9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/1

1.1

Az Egységes Piac Megfigyelőközpontját az EGSZB hozta létre azzal a céllal, hogy az egységes piac megvalósulása felé tett előrehaladást figyelje, és az évek folyamán számos véleményt fogalmazott meg válaszként azokra a feltáró véleményeket kérő megkeresésekre, amelyek más intézményektől, mint például a Tanácstól, az Európai Bizottságtól, az Európai Parlamenttől és az EU elnökségektől is (1) érkeztek. A legutóbbi vélemény az Európai Bizottságnak „Az egységes piac felülvizsgálata” tárgyban kidolgozott helyzetjelentésére adott válasz volt (2). Az EGSZB az évek során ezen kívül számos további „saját kezdeményezésű” véleményt készített.

1.2

Ez a saját kezdeményezésű vélemény éppen időszerű, mivel az Európai Tanács 2007. október 18–19-i ülésén úgy határozott, hogy az EU-nak nemzetközileg vezető szerepet kell betöltenie a jogalkotás és a piacnyitás terén. Az EU részt vehet a globalizáció formálásában, amennyiben a fenntartható növekedést, a társadalmi igazságosságot és a környezetvédelmi megfontolásokat összekapcsoló fejlődési modelljét ehhez a folyamathoz köti. A lisszaboni növekedési és foglalkoztatási stratégia jobb válasz a globalizációra, mint a protekcionizmus mögé való rejtőzés.

1.3

A munkáltatók és szakszervezetek egyetértenek abban, hogy a szociális partnerek által tárgyalt „rugalmas biztonság” (3) kölcsönösen előnyös helyzetet tud teremteni a vállalatok és a munkavállalók számára. Így tehát megfelelő keretet biztosít az európai munkaerőpiacok modernizáláshoz, magában foglalva a munkajogot, az egész életen át tartó oktatás és képzés hatékony rendszereit, valamint a megőrzött és fokozott szociális védelmet. Ezen túlmenően a hatékony szociális párbeszéd (elsősorban a kollektív tárgyaláson keresztül) hozzájárul majd a munkaerőpiacok olajozott működéséhez.

1.4

Az EGSZB nyugtázza az Európai Bizottság „Az európai érdek: Siker a globalizáció korában” című közleményét (4), amelyet az Európai Tanács informális lisszaboni ülésére terjesztettek elő.

1.5

Az uniós polgárok legtöbbje igen sok belső közösségi tevékenységet illetően természetesnek veszi az egységes piac sikerét. Az egységes piac azonban nem befejezett mű, hanem, ahogy McCreevy biztos fogalmazott: „folyamatban lévő munka” (5). Az egységes uniós piac megteremtésének szükségességétől eltekintve az EU-nak most szembe kell néznie a globalizáció kihívásaival, és bátorítania kell az Unió alapjául szolgáló nyitott piaci elvek érvényesülését, egy olyan világot, ahol nincs helye a protekcionizmusnak a torzulásoktól mentes verseny keretei között.

1.6

Az EU globális küldetésének egyik feladata, hogy összehangolt szabványokat hozzon létre a tőke, áru, szolgáltatások és személyek szabad áramlásának biztosítása mellett. Ez azt jelenti, hogy az EU-ban üzleti tevékenységet folytatni kívánó harmadik országok nem kerülhetik meg a belső piac szabályait, legyen szó akár fogyasztóvédelemről, műszaki szabványokról, munkakörülményekről vagy környezetvédelemről.

1.7

A globalizációs kihívás egyik fontos eleme a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), az ILO és a világ egyre inkább függetlenebbé váló pénzügyi piacainak szerepe, egy olyan kölcsönös függőségi viszony, amely jelentőségét a 2007 második felében lezajlott pénzügyi és tőzsdeválság is megmutatta.

1.8

Az európai egységes piac önmagában nem elegendő. Az EU-nak kereskednie kell, és fejlesztenie kell kapcsolatait a világ többi részével. Ugyancsak szükséges, hogy versenyképes maradjon a munkavállalók, munkaadók és minden polgár javát szolgálva. A lisszaboni stratégiát ennek érdekében dolgozták ki, és hogy az EU versenyképesebb gazdasággá váljon a világban. Az EU-nak magának kell arról gondoskodnia, hogy megszüntesse a még meglévő belső korlátokat.

1.9

A jelen saját kezdeményezésű vélemény célja, hogy tovább ösztönözze az EU-t a globalizáció kihívásaival való szembenézésre és az abból fakadó lehetőségek kiaknázására. Európa gazdasági sikere nem protekcionizmusra épült, hanem arra a négy szabadságra, melyekre az eredeti Európai Gazdasági Közösség alapult. (Az EU továbbra sem oldotta meg néhány saját kereskedelmi korlátjának leépítését.)

1.10

Óvakodnia kellene továbbá az amerikai csapdától, azaz a bioüzemanyagok előállításának támogatásától. A WTO ellenőrzése nélkül ezek az elpazarolt támogatások elkerülhetetlenül az élelmiszerárak növekedéséhez és a világ kevésbé fejlett és fejlődő részeinek éhínségéhez vezetnek. (6))

1.11

Az EGSZB nyugtázza a szociális partnerek ajánlásait, amelyeket az európai munkaerőpiacokat érintő fő kihívásokat felülvizsgáló és elemző közös tanulmányuk tartalmaz (7), és sürgeti az Európai Bizottságot, illetve a tagállamokat a szóban forgó ajánlások figyelembevételére.

1.12

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság lisszaboni informális tanácsülésen kiadott közleményét (8), és különösen támogatja az Unió és a tagállamok számára megállapított négy stratégiát: K+F és innováció, megfelelő vállalkozási környezet, beruházás az emberi erőforrásokba, valamint energia és éghajlatváltozás. Mind a négy területen el kell azonban mélyíteni a reformmenetrendet ahhoz, hogy a növekedés és foglalkoztatás terén kihasználhatók legyenek a tényleges lehetőségek.

1.13

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy biztosítsák a szociális partnerek szoros bevonását a rugalmas biztonságra vonatkozó politikai intézkedések nemzeti szintű tervezésébe és végrehajtásába.

1.14

Az EU vállalati és munkavállalói nem szenvedhetnek hátrányt harmadik országbeli versenytársakkal szemben egyszerűen amiatt, mert az EU vezető szerepet kíván játszani a haladó környezetvédelmi gyakorlatok terén.

1.15

A megoldás a határozott és egységes közös uniós fellépés a globális felmelegedésről folytatott nemzetközi tárgyalásokon és a normákat megsértő országokra gyakorolt nyomás.

2.1

Az Európai Bizottságnak az októberi állam- és kormányfői ülés kapcsán kiadott közleménye a 2005 októberében Hampton Court-ban tartott informális találkozó nyomon követése, ahol is a globalizációnak az innováció, energia, migráció, oktatás és demográfiai területein jelentkező kihívásai kerültek napirendre. 2007-ben egyetértés mutatkozott abban, hogy Európát a klímaváltozás problémáinak megoldására irányuló globális erőfeszítések élvonalába állítsák, valamint a biztonságos, fenntartható és versenyképes energia céljait szolgáló európai politikát valósítsanak meg, azaz, Európát tulajdonképpen a harmadik ipari forradalom küszöbére állítsák.

2.2

Egyre erősödik a globalizációnak, valamint előnyeinek és az általa okozott nehézségeknek a jelenléte a köztudatban. Némelyek örömére, mások félelmére, a globalizáció megkérdőjelezte a világgazdaság néhány, világháború utáni alapvető feltételezését (például az USA dominanciájára vonatkozóan), és azt is, hogy a kormányok hogyan segíthetnek polgáraiknak a változások elfogadásában. A „globalizáció” lehetőséget és egyben kihívást is jelent az EU számára.

2.3

Az európai integráció 50 éve soha nem látott mértékben fűzte egymáshoz a tagállamok gazdasági sorsát, egyben példanélküli társadalmi fejlődést is hozva. A következő szakasznak azt kell célul kitűznie, hogy az EU képessé váljon a globális gazdaság fejlődési trendjeinek irányítására, és európai értékeken alapuló nemzetközi szabványokat hozzon létre.

2.4

A monetáris unió és az euró sikere eddig, és a jövőben is elő fogja segíteni a mélyebb piaci integrációt és a belső piac megerősödését. Az alacsony infláció, az alacsony kamatlábak, az olcsó és átlátható tranzakciók és a nagyobb mértékű pénzügyi integráció által fémjelzett gazdasági környezet élénkíti a határon átnyúló kereskedelmet és az EU-ba irányuló befektetéseket, valamint segít az európai vállalatoknak a globális versennyel való szembenézésben. Kifelé pedig az euró védelmet nyújt a pénzügy piacok jelenleg tapasztalható erős ingadozásai ellen, és csillapítja az – elsősorban az új, feltörekvő óriások hatalmas keresletéből adódó – globális élelmiszer- és energiapiaci áremelkedések hatásait. Mindazonáltal az euró erősségének a fundamentális gazdasági helyzetet kell visszatükrözni. Az euró gyors erősödése a piacokon – amit az EKB túl magas irányadó kamatlába is elősegít, amely olyan monetáris politikákhoz kapcsolódik, amelyek a világ más részein kompetitív értékcsökkenésekhez kötődnek – veszélyt jelent az EU prosperitására nézve. Súlyos hátrányt képez azon európai vállalatok számára, amelyek euróban termelnek, és dollárban adnak el, megteremtve ezzel a tevékenységáthelyezések kockázatát.

3.2

A közvetlen szabadkereskedelmi megállapodások mellett az EGSZB más innovatív megoldási lehetőségeket is lát az újra és újra előforduló gyakorlati nehézségek bilaterális alapokon történő orvoslására: utalhat itt az április 30-i EU–USA csúcstalálkozó után létrehozott Transzatlanti Gazdasági Tanácsban folyó vitákra. A Tanács november 9-i első ülésén jó kezdeti lépéseket tettek az EU legnagyobb gazdasági partnerére vonatkozó jobb kereskedelmi és beruházási feltételek biztosítása felé. A tárgyalt témák nem feltétlenül kell, hogy érdekeljenek más kereskedelmi blokkokat, és ez magyarázza az ilyen bilaterális egyezmények fontosságát. (A hírek szerint mindkét oldalon jelentős lépéseket tettek a kereskedelem és beruházások előtti korlátok leépítésében és a szabályozási terhek csökkentésében.)

A megállapodások által szabályozott kérdések és területek a következőket érintik:

3.3

Az Európai Uniónak továbbá mélyítenie és erősítenie is kellene gazdasági együttműködését az olyan szomszédos országokkal, mint Ukrajna, valamint Oroszországgal is. Oroszország WTO-hoz való csatlakozása, az EU–Oroszország közös gazdasági térség, valamint az új EU–Oroszország keretszerződés fontos mérföldköveket jelentenek egy igazán stratégiai jellegű gazdasági partnerség felé vezető úton. Ennek a megerősített együttműködésnek elő kellene készítenie a talajt egy olyan közös gazdasági térségről folytatandó jövőbeli tárgyalások számára, amely ösztönözné a tőke, az áruk, a szolgáltatások, a személyek, a tudás és a technológia szabad áramlását.

3.3.1

Mivel a stratégiai gazdasági partnerség átfogó kérdéseit csak részben válaszolja meg a WTO-hoz történt csatlakozás, az EU-nak és Oroszországnak jövőbeli gazdasági kapcsolatait – amennyire lehetséges – a WTO-n túlmutató struktúrákra kellene építenie a tágabb értelemben vett Európa érdekeit szolgáló közös gazdasági térség létrehozása érdekében. Ehhez arra van szükség, hogy az EU és Oroszország határozottan elkötelezzék magukat amellett, hogy a hagyományos szabadkereskedelmi megállapodások keretében tárgyaltaknál sokkal átfogóbb és szélesebb körű kérdésekkel is foglalkoznak majd.

3.3.2

Az EU és Oroszország közötti megállapodásnak többek között a következő területekre kellene vonatkoznia: a határokon átnyúló beruházások nemzeti szintű kezelésére vonatkozó közös rendelkezések, a vámok megszüntetése, a nem vámjellegű korlátok leépítése, a szabályozás összehangolása, a szabványok kölcsönös elismerése és a megfelelőségértékelés, a kereskedelem előmozdítása és a vámkezelés, együttműködés a verseny terén, a szolgáltatások liberalizációja, közbeszerzés, higiéniai és növény-egészségügyi ellenőrzés, a szellemi tulajdonjogok védelme, vitarendezés, valamint a nemzetközi számviteli normák használata. Arra, hogy egy ilyen átfogó megállapodás milyen kérdéseket szabályozhat, például az Európai Gazdasági Térségi Megállapodások keretében találhatunk további példákat.

3.5

A globalizáció felgyorsította a változásokat a technológiák, az új ötletek, a munka- és életmódunk terén. Az EGSZB mindig is támogatta e célokat, és úgy véli, hogy ha Európa fel tudja szabadítani innovációs és kreatív képességeit, akkor – különösen szem előtt tartva az európai értékeket és a kulturális sokféleséget – hatást gyakorolhat a világ változásának irányára is.

1.

Az EU önmagában nem fordíthatja meg a globális felmelegedés folyamatát, és az EU intézkedéseinek végső hatását minden bizonnyal semmissé teszi, ha más országok nem tesznek lépéseket az energiafelhasználás és a kibocsátás ellenőrzése terén.

2.

Az EU-nak nem szabadna gyártóinak versenyképességét hátrányosan befolyásolnia, akiknek a magasabb környezetvédelmi adók megfizetése révén emelkednének működési költségeik, és így csökkenne globális versenyképességük. Ez továbbá az olyan beruházások áthelyezéséhez is vezethet, amelyek stratégiai fontossággal bírhatnak az EU egységes piaca számára.

3.

Az EGSZB nincs meggyőződve arról, hogy a magasabb környezetvédelmi normák új keresletet támasztanak a környezetbarát termékek kutatása terén. Az ilyen termékekkel kapcsolatos kutatások és piaci bevezetésük között szükségszerűen hosszú idő telik el. Ezalatt az energiaigényes termékek közösségi gyártóit tisztességtelen verseny révén az olyan országok gyártói kiszoríthatják a piacról, amelyek nem túl lelkesek a kibocsátásuk ellenőrzése érdekében tett lépéseket illetően.

3.10.1

A megoldás a határozott és egységes közös EU fellépés a globális felmelegedésről folytatott nemzetközi tárgyalásokon.; és a normákat megsértő országokra gyakorolt nyomás. Amennyiben az EU úgy dönt, hogy egymagában is kész emelni bizonyos környezetvédelmi normák szintjét, akkor mérlegelnie kellene a WTO előírásainak megfelelő védőintézkedések meghozatalát a köztudottan kevéssé környezetbarát országokból származó termékekkel szemben, hogy a közösségi gyártók versenyképessége ne szenvedjen hátrányt.

3.10.2

A nyílt globális kereskedelmi rendszer az EU érdekében áll. Egykor az EU-nak kellett megvédenie állampolgárait, azok érdekeit és értékeit. Ma a protekcionizmus nem lehet megoldás. A világ vezető kereskedelmi és beruházási szereplőjeként gazdasági nyitottságunk alacsonyabb termelési költségtényezőket tesz lehetővé az ipar számára, alacsonyabb árakat kínál a fogyasztóknak, versenyre ösztönzi a vállalatokat és támogatja az új beruházásokat. Ugyanakkor az is fontos, hogy az EU kihasználja befolyását a nemzetközi tárgyalásokon, hogy másokat is nyitottságra ösztönözzön: a nyitottság politikailag csak akkor támasztható alá, ha a tárgyalópartnerek pozitívan válaszolnak.

3.10.3

Az Európai Bizottságnak biztosítania kell, hogy az EU exportőrei és beruházói a nyitottság megfelelő szintjét találják a harmadik országokban, valamint olyan alapvető szabályokat, amelyek nem ássák alá saját érdekeink, illetve magas egészségügyi, biztonsági, szociális, környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szintünk megvédésének képességét.

4.1

A globalizáció és a technológiaváltás az egyenlőtlenségek növekedésének kockázatát hordozza, megnőhet a szakadék a szakképzett és a szakképzetlen munkaerő, a gazdag és a szegény nemzetek között. A legjobb megoldás, ha minden egyén és nemzet segítséget kap az alkalmazkodáshoz az oktatás és képzés minőségének és elérhetőségének minden életszakaszra vonatkozó javítása által.

4.2

Az EGSZB és a szociális partnerek kifejtették véleményüket, hogy hogyan kellene a rugalmas biztonságot úgy alakítani, hogy hatékonyabban segítse az egyéneket a munkahely-változtatások kezelését illetően a felgyorsult gazdasági változások korában.

4.3

A Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Tanácsa (13) december 5-én egy sor közös alapelvet fogadott el a rugalmas biztonságra vonatkozóan, megnyitva az utat a tagállamok előtt a rugalmas biztonság nemzeti reformprogramjaikba való integrációjához és a későbbi, a nemzeti szociális partnerekkel szoros együttműködésben történő végrehajtásához.

4.4

Az EGSZB szeretné, ha több figyelmet fordítanának a befogadás elősegítését szolgáló, és a világpiacon megkülönböztetést szenvedő csoportok számára (50 év felettiek, nők, etnikai kisebbségek és alulképzett iskolaelhagyók) egyenlő esélyeket biztosító aktív politikákra.

5.1

Az EU jelenleg a globális pénzügyi és tőzsdeválság következményeivel küzd. A monetáris unió és az EKB gyors reakciója ebben pozitív szerepet játszott. Először is az EKB a pénzügyi piacok likviditását fenntartható hatalmas tőkeinjekciókkal hozzájárult ahhoz, hogy csökkentse a bankrendszer bizalmi válságát, és a vállalati és lakossági hitelfeltételek lényeges szigorításának kockázatát. Másodsorban a devizakockázat hiánya és az alacsony országspecifikus kockázati felárak mutatják, hogy a törékenyebb EU gazdaságok is viszonylag sértetlenül vészelték át a pénzügyi piacokon zajló viharokat.

5.2

A globális pénzügyi piaci viharok és az USA-dollár gyengülése kihat Európára, például a lényegesen felértékelődött euró révén, amit az EKB irányadó kamatlábának túl magas szinten való tartása, valamint olyan monetáris politikák idéztek elő, amelyek a világ más részein történő kompetitív értékcsökkenéshez kapcsolódnak. Ez káros következményekkel fog járni az EU gazdaságára és annak középtávú kilátásaira.

5.3

A globális pénzügyi piacokon közelmúltban történt események rávilágítanak a körültekintő szabályok erősítésének, a felügyelő hatóságok és a központi bankok közötti koordináció és kommunikáció javításának, valamint az átláthatóság és a beszámolási kötelezettség ösztönzésének a szükségességére.

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/9

1.1

Az Európai Bizottság 2007. szeptember 5-i, Az eredmények Európája – A közösségi jog alkalmazása című közleményében (COM(2007) 502 final) megállapítja, hogy a több mint 9000 jogalkotási intézkedés között található 2000 irányelv egyenként 40-től 300-ig terjedő számú átültető intézkedést tesz szükségessé, valamint hogy a „jobb szabályozás” megvalósítása érdekében és azon európaiak nagy számára tekintettel, akik az említett jogszabályok alapján őket megillető jogokkal élhetnek, különös figyelmet érdemel a jogalkalmazás, annak megállapítása, hogy miért maradnak fenn továbbra is jogalkalmazási és jogérvényesítési nehézségek.

Az Európai Bizottság tehát a közösségi jog alkalmazásához és érvényesítéséhez kapcsolódó problémák kezelésére vonatkozó jelenlegi módszer javítására tesz javaslatot.

1.2

Az Európai Bizottság a jogalkalmazás javításának négy lehetséges módját is meghatározza:

1.3

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottságnak azzal a szándékával, hogy javítsa a közösségi jog tagállami alkalmazásának figyelemmel kísérésére szolgáló eszközöket.

Ezzel kapcsolatban az alábbi észrevételeket kívánja tenni:

2.1

A közösségi jog helytelen alkalmazásával és végrehajtásával kapcsolatos problémák legnagyobb részben az irányelvek átültetésének elmulasztásából származnak. Az átültetés olyan műveletként határozható meg, amellyel az irányelv címzettjeként szereplő tagállam elfogad valamennyi szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a megfelelő normatív eszközök révén hatékonyan beillessze az irányelvet a nemzeti jogrendszerbe.

2.2

A tagállamok részéről két kötelezettséget kell teljesíteni az átültetés érdekében:

2.3

Azonos kötelezettség kapcsolódik az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSz.) 34. cikkében meghatározott kerethatározatok beillesztéséhez. A kerethatározat – az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (EKSz.) 249. cikkében említett irányelvekhez hasonlóan – „az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.”

2.4

A kerethatározatok átültetése kapcsán szintén nehézségek merülhetnek fel. Viszont az EK-Szerződés 226. és 228. cikkében előírt mulasztási eljárástól eltérően az Európai Unióról szóló Szerződés az átültetés elmulasztása vagy helytelen átültetés esetén nem ír elő hasonló, az Európai Bizottság kezdeményezésére életbe lépő ellenőrzési mechanizmust. Ez természetesen semmit sem von le abból, hogy a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a kerethatározatok átültetésére vonatkozó kötelezettséget.

2.5

Meg kell állapítani, hogy a tagállamok számára még mindig nehézséget jelent az átültető jogszabályok kidolgozási eljárásainak kiigazítása, mivel azok – a látszat ellenére – összetett jogi korlátoknak vannak alávetve, illetve néha figyelmen kívül hagyják a nemzeti jogalkotási hagyományokat.

3.1

Kizárólag a tagállamok illetékesek eldönteni az irányelvek átültetésének formáját, továbbá a nemzeti bíró és a közösségi közjogi bíró ellenőrzésével maguk határozzák meg azt a módot, amely segítségével az irányelv a belső jogban joghatást fejt ki. Itt kell kiemelni az Európai Bizottságnak azt a kötelezettségét, hogy mint a szerződések őre – elsősorban a tagállamokkal szembeni intézkedések révén – ügyeljen a jog megfelelő alkalmazására és az egységes piac jó működésére, alkalmazván adott esetben az ilyen célokra rendelkezésére álló, a tagállamokkal szembeni fokozatos intézkedési lépéseket (indokolt vélemény, kereset benyújtása az Európai Közösségek Bíróságához, kényszerítő bírság). A késedelmes, hibás vagy hiányos átültetés ugyanakkor nem fosztja meg az érintett polgárokat annak lehetőségétől, hogy a közösségi jog elsőbbségének elvére hivatkozva az irányelv érvényesítését kérelmezzék a nemzeti joggal szemben.

3.2

A helyes átültetés tehát olyan kötelező erejű nemzeti jogszabályok elfogadását feltételezi, amelyeket hivatalosan kihirdetnek (1) oly módon, hogy a Bíróság megítélhesse, hogy átültetés helyett egyszerűen a közösségi jogra történő általános utalásról van-e szó (2).

3.3

Előfordul, hogy az alkotmány- vagy a közigazgatási jog általános elvei feleslegessé teszik a jogalkotási intézkedések vagy egyedi szabályozások elfogadásával történő átültetést, azonban ehhez az is szükséges, hogy: „ezek az általános alapelvek garantálják az irányelvnek a nemzeti hatóságok általi teljes mértékű alkalmazását.”

3.4

Az irányelveket tehát a lehető legpontosabban kell átültetni. A közösségi jog egységes értelmezésének és alkalmazásának biztosítása érdekében a nemzeti jogszabályokat összehangoló irányelveket lehetőség szerint szó szerint kell átültetni. (3)

3.5

Ez elméletben könnyűnek tűnik, azonban a gyakorlatban előfordul, hogy „a közösségi jog önálló fogalmainak”  (4) nincs megfelelője a tagállami jogi terminológiában, vagy pedig az ilyen típusú fogalmak – jelentésük és alkalmazási körük meghatározása érdekében – nem tartalmaznak a tagállamok jogára történő utalást (5).

3.6

Az is előfordul, hogy az irányelv olyan cikket tartalmaz, amely szerint a nemzeti átültető rendelkezéseknek az irányelvre történő hivatkozást kell tartalmazniuk vagy kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell azokhoz csatolni. A Bíróság – amely elutasítja annak a tagállami kifogásnak a figyelembevételét, hogy a hatályos nemzeti jog már megfelel az irányelvnek – szankcionálja ennek az „összekapcsolási záradék” elnevezésű klauzulának a figyelmen kívül hagyását. (6)

3.7

Az irányelvek átültetésének nehézsége azok eltérő normativitásából is fakad. Az irányelvek rendelkezéseinek lényegében két fő kategóriája van:

3.8

A „választható rendelkezések” esetében az átültetés teljességének, pontosságának, illetve hatékonyságának értékelése nem terjed ki maguknak a nemzeti intézkedéseknek a formájára, hanem csupán az irányelv céljai megvalósításának biztosítására irányuló nemzeti intézkedések tartalmára.

3.9

Amennyiben „normatív/feltétel nélküli rendelkezésekről” van szó, az Európai Bizottság és a Bíróság több figyelmet fordít a nemzeti intézkedések és az irányelv intézkedései közötti formai megfelelésre.

3.10

Egyes tagállamok számára márpedig az alábbiakban összefoglalható komoly nehézséget jelent a „normatív/feltétel nélküli rendelkezéseket” átültető jogszabályok megfelelő formájának megtalálása: „a jogszabályok egyértelműsége érdekében az új rendelkezések megállapítását a jogszabályszövegek rendszeres megtisztításának kell kísérnie annak érdekében, hogy elkerüljék a fölösleges – vagy ami még rosszabb – ellentmondó rendelkezések fennmaradását. Meg kell tehát találni a megfelelő egyensúlyt az érintett rendelkezések túl aprólékos átírása és azok rendkívül elnagyolt felülvizsgálata között. Ez bizonyos nehézségek forrásává válhat.”  (7)

4.1

Az átültető intézkedések formájára vonatkozó technikák kiválasztása aszerint változik, hogy az érintett rendelkezések „választhatók” vagy „normatívak/feltétel nélküliek-e”:

4.2

Végül technikai jellegű rendelkezések – így az irányelv tárgyak vagy formanyomtatványok mintáit tartalmazó, vagy gyakran módosított mellékletei – esetében a tagállamok hivatkozás segítségével is átültethetik azt.

4.3

Hollandia, Szlovákia, Ausztria, Finnország és Észtország a komitológiai eljárás keretében elfogadott irányelvekkel gyakran módosított irányelvek technikai mellékletei esetében alkalmazza a hivatkozás segítségével történő átültetést.

4.4

Könnyen megállapítható, hogy az irányelvek eltérő normatív tartalma miatt nem olyan egyszerű az átültetés végrehajtása, mint amilyennek tűnik. Ez az eltérés a nemzeti átültető eljárások különbözőségéhez vezet.

4.5

Így az Egyesült Királyság a „negative declaration” elnevezésű gyorsított eljárást alkalmazza az átültető jogszabályok elfogadására. Ennek folyamán a kormány benyújtja a parlamentnek az átültető jogszabálynak a minisztériumok közötti egyeztetés során elfogadott szövegét, amelyről ellenkező kérés hiányában nem folytatnak vitát.

4.6

Belgium – abban az esetben, ha az átültetés határideje miatt átültető jogszabály gyors elfogadása szükséges – a valamennyi jogszabályra alkalmazandó sürgősségi eljárást alkalmazza.

4.7

Más tagállamok ezzel szemben nem rendelkeznek az átültető jogszabályok elfogadására irányuló, hasonló gyorsított jogalkotási eljárással. Németország, Ausztria és Finnország tartozik ezen államok közé.

4.8

Franciaországban nem létezik a különböző átültetendő irányelvek tartalmától függő – akár egyszerűsített jogalkotási, akár rendeleti úton megvalósuló – megkülönböztetett jogalkotási eljárás.

—

a legfontosabb kérdés annak meghatározása, hogy közösségi szinten hogyan alkothatók olyan jogszabályok, amelyeket könnyebb átültetni, és amelyek a vállalatok tevékenysége és a polgárok élete szempontjából nélkülözhetetlen fogalmi következetességgel és viszonylagos stabilitással rendelkeznek,

—

az irányelvtervezet vitájának kezdetétől – az Egyesült Királyság példájára – pontos és folyamatosan frissített megfelelőségi táblázat összeállítása segítségével az átültető jogi eszköz kiválasztásának megelőlegezése,

—

az irányelvnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételétől kezdve az átültetési eljárás meggyorsítása azáltal, hogy – az Európai Bizottság közleményében tett javaslatnak megfelelően – a nemzeti koordinációt átengedik egy olyan nemzeti kapcsolattartónak, amely az e célra létrehozott adatbázissal, vagy akár az irányelv átültetésére rendelkezésre álló határidő lejártát néhány hónappal megelőzően működésbe lépő sürgősségi riasztórendszerrel rendelkezik. Belgiumban, Magyarországon és Hollandiában ez már így működik,

—

pontos és feltétel nélküli rendelkezések vagy fogalommeghatározások esetében az átmásolással történő átültetés előnyben részesítése,

—

az irányelv normatív/feltétel nélküli rendelkezéseire – így a mellékletben található, az irányelv hatálya alá tartozó termékeket, anyagokat, tárgyakat, illetve formanyomtatványok mintáit, és tanúsítványokat tartalmazó listákra vagy táblázatokra – való célzott utalással végzett átültetés elismerése. Az utalásnak feltétlenül célzottnak kell lennie, mivel a Bíróság úgy véli, hogy az a nemzeti jogi rendelkezés, amely csak az irányelvre való általános utalást alkalmaz, nem tekinthető érvényes átültető jogszabálynak. (9) Hollandia, Szlovákia, Ausztria, Finnország, valamint Észtország támogatják az irányelvek technikai mellékleteinek ezen a módon végzett átültetését,

—

a nemzeti átültető eljárások kiigazítása az adott irányelv alkalmazási körétől függő gyorsított eljárás alkalmazásával, anélkül azonban, hogy elhanyagolnák a normatív szövegek elfogadásához kapcsolódó kötelező belső konzultációkat.

6.1

A közösségi jog alkalmazásának az Európai Bizottság követelésének megfelelő javítása olyan ésszerű célkitűzés, amelynek megvalósítása legnagyobbrészt azokra a tagállamokra hárul, amelyek – megállapításaink szerint – az első látásra szembetűnőnél bonyolultabb problémákkal szembesülnek.

6.2

A tagállamok az irányelvek átültetését nem használhatják fel ürügyül a közösségi jogszabályok által nem közvetlenül érintett nemzeti jogszabályaik felülvizsgálatához („gold plating”) vagy ahhoz, hogy egyes nemzeti jogi rendelkezések megszorító irányú módosításával – azaz az úgynevezett „downgrading” alkalmazásával – korlátozzák az állampolgárok vagy a vállalatok jogait, miközben „Brüsszelre” hárítják a felelősséget a változtatásokért.

6.3

A tagállamoknak rendszeresebben meg kellene ragadniuk az elsődleges jog/a szerződések által kínált azon lehetőséget, hogy az irányelveket – elsősorban szociális és gazdasági tartalmúak esetében – kollektív tárgyalások útján ültessék át; az átültetés előkészítése során – a tematikától függően – ki kellene kérni a civil társadalom szervezeteinek véleményét (10) a nemzeti jog ezzel kapcsolatban szükséges módosításairól vagy kiegészítéseiről. E tárgyalási és konzultációs eljárásoknak elő kell segíteniük, illetve meg kell könnyíteniük a közösségi jognak a civil társadalom támogatása segítségével történő későbbi alkalmazását. A civil társadalommal a nemzeti átültetési intézkedések elfogadása előtt történő konzultáció ugyanis körültekintőbb nemzeti döntéshozatalt tesz lehetővé, hiszen így az állami hatóságok megismerhetik a szociális partnerek, a szakértők, vagy az átültetési intézkedések végrehajtása által érintett ágazatok szakmai szereplőinek véleményét. A konzultáció kétségtelen pedagógiai erénnyel bír, mivel lehetővé teszi, hogy ezek a szereplők jobban megismerhessék az elkövetkező reformok tartalmát. Így például az Egyesült Királyság, Dánia, Finnország és Svédország kikéri a szociális partnerek és a konzultatív szervezetek véleményét: elküldi nekik az átültetés szövegét, valamint a szöveghez kapcsolódó konkrét kérdéseket.

6.4

Érdemes lenne jobban figyelembe venni több tagállam belső alkotmányos berendezkedését (szövetségi államok, regionális decentralizálás, valamint a szuverenitás állam alatt elhelyezkedő egységre történő átruházásának más módjai); különösen a területi szervekre ruházott jogköröket érintő közösségi rendelkezések (regionális politika, legkülső régiók és szigetek stb.) esetében időnként meg kellene hosszabbítani az átültetés határidejét.

6.5

A nemzeti parlamentek, illetve a regionális parlamentek vagy közgyűlések (például a skót, a belga, vagy a német tartományi parlamentek és közgyűlések) különösen érintettek és felelősek azon közösségi jogszabályok átültetése tekintetében, amelyek olyan jogterületekre vonatkoznak, ahol döntési vagy konzultatív hatáskörrel rendelkeznek; az e célból létrehozott bizottságoknak meg kell hallgatniuk a szakértőket és az érintett ágazatokban működő civil szervezetek képviselőit, illetve az átültető jogszabálytervezet vizsgálatának megtervezésére irányuló különleges jogkörrel kell rendelkezniük annak elkerülésére, hogy a nemzeti átültető rendelkezések vizsgálatának ütemezése a sürgős nemzeti jogszabályok miatt kicsússzon a megadott határidőből. Viszont a határidőben át nem ültetett irányelvek „készletének” drasztikus csökkentése érdekében számos olyan projekt esetében alkalmazhatók sürgősségi intézkedések (a jogalkotásnak a végrehajtó hatalomra történő átruházása), amelyek tekintetében nincs alapvető nézeteltérés a politikai pártok között.

