalitásának (3) jegyében,

—	egy, a tagállamok közötti szolidaritásra alapuló energiapolitikát, mely a klíma megóvásának törekvésével párosul,

—

tanulmányok elvégzését egy európai általános érdekű energiaszolgáltatás lehetőségével és megvalósíthatóságával kapcsolatban a polgárok szolgálatában, közös koncepcióval az árak, az üzemanyagadók, a biztonsági pénzügyi szabályok, a gazdasági fejlődés és a klímaváltozás elleni küzdelem tekintetében; mindez javítaná a tagállamok nemzeti energia- és közlekedési közszolgáltatásának szerepét (4), mely a szabályozások, a területek, a polgárok alapvető jogainak védelme és a foglalkoztatás találkozási pontját alkotja,

—	egyszerre mennyiségi és minőségi, számszerű célkitűzéseket és mérési eszközöket az energetikai hálózatok, illetve az elosztási tevékenységek szétválasztásának hatékonyságára és az árakra kifejtett hatásra vonatkozóan,

—	a fogyasztók körében az eredmények széles körű terjesztésével az európai üzemanyagadók rendszerének harmonizációjáról, valamint hasznos mutatók kidolgozását követően a közlekedés környezetre gyakorolt hatásáról végzett felméréseket,

—	egy valódi párbeszéd megindítását a jövőbeli „klímatervekről”, a versenytorzulások és a szociális dömping kiküszöbölése érdekében.

1.2.8 Ezen túlmenően az EGSZB a vállalkozások szintjén szükségesnek tartja az Európai Unió vállalkozásai és szolgáltatásai esetében:

—	társadalmi párbeszéd és tárgyalások megkezdésének előmozdítását a megkerülhetetlen közlekedési és energiaköltségekről mint a minimálbér eleméről,

—	egy fenntartható mobilitási terv megvitatásának előírását az adott vállalaton vagy szolgálaton belül,

—	valamint új vállalat-tanúsítványok kialakítását, az EMAS mintájára,

—

ezt követően az energiafogyasztás és közlekedés terén igazolható megtakarításokból származó nyereség értékelésének elvégzését a vállalatokon, illetve szolgálatokon belül, melynek kritériumait szintén a párbeszéd keretében határoznák meg, és e nyereség elosztása a vállalat és a munkavállalók között kialkudott módon történne,

—	kvalitatív tanulmányok készítését a munkavállalók egészségi állapotáról a közlekedési eszközök és energiaforrások használatából eredő kitettség tükrében, megelőző intézkedések foganatosításának céljából.

1.2.9 Közösségi szinten az EGSZB szerint a következő témákról volna szükséges társadalmi párbeszédet kezdeményezni:

—	az Unió területén előttünk álló feladatok kulturális dimenziójáról és emberi kihívásáról, hogy a mindenki számára elérhető áron hozzáférhető közlekedés és energia hozzájárulhasson a polgárok jólétéhez és az Unió sokféleségének megértéséhez,

—	a közlekedéssel és az energiával való megfelelő gazdálkodásra történő általános nevelés előmozdításáról az elemi oktatás alsó tagozatától kezdve,

—	átfogó felmérések révén általánosságban a polgárok egészségi állapotáról a közlekedési eszközök és energiaforrások használatából eredő kitettség tükrében, megelőző intézkedések foganatosításának céljából,

—

úgy ítéli meg, hogy az Unió kialakíthatna egy szabvány megjelölési rendszert–a HÉA jelölés mintájára (nem védjegyet) –, a közlekedés/energia/környezet hármas tét polgárokban való tudatosításának céljából, minden egyes fogyasztási termék esetében előírva, hogy a címkéjükön külön sort kell feltűntetni „APCO2 – Added Production of CO2 ” megjelöléssel,

—

az EGSZB szerint a kereskedelemről folytatott tárgyalások keretében később felhasználhatnák az európaiak által kifejlesztett szabványt, és az eredményeket belefoglalhatnák a kereskedelmi dokumentumokba is, az Edifact (5) mintájára, a civil társadalom évente elvégzett ellenőrzése mellett, ahogyan az Európai Gazdasági Tanács esetében láthatjuk az ENSZ-rendszeren belül, amely évről évre jelentést tesz az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (UNECE) az Edifact aktuális helyzetéről (6), mindez globális szinten előnyösnek bizonyulhatna az Unió számára.

2. Az Unió lehetséges cselekvési területei

2.1 Diplomácia

2.1.1 Az Unió energetikai függetlensége, a gazdaság fejlődése, az európai polgárok életszínvonalának megőrzése, a társadalmi és környezeti fenntarthatóság mind összefüggenek azzal, hogy a tagállamok hogyan képesek biztosítani energiaellátásukat.

2.2 Piacok

2.2.1 A közlekedés és az energia iránti kereslet, illetve az üvegházhatást okozó gázok (GHG) kibocsátása egyre fokozódik. Az energia és a hálózati iparágak tekintetében az európai piacok továbbra is széttagoltak, bár körvonalazódik egyfajta integrációs tendencia (a franciaországi, belgiumi és hollandiai piacok 2006-os „összekötése”, mely várhatóan 2009-ben Németországra is kiterjed; az európai „spot” piac kialakítása (7); fúziós törekvések). A liberalizáció választott útja, mely a hálózatok (gáz, villamos energia, vasúti közlekedés) szétválasztásával jár, ugyanakkor sajátos veszélyeket rejt magában, például az Unión kívüli tulajdonban lévő külföldi alapok (szuverén alapok) általi felvásárlást, válságok esetén a közösen kezelhető tartalék-kapacitások hiányát, ellenőrizetlen és a fogyasztók számára katasztrofális árpolitikákat. A nukleáris energia ismét megkerülhetetlen kérdéssé lép elő az Unióban: e kérdést közösségi szinten nem tárgyalni felelőtlenség volna.

2.2.2 Az utazás lehetősége egyet jelent a munkával, a turizmussal, a többi európai és Európa megismerésének lehetőségével. Az energiaárak szűkítik e lehetőségeket, és súlyos hatással lehetnek a polgárok, a vállalkozások életére, a foglalkoztatásra és a gazdasági tevékenységre.

2.2.3 Megfelelő energiaszerkezetet és Európán belüli szolidaritást kell kiépíteni, a piac további elaprózódásának elkerülésére. Az Unión belül igény van a koherens szabályokra és az azok tiszteletben tartását felügyelő szabályozó szervekre, az egyszerre mobil és befogadó társadalom érdekében. Ennek kezdeményezője éppen a civil társadalom lehet.

2.3 Árkialakítási politika

2.3.1 A fogyasztói árak alakulását befolyásoló tényezők:

—	a liberalizáció: a fogyasztók nem érezték meg a beharangozott költségcsökkenést,

—

az árak kölcsönös hatása egymásra: az energiaár hatása érződik a közlekedésben, a kőolajár hatása a földgáz árában, egymással összefonódva alakítják az árpolitikát; az árakat felhajtó, és abból a legnagyobb hasznot húzó termelők és a forgalmazók áraikat a felére csökkentik, amikor a fizetőképesség romlik,

—

az európai valuta árfolyama: az euró dollárral szembeni átváltási árfolyama az áremelkedést enyhítő tényező lehetne, de a válságot megelőző túlságosan nagy kereslet és árak az euró-övezetben csapódnak le, annál keményebben, mivel itt igen magas az üzemanyagárakra kivetett nemzeti adó szintje (8), a válság alatt pedig az euró csökkenése a dollárral szemben gyengíti a termelési ár csökkenését,

—

a pénzügyi piacok helyzete: a 2008. év végi válság által előidézett likviditási hiány a nyers kőolaj árának csökkenését vonta maga után, az eladók a vevők lehetőségeihez igazodtak a túlzott veszteség elkerülése érdekében; azonban az üzemanyagárak a válság kezdetén kevéssé profitáltak az árak csökkenéséből, miközben a válság gazdasági és társadalmi következményei kezdtek érezhetővé válni,

—	az adópolitika: súlyosan nehezedik az energiára, tagállamonként változó, melyet európai szinten felül kell vizsgálni, és valóban harmonizálni kell,

—	a megújuló energia piaci lehetőségei: ezek az energiák profitáltak az árak globális emelkedéséből, amely elfedte magas induló költségeiket, ám az átlagos fogyasztó számára egyelőre kevéssé kézzelfoghatók e tendencia előnyei; ellenben az árak csökkenése gyengítheti helyzetüket,

—	külső tényezők is szerepet játszanak, például „a szennyező fizet” elvével járó költségek, vagy szerepet játszhatnak a kőolajtermékek szállítói közötti valódi verseny beindítása és a harmonizált árú európai gázolaj révén.

2.3.2 Az EGSZB szerint az Unió szerepének a szolidaritás erősítésében kell megmutatkoznia, támogatva a fenntartható fejlődésre és a közlekedési módok sikeres komodalitására alapuló közös iparpolitika irányadó sémájának kidolgozását, szabályozási eszközökkel biztosítva az európai politika stabilitását. E politika kidolgozásához hasznosnak bizonyulna komoly vizsgálatot végezni a hálózatok és az elosztási vagy működtetési tevékenységek szétválasztásának áráról.

2.4 Finanszírozás

2.4.1 Az állam szintjén:

E vélemény a társadalmi következmények tekintetében csupán néhány aspektust kíván jelezni (9). Ami a központi források felhasználását illeti, a rövidtávú eredményekkel járó intézkedések és a kutatási erőfeszítések közötti forráselosztás során EU-szinten meg kell találni a kényes egyensúlyt az éghajlatváltozás elleni védekezés, az Unió energetikai függetlensége, illetve a polgárok jólétének törekvése között. Az előirányzott és felhasználásra nem kerülő, fennmaradó közösségi forrásokat rendszeresen egy kutatás- és innováció-támogatási alapba kellene utalni. Az állami támogatásokra vonatkozó jogszabályoknak a kutatás területén mentességet kellene biztosítaniuk a nemzeti támogatási alapok számára a versenyszabályok alól, jogbiztonságot garantálva az új technológiák kiaknázását és ezzel munkahelyek létesítését vagy megtartását támogató befektetőknek. A kkv-kat támogatni kellene a Lisszabonban 2000-ben meghatározott hasznos növekedési szint elérésében, a munkahelyek fenntartásában és fejlesztésében és innovációs képességük megőrzésében.

2.4.2 A fogyasztók szintjén:

Az Unió hatékony eszközökkel rendelkezik (strukturális alapok, regionális politika). A szakértők a válságot megelőzően világszerte úgy becsülték, hogy az energiaipari alapanyagok árának növekvő tendenciája tartós lesz. Az Európai Bizottságnak el kell gondolkodnia, hogy az árfolyamok emelkedése esetén hogyan mozgósítsa a közösségi szolidaritást az energiaszegénység általi kirekesztődés enyhítése érdekében, amely az EU GDP-jére is kihatással van, valamint hogy válság esetén (az árak csökkenését a vásárlóerő csökkenése hatására többek között a fogyasztás csökkenése követi) hogyan cselekedjen az igénylések támogatása érdekében.

A közlekedés/energia kettős kérdés alakulásának egyik társadalmi következménye, hogy az áremelkedések alkalmával mindannyiunkat ennek a csapdájába ejt, miközben a globalizációból és a világgazdaság pénzügyi dominanciájából eredő külső nyomás – mely a válsághoz vezetett –, amúgy is érezteti hatását a bérekben és a háztartások vásárlóerejében, és az EU alulfoglalkoztatottsággal küzd. Egyébiránt az árak jelentős részben közvetett és differenciálatlan adók függvényei.

Az EGSZB úgy véli, szociális szempontból hasznos volna európai kezdeményezésre differenciálni a megtett kilométerek, az elfogyasztott üzemanyag, a villamos energia kilowattok, stb. „létfontosságú” illetve „választott” részét, átlagos becslések illetve fogyasztói kategóriák alapján, melyeket társadalmi párbeszéd keretében kellene meghatározni. Így új támogatási rendszereket lehetne kialakítani a hátrányosabb helyzetűek számára az elkerülhetetlen, létfontosságú részre.

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy meg kellene vizsgálni az integrált európai energiapiac megvalósíthatóságát, melyet a közös energiapolitika szolgálatába lehetne állítani. A közös árkoncepció a gazdasági fejlődés fenntartásáért – s egyúttal a klímaváltozás ellen és a fogyasztók érdekeiért – folytatott küzdelem eszközévé tenné e rendszert, a költségek igazságosabb elosztása révén.

2.5 Adópolitika

2.5.1 Az adópolitika is befolyásolja az árak alakulását (az ökológiai címke ennek legújabb eleme). A tagállamok e téren megőriztek bizonyos mozgásteret. Egy integráltabb piaci politika kialakítása rábírhatná az EU-t, hogy vizsgálja felül az adópolitika terén kialakult helyzetet, és növelné az átláthatóságot a fogyasztó/polgár számára.

2.5.2 A kőolajtermékek forgalmi adójának Unió által meghatározott mértéke a mennyiségen, a HÉA az értéken alapul; mint minden közvetett adó, a HÉA is igazságtalan, hiszen a hozzájárulási kapacitástól függetlenül érvényesül: így a leghátrányosabb helyzetű társadalmi-gazdasági csoportokat sújtja a leginkább. A tagállamok állampolgárai azonban nem egyenlők az üzemanyagadók tekintetében, ezért az utóbbiakról nyilvánosságra szánt tanulmányokat és felméréseket kellene végezni a fogyasztók körében a legjobb rendszer megtalálása érdekében a konvergencia irányába. Egy „európai” gázolajnak azonnali hatása lenne az átláthatóság tekintetében (10).

2.6 Kutatás

2.6.1 A produktív beruházások fellendítése révén olyan szintet kell elérni, amely jelentős és gyors eredményekhez vezet, ami nélkül sem az energetikai függetlenség, sem az Unió klímaváltozás elleni küzdelemben elfoglalt vezető pozíciója nem őrizhető meg, és sem az európai életszínvonal, sem pedig Európa jövője nem tartható fent. A megújuló energiákkal és a tiszta és gazdaságos közlekedéssel kapcsolatos európai szabadalom ingyenes engedélyezési eljárása csökkentené a lappangási időt a felfedezés és a piacra bocsátás között. Egy hasonló politika nem mondana ellent a Lisszaboni Szerződés 194. cikke 1. bekezdése c) pontjának. Elkerülhetetlen bizonyos ésszerű kockázatokat vállalni. Az EBB ma már befektetéseit az energiahatékonyság 20 %-os növeléséhez köti. Ez a rendszer az innováció támogatására is vonatkozhatna (11) és számos vállalkozásnak fel kellene kínálni.

A kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmushoz való hozzáférés lehetősége a kkv-k számára (lásd az 1.2.5. pontot) növelhetné az innovatív tevékenységek megvalósítását az egész területen. Például fejlődnek a car-sharing kezdeményezések, azonban, mint St Brieuc vagy Rennes városában (12), továbbra is függenek a helyi támogatások lehetséges szintjétől, pedig mobilitást, CO2-csökkenést, időnyereséget és szociális projekteket biztosítanak a hátrányos helyzetűek hozzáférése és a használatukkal járó csekély kiadások révén.

2.7 Területek

2.7.1 A közlekedés és az energia a régiók vérkeringése, a helyi fejlődés esélye (lásd a TGV gyorsvasút vonalak megnyitásának hatását a franciaországi régiókra). Az utazások azonban, melyek hagyományosan a gazdaság és a területrendezés motorjai voltak, magas energiaköltségek esetén fékezőleg hatnak.

2.7.2 Az Unió számszerű célkitűzésekhez kötött energia- és klímapolitikát fogadott el, amihez megfelelő mérési eszközökre lesz szüksége. Megfontolásra érdemes a minőségi aspektusok harmonizált mérése az Unióban, az energia és a közlekedés területi dimenziója különösen alkalmasnak tűnik a szükségletek felmérésére. Helyi szinten a tendenciák kifinomult ismerete segíthet a források jobb kezelésében.

2.7.3 Az Unió regionális politikáján keresztül a területek támogatásokban részesülnek. E támogatások lebontásának tükröznie kellene a polgárok közlekedési és energiaellátási jólétének fokozására irányuló törekvést. A közlekedés/energia kettős kérdés alakulása a gazdaság teljes rétegeit érintheti, súlyos társadalmi következményekkel, amikor a kapcsolódó negatív hatások egy olyan ágazatot sújtanak, mint a halászat, ahol a költségek növekedése felemészti a profitot.

2.7.4 A gazdasági tevékenységek elosztása és a városokon belüli mobilitás kezelése (13) kondicionálják a napi kétszeri ingázást. A strukturális alapok támogathatnák a helyi munkaerő felvételére vonatkozó kötelező előírást (a kijelölt zónákban lakók számára fenntartott munkahelyek százalékos aránya, adómentességek az elkötelezett vállalkozásoknak). A foglalkoztatás, a lakhatás és az esélyegyenlőség, vagyis a fizetés mellett negyedik tényezőként a közlekedés is alapvetően elősegíti vagy gátolja a társadalmi beilleszkedést.

Azok a megoldások, melyek elkerülik a közösségre háruló költségek kiigazításának negatív szociális hatását, fellelhetőek a lakhatással, a foglalkoztatással és a mobilitással kapcsolatos állami várospolitikák új prioritásaiban és koordinálásában.

Megfelelő jogi garanciákat nyújtó nemzeti, illetve európai keretek között az intézkedések felosztása tehát a legmegfelelőbben a regionális és helyi testületek, vállalkozások és háztartások szintjén valósulhatna meg.

2.8 Közszolgáltatások

2.8.1 Az energia tekintetében a helyzet inkább „oligopolisztikus”, semmint valóban konkurenciális képet mutat. A polgárok kedvezőtlenül fogadják a hálózatokhoz való hozzáférésben és az árpolitikában mutatkozó hatásokat (pl. a gazdaságtalannak kikiáltott szárnyvonalak és buszhálózatok megszüntetése, fogyasztói árak növekedése, energiaköltség stb.). A nemzeti közszolgáltatások a szabályozás, a területi fellépések, a polgárok alapvető jogainak védelme és a foglalkoztatás metszéspontjában állnak.

A közösség szerepe, hogy enyhítse a helyzet alakulásának következményeit és a polgárokat érintő bizonytalanságot. A helyi önkormányzatoknak aktívan kellene területükön fellépniük a gazdasági és pénzügyi sokk mérséklése érdekében. A közlekedés/energia kettős kérdés alakulásában erősen érintett lévén megoldásokat keresnek.

Új kormányzati eszközökre van szükség a különböző – helyi, regionális, közösségi – fellépési szintek között. A közösségi programokat ismertebbé kellene tenni a nagyközönség számára, illetve nyitottabbá a kísérletezésre.

2.8.2 A munkahelyek eloszlása a foglalkoztatási medencékben javítható volna azzal, ha a tömegközlekedési hálózatok szerveződéséhez kötődne. A helyi foglalkoztatási szolgálatok rendkívül fontos szerepet töltenek be; e szerveknek tekintettel kellene lenniük az energiára és a közlekedésre nehezedő új kényszerekre.

2.8.3 A területek hálózatba szerveződése politikai döntések és beruházások függvénye. Az árképzés befolyásolása révén biztosítható a hozzáférés és a megfizethető ár, illetve a kevéssé előnyös helyzetűek beilleszkedése. A közlekedés, a maga szükségességével, drágaságával és olykor ritkaságával együtt a kirekesztődés 4. számú tényezőjévé vált a lakhatás, a munkahely és a bér után. Társadalmi éberségre van szükség a közlekedésre kirótt újabb kötelezettségek következményeivel kapcsolatban (Energia-Klímaváltozás Intézkedéscsomag). A gazdasági hatékonyságra a következők módszeres megközelítése révén kellene törekedni: az utazással kapcsolatos politikák, intermodális kapcsolódások, valamennyi földrajzi tér és időbeli egység versenyképes jövedelmezővé tétele (14), műszaki és társadalmi kutatás a források optimalizálása érdekében, a költségek csökkentése mellett. Ez a szereplők politikai akaratától és aktivizálódásától függ.

2.9 Egészségügy

A közlekedés/energia kettős kérdés alakulásának következményei a polgárok egészségében is jelentkeznek. Indokolt volna tehát a korábbi választásokat ellensúlyozó intézkedéseket hozni, az „Energia-Klímaváltozás Intézkedéscsomag” tiszteletben tartása mellett, mellyel az Európai Bizottság közlekedéspolitikai fehér könyve már foglalkozik.

2.9.1 Az egészségromlás okai a közlekedés hosszú munkahely/otthon útvonalakon való mindennapos, ismétlődő használatával összefüggésben hatást gyakorolnak a szociális rendszerekre, ezek a következők: a munkaerőpiacon maradás nehézségei, stressz, aszténia, a felnőtteknél megfigyelt betegségek sorozata: allergiák, izom- és ízületi betegségek, a fiataloknál pedig allergiák, hörghurut stb.

A nem fenntartható energiák használatával összefüggésben: a levegő, az édes és a sós vizek, a talaj, a talajból nyert élelmiszer minőségének romlása stb. Egyébiránt újra kell gondolni a nukleáris energiához való visszatérést és annak potenciális veszélyeit, illetve a népesség felvilágosítását, a nukleáris energiatermelő tagállamokban mutatkozó kereslet növekedése, illetve az erőműpark elöregedése okán.

2.10 Foglalkoztatás

2.10.1 A növekedésnek, a foglalkoztatásnak (lisszaboni stratégia) és a fenntartható fejlődésnek az energia és a közlekedés drágulásával, majd a pénzügyi válság következményeivel kell szembenéznie. A lisszaboni stratégia szociális fejezetéhez kapcsolódó szociális kérdések és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kérdések újragondolásra várnak. A liberalizáció már eddig is jelentős következményekkel járt az európai földgáz/villamos energia ágazatban dolgozókra nézve.

2.10.2 Az Európai Unió klímapolitikájának erősödő közösségi dimenziója magába foglalja egy valódi makrogazdasági szintű társadalmi párbeszéd kezdeményezését, amelynek végcélja Európa jövőbeli „klímatervének” megtárgyalása lenne, a versenytorzulások és a szociális dömping elkerülése érdekében. Az Európai Bizottság a társadalmi partnereket egy olyan mechanizmus kialakításával támogathatná, amely lehetővé teszi számukra – a közlekedés/energia kettős kérdésre is kiható – új klímapolitikából következő gazdasági és társadalmi átalakulási folyamatok „előrejelzését, megelőzését és adott esetben kezelését”.

2.10.3 Az EGSZB véleménye szerint jelentősen növelni kell az alkalmazott kutatásokra fordított eszközöket, hogy az innovatív technológiák fejlesztése valóban a munkahelyek számának növekedéséhez vezethessen, különös tekintettel a kkv-kra és mikrovállalkozásokra.

2.10.4 Az EGSZB támogatja az EGA (Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap) kiterjesztésének gondolatát, a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében hozott intézkedések munkavállalókra kifejtett negatív hatásainak enyhítése érdekében. Az EGSZB szerint minden nehézségekkel küzdő, a szegénység által fenyegetett vagy kirekesztett népességet támogatni kell, és ezért a szóban forgó alap működési mechanizmusát is felül kell vizsgálni az EGA-hoz való hozzáférés kritériumainak bővítésével kezdve.

2.10.5 Az EGSZB úgy érzi, a kényszerű kiadások egyre nagyobb terhet rónak a kevéssé jómódúakra, és fenyegetik e népesség e-integrációját, újabb tényezővel súlyosbítva munkaerőpiaci és társadalmi kirekesztődésüket. Az Uniónak képesnek kell lennie arra, hogy az árak alakulását ezen polgárai számára is elviselhető szinten tartsa, mindeközben növelve az energiaellátás biztonságát.

2.11 Szociális párbeszéd a vállalatokon belül

2.11.1 A közlekedés/energia kettős kérdés alakulása mikrogazdasági szinten következményekkel jár a vállalatokra is, és ezzel a szociális párbeszéd keretében is foglalkozni kell.

—	A szociális párbeszédnek foglalkoznia kellene a személyzetek és vezetők fenntartható, energiatakarékos magatartásra és tiszta közlekedésre való nevelésével.

—	A tárgyalások keretében kötelezővé lehetne tenni egy fenntartható mobilitási terv kidolgozását az adott vállalaton vagy szolgálaton belül.

—	A munkáltatót rá lehetne szorítani arra, hogy a szociális párbeszéd keretében megállapított szinten ismerje el a munkavállalók közlekedési költségeit, mint a minimális bérszint egy elemét.

—	A szociális párbeszéd keretében meg lehetne határozni új vállalat-tanúsítási rendszerek feltételeit (15).

—	Tárgyalásokat lehetne folytatni a szakmai tevékenység energiafogyasztásának visszaszorítása és a gazdaságos közlekedés révén elért nyereség megosztásáról és a párbeszéd keretében meghatározott kritériumok szerinti értékeléséről.

A vállalaton belüli szociális párbeszéd előtt tehát új lehetőségek széles tárháza nyílik.

2.12 Kultúra és oktatás

2.12.1 A közlekedés és az energia régóta sajátos kulturális dimenziót is nyertek, melyet a demokrácia a polgárok széles rétegei számára elérhetővé tett. Ezt a dimenziót, amely mára az európai építkezés alapvető tényezőjévé lépett elő, meg kell óvni, ami jelentős megoldandó emberi kihívást jelent az európai sokszínűség megértése és gyakorlása szempontjából.

2.12.2 Az EGSZB szerint a jelenlegi fejlődési tendenciák új alkalmat teremthetnek a polgárok gyermekkortól a többi európai ember jobb megismerésére való nevelésére, és a népesség mobilitásának megfelelő kiaknázására. Ez az oktatási politika egyúttal a mindennapos polgári felelősségvállalás gesztusaira is irányulhatna, figyelembe véve a hátrányos helyzetű – csökkent képességű, idős, kirekesztett – népességet is. Az említett oktatási politika a potenciálisan hozzá kapcsolódó egészségre való neveléssel is párosulhatna (16).

2.13 A szervezett civil társadalom fellépése

2.13.1 Egyéni szinten

Minden polgár kötelessége tájékozódni és joggal várja el a döntések átláthatóságát, akár a közösségi intézményekről, akár az olyan struktúrákról van szó, mint a szabályozási ügynökségek. Az EGSZB szerint ezen a területen széles körű népszerűsítő kampányra volna szükség.

Az EGSZB ismételten támogatásáról biztosítja a Bizottság 2007. július 5-i javaslatát (17) az európai energiafogyasztók chartájával kapcsolatban, amely garantálná a fogyasztók jogait, melyek „érvényesülését nem hagyhatjuk pusztán a piaci mechanizmusokra” (a charta 1.2 és 1.8. pontja).

2.13.2 Globális szinten

Az energiapolitika kihívásainak való megfelelés nagyszabású társadalmi mobilizációt követel meg, amelyhez a polgárok részvétele és önkéntes fellépése szükségeltetik.

Az EGSZB e cél érdekében olyan javaslatot terjeszt elő, amely alkalmas lehet a polgárok illetve a fogyasztók tudatosságra nevelésére, nevezetesen a hozzáadott CO2 kibocsátás címkézését valamennyi fogyasztási terméken.

A polgárok, miközben lehetőségük volna felelős döntéseket hozni, nem rendelkeznek kellő láthatósággal. Az Unió két további szinten is felléphetne úgy, hogy közben fenntarthatja vállalkozásai versenyképességét:

—	egyrészről makrogazdasági szinten, amint az EGSZB 2008. február 20-i véleménye (18) is rámutatott.

—

másrészről mikrogazdasági szinten, ahol a fogyasztók választási lehetősége jelentősen bővülnének, ha a vállalkozások – egy EMAS típusú, szabványosított tanúsítási rendszeren keresztül – az értéklánc valamennyi szintjén minden egyes termék, áru illetve szolgáltatás címkéjén feltűntetnék a hozzáadott széndioxid-mennyiséget. Hasonló irányba mutató részleges kísérletek folyamatban vannak Nagy-Britanniában, valamint az Unión kívül például a kanadai Vancouverben.

A fenti – a HÉA-címkézéshez hasonlítható – címkézési rendszer révén növelni lehetne az egyes polgárok tudatosságát, a különböző termékek és szolgáltatások fogyasztásakor: az „ APC Added Production of CO2 ” megjelölés minden könyvelési dokumentumon szerepelne, akár a szupermarket vásárlói blokkjáról van szó, akár a fizetési kimutatásról, minden egyes termékre és szolgáltatásra kiterjedően, lehetővé téve az Unió valamennyi polgára számára, hogy objektív alapon magáévá tegye a problematikát.

Ez a rendszer nem kapcsolódna a CO2 termelés okozta költségek megfizetésének koncepciójához. A legsürgősebb feladat a tudatosság megteremtése minden polgárban, egyszerű eszközökkel, minden szektorra kiterjedően.

Az EGSZB úgy véli, a kereskedelemmel foglalkozó globális fórumok magukévá tehetnék ezt az európai gyakorlatot. Az eredmények helyet kaphatnának a már szabványosított kereskedelmi dokumentumokban, az Edifact mintájára, a civil társadalom éves szintű ellenőrzésével: az Európai Gazdasági Bizottság például évente beszámolót készít az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (UNECE) részére az Edifac aktuális állapotáról.

Az EU-nak testhossznyi előnye van a „Közlekedés – Energia – Környezet” hármas fejezet szükségszerű – egyazon politika három fejezeteként való – közös kezelésének tudatosítása terén. Ebből az előnyből globális szinten is tudnia kell előnyt kovácsolni.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 4-én.

az „Európai Gazdasági és Szociális Bizottság” elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) RSFF: Kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmus, az EBB 2007. június 5-i együttműködési megállapodása hozta létre a kutatás/fejlesztés és az innováció előmozdítására Európában, 10 milliárd eurós kerettel.

(2) A globalizációhoz való alkalmazkodás elősegítését célzó európai alap.

(3) A komodalitás meghatározása: „A módköziség, vagyis a különböző szállítási módok hatékony alkalmazása külön és kombináltan egyaránt”– Az Európai Bizottság 2010-ig szóló közlekedéspolitikai fehér könyvének félidei felülvizsgálata 2006 júniusában.

(4) Az EK-Szerződés 73. cikke: „E szerződéssel összeegyeztethetők azok a támogatások, amelyek megfelelnek a közlekedés összehangolására irányuló igényeknek, vagy amelyek a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő bizonyos kötelezettségek terheinek megtérítését szolgálják”. Lásd a Tanács 1970. június 4-i 1107/70/EGK rendeletét a vasúti, közúti és belvízi közlekedéshez nyújtott támogatásokról, HL L 130., 1970.6.15., 1–3. o., valamint AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2007. október 23-i, 1370/2007/EK RENDELETÉT a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról és a Tanács 1191/69/EGK és 1107/70/EGK rendeleteinek hatályon kívül helyezéséről.

(5) Edifact: Az igazgatási, kereskedelmi és közlekedési adatok elektronikus cseréjének rövidítése – az ENSZ szabványa, amely egyszerre határozza meg a szerkezetet és a tartalmat; a nemzeti és szektoriális szabványhivatalok megfelelően kiigazították, hogy minden egyes tevékenység követelményeit figyelembe vegye.

(6) Az ENSZ 56 tagú Európai Gazdasági Tanácsa egyike az ENSZ GSZB-jeként működő UNECE öt regionális bizottságának. Az európai országok mellett tagjai közé tartozik az Egyesült Államok, Kanada, Izrael és a közép-ázsiai köztársaságok is.

(7) A „spot” piac a valutaárfolyamokkal, kamatlábakkal vagy nyersanyagárakkal spekulál, ultragyors szállításokat kötve le másnapi vagy akár egy napon belüli határidővel.

(8) DESTATIS (Német Szövetségi Statisztikai Hivatal): az energiaárak éves szinten 3,8 %-kal húzzák felfelé a termelési árakat. Ugyanezen időszak alatt az árak összességében 7 %-kal, a kőolajszármazékoké 19 %-kal, a villamos energiáé 10 %-kal nőtt. Az energiát leszámítva az árak csak évi 2,7 %-kal nőttek volna (in: Les ECHOS napilap, francia kiadás, 2008. március 21–22.).

(9) Lásd az EGSZB véleményeit, nevezetesen: Allewelt, „A jövő közlekedési infrastruktúrái”, 2004.1.28., ces93.2004; Krzaklewkski, „TEN: egy integrált megközelítés felé”, 2008.3.28., HL C 204., 2008.8.9., 25. o.

(10) Az üzemanyagokra vonatkozó adópolitika kiegészíti a közlekedési infrastruktúrák használatának díjszabását annak érdekében, hogy a külső költségek beépüljenek a felhasználók által fizetett árakba. Ezáltal lehetővé válik az üvegházhatású gázok kibocsátásához kapcsolódó külső költségek összetevőjének beépítése. Márpedig, miután a közúti szállítási szektort teljes egészében liberalizálták, a belső piac zökkenőmentes működése elé a harmonizált üzemanyag-adóztatás hiánya állít egyre nagyobb akadályt. Az Európai Bizottság 2010-ig szóló közlekedéspolitikai fehér könyve, 2001.

(11) Ld. az EGSZB véleményét, előadó: Wolff, „A környezetvédelem illetve energiahasználat szigorúbb politikai követelményeinek hatása az európai ipar versenyképességére”, 2008.2.20., ces HL C 162., 2008.6.25., 72. o..

(12) Bretagne (22), Franciaország; Saint-Brieuc városa meghallgatás tárgyát képezte a jelen véleményen dolgozó tanulmányozócsoport részéről.

(13) EGSZB-vélemény: Ribbe, „Közlekedés a városi és nagyvárosi területeken”, ces HL C 168., 2007.7.20., 77. o..

(14) Saint-Brieuc település, Bretagne (22), Franciaország, október 6-i meghallgatás: „virtuális” helyi közlekedési vonalak felállítása, kérésre aktiválva konkrét útvonalakon, egy olyan mobilitási központnak köszönhetően, mely a közlekedési módok helyi felhasználók általi integrált irányítását kezelő számítógépes eljárás révén működik, illetve tájékoztat a többi hálózatról (ITS, Intelligent Transports Systéme).

(15) EMAS-típusú tanusítványok, „Eco Management & Audit Scheme”, 2002-ben és 2004-ben felülvizsgált 1995. évi rendelet, 761/2001. sz. rendelet az önkéntes részvételről.

(16) EGSZB-vélemény: Sharma, „Túlsúlyosság Európában – a civil társadalom különböző partnereinek szerepe és felelőssége”, (ces HL C 24., 2006.1.31., 63. o.).

(17) EGSZB-vélemény: Iozia, „Az energiafogyasztók európai Chartája”, 2008.1.16., HL C 151., 2008.6.17., 27. o..

(18) Említett Wolff-vélemény, EGSZB

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/50

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye „Az európai repülőgépipar helyzete és kilátásai”

(2009/C 175/09)

2007. szeptember 27-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdésével összhangban úgy határozott, hogy saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Az európai repülőgépipar helyzete és kilátásai.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága véleményét 2008. november 18-án elfogadta. (Előadó: Marius Eugen OPRAN, társelőadó: Patrick BAUDOIN.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) 110 szavazattal 9 ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

ELŐSZÓ

Ez a vélemény az európai repülőgépiparon belül a merevszárnyú polgári utasszállító, illetve áruszállító repülőgépek piacát ellátó szegmenssel foglalkozik. Az iparág egyéb alszektorai (katonai repülőgépek, helikopterek gyártása, karbantartás stb.) nem képezik e vélemény tárgyát.

Első rész – Kővetkeztetések és ajánlások

Célkitűzés: „Az európai polgári repülőgépipar globális piacvezető pozíciójának megőrzése a merevszárnyú gépek szegmensében: a kockázatok azonosítása, a prioritások meghatározása és javaslatok a 2008–2012 közötti időszakra vonatkozó sikeres stratégiára”.

A „STAR 21” jelentés igazolta, hogy a repülőgépipar kiemelt szerepet játszik a tudományos világ (egyetemek, főiskolák, állami laboratóriumok stb.) és az ipar közötti partnerség fejlesztésében. A repülőgép-ipari ágazat alapvető kompetenciák és technológiák gyűjtőtégelye és az innováció létfontosságú ösztönzője. Az iparág két egymástól kölcsönösen függő, a csúcstechnológiák alkalmazásán alapuló szektorra, a polgári és a védelmi szektorra épül.

1.1 A repülőgépipar – mind a polgári, mind a katonai területen – meghatározó eleme a szilárd ipari alapoknak, a technológiai fejlődésnek és a gazdasági növekedésnek. Egyúttal olyan biztos támpont, amelynek köszönhetően Európa fajsúlyos tényező lehet a világpolitikai színpadon, és befolyással bírhat a globális gazdasági és politikai döntésekre.

1.2 A szektor továbbá részt vesz a szakképzett munkaerő foglalkoztatásában Európában, más ágazatokhoz képest viszonylag magasabb béreket kínálva.

1.3 Összefoglalva, a szektorral kapcsolatban a lisszaboni stratégia (2000) és a barcelonai Európai Tanács következtetései (2002) (1) aktuálisabbak, mint valaha.

Az EGSZB szerint öt olyan alapvető tényező van, amelyek a politikai és iparági vezetők megelőző fellépésének elmaradása esetén valódi fenyegetést jelenthetnek az európai repülőgép-ipari ágazatra:

2.1 A repülőgépek fejlesztési költségeinek exponenciális növekedése miatt, és mivel a gyártók – európai ipari stratégiáik keretében – önállóan nem képesek az összes új repülőgépmodell fejlesztését finanszírozni, az utóbbiak az alkatrészgyártókra és alvállalkozóikra hárítják a finanszírozást és a finanszírozási kockázatokat, egyre hosszabbra tolva ki beruházásmegtérülési határidőiket, ami növekvő adósságokat és bizonytalanságot eredményez az alkatrész-beszállítók és alvállalkozóik körében.

2.2 A dollár 2005-től kezdődő és a jelenlegi világválság kitöréséig tartó gyengélkedése, amely e valuta ingadozó árfolyama révén jelenleg is folytatódik (és amely ingadozást az euróhoz viszonyított erősödésének mindenféle gazdasági megalapozottság nélküli, általános tendenciája jellemez), az alábbi következményekkel jár:

—	csökken az európai iparág versenyképessége (2),

—	állandósul az állandó költségek (bérköltség) minimalizálásának trendje,

—	az ágazat súlypontja egyre inkább a dollárövezetbe helyeződik át,

—	egyre csökken az európai alvállalkozók száma,

—	a „partnerségek” más, Európán kívüli térségekben jönnek létre.

2.3 A „papy boom” jelenség – amely 2015-ben éri el csúcspontját (3) – számos magasan képzett szakember kiesését jelenti a szektorból (2015-ig az európai repülőgép-ipari ágazat jelenlegi munkavállalóinak fele nyugdíjba vonul), egyes stratégiai kompetenciák végleges elvesztését vonva maga után.

2.4 A repülőgépipar regionális ágazataiban a feltörekvő, rendkívül agresszív új szereplőkkel (India és Brazília) folytatott egyre élesebb verseny a versenyképesség és a nyereségesség fokozása érdekében a költségek csökkentésére kényszeríti az iparág szereplőit, akik a szóban forgó piacokra való kijutásért kényszerű partnerségeket építenek ki a feltörekvő országokkal (például Kínával), a technológiaátadással és a helyi összeszerelő üzemek létrehozásával járó kockázatok ellenére. Az élesedő verseny miatt az iparág döntéshozói kénytelenek a kulcskompetenciákra összpontosítani figyelmüket.

2.5 A kőolajár jelenlegi kedvező szintje ellenére nem feledkezhetünk meg arról, hogy rövid és középtávú alakulása továbbra is bizonytalan a világgazdasági válság miatt, melynek súlyosságát és időtartamát egyelőre nem tudjuk felmérni. Ezek a tényezők veszélyeztetik a keresletet, sebezhetővé teszik a légitársaságokat, és rákényszerítik a gyártókat, hogy elgondolkodjanak azon, miként csökkenthetők a repülőgépek működési költségei, például az alternatív üzemanyagok és ennek megfelelő technológiák alkalmazása révén.

3. Az EGSZB úgy véli, hogy az ágazat alapvető kihívásait a versenyképesség fenntartására, a polgárok életében megmutatkozó gyakorlati előnyökre, illetve mindezeknek az EU nemzetközi politikai pozíciójára való kihatására támaszkodva kell kezelni.

Az EGSZB több ajánlást is megfogalmaz a fent leírtak alapján, azt szorgalmazva, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok fektessenek nagyobb hangsúlyt a repülőgépipar Unión belül betöltött központi szerepére és a polgárok életében megmutatkozó jelentőségére, tekintettel arra, hogy az ágazat számos más iparágra hatással van az Unió egész területén.

A technológiai fejlesztés, a növekedés és az együttműködés területén új kereteket kellene kialakítani, amelyek lehetővé teszik és bátorítják az EU különböző tagállamaiban működő vállalkozások hatékonyabb együttműködését ipari prioritásaik kidolgozása és megvalósítása terén. Ez erősíteni fogja a versenyképességet és elősegíti a piac ingadozásaira adandó megfelelőbb válaszokat. Sürgősen új minőségi és hatékonysági normákat kell kidolgozni, maximalizálva a K + F finanszírozásának hatékonyságát.

4.1.1 Meg kell erősíteni az Európai Bizottság és az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) közötti együttműködést az új típusú hibrid – a repülőgépipar katonai és polgári szegmensében egyaránt alkalmazható – technológiák kifejlesztésének előmozdítása érdekében. Ugyanakkor meg kell győződni arról, hogy az Európai Bizottság és az Európai Védelmi Ügynökség ellenőrzi a repülőgépipar katonai és polgári szegmensében egyaránt alkalmazható technológiák minden későbbi terjesztését.

4.1.2 Támogatni kell az iparág szereplőit – az ellátási láncon belül különös figyelmet fordítva az alkatrészgyártó szektorban működő kkv-k fejlesztésére – a „TISZTA ÉGBOLT JTI” gyors és fennakadás nélküli végrehajtásában; egyrészről az Európa által kitűzött környezeti célok teljesítése érdekében, másrészről elősegítve, hogy az iparág jelentős szerepet tölthessen be egy új generációs légiforgalom-irányítási rendszer (SESAR-ATM) kialakításában, támogatva az „Egységes Európai Égbolt” (SES) kezdeményezést (4).

4.2 Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság támogassa az elismert repülőgép-ipari kapacitással rendelkező uniós országok közvetlen, aktív részvételét egy olyan európai alvállalkozói hálózat kiépítésében, amely hatékonyan képes támogatni az olyan repülőgépgyártókat, mint az AIRBUS, a SAAB, az ALENIA, az ATR stb. Fontos fenntartani és bővíteni kompetenciáikat, mindenekelőtt az új technológiákra koncentrálva.

4.3 Az európai regionális repülőgép-ipari ágazatban jelentős fellendülés tapasztalható, az ATR (5) modelljeinek és az üzemanyag-megtakarításnak köszönhetően. A repülőgép-ipari piaci trend az RJ (Regional Jet) típusú repülőgépeket (6) részesíti előnyben. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy fontos támogatni az Open Innovation típusú, innovatív ipari stratégiákat kidolgozó vállalkozásokat, aminek a legjobb aktuális példáját a SuperJet International szolgáltatja.

4.4 Az EGSZB létfontosságúnak ítéli, hogy a tagállamok lépjenek fel a jelenlegi megrendelőktől való alvállalkozói függés csökkentése érdekében (a piacdiverzifikáció és a globális törekvések támogatása), és támogassák a megrendelők és az alvállalkozók közötti kölcsönös hosszú távú kötelezettségvállaláson alapuló charta kidolgozását.

4.5 Az EGSZB meggyőződése, hogy sürgősen támogatást kell nyújtani innovatív alvállalkozói stratégiák meghatározásához, hogy az alvállalkozók tartósan képesek maradjanak új, nagyobb hozzáadott értéket nyújtó termékek és szolgáltatások kifejlesztésére, egyúttal elősegítve a kritikus tömeg eléréséhez szükséges fúziókat.

4.6 Az EU és az Egyesült Államok WTO-n belül zajló jogvitája ellenére az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak, hogy gondolkodjanak el a gyártási eljárás folyamatosságát biztosító megfelelő finanszírozási eljárásról. Ez az eljárás a szektor alvállalkozói által felvett kölcsönök viszontbiztosításának formáját ölthetné; illetve vagy a kölcsönökre visszatérítendő előlegek formájában nyújtott garancia, vagy az EBB (Európai Beruházási Bank) által megállapított preferenciális kamatláb melletti hitelnyújtás formájában valósulhatna meg. Helyénvaló volna továbbá a – például a monetáris ingadozásokból eredő – pénzügyi kockázatokra fedezetet nyújtó mechanizmusokat is kialakítani.

4.7 Az ipari aspektuson túlmenően az EGSZB szerint meg kell előlegezni az iparág fejlődését és a szakmai változásokat, a különböző szinteken – nevezetesen a szakmai ágazat, az európai, nemzeti és területi fórumok szintjén – előrelátó módon gazdálkodva a munkahelyekkel és a kompetenciákkal. A repülőgép-ipari szakmákhoz kapcsolódó megfigyelőközpontok létrehozásának lehetővé kell tennie a holnap szakmáinak és képzési szükségleteinek azonosítását, a tudományos hatóságokkal együttműködve.

4.8 Az EGSZB hangsúlyozza a gazdasági éberséget szolgáló eszközök létrehozásának fontosságát a vállalkozások fejlődésének nyomon követésére és a kockázatok korai feltárására. Ezen eszközöknek egyrészről innovatív képzési formákat kell bevezetniük, másrészről szorosabbra kell fűzniük a kutatás/egyetemek/iparág kapcsolatokat, megfelelőbben felkészítve a fiatalokat és a munkavállalókat a jövő szakmáira és a körvonalazódó technológiai változásokra.

4.9 A különböző versenyképességi pólusok közötti tapasztalatcseréknek az uniós környezetvédelmi és technológiai célkitűzések elérése érdekében történő fejlesztése lehetővé teheti egy olyan hálózat megszervezését, amely biztosítja a szerepek és az európai alapok megfelelőbb elosztását, elkerülve az európai régiók versengését, s egyúttal növelve szinergiáikat.

4.10 Az EU pénzügyi részvételének a versenyképességi pólusok keretéhez kell igazodnia. E pólusok kialakításának célja az volt, hogy az EU megőrizze vezető szerepét a csúcstechnológiák terén, és versenyképes, innovatív és a magas szintű környezetvédelmi normáknak (HQE) megfelelő iparral rendelkezzen. A különleges ellenálló képességük és könnyű súlyuk miatt használt kompozit anyagok esetében például nem szabad megfeledkezni újrahasznosításuk, illetve megsemmisítésük lehetőségeiről, illetve lehetetlenségéről.

4.11 Az EGSZB hangsúlyozza egy olyan intézkedéscsomag gyors elfogadásának fontosságát, melynek célja:

—	a légi közlekedés környezetbaráttá tétele,

—	az utasok elégedettsége és biztonsága,

—	a légiközlekedési szektor CO2-kibocsátásának redukálása (az európai CO2-kibocsátás csökkentésére irányuló globális európai politikának megfelelően), a zajártalom és az üzemanyag-fogyasztás csökkentése,

—	a régi eszközök leszerelését megkönnyítő koncepciók kifejlesztése (újrahasznosítható anyagok használata stb.).

4.12 Az EGSZB szerint az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak igen gyorsan reagálniuk kell a stratégiai politika iránti igényre a repülőgép-ipari szektorban. E politika keretében konkrét fellépéseket is meg kell valósítani mind európai szinten, mind a repülőgép-ipari hagyományokkal rendelkező régiókban, a jövő változásainak megfelelőbb megelőlegezése és a társadalmi hatások minimalizálása érdekében. Az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak támogatniuk kell egy szociálispárbeszéd-bizottság felállítását az európai repülőgép-ipari ágazat szintjén, a szociális partnerek ajánlásának megfelelően.

Második rész – Indokolás

5. Kontextus és előzmények

5.1 Az elemzők 2007-ben a következő 20 évre a légi forgalom megkétszereződését prognosztizálták, évente átlagosan 6 %-os növekedést jósolva (2025-re 5 milliárd utast jeleztek előre a 2006-ban regisztrált 2 milliárd utassal szemben). A várható forgalomnövekedés kielégítése érdekében a következő 20 évre optimista előrejelzésekkel rendelkezünk az új (több mint 90 férőhelyes) repülőgépekre vonatkozó megrendelések tekintetében, melyek 22 600 (forrás: Airbus), illetve 23 600 (forrás: Boeing) repülőgép között váltakoznak.

5.2 A légi forgalom fokozódó liberalizálása, a feltörekvő országok (Délkelet-Ázsia és Közép-Kelet) keresletének robbanásszerű növekedése, illetve a légitársaságok 2007-ben helyreállt pénzügyi stabilitása elvileg megfelelő alapot jelent e folyamathoz.

2007. szeptember 27-én az EGSZB Közgyűlése engedélyezte, hogy az Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága (CCMI) saját kezdeményezésű véleményt dolgozzon ki a repülőgépipar jövőjéről Európában (a katonai repülőgépipar, a helikopter-ágazat, a karbantartás stb. alszektorainak kizárásával).

5.3.1 A repülőgépipar nagy jelentőségű az egész európai ipar számára a termelésben, az exportban, a foglalkoztatásban, valamint a kutatási és fejlesztési beruházásokban elfoglalt súlya miatt. Ezenkívül számos ipari ágazat motorja (alvállalkozók és a termelési lánc későbbi pontjain elhelyezkedő ágazatok, például a repülőgépek karbantartása), és egész régiók dinamizálásának eleme. Nem kevésbé fontos, hogy az európai többletérték mutatója, és annak bizonyítéka, hogy az erőfeszítések összehangolása lehetővé teszi Európa számára, hogy szembenézzen globális versenytársaival, például az Egyesült Államokkal.

5.3.2 A CCMI tapasztalatai, amelyeket „Az érték- és ellátási lánc fejlődése: európai és globális tendenciák” című véleményének (7) kidolgozása során szerzett, jól hasznosíthatók az e tekintetben igen összetett repülőgépipar esetében elvégzett elemzés során.

A növekedést egyébiránt további új típusú kockázatok fenyegetik, melyek újabb problémák forrásaivá válhatnak:

5.4.1 A gyártók feltörekvő piacoktól való erőteljes függése ahhoz vezethet, hogy az ázsiai növekedés váratlan lelassulása (nem csak Kína és India esetében) azonnali és rendkívül káros kihatással lehet az egész ágazatra.

5.4.2 A megrendelők és a beszállítók közötti kapcsolatok alapvető átalakulása és a megrendelők folyamatos szerkezetátalakításai felborították az ágazat egyensúlyát. Ma még nehéz megjósolni az elsődleges alkatrész-beszállítók által viselt pénzügyi kockázatok növekedésének következményeit, amely beszállítókra a megrendelők a kockázatmegosztási megállapodások keretében folyamatos nyomást gyakorolnak.

