ISSN 1725-518X

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

C 256

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Tájékoztatások és közlemények

50. évfolyam
2007. október 27.


Közleményszám

Tartalom

Oldal

 

I   Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

 

ÁLLÁSFOGLALÁSOK

 

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
2007. május 30–31-i, 436. plenáris ülés

2007/C 256/01

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság állásfoglalása – Tárgy: Hozzájárulás az Európai Tanács 2007. június 21-22-i üléséhez – Az alkotmányozási folyamat ütemterve

1

 

III   Előkészítő jogi aktusok

 

EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG

 

2007. július 11–12-i, 437. plenáris ülés

2007/C 256/02

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a szellemi tulajdonjogok érvényesítését biztosító büntetőjogi intézkedésekről COM(2005) 276 final – 2005/0127 (COD)

3

2007/C 256/03

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A vállalkozásokban rejlő lehetőségek, különös tekintettel a kkv-kra (lisszaboni stratégia)

8

2007/C 256/04

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Beruházások a tudásba és az innovációba (lisszaboni stratégia)

17

2007/C 256/05

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Zöld könyv a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról COM(2006) 744 final

27

2007/C 256/06

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok visszapillantó tükreiről (kodifikált változat) COM(2007) 236 final – 2007/0081 (COD)

31

2007/C 256/07

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Európa energiapolitikájának meghatározása (lisszaboni stratégia)

31

2007/C 256/08

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy:

39

2007/C 256/09

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a veszélyes áruk szárazföldi szállításáról COM(2006) 852 – 2006/0278 (COD)

44

2007/C 256/10

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Zöld könyv a műholdas navigációs alkalmazásokról COM(2006) 769 final

47

2007/C 256/11

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – Nukleáris tájékoztató program az Euratom-Szerződés 40. cikke alapján véleményezésre az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elé terjesztve COM(2006) 844 final

51

2007/C 256/12

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Vonalhajózási konferenciák – ENSZ-egyezmény COM(2006) 869 final – 2006/0308 (COD)

62

2007/C 256/13

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Rádiófrekvenciás azonosítás (RFID)

66

2007/C 256/14

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Válaszút előtt a GALILEO: Az európai GNSS-programok végrehajtása COM(2007) 261 final

73

2007/C 256/15

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Kétéves értékelő jelentés az EU fenntartható fejlődési stratégiájáról

76

2007/C 256/16

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a növényvédő szerekre vonatkozó statisztikáról COM(2006) 778 final – 2006/0258 (COD)

86

2007/C 256/17

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Az innováció hatása az ipari szerkezetváltásra és az EBB szerepe

88

2007/C 256/18

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Foglalkoztatás a kiemelt népességcsoportokban (lisszaboni stratégia)

93

2007/C 256/19

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A szociális partnerek szerepe – A hivatás, a család és a magánélet összeegyeztetése

102

2007/C 256/20

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Rugalmas biztonság (A belső rugalmasság dimenziója – A kollektív tárgyalások és a szociális párbeszéd mint a munkaerőpiacok szabályozásának és reformjának eszközei)

108

2007/C 256/21

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Foglalkoztathatóság és vállalkozói szellem – A civil társadalom, a szociális partnerek, valamint a regionális és helyi szervek szerepe a nemek közötti egyenlőség perspektívájában

114

2007/C 256/22

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Egészségügy és migráció

123

2007/C 256/23

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Eurorégiók

131

2007/C 256/24

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Az EU és Közép-Amerika kapcsolata

138

2007/C 256/25

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A női vállalkozások támogatása az Euromed-térségben

144

HU

 


I Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

ÁLLÁSFOGLALÁSOK

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. május 30–31-i, 436. plenáris ülés

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/1


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság állásfoglalása – Tárgy: „Hozzájárulás az Európai Tanács 2007. június 21-22-i üléséhez – Az alkotmányozási folyamat ütemterve”

(2007/C 256/01)

2007. május 29-i ülésén az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Elnöksége úgy határozott, hogy az Európai Tanács 2007. június 21-22-i üléséhez való hozzájárulásként az alkotmányozási folyamat ütemtervéről szóló állásfoglalást terjeszt a plenáris ülés elé.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. május 30-31-én tartott plenáris ülésén (a május 30-i ülésnapon) 171 szavazattal 18 ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi állásfoglalást.

