31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/1

1.1

A CO2-kibocsátás csökkentése tárgyában kiadott különböző véleményeiben az EGSZB mindig határozottan támogatta az Európai Bizottság mindazon jogalkotási javaslatait, amelyek konkrét és világos célokat jelöltek meg az üvegházhatást okozó gázkibocsátás csökkentése érdekében, ami a klímaváltozás elleni küzdelem kulcsfontosságú eleme.

1.2

Az EGSZB egyetért a rendeletjavaslat törekvéseivel, amely a CO2-kibocsátást tartósan olyan szintre kívánja visszaszorítani, hogy a járműmotor-technológia fejlesztése révén 2012-ig teljesíthető legyen a javasolt 130 g/km határérték.

1.3

Az EGSZB ezen túlmenően szorgalmazza, hogy az integrált közösségi megközelítés keretében minden érintett szereplő vállaljon kötelezettséget a 120 g/km-es cél 2012-ig történő teljesítésére, az Európai Bizottság 2007. február 7-i közleményében foglaltaknak megfelelően; továbbá felhívja a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy mihamarabb fogadjanak el minden, a klímaváltozás visszaszorítására irányuló, függőben lévő jogalkotási javaslatot.

1.3.1

Az EGSZB hosszú távú célok kitűzését javasolja az Európai Bizottságnak, amint azt az Európai Parlament is jelezte: 2020-tól merészebb megoldásokra lesz szükség.

1.4

Az EGSZB különösen fontosnak tartja a személygépkocsikra vonatkozó adókról szóló irányelvjavaslat (COM(2005) 261 végleges) gyors elfogadását és a CO2-kibocsátási címkékről szóló 1999/94/EGK irányelv alkalmazását. Továbbá felszólítja az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő és koordináljon üzemanyag-hatékony járműveket népszerűsítő gépjárműreklám és -marketing kampányokat.

1.5

Az EGSZB indokoltnak tartja az autóiparra vonatkozó egyedi jogszabályok bevezetését, tekintettel arra, hogy ideje továbblépni az autóipar önkéntes kötelezettségvállalásainak szakaszából, amely – jóllehet jótékony hatását a személygépjárművek kibocsátásának számottevő csökkenése bizonyítja – nem volt képes biztosítani a kitűzött célok elérését.

1.6

Az EGSZB támogatja a javasolt stratégiát és koncepciót, de olyan reálisan megvalósítható intézkedéseket tartana kívánatosnak, amelyek megtalálják a megfelelő egyensúlyt egyrészről a környezeti szempontból kulcsfontosságú eredmények, másrészről a munkahelymegóvás kényszere között egy 13 millió munkavállalót foglalkoztató iparágban; csorbítatlanul megőrizve az európai gyártók versenyképességét az EU számára kétségkívül stratégiai jelentőségű ágazatban.

1.7

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a rendelet a legmegfelelőbb jogi eszköz, amely biztosítja a késedelem nélküli megfelelést és elkerüli a versenytorzulásokat. A javasolt intézkedések időbeli kereteit és részletes, valódi konszenzuson alapuló feltételeit jobban meg kell fontolni, megőrizve és megerősítve az EU-s gyártók versenyképességét a globális piacon, és elkerülve azt, hogy a szektoron belül egyes szegmensek mesterséges előnyökhöz juthassanak.

1.8

A fenti cél érdekében az EGSZB szerint az Európai Bizottságnak meg kellene fontolnia azt az opciót, hogy a jelenlegi, (Japán mintájára) kizárólag a gépjárművek tömegén alapuló kibocsátási határértékrendszer helyett nagyobb szerepet tulajdonítson más paramétereknek is – pl. az USA-ban a haszongépjárművek esetében használatos „alapterületnek” (nyomtáv és tengelytávolság szorzata).

1.9

Az EGSZB szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a rendeltetés lineáris függvényére (meredekségi százalék), mivel közvetlenül befolyásolja a gyártók közötti tehermegosztás módját. Maga az Európai Bizottság is kiemeli a hatásvizsgálat [SEK(2007) 1724] összefoglalójában: „Ezeknek a szempontoknak az alkalmazása – a kezdeti elemzések alapján – azt veti fel, hogy az egyensúly eléréséhez ebben a szakaszban az 50–80 fok közötti meredekséget kell tovább vizsgálni”, elismerve, hogy hasonlóan érzékeny témák jóval alaposabb hatásvizsgálatot igényelnek. A 60 fokos meredekség választása esetén nyitva maradnak a problémák, és kifogások is érkezhetnek egyes járműgyártók részéről, akik szerint ez az opció sem nem méltányos, sem nem kiegyensúlyozott. Az EGSZB azt javasolja, hogy a kérdés kellő megvitatását követően meghozott végső választás se előnyt, se hátrányt ne indukáljon.

1.10

A másik, alapos megfontolást igénylő aspektus a bírságok 7. cikkben tárgyalt rendszerének bevezetése. Az EGSZB egyetért az elrettentő szankciók koncepciójával, azonban úgy véli, hogy a meredeken emelkedő bírságok alapján az uniós gyártók nem lesznek képesek termelési láncukat sikeresen a tervezett időkorlátokon belül az új határértékekhez igazítani. Az intézkedések a jelek szerint nincsenek összhangban az egyéb szektorokra szabott rendelkezésekkel, miközben egyenlőtlenül sújtják a kis- és középméretű járművek, illetve a nagy járművek gyártóit, jóval súlyosabb terheket téve az utóbbiakra.

1.11

Az EGSZB úgy véli, hogy e bírságok meredeken emelkednek és végül a fogyasztói árakban csapódnak le, a terheket a fogyasztóra hárítva és akár versenytorzulásokat eredményezve, ezáltal pedig a gépjárműpark megújítását lassítja. Ezért felhívja az Európai Bizottságot, hogy a bírságokból befolyó összeget teljes egészében tartsa az autóiparon belül, ösztönzőket biztosítva a szennyező járművek fokozott kivonására, kampányokkal támogatva a szén-dioxid-kibocsátás szempontjának megjelenését a tudatos vásárlás során, és hozzájárulva a kutatáshoz és fejlesztéshez szükséges hatalmas forrásszükséglethez.

1.12

Az EGSZB szerint a tudományos kutatás kulcsfontosságú kérdés az ipar fejlettségi foka szempontjából. Jóllehet a kezdeti fázisban a meglévő technológiák segítségével is elérhetünk eredményeket, ésszerű feltételezés, hogy a jövőben a jelennel való „technológiai szakításra”, és fejlettebb technológiák bevezetésére lesz szükség.

1.13

Az EGSZB álláspontja szerint az új megoldások kutatásához hatalmas forrásokra és szilárd elkötelezettségre van szükség: ez pedig a tagállamokban, egyetemeken és technológiai kiválósági központokban bármely szinten folyó kezdeményezések koordinálásával kezdődik, amiben bátorítani kell a gyártók közvetlen részvételét.

1.14

Az EGSZB szerint egy autóipari Közös Technológiai Kezdeményezés (JTI) segíthetne mozgósítani a tudományos közösséget a fenti cél érdekében.

1.15

Az EGSZB úgy véli, a hatásvizsgálat nem volt elég mélyreható, amit maga a hatásvizsgálatot koordináló bizottság is kiemel. A SEC(2007) 1725 dokumentumban a hatásvizsgálatot végző bizottság a célok teljesülése esetén várható hatások tisztázását szorgalmazza, és magyarázatot vár a TREMOVE és az előzetes elemzés eredményei közötti eltérésekre. A koordináló bizottság hozzáteszi, hogy egyes érzékeny változók – pl. az üzemanyagárak és az autonóm tömegnövekedés (ATN) – esetében további elemzéseket kell végezni. Alaposabban értékelni kell a regionális hatásokat is, különös tekintettel a foglalkoztatásra, az autóipari beszállítói körre és a külső piacokon való versenyképességre.

1.16

Az EGSZB úgy véli, egy hasonlóan messzemenő következményekkel járó stratégia sikere érdekében megfelelő intézkedésekkel kell támogatni és védeni a meglévő európai ipari struktúrát, a jelenlegi versenyképességi szint megőrzését vagy növelését és az iparágban meglévő minőségi munkahelyek megóvását tartva szem előtt. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy kívánatos lenne a fokozatos bevezetés, mely 2012-re a végső célértékek 80 %-ánál nem alacsonyabb szint elérését írja elő, hogy a küszöb fokozatos emelésével végül 2015-re azok elérhetők legyenek.

1.17

A környezeti célok teljesítésének és a versenyképesség megőrzésének egyik kulcstényezője a kibocsátási határértékek szigorú alkalmazása az EU-n kívüli gyártók Európában értékesített járműveire. Ezek a maximális értékek az importált járművekre érvényesek.

1.18

Mivel a vizsgált javaslat csupán azon tágabb folyamat kezdete, melynek végcélja a környezeti problémák enyhítése az egész közlekedési ágazatban, az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy sürgősen dolgozza ki a könnyű haszongépjárművek, a nehéz haszongépjárművek és a kétkerekű járművek CO2-kibocsátásának csökkentését célzó jogszabályokat is, e gépjárművek kibocsátására vonatkozó valamennyi adat összegyűjtését követően.

1.19

Az EGSZB valóban fontosnak tartja a gépjárműiparra vonatkozó ágazati politikát, de szerinte ez távolról sem a közlekedéspolitikára vonatkozó szélesebb, globális kötelezettségvállalás „végösszege”. Ugyanakkor fontos emlékeztető e vállalásra, amely segíthet az egész ágazatot az uniós ipar más szektoraiban már régóta napirenden lévő környezetvédelmi célok felé orientálni.

1.20

Az EGSZB reméli, hogy a javasolt szektorspecifikus intézkedéseket a közlekedés iránti keresletre összpontosító fellépés kíséri majd. Létfontosságú, hogy a szigorú politika megkísérelje a közlekedés mind nagyobb részét az utakról más, kevesebb üvegházhatást okozó gázkibocsátással járó közlekedési módokra – pl. vasútra, belvízi hajóutakra vagy (ahol lehet, igen alacsony kibocsátású) tömegközlekedési eszközökre – terelni.

1.21

Az EGSZB javasolt formájában nem ért egyet a rendelet 9. cikkében előírt, ideiglenes eltérésre vonatkozó javaslattal, mivel az egyértelműen egyenlőtlen bánásmódot idéz elő a járműgyártók között. Véleménye szerint nélkülözhetetlen, hogy semmilyen olyan szabályozási előny ne jelenjen meg, amely torzítaná a versenyt.

1.22

Az EGSZB egy olyan modell kidolgozását javasolja, mely a CO2 kiszámításába belefoglalja mindazt a kibocsátást, amely kapcsolatban van a gépjárművek gyártásával. A szén-dioxid-kibocsátást életciklusuk egészére vonatkozóan kellene tekintetbe venni.

1.23

E cél eléréséhez vitát kell kezdeményezni az életstílusról, amivel az EGSZB a közelmúltban több specifikus véleményében is foglalkozott. Széles körben elterjedt nézet, hogy ha a magáncélú gépjárművek száma és mérete tovább nő, és a magas üvegházhatást okozó gáz- és NOx-kibocsátású haszongépjárművek továbbra is előnyben részesülnek, a CO2-kibocsátás 20 %-os csökkentésének célja nem teljesíthető. Ezt nem lehet és nem szabad elfogadni.

2.1

Az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye, amelyet az Európai Közösség nevében a Tanács 1993. december 15-i 94/69/EK határozata hagyott jóvá, minden féltől megköveteli az éghajlatváltozás enyhítését célzó programok kidolgozását és végrehajtását.

2.2

Az Európai Bizottság válaszul jogalkotási javaslatok sorozatát dolgozta ki, melyek 2007. januárjában csúcsosodtak ki, amikor az EU a nemzetközi tárgyalások kontextusában a fejlett országok üvegházhatást okozó gázkibocsátásának 30 %-os csökkentésére irányuló javaslatot terjesztett elő (az 1990-es szinthez képest), amiből 2020-ig 20 %-ot kell megvalósítani. E célszámokat később a Tanács és az Európai Parlament is jóváhagyta.

2.3

Az egyes szektorok elemzése azt mutatja, hogy miközben az üvegházhatást okozó gázkibocsátás globális szintje megközelítőleg 5 %-kal csökkent az 1990–2004 közötti időszakban, a közúti közlekedésből származó CO2-kibocsátás ugyanabban az időszakban 26 %-kal nőtt.

2.4

A fentiekre való tekintettel egyedi jogszabályokra van szükség ahhoz, hogy a közlekedési ágazat összhangba kerüljön az üvegházhatást okozó gázkibocsátás globális csökkenő tendenciájával. Konkrétabban sürgősen fel kell lépni a személygépjárművek kibocsátásának megfékezése érdekében, mivel e járművek 12 %-ban felelősek az EU globális szén-dioxid-kibocsátásáért (CO2), amely a legfőbb üvegházhatást okozó gáz.

2.5

Bár az autóiparban végbement jelentős technológiai fejlődésnek köszönhetően 1995 és 2004 között 12,4 %-al csökkent a CO2-kibocsátás az üzemanyag-hatékonyság révén, a közlekedés iránti folyamatosan növekvő kereslet és a járművek méretének növekedése teljesen semlegesítette ezt a tendenciát, és valójában az üvegházhatást okozó gázkibocsátás globális szintjének növekedéséhez vezetett a közlekedési szektorban.

2.6

Mindezek eredményeképpen specifikus kezdeményezések nélkül rendkívül valószínűtlen, hogy az EU képes lesz teljesíteni azt a vállalását, hogy az újonnan gyártott autók átlagos kibocsátásának szintjét 120 g CO2/km-re visszaszorítja.

3.1

A Közösség CO2-kibocsátás-csökkentési stratégiája 1995-ben kezdett körvonalazódni. Alapját három elem képezte:

3.2

1998-ban az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA) kötelezettséget vállalt arra, hogy 2008-ig 140 g/km-re csökkenti a területén eladott új autók átlagos szén-dioxid-kibocsátását, miközben a japán és a koreai autógyártók szövetsége (JAMA, illetve KAMA) is hasonló tartalmú kötelezettségvállalást fogadott el a kibocsátás 2009-ig történő csökkentésére.

3.3

Az Európai Bizottság e kötelezettségvállalásokat az 1999/125/EK (ACEA önkéntes vállalás), a 2000/303/EK (KAMA önkéntes vállalás) és a 2000/304/EK (JAMA önkéntes vállalás) közlemény kiadásával szentesítette. A kibocsátás ellenőrzésével kapcsolatban az EU elfogadta az új személygépkocsik átlagos fajlagos szén-dioxid-kibocsátását ellenőrző rendszer kialakításáról szóló 1753/2000/EK európai parlamenti és tanácsi határozatot.

3.4

2007. február 7-én az Európai Bizottság két párhuzamos közleményt adott ki a gépjárműipari szektorról:

3.5

E közlemények elmozdulásról számoltak be abba az irányba, hogy 2008/2009-re 140 g/km-re csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás, de arra a következtetésre jutottak, hogy ha nem kerül sor további intézkedések bevezetésére, akkor 2012-re nem sikerül elérni az új gépkocsik esetében 120 g/km-ben meghatározott közösségi célt.

3.6

Mindkét közlemény integrált megközelítés alkalmazását javasolta, két irányvonal mentén:

3.7

Az Európai Bizottság a közleményekben megállapította, hogy az új autók esetében kitűzött átlagos célértéket megvalósító jogszabályi keretnek tekintetbe kell vennie a következő tényezőket:

3.8

A Versenyképességi Tanács és a Közlekedési Tanács által előterjesztett, illetve támogatott keretszabályozás alapját a gépjárműgyártók közös erőfeszítése képezi, melynek célja több környezetbarát autó gyártása, s ugyanakkor a maximális költséghatékonyság.

3.9

Mindez azt jelenti, hogy a CO2-kibocsátás csökkentését egy valamennyi félre kiterjedő, integrált megközelítés révén kell elérni. Olyan jogalkotási javaslatra van tehát szükség, amely úgy teljesíti a célokat, hogy közben megóvja a gépjárműipar globális versenyképességét.

4.1

Az előterjesztett rendelet (COM(2007) 856) célja a „a személygépkocsik CO2-kibocsátásának csökkentése”, és megfelelő lépések megtétele annak érdekében, hogy a 130 g/km-es cél 2012-re teljesüljön. A rendelet a 2007/46/EK irányelv II. mellékletének meghatározása szerinti M1 kategóriájú gépjárművekre, valamint azokra a gépjárművekre alkalmazandó, amelyekre a típusjóváhagyás a 715/2007/EK rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében kiterjed, amennyiben e járműveket a Közösségben első ízben veszik nyilvántartásba és korábban a Közösségen kívül nem vették nyilvántartásba őket.

4.2

A javaslat integrált megközelítésbe illeszkedik, és további intézkedésekkel fog kiegészülni, 10 g/km-es újabb csökkentést irányozva elő a COM(2007) 19 végleges rendeletben meghatározott 120 g/km-es közösségi célérték teljesítése érdekében.

4.3

A CO2-kibocsátási szintek meghatározása során a rendelet egyaránt figyelembe veszi:

4.4

A javasolt rendelet további céljai:

4.5

Az Európai Bizottság megállapítja, hogy a rendelet összhangban áll az EU egyéb célkitűzéseivel és politikáival, és hogy kiterjedt konzultáció, valamint az Európai Éghajlat-változási Program keretében – valamennyi érintett közvetlen részvételével – létrehozott külön munkacsoport („CARS 21” csoport) munkája eredményeképpen született meg.

4.6

Jogalap. Az EK-Szerződés 95. cikke megfelelő jogalapnak tekinthető ahhoz, hogy a rendelet a belső piac valamennyi gazdasági szereplője számára egyenlő feltételeket biztosítson, az egészség és a környezet magas fokú védelme mellett.

4.7

Szubszidiaritás és arányosság. A javaslat megfelel a szubszidiaritás és az arányosság elvének, mivel – jóllehet nem tartozik a Közösség kizárólagos hatáskörébe – egy közösségi szintű jogszabály elfogadása megakadályozza az egységes piac akadályainak kialakulását, és leegyszerűsíti a személygépkocsik éghajlatváltozásra gyakorolt hatásainak csökkentésére irányuló összehangolt fellépést.

4.8

A jogalkotási eszközök megválasztása. Az Európai Bizottság álláspontja szerint a rendelet alkalmazása a leginkább helyénvaló jogi eszköz az előírások haladéktalan betartásának biztosítására és a belső piac működését hátrányosan befolyásoló versenytorzulás elkerülésére.

4.9

Nyomon követés. Az új gépjárművek szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó információkat, amelyek a 715/2007/EK rendeletben lefektetett, összehangolt mérési módszeren alapulnak, a tagállamoknak kell összegyűjteniük, és a rendelet 6. cikkében meghatározott eljárásnak megfelelően jelenteniük kell az Európai Bizottságnak.

4.10

Megfelelőségi igazolás. A 2007/46/EK irányelv előírja, hogy a gyártóknak minden új személygépkocsihoz megfelelőségi nyilatkozatot kell kiadniuk. A tagállamok csak akkor engedélyezhetik egy új személygépkocsi nyilvántartásba vételét illetve forgalomba helyezését, ha rendelkezik érvényes megfelelőségi igazolással. A tagállamok által összegyűjtött adatoknak összhangban kell lenniük a gyártó által a személygépkocsihoz kiadott megfelelőségi igazolással (az új rendelet 9. cikke szerinti mentességek kivételével).

4.11

Többletkibocsátási díj. A javasolt rendelet 7. cikke 2012-től kezdve többletkibocsátási díj megfizetésére kötelezi mindazon gyártókat, illetőleg – csoportosulás esetében – a csoportosulás vezetőjét, amelyek szén-dioxid-kibocsátása meghaladja az évi célértéket. A díj összege a 2012 utáni években jelentős mértékben növekedni fog; a díjból befolyó összegeket az EU költségvetési bevételének kell tekinteni.

5.1

2007. október 24-én elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament üdvözölte az Európai Bizottság stratégiáját, de ugyanakkor azt javasolta, hogy a kibocsátási célokat már 2011-től életbe kellene léptetni, hogy 2015-re – a gépjármű-technológia fejlesztésének köszönhetően – teljesülhessen a 125 g CO2/km-es célérték. A Parlament hangsúlyozta: a hosszú távú cél – a 95 g CO2/km érték elérése 2020-ra, illetve talán a 70 g CO2/km elérése 2025-re, utóbbit a legkésőbb 2016-ban esedékes felülvizsgálatnak meg kell erősítenie – teljesítése érdekében további erőfeszítésekre lesz szükség.

6.1

A fogyasztók magatartásának különös jelentősége van a gépkocsik CO2-kibocsátásának csökkenésére irányuló fellépés sikere szempontjából. Az Európai Bizottság ezért megkezdte az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó vásárlói tájékoztatásról szóló 1999/94/EK irányelv módosítására irányuló előkészítő munkákat, az új gépjárművek kibocsátással kapcsolatos célkitűzéseknek való megfelelőségét illetően, amelynek célja a gépjárműhasználók hozzájárulásának fokozása a kitűzött célok teljesítéséhez.

7.1

Akárcsak a CO2-kibocsátás csökkentésére vonatkozó európai bizottsági javaslatokról szóló véleményeiben, az EGSZB ismételten megerősíti támogatását minden olyan európai bizottsági jogalkotási javaslattal kapcsolatban, amely konkrét és világos célokat jelöl meg az üvegházhatást okozó gázkibocsátás csökkentése érdekében, ami a klímaváltozás elleni küzdelem kulcsfontosságú eleme.

7.2

Az EGSZB egyetért az alábbi észrevételek tárgyát képező irányelvjavaslat célkitűzéseivel. Egyúttal felhívja a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy sürgősen fogadják el a klímaváltozás enyhítésére irányuló, függőben lévő jogalkotási javaslatokat.

7.3

Az EGSZB kéri az európai intézményektől a személygépkocsikra vonatkozó adókról szóló COM(2005) 261 irányelvjavaslat gyors elfogadását, mely hozzá fog járulni a célkitűzések eléréséhez, nagyobb erőfeszítések megtételére ösztönözve a vállalatokat, valamint arra, hogy törekedjenek a CO2-kibocsátási címkékről szóló 1999/94/EGK irányelv mielőbbi továbbfejlesztésére a gépjárművekre vonatkozó reklám- és marketingkampányok előterjesztése és koordinálása révén. Utóbbiak keretében népszerűsíteni kell az üzemanyag-hatékony járműveket, és meg kell tiltani a legszennyezőbb járművek reklámozását.

7.4

Az EGSZB szerint az EK-szerződés 95. cikke megfelelő jogalap a javasolt rendelethez, mivel alkalmas arra, hogy a belső piac valamennyi gazdasági szereplője számára egyenlő feltételeket és az egészség és a környezet magas fokú védelmét biztosítsa.

7.5

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a rendelet a legmegfelelőbb jogi eszköz, amely biztosítja a késedelem nélküli megfelelést és elkerüli a versenytorzulásokat. Ez a választás szükségesnek tűnik, mivel az autóipar önkéntes kötelezettségvállalásai – jóllehet jótékony hatásukat a személygépjárművek kibocsátásának számottevő csökkenése bizonyítja – nem voltak képesek biztosítani a kitűzött célok elérését.

7.6

Az EGSZB egyetért a javaslattal, amely a CO2-kibocsátást a járműmotor-technológia fejlesztése révén 2012-ig 130 g/km-re kívánja visszaszorítani, de sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy immár nem tűnik megvalósíthatónak, hogy megmaradjon a 2012-re eredetileg kitűzött szigorúbb, 120 g CO2/km-es célkitűzés. Elfogadja, hogy az Európai Bizottság a 120 g/km-es célt most más módon, integrált megközelítés keretében – amely magában foglalja a jobb autógumiszabványokat, a fogyasztók figyelmének felkeltését a kérdés iránt, ösztönzőket a környezettudatos vezetésre (1) – és mindenekelőtt a bioüzemanyagok nagyobb mértékű alkalmazása révén javasolja elérni. Mivel azonban egyre nagyobb kétségek merülnek fel a bioüzemanyagok közlekedési ágazatban való használatára irányuló célkitűzés kivihetőségét és kívánatosságát illetően, az EGSZB ezt nem tekinti kielégítő alternatívának.

7.7

Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság most állapítson meg további célokat az autóipar számára a járművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményének az elkövetkező években történő javítására. Úgy véljük, hogy ha már most fokozatosan egyre szigorúbb célkitűzéseket állapítunk meg az elkövetkező évekre, azzal egyértelmű jelzést adunk a szabványokról, amelyek az adott években érvényben lesznek, így az európai ipar ennek megfelelően adaptálni tudja termelési terveit.

7.8

Az EGSZB úgy véli, a fenti cél elérése a gépjárműipar részéről jelentős hozzájárulás volna a közlekedési szektor üvegházhatást okozó gázkibocsátásának csökkentéséhez, mivel a szóban forgó időszakban 400 millió tonna csökkentést jelentene a CO2-kibocsátás szintjén.

7.9

Az EGSZB szerint a kutatásba és fejlesztésbe való jelentős beruházás kulcsfontosságú mind a rövid mind a hosszú távú célok elérése szempontjából. Mindez a tagállamokban, egyetemeken és technológiai kiválósági központokban bármely szinten folyó kezdeményezésekkel való szoros koordinációt igényel, a gyártók közvetlen részvételével.

7.9.1

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottság és a tagállamok figyelmét arra, hogy – akár ösztönző adóügyi rendelkezések révén – szükség van a jövedelmet támogató intézkedések bevezetésére a sokgyermekes családok esetében, akik kénytelenek nagyobb gépjárművet használni. Emellett tanulmányozni kellene az Unió keleti részein fekvő tagállamok piacainak valós helyzetét, ahol a gépjárműállomány átlagos életkora rendkívül magas és másod-, illetve harmadkézből adják el az autókat, amelyek a leginkább szennyezőek. Ezeken a helyeken bátorítani kellene a gépjárművek lecserélését, ideiglenes eszközök segítségével. Magától értetődő, hogy azok az országok, ahol az egy főre eső jövedelem alacsonyabb, nem tudják kihasználni a kibocsátások általános csökkentéséből fakadó előnyöket, mivel nincsenek abban a helyzetben, hogy beszerezzék az új modelleket, amelyek az e téren való nagyobb hatékonyság érdekében minden valószínűség szerint többe is kerülnek.

7.10

Nyilvánvalónak tűnik, hogy jóllehet a következő években a meglévő technológiák segítségével is elérhetünk eredményeket, ésszerű feltételezés, hogy a jövőben a jelennel való „technológiai szakításra” és fejlettebb technológiák bevezetésére lesz szükség.

7.11

Az EGSZB szerint egy Közös Technológiai Kezdeményezés (JTI) útnak indítása segíthetne mozgósítani a tudományos közösséget a fenti célok érdekében. A kezdeményezést megfelelő EU-s költségvetési előirányzat társfinanszírozná, a gyártókkal közösen, amint más fontos szektorokban – pl. a hidrogén- és üzemanyagcellák, a repülőgépgyártás és a légi közlekedés, az innovatív gyógyszerek, az IT-rendszerek vagy a nanoelektronika esetében – láthattuk.

7.12

Az EGSZB egyetért a bírságok 7. cikkben tárgyalt rendszerének 2012-től való bevezetésével és az elrettentő szankciók koncepciójával, de úgy véli, a bírságok összegét az autóipar érdekében hozott olyan intézkedések számára kellene hozzáférhetővé tenni, mint például:

7.13

Az EGSZB úgy véli, hogy ezen intézkedések és meredeken emelkedő jellegük tükrében az uniós gyártók nem lesznek képesek termelési láncukat a tervezett időkorlátokon belül sikeresen az új határértékekhez igazítani. A bírságok, melyek alighanem a fogyasztói árakban fognak lecsapódni, túl magasak és versenytorzulást eredményezhetnek, valamint más tevékenységi területekhez képest hátrányos helyzetbe hozhatják az ágazatot. Megoldást kellene találni ezeknek a költségeknek a kiegyenlítésére a szén-dioxid-kibocsátás korlátozásában érintett egyéb termelési ágak által viselt átlagos költségek figyelembe vétele mellett.

