20.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 66/1

—

tekintettel az Európai Tanács 2007. március 8–9-i ülésének elnökségi következtetéseire az „Európai tanácsi cselekvési terv (2007–2009) – Európai energiapolitika” (7224/1/07) Európai Tanács általi elfogadására vonatkozóan,

—

tekintettel a „Közlemény a kikötőkre vonatkozó európai politikáról” című bizottsági közleményre (COM(2007)0616),

—

tekintettel „Az árufuvarozást előnyben részesítő vasúti hálózat kialakítása” című bizottsági közleményre (COM(2007)0608),

—

tekintettel „A teherfuvarozási logisztikáról szóló cselekvési terv” című bizottsági közleményre (COM(2007)0607),

—

tekintettel „Az Európai Unió teherszállítási stratégiája: az európai teherszállítás hatékonyságának, integrációjának és fenntarthatóságának fokozása” című bizottsági közleményre (COM(2007)0606),

—

tekintettel „A városi mobilitás új kultúrája felé” című bizottsági zöld könyvre (COM(2007)0551),

—

tekintettel a környezetvédelmi és a kapcsolódó politikai célokra szolgáló piaci alapú eszközökről szóló bizottsági zöld könyvre (COM(2007)0140),

—

tekintettel „A 21. századi versenyképes autóipari szabályozási keret – A Bizottság álláspontja a CARS 21 magas szintű csoport zárójelentésével kapcsolatban – Hozzájárulás az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájához” című bizottsági közleményre (COM(2007)0022),

—

tekintettel „A személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi stratégia felülvizsgálatának eredményei” című bizottsági közleményre (COM(2007)0019),

—

tekintettel „A globális éghajlatváltozás 2 Celsius-fokra való csökkentése – Az előttünk álló út 2020-ig és azon túl” című bizottsági közleményre (COM(2007)0002),

—

tekintettel „Az európai energiapolitika” című bizottsági közleményre (COM(2007)0001),

—

tekintettel a „Megújulóenergia-útiterv – Megújuló energiák a XXI. században: egy fenntarthatóbb jövő építése” című bizottsági közleményre (COM(2006)0848),

—

tekintettel a „Jelentés a bioüzemanyagok terén elért haladásról – Jelentés a bioüzemanyagoknak és más megújuló üzemanyagoknak az Európai Unió tagállamaiban történő használata terén elért haladásról” című bizottsági közleményre (COM(2006)0845),

—

tekintettel az „Energiahatékonysági cselekvési terv: a lehetőségek kihasználása” című bizottsági közleményre (COM(2006)0545),

—

tekintettel a „Tartsuk mozgásban Európát! – Fenntartható mobilitás kontinensünk számára – Az Európai Bizottság 2001. évi közlekedéspolitikai fehér könyvének félidei felülvizsgálata” című bizottsági közleményre (COM(2006)0314),

—

tekintettel a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi stratégiáról szóló 2007. október 24-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az „Európai teherszállítási logisztika – a fenntartható mobilitás kulcsa” című, 2007. szeptember 5-i állásfoglalásra (2),

—

tekintettel a „Tartsuk mozgásban Európát! – Fenntartható mobilitás kontinensünk számára” című 2007. július 12-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a személygépkocsikra vonatkozó adókról szóló tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (4) a 2006. szeptember 5-i első olvasat során kialakított álláspontjára,

—

tekintettel a nehéz tehergépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló 1999. június 17-i 1999/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5) (Euromatrica irányelv),

—

tekintettel eljárási szabályzatának 45. cikkére,

—

tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság jelentésére, valamint az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A6-0014/2008),

A.

mivel a fenntartható fejlődés – mint általánosan érvényes uniós célkitűzés – célja, hogy bolygónkon a mai és a jövő generációk számára folyamatosan javítsa az életminőséget és a jólétet,

B.

mivel az EU 25 tagállamában a teljes energiafogyasztás egyharmadáért a közlekedési ágazat felelős – a hajózás és a csővezetékek nélkül –, és mivel ennek 83 %-át a közúti közlekedés teszi ki, amely a legnagyobb mennyiségű energiát felhasználó közlekedési mód,

C.

mivel az EU 25 tagállama olajszükségletének 70 %-át a közlekedési ágazat igényli; mivel ez az ágazat energiaellátását tekintve 97 %-ban fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodik, így a villamos energia csupán 2 %-ot (amelynek nagy része atomenergia), a bioüzemanyagok pedig mindössze 1 %-ot tesznek ki,

D.

mivel a különböző közlekedési módok energiahatékonysága az elmúlt években jelentősen nőtt, és mivel ez lehetővé tette a vele járó kilométerenkénti CO2-kibocsátás számottevő csökkentését; mivel ezt a javulást azonban közömbösítik a közlekedési ágazatban egyre növekvő kereslet hatásai,

E.

mivel így a közlekedési ágazatból eredő kibocsátás összességében véve továbbra is nő: 2005-ben az EU jelenlegi 27 tagállamában csak a közlekedési ágazat az üvegházhatást okozó gázok (CO2, CH4, N2O) teljes kibocsátásának 24,1 %-át tette ki, és a Bizottság előrejelzése szerint az energiaigénye a mostani értékhez képest 2030-ig legalább 30 %-kal fog nőni,

F.

mivel a közúti közlekedésből fakadó káros kibocsátások a technológiai innovációk és a gépjárműipar kiterjedt erőfeszítései eredményeként csökkentek; mivel ezt az eredményt különösen a katalizátorok, a finomrészecske-szűrők és más technológiák bevezetésével sikerült elérni, amelyek segítségével az elmúlt 15 évben a NOx- és a szennyezőrészecske-kibocsátást 30 és 40 % közötti mértékben lehetett csökkenteni; mivel azonban e javulások ellenére a CO2-kibocsátás csökkentésére irányuló, a gépjárműgyártók önkéntes megállapodásából fakadó célkitűzések csak részben teljesültek,

G.

mivel a járművekből eredő CO2-kibocsátás 40 %-a, illetve más szennyezőanyagok ilyen eredetű kibocsátásának 70 %-a a városi közlekedésből fakad, és mivel az elsősorban a nagyvárosokra koncentrálódó forgalmi torlódások a GDP mintegy 1 %-ával egyenlő költséget jelentenek az EU számára,

H.

mivel a 2004-ben jóváhagyott, kiemelt transzeurópai közlekedési projektek 70 %-a a vasúti és a hajón történő közlekedéssel kapcsolatos, amelyeket kevésbé szennyező közlekedési módokként tartanak számon,

I.

mivel az Európa Tanács fent említett elnökségi következtetéseiben az EU határozott és egyoldalú kötelezettséget vállalt arra, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest legalább 20 %-kal csökkenti,

1.

úgy gondolja, hogy a 20. század egyik legnagyobb vívmánya és kihívása a mobilitás, és hogy a fenntartható közlekedésnek megfelelő egyensúlyt kell teremtenie a különböző, gyakran egymással ellentétes érdekek között, egyidejűleg törekedve arra, hogy összeegyeztesse a polgárok egyik alapvető jogának tekintett mobilitást, a közlekedési ágazat gazdasági és foglalkoztatási értelemben vett fontosságát, a helyi és globális környezet iránti felelősséget és a polgárok biztonsághoz, életminőséghez és egészséghez való jogát;

2.

hangsúlyozza, hogy a közlekedési ágazatnak is teljesítenie kell az EU által a kőolajfogyasztás és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 2020-ra az 1990. évi szintekhez képest legalább 20 %-kal történő csökkentésére vonatkozóan meghatározott célkitűzéseket;

3.

rámutat a közlekedési ágazat fontosságára a foglalkoztatás, a növekedés és az innováció terén, és úgy véli, hogy a biztonságos és megfizethető áron biztosított mobilitás életmódunk egyik elengedhetetlen feltétele; következésképpen – tekintettel arra, hogy a fenntartható mobilitás környezetvédelmi szempontú követelményeit prioritásként kell kezelni – úgy véli, hogy a polgárok valószínűleg támogatnák az olyan intézkedéseket, amelyek garantálják hosszú távú mobilitásukat (6);

4.

véleménye szerint ahhoz, hogy az európai közlekedés energetikai és környezetvédelmi szempontból fenntarthatóvá tételének célkitűzése megvalósuljon, egymást kölcsönösen támogató és kiigazító politikák együttes alkalmazására van szükség, biztosítva ezáltal a közlekedési ágazatot, az államot és a polgárokat képviselő egyre több érdekelt fél bevonását; meggyőződése, hogy csak az intézkedések megfelelő kombinációjának alkalmazásával válik lehetővé mind az egyedi cselekvések hátrányos hatásainak csökkentése, mind pedig annak segítése, hogy a polgárokat meggyőzzék az ilyen cselekvések elfogadásáról;

5.

úgy véli, hogy a politikák ilyen jellegű elegyének különösen a következőkből kell állnia:

6.

fenntartja, hogy az EU-nak és a tagállamoknak erőfeszítéseiket a rendszer fő elemeire kell összpontosítaniuk, nevezetesen:

7.

hangsúlyozza az Alpesi Egyezményhez csatolt, a Tanács által 2006 decemberében aláírt közlekedési jegyzőkönyv fontosságát; hangsúlyozza, hogy az említett jegyzőkönyv ratifikálása miatt a Bizottságnak haladéktalanul kézzelfogható végrehajtási intézkedéseket kell tennie az érzékeny hegyi régiókban és a sűrűn lakott területeken a fenntartható közlekedés előmozdítása érdekében;

8.

fenntartja, hogy ehhez hasonlóan piacalapú eszközöket kell alkalmazni az alacsony üzemanyag-fogyasztású és alacsony kibocsátású járművek népszerűsítéséhez, például adómentességeket, a járművekkel kapcsolatos jövedéki adók reformját – hogy az figyelembe vegye a szennyezőanyag-kibocsátást és az üzemanyag-fogyasztás hatékonyságát –, ösztönzőket a rendkívül környezetszennyező járművek leselejtezésére és alacsony kibocsátású, új járművek vásárlására; ezeket fontos intézkedésnek tartja, amelyek segítenék a gépjárművek gyártóit is abban, hogy az új jogszabályi keret által előírt kötelezettségeknek való megfeleléssel járó költségeket visszanyerjék;

9.

sürgeti ezért a Tanácsot és a tagállamokat, hogy magatartásuk tükrözze az Európai Tanács 2007. március 8–9-i ülésén mutatott eltökéltséget, azáltal, hogy:

10.

jóváhagyja a Bizottság által a fent említett zöld könyvben a környezetvédelmi és ehhez kapcsolódó politikai célokat szolgáló piacalapú eszközökkel kapcsolatban felvetett kérdést, a koordinációs eljárás alkalmazásának, illetve a tapasztalatok és a legjobb gyakorlatok cseréje lehetőségét illetően annak érdekében, hogy ösztönözni lehessen a közlekedési díjszabási rendszerek és a környezetvédelmi adóztatás nemzeti szintű reformjait, azok aktívabb ellenőrzése mellett; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy tegyen lépéseket e cél elérésére;

11.

felhívja a Tanácsot és a tagállamokat, hogy fokozzák az infrastruktúrába és az intelligens közlekedési rendszerekbe (ITS) történő beruházásaikat, különösen az alábbiak céljából:

12.

sürgeti a Bizottságot, hogy legkésőbb 2008 júniusáig nyújtson be átfogó, átlátható, általánosan alkalmazható modellt az összes közlekedési mód externális költségeinek felmérésére, amelyre az infrastruktúra használatáért fizetendő díjak jövőbeli kiszámítását alapozni lehet; megállapítja, hogy az Euromatrica-irányelv értelmében az említett modellt ki kell egészíteni az externális költségek internalizálása következtében kifejtett hatás valamennyi közlekedési módra kiterjedő elemzésével, illetve a modell bevezetésének valamennyi közlekedési módot felölelő stratégiájával; azt várja továbbá a Bizottságtól, hogy a fenti kezdeményezés alapján készítsen jogalkotási javaslatokat, kezdve az euromatricáról szóló irányelv felülvizsgálatával;

13.

meggyőződése, hogy a városi torlódás problémáját – amely a járművekből származó CO2-kibocsátás 40 %-áért, más szennyezőanyagok kibocsátásának pedig 70 %-áért felelős – eltökéltebb módon kell kezelni, a szubszidiaritás elvének sérelme nélkül, egész Európára kiterjedő együttműködési és koordinációs stratégiát alkalmazva;

14.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak elemzésére, hogy a közlekedési infrastruktúra és az erre alkalmazott tarifák milyen módon befolyásolják a városok fejlődését és a közlekedési szolgáltatások iránti jövőbeli keresletet;

15.

véleménye szerint a hatékony városi mobilitási politikának a személy- és a teherszállítást egyaránt figyelembe kell vennie, és ezért azt a lehető legteljesebb mértékben integrált megközelítésre kell alapozni, összegyűjtve az egyes problémákhoz leginkább megfelelő megoldásokat; szilárdan hisz abban, hogy a városi térségek gazdaságilag megalapozott lehetőséggel rendelkeznek ahhoz, hogy a modális váltást előmozdító politikákkal szolgáljanak a tömegközlekedés, a gyaloglás és a kerékpározás javára, illetve a városi logisztika új megközelítése céljából; ennek kapcsán elengedhetetlennek tartja a következőkre történő összpontosítást: a technológiai innovációra (az ITS-ek szélesebb körű használatára), a meglevő infrastruktúra – különösen a keresletgazdálkodási intézkedések (torlódási díjak vagy úthasználati díjak) segítségével történő – jobb kihasználására, a városi teherszállítás optimális integrálására vonatkozó innovatív megoldásokra, és végül a személygépkocsik használatának csökkentését szolgáló új módszerekre – például car-sharing (több ember használja ugyanazt az autót különböző időpontokban) és car-pooling (az emberek ugyanazt az autót ugyanazon utazás során osztják meg egymás között), továbbá az otthoni munkavégzésre;

16.

rámutat az enyhébb intézkedések fontosságára a fenntarthatóbb közlekedés céljának megvalósítása terén, és fontosnak tartja, hogy a polgárok képesek legyenek tájékozott döntéseket hozni a közlekedési eszközökkel és a vezetési magatartással kapcsolatban; kéri a fogyasztók tájékoztatásának javítását, és aktívabb oktatási és népszerűsítő kampányok folytatását a fenntarthatóbb közlekedési eszközök és közlekedési modellek támogatása érdekében;

17.

úgy véli, hogy a vasúti közlekedésben – amely kevesebb energiafelhasználással és alacsonyabb CO2-kibocsátással járó közlekedési mód – jelentős kiaknázatlan potenciál rejlik, nemcsak a teherszállítási logisztikát illetően, hanem a rövid és középtávú személyszállítás tekintetében is;

18.

felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a vasúti ágazatot, hogy:

19.

úgy véli, hogy bár a légitársaságok az elmúlt 10 évben utaskilométerenként 1–2 %-kal csökkentették az üzemanyag-fogyasztásukat, és a zajkibocsátás jelentősen csökkent, a polgári légi közlekedés környezeti hatása a forgalom számottevő növekedése miatt mégis emelkedett; ezért arra szólít fel, hogy:

20.

megállapítja, hogy a légi közlekedésben a költségek tükrözése és a repülőjegyek árának átláthatósága nagyon fontos az utasok érdekei és a közlekedési ágazaton belüli tisztességes verseny szempontjából, és ezért támogatja a Bizottságot ezzel kapcsolatosan további kezdeményezések megtételében;

21.

megállapítja, hogy a hajózásból eredő kibocsátások folyamatosan nőnek, és különösen azt ajánlja, hogy:

22.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fektessenek be a kikötői létesítmények korszerűsítésébe az Európai Unió tengeri kikötőiben és a belvízi kikötőkben egyaránt, hogy lehetővé váljon az áruk és az utasok egyik közlekedési rendszerből a másikba történő gyors átrakodása, illetve átszállása, lehetővé téve ezáltal a közlekedés terén az energiafogyasztás csökkentését;

23.

elengedhetetlennek tekinti a logisztika, a teherszállítás rakodási tényezői és az intermodális közlekedés javítását; ezért javasolja a közlekedés belső piacának teljes megvalósítását, és sürgeti a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb cselekedjen a fent említett európai teherszállítási logisztikáról szóló cselekvési terv alapján, különösen hangsúlyozva a „zöld folyosók” koncepciójának fejlesztését;

24.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék befektetéseiket a közlekedéssel kapcsolatos kutatásba annak érdekében, hogy lehetővé váljon az energiahatékonyabb és a széndioxid-kibocsátást csökkentő technológiák kifejlesztése; felhívja a Bizottságot, hogy a többéves pénzügyi keret 2009. évi felülvizsgálata során a környezet, az energia és a közlekedés tekintetében számottevően növelje a K + F általános pénzügyi támogatását;

25.

támogatja a Bizottságot olyan kezdeményezésekben, amelyek eredményesebben kapcsolják össze a fenntartható közlekedést és az idegenforgalmat, ideértve a környezetkímélőbb közlekedési eszközök használatát, pl. a tömegközlekedés és a kerékpározás összekapcsolását;

26.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

20.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 66/6

—

tekintettel eljárási szabályzata 116. cikkére,

A.

mivel a fenyegető vagy kialakulóban lévő súlyos vészhelyzetek vonatkozásában elismeri a polgárok hatékony korai figyelmeztetésének fontosságát az emberi szenvedés és a halálesetek számának csökkentése céljából,

B.

mivel tudatában van annak, hogy a Parlament több alkalommal kérte korai figyelmeztetésre és riasztásra szolgáló rendszerek létrehozását, amiről számos meglévő és tervezett jogi aktus is rendelkezik,

C.

mivel a korai figyelmeztetésre szolgáló rendszerek lehetővé teszik a hatóságok értesítését a (természeti, technológiai, társadalmi) kockázatok megelőzésére irányuló regionális hálózatokon keresztül, valamint a polgárok riasztását távközlési hálózatok (rádió, televízió, szirénajelzések, mobiltelefon stb.) révén,

D.

mivel az EU nem rendelkezik általános, többnyelvű, egyszerűsített és hatékony rendszerrel a polgárok riasztására fenyegető vagy kialakulóban lévő vészhelyzetek esetére, és mivel ilyen rendszer kidolgozása számos uniós politikai területet (távközlés, környezetvédelem, egészségügy, belső biztonság és polgári védelem) közvetlenül érint, néhányra (közlekedés, energiaügy és idegenforgalom) pedig hatással van,

E.

mivel az Európai Uniónak létre kellene hoznia ilyen rendszert, amely a megfelelő tájékoztatási és képzési kampányokkal együtt elősegíti a szükséges életmentő magatartásformák terjesztését a veszélyben lévő polgárok között,

1.

felhívja a tagállamokat és a Bizottságot a szükséges eljárások kidolgozására és erőforrások rendelkezésre bocsátására egy hatékony korai figyelmeztetésre szolgáló rendszer megvalósítása érdekében, a polgárokat veszélyeztető, fenyegető vagy kialakulóban lévő súlyos vészhelyzetek esetére EU-szerte;

2.

felhívja a Bizottságot a jelen területre irányuló, valamennyi vonatkozó kockázatot és politikát figyelembe vevő, megfelelő jogalkotási javaslatok benyújtására;

3.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a nyilatkozatot az aláírók nevével együtt a Tanácsnak és a Bizottságnak.

20.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 66/9

—

tekintettel a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett „Felkészülés a KAP-reform állapotfelmérésére” című 2007. november 20-i bizottsági közleményre (COM(2007)0722),

—

tekintettel a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló, 2003. szeptember 29-i 1782/2003/EK rendeletre (1),

—

tekintettel az 1782/2003/EK rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK rendelet módosításáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2007. december 11-i álláspontjára (2),

—

tekintettel az élelmiszer- és takarmányárak növekedéséről szóló, 2007. október 25-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az 1782/2003/EK rendelettől a 2008. évi területpihentetés tekintetében való eltérésről szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatra vonatkozó, 2007. szeptember 26-i álláspontjára (4),

—

tekintettel az 1782/2003/EK rendeletben meghatározott közvetlen kifizetések önkéntes modulációjára vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1290/2005/EK rendelet módosításáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2007. február 14-i álláspontjára (5),

—

tekintettel a kibővített Unió 2007 és 2013 közötti politikai kihívásairól és költségvetési eszközeiről szóló, 2005. június 8-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság között a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló 2006. május 17-i intézményközi megállapodásra (7) és különösen annak I. és III. mellékletére, valamint a 3. és 9. számú nyilatkozataira,

—

tekintettel a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmányra (8),

—

tekintettel a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről szóló okmánynak, valamint az Európai Unió alapját képező szerződéseknek a közös agrárpolitika reformját követő kiigazításáról szóló 2004. március 22-i tanácsi határozatra (9),

—

tekintettel a WTO 1999. október 26-i harmadik miniszteri konferenciájának előkészítésről szóló európai tanácsi következtetésekben az Európai Tanács által az Európai Bizottságnak a mezőgazdaság terén folytatandó tárgyalásokra adott megbízásra,

—

tekintettel az EK-Szerződés 33. cikkének (2) bekezdésére, amelyet változatlanul átemeltek a Lisszaboni Szerződés szövegébe,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság jelentésére és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A6-0047/2008),

A.

mivel a mezőgazdaság és az ahhoz kapcsolódó élelmiszeripar az EU egyik legnagyobb gazdasági ágazata, döntő fontosságú szerepet játszik az élelmiszerellátás biztonsága területén, és egyre fontosabbá válik az EU energetikai biztonságának kiépítésében is,

B.

mivel egy, az európai mezőgazdasági mintán alapuló, egyszerre gazdaságos, környezetkímélő és szociális, valamint a fenntarthatóságot és az élelmiszerellátás biztonságát biztosító közös európai agrárpolitikára (KAP) a jövőben is szükség lesz; azonban tovább kell lépni a sikeres reformok útján, beleértve a vidékfejlesztés további erősítését is,

C.

mivel a KAP-nak a jövőben meg kell szüntetnie az agrártevékenység megkezdésekor a fiatalok előtt álló akadályokat, a generációváltás elsődleges szempontjának beépítésével,

D.

mivel a mezőgazdasági ágazatban tapasztalható bürokráciának a szabályozás átláthatóbbá, érthetőbbé és egyszerűbbé tételével történő csökkentése mérsékelni fogja a vállalkozások és a termelők költségeit, továbbá csökkenteni fogja az adminisztratív terheket,

E.

mivel a KAP-nak nagy eltérések kezelésére kell felkészülnie az agrár- és regionális struktúrákban, és ezzel egyidejűleg válaszokat kell találnia az olyan új kihívásokra is, mint az éghajlatváltozás, a talaj- és vízvédelem, az egyre nagyobb nyitás a világpiac felé, illetve a biomassza, a nyersanyagok és a megújuló energiák biztosítása, ehhez rendelkeznie kell a szükséges eszközökkel, és meg kell őriznie a KAP eredeti, a közelmúltban a lisszaboni szerződésben megerősített célkitűzéseit, amelyek egészséges és minőségi táplálék olyan módon történő előállításában összegezhetők, amelyek valamennyi európai számára elérhető áron hozzáférhető készleteket biztosítanak és a mezőgazdasági termelők jövedelmi szintjének megőrzésére irányulnak,

F.

mivel a KAP jövőbeni változásainak figyelembe kell venniük a fejlődő országok különleges helyzetét, különös tekintettel a legkevésbé fejlett országokra, és el kell kerülniük a mezőgazdasági termékek előállításának és kereskedelmének veszélyeztetését ezen államokban,

G.

mivel a közvetlen kifizetések rendszerét 1992 óta háromszor reformálták meg, 2004 óta pedig a tejágazat kivételével sikerrel hajtották végre valamennyi jelentős piaci rendtartás alapvető és átfogó reformját,

H.

