ISSN 1725-518X

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

C 10

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Tájékoztatások és közlemények

51. évfolyam
2008. január 15.


Közleményszám

Tartalom

Oldal

 

I   Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

 

ÁLLÁSFOGLALÁSOK

 

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
2007. szeptember 26–27-i, 438. plenáris ülés

2008/C 010/01

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság állásfoglalása – Tárgy: Természeti katasztrófák

1

 

III   Előkészítő jogi aktusok

 

EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG

 

2007. szeptember 26–27-i, 438. plenáris ülés

2008/C 010/02

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Zöld könyv az ítélet-végrehajtás hatékonyságának javításáról az Európai Unióban: bankszámlák letiltása COM(2006) 618 final

2

2008/C 010/03

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A gépgyártás szabályozási környezetének egyszerűsítése

8

2008/C 010/04

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak: A 21. századi versenyképes autóipari szabályozási keret – A Bizottság álláspontja a CARS 21 magas szintű csoport zárójelentésével kapcsolatban – Hozzájárulás az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájához COM(2007) 22 final

15

2008/C 010/05

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok borulás hatása elleni védőszerkezetekről (kodifikált szöveg) COM(2007) 310 final – 2007/0107 (COD)

21

2008/C 010/06

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok vontatószerkezetéről és hátrameneti berendezéséről (kodifikált szöveg) COM(2007) 319 final – 2007/0117 (COD)

21

2008/C 010/07

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a gépjárművek és pótkocsijaik hatóságilag előírt tábláiról és feliratairól, valamint elhelyezésükről és rögzítési módjukról COM(2007) 344 final – 2007/0119 (COD)

22

2008/C 010/08

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye – Energiahatékonysági cselekvési terv: a lehetőségek kihasználása COM(2006) 545 final

22

2008/C 010/09

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a repülőtéri illetékekről COM(2006) 820 final – 2007/0013 (COD)

35

2008/C 010/10

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek: Fenntartható energiatermelés fosszilis tüzelőanyagokból: a csaknem kibocsátásmentes szénalapú energiatermelés megvalósítása 2020-ig COM(2006) 843 final

39

2008/C 010/11

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az autóbusszal végzett személyszállítás piacához való hozzáférés közös szabályairól (átdolgozás) COM(2007) 264 final – 2007/0097 (COD)

44

2008/C 010/12

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a környezet büntetőjog általi védelméről COM(2007) 51 final – 2007/0022 (COD)

47

2008/C 010/13

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az állati eredetű élelmiszerekben előforduló farmakológiai hatóanyagok maradékanyag-határértékeinek meghatározására irányuló közösségi eljárásokról és a 2377/90/EGK rendelet hatályon kívül helyezésérőlCOM(2007) 194 final – 2007/0064 (COD)

51

2008/C 010/14

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat tanácsi rendeletre a halászati ágazatban az adatok gyűjtésére, kezelésére és felhasználására szolgáló közösségi keretrendszer létrehozásáról, valamint a közös halászati politika tekintetében a tudományos tanácsadás támogatásáról COM(2007) 196 final – 2007/0070 (CNS)

53

2008/C 010/15

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre az egyes hormon- vagy tireosztatikus hatású anyagoknak és a ß-agonistáknak az állattenyésztésben történő felhasználására vonatkozó tilalomról szóló 96/22/EK tanácsi irányelv módosításáról COM(2007) 292 final – 2007/0102 (COD)

57

2008/C 010/16

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló 1924/2006/EK rendelet módosításáról COM(2007) 368 final – 2007/0128 (COD)

58

2008/C 010/17

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A világkereskedelem integrációja és a kiszervezés. Hogyan lehet megbirkózni az új kihívásokkal?

59

2008/C 010/18

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Betegjogok

67

2008/C 010/19

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A fenntartható termelékenység elősegítése az európai munkahelyeken

72

2008/C 010/20

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A fogyatékossági mutatók harmonizációja az európai politikák nyomon követésének eszközeként

80

2008/C 010/21

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az adókedvezményeknek a K+F érdekében történő hatékonyabb felhasználásáról COM(2006) 728 final

83

2008/C 010/22

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Az EU gazdasága: 2006. évi értékelés. Az euróövezet megerősítése: a fő politikai prioritások COM(2006) 714 final – SEC(2006) 1490

88

2008/C 010/23

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A pénzügyi piacok alakulásának gazdasági és társadalmi következményei

96

2008/C 010/24

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Az európai ipari stratégia megvalósulását elősegítő gazdaságpolitikák

106

2008/C 010/25

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy:

113

HU

 


I Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

ÁLLÁSFOGLALÁSOK

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-i, 438. plenáris ülés

15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/1


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság állásfoglalása – Tárgy: Természeti katasztrófák

(2008/C 10/01)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság megdöbbenéssel fogadta a Görögországban augusztusban pusztító súlyos erdőtüzek hírét, és 2007. szeptember 25-i ülésén úgy határozott, hogy szolidaritásáról biztosítja az érintetteket, valamint a civil társadalmat.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott plenáris ülésén (a szeptember 27-i ülésnapon) 192 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi állásfoglalást.

A több tagállamot is sújtó, különböző természeti katasztrófákat követően az EGSZB megvitatta annak szükségességét, hogy a létező európai polgári védelmi mechanizmust olyan eszközökkel lássák el, amelyek révén képessé válik az Európán belüli és kívüli katasztrófák esetén szükségessé váló beavatkozások összehangolására.

A történtek nyomán az EGSZB megismétli a CESE 1491/2005 (NAT/283) véleményben megfogalmazott álláspontját, és nyomatékosan kéri az Európai Bizottságot, hogy – az alábbi konkrét intézkedések révén – biztosítsa a közösségi polgári védelmi mechanizmus hatékony alkalmazását:

1.

Annak megkövetelése valamennyi tagállamtól, hogy megfelelő jogszabályok révén eleget tegyenek a Közösség polgári védelmi normáinak.

2.

A közösségi mechanizmus ellátása a következő eszközökkel:

műholdas kommunikációs rendszer;

saját segítségnyújtó egységek;

az Unióban rendelkezésre álló személyzet és felszerelés azonosítását lehetővé tevő eszközök;

az operatív alapok regionalizációja és munkájuk teljes összehangolása;

az egységek megfelelő kiképzése.

3.

Polgári és büntetőjogi felelősségre vonatkozó európai jogszabályok elfogadása, amelyek lehetővé teszik az ilyen katasztrófák okozóinak vád alá helyezését és megbüntetését.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


III Előkészítő jogi aktusok

EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG

2007. szeptember 26–27-i, 438. plenáris ülés

15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/2


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Zöld könyv az ítélet-végrehajtás hatékonyságának javításáról az Európai Unióban: bankszámlák letiltása

COM(2006) 618 final

(2008/C 10/02)

2006. október 24-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2007. július 18-án elfogadta véleményét. (Előadó: Jorge PEGADO LIZ.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2007. szeptember 26–27-én tartott 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 131 szavazattal 1 ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Összefoglaló

1.1

Az Európai Bizottság a zöld könyvvel, az európai igazságügyi térség kialakítását célzó számos kezdeményezés folyományaként konzultációt indít egy közösségi jogi eszköz kialakításának lehetőségéről, melynek célja a pénzkövetelések érvényesítésének hatékonyabbá tétele annak biztosítása által, hogy az adós bármely tagállamban nyitott számláján lévő pénzösszegeket zárolják az eljárás kezdetekor.

1.2

A zöld könyv (melyet nem lehet a hozzá csatolt munkadokumentum (1) elolvasása és elemzése nélkül figyelembe venni) valamint a zöld könyv hátterét képező megrendelt tanulmány alapján úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság egy olyan opcionális jellegű szabályzat javasolását tervezi, mely az európai letiltási rendelvény jogi rendszerét a bankszámlák megelőzési célból történő lefoglalásának formájában határozza meg, tekintet nélkül az adósság természetére vagy az érintett felek státusára. Ugyanakkor a fogalmak terén bizonyos mértékű következetlenség figyelhető meg az intézkedés objektív és szubjektív hatáskörének meghatározásában, és az európai bizottsági dokumentum bizonyos nyelvű fordításai különösen megbízhatatlanok.

1.3

Hasonló intézkedéssel kapcsolatban még nem végeztek hatástanulmányt, és az összehasonlító jogi tanulmányok, melyeken az intézkedés alapul, csak 15 uniós tagállamot vesznek figyelembe a 27-ből. Ilyen körülmények mellett az EGSZB – amellett, hogy osztja az Európai Bizottság aggodalmait – úgy véli, hogy szubszidiaritás és arányosság tekintetében nincs eléggé alátámasztva az igény egy ilyen intézkedésre: talán egyszerűen a „Brüsszel I”-rendelet két rendelkezésének módosítása által is ezzel egyenértékű kielégítő eredményt lehetne elérni.

1.4

Az EGSZB arra sem lát logikus indokot, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés hatáskörét a bankszámlákon elhelyezett pénzösszegek megelőzési célból történő lefoglalására korlátozzák. Az EGSZB azt javasolja, hogy a hatáskört terjesszék ki az adós egyéb ingóságaira, és – a szükséges változtatásokkal – a végrehajtási rendelvény kibocsátását követően történő lefoglalásra. Az EGSZB ezenkívül alapvető fontosságúnak tartja annak biztosítását, hogy az intézkedést egy olyan kezdeményezés is kísérje, mely a bankszámlák átláthatóságára, a tájékoztatási kötelezettségekre, valamint a megkívánt titoktartásra és az adatvédelmi szabályokra irányul.

1.5

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy ha mindenképpen szükségesnek ítélik az intézkedés bevezetését, a megfelelő eszköz egy olyan opcionális rendelet lenne, amely az adós más tagállamokban fenntartott bankszámláinak befagyasztásáról rendelkezik, mint ahol a hitelező él, vagy ahol a vállalatának székhelye található.

1.6

Ennek alapján – és annak érdekében, hogy teljes mértékben megfeleljen az Európai Bizottság vélemény kidolgozására vonatkozó felkérésének – az EGSZB részletes technikai és jogi ajánlásokat tesz annak bemutatására, hogy milyen rendszert tart a legalkalmasabbnak a kezdeményezéshez, különös tekintettel a bírósági hatáskörökre; a rendelvény kibocsátására vonatkozó feltételekre; a lefoglalható összegek korlátaira; a kivételekre; az adós, valamint olyan közös számlák esetén, amely iránt a tulajdonosai azonos, illetve arányos felelősséggel tartoznak, a tartozás által nem érintett tulajdonostársak védelmének garanciáira; a fellebbezésekre és a határidőkre; a szóban forgó számlákat vezető bankok jogi költségeinek, kötelezettségeinek és felelősségeinek rendszerére, valamint az esetlegesen még alkalmazandó nemzeti és nemzetközi magánjogi szabályokra.

2.   A zöld könyv lényegi tartalma

2.1

A zöld könyvvel az Európai Bizottság konzultációt indít az érdekelt felek körében arról, milyen módon lehetne hatékonyabbá tenni a pénzkövetelések érvényesítését. Lehetséges megoldásként a bankszámlák letiltására vonatkozó európai rendszer kialakítását javasolja.

2.2

Az Európai Bizottság elsőként az „európai igazságügyi térség” polgári eljárásainak jelenlegi problémáit sorolja fel, melyek az ide tartozó nemzeti szabályozások közötti egyenlőtlenségekből adódnak. Elismeri, hogy a 44/2001/EK tanácsi rendelet („Brüsszel I”) (2) „nem biztosítja, hogy egy védőjellegű jogorvoslatot, mint például az ex parte módon elért banki lefoglalást elismerjenek és végrehajtsanak egy másik tagállamban, mint amelyben azt elrendelték”.

2.3

Az Európai Bizottság véleménye szerint ez a hiányosság esetlegesen torzíthatja a vállalkozások közötti versenyt attól függően, hogy abban az országban, amelyben működnek, milyen hatékony az igazságügyi rendszer. Így akadályokat gördíthet a belső piac zökkenőmentes működés elé, amelyhez egységes hatékonyság és gyorsaság szükséges a pénzkövetelések behajtása terén.

2.4

Az Európai Bizottság ezért javasolja az „európai rendelvény létesítését a bankszámlák letiltására, amely lehetővé tenné a hitelezőnek, hogy hozzájusson követeléseihez azzal, hogy megakadályozná adósának az Európai Unión belül vezetett egy vagy több bankszámláján levő aktív pénzeszközök eltávolítását vagy átutalását”, és részletesen elemzi az erre vonatkozó lehetséges jogi keretet, melynek paramétereit 23 kérdés formájában fekteti le.

3.   A kezdeményezés háttere

3.1

A kezdeményezés pontosan illeszkedik azon intézkedések sorába, melyeket az Európai Bizottság egy olyan európai igazságszolgáltatási térség kialakításának nemes célja érdekében fogadott el, amely jogi támogatást nyújt a belső piac megvalósításához (3), különös tekintettel a Brüsszeli Egyezmény közösségi rendeletté (4) történő átalakítása és az európai végrehajtható okiratot létrehozó rendelet (5) után született intézkedésekre.

3.2

Van némi igazság az Európai Bizottság gyakorlati megjegyzéseiben, melyek a bírósági ítéletek különböző tagállamokban történő végrehajtásának problémáira, és az ezen ítéletekre vonatkozó szabályok közötti, a végrehajtás terén hiányos uniós szintű harmonizációból adódó különbségekre irányulnak – az Európai Bizottság pontosan rávilágít az ezekből adódó következményekre (6). Azt is meg kell említeni, hogy ezek a következmények a 12 új tagállam nemrégiben végbement csatlakozásának eredményeképpen valószínűleg csak súlyosbodtak. A zöld könyvben az Európai Bizottság azonban nem vizsgálja meg alaposan, hogy a kezdeményezés hogyan viszonyul a szubszidiaritás és az arányosság elvéhez – ami pedig alapvető lenne.

3.3

Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetett volna ugyanezt vagy hasonló hatású eredményt elérni egyszerűen a „Brüsszel I”-rendelet egy vagy két rendelkezésének (konkrétan a 31. és 47. cikkének) módosítása által, kiterjesztve a rendelet hatáskörét, de megtartva a meglévő rendszert. Ez nyilvánvaló előnyökkel járt volna az egyszerűsítés tekintetében (7).

3.4

Az Európai Bizottság még nem végzett előzetes hatásvizsgálatot, amelyben valamennyi jelenlegi tagállamot számításba kellene venni, nem csak azt a 15-öt, melyek helyzetét a zöld könyv alapját képező tanulmány elemezte (8). A vizsgálatot ki kell egészíteni azon intézkedések megfelelő vizsgálatával, melyek az adósok állóeszközeivel kapcsolatos nagyobb átláthatóság, valamint a bankszámláikkal kapcsolatos információkhoz való alapvető hozzáférés biztosítását célozzák (a banktitok kellő tiszteletben tartása mellett), mivel kizárólag ezen tényezők figyelembevétele mellett lehet elvégezni a kezdeményezés pontos vizsgálatát (a) a létének szükségessége, (b) a hatásköre és (c) a logikai alapja tekintetében.

4.   Általános megjegyzések

4.1

Az EGSZB két kategóriára osztotta a megjegyzéseit:

a)

a rendelkezés jellegét és hatáskörét érintő alapvető témákkal kapcsolatos általános megjegyzések, illetve

b)

eljárási kérdésekkel kapcsolatos konkrét megjegyzések.

4.2   Mindjárt az első probléma: a kifejezések és fogalmak

4.2.1

Mivel a zöld könyvet valószínűleg jogi aktus fogja követni (valószínűleg közösségi rendelet formájában), az eljárási rend jellegét meghatározó fogalmakat leíró kifejezéseket rendkívüli alapossággal kell megválasztani, és azoknak valamennyi közösségi nyelven technikai és jogi szempontból pontosaknak kell lenniük.

4.2.2

A jelenlegi helyzet az, hogy az Európai Bizottság által a mérlegelt intézkedés típusának meghatározására használt kifejezések legalább öt különböző nyelvi változatban (9) félreérthetőek, és nem feltétlenül egyenértékűek. Ez technikai és jogi zavarokat eredményezhet a rendelkezés jogi természetét tekintve. Ezért az Európai Bizottságnak gyorsan kell cselekednie a fordítások pontosságának biztosítása érdekében, hogy elkerülje a pusztán a nem megfelelő kifejezések használatából adódó bizonytalanságokat (10).

4.2.3

A javasolt feltételek (a fumus boni iuris és a periculum in mora bizonyításának szükségessége) és cél (bankszámlákon elhelyezett összegek befagyasztása vagy zárolása a jogerős bírósági határozatig és a polgári eljárásokban a pénzügyi javak visszaszerzésére irányuló végrehajtás – itt nyilvánvalóan civil vagy kereskedelmi jellegű és nem büntetőeljárásból származó javakról van szó) elemzése alapján jogosan következtethetünk arra, hogy ez védelmi jellegű rendelvény, megelőzési célból történő lefoglalás formájában.

4.3   Az intézkedés hatálya (11)

4.3.1

Az EGSZB megkérdőjelezi a védelmi intézkedés hatályának a „bankszámlákra” történő korlátozását.

4.3.2

Az anyagi javaknak szükségszerűen univerzálisaknak kell lenniük, ezért a letiltásukat is ki kell terjeszteni az adós mindenféle vagyonára, a lefoglalási rendelvényben szereplő érték erejéig. A javasolthoz hasonló védő jellegű jogorvoslatok az adós más jellegű vagyonát is célba vehetnék: adósságleveleket, részvényeket, jelzálogkötvényeket, illetve más, harmadik féllel szembeni kintlévőségeket és követeléseket, és nem csak bizonyos bankszámlákon és egyéb pénzintézeti számlákon elhelyezett pénzösszegeket. Nincs okunk feltételezni, hogy rendkívüli mértékben bonyolult lenne az intézkedés hatályát legalább az ingó – nyilvántartást nem igénylő – vagyontárgyakra, valamint az adós kintlévőségeire (részvények, jelzálogkötvények, bérlésből és egyéb forrásból származó bevételek, pénzösszegek, amelyekkel harmadik felek tartoznak stb.), azaz közvetlenül bankszámlához köthető ingóságokra kiterjeszteni.

4.3.3

Ezenkívül indokolatlannak tűnik a közösségi eszköz hatályát csupán a bankszámlák megelőzési célból történő letiltására szűkíteni: hasznos lenne – a szükséges módosítások mellett – a pénzeszközöknek a végrehajtási okirat kibocsátása utáni lefoglalására is kiterjeszteni, mivel az ugyanolyan jellegű, a javak lefoglalásával és eltűnésével kapcsolatos problémák (amelyekkel az intézkedés indokolható) akkor is előfordulhatnak.

4.3.4

Az Európai Bizottságnak ezért megfelelően ki kell értékelnie és alá kell támasztania egy olyan intézkedés értékét és költségét, amelynek hatálya csak az adós bankszámláján tartott pénzösszegek megelőzési célból történő lefoglalására terjed ki.

4.4   A letiltási rendelvény kérelmezésének időzítése

4.4.1

A védelmi jellegű rendelvény iránti kérelem időzítésének problémáját pusztán annak jellege automatikusan megoldja, ahogyan azt fentebb kifejtettük. A bevált joggyakorlatnak megfelelően lehetőséget kellene adni arra, hogy a jogi eljárás bármely pontján védelmi jellegű rendelvényhez lehessen folyamodni, konkrétan – előkészítő és megelőző jellegű eljárásként – már az alapeljárás megkezdése előtt, mivel akkor van a legnagyobb gyakorlati haszna.

4.4.2

Egyértelműen figyelembe kell venni a rendszer nyilvánvaló sajátos jellegzetességeit attól függően, hogy a védőjellegű jogorvoslat már a fő kereset benyújtása előtt hatályba lép-e, születik-e határozat a követelés jóváhagyásáról a végrehajtási eljárás előtt vagy alatt, benyújtottak-e fellebbezést magasabb fokú bírósághoz az első fokon kibocsátott rendelvény ellen, illetve akkor, ha a végrehajtható határozat nem rendelvény (levél, kötelezvény, csekk vagy egyéb végrehajtható dokumentum) formáját ölti.

4.5   A bíróság hatásköre

4.5.1

A bíróságnak a védelmi rendelvény elbírálására és kibocsátására vonatkozó hatáskörével kapcsolatos kérdést bizonyos mértékben fentebb már szintén megoldottuk. Az a bíróság, amely az ügy fő részéért felelős, egyértelműen rendelkezik ezzel a jogkörrel attól fogva, hogy a kereset vagy a végrehajtás lezárult.

4.5.2

Annak az államnak a bírósága, amelyben a bankszámlákat vezetik, szintén kell, hogy rendelkezzen a szükséges jogkörrel, ám csak akkor, ha a rendelvényt a kereset, illetve a végrehajtás megkezdése előtt kérelmezték. Ebben az esetben viszont gondoskodni kell arról, hogy amint indítványozzák a fő eljárást, illetve végrehajtást, a kibocsátott védő jellegű rendelvénnyel kapcsolatos felelősség arra a bíróságra száll, amelynek hatáskörébe az ügy fő része tartozik. Még ha az ügy más nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik is, ez utóbbinak ezt elismerési eljárás igénye nélkül el kell fogadnia (12).

4.6   A rendelvény kibocsátásának feltételei

4.6.1

Magától értetődik, hogy az Európai Bizottság által a zöld könyv 3.2. pontjában helyesen meghatározott feltételekfumus boni iuris és periculum in mora – teljesülését biztosítani kell. Ha azonban a bíróság már kibocsátott valamilyen más végrehajtható jogi típusú rendelvényt, csak a periculum in mora fennállását, azaz a lefoglalási rendelvény sürgős szükségességét kell bizonyítani.

4.6.2

A rendelvény kibocsátásának további feltétele lehetne annak bizonyítása, hogy a hitelező már kellő erőfeszítéseket tett – az adós beleegyezésével – az adósság behajtása érdekében, anélkül, hogy jogi úton próbálta volna rendezni az ügyet.

4.6.3

Ahhoz, hogy a rendelvény valóban kifejthesse a kellő hatást, fontos, hogy ne legyen követelmény az adós előzetes meghallgatása. Ezt azonban össze lehetne kötni egy olyan garancia nyújtásával, amelyet a bíró állapít meg olyan szinten, amely fedezi a veszteségeket vagy károkat, ha az intézkedést a fő eljárás vagy a fellebbezés során (amennyiben annak nincs felfüggesztési hatálya) eltörlik, feltéve, hogy az intézkedést még a végleges rendelvény megléte vagy kibocsátása előtt rendelik el.

4.7   A biztosítékkal védett összeg és kivételek

4.7.1

A rendelvény biztosítéka által védett összeg nem haladhatja meg az állítólagosan fennálló tartozásnak a rendelvény iránti kérelem benyújtásának időpontjáig felgyülemlett (akár szerződésben foglalt, akár jogi) alapkamattal megnövelt összegét.

4.7.2

Az – elkerülhetetlenül átmeneti jellegű – elővigyázatossági eljárásokat tekintve, és mivel a bankszámlán tartott összegek befagyasztása komoly dolog, az EGSZB nem tartja jogszerűnek ennek az összegnek bármilyen más összeggel való kiegészítését, például jövőbeli kamatok, ügyvédi díjak, banki költségek, jogi költségek stb. fedezésére.

4.7.3

Az Régiók Bizottsága tisztában van vele, hogy az effajta rendszerek bevezetése további költségekkel járhat a bankok számára. Nem tartja azonban jogszerűnek, hogy az állítólagos adós által fenntartott bankszámlán zárolandó összegbe ezeket a költségeket is belevegyék. A banki terhekkel és ezeknek a költségeknek az eljáráshoz folyamodó hitelezőktől való behajtásával kapcsolatos rendelkezések kialakítása a nemzeti jogalkotás feladata kellene, hogy legyen. Ezeket a költségeket az eljárás lezárultával meghatározandó perköltségekkel együtt kellene felszámolni.

4.7.4

A közösségi eszköznek paramétereket is fel kellene állítana a végrehajtás alóli mentességek meghatározása érdekében, hogy az adós (amennyiben magánszemélyről van szó, nem pedig cégről) el tudja látni saját és családja alapvető szükségleteit, ami a végrehajtási rendelvénnyel esetleg veszélybe kerülhet.

4.7.5

A védő jellegű rendelvény kibocsátása után a banknak tájékoztatnia kellene a bíróságot a lefoglalási rendelvény végrehajtásával kapcsolatos esetleges korlátokról az adós számlájának jellegével (folyószámla, takarékszámla, jelzálogalapú hitelszámla stb.), a számlára befizetett bevételek vagy juttatások jellegével (munkabér, szakmai díjak, fizetés, nyugdíj, társadalombiztosítási és egyéb járadékok stb.), illetve a számlához kötődő kiadások jellegével (jelzálog, gépkocsirészlet visszafizetése, lakbér, vásárlói hitel, rezsi stb.) kapcsolatban, annak az országnak a jogszabályaival összhangban, amelyben a folyószámlát vezetik, és amennyiben a bank ezeknek az adatoknak a birtokában van.

4.8   Harmadik fél nevén vezetett számla

4.8.1

Hasonlóképpen indokolatlannak tűnik a védő jellegű rendelvény hatályát kiterjeszteni a harmadik felek nevén vezetett bankszámlákra. Abban az esetben, ha nem lehetséges pontosan megállapítani, hogy a számlán levő összegnek milyen hányada képezi az adós tulajdonát, azt kell feltételezni, hogy a tulajdonosok mindegyike egyenlő arányban részese az összegnek.

4.8.2

Elfogadhatatlan továbbá az is, hogy ugyanannak az összegnek a fedezésére több bankszámla is letiltásra kerüljön, bár el kell ismerni, hogy nincs egyszerű megoldás arra az esetre, ha a számlákat különböző országban vezetik: minden illetékes bíróságtól kérelmezni lehet a rendelvényt, miközben egyik sem tud arról, hogy esetleg máshol már kibocsátották ugyanazt a rendelvényt. A probléma egészen addig folytatódna, amíg minden eljárás annak a bíróságnak a központi irányítása alá nem kerül, amelynek hatáskörébe tartozik az ügy fő részének lebonyolítása.

4.8.3

Ajánlatosnak tűnik tehát – a kezdeményezéssel összhangban – világosan meghatározni a letiltást kérő féllel, a védő jellegű rendelvény hatálya alá eső bankokkal, valamint az együttműködő különböző tagállamok banki és bírósági feladataival kapcsolatos adatok szolgáltatására vonatkozó kötelezettségeket a titoktartási, adatvédelmi és banktitokra vonatkozó szabályok teljes mértékű betartása mellett, amint azt a zöld könyv alapját képező tanulmány helyesen megállapítja.

4.8.4

Rögzíteni lehetne például, hogy a zárolt összegeket ex post és adott (rövid) időn belül csökkentik, amint a kért adatokat a különböző bankok megküldik (ha egynél több bank is érintve van).

4.9   Garanciák az adós védelmére

4.9.1

Az adós védelmét mindenképpen garantálni kell, és rendelkezésére kell bocsátani azokat az eszközöket, amelyekkel ésszerű időkereten belül – az EGSZB erre 20 naptári napot javasol – megtámadhatja a végrehajtási rendelvényt, hogy bebizonyítsa:

a)

hogy az adósság teljes egészében vagy részben nem áll fenn;

b)

hogy nem áll fenn a periculum in mora esete;

c)

hogy a zárolt összeg nem helyes;

d)

hogy az intézkedés következtében az adós (ha magánszemélyről van szó) nem képes saját magát vagy családját fenntartani.

4.9.2

Ennek érdekében az illetékes bíróságnak értesítenie kell az adóst, amint megbizonyosodott arról, hogy a számlán kellő összeg áll rendelkezésre az állítólagosan fennálló tartozás összegének zárolásához. Amint a számla zárolásra került, a szóban forgó banknak is ugyanezt az információt közölnie kell az adóssal, a bíróság által megállapított feltételekkel összhangban.

4.9.3

A közösségi eszköznek meg kell határoznia továbbá a védelem eszközeit és a kifogásolás, illetve fellebbezés alapjául szolgáló okokat, azokat közösségi szinten összhangba kell hoznia, hogy az egyes helyzeteket bármely illetékes bíróság azonos elbírálásban részesítse, és hogy a védelem eszközei is azonosak legyenek. Fontos kérdés még, hogy hogyan lehetne meghatározni a fellebbezés jellegét (felfüggesztési hatályú-e vagy sem), és hogy annak elbírálása mely bíróság hatáskörébe tartozik, ha a rendelvényt kibocsátó és az eljárás fő szakaszát lebonyolító bíróság különböző államok joghatóságához tartozik.

4.9.4

Fontos továbbá határidőt kitűzni a fő követelés benyújtására, illetve a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás alkalmazására, attól a naptól számítva, amikor a hitelező értesítést kap a rendelvény végrehajtásáról. Az EGSZB úgy véli, hogy a védő jellegű rendelvény kibocsátására vonatkozó ítélettől függetlenül ésszerű lenne 60 naptári napos határidőt kitűzni.

4.10   A közösségi eszköz és jellege

4.10.1

Az Európai Bizottság nem határozza meg egyértelműen a zöld könyvben, hogy milyen jogi eszközzel kívánja megvalósítani a kezdeményezését. Az elérni kívánt célokat szem előtt tartva és annak biztosítása érdekében, hogy a különböző tagállamok azonos eljárásokat alkalmazzanak, az EGSZB úgy véli, hogy az eszköz legalkalmasabb formája a rendelet lenne, ahogyan az európai igazságszolgáltatási térségre vonatkozó más hasonló eszközök is ezt a formát öltik.

4.10.2

Más, de szervesen ide kötődő kérdés az eszköz hatálya. Amennyiben az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy az intézkedésre szükség van, megtehetné, hogy – más, azonos jellegű eszközökhöz hasonlóan – az eljárás hatályát csak határokon átnyúló esetekre korlátozza, és az eszközt opcionálissá teszi (mint „28. rendszert”), lehetővé téve a hitelezők számára, hogy válasszanak egy harmonizált közösségi eszköz és (már meglévő lehetőségként) a nemzetközi magánjog hatályos rendelkezései között.

4.11   Költségek

Az EGSZB azt javasolja, hogy a költségekre vonatkozó szabályok a 805/2004/EK rendelet 7. cikkében foglaltakat vegyék alapul, a szükséges változtatásokkal (13).

5.   Konkrét megjegyzések

5.1

Pusztán a formai kérdéseket tekintve az EGSZB egyetért azzal, hogy a védő jellegű rendelvény kibocsátására vonatkozó ítélet esetében a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást el kell törölni, függetlenül attól, hogy mely bíróság az illetékes.

5.2

Az EGSZB úgy véli továbbá, hogy a bankot és az állítólagos adóst értesítő bankra vonatkozó szabályoknak nem lenne szabad szükségtelen formalitásokat magával vonniuk, feltéve, hogy garantálják az eszköz hitelességét és az adós személyazonosságát. Erre az esetre az 1348/2000/EK rendeletben foglalt szabályok helyénvalónak tűnnek (14). A befagyasztandó számlák azonosításának is a lehető legteljesebbnek kell lennie, hogy ne legyen szükség általános lefoglalási rendelvényre.

5.3

Az EGSZB emellett úgy véli, hogy a bíróság által kibocsátott rendelvényt a banknak kellene végrehajtania a bíróság által megszabott feltételek szerint, ügyelve más, már folyamatban lévő – például levelek, kötelezvények vagy csekkek által garantált korábbi kötelezettségekkel, illetve elsőbbségben részesülő hitelezők (állam, társadalombiztosítási hatóságok vagy alkalmazottak) részére fennálló kötelezettségekkel kapcsolatos – műveletek lebonyolításának zökkenőmentességére. Mindenesetre a banknak kell felelnie a számla egyenlegéért a zárolási rendelvény kézhezvételekor, és neki kell gondoskodnia arról, hogy a számla zárolása a rendelvény megérkezésekor automatikusan megtörténjen, akár elektronikusan, ha ez munkaidőn kívül történik. Az ezt az időpontot követő pénzmozgások folytán eltűnt összegekkel kapcsolatos mulasztásokért a banknak kell felelnie.

5.4

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a bankokat kötelezni kell arra, hogy elektronikus vagy más módon azonnal értesítsék a bíróságot, hogy hogyan teljesítették a rendelvényt.

5.5

A közösségi jognak nem szabad szabályoznia az egyazon bankszámláért versengő hitelezők rangsorolását. Az EGSZB e téren a nemzeti jog alkalmazását tartja helyénvalónak.

5.6

Az EGSZB úgy véli, hogy a rendelvény gyakorlati végrehajtásáról az abban illetékes ország jogszabályainak kell rendelkezniük, a peres ügyek rendezésére vonatkozó, hatályban lévő általános szabályoknak megfelelően.

5.7

Végül pedig az EGSZB szeretné külön felhívni az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a javasolt rendszer működésével kapcsolatos dokumentumok fordítására vonatkozó mechanizmust is ki kell dolgozni a 2006. december 12-i 1896/2006/EK rendelet 21. cikke (2) pontjának b) alpontjában meghatározott mechanizmus nyomán.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  SEC(2006) 1341.

(2)  A Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (Brüsszel I) (HL L 12., 2001.1.16.). Az EGSZB ezzel kapcsolatos véleményét Henri Malosse dolgozta ki (CES 233/2000, 2000. március 1., HL C 117., 2000.4.26.).

(3)  Ide tartoznak többek között a következők:

Az Európai Bizottság közleménye: „Cselekvési terv a fogyasztók igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréséről és fogyasztói viták rendezéséről a belső piacon” – 1996. február 14. (COM(96) 13 final).

Az Európai Bizottság közleménye: „Nagyobb hatékonyság az Unión belüli bírósági ítéletek meghozatalában és végrehajtásában” (COM(97) 609 final, HL C 33., 1998.1.31.).

Zöld könyv a fogyasztók igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréséről és fogyasztói viták rendezéséről az egységes piacon (COM(93) 576 final).

Zöld könyv a polgári és kereskedelmi jog vitás ügyeinek más úton történő rendezéséről (COM(2002) 196 final, 2002.4.19.).

Az Európai Bizottság 1995. május 12-i ajánlása a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó fizetési időszakokról, valamint az ehhez kapcsolódó közlemény (HL L 127., 1995.6.10., illetve HL C 144., 1995.6.10.).

1998. május 19-i 98/27/EK irányelv a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról (HL L 166., 1998.6.11.).

2000. június 29-i 2000/35/EK irányelv a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről (HL L 200., 2000.8.8.).

A Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (Brüsszel I) (HL L 12., 2001.1.16.). Az EGSZB ezzel kapcsolatos véleményének előadója Henri Malosse volt (CES 233/2000, 2000. március 1., HL C 117., 2000.4.26.).

2004. április 21-i 805/2004/EK rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról (HL L 143., 2004.4.30.). Az EGSZB e tárgyú véleményének előadója Guido Ravoet volt (CESE 1348/2002, 2002. december 11., HL C 85., 2003.4.8.).

A Tanács 1206/2001/EK rendelete (2001. május 28.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről (HL L 174., 2001.6.27.). Az EGSZB e tárgyú véleményének előadója Bernardo Hernández Bataller volt (CESE 228/2001, 2001. február 28., HL C 139., 2001.5.11.).

Intézkedési program a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének végrehajtására (HL C 12., 2001.1.15.).

A Tanács 1346/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a fizetésképtelenségi eljárásról (HL L 160., 2000.6.30.). Az EGSZB e tárgyú véleményének előadója Guido Ravoet volt (CESE 79/2001, 2001. január 26., HL C 75., 2000.3.15.).

A Tanács 1347/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, uo. Az EGSZB e tárgyú véleményének előadója Paolo Braghin volt (CES 940/1999, 1999. október 20., HL C 368., 1999.12.20.).

2000. május 29-i 1348/2000/EK tanácsi rendelet a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről; uo. Az EGSZB e tárgyú véleményének előadója Bernardo Hernández Bataller volt (CESE 947/1999, 1999. október 21., HL C 368., 1999.12.20.).

A Tanács határozata (2001. május 28.) az Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról polgári és kereskedelmi ügyekben (HL L 174., 2001.6.27.). Az EGSZB e tárgyú véleményének előadója Daniel Retureau volt (CESE 227/2001, 2001. február 28., HL C 139., 2001.5.11.).

Az Európai Parlament és a Tanács 1896/2006/EK rendelete (2006. december 12.) az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról (HL L 399., 2006.12.30.) A rendelettervezettel (COM(2004) 173 final, 2004.3.19.) kapcsolatos EGSZB-vélemény előadója Jorge Pegado Liz volt (CESE 133/2005, 2005. február 22., HL C 221., 2005.9.8.).

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre kis értékű követelések esetén alkalmazható európai eljárás bevezetéséről (COM(2005) 87 final, 2005.3.15.). Az EGSZB e tárgyú véleményének előadója Jorge Pegado Liz volt (CESE 243/2006, 2006.2.14.).

(4)  2000. december 22-i 44/2001/EK rendelet. Az EGSZB véleményének előadója Henri Malosse volt (HL C 117., 2000.4.6.).

(5)  A 2002. augusztus 27-i COM(2002) 159 final jelű javaslaton alapuló 805/2004/EK rendelet (2004. április 21.) Az EGSZB véleménye: CESE 1348/2002, 2002. december 11., előadó: Guido Ravoet (HL C 85., 2003.4.8.).

(6)  Konkrétan a következő közleményében: Nagyobb hatékonyság az Unión belüli bírósági ítéletek meghozatalában és végrehajtásában (HL C 33., 1998.1.31.).

(7)  A két cikk megfogalmazása rendkívül általános jellegű, ami azt jelenti, hogy az elfogadásra kerülő értelmezést az esetjogra, konkrétan a 31. cikkre vonatkozó Denilauer-ügyre (1980. május 21-i C-125/79 sz. ítélet, EBHT, 1553. o.) kell alapítani. A szóban forgó cikkek tárgykörébe a határidőkre, végrehajthatósági mechanizmusokra, az adott ügy eljárási feltételeire (a fumus bonus iuris és a periculum in mora bizonyításának szükségessége), a védelem eszközeire és garanciáira, valamint a lefoglalható összegekre/kivételekre vonatkozó kérdések tartozhatnának, kiterjesztve az intézkedések alkalmazási területét, és így eleget téve a bizottsági javaslat célkitűzéseinek.

(8)  A zöld könyv tartalmának teljesebb megértéséhez figyelembe kell venni az európai bizottsági munkadokumentumot (SEC(2006) 1341, 2006.10.24.), és ezenkívül a JAI/A3/2002/02. számú tanulmányt is, 2004. február 8-i frissített formájában (szerző: Prof. Dr. Burkhard Hess, a Heidelbergi Egyetem Összehasonlító és Nemzetközi Magánjogi Intézetének igazgatója), mely megtalálható a következő címen:

http://ec.europa.eu/justice_home/doc_centre/civil/studies/doc_civil_studies_en.htm [angol nyelven – A ford.].

(9)  Azon nyelvekről van szó, melyeket az előadó a legjobban ismer. Sajnos a többi 15 nyelvben nem jártas.

(10)  Az angol „attachment” kifejezés még technikai/jogi értelmében is félreérthető, mivel a portugál nyelvben a „penhora” és az „arresto” kifejezéssel illetett dologra is utalhat. Az angol nyelvben – az intézkedés jogi természete miatt – jobb lett volna az „arrestment” vagy a „freezing order” kifejezést használni annak érdekében, hogy különbséget tegyen az említett fogalom és a „garnishment” között. Továbbá csak az olasz fordítás – „sequestro conservativo” – fejezi ki helyesen az intézkedés megelőző és korlátozó természetét; a francia „saisie” kifejezés megfelel a követelményeknek, azzal a kiegészítő magyarázattal, hogy „bíróság adhatja ki, gyorsított eljárással”; a spanyol „embargo” kifejezés pedig nem tűnik megfelelőnek az intézkedés céljának kifejezésére. A portugál nyelvben mindenesetre a „penhora” szó használata mindenképpen hibás, és az „arresto” szóval kellene helyettesíteni. [Az „attachment” fogalmának a magyar nyelvben a „zárolás”, a „letiltás” és a „lefoglalás” is megfelelhet. – A ford.].

(11)  Az EGSZB nézete szerint az intézkedés hatályát a civil és a kereskedelmi adósságra kellene korlátozni.

(12)  Vö.: A Bíróság ítélete (1998.11.17.) a Van Uden Maritime BV-ügyben (ügyszám: C-391/95). (European Court Reports 1998, I-07091. oldal).

(13)  A 7. cikk szövege így szól: „Ha a határozat végrehajtható rendelkezést tartalmaz a bírósági eljáráshoz kapcsolódó költségek összegéről és kamatairól, úgy a határozatot a költségeket is figyelembe véve kell európai végrehajtható okiratként hitelesíteni, kivéve ha az adós a bírósági eljárás során kifejezetten tiltakozott az e költségek viselésére vonatkozó kötelezettsége ellen, a származási tagállam jogának megfelelően.”.

(14)  1348/2000/EK rendelet (2000. május 29.), HL L 160., 2000.6.30.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/8


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A gépgyártás szabályozási környezetének egyszerűsítése

(2008/C 10/03)

Margot Wallström és Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnökei 2007. január 8-án feltáró vélemény kidolgozására kérték fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot a következő tárgyban: A gépgyártás szabályozási környezetének egyszerűsítése.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció véleményét 2007. július 18-án elfogadta. (Előadó: Edgardo Maria IOZIA.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 438. plenáris ülésén, a 2007. szeptember 26-i ülésnapon 138 szavazattal 2 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az európai gépipar olyan csúcstechnológiai ipar, amely stratégiai jelentőséggel bír az európai gazdaság szempontjából. 2006-ban a termelése egyharmadát exportáló 130 000 vállalkozás több száz milliárd euró forgalmat bonyolított. A gépipar és az elektromos ipar több, mint 4 millió magas szintű képesítéssel rendelkező munkavállalót foglalkoztat az Unióban, és jelentős hozzáadott értéket képvisel.

1.2

A gépipari és elektromos ipari ágazat a többinél jobban képes a lisszaboni program célkitűzéseinek megvalósítására, a továbbképzésnek, a tapasztalatok és bevált gyakorlatok cseréjének, a versenyképesség szintje legmagasabban tartásának és a nemzetközi piacokra való bejutásának köszönhetően.

1.3

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság kezdeményezését, amelynek célja, hogy megerősítse az ágazat versenyképességét, javítsa a jogi referenciakeretet a legjobb és leghatékonyabb szabályozás révén, tekintetbe véve az ágazat helyzetét, amelyre a kis- és középvállalkozások tízezrei jellemzőek. A jobb jogalkotás, legalábbis ebben az ágazatban, nem a jogszabályok hiányát, hanem egy érthető és könnyen alkalmazható szabályokból álló stabil keret létrehozását, és a lehető legalacsonyabb adminisztrációs költségek biztosítását jelenti.

1.4

Az EGSZB elégedettségét fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság azt a kényes feladatot bízta rá, hogy a lehető legszélesebb egyetértés elérése mellett határozza meg, hogy a hatályos közösségi jogszabályokat mely területeken kellene egyszerűsíteni, mindezt a jogalkotó testületeknek a jogszabályok minőségének javítására és egyszerűsítésére irányuló tevékenységei keretében.

1.5

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy több, az ágazatot érintő jogalkotási kezdeményezés is folyamatban van: össze kell egyeztetni a különböző – gazdasági, szociális, környezeti – érdekeket. A belső piac megvalósítása nem állhat szemben más olyan érdekekkel, amelyek szintén fokozott figyelmet érdemelnek, mint pl. az egészségügy és a munkavállalók biztonsága, a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem; mindez a lisszaboni program célkitűzései közé tartozik. Az EGSZB megítélése szerint a különböző kezdeményezéseket magában foglaló, integrált és összehangolt stratégiára van szükség.

1.6

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság 2007. február 17-i közleményben foglalt javaslatait, amelyek célja, hogy módosítsák az új megközelítést, valamint hogy megerősítsék a tagállamok piac-felügyeleti tevékenységeinek szerepét, amelyeknek nem mindig jutnak megfelelő források. Az EGSZB kívánatosnak tartaná, hogy az Európai Bizottság még több alkalmazottja foglalkozzon az akkreditáció módozatainak kezelését, a bejelentési szervek tevékenységeit és az általuk kiállított tanúsítványok minőségét érintő koordinációs, ellenőrzési és bizonyos esetekben felügyeleti tevékenységgel. Támogatni kell egy bizonyos „kommunikációs platform” létrehozását a szereplők és a tagállamok között, mely utóbbiaknak a közösségi irányelvek és politikák célkitűzéseivel arányos és azoknak megfelelő módon kell fellépniük, hogy a piac-felügyeleti rendszerek és modellek fokozatos egységesítését megvalósítsák.

1.7

Az EGSZB azt kéri, hogy a szabványosító tevékenységek területén valamennyi érintett félnek legyen lehetősége a szabályok meghatározásának kezdetétől fogva részt venni a folyamatban. E célból meg kell erősíteni egyrészt a műszaki bizottságokban való részvételt, különösen helyi szinten, másrészt a hatásvizsgálatot, a telematikai konzultáció túlzott használata nélkül, hiszen utóbbi hasznos eszköz, de – különösen ezen a területen – nem képezheti az érdekeltek egyetlen konzultációs eszközét.

1.8

Az EGSZB úgy véli, hogy a harmonizált szabványosítást ingyenesen vagy szimbolikus összeg ellenében kellene rendelkezésre bocsátani, különösen a kis- és középvállalkozások számára, és rámutat arra az egyenlőtlen elbánásra, amelyben azon országok vállalkozásai részesülnek, amelyek nyelvén nem állítják ki a szabványokat (ez utóbbiak angol, francia és néha német nyelven jelennek meg), valamint azon országok vállalkozásai, amelyeknek nem kell a fordítás néha csillagászati költségeit viselniük.

1.9

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy ki kell küszöbölni valamennyi indokolatlan adminisztrációs költséget, és jelentősen csökkenteni kell a termelési rendszerre nehezedő terheket.

1.10

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vegye kellően figyelembe a stabil szabványosítás előmozdítására vonatkozó elvárást, és fogadja el a szereplők és a főbb érdekeltek részéről érkező javaslatokat is. A jogalap és jogi referenciakeret tekintetében az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a szabályok megalkotása előtt mérje fel, hogy ugyanazon célokat nem lehet-e más formával, például önszabályozással vagy együttes szabályozással elérni, a legmagasabb fokú átláthatóság és valamennyi érdekelt fél részvételének biztosítása mellett, és hogy mindig tartsa szem előtt a szabály fő célját és tartalmát a Szerződés adott cikkeinek jogi alapként való meghatározásakor.

1.11

Az EGSZB azt kéri, hogy számolják fel a belső piac megvalósítását korlátozó technikai akadályokat. Az indokolatlan nemzeti és helyi szabályok valódi és áthághatatlan akadályt képeznek az áruk szabad mozgása számára.

1.12

Az EGSZB azt javasolja, hogy a jövőbeni jogalkotást rendszerint alapos hatásvizsgálat előzze meg, amely figyelembe veszi az arányosság fokát, és szigorú utólagos felügyelet kövesse, az ágazati vállalkozások számára egyébként visszafordíthatatlan károk kiküszöbölésére.

1.13

Az európai ágazati szociális párbeszéd lényeges szerepet játszik majd mindazon közös kezdeményezések meghatározásában, amelyek célja az ágazat foglalkoztatottsága és versenyképessége fejlődésének fenntartása, kellő tiszteletben tartva a munkavállalók, a polgárok és a környezet védelmének feladhatatlan elvét. A vállalkozások által viselt társadalmi felelősség gyakorlati megvalósítása elősegíti a vállalkozások és az érdekeltek közötti folyamatos dialógust annak érdekében, hogy megelőzhető legyen a nem megfelelő használat, erősödjön a tudatosság és a továbbképzés, valamint hogy pozitív kapcsolat alakuljon ki az adott területtel és a végfelhasználókkal.

2.   Az Európai Bizottság felkérésének lényegi tartalma

2.1

Az Európai Bizottság Margot Wallström és Günter Verheugen alelnökök kezdeményezésére feltáró vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot az ipari ágazatokra – különösen a gépgyártásra – alkalmazandó szabályozási keret koherenciájának megvizsgálása és a lehetséges egyszerűsítések feltérképezése céljából. A vizsgálatnak a konkrét ágazati jogszabályokon túlmenően ki kell terjednie a gépgyártási ágazat egész szabályozási környezetére.

2.2

Az érintett szereplőknek az egyszerűsítési folyamatban való közreműködését tekintve – főként a megvalósítás során különleges problémát jelentő jogszabályok azonosítására vonatkozóan – az Európai Bizottság elismeri, hogy az EGSZB számos jelentős tapasztalattal rendelkezik, ténylegesen pluralisztikus összetételű, és ezért ideális helyszínt jelent a gazdasági szereplők, a munkavállalók és az európai civil társadalom álláspontjának kifejtéséhez és összefoglalásához.

2.3

Tekintettel egyfelől az EGSZB tapasztalatára, melyet a jobb jogalkotásról és az egyszerűsítésről szóló számos véleménye (1) révén szerzett, másfelől az Európai Bizottság és az EGSZB közötti együttműködési megállapodás 8. cikkére, az Európai Bizottság az EGSZB-t bízza meg ezzel a fontos feladattal. Az Európai Bizottság kilátásba helyezte, hogy amennyiben az EGSZB e munkája pozitív eredményekkel jár, újabb felkéréseket fog tenni számos más, a Bizottság és az EGSZB jobb jogalkotással kapcsolatos menetrendje szempontjából lényeges esetben.

2.4

Az Európai Bizottság ezt követően kifejtette álláspontját és rávilágított arra, hogy a jobb jogalkotás nem a jogi védelem csökkentését jelenti: a munkavállalók, a fogyasztók és a környezet védelmi szintjének legalábbis meg kell maradnia a versenyképesség javítását lehetővé tévő szabályozási keret biztosítása érdekében.

3.   Általános megjegyzések

3.1

Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy az EGSZB nagy érdeklődéssel fogadja a feladatot, hogy egyensúlyt találjon a különböző érdekek között, valamint javaslatot tegyen a létező szabályozási és törvényi keret javítására és egyszerűsítésére. Az EGSZB módszerének nagy előnye az, hogy a – különböző érdekeket kifejezésre juttató – civil társadalmi képviselők közötti minél szélesebb körű konszenzus keresésével képes befolyásolni a döntéshozatali folyamatot. A Közösség alapelveiért és értékeiért való egyértelmű fellépése, valamint véleményeinek kiegyensúlyozottsága, minősége és újító jellege teszi az EGSZB-t az uniós intézmények jelentős és hatékony partnerévé. Az Európai Bizottság felkérése az EGSZB minden szervezeti egysége számára ösztönzést, mondhatni kihívást jelent arra, hogy sikerre vigye ezt a lehetőséget, és ezáltal erősítse a találkozások, a vita és a párbeszéd funkcióját, amelyet a szerződések a civil társadalomra ruháznak.

3.2

Az, hogy az EGSZB lehetőséget kapott a szabályozási környezet javítása területeinek előzetes megnevezésére, új megközelítést jelent az európai intézmények közötti együttműködésben. Nyilvánvaló, hogy egyenként már minden érintett jelezte saját igényeit és elvárásait az Európai Bizottságnak. Gyártók, felhasználók, munkavállalók, fogyasztók, szabványosító testületek és hatóságok már kifejtették, hogyan „javíthatók” véleményük szerint a létező jogszabályok. Az eddig alkalmazott konzultációs eljárások azonban nem eredményeztek részletes összképet a különböző érdekekről, ami olykor azt a benyomást keltette a résztvevőkben, hogy nézeteiket nem vették kellőképpen figyelembe.

3.3

Az EGSZB képes ilyen összképet alkotni, egyrészt számos saját értékes tapasztalata alapján, másrészt szerteágazó és befolyásos kapcsolatai segítségével, amelyek révén tagjai több területen értékes betekintést nyerhetnek. Az EGSZB ezzel kapcsolatban már részben nyilatkozott az „Ipari szerkezetváltás a gépipari ágazatban” tárgyú, saját kezdeményezésű véleményében (2).

3.4

Az EGSZB megállapítja, hogy az ipari termelést, főként a gépgyártást illető uniós jogszabályok terén különböző kezdeményezések léteznek már, illetve vannak kidolgozás alatt. Ezek a kezdeményezések különböző jellegű, összetett kérdéseket vetnek fel. Ésszerűnek tűnik e problémákat megvizsgálni oly módon, hogy figyelembe vesszük a közösségi jog által védett különböző érdekeket: a szabad áruforgalmat, a munkavállalók egészségét és biztonságát, a fogyasztóvédelmet, a környezetvédelmet, valamint a lisszaboni stratégia gazdasági és társadalmi céljait. E szabályozások különböző jogi eszközökből erednek, és ilyen jellegű tanulmányozásukra eddig még nem került sor. Az EGSZB úgy véli, valóban eljött az ideje, hogy az egész kérdéskört átfogó és jól felépített módon közelítsük meg.

3.5

Az ipari termékek előállítása és forgalmazása terén érvényes közösségi joganyagot fokozatosan dolgozták ki. Ez általánosságban véve lehetővé tette a jogi harmonizációt, ami a vállalkozások jogi környezetének jelentős egyszerűsödéséhez vezetett; hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a folyamat még nem zárult le.

3.6

A nyolcvanas évek második felétől kezdve elfogadott közösségi jogszabályok két nagy csoportba sorolhatók: az egyik csoport a piacra vonatkozik, a másik a munkahelyekre. A jogszabályok hatékony alkalmazása számos szereplő részvételét kívánja meg: szabványosító és tanúsítási testületekét, tervezőkét és gyártókét, ellenőrző és szankcionáló közületi testületekét (beleértve a vám- és igazságügyi hatóságokat is), vállalkozókét, munkavállalókét, szakszervezetekét stb. A fogyasztóvédelmi szervezetek konkrét és aktív részvétel iránti érdekeltségüknek adtak hangot, amely mindeddig nem bizonyult elegendőnek. E szereplők együttműködése központi jelentőségű, éppúgy, mint a nemzeti és európai szintű hatóságok közötti együttműködés.

3.7

E rendelkezések alkalmazása vélhetően nem okoz nagy problémákat. A pozitív összértékelés ellenére azonban nem szabad megfeledkezni néhány konkrét problémáról.

4.   Magasabb, de még mindig nem elegendő biztonsági normák

4.1

Évente 6 000–8 000 halálos munkahelyi baleset történik (a halálos sérültek 40 %-a 35 évesnél fiatalabb), és a munkahelyi balesetek több százezer esetben okoznak fogyatékosságot az EU-ban. A balesetek egy része a munkaeszközökre vezethető vissza. Az okok egyes esetekben az egyéni védőfelszerelések hiányában, valamint a nem megfelelő képzettségben is kereshetők. Az európai munkavállalók kb. negyede nyilatkozott úgy, hogy az egészségvédelem és a biztonság érdekében egyéni védőfelszereléseket alkalmaz. A munkahelyeken a lényeges fizikai veszélyforrások általában a munkaeszközökkel kapcsolatosak: zaj, rezgés, valamint ionizáló vagy nem ionizáló sugárzás. A munkahelyi egészség és biztonság szempontjából alapvető jelentőségűek az ergonómiai tényezők. A munkaeszközök bizonyos esetekben lényeges szerepet játszhatnak a vegyi anyagoknak való kitettség szempontjából: az egyéni védőfelszerelések hatékonysága egyes esetekben döntő jelentőségű lehet.

4.2

Különös figyelem illeti meg a tágabb fogyasztásra szánt termékeket, tekintve, hogy a felhasználó közönség differenciálatlan és minden bizonnyal nincs tudatában az általa vásárolt vagy bérelt gépekben rejlő lehetséges veszélyeknek. Sajnálatos módon számtalan fogyasztói baleset történik a nem megfelelő használat miatt, ezeket a statisztikák nem tartalmazzák.

5.   A különböző szereplők néha nehézkes együttműködése

5.1

Megállapítható, hogy a belső piac szereplőinek együttműködését tényleges nehézségek akadályozzák, mint például a teljes átláthatósággal szembeni erős fenntartások: a magánszektor esetében ez a konkurencia vagy az esetleges szankciók elleni védekezés kívánalmára vezethető vissza, a közszférában pedig a bürokrácia olykor igen makacs tehetetlenségére. Egyértelműen szükség van például a gyártó és felhasználó vállalkozások együttműködésére, valamint arra, hogy a szabványosító testületek, a felügyeleti hatóságok, a bejelentési szervek és a vállalkozók számára a technikai segítségnyújtást biztosító tanácsadók az „új megközelítés” irányelveiben foglalt alapvető követelményeket átláthatóbb módon értelmezzék.

5.2

E probléma megoldása volt az Európai Bizottság fő célja, amikor nemrég az „új megközelítés” felülvizsgálatát kezdeményezte azáltal, hogy 2007. február 14-én új intézkedéscsomagot jelentett be az áruk belső piacára vonatkozóan („Új csomag az áruk belső piacon belüli szabad mozgására”). Az intézkedéscsomag „a termékek forgalmazása tekintetében akkreditációs és piac-felügyeleti előírások megállapításáról” szóló rendeletet (COM(2007) 37 final) (3) és „a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről” szóló határozatot (COM(2007) 53 final) (4) tartalmazza. Az intézkedéscsomag célja a piac-felügyeleti struktúrák megerősítése annak érdekében, hogy lehetséges legyen a nem biztonságos termékek azonosítása és a belső piactól való távoltartása, valamint a hamisítást végző vállalkozások elleni fellépés. A termékek vizsgálatában részt vevő felülvizsgálati, tanúsítási és ellenőrző szerveket az akkreditáció során szigorúbb ellenőrzéseknek kell alávetni. Ennek célja az egységes jogi keret biztosítása mind a vállalkozások, mind a felügyeleti szervek részére. (Az EU-ban jelenleg kb. 1 800 ilyen, a jövőben „bejelentési szervnek” nevezendő értékelő szerv működik: laborok, ellenőrző és tanúsítási intézmények, azaz a hatóságok által akkreditált magánintézmények). Meglepő módon e „független” szervek között találhatók közvetlenül gyártó vállalkozói szövetségekből származó alanyok is, ami felveti az érdekellentét problémáját. Az egyik tagállamban például csak a felvonók ágazatában több, mint 80 bejelentési szervet akkreditáltak.