6.6

Egyes tagállamok már létrehoztak az átültető jogszabályok elfogadására vonatkozó eljárások gyorsítására irányuló rendszereket, más tagállamok az átültetés minőségének javítását célzó technikákat dolgoztak ki, ismét mások pedig az útkeresés szakaszában vannak, és esetükben további kiigazításokra lesz szükség. A minisztériumok és a parlamentek például felállíthatnának az átültetést vizsgáló szolgálatokat, melyek feladata az átültetés vezetése/irányítása lenne. Ez a közpolitika korszerűsítésének esélyeként fogható fel, nem pedig a közösségi intézmények – illetve elsősorban az Európai Bizottság – által alkalmazott kényszerként. Más szóval: valamennyi szereplőnek teljes mértékben vállalnia kell az európai integrációban játszott szerepét és felelősségét. (11)

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/13

1.1

Az Európai Bizottság európai parlamenti és tanácsi határozatra vonatkozó javaslatának célja a 76/769/EGK tanácsi irányelvnek öt egymáshoz nem kapcsolódó anyag forgalomba hozatalát és felhasználását érintő új korlátozások tekintetében történő módosítása. Ezek közül négy szerepelt az 1994 és 2000 között összeállított eredeti elsőbbségi listákon. A javasolt intézkedések csak a lakosságot érintő kockázatokkal foglalkoznak. Az utolsó anyagot, az ammónium-nitrátot azért sorolták ide, hogy az ammónium-nitrát-alapú műtrágyák mindennapi kezelése biztonságosabb legyen a gazdák és a forgalmazók számára. A lépés továbbá – különösen a robbanóeszköz-prekurzorokhoz való hozzáférés korlátozása révén – terrorizmusellenes célokat is szolgál. Ez utóbbi kihat a kiskereskedelmi és a lakossági értékesítésre is.

1.2

Az EGSZB a javaslatok egy részét támogatja, de nem mindegyiket. Az egyes anyagokra és az őket tartalmazó készítményekre vonatkozó részletes indoklások az 5.-től a 9.9.-ig terjedő pontokban találhatók.

1.3

Az EGSZB elismeri, hogy ez a 76/769/EGK tanácsi irányelv (majdnem) utolsó módosítása, mielőtt az 1907/2006/EK (REACH) rendelet 2009. június 1-jén a helyébe lép. Azonban akárcsak a többi módosítás tekintetében, sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy így egymással kapcsolatban nem álló anyagokat és készítményeket tárgyalnak együtt, és rámutat arra, hogy hosszú idő telt el azóta, hogy ezek a 793/93/EGK tanácsi rendelet értelmében felkerültek az „elsőbbségi” anyagok listájára. Ha ez annak tudható be, hogy az Európai Bizottság vagy más illetékes szervek, köztük a Helsinkiben nemrégiben megnyitott Európai Vegyianyag-ügynökség forrás- vagy szakértelemhiánnyal küszködik, ezt mihamarabb, és mindenképpen még 2009. június 1-je előtt orvosolni kell. A gyártóknak emellett el kell ismerniük, hogy kötelesek a kockázatértékelés során kellő időben idevágó információkat szolgáltatni. Ha ezt nem tartják be, az eredmények rövid úton értelmüket vesztik.

1.4

Végül az EGSZB egyértelműen támogatja a Tanács terrorizmus elleni küzdelemről szóló nyilatkozatát és az erre épülő számos egyedi fellépést. Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy kulcsszerepet kell játszania ebben a folyamatban, és jelenleg egyszerre több, a témához kapcsolódó véleményen is dolgozik. A tartós biztonság megvalósítása szempontjából alapvetően fontos, hogy egyetértés szülessen arról, hogy mely fellépések arányosak, és mely jogalkotási eljárást kellene követni annak biztosítása érdekében, hogy az összes érintett időben és eredményesen reagálni tudjon.

2.1

A vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK rendelet 2009. június 1-jén lép hatályba. Ez számos meglévő tanácsi és európai bizottsági rendeletet és irányelvet – köztük az egyes veszélyes anyagok és készítmények forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló, 1976. július 27-i 76/769/EGK tanácsi irányelvet – hatályon kívül helyez, és a helyükbe lép. Az irányelv – amelyet a tárgyalt javaslat módosítani kíván – szándéka a belső piac védelme és ezzel egy időben a fogyasztók egészségének és a környezet magas szintű védelmének biztosítása.

2.2

A 76/769/EGK tanácsi irányelv I. melléklete lefekteti az egyes veszélyes anyagok és készítmények forgalomba hozatalára és felhasználására vonatkozó azon egyedi korlátozásokat, amelyeket az elmúlt 30 év során fogadtak el és vezettek be. 2009. június 1-jétől fogva ezek lesznek az 1907/2006 (REACH) rendelet XVII. mellékletének sarokkövei.

2.3

A 76/769/EGK tanácsi irányelv több korábbi módosítása (azaz további korlátozó intézkedésekkel való kiegészítése) tagállamok általi végrehajtást igénylő irányelvek formájában történt. Az Európai Bizottság ezúttal határozatot javasol, amely nem igényli, hogy a tagállamok átültessék nemzeti törvényekbe, amelyeket 2009. június 1-jén, az 1907/2006/EK (REACH) rendelet hatálybalépésekor egyébként is hatályon kívül kellene helyezni.

2.4

Értesüléseink szerint néhány hónapon belül végleges, szintén határozatra vonatkozó javaslatot terjesztenek elő a 76/769/EGK tanácsi irányelv tekintetében, a diklór-metán forgalomba hozatalának és felhasználásának korlátozására vonatkozóan. A veszélyes anyagok és készítmények forgalomba hozatalának és felhasználásának korlátozására irányuló minden további javaslat az 1907/2006/EK (REACH) rendeletre vonatkozik majd.

2.5

Általában a 793/93/EGK tanácsi rendeletben foglalt bizonyos „elsőbbségi anyagok” értékelési eredménye alapján választották ki, hogy mely anyagok (és őket tartalmazó készítmények) forgalomba hozatalát és felhasználását szükséges korlátozás alá vetni. Négy elsőbbségi listát állítottak össze – az utolsó 2000. október 30-án készült el –, az ezeken szereplő anyagokat a tagállamok illetékes hatóságainak értékelniük kell. A felsorolt 141 anyag közül 83-ról már elkészült a végleges kockázatértékelési jelentés (RAR). Ezek közül 39-et értékeltek a megfelelő uniós tudományos bizottságok, és az eredményeket közzétették a Hivatalos Lapban. 22 anyag esetében korlátozó intézkedéseket fogadtak el. A tárgyalt javaslatban további négy anyagra (az alább, az 5.–9.9. pontban meghatározott és tárgyalt 2-(2-metoxietoxi)etanol (DEGME), 2-(2-butoxietoxi)etanol (DEGBE), metilén-difenil-diizocianát (MDI) és ciklohexán) vonatkozó korlátozó intézkedések szerepelnek.

2.6

Az e rendelet tekintetében tapasztalható lassú előrehaladást nevezték meg annak legfőbb okaként, hogy az 1907/2006 (REACH) rendeletben az összes „létező” anyag vonatkozásában új megközelítést vezettek be. 2009. június 1-jével tehát a 793/93/EGK tanácsi rendelet is hatályát veszti.

2.7

Az eredeti négy elsőbbségi listán nem szereplő számos anyag esetében is elkészítették az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt hatásaikról szóló értékelést, és/vagy javasolták azok forgalomba hozatalának és felhasználásának korlátozását, minthogy a tagállamok újonnan felmerült problémák megoldását kérték. Az ammónium-nitrát is ezek közé tartozik.

2.8

Az ammónium-nitrát esete különleges és egyedi, amennyiben jellemzői jól ismertek, ezért szükségtelen volt vizsgálatot folytatni az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt hatásairól. Világszerte évek óta nagy mennyiségben használják nitrogénalapú műtrágyaként, és nem jelent váratlan kockázatot sem a munkahelyen, vagyis a szakmai felhasználókra nézve, sem pedig a fogyasztókra a háztartásban használatos mennyiségben való alkalmazás során. Sajnálatos módon ez az anyag hatékony, olcsó és széles körben alkalmazott robbanóanyag-összetevő is, amelyet ipari vagy katonai célokra legálisan, és terroristák illegálisan is felhasználnak. A 76/769/EGK tanácsi irányelv éppen ezért kívánja korlátozni forgalomba hozatalát és felhasználását.

2.9

Lehetett volna más alapot is választani egy terrorizmussal és robbanóanyag-prekurzorokkal foglalkozó jogszabályhoz, de a jelenlegi EU-Szerződés értelmében ez az összes tagállam egyhangú beleegyezését igényelte volna. A Lisszaboni Szerződés – ha már minden tagállam ratifikálta – módosít ezen az eljáráson, de erre még várni kell.

2.10

Tudomásunk szerint az 1907/2006/EK (REACH) rendelet XVII. mellékletét valószínűleg további kábítószer- és robbanóanyag-prekurzorokkal egészítik ki, ezért ezt az eljárási módot jelenleg megfelelőnek tartjuk.

2.11

A fentiek a „létező” anyagokra vonatkoznak, azaz arra a 100 195 anyagra, amelyek 1971. január 1-je és 1981. szeptember 18-a között jelen voltak az Európai Közösség piacán. Ezeket a Létező Kereskedelmi Vegyi Anyagok Európai Jegyzéke (EINECS) tartalmazza, melyet 1990-ben tettek közzé a Hivatalos Lapban. Az 1981. szeptember 18-a után a piacon megjelenő anyagok „új” anyagnak minősülnek, és az emberi egészség és a környezet védelme érdekében részletes, forgalomba hozatal előtti értesítéshez kötöttek.

3.1

Az Európai Bizottság javaslata az emberi egészség védelmét célozza – különös tekintettel a fogyasztókra –, megőrizve ugyanakkor a 793/93/EGK tanácsi rendelet értelmében összeállított 1994. május 25-i, első elsőbbségi listán szereplő három anyag (DEGME, DEGBE és ciklohexán), valamint az 1997. január 27-i, harmadik elsőbbségi listán szereplő egy anyag (MDI) belső piaci forgalmazását.

3.2

Az Európai Bizottság az 1999. október 12-i 1999/721/EGK ajánlásának, valamint számos anyag kockázatértékelésének eredményeiről és kockázatcsökkentési stratégiájáról szóló további hasonló ajánlásoknak megfelelően egy sor egyedi és igen részletes korlátozást javasol, amelyek csak a lakossági értékesítésre vonatkoznának, és nem lennének hatással a munkahelyi feltételekre vagy a környezetre. Az iparág és a szélesebb értelemben vett társadalom által viselt költségeket minimálisnak tartja, ezért a javasolt intézkedéseket az azonosított kockázatokkal arányosnak ítéli. További adatok gyűjtését kéri az MDI-tartalmú készítmények egészségügyi hatásaival kapcsolatban.

3.3

A javaslatban egy ötödik anyag, a műtrágyaként széles körben használt ammónium-nitrát (AN) is szerepel, mivel oxidánsként viselkedhet, és különösen mivel más anyagokkal keveredve robbanóképessé válik. A javasolt korlátozások célja annak biztosítása, hogy minden AN-műtrágya közös biztonsági előírásnak feleljen meg, és hogy az illegális célú felhasználást könnyűszerrel lehetővé tévő mennyiségek csökkentése érdekében korlátozzák a lakosságnak értékesített AN-alapú termékek körét. Ezért a korlátozás a lakosság egészségének és biztonságának védelmét szolgáló intézkedésnek tekinthető. A szakmai felhasználókat (mezőgazdasági termelők és legitim robbanóanyag-gyártók) a korlátozás nem érinti. Bár a költségeket (és az előnyöket) nehéz számszerűsíteni, a javaslat az azonosított kockázatokkal (és a javasolt intézkedésekkel) arányosnak ítéli őket.

3.4

A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lépne hatályba.

3.5

A javaslatot indokolás, egy európai bizottsági belső munkadokumentum (hatásvizsgálati jelentés), a 793/93/EGK tanácsi rendeletben vizsgált négy anyag tekintetében a Vegyi Anyagok Európai Irodája által kiadott terjedelmes és részletes kockázatértékelési jelentések (RAR), valamint a vonatkozó adatok előkészítésében és értékelésében segédkező különböző tudományos bizottságok és egyéb szervek által készített – mind megerősítő, mind bíráló – további dokumentumok kísérik.

4.1

Akárcsak a 76/769/EGK tanácsi irányelv több korábbi módosítása, ez a javaslat is egymáshoz nem kapcsolódó anyagokról szól, így az egyértelműség kedvéért külön tárgyaljuk őket.

5.1

A DEGME magas forráspontú, vízzel elegyíthető glikol-éter, a szintetikus kémiában jellemzően közbenső vegyi anyagként használják, számos háztartási dekorációs termékben segédoldószerként, valamint alacsony hőmérsékletet tűrő jegesedésgátlóként, például a sugárhajtómű-üzemanyagokban. A holland kormány számára készített, 1999 júliusában elkészült RAR szerint az 1990-es évek elején a teljes európai termelés mintegy 20 000 tonna volt, ennek valamivel több mint a felét exportálták.

5.2

A fogyasztók a házi, „barkács”-felhasználásra értékesített festékekben és festékeltávolító szerekben történő használata révén kerülhetnek vele kapcsolatba. Amint fizikai jellemzői alapján várható, a DEGME bőrön át könnyen felszívódik, és védőöltözet rendszeres és biztosított használata hiányában bőrrel való érintkezés esetén kockázatot jelent a fogyasztókra.

5.3

A legfrissebb felmérések alapján a lakosság számára értékesített festékekben és festékeltávolító szerekben a DEGME-t ma már más oldószerekkel helyettesítik. Ezért azt kellene biztosítani, hogy az EU-ban gyártott vagy oda importált termékek esetében ez a gyakorlat továbbra is érvényben maradjon. A javaslat ezért biztosítja, hogy a határozat hatálybalépését követő 18 hónap elteltével a DEGME festékek és festékeltávolító szerek összetevőjeként kizárólag 0,1 tömegszázaléknál alacsonyabb koncentrációban dobható piacra (azaz a koncentrációja nem haladhatja meg azt a szintet, amit más, engedélyezett összetevők DEGME-vel való szennyezettsége vagy közös gyártása okoz). Ezt ésszerűnek tartjuk az érintett iparágak reagálása szempontjából. Az EGSZB ezért támogatja a DEGME forgalomba hozatalára és felhasználására vonatkozó korlátozást.

6.1

A DEGBE szintén a glikol-éterek csoportjába tartozik, a DEGME-énél kissé alacsonyabb a forráspontja, de fizikai tulajdonságaik hasonlóak, például ez is vízzel elegyíthető. Vízalapú festékekben széles körben használt oldószer, segíti a fedőréteg-képződést és növeli a tartósságot. Ennek révén pedig ritkábban kell festeni, ami összességében csökkenti az anyaggal való érintkezést. A RAR becslése szerint a teljes európai gyártás 1994-ben mintegy 46 000 tonna volt; ez 2000-re 58 000 tonnára emelkedett, ebből 33 000 tonnát festékekben használtak fel.

6.2

A RAR megállapított néhány fogyasztói kockázatot: a DEGBE-tartalmú vízalapú szórófestékek használata során belélegzett permetcseppek légúti irritációt okozhatnak. Az ecsettel vagy hengerrel való festés során keletkező pára belégzése nem jelentett toxikológiai veszélyt.

6.3

A RAR 1999-es elkészültét követően benyújtott bizonyítékok alapján, és felismerve, hogy a DEGBE-t nehéz helyettesíteni, mivel az a vízalapú festékek alapvető összetevője, arra a következtetésre jutottak, hogy a fogyasztók egészségének védelme szempontjából megfelelő volna, ha a szórófestékek DEGBE-tartalmát legfeljebb 3 tömegszázalékban korlátoznák. Ennél magasabb DEGBE-koncentrációjú festékek is forgalomba hozhatók a lakossági piacon, de a csomagoláson el kell helyezni a „Ne használja a festéket szórásra” feliratot. A megfelelő védőfelszerelést nagyobb valószínűséggel használó professzionális felhasználóknak való értékesítést ez nem érinti. Az értékesítési csatornák eléggé elkülönültnek tekinthetők ahhoz, hogy ezt lehetővé tegyék.

6.4

Ezek az intézkedések a határozat hatálybalépése után 18–24 hónappal lépnek érvénybe, ami lehetővé teszi a figyelmeztető mondatok szükséges átfogalmazását, illetve az átcímkézést. Ezt ésszerűnek tartjuk az érintett iparágak reagálása szempontjából. Az EGSZB tehát támogatja a DEGBE forgalomba hozatalára és felhasználására javasolt korlátozást, mivel az megfelelő védelmet jelent a fogyasztók egészsége és a belső piac védelme szempontjából.

7.1

Az MDI több hasonló termék (izomerek) keverékének a neve, amelyek tisztán viaszos szilárd anyagok lennének, általában azonban igen reakcióképes, viszkózus barna folyadékként kaphatók. A RAR szerint 1996-ban a világtermelés meghaladta a 2 500 000 tonnát, ebből legalább 500 000 tonna az EU-ban készült. Megfelelő alacsony fajsúlyú poliolok vagy glikolok (vagy akár víz) és habosítóanyag jelenlétében az MDI különösen gyorsan reakcióra lép, és poliuretánhabok keletkeznek. Ezek lehetnek kemény vagy lágy habok, amelyek az építőiparban és más iparágakban szerkezeti összetevőként, szigetelő-, tömítő-, öntőforma- és ragasztóanyagként széles körben felhasználhatók.

7.2

A fogyasztók elsősorban a vakolatban és a téglafalakban lévő szabálytalan hézagok tömítésére, vagy újonnan beépített ajtók vagy ablakok körbeszigetelésére szolgáló, barkácsboltokban aeroszolpalackban kapható egykomponensű habok (OCF) használatakor kerülnek vele kapcsolatba. Ez az ágazat összesen évi mintegy 10 000 tonna MDI-t vásárol fel. Ez körülbelül évi 36 millió lakossági piacra szánt és további évi 134 millió szakmabeli felhasználásra szánt palack gyártásához elegendő. Az e célokat szolgáló egyéb termékek – például ablakok körbeszigeteléséhez az üveggyapot – használata kevésbé egyszerű, és más problémákat vetne fel.

7.3

A fogyasztók bőr- és légúti expozíciója és szenzibilizációja tekintetében jelentkező kockázatokat a munkahelyi expozícióból nyert adatok alapján nem volt könnyű számszerűsíteni. Az izomereket külön-külön, tisztán nehéz beszerezni. Az, hogy az MDI felettébb gyorsan reakcióra lép a vízzel, és így egy kémiailag semleges, oldhatatlan szilárd anyag keletkezik, megnehezíti a szabványos veszélyességi vizsgálat elvégzését. A fogyasztók általi általános felhasználási mód, amely szerint egy kis, kézben tartott, fúvókával felszerelt palackból szórják az anyagot a kívánt felületre, korlátozza a rendelkezésre álló összmennyiséget. Egy átlagos palack 2–4 perc alatt ürül ki. A levegő vízpára-tartalmának jelenlétében bekövetkező gyors száradás során az MDI távozik. A szilárd végtermék kémiailag semleges és veszélytelen. A felhasználás valószínűleg egyszeri (egy adott lyuk, ajtó vagy ablak betömése, illetve szigetelése) és (a felhasználók többsége számára) nem gyakori, és semmiképpen nem vethető össze a műhelyekben jellemző mindennapos használattal. Mint minden barkácstevékenység esetében, van, aki rendszeresen használ személyes védőfelszerelést, van, aki nem.

7.4

A fentiek alapján nem meglepő, hogy – bár elméleti kockázat ugyan létezik –, nehezen vagy egyáltalán nem lehet bőr- és légúti szenzibilizációt kimutatni a lakosságnál (sőt, a megfelelő védőintézkedéseket alkalmazó munkahelyeken sem). Ez azt jelenti, hogy arányos, költséghatékony és praktikus választ nehezebb megjelölni.

7.5

Ebben a tekintetben a hatásvizsgálat helyesen mutat rá arra, hogy míg könnyű, olcsó és teljesen megfelelő polietilén kesztyűt a lakossági vásárlóknak egyszeri (alkalmi) használat céljára eladott minden palackhoz biztosítani lehet, sőt, kellene is, az ipari alkalmazásokra előírt erős neoprén- vagy nitrilkesztyűnél nem ez a helyzet. Ezzel szemben könnyű pamut pormaszkot lehetne ugyan minden palackhoz adni, de tényleges kockázat esetében hatástalan lenne – míg a minden lehetséges gázexpozíció elleni védelmet biztosító teljes gázálarc körülbelül tízszer annyiba kerülne, mint a palack, és semmi nem garantálná, hogy szükség esetén használnák is.

7.6

Az Európai Bizottság ezért azt javasolja, hogy valamennyi lakossági értékesítésre kerülő palackhoz adjanak polietilén kesztyűt (például a palackba hajtogatva), és hogy a palackokon levő címkék megfelelően hívják fel a figyelmet arra a veszélyre, hogy az MDI-re már túlérzékennyé vált személyek erre az anyagra allergikus (nem standard), az asztmában szenvedők asztmaszerű, illetve a bőrbetegek bőrelváltozásokban megnyilvánuló reakcióikat mutathatnak.

7.7

Az EGSZB támogatja az első intézkedést ezek közül, azaz azt, hogy mellékeljenek a legtöbb barkácstevékenység során feltétlenül felveendő polietilén kesztyűt. Ha azt akarjuk, hogy alkalmazható maradjon ez a fontos és arányos intézkedés, akkor ellen kell állni minden olyan követelésnek, amely szigorúbb követelményhez ragaszkodva megakadályozná a kesztyűk forgalmazását.

7.8

A javasolt további címkézés indokoltságát azonban megkérdőjelezi az EGSZB, még akkor is, ha elegendő időt adnak ennek arányos költségen történő bevezetésére. Nem világos például, hogy egy lakossági vásárló honnan tudhatná, hogy „az MDI-től különböző diizocianátokra már szenzibilizált”-e – és hogy ez miért olyan fontos. Az asztmában vagy bőrbetegségekben krónikusan (hosszú időn át) szenvedő személyek tudják, hogy szinte bármilyen háztartási vagy barkácstermék kiválthat akut (rövid ideig tartó) káros reakciót. Ilyen körülmények között a megfelelő szellőztetés és a védőöltözet (kesztyű) használata egyaránt fontos – akárcsak az a tanács, hogy a tünetek esetleges jelentkezésekor azonnal vessenek véget a termék bármilyen használatának. Ez az esetleges korábbi betegségektől függetlenül minden felhasználó számára megfogadásra érdemes tanács, amelyet fel kell tüntetni a címkén. Mivel a palackok, és így címkéik is, kisméretűek, minden ilyen tanácsnak egyértelműnek, lényegre törőnek és normális felhasználási feltételek mellett olvashatónak kell lennie. Amennyiben további kezelési vagy biztonsági utasításokra van szükség, ezeket a termékhez mellékelt füzetben kell feltüntetni.

7.9

Az EGSZB-nek szintén fenntartásai vannak a (6) francia bekezdésben szereplő, következő javaslattal szemben: „Az MDI-tartalmú készítményeket először forgalomba hozó természetes vagy jogi személyek (…) 3 éven belül adatokat gyűjtenek az MDI-tartalmú készítmények használata során fellépő légúti allergiás megbetegedések lehetséges eseteivel kapcsolatban, és az adatokat eljuttatják a Bizottság részére. Az adatgyűjtést kutatási jegyzőkönyv alapján kell folytatni, szakosított központok közreműködésével, (…) annak bizonyítása céljából, hogy nincs szükség további megszorító intézkedésekre”. Mivel az MDI-t már a hetvenes évek óta rutinszerűen használják, és ahogy már megjegyeztük, a jelenlegi gyártók, akikre nem vonatkozik ez a követelmény, jelenleg évente több mint 36 millió palackot értékesítenek, nehéz lenne másképp tekinteni erre, mint a piacra lépés nem kellőképpen indokolt akadályozására.

7.10

Az Európai Bizottság hatásvizsgálati jelentése a kockázatértékelési jelentésben megfogalmazott azon aggodalommal magyarázza ezt, hogy „a dolgozókat fenyegető, légúti allergiával kapcsolatos kockázatok (…) potenciálisan a fogyasztók számára is jelentősek lehetnek”. Ugyanennek a pontnak egy későbbi részében az a megállapítás olvasható, hogy „a méregközpontok jelenleg rendelkezésre álló információi arra utalnak, hogy az MDI-t tartalmazó termékek nem vagy csak kevés légúti allergiát okoznak a fogyasztóknál”. Függetlenül attól, hogy ez a jelentés állítólag csak korlátozottan érvényes, kétséges, hogy az Európai Bizottság javaslata konkrétabb lenne-e. Ez a javaslat ezért aránytalannak tűnik egy olyan kockázathoz képest, amely elismerten csak feltételezéseken alapul, és a széles körű alkalmazás ellenére nem támasztják alá bizonyítékok.

7.11

Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy az értékesítés és felhasználás korlátozásának ezt a részét vonják vissza. Ha vannak még jogos aggodalmak e – rövid távon mással nem helyettesíthető – termékek biztonságával kapcsolatban, ezeket a gyártókkal együtt kellene megvizsgálni, és az adatgyűjtés és -értékelés tekintetében megfelelő eljárásokat kellene követni.

8.1

A ciklohexán a benzol hidrogénezése révén igen nagy mennyiségekben előállított színtelen folyadék. Csaknem teljesen (>95 %) a nylon előállítására használt adipinsav szintézisében használják. Az egész világ termelési kapacitása meghaladja az 5 000 000 tonnát, ebből mintegy 1 500 000 tonna az EU termelési kapacitása. Ezek zárt rendszerű folyamatok, ahol alacsony a kitettségi szint. A ciklohexán természetes formában is előfordul bizonyos égéstermékekben, például dohányfüstben, nyersolajban és növényekben, valamint a benzingőzökben.

8.2

A ciklohexánt oldószerként is használják, többek között a bőr- (cipő-), gépkocsi- és építőiparban használt neoprénalapú ragasztókhoz. Ebbe beletartozik a professzionálisan, nagyban végzett padlószőnyeg-ragasztás és a lakosság által végzett hasonló kisebb javítások vagy egyéb barkácstevékenység. Az EU teljes ragasztóanyag-felhasználása kevesebb mint évi 10 000 tonna.

8.3

Ahogyan az összes szénhidrogén esetében, lényeges a jó szellőzés és a megfelelő védőöltözet vagy légzőkészülék. Szakmai felhasználás esetén ez többé-kevésbé garantálható, a lakossági felhasználók esetében azonban nem. Azonban, akárcsak az MDI-t tartalmazó készítményeknél, az értékesített termékek fizikai jellemzői lényegesen korlátozzák a kockázatokat. A gyorsan megkötő ragasztóanyagok kis mennyiségű alkalmazásokhoz ideálisak, de a nem szakemberek számára nagy mennyiségben rendkívül nehéz a megfelelő alkalmazásuk. Ezért a lakossági célra értékesített termékek csomagolási méretének korlátozása megfelelőnek és általában elfogadhatónak tűnne.

8.4

Az Európai Bizottság ezért azt javasolja, hogy a ciklohexánt neoprénalapú ragasztók összetevőjeként 650 grammnál nagyobb méretű csomagolásban ne lehessen kereskedelmi forgalomba hozni a lakosság részére. A csomagoláson fel kell tüntetni a „Padlószőnyeg-ragasztásra nem használható” és az „Elégtelen szellőzési feltételek mellett nem használható” figyelmeztetést.

8.5

A legrosszabb esetre vonatkozó forgatókönyvek – például parafatáblák belső falra történő elhelyezése – gyakorlati tesztjei arra utalnak, hogy ez megfelelően csökkentené a fogyasztók expozícióját, amely – a többi fentebb tárgyalt esethez hasonlóan – valószínűleg ritkán fordul elő, és csak rövid ideig tart. Széles körű, régóta történő alkalmazásuk ellenére nem ismeretesek neoprénalapú ragasztóanyagokkal kapcsolatos balesetek. Az intézkedések mindazonáltal a gyártók és a fogyasztók tevékenységének túlzott megzavarása nélkül bevezethetők. Az EGSZB támogatja a ciklohexán forgalomba hozatalára és felhasználására vonatkozó korlátozást, mivel arányosnak tartja a tárgyalt kockázatokkal.

9.1

Az ammónium-nitrát fehér, szilárd, granulátumformában árusított anyag, amelyet – több mint száz éve – ammóniából és földgázból állítanak elő. A világtermelés több mint 20 000 000 tonna. Jelentős nitrogénműtrágya és robbanószer-alapanyag. Ez utóbbi tulajdonsága, azzal párosulva, hogy könnyen beszerezhető és olcsó, felkeltette a terroristák érdeklődését. Más anyagokra, például dízelolajra is szükségük van, de ezek is könnyen beszerezhetőek. Az ammónium-nitrát hosszú éveken át az IRA által leggyakrabban használt robbanóanyag volt, ezenkívül Oklahomában, Bali szigetén és a Világkereskedelmi Központ elleni hírhedt bombamerényletekben is ezt használták a terroristák. A közelmúltban Londonban és más európai fővárosokban is alkalmazták szélsőséges csoportok. Az ilyen pokolgépek előállításának útmutatói könnyen megtalálhatók az interneten. Már 2 kg is pusztító hatású lehet. Úgy tűnik, eltökélt lakossági fogyasztók akár 500 kg-nál nagyobb mennyiséghez is gond nélkül hozzájuthatnak – szükség esetén többször kisebb mennyiségeket vásárolnak kertészeti szaküzletekben vagy kiskereskedelmi üzletekben. Az ellenőrzés nyilvánvalóan nehéz ezen a téren.

9.2

A szakmai felhasználók (mezőgazdasági termelők) esetében az ellenőrzés úgy történik, hogy nagyok a minimális szállítási mennyiségek (hogy ne lehessen egy-egy csomagot könnyen elszállítani vagy eltávolítani illegálisan), és a szállítási lánc valamennyi szakaszában gondos termékkövetést kívánnak meg. Ahogyan általában szállítják, az ammónium-nitrát labilis, elbomolhat, és használatra alkalmatlanná válhat. Ezért gondosan kell tárolni, és amint lehet, ki kell szórni. Ez korlátozza a más célokra is felhasználható mennyiséget.

9.3

Az ammónium-nitrát többféle (a nitrogéntartalom százalékában kifejezett) sűrűségben és más lényeges elemekkel (általában foszfor- és káliumszármazékok) keverve vagy azok nélkül kapható. Tiszta állapotában körülbelül 35 % nitrogént tartalmaz. A növények károsításának elkerülése érdekében szükség van némi hígításra. A különféle minőségű műtrágyák úgy állíthatók elő, hogy aktív elemeket vagy inaktív töltőanyagokat, például meszet kevernek a műtrágyába, vagy vegyi reakciókkal hozzák létre a lényeges összetevők kívánt arányát. A mezőgazdasági termelőknek értékesített termékek nitrogéntartalma 28 %-os vagy annál magasabb is lehet. A 2003/2003/EK rendelet előírja ezeknek a nagy nitrogéntartalmú műtrágyáknak az ellenőrzését, hogy garantálni lehessen, hogy tartalmazzák a szükséges nitrogénmennyiséget, ugyanakkor robbanásveszély nélkül, biztonságosan lehessen őket használni. Az e követelményeknek megfelelő műtrágyákat „EK-műtrágya” címkével lehet ellátni, és a belső piacokon szabadon forgalomba hozhatók. Az ezeknek a követelményeknek nem megfelelő műtrágyák nem léphetik át a határokat, és „nemzeti műtrágyáknak” tekintendők. A lakossági felhasználásra szánt termékek nitrogéntartalma általában 20–25 %. Minél alacsonyabb a nitrogénarány, annál magasabb a műtrágya-egységenkénti szállítási költség, és annál nagyobb az adott területre kiszórandó mennyiség. Noha az ammónium-nitrátot tartalmazó műtrágyákat elengedhetetlennek tartják a kereskedelmi célú mezőgazdasági termeléshez, a lakosság részére kiskereskedelmi egységeken át értékesített kisebb mennyiségek esetén nem ez a helyzet, és más termékekkel helyettesíthetők.

9.4

Az illegális robbanószereket előállítani kívánó személyek szempontjából minél nagyobb az ammónium-nitrát nitrogéntartalma, annál jobb. A mechanikus úton előállított keverékek egyszerű oldással és kristályosítással újra koncentrálhatók. A vegyi úton előállított keverékeket nehezebb vagy egyáltalán nem is lehet koncentrálni. Dániában kormányzati szakértők már 16 %-os koncentrációt is fel tudtak robbantani. Ha elegendő idő és forrás áll rendelkezésre, bármi lehetséges, bár az ugyanolyan mértékben rendelkezésre álló nyersanyagokat felhasználó konkurens termékek végül vonzóbbá válnak. Felsorolásuk megtalálható a Terroristák kézikönyvében és a lakosság számára egyéb hozzáférhető internetes oldalakon.