7.14

Az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság fontolja meg azt az opciót, hogy a jelenlegi, a gépjárművek tömegén alapuló kibocsátási határértékrendszer helyett más paramétereken – az „alapterületen” (a gépjármű nyomtávjának és tengelytávolságának szorzata) – alapuló rendszert vezessen be.

7.15

A rendeltetés lineáris függvénye (meredekségi %) közvetlenül befolyásolja a gyártók közötti tehermegosztás módját, és a környezeti hatások bizonyosságát. Minél közelebb van a 100 %-hoz, annál kevesebb tömeges gépjárműgyártónak kell viselnie a költségeket, és fordítva, minél inkább a 0 % felé közelít, annál több erőfeszítésre lesz szükség a célkitűzések eléréséhez (a 80 %-os meredekség 6 g további kibocsátást tesz lehetővé, szemben az 1,5 g-mal 20 %-os meredekség esetén). Az Európai Bizottság 60 %-os eltérést javasol, mely 4,6 g-mal több kibocsátást tesz lehetővé. Az EGSZB kéri, hogy fontolja meg ezt a javaslatot, mielőtt egy olyan rendeletet ad ki, mely előnyben részesíthet vagy hátrányosan érinthet bármilyen európai vállalkozást.

7.16

Amennyiben az Európai Bizottság ragaszkodik a tömeges opciót előnyben részesítő jelenlegi álláspontjához, a meredekség 2010-ben esedékes felülvizsgálatának nem lenne értelme és a tömeg növelését 2013-tól kellene figyelembe venni.

7.17

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy sürgősen dolgozza ki a könnyű haszongépjárművek, a nehéz haszongépjárművek és a kétkerekű járművek CO2-kibocsátásának csökkentését célzó jogszabályokat is, amelyekhez megbízható és ellenőrzött adatokra lenne szükség a valós kibocsátások tekintetében.

7.18

A környezetvédelem kulcsfontosságú aspektusán túlmenően az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy megfelelően vegye figyelembe e komplex folyamatnak a gépjárműiparban jelenleg foglalkoztatott 13 millió munkavállalóra kifejtett lehetséges hatásait is. Az egyre növekvő üzemanyagárak mellett, amikor a fogyasztók egyre inkább az üzemanyag árával kívánnak megtakarítást elérni, az EU autógyártói a hatékonyabb gépkocsik gyártásával versenyelőnyre tehetnének szert, ami kedvező lenne az EU-ban a foglalkoztatás szempontjából is.

7.19

Az EGSZB szerint megfelelő, praktikus intézkedésekkel kell támogatni az új, innovatív és hatékony technológiák területén folyó kutatásokat, az európai autóipar jelenlegi versenyképességi szintjének, valamint a minőségi munkahelyek megőrzésének és – ahol lehetséges – ösztönzésének érdekében.

7.20

Az EGSZB szerint a folyamat fontos eleme a kibocsátási határértékek maradéktalan, szigorú alkalmazása az EU-n kívüli gyártók Európában értékesített járműveire. A határértékeket a behozatal alapján állapítanák meg.

7.21

Az EGSZB úgy véli, a 2010-ben elkészítendő, elért eredményekről szóló jelentés kulcsfontosságú lehetőség lesz az egész stratégia értékelésére. Ezért azt szeretné, ha bevonnák a rendszeres értékelésekbe, és felhasználhatná ezen alkalmakat véleményének kifejtésére.

7.22

Az EGSZB úgy véli, a hatásvizsgálat nem volt elég mélyreható. Maga a hatásvizsgálatot koordináló bizottság is felhívta a figyelmet egyes kulcsfontosságú pontok tisztázására, tekintettel a kérdés fontosságára.

7.23

A hatásvizsgálatot vezető bizottság a SEC(2007) 1725. sz., dokumentumban az autóállomány összetételére és ezen keresztül a célok teljesülésére kifejtett várható hatások tisztázását és a TREMOVE (2) és az előzetes elemzés eredményei közötti esetleges eltérések megfejtését; egyes érzékeny változók – pl. az üzemanyagárak és az autonóm tömegnövekedés (ATN) – esetében további elemzések elvégzését; a regionális hatások alaposabb elemzését – különös tekintettel a foglalkoztatásra; valamint az autóipari beszállítói körre és a külső piacokon való versenyképességre kifejtett hatások tekintetbe vételét szorgalmazza. Az EGSZB egyetért e javaslatokkal, és reméli, hogy a hatásértékelés megfelelően ki fog bővülni.

7.24

A javasolt intézkedésekkel kapcsolatban az EGSZB sürgeti a közlekedés iránti kereslet csökkentését célzó intézkedéseket, amelyek a közlekedés mind nagyobb részét az utakról más, kevesebb üvegházhatást okozó gázkibocsátással járó közlekedési módokra – pl. vasútra, belvízi hajóutakra vagy a tömegközlekedési eszközökre terelik.

7.25

Az EGSZB nem ért egyet a rendelet 9. cikkében előírt ideiglenes eltérésre vonatkozó javaslattal, mivel az jelenlegi formájában megsérti a vállalkozásokkal való egyenlő bánásmód elvét, és a verseny torzulásához vezet ezen a hasonló jellemzőkkel bíró hasonló termékekkel foglalkozó speciális piaci szegmensen. Az EGSZB ugyanis úgy véli, hogy az eltérést az ezen az egyébként aprócska, 0,2 %-ot képviselő piaci szegmensen versengő valamennyi gépjárműgyártó számára engedélyezni kell (akár kapcsolódnak másokhoz, akár nem).

7.26

Az EGSZB hosszú távú célok kitűzését javasolja az Európai Bizottságnak, amint azt az Európai Parlament is jelezte: 2020-tól merészebb megoldásokra lesz szükség, különös figyelmet fordítva azok megvalósíthatóságára. Elengedhetetlenül fontos a kibocsátások további csökkentése, olyan jelzéseket kell küldeni, amelyek semmi kétséget sem hagynak a követendő út felől.

7.27

Az EGSZB olyan modell kidolgozását javasolja, mely a CO2 kiszámításába belefoglalja mindazt a kibocsátást, amely kapcsolatban van a gépjárművek gyártásával. Például tekintetbe kell venni, hogy egyes országokban igen sok gépjárműalkatrész rendkívül messziről érkezik, ezzel is hozzájárulva a gépjármű kibocsátásának növekedéséhez még annak forgalomba helyezése előtt. A szén-dioxid-kibocsátást életciklusa egészére vonatkozóan kellene tekintetbe venni, nem feledkezve meg még a bontásához szükséges CO2-ről sem.

7.28

Az EGSZB több közelmúltbeli véleményében is sürgette, hogy az Európai Bizottság indítson vitát az életstílusokról. Jóllehet egyetért a javasolt célkitűzésekkel, az EGSZB kiemeli, hogy ha a magánjárművek, a közúti szállító járművek és a többi, magas üvegházhatású gáz- és NOx-kibocsátású közlekedési eszköz a jelenlegi ütemben nő, és az Európai Bizottság megerősíti növekedési tervét, lehetetlennek bizonyulhat a CO2-szint 20 %-os csökkentésére irányuló – a közelmúltbeli európai bizottsági javaslatokban foglalt célkitűzés teljesítése.

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/8

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak a játékbiztonságról szóló irányelv felülvizsgálatára irányuló kezdeményezését, bár erre meglehetősen későn került sor, és a javaslat nem tűnik elég ambiciózusnak.

1.2

Az EGSZB megjegyzi, hogy a javaslat alapját képező hatásvizsgálatot 2004-ben végezték el, így az nem vette figyelembe az összes, az EU-hoz azóta csatlakozott országot.

1.3

Tekintettel arra, hogy a legutóbbi (2007-es) RAPEX-jelentés szerint egyre nő a játékokhoz kapcsolódó riasztások száma, az EGSZB meglepődve veszi tudomásul, hogy a hatásvizsgálat nem meggyőző, nem csupán a jelenlegi irányelv és a gyerekek játékokhoz kapcsolódó balesetei közötti kapcsolat tekintetében, hanem azért sem, mert beismerten hiányosak azok az ismeretek, amelyekkel meg lehetne határozni, hogy a jelenlegi javaslat miként befolyásolná a jövőben a játékok okozta balesetek számát – holott ez lenne a szóban forgó irányelv legfőbb kérdése és megalkotásának alapvető indoka.

1.4

Mivel az Európai Bizottság elismeri, hogy az EU-ban nincsenek megbízható és hiteles statisztikák a játékok okozta balesetekről, az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság az illetékes tagállami hatóságokkal együttműködve hozza létre az ilyen balesetekre vonatkozó statisztikai adatok megfelelő rendszerét, amely legyen legalább olyan átfogó, mint néhány más jogrendszerben jelenleg működő rendszer, valamint – a balesetek megelőzése érdekében – hozzáférhető a termelési és a marketinglánc összes szereplője számára (1).

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a javaslat jogi alapja inkább a Szerződés 153., és nem a 95. cikke kellene, hogy legyen, hiszen a legfontosabb kérdés – a gyermekek hatékony védelme – elsőbbséget élvez a határokon átnyúló játékkereskedelem egyszerű megkönnyítése előtt.

1.6

Az EGSZB ezenkívül úgy gondolja, hogy az új jogalkotási javaslat alkalmazási körének és természetének fényében, illetve a jelenlegi irányelvnek az egyes tagállamokban történő végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokra tekintettel, és mivel a teljes harmonizáció megközelítését fogadták el, a legmegfelelőbb jogi eszköz nem az irányelv, hanem a rendelet lenne.

1.7

Az EGSZB értékeli a javaslat technikailag és jogilag koherens és jól szerkesztett formáját, és általánosságban egyetért annak innovatív intézkedéseivel, köztük:

1.8

Az EGSZB ugyanakkor sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy számos kulcsfontosságú elem nem került bele, vagy nem megfelelően került bele a javaslatba. Ezek a következők:

1.9

Az EGSZB ezért határozottan sürgeti az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül javaslatának jelenlegi formáját, hogy az hitelesebb eszköz legyen a játékokat használó gyermekek hatékony védelme és biztonsága terén.

1.10

Az EGSZB felkéri az EP-t és a Tanácsot, hogy fogadja el az alábbiakban ismertetendő javaslatokat és ajánlásokat, és építse be őket az új irányelv elfogadásához vezető jogalkotási eljárásba.

2.1

Az Európai Bizottság először az 1970-es években jelentette be szándékát, hogy jogalkotási lépéseket tesz a játékbiztonság területén, több javaslatot is előterjesztve, melyeket később a politikai konszenzus hiánya miatt kénytelen volt visszavonni. Később a Tanács fogyasztóvédelemről és biztonságról szóló, 1986. június 23-i állásfoglalása (2) nyomán elfogadott új bizottsági javaslat mutatott rá általánosabban a játékokra vonatkozó definíciók, a gyártási szabványok, a főbb biztonsági előírások, a piacra bocsátási feltételek, illetve a gyermekek általi kockázatmentes használatra vonatkozó garanciák európai szintű harmonizálásának szükségességére.

2.2

Az 1988. május 3-i, 88/378/EK irányelv (3) egyike az olyan jogalkotási kezdeményezéseknek, amelyek a műszaki harmonizációnak és a szabványosításnak az 1985. május 7-i tanácsi állásfoglalásban (4) meghatározott új megközelítési elvein alapulnak.

2.3

Az EGSZB annak idején kötelező véleményt adott ki az irányelvjavaslatról (5), melyben üdvözölte annak tartalmát, sajnálatosnak vélte azonban a kidolgozásához szükséges hosszú időt, és – azokból az alapelvekből kiindulva, hogy minden játéknak megbízhatónak kell lennie, és hogy a gyermekek a veszélyekkel szembeni sebezhetőségük miatt különös védelemre szorulnak – hangsúlyozta, hogy a játékok biztonságának kérdését a termékfelelősségről szóló irányelv (6) tágabb kérdéskörének részeként kell tárgyalni.

2.4

Időközben az 1988-as irányelvhez számos kiigazítás (7) jelent meg, illetve jelentősebb módosítások tárgya is lett az 1993. július 22-i 93/68/EGK irányelvnek (8), illetve az irányelv végrehajtásáról kiadott bizottsági közleménynek (9) köszönhetően.

2.5

1992-ben és 2001-ben két irányelv került elfogadásra, illetve közzétételre az általános termékbiztonságról, amelyek általános szinten kiterjedtek a játékbiztonságra is (10) – ezek közül az utóbbi kiemelt jelentőséget tulajdonított „a Szerződésen – különösen a közegészségügyet érintő 152. cikken és a fogyasztóvédelmet érintő 153. cikken – végrehajtott változtatásoknak, és az elővigyázatosság elvének”.

2.6

Húsz évvel az 1988-as irányelv közzététele után az Európai Bizottság most új irányelvet terjeszt elő a kérdéses tárgyban, felismerve, hogy a hatályban lévő szabályozás időközben elavulttá vált; hogy az abban alkalmazott hatókört és koncepciókat világosabbá kell tenni, és összhangba kell hozni a jelenlegi körülményekkel; hogy sürgősen biztosítani kell a rendelkezések összhangját a termékek forgalmazására vonatkozó, közelmúltban előterjesztett általános keretszabályozással (11); illetve mindenekelőtt, hogy súlyos hiányosságok és egyenetlenségek mutatkoztak a különböző tagállamokban az irányelv átültetése, illetve végrehajtása tekintetében az alkalmazási területtel kapcsolatban, és hogy e kérdést meg kell oldani.

2.7

A mostani javaslat a három fő technikai tanulmányon alapul, amelyeket szerves részeként kell tekinteni. Ebből kettő az egyes veszélyesnek tartott anyagok játékgyártás során való felhasználására vonatkozó előírásokat tartalmazza; a harmadik egy általános hatástanulmány, melynek zárójelentése 2004-ben készült el.

2.8

Röviden összefoglalva az Európai Bizottság a javaslattal a következő célkitűzésekre törekszik:

3.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság kezdeményezését, bár meglehetősen későn került rá sor, tekintve, hogy a felülvizsgált irányelv több mint 20 éves, és időközben a játékok előállítási és forgalmazási paraméterei és módszerei alapvető változásokon mentek át, akárcsak természetes felhasználóik ízlése és szokásai. Az EGSZB továbbá úgy véli, hogy a jelen javaslatnak ambiciózusabbnak kellene lennie célkitűzéseiben, és rendelkezéseinek figyelembe kellene vennie a közelmúltban napvilágra került esetek által felvetett aggodalmakat, amelyek nemcsak a fogyasztóvédelem kérdésében illetékes európai biztos részéről váltottak ki kemény hangú nyilatkozatokat és állásfoglalásokat, hanem a 2007. szeptemberi EP-állásfoglalásban is tükröződnek (12), amellyel az EGSZB teljesen egyetért. Éppen ezért sajnálatos, hogy az EGSZB-vel folytatott megbeszéléseket az előkészületekben közvetlenül részt nem vevő Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság nem kísérte figyelemmel.

3.2

Az EGSZB meglepetéssel tapasztalja, hogy a hatásértékelés, amelyre a vizsgált javaslat alapul, több mint négyéves, és nem terjed ki az összes tagállamban tapasztalható helyzetre. Nem világos továbbá az sem, milyen módon vették figyelembe a fogyasztók, illetve családok képviselőit, illetve milyen mértékben vonták be őket a javaslat előkészítésébe.

3.3

Ami az Európai Bizottságnak az irányelv alkalmazása terén tapasztalható állítólagos hiányosságokkal kapcsolatos kritikáit illeti, az EGSZB meglepve veszi tudomásul, hogy e kritikákat nem kísérik az Európai Bizottság által kidolgozott kezdeményezések a közösségi jognak való megfelelés biztosítása érdekében.

3.4

Az EGSZB nehezen érti, hogy az Európai Bizottság rendelkezésére álló statisztikai adatok közismert hiányának, illetve hibáinak ismeretében hogyan lehetséges megfelelő következtetésekre jutni akár a megváltoztatandó állapotokról, akár a javasolt intézkedések hatékonyságáról. Azt azonban tudjuk, hogy az európai játékpiac – amely 2002-ben kiskereskedelmi árakon 17,3 milliárd EUR forgalmat bonyolított le, és több mint 9 milliárd EUR importot produkált – virágzó ágazat, mintegy 2 000 vállalattal, leginkább kkv-kkal, és több mint 100 000 embert foglalkoztat közvetlenül (13).

3.5

Az EGSZB szerint a szóban forgó javaslat természete megköveteli, hogy nemcsak a 95. cikket, hanem szükségszerűen a 153. cikket is jogalapnak tekintsük, amennyiben a javaslat hatálya nemcsak a belső piac kiteljesítéséhez kapcsolódik, hanem elsősorban egy különösen sebezhető fogyasztói kategóriát érint, amely semmiképpen sem sorolható egy kategóriába az „átlagos fogyasztóval”.

3.6

Ezen túlmenően az a tény, hogy a gyermekek a játékok közvetett fogyasztói, amennyiben nem ők vásárolják meg azokat, hanem a szüleik vagy más felnőttek teszik elérhetővé számukra a használatukat, szigorúbb megközelítés alkalmazására kellene, hogy ösztönözze az Európai Bizottságot annak biztosítása érdekében, hogy az érintett fogyasztói csoport tájékoztatásának és nevelésének szükségességét a rendelkezések megszövegezése is megfelelően tükrözze.

3.7

Az EGSZB megérti, hogy az Európai Bizottság a kérdésben a teljes harmonizációt választotta, de ismételten hangot ad meggyőződésének, amely szerint a hasonló esetekben minden tekintetben előnyösebb az irányelv helyett a rendelet jogi eszközét választani, a jogbiztonság nyilvánvaló előnyeivel együtt, és a késői vagy tökéletlen átültetés, illetve az ebből adódó egyenlőtlenségek kockázatai nélkül, utalva a jelenlegi irányelvvel (14) kapcsolatos, az Európai Bizottság által is elismert problémákra.

3.8

A kérdés természetére, a tudomány és a technika folyamatosan változó „jelenlegi állására” és az alkalmi balesetek lehetőségére való tekintettel – amint a Mattel-, illetve Fisher Price-ügy korábban megmutatták –, valamint a játékokhoz kapcsolódó riasztások számának aggasztó növekedése miatt (a legutóbbi, 2007-es éves RAPEX-jelentés azt mutatja, hogy messze ebből az ágazatból érkezett a legtöbb bejelentés – 31 %) (15), remélhető lett volna, hogy a javaslat levonja az események – különösen a piacfelügyeleti rendszer kudarcának – összes tanulságát, kivitelezhetőbb és végrehajthatóbb irányelvet alkotva, amely egy biztonságosabb játékpiachoz vezethetne. Ez azt jelentette volna, hogy kétség felmerülése esetén minden olyan eszköz használatát meg kell tiltani – a megfelelő szintű biztonság eléréséig –, amelyről joggal feltételezhető, hogy a gyermekek kezében játékként akár csak enyhe kockázatot is hordoz, az előreláthatatlan magatartást is szem előtt tartva: ezt az elvárást azonban a javaslat nem teljesítette.

3.9

Ami a CE-jelölést illeti, az EGSZB egyszerűen meg szeretné ismételni a termékek forgalmazásának közös keretszabályozásáról kiadott korábbi véleményében kifejtett álláspontját, vagyis hogy „a CE jelölés hitelességének hiánya az egész rendszer: a piacfelügyeleti hatóságok, a gyártók, a laboratóriumok és hitelesítők, és végső soron az új megközelítésű jogszabályok megfelelősége iránti bizalom hiányát jelenti” (16).

A szóban forgó esetben az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy mielőbb harmonizálja a jelen javaslat végleges szövegét a fent említett keretszabályozásra vonatkozóan elfogadott valamennyi jogszabállyal (17).

3.10

Az EGSZB teljes mértékben támogatja az EP azon javaslatát, amely egy – független harmadik felek által odaítélt – európai játékbiztonsági címke bevezetését szorgalmazza, és sajnálattal veszi tudomásul, hogy a javasolt jogszabály nem felelt meg teljes mértékben az EP 2007. szeptemberi állásfoglalásában megfogalmazott összes javaslatnak. Ezenkívül megismétli a kkv-kkal kapcsolatos aggodalmait, nem mintha azok kevésbé biztonságos játékokat állítanának elő, hanem – ahogyan az a fent említett véleményben is áll – a megfelelőségértékelési eljárásokban használt intézkedések arányosságára vonatkozóan, különösen a nem tömeggyártott vagy kis mennyiségben gyártott termékek esetében (18).

3.11

Az EGSZB véleménye szerint a játékgyártás során az összes, megfelelő módon potenciálisan veszélyesnek minősített anyagot teljesen ki kellene küszöbölni, egy olyan, a felelős gyártók számára arányosnak, kiegyensúlyozottnak és működőképesnek bizonyuló kereten belül, amely a hatóságok által is alkalmazható.

3.12

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság nemrégiben közzétett határozatát a mágneses játékokról, de meglepve tapasztalja, hogy ezt a kérdést a szóban forgó irányelvjavaslat nem is érinti. Tekintettel az ilyen típusú játékok jelentette veszély és a hozzájuk kapcsolódó eddigi balesetek komolyságára, az Európai Bizottság reakciója nem tűnik elég erősnek, hiszen csupán felszólítja a tagállamokat, hogy gondoskodjanak, a maguk választotta módon, a figyelmeztetés elhelyezéséről.

3.13

Az EGSZB úgy gondolja, hogy indokolt volna pontosabban meghatározni a büntetések szintjét, illetve természetét, ahogyan az Európai Bizottság már megtette olyan területeken, ahol a nem megfelelő magatartás okozta károk társadalmi szempontból jóval kisebb mértékűek.

3.14

Általánosságban az EGSZB sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a lehetőség kihasználatlan maradt, és az európai gyermekek védelmét nem helyezték legalább olyan szintre, mint ahogyan az már – a gyártók kezdeményezésére – néhány tagállamban, illetve más országokban megvalósul. Ezekben az országokban bizonyos típusú játékokat egyszerűen betiltottak, ahogyan az az EP által nemrégiben készíttetett tanulmányban áll (19).

3.15

Az EGSZB tisztában van a játékiparban uralkodó nemzetközi szintű kiélezett versennyel. Ezért nyomatékosan kéri az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy a jelen irányelv elfogadására irányuló jogalkotási folyamat során a módosító indítványok benyújtásakor legyenek tekintettel az ágazat versenyképességére. A cél nem a játékok biztonságosságának a fogyasztóvédelem – és különösen a gyermekek – rovására történő csökkentése, hanem a nemzetközi kereskedelmi szabályok szigorú betartása annak érdekében, hogy az európai vállalatok azonos feltételek mellett versenyezhessenek.

3.16

Végezetül az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy ne feledkezzen meg a játékgyártáshoz kapcsolódó szociális aggodalmakról, különös tekintettel a harmadik országokra, ahol gyermekeket dolgoztatnak embertelen munkakörülmények között hosszú órákon át, nap mint nap mérgező, rendkívül veszélyes termékeket kezelve, és hogy tegye világossá állásfoglalást az ökojátékok, illetve az etikus játékok mellett.

—

a termékek csomagolását, különös tekintettel arra a megoldásra, amikor a terméket műanyag zacskóba csomagolják,

—

egyes játékalkatrészek kilazulásának lehetőségét, melyeket így a kisgyermekek lenyelhetnek,

—

a játékok eltörés esetén szerzett tulajdonságait.

—

annak egyértelművé tétele, hogy nem szabad úgy használni vagy tekinteni, mint fogyasztási célú jelölési vagy címkézési rendszert, sem pedig mint független harmadik felek általi minőségi garanciát vagy tanúsítványt, hanem csak mint egy termékkövetelményeknek való megfelelési nyilatkozatot és műszaki dokumentumot, amelyet a gyártó vagy az importőr kötelessége és teljes körű felelőssége bemutatni a hatóságoknak és a fogyasztónak,

—

a megfelelőségértékelés különféle eljárásainak ésszerűbbé tétele,

—

a CE jelölés jogvédelmének megerősítése azzal, hogy közös védjegyként bejegyzik, ami azt jelenti, hogy a hatóságok gyorsan cselekedhetnek, hogy szigorúan fellépjenek a visszaélésekkel szemben, miközben nyitva marad a lehetőség a kiegészítő nemzeti jelölések alkalmazására,

—

a piacfelügyeleti mechanizmusok és a határokon történő vámvizsgálatok megerősítése,

—

a gyártók és a fogyasztók késztetése arra, hogy vizsgálják meg egy lehetséges önkéntes magatartási kódex létrehozása mellett és ellen szóló érveket; a kódex az európai és nemzeti minőségi jelzések és címkék – önkéntes vagy más módon történő – elterjesztésének hatékonyságáról szólna, továbbá arról, hogy ezek hogyan illeszkednek a CE jelöléshez”.

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/15

1.1

Az EGSZB hangsúlyozza a lisszaboni stratégia fontosságát, mivel ez segít megőrizni az egységes piac előnyeit, fejlődését és erősödését.

1.2

A jól működő, versenyképes és innovációbarát egységes piac létfontosságú ahhoz, hogy Európa helyt tudjon állni globalizált világunkban, és ugyanakkor jóléti normáit is megőrizhesse. Az EGSZB ezzel összefüggésben aggodalmát fejezi ki az Európai Bíróság közelmúltbeli, a munkavállalói kiküldéseket érintő ítéleteivel kapcsolatban, amelyeknek a közösségi joganyag szociálpolitikai részére vonatkozó hatásait jelenleg vizsgálja (1).

1.3

Az EGSZB kiemeli, hogy az egységes piac fejlesztése érdekében nagy jelentőséggel bír a tudományos kutatás és az innováció eredményeinek ösztönzése és hasznosítása, a nemzeti technológiaszolgáltatók támogatása az innovatív termékek és technológiák európai szintű népszerűsítésében, valamint a kutatási eredmények terjesztésének és nemzeteket átfogó kiaknázásának támogatása. Az egységes piac a lisszaboni menetrend végrehajtásának kulcsfontosságú eszköze. Célja az, hogy elősegítse a fogyasztók javát, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása előtti akadályok fokozatos felszámolása révén; igaz, számos akadály továbbra is fennáll. A fokozott integráció tagadhatatlan előnyökkel jár.

1.4

Az egységes piac felülvizsgálatára vonatkozó bizottsági intézkedéscsomag megfelelő alapot képez az egységes piac élénkítéséhez, de sikere nagymértékben függ majd attól, hogy a nemzeti kormányok és szociális partnereik mennyire képesek és készek felelősségük felvállalására és a kitűzött elvek valóra váltásához szükséges források biztosítására.

1.5

A meglévő jogszabályok és szabványok pontos és egységes érvényre juttatása egyike a legjelentősebb kihívásoknak. A hatásértékelések, az adminisztratív terhek és a jogszabályok betartásából eredő, a belső piac adóügyi szétaprózódása miatt felmerülő terhek csökkenése, a szociális partnerekkel és az érintettekkel – mindenekelőtt a kkv-kkal – való megfelelőbb konzultáció alapvető jelentőségű mind a szabályozási célok jobb megértése, mind az egyéb megoldások azonosítása szempontjából.

1.6

A kis- és középvállalkozások alapvetően hozzájárulnak az egységes piac eredményes működéséhez. A különféle formában működő kkv-k különösen fontos szerepet játszanak a szolgáltatói ágazatban, és az Unió gazdaságát támogató társadalmi kompromisszumok központi szereplői. A Small Business Act és a kkv-charta is elismeri, hogy a kkv-k a politikaalkotási folyamat fontos szereplői, és hasonlóan fontosak az uniós és tagállami intézmények szempontjából/számára is. Az EGSZB azonban úgy véli, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a kkv-knak a politikák végrehajtásában játszott szerepére, különös tekintettel a gazdasági, környezeti és társadalmi jellegű politikai célkitűzések megvalósításához való hozzájárulásukra.