5.2.1

22 évvel azután, hogy a Tanács 1985. május 7-én közzétetette állásfoglalását, amely bevezeti az új megközelítés elveit, az Európai Bizottság a piacfelügyelet naprakésszé tételét és megerősítését javasolja, hogy a CE jelölés egyre megbízhatóbbá váljon. Az EGSZB úgy véli, hogy az új megközelítés módszere, amellyel 25 irányelv foglalkozik (ebből 21 tartalmaz a védjeggyel kapcsolatos rendelkezéseket, 4 pedig nem), jó eredményekhez vezetett, és elősegítette a belső piac fejlődését, ugyanakkor úgy véli, hogy helyénvaló a felülvizsgálatára vonatkozó javaslat. Növelni kell a tagállamok felelősségét és hatásköreit, ugyanakkor az Európai Bizottságét is, amelynek még több tisztviselőt kell kineveznie a piac-felügyeleti tevékenységnek, a bejelentési szervek akkreditációs eljárásainak, és esetenként e szervek tevékenységének folyamatos ellenőrzésére. Az Európai Bizottság felmérése keretében az ágazati szervezetek nagy többsége a nemzeti és ennélfogva az európai hatóságok megerősítése mellett foglalt állást.

5.3

Az EGSZB üdvözli ezt a kezdeményezést, amely korlátozza a választási szabadságot és az értékelési hibákból adódó szabálytalanságokat, amelyek akadályozzák a belső piac fejlődését, valamint versenyhátrányt idéznek elő a szabályokat betartó szereplők számára. A felületes piac-felügyelet okozta versenytorzulás alapvető problémát jelent, amely rámutat az új megközelítés alkalmazásának korlátaira. Az egyszerű és egyértelmű szabályozási környezet továbbá alapvető fontossággal bír, különösen a kis- és középvállalkozások számára, valamint szükség van a piac-felügyeleti hatóságok közötti együttműködés erősítésére mind az EU/EEA területén, mind pedig nemzetközi szinten. Támogatni kell egy bizonyos „kommunikációs platform” létrehozását a szereplők és a tagállamok között, amelyeknek a közösségi irányelvek és politikák célkitűzéseivel arányos és azoknak megfelelő módon kell fellépniük, hogy a piac-felügyeleti rendszerek és modellek fokozatos egységesítését megvalósítsák. Rendkívül fontos, hogy a vámhatóságok is részt vegyenek e tevékenységben.

5.4

Európai szinten helyénvaló lenne, ha valamennyi érintett főigazgatóság (például ENTR, ENV, EMPL, SANCO) összehangoltabban működne, hogy együttműködhessenek a meglévő irányelvek használatára vonatkozó útmutatók kidolgozásában, amelyek persze nem helyettesítenék a jogszabályokat, de értékes segítséget nyújthatnának, és sok felesleges tanácsadási költséget megtakaríthatnának.

5.5

A szezonális termékek esetében, mint például a kerti gépek, egyszerűsített és gyorsított eljárásokat kell alkalmazni, hogy ne veszítsék el a piaci lehetőségeket. E célból az EGSZB közvetítő intézet létrehozását javasolja, amelyhez konkrét, megalapozott igények kielégítése végett lehetne fordulni, mindazonáltal valamennyi szabály, különösen a biztonsági szabályok szigorú alkalmazását garantálni kell.

6.   Nem feltétlenül megalapozott adminisztrációs előírások

6.1

Az Európai Bizottság másik bejelentett prioritása a felesleges adminisztrációs kötelezettségek csökkentésére vonatkozik, hiszen ezek jelentős mértékben ártanak a versenyképességnek. Az EGSZB érdeklődve kíséri figyelemmel az Európai Bizottság eziránti elkötelezettségét, amely a 2007. január 24-én előterjesztett cselekvési programban öltött konkrét formát. A program célja a vállalkozások esetében szükséges adminisztrációs teher negyedével való csökkentése 2012-ig.

6.2

Az Európai Bizottság hozzájárulhatna az irányelvek alkalmazásával kapcsolatban felmerülő egyes konkrét problémák megoldásához például azáltal, hogy központosítja a jelenleg az egyes tagállamoknak intézett közleményeket, ami a megfelelő cím felkutatásának nehézségével is jár. Ez vonatkozik a zajkibocsátásról szóló 2000/14/EK irányelvre, amely esetében megfelelőségi tanúsítványt kell küldeni a tagállamnak és az Európai Bizottságnak, vagy a nem közúti mozgó gépekbe és berendezésekbe szánt belső égésű motorok gáz- és szilárd halmazállapotú szennyezőanyag-kibocsátásáról szóló 97/68/EK irányelvre, amely esetében a gyártóknak a „rugalmassági eljárás” keretében valamennyi tagállam erre kijelölt hatóságát értesíteniük kell a megszerzett típus-jóváhagyásról, és félévente jelentést kell tenniük.

6.3

A vállalkozások számára jelentős nehézséget jelent a munkavállalók fizikai tényezők elleni védelméről szóló irányelvek gyakorlati alkalmazása. Különösen a vibráció hatásáról szóló 2002/44/EK és a mesterséges optikai sugárzás hatásának való expozícióról szóló 2006/25/EK irányelvben jelentkeznek ezek a problémák, és főként a kkv-kat érintik. Hasonló problémákba ütközhet a mesterséges optikai sugárzásról szóló következő irányelv alkalmazása is. A gyakorlati alkalmazásukra vonatkozó iránymutatásokra van szükség ahhoz, hogy ezek az irányelvek elérjék céljukat. Amennyiben konkrét alkalmazásuk valóban lehetetlennek bizonyul, természetesen gyorsan el kell majd fogadni azokat a módosításokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a gyártók eleget tudjanak tenni jogi kötelezettségüknek.

6.4

Az ipari termelés, különösen a gépgyártás terén azonban különböző igényeket kell figyelembe venni az adminisztrációs előírásokat illetően. A különböző szereplők által végzett munka visszakövethetősége lényeges a fogyasztók fizikai épsége és a piacorientált szerződéses viszonyok jogbiztonsága szempontjából. Következésképpen kiegyensúlyozott megoldásokat kell találni a visszakövethetőség és az átláthatóság biztosítására anélkül, hogy ez szükségtelenül megemelné az adminisztrációs költségeket.

7.   A szabványosítás szerepe

7.1

A műszaki szabványosítás fontos szerepet tölt be a közösségi szabályozás működése szempontjából, valamint lehetővé teszi, hogy a jogszabályokban rögzített alapvető biztonsági követelmények konkrét formát öltsenek. A szabványok teljesítése az irányelvekkel való konformitásra utal. Az akkreditált bejelentési szervek által – szükség esetén – végzett tanúsítás csak a megfelelő jogszabályok keretében lehetséges.

7.2

Az európai szabványosítási testületek az Európai Bizottság megbízása alapján összességében hasznos munkát végeztek. A szabványok kidolgozása az érintett felek nagyobb fokú bevonását igényelné, ez megkönnyítené a későbbi összehasonlítást. A tény azonban az, hogy csak korlátozott számú szereplő vesz részt a szabványok kidolgozásában. Az azokat alkalmazó vállalkozások nagy része sem eszközzel, sem erőforrással nem rendelkezik ahhoz, hogy rendszeresen teljesíteni tudja ezt a feladatot. A munkavállalók és a fogyasztók részvétele még kisebb. Ilyen helyzetben nehéz a szerzett tapasztalatok fontosságát figyelembe venni. Egyes szabványok nem alkalmasak az adott területen tapasztalt valamennyi aggodalom eloszlatásához. Az EGSZB az érdekelt feleknek a technikai bizottságokban, különösen helyi szinten való részvételének megerősítésére hív fel, hiszen ebben az ágazatban valójában kevés személy rendelkezik döntéshozatali hatáskörrel. Az EGSZB aggodalommal veszi tudomásul, hogy a szabványosítás növekvő költsége fékező hatást gyakorolhat a versenyképességre, ugyanakkor a biztonságra is, amennyiben például a gépek szabványtól eltérő, nem megfelelő használatához fognak folyamodni. Kelet-Európában egyes kkv-k hajlamosak a „sötétben tapogatózásra” és különböző trükkök alkalmazására.

7.3

Az EGSZB üdvözli a 2007. március 15-én az európai szabványosításra vonatkozó cselekvési tervben bejelentett kezdeményezéseket, amelyek keretében valamennyi tagállam felkérést kap, hogy jelentést tegyen a kérdésben elért eredményekről, valamint az európai és nemzetközi szabványosításban érdekelt felek részvételét támogató intézkedésekről. Az Európai Bizottságnak tudomásul kellene vennie az európai szabványosítással kapcsolatos észrevételeket, hogy azokat beépíthesse tervébe. A kkv-k bevonása a szabványosítási folyamatba elengedhetetlen mind európai, mind pedig nemzeti szinten, ezért ügyelni kell arra, hogy ténylegesen és konkrétan hozzájárulhassanak a jövőbeni szabványosítási folyamatokhoz.

7.4

Bizonyos esetekben nehéz a munkáltató számára az egészségvédelmi és biztonsági előírásokból adódó kötelezettségek betartása, hiszen attól kezdve, hogy munkagépek használatára kerül sor, a kockázatok felmérése szükségszerűen kiegészítő jelleg kialakulásához vezet a gyártó és a felhasználó vállalkozás között. Problémák merülhetnek fel, amennyiben az előírások nem biztosítják a vállalkozás által számításba veendő, velejáró kockázatokkal kapcsolatos információ szolgáltatását. Amennyiben a vállalkozókat nem tájékoztatják megfelelően az általuk vásárolt munkagéppel járó kockázatokról, úgy nehézségekbe ütközhet, hogy eleget tegyenek a 89/391 keretirányelvből és annak a munkavállalók aktív és passzív védelmével kapcsolatos 19 specifikus, kiegészítő irányelvéből eredő kockázatértékelési kötelezettségeknek.

7.5

A szabványok terjesztése a magas beszerzési árakat tekintve nehéz lehet a kis- és középvállalkozások számára. Ha a szabványosítás új tanúsítási eljárásokhoz vezet, akkor az adminisztrációs költségek általában sokkal magasabbak, mint a közvetlen, a jogszabályok alkalmazásából adódó költségek.

7.6

Az ESZB szakértői által kidolgozott kockázatelemzés rendkívül fontos a vállalkozók számára, azt azonban munkagép használata esetén ki kell egészíteniük egy olyan specifikus elemzéssel, amely az adott munkafeltételeknek megfelel. Ezeknek a harmonizált szabványoknak a költsége igen magas, különösen a kkv-k számára. Az EGSZB azt ajánlja, hogy vizsgálják meg a javaslatot, amely szerint az Európai Bizottság által az ESZB-re ruházott hatáskörből adódó, harmonizált szabványokat ingyenesen vagy szimbolikus ellentételezésért kellene rendelkezésükre bocsátani, hogy megfelelhessenek jogi kötelezettségeiknek. Az ingyenes, interneten keresztül történő terjesztés egyébként már sikerrel működik a hírközlési ágazatban, ahol az ETSI (Európai Távközlési Szabványosítási Intézet) egyes normáit közvetlenül a világhálón teszik közzé.

8.   A jogbiztonság előmozdítása

8.1

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy nem mindig és nem feltétlenül van szükség a jól bevált irányelvek módosítására. Bár a gépekről szóló, híres 98/37/EK irányelv összességében történő javítására szolgáló munka és a következtetések különösen összetettek voltak, végül kitűnően egyensúlyt teremtettek az érintettek érdekei között. Néhány egyéb esetben talán helyesebb, ha nem bocsátkozunk úgynevezett javításokba, például a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett villamossági berendezésekről szóló 73/23/EK irányelv módosításával, vagy ahogy a gépgyártók szövetsége 2004. november 5-i feljegyzésében megjegyezte, az Európai Bizottság arra vonatkozó – helytelen – javaslatával kapcsolatban, hogy vonják össze a 87/404/EK irányelvet a nyomástartó berendezésekről szóló 97/23 irányelvvel.

8.2

A piac helyzetéből következően stabil és egyértelmű szabályozási keretre van szükség ahhoz, hogy beruházásokat lehessen tervezni, és meg lehessen felelni az egyértelmű szabályoknak, amelyek módosítására nem kerül túl gyakran sor. Másfelől viszont tény, hogy az egyszerűsítés azzal a kockázattal járhat, hogy megnövekednek az adminisztrációs költségek, valamint az összetettebb megfelelőség-értékelési eljárások költségei is magasabbak lesznek.

8.3

A Szerződés 95. cikke alkalmazásának lehetőségével kapcsolatban az EGSZB megérti a gépgyártók elvárásait, azonban hangsúlyozza, hogy az irányelvek elfogadásakor alapként használt jogi referenciának meg kell felelnie a Szerződésben foglalt alapelveknek, különösen a szabványok jogalapja tekintetében. Egyértelmű, hogy a különböző szabványok alkalmazását a jogszabály elsődleges céljának és tartalmának objektív kritériumához kell kötni. Ezzel kapcsolatban az Európai Bíróság is több ítéletében nyilatkozott, nemrégiben is, és mindenképpen kizárta a vegyes jogalap lehetőségét, amennyiben azok ellentétesek egymással, vagy amennyiben a több jogalap korlátozná a Parlament jogait. A terméktervezés esetében, ahol más célkitűzés az elsődleges, nem mindig valósítható meg a gyártók azon kívánsága, hogy a Szerződés 95. cikkének (3) bekezdésére történjen hivatkozás, hiszen közismert, hogy az említett bekezdés korlátozza a tagállamok hatáskörét, és megerősíti a közösségi szabályokat, például a 137. vagy 175. cikkben foglaltaknak megfelelően (5). A gyártók rámutatnak azokra a (végfelhasználót sújtó) többletköltségekre, amelyekkel az egyes tagállamok kérése alapján a gépek tervezésén és gyártásán elvégzendő szükséges módosítások esetén számolniuk kell. Olyan kiegészítő jogalkotási modellekre van szükség, amelyek között nincs átfedés, és amelyek a legszükségesebbre korlátozzák a tagállamok lehetőségeit, hogy különböző és eltérő rendelkezéseket fogadjanak el, amelyeknek meg kell felelniük az ésszerűség és arányosság elvének.

8.4

A közelmúltban elfogadott REACH rendelet fordulópontot jelent a fogyasztók és a munkavállalók védelmében. Az EGSZB elfogadta a jóváhagyott technikai megoldásokat és az egyszerűsítés lehetőségével összefüggő rugalmas megközelítést, azonban aggodalommal jegyzi meg, hogy a kis- és középvállalkozások nehézségekbe ütközhetnek, különösen, ha az importellenőrzések nem lennének olyan szigorúak, mint ahogyan azt ennek az alapvető irányelvnek az alkalmazása megkívánná. Ezzel kapcsolatban az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy kísérje figyelemmel a tagállamok piac-felügyeleti eljárásait, tekintve, hogy a múltban éppen ezen a területen nem működtek mindig hatékonyan, részben azért, mert a kijelölt piac-felügyeleti szervek nem rendelkeztek elegendő forrásokkal. E tekintetben, egyes termelési ágazatoknak a tagállamokban való megoszlása alapján fel lehetne osztani a feladatokat a felügyeleti szervek között, például termékcsoportonként (szelepek, emelők és targoncák, szivattyúk és kompresszorok, gépgyártáshoz használt gépek).

8.5

Annak ellenére, hogy a gépipar alapvető hozzájárulást jelent az európai gazdaság egészéhez, úgy tűnik, hogy a tagállamok igen keveset fektetnek be a rájuk ruházott intézményi tevékenységekbe. Az Európai Bizottság elkérhetné az ezzel kapcsolatos adatokat, és összehasonlíthatná a gyakorlatban elért eredményekkel. Az ellenőrzések minősége és gyakorisága sokszor az egyéni képességre/szándékra van bízva, azonban sok múlik a rendelkezésre álló forrásokon is.

9.   Az egységes piac magvalósulása előtti technikai akadályok felszámolása

9.1

A nemzeti jogalkotás területén továbbra is technikai akadályok okoznak jelentős problémákat a vállalkozások számára. Az egyik érintett ágazat például a nem közúti mozgó munkagépeké, amikor a gépeknek közutakon kell közlekedniük. A különböző tagállamokban elfogadott különböző szigorúságú szabályozások miatt különböző munkagépek beszerzésére van szükség. A terminológia is zavaros, például nem világos a vállalatok és vállalkozások közötti különbség. Az egyes tagállamokban érvényes felülvizsgálati kötelezettségek többletköltséget jelentenek, amelyek gyakran megsokszorozódnak azáltal, hogy minden egyes ország más és más meghatározott szerv általi ellenőrzést ír elő akár a fejlesztés, a tesztelés vagy a szállítás terén. Az EGSZB azt szeretné, hogy különösen a biztonsági intézkedések tekintetében történjen meg mielőbb a jogszabályok harmonizációja. A traktorok tekintetében például a visszapillantó tükörrel és a sebességkorlátozással kapcsolatos jelenlegi rendelkezéseken túl konkrét műszaki előírásokra is szükség van az első és hátsó fényszórókra, és különösen a féktávolságra vonatkozóan. Jelenleg olyan traktorok is közlekednek az utakon, amelyek már 40 évesek is elmúltak. A gépállomány fokozatos megújítása jóval magasabb fokú aktív és passzív biztonsági szintet eredményezne.

9.2

Az EGSZB a munkagépek közutakon történő használatának szabályozására nevezetesen az alábbiakat ajánlja:

a munkagépek közutakon történő használatával kapcsolatban hatályos nemzeti jogszabályok harmonizálására vonatkozó javaslat elfogadása,

az új megközelítésben foglalt módszerek alkalmazása,

olyan referenciaszabvány elfogadása, amely feltételezi a kötelezettségeknek való megfelelést,

a szabványoknak való megfelelés felméréséhez megfelelő rendelkezések kidolgozása, egyes elemek tekintetében (volán, fékek) szigorúbb felmérés bevezetésével.

10.   A jövőbeni jogszabályok: az érintettek bevonása és hatásvizsgálat

10.1

Az EGSZB azt kéri, hogy a jövőben legyen szorosabb az együttműködés a jogszabályok alkotói és az érintett felek között a jövőbeni szabályozás tekintetében, hatékony párbeszéden keresztül, és anélkül, hogy a konzultáció túlnyomórészt elektronikus úton történne, tekintettel az érintett felek interaktív kommunikációjának szükségességére. Az EGSZB egyes konkrét témákkal kapcsolatban úgy véli, hogy a folyamatos és gyakori konzultáció által elkerülhetők a problémák, és jobb minőségű és hatékonyabb jogszabályok keletkezhetnek.

10.2

Az EGSZB a különböző opciókkal kapcsolatban rendkívül fontosnak tartja az európai intézmények (Parlament, Tanács és Európai Bizottság) számára egy olyan közös hatásvizsgálati módszer kidolgozását, amely megfelelő minőségellenőrzési rendszerrel rendelkezik.

10.3

Az Európai Bizottságnak mindig fontolóra kéne vennie, hogy a kitűzött célokhoz valóban szükség van-e jogszabályi keretre, vagy elegendő az önszabályozás vagy együttes szabályozás. Az EGSZB úgy véli, hogy az ugyanazon cél elérését biztosító lehetséges választások közül a legkevesebb költséggel és legkevesebb adminisztratív teherrel járót kell követni, amely nagyobb fokú átláthatóságot és az érdekelt felek nagyobb fokú részvételét garantálja.

10.4

A felek közötti szociális párbeszéd szerepe alapvető fontosságú. A közös érdeket szolgálhatná konkrét képzésre irányuló kezdeményezések kidolgozása, különösen a biztonságos munkavégzés terén, valamint folyamatos képzések is, amelyek nem csak a kompetenciát, hanem a gépek megfelelőbb és biztonságosabb használatával kapcsolatos irányítási és szervezési problémák iránti érzékenységet is növelik. A párbeszédnek a civil társadalmi szervezetekre való kiterjesztése révén a vállalkozások által viselt társadalmi felelősség kérdése elősegítheti a biztonságos és termelőképes vállalkozási kultúra kialakulását, különösen a kis- és középvállalkozásoknál, ahol a kockázatok kezelése magától értetődő módon nagyobb nehézséggel jár.

10.5

Az EGSZB szerint ésszerű olyan gondolatmenetet követni, amely minden résztvevő számára lehetővé teszi a közösségi jogszabályok eredményeinek és határainak értékelését. Az ilyen értékelés közös eljárást tesz lehetővé, amely révén elkerülhetők a részmegoldások vagy a folyamatban lévő különböző kezdeményezések keretében megvalósuló ellentétes megközelítések. Az Európai Bizottság arra vonatkozó döntése, hogy az érdekeltekkel együtt megvizsgálja az új, gépekkel kapcsolatos irányelvet, a helyes irányba mutat. Még több ilyen kezdeményezésre van szükség. Az EGSZB különösen kiemeli a különböző kezdeményezések közötti kapcsolatokat, amint ezt a szükségtelen adminisztrációs ráfordítás csökkentésére irányuló cselekvési programok és az új megközelítés közötti összefüggés esetében is tette (az Európai Bizottság 2007. február 14-én a belső piac jövőjéről folytatott nyilvános konzultáció alapján elfogadott egy javaslatot rendeletre, valamint tanácsi és európai parlamenti határozatra az új megközelítés átdolgozásának keretéről). Az EGSZB meg van győződve arról, hogy e kezdeményezések ésszerű tagolása és egyeztetése hozzájárulhat a hatályos jogszabályok javításához és a 27 tagállamból álló EU-ban történő jelenlegi alkalmazásukhoz.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  HL C 24., 2006.1.31., előadó: Daniel Retureau és HL C 309., 2006.12.16., előadó: Bryan CASSIDY.

(2)  HL C 267., 2005.10.27.

(3)  INT/352. sz. vélemény, kidolgozás alatt.

(4)  INT/353. sz. vélemény, szintén kidolgozás alatt.

(5)  A Bíróság C-94/03. sz., az Európai Közösségek Bizottsága kontra az Európai Unió Tanácsa ügyben – A jogalap megválasztása.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/15


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak: A 21. századi versenyképes autóipari szabályozási keret – A Bizottság álláspontja a CARS 21 magas szintű csoport zárójelentésével kapcsolatban – Hozzájárulás az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájához

COM(2007) 22 final

(2008/C 10/04)

2007. február 7-én az Európai Bizottság az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján úgy határozott, hogy kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2007. július 18-án fogadta el véleményét (Előadó: Francis DAVOUST).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 144 szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Összefoglalás és főbb ajánlások

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság azon álláspontját, amely szerint „a cél a jobb szabályozás szellemében előmozdítani a különböző szakpolitikai területek közötti hatékony együttműködést, biztosítani a kiszámíthatóságot és óvni a közérdeket (pl. a környezetet és a biztonságot) az ipar szabályozási terheinek csökkentésére tett erőfeszítések mellett”. Üdvözli azt a kinyilvánított szándékot, amely egy globális megközelítés elfogadására irányul, és egyúttal az ipar fejlesztésének különböző dimenziói, az ipar versenyképessége és a különböző érdekelt felek integrálását célozza.

1.2

Általánosabban véve a CARS 21 kezdeményezés által képviselt átfogó intézkedés célja a közpolitikák felelőseinek egymás közötti, illetve az iparban érdekelt különböző felekkel történő koordinációjának biztosítása, ezért megérdemli az EGSZB teljes körű támogatását. Az Európai Bizottság véleménye, amely felsorolja a már elvégzett szabályozási munkát és meghatározza a jövőben e keretek között meghozandó intézkedéseket, a megközelítés jelentőségéről és egyúttal az előtte álló nehézségekről is tanúskodik.

1.3

A megközelítés legfőbb érdeme az autóipart érintő európai politikák iránymutatásainak világosabbá tétele valamennyi érdekelt fél számára. Minden egyes fontosabb regiszterben javítja az EU politikáinak kiszámíthatóságát, és egyúttal csökkenti az iparra nehezedő szabályozási terhet.

1.4

Ennek megfelelően a megközelítés konkrét eredménye az adminisztratív terhek csökkenése, amelyet az tesz lehetővé, hogy a 38 közösségi irányelv helyébe az idevágó ENSZ-EGB-előírások lépnek. Ugyanígy a környezetvédelemmel és a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ügyekben végzett munka megmutatja, hogy megvalósítható egy olyan integrált megközelítés, amely a szabályozási környezetet egyrészt valamennyi érdekelt fél számára legitimebbé, másrészt a gyáriparosok számára kiszámíthatóbbá teszi. Ez a fajta megközelítés ezáltal olyan konszenzust alakít ki, amelyre mindenki alapozhatja cselekvését.

1.5

Hangsúlyoznunk kell azonban e megközelítés megvalósításának nehézségeit is. Ezek három típusba sorolhatók:

i)

a konszenzus keresése miatt a döntéshozatal későbbi időpontban valósulhat meg;

ii)

az elemzés és az ajánlások tartalma igencsak függ attól, hogy mely érdekelt felek vesznek részt a munkában;

iii)

egy integrált megközelítés választása a feltett kérdések olyan elemzéséhez vezethet, amellyel összefüggésben elmosódik a felelősség.

1.6

Az Európai Bizottság közleményében szereplő 39 intézkedés vagy kötelezettségvállalás listája igen hosszú, külön-külön véve mindegyikük védhetőnek tűnik. A 39 pont összességének integrálása valószínűleg problémásabb, és az összeegyeztethetőség, valamint az ütemezés terén egyelőre megoldatlan problémákat vet fel. Így a környezetvédelemmel és a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos kérdések integrált megközelítés alapján kerülnek terítékre, magával a két kérdéssel azonban nem integrált módon foglalkoznak. Az előirányzott kötelezettségek összességének megfelelő termékek árával kapcsolatos kérdés felvetése – ahogyan a magas szintű csoport jelentésében megtette – kétségtelenül lehetővé tenné az integrált kezelést, ugyanakkor minden bizonnyal a választás kötelezettségének egyértelművé tételét eredményezné. Emellett a magas szintű csoport gondot fordított arra is, hogy következtetései egy, a közpolitikák valamennyi alakítója számára érvényes „menetrenddel” egészüljenek ki. Ebben a dokumentumban öltött testet az az integrált megközelítés, amelyet az Európai Bizottság a CARS 21 révén kívánt előmozdítani. Az EGSZB sajnálja, hogy az Európai Bizottság közleménye nem javasolt – még módosított változatban sem – ilyen menetrendet.

1.7

A magas szintű csoport összességében az autógyártók szempontjait tekintette alapul az elemzés nagy részében. Ebből az következett, hogy a megoldandó kérdések között meglehetősen nagymértékben a termékekkel és a technológiákkal kapcsolatos kérdések dominálnak. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az autóipar felhasználói érdekeinek nagyobb figyelembevételével ugyanez a gyakorlat más nézőponthoz vezetett volna. Következésképpen az értékelések és átértékelések nyomán a jövőben képesnek kell lenni felülvizsgálni az érintett felek listáját.

1.8

Egy integrált vagy átfogó megközelítésnek fennáll az a veszélye, hogy mindegyik érdekelt fél azt az álláspontot védi, hogy a kiigazítás terhe a másikra háruljon. Így közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi téren a gyáriparosok úgy ítélhetik meg, hogy az infrastruktúráért felelősek, vagy hogy a fogyasztók magatartása miatt nem lehet a – különösen technológiai – erőfeszítéseket teljes mértékben kifejteni.

1.9

Mindezen elemek jelzik, hogy az autóiparral kapcsolatos közpolitikák és az előttük álló választások minden kérdésére nem terjed ki az Európai Bizottság közleménye. Az EGSZB abban az összefüggésben támogatja a megközelítést, hogy valamennyi érdekelt fél számára fenn kell tartani a nyilvános vita lehetőségét az autóiparral kapcsolatos politikákról, és meg kell világítani a különböző pillanatokban teendő választásokat, és nem tartja helyesnek, hogy egyszer és mindenkorra felállítsák minden követendő fejlődési út listáját, illetve a szakértőkre és a gyáriparosokra bízzák, hogy szabadon válasszanak ezekből.

1.10

Az Európai Bizottság a következőképpen zárja közleményét: „egyedülálló lehetőség adódik az ipari politikát figyelembe vevő, egyértelmű politikai döntéshozatali kultúra kialakítására. A Bizottság úgy véli, hogy az olyan elveknek, mint a jogalkotás minőségének, az egyszerűsítésnek, a hatásvizsgálatoknak, az érdekelt felekkel való egyeztetésnek, a határidőknek és az eszközök megválasztásának alapvető szerepet kell játszaniuk a jogszabálytervezetek elkészítésekor.”

Az EGSZB csatlakozik a kijelentéshez, és a jelen véleménnyel segíteni kívánja az Európai Bizottságot annak teljes mértékű megvalósításában.

Ennek érdekében az EGSZB javasolja, hogy:

a gyáriparosoknak időt kell hagyni, hogy kidolgozzák az ahhoz szükséges technológiákat, hogy szembe tudjanak nézni a szigorúbb követelményekkel anélkül, hogy ez a termékek jelentős dráguláshoz vezetne, és következésképpen lelassulna a parkok megújítása;

a környezetvédelmi kérdések megközelítése ne korlátozódjon a szén-dioxid-kérdésre, és ne csupán a technológiai megoldások irányában mutatkozzon érdeklődés, hanem holisztikusabb megközelítés alakuljon ki, amely nagyobb figyelmet szentel az autóipar és a közúti közlekedés helyének az európai társadalmakban;

kerüljön megrendezésre a „Szerkezetátalakítások” elnevezésű fórum, készüljön el a 2009. évre előirányzott mérleg, illetve azok a hatástanulmányok, amelyeken ez a mérleg alapul majd a CARS 21 keretében támogatott, integrált megközelítés segítségével, és ügyelve arra, hogy nagyobb legitimitást kapjon az előkészítésben (a résztvevők listájának kialakításában) és a nyomon követésben (a munkacsoportok munkálatainak eredményeképpen majdan megszülető ajánlások integrálásában);

közvetlenebbül és korábban vonják be az EGSZB-t, amely természeténél és összetételénél fogva éppen arra hivatott, hogy a különböző európai társadalmi összetevők számára lehetővé tegye, hogy ebben a formában részt vehessenek az Európai Bizottság által az ő érdekükben irányított politikákban.

2.   Az Európai Bizottság javaslata

2.1   Az Európai Bizottság megközelítése: a CARS 21 eredetisége és példaértékűsége

2.1.1

A jogalkotási tevékenység minőségi javítására, valamint az általánosabb nemzetközi verseny kihívásainak való megfelelésre irányuló politikájának keretében az Európai Bizottság 2004-ben felkérte a CARS 21 nevű, a legfőbb érintettek (a tagállamok, az ipar, civil szervezetek és európai parlamenti képviselők) mellett az üggyel foglalkozó három (vállalkozáspolitikai és ipari, környezetvédelmi, közlekedési) biztost egybefogó, magas szintű csoportot, hogy fogalmazzanak meg ajánlásokat a követendő politikákra vonatkozóan.

2.1.2

Pontosabban az akkor felállított magas szintű csoport menetrendje a következő volt: az európai autóiparral kapcsolatos közpolitikák és szabályozási keret tekintetében rövid, közép- és hosszú távra vonatkozó ajánlások megfogalmazására kapott megbízatást, amelyek az autóipar globális versenyképességének javítása, munkahelyeinek megőrzése mellett a járművek biztonsági és környezetvédelmi teljesítménye fejlesztésének folytatását biztosítják olyan árakon, amelyek kellőképpen olcsóak maradnak ahhoz, hogy a háztartások számára elérhetőek legyenek.

2.1.3

Az Európai Bizottság szándéka így az volt, hogy a lisszaboni menetrendbe kifejezetten belefoglalt iparpolitikai intézkedéseinek modernizációs példájává tegye az autóipart: a gazdaságilag fenntartható, egyúttal társadalmilag felelős és környezetkímélő termelőtevékenységek tartós fejlődésének biztosítása érdekében az Európai Bizottság azt szeretné, ha intézkedéseit széleskörű egyeztetés előzné meg az érintett felek között, amely a jelenlegi és a jövőbeli helyzet áttekintését, valamint a teendők tekintetében széleskörű konszenzus kialakítását teszi lehetővé. Ebben az esetben a felállított magas szintű csoportban képviselt érdekelt felek az autógyártók, az olajtermelők, az alkatrészgyártók/-forgalmazók, az autókereskedők és szerelők, a fogyasztók, a nemzeti hatóságok és az érintett három főigazgatóság (a Környezetvédelmi, a Közlekedés- és Energiaügyi és a Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság) voltak. A Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság koordinálta a munkát, amely 2005-ben egész évben folyt. 2005 áprilisában közmeghallgatásra került sor. A jelentést 2005 decemberében fogadta el a munkacsoport. Következtetéseit széleskörű nyilvános konzultáció keretében vitatták meg 2006-ban. Az Európai Bizottság közleménye egyszerre támaszkodik a CARS 21 jelentésre és a 2006-ban beérkezett 34 hozzájárulásra.

2.1.4

A CARS 21 jelentés utal az Európai Bizottság azon dicséretes erőfeszítésére, amellyel elejét veszi a gyakran egymással összeegyeztethetetlen, kevéssé koordinált szabályozási kezdeményezéseknek.

2.1.5

Éppen ezért – amint a jelentés többször is említi – a munkacsoport az ún. holisztikus megközelítés mellett érvel, amelynek célja azt megállapítani, hogy a különböző tényezők hogyan hatnak egymásra. A magas szintű csoport tagjai ezáltal könnyebben értelmezhetővé és kiszámíthatóbbá kívánják tenni a szabályozást, és el szeretnék kerülni, hogy az Európai Bizottság különböző főigazgatóságai olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek következményei kiszámíthatatlanok, illetve amelyek összeegyeztethetősége nem ellenőrzött.

2.1.6

A munkacsoport zárójelentésében – 7 fejezetbe rendezve – 18 ajánlást fogalmazott meg a szabályozás javítása, a környezetvédelem, a közlekedésbiztonság, a kereskedelem, a kutatás és fejlesztés, az adózás és pénzügyi ösztönzők, valamint a szellemi tulajdon terén. Befejezésül az elkövetkezendő 10 évre „menetrendet” javasol az autóiparral kapcsolatos közpolitikák és szabályozás alakítói számára. Az Európai Bizottság által számára kitűzött célokkal teljes összhangban, az így elkészített menetrend az autóiparral kapcsolatos európai politikák koherenciáját és kiszámíthatóságát kívánta biztosítani, amelyre a magánbefektetőknek szükségük van az ágazat versenyképességének eléréséhez: a menetrend az elkövetkező években követendő szabályozási út kijelölésével ezt a kiszámíthatóságot szándékozta biztosítani.

2.1.7

A közlemény az Európai Bizottság válasza a CARS 21 csoport által előterjesztett véleményre. Egyszerre tartalmazza az ajánlások Európai Bizottság általi értékelését és azokat a reakciókat, amelyeket a CARS 21 jelentés a 2006-ban szervezett konzultáció keretében váltott ki. Kijelöli azt az irányt, amelyben az Európai Bizottság jövőbeli autóipari politikája halad majd. A legfőbb cselekvési irányvonalak a következők:

Az adminisztratív terhek csökkentése. Az Európai Bizottság javaslata szerint 38 közösségi irányelv helyébe nemzetközi ENSZ-EGB (1)-előírásokat kellene léptetni például a gumiabroncsok, a biztonsági ablakok, a ködlámpák, valamint a biztonsági öv vonatkozásában. Az iparág így az egész világon érvényes szövegre támaszkodhatna. 25 közösségi irányelvre és ENSZ-EGB-előírásra automatikus, illetve virtuális eljárások is bevezetésre kerülnének, hogy ezáltal csökkenjenek a szabályok betartásával kapcsolatos költségek, valamint kevésbé legyenek időigényesek és költségesek az eljárások.

A CO 2 -kibocsátás csökkentése: Az Európai Bizottság stratégiájának alapja egy olyan összetett megközelítés, amely nem csupán a motor műszaki felépítését veszi figyelembe, hanem emellett a technológiai újításokat (például a légkondicionáló rendszerekre vonatkozó, minimális energiahatékonysági követelmények előírása, a gumiabroncsok gördülési ellenállására vonatkozó, maximális határérték előírása, illetve a sebességváltás-jelző használata), valamint a bioüzemanyagok nagyobb mértékű felhasználását is. Hangsúlyt kapnak ezen kívül azok a további erőfeszítések – például a forgalom irányítására, a gépjárművezetők viselkedésének és az infrastruktúrának a javítására, valamint a CO2-kibocsátás újbóli csökkentésére vonatkozóan –, amelyeket a tagállamok is vállaltak.

Az utak biztonsága: Az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy a hatékony közútbiztonsági stratégiát a gépjármű-technológia, a közúti infrastruktúra, valamint a gépjármű-vezetői viselkedés javulására, illetve a szabályok szigorú betartatására kell alapozni. Ennek kapcsán 11 új intézkedést javasol, többek közt az elektronikus stabilitásvezérlő rendszer, illetve a biztonsági öv bekötésére figyelmeztető jelzés beépítésének kötelezővé tételét, valamint – az új gépjárművek esetén – a fényszórók kötelező, nappali használatát.

Kereskedelempolitika: Az Európai Bizottság a közleményben a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokban rejlő lehetőségek feltérképezését javasolja (különösen Ázsia vonatkozásában) a piaci hozzáférés bővítése érdekében, és hangsúlyozza a szellemi tulajdonjog nemzetközi érvényesítésének szükségességét.

Kutatás és fejlesztés: A főbb prioritásokat a megújuló, nem szennyező üzemanyagok és a tiszta gépjárművek, valamint az intelligens gépjárművek és utak jelentik. A kutatásra és termékfejlesztésre szánt megközelítőleg 20 milliárd euróval (ez az iparág forgalmának kb. 5 %-a) abszolút számokban mérve a gépjárműipar a kutatás és fejlesztés terén a legnagyobb ipari befektető.

3.   Az EGSZB megjegyzései

Mielőtt rátérne az autóipari és – általánosságban véve – az ágazati politikákkal kapcsolatos új megközelítés módszerére, jelentőségére és korlátaira, jelen vélemény áttekinti az 5 nagy területet és az azok mindegyikéhez tett európai bizottsági javaslatokat.

3.1   Belső piac, egyszerűsítés és a szabályozási környezet nemzetközivé tétele

3.1.1

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a javaslat kiterjeszti a keretirányelvet a motormeghajtású járműveken kívül minden más járműre is. Különösen hangsúlyozza ezen rendelkezésnek a cserélhető darabok megjelölésére vonatkozó jelentőségét.

3.1.2

Az EGSZB támogatja azon törekvést, amely a környezetvédelmi szabályozás egyszerűsítését és nemzetközivé tételét célozza, ugyanakkor szeretné, ha a harmonizáció nem válna abszolút prioritássá, minden egyéb szempontot megelőzve.

3.1.3

Ebben a tekintetben az EGSZB – mivel az Európai Bizottsághoz hasonlóan úgy véli, hogy elvi szempontból a többoldalú kötelezettségek részesítendők előnyben – teljes mértékben egyetért az Európai Bizottsággal a következőket illetően: „szükségesnek tartja annak biztosítását, hogy a Közösség adott esetben továbbra is képes legyen önálló, az ENSZ-EGB rendszerétől független jogalkotásra az egészségügy és a környezetvédelem, valamint az egyéb stratégiai területeken”. Mivel az ilyen rendelkezések a nemzetközi kereskedelem és a piaci hozzáférés terén potenciálisan kritikus jellegűek, valóban érdemes megőrizni ezt a lehetőséget annak érdekében, hogy az európai gyáriparosok reagálhassanak a világ más térségeiben esetleg hozott rendelkezésekre, amelyek ronthatják az ő versenyképességüket.

3.2   Környezetvédelmi szempontból fenntartható közúti közlekedés

3.2.1

Az EGSZB üdvözli a környezetvédelmi szempontból fenntartható közúti közlekedés érdekében hozott és tervezett intézkedések minőségét. Az Európai Bizottság kötelezettségvállalásainak nyomán – amelyben hangsúlyozza, hogy szándékai szerint „gondosan meg fogja vizsgálni a jövőbeni szabályozó tevékenység hatását a foglalkoztatásra és a versenyképességre” – az EGSZB fel kívánja hívni az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a gyáriparosoknak időt kell hagyni, hogy kidolgozzák az ahhoz szükséges technológiákat, hogy szembe tudjanak nézni az említett szigorúbb követelményekkel anélkül, hogy ez a termékek jelentős dráguláshoz vezetne, és következésképpen lelassulna a parkok megújításának a sebessége. Úgy tűnik, hogy erre a kérdésre (amelynek fontosságát a CARS 21 jelentése is kiemelte) kevesebb figyelem irányul az Európai Bizottság közleményében.

3.2.2

Ebben az összefüggésben, az EGSZB érdeklődéssel veszi tudomásul az Európai Bizottság azon szándékát, hogy nagyobb figyelemmel kezelje a járművek tényleges kibocsátási tevékenységét (8. pont), és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság nem vonja le az ebből a lépésből adódó következtetéseket a járművek ellenőrzése, karbantartása és javíthatósága terén.

3.2.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság által védelmezett, integrált megközelítés az elkövetkező években Európában eladásra kerülő új autók szennyezőanyag-kibocsátására és különösen a CO2-kibocsátásra összpontosít. Az Európai Bizottságot csupán a technológiai (bioüzemanyagok, hidrogén, intelligens járművek és közlekedési rendszerek) vagy a gazdasági (a közúti közlekedési ágazat bevonásának lehetőségével kapcsolatos) megoldások érdeklik, ezeket szándékozik támogatni. Az EGSZB sajnálja, hogy az Európai Bizottság nem él kellőképpen azokkal a lehetőségekkel, amelyek az – autóipar és a közúti közlekedés európai társadalmakban elfoglalt helyének nagyobb figyelmet szentelő – holisztikus megközelítésben rejlenek.

3.2.4

Az EGSZB itt fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy a CARS 21 jelentés készítői aggodalmukat fejezték ki például a parkok megújításának sebességével kapcsolatban, amelyet kulcsfontosságú változóként jelenítettek meg. A torlódások kérdését is fontosnak tartották. Az EGSZB szeretné, ha a jövőben nemcsak a technológiai megoldások, hanem a környezetkímélőbb autóipar ösztönzésének módjai is vizsgálat alá kerülnének, egyéb módokkal együtt, így az autóhoz jutás új formáinak ösztönzésével.

3.2.5

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a környezetkímélőbb járművek iránti kereslet és kínálat ösztönzésre érdemes. Helyes volna, ha az Európai Bizottság összehangolt, technikailag semleges és a lehető leginkább harmonizált adózási ösztönzők kialakítására törekedne bizonyos gépjárművek és üzemanyagok támogatása érdekében, például a kibocsátott szén-dioxid mennyisége alapján, ami – közvetlenül a fogyasztókra és a keresletre hatva – elősegítené e kibocsátások mennyiségének csökkentését.

3.3   Az európai utak biztonságosságának növelése

3.3.1

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság közlekedésbiztonsági kérdésekkel kapcsolatos, általános megközelítését, amely „a gépjármű-technológia fejlesztései, az utak infrastruktúrája, a járművezetési magatartás és a szabályok betartása közötti kölcsönhatáson” alapul.

3.3.2

A környezetvédelem témájának kezelésével kapcsolatban feltett kérdésekhez hasonló kérdések is felmerülnek e téren. A CARS 21 jelentésének egyik kulcskifejezése (amely által világossá válik, hogy időnként a járművek környezetvédelmi és biztonsági teljesítményének kárára kell döntéseket hozni): a „fogyasztó számára elérhető áron” kifejezés. A közlemény nem vette át ezt a kifejezést.

3.3.3

Így az Európai Bizottság közleményében a közlekedésbiztonságot érintő javaslatok a következők (2):

„Isofix gyermekbiztonsági rendszer kötelezővé tétele minden új, M1 kategóriájú járműben;

nappali menetjelző lámpa használatának kötelezővé tétele (2006. augusztus 1-jén nyilvános egyeztetés kezdődött a témában);

az elektronikus stabilizáló program beépítésének kötelezővé tétele először a nehéz tehergépjárművek, majd – a tesztmódszer kifejlesztését követően – a személygépkocsik és a könnyű tehergépjárművek esetében;

biztonsági öv bekötésére figyelmeztető jelzés kötelezővé tétele minden új gépjárműben;

a gyalogosvédelmi irányelv II. szakasza követelményeinek módosítása a 2003/102/EK irányelv (3) rendelkezéseinek tökéletesítése érdekében.”

3.3.4

Mivel szeretné, ha javaslatai eredményeképpen az új járművek ára csupán reális mértékben növekedne, az EGSZB olyan megközelítést javasol, amely jobban összpontosít a járművek árára, valamint arra, hogy ezek az árak milyen hatást gyakorolnak az autóparkok megújításának gyorsaságára, és így a közlekedésbiztonságra. Felhívja a figyelmet a gyalogosvédelmi irányelvtervezet II. szakaszának késésére, amely a gyártók általi végrehajtásához szükséges idő megkurtítását vonja maga után, és bonyolítja a meghozandó intézkedések tervezését. Az EGSZB hangsúlyozza továbbá, hogy sürgősen tisztázni kell az irányelv végrehajtási ütemtervét és a gyártók által betartandó követelmények részleteit. Felkéri az Európai Bizottságot annak figyelembevételére, hogy a közlekedésbiztonsághoz szükséges, hogy az autóparkot a fogyasztók abban az esetben is tartsák karban, ha régi járművekről van szó. Javasolja a tervezett intézkedések értékelését és osztályozását a költség-haszon mérleg szempontjából, amely az egyes intézkedések esetében kialakul annak mérlegelésekor, hogy azok milyen költséggel járnak a felhasználó számára ahhoz a hatáshoz képest, amelyet a balesetek előfordulási gyakoriságára és azok halálozással vagy utóhatásokkal járó következményeire gyakorolnak a közúti forgalomban részt vevők számára. Ugyanebben az összefüggésben az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy ne csupán az útjára indított technológiákat vegye figyelembe, hanem kifejezettebben integrálja azokat a rendelkezéseket is, amelyek révén hatni lehet a közúti forgalomban részt vevők magatartására (oktatás, megelőzés, közúti jelzések stb.). Ebben az összefüggésben az EGSZB hangsúlyozza, hogy a jövőben különös figyelmet kell szentelni azoknak a következményeknek, amelyeket a demográfiai változások idéznek elő ezen kérdésekkel kapcsolatban, valamint annak a ténynek, hogy mind több idős vagy nagyon idős ember használ autót, és közlekedik az utakon.

3.3.5

Ugyanebben az összefüggésben és a CARS 21 jelentésben foglaltaknak megfelelően az EGSZB a biztonságosabb járművek iránti kereslet előmozdítására hivatott pénzügyi ösztönzők fontosságát hangsúlyozza. A biztonságosabb járművek keresletének és kínálatának növelése ösztönzésre érdemes.

3.4   Kereskedelem és külföldi piacok

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság nemzetközi kereskedelmi kérdésekre irányuló megközelítésével, különös tekintettel arra, hogy figyelmet fordít egyrészt a kétoldalú nemzetközi egyezményekre és a nem tarifális kereskedelmi akadályokra, másrészt a szellemi tulajdonjogok kérdésére, amely különösen Ázsiában merül fel. Azon országok kiválasztásánál, amelyekkel szabadkereskedelmi megállapodás kötését tervezik, helyes volna a gazdasági kritériumokat jobban számításba venni, így elsősorban a potenciális piac méretét és az általa kínált lehetőségeket, a kereskedelmet a két oldalon gátló akadályok megszüntetésének kölcsönösségét stb. A gyártási-értékesítési folyamat korai szakaszai szempontjából érdekes kérdéseken túl, az EGSZB felhívja az Európai Bizottság figyelmét annak szükségességére, hogy a pótalkatrész-piac kérdését jobban integrálják, egyrészt a különböző európai nemzetek különböző kezelési módjainak egységesítése, másrészt egy Kínával, Indiával és Oroszországgal kapcsolatos stratégia kialakítása érdekében.

3.5   Kutatás és fejlesztés

Az EGSZB teljes mértékben egyetért a K+F támogatásával és az Európai Bizottság azon meggyőződésével, hogy a fenntartható fejlődés három pillérét csak akkor lehet majd összehangolni, ha az állami és a privát szféra kutatásra irányuló erőfeszítései folytatódnak, és elmélyülnek. A 3.4. pontban említettekhez hasonló célból az EGSZB ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy szükség van a teljes termelési lánc integrálására, beleértve a későbbi szakaszokat is. Így a technológiai fejlődés költségeivel, az ebből adódó előnyökből részesülő termékek javíthatóságával, és a javítás és az infrastruktúrák hozzáigazításához szükséges képzésekkel kapcsolatos kérdéseket nagyon korán fel kell tenni, és az Európai Bizottság proaktív politikát kell, hogy alkalmazzon ennek érdekében. Az Európai Bizottságnak a hetedik keretprogram megfelelő részét olyan más tevékenységekre kellene irányítania, amelyek elsősorban a közúti biztonság integrált megközelítését célozzák, amely az infrastruktúrákat – és így az elektronikus kommunikációs rendszereket – is magában foglalja.

3.6   Adózás és pénzügyi ösztönzők

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságot, amely „felkéri az Európai Parlamentet és a Tanácsot az irányelvjavaslat  (4) mielőbbi elfogadására”. Mihelyt a Parlament elfogadta az irányelvet, amely ösztönzi az adóügyi harmonizációt, már csak a Tanácsot kell meggyőzni arról, hogy célszerű lenne közelíteni azon rendelkezéseket, amelyek jelenleg torzulást okoznak a járművek és az autóiparral kapcsolatos szolgáltatások piacai között az Unióban.

3.7   Alkatrészek piaca

Az EGSZB – amellett, hogy sajnálja, hogy az említett kérdésekre nem fordítanak több figyelmet az Európai Bizottság gondolkodási folyamatai során – támogatja az 1400/2002/EK rendelet (5) megőrzését, valamint az Európai Bizottság azon szándékát, hogy biztosítsa a rendelet alkalmazásának egységességét az Unióban. Az EGSZB helyesli, hogy az Európai Bizottság támogatni kívánja a műszaki információk szabad hozzáférhetőségét biztosító rendelkezéseket. Az EGSZB e tárgyban hangsúlyozza, hogy milyen lényeges figyelni az OASIS-formátum átvételével kapcsolatos rendelkezések végrehajtására.

3.8   A CARS 21 módszer és annak európai bizottsági alkalmazása

3.8.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság azon álláspontját, amely szerint „a cél a jobb szabályozás szellemében előmozdítani a különböző szakpolitikai területek közötti hatékony együttműködést, biztosítani a kiszámíthatóságot és óvni a közérdeket (pl. a környezetet és a biztonságot) az ipar szabályozási terheinek csökkentésére tett erőfeszítések mellett”. Üdvözli azt a kinyilvánított szándékot, amely egy globális megközelítés elfogadására irányul, és egyúttal az ipar fejlesztésének különböző dimenziói, az ipar versenyképessége és a különböző érdekelt felek integrálását célozza.

3.8.2

A társadalmi és ipari területekkel kapcsolatban, amelyekkel a jelentés az első oldalakon foglalkozik, az EGSZB az Európai Bizottsághoz hasonlóan azt szeretné, ha a kettő egymáshoz kapcsolódna, mivel a foglalkoztatás közvetlenül kötődik egyrészt az európai ipar, másrészt a különböző telephelyek versenyképességéhez. E szempontból az EGSZB összességében egyetért az ipar helyzetének javasolt elemzésével Európában.

3.8.3

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság véleménye szerint „valószínűnek tűnik, hogy az európai piacra irányuló gépjármű-összeszerelést nagyrészt Európában végzik majd”, ugyanakkor az Európai Bizottsághoz hasonlóan úgy véli, hogy ez valószínűleg nem jelenti egyben a foglalkoztatás stabilitását is.

3.8.4

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy irányítsa a párbeszédet a szociális partnerek között annak érdekében, hogy az Unión belüli vagy azon kívüli vállalatáthelyezéseket és relokalizációt meg lehessen előzni, illetve irányítani lehessen, ahogyan az a CARS 21 jelentésben is szerepel. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy ugyanebben a megközelítésben vizsgálja meg az ágazat fejlődésének a második és további szintű alvállalkozókra való hatásait, mert azokat a folyamatban levő változások különösen érzékenyen érintik.

3.8.5

Ebben az összefüggésben, az EGSZB teljes mértékben támogatja a közleményben bemutatott támogatási mechanizmusokat és az autóipar szerkezetátalakításával foglalkozó fórum összehívásának ötletét, amely arra irányul, „hogy foglalkozzon a kihívásokkal és előre jelezhesse a változásokat, illetve könnyebben alkalmazkodjon azokhoz”. Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy ragadja meg az alkalmat arra, hogy ezekben a munkákban és támogatási mechanizmusokban a termékpálya egészét vegye figyelembe, különös tekintettel a később következő egységek szereplőire. Az ilyen kezdeményezések a termelési láncon belüli egyeztetések és a közös stratégiai gondolkodási folyamatok logikájába illeszkednek, amelyre a különböző szereplőknek szüksége van. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy munkáiban és vitáiban kiemelt szerepet szán annak, illetve különösen ügyel arra, hogy a szociális partnerek és – szélesebb értelemben véve – az érdekelt felek összessége egyértelműbben legyen képviselve.

3.8.6

Például a képzési szükségletek erősebbek, és gyakran kevésbé lefedettek a kkv-ken és a mikrovállalkozásokon belül, és a strukturális alapoknak és az egyéb, a szerkezetátalakításokat támogató eszközöknek is segíteniük kellene a termelési lánc ezen szereplőit.

3.8.7

Az Európai Bizottság a következőképpen zárja közleményét:

„Egyedülálló lehetőség adódik az ipari politikát figyelembe vevő, egyértelmű politikai döntéshozatali kultúra kialakítására. A Bizottság úgy véli, hogy az olyan elveknek, mint a jogalkotás minőségének, az egyszerűsítésnek, a hatásvizsgálatoknak, az érdekelt felekkel való egyeztetésnek, a határidőknek és az eszközök megválasztásának alapvető szerepet kell játszaniuk a jogszabálytervezetek elkészítésekor.”

3.8.8

Az EGSZB csatlakozik a kijelentéshez, és a jelen véleménnyel segíteni kívánja az Európai Bizottságot annak teljes mértékű megvalósításában. Ezért felhívja az Európai Bizottság figyelmét, hogy a kialakított megközelítés időnként nem eléggé átfogó. Pontosabban, ha nem is merültek feledésbe, a CARS 21 jelentésben kifejtett elemzéseket, csakúgy mint az Európai Bizottság által azokból levont következtetéseket, a fogyasztók és a vitában később szereplők alulreprezentáltsága jellemzi. Ebből következően általában véve az autóipar, illetve a környezetvédelmi és biztonsági kérdések kezelése nem tűnik kellőképpen holisztikusnak az EGSZB számára: túlságosan is a termékre és a technológiákra összpontosító, a parkok és az autóhasználat kérdésében nem kellően integratív ipar képe bontakozik ki.

3.8.9

Az EGSZB véleménye szerint ezért a 2009-ben elkészítendő mérlegben figyelembe kell venni a jelen véleményt, és az eddigieknél jobban kell integrálni a termelési lánc később következő szakaszai és a felhasználók szempontját. E célból fenn kell tartani „az érdekelt felekkel való egyeztetést”, és jobban meg kell azt szervezni annak érdekében, hogy az autóipar ne csak a gyártóké legyen, és hogy a „hatásvizsgálatokat” újfajta módon lehessen elvégezni. A hatástanulmányokat illetően, javítani kellene azok minőségét. Tárgyilagosnak és semlegesnek kell lenniük, és átfogó megközelítés részét kell, hogy képezzék, amely ellenőrzött tényadatokon alapul. Nem helyénvaló, hogy az Európai Bizottság olyan szolgálata, amelyet politikai vélemény megfogalmazásával bíztak meg egy adott problémakör kapcsán, saját maga végezze el a hatásvizsgálatot a kérdésben. Az EGSZB helyesli a hatásvizsgáló bizottság felállítására irányuló javaslatot, és felkéri az Európai Bizottságot, hogy hívja össze az érdekelt felek közül azokat, akikről az autóipar irányítói hajlamosak megfeledkezni.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  Az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága.

(2)  COM(2007) 22 final, 15. o.

(3)  Az Európai Parlament és a Tanács 2003. november 17-i, a 70/156/EGK tanácsi rendeletet módosító 2003/102/EK irányelve a gyalogosok és a közúti forgalomban részt vevő más veszélyeztetett úthasználók védelméről gépjárművel való ütközés esetére és azt megelőzően (HL L 321., 2003.12.6., 15. o.); EGSZB-vélemény: HL C 234., 2003.9.30., 10. o.

(4)  Javaslat tanácsi irányelvre a személygépkocsikra vonatkozó adókról (COM(2005) 261 final); EGSZB-vélemény: HL C 195., 2006.8.18., 80. o.

(5)  Az Európai Bizottság 1400/2002/EK rendelete (2002. július 31.) a gépjárműágazat-beli vertikális megállapodások és összehangolt magatartások egyes csoportjairól szóló szerződés 81. cikke (3) bekezdésének alkalmazásáról (HL L 203., 2002.8.1., 30. o.).


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/21


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok borulás hatása elleni védőszerkezetekről (kodifikált szöveg)

COM(2007) 310 final – 2007/0107 (COD)

(2008/C 10/05)

2007. július 2-án az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

Mivel az EGSZB teljes mértékben megfelelőnek tartotta a javaslat tartalmát, és részéről további megjegyzést nem kíván ahhoz hozzáfűzni, ezért a 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 172 szavazattal 4 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy a javaslattal kapcsolatban támogató véleményt bocsát ki.

 

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/21


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok vontatószerkezetéről és hátrameneti berendezéséről (kodifikált szöveg)

COM(2007) 319 final – 2007/0117 (COD)

(2008/C 10/06)

2007. július 2-án az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

Mivel az EGSZB teljes mértékben megfelelőnek tartja a javaslat tartalmát, és részéről további megjegyzést nem kíván hozzáfűzni, a 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 163 szavazattal 1 ellenében, 5 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy a javaslattal kapcsolatban támogató véleményt bocsát ki.

 

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/22


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a gépjárművek és pótkocsijaik hatóságilag előírt tábláiról és feliratairól, valamint elhelyezésükről és rögzítési módjukról

COM(2007) 344 final – 2007/0119 (COD)

(2008/C 10/07)

2007. július 13-án az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

Mivel az EGSZB teljes mértékben megfelelőnek tartotta a javaslat tartalmát, és részéről további megjegyzést nem kíván ahhoz hozzáfűzni, ezért a 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 165 szavazattal 0 ellenében, 8 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy a javaslattal kapcsolatban támogató véleményt bocsát ki.