9.5

A 2004 márciusában Madridban elkövetett bombamerénylet nyomán az Európai Tanács nyilatkozatot fogadott el a terrorizmus elleni küzdelemről. Létrehoztak egy robbanószerek biztonságával foglalkozó szakértőkből álló munkacsoportot, amely azt a feladatot kapta, hogy dolgozzon ki cselekvési tervet a terroristák általi robbanószer-használat elleni küzdelemre. 2007 júniusában elkészült ez a terv. A 47 egyedi intézkedés egyike a robbanóanyagok prekurzoraival foglalkozó állandó szakértői bizottság (SCEEP) felállítását sürgette. Több magán- és állami szektorbeli szakértő tagja ennek a bizottságnak, amely számíthat a vegyszergyártókat és -forgalmazókat képviselő CEFIC és FECC, valamint a műtrágyagyártókat képviselő EFMA szakmai segítségére.

9.6

A jelenlegi javaslatnak az a célja, hogy a mezőgazdasági termelők (és forgalmazók) részére értékesített összes ammónium-nitrát-alapú műtrágya megfeleljen a 2003/2003/EK rendelet előírásainak, és korlátozni lehessen a lakossági értékesítésre kerülő termékek nitrogéntartalmát. Amennyiben elfogadják a javaslatot, az ammónium-nitrát „nem hozható kereskedelmi forgalomba a lakosság számára történő értékesítésre [a határozat hatálybalépését követő 18 hónappal] olyan anyag vagy készítmény formájában, amely az ammónium-nitrátra vetítve legalább 20 tömegszázalék nitrogént tartalmaz”.

9.7

Az EGSZB teljes mértékben támogatja a javaslat első felét, azaz hogy a mezőgazdasági termelők részére értékesített valamennyi nagy nitrogéntartalmú műtrágya, akár kereskedelmi forgalomba kerül a nemzeti határokon át, akár nem, megfeleljen a 2003/2003/EK rendeletnek.

9.8

A második korlátozással, a lakosság részére történő értékesítéssel kapcsolatban az EGSZB megjegyzi, hogy a mennyiségek nagyobbak lehetnek, mint ezt korábban gondolták (több mint 50 000 tonna), és hogy a műtrágyagyártókat képviselő EFMA a kevert műtrágyák (amelyek különösebb nehézségek nélkül újra sűríthetők) esetében elfogadta a 20 %-os korlátot, a kémiailag kötött termékekre viszont – amelyeknél ez sokkal nehezebb – 24,5 %-os korlátot javasolt. Mivel a SCEEP-ben jelenleg folynak a viták, ezt és bármilyen más ezzel kapcsolatos lehetőséget alaposan meg kell vizsgálni a végső döntés előtt. Függetlenül a terrorizmus elleni küzdelem egyéb elemeitől, egyértelmű, hogy a robbanószer-prekurzorokhoz való hozzáférés korlátozásában csak akkor érhető el valódi haladás, ha számítani lehet a különböző érdekelt felek – többek között a gyártók, forgalmazók, kiskereskedők és a lakosság – teljes egyetértésére és elkötelezettségére.

9.9

Az EGSZB némi sajnálkozással fogadja, hogy jogi alapként rövid távon egyedül a 76/769/EGK tanácsi irányelv áll az Európai Bizottság rendelkezésére, és hogy az intézkedéseket ezért ilyen módon kell javasolni és megvitatni. Reményét fejezi ki, hogy a Lisszaboni Szerződés teljes ratifikációja után megfelelőbb rendszer vezethető be.

10.1

Akárcsak a 76/769/EGK tanácsi irányelv korábbi módosításairól kidolgozott véleményeiben, az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ezek továbbra is egymáshoz nem kapcsolódó termékeket tárgyalnak, amelyek teljesen külön határozatokat igényelnek. Ez nem célravezető, nem helyes eljárás, és főleg nem példa a megfelelő irányításra. Nagyon reméli, hogy 2009. június 1-jétől az 1907/2006/EK (REACH) rendelet értelmében már továbbfejlesztett eljárás kerül alkalmazásra.

10.2

Az EGSZB azt is megjegyzi, hogy milyen hosszú időbe telik e módosítások konkretizálása. A prioritások első listáját 1994 májusában tették közzé. Még ha – ahogy óhajtják – a javaslatot gyorsított eljárással kezelik is, 2010 végéig csak kevés hatása lesz a piacra (sőt, azt még akkor is nehéz lesz megállapítani, hogy az emberi egészség javításának terén történt-e előrelépés). Ezeket a késéseket nehéz lenne kizárólag a gyártók számlájára írni, akiknek kockázatértékelési jelentések alapjául szolgáló adatokat kellett szolgáltatniuk, ugyanis ezek egy ideje amúgy is rendelkezésre állnak. Ha ez annak tulajdonítható, hogy az Európai Bizottság, tudományos bizottságai vagy a lakosság biztonságáért felelős más szervei, testületei nem rendelkeznek elegendő forrással, nyilvánvalóan orvosolni kell ezt a helyzetet, mielőtt 2009. június 1-jétől lényegesen megnő a – nagyrészt nem prioritásos – munkaterhelés.

10.3

Az EGSZB egyértelműen támogatja a Tanács terrorizmus elleni küzdelemről szóló 2004. évi nyilatkozatát és az erre épülő számos intézkedést, és úgy véli, hogy a civil társadalomra kulcsfontosságú szerep hárul ezen a téren. Ezért hangot ad annak a reményének, hogy hasznos partnernek és szereplőnek tekintik ebben a folyamatban, és megjegyzi, hogy jelenleg több, a témához kapcsolódó véleményen is dolgozik. Ahhoz, hogy az EU-n belül és az EU szomszédságában meg lehessen teremteni a hosszú távú béke és biztonság feltételeit, nagyon fontos, hogy egyetértés alakuljon ki abban a tekintetben, hogy milyen intézkedések tekinthetők arányosnak, és milyen jogi eljárásokat kellene követni ahhoz, hogy időben érkező, hatékony válaszokat kapjunk valamennyi érintett szereplőtől.

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/19

1.1

Az EGSZB támogatja az Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozás létrehozására vonatkozó döntést. Úgy véli, hogy a kutatásba és fejlesztésbe való beruházások ily módon történő fellendítése képes lehet megbízható referenciakeretet biztosítani a vállalkozások számára, megszüntetni a közösségi finanszírozás jelenlegi széttöredezettségét, és összehangolni a gyakran túlságosan elaprózódott kutatásokat, növelve azok hatékonyságát.

1.2

Az EGSZB helyesli a szektor megválasztását, amely egyszerre illeszkedik a lisszaboni stratégiához és – a kutatásra és fejlesztésre szánt források vonatkozásában – a barcelonai célkitűzésekhez, illetve egyéb közösségi politikákhoz is, nevezetesen a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés tekintetében.

1.3

A javaslattal kapcsolatban kinyilvánított kedvező véleményével az EGSZB elsősorban a kutatási beruházásokra és koordinációra irányuló stratégia tervezetének fontosságát szeretné hangsúlyozni az EU számára. Az EGSZB úgy véli, hogy e stratégia fontos mérföldkő lehet az európai kutatási térség kialakításához.

1.4

A finanszírozási források és szereplők sokfélesége és a mozgósított közösségi források volumene miatt azonban pontosabban meg kellene határozni a kutatás végtermékeinek felhasználását, illetve jogi helyzetét, nevezetesen a szellemi tulajdonjog, illetve a szabadalmak kérdésének vonatkozásában. Az EGSZB már korábban, az IMI és a Clean Sky közös vállalkozások létrehozásával kapcsolatban kiadott véleményeiben is felfigyelt erre a hiányosságra. A szóban forgó közös technológiai kezdeményezés esetében ez a hiányosság még kényesebb kérdésnek bizonyulhat, hiszen a végtermék iránt a piac számos konkurens vállalkozása érdeklődik majd, különös tekintettel a gépjárműgyártókra.

1.5

Végül az EGSZB a következőket tartja szükségesnek:

2.1

A vizsgált rendeletjavaslat tárgya az egyik első európai szintű magán- és közszféra közötti kutatási-fejlesztési partnerség megvalósítása, amely a hat közös technológiai kezdeményezés egyike is egyben. Ez a partnerség, amely az „Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozás” nevet viseli, stratégiai szektort képvisel az energiaellátás diverzifikációja és jövőbeli tartalékai szempontjából.

2.2

A közös vállalkozás általános célkitűzése az, hogy lehetővé tegye az iparág szereplői, a tagállamok és az Európai Bizottság birtokában lévő források közös mozgósítását a megvalósítandó kutatási programok javára.

2.3

A hagyományos koncepcióval ellentétben, amely az egyes projekteknek eseti elbírálás alapján nyújt közfinanszírozást, a közös technológiai kezdeményezések nagy volumenű kutatási programokra irányulnak, közös kutatási stratégiai célkitűzésekkel. Az új megközelítésnek köszönhetően remélhetőleg az európai kutatás eléri a kritikus tömeget, a főbb stratégiai ágazatokban megszilárdul a tudományos közösség, és a projektek finanszírozása kellően összehangolttá válik a kutatási eredmények minél gyorsabb kiaknázása végett. A közös technológiai kezdeményezések olyan kulcsfontosságú ágazatokat érintenek, amelyekben a jelenlegi pénzügyi eszközök nem elégendőek és nem is elég gyorsak ahhoz, hogy Európa bármilyen előnyös pozíciót megszerezhessen és megszilárdíthasson a globális versenyben. Olyan ágazatokról van szó, amelyekben a kutatás nemzeti, európai és magánszféra általi finanszírozása jelentős hozzáadott értéket teremthet, főként ha sikerül ösztönözni a kutatásba és fejlesztésbe való magánberuházások növelését.

2.4

Az üzemanyagcellák olyan, rendkívül nagy hatékonyságú energiaátalakítók, amelyek alkalmazása jelentősen visszaszoríthatná az üvegházhatást okozó gázok és egyéb szennyezőanyagok kibocsátását. Azáltal, hogy a hidrogénen kívül más üzemanyaggal is működtethetők, például földgázzal, etanollal vagy metanollal, rugalmasságot vihetnének az energiatermelés szerkezetébe, és döntő mértékben hozzájárulhatnának a környezet megóvásához és a környezetszennyezés elleni harchoz.

2.5

Az üzemanyagcellák és a hidrogéntechnológia területén belül az Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozás általános célja az, hogy hozzájáruljon az ágazat számára létfontosságú kompetenciák kifejlesztéséhez, erősítve Európa versenyképességét. A tárgyalt rendeletjavaslat megteremti a szükséges jogi kereteket egy hasonló típusú vállalkozás megalakításához.

2.6

Az Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozás ezen túlmenően hozzájárul az ökotechnológiai cselekvési terv (ETAP) végrehajtásához is, a COM (2004) 38 final számú közleményben bejelentett módon, amely ezt a technológiai platformot az ETAP kiemelt cselekvési területei közé sorolta.

3.1

Az energia mind ritkább kinccsé válik, és az energiaellátási források bizonytalansága állandósulni látszik, ami megkérdőjelezi az európai polgárok életminőségét és az európai vállalkozások versenyképességéhez szükséges feltételek fenntarthatóságát. E tényezők a jövőben – az állandó bizonytalanság és a folyamatosan emelkedő energiaárak kontextusát is figyelembe véve – súlyos következményekkel járhatnak.

3.2

A fenti okokból a hidrogénnel működő üzemanyagcelláknak rendkívüli tétje lehet a jövőre nézve: amellett ugyanis, hogy lehetővé teszik a rendelkezésre álló energiaforrások diverzifikálását, szennyező hatásoktól mentes energiaátalakítók is, mivel működésük egyetlen mellékterméke a vízgőz. Az egyéb típusú üzemanyagcellák, amelyek földgázzal vagy egyéb fosszilis energiákkal működnek, nagyobb energiahatékonyságuknak köszönhetően szintén hozzájárulhatnak a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentéséhez.

3.3

A hidrogén mint rugalmas energiahordozó alkalmazása hozzájárulhat továbbá az energiaellátás biztonságához, illetve az energiaárak stabilizálásához is: a hidrogén bármilyen elsődleges energiaforrásból előállítható, és ezáltal diverzifikálhatja a közlekedés terén alkalmazott üzemanyagok palettáját, mivel az ágazat jelenleg 98 %-ban a kőolajtól függ.

3.4

Globális szinten 2005-ben az üzemanyagcella-ágazat forgalma mintegy 300 millió euróra nőtt, ennek csupán 12 %-a az Európára eső rész; a kutatás területén megvalósított beruházások összegét viszont 700 millió euróra becsülik: ezek 78 %-ban Észak-Amerikában valósultak meg, és mindössze 10 %-ukra került sor Európában.

3.5

Az üzemanyagcellák és a hidrogéntechnológia ágazatának jelenlegi struktúrája Európában tehát egyáltalán nem kielégítő, jóllehet az EU már eddig is jelentős közforrásokat mozgósított az ágazatban, hiszen a téma már a 7. keretprogram „Energia és közlekedés” nevű kutatási portfoliójában is szerepelt. A kutatási célok érdekében tett európai erőfeszítések messze elmaradnak a világ más régióiban megvalósuló erőfeszítésektől. Egy közösségi tanulmány (a DG TREN „HyLights” nevű projektje) szerint Európa a jelen pillanatban legalább öt évvel el van maradva Japán és Észak-Amerika mögött az üzemanyagcellával ellátott gépjárművek tekintetében.

3.6

Ha nem kap újabb, konkrét lendületet az e téren végzett kutatás és fejlesztés, könnyen azt tapasztalhatjuk, hogy az ipari fejlődés egy olyan fontos területen, mint az üzemanyagcellák és a hidrogéntechnológia, újabb késést halmoz fel a globális konkurenciával szemben, ami negatív kihatással lehet az ágazat ipari fejlődésére és az ágazatbeli foglalkoztatásra is.

3.7

Az Európai Bizottság által szervezett konzultációk során felszínre került főbb problémák főként az ágazat fejlesztéséhez szükséges kutatások komplexitásából, valamint abból erednek, hogy nem született közösségi szinten konkrét megegyezés egy hosszú távú befektetési tervről.

3.8

Ebben a helyzetben, miközben a rendkívül magas forrásigényű innováció területén közösségi fellépésre van szükség, nyilvánvalónak tűnik, hogy egyetlen intézmény sem lehet képes egymaga sikeresen véghezvinni a szükséges kutatásokat.

3.9

A jelenleg rendelkezésre álló eszközök, amellett, hogy nem elégségesek, nem is a legmegfelelőbben kerülnek felhasználásra – ezt bizonyítják a programokon belüli üresjáratok és/vagy a felesleges kettős foglalkoztatás; ezek az eszközök nem alkalmasak arra, hogy finanszírozzanak egy, az EU szintjén meghirdetett nagyszabású kutatási programot.

3.10

Az üzemanyagcellák európai ágazata ezen túlmenően nincs megfelelően összehangolva a különböző országok és tevékenységi területek (egyetemi kutatás, új ipari vállalkozások, csúcstechnológiával foglalkozó kkv-k, stb.) között, ami megakadályozza a tudás és a tapasztalat közös hasznosítását, és ezáltal a termékek teljesítményének javításához nélkülözhetetlen technológiai fejlődést és a költségek csökkentését, melyek lehetővé tennék a potenciális új vásárlók elvárásainak való megfelelést.

3.11

Az üzemanyagcellák és a hidrogéntechnológia terén zajló kutatások európai dimenzióba emelése megkerülhetetlen döntés; úgy tűnik, ez az egyetlen lehetséges megoldás az ágazatra váró súlyos kihívásokra.

3.12

A köz- és magánszféra közötti partnerség alapján felállított közös vállalkozásnak az ágazatban folyó közösségi kutatás-fejlesztés számára ugrást kellene jelentenie egy hatékony kutatás felé, amelynek ma még nehézségekkel kell szembenéznie a kritikus tömeg eléréséhez. Ez a döntés létfontosságúnak tűnik a tagállamokban szétszórtan zajló kutatási programok töredezettségének megszüntetése érdekében, mivel e programok jelenleg nem tudják elérni a nélkülözhetetlen kritikus tömeget, nem rendelkezvén a szükséges finanszírozási eszközökkel.

4.1

A kutatási programok számára a hetedik keretprogram (FP–7) jelenti az elsődleges referenciakeretet. Ha valóban versenyképes és dinamikus gazdaságot szeretnénk, megkerülhetetlen szükségszerűség a kutatásba és fejlesztésbe való beruházások fellendítése.

4.2

Az előterjesztett rendeletjavaslat koherensnek tűnik mind a közösségi kutatási politikával, mind a lisszaboni stratégiával (versenyképesség), illetve a barcelonai célkitűzésekkel (kutatásra szánt források növelése), amelyek a GDP 3 %-ának megfelelő beruházásokat irányoztak elő 2010-ig.

4.3

Ezen túlmenően a rendelet koherensnek tűnik az Európai Energiapolitika című kezdeményezésről szóló, 2007 januárjában kiadott európai bizottsági közleménnyel, valamint az európai energiatechnológiai stratégiai tervvel (SET-terv) is, amelyről az EGSZB jelenleg készít véleményt (1), és amelynek a következő évtizedek energiatechnológiai kutatásai számára alapvető iránymutatásként kell majd szolgálnia. A rendelet mindemellett a közösségi politikák egyéb fejezeteivel – például a környezetvédelmi vagy a fenntartható fejlődési politikával – is összhangban van.

5.1

Az Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozás létrehozásáról szóló bizottsági javaslat (COM(2007) 571 final) hivatkozási alapját az 1982/2006/EK határozatban meghirdetett hetedik kutatási keretprogram (FP–7) rendelkezései adják, amelyek közösségi hozzájárulást irányoznak elő a köz- és magánszféra között a kutatási szektorban létesítendő hosszú távú, európai szintű partnerségek megvalósításához.

5.2

Ezek a közös technológiai kezdeményezés formájában megvalósuló partnerségek a korábbi európai technológiai platformok (ETP-k) által megkezdett utat folytatják.

5.3

A Tanács az „Együttműködés” egyedi programról szóló, 2006/971/EK határozatában hangsúlyozta a köz- és magánszféra közötti partnerségek szükségességét, és kijelölt hat ágazatot, amelyekben a közös technológiai kezdeményezések létrehozása minden bizonnyal alkalmas lehet az európai kutatás fellendítésére:

5.4

A fenti általános stratégia kontextusában a vizsgált rendeletjavaslat [COM(2007) 571 final] az üzemanyagcellákra és a hidrogéntechnológiára vonatkozó közös technológiai kezdeményezés végrehajtásáról rendelkezik, az Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozás elnevezésű közös vállalkozás megalapításán keresztül.

5.5

A közös vállalkozás a 2004. március 31-i, 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 22. cikke, illetve a 2004/18/EK irányelv 15. cikke szerinti, jogi személyiséggel rendelkező nemzetközi szervezet. Székhelye Brüsszelben lesz, és tevékenységét 2017. december 31-ig fogja végezni, kivéve, ha a Tanács úgy határoz, hogy a szóban forgó rendelet módosításával meghosszabbítja mandátumát.

5.6

Az Európai Bizottság tervezete a közös vállalkozás létrehozásával az alábbi célokat kívánja megvalósítani, amelyeket a közös vállalkozás – a rendeletjavaslat mellékletében található – Alapszabályának I.2. cikke fejt ki részletesen:

6.1

A javaslat egy tanácsi rendeletből áll, amelynek melléklete tartalmazza a közös vállalkozás alapszabályát. A rendelet jogalapja a Szerződés 171. cikke. A közös vállalkozás közösségi szervezetként működik, amelynek mérlege az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet 185. cikkének hatálya alá tartozik. Figyelembe kell venni, hogy a kezdeményezés jellegénél fogva az olyan köz- és magánszféra közötti partnerségek közé tartozik, amelyekhez a magánszektor legalább a közszférával azonos mértékben járul hozzá.

7.1

A közös vállalkozás alapító tagjai:

7.2

Ugyancsak taggá válhat a közös vállalkozás létrehozását követően a nonprofit kutatói szervezeteket, egyetemeket és kutatóintézményeket képviselő kutatási csoport, amennyiben létrejön jogi személyként a kutatói társadalom képviseletére.

8.1

A közös vállalkozás adminisztratív költségeit, amelyeket részletesen a rendelet 5. cikke ismertet, az alapító tagok egyenlő mértékű hozzájárulásaiból finanszírozzák.

8.2

A kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységek működési költségeit együttesen fedezik a Közösség pénzügyi hozzájárulásai és a tevékenységekben részt vevő, magánszférabeli jogalanyok természetbeni hozzájárulásai. Ez utóbbiak hozzájárulásának legalább a közösségi hozzájárulásokkal egyező mértékűnek kell lennie.

8.3

Az Európai Közösség részéről nyújtott hozzájárulás – amely az üzemeltetési költségeket és a működési költségeket fedezi – legfeljebb 470 millió EUR. Az EGSZB úgy véli, hogy ez az összeg nagyobb is lehetett volna, tekintettel a közös technológiai kezdeményezés tárgyát képező kutatás jelentőségére. Az üzemeltetési költségek becsült összege egyébként nem haladja meg a 20 millió eurót. A hozzájárulás a kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogram (2007–2013) „Együttműködés” egyedi programjára elkülönített költségvetési előirányzatból fizetendő ki az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet 54. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezésekkel összhangban.

8.4

Létrehozása esetén a kutatási csoport (lásd: 7.2. pont) hozzájárulása az üzemeltetési költségek 1/12 részét fedezi, és az Európai Bizottság hozzájárulása ennek megfelelő mértékben csökken.

8.5

A 2014 és 2017 közötti időszakban csak azokat a projekteket folytatják, amelyekkel kapcsolatban legkésőbb 2013. december 31-ig támogatási megállapodást írnak alá, kivéve, ha 2013 (a hetedik keretprogram vége) után további pénzeszközöket bocsátanak rendelkezésre.

9.1

Az EGSZB kedvezően vélekedik az Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozás megalapítására vonatkozó döntésről, és támogatja az erről szóló COM(2007) 572 final jelű rendeletjavaslatot. Mindenekelőtt hangsúlyozni kívánja a kutatási beruházásokra és koordinációra vonatkozó stratégia jelentőségét az Európai Unió számára, mivel a stratégia – e közös technológiai kezdeményezésről lévén szó – az energiaszerkezet diverzifikációjának növekedéséhez vezet, különösen a közlekedési ágazatban. (6)

9.2

Amint már korábban – az „Együttműködés” egyedi programról szóló 2006/971/EK tanácsi határozat alapján elfogadott más rendeletekről kiadott véleményeiben – is kijelentette, az EGSZB úgy véli, hogy a kutatásba és fejlesztésbe való beruházások ily módon történő fellendítése képes lehet biztos referenciakeretet biztosítani a vállalkozásoknak, megszüntetni a közösségi finanszírozás jelenlegi széttöredezettségét, és elkerülni a kutatások elaprózódását.

9.3

Az EGSZB a kezdetektől számos véleményében határozottan síkra szállt azon igény mellett, hogy az EU egyre növekvő mértékben kötelezze el magát a kutatás és a fejlesztés mellett. Mivel az összes erre irányuló vélemény felsorolása lehetetlen volna, megelégszünk azzal, hogy emlékeztessünk az időben két legközelebbi, a 2007. október 24–25-i plenáris ülésen nagy szavazattöbbséggel elfogadott véleményre, melyek tárgya a Clean Sky, illetve az ENIAC közös vállalkozás volt.

9.4

Általánosságban: az Európai kutatási térség: új perspektívák című zöld könyvről elfogadott véleményében (7) az EGSZB megerősítette, hogy „támogatja a világszínvonalú tudományos-technológiai kutatási infrastruktúrák létrehozásának célját, amely infrastruktúrákat azonban ezt követően tartósan és megbízhatóan támogatni is kell”, emlékeztetve arra is, hogy „sikerük és ésszerűségük alapfeltétele a megfelelő tagállami intézetek és egyetemi csoportosulások részvétele, valamint a műszaki projektek esetén az ipar elkötelezett szerepvállalása.”

9.5

Konkrétan: A Bizottság közleménye a Tanács és az Európai Parlament részére – Jelentés a bioüzemanyagok terén elért haladásról – Jelentés a bioüzemanyagoknak és más megújuló üzemanyagoknak az Európai Unió tagállamaiban történő használata terén elért haladásról című véleményében (8) az EGSZB erőteljesen hangsúlyozta a jelen rendelet tárgyát képező területre vonatkozó kutatási programok kifejlesztésének fontosságát.

9.5.1

Az EGSZB ebben a dokumentumban emlékeztet rá, hogy „véleménye szerint különleges figyelmet kell szentelni a kutatásnak a bioüzemanyagok, különösen a második generációs bioüzemanyagok területén, anélkül, hogy más lehetőségeket, mint például a szoláris hidrogén fejlesztését vagy a biomassza előkészítését figyelmen kívül hagynánk”.

9.5.2

Az EGSZB továbbá azt is megállapítja, hogy „noha a hidrogén biomasszából – biotechnológiai úton is – történő vagy megújuló energiaforrásokból való kinyerése terén előrehaladás történt, mégis a hidrogénmeghajtású járművek forgalmazásának és értékesítésének lehetősége az üzemanyagcellák beszerzésének magas költségeitől is függ”. Az alábbi következtetésre jut: „annak érdekében azonban, hogy a hidrogén gazdaságilag elviselhető alternatív energiává fejlődjön, az előállítási költségeket csökkenteni kell. […] Az EGSZB úgy véli, hogy támogatni kellene a biofuel cell (vagyis a kémiai energia elektromos energiává történő átalakítása érdekében biológiai katalizátorokat használó biológiai üzemanyagok) technológiáihoz kapcsolódó kutatást”.

10.1

Tekintettel a finanszírozási rendszer sokféle összetevőjére és bonyolultságára, valamint a mozgósított közösségi források volumenére, az EGSZB véleménye szerint pontosabban meg kellene határozni a kutatás végtermékeinek felhasználását és célját. E cél érdekében a szabadalmak és a szellemi tulajdonjog kérdését, amelyekkel kapcsolatban a rendeletre irányuló javaslat 17. cikke, illetve a közös vállalkozás alapszabályát tartalmazó melléklet I.24. cikke csupán általános elveket említ, pontosabban ki kellene fejteni és nyíltan meg kellene fogalmazni, hiszen ezek az „Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológia” közös technológiai kezdeményezés végrehajtásának és működésének egyik kényes kérdésévé válhatnak. Az EGSZB már korábban, az IMI és a Clean Sky közös vállalkozások létrehozásával kapcsolatban kiadott véleményeiben is felfigyelt erre a hiányosságra. A szóban forgó közös technológiai kezdeményezés esetében ez a hiányosság még kényesebb kérdésnek bizonyulhat, tekintve, hogy a végtermék számot tarthat a piac egymással közvetlenül versengő vállalkozásainak érdeklődésére, különös tekintettel a gépjárműgyártókra, amelyek közül számosan képviseltetik magukat a közös vállalkozásban. A jelentős volumenű közösségi finanszírozás miatt gondolkodni kellene olyan mechanizmusokról is, amelyek elősegítik az európai beruházás megtérülését – de legalábbis e problémának meg kellene jelennie a szóban forgó dokumentumban.

10.2

Amint az 5.2. pontban már említésre került, a közös technológiai kezdeményezések a korábbi „európai technológiai platformok” (ETP) helyébe léptek. Ez utóbbiak azonban néha nem érték el az eredeti célkitűzést, vagyis az európai kutatás stratégiai fellendítését. A közös technológiai kezdeményezések létrehozását különösen az európai technológiai platformokkal kapcsolatos esetleges nehézségek miatt határozták el. E platformok szerepe lényegében abban állt volna, hogy lényegi hozzájárulást nyújtsanak az iparnak a versenyképesség területén.

10.2.1

E szempontból az EGSZB sajnálattal állapítja meg, hogy az Európai Bizottság javaslata nem tartalmaz részletesebb ismertetést az európai technológiai platformok (ETP-k) korábbi tevékenységéről, semmiféle mérleget nem von le ezzel kapcsolatban, egyáltalán nem tesz említést az elért eredményekről, és semmilyen bibliográfiai hivatkozást nem említ velük kapcsolatban. Az ETP-kről készített alapos – a esetleges nehézségeik pontos okainak feltárását szem előtt tartó – mérleg jellegénél fogva alkalmas lehetett volna arra, hogy az új eszköz esetében elkerüljük a problémákat.

10.3

Az EGSZB megítélése szerint az „Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológia” közös technológiai kezdeményezés célkitűzéseinek megvalósításához és az új eszközben rejlő lehetőségek maradéktalan kiaknázása érdekében a következő intézkedések szükségesek:

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/24

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/24

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/25

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/25

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) úgy véli, hogy a transzeurópai hálózatok (TEN) összehangolt megközelítése azon eszközök egyikének tekintendő, amelyek az Európai Unió fenntartható fejlődésének célját szolgálják.

1.2

Az EGSZB meggyőződése, hogy a transzeurópai hálózatok összehangolt megközelítésének alkalmazása meggyorsítja a tervezett TEN-struktúrák megvalósítását, és – a különböző hálózatok közötti esetleges szinergiákat figyelmen kívül hagyó módszerekkel járó ráfordításokhoz viszonyítva – csökkenti a transzeurópai hálózatok kiépítésének költségeit.

1.2.1

Ennek tudatában az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy a közelgő félidős értékelés előkészítéseképpen dolgozzon ki javaslatokat az (összetett, azaz a kapcsolódó hálózatokat is magában foglaló) TEN összehangolt megközelítésének átfogó pénzügyi támogatásáról egy „összehangolt megközelítési alap” révén.

1.3

Az összetett transzeurópai hálózatok összehangolt megközelítésének sikeres alkalmazásához szükséges feltételeket elemezve az EGSZB arra a következtetésre jut, hogy a szinergiahatás csak az egyes ágazatok konvergenciája esetén bontakozhat ki (1). Az összehangolt megközelítés sikeres alkalmazásának hasonlóan fontos feltétele az adott hálózat alapstruktúrájának mielőbbi kiépítése.

1.4

Közvetlenül az európai bizottsági közlemény tartalmát tekintve az EGSZB ajánlja, hogy a dokumentumot egészítsék ki annak elemzésével, hogy a tizenkét új tagállam uniós csatlakozása ezekben az országokban mennyiben van hatással az összehangolt megközelítés alkalmazási lehetőségére és körére.

1.5

Az EGSZB megállapítja, hogy a transzeurópai hálózatok összehangolt megközelítése különösen fontos a következőket tekintve:

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy a TEN összehangolt megközelítésének optimális kihasználása érdekében különösen fontosak az akár európai, akár tagállami kezdeményezésre végzett tudományos kutatások. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a jelenlegi kutatások tematikus, illetve ágazati alapon tagolódnak, ezért kéri az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy az európai tudományos kutatás összes területét egybefogva dolgozzon ki és valósítson meg olyan programokat és intézkedéseket, amelyek az összetett TEN-struktúra különböző hálózatai közötti szinergiákkal foglalkoznak.

1.7

Mivel egyes uniós tagállamokban már adott az üvegszálas hálózatok egyéb országos infrastruktúrákkal (például elektromos vagy vasúti hálózatokkal) kapcsolatos technológiai célokat szolgáló alapstruktúrája, az EGSZB meggyőződése, hogy az összehangolt megközelítés megvalósításának keretében kereskedelmi szempontból (például a távközlési szolgáltatások és az adatátvitel céljából) nagyobb mértékben ki kell használni ezeket az üvegszálas hálózatokat.

1.7.1

Az EGSZB egyúttal – a helyi (települési) infrastruktúra számos uniós országban megfigyelhető intenzív fejlődését tekintve – úgy véli, hogy az összehangolt megközelítés értelmében ezen új infrastruktúrák kiépítését ki kell használni az üvegszálas hálózatok fokozott fejlesztésére és az intelligens települési infrastruktúrák (2) kiépítésére. Az intelligens települési infrastruktúra egyik alapeleme egy integrált földrajzi információs rendszer (geographic information system, GIS) kell, hogy legyen (3). Ilyen módon egy informatikai rendszer (intelligens infrastruktúra-irányító rendszer) révén adott lesz a települési hálózati infrastruktúrára vonatkozó összehangolt megközelítés.

1.8

Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság a transzeurópai hálózatok összehangolt megközelítésével kapcsolatos terveiben vegye figyelembe a megújuló gázra irányuló összehangolt technológiákat. Ezeknek – a villamosenergia-termelést a végfelhasználóhoz közelítő – technológiáknak köszönhetően csökkenthető a CO2-kibocsátás.

1.8.1

Az összehangolt megközelítés keretében törekedni kellene azon hatások kihasználására, amelyek a biotechnológia és a gázalapú energiatermelési technológiák fejlődése révén a szinergia, a koordináció és a megtakarítás terén elérhetők.