1.7

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az Európai Globalizációs Alap a szolidaritás fontos eszköze, amely specifikus segítséget nyújt majd a világkereskedelmi sémák változása folytán fölöslegessé vált munkavállalók számára ahhoz, hogy új munkát találjanak. Az EGSZB üdvözli, hogy a rendszer a kkv-k alkalmazottaira is vonatkozik, azonban sajnálja, hogy nem elérhető az önálló vállalkozók számára, akik ugyanúgy ki lesznek szolgáltatva e változásoknak.

1.8

Az EGSZB felszólítja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak elegendő forrásokat az egységes piacra vonatkozó szabályok jobb végrehajtásához. Kezdeményezéseket kell továbbá kidolgozni az egységes piacra vonatkozó politika és a jól működő egységes piachoz nélkülözhetetlen politikák: a verseny-, a szociál- és a környezetvédelmi politika szinergiáinak fejlesztésére.

1.9

Az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak ügyelniük kell arra, hogy az egységes piac megfelelő működéséhez való hozzájárulást célzó új jogalkotási és szociális kezdeményezések egyaránt figyelembe vegyék az európai vállalkozások versenyképességére gyakorolt hatást, valamint a társadalmi és környezetvédelmi következményeket. A koherencia és a vállalkozások és fogyasztók jogbiztonsága érdekében, továbbá az egymásnak ellentmondó új kezdeményezések elkerülésére az új javaslatokra vonatkozóan – mind uniós, mind nemzeti szinten – el kell végezni egy, az egységes piaci kompatibilitásra vonatkozó tesztet (2) és a társadalomra, valamint a környezetre gyakorolt hatások elemzését.

1.10

Könnyen és megfizethető áron hozzáférhető igazságszolgáltatást kell biztosítani a polgárok és a vállalkozások számára, ideértve a megfelelő jogorvoslati és vitarendezési mechanizmusokat. Ehhez kapcsolódóan fejleszteni kell a peren kívüli vitarendezés eszközeit.

1.11

Az EGSZB fenntartás nélkül üdvözli az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 2007. november 20-ai közlemény célkitűzését, azaz „az általános érdekű szolgáltatásokra – köztük a szociális és egészségügyi ellátórendszerekre – vonatkozó uniós keretszabályozás megerősítését, a felmerülő konkrét problémákra konkrét megoldásokkal szolgálva”, valamint „ágazat- és témaspecifikus fellépések kombinációját”.

1.12

Mivel az elsődleges uniós jog, illetve a szerződések elismerik, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások szerves részét képezik az EU „közös értékeinek”, és hozzájárulnak a „társadalmi és területi kohézióhoz”, az ágazatspecifikus intézkedéseket (melyek az egyes szektorok sajátos jellegéhez idomulnak) kombinálni kell a problémaspecifikus megközelítéssel.

1.13

Azzal, hogy a gazdasági, illetve nem gazdasági szolgáltatások közötti megkülönböztetést, valamint az általános gazdasági érdekű szolgáltatások közös működési elveinek tekintetbe vételét bevezeti az elsődleges jogalkotásba, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló jegyzőkönyv pontosan érzékelteti, hogy a fogalmak, illetve sémák tisztázásának jelenlegi folyamata fontosabb, mint valaha, mivel így biztosítható, hogy a jövőben e szolgáltatások ne függjenek a jogalkotók és a bíróságok eseti megítélésétől.

1.14

Bár az Európai Parlament többször szorgalmazta az általános érdekű szociális szolgáltatások valódi jogbiztonságának megteremtését, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló közlemény néhány „gyakran feltett kérdés” megválaszolására szorítkozik, ami kétségkívül hasznos, de kötelező jogi erővel nem bír.

1.15

Az EGSZB ezért egy többoldalú, fokozatos, az ágazat- és problémaspecifikus szempontokat elegyítő koncepció kidolgozását javasolja, amely szükség esetén jogalkotási kezdeményezések elfogadásához is vezethet, és/vagy a szóban forgó elveket és feltételeket az érintett szektorokhoz igazítja (keresztirányú, problémaspecifikus megközelítés).

2.1

Az Európai Bizottság vizsgált intézkedéscsomagja számos kezdeményezést javasol, amelyeket öt munkadokumentum és két – az általános érdekű szolgáltatásokról, illetve az egységes piac szociális dimenziójáról szóló – közlemény támaszt alá (3).

2.2

Az EGSZB mindezen témákról korábban már adott ki véleményeket (4). A közelmúltban egy saját kezdeményezésű véleményt is kidolgozott az egységes piac külső dimenziójáról, és jelenleg dolgozik a szociális és környezeti dimenzió kérdésén (5).

3.1

Az EGSZB üdvözli, hogy a COM(2007) 724 végleges dokumentum hangsúlyt fektet a fogyasztók és a kkv-k szerepének erősítésére, miáltal jobban kiaknázhatják az egységes piac előnyeit, valamint elvárásaik és gondjaik is megfelelőbben megoldhatók. Ezért örömmel fogadja, hogy az egységes piac politikája különös figyelmet fordít a fogyasztókat is érintő területekre – pl. energia, távközlés, lakossági pénzügyi szolgáltatások, illetve kis- és nagykereskedelem.

3.2

A jövőbeli egységes piaci politika sikere attól függ, milyen mértékben képesek a tagállamok és az Európai Bizottság jobbá tenni működését. Az egységes piac „folyamatos munkát” és közös felelősséget jelent. A tagállamoknak jobban magukénak kell érezniük. A nemzeti hatóságok gyakran nem nőnek fel feladatukhoz az egységes piac irányítása tekintetében, újabb akadályokat teremtve ezzel, ami aláássa azt a bizalmat, amelyet az egységes piacnak kellene megteremtenie. Jobban el kell ismerni a társadalmi partnerek fontos szerepét az egységes piac támogatásában.

3.2.1

Az Európai Bizottság kiemelt prioritásnak tekinti a megfelelő végrehajtást. Megfelelő eszközöket kell kialakítani annak biztosítására, hogy a jogszabályok a gyakorlatban jobban érvényesüljenek. A közösségi szabályozás gyors és pontos átültetése és az adminisztratív egyszerűsítés a végrehajtás megkönnyítésének kulcsfontosságú elemei. A benne foglalt munkahely-teremtési és növekedési célkitűzések elérése szempontjából különösen fontos a szolgáltatási irányelv pontos átültetése.

3.3

Továbbra is prioritásnak tekintendő a polgárok és a vállalkozások azon problémáinak egyszerű és gyors megoldása, amelyekkel az egységes piacon belül találkoznak. A SOLVIT különösen hasznos eszköz, de a rendszer, illetve a rendszer hasznosságának kellő ismerete és a megfelelő – főként nemzeti szintű – források hiányában azonban nincs eléggé kihasználva. Bármely megoldási kezdeményezés – a SOLVIT-központok számára elegendő pénzügyi vagy humán erőforrást biztosító intézkedéseket is beleértve – feltétlenül üdvözlendő lenne, akárcsak a SOLVIT hatókörének bővítésére irányuló kezdeményezések.

3.4

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság meg kívánja könnyíteni és gyorsítani a szabálysértési eljárások lefolytatását, elsőbbséget biztosítva a nagyobb kockázatot jelentő és gazdaságilag jelentősebb eseteknek, a meglévő elrettentő eszközök hatékonyságának aláásása nélkül.

3.5

Sok tennivaló maradt még a helyben előállított és importált termékek piaci felügyelete területén. Ez a tagállami hatóságokra és az Európai Bizottság egyformán feladatokat ró.

3.6

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy helyezzen nagyobb hangsúlyt a kkv-k támogatására, a kkv-politikát összekötve az Európai Unió szociális és környezeti célkitűzéseivel, valamint hogy törölje el az összes nemzeti szintű nem tarifális akadályt, beleértve a tőke- és munkaerő szabad áramlásának akadályozását (6).

3.7

Általánosabb szinten továbbra is kulcskérdés, hogy az Európai Bizottság a jövőben is a Szerződés határozott védelmezőjeként lépjen fel, és gyakorolja az egységes piac megfelelő működése érdekében kezdeményezési jogát.

3.8

Az EGSZB fontosnak tartja a folyamatos erőfeszítéseket annak érdekében, hogy – a határokon átnyúló tevékenységek kiépülését támogató és az egységes piac megszilárdulását biztosító közösségi szabályozások ösztönzése révén – tovább csökkenjenek az egységes piac adóügyi szétaprózódásából adódó költségek.

4.1

Az EGSZB üdvözli a „teljeskörűbb politikaalakítás” célkitűzését, és „az érintettek fokozott bevonásának” vágyát. A szisztematikus hatásértékelés kulcsfontosságú.

4.2

A reprezentatív érintettekkel való konzultáció létfontosságú eleme a hatásértékeléseknek. A hatásértékeléseket független és külső szakértői testületnek is meg kell vizsgálnia, amelyben az adott jogszabály végső felhasználói csoportjainak is képviseltetnie kell magát.

4.3

Biztosítani kell a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését is, anélkül hogy veszélybe sodornánk a szociális eredményeket.

4.4

A koherencia és a vállalkozások és fogyasztók jogbiztonsága, továbbá az újabb akadályokat képező felesleges kezdeményezések elkerülése érdekében az új javaslatokra vonatkozóan – mind uniós, mind nemzeti szinten – el kell végezni egy, az egységes piaci kompatibilitásra vonatkozó tesztet, valamint a társadalomra és a környezetre gyakorolt hatások elemzését (7). A homályos, gyakran eltérő módon alkalmazott és értelmezett jogszabályok ellentmondásokat váltanak ki a közösségi szabályozáson belül.

4.5

Az egységes piaci szabályok gyakorlati végrehajtásáról való megfelelőbb tájékoztatás és adatszolgáltatás kiemelt fontosságú. Az Európai Bizottságnak készségesebbnek kell lennie a kötelezettségmulasztó tagállamokról való adatszolgáltatásban, és jobban segítenie kell a nemzeti szociális partnereket szerepük betöltésében azzal, hogy az egyes országokról szóló jelentéseit következetesebbé és átláthatóbbá teszi.

5.1

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a globalizáció a dinamizmus és a versenyképesség jelentős forrása, és hogy az egységes piac eszköze ugródeszkaként szolgálhat a globalizáció kihívásainak való megfeleléshez.

5.2

A kereskedelmi liberalizáció valóban az EU stratégiájának első pillére e területen. A dohai forduló ambiciózus lezárása, illetve a Globális Európa jegyében megindított, jelentős kihatású szabadkereskedelmiegyezmény-tárgyalások befejezése az EU sikerének mércéi lesznek.

5.3

A szabályozási és szabványügyi kérdések egyre inkább meghatározzák a vállalkozások nemzetközi mozgásterét. Az európai szabványosítási szervezeteknek – ilyen például a CEN, a CENELEC vagy az ETSI – tanácsadó szervezetekkel (ilyen pl. a NORMAPME (9)) együttműködve biztosítaniuk kell, hogy e szabványok az EU-ban és a fejlődő országokban egyaránt valamennyi vállalkozás számára elérhetőek legyenek, különös tekintettel a kisvállalkozásokra.

5.4

Az Európai Bizottság joggal hangsúlyozza a fokozott szabályozási együttműködés, megfelelőség és konvergencia szükségességét nemzetközi szinten. Az „univerzálisan elfogadott egységes ellenőrzés és egységes szabvány” elvét hosszú távú célnak kell tekinteni.

5.5

Az uniós szabályozásnak a versenyképesség fenntartását kell szolgálnia. Az uniós vállalkozásokra nehezedő túlzott terheket az uniós szabványok nemzetközi elfogadása nem kompenzálhatja. A partnerországokkal való szabályozási együttműködés nem lehet sikeres a más megközelítésekre is nyitott és innovatív szellem nélkül.

5.6

Az EGSZB biztatónak tartja azt az elkötelezettséget, hogy az Európai Bizottság az uniós szabályozást a nemzetközi bevált gyakorlatokhoz kívánja mérni, különös tekintettel az EU főbb kereskedelmi partnereinek bevált gyakorlataira. E viszonyítást módszeresen bele kell foglalni az uniós hatásértékelésekbe, és az EU-nak nyitottabbnak kell lennie a főbb kereskedelmi partnerekkel való szabályozási együttműködésekre. Az EU-nak hivatalosan el kell fogadnia a megfelelőségértékelés elismert nemzetközi szabványait.

5.7

Támogatni kell az EU törekvését, hogy globális szinten vezető szerepet vigyen a normaalkotásban és az ipari és élelmiszer-ipari termékekre vonatkozó, kiváló minőségű és tudományos alapú nemzetközi szabványok kidolgozásában. A közös szabványokhoz közös szabályozási célkitűzéseknek kell társulniuk. Az EGSZB szerint ezért nagyobb hangsúlyt kell helyezni a kétoldalú megállapodásokra és a nemzetközi szabályozó szervek hálózataira.

5.8

Az EU-nak továbbra is támogatnia kell a szabadkereskedelmet, egyúttal megfelelő szintű piaci felügyelettel védekezve a nem biztonságos termékek importjával szemben. Az Európai Bizottságnak ugyanakkor gondoskodnia kell arról, hogy ezeket az intézkedéseket, illetve a magánszabványok kialakuló rendszerét ne használják fel protekcionista célokra (10).

6.1

Az EGSZB támogatja azt az álláspontot, hogy a szociális dimenzió – a „növekedési és foglalkoztatási” stratégia mentén és az egészséges kkv-gazdaság hangsúlyozott támogatásán keresztül – elősegíti az egységes piac megfelelő működését.

6.2

Mivel a munkaerő-piaci integráció a legjobb garancia a társadalmi kirekesztés ellen, az Európai Bizottság „lehetőségek, hozzáférés és közösségvállalás” projektjének központi törekvésévé kell tenni az európai munkaerő-potenciál jobb kihasználását a gyorsan változó társadalmakban. Az Európai Bizottságnak a szociális partnerekkel együtt azon kell munkálkodnia, hogy e szempont kiemelten érvényesüljön a sebezhető, a bevándorló és a kisebbségi csoportok esetében.

6.3

A globalizáció kihívásai – a technológiai változások és az átalakulásban lévő társadalmi és környezeti realitások – megoldására a politikai erőfeszítéseket – a növekvő foglalkoztatási arányok és a magasabb termelékenységet elősegítő keretfeltételek biztosításán keresztül – a szociális célok elérésére kell összpontosítani.

6.4

Az EGSZB korábbi véleményeiben (11) hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a „rugalmas biztonság” (12) elve az összes EU-politikába beépüljön. A kkv-knak és különösen az önálló vállalkozóknak központi jelentőségük van a rugalmas munkaerőpiacok hatékony működésében. Ennek érdekében alaposabban meg kell érteni a kkv-k szerepét a szociálpolitikai rendelkezések vonatkozásában.

7.1

Az EGSZB kiemeli, hogy az egységes piac fejlesztése érdekében nagy jelentőséggel bír a tudományos kutatás és az innováció eredményeinek ösztönzése és hasznosítása, a nemzeti technológiaszolgáltatók támogatása az innovatív termékek és technológiák európai szintű népszerűsítésében, valamint a kutatási eredmények terjesztésének és nemzeteket átfogó kiaknázásának támogatása. Európa innovációs kapacitását nagyban befolyásolja az egységes piac minősége. Európai szinten össze kell hangolni a K+F erőfeszítéseket a „kkv-klaszterek”, a nagyvállalatok, a kutatóintézetek, az egyetemek és az új Európai Innovációs és Technológiai Intézet között.

7.2

A jogbiztonság költsége szempontjából versenyképesebb uniós szabadalmi rendszer felé való előrelépés kulcsfontosságú Európa innovációs kapacitása szempontjából. Ennek része az is, hogy előrelépést érjünk el egy olyan, közös európai szabadalmi igazságszolgáltatási rendszer terén, amely kiváló minőséget, költséghatékonyságot és megbízhatóságot nyújt valamennyi vállalat számára, illetve egy közösségi szabadalom terén, amely ugyancsak megfelel ennek a mércének, s amelyből főként a kkv-k profitálhatnának. A szellemi tulajdonjogok hathatós intézkedésekkel történő európai és nemzetközi szintű védelmére is szükség van a terjedő illegális másolás és hamisítás ellen.

7.3

A szociálpolitika igazgatásában az innovációnak ki kell terjednie a különböző szociális gazdasági szervezetekre (például a szövetkezetekre), amelyek megfelelő szabályozási felügyelet mellett közelebb hozhatják a szolgáltatásokat a felhasználói közösségekhez.

7.4

Az egységes piacra vonatkozó új politikának központi szerepet kell játszania a környezeti szempontból fenntartható világgazdaság kialakításában.

8.1

A kiegyensúlyozott fogyasztóvédelmi politika fontos szerepet tölt be a jól működő egységes piacon. Az EGSZB megítélése szerint a fogyasztók állnak a valóban befogadó egységes piacról alkotott európai bizottsági jövőkép középpontjában. Több figyelmet kellene fordítani a fogyasztók piaci tapasztalataira, például hatásértékelések végzése vagy a fogyasztói érdekek lisszaboni menetrendbe történő beépítése révén.

8.2

Az erőfeszítéseket egyetlen, a fogyasztók és a vállalkozások számára egyaránt előnyös közös piacra, valamint a szolgáltatási szektor lehetséges minőségjavító és fogyasztói bizalomnövelő gazdasági szerepére kell összpontosítani. A fogyasztóknak ténylegesen hozzá kell férniük az egész EU-ban a termékekhez és a szolgáltatásokhoz, és a vállalkozásoknak lehetőséget kell adni, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat az EU bármely pontján épp olyan könnyen értékesíthessék, mint saját piacukon. A kölcsönös elismeréssel párosuló harmonizáció megfelelő alapot képezhet e „kölcsönösen nyertes” helyzethez (13).

9.1

Az EGSZB számos véleményben (15) hangot adott az általános érdekű szolgáltatásokat érintő jogbizonytalansággal kapcsolatos aggodalmainak.

9.2

A közlemény kiemeli a Lisszaboni Szerződéshez csatolt, az általános érdekű szociális szolgáltatásokról szóló egyedi jegyzőkönyv (SIG-jegyzőkönyv) szerepét; e jegyzőkönyv az Európai Bizottság szerint következetes keretszabályozást kíván kialakítani, amely irányítja az EU fellépéseit, és egyúttal szilárd alapra helyezi az általános érdekű szolgáltatások fogalmának meghatározását (16).

9.3

Az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló közlemény másrészről csak futólag említi meg a Lisszaboni Szerződés új, 16. cikkét, anélkül hogy kifejtené annak következményeit, holott az említett cikk új jogi alapokra helyezi az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat (SGEI), a Tanácsra és a Parlamentre bízva a feladatot, hogy szabályozási eszközökkel, a rendes jogalkotási eljárás keretében dolgozza ki az általános gazdasági érdekű szolgáltatások megfelelő működését lehetővé tévő elveket és körülményeket.

9.4

Az SGEI megfelelő működésének elsőbbségét kimondó elv hatékony érvényesítése – amelyet a Lisszaboni Szerződés új 16. cikke mostantól lehetővé tesz – hozzájárul majd ahhoz, hogy kevésbé gyakran folyamodjanak döntésért a Bírósághoz.

9.5

A Lisszaboni Szerződésben számos újítás található, nem utolsósorban a fentebb idézett 16. cikk, illetve az általános érdekű szolgáltatásokra (SGI), illetve az általános érdekű nem gazdasági szolgáltatásokra (SNEGI) való rendszeres utalás. Ez segít az általános érdekű szolgáltatások problémáját új kontextusba helyezni a közösségi fellépésen belül, a szubszidiaritás elvével összhangban.

9.6

Az EGSZB álláspontja szerint az új Lisszaboni Szerződés (14. cikk, illetve általános érdekű szolgáltatásokról szóló jegyzőkönyv) éppen ezért csak kiindulópontja lehet egy új megközelítésnek, amely nagyobb jogbiztonságot és a nemzeti és közösségi SGI-koncepció következetesebb szabályozását eredményezi.

9.7

Az SGI-jegyzőkönyv az általános érdekű szolgáltatásokra vonatkozó szabályok kézikönyve, beleértve mind a gazdasági (SGEI), mind a nem gazdasági (SNEGI) szolgáltatásokat, de nem tesz kísérletet a két kategória közötti különbségtétel problémájának megoldására.

9.8

Azzal, hogy a gazdasági, illetve nem gazdasági szolgáltatások közötti megkülönböztetést, valamint az általános gazdasági érdekű szolgáltatások közös működési elveinek tekintetbe vételét bevezeti az elsődleges jogalkotásba, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló jegyzőkönyv jól mutatja, hogy a szóban forgó fogalmak és sémák tisztázásának folyamata most minden eddiginél fontosabb ahhoz, hogy jogbiztonságot tudjunk nyújtani az e szolgáltatások irányításáért felelős vállalkozások és testületek, valamint fő kedvezményezettjeik számára.

9.9

Az általános érdekű szolgáltatásokról szóló közlemény célja „az általános érdekű szolgáltatásokra – köztük a szociális és egészségügyi ellátórendszerekre – vonatkozó uniós keretszabályozás megerősítése, a felmerülő konkrét problémákra konkrét megoldásokkal szolgálva” és „ágazat- és témaspecifikus fellépések kombinációja”.

9.10

A fellépéseknek természetesen figyelembe kell venniük az egyes érintett szektorok specifikus jellegét. Mivel az elsődleges jog elismeri, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások szerves részét képezik az EU „közös értékeinek”, és hozzájárulnak a „társadalmi és területi kohézióhoz”, az ágazatspecifikus intézkedéseket (melyek az egyes szektorok sajátos jellegéhez idomulnak) kombinálni kell a problémaspecifikus megközelítéssel.

9.11

Az EGSZB ezért egy többoldalú, fokozatos, az ágazat-, és problémaspecifikus aspektusokat elegyítő koncepció kidolgozását javasolja, amely szükség esetén jogalkotási kezdeményezések elfogadásához is vezethet és/vagy a szóban forgó elveket és feltételeket az érintett szektorokhoz igazítja (keresztirányú, problémaspecifikus megközelítés).

10.1

Az EGSZB hangsúlyozza a lisszaboni stratégia fontosságát, mivel ez segít megőrizni az egységes piac előnyeit, fejlődését és erősödését.

10.2

Az Európai Bizottság bevezette az általános érdekű szociális szolgáltatások (SSGI) fogalmát, amelyet az általános érdekű szolgáltatásokról szóló fehér könyvben, két közleményben (17) és egy munkadokumentumban (18) ismertet.

10.3

A közlemény nem tartalmazza az SSGI fogalmának meghatározását, és jobbnak látja két nagyobb csoportra osztani az általános érdekű szociális szolgáltatásokat: egyrészről a törvény által előírt és kiegészítő szociális védelmi rendszerekre; másrészről a „közvetlenül az egyénnek nyújtott más alapvető szolgáltatásokra”.

10.4

Az Európai Bizottság kísérleti koncepciója jól mutatja az általános érdekű szociális szolgáltatások osztályozásának nehézségeit; e nehézségek abból fakadnak, hogy a szolgáltatások specifikus, egymástól sokban eltérő feladatokra terjednek ki, amelyek mélyen benne gyökereznek a nemzeti, illetve helyi kollektív preferenciákban.

10.5

A 2003-as zöld könyvről folytatott konzultáció során az érintettek többsége (helyi hatóságok, gazdasági szereplők, felhasználói csoportok képviselői) úgy nyilatkozott, hogy fokozott jogbizonytalanságot érez a rá vonatkozó közösségi joggal kapcsolatban, különösen ami a szolgáltatásnyújtás engedélyezését illeti. Világossá tették, hogy egyfajta „szürke övezetben” érzik magukat, amely gátolja munkájukat. Ez a következőkhöz vezetett:

10.6

Az Európai Bizottság ennek ellenére nem tette magáévá ezt a megközelítést, amely nyilvánvalóan ellentmond az általa szorgalmazott ágazatspecifikus megközelítésnek, és javaslatait jelenleg csupán néhány „gyakran feltett kérdés” megválaszolására és egy interaktív információs szolgáltatásra korlátozza, ami biztosan hasznos, de nincs kötelező jogi érvénye.

10.7

A jogbiztonság elvárásának való megfelelés érdekében – többek közt a Lisszaboni Szerződés 16. cikke alapján, amely új távlatokat nyit az általános gazdasági érdekű szolgáltatások, köztük az általános érdekű szociális szolgáltatások európai unióbeli helyét és szerepét illetően – tisztázni kell a fogalmakat és a köz érdekében végzett tevékenységekre vonatkozó közösségi keretszabályozásokat is.

11.1

Az EGSZB üdvözli a „Lehetőségek, hozzáférés, közösségvállalás: úton a XXI. századi Európa új szociális jövőképének kialakítása felé” (21) című közleményben megfogalmazott célkitűzéseket, amelyek címzettjei az EU polgárai, a civil társadalom és a vállalkozások, a kkv-kat is beleértve, és amelyek Európa olyan kulcsfontosságú eszközein alapulnak, mint az egységes piac, a lisszaboni növekedési és foglalkoztatási stratégia, illetve a fenntartható fejlődés stratégiája.

11.2

Az európai társadalmak jelenlegi változásai (huszonhét tagú EU, 500 millió állampolgárral, demográfiai átalakulás, globalizáció, technológiai fejlődés, gazdasági folyamatok stb.) új munkalehetőségeket és szakmai perspektívákat jelenthetnek, de a változásokhoz való alkalmazkodás így is a munkanélküliség és a kirekesztés veszélyét hordozza magában.

11.3

Az EGSZB támogatja, hogy az EU vállaljon nagyobb szerepet a hasonló strukturális változások könnyebbé tételében, előrejelzésében és előmozdításában, globális szinten kiállva az európai értékek mellett. A közlemény új, „életlehetőségeken alapuló” szociális jövőképet vázol fel a XXI. századi Európa számára, és igyekszik kiteljesíteni a 2008. február 15-én lezárult konzultációs folyamatot. A társadalmi változásokról és az „európai társadalmi valóság” fogalmáról folytatott vitába többek között az Európai Politikai Tanácsadók Irodáját (BEPA), a tagállamokat és az uniós intézményeket is bevonták. Az EGSZB üdvözli a törekvést, hogy e viták végső elemzése járuljon hozzá a 2008-ban beterjesztendő megújított szociális menetrend előkészítéséhez, és vegye figyelembe a Lisszaboni Szerződés által bevezetett új intézményi kereteket.

—

Lehetőségek – az élet jó indítására, arra, hogy az egyén megvalósítsa a benne rejlő lehetőségeket és a lehető leginkább hasznára tudja fordítani a nyitott és korszerű Európában kínálkozó lehetőségeket.

—

Hozzáférés – új és hatékonyabb módszerek a megfelelő oktatáshoz való hozzáférés, a munkaerőpiacon való előrejutás, a minőségi egészségügyi ellátáshoz és a szociális védelemhez való hozzáférés, valamint a kultúrában és a társadalomban való részvétel érdekében.

—

Közösségvállalás – a társadalmi kohézió és a társadalmi fönntarthatóság elősegítése, és annak biztosítása, hogy senki ne maradjon magára.

11.4.2.1

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy nincs „egyenszabású” univerzális megoldás Európa számára, és hogy a közös kihívások aktív polgári szerepvállaláson alapuló közös cselekvést igényelnek.

11.4.2.2

A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem és az életminőség javítása az egyének számára teremtett lehetőségeken keresztül létfontosságú elemei a gazdasági növekedés fenntartásának és a jóléti rendszerre nehezedő kockázatok csökkentésének. A bizalom kiépítése fontos az előrelépéshez, a korszerűsítéshez és a változtatásra való nyitottsághoz.