 

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/22


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye – Energiahatékonysági cselekvési terv: a lehetőségek kihasználása

COM(2006) 545 final

(2008/C 10/08)

2006. október 19-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2007. szeptember 5-én elfogadta véleményét. (Előadó: Edgardo Maria IOZIA.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 27-én tartott 438. plenáris ülésén 145 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az Európai gazdasági és Szociális Bizottság értékeli és támogatja az Európai Bizottság által javasolt célkitűzéseket és intézkedéseket. Az energiahatékonyság az európai energetikai tervben foglalt célkitűzések megvalósításához szükséges első és legfontosabb cselekvési terület. Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésének célja többek között a bolygónk túlzott felmelegedése elleni küzdelem, a külföldi energiaforrásoktól való függés csökkentése, az európai rendszer versenyképességének védelme, valamint, ezzel párhuzamosan, az energiához reális áron történő hozzájutás lehetőségének fenntartása.

1.2

Az EGSZB – az IPCC (éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport) legfrissebb jelentésének fényében is – megvalósíthatónak tartja ezt a célkitűzést, jóllehet úgy véli, minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenni az energiafogyasztás csökkentésére és a 20 %-osnál nagyobb energiamegtakarítás technikai megvalósítására. E célkitűzéshez nemzeti cselekvési terveket kell kidolgozni, amelyek figyelembe veszik azokat a kiinduló pénzügyi és műszaki feltételeket, amelyek révén biztosítható a célok tagállamok közötti méltányos elosztása, a képességeikkel arányban. Köztes célokat is ki kellene tűzni, például 2012-re és 2016-ra, hogy fokozni lehessen az intézkedéseket, ha az előrehaladás túl lassú.

1.3

Az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, hogy indítson külön vitát a különböző életstílusokról és az életminőségről. Felteszi a kérdést az Európai Bizottságnak, hogy reálisnak tartja-e azt, hogy a jövőben, a következő generációk számára fenn lehet tartani ugyanezt a – megnövekedett fogyasztással és kibocsátással járó – életstílust. Feltételezve, hogy a válasz nemleges, a kihívással csak eltökélt, merész és időben megtett fellépéssel lehet szembenézni. A problémakörhöz hozzátartozik az is, hogy a „bumeránghatást” is el kell hárítani, azaz nem hagyhatjuk, hogy az energiamegtakarítás, amely a vásárlóerő azonnali növekedéséhez vezet, további fogyasztásra fordítódjék.

1.4

Az EGSZB egy további elsőbbségi intézkedés elfogadását javasolja: távfűtési és -hűtési hálózatok kialakítását, amelyekkel lehetővé válna, hogy elkerüljük, hogy az elsődleges energiaforrások átalakítása során 33 %-os veszteség képződjön.

1.5

Olyan kézzelfogható elsőbbségi intézkedések elfogadását ajánlja, amelyek elősegítik új foglalkozások létrejöttét és fejlődését az energiahatékonysági ágazatban, új integrált energetikai szolgáltatások terjedését, a K+F érvényre juttatását, a szilárd városi hulladék újrafeldolgozásának és kezelésének fejlesztését – ami szintén sok munkalehetőséget kínál –, továbbá a vállalatok társadalmi felelősségvállalását illető kezdeményezések támogatását. Elsőrendűen fontos az energetikai tanulmányok ösztönzése a felsőoktatásban és a továbbképzésben.

1.6

Az Európai Bizottság több munkatársát be kell vonni a cselekvési tervben megfogalmazott 75 kezdeményezés megvalósításába és a számtalan javasolt eszköz hatékonyságának figyelemmel kísérésébe és felmérésébe: nyomon kell követniük e tevékenységek alakulását. Az EGSZB az szükségletek alapos elemzését és a szükséges emberi és pénzügyi erőforrások rendelkezésre bocsátását javasolja.

1.7

Az EGSZB szerint növelni kell az Unió képességét arra, hogy az energiahatékonyság kérdésében nemzetközi kapcsolataiban képes legyen az egységes fellépésre. Ennek érdekében javasolja az Európai Bizottságnak, hogy vizsgálja meg, szükség van-e a szerződések módosítására az erőteljesebb közös, külső képviselet eléréséhez anélkül, hogy sérülne a tagállamok autonómiája a tekintetben, hogy szabadon megválaszthassák az igényeiknek leginkább megfelelő energiaszerkezetet.

1.8

A terv célkitűzéseinek megvalósítására irányuló beruházásokat támogató adópolitikákat illetően az EGSZB azt ajánlja, hogy ezek a politikák vegyék figyelembe a legsérülékenyebb társadalmi rétegeket, a munkanélkülieket, a nyugdíjasokat és a munkavállalókat. Mind az energiaadók bevezetése, mind az adópolitikával történő ösztönzés esetén ezeket a rétegeket védeni kell.

1.9

Az EGSZB sajnálatát fejezi ki a közlekedési és az energiapolitikák összehangolásának hiánya miatt, amelyek pedig ugyanazon logika alapján működnek és szükségszerűen egymást kiegészítő műszaki és ipari kérdésekkel foglalkoznak, csakúgy, mint a környezetvédelmi és iparpolitikák, és mély aggodalmát fejezi ki, mivel az összehangoltság hiánya esetén az Európai Bizottság dokumentuma is sokat veszít lehetséges hatékonyságából.

1.10

A lakóépületek képezik e téren az elsődleges fellépési területet. A lehetséges megtakarítás aránya igen magas, feltéve ha egyértelműen közelítünk néhány alapvető fontosságú kérdéshez, így az adóterhek jelentős csökkentéséhez az energiahatékonyság javítását célzó intézkedések esetében, az adminisztratív terhek eltörléséhez (engedélyek stb.), a működtetők ismereteinek és képzésének javításához, akár közpénzekből történő támogatással is. Az energiatanúsítvánnyal rendelkező lakóépületeket adóztatás szempontjából kedvezőbb elbánásban kellene részesíteni, vagy ha a tulajdonosnak nincs adózás alá eső jövedelme, akkor az elektromos áram vásárlására fordítható prémiumot kellene számára biztosítani. Bizonyos éves fogyasztási szintig kedvezőbb tarifákkal kellene számolni. Az építőipar és annak valamennyi dolgozójának képzése szükséges abban a vonatkozásban, hogy mit lehet tenni a jóval magasabb energiahatékonysági szintek elérése érdekében az ágazatban, illetve az ezek eléréséhez szükséges új ösztönzőkkel kapcsolatban.

1.11

Az EGSZB úgy véli, hogy a szükséges beruházások finanszírozását a köz- és a magánszférának közösen kell biztosítania. A bizonyos tagállamokban elfogadott pozitív példák alapján szélesebb körben is be lehetne vezetni az olyan különleges alapokat, amelyeket az ágazatban működő vállalkozások nyeresége egy kis részének felhasználásával tartanak fenn anélkül, hogy ez a végfogyasztók számára áremelkedéssel vagy a termelés területén szükséges óriási beruházások visszaesésével járna.

1.12

Az EGSZB úgy érzi, hogy e jelentős kihívással való szembenézéshez elengedhetetlen a civil társadalom és a munkaadói szervezetek, szakszervezetek és környezetvédelmi szervezetek bevonása. Kézzelfogható eredményeket csak akkor lehet elérni, ha a nagyközönség viselkedése széles körben megváltozik, és nagymértékben nő az informáltság és a tudatosság, mivel a végfelhasználók egyben az elsődleges energiafogyasztók is. A lakóépületekben, a magánközlekedésben és a munkával kapcsolatos tevékenységekben történő energiafelhasználás közvetlenül az egyes embereken múlik. A felelősségteljes energiafelhasználásra való nevelés már az óvodától kezdve elengedhetetlen. Az egész társadalomnak elkötelezetten vállalnia kell ezt a feladatot, amely – szükségszerűen – az új civilizáció egyetemes szimbóluma. Minden európainak éreznie kell, hogy ő is hozzájárul az energia-megtakarítási erőfeszítések sikeréhez annak érdekében, hogy az elkövetkező nemzedékek is élvezhessék a jelenleg a szennyezés és a hozzá kapcsolódó éghajlatváltozás miatt komoly veszélyben forgó természeti örökséget.

1.13

Az EGSZB hangsúlyozza a háztartásigép-ipar által a címkézés révén elért sikereket. A hűtők esetében 70 %-os, a mosógépek esetében pedig 60 %-os megtakarítás bizonyítja e módszer eredményességét. Az EGSZB kéri, hogy a környezetbarát tervezés gyakorlatát terjesszék ki a középületekre, a lakóépületekre, valamint a tömeg- és magánközlekedési ágazatra is, azaz az igen magas energiaigényű (az összes felhasználás több mint 70 %-át adó) ágazatokra.

1.14

Nagy figyelmet kell fordítani a termelés, a szállítás és az elosztás során keletkező veszteségekre. Az energia több mint egyharmada – 480 millió tonna – elveszik. A magasfeszültségű egyenáramú átvitel során 1000 kilométerenként az energiaveszteség több mint 10 %-ról 3 %-ra csökken. Az egyenáramú átvitelnek emellett más előnyei is vannak, például az emberek elektromos és mágneses mezőknek való kitettsége tekintetében, vagy az, hogy nem kell számolni a váltóáramú átvitellel kapcsolatos, nagyon alacsony frekvenciájú (ELF) elektromágneses sugárzással.

1.15

A napenergia terén elért kiváló eredmények ismeretében az EGSZB kéri az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy ösztönözze és támogassa e technológia terjesztését.

1.16

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak a kapcsolt energiatermelési telepek fejlesztésének fokozására irányuló célkitűzését, bár úgy érzi, hogy fel kell gyorsítani e telepek hatékonyságának méréséről szóló külön rendeletek elfogadását. Az EGSZB úgy véli, hogy hasznos volna a biomasszával is működtethető trigenerációs létesítmények terjesztését célzó programokba való beruházás. Ösztönözni kell az energiatermelő mikroegységek (a 2004/8/EK irányelv értelmében az olyan egységek, amelyek beépített kapacitása 50 kWe alatt marad) alkalmazását: szerepelniük kell az energiamegtakarítást és a környezeti hatás csökkentését ösztönző programokban, és a decentralizált energiatermelés fejlesztésének részeként könnyebben rákapcsolhatónak kell lenniük az országos hálózatokra. A vállalkozásokat azonban támogatni kell a jelenlegi szállítóhálózatoknak az ilyen rendszerhez történő adaptálásával járó többletköltségek fedezésében.

1.17

A gáz- és az árampiac még nem teljesen liberalizált. A műszaki monopóliumokat kezelő vállalatokat és a szabad versenyen alapuló rendszerben működő vállalatokat jogilag el kell választani.

1.18

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az elektronikus mérőeszközök bevezetése előnyös lehet, mivel távirányítású energiaelosztási rendszert biztosítana, és optimalizálná a hálózatterhelés kezelését. Ezek a mérőeszközök elismerten megfelelnek az uniós energiahatékonysági irányelvekben lefektetett követelményeknek.

1.19

A közlekedési ágazat nagy erőfeszítéseket tett az energiafelhasználás és a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentéséért. A szén-dioxid-kibocsátásnak különösen a magánközlekedésből, de bármely más típusú közlekedés terjedéséből is eredő folyamatos emelkedése azonban további erőfeszítéseket követel (a közúti közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátás 1990 és 2004 között 26 %-kal nőtt). Az Európai Bizottság alaposan tanulmányozza a 120 g/km-es CO2-kibocsátási cél elérését szolgáló eljárásokról szóló jogszabályok elfogadásáról készült hatásértékelést. Az EGSZB javasolja a cél eléréséhez szükséges összes intézkedés meghozatalát, azzal a feltétellel azonban, hogy ezek mind technikai, mind termelési szempontból ésszerűek és megvalósíthatóak legyenek.

1.20

Az EGSZB helyénvalónak tartja jelezni, hogy a fosszilis tüzelőanyagok tömeges helyettesítése bioüzemanyagokkal annak kockázatát rejti magában, hogy a termőföldek felosztását illetően verseny jön létre az üzemanyag- illetve az élelmiszertermelés között, mely által az élelmiszer ára – emelkedés révén – igazodik az energetikai termékek árához, amelyek ára viszont a fosszilis tüzelőanyagokétól függ. Ennek hatására a déli országok éhező népessége és az északi országok nagy autógyártói között alakulhat ki verseny (1).

1.21

Az EGSZB maradéktalanul támogatja az Európai Bizottság által javasolt ösztönzőket, valamint pénz- és adóügyi stratégiákat, különösen az EBB és az EBRD bevonását. Hasonlóképpen támogatja azon lépéseket, amelyek célja, hogy az európai bankszektorban tudatosítsák, hogy a nemzeti energiatervek végrehajtását pénzügyileg támogatniuk kell. Az EGSZB egy kifejezetten az energiahatékonyság finanszírozásáról szóló európai konferencia megrendezését kéri egyrészt az érdekeltek tudatosságának növelése, másrészt az európai bankszektor arra való ösztönzése céljából, hogy részt vegyen az európai gazdaság korszerűsítését célzó jelentős projektben.

1.22

Az EGSZB támogatja a „Polgármesterek Szövetsége” létrehozását, de úgy véli, hogy Európa húsz legjelentősebb városának szövetsége nem eléggé nagyra törő célkitűzés. Sokkal magasabbra kell tenni a mércét, és hatékonyabban ki kell aknázni a helyi szakértelmet. Egy internetes portál vagy más kommunikációs eszköz létrehozása az unió lakossága 80 %-ának otthont adó kisebb-nagyobb európai városok közötti tapasztalatcsere céljából igen hasznos volna a városi közlekedéspolitikáért és a közvéleményre közvetlen hatással bíró helyi tevékenységek szervezéséért felelős helyi tisztviselők közötti kapcsolat megteremtése szempontjából.

1.23

Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a cselekvési terv nem veszi figyelembe a szociális partnerek és a szociális párbeszéd által az energia-megtakarítási politikák felmérésében, előmozdításában és kialakításában minden szinten játszott jelentős szerepet. Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen lépéseket annak ösztönzésére, hogy a szociális párbeszéd különböző szinteken meglévő struktúráiban, különösen az ágazati párbeszédben és az európai üzemi tanácsok témái között szerepeljenek a környezeti fenntarthatóság kérdései. A munkavállalói szervezeteknek kulcsszerepe van a tudás és a tudatosság növelésében mind uniós, mind nemzeti szinten, hozzájárulva ezzel a bevált gyakorlatok terjesztéséhez.

1.24

Fontos, hogy az energiamegtakarítás kérdése a vállalatok – különösen a multinacionális cégek – társadalmi felelősségét illető helyes gyakorlatok része legyen; az energiahatékonysággal kapcsolatos összes kérdés kezeléséhez intenzívebb szociális párbeszédre van szükség.

1.25

Az Európai Bizottság határozottan hangsúlyozza a növekvő energiaigény kérdésének nemzetközi dimenzióját. Az EGSZB helyesli a partnerségre és a nemzetközi keretmegállapodás készítésére vonatkozó javaslatokat. Az energiahatékonyságról szóló tervezett nemzetközi konferenciát illetően az EGSZB figyelmeztet arra, hogy ki kell használni az alkalmat az AKCS-, az Euromed-, valamint a NSZP-programokban részt vevő országok bevonására. A nemzetközi együttműködés elengedhetetlen, ha sikert akarunk elérni a fenntartható fejlődés terén, és komolyabb diplomáciai erőfeszítésekre van szükség a Kiotói Jegyzőkönyv lejárta utáni új nemzetközi jegyzőkönyv 2009-ig történő tető alá hozatala érdekében – ennek kezdetét az idén Balin tartandó konferencia jelentheti.

2.   Az Európai Bizottság közleménye

2.1

Az Európai Bizottság az Európai Tanács 2006. tavaszi ülésén tett felkérésre Energiahatékonysági cselekvési terv: a lehetőségek kihasználása címmel közleményt adott ki, amelyben megerősítette az Európai stratégia az energiaellátás fenntarthatóságáért, versenyképességéért és biztonságáért c. zöld könyvben foglalt ajánlásokat.

2.2

A közleményben foglalt javaslatok célja dióhéjban az, hogy 2020-ig a várható felhasználás tekintetében több mint 20 %-os energiamegtakarítást sikerüljön elérni egy adott GDP-növekedési rátát feltételezve és abban az esetben, ha nem kerül sor további beavatkozásokra. Végrehajtása esetén a terv akár évi 390 Mtoe (millió tonna kőolaj-egyenérték) energiamegtakarítást és évi 780 millió tonnányi szén-dioxidkibocsátás-csökkentést eredményezne. A javasolt intézkedések várhatóan az összes felhasználás évi 1 %-os esését biztosítanák – 2,3 %-os GDP-növekedés mellett, amely azonban további beavatkozások hiányában a felhasználás évi 0,5 %-os növekedését jelentené. A beruházási kiadásokat várhatóan ellensúlyozza az évi mintegy 100 milliárd EUR értékű üzemanyag-megtakarítás.

2.3

A „Többet kevesebbel” c., energiahatékonyságról szóló zöld könyv által elindított vita olyan javaslatokat eredményezett, amelyeket a vizsgált közlemény az energia-megtakarítási lehetőségek összes területére kiterjedő 75 intézkedést magában foglaló, összetett, összefüggő csomag formájában tartalmaz. Elsősorban az építőiparban és a közlekedési ágazatban kell intézkedéseket hozni, ezek használják fel a kőolajtermékek legnagyobb részét, azonban ugyanilyen figyelmet kellene szentelni az energiatermelésben, -szállításban és -átalakításban, valamint az iparban elérhető megtakarításnak is.

2.4

Az Európai Bizottság terve azonnali intézkedéseket és egyéb, hosszabb távon, hat év alatt megvalósítandó intézkedéseket tartalmaz, és már most előrevetíti, hogy a 20 %-os megtakarítási cél 2020-ig történő eléréséhez újabb cselekvési tervre lesz szükség.

2.5

A megtakarítási potenciált tekintve jelentős megtakarítás érhető el a végfelhasználói szektorokban, például 25 % a kézműipari ágazatban, különösen az olyan tartozékok, mint a motorok, ventillátorok és világítóberendezések gyártásában; 26 % a közlekedésben a módköziség erősítése és a közlekedésről szóló fehér könyv félidei felülvizsgálata során meghatározott közlekedési módokra való áttérés révén; és 27 % a lakóépület-ágazatban, a fal- és tetőszigetelésnek, a jobb világításnak és a hatékonyabb háztartási gépeknek köszönhetően; míg a kereskedelmi célú épületek esetében az energiagazdálkodási rendszerek átfogó javítása akár 30 %-os megtakarítást is jelenthet.

2.6

A strukturális átalakításoknak, a korábbi szakpolitikák hatásának és az új technológiák bevezetésének köszönhetően évi 1,8 %-os, azaz 470 Mtoe javulás várható a fajlagos energiaigény tekintetében. Ez azt jelenti, hogy ha a javasolt új intézkedések eredményeképpen sikerül megvalósítani a 20 %-os célt, ami a 2005–2020-as időszakban évi 1,5 %-ot, azaz 390 Mtoe-t jelentene, a fajlagos energiaigény globális csökkenése várhatóan évi 3,3 % lesz. A 2,3 %-ra becsült éves GDP-növekedési ráta mellett a teljes energiamegtakarítás évi 1 %-os lenne.

2.7

A cselekvési terv hasznos lesz az alábbi szempontokból: környezetvédelem, a fosszilis tüzelőanyagok behozatalának csökkenése, ami a harmadik országoktól való kisebb függőséget jelenti, és az európai ipar nyereségességének és versenyképességének növelése nem utolsósorban az elindított folyamatok által előmozdított technológiai innovációnak köszönhetően, aminek kedvező hatásai lesznek a foglalkoztatásra nézve.

2.8

A terv tíz sürgős elsőbbségi intézkedés köré épül fel, és az Európai Bizottság arra kéri a tagállamokat, a helyi és regionális önkormányzatokat és minden érdekeltet, hogy a még jobb eredmény elérése érdekében tegyenek kiegészítő intézkedéseket is. A közleményben ágazati és horizontális intézkedések is szerepelnek.

2.9

Kiemelik többek között, hogy a különböző termékekre és szolgáltatásokra dinamikus energiahatékonysági követelményeket kell megállapítani; az energiaátalakítási ágazatban növelni kell mind az új, mind a már meglévő energiatermelési kapacitás hatékonyságát, és drasztikusan csökkenteni kell a szállítási és elosztási veszteségeket; a közlekedési ágazatban pedig az összes érdekelt félre irányuló, átfogó megközelítést kell elfogadni.

2.10

A stratégiai energiatechnológiai terv – amelyet a tervek szerint 2007-ben fogadnak el – hozzájárul majd az energiahatékonyság további növeléséhez.

2.11

Az árképzésnek komoly figyelmet kell szentelni, mivel segíti a tudatosság növelését. Ezenfelül elengedhetetlen minden szinten megfelelő finanszírozási eszközök biztosítása, valamint adó- és egyéb ösztönzők bevezetése mind a termelők, mind a fogyasztók számára.

2.12

Mivel az energiahatékonyság kihívása globális kérdés, a nemzetközi megállapodások és partnerségek elengedhetetlenek.

2.13

A hatályban lévő irányelvek és rendeletek – például az energia-végfelhasználás hatékonyságáról és az energetikai szolgáltatásokról szóló, nemrégiben elfogadott irányelv, a címkézési irányelv és nyolc végrehajtási irányelve, az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv, a környezetbarát tervezésről szóló irányelv és az „Energy Star”-rendelet – szigorú végrehajtása hozzájárul a kitűzött célok eléréséhez.

2.14   Az elsőbbségi intézkedések

2.14.1

A készülékek és berendezések címkézése és az energiateljesítményre vonatkozó minimumkövetelmények. A címkézésről szóló 92/75/EGK keretirányelv korszerűsítése a háztartási készülékekre vonatkozó új, dinamikus követelmények hozzáadásával. Különös figyelmet fordítanak a készenléti mód okozta veszteségekre. Kezdetben tizennégy fő termékcsoportot céloznak meg. A cél annak biztosítása, hogy 2010-ig a teljes energiafogyasztás jelentős részét felhasználó termékek többsége a környezetbarát tervezéssel kapcsolatos irányelvben lefektetett minimumkövetelmények és a teljesítményértékelő címkézési rendszer hatálya alá essen.

2.14.2

Az épületek energiateljesítményére vonatkozó követelmények és a nagyon alacsony energiafelhasználású épületek („passzív házak”). Célja az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv hatályának kiterjesztése (jelenleg az 1 000 m2 feletti alapterületre vonatkozik), és 2009-ben javaslattétel az új és felújított épületek energiateljesítményére (kWh/m2) vonatkozó uniós minimumkövetelményekről szóló új irányelvre. Az építőipar bevonásával célzott stratégiákat dolgoznak ki a nagyon alacsony energiafelhasználású házakra vonatkozóan.

2.14.3

A villamosenergia-termelés és -elosztás hatékonyabbá tétele. Az elsődleges energiaforrások mintegy harmadát az energiaátalakítási ágazat használja fel, körülbelül 40 %-os átalakítási hatékonysággal. Az új termelési kapacitás elvileg 60 %-os hatékonyság elérését teszi lehetővé. Az áramszállítás és -elosztás során keletkező – gyakran a 10 %-ot is elérő – veszteségek is jelentősen csökkenthetők. Meghatározzák a 20 MW-nál alacsonyabb új villamosenergia-, fűtési és hűtési kapacitásra vonatkozó hatékonysági minimumkövetelményeket. A kapcsolt energiatermelés (CHP) támogatásáról szóló irányelv (2004/8/EK) végrehajtása várhatóan további előrelépést hoz majd. Végül a távhőellátást illetően is bevezetnek az energiateljesítményre vonatkozó minimumkövetelményeket és rendeleteket.

2.14.4

A személygépkocsik üzemanyag-hatékonyságának elérése. A CO2-kibocsátás csökkentése érdekében az Európai Bizottság 2007-ben szükség esetén jogszabályokat javasol annak biztosítása érdekében, hogy 2012-ig elérjük a 120 g CO2/km-ben megfogalmazott célt. Jelenleg értékelik az adóügyi eszközök alkalmazásának lehetőségét a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatban. A gumiabroncs-ágazat is (akár 5 %-kal) hozzájárulhat az energiahatékonysághoz gördülési ellenállásra vonatkozó előírások és megfelelő gumiabroncsnyomás révén. Az Európai Bizottság zöld könyvet tervez kiadni a városi közlekedésről a tömegközlekedés használatának ösztönzése céljával, és elsősorban a zsúfolt területek tekintetében egyéb, a problémát radikálisabb módon megközelítő intézkedéseket javasol majd.

2.14.5

A kis- és középvállalkozások és az energetikai szolgáltató társaságok esetében az energiahatékonysági beruházások megfelelő finanszírozásának elősegítése. Az Európai Bizottság arra fogja kérni a bankszektort, hogy ajánljon fel energia-megtakarítási célú finanszírozási csomagokat. Az ökológiai célú innováció előmozdítása érdekében különösen a kkv-k számára garantálják a közösségi finanszírozáshoz, például a zöld befektetési alapokhoz és a versenyképességi és innovációs keretprogramhoz való hozzáférést.

2.14.6

Az energiahatékonyság ösztönzése az új tagállamokban. Az Európai Bizottság kérni fogja, hogy a kohéziós politikához rendelt forrásokból többet fordítsanak az energiahatékonyság javítását célzó nagy projektek végrehajtására.

2.14.7

Az energiaadók koherens alkalmazása. A közeljövőben várható, a közvetett adózásról szóló zöld könyv és az energiaadóról szóló irányelv felülvizsgálata során figyelembe veszik az energiahatékonysági és a környezetvédelmi szempontokat. Megvizsgálják az adójóváírás alkalmazásának a lehetőségeit annak ösztönzésére, hogy a vállalkozások energiahatékony háztartási készülékeket és egyéb berendezéseket gyártsanak, a fogyasztók pedig ilyen termékeket vásároljanak.

2.14.8

A tudatosság növelése az energiahatékonyság tekintetében. Az iparban és a gáz- és áramszolgáltatóknál dolgozó energetikai vezetők készségfejlesztését, oktatását és képzését előmozdítják. Az iskoláknak tananyagokat biztosítanak.

2.14.9

Energiahatékonyság a beépített területeken. 2007-ben az Európai Bizottság a bevált gyakorlatok cseréje céljából létrehozza a „Polgármesterek Szövetségét”, amely Európa 20 legnagyobb, és energetikai szempontból élen járó városának polgármestereit tömöríti.

2.14.10

Az energiahatékonyság támogatása világszerte. A cél keretmegállapodás megkötése a fő kereskedelmi partnerországokkal és nemzetközi szervezetekkel a végfelhasználói ágazatok és az energiaátalakítás energiahatékonyságának fejlesztéséről.

Következtetések

Az Európai Bizottság közleménye végén kijelenti, hogy 2009-ben átfogó félidős értékelésre kerül sor, és a Tanács és az Európai Parlament, valamint a nemzeti, regionális és helyi döntéshozók határozott támogatását kéri.

3.   Általános megjegyzések

3.1

Az Európai Bizottság cselekvési terve átfogóan közelíti meg a javaslatban megfogalmazott ambiciózus cél eléréséhez szükséges kezdeményezések összességét. E célkitűzés értelmében 20 %-os energiamegtakarítás érendő el, és ezáltal a CO2-kibocsátás évente 780 millió tonnával csökkentendő 2020-ig. Az EGSZB – az IPCC (éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport) közelmúltbeli jelentésének fényében is – megvalósíthatónak tartja ezt a célkitűzést, jóllehet úgy véli, minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenni az energiafogyasztás csökkentésére és a 20 %-osnál nagyobb energiamegtakarítás technikai megvalósíthatósága érdekében. E célkitűzéshez nemzeti cselekvési terveket kell kidolgozni, amelyek együttes segítségével elérhetővé kell válnia a kívánt eredménynek, és amelyek figyelembe veszik azokat a kiinduló pénzügyi és műszaki feltételeket, amelyek révén biztosítható a célok tagállamok közötti méltányos elosztása, a képességeikkel arányban.

3.2

2012-re és 2016-ra elérendő köztes célokat is ki kellene tűzni, hogy a folyamatot felgyorsító intézkedéseket lehessen hozni, ha az előrehaladás túl lassú. A 2009-es felülvizsgálat a megalapozott értékeléshez túlzottan korainak tűnik. Az EGSZB javasolja még egy hosszú távú (2040/2050) célkitűzés lehetőségének megfontolását is, biztosítandó az energiamegtakarítási célok folyamatos követését. A fosszilistüzelőanyag-alapú energiatermelésbe több milliárd euró értékben tett beruházások néhány éven belül elavulttá válnak majd. E kapacitásokat a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban kell majd pótolni. Történelmi kihívás ez, amelynek értelmében szembe kell fordulni az éjjel-nappal kivilágított, 120 emelet magas, üvegezett felhőkarcolók és a földterületek közlekedési infrastruktúrára való felhasználása jelenlegi trendjével. A hatóságoknak késedelem nélkül fel kell vállalniuk az energiaforrások pótlásának óriási problémáját.

3.3

Az Európai Bizottság tervének célja, hogy az energiafogyasztás csökkentésével egyidejűleg megőrizze az életminőséget. E célkitűzés alapján 2020-ig 3,3 %-kal csökkenne az energiaintenzitás, ami azt jelenti, hogy a GDP folyamatos, 2,3 %-os növekedése mellett, az energiafelhasználás évi 1 %-os reálcsökkenése válna elérhetővé. Ez a felhasználás 14 %-os, teljes visszaesésének felel meg 2005–2020 között. Az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, hogy indítson külön vitát a különböző életstílusokról és az életminőségről. Elvárások tapasztalhatók az életminőség javulásával kapcsolatban, amelyet egyesek az egy főre jutó háztartási gépek, mobiltelefonok, vagy személygépkocsik számával, mások a CO2-, részecske- és finompor-kibocsátással, a közlekedési dugók gyakoriságával és az utazással töltött idővel vagy a közszolgáltatások minőségével mérnek. Egyértelmű, hogy a szorosan vett energiahatékonyság és energiamegtakarítás tekintetében már az is felgyorsítaná a célok elérését, ha az életstílus akár csak a legkisebb mértékben is környezetbarátabbá válna. Az EGSZB felteszi a kérdést az Európai Bizottságnak, hogy valóban lehetségesnek tartja-e azt, hogy a jövő generációi számára megőrizzük ugyanezt a – megnövekedett fogyasztással és kibocsátással járó – életstílust. A problémát annak felvállalása jelenti, hogy meg kell fékezni azt a „bumeránghatást”, amelynek eredményeképp az energiamegtakarítás hasznát a további fogyasztás finanszírozására használják fel. Következésképp a gazdasági rendszer újjászervezését időben kell megtervezni, ösztönözve a kellő infrastruktúra létrehozását, és az eljövendő nemzedékek számára olyan, megfelelő értékeket kínálva, mint például az alábbiak (2):

az energiaforrások felhasználásának csökkentése;

a levegő, a víz és a föld szennyezésének megelőzése;

a hulladékképződés csökkentése;

az embereket és a környezetet veszélyeztető kockázatok lehető legkisebbre csökkentése.

3.3.1

Az energiahatékonyságért való felelősségérzetet minden szinten el kell terjeszteni, valamint regionális és helyi cselekvési terveket kell kidolgozni a nemzeti tervekkel párhuzamosan. A regionális hatóságokat be kell vonni e jelentős feladat megoldásába. A cselekvési terv megvalósítása – léptékénél és jelentőségénél fogva – valóban nagy feladat. Le kell mondani a huszadik században a „modern életstílushoz” tartozónak vélt néhány tényezőről, és a jó ízlés fogalmába bele kell venni azt az etikai elemet is, hogy valami energiahatékonysági szempontból elfogadható-e (hasonló etikai elem már érvényesül a ritka állati bőrök és elefántcsonttermékek esetében). Az üvegfalú felhőkarcolót vagy a városi terepjárót tehát elfogadhatatlannak kell ítélni. Az uralkodó értékrend e messzemenő változásához a magánszektor együttműködésére is szükség van, amelynek fel kell készülnie az energiahatékonyság ösztönzéséhez szükséges váltásra, hogy versenyelőnyre tegyen szert a nemzetközi piacokon. Mindehhez a fenti új elveket a reklámozásban is alkalmaznia kell ahelyett, hogy egymásnak ellentmondó üzeneteket küldene, amelyek az autók súlyát és – szükségtelen mértékű – teljesítményét státusszimbólumként dicsőítik, ahogyan az túlságosan gyakran történik.

3.4

A cselekvési terv tíz kiemelt tevékenységet határoz meg négy elsődleges fontosságú területen: az energia átalakítása, szállítása és elosztása; a lakóépületek, illetve a kereskedelmi és szakmai célú épületek; a közlekedés; az ipari és a mezőgazdasági felhasználás. Ezek a területek felelősek az energiafogyasztás több mint 90 %-áért. A nemzetközi megállapodások keretében egyéb intézkedések is születnek, hogy partnerségek alakuljanak ki a normák meghatározása, a tájékoztatás, a képzés és a kommunikáció terén, az összes érintett szereplő közötti lehető legnagyobb szinergia kialakítása és nagyobb felelősségvállalásuk érdekében.

3.5

Az EGSZB egy további kiemelt tevékenység elfogadását javasolja a fűtésre és hűtésre használt fosszilis tüzelőanyagok fogyasztásának csökkentésére szolgáló intézkedések bevezetése érdekében, és megjegyzi, hogy a javaslat nem elemzi távfűtési és -hűtési hálózatok kialakításának lehetőségét, amelyekkel lehetővé válna az elsődleges energiaforrások átalakításából származó, 33 %-os veszteség elkerülése. E potenciál akár megkétszerezhető is volna, ha a megújuló energiaforrások használatával vagy a hulladékkezeléssel összekapcsolódna. Ez akár évi 50,7 Mtoe megtakarítást is eredményezhetne. Az EGSZB a kiemelt cselekvések mellett olyan új, kézzelfogható, elsőrendű fontosságú kezdeményezések megvalósítását javasolja, amelyek elősegítik új munkatípusok kialakítását és továbbfejlesztését az energiahatékonysági ágazatban; új, integrált energetikai szolgáltatások terjedését; új, energiatakarékos, kevesebb szennyezést okozó termékek népszerűsítését; a K+F ösztönzését nemzeti és európai szinten egyaránt, az ezekhez rendelt költségvetési keretek számottevő növelésével; valamint az összes, már rendelkezésre álló technológiai erőforrás hasznosítását. További cselekvési területek lehetnének még az alábbiak: a szilárd városi hulladék újrafeldolgozásának és kezelésének fejlesztése, ami sok felhasználási lehetőséget kínál, különféle kezdeményezések ösztönzése a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának területén, csakúgy mint önkéntes vállalati megállapodások, amelyekbe aktívan bevonják a munkavállalókat az EMAS-eljárások alapján.

3.6

Az Európai Bizottsági javaslat számos jogalkotási intézkedést előirányoz, így például új irányelveket és rendeleteket, valamint meglévő eszközök felülvizsgálatát a normák szigorítása céljából (lásd a 2007. február 7-i bejelentést a gépjárműipar szén-dioxid-kibocsátási felső határértékeiről). Az EGSZB tudomásul veszi az Európai Bizottság javaslatait és a tavaly márciusi, tavaszi európai tanácsi ülés határozatait, azonban rámutat, hogy a 2004. májusi és a 2007. januári bővítési hullámot követően óriási számú használt gépjármű került az érintett országokba. A beáramlás folyamatos, sőt, egyre erősebb. Az EGSZB véleménye szerint sok évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy a gépjárműpark teljesen kicserélődjön e tagállamokban, és elképzelhetetlen, hogy ez a meglévő járműparkra vonatkozó, kötelező erejű norma révén valósuljon meg.

3.7

A dokumentum nem veszi figyelembe azt, hogy a közösségi felelősségi és hatáskörök megerősítendők a célok elérésének biztosításához, továbbá annak érdekében, hogy a nemzetközi partnerek felé egységesen lépjünk fel. Az EGSZB támogatja az Európai Tanács dokumentumának rendelkezéseit, valamint az „Európai energiapolitika” elfogadását, amely az energiapolitikát az egyik jövőbeli uniós prioritásnak tekinti, továbbá megerősíti az EU külpolitikáját és nemzetközi együttműködését. A hatályos Szerződések jogi korlátozásait, amelyek az energiapolitikai döntéshozatal jogát a tagállamoknak tartják fenn, némileg ellensúlyozza a harmadik országokkal szembeni képviseleti hatáskör valódi növekedése, bár a 174. cikk (4) bekezdése a hatáskörök megosztásáról rendelkezik, és sajátos szerepet ír elő a nemzetközi szervezetekkel való együttműködésben. Egyértelmű, hogy minél összehangoltabbak a politikák, annál nagyobb az EU tárgyalóképessége. Az EGSZB felkéri az Európai Parlamentet, a Tanácsot és az Európai Bizottságot, hogy szükség esetén vegye fontolóra a Szerződések olyan módosításának lehetőségét, amely nagyobb hatáskörrel ruházná fel a Közösséget a külső partnerek viszonylatában, biztosítva egységes képviseletét azok felé.

3.8

Az energia-végfelhasználás hatékonyságáról és az energetikai szolgáltatásokról szóló irányelv (2006/32/EK) a „fehér bizonyítványok” szélesebb körű alkalmazásán alapuló stratégiát említ, valamint az Európai Bizottság által értékelendő, nemzeti cselekvési terveket. Maga a cselekvési terv az Európai Bizottság munkája mennyiségének jelentékeny növekedését vonja majd maga után, a jogalkotási és szabályozási kezdeményezések, valamint a monitoringtevékenység tekintetében egyaránt. Az EGSZB úgy látja, hogy az eddigi tapasztalatok bátorítóak, bár a fehér bizonyítványok piacának beindítása nem volt zökkenőmentes, többek között a tagállami szabályozások közötti eltérések miatt. Az irányelv céljainak elérésével kapcsolatos tevékenységekhez és, általánosabban véve, az Európai Bizottság vonatkozó munkájának eredményessé tételéhez több európai bizottsági munkaerőt kell e feladatokhoz rendelni. Az EB becslése szerint további 20 főre van szükség. Az EGSZB az igényelt erőforrások átgondolt felbecslését ajánlja, és reméli, hogy azokat az Európai Bizottság rendelkezésére bocsátják majd.

3.9

A javasolt intézkedések végrehajtása a HÉA-bevétel visszaeséséhez vezető megtakarításokat fog eredményezni, amely csökkenés hatással járhat a közösségi költségvetésre. E negatív hatást részben kiegyenlíti az energiahatékonysági politikával összefüggő, új tevékenységek fokozódása. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot e forgatókönyv elemzésére, mivel ezt nem veszi számításba a hatásvizsgálati jelentés. Az EGSZB úgy véli, hogy az EU jelenlegi erőforrásai teljesen elégtelenek arra, hogy valamennyi közösségi programot lefedjék, amelyek finanszírozását folyamatosan csökkentik rendkívül hasznos – részben energiamegtakarítást célzó – projektekért. Az „energiaadó” – bevezetése esetén – olyan adópolitika részét kell, hogy képezze, amely figyelembe veszi a sebezhető társadalmi csoportok érdekeit, és nem csökkenti a társadalombiztosítás és a közszolgáltatások jelenlegi szintjét.

3.10

A cselekvési tervet hátrányosan érintik a közlekedési fehér könyvben kitűzött célok elérésének nehézségei. A félidei felülvizsgálatról szóló jelentésében az Európai Bizottság megjegyzi, hogy az eddig tapasztalt akadályok és ellenállás gátolták a vasúti és tengeri szállítás megerősítését, ami pedig jelentős energiamegtakarítást eredményezne. E terület megerősítése abszolút prioritásként kezelendő, figyelembe véve mind az infrastruktúra kiépítéséhez, mind pedig az emberek szokásainak módosításához szükséges időt. Jobban kell összpontosítani a munkavállalók közlekedésének javítására, akiket jelenleg erősen büntet egy olyan politika, amely inkább szolgálja az azonnali pénzügyi haszonszerzés céljait, mint a tömegközlekedés szükségleteit – így például előnyben részesítik a nagysebességű kapcsolatokba történő beruházást. A dolgozók munkahelyre jutásának megkönnyítése nem csupán az energiafelhasználást csökkenti majd, hanem jelentősen javítja az ő életminőségüket is. A tömegközlekedési rendszerek megerősítéséhez szükséges állami beruházásra irányuló törekvés elkerülhetetlenül összeütközésbe került többek között a sok tagország államháztartását sújtó, nagy nehézségeket okozó, öt éves gazdasági válsággal. A létfontosságú infrastruktúra felállításának hiánya, valamint az olyan stratégiai tervek közösségi finanszírozásának csökkentése (20 milliárd euróról 7,5 milliárd euróra), mint például a transzeurópai közlekedési folyosók, vagy az igen jelentős európai gépjárműiparra vonatkozó stratégiák, mind hozzájárult a fenti terv elavulttá válásához. Az EGSZB a közeljövőben fontos véleményt fogad majd el a városi területeken zajló közlekedésről, amely a tömegközlekedési hálózatok igénybe vételének folyamatos visszaesésére mutat rá, és megoldásokat javasol az utakon járó magángépjárművek számának mérséklésére (3). Az EGSZB helyteleníti, hogy nem sikerült kellően összehangolni a közlekedési és energiapolitikákat, amelyek pedig – csakúgy, mint a környezeti és iparpolitikák – szükségszerűen egymást kiegészítő műszaki és ipari kérdésekkel foglalkoznak. Megalapozottan aggódik amiatt, hogy az összehangoltság hiánya okán a fenti európai bizottsági dokumentum közel sem lesz olyan hatékony, mint lehetne.

3.11

E problémák érintik az Európai Bizottság jogalkotási tevékenységét, közleményeit és ajánlásait. Ugyanazok a problémák jelentkeznek Brüsszelben is, mint nemzeti szinten, és a helyzetet csak súlyosbítja az a tény, hogy a nemzeti politikák uniós szinten koordinálandók (és nem fordítva!).

3.12

Az európai energiapolitika valamennyi társadalmi csoport által támogatható kell, hogy legyen; azonos elbánásban kell részesülniük az energiaszolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében, illetve amikor hatékonyabb háztartási készülékeket vásárolnak vagy lakást bérelnek. Kedvező hatással kell járnia a foglalkoztatásra nézve, ami bizonyosan azonnal lehetséges a lakásszektorban. Az energiahatékonyság fokozására irányuló mindenfajta intézkedés esetében a kedvezményeknek azt kell célozniuk, hogy kiemeljék az előnyöket a felhasználó számára, annak érdekében, hogy a költségek ellensúlyozásához szükséges idő ésszerűen rövid és könnyen kiszámítható legyen.

3.13

A finanszírozásnak nem szabad csupán állami forrásokból történnie: alapot lehetne létrehozni az energia- és a villamosáram-ágazat által hatalmas profitjának kis hányadát felhasználva, amint azt – kísérleti projektként – már számos tagállamban bevezették. Ez azonban nem vezethet a végfelhasználók által fizetendő magasabb díjtételekhez, vagy a vállalkozások által végrehajtott stratégiai beruházások csökkenéséhez. Természetesen figyelembe kell majd venni az energiatermelő iparban az egyre nagyobb költséggel kielégíthető növekvő igény kezeléséhez szükségessé váló, hatalmas beruházásokat, míg más fossziliserőforrás-árak a kőolajárak trendjeihez kötődnek, a kutatási költségek ugyanakkor jóval alacsonyabbak, mint az elosztó iparágak esetében. Az alaphoz való hozzájárulásnak emiatt figyelemmel kell lennie a viselendő kutatási költségek közötti nagy különbségekre. A tagállamok között különbséget azon különféle jogszabályok alapján lehetne tenni, amelyek az energiaipar energiahatékonysági és árszabályozási kutatásba való beruházási kötelezettségeire vonatkozóan érvényben vannak. E megoldás lehetővé tehetné a pénzügyi erőforrással nem rendelkező kis ingatlantulajdonosok számára otthonuk energiahatékonyságának javítását, beindítva ezzel egy munkahelyteremtő, kedvező folyamatot.

3.14

A különös óvatossággal alkalmazandó adókönnyítések a legalacsonyabb jövedelmű csoportokra kellő tekintettel hajtandók végre, mivel ők – nem fizetvén adót – ki lennének zárva az energiahatékonysági politika megvalósításának elősegítését célzó intézkedések köréből. Hatékonysági bónuszt kaphatnának azok, akik túlzottan alacsony jövedelmük miatt nem közvetlenadó-alanyok.

3.15

Az EGSZB igen lényegesnek véli, hogy az európai, nemzeti, helyi, illetve regionális szinten kidolgozott tájékoztató kampányok egyszerre egy, közösen meghatározott témáról szóljanak (pl. egy hónapig összpontosíthatna Európa a villanykörtékre, egy másik hónapig a tömegközlekedés fejlesztésére, azután a környezetbarát, hatékony hűtésre/fűtésre stb.). Kampányt lehetne indítani különféle, idevágó ötletek és javaslatok terjesztésére, a közvélemény egyre nagyobb részét tájékoztatva e létfontosságú szükségletről. Kézzelfogható eredmény csak a tömegek figyelmének felkeltésével érhető el. A demokratikus vita, a különböző érintett felek képviselőinek bevonása, valamint a kormányok szerepe igen lényeges lesz a tervezett cselekvések eredményes irányítása szempontjából. Az energiahatékonyság terén több műszaki tanácsadóval rendelkező tagállamoknak figyelemmel kell kísérniük a tanácsadók többi tagállambeli képzését a cselekvési terv sikeréhez megkívánt ismeretek egységes terjesztésének biztosítása érdekében. A tagállamokban a régióközi együttműködés ösztönzésével támogatandó az energetika felsőoktatásban, illetve továbbképzésben való tanítása. Az Európai Bizottság eredményesen tölthetné be ebben a koordinátor szerepét.

3.16

Nagy gonddal kell eljárni, hogy megtaláljuk az alapvetően fontos egyensúlyt az összes lehetséges fejlesztés biztosításának szükségessége, továbbá a gazdasági és termelőrendszerek hirtelen változás kezelésére való képessége között. Valódi a veszélye annak, hogy ha az energiaintenzív iparágak túl magas költségekkel találkoznak, akkor kevesebb „korlátozással” járó területekre helyezik át a termelésüket. A változás ütemének szorosan össze kell függnie az alkalmazkodási és költségfelvételi képességgel. Intézkedéseket kell kidolgozni azzal a céllal, hogy hosszú távú szerződések legyenek aláírhatók, amelyek hosszú ideig változatlan energiaárakat garantálnak cserében a termelési, szállítási és elosztási innovációba, technológiába és infrastruktúrába való beruházásra vállalt kötelezettségekért. A beruházásokat az energiahatékonyság szempontjából kell értékelni. Az önkéntes megállapodások alkalmazása kedvező megoldásnak tekintendő, azonban valódi, gyors monitoringképességet igényel a regionális szervek részéről, valamint azt a szándékot, hogy kötelező erejű vállalásokkal váltsák fel azokat, amennyiben eredménytelennek bizonyulnak.

3.17

A meghatározott intézkedéseknek mindig figyelembe kell venniük a piaci helyzetet, amely egyre inkább globalizált. Az energiaárak potenciális növekedése óriási problémákat okozhatna az olyan, sok energiát felhasználó ágazatok számára, mint például az alumínium- vagy a cementipar. A lisszaboni célok folyamatosan szem előtt tartandók, az európai rendszer versenyképessége pedig állandóan biztosítandó. Ez utóbbi a globális gazdasági rendszerrel összhangban lévő energiaárakra kell, hogy tudjon támaszkodni. Ezenkívül Európának nem szabad eltűrnie az egyes ágazatok és vállalkozások által továbbra is, folyamatosan kinyilvánított működésáthelyezési fenyegetéseket. Szankcionálni kell azokat a vállalkozásokat, amelyek csupán hasznuk növelése céljából helyezik át működésüket, mivel nemcsak – időnként szélsőségesen súlyos – szociális problémákat okoznak elkerülhetetlenül, amelyek a közösségre is hatnak, hanem a belső piaci versenyt is torzítják azáltal, hogy olyan árukat visznek ott piacra, amelyek más, megengedőbb országokban készültek, ahol nincsenek meg ugyanazon korlátok.

4.   Egyedi megjegyzések

4.1

Az EGSZB – nyilvánvaló okokból – nem fog megvitatni minden egyes (mintegy 75 darab) javasolt cselekvést, úgy látja azonban, hogy megjegyzéseket kell fűznie a dokumentumban és annak mellékleteiben szereplő legfontosabb intézkedésekhez és javaslatokhoz. Az EGSZB meghallgatást tartott, amelynek résztvevői további, hasznos ajánlásokat tettek, amelyek növelték az EGSZB ismereteit a tárgyban, és számottevően hozzájárultak a munkájához.

4.2

Először is sikert arattak azok az intézkedések, amelyeket eddig elfogadtak az energiát felhasználó termékek és épületek, továbbá az energetikai szolgáltatások dinamikus energiateljesítmény-követelményei terén. A termelők és a fogyasztók nagy érdeklődést és hajlandóságot mutattak az új, egyre hatékonyabb termékek kínálatának, illetve keresletének fokozása iránt. Az elérhető megtakarítás azonnali visszajelzése, valamint a környezeti kérdésekben egyre elterjedtebb oktatás és figyelemfelkeltés azt mutatja, hogy e politikák már a jelenben alkalmazhatóak, és általuk elérhető a várt eredmény. A környezetbarát tervezést jól fogadta a közvélemény, amely egyre nagyobb figyelmet fordít a kínált termékek tulajdonságaira. Ösztönzendő az a – néhány termelő által már mutatott – tendencia, amely szerint hangsúlyozza termékei energiahatékonyságát, és részletes útmutatást nyújt a vevőnek a termékek energiahatékony felhasználásához. Az USA-ban alkalmazott modell, amelynek keretében – igen bátorító eredményekkel – egyedi ösztönzőket nyújtanak a környezetbarát tervezéshez folyamodó vállalkozásoknak, szintén figyelmet érdemel. Az EGSZB úgy véli, hogy sikerrel jár majd a vállalkozások hálózatának olyan támogatása, amelynek keretében adójóváírást nyújtanak az igen energiahatékony termékeket kifejlesztő és gyártó vállalkozásoknak, feltéve, hogy e rendszer a gépipari ágazatban végzetthez hasonló, eredményes és szoros piac- és termékfelügyelettel jár együtt. E felügyeleti tevékenység garanciának tekintendő arra, hogy az etikusan cselekvő gyártók beruházásai nem válnak semmivé, és ajánlandó a végrehajtásáért felelős regionális önkormányzatoknak.

4.2.1

A címkézés jó gyakorlat, amely ösztönzendő és a lehető legtöbb termékre alkalmazandó, továbbá késedelem nélkül kiterjesztendő a gépjárműipari és az építőipari ágazatra is. Az EGSZB támogatja a javaslatot, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy helyezze az említett 14 terméket a minimális energiateljesítményre vonatkozó normák hatálya alá, különös figyelmet fordítva az egyes piaci szegmensekre, hogy az új szabályozórendszer ne torzítsa a versenyt. Más, a minimumnormák hatálya alá helyezendő végfelhasználói termékek is meghatározandók. Az EGSZB támogatja, hogy elsőbbséget élvezzen a „készenléti”, illetve „alvó” üzemmód energiafogyasztásának csökkentése, és igen jelentősnek tekinti e lépést, mivel általa a fenti üzemmódokban a fogyasztás a használatban lévő készülékek fokozatos lecserélésével akár 70 %-kal is mérsékelhető lenne. Az EGSZB úgy látja, hogy az „Energy Star” megállapodással kötelezővé kellene, hogy váljon a regisztráció az EU-ban (mint ahogy az már kötelező az USA-ban) az irodai berendezések beszerzésére kiírt, nyílt pályázatok esetében, és „azt várja, hogy az Európai Bizottság maga járjon elöl jó példával” (4). Ilyen jellegű megállapodásról más, fontosabb kelet-ázsiai termelőkkel is tárgyalni kell, hiszen ők jelenleg az elektronikai készülékek piacának számottevő hányadát alkotják.

4.2.2

A címkék helyességének ellenőrzésére és a visszaélések szankcionálására szolgáló, gyors eljárások hiányában a háztartási készülékek terén fennáll annak a veszélye, hogy jó szándékú, az energiahatékonyságba befektető vállalatokat szankcionálnak, a normáknak meg nem felelő termékek pedig piacra kerülhetnek. Ösztönzendő a régebbi háztartási készülékek cseréje (becslések szerint 200 millió 10 évesnél régebbi készüléket használnak Európában), mivel ez nagyobb megtakarítást eredményez; és meg kell akadályozni azt is, hogy a nem energiahatékony, elavult berendezések a fejlődő országok használtcikk-piacára kerüljenek. Azt is biztosítani kell, hogy a háztartásikészülék-vásárlás finanszírozására irányuló kezdeményezések kizárólag energiahatékony termékekre vonatkozzanak.

4.2.2.1

Ennek kapcsán kiemelendő, hogy az elektromoskészülék-gyártó iparág – annak ellenére, hogy nem hajlandó betartani az önkéntes önszabályozás kódexét – kinyilvánítja, hogy szükség van a piacot szabályozó, kötelező intézkedésekre. Az, hogy nem szankcionálják azokat a gátlástalan termelőket és importőröket, akik „A” osztályba sorolnak olyan termékeket, amelyek nem felelnek meg a lefektetett energiatakarékossági kritériumoknak, a gyakorlatban megkönnyíti a névleg alacsony fogyasztású készülékek forgalomba kerülését. A szabályozást kérő európai vállalkozások által elítélt hiányosságok kapcsán azonban továbbra is megfontolást igényel az önkéntes megállapodások hatásossága.

4.2.3

Jelentős megtakarítás érhető el az építőiparban, ahol már ma is rendelkezésre állnak alternatív anyagok, építési módszerek és fűtési formák. Ilyen például a kondenzációs bojler, amellyel 6–11 %-os tüzelőanyag-megtakarítás érhető el az egyébként szétoszló látens hő újrahasznosításával. A légkondicionálás energiafogyasztása csökkenthető lenne napelemeknek az épületek külsejére való felszerelésével, mivel a belső napelemek pajzsként védenek a fény ellen, de megőrzik a hőenergia nagy részét. Az ún. passzív házak például olyan épületek, amelyek kevesebb mint 15 kWh-t használnak fel évente (télen-nyáron), négyzetméterenként az alapvető fogyasztáshoz (hűtés, fűtés). A teljes fogyasztást (önellátás) és az alapvető fogyasztási határértéket is meg kell adni, és egészében véve kiszámolni (világítás, készülékek – hatékonyság+önellátás), beleértve a ruhaszárítást is (egy kiló mosott ruha megszárítása 3–4-szer annyi energiát fogyaszthat el, mint amennyi egy mosáshoz szükséges). Amennyiben az energiafogyasztás az évi 180 kWh/m2-es átlagról leszállítható volna évi mintegy 15 kWh/m2-re, akkor akár 90 %-os megtakarítás is elérhető lenne (Wiesbaden – „passzív házak falva”, 1997., 22 ház, átlagos fogyasztás: évi 13,4 kWh/m2; Kronsberg, 1998., 32 passzív ház, átlagos éves fogyasztás: 14,9 kWh/m2). Támogatni kell az ilyen jellegű termékek európai piacának beindítását, hogy széles körűen, megfizethető áron hozzáférhetővé váljanak e technológiák.

4.2.4

Az EGSZB rámutat, hogy állami befektetésre van szükség a szociális és középületek energiahatékonysága érdekében. Ennek megújuló erőforrások használatával kell együtt járnia. Különösen fontos ez az új tagállamokban, ahol még további jelentős eredményeket lehet elérni az energiamegtakarítás terén. A jogszabályi harmonizációt és a szakértők képzésének kialakítását célzó programokon kívül az EGSZB szorgalmazza a strukturális alapok egy részének ilyen célra való elkülönítését is. Az európai pénzügyi intézményeket is sürgetni kellene, hogy ösztönözzék az épületek energiahatékonyságának modernizálásába való befektetéseket.

4.2.4.1

A valódi passzív házaknak rendelkezniük kell bizonyos szerkezeti tulajdonságokkal (optimális szigetelés a falakban és padlózatokban, előszellőztető vezetékek a ház alatt a friss levegő bevezetéséhez), ami megnehezíti és költségessé teszi a már megépült házak teljes hozzáigazítását ehhez a normához. Ez azt jelenti, hogy talán a legjobb a törekvéseket arra koncentrálni, hogy minél több új épület, különösen pedig a középületek – amelyekre kötelező jellegű szabályokat kell fokozatosan életbe léptetni – megfeleljenek a passzív ház követelményeinek. Ezen kívül nagyon fontos az is, hogy a passzív ház energiahatékony megoldásait széles körben alkalmazzák a magánépületeken végzett javítási vagy karbantartási munkálatok alkalmával. Ezt nagyon alacsony kamatlábú feltöltődő alapok is támogathatnák. Nem szabad elfelejteni, hogy a 2020-ban használatban levő épületek többsége már ma is áll. Ami a bérleményeket illeti, foglalkozni kell azzal a problémával, hogy hogyan lehet nagy befektetéseket fordítani a lakóépületek energiatakarékossá tételébe úgy, hogy az pénzügyileg megvalósítható legyen a tulajdonosok számára. A közvetlen előnyöket ugyanis általában a bérlők élvezik.

4.2.4.2

A SEC(2006) 1175 hatásvizsgálati jelentésben az Európai Bizottság arra számít, hogy 140 Mtoe megtakarítás érhető el az épületek energiahatékonyságára vonatkozó 2002/91/EK irányelv módosításával, a minimumkövetelmények alkalmazásához meghatározott jelenlegi 1 000 m2-es küszöbérték csökkentésével (a középületek számára a követelmények szigorításával) illetve a „fehér bizonyítványok” rendszerének szélesebb körű alkalmazásával. Az EGSZB-t aggasztja az, hogy ez a cél rövidtávon túl ambiciózusnak bizonyulhat (5). Az EGSZB úgy véli, hogy a tagállamoknak egységes eszközöket kellene elfogadniuk a rendeletek hatásainak mérésére (pl. hőszigetelés minősége), és hogy kötelezővé kellene tenni számukra a megfelelő felügyeleti intézkedések bevezetését. (Lásd például a Franciaország és Flandria közötti különbségeket: előbbiben kevés, utóbbiban pedig nagyon is szigorú a felügyelet.) A Tanácsnak és a Parlamentnek meg kellene állapítania, hogy jogilag felhatalmazható-e az Európai Bizottság arra, hogy egy újabb irányelv helyett rendeletet adjon ki úgy, hogy 2009 után egyszerűen hatályon kívül helyezi a 2002/91/EK irányelvet.