1.9

A transzeurópai energiahálózatoknak az EU balti-tengeri új tagállamok helyzetére vonatkoztatott lehetséges szinergiáit elemezve az EGSZB úgy véli, hogy az összehangolt megközelítés keretében olyan gyorsan megvalósítható intézkedést kell tenni, amely egy energiahíd segítségével biztosítja a balti-tengeri országok rendszereinek az uniós rendszerekkel való összehangolását. Ennek megvalósítása során azonban hosszabb távon (2020) fontos, hogy a szállítási hálózatok terén elkerülhetők legyenek az „elveszett befektetések” (stranded costs  (4)).

2.1

A Szerződésben (5), valamint a lisszaboni stratégiából következő növekedési és foglalkoztatási iránymutatásokban (6) ambiciózus célkitűzésként szerepel az európai közlekedési, távközlési és energia-infrastruktúrák fejlesztése, összekapcsolása, jobb összehangolása és jobb koordinációja.

2.2

A Szerződés 154–156. cikke, valamint a növekedési és a foglalkoztatási iránymutatások rögzítik az európai közlekedési, távközlési és energia-infrastruktúrák fejlesztésével, összekapcsolásával, jobb összehangolásával és jobb koordinációjával kapcsolatos célokat.

2.3

A Szerződés és az említett iránymutatások szóban forgó rendelkezései alapján született az uniós gazdaság vérkeringésének tekinthető transzeurópai közlekedési, energetikai és távközlési hálózatok elképzelése.

2.4

Annak érdekében, hogy a transzeurópai hálózatok minél hatékonyabban működjenek – különösen az Európai Unió versenyképességének megerősítésére való tekintettel –, az Európai Bizottság 2005 júliusában külön erre a célra létrehozott egy irányítócsoportot, amelynek megbízatása a transzeurópai közlekedési, energetikai és távközlési hálózatok megvalósításának támogatására összpontosító különféle közösségi fellépések jobb összehangolását célzó közös megközelítés kidolgozása volt.

2.4.1

Az irányítócsoport mindenekelőtt a következő kérdésekkel foglalkozott:

2.5

Az alábbi EGSZB-vélemény tárgya az irányítócsoport tevékenységének alapját képező, Transzeurópai hálózatok: egy összehangolt megközelítés felé című európai bizottsági közlemény (COM(2007) 135 final).

3.1.1

Az EU legutóbbi, 2007-es bővítése óta a TEN-T harminc elsőbbséget élvező projektet foglal magában; ezek megvalósulása 2020-ra várható. Az Európai Bizottság egyébiránt nemrégiben hangsúlyozta, hogy a transzeurópai közlekedési hálózatokat a szomszédos országokra is ki kell terjeszteni (7).

3.1.2

E nagy projektek megvalósulása a kezdeti ütemezéshez képest késett. Habár néhány közülük már megvalósult vagy hamarosan megvalósul (8), az elsőbbséget élvező közlekedési útvonalak építésének sebessége továbbra is túlságosan lassú. Az EGSZB egyik saját kezdeményezésű véleménye (9) részletesen vizsgálja e helyzet okait.

3.1.3

A 30 elsőbbséget élvező projektből tizennyolc vasúti, kettő pedig belvízi és tengeri hajózási projekt. Így tehát a leginkább környezetkímélő közlekedési módok élveznek előnyt. Az ECORYS által az Európai Bizottság részére készített tanulmányban (10) található térképek bemutatják a 30 kiemelt fontosságú projekt állását jelenleg, illetve a többéves pénzügyi keret végén, 2013-ban. A térképek elemzéséből kiderül, hogy a hálózat még mennyire nem teljes.

3.1.4

A jelen vélemény tárgyát képező európai bizottsági közlemény mérleget készít a TEN-T megvalósítására a 2000–2006 közötti pénzügyi időszakban rendelkezésre bocsátott pénzügyi eszközökről, és felvázolja a 2007–2013 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keret pénzügyi mechanizmusait. Ezzel összefüggésben közvetlenül az EU költségvetéséből 8,013 milliárd eurót különítettek el a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére.

3.1.5

A 2007–2013-as programozási időszakban továbbra is a FEDER és a Kohéziós Alap jelenti a közösségi fellépés legfőbb forrását a transzeurópai közlekedési hálózat projektjeinek társfinanszírozásában. Általában véve elmondható, hogy a transzeurópai közlekedési hálózathoz nyújtott közösségi hozzájárulásnak a határokon átnyúló szakaszokra és a szűk keresztmetszetekre kell összpontosulnia.

3.1.6

Az Európai Beruházási Bank (EBB) folytatja a közlekedési infrastruktúrák finanszírozását, egyrészt kölcsönökkel, másrészt pedig egy sajátos garanciaeszközön keresztül, amelynek költségvetését az EBB saját tőkéjéből származó 500 millió euró, valamint a transzeurópai közlekedési hálózat költségvetéséből származó 500 millió euró (a teljes keret 6,25 %-a) képezi.

3.2.1

2007 januárjában az Európai Bizottság a kiemelt fontosságú összekapcsolási programban értékelte az európai érdekeket képviselő projektek területén elért haladást. A villamos energia esetében a 32-ből csak 12 projekt megvalósítása halad terv szerint, és mindössze 5 tekinthető befejezettnek (11).

3.2.2

A gáz vonatkozásában jobb a helyzet: 7 projekt a 10-ből várhatóan 2010–2013 során elkészül. Ugyanakkor késik a 29 LNG-terminál (12) és gáztároló létrehozása: kilenc projektet visszavontak, öt projektnél megszakították a munkát.

3.2.2.1

Az akadozások és hiányosságok legfőbb okaként az Európai Bizottság a programtervezés és az engedélyezési eljárás összetettségét említi. További okok a nyilvánosság ellenállása, a pénzügyi eszközök elégtelen volta, valamint az energiavállalatok vertikális struktúrája.

3.2.3

A szóban forgó kiemelt fontosságú projektek teljes megvalósításához 2013-ig az EU-nak legalább 30 milliárd eurót kell beruháznia az infrastruktúrába (6 milliárdot a villamosenergia-hálózatokba, 19 milliárdot a földgázvezetékekbe és 5 milliárdot a cseppfolyósítottföldgáz-terminálokba [LNG]). A beruházások nemcsak a határokon átnyúló összeköttetések, hanem az energiatermelés szempontjából is nélkülözhetetlenek.

3.2.4

Pénzügyi támogatást, amelyet csak különleges és alaposan megindokolt esetben lehet szerezni, a TEN-E-beruházások számára az Európai Unió költségvetési eszközeiből biztosítanak: vagy a kizárólag a transzeurópai hálózatok finanszírozására előirányzott költségvetési tétel révén, vagy a kohéziós és strukturális alapokból (az alapok a költségvetés több mint egyharmadát teszik ki és a regionális fejlődés finanszírozására irányulnak, többek között az energiahálózatok terén).

3.2.5

A támogatott beruházás megvalósításával kapcsolatos lépések finanszírozása más pénzügyi eszközök (alapok, hitelek) segítségével történik. A transzeurópai hálózatok legfontosabb finanszírozási forrása az Európai Beruházási Bank. 1993 és 2005 között a transzeurópai hálózatok finanszírozására előirányzott hitelszerződések összértéke elérte a 69,3 milliárd eurót, amelyből 9,1 milliárd euró irányult az energiahálózatokra.

3.3.1

Az összes TEN-hálózat közül a távközlési hálózatok infrastruktúrájának kiépítése halad a legjobban. Jelentős eredmények köszönhetők a távközlési szolgáltatások 1988 óta zajló fokozatos megnyitásának a verseny előtt. A verseny ösztönözte a beruházásokat, az innovációt és az új szolgáltatások megjelenését, emellett a fogyasztói árak jelentős csökkenését vonta maga után.

3.3.2

A beruházások jelenleg a létező hálózatoknak az új generációs alkalmazásokra való áttérés érdekében történő korszerűsítésére, a harmadik generációs mobiltelefonok és egyéb vezeték nélküli infrastruktúrák kialakítására, valamint az EU vidéki területeinek szélessávú hálózatokkal történő ellátására összpontosulnak.

3.3.2.1

A beruházások az üvegszálas hálózatok telepítését is célozhatják, amennyiben az építési és az épületeken belüli kábelezési munkálatok költsége eléri a kiépítési költségek 70 %-át. A vasútvonalak, a közutak és az energiavezetékek kiépítése megkönnyítheti a hálózatok kialakítását a rosszul ellátott területeken.

3.3.3

Az európai távközlési hálózatokkal összefüggő egyik alapvető gond a szélessávú hálózatokhoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek megszüntetése. A városi és vidéki területek közötti ilyen jellegű különbségekre való tekintettel a tagállamoknak konkrét lépéseket kell tenniük és célokat kell meghatározniuk annak érdekében, hogy az egyenlőtlenségek 2010-re megszűnjenek.

3.3.4

A következetes tervezés és a széles sávú lefedettség kiterjesztése érdekében a különböző finanszírozási források (strukturális alap, vidékfejlesztési alap, TEN-alapok és a nemzeti finanszírozások) jobb összehangolására és integrálására is szükség van.

3.4.1

A TEN-ben rejlő szinergiák első példája a vasúti és közúti hálózatok összekapcsolása (13). Az összekapcsolásból adódó előnyöket A fő transzeurópai közlekedési tengelyek kiterjesztése a szomszédos országokra – Közlekedéspolitikai iránymutatások Európában és a szomszédos régiókban című európai bizottsági közlemény (14) mutatja be. Ezek közül a legfontosabbak a jobb térkihasználás, az építési munkálatok közös elvégzése, a táj kisebb mértékű torzítása és megbontása, közös megoldások az infrastruktúrák hatásainak csökkentésére (zajvédelem, vadfelüljáró a nagyvadak és apróvadak számára). Az ilyen összekapcsolt infrastruktúrák a költségek és a kedvezőtlen környezeti hatások mérséklésére is valós lehetőséget teremtenek.

3.4.2

A hálózat-összekapcsolások további fejlődési lehetőségeit (ilyen például a magasfeszültségű vezetékek áthelyezése a vasúti alagutakban, a távközlési – különösen az üvegszálas – kábelek vasúti sínek mentén való vezetése) egy tanulmány vizsgálta (15), amely elemezte a műszaki lehetőségeket, a projektek pénzügyi vonzatait és az eljárások összetettségét. Az alábbiakban a tanulmány következtetéseit tekintjük át.

3.4.2.1

A különböző hálózatok egymás közötti összekapcsolása tényleges előnyöket jelent – eltekintve a gázvezetékek más infrastruktúrákkal történő összekapcsolásától, mivel ennek műszaki megvalósíthatósága az átfogó biztonsági követelmények miatt nehézkesnek tűnik.

3.4.2.2

A távközlési és közlekedési hálózatok szinergiája a legígéretesebb. Minden közlekedési hálózat optimalizálható, ha saját távközlési hálózattal rendelkezik, amely a hálózat irányítására használható. Az esetek többségében a vasúti és a közúti hálózatok már rendelkeznek ilyen kommunikációs hálózattal. Bizonyos esetekben a hálózatok többletkapacitását más célra, például adattovábbításra használják fel.

3.4.2.3

Egyelőre azonban csak ritkán keresik szisztematikusan az infrastruktúra-irányító rendszer és a távközlési hálózat közötti szinergiát.

3.4.2.4

A villamosenergia-hálózatok, valamint a közlekedési és távközlési infrastruktúrák összekapcsolása révén érdekes megoldás a magasfeszültségű kábelek lefektetése a csatornák és folyók partján, a korlátozott feszültségű vezetékek (2 x 25 kV) összekapcsolása a nagy sebességű vasútvonalak vezetékei segítségével és a föld alatti magasfeszültségű vezetékek (300–700 kV) rendszeresebb összekapcsolása a közlekedési hálózatok nyomvonalával. Ezek az ajánlások nem kérdőjelezik meg az országos magasfeszültségű hálózatok összekapcsolásának sürgető szükségét, de javaslatnak tekinthetők az országos villamosenergia-hálózatok sűrűbbé tételére hosszabb, a nagy infrastruktúra-projektek megvalósításának időtartamával összhangban lévő távon.

3.5.1

A lisszaboni növekedési és foglalkoztatási stratégia szerint a transzeurópai hálózatok kialakításának összhangban kell lennie a fenntartható fejlődéssel.

3.5.2

A TEN-T kiemelt fontosságú projektjeinek többsége a környezet szempontjából kedvezőbb és kevésbé energiaigényes közlekedési módokat, így a vasutat és a vízi szállítást célozza. A transzeurópai közlekedési hálózat kiépítésének befejezése jó hatással lesz a környezetre. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor a közlekedés általi CO2-kibocsátás 2020-ra 38 %-kal lesz magasabb a mostani szintnél. Az európai bizottsági vélemény szerint a 30 kiemelt fontosságú tengely kiépítése mintegy 4 %-kal csökkenti e növekedést, ami évi 6,3 millió tonnával kevesebb CO2-kibocsátást jelent.

3.5.3

A nemzeti energiahálózatok összekapcsolása és a megújuló energiaforrások bekapcsolása minden tagállamban lehetővé teszi a jobb kapacitásfelhasználást, ezáltal pedig a kedvezőtlen környezeti hatás csökkentését.

3.5.4

A közösségi környezetvédelmi jogszabályok világos keretet szabnak a nagy projektek megvalósítása tekintetében. A transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésének közösségi iránymutatásai egyértelműen utalnak erre (16). A TEN-hez tartozó minden új infrastrukturális programot stratégiai környezeti vizsgálat alá kell vonni (17), és minden projektet egyedi alapon kell elbírálni (18). Ezek az elemzések az esetleges szinergiák felkutatásának alapjául is szolgálhatnak.

3.5.5

Minden egyes tervnek tiszteletben kell tartani a zajártalomra, a vízre, illetve a növény- és állatvilág védelmére vonatkozó közösségi jogszabályokat (19).

3.5.6

Ha egy közhasznúnak ítélt terv egyetlen alternatív megoldása sem jelent megfelelő és a közösségi jogszabályokkal összhangban álló megoldást, olyan kompenzációs intézkedéseket lehet elfogadni, amelyek lehetővé teszik a projekt megvalósítását és ellensúlyozzák az esetleges negatív hatásokat.

3.6.1

Az alapoknak a transzeurópai hálózatok megvalósítása érdekében történő összekapcsolása jelentős gondokkal, sőt konfliktusokkal jár. Az Európai Bizottság mindig is szem előtt tartotta az ugyanahhoz a projekthez különböző forrásokból érkező közösségi finanszírozások halmozásának kérdését. A transzeurópai hálózatok Európai Bizottság általi megvalósításáról szóló számvevőszéki jelentések is kiemelték ezt a kérdést.

3.6.2

A jelen EGSZB-vélemény tárgyát képező közleményben az irányítócsoport arra a következtetésre jut, hogy ki kell zárni minden lehetőséget a különböző közösségi forrásokból származó támogatások halmozására. A költségvetés átláthatóságának biztosítása és a jó pénzügyi irányítás érdekében a már elfogadott vagy az elfogadás folyamatában lévő pénzügyi rendelet és/vagy ágazati alapokmányok kizárják az ugyanazon fellépést célzó különböző közösségi pénzügyi eszközök halmozását.

3.6.3

Az európai bizottsági közlemény egyik fontos – az összekapcsolt TEN-beruházások szempontjából jelentős következményekkel járó – megállapítása szerint a strukturális vagy a kohéziós alap pénzügyi támogatását élvező operatív program részét képező projekt keretében felmerült kiadások nem finanszírozhatók más közösségi forrásból.

3.6.3.1

Ebből az következik, hogy ha például az ERTMS-berendezések vagy egy vasútvonal villamosítása keretében felmerült költségek nem élvezik a strukturális vagy a kohéziós alap pénzügyi támogatását, akkor finanszírozásuk megoldható a TEN-re elkülönített alapból. A vasútvonal kiépítését az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) vagy a kohéziós alap is finanszírozhatja. A projektek regionális szakaszokra is feloszthatóak, és azok akár az ERFA vagy a kohéziós alap, akár a TEN-re elkülönített alap társfinanszírozását is élvezhetik.

4.1.1

A gázalapú termelési technológiák (kombinált technológia (20), kapcsolt energiatermelés (21)) fejlődése a villamosenergia-hálózatok terén növeli a befektetési kockázatot (az áramszolgáltatás helyébe a földgázszállítás, valamint a helyi gázalapú kapcsolt energiatermelés és a kisméretű és mikroberendezésekben történő kapcsolt energiatermelés fejlesztése lép).

4.1.2

Az új gázszállítási technológiák fejlődése pedig a gázhálózatok terén növeli a befektetési kockázatot (a csővezetékes földgázszállítást a CNG (22)- és LNG-technológia alkalmazása révén a tengeri és közúti szállítás váltja fel).

4.1.3

A villamosenergia- és gázágazat (illetve az ágazatban tevékenykedő vállalatok) konvergenciája, vagyis a tulajdoni viszonyok, az irányítás és a szervezés területét érintő konvergencia nélkülözhetetlen a földgázfelhasználás, valamint a villamosenergia- és hőtermelés összehangolt technológiai megközelítéséhez. Ezért mielőbb fel kell hagyni az ágazatokban való gondolkodással (a villamosenergia- és gázágazat egymástól való elkülönítésével). A villamosenergia- és gázágazat konvergenciájának felgyorsítása különösen az EU új tagállamaiban (Közép- és Kelet-Európában) fontos. Figyelembe kell azonban venni az ennek során szükségszerűen fellépő szociális hatásokat az érintett – akár „új”, akár „régi” – tagállamokban.

4.2.1

Egyes uniós tagállamokban, köztük néhány új tagállamban – például Lengyelországban – is átfogó üvegszálas hálózatok épültek technológiai – villamos energiával (23) vagy vasúttal (24) kapcsolatos – célokból. Ezen hálózatok kereskedelmi célú alkalmazása már megfigyelhető (25), de rendkívüli integrációs potenciáljuk még mindig nincs kihasználva. Egyelőre a gázágazat sem használja ki ezeket a lehetőségeket. Mindenekelőtt azonban arról a potenciálról van szó, amelyet a különféle infrastruktúrákat (lásd: villamos energia, vasút) támogató technológiai üvegszálas hálózatok és a távközlési hálózat egyetlen, hatékony hálózattá történő összefonása jelent.

4.2.2

Számos uniós tagállamban, különösen az új tagállamokban jelenleg intenzíven dolgoznak a települési infrastruktúra, például a vízvezetékek és a csatornázási rendszer kiépítésén. A munkákat uniós forrásokból, mindenekelőtt a vidékfejlesztési és kohéziós alapokból származó társfinanszírozással végzik. Ez kitűnő alkalmat jelent a szóban forgó infrastruktúráknak az üvegszálas hálózatokkal való összekapcsolásához, amely az európai vidéki és kisvárosi térségek számára esély a modernizációs előrelépésre. Az imént vázolt integráció gyakorlati végrehajtását nagymértékben elősegítené, ha – például az integrált infrastruktúra kiépítésének támogatása révén – ösztönzést kapna a települési infrastruktúrák fejlesztésére irányuló uniós eszközök igénybevétele.

4.2.3

Az üvegszálas hálózat alapját képezheti egy intelligens települési infrastruktúra kiépítésének, ideértve ezen infrastruktúra különböző (intelligens) elemeinek (vízvezetékek, csatornarendszer, közlekedés, hőszolgáltatási hálózatok, közbiztonság) (műszaki) irányítását és igazgatását is (a műszaki felügyelet vonatkozásában és a szolgáltatási piacon). Az intelligens települési infrastruktúra egyik alapeleme egy integrált földrajzi információs rendszer (geographic information system, GIS) kell, hogy legyen (amelyet a település/régió igazgat, és kizárólag az adott területen tevékenykedő infrastrukturális vállalatok számára hozzáférhető). Jelenleg a GIS-rendszerben rejlik a települési infrastruktúrához tartozó hálózati rendszerek integrációjának legjelentősebb potenciálja.

4.3.1

A megújulógáz-technológiák (kisléptékű, kapcsolt energiatermelő technológiák (26), amelyek a nagyméretű földművelő gazdaságokból származó biomassza gázosításán alapulnak) lehetővé teszik, hogy korlátozzuk a villamosenergia-hálózatok további kiépítését és a hálózati veszteségeket, és jobban kihasználjuk az elsődleges energiaforrásokat, csökkentve egyúttal a CO2-kibocsátást.

4.3.2

Az összehangolt technológiák fontos kategóriáját képezik a környezetbarát technológiák (környezetbarát kapcsolt energiatermelés), amelyek energiatermelésre (villamos és hőenergia-termelésre), valamint a (települési, mezőgazdasági és az élelmiszer-termelésből származó) hulladék felhasználásra vannak kialakítva.

4.4.1

A köz-magán társulások révén történő összehangolt infrastruktúra-finanszírozás célja, hogy az uniós eszközöket hatékonyabban ki lehessen használni az infrastruktúra fejlesztésére – különösen az új tagállamokban.

4.4.2

Köz-magán társulások a régi tagállamokban (EU-15) többnyire a nagy infrastrukturális beruházások finanszírozására jöttek létre. Az új tagállamokban (a közép- és kelet-európai országokban) a köz-magán társulásokat a települési szintű kis infrastrukturális beruházások finanszírozására kell kihasználni. Ezért egyre fontosabb, hogy a régi tagállamokban szerzett PPP-tapasztalatok eljussanak az új tagállamokba. (Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a tapasztalatokat nem lehet közvetlenül átadni, ahogy az egyes nagy infrastrukturális projektek finanszírozását sem lehet összevetni a szerény, de tömeges projektek finanszírozásával.)

4.4.3

Az uniós források rendelkezésre állása ahhoz vezet, hogy egyes tagállamokban (köztük közép- és kelet-európai országokban is) a települések engedélyezik a mértéken felüli beruházást egyes ágazatspecifikus infrastruktúrákba – különösen a vízvezetékekbe vagy csatornahálózatba –, ugyanakkor nem használják ki már a beruházási szakaszban az ágazatspecifikus infrastruktúrák összehangolásának potenciálját. Ez igen veszélyes, mivel így elvész az infrastruktúrára irányuló beruházási költségek csökkentésének lehetősége (csökken az uniós eszközök felhasználásának hatékonysága), és a településeknek indokolatlan költségeket kell vállalniuk a mértéken felüli beruházással létrejött infrastruktúra jövőbeli használatáért (magasabb és tartós – a település lakosai által fizetendő – infrastruktúra-használati költségek). A magántőkének az infrastruktúra-finanszírozásba való bevonása hatékony eszköz az összehangolási lehetőségek kihasználására és a mértéken felüli beruházás kockázatának korlátozására.

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/31

1.1

Az EGSZB érdeklődéssel fogadja a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférésre vonatkozó rendeletjavaslatot. Az Európai Bizottság a javaslatban a rendelet átültetésének harmonizációja mellett döntött, ami lehetővé teszi a kabotázs pontos meghatározását, és megkönnyíti az alkalmazás betartásával és ellenőrzésével kapcsolatos szabályok alkalmazását. Ezt a választást a szóban forgó ágazatban dolgozók többsége támogatja.

1.2

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy több figyelmet érdemel a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés szociális vetülete. A régi és új tagállamok gépjárművezetői közötti jelentős fizetésbeli különbségek oda vezetnek, hogy a kabotázs és a közösségi árufuvarozás (1) versenytorzulással és szociális dömpinggel párosul.

1.3

Az EGSZB szerint az ellenőrzést megkönnyítheti az az elvárás, hogy a kabotázstevékenységre hét napon belül kerüljön sor. A kabotázstevékenység csak akkor engedélyezhető, ha egy másik nemzetközi fuvarmenetre következik.

1.4

Fontos, hogy a kabotázstevékenység ellenőrzését beépítsék a közúti fuvarozási jogszabályok alkalmazásának ellenőrzésére irányuló nemzeti stratégiákba, és európai bizottsági szinten koordinálják. Az EGSZB ellenzi az európai szintű bizottságok elburjánzását, és amellett száll síkra, hogy mindössze egy bizottság alakuljon, amelyben a tagállami képviselők tagként, a szociális partnerek pedig megfigyelőként vesznek részt.

1.5

Hosszabb távon az EGSZB arra ösztönözné az Európai Bizottságot, hogy végezzen további elemzéseket a minőségi normák, a munkások védelme, illetve az adózási és szociális keret – ideértve a bérszakadék csökkentését is – további harmonizációjával párosuló belső piac hatékonyabb megvalósítása érdekében.

2.1

A nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférésre vonatkozó rendeletjavaslat összefüggésben áll a közúti fuvarozás belső piacának alappillérjeit képező rendelkezésekkel.

2.2

Pontosabban fogalmazva: ezek a pillérek egy olyan jogi keret részei, amely az EU területén történő nemzetközi (tehát valamely tagállam területéről vagy területére induló, illetve több tagállam területén áthaladó) közúti személy- és áruszállításra vonatkozó európai vagy úgynevezett közös előírásokat határozza meg.

2.3

Ez a keret

2.4

A jogszabályi keret célja az volt, hogy elősegítse a közúti fuvarozás belső piacának a működését, de nem mindig vette figyelembe az előírások szociális hatásait, vagyis a hivatásos busz- vagy kamionsofőrök foglalkoztatási és munkakörülményeire gyakorolt hatásokat. Az olyan kérdések, mint a közúti fuvarozás belső piacának szociális vetülete és a fenntartható közlekedés annak idején még nem szerepeltek a döntéshozók napirendjén (az első irányelv 1962-ben készült).

3.1

Az európai bizottsági javaslat öt politikai lehetőséget határoz meg a „nincs változás” és a kabotázs szinte minden mennyiségi korlátozását megszüntető „liberalizáció” opció közötti intervallumban. Az EGSZB úgy véli, hogy Európában jelenleg túlságosan eltérőek az előírások ahhoz, hogy megvalósítható legyen a teljes liberalizáció a szolgáltatás színvonalának és minőségének, valamint a régóta érvényes egészséggel, biztonsággal és munkakörülményekkel kapcsolatos normák romlása nélkül az ágazatban. Emiatt egy korlátozottabb közbenső megoldást javasol, a „harmonizáció” lehetőségét, amely világos és alkalmazható meghatározást adna azokra a feltételekre, amelyek mellett a kabotázsszolgáltatás engedélyezhető lenne, illetve jobb eljárásokat vezetne be az alkalmazás betartására és ellenőrzésére, valamint a kapcsolódó adminisztráció egységesítésére és egyszerűsítésére.

3.2

A javaslat egy jogalkotási csomag része. A csomag három rendeletjavaslatot tartalmaz, melyek a közúti fuvarozói szakmához és a közúti személy- és áruszállítás piacához való hozzáférés szabályainak korszerűsítését, egyszerűsítését és tömörítését célozzák. A csomaghoz tartozik továbbá a munkaidőről szóló irányelvnek az önálló vállalkozói tevékenységet folytató fuvarozókra való alkalmazása. Ezért fontos, hogy a szóban forgó javaslatot az említett csomag keretében vizsgáljuk.

3.3

Ennek megfelelően az Európai Bizottság azzal indokolja a rendeletjavaslatot, hogy szükség van a jelenlegi szabályok egyértelműségének, olvashatóságának és végrehajthatóságának javítására. A jogi keret bizonyos intézkedéseit a nem egyértelmű vagy hiányos jogi rendelkezésekből következően egyenlőtlenül alkalmazzák és hajtják végre.

3.4

Különösen a következő szempontok okoznak gondot az alkalmazás és/vagy az alkalmazás ellenőrzése során:

3.5

A javaslat célja a 881/92/EGK és a 3118/93/EGK rendelet, valamint a 2006/94/EK irányelv felülvizsgálata és egységes szerkezetbe foglalása. Ugyanakkor nem egyszerű átdolgozásról van szó, mivel a javaslat – például a kabotázs terén – új elemeket is tartalmaz. A szöveg a Szerződés 71. cikkére alapul, amely a nemzetközi fuvarozásról szóló közösségi szabályozásra és azokra a feltételekre utal, amelyek mellett valamely tagállamban egy ott nem honos fuvarozó belföldi fuvarozási szolgáltatásokat nyújthat (2).

3.6

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy javaslata összhangban van a belső szállítási piac gördülékeny működésére vonatkozó igénnyel, és hozzájárul a lisszaboni célkitűzések megvalósításához, a közlekedésbiztonság fokozásához és a „hatékonyabb jogalkotás” érdekében tett erőfeszítésekhez, emellett javítja a szociális biztonsági szabályoknak való megfelelést.

3.7

A javasolt jogszabály EGT-vonatkozású kérdést érint (EGT: Európai Gazdasági Térség), és ezért a hatályát ki kell terjeszteni az EGT-re.

4.1

Az EGSZB érdeklődéssel fogadja a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférésre vonatkozó rendeletjavaslatot. Általában véve az EGSZB úgy véli, hogy a hosszú távú cél a liberalizáltabb közúti árufuvarozási piac felé való elmozdulás kell, hogy legyen az EU-ban, az egészségügyi, biztonsági és munkavédelmi európai normák helyes alkalmazásával, valamint az adózási és szociális területek – ideértve a bérszakadék csökkentését is – további harmonizációjával párosulva. Vagyis az Európai Bizottság által kínált 5. politikai lehetőség felé kellene irányt venni, mely összhangban van a jelenlegi 3118/93/EGK rendelettel és a belső piaci politikával. Ez a megközelítés versenyképesebbé tenné az ipart, előnyös lenne az árufuvarozási szolgáltatások felhasználóiként megjelenő minden európai üzleti vállalkozás számára és környezeti haszonnal is járna a kabotázsra vonatkozó érvényben lévő korlátozások miatt üresen vagy részben üresen megtett utak számának csökkentése révén.

4.2

Az EGSZB ugyanakkor egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az árufuvarozási piac egész Európában történő, teljes liberalizációja jelenleg túlságosan nagy zavart okozna, és annak súlyos kockázatával járna, hogy csorbítja a szociális normákat és minőségi szabványokat, és csökkenti azok teljesülésének mértékét. Úgy véli, hogy az Európai Bizottságot olyan mélyrehatóbb elemzés elvégzésére kellene ösztönözni, amelyet annak érdekében javasolt, hogy elősegítse a további liberalizáció felé történő elmozdulást a jövőben. Egyetért azonban az Európai Bizottsággal abban, hogy a „harmonizációs” megoldás rövid távon a legjobb előrevezető út.

4.3

Úgy véli, hogy főként a következő tényezők járulnak hozzá az egyértelműbb és végrehajthatóbb intézkedésekhez:

4.4

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság által a jogszabálycsomag – és különösen a szóban forgó javaslat – kidolgozása előtt szervezett konzultációból kiindulva az ágazati szereplők többsége szerint világos, egyszerű, alkalmazható, az összes tagállamban megegyező és könnyen ellenőrizhető szabályokra van szükség. Az Európai Bizottság a javaslatban a harmonizáció mellett döntött, amely lehetővé teszi a kabotázs pontos és használható meghatározását, és javítja az alkalmazás betartásával és ellenőrzésével kapcsolatos szabályokat. Ezt a választást a szóban forgó szereplők többsége támogatja.

4.5

Habár a 881/92 rendelet preambuluma utal arra, hogy „eltörölnek minden korlátozást, amely a szolgáltatót állampolgársága miatt éri, vagy amiatt, hogy székhelye nem abban a tagállamban van ahol a szolgáltatást nyújtja”, az ettől való – adott esetben ideiglenes – eltérés mindenképpen indokolt a Szerződés 71. cikkének (2) bekezdése alapján: a piac teljes liberalizációja „egyes térségekben az életszínvonalat és foglalkoztatást, valamint a közlekedési eszközök kihasználását feltehetően súlyosan befolyásolja”.

4.6

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy több figyelmet érdemel a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés szociális vetülete. Igaz, hogy az Európai Bizottság a preambulumbekezdésekben – pontosabban a (12) preambulumbekezdésben – utal a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelvre, amely azokban az esetekben alkalmazandó, amikor a kabotázsszolgáltatás teljesítésére a fuvarozók náluk munkaviszonyban álló munkavállalókat küldenek ki abból a tagállamból, ahol azok általában dolgoznak, ezt a preambulumbekezdést azonban sem a cikkekben, sem az indokolásban nem említi újra.

4.7

E szempont jelentőségét növeli, hogy a közúti közlekedésre vonatkozó közösségi rendelkezések – különösen a szociális vetülettel kapcsolatban – nem minden tagállamban kerülnek alkalmazásra.

5.1.1

Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a rendelet nem vonatkozik a 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó gépjárművekkel végzett nemzetközi fuvarozásra. A futár- és házhozszállítási szolgáltatások – határ menti régiókban is megfigyelhető – fellendülését tekintve a tisztességtelen verseny elkerülése érdekében indokolt lenne a szóban forgó ágazatban használatos, 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó gépjárműveket is bevonni a rendelet hatálya alá.

5.1.2

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a rendeletet nem lehet alkalmazni az egy tagállamból harmadik országba vagy harmadik országból egy tagállamba történő fuvarozásokra mindaddig, amíg nem kötötték meg a Közösség és az érintett harmadik ország közötti egyezményt. Ezért az EGSZB kéri, hogy az Európai Bizottság tegyen meg mindent a szükséges egyezmények mielőbbi megkötése érdekében, különösen ami az Európai Unióval szomszédos országokat illeti.

5.2.1

Az EGSZB örömmel veszi a fogadó tagállam, a nem honos fuvarozó és a kabotázstevékenység fogalmának új, világosabb meghatározását.