1.

Az EGSZB határozottan megerősíti az alkotmányszerződésről szóló 2003. szeptember 24-i (1), 2004. október 28-i (2), továbbá 2006. május 17-i (3) véleményeit, valamint a 2007. március 14-i, a Római Szerződések aláírásának 50. évfordulója alkalmából készített állásfoglalás-tervezetét (4). E vélemények mindegyikében az EGSZB fenntartás nélkül elkötelezte magát a konvent módszere és annak eredménye mellett.

2.

Csakúgy, mint korábban, az EGSZB jelenleg is támogatja az alkotmányszerződést, amely a következő szempontok alapján lényegileg és pozitív értelemben különbözik a Római Szerződés felülvizsgálata kapcsán a különféle kormányközi konferenciák által eddig kidolgozott intézményi szövegektől: a nemzeti és európai parlamenti képviselők részvételével folytatott szabad és nyilvános vita eredményeképp jött létre; az Európai Közösségek alapítása óta létrejött politikai-intézményi dokumentumok teljes anyagát szisztematikusan egységes keretbe foglalja; valamint tartalmazza az Európai Unió döntéshozatali rendszerének intézményi és eljárási reformjához szükséges intézkedéseket, taglalja azokat a célokat, melyeket az Uniónak követnie kell, megnevezi azokat az értékeket, melyekre politikáját alapítania kell, és kodifikálja azokat az alapvető jogokat, melyeket tiszteletben kell tartania és meg kell védenie.

3.

Mindez indokolta, hogy a konvent tervezetét „az Európai Alkotmányt létrehozó szerződésnek” nevezzék. Különféle félreértések miatt egyes tagállamokban az „alkotmány” megnevezés azonban elutasításra talált. Az EGSZB-nek nincs ellenére, hogy az új szerződést másképpen nevezzék. A tartalom fontosabb, mint az elnevezés.

4.

A szervezett civil társadalom intézményes képviseleteként az EGSZB az Alkotmányszerződés tartós támogatásakor a következő okokat tekinti mérvadónak, amelyek hozzájárulnak az Unió demokratikus legitimitásának megerősítéséhez:

az Európai Parlament hatáskörének kibővítése az együttdöntési jogkörök újabb területekre történő kiterjesztésével;

a nemzeti parlamentek fokozott bevonása az Európai Unió tevékenységébe, amennyiben ellenőrzési jogkörrel ruházzák fel őket a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartását illetően;

az Európai Unió Tanácsa ülései átláthatóságának javítása;

az autonóm szociális párbeszéd szerepének megerősítése és a szociális partnerek az európai egyesítési folyamat szereplőiként történő elismerése;

a részvételi demokrácia jelentőségének elismerése, nevezetesen azáltal, hogy az európai intézményeket arra kötelezik, hogy átlátható és rendszeres párbeszédet folytassanak a civil társadalmi szervezetekkel és az uniós polgárokkal;

ugyanebben a szellemben az Unió polgárai számára kezdeményezési jog bevezetése.

5.

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az Európai Tanács keretében összegyűlt valamennyi kormány- vagy államfő hozzájárulását adta az Alkotmányszerződéshez, és 2004. október 29-én Rómában ünnepélyes keretek között aláírta azt. Időközben az Európai Unió tagállamainak kétharmada – amelyek együttesen a népesség egyértelmű többségét képviselik – ratifikálta az alkotmányszerződést. Az EGSZB ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az Alkotmányszerződés a jelenlegi válsághelyzet megoldására irányuló további tárgyalások alapja maradjon.