4.2.4.3

Egy a közelmúltban publikált szakdolgozat (6) rámutat arra, hogy:

1.

A már meglévő – lakó-, kereskedelmi vagy oktatási célú – épületek energiahatékonyságának növelésekor nem mindig lehet az alacsony energiafelhasználású épületek és passzív házak szintjét elérni.

2.

Az ilyenfajta műveletek elvégzéséhez befektetésre van szükség, ami egyes személyeket anyagilag megterhelhet. Még a legkifizetődőbbnek tűnő befektetésről is le kell mondani, ha a pénzügyi eszközök nem állnak rendelkezésre.

3.

Ahhoz, hogy jobb szigetelés használatával elérhető legyen a passzív házak energiafelhasználási szintje, meghatározott szaktudás szükséges, amit természetesen meg lehet szerezni. Ezeket az elveket nem csak a tervezési, hanem – és főként – a működési fázisban is alkalmazni kell.

4.

Azok az alkalmazások, amelyek energiát igényelnek, a felhasználók alapvető szükségleteit szolgálják ki, ezek pedig egyértelműen nem rugalmasak: az energia árának még az erőteljes változásai sem járnak rövid távon ugyanilyen szélsőséges viselkedésbeli változással. Az energiafelhasználás korlátozása vagy az alternatív energiaforrások keresése utólagos reakciók, amelyekkel egy új, hosszú távú egyensúlyba próbálunk beilleszkedni. Ezek a lépések azonban csupán kismértékben javítják az energiakeresleti görbe rugalmasságát.

4.2.4.4

Az elemzésből az derül ki, hogy jelentős (legalább 16 cm-t meghaladó) vastagságú szigeteléssel minden esetben megtérül a passzív ház szintjének elérése érdekében tett befektetés, különösen hagyományos épületek esetén. Működési szempontból a teljes épületburok szigetelése minden másnál fontosabb. A lehetőségek összetett elemzésével pedig optimalizálható a befektetés nettó jelenértéke (NPV).

4.2.5

Ami a fehér bizonyítványokat illeti, az azokat bevezető országok – bár korlátozott körű – pozitív tapasztalatait hátráltatta az egyes EU-országokban késlekedő ipari innováció. A fehér bizonyítványok rendszerének eredményességéhez a műszaki és gazdasági potenciálra vonatkozó reális célkitűzések, a célok megvalósításához vezető lehetőségek széles tárháza (szektorok, projektek, szereplők, költségek), garantált normális piaci működés (kereslet és kínálat struktúrája, háttérfeltételek), világos, áttekinthető, megkülönböztetéstől mentes, egyszerűsítésre törekvő szabályok (piachoz jutás feltételei, piaci szabályok), valamint megfelelő szankciók szükségesek. Teljesülnek ezek a feltételek a fehér bizonyítványok potenciális európai piacán? A gyakorlat esetleges elterjesztése során ezért megfelelő körültekintéssel kell eljárni.

4.3

Az átalakítási fázisban bekövetkezett energiaveszteség akkora, mint a lakó- és ipari épületek elsődleges energiafogyasztása összesen: 33 %, vagyis több mint 580 Mtoe. Az EGSZB szerint ez egyértelműen kulcsfontosságú cselekvési terület lenne. A hosszú távú átvitel során fellépő energiaveszteség is jelentős. Az egyik mindenképpen fejlesztésre érdemes terület a modern, magas feszültségű egyenáram-átviteli vezetékeké, amelyek használatával a hálózatban 1 000 kilométerenként csupán az energia 3 %-a vész el. Azon kívül, hogy jelentős megtakarítással jár, ez a technológia kiküszöböli a váltóáram-átvitel elektromágneses hatásait, mint például a hozzá kapcsolódó rendkívül alacsony frekvenciájú (ELF) elektromágneseshullám-kibocsátásokat. A jelenleg rendelkezésre álló technológiának köszönhetően hosszú távolságokon már gazdaságosan megvalósítható ez a fajta átvitel (Svédországban és az Egyesült Államokban évtizedek óta használják, és világszerte fejlesztés alatt van). Rövidebb távolságokon pedig figyelembe kell venni azt, hogy a helyi használatú alacsony feszültségű váltóáram-átalakító rendszerek költsége továbbra is magas. Konkrét kutatási projektekkel kellene ösztönözni azokat az erőfeszítéseket, amelyek az ilyenfajta költségek csökkentésére irányulnak (7).

4.3.1

Egy másik intézkedési terület a szoláris hőenergiát hasznosító technológia támogatása, amelyre az Euromed országokkal partnerségben kerülhetne sor, amelyek nagy sivatagi területei állandóan ki vannak téve a napsugárzásnak. A Német Szövetségi Köztársaság környezetvédelmi minisztere által nemrégiben megrendelt jelentés kiemeli ennek a technológiának az alapvető fontosságát, amelyet az olasz Nobel-díjas Carlo Rubbia fejlesztett ki, és amely most Granadában van tesztelés alatt. Az Enel, együttműködésben az Eneával új projektbe kezdett, amely a világon elsőként integrált egy kombinált gáz ciklusú és egy szoláris hőerőművet. Az Enea által kifejlesztett innovatív, egyedi technológiai felhasználásával az Archimede (Archimédesz) folyamatosan szolgáltat napenergia felhasználásával készült áramot. A projekt ugyanakkor más elemekkel is büszkélkedik, amelyeket sehol máshol a világon nem használnak: öt új szabadalmat alkalmaz, köztük az olvadt folyadékokét – ezek olyan folyadékok, amelyek melegítés hatására hőt adnak le, így energiát termelnek. Az eddig használt olvadt folyadékokat 300 fokig lehetett melegíteni. Az Archimede projekt keretében használt anyagok 550 fokig melegíthetők, ami a fosszilis tüzelőanyagok gőzének hőmérséklete is. Emiatt alkalmazhatóak a hagyományos erőművekben is, ami hozzájárul az energiarendszer biztonságának növeléséhez.

4.3.2

Az EGSZB javasolja, hogy az európai intézmények tegyenek jelentős erőfeszítéseket az említett területeken, és fogadjanak el a szoláris hőenergia fejlesztésének támogatását célzó intézkedéseket.

4.3.3

A hő és az elektromosság kapcsolt termelésével, függetlenül attól, hogy az energiatermelésből megmaradt hőt melegítésre használjuk vagy a maradványhővel (pl. kohókéval) termelünk elektromos áramot, hatalmas, 35–70 % közötti növekedést lehet elérni a tüzelőanyag hatékonyságában. A hálózatkezelők a megosztott energiatermelés és az aktív elosztás következtében megnövekedett költségeit szem előtt kell tartani. Ösztönözni kell a szükséges befektetéseket, tükrözve az egyes tagállamok számára adott különböző alapfeltételeket is. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság törekvését a magas hatékonyságú kombinált ciklusú erőművek kifejlesztésére, bár a kalkulációs módszerre vonatkozó szabályozási keret bevezetését 2010-re halasztották, és eredetigazolásokat bocsátanak ki olyan esetekben is, amikor a minimumelvárásoknak való megfelelés nem mindig ellenőrizhető. Az EGSZB felveti, hogy lehetséges lenne-e a kalkulációs módszerek harmonizációjának időkeretét csökkenteni annak érdekében, hogy kifejlődhessen a kombinált ciklusú erőművek egy belső piaca: ezt jelenleg akadályozza az egyes országok jogszabályi hátterének különbözősége. Jelenleg minden tagállamnak joga van eldönteni, hogy milyen kalkulációs módszerekkel méri fel az erőművek energiahatékonyságát és hozza összhangba a közösségi rendszerrel, megfelelve az irányelv rendelkezéseinek. A gyakorlatban azonban ez nem történik meg, az erőművekre vonatkozó adatok pedig nagymértékben eltérnek attól függően, hogy melyik tagállam számítási módszerét alkalmazzuk. A harmonizáció hatásos eszköze a visszaélések elleni harcnak is. Növelni kell az EU erőfeszítéseit, mivel az első, február 21-i felülvizsgálat eredményei nincsenek összhangban a stratégiai célkitűzésekkel. Ez látszik a tagállamok által benyújtott értékelő jelentésekből is, amelyek a kombinált ciklusú erőműveknek az ilyen előállítású energia arányának növelését célzó fejlesztésében elért eredményekről szólnak.

4.3.4

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy nyújtson több támogatást a trigenerációs programoknak, amelyek a maradék hőt hűtésre is használják. A COP (hatékonysági tényező), azaz a felvett hőenergia és a leadott hűtőenergia hányadosa különösen fontos ezen erőművek esetében. A hagyományos egységek 2,0 COP értékével összehasonlítva az ilyen erőművek 0,7–1,3 közötti értékeket érnek el, a felhasznált hő függvényében (8). A hulladékfa tüzelésű kazánok már elérhetőek a piacon. Ezek gyümölcsök és mezőgazdasági termények feldolgozásakor keletkezett termékeket (magokat, héjat, illetve olívabogyó-maradványokat, kukoricacsöveket), fűrészport és egyéb fafeldolgozási hulladékokat, száraz ágakat, fakérget, kávébab burkát, pálmafa hulladékát, ipari hulladékot és kidobott csomagolóanyagokat használnak fel. 100 kg ilyen hulladékból 70 kW folyamatos elektromos áram (csúcsteljesítmény: 80 kW), valamint 130 kW hő- és hűtési energia hozható létre. Egy tonna fahulladék, ami 70 euróba kerül, helyettesít 160 liter dízelüzemanyagot (175 EUR).

4.3.5

Az EGSZB megjegyzi, hogy helyénvaló lenne kampányt folytatni, illetve intézkedéseket hozni a csomagolóanyag-felhasználás korlátozására, mely anyagoknak újrafelhasználhatóaknak kellene lenniük. Az előállításuk és a későbbi megsemmisítésük túlzott energiafelhasználással jár, figyelembe véve, hogy a csomagolások nagy része biológiailag nem bomlik le, és súlyosan szennyezi a környezetet.

4.4   A piac működése

4.4.1

Jelenleg az energiapiac nem használja ki teljes mértékben a hatékonysági lehetőségeket, és jobb átláthatóságra van szükség az erőművek energiahatékonyságával és az átviteli hálózati veszteségekkel kapcsolatosan is. A gáz- és az árampiac még nem teljesen liberalizált. Egyes esetekben az ármegállapítással és magával a liberalizációs folyamattal kapcsolatos átláthatóság hiánya akadályozza egy valódi energiahatékonysági politika kialakítását. Ezzel kapcsolatosan helyénvaló lenne megerősíteni a technológiai monopóliummal rendelkező és a szabad verseny mellett működő cégek jogi szétválasztásának elvét, a villamos energia és a gáz piacának liberalizációjáról szóló irányelvek (2003/54/EK és 2003/55/EK) rendelkezéseinek megfelelően. Emellett a tulajdonosi szétválás követelményének is szigorúbbnak kell lennie.

4.4.2

A szektor árpolitikájának ösztönöznie kellene az energiahatékonyságot és -megtakarítást, különösen a fosszilis fűtőanyagok tekintetében, valamint a megújuló energiaforrások használatát. Különleges figyelmet kell szentelni az érzékeny fogyasztói csoportoknak, követve azt az elvet, miszerint garantálni kell számukra az alapvető fogyasztáshoz szükséges energiaellátást, miközben pénzügyileg előnyössé kell tenni számukra az energiatakarékosságot. „Szociális” árakat lehet például biztosítani a legszegényebbek számára, de csak egy meghatározott fogyasztási keret erejéig, vagy gazdaságilag lehetne támogatni a családokat.

4.4.3

Hasznos módszer az energiatakarékosság ösztönzésére az elektronikus mérőórák használata, aminek köszönhetően távoli energiaelosztó rendszer működtethető, és optimalizálható a hálózati terhelés. Az Enel (a legnagyobb olasz áramszolgáltató) 30 millió fogyasztóját látta el ingyenes elektronikus mérőórával és úgy tartja, hogy az energiafelhasználás módszeres megszervezése – amelyet nem utolsósorban a célzott árpolitika is elősegít – lehetővé teszi a termelés hatékonyabb kihasználását, különösen csúcsidőszakon kívül. Az elektronikus mérőórák tudatosítják a fogyasztókban a felhasznált mennyiségeket, így ösztönözve őket a források okosabb beosztására. Az energiaszolgáltatásokról és az ellátásbiztonságról szóló irányelvek is elismerték, hogy a mérőórák az energiahatékonyságot szolgálják.

4.4.4

A megosztott energiatermelési modell (vagyis amikor sok különböző termelő létezik, köztük nagyon kisméretűek is) több szempontból is problémás a kizárólag egyirányú elosztásra tervezett közepes és alacsony feszültségű hálózatok működtetési folyamatait illetően. Hatalmas befektetésekre van szükség ahhoz, hogy a hálózatok összhangban legyenek az új termelési módozatokkal. A helyi előállítás természetesen alacsonyabb átviteli veszteségekkel jár, de a szükséges befektetés mértéke meglehetősen magas, és még kis erőművekkel szemben is nagy a helyi lakosság ellenállása.

4.5

A közlekedési ágazat komolyan törekszik az energiafelhasználás és a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére, de helyénvaló további erőfeszítéseket kívánni meg ezen a téren, mivel ebben az ágazatban nő a leggyorsabban az energiafelhasználás és az üvegházhatású gázok kibocsátása: a közúti szállításból eredő szén-dioxid-kibocsátás 1990–2004 között 26 %-kal nőtt. Az, hogy az európai ipar harmadik országokra támaszkodik az üzemanyag-ellátásban (amelynek 98 %-a fosszilis üzemanyag), növeli a felelősségét abban, hogy jelentősen járuljon hozzá az energiahatékonyság növeléséhez, illetve a kibocsátás, valamint a gáz- és olajtermékimport csökkentéséhez.

4.5.1

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött a piacnak a közelmúltban hozott döntésével, miszerint jogszabályok keretében fogja meghatározni a kilométerenkénti 120 g-os CO2-kibocsátásra vonatkozó célkitűzést, a közúti abroncsok maximális gurulási ellenállására vonatkozó címkézési szabályokat, valamint az üzemanyagokra, magas etanoltartalmú benzinkeverékekre, bioüzemanyagokra, alacsony szén-dioxid-tartalmú üzemanyagokra és nagyon alacsony kéntartalmú dízelüzemanyagokra vonatkozó követelmények változásait. 2011 és 2020 között az Európai Unióban működő üzemanyag-ellátóknak 10 %-os csökkenést kell elérniük az általuk szállított üzemanyagok finomítása, szállítása és felhasználása során kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségében. Ez 2020-ra 500 millió tonnával fogja csökkenni a szén-dioxid-kibocsátást. A döntésre azért került sor, mert 1995 és 2004 között a kilométerenkénti CO2-kibocsátás 186 g-ról csupán 163 g-ra – azaz mindössze 12,4 %-kal – csökkent, miközben a járművek átlagos teljesítménye erőteljesen megugrott, ami megnehezíti a káros kibocsátások csökkentését. Ebből az ellentmondásból adódik, hogy hasznos lenne magasabb adókkal sújtani a nem energiahatékony luxusjárműveket, ahogyan azt néhány tagállam teszi. Az Európai Bizottság becslése szerint a CO2-kibocsátás a járművek nagyobb teljesítménye miatt 2020-ig 400 millió tonnával fog nőni.

Az ACEA, az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége kérte, hogy a folyamat 2012 helyett leghamarabb csak 2015-ben kezdődjön, és hogy minden szereplő vegyen részt benne, amint azt a Cars 21 magas szintű csoport javasolta. Az európai gyártók úgy érzik, hogy ha ezek az intézkedések nem kapcsolódnak szorosan a modellek adaptálásának hosszú távú tervezéséhez, akkor túlságosan magas költségeket fognak jelenteni az európai vállalkozások számára.

4.5.2

Az EGSZB rámutat, hogy a fosszilis üzemanyagok bioüzemanyagokkal való nagymértékű helyettesítése azzal a kockázattal járna, hogy az üzemanyag-előállításnak az élelmiszertermeléssel kellene versenyeznie a termőföld különböző célú elosztása során. Így emelkednének az élelmiszerárak, tükrözve az energia előállítási költségeinek növekedését, ami a fosszilis üzemanyagok árához igazodna. Ezáltal az északi gépjárművezetők a déli éhezőkkel versenyeznének (9). Tisztán erkölcsi problémát vet fel az, ha az északi féltekén üzemanyagként használunk fel olyan mezőgazdasági terményeket, amelyek a déli fejlődő országokban több millió életet menthetnének meg. Iowa állam teljes kukoricatermelését etanolgyártásra lehetne felhasználni. Ha figyelembe vesszük, hogy egy szabadidő-terepjáró tankja 25 gallonos, vagyis 94,5 literes, ami megegyezik az egy ember által egy év alatt elfogyasztott ételmennyiséggel, a probléma átérezhetővé válik, és valamiféle megoldást követel. Az EGSZB vélemény kibocsátására készül ebben a tárgyban (10).

4.5.3

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság ösztönzi az önkéntes megállapodásokat, és kötelező jellegű intézkedéseket is bejelent. Maga az Európai Bizottság is elismeri az önszabályozás fontos szerepét, amennyiben a célkitűzések gyorsabban és költséghatékonyabb módon érhetők el így, mint jogszabályi követelmények révén. Az önkéntes megállapodásoknak több előnye is lehet a szabályokkal szemben. Gyorsan és költséghatékonyan valósíthatók meg, ezáltal gyors előrelépést tesznek lehetővé. Rugalmasak és könnyen összhangba hozhatók a technológiai lehetőségekkel és a piaci tendenciákkal. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja meg annak okát, hogy csak kismértékű előrelépés történt az európai gépjárműipar szén-dioxid-kibocsátásának visszafogása terén, holott ez az egyik legnagyobb K+F célú befektetésben részesülő ágazat. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság kijelentésével, miszerint a kötelező jellegű normák nem mindig teszik lehetővé a kutatási lehetőségek teljes mértékű kihasználását, és hátráltathatják a megoldások alkalmazását is.

4.5.4

Az építőiparnak döntő szerepe van az energiahatékonyság megvalósításában mind az új építkezések, mind pedig a meglévő épületek átalakítása esetében. Az iparág azonban számos országban késlekedett a hatékonyabb módszerekhez való alkalmazkodással, illetve ellenállt a szigorúbb normák bevezetésének. Jelentős erőfeszítésre van szükség az iparágban érintett valamennyi dolgozó újraképzésére a szigorúbb normák szükségességével és megvalósíthatóságával kapcsolatban, illetve meg kell győzni őket annak fontosságáról, hogy állandó jelleggel élen járjanak a szigorúbb hatékonysági normák alkalmazásában, ahelyett, hogy fékeznék a változtatásokat. Az építőipar valamennyi területén tevékenykedő tervezők, vezetők, szakmunkások újfajta képzésére van szükség az energiahatékonyság terén elérhető célkitűzésekkel és az azok eléréséhez szükséges új ösztönzőkkel kapcsolatban.

4.6

Az EGSZB teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság által javasolt ösztönzőket, valamint pénz- és adóügyi stratégiákat, különösen az EBB és az EBRD bevonását. Hasonlóképpen támogatja azon lépéseket, amelyek célja, hogy az európai bankszektorban tudatosítsák, hogy a nemzeti energiatervek végrehajtását pénzügyileg támogatni kell. Ennek érdekében különösen fontos a fennmaradó jogi korlátozások megszüntetése az energiahatékonysággal kapcsolatos megoldásokat szállító cégekkel (ESCO cégek) szemben.

4.6.1

Az EGSZB külön az energiahatékonyság finanszírozása témájának szentelt konferencia megrendezését kéri egyrészt az érdekeltek figyelmének felhívása, másrészt az európai bankszektor arra való ösztönzése céljából, hogy részt vegyenek az európai gazdaság korszerűsítését célzó jelentős projektben. A bankok egyfajta Millennium Challenge versenyben vehettek részt, amelyben az energiahatékonyság finanszírozásának legjobb módját megtalálók jutalomban részesültek.

4.7

Az EGSZB szerint nélkülözhetetlenek a lakosság figyelmét felkeltő kampányok. Ezeket nemzeti és helyi önkormányzatok, gyártók és energiaszolgáltatók is kialakíthatják. Ki kell emelni a regionális önkormányzatok, mint a lakosságot tájékoztató „semleges” csatornák szerepét. Széles körű nyilvánosságot kell adni a sikeres energiatakarékossági kezdeményezéseknek. A reklámoknak ösztönözniük kellene az energiahatékonyságot és a környezet tiszteletben tartását mint a valódi minőségi termékek jellemzőjét, hogy megfelelőbb státusszimbólumok alakulhassanak ki – a jelenlegiek ugyanis nagyon gyakran kifejezetten olyan termékek, amelyek használatuk során pazarolják az energiát. Az EGSZB támogatja a polgármesterekből álló szövetség létrehozását, de úgy véli, hogy Európa húsz legjelentősebb városának szövetsége nem eléggé nagyra törő célkitűzés. Sokkal magasabbra kell tenni a mércét, és hatékonyabban ki kell aknázni a helyi szakértelmet. Egy internetes portál vagy más kommunikációs eszköz létrehozása az unió lakossága 80 %-ának otthont adó kisebb-nagyobb európai városok közötti tapasztalatcsere céljából igen hasznos volna a – például a – városi közlekedéspolitikáért és a közvéleményre közvetlen hatással bíró helyi tevékenységek szervezéséért felelős helyi tisztviselők közötti kapcsolat megteremtése szempontjából. Az „energiahatékony település” tanúsítványok odaítélése (amelyek közül az elsőt egy kis olasz település, Varese Ligure kapta) kétségtelenül erős ösztönző a helyi önkormányzatok számára az energiahatékonysági politikák elfogadásához. Az Európai Bizottság elindíthatna egy „európai energiahatékonysági versenyt” is az európai iskolák között, amelynek keretében díjakat ítélnének oda az energiatakarékosságot a minőséggel leghatékonyabban ötvöző megoldásokért.

4.7.1

Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a cselekvési terv nem veszi figyelembe a szociális partnerek és a szociális párbeszéd által az energia-megtakarítási politikák felmérésében, előmozdításában és kialakításában minden szinten játszott jelentős szerepet. Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen lépéseket annak ösztönzésére, hogy a szociális párbeszéd különböző szinteken meglévő struktúráiban, különösen az ágazati párbeszédben és az európai üzemi tanácsok témái között szerepeljenek a környezeti fenntarthatóság kérdései. Egy munkahelyközpontú megközelítés, amelynek keretében a munkavállalók jobb információkat kapnak, valamint magasabb szintű a munkavállalói konzultáció és részvétel, sok előnnyel járna az energiahatékonyság szempontjából – az ipari folyamatok és új technológiák, a munkavállalói mobilitással kapcsolatos kérdések, az újrahasznosítás és a távmunka terén, hogy csak néhányat említsünk. Emiatt mindenképpen szükséges a munkavállalók képviselőinek bevonása az energiahatékonysági stratégiák kialakításába, A szociális partnerek például a kollektív megállapodásokat tárgyalhatnák meg, amelyek valódi partnerségi kapcsolatok alapján szétoszthatnák a munkavállalók között a cég által elért megtakarítások egy részét. A munkavállalói szervezeteknek kulcsszerepe van a tudás és a tudatosság növelésében mind uniós, mind nemzeti szinten, hozzájárulva ezzel a bevált gyakorlatok terjesztéséhez.

4.7.2

Fontos, hogy az energiatakarékosság kérdése szorosan kapcsolódik a vállalat társadalmi felelősségvállalási gyakorlatához, különösen multinacionális cégek esetében, ahol intenzívebb szociális párbeszédre van szükség ahhoz, hogy minden energiahatékonysággal kapcsolatos témával foglalkozni lehessen. Ezek révén előrelépés érhető el az alacsony szén-dioxid-felhasználást célzó európai stratégia meghatározásában, tekintetbe véve minden egészségügyi kockázatot, például a finomporszennyezést, ami több európai nagyvárosban is vészhelyzeti állapothoz vezetett. A bevált gyakorlatok terjesztése – más kezdeményezések mellett például a szén használatának mellőzése a nyomtatókban – segít felhívni a figyelmet a fenntartható politikákra és pozitív hozzáállást alakítani ki irányukba.

4.8

Az Európai Bizottság határozottan hangsúlyozza a növekvő energiaigény kérdésének nemzetközi dimenzióját. Az EGSZB helyesli a partnerségre és a nemzetközi keretmegállapodás készítésére vonatkozó javaslatokat. Az energiahatékonyságról szóló tervezett nemzetközi konferenciát illetően az EGSZB figyelmeztet, hogy nem szabad alábecsülni az AKCS-, az Euromed-, valamint a NSZP-programokban részt vevő országok bevonásának fontosságát. A nemzetközi együttműködés elengedhetetlen, ha sikert akarunk elérni a fenntartható fejlődés terén, és komolyabb diplomáciai erőfeszítésekre van szükség a Kiotói Jegyzőkönyv lejárta utáni új nemzetközi jegyzőkönyv 2009-ig történő tető alá hozatala érdekében – ennek kezdetét az idén Balin tartandó konferencia jelentheti.

4.9

A fontos energiatakarékos technológiákat kifejlesztő európai ipar iparági együttműködés révén jelentős segítséget nyújthat más országoknak elektromosáram-termelésük és energiafogyasztásuk minőségének javításában, valamint az ebből eredő üvegházhatásúgáz-kibocsátás visszaszorításában, hozzájárulva ezzel a fogyasztás általános csökkentéséhez.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 27-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  L. Brown: www.earthpolicy.org, valamint a FAO 2005-ös jelentése.

(2)  Factor Four: Doubling Wealth, Halving Resource Use [Négyes szorzó: Dupla jólét, félannyi forrásfelhasználás]. (Ernst U. von Weizsäcker, A. Lovins et al.).

(3)  TEN/276 – „Közlekedés a városi és nagyvárosi területeken”, előadó: Lutz RIBBE.

(4)  Vélemény az irodai berendezésekre vonatkozó energiahatékonysági címkézésről; előadó: Ivan VOLEŠ.

(5)  Az említett irányelv 15. cikkének (2) bekezdése hároméves felfüggesztő hatályú időszakot biztosít a teljes körű alkalmazás előtt, amennyiben a tagállam bizonyítani képes, hogy nincsenek megfelelően képesített vagy elismert szakemberei. Ezzel a tagállamnak nemcsak arra nyílik lehetősége, hogy elhalassza a „fehér bizonyítványok” bevezetését, hanem arra is, hogy a kazán- és légkondicionáló rendszerek ellenőrzését elodázza. Ezért nem valószínű, hogy a Tanács hajlandó 2009 előtt újratárgyalni az ügyet (és ezt maga az Európai Bizottság is megerősíti); mielőtt életbe lépnének azok az intézkedések, amelyektől a remélt eredményeket várjuk, több évnek is el kell telnie egy új irányelv elfogadásáig ebben a témában.

(6)  Giulio Scapin: A „passzív ház” szabvány energetikai és makroökonómiai hatásainak elemzésére használt modellek összehasonlítása, Padovai Egyetem (2005/2006.), 2007. május 30., www.tesionline.it.

(7)  Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy sok használatban lévő transzformátor tartalmazza az emberre egyik legártalmasabbnak tekintett anyagot, a PCB-t (poliklór-bifenil), amelynek helyettesítése vagy eltávolítása érdekében mozgalmak indultak. (Számítások szerint csupán Olaszországban a 600 000 transzformátorból 200 000 használ fel annak kitűnő hőszigetelési tulajdonságai miatt PCB-t vagy szennyeződött azzal. Használata széles körű elterjedésének idején ugyanis még nem voltak ismertek azok a kémiai és fizikai tulajdonságai, amelyek tűz esetén rendkívül káros hatásúak.) Emiatt ezeket a transzformátorokat le kellene cserélni.

(8)  A Wikipedia szerint: a kapcsolt termelés egy sajátos formája a trigeneráció, amely azon kívül, hogy áramot állít elő, a transzformáció maradék hőjét hűtési energia termelésére használja, illetve hűtött vizet állít elő légkondicionáláshoz vagy ipari célra.A hőenergiát abszorpciós hűtési ciklus során (a hűtőanyag állapotának megváltoztatásával és abszorbens felhasználásával) alakítják hűtőenergiává.

(9)  L. Brown: www.earthpolicy.org, és 2005-ös FAO jelentés.

(10)  TEN 286 – A bioüzemanyagok terén elért haladásról; Előadó: Edgardo Maria IOZIA.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/35


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a repülőtéri illetékekről

COM(2006) 820 final – 2007/0013 (COD)

(2008/C 10/09)

2007. március 1-jén a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 80. cikkének (2) bekezdése alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2007. szeptember 5-én elfogadta véleményét. (Előadó: Thomas McDONOGH.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 143 szavazattal 2 ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Ajánlások

1.1

Az Európai Bizottságnak meg kellene határoznia a különböző repülőterek tervezési kritériumait a gyakorlati és a funkcionális szempontok érvényesítése és a kereskedelmi indokoltság érdekében, biztosítva, hogy a költségeket a repülőtéri illetékekből fedezni lehessen.

1.2

A repülőterek biztonságát államilag kellene finanszírozni, hiszen ez nemzetbiztonsági kérdés.

1.3

Ösztönözni kellene a regionális repülőterek építését és működtetését, hiszen ezek alapvető szerepet játszanak a régiók gazdasági életében. Enyhítik a nagyobb repülőterek zsúfoltságát, és értékes segítséget nyújtanak a kutatási és a mentési műveletek során.

1.4

A repülőtereket alapvető közüzemi létesítményeknek kell tekinteni, melyeknek nem feltétlenül kell profitot termelni, és a körülményektől függően pénzügyi támogatásra is szorulhatnak. A tömegközlekedésben a támogatás általános jelenség.

1.5

Az Európai Bizottságnak meg kellene határoznia a repülőtéri folyamatok tervezési kritériumait (pl. utasfelvétel, utasok biztonsági ellenőrzése), majd át kellene gondolnia a szabályozás változásának hatását ezen kulcsfontosságú folyamatok dinamikájára, illetve a források szintjére és a működtetők azon költségeire gyakorolt kapcsolódó hatásokat, amelyek lehetővé teszik a szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodások, különösen pedig a repülőjáratok fordulási idejének betartását.

1.6

Az Európai Bizottságnak el kell ismernie, hogy az előírásoknak való megfelelés mekkora terheket ró a kisebb repülőterekre, ahol az utasok száma nem biztosítja az üzlet gazdaságosságát.

1.7

A repülőtereknek minimumként specifikus szabályozási követelményeknek kell megfelelniük. Az alacsonyabb szolgáltatási szintet és ennek megfelelően alacsonyabb repülőtéri díjakat igénylő diszkont légitársaságok irányából érkező nyomásnak a szabályoknak való megfelelés költségei miatt nem mindig lehet engedni. A repülőtereknek ezért jogosultaknak kell lenniük arra, hogy díjszerkezetükben tükrözzék, és vissza tudják nyerni a repülőtéri költségeket, függetlenül attól, hogy egy-egy légitársaság milyen szolgáltatási szintet igényel.

1.8

A repülőtereknek nyújtott nagymértékű állami tőketámogatások torzíthatják a versenyt.

1.9

A rakományok számára megfelelő létesítményekről kell gondoskodni.

1.10

A gyakran utazók gyors kezelése érdekében biometrikus biztonsági eljárásokat kellene bevezetni. Szükség esetén ezért díjat is meg lehetne állapítani.

1.11

A repülőtereknek gondoskodniuk kell arról, hogy az idevonatkozó hatályos európai jogszabályokkal összhangban a berendezések és a szolgáltatások megfeleljenek a csökkent mozgásképességű és fogyatékkal élő utasok különleges igényeinek.

2.   Bevezetés

2.1

A repülőterek fő feladata és kereskedelmi tevékenysége a légi járművek – valamint az utasok és a rakományok – ellátása és kezelése a leszállástól a felszállásig, lehetővé téve, hogy a légi fuvarozók biztosítsák légiközlekedési szolgáltatásaikat. Ennek céljából a repülőterek a légi járművek működéséhez, illetve az utasok és a rakomány irányításához kapcsolódó bizonyos mennyiségű létesítményt és szolgáltatást nyújtanak, amelyek költségeit repülőtéri illetékeken keresztül fedezik.

2.2

A repülőtéri illetékek alapvető összetevőit és kialakításuk módját szabályozó egységes keret felállítása szükséges, mivel annak hiányában a repülőtér-irányító szerv és a repülőtéri szolgáltatók (azaz légitársaságok, speditőrök és más szolgáltatások nyújtói) közötti kapcsolatra vonatkozó követelmények betartása nem biztosított.

2.3

Az irányelvet a Közösség területén elhelyezkedő, évi egymillió utasnál többet kiszolgáló repülőterekre kell alkalmazni.

2.4

A repülőtéri illetékeknek megkülönböztetésmenteseknek kell lenniük. Ez vonatkozik a szolgáltatásokra és a szállítókra is.

2.5

Minden tagállamban független szabályozó hatóságot kell létrehozni a döntések pártatlanságának és az irányelv pontos és hatékony alkalmazásának biztosítására. Alapvető fontosságú a repülőtér használói számára, hogy rendszeres és átlátható tájékoztatást kapjanak a repülőtér-irányító szervtől a repülőtéri illetékek kiszámítási módjáról és alapjáról.

2.6

A repülőtereknek tájékoztatniuk kell a repülőtéri szolgáltatókat a főbb infrastrukturális tervekről, mivel ezek jelentős hatást gyakorolhatnak a repülőtéri illetékek mértékére.

2.7

A légiközlekedési szolgáltatásokat alacsony költségek mellett biztosító légi fuvarozók megjelenése miatt az ilyen fuvarozókat kiszolgáló repülőtereknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az infrastruktúrának és/vagy a szolgáltatás szintjének megfelelő illetékeket alkalmazzanak, mivel a légi fuvarozók jogos érdekében áll olyan szolgáltatások elvárása a repülőtértől, amelyek ára összhangban áll azok minőségével. Ugyanakkor az ilyen alacsonyabb infrastruktúra- vagy szolgáltatásszinthez való hozzáférés lehetőségét megkülönböztetésmentesen fenn kell tartani minden olyan légi fuvarozó számára, amely élni kíván vele.

2.8

Mivel a Közösségen belül eltérőek a biztonsági költségek fedezéséhez szükséges díjak kiszámítási és beszedési módjai, egységesíteni kell a biztonsági illetékek kiszabásának alapját azokon a közösségi repülőtereken, ahol a biztonsági költségek a repülőtéri illetékben jelennek meg.

2.9

A repülőtéri szolgáltatóknak a szolgáltatás minimális szintjében kell részesülniük az általuk kifizetett illetékekért cserébe. Ennek biztosítására a szolgáltatás szintjének a repülőtér-irányító szerv és a repülőtéri szolgáltatókat képviselő szervezet(ek) közötti megállapodás tárgyát kell képeznie; a megállapodást rendszeres időközönként meg kell kötni.

2.10

Az intézkedés célját a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, ezért az intézkedés terjedelme és hatásai miatt az közösségi szinten jobban megvalósítható.

2.11

A tagállamok biztosítják, hogy a repülőtér-irányító szerv konzultáljon a repülőtéri szolgáltatókkal az új infrastrukturális projektek terveinek véglegesítése előtt.

2.12

Egy-egy repülőtér kiegyensúlyozott és hatékony működése céljából a tagállamok biztosítják, hogy a repülőtér-irányító szerv és a repülőtéri szolgáltatókat képviselő szervezet(ek) tárgyalásokat kezdeményezzenek a repülőtér terminálján vagy termináljain nyújtott szolgáltatások minőségére vonatkozó szolgáltatói megállapodás megkötésének céljából. Ezt a megállapodást legalább kétévenként egyszer meg kell kötni, és értesíteni kell róla minden egyes tagállam független szabályozó hatóságát.

2.13

A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak lehetővé tételére, hogy a repülőtér-irányító szerv különbséget tehessen egyes repülőtéri szolgáltatások, terminálok vagy terminálrészek minősége és használati köre között annak céljából, hogy testre szabott szolgáltatásokat biztosíthasson, vagy hogy egyes terminálokat vagy terminálrészeket különleges használatra fenntarthasson. A repülőtéri illetékek szintje differenciált lehet az adott szolgáltatások minőségétől és használati körétől függően.

2.14

A tagállamok független szervet – mint nemzeti független szabályozó hatóságot – jelölnek ki vagy állítanak fel a meghozott intézkedések pontos alkalmazásának biztosítására az ezen irányelvnek való megfelelés érdekében.

2.15

A tagállamok azzal biztosítják a független szabályozó hatóság függetlenségét, hogy jogilag megkülönböztetik, és működésében függetlenítik minden repülőtér-irányító szervtől és légi fuvarozótól.

3.   Általános megjegyzések

3.1

Üdvözlendő, hogy az Európai Bizottság lefekteti a közösségi repülőterek irányításának és működtetésének alapvető szabályait és kritériumait.

3.2

Fontos a repülőtéri illetékek egyértelműsége és átláthatósága, mivel a repülőterek sok esetben monopolhelyzetben vannak.

3.3

A repülőgépek parkolóhely-kiosztását racionális és megkülönböztetésmentes módon kell kezelni, amennyiben egyenlő feltételeket kívánunk biztosítani az összes légitársaságnak. Az értékes parkolóhelyek hosszú ideig tartó kihasználatlanságának ezen jogok elvesztéséhez kellene vezetnie.

3.4

Bírságokkal és büntetésekkel kellene sújtani a légitársaságok repülőgép-parkolóhellyel kapcsolatos folyamatos rossz teljesítményét és rendszeres késését, mivel azok idővel a repülőtér légi forgalmának komoly fennakadását okozhatják.

3.5

El kellene törölni az elsőbbségi jogokat a főbb repülőtereken, és az így felszabaduló résidőket bizonyos időközönként árverésre kellene bocsátani.

3.6

Az Európai Unió összes repülőterének – ahol lehetséges – azonos képlet alapján kellene kiszámítania a leszállási és a parkolási stb. díjakat. A leszállási díjaknak mindig tükrözniük kellene az adott résidő értékét a repülőtér létesítményeinek időben egyenletesebb kihasználása érdekében.

3.7

A közlekedés gyorsítása és a repülőterek kapacitásának növelése érdekében ösztönözni kellene a legmodernebb navigációs rendszerek használatát. Arra kellene törekedni, hogy a kifutópályák kapacitása 35 másodpercenkénti fel-, illetve leszállást tegyen lehetővé. A jobb hatékonyságnak köszönhetően így csökken a csúcsidőszakokban a várakozási idő, ami pozitív hatással lesz a szennyezőanyag-kibocsátásra.

3.8

Az Európai Bizottságnak ellenőriznie kellene, hogy a nemzeti légiközlekedési szabályozó hatóságok megalapozott és pártatlan módon végzik-e kötelességüket.

3.9

A biztonsági és egyéb költségeket az államnak kellene viselnie, ahogyan ez más közlekedési módok, például a vasút esetében megfigyelhető. Ezeket szigorúan ellenőrizni kellene, mivel a fejlett berendezések működésbe állítása költséges lehet a kis és közepes méretű repülőterek számára, és gazdaságilag nem tűnhet indokoltnak.

3.10

A szabályozó hatóságnak biztosítania kellene, hogy a repülőtéri kiskereskedelmi egységek árai ne térjenek el túlzott mértékben a közeli városok áraitól.

3.11

Nehéz lesz kialakítani a repülőtéri illetékek alapvető összetevőit és kialakításuk módját szabályozó közös keretet, hiszen a foglalkoztatási, építési és infrastrukturális költségek tagállamonként különböznek. A tervezési politika és a szabályozás szintén eltér egymástól az egyes tagállamokban.

3.12

Annak kimondásakor, hogy „az irányelvet a Közösség területén elhelyezkedő, bizonyos méretet meghaladó repülőterekre kell alkalmazni”, egyértelművé kell tenni, hogy mit értünk bizonyos méret alatt.

3.13

Engedélyezni kellene, hogy a repülőterek díjakat számolhassanak fel, hogy elfogadható profitot termeljenek az infrastruktúrába és más szolgáltatásokba történő beruházások érdekében.

3.14

Ha egy diszkont (fapados) szállító nem kíván fizetni a repülőtérnek, az megnehezíti a megfeleléssel és a biztonsággal kapcsolatos költségeket fedezését!

3.15

A repülőterek zökkenőmentes és hatékony működésének biztosítása érdekében szolgáltatói megállapodást kell aláíratni a légitársaságokkal és a repülőterekkel a szolgáltatás szintjének biztosítása érdekében.

3.16

A repülőtereknek számos légitársaság lehet az ügyfele, ezek közül nem mind diszkont fuvarozó. Sok esetben fontos ezek aránya abból a szempontból, hogy fenntartható legyen a megfelelő bevétel, ami az utasprofiltól függ. A befolyó bevétel forog kockán, ha a diszkont fuvarozók túlsúlyba kerülnek a kisebb repülőtereken.

3.17

Szükség lenne az átvilágításhoz használt biztonsági berendezések meghatározására és szabványosítására. Ha a rendszereket nem szabványosítják, az utasok nem sokáig fognak megbízni a biztonsági rendszerben. Ugyanannál a személynél több repülőtéren nem jelez a biztonsági átvilágító rendszer, máshol viszont megszólal a riasztó. Egy vállalat mind több amerikai repülőtéren működtet regisztráltutas-programot. Évi 99,95 USD ellenében biometrikus személyi igazolványt állít ki olyan személyeknek, akik átestek a kormányzat által előírt ellenőrzéseken, és így jogosulttá válnak az elsőbbségi folyosó használatára a biztonsági ellenőrzőpontokon. Ez jó példa arra, hogy a technológiai fejlesztések miként javíthatják az utasélményt és csökkenthetik a sorban állási időt.

3.18

Kereskedelmi értékük miatt a repülőterek körül vagy közelében fekvő földterületeket ki kell jelölni a spekuláció megelőzése, illetve akadályozása érdekében.

3.19

A repülőterek biztonsági rendszere látszólag szigorú, az utasok csomagjaiból mégis gyakran ellopnak valamit. Ezt a kérdést sürgősen rendezni kell.

3.20

A repülőtéri üzletek „tax free” és „duty free” fogalmainak egyértelmű meghatározására van szükség, és ezt hirdetményeken szembetűnően ki kell helyezni, hogy a fogyasztók tisztában legyenek azzal, hogy milyen költségekről van szó.

3.21

Az Európai Bizottságnak weblapot kellene készítenie az utasok védelmében, amelyen világosan láthatnák, hogy milyen mértékű illetékeket kell fizetniük az egyes repülőtereken. Ilyenek például többek között a leszállási illetékek, amelyeket feltüntetnek a jegyen, és az utasokkal fizettetnek meg.

4.   A repülőterek tervezése

4.1

A repülőtereknek használóbarátnak kellene lenniük, ezért kiépítésük során konzultálni kellene a használókkal, vagyis a légitársaságokkal és az utasokkal.

4.2

Az Európai Bizottságnak meg kellene határoznia a poggyászkiadásra, a biztonsági eljárásokra és az útlevél-ellenőrzésre rendelkezésre álló terület néhány minimumkritériumát.

4.3

Az elrendezésnek biztosítania kellene az utasok akadálytalan ki- és bejutását a repülőtérre, illetve a repülőtér használóbarát jellegét.

4.4

Jó elképzelés az, hogy azoknak a légitársaságoknak, amelyek igényt tartanak erre és megfizetik azt, emelt szintű szolgáltatásokat nyújtson a repülőtér.

4.5

A repülőtereken a tájékoztató feliratok kiemelkedően fontosak, ugyanakkor sok európai repülőtéren ezek nem egyértelműek. Ahol lehetséges, ezeket a táblákat egységes szabályok alapján kellene kialakítani.

4.6

Az utasok számára megfelelő ülő- és várakozóhelyeket kell kialakítani. A terminálok megközelíthetőségét, amennyire lehetséges, felhasználóbaráttá kellene tenni, különös tekintettel a csökkent mozgásképességű és speciális ellátást igénylő, illetve a kisgyermekes utasokra.

4.7

A repülőtéri terminálok kialakításának elvei az utasforgalom időbeli eloszlásán alapulnak. Emiatt tanulmányozni kellene a kritikus folyamatok, például az utasfelvétel és a biztonsági ellenőrzés tervezési kritériumait, majd alapinformációként meg kellene azokat adni az ágazat számára.

4.8

A vonatkozó tervezési szabályokkal összhangban kellene megerősíteni a minimális működési kritériumokat. El kellene kerülni az olyan helyzeteket, hogy a légitársaságok a tervezési szabályokon túlmutató igényeket állítsanak fel minimumkritériumként a repülőtereken.

4.9

A repülőtereknek gondoskodniuk kell arról, hogy a berendezéseik és a szolgáltatásaik, amelyekért egyedül vagy légiközlekedési vállalatokkal együttműködve vállalnak felelősséget, megfeleljenek a csökkent mozgásképességű és fogyatékkal élő utasok különleges igényeinek. Korábban megfogalmazott (TEN/215 „A légi járműveken utazó csökkent mozgásképességű személyek jogai”) gondolatainak szellemében az EGSZB úgy véli, hogy a repülőterek eleget tesznek ezeknek a követelményeknek, amennyiben teljesítik a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól szóló 1107/2006/EK rendeletben előírtakat. Lásd elsősorban a 9. cikket és a rendelet 1. sz. mellékletét.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/39


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek: Fenntartható energiatermelés fosszilis tüzelőanyagokból: a csaknem kibocsátásmentes szénalapú energiatermelés megvalósítása 2020-ig

COM(2006) 843 final

(2008/C 10/10)

2007. január 10-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2007. szeptember 5-én elfogadta véleményét. (Előadó: Josef ZBORIL.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott 438. plenáris ülésén (a szeptember 27-i ülésnapon) 135 szavazattal 1 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság közleményét, és egyetért a bizottsági dokumentumban bemutatott elemzéssel és leírással. Nemzetközi szinten is jelentős kihívás, hogy hatékonyan reagáljunk a globális éghajlatváltozás kockázataira, miközben továbbra is biztosítani kell a magas szintű energiaigényeket.

1.2

Az EU széntüzelésű erőművei által kibocsátott szén-dioxid az Unió teljes szén-dioxid-kibocsátásának 24 %-át teszi ki. Ezért az ilyen erőművek a legalkalmasabb helyszínek a CET-berendezések felszerelésére. Ez a szén-dioxidot megkötő és tartósan tároló rendszerek bevezetését jelenti.

1.3

Nagyon valószínű, hogy az európai energiaszerkezetnek az elkövetkező évtizedekben is része lesz a szén. A szén egyedi jellemzői – hozzáférhetősége, elérhető ára és az energiapiacok stabilizálásában játszott szerepe – garantálják, hogy továbbra is a villamos áram gazdaságos termelésének elsődleges tüzelőanyag-forrása maradjon. A szénkészletek eloszlása egyenetlen a világon és az EU-ban. A szénalapú technológiában benne rejlik a lehetőség a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentésére (1). Rövid- és középtávon ez olyan piaci és szabályozási keretrendszert igényel, amely ösztönzi az olyan új technológiákba való befektetést, amelyek javítják a széntüzelésű villamosenergia-termelés hatékonyságát és ezáltal csökkentik az adott szén-dioxid kibocsátást.

1.4

Jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan, bizonyítottan költséghatékony eszközök, amelyekkel a szénalapú erőművek szén-dioxid-kibocsátásának nagy része megszüntethető és leköthető volna; ez még mindig egy fejlődésben levő technológia. Az ilyen, csaknem kibocsátásmentes széntechnológiák (ZET) fejlesztésének és forgalmazásának kilátásai azonban ígéretesek a következő két évtized során.

1.5

Az EGSZB megerősíti azt véleményét, miszerint a kibocsátáskorlátozási feladat volumene megköveteli, hogy minden potenciálisan alkalmazható energiaforrásból és technológiából kibontsuk a bennük rejlő összes gyakorlati és kereskedelmi lehetőséget. A szén, a többi fosszilis tüzelőanyag, az atomenergia és a megújuló technológiák, továbbá az energiakonzerválás vonatkozásában fontos a fenntartható energiához vezető átmenet; ehhez a technikai kivitelezhetőségtől és az ár elérhetőségétől függő időben és mértékben a felsoroltak mindegyike hozzájárul.

1.6

Az EGSZB nagyra értékeli, hogy hosszú távon, 2020 után, a szén-dioxid-kivonás és -tárolás a széntüzelésű erőművek esetében lehetőséget nyújtana a csaknem szén-dioxid-kibocsátásmentes működésre. 2020-ig mintegy 350 GW-nyi, 2030-ig pedig körülbelül 500 GW-nyi villamos energia előállítására képes, új, széntüzelésű termelőkapacitás létrehozására van szükség, aminek beruházási költsége várhatóan 600–800 milliárd euró között alakul majd. Ennek a megoldásnak a kivitelezése most összehangolt kutatást, fejlesztést és demonstrációt (RD&D) követel meg.

1.7

Az erőművi területen a további hatásfoknövelés és a csaknem kibocsátásmentes technológiák fejlesztése révén a szén hozzájárul ahhoz, hogy a megelőző éghajlatvédelem követelményei teljesüljenek. Bármilyen ígéretes tapasztalatokat nyújtanak is a CET-technológiák, nem vezethetnek oda, hogy széles körben való jelenlétük alapján „kötelező intézkedésként” már most energiapolitikai stratégiákat és célkitűzéseket fogadjunk el.

1.8

Szükség van az engedélyezési eljárások egyszerűsítésére, valamint ezek fokozatos harmonizálására a nemzeti szabályozó hatóságok együttműködése révén az építési projektek hosszas bevezetési idejének a lehető legnagyobb mértékben való csökkentése érdekében, anélkül hogy a legmagasabb szintű biztonságtechnikai szabványok betartása sérelmet szenvedne.

1.9

Az EGSZB arra is felhívja a figyelmet, hogy a szén – bár a villamosenergia-termelés legfontosabb tüzelőanyaga, továbbá az acélgyártás és más ipari eljárások létfontosságú alapanyaga –, fontos szerepet fog játszani a jövő energiaigényeinek kielégítésében, végigkísérve a hidrogénalapú gazdaságba való átmenetet. A szén cseppfolyósítása lehetővé teszi, hogy a szén a kőolajat helyettesítse; szénből szintetikus gázok is előállíthatók.

1.10

A belső forrásból származó barnaszén és feketeszén kiaknázása esetében a megfelelő politikai és gazdasági keretrendszerre továbbra is szükség van. A szén kitermelése és az energia átalakítása jelentős mértékben hozzájárulhat a helyi fellendüléshez és munkavállaláshoz. A fosszilis tüzelőanyagon (szénen) alapuló energiatermelés arányának jelenlegi szinten való fenntartása az új tagállamokban tapasztalható szociális helyzet szempontjából is különösen fontos: az EU szénbányászati iparában összesen alkalmazott 286 500 fő közül az új tagállamok szénbányászata alkalmaz 212 100 munkást. A bányákat üzemeltetőknek az egész EU-s széniparban a bányászok rendkívül nehéz munkakörülményeinek, szakképzettségének, munkahelyi biztonságának és munkahelyi környezetének alapvető javítására kell összpontosítaniuk.

1.11

Az EGSZB hangot ad azon véleményének, hogy az Európai Bizottság ebben a dokumentumban és az ütemezést illetően optimista a CET időkerete és bevezetési idejének követelményei tekintetében. Az Európai Bizottságnak most inkább a 2015-ig üzembe állítandó 10–12 demonstrációs erőművet támogató intézkedésekre kell koncentrálnia, valamint arra, hogy megalkossa a CET azon keretrendszerét, amely kiterjed a főbb kockázatokra, emellett megbízható, de ugyanakkor nem túlságosan megszorító jellegű. Rendkívül kívánatos az átmeneti szakaszban a nagyobb hatásfokú termelés; a túlzott sietség vagy a túlzottan megszorító jellegű szabályozási keretrendszer súlyos károkat okozhat ebben a világviszonylatban is fontos kérdésben.

1.12

Az EGSZB a biztonságos uniós energiaszerkezethez hozzájáruló megújuló és alternatív energiaforrások terén végzendő, intenzív kutatás-fejlesztés folytatására is felszólít. Ezzel párhuzamosan túlzott késedelem nélkül maradéktalanul megvalósítandó az EU integrált energiapiaca.

2.   Bevezetés

2.1

Az Európai Bizottság több véleményében foglalkozott már a fosszilis tüzelőanyagok kérdésével, legutóbb az „EU energiaellátása: stratégia az energiaforrások optimális arányának meghatározására” (2) című feltáró véleményben, amely kimondja, hogy az EU-nak komoly erőfeszítéseket kell tennie a tisztaszén-technológiák terén – javítani kell az erőművek hatásfokát, illetve a szénkivonás és -tárolás kereskedelmi alkalmazását. A gáz használata részben politikai döntések következtében nőtt meg és növekszik még mindig. Mára már nyilvánvaló, hogy ha ez a tendencia tovább folytatódik, az problémákhoz vezet. A gáz ezentúl aligha helyettesítheti a szenet – és kibocsátási okok miatt az atomenergiát sem –, mivel az olajhoz hasonlóan értékes nyersanyag a fontosabb ipari felhasználásban.

2.2

Ezt az „Energiatermelés fosszilis tüzelőanyagokból” című tervezetet 2007. január 10-én adta ki a Bizottság az „Energiapolitika Európáért – a fellépés szükségessége” című energia- és éghajlatcsomaggal összefüggésben.

2.3

A csomag többi része elsősorban arra az éghajlat-változási célkitűzésre tesz javaslatot, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását a fejlett országok 30 %-kal, az uniós tagállamok maguk pedig legalább 20 %-kal csökkentsék. A csomag foglalkozik továbbá a gáz és a villamos energia belső piacával, az elektromos hálózatok, illetve a gázvezeték-hálózatok összekapcsolásával, az atomenergia jövőbeni szerepével a nukleáris tájékoztató programra tett javaslatban; a megújuló energiaforrások (különösen a bioüzemanyagok) szállításban való alkalmazásának támogatására irányuló útitervet, valamint a leendő stratégiai energiatechnológiai tervet tartalmazza. Az Európai Tanács 2007. március 9-én támogatását adta a csomag célkitűzéseihez és főbb politikai tartalmához.

2.4

E közlemény globális áttekintést ad arról, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a fosszilis tüzelőanyagok és főként a szén a fenntartható fejlődés stratégiájának és az éghajlat-változási politika célkitűzéseinek megfelelő módon járuljon hozzá Európa és a világ energiaellátása biztonságához és diverzifikációjához. A közlemény figyelembe veszi a 2006 során az Európai Éghajlat-változási Program második szakasza (ECCPII), a versenyképességgel, az energiával és a környezettel foglalkozó magas szintű munkacsoport (HLG), a 7. Kutatás-fejlesztési Keretprogram (FP7) előkészítése, valamint a Kibocsátásmentes Fosszilis Tüzelőanyaggal Működő Erőművek Technológiai Platformja keretében elvégzett munkát és beérkezett véleményeket.

3.   Az európai bizottsági dokumentum

3.1

Az Európai Bizottság dokumentuma áttekinti a fosszilis tüzelőanyagok helyzetét az energiatermelésben, és kijelenti, hogy a fosszilis tüzelőanyagok az energiaszerkezet fontos elemei az Európai Unióban csakúgy, mint sok más gazdaságban. Különösen fontos szerepet játszanak a villamosenergia-termelésben: jelenleg az EU villamos energiájának több mint 50 %-át fosszilis tüzelőanyagokból állítják elő (főként szénből és földgázból), egyes országokban (Lengyelország, Görögország) részarányuk a 80 %-ot is eléri. A szén az EU energiaellátásának biztonsága szempontjából az egyik legfontosabb tényező, és az is marad. A szén az a fosszilis tüzelőanyag, amelyből messze a legnagyobb és legelszórtabb globális készletekkel rendelkezünk, melyek a barnaszén esetében előreláthatóan még 130 évig, a feketeszén esetében pedig még 200 évig tartanak ki.

3.2

A szén azonban csak az elégetésének káros környezeti hatásait jelentősen csökkentő technológiák segítségével járulhat továbbra is értékes módon hozzá az energiaellátás biztonságához, illetve az EU és a világ gazdaságának működéséhez. Ha ezeket a technológiákat megfelelő mértékben fejlesztik, megoldást nyújthatnak az egyéb fosszilis tüzelőanyagokat alkalmazó tüzelési eljárásoknál, így a gáztüzelésű energiatermelésnél is. Ezért az EU-nak technológiai megoldásokat kell kidolgoznia a szén fenntartható használatára, nemcsak azért, hogy az európai energiaszerkezetben a szén továbbra is szerepelhessen, hanem azért is, hogy a világ éghajlatának visszafordíthatatlan károsítása nélkül biztosítani lehessen a szén felhasználásának globális növekedését.

3.3

Kifejlesztették és az energiatermelő szektorban széles körben alkalmazzák a „tiszta szén”- technológiákat, amelyek jelentős mértékben csökkentik a széntüzelésű erőművek SO2, NOx, részecske- és porkibocsátását. A tisztaszén-technológiák folyamatosan növelték a szén villamos energiává történő átalakításának energiahatékonyságát is. Ezek az eredmények fontos lépést jelentenek a „fenntartható széntechnológiák”-nak nevezett új technológiai megoldások felé, mely technológiák magukban foglalják a szén-dioxid-kivonás és -tárolás (CET) koncepcióit is a szénalapú energiatermelésben.

3.4

Az Európai Bizottság jó esélyt lát arra, hogy a fenntartható széntechnológiák az elkövetkező 10–15 évben kereskedelmileg életképessé válnak. Ez azonban nagy ipari befektetéseket igényel egy sor demonstrációs erőműbe az EU-n belül és kívül egyaránt, továbbá viszonylag hosszú időre szükségessé teszi a kapcsolódó politikai kezdeményezéseket, melyek gyakorlatilag most indulnak és feltehetőleg 2020-ig vagy még annál is tovább tartanak.

3.5

A fejlődés előmozdítása érdekében a Bizottság jelentős mértékben megnöveli a kutatás-fejlesztési finanszírozást az energia területén azáltal, hogy a fenntartható fosszilistüzelőanyag-technológiák demonstrációját a 2007–2013 közötti időszak egyik prioritásává teszi. Egy európai stratégiai energiatechnológiai terv megfelelő eszközt jelent majd az ilyen kutatás-fejlesztési és demonstrációs erőfeszítések átfogó koordinálásához, valamint a szinergiák maximalizálásához, európai uniós és nemzeti szinten egyaránt. A Bizottság – a sikeres K+F-projektek eredményei alapján – meghatározza, hogy miként lehet a legmegfelelőbben támogatni a kereskedelmi energiatermelésben alkalmazható fenntartható fosszilis tüzelőanyag-technológiák legalább 12 nagy léptékű demonstrációs egységének tervezését, létrehozását és működését 2015-ig.