5.4.3 Az új technológiai fejlesztések finanszírozásának nem megfelelő szintje mind nemzeti, mind európai szinten. Hasznos lenne továbbá, ha forrásokat különítenének el az alapkutatások számára is a vállalati és az innovációs stratégia terén egyaránt.

5.4.4 A kompozit felé való orientáció az ellátási lánc teljes újraszervezését követeli meg (egyes Airbus üzemek eladása stb.), még mielőtt a technológia hatékonysága megfelelő igazolást nyert volna; ld. például a kompozit tömeges alkalmazását a B787 típusnál, amelyből immár több mint 800 darabra vannak megrendelések, holott a repülőgép még mindig nem kapta meg a hivatalos engedélyt.

5.4.5 2000 és 2007 között az euró 48 %-kal (ha 2008 első nyolc hónapjának középárfolyamát figyelembe vesszük, akkor 66 %-kal) értékelődött fel az amerikai dollárhoz képest; ha a jelenség, amely jelenleg megszűnt, megismétlődik (vagy akár fokozódik), az Airbus kénytelen lehet újabb megtakarítási programot indítani (az amerikai dollár 10 centes leértékelődése 1 milliárd eurójába kerül az európai gyártónak, amint az Airbus elnöke többször is jelezte), ami drámai következményekkel járna az alvállalkozói hálózatra nézve, melynek számos tagja nem képes biztosítási fedezetet fizetni – az üzemáttelepítések megszaporodását vonva maga után, katasztrofális szociális és politikai következményekkel.

5.4.6 Az A380 és az A400M, valamint a B787 körüli műszaki zavarok, illetve ezek azonnali következményei elég ékesen példázzák, milyen nehezen tudják kezelni a gyártók a repülőgépek egyre komplexebb gyártási folyamatait.

5.4.7 Pillanatnyilag nehéz előre látni a jelenlegi nemzetközi válság hatásait. A kőolaj árának csökkenése mindenesetre rövid távon kedvező lehet a légitársaságok számára. A recesszió azonban negatív hatással lehet a nemzetközi turizmusra, és ebből kifolyólag csökkenhet az utazások iránti igény.

5.5 A légi közlekedés lehetséges fejlődési perspektíváitól függetlenül, illetve jelenlegi növekedése ellenére az ágazat folyamatban lévő és jövőbeli átszervezése valós gazdasági és szociális hatással jár Európában, komolyan fenyegetve az európai légiközlekedési ágazat ipari bázisának fokozatos elsorvadásával.

5.6 Az ipari bázis leépülése súlyos kockázatokkal jár, mint pl. egyes kulcskompetenciák eltűnése, Európa globális piacvezető pozíciójának elvesztése az új kulcstechnológiák fejlesztésébe való beruházások megvalósítására való képtelensége miatt, az ellátási láncon belül számos európai alvállalkozó eltűnése, illetve a munkahelyek tömeges megszűnése.

6. Az EU repülőgépiparának főbb célkitűzései és kihívásai

6.1 Az EGSZB szerint az ágazattal kapcsolatban felmerülő főbb kérdések a versenyképesség fenntartását és az ágazat általános megítélésének javítását érintik.

6.2 Az új szereplők számára rendkívül nehéz a repülőgép-ipari ágazatba betörni, az első vonalba jutni pedig egyenesen lehetetlenné vált. Globális szinten a több mint 100 üléses repülőgépek piacán mindössze két gyártó képes túlélni: az Airbus és a Boeing. Különösen nehéz a tartósan hanyatló vagy teljesen megszűnt technológiák, kompetenciák vagy infrastruktúrák újbóli megteremtése.

Európának tehát ügyelnie kell arra, hogy az elismert repülőgép-ipari kapacitásokkal rendelkező országok

6.3.1 fenntartsák és növeljék kompetenciájukat, mindenekelőtt a csúcstechnológiákra összpontosítva, illetve hogy részt vegyenek egy olyan európai alvállalkozói hálózat kiépítésében, amely hatékonyan képes kiszolgálni az olyan, nagy megrendelőket, mint az Airbus, a Saab vagy az ATR;

6.3.2 és hogy nagyobb szerepet játsszanak a kutatás világával (egyetemek, főiskolák, állami laboratóriumok stb.) kiépítendő partnerségek fejlesztésében az alapkutatások területén.

6.4 Európa nem hagyhatja figyelmen kívül a katonai és polgári célú kutatások között az Egyesült Államokban tapasztalható szoros kapcsolatot. A B787 programban mutatkozó késedelemtől függetlenül a Boeing pénzügyi támogatásban részesült a NASA, illetve a DARPA részéről a kompozit struktúrákra való átálláshoz szükséges technológiai ugrás teljesítéséhez. A fenti okokból az EGSZB úgy véli, hogy erősíteni kell az Európai Bizottság és az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) közötti együttműködést az új, kettős (polgári és katonai) felhasználású repülőgép-ipari technológiák kifejlesztésének előmozdítása érdekében.

6.5 A repülőgépipar nem tekinthet el a Parlament és a Tanács által 2006. december 18-án elfogadott, REACH-ről szóló, 1907/2006/EK rendelet alkalmazásától, amely 2007. június 1-jén lépett hatályba. A rendelet célja eredetileg az európai piacon jelentős mennyiségben jelen lévő, mintegy 30 000 vegyi anyag biztonságának értékelése, engedélyezése vagy adott esetben korlátozása volt. Az utóbbi hetekben azonban mind a 100 000 létező anyagról bejelentették, hogy előzetes regisztrációjuk megtörtént. Ez növelni fogja az ellátási zavarok veszélyét, különösen a komplex vagy kompozit anyagok összetevőinek értékelésekor. Az EU-nak feltétlenül támogatnia kell tehát a jelentős kompozitfelhasználású versenyképességi pólusokban működő vállalkozásokat az egyes összetevők kockázatainak értékelésében. Az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak e kontextusra tekintettel segíteniük kellene az európai légiközlekedési iparágat a környezeti célok elérésében.

6.6 Az EU kötelezettséget vállalt a CO2-kibocsátás, a zajártalom és az üzemanyag-fogyasztás csökkentésére (beleértve a bioüzemanyagok támogatását is). Helyénvaló tehát, hogy az Európai Bizottság megfelelő keretet alakítson ki az iparág szereplői számára – a kkv-kat is beleértve – a „Tiszta Égbolt” közös technológiai kezdeményezés gyors és harmonikus végrehajtásához.

Ami a rövidtávú járatokat illeti, Európának megfelelő időben gondoskodnia kell egy, az ilyen típusú repülőgépekre összpontosító K + F programról, amely biztosítja az A320 helyettesítését az NSR típussal (8), segítve az iparágat abban, hogy ne ismételje meg az A350 esetében elkövetett hibát. Ez haladéktalan szükségszerűség, mivel az ipar összképe azt mutatja, hogy alapvető változások körvonalazódnak a több mint 100 férőhelyes egyfolyosós repülőgépek szegmensében.

6.7.1 Az elkövetkezendő 10 évben várhatóan véget ér a Boeing–Airbus duopólium e stratégiai szegmensben, amely a 2027-ig megépítendő 29 400 új gép mintegy 65 %-át adná (körülbelül 19 160 gépet) (9), értékben azonban csak a teljes piac 40 %-át képviseli; ez a fokozódó verseny és az ilyen típusú gépek árára nehezedő igen nagy nyomás jele.

6.7.2 A 2015–2020 közötti időszakban várhatóan új piaci szereplők kezdik meg tevékenységüket, például Kínában a (közelmúltban fuzionált) Avic 1+2, Oroszországban a Szuhoj [Sukhoi], valamint a Bombardier (Kanada) és az Embraer (Brazília). Európa nem feltétlenül nyeri meg az árversenyt ebben a szegmensben, azonban megtalálhatja számításait, amennyiben az innováció révén sikerül megőriznie technológiai előnyét.

A regionális légi forgalom évente 8 %-os ütemben növekszik. A megrendelések 2007-ben csúcsot értek el mind az RJ-k (Regional Jets), mind a légcsavaros gázturbinás hajtóművek esetében. Az utóbbiakra vonatkozó megrendelések száma megduplázódott. A körülményeket figyelembe véve (az üzemanyagár emelkedése és pénzügyi válság) a légcsavaros gázturbinás hajtóművek sikere valószínűleg tartós lesz, és vélhetőleg az RJ-k piacából is részesednek majd. Mindennek ellenére az RJ-k piacának növekedése is folytatódhat, mivel az e kategória iránti kereslet nagyon erős, és valószínűleg – olyan új repülőgéptípusokkal, mint a Bombardier „CSeries”-e vagy az újabban megjelenő Szuhoj és Avic – a két repülőgépgyártó, a Boeing és az Airbus területéből is elfoglal egy részt majd.

6.8.1 Az európai regionális repülőgép-ipari szektorban jelentős fellendülés mutatkozik, melynek húzóerejét az ATR modellek és az általuk kínált üzemanyag-megtakarítás jelenti. Maga a repülőgép-ipari piac is az RJ típusú repülőgépek felé orientálódik, mely szegmensben az LCA típus esetében tapasztalható korlátolt versennyel ellentétben (Airbus–Boeing duopólium) élénk verseny folyik a Bombardier (Kanada) és az Embraer (Brazília), illetve a tőlük jóval lemaradó ATR és az egyéb nemzeti (pl. japán, orosz, kínai) szereplők között.

6.8.2 Az RJ szegmensben a korábban megszűnőben lévő európai konstruktőri jelenlét ismét megerősödhet a SuperJet International megjelenésével. Az Alenia Aeronautica (Olaszország) és a Sukhoi Aircraft (Oroszország) által 51/49 %-os arányban birtokolt vegyes vállalat, amely 75–100 férőhelyes kapacitású regionális repülőgépekre irányuló ipari programot fejleszt ki, az európai – a kőolaj ingadozó árának kontextusához igazított – regionális repülőgépgyártás fellendítésére irányuló bevált gyakorlatok konkrét példája.

6.8.3 A program az európai és globális szinten meglévő legkiválóbb kompetenciákra támaszkodik, nevezetesen számos partnerségen keresztül jelentős francia beszállítók (a Thales és a Safran szállítja a repülőgépek értékének több mint 30 %-át), illetve más európai beszállítók, pl. a Liebherr (Németország) és az Intertechnique (Franciaország), továbbá EU-n kívüli alvállalkozók, például a Honeywell (USA), valamint nemzetközi kiválósági központok, például több Indiában található pólus bevonásával.

6.9 A repülőgépipar nézetkülönbségek forrása Európa és az Egyesült Államok között. Ennek ellenére az amerikai polgári repülőgép-ipari tevékenységek katonai szerződéseken keresztül történő támogatása burkolt állami támogatásnak tekintendő, amely ténylegesen a verseny torzulását eredményezi. Néhány hónappal ezelőttig ennek hatását tovább erősítette az amerikai dollár gyengesége. Az európai, illetve nemzeti intézmények visszatérítendő előlegek vagy egyéb formában nyújtott támogatása nem csupán összhangban van az EU és USA „Large Civil Aircraft” (LCA) megállapodásával, de a piaci szabályoknak megfelelő, átlátható eszközt is jelent az új programfejlesztések finanszírozására.

Az euró–dollár árfolyamok ingadozása miatt nem tekinthető normálisnak, hogy a nagy megrendelők (Airbus) az átváltási kockázatot áthárítsák alvállalkozóikra, dollárban fizetve ki őket, miközben az EADS, az Airbus anyavállalata az alvállalkozók számára rendelkezésre álló lehetőségekkel össze nem mérhető kockázatfedezeti kapacitásokkal rendelkezik. Ugyanezek a megrendelők az 1. és 2. szintű alvállalkozókra igyekeznek hárítani az új programok pénzügyi és technológiai kockázatait is.

6.10.1 E kontextusban lehet-e aktív partnerségek kiépítésében gondolkodni a megrendelők, illetve az alvállalkozók között? Ez a partnerség különböző, igen változatos formákat ölthetne. El kell gondolkodni a „Risk Sharing” illetve a „Work Package” kérdéséről. A partnerségnek a K + F területen is meg kell mutatkoznia. A megrendelőnek biztosítania kell a legmagasabb szintű alkalmazott kutatások költségeinek egészét, míg a kkv-k részvétele az ipari folyamatba illeszkedő kutatásban valósulhatna meg.

6.10.2 Az aktív részvétel másik formája a vállalkozások nyersanyag-ellátásában mutatkozhatna meg. Tudjuk, hogy az Airbus felvásárolja a titánt, majd beszerzési áron továbbadja alvállalkozóinak. Kétségkívül adekvát volna, ha a megrendelők hajlandóak volnának közös alapra helyezni az alapanyag-beszerzést. Elképzelhető-e, hogy az alvállalkozó kkv-k és a megrendelők olyan közös rendszert alakítsanak ki, amely lehetővé teszi az alapanyag-ellátás megszervezését, a beszerzési árak csökkenését eredményezve?

Ma azt tapasztalhatjuk, hogy a kkv-k erőteljes függésben vannak egyetlen repülőgép-ipari megrendelőtől (például az Airbustól). Az általános mechanika, a fémipar és az elektronikai berendezések szektorában számos nagyobb vállalkozás esetében akár 70 %-os mértékű, a szolgáltatási szektorban megközelítőleg 67 %-os mértékű függés tapasztalható (10).

6.11.1 Elsősorban a repülőgép-ipari szektorban jelentkező ciklikus hatások áthidalása érdekében létfontosságú, hogy a kkv-k diverzifikálják tevékenységüket egyéb szektorok felé is, Európa legkiválóbb tulajdonságaira támaszkodva. Ugyanakkor e vállalkozásoknak meglehetősen nagy alkalmazkodási képességre lesz szükségük, hogy érvényesülni tudjanak az alaptevékenységüktől eltérő területeken. Egyúttal képesnek kell mutatkozniuk többféle típusú tevékenység kezelésére, megfelelő pénzügyi és humán erőforrásokat fordítva rájuk. Ennek egyik feltétele az, hogy a kkv-knak diverzifikációs tevékenységük fejlesztéséhez, irányításához és ipari szintre juttatásához hozzá kell férniük a regionális, nemzeti és/vagy európai forrásokhoz; a másik pedig az, hogy a megrendelőknek is részt kell venniük a diverzifikációs lehetőségek keresésében, és alvállalkozóik rendelkezésére kell bocsátaniuk különböző területeken meglévő nélkülözhetetlen kompetenciáikat.

6.11.2 Természetesen mindez felveti az ilyen vagy olyan formában megvalósuló tevékenységleválás (spin-out) kérdését. Jó példát találhatunk erre a franciaországi Aquitania régióban, ahol a volt Aérospatiale egyik intézménye egyedi plazmafáklya-technológiát dolgozott ki, amelyet az Europlasma nevű vállalkozás forgalmaz.

Minden ipari átalakuláshoz jelentős pénzügyi eszközöket kell mozgósítani. Ehhez a vállalkozásoknak szükségük van az állami – akár nemzeti, akár európai – hatóságok támogatására is. Az EU-nak ennek jegyében – a WTO által megszabott szabályok betartása mellett – el kell gondolkodnia a dollár árfolyam-ingadozásának jelenségéről. Hogyan vehet részt az EU a repülőgép-ipari szektorban jelentkező, az euró–dollár átváltási árfolyamhoz kapcsolódó kockázat csökkentésében? Az átváltási árfolyamok alvállalkozókra történő áthárítása nem tekinthető globálisan kielégítő megoldásnak, mivel mit sem változtat azon, hogy az euró–dollár paritás súlyos hátrányt jelent – mindenekelőtt az amerikai – versenytársakkal szemben.

6.12.1 Érdekes kísérlet tanúi lehetünk a Midi-Pyrénées régióban. A régió 2000 óta, illetve az A380 piacra dobását követően vezette be a repülőgép-ipari vállalatok kkv formájában tevékenykedő alvállalkozóinak támogatására irányuló ADER tervet. A kísérlet ígéretes eredményeket produkált, és feltétlenül folytatni kell, segítve a kkv-kat az Airbus által elhatározott „POWER8” tervhez való alkalmazkodásban.

6.12.2 Az ADER II nevet viselő új rendszer célja többek közt a vállalkozáscsoportok eseti alapon történő támogatása, technológiai kapacitásaik növelése, a vállalkozások új piacokon való támogatása és az alapanyag-vásárlásra fordított eszközök viszontbiztosítása.

A repülőgép-ipari tevékenység globalizálódása rendkívül erőteljes hatást fejt ki a munkavállalókra és a foglalkoztatásra. E hatások kezelése érdekében meg kell erősíteni és támogatni kell a kutatási és képzési rendszereket, széles foglalkoztatási hullámot indítva el. Az egyik lehetséges út az előrelátó munkahely- és kompetenciagazdálkodás lehet.

6.13.1 Az előrelátó munkahely- és kompetenciagazdálkodás a jövőbeli változások megelőlegezését jelenti. Lehetővé kell tenni a munkavállalók számára, hogy jobban úrrá legyenek a jövővel kapcsolatos bizonytalanságon, hosszú távú terveket szőhessenek, értelmet adjanak munkájuknak, fejlesszék karrierjüket, és a vállalatban való részvételüket – ugyanakkor saját igényeiket és kívánságaikat is figyelembe vegyék. Egyúttal képessé kell tenni a vállalkozásokat is arra, hogy alkalmazkodjanak a változásokhoz és a versenyhez.

6.13.2 Az előrelátó munkahely- és kompetenciagazdálkodásnak a szakmák és képesítések valódi jövőkutatásának keretébe kell illeszkednie, rendkívül hosszú távú célokkal (30 év). A cél mindazon képzési és kompetenciafejlesztési szükségletek meghatározása, amelyek kialakítása középtávon kívánatos lehet az alap- és továbbképzési kínálat szintjén az iparág szereplői, illetve az oktatók és a munkavállalói képviselők szempontjából. E politika egyúttal a foglalkoztatási régióra irányuló stratégia keretébe illeszkedhet.

A magas szintű technológiára és tudásra épülő repülőgép-ipari szektor fenntartásának feltétele, hogy az iparág magas szintű alapképzettséggel rendelkező személyzetet tudjon toborozni az olyan, fejlesztés alatt álló szegmensekben, mint a kompozit vagy a környezetvédelem. További szegmenseket is fejleszteni kell, például az ipari kockázatok kezelését, az új alapanyagokat vagy a tiszta üzemanyagokat.

6.14.1 A képzési rendszereknek nem csak a „fehérgallérosokat” kell érinteniük, hanem „kékgalléros” szegmensek kiépítésére, illetve megerősítésére is kell irányulniuk, mely utóbbiakat túl sokáig sújtotta az európai oktatási rendszerek többsége által sugallt kedvezőtlen kép és a megbecsülés hiánya. Holott a „kékgalléros” szegmenseknek rendkívül fontos szerepe van az európai repülőgépipar versenyképességében.

6.14.2 Az alapképzésnek a gyakornoki rendszerre is támaszkodnia kell, az iskolák, az egyetemek és a kétkezi szakmák, illetve a vállalkozások közötti szerződéseken keresztül. Ami a szakmai továbbképzést illeti, ez utóbbinak lehetővé kell tennie a teljes átképzést, illetve az alacsonyan képzett népesség képzését is. De mindenekelőtt lényeges és konkrét eszköznek kell lennie, amelynek célja a meglévő források, illetve a jövőbeli szükségletek közötti hiányok csökkentése, stratégiai terv keretében. Általában véve minden európai munkavállaló számára biztosítani kell egy minimális alapot az egész életen át tartó képzéshez.

6.15 Valamennyi intézkedés – jellegétől függetlenül – a vállalatvezetőség és a munkavállalói képviselők közötti lehető legszélesebb körű egyeztetést igényel. Az egyeztetés gyakran nemzeti szinten történik, de a folyamatnak európai szinten is folytatódnia kell. Az első áttörés megtörtént, az európai üzemi tanácsokról szóló 94/45/EK közösségi irányelv végrehajtásával. Mivel a vállalatvezetőségek európai szinten alakítják ki stratégiájukat, az európai üzemi tanácsok jelentik az egyedüli adekvát fórumot a releváns szintű gazdasági információk összegyűjtésére, és a bárminemű tárgyalást megelőző állapotfelmérés elvégzésére. Az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak támogatniuk kell egy szociálispárbeszéd-bizottság létrehozását az európai repülőgép-ipari ágazat szintjén.

7. Javaslatok jövőbeli véleményekre

7.1 A repülőgép-ipari szektor olyannyira komplex, hogy lehetetlen valamennyi komponensét e vélemény kereteiben megvitatni. A CCMI-nek ezért haladéktalanul meg kellene fontolni, hogy jövőbeli véleményeiben további résztémákat dolgozzon ki.

7.2 E jövőbeli vélemények a következő témákra terjedhetnének ki:

—	katonai repülőgép-ipari ágazat,

—	katonai és polgári helikopterek,

—	repülőgép-ipari karbantartás,

—	katonai és polgári repülőgép-berendezések, a fejlett fegyverrendszereket is beleértve,

—	csúcstechnológiát alkalmazó új kényszerleszállási eljárások, szabványok és berendezések.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) „Ha csökkenteni kívánjuk az EU és legfőbb versenytársai közötti különbséget, az Európai Unión belül erőteljesen ösztönözni kell a globális erőfeszítést a K + F és az innováció területén, és a jelenleginél is nagyobb hangsúlyt kell fektetni az élenjáró technológiákra”.

(2) 2000 és 2007 között az euró 48 %-kal (ha 2008 első nyolc hónapjának középárfolyamát figyelembe vesszük, akkor 66 %-kal) értékelődött fel az amerikai dollárhoz képest; ha a jelenség, amely jelenleg megszűnt, megismétlődik (vagy akár fokozódik), az Airbus kénytelen lehet törölni a „Power8” szerkezetátalakítási programot (amelynek kidolgozásakor maximum 1,37-es euró-dollár paritással kalkuláltak), és további megtakarításokra kényszerülhet, ami katasztrofális szociális és politikai következményekkel járna.

(3) „Papy Boom”-nak nevezik a fejlett országokban 2000 és 2020 között bekövetkező tömeges nyugdíjba vonulási hullámot. A „papy boom” jelenség a háború utáni „baby boom”, illetve a demográfiai elöregedést okozó csökkenő születési arány logikus és előrelátható következménye. A jelenség jelentős hatással lesz a gazdaságra, az egészségügyi kiadások és a nyugdíjköltségek növekedését és az aktív népesség csökkenését vonva maga után.

(4) A légtérhasználat és a légiközlekedési szolgáltatások összeurópai szintű strukturálására irányuló uniós kezdeményezés a légi forgalom megfelelőbb irányítása, illetve az európai légtér egységesen magas szintű biztonságának kialakítása érdekében.

(5) A 2004-ben 12 megrendelést kapott ATR-nek 2007-ben 113 végleges megrendelése volt (forrás: ATR).

(6) Regional Jet: kevesebb mint 100 férőhellyel rendelkező polgári utasszállító repülőgép (amely végül az egyfolyosós, rövidtávú járatok szegmenséből szakít majd magának).

(7) Véleménye CESE, HL C 168, 2007.7.20., 1. o.

(8) New Short Range.

(9) Forrás: Boeing Forecast 2008–2027.

(10) Forrás: Insee, 138. sz. dosszié, 2007. március.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/57

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „A nagy áruforgalmat bonyolító kiskereskedelmi ágazat alakulása és a beszállítókra és fogyasztókra gyakorolt hatásai”

(2009/C 175/10)

A nagy áruforgalmat bonyolító kiskereskedelmi ágazat alakulása és a beszállítókra és fogyasztókra gyakorolt hatásai.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága (CCMI) 2008. november 18-án elfogadta véleményét. (Előadó: Madi SHARMA.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) 136 szavazattal 21 ellenében, 20 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések, ajánlások és javaslatok

1.1 A nagy áruforgalmat bonyolító kiskereskedelmi ágazat (High Volume Retail, röviden: HVR) Európában a gazdasághoz való pénzügyi hozzájárulást, a munkahelyteremtést és a fogyasztóknak nyújtott különféle kínálatokat tekintve fontos szerepet tölt be. Az ágazat növekedésének hatásáról nemrégiben újabb bizonyítékok kerültek elő és nem bizonyított állítások kaptak szárnyra. A versenyképesség, a növekedés, valamint a több és jobb munkahely jegyében megszületett lisszaboni stratégia kontextusában ez a vélemény azonosítja mindazokat a konkrét területeket, amelyeken nagyobb átláthatóságra és kellő gondosságra van szükség az iparágon belül csakúgy, mint a kiskereskedők, a beszállítók, az alkalmazottak és a fogyasztók védelme terén.

1.2 Az Európai Bizottság, közelebbről a Belső Piaci, valamint a Vállalkozáspolitikai Főigazgatóság jelenleg kutatásokat végez a HVR fejlődéséről, amelyek során különösen az árréseket, a beszállítói lánc hosszát és résztvevőit, valamint a teljes kiskereskedelmi ágazatot térképezi fel. A Foglalkoztatási Főigazgatóság a kiskereskedelmi ágazat szakképességre vonatkozó igényeit vizsgálja a 2020-ig tartó időszakra nézve. Az EGSZB a lehetőségekhez mérten felkínálja támogatását az Európai Bizottságnak.

1.3 Az EGSZB az alábbiakban olyan intézkedésekre tesz ajánlásokat, amelyek a növekedés fenntartását, a kiskereskedők és beszállítók közötti egészséges versenyt és a munkavállalók védelmét veszik célba, valamint hosszú távú előnyöket kínálnak a fogyasztók számára, mindezt a fenntarthatóság szempontjának figyelembevételével.

1.4 Az EGSZB továbbra is nyomon fogja követni a HVR fejlődését, elsősorban a kisebb európai országokban tevékenykedő nagykereskedelmi cégek fejlődésének elemzése révén és az olyan ágazatokban – pl. háztartási gépek –, amelyekkel a jelenlegi tanulmány nem foglalkozik.

1.5 Az EGSZB által megrendelt kutatás (1) szerint Nyugat-Európában mind az élelmiszer, mind a ruházat, mind pedig más ágazatok (barkács- és sportcikkek, szabadidő, kultúra) területén a HVR koncentrációja figyelhető meg. Mindent összevetve azonban ez nem ágazati fúziók, felvásárlások vagy akvizíciók következménye. Bár az utóbbi években nagy nemzetközi kiskereskedelmi hálózatok is felbukkantak, a kiskereskedelmi ágazat továbbra is a nemzeti szintre összpontosít.

1.6 A kiskereskedelmi ágazat növekedése és sikere kedvező az európai gazdaság szempontjából. Számos kiskereskedelmi vállalat, amely kkv-ként kezdte, a siker érdekében hatékonyabbá és versenyképesebbé vált, fokozta termelékenységét és jobban odafigyel a fogyasztók igényeire. A magánvállalkozások modelljei, a szövetkezetek és a szociális gazdasági modellek is növekvő tendenciát mutatnak. Sok európai vállalkozás mára sikeres világcéggé nőtt, és már Kínában, az Egyesült Államokban, a Távol-Keleten és Oroszországban is üzleteket nyit. A legsikeresebb cégek számára a hazai piacon megmutatkozó erejük lehetővé tette, hogy üzleti modelljeiket a világ legnagyobb kihívást tartogató fogyasztói piacain is próbára tegyék. Mindez komoly hasznot hozott a munkavállalóknak, a részvényeseknek és persze az európai fogyasztóknak is, akik széles termékválasztékot és versenyképes árakat élvezhetnek.

1.7 A kiskereskedelem olyan dinamikus, innovatív és versenyképes ágazat, amelyről a nemzeti versenyhivatalok következetes vizsgálatai kimutatták, hogy élénk és versenyképes (2). Fontos, hogy a kereskedelemben elért sikert ne büntessék, kivéve, ha olyan gyakorlatot alkalmaznak, amely összeegyeztethetetlen a belső piac megvalósításával, főként ha egyértelmű bizonyíték van a piaci erőfölénnyel való visszaélésre vagy a fogyasztók megkárosítására, ami ellentétes az EK-Szerződés 81. cikkével. A versengő piac a fogyasztók védelmének hatékony eszköze, és a működés hatékonysága további előnyökkel járhat. Egy szabad és szabályszerű piacon a kereskedők versenye a szolgáltatások megfelelő nyújtására, a termékek minőségére és az ár-érték arányra épül.

1.8 Még ha érthető módon léteznek is eltérések és egyenlőtlenségek a 27 tagállam által alkotott gazdasági egységben, az EGSZB akkor is szükségesnek látja az egyeztetést, vagyis az európai szintű koordinációt annak érdekében, hogy a kereskedelem betölthesse egyetemes szolgáltatási szerepét. Ez megvalósulhatna olyan, jobban összehangolt európai szintű kezdeményezés révén, amely a kereskedelmi tevékenység fejlődésének jobb támogatása érdekében annak mérésére és nyomon követésére irányul.

1.9 A beszállítók és a HVR közötti átlátható működési eljárások megmutatása végett az EGSZB azt ajánlja, hogy tartsanak további vitát arról, hogy egy önkéntes, a kiskereskedők és a beszállítók viszonyát tagállami szinten szabályozó gyakorlati kódex bevezetése milyen hozzáadott értéket képviselne és az EU versenyszabályai szerint mennyire lenne jogszerű, valamint elemezzék ki világosan és átlátható módon az olyan beszállítói láncokat, amelyekben az elsődleges beszállítón és a kiskereskedelmi nagyvállalaton kívül számos más érintett fél is részt vesz.

1.10 Nemzeti szinten be lehetne vezetni egy önkéntes alapú, önszabályozó, a beszállítói lánc teljes hosszán („tanyától a tányérig”) végbemenő tranzakciókra vonatkozó, a kereskedők és a beszállítók közötti írásos szerződésekkel támogatott gyakorlati kódexet.

1.11 A kódex több, a termelés és szolgáltatás terén működő kis- és közép-, valamint kézműves vállalkozás számára tenné lehetővé a nagy áruforgalmat bonyolító kiskereskedelmi ágazatba való belépést, minimális garanciák mellett.

1.12 A kódex a kereskedelemben és a tárgyalások során rugalmasságot, illetve a jelenlegi rugalmasság megtartását, valamint a körülmények hirtelen változásaihoz (pl. infláció vagy az olajárak ingadozása) való alkalmazkodást tenne lehetővé úgy, hogy az mind a beszállító, mind pedig a kereskedő számára előnyös legyen, ám egyúttal megakadályozná, hogy a HVR, illetve a nagy beszállítók nyomást gyakoroljanak vagy visszaéljenek erőfölényükkel.

1.13 Egy ilyen kódex az alábbiakat tartalmazhatná:

—	szabványos üzleti feltételek a kereskedők és a beszállítók között, bármely változás (ideértve a szerződés megszűnését is) életbe lépésére vonatkozó meghatározott értesítési határidőkkel,

—	tilos nyomás hatására a megállapodás szerinti árakat visszamenőlegesen csökkenteni,

—	nem lehet nyomás hatására marketing-, illetve kereskedelmi költségekhez való hozzájárulást követelni az eredeti szerződésben foglaltakon túlmenően,

—	a kereskedő bevételkiesés miatt nem követelhet kompenzációt a beszállítóktól, kivéve, ha arról előzetes megállapodás született, illetve ha a beszállító nem a kért mennyiséget szállította,

—	el nem adott árut csak indokolt esetben és a szerződés feltételeinek megfelelően lehet visszaküldeni,

—	sérülés, gondatlan kezelés, illetve mulasztás miatt az eredeti szerződésben foglaltakon túl nem lehet kártérítést követelni, amennyiben ott egyértelműek a feltételek,

—	nem lehet a megrendelések vagy a polchely biztosításáért egyösszegű kifizetést követelni. Minden promócióval kapcsolatos kifizetésnek egyértelműnek és átláthatónak kell lennie,

—	minden promócióról a két félnek előre meg kell egyeznie, egyértelmű értesítési határidőket kell megjelölni, és a promóció feltételeit átlátható módon, írásban meg kell határozni,

—	a kereskedő forgalombecslési hibáit nem szabad a beszállítóra visszahárítani, még a promóciós időszakokban sem. Ha a forgalombecslés a beszállítóval közösen készül, a feltételeket írásban le kell fektetni,

—	a termelőknek és a kiskereskedőknek a fogyasztók elvárásainak megfelelően rendelkezésre kell bocsátaniuk az értékesített áruk – különösképpen az importált áruk – jellemzőire és az előállításuk feltételeire vonatkozó információkat,

—	a szerződéses feltételek részeként a beszállítót tájékoztatni kell az írásban tett vásárlói panaszok kezelési eljárásáról.

1.14 A kódexet a kiskereskedelmi vállalkozás beszerzési részlegének és vezetőségének minden tagjával ismertetni kell. Ezenkívül a kereskedők kötelesek kijelölni egy a kódex betartását ellenőrző belső felelőst, akinek feladata a beszállítókkal kötött szerződések nyilvántartásának vezetése, valamint a beszállítók automatikus értesítése a szerződési feltételek változásáról.

1.15 Az EGSZB ezenkívül közvetítő kinevezését javasolja nemzeti szinten, aki a jogvitákban a döntőbíró szerepét látná el, felmérné és felügyelné a kódex betartását, valamint jogában állna információkat gyűjteni valamennyi érintettől, illetve saját kezdeményezésre vizsgálatokat folytatni a kódex megsértése kapcsán. Ez a javaslat összhangban áll az EGSZB-nek a Small Business Actre vonatkozó ajánlásával.

1.16 Az európai jogot hatékonyan kell érvényesíteni a kereskedelem terén. A fizetési feltételek meghatározását azonban módosítani kell oly módon, hogy az a lehető leghosszabb fizetési időszakot tegye lehetővé. Létezik ugyan már erre vonatkozó jogszabály, de azt a nemzeti szintű jogrendbe csak minimális harmonizáció mellett, illetve kívülmaradási (opt-out) záradékokkal vették át.

1.17 A nagy áruforgalmú kiskereskedelmi egység nyitására vonatkozó kérvények elbírálásával kapcsolatban az illetékes kormányszerveknek „versenytesztet” kellene kidolgozniuk a helyi hatóságok számára, például az igényfelmérés vagy a városközpont védelmének politikája érdekében, melynek segítségével utóbbiak felmérnék a különféle kereskedelmi formák közötti valós helyi versenyhelyzetet, a földtulajdon-szerződéseket, az infrastruktúrákat és a közösségi előnyöket. Ennek célja a jelenlegi és jövőbeli kereskedelmi kínálat sokféleségével, valamint az agglomerációbeli helyi kereskedők, HVR-ek és kereskedelmi központok elkerülhetetlen együttélésével kapcsolatos problémák megoldásának biztosítása.

1.18 A kiskereskedelmi ágazat leginkább nemzeti szinten van jelen, emiatt a kódex pontjainak hatékony betartatása érdekében a közhatóságoknak (a nemzeti versenyhivataloknak) rendszeres időközönként felül kellene vizsgálniuk az ombudsman problémás gyakorlatokról szóló jelentéseit, és lehetővé kell tenni számukra, hogy közvetlenül kérhessenek adatokat a kereskedőtől, illetve a beszállítótól, hogy rendelkezésükre álljon az iparági összehasonlító elemzés és helyzetjelentés. Ha gyakoriak a bejelentések, jogszabályt lehetne kidolgozni a probléma kezelésére. Az illetékes közhatóságokat arra is ösztönözni kell, hogy a lánc összes résztvevőjét tájékoztassák a gyakorlati kódex használatáról és előnyeiről, valamint hogy biztosítsák annak tiszteletben tartását.

1.19 Végül pedig a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a környezet lehetővé tegye a kiskereskedők közti magas szintű versenyt – függetlenül attól, hogy biztosítani kell a különböző ágazatok közötti egyensúlyt és a városrendezési szempontok figyelembevételét –, hogy a fogyasztók élvezhessék az alacsonyabb árak és a nagyobb választék előnyeit.

2. Indoklás

2.1 Az Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága a kibővített Európa kontextusában a főbb ipari változásokhoz kapcsolódó közösségi fellépések egyeztetését és koherenciáját szorgalmazza, miközben egyensúlyt kíván biztosítani a társadalmilag elfogadható változások szükségessége és az európai ipar versenyképességének megőrzése között.

2.2 Az utóbbi időben nyilvánvalóvá vált a nagy áruforgalmat bonyolító kiskereskedelmi ágazat növekedése, illetve társadalomra gyakorolt hatása és befolyása. A versenyképesség, a növekedés, valamint a több és jobb munkahely jegyében megszületett lisszaboni stratégia kontextusában ez a vélemény azonosítja mindazokat a konkrét területeket az értéklánc teljes hosszán – egészen a fogyasztóig –, amelyeken az EU fellépésére vagy mechanizmusaira lehet szükség.

2.3 A vélemény kidolgozásához az EGSZB tanulmányt készíttetett, amely megkísérli meghatározni a HVR fogalmát (Lásd a London Economics tanulmányát az 1. mellékletben). Azonban – amint azt a tanulmány is megjegyzi – az egyes definíció-kísérletekhez használt paraméterek különböző eredményeket hoztak. A kkv-k meghatározásába nem illő kiskereskedők nagy száma, illetve különösen az új tagállamokban a statisztikák hiánya miatt ebben a véleményben az alábbi összevont definíciót alkalmazzuk: A nagy áruforgalmat bonyolító kiskereskedelmi vállalkozások (HVR-ek) olyan cégek, amelyeknek piaci részesedése meghaladja az 5 %-ot vagy forgalmuk meghaladja a 200 millió eurót, és legalább 250 főt foglalkoztatnak. Ezenkívül érdemes kielemezni az egyes piacok 5 legerősebb vállalatát, valamint az üzleti modell magán-, illetve szociális jellegét.

2.4 A tanulmány továbbá nyolc európai országban vizsgálta meg az élelmiszer- és a ruházati ágazatot: az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Romániában, Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban. A koncentráció más ágazatokban – többek közt a barkácscikkek, az elektromos készülékek, a szabadidő és a kultúra ágazatában – is nyilvánvaló, ám azokra a jelentés nem tér ki. A véleményben szereplő elemzés statisztikai alapokon nyugszik (3). Számos további tanulmány készült még az ellátási láncban érintett különböző ágazatokról, beleértve a munkavállalókat és a fogyasztókat is; ezeket azért említjük, hogy rávilágítsunk a tényszerű bizonyítékok megszerzésének komplexitására, valamint az eddig elvégzett kutatások (4) volumenére.

2.5 EU-szerte a nagyáruházak igen széles kínálatuk révén egyre több fogyasztót vonzanak. A 2005-ös adatok szerint a legjelentősebb piaci részesedéssel a Carrefour (Franciaország), a Metro csoport (Németország), a Tesco (Egyesült Királyság) és a Rewe (Németország) rendelkezik Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában. 2005-ben Németországban, Franciaországban, Írországban és Svédországban az 5 legnagyobb kiskereskedelmi vállalat uralta az élelmiszerpiac több mint 70 %-át.

2.6 Számos HVR – ideértve a szövetkezeteket és a kiskereskedelem szociális gazdasági modelljeit is – kkv-ként kezdte tevékenységét, és látványos növekedésük sok tanulsággal szolgálhat. Mindannyian jelentős mértékben hozzájárultak a lisszaboni menetrendhez a versenyképesség, a foglalkoztatás és a növekedés terén. A HVR-t erős és gyakran koncentrált nagykereskedelmi és gyáripari ágazat támogatja. Az erőfölénnyel rendelkező beszállítók által gyakorolt nyomás a kiskereskedők árrésére, valamint a kkv-ként működő beszállítók versenyképességére is kihat. Remélhetőleg az Európai Bizottság – a Belső Piaci, valamint a Vállalkozáspolitikai Főigazgatóság – által az elkövetkező néhány évben végzett tanulmányok eredményei elsősorban a beszállítói lánc hosszára és a bennük részt vevő felek számára, valamint a teljes kiskereskedelmi iparágban az árrés eloszlására vonatkoznak majd.

2.7 A kiskereskedelmi ágazat növekedése és új fejleményei – például az új ruhakülönlegességeket árusító boltok megjelenése is – jelentős következményekkel járnak a vállalatokra nézve, ideértve a kkv-kat és a magánvállalkozásokat, a munkavállalókat, a beszállítókat és a fogyasztókat is. A CCMI-nek ez a saját kezdeményezésű véleménye a nagy áruforgalmú kiskereskedelmi ágazat elmúlt öt évben tapasztalt fejlődésére vonatkozó objektív adatokat tekinti át az európai HVR-re összpontosítva, elsősorban az élelmiszer és a ruházat területén.

2.8 A jelenlegi helyzet áttekintése az élelmiszer- és a ruházati szegmensben:

—

Az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma 2006-ban 754 milliárd eurót tett ki (5), ami reálértékben 3,4 %-os növekedést jelent 2003-hoz képest. Jól látható, hogy az értékesítések összmennyiségének 65 %-a Franciaországból, az Egyesült Királyságból és Németországból származik, további 30 %-ot pedig Olaszország, Spanyolország és Lengyelország képvisel. Romániában, Magyarországon és Csehországban az eladások együttesen az összes forgalom kevesebb mint 5 %-át tették ki.

—

A ruházati kiskereskedelmi adatok megszerzése ennél nehezebb. A kiskereskedelmi értékesítések végösszege itt 2006-ban 120 milliárd euró, ami 2003-hoz képest 2,5 %-os reálérték-növekedést jelent. A kiskereskedelmi eladások szinte mind az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, illetve Olaszországban történtek, bár az is lehet, hogy ez az új tagállamokból származó adatokhoz való korlátozott hozzáférést tükrözi.

—	Nemzeti szinten a legnagyobb forgalma az élelmiszer-ágazatban működő kiskereskedelmi vállalatoknak van. A legnagyobb ilyen vállalat, a Tesco jelentősen megelőzi riválisait: 2006-os értékesítései 10 milliárd euróval meghaladták a második helyezett Carrefouréit.

—	Az élelmiszer- és ruházati kiskereskedelmi cégek összehasonításában a legnagyobb ruházati vállalat (a Marks and Spencer) csak a 25. helyen áll.

—	Számos élelmiszer-ágazati besorolású HVR ruházati és textiltermékeket, valamint elektronikai cikkeket is árul, forgalmát tehát nem lehet pusztán az élelmiszereknek tulajdonítani.

—	Olaszországban és Spanyolországban 2003 óta több mint 25 %-os növekedés mutatkozott a HVR-ek élelmiszer-értékesítéseiben. Csehországban és Romániában is jelentős a növekedés (noha Románia rendkívül alacsony szintről indult).

—

A ruházati szektorban a nagy áruforgalmú kiskereskedelmi vállalatok a tanulmányban vizsgált kilenc piac közül csak hármon vannak jelen. Németországban és az Egyesült Királyságban a HVR-ek értékesítése stabil növekedést mutatott (5 %, illetve 3 %). Ugyanakkor az egyetlen olaszországi lánc (a Benetton csoport) értékesítései reálértékben csökkentek 2003 és 2006 között (6).

2.9 Az élelmiszer költségalapja (alapanyagárak) jelenleg a leggyorsabb globális növekedést mutatja az elmúlt évtizedekhez képest. Elsősorban a gabonaáraknak köszönhetően, amelyek a globálisan növekvő jólét, a gyenge termés és a kormányok által kitűzött bioüzemanyag-céloknak a kínálatra gyakorolt hatásai miatt az alapvető élelmiszerekre és a takarmányra is befolyással vannak, az árak új magasságokba szöknek, ami a fogyasztókra is kihat.

2.10 Manapság egy reprezentatívnak tekinthető megrakott bevásárlókosár jóval többe kerül, mint a korábbi években, és a tartalma is tagállamonként más és más. A nyersanyagárak közelmúltbeli növekedése mindenfajta profittól megfoszthatja a beszállítókat. A még kisebb haszonkulcsokkal működő kiskereskedelmi vállalatok esetében a pénztárnál fizetendő ár növekedése kihat a nemzeti szintű inflációs adatokra, ez pedig igen gyorsan lecsapódik a munkaerővel folytatott bértárgyalások során. A bolti árak hirtelen növekedése az olajárak közelmúltbeli emelkedésével együtt a teljes beszállítói láncra és a fogyasztókra egyaránt kihat, és jelenleg mindenki számára aggasztó kilátásokat tartogat.

2.11 Mivel a fogyasztók az erős versenynek köszönhetően szabadon váltogathatnak a kiskereskedők között, a kiskereskedelmi cégek mindent megtesznek a hatékonyság és a méretgazdaságosság növelése érdekében. Számos beszállító a kiskereskedő fejlődésével egy ütemben növekedett – az ő stratégiáikból értékes tanulságokat lehet levonni.

Maga a beszállítói lánc is hosszú lehet, és az árrést a résztvevők – köztük a forgalmazók, a csomagolók, a másodlagos előállítók, a feldolgozók, illetve a viszonteladók – a lánc teljes hosszán mind-mind növelhetik az élelmiszer- és a ruházati szegmensben egyaránt.

2.12 A ruházati szektort Európa-szerte viszonylagos árstabilitás jellemzi, főként az uniós gazdaság lassú növekedése miatt, ami a változó fogyasztási mintáknak, a nemzetközi kereskedelem liberalizációjának, a kínai piacvezető pozíció megszilárdulásának és az európai valuták erősödő árfolyamának köszönhető. Ezenkívül a piac dinamikája is változik, hiszen a hagyományos szupermarketek bővítik nem élelmiszert értékesítő részlegeiket, és különösen a ruházati és a kisebb, független szaküzletek helyébe olyan láncok lépnek, mint a Zara és a H&M (7).

2.13 Az árindexek közötti különbség alakulása nem szükségszerűen tükrözi az árkülönbözet alakulását, amely pedig az árszintek közötti különbség mércéje (8). Továbbá óvatosnak kell lenni azzal, hogy milyen következtetést vonunk le ebből az elemzésből. Az árak alakulásában tapasztalt különbségek ugyanis nem szükségszerűen adják vissza a termelők és a kiskereskedők árréseiben bekövetkező változásokat. Ennek az az oka, hogy az árak alakulásában sok más tényező is szerepet játszik, például a forgalmi adó (9), a bérek, az importárak vagy a technológia változása hozzájárulhat a termelői árakkal néha össze sem hasonlítható fogyasztói árak csökkenéséhez vagy növekedéséhez.

2.14 Az európai kiskereskedők osztják azt a nézetet, hogy a fenntartható fogyasztás és termelés megvalósítása kulcsfontosságú kihívás a jövőre nézve. A kiskereskedők naponta szembesülnek fogyasztóik változó igényeivel, a megfelelő és pontos tájékoztatás iránti, mindig módosuló elvárásokkal, az új biotermékek gyors megjelenésével, valamint a beszállítói lánc egyre „zöldülő” folyamataival. Ezzel kapcsolatban az európai kiskereskedők egy fenntartható fogyasztási cselekvési programot, illetve egy kiskereskedői környezetvédelmi cselekvési programot (REAP) javasolnak önként, továbbá szorosan együtt kívánnak működni az Európai Bizottsággal a 2020-ra kitűzött éghajlat-változási célok elérése érdekében.

3. Megfigyelendő területek

3.1 A civil társadalom által felvetett alábbi problémák enyhítése érdekében az alkalmazandó lehetséges mechanizmusokról szóló jövőbeli vitát a hibás gyakorlatok egyértelmű és átlátható jelentési eljárásaira, illetve minden esetben a panaszok alátámasztására szolgáló bizonyítékokra kell alapozni. Ez minden érintett félre érvényes.

3.2 A tagállamoknak olyan szintű versenyt kell biztosítaniuk, amely minden kereskedelmi forma megfelelő fejlődését lehetővé teszi, hogy a fogyasztók élvezhessék az alacsonyabb árak és a nagyobb választék előnyeit.

3.3 A nemzeti szinten bevezetett, a méltányos kereskedelmi gyakorlatokat támogató szabályozások a helyi társadalmi preferenciákat – például a nyitvatartási időket, illetve a munkaerővel kapcsolatos kérdéseket – is figyelembe vehetnék, ezért az EGSZB által ajánlott önkéntes gyakorlati kódexet tagállami szinten kell kidolgozni és alkalmazni, különösen azért, mert a kiskereskedelem piaca túlnyomórészt helyi szinten működik.

3.4 A „Jobb jogalkotás” (10) érdekében uniós szinten versenypárti reformok születtek a korlátozó jogszabályok eltörlésére, ez adta az EGSZB-nek is az ihletet arra, hogy az iparág önszabályozására tegyen ajánlást. Egy nemzeti szinten, kiskereskedők által összeállított kódexet úgy is lehet értelmezni, mint ami elősegíti a kiskereskedők közötti összejátszást (ami pedig versenyellenes). A közpolitikának azonban célul kell kitűznie az effajta kódexek felülvizsgálatát, hogy mind a kiskereskedők, mind a beszállítók számára biztosítsa a nagyobb átláthatóságot és a kellő gondosságot, hosszú távon pedig növelje a fogyasztók számára kínált előnyöket.

3.5 A kiskereskedelemben és a beszállítói láncban alkalmazott gyakorlatokkal kapcsolatban sok bejelentés érkezik. Az EGSZB ezért fogalmazta meg ajánlását a szerződések szükségességéről és egy tagállami szintű gyakorlati kódex bevezetéséről (lásd a Következtetések és ajánlások fejezetet), hogy a kiskereskedő és a beszállító védelme érdekében az eljárás átláthatóbbá váljon, adott esetben pedig sor kerülhessen egy hozzáférési jogkörrel rendelkező közvetítő személy beavatkozására, és mindezek által választ lehessen adni a felmerülő vádakra.

3.6 A versenypolitika és a kiskereskedelmi ágazatot érintő más szabályozó politikák a kereskedelmi politikát egészítik ki. Úgy tűnik, hogy az egyik fő politikai kihívás az, hogy olyan egyensúlyt tudjunk teremteni, amelyben a kiskereskedők kihasználhatják a méretgazdaságosság előnyeit a beszerzés és a működés terén anélkül, hogy visszaélnének a piaci erejükkel.

3.7 A gyakorlati kódexet ezenkívül az import területének megfigyelésére is alkalmazni lehetne. Manapság az élelmiszer- és ruházati termékek importja jelentősen befolyásolja a piaci erők alakulását. Az élelmiszer-behozatal aránya a nyugati országokban általában magasabb, ám a kelet-európai országokban az élelmiszerfogyasztás terén az import részaránya gyorsan emelkedik.

3.8 A nyugati országokban igen magas az import piaci részesedése a ruházati szegmensben (11). Számos esetben az arány a 100 %-ot is meghaladja. Ez azért fordulhat elő, mert az export összértéke meghaladja a termelés összértékét, ami azt jelenti, hogy egyes termékek előbb behozatalra, majd más piacokra kivitelre kerülnek.