1)

az ifjúságba: az új társadalmi változások, valamint az innováción és technológiai igényeken alapuló új gazdaság szükségessé teszik, hogy nagyobb figyelmet kapjon az oktatás és a képzés. Az ifjúságba való befektetés pozitív hatással van mind a gazdasági fejlődésre, mind a társadalmi kohézióra. A lisszaboni menetrend az oktatást az európai társadalmi és gazdasági rendszer középpontjába helyezte, a tudást a globális szintű európai versenyképesség emelőerejévé téve;

2)

a kielégítő karrierbe: a dinamikus gazdaság és munkaerőpiac rugalmas munkaerő-piaci szabályokat és magas szintű társadalmi normákat igényel (ld. „rugalmas biztonság”);

3)

a hosszabb és egészségesebb életbe: a hosszabb életkilátások terheket rónak a szociális védelmi rendszerekre, azonban új lehetőségeket is kínálnak az új szolgáltatások, termékek és technológiák számára. Az EU-nak támogatnia kell olyan új szociális politikákat, amelyek kihasználják e lehetőségeket, és orvosolják a jelenlegi szociális védelmi rendszerek hiányosságait;

4)

a nemek közötti egyenlőségbe: az új gazdasági modellek új társadalmi normákat teremtenek. A foglalkoztatási politikának például alkalmazkodnia kell a nemek egyenlőségének új elvárásaihoz. Az Európai Bizottság egyes javaslatai a fizetési szakadék, az adórendszer és a munkahelyi családbarát gyakorlatok kérdéseivel foglalkoznak;

5)

az aktív integrációba és a megkülönböztetésmentességbe: a közelmúltbeli bővítések mély gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket hoztak a felszínre az egyes tagállamok és régiók között. Az Európai Bizottság új, a sokféleség elfogadásán, az aktív beilleszkedésen, az egyenlőség előmozdításán és a diszkrimináció felszámolásán alapuló új kohéziós politikát kíván támogatni;

6)

a mobilitásba és a sikeres beilleszkedésbe: az egységes piac fokozott állampolgári mobilitást eredményezett, ami hatással van a kkv-kra is. Mindez új, az integráción alapuló, EU-szintű koncepciót igényel;

7)

a polgári szerepvállalásba, a kultúrába és a párbeszédbe: ezek az aspektusok fontos szerepet játszanak a társadalmi kohézióban, miközben az innovációval és a technológiai fejlesztéssel kapcsolatos forrásokat is érintenek.

11.4.4.1

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy bár e politikák területén a fő kompetencia a tagállamoknál marad, az EU-nak és a tagállamoknak is fontos szerepet kell játszaniuk a kapcsolódó intézkedések és reformok irányításában és támogatásában. Az „acquis communautaire” alapvető eszköz, különösen a bővítési és kohéziós politikák, a Lisszaboni Szerződés és az Alapjogi Charta tekintetében.

11.4.4.2

Az EGSZB egyetért a közleményben kiemelt alábbi öt stratégiával:

—

„Az egységes piac: az elért eredmények áttekintése” [SEC(2007) 1521].

—

„Az egységes piaccal kapcsolatos politika korszerűsítésének eszközei” [SEC(2007) 1518].

—

„Új módszerek alkalmazása a termékek, piacok és az ágazatok monitoringja terén: az első ágazati vizsgálat eredményei” [SEC(2007) 1517].

—

„Az egységes piac felülvizsgálatának külső dimenziója” [SEC(2007) 1519].

—

„Kezdeményezések a lakossági pénzügyi szolgáltatások terén” [SEC(2007) 1520].

—

az „Általános érdekű szolgáltatások, beleértve az általános érdekű szociális szolgáltatásokat: új európai kötelezettségvállalás” című közlemény [COM(2007) 725 végleges] és több munkadokumentum [SEC(2007) 1514, SEC(2007) 1515, SEC(2007) 1516].

—

a „Lehetőségek, hozzáférés, közösségvállalás: úton a XXI. századi Európa új szociális jövőképének kialakítása felé” című közlemény [COM(2007) 726 végleges].

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/23

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság törekvését a mikrovállalkozások alapításának és növekedésének támogatására, a vállalkozói szellem megerősítésére és a Közösség termelési és foglalkoztatási alapjának kibővítésére, a nagyobb versenyképesség és kohézió, illetve a magas színvonalú tudásalapú gazdaság érdekében, az új lisszaboni célkitűzésekkel összhangban.

1.2

Az EGSZB üdvözli a közösségi mikrohitel-támogatási struktúra létrehozására irányuló kezdeményezést, de úgy érzi, nem elég pusztán bátorítani a tagállamokat, tekintettel arra, hogy az EK bankirányelveinek hatálya alá nem tartozó nem banki szektor szabályozása számos tagállamban nem megfelelő, és meglehetősen eltérő alapokon nyugszik.

1.3

Egy, a társadalmi szempontból felelősségteljes mikroberuházások számára kidolgozott kísérleti intézkedésnek – amely európai hálózatba fogná össze a mikrohitelt folyósító banki és nem banki intézményeket – a megállapodáson (Memorandum of Understanding on Socially Responsible Investments) keresztül az aláíró intézményekkel és az ágazati szövetségek támogatásával az EGSZB véleménye szerint elsősorban a gyenge hitelképességű vállalkozásokat kell megcéloznia:

1.4

Az EGSZB meggyőződése, hogy az új technológiák innovatív alkalmazása a mikrohitelek területén – egy hálózati rendszer segítségével – a mikrofinanszírozás hatókörének bővülését, a verseny élénkülését és a felhasználói költségek csökkenését eredményezné.

1.5

Az EGSZB továbbá úgy véli, hogy a mikrohitelekhez szorosan kapcsolódva képzési programokat kell indítani a hiteligénylők részére, megkönnyítve fejlődésüket és boldogulásukat a piacon, megelőzve a társadalmi kirekesztődést, és folyamatosan javítva a lisszaboni stratégia végrehajtását.

1.6

Az EGSZB belátja, hogy a mikrohitel-támogatás intézményi és jogi kereteinek bármely módosítása elsősorban tagállami hatáskörbe tartozik, amelyet az éves lisszaboni kormányzati ciklusok révén kell végrehajtani, de ennek ellenére kulcsfontosságúnak tartja az európai referenciakeretek javítását, különös tekintettel az alábbiakra:

1.7

Az EGSZB kétkedve fogadja azt a javaslatot, hogy a közösségi mikrohitel-támogatási struktúrát az EBA Jeremie részlegén belül kellene kialakítani. Ez gátolná az optimális ismertséget, és korlátozná a meglévő kezdeményezések koordinálása terén szükséges hatáskört, továbbá megakadályozná a technikai segítségnyújtáson túlmenő tevékenységeket. Az EGSZB szerint független részleget kellene kialakítani, amely mikrohitel-alapként működhetne.

1.8

Az új támogatási struktúra által nyújtott finanszírozás és technikai segítségnyújtás nem irányulhat kizárólag a nem banki mikrofinanszírozási intézetekre, hanem valamennyi intézetet le kell fednie, a versenytorzulás elkerülése érdekében.

1.9

Az EU MFI-kezdeményezésének a társadalmi párbeszéd és a különböző civil társadalmi szereplők közötti dialógus erősítését, és a bevált gyakorlatok cseréjét szolgáló európai hálózatok – például az Európai Mikrofinanszírozási Hálózat, a Mikrofinanszírozási Központ és az Európai Mikrofinanszírozási Platform – optimális kihasználását elősegítő intézkedéseket is magába kell foglalnia.

1.10

Az EGSZB véleménye szerint az MFI-kezdeményezésnek érvényre kell juttatnia a vállalati szövetségek szerepét a megbízhatóság, valamint a hitelnyújtók kompetenciája vizsgálatában, a kapcsolatteremtési képesség és a fizetőképesség fejlesztésében, a támogatásban és segítségnyújtásban – a képzés és a tanácsadás terén is – ahhoz, hogy a jogosultak önállósodási képessége növekedjék, hogy csökkenjenek és egyszerűsödjenek az adminisztratív terhek, elsősorban az üzleti tervezésben.

1.11

A pénzintézetekhez, az államigazgatáshoz (2), az ágazati szervezetekhez, valamint a hitelgarancia-konzorciumokhoz és -szövetkezetekhez (ld. az olasz Confidi) ésszerűen kapcsolódó mikrohitelalap intézménye nagy lépést jelenthet afelé, hogy a pénzügyi tervezés a hitelnek mint „a társadalmi problémák egyfajta kezelésének” a formájában jelenjen meg.

1.12

A hitel társadalmi szemlélete, ami történhet egy mikrohitel-alap létrehozásával, szorosan kapcsolódik a vállalatok társadalmi felelősségének elveihez, valamint a magasabb színvonalú és szélesebb körű foglalkoztatás értékeihez.

1.13

Az EMAS környezetvédelmi hitelesítés támogatása a többi eszköznél jobban képes a vállalatok társadalmi növekedését elősegíteni és a mikrohitel-alap tudatos terjesztését ösztönözni.

2.1

2007 áprilisában a Kkv-k Megfigyelőközpontja megállapította, hogy az európai kkv-k esetében a termék- és folyamatinnováció legfőbb akadálya a hitelekhez való hozzáférés, amit a képzett munkaerőhöz jutás nehézsége követ, míg a nagyobb vállalkozások számára a humánerőforrás jelenti a legfőbb problémát.

2.2

A piac fő hiányosságai az elégtelen indulótőke és hozzáférhető finanszírozás, illetve a szűk kereslet. E kérdéseket „A Közösség lisszaboni programjának végrehajtása: A kis és középvállalkozások gazdasági növekedésének finanszírozása – Európai többletérték” című európai bizottsági közlemény (3) tárgyalja, amelyet az EGSZB több alkalommal kommentált (4).

2.3

Az EGSZB konkrétan megjegyezte: „Meg kell erősíteni az üzleti vállalkozások – gyorsabb és alacsony költségű – indítását és fejlesztését segítő politikákat, többek között olyan intézkedésekkel, amelyek javítják a kockázati tőkéhez való hozzájutást, több képzési programot kínálnak a vállalkozóknak, több intézkedéssel támogatják közüzemi hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, és a kisvállalkozásokat támogató szolgáltatások sűrűbb hálózatát hozzák létre”. (5)

2.3.1

Az EGSZB emlékeztet arra, ahogyan már több korábbi véleményében is hangsúlyozta (6), hogy „a szövetkezetek, társult vállalkozások és kölcsönös önsegélyező társaságok (»mutuals«), valamint az innovatív új vállalkozások (»start-ups«) és mikrovállalkozások is hozzájárulhatnak az EU verseny- és innovációs képességének erősítéséhez”.

2.4

Az EGSZB továbbá hangsúlyozta, hogy „alapvetően fontos a pénzpiacokhoz való hozzáférés javítása”, illetve, hogy „a bankokat és általában a pénzintézeteket nagyobb kockázatvállalási készségre kell ösztönözni” (7).

2.5

2007 őszén az Európai Bizottság bejelentette, hogy folyamatban van egy, a kkv-kat támogató intézkedéscsomag megvitatása, beleértve egy új mikrohitel-támogatási struktúra felállítására irányuló európai kezdeményezést is (8).

2.6

A mikrohitel köztudottan olyan pénzügyi eszköz, amely jelentősen befolyásolja a vállalkozó szellem, a gazdasági fejlődés és az aktív társadalmi beilleszkedés alakulását, de ahol egyelőre sok hiányosság van, és jelentősen csökkenteni kellene az indulótőkéhez való hozzáférés nehézségeit, különösen, ha a kérelmező munkanélküli, a közelmúltban vándorolt be, etnikai kisebbséghez tartozik, vagy lakó- illetve telephelye valamely konvergencia régióban található.

2.7

További probléma, hogy a pénzintézetek részéről – az információgyűjtéshez, a hitelelbíráláshoz és a hitelek nyomon követéséhez kapcsolódó fix tranzakciós költségekhez köthető – méretgazdaságossági megfontolások is közrejátszanak. Ez főként olyan esetekben merül fel, amikor önfoglalkoztatók vagy nem kellően átlátható kkv-k kérelmezik a mikrohitelt, amelyek nem rendelkeznek kellő kapacitással, hogy a pénzintézetnek megadják a szükséges tájékoztatást.

2.8

A mikrohitel nemzetközi meghatározása szerint: „kis összegű – Európában 25 000 EUR-t (9), az Egyesült Államokban 100 000 USD-t meg nem haladó – hitel nyújtása olyan, kis jövedelmű kérelmezőknek, amelyek rendes esetben nem férnek hozzá banki hitelekhez, megfelelő hitelképesség hiányában és/vagy mert a hasonló hitelek kezelésének költségei túl magasnak minősülnek (10)”. A mikrohitel meghatározása nem terjed ki a fogyasztási hitelekre.

2.9

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a mikrohitel fontos szerepet játszik a lisszaboni növekedési és foglalkoztatási stratégia végrehajtásában és a társadalmi beilleszkedés elősegítésében. Létfontosságúnak tartja továbbá, hogy elsődleges feladatára: a növekedés és önfoglalkoztatás ösztönzésére és a mikrovállalkozások fejlesztésére összpontosítsunk, anélkül, hogy egyszerű szociális támogatássá változtatnánk a mikrohitelt.

2.10

Az EGSZB szerint a mikrohitelnek az EU-ban a piaci hiányosságokból adódó problémák megoldását kell szolgálnia, hozzáférést biztosítva a vállalkozók számára a gazdasági szempontból életképes tevékenységek indításához és bővítéséhez szükséges hitelekhez – a fejlesztési támogatások és az együttműködési politika területeit is beleértve (11).

2.11

A Közösség szintjén az EBA (12) CIP – mikrohitel-garancia eszköze számos garanciát nyújt a helyi pénzintézetek által a mikrovállalkozásoknak (13) folyósított mikrohitelekre. Ugyanakkor az európai bankszektor-szabályozás (14) hatálya alá tartozó banki mikrohitel szektortól, illetve a különböző közösségi programok és kezdeményezések (15) mikrohitelekre vonatkozó utalásaitól eltekintve jelenleg nincs a mikrohitelekre vonatkozó specifikus közösségi szabályozás.

2.12

A mikrohitel szektor továbbá tagállamonként eltérő szabályozás és irányítás alatt áll. Csak két tagállam rendelkezik a bankon kívüli mikrofinanszírozási szektorra vonatkozó specifikus szabályozással (16), és további négy tagállamban léteznek uzsorakamat elleni jogszabályok (17).

2.13

A tavaszi Európai Tanács egyebek között rámutatott, hogy sürgősen „meg kell könnyíteni a finanszírozáshoz való hozzáférést, az EU meglévő pénzügyi eszközeit is beleértve” (18), valamint hogy „az aktív társadalmi beilleszkedés biztosítása érdekében elő kell mozdítani a munkaerő általános részvételének fokozását, és fel kell számolni a töredezettséget”.

2.14

Az EGSZB szerint egy tágabb jogi és támogatási keret nagyobb ösztönzést adna az új termelő vállalkozások létrehozásának, és megkönnyíthetné helyzetük megszilárdulását, megelőzve a marginalizálódás és a termelési rendszerből való kirekesztődés kockázatait, amely súlyosbíthatja az uzsorakamathoz hasonló szociális és büntetőjogi veszélyeket.

3.1

Az Európai Bizottság két cselekvési vonalat vázol fel:

4.1

A mikrohitel a szociális beilleszkedés katalizátora lehet, lehetővé téve a konvencionális bankrendszerből kiszoruló, kevésbé jómódú személyek és vállalkozások számára az induláshoz és a jövedelmező tevékenységek fejlesztéséhez szükséges, kulcsfontosságú finanszírozáshoz való hozzáférést.

4.2

Uniós szinten az európai kisvállalkozási törvénynek  (19) – amelynek kifejezett célja az európai kkv-környezet javítására irányuló konkrét intézkedések és elvek kialakítása – lehetővé kellene tennie a kisvállalkozások potenciáljának felszabadítását gátoló akadályok azonosítását és felszámolását, egyszerűsítésre irányuló intézkedésekkel, a hitelhez jutás megkönnyítésével, és a megfelelő energiaügyi és környezetvédelmi szabályok keretbe foglalásával.

4.3

Az EGSZB úgy véli, jobban koordinálni kellene a mikrohitelek terén rendelkezésre álló számos eszközt – hasznosítva a múltban és a jelenleg is működő eszközök tapasztalatait –, ahogyan az az Európai Bizottság közleményében (20) is áll, nevezetesen:

4.3.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a mikrohitellel kapcsolatos új közösségi intézkedések kidolgozása alkalmával megfelelő mértékben figyelembe kellene venni a DG EuropAid EU-AKCS mikrofinanszírozási keretprogramjának konkrét, többéves végrehajtása során szerzett pozitív tapasztalatokat.

4.4.1

Az európai pénzintézetek az 1980-as évek eleje óta (24) – elsősorban a Kézműipari- és Kisvállalkozások Európai Konferenciáin  (25) lezajlott vitákban felvetődött elgondolásoknak és javaslatoknak köszönhetően – ösztönzik és támogatják a pénzügyi tervezés kultúráját a tagállamokban (26)

4.4.2

A könnyebb hitelhez jutást és a pénzügyi tervezés kialakítását elősegítő gyakorlati lépések szükségessége miatt az Európai Bizottság és az EIB a kisvállalkozások szervezeteinek nyomása alatt létrehozta az EBA-t (27). A kommunikációs hálózatok támogatására irányuló rövid kitérő után (28) az EIF a mikrovállalkozásoknak és a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-knek) a különböző garanciatípusokkal történő támogatása felé fordította a figyelmét, amely gyakran pénzügyi tervezési elemeket is magába foglal.

4.4.3

Az Európai Bizottság többéves mikrovállalkozás-, kkv- és szövetkezeti támogatási programjai, illetve újabban a CIP 1. fejezete (29) révén a pénzügyi tervezés fejlesztését a következő intézkedések segítették:

4.4.4

Az EGSZB számos alkalommal üdvözölte, hogy az Európai Bizottság, az EBB és az EBA – különösen az elmúlt tizenöt évben – fellépett a kisvállalkozások támogatása érdekében. Az EGSZB elismeri, hogy az EBB csoport egyre szélesebb körű és modernebb pénzügyi támogatást nyújt a kkv-knek (32), ugyanakkor úgy véli, további erőfeszítésekre van szükség egyebek között közös programokon keresztül:

4.4.5

Tagállami szinten egy mikrohitelalap -hálózat felállítására volna szükség, amely az EBB forgóalapjait veszi igénybe az EBA garanciáival kiegészítve, és különböző szinteken működik. A regionális (NUTS II) és helyi (NUTS III) szinten a hitelnyújtási struktúrát a hitelkonzorciumok biztosíthatják (ahol működnek ilyenek) (33). A hitelkonzorciumok már jelentős tapasztalatra tettek szert az indulótőke területén, és elegendő – az EIF által ellenbiztosított – kockázati tőkével megfelelő hitelgaranciákat nyújthatnak.

4.4.5.1

Ezt az új javaslatot az EBB csoport és az Európai Bizottság által létrehozandó mikrohitel-alap függvényében egyértelművé kell majd tenni. E kezdeményezés célja az európai mikrohitel-intézetek támogatása pénzügyi (szubvenciók, kölcsönök, mezzaninhitelek, vagy alaptőke) és technikai segítségnyújtással egyaránt. A mikrohitel-alapot az EBA hozza létre mintegy 40 millió EUR kezdőtőkével (melyből 20 millió EUR az EBB-től származik), és az EGSZB véleménye szerint a jövőben is az EBA-nak kellene azt kezelnie.

4.4.6

A mikrohitel elegendő lehet a vállalkozások elindításához szükséges készletek és alapvető felszerelések vásárlásának, illetve a meglévő felszerelések cseréjének fedezéséhez, amire egy mikrovállalkozásnak bármikor szüksége lehet (34).

4.4.6.1

Az EGSZB véleménye szerint kiemelt figyelmet kellene szentelni a vállalkozó nők részére folyósított mikrohiteleknek. Ezekben az esetekben jobban kellene ügyelni a hitelnyújtás rugalmasságára, módozataira és kritériumaira annak érdekében, hogy hatékonyan szembe lehessen szállni az objektív szociális és pszichológiai nehézségekkel, amelyek a következő esetekben még jobban kiéleződhetnek:

4.4.6.2

A nők tevékenységének fejlesztésére szolgáló mikrohitelek módozatainál és kezelésénél különös módon figyelni kell a nőknek a társadalom termelési struktúrájába történő társadalmi és gazdasági beilleszkedésével vagy újrabeilleszkedésével kapcsolatos prioritásokra, figyelembe véve azt, hogy szembe kell szállni a lenézés veszélyével, valamint fejleszteni kell a vállalkozói szellemet, illetve a nagyobb felelősség és kockázatok vállalásának képességét.

4.4.7

A mikrohitel olyan fiatalok számára is lehetőség kellene, hogy legyen, akik megfelelő szakmai felkészültséggel vállalkozni szeretnének, de nincsenek meg a gazdasági lehetőségeik ahhoz, hogy önálló tevékenységet folytassanak.

4.4.7.1

A kezdeti hitelgarancia, amelyet minden esetben valamely banki vagy nem banki pénzintézetnek kell nyújtania, a megvásárolt felszerelésből áll. Egy pénzügyi forrásokkal és a szükséges szakértelemmel rendelkező, időről időre az EBA-n, a hitelkonzorciumokon vagy az ágazati szervezeteken keresztül az esetlegesen felhalmozódó hiteltartozás rendezésének segítése érdekében beavatkozó mikrohitel-alap – amely mindemellett lehetőségei és szándékai szerint előmozdítja a stabilitás, a diverzifikálódás, a termelés javítása, az átláthatóság és az uzsora elleni küzdelem optimális szabályait (35) – azonban arra bátoríthatja a pénzintézeteket, hogy enyhítsék a hitelnyújtás feltételeit (36).

4.4.8

A mikro- és kisvállalkozások hitelképességét elemző tanulmányok azt mutatták, hogy a jelentősebb EU-országokban az elmúlt tíz évben a hitelhez kapcsolódó fizetésképtelenség nem haladta meg a 4 %-ot (37). Tehát 5 % alatti ráta mellett egy 20-szoros szorzó alkalmazása alkalmas lehet a pénzintézet által nyújtott hitelek biztosítására.

4.4.9

A fenti 20-szoros szorzó, illetve az egyes adósok fizetésképtelenségének 50 %-át fedező garancia mellett egy 1 millió EUR kockázati tőkével rendelkező hitelkonzorcium számos vállalkozás (38) számára nyújthat hitelgaranciát, összesen akár 40 millió EUR értékben.

4.4.9.1

A garancianyújtás révén a hitelkonzorciumok rendszere 2007-ben mintegy 6 milliárd EUR hitel kihelyezését tette lehetővé olaszországi ipari vállalkozások részére.

4.4.10

Az EU-27-ek területén évente megközelítőleg 500 000 új vállalkozás indul. A csődbe jutó vállalkozások száma valamivel kevesebb (39). Az évente beinduló új vállalkozások 99 %-a kkv, amelyek közül legalább 240 000 egyszemélyes vállalkozás (40).

4.4.11

A 4.4.9. pont példájához visszatérve, az 1 millió EUR kockázati tőke a pénzügyi tervezés eszközével párosulva egy mikrohitel-alapon keresztül 1 600 kisvállalkozásnak nyújthat 25 000 EUR nagyságrendig hitelgaranciákat.

4.5.1

Amint azt már megjegyeztük, a hitel a gazdasági és társadalmi fejlődés, valamint a szociális piacgazdaság megvalósításának egyik alapvető eszköze.

4.5.2

Ezért tapasztalható a hitel új felfogásának folyamatos és egyre határozottabb térnyerése, amely a hitelt már nem egyszerűen az ügyfél és a pénzintézet közötti kapcsolatként fogja fel, hanem mint társadalmi szempontból értékes eszközt, hiszen kapcsolódik a jobb és biztosabb foglalkoztatáshoz és a gazdasági fejlődéshez.

4.5.3

Ebből az új és tágabb felfogásból következően szükség van a hitelnyújtáshoz kapcsolódó kockázatok több szereplő közötti megosztására.

4.5.4

A hitelkockázatok több szereplő közötti megosztása

4.5.5

Társadalmi értelemben a hitelnyújtást mind jobban és erősebben a vállalat társadalmi felelősségének elve kell, hogy vezesse, és a vállalkozó részéről előkészületeket, valamint a fenntartható fejlődés értékének elfogadását kell, hogy feltételezze.

4.5.6

Feltételként kellene szabni a többi hitelesítésnél megfelelőbb EMAS (41) környezetvédelmi hitelesítés megszerzését a hitel társadalmi szerepéhez kapcsolódó pénzügyi tervezés folyamatán belül.

4.5.7

Az elmúlt években csak néhány tízezer vállalkozás tudott élni a Közösség pénzügyi eszközeivel (42), ami jól mutatja a szándékok és a gyakorlati eredmények között tátongó szakadékot. Ezért sürgősen meg kell fontolni, milyen gyakorlati lépéseket lehetne tenni a pénzintézetek fokozott bevonása és az eredmények bővítése érdekében.

4.5.8

1997. november 20–21-én az egyetlen napirendi ponttal – a foglalkoztatás ügyében – összehívott Luxemburgi Rendkívüli Európai Tanács három gyakorlati kezdeményezést indított el a vállalkozások piaci versenyképességének megőrzése érdekében, és felhívta az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő a vállalkozási szektor élénkítésére és a foglalkoztatás előmozdítására irányuló javaslatokat. A három kezdeményezés az ETF Start-up hitel (technológiai indulótőke), a JEV (Joint European Venture – Európai Közös Vállalkozás) és a kkv garanciaprogram volt. Ezek közül kettő – az ETF vállalkozásindítási eszköz és a kkv garanciaeszköz – a hitelhez jutás megkönnyítését célozza.

4.5.8.1

2005 végéig több mint 277 000 kkv élt a növekedési és foglalkoztatási program és a többéves program mechanizmusaival (43).

4.5.8.2

A kkv-garanciaeszköz az egyik legfontosabb, kkv-knek szánt európai program (44).

4.5.9

Az EU-ban körülbelül 23 millió mikrovállalkozás és 1,1 millió kisvállalkozás működik, amelyek 90 %-a kizárólag kereskedelemmel foglalkozik vagy partnerségben működik. Csak 5 vagy 6 %-uk használ kockázati tőkét.

4.5.10

Ezért az EGSZB úgy véli, hogy fontolóra kell venni a hiteltámogatás új formáit amely – ahogy az a pénzügyi tervezési eszközök esetében – a partnerségeket is célozza. A szóban forgó intézkedés híján a támogatásfelvétel továbbra is elhanyagolható mértékű marad, gátolva a mikro- és kisvállalkozások pénzügyi növekedését.

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/29

1.1

Jelen javaslat a 76/769/EGK tanácsi irányelv módosítását célozza azáltal, hogy korlátozásokkal egészíti ki azt a diklór-metán (DCM) forgalomba hozatalára és felhasználására vonatkozóan, abban az esetben, amikor azt festékeltávolítók egyik fő alkotórészeként alkalmazzák ipari, professzionális vagy magánfelhasználói szinten.

1.2

Ez a 76/769/EGK tanácsi irányelv utolsó ilyen módosítása, mielőtt az 1907/2006/EK (REACH) rendelet 2009. június 1-jén a helyébe lép.

1.3

Az EGSZB elismeri, hogy milyen jelentős tudományos és politikai nehézségekkel kell az Európai Bizottságnak szembenéznie, amikor olyan arányos és költséghatékony módosításra vonatkozóan javasol és ér el megállapodást, amely – a 76/769/EGK irányelvnek megfelelően – megóvja a belső piacot, és ugyanakkor biztosítja az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmét.

1.4

Az EGSZB egyetért azzal, hogy nyilvánvaló bizonyíték van arra, hogy ha a DCM nagyfokú illékonysága miatt magas koncentrációjú gőzök keletkeznek, az tudatvesztést és halált okozhat. Ez a nem kielégítő ipari gyakorlatból ered, így többek között a nem megfelelő szellőzésből. Kevésbé egyértelmű a bizonyíték arra, hogy az alkalmi háztartási felhasználás komoly, állandó veszélyt jelentene a felhasználókra. A forgalomba hozatali tilalomra irányuló javaslat tehát aránytalan, és (tekintettel az alternatív termékek és eljárások ismert, ám eddig még nem számszerűsített kockázataira) valószínűtlennek tűnik, hogy az – egyébként meglehetősen alacsony – regisztrált baleseti arány általános csökkenéséhez vezetne.