5.3.1

Az európai bizottsági javaslat szerint a fuvarozók legfeljebb három egymást követő kabotázsműveletet hajthatnak végre egy nemzetközi fuvarozás során azt követően, hogy a beérkező nemzetközi fuvar során szállított áruk megérkeztek rendeltetési helyükre. Az utolsó kabotázsműveletnek hét napon belül meg kell történnie.

5.3.2

A szóban forgó operatív meghatározás előnye, hogy a nem honos fuvarozóknak egyértelműen megtiltja, hogy üres járművel hajtsanak be az adott országba. A kabotázs csak akkor engedélyezett, ha közvetlenül egy nemzetközi fuvarmenet előtt vagy után kerül rá sor.

5.3.3

Az érem másik oldala az, hogy a fuvarozó elméletileg a hét nap elteltével ugyanannak a vállalkozásnak a megbízásából ugyanolyan árutípussal ugyanazon az útvonalon megismételheti a műveletet. Hogyan lehet ebben az esetben biztosítani a kabotázstevékenység ideiglenes jellegét?

5.3.4

Ennélfogva az EGSZB kéri, hogy az Európai Bizottság az új szövegben említse meg és emelje ki, hogy az „ideiglenes jelleg” a kabotázstevékenység alapvető jellemzője (3).

5.3.5

A kabotázs – habár a nemzetközi árufuvarozásnak mindössze 3 %-át teszi ki (4) – a kisebb tagállamok számára jelentős ágazat, mivel ezekben az országokban a belföldi szállítás behatárolt piaca arra készteti a fuvarozókat, hogy külföldön keressenek árufuvarozási lehetőségeket. A statisztikákból, még ha nem is 100 %-osan megbízhatóak (a kabotázst az az ország jelenti be, amelyben a fuvarozót nyilvántartásba vették), egyértelműen kiderül, hogy a jelenség egyre terjed (5).

5.3.6

Habár a statisztikák megkérdőjelezhetők, egyértelműen kiderül, hogy a jelenség a nemzetközi fuvarozás jelentős részét képviseli, főként a kisméretű régi tagállamokban. A kabotázspiacon a holland fuvarozók a legaktívabbak, őket követik a németek és a luxemburgiak. A 25 tagú EU-ban ez a három ország felelt a fuvarozók által 2005-ben végzett kabotázsszolgáltatások feléért. A kabotázs országonkénti terjedése (a kabotázs százalékos aránya az adott ország belföldi fuvarozási piacában = belföldi fuvarozás + kabotázs) lassan, de biztosan növekedett, ennek ellenére bizonyos elhanyagolható korlátokon belül maradt. 1999 óta Belgiumban, Luxemburgban és Franciaországban folyt leginkább kabotázstevékenység: Belgiumban ez az arány 2,87 %, Franciaországban 2,50 %, Luxemburgban pedig 1,99 % volt (6). Az új tagállamokban a kabotázs térhódítása általában nem haladta meg a 0,3 %-os arányt, kivéve Lettországban (0,8 %).

5.3.7

Az EGSZB azonban aggodalmát fejezi ki a kabotázs ágazatbeli kis- és középvállalkozásokra gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt. Ezek a hatások tovább erősödnek, ha az új tagállamokból származó vállalkozók gépjárművezetőikkel a szokásosnál jóval alacsonyabb áron végeztetnek kabotázsszolgáltatást a régi tagállamokban (7).

5.3.8

Nyilvánvaló, hogy az EGSZB nem ellenzi az új tagállamokból származó vállalkozók megjelenését a piacon, de a versenytorzulás és a szociális dömping elkerülése érdekében felveti a kabotázs korlátozásának és ellenőrzésének kérdését. Ezért az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság olyan jogi keret létrehozása mellett tette le voksát, amely a kabotázs teljes liberalizációja helyett a szabályozott versenyt ösztönzi.

5.3.9

Az Európai Bizottság által javasolt intézkedések hatásvizsgálatából az is kiderül, hogy fellendülőben van a közösségi árufuvarozás (az úgynevezett „nagy kabotázs”) (8). A logisztikai és fuvarozási ágazatban ráadásul egyre több cég alapít leányvállalatot az új tagállamokban, és járművezetőivel onnan végeztet – dömpingáron – nemzetközi fuvarozási szolgáltatásokat a régi tagállamok között, amit a régi és új tagállamokból származó sofőrök bérének különbségei tesznek lehetővé. A versenytorzulásnak és a szociális dömpingnek ezt a típusát a rendeletjavaslat nem is említi.

5.3.10

Az EGSZB – ezért is – sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a szociális vetület egyáltalán nem jelenik meg a jogszabálycsomagban és különösen a szóban forgó javaslatban. A dokumentumok nem veszik figyelembe a régi és új tagállamok között ebben az ágazatban jelentkező hatalmas bérkülönbségeket, de a kkv-kra, valamit a járművezetők foglalkoztatására és bérezésére gyakorolt kedvezőtlen hatásokat sem.

5.3.11

Ami a kabotázs ellenőrzését (8. cikk) illeti, az Európai Bizottság szerint az ellenőrző szervek a CMR fuvarlevélnek köszönhetően könnyebben megállapíthatják, törvényes-e a kabotázstevékenység, azon ugyanis szerepel a nemzetközi fuvarozás berakodási és kirakodási időpontja. Ezen túlmenően minden kabotázsszolgáltatásnál fel kell tüntetni a következőket: a megbízó, a fuvarozó és a címzett adatai, az áruk átvételének helye és dátuma, a szállításra kijelölt hely, az áruk természetének és csomagolási módjának közismert megnevezése, illetve veszélyes áruk esetében az általánosan elismert megnevezés, továbbá a csomagok száma, különleges jelzéseik és számozásuk, az áru bruttó tömege vagy más módon kifejezett mennyisége, a gépjármű és a pótkocsik rendszáma. Ezeknek az adatoknak a segítségével valóban könnyebb ellenőrizni a hét napot meg nem haladó időszakra tervezett kabotázstevékenységet.

Az EGSZB szerint azonban a kabotázsszolgáltatások hétnaponta egy fuvarmenetre való korlátozása is megkönnyíti az ellenőrzést.

6.1

A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv azokban az esetekben alkalmazandó, amikor a kabotázsszolgáltatás teljesítésére a fuvarozók náluk munkaviszonyban álló munkavállalókat küldenek ki abból a tagállamból, ahol azok általában dolgoznak.

6.2

A nehézséget az okozza, ahogyan az irányelvet átültették a nemzeti jogszabályokba…, és ami ebben a konkrét esetben oda vezetett, hogy az érintett ágazatokra és a szolgáltatásnyújtás időtartamára vonatkozó rendelkezések eltérőek. Így az irányelvet egyes tagállamokban csak az építőipari ágazatban alkalmazzák, más országokban pedig a szolgáltatásnyújtás első napjától kezdve kötelezően alkalmazandó (9). Ráadásul az irányelv felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy kollektív szerződések révén eltérjenek az alkalmazástól, amennyiben a kiküldetés időtartama nem lépi túl az egy hónapot (10).

6.3

A tagállamok tehát végrehajtják az irányelvet, alkalmazása azonban országonként változó. Ezért nem oldja meg a tisztességtelen verseny és a szociális dömping kabotázzsal összefüggő problémáit.

6.4

Ráadásul a kiküldetésről szóló irányelv alkalmazásának ellenőrzése semmiféle formában nem adott (11). Ez a hiány figyelemreméltó – tekintve, hogy az imént említett irányelv kimondja: a tagállamoknak kötelességük biztosítani az együttműködést a szociális jog szerint illetékes állami hatóságok között (12).

6.5

Ennélfogva az EGSZB figyelemmel fogja kísérni a közúti ágazatban erről a kérdésről folytatott európai szociális párbeszéd eredményeit.

7.1

Az EGSZB kéri, hogy a harmadik országból származó járművezetők igazolványa azt is tanúsítsa, hogy a szóban forgó járművezető be van jelentve a szociális biztonsági rendszerbe.

8.1

A rendeletjavaslat olyan nemzeti kapcsolattartó pontokon keresztül történő információcserére kötelezi a tagállamokat, amelyeket a közúti fuvarozói szakma gyakorlásának engedélyezéséről szóló rendelet alapján hoznak létre. E kijelölt közigazgatási szervek vagy hatóságok feladata a többi tagállambeli megfelelő szervvel vagy hatósággal történő információcsere lebonyolítása.

8.2

Előírás továbbá, hogy a tagállamok saját fuvarozóik minden olyan súlyos, vagy kisebb de ismétlődő jogsértését, amely szankcióval járt, bevezessék a közúti közlekedési vállalkozások nemzeti nyilvántartásába.

8.3

A rendeletjavaslat új nyomonkövetési eljárást vezet be arra az esetre, ha az adott tagállam egy nem honos fuvarozó által elkövetett jogsértést állapít meg. A tagállamnak egy hónap áll a rendelkezésére az információ minimális szabvány szerinti közlésére. A letelepedés helye szerinti tagállamot közigazgatási szankció kivetésére kérheti. Az érintett fuvarozó letelepedési helye szerinti tagállamnak három hónap áll a rendelkezésére a másik tagállam értesítésére a következményekről.

8.4

Az EGSZB szerint az új rendelkezések előrelépést jelentenek. Sajnálatát fejezi ki azonban a közúti fuvarozással kapcsolatos európai jogszabályok ellenőrzését és alkalmazását érintő elvek és eljárások szétaprózódása és sokfélesége miatt. Az EGSZB úgy véli, hogy az extraterritorialitás elvét, amely beépült a vezetési és pihenőidőkre vonatkozó jogba (561/2006/EK rendelet), a kabotázsra vonatkozó jog megsértése esetén is alkalmazni kellene. Egy ilyen intézkedés erőteljesebb ösztönző lenne a jogszabályok tiszteletben tartására.

8.5

A 2006/22/EK irányelv arra szólítja fel a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki koherens nemzeti végrehajtási stratégiát, és jelöljenek ki szervet a vezetési és pihenőidőkre vonatkozó jogszabályok ellenőrzésének koordinálására. Az EGSZB úgy véli, hogy a kabotázs ellenőrzése e stratégia részét kell hogy képezze.

8.6

Végül egy megjegyzés az Európai Bizottság munkáját segíteni hivatott bizottságról. Az EGSZB ellenzi a bizottságok elburjánzását, és amellett száll síkra, hogy mindössze egy bizottság alakuljon, amelyben a tagállami képviselők tagként, a szociális partnerek pedig megfigyelőként vesznek részt. Ez a bizottság támogathatja az Európai Bizottságot a közúti fuvarozásra vonatkozó európai jogszabályok alkalmazásának ellenőrzésében.

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/39

—

Ösztönözni kell a repülőtereket olyan stratégiák elfogadására, melyek a repülőtéri szén-dioxid-kibocsátás csökkentését szolgálják. Ehhez olyan levegőminőségi modell bevezetése szükséges, amely azonosít minden nitrogén-oxid (NOx) –forrást, és konkrét célszámokat tartalmaz a szén-dioxid-kibocsátást illetően. A modellnek rendelkeznie kell helyszíni levegőminőség-ellenőrzési pontokkal, és a következő kulcsfontosságú területekre kell kiterjednie: a közelkörzetre, a repülőtéri épületekre (a terminálra és a kapcsolódó kiszolgáló egységekre), a parkolókra és a repülőterek megközelítési útvonalaira.

—

Az ágazathoz köthető szén-dioxid-kibocsátás lehető legnagyobb mértékű csökkentése érdekében ösztönözni kellene az elismert építési szabványok, illetve a repülőtéri infrastruktúra kiépítésével és működtetésével kapcsolatos, nemzetközileg bevált módszerek alkalmazását. Jó példa lehet erre a szigetelés, a természetes fény és a napelemek minél nagyobb mértékű használata, az esővíz és a napenergia hasznosítása, összetett energiatermelő, fűtő- és hűtőrendszerek (CCHP), intelligens épületirányítási rendszerek és hőcserélők alkalmazása.

—

Ösztönözni kell a repülőtereket arra, hogy megújuló energiaforrásokból nyert energiát használjanak.

—

Elő kell segíteni a környezetbarát repülőtéri járművek használatát az olyan repülőtereken, amelyeken a jelentős repülőgép-forgalom miatt nagy számban használnak kiszolgáló járműveket. A repülőterek az utasokat is ösztönözhetik a környezetbarát járművek használatára azáltal, hogy differenciált parkolási díjakat alkalmaznak és környezetbarát járműveket előnyben részesítő parkolási övezeteket működtetnek.

—

Hulladék-újrahasznosítási eszközök fokozott biztosításával ösztönözni kell a repülőtereket arra is, hogy minimálisra csökkentsék a repülőtéri hulladék mennyiségét. Hasznos lenne annak feltérképezése, hogy egy utas átlagosan mennyi hulladékot termel, hiszen ez kulcsfontosságú környezetvédelmi mutató lehet.

—

Az utasok és a repülőtéri személyzet számára biztosított olyan fenntartható közlekedési módokkal, mint a vonat, a busz, a közös autóhasználat és a kerékpár, a lehető legalacsonyabb szintre kell visszaszorítani a repülőterekre történő autóközlekedés káros hatását.

—

Ösztönözni kell a repülőtereket, hogy a repülőgépek üzemanyag-felhasználásának csökkentése érdekében, ahol lehet, javítsanak a légiközlekedés-irányítási eljárásokon a repülőtereken és azok környékén.

—

Amennyiben lehetséges, a földön le kell állítani a segédhajtóműveket. A terminál épületéből hozzáférhetővé kell tenni rögzített áramfejlesztőket és előhűtött levegőt.

—

A le- és felszállási díjak növelésével, illetve különböző illetékek kivetésével meg kell akadályozni, vagy akár be kell tiltani a régi, nem hatékony üzemanyag-felhasználású repülőgépek használatát.

—

A repülőgépekre vonatkozó zajszint-osztályozási és ehhez kapcsolódó zajkvótarendszerek repülőtereken történő elfogadásával elejét kell venni a hangosabb repülőgépek használatának.

—

Rendszeralapú megközelítésre van szükség a kibocsátás csökkentésére. Ennek során kiemelten kell kezelni a biztonsági szempontokat, illetve valamennyi alábbi tényezőt figyelembe kell venni: a repülőgépvázak és motorok kialakítása és működése, a helyettesítési lehetőségek, alternatív üzemanyagok, földi szolgáltatások, a repülőterek kapacitása és a légiforgalom-irányítás.

—

A fokozatos leszállás módszere (CDA eljárás) szerint a repülőgép nagyobb magasságban kezd folyamatos süllyedésbe, és fokozatosan tart a leszállópálya felé, míg az ezzel ellentétes lépcsőzéses eljárás során a repülőgép hosszabb ideig repül egy-egy adott magasságban, ami nagyobb tolóerőt tesz szükségessé az állandó sebesség fenntartásához, és ezáltal a gép több kerozint éget el. A fokozatos leszállás azt jelenti, hogy a repülőgép hatékonyabb sebességgel ereszkedik, csökkentve ezzel az üzemanyag-felhasználást. Az eljárásnak a levegő minőségére gyakorolt hatása a repülőtér kb. 15–20 mérföldes körzetében érzékelhető.

—

Az 500 km-nél rövidebb távokra, illetve az olyan utakon, amelyek során az úthossz ezt lehetővé teszi, illetve kevesebb mint 70 utast szállítanak, turbólégcsavaros repülőgépeket kell használni.

—

A kifutópályára vagy az onnan történő guruláskor 1–2 hajtómű kikapcsolásával csökkenthető az üzemanyag-felhasználás.

2.1

A légi közlekedés jelentős mértékben hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához, jelenleg az EU teljes kibocsátásának mintegy 3 %-át jelenti (1), amely 1990-hez képest 87 %-os növekedésnek felel meg. A légi közlekedés által okozott kibocsátás gyors növekedésével szemben számos egyéb gazdasági ágazat sikeresen csökkenteni tudja kibocsátását. Intézkedések hiányában az uniós repülőterekről induló repülőjáratok által okozott kibocsátásnövekedés 2012-re több mint a negyedét teszi majd ki annak a 8 %-os kibocsátáscsökkentési értéknek, melyet az EU-15-nek kell teljesítenie a Kiotói Jegyzőkönyvben foglalt célok megvalósítása érdekében. 2020-ra a légi közlekedésből származó kibocsátás valószínűleg a jelenlegi szint dupláját is meghaladja majd.

2.2

A légi közlekedés serkenti a gazdaságot, a kereskedelmet, a turizmust, illetve üzleti lehetőségeket teremt, és elősegíti az életminőség javítását mind a fejlett, mind pedig a fejlődő régiókban.

2.3

A légi közlekedés évente 2 milliárd fős utasforgalmat bonyolít le, illetve a régióközi áruszállítás 40 %-át teszi ki (értékben kifejezve). A nemzetközi turistaforgalom 40 %-a is légi úton történik. A légi közlekedés világviszonylatban 29 millió munkahelyet teremt. A világgazdaságra gyakorolt hatását 2960 milliárd amerikai dollárra becsülik, amely a világ GDP-je 8 %-ának felel meg.

2.4

A repülőtér a helyi infrastruktúra szerves részét kell hogy képezze, és fontos szerepet kell játszania a helyi szintű környezetvédelemben.

2.5

A repülőtéri infrastruktúra hatékony és maximális kihasználása nagymértékben függ a légiforgalom-irányítástól. A repülőterek és az azok környékén alkalmazott hatékony légiforgalom-irányítási eljárások bevezetése, illetve az ezekre történő összpontosítás korlátozhatja a le- és felszállás, valamint a kifutópályán történő gurulás során indokolatlanul felhasznált üzemanyag mennyiségét.

2.6

Számos repülőtér (pl. Gatwick, Párizs-Orly, Milánó-Linate stb.) már most is súlyos kapacitáshiánnyal küzd. 2010-re mintegy 15 további európai repülőtér kerül ugyanebbe a helyzetbe. Többek között a Brit Polgári Repülésügyi Hatóság is úgy véli, hogy a szűkös források jobb kihasználásának ösztönzése érdekében résidőket kellene árverésre bocsátani a légitársaságok számára, majd átlátható másodlagos piacon lehetne azokkal kereskedni.

2.7

Ahol lehetséges, nagyobb repülőgépek használatával hatékonyabban ki lehet aknázni a repülőtéri infrastruktúrát és a kapcsolódó földi létesítményeket. Bár sok járat telített, azokon a repülőgépeken, amelyek több repülőteret is igénybe vesznek, az átlagos utasszám csupán 68 fő. A repülőgépek túl kicsik, a légitársaságok pedig nincsenek igazán motiválva a nagyobb, hatékonyabb gépek üzemeltetésére, mivel a repülőterek árai nem ösztönzik ezt a fajta hatékonyságot. A helyzet javításához piaci mechanizmusok és olyan hatékonysági szabályok ötvözésére van szükség, melyek szerint a szállítóknak – a repülőgép típusának függvényében – óránként legalább egyszer használniuk kell indulási kapujukat, vagy szabaddá kell azt tenniük más szállítók számára.

2.8

Az Európai Bizottságnak a nyitott Egységes Európai Légtér létrehozására irányuló javaslata (SESAR) révén, amely egységesíti a jelenlegi, egymástól független, nemzeti légiforgalmi rendelkezéseket, jelentős előrelépés várható a hatékony futópálya-megközelítési és felszállási légtérhasználat szempontjából, hiszen csökkeni fog a gépek le-, illetve felszállási várakoztatása. (A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) számításai szerint 12 %-kal lehetne csökkenteni a repülőgépek által generált teljes szén-dioxid-kibocsátást, amennyiben hatékonyabban működnének a légiforgalom-irányítási rendszerek.) Az EGSZB minden érintett felet arra buzdít, hogy törekedjenek gyors előrelépésekre a fenti, új rendszer létrehozásával kapcsolatos tárgyalások során, illetve ne engedjék, hogy az egyes ágazati érdekek késleltető taktikái hátráltassák a rendszer életbe lépését.

3.1

Becslések szerint a teljes légi forgalom mintegy 2 %-kal járul hozzá világszinten az üvegházhatású gázok kibocsátásához; 2050-re ez akár a duplájára is nőhet.

3.2

A zajcsökkentésben és a termelési egységre eső kibocsátás visszaszorításában a repülőgépipar az évek során túltett a többi iparág túlnyomó részén. Az üzemanyag-hatékonyság jelenleg évente mintegy 1–2 %-ot javul, a repülőgépek által okozott kibocsátás pedig a teljes érték 2 %-át jelenti. A légi közlekedés évi 5 %-kal bővül, az energiahatékonyság pedig 1,5 %-nál is kevesebb megtakarítást eredményez. Ugyanakkor becslések szerint a légi közlekedés ennél gyorsabban növekszik, így a technológiai fejlesztések önmagukban nem lesznek elegendőek a probléma megoldására.

4.1

A légiközlekedési ágazat elkötelezte magát a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (ICAO) kiegyensúlyozott zajkezelési iránymutatásának alkalmazása mellett, melynek célja, hogy a legköltséghatékonyabb módon enyhítsen az egyes közösségek zajártalmán.

4.2

Ebből a szempontból kulcsfontosságú, hogy technológiai beavatkozások révén már a zajforrásnál csökkentsék a zajt. Az elmúlt évtizedekben jelentős sikereket értek már el ezen a téren, és további előrelépéseket terveznek az elkövetkezendő 15 évben. A Közösség egyik irányelve (2) lefekteti a repülőgépek keltette zaj kezelésének alapelveit, és működési korlátozásokat vezet be. Arra vonatkozó záradékot is tartalmaz, hogy a (3. fejezet értelmében) leghangosabb repülőgépeket kivonják az Unió területén levő repülőterekről. Most sort kellene keríteni a fenti irányelv hozadékának felülvizsgálatára.

4.3

A kifutópályák kapacitásának szem előtt tartásával a repülőterek és a légi irányítók – ahol csak lehetséges – a fokozatos leszállás módszerét, illetve egyéb, alacsony zajszinttel járó repülési módot próbálnak követni. Mindez a repülőtéri és a környéki szén-dioxid-kibocsátáscsökkentés hatékonyabbá tételének egyik kulcsfontosságú területe.

4.4

A kormányoknak olyan intézkedéseket kell biztosítaniuk, amelyek a repülőterek környékén levő területekre vonatkozóan preventív területhasználat-tervezést és –kezelést írnak elő.

4.5

A helyi levegő minőségével kapcsolatos aggodalmak olyan átfogó intézkedéseket sürgetnek, amelyek a levegőben, illetve a földön található valamennyi szén-dioxid-kibocsátásforrásra kiterjednek. Olyan intézkedéseknek is bele kell tartozniuk ebbe, amelyek az ipar és a közúti közlekedés területére vonatkoznak. Igaz ugyan, hogy ezek nem hozhatók közvetlenül kapcsolatba a légi közlekedéssel, de a repülőterek kiszolgálásának melléktermékeként foghatók fel. A repülőterek elérését szolgáló környezetbarát és fenntartható közlekedési lehetőségek biztosításával ösztönözni kell a repülőterek és a vasúthálózatok összekötését. Kulcsfontosságú szerepet játszanak ebben a jól kiépített vonat- és buszhálózatok is. A repülőtereknek ösztönözniük kell a környezetbarát járművek használatát azáltal, hogy differenciált parkolási díjakat alkalmaznak, és környezetbarát járműveket előnyben részesítő parkolási övezeteket működtetnek. Minimális elvárás, hogy a repülőtéri kiszolgáló járművek olyan tisztább energiaforrásokat használva működjenek, mint például a gáz vagy az elektromos áram. Számtalan járműfajta már most is akkumulátoros meghajtással működik; ezt tovább kellene bővíteni minden olyan területen, ahol ezt a speciális működési elvárások lehetővé teszik. A repülőtéri alkalmazottaknak a munkahelyre történő napi közlekedése is jelentős gépkocsiforgalmat generálhat. A csúcsforgalom elkerülése érdekében olyan alternatív lehetőségeket is ösztönözni kell, mint a dolgozókat munkába szállító buszok, a közös gépkocsihasználat, a személyzet fokozatos, nem egyszerre történő hazaindulása, illetve – amennyiben lehetséges – kerékpárhasználata.

4.6

A technológiai újításoknak köszönhetően a látható füstöt és a szénhidrogéneket gyakorlatilag teljesen sikerült kiküszöbölni, az elmúlt 15 év során pedig fokozatosan a felére csökkentették a repülőgépek hajtóművéből származó nitrogén-oxidokat. A nitrogén esetében az új hajtómű-technológia segítségével 2020-ig további 80 %-os csökkentés a cél.

4.7

A jelenleg fejlesztés alatt álló üzemanyagcellás rendszerek helyettesíthetik a fedélzeti segédhajtóműveket (APU), és így gépenként akár 75 %-kal is csökkenthetik a kibocsátást.

4.8

A repülőterek és a légitársaságok elkötelezték magukat a tisztább és hatékonyabb földi kiszolgáló felszerelések és járművek használata mellett, miközben arra próbálják rávenni a kormányokat és a helyi önkormányzatokat is, hogy biztosítsanak olyan tisztább közlekedési módozatokat a repülőterek megközelítésére, mint amilyen a vasút vagy a metró.

4.9

Bevett szokás, hogy a gép energiaellátása érdekében a repülőgépek járatják egyik hajtóművüket, miközben parkoló helyzetben vannak a földön.

5.1

A légi közlekedés a fosszilis üzemanyagokból származó európai szén-dioxid-kibocsátás mintegy 2–4 %-áért felelős. Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoportjának (IPCC) előrejelzése szerint 2050-ig ez elérheti az 5 %-ot vagy annál magasabb értéket is. A dokumentum azt is megjegyzi, hogy a légi közlekedés által okozott kibocsátás növekedése 2012-re akár a negyedével is visszavetheti azt a kibocsátáscsökkentést, melyet az EU a Kiotói Jegyzőkönyv keretében teljesít. Nehezen születik nemzetközi megállapodás a teendőkről, de az irányelvjavaslat arra irányul, hogy globális szintű cselekvési modellt kínáljon. Ez az egyetlen kezdeményezés, amely lehetőséget nyújt erre.

5.2

Az üvegházhatású gázok légi közlekedés által történő kibocsátásának 80 %-a az 1500 km-t/900 mérföldet meghaladó légi utasszállításból ered, amelynek viszont nincs gyakorlati alternatívája.

5.3

A légi közlekedés elkötelezte magát amellett, hogy a további szén-dioxid-kibocsátáscsökkentés érdekében alaposan megvizsgálja az olyan alternatív üzemanyagok fokozatos bevezetésének lehetőségét, mint például a cseppfolyósított biomasszából készült üzemanyag (BTL).

5.4

Az éghajlatváltozással kapcsolatos félelmek kapcsán, a megfelelő piaci alapú intézkedések mellett jelenleg a technológiai és infrastrukturális fejlesztéseket, illetve a repülőtereken bevált működési gyakorlatokat tartják a leg(költség)hatékonyabb eszközöknek.

5.5

A repülőtereknek nemzetközi szabványokra és globális politikákra van szükségük, nem pedig részleges vagy szűklátókörű megközelítésre.

5.6

A repülőterek kialakítása is kedvező hatással lehet a kibocsátáscsökkentésre. Különösen a gurulópályák és a terminálszárnyak átalakítása segíthet a repülőtereken tapasztalható zsúfoltság csökkentésében. A terminálépületek tervezésekor ügyelni kell arra, hogy minimálisra csökkentsék az energiaigényt mind a fűtési, mind pedig a légkondicionáló rendszer szempontjából. Ahol megoldható, fontolóra kell venni a napelemek használatát, és az épületek kialakítása során minél nagyobb mértékben ki kell használni többek között a természetes fény, a napenergia, az összetett energiatermelő, fűtő- és hűtőrendszerek (CCHP), a hőtovábbító rendszerek (HTS) és az esővíz hasznosításában (például a mosdókban, a repülőgépek takarítása során) rejlő lehetőségeket. A terminálépületek belső hőmérsékletét hatékony ellenőrzés alá kell vonni, hogy csökkenteni lehessen a túlfűtésből, illetve túlhűtésből eredő energiapazarlást.

5.7

Az újrahasznosítási kezdeményezések fokozott alkalmazásával – ezeknek a repülőtereken belüli közvetlen ellenőrzése, illetve a légitársaságokkal és egyéb fő kiszolgáló partnerekkel kötött szolgáltatói szerződésekbe történő beépítése révén – a repülőterek fenntartóinak célul kell kitűzni az átmenő utasforgalomból keletkező, egy utasra jutó hulladék mennyiségének csökkentését.

5.8

A légi közlekedést az európai kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá bevonó irányelv (3) növelheti a nagyközönség tájékozottságát, jelentős új forrásokat nyújthat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, és eszközt biztosíthat azon külső környezetvédelmi költségek beépítésére, melyeket a légiközlekedési ágazat mindeddig figyelmen kívül hagyhatott. A szén-dioxid-kibocsátási árak szintje és ingadozása miatt valószínűtlen, hogy mindez jelentős hatással jár a légi közlekedés és a szén-dioxid-kibocsátás további növekedésére.

6.1

A repülőterek környezeti hatásainak proaktív, időben történő és költséghatékony kezeléséhez a nemzetközi szervezetek, kormányok és az iparban közvetlenül érintett felek teljes együttműködése és megegyezése szükséges.

6.2

Rendszeralapú megközelítésre van szükség a kibocsátás csökkentésére. Ennek során kiemelten kell kezelni a biztonsági szempontokat, illetve valamennyi alábbi tényezőt figyelembe kell venni: a repülőgépvázak és motorok kialakítása és működése, a helyettesítési lehetőségek, alternatív üzemanyagok, földi szolgáltatások, a repülőterek kapacitása és a légiforgalom-irányítás.

6.3

Kiemelt és sürgős feladat a megbízható és ellenőrizhető adatokon és követelményeken alapuló, a repülőterekre vonatkozó, hosszú távú környezetvédelmi célok lefektetése. Ezeknek ki kell terjedniük a repülőterek működésének valamennyi területére (légi forgalom, épületek, megközelítési útvonalak stb.).

6.4

A repülőterek jövőbeli tervezése során mindig kulcsfontosságú szempont kell hogy legyen a felszállást megelőző és a leszállást követő üzemanyag-elégetés csökkentésére szolgáló új repülőtéri infrastruktúra megteremtése. További kutatást igényelnek az olyan ún. holding grid vagy starting grid (rajtrács) nagyobb repülőtereken történő alkalmazására vonatkozó kezdeményezések, melybe a kereskedelmi gépeket lehet bevontatni. Ahol megoldható, meg kell ezt valósítani. Lényege, hogy a hajtóműveket csak mintegy 10 perccel a felszállást megelőzően kell beindítani.

6.5

A fokozatos leszállás módszere (CDA eljárás) szerint a repülőgép nagyobb magasságban kezd folyamatos süllyedésbe, és fokozatosan tart a leszállópálya felé, míg az ezzel ellentétes lépcsőzéses eljárás során a repülőgép túl sok üzemanyagot éget el. A fokozatos leszállás azt jelenti, hogy a repülőgép hatékonyabb sebességgel ereszkedik, csökkentve ezzel az üzemanyag-felhasználást.

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/43

1.1

Az EGSZB úgy véli, hogy az iránymutatás-tervezet jelenlegi szerkezete és megfogalmazása nagyrészt támogatható. Rámutat azonban arra, hogy a vonalhajózásra és a tramphajózásra (közös használat) vonatkozó fejezetek nem ugyanolyan részletesen lettek kidolgozva. A vonalhajózási fejezetben az információcseréről szóló rész egészen részletes, és aránylag hasznosnak tűnik az idevonatkozó ítélkezési és döntéshozatali gyakorlat leírása és értelmezése tekintetében. Összességében véve a vonalhajózásra vonatkozó iránymutatások világosnak tűnnek, és a meglévő ítélkezési gyakorlaton és az ágazati szereplőkkel folytatott hosszú, alapos konzultáción alapulnak. Általában a tramphajózásra, és különösen a tramphajózási közös használatra (pool-rendszerre) vonatkozó részek azonban kevésbé kidolgozottak. Az EGSZB feltételezi, hogy ennek oka nagyrészt az ítélkezési gyakorlat hiánya, és ebből következően az illetékes (verseny)hatóságok – köztük az Európai Bizottság – tapasztalatlansága a tramphajózás és a pool-rendszer terén, tekintve, hogy a hajóbérlők mind ez idáig nem nyújtottak be formális keresetet.

1.2

Az EGSZB megismétli korábbi (2004-es, 2006-os és 2007-es) véleményeiben megfogalmazott kérését arra vonatkozólag, hogy az EU kezdjen érdemi konzultációkat más joghatóságokkal a vonalhajózási áruforgalomra vonatkozó, világszerte meglévő rendszerek összeegyeztethetőségének meghatározása céljából. Az EGSZB továbbá megismétli az ugyanezen véleményekben már elhangzott ajánlását, hogy az Európai Bizottság a tengeri szállításra vonatkozó versenyszabályok megvitatásakor a tisztán versenyképességi tényezőkön túlmenően mérlegelje a humánerőforrással kapcsolatos szempontokat (pl. az európai tengerészek foglalkoztatására gyakorolt hatást) is.

1.3

Az EGSZB azt javasolja, hogy a vonalhajózásra vonatkozó (tervezett) iránymutatások tartalmát tegyék konkrétabbá szemléltető példák segítségével, különösen ott, ahol az adatok „a múltra vonatkoznak”.