4. Kiskereskedelmi munkavállalók

4.1 A kiskereskedelmi ágazat létfontosságú a lisszaboni stratégiában az ágazatban alkalmazott munkavállalók számát tekintve. A Foglalkoztatási Főigazgatóság jelenleg kutatási tanulmányt folytat a kis- és nagykereskedelmi ágazatban felbukkanó új kompetenciákról, valamint az ágazat jövőbeli szakképesítési és foglalkoztatási igényeiről a 2020-ig tartó időszakra nézve. A textilipari, ruházati és bőripari termékek ágazatáról hasonló tanulmányt végeznek. Ez a két tanulmány egy 16 gazdasági ágazatot felölelő projekt része. Az ágazatok mindegyike esetében olyan közös előrejelzési módszert alkalmaznak, amellyel forgatókönyv-elemzés alapján meghatározható a szakképesítések és a foglalkoztatás jövőbeli alakulása.

4.2 A London Economics által végzett tanulmány szerint az Egyesült Királyságban körülbelül 1,2 millió alkalmazott dolgozik az élelmiszer-ágazatban aktív HVR-eknél. A többi ország ennél kevesebb munkaerőt foglalkoztat, de általánosságban véve a nyugat-európai HVR-ek több alkalmazottat foglalkoztatnak, mint a kelet-európai országokban. Az alkalmazottak száma 2003 óta minden országban növekedett, kivéve Franciaországot és Csehországot, ahol változatlan maradt.

4.3 A HVR foglalkoztatási részaránya Európa-szerte változó. Az Egyesült Királyságban és Németországban a HVR a munkavállalók több mint 75 %-át, illetve 60 %-át foglalkoztatja az élelmiszer- és nagyáruházakban, míg Lengyelországban ez az arány körülbelül 20 %, Romániában pedig kevesebb mint 5 %.

4.4 A nők részaránya a nagy- és kiskereskedelmi ágazatban Európa-szerte összességében magasabb, mint az összes ágazatra vetítve, de ez a különbség a 10 új tagállamban sokkal nagyobb, mint az EU–15 országaiban. Az egyedüli kivétel Franciaország, ahol a nők kisebb arányban vannak jelen a nagy-és kiskereskedelmi ágazatban, mint a gazdaság egészében.

4.5 A tagállamok közötti, kor szerinti megoszlásban érdekes különbségek fedezhetők fel. Az Egyesült Királyságban például sokkal nagyobb a fiatal (25 év alatti) munkavállalók aránya, mint bárhol máshol, de a 65 év feletti munkavállalók aránya is magasabb (bár számuk még mindig igen alacsony). Olaszországban, Csehországban és Magyarországon itt kevesebb a fiatal munkavállaló, viszont magasabb a 25 és 49 év közötti munkavállalók aránya.

4.6 A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya magasabb a nagy- és kiskereskedelmi ágazatban, mint a teljes európai gazdaságban, habár az egyes országok között, akárcsak az EU–15 és együttvéve a 10 új tagállam között jelentős különbségek vannak.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) A nagy áruforgalmat bonyolító kiskereskedelmi ágazat fejlődése Európában az elmúlt 5 év során – EGSZB–CCMI. Készítette a London Economics. Internet: http://www.eesc.europa.eu/sections/ccmi/externalstudies/documents/HVR_Final_Report_revised_with_annex.doc.

(2) Az Egyesült Királyság versenybizottságának az élelmiszerpiacon végzett vizsgálata:

http://www.competition-commission.org.uk/inquiries/ref2006/grocery/index.htm (angol nyelven). A végső változat megjelenése 2008 második felében várható.

[2] Az Osztrák Szövetségi Versenyhivatal felmérése a szupermarketek vásárlóerejéről: http://www.bwb.gv.at/BWB/English/groceries_sector_inquiry.htm (angol, illetve német nyelven).

(3) Lásd az 1. lábjegyzetet.

(4) I) A textil- és ruházati szektor liberalizációjának hatása az árakra. Kieli Világgazdasági Intézet, Kiel, Németország. Európai Bizottság, Kereskedelmi Főigazgatóság, végleges jelentés: 2007. 4. 18. Internet: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2007/june/tradoc_134778.pdf.

II) Üzleti kapcsolatok az EU ruházati ellátási láncában: a gyártóktól a kiskereskedelemig és a disztribúcióig. Bocconi Egyetem, ESSEC Business School, Baker McKenzie. Végleges jelentés: 2007. október. Internet: http://ec.europa.eu/enterprise/textile/documents/clothing_study_oct_2007.pdf.

(5) A kiskereskedelmi cégek internetes értékesítése bár része a globális értékesítési adatoknak, nem szerepel külön a dokumentumban, mivel az értékesítések növekedése ellenére ez az Egyesült Királyságban az élelmiszer-eladásoknak csak 1–2 %-át képviseli.

(6) A London Economics köztes jelentése: A nagy áruforgalmat bonyolító kiskereskedelmi ágazat fejlődése Európában az elmúlt 5 év során. 2008. február.

(7) Bocconi Egyetem; Üzleti kapcsolatok az EU ruházati áruházláncaiban, 2007. október. Végleges jelentés: 2007. október. Internet: http://ec.europa.eu/enterprise/textile/documents/clothing_study_oct_2007.pdf.

(8) Ha például a termelői ár 100, a fogyasztói ár pedig 200, és mindkét ár 10 %-kal emelkedik, az nem jelenti azt, hogy az árrés változatlan marad. A különböző szintek miatt az árrés ugyanis 100-ról (200–100) 110-re (220–110) emelkedik.

(9) „A mért árak a fogyasztók által ténylegesen fizetendő árak, vagyis tartalmazzák többek közt a termékekre kivetett értékesítési adókat – mint amilyen a forgalmi adó –, és a szezonvégi eladási árakat tükrözik.” – Rövid felhasználói útmutató a harmonizált fogyasztóiár-indexekhez (HICP), Eurostat, 2004. március.

(10) http://ec.europa.eu/governance/better_regulation/index_en.htm.

(11) A ruházati szegmens definíciója: minden olyan termék, amely „viselésre szánt termékek előállításával, illetve szőrme kikészítésével és festésével” kapcsolatba hozható.

28.7.2009

HU EN EN

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/63

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye „Ipari szerkezetváltás, területfejlesztés és vállalati felelősség”

(2009/C 175/11)

2008. január 17-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdésével összhangban saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Ipari szerkezetváltás, területfejlesztés és vállalati felelősség.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága (CCMI) 2008. november 18-án elfogadta véleményét. (Előadó: Antonello PEZZINI, társelőadó: Bernard GAY.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) 168 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az EGSZB a lisszaboni és a göteborgi stratégia összefüggésében alapvetőnek tartja a helyi hálózatoknak, vagy más szóval az állami és magánszereplők, struktúrák és infrastruktúrák organikus csoportjainak fejlesztését, amelyek helyi fejlesztésekre irányuló kezdeményezéseiben a jólét és a versenyképesség magas színvonala párosul a kiterjedt társadalmi és környezetvédelmi felelősséggel. Ez alapvetően olyan folyamat, amely meghatározza a terület minden pontján az együttműködések eredményeit.

1.2 Az EGSZB erőteljesen szorgalmazza a „szociálisan felelős régiók”kialakítására vonatkozó közösségi kezdeményezést. A szociálisan felelős régiókat meghatározhatjuk úgy, mint az alulról jövő demokrácia célkitűzéseinek összekapcsolását azokkal az elképzelésekkel, melyek arra ösztönzik a közigazgatást és az összes állami és magánszereplőt, hogy vállalják a felelősséget; mindezt azért, hogy kialakítható legyen a helyi erőforrások legjobb felhasználását célzó integrált stratégia a versenyképesség javítása érdekében.

1.3 Az EGSZB nyomatékosan kéri, hogy a „szociálisan felelős régiók” kezdeményezést egészítsék ki egy olyan európai cselekvési tervvel, amelynek céljai a következők:

—	a területi dimenzió uniós politikákba történő bevezetésének előmozdítása, különösen a lisszaboni és a göteborgi stratégia kontextusában,

—	a területfejlesztési menetrend és a Lipcsei Charta által meghatározott prioritások nemzeti, regionális és helyi politikákba történő beillesztésének elősegítése,

—	a részvételen alapuló területi foresight (előrejelzési) eljárások ösztönzése és társfinanszírozása, melyek célja közös elképzelés kialakítása egy társadalmilag felelős területfejlesztésről, továbbá

—	regionális kiválósági hálózatok és európai területi együttműködési csoportosulások elindítása a témában.

1.4 Az EGSZB úgy véli, hogy a „szociálisan felelős régiók” közösségi kezdeményezés (1) és a hozzá kapcsolódó cselekvési terv nyomon követésének keretében

—	az Európai Közösségnek lényegesen könnyítenie kellene a regionális gazdasági és társadalmi szereplőkre nehezedő adminisztratív és bürokratikus terheken a tartalom és az EU által alkalmazott eljárások egyszerűsítésével, illetve a nyílt koordinációs módszer alkalmazásával,

—	a tagállamoknak egységesen kellene alkalmazniuk a közösségi eszközöket az uniós belső piac egységének megőrzése érdekében,

—	a helyi és regionális önkormányzatoknak teljes mértékben be kellene vonniuk a gazdasági és társadalmi szereplőket, és az együttműködéssel, az innovációval és a versenyképességgel kapcsolatban kompatibilitási stratégiákat kellene kidolgozniuk, továbbá

—	a magánszektornak elő kellene segítenie a civil társadalomra is kiterjesztett konstruktív szociális párbeszédet a közös vízió kialakítása érdekében még az ipari szerkezetváltás előtt.

1.5 Az EGSZB határozottan támogatja az alulról épülő demokráciát, amely bevonja a régiók politikai, gazdasági és társadalmi szereplőit azokba az intézkedésekbe, melyek célja az életminőség javítása, valamint a versenyképesség és a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés ösztönzése az EU régióiban.

1.6 Úgy véli, hogy a legnagyobb befektetésekre egy közös innovatív és részvételi kultúra kialakításához van szükség. Az érintett regionális közösségek egészében, illetve a különböző tevékenységi ágak érdekeit képviselő szereplőkben és intézményekben kell felmerülnie a demokratikus értékekre való igénynek. Ebben a kontextusban a vállalkozásra mint olyan közösségre kell tekinteni, amely gazdagságot hoz létre a régió társadalmának fejlődése érdekében.

1.7 Ezzel kapcsolatban az EGSZB a 2008. március 13–14-i Európai Tanács megállapításainak gyors végrehajtására szólít fel, melyek (i) a helyi és regionális szintnek a növekedésben és a munkahelyteremtésben játszott kulcsszerepére mutattak rá, valamint (ii) kiemelték az összes politikai, gazdasági és társadalmi szereplő helyi/regionális kormányzási képességei javításának fontosságát.

1.8 Az EGSZB szilárd meggyőződése, hogy Európának a szociálisan felelős régiók kiválósági központjává (2) kell válnia, az EMAS sikereire és a vállalatok társadalmi felelősségvállalására építve, s eközben kitágítva referenciakeretét a regionális dimenzióra. A cél annak biztosítása, hogy a felelősség közös öröksége a munkaadók számára állandó tényező maradjon; utóbbiaknak hálózatokra és klaszterekre van szükségük, és teljes mértékben be kell őket vonni a regionális stratégiai fejlesztés makroökonómiai folyamatába.

1.9 Az EGSZB ezzel kapcsolatban úgy véli, hogy a mikro- és kisvállalkozásoknak és a szociális gazdaságnak – széles körű és jelentős tapasztalatával – támogatásra, szakértelemre és a hitelekhez és mikrohitelekhez való könnyebb hozzáférésre van szüksége annak érdekében, hogy kialakulhasson egy a környezetet, a régiót és annak lakóit jobban tiszteletben tartó vállalkozásvezetés.

1.10 Az EGSZB szerint a közösségi „szociálisan felelős régiók” kezdeményezésnek és ennek cselekvési tervének elő kellene mozdítania a helyi strukturált szociális párbeszédet, és ezzel egy időben ösztönöznie kellene a helyi intézmények közötti testvérkapcsolatok kialakítását, különösen a határokon átnyúló régiók esetében. Az erősebb partnerségek várhatóan támogatják a különböző teljesítményi szintet mutató, jelenleg gyakran egymással versengő regionális önkormányzatok átfogó kapacitásépítését, szakértelmét és teljesítményét.

1.11 Az EGSZB végül hangsúlyozza a többszintű kormányzási rendszer jelentőségét, hiszen az biztosítja a koordináció magas szintjét annak érdekében, hogy ne válasszuk szét azt helyi szinten, amit az egységes piac összekapcsolt, elkerülve ezzel e regionális széttöredezettséget és diszkriminációt, ami tovább gyengítené az európai gazdaságot a nemzetközi piacokon.

2. Bevezetés

2.1 Az Európai Unió Tanácsának elnöksége által a területi párbeszédről 2008. március 4-én megrendezett konferencia a kohéziós politika prioritásaként emelte ki a helyi és regionális közösségek szerepvállalását a felülvizsgált lisszaboni célkitűzések teljesítésében.

2.2 E véleménnyel az EGSZB a régiók és a politikai, gazdasági és társadalmi szereplők közötti kapcsolat meghatározására törekszik, a lisszaboni stratégia végrehajtása és a tudásalapú gazdaság belső és nemzetközi piacon történő kiépítése érdekében.

2.3 Abból indulunk ki, hogy javítani kell azt a képességet, amellyel elébe lehet menni a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi változásoknak, a szociálisan felelős régiók (3) létrehozását elősegítő szereplők megszervezését, valamint a vállalkozások, a közigazgatás, a szociális partnerek és mindazok felelősségének meghatározását, akik versenyképesebbé tehetik a régiókat egy dinamikus, befogadó, kohéziós jellegű európai szociális modellre koncentrálva (4).

Összetételüktől függően a regionális gazdaságok kisebb vagy nagyobb mértékben lehetnek kitéve a nemzetközi versenynek. A GDP (illetve hozzáadottérték-) mutató mára két okból is alkalmatlanná vált a régiók gazdagságának tükrözésére. Ebben az összefüggésben az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság „Zöld könyv a területi kohézióról – Előnyt kovácsolni a területi sokféleségből” című dokumentumának (5) közelmúltbeli megjelenését. Erről a zöld könyvről vélemény fog készülni.

2.4.1 Először is nem minden munkavégzésből vagy tőkéből származó, a piac termelőerői által kifizetett jövedelem gazdagítja az eredeti régiót – egyes forrásokat „exportálnak”.

2.4.2 Másodsorban, és főként, mert a régiók a termelőerőktől eltérő forrásokból is hozzájutnak pénzhez (közalkalmazotti fizetések, nyugdíjak, a turisták által elköltött, nem munkából származó jövedelem, a máshol dolgozó személyek jövedelme, nyugdíjon kívüli szociális juttatások stb.).

Az egyre differenciáltabb irányítási eszközök folyamatosan szélesedő köre áll a kormányzati szervek és a vállalkozások rendelkezésére a fenntartható fejlődésre irányuló programok és politikák támogatása érdekében, mindenekelőtt:

2.5.1 Szabályok/előírások

—	környezetvédelmi kérdésekre vonatkozó irányelvek és rendeletek

—	környezetirányítási rendszerek,

—	az ISO 14000 tanúsítás és az ISO 26000 irányvonalak

—	BS OHSAS 18001/2007 – munkahelyi biztonságra vonatkozó szabványok

—	az EMAS rendelet

—	szociális auditok (SA8000)

—	zöld beszerzés és zöld közbeszerzés

—	termék életciklus-elemzések

—	integrált termékpolitika;

2.5.2 Struktúrák

—	klaszterek, ipari parkok, kiválósági/versenyképességi központok, technológiai parkok

—	Helyi Agenda 21 cselekvési tervek

—	a fejlesztések helyi hatásait vizsgáló helyi/regionális megfigyelőközpontok

—	helyi vállalkozói klubok

—	az Európai Szociális Alap által a regionális irányításhoz biztosított támogatás

—	európai területi együttműködési csoportosulások (EGTC) – a 2006. július 5-i 1082/2006/EK rendelet által kínált új eszközök (6)

—	elemzési és foresight (előrejelzési) fórumok

—	a magán- és a közszféra közötti partnerségek

2.5.3 Megállapodások

—	a „rugalmas biztonságra” irányuló kezdeményezések (7)

—	a vállalatok társadalmi felelősségvállalása – CSR

—	strukturált regionális szociális párbeszéd

—	környezetvédelmi könyvelés/mérleg

—	fenntarthatósági jelentések

—	területtervezési eszközök

—	regionális környezetvédelmi mérleg

—	helyi és regionális társadalmi-gazdasági megállapodások (területi paktumok, programmegállapodások stb.)

—	speciális gazdasági zónák a versenypolitika korlátain belül (8)

2.6 Az EGSZB úgy véli, létfontosságú feladat e jogszabályok, jogi és önkéntes eszközök végrehajtásának megerősítése, kiegészítése és koordinálása, a célkitűzések, célok, mutatók és részvételi szintek összehangolása érdekében, hogy a közös munka gyümölcseként hatékony, tényleges eredményeket kapjunk.

2.7 A 2007-es Lipcsei Charta (9) és az EGSZB által is véleményezett (10) uniós területfejlesztési menetrend előkészületei jegyében egyre nagyobb figyelmet kapott a területi kohézió kérdése:

—	a helyi reprezentatív szereplők fokozott részvétele,

—	a kiegyensúlyozott, fenntartható fejlődés összeegyeztetése annak szükségességével, hogy az európai versenyképességet beruházásokkal fokozzák a legnagyobb növekedési potenciálú területeken;

—	a közösségi politikák közötti szinergiák és kompatibilitás kialakítása;

—	jobb kormányzási mechanizmusok kialakítása (11).

2.8 A területfejlesztési menetrend olyan stratégiai keret, amely a lisszaboni és a göteborgi stratégiának megfelelő irányba állítja a regionális fejlesztési politikákat.

2.9 Az EGSZB az ipari szerkezetváltás területi irányításáról szóló véleményében (12) kiemelte, hogy „a területi identitás kiaknázása a közös értékekhez való csatlakozás, azok elismerése és a velük szemben tanúsított empátia elegye, mindezt egy mindenki által osztott perspektivikus elképzelés foglalja keretbe”. Sürgette ezenkívül a szociálisan felelős régiók fejlesztésére irányuló integrált területi koncepciót és irányítási stratégiát. Úgy vélte, hogy e stratégiának különösen a következőkre kellene irányulnia:

—	a helyi és regionális termelési rendszer minőségének, tudásalapúságának, készségeinek és innovatív képességének folyamatos javítása,

—	a regionális hálózatok fejlesztése az állami és magánszektorokban,

—	magas szintű környezeti és társadalmi fenntarthatóság,

—	a képzés, illetve a tudás- és információátadás hatékony és konszolidált eljárásai és folyamatos továbbképzés,

—	„helyi és regionális környezetvédelmi mérlegek” készítése,

—	a fenntartható helyi és regionális rendszereknek a társadalmi szereplők által végzett összehasonlító elemzése.

A szinergiák biztosítására, valamint az átfedések és inkonzisztenciák elkerülésére irányuló szoros koordináción kívül e kezdeményezéseknek a következőkre van szükségük a helyi, regionális, nemzeti és európai hatóságok részéről:

—	fejlett oktatási és képzési struktúrák, melyek célja a gazdasági fejlődés igényeire tudás- és versenyképességi alapon funkcionális válaszokat adni,

—	intézményi és egyesületalapú kapacitásépítés, illetve társadalmi párbeszéd-kezdeményezések,

—	a helyi fejlődési potenciál maximális kiaknázására képes integrált regionális politika, az innovatív változtatás és megelőzés képességeinek megerősítése,

—	szilárd regionális/helyi szintű szociális párbeszéd (13) mint az ipari és piaci szerkezetváltással kapcsolatos jövőképek és az emberi erőforrások oktatási-képzési folyamatai maximális kihasználásának kulcsa,

—	a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának előmozdítása, a vállalkozások önkéntes csatlakozása alapján, a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulásukként,

—	a „szociálisan felelős régiók”integrált többszintű irányítási rendszerének megerősítése (14), mely régiók sikeresen egyeztetik össze a megfelelő jóléti szinteket a társadalmi felelősségből fakadó kötelezettségekkel.

2.10.1 E folyamatnak erősítenie kellene a politikai és közigazgatási döntéshozók készségeit és kompetenciáit is annak érdekében, hogy biztosíthatóak legyenek az elvárt stabil feltételek a hosszú távra szóló beruházások régióba történő vonzásához, valamint a mikro- és kisvállalkozások tartós fejlődéséhez.

Az EGSZB nagy jelentőséget tulajdonít annak a folyamatnak, amelyet a régióknak végig kell járniuk, mielőtt „szociálisan felelős régiónak” nevezhetik magukat (15).

2.11.1 Erre akkor kerülhet sor, ha egy régió a részvételi demokrácia révén sikeresen integrálja a szociális és környezetvédelmi törekvéseket gazdasági döntéseibe, modelljeibe és elveibe, ezáltal serkentve a versenyképességet, a bevált gyakorlatokat és az érintettek által az innováció és a versenyképesség fokozásáról folytatott társadalmi párbeszédet.

3. Alulról épülő demokrácia a versenyképes, fenntartható fejlődés szolgálatában

3.1 Az EU-s régiók életminőségének javítása és versenyképes, fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődése érdekében az EGSZB szerint fejleszteni kell az alulról épülő demokráciát, melynek a régiók politikai, gazdasági és társadalmi szereplőit is be kell vonnia. A különböző állami és magánszereplőknek közösen kellene dolgozniuk e régiók erős és gyenge pontjainak, valamint a vállalkozásokkal és a munkahelyteremtéssel kapcsolatos növekedési kilátásainak felmérésében.

3.2 Az európai kormányzási rendszer alappillérét alkotó alulról épülő demokrácia formái és folyamatai erőteljesen változnak az eltérő nemzeti kontextusoknak megfelelően, de alapelemeik minden esetben a következők:

—	a szereplők, társadalmi csoportok és intézmények közötti koordináció a strukturált párbeszéd és közös, plurális felelősségvállalás keretében megvitatott és összehangolt célkitűzések elérése érdekében,

—	a szubszidiaritás, a területi kohézió és a részvételi demokrácia elveinek alkalmazása, a Lisszaboni Szerződésben lefektetett irányvonalak mentén,

—

jól koordinált többszintű irányítási struktúra, összehangolva az alulról épülő döntéshozatalt a politikai, gazdasági, társadalmi és környezeti felelősségi körök regionális hatáskörök és identitás szempontjából legreprezentatívabb szintjeivel, nyitott, együttműködő, összehangolt, a különböző szintek közötti szinergiák elérésére törekvő megközelítés révén megfelelően tekintetbe véve a nemzeti és európai kereteket,

—	regionális tanulási közösség létrehozása, az önértékelés és a helyi fejlesztési stratégiák és célkitűzések folyamatos kiigazításának képességére, illetve a széles körű, mindenre kiterjedő innovációs kultúra megerősítésére alapozva,

—

közös, együttes, előretekintő álláspont kialakítása a gazdaság és a helyi közösség közötti kapcsolatról

—	a régió „specifikus erőforrásainak” azonosítása,

—	a többi régióval folytatott versenyben rejlő kihívások és fenyegetések értékelése,

—	a nemzeti és nemzetközi piacokon nyíló lehetőségek feltárása,

—	a helyi szakképzett erőforrások lehetőségeinek keresése a speciális helyi problémák megoldásával kapcsolatban,

—	jövőorientált döntések meghozatala a versenyképes gazdasági kezdeményezések előmozdítása érdekében,

—	az – egyes tagállamokban már működő – regionális gazdasági és szociális tanácsok vagy más eszközök (16) létrehozásához és megerősítéséhez nyújtott támogatás, melyek a regionális döntéshozatal és fellépés intézményes partnerei, kezdeményezési és nyomon követési joggal;

—

fejlett, részvételen alapuló regionális irányítási eszközök bevezetése – pl. e-kormányzat, SWOT elemzések (17), a részvételen alapuló foresight eljárásai (18), az állami és a magánszektorokra alkalmazható EMAS rendszerek (19), vállalati társadalmi felelősségvállalási szabványok, benchmarking technikák, nyílt koordinációs eredménytáblák, körzeti és körzetek közötti hálózatok (20) és web-alapú távtanulási rendszerek,

—	kereskedelmi, ipari, kézműipari és mezőgazdasági kamarák, valamint szakmai szövetségek és fogyasztói szervezetek aktív szerepvállalása,

—	a kiválóság kulturális ösztönzése az egyetemi képzés tekintetében, valamint az ipar és a tudományos élet közötti kapcsolatok optimalizálása.

3.3 A regionális fejlesztés az alulról épülő demokrácia maradéktalan végrehajtását, egyúttal azonban strukturált, a fejlesztés irányítására alkalmas helyi irányítást igényel (21).

3.4 A jó regionális kormányzásnak elsősorban az együttműködési és partnerségi folyamatok minden formájának elősegítésére kell irányulnia – „kölcsönösen nyertes” alapon – maguk a vállalkozások, illetve a vállalkozások és a kollektív érdekek között.

3.5 A demokratikus regionális irányítás decentralizált, befogadó jellegű döntéshozatali folyamat, amelynek az EGSZB szerint az átláthatóság és a felelősség elvén kell alapulnia, és olyan részvételi koncepción, amely együtt jár a hosszú távú fejlesztésre irányuló közös stratégiai elképzelés elemzésével, meghatározásával, végrehajtásával és irányításával.

3.6 Egy többszintű partnerségi rendszerben az EGSZB véleménye szerint alapvetően fontos a lentről felfelé (bottom-up) és fentről lefelé (top-down) irányuló folyamatok optimális kombinációja: a két folyamat közötti egyensúly a siker előfeltétele.

3.7 Az EGSZB szerint az innovációs és részvételi kultúra fejlesztése jelentős beruházásokat igényel, mivel a demokratikus értékek iránti igénynek az érintett regionális közösségek összességétől és a különböző szektorok érdekeit képviselő szereplőktől és intézményektől kell erednie.

Az EGSZB szilárd meggyőződése, hogy az EU régióinak fejlesztéséhez a „szociálisan felelős régió” koncepcióján alapuló és a specifikus regionális potenciál optimalizálását célzó, hatékony, fenntartható fejlesztési stratégiákra van szükség.

3.8.1 Az EGSZB megismétli a témáról kiadott közelmúltbeli véleményének észrevételeit (22).

4. Közösségi szintű törekvés a „szociálisan felelős régiók” kialakítására

Az EGSZB erőteljesen szorgalmazza a „szociálisan felelős régiók”kialakítására vonatkozó közösségi kezdeményezést, amely egyesíti az alulról jövő demokrácia célkitűzéseit, a széles körű részvételre alapuló, innovatív kultúrát, a nemzeti és közösségi lisszaboni menetrend kereteibe illeszkedő hatékony regionális irányítást, valamint egy olyan többrésztvevős, multiszektoriális partnerséget, amely képes megerősíteni a régió vonzerejét és versenyképességét a nemzetközi piacon, előre jelezni az ipari változásokat és növelni a helyi társadalmi tőkét.

4.1.1 A „szociálisan felelős régiók” kezdeményezés elsődleges szerepe annak biztosítása, hogy az európai, a nemzeti, a regionális és a helyi szinten hozott intézkedések koordináltak és következetesek legyenek.

4.2 Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a „szociálisan felelős régiók” kezdeményezést ki kellene egészíteni egy valódi európai cselekvési tervvel, amelynek céljai a következők:

—	az uniós politikák területi dimenziója bevezetésének előmozdítása,

—	a területfejlesztési menetrend és a Lipcsei Charta által meghatározott prioritások beillesztésének elősegítése,

—	a részvételen alapuló területi foresight eljárások ösztönzése és társfinanszírozása,

—	a nyílt koordinációs módszer fokozatos bevezetése és az alulról épülő demokrácia eszközei megvalósításának támogatása,

—	a területi együttműködés különböző közösségi eszközei, különösen az európai területi együttműködési csoportosulások (EGTC) (23) egységes ellenőrzése és összehangolt, egységes megvalósítása,

—	területfejlesztési szolgálatközi koordinációs egység létrehozása az Európai Bizottságon belül, melynek feladata a „szociálisan felelős régiók”-kal kapcsolatos tájékoztatási és kommunikációs stratégia megvalósítása,

—	a regionális hatásvizsgálati eszközök használatának fejlesztése a régiókban alkalmazandó intézkedések elfogadása előtt és után, különös tekintettel a kkv-kra,

—	a régiók állami és magánszereplői képzését és kapacitásépítését célzó intézkedések társfinanszírozása a „szociálisan felelős régiók” kezdeményezés fejlesztésében,

—	a strukturált szociális párbeszéd előmozdítása a régiókban, egy úgynevezett „szociálisan felelős régiók” 21 védjegy,

—	az eurorégiók (24) létrehozásának és fejlesztésének elősegítése és támogatása,

—	a körzetek (valamint metakörzetek (25)) és körzethálózatok fejlesztésének támogatása a kis- és középvállalkozások fellendítése érdekében az európai és világpiacokon.

4.3 Az EGSZB szerint a „szociálisan felelős régió” kezdeményezésnek – és az ahhoz kapcsolódó cselekvési tervnek – a 2.7. pontban említett önkéntes és szabályozási eszközöket koherens rendszerbe kell ötvöznie és koordinálnia, ahol minden szektor – a pénzügyi és helyi közszférát is beleértve – alapvető felelősséget visel a növekedési és munkahelyteremtési helyi stratégiák célkitűzéseinek teljesítésében a nemzeti és európai stratégiák összefüggésében.

Az EGSZB szerint a CSR-nek (26) e nyílt koordinációs keret önkéntes részének kell maradnia, amelyet a közös, mindenki által osztott vízió légköre nagyban megkönnyít és támogat, különös tekintettel a helyi fejlődés gerincét alkotó mikro- és kisvállalkozásokra.

4.4.1 A „szociálisan felelős régió” kezdeményezésnek egy közös identitás köré ki kell fejlesztenie az innovációt támogató részvételi kultúra tág személyes és etikai értékrendszerét, amelynek nem szabad kizárólag a munkáltatók szintjén maradnia, hanem a régió valamennyi köz- és magánszereplőjében, a regionális és interregionális hálózatokban, klaszterekben/körzetekben meg kell jelennie.

4.5 A regionális„tanulási közösségeknek” olyan interaktív, távoktatási struktúráknak és infrastruktúráknak kell lenniük – az e-kormányzástól és az IDABC platformtól (27) kezdődően, amelyek összeurópai adminisztratív szolgáltatásokat nyújtanak valamennyi hatóságnak, vállalkozásnak és egyénnek, az európai közigazgatás, illetve a közigazgatási szervek és a szervezett civil társadalom közötti kapcsolatok javítása érdekében.

Az EGSZB szilárd meggyőződése, hogy Európának a szociálisan felelős régiók kiválósági központjává kell válnia, az EMAS sikereire és a vállalati társadalmi felelősségvállalásra építve, eközben kitágítva a regionális dimenzió referenciakeretét.

4.6.1 A valóban hatékony regionális stratégiai fejlesztések nem függhetnek politikai tényezőktől (pl. helyhatósági választások), hanem a régió valamennyi hatalmon és ellenzékben lévő politikai erejével együtt kell működniük, kiépítve a választók és/vagy választott képviselőik állandó közös felelősségtudatát.

A mikro- és kisvállalkozásoknak szakértők bevonásával segítséget kell nyújtani az egyszerű nyelvezet és eljárások bevezetéséhez, a hitelhez és mikrohitelhez jutás megkönnyítéséhez, ezáltal a környezetet, a régiót és társadalmi tőkéjét tiszteletben tartó vállalkozás-irányításhoz.

4.7.1 Ezen túlmenően a szociális-gazdasági vállalkozásoknak szerepük van a szociálisan felelős régiók fejlesztésében, mivel előmozdítják a társadalmi kohéziót és fenntarthatóságot, nyereséget osztanak szét tagjaik között és részvételen alapuló, demokratikus irányítást gyakorolnak.

4.8 A helyi iskolákat, egyetemeket és kutatóintézeteket regionális és interregionális kiválósági hálózatokban kell összekapcsolni – a Hetedik Kutatási, Technológiai Fejlesztési És Demonstrációs Keretprogramban szereplő Kapacitás programnak, illetve az Oktatás és Képzés 2010 programnak megfelelően – a helyi létesítményeknek megfelelő tehetségeket és képzéseket biztosítva, amelyek gyakran hiányoznak a kisvállalkozásokból, jóllehet szükségesek a regionális fejlesztési stratégiák sikerességéhez.

4.9 Az EGSZB szerint a közösségi „szociálisan felelős régiók” kezdeményezésnek elő kellene mozdítania a helyi strukturált szociális párbeszédet is, és ösztönöznie kellene a helyi intézmények közötti ikerintézményi projekteket az erőteljesebb kapacitásépítési partnerségek ösztönzése érdekében a különböző teljesítményszintű regionális önkormányzatok között. Egy új charta elkészítése a „szociálisan felelős régiók 21” vonatkozásában ugyancsak növelhetné az összhangot és a hatékonyságot.

4.10 Végezetül az EGSZB az értékelési, benchmarking és nyomon követési tevékenység bevonását szorgalmazza a „szociálisan felelős régió” kezdeményezésbe, adatbázist hozva létre a régiók egy főre jutó jövedelméről, és kétévente jelentést nyújtva be az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az EGSZB-nek.

5. A nemzeti hatóságok hozzájárulása

5.1 A tagállamoknak egységesen kellene alkalmazniuk a rendelkezéseket az uniós belső piac egységének megőrzése érdekében, valamint támogató és visszatartó mechanizmusokat kellene alkalmazniuk. A nemzeti hatóságokra a következő feladatok várnak többek között:

—	a bürokrácia csökkentésére és a nemzeti szintű folyamatok és eljárások egyszerűsítésére irányuló törekvés a fenntartható, versenyképes fejlődés és munkahelyteremtés érdekében,

—	általános nemzeti stratégiai referenciakeretről történő, részvételen és konszenzuson alapuló megegyezés a szociális partnerek és a szervezett civil társadalom képviselőinek közvetlen bevonásával a szociálisan felelős régiókkal kapcsolatos nemzeti politika kidolgozása érdekében,

—	az állami szektor koordinálására és decentralizálására hivatott keretek megerősítése a kormányzati szerepek és felelősségi körök meghatározása érdekében központi, regionális és helyi szinten,

—	a költségvetési decentralizációra vonatkozó politikai iránymutatások kidolgozása a különböző kormányzati szintek közötti átruházások módozatainak beillesztésével, ahogyan azt az EGSZB korábban javasolta (28),

—	a decentralizációs és kormányzati folyamatokat irányító és koordináló szervek fellépésének javítása és megerősítése helyi szinten,

—	költségvetési tételek kialakítása a különleges humán erőforrások fejlesztésére és képzési programok társfinanszírozására, hálózatok és interoperábilis távközlési rendszerek létrehozása nemzeti és európai szinten,

—

az INTERREG IV eszközök, valamint az EGTC-ről szóló rendelet következetes nemzeti szintű alkalmazásának biztosítása – EGTC: a tagállamok, valamint a helyi és regionális önkormányzatok és területi együttműködési szervek részvételét lehetővé tévő határokon átnyúló testületek saját jogi személyiséggel a közösségi jog hatálya alatt,

—	a városok és a vidék között újfajta partnerség kialakítása, előmozdítva az integrált regionális megközelítést, valamint az infrastruktúrákhoz és a tudáshoz való azonos feltételek mellett történő hozzáférést,

—	versenyképes és innovatív határokon átnyúló regionális klaszterek ösztönzése, valamint a transzeurópai technológiai hálózatok, a transzeurópai kockázatkezelés, a többközpontú városfejlesztés megerősítése, illetve a környezeti és kulturális források fejlesztése,

—

koherencia és koordináció biztosítása az ágazati politikák területi dimenzióiban, elkerülve azokat az egymásnak ellentmondó ágazati intézkedéseket, melyek eredménytelenséget generálhatnak, és a helyszínen egyáltalán nem bizonyulnak hatékonynak, sőt kontraproduktívak lehetnek, területi hatásvizsgálati eszközök kidolgozása a környezeti hatásvizsgálat (29) és a stratégiai környezeti vizsgálat (30) felhasználásával.

5.2 A regionális és helyi önkormányzatokra a következő feladatok várnak:

—	a gazdasági és társadalmi érdekcsoportok bevonása a regionális stratégiai fejlesztési projektek kidolgozásának előkészítésébe,

—	kiválósági oktatási rendszerek, egyetemek és iskolák kialakítása, melyek alapvetően fontosak a szociálisan felelős régiók gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából,

—	a költséghatékonyság, a minőség és a fenntartható fejlődés kritériumainak fokozott bevezetése a közösségi beruházási döntések és a közbeszerzések terén,

—	a közberuházások terveinek rendszeres értékelése,

—	a közberuházási projektek elindítása előtt annak biztosítása, hogy a pénzügyi tervekben részletezett összegek és határidők valóban garantálva legyenek,

—	annak biztosítása, hogy a közberuházási projektekhez biztosított külső finanszírozás valóban a leírt határidők mellett megvalósuljon,

—	aktív kkv-bázis kialakítása a régiókban, a kkv-k a városi, elővárosi és vidéki régiók közötti koordináció, a munkahelyek, a jövedelem, a közösségek és az adóbevételek megtartásának legfőbb garanciái,

—	a tőke és a profit helyi szinten való visszaforgatásának támogatása, újabb projektek finanszírozására, fejlesztési és kockázati tőkét biztosítva a helyi vállalkozások és a regionális pénzügyi eszközök számára az egységes piac sérelme nélkül,

—	annak biztosítása, hogy vállalkozások adóbevételei ne kerüljenek túl messze a beszedés földrajzi helyétől (a régióknál magasabb szintekre történő átutalás révén), az adózási szolidaritási rendszer újraelosztással kapcsolatos követelményeinek sérelme nélkül,

—	helyi választott politikusok képzése a területrendezés jelenlegi mechanizmusaival kapcsolatban, az általános érdekű szolgáltatásokra és a gazdaságot támogató infrastruktúrákra összpontosítva a vállalkozások fenntartható fejlődésének modern irányítása érdekében.

5.3 A regionális, illetve helyi önkormányzatoknak prioritásnak kell tekinteniük a bevált gyakorlatok cseréjét és az interregionális hálózatokat, valamint a közös, mindenki által osztott víziók meghatározására szolgáló megfelelő foresight mechanizmusokat.

6. A vállalkozások hozzájárulása: a vállalkozásoknak felelősen kell cselekedniük régióikkal szemben

6.1 Az EGSZB úgy véli, hogy – a bürokrácia növelése nélkül – a vállalkozásoknak segítségre van szükségük ahhoz, hogy új életre keltsék a helyi hálózatokat, melyeknek hajtóerői és integráns részei:

—	jelentéstétel szociális, környezetvédelmi és regionális (vagy közösségi) bevált gyakorlataikról, és eszközök bevezetése a vállalatok társadalmi felelősségi szintjeinek meghatározásához,

—	a képzett munkaerő vállalkozásokhoz és azok környékére való odavonzása, munkahelyek létrehozása, illetve a jelenlegi és a potenciális munkavállalók képzése révén,

—	a munkavállalók megfelelő tájékoztatása a vállalkozás stratégiájáról és terveiről, különös tekintettel a munkahelyekre és a képzésre,

—	együttműködés a helyi gazdasági szereplőkkel a vállalkozások egészséges, bizalmon alapuló kereskedelmi kapcsolatai révén fenntartható növekedési potenciált alakítva ki,

—	ahol lehet, technológiaátadás biztosítása a helyi vállalkozások – főként a kkv-k – részére, a technológiai fejlesztésekkel és a magas szintű szakmai képzéssel élénkítve a régiót,

—	proaktív részvétel a tudományos és technológiai fejlesztési tevékenységekben a régióban, beágyazva a régióba a tudást és a know-how-t, kapcsolatokat építve a kutatóintézetekkel és az egyetemekkel, a többi vállalkozással és a helyi szakmai testületekkel,

—	a beszállítók és alvállalkozóik ösztönzése, hogy hasonló együttműködési elveket alkalmazzanak a helyi hatóságokkal szemben, és tartsák be a vállalkozásokra vonatkozó szociális, környezeti és regionális irányítási szabályokat,

—	kapcsolatok kiépítése a vállalkozások – főként a nagyvállalatok – és az érintettek (helyi és állami hatóságok) között a helyi vállalkozásokat érintő technológiai, kereskedelmi és szociális kérdések és főbb kihívások megvitatása és előmozdítása érdekében.

7. Eredmények a helyszínen: sikertörténetek

7.1 Több európai kezdeményezést és politikát indítottak útjára a szociálisan felelős regionális fejlesztés kihívásának megválaszolására az EU-ban, valamint annak érdekében, hogy ismertebb és elismertebb legyen az uniós politikák területi dimenziója. Ezekről a kezdeményezésekről a CCMI honlapja (http://www.eesc.europa.eu/sections/ccmi/index_fr.asp) számol be, csakúgy mint a 2008. szeptember 25-én Lille-ben tartott meghallgatásról, mely e vélemény előkészítő munkáinak keretében zajlott le (lásd az erre a véleményre vonatkozó hivatkozást).

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Vö. 1.2. pont.

(2) Uo.

(3) Vö. 1.2. pont.

(4) „…az európai szociális modellnek minden európai polgár számára a demokratikus, zöld, versenyképes, szolidáris és szociális szempontból befogadó jóléti térség elképzelését kell jelentenie.” (Az EGSZB véleménye: Társadalmi kohézió: az európai szociális modell részletes kidolgozása, HL C 309., 2006.12.16., 119. o.).

(5) COM(2008) 616 végleges.

(6) Azoknak a tagállamoknak a listája, amelyeknek törvényhozása már alkalmas az EGTC-k létrehozására elérhető a Régiók Bizottságának honlapján (az „Activities/Events” címszó alatt).

(7) Új foglalkoztatási lehetőségek felfedezése és kialakítása a szociális partnerek támogatásával.

(8) Vö. HL L 145., 2008.6.4., 2008. április 23-i 450/2008/EK rendelet.

(9) Ld. a Fenntartható Európai Városok Lipcsei Chartáját, 2007. május 25.

(10) Ld. a Területfejlesztési menetrendről szóló véleményt, HL C 168., 2007.7.20., 16–21 o.

(11) Ld. a következő véleményt: Az ipari szerkezetváltás területi irányítása: a szociális partnerek szerepe és az innovációs és versenyképességi keretprogram hozzájárulása, HL C 318., 2006.12.23., 12–19 o.

(12) Lásd az előző lábjegyzetet.

(13) Ld. a következő véleményt: Szerkezetátalakítások és foglalkoztatás – A szerkezetátalakítások előkészítésével és nyomon követésével a foglalkoztatás fejlesztéséért: az Európai Unió szerepe, COM(2005) 120 végleges, HL C 65., 2006.3.17., 58–62 o.

(14) Ld. a következő véleményt: A városi környezetre vonatkozó tematikus stratégia, COM(2005) 718 végleges – SEC(2006) 16, HL C 318., 2006.12.23., 86–92 o.

(15) Ld. a Tanács megújult stratégiáját (10117/06 sz. dokumentum, 2006.6.9., 29. és 30. pont).

(16) Lásd például a regionális szociális párbeszéddel foglalkozó bizottságokat Lengyelországban.

(17) SWOT = Erősségek, Gyengeségek, Lehetőségek és Fenyegetések elemzése (Strengths, Weaknesses, Opportunities and Threats analysis).

(18) „A foresight szisztematikus és részvételi folyamat, jövővel kapcsolatos információk feltárására és közép-, illetve hosszú távú elképzelések kialakítására irányuló eljárás”.

(19) EMAS = Öko-Menedzsment és Auditálási Rendszer.

(20) Lásd az Európai ipari körzetek és az új tudáshálózatok c. EGSZB-véleményt (HL C 255., 2005.10.14., 1–13 o.).

(21) Ld. az OECD Területi Kitekintését – 2001-es kiadás.

(22) Ld. Az ipari szerkezetváltás területi irányítása (…): tárgyában készült véleményt (lásd a 11. lábjegyzetet).

(23) EGTC: közösségi szintű együttműködési eszköz, mely lehetővé teszi az együttműködési csoportosulások számára a Közösség által társfinanszírozott területi együttműködési projektek megvalósítását vagy pedig területi együttműködési intézkedések tagállami kezdeményezésre történő meghozatalát – 1082/2006/EK rendelet (HL L 210., 2006.7.31.)

(24) Eurorégiók: a határokon átnyúló együttműködés struktúrái egy vagy több különböző uniós és/vagy szomszédos ország között a közös érdekek határokon átnyúló előmozdítása és a határos közösségek közös javára történő együttműködés érdekében.

(25) Lásd az Európai ipari körzetek és az új tudáshálózatok EGSZB-véleményt (HL C 255., 2005.10.14.).

(26) Lásd a következő véleményeket: A növekedési és munkahely-teremtési partnerség megvalósítása: Európa mint kiválósági központ a vállalatok társadalmi felelőssége terén (COM(2006) 136 végleges), HL C 325., 2006.12.30., 53–60 o., és A vállalatok társadalmi felelőssége európai keretének elősegítéséről szóló zöld könyv (COM(2001) 366 végleges), HL C 125., 2002.5.27., 44–55 o.

(27) IDABC = Összeurópai E-Kormányzati Interoperábilis Szolgáltatások Az Állami Szervek, a Vállalkozások és a Polgárok Részére; Ld. az EGSZB véleményét: HL C 80, 2004.3.30., 83. o.

(28) Vélemény a következő tárgyban: Az adóügyi szabályozás területi jellegének hatása az ipari szerkezetváltásra, HL C 120., 2008.5.16., 51–57 o.

(29) A Tanács 1997. március 3-i 97/11/EK irányelvével és a 2003. május 26-i irányelvvel módosított 85/337/EGK irányelv.

(30) Lásd a 2001/42/EK irányelvet. A stratégiai környezeti vizsgálatról szóló irányelv célja, hogy biztosítsa az egyes tervek és programok környezeti következményeinek azonosítását és értékelését – különösen területi dimenziójuk tekintetében – előkészítésük során és elfogadásukat megelőzően.

APPENDIX I

to the opinion on „Industrial change, territorial development and responsibility of companies”

(CCMI/055)

Report on the hearing held in Lille on 25 September 2008, at the headquarters of the Nord-Pas de Calais Regional Council

Under the French presidency of the European Union, the European Economic and Social Committee's Consultative Commission on Industrial Change (CCMI) and the Nord-Pas de Calais (NPdC) Regional Council organised a hearing on Industrial change, territorial development and responsibility of companies (subject of the opinion for which this is the appendix), which took place in the regional council's hemicycle. The hearing was attended by over 90 key guests from 12 European countries and high-level local and regional bodies, both public and private, together with representatives from three of the European Commission's directorates-general.

With the participation of the regional council president, Daniel Percheron, the CCMI president, Joost van Iersel, the study group president, Martin Siecker, the rapporteur, Antonello Pezzini, and the co-rapporteur, Bernard Gay, promoter of this important initiative, a wide-ranging and animated debate was held on regional and local development, governance, the revitalisation of production, the need for shared views of future trends, sectoral and inter-sectoral prospects for the growth of competitive employment, and mechanisms for active democracy through the development of a participatory culture in an area successfully combining an adequate level of wellbeing with the duties which are an integral part of social responsibility.

In our globalised economy, territorial development and industrial change are closely connected and interdependent. The opinion aims to take a territorial approach to assessing the prospects for socio-economic change, focusing primarily on the development strategies designed by local and regional bodies and on the centres of competence set up by private and public stakeholders. The analysis thus focuses on the regions' capacity to cope with and adapt to irreversible changes through collective responsibility-sharing systems, taking into account the concept of corporate societal responsibility.

NPdC is considered a region with a rich fund of experience in these fields and the CCMI therefore asked it to cooperate in organising a hearing in Lille. The two organisations pooled their resources with a view to taking stock of the experiences of regional development stakeholders and noting their proposals for harmonious regional development.

Listening to the problems, solutions and experiences outlined by the most qualified representatives of the „real world” in the NPdC region (businessmen, presidents of business clubs and hubs of competitiveness, trade unions and representatives of the social economy, universities, the professions and public administration at various levels) and the wide-ranging exchange of ideas which ensued led to the identification of innovative strategies and key priorities which, alongside the generous hospitality of the NPdC regional council and the friendly relations established during the hearing, forged strong contacts with a profound impact on the CCMI's work.

APPENDIX II

to the opinion on „Industrial change, territorial development and responsibility of companies”

(CCMI/055)

Various European initiatives and policies have been launched to address the challenge of socially responsible regional development in the EU and to give increased, positive visibility to the territorial dimension of EU policies:

—

Lille-Kortrijk-Tournai – Eurometropolis (France-Belgium): Eurometropolis is the first significant example of a European Grouping of Territorial Cooperation (EGTC). It was launched on 28 January 2008 and comprises 14 partners – four in France (central government, Nord-Pas de Calais region, Département du Nord and the Urban Community of Lille Métropole) and 10 in Belgium (the federal government, region of Flanders, the French-speaking Community, provinces and joint municipal authorities). Equally important was the establishment in the 1990s of the Transmanche Euroregion, comprising the English county of Kent, the French Nord-Pas de Calais region and Belgium, in a network useful for identifying cooperation projects, thus maximising the capacity to take action in the EU's 2007–2013 programming period.

—

Bilbao Metropoli 30: The process of revitalising the Bilbao metropolitan area was launched in the early 1990s with a public-private partnership involving over 80 public and private bodies, over 30 associated bodies and 17 international networks. It was based on a joint strategic plan and a shared vision of the territorial, economic, social, environmental and cultural development needed to transform the metropolitan area – and by extension the entire Basque Country – into one of the most advanced and competitive areas in Europe.

—

ALSO – Marche region: The ALSO project (Achievement of Lisbon and Gothenburg Strategy Objectives) has been developed by Italy's Marche region, together with numerous partners, including local and regional authorities, development agencies and universities from various EU countries, in the context of the INTERACT programme. Its ultimate aim is to orient territorial cooperation towards achieving the objectives of the Lisbon and Gothenburg Strategies.

—	Metropolis Hamburg – interregional cooperation: Partnership between the city of Hamburg and the regions of Lower Saxony and Schleswig-Holstein, based on voluntary cooperation between three federal states on both sides of the river Elbe.

—

Alps-Mediterranean Euroregion (France – Italy): This Euroregion comprises three Italian regions (Liguria, Piedmont and Valle d'Aosta) and two French regions (Provence-Alpes-Côte d’Azur and Rhône-Alpes). It is aimed at close cooperation on increasing exchanges in common areas of competence, so as to strengthen ties between the respective communities in the political, economic, social and cultural spheres.

—

Ister-Granum: This Euroregion is the first EGTC in central Europe. Recently formed, though based on previous cooperation schemes, the Ister-Granum Euroregion incorporates 47 local authority areas in Hungary and 39 in Slovakia. This new EGTC has about 20 joint projects in the pipeline, specifically in the fields of health systems and medical care, IT and media, tourism, and integrated transport infrastructure, particularly regarding the Danube. It is based in Esztergom, Hungary and provides for the participation of local and regional authorities solely and not of central government.