6.

Az EGSZB támogatja a német elnökség abbéli szándékát, hogy az Európai Tanács ez év június 21-22-én tartandó ülése alkalmából ütemtervet terjesszen elő a válsághelyzet megoldására irányuló jövőbeli erőfeszítések vonatkozásában, és üdvözli, hogy a 2007. március 25-i„berlini nyilatkozatban” a 2009-es európai választásokat határozzák meg az új szerződés hatálybalépésének időpontjaként.

7.

Ez azt jelenti, hogy 2007 végéig egy rövid kormányközi konferenciának jóvá kell hagynia a jelenlegi tervezettel kapcsolatban javasolt módosításokat, amelyek szükségesek az új konszenzus kialakításához. E kormányközi konferencia mandátuma ennek megfelelően abból áll majd, hogy azonosítsa azt a néhány intézkedést, amelyről újra lehet tárgyalni. Ennek eredményét 2008 során valamennyi tagállamnak ratifikálnia kellene.

8.

Fontos, hogy a szerződés újratárgyalása megőrizze a lényegét annak, amit az Európai Konvent elhatározott, és ezt követően a kormány- és államfők egybehangzóan jóváhagytak. Ide elsősorban az intézményi és eljárási újítások, valamint az alapjogi charta kötelező jellege tartozik. Ez azt jelenti, hogy az I. részt (az Unió célkitűzései, intézményei és szerkezete), a II. részt (az Unió Alapjogi Chartája) és a IV. részt (általános és záró rendelkezések) meg kell őrizni. A III. rész intézkedései lényegében a hatályos szerződéseknek az Európai Unió politikáira vonatkozó rendelkezéseit tartalmazzák, és nem kell hogy feltétlenül részét képezzék az új szerződésnek; a III. rész intézményes és eljárási rendelkezéseit, amennyiben túlmutatnak az eddig hatályos jogon, integrálni kellene az I. részbe.

9.

Az EGSZB konstruktívan fogja kísérni a kormányközi konferencia munkáját. Ragaszkodik azonban ahhoz, hogy a kormányközi konferencia várhatóan rövid időtartama és behatárolt mandátuma ellenére a civil szervezeteknek lehetőségük nyíljon a tanácsadó jellegű együttműködésre. Az EGSZB készen áll arra, hogy a Tanács elnökségével együttműködve megszervezze a megfelelő információs és konzultációs üléseket. Ebben azokra a jó tapasztalatokra támaszkodhat, melyeket az Európai Konventtel folytatott munkája során, a Konvent Elnökségével, valamint az Európai Parlamenttel történő együttműködésben szerzett.

10.

Égetően szükséges a jelenlegi válsághelyzet olyan szerződés elfogadása révén történő megoldása, amely egy 27 tagállamot felsorakoztató Unió igényeinek is megfelel. Ez azért is így van, mert az új kihívások szükségessé teszik, hogy az Európai Unió új politikákról állapodjon meg, és nagy horderejű határozatokat hozzon, különösen a következők tekintetében: az európai társadalmi modell – melynek az általános érdekű szolgáltatások alapvető elemét képezik – továbbfejlesztése és az európai integráció szociális dimenziójának erősítése, a gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatok globalizálódásából adódó negatív hatások kezelése, a gazdasági növekedés ösztönzése és a versenyképesség erősítése, az éghajlatváltozás kezelése, az energiaellátás biztosítása, a bevándorlással kapcsolatos problémák megoldása, valamint a szegénység és a szociális kirekesztés elleni küzdelem.

Brüsszel, 2007. május 30.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  A kormányközi konferenciáról szóló vélemény (CESE 1171/2003). HL C 10., 2004.1.14.

(2)  Az Európai Alkotmányt létrehozó szerződésről szóló vélemény. HL C 120., 2005.5.20.