1.5

Az EGSZB azt is megjegyzi (az Európai Bizottság által alkalmazott tanácsadókkal egyetértésben), hogy a diklór-metán nem minden különös veszélyére hívják fel a figyelmet a jelenleg használt piktogramok, valamint a kockázatokról és a biztonsági előírásokról szóló megjegyzések. Ugyanez érvényes a háztartási környezetben gyakoribb gyermekbalesetek kockázataira. Ez a címkézési rendszer hibája, nem a termékeké vagy az érintett embereké. A csomagolásra és címkézésre vonatkozó ajánlások tehát e helyzet rendezését célozzák.

1.6

Más problémákat is azonosítottak már, így elsősorban azt, hogy nincsenek közösen megállapított foglalkozási expozíciós határértékek, sem pedig az e téren alkalmazandó, megfelelő ipari gyakorlatra vonatkozó iránymutatások vagy előírások. A német TRGS 612 e szempontból kiváló modellnek tekinthető.

1.7

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagállamok egy sor egyéb általános, megfontolandó pontot is felvetettek abban a reményben, hogy megállapodás érhető el. Amennyiben ez nem sikerül, akkor az a belső piac széttöredezéséhez vezet. A felhasználók pedig – akár a munkájukhoz alkalmazzák ezt az anyagot, akár azon kívül – továbbra is veszélynek lesznek kitéve.

2.1

Amint azt már korábban is megjegyeztük, a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK rendelet (REACH) 2009. június 1-jén lép hatályba. Ez számos meglévő tanácsi és európai bizottsági rendeletet és irányelvet – köztük az egyes veszélyes anyagok és készítmények forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló, 1976. július 27-i 76/769/EGK tanácsi irányelvet – hatályon kívül helyez, és azok helyébe lép.

2.2

A 76/769/EGK tanácsi irányelv I. melléklete lefekteti az egyes veszélyes anyagok és készítmények forgalomba hozatalára és felhasználására vonatkozó azon egyedi korlátozásokat, amelyeket az elmúlt 30 év során fogadtak el és vezettek be. 2009. június 1-jétől fogva ezek lesznek az 1907/2006/EK (REACH) rendelet XVII. mellékletének sarokkövei.

2.3

A 76/769/EGK tanácsi irányelv több korábbi módosítása (azaz további korlátozó intézkedésekkel való kiegészítése) tagállamok általi végrehajtást igénylő irányelvek formájában történt. A szóban forgó európai bizottsági javaslat azonban nem irányelvre, hanem határozatra irányul, amely azonnali hatályú, és nem igényli, hogy azt olyan nemzeti jogszabályok révén ültessék át, amelyeket 2009. június 1-jén, az 1907/2006/EK (REACH) rendelet hatálybalépésekor szintén hatályon kívül kellene helyezni.

2.4

A veszélyes anyagok és készítmények forgalomba hozatalának és felhasználásának korlátozására irányuló minden további javaslat az 1907/2006/EK (REACH) rendelet körébe tartozik.

2.5

Azokat az anyagokat (és az őket tartalmazó készítményeket), amelyek forgalomba hozatalát és felhasználását a megítélés szerint korlátozás alá kell vetni, általában olyan „elsőbbségi anyagok” értékelési eredménye alapján választották ki, amelyeket a tagállamok jelöltek meg és tettek közzé négy elsőbbségi jegyzékben 1994 és 2000 között a 793/93/EGK tanácsi rendelet értelmében.

2.6

Az ezeken a listákon nem szereplő számos anyag esetében is elkészítették az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt hatásaikról szóló értékelést, és/vagy javasolták azok forgalomba hozatalának és felhasználásának korlátozását, minthogy a tagállamok újonnan felmerült problémák megoldását kérték. A diklór-metán ebbe a körbe tartozik. Sok tagállam számos különféle okból vezetett már be, vagy próbált bevezetni az anyag (elsősorban festékeltávolító-alkotórészként való) felhasználására irányuló korlátozásokat. Más tagországok aránytalannak és költségesnek ítélik ezeket az intézkedéseket, és úgy vélik, hogy azok valószínűleg kevéssé kielégítő eredménnyel járnak a felhasználókra nézve. Mindkét álláspont alátámasztható vagy megtámadható némi bizonyíték (vagy annak hiánya) alapján.

2.7

A javaslat első teljes körű tanácsi felülvizsgálatára június elején került sor. Amennyiben kompromisszum köthető az elkövetkező hónapokban, akkor valószínű, hogy a javaslat a terveknek megfelelően halad tovább. Ha ez nem sikerül, a javaslat megbukik. Ebben az esetben a DCM-alapú festékeltávolítók belső piaca nemcsak hogy töredezett marad, hanem akár még inkább széttagolódhat. A diklór-metánt ezért kellő időben elemezni kell az 1907/2006/EK (REACH) rendelet értelmében, amelynek során a festékeltávolítókban való felhasználása mellett számos egyéb expozíciós módot meg kell vizsgálni. Természetesen nem világos még, mi lesz ennek az eredménye, vagy mikor lehetne végső ajánlásokat megfogalmazni a tárgyában.

3.1

A diklór-metán színtelen, alacsony forráspontú, enyhén édeskés szagú, halogénezett, alifás szénhidrogén. Sok éve használják széles körben alacsony gyúlékonyságú, erős oldószerként gyógyszerek, aeroszolok és ragasztók gyártásában, valamint egyéb olyan eljárásokban, mint a festékeltávolítás vagy a fémek zsírtalanítása, továbbá élelmiszerek extrakciós oldószereként.

3.2

Jóllehet a DCM-et az egyik legbiztonságosabb alacsony molekulatömegű halogénezett szénhidrogénnek tekintik, óvatosan kell bánni vele. Európában 3. kategóriájú rákkeltő anyagként tartják nyilván, azaz olyan anyag, amely aggodalomra ad okot lehetséges emberi rákkeltő hatása miatt, és amelyre vonatkozóan nem áll megfelelő információ rendelkezésre ahhoz, hogy kielégítően értékelhessék. Ezért csomagolásán szerepeltetni kell az ún. „R40-es” kockázati megjelölést („rákkeltő hatása részben bizonyított”). A vízügyi keretirányelv is az elsőbbségi anyagok közé sorolja.

3.3

Nagyobb problémát jelent ugyanakkor, hogy erős kábító hatással is jár, gátolja a központi idegrendszer működését, valamint tudatvesztéshez és halálhoz vezethet. Ez már egy sor balesethez és halálesethez vezetett, amelyek általában nem biztonságos munkavégzési gyakorlatok és a határértéket jelentősen meghaladó expozíció esetén következtek be, többnyire nyílt merítőkádas ipari, vagy nagymértékű professzionális felhasználás során. A zárt rendszerű alkalmazás – amennyiben megvalósítható – megszünteti ezeket a kockázatokat.

3.4

A diklór-metán európai (németországi, franciaországi, olaszországi, spanyolországi, hollandiai, egyesült-királysági és romániai) gyártási mennyisége lassan csökken, más termékek megjelenésének köszönhetően. Az Európában jelenleg gyártott mintegy 240 000 tonnából körülbelül 100 000 tonna kerül kivitelre. A maradék 30–50 %-át a gyógyszeriparban használják fel, 10–20 %-át pedig „tiszta” diklór-metánként értékesítik festékeltávolításhoz. A gyógyszergyártásból újrahasznosításra visszanyert DCM hasonló mennyiségű. Ez a javaslat kizárólag a diklór-metán festékeltávolításhoz történő felhasználásával foglalkozik.

3.5

A festékeltávolítás a legtöbb háztartásban ismert, alapvető eljárás (kül- és beltéri) fa-, fém-, kő- és gipsztárgyak és -felületek konzerválására és díszítésének előkészítésére. Számos speciálisabb piaca is van az anyagnak, így alkalmazzák például képzőművészeti alkotások restaurálásához, graffitik eltávolításához, valamint olyan nagy mozgó tárgyak újrafestéséhez, mint a vonatok vagy a repülőgépek.

3.6

A festékeltávolítókat némileg önkényesen az alábbi három kategóriába sorolják: „ipari” (vagyis folyamatos, nagy mennyiségű, helyszíni) alkalmazásúak; „professzionális” felhasználásúak (több helyszínen is dolgozó szakemberek, építéssel, ill. díszítéssel foglalkozó specialisták számára), továbbá magánfelhasználók (alkalmilag épület-karbantartást végző magánszemélyek) részére készültek.

3.7

Az egyes kategóriákban ténylegesen bekövetkezett balesetek számát nehéz megállapítani. Mivel a DCM-túladagolás tünetei a szívelégtelenségéire hasonlítanak, előfordulhat, hogy nem minden DCM-esetet tartanak nyilván. Az RPA tanácsadó cég által az Európai Bizottság számára szolgáltatott adatok évi 3–4 – DCM-alapú festékeltávolító használata miatt bekövetkezett – európai balesetet mutatnak az elmúlt húsz év során, amelyek közül évente 1 volt halálos kimenetelű. A halálesetek legnagyobb része Franciaországban (6), Németországban (6) és az Egyesült Királyságban (5) történt, a nem halálos baleseteké pedig az Egyesült Királyságban (36), Svédországban (12) és Franciaországban (6). Európa déli részén csupán egy esetet regisztráltak az RPA által vizsgált időszakban (1930–2007): egy halálos kimenetelű ipari balesetet 2000-ben Spanyolországban. A helyi éghajlati viszonyok és munkavégzési gyakorlatok valószínűleg hatással vannak erre. Meleg időben az ablakok mindig nyitva vannak, így jó a szellőzés, és elhanyagolhatóak a kockázatok; hidegebb éghajlaton ennek ellenkezője lehet igaz.

3.8

A halálesetek egyenlő arányban oszlottak meg ipari és professzionális felhasználók között. A nem halálos kimenetelű balesetek legnagyobb része a nyilvántartás szerint professzionális felhasználók körében történt. A halálesetek oka szinte kizárólag az elégtelen szellőzés és a személyi védőfelszerelés nem megfelelő használata volt, különösen a nagy, nyílt merítőkádak használata esetén.

3.9

Mivel ma már nem ellenőrizhető az a haláleset, amelynek során 1993-ban egy magán- (vagy professzionális) felhasználó esetleg a DCM miatt vesztette életét Franciaországban, ez a kulcsfontosságú adat megkérdőjelezhető. Az egyetlen további regisztrált, magánfelhasználót ért halálos baleset Hollandiában következett be 1960-ban. Itt más körülmények játszhattak közre.

3.10

Természetesen léteznek alternatívái a DCM-alapú vegyi festékeltávolítóknak. Ezeket általában az alábbi három csoportba sorolják: fizikai/mechanikai eltávolítás (homok vagy egyéb anyag felületre fúvása, kaparás); pirolitikus vagy hő hatására történő eltávolítás (kemencében, forró fluidágyak felett, vagy pedig forrasztólámpát, illetve hőlégfúvó pisztolyt használva); valamint kémiai eltávolítás (erős oldószereket – így például diklór-metánt, vagy pedig korrozív (többnyire erősen lúgos) folyadékokat vagy pasztákat, hangyasavat, vagy hidrogén-peroxid-alapú keverékeket alkalmazva). Valamennyi eljárás működhet, és bizonyos körülmények között a megfelelő módszer lehet. Mindegyik jelent valamiféle kockázatot, aminek oka lehet a részecskék káros hatása, hő, tűz, robbanás, felléphet szem- vagy bőrirritáció formájában, okozhatja továbbá az eltávolított bevonatok összetétele, így elsősorban az 1960 előtt használt festékek ólomtartalma. A még lakható, sőt, akár igen vonzó régi épületek 100 éves vagy annál régebbi, többrétegű festése, vagy olyan érzékeny felületek esetén, amelyeket nem kívánunk károsítani, különböző módszerekre és némi kísérletezésre is szükség lehet.

3.11

Nem áll rendelkezésre adat a három csoportba tartozó alternatív eljárások teljes piaci részesedéséről, sem pedig négyzetméterenkénti költségeiről. A diklór-metán továbbra is a legelterjedtebb oldószernek tekinthető, különösen a magánszemélyek felhasználási területén, ahol egyébként a nátrium-hidroxid-alapú készítmények is népszerűek. Még a vegyi csoporton belül is nehéz összehasonlítani az egyes anyagok költségét. Az általános felfogás szerint a diklór-metán-alapú festékeltávolítók mennyiségi alapon olcsóbbnak tűnnek az alternatív termékeknél. Ez az előny már valószínűleg nem érvényes, ha a védőfelszerelés (amennyiben használt) és a hulladékelhelyezés (amennyiben szükséges) teljes költségét is figyelembe vesszük.

3.12

A teljes költség meghatározásakor az eljárás időigényét is figyelembe kell venni. Az ártalmatlanabb termékeket és eljárásokat felhasználó, de lassabb eljárások növelik a tevékenység költségeit, és csökkentik a hasznát. A magasabb forráspontú oldószerekkel egyszerre nagyobb felületek kezelhetők le, azonban lassabban lehet velük dolgozni. A magánfelhasználók esetében a rövid expozíciós időket hosszabbak váltják fel, és megnőhet a háztartás működésében bekövetkezett zavar időtartama is. (Bizonyosan felülvizsgálandó az RPA által megfogalmazott azon feltevés, miszerint a magánfelhasználók kevésbé időérzékenyek, mivel ők általában a szabadidejükben végzik a festékeltávolítást.) Valamennyi felhasználó esetében igen lényegessé válnak majd az új munkamódszerek és a munkafolyamat változásai. Az ipari felhasználók számára a vízalapú termékekre való váltás csökkenti a gépi szellőztetési költségeket, de számottevően megnöveli a merítőkádak és a csőrendszerek költségeit a korrózió elleni fokozott védelem szükségessége miatt. Tekintettel mindezekre a változókra, igen nehéz megjósolni, milyen hatással járna akármelyik eljárás korlátozása. A magánfelhasználók különösen nagy kockázatnak vannak kitéve e körülmények között, és kevés a bizonyíték arra (a kormányzati szinten ütköző nézetek miatt), hogy saját érdekükben áll valamely alternatív termék vagy eljárás választása.

3.13

A diklór-metán oldószerként való helyettesítésére elterjedt egyik anyagot, az n-metil-2-pirrolidont nemrégiben 2. kategóriájú, a reprodukciót károsító anyagnak minősítették, ami esetleg oda vezet majd, hogy betiltják a felhasználásával készült keverékek nagyközönségnek történő árusítását (ám professzionális és ipari felhasználók továbbra is beszerezhetnék). Más oldószerek – így az 1,3-dioxolán – fokozottan gyúlékonyak.

3.14

A kétbázisú észtereken alapuló rendszerek (dimetil-adipát, szukcinát és glutarát keverékei) tűnnek jelenleg a legígéretesebb megoldásoknak, mivel ezek esetében kevés jel mutat arra, hogy bármilyen számottevő kockázattal járnának az emberi egészségre vagy a környezetre. A dimetil-szulfoxid és a benzilalkohol szintén viszonylag „biztonságosnak” tűnik. Az azonban, hogy ezek bármelyike költséghatékony-e a felhasználók szemében, számos tényezőtől függ, és nem garantálható, hogy széles körben „biztonságos” megoldásként fog elterjedni.

3.15

Összességében világos, hogy nincs egyetlen, maradéktalanul elfogadható módszer, és hogy a nem megfelelő fellépés könnyen a jelenlegi – viszonylag alacsony – regisztrált balesetszám emelkedéséhez vezethet. A nehézség olyan megoldás azonosításában rejlik, amely minden felet kielégít, különösen az eltérő tapasztalatokkal rendelkező tagállamokat, amelyek (eléggé ésszerűen) ragaszkodnak álláspontjukhoz.

4.1

Az európai bizottsági javaslat az emberi egészség és a környezet védelmére törekszik, a diklór-metán belső piacának megóvásával egyidejűleg, elsősorban azokban az esetekben, amelyekben az anyagot (ipari, professzionális vagy magáncélból) festékeltávolítók fő alkotórészeként használják fel.

4.2

A javaslat a diklór-metán-alapú festékeltávolítók nagyközönség és professzionális felhasználók számára történő mindennemű árusításának tilalmát célozza. Ez alól kivételt csupán azok képeznek, akik speciális képzésben részesültek, és az illetékes tagállami hatóságok engedélyével rendelkeznek. A javaslat értelmében az ipari létesítmények közül is csak azok számára lenne megengedett az értékesítés, amelyekben egy sor védőintézkedés érvényben van, elsősorban a hatásos szellőztetésre, továbbá a megfelelő személyi védőfelszerelés rendelkezésre állására és használatára vonatkozóan. Valamennyi diklór-metán-alapú keverék csomagolásán eltávolíthatatlanul fel kellene tüntetni, hogy használata kizárólag ipari és professzionális felhasználók számára megengedett (és azokon belül is feltételezhetően csupán a megfelelő engedéllyel rendelkezők számára).

4.3

Nem szabadna új DCM-alapú festékeltávolítókat forgalomba hozni a nagyközönség, illetve a professzionális felhasználók számára a határozat hatálybalépésétől számított 12 hónapos „türelmi időszakot” követően. A fenti két csoport számára történő valamennyi értékesítés tiltott volna egy további 12 hónapos időszakot követően.

4.4

A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lépne hatályba.

4.5

A javaslatot indokolás és európai bizottsági munkadokumentum (hatásvizsgálati jelentés) kíséri. További adatok állnak rendelkezésre az Európai Bizottság számára külső tanácsadó cégek (RPA, TNO) által készített hatásvizsgálatok anyagában, továbbá konkrét tárgyakban készített jelentésekben (így például az ETVAREAD szakértői csoport által a kipárolgásgátlók hatásosságáról készített tanulmányban). E dokumentumokat felülvizsgálta az illetékes tudományos bizottság (EKKTB). Nem készült formális uniós kockázatértékelési jelentés (RAR), mivel a diklór-metánt egyetlen érintett szereplő sem nyilvánította elsődleges anyagnak, annak ellenére, hogy már felmerültek problémák.

4.6

Néhány EU-tagállamban (valamint egyéb olyan, jelentős gazdaságú országban, illetve kereskedelmipartner-államban, mint Svájc vagy az Egyesült Államok) szintén készültek tanulmányok bizonyos (egymásnak gyakran igencsak ellentmondó) szabályozási és politikai álláspontok alátámasztására. Az érintett iparágak gazdag adatbázist hoztak létre különféle termékek és eljárások lehetséges kockázatairól és komparatív előnyeiről. Ezek az adatok – nem meglepő módon – ugyancsak ellentmondásban állnak egymással. Más érdekelt szereplők észrevételei is összegyűjthetők voltak a 2004. évi európai egészségvédelmi és biztonsági hét („Biztonságos építkezés”) során, egy, a Dán Szobafestő Unió által rendezett szakértői konferenciát követően. Az RPA 2007. áprilisi felmérése szerint a BEUC, az EMCEF és az ETUC addig még nem nyilvánított formálisan véleményt.

5.1

Az EGSZB elismeri azokat a nehézségeket, amelyekkel az Európai Bizottságnak szembe kell néznie, amikor a diklór-metán festékeltávolító oldószerként való felhasználása tekintetében a 76/769/EGK irányelv arányos és költséghatékony módosítását kívánja javasolni. Viszonylag kevés bejelentett és leellenőrzött baleset történt napjainkig. Előfordulhat, hogy nem minden idevágó esetet jelentettek be. A hatályos jogszabályokat nem mindig tartották be, ezek azonban a címkézésre vonatkozóan nem is tűnnek megfelelőnek. Léteznek alternatív termékek és eljárások, ugyanakkor ezeket még nem vizsgálták meg, és valamennyi kockázatot rejt magában. A tagállamok nézetei érthető okokból térnek el a tárgyban. Nincs garancia arra, hogy a helyzet kimenetele összességében kedvezni fog a leginkább érintettnek tekinthető csoportok bármelyikének is.

5.2

Az EGSZB azt is elismeri, hogy – a nyilvánvaló időkorlátok miatt – ez az utolsó alkalom arra, hogy a fenti irányelv keretében intézkedéseket vezessenek be. Amennyiben nem alakítható ki közös álláspont a tagállamok és az Európai Parlament között, továbbá nem kerül elfogadásra és végrehajtásra a javasolt határozat (vagy annak bármely változata), akkor nem történik további fellépés addig, amíg a diklór-metán értékelését végre nem hajtják annak valamennyi felhasználási módját illetően, az 1907/2006/EK (REACH) rendelet értelmében.

5.3

Az EGSZB meggyőződése szerint e késedelem szükségtelen és nemkívánatos lenne, tekintettel annak szükségességére, hogy megvédjük a környezetet, valamint az anyagot a munkájához vagy azon kívül alkalmazó, valamennyi felhasználó egészségét. Az EGSZB mélységesen sajnálná továbbá, ha a e kérdés vagy bármely egyéb ügy a belső piac bármilyen széttöredezéséhez vezetne. Nyilvánvalóvá kell válnia minden érintett fél számára, hogy megegyezési alapot kell találni. Ennek során a kockázatok kezelésére kell törekedni, nem pedig arra, hogy egyik veszélyforrást egy másikkal helyettesítsünk.

5.4

E tekintetben az EGSZB megjegyzi, hogy a diklór-metán biztonságosan előállítható, tárolható, szállítható és alkalmazható zárt rendszerekben. A DCM nem gyúlékony, és nem járul hozzá a talajközeli ózonképződéshez. Olyan nyílt rendszerekben azonban, mint a festékeltávolítás, egyértelműen problémákat okoz az alábbi okokból: illékony (gyorsan elpárolog), a belőle képződő gőz sűrű (a helyiségek legalacsonyabb pontján gyűlik össze, vagy pedig ott, ahol nem megfelelő a szellőzés), ezenkívül kábító hatású (tudatvesztéshez és halálhoz vezet). Mindezen tényezők miatt fokozott veszélyt jelent a gyermekek számára. A diklór-metán a fentieken kívül 3. kategóriájú rákkeltő anyag is, és túlnyomórészt ez a lehetséges veszély jelenik meg a DCM-et tartalmazó termékek címkéjén.

5.5

Az RPA és más szervezetek is megjegyzik, hogy egyaránt félrevezető és helytelen a különböző típusú felhasználók megfelelő munkahelyi vagy otthoni védelméről beszélni. Sem a jelenleg hatályos joganyagban, sem pedig az Egyesült Nemzetek Szervezetének a besorolásra és címkézésre vonatkozó, globálisan harmonizált, átdolgozott rendszerében (Globally Harmonised System of Classification and Labelling) nincs olyan „R”- („Risk”) vagy „S”- („Safety”) típusú, a veszélyekre és az óvintézkedésekre figyelmeztető mondat vagy piktogram, amely kellően felhívná a figyelmet az elkábulás (és ennek következtében a halál) veszélyére, vagy – még inkább meglepő módon – a gyermekeket fenyegető súlyos veszélyekre. (Ez utóbbi persze a háztartásokban alkalmazott számos termékre és eljárásra érvényes.)

5.6

Szintén félrevezető a daganatos megbetegedések lehetséges, ám eddig bizonyítatlan kockázatának kiemelése. Az EKKTB (az ETVAREAD által a kipárolgásgátlókról készített jelentésről szóló véleményében) megjegyezte, hogy az egerek anyagcsere-mechanizmusa a vizsgált anyag tekintetében nem azonos az emberével, így a diklór-metán – a bemutatott bizonyíték alapján – nem valószínű, hogy rákkeltő hatású. Kevés bizonyíték áll rendelkezésre a jelenlegi alkalmazás alapján. Még nem született meg az eredménye két jelentős epidemiológiai tanulmánynak, amely az USA-ban egyéb iparágakban a diklór-metán hatásainak kitett csoportokról szól. Az EU területén vizsgált célcsoportok lehet, hogy olyan más rákkeltő anyagoknak voltak kitéve, mint a sztirol. Az RPA nem szolgáltatott semmilyen bizonyítékot az ennek kapcsán a festékeltávolítás során bekövetkező diklór-metán-expozícióból eredő, tényleges kockázatokról. A megkívánt R68-as megjelölés („visszafordíthatatlan hatások lehetséges kockázata”) a fenti körülmények között nem a legcélravezetőbb.

5.7

Az is megjegyzendő, hogy az RPA által az 1930–2007 közötti időszakról bemutatott baleseti statisztikák egyértelműen kimutatták annak veszélyeit, ha a diklór-metánnak való kitettség mértéke jelentősen meghaladja a határértéket, ami általában az igen kevéssé kielégítő munkavégzési gyakorlatok következtében alakul ki. Az alternatív eljárásokra és termékekre vonatkozó, hasonló adatokat nem gyűjtötték össze. Megkérdőjelezhető továbbá, hogy mennyire terjeszthető ki ezen adatok érvényessége akár a professzionális, akár a magáncélú, háztartási felhasználásra. A hosszú távú ipari felhasználás által az egészségre gyakorolt krónikus, káros hatások esetében következtethetünk arra, hogy azok esetlegesen a rövid távú háztartási felhasználás során is okoznak akut problémákat; a baleseti statisztikákat azonban (amikről itt szó lehet) nehezebb arányosítani.

5.8

A tanulmányok arra is rámutattak, hogy nincsenek a munkahelyekre vonatkozó, koherens foglalkozási expozíciós határértékek az EU-ban. A határértékek számottevően eltérnek egy konkrét anyag (pl. a diklór-metán) tekintetében az egyes tagállamokban, valamint a különböző anyagok vonatkozásában (például: a diklór-metán határértékei a kétbázisú észterekéihez vagy a dimetil-szulfoxidéihoz képest). A gyártóknak el kell ismerniük, hogy törődniük kell dolgozóik egészségével, a szabályozásért felelősöknek pedig egyértelmű és koherens, adatokon alapuló szabályozási keretet kell kialakítaniuk ennek elősegítésére.

5.9

Ennek kapcsán az EGSZB elsősorban a DCM-alapú festékeltávolítók alternatíváira vonatkozó „Veszélyes Anyagok Kezelésének Műszaki Szabályai (TRGS 612)” c. dokumentumot emeli ki, amelyet a Német Szövetségi Munkaügyi és Szociális Minisztérium készített (2006. februári szövegváltozat). Ez olyan mintának tűnik, amelyet mások is követhetnének a munkahelyi biztonság elősegítésére, és amely jóval részletesebb, mint az Európai Bizottság jelen javaslata.

5.10

A megválaszolandó kérdések rendje – (a) helyettesítéssel biztonságosabbá teheti-e eljárását? (b) ha nem, miért nem? (c) meghozott-e minden megfelelő intézkedést munkahelyének biztonságossá tétele érdekében? – legtöbbször követendő. Az alternatív eljárások és termékek potenciális kockázatait és hasznait maradéktalanul el kell ismerni. És mindenekelőtt fel kell becsülni, hogy valószínűleg milyen következményekkel járna egy arra irányuló döntés, hogy valamely anyagból jelentős mennyiséget kivonjunk egy piacról. Mit tennének ebben az esetben ténylegesen a felhasználók, és döntésük vajon növelné-e személyes biztonságukat?

5.11

Egy olyan tagállam példáját véve alapul, amely már tilalmat vezetett be a diklór-metán-alapú termékekre az ipari és a professzionális felhasználók körében egyaránt, láthatjuk, hogy e tilalom a DCM-et tartalmazó termékek – és nem maga a DCM – forgalmazására érvényes. Így is nyerhető erős festékeltávolító szer azáltal, ha a DCM-et metanollal keverik össze a felhasználás helyén. Az így keletkező anyag olcsóbb, de nem tartalmazza azokat a felületaktív alkotórészeket és kipárolgásgátlókat, amelyeknek köszönhetően a megfelelő összetételű termék hatásosabb és biztonságosabb. Ez tehát nemkívánatos következmény.

5.12

Amint azt az RPA és az Európai Bizottság is megjegyezte, nehezen indokolható, illetve alkalmazható a gyakorlatban a felhasználók különféle kategóriái közötti megkülönböztetés. Az egyedüli valódi eltérés az, hogy a telephelyen megvalósuló, nagy volumenű, folyamatos festékeltávolító tevékenység nagy, nyitott, vegyi anyagokkal teli kádakat igényel, amelyekbe a termékeket belemerítik; a telephelyen kívüli műveletek többnyire nem merítéssel valósulnak meg, és így azokhoz nem használnak fel nagy, nyitott kádakat. A telephelyekre más irányelvek vonatkoznak, így például az oldószer-kibocsátásokról, illetve a szennyvíz minőségéről szólóak, amelyeket szigorúan végre kellene hajtani; a telephelyen kívüli műveletek biztonságossága jobban függ az egyének óvatosságától és józan eszétől. Amennyiben van munkáltató, természetesen neki kell biztosítania valamennyi érintett alkalmazottja számára a lehető legjobb munkakörülményeket.