3.6

A jelenlegi és a tervezett beruházások alapján az Európai Bizottság értékeli, hogy az EU-ban megépült és megépítendő új fosszilistüzelőanyag-erőművek a hatásfok tekintetében az elérhető legjobb technológiákat alkalmazzák-e, továbbá azt, hogy ahol az új szén- és gáztüzelésű berendezések nincsenek felszerelve szén-dioxid-kivonó és -tároló (CET) technológiákkal, előkészítették-e őket e technológiák későbbi hozzáadására („kivonásra felkészített erőművek”). Amennyiben nem így van, az Európai Bizottság fontolóra veszi, hogy megfelelő hatáselemzést követően mielőbb törvényileg kötelező intézkedésekre tegyen javaslatot.

3.7

2007-ben a Bizottság értékeli a CET-ből fakadó lehetséges kockázatokat és meghatározza a CET-tevékenységek engedélyezésének, valamint az azonosított kockázatok és hatások megfelelő kezelésének követelményeit. Amint kidolgozásra kerül egy megfelelő irányítási keretrendszer, ezt kombinálni lehet a meglevő uniós szintű környezetvédelmi szabályozási keretrendszer módosításaival, hogy megszűnjenek a CET-technológiák indokolatlan akadályai. Az Európai Bizottság értékeli azt is, hogy inkább módosítani kell-e a meglevő jogszabályokat (például a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelvet vagy a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló irányelvet), vagy javaslatot kell tenni egy önálló szabályozási keretrendszerre. Az értékelés kiterjed arra is, hogy a szabályozási keretrendszer mely tényezői legyenek EU szintűek, és melyek inkább nemzeti szintűek.

3.8

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a CET-tel felszerelt szén alapú áramtermelésre való gyors és zökkenőmentes átállás elősegítéséhez világos és előrelátható hosszú távú keretrendszerre van szükség. Erre azért van szükség, hogy az energiaipari cégek vállalni tudják a megkívánt beruházásokat és kutatásokat abban a biztos tudatban, hogy versenytársaik is hasonló utat választanak. A jelenleg elérhető információk alapján az Európai Bizottság úgy véli, hogy 2020-tól kezdve minden új széntüzelésű erőművet CET-berendezéssel ellátva kell megépíteni. A meglevő erőműveknek pedig majd fokozatosan ugyanezt a megközelítést kell követniük. Az Európai Bizottság megállapítja majd, hogy a fenntartható széntechnológiák kereskedelmi életképességének demonstrációját követő időszakban mi a fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművek modernizálásának optimális ütemterve.

3.9

A szén-dioxidnak a technológiai fejlődés jelenlegi szintjén az energiatermelés során történő kivonására és azt követő tárolására vonatkozó költségbecslések egy tonna szén-dioxidra vonatkoztatva a 70 eurós költséget is elérik, vagyis ezeknek a technológiáknak a széles körű alkalmazása jelenleg megfizethetetlenül költséges. A jelenleg rendelkezésre álló közép- és hosszú távú modellek és tanulmányok a CET költségeit 2020-ra szén-dioxid tonnánként 20–30 euróra becsülik. Ez a modellekben azt jelenti, hogy a CET-tel üzemelő széntüzelésű energiatermelés költségei 2020-ra, illetve nem sokkal az után a jelenlegi szintet csupán 10 %-kal haladják meg, vagy azzal egyenlők maradnak.

3.10

A fosszilis tüzelőanyagok fenntartható használatának és a CET kiépítésének potenciális káros környezeti hatásai főként a tárolt szén-dioxid esetleges szivárgásából adódhatnak. A szivárgási hatások lehetnek helyiek (helyi bioszféra) és globálisak is (éghajlat). Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület az erről a témáról szóló jelentésében azonban azt a következtetést vonja le, hogy a meglevő tapasztalatok alapján a jól megválasztott és ellenőrzött tárolóhelyeken a szén-dioxid 100 év leforgása alatt nagy valószínűséggel 99 %-ban megmarad. A kockázatok csökkentése érdekében tehát igen fontos a telepek kiválasztása és kezelése. Az Európai Bizottságnak a jogi keretrendszer létrehozását szolgáló hatástanulmánya meghatároz majd minden lehetséges kockázatot és megfelelő védelmi intézkedéseket indítványoz.

3.11

A fenntartható fosszilis tüzelőanyag-technológiák, különösen a CET, várhatóan jelentős pozitív eredményeket hoznak. A fosszilis tüzelőanyaggal üzemelő erőművek szénkibocsátásának akár 90 %-át is hatékonyan meg tudják szüntetni. Ez azt jelentheti, hogy a 27-ek Európájának teljes szén-dioxid kibocsátása a 2000-es szinthez viszonyítva 2030-ra 25–30 %-kal csökkenhet. Harmadik országoknak fenntartható széntechnológiák, különösen a CET összetevő fejlesztésébe és telepítésébe történő korai bevonása alapvető fontosságú a fenntartható globális gazdasági fejlődést és a szénkészletek növekvő globális felhasználásának forgatókönyvében az éghajlatváltozás kezelését illetően. Ha a szén fenntartható felhasználása és különösen a CET széles körű kereskedelmi alkalmazása sikeresen megvalósul, az könnyebb hozzáférést is biztosít majd az energiához a világ azon szegényebb részein, amelyek még mindig nem kaptak lehetőséget az energia használatára.

4.   Általános megjegyzések

4.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság közleményét, és egyetért a bizottsági dokumentumban bemutatott elemzéssel és leírással. Nemzetközi szinten is jelentős kihívás, hogy hatékonyan reagáljunk a globális éghajlatváltozás kockázataira, miközben továbbra is biztosítani kell a fejlett gazdaságok magas szintű, illetve a fejlődő országok gyorsan növekvő energiaigényeit.

4.2

Az EU széntüzelésű erőművei által kibocsátott szén-dioxid az Unió teljes szén-dioxid-kibocsátásának 24 %-át teszi ki. A fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművek energiatermeléséből eredő kibocsátás erősen koncentrált a nagy tüzelőberendezések magas tüzelőanyag-fogyasztása miatt, ezért az ilyen erőművek a legalkalmasabbak a CET-berendezések beszerelésére. Ez a szén-dioxidot kivonó és tartósan tároló rendszerek bevezetését jelenti. Ezek a rendszerek három, egymástól viszonylag független szakaszból állnak:

a.

a szén-dioxid kivonása és kiválasztása a füstgázból az előfordulás helyén (legtöbbször a kazán után),

b.

a szén-dioxid elszállítása a tartós tárolás helyére (főként csővezetéken),

c.

a szén-dioxid végleges, illetve tartós tárolása (megfelelő geológiai képződményekben vagy tengerekben, a legszigorúbb biztonsági tárolási követelményeknek megfelelően).

4.3

Nagyon valószínű, hogy az európai energiaszerkezetnek az elkövetkező évtizedekben is része lesz a szén. A szén egyedi jellemzői – hozzáférhetősége, elérhető ára és az energiapiacok stabilizálásában játszott szerepe – garantálják, hogy továbbra is a villamos áram gazdaságos termelésének elsődleges tüzelőanyag-forrása maradjon. A szénkészletek eloszlása egyenetlen a világon és az EU-ban. Globálisan tekintve biztató, hogy a legnagyobb széntartalékok a gazdaságilag fejlett és politikailag kiegyensúlyozott országokban találhatók. A fejlett uniós országokban levő készleteket nagymértékben kiaknázták az utóbbi idők hosszan tartó bányászati tevékenységei, és több uniós ország választotta a szénbányászat fokozatos csökkentését vagy akár megszüntetését is.

4.4

Az uniós országoknak csak egyharmada építhet hazai széntelepekre, az országok fennmaradó kétharmada főleg a feketeszénimporttól függ. 2006-ban az EU-ban 161,6 millió tonna feketeszenet bányásztak és 235,3 millió tonnát importáltak. Ugyanebben az évben a barnaszén-felhasználás elérte a 373,8 millió tonnát, amit teljes egészében belső forrásokból fedeztek. Ezért életképes megoldásokat kell kifejleszteni és széles körűen alkalmazni a széntüzelésű energiatermeléshez kötődő szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentése érdekében.

4.5

A szénalapú technológiában benne rejlik a lehetőség a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentésére (3). Rövid- és középtávon ez olyan piaci és szabályozási keretrendszert igényel, amely ösztönzi az olyan, új technológiákba való befektetést, amelyek javítják a széntüzelésű villamosenergia-termelés hatékonyságát, és ezáltal csökkentik az adott szén-dioxid kibocsátást. Az Európai Bizottság, a tagállamok kormányai és az ipar együttes fellépésére is szükség van most annak érdekében, hogy ösztönzést kapjon az olyan tiszta széntechnológiák – például a szénkivonás és tárolás – világszinten koordinált kutatása, fejlesztése és demonstrációja, melyek hosszabb távon csaknem szén-dioxid-kibocsátásmentes szénalapú energiatermeléshez vezetnek.

4.6

Jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan, bizonyítottan költséghatékony eszközök, amelyekkel a szénalapú erőművek szén-dioxid-kibocsátásának nagy része megszüntethető és leköthető volna; ez még mindig egy fejlődésben levő technológia. Az ilyen, csaknem kibocsátásmentes széntechnológiák (ZET) fejlesztésének és forgalmazásának kilátásai azonban ígéretesek a következő két évtized során. Az erőművekben alkalmazott CET-berendezések saját energiafogyasztásuk miatt feltehetőleg csökkentik az energiatermelési hatásfokot. A teljes hatásfok az alkalmazott technológiától függ, az előnyben részesített OXYFUEL technológiához a termelt energia 8–10 %-ára van szükség, a többi technológia pedig még több energiát igényel. Ez azt jelenti, hogy 1 MWh-nyi energiaellátáshoz több tüzelőanyagra van szükség, és a nagyobb termelési hatásfok alapvető fontosságú. Az utólagosan felszerelendő CET működéséhez szükséges saját energiafogyasztás még nagyobb.

4.7

Ennek megvalósulásáig a meglevő és az új széntüzelésű erőművek hatásfokának javítása egy költséghatékony módja annak, hogy korlátozzuk a szén-dioxid-kibocsátás növekedését. A tervezőknek különösen oda kell figyelniük arra, hogy a közeljövőben építendő új széntüzelésű kapacitások nagy többségében a legjobb elérhető kereskedelmi technológiát szereljék fel. Ahol csak lehet, kívánatos volna ezeket az erőműveket olyan módon megtervezni, hogy alkalmasak legyenek a költséghatékony CET-modernizálásra, amikor majd ez a technológia elérhetővé válik a kereskedelmi alkalmazás számára.

4.8

Az EGSZB megerősíti azt véleményét, miszerint a kibocsátáskorlátozási feladat volumene megköveteli, hogy minden potenciálisan alkalmazható energiaforrásból és technológiából kibontsuk a bennük rejlő összes gyakorlati és kereskedelmi lehetőséget. A szén, a többi fosszilis tüzelőanyag, az atomenergia és a megújuló technológiák, továbbá az energiakonzerválás vonatkozásában fontos a fenntartható energiához vezető átmenet; ehhez a technikai kivitelezhetőségtől és az ár elérhetőségétől függő időben és mértékben a felsoroltak mindegyike hozzájárul.

4.9

A CET-technológiákkal szembeni jogos elvárások nem vezethetnek oda, hogy széles körűnek hitt jelenlétük alapján „kötelező intézkedésként” már most energiapolitikai stratégiákat és célkitűzéseket fogadjunk el.

5.   Részletes megjegyzések

5.1

A szén nagyon fontos szerepet játszik az európai villamosenergia-termelésben, de a széntüzeléssel előállított villamos energia 70 %-át olyan erőművekben termelik, amelyek 20 évesnél idősebbek. Az energiafogyasztás enyhe növekedése és az a tény, hogy a meglevő erőművek kapacitásának jelentős része közeledik műszaki/gazdasági élettartama végéhez, 2020-ig mintegy 350 GW mértékű új villamosenergia-termelő kapacitás létrehozását követeli meg, 2030-ra pedig ez az érték 500 GW. Az EU-ban a CET-tel felszerelt széntüzelésű erőművek költségeinek kalkulációja egy új, 300 MW-os erőmű optimista költségszerkezetén alapul, ami 500 millió eurót jelent (1 MW beépített kapacitás 1,7 millió euró). A mostantól 2020-ig építendő korszerű erőművek modernizálásához erőművenként 0,5–0,7 millió euróra lesz szükség beépített MW-onként, a már meglévő létesítmények modernizálásának költsége pedig még magasabb értéket, beépített MW-onként 1 millió eurót is elér. Ha 2030-ig 500 GW-nyi termelési kapacitás jutna CET révén a legfejlettebb technológiai állapotba, akkor annak becsült beruházási költsége 600–800 milliárd euróra rúgna.

5.2

Az EGSZB nagyra értékeli, hogy hosszú távon, 2020 után, a szén-dioxid-kivonás és -tárolás a széntüzelésű erőművek esetében lehetőséget nyújtana a csaknem szén-dioxid-kibocsátásmentes működésre. Ennek a megoldásnak a kivitelezése most összehangolt kutatást, fejlesztést és demonstrációt (RD&D) követel meg.

5.2.1

A következő évtizedben a szén-dioxid-kibocsátás költséghatékony csökkentése eredhet a széntüzelés nagyobb hatásfokából, amit a legkorszerűbb széntüzelésű erőművi technológia szélesebb körben való alkalmazása révén lehet elérni.

5.2.2

E kiegészítő stratégiák még igazolást igénylő műszaki megoldásokon alapulnak: a modern, hatékony széntüzelésű villamosenergia-termelő technológiák kiépítése rövid- és középtávon lehetővé teszi a szénkivonás hosszú távú költségcsökkentését, ha ezeket az erőműveket úgy tervezik meg, hogy alkalmasak legyenek a költséghatékony szénkivonási modernizálásra, amikor majd ez a technológia elérhetővé válik a kereskedelmi alkalmazás számára.

5.2.3

A hetedik keretprogram megfogalmazza, hogy az energiarendszer radikális átalakítása alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású vagy kibocsátásmentes, megbízható, versenyképes és fenntartható energiarendszerré olyan új technológiákat és anyagokat igényel, amelyek kockázata túl magas, haszna pedig túl bizonytalan a magáncégek számára ahhoz, hogy a kutatási, fejlesztési, demonstrációs és felhasználási tevékenységhez szükséges valamennyi beruházást biztosítsák. A CET és a tisztaszén-technológia szerepel a hetedik keretprogram energetikai költségvetésében, amely a 2007–2013 közötti időszakban 2 350 millió eurót tesz ki.

5.2.4

A „kivonásra felkészítettség” fogalmát megfelelően meg kell határozni. A sikeres kivitelezés megköveteli, hogy a jogalkotók és az ipar együttműködjön – a kereskedelmi piacok önmagukban nem fognak eredményt hozni megfelelő és stabil politikai keretrendszer nélkül.

5.2.5

Az EGSZB sürgős szükségét látja az erőművi kapacitás növelésének és a modernizálásnak. Tekintettel az importált energiától való függés előrelátható növekedésére, amely 2030-ra eléri a 69 %-ot, a nagymértékben diverzifikált energiaszerkezet nélkülözhetetlen az energiaellátás biztonsága szempontjából. Az energiatermeléshez felhasznált szénmennyiség stabilizálása jelentős mértékben hozzájárulhat az EU energiaellátásának biztosításához.

5.2.6

Az erőművi területen a további hatásfoknövelés és a csaknem kibocsátásmentes technológiák fejlesztése révén a szén hozzájárul ahhoz, hogy a megelőző éghajlatvédelem követelményei teljesüljenek. A kibocsátás-kereskedelem szabályainak felállításakor minden EU tagállamban az üvegházhatást okozó gázok (GHG) kibocsátásának hatékonyabb csökkentésére kell helyezni a hangsúlyt.

5.2.7

Szükség van az engedélyezési eljárások egyszerűsítésére és – a nemzeti szabályozó hatóságok közötti együttműködés révén megvalósuló – fokozatos harmonizációjára annak érdekében, hogy, amennyire csak lehet, csökkentsük az építési projektek hosszú beindulási idejét, továbbra is ugyanúgy betartva a legszigorúbb biztonsági előírásokat.

5.3

Az EGSZB arra is felhívja a figyelmet, hogy a szén – bár a villamosenergia-termelés legfontosabb tüzelőanyaga, továbbá az acélgyártás és más ipari eljárások létfontosságú alapanyaga –, fontos szerepet fog játszani a jövő energiaigényeinek kielégítésében, végigkísérve a hidrogénalapú gazdaságba való átmenetet. A szén cseppfolyósítása lehetővé teszi, hogy a szén a kőolajat helyettesítse; szénből szintetikus gázok is előállíthatók. Ezek a technológiák és alkalmazások esetleg szintén fontos szerepet játszanak majd a fenntartható energiaszerkezetben. Az Európai Bizottság tervezete nem terjed ki a szén ezen fontos, jelenlegi és jövőbeli felhasználási szegmenseire.

5.4

A szénnek a következő évtizedekbeli kiaknázási lehetőségeiről jelenleg folyó heves vita oda vezetett, hogy a szénkivonás kérdése háttérbe szorult. A belső forrásból származó barnaszén és feketeszén kiaknázása esetében azonban a megfelelő politikai és gazdasági keretrendszerre továbbra is szükség van. Az energia kivonása és átalakítása jelentős mértékben hozzájárulhat a helyi fellendüléshez és munkavállaláshoz. Belső kitermelésű szén tüzelésekor a kivonás, az átalakítás és az elosztás hozzáadott értéke az EU-n belül marad. Olaj vagy gáz felhasználásakor az árnak körülbelül 75 %-a szükséges az importköltségek fedezéséhez.

5.5

A fosszilis tüzelőanyagon (szénen) alapuló energiatermelés arányának jelenlegi szinten való fenntartása az új tagállamokban tapasztalható szociális helyzet szempontjából is különösen fontos: az EU szénbányászati iparában összesen alkalmazott 286 500 fő közül az új tagállamok szénbányászata alkalmaz 212 100 munkást. Felelősségteljes figyelmet kell fordítani a bányászok EU-szerte igen nehéz munkakörülményeire.

5.6

A szénbányászati területek csökkentése a területrendezés kapcsán, valamint a környezetvédelmi jogszabályokkal való agyonterhelés a múltban gyakran szükségtelen késedelmet és további terheket okozott a bányák számára. Más ipari szektorokkal összevetve különösen a készletek elhelyezkedése és a nyersanyagok kitermelésekor a bányászati műveletek mobilitása vezet kihívásokhoz. Ezt a különleges helyzetet kell figyelembe venni, főleg akkor, amikor a környezetvédelmi kérdések jogi keretrendszerét megalkotják, például a hulladékokra, a talajvédelemre és a vizekre vonatkozó jogszabályok esetében.

5.7

Az EGSZB hangot ad azon véleményének, hogy az Európai Bizottság ebben a dokumentumban és az ütemezést illetően optimista a CET időkerete és bevezetési idejének követelményei tekintetében. Bár az elvek ismertek, egy technológiai megoldás jóval hosszabb időt igényel, és nem lehet arra számítani, hogy az elképzelés megvalósításán végzett kitartó és intenzív munkát áttörő siker koronázza. Az Európai Bizottságnak most inkább a 2015-ig üzembe állítandó 10–12 demonstrációs erőművet támogató intézkedésekre kell koncentrálnia, valamint arra, hogy megalkossa a CET azon keretrendszerét, amely kiterjed a főbb kockázatokra, emellett megbízható, de ugyanakkor nem túlságosan megszorító jellegű. Rendkívül kívánatos az átmeneti szakaszban a nagyobb hatásfokú termelés; a túlzott sietség vagy a túlzottan megszorító jellegű szabályozási keretrendszer súlyos károkat okozhat ebben a fontos kérdésben.

5.8

Az EGSZB a biztonságos uniós energiaszerkezethez hozzájáruló, megújuló és alternatív energiaforrások terén végzendő, intenzív kutatás-fejlesztés folytatására is felszólít. Ezzel párhuzamosan túlzott késedelem nélkül maradéktalanul megvalósítandó az EU integrált energiapiaca.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 27-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  IPCC, 2005.: IPCC Special Report on Carbon Dioxide Capture and Storage [Az IPCC rendkívüli jelentése a szén-dioxid-kivonásról és -tárolásról]. Készítette az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi fórum (Intergovernmental Panel on Climate Change) III. munkacsoportja [B. Metz, O. Davidson, H. C. de Coninck, M. Loos és L. A. Meyer (szerkesztők)]. Cambridge University Press, Cambridge, Egyesült Királyság és New York, NY, Amerikai Egyesült Államok, 442 o.

(2)  HL C 318., 2006.12.23., 185–194. o.

(3)  IPCC, 2005.: IPCC Special Report on Carbon Dioxide Capture and Storage [Az IPCC rendkívüli jelentése a szén-dioxid-kivonásról és -tárolásról]. Készítette az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi fórum III. munkacsoportja [B. Metz, O. Davidson, H. C. de Coninck, M. Loos és L. A. Meyer (szerkesztők)]. Cambridge University Press, Cambridge, Egyesült Királyság és New York, NY, Amerikai Egyesült Államok, 442 o.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/44


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az autóbusszal végzett személyszállítás piacához való hozzáférés közös szabályairól (átdolgozás)

COM(2007) 264 final – 2007/0097 (COD)

(2008/C 10/11)

2007. július 16-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 175. cikkének (1) bekezdése alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2007. szeptember 5-én elfogadta véleményét. (Előadó: Frank ALLEN.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 150 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB üdvözli az új rendeletjavaslatot. A rendelet elfogadása hatályon kívül helyezi a 684/92/EGK és a 12/98/EK rendeletet.

1.2

Az utasok biztonságát abszolút prioritásként kell kezelni az autóbusszal végzett személyszállítás során is. Ez fontosabb minden más kérdésnél.

1.3

Az új rendelet azáltal, hogy szigorúbban ellenőrzi a több tagállamban működő nemzetközi autóbusz-szolgáltatásokat, hozzájárulhat a közlekedésbiztonság javításához.

1.4

Az EGSZB üdvözli ezt a javaslatot, mivel a „jobb jogalkotás” program keretébe tartozik, és megfelel a közösségi joganyag naprakésszé tételére vállalt kötelezettségnek.

1.5

Az EGSZB a következőket ajánlja:

1.5.1

További tisztázásra szorul a „közösségi közúti közlekedésre vonatkozó jogszabályok súlyos vagy enyhébb mértékű, de sorozatos megsértése”. Mit jelent az enyhébb mértékű szabálysértés? Hány enyhébb mértékű szabálysértés után alkalmazható közigazgatási szankció?

1.5.2

Azt is fel kell sorolni, hogy mi számít súlyos jogszabálysértésnek.

1.5.3

A szubszidiaritás elvét nem szabad a nem honos fuvarozók elleni megkülönböztetés eszközeként használni. A javaslat tartalmazzon több biztosítékot ennek garantálása érdekében.

1.5.4

Elsődleges fontosságú egy uniós szintű adatbázis felállítása az engedély részletei és egyéb kapcsolódó információk ellenőrizhetősége, illetve az információcsere megkönnyítése érdekében.

1.5.5

A 23. cikk (3) bekezdése értelmében speciális fellebbezési rendszernek kell a fuvarozó rendelkezésére állnia arra az esetre, ha a fogadó tagállam közigazgatási szankciót vet ki kabotázs során elkövetett jogsértés miatt. Mindez egy esetleges büntetőjogi eljárás sérelme nélkül értendő.

2.   Bevezető

2.1

A közúti árufuvarozói szakma gyakorlásának engedélyezéséről szóló 96/26/EK irányelv, valamint az autóbusszal végzett személyszállítás piacához való hozzáférés szabályairól szóló 684/92/EGK rendelet és 12/98/EK rendelet alkotta eredetileg a nemzetközi közúti személyszállítási szolgáltatások belső piacának fő részét.

2.2

Az irányelv a szakma gyakorlásának megkezdéséhez betartandó minőségi minimumnormákat vezetett be, míg a két rendelet liberalizálta az alkalmi nemzetközi személyszállítási szolgáltatások piacát, különleges engedélyezési eljárást vezetett be a rendszeres nemzetközi személyszállítási szolgáltatásokra, továbbá lehetővé tette a kabotázs szolgáltatásokat az ilyen nemzetközi szolgáltatások esetén.

2.3

E szabályokat most össze kellene hangolni az új jogi kerettel, amely a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásokról szóló rendeletből ered, amelyet a közeljövőben fogad majd el a Parlament és a Tanács. E szabályokat egyértelműbbé is kell tenni, és egyes esetekben egyszerűsíteni szükséges, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy bizonyos jogi rendelkezések szükségtelen adminisztratív terheket vonnak maguk után.

2.4

A nemzetközi személyszállítással foglalkozó fuvarozóknak – hacsak valamilyen módon nem mentesülnek e kötelezettség alól – nemzetközi közúti személyszállító fuvarozói engedéllyel kell rendelkezniük, amelyet a fuvarozó székhelye szerinti tagállam illetékes hatósága bocsát ki.

2.5

A 684/92/EGK rendelet lehetővé teszi a hozzáférést az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás piacához, a 12/98/EK rendelet pedig rögzíti a nem honos fuvarozók adott tagállamban való szolgáltatásnyújtásának feltételeit.

3.   A javaslat összefoglalása

3.1

A javaslat célja az autóbusszal végzett szolgáltatások piacához való hozzáférésről szóló 684/92/EGK és 12/98/EK rendelet felülvizsgálata és összevonása. Tisztázza a már létező törvényi előírásokat és néhány tekintetben módosítja azokat annak érdekében, hogy erősítse az általános konzisztenciát és csökkentse az adminisztratív terheket.

3.2

Ezen irányelv alkalmazásában az alábbi meghatározások érvényesek:

3.2.1

„Menetrend szerinti járatok”: olyan járatok, amelyeken az utasok fuvarozása meghatározott időközönként, meghatározott útvonalon, az utasokat előre meghatározott megállóhelyeken felvéve és kitéve történik. Az ilyen szolgáltatások nyújtásához engedéllyel kell rendelkezni, amelyet a fuvarozó székhelyének és a jármű(vek) bejegyzési helyének megfelelő tagállamban állítanak ki. Az engedély felhatalmazza a címzettjét (címzettjeit) menetrend szerinti járat üzemeltetésére minden olyan tagállam területén, amelyen a járat útvonala áthalad.

3.2.2

A „menetrend szerinti különcélú járatok” olyan menetrend szerinti járatok, amelyeken, függetlenül attól, hogy ki szervezi meg azokat, a meghatározott utascsoport fuvarozása más utasok kizárásával történik. Ide tartoznak:

a)

a dolgozók otthonuk és munkahelyük közötti fuvarozása;

b)

a tanulók és hallgatók otthonuk és oktatási intézményük közötti fuvarozása.

Az ilyen fuvarozáshoz nem szükséges engedély (útvonalengedély), amennyiben az a szervező és a fuvarozó között megkötött szerződés tárgya.

3.2.3

A „különjáratok” olyan járatok, amelyekre sem a menetrend szerinti járatok, sem a menetrend szerinti különcélú járatok meghatározása nem terjed ki, és amelyek legfontosabb jellemzője, hogy az ügyfél vagy maga a fuvarozó kezdeményezésére összeállított utascsoportot szállítanak. Az ilyen fuvarozáshoz nincs szükség engedélyre (útvonalengedélyre).

3.2.4

„Saját számlás szállítási tevékenység”: olyan szállítási tevékenység, amelyet egy vállalkozás a saját munkavállalói részére, vagy egy nem kereskedelmi célú szervezet a tagjai részére a társadalmi tevékenységeivel kapcsolatosan nyújt, amennyiben

a)

a szállítás a vállalkozásnak vagy szervezetnek csak melléktevékenysége;

b)

a használt járművek a vállalkozás vagy szervezet tulajdonában vannak, vagy azokat hosszú távú lízing vagy szerződés keretében szerezte be, és azokat a vállalat vagy szervezet által alkalmazott személyzet egy tagja vezeti.

Ilyen tevékenységhez nincs szükség engedélyekre, de bizonyítványokra igen, amelyeket a jármű bejegyzési helyének megfelelő tagállam illetékes hatósága állít ki.

3.2.5

„Kabotázs”: nem honos fuvarozó által egy fogadó tagállamban ideiglenesen nyújtott belföldi közúti személyszállítási szolgáltatás.

3.2.6

Kabotázs a következő járatok esetén megengedett:

a)

menetrend szerinti különcélú járat, amennyiben a szervező és a fuvarozó egymással szerződést kötött;

b)

különjárat;

c)

menetrend szerinti járat, amelyet a fogadó államban nem honos fuvarozó e rendelettel összhangban üzemeltetett nemzetközi menetrend szerinti járat keretében bonyolít le, kivéve a városi és elővárosi területek ellátását. Kabotázs nem végezhető ilyen nemzetközi szolgáltatástól függetlenül.

A tagállamok a nemzeti törvényeket és rendeleteket ugyanolyan feltételek mellett alkalmazzák a nem honos, mint a honos fuvarozókra.

4.   Általános megjegyzések

4.1

A 8. cikk leegyszerűsíti az engedélyezési (útvonalengedély megszerzése) eljárást. A piachoz való hozzáféréssel kapcsolatosan csak egyetlen alapja lehet a piacra lépés megakadályozásának: az, ha a megpályázott szállítási szolgáltatás nyújtása komolyan veszélyezteti a közvetlenül érintett szakaszokon közszolgáltatási kötelezettség szerint működtetett hasonló szolgáltatás életképességét. Ez ésszerű.

4.2

A tranzitországokkal – amelyekben nem vesznek, fel vagy tesznek ki utasokat – nem kerül sor konzultációra, azok csak tájékoztatást kapnak a szolgáltatás engedélyezéséről. Ezáltal javulni fog a rendszer minősége.

4.3

A szubszidiaritás elve alkalmazható, mivel a javaslat nem tartozik a Közösség kizárólagos illetékességi körébe. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy legyenek biztosítékok arra, hogy a nem honos fuvarozók nem esnek hátrányos megkülönböztetés alá.

4.4

A 18. cikk (2) bekezdése további tisztázásra szorul. Ez a bekezdés a menetjegyekről szól.

4.5

A fuvarozónak egyéni vagy közös menetjegyet kell kibocsátania. Ha az arra jogosult személy ellenőrzése során az utas nem rendelkezik (utasok nem rendelkeznek) érvényes jeggyel – és a fuvarozó korábban kiállította a menetjegyet –, akkor a fuvarozó nem felelős a kialakult helyzetért. A menetjegy kibocsátása után az utasok felelnek azért, hogy be tudják azt mutatni az ellenőrzésre jogosított személynek.

5.   Részletes megjegyzések

5.1

Általában véve a javaslat megfelel az Európai Bizottság célkitűzéseinek.

5.2

További tisztázásra van szükség a súlyos és az enyhébb mértékű szabálysértések, valamint az ezekkel járó közigazgatási szankciók kérdéskörében. Meg kell határozni, hogy milyen természetű és típusú szabálysértések esnek az egyes kategóriákba, és ezt egységesen kell kezelni a Közösség egész területén.

5.3

Súlyos, illetve enyhébb mértékű, de sorozatos szabálysértések esetén a fogadó tagállam kérheti a nemzetközi fuvarozási engedélyt kiállító tagállamot, hogy szabjon ki közigazgatási szankciót (például az engedély egyes vagy minden hitelesített másolatának ideiglenes vagy végleges visszavonása, illetve az engedély ideiglenes vagy végleges bevonása) az engedély címzettjére. Mindez nem érint egy esetleges, a fogadó tagállamban lefolytatott büntetőjogi eljárást.

5.4

Bár megemlítésre kerül egy fellebbezési rendszer a kivetett szankciók vagy megtagadott engedélyezés esetére, az ilyen fellebbezések esetén minden félnek egyet kell értenie abban, hogy azok korrektek és megkülönböztetésektől mentesek.

5.5

Fel kell állítani egy az egész EU-ra kiterjedő adatbázist, amely megkönnyíti a tagállamok közti gyors és hatékony információcserét az autóbusszal végzett személyszállítás témájában. Ezenkívül, ha egy arra feljogosított személy megvizsgál egy járművet, csak be kell ütnie a nemzetközi fuvarozási engedély (közösségi engedély) számát, és így azonnal el tud érni minden lényeges információt az engedély érvényességének ellenőrzéséhez.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/47


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a környezet büntetőjog általi védelméről

COM(2007) 51 final – 2007/0022 (COD)

(2008/C 10/12)

2007. február 28-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 174. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2007. szeptember 6-án elfogadta véleményét. (Előadó: Daniel RETUREAU.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 149 szavazattal 3 ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság újból kifejezi támogatását aziránt, hogy a súlyos környezetkárosítások büntetőjogilag szankcionálhatók legyenek. Ismételten megerősíti, hogy véleménye szerint, az Európai Bizottság kompetenciájába kell annak tartoznia, hogy a tagállamokat arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciók bevezetésére kényszerítse, amennyiben az a közösségi politikák alkalmazásának biztosításához szükséges, különösen ami a környezet súlyos károsítások elleni védelmét illeti; ezeket a szankciókat pedig minden tagállamnak alkalmaznia kell büntetőjogi rendszerének a keretén belül. A Bizottságnak végül az érintett területen alkalmazott büntetőjog hatékonyságát ellenőrző hatáskörrel kell rendelkeznie, és ténylegesen gyakorolnia kell e hatáskört.

1.2

Az irányelv létrehozására szóló javaslat különösen a (tervezet által súlyosbító körülménynek tekintett) bűnszervezetek által elkövetett bűncselekményekre vonatkozik. Az EGSZB meg van ugyan győződve arról, hogy az ilyen tevékenységeket szankciókkal kell sújtani, ideértve a tagállamok büntetőjogi rendelkezéseinek e téren történő közelítését is, a Szerződés és az ítélkezési gyakorlat azonban egyértelmű kijelentéseket tartalmaz a bűnszervezetek tevékenységének szankcionálásáról: a tagállamok büntetőjogi rendelkezéseinek közelítése elvileg csak az Európai Unióról szóló szerződés VI. címének megfelelő, büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében valósulhat meg, nem pedig – amint azt az Európai Bizottság javasolja – az EK-Szerződés keretében.

1.3

Az EGSZB felteszi továbbá a kérdést, hogy a szabadságvesztés kötelező kiszabása bizonyos bűncselekmények esetén nem haladja-e meg az első pillérnek megfelelő hatáskört, és nem jelent-e beavatkozást a legmegfelelőbb büntetés megválasztásába, amely a priori továbbra is a tagállamok hatáskörébe kellene, hogy tartozzon.

1.4

Az EGSZB szerint a közösségi hatáskörnek arra kellene korlátozódnia, hogy meghatározza a betartandó kötelezettségeket, és előirányozza a büntetőjogi szankciókat. Az ezen túlmenő lépésekhez – a büntetés mértékének meghatározásához – az EU-Szerződés VI. címe alapján kerethatározatra lenne szükség.

1.5

Ennek megfelelően az a kérdés is felmerül az EGSZB-ben, hogy a közösségi jog keretében elő lehet-e írni a büntetések maximális mértékét.

1.6

Az EGSZB kívánatosnak tartja, hogy azok a nyilvánvaló politikai szempontok, amelyek a feladatkörök megosztásából és abból a szerepből erednek, amelyet – reményei szerint – a Parlament tölt majd be minden büntetőjoggal kapcsolatos törvénykezés során, a Bíróság pontosabb joggyakorlatának, vagy olyan intézményközi megegyezésnek vagy reformnak a tárgyát képezhessék, amelyet a folyamatban lévő kormányközi konferencia a szerződések reformjába beépíthetne. Az EGSZB ez utóbbi lehetőséget részesítené előnyben, mivel sürgősen szükség van a környezet védelmét szolgáló, hatékony büntetőrendelkezésekre.

2.   Bevezetés

2.1

Az Európa Tanács 1998-ban egyezményt terjesztett elő aláírásra a környezet büntetőjog általi védelméről. Ez jelentős lépés volt, mivel ez volt az első olyan nemzetközi egyezmény, amely bűncselekményként kezelte az olyan tevékenységeket, amelyek környezeti károkat okoznak vagy okozhatnak. Németország – majd Franciaország és az Egyesült Királyság is – vonakodott azonban ratifikálni az egyezményt. Ennek következtében Dánia és az Európai Bizottság egy-egy külön kezdeményezést terjesztett elő a környezet büntetőjog általi védelme érdekében.

2.2

A Tanács által – Dánia javaslatára, az Európai Bizottság ajánlásával és javaslataival szemben – elfogadott tanácsi kerethatározat definiált néhány környezet elleni bűncselekményt, amelyek büntetőjogi szankcióját a tagállamoknak kell meghatározniuk. A kerethatározat rendelkezései nagyrészt az Európa Tanácsnak a környezet büntetőjog általi védelméről szóló, 1998. november 4-i egyezményén alapultak, amelyet eddig tíz tagállam írt alá.

2.3

Az Európai Bizottság az egyes tanácsi formációk tekintetében a választott jogi alap ellen foglalt állást. A Bizottság az EKSz. 175. cikkének (1) bekezdését tartotta a megfelelő jogi alapnak, és 2001. március 15-én javaslatot terjesztett elő európai parlamenti és tanácsi irányelvre a környezet büntetőjog általi védelméről, amely e cikken alapul (1), bár az EKSz. 174. cikke semmiféle közösségi büntetőjogi hatáskörről nem rendelkezik.

2.4

Az Európai Parlament 2002. április 9-én állást foglalt az irányelvjavaslat, valamint a kerethatározat tervezete tárgyában. Támogatta az Európai Bizottság által ebben az időszakban favorizált megközelítést (az irányelvet és a kerethatározatot).

2.5

A Tanács azonban nem az Európai Bizottság által javasolt irányelvet és kerethatározatot fogadta el, hanem – az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikkén alapuló – kerethatározata tervezetének a módosított változatát, amely – véleménye szerint – alkalmas eszköz a tagállamoknak a büntetőjogi szankciók bevezetésére való kötelezésére. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a legtöbb tagállam elutasítja a Közösség büntetőjogi hatáskörének elismerését, és meg van győződve arról, hogy ezek a kérdések az EU-Szerződés VI. címében foglalt, büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés hatálya alá esnek.

2.6

Az ügy az Európai Bíróság elé került, amely 2005. szeptember 13-án hozta meg ítéletét (2).

2.7

A Parlament, a Bíróság, valamint a főtanácsnok úgy vélik, hogy a Közösségnek nincs általános hatásköre a büntetőjog harmonizálását illetően, az Európai Bizottság azonban néhány pontosan meghatározott területen – mint például jelen esetben, a környezetvédelem terén – büntetőjogi szankciók bevezetésére kötelezhetné a tagállamokat.

Az Európai Bizottság a maga részéről igen extenzív módon értelmezte az ítéletet, és nagyon kiterjedt hatáskört tulajdonított magának számos, a környezetvédelmen kívüli közösségi politikában.

2.8

A kerethatározatot semmisnek nyilvánító európai bírósági ítéletet követően az Európai Bizottság új irányelvjavaslatot terjesztett elő. Az ítélet szerint ugyanis a büntetőjog és a büntetőeljárási jog ugyan alapvetően nem a Közösség hatáskörébe tartozik, ez „azonban nem akadályozhatja meg a közösségi jogalkotót abban, hogy amikor a hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciónak a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság általi alkalmazása a súlyos környezetkárosítások leküzdésének elengedhetetlen eszköze, a tagállamok büntetőjogával kapcsolatban megtegye a környezetvédelem tárgykörében alkotott jogi normák teljes érvényesülésének biztosításához szükségesnek tartott intézkedéseket” (3). Az EGSZB emlékeztet az Európai Bíróság kifejezett utalására, amely szerint a Közösség elvben nem rendelkezik büntetőjogi hatáskörrel, ezt az EU-Szerződés a tagállami szuverenitás részének tekinti. A fent idézett, a „tagállamok büntetőjogával kapcsolatban” megtett „intézkedések” kifejezés eléggé homályos ahhoz, hogy a legkülönbözőbb, gyakran ellentmondásos értelmezésekre adjon lehetőséget.

2.9

Az ítélet alapján az Európai Bizottság most módosított irányelvjavaslatot (4) terjeszt elő, amely bűneseteket és büntetőjogi szankciókat foglal össze, mivel úgy véli, hogy a pusztán adminisztratív büntetések, illetve az egyes országokban alkalmazott bizonyos büntetőjogi szankciók nem eléggé egységesek vagy túl gyengék ahhoz, hogy főként a szervezett bűnözésre megfelelően visszatartó hatást gyakoroljanak, valamint úgy látja, hogy a súlyos környezetkárosítás esetében alkalmazandó büntetőjogot ezért, minimális mértékben, harmonizálni kell – függetlenül attól, hogy az ilyen cselekményeket előre megfontoltan, szándékosan vagy súlyos gondatlanságból követték-e el.

2.10

Egy korábbi véleményében (5) az EGSZB üdvözölte az Európai Bizottság első irányelvjavaslatát és kerethatározat-tervezetét, amely szerint a tagállamoknak a környezet károsítása elleni küzdelem érdekében hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókat kell alkalmazniuk. A Tanács kerethatározatának megsemmisítése iránti keresetet, amelyet az Európai Bizottság nyújtott be és a Parlament is támogatott, az EGSZB szintén támogatta, bár az Európai Bíróság nem engedélyezte tevékenységét az eljárás lezárása előtt.

2.11

Ezért a következő kérdéseket kell véleményezni:

Az új javaslatok összhangban állnak-e az Európai Bíróság által meghatározott kerettel?

A javasolt szankciók megfelelnek-e a hatékony környezeti jog és a nemzeti törvények magasabb szintű összehangolása céljának (az alkalmazandó jogszabályok hatékonyságának garantálásához elegendő mértékben elrettentő büntetőjogi szankciók kilátásba helyezésére vonatkozó kötelezettség)?

2.12

Az EGSZB-nek mindenesetre figyelembe kell vennie azt a széles körű vitát is, amely az ítélet óta a közösségi büntetőjogi hatáskörök kiterjesztése „alkotmányosságának” a kérdéséről folyik politikai és jogelméleti szinten, valamint az EK-Szerződésnek az EU-Szerződéssel szemben való elsőbbségéről folyó vitát (6), tekintettel arra a számos jogalkotási javaslatra, amelyet az Európai Bizottság felül kíván vizsgálni – mint például nemrég a szellemi tulajdon (7) terén.

2.13

Számos tagállam ténylegesen megkérdőjelezi az ítéletnek az Európai Bizottság általi, szerintük némileg extenzív értelmezését, mind az új környezetpolitikai javaslatok tartalmára vonatkozóan, mind a valamennyi közösségi politika (és nem kizárólag olyan egyértelműen átfogó jellegű politikák, mint a környezetvédelem) hatékony végrehajtása érdekében létrehozandó büntetőjogi „minimumra” tekintettel, noha mindenesetre az EK-Szerződés kifejezetten semmi hasonlót nem irányoz elő. Véleményük szerint az Európai Bíróság jogalkotási gyakorlatának a környezetvédelmi politikára kell korlátozódnia, mivel a környezet átfogó és határokon átnyúló témát jelent, ezenkívül pedig hűnek kell maradni az ítélet megfogalmazásához, illetve a Bizottságnak sem lehet szabad kezet adni a közösségi politikák terén.

2.14

Ebben a konkrét esetben az EGSZB csak a környezetpolitikai javaslatokról fejti ki álláspontját, mivel ez az egyetlen terület, amelyre kifejezetten vonatkozik az Európai Bíróság ítélete.

2.15

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, hogy – a kiszabható büntetés alsó határának meghatározása formájában – javaslatot tesz büntethetőségi okokra és büntetőjogi szankciókra a „környezetkárosító bűncselekményekre” vonatkozóan, amely szankciók minden olyan természetes vagy jogi személyre kiszabhatók, aki súlyos környezeti károkat okoz, bűntársként vagy felbujtóként vesz részt ilyen cselekményben, vagy súlyos gondatlanságból követ el ilyen károsítást. A javaslat szabadságvesztésről és pénzbüntetésről, valamint kiegészítő büntetésekről (5. cikk) rendelkezik, amelyeket az adott tagállam jogrendszere további büntethetőségi okokkal és szankciókkal egészíthet ki.

3.   Az EGSZB megjegyzései

3.1

Az EGSZB csalódásának ad hangot amiatt, hogy a környezetvédelem területén a büntetőjogi szankciók – amelyeknek elvét és szintjét támogatja, mint ahogy azt 2005-ben az Európai Bizottság irányelv-javaslatával, valamint kerethatározat-javaslatával kapcsolatban tette – évek óta késnek, és meglehet, még hosszú ideig késni is fognak, mivel az egyes intézmények az EK- és az EU-Szerződésben foglalt hatáskörök elosztásáról nem tudnak megegyezni. Reményét fejezi ki aziránt, hogy az intézmények gyorsan megtalálják a politikai megoldást, a Parlament bevonására vonatkozóan is, valamint hogy a Szerződésekben foglaltakat a későbbi joggyakorlat során pontosíthatják, a munkáját éppen megkezdett kormányközi konferenciának, vagy ennek hiányában a Bíróságnak köszönhetően.

3.2

A tagállami jogba való átültetés során a tagállamok feladata lesz, hogy a büntetendő környezetkárosítások meghatározásának a fogalmait (például: „jelentős rongálás”) büntetőjoguknak megfelelően értelmezzék.

3.3

Az EGSZB megállapítja, hogy az irányelv elsősorban a súlyos károsításokkal foglalkozik, mégpedig különösen azokkal, amelyeket bűnszervezetek vagy nagymértékben jogi személyek okoznak, és hogy közösségi szinten közelítenie kell a vonatkozó szankciókat, a bűnelkövetők által kihasznált joghézagok elkerülése végett. A szervezett bűnözés kérdései azonban az EU-Szerződés VI. címe, a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés alá esnek, ennek alapján egy megfelelő jogi eszköz, például kerethatározat tárgyát kell, hogy képezzék.

3.4

A bűncselekmény fogalma olyannyira széles értelmű, hogy egy brit bulvárlap azt a kérdést tette föl, vajon magánemberek is börtönbe kerülhetnek-e, ha virágot szednek, és véletlenül védett virág is kerül a csokorba. Utalnunk kell arra, hogy a büntetőjogi szankciók csak a „súlyos” esetekre érvényesek, és hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük. A büntetés kiszabásával megbízott nemzeti büntetőbíró teljes jogértelmezési mozgásterét meg kell hagyni, hogy minden különleges esetben, a vétség súlyának felbecslése és az arányos büntetés kiszabása során, a bíróság függetlensége érintetlenül maradjon.

3.5

Az EGSZB üdvözli, hogy az irányelvjavaslat (3. cikk) részletesen megnevezi a büntetendő jogsértő tevékenységeket a nulla poena sine lege (nincs büntetés törvény nélkül) elvnek, a jog általános elvének megfelelően (8), amely megköveteli, hogy a büntetőjogi rendelkezés világos és pontos legyen annak érdekében, hogy az érintettek félreérthetetlenül tisztában legyenek az ebből eredő jogokkal és kötelességekkel; más szóval: nincs szankció pontos jogi alap nélkül.

3.6

A javaslatból egyértelműen kiderül, hogy a – tagállami, közösségi és nemzetközi – környezetvédelmi rendelkezések elleni bűncselekmények az Európai Bizottság által előirányozott büntetőjogi szankciórendszer tárgyát kell, hogy képezzék. Ez a különösen széles alkalmazási terület jogi problémát vethet fel a közösségi jog nemzeti alapjára, vagy a nemzetközi jog ellenőrzésének autonóm eszközeire vonatkozólag. Büntetendők a „súlyos károsítások”, amelyeket egyetlen tagállam területén vagy határokon átnyúlóan követnek el. Az EGSZB mindazonáltal üdvözli ezt az anyagi és területi alapú alkalmazást, amely a környezetvédelem jellegéből adódik: a környezet károsítása többnyire nem egyetlen helyszínre korlátozódik, és nem áll meg az országhatároknál.

3.7

Jogi személyek esetében a javaslat büntetőjogi vagy nem büntetőjogi szankciókról rendelkezik, nem derül azonban ki egyértelműen, hogy kiszabhatók-e büntetőjogi szankciók természetes személyek, például egy érintett vállalat vezetése ellen is. A szankciók csak olyan személyekre érvényesek, akik a jogi személyhez tartoznak, és az érintett bűncselekményeket közvetlenül követték el, illetve felbujtóként vettek részt bennük. Az EGSZB szerint az irányelvnek – még ha csak kiegészítő jellegű szankciók formájában is – foglalkoznia kellene az olyan vezetők esetével, akik egyszerűen megszegték ellenőrzési kötelezettségüket.

3.7.1

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy a javaslat 7. cikke meghatározza a maximális pénzbüntetések alsó határát, ám a tagállamok az irányelv átültetése során, adott esetben, súlyosabb büntetéseket is kiszabhatnak. Ez ugyan korlátozódik egy közösségi minimum biztosítására, de fennáll annak a veszélye, hogy különböző nemzeti büntetőügyi gondolkodásmódokat idéz elő. Az EGSZB a büntetőügyi logikák erősebb harmonizációja mellett foglal állást, hogy elkerülje annak a kísértését, hogy az eljáró bíróságok között választani lehessen („forum shopping”), készen arra, hogy a maximális pénzbüntetések alsó határát felemelje.

3.8

Márpedig az Európai Bizottság hatásvizsgálata szerint a tagállamoknak nagy mozgásterük van az irányelv átültetése során. Az EGSZB úgy véli, hogy az átültetés különbségei megakadályozhatják a környezeti büntetőjog hatékony harmonizációját, ezért biztosítani kellene a tagállami eljárásmódok rendszeres felügyeletét. A tagállamok rendes, értelmezési mozgásterének, általánosságban véve, el kellene kerülnie azt, hogy olyan területeket hozzon létre, ahol a „legkisebb áron” lehet a környezetet szennyezni. Ennek megfelelően az EGSZB egyetértését fejezi ki a javasolt jogi alappal (EKSz., 175. cikk).

3.9

A szabadságvesztésekre vonatkozóan az EGSZB megállapítja, hogy a háromfokú skála formájában történő harmonizálás javaslata a Bel- és Igazságügyi Tanács 2002. április 25–26-i következtetéseinek felel meg. A javaslat alternatív szankciókról is rendelkezik – a környezet korábbi állapotának visszaállítására való kötelezettség mellett ilyen például az iparűzéstől való eltiltás –; a legtöbb súlyos, környezet elleni bűncselekmény azonban jelenleg is a bűncselekményből vagy vétségből származó jövedelmek, vagyon és az elkövetéshez használt eszközök elkobzásáról szóló 2005/212/IB kerethatározat alkalmazási területe alá tartozik.

3.10

Egyébként a 2–5 év közötti, maximális büntetés nem igazán lehet célravezető választás; a nagyobb harmonizáció érdekében inkább a maximális büntetés alsó határát kellene meghatározni, mivel az semmi esetre sem sértené a bíró mérlegelési mozgásterét.

3.11

Az Európai Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy az átültetés során a tagállamok értelmezési mozgásterének „határai” ellentmondanak az irányelv céljának – ezt illetően kerül az EGSZB és a Bizottság által előnyben részesített, különböző büntetőügyi logika konfliktusba. Az átültetés gyakorlatát vizsgálva, a javaslat céljának elérése érdekében, a két gondolkodásmód egyikéhez kellene kétségkívül ragaszkodnunk.

3.12

Az EGSZB tudatában van annak, hogy az európai integrációs folyamat jelenlegi szakaszában nem lehetséges ilyen tárgyú rendeletet hozni. Mindenesetre egyértelmű különbséget kell tenni az adminisztratív büntetések és a bűncselekmények között, hogy a tagállamok jogszabályainak jelentősebb különbözősége alapján az átültetés ne vezessen ahhoz, hogy egy bizonyos tett egyes tagállamokban büntetendő, másokban nem.

3.13

Az irányelv végrehajtásáról szóló jelentést (8. cikk) az EGSZB-nek is el kell küldeni.

3.14

E témában figyelembe kell venni az EGSZB korábbi ajánlásait (9), különösen a következő szempontokat illetően:

keresetindítási jog (ius standi/droit d'agir, büntetőjogi eljárás indításának joga), amely lehetővé teszi, hogy testületek és nem kormányzati szervezetek az irányelv alapján bírósági keresetet indítsanak. Az Aarhusi Egyezmények rendszere – a kollektív keresetindítási jog bármilyen rendszerére nézve ajánlható – modellel szolgálhatna arra nézve, hogy az akkreditált NGO-k hogyan ültethetik át e jogot a gyakorlatba,

az igazságügyi hatóságok együttműködésére és nyomozására irányuló eszközök erősítése a környezeti bűncselekmények üldözése érdekében, környezeti bűncselekményekkel foglalkozó különleges ügyészségek létrehozása,

az európai jogi hálózatok felhasználása a határokon átnyúló bűncselekmények esetében szükséges együttműködés kiépítéséhez.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  HL C 180., 238. o.

(2)  2005. szeptember 13-i ítélet, C 176/03.

(3)  Az ítélet 48. pontja.

(4)  COM(2007) 51 final, 2007. február 9. – irányelv (tervezet).

(5)  Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az Aarhusi Egyezmény végrehajtásáról szóló véleménye a következő tárgyban: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésről környezetvédelmi ügyekben (COM(2003) 624 final) (HL C 117., 2004.4.30., 55. o.).

(6)  Megjegyzendő, hogy a szerződések reformjára vonatkozó megbízás a felülvizsgált EKSz. és EUSz. között egyenjogúságot biztosít.

(7)  CESE 981/2007 (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé).

(8)  Az Európai Bíróság 2007. február 8-i ítélete, C 3/06 P, Groupe Danone.

(9)  CES 463/2001. július 31. (NAT/114).


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/51


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az állati eredetű élelmiszerekben előforduló farmakológiai hatóanyagok maradékanyag-határértékeinek meghatározására irányuló közösségi eljárásokról és a 2377/90/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről”

COM(2007) 194 final – 2007/0064 (COD)

(2008/C 10/13)

2007. május 22-én a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 37. cikkének és 152. cikke (4) bekezdése b) pontjának alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2007. július 4-én elfogadta véleményét. (Előadó: Hervé COUPEAU)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén (a 2007. szeptember 26-i ülésnapon) 151 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tudomásul veszi az Európai Bizottság rendelkezéseit.

1.2

Kívánatosnak tartja, hogy az élelmiszerhasznosítású állatoknak szánt farmakológiai anyagokat vessék alá az Európai Gyógyszerügynökség (EMEA) vizsgálatának, és hogy a maximális maradékanyag-határértéket értékelje az állatgyógyászati készítmények bizottsága.

1.3

Minden állatgyógyászati terméket forgalmazó vállalkozásnak be kell majd szereznie az EMEA engedélyét, valamint az állatgyógyászati készítmények bizottságának a maximális maradékanyag-határértékre vonatkozó értékelését.

1.4

Ezek az engedélyek valamennyi uniós tagállamra érvényesek lesznek, ezzel elkerülhető a termékek forgalmának akadályozása az Európai Közösségen belül.

1.5

A fogyasztóvédelem magas szintjének megőrzése mellett egyszerűsíteni kell a forgalomba hozatali eljárást.

1.6

Az európai dokumentumok egyszerűsítése és érthetősége minden polgár javát szolgálja. Az e dokumentumokhoz való hozzáférés lehetővé teszi, hogy mindenki megismerje és megértse, Európa miként járul hozzá mindennapi életünkhöz.

2.   A javaslat célja

2.1

A cél az aktív farmakológiai hatóanyagok fogyasztói expozíciója korlátozásának folytatása.

2.2

A fogyasztóvédelem magas szintjének megőrzése mellett a javaslatnak biztosítania kell a jogszabályok egyszerűsítését is.

2.3

A kitűzött cél elérése érdekében a következő specifikus célkitűzéseket kell szem előtt tartani:

a)

Az élelmiszer-hasznosítású állatok kezelésére használt állatgyógyászati készítmények hozzáférhetőbbé tétele az állategészségügy és állatjólét javítása, valamint a hatóanyagok tiltott felhasználásának elkerülése érdekében.

b)

A hatályos jogszabályok egyszerűsítése azáltal, hogy a végfelhasználók számára érthetőbbé teszik a megállapított maximális maradékanyag-határértékekről szóló rendelkezéseket.

c)

A fogyasztók egészségvédelmének erősítése és a belső piac működésének javítása érdekében egyértelmű referenciák nyújtása az élelmiszerekben előforduló farmakológiai hatóanyagok ellenőrzése tekintetében.

d)

A maximális maradékanyag-határértéket meghatározó közösségi eljárások egyértelművé tétele a nemzetközi előírásokkal való összhang biztosításával.

3.   A jelenlegi helyzet

3.1

A maradékanyagok maximális határértékére vonatkozó jelenlegi jogi keret különféle problémákhoz vezetett:

a)

az állatgyógyászati készítmények hozzáférhetősége nagymértékben megnehezült, ami a közegészségügyre és az állategészségügyre, valamint az állatjólétre kedvezőtlen hatást gyakorol;

b)

az EU által támogatott nemzetközi előírások nem foglalhatók bele a közösségi jogszabályokba az Európai Gyógyszerügynökség új tudományos értékelése nélkül;

c)

a tagállamok ellenőrző szolgálatai nem rendelkeznek referenciapontokkal, különösen a harmadik országokból származó élelmiszerben felfedezett hatóanyagok tekintetében;

d)

a hatályos jogszabályok nehezen érthetők.

4.   Javasolt rendelkezések

4.1

A javasolt legfontosabb változtatások a következők:

a)

az extrapoláció lehetőségeinek felmérését a teljes tudományos értékelés kötelező részévé kell tenni, és a Bizottság számára jogalapot kell teremteni az extrapoláció alkalmazására vonatkozó elvek meghatározásához;

b)

arra vonatkozó kötelezettség bevezetése, hogy a közösségi jogszabályokat úgy módosítsák, hogy abban szerepeljenek a Codex által az EU támogatásával meghatározott maximális maradékanyag-határértékek;

c)

speciális jogi keret létrehozása a nem állatgyógyászati készítményekben való engedélyezésre szánt farmakológiai hatóanyagok maximális maradékanyag-határértékeinek meghatározására, elsősorban ellenőrzési célokból, valamint az importált élelmiszerek tekintetében;

4.2

Az Európai Bizottság nagy gondot fordított arra, hogy a szükséges módosításokkal kapcsolatban kikérje az érintett felek véleményét.