(3)  2006. május 17-i vélemény a következő tárgyban: „Hozzájárulás az Európai Tanács 2006. június 15-16-i üléséhez – Gondolkodási időszak”. HL C 195., 2006.8.18.

(4)  HL C 161., 2007.7.13.


III Előkészítő jogi aktusok

EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG

2007. július 11–12-i, 437. plenáris ülés

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/3


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a szellemi tulajdonjogok érvényesítését biztosító büntetőjogi intézkedésekről

COM(2005) 276 final – 2005/0127 (COD)

(2007/C 256/02)

2005. szeptember 21-én a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2007. június 4-én elfogadta véleményét. (Előadó: Daniel RETUREAU.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott, 437. plenáris ülésén (a július 12-i ülésnapon) 76 szavazattal 3 ellenében elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések

1.1

Az EGSZB továbbra is ügyel majd arra, hogy a 2004. évi irányelvet a jelenlegi módosított irányelvjavaslattal és az egyéb, vonatkozó kerethatározatokkal összehangoltan hajtsák végre, és törekedni fog arra, hogy megvizsgálja, hogyan alakul a hamisítás és annak – a Közösség határain túlnyúló – nemzetközi változatai elleni küzdelem hatékonysága.

1.2

A javasolt rendelkezések általános megközelítését támogatva az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy vegye fontolóra a jelen véleményben megfogalmazott észrevételeket, amelyek azt javasolják, hogy a fenti jelenségek visszaszorítására, valamint büntetőjogi és vámügyi együttműködésre irányuló erőfeszítések elsősorban a tömegesen hamisító vállalkozásokra, továbbá a bűnszervezetek által elkövetett hamisításokra összpontosuljanak vagy azokra az esetekre, ha a jogsértés az emberekre nézve egészségügyi vagy biztonsági kockázatot rejt magában.

1.3

Az EGSZB főként azt szeretné, ha az irányelv valamennyi ipari tulajdonra vonatkozó jogszabályt érintené, és így nem zárná ki a találmányi szabadalmakat, amelyek e jogszabályok legfontosabb területét jelentik az európai ipar számára.

1.4

Az EGSZB a vizsgált irányelvjavaslatban bizonyos jogi fogalmak – mint a jogsértések „kereskedelmi nagyságrendje”, illetve „üzletszerűsége” – pontatlanságára hívja fel a figyelmet. Ez a pontatlanság ellentmond a büntetőjog alapelveinek, amelyek szerint egy vétségnek tényállásszerűnek, illetve pontosan és világosan meghatározottnak kell lennie. Az EGSZB szót emel továbbá a büntetések meghatározásának az irányelvjavaslat 2. cikkében előirányzott módjára, mivel véleménye szerint elegendő csupán egy büntetőjogi szankciókra vonatkozó, általános keretet felállítani, (amelynek mindössze a szabadságvesztés, illetve pénzbüntetés vagy bírság előírására kellene korlátozódnia); a konkrét büntetések kiszabásának a nemzeti joghatóságok kizárólagos hatáskörében kell maradnia.

2.   Bevezetés

2.1

2005. november 23-i, MEMO/05/437 sz. – ugyanaznapi közleményét összefoglaló – feljegyzésében az Európai Bizottság üdvözli az Európai Bíróság azon ítéletét, amely elismeri a Közösség hatáskörét visszatartó erejű, arányos büntetőjogi intézkedések elfogadásában az EK-Szerződésben foglalt közösségi politikákra irányuló normák teljesítésének garantálása érdekében.