—

Baltic Euroregion: This partnership between the regions grouped around the Baltic Sea has existed since 1998. For the 2007–2013 programming period, the European Commission has approved EUR 75 million in financing for this Euroregion which henceforth includes parts of Poland, Sweden, Germany, Denmark and Lithuania. The Euroregion's objective is to boost sustainable development and the economic competitiveness of its constituent regions.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/73

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „Zöld könyv – A bírósági határozatok hatékony végrehajtása az Európai Unióban: az adósok vagyonának átláthatósága”

COM(2008) 128 végleges

(2009/C 175/12)

2008. március 6-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Zöld könyv – A bírósági határozatok hatékony végrehajtása az Európai Unióban: az adósok vagyonának átláthatósága

COM(2008) 128 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2008. november 6-án elfogadta véleményét. (Előadó: Jorge PEGADO LIZ.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4én tartott 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) 161 szavazattal 2 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések

1.1 A bírósági határozatok hatékony végrehajtása az Európai Unióban: az adósok vagyonának átláthatósága (COM(2008) 128 végleges, 2008. március 6.) című zöld könyv a bankszámlák letiltásáról szóló zöld könyv (COM(2006) 618 végleges) egyenes folytatását képezi, és része az Európai Bizottság által az Európai Igazságügyi Térség létrehozása érdekében elfogadott nagyszabású intézkedéssorozatnak, amely az egységes piac kialakításának igazságszolgáltatási aspektusát támogatja.

1.2 Az EGSZB egészében véve támogatta e kezdeményezéseket, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a szubszidiaritás és az arányosság szempontjából megfelelően indokoltnak kell lenniük. A kezdeményezéseknek meg kell felelniük a tagállamok közös eljárásjogi alapelveinek, és maradéktalanul tiszteletben kell tartaniuk az emberek alapvető jogait.

1.3 Az EGSZB mind a bankszámlák letiltásáról szóló előző zöld könyvről kiadott véleményében, mind jelenlegi véleményében arra az álláspontra jutott, hogy a vizsgált kezdeményezések inadekvát választ adnak a konkrét helyzetre, melyet megoldani kívánnak. Jó néhány előterjesztett intézkedés messze túllép az arányosság figyelembevételével szükséges – és a meglévő nemzeti intézkedések keretében nem megvalósítható – fellépésen. Egyes esetekben ez olyan alapvető jogok sérelméhez vezethet, mint a magánélethez való jog vagy a jogi védelemre való tisztes lehetőség.

1.4 Az EGSZB álláspontja szerint jelentős fejlődést lehet és kell elérni a szóban fogó területeken a nemzeti hatóságok közötti jobb együttműködés, a meglévő nemzeti rendszerek hatékonyabb és gyorsabb működése, a meglévő nyilvántartásokhoz és információkhoz való jobb hozzáférés, kiterjedtebb információcsere, illetve a nemzeti rendszerek működésének és rugalmasabbá tételük módjának alaposabb kölcsönös megértése révén.

1.5 Az EGSZB így határozottan ellenzi a következő felvetéseket: a) az európai polgárok központi nyilvántartási rendszerének létrehozását, b) bármely hitelnyújtó korlátlan és differenciálatlan hozzáférési lehetőségét az adóügyi és társadalombiztosítási nyilvántartásokhoz, illetve c) az adósok vagyonát felmérő közösségi szintű, egységes vagyonnyilatkozat gondolatát.

1.6 Az EGSZB úgy véli, hogy egy – szakemberek által összeállított és folyamatosan frissített – összehasonlító adatbázis létrehozása segíthetne, hogy tisztább képet kapjunk a nemzeti végrehajtási rendszerekről és azok gyakorlati működéséről.

1.7 Végezetül az EGSZB alaposabb megfontolásra javasol bizonyos alternatív kezdeményezéseket (5.8. pont), amelyek a zöld könyvben kifejtett célkitűzéseket szolgálják, de nem igényelnek külön közösségi szintű jogszabályokat.

2. A zöld könyv rövid összefoglalása

2.1 A zöld könyvvel az Európai Bizottság immár a második konzultációt (1) indítja útjára az érdekelt felek körében arról, milyen módon lehetne javítani az ítéletek végrehajtásának hatékonyságát, és konkrétan hogyan hidalhatók át az adós tartózkodási helyére vagy vagyonára vonatkozó megbízható információhoz való hozzáférés nehézségei.

2.2 Az Európai Bizottság úgy véli, hogy az adós lakcímének ismerete és a vagyonával kapcsolatos pontos információkhoz való hozzáférés a hatékonyabb végrehajtási eljárások kiindulópontja. Ugyanakkor elismeri, hogy a nyilvántartásoknak és az adósok vagyonnyilatkozatainak a nemzeti rendszerei összehasonlíthatóságuk ellenére jelentős eltéréseket mutatnak a hozzáférés feltételei, az információszerzési eljárások, valamint maga az információ tartalma tekintetében, ami aláássa a hasonló rendszerek megbízhatóságát és gyorsaságát.

2.3 Az Európai Bizottság elismeri, hogy a nemzeti jogrendszerek különbözősége, illetve a hitelezők elégtelen információi a többi tagállam információs struktúráiról akadályozzák a határokon átnyúló adósságbehajtást. A zöld könyv ezért előrelépést jelent egy olyan intézkedéssorozat lehetséges európai szintű elfogadása felé, amely javíthatná az adósok vagyonának átláthatóságát, illetve megerősíthetné a hitelezők és a nemzeti végrehajtó hatóságok információszerzési jogosultságát, biztosítva az egyének, illetve vállalkozások adósságának megfizetésére vonatkozó ítéletek hatékony végrehajtását, mindvégig tiszteletben tartva az adós magánéletének védelmére vonatkozó, a 95/46/EK irányelvben lefektetett elveket.

2.4 Az Európai Bizottság e célból részletesen áttekinti a fontolóra vett intézkedéseket, melyeket 10 kérdés formájában foglal össze.

3. Háttér

3.1 A jelenlegi kezdeményezés következetes folytatása az Európai Bizottság által az Európai Igazságügyi Térség létrehozásának dicséretes szándékával, a belső piac igazságszolgáltatási aspektusának támogatása érdekében elfogadott nagyszabású intézkedéssorozatnak (2). A középpontban ezúttal az ítéletek végrehajtásának megkönnyítése áll az Európai Unióban, olyan intézkedéseken keresztül, melyek segítik az adós lakcímének, illetve bejegyzett irodájának azonosítását, ahol a végrehajtható okirat kézbesíthető, illetve a pontos információkhoz jutást az adós tulajdonában lévő – bármely tagállam bármely részében található – vagyontárgyakról, melyek fedezetként szolgálhatnak a tartozásokra.

3.2 Az Európai Bizottság ezúttal vette a fáradságot – amiért dicséretet érdemel – hogy a válaszadásra ne csak azon 15 tagállam érintettjeit kérje fel, melyek helyzetét a szóban forgó zöld könyv alapját képező tanulmány (3) vizsgálta, hanem a többi 12 tagállaméit is, melyek immár szintén az Európai Unió részei. Az összegyűjtött információk azonban nem minden esetben pontosak, és alkalmanként értelmezésük is tévesnek bizonyul.

3.3 Ki kell emelni továbbá, hogy úgy tűnik, a kezdeményezés figyelembe vette a bankszámlák letiltásáról szóló zöld könyvvel kapcsolatban elfogadott EGSZB-vélemény ajánlását, mely szerint „a vizsgálatot ki kell egészíteni azon intézkedések megfelelő vizsgálatával, melyek az adósok állóeszközeivel kapcsolatos nagyobb átláthatóság […] biztosítását célozzák”.

3.4 Sajnálatos módon az Európai Bizottság nem szolgál statisztikai adatokkal a megoldani kívánt probléma nagyságrendjére vonatkozóan. Nem definiálja pontosan a probléma természetét sem, illetve azt, hogy pontosan kik profitálhatnak az előterjesztett intézkedésjavaslatokból.

4. Általános megjegyzések

4.1 A jelenlegi zöld könyv folytatja és kiegészíti a bankszámlák letiltásáról szóló zöld könyvet [COM(2006) 618 végleges], melyről az EGSZB 2007. július 31-én tette közzé véleményét (4), amelyet az olvasó figyelmébe ajánlunk.

4.2 Mint korábban megállapítottuk, a jelenlegi zöld könyvben felvetett probléma szükségszerűen megelőzi a bankszámlák letiltásának kérdését, és pontosan tükrözi, mennyire fontos, hogy elegendő információ álljon rendelkezésre az adós vagyonáról ahhoz, hogy a hitelnyújtók tényleges, közös garanciát kaphassanak, ami a polgári eljárásjog alapvető és meghatározó elveinek egyike. A problémával kapcsolatos viták azonban nem kerülhetik meg a polgári anyagi jog számos területén megvalósítandó közösségi szintű harmonizáció kérdését, mely szükségszerű előfeltétele e témakörnek.

4.3 Az EGSZB tehát elismeri, hogy a végrehajtásért felelős hatóságoknak bármely tagállamban pontos információkhoz kell hozzáférniük az adósok hollétével kapcsolatban – kezdve az illető személy lakcímével illetve bejegyzett irodájával –, valamint az ingó és ingatlan vagyonát képező javakról, függetlenül azok földrajzi helyétől.

4.4 Ugyanakkor az EGSZB-nek az említett korábbi véleményhez hasonlóan ezúttal is komoly fenntartásai és megalapozott kétségei vannak azzal kapcsolatban, valóban szükség van-e az érintett területeken közösségi szintű jogharmonizációra irányuló intézkedésekre, annak elismerése mellett, hogy az Európai Unió hatásköre kiterjed a szóban forgó területre, és megvan a jogalapja hasonló intézkedések meghozatalához.

4.5 Valójában a megfelelőbb információkra, adatokra és hozzáférésre irányuló, a zöld könyvben azonosított jogos igények összessége még nem szükségszerűen jelenti azt, hogy új, közösségi szintű nyilvántartásra, vagy az adósok vagyonnyilatkozatára vonatkozó új kötelezettségekre volna szükség. Az intézkedés ráadásul aligha felel meg az arányosság kritériumának, és akár az alapvető jogok elfogadhatatlan sérelmével is járhat.

4.6 Az EGSZB úgy véli, hogy a népesség egészére, a fogyasztókra és a kereskedőkre, az ingó és ingatlan vagyonokra vagy éppen az adóügyi és társadalombiztosítási nyilvántartásokra vonatkozó, Brüsszelben kezelt központi nyilvántartások létrehozása helyett a nemzeti hatóságok közötti hatékonyabb információcsere, illetve a meglévő adatokhoz való könnyebb és gyorsabb hozzáférés kellően garantálná az egyenlő lehetőségeket és bánásmódot az adósok vagyonának azonosítása tekintetében, függetlenül a hitelnyújtó természetétől és hovatartozásától.

4.7 Mindez nem jelenti azt, hogy a Közösség ne dolgozhatna ki ösztönző intézkedéseket és iránymutatásokat az említett állami nyilvántartások és egyéb, magántulajdonban lévő adatbázisok tartalma, működési módja, illetve hozzáférési feltételei terén kívánatos lépésekkel kapcsolatban, feltéve hogy az alkalmazandó közösségi irányelvekkel összhangban biztosítja az adatok megfelelő védelmét, és hogy az információnyújtás kizárólag a kérés kinyilvánított tárgyára korlátozódik, nem lépve túl a függőben lévő adósság visszafizetéséhez szükséges mértéket.

4.8 Az adatokhoz való hozzáférés tekintetében nem szabad megkülönböztetést alkalmazni a magán- és az állami hitelezők között, és az utóbbiak – privilegizált helyzetükből adódóan – nem élvezhetnek gyorsabb és könnyebb hozzáférési feltételeket az állami nyilvántartásokhoz, akár az adóügyi és társadalombiztosítási rendszerről, akár az adós vagyonáról van szó.

4.9 Gondoskodni kell a harmadik országokkal való megfelelő együttműködésről, különös tekintettel Andorrára, Svájcra, Liechtensteinre és minden egyéb országra, amelyek szoros kapcsolatban állnak az európai adóparadicsomokkal és pénzügyi piacokkal.

5. Részletes megjegyzések: a 8 kérdés

5.1 Közösségi szintű kezdeményezés?

5.1.1 A zöld könyvben felvetett tíz kérdés a valóságban nyolc, amelyeket az alábbiakban egyenként részletesen megvizsgálunk.

5.1.2 Ami azt a kérdést illeti, hogy szükség van-e közösségi szintű intézkedésekre az adósok vagyonának nagyobb átláthatósága érdekében, az EGSZB úgy vélekedik, hogy az „Általános megjegyzések”-ben hangoztatott fenntartások miatt a közösségi szintű kezdeményezések alkalmazásának csupán a nemzeti hatóságok közötti megfelelőbb koordináció és együttműködés biztosítására, valamint a nemzeti nyilvántartások tartalmának és hozzáférési feltételeinek javítására kell irányulniuk, biztosítva az adósok, valamint az adósság visszafizetésére fedezetet jelentő vagyontárgyaik azonosítását és hollétének meghatározását.

5.2 A nemzeti végrehajtási rendszerek kézikönyve?

5.2.1 Az EGSZB álláspontja szerint támogatni és bátorítani kell minden olyan intézkedést, amely segíthet növelni a nemzeti jogrendszerekről és gyakorlatokról meglévő ismereteket. Az EGSZB ugyanakkor nem hiszi, hogy ezt egy alapszintű „kézikönyvvel” el lehet érni, tekintettel a kérdéskör komplex voltára. E kézikönyv nem egyszerűsíthető le a nagyközönség általi használat céljaira, a leegyszerűsítés ugyanis a minőség és a pontosság rovására menne.

5.2.2 Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy az Európai Bizottság ehelyett fontolja meg egy, a 27 tagállam végrehajtási eljárásaihoz kapcsolódó összehasonlító jogi adatbázis létrehozását, biztosítva az adatbázis folyamatos frissítését, magyarázó jegyzetekkel való kiegészítését, elektronikus hozzáférhetőségét és elérhetőségét valamennyi uniós tagállam nyelvén. Az adatbázis összeállítását a tagállamok kompetens és képzett szakembereire kellene bízni.

5.3 A kereskedelmi nyilvántartások információinak bővítése és megfelelőbb hozzáférhetősége?

5.3.1 Az e téren már meglévő harmonizáció foka elegendőnek tűnik a kitűzött célok eléréséhez. Az EGSZB nem ítéli szükségesnek, illetve adekvátnak, hogy ennél továbbmenve közösségi szintű központi kereskedelmi nyilvántartásokat hozzanak létre, de nem veti el az ide tartozó közös elemek harmonizálásának lehetőségét sem.

5.3.2 Semmi nem zárja ki továbbá a hasonló nyilvántartásokban elérhető információk tartalmának javítására irányuló intézkedések elfogadását sem – különös tekintettel az egyéni vállalkozókra –, illetve az információk frissítését és könnyebb hozzáférhetőségét elősegítő fellépést – különös tekintettel az elektronikus eszközökre.

5.3.3 Ugyanez a megjegyzés érvényes az ingatlan-nyilvántartásokra is, amit az európai ingatlan-nyilvántartásokat tömörítő konzorcium, az EULIS (Európai Földhivatali Információs Szolgálat) (5) is szemléltet.

5.4 Megfelelőbb hozzáférés a népesség-nyilvántartásokhoz?

5.4.1 Hasonlóképpen nem megvalósítható az Európa egész népességét számon tartó központi nyilvántartás sem, mivel a népességre vonatkozó központi és helyi népesség-nyilvántartások vezetése és hozzáférési feltételeinek meghatározása a tagállamok hatáskörébe tartozik, a jogellenes megkülönböztetés alkalmazásának tilalma mellett.

5.4.2 Ugyanakkor könnyebb hozzáférést kellene biztosítani az egyes országok végrehajtó hatóságainak e nyilvántartásokhoz az egyéni adósok címével kapcsolatos információk megszerzése érdekében, különös tekintettel az elektronikus hozzáférésre.

5.5 Könnyebb hozzáférés a társadalombiztosítási és adónyilvántartásokhoz?

5.5.1 Az EGSZB határozottan ellenzi az elgondolást, hogy bárki széles körű és differenciálatlan hozzáférést kapjon a társadalombiztosítási és adónyilvántartásokhoz.

5.5.2 Az EGSZB úgy véli, hogy a hasonló információkhoz egyedül az igazságszolgáltatási hatóságoknak szabadna hozzáférést kapniuk, világosan meghatározott helyzetekben, és a nyilvántartásokban megtalálható személyes adatok megfelelő védelmének garantálása mellett.

5.5.3 Egyébiránt a hasonló típusú hozzáféréshez – ha az a végrehajtó hatóságétól eltérő országban történik – minden esetben a nyilvántartást vezető ország igazságügyi hatóságaival való együttműködés szükséges.

5.6 A végrehajtó hatóságok közötti megfelelőbb információcsere?

5.6.1 Amint a fenti „Általános megjegyzések”-ben megállapítottuk, az EGSZB szerint éppen a nemzeti végrehajtó hatóságok információcsere tekintetében való megfelelőbb együttműködésének területe az, ahol közösségi kezdeményezések alkalmazására lenne szükség, megfelelő rendszert alakítva ki a közvetlen elektronikus információcserére az adósok és vagyonuk azonosítása és hollétének meghatározása érdekében.

5.6.2 Ugyanakkor fontos biztosítani azt is, hogy azokban a tagállamokban, ahol a végrehajtó hatóságok nem állami szervek, a végrehajtási eljárást felügyelő illetékes igazságszolgáltatási hatóságok megfelelően ellenőrizzék a megszerzett információkat.

5.6.3 Követésre érdemes modellt jelenthetnek az olyan rendszerek – a szükséges változtatásokkal –, mint a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködésről szóló 1206/2001/EK rendelet (6), illetve a 76/308/EGK irányelv (7) által előírt intézkedések.

5.6.4 Az elektronikus eszközök alkalmazását e téren, illetve akár a nemzeti hatóságokat egymással összekötő intranetrendszer kialakítását feltétlenül szükségesnek kell tekinteni.

5.6.5 A fenti együttműködési hálózaton keresztül továbbított információkhoz kizárólag a végrehajtásért felelős hatóságoknak – pl. végrehajtási ügynökségeknek, végrehajtást kérelmező feleknek, bíróságoknak és felszámolóknak – kellene hozzáférést biztosítani. Az adósokat minden esetben tájékoztatni kell az információszerző eljárás eredményéről.

5.6.6 A belső piaci információs rendszer (IMI) alkalmazása nem sem zárható ki a nemzeti végrehajtó hatóságok közötti információcsere lehetőségeként.

5.7 Európai vagyonnyilatkozat?

5.7.1 Az EGSZB határozottan ellenzi egy közösségi szintű szabványnyilatkozat bevezetését, amely végrehajtási célból bejelentéskötelesnek nyilvánítaná az adósok minden vagyontárgyát, és teljes mértékben ellenzi azt az elgondolást, hogy a kötelezettség megszegése szabadságvesztéssel legyen büntethető.

5.7.2 Egyrészről az adósok nem minden vagyontárgya foglalható le, és a tagállamok feladata meghatározni, mely eszközök zárolhatók egészben vagy részben, és milyen feltételekkel.

5.7.3 Hozzá kell tenni, hogy az adós vagyontárgyainak bevallására vonatkozó kötelezettségét azokra a vagyontárgyakra kell korlátozni, amelyek az adósság visszafizetéséhez szükségesek, és a nemzeti igazságszolgáltatási rendszer feladata biztosítani, hogy az adós vagyonnyilatkozata pontos legyen, ellenkező esetben pénzbüntetést róva ki.

5.7.4 Az EGSZB véleménye szerint az egységes vagyonnyilatkozatot célzó közösségi szintű szabványnyomtatvány bevezetése messze túllő egy hasonló típusú intézkedés célján. Az EGSZB úgy véli, hogy pontosan ez az a terület, ahol szorosabb együttműködésre lenne szükség a végrehajtó hatóságok között. E testületek a rendelkezésükre álló jogszerű eszközöket felhasználva együttműködhetnének az adósok – tartozásuk visszafizetésére kellő fedezetet nyújtó – vagyontárgyainak azonosításában, nevezetesen felhatalmazást adva a végrehajtó szerveknek, hogy saját vizsgálatot folytassanak az adósok vagyonával kapcsolatban.

5.7.5 Az adósnak minden esetben biztosítani kell a jogot, hogy ne kelljen lefoglalható vagyontárgyakat bevallania, ha időközben visszafizette a szóban forgó adósságot; bizonyította, hogy rendelkezik a tartozás megfizetéséhez elegendő vagyonnal; vagy ha a visszafizetésre vagyoni biztosítékokat vagy egyenértékű pénzügyi garanciákat – pl. banki garanciát – vagy hasonló szintű biztosítékokat szolgáltat. Az adósnak biztosítani kell a fellebbezés jogát is a meglévő adósság, illetve a törvény által előírt egyéb összegek visszafizetéséhez nem szükséges vagyontárgyak lefoglalása ellen.

5.7.6 A másik olyan elem, amely kétségtelenül elfogadhatatlan, mert az adósok magánélethez való jogának alapvető elvét sérti, az adósok vagyonnyilatkozatának nyilvánosan hozzáférhető jegyzékben történő közzététele („adóslisták”).

5.8 Egyéb intézkedések az átláthatóság javításának érdekében?

5.8.1 Az EGSZB csupán észrevételként a következő javaslatokat veti fel:

a)	Hozzáférést kellene biztosítani az adósok vállalkozásokban birtokolt tulajdonjogát, illetve részesedéseit tartalmazó nyilvántartásokhoz.

b)	Hozzáférést kellene biztosítani – megfelelő óvintézkedések mellett – a fogyasztói hiteleket, illetve jelzáloghiteleket tartalmazó fogyasztói adatbázisokhoz.

c)	Meg kellene fontolni egy egységes európai gépjármű-nyilvántartás (8) bevezetését.

d)	Meg kellene fontolni a folyamatban lévő végrehajtási eljárások valamennyi tagállamból online módon hozzáférhető nyilvántartásának bevezetését.

e)	Engedélyezni lehetne a hozzáférést a bizonyos küszöböt meghaladó részvénybefektetések nyilvántartásához.

f)	Meg lehetne engedni az ingatlanok tulajdonosairól információt nyújtó földhivatali nyilvántartásokhoz való hozzáférést.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Az első a bankszámlák letiltásáról szóló zöld könyv volt [COM(2006) 618 végleges]; EGSZB-vélemény: HL C 10., 2008.1.15., 2. o.

(2) A szóban forgó intézkedések viszonylag kimerítő felsorolása megtalálható a fent említett, a bankszámlák letiltásáról szóló zöld könyv kapcsán kiadott EGSZB-véleményben: HL C 10., 2008.1.15., 2. o.

(3) A jelen zöld könyv teljes megértéséhez figyelembe kell venni nem csak az Európai Bizottság 2006. október 24-i SEC(2006) 1341 munkadokumentumát, hanem a JAI/A3/2002/02 számú tanulmány 2004. február 18-i, frissített változatát is, melyet Prof. Dr. Burkhard Hess, a heidelbergi egyetem Összehasonlító Nemzetközi Magánjogi Intézetének igazgatója készített, és melynek szövege megtalálható a http://europa.eu.int.comm/justice_home/doc_centr/civil/studies/doc_civil_studies_en.html címen.

(4) HL C 10., 2008.1.15., 2. o.

(5) Ez a konzorcium a földhivatali nyilvántartások 2006-ban létrehozott szövetsége, amely az első lépést jelenti afelé, hogy hozzáférés nyíljon a konzorcium tagországainak (Anglia, Írország, Litvánia, Norvégia, Wales, Hollandia és Svédország) földhivatali nyilvántartásaihoz. Weblap: www.eulis.org.

(6) 1206/2001/EK tanácsi rendelet, 2001. május 28., HL L 174., 2001.6.27. Ezen a téren az egyik különösen fontos kérdés a hatóságok közti kommunikáció, tekintettel a nyelvi különbségekre, amelyeknek kezelésére a rendelet 5. cikkében foglalt rendelkezések alkalmatlannak bizonyultak.

(7) 76/308/EGK tanácsi irányelv, 1976. március 15., HL L 73., 1976.3.19.

(8) E javaslat az EGSZB korábbi, az európai országúti kódexről és járműnyilvántartásról szóló, CESE számú saját kezdeményezésű véleményében is szerepelt, melynek szerzője az előadó volt (HL C 157., 2005.6.28., 34. o.).

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/78

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről szóló 98/26/EK irányelvnek és a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról szóló 2002/47/EK irányelvnek a kapcsolódó rendszerek és hitelkövetelések tekintetében történő módosításáról”

COM(2008) 213 végleges – 2008/0082 (COD)

(2009/C 175/13)

2008. május 22-én a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről szóló 98/26/EK irányelvnek és a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról szóló 2002/47/EK irányelvnek a kapcsolódó rendszerek és hitelkövetelések tekintetében történő módosításáról

COM(2008) 213 végleges – 2008/0082 (COD).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2008. november 6-án elfogadta véleményét. (Előadó: Umberto BURANI.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én-én tartott 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) 172 szavazattal 1 ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Összefoglaló és következtetések

1.1 A Tanács által ösztönzött és a piac által kedvezően fogadott, a fizetési rendszerekre vonatkozó európai bizottsági kezdeményezés naprakészebbé és biztonságosabbá kívánja tenni azokat a szabályokat, amelyek az elszámolások véglegességére és a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokra vonatkoznak. Mint ilyen, a kezdeményezés az EGSZB támogatására is érdemes. Egy ilyen speciális szakterületet érintő témában azonban elkerülhetetlen, hogy a javasoltak technikai vonatkozásaival összefüggésben kétségek vagy tanácstalanság merüljön fel. Ezeket a szakértők és a döntéshozó szervek a bizottsági javaslatok tanulmányozásának különböző szakaszaiban megvizsgálták. Az EGSZB csak érintőlegesen foglalkozik ezekkel, inkább megkísérli, hogy a fizetési rendszerekre vonatkozó közösségi politikát érintő megfontolások révén nyújtson hozzájárulást.

1.2 A kezdeményezés több mint egy éve, még az amerikai jelzálogpiaci válság előtt született, amelynek a későbbi, a globális pénzügyi közösségre gyakorolt hatásai ismertek. A válság első, az egyes intézmények szintjén mutatkozó jelei likviditási gondok formájában jelentkeztek, és gyorsan fizetésképtelenségi problémákká alakultak át: mindez olyan súlyos helyzetet teremtett, hogy mind az Egyesült Államokban, mind pedig Európában elkerülhetetlenné vált az állami hatóságok beavatkozása. A jelenlegi helyzet nyilvánvalóvá teszi annak szükségességét, hogy a piacot megfelelő kötelezettségvállalások révén biztosítani kell; üdvözölendők az új típusú kötelezettségvállalások, feltéve, hogy nem csökkentik a biztosítékok minőségét.

1.3 Felmerülhet, hogy ha a kérdés napjainkban, és nem egy évvel korábban vetődik fel, belefoglalták volna-e az Európai Bizottság javaslatába azt a szabályt, amely a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodások esetén javasolja a „hitelköveteléseknek” az elfogadható biztosítékok körébe való bevonását. Vannak országok, ahol már elfogadják a hitelköveteléseket és ezek értékes hozzájárulást jelentenek a likviditáshoz; mint ilyenek, támogatandók. Tekintettel azonban a piacok jelenlegi bizonytalan és kiszámíthatatlan helyzetére, a vonatkozó szabályozó előírások előzetes harmonizációja nélkül a hitelkövetelések valamennyi tagállamra történő kiterjesztése nagyobb elővigyázatosságra kellene, hogy intsen, megengedve valamennyi nemzeti bank számára, hogy saját elképzelései és szükségletei szerint folytassa piacának az „ellenőrzését”.

1.4 Egy másik megfontolandó gondolat nem annyira a javaslat által megteremteni kívánt jogbiztonság, ami egyébként üdvözölendő, mint inkább a javaslatba foglalt szabályok időhorizontja: a jogbiztonsággal foglalkozó munkacsoport (Legal Certainty Group) még nem fejezte be munkáját, az UNIDROIT kezdeményezése éppen hogy eljutott a befejezéshez (még alá sem írták, így nem is ratifikálhatták), a nettósítás terén a szabályok harmonizálása a jövőbeli programok része, a csődeljárások harmonizációja pedig hosszú távú célkitűzés. Mindezzel az EGSZB nem azt kívánja állítani, hogy az Európai Bizottság kísérlete nem lenne támogatásra érdemes, de előtérbe helyezi azt, hogy a piacoknak olyan szabályozásra van szükségük, amely nemcsak biztos, hanem tartós is. Ebből fakad a jogalkotási és szabályozási munkák felgyorsításának szükségessége.

1.5 Végül, de jelentőségét tekintve nem utolsósorban, az elővigyázatosságból fakadó következmények: az EGSZB felveti azt a kérdést, hogy a felügyelő hatóságok kellő figyelemmel vizsgálták-e meg a rendszerekre leselkedő veszélyek különféle vetületeit, amelyek az interoperábilis rendszerekből, az egyik rendszernek a másikban való közreműködéséből, valamint a résztvevők széles körére vonatkozó ellenőrzések minőségéből fakadnak, valamint hogy felkérték-e ezeket a hatóságokat a javaslatok megfogalmazásában való közvetlen közreműködésre. Amint azt az EGSZB véleménye is kiemeli, a piacok stabilitása minden más megfontolással szemben elsőbbséget élvez.

1.6 Az EGSZB véleménye nem foglalkozik a jelenlegi körülményekkel. „Normális” időkben a résztvevők és a rendszerek működőképességére, valamint a biztosítékok minőségére vonatkozó szabályoknak szigorúaknak kell lenniük, vészhelyzetben azonban rugalmassá kell válniuk, anélkül, hogy szigorukból veszítenének. Az irányelvnek olyan szabályozást kellene tartalmaznia, amely a felügyelő hatóságok felelőssége mellett lehetővé teszi a rendszerek számára, hogy rendkívüli intézkedéseket alkalmazzanak a vészhelyzetek kezelésére.

2. Bevezetés

2.1 Az Európai Bizottság kezdeményezése, amellyel a pénzügyi piacok szereplői is egyetértenek, célul tűzi ki a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről szóló irányelv, valamint a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokra vonatkozó irányelv összehangolását a legújabb piaci fejleményekkel. A jelenlegi és a közelmúltban bevezetett szabályokat ki kell terjeszteni az éjszakai órákban történő, valamint az egymáshoz kapcsolódó rendszerek közötti elszámolásokra.

2.2 A piacok régóta zajló összefonódása napjainkban egyre nagyobb méreteket ölt: a 2004/39/EK irányelvnek és a klíring és elszámolás európai magatartási kódexének (a továbbiakban: Kódex) a végrehajtásával világos és pontos szabályok jellemzik, amelyek elősegítik a fejlődését. Az Európai Bizottság javaslata amellett, hogy új típusú szabályozásokat vezet be, bővíti a pénzügyi biztosítékként használható eszközök típusainak listáját a központi banki hitelműveleteknél biztosítékként elfogadható hitelkövetelésekkel („bankkölcsönök” vagy „hitelkövetelések”). 2007. január óta az EKB bővítette az euro-rendszer hitelműveleteihez elfogadható biztosítékok körét a hitelkövetelésekkel. Néhány központi bank autonóm módon már elfogadta a kezdeményezést, de hiányzott egy olyan jogi keret, amely lehetővé tenné a határokon átnyúló alkalmazást.

2.3 Összegzésképpen: az irányelvjavaslat által módosítani kívánt, jelenleg létező jogi keret két EK irányelvben van lefektetve, az egyik az elszámolások véglegességéről szóló 1998/26/EK irányelv (SFD, Settlement Finality Directive), a másik a pénzügyi biztosítékokról szóló 2002/47/EK irányelv (FCD, Financial Collateral Directive).

2.4 Emellett, amint az a módosítást célzó irányelvek esetén szokásos, az Európai Bizottság felhasználja az alkalmat egy sor egyszerűsítés és pontosítás bevezetésére. A cél végső soron a szabályozás hozzáigazítása a piaci fejleményekhez, ami azért is egyre sürgetőbb, mivel a piacok jelenlegi zavarainak kihatásai a globalizáció révén rendkívüli következményekkel járhatnak.

2.5 Az Európai Bizottság kezdeményezését egy évnél hosszabbra nyúló előkészítő szakasz előzte meg. Az elszámolások véglegességéről szóló irányelv végrehajtásáról szóló hatáselemzés megállapította, hogy „a rendszer hibátlanul működik”, megemlítve az utólagos elemzések lehetőségét. A javaslatot az EKB-vel, a nemzeti központi bankokkal, valamint az ágazat szereplőinek és szervezeteinek széles körével folytatott konzultációsorozat alapján állították össze. Kiemelten foglalkoztak a fogyasztói jogokkal, megállapítva, hogy „a hitelekre [hitelkövetelésekre a szerk. megj.] vonatkozó rendelkezések nem a fogyasztók jogait, különösképpen nem a fogyasztói hitelekhez kapcsolódó jogokat kívánják korlátozni”, mivel ezek a hitelkövetelések a központi banki hitelműveleteknél biztosítékként elfogadhatóak, „ez elvileg kizárja az egyéni fogyasztók hitelköveteléseit”.

2.6 Normális körülmények között úgy tűnik, hogy az új európai szabályok megfelelően alkalmazhatók a szükséghelyzetek kezelésére: a piac stabilitását a már működő fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerek közötti egyre nagyobb számú kapcsolódás alapján kell biztosítani. Ezek a rendszerek mind megbízhatóak, megfelelő likviditással rendelkeznek és látszólag jól ellenőrzöttek. Ezen túlmenően a (2006 végén elfogadott) viselkedési kódex a klíring- és elszámolási rendszerekbe bevezette a versenyképesség – és ezáltal a nagyobb hatékonyság – szellemét, a felhasználók nagyobb előnyére.

3. Általános megjegyzések

3.1 Az európai bizottsági dokumentum készítését megelőző széles körű konzultáció, valamint az általánosan pozitív fogadtatás alapján feltételezhető, hogy a jogalkotási folyamat komolyabb akadályok nélkül, ésszerűen rövid idő alatt fog lezajlani. A szereplők a kezdeményezést a harmonizált szabályokkal bíró európai pénzügyi térség felé tett határozott lépésként értékelik: az új irányelv tulajdonképpen elősegíti a jövőbeli, az Európai Bizottság által létrehozott szakértői csoport ( Legal Certainty Group ) ajánlásai alapján elfogadásra kerülő intézkedések támogatását, az Unió piacainak integrálása útjában álló jogi akadályok felszámolása érdekében. Ez az irányelv egyébként jelentős hozzájárulást tenne lehetővé az UNIDROIT (Nemzetközi Intézet a Magánjog Egységesítéséért) kezdeményezés megvalósításához, amelynek célja a közvetítők által birtokolt értékpapírokra vonatkozó, nemzetközi szinten egységes anyagi jogi szabályok megállapítása, ideértve a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokra vonatkozó szabályokat is.

3.2 Egy európai és egyúttal nemzetközi szintű harmonizáció egyébként nem tekinthető befejezettnek egy sor járulékos vagy kiegészítő intézkedés nélkül, amelyek minden valószínűség szerint az Európai Bizottság jövőbeli programjainak részét fogják képezni. Az egyik kiegészítő intézkedésnek azon szabályok harmonizációját kellene előírnia, amelyek a nettósítási megállapodásokat szabályozzák, vagyis azokat, amelyek a felek közötti nettó egyenlegű beszámításra vonatkoznak, ideértve azon klíringmegállapodásokat is, amelyek azonnal behajthatóvá teszik a felek érintett kötelezettségeit („close out netting”).

3.3 A kiegészítő intézkedések részeként, és bizonyosan csak hosszabb távon, a pénzügyi piacok optimális integrációjának el kellene érnie a nemzeti rendszereknek a csődeljárásokra vonatkozó nagyobb koherenciáját: a jelenlegi, nemzeti szinten torznak tekinthető helyzet negatívan befolyásolhatja a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokat, valamint a klíring- és szabályozási eljárásokat, kiváltva a rendszert fenyegető instabilitási veszély megerősödését.

4. Észrevételek az 1998/26/EK (SFD) irányelvre vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban

A 2. cikk egy sor magyarázatot és pontosítást vezet be, ezek közül néhány a mindennapi adminisztrációra vonatkozik, míg mások nagyobb jelentőségűek. Különösképpen a b) pont pontosítja az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények helyzetét, egyértelműen kijelentve, hogy az irányelv értelmében minden szempontból hitelintézetként kell őket tekinteni.

4.1.1 Az EGSZB, elismerve azt, hogy a fizetési rendszerek résztvevőiként a valódi hitelintézetekkel azonos megítélés alá esnek, felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a felügyeleti szabályok nem vagy csak részben azonosak. Meg kell vizsgálni, hogy a piacok súlyos zavarai esetén befolyásolhatja-e ez a helyzet az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények megbízhatóságát: az EGSZB korábban fenntartást fogalmazott meg a fizetési rendszerek tagjaként való elfogadásukkal kapcsolatban. Az EGSZB mindazonáltal meg kívánja erősíteni a már korábban ismertetett ajánlását, vagyis azon politikákat, amelyeket az azonos versenyfeltételek biztosítása hat át, alá kell rendelni azoknak az elsőbbséget élvező politikáknak, amelyek mindenekelőtt a piacok stabilitását és következésképpen a fogyasztók (végső befektetők) védelmét biztosítják.

4.1.2 Az előbbi megállapítások nagyobb jelentőségre tesznek szert, ha figyelembe vesszük, hogy az interoperábilis rendszerek (amelyek meghatározását a 2. cikk új n pontja tartalmazza) az ezen rendszerek közötti kapcsolatoknak köszönhetően megkönnyítik a résztvevők hozzáférését a klíring- és elszámolási rendszerekhez, elkerülhetetlenül maguk után vonva a rendszerekre leselkedő veszélyek potenciális megerősödését. Különösképpen az értékpapír-elszámolási rendszerek esetén fordul ez elő, az átváltott pénzügyi eszközök központosított és dematerializált (1) tartásáért felelős központi értékpapír-letéti bankok (CSD), valamint az átváltott pénzügyi eszközökre vonatkozó átutalási megbízások rendszerének részét képező intézmények kizárólagos partnerének szerepét játszó központi partnerek (CCP) között létrejött kapcsolatokat követően. Célszerű lenne egyébként az irányelv szövegében pontosítani azt, hogy az „interoperábilis rendszerek” meghatározás bevezetésének célja nem egy „szuperrendszer” – jogi szempontból egyébként megalapozott – létrehozásának engedélyezése, hanem inkább az elszámolások véglegességéből fakadó jogvédelem kiterjesztése a rendszerek közötti szabályozott műveletekre is.

4.2 További aggodalomra ad okot az, hogy a javaslat értelmében engedélyezhető, hogy egy rendszer közreműködhessen egy másik rendszerben. Pontosítani kell azonban: az 1998/26/EK irányelvben megfogalmazottak értelmében egy ilyen rendszer alatt egy megállapodást vagy egy szabályegyüttest kell érteni, amely – a különféle résztvevőitől eltérően – nem rendelkezik jogi személyiséggel. A nagyobb jogbiztonság érdekében ennek a megkülönböztetésnek a pontosítása szükséges, a különféle szereplők felelősségének meghatározása céljából és különösképpen a csődeljárásokra vonatkozó szabályozásra való tekintettel.

4.3 A 3. cikk egy módosítást vezet be, amely eloszlatja az éjszakai elszámolási szolgáltatások státusára vonatkozó kétségeket: a jelenleg használatos „nap” szót „ munkanap”-ként pontosítja, hogy figyelembe lehessen venni azt, hogy a piacok túlnyomó része folyamatosan, az éjszakai órákban is működik. Az elfogadott intézkedés szükséges, de ki kell egészíteni a nettósítási megállapodások harmonizációjával. Szükségesnek tűnik emellett a csődeljárási szabályozások már említett heterogenitásának a megszüntetése, amely a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodások és a klíring területeire vonatkozó szabályozásban is tükröződhet: ez a harmonizáció, amely dicséretes, de nehéz megoldás, globális jellegű és túlmutat az elszámolási rendszerekhez köthető megfontolásokon.

5. Észrevételek a 2002/47/EK (FCD) irányelvre vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban

5.1 Támogatásra érdemes a 2002/47/EK irányelvnek a hitelkövetelésekre való kiterjesztése (az 1. cikk (4) bekezdés a) pontjának módosítása), tekintettel arra, hogy lehetővé teszi a biztosítékok nagyobb rendelkezésre állását, feltehetően javítva ezáltal a piac likviditását. „A központi banki hitelműveletekhez biztosítékként elfogadható hitelkövetelések” megfogalmazás mindazonáltal kétségeket ébreszt: az „elfogadható” megfogalmazás túlzott mérlegelési lehetőséget biztosít a központi bankoknak, és a bizonytalanságban tart annak vonatkozásában, hogy mi alkalmas erre és mi nem. A probléma egyik lehetséges megoldása a 2. cikk (4) bekezdés a) pontjából a következő szövegrész törlése: „vagy a központi banki hitelműveletekhez biztosítékként elfogadható hitelkövetelések”.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Napjainkban a központosított értékpapírok csaknem egészét dematerializált formában kezelik. A még létező papíralapú értékpapírokat nagy címletű (összevont) letéti jegyek formájában tartják az egyes tagállamok központi letéti bankjaiban.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/81

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – Jobb szakmai előmeneteli lehetőségek és több mobilitás: európai kutatói partnerség”

COM(2008) 317 végleges

(2009/C 175/14)

2008. május 23-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – Jobb szakmai előmeneteli lehetőségek és több mobilitás: európai kutatói partnerség

(COM(2008) 317 végleges).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2008. november 6-án elfogadta véleményét. (Előadó: VALERIO SALVATORE.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a 3-i ülésnapon) 176 szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság teljes mértékben egyetért az Európai Bizottság közleményével, melynek következtetései a gazdasági versenyképesség és az ismeretek fejlődése szempontjából hatékony Európai Kutatási Térség stratégiai szerepére hívják fel a figyelmet. Ez a célkitűzés a jobb szakmai előmeneteli lehetőségeket és nagyobb mobilitást lehetővé tévő európai partnerség beindítása révén érhető el. Ezáltal visszafogható lenne az „agyelszívás” jelensége, és a legjobb kutatókat vonzhatnánk az EU területére.

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a tagállamoknak döntő lépéseket kellene tenniük a nyílt, átlátható és az érdemen alapuló felvételi eljárások elfogadása, valamint a kutatók EU-n belüli szabad mozgási lehetőségei előtt álló akadályok felszámolása felé. Ebből a szempontból igen értékes eszköz az EURAXESS informatikai rendszer, mely kutatók számára kínál állásajánlatokat az interneten az EU-ban, illetve információkat nyújt a kutatásfinanszírozási lehetőségekről. A rendszer megfelelő megvalósításához az érdekelt szereplőket ösztönözni kellene a hatékony használatra.

1.2.1 A kutatói érdemeket – a karrier elejétől a végéig – nem csupán a publikációk száma és minősége tekintetében kellene értékelni, hanem az elért tudományos eredmények fényében is. Vizsgálni kellene az innovációs képességeket, főként a kezdeti szakaszban, és ezt követően figyelembe kellene venni a felelősségi köröknek megfelelő feladatok megszervezésével és irányításával kapcsolatos készségeket. A nemzetközi partnerségekben szerzett tapasztalatokat mindig kiemelten kellene értékelni.

1.3 A kutatók szakmai fejlődését illetően nélkülözhetetlen minden mobilitási lehetőség megragadása, melyek kihasználása jelenleg nehézségekbe ütközik a jogi és adminisztratív akadályok miatt. A mobilitás, akár egy másik országban, régióban vagy (állami vagy magán) kutatóintézetben töltött időszakról, akár tudomány- vagy tevékenységi ág váltásáról legyen szó, a kutatók szakmai fejlődéséhez történő értékes hozzájárulásnak tekintendő, éppen ezért pénzügyi/társadalombiztosítási ösztönzőkkel kellene támogatni, és gondoskodni kellene arról, hogy összeegyeztethető legyen a családi szükségletekkel.

1.4 Különösen fontos lenne a kutatók helyzetét gyakran jellemző bizonytalanság megszüntetése. Ezért határozottan támogatni kell a szerződések folyamatosságának biztosítását, illetve a szociális biztonság előmozdítását célzó intézkedések elfogadását, a társadalombiztosítás különböző formáihoz való jogot és annak átruházását mobilitás esetén. Ez utóbbi szempont különösen negatívan hat azokra a kutatónőkre, akiknek a karrierje nehezen jut el a csúcsra.

1.5 Az EGSZB reméli, hogy a szociális partnerek az illetékes szervek keretében aktívan részt vesznek majd a meghatározott célkitűzések teljes körű és gyors megvalósításában.

2. Bevezetés

2.1 A közlemény (COM(2008) 317 végleges) a lisszaboni stratégia elveit tartja szem előtt, és a jobb szakmai előmenetel érdekében egy európai partnerség kialakítását célozza a kutatók számára, akik alapvetően fontos és nélkülözhetetlen szereplői egy tudásalapú gazdaság és társadalom felé vezető útnak.

2.2 Az egyre bonyolultabb, hirtelen bekövetkező és korábban ismeretlen társadalmi változások miatt a tudásfejlesztésnek, következésképpen a tudás átadásának nagyobb figyelmet szentelő politikák kidolgozására van szükség.

2.3 Ezek a változások a tudásfejlesztés határokon átívelő formáiban tapasztalható dinamikához kapcsolódnak. A tudás megosztása a kereskedelmi kapcsolatokkal karöltve a változást irányítani képes, újfajta szabályozást igényel egy közös kulturális alap, az európai „termékeny talaj” összefüggésében.

3. Általános megjegyzések

3.1 Annak a célkitűzésnek, hogy a kutatási tevékenységet végzők számára vonzóbbá tegyük Európát, a kutatók támogatását célzó politikák integrált keretébe kell illeszkednie. Ennek a folyamatnak biztosítania kell a tagállamok tudatos és harmonizált részvételét, és nem szabad csupán a hatályos jogszabályozás szerinti önkéntes alapokon nyugodnia.

3.2 Az EGSZB üdvözli ezt az új megközelítést, mely a jelenlegi helyzet részletes leírására törekedve elkerül minden, túlzottan merész kezdeményezést, és a korábban lefektetett utat követve gyorsan mérhető hatású intézkedéseket kér a tagállamoktól

—	a nyílt felvételi eljárások bevezetése,

—	a mobilitásban részt vevő kutatók társadalombiztosítási és kiegészítő nyugdíjbiztosítási igényeinek kielégítése,

—	vonzó munkakörülmények biztosítása,

—	valamint a kutatók képzésének, készségeinek és tapasztalatának erősítése, bővítése érdekében.

Ezeknek a kezdeményezéseknek a szociális partnerek közreműködésével kell megvalósulniuk.

3.3 A közösségi intézmények az évek során hatalmas erőfeszítéseket tettek, gondoljunk csak a 2000. január 18-i COM(2000) 6 végleges dokumentumban megfogalmazott Európai Kutatási Térség létrehozására, a lisszaboni Európai Tanács által meghatározott célkitűzésre, mely szerint az Európai Uniónak 2010-re a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává kell válnia, a kutatókat érintő legelső intézkedésekre, a Kutatók Európai Chartájára, valamint a kutatók felvételét szabályozó magatartási kódexre. Mindezek az erőfeszítések kiemelik a kutatási rendszer központi szerepét az innováció előmozdításában, és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a kutatóknak.

3.4 Ilyen körülmények között az Európai Kutatási Térségnek a legjobb feltételeket kell tudnia biztosítani a kifejezetten versenyképes és dinamikus környezet megteremtéséhez, amelyben az emberi erőforrások jobb és tartósabb távlatokkal rendelkezhetnek egész szakmai előmenetelük során.

4. Részletes megjegyzések

4.1 A kutatói hivatásnak az európai charta általi meghatározását (melyet az EGSZB már 2004-ben javasolt): „azok a szakértők, akiknek a hivatása az új ismeretek, termékek, módszerek és rendszerek koncepciójának kidolgozása, vagy megalkotása, továbbá az ilyenekre vonatkozó projektek irányítása”, az Európai Bizottság új elemmel, az új ismeretek átadásával egészíti ki. E tekintetben az intézményeknek ösztönözniük kell a kutatókat munkáik eredményeinek közzétételére, hogy ezáltal megbízható forrásokat szolgáltassanak a kommunikációs szakemberek számára, a polgárok számára is lehetővé téve ezáltal a tudományos érvek jobb megértését, elsősorban akkor, amikor azok erős hatással bírhatnak a közvéleményre (például az egészségügy, az élelmiszeripari kockázatok, illetve sürgető környezetvédelmi problémák stb. esetében).

4.2 Az EGSZB ezért egyetért azzal, hogy a kutatási szektorban dolgozók számára kedvező és vonzó európai környezet megteremtéséhez meg kell határozni a speciális prioritásokat.

4.3 Elsősorban azt emeli ki, hogy a tagállamoknak döntő lépéseket kell tenniük a nyílt, átlátható és az érdemen alapuló felvételi eljárások elfogadása felé. Amennyiben nem rendelkezünk a legteljesebb információkkal a személyzet felvételét és kiválasztását illetően, nem beszélhetünk nyílt rendszerről; ezeknek az információknak teljes mértékben rendelkezésre kell állniuk, és hozzáférhetőeknek kell lenniük. E célból az EGSZB fenntartás nélkül támogatja az EURAXESS információs rendszert, és annak fejlesztését szorgalmazza, mivel az a különböző intézetek és európai projektek által a kutatóknak kínált állásajánlatok internetes megjelenítése révén előmozdítja a kereslet és a kínálat találkozását. Az említett információs rendszer kiteljesítése a tagállamok és a különböző kutatói szervek teljes mértékű csatlakozását kívánja meg, illetve ez utóbbiak kötelezettségvállalását igényli arra nézve, hogy minden, kutatói álláshellyel és kutatási projekttel kapcsolatos információt közzétesznek az interneten.

4.4 Fontos, hogy a kutatói karrier kezdeti szakaszában képesek legyünk az érdemek megfelelő elismerésére és jobb munkahelyi és képzési feltételek biztosítására: ezen a téren lépésváltásra van szükség. A kutatói munkára való felkészüléshez szükséges megerőltető és elmélyült tanulmányok után hosszú távon is bizonytalan helyzet arra indítja a kutatókat, hogy elhagyják ezt az életpályát. Ez olyan helyzetet eredményez, amely nem kedvez a legkiválóbb tehetségek megtartásának és képességeik kiaknázásának. Ez utóbbinak új típusú képzési formák révén kell megvalósulnia, amelyekkel biztosítani lehet a kutatás minőségét, és egyben lehetővé válik a kutatók számára, hogy a vezető pozíciók betöltéséhez szükséges ismereteket megszerezzék.