mivel valamennyi fejlett ország rendelkezik agrárpolitikával, és az olyan új helyzetek, mint a világ növekvő népessége, az éghajlatváltozás, a növekvő energiaigény, az ártámogatások leépítése és az egyre nagyobb nyitás a világpiac felé egyrészt általában magasabb piaci árakhoz vezet az agrártermékek tekintetében az EU-ban, másrészt pedig lényegesen nagyobb terméshozam- és áringadozásokhoz vezet majd, ezért a közös agrárpolitikára minden korábbinál inkább szükség van,

I.

mivel a (mennyiségi és minőségi értelemben vett) élelmiszerellátás biztonsága továbbra is a KAP alapvető célja marad, az ökoszisztémák megóvása – amely nélkül nem lehetséges egészséges és fenntartható termelés – és az EU teljes területének kihasználása mellett,

J.

mivel az EU komoly erőfeszítéseket tett az agrárkiadások arányának csökkentésére a teljes költségvetésben, ezek a költségek a 70-es évektől a jelenlegi pénzügyi terv végéig 80 %-ról 33 %-ra csökkentek, míg 2003 óta a mezőgazdasági területek az új tagállamok csatlakozása miatt 37 %-kal nőttek,

K.

mivel az állam- és kormányfők a berlini csúcstalálkozón ígéretet tettek, hogy 2013-ig garanciát nyújtanak a KAP első pillérébe tartozó közvetlen kifizetések összkiadására,

L.

mivel a 2004-es csatlakozási okmány a KAP egyes szabályainak alkalmazásától való eltéréseket határoz meg az új tagállamok vonatkozásában, hogy ezáltal kiegyensúlyozza a közvetlen kifizetések alacsonyabb szintjét,

M.

mivel vannak olyan régiók, ahol egyes hagyományos mezőgazdasági termelési formáknak nincs alternatívája, amelyek gyakran ezen régiók legnagyobb mezőgazdasági tevékenységét jelentik és amelyeket ennélfogva kényszerítő erejű környezetvédelmi és regionális politikai okokból, továbbá gazdasági és társadalmi szerkezetük megőrzése érdekében mindenképpen fenn kell tartani és támogatni kell; különös tekintettel a KAP-nak az úgynevezett konvergenciarégiókban betöltött szerepére, ahol a mezőgazdaság és az állattartás hagyományosan rendkívül fontos eszközei a gazdasági fejlődésnek és a munkahelyteremtésnek,

N.

mivel ahhoz, hogy az európai mezőgazdasági termelők várakozásai és beruházásai ne csorbuljanak, biztosítani kell számukra a stabilitást; míg néhány régióban a szabályozási rendszernek lehetővé kell tennie a közép- és hosszú távú előrejelzéseket,

O.

mivel az EU jogalkotóknak el kell kerülniük az EU mezőgazdasági termelők és állattenyésztők hátrányos megkülönböztetését az Unión belüli és harmadik országbeli versenytársaikkal szemben egyaránt, illetve megfelelő eszközökkel esélyegyenlőséget kell teremteniük az EU mezőgazdasági termelők és állattenyésztők számára (egyenlő versenyfeltételek), és különösen ügyelni kell arra, hogy a minőségi, egészségügyi, környezetvédelmi, állatjóléti és egyéb, az uniós mezőgazdasági termelőkre nézve kötelező normákat az Európai Unióba mezőgazdasági termékeket exportálók is betartsák,

P.

tekintettel a KAP-nak az EK-Szerződés 33. cikkében megfogalmazott célkitűzéseire és arra, hogy amennyiben a Lisszaboni Szerződést teljes körűen ratifikálják, a Parlament hozzájárulására lesz szükség a közös agrárpolitikával kapcsolatos összes lényeges jogi és költségvetési döntéshez,

Q.

mivel az élelmiszerellátás biztonságának biztosítása az EU állampolgárai számára prioritásként jelenik meg, és mivel ezt leginkább az uniós élelmiszertermelés támogatásán, és ezzel egy időben a WTO előírások keretében történő importokon keresztül lehet elérni; az élelmiszerellátás biztonsága a (jelenleg drámaian alacsony) globális készletek kialakításához nyújtott uniós hozzájárulástól is függ, ami nem csak azt teszi lehetővé, hogy az EU megvédje magát a készletek kimerülése ellen, hanem azt is, hogy felelősségteljesen lépjen fel a globális élelmiszerellátás biztonsága terén,

R.

mivel alaposabb elemzésre van szükség a piacok alakulása és ennek a belső piacra kifejtett hatásai tárgyában, figyelembe véve a nyersanyagtermelés és az árak nemzetközi összefüggéseit,

1.

ragaszkodik a fenntartható, versenyképes és többfunkciós mezőgazdaság védelméhez, amely megőrzi minden egyes termelői ágazat és terület sajátos jellegét, és amely alapvető célként tűzi ki a népesség egészséges és biztonságos, megfelelő mennyiségben és méltányos fogyasztói áron történő élelmiszerellátását;

2.

úgy ítéli meg, hogy a KAP 2003-as reformja kulcsfontosságú vonatkozásokban nagy siker volt, mert egyértelműen növelte a KAP átláthatóságát és hatékonyságát, valamint a mezőgazdasági termelők saját felelősségvállalását és piaci orientációját, továbbá úgy véli, hogy ezt a folyamatot folytatni kell, az állam-, illetve kormányfők 2002 decemberében az első pillér mezőgazdasági alapjainak 2013-ig történő változatlan fenntartására tett kötelezettségvállalásainak tiszteletben tartása alapján; rámutat arra, hogy ezzel szemben a KAP, valamint a mezőgazdasági termelőkre hatást gyakorló számos uniós irányelv és rendelet igazgatását számottevő mértékben tovább kell egyszerűsíteni a mezőgazdasági termelők tehermentesítése érdekében anélkül, hogy ez a KAP újra tagállami irányítás alá kerüléséhez vagy az európai mezőgazdasági termelők számára nyújtott támogatások még további csökkenéséhez vezetne;

3.

úgy véli, hogy a szabályozás minden módját elvető közös piacszervezés politikailag nem kívánatos, mivel – amint azt a jelenlegi helyzet is bizonyítja – az európai és nemzetközi készletek drámaian alacsony szinten állnak, ami negatívan hat a fogyasztók vásárlóerejére és a mezőgazdasági termelők jövedelmére, emellett pedig spekulációnak ad teret; másrészről kiemeli, hogy rendelkezni kell a konjunktúra esetleges megfordulása, az egészségügyi kockázatok vagy az éghajlati rendellenességek miatt egyre gyakoribbá váló természeti katasztrófák elleni védekezést biztosító eszközökkel;

4.

ezért üdvözli a fent említett bizottsági közleményből eredő technikai kiigazításokat, amelyek célja a 2003-as reform végrehajtásának biztosítása, és felkéri a Bizottságot, hogy garantálja a KAP stabilitásának gazdasági alapelvét;

5.

felkéri a Bizottságot, hogy a jövőbeni reformok érdekében végezze el a KAP-ra vonatkozó költség-haszon elemzést az élelmiszerellátás biztonsága, az önellátás és a vidéki lakosság megtartásának szempontjából; felkéri a Bizottságot, hogy elemezze a nemzetközi kereslet növekedéséből adódó élelmiszerár-emelkedés európai fogyasztókra háruló lehetséges költségeit, az agrárpolitikának a lakosságra jelenleg háruló kiadásaival összevetve;

6.

úgy véli, hogy a WTO-tárgyalások tekintetében az EU számára az jelent kihívást, hogy úgy nézzen szembe a jövőben felmerülő nehézségekkel, hogy eközben maximalizálja a belső jólétet; hangsúlyozza, hogy az Európai Unió feladata az, hogy a lehető legelőnyösebben kihasználja a rendelkezésére álló mozgásteret, például az „érzékeny termékek” esetében; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a WTO keretén belül bármiféle mezőgazdasági tárgyú megállapodás csak akkor köthető meg, ha megállapodás születik a földrajzi jelzésekre vonatkozó szellemi tulajdonról és az import kritériumait képező nem kereskedelmi szempontokról;

7.

kéri a Bizottságot, hogy a WTO-n belül folyó tárgyalások keretében vegye figyelembe a mezőgazdasági termelés mint élelmiszer-termelő ágazat és mint a területi egyensúly, a környezet megóvása és az élelmiszer-biztonság mind mennyiségi, mind pedig minőségi szempontból megfelelő szintjeinek megőrzése tekintetében fontos alkotóelem sajátos jellemzőit;

8.

úgy ítéli meg azonban, hogy az EU a jövőben is megfelelő eszközökkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy óvintézkedéseket tehessen a jövőbeni piaci és ellátási válságok megakadályozására a mezőgazdasági, valamint az egészségügyi ágazatban;

9.

hangsúlyozza, hogy hatékony és alkalmas – pénzügyi vagy egyéb – módon el kell ismerni a mezőgazdaság termelési, környezetvédelmi és vidékfejlesztési feladatait;

10.

elvben támogatja az általános célkitűzések beépítését a közös agrárpolitikába, különös tekintettel az élelmiszerellátás biztonságára, a területi kohézióra, valamint a fogyasztók, a környezet, az éghajlat, az állatok, a megújuló energia és a biológiai sokféleség védelmére, hangsúlyozza azonban, hogy ennek a gazdasági teljesítményt, a természetes környezet és az erőforrások védelmét, a helyi fejlesztéseket és a társadalmi méltányosságot ötvöző fenntartható fejlődési politikába kell illeszkednie; rámutat ugyanakkor arra is, hogy a tagállamok állam- és kormányfői megerősítették a KAP célkitűzéseit, amikor az EK-Szerződés 33. cikkének tartalmát átemelték a 2007. december 13-án aláírt Lisszaboni Szerződésbe is;

11.

kiemeli, hogy az általános célkitűzések beépítése a közös agrárpolitikába nem veszélyeztetheti a növényi és az állati termékek előállítását az Európai Unió olyan hegyvidéki, hátrányos helyzetű, távol eső vagy szigeti régióiban, ahol extenzív termelés folyik, és nagyrészt a helyi piacon, de emellett a tagállamok nemzeti piacain is értékesítik ezeket a termékeket;

12.

úgy véli, hogy ha az Unió szigorú kötelezettségeket állapít meg mezőgazdasági termelői számára, akkor azt is felügyelnie kell, hogy az Unióba exportáló mezőgazdasági termelők is betartsák ezeket az előírásokat, és hogy ennélfogva az Európai Uniónak a WTO-tárgyalások folyamán továbbra is ki kell tartania ezen általános célok elfogadása mellett;

13.

elutasítja az első pillér 2013-ig tartó időszakra szóló teljes költségvetésének bármilyen csökkentését, és rámutat arra, hogy a termelési és állattenyésztési piacok váratlan megrázkódtatásai idején és a folyamatban lévő reformok kellős közepén a megbízhatóság, biztonság és különösen a 2003-ban hozott döntések tiszteletben tartása létfontosságú tényezők a mezőgazdasági termelők számára;

14.

elutasít minden, a gazdaságok mérete vagy jogi formájuk szerinti megkülönböztetést a közvetlen kifizetések esetében, ugyanakkor elismeri, hogy az első pillérben az összes támogatás újbóli szétosztásának a társadalmi és regionális kohézióra, foglalkoztatásra, környezetre, versenyképességre és innovációra tett hatásának holisztikus kivizsgálásán kell alapulnia;

15.

javasolja kizárólag azon termelők támogatását, akik tevékenyen részt vesznek a mezőgazdaságban;

16.

hangsúlyozza, hogy a Bizottság fenti közleménye keveset szól azokról a problémákról, szükségletekről és kihívásokról, amelyek előtt a 12 új tagállam agrárszektora áll, és kéri, hogy ezt vegyék figyelembe a küszöbön álló reformok során, valamint mérlegeljék a szerkezetátalakítást és modernizációt célzó kiegészítő finanszírozás kialakítását;

17.

úgy véli, hogy a jövőben is feltétlenül szükség lesz a mezőgazdasági termelők részére alapjövedelemként biztosított közvetlen kifizetésekre nemcsak a piac nem megfelelő működése esetén, hanem a mezőgazdasági termelők által biztosított közszolgáltatások ellátásáért, valamint a nemzetközi összehasonlításban nagyon szigorú európai környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági, nyomon követhetőségi, állatvédelmi és szociális előírások ellentételezéseként;

18.

ugyanakkor megállapítja, hogy a kifizetések mértéke nem mindig arányos az érintett mezőgazdasági termelők által a szabályok betartására tett erőfeszítésekkel, mivel ezek a kifizetések nagymértékben a korábbi kiadásoktól függenek;

19.

felhívja tehát a Bizottságot, hogy nyújtson be jelentést azokról a többletköltségekről, amelyekkel a közös környezet- és állatvédelmi, valamint élelmiszerbiztonsági szabályok következtében a mezőgazdasági termelőknek a főbb nemzetközi versenytársaktól eltérően szembesülniük kell; a jelentésnek emellett össze kell hasonlítania ezeket a költségeket a mezőgazdasági termelőknek juttatott közvetlen kifizetések valódi összegével; továbbá megfelelő részletességgel kell szólnia az egyes tagállamok különböző mezőgazdasági termelői csoportjairól; végül a jelentés a 2013 utáni közös agrárpolitikára vonatkozó döntéshozatali eljárások beindítása előtt közzé kell tenni;

20.

üdvözli a Bizottság javaslatát, amely nagyobb rugalmasságot engedélyez a tagállamoknak, hogy önkéntes alapon elmozdulhassanak a közvetlen kifizetéseknek a múltbeli referenciaértékektől történő függetlenítése és az átalányjellegű rendszer bevezetése felé, továbbá felszólítja a Bizottságot, hogy a jogalkotási javaslattal együtt ismertesse azt is, hogy – a tagállamok pozitív tapasztalatait figyelembe véve – van-e lehetőség a területalapú, egységes regionális vagy nemzeti támogatás irányába történő átmenet önkéntes alapú felgyorsítására 2013-ra; ennek ellenére megjegyzi, hogy a múltbeli kifizetésekből eredő teljes körű (vagy részleges) függetlenítést alkalmazó tagállamok dönthetnek úgy, hogy egészen 2013-ig fenntartják ezt a rendszert; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a területalapú pótlék esetleges hatását, különösen a viszonylag kicsi területen magas állatállomány-koncentrációval rendelkező mezőgazdasági üzemek vonatkozásában;

21.

hangsúlyozza, a regionális modellekre való áttérés elhatározásakor figyelembe kell venni az állattenyésztésre vonatkozó sajátos jogszabályok jellegéből fakadó nehézségeket, vagyis azt, hogy az állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók egyáltalán nem, vagy csak kevés mezőgazdasági területtel rendelkeznek, valamint azt, hogy az extenzív állattenyésztés az Európai Unió számos térségében a települések, közösségek vagy állami szervezetek tulajdonában álló osztatlan legelők közös használatán alapul;

22.

úgy ítéli meg, hogy figyelembe véve az egységes támogatási rendszerbe tartozó ágazatok egyre növekvő számát és a rendszer alkalmazása során szerzett tapasztalatokat, néhány határozat és végrehajtási szabály szükségtelenül szigorú és bonyolult, olyannyira, hogy elengedhetetlenné vált a végrehajtásra vonatkozó szabályok, célok és a megfelelő igazgatás rendjének újragondolása azokban a tagállamokban és ágazatokban, amelyek ezt kívánják;

23.

úgy ítéli meg, hogy a közvetlen kifizetések leválasztása általában az EU mezőgazdaság eredményes piacorientációjához vezetett, köszönhetően a jövedelmekre gyakorolt megnövekedett hatásnak, és a mezőgazdasági termelők nagyobb döntési szabadságának, valamint a KAP ehhez kapcsolódó egyszerűsítésének; és felszólítja a Bizottságot, hogy gyorsítsa a támogatások szétválasztásának politikáját, kivéve, ha ez az intézkedés jelentős társadalmi-gazdasági vagy környezeti hátrányokat eredményez egyes régiókban, különösen a legkedvezőtlenebb helyzetű régiókban; megjegyzi ugyanakkor, hogy új hatástanulmány elkészítésére lesz szükség, hogy teljes körűen felmérjék a szétválasztás egyes régiókra, a termelésre és a termőföld-piacra gyakorolt hatásait;

24.

úgy véli, hogy általánosságban a közvetlen támogatásnak a mezőgazdasági termeléstől való leválasztása hosszú távon hozzájárulhat az EU mezőgazdaság negatív környezeti hatásának csökkentéséhez, feltéve, hogy az a vidékfejlesztésben együtt jár a fenntartható gyakorlatok támogatásának növelésével;

25.

megjegyzi, hogy további szétválasztásra csak a lehetséges hatások gondos megfontolása után kerülhet sor, ideértve, de nem kizárólagosan a különböző mezőgazdasági ágazatok közötti egyensúlyra, a monokultúrák megnövekedett veszélyére és a munkaigényes mezőgazdasági ágazatokat érintő fenyegetésre vonatkozó hatásokat;

26.

elismeri, hogy a súlyos piactorzító hatások vonatkozásában nem lehet összehasonlítani az állatlétszám szerinti támogatások helyzetét – a tejre nyújtott támogatásokat is beleértve – és, többek között, az emelkedő takarmányárakat – amely fokozottabban befolyásolja az EU-ban működő egyes állattenyésztési rendszereket;

27.

úgy ítéli meg, hogy az állattenyésztéshez nyújtott támogatások teljes szétválasztása bizonyos régiókban – például a hegyvidéki térségekben, és sajátos nehézségekkel küzdő egyéb régiókban (szigetek, száraz és csapadékos területek, a legkülső régiók stb.), ahol nincs alternatívája a viszonylag munkaigényes állattartásnak –, a termelői árak változása miatt az állatlétszám szerinti támogatások teljes leválasztása jelentős gazdasági, társadalmi és környezeti hátrányokkal fenyeget, amelyek nem egyeztethetők össze a Szerződés céljaival; kéri, hogy (részleges) szétválasztás esetén a támogatási jogosultságok megítélése megbízható és friss referenciaadatokon alapuljon;

28.

tudatában van annak, hogy az állattenyésztésnek kulcsfontosságú szerepe van az európai mezőgazdaságban, különösen a jelentős állattenyésztéssel rendelkező országok és régiók esetében, ezért egyelőre elfogadhatónak tartaná az állatok után nyújtott összekapcsolt támogatások részleges fenntartását; elismeri azt a kimagasló szerepet, amelyet e nagyon sikeres mezőgazdasági üzemek játszanak a regionális gazdaságban; emlékeztet arra, hogy az 1782/2003/EK rendelet 47–50. cikke megoldást nyújt az intenzív állattenyésztésre vonatkozóan, amelyet 2013-at követően is alkalmazni kell;

29.

mindazonáltal úgy véli, hogy ez önmagában nem kielégítő megoldás; ezért a helyes irányba tett első lépésként üdvözli az 1782/2003/EK rendelet 69. cikkének (a továbbiakban: 69. cikk) bejelentett módosítását; megjegyzi azonban, hogy ezt az eszközt nem szabad rejtett eszközként használni ahhoz, hogy létrehozzák az önkéntes modulációt, és elérjék a második pillér kettős megerősítését; úgy ítéli meg ezenkívül, hogy ez az eszköz nem vezethet ahhoz, hogy a KAP visszakerül tagállami irányítás alá, és lehetőleg tiszteletben kell tartani a tagállamok közötti egyenlő bánásmódot;

30.

szorgalmazza, hogy a 69. cikk szerinti eszközöket kiemelten a területi kohéziót és az egyes ágazatokat erősítő intézkedésekre használják fel, különösen azon intézkedésekre, amelyek megakadályozzák a mezőgazdasági termelés és különösen az állattenyésztés megszűnését olyan területeken, ahol ez jelentős hátrányokat okozna a természet, a tájkép vagy a regionális fejlődés szempontjából (különösen a hegyvidéki térségekben, a vizes területeken vagy a vízhiánnyal sújtott területeken, más, különösen kedvezőtlen feltételekkel rendelkező térségekben és szélsőséges fekvésű gyepterületeken), olyan intézkedésekre, amelyek a kulcsfontosságú mezőgazdasági ágazatok (pl. tejhasznosítású és húsmarha, valamint a juh ágazat) szerkezetátalakítására vagy erősítésére szolgálnak, továbbá a mindeddig a 2. pilléren kívül eső területalapú környezetvédelmi intézkedésekre (pl. biogazdálkodás), és a kockázatkezelésre;

31.

úgy véli, hogy a felülvizsgált 69. cikk keretében biztosított költségvetés – a hatásvizsgálat eredményei függvényében és önkéntes alapon – tagállamonként a közvetlen kifizetéseknek akár a 12 %-át is magába foglalhatja;

32.

felkéri a Bizottságot, hogy nyújtson be egy javaslatot, amely meghatározza a 69. cikk tagállamok általi alkalmazására vonatkozó közös szabályokat annak érdekében, hogy amennyire lehetséges, elkerüljék a verseny és a kereskedelem valamennyi torzulását, és kéri, hogy adott esetben ez a javaslat illeszkedjen a közös piacszervezés keretébe; kéri másfelől, hogy a 69. cikk alkalmazására vonatkozó valamennyi intézkedésről értesítsék a Bizottságot; végül kötelezi a Bizottságot, hogy készítsen egy hatásvizsgálatot, amelyet majd belefoglalnak a javaslatba;

33.

úgy véli, hogy az egyes ágazatok erősítését szolgáló intézkedések hosszú távon alapvetően az 1. pillérből finanszírozandók; ezért azon a véleményen van, hogy a 2013 utáni reform előkészítéseként a Bizottságnak átfogóan ki kell értékelnie az átdolgozott 69. cikk alkalmazásának eredményeit;

34.

továbbá felszólítja a Bizottságot, hogy 2010. június 30-ig terjesszen elő jelentést, amelyben átfogó módon ismerteti, hogy hosszú távon miként biztosítható Európában a szántóföldi termékek termelése és az állattartás ellátásának biztonsága, figyelembe véve az EU-n belül a termelési rendszerek eltérését, a multifunkcionalitást és a regionális szempontokat (hegyvidéki, kedvezőtlen feltételekkel rendelkező területek és kis szigetek); úgy véli, hogy a jelentésnek ki kell térnie arra a kérdésre is, hogy a termeléstől függetlenített, közvetett támogatások révén, például az extenzív gyepterületekre vagy legelőkre nyújtott támogatások, a különleges tej- és hústermelési kifizetések, a közös környezetvédelmi és állatvédelmi előírások betartásával épített és felszerelt gazdaságoknak nyújtott támogatások, vagy az egyedi válságkezelési intézkedések által miként valósíthatók meg hatékonyabban és célirányosabban a KAP célkitűzései, különösen a fenntarthatóság és a szociális szempontok szemszögéből; hangsúlyozza, hogy a jelentésnek választ kell adnia arra a kérdésre, hogy az intenzív állattenyésztési régiók sajátos szükségleteit figyelembe véve, vajon 2013 után is szükségesek lesznek-e, és milyen mértékben az állatok után nyújtott összekapcsolt támogatások, vagy az 1782/2003/EK rendelet 47–50. cikkéhez hasonló megoldások;

35.

javasolja, hogy az új tagállamok, amennyiben úgy kívánják, 2013-ig alkalmazhassák az egyszerűsített egységes területalapú támogatási rendszert (SAPS), és felkéri a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy az SAPS alkalmazása nem egyszerűsíthető-e tovább a támogatásra jogosult területekre vonatkozó szabályok módosítása révén;

36.

úgy ítéli meg, hogy a KAP megvalósítására szánt költségvetési összegekből megtakarított vagy felhasználásra nem került részt a közös agrárpolitika keretében kell felhasználni;

37.