5.13

A professzionális kategóriát is meg kell osztani azok között, akik tartósan speciális tisztítási tevékenységet folytatnak (pl. graffiti-eltávolítást, homlokzat-felújítást, vasúti szerelvények és repülőgépek tisztítását), és akiknek csupán alkalmilag kell festékeltávolítást végezniük, valamely hasznosabb tevékenység szükséges, de időigényes előkészítéseként (építők, épületdíszítők és magánfelhasználók). E legutóbbi csoport szükségletei, képességei és gyenge pontjai azonosnak tűnnek és egyformán kezelendők.

5.14

Végül javaslat született egyes szolgáltatók képzésére és engedélyezésére egyfajta lehetséges eltérésként a különböző nézetek kompromisszumos egységesítése érdekében. Nehéz ugyanakkor azonosan kezelni a diklór-metán-alapú festékeltávolítók használatát mondjuk az azbeszteltávolítással vagy a nukleáris hulladék kezelésével, amely tevékenységekhez feltétlenül szükség van engedélyre. Az ilyen rendszerek felállításának és nyomon követésének magas költségeire tekintettel nehéz elképzelni, hogy e javaslat bárki igényeit is kielégítené.

6.1

Fentiekre tekintettel az EGSZB nem hiszi, hogy a szóban forgó javaslat akár arányos lenne, akár önmagában vélhetően elegendő volna a balesetek számának csökkenéséhez a munkahelyen vagy azon kívül. Mivel a tagállamok között jelentős tényleges és politikai eltérések vannak, egyéb módszereket kell fontolóra venni és végrehajtani további késlekedés nélkül.

6.2

Ez kiterjedne a DCM-alapú festékeltávolítók csomagolásának és címkézésének módosítására a baleseti kockázat lehető legkisebbre csökkentése, továbbá annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a valódi veszélyekre. A festékeltávolítással csupán alkalomszerűen foglalkozó személyeknek történő értékesítést úgy kellene korlátozni, hogy ők – legyenek akár professzionális, akár magánfelhasználók, és függetlenül attól, hogy az anyagot telephelyen vagy azon kívül alkalmazzák-e – egyszerre csupán egy legfeljebb 1 liter űrtartalmú tartállyal vásárolhassanak belőle. A tartályt gyermekbiztos zárral kell ellátni a vonatkozó, már eddig is érvényben lévő vagy új uniós rendeletek és irányelvek, illetve a 8317:2004. és a 862:2005. sz. EN-ISO szabványokban meghatározottaknak megfelelően. Az anyag túlzott mértékű kiáramlásának megakadályozására célszerű volna a tartályok nyílását szűkre tervezni, igaz, hogy ebben az esetben az ecsettel való felvitelhez át kellene tölteni az anyagot egy másik edénybe, ami korlátozza a fenti megoldás hasznosságát. A gyártóknak mindent meg kellene tenniük az új és biztonságosabb szállítási-kiszerelési megoldások kifejlesztéséért, ha meg kívánják őrizni e termékek hosszú távú életképességét. Az ipari vagy professzionális felhasználóknak, nagy tételben történő értékesítés egyszeri minimális mennyisége 20 liter kellene, hogy legyen. A gyártók és a beszállítók el kell, hogy ismerjék, hogy ilyen körülmények között óvintézkedéseket kell tenniük, továbbá megfelelő tájékoztatást és képzést kell biztosítaniuk annak garantálására, hogy az anyag bármilyen felhasználási feltételek mellett biztonságosan kezelhető és tárolható.

6.3

Új piktogramokat, valamint a kockázatokra és a megteendő óvintézkedésekre figyelmeztető feliratokat kell sürgősen kidolgozni a már használtak kiegészítésére, a kábító hatásra, továbbá a gyermekekre leselkedő veszélyekre vonatkozóan. A DCM-alapú festékeltávolítók (és más hasonló hatású termékek) esetében a valamennyi felhasználó számára megfelelő megfogalmazás körülbelül a következő lehetne: „Kábító hatású: nagy koncentrációban tudatvesztéshez és halálhoz vezet!”; „Ne használja gyermekek vagy veszélyeztetett felnőttek jelenlétében!”; „Ne használja zárt térben: sűrű gőze fullasztó hatású!”. E kijelentések bizonyítékkal alátámasztottnak látszanak, és a tényleges szükségletekhez kapcsolódnak. Nem szabad, hogy elvesszenek a sok kevésbé fontos figyelmeztetés között. Egy hatásos figyelmeztető szöveg és egy egyértelmű piktogram valószínűleg jobb eredménnyel járna a gyermekek védelmének szempontjából, mint számos bonyolultabb tanács. A jelenleg alkalmazott „S2”-es felirat („Gyermekek elől elzárva tartandó”) nem felel meg e szempontból.

6.4

Egységesített és az egész EU-ban koherens foglalkozási expozíciós határérték-rendszerre is egyértelműen szükség van a munkahelyi biztonság továbbjavítására. Ez a REACH program által az elkövetkező években gyakorolt kedvező hatásnak tekintendő.

6.5

A helyes munkavégzési gyakorlat, valamint az összes létező ellenőrzés szigorú elvégzése nyilvánvalóan kulcsfontosságú a kockázatkezelés szempontjából, a munkahelyen és azon kívül egyaránt. A gyártók és a kiskereskedelmi forgalmazók közösen felelősek a megfelelő tanácsadásért, valamint annak biztosításáért, hogy ajánlásaikat be tudják tartani a veszélyes anyagokat vagy eljárásokat rendszertelenül alkalmazó magánszemélyek és egyéb felhasználók. A biztonsági tanácsokat és felszereléseket ugyanolyan lelkesen és ugyanazokkal az ösztönzőkkel kell népszerűsíteni, mint azokat az anyagokat, amelyekhez szükségesek.

6.6

A német TRGS 612 szabályokban alkalmazott megközelítésnek kell az EU-szerte végzett ellenőrzések alapjául szolgálnia. E szabályok szükség szerint kiegészíthetők a szellőztetésre vagy a hulladékkezelésre vonatkozó, további szakmai tanácsokkal. A bevált gyakorlatokat közzé kell tenni és meg kell osztani.

6.7

Az USA-ban napjainkban a hosszú távú diklór-metán-expozíció hatásairól folyó tanulmányok amilyen gyorsan csak lehet, befejezendők, eredményeik pedig az EKKTB elé terjesztendők értékelésre. Fel kell tárni annak lehetőségeit, hogy érvényes vizsgálati csoportokat azonosíthassunk Európában is, a tanulmányozásuk céljából.

6.8

A festékeltávolítás kockázatainak rendszeres elemzésére is sor kell, hogy kerüljön, hogy valamennyi termék és eljárás összehasonlítható alapon legyen vizsgálható. Ez relatív teljesítményjellemzőik és kockázataik jobb megértését tenné lehetővé, valamint esetleg azt, hogy a különböző felhasználók tájékozottabban hozhassanak választási döntést. Azonban e javaslatok egyike sem szabad, hogy késleltesse a fentiekben tárgyalt ellenőrzési intézkedések elfogadását.

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/35

1.1

Az EGSZB támogatja a szóban forgó irányelv tartalmát, és ezt a kezdeményezést az adminisztratív egyszerűsítésre irányuló stratégia területén tett újabb előrelépésnek tekinti, amely megfelel Az Európai Unión belüli jobb szabályozás stratégiai felülvizsgálata című közleményben előirányzottaknak.

1.2

Ez az értékelés összhangban van az EGSZB-n belül működő Egységes Piac Megfigyelőközpontja pozitív álláspontjával, amely korábban számos véleményben támogatta a társasági jog területén történő adminisztratív egyszerűsítésre irányuló kezdeményezéseket. A Megfigyelőközpont szerint ezek a kezdeményezések – mivel csökkentik a vállalatok költségeit – jelentősen hozzájárulnak az európai vállalatok versenyképességének fokozásához, amennyiben nem veszélyeztetik a többi érintett fél érdekeinek védelmét.

1.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a vizsgált javaslatnak, amely módosítja a 68/151/EGK (első társasági jogi irányelv) és a 89/666/EGK (tizenegyedik társasági jogi irányelv) irányelvet, az egyszerűsítés és az adminisztratív terhek csökkentése a célja olyan érzékeny területeken, mint a meghatározott jogi formájú társaságok közzétételi és fordítási kötelezettségei, ugyanis ezekre a társaságokra gyakran aránytalan és olykor indokolatlan terhek nehezednek.

1.4

Az EGSZB támogatja a javasolt intézkedéseket, amelyek a közösségi joganyag kisebb módosításaival végrehajthatók, és amelyek egyrészt csökkentik a vállalatok adminisztratív terheit – ahogy ezt a bemutatott hatáselemzés kimutatja –, másrészt pedig elejét veszik annak, hogy az Unión belül indokolatlan akadályok hátráltathassák a javak és a szolgáltatások szabad áramlását.

1.5

Az EGSZB ezért kedvezően értékeli ezeket az intézkedéseket, és csatlakozva a Tanácshoz, felkéri az Európai Bizottságot, hogy a jövőben újabb intézkedéseket javasoljon az egyes szektorokban még megfigyelhető indokolatlan költségek csökkentésére, amelyek semmilyen hozzáadott értéket nem képviselnek a fogyasztók részére, és terhet jelentenek a vállalkozások számára, megnehezítve, hogy eleget tudjanak tenni a világméretű verseny kihívásainak.

1.6

Az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy ösztönözze arra a tagállamokat, hogy folytassák a vállalati adminisztráció egyszerűsítését, feltéve az internetre mindazokat az adatokat, amelyeknek közzététele kötelező a hatályos törvények és egyéb jogszabályok értelmében.

2.1

Több 2005-ös értékelést követően az Európai Bizottság a jogszabályok egyszerűsítésére irányuló programot indított, hogy csökkentse a hatályban levő jogszabályok értelmében a vállalkozásokra háruló költségeket és adminisztratív terheket, abból a megfontolásból kiindulva, hogy a szükségtelen költségek fékezik a Közösség gazdasági tevékenységeit, és ártanak a vállalkozások versenyképességének.

2.2

2006. november 14-én az Európai Bizottság közzétett egy közleményt, amely a következő sokatmondó címet kapta: Az Európai Unión belüli jobb szabályozás  (1), valamint egy munkadokumentumot Az adminisztratív költségek mérése és az adminisztratív teher csökkentése az Európai Unióban címmel (2). Mindkét kezdeményezés hangsúlyozta annak szükségességét, hogy konkrét gazdasági előnyöket igyekezzenek teremteni a vállalkozások számára, feltéve, hogy ez az egyszerűsítés nem érinti hátrányosan ezeknek az információknak a felhasználóit.

2.3

Ezt a stratégiai irányt azután megerősítette egy 2007. márciusi, a Hivatalos Lapban még nem közzétett, az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló cselekvési program (3), amely azt a célt tűzi ki, hogy 2012-ig 25 %-kal csökkentsék ezeket a költségeket.

2.4

2007 márciusában gyorsított eljárással elfogadásra került bizonyos számú, az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló javaslat, 2007. július 10-én pedig az Európai Bizottság közzétett egy közleményt, amely a társasági jog, a számvitel és a könyvvizsgálat területén történő egyszerűsítésre irányuló javaslatokat tartalmazott (4).

2.5

2008. március 13–14-i ülésén az Európai Tanács felkérte az Európai Bizottságot, hogy ezen az úton továbbhaladva dolgozzon ki újabb, a terhek csökkentésére irányuló javaslatokat (5).

2.6

Ebbe a keretbe illeszkedik a társasági jog területén meglevő közzétételi és fordítási kötelezettségekről szóló vizsgált irányelvjavaslat, amely a tájékoztatási kötelezettségek csökkentését, illetve megszüntetését célozza azokban az esetekben, ahol az információk nem képviselnek hozzáadott értéket a felhasználók számára.

3.1

Az Európai Bizottság szerint a vizsgált irányelvjavaslatnak az a célja, hogy javítsa az uniós társaságok versenyképességét a hatályos rendelkezések által előírt, ám az ezen információk felhasználóinak igényeivel nem összhangban levő, sőt, a vállalkozások számára felesleges többletköltségeket jelentő adminisztratív kötelezettségek mérséklése, illetve megszüntetése révén.

3.2

A javaslat előirányozza a 68/151/EGK (első irányelv) és a 89/666/EGK (tizenegyedik irányelv) irányelvnek az egyes meghatározott jogi formájú társaságok létesítésével kapcsolatos közzétételi és fordítási kötelezettségek tekintetében történő módosítását.

3.3

Az első irányelv esetében a vizsgált irányelv új minimumkövetelményt állapít meg a társasági jogról szóló 68/151/EGK irányelv 3. cikkének (4) bekezdésében meghatározotthoz képest. E cikk módosítása azt célozza, hogy megszüntessen a tagállami cégnyilvántartásba történő bejegyzésre vonatkozó bizonyos kötelezettségeket a társaságok alapításáról szóló tájékoztatás és az éves beszámolók vonatkozásában, amelyeket a hatályos jogszabályok értelmében évente közzé kell tenni.

3.4

Ez az egyszerűsítés egyáltalán nem csökkenti a hozzáadott értéket a felhasználók számára, különösen manapság, amikor a cégnyilvántartásokban szereplő információk – amelyek közül a szükséges adatokhoz a tagállamoknak hozzáférést kell biztosítaniuk –, interneten is elérhetők, és az elektronikus eszközöket egyre szélesebb körben használják.

3.5

A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az információk elektronikus úton, időrendi sorrendben elérhetők legyenek, és további kötelezettségeket csak akkor írhatnak elő, amennyiben ezek semmilyen többletköltséget nem rónak a társaságokra.

3.6

A társasági jogról szóló 89/666/EGK irányelv (tizenegyedik irányelv) esetében a javaslat módosítja a jelenlegi gyakorlatot, amely szerint az új fióktelepet bejegyző társaságnak az aktushoz kapcsolódó valamennyi okiratot le kell fordíttatnia.

3.7

Az új irányelv 4. cikke úgy rendelkezik, hogy az okiratokat a Közösség egyik hivatalos nyelvén kell közzétenni, és elegendőnek tartja hogy a fordítás hitelesítése bármelyik tagállam hatóságai által elismert eljárás szerint történjen. Ezt a hitelesítést valamennyi tagállamnak el kell fogadnia, és e tagállamok az (1) és a (2) bekezdésben meghatározottakon kívül semmilyen egyéb alaki követelményt nem írhatnak elő, hogy ily módon a fordítási és hitelesítési költségeket a legszükségesebb minimumra csökkentsék.

3.8

Az új irányelv jogalapja nem módosul a korábbi irányelvekhez képest, tehát továbbra is a Szerződés 44. cikke (2) bekezdésének g) pontja. Az Európai Bizottság szerint a javasolt módosítások indokoltak, és tiszteletben tartják a szubszidiaritás és az arányosság elvét.

3.9

Az Európai Bizottság megjegyzi, hogy a tervezett módosításokat és a hatásvizsgálatot alapos elemzés után igen jelentős számú érdekelt fél hagyta jóvá (110 érdekelt fél, 22 tagállamból). Ezek a pozitív eredmények megtekinthetők a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság weboldalán.

3.10

Az Európai Bizottság hatásvizsgálatának számításai szerint a várható megtakarítás évente mintegy 410 millió EUR az éves beszámolók közzététele, illetve évi mintegy 200 millió EUR a nyilvántartásokban bekövetkezett változások közzététele kapcsán. A fordítás és a hitelesítés területén mintegy 22 millió EUR megtakarítás várható.

4.1

Az EGSZB az Egységes Piac Megfigyelőközpontjának keretében kidolgozott számos véleményben támogatta Az Európai Unión belüli jobb szabályozás stratégiai felülvizsgálata kezdeményezésben előirányzott adminisztratív egyszerűsítést.

4.2

Az EGSZB által kidolgozott vélemények teljes mértékben egyetértenek ezzel a programmal, amely konkrétan hozzájárul az európai vállalkozások versenyképességének javításához, mivel csökkenti ezek költségeit – amelyek a társasági jog területén nagymértékben idejétmúltnak és túlzottnak tűnnek – ugyanakkor a javasolt intézkedések nem veszélyeztetik a többi érintett fél érdekeinek védelmét.

4.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy ez a program, amely olyan érzékeny területeken lép fel, mint a közzétételi és fordítási kötelezettségek, nemcsak a költségek jelentős csökkentését segíti elő – amint ez a hatásvizsgálatból kiderül –, hanem az Európai Unió hitelét is javítja, mivel elejét veszi minden olyan esetleges kísértésnek, hogy az Unión belül mesterséges és indokolatlan akadályokat emeljenek, amelyek hátráltatnák a javak és a szolgáltatások szabad áramlására vonatkozó szabályok érvényesülését.

4.4

Nyugtázza, hogy az eddig tett kezdeményezésekre a kitűzött célok gondos értékelése nyomán került sor, a szubszidiaritás és az arányosság alapelveinek szigorú tiszteletben tartása mellett, az összes érdekelt féllel történő alapos konzultációt követően.

4.5

Az EGSZB tehát támogatja a vizsgált irányelv tartalmát, amelyet egy általános stratégia keretében tett jelentős előrelépésnek tart, és teljes mértékben egyetértve a Tanáccsal, felkéri az Európai Bizottságot, hogy más olyan szektorokban és területeken is lépjen fel, ahol a még a társaságokra háruló számos teher enyhítése érdekében az egyszerűsítést szolgáló intézkedésekre van szükség.

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/37

1.1

Az EGSZB üdvözli, hogy a kisvállalkozásokra vonatkozóan a 4. társasági jogi irányelvben meghatározott mentességet kiterjesztik a középvállalkozásokra is, mivel e mentességek az érintett vállalkozások pénzügyi beszámolással összefüggő terheinek csökkenéséhez vezetnek.

1.2

Az EGSZB a 7. irányelv kapcsán javasolt változtatásokat is üdvözli, mivel azok egyszerűsítik és egyértelműbbé teszik az irányelvben foglalt konszolidációs szabályok és a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok közötti kölcsönhatást.

1.3

Az EGSZB különösen értékeli, hogy teljesül a pénzügyi beszámolás egyszerűsítésének célkitűzése: a beszámolók felhasználói nem vesztenek el számottevő információt, más érdekelteket pedig alapvetően nem érint a változás. A javasolt egyszerűsítés a kkv és a pénzügyi információk felhasználóinak szükségletein alapul.

1.4

Napjainkig nem történt kutatás, és így hiányzik a bizonyíték a felhasználók szükségleteinek meghatározásához, amelyek tagállamonként eltérhetnek. A kkv-kkal szemben támasztott pénzügyi követelmények további változásainak bevezetése előtt át kell gondolni a jelenlegi helyzetet a 4. és a 7. irányelv keretében rendelkezésre álló opciók alkalmazása szempontjából. A vizsgálatnak az alábbiakra kell irányulnia: (a) a meglévő lehetőségek kihasználása, (b) a tagállamok által választásuk indoklására felhozott tényezők, valamint (c) annak áttekintése, hogy mennyire tudták a tagállamok teljesíteni célkitűzéseiket.

1.5

Az EGSZB ajánlja tehát, hogy induljon kutatás e téren a jövőben teendő ésszerű politikai javaslatok alapjául.

1.6

A számviteli követelmények területe egyike volt az elsőként, európai szinten harmonizált szabályozási területeknek. Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a közös piac elérése központi feladat, és kiemeli annak jelentőségét, hogy a harmonizáció egyenlő feltételeket teremt az EU-ban.

1.7

Nő az Unión belül a kkv-k által folytatott határokon átnyúló kereskedelem. Nagymértékben szükség van tehát a pénzügyi beszámolási keretek és szabályok harmonizációjának fokozására egyrészt a kereskedelem e növekedésének elősegítésére, másrészt pedig az egyenlő feltételek megteremtésére.

2.1

Az Európai Tanács 2007. március 8–9-i ülésének következtetéseiben hangsúlyozta az adminisztratív terhek mérséklésének fontosságát az európai gazdaság fellendülésének szempontjából, különös tekintettel azokra a lehetséges előnyökre, amelyeket ez a kis- és középvállalkozások számára hozhat.

2.2

Aláhúzta, hogy az EU és a tagállamok jelentős, közös erőfeszítése szükséges az adminisztratív terhek csökkenéséhez, ami a kkv-kre irányadó számviteli szabályok egyszerűsítésén át valósulhat meg. Az ilyen intézkedések jogalapja az Európai Közösséget létrehozó szerződés 44. cikkének (1) bekezdése (1) lenne.

2.3

A számvitel és a könyvvizsgálat olyan területeknek minősülnek, amelyen csökkentendők a Közösségen belüli vállalkozások adminisztratív terhei (2).

2.4

Különös figyelmet nyert a kkv-k pénzügyi beszámolási követelményeinek további könnyítése.

2.5

A múltban számos változás történt annak érdekében, hogy a 78/660/EGK és a 83/349/EGK irányelv hatálya alá tartozó vállalkozások a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardoknak (IFRS) megfelelő számviteli eljárásokat alkalmazhassanak.

2.6

A nemzetközi számviteli standardok alkalmazásáról szóló 2002. július 19-i 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) alapján a valamely tagállam szabályozott piacára bevezetett értékpapírt kibocsátó vállalkozásoknak konszolidált beszámolójukat az IFRS-nek megfelelően kell elkészíteniük, és ezáltal mentesülnek a 78/660/EGK és a 83/349/EGK irányelvben megszabott követelmények többsége alól. A fenti irányelvek ugyanakkor továbbra is a számvitel alapját képezik a kis- és középvállalkozások számára a Közösségben.

2.7

A kis- és középvállalkozásokra gyakran ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a nagyobbakra, egyedi számviteli szükségleteiket ritkán vizsgálták. Különösen a közzétételi követelmények növekvő száma kelt aggodalmat az ilyen társaságokban. Az átfogó beszámolási szabályok költségterhet jelentenek, és akadályozhatják a tőke produktív célokra való hatékony felhasználását.

2.8

A 1606/2002/EK rendelet alkalmazása arra is felhívta a figyelmet, hogy tisztázni kell a 83/349/EGK irányelv és az IFRS által megkövetelt számviteli standardok közötti kapcsolatot.

2.9

Amennyiben az alapítási költségek a mérlegben eszközként kezelhetők, akkor a 78/660/EGK irányelv 34. cikkének (2) bekezdése értelmében e költségek megmagyarázandók a mérleg kiegészítő mellékletében.

2.10

A kis cégek mentesíthetők e közzétételi követelmény alól, ugyanazon irányelv 44. cikkének (2) bekezdése értelmében. A felesleges adminisztratív terhek mérséklése érdekében a középvállalkozásoknak is mentesíthetőeknek kellene lenniük e követelmény alól.

2.11

A 78/660/EGK irányelv a forgalom tevékenység és földrajzi piacok szerinti bontásban való közzétételét követeli meg. Ez minden céggel szemben követelmény, de ugyanazon irányelv 44. cikkének (2) bekezdése értelmében a kisvállalkozások mentesíthetők ez alól. A felesleges adminisztratív terhek mérséklése érdekében a középvállalkozásoknak is mentesíthetőeknek kellene lenniük e követelmény alól.

2.12

A 83/349/EGK irányelv konszolidált beszámoló készítését követeli meg az anyavállalattól akkor is, ha annak egyetlen leányvállalata van, és az jelentéktelen, vagy több leányvállalattal rendelkezik, de azok együttvéve is jelentéktelenek az irányelv 16. cikkének (3) bekezdésében foglaltak szempontjából. Az ilyen vállalatok ezért az 1606/2002/EK rendelet hatálya alá tartoznak, és így IFRS szerinti konszolidált pénzügyi beszámolót kell készíteniük. E követelmény megterhelő akkor, ha az anyavállalatnak csupán jelentéktelen leányvállalatai vannak.

2.13

Ezért mentesíthető kellene, hogy legyen a konszolidált mérleg és a konszolidált éves beszámoló elkészítésének kötelezettsége alól az az anyavállalat, amely csak – egyenként és összességében – nem jelentősnek tekintett leányvállalati vállalkozásokkal rendelkezik.

2.14

Mivel ezen irányelv célkitűzése – nevezetesen a Közösségen belül a középvállalkozásokkal szembeni egyes közzétételi követelményekkel és egyes társaságok konszolidált mérleg készítésére vonatkozó kötelezettségével kapcsolatos adminisztratív terhek csökkentése – a tagállami szabályozással nem érhető el megfelelő módon, és ezért az (az előírt intézkedések terjedelme és hatásai miatt) közösségi szinten jobban megvalósítható, ezért a Közösség a Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elvével összhangban lévő intézkedéseket fogadhat el.

2.15

Az ugyancsak e cikk által meghatározott arányosság elvének megfelelően ezen irányelv nem lépi túl a célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket.

2.16

A 78/660/EGK és a 83/349/EGK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

3.1

A 78/660/EGK irányelv (4. társasági jogi irányelv) (4) módosításának célja a középvállalkozások (5) pénzügyi beszámolásának egyszerűsítése, és a pénzügyi beszámolással összefüggő terheik könnyítése rövid távon. A változásoknak az adminisztratív teher csökkenéséhez kell vezetniük anélkül, hogy fontos információk elvesznének.

3.2

A 83/349/EGK irányelv (7. társasági jogi irányelv) (6) módosításának célkitűzése az irányelvben foglalt konszolidációs szabályok és a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok közötti kölcsönhatás tisztázása.

3.3.1

Az Európai Bizottság kellő időben indította el a kkv-kra a 4. és a 7. társasági jogi irányelv keretében nehezedő szabályozási teher számottevő csökkenésének eléréséről szóló vitát, valamint a konzultációs folyamatot, szem előtt tartva azt a célt, hogy biztosítva legyen a kkv-k fejlődése az egységes európai piacon. A kkv-kre nehezedő szabályozási teher problémáját az eredetileg a nagy vállalkozásokra kialakított szabályoknak a kkv-kre változatlan formában való alkalmazása okozza. Az ilyen szabályozás nem feltétlenül vonatkoztatható a kkv-kra, és gyakran jelentős adminisztratív és anyagi terhet okoz.

3.4.1

Fontos, hogy a viták ne csupán az egyszerűsítésre összpontosítsanak, hanem arra is, hogy a szóban forgó pénzügyi beszámolási követelmények vonatkoztathatók-e a kkv-kra is, vagy csupán a nagy, tőzsdére bevezetett vállalkozásokra. Az egyszerűsítésről szóló vita többnyire a költségekre fókuszál, míg a vonatkoztathatóságról szóló a pénzügyi beszámolás előnyeivel, továbbá konkrét felhasználókkal és az ő szükségleteikkel foglalkozik.

3.4.2

A számviteli irányelv egyszerűsítésének kiindulópontját a kkv-k és azok beszámolói felhasználóinak tényleges szükségletei kell, hogy képezzék. A hasznos és releváns pénzügyi beszámolókhoz döntő fontosságú, hogy a kkv-kre vonatkozó európai pénzügyi beszámolási keret kialakítása során azonosítsák a felhasználókat és igényeiket. A felhasználók lehetnek pénzügyi intézmények (minősítés), vagy hatóságok (adóztatás, pénzmosás elleni küzdelem stb.).

3.4.3

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kkv-k maguk a pénzügyi információk fő felhasználói, többek között, amikor más kkv-k beszállítóiként vagy szerződéses partnereiként működnek, vagyis olyan helyzetekben, amikor fontos a hitelképesség felmérése.

3.4.4

A kkv-k számviteli szabályainak egyszerűsítése kapcsán lényeges, hogy szigorú hatásvizsgálat történjen, felmérve a pénzügyibeszámoló-készítés előnyeit, valamint az általa okozott adminisztratív/anyagi terhet is. A hatásvizsgálatnak figyelembe kell vennie azokat az okokat, amelyekért eredetileg előírták a pénzügyi beszámolási követelményeket, továbbá az érdekeltek érdekeit (átláthatóság stb.), amelyek védelmét e követelmények célozták.