4.5 Érdemeiket nem kizárólag publikációik száma és minősége alapján kell megítélni, hanem a rájuk bízott feladatok tükrében az alábbi képességeket is figyelembe kell venni:

—	kutatásirányítás,

—	az újítás foka,

—	oktatási és szakmai irányítási tevékenységek,

—	csapatmunka,

—	nemzetközi partnerségek,

—	tudásátadás,

—	a kutatáshoz szükséges pénzforrások megszerzésének képessége,

—	tudományos témák népszerűsítésére és terjesztésére irányuló tevékenységek,

—	vállalati tapasztalatok és a kutatási eredmények gazdasági alkalmazhatósága,

—	szabadalmak, fejlesztési tevékenységek, találmányok,

—	kreativitás és függetlenség.

Végezetül fontos, hogy a kutatói munkaszerződések atipikus jellege miatt a munkaviszony esetleges megszakításai ne jelentsenek hátrányt.

4.6 A kutatói szerep atipikus jellege, melynek lényegi mozzanata a munkaviszony bizonytalansága, nem szabad, hogy negatív hatással legyen a kutatók munka- és családi körülményeire. Különösen támogatandó a mobilitás minden formája, mindenekelőtt a földrajzi mobilitás, amely kívánatos a szakmai fejlődés szempontjából. A mobilitás ugyanis fontos szerepet játszik a tudás szabad terjesztésében, továbbá hozzájárul a képzéshez és a kutatásban dolgozók, valamint a kutatási rendszer kulturális fejlődéséhez.

4.7 Épp ezért a különböző szakterületek kutatói közötti kapcsolatok előmozdítását célzó intézkedésekre van szükség. Csak így fokozható az eltérő érdeklődési körök és tapasztalatok összevetése, aminek eredményeképpen a mobilitás hozzájárulhat a tudás terjesztéséhez. E célból hasznos lenne a legszembeszökőbb különbségek számbavétele az európai és – a tehetséges kutatók magához vonzására és megtartására képes – amerikai kutatási rendszer között, annak érdekében, hogy kiválogassuk ez utóbbi modell előnyös tulajdonságait és azokat saját helyzetünkhöz igazítva átvegyük. Mindez – például a felvételi eljárásoktól kezdve az értékelési rendszereken keresztül egészen a kutatói életpálya ösztönzéséig – több mindenre kiterjedhetne.

4.8 Az Európai Kutatási Térség kiépítéséhez tehát nemcsak arra van szükség, hogy támogassuk az egyes kutatóknak szánt pénzeszközök átvihetőségét egyik államból (vagy kutatóintézetből) a másikba, hanem arra is, hogy olyan kedvező folyamatot indítsunk el, amelynek eredményeként a kutatói műhelyek számára előnyössé válna a tudományos értelemben legkvalifikáltabb munkatársak felvétele. A kutatókat, ahogy egyébként a többi, mobilitást igénylő területeken dolgozókat is, európai keretek között kellene támogatni, konkrét ösztönzőket (megfelelő jövedelmet és tárgyi feltételeket) kínálva nekik a különböző székhelyeken folytatott munkához, nem pedig gátolni a váltást, ahogyan az manapság gyakran előfordul (ami az Európát sújtó agyelszívás egyik oka). Ebben az összefüggésben figyelmet érdemel az az angol és amerikai egyetemeken széles körben elterjedt gyakorlat, hogy a finanszírozó a kutatónak nyújtott támogatással arányos prémiumot (overheadet) ad az illető kutatónak helyet biztosító intézménynek.

4.9 Ezzel szemben a mobilitás lehetőségével élő kutatók gyakran kerülnek munkaszerződésük szempontjából bizonytalan helyzetbe. A körülmények ilyen összejátszása (mobilitás és bizonytalan foglalkoztatási helyzet) további nehézségekhez vezet a társadalombiztosítás terén. Ezért helyeseljük az Európai Bizottság vállalását, melynek értelmében a kutatóknak és munkaadóiknak könnyen hozzá kell férniük minden szükséges információhoz a különböző tagállamok szociális biztonsági rendszereivel kapcsolatban. Garantálni kell a szociális védelmet, és meg kell könnyíteni a társadalombiztosítás minden formájára vonatkozó jogosultságok megszerzését és átvitelét, beleértve a kiegészítő nyugdíjakat is. Határozottan támogatni kell a kutatói munkaszerződések folyamatosságát biztosítani hivatott intézkedéseket is, hiszen a kutatók számára karrierjük első néhány évében még természetesnek tekinthető ugyan a bizonytalan életpálya, de a negyvenéves kort átlépve ugyanaz a helyzet megalázóvá válik, kevés lehetőséget teremtve az önállóságra és a vezető beosztások megszerzésére.

4.10 Ugyancsak elő kell segíteni a kutatás területén dolgozók karrierlehetőségeinek differenciálását olyan nem hagyományos kitörési lehetőségek támogatásával, amelyek lehetővé teszik egyes kutatók számára, hogy felhalmozott tudásukat nagyobb elismerést kapva kamatoztassák. Ez nem mond ellent annak a gondolatnak, hogy erősebb kapcsolódás alakuljon ki a kutatás és a közigazgatás más szektorai között: olyan kapcsolatok létrehozása például, amelyek hidat képeznének az oktatás és a kutatás között, lehetővé tenné a tanintézmények számára, hogy – többek között a kutatóknak minőségi és változatos oktatói életpályákat kínálva – kiváló erőforrásokhoz férjenek hozzá. Hasonlóképpen, a kutatási témák iránt különösen érzékeny középiskolai tanárok közreműködhetnének ebben a stratégiai ágazatban, kulturális hozzájárulást nyújtva, egyben gazdagítva a tanulóknak átadható ismereteiket.

4.11 A kutatás mint a fejlődés motorja egyre erősebben kapcsolódik a vállalati szférához. Az ipari, valamint a csúcstechnológiai és innovatív vállalkozásokhoz kapcsolódó kutatásnak elő kell mozdítania a gazdasági fejlődést. Támogatni kell egy integrált rendszer kiépítését a kutatás, az innováció és a vállalati szféra között. Elő kell tehát segíteni a gyümölcsöző együttműködést és cseréket a köz- és a magánszféra között. Ezeket gyakran gátolják az eltérő humánpolitikai megközelítések. Kívánatos, hogy az egyes államok törvényei és a tagállami szintű munkaszerződések célzott intézkedések (adóösztönzők, ösztöndíjak, mobilitás, közösségi programok stb.) révén mielőbb képesek legyenek a fent leírt különbségek csökkentésére.

4.12 Támogatni kell azokat a vállalkozásformákat (start-up, spin-off) is, amelyekben a kutatók által kiérlelt kompetenciák innovatív gazdasági tevékenységekben kamatoztathatóak. A támogatás a bankszféra (vagy állami pénzintézetek) által nyújtott kedvezményekben is megnyilvánulhat, nem csupán társadalombiztosítási és adókedvezményekben.

4.13 Végül üdvözöljük az Európai Bizottság által elfogadott munkatervet (COM(2008) 317 végleges): a tagállamok által kidolgozandó 2009. évi nemzeti terveknek azonnal – az érintett szereplők meghallgatása után – magukévá kell tenniük az abban kinyilvánított célkitűzéseket, tekintetbe véve a hatályos közösségi jogi keretet, a bevált gyakorlatokat, valamint azokat, amelyek közösek a tagállamokban.

4.14 Döntőnek ígérkezik a szociális partnerek bevonásával megrendezendő 2009. évi konferencia, amelynek során értékelni fogják a jelenlegi helyzetet, és közös nevezőre próbálnak jutni az esetleges változtatásokról, továbblépési lehetőségekről.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/84

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi határozatra a polgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról szóló 2001/470/EK tanácsi határozat módosításáról”

COM(2008) 380 végleges – 2008/0122 (COD)

(2009/C 175/15)

2008. november 12-én a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 61. cikkének (c) pontja és 67. cikkének (5) bekezdése alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és a tanácsi határozatra a polgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról szóló 2001/470/EK tanácsi határozat módosításáról

COM(2008) 380 végleges – 2008/0122 (COD).

Az EGSZB elnöksége 2008. július 8-án megbízta az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekciót a bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki MARÍA CANDELAS SÁNCHEZ MIGUEL személyében, továbbá 124 szavazattal 2 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések

1.1 Az EGSZB üdvözli a polgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról szóló 2001/470/EK tanácsi határozat módosítására tett javaslatot, nemcsak azért, mert eleget tesz a maga a rendelkezés által megállapított felülvizsgálati követelménynek, hanem azért is, mert a felülvizsgálat a közbeeső időszakban a működésével kapcsolatban összegyűjtött információkra alapul, és az európai polgárok tájékoztatási célkitűzésének hatékonyabb megvalósítására törekszik.

1.2 Az európai hálózatot alkotó hatóságok és a hálózat létrehozása és működése szempontjából létfontosságú nemzeti kapcsolattartók közötti koordináció javítása éppen úgy figyelmet érdemel, mint az információk megfelelő technológiák révén való egyszerűsítése. Ez könnyebb hozzáférést tesz lehetővé azon jogi szakemberek és polgárok számára, akik tisztában szeretnének lenni a határokon átnyúló polgári és kereskedelmi viták megoldásának lehetőségeivel.

1.3 Az, hogy ebben az igazságügyi hatóságokon túl a jogi szakemberek is részt vesznek, lehetővé teszi majd azoknak a megfelelő jogi eszközöknek az azonosítását, amelyek biztosítják az európai polgárok jogainak és kötelezettségeinek védelmét különféle polgári és kereskedelmi tevékenységeik során. Az EGSZB kéri, hogy a hálózat minden érdekelt számára teljes mértékben nyitott és hozzáférhető legyen, mivel ez növeli az átláthatóságot és erősíti az európai integrációs folyamatot.

2. Bevezetés

2.1 Az Európai Tanács 1999. október 15–16-án Tamperében tartott ülését követően az Európai Bizottság olyan jogi eszközök harmonizálásának és létrehozásának folyamatát indította el, amelyek lehetővé teszik majd a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozását, és biztosítják a személyek uniós határokon belüli szabad mozgását. Az egyik legfontosabb ilyen eszköz a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló rendelet (1), amely egyéb intézkedések mellett egyszerűsített végrehajtási eljárásokat, az ítéletek végrehajtását szolgáló biztosítási intézkedéseket, és az egész Európában végrehajtható biztosítási intézkedések elismerésének elvét vezetette be.

2.2 Ugyanezen megközelítés részeként az Európai Bizottság ismertette a polgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózatot létrehozó 2001/470/EK határozatot (2), amelynek fő célja egy olyan európai igazságügyi együttműködési eszköz létrehozása volt, amely tájékoztatást nyújt a jogi szakemberek, intézmények, közigazgatási hatóságok és a nyilvánosság számára a különböző uniós tagállamokban alkalmazandó jogokról és a határokon átnyúló jogviták rendezésére vonatkozó eljárásokról.

2.3 A hálózat a polgárok igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését is meg kívánja könnyíteni, ahogy már említettük, elsősorban a határokon átnyúló jogviták terén, melyek nem mindig egyenértékűek sem a tartalmat, sem az adott eljárást illetően. Ezért kitüntetett figyelmet élveznek a kapcsolattartó pontok, amelyek könnyen hozzáférhetők valamennyi érintett számára, legyen szó szakemberekről vagy laikusokról. Az Európai Bizottság a 2008 elejei helyzetet illetően jelzi, hogy a hálózat 102 kapcsolattartót, 140 központi hatóságot, 12 összekötő tisztviselőt, valamint 181, az igazságügyi együttműködésben tevékenykedő egyéb igazságügyi hatóságot számlált.

2.4 Ehhez hozzáteendő, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK (3) irányelvben az igazságügyi eljárás keretében már szerepel a hálózat mint a határokon átnyúló jogviták rendezéséhez szükséges eszköz.

3. Általános megjegyzések

3.1 A 2001/470/EK határozat 19. cikkének értelmében az Európai Bizottságnak ötévente jelentést kell benyújtania a hálózat előző időszakban végzett tevékenységeinek eredményeiről a tagállamok kapcsolattartó pontjai által rendelkezésre bocsátott információk alapján. Az információktól függően módosításokat is javasolhatnak. Ez a módosított határozat célja, amely lehetővé teszi, hogy a kitűzött célok a Szerződés 61. cikkének (c) pontját jogalapul választva, valamint a szubszidiaritás és arányosság elveinek tiszteletben tartása mellett valósuljanak meg.

3.2 A hálózat eddig sikeres volt a bírók és jogi szakemberek európai együttműködésének és információcseréjének erősítését illetően. Az EGSZB megítélése szerint a kapcsolattartóknak igazi tájékoztató hivatalként kellene működniük, amelyek információt szolgáltatnak a határokon átnyúló jogvitákban alkalmazandó nemzeti jogszabályokról és eljárásokról. Kívánatos volna, hogy a polgárok hozzáférhessenek a hálózat által nyújtott információkhoz.

3.3 Egészében a javasolt reform a hálózat „finomhangolását” célozza, egy olyan mechanizmust teremtve, amely megerősíti a tervezett célkitűzéseket, különös tekintettel a hálózat anyagi és humánerőforrásokkal való ellátására.

Az EGSZB üdvözli a javasolt reformot, nemcsak a hálózat működését ösztönző intézkedések miatt, hanem a terminológiai pontosítások végett is, amelyek lehetővé teszik a hálózat nagyobb jogi pontossággal történő használatát.

3.4.1 A határozat 2. cikkének módosítása például a hálózat céljaként a „polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködést” nevezi meg, a korábbi általános „polgári és kereskedelmi együttműködés” megfogalmazás helyett.

3.4.2 Előirányozza a kapcsolattartók közötti koordinációt is, amennyiben valamely tagállam több kapcsolattartót jelöl ki, és előírja, hogy ezek közül jelöljenek ki egy fő kapcsolattartót.

3.4.3 A fő kapcsolattartó munkáját egy olyan bíró segíti, aki nemcsak, hogy a hálózat tagja, hanem összekötőként is szolgál a helyi igazságügyi hatóságok között.

3.5 A reform fő célkitűzésének megfelelően az 5. cikk módosítása a hálózaton belüli információcserére vonatkozó és az igazságügyi hatóságok közötti együttműködés fokozását célozza annak érdekében, hogy megkönnyítsék a jogalkalmazást minden adott helyzetben, még akkor is, ha egy másik tagállam jogának alkalmazásáról vagy egy nemzetközi jogi eszközről van szó. Az EGSZB véleménye szerint hozzáadott értéket képviselne, ha a hálózat tájékoztatná a nyilvánosságot a meglévő igazságügyi együttműködésről és a különböző igazságszolgáltatási rendszerekről. Ennek a kiegészítésnek a célja a közelítés volna és az, hogy garantálja azokat a jogokat, amelyeket a polgárok az EU-val való polgári és kereskedelmi kapcsolataikban megszereztek.

3.6 Fontos kiemelni a tájékoztatási eljárásra vonatkozó módosítást, vagyis a 8. cikk új megfogalmazását, amely elismeri az Európai Bizottság által vezetendő elektronikus nyilvántartást. Az EGSZB ezzel kapcsolatban csak egy észrevételt kíván tenni: gondoskodni kell a nyilvántartás mielőbbi eredményes működéséhez szükséges technikai és gazdasági eszközökről.

4. Részletes megjegyzések

4.1 Az EGSZB egyetért a javasolt reform tartalmával, valamint a kivitelezésére használt módszerrel. Emellett úgy véli, hogy a joghatóságok és a jogi szakemberek közötti tagállami szintű együttműködést szolgáló hálózat jelentős eredménynek tekinthető.

4.2 Bár elismerjük a hálózat előnyös voltát, fontos rámutatni, hogy az, hogy Dánia megfigyelőként vesz részt a hálózatban, a közös európai terület egy részét jogi koordináció nélkül hagyja, noha erre az országra is ugyanaz a közösségi jog vonatkozik. Ennek ellenére az új 11a. cikk lehetővé teszi megfigyelők részvételét a hálózatban, csakúgy mint az új tagországokét és az új Luganói Egyezményhez (4) csatlakozott harmadik országokét is, akik részt vehetnek majd a hálózat bizonyos ülésein.

4.3 Egy olyan pont, ahol véleményünk szerint nagyobb rugalmasságra lenne szükség, az igazságügyi együttműködésre irányuló megkeresésekre adott válasz rövid határideje. Bár elismerjük a jelenlegi rendszer hatékonyságát, fontos felismerni, hogy jobb tájékoztatással és több részt vevő országgal ennek betartása ellehetetlenül. A szervezési és technikai kérdések szempontjából egy sor helyzetet kell országonként vagy akár régiónként eltérő módon figyelembe venni. Ki kell várnunk az új reform eredményeit, különös tekintettel a kapcsolattartók és a hálózat számára kialakított technikai eszközökre, továbbá – mindenekelőtt – a nyilvántartás működésére.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) 44/2001/EK tanácsi rendelet (2000. december 22.), HL L 12., 2001.1.16.

Az EGSZB véleménye: HL C 117., 2000.4.26., 6. o.

(2) Az EGSZB véleménye: HL C 139., 2001.5.11., 6. o.

(3) Az Európai Parlament és a Tanács 2008/52/EK irányelve, 2008. május 21.HL L 136., 2008.5.24.

Az EGSZB véleménye: HL C 286., 2005.11.17., 1. o.

(4) Elfogadva 2007. október 30-án.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/87

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az energiahatékonyság jelentette kihívás megválaszolása információs és kommunikációs technológiákkal”

COM(2008) 241 végleges

(2009/C 175/16)

2008. május 13-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az energiahatékonyság jelentette kihívás megválaszolása információs és kommunikációs technológiákkal

COM(2008) 241 végleges.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 4-i ülésnapon) 123 szavazattal 3 ellenében, 21 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy véli, hogy a fenntartható fejlődés az uniós politikák kiemelt eleme kellene hogy legyen. A fenntartható fejlődés elérésének egyik útja az energiahatékonyságon, továbbá új, alternatív („megújuló”, „tiszta”, illetve „zöld”) energiaforrások fejlesztésén, végül pedig olyan intézkedéseken keresztül vezet, amely a klímaváltozás CO2-kibocsátás csökkentése révén történő megfékezésére irányulnak.

1.2 Az Európai Bizottság által ismertetett közlemény ebbe az irányba tesz egy lépést, amikor a nemzeti és regionális kutatási és technológiai fejlesztési (KTF) programok támogatását szorgalmazza, az információs és kommunikációs technológiákat (IKT-k) pedig az energiahatékonyság ösztönző tényezőjének tekinti.

1.3 Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon álláspontjával, mely szerint az IKT-k kétféle módon is hozzájárulnak a fenntartható fejlődés célkitűzéseinek megvalósításához. Egyfelől a kutatás, a fejlesztés és az innováció az alkatrészek, berendezések és szolgáltatások alkalmazása során maga is energiát takarít meg. Másodsorban az IKT-k alkalmazása a különböző gazdasági területeken a termelési fázistól a fogyasztásig számos eljárás és fizikai, illetve materiális művelet „dematerializálását” teszi lehetővé, online szolgáltatásokkal helyettesítve azokat, ami szintén energiamegtakarítást jelent. Az EGSZB szerint ugyanakkor az is fontos, hogy a technológiai berendezések gyártási folyamatai és használata során is érvényesüljön az energiatakarékosság, ahelyett hogy kizárólag az eszközök hasznos élettartama során megvalósuló energiahatékony fogyasztásra összpontosítanánk.

1.4 A fenti célkitűzésekkel összhangban az Európai Bizottság közleménye egy előkészítő, információgyűjtési és -elemzési folyamatot indít el, megteremtve az alapot egy második közleményhez, amely azonosítja majd a főbb cselekvési területeket (1). Az EGSZB létfontosságúnak tartja az energiahatékonyság előmozdítására irányuló intézkedések közép- és hosszú távon történő támogatását.

1.5 Az energiahatékonyság megvalósításának – az ellátás szempontjából – fontos tényezőjét képezi az olyan berendezések lecserélése, amelyek technológiai elavultságuk miatt, vagy mert hasznos élettartalmuk végére értek, túlzottan magas energiafogyasztásúak. Európai szinten az elektromos háztartási berendezések több mint 50 %-a 10 évnél idősebb, és nem tekinthető energiahatékonynak. Az energiahatékonysági irányelvek elfogadásának előfeltételeként vagy alternatívájaként az Európai Bizottságnak – a nemzeti kormányok támogatásával és a fogyasztói és felhasználói szervezetek segítségével – támogatnia kellene olyan kritériumok kidolgozását, amelyek megkönnyítik e berendezések cseréjét.

1.6 Az EGSZB szerint például a digitális földi műsorszórás bevezetése a televíziózás területén a különböző tagállamokban egyúttal kiváló alkalom lenne a vevőkészülékek modernizálására, a régi katódsugárcsöves (CRT) televízió-képernyőket folyadékkristályos (LCD) készülékekre cserélve le. Az EGSZB például az analóg készülékekhez csatlakozó periferikus dekóderek vásárlása helyett az interaktív televíziózásra alkalmas integrált készülékek gyártásának és értékesítésének – a gyártókkal és a fogyasztói szervezetekkel kötött megállapodásokon alapuló – támogatását javasolja. Műszaki tanulmányok kimutatták, hogy a CRT televízió-készülékek háromszor annyi energiát fogyasztanak, mint az LCD készülékek, „készenléti” üzemmódjuk energiafogyasztása pedig akár 60 %-kal magasabb is lehet.

1.7 Az Európai Bizottságnak hasonló megközelítést kell alkalmaznia az egyéb területeken – például a villamosenergia-hálózat (termelés és elosztás), valamint az intelligens épületek és világítás területén is. Ez a villamos energia, illetve az új energiatermelő és -elosztó technológiák elektronikus kereskedelmének fejlesztését, valamint az épületek energiamegtakarítását szolgáló energiagazdálkodási, elszámolási és kijelző rendszereket jelenti; és – a beltéri, kültéri és közúti világítás terén – a környezettel interaktív, a fényszükséglethez igazodó fényforrásokra alapuló új világítástechnikai fejlesztéseket foglal magában.

Köztudott például, hogy a számítógépek gyártása és fejlesztése háromszor annyi energiát emészt fel, mint a hasznos élettartam energiafogyasztása. Az internetes szerverek és keresőeszközök magas energiafogyasztását is figyelembe kell venni, és specifikus megoldásokat kell kifejleszteni e téren, különös tekintettel az internethasználat exponenciális növekedésére, valamint a technológiai konvergenciából adódó megnövekedett energiafogyasztásra. Az is rendkívül fontos, hogy felmérjük az interoperábilis és technológiai szempontból szabványosított berendezések használatából eredő energiamegtakarítást. Ennek révén – a 2005/32/EK irányelv célkitűzéseivel összhangban (2) – csökkenthető a géppark, és a berendezések hatékonyabb használatára nyílik lehetőség.

A fogyasztók jelentősen hozzájárulhatnak az energiamegtakarítási erőfeszítésekhez az új technológiák megfelelő használata révén; a számítógépes programok és technológiák fejlesztése e téren is gyors és kényelmes hozzáférést nyújt a fogyasztóknak a berendezések hatékony használatára, illetve az energiamegtakarítás eredményének mérésére vonatkozó információkhoz. A számítógépek és periferikus eszközök bekapcsolási idejét például szigorúan a használat időtartamára kell korlátozni, kerülve a képernyőkímélő programokat és az alacsony fogyasztású üzemmódban való működtetést, továbbá optimalizálva a nyomtatók használatát stb. Átlagosan számolva a már említett készenléti üzemmódban lévő gépek „fantom energiafogyasztása” a háztartások éves villanyszámlájának 12 %-át teszi ki. Ha mindez nem megfelelő technológiákkal és elavult berendezésekkel párosul, az energiafogyasztás megugrik. Magától értetődik, hogy a berendezések szükségszerű lecserélése komoly költségekkel jár a fogyasztók számára; ezeket bizonyos esetekben szociális támogatásokkal kellene enyhíteni.

1.8 Mindehhez a folyamathoz megfelelő minőségi tanúsítási rendszernek, illetve pontos és közérthető fogyasztói tájékoztatásnak kell járulnia az adott berendezések energiahatékonyságáról, „környezeti lábnyomáról”, illetve „szénlábnyomáról” stb., ami a polgárok tudatosítása mellett befolyásolja a keresletet, és előmozdítja a hatékony és fenntartható energiafelhasználást. Az audiovizuális berendezések, az elektronikus kommunikáció, a villamosenergia-ágazat vagy az intelligens épületek és világítás terén az IKT-kkal kapcsolatban szerezhető tapasztalatok más olyan kulcsfontosságú területeken is tanulságosak lehetnek, amelyeken az Európai Bizottság hasonló programokat indított: például a gépjárművek, a gyártási folyamatok, a közlekedés területén.

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy – a média különböző formáit és különböző eszközöket felhasználó tudatosságnövelő kampányokra építve – fogadjon el aktív intézkedéseket a fogyasztók, vállalkozások, közigazgatási szervek stb. tájékoztatása érdekében.

1.9 Az Európai Bizottságnak ösztönöznie kellene továbbá az IKT-k használata révén megvalósítható energiamegtakarítás mérésére és értékelésére alkalmas szabványosított és megbízható mutatók kidolgozását. Ez segítene megfékezni az egyre elterjedtebb visszaéléséket és félrevezető gyakorlatokat, amikor az olyan fogalmakat, mint a „zöld”, illetve „tiszta” energia puszta marketingstratégiaként alkalmazzák, valóban igazolható, kimutatható és mérhető energiamegtakarítás vagy kibocsátáscsökkentés nélkül. A hasonló mutatók bevezetése segítene tisztázni, tisztességes-e vagy sem egy-egy üzleti gyakorlat, különös tekintettel a hasonló „ökomarketing” érveket használó üzleti kommunikációra.

Fontos, hogy az energiapiaci privatizáció és liberalizáció kontextusában ösztönözzük a vállalkozásokat az energiamegtakarításba és az energetikai fenntarthatóságba történő beruházásokra úgy, hogy közben segítünk nekik abban, hogy az ilyen jellegű beruházásokat üzleti lehetőségként, illetve a stabil és szakképzett munkaerő megtartásának lehetőségeként fogják fel.

1.10 Az EGSZB szerint fokozott politikai ösztönzést kell adni a javasolt energiamegtakarítási intézkedések megvalósításához szükséges források előteremtéséhez, kötelező érvényű intézkedéseket vezetve be a nemzeti tervezés hiányosságainak pótlására szolgáló eszközök tekintetében. A közösségi fellépés alapja e téren egy olyan irányelv elfogadása lehet, amely többletértéket ad a tagállamok intézkedéseihez anélkül, hogy ezzel csökkenne az az európai bizottsági támogatás, amely magatartási kódexek nemzeti szintű létrehozására és energetikai optimalizációval foglalkozó komparatív tanulmányok elkészítésére irányul. Ez utóbbiak ösztönzőleg hathatnak EU-szerte, és energiamegtakarítással foglalkozó jelentések elkészítésére serkenthetik a vállalatokat.

2. Indokolás

2.1 Háttér

2.1.1 Az európai bizottsági közlemény előzményei a következők:

—

az Európai Tanács 2007 tavaszán megrendezett ülésén az állam- és kormányfők által megjelölt prioritások, amelyek jelezték a klímapolitika, az elegendő, biztonságos és versenyképes energia és a XXI. századi fenntartható fejlődési modell alapvető fontosságát. Az említett csúcstalálkozón konszenzus született arról, hogy az éghajlat- és energiapolitika kettősét az EU politikai programjának alapjává kell tenni, pontos és kötelező jogi érvényű célkitűzéseket állapítva meg, jelezve az EU elszántságát e téren. Az Európai Bizottság szerint a jövőben az európai gazdaság – a teljes foglalkoztatottság és a társadalmi beilleszkedés szempontjából létfontosságú – folyamatos növekedését el kell választani az energiafogyasztástól. Az információs és kommunikációs technológiákra (IKT-k) (3) fontos szerep vár a gazdaság energiaintenzitásának csökkentése, illetve energiahatékonyságának növelése tekintetében,

—	az Európai Bizottság által 2008. január 23-án elfogadott intézkedéscsomag, melynek célja annak bebizonyítása, hogy a fenti célkitűzések nem csupán technológiailag és gazdaságilag megvalósíthatók, de egyúttal üzleti lehetőségeket is jelentenek az európai vállalkozások ezrei számára,

—	az európai stratégiai energiatechnológiai terv és számos egyéb, az Európai Bizottság által különböző területeken meghirdetett intézkedés, melyek célja kivétel nélkül a klímaváltozás által támasztott kihívások kezelése.

2.2 Általános megjegyzések

2.2.1 A fenti kontextusban a vizsgált közlemény nyílt vitát kíván kezdeményezni az érdekelt felek között egy sor kiválasztott területen, például maga az IKT-szektor, a villamosenergia-ágazat, az intelligens épületek és az intelligens világítás területén. Ez egyszerre jelenti egy információgyűjtési és -elemzési, illetve egy konzultációs és partnerségi folyamat elindítását, maximális számú érdekelt, vagyis az európai intézmények (Parlament, Régiók Bizottsága, Európai Gazdasági és Szociális Bizottság), a tagállamok, az ipar, a kutatóintézetek és a fogyasztók részvételével. A folyamat fontos szerepet játszhat az új berendezések és alkatrészek tesztelésében.

Az Európai Bizottságnak népszerűsítenie kell azokat a módokat, amelyek révén a fogyasztók és felhasználók leginkább hozzájárulhatnak az energiamegtakarítási célok IKT-k révén történő megvalósításához. Mindezt úgy, hogy ezek a rendszerek ne csak az energiamegtakarítás, hanem az általános felhasználás szempontjából is intelligensnek minősüljenek. A kutatási, fejlesztési és innovációs folyamatokban való részvétel gyakorlati megvalósulására különféle eljárások léteznek, mint például az európai „élő laboratórium” (living labs) hálózat, ahol a felhasználói vélemények, magatartások és gyakorlatok az IKT-k segítségével történő automatizált megfigyelésen keresztül közvetlenül megismertethetők.

2.2.2 A fenti folyamat során kialakított szinergiákat és megállapított bevált gyakorlatokat a kísérleti projektek megerősítésére lehet felhasználni, bátorítva a kutatást és technológiai fejlesztést (KTF). Ahol az IKT-k különösen érintettek, az energiahatékonyságra vonatkozó kutatásokat nemzeti és regionális programok, az EU versenyképességi és innovációs keretprogramja, illetve a kohéziós politika által finanszírozott operatív programok keretében lehetne megvalósítani. Ez arra ösztönözné a vállalkozásokat, hogy mérjék fel saját „környezeti lábnyomukat”, és ezen elemzésből kiindulva hozzanak a fejlett kommunikációs hálózatok és a megújuló energiák kombinált alkalmazásán alapuló döntéseket az energiamegtakarítás („negawatt” terv) érdekében.

2.2.3 Az EGSZB már több alkalommal kifejtette a véleményét arról, hogy az IKT-k milyen fontos szerepet játszanak a strukturális változások megvalósításában, és milyen jelentős mértékben járulnak hozzá az innovációhoz: nevezetesen a nanotechnológiáról (4), a biotechnológiáról (5), az egészségügyi kutatásról (6), illetve az információs technológiáról kiadott véleményében. A hetedik keretprogram alapvetően horizontális alapon közelíti meg e kérdéseket. Ami a K+F intézkedéseket illeti, gazdasági és környezeti szempontból létfontosságú a legújabb technológiák alkalmazása, valamint további közösségi források biztosítása a kutatás és az innováció számára (7).

2.3 Részletes megjegyzések

Az Európai Bizottság főként a villamosenergia-ágazatot elemzi, amely jelenleg mélyreható átalakulási folyamaton megy keresztül, amelynek a piac liberalizációja, a helyi energiahálózatok megszaporodása, a megújuló energiaforrások integrálása, a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés, illetve a mikro-energiatermelés (mikrohálózatok, virtuális erőművek) terjedése, az energiatermelés és a fogyasztás közötti lánc lerövidülése, a felhasználók közötti energiakompenzációk és az új általános kereslet képezi az alapját.

2.3.1.1 A villamosenergia-hálózat – a termeléstől az elosztásig történő – korszerűsítésének kérdésével (ideértve az energiaveszteség elkerülésére szolgáló nagyobb hálózati hatékonyságot) a nemzeti energiahatékonysági tervek értékelése foglalkozik, amelyről az EGSZB különálló véleményben fejtette ki nézeteit, melyre itt csak utalni kívánunk (8).

2.3.1.2 Az Európai Bizottság megvizsgálja továbbá az intelligens – akár lakó- akár kereskedelmi – épületek nyújtotta energiamegtakarítási lehetőségeket is. Ezzel kapcsolatban elsősorban az energiagazdálkodási, fogyasztásmérési és kijelző rendszereket említi; ezeknek megvan az az előnyük is, hogy növelik a felhasználók tudatosságát a fogyasztás terén. Szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy az európai energiafogyasztás több mint 40 %-a az épületekhez kapcsolódik.

2.3.1.3 Az EGSZB úgy véli (9), hogy új kulturális ingereket és ösztönzőket kell találni, egyrészről a magasabb költségek kompenzálására, másrészről az érdeklődés növelésére:

—	projektkutatás,

—	átdolgozott építési eljárások,

—	megfelelőbb anyagok használata az építési folyamat során, illetve

—	új strukturális módszerek.

2.3.1.4 A EGSZB ismételten hangsúlyozz (10), hogy a végfelhasználó szempontjából kell végiggondolni azokat a tényezőket, amelyek gátolják az európai épületek energiahatékonyságának ösztönzését és alkalmazását. Ilyenek a technológiai, gazdasági, pénzügyi, jogi, adminisztratív-bürokratikus, intézményi, vezetéssel kapcsolatos és társadalmi-viselkedésbeli korlátok, illetve a megközelítés egységességének hiányából (a fűtés és a légkondicionálás kiegyensúlyozatlansága, a helyi időjárási viszonyok figyelmen kívül hagyása) adódó hátráltató tényezők.

Az intelligens épületek egyszerre járulnak hozzá az ott lakók életminőségéhez, kényelméhez és biztonságához, továbbá a pénz- és energiamegtakarításhoz. Az összekapcsolhatóság hozzáférést kínál a kommunikációs szolgáltatásokhoz (audio- és televíziós műsorjelek vétele, átalakítása és továbbítása földi és műholdas hullámokon, ADSL-en, kábelen vagy elektromos hálózaton keresztül), de egyúttal egyéb, az energiamegtakarítás szempontjából rendkívül hatékony szolgáltatásokhoz is: a gáz- és vízszivárgás, illetve a hibákból adódó rendkívüli villamosenergia-fogyasztás felderítéséhez, a vízfogyasztás és a légkondicionáló rendszer automatikus szabályozásához.

Az otthonok környezeti körülményeinek javítására irányuló aktív és passzív eljárások alkalmazása akár 50 %-kal, míg egyes tanulmányok szerint a tiszta energiák, illetve a mechanikus környezetszabályozó rendszerek együttes bevezetése 70 %-kal is csökkentheti a háztartások energiafogyasztását.

Az intelligens – beltéri, kültéri és közúti – világítás fejlesztései során olyan fényforrásokat használnak, amelyek interakcióba lépnek a környezettel, és elektronikusan igazodnak a világítási szükséglethez. Az olyan technológiák, mint a fénykibocsátó diódák (LED-ek) vagy az újabb szerves fénykibocsátó diódák (OLED-ek) már a piacon vannak, és jelentős energiamegtakarítási lehetőségeket kínálnak. A világítás a világ villamosenergia-fogyasztásának mintegy egyötödéért felelős.

2.3.2.1 Az EGSZB támogatja az intelligensebb, energiahatékony világítási rendszerek bevezetésére vonatkozó önkéntes megállapodások előmozdítását és ösztönzését bármely beltéri, illetve kültéri nyilvános helyre vonatkozóan.

2.3.2.2 A strukturális átalakulás irányításának és tesztelésének egyik módja lehetne a „zöld közbeszerzés” támogatása az IKT-szektorban, kísérleti projektekre vonatkozó önkéntes megállapodások révén, a szénsemleges iparág érdekében.

Az Európai Bizottságnak támogatnia kellene annak biztosítását, hogy – az energiamegtakarításból adódó költségcsökkentés előnyein túlmenően – a fogyasztók is kedvezőbben ítéljék meg azokat a vállalkozásokat, amelyek beruháznak „környezeti lábnyomuk” csökkentésébe. Természetesen a vállalkozásoknak, környezetgazdálkodásuk részeként, az elektronikus alkatrészek, hulladékok és felesleges anyagok megfelelő újrahasznosítására is át kellene állniuk. Az újrahasznosítást bele kell tervezni a berendezések jelenlegi gyártási folyamataiba, hogy az alapanyagok és alkatrészek nagy százaléka újrahasznosítható legyen. Tekintettel a kérdés fontosságára, az EGSZB saját kezdeményezésű véleményt.

2.3.2.3 Az EGSZB már korábban javasolta a környezetvédelmi szempontú közbeszerzés támogatását az alábbi módszerekkel (11): a „környezetbarát” termékek műszaki jellemzőinek a meghatározása, a legjobb környezeti hatásúakkal kezdve; a termék vagy szolgáltatás életciklusra vonatkozó költségeinek feltüntetése az ajánlattételben; online elérhető, idevonatkozó adatbázis készítése; a közösségi közbeszerzési irányelvek frissítése az előírásokra, EMS-rendszerekre, ökocímkékre és környezetbarát tervezésre való hivatkozások beépítésével; végül nemzeti cselekvési tervek közzététele a környezetbarát beszerzés bevezetéséről. A kkv-k támogatásával kapcsolatos európai bizottsági állásponttal összhangban ennek a támogatásnak a termelésben és a foglalkoztatásban betöltött szerepe miatt elsősorban a kkv-szektorra kell helyeznie a hangsúlyt.

Az IKT-k igen hatékonyan közreműködhetnek a klímaváltozás hatásainak csökkentésében (12), mivel az IKT termékek és szolgáltatások hozzájárulhatnak a termékek lecseréléséhez és az utazás csökkentéséhez (pl. a videokonferencia rendszerek használatának terjesztése révén). Az elsődleges energiafogyasztás – és így a CO2-kibocsátás – szintén jelentősen csökkenthető új munkavégzési formák (pl. távmunka), elektronikus számlázási rendszerek, távleolvasás, illetve online formanyomtatványok használatának bevezetése révén.

2.3.3.1 A vállalkozások új bevételi forrásokat találhatnak IKT-megoldásokat kínálva olyan szolgáltatásokhoz, amelyek elősegíthetik más ágazatok hatékonyságának növelését. Ilyenek lehetnek például:

—	az üvegházhatású gázok csökkentésére szolgáló alkalmak meghatározásának és megragadásának ösztönzése,

—	az üvegházhatású gázok csökkentésére szolgáló alkalmak felsorolása a vállalatok vagy ágazatok számára,

—	energiahatékonysági projektek fejlesztésének erősítése a vállalatokon belül,

—	a kibocsátás csökkentésére szolgáló alkalmak meghatározása a szolgáltatások esetében,

—	az üvegházhatásúgáz-kibocsátás költség-haszon vonzatának mutatóként való tekintetbe vétele az új projektek értékelésekor.

2.3.3.2 Az IKT-szektorban működő vállalkozások számára hasznos lehet ún. „klímaváltozási irodák” felállítása. Ezek az irodák a következő célokat szolgálhatják:

—	a megújuló, illetve többletenergiák felhasználásának növelését,

—	annak biztosítását, hogy a munkafolyamatok következetesek legyenek a vállalkozás energiapolitikájával, javítva a kérdéses munkafolyamatok energiahatékonyságát,

—	a legjobb – már végrehajtott – intézkedések azonosítását a különböző megvalósult projektekben, és ezek előmozdítását a jövőben,

—	a CO2-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célok megjelölését,

—	a vállalkozás energiagazdálkodási rendszerének külső szervezetek általi akkreditációjára való törekvést,

—	energiaértékelés végzését, a legmagasabb fogyasztású területek azonosításával.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Az ilyen információgyűjtési és -elemzési előkészítő munkára kiváló példa az Európai Bizottság friss tanulmánya: „The implications of ICT for Energy Consumption” (e-Business Watch, Study report no 09/2008, http://www.ebusiness-watch.org/studies/special_topics/2007/documents/Study_09–2008_Energy.pdf).

(2) Az Európai Parlament és a Tanács 2005/32/EK irányelve (2005. július 6.) az energiafelhasználó termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények megállapításának kereteiről, valamint a 92/42/EGK tanácsi, illetve a 96/57/EK és a 2000/55/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról (HL L 191., 2005.7.22., 29. o.).

(3) Az IKT itt a mikro- és nanoelektronikai alkatrészeket és rendszereket jelenti, valamint azokat a jövőbeli technológiákat is, amelyek, mint például a fotontechnológia, a mai energiamennyiség töredékének felhasználása mellett nemcsak a messze nagyobb számítógépes teljesítmény, de a nagyobb fényerő, a könnyű szabályozhatóság és az energiahatékony világítás ígéretét is hordozzák.

(4) HL C 157., 2005.6.28., 22. o.

(5) HL C 234., 2003.9.30., 13. o., HL C 61., 2003.3.14., 22. o., illetve HL C 94., 2002.4.18., 23. o.

(6) HL C 74., 2005.3.23., 44. o.

(7) HL C 65., 2006.3.17., 9. o., előadó: Gerd WOLF, társelőadó: Antonello PEZZINI: Javaslat európai parlamenti és tanácsi határozatra az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjáról (2007–2013).

(8) Lásd a CESE 1513/2008. sz. véleményt a következő tárgyban: Energiahatékonyság – a nemzeti cselekvési tervek értékelése, előadó: Edgardo MARIA IOZIA.

(9) Lásd a 2008. február 14-én elfogadott CESE sz. véleményt a következő tárgyban: Az épületek energiahatékonysága – a végfelhasználók hozzájárulása (feltáró vélemény), előadó: Antonello PEZZINI.

(10) HL C 162., 2008.6.25., 62. o., 1.11. pont.

(11) HL C 224., 2008.8.30., 1. o., Környezetbarát termelés. Előadó: Anna Maria DARMANIN.

(12) A Nemzetközi Távközlési Egyesülettől (ITU) kapott tájékoztatás szerint a szektor a kapcsolódó szektorokban több mint 48,4 millió tonnával járulhat hozzá a CO2-kibocsátás csökkentéséhez, a távközlési technológiákon alapuló megfelelő megoldások bevezetése esetén (egészségügy, városi mobilitás, közigazgatás stb.).

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/92

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az internet fejlesztése – Cselekvési terv az internetprotokoll 6-os verziójának (IPv6) európai alkalmazására”

COM(2008) 313 végleges

(2009/C 175/17)

2008. május 27-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az internet fejlesztése – Cselekvési terv az internetprotokoll 6-os verziójának (IPv6) európai alkalmazására

COM(2008) 313 végleges.

Az EGSZB Elnöksége 2008. július 8-án megbízta a „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekciót a bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Thomas McDONOGH személyében, továbbá egyhangúlag elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések

1.1 Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság által az internetprotokoll 6-os verziójának (IPv6) európai alkalmazására irányuló cselekvési tervről kiadott közleményt. Az EGSZB osztja az Európai Bizottság aggodalmát az IPv6 európai bevezetésének lassú ütemét illetően, és egyetért azzal, hogy sürgős fellépésre van szükség az internetprotokoll következő verziója széles körű elterjedésének elősegítéséhez.

1.2 Az IPv6 lassú bevezetése veszélyezteti az i2010 kezdeményezés (1) keretében végrehajtott lisszaboni stratégiát, Az internethasználat és az innováció gazdasági multiplikátorhatása kiemelkedően fontos Európa versenyképessége szempontjából. A szélessáv hozzáférhetőségéhez hasonlóan az IPv6 hozzáférhetősége az internetgazdaság fontos motorja lesz, és az IPv6 bevezetése terén már most is le vagyunk maradva más térségektől (pl. az IPv6 felhasználása a kínai új generációs internet (CGNI) projekt működtetéséhez) (2); nem engedhetjük meg magunknak, hogy az IPv6-ra való átállás tekintetében még jobban lemaradjunk fő kereskedelmi partnereinktől.

1.3 Az EGSZB a közleményben ajánlott számos fellépést üdvözöl; ugyanakkor arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy határozottabban álljon ki amellett, hogy az EU-nak vezető szerepet kell játszania az IPv6 elfogadásának mielőbbi felgyorsítása terén. Az EGSZB véleménye szerint ennek hiányában túlságosan derűlátó az Európai Bizottság azon célkitűzése, hogy 2010-ig az európai felhasználók legalább 25 %-ának képesnek kell lennie az IPv6-alapú internethez való kapcsolódásra.

1.4 Az EGSZB úgy véli, hogy a közlemény nem fordít megfelelő figyelmet azokra a magánélet védelmével kapcsolatos és biztonsági kérdésekre, amelyeket az IPv6 a „tárgyak internetének” kiszolgálása érdekében történő bevezetése vet fel (3). Ezek a kérdések fontosak az Unió lakossága számára, és a polgárok jogainak védelme és az IPv6-szabvány elfogadásának megkönnyítése érdekében megfelelően foglalkozni kell velük.

1.5 Az Európában már most is komoly problémát jelentő, földrajzi értelemben vett digitális szakadékot csak tovább mélyíti az IPv6-ra való átállás, hacsak az Európai Bizottság nem tesz egyedi lépéseket a probléma megoldására és annak biztosítására, hogy a kedvezőtlenebb helyzetben lévő régiók kiemelt figyelemben részesüljenek. Uniós szintű fellépésre van szükség annak biztosításához, hogy a lehető leghamarabb megvalósuljon a tagállamok közötti egyenlőség az IPv6-hozzáférés terén.

1.6 Az IPv6 olyan új internetalapú technológiák és szolgáltatások egész sorát hozza majd magával, amelyek megkönnyítik valamennyi polgár, de különösen a hátrányosabb helyzetűek – az idősek, a fogyatékkal élők, az alacsonyabb végzettségűek – életét. Az EGSZB úgy véli, hogy az IPv6 Unió-szerte történő elterjesztéséhez határozott kormányzati fellépésre van szükség, és nem szabad hagyni, hogy a szűk kereskedelmi érdekek jelentsék a közös nevezőt.

1.7 Az EGSZB felhívja az Európai Bizottság figyelmét korábbi véleményeire, amelyekben az internethasználat előmozdításáról, az adatvédelmi kérdésekről, az internetbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakról és a földrajzi értelemben vett digitális szakadékról fejtette ki álláspontját (4).

1.8 Ebben a véleményben az EGSZB szeretné kiemelni a különös figyelmet igénylő területeket, és további intézkedésekre tesz javaslatot.

2. Ajánlások

2.1 Az Európai Bizottságnak határozott európai szintű irányítást és támogatást kellene nyújtania az IPv6 gyors európai elterjedéséhez.

2.2 Ennek az irányításnak az IPv6-tal működő hálózat jövőjével és az összes érdekelt számára nyújtott számos előnnyel kapcsolatos vonzó jövőképen kell alapulnia.

2.3 Az Európai Bizottságnak szorosabban együtt kellene működnie az internetes szervezetekkel annak biztosítása érdekében, hogy integrált megközelítéssel rendelkezzék ahhoz, hogy európai szintű irányítást tudjon nyújtani az ágazatnak az IPv6 gyors bevezetéséhez.

2.4 Unió-szerte kiterjedt képzési és oktatási programokat kellene kínálni ahhoz, hogy az IPv6-technológiával a lehető legtöbben és legjobban tisztában legyenek, és képesek legyenek sikeresen átállni rá.

2.5 A versenyképességi és innovációs keretprogramot (vik) (5) fel kellene használni arra, hogy segítse a kisebb internetszolgáltatókat és tartalomszolgáltatókat az IPv4-ről az IPv6-ra történő átállás költségeinek viselésében.

2.6 A vik-nek ezenkívül arra kellene szolgálnia, hogy előmozdítsa az új szabványt támogató alkalmazások és szolgáltatások fejlesztését.

2.7 Az internetszolgáltató vállalatok részvényesei és a polgárok érdekei közti egyensúly helyreállítása érdekében a nagy szolgáltatókat kötelezni kellene arra, hogy uniós szinten élen járjanak az IPv6-ra Unió-szerte történő átállás terén. Az internetszolgáltatói működési engedélyek megújítását azon követelmény teljesítéséhez kellene kötni, hogy 2010-re korlátozásmentes, teljes körű IPv6-alapú kapcsolódást biztosítsanak, és kiterjedt képzést kínáljanak az ügyfeleknek az IPv6 bevezetéséről.

2.8 Az Európai Bizottságnak uniós és globális szinten is vezető szerepet kell vállalnia az IPv6 bevezetése által felvetett komoly biztonsági és a magánélet védelmét érintő kérdések megválaszolására tett összehangolt erőfeszítésekben.

2.9 Az EGSZB azt ajánlja, hogy az IPv6-tal rendelkezők, illetve az azt nélkülözők közötti, földrajzi értelemben vett digitális szakadék várható problémáját a nemzeti szélessávú stratégiák (6) mechanizmusa vagy egy hasonló eszköz segítségével kellene kezelni. Emellett adott esetben a Regionális Fejlesztési Alapot (ERFA) is fel kellene használni az IPv6 elterjedésének az elősegítéséhez.

3. Háttér

3.1 A cselekvési terv áttekintése

Az internetprotokoll következő verziója (IPv6) 2010-ig történő széles körű elterjedésének támogatására kidolgozott cselekvési terv kimondja, hogy:

—	az IPv6 alkalmazását sürgősen meg kell kezdeni, mivel a jelenlegi, 4-es protokollverzió keretében rendelkezésre álló IP-címek köre kimerülőben van;

—	az IPv6 innovációs lehetőséget biztosít az IP-alapú szolgáltatások és alkalmazások számára, és elengedhetetlen ahhoz, hogy Európa a technológiavezérelt növekedés élvonalában maradjon.

3.2 Internetprotokoll

Az „internetprotokoll” (IP) az internethez kapcsolódó minden eszközhöz számot, azaz címet rendel, hogy az más eszközökkel kommunikálni tudjon. A jelenlegi verzió, az IPv4 több mint 4 milliárd ilyen címet biztosít (7). Ez azonban kevés ahhoz, hogy lépést tartsunk az internet folyamatos növekedésével.

A protokoll újabb verzióját, az IPv6-ot a 90-es évek vége óta fokozatosan egyre több helyen alkalmazzák (8); átvétele azonban igen lassan halad – az IPv6 forgalma mindmáig az összes internetforgalom töredékét (>1 %) képviseli (9).

Az előrejelzések szerint az IPv4-címek valamikor 2010 és 2012 között elfogynak (10). Az internet növekedését és az IP-alapú hálózatok innovációs lehetőségeit korlátozza majd ez a helyzet, ha nem születik megfelelő megoldás az IPv4-címek problémájára.

3.3 Miért van szükség az IPv6-ra?

Az IPv6 hosszú távú megoldást kínál a címek problémájára: a keretében elérhető címek száma igen nagy (3,4 x 1038).