úgy ítéli meg, hogy a közvetlen kifizetések 2013 után is szükségesek lesznek, amelyeknek azonban új objektív kritériumokon kell alapulniuk, különösen munkahelyeknek a mezőgazdasági üzemekben való közvetlen létrehozásán, továbbá a mezőgazdasági termelőket a föld kezelése fejében megillető jövedelem, illetve bizonyos közérdekű szolgáltatásokért vagy különleges előírások betartásáért – ideértve az állatvédelmi előírásokat is – járó ellentételezés irányába kell haladniuk, és egyúttal meg kell vizsgálni az Európában a területalapú regionális támogatások között tapasztalható óriási különbségeket is, illetve azt, hogy mennyiben célszerűek a 2. pillér finanszírozásában tapasztalható eltérések; kéri a Bizottságot, hogy javasoljon megfelelő intézkedéseket ahhoz, hogy a közvetlen kifizetésekből teljes egészében olyan személyek és mezőgazdasági üzemek részesüljenek, akik, illetve amelyek ténylegesen mezőgazdasági tevékenységet folytatnak;

38.

támogatja a kisebb, ennél fogva körülményesen adminisztrálható, termeléshez kapcsolódó támogatási rendszereknek (szárított takarmány, kender, len, burgonyakeményítő) az egységes területalapú támogatások rendszerébe megfelelő átmeneti időt követően történő integrálását, kivéve, ha ez az intézkedés bizonyos régiókban jelentős társadalmi-gazdasági és/vagy környezeti hátrányokban nyilvánul meg; amennyiben regionális politikai megfontolásokból szükséges, a 69. cikk szerinti kísérő intézkedéseket kell előírni; felhívja a Bizottságot, hogy végezzen esetenként gazdasági és regionális hatásvizsgálatot, amely igazolja, hogy a legmegfelelőbb megoldásról van szó, és meghatározza a végrehajtásához szükséges ütemezést; hangsúlyozza, hogy a szétválasztás nem veszélyeztetheti az érintett termelési módozatok létét;

39.

támogatja a kötelező területpihentetés azonnali megszüntetését, amely mennyiségi szabályozási eszközként értelmét veszti a függetlenített közvetlen kifizetések rendszerében, emellett pedig rendkívül nagy adminisztratív ráfordítást igényel, valamint a területpihentetési támogatásokra való jogosultságok rendes jogosultságokká történő alakítását;

40.

úgy véli, hogy a parlagterületeknek a mezőgazdasági termékek iránti kereslet növekedéséből következő csökkentésével összefüggésben a második pillérbe tartozó intézkedések vagy a jó mezőgazdasági és környezeti állapot (GAEC) megőrzésére vonatkozó fogalom-meghatározás – az állatvilág és az élőhelyeik biológiai sokfélesége fejlesztésének megkönnyítésével – révén jobban és célirányosabban meg lehet valósítani a területpihentetéssel keletkező környezetpolitikai előnyöket, mint a növények méhek általi beporzásából származót;

41.

kéri, hogy az energianövényekre nyújtott támogatást egy átmeneti időszak beiktatásával fokozatosan szüntessék meg, mivel az energianövényekre adott támogatások nagy adminisztratív ráfordítást igényelnek, és a jelenlegi piaci környezetben az energiapolitika szempontjából kevés vagy semmilyen előnnyel nem járnak;

42.

kéri, hogy az energianövényekre nyújtott támogatások megszüntetése miatt fel nem használt előirányzatokat többek között célzottan a tejpiaci rendtartásra vonatkozó kísérő intézkedésekre fordítsák – különösen a hegyvidéki térségekben és egyéb, sajátos nehézségekkel küzdő térségekben;

43.

felhívja a Bizottságot, hogy az agrárköltségvetés piacszabályozási intézkedésekre, például intervenciókra, exporttámogatásokra és tárolásra előirányzott, fel nem használt forrásait – elsősorban a 69. cikknek megfelelően – fordítsa a vidéki térségek gazdaságfejlesztésére, különösen a mezőgazdasági üzemek erősítésére a vidékfejlesztési célkitűzések megvalósítása érdekében;

44.

úgy ítéli meg, hogy a kölcsönös megfeleltetést figyelmen kívül hagyó közvetlen kifizetések tovább már nem indokolhatók, és kiemeli, hogy e tekintetben az Európai Uniónak segítenie kell az új tagállamokat egy átmeneti szakasz során a kölcsönös megfeleltetés szabályainak alkalmazásában;

45.

a csökkenő közvetlen kifizetések tükrében elutasítja a kölcsönös megfeleltetés alkalmazási körének kibővítését, amíg a tagállamok és a Bizottság nem érnek el jelentős előrelépéseket az ellenőrzési szabályok egyszerűsítése és harmonizálása terén, és amíg a Bizottság nem ad áttekintést a mezőgazdasági termelők számára a kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatban felmerülő költségekről; valamint ebben az összefüggésben utal 2007. december 11-i álláspontjára;

46.

úgy ítéli meg, hogy a kölcsönös megfeleltetésnek az európai termelési modellre vonatkozó lényeges előírások és azon előírások ellenőrzésére kell korlátozódnia, amelyekre a módszeres és a különböző tagállamokban összehangolt ellenőrzések alkalmazhatók;

47.

kéri, hogy célkitűzéseivel kapcsolatosan legyen hatékonyabb a kölcsönös megfeleltetés, és hogy azt egységesebben hajtsák végre a különböző tagállamokban; kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egyértelműbb ajánlásokat ahhoz, a tagállamokat segítség a végrehajtásban;

48.

szorgalmazza, hogy szüntessék meg a kölcsönös megfeleltetés miatt az állattartásra háruló aránytalanul nagy terheket; valamint ebben az összefüggésben különösen sürgeti egyes higiéniai és jelölési előírások (pl. a füljelzőkre vonatkozó előírások) kritikus felülvizsgálatát;

49.

tekintettel a megváltozott környezeti és termelési feltételekre (éghajlatváltozás, biomassza), elképzelhetőnek tartja a jó mezőgazdasági és környezeti állapotra és a területek fenntartható gazdálkodási gyakorlatainak fenntartására vonatkozó követelmények mérsékelt kiigazítását, amennyiben biztosított, hogy az új követelményeket Európa-szerte összehasonlítható módon hajtják végre;

50.

úgy ítéli meg, hogy az egységes területalapú támogatási rendszert alkalmazó tagállamoknak rendelkezniük kell azzal a lehetőséggel, hogy időben elosztva úgy hajtsák végre a kölcsönös megfeleltetés elvét, hogy helyesen létre tudják hozni az ellenőrző rendszereket, és meg tudják győzni a mezőgazdasági termelőket arról, hogy alapvető fontosságú a megállapított előírások betartása;

51.

felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is mozdítsa elő a KAP egyszerűsítését, továbbá rendszeresen vizsgálja meg, hogy a jogszabályra szükség van-e és hogy a konkrét előírások hatékonyak-e; úgy ítéli meg e tekintetben, hogy javaslatot kell tenni kiegészítő intézkedésekre, mint például a nem aktivált támogatási jogosultságok átruházására vonatkozó szabályok egyszerűsítése, a minimális összegű támogatási jogosultságok összevonása, egységes támogatás bevezetése a kiskedvezményezettek körében, a nemzeti tartalékra vonatkozó szabályok egyszerűsítése, illetve a tartalék csökkentése vagy megszüntetése a regionális/nemzeti egységes területalapú támogatás felé való átmenet függvényében, a támogatási jogosultság igénybe nem vétel esetén való megszűnésének eltörlése, a szarvasmarhákra és egyéb vonatkozó kézzel írott nyilvántartások megszüntetése;

52.

felhívja továbbá a tagállamokat, hogy az előírt határidőben teljesítsék a kifizetéseket, és a Bizottságot, hogy engedélyezze a mezőgazdasági termelőknek történő előzetes kifizetéseket;

53.

kéri a Bizottságot, hogy vezesse be a szükséges mechanizmusokat annak érdekében, hogy a harmadik országokból származó behozatal megfeleljen ugyanazoknak az előírásoknak, mint amelyeknek a közösségi termelés megfelel a kölcsönös megfeleltetés, az élelmiszerbiztonság stb. terén;

54.

úgy ítéli meg, hogy mivel egyre gyakrabban kell számolni környezeti, éghajlati és járványveszélyekkel, valamint nagy agrárpiaci áringadozásokkal, mintegy védőhálóként feltétlenül szükség van kiegészítő kockázati tartalékra;

55.

rámutat arra, hogy a piacorientált termelés, a megfelelő vetésforgó, a diverzifikáció, a pénzügyi eszközök, az ellátási lánc szerződésbe foglalása és a biztosítások hasznos eszközök a mezőgazdasági termelők számára a kockázatok elleni védekezéshez, és a megfelelő kockázati biztosításért alapvetően a mezőgazdasági termelők a felelősek;

56.

úgy ítéli meg, hogy a piac hiányosságainak orvoslásához meg kell őrizni az intervenciós rendszert, és azt különleges körülmények között érvényesülő szigorú védőhálóvá kell átalakítani, a világpiaci tendenciákon alapuló szabályokkal;

57.

támogatja ezért a Bizottság javaslatát, amely szerint az intervenciós küszöb a piaci értékesítésre szánt növények esetében nullára csökkentendő, és csupán a búza esetében marad meg egy – adott esetben csökkentett mértékű – intervenciós küszöb;

58.

úgy ítéli meg, hogy az egyre növekvő kockázatok miatt sürgősen ki kell építeni a magángazdaságra jellemző, illetve vegyes biztosítási rendszereket, mint például a többféle kárveszélyre kötött biztosításokat; tudatában van annak, hogy ez nem sikerülhet a finanszírozásban való állami részvétel nélkül; hangsúlyozza, hogy e rendszerek bevezetése semmiképpen sem sértheti a különböző tagállamok közötti egyenlő bánásmódot; kéri a Bizottságot, hogy fontolja meg egy olyan, az egész Közösségre kiterjedő viszontbiztosítási rendszer jövőbeni bevezetését, amely lehetővé tenné, hogy kezeljék az éghajlati vagy környezeti katasztrófákból adódóan bekövetkező problémákat;

59.

emlékeztet arra, hogy gyakorlatilag minden jelentősebb harmadik ország rendelkezik ilyen jellegű, államilag támogatott rendszerrel;

60.

úgy ítéli meg, hogy ezért első lépésként 2009-től meg kell teremteni a kockázatitartalék-rendszerek nemzeti vagy regionális támogatásának finanszírozási lehetőségeit, amelyek figyelembe veszik az eltérő kockázati potenciálokat Európában; a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy a termelői közösségek, az ágazati és szakmaközi egyesületek, valamint a biztosítások magán ágazata mennyiben vonhatók be a rendszerekbe;

61.

úgy véli, hogy az egyes ágazatokban uralkodó, rendkívüli mértékben különböző feltételeket figyelembe véve valószínűleg előnyben kell részesíteni a különböző ágazati megoldásokat a horizontális megközelítésekkel szemben (hasonlóan a zöldség-gyümölcs ágazat esetében bevezetett megoldáshoz);

62.

úgy véli, hogy ezeket az intézkedéseket az első pillér keretében, a 69. cikk szerint kell támogatni, mivel jellemző módon a piacok politikájának hatálya alá tartozó intézkedésekről van szó;

63.

kéri a Bizottságot, hogy tanulmányozza a piaci és az éghajlati válságkezelési eszközök bevezetését, amelyeket a termelők szervezeteinek és a szövetkezeteknek szánnak annak érdekében, hogy segítsenek nekik elviselni a tagjaik által bevitt termék hanyatlásához kapcsolódó költségeket;

64.

úgy ítéli meg, hogy a kockázatkezeléssel és a kockázati biztosítással kapcsolatos intézkedések nem eredményezhetik a termeléstől függő támogatási rendszerek újbóli bevezetését;

65.

ezért úgy ítéli meg, hogy a Bizottságnak közös keretet kell kialakítania a kockázatkezelési rendszerek tagállamok általi támogatására, a jelenlegi rendszerek sérelme nélkül, amelyeket továbbra is használnak, és amelyekkel a maguk idejében a Bizottság már foglalkozott, hogy a lehető legnagyobb mértékben kizárják a versenyt és a kereskedelmet torzító hatásokat, adott esetben az egységes piacszervezés keretében bevezetendő közösségi szabályok révén;

66.

felszólítja a Bizottságot, hogy 2010. június 30-ig nyújtson be átfogó elemzést a már meglévő kockázatkezelési rendszerekről és ezek 2013 utáni közösségi szintű továbbfejlesztésének lehetőségeiről;

67.

rámutat arra, hogy a csökkenő felső értéknek, a modulációnak és a költségvetési fegyelemnek a Bizottság javaslatainak végrehajtása során jelentős újraelosztási hatásai lehetnek egyes régiókban;

68.

úgy véli, hogy a vidékfejlesztési előirányzatok bármifajta olyan módosításához, amely nem felel meg a 2006. május 17-i intézményközi megállapodás III. mellékletében szereplő megállapodás szerinti (altételekre vonatkozó) felső értékhatároknak, a három aláíró fél közötti megállapodásra van szükség;

69.

rámutat arra, hogy egyelőre nem állnak rendelkezésre következménybecslések a további moduláció, degresszivitás és minimumküszöbök által a munkaerőpiacra és regionális kohézióra gyakorolt hatásokra vonatkozóan; megjegyzi, hogy éppen ezért mindenképpen el kell készíteni az első pillér értékelését;

70.

hangsúlyozza, hogy a Bizottság által javasolt minimumszinteknek nem elhanyagolható hatása lehet egyes tagállamokban, és érintheti a KAP támogatásainak a tagállamok közötti elosztását, mivel a felső határ megengedi mintegy 500 millió eurónak az első pillérből a második pillérbe való átcsoportosítását; emlékeztet arra, hogy komoly aggályok vannak továbbra is a második pillér intézkedéseinek jelenlegi költséghatékonyságát illetően; ezért úgy véli, hogy az ezen intézkedés esetleges alkalmazásának köszönhetően megvalósított megtakarításoknak az első pillérben kell maradniuk;

71.

jelenlegi formájában elutasítja a Bizottság degresszivitásra vonatkozó javaslatát (legfeljebb 45 %-os csökkentés), mivel nincs egyértelmű kapcsolat a mezőgazdasági üzemek mérete és jövedelme között, és nem veszi figyelembe a nagy mezőgazdasági üzemek működtetéséhez szükséges munkaerőt; a Bizottság javaslata indokolatlan hátrányt jelentene a nagy mezőgazdasági üzemek vagy társulások számára, és a munkaerő leépítéséhez, valamint a fejlett, versenyképes struktúrák megsemmisítéséhez vezetne, továbbá azt eredményezné, hogy a mezőgazdasági üzemeket pusztán a támogatáshoz kapcsolódó okok miatt feldarabolnák, és ez Európa számos régiójában strukturális széttagoltságot okozna;

72.

úgy ítéli meg, hogy a degresszivitás és/vagy a felső értékhatárok megállapítása csak a munkaerő-piaci és regionális politikai következmények átfogó becslése alapján fogadható el, és csak abban az esetben, ha lehetőség nyílik a társadalombiztosításra kötelezett, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkaerő vagy meghatározott üzemi struktúrák (több család közös üzeme, szövetkezeti szervezet stb.) vagy a mezőgazdasági munkaerő költségeinek degresszivitást és felső értékhatárokat csökkentő tényezőként való figyelembevételére; kéri a Bizottságot, vegye figyelembe, hogy nem szabad hátrányos helyzetbe hoznia azon kisebb mezőgazdasági üzemeket, amelyek a versenyképesség növelése és megtakarítások elérése érdekében egyetlen jogi személyiséggel rendelkező egységbe tömörülnek;

73.

kéri, hogy a degresszivitásból származó források maradjanak regionális vagy tagállami szinten, ahol azokat például a 69. cikk szerinti vagy a második pillérbe tartozó intézkedésekre használják fel; kéri, hogy ezen alapok közvetlen kedvezményezettjei a mezőgazdasági termelők legyenek;

74.

az Európai Számvevőszék 2006. évi éves jelentését is figyelembe véve támogatja a minimumküszöb javasolt megemelését, amely egy hektár vagy ennek megfelelően 250 euró lehetne, egyszeri támogatás vagy minimum átalány létrehozása mellett a kisebb kedvezményezettek számára; ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy igen indokolt esetekben, amikor a mezőgazdaságban nagy strukturális eltéréseket állapítanak meg, meg kell hagyni a minimumküszöbök megállapításának lehetőséget a tagállamok számára;

75.

mindazonáltal támogatja a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a KAP második pillére keretében megfelelő finanszírozást biztosítson a vidéki térségekre irányuló fenntartható politika számára, miközben úgy ítéli meg, hogy e célkitűzés elérése nem történhet az első pillér rovására;

76.

rámutat arra, hogy az amúgy is döntő hatású egyéni csökkentések fényében hatásvizsgálat nélkül nem érthet egyet a közvetlen kifizetések további 8 %-os csökkentésével;

77.

úgy ítéli meg, hogy a nagy összegű kifizetések csökkentésére irányuló, széles körben megfogalmazott követeléseket figyelembe véve elképzelhetőnek tűnik a progresszív moduláció az eddigi felismerések és olyan hatásvizsgálat alapján, amely figyelembe veszi a mezőgazdasági üzemek szerkezetét (szövetkezetek stb.), a mezőgazdasági munkaerőt és/vagy a munkaerő költségeit, valamint az egyedi termelési típusokat (például: a viszonylag kis területen magas állatállomány-sűrűséggel rendelkező mezőgazdasági üzemek és régiók sajátos problémáit);

A progresszív modulációból származó forrásokat a modulációs forrásokra általánosan alkalmazandó szabályoknak megfelelően kell elosztani, és abban a régiókban vagy tagállamban kell maradniuk, ahonnan származnak;

az Európai Parlament az alábbi formában tudná elképzeli a progresszív modulációt:

78.

kéri, hogy az önkéntes modulációt helyettesítsék a kötelező modulációval;

79.

úgy ítéli meg, hogy a modulációs forrásokat kiemelten a Leader módszerének felhasználásával, valamint olyan intézkedésekre kell fordítani melyek célja: a biodiverzitás elveszítése elleni küzdelem, kockázati biztosítás, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a biomassza fenntartható használatára irányuló intézkedések, a strukturális reformok kísérő intézkedései (pl. tejpiaci rendtartás), a termelés biztosítása a hegyvidéki térségekben, kis, szigeti régiókban és más, hasonlóan kedvezőtlen feltételekkel rendelkező térségekben, minőségbiztosítás (beleértve az állatvédelmi intézkedéseket is), biogazdálkodás, értékesítési intézkedések és a műszaki fejlődéshez történő alkalmazkodás; kéri, hogy ezen intézkedések közvetlen kedvezményezettjei a mezőgazdasági termelők legyenek;

80.

tudatában van annak, hogy az eddigi tejkvótarendszer eddigi formájában 2015 után várhatóan megszűnik, és a jövőbeli tejpiaci rendtartás mibenlétének átfogó elemzésére szólítja fel a Bizottságot; felkéri a Bizottságot, hogy nyújtson be meggyőző tervet a 2015 utáni időszakra vonatkozóan, amely biztosítja a tejtermelés folyamatosságát Európában, beleértve a hegyvidéki és az elszigetelt régiókat, valamint a sajátos nehézségekkel küzdő régiókat is;

81.

felhívja a Bizottság figyelmét a Parlament által a tejpiac közös szervezésének mini reformcsomagja keretében hozott, a piaci intézkedésekről és a tejalapról szóló határozatokra (10);

82.

felhívja valamennyi érintett felet, hogy használja ki a 2015-ig tartó időszakot a piaci pozíciók stabilizálására vagy megerősítésére, és biztosítson „zökkenőmentes átállást” az európai tejipar ágazata számára, lehetőleg strukturális kvótaemelésekkel;

83.

szorgalmazza a tejkvótának a világpiaci kereslet megváltozása esetén történő módosítását, a piaci helyzetnek megfelelően; ezért úgy véli, hogy a 2008/2009-es tejévre vonatkozóan a kvótákat minden egyes tagállam esetében önkéntes alapon 2 %-kal emelni kell; kéri a Bizottságot, hogy a növekményt helyezze a nemzeti tartalékba; a kvóta évenkénti felülvizsgálatára szólít fel;

84.

a 2009/2010-es tejévre vonatkozóan a megemelt lefölözések jelentős csökkentését szorgalmazza, valamint a rákövetkező években további csökkentéseket javasol a kvótaárak emelkedésének ellensúlyozására, továbbá a kvóták Európa-szerte történő utólagos kiegyenlítését kéri, ami a kvóták jobb kihasználását tenné lehetővé;

85.

különleges kísérő intézkedéseket kér annak érdekében, hogy megakadályozzák a tejgazdaságok megszüntetését a hegyvidéki régiókban és más sajátos nehézségekkel küzdő régiókban, amíg ott nincs alternatívája a hagyományos tejgazdaságnak, vagy ahol a mezőgazdaság feladása természeti szempontból jelentős térségek elvesztéséhez vezetne;

86.

úgy ítéli meg, hogy elsősorban a 69. cikk szerinti megfelelő pénzeszközöket kell rendelkezésre bocsátani a tejgazdaság megőrzése érdekében, különösen a hegyvidéki térségekben, a legkülső régiókban (pl. az Azori-szigeteken) és más, hasonló nehézségekkel küzdő térségekben, pl. a területalapú támogatások nemzeti („top-up”) kiegészítése révén (hasonlóan a cukorágazat esetében hozott intézkedésekhez), valamint a tejelő tehenekre, a gyepterületekre vagy a külterjes legeltetésre nyújtott támogatások, különleges tejtámogatások vagy az ágazat megerősítésére, illetve szerkezetátalakítására és különleges, magas minőségű termékek támogatására irányuló különleges regionális programok formájában;

87.

úgy véli, hogy a termelői, ágazati és szakmaközi szövetségek erősítése a felülvizsgált 69. cikk további részét képezhetné;

88.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak mérlegelésére, hogy célszerű lenne-e a nemzeti kvóták nem lineáris megemelése, a kvóták további megemelése céljából, azon tagállamok esetében, amelyekben a termelési kontingensek hagyományosan veszteségesek;

89.

úgy ítéli meg, hogy külön alapot (tejalap) kellene létrehozni ezen intézkedések finanszírozására, mely alapot részben az ágazat reformjából származó megtakarításokból lehetne finanszírozni;

90.

rámutat arra, hogy az európai mezőgazdaság erőssége és jövője a regionális, hagyományos és egyéb elismert magas minőségű termékekben és a feldolgozott termékekben rejlik;

91.

ezzel összefüggésben kéri, hogy a Bizottság vezesse be az „európai márkát”, amely alkalmas az európai piacon, valamint a nemzetközi piacokon az európai mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés azonosítására, és határozza meg azokat a szigorú környezetvédelmi, állatjóléti és élelmiszer-biztonsági standardokat amelyeket a termelés során betartanak;

92.

ezért felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő átfogó koncepciót a magas minőségű európai termékek bel- és külföldi forgalmazásának javítása érdekében – pl. tájékoztató és támogató kampányokkal, a termelői szervezetek támogatásával tevékenységük megtervezésében és fokozásában, az ágazati szerveződések egyéb formáinak erősítésével vagy olyan, a fogyasztók számára világosabb és könnyebben érthető címkézés létrehozásával, amelyen többek között szerepel a felhasznált mezőgazdasági alapanyagok eredetének jelölése;

93.

felkéri a Bizottságot, hogy a költségvetés kiigazítási folyamatának részeként növelje a belső és külső piaci tájékoztató és támogató kampányokra szánt előirányzatokat;

94.

kéri a Bizottságot, hogy vegye fontolóra egy KAP-ra vonatkozó hiteles kommunikációs politika szükségességét, amely az agrárvilág és a társadalom közötti szakadékot volna hivatott csökkenteni, és nem kizárólag népszerűsítő és reklámmechanizmusként működne;

95.