2.2

A közleményben az Európai Bizottság ismerteti értelmezését a 2005. szeptember 13-i ítélet kapcsán, amellyel a Bíróság megsemmisített egy, a környezet büntetőjogi védelmére vonatkozó kerethatározatot. Az Európai Bizottság szerint az Európai Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Közösség hatáskörrel rendelkezik a közösségi jog hatékonyságának biztosítását szolgáló büntetőjogi intézkedések meghozatalához. Az Európai Bizottság véleménye szerint az ítélet hatálya nagymértékben túlmutat a környezetvédelem területén, és a közösségi politikák összességére, valamint a Szerződés által elismert alapvető szabadságjogokra is vonatkozik. A büntetőjogi szankciók közösségi jogba való beillesztésének kellően igazolt szükségszerűségen kell alapulnia, és tiszteletben kell tartania az Európai Unió büntetőjogi felépítésének általános koherenciáját.

2.3

A fenti, környezetvédelemre vonatkozó ítélet e kiterjesztő értelmezésével azonban nem értettek egyhangúlag egyet a tagállamok, és a jogelmélettel sincs összhangban. Sokan úgy vélik, hogy a bűncselekmények minősítésére és az annak megfelelő büntetőjogi szankciók nagyságrendjére lényegileg a szubszidiaritás elve vonatkozik, illetve, hogy ezek esetleges uniós harmonizációja a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés EU-Szerződésben rögzített területéhez tartozik.

2.4

Megjegyzendő, hogy az Európai Parlament is igen nagymértékben osztja ezt az értelmezést; mivel a közösségi büntetőjogi hatáskörbe tartozó területek meghatározásához már nem csupán a tagállamok egyhangú tanácsi döntése szükséges, hanem együttdöntési eljárásban elért minősített többség is. Az eljárásban részt vevő Európai Parlamentnek így bővülnek jogalkotói hatáskörei (1).

2.5

Azonban a közösségi kompetenciák – írott szabályt nélkülöző döntésből eredő – számottevő bővüléséről van szó, és az intézmények értelmezései közötti eltérések kockázata többek között késleltetheti büntetőjogi rendelkezéseket tartalmazó jogszabályok elfogadását, vagy utólag korlátozhatja azok hatályát például új fellebbezések vagy kompromisszumok következtében; ezen irányelvjavaslat esetében nyitva marad a kérdés, hogy a találmányi szabadalmakra ki kell-e terjeszteni a büntetőjogi védelem körét, mivel a Parlament úgy véli, hogy csupán a közösségi eredetű jogra érvényes a Bíróság ítélete, míg az Európai Bizottság szerint az a szellemi tulajdonra vonatkozó közösségi és nemzeti jogra egyaránt irányadó.

3.   Az Európai Bizottság javaslatai

3.1

A módosított irányelvjavaslat (COM(2006) 168 final) célja horizontális és harmonizált büntetőjogi keret létrehozása az ipari tulajdonnal, valamint az irodalmi és művészeti tulajdonnal összefüggő jogok, továbbá egyéb, hasonló immateriális tulajdonjogok (együttesen: „szellemi tulajdonjogok”) tiszteletben tartásának biztosítására. A belső piacra vonatkozik, és bevezetését az e területen – a szubszidiaritás és az arányosság elveit tiszteletben tartva – végrehajtandó, európai szintű beavatkozás szükségessége indokolja. A javaslat jogi alapját az EK-Szerződés 95. cikke képezi.

3.2

Az irányelvjavaslat általános büntetőjogi keretet teremt, amely meghatározza a védett „szellemi tulajdonjogokat”, ezek megsértésének eseteit, illetve a maximális büntetőjogi szankciókat az európai anyagi jog és a nemzeti jogok, valamint az ez irányú nemzetközi megállapodások és különösen a TRIPS-egyezmény (2) által védett anyagi javak, szolgáltatások, szellemi és művészeti alkotások hamisításának büntetőjogi visszaszorítására irányuló intézkedések belső piaci harmonizációja céljából. (Ez utóbbi egyezményt 1994-ben kötötték a WTO keretein belül, és egyes védett jogok megsértésének büntetőjogi szankcióira (3) nézve tartalmaz rendelkezéseket.)