Az IPv6 lehetővé teszi majd a világ valamennyi polgára, valamennyi hálózatüzemeltetője és valamennyi szervezete számára, hogy annyi IP-címmel rendelkezzenek, amennyire szükségük van, hogy minden elképzelhető eszközt vagy berendezést közvetlenül a globális internetre csatlakoztathassanak. Amint Viviane Reding biztos szemléletesen kifejtette: „… Rövidesen, amikor az európaiak használni kívánják a legmodernebb internetes eszközöket, köztük az üzletekben, gyárakban és repülőtereken az intelligens címkéket, az intelligens és energiatakarékos fűtési és világítási rendszereket vagy éppen az autóba szerelhető hálózati és navigációs rendszereket, az IP-címek iránti kereslet máris az ezerszeresére növekszik…” (11).

Egy európai bizottsági finanszírozású tanulmány (12) számos piaci szegmens esetében igazolta ezt a potenciált, ideértve az otthoni hálózatokat, az épületek kezelését, a mobilkommunikációt, a védelmi és biztonsági ágazatot és az autóipart.

3.4 Az IPv6 és a nemzetközi versenyképesség

Más térségek – különösen az ázsiai – máris komoly érdeklődést mutatnak az IPv6 iránt.

3.5 Átállás az IPv6-ra

Lesz egy (várhatóan több mint húsz évig tartó) átállási szakasz, amikor az IPv4 és az IPv6 egyidejűleg működik ugyanazokon a gépeken, és ugyanazon hálózati kapcsolatokon keresztül továbbítható. Az átállás folyamán költséges problémamegoldó mechanizmusokat alkalmaznak majd a IPv4-kompatibilitás megőrzésére: átfedéses technológiákat, pl. a mindkét protokollal működő interfészeket és az ún. „tunnelling” módszert, valamint megkerülő taktikákat, pl. a NAT-alcím-kezelést és az IPv4-címek elárverezését.

3.6 Szereplők

Az IPv6 felhasználása számtalan szereplő figyelmét igényli világszerte:

—	internetes szervezetek (pl. az ICANN, a RIR-ek és az IETF), melyeknek közös IPv6-erőforrásokat és -szolgáltatásokat kell kezelniük,

—	internetszolgáltatók (ISP-k), melyeknek idővel IPv6-alapú kapcsolódást és IPv6-alapú szolgáltatásokat kell kínálniuk ügyfeleik számára,

—	infrastruktúra-értékesítők, melyeknek termékeiket IPv6-kompatibilissé kell tenniük,

—	tartalomszolgáltatók és szolgáltatók (ideértve a weboldalakat, az azonnali üzenetküldést, az e-mail-szolgáltatásokat stb.), melyeknek IPv6-kompatibilissé kell tenniük a szervereiket,

—	üzleti és fogyasztói alkalmazások értékesítői, melyeknek biztosítaniuk kell, hogy megoldásaik IPv6-kompatibilisek legyenek, és olyan terméket és szolgáltatásokat kell fejleszteniük, amelyek kiaknázzák az IPv6 jellemzőit,

—	végfelhasználók (fogyasztók, vállalatok, tudományos élet és közigazgatás), melyeknek IPv6-kompatibilis termékeket és szolgáltatásokat kell beszerezniük, és IPv6-ot kell alkalmazniuk saját hálózataikon.

3.7 Az IPv6 végrehajtásának költségei

Lehetetlen megbízható módon felbecsülni az IPv6 globális bevezetésének költségeit. Az IPv6 különféle érintettek által történő, egyenletes ütemben terjedő elfogadása hozzájárul majd a költségek kontrollálhatóságához.

3.8 Az európai szintű szakpolitika szükségessége

Ma a legtöbb érintett számára nem érzékelhetők rögtön az IPv6 elfogadásának előnyei. Mivel az előnyök hosszú távúak, számos érintett a kivárás álláspontjára helyezkedett.

Mindez az IPv6 széles körű elfogadásában mutatkozó késedelemhez vezetett. Pozitív fellépés hiányában „…Európa nem tudna élni a legújabb internetes technológiák kínálta lehetőségekkel, és komoly problémával szembesülne, amikor a régi rendszer címtartománya kimerülne…” (13). A megfelelő közösségi szintű szakpolitikai intézkedések piaci indítékot biztosíthatnak az egyéneket és a szervezeteket határozottabb lépésekre ösztönözve.

3.9 Az Európai Bizottság által javasolt intézkedések

3.9.1 Az IPv6 széles körű európai alkalmazása 2010-ig

3.9.2 A tartalomhoz, a szolgáltatásokhoz és az alkalmazásokhoz való IPv6 alapú hozzáférés ösztönzése:

—	a tagállamok alkalmazzanak IPv6-ot az állami szféra weboldalain és az elektronikus kormányzattal kapcsolatos szolgáltatásokban,

—	az ágazati érintettek tekintsék az IPv6-ot elsődleges platformnak az alkalmazások vagy berendezések fejlesztését illetően,

—	pénzügyi támogatás nyújtása szabványosítási támogató intézkedések révén a hálózatok interoperabilitásának javítása érdekében,

—	a hetedik keretprogramból finanszírozott kutatási projektek ösztönzése az IPv6 minden lehetséges esetben való alkalmazására.

3.9.3 Intézkedések az IPv6 alapú kapcsolat és termékek iránti kereslet közbeszerzés útján való ösztönzésére:

—	a tagállamok ösztönzése a saját hálózataikon belül az IPv6-ra való előkészületre.

3.9.4 Intézkedések annak biztosítására, hogy az IPv6 alkalmazásának előkészületei időben megtörténjenek:

—	különféle felhasználói csoportoknak szóló, célzott tudatosító kampányok,

—	„egyedi támogatási intézkedések” támogatása (a hetedik keretprogram révén) a gyakorlati alkalmazással kapcsolatos ismeretek terjesztésére,

—	annak ösztönzése, hogy az ISP-k 2010-ig biztosítsanak teljes körű IPv6 alapú kapcsolatot ügyfeleik számára.

3.9.5 A biztonsággal és az adatvédelemmel kapcsolatos kérdések kezelésére irányuló intézkedések

—	Az Európai Bizottság nyomon követi az IPv6 széles körű alkalmazása miatt felmerülő adatvédelmi és biztonsági kérdéseket, különösen az érintettekkel, pl. az adatvédelmi hatóságokkal vagy a bűnüldöző szervekkel folytatott konzultáció útján.

Egyesek – különösen a 29. cikk szerinti adatvédelmi munkacsoport – hangot adtak az IPv6-tal és a személyes adatok védelmével kapcsolatos aggályuknak (14)..

3.10 A cselekvési terv végrehajtása

—	A cselekvési tervet a tervek szerint a következő 3 év folyamán hajtják végre.

—	Az Európai Bizottság folytatja az internetes szervezetek tevékenységeinek nyomon követését, és szükség esetén részt vesz a vitákban.

—	Az Európai Bizottság rendszeresen jelentést tesz az előrehaladásról az i2010 magas szintű munkacsoport számára.

4. Általános megjegyzések

4.1 Az IPv6-ra való átállás döntő jelentőségű, mivel a jelenlegi internetprotokoll-szabványban –az IP 4-es verziójában – rendelkezésre álló IP-címek hamarosan elfogynak: az IPv4 jelenlegi címköre becslések szerint még 2012 előtt kimerül. Amennyiben az IPv6 alkalmazása nem gyorsul fel nagymértékben, az internet növekedése drámaian lelassul majd, és az IPv4 öröksége az EU hálózataiban hátrányosan fogja befolyásolni az internet használatának költségeit. E késedelem magasabb költségekhez vezet majd az internet-alapú kereskedelem valamennyi területén, valamint az IP-alapú innováció és gazdasági növekedés ütemének lassulását vonja maga után.

4.2 A közlemény megállapítja, hogy lassú a haladás a szabvány alkalmazása felé, mivel nincs olyan egyetlen hatóság, mely az IPv6 bevezetését irányítaná. Az EGSZB elismeri, hogy az egyes országok és érintettek nemzeti szinten programokat hajtottak végre az IPv6 terjesztése érdekében, azonban elégedetlenségét fejezik ki azzal a támogatással kapcsolatban, amelyben az IPv6 elfogadása eddig közösségi szinten részesült.

Az EGSZB attól tart, hogy túl nagy hangsúlyt fektettek a kereskedelmi érdekekre, különösen pedig az ISP-kre, az IPv6 elfogadásának ösztönzését illetően. Ez csúfos kudarcot vallott. Az IPv6 késedelmes bevezetésének gazdasági és szociális következményei túl komolyak ahhoz, hogy a szűk kereskedelmi érdekekre bízzuk – az IPv6 elfogadása kormányzati hatáskörbe tartozik. Az Európai Bizottságnak az EU komolyabb, a megfelelő szakpolitikák és ösztönző eszközök által támogatott vezető szerepe mellett kellene síkra szállnia, és sürgősen végre is kellene hajtania ezt a szerepet.

4.3 Az IPv6 bevezetésével kapcsolatos hatékony fellépés elmaradása veszélyezteti az i2010 kezdeményezés (1) keretében végrehajtott lisszaboni stratégiát. Az internethasználat és az innováció gazdasági multiplikátorhatása kiemelkedően fontos Európa versenyképessége szempontjából. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az IPv6-ra való átállás tekintetében még jobban lemaradjunk fő kereskedelmi partnereinktől. Bár az Európai Unió néhány tagállama külön erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy országa készen álljon az IPv6 bevezetésére, az EU mint régió az IPv6 terjesztésében elmarad az egyéb régióktól.

4.4 Az Európai Bizottságnak „internetes kormányzás” címszó alatt egy uniós és globális szintű összehangolt erőfeszítés élére kell állnia az IPv6 bevezetése által felvetett komoly biztonsági és a magánélet védelmét érintő aggodalmak orvoslásához. Az IPv6 – olyan technológiákkal összekapcsolva, mint a rádiófrekvenciás azonosító (RFID) címkék – lehetővé teszi majd, hogy dolgok milliárdjait kapcsoljuk egymáshoz a „tárgyak internetének” hálózatában, ami komoly és összetett kérdéseket vet fel a személyes biztonság és adatvédelem tekintetében.

Megjegyezzük, hogy az Európai Bizottság 2009 elején javaslatokat fog tenni az alapvető fontosságú információs infrastruktúrák védelméről az internet biztonságával kapcsolatban felmerült aggályok kezelésére szolgáló kapacitásaink erősítése érdekében (15). Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy ezek a javaslatok ütőképes megoldásokat tartalmaznak az IPv6 bevezetésével kapcsolatos új kihívások kezelésére.

4.5 Várakozással tekintünk a rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) adatvédelmi szempontjaival és a tárgyak internetének kormányzásával kapcsolatos európai bizottsági ajánlások elé (16). Az új IPv6-protokoll elősegíti majd a kapcsolódási lehetőségek ugrásszerű növekedését, és végső soron mindennapi tárgyak (autók, ruházat, eszközök stb.) milliárdjai kapcsolódnak majd az internethez saját, egyedi IP-címük segítségével. Ahogy Viviane Reding biztos fogalmazott: „…Foglalkoznunk kell ezekkel a kockázatokkal, ha azt akarjuk, hogy a »tárgyak internete« teljes mértékben kibontakoztassa a gazdasági növekedés ösztönzésében rejlő potenciálját. Különösképp pedig választ kell tudnunk adni a polgárok aggályaira, ha nem akarjuk, hogy elutasítsák ezeket az új technológiákat…” (15).

4.6 Az Európai Bizottságnak határozott európai szintű irányítást kellene nyújtania az IPv6 gyors európai elterjedéséhez. Ennek az irányításnak az IPv6-os internettel működő világháló jövőjével – „a tárgyak internete”, „környezeti intelligencia” (17) – és az összes érdekelt számára nyújtott számos előnnyel kapcsolatos vonzó jövőképen kell alapulnia.

4.7 Ezt a jövőképet többszörös csatornákon keresztül, megfelelő üzenetekkel ellátva kell közvetíteni minden egyes specifikus célcsoport számára (ISP-k, tartalomszolgáltatók, alkalmazások értékesítői és végfelhasználók) egy egész Európára kiterjedő információs kampány keretében.

4.8 Az IPv6 elfogadását nagymértékben előmozdítanák az oktatási és képzési programok. A szóban forgó technológia sokkal jobb, mint az Ipv4, azonban megfelelő végrehajtásához hatékony képzést igényel. Az Európai Bizottságnak, a tagállamok kormányainak, az ISP-knek és egyéb vezető struktúráknak gondoskodniuk kellene arról, hogy az IPv6 képzési és oktatási programjai könnyen hozzáférhetők legyenek az alkalmazók valamennyi célcsoportja számára.

4.9 Fontos, hogy az Európai Bizottság szorosabban együttműködjön az internetes szervezetekkel (úgymint Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN), Réseaux IP Européens (RIPE), Regional Internet Registries (RIRs) vagy Internet Engineering Task Force (IETF)) annak érdekében, hogy egy integrált megközelítés keretében európai szintű orientációs segítséget nyújtson az IT-ágazat számára az IPv6 gyors ütemű bevezetéséhez.

4.10 Az internetszolgáltatók (ISP-k) alapvető szerepet játszanak az IPv6 terjesztésében és bevezetésében. Sajnálatos módon – mivel jelenlegi bevételi modelljeiket fenyegetve érzik az internetprotokoll-alapú beszédátvitel (VoIP) révén – azok az ISP-k, akik mobil- vagy vezetékes telefonos szolgáltatásokat is kínálnak, elzárkóznak az IPv6 bevezetése elől, és így gátat vetnek annak a forradalmi fejlődésnek, amit ez az új protokoll hoz majd az Európai Unió kommunikációs eszközeiben. Azonban az ISP-k szűk látókörű kereskedelmi érdekei nem szabad, hogy sértsék valamennyi uniós polgár érdekeit. A nagy ISP-ket – szankciók, büntetések és engedélyezési szabályok révén – kötelezni kellene arra, hogy közösségi szintű vezető szerepet vállaljanak az IPv6 uniós bevezetésében. Rendelkeznek a megfelelő hatáskörrel és forrásokkal ahhoz, hogy komoly hatást fejthessenek ki e kérdésben.

4.11 A versenyképességi és innovációs keretprogramot (vik) (5) fel kellene használni arra, hogy segítse a kisebb internetszolgáltatókat és tartalomszolgáltatókat az IPv4-ről az IPv6-ra történő átállás költségeinek viselésében. A vik-nek ezenkívül arra kellene szolgálnia, hogy előmozdítsa az új szabványt támogató alkalmazások és szolgáltatások fejlesztését.

4.12 Az EGSZB úgy véli, hogy a közlemény nem fordít megfelelő figyelmet azokra a biztonsággal és adatvédelemmel kapcsolatos kérdésekre, amelyeket az IPv6 bevezetése vet fel. Ezek a kérdések fontosak az Unió lakossága számára, és a polgárok jogainak védelme, a bizalom megteremtése, valamint az IPv6-szabvány elfogadásának megkönnyítése érdekében megfelelően foglalkozni kell velük.

4.13 Az Európai régiói közötti digitális szakadék (18) az Ipv6 protokollra való átállással még nagyobbá válik, ha az Európai Bizottság nem tesz külön intézkedéseket a probléma kezelésére. Az Unió néhány országában nemzeti szintű programokat indítottak annak biztosítására, hogy valamennyi internetfelhasználó csatlakozhasson az IPv6-hoz 2010-ig. Uniós szintű fellépésre van szükség annak biztosításához, hogy a lehető leghamarabb megvalósuljon a tagállamok közötti egyenlőség az IPv6-hozzáférés terén.

4.14 Az EGSZB azt ajánlja, hogy az IPv6-tal rendelkezők, illetve az azt nélkülözők közötti, földrajzi értelemben vett digitális szakadék problémáját a nemzeti szélessávú stratégiák (6) mechanizmusa vagy egy hasonló eszköz segítségével kellene kezelni. Emellett adott esetben a Regionális Fejlesztési Alapot (ERFA) is fel kellene használni az IPv6 elterjedésének elősegítéséhez.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) COM(2005) 229 végleges, „i2010: Európai információs társadalom a növekedésért és a foglalkoztatásért”

(2) http://www.ipv6.com/articles/general/IPv6-Olympics-2008.htm

(3) Lásd az alábbi EGSZB-véleményeket: CESE „Rádiófrekvenciás azonosítás (RFID)”, HL C 256., 2007.10.27. és a 2008. szeptember 18-án elfogadott CESE „A tárgyak internete”HL C 77., 2009.3.31., 60. o..

(4) Lásd például az alábbi véleményeket: CESE „Információs társadalom/Számítógépes bűnözés”HL C 311., 2001.11.7., 12. o., „Hálózat- és információbiztonság”HL C 48., 2002.2.21., 33. o., „Az internet biztonságosabb használata”HL C 157., 2005.6.28., 136. o., „E-üzlet/Digitális megjelenés”HL C 108., 2004.4.30., 23. o., „Biztonságos információs társadalom”HL C 97., 2007.4.28., 21. o.

(5) Az Európai Parlament és a Tanács 1639/2006/EK határozata (2006. október 24.) a versenyképességi és innovációs keretprogram (2007–2013) létrehozásáról.

(6) „Európa nagy sebességre kapcsolása: nemzeti szélessávú stratégiák”, COM(2004) 369.

(7) Az IPv4 meghatározása a következő dokumentumban található: RFC 791, 1981. Az RFC a „Request for Comments” (információkérés) rövidítése. Bővebben ld. az IETF (Internet Engineering Task Force) honlapján: http://www.ietf.org.

(8) RFC 2460, 1998. http://www.ietf.org/html.charters/OLD/ipv6-charter.html és http://www.ietf.org/html.charters/6man-charter.html

(9) „Tracking the Ipv6 Migration” [Az IPv6-ra való átállás nyomon követése], az Arbor Networks kutatásáról szóló 2008. augusztusi jelentés, http://www.arbornetworks.com/en/ipv6-report.html.

(10) http://www.potaroo.net/tools/ipv4/index.html, http://www.tndh.net/~tony/ietf/ipv4-pool-combined-view.pdf.

Korábbi becslés áll rendelkezésre háttérelemzéssel együtt a következő címen: http://www.cisco.com/web/about/ac123/ac147/archived_issues/ipj_8–3/ipv4.html

(11) IP/08/803, Brüsszel, 2008. május 27.

(12) „Az IPv6 hatása a vertikális piacokra”, 2007. október. http://ec.europa.eu/information_society/policy/ipv6/docs/short-report_en.pdf.

(13) IP/08/803, Brüsszel, 2008. május 27.

(14) 2/2002. sz. vélemény az egyedi azonosítók távközlési terminálberendezésekben való használatáról: az IPv6 példája. http://ec.europa.eu/justice_home/fsj/privacy/docs/wpdocs/2002/wp58_en.pdf.

(15) „A globális internet-alapú gazdaság nyújtotta lehetőségek kiaknázása” című 2008. június 17-i, /08/336 sz. beszéd, OECD miniszteri ülés „az internet-alapú gazdaság jövőjéről”, Szöul, Dél-Korea, 2008. június 17–18.

(16) http://en.wikipedia.org/wiki/Gresham's_Law. http://www.itu.int/osg/spu/publications/internetofthings/InternetofThings_summary.pdf.

(17) http://en.wikipedia.org/wiki/Ambient_intelligence.

(18) COM(2003) 65, COM(2003) 673, COM(2004) 61, COM(2004) 369, COM(2004) 380.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/97

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „Javaslat …/…/EK tanácsi rendeletre az új generációs európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer (SESAR) megvalósítása érdekében közös vállalkozás alapításáról szóló 219/2007EK tanácsi rendelet módosításáról”

COM(2008) 483 végleges – 2008/0159 (CNS)

(2009/C 175/18)

2008. szeptember 4-én az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 171. és 172. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat …/…/EK tanácsi rendeletre az új generációs európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer (SESAR) megvalósítása érdekében közös vállalkozás alapításáról szóló 219/2007EK tanácsi rendelet módosításáról

COM(2008) 483 végleges –2008/0159 (CNS).

Az EGSZB elnöksége 2008. szeptember 16-án megbízta a „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekciót a bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 3- i ülésnapon) főelőadót jelölt ki An LE NOUAIL MARLIÈRE személyében, továbbá 99 szavazattal 16 ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az EGSZB támogatja a SESAR közös vállalkozásról szóló rendeletnek és a vállalkozás alapokmányának a harmonizálására irányuló javaslatot.

1.2 Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság igyekezzen jobb példát mutatni a SESAR projekt végrehajtása céljából felvett és az ahhoz kirendelt személyekkel való egyenlő bánásmód terén a szerződések időtartama, valamint a személyzetnek az új generációs európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer megvalósítására irányuló programot követő újbóli besorolásának a szempontjából.

2. Az Európai Bizottság javaslata

2.1 Az EGSZB véleményét az azt célzó javaslat kapcsán kérték ki, hogy a SESAR közös vállalkozásról (1) szóló rendeletet és a vállalkozás alapokmányát hangolják össze az EU által a 7. kutatási és fejlesztési keretprogram (FP–7) összefüggésében létrehozott alábbi, egyéb közös vállalkozások alapítására vonatkozóan alkalmazott új megközelítéssel: Tiszta Égbolt („Clean Sky”) (2), ENIAC (3), IMI (4), ARTEMIS (5) és FCH (Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozás) (6). Az EGSZB egy kivételével valamennyi fenti javaslat kapcsán véleményt nyilvánított.

A SESAR közös vállalkozás jogállása

2.2.1 A SESAR közös vállalkozás 2007. 03. 03. óta létezik jogilag, és Brüsszelben található a székhelye. Két alapító tagja van: az Európai Bizottság által képviselt Közösség, valamint az ügynöksége által képviselt Eurocontrol.

2.2.2 A SESAR közös vállalkozás létrehozását közvetlenül a 219/2007/EK rendelet hatálybalépését követően kezdeményezték. 2007-ben sor került az (igazgatási tanácsból és ügyvezető igazgatóból álló) irányítási és egy kezdeti igazgatási struktúra felállítására.

2.2.3 2007 júniusában a közös vállalkozás tagjelölti szándéknyilatkozat benyújtására vonatkozó felhívást tett közzé. A felhívás eredményeképp 15 jelölt előzetes kiválasztása történt meg abból a célból, hogy erős kezdeti tagcsoportot hozzanak létre a SESAR kiépítési szakaszának megindítására. A 15 tagjelölt a légiforgalmi szolgáltatási ágazat (iparág) főbb szereplőit képviseli: a léginavigációs szolgáltatókat, a repülőtereket és a berendezésgyártókat. A SESAR közös vállalkozáshoz való hozzájárulásra tett kezdeti ajánlatok több mint 1,4 milliárd eurót tettek ki.

2.2.4 Az iparág megerősítette a program mellett már a meghatározási szakaszban kinyilvánított elköteleződését. A közös vállalkozással együtt határozták meg, hogy hogyan kellene partnerségben működniük a SESAR keretében. Számottevő eredményt jelent az iparág ATM-vonatkozású kutatási és fejlesztési tevékenységének a SESAR-hoz igazítása és a szükséges erőforrások hozzárendelése. A tagfelvételi folyamat a tervek szerint 2008 végén zárul le, és a cél az, hogy 2009 elején meginduljanak a fejlesztési tevékenységek.

2.2.5 Bár a 219/2007/EK rendelet 2. cikke (2) bekezdésének értelmében „a tagállamok minden lehetséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy a közös vállalkozást a lehető legteljesebb mértékben felmentsék az adózás alól a HÉA, egyéb adók és jövedéki adók tekintetében”, az alapító rendelet nem tartalmaz olyan jogalapot, amely biztosítaná a közös vállalkozás számára az EU intézményeinek és a közösségi szerveknek biztosított kiváltságokról és mentességekről szóló jegyzőkönyvből származó HÉA- illetve jövedékiadó-mentességet vagy egyéb előnyöket. Azt sem biztosítja, hogy a közös vállalkozás személyzetére az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata vagy az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek legyenek érvényesek. Ezért a közös vállalkozásra és annak személyzetére a belgiumi adózási és foglalkoztatási jogszabályok alkalmazandók.

2.2.6 A közös vállalkozás egyedi státuszából eredően a működése ideje alatt várhatóan fellépő adminisztratív költségeket 300 millió euróra becslik. Ebből a SESAR közös vállalkozás által fizetendő HÉA és egyéb adók összege 290 millió eurót tesz ki. A fennmaradó 10 millió euró a személyzettel kapcsolatos költség.

2.2.7 Az összeget a tagok hozzájárulásaiból és különösen a közösségi kutatási és fejlesztési alapokból fogják fedezni, azzal így a fejlesztési tevékenységek keretét kell majd csökkenteni.

A javasolt módosítás jellege

2.3.1 A 219/2007/EK rendelethez javasolt módosítások figyelembe veszik, hogy a SESAR közös vállalkozás – eltérő jogi státusszal – már megkezdte tevékenységét. E módosításokat a következőképpen összegezhetjük:

—	a SESAR közös vállalkozás közösségi szervként való elismerése (a rendelet 2. cikke);

—

az Európai Közösségek személyzeti szabályzata, az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek, valamint e személyzeti szabályzat és alkalmazási feltételek alkalmazása céljából az Európai Közösségek intézményei által közösen elfogadott szabályok alkalmazása a SESAR közös vállalkozás személyzetére (a rendelet 2a. cikke);

—	az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv alkalmazása a SESAR közös vállalkozásra, annak személyzetére és ügyvezető igazgatójára (a rendelet 2b. cikke);

—	a felelősségre vonatkozó rendelkezések kiigazítása (a rendelet 2c. cikke).

—	a Bíróság joghatóságára és az alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezéseinek kiigazítása (a rendelet 2d. cikke),

—	a közösségi hozzájárulás számszerűsítése, valamint a hozzájárulásnak a SESAR közös vállalkozáshoz való eljuttatására vonatkozó gyakorlati rendelkezések (a rendelet 4. cikkének (2) bekezdése),

—

a SESAR közös vállalkozás alapokmányának módosításával kapcsolatos rendelkezés módosítása (a rendelet 3. cikkének (2) bekezdése és 5. cikkének (4) bekezdése, valamint az alapokmány 24. cikkének (2) bekezdése). Ez a módosítás nem kapcsolódik a SESAR közös vállalkozás jogállásának kiigazításához. A SESAR közös vállalkozás alapokmánya módosításainak elfogadására irányuló eljárás helyesbítéséről van szó. Az eredeti rendelkezésnek az volt a célja, hogy lehetővé tegye az alapokmány módosításainak elfogadását az egységes égbolttal foglalkozó bizottság részvételével folytatott szabályozási bizottsági eljárás segítségével. Az eredeti rendelkezés szövegezése azonban nem fejezi ki egyértelműen ezt a szándékot, ezért ki kell igazítani,

—

a költségvetési rendelet 185. cikkének alkalmazása, különös tekintettel a következőkre: pénzügyi szabályok elfogadása a költségvetési rendelet 185. cikkében említett szervek költségvetési keretrendeleteivel összhangban (a rendelet 4a. cikke), valamint mentesítés (a rendelet 4b. cikke) és a költségvetés előterjesztése (az alapokmány 15. cikkének (2) és (4) bekezdése),

—	az ügyvezető igazgató kinevezésére vonatkozó eljárás (az alapokmány 7. cikkének (5) bekezdése),

—	a Közösség pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó rendelkezések (az alapokmány 17. cikkének (3) bekezdése),

—	a SESAR közös vállalkozás személyzetének az EU személyzeti szabályzatára való áttérésére vonatkozó átmeneti rendelkezések (a javaslat 2. cikke).

3. Általános megjegyzések

3.1 Az EGSZB általánosságban helyesli az Európai Bizottság célkitűzését, mely szerint le kívánja vonni a tanulságot a GALILEO közös vállalkozás irányításából és a SESAR közös vállalkozás (7) létrehozásából, és ezért arra ösztönzi a Tanácsot, hogy tegye egyértelművé a SESAR közös vállalkozás jogállását, és – tekintettel a 7. kutatási keretprogram keretében megvalósuló egyre nagyobb számú közös technológiai kezdeményezésre – biztosítsa a közös vállalkozások általános megközelítésével való koherenciáját.

3.2 Az EGSZB egyetért azzal, hogy a SESAR pénzügyi forrásait oly módon osszák el, hogy az alapvető rész a polgári légi közlekedés biztonságának harmonizálására irányuló kutatási és fejlesztési tevékenységnek jusson. Az Európai Bizottság arra számít, hogy a SESAR közös vállalkozás jogállásának módosításával mintegy 290 millió eurót nyer a HÉA és egyéb adók, valamint a jövedéki adók alóli mentesség révén. Javulást jelent, hogy a személyzet EU-tisztviselői jogállásba kerül; erről a változásról a személyzet saját maga dönthet, anélkül, hogy erre köteleznék. Ennek az átmenetnek szintén pozitív hatása lesz (10 millió euró) az adminisztratív költségekre anélkül, hogy a bérek színvonala, a különböző juttatások és a kiegészítő nyugdíjjogosultság kárt szenvedne, tekintettel arra, hogy a SESAR közös vállalkozás létrehozásakor az Európai Bizottság biztosította, hogy a SESAR közös vállalkozás alapokmánya megállapítsa, hogy az alkalmazási feltételeknek „az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételeken” kell alapulnia.

3.3 Az EGSZB megelégedettséggel nyugtázza, hogy a SESAR közösségi ellenőrzése erősödik a közösségi pénzügyi szabályok, továbbá a költségvetési mentesítés, a stratégiai irányítás és a humánerőforrások szabályainak alkalmazásával. Ez a javaslat összhangban áll az EGSZB javaslatával, hiszen utóbbi, a SESAR-ról szóló előző véleményében hangsúlyozta, hogy „elengedhetetlenül fontos egy olyan jogi személlyel bíró társaság létrehozása, mely képes biztosítani a végrehajtási szakasz során a SESAR-projektnek juttatott pénzösszegek koordinált kezelését”. A javaslat vélhetőleg pozitív következményekkel jár majd a projekt felügyeletére nézve. Az EGSZB hangsúlyozza az Európai Bizottság felelősségének ebből következő növekedését egy az EU által 700 millió euró értékben finanszírozott programban, melyhez 700 millió euróval hozzájárul az Eurocontrol és 700 millió euróval a repülőgépipar is; e két utóbbi hozzájárulása elsősorban természetben történik, a HÉA-mentességből befolyó összegeket kutatásra és fejlesztésre fordítják.

3.4 A SESAR közös vállalkozás fejlesztési szakaszának 2009 elején kell elkezdődnie az ipari körök elkötelezettségének biztosításához, és hogy utóbbiak a SESAR célkitűzései alapján tervezhessék meg tevékenységüket. Az EGSZB ezért támogatja a rendelet gyors elfogadását, az Európai Bizottság kérésének megfelelően, annak érdekében, hogy a SESAR tagjaival kötött megállapodásokat az új rendelkezésekhez lehessen igazítani. El kellene kerülni a SESAR végrehajtásának késését, tekintettel az Egyesült Államok NextGen elnevezésű, konkurens kezdeményezésére.

4. Részletes megjegyzések

4.1 Miután a SESAR közös vállalkozást nyolc évre hozták létre, a programok megvalósításának befejeztével a kirendelt személyzet visszatér az Eurocontrolhoz vagy az Európai Bizottság más szolgálataihoz, ahonnan eredetileg érkezett. A személyzet kívülről felvett tagjainak szerződése a felvételkor meghatározott feltételekkel jár le. Az EGSZB felhívja a figyelmet ennek precedensértékére (vállalkozás meghatározott időre történő létrehozása) és következményeire bizonyos ily módon létrehozott munkahelyek viszonylagos bizonytalanságának tekintetében. Az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság igyekezzék jobb példát mutatni, és biztosítson egyenlő bánásmódot a SESAR program végrehajtására felvett személyzet tagjainak körében.

4.2 Az EGSZB figyelembe veszi az ágazat sajátosságait (a tagállamok légterének szuverenitása, köz-magán partnerségek, kincstári szolgáltatások), és azt javasolja, hogy – tekintettel arra, hogy a SESAR közös vállalkozás célja az európai légi közlekedés optimális biztonságának harmonizálása, illetve az erre irányuló kutatások támogatása – ezt a biztonsági célt ne csupán technikai (berendezések) vagy kereskedelmi (utak) szempontból határozzák meg, hanem emberi szempontból is legyen koherens (a hozzájáruló személyeket jobban be kellene vonni, és jobban figyelembe kellene venni szempontjaikat).

4.3 Az EGSZB tudomásul veszi a SESAR közös vállalkozás igazgatási tanácsának – melyben képviselteti magát az Európai Bizottság, az Eurocontrol, a légtér katonai és civil használói, a léginavigációs szolgálatok, az alkatrészgyártók/-forgalmazók, a repülőterek, a légiforgalmi irányítás ágazatának dolgozói, a tudományos közösség, az ügyvezető igazgató, a megbízott adminisztratív és pénzügyi igazgató, valamint a titkárság – 2008. április 24-i határozatát, amely jóváhagyta az alapokmány módosításainak elveit és annak következményeit („endorses the principles for the contemplated modification of the Statutes and the related process”).

Brüsszel, 2008. december 3.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Létrehozta a 2007. február 27-i 219/2007/EK tanácsi rendelet; CESE HL C 309., 2006.12.16., 133. o..

(2) A Tanács 2007. 12. 20-i 71/2008/EK rendelete; HL L 30., 2008.2.4., 1. o. CESE.

(3) A Tanács 2007. 12. 20-i 72/2008/EK rendelete; HL L 30., 2008.2.4., 21. o.; CESE.

(4) A Tanács 2007. 12. 20-i 73/2008/EK rendelete; HL L 30., 2008.2.4., 38. o.; CESE.

(5) A Tanács 2007. 12. 20-i 74/2008/EK rendelete; HL L 30., 2008.2.4., 52. o.;

(6) A Tanács 2008. 05. 30-i 521/2008/EK rendelete; HL L 153., 2008.6.12., 1. o.; CESE.

(7) A SESAR közös vállalkozás csak a második volt – a GALILEO közös vállalkozás után – az ilyen típusú, a Szerződés 171. cikke alapján létrehozott jogi személyek közül.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/100

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek a fémipari ágazatok versenyképességéről – Hozzájárulás az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájához”

COM(2008) 108 végleges – SEK(2008) 246

(2009/C 175/19)

2008. február 22-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek a fémipari ágazatok versenyképességéről – Hozzájárulás az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájához

COM(2008) 108 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága véleményét 2008. november 18-án elfogadta. (Előadó: Gustav ZÖHRER, társelőadó: Tomasz CHRUSZCZOW.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) 160 szavazattal 6 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 A fémiparra és a kapcsolódó, fémfelhasználó ágazatokra rendkívüli mértékű valós értékteremtés jellemző, amely nélkülözhetetlen módon járul hozzá az európai gazdaság egészének fejlődéséhez. A fémipar globális versenyben vesz részt, és az elmúlt években újabb és újabb átfogó változásoknak és átalakításoknak volt kitéve.

1.2 A jövőbeli átalakítások szoros összefüggésben állnak majd a fémipar (a nyersanyagoktól egészen a feldolgozásig húzódó) értékláncainak egyre átfogóbb globalizációjával. Ez az iparpolitikában olyan új megközelítést tesz szükségessé, amelynek középpontjában az innováció, a szakképzés és a tisztességes globális versenyfeltételek állnak.

Az EGSZB alapjában véve egyetért azzal, ahogyan az európai bizottsági közlemény az ágazat sajátosságait elemzi. Figyelembe kell azonban venni, hogy a fémipar nem homogén ágazat, ezért általános kijelentések aligha fogalmazhatók meg. Számos olyan intézkedés, amelyet az Európai Bizottság javasolt, túlságosan általános. Az EGSZB arra szólítja az Európai Bizottságot, hogy a szóban forgó közlemény nyomon követése során olyan ütemtervet dolgozzon ki, amely az egyes alágazatokra is kitérő, konkrét intézkedéscsomagot tartalmaz.

1.3.1 Az EGSZB minden egyes ágazathoz külön tanulmány elkészítését ajánlja, melyhez az ESZAK tanulságaira építve nyomon követésnek és szociális párbeszédnek kellene társulnia.

1.4 Az energiapolitikában az EGSZB olyan intézkedéseket sürget, amelyek a piac és az árak átláthatósága révén hosszabb távú szerződéseken alapuló, biztonságos ellátást tesznek lehetővé. Az ellátási hálózat hiányosságait meg kell szüntetni. Az EGSZB ezen túlmenően utal a megújuló energiahordozók jelentőségére és arra a hozzájárulásra, amellyel az iparág maga a villamosenergia- és hőtermelést segíti.

A környezetvédelmi politika fő feladata, hogy olyan megoldásokat találjon, amelyek a környezetvédelmi célokat összhangba hozzák a foglalkoztatással, a növekedéssel és a globális versenyképességgel. Annak érdekében, hogy az európai fémipari ágazatok számára elkerülhetők legyenek a versenyhátrányok, az EGSZB a következőket sürgeti:

—	elsődleges jelentőséget kell tulajdonítani a nemzetközi egyezmények megkötésének,

—	támogatni kell a legjobb és leginkább energiahatékony technológiák terjesztését,

—	tekintettel kell lenni a már megvalósított beruházásokra,

—	tekintettel kell lenni arra, hogy az egyes ágazatok a műszaki fejlettség szintjének figyelembevételével mennyiben képesek csökkenteni a kibocsátást,

—	mielőbb határozni kell a szénátszivárogtatás (carbon leakage) veszélyének elismeréséről.

1.5.1 Az IPPC-irányelvet, a hulladékról szóló jogszabályokat, a REACH-et és a szabványosítást illetően az EGSZB támogatja az Európai Bizottság terveit, elvárja azonban az egyes javaslatok pontos megfogalmazását.

1.6 A nyersanyagok újrafeldolgozása, az alapanyag-intenzitás csökkentése, valamint a „helyettesítő anyagok” kutatása a jövőben egyre nagyobb jelentőséget kap (környezetvédelmi szempontból csakúgy mint kereskedelmi politikai megfontolások alapján).

1.7 Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság elkötelezettségét az innováció, a kutatás és fejlesztés, valamint a jobb szakképzés mellett. Példaként említhető az ULCOS-projekt (Ultra Low CO2 Steelmaking [rendkívül alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó acélgyártás]) az európai acéltechnológiai platform (ESTEP) keretében. A hetedik keretprogram második részét illetően az EGSZB a már létező programok hatékonyságának felülvizsgálatát javasolja, továbbá jobb koordinációra és támogatásra számít. A (tovább)képzés terén nélkülözhetetlenek a szaktudás alapjaiba történő jelentős beruházások.

1.8 A globális versenynek kitett fémipari ágazatok számára rendkívül fontosak a kereskedelmi politikai kérdések. Az EGSZB osztja az Európai Bizottság véleményét, mely szerint kereskedelmi politikai kérdésekben szoros párbeszédet kell folytatni a harmadik országokkal. Továbbra is rendelkezésre kell állniuk azonban olyan – a WTO-egyezményekkel összhangban lévő – kereskedelmi politikai eszközöknek, amelyekkel fel lehet lépni az EU fémiparát hátrányos helyzetbe hozó vagy diszkrimináló gyakorlatok ellen.

1.9 A fémipar messze ágazó szociális kihívások előtt áll. Néhány példa:

—	további átalakítások,

—	a személyzeti állomány elöregedése,

—	egyre szigorúbb szakképzési követelmények,

—	biztonság és egészségvédelem.

Az EGSZB némileg csodálkozva állapítja meg, hogy a szociális szempontok vonatkozásában az Európai Bizottság a közleményben nem sorol fel konkrét intézkedéseket vagy ajánlásokat. Az EGSZB arra szólítja az Európai Bizottságot, hogy az érintett ágazatokban (továbbra is) ösztönözze a szociális párbeszédet, mivel a szóban forgó kérdések megvitatására ez a legmegfelelőbb keret.

2. Indoklás – a közlemény összefoglalása

2.1 A közlemény értékeli a fémipari ágazatok versenyképességét, és ajánlásokat tesz a jövőbeli eljárásmódra vonatkozólag. A 2005. évi iparpolitikáról szóló európai bizottsági közleményt veszi alapul, amely több ágazati kezdeményezést is bejelentett, ideértve egy olyan közleményt is, amely a nyersanyagoknak és az energiaellátásnak az európai fémipar versenyképességére gyakorolt hatását értékeli (1), és figyelembe veszi az iparpolitika 2007. évi félidős felülvizsgálatát (2) is.

2.2 A fémipari ágazatokra mint alapvetően igen energiaintenzív ágazatokra az energiáról és az éghajlatváltozásról szóló közösségi politikák közvetlen hatással vannak. Az Európai Tanács 2007 márciusában hangsúlyozta „az energiaintenzív ágazatok nagy jelentőségét”, valamint azt, hogy „ezen európai iparágak versenyképességének és környezeti hatásának javítása érdekében költséghatékony intézkedésekre van szükség”. Ezzel összefüggésben az Európai Bizottságnak az éghajlatra és a megújuló energiára vonatkozó, 2008. január 23-i intézkedéscsomagja elismeri, hogy azok az energiaintenzív ágazatok, amelyek közvetlenül ki vannak téve a globális versenynek, különleges helyzetben vannak.

2.3 Az Európai Bizottság 16 intézkedésből álló csomagot javasol, amely a következő területeket érinti: energia, környezetvédelem, szabványosítás, innováció, kutatás és fejlesztés, szakképzettségek, külkapcsolatok és kereskedelmi politikák.

3. Általános megjegyzések

3.1 Hasonlóan A Közösség lisszaboni programjának végrehajtásáról: Politikai keretek az EU gyáriparának megerősítésére – egy integráltabb iparpolitikai megközelítés felé című európai bizottsági közleményről (COM(2005) 474 végleges) kidolgozott, 2006. április 20-i véleményében írottakhoz, az EGSZB általánosságban üdvözli az Európai Bizottságnak a versenyképesség növelésére és a foglalkoztatás biztosítására irányuló ágazatspecifikus tevékenységeit.

A fémipar Európában számos gazdasági ág értékláncában a legfontosabb ágazatok közé sorolható. Az iparra vonatkozó számítások abból indulnak ki, hogy például az acéliparhoz kapcsolódó ipari ágazatok 3 157 milliárd eurós forgalmat bonyolítanak és 23 millió munkavállalót foglalkoztatnak (lásd az I. mellékletet). A többi fémipari ágazatról sajnálatos módon nem állnak rendelkezésre ilyen jellegű számadatok. Az acéltermékeket főként fontos építőanyagként hasznosítják, különösen az energiahatékony infrastruktúra-építés terén. Ezért annak érdekében, hogy Európa képes legyen továbbfejlődni, valamint alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, mindenekelőtt az uniós piac stabil acélellátására lesz szükség.

3.2.1 A pénzügyi piacok jelenlegi válságára való tekintettel az EGSZB különösen fontosnak véli kiemelni, hogy a fémiparra és a kapcsolódó, fémfelhasználó ágazatokra rendkívüli mértékű valós értékteremtés jellemző, amely nélkülözhetetlen módon járul hozzá az európai gazdaság fejlődéséhez. Az európai fémipar számos területre jellemző vezető szerepe más iparágak versenyképességének is alapját képezi. Ezt a szaktudást Európában kell tartani, és tovább kell fejleszteni.

A fémipar globális versenyben vesz részt, és az elmúlt években újabb és újabb átfogó változásoknak és átalakításoknak volt kitéve. Ezek hozzájárultak a versenyképesség javításához, ugyanakkor jelentősen csökkentették a munkahelyek számát. Az átalakításokat nem lehet azonban kizárólag technológiai alapon vagy a termelékenység javításával megindokolni. Egy részük arra vezethető vissza, hogy bizonyos gyártási folyamatokat (például a nyersalumínium-gyártást) kihelyeztek Európából, aminek hátterében a nyersanyagok közelsége, az energiaköltségek és a környezetvédelmi előírások állnak. Ez a folyamat még nem zárult le, tehát további átalakításokkal kell számolnunk, amelyek szoros összefüggésben állnak majd a fémipar (a nyersanyagoktól egészen a feldolgozásig húzódó) értékláncainak egyre átfogóbb globalizációjával.

3.3 A szóban forgó ipari ágazatokat nagy energiaintenzitásuk miatt különös mértékben érinti az éghajlatvédelemről jelenleg is folyó vita. Nem csupán a versenyképesség megőrzéséről van szó, hanem az érintett iparágakban a foglalkoztatás biztosításáról is. Ezért a versenyképességgel foglalkozó Tanács 2008. június 3-i következtetéseiben arra kérte fel az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy „továbbra is aktívan folytassák az iparággal és a harmadik országokkal az ágazati megközelítések kérdésére vonatkozó megbeszéléseket, hogy ezáltal is ösztönözzék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló hatékony intézkedések meghozatalát, és ily módon a szénátszivárogtatás kérdésének megoldását”.

Egyébiránt az EGSZB egyetért azzal, ahogyan az Európai Bizottság az ágazat sajátosságait elemzi. Figyelembe kell azonban venni, hogy a közlemény olyan előkészítő munkákra épít, amelyek már 2004-ben megkezdődtek, valamint hogy a fémipar nem homogén ágazat.

3.4.1 A szóban forgó ágazatok elhatárolása azonban még tisztázatlan. Az Európai Bizottság a meghatározás során a 27-es NACE-kódra hivatkozik, míg a dokumentumokban (a közleményben és a mellékletben) szereplő adatok az alágazatoknak csak egy részét (az elsődleges ipart és a részleges feldolgozást) tükrözik. E tekintetben az Európai Bizottságnak pontosabb leírással kellene szolgálnia – annál is inkább, mert a különböző alágazatok sokasága (a NACE 27-en belül 5 csoportban 26 gyártási ágazat szerepel) és az eltérő struktúrák miatt (az alapanyagiparban többségében nagyvállalatok, a további feldolgozásban inkább kkv-k érintettek) aligha lehet általános kijelentéseket tenni.

Az Európai Bizottság a közleményben egy sor olyan intézkedést javasol, amelynek célja az érintett iparágak körülményeinek javítása. Látnunk kell, hogy ezek az intézkedések velük egyszerre tárgyalt, látszólag ellentmondásos közösségi politikai célkitűzésekhez is kapcsolódnak. Ezért az EGSZB sajnálatosnak tartja, hogy számos javaslat túlságosan általános, és arra szólítja az Európai Bizottságot, hogy a szóban forgó közlemény nyomon követése során olyan ütemtervet dolgozzon ki, amely az egyes alágazatokra is kitérő, konkrét intézkedéscsomagot tartalmaz. Erre mindenekelőtt azért van szükség, mert a fémiparban a beruházási döntések közép- vagy hosszú távúak, és az intézkedések befolyásolhatják őket.

3.5.1 Az EGSZB azt javasolja, hogy az érintettekkel együttműködésben önálló tanulmányok készüljenek az egyes ágazatokra jellemző kereslet, termelés és technológiák alakulásáról. A tanulmányokhoz az ESZAK tanulságaira építve állandó nyomon követésnek és szociális párbeszédnek kellene társulnia. Az acélipar ennek példájául szolgál. Az ESZAK-szerződés a vas és acél terén olyan tényállások felméréséről rendelkezett, amelyek jóval túlmutattak az „általános ipari statisztika” határain. Miután az ESZAK-szerződés 2002-ben lejárt, az európai acéliparnak sikerült elérnie, hogy – legalább átmenetileg – továbbra is végezhessen olyan alapvetően fontos kiegészítő statisztikai felméréseket, amelyekre az „általános ipari statisztika” nem tér ki. Ez európai szinten a 48/2004/EK rendelet révén valósult meg. Az EGSZB a határozott idejű rendelet hatályban maradása mellett száll síkra, és javasolja, hogy a fémipar többi ágazatában is hasonlóan átfogó felmérések készüljenek, mivel egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az általános ipari statisztikákból túl kevés tanulság vonható le ahhoz, hogy a szükséges konkrét politikai lépésekre következtessünk belőlük.

4. Részletes megjegyzések az Európai Bizottság javaslataihoz

4.1 Energiapolitika

4.1.1 Ahogy az Európai Bizottság helyesen megállapítja, az EU fémiparágainak versenyképességére kedvezőtlen hatással vannak az olyan ingadozások, mint legutóbb a gáz és a villamos energia árának gyors növekedése, valamint az energiaellátás biztosításának hosszú távú megállapodások révén történő korlátozása.

4.1.2 Olyan lépéseket kell tenni, amelyek lehetővé teszik az áralakulás jobb előrejelzését és az energiaszolgáltató szabad kiválasztását, valamint nagyobb mértékű piaci átláthatóságot garantálnak. Nélkülözhetetlen, hogy ehhez mind a jogalkotás, mind pedig a gyakorlat és a közösségi joganyag összeegyeztethetőségének elismerése hozzájáruljon.

4.1.3 Az ellátási körülmények jobb kiszámíthatóságát célzó intézkedések közül az egyik legfontosabb a hosszú távú szállítási szerződések lehetőségeinek felülvizsgálata. Ennek során azt is mérlegelni kell, hogy az érintett energiaellátók mennyiben tudnak vagy nem tudnak részt venni a kibocsátáskereskedelem aukciós rendszerében (EU Emission Trading Scheme, ETS).

4.1.4 Annak érdekében, hogy minden érintett vállalkozásnak biztosítható legyen az energiapiachoz való szabad hozzáférés, megoldásokat kell találni az energiaszállítási infrastruktúra (transzeurópai hálózatok) hiányosságainak megszüntetésére.

4.1.5 Az uniós iparágak független ellátása szempontjából hosszabb távon igen fontos tényező a megújuló energiák továbbfejlesztése. A fémipar hozzájárul a megújuló energiákon alapuló energiatermelés (villamosenergia- és hőtermelés) megerősítését célzó uniós politika sikeréhez. Az acélgyártás során és a kokszolókban értékes gázok – kohógáz, konvertergáz (az oxigénbefúvásos acélgyártás során keletkező gáz) és kamragáz – keletkeznek. Ezek a gázok különböző mennyiségben tartalmaznak szén-monoxidot (a konvertergáz akár 65 %-ban), szén-dioxidot, nitrogént és hidrogént (a kamragáz akár 60 %-ban). Elfújásuk és elégetésük helyett ezeket a gázokat hatékonyan lehet villamosenergia- és/vagy hőtermelésre alkalmazni. Ez jórészt már ma is így történik, de erőfeszítéseket kell tenni az ilyen technológiák továbbfejlesztése érdekében.

4.1.6 Az EGSZB egyébiránt utal arra, hogy már számos véleményben foglalkozott az energiapolitikával (legutóbb a CCMI/052. sz. véleményben és a TEN szekció számos véleményében).