1.4

Tekintve, hogy a tramphajózásra és a pool-rendszerre vonatkozó részek a fent megnevezett, feltételezett okokból kevésbé részletesek, az EGSZB-ben felmerül a kérdés, hogy vajon elégségesek lesznek-e ahhoz, hogy a (pool-rendszert üzemeltető) tramphajózási szereplők számára megadják az együttműködési megállapodásaik általuk történő vizsgálatához szükséges iránymutatásokat. Elképzelhető, hogy az iránymutatás-tervezet egyes tramphajózással (pool-rendszerre) foglalkozó részeit világosabban kellene megfogalmazni. Hasonlóképpen megfontolandó lehet a jelenleg csak a konténeres áruforgalomra korlátozódó, konzorciumokról szóló rendelet kiterjesztése az egész szállítási piac érintett szegmenseire.

1.5

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a pool-rendszer nem uralja a tramphajózási piacokat, sőt, a tramphajózási szolgáltatások döntő többségét számos, a rakományért egymással versengő kis- vagy középvállalkozás látja el. Ezért az EGSZB továbbra is úgy véli, hogy az e kérdésre vonatkozó iránymutatások világosabb megfogalmazása szükséges. Ezenfelül az Európai Bizottságnak részletesebb iránymutatást kellett volna adnia a de minimis szabály olyan poolokra való érvényességét illetően, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy bármiféle érezhető hatást gyakorolhassanak a piacaikra.

1.6

Csalódást kelt, hogy a tramphajózási pool-rendszerre vonatkozó iránymutatások nem válaszolják meg maradéktalanul az ágazati szereplők számára bizonytalanságra, sőt, aggodalomra okot adó kérdéseket. Az EGSZB egyetért azzal az iránymutatás-tervezetből kiszűrhető felfogással, hogy a tramphajózási pool-rendszer önmagában nem ellentétes az EK versenyjogával, ennek ellenére sürgeti az Európai Bizottságot, hogy az Iránymutatások végleges változatában adjon konkrétabb tanácsokat a 81. cikk (3) bekezdésének a tramphajózási pool-rendszerre történő alkalmazása tekintetében, hogy az önálló vizsgálat elvégzéséhez biztosítsa a szükséges segédeszközöket.

1.7

Említésre méltó, hogy az iránymutatás-tervezet nem határozza meg, mit ért a „tramphajózás” fogalmán, és ezért nem világos, hogy az iránymutatások vonatkoznak-e a tengeri személyszállításra és/vagy a különleges áruk szállítására is. E kérdés tisztázása is megfontolandó.

1.8

Szintén a tramphajózási fejezettel kapcsolatban az EGSZB javasolja továbbá, hogy az iránymutatások tisztázzák, hogy a hajózási ügynökök tevékenysége – az árak meghatározása tekintetében – alapvetően nem tér el a poolmenedzserekétől. A tramphajózási piacok, köztük azok is, amelyeken poolok működnek, árversenyen alapuló piacok, azaz az árakat a részt vevő felek határozzák meg ártárgyalás során a kínálat és a kereslet függvényében. A puszta tény, hogy egy poolmenedzser megállapodik egy hajóbérlővel egy adott árban a poolhoz tartozó hajó használatáért, tehát nem számít klasszikusan korlátozó árrögzítésnek.

2.1

Az Európai Bizottság 2007. szeptember 13-án közzétette az EK versenyszabályainak a tengeri szállításra történő alkalmazására vonatkozó, régóta várt iránymutatások tervezetét. Az iránymutatások a kabotázsra, a vonalhajózási és a tramphajózási szolgáltatásokra vonatkozó 1419/2006/EK rendelettel előidézett változások által közvetlenül érintett tengeri szállítási szolgáltatási ágazatokban kötött együttműködési megállapodásokra vonatkoznak. Céljuk, hogy útmutatást és segítséget nyújtsanak a fuvarozótársaságoknak az általuk aláírt együttműködési megállapodások vizsgálatához, azaz annak megállapításához, hogy megállapodásaik összeegyeztethetők-e az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikkével. Az iránymutatások kezdetben ötéves időszakra lesznek érvényesek.

2.2

Az iránymutatás-tervezet célja különösen azon feltételek tisztázása, amelyek mellett a vonalhajózási szereplők jogszerűen fuvarinformációkat cserélhetnek, és a tramphajózási szereplők közös használati megállapodásokat köthetnek. Ehhez meghatároztak egy összetett szempontrendszert. A (tervezett) iránymutatások igazi, gyakorlati hozzáadott értékét azonban majd a jövőben kell felmérni, megvizsgálva például, hogy megfelelő útmutatást adnak-e az üzemeltetőknek annak meghatározásához, hogy tervezett piaci viselkedésük jogszerű-e.

3.1

Az iránymutatás-tervezet vonalhajózásra vonatkozó része – az Unióba befelé vagy onnan kifelé irányuló áruforgalmat bonyolító vonalhajózási konferenciák 2008. október 18-tól való, már közismert eltörlésének megerősítése mellett – a vonalhajózási szereplők közötti piaci információk megosztásának megengedett formáival foglalkozik. Bár néhány részlet finomításra szorulhat, az iránymutatások a jelenlegi formájukban valószínűleg éppen biztosítják a vonalhajózási ágazat számára a megfelelő működéshez szükséges információcserélési módszert.

3.2

2008. október 18-tól kezdődően az uniós kikötőből induló és/vagy oda irányuló szolgáltatást üzemeltető vonalhajózási szereplőknek véget kell vetniük mindenféle versenyellenes vonalhajózásikonferencia-tevékenységnek, függetlenül attól, hogy e tevékenységet a világon más joghatóságok engedélyezik-e. Az EGSZB továbbra is úgy véli, hogy a világszerte tevékenykedő fuvarozóknak nehéz lesz biztosítaniuk, hogy az EU-ban jogellenesnek számító konferenciatevékenységek észrevehetően ne befolyásolják az uniós piacot.

3.3

A vonalhajózást illetően az iránymutatások kiemelten foglalkoznak az információcsere-rendszerekkel. A vonalhajózási társaságoknak e téren bizonyos fokig szabad kezet adnak. A fontos szempontok között szerepel a piaci struktúra, a kicserélt információ típusa és hogy mikorról származik, valamint az adatcsere gyakorisága. A hangsúly nagyon helyesen a jövőre vonatkozó adatok – nevezetesen kapacitás-előrejelzések és árindexek – cseréjén van. A kapacitás-előrejelzések prima facie feltehetően mindig jogszerűtlennek számítanak. Az EGSZB elismeri, hogy az információcsere hatásait mindig eseti alapon kell elbírálni.

3.4

Az árindexeket illetően az összesített árindex nem valószínű, hogy törvénybe ütközik, hacsak az információt nem lehet részekre bontani, ami alapján a vállalkozások közvetlenül vagy közvetve azonosíthatják a versenytársak versenystratégiáit. Az iránymutatás-tervezet kiköti, hogy az adatok összesítésének szintjét, az adatok természetét („múltbeli” vagy „friss” adatok) és az árindex közzétételének gyakoriságát kell vizsgálni, de nem határozza meg pontosan, hogy milyen jelentőséget kell tulajdonítani ezeknek a tényezőknek.

3.5

A vonalhajózási szolgáltatásokat illetően az iránymutatások nem tartalmaznak igazán új elemet, csak megismétlik az Európai Bizottság és az európai bíróságok által korábban meghatározott általános kritériumokat.

3.6

Az EGSZB megismétli korábbi idevonatkozó véleményeiben (1) megfogalmazott kérését arra vonatkozólag, hogy az EU kezdjen érdemi konzultációkat más joghatóságokkal a vonalhajózási áruforgalomra vonatkozó, világszerte meglévő rendszerek összeegyeztethetőségének meghatározása céljából. Az EGSZB továbbá megismétli az ugyanezen véleményekben már elhangzott ajánlását, hogy az Európai Bizottság a tengeri szállításra vonatkozó versenyszabályok megvitatásakor a tisztán versenyképességi tényezőkön túlmenően mérlegelje a humánerőforrással kapcsolatos szempontokat (pl. az európai tengerészek foglalkoztatására gyakorolt hatást) is.

3.7

A tramphajózási szolgáltatások az egész világra kiterjednek. Az ágazatban igen erős a verseny, és a tökéletes versenymodell számos jellemzője megfigyelhető. A szállítandó áru homogén, és a piacra lépési költségek általában igen alacsonyak. A fuvarokért számos társaság verseng, a piaci körülményektől függően gyakori a különböző hajóméretek és -típusok helyettesítése. A piac az információáramlásnak köszönhetően is igen átlátható. A szállítás főként egyszeri vagy egymást követő útbérleti, időbérleti, illetve hajóbérleti szerződések alapján történik. Az e piacokon elérhető fuvardíjak a piaci körülmények függvényében erősen ingadoznak. Végül a tramphajózási piacok gyorsan tudnak reagálni a piaci fejleményekre és a szállítók igényeire (2).

3.8

A tramphajózási ágazat minden szegmensében működnek közös hajóhasználati társulások, ún. poolok. A „pool” számos hasonló hajót egyesít, amelyek különböző tulajdonban vannak, és amelyeket egységes igazgatás alapján üzemeltetnek. A poolmenedzser egységes, összefüggő flottaként irányítja a hajókat, beszedi a bevételeket, és előre megállapított „súlyozási” rendszer alapján elosztja őket. Eközben az egyes hajótulajdonosok dolga pusztán a hajó tengerészeti/műszaki üzemeltetése. A poolok létrejöttének általában két célja lehet. Először is az, hogy a benne részt vevők képesek legyenek a legnagyobb ügyfeleik által egyre inkább támasztott igényeknek megfelelő szolgáltatási szintet nyújtani, másodsorban pedig speciális beruházások és a hajók jobb kihasználása révén a szállítási hatékonyság növelését célozzák. A poolok a kereslet és a kínálat által meghatározott környezetben működnek, ahol a szerződéseket pályázat alapján kötik, a díjszabást nagymértékben az azonnali piac elvei vezérlik, a vevők nagy és professzionális cégek, az ügynökök pedig mindig kivételes átláthatóságot biztosítanak a hajókapacitás és a feltételek tekintetében.

3.9

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a pool-rendszer nem uralja a tramphajózási piacokat, sőt, a tramphajózási szolgáltatások döntő többségét számos, a rakományért egymással versengő kis- vagy középvállalkozás látja el. Ezért az EGSZB továbbra is úgy véli, hogy az e kérdésre vonatkozó iránymutatások világosabb megfogalmazása szükséges.

3.10

Az EGSZB megjegyzi, hogy a tramphajózási szolgáltatások és a tramphajózási pool-rendszer mindig is, azaz már jóval az e szolgáltatások tekintetében az Európai Bizottságot végrehajtói jogkörökkel felruházó 1419/2006/EK rendelet elfogadása előtt is az EK versenyszabályainak hatálya alá tartoztak. Ezen időszak alatt azonban a bérlők nem nyújtottak be hivatalos keresetet erre az ágazatra vonatkozólag, azaz nincs idevonatkozó ítélkezési gyakorlat. Az EGSZB feltételezi, hogy nagyrészt az ítélkezési gyakorlat hiányával és ebből következően az illetékes (verseny)hatóságok – köztük az Európai Bizottság – tapasztalatlanságával magyarázható, hogy az iránymutatás-tervezetnek a tramphajózásra és a pool-rendszerre vonatkozó részei kevésbé részletesek, mint a vonalhajózásról szóló részek. Szintén említésre méltó, hogy az iránymutatás-tervezet nem határozza meg, mit ért a „tramphajózás” fogalmán, és ezért nem világos, hogy az iránymutatások vonatkoznak-e a tengeri személyszállításra és/vagy különleges áruk szállítására is. E kérdés tisztázása megfontolandó.

3.11

Az iránymutatás-tervezet nem veszi eléggé figyelembe a tramphajózási ágazat jellegzetességeit, és úgy tűnik, a horizontális együttműködésre vonatkozó, nem ágazatspecifikus iránymutatásokat követi. A hajózási pooloknak ugyanazokat az iránymutatásokat kell követniük, mint más ágazatok szereplőinek annak biztosítása érdekében, hogy ne korlátozzák a szabad versenyt, illetve ne tanúsítsanak kartellmagatartást.

3.12

A tervezett iránymutatások eléggé általánosak, és nem biztosítanak teljes jogbiztonságot. Nem mondják ki nyíltan, hogy a hajózási pool-rendszer összeegyeztethetetlen az EU versenyjogával, de nem is adnak útmutatást ahhoz, hogy mikor összeegyeztethető.

3.13

Az iránymutatás-tervezet legfontosabb része a hajózási pool-rendszer vizsgálatával és osztályozásával foglalkozó rész. Abból indul ki, hogy a pooloknál általában közös az értékesítés, közös termelési jellemzőik azonban eltérőek.

3.14

Az érintett piacot illetően az EGSZB továbbra is úgy véli, hogy az iránymutatásoknak jobban figyelembe kellene venniük, hogy a tramphajózásnak alapvető eleme a mind a keresleti, mind a kínálati oldalon jelentkező helyettesíthetőség vagy felcserélhetőség (pl. a hajótípus, a hajóméret, a szállítási szerződések típusa és a piac földrajzi elhelyezkedése tekintetében). Ezenfelül, ha egy poolnak önvizsgálatot kell végeznie, a piaci részesedéseket nem lehet minden egyes szerződésre megállapítani, hanem egy adott időszakra lebontva kell őket megvizsgálni.

3.15

Az EGSZB úgy véli, hogy javítani kell majd a hajózási poolok piaci részesedésének jelentőségére és fogalommeghatározásaira, valamint az áruforgalmak és a hajótípusok közötti „helyettesítésre” vonatkozó részen. Elismeri, hogy az érintett piac meghatározását illetően nem áll rendelkezésre gyakorlati útmutatás. Az alkalmazott módszer függvényében azonban a piaci részesedések egészen eltérő értéket mutathatnak.

3.16

A tramphajózási közös használati megállapodások 81. cikknek való megfelelésének vizsgálatát illetően hangsúlyozni kell, hogy a poolmenedzser a megállapodás alá tartozó flottát mind működési, mind kereskedelmi értelemben „irányítja”, így az egységes pool révén közös terméket kínál. A hajók piaci pályáztatása de facto mellékes a poolmenedzser szolgáltatásirányítási feladata mellett. Az egyes hajótulajdonosok dolga a hajó tisztán tengerészeti/műszaki üzemeltetése. A poolok közösen „létrehozott” szolgáltatást nyújtanak, amelyet a részt vevő felek tevékenységének magas fokú integrációja eredményez (3). Így a közös használatra vonatkozó megállapodásokat a közös termelési vagy különleges szakmai megállapodási formákkal azonos kritériumok alapján kell vizsgálni.

3.17

Az EGSZB továbbra is azon az állásponton van, hogy nem támogatható, hogy az iránymutatások az „árrögzítést” a poolok működési jellemzőjeként (és így klasszikus versenykorlátozásként) említsék, mivel a poolmenedzser és a vásárló közti ármegállapodás a szóban forgó szolgáltatásnyújtás szerves része, és a pool hajójának használatáért ajánlattételi formában zajló ártárgyalás eredménye.

3.18

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a közös hajóhasználatra vonatkozó megállapodások célját és alapvető jellemzőit tekintve általában teljesül a pool-rendszer mentességéhez szükséges, a 81. cikk (3) bekezdésében felsorolt négy feltétel. Az, hogy a bérlők igényeinek kielégítésére a poolok létrejöttek, és évtizedek óta panasztétel nélkül üzemelnek, megerősíti ezt az álláspontot.

3.19

Az EGSZB reméli, hogy az Európai Bizottság a tapasztalatok alapján rendszeresen felülvizsgálja majd az iránymutatásokat, és ha szükséges, kiegészítő vagy magyarázó útmutatót készít, és azt azonnal, adott esetben még az ötéves időszak lejárta előtt közzéteszi.

3.20

A Európai Bizottságnak a lehető leghamarabb meg kell kezdenie a vonalhajózási konzorciumokra vonatkozó csoportmentesség hatályának felülvizsgálatát, és ezzel együtt meg kell vizsgálnia, hogy ki kellene-e azt terjeszteni a globális hajózási piac más idevonatkozó szegmenseire is, különösen azokra a tramphajózási áruforgalmakra, amelyek rendszeres időközönként és útvonalakon működnek, ami számos speciális áruforgalomra jellemző (pl. hagyományos hűtőhajók, faáruforgalom, speciális gépkocsiszállító és ro-ro hajók).

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/47

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/47

1.1

Az ENSZ a tagországok nevében javaslatot terjesztett elő a „vegyi anyagok besorolása, csomagolása és címkézése” terén alkalmazandó kritériumok és eljárások „globálisan harmonizált rendszerére” (GHS). A javaslat célja, hogy élénkítse a globális kereskedelmet, és támogassa a kevésbé fejlett országok erőfeszítéseit a munkavállalók és a fogyasztók biztonságának és egészségének megóvása érdekében.

1.2

Az EGSZB messzemenőkig támogatja a globális harmonizáció célkitűzését, az Európai Bizottság által javasolt végrehajtási jogszabály formáját és jogalapját, valamint azon javaslatát, hogy a gyártók és szállítók számára előírt végrehajtási határidő egyezzen meg az „anyagok” regisztrálása tekintetében az 1907/2006/EK (REACH) rendelet által kitűzött első határidővel.

1.3

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon megállapításával is, hogy bár az elmúlt negyven év során kifejlesztett közösségi rendszer megváltoztatása elkerülhetetlen és széles körben elfogadott, az EU-n belül a változások várhatóan elhanyagolható rövid távú előnyökkel, ellenben magas költségekkel járhatnak. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy az eredeti hatásvizsgálat keretében nagyobb figyelmet kellett volna fordítani e meglehetősen szokatlan körülményekre. Mivel számottevő globális értéktöbblet nem várható, a meglévő szabályozás bármely – az ENSZ-javaslat végrehajtásához nem feltétlenül szükséges – kiegészítése vagy módosítása külön egészségügyi, biztonsági vagy gazdasági indoklást igényelne. Mindenekelőtt mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a két nagymértékben egyező rendszer közötti, szükségszerűen hosszú átmeneti időszak során a meglévő szabványok ne szenvedjenek csorbát. Az értékesítési helyen nyújtott tájékoztatás kulcsfontosságú követelmény.

1.4

Az EGSZB továbbá úgy véli, hogy az igen szoros menetrendre és az induló költségek mérséklésének igényére tekintettel rugalmasan kellene kezelni mind a javaslatot, mind annak végrehajtását. Sok évbe telt a jelenlegi rendszert olyan szintre fejleszteni, hogy megfelelő egészségvédelmet és biztonságot nyújtson az EU minden munkavállalója és fogyasztója részére, és valószínűleg így lesz ez az új globális rendszerrel is. Kulcsfontosságú azonban, hogy mind az ENSZ, mind az Európai Bizottság elegendő hosszú távú forrást szenteljen a harmonizációs folyamat folytatásának – és annak, hogy a harmonizáció végül az osztályozás alapját képező kritériumokon túl magára a széles körben forgalmazott termékek osztályozására és címkézésére is kiterjedjen majd.

1.5

Az EGSZB-t aggasztja a javaslat nagy terjedelme, mind önmagában, mind a közelmúltbeli javaslatokkal – például a REACH-rendelettel –, a számos kapcsolódó közösségi jogszabállyal és a folyamatosan szaporodó, jelenleg szükségesnek ítélt útmutatókkal együtt. Új megközelítést kell találni, ha el akarjuk kerülni az európai ipar helyrehozhatatlan károsodását (a jogszabályok utókövetésének és módosításának folyamatáról nem is beszélve). Ésszerűen nem feltételezhető, hogy minden szereplő, a legkisebb kkv tulajdonosától a nemzeti illetékes hatóságok felelős tisztviselőinek széles köréig rutinszerűen képes lesz kezelni a csak ehhez a témához kapcsolódó több mint 20 000 oldalas, kölcsönösen egymásra utaló dokumentációt. Megfelelőbb megoldást kell keresni.

1.6

E kérdéskör kapcsán az EGSZB sajnálja, hogy hiányoznak a kulcsfogalmak meghatározásai, és mindenekelőtt azt, hogy az egyedi toxikológiai jelentéssel bíró „készítmények” szó helyébe az ilyen jelentéssel nem bíró „keverékek” szó lépett. A „vegyi anyagok” és a „vegyi” jelző közösségi meghatározásának hiánya továbbra is zavart kelt a munkavállalók, a fogyasztók, a vállalatvezetők és a törvényhozók körében egyaránt. A javaslat tartalma szándéka szerint semleges és egyértelmű. Nagy lehetőséget nyújt arra, hogy egészen a részletekig menően kijavítsuk a hibákat, ami a technikai függelékek esetében már most folyamatban van. Haladéktalanul el kell készíteni egy egységes fogalomtárat, amely az összes idevonatkozó jogszabályra érvényes, és végső soron a kulcsszavakból össze kell állítani egy szószedetet az összes hivatalos nyelven, megjelölve azokat, amelyeknek azonos a jelentése (feltehetően a „vegyi anyag” és az „anyag” szavak) és azokat, amelyek vagy mást jelentenek, vagy nincs közük egymáshoz (például az „árucikk” és a „termék”). A bizonyos nyelvekben meglévő kulturális félreértéseket vagy asszociációkat szintén azonosítani és kerülni kell, pl. az „anyagok” (kábítószer, alkohol vagy dohánytermékre értve) és a „vegyi anyagok” (mint terrorista- vagy egyéb illegális cselekmények eszközei) kifejezéseket illetően.

1.7

Az EGSZB továbbá felhívja a figyelmet a túlszabályozás és a túlcímkézés veszélyére, amelyek végső soron csökkentik az alapvető fontosságú figyelmeztetések hatását, és arra, hogy a munkavállalók és fogyasztók tájékoztatása nem támaszkodhat egyedül a címkékre. A címkéken természetesen fel kell tüntetni a legfontosabb információkat, és a további információk forrásait is meg kell adni. Az internetes vásárlás és egyes termékek előnyeiről és kockázatairól folytatott online információkeresés terjedése azt mutatja, hogy e témán tovább kell dolgozni. A komplex keverékek összetevőinek szabványos és kevéssé ismert neveit tartalmazó hosszú jegyzékek nem a legmegfelelőbben szolgálják a sürgősségi ellátók és a méregközpontok igényeit. Az általános veszélyekre és óvintézkedésekre vonatkozó jelzések – a naprakész információkhoz szükséges kapcsolattartási adatokkal együtt – minden érintett számára megfelelőbb védelmet nyújtanak. Egyedi körülmények között, jogvédett gyártástechnológia esetén ez a megközelítés a gyártókat is megfelelő módon védi, akárcsak a jelenlegi szabályozás.

1.8

Az EGSZB megjegyzi, hogy a javaslat nem ír elő külön címkét a laboratóriumok közötti, egyetemi vagy kereskedelmi kutatási és fejlesztési célzatú, többnyire igen kis mennyiségű szállításokra. Ezt különösebb nehézség nélkül hozzá lehetne adni az ENSZ által javasolt címkearzenálhoz, és előnyben kellene részesíteni a jelenleg javasolt rendkívül restriktív, aránytalan és költséges eltéréssel szemben.

1.9

Végezetül az EGSZB megjegyzi, hogy egyre növekvő igény lesz a világszerte, különböző jogrendszerekben felhasznált adatok és az e jogrendszerek keretében születő döntések minőségének ellenőrzésére. Bizonyosan nőni fog a nyomás az osztályozás alapját képező kritériumokon és folyamatokon túl az eredmények összehangolására. Ennek globális igénye és előnyei bárki számára nyilvánvalók.

2.1

A javaslat célja a meglévő közösségi szabályozás hozzáigazítása az ENSZ közelmúltban elfogadott, a „veszélyes” vagy „kockázatos” besorolású, különféle neveken „vegyi anyagoknak”, „anyagoknak”, „keverékeknek” vagy „készítményeknek” nevezett nyersanyagok, köztes termékek és kész termékek besorolására, címkézésére és csomagolására vonatkozó „globálisan harmonizált rendszer” modelljéhez. Az új rendelet az 1967-re visszamenő európai szabályozás helyébe lép. Számos más irányelv és rendelet – a jelenleg végrehajtás alatt álló 1907/2006/EK (REACH) rendeletet is beleértve – módosításra szorul. Az új rendszer az EU-n belül hosszú távon pozitív hatást fejt ki, feltéve, hogy sikerül visszafogni a költségeket, és néhány kisebb előny megvalósul. A javaslat általában élénkítheti a globális kereskedelmet, miközben fenntartja az emberi egészség és a környezet védelmének magas szintű normáit.

2.2

A helyettesítendő 40 éves irányelv az úgynevezett veszélyes anyagokról szóló (67/548/EGK) irányelv. Ezt általában a főként a munkavállalói biztonságot szolgáló összeurópai „vegyi anyagokra vonatkozó” szabályozás első jogi aktusának tekintik. Jelenleg a számos módosító irányelvvel és a technikai fejlődés miatti kiigazítással ez biztosítja az EU-n belüli és kívüli gyártók, forgalmazók, munkavállalók, kereskedők és fogyasztók számára a harmonizált rendszert – a jóváhagyott végpontoknak és kockázati kritériumoknak való megfelelést vizsgáló egyedi tesztek révén – a „veszélyes anyagok” besorolása; – a lehetséges kockázatok megnevezését és a biztonságos kezelési útmutatást szolgáló korlátozott számú piktogram és szabványmondatok révén – megfelelő címkézése; illetve – a rendszeres felhasználók és a sebezhető csoportok, nevezetesen a kisgyermekek védelme céljából – csomagolása terén.

2.3

Huszonegy évvel a 67/548/EGK irányelv elfogadása után a veszélyes készítményekről szóló (88/379/EGK) irányelv kiterjesztette a folyamatot az „anyagokról” (az „elemek és vegyületeik” viszonylag véges jegyzéke) a „készítmények” („két vagy több anyag keveréke”) elméletileg végtelen listájára. Elismerve, hogy az állatokon való tesztelés ilyen léptékben nem kívánatos, illetve lehetetlen, az irányelv első ízben vezette be a közösségi jogba az összetevők ismert vagy meghatározható kockázatai és a keverék legvalószínűbb kockázata közötti elméleti összefüggést. Ez az elmélet anélkül alkalmazható a készítmény besorolása, címkézése és csomagolása során, hogy további tesztelésre volna szükség.

2.4

Tekintettel arra, hogy a fogyasztóknak árusított termékek nagy többsége valóban „készítmény” (vagy akár „árucikk”), ez fontos lépést jelentett a fogyasztói biztonság felé azon termékek tekintetében, amelyek nem tartoztak olyan egyedi és restriktívebb irányelvek hatálya alá, mint a peszticidek, tisztítószerek és kozmetikumok árusítására vonatkozó irányelvek. Az 1988-as irányelvet 1999-ben jelentékeny mértékben módosította az 1999/45/EK irányelv.

2.5

A fenti irányelvek, az azokat támogató, később szintén módosított, biztonsági adatlapokról szóló 91/155/EGK irányelvvel együtt sok éven át a munkavállaló- és fogyasztóvédelem sarokköveit alkották az EU-ban. E jogszabályok kölcsönhatásban állnak, és kihatnak szinte minden egyéb, az emberi egészség védelmére, a biztonságra és a környezetvédelemre vonatkozó EU-s jogszabályra. Folyamatos frissítésre szorulnak, hogy tükrözzék a hatály, a gyártási technológiák és a tesztelési módszerek változásait, a termékek hozzáférhetőségét és lehetséges felhasználását, valamint a mindezek következményeivel, illetve a nemkívánatos hatások enyhítésével kapcsolatos legújabb tudományos álláspontokat.

2.6

Szintén fontos tényező, hogy ezek az irányelvek „belső piaci célkitűzéseket” szolgálnak, mivel a különböző érintett termékek egységes belső piacát kívánják megteremteni az Unióban. A termékek – legyen szó nyersanyagokról, természetes vagy szintetikus anyagokról, köztes termékekről, hulladékokról, késztermékekről vagy árucikkekről – biztonságosan importálhatók és forgalmazhatók a tagállamokon belül és azok között, feltéve, hogy megfelelnek a fent említett jogszabályoknak, illetve az egyéb releváns közösségi jogszabályoknak.

2.7

2001-ben az Európai Bizottság kiadott egy fehér könyvet A vegyianyag-politika jövőbeni stratégiája címmel. Ez a múlt évben a „vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról” szóló 1907/2006/EK rendelet – más néven REACH rendelet – elfogadásához vezetett. A rendeletet kísérő, vele egy időben közzétett és elfogadott 2006/121/EK irányelv tovább módosította a 67/548/EGK irányelvet a két jogszabály harmonizálása érdekében. Ez a folyamat várhatóan folytatódik, amint újabb adatok állnak rendelkezésre, vagy megváltoznak a jogalkotási igények.

2.8

A fenti jogszabályok meghatározott termékek gyártására, Unión belüli forgalmazására és piacra dobására, valamint az EU és importőr, illetve exportőr partnerei közötti kereskedelemre vonatkoznak. Ugyanakkor elkerülhetetlen volt, hogy párhuzamosan hasonló, de nem azonos rendszerek alakuljanak ki világszerte számos más gazdaságban, amelyekkel az EU a határain kívül és belül működő számos nagyvállalaton, illetve közép- és kisvállalaton keresztül rendszeresen kereskedik.

2.9

Számos egyéb, többnyire a gazdaság és/vagy a törvényhozási struktúra szempontjából kevésbé fejlett ország elismerte a szükségességét a „veszélyes anyagok” hasonló jellegű besorolási, címkézési és csomagolási rendszerének, de egy globálisan elismert modell jóváhagyását várja, amelyet helyi szinten alkalmaznának.

2.10

Az ENSZ az 1990-es évek elején felismerte, hogy a helyi szinten kialakított nemzeti vagy regionális rendszerek – miközben az emberi egészség, a biztonság és a környezet szempontjából létfontosságúak – akadályát jelenthetik a globális kereskedelemnek, és javaslatot dolgozott ki a „vegyi anyagok besorolásának, címkézésének és csomagolásának, valamint a biztonsági adatlapok kiállításának” globálisan harmonizált rendszerére (GHS). Ilyen harmonizációra már léteztek korábbi modellek a fuvarozási ágazatban, nevezetesen a fizikai kockázatok és a súlyosan mérgező anyagok terén.

2.11

E tágabb megközelítés kidolgozását az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi és Fejlesztési Konferenciáján (UNCED) 1992-ben elfogadott Agenda 21 19. fejezetében hagyták jóvá. A folyamathoz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Egyesült Nemzetek „Veszélyes Áruk Szállítása” Szakértői Albizottsága (UNSCETDG) nyújtott technikai segítséget.

2.12

Közel egy évtizednyi munka gyümölcseként mintegy 160 részt vevő ENSZ-tagország képviselői 2002 decemberében megállapodásra jutottak az új GHS technikai tartalmáról. Ugyanezen év szeptemberében a Johannesburgban megrendezett Fenntartható Fejlődés Csúcstalálkozó (WSSD) arra bátorította az aláíró országokat, hogy „a lehető leghamarabb alkalmazzák a GHS-t annak érdekében, hogy a rendszer 2008-ra teljesen működőképessé váljon”. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa 2003 júliusában elfogadta a GHS-t, amely már magába foglalta a 2008-as végrehajtási céldátumot. Ezeket a megállapodásokat az immár kibővített Európai Unió mind a 27 tagállamának képviselői aláírták.

2.13

2004-ben számos módosítást fogadtak el az eredeti ENSZ-javaslathoz, amelyeket belefoglaltak az ENSZ által 2005-ben közzétett, a „vegyi anyagok besorolásának és címkézésének globálisan harmonizált rendszerére” vonatkozó ajánlásokba is. Ez az 540 oldalas dokumentum és későbbi módosításai a borítójához kiválasztott szín alapján „rózsaszín könyv” néven lett közismert. A releváns ENSZ-honlap részletes tájékoztatást ad arról, milyen előrelépések történtek 65 országban, köztük a 27 EU-tagországban a 2008-as céldátum felé.

2.14

Az ENSZ 2006-ban további technikai módosításokat fogadott el, amelyeket belefoglalt a rózsaszín könyv 2007-ben közzétett javított kiadásába. A javaslatok – minthogy ez a meglévő rendszerek globális harmonizálásának ilyen széles körű és komplex folyamata esetében elkerülhetetlen – vegyesen tartalmaznak régi és új tesztelési kritériumokat és eredményeket, piktogramokat, szabványmondatokat és címketerveket. A különböző szempontok együttélése és a részt vevő országok közötti egyetértés kialakítása érdekében az „építőkocka” megközelítést alkalmazták (jóllehet e szemlélet túlzott érvényre jutása természetesen a várt előnyök jelentős részét semmissé tenné).

2.15

Az ENSZ által javasolt modell ugyanakkor nem bír megfelelő jogi hatállyal, és az ajánlásait követni kívánó országoknak megfelelő végrehajtási jogszabályokat kell elfogadniuk. Az EU tagállamai esetében ehhez az Európai Bizottság által előterjesztett javaslat szükséges.