úgy ítéli meg, hogy erősíteni kell a termelői és szakmaközi szervezeteket, és fokozottabban kell támogatni e szervezeteket, különösen azokban a tagállamokban, ahol alacsony a számuk, annak érdekében, hogy a mezőgazdasági termelőknek jobb piaci helyzetet biztosítsanak a nagy- és kiskereskedelem irányában, ezzel egyidejűleg pedig támogatni kell a minőségbiztosítási rendszereket az élelmiszer-gyártási láncban, ideértve az eddigi gyártási gyakorlatok alternatíváit is;

96.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket a spekulációs tevékenységeknek, az élelmiszerpiac ellenőrzésének, valamint az élelmiszer-ipari kartellek létrejöttének megakadályozására, melyek kizárólag saját profitjuk növelése, a termelőnek fizetendő ár csökkentése és magas fogyasztói árak kikényszerítése céljából kihasználják a joghézagot és az ellenőrzések hiányát, a termelők és a fogyasztók szervezetlenségét és a megfelelő infrastruktúrák hiányát;

97.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság elmulasztotta az alkalmat, hogy általánosabb megközelítésben foglalkozzon az olyan élelmiszer- és takarmánybehozatalok előfordulásának megnövekedésével kapcsolatos problémákkal, amelyek nem felelnek meg az uniós normáknak és így veszélyeztethetik az EU által az állami támogatás környezeti, állatjóléti és társadalmi feltételekhez kötöttségével kapcsolatban elért eredményeket; felhívja a Bizottságot, hogy javasoljon intézkedéseket a helyzet lehető leghamarabbi orvoslására, és biztosítsa a közösségi környezetvédelmi és egészségügyi jogszabályok betartását;

98.

arra ösztönzi a Bizottságot, hogy sürgősen dolgozzon ki átfogó koncepciót arra, hogy a világkereskedelmi tárgyalásokon érvényesítése az európai nem kereskedelmi vonatkozású szempontokat – különösen a földrajzi jelzések elismerésének és védelmének kérdése, a földrajzi információk az állatok jóléte, és a behozott állati és növényi eredetű termékek egészségügyi állapota stb. – céljából annak érdekében, hogy ne alakuljon ki az európai termelőkkel szemben tisztességtelen verseny, és hogy az állatjóléti és környezetvédelmi problémákat ne tegyék át harmadik országokba; kéri a Bizottságot, a WTO tárgyalásain aktívan támogassa a minősített piacra jutás fogalmát annak érdekében, hogy támogassák a mezőgazdaságban a fenntarthatósági normákat;

99.

rámutat arra, hogy az európai mezőgazdaság a jövőben sem fog megfelelő külső védelem nélkül boldogulni; ezért kéri, hogy a harmadik országokból származó termékeket az EU-ban előállított termékekkel azonos minőségi és biztonsági követelményeknek vessék alá;

100.

megítélése szerint az exporttámogatások eltörlését kompenzálni kell a harmadik országokban szervezett népszerűsítő intézkedésekkel;

101.

emlékeztet arra, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatosan a mezőgazdaság két fő politikai kihívással néz szembe: az éghajlatváltozásért felelős üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és az e változás következményeihez való alkalmazkodás; hangsúlyozza, hogy következésképpen a mezőgazdaság kettős kihívás előtt áll: csökkentenie kell saját gázkibocsátását, miközben alkalmazkodnia kell a globális felmelegedés előre látható hatásaihoz;

102.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás nem csupán környezetvédelmi probléma, hanem társadalmi-gazdasági probléma is, és ezért a mezőgazdaságban – amely az egyik legsérülékenyebb ágazat, amely közvetlenül függ az éghajlati tényezőktől – környezetvédelmi téren kifejezett aggodalmaknak és kifejtett erőfeszítéseknek figyelembe kell venniük, hogy szükség van a vidéki területek gazdasági és társadalmi működőképességének biztosítására;

103.

emlékeztet arra, hogy a mezőgazdaságnak (mint olyan ágazatnak, amely a metán és a nitrát-oxid, két erős üvegházhatású gáz kibocsátásának forrása) az üvegházhatáshoz való hozzájárulása korlátozott, és csökkenőben van – az Európai Unióban a KAP keretébe már beiktatott intézkedések végrehajtásának köszönhetően, melyek közé tartozik a kölcsönös megfeleltetés, a mezőgazdasági-környezetvédelmi rendelkezések, és a vidékfejlesztést szolgáló egyéb intézkedések;

104.

felszólítja a Bizottságot annak felülvizsgálatára, hogy ez a teljesítmény még mennyiben növelhető azáltal, hogy a mezőgazdaságot integrálják a kyotói mechanizmusokba;

105.

úgy ítéli meg, hogy a mezőgazdaságból származó megújuló energiák kínálata nem érvényesülhet egyoldalúan az állattenyésztés és Európa és a világ népessége élelmiszerellátásának biztonsága, a fenntartható fejlődés és a biológia sokféleség terhére; ezért kéri a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt a megújuló energiák előmozdítása által az élelmiszerellátás biztonságára ra és a környezetre gyakorolt hatásokról; kéri, hogy biztosítsanak megfelelő forrásokat a legújabb hatékony energetikai technológiák kutatására és bevezetésére, amelyek teljes mértékben kihasználják a biomasszát (pl. 2. generációs bioüzemanyagok); és nyomatékosan emlékeztet arra, hogy rövid távon az állati maradékanyagokon alapuló biogázüzemek rendelkeznek a legnagyobb és leginkább fenntartható növekedési potenciállal a biomasszából nyerhető többletenergiát illetően;

106.

kiemeli a mezőgazdasági tevékenység, illetve a vízminőség és -mennyiség közötti szoros összefüggést, és hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság miatt a vízi környezetre ható nyomást fenntartható módon kell kezelni; úgy gondolja, hogy a szennyező fizet elvvel együtt a környezetvédelmi jogszabályokat kell irányadó elvnek tekinteni a fenntartható vízgazdálkodás és a környezetvédelmi célkitűzések hatékony megvalósításához;

107.

úgy ítéli meg, hogy az agrárkifizetések rendszerét 2013 után is tovább kell fejleszteni, és felhívja a Bizottságot, hogy e célból 2010. június 30-ig – nem utolsósorban arra tekintettel, hogy az európai mezőgazdasági termelők számára fontos, hogy hosszú távon tudjanak tervezni –, terjessze elő az elképzelhető új struktúrák átfogó elemzését, különösen az olyan stratégiai célkitűzések meghatározása által, amelyek azt tükrözik, hogy az európai mezőgazdaság fejlődése eszközt jelent az innováció kihasználásához, a földterület hatékony felhasználásához, a termelés minőségének biztosításához, a gazdálkodók bevételeinek fenntartásához és a környezet és az élelmiszerellátás biztonsága biztosításához; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az adminisztratív eljárások radikális egyszerűsítésének lehetőségét, különösen a kedvezményezettenként évi 20 000eurónál alacsonyabb összegű támogatásoknál;

108.

rámutat arra, hogy a mezőgazdaság egyszerre befolyásolja, megteremti és veszélyezteti a biológiai sokféleséget; úgy véli, hogy globális, helyi, és uniós szintű erőfeszítésekre van szükség az ökoszisztéma által a biológiai sokféleség révén biztosított értékes folyamatok, nevezetesen a levegő- és víztisztítás, a termények beporzása és az erózió elleni védelem megóvásához;

109.

rámutat arra, hogy a vidékfejlesztés (és pénzügyi eszköze, az EMVA) a KAP második pilléreként a jelenlegi, 2007-től 2013-ig tartó programozási időszakban fontos regionális hatással bír; sürgeti a Bizottságot, hogy a regionális politika (strukturális alapok) programjaival kapcsolatban használja ki a következetesebb végrehajtás lehetőségeit, hogy integrált megközelítést érjen el azokon a területeken, ahol szinergia valósítható meg;

110.

úgy véli, hogy a vidékfejlesztés nem lehetséges mezőgazdasági tevékenység nélkül, és a célkitűzésnek a vidéki területeken a gazdasági működőképesség biztosítását és az ott élők életminőségének javítását kell tekinteni;

111.

sürgeti a Bizottságot, hogy terjesszen elő koherens javaslatcsomagot a fenntartható mezőgazdasági tevékenységeknek különösen a kedvezőtlen és természeti hátrányokkal küzdő területeken való fenntartása és fejlesztése érdekében, mivel ezek kulcsfontosságúak a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák megóvása vonatkozásában;

112.

felhívja a Bizottságot, hogy fokozza a kutatási és technológiaátadási intézkedéseket, különösen azért, hogy a fenntartható mezőgazdaság érdekében előmozdítsa az olyan termelési módszereket, amelyek fokozottan ügyelnek a környezetre és az ökoszisztémára;

113.

felhívja a figyelmet az EU-szerte zajló sikeres projektekre, amelyekben a mezőgazdasági termelők, a környezetvédő csoportok és a hatóságok közötti helyi és regionális szintű együttműködés eredményesen csökkentette a mezőgazdaság környezeti hatását.

114.

úgy ítéli meg, hogy a jövőbeli rendszernek fokozottan a vidéki térségek és városkörnyéki területek társadalmi, gazdasági és területi kohéziójára, valamint integrált fejlesztésének szempontjaira, a mezőgazdasági kulcságazatok erősítésére, az erőfeszítések jutalmazására és a többletterhelések ellentételezésére, valamint a kockázatkezelésre kell összpontosítania; úgy ítéli meg, hogy ehhez teljesen új alapokra kell helyezni az első és a második pillér viszonyát;

115.

úgy véli, hogy az európai mezőgazdaság környezetkímélő megoldásokkal szolgálhat urbanizált társadalmunk legsürgetőbb problémáira, beleértve a városkörnyéki területeket is, és ily módon hozzájárul a lisszaboni és a göteborgi stratégia célkitűzéseinek megvalósításához;

116.

felhívja a figyelmet a mezőgazdasági termelőknek a városkörnyéki területeken betöltött különleges szerepére; a városkörnyéki térségek mezőgazdasági termelői és irányítói képesek olyan megoldások előmozdítására, melyekkel elérhetők a lisszaboni célkitűzések (tudás, kutatás, innováció) és a göteborgi célkitűzések (fenntartható fejlődés);

*

**

117.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

20.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 66/23

—

tekintettel az EK-Szerződésre, és különösen annak 3. és 13. cikkére,

—

tekintettel a vidékfejlesztésre vonatkozó közösségi stratégiai iránymutatásokról szóló, 2006. február 20-i 2006/144/EK tanácsi határozatra (2007–2013 közötti programozási időszak) (1),

—

tekintettel az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2006. december 15-i 1974/2006/EK bizottsági rendeletre (3),

—

tekintettel a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló, 2005. június 21-i 1290/2005/EK tanácsi rendeletre (4),

—

tekintettel a valamely önálló vállalkozói tevékenységet – ideértve a mezőgazdasági tevékenységet is – folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról, valamint az önálló vállalkozó nők terhességi és anyasági védelméről szóló, 1986. december 11-i 86/613/EGK tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i, 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (6),

—

tekintettel a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 1999. június 21-i 1260/1999/EK tanácsi rendeletre (7),

—

tekintettel a nők és férfiak esélyegyenlőségének az európai strukturális alapokba való beépítéséről szóló, 1996. december 2-i tanácsi határozatra (8),

—

tekintettel a strukturális alapok felhasználásában a nők és férfiak esélyegyenlősége célkitűzéseiről szóló, 2003. március 13-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel a Tanács „Foglalkoztatás vidéki területeken az európai foglalkoztatási stratégia keretében” című, 2003. július 22-i következtetéseire (10),

—

tekintettel „Az EU fenntartható fejlődési stratégiájának (EU SDS) felülvizsgálata – A megújult stratégia” című dokumentumra (11),

—

tekintettel a Bizottságnak a tavaszi Európai Tanácshoz intézett, „Közös munkával a növekedésért és a munkahelyekért – A lisszaboni stratégia új kezdete” című közleményére (COM(2005)0024),

—

tekintettel a Bizottság „A nemek közötti bérszakadék elleni küzdelem” című közleményére (COM(2007)0424),

—

tekintettel „Foglalkoztatás a vidéki térségekben: a munkahelyhiány enyhítése” című bizottsági közleményre (COM(2006)0857) és az ehhez mellékelt bizottsági személyzeti munkadokumentumra (SEC(2006)1772),

—

tekintettel „A vidékfejlesztésben aktív nők: a vidéki Európa jövőjének biztosítása” című kiadványra (12),

—

tekintettel „A foglalkoztatás vizsgálata a vidéki területeken (SERA) 2006” című dokumentumra,

—

tekintettel a „Vidékfejlesztés az Európai Unióban – Statisztikai és gazdasági információk” című 2006. évi jelentésre,

—

tekintettel a 2000. március 23–24-i lisszaboni Európai Tanácsnak a foglalkoztatásról és a növekedésről szóló lisszaboni stratégiára vonatkozó következtetéseire,

—

tekintettel a Salzburgban 2003. november 12–14-én megrendezett, második Európai Vidékfejlesztési Konferencia „Vessük el a vidék jövőjének magjait – egy törekvéseinknek megfelelő politika létrehozása” című következtetéseire,

—

tekintettel az Élet- és Munkafeltételek Javításáért Európai Alapítvány (Eurofound) következő tárgyú jelentéseire: „Az életminőségről szóló első európai felmérés: különbségek a városi és a vidéki élet között”, „Társadalmi tőke és munkahelyteremtés a vidéki Európában”, „Női vállalkozások a vidéki területeken”,

—

tekintettel a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról szóló, 2005. július 12-i 2005/600/EK tanácsi határozatra (13),

—

tekintettel a szociális védelemről és a társadalmi integrációról szóló, 2007. évi közös jelentésre (14),

—

tekintettel a 2006. március 23-i és 24-i brüsszeli Európai Tanács által elfogadott, nemi esélyegyenlőségről szóló európai paktumra,

—

tekintettel a nők bérezetlen munkájának értékeléséről szóló, 1993. június 25-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel az Európai Unió vidéki térségeiben élő nőkről a közös agrárpolitika félidős felülvizsgálata összefüggésében hozott, 2003. július 3-i állásfoglalására (16), illetve a 2006–2010 közötti időszakra vonatkozó, a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó ütemtervről szóló, 2007. március 13-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A6-0031/2008),

A.

mivel európai szempontból a vidéki területekkel (18) a közös agrárpolitika (KAP) foglalkozik; mivel ezen állásfoglalás a KAP második pillérével, vagyis a vidékfejlesztéssel foglalkozik és mivel mindazonáltal a társadalom- és gazdaságpolitikát is figyelembe kell venni,

B.

mivel az Európai Unió egyik legfőbb vidékfejlesztési politikai célkitűzése a vidéki területeken az életminőség javítása, illetve a gazdasági tevékenységek diverzifikálásának előmozdítása,

C.

mivel ahhoz, hogy vonzóbbá tegyük a vidéki területeket, a fenntartható, integrált fejlődés támogatása és új foglalkoztatási lehetőségek, valamint kiváló minőségű egészségügyi és szociális szolgáltatások megteremtése szükséges, különösen nők és fiatalok számára,

D.

mivel a vidéki területeket érintő gazdasági és társadalmi változások egyáltalán nem egyformán érintik a nőket, hiszen némelyek számára lehetőséget kínálnak, másokat viszont igen komoly kihívásokkal és problémákkal szembesítenek,

E.

mivel a növekedés előmozdításáról és a szociális piacgazdaság támogatásáról szóló lisszaboni célkitűzések csak a nők munkaerőpiacon való igen jelentős potenciáljának mind a vidéki, mind a városi térségekben való, teljes körű kihasználásával teljesülhetnek,

F.

mivel a nők munkáját gyakorta kiaknázandó, korlátlan természeti erőforrásnak tekintik, és mivel emellett a munkaerőpiac méltánytalan szegregációja egyre merevebbé válik,

G.

mivel a férfiak és a nők foglalkoztatási rátája egyaránt alacsonyabb a vidéki térségekben, emellett pedig számos nő sohasem válik aktívvá a hivatalos munkaerőpiacon, és ezért nem regisztrálják őket munkanélküliként, illetve a munkanélküliségi statisztikákban sem szerepelnek, mivel a vidéki térségeket kedvezőtlenül érinti a magas színvonalú munkalehetőségek hiánya,

H.

mivel a 86/613/EGK irányelv végrehajtása nem volt sem eredményes, sem az irányelv eredeti célkitűzéseit nem teljesítette, különösen a kisegítő házastársak jogállásának javítása tekintetében,

I.

mivel a vidéki területeken számos nő szakmai tevékenységhez fogható foglalkozást folytat, azonban ezeket ilyenként nem ismerik el, nem védik és nem fizetik meg,

J.

mivel csak kevés nő tulajdonosa mezőgazdasági üzemnek – amelyek rendszerint kisméretű, alacsony hasznú gazdasági egységek –, és a vidéki térségekben a legtöbb nő az üzem (mezőgazdasági vagy állattenyésztő) kizárólagos tulajdonjogával rendelkező férfi családtagja (apa, testvér vagy férj) mellett dolgozik;

K.

mivel a tagállamok között és az egyes tagállamokon belül a vidéki térségek helyzete között jelentős eltérések mutatkoznak, és mivel ezért minden olyan vidéki térségnek, ahol eltérő fejlődési potenciál van jelen, megfelelő támogatásban kell részesülnie, az ottani lakosokkal együtt,

L.

mivel a vidéki térségek magas életszínvonalat kínálhatnak a kisgyermekes családoknak és az időseknek, azonban még mindig számos kihívással kell szembenézniük, úgymint az oktatási és képzési infrastruktúra minden szinten jelentkező hiánya, a nem megfelelő szociális szolgáltatási hálózatok, amelyek nélkülözik pl. az elegendő számú, megfelelő gyermekgondozási létesítményt, a házi gondozási szolgáltatásokat és az idősek, betegek vagy fogyatékosok ellátását, továbbá szembe kell nézniük a folyamatban lévő mezőgazdasági szerkezetátalakítási és környezetvédelmi intézkedések okozta nyomással,

M.

mivel a nők által a helyi és a közösségi fejlődés terén betöltött jelentős szerep nem megfelelően tükröződik a vonatkozó döntéshozatali folyamatban való részvételükben,

N.

mivel a nők elsősorban a családjukon belül és azzal kapcsolatban vállalnak önkéntes munkát, a család pedig az alapvető társadalmi egység,

O.

mivel a vidéki térségeket különösen érinti az elöregedő népesség, az alacsony népsűrűség és egyes területeken az elnéptelenedés problémája,

P.

mivel a gazdaságilag aktív életkorú nők elvándorlásának eredményeként a vidéki népesség „elférfiasodik”, és ez kedvezőtlen következményekkel jár a közösség életminőségét és a demográfiai trendeket tekintve,

Q.

mivel a nők egyes területeken különösen sok időt szentelnek annak, hogy gyermekeiket és más családtagjaikat gépkocsin szállítsák orvoshoz, iskolába és sportolni, és mivel a fiatalok hátrányos helyzetben vannak a helyi tömegközlekedési szolgáltatások hiánya miatt, és így kevesebb lehetőségük nyílik szakképzésben való részvételre vagy munkavállalásra,

R.

tekintettel az információhoz és kommunikációs technológiákhoz való hozzáférés – különösen a nők esetében fennálló – akadályai a vidéki térségeken jelentősebbek,

S.

mivel a vidéki térségek valós lehetőségeket kínálnak az új ágazatokban, illetve a leginkább nők irányította vidéki rekreációs szolgáltatások, a kézművesség és az idegenforgalom terén meglévő növekedési potenciáljukra, amely területek jelentős gazdasági tényezőt jelentenek a kevésbé fejlett, azonban természeti értékekkel rendelkező területeken,

T.

mivel fokozottabban kell foglalkozni a nemek kérdését érintő költségvetéssel, figyelemmel a vidékfejlesztési programok hatékony irányítására, és különösen arra, hogy e területeken a támogatások jobban célozzák a nők sajátos szükségleteit,

U.

mivel az egyenlőtlenségek megszüntetése és a férfiak és nők esélyegyenlőségének elősegítése az 1260/1999/EK rendelet fő célkitűzései,

1.

meggyőződése, hogy a nemek esélyegyenlőségének a vidéki ágazatban való érvényesítése kulcsfontosságú nem csupán a nők és a férfiak közötti egyenlőség előmozdítása, hanem a gazdasági növekedés és a fenntartható vidékfejlesztés tekintetében is;

2.

felhívja a Bizottságot az e jelenséggel kapcsolatos statisztikai adatok és információk javítására, illetve az EU vidéki területeiről való elvándorlás mintáinak, fő okainak és következményeinek elemzésére; felhívja a tagállamokat, hogy alakítsanak ki olyan stratégiákat, amelyek célja a vidéki területeken élő, különösen pedig a magasan képzettek nők elvándorlásának visszaszorítása;

3.

felhívja a tagállamokat, hogy a regionális és helyi hatóságokkal és az üzleti vállalkozásokkal együttműködve alakítsanak ki ösztönzőket a nők oktatási és képzési szintjének javítására és munkaerőpiacon való részvételük elősegítésére, különösen a nőket e munkaerőpiacon érő megkülönböztetés megszüntetésével, a vidéki területeken a szegénység és a társadalmi kirekesztés problémájának kezelése céljából; megállapítja, hogy a szegénység széles körben jelen van a vidéki közösségekben, különösen az új tagállamokban;

4.

felhívja a tagállamokat, hogy fogadjanak el megfelelő intézkedéseket az önálló vállalkozói tevékenységet folytató anyák számára az anyasági és betegszabadsággal kapcsolatban;

5.

felhívja a Bizottságot, hogy készítsen a szegénységre és a társadalmi kirekesztésre vonatkozó statisztikákat, amelyek nem csupán nemek és életkor, hanem városi és vidéki dimenziók mentén történő bontást is tartalmaznak;

6.

felhívja a tagállamokat a mezőgazdaságra épülő vidéki területekről a szélesebb gazdasági alapokon nyugvó vidéki területekre történő átállásra;

7.

felhívja a tagállamokat olyan politikák végrehajtására, amelyekkel a vidéki területeken élő nők általános életfeltételei javíthatók, különös tekintettel a fogyatékkal élő, a nemi erőszak áldozatául esett, a bevándorló, a nemzetiségi kisebbséghez tartozó, valamint a megkülönböztetés egyéb formáit elszenvedő nőkre, továbbá a vidéki területek jövőjének elérhető vidéki szolgáltatások – pl. postai szolgáltatások, szélessávú és új alkalmazott technológiai szolgáltatások, kulturális és sportközpontok, tűzoltóbrigádok – és általános közszolgáltatások útján történő megóvására;

8.

felhívja az Európai Unió intézményeit, a tagállamokat, valamint a regionális és a helyi hatóságokat arra, hogy vidéken könnyítsék meg az információs és kommunikációs technológiákhoz való hozzáférést, és a vidéki nőkre irányuló politikák és tevékenységek útján mozdítsák elő az esélyegyenlőséget az említett hozzáféréssel összefüggésben;

9.

felhívja a tagállamokat a nők vállalkozókészségének támogatására, női vállalkozói hálózatok, női vállalkozók számára kialakított gyámsági/segítői modellek vagy szövetségek segítésére, valamint olyan kezdeményezések megtervezésére, amelyek célja a vidéki térségekben élő nők vállalkozói magatartásának, készségeinek és képességeinek javítása, valamint a nőknek a vállalatok és társaságok vezető testületeiben való részvételének elősegítése;

10.