5.   Ajánlások

5.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tudomásul veszi az Európai Bizottság rendelkezéseit.

5.2

Kívánatosnak tartja, hogy az élelmiszerhasznosítású állatoknak szánt minden farmakológiai anyagot vessenek alá az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálatának, és hogy a maximális maradékanyag-határértéket értékelje az állatgyógyászati készítmények bizottsága.

5.3

Minden állatgyógyászati terméket forgalmazó vállalkozásnak be kell majd szereznie az EMEA engedélyét, valamint az állatgyógyászati készítmények bizottságának a maximális maradékanyag-határértékre vonatkozó értékelését.

5.4

Ezek az engedélyek az Unió egész területére érvényesek lesznek, ezzel elkerülhető a termékek forgalmának akadályozása az Európai Közösségen belül.

5.5

A fogyasztóvédelem magas szintjének megőrzése mellett egyszerűsíteni kell a forgalomba hozatali eljárást.

5.6

A tudományos ismeretek fejlődése révén lehetőség nyílik annak megállapítására, hogy a termék ártalmatlan-e, illetve annak a várakozási időnek a meghatározására, amelynek el kell telnie a gyógyszer beadása és az állat levágásának ideje között, mielőtt utóbbi fogyasztásra kerül.

5.7

A tudományos ismeretek fejlődése alapján a Tanácsnak meg kell határoznia a maradékanyagok határértékeit.

5.8

Eljárási kérelem: a jelenlegi rendszer bevált, az engedélyezési kérelmek kezelését változatlanul kell hagyni.

5.9

A farmakológiai hatóanyagokat a következő módon kell besorolni:

a)

maximális maradékanyag-határérték;

b)

maximális maradékanyag-határérték hiánya;

c)

a hatóanyag beadására vonatkozó tiltás.

5.10

Az EMEA konzultál a referencialaboratóriumokkal, és meghatározza a maradékanyag-analízis módszereit.

5.11

Az Európai Unión belül az állati eredetű élelmiszerek forgalmát nem szabad megnehezíteni.

5.12

Az európai dokumentumok egyszerűsítése és érthetősége minden polgár javát szolgálja. Az e dokumentumokhoz való hozzáférés lehetővé teszi, hogy mindenki megismerje és megértse, Európa miként járul hozzá mindennapi életünkhöz.

5.13

Az európai szinten jegyzékbe nem vett gyógyszereket alkalmazó, Közösségen kívüli hústermékeket az EMEA által elvégzett tudományos vizsgálatnak kell alávetni, amellyel kimutatják a termék ártalmatlanságát, majd pedig – a fogyasztók teljes védelme érdekében – az állatgyógyászati készítmények bizottságának el kell végeznie a maximális maradékanyag-határértékre vonatkozó értékelést.

5.14

Az Európai Bizottságnak bizonyos fajok (kecske, nyúl) esetében foglalkoznia kell a gyógyszeranyagok hozzáférhetőségének problémájával, mivel a nem kifizetődő készítményeket a laboratóriumok nem fejlesztik.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/53


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat tanácsi rendeletre a halászati ágazatban az adatok gyűjtésére, kezelésére és felhasználására szolgáló közösségi keretrendszer létrehozásáról, valamint a közös halászati politika tekintetében a tudományos tanácsadás támogatásáról

COM(2007) 196 final – 2007/0070 (CNS)

(2008/C 10/14)

2007. június 1-jén az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 37. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2007. szeptember 6-án elfogadta véleményét. (Előadó: Gabriel SARRÓ IPARRAGUIRRE.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 150 szavazattal 1 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB általánosságban véve kedvezően fogadja a rendeletjavaslatot.

1.2

Az EGSZB némi kétséget táplál az iránt, hogy a rendeletjavaslat valóban egyszerűsíti-e a jelenleg hatályos rendeletet, azaz az adminisztratív terhek csökkentése révén mind a tagállamok, mind a közigazgatások számára előnnyel járna-e.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a „végfelhasználók” európai bizottsági fogalommeghatározása pontatlan, mivel ez alapján bárki végfelhasználónak tekinthető. Ezért azt javasolja, hogy az Európai Bizottság módosítsa a meghatározást, hogy az sokkal pontosabb legyen.

1.4

Az EGSZB megítélése szerint a környezeti adatok gyűjtésének elsősorban a tagállamok által a halászati tudományos programok keretében elvégzett tengeri felmérések során kell történnie.

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak világosabban meg kellene határoznia, mi minősül a tagállamok számára szankciókkal járó szabálysértésnek, és módosítania kellene a pénzügyi korrekciókat.

1.6

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy törölje azt a lehetőséget, hogy a mintavevők gazdasági adatok gyűjtése céljából szabadon hozzáférhessenek az üzlethelyiségekhez, mivel ez jogi problémákhoz vezethet.

1.7

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak konkrétan elő kellene írnia a megfigyelői programok tagállamok általi finanszírozását és azt, hogy a minimálisra szorítsák a legénység által elvégzendő önmintavételi programokat, mivel az túlzott munkaterhet jelentene.

1.8

A halászati tevékenység környezeti hatásértékelését illetően az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak világosan meg kellene határoznia, hogy mely adatokra lesz szükség és hogy ezeket ki gyűjtse be.

1.9

Az EGSZB megítélése szerint a fajok közötti interakció mértékének becslésére szolgáló adatok gyűjtése nehezen megvalósítható, ezért azok elhagyását javasolja.

1.10

Az összegyűjtött törzsadatok kezelése és felhasználása tekintetében az EGSZB hangsúlyozni kívánja annak fontosságát, hogy a rendeletjavaslat értelmében ezek az adatok a hozzáféréssel rendelkezők által bizalmasan kezelendők.

1.11

Az EGSZB úgy véli, hogy a közösségi és nemzeti programokat gyakorlatilag lehetetlen megkezdeni 2008-ban, ezért javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a programok csak 2009-ben induljanak.

2.   Indoklás

2.1

Egyes megbízható halászati alapadatok módszeres gyűjtése elengedhetetlen a halállományok felméréséhez és a tudományos tanácsadáshoz, ezért kritikus jelentősége van a közös halászati politika (KHP) végrehajtása szempontjából.

2.2

Az Európai Bizottság megvizsgálta a jelenlegi adatgyűjtési keretszabályozás (1) értelmében már több éve alkalmazott rendszert, és úgy találta, hogy felül kell azt vizsgálni, hogy megfelelő mértékben figyelembe lehessen venni a flottákon alapuló halgazdálkodási megközelítést és azt, hogy ökoszisztéma-központú megközelítést kell kidolgozni, javítani kell a halászati adatok minőségén, teljességén és az azokhoz való általános hozzáférésen, hatékonyabban kell támogatni a tudományos tanácsadást és elő kell mozdítani a tagállamok közötti együttműködést.

2.3

Ezért közzéteszi e vélemény tárgyát képező, a halászati ágazatban az adatok gyűjtésére, kezelésére és felhasználására szolgáló közösségi keretrendszer létrehozásáról, valamint a közös halászati politika tekintetében a tudományos tanácsadás támogatásáról szóló tanácsi rendeletre vonatkozó javaslatot (2), melynek célja regionális, hosszú távú és megfelelően integrált, biológiai, gazdasági, környezeti és társadalmi vonatkozású adatokat tartalmazó mintavételi programok kidolgozása, amelyek megfelelnek a halgazdálkodás és az ökoszisztémára koncentráló halgazdálkodási megközelítés felé történő előrelépés szükségessége által szabott új követelményeknek.

2.4

A javaslat célja, hogy az új adatgyűjtési rendszer a tengeri adatgyűjtéstől a végfelhasználók általi felhasználásig az egész folyamatot felölelje. Újító jelleggel emellett a halászati tevékenységnek a tengeri ökoszisztémára gyakorolt hatásainak megismerése céljából előírja a környezeti adatok gyűjtését is, gazdasági szankciót helyez kilátásba a szabálysértő tagállamokkal szemben, javítani kívánja az adatokhoz való hozzáférést és felhasználásukat, valamint csökkenteni az adminisztratív terheket minden érdekelt számára (egyszerűsítés).

3.   Általános megjegyzések

3.1

A tudományos tanácsadás javítása érdekében a rendeletjavaslat szabályokat állapít meg a halászati ágazathoz kapcsolódó biológiai, gazdasági, környezeti és társadalmi vonatkozású adatok gyűjtésére és többéves programok keretében történő kezelésére, valamint ezeknek a KHP keretében történő felhasználására vonatkozóan.

3.2

Ezen alapvető halászati adatok révén értékelni lehet az egyes halászflották tevékenységét, a KHP-val kapcsolatos egyéb közösségi jogszabályok értelmében összegyűjtött adatok felhasználásával összefoglalók készíthetők, állományonkénti és hajócsoportonkénti bontásban kiszámítható a kifogott és a visszaengedett halak összmennyisége, földrajzi területenként és időszakonként osztályozhatók a fogások, megbecsülhető a halállományok mérete és eloszlása, értékelhetők a halászati tevékenységek környezeti hatásai, felmérhető a halászati ágazat társadalmi-gazdasági helyzete, nyomon követhető a közösségi hajók által fogott halak és az importhalak ára, valamint értékelhető az iparág gazdasági és szociális helyzete.

3.3

E tevékenységek finanszírozását a közös halászati politika végrehajtására és a tengerjogra vonatkozó közösségi pénzügyi intézkedések létrehozásáról szóló, 2006. május 22-i 861/2006/EK tanácsi rendelet (3) szabályozza, amelyről az EGSZB már véleményt nyilvánított (4).

3.4

A rendeletjavaslat különleges jelentőséget tulajdonít az összegyűjtött adatok minőségellenőrzésének és validálásának: a minőségellenőrzést és a jóváhagyott minőségi előírások betartását a közösségi pénzügyi jóváhagyás feltételéül szabja.

3.5

Más, a halászati adatok gyűjtéséről és kezeléséről szóló közösségi rendeletek is vannak, amelyek rendelkezéseket tartalmaznak a halászhajókkal, tevékenységeikkel és fogásaikkal, valamint az árfigyeléssel, a cetfélék véletlenszerű kifogásával és a mélyvízi halászatra vonatkozó feltételekkel kapcsolatos adatok gyűjtését és kezelését illetően, amelyeket figyelembe kell venni a rendeletjavaslatban, ha teljes és koherens adatgyűjtési rendszert kívánunk létrehozni.

3.6

Az EGSZB általánosságban véve kedvezően fogadja a rendeletjavaslatot. Ennek ellenére aggodalommal tölti el, hogy a közösségi rendelkezések száma folyamatosan nő, ami az adminisztratív terhek növekedésével jár. Konkrétan az EGSZB némi kétséget táplál az iránt, hogy a rendeletjavaslat valóban egyszerűsítést jelent-e, azaz az adminisztratív terhek csökkentése révén mind a tagállamok, mind a közigazgatások számára előnnyel jár-e.

3.7

Hasonlóképpen az EGSZB igen elégedett azzal, hogy a javaslat nagy hangsúlyt fektet a halászati tevékenységek környezeti vetületeire, és olyan adatok rendelkezésre állását teszi lehetővé, amelyek révén a halgazdálkodásra ökoszisztéma-központú megközelítést lehet alkalmazni.

4.   Részletes megjegyzések

4.1

A rendeletjavaslat először egyes kulcsfogalmakat határoz meg, ezek a halászati ágazat, a szabadidős horgászat, a tengeri régiók, a törzsadatok, a részletes adatok, az összesített adatok, a flottaalapú mintavétel, a közösségi halászhajó és a végfelhasználók. Az EGSZB megítélése szerint ez utóbbi fogalom meghatározása nem pontos, hiszen ezek itt „a halászati ágazatra vonatkozó adatok tudományos elemzésében érdekelt természetes vagy jogi személyek, illetve szervezetek”. Az EGSZB véleménye szerint e meghatározás alapján bárki lehet végfelhasználó, ezért azt javasolja, hogy az Európai Bizottság módosítsa a meghatározást úgy, hogy az sokkal pontosabb legyen.

4.2

Az Európai Bizottság többéves közösségi programot határoz meg az adatok gyűjtésére, amely az alábbiakat érinti:

közösségi hajók által a közösségi vizeken vagy azokon kívül folytatott kereskedelmi halászat,

közösségi vizeken végzett szabadidős horgászat,

a tagállamok területén és a közösségi vizeken végzett akvakultúra-ágazati tevékenységek,

halászati termékeket feldolgozó ipar.

4.3

A tagállamok a közösségi programmal összhangban nemzeti adatgyűjtési programot dolgoznak ki, amely magában foglalja az adatok gyűjtésére és elemzésére, valamint azok helytállóságának és pontosságának megállapítására alkalmazandó eljárásokat és módszereket. A nemzeti programok különösen az alábbiakat foglalják magukban:

nemzeti mintavételi programok,

adott esetben a tengeri megfigyelőkre vonatkozó program,

a tengeri felmérésekre vonatkozó program.

4.4

Az Európai Bizottság javaslatában előírja, hogy a közösségi és a nemzeti programokat hároméves időszakra kell kidolgozni. Az első programoknak a 2008–2010-es időszakot kell teljes egészében lefedniük. Az EGSZB úgy véli, hogy a közösségi és nemzeti programokat gyakorlatilag lehetetlen megkezdeni 2008-ban, ezért javasolja az Európai Bizottságnak, hogy ez a rendelkezés csak 2009-től kezdődően lépjen életbe.

4.5

A tagállamok nemzeti programjukat összehangolják az ugyanabban a tengeri régióban található többi tagállam programjával, és tevékenységüket megpróbálják egyeztetni olyan harmadik országokkal, amelyek az adott tengeri régióban a felségterületükhöz vagy joghatóságuk alá tartozó vizekkel rendelkeznek, mint ahogyan a regionális halászati szervezetekben is történik.

4.6

A halászati tudományos, műszaki és gazdasági bizottság (HTMGB) értékeli a nemzeti programokat, azok bármely módosítását és a gyűjtendő adatok tudományos relevanciáját. Az Európai Bizottság a HTMGB értékelése alapján jóváhagyja a nemzeti programokat.

4.7

Az EGSZB egyetértését fejezi ki a többéves programok keretében megvalósítandó adatgyűjtési és – kezelési tervvel. Fel kívánja azonban hívni az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy az általa közzétett rendeletjavaslatból nem derül ki, hogy a halászati – alapvetően a halászati ágazati tevékenységek környezeti hatásairól szóló – adatok gyűjtése mennyiben befolyásolja a hajók mindennapi munkáját. Az EGSZB megítélése szerint az ilyen környezetiadat-gyűjtésnek elsősorban a tagállamok által a halászati tudományos programok keretében elvégzett tengeri felmérések során kell történnie.

4.8

Újdonság, hogy az Európai Bizottság előírja, hogy ha a tagállamok nem tartják tiszteletben a rendeletjavaslatban megállapított szabályokat, az Európai Bizottság szankciókat szabhat ki rájuk, konkrétan csökkentheti, vagy akár fel is függesztheti a nemzeti programjaikhoz nyújtott pénzügyi támogatást. Az EGSZB helyesli a javaslatot, és bízik abban, hogy a szankciók elkerülése érdekében a tagállamok eleget tesznek a kötelezettségeiknek. Úgy véli azonban, hogy az Európai Bizottságnak világosabban meg kellene határoznia, mi minősül a tagállamok számára szankciókkal járó szabálysértésnek, és módosítania kellene a pénzügyi korrekciókat.

4.9

A 4.3. pontban foglaltakkal összhangban a többéves nemzeti mintavételi programok az alábbiakra terjednek ki:

adott esetben a szabadidős horgászatra is kiterjedő, biológiai adatokra vonatkozó mintavételi terv, amely a flottaalapú mintavételre épül,

az ökoszisztémára vonatkozó adatokkal kapcsolatos mintavételi terv, amely lehetővé teszi a fajok közötti interakció mértékének és a halászati ágazat környezetre kifejtett hatásának becslését,

a gazdasági és társadalmi vonatkozású adatokkal kapcsolatos mintavételi terv, amely lehetővé teszi a halászati ágazat társadalmi-gazdasági helyzetének felmérését.

4.10

Az EGSZB megismétli a 861/2006/EK rendeletről megfogalmazott véleményében foglaltakat, azaz hogy a tudományos tanácsadás javítása érdekében a tagállamokon keresztül finanszírozni kellene tudni a közösségi halászati ágazat azon kiadásait is, amelyeket a halászati tevékenység környezetre gyakorolt hatásának, illetve az ágazat társadalmi-gazdasági helyzete felmérésének céljából készített szükséges tanulmányok jelentenek.

4.11

Az Európai Bizottság előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy feladataik teljesítése érdekében a mintavevők hozzáférjenek:

valamennyi kirakodott fogáshoz, ideértve – adott esetben – az átrakodott rakományokat és az akvakultúra-létesítményekbe átszállított halmennyiséget,

az üzlethelyiségekhez gazdasági adatok gyűjtése céljából.

4.12

Az EGSZB jelezni kívánja az Európai Bizottságnak, hogy a mintavevőknek az üzlethelyiségekhez gazdasági adatok gyűjtése céljából történő szabad hozzáférése jogi problémákba ütközik, ezért kéri e pont elhagyását.

4.13

Végül a halászati adatok nemzeti programok keretén belüli gyűjtéséhez hozzátartozik egyrészt az, hogy ha az adatgyűjtéshez szükséges, a tengeri megfigyelők felszállhatnak a hajóra, másrészt pedig az állományok méretének és eloszlásának értékelése, valamint a halászati tevékenység környezetre kifejtett hatásának felmérése céljából a kereskedelmi halászati vállalkozások által végzett felmérésektől függetlenül a tengeren végzett tudományos felmérések.

4.14

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy mindkét rendszerre szükség van a halászati adatgyűjtés keretének teljes kiépítéséhez, és úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak kifejezetten rendelkeznie kellene a tengeri megfigyelők tagállamok általi finanszírozásáról. Az EGSZB jelezni kívánja az Európai Bizottságnak, hogy abban az esetben, ha a megfigyelők nyilvánvaló helyhiány miatt vagy biztonsági okokból nem léphetnek a hajó fedélzetére, és az önmintavételt a legénységnek kell elvégeznie, ez túlságosan nagy többletmunkát jelenthet a legénység számára.

4.15

A halászati tevékenység környezeti hatásértékelését illetően az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak világosan meg kellene határoznia, hogy mely adatokra lesz szükség és hogy ezeket ki gyűjtse be.

4.16

A rendeletjavaslat előírja, hogy az összegyűjtött törzsadatok számítógépes adatbázisokban való biztonságos tárolása és bizalmas kezelése a tagállamok felelőssége. A tagállamok felelősek továbbá a törzsadatok, valamint az ezeken alapuló részletes és összesített adatok minőségéért és teljességéért.

4.17

Az EGSZB helyesnek tartja, hogy ezek tagállami feladatkörök legyenek, mivel a bizalmas adatkezelés kiemelkedően fontos a halászati vállalkozások számára.

4.18

Az adatok bizalmas kezelése igen fontos, mivel a nemzeti számítógépes adatbázisok tartalmazzák majd az alábbiak értelmében összegyűjtött összes törzsadatot:

a 2847/93/EGK rendelet a közös halászati politika ellenőrző rendszerének létrehozataláról,

a 779/97/EK rendelet a Balti-tengeren folyó halászati erőkifejtés irányítására vonatkozó szabályok bevezetéséről,

a 104/2000/EK rendelet a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről,

a 2347/2002/EK rendelet a mélytengeri állományok halászatára vonatkozó különleges hozzáférési követelmények és kapcsolódó feltételek megállapításáról,

a 812/2004/EK rendelet a cetfélék halászat során történő véletlenszerű kifogásával kapcsolatos intézkedések megállapításáról;

valamint az itt tárgyalt rendeletjavaslatban előírt adatokat a következőkre vonatkozóan:

a hajók tevékenysége, műholdas megfigyelésből és egyéb felügyeleti rendszerekből származó információkon alapulva,

állományok szerinti bontásban a kereskedelmi flottaszegmensenként kifogott halak – a visszaengedett halállományt is beleértve – összmennyiségének adatai, és adott esetben a szabadidős horgászat fogási adatai,

az állományok állapotának nyomon követéséhez szükséges biológiai adatok,

a halászat és az akvakultúra környezetre gyakorolt hatásának értékeléséhez szükséges, az ökoszisztémával kapcsolatos adatok,

a fajok közötti interakció mértékének becslésére szolgáló adatok, és

a flottaágazat és a feldolgozó iparágak által szolgáltatott gazdasági és társadalmi vonatkozású adatok.

4.19

A fajok közötti interakció mértékének becslésére szolgáló adatokat illetően az EGSZB úgy véli, hogy pontatlanok és nem egyértelműek, ilyen becslést tehát nem lehet végezni, ezért kéri, hogy töröljék őket.

4.20

A tagállamok a vonatkozó nemzetközi előírásokkal és a regionális szinten megállapított eljárásokkal összhangban feldolgozzák és részletes vagy összesített adatokká alakítják át a törzsadatokat, és az Európai Bizottsággal kötött megállapodások alapján a Bizottság és az illetékes tudományos szervezetek rendelkezésére bocsátják őket.

4.21

A tagállamok a részletes és összesített adatokat biztonságos elektronikus formátumban továbbítják.

4.22

A tagállamok a vonatkozó részletes és összesített adatok továbbítását csak abban az esetben tagadhatják meg, ha fennáll a természetes vagy jogi személyek azonosításának a veszélye, vagy ha a végfelhasználók nem felelnek meg a rendeletjavaslatban megállapított követelményeknek.

4.23

A gyűjtött adatok kezelését és felhasználását illetően az EGSZB hangsúlyozni kívánja a törzsadatok – különösen a hajók tevékenységére vonatkozó, műholdas megfigyelésből származó információkon alapuló adatok – bizalmas kezelésének fontosságát, és ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy ezeket megkülönböztetett figyelemmel kezelje.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  A Tanács 1543/2000/EK rendelete a közös halászati politika irányításához szükséges adatok gyűjtésére és kezelésére vonatkozó közösségi keret létrehozataláról (HL L 176., 2000.7.15.), valamint a halászati adatok gyűjtésére és kezelésére vonatkozó többi rendelet.

(2)  COM(2007) 196 final, 2007. április 18.

(3)  HL L 160., 2006.6.14.

(4)  NAT/280 – CESE 1490/2005 – HL C 65., 2006.3.17.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/57


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre az egyes hormon- vagy tireosztatikus hatású anyagoknak és a ß-agonistáknak az állattenyésztésben történő felhasználására vonatkozó tilalomról szóló 96/22/EK tanácsi irányelv módosításáról

COM(2007) 292 final – 2007/0102 (COD)

(2008/C 10/15)

2007. július 2-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 152. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2007. szeptember 6-án elfogadta véleményét. (Előadó: Ludvík JÍROVEC.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2007. szeptember 26–27-én tartott 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 152 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tudomásul veszi az Európai Bizottság által javasolt intézkedéseket.

1.2

Az EGSZB helyesli az állampolgárokra, valamint az állatoknak szánt gyógyszeripari termékeket értékesítő cégekre vonatkozó jogszabályok egyszerűsítését és pontosítását.

1.3

A vizsgált irányelvjavaslat tiszteletben tartja az arányosság elvét, mivel csak korlátozott mértékű, a legfrissebb tudományos adatokon és szakértői véleményeken alapuló változásokat irányoz elő.

1.4

A javasolt irányelv alkalmazandó az élelmiszertermelő állatok harmadik országokból történő behozatalára is.

1.5

Az irányelvjavaslat nem ütközik a WTO keretében vállalt kötelezettségekkel.

1.6

Az ösztradiol-17β és észterszerű származékai jövőbeli hiányának nem lesz jelentős hatása a tenyésztőkre és az állatjólétre.

1.7

Nem szükséges korlátokat megszabni a maradványanyagok maximális mennyiségére vonatkozóan.

1.8

A kis- és középméretű vállalkozásokra gyakorolt hatás is elhanyagolható lesz.

2.   A javaslat célja

2.1

A vizsgált javaslat módosítani kívánja a 2003/74/EK irányelvvel módosított 1996. április 29-i 96/22/EK irányelvet. Az irányelvjavaslat megtiltja egyes anyagok forgalmazását olyan állatoknak történő beadás céljából, amelyek húsát vagy termékeit emberi fogyasztásra, a 4. cikk 2. pontjában meghatározottaktól eltérő célra szánják.

Tiltott anyagok jegyzéke:

A. jegyzék:

tireosztatikus anyagok,

sztilbének, sztilbénszármazékok, azok sói és észterei,

ösztradiol-17β és észterszerű származékai.

B. jegyzék:

β-agonisták.

2.2

A módosítási javaslatok a következők:

a)

a kedvtelésből tartott állatok kivonása a jogszabály hatásköréből,

b)

az ösztradiol-17β felhasználásának teljes betiltása az élelmiszertermelő állatok esetében.

2.3

Az Európai Bizottság javasolja, hogy csak néhány változtatást vezessenek be annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a kedvtelésből tartott állatok további szenvedése a megfelelő kezelés hiánya miatt, és hogy figyelembe vegyék az ösztradiol-17β-val kapcsolatos tudományos és szakvéleményeket (1).

3.   Általános háttér

3.1

A 96/22/EK tanácsi irányelv 2. cikkének a) pontja tiltja a II. mellékletben felsorolt anyagok forgalomba hozatalát állatoknak (azaz valamennyi állatfajnak) történő beadás céljából.

3.2

Az tireosztatikus hatású termékek árainak összehasonlítása azt mutatja, hogy élelmiszertermelő állatok részére történő felhasználásuk gazdaságilag kedvezőtlen.

3.3

Az illegális felhasználás inkább az anyagok illegális előállításával vagy behozatalával áll összefüggésben. Sztilbének, sztilbénszármazékok, azok sói és észterei illegális felhasználására az elmúlt öt év folyamán nem volt példa.

3.4

Az említett irányelv értelmében nem lehet forgalomba hozatali engedélyt kiadni olyan termékekre, amelyek kedvtelésből tartott állatokban előforduló pajzsmirigy-túlműködést kezelő anyagokat tartalmaznak.

3.5

1981-ben (a 81/602/EGK irányelvvel) az EU betiltotta a tenyésztett állatok növekedésére hormonális hatást gyakorló anyagok, többek között az ösztradiol-17β használatát.

3.6

Bár a 96/22/EK irányelv eredetileg be kívánta tiltani az ösztradiol-17β és észterszerű származékainak valamennyi felhasználását, végül csupán csökkentették azoknak a feltételeknek a számát, amelyek mellett növekedésserkentéstől eltérő céllal az ösztradiol-17β-t be lehet adni. Ez a termék egyértelműen rákkeltő, ugyanis elősegíti a daganatok kialakulását és növekedését.

3.7

Az Európai Tanácsnak és a Parlamentnek 2005. október 11-én bemutatott jelentés megállapítja, hogy mivel a rendelkezésre álló alternatívák (főleg a prosztaglandinok) használata már elterjedt, meg lehet szüntetni a fent említett terméknek az élelmiszertermelő állatok számára történő felhasználását.

3.8

A pajzsmirigy-túlműködésben szenvedő, kedvtelésből tartott állatok számára gyakran hiányzik a megfelelő kezelés.

4.   Megjegyzések

4.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tudomásul veszi az Európai Bizottság által javasolt intézkedéseket.

4.2

Az ösztradiol-17β-val kapcsolatban javasolt módosítások a 2003/74/EK irányelv 11a. cikke által előírt tevékenységek közvetlen következményének tekinthetők.

4.3

A javasolt változtatások rendkívül csekélyek, és szükség van rájuk annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a kedvtelésből tartott állatoknak a megfelelő kezelés hiányából adódó további szenvedése.

4.4

A vizsgált javaslat az állattulajdonosokat, a praktizáló állatorvosokat, az állatgyógyászati ágazatot és a tagállamok engedélyező hatóságait érinti.

4.5

Ez a javaslat hozzá fog járulni az emberi egészség nagyfokú védelméhez.

4.6

Az új engedélyek kiadásakor azonban tekintettel kell lenni az esetleges visszaélésekre is, és ezért vissza kell utasítani azokat a termékeket, amelyek esetében valószínűsíthető ennek gyanúja.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  „Prevention and Control of Animal Diseases” (Állatbetegségek megelőzése és járványvédelem),

http://ec.europa.eu/food/animal/resources/publications_en.htm.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/58


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló 1924/2006/EK rendelet módosításáról

COM(2007) 368 final – 2007/0128 (COD)

(2008/C 10/16)

2007. július 26-án az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

Mivel az EGSZB teljes mértékben megfelelőnek tartja a javaslat tartalmát, és a 2004. február 26-án elfogadott, CESE 308/2004. számú, valamint a 2006. december 13-án elfogadott, CESE 1571/2006. számú véleményeiben (1) már nyilatkozott róla, a 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén 163 szavazattal 1 ellenében, 7 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy a javaslattal kapcsolatban támogató véleményt bocsát ki, amelyben az említett dokumentumokban kifejtett álláspontjára hivatkozik.

 

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  Az EGSZB véleményei a következő tárgyban: Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról – COM(2003) 424 final – 2003/0165 COD (HL C 110., 2004.4.30.) és Javaslat európai parlamenti és a tanácsi rendeletre az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló …/…/EK rendelet módosításáról – COM(2006) 607 final – 2006/0195 COD (HL C 325., 2006.12.30.).


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/59


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A világkereskedelem integrációja és a kiszervezés. Hogyan lehet megbirkózni az új kihívásokkal?

(2008/C 10/17)

2007. február 16-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki: A világkereskedelem integrációja és a kiszervezés. Hogyan lehet megbirkózni az új kihívásokkal?

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága” véleményét 2007. szeptember 12-én elfogadta. (Előadó: Gustav ZÖHRER, társelőadó: Göran LAGERHOLM.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 151 szavazattal 1 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Összefoglalás

1.1

A kereskedelem terén tapasztalható változások és a nemzeti gazdaságok fokozódó integrációja a világkereskedelem rendszerébe számos tényezőre vezethető vissza. E tényezők közül az egyik leglényegesebb a nemzetközi termelés megosztásának fejlődése, melynek eredményeképp a gyártás különböző szakaszaiban növekszik a köztes elemek (áruk és szolgáltatások) kereskedelme. A köztes termékekkel való kereskedelem az ipari szerkezetváltás egyik legfontosabb hajtóereje, és a nemzetközi munkamegosztás egyik különleges formáját képviseli.

1.2

A kiszervezést (outsourcing) itt a köztes termékek külső kereskedelmi folyamataival mérjük, ami eltér a szokásos definíciótól, és bizonyos átfedések is vannak az úgynevezett offshoringgal (kihelyezés), ezért a megkülönböztetés érdekében „offshore kiszervezésről” is beszélhetünk.

1.3

Az „offshore kiszervezésnek” számos oka van. Az alacsony bérköltségek (alacsony szintű bérek és/vagy szociális védelem) a legfontosabb érvet jelentik a vitában. Emellett azonban fontos szerepet játszanak a nyersanyagárak vagy a növekvő új piacok közelsége is. A kevésbé szigorú környezetvédelmi előírások vagy a kedvezőbb adózás jelentette költségelőnyök is ösztönözhetik az offshore kiszervezést.

1.3.1

Az offshore kiszervezés nem új jelenség, hanem a termelés folyamán alkalmazott munkamegosztás egy olyan formája, melynek során a vállalatok arra specializálódnak, amit a legjobban és leginkább költséghatékonyan képesek előállítani. Az információtechnológia és az olcsó kommunikáció felgyorsítja ezt a folyamatot és lehetővé teszi a határokon átnyúló kereskedelmet számos új területen – főként a szolgáltatási ágazatban.

1.3.2

Az olcsó és hatékony közlekedési rendszer előfeltétele az offshore kiszervezésnek.

1.4

A globális áruskereskedelem volumene jelenleg 15-ször akkora, mint 1950-ben, a globális GDP-hez mért aránya pedig megháromszorozódott. A szolgáltatások világkereskedelme az áruk kereskedelméhez hasonló növekedési rátát ér el, és gyorsabban növekszik, mint a GDP. A szolgáltatások aránya a nemzetközi kereskedelemben csaknem 20 %.

1.5

Az 1992 és 2003 közti időszakban nőtt a köztes termékek (52,9-ről 54,1 %-ra) és a tőkejavak (14,9-ről 16,6 %-ra) aránya az összimporthoz viszonyítva, míg a fogyasztási cikkek aránya kis mértékben csökkent. A köztes termékek csoportján belül egyértelműen az alkatrészekre helyeződik át a hangsúly.

1.6

Régiónként is nagyon eltérő fejlődés. Míg a (15 tagú) EU-ban, Japánban és az USA-ban csökkent a köztes termékeknek az importhoz viszonyított aránya, Kínában, Délkelet-Ázsiában és az új EU-tagállamokban (EU-10) növekedett.

1.7

A szolgáltatások kereskedelmének gyors növekedése elsősorban az „egyéb szolgáltatások” kategóriájára esik. Ebben a kategóriában találhatók a gazdasághoz kötődő szolgáltatások. Ezeken belül különösen dinamikusak a pénzügyi, az informatikai és az információs szolgáltatások. A szolgáltatások kiszervezésének nyertesei az USA, az EU-15 és India, közülük India profitált ebből a legtöbbet.

1.8

Az EU összességében sikeresen megtartotta vezető szerepét a világkereskedelemben, mind az áruk, mind a szolgáltatások kereskedelmének ágazatában. Az európai gazdaság piacvezető a közepes szintű technológia által jellemzett széles ipari területen, valamint a tőkeigényes termékek esetében. Aggodalomra ad okot azonban az Ázsiával való kereskedelem mérlegének növekvő hiánya és az EU viszonylag gyenge teljesítménye az IKT terén.

1.9

Az offshore kiszervezés révén élénkül a kereskedelem, ami összességében növeli a jólétet. Az EGSZB tudatában van azonban annak, hogy e folyamatoknak nemcsak nyertesei, hanem vesztesei is vannak, a vesztesek pedig könnyebben felismerhetők, mivel érintettségük rögtön észrevehető (például a munkahelyüket elvesztő munkavállalók esetében).

1.10

A köztes termékekkel kapcsolatosan az EU számára összességében kedvező fejlődést tekintve üdvözlendő az EU pozitív és cselekvő hozzáállása a szabad, de méltányos világkereskedelemhez és az aktív globalizációs stratégiához. Nagy figyelmet kell azonban fordítani az ebből eredő előnyök EU-n belüli elosztására.

1.11

Az EU-nak fel kell lépnie a világkereskedelem igazságos feltételei és fenntartható (gazdasági, szociális és ökológiai) fejlődése érdekében.

1.12

Az EU-nak tudnia kell, melyek az erősségei, és ki kell építenie őket. Éppen az említett, közepes szintű technológiát felmutató területekre jellemző gyakran a magas innovációs képesség. Emellett mindenesetre új területeken is kell tenni anyagi és eszmei beruházásokat.

1.13

Az offshore kiszervezés fejlődését tekintve több, differenciált elemzésre van sürgősen szükség. Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság kezdeményezzen ilyen elemzéseket, amelyek a jövőre vonatkozó, közepes és rövid távú forgatókönyveket is tartalmaznak, valamint vonja be elkészítésükbe az érintett szereplőket is. Az ilyen elemzések részét képezhetik az új iparpolitika keretében végzett ágazati tanulmányoknak is, és az ágazati szociális párbeszéd vitáinak alapjául is szolgálhatnak.

1.14

A világkereskedelem integrációja és az európai termelés egyre növekvő kihelyezése által Európa számára jelentett kihívásra a lisszaboni stratégia adja meg a lényeges válaszokat. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a globalizáció folyamatában a következő pontok döntő jelentőségűek az alkalmazkodni tudó, versenyképes Európa érdekében:

a belső piac teljes megvalósítása és erősítése,

az innováció ösztönzése,

a foglalkoztatás ösztönzése.

2.   A vélemény indokolása és háttere

2.1

A kereskedelem terén tapasztalható változások és a nemzeti gazdaságok fokozódó integrációja a világkereskedelem rendszerébe számos tényezőre vezethető vissza (a kereskedelem liberalizálása, csökkenő szállítási és közlekedési költségek, emelkedő bevételek, erősödő nemzetközi munkamegosztás stb.). E tényezők közül az egyik leglényegesebb a nemzetközi termelés megosztásának fejlődése, amelynek eredményeképpen a gyártás különböző szakaszaiban növekszik a köztes elemek (áruk és szolgáltatások) kereskedelme. E köztes kereskedelem – amelyet itt „kiszervezésnek” nevezünk – effajta növekedése számos termelési folyamat globális és regionális szintű átszervezését tükrözi, és a szolgáltatási ágazat sok területén is megállapítható.

2.2

Az ipari országok hagyományos komparatív előnyei – munkavállalóik szakmai képzettsége és a termékekre, illetve a gyártási folyamatokra vonatkozó szaktudásuk – különböző irányból érkező, növekvő nyomásnak vannak kitéve. Ebben a gyorsan változó környezetben az EU új versenytársakkal is szembesült, amelyek számos gazdasági ágban és a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatási ágazatban jelentkeztek. Ezáltal rohamosan szaporodnak az EU vállalatai előtt álló kihívások.

2.3

A köztes termékekkel való kereskedelem az ipari szerkezetváltás egyik legfontosabb hajtóereje, és a nemzetközi munkamegosztás egyik különleges formáját képviseli, amely gyorsan felváltja a nemzetköziesedés hagyományosabb formáit. Kézenfekvő, hogy a piacoknak a technológiai fejlődéssel együtt járó globalizálódása lehetővé teszi egy bizonyos termék gyártási folyamatának számos egymás utáni szakaszra való szétosztását, amely szakaszok általában különböző országokban mennek végbe.

2.4

Ebben a véleményben egyrészt azt vizsgáljuk meg, hogyan mozdítja elő az áruk és szolgáltatások kiszervezésének világméretű folyamatát elsősorban az ázsiai országokban (főként Kínában és Indiában) lezajló fejlődés, valamint az új EU-tagállamok integrációja. Másrészt meg kell vizsgálnunk, sebezhető-e az EU, és ha igen, milyen mértékben, az új, globálisan tevékenykedő kereskedelmi hatalmak fellépését és a komparatív előnyök ehhez kötődő világméretű változásait tekintve, különösen azokra a piacokra vonatkozóan, amelyeken az EU jelenleg vezető szerepet tölt be. Közülük is elsősorban azokra, amelyeket közepes technológiai színvonal és tőkeigényes termékek jellemeznek, mint például az autógyártás és a gyógyszeripar, valamint a speciális felszerelések gyártása.

2.5

Az üzemek áthelyezésének jelenségével ebben a véleményben nem foglalkozunk, mivel ez már más EGSZB-vélemények témáját képezte.

2.6

Összegezve elmondhatjuk, hogy érdekes ipari jelenséggel állunk szemben, amely arra fogja kényszeríteni az uniós vállalatokat, hogy fejlesszék komparatív előnyeiket, amelyekből eddig profitáltak, amelyek azonban jelenleg már nincsenek biztosítva, még az olyan teljesen új területeken sem, mint például a szolgáltatóipar. E folyamat vizsgálata révén lehetséges lenne a jelenleg és a jövőben gyenge ágazatok feltérképezése, valamint az uniós gazdasági ágak figyelmének felhívása arra, hogy idejében hozzák meg a megfelelő döntéseket.

3.   A világkereskedelem fejlődése

3.1

A további elemzés kiindulópontja egy tanulmány, amely az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának „Economic Papers” című folyóirata 2006. szeptemberi 259. számában jelent meg (1).

3.1.1

A tanulmány az 1990 és 2003 közötti időszakkal foglalkozik. Ez azért lényeges, mert az 1990-es évek elején Európa számára döntő jelentőségű változások következtek be a világgazdaságban. A Kínai Népköztársaság nagyobb szerepet kezdett játszani a nemzetközi kereskedelemben, ennek eredményeképpen végül belépett a Kereskedelmi Világszervezetbe. A közös piac megvalósításának további folyamata az EU-n belül az integráció elmélyüléséhez vezetett. A közép-kelet-európai országok politikai és gazdasági nyitása és az EU-ban való integrációjuk a belső piac kiszélesedéshez vezetett. A vizsgált időszak kezdetén az EU-nak 12 tagállama volt, mostanra 27.

3.1.2

Ugyanekkor Indiában, Oroszországban és Latin-Amerikában (főként Brazíliában) is lényeges változások zajlottak le, amelyek erősebb világkereskedelmi pozíciót eredményeztek.

3.1.3

Mivel a 2003 utáni időszakról e tanulmány befejezésekor még nem álltak rendelkezésre megbízható adatok, az ez utáni fejleményekről még nem lehet megalapozott kijelentéseket tenni. Abból kell azonban kiindulni, hogy ahol a tanulmány az EU-10-re hivatkozik, ott hasonló tendenciákat feltételezhetünk Bulgáriára és Romániára vonatkozóan is. Emellett a textilipar példája azt mutatja, hogy a megfigyelt fejlődés üteme egyre nő.

3.2

A globális áruskereskedelem volumene jelenleg 15-ször akkora, mint 1950-ben, a globális GDP-hez mért aránya pedig megháromszorozódott. A szolgáltatások világkereskedelme az áruk kereskedeleméhez hasonló növekedési rátát ér el (1990 óta átlagosan évi kb. 6 %), és gyorsabban növekszik, mint a GDP. A szolgáltatások aránya a nemzetközi kereskedelemben csaknem 20 %.

3.2.1

Míg a fejlődés összességében stabilnak tűnik, jelentős különbségek állapíthatók meg az egyes termék- és szolgáltatáskategóriák növekedési rátái között.

3.2.2

Amint már a bevezetőben említettük, a nemzetközi munkamegosztás a világkereskedelem fejlődésének egyik legjelentősebb hajtóereje. A munkamegosztásból következően folyamatosan gyorsul a köztes termékek (áruk és szolgáltatások) kereskedelmének növekedése. A növekvő köztes kereskedelem (pl. félkész termékekkel, alkatrészekkel való kereskedelem), illetve a kiszervezés számos gyártási folyamatnak a nemzeti szinttel szemben regionális/globális szinten való újjászervezését tükrözi, valamint azt, hogy a közvetlen külföldi tőkebefektetések rendkívül megnövekedtek: 1980-tól a világ GDP-jének 5 %-áról több mint 15 %-ára az 1990-es évek végéig. Természetesen nem minden közvetlen külföldi tőkebefektetés jár együtt automatikusan kiszervezéssel.

3.2.3

A globális gyártási rendszerek és a hatékony információs és kommunikációs technológiák fejlődése, amelyek kiszervezéshez, vagy mondhatjuk úgy is, hogy vertikális szakosodáshoz vezetnek, a szolgáltatási szektor számos területére is kihatnak.

3.2.4

A regionális és helyi szintű gyártási folyamatok nemzetközivé válása a kereskedelem fokozódásához vezet az iparon és a vállalatokon belül. Az egyes országok egy bizonyos iparágának exportja egyre inkább a köztes termékek importjától függ, amelyeket egy multinacionális vállalat ugyanazon iparága vagy leányvállalata gyárt.

3.3   A kereskedelem áttekintése termelési szakaszok szerint

3.3.1

Ha az ENSZ „Broad Economic Categories Classification” rendszerét alkalmazzuk, akkor az árukat utolsó felhasználásuk alapján különböztethetjük meg (pl. köztes termékek, fogyasztási cikkek, tőkejavak).

3.3.2

Az 1992 és 2003 közti időszakban nőtt a köztes termékek (52,9-ről 54,1 %-ra) és a tőkejavak (14,9-ről 16,6 %-ra) aránya az összimporthoz viszonyítva, míg a fogyasztási cikkek aránya kis mértékben csökkent. A köztes termékek csoportján belül egyértelműen az alkatrészekre helyeződik át a hangsúly. Ez leginkább az IKT- és az autóiparra jellemző.

3.3.3

Régiónként is nagyon különböző a fejlődés. Míg a (15 tagú) EU-ban, Japánban és az USA-ban csökkent a köztes termékeknek az importhoz viszonyított aránya, Kínában, Délkelet-Ázsiában és az új EU-tagállamokban (EU-10) növekedett.

3.4

Ezek a megjegyzések nem vonatkoznak az EU-15-ön belüli kereskedelemre és fejleményekre. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ez teszi ki az egyes tagállamok kereskedelmének messze legnagyobb részét (kétharmadát-80 %-át). A kiszervezést (outsourcing) tehát itt csak a köztes termékek külső kereskedelmi folyamataival mérjük, ami eltér a szokásos definíciótól, és bizonyos átfedések is vannak az úgynevezett offshoringgal (kihelyezés), ezért a megkülönböztetés érdekében „offshore kiszervezésről” is beszélhetünk.

4.   Az offshore kiszervezés növekedésének okai

4.1

A vállalatok különböző okokból döntenek amellett, hogy üzleti folyamataikat vagy azok részeit külföldre helyezik át. Jelenleg a legfontosabb oknak kétségkívül a bérköltségek alacsonysága tűnik. Emellett azonban fontos szerepet játszanak olyan tényezők is, mint a nyersanyagárak és a növekvő piacok közelsége. Az alacsony termelékenység, a bizonytalan jogrendszerek, az infrastruktúra hiányosságai, a kedvezőtlen kereskedelmi feltételek (pl. vámok, szabványok), valamint az ellenőrzések és a fellépő problémákra való reakció lehetőségeinek hiánya hátrányosan befolyásolhatja az ilyen döntést.

4.2

A gyártóberendezések áthelyezése és az olyan termékek beszerzése, amelyeket eredetileg maguk az érintett cégek állítottak elő, nem új jelenség. A belföldi munkaerő külföldiekkel való felváltása régóta gyakorlat minden ipari országban. A kiszervezés jelensége gyakorlatilag a munkamegosztás szinonimája, és az olyan vállalatokra jellemző, amelyek versenyképesek és költségtudatosak maradnak, mivel arra specializálódnak, amit a legjobban tudnak. Újdonság viszont, hogy az információs és kommunikációs technológiák (IKT) révén az utóbbi években egészen új szolgáltatástípusok (illetve a termékgyártás) áthelyezése is lehetővé vált. Az IT és az olcsó kommunikáció tehát lehetővé teszi a vállalatok számára a legtöbb olyan folyamat kihelyezését, amely digitális formában ábrázolható/elvégezhető, mint például IT-támogatás, „back-office” szolgáltatás, call centerek, szoftverprogramozás, valamint bizonyos K+F funkciók.

4.2.1

Az IKT a termékek előállításához kapcsolódó további kiszervezést is lehetővé teszi, mivel a köztes termékeket így több beszállítótól is be lehet szerezni. A „just in time” rendszerű szállításokat alkalmazó gyártási technikák nagymértékben az IKT-ra vannak utalva annak érdekében, hogy a kisebb-nagyobb távolságokra található különböző gyártók által biztosított egyes alkatrészek elkészítését és szállítását időben megfelelően tudják koordinálni.

4.3

A kiszervezés általában tevékenységáthelyezéssel (offshoring) is együtt járhat. Az offshoring történhet olyan módon, hogy egyes feladatokat az adott szervezeten belül egy külföldi vállalathoz helyeznek át vagy független beszállítónak adnak ki.

Mint már említettük, ez nem teljesen új jelenség. Az IKT rohamos fejlődése, valamint a kommunikációs költségek ebből adódó csökkenése azonban számos új részszolgáltatás bevonását is lehetővé tette a szolgáltatások határokon átnyúló forgalmába. Ma olyan feladatokat is át lehet helyezni külföldre, mint építészeti műszaki rajzok készítése, röntgenfelvételek kiértékelése radiológusok által vagy bizonyos jogi szolgáltatások. Az IKT fejlődése tehát kiterjesztette a nemzetközi kereskedelmet, mivel csökkentek a tranzakciók költségei és teljesen új dolgokat lehetett bevonni a kereskedelembe. Hasonló hatásokról van szó, mint a nemzetközi konténerrendszer bevezetése az 50-es években, amely szintén a nemzetközi kereskedelem fellendüléséhez vezetett (2).

4.4

E vélemény középpontjában az offshore kiszervezés áll. Az általános politikai vitákban ezt a jelenséget gyakran összetévesztik a közvetlen külföldi tőkebefektetésekkel. Nagyon gyakran kiszervezési/offshoring formáknak tartanak például olyan tendenciákat is, amelyek valójában egy vállalat külföldi terjeszkedésének részei az érintett külföldi helyi piac kiszolgálásának céljából. Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy egy gyártási tevékenység részleges áthelyezése az offshoring példája-e, meg kell határozni, milyen piac ellátásáról van szó. Ha a vállalatok kizárólag a külföldi piacok kiszolgálásának céljából terjeszkednek külföldön (horizontális közvetlen külföldi befektetések), az nem feltétlenül jár negatív hatással a saját országbeli foglalkoztatási helyzetre, még rövid távon sem. Sőt éppen ellenkezőleg, rendkívül kedvezően hathat az érintett vállalat rentabilitására és a cégközpontban való foglalkoztatásra.

4.5

Természetesen nem csak az alacsony bérköltségek (alacsony bérek és/vagy alacsonyabb szintű szociális biztonság) és a piac közelségének követelménye ösztönözheti a vállalatokat a termelés áthelyezésére. Motivációt jelenthet az is, ha például a kevésbé szigorú környezetvédelmi előírások és az adókedvezmények révén alacsonyabbak a költségek. Ennek kapcsán szemléletes és érdekes, aktuális példával szolgálnak az offshoringra az európai cementiparban zajló folyamatok. Néhány európai cementgyártó az európai energiaárak erős megemelkedése – amely részben az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének következménye – és a CO2-kibocsátásra vonatkozó közvetlen ipari korlátozások miatt Kínába helyezte át a klinkergyártást.

4.6

Végül pedig az olcsó és hatékony közlekedési rendszer előfeltétele az offshore kiszervezésnek.

5.   Kiszervezés az árutermelésben

5.1

A kiszervezés, amely a tanulmány definíciója szerint a gyártás részeinek kihelyezése külső beszállítókhoz vagy saját, az EU-n kívül alapított vállalatokhoz, a következő tényezőkben mutatkozik meg:

A világméretű kereskedelmi folyamatokat a termelési struktúrák nemzetköziesedése és a növekvő globális külföldi közvetlen beruházások ösztönzik.

A globális importban növekszik a köztes termékek (főként alkatrészek) és a tőkejavak aránya. Ezáltal nő az egyes iparágakon és az egyes vállalatokon belüli kereskedelem is.

Egyértelműen megnőtt az ipari országok és a fejlődő, illetve a feltörekvő országok közötti kölcsönös, egymást kiegészítő kereskedelmi folyamatok volumene. Az EU-15-be, az USA-ba és Japánba való behozatalban csökken a köztes termékek aránya, míg kevésbé fejlett regionális partnereik esetében nő az arány.

A gyártási folyamatok részeinek kiszervezése a globálisan tevékenykedő IKT- és autóipari vállalatok jellegzetessége.

6.   A szolgáltatások kiszervezése

6.1

A szolgáltatások világméretű kereskedelme rohamosan megnőtt az 1990-es évek közepe óta. Az árukereskedeleméhez hasonló növekedési rátát ért el, és ezáltal jóval gyorsabban növekszik, mint a GDP. A szolgáltatásoknak az össz-GDP-hez mért aránya az 1992-es 3,8 %-ról 2003-ra 5,7 %-ra emelkedett.

6.2

Míg a közlekedési és a turisztikai ágazat a GDP növekedésének megfelelő növekedési rátát ért el, a szolgáltatásokkal való kereskedelem rohamos növekedését az „egyéb szolgáltatások” kategória eredményezte. Ebben a kategóriában találhatók a gazdasághoz kötődő szolgáltatások. Ezeken belül különösen dinamikusak a pénzügyi, az informatikai és az információs szolgáltatások.

6.3

A nettó eredmények (az exportból az importot levonva) összehasonlítása alapján a szolgáltatások kiszervezésének nyertesei az USA, az EU-15 és India, közülük India profitált ebből a legtöbbet.

7.   Az EU erős és gyenge pontjai

7.1

Az EU az 1990 óta eltelt időszakban sikeresen megtartotta vezető szerepét a világkereskedelemben, mind az áruk, mind a szolgáltatások kereskedelmének ágazatában. Ez részben annak eredménye, hogy az 1990-es évek elején zajló globális fellendülés beruházásintenzív szakasza azoknak a tőkeintenzív javakat gyártó iparágaknak kedvezett, amelyekben az EU viszonylag erős. Az EU piacvezető számos közepes technológiai szintű iparágban és a tőkeigényes áruk terén. Különösen erős pontjai a globális autógyártás, a gyógyszeripar, a speciális felszerelések gyártása, valamint a pénzügyi és gazdasági szolgáltatások.

7.1.1

Az EU külkereskedelmi mérlegének többlete az 1992-től 2003-ig tartó időszakban a GDP 0,5 %-áról 1,5 %-ára nőtt, és jelentősen hozzájárul a GDP növekedéséhez is.

7.1.2

Az EU egyik lényeges erőssége kétségkívül az, hogy háttere a saját belső piaca, amely nemcsak stabil jogi keretet biztosít, hanem megfelelő méretű hazai piacot is. A bővítés révén a kiszervezés egy része az új tagállamokba történt.

7.1.3

A vizsgálatok azt mutatják, hogy egyes területeken, például az autóiparban, az offshore kiszervezés tendenciáit illetően a folyamat regionális koncentrációja figyelhető meg (az EU-15-ből az új tagállamokba, az USA-ból Mexikóba és Brazíliába, Japánból Délkelet-Ázsiába és Kínába). Ennek magyarázata elsősorban a földrajzi távolság költségeiben rejlik (pl. szállítási költségek). Az új technológiák és szolgáltatások területén mindenesetre kisebb szerepe van az ilyen költségeknek.

7.2

A tanulmány ugyanakkor néhány olyan területre is felhívja a figyelmet, amelyek aggodalomra adnak okot. Földrajzi szempontból ilyen az Ázsiával való kereskedelem növekvő hiánya általában, technológiai szempontból pedig az EU gyengének mondható teljesítménye az IKT terén. Ezt különösen abból a szempontból kell nézni, hogy egyes fejlődő országok arra törekednek, hogy mielőbb feljebb kerüljenek az értékteremtési láncban, ezért sok beruházást tesznek a K+F és a képzés terén.

7.2.1

Ázsia eddigi világkereskedelmi sikerei elsősorban olyan területeken alapultak, mint az IKT, amelyek európai szemszögből viszonylag kevésbé voltak lényegesek, mint például az autóipar, a gyógyszeripar vagy a vegyipar. Az elmúlt 15 évben számos ázsiai ország specializálódott az IKT-termékek kivitelére (3). Ezek az országok további fejlődésük során feltételezhetően olyan iparágak felé is fordulnak, amelyeken eddig az EU-é volt a vezető szerep (amint például a textilipar példája is mutatja).

7.2.2

Az EU és Kína kereskedelmi struktúráikat tekintve jól kiegészítik egymást: az EU a közepes és a magas szintű technológiára, illetve a tőkejavakra specializálódott, Kína pedig az alacsony technológiai színvonalú, munkaigényes és az IKT-hez kapcsolódó termékek területére. Ez a kiegészítő jelleg közvetlenül az EU számára kedvező kereskedelmi tendenciákat eredményez: jelenleg számos EU-tagállam árképzési eszközeit tekintve jelentős előnyökkel rendelkezik az olyan felemelkedő piaci erőkhöz képest, mint Kína. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a Kínához hasonló, nagy felemelkedő gazdaságok felzárkózása kölcsönösen kedvező folyamat lehet, az egy főre eső jövedelmek erős növekedésével mind a fejlődő, mind az ipari országok esetében.

7.2.3

A szolgáltatások Indiába való kihelyezése makrogazdasági szempontból jelenleg (még) kevésbé releváns.

7.3

Az EU-nak a következő közép-, illetve hosszú távú külkereskedelmi problémákkal kell szembenéznie:

7.3.1

Az EU 1990-es évekbeli jó teljesítménye jórészt annak eredménye, hogy kiemelkedő eredményeket ért el a világkereskedelem liberalizálásának kezdeti, beruházásigényes szakaszában. Ez a helyzet azonban nem tart örökké.

7.3.2

Az EU gyenge pontjai a csúcstechnológia terén találhatók, főként az IKT-iparban.

7.3.3

Ázsia potenciális versenytárssá fejlődik az EU néhány legjelentősebb gazdasági ágazatában. Kína alacsony költségű gyártóipara valószínűleg uralni fogja az alacsony technológiai színvonalú, munkaigényes iparágak nagy részét. Ez az EU-ra nagyobb mértékben fog hatni, mint az USA-ra vagy Japánra.

8.   Az offshore kiszervezés nyertesei és vesztesei

8.1

Az offshore kiszervezés révén növekszik a kereskedelem, gyakran új terméktípusokkal és új gazdasági ágakban. Elméleti és gyakorlati tanulmányokból egyaránt ismeretes, hogy a kereskedelem jólétet eredményez, ezért az offshore kiszervezés vélhetően szintén a jólét növekedéséhez vezethet világszerte. Ez a feltételezés összetettebb azonban, ha figyelembe vesszük a tényt, hogy bizonyos termékek esetében az offshoringot ösztönző költségelőnyök a kevésbé szigorú környezetvédelmi előírásokra vezethetők vissza, ami szintén globális környezeti hatásokat eredményezhet. Amennyiben mégsem így van, kiindulhatunk abból, hogy az offshoring növeli a jólétet a világban. Közismert azonban az is, hogy a kereskedelemnek gyakran nyertesei és vesztesei is vannak, és ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy Európában kik lesznek a növekvő offshoring nyertesei, illetve vesztesei.

8.1.1

Ha tehát a vállalatok úgy döntenek, hogy kihelyezik bizonyos tevékenységüket, az a saját nézőpontjukból természetesen rossz döntésnek is bizonyulhat. Ennek számos oka lehet. Előfordulhat például, hogy az ügyfeleknek nem tetszik, hogy külföldön található telefonos ügyfélszolgálatokhoz kell fordulniuk, vagy hogy a vállalatok esetleg nem a szükséges minőségben és a meghatározott időn belül kapják meg a köztes termékeket, emellett kulturális alapú félreértések is adódhatnak a különböző országokból származó vállalatok, illetve ügyfelek között, vagy bizalmas információk juthatnak a konkurencia tudomására.

8.1.2

Mindemellett azonban abból kell kiindulnunk, hogy ha egy vállalat (vagy hatóság) egy tevékenységterület kihelyezése vagy offshore kiszervezése mellett dönt, akkor a döntés végrehajtása sikeres lesz. Ebben az esetben kik a győztesek és a vesztesek?