2.16

Az Európai Bizottság 2004-ben kezdte kidolgozni a végrehajtási szabályozást, és 2006-ban tette közzé a GHS-sel összehangolt közösségi rendszer első tervezetét. Ugyanezen időszakban hatásértékeléseket is végeztek, illetve tettek közzé. 2006 harmadik negyedéve folyamán az interneten konzultációra került sor az érintettekkel, ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság jogi szolgálatai számos aggályukat fejezték ki, ami az eredeti javaslat jelentős mértékű átdolgozásához vezetett. E javaslatot az Európai Bizottság végül 2007 júniusában hagyta jóvá és tette közzé. A Tanács megfelelő munkacsoportja már megkezdte a javaslat technikai elemzését. Az Európai Bizottság szokás szerint kikérte az Európai Parlament, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB), valamint a Régiók Bizottsága véleményét.

2.17

Széles körű elvárás, hogy a jelenleg folyó felülvizsgálat ne jelentse sem a harmonizációs javaslatok késedelmét, sem jelentékeny módosítását. A harmonizációtól általános vélekedés szerint kiterjedt előnyöket várnak, amelyek főként a globális kereskedelemhez kapcsolódnak, és amelyeket csökkentene a harmonizációs folyamat esetleges elakadása. Az EU-n belül (illetve az EU kereskedelmi partnerei számára) várható költségek ugrásszerűen megnőnek, ha a végrehajtási menetrend eltér a REACH tekintetében már elfogadott menetrendtől. Az egészségre, a biztonságra és a környezetre vonatkozó előnyöket az EU határain túl is érezni fogják, az olyan országokban, amelyek jelenleg nem rendelkeznek tényleges saját rendszerrel.

2.18

A GHS végrehajtása közvetetten hatással lesz az EU fuvarozással kapcsolatos szabályozására, valamint egy sor kapcsolódó uniós szabályozásra, a fogyasztási termékek, a vegyi anyagok egyedi célzatú kezelése, a veszélyes vagy kockázatos vegyi anyagok ellenőrzése, a munkahelyi egészség és biztonság, a hulladékkezelés és az életciklusuk végére ért termékek vonatkozásában. E területek lefedése érdekében az elkövetkezendő évek folyamán szükség esetén további javaslatok kerülnek kidolgozásra. Az Európai Bizottság szakszolgálatai 2006 augusztusában közzétették a várhatóan érintett szabályozások teljes körű jegyzékét. A jelen javaslat magába foglalja az 1907/2006/EK rendelet (REACH) módosítását.

3.1

A javaslat 3 „kötetre” és 7 „mellékletre” tagolódik. Az angol nyelvű változatban ezek összesen több mint 2100 oldalt tesznek ki. Bár a javaslat főbb elemei a viszonylag rövid, 64 oldalas első kötetre korlátozódnak, az egész dokumentumban jelen vannak új elemek, illetve régi elemek új vagy javított értelmezései. A javaslat tehát egészében az elsődleges közösségi és nemzeti jog lényeges részének tekintendő, amely a szabályozókat, a gyártókat, a szállítókat, a nagy- és kiskereskedőket, munkavállalókat és fogyasztókat egyaránt érinti, az EU-n belül és kívül.

3.2

A II. kötet, amely az I. mellékletet tartalmazza, a kockázatos anyagok és keverékek részletes besorolását és a címkézési előírásokat tartalmazza (154 oldal).

3.3

A III. kötet, amely a II.–VII. mellékleteket foglalja magában, egyedi szabályok sorát állítja fel egyes anyagokra és keverékekre vonatkozóan; valamint új veszélyt jelző, illetve elővigyázatosságra vonatkozó mondatok jegyzékét; új veszélyt jelző piktogramokat; egyes veszélyes anyagok részletes harmonizált besorolását és címkézését; illetve egy fordítási táblázatot tartalmaz, amely a felhasználók eligazodását segíti a 67/548/EGK irányelv szerinti besorolás és címkézés, illetve a rendelettervezet új követelményei és figyelmeztető mondatai között (430 oldal). E kötet végén található (meglehetősen rejtve) a rendelet egészére vonatkozó „tervezetet kísérő pénzügyi kimutatás”, amely szükséges követelményt jelent a javaslat megfelelő értékeléséhez, de elsődleges joganyagként csekély tartós értékkel vagy jelentőséggel bír.

3.4

A IIIa. és a IIIb. kötet a 3.1., illetve a 3.2. táblázatokat tartalmazza, amelyek a fent említett III. kötetben szereplő VI. melléklet részei. Ezek együttesen a meglévő 67/548/EGK irányelvnek az I. mellékletben foglalt új szabályozási keretre való lefordítását foglalják magukba – közel 1500 oldalon felsorolva az elmúlt negyven év veszélyes anyagokkal kapcsolatos EU-s értékelési munkája során hozott besorolási és címkézési határozatokat.

3.5

Az Európai Bizottság hatástanulmánya, amelyet a fenti dokumentációval összefüggésben kell értelmezni, az RPA és a London Economics tanácsadó cégek által készített jelentéseken alapul, és viszonylag kis terjedelmű (34 oldal).

3.6

A javaslatot az Európai Bizottság az EK-szerződés 95. cikke szerinti rendeletként definiálja, célja „az egyenlő versenyfeltételek biztosítása az anyagok és keverékek valamennyi szállítójának a belső piacon, valamint az egészség, a biztonság, a környezet és a fogyasztók védelme”.

3.7

A javaslat elismeri, hogy a meglévő közösségi szabályozás és a GHS alkalmazási köre nem azonos. Részleteiben mindkettő eltér a fuvarozás terén alkalmazandó besorolás és címkézés már nagyobbrészt harmonizált szabályozásától. A változásokat a javaslat igyekezett, amennyire csak lehetett, minimálisra korlátozni. Egyes esetekben további javaslatokra lesz szükség, különös tekintettel a REACH végrehajtási fázisainak időszakára.

3.8

A javaslat átvesz az ENSZ által javasolt GHS-ből néhány új fogalmat és kifejezést, amelyek közül a legfigyelemreméltóbb a „keverék” kifejezés használata a „készítmény” helyett.

3.9

A javaslat elismeri, hogy minden új besorolási rendszer a laboratóriumi állatok túlzott mértékű alkalmazásához vezethet. Ahol csak lehet, alternatív módszereket kell használni. Az Európai Bizottság javaslata kifejezetten tiltani látszik az osztályozási rendszer kapcsán az embereken és más főemlősökön végzett kísérleteket (a megoldatlan jogi és nyelvi megkülönböztetés miatt az EU különböző hivatalos nyelvein hol a „nem szabad”, hol a „nem engedhető meg” kifejezés fordul elő) – jóllehet az ENSZ a GHS modellben megengedi az efféle kísérleteket.

3.10

A javaslat elismeri a „keverékek” osztályozásához kapcsolódó problémákat. Ezért „interpolációs elveket” állít fel, hogy megkönnyítse a várhatóan hasonló hatású termékek összehasonlítását.

3.11

A javaslat gondoskodik a rövidebb elnevezések lehetőségéről az olyan, tisztán vagy keverékek összetevőiként használt anyagok esetében, amelyeknek az Elméleti és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Uniója (IUPAC) által meghatározott hivatalos elnevezése 100 karakternél hosszabb. Az Amerikai Kémiai Társaság (CAS) által kidolgozott termékazonosítók (számok, illetve elnevezések) továbbra is használatban maradnak. A meglévő szabályozásból megtartották az olyan gyűjtőnevek használatát, amelyek pontosan azonosítják az esetleges veszélyt, anélkül hogy a keverékek pontos összetételével kapcsolatos bármely idevonatkozó szellemi tulajdonjogot sértenének.

3.12

A két rendszer között szükséges átmeneti periódus kérdése részletesen kifejtésre kerül. A javaslat világosan elismeri, hogy az új kritériumokat elsőként az „anyagokra” kell alkalmazni, és csak később a „keverékekre”. A vállalkozások fölösleges terheinek elkerülése érdekében nem kötelező az értékesítési láncba már bekerült termékek („anyagok” vagy „keverékek”) besorolását vagy címkézését a vonatkozó szabályozás hatályba lépésekor felülvizsgálni.

3.13

Az Európai Bizottság felkéri a tagállamokat, hogy jelöljék ki a rendelet alkalmazásáért és végrehajtásáért felelős hatóságokat – és állapítsák meg „a rendelet megsértésének arányos szankcióit”. A javaslat megjegyzi, hogy „alapvető a valamennyi illetékes hatóság közötti jó együttműködés”.

3.14

A rendelet elvileg minden anyagra és keverékre alkalmazandó, kivéve azokat, amelyekre vonatkozóan más közösségi jogszabály konkrétabb szabályokat állapít meg. A kozmetikai termékek, az aromaanyagok, az élelmiszer-adalékanyagok, az állati takarmányok és állatorvosi termékek, bizonyos orvostechnikai eszközök; a polgári légi közlekedésre és a közúti vagy vasúti fuvarozásra vonatkozó szabályok hatálya alá eső termékek, valamint a lőszerek (kivéve a „pirotechnikai hatás elérése érdekében forgalomba hozott robbanóanyagokat”, pl. tűzijátékokat) kívül esnek a rendelet hatályán.

3.15

A 2006/12/EK irányelv meghatározása szerinti hulladék nem minősül a javaslat szerinti „anyagnak”, „keveréknek” vagy „árucikknek”, ezért kívül esik a rendelet hatályán.

3.16

Az 1907/2006/EK (REACH) rendelet 3. cikkének 41. pontjában meghatározott ötvözetek ugyanakkor „keverékeknek” minősülnek, és ezért a rendelet hatálya alá tartoznak, mivel feltehetően a természetben előforduló anyagok, például ércek, ásványok és növényi kivonatok valódi „keverékei” (de a szó semmilyen értelmében nem „készítmények”).

3.17

A címkézési követelmények mind külsőleg, mind tartalmukban megváltoztak a meglévő EU-rendszerhez képest. Néhány meglévő piktogram helyébe új lép; másokat az első alkalommal vezetnek be. A meglévő szabványosított „R” és „S” mondatokat új „figyelmeztetések”, „figyelmeztető mondatok” és „óvintézkedésre vonatkozó mondatok” helyettesítik.

3.18

A fent említett valamennyi elfogadott figyelmeztetés, illetve mondat az EU összes hivatalos nyelvén meghatározásra kerül, és kötelezően szerepelniük kell minden egyes címkén, a termék értékesítési országától függő formában. Több nyelv használata is lehetséges, bár a rendelkezésre álló hely ezzel arányosan lecsökken. (Néhány egyedi esetben természetesen – egyes őshonos vagy bevándorló csoportok igényeinek kielégítésére – a címkék fordításait, illetve kiegészítő dokumentációkat jogilag előírt, de nem „hivatalos” nyelveken, mint a wales-i, vagy más szükséges nyelveken, mint az orosz, a török, az arab vagy a hindi, is el kell készíteni).

3.19

A javaslat elismeri, hogy az osztályozási folyamat, és így a címkézés és a csomagolás is folyamatos frissítést igényel az EU-n belül, amint új információk vagy feltételek merülnek fel, vagy a tesztelési módszerek, illetve jogi előírások megváltoznak. A jogszabály megállapítja, mely változások igényelnek cselekvést, és az ilyen esetben követendő eljárásokat is.

3.20

Az Európai Bizottság szándéka szerint a rendelet a Hivatalos Lapban való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba. Az anyagokat legkésőbb 2010. december 1-jéig lehet a jelenlegi szabályozás szerint besorolni, címkézni és csomagolni (ami egybeesik a REACH regisztrálási határidejével). A keverékeket legkésőbb 2015. június 1-jéig lehet a jelenlegi szabályozás szerint besorolni, címkézni, illetve csomagolni. Ezektől az időpontoktól kezdve kizárólag az új szabályozás alkalmazható.

4.1

Az ENSZ a tagországok nevében javaslatot terjesztett elő a „vegyi anyagok besorolása, csomagolása és címkézése” terén alkalmazandó kritériumok és eljárások „globálisan harmonizált rendszerére” (GHS). Az EU tagállamai megállapodtak a modell – ideális esetben 2008-ig történő – végrehajtásáról. Az Európai Bizottság a végrehajtási jogszabályra vonatkozó javaslatát a jelen vélemény tárgyát képező rendelet formájában terjesztette elő.

4.2

Az EGSZB messzemenőkig támogatja a globális harmonizáció célkitűzését, a javasolt jogszabály formáját és jogalapját, valamint azt, hogy a végrehajtási határidő egyezzen meg az „anyagok” regisztrálása tekintetében az 1907/2006/EK (REACH) rendelet által kitűzött első határidővel.

4.3

Az EGSZB megjegyzi továbbá, hogy rugalmasságot kellene tanúsítani a két rendszer párhuzamos alkalmazása terén, különösen a „keverékek” esetében, amelyek sok esetben maguk is „keverékek”„keverékei”, és amelyek meghatározható szavatossági idővel bírnak, ami hónapokban vagy akár években mérhető. Nem valószínű, hogy az átmenet teljes egészében végbemegy a megjelölt határidőkön belül – de szerencsére ez nem jelenti azt, hogy a folyamat hatástalan volna. Hasonló rugalmasság hiányában azonban megnőhetnek az indulási költségek, és a remélt hosszú távú előnyök is elmaradhatnak.

4.4

Az EGSZB továbbá egyetértéssel veszi tudomásul az európai bizottsági hatáselemzés bevezető megjegyzéseit, amely szerint „hosszú távon a GHS végrehajtása kifizetődőnek tűnik […], mivel a költségmegtakarítások végül meghaladják a végrehajtás egyszeri költségeit”, bár „a végrehajtás költségeit ellenőrzés alatt kell tartani annak érdekében, hogy a GHS nettó előnyei belátható időn belül megjelenjenek […] és elkerüljük a kkv-k felesleges költségeit és adminisztratív terheit”.

4.5

Az EGSZB kiemeli az Európai Bizottság által a tervezetet kísérő pénzügyi kimutatásban kifejtett álláspontot, amely szerint „a jogszabályjavaslat egy nemzetközi egyezmény végrehajtásához kapcsolódik. Még egy esetleges negatív előzetes értékelés sem tántorítaná el az Európai Bizottságot attól, hogy jogszabályjavaslatot terjesszen elő, mivel szakpolitikai szempontból nem tehet mást. és negatív utólagos értékelés miatt sem vonná vissza a nemzetközi szinten jóváhagyott osztályozási és címkézési rendszer végrehajtására vonatkozó kötelezettségvállalását”.

4.6

Leegyszerűsítve az Európai Bizottság úgy véli, nem volt más választása, mint a javaslat előterjesztése, a becsült vagy tényleges költségmérlegtől és az esetleges hasznoktól függetlenül. Az EGSZB egyetért a jelenlegi körülmények között e megközelítés reális voltával, de sajnálja, hogy a hatáselemzés – még ha nem is játszott kulcsszerepet a döntéshozatalban – a tervezet készítése során nem tárta fel jobban a végrehajtás várható költségeit, azok enyhítése céljából. Az, hogy egyetlen konzultáns (az RPA) egyetlen szektorról (egyes fogyasztási cikkek) készített részletes (és egymásnak ellentmondó) elemzést, azt sugallja, hogy mindez szélesebb és hatékonyabb formában is elkészülhetett volna, ha a pénz, az idő és a szándék meglett volna hozzá. Mint minden harmonizációs folyamat esetében, a növekvő költségek és az eltűnő előnyök veszélye túlságosan is nyilvánvalónak tűnik.

4.7

Nehéz például belátni, miért származna bármilyen közvetlen előny az EU-n belül az egészség, a biztonság és a környezet szempontjából egy hosszú ideje kialakult és tökéletesen működő rendszerről egy szintén hatékony, de ismeretlen rendszerre való átállásból. Rövid távon a fogyasztóvédelem még meg is gyengülhet a párhuzamosan futó, különböző figyelmeztetéseket, mondatokat és piktogramokat tartalmazó két rendszer miatt. Egy összehangolt, a kiskereskedelemre összpontosító oktatási és képzési program némiképp csökkentheti ennek kockázatát.

4.8

Alapvető kétségek merülnek fel annak megértésével kapcsolatban is, hogyan lehet maradéktalanul kihasználni a globális kereskedelmi előnyöket olyan országok esetében, amelyek más menetrend szerint és az alapvető követelmények eltérő értelmezésével alkalmazzák az ENSZ modelljét. A Japán és Új-Zéland általi korai alkalmazás máris aggodalmakat keltett Európában. Az Egyesült Államok esetében, ahol jelenleg 4 vagy 5 rendszer működik párhuzamosan, a modell alkalmazása távolról sem zökkenőmentes. A globálisan forgalmazott termékek esetében természetesen továbbra is szükség lesz különböző nyelvi változatokra még akkor is, ha az előírt címkék és biztonsági adatlapok harmonizálva vannak.

4.9

A legtöbb tehát, amit kijelenthetünk, hogy ez csupán egy globális harmonizációs folyamat kezdete, amely ugyanazt tükrözi, amin korábban az EU tagállamai már keresztülmentek, és amely a világméretű működtetéshez ugyanolyan szintű forrásokat, támogató rendszereket és folyamatokat igényel majd. Mindez szokatlan feladatot ró az Európai Bizottságra, és fontos, hogy a jövőben a Bizottság elegendő erőforrást szánjon arra, hogy a jelenlegi javaslaton a technikai fejlődés miatt elvégzendő elkerülhetetlen változtatások, frissítések és kiigazítások időben és hatékonyan megtörténjenek. Nem egyértelmű, hogy a tervezetet kísérő pénzügyi kimutatás, illetve a komitológiai és az ahhoz kapcsolódó vizsgálati eljárásra vonatkozó javaslatok e tekintetben megfelelőnek bizonyulnak-e.

4.10

Hasonló észrevételeket lehetne címezni az ENSZ-hez is, sürgetve, hogy a lehető leggyorsabban fejeződjék be a harmonizáció teljes folyamata nemcsak a besorolási kritériumok, hanem a globálisan, nagy mennyiségekben forgalmazott „vegyi alapanyagok” (és végső soron a globálisan, nagy mennyiségben forgalmazott fogyasztási cikkek többsége) esetében maguk a címkézés és csomagolás alapjául szolgáló besorolások tekintetében is. Mindkét esetben alapvető a termékek gyártói és az illetékes szabályozási szervek közötti szoros és folyamatos együttműködés.

4.11

Az EU-n belül az Európai Bizottság továbbra is kettős problémával szembesül: kezelnie kell a rendelet és a saját kapcsolódó szabályozása közötti számos, sokszor csak részlegesen definiált kölcsönhatásokat – és közben fel kell ismernie, és ki kell elégítenie az egyes szektorok igényeit, különös tekintettel a fogyasztási cikkekre. Tekintettel arra, hogy elvileg mindkét rendszer egyformán hatékony, meg kellene hagyni bizonyos rugalmasságot annak érdekében, hogy a javaslat átfogó keretei a lehető leghamarabb jóváhagyásra kerüljenek.

4.12

Hasonlóképpen a „munkavállalók” (a munkahelyen) és a „fogyasztók” (a kiskereskedelmi egységben, internetes vásárláskor, illetve otthonukban) egészsége és biztonsága természetesen továbbra is maximális védelmet kell, hogy élvezzen. A két környezet, illetve az érintettek információigénye és a rendelkezésükre álló segítségnyújtási formák azonban meglehetősen eltérőek. Ezt a javaslat csak részben ismeri fel. Nem kell mindenre egyetlen receptet alkalmazni. Tekintetbe kell venni a vásárlási szokások terén az utóbbi időben bekövetkezett fejleményeket, különösen az internetes vásárlást. Emellett a sürgősségi és elsősegélynyújtó szolgálatok és a méregközpontok szakmai jellegű igényeit is teljes mértékben figyelembe kellene venni a címkék tartalma és a megjelölt információk relevanciája tekintetében.

4.13

El kellene ismerni továbbá a címkén kívüli egyéb információforrások hozzáférhetőségét és értékét, különös tekintettel a fogyasztókra, akik a fogyasztói szervezetek vagy a gyártók, illetve szállítók internetes tájékoztatása alapján megalapozott döntést hozhatnak. Az Európai Bizottság merész kijelentése, amely szerint „a címke a fogyasztó tájékoztatásának egyedüli eszköze”, éppen ezért túlzott leegyszerűsítés. Azok számára, akik csak a címkére támaszkodnak, akár jóval az eredeti vásárlás után, a világosan összeszedett, érthető és releváns tájékoztatás mindennél fontosabb. Ha viszont bárki mélyebbre kíván ásni, a jelenlegi EU-szabályozás, illetve a bevált kereskedelmi gyakorlatok szerint könnyen hozzájuthat kiegészítő tájékoztatáshoz. A kizárólag a márkahűség alapján hozott egyéni vásárlói döntések magas aránya mindkét irányba visszahat – egy terméket a vásárló egyszerűen azért biztonságosnak feltételezhet, mert azt az X vállalat gyártja – és ugyanakkor a vásárlói hűség értéke az X vállalat számára garancia arra, hogy a termékek valóban biztonságosak; ha pedig egy termék mégsem az, biztosan áttervezik, újragyártják, illetve visszahívják. (A közelmúltban több, a belső minőség-ellenőrzés mulasztásából fakadó, nyilván igen költséges önkéntes játék- és egyéb termék-visszahívási akció meglehetősen világosan szemlélteti ezt a megállapítást.)

4.14

A munkavállalók számára, és minden olyan munkahelyre belépő személy számára, ahol a kitettség általában nagyobb mértékű és/vagy hosszabb ideig tart, és ahol a legmagasabb szintű egészségügyi és biztonsági szabványok fenntartása minden érintett számára mindennapos prioritást jelent, a csomagolások és a csomagolt mennyiségek általában nagyobbak, és a címkék részletesebbek lehetnek. Itt sincs hiány kiegészítő információkból, amelyek jelentős részét a közösségi és más jogrendszerek szerint kötelező elérhetővé tenni minden feldolgozásra szánt nyersanyag, illetve köztes termék leszállításakor, vagy azt megelőzően. Egy amerikai honlap, amely az EGSZB REACH-ről készített korábbi tájékoztató jelentése (2005. február) idején mintegy 1,4 millió anyag biztonsági adatlapját tette hozzáférhetővé, mára több mint 3,5 millió adatlapot tartalmaz – és állítása szerint naponta mintegy 10 000 újat tölt fel adatbázisába. Az uniós szabványok szerinti, megfelelő nyelvű biztonsági adatlapok mind az anyagok, mind a készítmények esetében beszerezhetők a legtöbb gyártótól és szállítótól, illetve egyes központi forrásokból – ezeknek természetesen a fogyasztók rendelkezésére kell állniuk, még mielőtt a termék első kiszállítása megtörténhet. Mivel az adatlapoknak minden gyártó és szállító minden terméke esetében minden releváns nyelven rendelkezésre kell állniuk, rendkívül nagyszámú egyéni adatlapra van szükség, ezeket rendszeresen, illetve ha új jogszabály írja elő – mint a jelen esetben –, naprakésszé kell tenni.

4.15

A fentieket kiegészítve az OECD közelmúltban (2007. június) elindított eChemPortal honlapja könnyű hozzáférést kínál a tagállamok és ügynökségeik – köztük az EU esetében a Vegyi Anyagok Európai Irodája – által fenntartott adatbázisokhoz. Ezek az adatbázisok több tízezer, az EU-ban gyártott és forgalmazott anyagról szolgáltatnak adatokat, és számos, betűszavakkal jelölt szervezettől származnak, köztük az ESIS (EU), a CHRIP (Japán), az OECD HPV (OECD), a SIDS HVPC (UNEP), a HPVIS (US EPA), az INCHEM (IPCS), illetve olyan ismertebb és rendszeresen használt EU-s forrásokat tesznek elérhetővé, mint az IUCLID, az ORATS, a HPVCS, az LPVCS, az ELINCS és az EINECS, egyéb ágazatspecifikus honlapokkal együtt, mint a SEED, a EUROPHYT, a PHYSAN és a CAT. Globálisan összehangolt támogató programok, például a pharmacovigilance és a cosmetovigilance biztosítják, hogy az egyedi termékek káros hatásai központilag és gyorsan regisztrálva legyenek. Támogatni kellene az ipar és a szabályozók hasonló közös korai előrejelző programjainak kiterjesztését egyéb, széles körben fogyasztott termékekre is.

4.16

Egyértelműen jó hír, hogy mindezek az adatbázisok léteznek és könnyen hozzáférhetők – és még jobb hír lenne, ha a fent említett adatokat valóban adatlapról adatlapra, termékleírásról termékleírásra naprakésszé tennék, hogy tükrözzék a GHS nemzeti és regionális végrehajtása által megkívánt részletes változtatásokat anélkül, hogy az elfogadhatatlan mértékű költségeket róna az érintett felekre – bár ezúttal sem egyértelmű, vajon e szempontot teljes mértékben figyelembe vették-e a hatáselemzés során.

4.17

Az interneten hozzáférhető információk bősége azonban a végrehajtási jogszabályok terjedelmével együtt leterhelheti, illetve jogi és intellektuális szempontból igencsak próbára teheti a szabályozó hatóságokat és a felhasználókat egyaránt. Az 1907/2006/EK (REACH) rendelet végleges, angol nyelvű, publikált változata 850 oldalt tett ki. A REACH végrehajtási projektek (RIP) és a még nem véglegesített útmutatók állítólag több mint 10 000 oldalra rúgnak. Ezek végleges formája és jogi státusa még nem ismeretes. A jelenleg tárgyalt GHS-javaslat meghaladja a 2000 oldalt. További útmutatókra is szükség lesz a tárgyalt rendelet, illetve a mintegy 20 jelentősebb kapcsolódó jogszabály – köztük a szintén érintett 1996/82/EK (Seveso II) irányelv – végrehajtásának támogatásához. Az EU illetékes intézményei és testületei által egyedül ebben a témában előállított vagy felülvizsgált jogszabályok, illetve kapcsolódó dokumentumok mennyisége így a közeljövőben megközelíti a 20 000 oldalt. Nehéz elképzelni, hogy ez lenne a jobb szabályozás modellje – illetve, hogy ez volna az ideális módja a lisszaboni célkitűzések támogatásának, és az odafigyelő és támogató, központilag irányított EU uniós polgárokkal való megkedveltetésének.

4.18

Ha azonban ezeket az alapvető kommunikációs problémákat sikerül időben megoldani (a megoldást valószínűleg a jogszabályok szétbontása jelenti lényeges alkotóelemeikre – világosan megfogalmazott és jóváhagyott definíciókra; tesztelési módszerekre; végpontokra; eredményekre; előírt módszerekre és eljárásokra stb.; s mindezeket külön és megfelelő, de eltérő menetrend szerint kellene közzétenni és frissíteni, ahelyett hogy valamennyit egyszerre hirdetnék ki elsődleges joganyagként), valóban jelentős előnyök várhatók. Az adatbázisokra alapuló és általánosan alkalmazandó GHS kihatna, és iránymutatást jelentene mindazok számára, akik az emberi egészség és biztonság, illetve a környezet védelmének javításán munkálkodnak – és az ebből származó előnyök jóval nagyobbak lehetnek, mint a globális kereskedelem és a helyi foglalkoztatás terén várható meglehetősen csekély növekedés, amely jelenleg a javaslat gazdasági indokolásául szolgál.

5.1

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy a rendeletjavaslat elfogadására igen kevés idő áll rendelkezésre, ha azt akarjuk, hogy a végrehajtás menetrendje az egyszeri indulási költségek mérséklése érdekében a REACH-ben meghatározott határidőket kövesse. Az EGSZB továbbá hangsúlyozza, hogy mindez még csak a globális folyamat kezdete, amely folyamatos változásokat követel meg valamennyi részt vevő szabályozó hatóságtól, illetve minden közvetlenül érintett iparágtól és egyéb szereplőtől. Ezért nyilvánvaló szükségszerűség, hogy minél több felmerülő problémát megértsünk és kijavítsunk, és hogy a javaslat lényegét a lehető legrugalmasabban hajtsák végre. Tekintettel arra, hogy egy megfelelő és jól bevált rendszert helyettesítenek egy remélhetőleg ugyanolyan jó másikkal, csekély kockázattal jár az olyan eltérések engedélyezése, amelyek révén a kérelmező időt nyerhet a problémák megoldására.

5.2

Példaként említhető, hogy az Európai Bizottság szakszolgálatai és a nemzeti szakértők a meglévő irányelv I. mellékletének az új rendelet VI. mellékletévé történő átültetése során – jóllehet módosították a régi mellékletet, és kiegészítették azt egy „fordítási táblázattal”, ami hasznos útmutatást jelent a régi követelményekről az újakra való áttéréshez – eltekintettek minden ilyenkor előírt ellenőrzési és jóváhagyási eljárástól, amelyre a több mint 1000 oldalnyi határozat eredetileg épült. Ha ez a melléklet azonnal hatályba lép, új erőforrásokat kell fordítani a részletes ellenőrzésre, miközben a vállalkozások többsége minden erejével azon munkálkodik, hogy eleget tegyen a REACH regisztrációs követelményeinek. Miután az uniós jogszabályok esetében gyakori, hogy elfogadásukkor a mellékletek egy részét vagy egészét üresen hagyják, az általános menetrend betartása érdekében hasonló eljáráshoz kellene folyamodni itt is. Ezzel egyúttal elkerülhető volna a követelmények helytelen „lefordításáért”, illetve „átültetéséért” való felelősség problémája, amely felelősség a jelen pillanatban – helytelen módon – a felelős bizottsági szakszolgálatokat terhelné. Az, hogy a visszajelzések szerint e folyamat során a hatályos jogszabályokban számos hibát fedeznek fel, különösen a számos új hivatalos nyelv bevezetésével, ahol a szokásos nyelvészeti értelemben vett „fordítás” igen fontos, sovány vigaszt jelent. Tekintettel az adatok nagy mennyiségére, feltételezhető, hogy ez a folyamat újabb hibákat szül, amelyeket csak majd az adott termék gyártója vagy szállítója fedez fel a munkája során.

5.3

Hasonló megjegyzések vonatkoznak minden olyan esetre, ahol a GHS megfelelő mérlegelés nélkül a jelenlegi osztályozás, és ennél fogva a címkézés és a csomagolás szigorítását vonja magával, és potenciálisan a fuvarozási és egyéb kapcsolódó jogszabályok értelmében más hatások is várhatók. Ez lehetne a helyzet néhány széles körben használt fogyasztási cikk, például a háztartási tisztítószerek esetében is, amelyek esetében az új GHS a jelek szerint olykor ésszerűtlen túlcímkézést követel meg. Gyakran idézett példa, hogy „egy általánosan használt mosószer kiöntése esetén a felhasználónak minden ruháját le kellene vetnie, és ugyanabban a mosószerben ki kellene mosnia őket” – mindez csak arra jó, hogy lejárassa a rendszert és annak alkalmazóit. Egészen bizonyos, hogy nem ez az út vezet az emberi egészség és biztonság, illetve a környezet védelmének magas szintű normáihoz. A 30. cikk (1) bekezdésében foglalt eltérés körültekintő alkalmazása, amely szerint „ha az óvintézkedésekre vonatkozó mondatok […] nyilvánvalóan szükségtelenek, akkor az ilyen mondatok elhagyandók a címkéről”, igen lényegesnek tűnik.

5.4

Szintén aggályos a szigorúbb besorolások alkalmazása, amely egyes törvénykezési gyakorlatok esetében a gyártók felelősségének korlátozását szolgálja, de szintén nem igazán járul hozzá a munkavállalók és fogyasztók megfelelő védelméhez. Nevezetesen a jelenlegi javaslat nem alkalmaz megfelelő megkülönböztetést a potenciálisan „irritáló” hatású (vagyis egyes esetekben a bőrön átmeneti és visszafordítható vörös foltokat és viszketegséget okozó), illetve a „maró” hatású termékek között (vagyis amelyek a bőr maradandó és akár visszafordíthatatlan károsodását okozzák, például erős savak, lúgok, vagy az oxigén hatása következtében). A „szemkárosodás” eshetősége önmagában jóval gyakoribb, és egyes esetekben súlyosabb következményei lehetnek, akár vakságot is eredményezhet, és ahol csak fennáll, megfelelő és könnyen felismerhető szimbólummal kellene jelezni. Mindezeket a hiányosságokat súlyosbítja az állatokon végzett tesztek önkéntes korlátozása olyan termékek esetében, amelyek közel állnak a véglegesítéshez, és amelyek címkézése és csomagolása a fogyasztóknak való forgalmazás előtt csupán a jóváhagyott besorolástól függ. Mivel az ily módon érintett termékek inkább kivételt alkotnak, semmint szabályt, a rövid távú eltérések alkalmazása lehetővé tenné, hogy a javaslat egésze késedelem nélkül elfogadásra kerülhessen.

5.5

A túlcímkézésnek emellett nemkívánatos mellékhatása is van a csomagolás tekintetében, amikor a gyermekbiztos zárak az idős vagy fogyatékkal élő személyek számára is nyithatatlanok. A termékek körültekintő kezelésére és tárolására vonatkozó tanácsok általában többet érnek, mint az olyan csomagolás, amely a felhasználók számára hozzáférhetetlenné teszi a terméket, ami miatt nyitva hagyják a tárolóedényt, vagy kevésbé biztonságos egyéb tárolási módokat keresnek tartalmának. Az eligazító címkék, valamint a józan ész és a mindennapi tapasztalatok segítségével a fogyasztók megértik, hogy az olyan termékeket, mint a súrolószerek vagy a lefolyótisztítók, rendkívül óvatosan kell kezelni; és a legtöbb esetben viszonylag könnyen képesek sérülések nélkül kezelni a mosóport vagy a szilárd mosogatótablettákat. Ha valamennyit a „VESZÉLY” kulcsszó hangsúlyozásával „maró hatású” termékként tüntetjük fel, az nem szolgálja a célt, és az egész folyamat sikerét veszélyezteti.