3.5.1

Nő az Unión belül a kkv-k által folytatott határokon átnyúló kereskedelem (7). Nagymértékben szükség van tehát a pénzügyi beszámolási keretek és szabályok harmonizációjának fokozására egyrészt a kereskedelem e növekedésének elősegítésére, másrészt pedig az egyenlő feltételek megteremtésére. Ez korlátozhatja a választási lehetőségeket, és a lehető legnagyobb fokú harmonizáció felé való elmozdulást igényelhet, például a pénzügyi adatok közzététele és az ilyen adatok nagyközönség általi hozzáférhetősége terén.

3.6.1

Az IASB kkv-kat célzó projektje válasz a standardok meghatározóinak, könyvelőknek és egyéb érintetteknek arra irányuló kérésére, hogy dolgozzák ki az IFRS-standardok teljes körű alkalmazásának alternatíváját. Bár az IASB kezdetben nem kívánta felvállalni a projektet, végül meggyőzték arról, hogy az érintettek többsége támogatta annak végrehajtásában, és hogy csupán ez a testület rendelkezik kellő hitellel és tekintéllyel magas színvonalú, végrehajtható számviteli standardok kialakításához. Ugyanakkor a projekt kiindulópontja a teljes körű IFRS volt, amelyet a tőzsdére bevezetett társaságokra dolgoztak ki.

3.6.2

A teljes körű IFRS kidolgozásakor a bejegyzett társaságok és az általuk érintett szereplők pénzügyibeszámoló-készítését tartották szem előtt. Amint azt már feljebb is jeleztük, a kkv-k pénzügyi beszámolói gyakrabban készülnek belső vagy informális felhasználásra (beszállítók, szerződéses partnerek, pénzügyi intézmények stb. kérésére), mint valamely jogi vagy egyéb kötelezettség okán, amely sok különféle felhasználó számára való beszámolást írna elő.

3.6.3

Az IFRS, vagy pedig egy sor új, eltérő, de szintén a bejegyzett társaságokra kidolgozottakon alapuló szabály kötelező teljesítése számottevő adminisztratív és anyagi terhet jelentene a kkv-k számára, ami valószínűleg kiegyenlíti a lehetséges kedvező hatásokat. Az éves beszámolók és az adó-visszatérítések közötti szoros kapcsolat is arra kényszerítené a több, különböző tagállamban jelen lévő kkv-ket, hogy több pénzügyibeszámoló-sorozatot tartsanak, ami továbbnövelné az adminisztratív terhet.

3.7.1

A számviteli irányelvek szabályai a kkv-k esetében való egyszerűsítésének lehetőségeit illetően, amelyek lényegében az irányelvek keretében a kkv-k számára már létező lehetőségek kiterjesztései, fontos megvizsgálni, hogy hogyan működnek e módozatok a tagállamokban, mielőtt új irányelveket vezetnénk be. Az EGSZB ezenkívül azt ajánlja, hogy rendszeresen, minden szinten alkalmazzák azt az elvet, mely szerint minden adatot csupán egyszer kérnek be a kkv-ktől (8).

3.7.2

A kkv-kkal szemben támasztott pénzügyi beszámolási követelmények további változásainak bevezetése előtt át kell gondolni a jelenlegi helyzetet a 4. és a 7. irányelv keretében rendelkezésre álló opciók alkalmazása szempontjából. A vizsgálatnak az alábbiakra kell irányulnia: (a) a létező módozatok alkalmazása, (b) a tagállamok által módozatválasztásuk indoklására felhozott tényezők, valamint (c) annak áttekintése, hogy mennyire tudták a tagállamok teljesíteni célkitűzéseiket.

3.7.3

A jelenlegi helyzetben az egyik fő probléma a felülről lefelé irányuló megközelítés, amely egyrészt adminisztratív terhet okoz, másrészt pedig csökkenti a pénzügyi beszámolási keretek és standardok relevanciáját a kkv-k számára. A pénzügyi beszámolás EU-n belüli rendjének jövőbeli felülvizsgálatakor kezelni kell e problémát az alulról felfelé irányuló megközelítésre való átváltással. E megközelítésnek a kkv-k és egyéb érintettek szükségleteire kellene összpontosítania, információalapját pedig a felhasználóknak és igényeiknek a vizsgálata kellene, hogy jelentse, amint azt fentebb javasoltuk.

—

CESE 952/2006 A szabályozási környezet egyszerűsítésére irányuló stratégia tárgyában (INT/296), HL C 309., 2006.12.16., 18. o.;

—

CESE 89/2007 Az egységes piac felülvizsgálatának tárgyában (INT/332), HL C 93., 2007.4.27., 25. o.;

—

CESE 1187/2008 a Politikai intézkedések a kkv-k számára tárgyában (INT/390) (még nem tették közzé a Hivatalos Lapban);

—

CESE 979/2008 a Nemzetközi közbeszerzési szerződések tárgyában (INT/394) (még nem tették közzé a Hivatalos Lapban).

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/41

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/41

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/42

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/42

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/43

1.1

Az EGSZB üdvözölte az Európai Tanács 2007. évi éghajlatvédelmi terveit, amelyek végrehajtását többek között a szóban forgó irányelv szabályozza.

1.2

Az EGSZB kifejezetten támogatja az Európai Bizottság kijelentését, amely szerint a megújuló energia előirányzott fejlesztése nemcsak éghajlat-politikai szempontból ésszerű, hanem egyértelműen kedvező hatást gyakorol, illetve gyakorolhat az energiaellátás biztonságára, a regionális és helyi fejlesztésre, a vidékfejlesztésre, az exportlehetőségekre, a társadalmi kohézióra és a foglalkoztatási lehetőségekre, különösen a kis- és középvállalkozások, valamint a független energiatermelők tekintetében.

1.3

Ilyen értelemben az EGSZB üdvözli az irányelvjavaslatot és a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos 20 %-os célkitűzést. Úgy látja, hogy a megújuló energiák nemcsak az éghajlatvédelemhez járulnak hozzá, hanem helyes stratégiai energiapolitikai célkitűzést is képviselnek, amely az energia szempontjából magasabb fokú önellátáshoz, és ennek révén az ellátás biztonságának növekedéséhez vezet.

1.4

A „2020-ra 20 %-os CO2-csökkentés” célkitűzése, amelyet egyéb irányelvekkel kell végrehajtani (1), és a „20 % megújuló energiaforrásból származó végső energia” célja, amellyel a szóban forgó javaslat foglalkozik, szoros kölcsönös összefüggésben van egymással, és kiegészítik egymást. Ennek ellenére egymástól függetlenül kell tekinteni őket. Annál is inkább, mivel a megújuló energiák némelyikének hatása éghajlat-politikai szempontból nem mindig feltétlenül és egyértelműen kedvező (lásd az agroüzemanyagokról szóló 5. pontot).

1.5

Mivel energiarendszerünk elismerten szükséges átalakítása magas beruházási költségekkel fog járni, a tagállamok számára nagyfokú rugalmasságot kell biztosítani, hogy azok mindig ott léphessenek, ahol – az éghajlatvédelem és a munkahelyteremtés tekintetében – a legalacsonyabb költségek mellett a legmagasabb haszon érhető el.

1.6

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy egyértelműen támogatja a megújuló energiák fejlesztését, és tudatában van annak, hogy a Tanács ambiciózus céljainak (60–80 %-os csökkenés a CO2 esetében, valamint magasabb fokú önellátás) elérése érdekében közép- és hosszú távon jóval magasabb részesedés szükséges, mint a 2020-ig jelzett 20 %.

1.7

Az EGSZB megállapítja, hogy a dízel, illetve benzin agroüzemanyaggal történő részleges helyettesítésére vonatkozó stratégiai meghatározás egyike a legkevésbé hatékony és legdrágább éghajlatvédelmi intézkedéseknek, és jelenleg a pénzügyi eszközök rendkívül helytelen elosztását jelenti. Az EGSZB nem érti, hogy miért éppen a legdrágább intézkedéseket kell politikailag a legintenzívebben támogatni, miközben a gazdaságiak mellett számtalan környezetvédelmi és társadalmi kérdés is megválaszolatlan még (lásd az 5. pontot). Ezért az EGSZB elutasítja a külön az agroüzemanyagokra vonatkozó 10 %-os célkitűzést.

1.8

Az EGSZB üdvözli, hogy az EU fenntarthatósági kritériumok megállapítását tervezi az agroüzemanyagokra. A javaslatban meghatározott környezetvédelmi kritériumok azonban nem mennek elég messze, a társadalmi kérdések egyáltalán nem kerülnek szóba, így az irányelvjavaslat ebben a tekintetben teljességgel elégtelen (2).

2.1

Az irányelv kötelező célokat határoz meg a megújuló energiák fejlesztésére. A tervek szerint 2020-ban összesen 20 %-os részarányt kell elérni az EU végső energiafogyasztásában, illetve a közlekedési ágazatban minden tagállam számára kötelező lenne a bioüzemanyagok (3) legalább 10 %-os részaránya (4).

2.2

A 20 %-os európai célt kötelezően meghatározandó nemzeti célkitűzések végrehajtása révén kell elérni, amelyeket az I. melléklet A. része sorol fel. A nemzeti cselekvési tervekben a tagállamoknak ágazati célkitűzéseket kell meghatározniuk a villamos energia, a fűtés/hűtés és a közlekedési ágazat/agroüzemanyagok terén, és megfelelő intézkedéseket kell megállapítaniuk a célok elérésére.

2.3

Az irányelv a 2007-es tavaszi európai csúcs határozatain alapul. Hátterében az áll, hogy a megújuló energiák alkalmazása segít az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A dokumentum azt is megjegyzi egyben, hogy éppen „a megújulóenergia-ágazat [tűnik ki] azzal, hogy […] ki tudja használni a helyi és a decentralizált energiaforrásokat és ösztönzőleg hat a világszínvonalú csúcstechnológiai iparágakra”.

2.4

Az Európai Bizottság szerint „a megújuló energiaforrások nagymértékben a helyi adottságokon alapulnak, ezért nem függenek a hagyományos energiahordozók jövőbeni rendelkezésre állásától, és túlnyomóan decentralizált jellegük miatt gazdaságainkat kevésbé teszik ki az energiaellátás ingadozásainak”. Tehát az Európai Bizottság az éghajlatvédelem, valamint az innováció és a gazdaság fejlesztése mellett az ellátás biztonságát is fontos érvnek tekinti.

2.5

Az Európai Bizottság azzal érvel, hogy „[a] megújuló energiaforrások piacának és technológiáinak fejlődése egyértelműen kedvező hatást gyakorol az energiaellátás biztonságára, a regionális és helyi fejlesztési lehetőségekre, a vidékfejlesztésre, az exportlehetőségekre, a társadalmi kohézióra és a foglalkoztatási lehetőségekre, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra, valamint a független energiatermelőkre”.

2.6

Az irányelv nemcsak az említett mennyiségi célokat állapítja meg, hanem többek között a következőket is szabályozza:

2.7

Az új irányelv elfogadásával hatályát veszti a belső villamosenergia-piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról szóló 2001/77/EK irányelv, amely „a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiának a Közösség összes villamosenergia-fogyasztásában 2010-re betöltendő részarányára 21 %-os célelőirányzatot” állapított meg, és szintén hatályát veszti a közlekedési ágazatban a bioüzemanyagok, illetve más megújuló üzemanyagok használatának előmozdításáról szóló 2003/30/EK irányelv, amely 2010-re 5,75 %-os részarány elérését tűzte ki célul.

3.1

Az Európai Tanács 2007-ben megerősítette, hogy „a kibocsátások abszolút csökkentésére irányuló kötelezettségvállalások a globális szénpiac gerincét alkotják. A fejlett országoknak továbbra is vezető szerepet kell betölteniük azáltal, hogy kötelezettséget vállalnak arra, hogy 2020-ra 1990-hez viszonyítva együttesen 30 %-kal csökkentik üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat. Eközben azt a célt is szem előtt kell tartaniuk, hogy kibocsátásuk együttes csökkentésének mértéke 2050-re elérje az 1990-hez viszonyított 60–80 %-ot”.

3.2

Az előterjesztett irányelvjavaslat e határozat végrehajtásának egyik alapköve. Az EGSZB üdvözölte az Európai Tanács éghajlattal kapcsolatos határozatait, és hangsúlyozta, hogy az energiatakarékosságra és -hatékonyságra kiemelt figyelmet kell fordítani. A megújuló energia fokozott fejlesztése nem kerülhető meg: nemcsak éghajlat-politikai szempontok indokolják, hanem közép-, illetve hosszú távon már a fosszilis energiaforrások előrelátható elapadása miatt is szükségessé válik. A fosszilis energiahordozók árának jelenleg tapasztalható gyors emelkedése is hozzá fog járulni ahhoz, hogy számos megújuló energia hamarabb gazdaságossá válik.

3.3

Az EGSZB határozottan üdvözli, hogy az Európai Bizottság magyarázó megjegyzéseiben nemcsak az éghajlattal kapcsolatos szempontokra tér ki, hanem központi jelentőséget tulajdonít az ellátásbiztonsággal és a munkahelyekkel kapcsolatos kérdéseknek is. Több ízben hangsúlyozza, hogy a decentralizált energiaellátási struktúrák milyen fontosak lehetnek például a regionális gazdaságok ereje és a vidékfejlesztés szempontjából (2.4. és 2.5. pont). Az EGSZB ugyanígy vélekedik. Sürgősen szükségesnek tartja azonban, hogy a megújuló energiákra vonatkozó különböző stratégiákat éppen az imént említett szempontok alapján, az eddiginél jóval differenciáltabban szemléljék.

3.4

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság nézetét, mely szerint a megújuló energia fejlesztése és alkalmazása terén Európa által betöltött vezető szerep éghajlat-politikai szempontból pozitív, az európai gazdaság számára pedig versenyelőnyöket helyez kilátásba. A küszöbön álló nemzetközi éghajlatvédelmi tárgyalásokat tekintve az irányelvjavaslat egyértelmű környezetvédelmi, energia- és iparpolitikai jelzés a világ államközössége számára.

3.5

A tulajdonképpeni „tehermegosztás” – azaz a CO2 esetében összesen 20 %-os európai csökkentési célkitűzéshez történő tagállami hozzájárulás – mértékét a következő dokumentumok határozzák meg: Javaslat – Az Európai Parlament és a Tanács határozata az üvegházhatást okozó gázkibocsátásnak a 2020-ig terjedő időszakra szóló közösségi kötelezettségvállalásoknak megfelelő szintre történő csökkentésére irányuló tagállami törekvésekről (COM(2008) 17 végleges) és Javaslat – Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a 2003/87/EK irányelvnek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének továbbfejlesztése és kiterjesztése tekintetében történő módosításáról (COM(2008) 16 végleges).

3.6

Az EGSZB politikai-stratégiai szempontból ésszerűnek, és mind technikai, mind gazdasági szempontból kivitelezhetőnek tartja azt a célkitűzést, hogy a megújuló energiák részaránya 2020-ra elérje a 20 %-ot, ami által észlelhetővé válik a posztfosszilis energiapolitika elindulása. Úgy véli továbbá, hogy az egyes nemzeti célkitűzések elérhetők, mivel a tagállamok kifejezetten rugalmas lehetőségeket kapnak (további engedélyek vásárlása, projektekben való részvétel stb.). Egyértelmű, hogy az energiarendszer átalakítása nem oldható meg ingyen, és strukturális változtatásokat is igényel. Azonban nem csupán a megújuló energiaforrásokból előállított villamos áram termelésére szolgáló létesítményekbe szükséges befektetni, hanem az elégtelen szélerősség vagy napsugárzás következtében az áramtermelésben fellépő ingadozás kiegyenlítése végett energiatárolási technológiákba és kapacitásokba, valamint az EU tagállamai közötti villamosenergia-szállító vezetékek kiépítésébe is. Pusztán az energiatermelés hangsúlyozásával nem érhetők el a tervezett célkitűzések.

3.7

Németország például egy betáplálási törvény keretében támogatja a megújuló energiákból történő villamosenergia-termelést. Az „ökoáram” részaránya jelenleg 15 %. A többletköltség, amelyet az áramfogyasztók a betáplálási díj növekedése révén teremtenek elő, évente mintegy 3,5 milliárd euróra tehető. Ebből az összegből azonban nincs levonva az elkerült környezeti károk és az új adóbevételek formájában jelentkező nemzetgazdasági haszon.

3.8

Annak érdekében, hogy a célok teljesítéséhez szükséges költségeket minél alacsonyabb szinten tartsák, az irányelv előírja, hogy az egyes nemzeti célkitűzések más államok megújulóenergia-fejlesztési intézkedéseinek a támogatásával is elérhetők. Lehetőség van a származási garanciával rendelkező, megújuló energiából előállított villamos energia behozatalára is. Ezt az EGSZB alapvetően ésszerűnek tartja. Támogatja azonban azokat a tagállami követeléseket, melyek szerint ezt a kereskedelmet engedélyhez kellene kötni annak elkerülése érdekében, hogy az egyik állam (5) által finanszírozott megújulóenergia-támogatást egy másik államban költségmegtakarítás elérésére lehessen használni.

4.1

Az EGSZB helyesnek tartja az Európai Bizottság megközelítését, melynek értelmében abban a három ágazatban, amelyben a megújuló energia szerepet játszik majd (azaz a közlekedési, valamint a villamosenergia-, fűtés- és hűtéságazatban), három különálló egyedi célkitűzés helyett egyetlen átfogó célkitűzést fogalmaz meg. Ezzel a tagállamok belátásuk szerint dönthetnek arról, hogy a három ágazatban miként kombinálják az intézkedéseket a meghatározott átfogó nemzeti célkitűzés eléréséhez.

4.2

Ha azonban a három ágazat egyikének részterülete – nevezetesen a dízel és benzin közlekedésben való helyettesítése – vonatkozásában önálló kötelező célkitűzés kerül meghatározásra, az jelentősen korlátozza a rugalmasságot.

5.1

Az Európai Bizottság tehát különleges szerepet szán az agroüzemanyagoknak.

5.2

Az elmúlt hónapokban számos agroüzemanyagokról készült tanulmány utalt arra, hogy a biomassza – ellentétben a napenergiával – korlátozott mértékben rendelkezésre álló erőforrás, és szükségszerűen területi konkurenciát jelent majd az élelmiszer-termelésnek, illetve a biodiverzitás megtartásának. Az, hogy ez a konkurencia mennyire lesz erős, még vitatott. Ezért – mielőtt a politika magához ragadná az irányítást – szükség van egy nagyon pontos stratégiai elemzésre a tekintetben, hogy a megújuló energia milyen formában alkalmazható a legésszerűbben az egyes alkalmazási területeken. Ehhez nagyon pontos hatástanulmányokra van szükség.

5.3

A német gazdasági minisztérium tudományos tanácsadó testülete a biomassza energiatermelésre történő használatáról szóló, 2007 novemberében közzétett tanulmányában úgy véli, hogy a megújuló energiák közül hosszú távon a nap- és a szélenergia játszik majd meghatározó szerepet, többek között azért, mert a biomasszához képest lényegesen magasabb potenciált képvisel. A tanulmány ennek három okát nevezi meg:

5.4

Ha a rendelkezésre álló természetes erőforrások szűkösek, és az új, regeneratív és lehetőleg decentralizált energiaellátási struktúrákra való átállás viszonylag magas beruházásokkal jár, különösen figyelemmel kell lenni arra az elvre, hogy a pénzügyi erőforrásokat a leghatékonyabb éghajlatvédelmi stratégiákra kell koncentrálni.

5.5

Uniós szinten azonban a bioenergia egyes jól felismerhető és részben államilag támogatott fajtái, nevezetesen az agroüzemanyagok és a kukoricaalapú biogáztermelés esetében a CO2-kibocsátás elkerülésének költsége (6) igen magas (1 tonna CO2-ra 150–300 EUR vagy annál is több).

5.6

Egyéb bioenergiafajták, például a trágyaalapú biogáztermelés (lehetőleg a kapcsolt energiatermeléssel összekötve), a faapríték alapú kapcsolt villamosenergia- és hőtermelés (erdei fahulladékból, illetve rövid vágásfordulójú faültetvényből), valamint a faapríték létező nagy erőművekben történő elégetése esetében a CO2-kibocsátás elkerülésének költsége 1 tonna CO2-ra mindössze 50 EUR (7).

5.7

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja megállapítja, hogy az üvegházhatású gázok hektáronkénti csökkentése szempontjából sokkal hatékonyabb megoldás, ha a biomasszát folyékony agroüzemanyag-előállítás helyett villamosenergia-termelésre használjuk fel (8). A modern biomassza-erőművek majdnem ugyanolyan hatékonyak, mint a fosszilis tüzelőanyaggal üzemelő létesítmények, így a hő- és villamosenergia-termelésben 1 megajoule (MJ) biomassza kb. 0,95 MJ fosszilis energiát pótol. A biomassza közlekedési célú, folyékony agroüzemanyaggá alakítása során az energiahatékonyság rendszerint csak mintegy 30–40 %. 1 MJ biomassza így csak kb. 0,35–0,45 MJ nyersolajat pótol a közlekedésben.

5.8

Az agroüzemanyagok termelésével a CO2-kibocsátás elkerülésének teljesítménye hektáronként mintegy 3 tonna CO2, míg az 5.6. pontban leírt bioenergiafajtákkal hektáronként több mint 12 tonna CO2.

5.9

Ennek ismeretében az EGSZB felveti a kérdést, hogy az Európai Bizottság miért akar kifejezetten egy agroüzemanyagokra vonatkozó 10 %-os célkitűzést meghatározni. Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az Európai Tanács tavasszal úgy nyilatkozott, hogy ezt a célkitűzést „költséghatékonyan” kell megvalósítani, és a következő három feltételnek kell teljesülnie:

5.10

A fenntarthatóság tekintetében több a kérdés, mint a válasz (lásd a 8. pontot is), és második generációs agroüzemanyag még nem áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy az Európai Tanács által megnevezett három feltétel közül legalább kettő nem teljesül, de az Európai Bizottság ennek ellenére meg akarja határozni a 10 %-os célkitűzést.

5.11

Az Európai Bizottság ezt többek között azzal indokolja, hogy a gazdaság összes ágazata közül a közlekedési ágazatban emelkedik a leggyorsabban az üvegházhatású gázok kibocsátása, továbbá az agroüzemanyagok termelése „jelenleg költségesebb, mint a megújuló energiák egyéb formáié, aminek következtében külön követelmény hiányában aligha fejlődnének”.

5.12

Az EGSZB nem ért egyet ezzel az indoklással.

5.12.1

Igaz, hogy a közlekedési ágazatban megugrott az üvegházhatású gázok kibocsátása. Az EGSZB véleménye szerint azonban a kipufogógázok határértékének szigorítása, valamint a dízel és benzin 10 %-os helyettesítése nem oldja meg a problémát, még csak azt a terhelésnövekedést sem ellensúlyozza, amely a következő években a közlekedésből környezetünkre irányul.

5.12.2

Az EGSZB több ízben utalt rá, hogy erre a problémára a forgalom visszaszorítását célzó politikával, valamint a közlekedési módok megoszlásának az éghajlatkímélőbb közlekedési módok, így a helyi tömegközlekedés, a vasúti és a hajóközlekedés javára történő megváltoztatásával kellene válaszolni.

5.12.3

Technológiai szempontból az EGSZB a motorizált egyéni közlekedés jövőjét nem a belsőégésű motorokban látja, hanem az elektromos meghajtásban, amelyet megújuló energia táplál. Az EMPA (9) számításai szerint annyi agrodízelhez, amennyi egy Volkswagen Golfnak 10 000 kilométer megtételéhez kell, egy 2 062 m2 területű szántóföld egy éves repcetermésére van szükség. A 10 000 kilométer megtételéhez szükséges energia napelemmel történő előállításához ezzel szemben évente mindössze 37 m2 területre – a repceföldek alig egyhatvanad részére – lenne szükség.

5.12.4

A dízel, illetve benzin agroüzemanyaggal történő helyettesítésének stratégiai meghatározása tehát egyike a legkevésbé hatékony és legdrágább éghajlatvédelmi intézkedéseknek, és a pénzügyi eszközök rendkívül helytelen elosztását jelenti. Az EGSZB nem érti, hogy miért éppen a legdrágább intézkedéseket kell politikailag a legintenzívebben támogatni, miközben a gazdaságiak mellett számtalan környezetvédelmi és társadalmi kérdés is megválaszolatlan még.

5.12.5

Az EGSZB következésképpen nem osztja az Európai Bizottság azon megállapítását, mely szerint „az agroüzemanyagok közlekedésben való nagyobb arányú használata az egyik leghatékonyabb eszköz” a kihívásokkal való szembenézésre.

5.13

Ha az Európai Bizottság arra irányuló törekvéséből indulunk ki, hogy az agroüzemanyagokat csak akkor engedélyezze, ha azok az üvegházhatású gázok kibocsátása terén a fosszilis olajokból előállított üzemanyagokhoz képest legalább 35 %-os csökkenést eredményeznek, akkor a 10 %-os célkitűzés azt eredményezi, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása a motorizált közlekedésben – változatlan forgalom mellett – alig 3,5 %-kal csökken, ami – mivel a közlekedés egynegyed részben felelős az üvegházhatású gázok által okozott általános terhelésért – az üvegházhatásúgáz-kibocsátásban 1 %-os csökkentési potenciált jelent! Ezzel az értékkel a pénzügyi ráfordítások és a járulékos kockázatok távolról sem állnak arányban.

5.14

Még ha az agroüzemanyagokban a biomassza ésszerű felhasználásának lehetőségét lehetne látni a közlekedés területén, akkor is abszolút hatékonyságra kellene törekedni. Az irányelv VII. melléklete azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy a biomassza észterré vagy etanollá alakítása nem tekinthető megfelelő megközelítésnek. Ugyanis minden (ipari) molekuláris átalakítás energiafelhasználással, ezáltal -veszteséggel jár. Ésszerűbb lenne a kinyert biomassza közvetlen, ipari-kémiai átalakítás nélküli hasznosítása.

5.15

Ez technikailag lehetséges is, amit azok a traktorgyártók bizonyítanak, akik már tisztán növényi olajjal üzemelő motorokat kínálnak.

5.16

A VII. mellékletből kiderül, hogy ezzel a technológiával érhetők el a legnagyobb megtakarítások az üvegházhatású gázok kibocsátása terén: a tiszta repceolaj esetében az üvegházhatású gázok kibocsátásában a megtakarítás alapértelmezett értéke a fosszilis olajból készült üzemanyagokkal összevetve 55 %, a repce-agrodízel esetében csak 36 %, a búza-etanolnál 0 %. Az EGSZB nem érti, hogy az Európai Bizottság ezt az utat miért nem mutatja be külön mint ésszerű lehetőséget, pedig ennek révén lehet a leggyorsabban decentralizált energiaellátási struktúrákat is kialakítani – és ezzel a mezőgazdaságban és a vidéki területeken munkahelyeket teremteni.

5.17

Az EGSZB megítélése szerint például jó stratégia lenne, ha támogatnák például a környezetbarát vegyes művelésből nyert tiszta repceolaj alkalmazását a mezőgazdaságban és többek között az önkormányzati járművekben, illetve vízi járművekben (10). A termelőket így közvetlenül be lehetne kapcsolni a regionális energia-körforgás fejlesztésébe, és közvetlenül profitálhatnának is belőle. Ezzel szemben az agroüzemanyag-stratégia keretében az ásványolaj-iparág lehetőleg olcsó nyersanyagainak termelőivé válnak, már ha az európai termelésből származó nyersanyag egyáltalán felhasználásra kerül.

6.1

Az Európai Bizottság azt feltételezi, hogy az agroüzemanyagokhoz szükséges biomassza nagy részét az EU-n kívüli, kedvezőbb éghajlati adottságokkal rendelkező területeken fogják termeszteni. A kőolaj-behozatal biomassza-behozatallal történő helyettesítése azonban nem az importfüggőség csökkenését, hanem pusztán diverzifikációját jelenti.