felhívja az Európai Unió intézményeit, a tagállamokat, valamint a regionális és helyi hatóságokat, hogy támogassák vidéken az innovatív, elsődleges mezőgazdasági termelő vállalkozások létrehozását népszerűsítő és ezzel kapcsolatos tanácsadási projekteket, amelyek célja a főként nők által betöltendő munkahelyek biztosítása, melyek fő cselekvési területei a felesleges vagy nem megfelelően hasznosított termékek hasznosítása, a mezőgazdasági termékek hozzáadott értékének növelése és kereskedelmi elárusítóhelyek felkutatása, új technológiák alkalmazása, valamint a regionális gazdasági diverzifikáció, illetve olyan szolgáltatások erősítése, amelyek lehetővé teszik a munka és a családi élet összeegyeztetését;

11.

felhívja a Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék a vidéken élő nőkre vonatkozó innovatív intézkedések pénzügyi támogatását; felhívja a Bizottságot LEADER hálózatépítő projektek létrehozására, tapasztalatcsere és a bevált gyakorlatok kicserélése céljából;

12.

hangsúlyozza, hogy a nők munkáját amennyire csak lehet, meg kell becsülni, beleértve azon bevándorló nők munkáját, akiknek családja nem rendelkezik a földeken munkát biztosító gazdasággal, és akiket különösen sújtanak a mezőgazdasági munkát végző nők helyzetéből adódó nehézségek;

13.

felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a gazdálkodásban és a kis- és középvállalkozásokban (KKV-k) részt vevő – rendszerint nőnemű – partnerek jelentős csoportját, akik sok tagállamban a jogállás hiányától szenvednek, ami különféle sajátos pénzügyi és jogi problémákhoz vezet az anyasági és betegszabadsággal, a nyugdíjjogosultság megszerzésével és a szociális biztonsághoz való hozzájutással kapcsolatban, valamint válás esetén;

14.

felhívja a tagállamokat, hogy a nők mezőgazdasági ágazatban fennálló jogainak teljes elismerése céljából támogassák a közös tulajdon jogi fogalmát, valamint a társadalombiztosítási szempontból ennek megfelelő védelmet és munkájuk elismerését;

15.

felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak ideológiai és pénzügyi támogatást a díjazás nélküli vagy az önkéntes munka tekintetében; hangsúlyozza a női szervezetek által ezzel összefüggésben végzett jelentős szociális munkát; mindazonáltal felhív a struktúrák olyan átalakítására, amely lehetővé teszi a nők számára a fizetett aktív foglalkoztatáshoz való jobb hozzáférést;

16.

kiemeli, hogy a vidéki térségekben a hagyományos szerepminták, illetve sok terület nem megfelelő infrastrukturális – például gyermekgondozási intézményekkel való – ellátottsága miatt a nőket jobban érinti a rejtett munkanélküliség, mint a férfiakat;

17.

felhívja a tagállamokat, hogy a regionális hatóságokkal együttműködve ösztönözzék a – különösen a munkanélküliséggel fenyegetett, 25 és 60 év közötti – nőket célzó regionális forrásközpontok létrehozását, illetve, hogy segítséget nyújtsanak számukra az egyéni vállalkozás kialakítása irányában tett lépések során, illetve abban, hogy a közösséggel való konzultáció és a szükségletek felmérése útján szolgáltatásokat alakítsanak ki saját közösségeikben;

18.

felhívja a tagállamokat az oktatási és képzési létesítmények fejlesztésére, illetve a gyermekgondozási és az idősek, a betegek és a fogyatékkal élők gondozását célzó szociális szolgáltató hálózatok kifejlesztésének támogatására a vidéki férfiak és nők munkájának, családi és magánéletének összeegyeztetése eszközeként; ugyancsak felhívja a tagállamokat az egészségügyi szolgáltatások, és különösen az egészségügyi alapellátási formák rendelkezésre állásának fejlesztésére; felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak a vidéki területeken paramedicinális és sürgősségi orvosi szolgáltatásokat;

19.

felhívja a figyelmet a vidéki térségekben az asszonyok és lányok elleni nemi és/vagy otthoni erőszakot övező erős tabura; felhívja a tagállamokat az áldozatok és az ilyen erőszak áldozatává válás kockázatának kitett személyek megfelelőbb védelmét és támogatását biztosító, megfelelő intézkedések meghozatalára;

20.

sürgeti a tagállamokat, hogy kezeljék a vidéki területeken a megfelelő közlekedési infrastruktúra hiányának kérdését, illetve alakítsanak ki kedvező politikákat a közlekedés mindenki, különösen a fogyatékkal élők számára történő elérhetővé tétele érdekében, mivel a közlekedés továbbra is a társadalmi kirekesztést és a társadalmi egyenlőtlenséget mélyítő tényező, amely elsősorban a nőket érinti;

21.

felhívja a Bizottságot, hogy a vidékfejlesztési programok felülvizsgálata keretében szorosan kísérje figyelemmel a nemek szempontjának a tagállamok által benyújtott vidékfejlesztési programokban történő érvényesítését;

22.

üdvözli ezzel összefüggésben az ESF/EQUAL projekteket, amelyek a nők mezőgazdaságban és vidéken elfoglalt helyzetére kívánják felhívni a figyelmet, illetve javítani azt; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat az ilyen projektek Európai Unión belüli népszerűsítésére;

23.

felhívja a tagállamokat a vidéki területeken beruházó és a nők számára magas színvonalú foglalkoztatást kínáló vállalkozások támogatására;

24.

felhívja az EU intézményeit, a tagállamokat, valamint a regionális és helyi hatóságokat a tudáscserét szolgáló fórumok megrendezésének és hasonló tevékenységeknek az ösztönzésére országon belül és nemzetközi szinten is, különös tekintettel a nők helyzetére a vidéki térségekben;

25.

kiemeli azt a tényt, hogy a nők képviselete nem megfelelő a hivatalos vidéki vagy regionális irányító pozíciókban annak ellenére, hogy az „informális” közösségben fontos társadalmi szerepet töltenek be a szociális tőke keletkezésének befolyásolásával, azzal, hogy részt vesznek az informális helyi hálózatokban (pl. önkéntes közösségi munka vagy különféle tematikus szövetségek keretében);

26.

felhívja az adott nemzeti, regionális és helyi hatóságokat a nők helyi akciócsoportokba történő bevonásának, illetve a Leader-tengely mentén helyi partnerségek kialakításának ösztönzésére, továbbá az irányító testületekben a nemi szempontból kiegyensúlyozott részvétel biztosítására;

27.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság nem azzal válaszolt a Parlament fent említett, 2003. július 3-i állásfoglalására, hogy felvállalta a 86/613/EGK irányelv radikális felülvizsgálatát, annak ellenére, hogy a Bizottság maga is elismeri, hogy az irányelv alkalmazása eleddig hatástalan volt, és a tagállamokban csak jelentéktelen előrehaladást értek el az egyéni vállalkozó vagy mezőgazdaságban tevékenykedő személyeket segítő házastárs munkájának elismerése és számukra megfelelő védelem nyújtása terén; ismételten felhívja a Bizottságot, hogy 2008 végére terjessze be a mezőgazdasági üzemekben és a KKV-kban segítséget nyújtó nők számára független szociális és nyugdíjjogosultságokról rendelkező, felülvizsgált irányelvet;

28.

mély sajnálatát fejezi ki továbbá amiatt, hogy a Bizottságtól még mindig nem érkezett semmiféle gyakorlati reagálás a Parlament által az egyéni vállalkozói tevékenységet végző személy házastársának helyzetével foglalkozó, előző állásfoglalásokra, amelyek az alábbiakra hívtak fel:

29.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, illetve a Régiók Bizottságának, valamint a tagállamokban helyi, regionális és nemzeti szinten az esélyegyenlőségért felelős végrehajtó és választott testületeknek.

—

Alapvetően vidéki térség (PR): amennyiben a régió lakosságának több mint 50 %-a vidéki közösségekben él (ahol a népsűrűség kevesebb mint 150 lakos/km2)

—

Köztes régió (IR): amennyiben a régió lakosságának 15–50 %-a vidéki helyi egységekben él

—

Túlnyomóan városi térség (PU): amennyiben a régió lakosságának kevesebb mint 15 %-a él vidéki helyi egységekben.

20.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 66/29

—

tekintettel a biomasszával kapcsolatos cselekvési tervről szóló 2005. december 7-i bizottsági közleményre (COM(2005)0628),

—

tekintettel a „Megújulóenergia-útiterv – Megújuló energiák a XXI. században: egy fenntarthatóbb jövő építése” című 2007. január 10-i, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett bizottsági közleményre (COM(2006)0848),

—

tekintettel „A jövő energiája: megújuló energiaforrások – Fehér könyv a közösségi stratégiáról és a cselekvési tervről” című 1997. november 26-i bizottsági közleményre (COM(1997)0599),

—

tekintettel a belső villamosenergia-piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról szóló, 2001. szeptember 27-i 2001/77/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel „A megújuló energiaforrások részesedése az EU-ban – A Bizottság jelentése a 2001/77/EK irányelv 3. cikkének megfelelően, a törvényhozási eszközök és más közösségi politikák hatásának értékelése a megújuló energiaforrások hozzájárulásának fejlesztésére az EU-ban és javaslatok konkrét intézkedésekre” című 2004. május 26-i, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett bizottsági közleményre (COM(2004)0366),

—

tekintettel az energia területére vonatkozó, Intelligens energia – Európa (2003–2006) többéves cselekvési program elfogadásáról szóló, 2003. június 26-i, 1230/2003/EK európai parlamenti és tanácsi határozatra (2), és a bioüzemanyagokra vonatkozó uniós stratégiáról szóló 2006. február 8-i bizottsági közleményre (COM(2006)0034),

—

tekintettel a közlekedési ágazatban a bioüzemanyagok, illetve más megújuló üzemanyagok használatának előmozdításáról szóló, 2003. május 8-i 2003/30/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló, 2003. szeptember 29-i 1782/2003/EK tanácsi rendeletre (4) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel az üvegházhatást okozó gázok Közösségen belüli kibocsátásának nyomon követését szolgáló rendszerről és a Kiotói Jegyzőkönyv végrehajtásáról szóló, 2004. február 11-i 280/2004/EK európai parlamenti és tanácsi határozatra (6),

—

tekintettel az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27-i 2003/96/EK tanácsi irányelvre (7),

—

tekintettel a megújuló energiaforrások részesedéséről az EU-ban és konkrét intézkedésekre irányuló javaslatokról szóló, 2005. szeptember 29-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel a nem élelmiszercélú növénytermesztés támogatásáról szóló, 2006. március 23-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság jelentésére és az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményeire (A6-0034/2008),

A.

mivel az említett 1997. november 26-i bizottsági közlemény azt a célt tűzi ki, hogy a megújuló energiaforrások arányát az 1995-ös 6 %-ról 2010-re 12 %-ra kell növelni,

B.

mivel a Bizottság az említett 2005. december 7-i közleményében megállapította, hogy a cél eléréséhez a biomasszából származó energiatermelés nagyságát több mint kétszeresére kell növelni,

C.

mivel a mezőgazdaság és az erdészet az EU-ban jelentősen hozzájárult az éghajlatváltozás hatásainak csökkentéséhez, mivel a mezőgazdaságban 1990 és 2004 között az EU 15 régi tagállamában 10, a 25 tagú EU-ban 14 százalékkal csökkent az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása; mivel 2010-re az európai mezőgazdaságból származó kibocsátás várhatóan 16 százalékkal alacsonyabb lesz, mint 1990-ben,

D.

mivel a biogáztermelés még jelentősen növekedhet, különös tekintettel az állattenyésztés (trágya), a szennyvíziszap, a hulladék és az élelmiszer- és takarmánytermelésre alkalmatlan növények mint a biogáztermelés céljából kedvelt alapanyagok biogáztermelésre való felhasználásának lehetőségére, mivel az istállótrágya energetikai célokra való felhasználása során figyelembe kell venni a talajszerkezetre és a talaj életformáira gyakorolt hatásokat;

E.

mivel eddig évente mindössze 50 PJ biogázt termelnek trágyából, energianövényekből, szennyvíziszapból és szerves hulladékból, miközben csak trágyából 872 PJ-t lehetne,

F.

mivel a biogáztermelés és a biogázüzemek egyenlőtlenül oszlanak el az EU-ban, ami további jele annak, hogy a lehetőségeket nem használjuk ki teljes mértékben,

G.

mivel a biogázt sokféleképpen lehet hasznosítani, beleértve az energiatermelést, a fűtést, a hűtést és a gépjárművekben üzemanyagként stb. való felhasználást,

H.

mivel a biomassza villamosenergia-termelésre való felhasználása hozzájárulhat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez, és a fűtésben való felhasználását az egyik legolcsóbb módszernek tekintik,

I.

mivel az energianövényeken alapuló biogázüzemek építése a gyorsan emelkedő gabonaárak, az élelmiszer-kereslet és a környezetvédelmi aggályok miatt jelentősen lelassult,

J.

mivel a bioenergia-termelés (elsősorban bioetanol és biodízel) és az emelkedő világpiaci gabona- és élelmiszerárak közötti összefüggéssel kapcsolatos aggályok az állati trágyát, szennyvíziszapot, szerves hulladékot és az élelmiszer- és takarmánytermelésre alkalmatlan növényeket használó biogáztermelésre nem vonatkoznak, ráadásul ezen anyagok biztonságos feldolgozása egyébként is szükséges feladat,

K.

mivel az új tagállamokban a trágya főleg 20 %-nyi vagy annál is több szalmát tartalmazó keverék, és a trágyatermelés és a trágya elszállítása között hosszú idő telhet el, amely így alkalmatlan az erjesztés bármilyen formájára,

1.

elismeri, hogy a biogáz alapvető energiaforrás, amely hozzájárul a fenntartható gazdasági és mezőgazdasági fejlődéshez, a vidékfejlesztéshez és a környezetvédelemhez;

2.

kiemeli, hogy a biogáz hozzájárulhat az EU energiafüggőségének csökkentéséhez;

3.

hangsúlyozza, hogy a trágyából, az iszapból, a települési és állati hulladékból, valamint a biohulladékból nyert biogáz termelése az energiahordozók diverzifikációját szolgálja, és ezáltal fokozott mértékben járulhat hozzá az európai energiaellátás biztonságához, versenyképességéhez és fenntarthatóságához, továbbá új bevételi lehetőségeket nyithat meg a mezőgazdasági termelők számára;

4.

úgy gondolja, hogy különösen a biogáz hő- és áramtermelési célú használata jelentős mértékben hozzájárulna azon kötelező cél megvalósításához, amely értelmében 2020-ra az Európai Unió teljes energiafogyasztásának 20 %-át megújuló energiaforrásokból kell biztosítani;

5.

hangsúlyozza, hogy az olyan megújuló energiák révén, mint például a biogáz és a bioüzemanyag, illetve a nap- és szélenergia, hosszú távon a fosszilis energiahordozóktól való nagy mértékű függetlenedés érhető el.

6.

arra biztatja mind az Európai Uniót, mind a tagállamokat, hogy aknázzák ki a biogázban rejlő lehetőségeket azáltal, hogy kedvező feltételeket teremtenek, illetve fenntartják és kialakítják a támogatási rendszereket, hogy ösztönözzék a biogázüzemekbe történő beruházásokat és azok fenntartását,

7.

hangsúlyozza, hogy a trágyából történő biogáztermelés számos környezeti előnnyel jár, így például a metán- és szén-dioxid-kibocsátás csökkenése, a részecske- és nitrogén-oxid-kibocsátás csökkenése, sokkal kevésbé kellemetlen szag, a szennyvíziszap higienizálása és a kezelt trágyában található nitrogén trágyázásra való alkalmasságának javulása, ami azt jelenti, hogy ugyanazon termékenységfokozó hatás eléréséhez kevesebb nitrogénre van szükség;

8.

hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági üzemanyagok hulladékból történő előállításának nem szabad önmagában céllá válnia; a hulladékcsökkentésnek továbbra is az EU és a tagállamok környezetvédelmi politikája egyik prioritásának kell lennie;

9.

kéri, hogy a trágyalét nagyobb mértékben hasznosítsák a biogáz-termelésben, mivel ebben még igen jelentős lehetőségek rejtőznek, valamint ezzel egyidejűleg az energiatermelés tekintetében fokozzák a biogáz-létesítmények decentralizált jellegét; továbbá megállapítja, hogy a trágyalé fokozott bevonásával lényegesen csökkenthető a trágyalé tárolása során felszabaduló metán;

10.

kiemeli, hogy az állati trágya, a lakossági szennyvíz és a mezőgazdasági hulladék tartalmazhat a közegészségre vagy a környezetre esetlegesen veszélyes anyagokat (baktériumok, vírusok, élősködők, nehézfémek, káros szerves anyagok); sürgeti a Bizottságot, hogy gondoskodjon megfelelő óvintézkedésekről a szennyezés és ezen anyagok és az általuk okozott betegségek terjedésének megakadályozása érdekében;

11.

megállapítja, hogy a szennyvíziszap és az állati vagy szerves hulladék használata növeli a biogázüzemek hatékonyságát; megállapítja, hogy az állati hulladék használata során felmerülő higiéniai problémákat a legtöbb esetben viszonylag könnyen lehet kezelni;

12.

kéri, hogy az első szakaszban feldolgozott termékeket, mint pl. burgonyahéj vagy gyümölcsvelő, is használják fel biomasszaként a biogáz-létesítményekben;

13.

hangsúlyozza, hogy a közeljövőben olyan előrelépések várhatók, amelyek tovább fogják növelni a trágyát, szennyvíziszapot és szerves hulladékot használó biogázüzemekkel járó környezeti és egészséggel kapcsolatos előnyöket;

14.

úgy véli, hogy a biogázüzemeknek az állattenyésztő gazdaságokhoz hasonlóan törekedniük kell a fenntarthatóságra és a regionális igényeknek megfelelő méretekre annak érdekében, hogy a környezeti előnyök az állattenyésztő gazdaságok elfogadottságát is növeljék, amelyek sok problémával szembesülnek a szomszédoktól és a közvélemény részéről érkező jelentős számú panasz miatt;

15.

rámutat arra, hogy a trágyán, szennyvíziszapon vagy szerves hulladékon alapuló biogázüzemek növelhetik az ammónia kiszivárgásának veszélyét, de megállapítja, hogy ezt a mellékhatást viszonylag könnyen kezelni lehet, és hogy óvintézkedéseket kell belefoglalni a biogázüzemekre vonatkozó nemzeti jogszabályokba, valamint a biogázüzemek számára megítélt támogatásokba;

16.

sürgeti a tagállamokat és a Bizottságot annak biztosítására, hogy a biogázüzemekből ne szivárogjon ki metán, mert az veszélyeztethetné a globális felmelegedésre gyakorolt pozitív hatást;

17.

megismétli, hogy a biogázüzemek számára nyújtott pénzügyi támogatásnak a hatékonyságon, a műszaki fejlettségen, az üvegházhatást okozó gázok tekintetében pozitív egyenlegen, a mezőgazdasági üzemekben és a vidéki régiókban történő értékteremtésen és az üzemek által jelentett egyéb gazdasági és környezeti előnyökön kell alapulnia; hangsúlyozza, hogy a lakosság élelmiszerellátás biztonságát nem szabad veszélyeztetni;

18.

mély aggodalommal állapítja meg, hogy sok tagállamban nő a verseny bizonyos mezőgazdasági termékek – mint például a kukorica – energiacélú felhasználása és az élelmiszerláncban való felhasználása között; hangsúlyozza, hogy ez a verseny az állati takarmány árának jelentős növekedéséhez vezetett;

19.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a biogáz-ágazat szabályozására irányuló jövőbeni javaslataik során ne csak a környezeti szempontokat vizsgálják, hanem a magas minőségű, fenntartható élelmiszergyártásra gyakorolt hatásokat is;

20.

hangsúlyozza, hogy az állati trágyán, a szennyvíziszapon, az állati és szerves hulladékon alapuló biogáztermelést kell előnyben részesíteni, mert e módszerek fenntarthatósága és a velük járó környezeti előnyök egyértelműek;

21.

megállapítja, hogy egy biogázüzem optimális mérete a méretgazdaságot meghatározó különböző körülményektől függ, amelyeket alaposan tanulmányozni kell; az üzemgazdasági értékelésen és az üvegházhatást okozó gázok egyenlegén kívül mindenekelőtt értékelni kell, hogy az üzem mérete bizonyos növények monokulturális termelésének kiterjesztése révén milyen hatást gyakorol a környező tájra;

22.

hangsúlyozza, hogy mind környezetvédelmi, mind gazdasági szempontból az lenne a legjobb, ha a biogázüzemek üzemeltetői minden rendelkezésre álló szerves anyagot vegyítenének és felhasználnának;

23.

úgy véli, jóllehet a fiatal és innovatív biogáz-ágazat kezdeti támogatásra szorul, a piaci érettség elérését követően e támogatásokat fokozatosan meg kell szüntetni;

24.

kijelenti, hogy a kizárólag növényi alapú biogázt előállító üzemek támogatását szigorú nyomon követés és a leghatékonyabb növények, illetve legkorszerűbb rendszerek ösztönzése mellett kell folytatni, annak érdekében, hogy biztosítsuk az EU e területen szerzett gazdasági és technikai előnyét és feltérképezzük a jövő lehetőségeit;

25.

kéri a Bizottságot, számoljon be arról, az energianövények tekintetében hogyan vezethetők be gazdasági és környezeti hatékonyságra és fenntarthatóságra vonatkozó kritériumok, amelyek ezt a viszonylag új technológiát még környezetkímélőbbé teszik és az élelmiszergyártással és ellátással kapcsolatos problémákra is megoldást kínálnak,

26.

kéri, hogy fokozzák a biogáz új eljárási technikáira irányuló kutatás és népszerűsítés érdekében tett erőfeszítéseket, különösen a biomassza (második generációs biogáz) bioüzemanyagként való hasznosítása és a biogáz-létesítmények jövedelmezőségének fokozása érdekében, amelyek a legnagyobb környezeti előnyöket kínálják, mivel csak olyan innovatív technológiákkal lehet lényegesen fokozni a biogáz-létesítmények hatékonyságát, mint pl. a gáz-előkészítési eljárások;

27.

emlékezteti a tagállamokat és a Bizottságot arra, hogy a biogáz-ipar további fejlesztése nem képzelhető el további támogatások nélkül; emlékeztet arra, hogy a támogatásnak a kutatás-fejlesztést, az egyedi projektek eredményének a terjesztését, a gyártásban való alkalmazását, és a „zöld elektromos áram” és „zöld gáz” magasabb szintű támogatását kell céloznia;

28.

emlékeztet arra, hogy azok a tagállamok érték el a legnagyobb sikereket a biogáz népszerűsítése terén, melyek jelentékeny ártámogatással vagy más intézkedésekkel átlagon felül ösztönzik a zöld energia használatát;

29.

úgy véli, a „zöld gáz” előállítását a „zöld elektromos áramhoz” hasonlóan támogatni kell;

30.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy az EU-s és nemzeti programokból származó támogatásokat a leghatékonyabb és legfenntarthatóbb üzemek kapják, főleg olyan üzemek, amelyek villamos energiát és hőt állítanak elő vagy olyan üzemek és hálózatok, amelyek a biogáz minőségét javítják és azt a földgázhálózatokba juttatják;

31.

ezzel kapcsolatosan hangsúlyozza, hogy a villamos energiának, a hőnek és a földgáznak a hálózatokba való bevezetését megkülönböztetéstől mentesen kell megvalósítani, valamint kéri, hogy a biogázt a földgázzal egyenértékűnek tekintsék, lehetővé téve ezáltal, hogy a biogáz a földgázhálózatba való bevezetését követően teljes értékűvé váljon;

32.