3.3

Egy 2004-ben elfogadott irányelv (4) már védelmi keretet alakított ki a kereskedelmi célú másolás, kalózkodás és hamisítás ellen; az irányelv 2. cikke által védett jogok részletes listáját nyilatkozatban adta közre az Európai Bizottság (5). Az ipari tulajdonjogokról (találmányi szabadalmak és kiegészítő tanúsítványok, használati igazolások, védjegyek, eredet-megjelölések, formatervezési mintaoltalmak és növényfajta-oltalmak), a szerzői jogról és a szomszédos jogokról, valamint az áramkörök topográfiáira és az adatbázisokra vonatkozó közösségi jog által létrehozott sui generis jogokról van szó. Ezek kizárólagos jogok, amelyek jogilag immateriális tulajdonjog részének tekintendők. E jogok egy része a közösségi vívmányokhoz tartozik, sőt, szervezett közösségi anyagi védelem tárgyát képezi (formatervezési minták, védjegyek és növényfajta-oltalmak) (6). Mások – mint például a szabadalom – kizárólag a nemzeti jog hatálya alá tartoznak az összes iparág által igényelt közösségi szabadalom megjelenéséig. Az immateriális jogok igen heterogén területéről van tehát szó, amelyeket a „szellemi tulajdonjogok” néven szentesítettek, és amelyek természete és jogi rendszere számottevően eltér egymástól.

3.4

A tagállamokra érvényesek a TRIPS-egyezmény által szabott kötelezettségek, amelyek megfelelő nemzeti szabályozás bevezetését írják elő a kereskedelmi célú hamisításra vonatkozó büntetőjogi eljárások és szankciók terén; a tagállamoknak ugyanakkor bizonyos értelmezési mozgásterük van, és ráadásul egyes államok még nem hoztak büntetőjogi visszaszorító intézkedéseket a területükön a szellemi tulajdonjogokat érintően elkövetett sérelmekkel arányosan (az EU tagállamait is beleértve). A 2004. évi irányelv jogorvoslatot tesz lehetővé az ilyen sérelmek áldozatai számára azáltal, hogy nyomozási, eljárási, lefoglalási (7) és kártérítési kötelezettségeket ró a tagállamokra az alkalmazandó jog harmonizációjának céljából, valamint – a hamisítás terén igen aktív – szervezett bűnözés elleni harc (8) érdekében. Az irányelv azonban csak a polgári, kereskedelmi és adminisztratív eljárásokra és szankciókra vonatkozik, és elsődleges célja a védett jogok azon birtokosainak okozott károk megtérítése, akik hamisítás miatt keresetet nyújtottak be. Néhány tagállam még nem építette bele joganyagába az irányelvet!

3.5

A „szellemi tulajdon” védelme szerepel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájában, amelynek ünnepélyes nyilatkozatát 2000 decemberében fogadták el Nizzában. E jogot nemzetközi védelemben részesítik továbbá az ENSZ illetékes szakosított szervezeteinek (a Szellemi Tulajdon Világszervezetének Nemzetközi Irodája – WIPO, UNESCO) keretében, illetve regionális szinten kötött egyezmények (az 1973. évi Müncheni Egyezmény, amely megteremtette az Európai Szabadalmi Hivatalt, az EPO-t és a közösségi szabadalom fogalmát). Egyedül a TRIPS-egyezmény tartalmaz jelenleg minimális büntetőjogi rendelkezéseket. Az Európai Bizottság javaslatával némi közösségi harmonizációt kíván végrehajtani, kötelezve a tagállamokat arra, hogy belső jogukba büntetőjogi jogkövetkezményeket vezessenek be, közös fogalommeghatározásokat és típusszankciókat alkalmazva a jogsértésekre.

3.6

A módosított irányelvjavaslat célja tehát a szellemi tulajdonjogok megsértéséért kiszabható büntetések szintjének közelítése a börtönbüntetések, a pénzbírságok és az elkobzások vonatkozásában. Joghatósági szabályokat kíván rögzíteni egyrészt a nyomozás megkönnyítése érdekében, másrészt pedig abból a célból, hogy – amennyiben lehetséges – egyetlen tagállamba legyenek összefoghatók a büntetőeljárások, amikor a jogsértés több tagállamot is érint. Javasoljuk, hogy az áldozatokat vagy a képviselőiket vonják be e nyomozásokba.