6.2

Az egyik függőség másikra való váltása nem lehet komoly célja az EU új energiapolitikájának.

6.3

Inkább azt a megközelítést kellene elsőbbséggel kezelni, amely a ténylegesen decentralizált, helyileg vagy regionálisan rendelkezésre álló forrásokat helyezi az új megújulóenergia-stratégia középpontjába. Ebben a bioenergia is szerepet játszhat, sőt kell is játszania, de nem azt a szerepet, amely az agroüzemanyag-stratégia keretében megfogalmazódott.

7.1

Az Európai Bizottság azt írja, hogy „a megújuló energia a hagyományos energia közeli helyettesítője, és szolgáltatása ugyanazon az infrastruktúrán és logisztikai rendszeren keresztül történik”. Az EGSZB meglátása szerint ez a következtetés igen komoly tévedés: a decentralizált struktúrákon keresztül szolgáltatott megújuló energia bizonyos szempontból homlokegyenest különbözik az inkább központosítottan szervezett nagy struktúrákból származó „hagyományos” energiától.

7.2

Egy energiabehozatalon, valamint dízelhez és benzinhez való hozzákeverésen alapuló agroüzemanyag-stratégia a világszerte tevékenykedő ásványolajkonszernek „hagyományos”, azaz centralizáltan szervezett struktúráit használja. Ezzel bebetonozza a konszernek termelési és elosztási szerkezetét, ami kifejezetten az ásványolaj-gazdaság érdekeit szolgálja. Európában azonban alig teremt új munkahelyeket (11).

7.3

Ezzel szemben, ha például a faapríték hő- vagy villamosenergia-termelésben való energiahatékony felhasználásába, regionális termesztésű tiszta növényi olajakba, a járművek biogázellátásába, földgázvezeték nélküli területekbe vagy decentralizált napenergia-technológiákba stb. helyezzük bizalmunkat, akkor lehetőség nyílik olyan új, regionálisan szervezhető gyártási és terjesztési utak kialakítására, amelyek sok új munkahelyet teremthetnek.

7.4

A napenergia és a decentralizáltan alkalmazott fotoelektromos energia esetében az (energia-) fogyasztók energiaszükségletük nagy részét maguk állítják elő, ami azt is bizonyítja, hogy egy megújuló energián alapuló energiaellátás teljesen másképp épül fel, mint a jelenlegi energiaellátási struktúra.

7.5

Más intézkedések, pl. az energiahatékonyság és az energiamegtakarítás növelését célzók, már az építkezési fázisban munkahelyek százezreit hozhatják létre a kis- és középvállalkozásokban. Példák erre: épületszigetelés, nap- és szélerőművek felszerelése vagy biogáztelepek építése. A politikának gondoskodnia kell arról, hogy pontosan ezek a potenciálok megnyíljanak, az irányelvben meghatározott agroüzemanyag-stratégia azonban nem a leghatékonyabb módot kínálja erre.

7.6

Ez azt jelenti, hogy a különböző megújuló energiák terén a munkahelyek kérdését illetően is elengedhetetlenül szükséges a sokkal pontosabb és differenciáltabb szemléletmód. A megújuló energia valóban ösztönözheti és támogathatja a regionális gazdasági struktúrákat, másfelől azonban ahhoz is hozzájárulhat, hogy a központi nagy struktúrák megszilárduljanak.

7.7

Ugyanez érvényes egyébként azokra az országokra, amelyekben az agroüzemanyagokhoz termesztenek biomasszát. Németország fejlesztési segélyekért felelős minisztériuma Entwicklungspolitische Positionierung zu Agrartreibstoffen [Az agrárüzemanyagok fejlesztéspolitikai pozicionálása] című, 2008. márciusi tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a fejlődő országok gazdasági, környezeti és társadalmi fejlődése szempontjából a biomassza exportorientált, tömeges termelésére irányuló stratégia „az ipari országok erősen megnövekedett keresletére adott válaszreakcióként sok veszélyt rejt magában, és nem teremt munkahelyeket”, míg a kistermelők bevonásával a decentralizált energiaellátás számára történő biomassza-termelés általában inkább pozitív hatásokat vált ki.

8.1

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság azt tervezi, hogy az agroüzemanyagok termelésére is fenntarthatósági kritériumokat vezet be. Ez fontos előrelépés, de az EGSZB a benyújtott javaslatot teljességgel elégtelennek tartja.

8.2

Maga az Európai Bizottság hangsúlyozza újra és újra, milyen fontos a fenntarthatósági politikában a gazdasági, a környezetvédelmi és a társadalmi pillér közötti egyensúly. Azonban az EGSZB már csak a társadalmi kérdéseknek az említett kritériumok közötti teljes mellőzése miatt is úgy véli, hogy az irányelvjavaslat semmiképpen sem tekinthető az agroüzemanyagok átgondolt fenntarthatósági stratégiája, illetve fenntarthatósági kritériumai átültetésének. E tekintetben az irányelvjavaslatot teljes mértékben át kell dolgozni.

8.3

Az EGSZB fontosnak tartaná ezzel összefüggésben, hogy a közvetett földhasználati változások miatt ne csak az agroüzemanyagokra határozzanak meg hatásos környezetvédelmi és társadalmi kritériumokat, hanem minden mezőgazdasági importtermékre, így a takarmányra is.

8.4

Illúzió lenne azt gondolni, hogy határidők (ebben az esetben 2008. január) kitűzésével például megóvhatók lennének az őserdőkkel borított vagy a tőzeges földterületek attól, hogy átalakítsák őket az agroüzemanyag-termelés céljaira. Ehhez szükség lenne egy működő kataszterrendszerre, valamint egy szintén működő igazgatási és ellenőrzőrendszerre. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb, gazdaságilag feltörekvő, illetve fejlődő országban egyik sem adott.

8.5

Az EGSZB nem tartja elégségesnek a 15. cikk (3) és (4) bekezdésében felsorolt kritériumokat, amelyek célja a biológiai sokféleség megőrzése és a jelentős szénkészletekkel rendelkező földterületek hasznosításának elkerülése. A biológiai sokféleség megőrzése szempontjából a (3) bekezdés a)–c) pontjában említetteknél jóval több földterület fontos. Ugyanez érvényes a (4) bekezdés a) és b) pontjára a szénkészletek tekintetében.

8.6

A VII. melléklet B. részében az Európai Bizottság felsorolja azon jövőbeli bioüzemanyagok becsült jellemzőit és alapértelmezett értékeit, amelyek még nincsenek jelen a piacon, vagy csak elhanyagolható mennyiségben vannak jelen. Az EGSZB véleménye szerint nem becsült, hanem kizárólag bizonyítható értékekkel kellene dolgozni.

31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/49

1.1

Az EGSZB támogatja a CET (szén-dioxid-elkülönítés és -tárolás) erőművekben történő demonstrációjának előmozdítására vonatkozóan az európai bizottsági közleményben szereplő mechanizmusokat, azonban a finanszírozási kapacitás és az egyértelműen megállapított, középtávú (2010–2020) és hosszú távú (2020 és azon túl) finanszírozási lehetőségek hiánya aggodalomra ad okot.

1.2

Biztosítani kellene, hogy az európai bizottsági finanszírozási kapacitás hiánya részben kompenzálható legyen az európai kibocsátáskereskedelmi rendszerből (EU ETS) származó bevételekkel, pl. 2013-at követően a kibocsátási kvóták energiatermelő szektorbeli árverése révén. Fontos megjegyeznünk, hogy eddig közösségi szinten nem javasoltak semmilyen specifikus pénzügyi rendszert (még az alapvető biztonságot illetően sem).

1.3

Fontos, hogy legkésőbb 2009 végéig egyértelmű és jól megalapozott pénzügyi feltételek álljanak rendelkezésre. Csak ez biztosíthatja a pénzügyi alapot ahhoz, hogy megkezdődjön a nagyszabású CET-demonstrációs létesítmények előkészítése, és azok 2015-re működőképessé válhassanak.

1.4

Az EU ETS-ből származó bevételeket 2013-tól nemzeti szinten, az átdolgozott EU ETS irányelv végrehajtásának keretében kell beszedni.

1.5

Az Európai Bizottság elgondolása, hogy nemzeti EU ETS árveréseket tartsanak, melyeknek keretében a teljes bevétel 20 %-át kötelező jelleggel a CO2-kibocsátás csökkentését támogató intézkedésekre fordítják, teljesen alkalmatlan, és elszalasztott finanszírozási lehetőséget jelent. A tagállamokat határozottan sürgetni kellene, hogy alapvetően vizsgálják felül az EU ETS-ből származó bevételekkel kapcsolatban alkotott álláspontjukat, és az összes EU ETS bevételt fordítsák az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és szén-dioxid semleges technológiák támogatására, specifikus keretet hagyva a CET-nek is. Így hozzáférhetővé válhatna az a sok milliárd euró, amely a nagyszabású CET-projektek korai demonstrációjához szükséges, az Európai Bizottságnak azonban jelenleg nem áll rendelkezésére.

1.6

Az Európai Bizottságnak tervet kellene kidolgoznia, amelyben meghatározzák az európai ipari kezdeményezés szervezeti felépítését és szerepét, biztosítva, hogy az kiegészít más kezdeményezéseket, azonban azokkal nincs átfedésben, ideértve a hetedik keretprogram által támogatott projekteket, a zéró kibocsátású, fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművek európai technológiai platformját és az európai irányadó programot.

1.7

Az EGSZB egyetért azzal, hogy közös európai CO2-szállítási és -tárolási infrastruktúrára van szükség. Egész Európára kiterjedő szállítási rendszer szükséges azon tagállamok bevonása érdekében, amelyek maguk nem képesek nemzeti tárolási létesítményeket létrehozni.

1.8

Mivel a közlekedés létfontosságú eleme egy nagyszabású CET-infrastruktúra létrehozatalának, az EU elfogadhatná a CESZT rövidítést (a szén-dioxid elkülönítése, szállítása és tárolása, amely tehát a szállítást is magában foglalná).

2.1

Az CET teljes értékteremtési láncának fejlődése a CO2 elkülönítésével, szállításával és tárolásával együtt továbbra is kezdeti – egyes esetekben kísérleti – szakaszban van. A hagyományos erőmű-technológia hatékonyságának növelésére irányuló intézkedések másfelől viszont fokozatosan fejlődnek. Mivel az elkövetkező évtizedekben sürgősen szükség lesz az erőmű-kapacitások helyettesítésére, az EGSZB pragmatikus eljárást: a két technológia párhuzamos továbbfejlesztését ajánlja. Míg a nagyobb hatásfok fejlesztését messzemenően rá lehet hagyni a piacra, a CET-technológiákhoz – az erőművekhez csakúgy, mint az infrastruktúrákhoz – a demonstrációs szakaszban és a piacra történő bevezetés szakaszában kiegészítő támogatásra van szükség.

2.2

A CET-technológiát két fejlődési irányvonal mentén alkalmazzák: (a) integrált erőmű-technológia, melynek része a CO2 égetési folyamat előtti elkülönítése, illetve (b) égetést követő technológia, melynek keretében a CO2-t égetés után kimossák a füstgázból (CO2-mosás). A megfelelő fejlesztést követően a (b) módszer alkalmas lehet a jelenleg építés alatt álló, igen hatékony új erőművekben való alkalmazásra, amennyiben egyes erőműveket megfelelően terveznek („kivonásra felkészített erőművek”). Mindkét említett fejlesztési irányvonal közös sajátossága, hogy az ilyen módon lekötött CO2-t az erőműből megfelelő tárolólétesítménybe kell szállítani.

2.3

A társadalmi és politikai elfogadottság érdekében döntő jelentőségű a CO2 biztonságos és hosszú távú tárolásának kérdése. A végső elemzés során ez a szempont a technológia tekintetében kihívást jelentő legfőbb környezetvédelmi kérdés (2).

2.4

A 2008. június 9-én Aomoriban (Japán) tartott ülésen a nyolc gazdasági nagyhatalom csoportja (G8) megállapodott abban, hogy 20 nagyszabású, a CO2 elkülönítése és tárolása technológiájának (CET) demonstrációját szolgáló projektet indít útjára 2010-ig azzal a céllal, hogy támogassa a CET 2020-tól való széles körű alkalmazásának technológiai fejlesztését és költségcsökkentését.

2.5

A G8-ak ülésén az Egyesült Királyság, Kanada, Olaszország, Japán, Franciaország, Németország, Oroszország, az Egyesült Államok, Kína, India és Dél-Korea képviselői vettek részt.

2.6

A G8-ak CET melletti kötelezettségvállalását támogatandó az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma (DOE) ígéretet tett arra, hogy FutureGen programjának keretében biztosítja a CET technológia több kereskedelmi léptékű, integrált széngázosításos kombinált ciklusú blokkhoz (IGCC) való hozzáadásának finanszírozását vagy egyéb, a tiszta szén fejlett technológiáján alapuló erőművek finanszírozását. Az Egyesült Államok hét regionális, a szén-dioxid tárolása érdekében létrejött partnerséget is finanszíroz, hogy demonstrálja a szén-dioxid nagy volumenű, hosszú távú földi tárolásának hatékonyságát.

2.7

A G8-ak CET-re vonatkozó bejelentése összhangban áll a Nemzetközi Energiaügynökség ajánlásával, amely a CET technológia alkalmazását sürgeti az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2050-ig történő 50 %-os csökkentésére irányuló megoldáscsomag részeként.

3.1

A szén-dioxid elkülönítésének és tárolásának technológiái (a továbbiakban: CET) kulcsfontosságúak azon létező vagy kialakulóban lévő technológiák között, amelyek magukban hordozzák a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének lehetőségét, amire szükség van ahhoz, hogy a 2020-on túli időszakra meghatározott célokat el lehessen érni (3).

3.2

A CO2 elkülönítése és tárolása technológiájának széles körű alkalmazása az erőművekben kereskedelmileg megvalósítható lesz 10-15 éven belül, miáltal lehetővé válik az, hogy ez a technológia a kibocsátáskereskedelmi rendszer vezérelte rendszeren belül 2020-ra vagy röviddel azután a fosszilis üzemanyagból a villamosenergia-termelés során kibocsátott CO2 kiküszöbölésének alapvetően fontos eszközeként megálljon a saját lábán.

3.3

ez Azonban csak akkor valósul meg, ha azonnal elkezdjük megtenni a szükséges előkészítő lépéseket; a korai demonstráció különösen fontos ahhoz, hogy – a világszinten már kifejlesztett és más alkalmazásokban már használt – szén-dioxid elkülönítési és -tárolási technológiákat megfelelően hozzáigazítsák a villamosenergia-termelésben való széles körű alkalmazáshoz.

3.4

Az Európai Tanács 2007 márciusában, majd 2008 márciusában újfent jóváhagyta az Európai Bizottság azon szándékát, hogy elősegítse akár 12, a kereskedelmi energiatermelésben fenntartható fosszilis tüzelőanyagú demonstrációs erőmű 2015-re történő megépítését és működtetését.

3.5

E közlemény az Európai Bizottságnak a szén-dioxid geológiai tárolásáról szóló, a CET-technológia számáraaz Unióban jogi keretet létrehozó irányelvre tett javaslatát egészíti ki, és viszi előbbre a CET terén végzett munkát azáltal, hogy a szén-dioxid-elkülönítési és -tárolási technológia nagy volumenű demonstrációinak koordinációjához és hatékony támogatásához kíván létrehozni egy struktúrát, és megteremteni a körülményeket ahhoz, hogy erőművek egész sorában eszközölhessenek jelentős ipari befektetéseket.

3.6

Feltétlenül fontos, hogy a CET-technológiával kapcsolatos európai erőfeszítések – egy integrált, összpontosított kutatás-fejlesztést, népszerűsítést és beleegyezési intézkedéseket is magában foglaló szakpolitikai kereten belül – amilyen gyorsan csak lehet, elinduljanak. Az Európai Bizottság szerint a demonstráció 7 éves késlekedése hasonló mértékű késedelemhez vezetne a CET világszintű bevezetése terén is, és ez 2050-ig világszerte több mint 90 Gt megelőzhető szén-dioxid-kibocsátással járhatna (4), ami az Unió jelenlegi összes éves szén-dioxid-kibocsátása több mint 20-szorosának felel meg.

3.7

Az európai ipar európai bizottsági ösztönzőkkel és garanciákkal támogatott egyértelmű és döntő kötelezettségvállalásai alapvetően fontosak, amennyiben a hozzájárulásokat közpénzből kívánják finanszírozni. Különösen azoknak a tagállamoknak, kellene támogatási intézkedéseket indítaniuk a CET korai demonstrációjára, amelyek jövőbeli energiaszerkezetüket a szénre kívánják alapozni.

3.8

Kétféle fő akadályról történik említés:

Az európai bizottsági dokumentum továbbá megállapítja, hogy a nemzetközi szabályozásban lehetőség van vezető szerep vállalására.

3.9

A javasolt európai ipari kezdeményezésnek az úttörő szelleműek erőfeszítéseit demonstrációs projektek hálózatában kellene összekapcsolnia. Ez hozzá kellene, hogy járuljon a tapasztalat- és információcseréhez, a lakosság tudatosságának növeléséhez, és hozzá kell járulnia a teljes CET-értéklánc kialakítását célzó politikákhoz. Emellett a javasolt európai ipari kezdeményezés várhatóan a nemzeti és nemzetközi finanszírozás e területre való vonzásában is szerepet játszik.

3.10

Az Európai Bizottság megállapítja, hogy csak minimális támogatást tud nyújtani, és ezért arra összpontosít, hogy az úttörő szelleműek általi, illetve a nemzeti kormányoktól és a nemzetközi civil szervezetektől érkező közpénzekből történő finanszírozást ösztönözze.

3.11

Három intézkedést határoznak meg:

Emellett rámutatnak, hogy minél tovább késlekedik az ipar a CET alkalmazásával, a politikai döntéshozók annál inkább rákényszerülnek a kötelező intézkedések bevezetésére.

3.12

A közös európai CO2-szállítási és -tárolási infrastruktúra szükségességével is foglalkoznak. Tervezik a TEN-E iránymutatásoknak a CET-et is magában foglaló felülvizsgálatát.

4.1

Az éghajlatváltozásról és az energiaellátás biztonságát érő fenyegetésekről szóló, 2007. márciusi tanácsi határozatot követően az Európai Bizottság intézkedéscsomagot javasolt különálló dokumentumok formájában a tanácsi határozatok által megállapított célkitűzések teljesítése érdekében. Ezek az intézkedések az energiahatékonyságra, a megújuló energia forrásainak támogatására és a releváns innovatív technológiák kifejlesztésére és alkalmazására összpontosítanak. Az EGSZB minden egyes intézkedésről saját véleményt dolgozott ki (5).

4.2

Ebben a kontextusban az egyik alapvető fontosságú terület olyan módszerek kialakítása, melyekkel lényeges mértékben csökkenthető a fosszilis üzemanyagok felhasználásából adódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás. Ez képezi ennek a véleménynek a tárgyát.

4.3

Ez a vélemény illeszkedik az EGSZB ugyanezen technológiáról szóló véleményéhez (6), amely a szén-dioxid geológiai tárolásáról szóló irányelvre tett európai bizottsági javaslatot tárgyalja.

5.1

Közleményében az Európai Bizottság ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy terveinek sikere érdekében rendkívül fontos annak korai szakaszban történő demonstrálása, hogy (a) az európai kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) kulcsszerepet játszik majd, és (b) van lehetőség „valódi kereskedelmi előnyökre”. Az EU ETS nyilvánvalóan valódi kereskedelemi előnyöket ígér az úttörő szelleműek számára. Azonban túl későn érkezik, ha az Európai Bizottság 2009 végéig nem határoz meg egy egyértelmű és végleges szabályozási alapkeretet a 2012 utáni EU ETS rendszer vonatkozásában.

2009 végéig az ágazatnak szilárd alapra lesz szüksége beruházási döntései meghozatalához annak érdekében, hogy időben megkezdjék a tervezési és építési szakaszt az első CET létesítmények 2015-re való működőképessé tételéhez. Ez a szempont nem kapott elég hangsúlyt, különösen az EU ETS jelenleg nem egyértelmű helyzete, valamint az iparnak és a nemzeti kormányoknak címzett erőtlen európai bizottsági felhívások fényében, amelyek bizonytalanná teszik a finanszírozás kérdését.

5.2

Az EU ETS valóban fontos szén-dioxid piacot jelent, amely igen eredményes lehet, azonban csak akkor, ha a rendszert határozottan olyan irányba terelik, hogy olyan árat állapítsanak meg a kibocsátási kvótákra, amely bőven fedezi a szén-dioxid csökkentésére irányuló intézkedések többletköltségeit. Amennyiben az Európai Bizottság nem állapít meg egyértelmű rendelkezéseket az árverésre és a szóban forgó begyűjtött bevételekre vonatkozó szabályokat és alkalmazási köröket illetően, valamint ha nem vállal felügyeleti szerepet, a potenciális befektetők a túl magas fokú bizonytalanság miatt várhatólag a kivárás álláspontjára fognak helyezkedni.

5.3

Egy közös európai CO2-szállítási és -tárolási infrastruktúra valóban egyértelműen előmozdítaná a CET egész Európára kiterjedő, széles körű megvalósítását. Egyes tagállamok maguk nem feltétlenül képesek nemzeti tárolási létesítményeket létrehozni (7). Lehetőség szerint fel kell használni a meglévő, használaton kívüli infrastruktúrát vagy a más infrastruktúrával integrált új létesítményeket. Tekintettel a szállítás jelentőségére, az EGSZB akár azt is javasolná, hogy fogadják el a szállítást már konkrétan magában foglaló CESZT rövidítést (a szén-dioxid elkülönítése, szállítása és tárolása), függetlenül attól, hogy a CET már nemzetközileg ismert és elismert rövidítésnek számít.

5.4

Az Európai Bizottság komoly terhet ró a nemzeti hatóságokra a CET finanszírozása tekintetében, mivel jelenlegi költségvetéséből jelentős hozzájárulásra nincs lehetősége. Tekintettel arra, hogy a szóban forgó téma az EU számára fontos kérdés, illetve arra, hogy közösségi szintű felügyeletre van szükség a demonstrációs projektek sikerének biztosítása érdekében, az Európai Bizottságnak a jelenleg tervezettnél jóval nagyobb részt kellene vállalnia a CET-projektek finanszírozásában, és szükség esetén ezt a tagállamok által nyújtott hozzájárulásokkal kell kiegészíteni (8).

5.4.1

A kibocsátási jogok EU ETS keretében történő elárverezése alkalmat nyújtott a nem kielégítő mértékű európai bizottsági finanszírozás problémájának kezelésére. Jelenleg csupán 20 %-ot szánnak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és szén-dioxid-semleges technológiák támogatására. A tagállamokat határozottan sürgetni kellene, hogy alapvetően vizsgálják felül az EU ETS-ből származó bevételekkel kapcsolatban alkotott álláspontjukat, és az összes EU ETS bevételt fordítsák az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és szén-dioxid-semleges technológiák támogatására, specifikus keretet hagyva a CET-nek is (9). Így hozzáférhetővé válhatna az a sok milliárd euró, amely a nagyszabású CET-projektek korai demonstrációjához szükséges, az Európai Bizottságnak azonban jelenleg nem áll rendelkezésére.

5.4.2

Ezenfelül – ahogyan azt az Európai Bizottság már korábban javasolta – jelentősen, 15 %-kal meg lehetne növelni a hetedik kutatási és technológiafejlesztési keretprogram (FP7) energia-költségvetését, ami a kutatásba és fejlesztésbe beruházott GDP arányának 2 %-osról 3 %-osra való növeléséhez vezetne. Ilyen módon az FP7 valóban hozzá tudna járulni a CET demonstrációjának ösztönzéséhez.

5.4.3

Számos egyéb intézkedést is támogatnak a hetedik keretprogram keretében, amelyek szintén hozzájárulhatnak a nagyszabású demonstrációs projektek előkészítéséhez. A különböző intézkedéseket egyértelműen a demonstráció előmozdítására javasolt mechanizmusokhoz kellene kapcsolni.

5.5

Nem történik említés arról, hogy az európai ipari kezdeményezés hogyan illeszkedik más olyan intézkedések és kezdeményezések körébe, melyekben az Európai Bizottság is érintett (10). Az integrált megközelítés biztosításához alapvető fontosságú a meghozandó intézkedések meghatározása.

5.6

Várható, hogy a CET-technológiák fejlesztése és végrehajtása lényegesen kedvezően hat majd az európai foglalkoztatásra. A CET-berendezéseket és a CET szállítási infrastruktúráját biztosító vállalatok közül több európai székhelyű. A CET világszintű bevezetésének esetén ezek pl. berendezéseket és csővezetékeket is értékesítenek és szerelnek be. Európa határozott, globális állásponttal rendelkezik a CET-et illetően, ami tovább erősíthető, amennyiben az EU sikeresnek bizonyulna a CET-technológia korai, nagyszabású demonstrálásában Európában (11).

5.7

Az EGSZB a „fenntartható” helyett a „tiszta” fosszilis tüzelőanyagok kifejezést javasolja. A fenntartható megfelelőbb pl. a nap- és a bioenergia tekintetében, és kevésbé megfelelő az olyan CET-technológiák tekintetében, amelyek hiányt pótolnak, és tiszta módon használják a fosszilis tüzelőanyagokat, míg teljes mértékben sikeresen át nem állunk a fenntartható energiaellátásra.

5.8

Ami a CO2 biztonságos tárolásának megvalósíthatóságát illeti, e területen máris komoly tapasztalatra sikerült szert tenni, amint azt röviden alább jelezzük:

6.1

Az EGSZB támogatja a CET erőművekben történő demonstrációjának előmozdítására vonatkozóan az európai bizottsági közleményben megállapított mechanizmusokat, azonban több észrevétellel kíván élni.

6.1.1

Az Európai Bizottságnak olyan stratégiát kell meghatároznia, amely biztosítja, hogy az európai ipari kezdeményezés ne mutasson átfedést az európai élenjáró programmal és a zéró kibocsátású, fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművek európai technológiai platformjával (ZEP). Szükség van arra, hogy ezeket a tevékenységeket megfelelően összehangolják, és hogy azok egymást kölcsönösen megerősítsék.

6.1.2

Az Európai Bizottság közleményében a következőt említi: „az európai ipari kezdeményezés hatókörét a projekt hálózatán kívülre terjeszteni”. A kijelentés célja nem világos. Azt is hangsúlyozzák, hogy még mindig nem áll rendelkezésre a szükséges finanszírozás. Milyen hozzáadott értéket biztosíthat egy ilyen bővítés, és ez hogyan illeszkedik a CET terén a fent említett intézkedésekhez?

6.2

Az EGSZB nem támogatja a CET-demonstrációk finanszírozásának ösztönzésére irányuló javaslatot, mivel nem elég mélyreható.

6.2.1

A javaslat eseti megközelítést támogat, amelynek értelmében az Európai Bizottság elé nemzeti kezdeményezéseket terjesztenek, és az Európai Bizottság értékeli, hogy milyen állami támogatási és egyéb nemzeti intézkedéseket lehet engedélyezni. Az európai demonstrációs élenjáró projektek sikeres végrehajtása érdekében az Európai Bizottságnak központi koordinációs és felügyeleti szerepet kellene játszania. Ez azt jelentené, hogy az Európai Bizottság felelősséget vállalna az általános finanszírozásért. Az Európai Bizottság hozzájárulásán túl a finanszírozást ezt követően a tagállamoktól származó, erre a célra elkülönített hozzájárulásokkal lehetne kiegészíteni, amelyeket aztán engedélyezett állami támogatásként ismernek el. Ugyanakkor az ágazatnak kötelezettséget kellene vállalnia a finanszírozás és a végrehajtás tekintetében.

6.2.2

A nemzeti hatóságok számára ösztönzőként szolgálna, ha az Európai Bizottság bizonyos feltételek mellett uniós társfinanszírozást garantálna a célzott nemzeti hozzájárulás arányában. Az előre meghatározott társfinanszírozás segíthet eloszlatni a projektek finanszírozásával kapcsolatban érzékelhető bizonytalanságot, és meggyorsíthatja ezek fejlesztését.