úgy véli, a szén-dioxid kereskedelmében alkalmazott eljárások egyszerűsítése jelentősen hozzájárulhat a biogázüzemek gazdasági életképességéhez és fenntarthatóságához;

33.

hangsúlyozza, hogy azon gazdálkodók számára, akik nem rendelkeznek elegendő kapacitással trágyájuk tárolására, a trágya biogázüzemek általi átvétele gazdaságilag életképes alternatívát jelenthet;

34.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a biogázüzemek létesítését, valamint a szerves hulladék és szennyvíziszap felhasználásának engedélyezését ne akadályozzák fölöslegesen hosszadalmas bürokratikus eljárások és jogszabályok;

35.

felhívja a figyelmet a biogázüzemek engedélyezési folyamatának hosszúságában és tartalmában az egyes tagállamok között tapasztalható jelentős különbségekre, és felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a tájrendezéssel és az engedélyezéssel kapcsolatos tagállami követelmények ne járjanak szükségtelenül akadályozó hatással;

36.

kéri, hogy a biogáz-létesítmények építése tekintetében vezessenek be egy egységes engedélyezési eljárást;

37.

felhívja a Bizottságot, hogy készítse el a biogázüzemekben felhasználható termékek közös jegyzékét annak érdekében, hogy egyenlő versenyfeltételeket teremtsen a különböző tagállamokban élő mezőgazdasági termelők között;

38.

arra ösztönzi a gazdálkodókat, hogy működjenek közre biogázüzemek létesítésében és üzemeltetésében;

39.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat egy egységes biogáz-politika kidolgozására; kéri a Bizottságot, hogy terjesszen elő egy kimondottan a biogázról és annak EU-s terjesztéséről szóló jelentést, amely felvázolja a közösségi és nemzeti jogban a biogáz-ágazat további bővítésének megkönnyítése érdekében végzendő változtatásokat, megjelöli az EU-s alapok és programok leghatékonyabb felhasználási módjait és példaként helyes gyakorlatokat is bemutat; ennek keretében kéri a biogáztermelés különböző formáinak hatásvizsgálatát az éghajlat, a vidék ökológiai mutatói, a vidéki jövedelmek és a globális élelmiszer-biztonság tekintetében;

40.

javasolja, hogy a megújuló forrásokból előállított energia támogatásáról szóló javasolt irányelv (COM(2008)0019) teljes mértékben tartalmazza a biogáz támogatását, különös hangsúlyt helyezve az alábbiakra:

41.

sürgeti a Bizottságot egy, a minőségi szabványokra is kiterjedő biohulladék irányelvre irányuló javaslat mihamarabbi benyújtására; kéri a Bizottságot, hogy mérje fel egy biogázra és biohulladékra vonatkozó közös irányelv kidolgozásának lehetőségét;

42.

kéri a Bizottságot, hogy nyújtson be jogalkotási javaslatot a biogázüzemekből származó maradványanyagok felhasználása vonatkozásában; kéri a Bizottságtól annak biztosítását, hogy a biogázüzemekben csak olyan szerves anyagokat lehessen felhasználni, amelyek lehetővé teszik a maradványanyagoknak a környezet károsítása nélkül történő felhasználását; kéri a Bizottságot, hogy fontolják meg a nehézfém-tartalmú növekedésserkentő szerek takarmánynövényekben való felhasználásának betiltását, amennyiben ez később EU-szerte problémát okozna a biogáz előállításból visszamaradó anyagok mezőgazdasági hasznosítása terén;

43.

kéri a Bizottságot, hogy biztosítsa a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló 2008. január 15-i, 2008/1/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (10), a nitrát irányelv (11), a szennyvíziszap irányelv (12), a vízügyi keretirányelv (13), a madárvédelmi irányelv (14), az élőhelyvédelmi irányelv (15) és nehézfémekről szóló jogszabályok tényleges végrehajtását valamennyi tagállamban és régióban, ösztönözve ezáltal a trágya és szennyvíziszap felhasználására épülő biogázüzemek létesítését;

44.

sürgeti a Bizottságot, hogy mielőbb dolgozzon ki stratégiát a biogáz-előállító létesítmények kiotói mechanizmusba való beépítésére, például a villamos energiát vagy hőt előállító biogázüzemek zöld tanúsítvánnyal, különleges támogatásokkal vagy adójóváírásokkal történő támogatása vagy egyéb intézkedések révén; kiemeli, hogy ez elősegítené a biogázüzemek költséghatékony működését, ugyanakkor átláthatóbbá tenné a mezőgazdaság terén az éghajlatváltozás ellen tett erőfeszítéseket;

45.

kéri annak értékelését, hogy a vizek védelméről szóló keretirányelv teljes körű végrehajtása esetén a nitrát irányelv felesleges-e;

46.

ismételten hangsúlyozza, hogy az uniós szabályozásban a műtrágya használatát nem szabad előnyben részesíteni az állati trágya vagy a biogáz-létesítmények melléktermékeinek használatával szemben; ezért, első lépésként, sürgősen kéri a szerves trágya nitrátirányelvben foglalt meghatározásának sürgős felülvizsgálatát;

47.

kéri a Bizottságot, hogy ajánlások vagy irányelv útján támogassa a biogáz földgázellátó hálózatokban való felhasználását;

48.

kéri a Bizottságot, hogy az említett 2005. december 7-i közleményében megfogalmazottakkal összhangban mielőbb nyújtson be javaslatokat az állattenyésztés és a mezőgazdasági növénytermesztés során keletkezett melléktermékek biogáz termelésben való fokozottabb felhasználására;

49.

sürgeti a tagállamokat, amelyek meglévő nemzeti fejlesztési programjaiban nem szerepelnek ilyen intézkedések vagy túl kevés ilyen intézkedés szerepel, meglévő regionális és vidékfejlesztési programjaik félidei értékelésébe foglalják bele a biogáz kérdését és tegyenek javaslatokat a jövőbeli fellépésekre;

50.

felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa a tagállamok közötti együttműködést és koordinációt, beleértve azokat az államokat, ahol jelenleg nincs biogázüzem, illetve ahol csak néhány biogázüzem létezik, annak érdekében, hogy az ismeretek és a technológia átadásán keresztül megismerhessék egymás biogázüzemekkel kapcsolatos legjobb gyakorlatát;

51.

kéri a Bizottságot, hogy a parlamenti javaslatok és az eddig elért eredmények figyelembe vételével legkésőbb 2008. december 15-ig nyújtson be a Parlamentnek egységes jelentést az EU-s biogáz termelésről és a jövőbeli kilátásokról, magában foglalva egy hatásvizsgálat elkészítését is;

52.

felkéri az Európai Unió Tanácsának jelenlegi és soron következő elnökséget a fenntartható biogáztermelés előmozdításáról szóló vita elősegítésére; ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a biogáz-létesítmények fenntartható támogatásának magába kellene foglalnia a kombinált hő- és áramtermelést is;

*

**

53.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak.

20.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 66/35

—

tekintettel „a magán- és közvagyonnak az éghajlatbarát, megfizethető és biztos energiaforrásokhoz való világszintű hozzáférés kialakítása érdekében történő felhasználásáról – A globális energiahatékonysági és megújuló energia alap” című bizottsági közleményre (COM(2006)0583),

—

tekintettel a 2007. március 8–9-i, brüsszeli Európai Tanács elnökségi következtetéseire,

—

tekintettel a megújuló energiáról szóló európai útitervről szóló, 2007. szeptember 25-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel „Az energiahatékonyságról, avagy többet kevesebbel – zöld könyv” című, 2006. június 1-jei állásfoglalására (2),

—

tekintettel a biomasszára és a bioüzemanyagokra vonatkozó stratégiáról szóló, 2006. december 14-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a megújuló energiaforrások részesedéséről az EU-ban és konkrét intézkedésekre irányuló javaslatokról szóló, 2005. szeptember 29-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság jelentésére, valamint a Fejlesztési Bizottság és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A6-0006/2008),

A.

mivel az átlagos globális hőmérséklet-növekedés maximum 2 °C-ra történő korlátozásával összefüggésben növelni kell a megújuló energiák használatát és az energiahatékonyságot annak érdekében, hogy a 2015-re várható csúcspont után a kibocsátás globális szintje csökkenni kezdjen,

B.

mivel az éghajlatváltozás közgazdasági hatásáról szóló Stern-jelentés (2006. október) és az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi bizottság jelentései szerint a legszegényebb országok és emberek szenvednek majd a leghamarabb és leginkább az éghajlatváltozás hatásaitól,

C.

mivel a megújuló energiaforrások és az energiamegtakarítás kulcsfontosságú szerepet játszanak az energiával kapcsolatos szolgáltatásokhoz való fenntartható hozzáférés biztosításában, hozzájárulva az alábbiakhoz:

D.

mivel a vezető hatalmak a fenntartható fejlődésről szóló 2002-es csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy az alapvető energiaszolgáltatásoktól elzárt emberek jelenlegi 1,6 milliárdos számát a felére csökkentik; mivel, ha a jelenlegi trendek folytatódnak, ezt a célt sohasem fogják elérni,

E.

mivel a fejlődő országok előtt álló energiával kapcsolatos kihívások fenntartható megoldását a megújuló energiaforrások nagyobb használatával, az energiahatékonyság és az energiamegtakarítás nagyobb mértékű javításával kellene elérni,

F.

mivel az átláthatóság, valamint a köz- és magánbefektetők felé való elszámoltathatóság kulcsfontosságú lesz a globális energiahatékonysági és megújuló energia alap által kínált támogatás értékelése, és esetleges további növelése során, és mivel az ellenőrzés intenzív lesz, különösen az alap végrehajtásának első éveiben,

1.

üdvözli a Bizottságnak a globális energiahatékonysági és megújuló energia alap (Geeref) létrehozására irányuló javaslatát;

2.

úgy véli, hogy alacsonyabb üvegházhatást okozó gázkibocsátással, tiszta levegővel és fenntartható energiaellátással járó fenntartható fejlődés, különösen fejlődő országokban és a felemelkedő gazdaságokban, csak a helyi energiaforrásokat felhasználó megújuló technológiák alkalmazásának biztosításával és – a távoli és decentralizált készletekbe történő befektetések támogatása révén – az energiához való hozzáférés javításával valósítható meg;

3.

úgy véli, hogy az energiahatékonyság, az energiamegtakarítás és a megújuló energiák előmozdítását, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának és az egyéb kockázatoknak a csökkentését, a legszegényebb országok energetikai szolgáltatásokhoz való hozzáférését és a fejlődő világ energiaforrásainak diverzifikálását az alap legfontosabb célkitűzéseivé kell tenni;

4.

különösen üdvözli, hogy az alap a magánbefektetések előmozdítására is összpontosít a kockázati tőke biztosításával, mivel azok hosszú távon kritikus fontosságúak a fenntartható energiaprojektek sikeres végrehajtása tekintetében a fejlődő világban;

5.

felhívja a Bizottságot, hogy gondoskodjon arról, hogy valamennyi, a projektekhez és a technológia megválasztásához nyújtott támogatásnak legyen feltétele az átfogó fenntarthatósági kritériumok teljesítése és a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulás, továbbá a földrajzi jellegzetességek és a rendelkezésre álló regionális források;

6.

sürgeti a Bizottságot, hogy az alap végrehajtásakor összpontosítson a kisebb nagyságrendű projektekre, amelyek a legnehezebben vonzzák a magánszektor befektetéseit; úgy véli, hogy a Bizottságnak a befektetésekre vonatkozóan rendszeresen felül kellene vizsgálnia az egyes projektekre megállapított 10 millió eurós elfogadhatósági küszöböt, és a rendelkezésre álló források legalább egyharmadát az egymillió eurónál kevesebbet igénylő kisebb projektek számára kellene elkülönítenie;

7.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a fejlődő országokban valamennyi biomassza-projekt, így a víz- és szennyvízkezelést is magában foglaló projektek támogatása is olyan szigorú fenntarthatósági kritériumok teljesítésétől függjön, amelyek biztosítják, hogy kizárólag a legfenntarthatóbb technológiákat támogatják, figyelembe véve a biomassza teljes életciklusnyi hatását az üvegházhatást okozó gázkibocsátásokra, a levegőminőségre, a regionális igazgatásra, a társadalmi-gazdasági feltételekre és a biológiai sokszínűségre, beleértve a természetes erdők megőrzését, valamint – a legjobb helyi mezőgazdasági gyakorlatok javításával – az élelmiszer-ellátás biztosítását mindenki számára;

8.

sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy a Geeref támogassa a napenergia-projekteket, és felszólítja az intelligens rácshálózat-technológiák fejlesztésének támogatására; ösztönzi különösen a vidéki szegény népesség számára megfelelő beruházásokat, például a megújuló energia révén történő villamosítást (ideértve a vízenergiát, nap- és szélenergiát és a biomasszát), a napenergiával működő fűtőberendezéseket, a napenergiával működő pasztőrözőket, a szélpumpákat és a továbbfejlesztett tűzhelyeket, valamint az energetikai projektekben való helyi részvétel fokozása érdekében a mikrohitelrendszerek támogatását;

9.

ragaszkodik ahhoz, hogy a Geeref-nek nem szabad támogatnia azokat az 1 millió eurónál többet igénylő projekteket, amelyek a hagyományos energiahordozókról és a meglévő vagy új szénerőművek biomasszával történő vegyes üzemeltetéséről, a fosszilis üzemanyagok kis nagyságrendű használatáról (például dízelgenerátorokban), vagy a kiterjedt agroüzemanyag-gyártásról szólnak; sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy a Geeref által támogatott alárendelt alapokból származó beruházások ne támogassák a fenti típusú technológiákat; felhívja ezért a Bizottságot annak biztosítására, hogy a vonatkozó kezelési szerződések és a projektek kiválasztási kritériumai kizárják ezeket a projekteket;

10.

úgy véli, hogy – ahol csak lehetséges – a támogatásnak olyan projektekre kell összpontosítania, amelyek a megújuló energia-technológiákat nagyobb energiahatékonysággal ötvözik, mint például az épületállomány, a világítási és hűtési láncok fejlesztésére irányuló projektek;

11.

szorgalmazza a Geeref és a Bizottság által javasolt Nemzetközi Energiahatékonysági Együttműködés platformja keretében végzett jövőbeni munka teljes összehangolását, a kutatásra és fejlesztésre, valamint a teljesítményértékelésre irányuló együttműködés javítása érdekében;

12.

sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy az alap támogassa a helyi piacok, valamint a gyártás és a kapacitások fejlődését a fejlődő világban, például a helyi kkv-k támogatásával annak érdekében, hogy bizonyos régiókban átvehessék az új technológiák forgalmazásával kapcsolatos felelősséget;

13.

úgy véli, hogy az alapot arra is fel kell használni, hogy lehetőséget biztosítson különösen az EU-tagállamok kkv-inak arra, hogy technikai know-how-jukkal részt vehessenek a fenntartható energia-technológiák fejlesztésében és kiaknázásában a fejlődő országokban;

14.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az alap működése összhangban álljon a tagállamok és az EU egyéb, a fejlődő országokat célzó fejlesztési politikáival, energetikai kezdeményezéseivel, és egészítse ki azokat;

15.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az alap kiegészítse a fejlődő világban zajló fenntartható energia-projekteket támogató számos más nemzeti kezdeményezést és alapot (beleértve a Világbank és a Regionális Fejlesztési Bank által vezetett, valamint a fenntartható fejlődésről szóló 2002-es csúcstalálkozón indított programokat), és hatékonyan működjön azokkal együtt;

16.

felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa, hogy bizonyos – különösen a legkevésbé fejlett – országokban az alap hozzájáruljon a korlátok csökkentéséhez a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) alkalmazása tekintetében, valamint hogy továbbra is ösztönözze a tiszta fejlesztési mechanizmusokkal kapcsolatos olyan projekteket, amelyek egyértelmű többletértéket hordoznak, a fenntartható fejlődés szempontjából pozitív hatásuk van, és teljesítik a „Gold Standard” kritériumokat;

17.

felhívja a Bizottságot, hogy tárja fel az alap növelésének módjait az ENSZ éghajlatváltozásról szóló keretegyezménye keretében egy 2012 utáni rendszer jövőbeni összefüggésében, figyelembe véve, hogy a fenntartható energia a fejlődő országokban alapvető fontosságú lesz ezen egyezmény célkitűzésének eléréséhez;

18.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a javasolt 100 millió eurós minimális finanszírozási célkitűzés – ezen belül egyenként mindössze 15 millió eurós hozzájárulás a 2007-es, illetve a 2008-as évre – a Geeref hozzájárulásaként elkeserítően kevés, amennyiben a cél „az energiahatékonysági és megújuló energiákra vonatkozó projektek részarányának fokozása és a fenntartható fejlődéshez való lényeges hozzájárulás”, továbbá amiatt, hogy mindeddig csak néhány ország vállalkozott az alapban való pénzügyi részvételre; ezért sürgeti a Bizottságot, hogy növelje hozzájárulását és egyúttal ösztönözze a tagállamokat, valamint a multilaterális pénzügyi intézményeket erőik egyesítésére az alap méretének jelentős növelése érdekében; felkéri a tagállamokat, hogy minél többen ajánlják fel pénzügyi támogatásukat;

19.

úgy véli, hogy a Geeref (amely egy nyílt végű alap) első éveiben olyan minták kidolgozását kell fő célul kitűzni, amelyek ösztönzik a további hozzájárulásokat, növelik a megújuló energiákba és az energiahatékonyságba beruházott források áramlását a fejlődő országokba és az átalakuló gazdaságokba, és a várt 1–3 millió embernél sokkal többet kímél meg az energiaszegénységtől;

20.

hangsúlyozza, hogy a Geeref-nek kiemelten kell kezelnie a legkevésbé fejlett országok sajátos szükségleteit és az olyan beavatkozásokat, amelyek bizonyítottan szoros kapcsolatban állnak a szegénység csökkentésével; megjegyzi, hogy a Geeref hatálya a fekete-afrikai, a karibi és csendes-óceáni országokban, az Európai Szomszédsági Politikában részt vevő országokban (Észak-Afrikát és a nem EU-tag kelet-európai országokat is beleértve), valamint a latin-amerikai és ázsiai országokban működő regionális alárendelt alapok támogatására terjed ki; felszólít ugyanakkor, hogy helyezzenek különleges hangsúlyt az AKCS-országok igényeinek kielégítésére; felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az előirányzatok elosztásakor a forrásokat ne csupán egy vagy két részalapra osszák szét; határozottan javasolja, hogy a Kína és Oroszország számára létrehozott bármilyen alárendelt alap – amennyiben része a portfoliónak – ne vegye fel az összes rendelkezésre álló forrást, és hogy ezek kísérleti projektként tartsanak számot különös érdeklődésre;

21.

elismeri azonban, hogy a jelenlegi elképzeléseknek megfelelően a Geeref nehézségekkel nézhet szembe az OECD Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottság (DAC) által megállapított hivatalos fejlesztéstámogatásra (ODA) vonatkozó kritériumoknak való megfelelés terén, mivel a beruházásokat a fejlesztési szükségletek helyett a pénzügyi megtérülés fogja irányítani; elismeri azt a kockázatot, hogy a Geeref sajátos célkitűzéseként említett szegénységcsökkentés mindössze az alap másodlagos prioritásává válhat; hangsúlyozza ezért, hogy a Geeref-támogatásra jogosult projektek átvilágítására szolgáló egyértelmű fejlesztési kritériumok kialakítása mellett a Bizottságnak jelentősen növelnie kell a támogatásalapú fejlesztési segítségnyújtást annak érdekében, hogy a legszegényebbeknek fenntartható energiaszolgáltatásokat lehessen nyújtani;

22.

felhívja a Bizottságot, hogy rendszeresen készítsen jelentést az alap végrehajtásának előrehaladásáról és a támogatott projektekről, különösen hogy készítsen éves előrehaladási jelentést a Parlament részére;

23.

felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a különféle projektekkel, konkrét eredményeikkel és a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulásukkal kapcsolatos intenzív kommunikáció és tapasztalatcsere megkönnyítésének módjaira;

24.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

20.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 66/38

—

tekintettel az EK-Szerződés 177–181. cikkeire,

—

tekintettel az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok, valamint az Európai Közösség és tagállamai között 2000. június 23-án Cotonouban aláírt partnerségi megállapodásra (1), melyet a 2005. június 25-én Luxembourgban aláírt megállapodással (2) módosítottak,

—

tekintettel az ENSZ által 2000-ben elfogadott Millennium Nyilatkozatra, a 2005-ös „Befektetés a fejlesztésbe” című ENSZ-jelentésre és a millenniumi fejlesztési célokra (MFC),

—

tekintettel 2005. március 2-i, a támogatások hatékonyságáról szóló Párizsi Nyilatkozatra,

—

tekintettel a fejlesztés finanszírozásáról szóló 2002-es Monterrey-i Konszenzusra,

—

tekintettel a Tanács, a tagállamok kormányának a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság „Európai Konszenzus” (Európai konszenzus a fejlesztésről) című, az Európai Unió fejlesztési politikájáról szóló együttes nyilatkozatára (3),

—

tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által elfogadott közös nyilatkozatra: „A humanitárius segélyre vonatkozó európai konszenzus” (4),

—

tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által 2007. május 15-én elfogadott, az EU-nak a fejlesztési politika keretében zajló munkamegosztásra és komplementaritásra vonatkozó magatartási kódexéről szóló következtetésekre,

—

tekintettel a Bizottság „Politikák fejlesztési célú koherenciája – A haladás felgyorsítása a millenniumi fejlesztési célok elérése felé” című közleményére (COM(2005)0134),

—

tekintettel a Bizottság „A Millenniumi fejlesztési célok megvalósítása érdekében tett előrelépések felgyorsítása – A fejlesztés finanszírozása és a támogatás hatékonysága” című közleményére (COM(2005)0133),

—

tekintettel a Bizottság „EU-segélyezés: Többet, gyorsabban, eredményesebben” című közleményére (COM(2006)0087) és az Általános Ügyek Tanácsa és a Külügyi Tanács 2006. április 11-i, a közleményen alapuló következtetéseire,

—

tekintettel a Bizottság „2006. évi jelentés az Európai Közösség 2005. évi fejlesztéspolitikájáról és a külső segítségnyújtás végrehajtásáról” című közleményére (COM(2006)0326),

—

tekintettel a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló, 2006. december 18-i 1905/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel a Bizottság „A kormányzás szerepe a fejlesztési politikával kapcsolatos európai konszenzusban: Összehangolt megközelítés az Európai Unióban” című közleményére (COM(2006)0421),

—

tekintettel a Cseh Köztársaság nemzetközi fejlesztési együttműködési politikájára, beleértve a bilaterális fejlesztési együttműködésről szóló 2007-es tervet és az Angolával és Zambiával kapcsolatos stratégiai dokumentumokat is,

—

tekintettel Magyarország nemzetközi fejlesztési együttműködési politikájára,

—

tekintettel Lettország 2006–2010-re vonatkozó fejlesztési együttműködési politikájára,

—

tekintettel Litvánia 2006–2010-re vonatkozó fejlesztési együttműködési politikájára,

—

tekintettel Észtország fejlesztési együttműködési és humanitárius segítségnyújtási stratégiájára 2006 és 2010 között,

—

tekintettel a Lengyelország fejlesztési együttműködéséről 2003-ban kiadott stratégiára és a 2007-es lengyel segélyprogramra,

—

tekintettel Románia nemzetközi fejlesztési együttműködésének nemzeti stratégiájára,

—

tekintettel a szlovák hivatalos fejlesztéstámogatás (ODA) 2003–2008-ra szóló középtávú stratégiájára és Szlovákia 2006-os hivatalos fejlesztéstámogatási nemzeti programjára,