8.2   Győztesek

8.2.1

Az offshoringot és az offshore kiszervezést alkalmazó európai vállalatok

Az ilyen vállalatok esetében nagy költségmegtakarításokra van lehetőség az alacsony bérköltségek miatt. Hosszú távon szemlélve új szakmai munkaerő-potenciál fog e vállalatok rendelkezésére állni, mégpedig mind saját kihelyezett szerveik, mind az offshore kiszervezésből közvetetten adódóan a helyi beszállítók révén. Emellett a jól szabályozott munkaerőpiaccal rendelkező európai országokban a vállalatok képesek lesznek majd arra, hogy offshore telephelyeik révén rugalmasabban szervezzék saját munkaerejük szintjét. Előfordulhat emellett az is, hogy az offshore telephelyekről nagyon jó új piacokat is sikerül meghódítani. Az ilyen gyártási telephelyek révén az európai vállalatok helyben tudnak előállítani termékeket és szolgáltatásokat olyan árakon, amelyek lehetővé teszik megvásárlásukat az alacsony bérszínvonalú országokban is.

8.2.2

Az offshoring és offshore kiszervezés keretében termékeket és szolgáltatásokat beszállító európai országok

A 12 új tagország 2004-ben és 2007-ben való csatlakozásával az Európai Unióban most több olyan nagy beszállító is van, amelyek offshoring és offshore kiszervezés keretében szállítanak termékeket és szolgáltatásokat. Az EU-15-ben is van néhány ország, főként Írország, amely offshore termelési helyként profitál ezekből a folyamatokból. A beszállító országok számára jelentett előnyök kézenfekvőek: rövid távú előnyt jelent a munkahelyteremtés és a beruházások mobilizálása, hosszú távú előnyként a technológiák átvitelét és a képességeknek a helyi lakosság felé történő közvetítését említhetjük. Ezek annak következményei, ha a vállalatok a kiszervezés vagy az offshore kiszervezés mellett döntenek.

8.2.3

Az offshoring és az offshore kiszervezés alkalmazása révén szállított termékek és szolgáltatások felhasználói

A kihelyezett termékek és szolgáltatások végfelhasználói profitálhatnak a termékek alacsony áraiból. Például a félvezetők és chipek 10–30 %-osra becsült árcsökkenése a 90-es években az IT-hardveripar globalizálódására vezethető vissza. A felhasználók ezenkívül számos szolgáltatási ágazatban profitálhatnak a hosszabb üzemidőkből, például lehetőségük van arra, hogy egy vállalat bangalore-i call centerét közép-európai idő szerint 17 óra után is felhívják. Az árak csökkenése az offshoring és az offshore kiszervezés arányának függvényében csökkenti az inflációt, ezáltal a vásárlóerő növekedéséhez vezet.

8.3   Vesztesek

8.3.1

A munkahelyüket offshoring és offshore kiszervezés következtében elvesztő európai munkavállalók

A nyilvánvaló és közvetlen vesztesek a munkahelyüket offshoring és offshore kiszervezési intézkedések következtében elvesztő munkavállalók. A munkahelyüket elvesztő személyek esetében nagy mértékben érintett, arányaiban azonban kisméretű és koncentrált csoportról van szó. Az offshoring és az offshore kiszervezés nyertesei ezzel szemben jelentősen nagyobb és sokrétűbb csoportot alkotnak, amelynek esetében viszonylag kicsi az egyes emberek (és esetleg a vállalatok) számára okozott egyéni előny. A nyertesek és vesztesek közötti aszimmetriát illetően az offshoring politikai gazdasága hasonló a szabad kereskedelemre és a behozatal jelentette konkurenciára vonatkozó egyéb viták túlnyomó részéhez. Az Európai Bizottság ösztönzésére a Tanács által létrehozott, a globalizációhoz való alkalmazkodás elősegítését célzó európai alap révén az EU-nak van eszköze ennek a csoportnak a megsegítésére, ha csak korlátozott mértékben is.

8.3.2

Európai vállalatok, amelyek nem képesek átvenni az offshoring és az offshore kiszervezés „bevált gyakorlatait”

Az alapvető probléma, amellyel Európa jelenleg küszködik, a termelékenység csekély növekedése. A globalizáció felgyorsulásából adódóan egyre több ágazatban a verseny diktálja a vállalatoknak az offshoring és offshore kiszervezés stratégiáit. Az olyan vállalatok, amelyek nem képesek átszervezni gazdasági tevékenységüket egyes köztes termékek vagy részterületek esetében offshoring vagy offshore kiszervezés alkalmazásával, hátrányt szenvednek a versenyben a harmadik országokból vagy más EU-tagállamokból származó olyan vetélytársaikkal szemben, amelyek képesek erre. Ez azt jelenti, hogy vállalják a csekélyebb növekedés veszélyét és végül vagy teljesen kiszorulnak a piacról, vagy teljes tevékenységüket külföldre kell áthelyezniük, ami mindkét esetben valószínűleg a munkahelyek nagyobb arányú megszűnéséhez vezet, mint esetleg egy korábbi időpontban történő offshoring vagy offshore kiszervezés esetében.

9.   Tennivalók és ajánlások

9.1

Az EGSZB már több ízben nyilatkozott általánosan a világkereskedelem és a globalizáció témájában (4), legutóbb az „Európai uniós kihívások és esélyek a globalizált világban” című véleményben (REX/228 – előadó: Henri Malosse). Ebben az EGSZB többek között egy közös globalizációs stratégia, a globális jogállamiság, a kereskedelem kiegyensúlyozott és felelősségtudatos nyitása, az integráció ütemének gyorsítása, valamint az emberléptékű globalizáció mellett foglal állást.

9.1.1

A köztes termékekkel kapcsolatosan az EU számára összességében kedvező fejlődést tekintve is üdvözlendő az EU pozitív és cselekvő hozzáállása a szabad világkereskedelemhez és az aktív globalizációs stratégiához. Ennek kapcsán igen nagy figyelmet kell fordítani az ebből következő előnyökre, valamint a politikai vitára is. Az EU-nak fel kell lépnie a világkereskedelem igazságos feltételei és fenntartható (gazdasági, szociális és ökológiai) fejlődése érdekében.

9.1.2

Az EU kereskedelmi politikáját erősebben kell összpontosítani a szociális és környezeti normák világszerte való javítására és egy olyan politikai megközelítés megtalálására, amely a szolidaritást összehangolja az egyéni érdekekkel, és amelyből mindenki profitálhat. A nem tarifális kereskedelmi akadályok leépítését folytatni kell, főként akkor, ha európai vállalatok hátrányos megkülönböztetéséről van szó. Az offshore kiszervezéssel kapcsolatosan az EGSZB hangsúlyozza a szellemi tulajdon jobb védelmére irányuló követelését.

9.1.3

Az éghajlatváltozásról, az üvegházhatású gázok kibocsátásáról és a fenntartható fejlődésről szóló jelenlegi viták egyre inkább a globalizáció számos aspektusának, köztük a kereskedelemnek az újragondolásához vezetnek. A fejlődő országoknak már jelenleg is nagyobb segítségre, vagyis kapacitásra van szükségük a környezetbarát technológiák alkalmazásához. Egyre nagyobb figyelmet kap a nagyobb mértékben környezetbarát, energiahatékony szállítás, különösen a tengeri szállítás, ahol erre lehetőség van. A környezeti megfontolások nagyobb szerepet fognak játszani az üzemek jövőbeli elhelyezkedését, valamint azt ebből következő áruszállítást illető döntésekben. Az EGSZB ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy – amennyiben jelenleg még nem teszi – külön tanulmányokat végezzen az éghajlatváltozásról szóló szélesebb értelemben vett vita kereskedelemmel kapcsolatos szempontjairól.

9.2

Az EU-nak emellett tudnia kell, melyek az erősségei, és ki kell építenie őket. Éppen az említett, közepes szintű technológiát felmutató területekre jellemző gyakran a magas innovációs képesség. Emellett mindenesetre új területeken is kell tenni (anyagi és eszmei) beruházásokat. A 7. keretprogram (2007–2012) biztosít néhány ilyen lehetőséget. Ezt az utat kell folytatni és tovább erősíteni (5).

9.3

A rohamos fejlődést tekintve, főként az offshore kiszervezés terén, több, (szektorok és régiók szerint) differenciált elemzésre van sürgősen szükség. Az e véleményben említett tanulmány ugyanis csak nagyon globális képet ad, és nem veszi figyelembe a legújabb fejleményeket.

9.3.1

Az EU legutóbbi bővítései új lehetőségeket teremtettek a kelet-európai új tagállamokba történő kiszervezésre. Ez a jelenség alapos elemzést igényel, mivel a nyertesek és a vesztesek is az EU-hoz tartoznak. Ha figyelembe vesszük, hogy az új és leendő tagállamokba történő offshore kiszervezés várhatóan kedvezően járul hozzá a kohéziós stratégiához, logikus, hogy megvizsgáljuk az EU lényeges finanszírozási eszközeinek alakulására gyakorolt hatást.

9.3.2

A kiszervezésnek a foglalkoztatásra és a képzettségekre gyakorolt további hatásairól sem áll rendelkezésre részletes tanulmány.

9.3.3

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság kezdeményezzen ilyen elemzéseket, amelyek a jövőre vonatkozó, közepes és rövid távú forgatókönyveket is tartalmaznak, valamint vonja be elkészítésükbe az érintett szereplőket is. A vállalatok döntéshozói körében végzett felmérések részben más képet adnak, mint ami a kereskedelmi statisztikákból kiolvasható.

9.3.4

Ilyen elemzésekre az új ipari politika keretében végzett ágazati vizsgálatok részeként is sor kerülhet. Alapul szolgálhatnak az ágazati szociális párbeszéd során zajló vitáknak, és további eszközt adhatnak a változások leküzdéséhez és a felkészüléshez (ld. ehhez a CCMI, illetve az EGSZB különböző véleményeit).

9.4

A világkereskedelem integrációja és az európai termelés egyre növekvő kihelyezése által Európa számára jelentett kihívásra a lisszaboni stratégia adja meg a lényeges válaszokat. A CCMI hangsúlyozza, hogy a globalizáció folyamatában a következő pontok döntő jelentőségűek az alkalmazkodni tudó, versenyképes Európa érdekében:

a belső piac teljes megvalósítása és erősítése,

az innováció ösztönzése,

a foglalkoztatás ösztönzése.

9.4.1

A belső piac továbbfejlesztése és kiterjesztése, amelynek célja az áruk, szolgáltatások, személyek és a tőke szabad áramlásának optimalizálása, jelentősen hozzá fog járulni a verseny erősítéséhez, így ösztönözni fogja a vállalatokat, az innovációt és a növekedést.

9.4.2

A belső piac csak akkor valósulhat meg teljesen, ha a jogalkotás ténylegesen, helyesen megvalósul és hatályba lép. Az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak biztosítania kell, hogy a tagállamok ne késleltessék ezt.

9.4.3

A technológiai fejlődés és az innovációk ösztönzése döntő jelentőségű az Európai Unióban ahhoz, hogy Európa megállja a helyét a világpiacon. Ezen a módon Európában nőni fog a magas képzettséget igénylő munkahelyek száma, az EU pedig vonzó helyszínné válik a vállalatok és a beruházások számára.

9.4.4

Az innovációk ösztönzéséhez költséghatékony és egyszerű szabadalmaztatási eljárás szükséges. Jelenleg egy EU-szerte védett szabadalom megszerzése jelentősen drágább és bonyolultabb, mint egy USA-szabadalomé. Be kell vezetni a költséghatékony közösségi szabadalmat.

9.4.5

Összehangolt erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy a lisszaboni stratégia célja, a tagállami kutatási és fejlesztési beruházásoknak a GDP-hez viszonyított 3 %-os aránya, minél rövidebb időn belül megvalósuljon. Amint az Európai Bizottság által 2007. június 11-én közzétett, a tudománnyal, technológiákkal és innovációval kapcsolatos adatok mutatják, a cél elérésében való késlekedés 85 %-a a vállalatok csekély beruházásaira vezethető vissza. Ugyanakkor azonban magas kutatási-fejlesztési intenzitás érhető el, ha a magánszektor nagyfokú kötelezettségvállalása magas szintű állami beruházásokkal jár együtt. Az EU-s közszférának (a tagállamoknak) tehát továbbra is beruházásokat kell tennie a magángazdasági K+F-tevékenységek további fejlődése érdekében. A kormányoknak ezenkívül innovatív finanszírozási politikát kell bevezetniük a kutatás-fejlesztés terén tett beruházások ösztönzése céljából.

9.4.6

Az információs és kommunikációs technológiák terén tett beruházások ösztönöznék az adminisztráció hatékonyságát, valamint a felhasználók és az európai piacok közötti gyors összeköttetést. Elsőrendű fontosságúként kell kezelni a széles sávú internetkapcsolatok átfogó hálózatának fejlesztését.

9.5

A foglalkoztatási politikának különös szerep jut ebben a folyamatban. Egyrészt arról van szó, hogy új foglalkoztatási lehetőséget kell találni az offshore kiszervezések révén munkahelyüket elvesztők számára, másrészt fenn kell tartani a munkavállalók képzettségével és alkalmazkodóképességével szemben támasztott követelményeket. Éppen az áthelyezések következtében munkájukat elvesztő munkavállalók találnak egyre nehezebben új munkahelyet. Néhány évvel ezelőtt általában még lehetséges volt 3–4 hónapon belül új munkahelyet találni. Ma ez a folyamat éveken át eltarthat, mivel a munkaintenzív termelést egyre inkább áthelyezik, és nem kínálnak megfelelő pótlást. A rugalmas, jól képzett és motivált munkaerő Európa gazdasági versenyképességének kulcsa.

9.5.1

Az EGSZB ezért ennek kapcsán is hangsúlyozza a Wim Kok-jelentés (6) következtetéseit az alábbiakra vonatkozóan:

a munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének növelése, amely növeli az esélyeiket a változásokra való felkészülésre,

több munkavállaló bevonása a munkaerőpiacra,

több és hatékonyabb beruházás a humántőkébe.

9.5.2

A gyorsan változó világban mindig új technológiákat alkalmaznak, amelyek azonban gyorsan elavulnak. Az európai országok kormányainak gondoskodniuk kell arról, hogy polgáraik alkalmazkodni tudjanak ezekhez az új körülményekhez, hogy mindenki rendelkezzen lehetőségekkel. Sürgősen szükség van modern munkaerő-piaci és szociálpolitikára, amely a lehetőségek és a foglalkoztatási képesség támogatására irányul a képességek közvetítése és a munkaerő alkalmazkodó- és szakmaváltási képességének, valamint földrajzi mobilitásának növelésére irányuló intézkedések révén. E munkaigényes feladat végrehajtásának szempontjából döntő jelentőségű, hogy a tagállamok nemzeti általános képzési és szakképzési politikát dolgozzanak ki és valósítsanak meg, amely a képzésbe és az egész életen át tartó tanulásba tett beruházásokon alapul, hogy az emberek komparatív előnnyel alkalmazkodni tudjanak a változásokhoz és az új területekhez. Amint a lisszaboni menetrend hangsúlyozza, ennek magában kell foglalnia az új alapvető kompetenciákat, mint az IKT-ismereteket, az idegennyelvtudást, a technológiai kultúrát, a vállalkozói szellemet és a szociális kompetenciákat.

9.6

A munkavállalók képzettsége mellett nagy jelentősége van annak is, hogy az offshore kiszervezés következtében ne kerüljön sor a szaktudás további elvándorlására. Olyan környezetet kell biztosítani, amely Európát vonzó kutatási és fejlesztési helyszínné teszi. Ehhez át kell gondolni az egyetemek (főként a természettudományos és technikai irányok) szerepét, európai hálózataikat, valamint a gazdasággal való együttműködésüket.

9.7

Európa versenyképességének alapja elsősorban a tudásalapú innovatív gazdaság és az erős kohézióval rendelkező, szolidáris társadalmi modell. Alacsony szociális és környezeti normákkal Európa nem lehet nyertes a versenyben.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  Economic Papers, 259. szám: „Global trade integration and outsourcing: How well is the EU coping with the new challenges” [A világkereskedelem integrációja és a kiszervezés. Hogyan birkózik meg az EU az új kihívásokkal?]. Szerzők: Karel Havik és Kierian Mc Morrow.

(2)  A konténeres szállítás az általános rakomány vagy tételes áru intermodális szállítási módja az ISO-szabványoknak megfelelő konténerek felhasználásával. Az ilyen konténerekben könnyen lehet mozgatni az árut a különböző helyek közt, mivel a konténert könnyen át lehet rakni konténerhajóra, kamionra, tehervonatra, tehergépkocsira vagy repülőre. A konténeres szállítás a logisztika terén az egyik legfőbb innovációnak tekinthető, amely forradalmasította a teheráru-szállítást a huszadik században, és jelentősen lecsökkentette a szállítási költségeket.

(3)  Az olcsó gyártási telephelyek, amelyeken gyakran drága, csúcstechnológiát képviselő termékeket állítanak elő és az USA-ból vagy Európából származó szaktudást használnak fel, ahhoz vezettek, hogy olyan termékek, mint a számítógépek vagy mobiltelefonok, elérhető áron kerülnek piacra, és ezáltal széles fogyasztói rétegek rendelkezésére állnak.

(4)  

REX/182 – „A globalizáció szociális dimenziója”, 2005. március.

REX/198 – „A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 6. miniszteri konferenciájának előkészítése”, 2005. október.

SOC/232 – „A munkával töltött évek minősége, termelékenység és foglalkoztatás a globalizáció és a demográfiai változások tükrében”, 2006. szeptember.

REX/228 – „Európai uniós kihívások és esélyek a globalizált világban”, 2007. május.

(5)  Ld. az EGSZB véleményét: INT/269 – „Hetedik kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogram”, 2005. december.

(6)  A Wim Kok által vezetett foglalkoztatási munkacsoport jelentése/2003. november.

A munkacsoport 2003 áprilisában kezdte meg tevékenységét, és 2003. november 26-án adta át jelentését az Európai Bizottságnak. Az Európai Bizottság és a Tanács a 2004-es tavaszi csúcstalálkozóra készített közös foglalkoztatási jelentésükben átvették a Kok-jelentés záró következtetéseit. A csúcstalálkozó megerősítette, hogy szükség van a tagállamok döntő fellépésére a munkacsoport által javasolt irányvonalaknak megfelelően.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/67


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Betegjogok

(2008/C 10/18)

2005. július 14-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját véleményt dolgoz ki a: Betegjogokról.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2007. július 17-én elfogadta véleményét. (Előadó: Lucien BOUIS.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 108 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Indokolás és ajánlás

1.1

Az európai országok és az Európai Közösség már évek óta foglalkozik az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő személyek jogainak kérdésével, és olyan kiáltványokkal és jogszabályok egész seregével hozakodik elő, amelyek ezeknek a jogoknak az érvényre juttatását lehetővé teszik (1). Ezek a jogok nyilvánvalóan az egészségügyi rendszernek és az ellátás szervezésének minőségétől függnek. Tiszteletben tartásuk azonban az egészségügyi dolgozóknak, illetve maguknak a betegeknek a viselkedésétől és együttműködésétől is függ, ezért elő lehet irányozni a kedvező folyamatok gyors beindítását.

1.1.1

Az Active Citizenship Network 2002-ben már javaslatot tett egy európai betegjogi chartára. Ezek a jogok, melyek az Európai Unió Alapjogi Chartájának 35. cikkén alapulnak, fontosak az európai polgárok és az országaikban működő egészségügyi rendszerek közötti viszonyt tekintve. Ennek ellenére egy civil szervezetek által, az Unió 14 országában végzett felmérés azt mutatja, hogy ezeknek a jogoknak a védelmi szintje országról országra igen változó. Mindez megkérdőjelezi az Európai Bizottság elkötelezettségét aziránt, hogy a szolidaritás elve alapján minden európai polgár ténylegesen hozzá tudjon férni az egészségügyi szolgáltatásokhoz.

1.1.2

Manapság azt tapasztalhatjuk, hogy a közpolitikák alakulása során a polgári részvétel egyre magasabb szintre kerül, és Európa különböző országaiban olyan részvételi módszerek fejlődnek ki, mint a dán konszenzuskonferenciák, a több tagállamban is működő polgári törvényszékek, a polgári gyűlések stb. Az Európa Tanács és a Parlament támogatja az effajta részvételi megoldásokat.

1.1.3

Tekintettel az Európai Alapjogi Chartára, Az egészségügyi szolgáltatásokra irányuló közösségi intézkedésekre vonatkozó konzultáció című európai bizottsági közleményre, az egészségügyi Tanács 2006. június 1-jei, az uniós egészségügyi rendszerek közös értékeiről és elveiről szóló nyilatkozatára, az Európai Bíróságnak a betegek mobilitásával kapcsolatos joggyakorlatára, az Európai Parlamentnek a betegek mobilitásáról és az Európai Unióban az egészségügyi ellátás területén bekövetkezett fejleményekről szóló állásfoglalására, valamint a Parlament 2007. március 15-i állásfoglalására, az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen kezdeményezéseket egy, a betegek jogait tiszteletben tartó egészségpolitika megvalósítása érdekében, amelyhez pedig a következőkre van szükség:

az Európai Unió minden egyes országában érvényben levő szabályozási és etikai kötelezettségek összegyűjtése, összevetése és elemzése,

átültethető közösségi stratégia kialakítása a legmegfelelőbb formában,

a hatályos jogszabályok és a meghatározott politikák alkalmazásának ütemezett kiértékelése,

a munkák eredményeinek elküldése a nemzeti felelősöknek, különféle társadalmi-szakmai kategóriák képviselőinek és az érintett felhasználóknak,

egy európai betegjogi nap intézményesítése.

1.1.4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság azért fogott hozzá a betegjogok kérdésének vizsgálatához, hogy felhívja az európai intézmények figyelmét e jogok szükségszerű tiszteletben tartására – különös tekintettel a polgároknak a 27 tagállam közötti mobilitáshoz való jogára és arra, hogy egyenlő esélyeket kell számukra biztosítani ahhoz, hogy minőségi ellátásban részesüljenek mind a származási, mint pedig a befogadó államban –, illetve főleg azért, hogy az Európai Közösség összes államát e jogok tényleges tiszteletben tartására ösztönözze. Másfelől viszont ezeknek a jogoknak a megerősítése változással jár az egészségügyi dolgozóknak és struktúráknak a betegekhez való mindennapi viszonyára nézve.

1.1.5

A tárgyalt kérdésekhez gyakran etikai megfontolásokra van szükség, a válaszok pedig az érintett ország politikai és társadalmi rendszerének jegyeit viselik magukon. Az egészségügyi rendszerek szervezése igen eltérő, és a viták is szerteágazóak, ám ennek ellenére Európa minden országában hasonló fejlődés tapasztalható az egészségügy terén, és az általános tendencia elkerülhetetlenül az egészségügyi ellátásra rászorulók alanyi jogainak elismerése felé halad.

1.2

Az egészségügyi igényekben és a népesség elvárásaiban is fejlődésnek lehetünk ugyanis tanúi, az egészségügyi rendszeren túlmenően pedig politikai fejlődésnek, amely azt szeretné elérni, hogy az egyénnek minél nagyobb beleszólása legyen a politikába.

1.3

Az orvostudomány fejlődése és a szociális védelmi rendszerek bevezetése világszerte epidemiológiai változást idézett elő, amely abban nyilvánult meg, hogy kevesebb lett a rövid ideig tartó kezelés, főként pedig több a krónikus betegség. Ezt a jelenséget a népesség elöregedése csak tovább fokozta. Az idült betegségben szenvedők kezelése hosszú ideig tart, ezek a betegek így az egészségügyi rendszer igénybevételével és a betegséggel kapcsolatos tapasztalataik során ismeretekre tesznek szert.

1.4

Az új informatikai technológiák megjelenése, különösen az internet fejlődése tovább erősítette a betegek ismeretgyarapításának tendenciáját, a betegek pedig immár képesek információt cserélni és kérdéseket feltenni a szakembereknek. Bizonyos kórtani esetekben a páciensek néha alapos tudással rendelkeznek saját betegségükről, amit figyelembe kell venni. A kezelőszemélyzetnek érdemes tekintettel lennie ezekre az ismeretekre.

1.5

Általánosságban szólva a betegek nemcsak technikai jellegű ellátást várnak el a szakemberektől, de az ellátás kapcsolati és emberi vonatkozását tekintve is elvárásokat támasztanak.

1.6

Végül pedig a hosszú lefolyású betegséggel, illetve fogyatékossággal való együtt élés új igényekkel és új elvárásokkal jár. A kezelés tétje megváltozott: immár nem mindenáron a gyógyuláson van a hangsúly, hanem a „betegséggel együtt élésen”, a fájdalom elleni küzdelem folyamatos gyötrelmén.

Mindezeket figyelembe véve ez azt eredményezi, hogy a betegek egyre inkább a kezelésük aktív szereplőivé válnak, megújult elvárásokkal és igényekkel.

1.7

A kezeléssel szemben támasztott igények és elvárások fejlődése a társadalom mélyrehatóbb fejlődésének következménye, mivel a társadalom hajlamos a személyes autonómiát és a személyes jogok elismerését támogatni.

1.8

Ezek a tényezők összességében arra engednek következtetni, hogy az orvos-beteg viszony paternalista modellje megszűnőben van, emiatt másként kell elképzelni a beteg helyzetét a rendszer viszonylatában, továbbá új jogokat és kötelességeket kell elismerni és érvényesíteni.

1.9

Ez a vélemény a páciensek, vagyis az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő, az Egészségügyi Világszervezet meghatározása alapján egészséges vagy beteg személyek jogaira összpontosít.

2.   Háttér

2.1

Az orvostudomány, az egészségügyi igények és a személyes elvárások fejlődésének következtében a személyt életkörülményeivel együtt kell szemlélni, azaz nemcsak maga a személy érdekes, hanem családi, sőt, munkahelyi vagy baráti környezete is. A betegséggel együtt élés azt jelenti, hogy az életminőség különféle vetületeit is figyelembe kell venni, ehhez pedig az orvosokon kívül számos más szakember beavatkozására is szükség van.

2.2

A betegek kezelésében ugyan továbbra is az orvos játssza a döntő szerepet, de az orvos és a beteg közti személyes kapcsolat fogalmának is be kell épülnie a rendszer működésébe, az egészségügyi, az orvosi és a szociális szféra minden dolgozóját beleértve.

2.2.1

A beteg bizalommal fordul az egészségügyi szakemberekhez, ezért az orvosnak és az ápolóknak oda kell figyelniük a viselkedésére, és eszerint kell szólniuk hozzá, eszerint kell kezelniük és a kezelést megmagyarázniuk. A kommunikációban a meghallgatásnak, a beszédnek és az ápolásnak is egyformán szerepe van. Ez alapozza meg a betegség leküzdéséhez szükséges stabil viszonyt.

2.2.2

Ebben az értelemben az orvostudománynak – mihelyt felveti ezeket a kérdéseket – el kell köteleznie magát amellett, hogy valódi társadalmi gyakorlatot alakít ki, és az elengedhetetlenül szükséges és szigorú technikai tevékenységen túlmenően kielégíti a népesség arra irányuló igényét, hogy mindenki személyesen rá szabott, átfogó kezelést kapjon.

2.2.2.1

A gyógyító-szociális személyzetnek – miközben nem hárítja el magától a felelősséget sem – a páciens mellett tanácsadói szerepet kell betöltenie: azért van ott, hogy gyógyítsa, tájékoztassa és támogassa. A gyógyítási stratégiát a tünetek és a pácienssel kiépített kapcsolat sugallta analízisre építve dolgozza ki. Ezért joggal követelhető meg az egészségügyi szakemberektől, hogy személyes odafigyeléssel foglalkozzanak a pácienssel, hiszen ennek alapján lehet javaslatot tenni a mind technikai, mind lelki értelemben legmegfelelőbb gyógykezelésre.

2.2.3

A betegséggel – és a jobb gyógykezelésért – vívott harc kimenetele nagyban függ a beteg és az egészségügyi dolgozó között szövődött kapcsolattól: ez a gyógyító és a beteg számára egyformán fontos tét. Mindez bizonyos közvetítő tereket is feltételez, amelyekben figyelembe vehetők a társadalmi kötöttségek (szakmai élet, pénzügyi kényszerek, a jogok elismertetése stb.), valamint az érzelmi és magánéleti kihívások. Ebben az összefüggésben a hozzátartozók és a betegszervezetek helye alapvető jelentőségű.

2.3

Elgondolkodhatunk akár egy betegekből és egy egészségügyi szakemberekből álló küldöttség közti találkozó eredményességéről is.

2.3.1

Egyesek nemkívánatosnak tartják, hogy a hagyományos értelemben vett orvos-beteg kapcsolattal együtt a kialakult bizalmi viszony is véget ér. Ez a fejlemény viszont inkább arra utal, hogy a beteg, környezete és a szakemberek közötti személyes érintkezési és kommunikációs folyamat során a vak bizalom felépített bizalommá alakul át.

3.   Elévülhetetlen jogok

3.1

A páciensek jogainak elismerése az emberi jogok tárgykörébe tartozik, végső célja pedig, hogy lassan, de biztosan előmozdítsa a páciensek autonómiáját. Ezek a jogok gyakran egymásba ágyazódnak. A 2002-ben az Active Citizenship Network által kidolgozott betegjogok európai chartája 14 jogot kiált ki, melyeket az EGSZB nagyra értékel és elismer. Az EGSZB úgy véli, hogy ezek közül három átfogó szempontot képvisel, illetve más jogok előfeltételét képezi.

3.2   A tájékoztatáshoz való jog

3.2.1

A tájékoztatás elsősorban a kezelésen áteső pácienst érinti. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a betegségre, annak lehetséges alakulására, a szóba jöhető kezelésekre – azok előnyeivel és kockázataival együtt –, a gyógyítást végző struktúrák, illetve szakemberek jellemzésére, valamint a betegségnek és a kezeléseknek a beteg életére való kihatásaira. Ez különösen a krónikus betegségek, az állandó gondozást igénylő esetek, a fogyatékosságok és a hosszú ideig tartó gyógykezelések esetén alapvető, mivel ezekhez át kell szervezni a beteg és környezete mindennapi életét.

3.2.1.1

Ahhoz, hogy a lakosság egészségügyi állapota javuljon, a megelőzés elsődleges fontosságú. Ezért tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányokat kell szervezni, ezzel párhuzamosan pedig vizsgálatok elvégzésére, illetve megfelelő gyógyellátásra képes struktúrákat kell felállítani.

3.2.2

A tájékoztatás önmagában nem cél, hanem eszköz, amelynek segítségével a személy szabad és felvilágosult döntéseket hozhat. Ezért a tájékoztatás módja éppolyan fontos, mint maga az információ. A tájékoztatás olyan folyamat része, amely több különböző információforrást – köztük az internetet és telefonos segélyszolgálatokat – vesz igénybe, és amelynek során a páciens olyan szakemberek sokaságával lép érintkezésbe, akiknek mind megvan a maguk külön szerepe. A szóbeli tájékoztatás alapvető. Az orvosnak rendszeresen meg kell győződnie róla, hogy a páciens megértette-e a tájékoztatást, és elégedett-e vele.

3.2.3

Az érdekelt személytől függetlenül a környezetét is be kell vonni a tájékoztatás folyamatába, főleg akkor, ha a páciens gyermek, gondozásra szoruló időskorú stb. Magától értetődik, hogy a környezet tájékoztatásának szintje attól függ, hogy milyen a páciens egészségi állapota, és hogy képes-e önálló döntések meghozatalára.

3.2.3.1

A betegeket saját nyelvükön kell tájékoztatni, és figyelembe kell venni, ha valamilyen egyedi korlátozottság áll fenn.

3.2.4

A beteg csak kellő tájékoztatás birtokában adhatja jóváhagyását, és csak megalapozottan vállalhat kockázatot. Az információ továbbra is a beteg és az orvos közötti személyes kapcsolatból jön létre, amelyben kizárólag a jobbulás és az egészség megfontolásai jöhetnek számításba.

3.2.5

Az egyénre szabott információhoz való hozzáférés elengedhetetlen lépés a gondok, a betegségek, a kezelések terén tapasztalható egyenlőtlenségek csökkentése, valamint az egészségügyi rendszerhez való általános hozzáférés javítása felé való haladás útján.

Fontos, hogy a személy egészségi állapotára, az alkalmazott diagnosztikai és gyógykezelési eljárásokra, illetve azok eredményeire vonatkozó adatokat egy orvosi aktában vissza lehessen keresni. A tájékoztatás és az autonómia folyamatához hozzátartozik az is, hogy a beteg ehhez az aktához közvetlenül vagy saját kívánságára egy általa választott orvos közvetítésével hozzá tudjon férni. A jobb tájékoztatást és nagyobb átláthatóságot célzó erőfeszítések mellett azonban megfelelő jogi kerettel továbbra is gondoskodni kell az összegyűjtött egészségügyi adatok nem rendeltetésszerű használatának elkerüléséről. Különösen az elektronikusan tárolt és részben a határokon túlra is eljuttatott adatok felhasználása tekintetében fontos ügyelni arra, hogy a lehető legnagyobb éberséget tanúsítsuk.

3.2.6

Az egészségügyi rendszerről szóló tájékoztatást úgy kell megfogalmazni, hogy az könnyen érthető és átlátható legyen. A sok egészségügyi alkalmazottal kapcsolatba kerülő betegek ugyanis attól függően érezhetik úgy, hogy autonómiájuk erősödött, vagy – éppen ellenkezőleg – válhatnak teljesen orvosuktól függővé, hogy mennyire ismerik és értik a rendszer működését. Ennek az a kockázata, hogy a rendszer használói nem helyénvaló követelésekkel állhatnak elő.

3.3   A szabad és felvilágosult beleegyezés joga

3.3.1

El kell ismerni a betegeknek azt a jogát, hogy részt vehessenek az őket érintő döntések meghozatalában. Ez nem azt jelenti, hogy az orvos felelőssége áthárul a páciensre, hanem hogy számítania kell a páciens közreműködésére egy „gyógykezelési szövetség” kialakítása reményében, amelyben mindenkinek megmarad a maga helye, jogai és felelősségi köre.

3.3.1.1

A páciens hozzájárulása nem terjed ki törvényszerűen minden jövőbeli gyógyászati beavatkozásra. A beteg hozzájárulását tehát minden fontos orvosi vagy műtéti beavatkozás előtt újra és újra ki kell kérni.

A gyógyászati eljárásról tájékoztatott páciens hozzájárulásának explicitnek, azaz egyértelműen kifejezettnek kell lennie. A tájékoztatás után a páciens elfogadhatja vagy visszautasíthatja a számára javasolt eljárást.

A szervátültetéseket illetően fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a donort – ha élő személyről van szó – megfelelően tájékoztassák az esetleges kockázatokról.

3.3.1.2

Új gyógyeljárás kipróbálásakor ugyanazokat az elveket kell alkalmazni a kutatáshoz való hozzájárulás kikérése esetén, mint a betegek gyógykezeléshez való hozzájárulásának kikérése esetén, vagyis tiszteletben kell tartani a beteg szabadságát, és a kölcsönös felelősség és bizalom célját kell szem előtt tartani.

3.3.1.3

A klinikai kísérleteket tekintve – az egészségesek esetében is – sajátos pedagógiai megközelítésre van szükség. Ennek az eljárásnak jól meghatározott kritériumoknak kell megfelelnie, és csak akkor jöhet szóba, ha az együttműködés szándékát a felek megerősítették, és egyértelműen megadták az abszolút érvényű hozzájárulást.

3.3.1.4

Sürgős esetben a szabály alól bizonyos kivételekkel kell számolni: a páciens hozzájárulását feltételezni kell, és azt meg kell erősíteni, amint a beteg visszanyerte ítélőképességét.

3.3.1.5

A betegnek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy kijelöljön egy őt képviselő személyt arra az esetre, ha a beavatkozás után esetleg nem lesz abban az állapotban, hogy közölni tudja döntéseit.

3.3.1.6

A gyermekek vagy kiskorú betegek véleményét – attól fogva, hogy már rendelkeznek bizonyos önállósággal, illetve helyes ítélőképességgel – a jobbulást szolgáló gyógyászati beavatkozásokkal kapcsolatban ki kell kérni. Ha ez a gyermekek egészségügyi nevelésében már egészen kicsi koruktól kezdve jelen van, az segíthet abban, hogy a kis beteg ne drámaian fogjon fel bizonyos helyzeteket, és jobban együtt tudjon működni.

3.4   A méltósághoz való jog

3.4.1

A címbéli elnevezés alatt értendő többek közt az intimitáshoz való jog, a fájdalom ellátásához való jog, a méltóságteljes elmúláshoz való jog, a test épségének védelméhez való jog, a magánélet tiszteletben tartása és a megkülönböztetéstől való mentesség joga.

3.4.1.1

Minden polgárnak joga van arra, hogy bizalmasan kezeljék az egészségi állapotára, a megállapított kórismére és a gyógykezelési eljárásra vonatkozó információkat, valamint arra, hogy a vizsgálatok, konzultációk, illetve az orvosi és műtéti beavatkozások során bizalmasan járjanak el. Ehhez az alapvető joghoz az szükséges, hogy a beteget az egészségügyi intézmény személyzete figyelmesen kezelje, és kerülje vele szemben a lekezelő beszédmódot és hozzáállást.

3.4.1.2

A betegség, a fogyatékosság és az ápolásra való rászorulás gyengíti az egyént. A beteg minél „kisebbnek” érzi magát, annál kevésbé érzi, hogy képes megkövetelni a vele szembeni minimális tiszteletet. Az egészségügyi szakembereknek tehát annál jobban kell ügyelniük a páciens tiszteletére, minél jobban megtörte őt a betegsége, illetve fogyatékossága.

3.4.1.3

A konzultációra, a beteg meghallgatására, a kórisme és a kezelés elmagyarázására szánt idő elismerése elősegíti a személyek tiszteletben tartását. Ez az időráfordítás lehetővé teszi a „gyógykezelési szövetség” megerősítését, és azt, hogy máskor időt lehessen megtakarítani. Az időráfordítás gondoskodás.

3.4.1.4

Ez különösen igaz az olyan személyek esetében, akikhez a társadalom amúgy is hálátlanul viszonyul: az idősek, a szociálisan veszélyeztetettek, a fizikai, pszichikai vagy szellemi sérültek stb.

3.4.1.5

A halálos kimenetelű helyzetekben, illetve a különösen nehéz gyógykezelések esetén még figyelmesebbnek kell lenni. A személynek és a méltó halálhoz való jogának tiszteletben tartásához egyrészt mindenki számára biztosítani kell, hogy hozzáférhessen a fájdalom enyhítését és egy bizonyos életminőség fenntartását szolgáló fájdalomterápiás kezeléshez, ennek érdekében garantálni kell a páciens jogát ahhoz, hogy döntéseit mindvégig tiszteletben tartsák. Ez utóbbihoz külön előkészületekre van szükség, például a bizalmas személyre, aki garantálja, hogy a beteg kívánsága meghallgatásra talál.

3.4.1.6

A fájdalom enyhítésének kezelését kézzelfogható eszközök bevezetése, szakstruktúrákhoz való hozzáférés, az egészségügyi dolgozók tájékoztatása és képzése, a betegek és környezetük tájékoztatása révén fejleszteni kell, mivel itt a fájdalom csillapítására irányuló ellátásban való részesülés egyetemes jogának tiszteletben tartásáról van szó.

3.4.1.7

A személyeket megillető tisztelet a halál után is jár. Ez azt jelenti, hogy valahányszor egy kórházi beteg eltávozik az élők sorából, a környezetének és az utolsó napjaiban őt ápoló szakembereknek pszichológiai támogatást kell nyújtani, és az elhunyt akaratát és meggyőződését szigorúan tiszteletben kell tartani.

3.5

Számos más személyes jogot kell még érvényesíteni egy közegészségügyi eljárás során, ezekre a rendszernek a jelenlegi szervezettségi szintjén kell választ adnia.

3.5.1

Hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz mindenki számára, azaz nemcsak a jogokhoz és a szociális védelemhez, hanem közvetlenül a szolgáltatások és egészségügyi szakemberek összességéhez, anyagi és szociális helyzetre való tekintet nélkül. Ez nem az egészségügyi piac megnyitásának, hanem egy voluntarista közegészségügyi politikának az eleme, tekintetbe véve azt, hogy ennek a jognak a konkrét formába öntése a felelősségi köröket és a finanszírozás módját tekintve országról országra igen eltérő.

3.5.2

A minőségi ellátáshoz való jog. Mindenkinek joga van egészségi állapotához mérten a legmegfelelőbb ellátáshoz, valamint költséghatékonyság szempontjából a legjobb gyógykezeléshez és gyógyszerekhez (azaz támogatni kell a generikus gyógyszereket). A minőségi ellátáshoz való jog a szűrővizsgálathoz és a gyógyászati oktatáshoz való jogot is magában foglalja – amelyhez mind eszközök, mind anyagiak terén befektetésre van szükség –, továbbá jó indok arra, hogy elegendő megfelelően képzett szakembert bocsássanak rendelkezésre.

3.5.3

A megelőzés és az ellátás biztonságának joga. A polgárok azt szeretnék, ha az egészségügyi rendszer a személyek köré szerveződne és őket szolgálná. Jobban meg szeretnék érteni a számukra felajánlott gyógyászati stratégiákat, ki szeretnék venni – személyesen és csoportosan is – a részüket a megelőzésre irányuló erőfeszítésekből, garanciát szeretnének kapni arra, hogy a társadalom döntései, a viselkedés és a fogyasztás nem károsítják az egészséget.

4.   Ajánlások a betegjogok érvényesítésére

4.1

Ezeknek a jogoknak az elismertetése és érvényre juttatása sok egészségügyi szakemberben, betegben, egészségügyi politikai felelősben és felhasználói egyesületben kérdéseket vet fel. Sürgősen meg kell szüntetni az egyesek jogai és mások kötelességei között fennálló szembenállást. A betegek jogainak tiszteletben tartása nyomán másképp oszlanak meg az egészségügyi szakemberek kötelességei és feladatai, és új egyensúly alakul ki közöttük.

4.1.1

Mivel az egészségügyi dolgozók többé nem egyedül hozzák meg a személyek jövőjét kockára tevő döntéseket, nem is kell azok terhét egyedül viselniük.

4.2

A közjó érdekében, kollektív felelősségünkből adódóan, az alábbi módon segítenünk kell az egészségügyi szakembereknek, hogy eleget tudjanak tenni ezeknek az elvárásoknak:

képzésükbe be kell építeni az etikai kérdéseket: a személynek és jogainak tiszteletben tartását, hogy megértsék annak dinamikáját és következményeit, és így ne további megkötésként értelmezzék a betegjogok tiszteletben tartását;

vitákat és találkozókat kell szervezni a szakemberek között, illetve a szakemberek és a rendszert igénybe vevők között;

olyan új betegtájékoztatási módszereket kell kidolgozni, amelyekben az egészségügyi rendszer minden aktív résztvevője közreműködik;

olyan új pedagógiai módszereket kell kidolgozni a jóváhagyáshoz, amelyek építik a „gyógykezelési szövetséget”;

olyan új szervezési és pedagógiai megoldásokat kell kidolgozni és elterjeszteni, amelyek minimalizálják a gyermekeknél az orvosi kezelés, mindenekelőtt a kórházi tartózkodás során fellépő stresszt;

az egészségügyi intézményekben klinikai etikai bizottságokat kell felállítani, amelyek a szakemberek támogatását és a betegek jogainak tiszteletben tartását segítenék elő;

a betegek jogainak védelmét és előtérbe helyezését bele kell venni a szakmai etikai és magatartási kódexekbe;

közérthetőbbé kell tenni a rendszert az ügyfelek számára, és át kell értékelni az egészségügyi dolgozók összességének helyét és szerepét;

új kollektív gyakorlati formákat kell kitalálni, amelyekben az orvosok és más egészségügyi szakemberek is részt vesznek:

csoportos gyakorlat, „Egészségközpont”;

kapcsolattartás az orvosi, egészségügyi-szociális és szociális szféra szakemberei között;

újra át kell gondolni a betegek, a felhasználók, a fogyasztók, a családok és a polgárok érdekvédelmi szervezeteinek helyét:

a képviseleti szervekben a rendszert igénybe vevőket is képviselni kell;

el kell ismerni bizonyos szervezeteknek a gyógyászati oktatásban, a megelőzésben, a betegtájékoztatásban stb. betöltött szerepét;

össze kell kapcsolni az érdekképviseleti szervezetek eszköztárát a szakmáéval és más eszköztárakkal;

a szervezeteknek meg kell adni a tevékenységük végzéséhez és véleményük kifejtéséhez szükséges eszközöket (képzések, képviseleti szabadság stb.);

a kórházi épületekben ki kell alakítani olyan semleges és bensőséges hangulatú helyeket, ahol a betegek kérdéseket tehetnek fel, és felhasználói egyesületek támogatásával felkészülhetnek a szakemberekkel folytatott eszmecserére;

a szervezeteket és a szakembereket egyenlő szinten be kell vonni a panaszok elemzésébe és a kezelések minőségének növelését szolgáló intézkedések meghatározásába.

5.   Végkövetkeztetés: a kollektív jogok érvényesítése

5.1

Az egyéni jogok gyakorlati megnyilvánulása nagyrészt attól függ majd, hogy milyen lesz a kezdeményezést támogató kollektív válasz. Ezért kell az egészségügyi demokrácia megvalósításáért küzdeni, és ebbe a küzdelembe – a rendszer különböző pontjain – együttesen be kell vonni a rendszer igénybe vevőit és képviseleti szervezeteiket.

5.2

A betegjogok többek közt az emberi személyes jogok egy megnyilvánulási formáját képezik, de semmiképpen sem alkotnak külön kategóriát: a páciensek azon akaratát képviselik, hogy ne kezeljék őket különálló – s főleg ne a társadalomtól külön álló – lényekként.

5.2.1

El kell ismerni, hogy az egészségügyi rendszer használói egyre élénkebben adnak hangot a kezelések körülményeivel kapcsolatos véleményüknek – egyrészt saját tapasztalataik alapján, másrészt pedig azért, mert egyre több információban részesülnek.

5.3

Újra át kell tehát gondolni, hogy hol a beteg helye az őt érintő döntések rendszerében, hogy az eljárások átláthatóak legyenek, és az egyének megkapják az őket illető tiszteletet.

5.4

Ez nem azt jelenti, hogy hirtelen jogi-konzumerista viselkedést kell felvenni, hanem azt, hogy – jogainak tiszteletben tartására alapozva – el kell ismerni, hogy a beteg elég érett ahhoz, hogy részt vegyen az őt érintő döntések meghozatalában.

5.5

A klienseknek és képviseleti szervezeteiknek annál is inkább szót kell adni, mivel az egészségügy problémaköre más területekre is kihat: a termelési módszerekre, az életmódra, a munkakörülményekre, a környezetvédelemre stb. Ez pedig olyan társadalmi, gazdasági, erkölcsi döntéseket von maga után, amelyek meghaladják pusztán az egészségügyi dolgozók hatáskörét.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  Lásd: az EU Alapjogi Chartája; az Európa Tanács által elfogadott szövegek; 2002. március 4-i 2002–303. sz. francia törvény.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/72


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A fenntartható termelékenység elősegítése az európai munkahelyeken

(2008/C 10/19)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. február 16-án úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját véleményt dolgoz ki: A fenntartható termelékenység elősegítése az európai munkahelyeken.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2007. július 17-én elfogadta véleményét. (Előadó: Leila KURKI).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott, 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 155 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

A gazdasági növekedés hagyományos ösztönzőit (a munkaerő számának növekedése, a termelési eszközökbe irányuló beruházások és az oktatás színvonalának emelkedése) a fenntartható növekedés elősegítésére képes új elemekkel kell kiegészíteni. Először is, a termelékenység növekedését a jelenleginél magasabb szintre kell emelni. Másodszor, meg kell találni a módját, hogy hogyan lehet a munkaerő-kínálat csökkenését legalább megállítani, harmadszor, a munka világát vonzóbbá kell tenni.

1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Uniónak támogatnia kell a tagállamokat és a vállalatokat a termelékenység fenntartható növelésében, amely egyben a lisszaboni stratégia egyik kulcsfontosságú eleme. Aktívan terjeszteni kell azt az elképzelést, hogy a minőség és a munkahelyen végrehajtott szociális innováció jelentősen befolyásolja az üzleti sikert. Az EGSZB azt javasolja, hogy ezt a szempontot vegyék figyelembe a gazdasági és foglalkoztatási iránymutatások értékelésénél és reformjánál.

1.3

Az EGSZB megismétli az európai munkaminőségi index kidolgozására vonatkozó javaslatát. E mutató a „jó munka” kutatáson alapuló kritériumaira épülne; rendszeresen kidolgoznák, és közzétennék. Az indexet a munkával töltött évek minőségében beállt változások és javulás, illetve a termelékenységre gyakorolt hatások feltárására lehetne használni. Ugyanakkor a munkával töltött évek minőségének javításához kapcsolódó új kezdeményezések alapjául is szolgálhatna.

1.4

Az európai munkaminőségi index kidolgozása széles körű fórum létrehozását igényli. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak a munka világában végbemenő változásokkal kapcsolatos kihívások és azok megválaszolásának terén szerzett mélyreható és széles körű tapasztalatai jó alapot szolgáltatnának egy ilyesfajta fórum számára. Ha munkaprogramja engedi, a Munkaerőpiac Megfigyelőközpontja is megvizsgálhatná ezt a kérdést.

1.5

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy készíttessen további tanulmányokat a munkával töltött évek minősége és a munkahelyi termelékenység közötti összefüggésről. A fenntartható termelékenységet elősegítő tényezőket is alaposabban elemezni kellene. Ebben a munkában a különböző EU-intézmények és a tagállamok a korábbinál jobban felhasználhatnák az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Dublin) és az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (Bilbao) által végzett kutatásokat és elemzéseket.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU innovációs és képzési kezdeményezéseiben (pl. a versenyképességi és innovációs keretprogramban, a strukturális alapokhoz tartozó programokban, az integrált, egész életen át tartó tanulást elősegítő programokban) hasznos lenne hangsúlyozni a munkahelyi innovációt, valamint az új típusú szakmai ismereteket és vezetői gyakorlatokat. E tekintetben a szociális partnereket jelentős felelősség terheli a projektek előkészítése, végrehajtása és értékelése tekintetében.

1.7

Az EGSZB azt javasolja, hogy a tagállamok foglalkoztatási programjaik és innovációs politikájuk részeként hajtsanak végre a munka minőségét és termelékenységét ösztönző programokat. Számos országban van nemzeti termelékenységi központ és munkaügyi kutatóközpont, amely részt vehet az ilyen kezdeményezésekben. A szociális partnerek kulcsszerepet játszanak a projektek tervezésében és azok gyakorlati megvalósításában.

1.8

Lényeges, hogy a fenntartható termelékenységről szóló vita és a gyakorlati kezdeményezések folytatódjanak a különböző európai fórumokon a tagállamokban és a vállalatoknál. Az EGSZB jelentős mértékben hozzájárulhat ehhez a folyamathoz azáltal, hogy ismerteti a civil társadalom erre vonatkozó álláspontját, különösen a gazdasági, foglalkoztatási és innovációs politikáról megfogalmazott véleményei részeként.

2.   Bevezetés

2.1

A fenntartható gazdasági növekedés és a magas foglalkoztatási arány elengedhetetlenül fontos Európa jólétének megteremtéséhez. Egyik célkitűzéseként az Európai Unió „Európa fenntartható fejlődésén munkálkodik, amely olyan kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon alapul, amely a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul” (1). Ez akkor érhető el, ha a gazdaság minden szektorában fokozzuk a termelékenységet (2). A termelékenység növekedése fokozza a polgárok jólétét is, amennyiben a munkával töltött évek minőségének javításán és a munkahelyek számának növelésén alapul. A termelékenység fenntartható növekedése lehetővé teszi a szilárd államháztartást, illetve az öregedő népességet ellátó szociális és egészségügyi szolgáltatások fenntartható biztosítását. Ugyanakkor új, minőségi munkahelyek létrehozásához is hozzájárul. A fenntartható termelékenység így támogatja a lisszaboni stratégia gazdasági, szociális és környezetvédelmi céljait.

2.2

A háborút követő években a munka termelékenysége folyamatosan nőtt. Még a hatvanas évek végén is munkaórákra vetítve mintegy 5 %-os éves átlagos rátával nőtt. A 80-as évek óta azonban a munka termelékenységének növekedése lelassult, és 2000 elején az éves növekedési ráta csupán mintegy 1–2 %-ot ért el. Az EU tagállamainak termelékenységi mutatóit illetően az elmúlt években bekövetkezett változások számos, különböző irányokba ható tényezőre vezethetők vissza. Az átlagos munkatermelékenység-növekedés Európában lendületet kapott az új tagállamok csatlakozásával, melyekben a termelékenység kiinduló szintje alacsonyabb, mint a régi tagállamokban. 1995 óta azonban az alacsony termelékenységű munkahelyek száma Európa-szerte emelkedett. Ezek közé a szolgáltatási ágazat alacsony bérezésű, alacsony szakképzettséget igénylő munkahelyei tartoznak, és számos olyan munkahely is, ahol a munkavállalókat atipikus munkaszerződések keretében foglalkoztatják. Ez a tendencia hozzájárult a termelékenység növekedésének lassulásához (3).

2.3

A gyártás terén a termelékenység növekedése a technológia vezérelt iparágakban a leggyorsabb. Ezeknek az iparágaknak a teljes gyártásban való részesedése alacsony, ami az Európai Bizottság véleménye szerint lehetséges problémákra utalhat. Minél nagyobb a részesedésük a hozzáadott értékben, annál inkább hozzájárulnak a termelékenységhez és a gazdaság valós nyereségének növekedéséhez. Ezek az iparágak mind vezető szerepet töltenek be az innováció, a modernizáció és az új technológiák – akár határokon átnyúló – terjesztése terén (4).

2.4

A termelékenység elmúlt években tapasztalható gyenge növekedése a magán- és közszolgáltatási ágazatban kétségkívül súlyos probléma. Nem szabad elfelejteni ugyanakkor, hogy ebben az ágazatban a termelékenység növekedése a feldolgozóiparban alkalmazott mutatókkal nehezebben – sőt egyáltalán nem is – mérhető. Annak ellenére például, hogy a szolgáltatóiparban megnőtt a különféle típusú innovációk, így az IKT alkalmazása is, ez a termelékenységi statisztikákban nem jelentkezett a termelékenység növekedéseként. A szolgáltatási ágazatban az innovációt beszerzett technológiákon keresztül vezetik be (IKT, szervezeti változások és emberi tőke) nem pedig maguk a vállalkozások költenek közvetlenül kutatásra és fejlesztésre (5). Ezért a termelékenységi mutatók egybevetése során alkalmazott mechanikus számítások helytelen következtetésekhez vezethetnek, amennyiben nem veszik figyelembe a különböző ágazatok sajátosságait. Ez vonatkozik az állami szolgáltatásokra is, ahol a termelékenységre vonatkozó célok kitűzésekor figyelembe kell venni a szociális és állami politikai célkitűzéseket, valamint az innovációt és a termelékenység növekedését elősegítő környezet biztosítására irányuló követelményt is.

2.5

A foglalkoztatás növelése és a termelékenység fokozása nem zárja ki egymást. Épp ellenkezőleg, együttesen támogatják a lisszaboni stratégia célkitűzéseit, melyek a jobb minőségű munkahelyek számának növelésére irányulnak. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint például a termelékeny foglalkoztatás a tisztességes munka alapja (6). A termelékenység fenntartható növekedése és az emelkedő foglalkoztatási ráták szilárd alapot képeznek a nem bejelentett munka arányának csökkentéséhez a gazdaságban.

2.6

Az EU gazdaságainak szerkezete folyamatosan változik, és a ráfordítási tényezők tekintetében egyre inkább eltolódás figyelhető meg a fizikai tőkétől az emberi tőke irányába. Az Európai Bizottság szerint az EU-ban a munkaerő iránti kereslet a hagyományos szakértelemtől a magasan képzett munkaerő felé mozdult el. Ez inkább magának a munkának a tartalmában beállt változásokat tükrözi, mintsem a foglalkoztatás ágazati megoszlásának változásait. 1995 és 2000 között a gyorsan növekedő, tudásintenzív ágazatokban bekövetkezett munkahelyteremtésnek volt köszönhető az összes új, magas és közepes szaktudást igénylő munkahelyek több mint kétharmada és az alacsony szakképzettséget igénylő új munkahelyek túlnyomó része (7). Különösen az üzleti szolgáltatások növelték alkalmazottaik számát, és kulcsszerepet fognak játszani az új munkahelyek teremtésében a jövőben, ellensúlyozva a gyáriparban megfigyelhető munkahely-leépítéseket és racionalizálást (8).

2.7

Az egyén számára a termelékenység növekedése biztosabb munkahelyet jelent, valamint több lehetőséget a karrierben való előrelépésre és a magasabb fizetésre. Ezáltal javul a dolgozók képzettsége, és fokozódik foglalkoztathatósága a változó környezetben.

2.8

A vállalatok számára a termelékenység fokozása elengedhetetlen, hiszen ez versenyképességük kulcsa. Mivel az árak jelentős mértékben a világpiac alakulásától függenek, és a termelékenységet sem lehet a hagyományos, berendezésekbe és felszerelésekbe irányuló beruházásokkal a végtelenségig fokozni, más eszközök után kell nézni. A vállalatok számára a termelékenység növekedése a költségek lassúbb emelkedését, az árak versenyképességének és a kínált munkabéreknek a javulását, biztonságosabb (ezért vonzóbb) munkahelyeket, a feladatok és a szervezeti felépítés változását, a fogyasztók számára kevesebb erőforrással több hozzáadott érték biztosítását, a jövedelmezőség javulását, a piacon való túlélés és növekedés lehetőségét, valamint a beruházások alapjának megteremtését és a tevékenységek fejlesztését jelenti.

2.9

Európában a gazdasági növekedés hagyományosan a munkaerő növekedésétől, a termelési eszközökbe irányuló beruházások szintjétől és az oktatás színvonalának emelkedésétől függ. Ez a modell azonban már nem működik úgy, ahogy kellene. A munkaerő-kínálat már nem mutat növekedést, hanem csökken. A vállalatok a korábbinál jobban vonakodnak a fizikai tőkébe irányuló beruházásoktól. A munka jellege munkaerő-igényesből tőkeigényessé vált, és az emberi tőke egyre fontosabbá válik. Egyre inkább eltolódunk az alacsony szintű oktatást igénylő fizikai munka világától a speciális képzést igénylő, szakértelmet (szaktudást) kívánó munka felé. Az alapvető képzésbe irányuló beruházás önmagában már nem vonja maga után a termelékenység olyan jelentős növekedését, mint korábban.