4.2 Környezetvédelmi politika

4.2.1 A fémiparra környezetvédelmi téren már igen sok uniós előírás vonatkozik, amely előírások átültetése és betartása állandó kihívást jelent az ágazat számára, mivel össze kell egyeztetni a különféle célkitűzéseket (így például a károsanyag-kibocsátás elkerülése részben fokozott energiafogyasztással jár, ami viszont az energiahatékonyságra nézve kedvezőtlen). A fémipar egyes szektorai kétségtelenül a leginkább energiaigényes ágazatokhoz tartoznak, amelyek erős nemzetközi árversenynek vannak kitéve. Az érintett iparágak igen sok szén-dioxidot bocsátanak ki. Ha az éghajlatváltozás vonatkozásában tervezett európai bizottsági intézkedéseket – különösen a kibocsátáskereskedelem kiterjesztését – további korlátozások nélkül alkalmaznák a fémiparra, akkor ez beruházások áthelyezéséhez (ami már ma is észlelhető) és munkahelyek elvesztéséhez vezethetne („szénátszivárogtatás”). A tervezett, éghajlatváltozással összefüggő hatás azonban elmarad, amíg nem minden ország vállalja magára a szóban forgó célkitűzéseket.

4.2.2 Ezért elsődleges jelentőséget kell tulajdonítani olyan – eredményességük és felülvizsgálhatóságuk szempontjából egyértelmű kritériumokhoz között – kötelező érvényű nemzetközi egyezmények megkötésének, amelyek révén az európai ipar számára elkerülhetők a versenyhátrányok, és globális szinten szembe lehet szegülni az éghajlatváltozással.

A fémipar kiterjedt szektorai már a múltban jelentős mértékben beruháztak energiahatékony technológiákba. Az európai acélipar például vezető helyet foglal el a CO2-kibocsátás csökkentése terén, és ezáltal a termelésben számos vállalatnál elérte a kibocsátáscsökkentés technológia segítségével elérhető határát. Azt a célt, hogy 2020-ra (a 2005-ben mért értékekhez képest) 21 %-kal csökkenjen az üvegházhatásúgáz-kibocsátás, az EU kibocsátáskereskedelmi rendszeréhez tartozó összes ágazat (energiagazdálkodás és energiaigényes ágazatok) számára együttesen kellene kitűzni. Az erőfeszítések elosztása során tekintettel kell lenni arra, hogy az egyes ágazatok a műszaki kötöttségek figyelembevételével mennyiben képesek a termelési kapacitás korlátozása nélkül csökkenteni a kibocsátást.

4.2.3.1 A Tanács megállapította, hogy a tervezett nemzetközi egyezmények lényegesen ambiciózusabb célkitűzéshez: akár 30 %-os CO2-megtakarításhoz vezetnek majd. Ebben az összefüggésben az EGSZB hangsúlyozza, hogy még tisztázandó, mely területeken kell elérni ezeket a megtakarításokat. Ahhoz nem férhet kétség, hogy az intézkedéseket nem lehet csak a kibocsátáskereskedelemben jelenleg érintett ágazatokra korlátozni. Az EGSZB szerint olyan területeken is igen fontos lépni, mint például az épületszigetelés, a szállítás- és közlekedésszervezés, illetve az általános energiahatékonyság stb.

4.2.4 Ezért az EGSZB szerint az intézkedéseket illetően a prioritást kezdetben a legjobb és leginkább energiahatékony technológiák terjesztése kell hogy jelentse, a későbbiekben pedig az ilyen technológiák tökéletesítésére és az új anyagokra irányuló kutatás és fejlesztés. A műszaki fejlettség szintjét mind az uniós szintű intézkedések, mind a nemzetközi éghajlatvédelmi egyezményről szóló tárgyalások során figyelembe kell venni.

Az ipar további elbizonytalanodásának elkerülése érdekében az Európai Bizottságnak mihamarabb megfelelő, minden tervezett intézkedést és lépést tartalmazó tervet kellene készítenie. Az EGSZB ebben az összefüggésben utal a kibocsátáskereskedelmi rendszerről szóló európai bizottsági javaslat 10b. cikkére (3).

4.2.5 Az IPPC-irányelvet illetően az EGSZB támogatja az Európai Bizottság harmonizációs szándékát, amely nem utolsósorban az egyszerűsítéshez és a jobb jogalkotáshoz is hozzájárul. Ha azonban a kodifikált irányelv az ipartelepek tanúsítási eljárásának és működtetésének alapjául szolgál, a technikai fejlettség mindenkori szintjére is tekintettel kell lennie. Az EU fémiparának versenyképességét nem szabad, hogy olyan kikötések veszélyeztessék, amelyek nincsenek összehangolva a technológiai lehetőségekkel.

4.2.6 A hulladékról szóló jogszabályokra, a REACH-re és a szabványosításra vonatkozó javaslatok tekintetében az EGSZB alapvetően egyetért az Európai Bizottsággal, elvárja azonban az egyes javaslatok pontosabb megfogalmazását.

4.3 Innováció, kutatás és fejlesztés, szakképzés

4.3.1 Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság elkötelezettségét az innováció, kutatás és fejlesztés, valamint a jobb szakképzés mellett.

4.3.2 Az európai acéltechnológiai platform (ESTEP) hozzájárul a jövő megformálásához, mivel – a stratégiai kutatási menetrend (Strategic Research Agenda, SRA) keretében – ambiciózus K+F-programokat javasol a tartós versenyképesség érdekében. A menetrend elsődleges célja a gyártási folyamatokból adódó környezeti terhelés csökkentése, valamint többletértéket felmutató, teljes élettartamuk alatt hatékonyabb, korszerű termékek fejlesztése. Az ULCOS-projekt (Ultra Low CO2 Steelmaking [rendkívül alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó acélgyártás]) például az acéltechnológiai platform első jelentős projektje a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentésére. Az ambiciózus projektnek a maga nemében nincs párja a világon, és már most nagy siker: négy sokat ígérő eljárás került kiválasztásra, amelyeket most ipari méretekben kell tesztelni, majd össze kell kötni a szénmegkötési és -tárolási technológiákkal. Az acéltechnológiai platform közvetett módon is elősegíti az éghajlatvédelem és az energia ügyét annak révén, hogy egyfelől teljes mértékben újrahasznosítható könnyűacél-szerkezeteket dolgoz ki például a gépjárműgyártás és az építőipar számára, másfelől hatékony új megoldásokat keres a jövőképes energiaforrások (például a szélerő) fejlesztésére.

4.3.3 A foglalkoztatottak (tovább)képzése Európában az ágazat fenntarthatóságának egyik lényeges feltétele, ezért a szaktudás alapjainak megerősítése érdekében jelentős beruházásokra van szükség – például tehetséges végzős felsőoktatási hallgatók toborzása vagy az egész életen át tartó tanulás, különösen az e-tanulás fejlesztése révén. Ezt az össztársadalmi célt tekintve mind az EU, mind a felsőoktatás támogatására szükség van (4).

4.3.4 Az EGSZB azonban a már létező programok hatékonyságának felülvizsgálatát is ajánlja. Így például az európai acéltechnológiai platform keretében bevezetett stratégiai kutatási menetrend a hetedik keretprogram első pályázataiban kiábrándító eredményeket hozott (kevesebb mint 10 % volt sikeres), mivel a pályázati kiírások nyilvánvalóan nem fedték az SRA prioritásait. A hetedik keretprogram második részéhez hatékonyabb egyeztetés és támogatás várható.

4.4 Külkapcsolatok és kereskedelmi politika

4.4.1 Az EGSZB üdvözli azt a megközelítést, hogy az Európai Bizottság prioritásnak tekinti az ipar nyersanyaggal való ellátását. Ennek kapcsán utalni kell azonban arra, hogy – ahogyan A nem energetikai célú bányászat Európában című EGSZB-vélemény (CCMI/056) is kifejti – ez nem kizárólag külpolitikai és külkereskedelmi kérdés. Itt kell felhívni a figyelmet arra is, hogy a nyersanyagok újrafeldolgozása, az alapanyag-intenzitás csökkentése, valamint a „helyettesítő anyagok” kutatása a jövőben egyre nagyobb jelentőséget kap (nemcsak kereskedelmi politikai megfontolásokból, hanem környezetvédelmi szempontból is).

4.4.2 Kiemelt figyelmet kell fordítani továbbá arra, hogy számos nyersanyagágazatban kevés számú nemzetközi konszern koncentrációja figyelhető meg, ami az árak diktálásához vezet.

4.4.3 Az EGSZB osztja az Európai Bizottság véleményét, mely szerint kereskedelmi politikai kérdésekben szoros ipari párbeszédet kell folytatni a harmadik országokkal. Továbbra is rendelkezésre kell állniuk azonban olyan – a WTO-egyezményekkel összhangban lévő – kereskedelmi politikai eszközöknek, amelyekkel fel lehet lépni az EU fémiparát hátrányos helyzetbe hozó vagy diszkrimináló gyakorlatok ellen, és egyértelműen jelezni kell, hogy ezek az eszközök alkalmazásra is kerülnek, ha a párbeszéd nem vezet előrelépéshez.

4.5 Szociális szempontok

4.5.1 Tekintettel az olyan kihívásokra, mint például a munkaerő elöregedése (mindenekelőtt az acéliparban), a szakképesítési követelmények és a folyamatos szerkezetátalakítás, az EGSZB csodálkozik azon, hogy az Európai Bizottság nem tesz lépéseket vagy javaslatokat az ipar felé a közleményben felsorolt szociális szempontokat illetően.

4.5.2 Kiemelt figyelmet kell fordítani a biztonság és egészségvédelem kérdéskörére, mivel a fémipar a fokozottan veszélyes ágazatok közé tartozik.

4.5.3 Az EGSZB ebben az összefüggésben ismételten utal a szociális párbeszéd jelentőségére.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) COM(2005) 474 végleges, II. melléklet.

(2) COM(2007) 374 végleges, 2007. július 4.

(3) COM(2008) 16 végleges, 2008. január 23.

(4) Itt meg kell jegyezni, hogy a fémiparban már indultak kezdeményezések az európai fémipari ágazatokban tevékenykedő szakemberek mobilitásának támogatására/növelésére. Ilyen kezdeményezés például az „EMU szakmai útlevél” (http://www.emu-pass.com/H/).

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/105

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek az Európai Unió innovatív és fenntartható faalapú iparágairól – Hozzájárulás az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájához”

COM(2008) 113 végleges

(2009/C 175/20)

2008. február 27-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek az Európai Unió innovatív és fenntartható faalapú iparágairól – Hozzájárulás az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájához

COM(2008) 113 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága 2008. november 18-án elfogadta véleményét. (Előadó: Brendan BURNS, társelőadó: Thomas STUDENT.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 3-i ülésnapon) 167 szavazattal 2 ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Ajánlások

A véleményben kifejtett okok miatt az EGSZB az alábbiakat javasolja:

1.1 Szélesíteni kell a faalapú iparágak fogalmát, kiterjesztve az erdőtulajdonosokra és más gazdasági szereplőkre, például az erdészeti vállalkozókra, s ezzel egészen az értéklánc kezdetétől meghatározva a problémákat és a lehetőségeket.

1.2 Tovább kell javítani – többek közt tanulmányok révén – az olyan meglévő európai adatbázisokat, amelyek az összes kitermelhető faanyag mennyiségét és potenciális minőségét, valamint a faalapú iparágak fafelhasználását (mind európai, mint importforrásból) rögzítik, hogy teljes körűvé, aktuálissá és összevethetővé tegyük őket.

1.3 Támogatni kell az Európa erdeiből származó fa fokozott mértékű termelését, jobb hozzáférhetőségét és használatát, valamint különféle célokra történő arányos felhasználását országos szinten.

1.4 Ösztönözni kell a fa és a faalapú anyagok nagyobb mértékű felhasználását.

1.5 Támogatni kell a faalapú iparágak imázsát javító intézkedéseket.

1.6 Aktívan fel kell lépni a fa és a fatermékek által az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésében – például szén-dioxid-elnyelőként – betöltött szerep elismeréséért.

1.7 Óvni kell az ágazatot a kibocsátáskereskedelmi rendszerből eredő káros hatásoktól.

1.8 Meg kell szüntetni a fa és a fatermékek kereskedelme előtti akadályokat. Biztosítani kell a szabad, de tisztességes kereskedelmet.

1.9 A hetedik keretprogramon és a kapcsolódó programokon keresztül, a faalapú ágazatokkal foglalkozó technológiai platform (Forest-based Sector Technology Platform, FTP) keretében meghatározottak szerint foglalkozni kell az ágazat kutatási igényeivel.

1.10 Ösztönözni kell mind az ezzel foglalkozó európai uniós intézményeket, mind az iparágat arra, hogy különös figyelmet fordítsanak a faalapú iparágakra vonatkozó uniós munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági politikák, rendeletek és programok végrehajtásának előmozdítására, hogy az uniós országok azonos szintre kerüljenek.

1.11 Az iparág igényei alapján ki kell alakítani az európai szakképzést és képesítéseket a teljes erdészeti-faipari láncra.

1.12 Ösztönözni kell a nemzeti szintű, illetve nemzeti szint alatti hatóságokat arra, hogy ismerjék el a kereskedelmi célú erdőgazdálkodásban és a faalapú iparágakban rejlő lehetőségeket, és ennek megfelelően járjanak el. Kellő figyelmet kell fordítani a vidéki területek út- és egyéb infrastruktúrájába való beruházások növelésére.

1.13 Az erdészeti cselekvési tervhez kapcsolódva rendszereket kell kifejleszteni annak felmérésére, hogy milyen gazdasági és társadalmi értéket jelent a többcélú erdőgazdálkodás és az erdők faanyagon kívüli szolgáltatásai, és gondoskodni kell arról, hogy ezeket egyetlen – többek közt az erdőtulajdonosokat és az erdészeti vállalkozókat is magában foglaló – iparág alkotóelemeiként ismerjék el.

2. Háttér

2.1 A jelen vélemény alapját képező, „Az Európai Unió innovatív és fenntartható faalapú iparágairól” című közlemény (COM(2008) 113 végleges) – a továbbiakban: „a közlemény” – eredete az Európai Bizottságnak a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához szóló, „A versenyképesség helyzete az EU faalapú és ahhoz kapcsolódó iparágaiban” című közleményére (COM(1999) 457 végleges), valamint a Közösség lisszaboni programjának végrehajtásáról szóló közleményre (COM(2005) 474 végleges) nyúlik vissza. Emellett kapcsolódik az EU erdészeti cselekvési tervéhez is (COM(2006) 302 végleges), amely öt évet ölel fel (2007–2011), célja pedig az, hogy 18 „kulcstevékenység” révén támogassa és szélesítse a fenntartható erdőgazdálkodást és az erdők többfunkciós szerepét. Ezek egyike (a 17. számú) konkrétan „a fenntartható erdőgazdálkodással érintett erdőkből származó faanyag és egyéb erdészeti termékek használatának ösztönzése”.

2.2 A közlemény elsősorban azokkal a kihívásokkal foglalkozik, amelyekkel a faalapú iparágaknak – azaz a papírpépet, papírt és papírcsomagolásokat gyártó iparágaknak, illetve a fafeldolgozó iparnak, így a fűrészárut, faalapú lemezeket és parafát gyártó iparnak, valamint a nyomdaiparnak – szembe kell nézniük. Nem foglalkozik tehát közvetlenül sem az erdészeti ágazattal – amely a faalapú iparágak fő alapanyagát, a fát biztosítja –, sem más olyan csoportokkal, amelyek üzleti tevékenysége vagy megélhetése az erdőn alapul.

3. Az európai bizottsági javaslat összefoglalása

3.1 A közleményben az Európai Bizottság főként azokat a kihívásokat tárgyalja, amelyekkel a faalapú iparágaknak szembe kell nézniük, így olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a globális verseny, az éghajlatváltozás, az energia vagy a faellátás, illetve ezek esetleges hatásával az ágazat jövőbeli nyereségességére és versenyképességére.

3.2 A faalapú iparágak az európai gazdaság fontos részét képezik, és gyakran jelentős szerepet játszanak a vidéki területek fenntartható foglalkoztatásának megőrzésében.

3.3 A problémákat 19 „intézkedés” révén kívánják kezelni, melyek a következő főbb területekhez tartoznak:

a)	A nyersanyagokhoz való hozzájutás (8 intézkedés)

b)	Éghajlatváltozással kapcsolatos szakpolitikák és környezetvédelmi jogszabályok (4 intézkedés)

c)	Innováció és K + F (4 intézkedés)

d)	Kereskedelem és együttműködés harmadik országokkal (2 intézkedés)

e)	Kommunikáció és tájékoztatás (1 intézkedés)

4. Általános megjegyzések

4.1 Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság figyelmet fordít azokra a kihívásokra, amelyekkel a faalapú iparágaknak szembe kell nézniük, és szintén üdvözli a javasolt intézkedések listáját. Sürgeti, hogy ezek ne maradjanak pusztán javaslatok, hanem mielőbb hajtsák is végre őket.

4.2 Az EGSZB, bár megérti a közlemény hátterét és alapját, sajnálja, hogy csekély vagy semmilyen figyelmet sem kaptak az értéklánc elején működő szereplők, például az erdőtulajdonosok vagy az erdészeti vállalkozók, illetve az erdők által vagy az erdőkben betöltendő egyéb funkciók (melyekre néha „erdészeti klaszter” néven hivatkoznak).

4.3 Az EGSZB sürgeti, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a nyereséges erdőgazdálkodás folytatásának szükségességére mint a teljes értéklánc versenyképességének feltételére. A nyereséges erdőgazdálkodás alátámasztja a fenntartható erdőgazdálkodást, és megfelelő ösztönzőket teremt az ágazatba történő beruházásokhoz és a faellátás biztosításához.

5. Részletes megjegyzések

5.1 A nyersanyagokhoz való hozzájutás

5.1.1 Az EGSZB-t aggasztja, hogy az erdészetet és a faalapú iparágakat érintő döntések nem mindig alapulnak az Európa erdeiben lévő faanyag rendelkezésre állására és felhasználására vonatkozó teljes körű, naprakész és összehasonlítható statisztikákon, ami oda vezet, hogy a kereslet nem találkozik a kínálattal, és nem teljesülnek a kitűzött célok. Hasonlóan fontos volna, ha ismernénk és prognosztizálni is tudnánk a faalapú iparágak által felhasznált – európai vagy importforrásból származó – fa mennyiségét.

5.1.2 Bizonyos európai politikai kezdeményezések, különösen a biomassza és a megújuló energiaforrások használatát ösztönzők, még jobban megnehezítik a (fa)nyersanyag rendelkezésre állását a faalapú iparágak számára, részben a piacot megzavaró támogatások megjelenése révén. Az EGSZB-t aggasztja ezeknek a faalapú iparágakra gyakorolt hatása. Tekintve, hogy a fanyersanyag mint energiaforrás után egyre nagyobb igény mutatkozik, az EGSZB úgy véli, hogy az erdei erőforrások különféle célokra való felhasználását arányossá kellene tenni. Az EGSZB arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg mélyebben a biomassza-energia piacát alapanyaggal ellátó „energiaerdők” (rövid vágásfordulójú erdők) elgondolását.

5.1.3 A piacot a szokásos piaci mechanizmusoknak kell irányítaniuk, és azt nem torzíthatják az egyik fajta használatot a másikkal szemben előtérbe helyező támogatási rendszerek.

5.1.4 Bár a megnövelt faimport nem jelent járható utat e kialakulóban lévő probléma megoldására, az ilyen importot nem kellene mennyiségi, jogszabályi vagy más jellegű akadályokkal terhelni.

5.1.5 Az EGSZB szerint az egyetlen hosszú távú, fenntartható megoldást az európai erdőkből kitermelhető favolumen növelése jelentheti,

—	a meglévő erdőkkel folytatott fenntartható gazdálkodást úgy szélesítve, hogy azok több, kereskedelmileg hasznosítható fát tudjanak termelni;

—	az erdőterületet növelve, hogy a fakínálat jobban fedezhesse a keresletet.

5.1.6 Az EGSZB úgy véli, hogy mivel a nyersanyag létfontosságú a faalapú iparágak számára, a közleménynek ki kellett volna használnia a lehetőséget a szubszidiaritással kapcsolatos kérdések, például a hosszú távú faellátás megoldására irányuló nemzeti és szubnacionális szintű intézkedések tárgyalására.

Tény, hogy több uniós tagországban semmiféle hatása nincs a több kereskedelmi célú erdő létrehozására szóló „ösztönzésnek”. Úgy tűnik, az okok eltérőek: néhány országban a közömbösség, más országokban az a feltételezés, hogy már most is elég fa áll rendelkezésre. Ugyanakkor számos tanulmány jelez uniós szinten fahiányt (1).

5.1.7 Ahhoz, hogy a fát el tudjuk szállítani a vevőkhöz, jó út- és egyéb infrastruktúrára van szükség. Az, hogy kevés beruházás történik a vidéki és távoli régiók úthálózataiba, megnöveli a szállítás költségeit. Például egy megrakodott kamion egy kis vidéki úton közlekedve ugyanazon a távolságon 75 %-kal több költséget termel (idő és üzemanyag), mint egy jól kiépített autóúton. Az EGSZB-t aggasztja, hogy erre a nemzeti, illetve szubnacionális szintű hatóságok nem fordítanak elég figyelmet. A közúti szállításra vonatkozó méret- és súlykorlátozások további költségterhet jelentenek.

5.2 Éghajlatváltozással kapcsolatos szakpolitikák és környezetvédelmi jogszabályok

5.2.1 A fatermékek életciklusuk teljes tartama alatt tárolják a szén-dioxidot, és ha más anyagok helyett fát használunk, az jelentős CO2-megtakarításhoz vezethet. Az EGSZB úgy véli, hogy az EU-nak jobban előtérbe kellene állítania a szén-dioxid fatermékekben való tárolását és azt a tényt, hogy ez pozitívan járulhat hozzá az éghajlatváltozás hatásainak csökkentéséhez.

A fának ezt a pozitív szerepét a kiotói folyamat 2010 utáni szakaszában teljes egészében el kell ismerni, és az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy ezt az elismerést a kiotói jegyzőkönyv aláíróinak 2008-ban Poznańban tartandó 14., illetve 2009-ben Koppenhágában tartandó 15. konferenciáján (COP14, illetve COP15) érjék el.

Az Európai Bizottság alábecsülte azt a veszélyt, amit a kibocsátáskereskedelem az európai papírpép- és papíriparra, illetve részben a fafeldolgozó iparra jelent, amelyeket a kibocsátáskereskedelmi rendszer kétféle módon érint: egyrészt közvetlenül, azáltal, hogy részt vesznek a rendszerben, másrészt közvetve, az elektromos energia árának a kibocsátáskereskedelmi rendszerből eredő nagymértékű növekedése miatt (2). A kibocsátáskereskedelmi irányelvre vonatkozó jelenlegi tervek igen nagy mértékben megterhelik majd az ágazat nyereségességét, és nagyon is lehetséges, hogy üzemek bezárásához vagy áttelepítéséhez vezetnek. Az utóbbit csak a nagy vállalatok tudnák finanszírozni; a kisebb európai vállalkozások számára nyilvánvalóan nem merül fel lehetőségként.

5.2.2.1 Jelenlegi formájában a kibocsátáskereskedelmi rendszerről szóló új irányelvjavaslat jelentős piactorzuláshoz és versenyhátrányhoz fog vezetni az európai papíripar és más nagy energiaigényű iparágak számára, és emellett esetleg „szénszivárgáshoz” is, mivel az EU-n kívüli fő versenytárs országoknak nem kell hasonló terhekkel és költségekkel számolniuk. Az EGSZB úgy véli, hogy alapvetően fontos, hogy a papírpép- és papíripart, valamint a faalapú lemezeket gyártó ipart nagy energiaigényű, a szénszivárgás jelensége által veszélyeztetett iparágakként ismerjék el. Ezt most rögtön meg kell tenni. Az a javaslat, hogy csupán 2010-ben döntsenek arról, hogy mely ágazatok kapjanak még részleges ingyenes CO2-kvótát, nagyon későinek tűnik.

5.3 Innováció, kutatás-fejlesztés, oktatás és képzés

5.3.1 Az innováció és a kutatás-fejlesztés kétségkívül hozzájárul majd a faalapú iparágak jövőjének biztosításához. Az EGSZB üdvözli, hogy az ágazat létrehozott egy „faalapú ágazatokkal foglalkozó technológiai platformot”, és kéri, hogy fordítsanak kellő figyelmet valamennyi alágazat jövőbeli szükségleteire. Növelni kell az ágazaton belül a kutatás-fejlesztés finanszírozását – különösen a hetedik keretprogram és más kapcsolódó programok keretében –, és azt a nyersanyagok és a termékek innovatív használatára kell irányítani.

5.3.2 Az Európán belüli rugalmasság ösztönzésére kialakított folyamatok nem hoztak létre olyan stabil és hozzáférhető lehetőségeket, melyek révén a faalapú ágazatok diákjai és dolgozói összehasonlítható és széles körben elfogadható képesítéseket szerezhetnének vagy készségeiket egész életen át tartó tanulás révén fejleszthetnék. Ugyanígy az EU oktatási és szakképzési programjai keretében kialakított különböző kísérleti projektek sem produkáltak olyan eszközöket, amelyek képesek lettek volna kollektív szinten érzékelhető és a nemzeti megállapodásokban is megjelenő változásokat előidézni a munkahelyi gyakorlatokban. Az ilyen problémák gátolják a határokon átnyúló mobilitást, frusztrálják a nemzetközi karrierre vágyókat, és korlátozzák a munkáltatók hozzáférését a tehetséges munkavállalók teljes köréhez a faalapú iparágakon belül. Mindez hozzájárulhat ahhoz az általános benyomáshoz is, hogy az erdészeti, papíripari és faipari foglalkozásokban megszerezhető képesítések csekély értékűek.

5.4 Egészség és biztonság

5.4.1 Mint minden más ipari tevékenység, így a faalapú ipari munka is bizonyos szintű kockázattal jár a dolgozók egészségére és biztonságára nézve. Jóllehet az ipar jelentős erőfeszítéseket tett e téren az elmúlt évtizedekben, még mindig sok a tennivaló. Ráadásul – mivel nem minden tagállam küzd azonos problémákkal a témakörben – kellően fontolóra kell venni az adandó válaszok hozzáigazítását az egyes tagállamok sajátos, helyi feltételeihez.

5.4.2 Az EU legutóbbi bővítései során olyan államok csatlakoztak az Unióhoz, amelyekben viszonylag nagyobb szükség van az egészségvédelmi és biztonsági politikák végrehajtásának javítására, mint általában az EU többi részében. Ezért az EGSZB szeretné kiemelni, hogy milyen nagy jelentőséggel bírnak mind az uniós pénzügyi eszközök, mind pedig az e tagállamokban működő faalapú iparágak kellő mértékű elköteleződése.

5.5 Kereskedelem és együttműködés harmadik országokkal

5.5.1 A faalapú iparágak globális méretekben folytatják tevékenységüket, és versenyképességük fenntartásához alapvetően fontos az export. Az EGSZB-t aggasztja, hogy az uniós vállalatok exportját szükségtelenül gátolják vámjellegű és nem vámjellegű akadályokkal. Az Európai Bizottságnak elsődleges feladatul kellene kitűznie ezek megszüntetését.

5.5.2 Az EGSZB ugyancsak aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy fontos kereskedelmi partnerek, mint például Oroszország, olyan, az EU fanyersanyag-ellátására nagy hatást gyakorló intézkedéseket hoztak, amelyek termeléscsökkenéshez vezetnek.

5.6 Kommunikáció és tájékoztatás

5.6.1 Jelentős társadalmi és gazdasági hozzájárulásaik ellenére a faalapú iparágak nagyközönségben kialakult képe nem túl jó. Általában nem igazán értik meg, hogy az európai erdők milyen értéket képviselnek a társadalom és a polgárok számára (3). Az iskolákban sokszor azt tanítják a tanulóknak, hogy a fák kivágása rossz dolog, és hogy a világnak a lehető legtöbb élő fára van szüksége. A Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és egyéb térségekben tapasztalt illegális fakivágások és más fenntarthatatlan erdőgazdálkodási gyakorlatok sokat ártanak az erdészet általános imázsának.

5.6.2 Tekintettel az éghajlatváltozásról és a bioenergiáról folytatott jelenlegi vitákra, soha nem nyílt megfelelőbb alkalom a fa és a faalapú termékek fokozott felhasználásának népszerűsítésére. Az erdők elnyelik a CO2-t, és ez az elnyelt szén-dioxid tárolható a faalapú termékekben. Az egész szektor és termékeinek imázsa jelentősen javítható ezekkel a kizárólag erről az ágazatról elmondható klímavédelmi érvekkel, amelyeket terjeszteni kell, emellett erdeink kereskedelmi értékéről is további információkat kell nyújtani.

5.6.3 Jelenleg számos népszerűsítési terv létezik, amelyek élvezik az iparág támogatását, de csak korlátozott hatással vannak a faalapú iparágakról kialakult általános kép javítására. Ezeket a terveket tovább kell fejleszteni, és valamennyi iskolába és a társadalom szélesebb rétegeihez is el kell juttatni, hogy a társadalom minden szegmense megérthesse az (európai) erdők nevelésének és a faanyag hasznosításának fontosságát.

5.7 A fa felhasználásának ösztönzése

A közlemény nagy figyelmet fordít az ide tartozó iparágak nyersanyagellátására (lásd a fenti 5.1. pontot), azonban nem foglalkozik a fa és a faalapú termékek felhasználásával. A fenntarthatóbb termelés és fogyasztás ösztönzése keretében helyénvaló lenne hangsúlyt helyezni az akadályok és a szükségtelen jogszabályi, adminisztratív, pénzügyi és egyéb terhek megszüntetésére, lehetővé téve ezzel a fa nagyobb mértékű használatát, például az építőipar területén. Általában véve az EGSZB úgy véli, hogy a fa és a faalapú termékek speciális jellegét és szerepét a különböző szakpolitikák keretében figyelembe kellene venni.

5.8 Többcélú erdőgazdálkodás

Az EU 2006-os erdészeti cselekvési tervének egyik fő ajánlása az, hogy az erdészetnek „többcélúvá” kell válnia, a puszta faellátáson kívül egyéb előnyöket is nyújtva a társadalom számára. Információk és adatok híján a társadalom számára a faanyagon kívül nyújtott szolgáltatások (bogyók gyűjtése, gombák, gyógynövények, vadászat és turizmus) pontos értékét nem határozták meg. Mindenesetre ezek a vállalkozások nyereséget termelnek, munkahelyeket és lehetőségeket teremtenek, s így joggal követelhetnek helyet maguknak az erdészeti ágazaton belül.

Az EGSZB, bár elismeri a „többcélú erdőgazdálkodás” szerepét, aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy több ország kormánya – erdeik fatermelőként betöltött kereskedelmi szerepének rovására – túl nagy hangsúlyt helyez a nem fa jellegű szolgáltatásokra.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 3-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Mindenekelőtt egy 2007-es UNECE-tanulmány „Wood resources availability and demands” [Faerőforrások rendelkezésre állása és kereslete] címmel, amely a 2006-os közös faenergia-felmérésen alapul.

(2) Uo.

(3) Lásd: „Perception of the wood-based industries – Qualitative study of the image of wood-based industries amongst the public in the Member States of the European Union” [A faalapú iparágak megítélése – tanulmány a faalapú iparágakról az Európai Unió tagállamainak nagyközönségében kialakult képről] (© European Communities, 2002; ISBN 92–894–4125–9). A tanulmány a következő helyen érhető el: http://ec.europa.eu/enterprise/forest_based/perceptionstudy_en.pdf.

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/109

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre az európai üzemi tanácsok létrehozásáról vagy a közösségi szintű vállalkozások és vállalkozáscsoportok munkavállalóinak tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról”

COM(2008) 419 végleges – 2008/0141 (COD)

(2009/C 175/21)

2008. július 22-én a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre az európai üzemi tanácsok létrehozásáról vagy a közösségi szintű vállalkozások és vállalkozáscsoportok munkavállalóinak tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról

COM(2008) 419 végleges – 2008/0141 (COD).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2008. november 4-én elfogadta véleményét. (Előadó: Wolfgang GREIF.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 4-i ülésnapon) 108 szavazattal 31 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések: cél, hogy több európai üzemi tanács alakuljon, és hatékonyabb legyen a transznacionális szociális párbeszéd

1.1 Az EGSZB határozottan üdvözli, hogy az Európai Bizottság jogalkotói tevékenységbe kezdett, miután a szociális partnerekkel nem indultak – újabb – tárgyalások az EK-Szerződés 138. cikke (4) bekezdésének értelmében. Az előterjesztett európai bizottsági javaslat célja, hogy az európai üzemi tanácsok (eüt-k) jogait összehangolja az európai belső piac realitásaival. Az EGSZB a javaslatot több szempontból fontos előrelépésnek tekinti abba az irányba, hogy az eüt-vel kapcsolatos közösségi jogalap az európai realitásokhoz igazodjon, valamint hogy a munkavállalók tájékoztatására és a velük való konzultációra vonatkozó közösségi joganyagban nagyobb legyen a jogbiztonság és a koherencia.

1.2 Az EGSZB abból indul ki, hogy az irányelv szövegében és meghatározásaiban javasolt pontosítások és módosítások hatékonyabbá teszik az eüt-k munkáját és növelik a jogbiztonságot, továbbá az irányelv jobb alkalmazásához és ezáltal több eüt létrehozásához vezetnek. Ezen túlmenően az EGSZB kiemeli az olyan pragmatikus megoldások jelentőségét, amelyek növelik az eüt-k munkájának hatékonyságát és eredményességét, és ezáltal a vállalatok számára nem terhet jelentenek, hanem eszközt a versenyképesség fokozására. Mindenekelőtt a következőkről van szó:

—	a vállalkozás irányításának mostantól kötelezően rendelkezésre kell bocsátania az eüt létrehozásához szükséges információkat,

—	az európai szociális partnerek közvetlenül be lesznek vonva az új európai üzemi tanácsok alapítási folyamatába, mivel kötelező őket tájékoztatni a tárgyalások megkezdéséről,

—	az eüt mindennapi munkája hatékonyabb lehet, ha lehetőség van egy különbizottság létrehozására, ha – az eüt-tagoknak fizetésveszteség nélkül biztosítandó – képzés révén bővül a kompetenciák köre, és ha az eüt-t elismerik az érdekképviselet kollektív testületének,

—

mostantól a létező eüt-ket könnyebben lehet az új helyzeteknek megfelelően átalakítani, mivel az eüt követelheti az eüt-megállapodások újratárgyalását, különösen olyan jelentős szerkezetátalakítások esetén, amelyek miatt nem biztosított többé a vállalatcsoportban dolgozó munkavállalók gyakorlatban is megvalósítható és az egyeztetett normáknak megfelelő tájékoztatása, valamint a velük való konzultáció.

1.3 Az EGSZB mindazonáltal bírálja, hogy az irányelv átdolgozott szövegjavaslata nem követi kellően konzekvens módon az indokolásokban és preambulumbekezdésekben kitűzött célokat, és nem mindig egyértelmű. Ez különösen a következőkre érvényes:

—	míg a szociális partnerek javaslata pontosítaná a tájékoztatásról és konzultációról szóló rendelkezéseket, az európai bizottsági javaslatban homályosak maradnak a nemzeti és európai szint közötti képviselet ésszerű és kivitelezhető összehangolására vonatkozó szabályozások,

—	a transznacionális hatáskör meghatározása révén az eüt hatáskörét a szándékkal ellentétben nem pontosítják, hanem szűkítik. „Transznacionálisnak” kell tekinteni az olyan döntéseket is, amelyek mindössze egy, uniós tagállamban működő cégre vonatkoznak, de nem ebben a tagállamban hozzák őket,

—	az irányelv alkalmazása és hatóköre tekintetében bizonyos korlátozások megmaradtak, sőt újak is bevezetésre kerültek.

1.4 Az EGSZB különösen fontosnak tartja, hogy az átdolgozott eüt-irányelv révén vonzóbbá váljon mindenekelőtt az irányelv alkalmazása, és növekedjen az eüt-k száma. Már csak hatékonysági okokból is méltányolja azt a szándékot, hogy az eüt-megállapodás vonatkozásában továbbra is a tárgyalásos megoldás részesüljön előnyben. Ez olyan rugalmas és az egyes vállalkozásokhoz igazodó megoldásokat tesz lehetővé, amelyek a transznacionális szociális párbeszéd adott elvárásoknak megfelelő kialakítását szolgálják.

1.5 Annak érdekében, hogy az új rendelkezések a gyakorlatban is tartalmasabbá és hatékonyabbá tegyék az eüt-k munkáját, az EGSZB javasolja, hogy a jogalkotási eljárás során számolják fel a továbbra is létező homályos pontokat és következetlenségeket, mindenekelőtt azonban utólag is javítsák a következőket:

—

A transznacionális hatáskör tervezett szűkítése korlátozhatja az eüt-k jogait és eredményességét. Ezért ezt felül kell vizsgálni. Nem szabad megtörténnie annak, hogy a túlságosan szűk kereteket teremtő szabályozás miatt valamelyik érintett munkavállalói képviselői testületet kimarad a vállalat transznacionális vezetőségén belül folyó információáramlásból.

—

A tárgyalások időtartamát 18 hónapra kellene csökkenteni, mivel egy eüt létrehozásához a gyakorlati tapasztalatok szerint egy rövidebb periódus is elegendő, így nem tűnik szükségesnek erre ennél több időt kijelölni. Egyúttal hatékony intézkedéseket kellene hozni annak érdekében, hogy ha európai érdekképviseletet kell alapítani, egyik tárgyalópartner se háríthassa el magától a felelősséget.

—	A tájékoztatás és konzultáció fogalmának pontosítása elősegíti az eüt eredményességét és elismertségét, ha egyértelművé válik, hogy az eüt véleményét már a javasolt intézkedésekről kikérik, tehát nem csupán megvalósításuk vonatkozásában.

—

Egyértelművé kell tenni a vállalkozás irányításának felelősségét a munkavállalók képviselőinek szabályos tájékoztatásáért mind transznacionális, mind nemzeti szinten. A jog különböző szintek közötti jobb összehangolására tett próbálkozás nem vezethet újabb homályos pontokhoz vagy korlátozásokhoz a szóban forgó kötelezettséggel kapcsolatban.

—	Az eüt-kkel kapcsolatos küszöbértékek fenntartása, illetve újak bevezetése aligha egyeztethető össze a munkavállalók időben történő tájékoztatására és a velük való konzultációra vonatkozó európai alapjoggal.

—

Egyértelművé kell tenni, hogy a nemzeti joganyagba való átültetés ideje alatt létrejövő új eüt-megállapodások meg kell hogy feleljenek legalább a jelenlegi eüt-irányelv már elért alapvető normáinak (94/45/EK irányelv 6. cikk, illetve 97/74/EK irányelv 3. cikk (1) bekezdés). Ez az összes érintett jogbiztonsága érdekében elengedhetetlen.

—

Annak érdekében, hogy az eüt hatékonyabban működhessen, és jobban megfelelhessen a vállalaton belül betöltött szerepének, az átdolgozott eüt-irányelvnek legalább ösztönöznie kellene a lehetséges ülések számának növelését; általánosságban véve pedig világosan jeleznie kellene, hogy a jogszabályban meghatározott normát minimumértéknek tekinti, és így az államok valamennyi esetben bővebb keretet is alkalmazhatnak a jogszabály átültetéséhez.

1.6 Az EGSZB meggyőződése, hogy a munkavállalói részvételre vonatkozó közösségi joganyag ilyen jellegű tökéletesítése több lenne, mint a jó, tehát szociális szempontból is felelős európai vállalatvezetés biztosításához való fontos hozzájárulás: az európai gazdaság versenyelőnyét is szolgálná, egyben az európai szociális modell egyik alapköve lenne.

2. Bevezetés: az eüt-irányelv átdolgozására vonatkozó európai bizottsági javaslat vizsgálatának kritériumai

2.1 2008. július 2-án az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő az európai üzemi tanácsok létrehozásáról szóló irányelv módosítására (1).

Az EGSZB határozottan üdvözli, hogy az Európai Bizottság az európai üzemi tanácsok (eüt-k) jogainak és az európai belső piac realitásainak összehangolása érdekében jogalkotói tevékenységbe kezdett. Jelen véleményében az EGSZB az európai bizottsági javaslatot főként abból a szempontból vizsgálja, hogy az mennyiben segíti elő a benne kitűzött célok elérését. Az EGSZB ennek érdekében adott esetben kiegészítéseket, illetve módosításokat ajánl.

2.2 Az EGSZB a munkavállalói részvételről, mindenekelőtt az eüt-ről szóló saját munkáira támaszkodik (2). Emellett ismételten hangsúlyozza a nemzeti és transznacionális munkavállalói részvételnek Európa további társadalmi, gazdasági és ökológiai integrációjában (lisszaboni célkitűzések) betöltött előremutató szerepét és az eüt különleges feladatát.

Európa sikere szempontjából a transznacionális vállalatok igen fontos szerepet töltenek be. A globális versenyben Európa csak olyan minőségi stratégia segítségével tudja megállni a helyét, amely nem csupán az üzemi költségeket veszi figyelembe, hanem a vállalkozások társadalmi felelősségére és a munkavállalók vállalati bevonására is kitér. Ezért az EGSZB szerint az eüt az európai politika fontos eszköze annak elérésében, hogy az európai fenntarthatósági stratégia értelmében megerősödjön a legfontosabb gazdasági csoportok együttműködésének alapja. A vállalatok ilyen módon járulhatnak hozzá leginkább az európai társadalom teljesítményéhez. Mivel a nemzetközi versenyben az európai minőségi stratégiához nélkülözhetetlen a foglalkoztatottak erőfeszítése és tudása, tényleges bevonásuk a sikeres vállalatvezetés meghatározó eleme.

2.3 Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság irányelvjavaslata egy már régóta tartó politikai vitafolyamat törvényszerű eredménye. Jelen vélemény az Európai Parlament 2001 (3)., 2006. és 2007 (4). évi állásfoglalására, valamint a szociális partnerek 2005. évi közös nyilatkozatára (5) hivatkozik.

Az említett dokumentumokban olyan témák kerültek a középpontba, amelyek az európai szociális partnerek között az előterjesztett európai bizottsági javaslat tökéletesítése céljából létrejött megegyezésben is megtalálhatók: a tájékoztatáshoz és a konzultációhoz való jog jobb meghatározása annak érdekében, hogy a munkavállalók reális lehetőséget kapjanak a vállalkozásban hozandó döntések befolyásolására, illetve hogy megerősítsék a szakszervezetek együttműködési jogait és javítsák az eüt munkáját – például képzési lehetőségekkel a szükséges források rendelkezésre bocsátása mellett. Az irányelv átdolgozásának indoklásaként szerepel az is, hogy így koherens és hatékony jogi keretet lehet létrehozni, és meg lehet szüntetni az eüt-irányelv nemzeti szintű átültetésének hiányosságait.

2.4 Az EGSZB üdvözli, hogy ennek fényében az európai szociális partnerek az Európai Bizottság jelenlegi javaslatát az irányelv felülvizsgálati alapjaként fogadják el, és lényeges, alapvető kérdésekben közös vonásokat találnak, amelyeket bele kellene építeni a felülvizsgálat további folyamatába. Az EGSZB határozottan támogatja, és javaslataiban tartalmilag figyelembe veszi ezt a megegyezést, mivel segíti az irányelvjavaslat céljainak elérését.

2.5 Az EGSZB támogatja az eüt-irányelv átdolgozásának céljait, amelyeket az Európai Bizottság már a 2008. július 2-i javaslatban döntő fontosságúként kiemelt (6):

—	a jogbiztonság növelése minden érintett, azaz a munkaadók és munkavállalók vonatkozásában,

—	az EU/EGT területén a transznacionális tájékoztatáshoz és konzultációhoz való munkavállalói jogok érvényesülésének biztosítása, és ezáltal az eüt hatékonyságának növelése,

—	az eüt-irányelv alkalmazhatóságának javítása, és ezáltal az eüt-alapítások számának növelése,

—	nagyobb koherencia létrehozása a munkavállalók tájékoztatására és a velük való konzultációra vonatkozó európai irányelvek között.

3. A jogbiztonság növelése – koherencia biztosítása a tájékoztatásra és konzultációra vonatkozó uniós jogalkotásban

3.1 A 94/45/EK irányelv felülvizsgálatának célja, hogy a munkavállalók tájékoztatásának és a velük való konzultációnak a meghatározása összhangba kerüljön egyéb közösségi jogi eszközökkel, és ezáltal egyszerűsödjön a jogi keret.

Az EGSZB határozottan üdvözli ezt a törekvést, amely a felülvizsgálati javaslat preambulumbekezdéseiben több alkalommal is kifejezésre jut, megjegyzi azonban, hogy ha pontosabban vizsgáljuk, a szóban forgó európai bizottsági szövegjavaslat csak korlátozott mértékben felel meg ennek a szándéknak.

Ezt annak az újonnan megfogalmazott korlátozásnak a példáján mutatjuk be, amely az eüt transznacionális ügyekre vonatkozó hatáskörét érinti:

3.2.1 Azáltal, hogy a vállalkozások döntéseire vonatkozó transznacionális jelleg meghatározását az irányelv jelenlegi másodlagos követelményeiből átteszik az európai bizottsági javaslat 1. cikk (4) bekezdésébe az eüt mostantól csak akkor foglalkozhat egy adott üggyel, ha a vállalkozás döntése vagy a vállalkozás egészét, vagy legalább két, különböző tagállamban levő üzemet érint.

3.2.2 Nem érthető a transznacionális hatáskörnek az irányelv szövegébe újonnan beépített korlátozása, és az EGSZB szerint nem is ésszerű. Adott esetben oda vezethet, hogy a munkavállalók az egyik uniós tagállamban lekapcsolódnának a legmagasabb döntéshozatali szintről, amennyiben egy multinacionális vállalkozás, amelynek másik tagállamban van a székhelye, a foglalkoztatási körülményeik jelentős módosulásával járó döntést hozna. Ebben az esetben ugyanis az új meghatározás nem kötelezné a vállalkozást az eüt tájékoztatására és a vele való konzultációra.

3.2.3 Az EGSZB szerint továbbra is biztosítani kell, hogy az eüt-t akkor is rendszeresen bevonják, ha első pillantásra úgy tűnik, hogy a vállalkozás döntése csak egy uniós tagállamban fejt ki hatást, ugyanakkor egy transznacionális szempontból lényeges döntés részét képezte. Az EGSZB ezért az 1. cikk (4) bekezdésének megfelelő módosítása mellett száll síkra, amely biztosítja, hogy – ahogyan ezt az átdolgozott szöveg (12) preambulumbekezdése helyesen kifejti – „a közösségi szintű vállalkozások vagy vállalkozáscsoportok munkavállalói megfelelő tájékoztatást kapjanak és konzultáljanak velük, amikor az őket érintő döntés nem abban a tagállamban születik, amelyben őket foglalkoztatják”, illetve a vállalkozás egészét érinti. Az eüt-irányelv átdolgozása semmi esetre sem szűkítheti be az eüt tevékenységi körét.

Javaslatában az Európai Bizottság a tájékoztatásnak és konzultációnak a 2. cikk fogalmi meghatározásaiban szereplő, alapvetően pozitívan értékelendő új definícióját illetően sem tesz eleget annak a szándékának, hogy ezen a területen összehangolja a közösségi jogi alapokat.

3.3.1 Az eüt-ről szóló irányelv mellékletében foglalt másodlagos követelmények jogszabályilag világosan kimondják ugyan, hogy a konzultációnak lehetővé kell tennie a munkavállalók képviselői számára, hogy még a tervezett döntés meghozatala előtt megtárgyalhassák a vállalkozás irányításától az általuk kibocsátott véleményre kapott választ, de ezzel a szóban forgó szabályozás még nem tekinthető minden eüt-re érvényes normának.

3.3.2 Egyértelmű helyzetet és jogbiztonságot itt csak az európai szociális partnerek közös javaslata teremt, mely szerint ezt a pontos megfogalmazást be kell építeni a 2. cikk fogalmi meghatározásaiba:

—	a tájékoztatást formailag és tartalmilag úgy kell kialakítani, hogy a munkavállalók képviselői számára – az irányítás illetékes képviselőivel esetlegesen folytatandó konzultáció előkészítéseképpen – lehetővé tegye a tervezett döntések lehetséges hatásainak beható vizsgálatát,

—	konzultáció alatt olyan eljárás értendő, amely az eüt számára lehetővé teszi, hogy adott időn belül saját javaslatokat terjesszen elő, amelyeket a vállalkozás irányítása még mérlegelhet, amíg le nem zárul a döntéshozatali folyamat.

3.3.3 Ebben az összefüggésben az EGSZB utalni szeretne arra is, hogy nem következetes az I. mellékletben a másodlagos követelmények 3. pontjának szövege, amely a munkavállalók képviselőinek rendkívüli körülmények esetén érvényes jogaira vonatkozik.

Az új európai bizottsági javaslat kimondja, hogy ezek a jogok most már olyan „döntések” esetében is érvényesek, amelyek jelentős mértékben érintik a munkavállalókat. Az EGSZB szerint itt a „tervezett intézkedések” megfogalmazás a helyénvaló, különben a szóban forgó kijelentés ellentmond az időben történő tájékoztatásra és konzultációra vonatkozó törekvésnek, melynek jegyében az európai bizottsági szöveg egyéb részei készültek. Az EGSZB kéri a szöveg ennek megfelelő pontosítását.

3.4 Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy a 12. cikkben az érdekképviselet transznacionális testülete és nemzeti szintje között jobban összehangolja és világosabban elhatárolja a kompetenciákat és ezáltal a munkamegosztást. Ezen a területen is kétséges azonban, hogy a törekvés megfelelően eredményes-e.

Minden érintett érdeke, hogy a munkavállalók különböző szintű képviselői ne kapjanak különböző időpontokban különféle információkat ugyanabban a témában. Ezért az irányelvben biztosítani kell, hogy mind az eüt, mind pedig a nemzeti szintű munkavállalói képviseletek tájékoztatást kapjanak az olyan tervezett döntésekről, amelyek a munka- és foglalkoztatási körülmények jelentős változásához vezetnek. Ezt az európai szociális partnerek is határozottan kiemelték megegyezésükben.

3.5 Az EGSZB üdvözli, hogy az európai bizottsági javaslat 12. cikkének (5) bekezdése értelmében az átdolgozott eüt-irányelvben megállapított optimalizált normákat a nemzeti és európai jogalkotás közötti összehangolás során nem szabad a nemzeti jogalkotásban már elért magasabb normák korlátozására felhasználni.

Az EGSZB szerint az európai bizottsági javaslatban olvasható félreérthető megfogalmazás – „nem képezhet megfelelő alapot semmiféle visszalépésre” – nem támasztja alá ezt a szándékot. Az EGSZB örömmel venné, ha az irányelv szövegében is egyértelművé válna: itt annak biztosításáról van szó, hogy nemzeti szinten „nem csökken a munkavállalók védelmének általános szintje”, ahogy erről az európai bizottsági javaslat indokolásának 36. pontja is rendelkezik.