3.7

A korábbi javaslatokhoz viszonyított fő változás a szellemi tulajdonjog megsértésével összefüggő vádemelések esetén alkalmazandó büntetőjogi szankciók (ezeket szintén meghatározza a tervezet) szintjének és jellegének rögzítésére irányul.

3.8

Az irányelv 3. cikkében tárgyalt jogsértésekért felelős természetes személyekre kiszabandó szabadságvesztés felső határának legalább 4 évnek kellene lennie, amennyiben szervezett bűnözés keretében cselekedtek, vagy ha e jogsértések mások egészségének és biztonságának veszélyeztetését vonják maguk után (2. cikk, 1. bekezdés).

3.9

Az irányelv 3. cikkében tárgyalt bűncselekményekért felelős természetes vagy jogi személyeknek hatékony, arányos és visszatartó büntetésekkel sújthatóknak kellene lenniük, amely büntetéseknek büntetőjogi vagy nem büntetőjogi jellegű pénzbírságokban kellene testet ölteniük maximálisan legalább 100 000 euró összegben (a súlyos esetekben 300 000 euró összegben – lásd a 2. cikk 1. bekezdését, a súlyosabb büntetések sérelme nélkül haláleset vagy rokkantság veszélye esetén).

3.10

A nemzeti jognak elő kellene írnia a hamisított termékek, valamint a bűncselekményből származó vagyon és az elkövetéshez használt eszközök elkobzását legalább a súlyos esetekben (szervezett bűnözés, mások egészségének és biztonságának veszélyeztetése) (3. cikk).

3.11

A módosított javaslat lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a korábban meghatározott szinteket meghaladják.

3.12

Az eredeti tervezetet kísérő tanácsi kerethatározat-tervezet visszavonása alapján az Európai Bizottság horizontális megközelítést szándékozik alkalmazni a 2005.12.23-án elfogadott büntetőjogi eljárások keretében, amelyek célja a jogsegély nyújtása, továbbá a büntetések szintjének hasonló szintre emelése az egyes országokban annak érdekében, hogy a Eurojust hatékonyan működhessen (9).

3.13

A nyomozásokat és a büntetőeljárásokat a tagállamoknak kell kezdeményezniük; azoknak nem szabad csupán az áldozatok panasztételétől függeniük.

4.   Az EGSZB általános megjegyzései

4.1

Az EGSZB megállapítja, hogy a „szellemi tulajdonjog” homályos fogalmát egyre általánosabban használják, és ezáltal jól elkülönülő jogi fogalmakat, különféle védelmi és felhasználási módokat kevernek össze; a terminust azonban szentesítette az európai és a nemzetközi jog. Az érintett immateriális jogok mindegyikének jellege, tartama és hatálya igen jelentősen eltér, valamennyi külön jogrendhez tartozik, eltérő területi hatállyal és sajátos nyilvántartási vagy védelmi intézményekkel bír, ráadásul e jogok megsértésének értelmezése országonként eltérhet és egyes esetekben gyorsan változik.

4.2

A gyógyszerek összetételének elemzése (az eredmény felhasználása vagy közzététele nélkül is), az interoperabilitást célzó, szoftverekre vagy elektronikai alkatrészekre vonatkozó „reverse engineering”, vagy pedig olyan törvényes jogok gyakorlása, mint például a saját másolathoz való jog, egy (általában meglehetősen gyenge) védőrendelkezés megkerülésével több tagállamban is hamisításnak vagy törvénytelen másolásnak minősülhet, ahol a büntetések ráadásul igen nagyok lehetnek még akkor is, ha semmilyen kereskedelmi szándék vagy bűnszervezet nem kapcsolódik ahhoz.