2.10

Bizonyos tagállamokban a gazdasági növekedést adóügyi intézkedések (pl. a vállalkozási adó és a társadalombiztosítási járulékok csökkentése) és a magánszemélyek általi fokozott fogyasztás (pl. kamatadó politika, adózás) is serkentette. Ezen tényezők alkalmazási köre azonban korlátozott és mind az adóügyi verseny, mind pedig az állami infrastruktúra fenntarthatóságának szempontjából értékelésre szorul.

2.11

A fent említett ösztönzőkön kívül további, növekedést elősegítő tényezők létrehozására is szükség van. A sikerhez a kézzelfogható elemek mellé nehezen meghatározható tényezők is társultak, különösképp a vezetésnek a munkavállalók motiválására és képességeik fejlesztésére való alkalmassága.

2.11.1

Először is, a vállalatok termelékenységének növekedését a jelenleginél magasabb szintre kell emelni. Ehhez olyan politikák szükségesek, amelyek a fenntartható üzleti növekedés és az innováció számára kedvező környezetet hoznak létre, és biztosítják az egészséges versenyt. Ez az összgazdasági teljesítmény javításának egyetlen módja.

2.11.2

Másodszor, meg kell találni a módját, hogy hogyan lehet a munkaerő-kínálat csökkenését legalább megállítani, a várható csökkenés ugyanis több tagállamban 15 % körül lesz az elkövetkezendő tíz évben. Hatékonyabb munkaerő-politika, a szakképzett munkaerő bevándorlása és integrációja, a munka és a családi élet összehangolása, a nemek közötti egyenlőséget elősegítő politikák, valamint a nyugdíjrendszer reformjának segítségével a foglalkoztatási rátát magasan kell tartani. Az idősebb munkavállalók munkában tartása és a munka iránti motivációjuk megőrzése elengedhetetlen a nyugdíjazás időbeli kitolásához.

2.11.3

Harmadszor, a munka világát vonzóbbá kell tenni. A munkavállalók számottevő része a 40–54 évesek korcsoportjából kerül ki, ami pedig jelentős gazdasági kihívást jelent. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy megakadályozzuk, hogy a fiatalok félbeszakítsák tanulmányaikat, és hogy rávegyük őket a munka világába történő bekapcsolódásra. Az új technológiák, az innováció, valamint a kutatás és fejlesztés előnyeinek jobb kiaknázása érdekében javítani kell a munka minőségét és fokozni a szakképzett munkaerő rendelkezésre állását.

2.12

Az Európai Tanács következetesen hangsúlyozta a munka minőségének javítását célzó beruházások szükségességét, többek között minőségi mutatók segítségével (9). A finn elnökség alatt vita indult arról, hogy a termelékenység mennyire játszik fontos szerepet a lisszaboni stratégia tekintetében, Finnország elnöksége felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen véleményt a követező tárgyban: „A munkával töltött évek minősége, a termelékenység és foglalkoztatás a globalizáció és a demográfiai kihívások tükrében”  (10). Az EGSZB a véleményt 2006 szeptemberében fogadta el.

2.13

A német elnökség folytatta a munkával töltött évek minőségéről folyó vitát. A miniszteri találkozó témája – „a jó munka” – a munkahelyek számának növelésére és minőségének javítására irányuló lisszaboni célkitűzés gyakorlati megfogalmazása (11). 2007 januárjában a munkaügyi és szociális ügyi miniszterek Berlinben megrendezett informális találkozóján Németország, Portugália és Szlovénia az ülés következtetéseiben közösen hangsúlyozta a „jó munka” jelentőségét Európa számára (12). Március 8–9-i következtetéseiben az Európai Tanács hangsúlyozta a „jó munka” jelentőségét a tagállami foglalkoztatottság növelése és az európai szociális modell megerősítése szempontjából. A Tanács szerint a „jó munka” alapját képező elvek közé a következők tartoznak: a munkavállalók jogai, esélyegyenlőség, a munkahelyi egészség és biztonság védelme, valamint a munka olyan megszervezése, amely összeegyeztethető a családi élettel (13).

2.14

Az európai szintű programok valamilyen módon figyelembe veszik a munkával töltött évek alakulását és a munkahelyek számára rendelkezésre álló lehetőségeket a változás által okozott kihívásokkal történő megbirkózásra. Sajnos általában azonban csak különálló javaslatokat tartalmaznak, és nem használhatók központi kiindulópontként, iránymutatásként az intézkedések számára. A programok közötti koordináció ezenkívül igen csekély, így a fenntartható termelékenység terén elért bármely előrelépés – vagy ennek hiánya – észrevétlen marad.

2.15

Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy a vállalatok miként gyorsíthatják fel a termelés növekedését olyan eszközök révén, amelyek egyaránt támogatják a dolgozók egyéni és kollektív forrásait, ugyanakkor segítséget nyújtanak számukra abban, hogy fenntartsák munkaképességüket, és a változó körülmények ellenére motiváltak maradjanak a munkavégzésre.

3.   A termelékenység fenntartható növekedése mint a siker egyik tényezője

3.1

A termelékenység és a foglalkoztatás elemzése során fontos különbséget tenni a hosszú és rövid távú hatások között. Rövid távon lehetséges a termelékenység növekedése és a foglalkoztatás közötti negatív összefüggés. Az ipari szerkezetátalakítás fokozza a munka átlagos termelékenységét, ám csökkenti a foglalkoztatási arányt (14). Ilyen körülmények között a munkaerőpiacra vonatkozó politika keretében jelentős intézkedésekre van szükség, mivel bizonyos munkavállalók szakképesítése elavulttá válik, és ezek a munkavállalók kiszorulnak a munkaerőpiacról. A leépítésektől és munkanélkülivé válástól való védelem új formáira van szükség annak érdekében, hogy a lehető legtöbb munkavállaló képesítése és szakértelme rugalmas módon kiaknázható legyen. A tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásairól szóló véleményében az EGSZB számos ajánlást fogalmaz meg a politikai intézkedések hatékonyságának fokozása érdekében (15).

3.2

A foglalkoztatási arány hosszú távon növelhető a munka termelékenységének növelése révén. A technológia és a munka minőségét meghatározó bizonyos tényezők együttes hatása pedig kifejezetten serkenti a növekedést, melynek hatására nő a munkahelyek száma és a foglalkoztatási arány. Ez azonban nem történik automatikusan, hanem attól függ, hogy az ipar képes-e a növekedés munkaerő-igényének fokozására és tartós termelékenység növekedés ösztönzésére, ami összekapcsolódik a munka minőségével és a munkával kapcsolatban érzett elégedettséggel (16).

3.3

A vállalatok több módon is elősegíthetik a termelékenység növekedését. Néhány tőzsdén jegyzett vállalat a versenyképességet rövid távon a negyedéves nyereség és költségek alapján értékeli. A „gyors nyereséget” célba vevő megközelítés alkalmazását a munkahelyeken nyilvánvalóvá teszi, hogy nem történik a termelékenységre irányuló beruházás, és nem szentelnek figyelmet az alkalmazottak szakképzettségének és munkaképességének. Némely esetben a vállalatok nem rendelkeznek megfelelő pénzügyi eszközökkel ahhoz, hogy így járjanak el. A fizetést és a foglalkoztatási feltételeket ezenkívül gyakran a minimális követelményeknek megfelelően határozzák meg, aminek súlyos, hosszú távú társadalmi következményei vannak. Ez a fajta megközelítés veszélyezteti Európa globális versenyképességét. Az alacsony termelékenységű munka, rossz munkakörülmények és alacsony bérek elegyével Európa nem győzheti le vetélytársait.

3.4

A termelési kapacitás hatékonyságát hagyományosan a termelési feltételek korszerűsítésével és a termelés szervezésének a kereslethez jobban igazodóvá alakításával fokozták. Beruháztak a berendezésekbe és felszerelésekbe. Ennek eredményeként a termelékenység általános szintje emelkedett. A termelékenységet az ésszerűsítést és egyszerűsítést célzó technikák segítségével, és intelligensebb termelési módszerek alkalmazásán keresztül a termékek és szolgáltatások fejlesztésével kis lépésenként lehet növelni. Ez azonban nem elegendő, ha a munkahelyi együttműködés nem elég hatékony, az alkalmazottak nem éreznek motivációt a munkavégzésre, illetve, ha a munkakörnyezetben a munka teljesítményét csökkentő hiányosságok tapasztalhatók.

3.5

A gazdasági növekedés fenntartásához mélyrehatóbb strukturális reformokra van szükség. A termelékenység egy ugrásszerű stratégiai változással gyorsan növelhető, ha a vállalat teljesen átszervezi működését, és ezáltal új növekedési útra lép. Ebben az esetben a régi képességeket igénylő munkahelyek elkerülhetetlenül megszűnnek, ám ugyanakkor új munkahelyek jönnek létre, melyek sokszor jobb minőségűek. A megújult vállalatok új termékeket és új értékláncokat hoznak létre. Ebben a folyamatban a legfontosabb tényező a sebesség, az innovációs képesség, a változásra való készség és az alkalmazottak bevonása a folyamatba. Az EGSZB és az Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága (CCMI) tevékeny szerepet vállal a szerkezetváltás, az innovációs folyamatok és a technológiaalkalmazás elemzésében (17). Az EGSZB kiemelte a belső funkcionális rugalmasság jelentőségét az innovációs folyamatok ösztönzésének szempontjából (18).

3.6

Érdekes megvizsgálni a termelékenységet mint a vállalat teljesítményének egyik aspektusát. A teljesítmény belső és külső szempontokra osztható. A külső teljesítmény azt fejezi ki, hogy a vállalat milyen teljesítményt képes nyújtani környezetében. A teljesítményt azonban a vállalat egy belső jellemzőjeként láthatjuk legtisztábban, akár olyan jellemzőként, amely egy adott egyénhez, géphez vagy termelési egységhez kapcsolódik (19).

3.7

A vállalat teljesítményének belső szempontjai az innováció és a termelékenység, melyek előfeltételei a szakképzettség, a szaktudás, az alkalmazottak elégedettsége, a változásokhoz való kedvező hozzáállás és a technológia. A minőség és a költséghatékonyság ezek függvénye. A külső szempontok a versenyképesség, a fogyasztók elégedettsége és a piaci részesedés, amelyektől viszont a likviditás, a nyereségesség és a fizetőképesség függ (lásd 1. ábra).

1. ábra: A vállalati teljesítmény szempontjai és összefüggései

Image

3.8

A teljesítmény különböző szempontjai spirálként hatnak egymásra. A termelékenység növekedése például alacsonyabb egységenkénti árat eredményez, melynek következtében javul a vállalat versenyképessége. A magasabb nyereségesség viszont azt vonja maga után, hogy a vállalat sikeres a piacon, és a nyereségessége tovább nő. A folyamat eredményeként a vállalat tőkét halmoz fel, melyet például képzésre, termelési eszközökre és az irányítást támogató eszközökre fordíthat, azaz tovább javíthatja a termelékenység előfeltételeit. Ezt felfelé irányuló termelékenységi spirálnak is hívhatjuk. A fentiekhez hasonlóan elkészíthetjük azonban a lefelé irányuló termelékenységi spirál jellemzését is.

3.9

A fenntartható termelékenység fogalma tehát szélesebb területet fed le, mint a termelékenység puszta mérése, illetve a munka termelékenységének elemzése. Vállalati szinten a termelékenység egy olyan mutató, amely jelzi, hogy a vállalatnak mennyire sikerül összekapcsolnia a különböző termelési tényezőket a hatékonyság javítása és piaci versenyképességének fokozása érdekében. A fenntartható termelékenység nemcsak a fizikai munkakörnyezetre terjed ki, hanem a hatékonyságot, a kreativitást és az innovációs képességet megteremtő pszicho-szociális munkakörnyezetre is (20).

3.10

Egy vállalat és alkalmazottainak innovációs képességét az tükrözi, hogy képesek-e fejlődni, megújítani termék- és szolgáltatáskoncepcióikat, hogy ezáltal többletértéket nyújthassanak a fogyasztóknak. Az innovációs képesség magában foglalja a működési, termelési és elosztási folyamatok alkalmazottakkal és partnerekkel együttműködésben történő folyamatos javításának képességét is. Az innováció alatt tehát érthetünk egy eszközt, egy berendezést, egy gépet, ezek kombinációját, egy szolgáltatási modellt, egy régi feladat új megközelítéssel történő megoldását, illetve a problémákra adott más jellegű válaszokat. A változásra való nyitottság a termelékenység kulcsfontosságú eleme.

3.11

A szervezetek innovációs képességüket tükröző fejlettségi szintjük szerint különböző kategóriákba sorolhatók. A szervezetek tudatosan fejleszthetik innovációs képességüket, és tanulás útján feljebb juthatnak az egyik szintről a másikra. Minél fejlettebb gyakorlatokat alkalmaz egy szervezet innovációs tevékenységei során, annál inkább képes az innovációra (21).

3.12

A termelékenység fenntartható növelése azt jelenti, hogy a vállalatok és szervezetek a jövőbeli kockázatokra a változások előrelátásával, illetve az azokhoz való gyors és rugalmas alkalmazkodással készülnek fel. Ezekben a vállalatokban mindenki elkötelezett a szakképzettség és szakértelem folyamatos fejlesztése mellett, az alkalmazottakról gondoskodnak, és azok tevékenyen részt vesznek a – különösen az ő munkájukat is érintő – döntéshozatali folyamatban. A munkavállalók elhivatottak, és készek képességüket a vállalat további sikere érdekében rendelkezésre bocsátani. A vállalatirányítás kölcsönös elismerésen és együttműködésen alapul, nem pedig az alkalmazottakkal szembeni domináns pozíción. A vezetők képesek a fogyasztókkal, a vállalat profiljához tartozó üzleti hálózattal és a kutatóközpontokkal partnerségben együttműködni.

3.13

A jövőre nézve a termelékenységre és a termelékenység növekedésének fellendítésére vonatkozó legfontosabb kérdés a munkahelyek képessége technológiai, illetve az azokat kiegészítő üzleti szervezeti vagy egyéb szociális innováció kidolgozására és bevezetésére. Az ilyen módon elért termelékenységnövekedés fenntartható. Két csatornán keresztül gyakorol hatást a gazdasági növekedésre: a munkahelyek/vállalatok hosszú távú termelékenységének fokozása által és a munkaerő-kínálat fellendítésével azáltal, hogy növeli az alkalmazottak számára fennálló lehetőségeket és az alkalmazottakat arra ösztönzi, hogy tovább kívánjanak foglalkoztatásban maradni.

4.   Fenntartható termelékenység a munkahelyen

4.1

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (22) által készített tanulmány tüzetesen megvizsgálja a munkakörnyezet minősége és a termelékenység közötti kapcsolatot. A vizsgálat egyik legfontosabb eredménye, hogy a mai erős versenyfeltételek között egy vállalat sikerét nem lehet pusztán az üzleti mutatók alapján mérni.

4.2

A vizsgálat szerint a fogyasztók elégedettsége, a vállalaton belüli kapcsolatok optimalizálása, az innovatív kapacitás és a rugalmas szervezeti felépítés egyre fontosabb tényezővé válik. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a jó munkakörülmények és a vállalat üzleti teljesítménye szoros kapcsolatban áll egymással. A munkakörnyezet minősége erősen befolyásolja a termelékenységet és a nyereségességet.

4.3

Európában az elmúlt években végbement termelékenységnövekedést minőségi szempontból korántsem lehet egyértelműen fenntarthatónak tekinteni. A vállalatok túl keveset tesznek a gyakorlatban azért, hogy javítsák a munkakörnyezet minőségét, és azonosítsák annak pozitív hatásait, és még mindig túl kevés ismerettel rendelkeznek e téren. Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért által végzett felmérés szerint összességében nem történt jelentős változás a munka minőségében egyik irányban sem (23). A tagállamokban végzett elemzések és összehasonlítások arról tanúskodnak, hogy a munkahellyel való elégedettség a munkahely biztonságával, a pozitív munkahelyi légkörrel, és a tanulásra és szakmai előrelépésre kínált jó alkalmakkal függ össze. Maga a munka is változik, méghozzá gyorsabban, mint azt várnánk, egyre inkább tudás- és technológiaalapúvá és fokozottabban fogyasztóközpontúvá válik.

4.4

A tanulmány szerint nagyon kevés előrelépés történt a munka és a családi élet összeegyeztetése terén. Az egyén igényeihez alkalmazkodó, rugalmas munkaszervezés nem terjedt el. Bár az európai munkavállalók foglalkozással összefüggő egészségi állapota javult, a dolgozók 35 %-a még mindig úgy véli, hogy egészsége és biztonsága veszélyben van munkája során. A munka intenzitása fokozódik, egyre többen dolgoznak nagy sebességgel szoros határidők mellett. Bár a munka elvégzése autonómiát kíván meg, az autonómia szintje nem emelkedik. A legtöbb munkavállaló érdekesnek találja munkáját, és úgy érzi, hogy az új kihívásokat rejt magában. A képzéshez való hozzáférés a munkahelyeken nem javult, és különösen az idősek és az alacsonyan képzettek számára nehezen elérhető. A munkahelyeken az egyik legjelentősebb változás az információs technológia fokozott alkalmazása (24).

4.5

A jövőben a szakképzett munkaerő hiánya korlátozhatja a termelékenységnövekedés lehetőségét. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a munka és az általa igényelt szaktudás a jövőben a maitól eltérő lesz. Ezenkívül a munka új típusú szervezése és a technológia hatékonyabb felhasználása csökkenteni fogja a munkaerőigényt. Számos vállalat európai szintű hálózatokat tart fent, és a munkavállalók tagállamok közötti mozgása növekvő tendenciát mutat. Ezért az EGSZB az oktatási intézményeik vonatkozásában fennálló különbségek ellenére azt javasolta, hogy a tagállamok az európai „képzési övezetek” létrehozóinak tekintsék magukat, és ismerjék el a szakmai élet fejlesztésének európai vetületét (25).

4.6

Alaposabban meg kell tehát vizsgálni, hogy milyen készségekre és szakértelemre lesz szükség a jövő munkahelyein, mind a közszférában, mind pedig a magánszférában, valamint hogy a munkával töltött évek minőségére és a termelékenységre vonatkozó szempontokat hogyan lehetne az oktatásba és szakképzésbe beépíteni. Az egyetemi diplomák és képesítések szerkezetét, a tanterv tartalmát, az oktatási módszereket és az egész életen át tartó tanuláshoz kapcsolódó célokat ezek alapján kellene megtervezni és megvalósítani. Fontos biztosítani az oktatásban és képzésben való részvételhez szükséges pénzügyi lehetőségeket. A szociális partnerek kulcsszerepet játszanak ezen kérdések megvitatásában és a végrehajtást célzó intézkedésekben. Az európai szociális partnerek jó alapot teremtettek az egész életen át tartó tanulás és a nemzeti gyakorlatok legfontosabb jellegzetességeinek értékelésével (26).

4.7

A szakképzett munkaerő hiánya gyakran nem ott jelentkezik, ahol a szakképzettség mérhető. A jövő munkahelyein az alapvető készségek mellett a legfontosabb készségek pl. az interaktív készség, az önirányítás, a tanulás és az új ismeretek elsajátításának képessége, a lényeg kiszűrése egy komplex információáradatból, valamint a multikulturális munkahelyeken és hálózatokban való munkavégzéshez szükséges képességek lesznek. Ebben a környezetben az iskolát idő előtt elhagyó vagy hiányos ismeretekkel rendelkező fiatalok különleges kihívást jelentenek.

4.8

Az üzletvezetés vonatkozásában a szakképzett munkaerő hiánya különösen a stratégiai üzleti készségek és innovációs irányítás terén jellemző. A humánerőforrás-igazgatást a vezetés stratégiai aspektusának kellene tekinteni. Ezek a készségek új lendületet adhatnak a gazdasági növekedésnek.

5.   A fenntartható termelékenység elősegítése

5.1   Politikai és gyakorlati intézkedések

5.1.1

A kkv-k és az alvállalkozói hálózatokkal rendelkező nagyobb vállalatok képesek kiaknázni a termelékenység fenntartható növekedése által kínált lehetőséget a sikerre. További kedvezményezettek a szolgáltatási szervezetek az állami és a szolgáltatási ágazatban, amelyek számára egyfelől szükséges, másfelől kívánatos is termelékenységük fokozása, mégpedig fenntartható és minőségi módon, valamint annak biztosítása, hogy továbbra is rendelkezésükre álljon a jó minőségű, szakképzett munkaerő.

5.1.2

A termelékenység fenntartható növekedését olyan politikai intézkedésekkel lehet elősegíteni, melyek a társadalom egészét, a vállalatokat, állami szervezeteket, munkahelyeket, valamint az egyéneket egyaránt célba veszik. Széles hatáskörük miatt pl. a képzéshez, ipari kapcsolatokhoz, a munka és családi élet összehangolására irányuló intézkedésekhez, a munkahelyi egészséghez és biztonsághoz, a foglalkozás-egészségügyi ellátáshoz, a szakmai rehabilitációhoz, a szakképzéshez, a nyugdíjjárulékhoz, illetve a nyugdíjazási lehetőségekhez kapcsolódó társadalmi változások nagyon fontosak hosszú távon. A jogalkotást fel lehet használni a jó projektek ösztönzésére. Ezzel szemben a munkahelyi jólét javulásának az egyén szintjén gyors hatása van, de ez önmagában nem elegendő, és a munkahelyi összhatása viszonylag csekély lehet.

5.1.3

A termelékenység fenntartható növekedését leginkább vállalati és munkahelyi gyakorlatok és eljárások ösztönzésével lehet elősegíteni, mégpedig a munkavállalók egyéni forrásainak, a munkahely forrásainak és az innovációs képességeknek a nagyobb támogatásával és fokozásával. A szociális partnerekre különleges szerep hárul e tekintetben.

5.1.3.1

A szociális partnerek európai szinten megállapodtak abban, hogy 2006–2008. évi programjuk keretében közösen elemzik az európai munkaerőpiac előtt álló fő kihívásokat (ideértve az olyan kérdéseket, mint például az egész életen át tartó tanulás elősegítése, a versenyképesség vagy az innováció) (27). Nemzeti szinten, a finn szociális partnerek központi szervezete, például, termelékenységi kerekasztalt állított fel 2007 elején a termelékenység, a munkával töltött évek minőségének javulása és a termelékenység terén folytatott együttműködés elősegítése végett. A kerekasztal tagjai a munkaadók és munkavállalók központi szervezeteinek legfelső vezetőiből kerültek ki. Néhány tagállamban a szociális partnerek a nemzeti vállalkozásfejlesztési programokban is tevékeny szerepet vállalnak. Megfelelő esettanulmányok a tagállamok mindegyikében találhatók (28).

5.1.4

Néhány esetben a környezetvédelemre vonatkozó jogszabályi változások hozták magukkal az innováció igényét. Az azbeszt használatának tilalma például az azbesztet helyettesítő technológiák kialakítását tette szükségessé, a zajkibocsátásra vonatkozó szigorúbb szabályok alacsony zajkibocsátási szinttel rendelkező műszaki berendezések kifejlesztésére ösztönöztek, míg az energiatechnológiához kapcsolódó igények új berendezésekre és az épületek szigetelésére vonatkozó igényekhez vezettek, ezáltal pedig új anyagok kifejlesztését tették szükségessé. A jogszabályok így támogatták az ágazat saját igényeit, és ösztönözték az innovációt.

5.1.5

A tagállamok különböző gazdasági eszközöket fogadtak el, melyekkel a munkakörülmények minőségének javítását kívánják elősegíteni, illetve az innovatív munkaszervezési modellekbe beruházó vállalatokat kívánják támogatni. Az eszközök között találhatjuk az állami támogatást és segélyeket, valamint a finanszírozást (olcsó banki hitelek). Példaként megemlíthetjük Írország nemzeti munkahelyi stratégiáját, valamint a német és finn munkahely-fejlesztési program keretében elindított új munkaminőségi kezdeményezést (INQA), melyek mindegyikében központi szerepet játszanak a kormányzati kezdeményezések és az állami finanszírozás (29). A szóban forgó programok egyik nagy előnye, hogy a fejlesztési munka a munkahelyeken zajlik. A programok kulcsfontosságú eleme az erős politikai szintű elkötelezettség és a munkavállalók motiválása a fejlesztési projektekben való részvételre.

5.2   Európai munkaminőségi mutató

5.2.1

Ahhoz, hogy Európa megválaszolhassa a globalizáció kihívásait, és sikeresen teljesítse a lisszaboni stratégia célkitűzéseit, fontos, hogy a tagállamokban és közösségi szinten figyelemmel kísérjék a munkaminőség javulását és ennek összefüggését a termelékenység növekedésével. Ennek megfelelően az EGSZB korábban európai munkaszínvonal-index kidolgozását javasolta e célból. A mutató a releváns tanulmányok alapján a „jó munka” különböző kritériumaiból tevődne össze, rendszeresen kiigazításra és publikálásra kerülne (30). Egy ilyen mutató segíthetne a változások és az előrehaladás, valamint termelékenységre gyakorolt hatásuk meghatározásában, ugyanakkor a munkával töltött élet minőségének előmozdítására irányuló új kezdeményezések alapja is lehet. Jelenleg a munkaminőséget és a termelékenységet igen eltérő módon elemzik, és a különféle szervezetek egymástól függetlenül saját mutatókat dolgoznak ki. Az új európai index átvehetné e mutatók egyes elemeit.

5.2.1.1

A Tanács határozatának megfelelően 2003-ban a munka minőségének tíz dimenzióján alapuló mutatók felhasználásával vizsgálatot végeztek annak értékelésére, hogy a tagállamok milyen előrelépéseket tettek. Bár bizonyos területeken érzékelhető a fejlődés, a vizsgálatból kiderült, hogy bőven akad még tennivaló a teljesítmény javítása terén. A termelékenység növekedésének tendenciája különösen kiábrándítónak bizonyult. Arra a következtetésre jutottak, hogy határozottabb politikai fellépésre van szükség, különösen a vállalatok által a képzésbe és az idősödő munkaerő munkaképességének elősegítésére irányuló beruházások ösztönzése terén (31).

5.2.1.2

Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Dublini Alapítvány) szerint az innovatív vállalatokat és a munkahelyeket a tanulás szabadsága, a munkahelyi autonómia érzése, a csapatmunka, a munkafeladatok felváltva történő végzésének lehetősége és a szakmai sokoldalúság jellemzi. Ebben az összefüggésben az egyik fő tényező tehát a munkavállalók képességeinek ösztönzése, és annak lehetővé tétele, hogy tevékeny részt vállalhassanak a termelési folyamatok kidolgozásában. Emellett 2007 tavaszán az alapítvány a tervek szerint három évig tartó, átfogó, új kutatásba kezdett az innováció, termelékenység és foglalkoztatás közötti összefüggésekről. Az első szakaszban a témában rendelkezésre álló kutatás felmérésére kerül sor annak előkészületeként, hogy az Alapítvány európai vállalatokról készülő 2008-as felmérése a termelékenység és a teljesítmény dimenziójával bővüljön. Az Alapítvány egy új munkaminőségi index kidolgozásában is aktívan részt vesz (32).

5.2.1.3

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség tanulmányai, amelyek azt vizsgálták meg, milyen jelentősége van munkaminőségnek a termelékenység szempontjából, egyértelműen azt mutatják, hogy szoros összefüggés van a munkakörnyezet minősége, a termelékenység és az üzleti teljesítmény között. Az ügynökség arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben a munkahelyeken nem történik meg a biztonsággal és egészséggel kapcsolatos kockázatok részletes vizsgálata, illetve nem tesznek semmit e kockázatok kezelésére, a termelékenységi célok elérése nem lehetséges (33). Az idei európai tudatosságnövelő kampány fő témája a vázizomzati rendellenességek (MSD) megelőzése. Példákat is felmutatnak az ebben a betegségben szenvedő emberek integrációjának jól bevált gyakorlataira. Ugyancsak folyamatban vannak az „Európai Hét 2008” rendezvény előkészületei is, amelynek középpontjában a munkahelyi kockázatok elemzése áll.

5.2.1.4

A német elnökség által elindított munkahely-fejlesztési program része egy olyan kutatóprojekt, melynek célja, hogy pontosabban meghatározza a „jó munka” fogalmát. A program egy, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) által kidolgozott indexet is tartalmaz, amely a munkahelyek minőségének értékelésére szolgál. Az index a munkavállalók saját értékelésén alapul, melynek keretében munkájukat 15 kritérium alapján értékelik. A tervek szerint az index kiszámítására évente kerül sor, az első eredmények pedig 2007 őszén állnak majd rendelkezésre (34).

5.2.2

Az európai munkaminőségi index kidolgozása széles körű fórum létrehozását igényli. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság mélyreható és széles körű tapasztalatai a munka világában bekövetkezett változások és az ezzel kapcsolatos kihívások megválaszolásának terén jó alapot szolgáltatnának egy ilyesfajta fórum számára. Ha munkaprogramja engedi, a Munkaerőpiac Megfigyelőközpontja is megvizsgálhatná ezt a kérdést.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  EU Alkotmányszerződés, I–3 cikk, (3) bekezdés.

(2)  A termelékenységet különböző szinteken lehet mérni, pl. a teljes gazdaság (makrogazdaság) vagy a gazdasági ágazat szintjén (gyártás, IKT), a vállalat, a munkaszervezés vagy a munkaegység szintjén, az alkalmazotti/szakmai csoport vagy az egyén szintjén. Az összes termelékenység a termelékenység növekedésének azon részére utal, melyet nem lehet a hagyományos ráfordítási tényezők (munka, tőke, nyersanyag, energia) növekedésével megmagyarázni. A technológiai fejlődés, a dolgozók képzése, a szervezeti fejlődése, illetve a vezetőség vagy a termelési folyamatok javulásának eredményeként jelentkezik.

(3)  A foglalkoztatási bizottság munkacsoportjának jelentése A magasabb termelékenység elősegítése, több és jobb munkahely a munkaerőpiac peremére szorult személyek számára is címmel, EMCO/18/171006/EN-final, 2006.

URL: http://ec.europa.eu/employment_social/employment_strategy/pdf/emco_workgroupprod06_en.pdf.

(4)  Lásd: Az Európai Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek: Termelékenység: az európai gazdaságok és vállalkozások versenyképességének kulcsa (COM(2002) 262 final).

(5)  Lásd fent.

(6)  ILO World Employment Report 2004–2005:

URL: http://www.ilo.org/public/english/employment/strat/wer2004.htm.

(7)  Lásd: Az Európai Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek: Termelékenység: az európai gazdaságok és vállalkozások versenyképességének kulcsa (COM(2002) 262 final).

(8)  Az EGSZB véleménye a következő tárgyban: A szolgáltatások és az európai gyáripar: az ágazatok közötti összefüggések és a foglalkoztatásra, a versenyképességre és a termelékenységre gyakorolt hatásaik – előadó Edwin Calleja ( HL C 318., 2006.12.23., 26. o.).

URL: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2006:318:0026:0037:HU:PDF.

(9)  A 2000. március 23–24-iLisszaboni Európai Tanács azt tűzte ki célul, hogy a teljes foglalkoztatottságot nem pusztán több, hanem egyben jobb munkahely létrehozásával kell elérni.

A Nizzai (2000) Tanács következtetéseiben kijelentette, hogy a szociálpolitika minden területén hangsúlyt kell fektetni a minőség előmozdítására.

A (2001. évi) Stockholmi Tanács rámutatott, hogy a teljes foglalkoztatottság elérése során nem csak a nagyobb számú, hanem a jobb minőségű munkahely teremtését is középpontba kell helyezni, és kérte a munka minőségének mint általános célkitűzésnek a felvételét a 2002. évi foglalkoztatási irányelvekbe és az erre vonatkozó pontos, számszerűsíthető mutatók kidolgozását.

A Laekeni Európai Tanács (2001) kiemelte, hogy a munka minősége több dimenziós fogalom, valamint, hogy a foglalkoztatási bizottság által ajánlott mutatók az európai bizottsági közleményben felsorolt tíz területen alapulnak, és kérte hogy ezeket építsék be 2002-től az európai foglalkoztatási stratégiába. COM(2003) 728 final: A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A munkahely minőségének javításával kapcsolatos legutóbbi előrelépések.

(10)  Az EGSZB 2006. szeptember 13-i véleménye a következő tárgyban: A munkával töltött évek minősége, termelékenység és foglalkoztatás a globalizáció és a demográfiai kihívások tükrében – előadó Ursula Engelen-Kefer ( HL C 318., 2006.12.23., 175. o.).

URL: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2006:318:0157:0162:HU:PDF.

(11)  A Munka és Szociális Ügyek Szövetségi Minisztériumának politikai prioritásai az EU német elnöksége alatt 2007 első felében.

URL: http://www.london.diplo.de/Vertretung/london/en/03/News__and__features/EU__Presidency/Political__priorities__FULL__DownloadDatei,property=Daten.pdf.

(12)  Az elnök következtetései, melyet a soron következő két elnökséggel – Portugáliával és Szlovéniával – közösen fogalmazott meg.

URL: http://www.eu2007.de/en/News/Press_Releases/January/0119BMAS1.html.

(13)  Brüsszeli Európai Tanács, 2007. március 8–9. – Elnökségi következtetések, az Európai Unió Tanácsa 7224/07.

URL: http://www.consilium.europa.eu/cms3_applications/applications/newsroom/LoadDocument.asp?directory=en/ec/&filename=93140.pdf.

(14)  A foglalkoztatási bizottság munkacsoportjának jelentése A magasabb termelékenység elősegítése, több és jobb munkahely a munkaerőpiac peremére szorult személyek számára is címmel, EMCO/18/171006/EN-final, 2006.

(15)  Az EGSZB 2007. április 25-i véleménye a következő tárgyban: Javaslat tanácsi határozatra a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról – előadó: Maureen O'Neill (HL C 168., 2007.7.20., 47. o.).

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2007:168:0047:0049:EN:PDF.

(16)  Lásd fent.

(17)  Az EGSZB 2003. szeptember 25-i véleménye a következő tárgyban: Az ipari szerkezetváltás: helyzetmérlegelés és kilátások – globális megközelítés – előadó: Joost van Iersel, társelőadó: Varea Nieto (HL C 10., 2004.1.14., 105. o.).

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2004:010:0105:0113:EN:PDF.

Az EGSZB 2005. szeptember 29-i véleménye a következő tárgyban: A szociális párbeszéd és a munkavállalók bevonása: kulcs az ipari szerkezetváltásra való felkészüléshez és a folyamat megfelelő mederben tartásához – előadó: Gustav Zöhrer (HL C 24., 2006.1.31., 90. o.).

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2006:024:0090:0094:EN:PDF.

Az EGSZB 2005. december 14-i véleménye a következő tárgyban: A Bizottság közleménye: Szerkezetátalakítások és foglalkoztatás – A szerkezetátalakítások előkészítésével és nyomon követésével a foglalkoztatás fejlesztéséért: az Európai Unió szerepe – előadó: Gustav Zöhrer, társelőadó: Daniel Soury-Lavergne-Lavergne (HL C 65., 2006.3.17., 58. o.).

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2006:065:0058:0062:EN:PDF.

Az EGSZB 2006. szeptember 14-i véleménye a következő tárgyban: A fenntartható fejlődés mint az ipari szerkezetváltás motorja – előadó: Martin Siecker, társelőadó: Pavel Činčera (HL C 318., 2006.12.23., 1. o.).

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2006:318:0001:0011:EN:PDF.

(18)  Az EGSZB 2007. július 11-i véleménye a következő tárgyban: Rugalmas biztonság (a belső rugalmasság dimenziója – a kollektív tárgyalások és a szociális párbeszéd mint a munkaerőpiacok szabályozásának és reformjának eszközei) – előadó: Thomas Janson.

http://eescopinions.eesc.europa.eu/viewdoc.aspx?doc=//esppub1/esp_public/ces/soc/soc272/en/ces999-2007_ac_en.doc.

(19)  Rantanen, Hannu. Tuottavuus suorituskyvyn analysoinnin kentässä. Lappeenrantai Műszaki Egyetem (Finnország) Lahti-i kihelyezett tanszéke, 2005.

(20)  Prof. Mika Hannula (Tamperei Műszaki Egyetem, előadás 2004. január 29-én).

(21)  Bessant, John (2003): High-Involvement Innovation [Nagyfokú bevonással történő innováció] (finn nyelvre fordította:Tuomo Alasoini). Az innovációs képességnek nyolc dimenziója van:

a szervezet felismeri az alkalmazottakat bevonó, kis lépéseken alapuló innovációs tevékenység stratégiai jelentőségét (megértés),

a szervezet olyan eljárásokat alkalmaz, amely lehetővé teszi az alkalmazottak számára, hogy részt vegyenek a szervezet innovációs tevékenységében (megszokás),

a szervezet innovációs tevékenysége a szervezet stratégiai célkitűzéseit szolgálja (összpontosítás),

a szervezet irányítása megfelelő iránymutatást és támogatást nyújt a szervezet innovációs tevékenységéhez (vezetés),

a szervezet struktúrája, gyakorlatai és eljárásai olyan módon lettek kialakítva, hogy kölcsönösen a lehető legnagyobb támogatást nyújthassák az innovációs tevékenységek és az azokat vezérlő értékek számára (igazodás),

a problémamegoldás során a szervezeten belüli és kívüli egységek hálózatba szerveződnek (közös problémamegoldás),

a vállalat számára az innováció által létrehozott nagyobb hatékonyságot folyamatosan figyelemmel kísérik, értékelik és továbbfejlesztik (a rendszer folyamatos tökéletesítése),

a szervezet képes folyamatosan és átfogóan tanulni tapasztalataiból (a tanuló szervezet).

(22)  Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség: Quality of the Working Environment and Productivity [A munkakörnyezet minősége és a termelékenység] – munkadokumentum (2004).

URL: http://osha.eu.int/publications/reports/211/quality_productivity_en.pdf.

(23)  Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért: Fouth European Working Conditions Survey [Az európai munkakörülményekről szóló negyedik felmérés] (2005).

URL: http://www.eurofound.europa.eu/publications/htmlfiles/ef0698.htm.

(24)  Lásd fent.

(25)  Az EGSZB 2004. október 28-i véleménye: Képzés és termelékenység- előadó: Christoforos Koryfidis (HL C 120., 2005.5.20., 64. o.).

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2005:120:0064:0075:EN:PDF.

(26)  Framework of actions for the lifelong development of competencies and qualifications, Evaluation report [Cselekvési keret a képességek és képesítések egész életen át tartó fejlesztésére, értékelő jelentés] 2006/ETUC, UNICE, CEEP.

(27)  Az európai szociális partnerek 2006–2008-ig tartó időszakra szóló munkaprogramja.

URL: http://www.etuc.org/IMG/pdf/Depliant_EN_HD2006-2008.pdf.

(28)  Így például a tanulmányozócsoport 2007. május 10-én tartott meghallgatásán Santo Portera, az STMicroelectronics máltai vállalat pénzügyi igazgatója kifejtette, hogy a vállalat miként birkózott meg sikeresen a globalizáció kihívásaival azáltal, hogy a hangsúlyt tevékenységeiben a magas szintű etikai normákra, a személyzet szakképzettségének biztosítására és javítására, a munkahelyi jó közérzetre és a munka szervezésére, valamint az innováció ösztönzésére helyezte.

(29)  Ireland: www.workplacestrategy.ie, Cathal O'Reagan, a 2007. május 10-i meghallgatáson.

http://inqa.de. Kai Schäfer, a német kormány és elnökség képviselője a 2007. május 10-i meghallgatáson.

http://www.mol.fi/mol/en/01_ministry/05_tykes/index.jsp.

(30)  Lásd a 10. lábjegyzetet.

(31)  COM(2003) 728 final: „A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A munkahely minőségének javításával kapcsolatos legutóbbi előrelépések”.

(32)  www.eurofound.europa.eu; Radoslaw Owczarzak, Európai Változásmegfigyelő Központ (EMCC), a 2007. május 10-i meghallgatáson.

(33)  www.osha.europa.eu; Brenda O'Brien, a 2007. május 10-i meghallgatáson.

(34)  http://inqa.de; Kai Schäfer, a német kormány és elnökség képviselője, a 2007. május 10-i meghallgatáson.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/80


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A fogyatékossági mutatók harmonizációja az európai politikák nyomon követésének eszközeként

(2008/C 10/20)

2007. február 13-i levelében a jövőbeli portugál elnökség kikérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban: A fogyatékossági mutatók harmonizációja az európai politikák nyomon követésének eszközeként.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció véleményét 2007. július 17-én elfogadta. (Előadó: Meelis JOOST.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott 438. plenáris ülésén (a szeptember 26-i ülésnapon) 160 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy egy, a nemek közötti egyenlőség terén elfogadotthoz hasonló ütemterv – mely egy sor mutató és a tagállamok által számos, közösen megállapított, kiemelten fontos területen elérendő mennyiségi cél kidolgozását foglalná magába – elfogadása lenne a helyes út a továbblépéshez és annak eléréséhez, hogy a fogyatékkal élők számára az egyenlő esélyek valóra váltása terén előrelépés történjen.

1.2

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy gyűjtsenek össze egy sor megbízható és koherens mutatót, valamint az egyes statisztikai területekre és azonosított politikai célkitűzésekre vonatkozó mennyiségi célt, melyet minden egyes tagállam esetében adott idő alatt el kell érni. A dokumentumban fentebb említett korábbi statisztikai próbálkozások nem kaptak európai szintű támogatást és nem is rendszeresen mérhető állandó mutatók – példaként a társadalmi befogadás mutatóit említhetjük. A támogatásra és a rendszeres mérésre szükség van ahhoz, hogy bármilyen politika koherens legyen.

1.3

Az EGSZB kéri a fogyatékossággal foglalkozó magas szintű tárgyalócsoportot, hogy az adatgyűjtéssel kapcsolatban állítson fel egy listát a prioritásokról az ISTAT (1) jegyzékében – melyet naprakésszé kell tenni – már meglévő mutatók alapján.

1.4

A tagállamoknak további erőfeszítéseket kellene tenniük a fogyatékosságra vonatkozó felméréseken alapuló adatgyűjtés folytatására. A felméréseket rendszeresen, például kétévente kellene elvégezni. Folytatni kell a nemzetközi szinten történő meghatározással kapcsolatos munkát a washingtoni csoporttal.

1.5

Az Európai Munkaerő-felmérésnek rendszeresebben kellene értékelnie az elért haladást. A szociális védelmi és a foglalkoztatási bizottságok a jövőben egy sor mutatóval dolgozhatnának, melyeket rendszeresen vizsgálnának, szemben a független, esetenkénti kezdeményezésekkel.

1.6

Ezért az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy az Eurostat felméréseibe foglaljon bele egy, a fent említett elemeket tartalmazó, koherens fogyatékossági modult rendszeres jelentésekkel, melyek lehetővé teszik a politikák megfelelő értékelését és a prioritások meghatározását.

1.7

A fogyatékkal élők tagállami szervezeteit be kellene vonni azon mutatók kidolgozásába, amelyek az adott tagállamban elsőbbséget élveznek. A harmonizált mutatók jóváhagyása és az adatgyűjtés lehetővé teszi a legjobb gyakorlatok tagállamok közti cseréjét, mivel a kipróbált kezdeményezések hatékonysága mérhető.

2.   Bevezetés

2.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) örömmel veszi, hogy a portugál elnökség vélemény kidolgozására kérte fel „A fogyatékossági mutatók harmonizációja” tárgyában. A portugál elnökség elkötelezett híve annak, hogy az Európai Unió megbízható és összehasonlítható adatokkal rendelkezzen a fogyatékkal élő emberek befogadásának értékeléséhez.

2.2

A fogyatékkal élők az összlakosság több mint 15 %-át teszik ki, és részarányuk a népesség elöregedésével tovább növekszik. Következésképpen a kibővült Európai Unióban több mint 50 millió ember él fogyatékkal (2). A 2005-ös SILC-felmérés nem veszi tekintetbe a fogyatékkal élő gyermekeket, időseket és az intézményekben elhelyezett fogyatékkal élőket.

2.3

A szociális jogok – köztük a személyek szabad mozgása – benne foglaltatnak a Szerződésekben és az Európai Unió Alapjogi Chartájában. Ahhoz, hogy valósággá váljanak a fogyatékkal élő emberek számára, minden tagállamban közös alapról kiindulva kell értékelni és összehasonlítani a különböző politikákat és helyzeteket. Ez az első lépés azon politikák kialakítása és megvalósítása felé, amelyek lehetővé teszik, hogy a fogyatékkal élők ugyanolyan jogokat élvezhessenek, mint a nem fogyatékkal élők.

2.4

Többféle mutató létezik a tagállamok által a fogyatékkal élők társadalomba való befogadása terén elért haladás mérésére: az épített környezet akadálymentesítése, a munkaerőpiacon való részvétel, az oktatáshoz és a kultúrához való hozzáférés, az elektronikus hozzáférés – hogy csak néhányat említsünk. Alapvetően fontos lenne felmérni a tagállamok által e téren tett intézkedéseket és azok hatását.

3.   A koherencia hiánya a meglévő jogi és politikai eszközökben

3.1

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló nemrégiben elfogadott ENSZ-egyezmény számos sürgető érvet sorol fel a fogyatékossággal kapcsolatos kérdések érvényesítésének előmozdítására. Az uniós tagállamoknak magukévá kellene tenniük ezeket az elveket az egyezmény haladéktalan ratifikálásával. Annak érdekében, hogy az EB által aláírt ENSZ-egyezmény célkitűzéseivel és elveivel összhangot teremtsen, az EU-nak megfelelő politikákat kell elfogadnia. Ajánlatos lenne az összes országot és az EU-t felszólítani a fogyatékkal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény részét képező önkéntes kiegészítő jegyzőkönyv aláírására is.

3.2

Az „Esélyegyenlőség a fogyatékkal élőknek: európai cselekvési terv” (3) nagyra törő célként tűzi ki maga elé a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló (2000/78/EK) irányelv maradéktalan végrehajtásának elérését, egyben erősíti a fogyatékkal élők szempontjai általános érvényesítésének elvét (mainstreaming) a megfelelő közösségi politikákban és mindenki számára javítja az elérhetőséget. E célkitűzések eléréséhez mérni kell a haladást olyan mutatók segítségével, amelyek minden egyes politikai prioritás esetében értékelik az egyes tagállamokban elért haladást, illetve lehetővé teszik mérhető célok kitűzését.

3.3

A 2000 novemberében elfogadott 2000/78/EK irányelv megtiltja a fogyatékkal élőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést a foglalkoztatás és a szakképzés területén. Az irányelv tagállamok általi végrehajtásának – a jogszabályok átültetése puszta kérdésén túli – értékelése azonban problémás marad, mivel nem áll rendelkezésre összehasonlítható adat, mely lehetővé tenné annak mérését, hogy növekszik-e a fogyatékkal élő személyek foglalkoztatása a jogszabály alkalmazását követően az egyes tagállamokban.

3.4

Az Európa Tanács cselekvési terve a fogyatékkal élő emberek teljes jogú részvételéről számos konkrét célt tűz ki több szociális és politikai területen, mely mind a 46 tagállamra alkalmazandó, és amelynek nyomon követését biztosítani kell. A haladást mérő mutatók kidolgozására szerkesztői csoport jött létre.

3.5

A lisszaboni stratégia nagyra törő célokat tűzött ki az EU elé, köztük a foglalkoztatási szint emelését és a társadalmi kohézió erősítését. Ezeket a célkitűzéseket nem lehet elérni azon konkrét intézkedések nélkül, amelyek a foglalkoztatás és a szolgáltatások elérésében a fogyatékkal élők előtt tornyosuló akadályok megszüntetésére irányulnak és lehetővé teszik teljes jogú integrációjukat a társadalomba.

3.6

Minden olyan politikai területen, mely hatással van a fogyatékkal élőkre, illetve segítheti befogadásukat a társadalomba, valamint megkönnyítheti, hogy jogaikkal éljenek, mutatókra van szükség a haladás mérésére, továbbá annak érdekében, hogy átfogó képet kapjunk az európai szinten hozott különböző intézkedések által elért eredményekről. A meglévő jogszabályokat is értékelni kell módosításuk vagy tökéletesítésük érdekében.

4.   Megbízható és összehasonlítható statisztikai adatokra van szükség

4.1   A jelenlegi adatmérési rendszerek

4.1.1

Az EGSZB sajnálja, hogy a fogyatékosság területén nem állnak rendelkezésre mutatók, és különösképpen azt, hogy uniós szinten jelenleg nincs meg a politikák támogatására és értékelésére szolgáló közös mutatókról való megegyezésre irányuló politikai elkötelezettség.

4.1.2

Az EGSZB megállapítja, hogy az Eurostat több érdekes projektet és kezdeményezést indított útjára a fogyatékosság elemeiről való rendszeres, egész Európában összehangolt adatgyűjtés kialakításának céljával: az Európai Közösség Háztartási Panel Vizsgálata (European Community Household Survey – ECHP) egészségügyről szóló modulja az 1994–1996-os időszak vonatkozásában egy kisebb modult is magában foglalt a fogyatékkal élőkről, ami zsebkönyvben került kiadásra; 2002-ben az Európai Munkaerő-felmérés (European Labour Force Survey – LFS) egy, a fogyatékkal élő személyek foglalkoztatásáról szóló modult foglalt magában azzal a céllal, hogy az ENSZ Statisztikai Osztálya (United Nations Statistical Division – UNSD) washingtoni csoportjának ülése összehangolt és egysége hozzájárulásban részesülhessen; az Eurostat elindította a „Fogyatékosság felmérése Európában” (European Disability Measurement – EDM) elnevezésű projektet.

2002-ben a szociális statisztikákkal foglalkozó európai igazgatók az egészséggel kapcsolatos egységes adatok rendszeres gyűjtését felmérés és/vagy felmérő modulok segítségével lehetővé tevő rendszerben állapodtak meg, amelyet európai egészség-felmérési rendszernek (European Health Survey System – EHSS) neveztek el. Ezzel összefüggésben a tagállamok 2006 végén jóváhagyták az európai egészségügyi adatfelvételes felmérés (European Health Interview Survey – EHIS) kérdőív végleges változatát. Az első felméréssorozatra 2007–2009 között kerül sor. Az EHIS rákérdez a fogyatékosság több elemére is. A jövedelmi és életkörülményekre vonatkozó statisztika (Statistics on Income and Living Conditions – SILC) (4) egyik változója a fogyatékosság.

Az Eurostat 2007. évi munkaprogramjában szerepelnek az Európai Statisztikai Rendszerrel (ESR) (5) kapcsolatos tevékenységek, amelyek – a nemzetközi szervezetekkel együttműködve – tovább bővítik a fogyatékossággal és a társadalmi befogadással kapcsolatos közösségi statisztikákat annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő személyek helyzetének nyomon követéséhez szükséges megfelelő és összehasonlítható statisztikai adatok álljanak rendelkezésre. 2008 közepére készen állhat a tagállamokban való kísérleti bevezetésre az Eurostat támogatásával elkészülő, a fogyatékosságról és társadalmi befogadásról szóló, új felmérési modul.

A fejlesztési munka teljes egészében az Egészségügyi Világszervezet által létrehozott, az életműködésekről, a fogyatékosságról és az egészségről szóló nemzetközi osztályozáson (International Classification of Functioning, Disability and Health – ICF) alapul.

4.1.3

Az Eurostat nemzetközi szinten megkezdte a fogyatékossággal kapcsolatos átfogó felmérés kidolgozását, ehhez az Egészségügyi Világszervezet által kiadott, az életműködésekről, a fogyatékosságról és az egészségről szóló nemzetközi osztályozást (International Classification of Functioning, Disability and Health – ICF) vette alapul a fogyatékossági statisztikákkal foglalkozó washingtoni csoport (6) keretén belül. Az Európa Tanács módszertani útmutatót tett közzé a társadalmi kohézióra vonatkozó szociális mutatók kidolgozásával kapcsolatban (7).

4.1.4

A jövőben a közegészségügyről és a munkahelyi egészségvédelemről és biztonságról szóló közösségi statisztikákra vonatkozó rendeletre irányuló javaslat fog keretet adni az e téren folytatott tevékenységeknek. A rendelet lehetőséget ad a fogyatékossággal kapcsolatos adatgyűjtésre, és ezzel megváltozik az a helyzet, hogy az adatgyűjtést a tagállamok végzik, megfelelő jogalap nélkül.

4.2   További európai mutatókra van szükség

4.2.1

Az ENSZ-egyezmény 31. cikke kimondja, hogy az országoknak megfelelő információkat kell gyűjteniük, köztük statisztikai és kutatási adatokat annak érdekében, hogy meghatározhassák és megvalósíthassák politikáikat az egyezmény hatálybalépése érdekében. Az EGSZB sürgeti az uniós tagállamokat, hogy különös figyelmet fordítsanak erre az elvre.

4.2.2

Az EGSZB üdvözli a fent említett kezdeményezéseket, sajnálja azonban a koherencia és a közösen elfogadott politikai mutatók hiányát, melyek összefognák ezen kezdeményezéseket a fogyatékkal élő személyek helyzetének elemzése, a politikák és jogszabályok hatásának felmérése és a fogyatékkal élők szükségleteinek meghatározása érdekében.

4.2.3

Mutatókat kell létrehozni a foglalkoztatási szint méréséhez annak érdekében, hogy jobban megértsük, melyek azok a problémák, amelyekkel foglalkozni kell, és hogy megfelelő politikákat dolgozzunk ki. Az Európai Tanács 2006. évi tavaszi ülése újra felhívta a figyelmet arra, hogy megfelelő intézkedéseket szükséges hozni a fogyatékkal élő személyek foglalkoztatási szintjének emelése érdekében.

4.2.4

Szükség lenne az európai megkülönböztetés-ellenes irányelv és a különböző tagállamok jogszabályozása hatásának értékelésére a jövőbeli politikai és jogalkotási intézkedések hatékonyabb tervezése érdekében.

4.2.5

Folytatni kell a megkülönböztetésre vonatkozó adatok gyűjtését más területek mutatóival egyetemben, így az árukhoz és szolgáltatásokhoz, foglalkoztatáshoz, társadalmi befogadáshoz stb. való hozzáférés kérdéseiben, hogy ezáltal összefüggő képet kapjunk a fogyatékkal élőket érintő problémákról és azok kölcsönhatásairól.

4.2.6

A társadalmi befogadás is egy olyan terület, ahol további értékelésre lesz szükség azoknak az összetett okoknak a jobb megértéséhez, amelyek a fogyatékkal élő személyek társadalmi kirekesztéséhez vezetnek. Az olyan tényezők mellett, mint a jövedelem, mérni kell a társadalmi életben való részvételt (képviselet, szövetségekhez való hozzáférés, önkéntes munka, politikák stb.) és az egészségügyi, oktatási és szociális szolgáltatásokhoz, a kultúrához és a kommunikációs eszközökhöz való hozzáférést is.

4.2.7

A legjobb gyakorlatokon alapuló, rendelkezésre álló megoldásoknak, mint például az európai parkolási kártya, mintául kell szolgálniuk új, hasonló megoldások bevezetéséhez, amelyeknek előfeltétele a fogyatékkal élők társadalmi befogadásának mérésére szolgáló, lényeges és összehasonlítható adatokat szolgáltató mutatók csoportja.

4.3   Az európai mutatók felállításában rejlő kihívások

4.3.1

A fogyatékkal élő személyek befogadási szintjének értékeléséhez nyújtott tagállami adatszolgáltatás – az OMC (8) és az ECHIM (9) keretében zajló adatgyűjtéstől eltekintve – jelenleg a közös mutatókra vonatkozó bármiféle európai szintű megállapodás nélkül történik. További magyarázattal kellene szolgálni a tagállamok számára arra vonatkozóan, hogy miért is van nagy jelentősége a fogyatékossággal kapcsolatos adatok gyűjtésének.

4.3.2

A SILC-felmérésben szerepel egy, az EU-ban fogyatékkal élő személyek számára vonatkozó becslés, azonban az adatok nem terjednek ki a fogyatékkal élő gyermekekre, idősekre és intézményekben élőkre, így ez a szám kevéssé releváns.

4.3.3

A fogyatékosság meghatározása országonként változó, ki kellene azt terjeszteni például a mentális egészségbeli problémákkal élőkre is, akik gyakran nem szerepelnek a nemzeti statisztikákban. A fogyatékkal élők körének megállapításakor az ENSZ-egyezmény 1. cikkének 2. bekezdéséből kellene kiindulni, átfogó alapot képezve ezáltal a „fogyatékkal élő személyek” kifejezéssel jelölendő csoportok meghatározásához.

4.3.4

A fogyatékkal élők heterogén csoportot alkotnak, nehéz mérési kritériumokat felállítani. Ennélfogva egy sor mutatónak kellene figyelembe vennie a sokféle fogyatékosságot, csakúgy, mint a fogyatékkal élő személyek életére befolyással lévő cselekvési területeket, és azonosítania a fogyatékkal élő személyek társadalomban való teljes jogú részvétele elé gördülő akadályokat.

Kelt Brüsszelben, 2007. szeptember 26-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  ISTAT – National Institute of Statistics (Nemzeti Statisztikai Intézet) – Olaszország, „Indicators on integration of disabled people into social life” („A fogyatékkal élők társadalmi integrálásának mutatói” projekt), végleges jelentés, 2001. június, az Eurostat kiadásában.

(2)  Az Eurostat 2005-ös SILC felmérése (jövedelmi és életkörülményekre vonatkozó statisztika – Statistics on Income and Living Conditions) szerint.

(3)  Lásd: http://europa.eu.int/comm/employment_social/disability/index_en.html.

(4)  http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1913,47567825,1913_58814988&_dad=portal&_schema=PORTAL#B.

(5)  Az Európai Statisztikai Rendszerrel kapcsolatban lásd:

http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1153,47169267,1153_47183518&_dad=portal&_schema=PORTAL.

(6)  A washingtoni csoporttal kapcsolatban lásd:

http://www.cdc.gov/nchs/citygroup.htm.

(7)  „A társadalmi kohézióra vonatkozó mutatók összehangolt kidolgozása – módszertani útmutató”, az Európa Tanács kiadásában.

(8)  Nyílt koordinációs módszer.

(9)  Az európai közösségi egészségügyi mutatók nyomon követése.


15.1.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 10/83


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az adókedvezményeknek a K+F érdekében történő hatékonyabb felhasználásáról

COM(2006) 728 final

(2008/C 10/21)

2006. november 22-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Gazdasági és Monetáris Unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekció 2007. június 21-én elfogadta véleményét. (Előadó: Peter MORGAN.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. szeptember 26–27-én tartott