—

tekintettel Szlovénia 2002–2004-es fejlesztési együttműködésére,

—

tekintettel az európai fejlesztési és segélyezési nem kormányzati szervezetek szövetsége (CONCORD) által kiadott „Vissza a tapssal! Az uniós kormányok a segélyekre vonatkozó ígéretek meghiúsulását kockáztatják” („Hold the Applause! EU governments risk breaking aid promises”) című 2007-es NGO Aid Watch jelentésre, amely magában foglalja az egyes tagállamok teljesítményének nem kormányzati szervek által végzett vizsgálatát a hivatalos fejlesztéstámogatás szempontjai szerint,

—

tekintettel a 2007–2013-as Közép-Ázsiára vonatkozó uniós stratégiára (Stratégia egy új partnerségért),

—

tekintettel az „Európai fejlesztési konszenzus: a fejlesztésre vonatkozó nevelés és tudatosítás hozzájárulása” stratégiai keretre, amelyet az uniós intézmények, a tagállamok, a civil szféra és más érdekeltek képviselői vázoltak fel, és mutattak be a 2007. novemberében Lisszabonban megtartott Európai Fejlesztési Napokon,

—

tekintettel a 2006. november 7. és 9. között tartott, a nem kormányzati szervezetek kommunikációjáról szóló európai konszenzusra,

—

tekintettel a fejlesztési miniszterek Tanácsának a fejlesztésre vonatkozó oktatásról és a fejlesztési együttműködésre való európai figyelemfelkeltésről szóló, 2001. november 8-i állásfoglalására,

—

tekintettel az Európa Tanács tagállamaiból érkezett parlamenti képviselőket, helyi és regionális hatóságokat és civil szervezeteket reprezentáló 2002. november 15–17-i európai Globális Oktatási Kongresszus által hozott Maastrichti Nyilatkozatra az európai globális oktatás 2015-ig tartó fejlesztéséről és növeléséről szóló európai stratégiai keretrendszerről,

—

tekintettel a 2003-as palermói folyamatra, amelyet azzal a céllal vezettek be, hogy olyan informális fórumot hozzanak létre, amelyben a szereplők az európai fejlesztési segélyek fő kérdéseit, azok fő fejlesztéseit vitathatják meg, ezáltal informálisan kiegészítve a Bizottság hivatalos konzultációs eljárásait,

—

tekintettel a 2005. május 19–20. között Brüsszelben az észak-déli szolidaritás iránti érzékenység növeléséért és a fejlesztési oktatásért tartott európai konferenciára,

—

tekintettel az európai fejlesztéssel kapcsolatos oktatásról 2006. július 3–4. között Helsinkiben tartott konferenciára,

—

tekintettel Németország, Portugália és Szlovénia soros EU-elnökségének 18 hónapos fejlesztéspolitikai programjára,

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 49. cikkére,

—

tekintettel a Bizottság „A kibővült Európa – szomszédság: a keleti és déli szomszédainkkal való kapcsolatok új kerete” című közleményére (COM(2003)0104) és a Parlament 2003. november 20-i„A kibővült Európa – szomszédság: a keleti és déli szomszédainkkal való kapcsolatok új kerete” című állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Európai Tanács által 2003. december 12-én Brüsszelben elfogadott „Biztonságos Európa egy jobb világban – Az európai biztonsági stratégia” című dokumentumra,

—

tekintettel a Bizottság „Európai szomszédságpolitika – stratégiai dokumentum” című közleményére (COM(2004)0373),

—

tekintettel a Bizottság „Az Európai Szomszédságpolitika (ENP) keretében kidolgozott cselekvési tervekre irányuló bizottsági javaslatokról” című közleményére (COM(2004)0795),

—

tekintettel a Bizottság „Európai szomszédsági politika – Ajánlások Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, valamint Egyiptom és Libanon részére” című közleményére (COM(2005)0072),

—

tekintettel a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett, „Az európai szomszédságpolitika megerősítéséről” című bizottsági közleményre (COM(2006)0726),

—

tekintettel a Bizottság által 2006. november 14-én elfogadott, a Dél-Kaukázusra (Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia) vonatkozó cselekvési tervre,

—

tekintettel a „Az európai szomszédságpolitika megerősítéséről” című fent említett bizottsági közleményhez kapcsolódó, a Bizottság szolgálatai által készített munkadokumentumra (SEC(2006)1504),

—

tekintettel a Bizottság „2007. évi jelentés az Európai Közösség 2006. évi fejlesztéspolitikájáról és a külső segítségnyújtás végrehajtásáról”(COM(2007)0349) című közleményéhez mellékelt, a Bizottság szolgálatai által készített munkadokumentumra (SEC(2007)0840),

—

tekintettel az Ukrajna (SEC(2006)1505) és Moldova (SEC(2006)1506) által az ENP terén elért eredményekről szóló jelentésre,

—

tekintettel a Bizottság 2005. november 24-i„Az európai szomszédsági politika: a haladás éve” (IP/05/1467) című kiadványára,

—

tekintettel a Ferrero-Waldner biztos által a biztosi kollégiumhoz intézett „Az európai szomszédsági politika végrehajtása és előmozdítása” című bizottsági közleményre (SEC(2005)1521),

—

tekintettel az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz (ENPI) létrehozására vonatkozó általános rendelkezések meghatározásáról szóló, 2006. október 24-i 1638/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (7),

—

tekintettel az európai szomszédságpolitika által érintett országoknak és Oroszországnak a technikai segítségnyújtási és információcsere-programban (TAIEX) való részesítésének engedélyezéséről szóló, 2006. január 23-i 2006/62/EK tanácsi határozatra (8),

—

tekintettel a Tanács 2004. december 22-i 2005/47/EK határozatára a 2000/24/EK határozatnak az Európai Unió bővítésére és az európai szomszédságpolitikára figyelemmel történő módosításáról (9),

—

tekintettel az „Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz, Fehéroroszország/Moldova/Ukrajna/Örményország/Azerbajdzsán/Grúzia (külön): országstratégiai dokumentum 2007–2013 és nemzeti indikatív program 2007–2010” című jelentésre,

—

tekintettel a Bizottság által elfogadott országstratégiai dokumentumokat kiegészítő 2007–2013 EK-ENPI keleti regionális stratégiai dokumentumra (RSP),

—

tekintettel a 2007–2010 ENPI keleti regionális indikatív programra amely tovább finomítja az új ENPI keleti regionális keretei között történő beavatkozás fókuszát,

—

tekintettel a Bizottság „Fekete-tengeri szinergia – Új regionális együttműködési kezdeményezés” (COM(2007)0160) című közleményére,

—

tekintettel a Bizottság „Az európai szomszédságpolitikához (ENP) tartozó partnerországok közösségi ügynökségekben és közösségi programokban való részvételét elősegítő általános megközelítésről” című közleményére (COM(2006)0724),

—

tekintettel a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság által 2006 júniusában publikált „Az európai szomszédságpolitika: az ENP-országok gazdasági felülvizsgálata” című alkalmi tanulmányokra,

—

tekintettel a Bizottság által 2007 júliusában indított, az új tagállamokat és a tagjelölt országokat a fejlesztési együttműködés terén támogató II. kapacitáskiépítési rendszerre (CBSII),

—

tekintettel az európai szomszédságpolitikáról szóló 2006. január 19-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a partnerségi és együttműködési megállapodásokra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére (A6-0036/2008),

A.

mivel az EU 2006-ban 47 524 millió euró hivatalos fejlesztéstámogatást (ODA) nyújtott, amely a világszerte nyújtott ODA-nak 57 %-a, és ennek mértéke várhatóan 78 626 millió euróra növekszik 2010-ig,

B.

mivel az új tagállamok az EU nemzetközi fejlesztési együttműködésben betöltött szerepének erősítése érdekében elkötelezték magukat arra, hogy jövőbeni hozzájárulásukkal 2010-re a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,17 %-ának, 2015-re a GNI 0,33 %-ának megfelelő ODA célkitűzést elérjék,

C.

mivel az új tagállamok fejlesztési támogatásai az európai együttműködési politikára, valamint az európai szomszédság-politikára is vonatkoznak,

D.

mivel az új tagállamok fejlesztési együttműködése tekintetében elsőbbséget élvező országok a Független Államok Közössége (FÁK) és a nyugat-balkáni országok, valamint néhány olyan ország, amely tagja az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) országoknak,

E.

mivel továbbra is az intézményi keretek jelentik az új tagállamok számára a hatékony fejlesztési együttműködés egyik legnagyobb kihívását,

F.

mivel az új tagállamok számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy el kell érniük a világ legkevésbé fejlett országainak támogatását is magában foglaló fejlesztési együttműködés pártokon átívelő politikai és a közvélemény részéről is meglévő támogatását,

G.

mivel a legtöbb tagállamban a fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos tudatosság további javításra szorul,

H.

mivel a tagállamok azon joga, hogy fejlesztési stratégiáikat nemzeti prioritásaik alapján alakítsák ki, teljesen legitim kifejeződése szuverenitásuknak, és mint ilyet mindig tudomásul kell venni és tiszteletben kell tartani,

I.

mivel az Észtország és Lettország által nyújtott kétoldalú ODA-k többsége a FÁK országai, különösen Grúzia, Moldávia és Ukrajna, valamint Afganisztán felé irányul; mivel Észtország ODA kiadásai 2005-ban 0,08 %-ot, Lettország ODA kiadásai 2005-ben 0,07 %-ot tettek ki,

J.

mivel a Litvánia által nyújtott kétoldalú ODA-k többsége Fehéroroszország, Ukrajna, Moldávia, a dél-kaukázusi országok, Afganisztán (Ghor tartomány) és Irak, valamint mindössze egyetlen AKCS-ország, Mauritánia felé irányul, és 2005-ben Litvánia 0,06 %-ot költött az ODA-ra,

K.

mivel a Lengyelország által nyújtott kétoldalú ODA-k többsége Fehéroroszország, Ukrajna, Moldova és Grúzia felé irányul, és Lengyelország ODA-kiadásai 2005-ben 0,07 %-ot tettek ki,

L.

mivel a Magyarország által nyújtott kétoldalú ODA-k többsége Nyugat-Balkán (Montenegró, Szerbia, és Bosznia-Hercegovina) felé irányul, és 2005-ben Magyarország ODA-ra fordított kiadásai 0,11 %-ot tettek ki,

M.

mivel a Románia által nyújtott kétoldalú ODA-k többsége Moldávia, Szerbia és Grúzia felé irányul, és Románia ODA-ra fordított kiadásai 2006-ban 0,04 %-ot tettek ki,

N.

mivel a Szlovénia által nyújtott kétoldalú ODA-k többsége Nyugat-Balkán (Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Szerbia, Macedónia Volt Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (FYROM), Albánia) és Moldávia felé irányul, és 2005-ben Szlovénia 0,11 %-ot költött ODA-ra,

O.

mivel a Szlovákia által nyújtott kétoldalú ODA-k többsége Szerbia, Montenegró, Kirgizisztán, Kazahsztán, Ukrajna és Fehér-Oroszország felé irányul, és Szlovákia ODA-ra fordított kiadásai 2005-ben 0,12 %-ot tettek ki,

P.

mivel a Cseh Köztársaság által nyújtott kétoldalú ODA-k többsége Bosznia-Hercegovina, Moldávia, Mongólia, Szerbia, Montenegró és Vietnám felé irányul, és a Cseh Köztársaság 2005-ben 0,11 %-ot fordított az ODA-ra,

Q.

mivel Bulgária csak 2007 végén fogadta el a fejlesztési együttműködésre vonatkozó nemzeti stratégiáját, és prioritásai Albánia, a FYROM, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna és Moldávia felé irányulnak, valamint 2005-ben az ODA-ra fordított kiadásai nagyjából 0,04 %-ra becsülhetők, amely megegyezik Bulgária többoldalú intézmények munkájához történő hozzájárulásával,

R.

mivel az európai fejlesztési együttműködési politika keretében Észtország, Lettország és Románia nem tervezi egy AKCS-ország támogatását sem, bár Észtország nem zárta ki, hogy a jövőben kétoldalú együttműködést létesít egy kevésbé fejlett szub-szaharai afrikai állammal,

S.

mivel Bulgária olyan afrikai országokat tervez megcélozni, amelyekkel – ilyen például Ghána – 1989 előtt kétoldalú megállapodásokat kötött,

T.

mivel a Cseh Köztársaság a támogatások 8 %-ával (2007-ben 956 000euró) Angolát és 4 %-ával (2007-ben 775 000euró) Zambiát veszi célba; mivel Angolában programokat finanszíroz a mezőgazdasági és vidékfejlesztési ágazatban, az oktatás és az olyan horizontális programok területén, mint az aknamentesítés, a közszféra kapacitásainak megerősítése, a civil társadalom támogatása és a nemek közötti egyenlőség, valamint a környezetvédelem; mivel Zambiában, ahol a különösen barátságtalan természeti környezettel rendelkező nyugati tartományt veszi célba, az egészségügyi ágazatban a millenniumi fejlesztési célok elérésére irányuló olyan programokat támogat, amelyek például a gyermekhalálozás csökkentését, az anyák egészségének javítását, a HIV/AIDS és más betegségek elleni küzdelmet segítik elő,

U.

mivel Magyarország Etiópiát, és Lengyelország főként Angolát és Tanzániát veszi célba,

V.

mivel Szlovákia Kenyát, Szudánt és Mozambikot vesz célba, Kenyában az üzleti és egészségügyi ágazatot, valamint támogatást nyújt a megújuló energiaforrások alkalmazására; mivel Szudánnal folytatott fejlesztési együttműködésébe beletartozik az adósságcsökkentés és a technikai infrastruktúrára, például a vízgazdálkodásra, valamint a szociális ágazatra irányul, különösen az általános iskolai oktatást és az alapvető egészségügyi ellátást mozdítja elő,

W.

mivel Szlovénia a szlovén nem kormányzati fejlesztési szervezetein (NGDO-k) keresztül Madagaszkárt, Nigert, Malit, Burkina Fasot, Ugandát és Malawit tervezi célba, venni és segíteni szándékozik továbbá a helyi közösségeket az olyan területeken, mint például az infrastruktúra, az oktatás, a víz, a szennyvízelvezetés biztosítása és a fenntartható energiaellátás,

X.

mivel Litvánia első kétoldalú projektjét 2006-ban Mauritániában alapította (természeti erőforrások fejlesztésének támogatása),

Y.

mivel minden új tagállamban a fejlesztési támogatás jelentős részét multilaterális csatornákon, így az Unión keresztül juttatják el, ezért ezek az országok mind közvetve is hozzájárulnak az AKCS-országok fejlesztéséhez,

Z.

mivel az EU külkapcsolataiban az ENP-t az egyik kiemelt prioritásának tekinti annak érdekében, hogy a szomszédos országokban elősegítse a jó kormányzást és a gazdasági fejlődést, és így csökkentse a tagállamok és szomszédaik közötti politikai, gazdasági és társadalmi különbségeket,

AA.

mivel a három dél-kaukázusi állam (Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán) számára szóló ENP cselekvési tervek 2006. november 14-én jelentek meg annak ellenére, hogy az ENP-nek a dél-kaukázusi országokra való kiterjesztését eleinte elvetették a fent említett, tágabb Európáról szóló bizottsági közlemény egyik lábjegyzetében,

AB.

mivel a cselekvési terveket az egyes országoknak megfelelően kellett kidolgozni,

AC.

mivel az EU külkapcsolataiban rendszerint a regionális megközelítést helyezi előtérbe,

AD.

mivel a grúz kormány reményét fejezte ki, hogy Grúzia Ukrajnával és Moldáviával a fekete-tengeri térségbe kerül a dél-kaukázusi térség helyett, amit a cselekvési tervben tudomásul vettek,

AE.

mivel az EU és Grúzia közötti cselekvési terv azt jelzi, hogy az EU a konfliktusrendezés terén kész Grúziának további politikai segítséget nyújtani, amit Grúzia eddig elutasított,

AF.

mivel az új tagállamokat már uniós tagságukat megelőzően bevonták az ENP fejlesztésébe,

AG.

mivel az új tagállamoknak EU-tagságukat megelőzően nem volt befolyásuk a cselekvési tervekre, és nem vettek részt a döntéshozatalban és az eljárásban,

AH.

mivel az ENP-be való belépéshez a szomszédos országoknak hatályos szerződésben rögzített kapcsolatokkal kell rendelkezniük, például partnerségi és együttműködési megállapodás vagy társulási megállapodás alapján, így Fehéroroszország, Líbia és Szíria kívül rekedt az ENP-ből, mivel nincsen érvényes szerződésben rögzített kapcsolatuk,

AI.

mivel az EU célja a kiegyensúlyozott kétoldalú és regionális megközelítés Közép-Ázsia irányában,

AJ.

mivel a Kazahsztán, Kirgizisztán, az Orosz Föderáció, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán és az EU közötti kapcsolat partnerségi és együttműködési megállapodásokon, együttműködési kereteken, mint például a BAKU kezdeményezés és különböző közös kül- és biztonságpolitikai eszközökön alapul,

AK.

mivel az EU-val szomszédos összes ország, a lehetséges tagság kérdésétől függetlenül, egyenlő esélyekkel rendelkezik az EU-val történő kiváltságos kapcsolatok kialakítására, amely az adott ország saját törekvéseinek megfelelően a közös érdekeken és a közös értékeken alapulnak,

AL.

mivel a cselekvési tervek legnagyobb előnye az, hogy segít az országnak prioritásai meghatározásában és az uniós támogatások saját erőfeszítéseihez való igazításában,

AM.

mivel Bulgária és Románia már folytat határokon átnyúló együttműködést az adott ENP-partnerekkel,

AN.

mivel a TAIEX és az ikerintézményi programok keretében az új tagállamok szerepe az átmenettel kapcsolatos tapasztalatok megosztása és a régi tagállamok ismereteinek kiegészítése,

AO.

mivel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országainak többségében a közvélemény fejlesztési kérdésekkel kapcsolatos tudatosságának növelésére fordított kiadások összesen 190 millió eurót tesznek ki, amely a teljes ODA 0,25 %-át jelenti,

AP.

mivel Lengyelország és Málta kivételével az összes tagállam a nemzeti NGDO-i számára kiemelt prioritásnak tekinti fejlesztésről szóló oktatás,

AQ.

mivel egyik tagállam sem rendelkezik még a fejlesztéssel kapcsolatos oktatásra vonatkozó nemzeti stratégiával,

AR.

mivel az OECD országok állampolgárainak mindössze 12 %-a hallott ténylegesen a millenniumi fejlesztési célokról, ezek közül 62 % nem tudja, hogy a millenniumi fejlesztési célok mit jelentenek, az európaiak 17 %-a a korrupció miatt és azon benyomásuk alapján, hogy a támogatások nem segítik a szegényeket, nem tudják, hogy a támogatások számítanak-e valamit (ez az arány Portugáliában eléri a 34 %-ot, Olaszországban 24 %-ot, Írországban 23 %-ot és Spanyolországban 22 %-ot),

AS.

mivel az európai állampolgárok mindössze 29 %-a gondolja, hogy 2015-re csökkeni fog a kimagaslóan nagy nyomor és éhezés, és leggyakrabban akadályként a pénz- vagy forráshiányt (18 %), az akarat hiányát (18 %) és az előttünk álló feladat nagyságát (14 %) említik meg,

AT.

mivel az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja keretében készített jelentés azt javasolja, hogy a Bizottság és az uniós tagállamok a közvélemény tudatosságának növelésére és a fejlesztéssel kapcsolatos oktatásra szánt kiadásokra minimális célként az ODA 3 %-át vagy annál magasabb százalékot határozzanak meg,

1.

hangsúlyozza, hogy a fejlesztési politika teljes egészében része a közösségi vívmányoknak, és felidézi az új tagállamok e területen fennálló nemzetközi kötelezettségeit; hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak segítenie kell az új tagállamokat a közösségi vívmányok beépítésében;

2.

úgy véli, hogy az „Európai konszenzus a fejlesztésről” című dokumentum 2004-es bővítést követő egy éven belül tíz új tagállam általi történő aláírásával a tagállamok egyetértettek egy nagy ívű fejlesztési paradigma végrehajtásával, és azzal, hogy a millenniumi fejlesztési célok meghatározott időn belül történő elérésén dolgoznak;

3.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy számos új tagállam nem abban az irányban halad, hogy elérje a célt, miszerint 2010-re bruttó nemzeti jövedelemének 0,17 %-át hivatalos fejlesztéstámogatásra kellene fordítania, de néhányuk esetében a hivatalos fejlesztéstámogatás az államadósság csökkentése miatt szükséges általános költségvetési megszorításoktól függ;

4.

kiemeli az új tagállamok különösen a demokratikus átmenet időszakában szerzett saját tapasztalatát, és hangsúlyozza, hogy az EU-nak a fejlesztési együttműködés területén a jó kormányzást és a demokrácia előmozdítását kell prioritásként tekintenie; felhívja az uniós intézményeket, hogy fejlesztési politikájuk gazdagítása érdekében aknázzák ki az új tagállamok e területen felhalmozott tapasztalatait;

5.

úgy véli, hogy az aktív együttműködési politikának köszönhetően az új tagállamok hozzájárulnak az alapvető jogok tiszteletben tartása elősegítéséhez és az európai szomszédsági politika hatálya alá tartozó harmadik országokban élő új generációkkal való szolidaritás előmozdításához;

6.

hangsúlyozza a fejlesztési együttműködési politikában való részvételből származó kézzelfogható előnyöket az új tagállamok számára, különösen a gazdaságfejlesztés és a kereskedelem területén;

7.

üdvözli a Bizottságnak a hagyományos fejlesztési politikákon való túllépésre és a fejlődő országokkal való új partnerkapcsolatok létesítésére irányuló új megközelítését;

8.

üdvözli, hogy a nemzetközi közösség a humanitárius sürgősség esetére el kívánja fogadni a „közös felelősség” elvét;

9.

hangsúlyozza, hogy az új és a régi tagállamoknak proaktívabb módon kellene együttműködniük az EU-n belül annak biztosítására, hogy az ENP-ben részt vevő egyes országok helyzetének figyelemmel kísérése a kellő időben történjen, és az EU rugalmasabban tudjon reagálni az ezen országokra vonatkozó politikája tekintetében;

10.

hangsúlyozza a fejlesztés és a migráció közötti kapcsolatot, amely nagy kihívást jelent az EU külső határainál elhelyezkedő legtöbb új tagállam számára;

11.

elismeri az új tagállamok által tett előrehaladást a korábbi segélyfogadó országokból adományozó országokká való fejlődés terén, és tudomásul veszi a jövőbeni kihívásokat;

12.

megjegyzi, hogy az átmeneti időszakot követően az új tagállamok prioritásait történelmi kapcsolataik és szomszédjaik határozzák meg, továbbá az új tagállamok fejlesztési együttműködésre szánt költségvetésének nagyobb részét közvetlen szomszédjaikra és a FÁK országaira fordítják; felhívja az Uniót, hogy használja ki az új tagállamok csatlakozását az EU stratégiai jelenlétének megerősítésére Kelet-Európában, Közép-Ázsiában és a Kaukázusban, vagyis azokban a régiókban, amelyeket az európai segélyezés eddig kevésbé érintett, és amelyek számos kihívással néznek szembe a fejlesztés terén;

13.

hangsúlyozza, hogy a demokrácia és a jogállamiság előmozdítása terén, vagyis az új tagállamok számára kiemelt területeken a hatékony fellépés szintén olyan cselekvési eszköz, amely végső soron a szegénység csökkentésére, DCI meghatározott európai fejlesztési politika kiemelt célra irányul;

14.

emlékeztet az EU külkapcsolatainak „keleti dimenziójára” és úgy véli, hogy (az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűléshez, az Euromediterrán Partnerséghez (Euromed) és az EU-Latin-Amerika Parlamenti Közgyűléséhez (Eurolat) hasonlóan) egy, az EU-ból és a szomszédos országokból álló új közgyűlés építhetne a történelmi tapasztalatokra, fellendíthetné az új tagállamoknak az uniós politikákhoz való hozzájárulását és segíthetne az ENP együttes megformálásában, valamint az új politikai területek szomszédos államokkal való megismertetésében;

15.

elismeri, hogy a legtöbb tagállam külügyminisztériumán belül létrehoztak olyan szervezeti egységeket, amelyek kimondottan a fejlesztési együttműködéssel foglalkoznak, ugyanakkor javasolja, hogy erősítsék meg a koordinációt mind a saját minisztériumaikban, mind egymás között, illetve más tagállamokkal a nemzeti parlamentek és a helyi hatóságok által a döntéshozatali eljárásokban megengedett mértékig;

16.

elismeri, hogy az érintett intézmények létrehozása és a politikák végrehajtása időigényes folyamat;

17.

elismeri, hogy az elkövetkezendő években a költségvetések emelése és a tudatosságnövelő intézkedések jelentik majd a legnagyobb kihívást az új tagállamok számára;

18.