3.6 Az EGSZB üdvözli a rendelkezés arra irányuló javasolt módosításait, hogy az eüt-megállapodásokat újra lehessen tárgyalni, ha a vállalkozás szerkezetében bekövetkező jelentős módosítások következtében nem biztosított többé az összes munkavállaló gyakorlatban is megvalósítható és az egyeztetett normáknak megfelelő tájékoztatása, valamint a velük való konzultáció (6. cikk (2) bekezdés g) pont, 13. cikk (2) bekezdés és 13. cikk (3) bekezdés).

—	Különösen a 13. cikk (3) bekezdésének pontosításai üdvözlendők, melyek biztosítják, hogy az új tárgyalások során a létező megállapodások érvényben maradnak.

—

Az EGSZB hiányolja azonban annak megállapítását, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén kötelező a másodlagos követelmények alkalmazása, ahogy ez a 7. cikk értelmében is érvényes arra az esetre, ha nem születik megállapodás. A jogszabálynak biztosítania kell, hogy újratárgyaláskor transznacionális szinten ne legyen hiányos a képviselet.

3.7 Végezetül az EGSZB azt is örömmel veszi, hogy az Európai Bizottság a javaslatban kísérletet tesz az eüt kollektív képviseleti mandátumának kialakítására. Az európai szociális partnerek ezt a tényt is határozottan üdvözlik, de nyilatkozatukban kiemelik, hogy az eüt csak akkor tudja gyakorolni az irányelvből adódó mandátumát, ha rendelkezésére állnak a szükséges eszközök.

4. Az európai üzemi tanács eredményességének biztosítása – hatékonyságnövelés az üzemek hétköznapjaiban

4.1 Az EGSZB már más helyen is hangsúlyozta az európai üzemi tanácsok kiemelkedő szerepét és azt, hogy az eüt-k tagjaiban „egy új [európai] társadalom felépítésének közvetlen és elkötelezett” szereplőit látja (7).

Az európai jogalkotásnak ezért úgy kell kialakítania az eüt-t, hogy az eredményesen el tudja látni demokratikus és egyben gazdasági szerepét. Mindenekelőtt meg kell teremteni annak feltételeit, hogy az eüt rendelkezésére álljanak a szükséges munkaeszközök, valamint kommunikációs és képzési lehetőségek. Ezt az európai szociális partnerek is hangsúlyozták.

4.2 Az európai bizottsági javaslat eleget tesz ezeknek az elvárásoknak azáltal, hogy első alkalommal mondja ki, hogy az uniós tagállamokból származó eüt-tagoknak fizetésveszteség nélkül biztosítani kell az eüt-mandátumból közvetlenül következő továbbképzési lehetőséget.

A kompetenciabővítés lehetősége minden bizonnyal elősegíti majd a hatékonyság és működőképesség növekedését. Éppen ezért azonban következetesebb lett volna egyértelművé tenni, hogy az ilyen képzések költségeit – ahogy a gyakorlatban szokás – a vállalkozások vállalják magukra.

4.3 Az eüt-tagok közötti kommunikáció mélysége és gyakorisága szintén olyan tényező, amely befolyásolja e testület működőképességét. Ezért az EGSZB örömmel veszi, hogy az európai bizottsági javaslat javításokat tartalmaz ezen a téren:

—

Az eüt a vezetés és a koordináció hatékonyságának növelése érdekében az eüt-megállapodás keretében ezentúl „különbizottságot” (6. cikk (2) bekezdés e) pont) hozhat létre, amely az irányelv mellékletében szereplő új rendelkezés (1. d) pont) alapján legfeljebb öt tagot számlálhat, és rendszeresen ülésezhet.

—	Ez transznacionális szinten mind a munkavállalók, mind pedig a vállalkozás irányítása számára megbízható és állandó kiindulási pontot biztosít, különösen rendkívüli körülmények esetén.

4.4 Az EGSZB véleménye szerint azonban a dokumentum nem tart ki következetesen az eüt gyakorlati munkájának hatékonyabbá tételére irányuló törekvés mellett.

—

A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az eüt akkor tevékenykedik hatékonyan, ha a vállalkozás elegendő kommunikációs lehetőséget biztosít. Az EGSZB szerint ez mindenekelőtt azokban a vállalkozásokban adott, amelyekben évente rendszerint több mint egy ülésre kerül sor, és ezekhez nem nagy időbeli eltéréssel a vezetés távollétében zajló előkészítő és utókövető ülések kapcsolódnak – a gyakran önkéntes és a jogszabályi normákon túllépő megállapodásoknak megfelelően. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy az átdolgozott eüt-irányelvnek legalább ösztönöznie kellene a lehetséges ülések számának növelését azáltal, hogy a jogszabályban meghatározott normát kifejezetten minimumértéknek tekinti.

4.5 Az EGSZB e helyen általánosságban meg szeretné jegyezni, hogy az uniós tagállamok az új eüt-irányelv nemzeti jogszabályokba való átültetése során az eüt munkájára szánt eszközök megállapításakor túlléphetnek az irányelv minimális követelményein.

—

Ez vonatkozik például arra – a 10. cikk új, (2) bekezdésében meghatározott és üdvözlendő – kötelezettségre, hogy az eüt-tagoknak tájékoztatniuk kell az üzemekben alkalmazott munkavállalók képviselőit, illetve ilyen képviselők hiányában közvetlenül a munkavállalókat az eüt keretében megvalósult tájékoztatás és konzultáció tartalmáról és eredményeiről.

—

Az EGSZB szerint a tagállamok feladata, hogy az irányelv átültetése során olyan intézkedésekről gondoskodjanak, amelyek hatékony információáramlást biztosítanak az érdekképviselet európai, nemzeti és helyi szintje között. Ezen a téren olyan szabályozásokra lenne szükség, amelyek legalább az országos képviselők és az adott eüt vezetőbizottsági tagjai számára lehetővé tennék az egyes üzemekbe való közvetlen belépést. Lehetőséget kellene biztosítani arra is, hogy a munkavállalók képviselői országos szinten információátadást célzó találkozót szervezzenek, ha az adott uniós tagállamban több üzem van, mint eüt-képviselő, és üzemeket átfogó szinten nem épültek ki érdekképviseletek.

4.6 Az eüt tevékenységének gyakorlati tapasztalata arra enged következtetni, hogy a vele való konzultáció témáit nem kellene kizárólag a másodlagos követelményekben (I. melléklet 1. a) pont) felsorolt területekre korlátozni. A gyakorlat azt mutatja, hogy az eüt-t nem csupán a szerkezetátalakítással, hanem jóval több témával kapcsolatban megkeresik.

Számos helyen egyértelműen szélesebb körű párbeszéd folyik a vállalkozás irányításával, például továbbképzési vagy az üzemi munka-, egészség- és adatvédelmet érintő kérdésekről. Az EGSZB elvárta volna, hogy ez visszhangra találjon az eüt jogalapjának átdolgozása során, és az eüt jogosultságot kapjon különböző témák javasolására.

4.7 Az EGSZB méltányolja az Európai Bizottság kezdeményezését annak ösztönzésére, hogy az európai üzemi tanácsokban valamennyi munkavállalói kategória helyet kapjon. Ebben az összefüggésben emlékeztet a már korábbi véleményekben megfogalmazott javaslatára, mely szerint a vezetői állományt is be kellene vonni.

5. Az irányelv alkalmazhatóságának javítása és az európai üzemi tanácsok számának növelése

5.1 Napjainkban mintegy 850 transznacionálisan tevékenykedő vállalkozásban több mint 12 000 európai üzemi tanácsi tag élénkíti Európa demokratikus infrastruktúráját. Nem fér hozzá kétség, hogy az adott vállalkozásban javítják a szociális párbeszédet, valamint hozzájárulnak a döntéshozatal optimalizálásához és a döntések jobb végrehajtásához. Az Európai Bizottság nem titkolt érdeke, hogy az irányelv alkalmazási területén növelje az eüt-k számát. Az EGSZB szintén emellett foglal állást.

Annak érdekében, hogy több lehetőség legyen eüt-k alapítására, az EGSZB szerint az irányelv átdolgozásában a 11. cikk (2) bekezdésének olyan szabályozásokat és hatásos intézkedéseket kellene tartalmaznia, melyek vonzóbbá teszik az irányelv alkalmazását és megnehezítik kikerülését, illetve alkalmazásának szabályellenes mellőzését. Ez a törekvés már a szociális partnerekkel való konzultációról szóló európai bizottsági dokumentumban is szerepelt (8).

5.2 Az átdolgozás tervezetéből az derül ki, hogy az Európai Bizottság az eüt-irányelv gyakorlati átültetése és alkalmazása szempontjából nagy jelentőséget tulajdonít az európai szociális partnereknek, és komoly felelősséggel ruházza fel őket.

—	Az 5. cikk (2) bekezdésének c) pontjában bevezeti azt az új kötelezettséget, mely szerint az európai szintű szociális partnereket tájékoztatni kell a kötelezően létrehozandó különleges tárgyaló testület összetételéről és a tárgyalások megindításáról (5. cikk (2) bekezdés c) pont).

—	Határozottan elismeri továbbá az (európai) szakszervezeteknek és munkáltatói szervezeteknek az eddigi gyakorlatból ismert előremutató szerepét az eüt-megállapodások létrehozásának és újratárgyalásának támogatásában (5. cikk (4) bekezdés, illetve az indokolás 39. pontja).

5.3 Az EGSZB ebben az összefüggésben azt is örömmel veszi, hogy az előterjesztett európai bizottsági javaslat lényegesen javítja az eüt-k alapítási szakaszának körülményeit.

—	Ennek megfelelően a vállalkozások irányításának az összes érdekelt fél rendelkezésére kell bocsátania a tárgyalások megindításához nélkülözhetetlen információkat a vállalkozás szerkezetéről és létszámáról (4. cikk (4) bekezdés).

—	Várható, hogy e szükséges pontosítás a jövőben hozzájárul ahhoz, hogy ezen a téren elkerülhetők legyenek az esetleges viták. Korábban több alkalommal is az Európai Bíróság előtt kellett végigharcolni a problémás ügyeket (9).

5.4 Az EGSZB szerint az európai üzemi tanácsok jobb ütemben haladó létrehozását szolgálná az is, ha egyértelműen rövidebb lenne az a jogszabályban meghatározott határidő, amelyen belül le kell zárni a megállapodásról szóló tárgyalásokat.

—	A gyakorlatban a jelenlegi hároméves tárgyalási időszak aligha bizonyult alkalmasnak, mivel túlságosan hosszú. A legtöbb eüt-tárgyalás lényegesen rövidebb idő alatt lezárult.

—	Kritikus esetekben a hosszú időtartam a tárgyalások folyamatosságának megszakadásához és késlekedéshez vezetett. Ennek következtében egyes esetekben nem jöttek létre az eüt-irányelv 6. cikkének normáit követő tárgyalások.

Az EGSZB ezért amellett száll síkra, hogy az új eüt-irányelv csökkentse – például 18 hónapra – a tárgyalások maximális időtartamát, ahogy ezt az Európai Parlament már 2001-ben javasolta.

5.5 Végezetül az EGSZB hangot ad reményének, hogy az átdolgozott irányelv nemzeti jogalkotásba való átültetése idején is létrejönnek új eüt-k. Az EGSZB abból indul ki, hogy az ebben az időszakban újonnan alakuló testületekre vonatkozó megállapodások teljes egészében megfelelnek a hatályos 94/45/EK irányelv 6. cikkében meghatározott normáknak, illetve az irányelvben foglaltak nemzeti szintű megvalósításának, és hogy ezek a megállapodások az új irányelv hatálybalépése után is megőrzik jogi érvényüket.

5.6 Meglévő küszöbértékek és korlátozások. Az EGSZB megállapítja, hogy az eüt-irányelv átdolgozására vonatkozó európai bizottsági javaslat is ragaszkodik az eüt-k létrehozásával kapcsolatban a vállalkozásokra vonatkozó küszöbértékekhez, bizonyos ágazatokban (kereskedelmi hajózás) a munkavállalói csoportok kizárásához, valamint gazdasági ügyekben (Tendenzschutz, azaz az elméleti elképzelések védelme) a tájékoztatás és konzultáció korlátozásához. Sőt: a javaslat a transznacionális képviselet vonatkozásában egy új küszöbértéket is bevezet (országonként legalább 50 munkavállaló). Ennek során figyelmen kívül hagyja, hogy különböző tagállamokban ez alatt a küszöbérték alatt is létre kell hozni munkavállalói képviseleteket. Ezért az európai bizottsági javaslat 5. cikk (2) bekezdése b) pontjának (A különleges tárgyaló testület összetétele) és az I. melléklet (Másodlagos követelmények) 1. c) pontjának (Az eüt összetétele) megfogalmazásánál tekintetbe kellene venni a nemzeti szintű munkavállalói képviseletek meglétét.

Az EGSZB úgy véli, hogy ez igen nehezen egyeztethető össze az adott döntés által érintett munkavállalók időben történő tájékoztatására és a velük való konzultációra vonatkozó európai alapjoggal. Az EGSZB elvárta volna, hogy az átdolgozott irányelv foglalkozzon ezzel a problémával.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) COM(2008) 419 végleges.

(2) Lásd a következő EGSZB-véleményeket: Az európai üzemi tanácsokról szóló 94/45/EG irányelv konkrét alkalmazása és esetlegesen átdolgozásra szoruló szempontok, előadó: Josly Piette (HL C 10., 2004.1.14.); A szociális párbeszéd és a munkavállalók bevonása: kulcs az ipari szerkezetváltásra való felkészüléshez és a folyamat megfelelő mederben tartásához, előadó: Gustav Zöhrer (HL C 24., 2006.1.31.); Európai üzemi tanácsok: új szerep az európai integráció előmozdításában, előadó: Edgardo Maria Iozia (HL C 318., 2006.12.23.).

(3) Az Európai Parlament 2001. július 16-i jelentése alapján, előadó: Menrad (A5–0282/2001 végleges).

(4) P6-TA(2007)0185.

(5) Az európai szociális partnerek közös munkaprogramja (2003–2005). Lásd a 2005. április 7-i közös nyilatkozatot is: Lessons learned on European Work Councils [Az európai üzemi tanácsokkal kapcsolatos tanulságok]. Az európai szociális partnerek ebben a dokumentumban az eüt működési módjára irányuló átfogó vizsgálataik alapján kimutatták, hogy az európai üzemi tanácsok kedvező hatással vannak a szociális párbeszéd alakulására. A vizsgálatok hangsúlyozták többek között a vállalaton belüli szociális párbeszéd jelentőségét is.

(6) Lásd az európai szociális partnerekkel folytatott konzultációról szóló, 2008. február 20-i európai bizottsági dokumentumot (C/2008/660).

(7) Lásd az EGSZB véleményét: Európai üzemi tanácsok: új szerep az európai integráció előmozdításában, előadó: Edgardo Maria Iozia (HL C 318., 2006.12.23.).

(8) A szóban forgó európai bizottsági dokumentum célja, hogy az uniós tagállamokat az új irányelv révén „hatásos, arányos és visszatartó erejű szankciók” meghozatalára szólítsa. Lásd: C/2008/660, 7. o.

(9) Lásd a C-62/99. sz. Bofrost ügyben, a C-440/00. sz. Kühne & Nagel ügyben és a C-349/01. sz. ADS Anker ügyben hozott európai bírósági ítéletet.

MELLÉKLET

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményéhez

A következő módosító indítványokat, amelyeknél a támogató szavazatok száma az összes leadott szavazat legalább egynegyede volt, a vita során elutasították.

1.5. pont

A negyedik franciabekezdés a következőképpen módosítandó:

„—

A szavazás eredménye:

Mellette: 43

Ellene: 91

Tartózkodott: 5

3.2., 3.2.1., 3.2.2., 3.2.3. pont

A pontok törlendők.

A szavazás eredménye:

Mellette: 35

Ellene: 100

Tartózkodott: 5

3.3.2. pont

Az első franciabekezdés a következőképpen módosítandó:

„—

a tájékoztatást formailag és tartalmilag úgy kell kialakítani, hogy a munkavállalók képviselői számára – az irányítás illetékes képviselőivel esetlegesen folytatandó konzultáció előkészítéseképpen – lehetővé tegye a tervezett döntések lehetséges hatásainak beható vizsgálatát, a vállalkozások döntéshozatali folyamatának késleltetése nélkül ,”

A szavazás eredménye:

Mellette: 43

Ellene: 91

Tartózkodott: 5

4.2. pont

A második franciabekezdés a következőképpen módosítandó:

„—	A kompetenciabővítés lehetősége minden bizonnyal elősegíti majd a hatékonyság és működőképesség növekedését. Éppen ezért azonban következetesebb lett volna egyértelművé tenni, hogy az ilyen képzések költségeit – ahogy a gyakorlatban szokás – a vállalkozások vállalják magukra .”

A szavazás eredménye:

Mellette: 37

Ellene: 98

Tartózkodott: 9

28.7.2009

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 175/116

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről”

COM(2008) 414 végleges – 2008/0142 (COD)

(2009/C 175/22)

2008. július 23-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről

COM(2008) 414 végleges – 2008/0142 (COD).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2008. november 4-én elfogadta véleményét. (Előadó: Lucien BOUIS.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén (a december 4-i ülésnapon) 80 szavazattal 3 ellenében elfogadta az alábbi véleményt.

1. Megjegyzések és ajánlások

1.1 Az EGSZB különböző véleményeiben már foglalkozott az egészségügyhöz és a betegek jogaihoz kapcsolódó problémakörrel, ezért figyelemmel fogadja ezt az irányelvjavaslatot, annál is inkább, mivel nemcsak az Európai Bíróság ítéleteire ad választ, hanem a szöveg a betegjogokon és a tagállamok egészségügyi politikáinak összehangolásán alapul.

1.2 A szöveg újra megerősíti, hogy az egészségügyi rendszerek a tagállamok hatáskörébe tartoznak, és nem módosítják az ellátás költségeinek térítési gyakorlatait. Mindazonáltal a javasolt intézkedések hosszú távon hatással lesznek a szolidaritáson alapuló egészségügyi rendszerekre, valamint pénzügyi fenntarthatóságukra. Az EGSZB megkérdőjelezi tehát a konkrét végrehajtási rendelkezéseket a szubszidiaritás elvét illetően az egészségpolitikában, ezenkívül megjegyzéseket, illetve ajánlásokat fogalmaz meg.

1.3 Az EGSZB-t nyugtalanítja annak veszélye, hogy a különböző népességcsoportok közötti ellátásbeli különbségek növekedhetnek, ezért kéri, hogy az irányelvjavaslatba vegyenek fel egy olyan szövegrészt, amely szerint az egészségügyi ellátás során figyelemmel kell lenni az emberek egyenjogúságára, valamint elsőbbséget kell biztosítani azok számára is, akiknek a legnagyobb szükségük van erre, és/vagy akik a leggyengébb biztosítási védelemmel rendelkeznek.

1.4 Minden felhasználónak az az alapvető joga, hogy megkapja a minőséghez és biztonsághoz szükséges garanciákat, kötelezettségeket jelent a szabványosítás, a minősítés, a tárgyi és emberi kapacitás értékelése, valamint az egészségügyi ellátás megszervezése terén.

1.5 A határokon átnyúló egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés érdekében szükséges, hogy az egyes országok egészségügyi szerveinek kapacitásai kiegészítsék egymást és kiegyensúlyozottak legyenek a technikai és emberi szolgáltatások, az orvosi berendezések, és az ellátást nyújtók felelőssége vonatkozásában. Ennek a szakemberek képzésére, és az egészségügyi berendezésekre irányuló európai támogatási politika az előfeltétele. A betegek mobilitásának növekedéséhez kapcsolódó bizonyos gyógyászati kockázatokra különös figyelmet kellene fordítani.

1.6 Az EGSZB szerint a szövegnek nem szabad azt a szándékot sugallnia, hogy a betegek mobilitása váljon általánossá, hanem olyan keretet kell javasolnia, amely lehetővé teszi ennek a jognak a gyakorlását, biztosítva ugyanakkor azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik a beteg lakóhelyéhez legközelebb történő minőségi ellátást. A bevezetett mechanizmusoknak arányaiban nem szabad eltérniük a határokon átnyúló ellátás kereteitől.

1.7 Az EGSZB aggodalommal figyeli, hogy – túlnyomórészt pénzügyi szempontokra, és nem az egyes országok egészségügyi ellátórendszerének valós helyzeteire alapozva – az irányelv különbséget tesz a kórházi és a nem kórházi ellátás között, és azt ajánlja, hogy – a szubszidiaritás elvének, valamint a Szerződés 86. cikke (2) bekezdésének megfelelően – valamennyi tagállam határozza meg, mit ért kórházi és nem kórházi ellátás alatt.

1.8 Az egészségügyi ellátás más tagállamban történő igénybevételének – amelynek lehetősége minden polgár előtt nyitott – megkülönböztetés nélkül, valamint a beteg jogainak tiszteletben tartása mellett kell megvalósulnia, a Szerződés 13. cikkének megfelelően, valamint ahogy azt az EGSZB kifejtette (1), különösen a szakemberek, és a betegek számára is hozzáférhető, megfelelő információkkal ellátott egészségügyi kártya és európai orvosi dosszié segítségével.

1.9 A határokon átnyúló ellátás területén azért is szükség van hatékony tájékoztatási politikára, mivel kizárólag ezáltal tölthető fel tartalommal az ellátáshoz való egyenlő hozzáférés elve, és ez teszi lehetővé a felhasználók számára, hogy szabad és felvilágosult döntéseket hozzanak. Ennek kialakítása az egyes tagállamok felelőssége.

1.10 A tájékoztatás a károkozás esetén igénybe vehető fellebbezési rendszerekre, és a jogviták rendezésének szabályaira szintén vonatkozik; ebből a szempontból helytálló volna az egyablakos rendszert bevezetni, és szükséges lenne, hogy a beteg fellebbezését a lakóhelye szerinti bírósághoz nyújthassák be. Egyébiránt az EGSZB javasolja a kötelező biztosítási rendszernek valamennyi szakemberre való kiterjesztését.

1.11 Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek csökkentése érdekében az utólagos költségtérítés módjaira vonatkozó mechanizmusoknak nagy körültekintéssel kellene kezelniük a visszatérítési határidőket, valamint a gyógykezelési és a gyógyszerkiadási gyakorlatok, illetve az orvosi műszerekkel való felszereltség közötti eltéréseket az ellátás és a biztosítás helyszíne között.

1.12 A költségtérítési modellnek figyelembe kell vennie az egyenlőtlenség kockázatát, sőt jogviták kialakulásának lehetőségét is, hiszen a betegbiztosítási rendszerek nem homogének, és nemzeti sajátságokat mutatnak: harmadik fizető fél, kedvezményre feljogosító kártya, eltérő tiszteletdíjak, kijelölt orvosok, a beavatkozások kódja stb.

1.13 A tájékoztatási módszerek összességének nem csupán a terjesztett üzenetek biztonsági és minőségi követelményeinek kell megfelelnie, hanem ennél fontosabb, hogy lehetővé tegye a szabad választást az egyén számára, megkönnyítve ezzel a gazdasági versenyképesség, a kohézió, a társadalmi igazságosság, valamint a közös szolidaritás összeegyeztetését.

1.14 A nemzeti kapcsolattartó pontoknak kapcsolatban kell állniuk a különböző munkavállalói, családi és felhasználói szervezetekkel, valamint szorosan együtt kell működniük a betegbiztosító intézményekkel az információk átadása érdekében. Tájékoztatási/képzési tevékenységet szintén ki kell fejleszteniük, amelyek során orvosokat, paramedicinális szakembereket, valamint szociális munkásokat látnak el a határokon átnyúló egészségügyi ellátás lehetőségeiről szóló információkkal.

1.15 Kiemelt figyelmet kell fordítani az ellátás folyamatosságára, a betegek utókövetésére, az orvosi eszközök adaptálására, a gyógyszerfogyasztásra. Ehhez az egészségügyi szakemberek és intézmények összehangolt együttműködésére van szükség az ágazatokban, és a betegek hosszú ideig tartó gyógykezelésének a követése során.

1.16 Az európai referenciahálózatok kialakításával párhuzamosan fejleszteni kell az információs technológiákat, teljes mértékben átjárhatóvá kell őket tenni, és – lakóhelyétől függetlenül – valamennyi betegnek részesülnie kell az általuk nyújtott előnyökből. A szakmai tapasztalatcserének javítania kellene a tagállamok rendszereinek minőségét minden fél – intézmények, szakemberek, betegek stb. – érdekében.

1.17 A tagállamok által összegyűjtött statisztikai adatok összessége alapján az irányelv alkalmazásáról mérleget lehet majd készíteni. A statisztikai összesítésnek olyan mutatók kialakítását is lehetővé kell tennie, amelyek kimutatják az egészségügyi rendszerek erősségeit és gyenge pontjait, valamint a lakosság igényeit és preferenciáit. Ezt a jelentést be kellene nyújtani az EGSZB-hez is, amely vállalja a folyamat utókövetését, illetve esetlegesen új, saját kezdeményezésű vélemény kidolgozását.

1.18 A határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó tényleges betegjogok érvényesítéséhez elengedhetetlen, hogy rendelkezésünkre álljon egy bizonyos alkalmazkodási idő, hogy a gyakorlatokban mélyreható változások menjenek végbe, valamint hogy a szakemberek szemlélete megváltozzon, képzettségi szintje pedig fejlődjön. Ennek előfeltétele, hogy az elvekről szóló nemzeti szabályozásokba beillesszenek egy az egészségügy területén tevékenykedő különböző szereplők kölcsönös jogairól és kötelezettségeiről szóló európai chartát.

1.19 Az EGSZB számára nyilvánvaló, hogy az alkalmazott megközelítés nem tudta teljes mértékben összeegyeztetni az egészségügyben érvényesülő szubszidiaritás kérdését a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó következetes eljárásmódok igényével. Ez eltérő értelmezéseknek nyit kaput, és mind a betegek, mind az ápolók számára jogi nehézségek forrása.

2. A közlemény összefoglalása

2.1 A kérelem jogi és politikai háttere

2.1.1 Az Európai Bizottságot 2003-ban felkérték, hogy – az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata tükrében – tanulmányozza a határokon átnyúló egészségügyi ellátás jogbiztonságának javítási lehetőségeit.

2.1.2 A 2004-ben előterjesztett, a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv tartalmazott rendelkezéseket erre vonatkozóan. Ezeket az Európai Parlament és a Tanács elutasította, mivel úgy vélték, hogy nem vették megfelelően figyelembe az egészségügyi politikák – országonként jelentősen eltérő – sajátosságait, azok technikai összetettségét, valamint a finanszírozással kapcsolatos problémákat. Egyébiránt fontos megemlíteni a közvélemény érzékenységét is e tárgyban.

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy 2008-ban közleményt ad ki és irányelvre tesz javaslatot, amelyek célja világos és átlátható keret létrehozása, az Unión belüli határokon átnyúló egészségügyi ellátás biztosításához. Az egészségügyi ellátás külföldön történő igénybevételéről akkor beszélhetünk, ha a beteg ellátás céljából egy másik tagállam egészségügyi szolgáltatójához fordul. Ennek érdekében az Európai Bizottság a kórházi ellátás és a nem kórházi ellátás fogalmainak meghatározását javasolja.

2.2 Javasolt keret

2.2.1 Az ismertetett javaslat a Szerződésnek a belső piac megteremtéséréről és működéséről szóló 95. cikkére, és a közegészségügyről szóló 152. cikkére, valamint az Európai Alapjogi Chartára – a reformszerződés rendelkezéseiben átvett formában – vonatkozik.

2.2.2 A célkitűzések elérése érdekében a jogi meghatározások és az általános rendelkezések három fő téma köré szerveződnek: az Unió valamennyi egészségügyi rendszerének közös elvei, a határokon átnyúló egészségügyi ellátás specifikus kerete, valamint az európai együttműködés az egészségügy terén. Az irányelv pontosan meghatározza a más tagállamban nyújtott egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítésére vonatkozó elveket, valamint azokat az eljárásokat, amelyek alapján a betegjogok érvényesítésére a gyakorlatban a kórházi és nem kórházi egészségügyi ellátás közötti különbségtétellel sor kerül.

2.2.3 Ez a javaslat nem módosítja a társadalombiztosítási rendszerek koordinálására létrehozott szabályozási keretet.

2.2.4 Az irányelv pontosítja a követendő eljárásokat, és előirányozza a megfelelő mechanizmusok kialakítását a betegek nemzeti kapcsolattartó pontokon keresztüli tájékoztatása és segítése érdekében. Minden olyan beteg, aki az egészségügyi ellátáshoz saját országában belátható időn belül nem tud hozzájutni, egy másik tagállamban részesülhet ebben az ellátásban.

2.2.5 Az irányelv az európai referenciakeret létrehozásán, az egészségügyi technológiák értékelésén, valamint az információs technológiák és az online kommunikáció fejlesztésén keresztül szorosabb európai együttműködésre ösztönöz.

3. Általános megjegyzések

3.1 Az EGSZB különböző véleményeiben már foglalkozott az egészségügyhöz és a betegek jogaihoz kapcsolódó problémakörrel, ezért figyelembe veszi az Európai Bizottság azon szándékát, hogy a határokon átnyúló egészségügyi ellátás iránt érdeklődik.

3.2 Az EGSZB véleménye szerint ennek a megközelítésnek nem célja a betegek mobilitásának általánosítása, csupán javaslatot tesz egy e jog gyakorlását lehetővé tevő keretre. A kialakított mechanizmusoknak – méretük vagy költségük alapján – arányban kell állniuk a határokon átnyúló ellátás kereteivel.

3.3 A szöveg illeszkedik az Európai Unió, valamint a Tallinni Charta (2) értékrendjéhez. Ezek a szövegek mindenütt magas szintű és mindenki számára hozzáférhető egészségügyi ellátást javasolnak Európában.

Jelenleg a javasolt irányelv figyelmen kívül hagyni látszik a 27 tagállam egészségügyi rendszereinek összetett, változatos és eltérő jellegét. A különböző tagállamokban az eltérő egészségügyi rendszerek nagy valószínűséggel nem egyféleképpen fogják értelmezni az irányelvet. Ezért az EGSZB megfontolná konkrét végrehajtási rendelkezések meghatározását, és a kórházi és a nem kórházi ellátás világos meghatározását szeretné a betegek jogbiztonsága és az egészségügyi szolgáltatások biztonságának megerősítése érdekében.

3.4.1 A szöveg újra megerősíti, hogy az egészségügyi rendszerek a tagállamok hatáskörébe tartoznak, és teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamok hatáskörét az egészségügyi rendszerek megszervezése, az egészségügyi szolgáltatások nyújtása, valamint a beavatkozások térítése terén. Mindazonáltal a javasolt intézkedések hosszú távon hatással lesznek a szolidaritáson alapuló egészségügyi rendszerekre, pénzügyi fenntarthatóságukra, és a hozzájuk kapcsolódó jogok körére.

3.4.2 Mivel jelentősek a különbségek az egyes egészségügyi ellátások és költségeik között, az – ellátás költségeinek a beteg általi kifizetését követő – utólagos költségtérítési rendszer egyenlőtlenségeket, sőt jogvitát szülhet, mivel a nem homogén betegbiztosítási rendszerek nemzeti sajátságokat mutatnak. Az EGSZB attól tart, hogy az irányelv utat nyit a konkurenciának az egészségügyi piacon, és hogy a szolgáltatásokról szóló irányelv életbelépése után tulajdonképpen a teljes európai egészségvédelem minőségét megrendíti.

3.4.3 A határokon átnyúló egészségügyi ellátás hatékonysága és megfelelő igénybevétele azt is magában foglalja, hogy különböző országok egészségügyi intézményeinek kapacitását egymást kiegészítve, és kiegyensúlyozottan használják fel a technikai és emberi szolgáltatások, orvosi berendezések, és az ellátást nyújtók felelőssége meghatározásának vonatkozásában.

3.4.4 Mindenesetre amennyiben határokon átnyúló egészségügyi ellátásra kerül sor, a betegek joggal várnak el minőségi és biztonsági garanciákat. Ez az alapvető jog felveti a tanúsítási eljárások, a szakmai gyakorlatok értékelése, az orvosi felszerelések kapacitása, valamint sérelem esetén a kártérítési rendszer megszervezése harmonizációjának kérdését.

3.4.5 A határokon átnyúló egészségügyi ellátás terén a minőségi ellátás nyújtása, valamint a fogadó országban nyújtott ellátásba vetett bizalom szükségessé teszik bizonyos számú feltételek teljesülését az ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében, ezek többek között:

—	a személyes egészségügyi kártya közérthető volta és biztosítása valamennyi egyén részére születéstől fogva,

—	a szakemberek és a betegek számára is hozzáférhető, megfelelő információkkal ellátott európai orvosi dosszié,

—	az ellátás nyújtását rögzítő jegyzőkönyvek egységes nyelvezete,

—	az orvosi rendelvények felírásának összehangolt gyakorlata, különösen a molekula neve használatának általánosítása – a kereskedelmi elnevezés használata helyett, annak ellenére, hogy a gyógyszerek tekintetében a nemzetközi kereskedelmi szabályok az irányadóak,

—	az implantátumok, készülékek és orvosi eszközök szabványosítása és minősítése,

—	a kórházi orvosi és paramedicinális berendezések akkreditációs eljárásának elindítása, vagy akár európai minősítési rendszerének kidolgozása,

—	a gyógyszerek forgalomba hozatali engedélyének közösségi eljárása.

Mindehhez a feltételhez szükség van új technológiák kialakítására az informatikai rendszerek átjárhatóságával.

3.4.6 A rendszer felépítésének és a szakmai eljárásoknak a hasonló módosításához szemléletváltásra, és a szakemberek képzésének fejlődésére van szükség, ugyanakkor az egyes országok egészségügyi hatóságai hatáskörének, szerepének és felelősségi körének meghatározásában szintén kellenek jogi előrelépések, amihez elengedhetetlen egy bizonyos alkalmazkodási idő.

A valamennyi beteg előtt nyitott, határokon átnyúló egészségügyi ellátás lehetőségének az egészségügyi szolgáltatások egészéhez, és a szakemberekhez való egyenlő hozzáférésben kell megvalósulnia, nemre, fajra vagy etnikai származásra való tekintet nélkül, vallás vagy meggyőződés, fogyatékosság, életkor, vagy nemi irányultság szerinti megkülönböztetés nélkül. Ehhez többek között hatékony tájékoztatási politikára van szükség két szinten:

3.4.7.1 Az egészségügyi ellátási kínálatról szóló tájékoztató, amelyet az egészségügyi intézmények felelőssége mellett jelentetnek meg, és amelyet minden polgár rendelkezésére kell bocsátani, hogy dönteni tudjon arról, igénybe veszi-e a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatást. Arról szintén meg kellene bizonyosodniuk ezeknek az intézményeknek, hogy olyan sérülékeny csoportok, mint a társadalmilag elszigetelt, bizonytalan helyzetben élő személyek, hozzáférnek-e ehhez a tájékoztatáshoz.

3.4.7.2 A betegségekről, a lehetséges kezelésekről, azok előnyéről és hátrányáról, a struktúrák jellegzetességeiről, valamint az adott ellátást végző szakemberekről szóló tájékoztató.

3.4.7.3 Mivel ezek az információk egy egészségügyi szakemberrel való konzultáció keretében kerülnek átadásra, elvárható, hogy maguk a szakemberek is naprakész tudással rendelkezzenek az Európában létező lehetőségekről. Ezért tehát lényeges, hogy az egészségügyi szolgáltatást nyújtók és a nemzeti kapcsolattartó pontok között kapcsolat épüljön ki, amelynek előfeltétele, hogy ehhez megfelelő pénzügyi eszköz álljon rendelkezésre. Egyébiránt a nyelvi akadályokat is le kell küzdeni.

3.4.8 Teljes körű és a lényeget érintő tájékoztatásra van szükség, lehetővé téve a beteg számára a szabad és világos döntést, elkerülve a betegekkel való visszaélés lehetőségét és a kereskedelmi túlzásokat.

3.4.9 Egyedül az ilyen tájékoztatási kötelezettségek képesek tartalommal megtölteni az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés elvét – amelyet az irányelv megemlít – a határon átnyúló egészségügyi ellátás szükségességének indokától függetlenül.

4. Részletes megjegyzések

4.1 3. cikk

4.1.1 Az EGSZ kiemeli, hogy a javasolt irányelvet az előzetesen meghatározott közösségi rendelkezések, és különösen az 1408/71. sz. és a 883/2004. sz. rendelet sérelme nélkül kell alkalmazni.

4.2 4. d) cikk

4.2.1 Az EGSZB az egészségügyi szakemberek listáját hiányosnak tartja, és ki kívánja egészíteni paramedicinális szakmákkal, mint például logopédusok, szemészek stb.

4.3 5. cikk

4.3.1 Az EGSZB mindenekelőtt ezt a cikket emeli ki, és megjegyzi, hogy a kihívás a polgárok igényeinek és elvárásainak megfelelő ellátás garantálásában rejlik, amelynek során a polgárokat nemcsak az erre való joggal, hanem felelősséggel is felruházzák a jólét ösztönzése érdekében, kombinálva a gazdasági versenyképességet, a kohéziót, a szociális igazságosságot és a kollektív szolidaritást. Az EGSZB nagy figyelmet fog fordítani arra, hogy a minőségi és biztonsági normák meghatározása semmilyen szempontból se veszélyeztesse a tagállamok egészségügyi rendszereinek sokféleségét (152. cikk (5) bekezdés).

4.3.2 Az EGSZB hangsúlyozza az egészségügyi rendszerek jelentőségét a népesség, és különösen a leginkább elesettek szempontjából, ugyanakkor az ellátáshoz való jobb hozzáférésnek a gazdasági növekedésre gyakorolt hatását szintén; az EGSZB továbbá kiemeli, hogy az ellátáshoz való hozzáférést célzó minden erőfeszítés egymással összehangolva éri el a legnagyobb hatást.

4.4 6. cikk

4.4.1 Az EGSZB fontosnak tartja, hogy az utólagos költségtérítésre vonatkozóan bevezetett mechanizmus különös figyelemmel legyen arra, hogy a terápiás gyakorlatok, a gyógyszerkiadás, vagy a készülékek rendelkezésre bocsátása a kezelést végző állam feladata lesz, és nem a költségeket visszatérítő államé, amelynek az a felelőssége, hogy kialakítsa a biztosítási fedezet szempontjait. Ezért mind a költségtérítési arányokat, mind az ellátás folyamatosságára vonatkozó kötelezettségeket tartalmazó megfelelési listákat nyilvánosságra kellene hozni.

4.4.2 Az EGSZB aggodalmát fejezi ki az előre nem látható vissza nem térítésből eredően a betegre háruló többletköltség miatt. Hosszú távon a folyamatosság biztosítása érdekében ki kell majd dolgozni egy rendszert, amely ezeknek a kezeléseknek a költségeit a költségtérítés szerinti országra ruházza. Ez jelentős mértékben befolyásolhatja a finanszírozási rendszereket.

4.4.3 Az EGSZB arra törekedve, hogy elkerülje a kétsebességes orvosi ellátásnak a betegek és az államok kettős szempontjából való bármiféle ösztönzését, elengedhetetlennek tartja, hogy tisztázzák a költségek felszámolásának – a kezelés helyszíne szerinti tagállamban alkalmazott – módszerét, és a fizetés feltételeit. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a költségtérítés vonatkozásában ügyelni kell a modell strukturális szempontok alapján történő kialakítására.

4.5 7. és 8. cikk

4.5.1 Az EGSZB-t különösen aggasztja, hogy az irányelv különbséget tesz a kórházi és a nem kórházi ellátás között. Megjegyzi, hogy ez inkább pénzügyi szempontokon nyugszik, mint az egyes államok valós egészségügyi felépítésén.

4.5.2 Noha az Európai Bizottság kiegészítő lista összeállítását javasolja, az EGSZB a szubszidiaritás elvének, valamint a Szerződés 86. cikke (2) bekezdésének megfelelően – amennyiben egyértelmű visszaélés nem történik – a kórházi kezelés meghatározásának a tagállamok hatáskörébe történő utalását javasolja. Az (1) és (2) bekezdést ennek megfelelően módosítani kellene.

4.6 9. cikk

4.6.1 Az EGSZB szerint az előzetes engedélyeztetési rendszerek kedvezőnek bizonyulhatnak abban az esetben, ha ennek alkalmazása a beteg megfontolásából és tájékozottságából kifolyólag következik be, köszönhetően annak a párbeszédnek, amely a beteg és a költségeket átvállaló szervezet között jöhet létre. Egyébiránt ezek a rendszerek a specifikus kezelések költségeinek átvállalását is garantálhatják, mint például a szállítási költséget.

4.6.2 Az EGSZB az előzetes engedélyeztetésre vonatkozóan előzetesen közzétett kritériumoktól függetlenül úgy gondolja, hogy valamennyi elutasítást megfelelőképpen kell indokolni, és a betegek számára világossá kell tenni.

4.7 10. cikk

4.7.1 Az EGSZB szerint fontos, hogy rendelkezések szülessenek a betegek tájékoztatására vonatkozóan, lehetővé téve számukra a határokon átnyúló egészségügyi ellátás választását. Ezeknek az információknak nyilvánvalóvá kell tenniük különösen a szolgáltatással járó kötelezettségeket és a határokat, valamint a költségtérítési módozatokat és a beteg által fizetendő különbözetet.

4.7.2 Az EGSZB a kötelező biztosítási rendszernek (3) valamennyi szakemberre való kiterjesztését javasolja, valamint hogy nyújtsanak tájékoztatást azokról a fellebbezési rendszerekről, amelyekhez szándékos, vagy nem szándékos orvosi műhibából (terápiás kockázat) bekövetkező sérelem esetén fordulni lehet.

4.7.3 Az EGSZB helytállónak ítéli meg, hogy az egyablakos ügyintézés elvét alkalmazzák a panaszok benyújtásához, valamint hogy valamennyi jogvita a beteg lakóhelye szerinti joghatóság hatásköre alá tartozik.

4.7.4 Az EGSZB szerint az internetes tájékoztató szolgáltatások és oldalak a betegek tájékoztatásának fejlesztendő elemeit jelentik. Az információk forrásai és módszerei mindazonáltal nem merülhetnek ki ebben az egy eszközben, mivel sok polgár egyáltalán nem, vagy korlátozott mértékű internet-hozzáféréssel rendelkezik. Így fennállna annak a veszélye, hogy kétsebességes egészségügyi rendszert támogatnánk, ahol kizárólag a társadalmi szempontból kiemelt, és a leginkább tájékozott osztályok részesülhetnének a határokon átnyúló ellátáshoz való hozzáférés előnyeiből.

4.8 12. cikk

4.8.1 A nemzeti kapcsolattartó pontoknak – az információk alkalmas közvetítőjeként – kapcsolatot kell kiépíteniük a különböző munkavállalói szervezetekkel, a családokkal, valamint az egészségügyi ellátásban részesülőkkel, valamint szorosan együtt kell működniük a betegbiztosító intézményekkel és a szolgáltatók önigazgatási szervezeteivel. Ezen túlmenően szükséges, hogy ezek a kapcsolattartó pontok tájékoztató/képzési tevékenységet fejlesszenek ki a szakemberek, a paramedicinális gyógyítás személyzete, és a szociális munkások számára a határokon átnyúló egészségügyi ellátás keretén belül kínált lehetőségekről; nemzeti kapcsolattartó pontja felállításáért minden tagállam saját maga a felelős.

4.9 14. cikk

4.9.1 Az EGSZB kiemeli ezt a cikket, amely a gyógyszerfogyasztásra vonatkozóan lehetővé teszi az ellátás folyamatosságának biztosítását, azonban alkalmazását szigorú keretek közé kívánja helyezni, figyelembe véve az abból esetlegesen kialakuló túlfogyasztás, vagy akár a gyógyszerekkel való üzletelés kockázatát. Megjegyzi, hogy az irányelvjavaslat nem veszi figyelembe a korlátozott orvosi rendelvényre kapható gyógyszerek kiadását.

4.10 15. cikk

4.10.1 Az EGSZB véleménye szerint ez a cikk részben megválaszolja a tagállamokban nyújtott egészségügyi ellátás minősége közötti egyenlőtlenséghez kapcsolódóan megfogalmazódó aggodalmát. Ezeknek az európai referenciahálózatoknak a kialakítását továbbra is az információs és kommunikációs technológiák fejlődésének kell kísérnie, amelyeknek lakóhelytől független valamennyi beteg számára hozzáférhetőnek kell lennie.

4.10.2 Az európai hálózatok célkitűzései közé a következőket is be kellene illeszteni:

—	a (2) bekezdés a) pontja kiegészítéseként: „az értékelés, és a terápiás gyakorlatok alkalmazása alapján”

—	a (2) bekezdés d) pontja kiegészítéseként: „a diplomák elismerése, és az etikai kódexek szerinti eljárás”.

4.10.3 Egyébiránt amennyiben létezik eljárás a tagok hálózathoz történő csatlakozására, az EGSZB felhívja a figyelmet az értékelés fontosságára, valamint egy minősítési eljárás alkalmazására.

4.10.4 A hálózatra érvényesíthető kritériumok és speciális feltételeik listájában az EGSZB örömmel látná a következőket:

—	a (3) bekezdés a) pontjának ix) albekezdését a következőképpen kellene kiegészíteni: „az ilyen együttműködés különösen akkor bizonyul a leghasznosabbnak, amikor a felhasználók közreműködnek a megalapozott várakozási idő meghatározásában”,

—	a (3) bekezdés a) pontját x) albekezdéssel kellene kiegészíteni: „ösztönözzék a betegjogok közös chartájának elismerését és megfigyelését, amely ezeknek a jogoknak a hatékony alkalmazását garantálja, mind a beteg saját tagállamában, mind a határokon átívelő egészségügyi ellátás során”.

4.11 18. cikk

4.11.1 A tagállamok által összegyűjtött statisztikai adatok összessége alapján jelen irányelv alkalmazásáról mérleget lehet majd készíteni. Kívánatos lenne, hogy ezáltal olyan mutatókat is ki lehessen alakítani, amelyek segítségével még jobban megérthetőek az egészségügyi rendszerek erősségei és gyenge pontjai, valamint a népesség igényei és preferenciái.

4.12 20. cikk

4.12.1 Az előzetes engedélyeztetés módozatait pontosabban meg kellene határozni, és – elemzés céljából – az Európai Bizottsághoz kellene továbbítani.

4.12.2 Ezt a jelentést az EGSZB-hez is be kellene nyújtani.

Kelt Brüsszelben, 2008. december 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkára

Martin WESTLAKE

(1) Az EGSZB Betegjogok című saját kezdeményezésű véleménye, előadó: Lucien Bouis (HL C 10., 2008.1.15.).

(2) A chartát 2008. június 27-én írták alá a WHO európai országainak és régióinak miniszterei Tallinnban.

(3) Felelősségbiztosítás.

		ISSN 1725-518X doi:10.3000/1725518X.C_2009.175.hun
Az Európai Unió Hivatalos Lapja		C 175

Magyar nyelvű kiadás	Tájékoztatások és közlemények	52. évfolyam 2009. július 28.

Közleményszám	Tartalom	Oldal
	I Állásfoglalások, ajánlások és vélemények
	VÉLEMÉNYEK
	2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén
2009/C 175/01	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Jövőbeli beruházások az atomenergia-ipar terén és helyük az EU energiapolitikájában	1

2009/C 175/02	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: Szélessávú hozzáférés mindenkinek: gondolatok az egyetemes szolgáltatások körének fejlődéséről az elektronikus hírközlés terén	8

2009/C 175/03	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye A megújult lisszaboni stratégiával kapcsolatos hatékony irányítás	13

2009/C 175/04	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Gazdasági demokrácia a belső piacon	20

2009/C 175/05	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye A proaktív jogalkotásra irányuló megközelítés – újabb lépés a jobb közösségi szintű szabályozás felé	26

2009/C 175/06	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak kezelésével kapcsolatos kihívások leküzdése az EU-ban	34

2009/C 175/07	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Az uniós szintű közös cselekvés jelentősége a vidéki területek civil társadalmának megerősítése szempontjából, különös tekintettel az új tagállamokra	37

2009/C 175/08	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye A közlekedés/energia kettős kérdés fejlődésének társadalmi következményei	43

2009/C 175/09	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Az európai repülőgépipar helyzete és kilátásai	50

2009/C 175/10	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: A nagy áruforgalmat bonyolító kiskereskedelmi ágazat alakulása és a beszállítókra és fogyasztókra gyakorolt hatásai	57

2009/C 175/11	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Ipari szerkezetváltás, területfejlesztés és vállalati felelősség	63

	III Előkészítő jogi aktusok
	EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG
	2008. december 3–4-én tartott, 449. plenáris ülésén
2009/C 175/12	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: Zöld könyv – A bírósági határozatok hatékony végrehajtása az Európai Unióban: az adósok vagyonának átláthatósága	73

2009/C 175/13	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről szóló 98/26/EK irányelvnek és a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról szóló 2002/47/EK irányelvnek a kapcsolódó rendszerek és hitelkövetelések tekintetében történő módosításáról	78

2009/C 175/14	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – Jobb szakmai előmeneteli lehetőségek és több mobilitás: európai kutatói partnerség	81

2009/C 175/15	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi határozatra a polgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról szóló 2001/470/EK tanácsi határozat módosításáról	84

2009/C 175/16	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az energiahatékonyság jelentette kihívás megválaszolása információs és kommunikációs technológiákkal	87

2009/C 175/17	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az internet fejlesztése – Cselekvési terv az internetprotokoll 6-os verziójának (IPv6) európai alkalmazására	92

2009/C 175/18	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: Javaslat …/…/EK tanácsi rendeletre az új generációs európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer (SESAR) megvalósítása érdekében közös vállalkozás alapításáról szóló 219/2007EK tanácsi rendelet módosításáról	97

2009/C 175/19	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek a fémipari ágazatok versenyképességéről – Hozzájárulás az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájához	100

2009/C 175/20	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek az Európai Unió innovatív és fenntartható faalapú iparágairól – Hozzájárulás az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájához	105

2009/C 175/21	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre az európai üzemi tanácsok létrehozásáról vagy a közösségi szintű vállalkozások és vállalkozáscsoportok munkavállalóinak tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról	109

2009/C 175/22	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről	116

2009/C 175/23	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a biztosítékok egyenértékűvé tétele céljából a részvénytársaságok alapításának, valamint tőkéjük fenntartásának és módosításának tekintetében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében a Szerződés 48. cikkének második bekezdése szerinti társaságoknak előírt biztosítékok összehangolásáról	122

2009/C 175/24	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye Tárgy: Javaslat tanácsi irányelvre a 2006/112/EK irányelv 143. cikke b) és c) pontja hatályának bizonyos termékek végleges behozatalára kivetett hozzáadottérték-adó alóli mentességek tekintetében történő meghatározásáról (kodifikált szöveg)	123