5.6

A fenti példák megkérdőjelezik azt is, milyen mértékben vizsgálták meg a különböző új (és régi) piktogramok, kulcsszavak és mondatok hatását a világ különböző közönségeire. Jóllehet az ENSZ által javasolt GHS meglévő formáján már túl késő változtatni, néhány kiegészítés vagy a világosságot szolgáló módosítás mégis hasznosnak bizonyulhatna. A széles körben felismert, narancssárga háttér előtt feketével rajzolt andráskereszt szimbólumának elvetése különösen sajnálatos. Hosszú időbe telik majd, amíg a helyettesítő szimbólumokat megfelelően felismerik, ami fokozott veszélyt jelent a fogyasztókra mindaddig, amíg az új szimbólumok teljesen meghonosodnak. Minél előbb meg kell kezdeni tehát a rendszeres vásárlók számára indított (és központilag támogatott) áruházi tájékoztatási programok végrehajtását. Tanulmányozni kell továbbá azok igényeit, akik interneten vásárolnak fogyasztási cikkeket, ahol a címkék ritkán láthatók a vásárlás időpontjában.

5.7

Az egyes készítmények, illetve keverékek összetevőinek azonosítása tekintetében a javaslat ésszerű módon a CAS-számok használatát írja elő (ezek jelenleg több mint 32 millió szerves és szervetlen, részben vagy egészében ismert struktúrájú anyagot foglalnak magukba, amelyek közül mintegy 13 millió besorolása szerint kereskedelmi forgalomban is hozzáférhető, gyakran igen kis mennyiségben), és az azonosítást az IUPAC, CAS vagy egyéb megnevezéssel egészíti ki. Ugyanakkor helyénvaló megjegyezni, hogy ezek a nevek csupán atomstruktúrák meghatározására, nem pedig a kockázatok vagy veszélyek azonosítására szolgálnak. Ritkán hasznosak tehát a sürgősségi ellátó helyek vagy méregközpontok számára, mivel általában nincsenek egyedi ellenanyagok. A hányatásos módszer vagy a gyomorban történő semlegesítés közötti választás pedig kritikus lehet a felhasználónak nyújtott elsősegélykor. A bővebb információszerzést szolgáló utólagos kapcsolatba lépés a gyártóval, a nap bármely órájában és a hét bármelyik napján szintén kritikusnak bizonyulhat. Inkább a fenti információt kellene a felhasználóknak szánt címkéken feltüntetni a sürgős esetek esetére, mint egy-egy komplex keverék egy vagy több összetevőjének hivatalos kémiai elnevezését vagy molekuláris szerkezetét.

5.8

Ebből következik, hogy azokban az esetekben, amikor egyes összetevőknek a pontos vegyi szerkezet feltüntetését is magában foglaló megnevezése csupán a versenytársak számára bír jelentőséggel, miközben az eredeti gyártó elveszíti a hozzá kapcsolódó szellemi tulajdonjogokat, a meglévő általános készítményekről szóló irányelvben foglalt figyelmeztető jelzéseket kellene megtartani. Ez a probléma általában csak az olyan teljesítménynövelő adalékok esetében merül fel, mint a kenőolajok és egyéb csúcstechnológiai készítmények, ahol a fogyasztók kitettsége általában korlátozott, és az általános veszélyek nyilvánvalóak, függetlenül a készítmény konkrét összetevőitől.

5.9

A fenti megfontolások felvetik a „keverék” szó javasolt használatának problémáját, amely kizárólag olyan anyagok rendszerére utal, amelyek fizikai eszközökkel szétválaszthatók, így különböztetve meg őket a „vegyületektől”, illetve „anyagoktól” (amelyek ily módon nem választhatók szét). Ez a definíció, úgy tűnik, egy sor meglehetősen különböző anyagrendszert (a természetben előforduló ércek, ásványok, koncentrátumok és növényi kivonatok) vesz egy kalap alá a „készítményekkel”, amelyek lényegéhez tartozik, hogy ismert összetevők szándékosan előállított keverékei, és az összetevők alapján a végtermék kockázatai ésszerűen meghatározhatók. Az ötvözetek (és üvegek) természetesen egyikbe sem tartoznak bele, és külön, megfelelőbb szabályozást igényelnének mind e rendelet, mind a REACH esetében. Nem világos az sem, hogy miért zárják ki a hulladékokat mint kategóriát a rendelet alkalmazási köréből, holott egyes esetekben szerepelnek az EINECS-nyilvántartásban mint „iszap” vagy „üledék” formájában létező „anyagok”. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy egy vegyes érc természetes formájában besorolandó anyag (bár ennek célja nem nyilvánvaló, hiszen a fogyasztókkal való kapcsolat nem valószínű, és nincs lehetőség helyettesítésére sem), a fémhulladék vagy a vegyes papírhulladék, amely adott állapotában folyamatos kezelési és újrahasznosítási eljárásokat igényel, viszont nem az. A munkahelyen a fentiek mindegyikét körültekintően kell kezelni, de nem ez a besorolás elsődleges célja, ráadásul ezek a termékek gyakran nincsenek is csomagolva és címkézve. Az ágazat- vagy munkahely-specifikus jogszabályok általában jobb védelmet biztosítanak.

5.10

A fogalommeghatározásokat tartalmuktól függetlenül maradéktalanul bele kellene foglalni a javaslatba, és nem pusztán átvenni őket a GHS-ből, vagy egyéb dokumentumokra való hivatkozással jelölni. Hasznos alkalom volna ez, hogy végre első ízben meghatározásra kerüljön a „vegyi anyag” és a „vegyi” jelző. Ha a vegyi anyag azonos – márpedig vélhetően azonos – az „anyag” fogalmával, azt világossá kellene tenni. Ez egyúttal világosabbá tenné a szóban forgó és egyéb irányelvek és rendeletek hatályát is, amelyek a szigorúbban vett „vegyipar” termékeinél jóval szélesebb körben alkalmazandók. Ezzel egyúttal világossá válna az is, hogy a „chemical” kifejezés „vegyi anyagként” való lefordítása az olyan nyelvekre, amelyek nem rendelkeznek egyetlen megfelelő kifejezéssel, nem jelenti azt, hogy ezzel párhuzamosan volnának úgymond (vélhetően nem mérgező?) „nem vegyi anyagok” is. A fogalommeghatározás remélhetőleg csökkentené az olyan jól hangzó, de értelmetlen mondatokat is, mint hogy „a legtöbb árucikk vegyi anyagokat tartalmaz” (1) (mit tartalmaz a többi?), vagy hogy „vegyi anyagokat szinte minden munkahelyen használnak” (2) (vajon mit használnak a többi munkahelyen?). Az EGSZB természetesen megérti, hogy bármely felhasznált fogalommeghatározásnak minden jogszabályban következetesnek kell lennie. Azt azonban nem fogadja el, hogy egyes jogszabályok „alapvetőbbek” volnának, mint mások (vagy ha ez így van, ez a javaslat egyértelműen az), és főként nem fogadja el azt, hogy minden érintettnek a teljes idevonatkozó szabályozást el kellene olvasnia csupán azért, hogy meghatározza, mit jelent, vagy éppen mit nem jelent egy szó. Ez nagy jelentőséget nyer, amikor a különböző nyelvekre történő lefordítás az eredeti változatban nem szereplő különbségeket eredményez – vagy éppen alapvető különbségeket mos el. Például a „termék” szót itt a munkahelyen vagy a fogyasztók által valószínűleg megvásárolt vagy felhasznált bármely árucikket magában foglaló, semleges értelemben használjuk. Semmiféleképpen nem szinonimája az „árucikk” szónak, amely az uniós és más jogszabályokban különleges jelentéssel bír. Angol nyelven ez elég egyértelmű, más nyelveken azonban lehet, hogy nem annyira az. Helyzettől függetlenül a jelentéskülönbséget meg kell őrizni, és a többi nyelvi és kulturális félreértést is azonosítani kell és el kell kerülni. Például az „anyagmentes környezet” kifejezésen Európában talán a világűrt értik. Az Egyesült Államokban olyan iskolát, ahol tilos az alkoholfogyasztás és a dohányzás. Számos kultúrában a tömegsajtó terroristának feltételez minden olyan személyt, akinek „vegyianyag-maradványokat” találtak a kezén vagy a ruházatán.

5.11

Minden esetben és mindenki számára világossá kell tenni, beleértve a nagyközönséget is, milyen sajátos jelentést hordoznak a rendeletben használt különböző szavak. A „veszély” szó és a „figyelmeztetés” szó együttes használatának tiltása releváns lehet a címkézés szakértőinek, bár a két szót gyakran alkalmazzák együtt a kockázat csökkentését szolgáló egyéb üzenetekben. Ha a „veszélyes” szó jelentése eltér a „kockázatos” szóétól az EU (és kereskedelmi partnerei) bármely nyelvén, azt szintén tisztázni kellene. Angol nyelven a „dangerous”, illetve „hazardous” szavak jelentése kétségtelenül igen közel áll egymáshoz. Kerülni kellene továbbá az olyan rövidítések használatát, mint az „m-factor” („szorzótényező”), amelyeknek csak azokon a nyelveken van értelme, ahol a „szorzó” szó „m” betűvel kezdődik. (Az, hogy a jelenlegi jogszabályok rendszeresen hivatkoznak az „R” és „S” mondatokra a „veszélyekre” és az „óvintézkedésekre” vonatkozó mondatok kapcsán, pusztán azt mutatja, hogy a jogszabályokat angol nyelven terjesztették elő, kevéssé véve tekintetbe az egyéb nyelveket beszélők igényeit.)

5.12

Tekintettel a javaslat általános hatályára, és annak érdekében, hogy a folyamat ne vesszen el a sokmillió kis vagy akár minimális mennyiségben forgalmazott anyagról szóló adatrengetegben, hasznosnak bizonyulna egy alsó határ meghúzása, amely az éves eladott mennyiségen, a csomagolás méretén, a súlyon vagy az ismert toxicitáson alapulhatna. Hasonlóképpen megfelelő címkével kellene ellátni a kutatási és fejlesztési célokra szolgáló, többnyire laboratóriumok között és igen kis mennyiségben szállított mintákat, amely jelezné, hogy „a terméket nem tesztelték, és besorolása nem történt meg”, és hogy „kizárólag szakmai felhasználásra szolgál”, ami hasznos kiegészítése lenne a jelenleg létező címkéknek. (Az új javaslat, amely kizárja a „tudományos kutatási és fejlesztési célú anyagokat és keverékeket”, de csak ha olyan feltételek között használják őket, mintha „rákkeltő, csírasejt-mutagén vagy reprodukciót károsító” anyagként vagy keverékként lennének besorolva, inadekvát és törölni kellene. Nincs egyértelmű érv, amely alátámasztaná, hogy a laboratóriumi veszélyek kiemelt intézkedéseket igényelnének, illetve, hogy a laboratóriumban dolgozó személyek – a józan elvárással szemben – tudatlanságuk miatt különös veszélyben volnának. Ha mégis bebizonyosodna, hogy ez így van, helyesebb volna a bevált laboratóriumi gyakorlatokról szóló EU-jogszabályokat módosítani.)

5.13

Ügyelni kellene arra is, hogy a javasolt osztályozási és címkézési folyamat – az aktuális rendszerhez hasonlóan – maradéktalanul tükrözze az egyes egyedi anyagok és készítmények, illetve keverékek kereskedelmi formájukban megmutatkozó, potenciálisan veszélyes tulajdonságait. A gyártók vagy a szállítók részéről a lehetséges, illetve várható felhasználáshoz kapcsolódó bármely kiegészítő, informális vagy szabályozatlan kockázatelemzést törölni kellene, mivel ezek nincsenek összhangban a létező uniós joggal és a ENSZ által javasolt GHS-sel.

5.14

A végrehajtás, a jelentések és a szankciók tekintetében a javaslat a felelősséget – ésszerű módon – a tagállamokra ruházza, azzal a kikötéssel, hogy a rendelkezéseknek „hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek” kell lenniük, és legkésőbb a rendelet hatálybalépését tizennyolc hónappal követően értesíteni kell róluk az Európai Bizottságot. Az EGSZB ugyanakkor megjegyzi, hogy a javaslat célja – akárcsak a meglévő szabályozásé – a besorolás terén alkalmazandó kritériumok és eljárások harmonizálása, nem pedig az osztályozás eredményeinek összehangolása. A szankciók mértéke, hatása és végrehajthatósága valószínűleg kevésbé hathatós tényező, mint a gyártók azon vágya, hogy teljes és megfelelő védelmet nyújtsanak dolgozóiknak és fogyasztóiknak, akiken boldogulásuk múlik. Éppen ezért az általános javaslat összeegyeztethetősége az egyéb olyan jogszabályokkal, mint a REACH rendelet, továbbra is kritikus.

5.15

Végezetül értékelni kell a különböző jogrendszerrel rendelkező helyekről származó adatok minőségét, megvizsgálva ezek összehasonlíthatóságát, valamint azt, hogy relevánsak-e az új és komplex anyagok – beleértve az „ismeretlen vagy változó összetevőket” tartalmazó keverékek – potenciális veszélyeinek megállapítása szempontjából. Erre a célra léteznek rangsorolási rendszerek, például a Society for Chemical Hazard Communications [Társaság a Vegyi Anyagok Veszélyeiről szóló Tájékoztatásért] részéről. Bizonyos felülvizsgált adatok hozzáférhetők a Kémiai Anyagok Toxikus Hatásának Nyilvántartásában is (RTECS). Úgy tűnik, a vélhetően az ENSZ-en belül kialakítandó megfelelő eljárást e téren még nem teljesen határozták meg, és forrásokat, illetve költségvetések sem rendeltek hozzá.

9.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 204/57

1.1

Az EGSZB stratégiailag ésszerűnek tartja az EU általános minőségi politikájáról szóló vita újjáélesztését és elmélyítését. Ennek során harmonikus egyensúlyt kell találni az élelmiszer-biztonsággal, a környezetvédelemmel és a szociális érdekek figyelembevételével kapcsolatos jogi követelmények (egy esetleges uniós minőségjelzés létrehozására való tekintettel is), valamint azon rendelkezések között, amelyek az EU különböző területeiről származó termékek és élelmiszerek különleges, magasabb szintű normákon alapuló jellegzetességeinek kiemelésére irányulnak.

1.1.1

A földrajzi jelzések és eredetmegjelölések rendszerének hatékonyságára vonatkozóan az EGSZB szerint a következőkre van szükség:

Az EGSZB úgy véli, hogy az 510/2006/EK rendelet átdolgozása során ezeket a kritikus pontokat csak részben vették figyelembe, most pedig javítani kell őket, mivel a rendszer harmadik országokra való kiterjesztése során még nagyobb problémák várhatók.

1.1.2

A hatékonyságra való tekintettel az EGSZB azt javasolja, hogy egyrészt intézkedéseket kell hozni a termékek szükséges piaci tekintélyének biztosítása érdekében, mégpedig a földrajzi jelzések kezelésével megbízott szervezetek erősítése révén, másrészt egyértelműen meghatározott és hiteles termékleírásokat kell bevezetni, amelyek ténylegesen független, hatékony és eredményes vizsgálatokon alapulnak.

1.1.3

Az EGSZB ezért annak biztosítását ajánlja, hogy a kérelmező szervezetek reprezentativitásának rögzített kritériumai révén a bejegyzésért felelős hatóságok egységesen alkalmazzák a termékleírási tartalmakat. Ezáltal garantálható az összetett és ellentétes szempontok megfelelő figyelembe vétele is.

1.1.4

A hatékonyságra vonatkozóan az EGSZB hangsúlyozza ezenkívül, hogy a földrajzi jelzéseket egyre nagyobb mértékben be kell vonni az alapvető vidékfejlesztési eszközökbe a tagállamokban. Ennek során minden elképzelhető erőfeszítést meg kell tenni a földrajzi jelzések bevezetésének és a második oszlop keretében tervezett intézkedések összekötése érdekében, és főként az új tagállamokra, valamint általában a hátrányokkal küszködő régiókra kell figyelmet fordítani.

1.1.5

Végül pedig az EGSZB úgy véli, hogy a földrajzi jelzések rendszerét, amely jó esélyt jelenthet a vidékfejlesztés számára, a fogyasztók növekvő (többek között etikai, társadalmi és ökológiai) elvárásaihoz kell igazítani. Amennyiben ez a megközelítés a világ más régióival való partnerségre irányuló stratégiában jut kifejezésre (a földrajzi jelzéssel rendelkező termékek harmadik országokból való behozatala előtti, jól szabályozott és ellenőrzött nyitás révén is), akkor ez széles körű megegyezéshez vezethetne az eredetmegjelöléseket illetően, és kedvezne a többoldalú tárgyalásoknak.

1.1.6

A földrajzi jelzéssel rendelkező termékek értékelését tekintve az EGSZB úgy véli, hogy fokozottan támogatni kell a közösségi védjegyeket ösztönző intézkedéseket. Az ilyen intézkedéseknek a termelők nagyobb tájékoztatására és a fogyasztókkal való jobb kommunikációra kell irányulniuk (különösen azokban az országokban, amelyekben ezek a szempontok alárendelt szerepet játszanak). Céljuk, hogy növekedjen a földrajzi jelzéssel rendelkező termékek száma, egységesebben terjedjenek el az EU-ban, valamint a piacon növekedjen irántuk a kereslet.

1.1.7

A rendszer EU-ban és a piacokra gyakorolt hatásaival kapcsolatos felismerések kutatására és terjesztésére vonatkozóan az EGSZB azt ajánlja, hogy megfelelő módon, egységesen terjesszék az Európai Bizottság különböző szervei által végzett sikeres vizsgálatok eredményeit, mégpedig minden tagállamban és minden érintett szereplő körében.

1.1.8

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a földrajzi jelzések és eredetmegjelölések terén folytatott világkereskedelemi tárgyalásokat a szélesebb értelemben vett nemzetközi együttműködési politika kereteibe ágyazzák be. Ebben az összefüggésben szükségesnek tartja, hogy nyomatékosabb módon és nagyobb meggyőződéssel újból tűzzék napirendre a tárgyalási csomagot (a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás, a TRIPS kiterjesztése minden földrajzi jelzéssel rendelkező termékre; nemzetközi jegyzék; technikai támogatás a fejlődő országoknak), ugyanakkor szintén hatékonyan folytatódjanak a további kétoldalú tárgyalások.

1.2

Az EGSZB különösen a következő hat szabályozandó szemponttal szeretne foglalkozni, amelyekre az Európai Bizottság is rámutatott (vö. az Európai Unió Tanácsának 2006. március 20-i 2720. ülése):

1.2.1

Első szempont: „Oltalom alatt álló földrajzi jelzések és eredetmegjelölések megállapítása összetevők esetében”. Az EGSZB szerint a kérvényező szervezetekben részt vevő minden érintettel (védelmi konzorciumok stb.) egyetértésben meg kell állapítani a földrajzi jelzésekkel rendelkező összetevőkre vonatkozóan azokat a kritériumokat és paramétereket, amelyeket teljesíteni kell ahhoz, hogy a végtermék esetében használható legyen egy földrajzi jelzés vagy eredetmegjelölés.

1.2.2

Második szempont: „Alternatív eszközök, pl. védjegyek alkalmazása a földrajzi jelzések és eredetmegjelölések oltalma érdekében”. Az EGSZB szerint minden bizonnyal járható út a bejegyzett védjegyek használata a földrajzi jelzések EU-n kívüli védelmére. Nem jelenthet azonban megoldást a megjelölések nemzetközi oltalmának problémájára, mivel (az esetlegesen érintett országok számát tekintve) bonyolult és költséges (vagyis csak olyan kereskedelmi szervezetek esetében valósítható meg, amelyek rendelkeznek a megfelelő pénzügyi eszközökkel), továbbá nem nyújt átfogó védelmet.

1.2.3

Harmadik szempont: „A rendelet hatálya alá eső termékek, különös tekintettel a sóra, fűszernövény-keverékekre, fűzfából font termékekre és fűszerekre” Az EGSZB üdvözli azt a tényt, hogy a közösségi jogszabályok keretében így a nem tisztán mezőgazdasági termékek (pl. só, fűszernövény-keverékek, fűzfából font termékek, fűszerek) bejegyzési kérelmei előtt is nyitva áll az út, mégpedig az egyes területek vidéki kultúrájának felértékelését tekintve. Ugyanakkor a jogszabályoknak valamennyi eddig még nem tárgyalt mezőgazdasági termékre való kiterjesztését ajánlja.

1.2.4

Negyedik szempont: „A nyersanyagok eredetének megállapítása”. Az összes érintett részvételével megvalósuló általános önkéntes ágazati megegyezések keretében, amint ez a jelenlegi kérelmezési eljárásban szerepel, az EGSZB azt ajánlja, hogy a földrajzi eredetmegjelölések esetében pontosabban vizsgálják meg a nyersanyagok felhasználásával, valamint azzal a kötelező feltétellel kapcsolatos aspektusokat, hogy a nyersanyagok az adott földrajzi területről származnak.

1.2.5

Ötödik szempont: „Kritériumok annak megítélésére, hogy egy elnevezés szokásossá vált-e”. Nem utolsósorban az eddigi vitás eseteket tekintve az EGSZB pontosabb eszközök kifejlesztését ajánlja, amelyek lehetővé teszik egy megjelölés hosszabb fennállásának és/vagy tekintélyének könnyebb megállapítását, így például a különböző EU-tagállamokban esetleg már létező megjelölések kiszűrésével és/vagy ellenőrzésével foglalkozó hatóság (vizsgálótestület) vagy más, bíróságon kívüli békéltető testületek létrehozására.

1.2.6

Hatodik szempont: „Közösségi szimbólumok létrehozása a földrajzi jelzések és oltalom alatt álló eredetmegjelölések felismerhetővé tétele érdekében”. Az EGSZB úgy véli, hogy az OEM és az OFJ jelzések egyetlen védjeggyé való összevonása azzal a veszéllyel járhat, hogy az nem kiegyensúlyozott módon felel meg két egyenértékű, hatékonyan működő és a különböző régiókban gyökerező koncepciónak. Mivel azonban hatékonyabb kommunikációra van szükség a fogyasztókkal, egyértelműbb grafikai különbségtételre kell törekedni az OEM és az OFJ között (például különböző színekkel), ugyanakkor a többi európai védjegyet (HKT, ökológiai termelés) tovább kellene differenciálni (többek között különböző szimbólumok segítségével).

1.3

Az EGSZB következésképpen amellett foglal állást, hogy az átfogó EU-stratégia keretében (várhatóan 2013-ban) a közös agrárpolitikáról szóló tárgyalások újbóli megkezdése során átfogóan és szisztematikusan kell kezelni az európai mezőgazdasági és élelmiszer-ipari ágazat előtt álló minden kihívást. Ennek része a közös piacpolitika, amelynek az egyre nyitottabb és globalizált agrárpiacok volatilitására visszavezethető, növekvő jövedelmi kockázatok kivédésére kell irányulnia. Ide tartozik továbbá az erősebb és hatékonyabb vidékfejlesztési politika és az egész európai agráripar jövőjének alappillérének tekintett minőségpolitika. Végül pedig ide tartozik a természeti erőforrások és az energiaforrások kezelésének kiegyensúlyozott és folyamatos politikája.

1.4

Az EGSZB ezenkívül saját kezdeményezések kidolgozására szólítja fel a tagállamokat annak érdekében, hogy az OFJ és OEM európai rendszerét a legjobban hasznosítsák egyrészt régióik mezőgazdasági termékeinek, másrészt az európai agrármodellnek erősebb támogatásához.

2.1

Az európai társadalomban régóta megfigyelhető, hogy folyamatosan növekszik a fogyasztóknak az élelmiszerek és mezőgazdasági termékek jellegzetességeivel kapcsolatos tudatossága. Ennek következtében növekszik a kereslet a minőségi termékek iránt. Erre a keresletre az EU a minőségi mezőgazdasági termékek felértékelését biztosító saját jogszabályokkal válaszol, amelyek mind az élelmiszerbiztonsági szempontokra („higiéniai csomag”, visszakövethetőség stb.), mind bizonyos termelési módszerek megkülönböztetésének szempontjaira (minőségi védjegyek: ökológiai termelés, földrajzi jelzések) figyelmet fordítanak. A „minőség” fogalmát ebben a véleményben ilyen értelemben használjuk.

2.2

Ebben az összefüggésben az európai politika keretében specifikus jogszabályokat fogadtak el egy bizonyos származási terület helyi jellegzetességeinek elismerése érdekében, például olyan helyi termékek esetében, amelyek minősége vagy tekintélye egy bizonyos földrajzi termelési helyről való származásukon, vagy egy korlátozott földrajzi régióra jellemző nyersanyagokon vagy termelési módszereken alapul.

2.3

A földközi-tengeri európai országokban az élelmiszerek származási hellyel összefüggő jelzéseinek védelme a huszadik század elejére nyúlik vissza. Ezt követően vezették be a borászatban, majd végül más élelmiszerekre is kiterjesztették.

2.4

1992-ben az Európai Bizottság első ízben hozott létre egy minden EU-tagállamra érvényes közös jogi keretet a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek jelölésére. Az új jogszabályokban már létező tagállami jogrendszerekből származó meghatározások, követelmények és eljárások is megjelentek, amelyet egyértelműen mutat az oltalom alatt álló eredetmegjelölés európai jelzése, a francia appellation d'origine controlée, a spanyol denominacion de origen és az olasz denominazione di origine controllata közötti nagymértékű hasonlóság.

2.5

Közös jogi keret alatt a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló 2081/92/EGK rendeletet és a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek különleges tulajdonságainak tanúsításáról szóló 2082/92/EGK rendeletet értjük. Mindkét rendeletet nemrég módosították a 2006. márciusi 510/2006/EK és 509/2006/EK rendelet révén.

2.6

Az 510/2006/EK rendelet mezőgazdasági termékek olyan jelzéseinek és megjelöléseinek oltalmáról szól, amelyek speciális jellegét földrajzi eredetük határozza meg, vagyis az oltalom alatt álló eredetmegjelölésről (OEM) és az oltalom alatt álló földrajzi jelzésről (OFJ).

2.6.1

Az OEM jelzésű termékek olyan jellemzőkkel rendelkeznek, amelyeket kizárólag származási régiójuk természetes környezete és termelőinek képességei határoznak meg. Az OEM jelzés esetében ezért szükséges, hogy a termelési folyamat minden szakasza (a nyersanyagok előállítása, a feldolgozás és az előkészítés) az érintett régióban történjen, és hogy a termék jellemzői szorosan kapcsolódjanak a földrajzi eredethez. Az OEM jelzéssel rendelkező termékek példái: huile d'olive de Nyons, Parmigiano reggiano, Shetland lamb.

2.6.2

Az OFJ jelzéssel rendelkező termékek is különleges jellegzetességeket mutatnak fel, amelyek egy bizonyos régióval függenek össze. Ebben az esetben azonban elegendő, ha csak egy termelési szakasz zajlik az érintett régióban, míg például a felhasznált nyersanyagok akár más régióból is származhatnak. Ilyen termékek például: Clare Island salmon, arancia rossa di Sicilia, Dortmunder Bier.

2.7

Az 509/2006/EK rendelet tárgyát a hagyományos különleges termékek (HKT) képezik, amelyek logója olyan termékek esetében használható, amelyek különleges tulajdonságai a felhasznált nyersanyagoknak vagy hagyományos készítési módnak köszönhetők, nem pedig a földrajzi származási régiónak. Példák a hagyományos különleges termékekre: Serrano sonka, Kriek sör, Kalakukko kenyér.

2.8

Az 509/2006/EK és az 510/2006/EK rendeleteket az Európai Unió Tanácsa 2006. március 20-án fogadta el. Ugyanezen a tanácsülésen az Európai Bizottság kijelentette, hogy alaposan meg fogja vizsgálni az 510/2006/EK rendelet végrehajtását, valamint annak továbbfejlesztését (3).

2.9

Az árumegjelölésekkel kapcsolatos új jogszabályok révén jelentősen leegyszerűsödött a rendszer. Azelőtt pl. a kérelmezők a bejegyzés iránti kérelmeket az illetékes tagállami hatósághoz nyújtották be, amely alapos vizsgálat után az Európai Bizottsághoz továbbította a teljes anyagot. A Bizottság ezután újra teljes körűen megvizsgálta a kérelmet. Ezentúl a tagállamok feladata, hogy a közösségi rendeleteknek és iránymutatásoknak megfelelően értékeljék a kérelmeket. Az Európai Bizottság szerepe az egyetlen dokumentumban összefoglalt legfőbb adatok vizsgálatára korlátozódik. Ezt a dokumentumot azután közzéteszik a Hivatalos Lapban. Egy további újítás abban áll, hogy a harmadik országokbeli gyártók ezután közvetlenül az Európai Bizottsághoz nyújthatják be bejegyzés iránti kérelmeiket. Azelőtt a kérelmeiket először a tagállami hatóságokhoz kellett benyújtaniuk, amelyek nem mindig mutatkoztak készségesnek, illetve nem mindig voltak felkészülve ezek vizsgálatára.

2.10

Az Európai Bizottság 2007. február 5-én konferenciát rendezett az élelmiszerminőség tanúsításának témájában, ahol jelentősen kiterjesztették a megvitatandó témák körét (tanúsítási rendszerek, védjegyek), és napirendre került az élelmiszerek fogyasztásra való alkalmasságának kérdése is, vagyis a minőség mint élelmiszer-biztonsági rendszer az Európai Unióban. Nem véletlenül az volt a konferencia első következtetése, hogy „minden (európai) élelmiszernek, akár az EU-ban állították elő, akár importálták, szigorú biztonsági és higiéniai előírásoknak kell megfelelnie” (4).

2.10.1

Ki kell azonban emelnünk, hogy az élelmiszerlánccal és az állategészségüggyel foglalkozó állandó bizottság, amely az Európai Bizottság és a tagállamok képviselőiből áll, 2004. december 20-án arra a következtetésre jutott, hogy a nyomon követhetőségről szóló rendelkezések nem érvényesek az importált termékekre. Az EGSZB nem ért egyet ezzel a megállapítással.

2.11

A 2007. februári konferencia eredményeinek és következtetéseinek fényében az Európai Bizottság úgy határozott, hogy zöld könyvet dolgoz ki az európai mezőgazdasági termelés minőségéről, és 2008 októberében teszi közzé. A földrajzi jelzések előreláthatólag nagy szerepet kapnak majd benne. A zöld könyvet jogalkotási javaslatok követhetik.

2.12

Az Európai Bizottság (pontosabban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság) ugyanakkor belső vizsgálatot folytat le a földrajzi jelzések védelmének jelenlegi rendszerét illetően. Az eredmények 2008 júliusára várhatók.

2.13

Az EGSZB ebben az általános összefüggésben dolgozta ki ezt a saját kezdeményezésű véleményt. A véleményben azonban nem a minőségpolitika előző pontokban felvázolt számtalan aspektusát és problémáját szeretné elemezni, hanem inkább a földrajzi jelzések és eredetmegjelölések európai rendszerének hatékonyságával és eredményességével összefüggő szempontokat, valamint a többoldalú és kétoldalú kereskedelmi megállapodások kérdését szeretné megvilágítani.

2.14

Az EGSZB-nek az itt tárgyalandó témakörrel kapcsolatos eddigi tevékenységeivel és álláspontjával foglalkozik a „Tipikus mezőgazdasági minőségi termékek fejlesztési eszközként való alkalmazása az új KAP keretében” című saját kezdeményezésű vélemény (előadó: Maria Luísa Santiago) (5). Ezenkívül „A KAP jövője” tárgyában kidolgozott véleményében (előadó: Lutz Ribbe) (6) az EGSZB utal arra, hogy az európai mezőgazdaságnak olyan termelésre kell irányulnia, amely biztonságot és magas minőséget biztosít.

3.1.1

A 2081/92/EK rendelettel létrehozott rendszer összességében hatékonynak bizonyult. Funkcionális szempontból azonban az EGSZB fel szeretné hívni az Európai Bizottság figyelmét néhány kritikus pontra, amelyekre időközben derült fény. Ezek elsősorban a következő területeket érintik:

3.1.2

Összességében a rendszer hatékonynak bizonyul. A termékek gyakorlatilag minden termékfajtát képviselnek (növényi és állati termékek, friss és feldolgozott termékek, italok, halak, fűszerek stb.; lásd ehhez a következő áttekintő táblázatot, amely 2007 decemberében frissített adatokat tartalmaz). A mellékletből kiderül, hogy összesen 772 földrajzi jelzéssel, illetve eredetmegjelöléssel rendelkező termék van. 2002–2006 között például a bejegyzett OEM-termékek száma 22 %-kal, a bejegyzett OFJ-termékek száma 40 %-kal növekedett, ami összesen átlagosan 29 %-os növekedést jelent mindössze 5 év alatt.

I. TÁBLÁZAT: a DG AGRI által 2007. december 15-ig bejegyzett jelzések és eredetmegjelölések (http://ec.europa.eu/agriculture/qual/de/1bbaa_de.htm)