üdvözli a korábban említett „Európai konszenzus a fejlődésről: a fejlesztésről szóló oktatás és a tudatosítás hozzájárulása” című stratégiai keretet és hangsúlyozza, hogy a Parlamentnek fontos szerepe van az új tagállamokban a fejlesztésről szóló oktatásnak és tudatosításnak a hivatalos és nem hivatalos oktatásban betöltött jelenlegi és lehetséges szerepének hangsúlyozásában;

19.

úgy véli, hogy olyan partnerekre és ágazatokra irányuló hosszú távú projektek a leghasznosabbak a globális szegénység megszüntetésének folyamatában, amelyek tekintetében az új tagállamok komparatív előnnyel rendelkeznek, és a tapasztalataikat át tudják adni;

20.

felhív a tagállamok közötti munkamegosztásra, figyelembe véve az egyes szereplők hozzájárulásának hozzáadott értékét és a hatékony együttműködést;

21.

úgy véli, hogy az új tagállamok nagy többsége – Litvánia kivételével, ahol a külügyminisztérium a felelős a hivatalos fejlesztéstámogatás megtervezéséért és irányításáért – nagyobb prioritást adhatna a fejlesztési politikájának, valamint a stratégiai tervezéssel kapcsolatos megközelítésében fokozottabb belső koordinációt biztosíthatna;

22.

kijelenti, hogy az EU új tagállamokra vonatkozó célja nem kizárólag az, hogy tapasztalataikat tőkésítse, hanem hogy segítse őket adományozó szerepük megerősítésében; bátorítja ezért a régi és az új tagállamokat, hogy együtt határozzanak meg egy teljesíthető menetrendet, amelynek során az új tagállamok hozzáigazodnak az európai fejlesztéstámogatási célokhoz, figyelembe véve a régi és az új tagállamok közötti partnerségben rejlő lehetőségeket és annak korlátait;

23.

hangsúlyozza, hogy az új tagállamoknak teljes mértékben részt kell venniük a tapasztalatcserében, valamint a fejlesztéspolitika megtervezésével, végrehajtásával és értékelésével kapcsolatos speciális képzésben; emlékeztet a CBS-re (kapacitáskiépítési rendszer) vonatkozó különböző tapasztalatokra és további előremutató változtatásokat kér, például a köztisztviselői létszám túlburjánzásának megállítását;

24.

emlékeztet az új tagállamokért, illetve a csatlakozó vagy tagjelölt államokért felelős tisztviselőkkel való folyamatos párbeszéd fontosságára; kiemeli az ezen országok részéről megfogalmazott szükségletek teljesítésére irányuló képzési kurzusok, szemináriumok, konferenciák és speciális technikai segítségnyújtások szervezésében az EuropeAid által szervezett technikai segítségnyújtás fontosságát; hangsúlyozza ebben a tekintetben a Bizottság Fejlesztési Főigazgatósága által finanszírozott tevékenységek fontosságát;

25.

sajnálja, hogy az új tagállamok kapacitásának erősítésével foglalkozó speciális munkacsoport 2007-ben már nem ülésezik, pedig a fejlesztési együttműködés terén nagy szükség van az új tagállamok kapacitásának növelésére, és az EU bővítési folyamata még mindig tart;

26.

kéri, hogy e csoport kezdjen újra működni és ügyeljen egyrészt arra, amit feladataihoz tartozónak tekint, azaz a parlamenti Fejlesztési Bizottság vagy titkársága, valamint a fejlesztéssel foglalkozó európai nem kormányzati szervezetekkel szoros együttműködésben dolgozó projekt, a TRIALOG képviseletére, másrészt arra, hogy kiterjessze megbízatását az új tagállamok fejlesztési együttműködés terén jelentkező sajátos problémáinak kezelésére;

27.

kiemeli az új tagállamok munkatársainak történő minőségi technikai segítségnyújtásra irányuló ikerprogramokkal és rövid távú ikerprogramokkal kapcsolatos projektek jelentőségét, amelyekkel kapcsolatos támogatásért eddig csupán Magyarország és Szlovákia folyamodott;

28.

felszólít a Parlament és az új tagállamok parlamentjei között a fejlesztési és együttműködési problémákra összpontosító interparlamentáris találkozók félévenként történő összehívására, valamint egy külön hálózat e célból történő létrehozására;

29.

úgy véli, hogy az új tagállamoknak az Európai Fejlesztési Alap bizottságában való részvétele újabb dimenziót adna a vitáknak, és tovább erősítené technikai kapacitásaik kiépítését;

30.

tudomásul veszi a fejlesztési együttműködés prioritásainak tekintetében egyes új tagállamokban fennálló társadalmi elfogadottság hiányát, és a helyzet javítása érdekében átfogó kommunikációs és oktatási stratégia kidolgozására szólít fel; hangsúlyozza a fejlesztéssel kapcsolatos kérdések iránti érzékenység kialakításának fontosságát az iskolai tantervekben, valamint a média szerepét a lakosság figyelmének felhívásában és a nemzetközi önkéntesség kultúrájának kialakításában;

31.

fontosnak tartja, hogy készüljön egy jelentés a fejlesztésről szóló oktatás tudatosításról és annak szerepéről az „Európai konszenzus a fejlesztésről” végrehajtásában, kiemelve a fejlesztésről szóló oktatás és tudatosítás jelenlegi és lehetséges szerepét a hivatalos és nem hivatalos oktatásban Európában, különösen az új tagállamokban;

32.

úgy véli, hogy az új tagállamok lakossága már fogékony a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos kérdések iránt, mint ahogy azt bebizonyította a 2004-es szökőár során tanúsított jelentős mértékű fellépésük, erre alapozva fogékonnyá lehet tenni a lakosságot a hatékony fejlesztési politika terén vállalt konkrét, hosszú távú kötelezettségek iránt;

33.

felhívja a Bizottságot, hogy indítson az új tagállamok együttműködéssel és fejlesztési kérdésekkel kapcsolatban fennálló komparatív előnyére és hozzáadott értékére összpontosító figyelemfelhívó kampányt;

34.

felszólít az érintett nemzeti szereplők közötti nagyobb fokú koordinációra, valamint a nem kormányzati szervezetek és a helyi hatóságok nemzeti döntéshozatali folyamatba való megfelelő bevonására;

35.

felszólítja a Bizottságot, hogy aktívan vonja be az új tagállamokat a cselekvési tervek előkészítésébe és megtárgyalásába, valamint végrehajtásuk ellenőrzésébe;

36.

megjegyzi, hogy a fejlesztési támogatások nyújtása feltételekhez kötöttségének teljes megszüntetése révén az új tagállamok pozitív példával szolgálhatnak minden tagállam számára;

37.

megjegyzi, hogy a tagállamok mindegyikének határidőket kellene megállapítaniuk a fejlesztési támogatásaik nyújtása feltételekhez kötöttségének megszüntetésére, mert hosszú távon a feltételekhez kötött fejlesztési támogatás nem szolgálja sem a felelősségteljes kormányzást, sem a források hatékony elosztását, és nem járul hozzá a fejlesztési együttműködés céljainak megvalósításához;

38.

megjegyzi, hogy a magánszféra és a fejlesztési együttműködés közötti kapcsolatok ígéretes új utat nyithatnak meg az új tagállamok számára, és az ezen országokból származó magánvállalkozások még aktívabb részvétele a fejlesztési együttműködési projektekre irányuló uniós közbeszerzésekben fokozhatja a fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos tudatosságot;

*

**

39.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

20.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 66/48

—

tekintettel eljárási szabályzata 103. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel 2008-ban lesz tíz éve, hogy létrehozták az Európai Unió fegyverzetkivitelre vonatkozó magatartási kódexét (a továbbiakban: kódex),

B.

mivel több mint 2 évvel ezelőtt, 2005. június 30-án a Coreper technikai szinten egyetértett a kódex felülvizsgálatát célzó folyamat eredményeként létrejött közös álláspont szövegével, amely folyamat célja, hogy a kódexet az Unió területéről EU-s cégek által végrehajtott fegyverkivitelek ellenőrzésének hasznos eszközévé tegye,

C.

mivel e közös álláspont elfogadásával a kódex valamennyi tagállam számára a fegyverek kivitelének ellenőrzésére irányuló, jogilag kötelező érvényű eszközzé válik,

D.

mivel az Európai Parlament több alkalommal határozottan üdvözölte e közös állásfoglalást, nevezetesen 2007. január 18-i, az Európai Unió fegyverkivitelről szóló magatartási kódexének 8. operatív rendelkezése értelmében készített hetedik és nyolcadik éves tanácsi jelentésről szóló állásfoglalásában (1),

E.

mivel ennek ellenére az Európai Tanácsnak 2005 óta politikai szinten nem sikerült elfogadnia e közös álláspontot,

F.

mivel ennek okait hivatalosan egyszer sem indokolták, ám nyilvánvaló, hogy az bizonyos tagállamok azon törekvéséhez kapcsolódik, hogy megszüntessék a Kínai Népköztársasággal szembeni jelenleg érvényben lévő uniós fegyverkiviteli embargót;

G.

mivel a kérdés az alábbi fejlemények miatt égetően sürgőssé vált:

H.

mivel a kódex és alkalmazásának további javítására irányuló, COARM által kifejtett pozitív erőfeszítéseket hátráltatja a tagállamokból olyan országokba irányuló fegyverkivitel, amelyeket konfliktushelyzet, instabilitás vagy az emberi jogok megsértése jellemez, és amelyek ezáltal a kódex értelmében „felelőtlen célországoknak” minősülnek,

I.

mivel azon politikai szándék hiánya, hogy a kódex közös állásponttá váljon, ellentmondásban áll a valamennyi nemzetközi állami és magán fegyverátadás ellenőrzésére irányuló jogi eszközök – nevezetesen a fegyverkereskedelmi egyezmény – előmozdításában az Európai Unió és tagállamai által játszott vezető szereppel;

1.

sajnálatát fejezi ki a közös állásfoglalás elfogadásával kapcsolatban létrejött jelenlegi politikai patthelyzet miatt, tekintettel a kódex létrehozásának 10. évfordulójára;

2.

felhívja a szlovén elnökséget, hogy tegye a közös álláspont elfogadását az Európai Tanács Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa valamennyi ülésének állandó napirendi pontjává mindaddig, amíg a kérdés meg nem oldódik;

3.

sürgeti a jogilag kötelező érvényű kódexet ellenző uniós tagállamokat, hogy fontolják meg álláspontjukat;

4.

úgy véli, hogy egy nemzetközileg kötelező érvényű fegyverkereskedelmi szerződéshez való uniós hozzájárulás akkor válik hitelessé, ha az Unió saját fegyverzet-ellenőrzési rendszere jogilag kötelező érvényűvé válik;

5.

meg van győződve arról is, hogy a közös állásfoglalás elfogadásával párhuzamosan többek között az alábbi intézkedéseket kell meghozni:

6.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

20.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 66/49

—

tekintettel az EU-Szerződés 6. és 7. cikkére, valamint az Európai Unió 2007. december 12-én kihirdetett alapjogi chartájának (1) 4. cikkére, amelyek az emberi jogok védelmére vonatkoznak,

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára (5. cikk), a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezségokmányra (7. cikk), a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló 1987-es európai egyezményre (kínzás elleni egyezmény) és annak fakultatív jegyzőkönyvére a fogva tartási helyeken a független nemzetközi és nemzeti szervezetek által tett rendszeres látogatások rendszerének létrehozásáról,

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 3. cikkére, az egyezmény jegyzőkönyveire és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára,

—

tekintettel a fent említett kínzás elleni egyezményre, amely létrehozta az Európa Tanácsnak a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzésére alakult európai bizottságát, valamint az említett bizottság jelentéseire,

—

tekintettel az ENSZ 1957-ben elfogadott minimumszabályainak összességére a fogva tartottakkal kapcsolatos bánásmódról, és az ENSZ Közgyűlés által e témában elfogadott nyilatkozatokra és elvekre,

—

tekintettel a gyermekek jogairól szóló 1989. november 20-i ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az Európa Tanács miniszteri bizottságának határozataira és ajánlásaira, különösen a (73)5. sz. határozatára a fogva tartottakkal való bánásmód minimumszabályainak összességéről, az R(87)3. sz. és R (2006)2. sz. ajánlásaira az európai fegyintézeti szabályokról,

—

tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott ajánlásokra és különösen a (2006)1747. sz. ajánlására egy európai fegyintézeti charta létrehozására vonatkozóan, valamint a börtönben lévő anyákra és csecsemőkre vonatkozó (2000)1469. sz. ajánlásra,

—

tekintettel 1989. május 26-i állásfoglalására (2) a börtönben lévő anyákról és gyermekekről, 1996. január 18-i állásfoglalására (3) a rossz fogva tartási feltételekről az Európai Unió börtöneiben, 1998. december 17-i állásfoglalására (4) az elzárási feltételekről az Európai Unióban: berendezések és helyettesítő büntetések, és 2004. március 9-i ajánlására (5) a Tanácsnak az Európai Unióban fogva tartottak jogaival kapcsolatban,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A6-0033/2008),

A.

mivel a nemzetközi és európai egyezmények (6) értelmében minden bebörtönzött személlyel az emberi jogok tiszteletben tartása mellett kell bánni és a fogva tartás feltételeinek összhangban kell lenniük a személy emberi méltósága alapelveivel, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával és a magán- és családi élet tiszteletben tartásával, és azokat a független szervezetek általi rendszeres értékelésnek kell alávetni,

B.

mivel a bebörtönzött nők különleges szükségleteit és helyzetét figyelembe kell venni a bírósági határozatokban, a büntetőjogi jogszabályokban és a tagállami büntetés-végrehajtási intézetekben,

C.

mivel konkrét és a nők sajátos szükségleteinek megfelelő intézkedésekre van szükség, nevezetesen alternatív büntetések alkalmazására,

D.

mivel a börtönben lévő várandós nőknek lehetőséget kell adni, hogy támogatásban, tájékoztatásban, valamint várandósságuk és a szülés megfelelő lezajlásához szükséges alapvető körülményekben részesülhessenek, nevezetesen kiegyensúlyozott táplálkozásban, megfelelő egészségügyi feltételekben, friss levegőben, testmozgásban, valamint születés előtti és utáni ellátásban;

E.

mivel minden fogva tartottnak, férfiaknak és nőknek, azonos hozzáféréssel kell rendelkezniük az egészségügyi ellátásokhoz, azonban a fegyintézeti szakpolitikáknak különös figyelmet kell szentelniük a nőkre jellemző egészségügyi problémák megelőzésére, nyomon követésére és kezelésére mind fizikai, mind mentális szinten;

F.

mivel az anya mentális és fizikai egészsége nem választható el a gyermekétől,

G.

mivel a fogva tartott nők nagy számban szenvednek, vagy szenvedtek kábítószer- vagy más anyagtól való függőségben, amely mentális vagy viselkedési zavarokhoz vezethet, megkívánva így az orvosi kezelést, valamint a megfelelő szociális és pszichológiai támogatást egy átfogó jellegű fegyintézeti szakpolitika keretén belül,

H.

mivel ma már tudjuk, hogy a börtönben lévő nők nagy része erőszaknak, szexuális visszaéléseknek vagy rossz bánásmódnak lett áldozatává családi környezetében vagy párkapcsolatában, és sokan nagy gazdasági és lelki függőségben élnek; mivel közvetlen kapcsolat van mindezen tényezők és bűncselekményekkel terhelt múltjuk, valamint testi és lelki károsodásaik – így a poszttraumatikus stressz – között;

I.

mivel a fegyintézeti személyzetet megfelelően kell képezni és érzékenyé kell tenni a nők és férfiak közötti egyenlőség dimenziójának figyelembevétele és a fogva tartott nők különleges szükségletei és helyzete iránt; mivel egészen különleges figyelmet kell fordítani a legsérülékenyebb nőkre, azaz a fiatalkorúakra és a fogyatékkal élőkre,

J.

mivel a családi kötelékek fenntartása a visszaesés megelőzésének és a társadalmi visszailleszkedésnek fontos eszköze és minden fogva tartottat, gyermekeiket és más családtagjaikat megillető jog, és amely jognak a gyakorlása a nők számára gyakran kifejezetten bonyolult a női fogva tartó intézmények ritkasága, ennélfogva lehetséges földrajzi távolsága miatt;

K.

mivel a gyermek magasabb érdekeit mindig figyelembe kell venni a bebörtönzött szülőtől való elválasztásra vagy az azzal való kapcsolat fenntartására vonatkozó döntések során, illetve minden esetben úgy kell eljárni, hogy az érintett másik szülő gyakorolhassa szülői jogait, továbbá olyan eljárásokat kell kialakítani, amelyek elősegítik az eredeti családi környezettel (testvérekkel, nagyszülőkkel és más családtagokkal) fenntartott érzelmi kapcsolatok fennmaradását;

L.

mivel a gyermekek jogairól szóló már említett egyezmény (valamint más nemzetközi okmányok) aláírásával a részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden gyermek részére mindenféle hátrányos megkülönböztetés nélkül és szüleinek jogi helyzetétől függetlenül biztosítják minden ezen egyezményben biztosított jogok élvezetét, és különösen a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, a pihenéshez és az oktatáshoz való jogot, és hogy ezt a kötelezettségvállalást ugyanígy alkalmazni kell a bebörtönzött szüleikkel tartózkodó gyermekekre is;

M.

mivel a jogellenes cselekmények megtorlásán túl a büntetés-végrehajtási intézeteknek ugyanígy feladata kell legyen a társadalmi és szakmai visszailleszkedésre való törekvés, figyelembe véve azt a társadalmi kirekesztődést és szegénységet, amely gyakran jellemzi nagyszámú fogva tartott férfi és nő múltját;

N.

mivel a fogva tartott nők nagy része bebörtönzése időpontjában folyamatban lévő (gyermekkitétellel, kiskorú ideiglenes befogadásával vagy örökbefogadásával, házasság felbontásával vagy különélés kezdeményezésével, kényszerű lakáselhagyással stb. kapcsolatos) bírósági eljárások részese, ez sérülékennyé teszi és állandó bizonytalanságban és stresszes állapotban tartja őket;

O.

mivel a fogva tartottaknak gyakran nincs tudomásuk a szociális segítség elérhető formáiról, számos esetben pedig az a tény, hogy nincsenek birtokukban a helyzetükre vonatkozó iratok (személyazonosító igazolvány, társadalombiztosítási igazolvány, családi kiskönyv) sem – akár mert elvesztették, akár mert lejárt az érvényességük –, a gyakorlatban is lehetetlenné teszi számukra, hogy élhessenek a tagállamok állampolgárait megillető állampolgári jogokkal;

P.

mivel a fogva tartottak – férfiak és nők – számára a munkához, a szakképzéshez és a pihenéshez való egyenlő hozzáférés fogva tartásuk alatt alapvető tényező a pszichológiai egyensúlyuk, valamint a társadalomba és a munka világába való visszailleszkedésük szempontjából;

Q.

mivel nem elegendő annak biztosítása a férfi és női fogva tartottak számára, hogy hozzáférhetnek a – bármilyen sokszínű – kínálathoz az oktatás, a képzés, a foglalkoztatás, a szórakozás és az egyéni tevékenység terén, és szükség van olyan segítő programok kidolgozására is, amelyek megkönnyítik részvételüket a beilleszkedési folyamat előkészítésében és lebonyolításában;

R.

mivel a bebörtönzött nőknek mindenféle hátrányos megkülönböztetés nélkül hozzá kell tudniuk férni a fizetett és a fizetség nélkül vállalt munkához, valamint különféle és a munkaerőpiac elvárásaihoz igazított szakképzési intézkedésekhez, amelyek elősegítik a társadalomba való visszailleszkedésüket a büntetésük letöltése után;

S.

mivel a fogva tartottak, férfiak és nők, társadalmi visszailleszkedésének, valamint a visszaesés megelőzésének sikere a nyújtott képzés minőségén, és különösen a vállalkozásokkal és a szociális segítségnyújtó szervezetekkel kiépített kapcsolatokon, valamint a büntetés letöltését követően kínált szociális-szakmai segítségnyújtáson és nyomon követésen alapul;

T.

mivel nyilvánvalóan szükség van nemek szerint lebontott átfogó, világos és frissített adatokra és statisztikákra,

1.

bátorítja a tagállamokat, hogy fektessenek be elegendő forrást fegyintézeti infrastruktúrájuk modernizációja és kiigazítása érdekében, valamint hogy hajtsák végre az Európa Tanács már említett R(2006)2. sz. ajánlását, az emberi méltóságot és az alapvető jogokat tiszteletben tartó körülmények biztosítása érdekében, különösen az elhelyezés, az egészségügy, a higiénia, az élelmezés, a szellőztetés és a fényviszonyok terén;

2.

megismétli kérését a Bizottság és a Tanács felé az EU-Szerződés 6. cikkén alapuló, a fogva tartottak jogainak védelmére vonatkozó minimumszabályokról szóló kerethatározat elfogadása érdekében (ahogyan azt az Európa Tanács a már említett R(2006)2 sz. ajánlásában ajánlja), és felhívja a Tanácsot, hogy terjessze az Európa Tanács büntetés-végrehajtási szabályait és mozdítsa elő végrehajtásukat a fogva tartás feltételeinek erőteljesebb európai szintű harmonizálása érdekében, különös tekintettel a nők eltérő szükségleteinek figyelembevételére, valamint a fogva tartott férfiak és nők jogainak és kötelezettségeinek egyértelmű megerősítésére vonatkozó szabályra;

3.

felhívja a Bizottságot, hogy az emberi jogokról szóló éves jelentésében térjen ki a fogva tartott férfiak és nők alapvető jogainak tiszteletben tartására és a nők számára biztosított különleges fogva tartási feltételekre;

4.

bátorítja a tagállamokat és a tagjelölt országokat, hogy erősítsék meg a fent említett kínzás elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvét, amely a fogva tartási helyek független ellenőrzési rendszerét hozza létre és felhívja a Tanácsot és Bizottságot, hogy mozdítsák elő ezen egyezmény és jegyzőkönyve megerősítését az uniós külpolitika keretében;

5.

emlékeztet arra, hogy az illetékes hatóságoknak rendszeres ellenőrzések révén gondoskodniuk kell arról, hogy a fogva tartási intézmények irányítása megfeleljen a nemzeti és nemzetközi jogi normáknak;

6.

felhívja a tagállamokat, hogy fogadják el a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy biztosítsák a büntetés-végrehajtási intézmények megfelelő rendjét, a személyzet és valamennyi fogva tartott biztonságát, megszüntetve az erőszakkal és visszaélésekkel járó helyzeteket, amelyeknek a nők és az etnikai vagy szociális kisebbséghez tartozók különösen ki vannak téve;