4.2.1

Az EGSZB már állást foglalt (10) az európai gazdaságot sújtó kereskedelmi hamisítás különböző formáival, valamint az ipari tulajdon és a szerzői jog sérelmére elkövetett, az európai gazdaságnak jelentős károkat okozó, különböző vétségekkel szembeni, közösségi szinten összehangolt küzdelem mellett. A nagy volumenű hamisítás gyakran bűnszervezetek vagy szervezett bandák tevékenységének eredménye, és veszélyeztetheti az emberek egészségét, biztonságát vagy életét. Az ilyen eseteket a büntetőszankciók meghatározásakor súlyosbító körülményként kell figyelembe venni. Az irányelvjavaslatnak bármilyen súlyosbító körülmény felmerülése esetére meg kell őriznie a büntetés szigorításának elvét.

4.2.2

Az EGSZB – a 2004-es irányelvről alkotott véleményével összhangban – egyetért azzal, hogy a tervezett harmonizáció csak a kereskedelmi léptékű szabálysértéseket érinti, tehát azokat, amelyek jelentős hatással lehetnek az egységes piacra. Persze jobban meg kellene határozni ezt a „kereskedelmi” jelleget, például annak rögzítésével, hogy a hamisított termékek vagy szolgáltatások célja a jelentős gazdasági kár okozására alkalmas nagybani árusítás, vagy azt kimondva, hogy a termékek vagy szolgáltatások az eladott mennyiségtől függetlenül veszélyesek a személyekre nézve, vagy hogy e vétségek elkövetői mindenképpen abból a célból cselekszenek, hogy azokból illegális anyagi hasznot húzzanak. Büntetőjogi szankciók alkalmazására a közrend nyilvánvaló sérelme esetén kerülhet sor, és ez a sérelem mértéke és súlyossága tekintetében eltérő lehet. A szabálysértés és a büntetés léptékének arányban kell állnia az okozott sérelemmel, de felmerülhet a kérdés, hogy a büntetőjog szerves részét képező arányossági elvvel összhangban áll-e a „szellemi tulajdonjog kereskedelmi léptékű megsértése” és annak „súlyos megsértése” közötti különbségtétel, illetve a javasolt vétségi büntetések szigora. Az internetes fájlcsere és reprodukálás (vagy zenei „remix”), a műtárgyak vagy szellemi művek családi vagy privát körben, illetve tanulmányok vagy tapasztalatszerzés céljából történő bemutatása implicit módon kizárásra kerül a javasolt jogszabály hatálya alól: hasznos lenne ezt explicitté tenni.

4.2.3

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a hamisítás által érintett immateriális jogok nem tekinthetők abszolút jognak. Minden itt érintett jognak megvannak a sajátosságai, és azok mindegyike elvileg kizárólagosságot, illetve eltérő időre és földrajzi kiterjedésre szóló, ideiglenes felhasználási monopóliumot nyújt, tehát időben korlátozott oltalmi intézkedést jelent (szemben a szabadalmi jog esetében a találmányok közzétételével, illetve a szerzői jog esetében egy mű létrehozásával). Azonban a licencek haszonélvezői és a szellemi termékek, szolgáltatások vagy művek jogos vagy jóhiszemű felhasználói is rendelkeznek jogokkal, amelyek bizonyos licencek esetén nagyon is kiterjedtek lehetnek (11). Márpedig több nemzeti jog jelenlegi állapotában inkoherenciákat tartalmaz, és gyakran egyoldalúan előtérbe helyezi a producerek, forgalmazók és az ipar jogait a fogyasztók jogaival szemben. Az a számos országban megjelenő törekvés, hogy a nemzeti jog keretében súlyos büntetőszankciókat vezessenek be, a jelek szerint szintén ezzel az egyoldalú szemlélettel terhes. Addig a paradox helyzetig jutunk, hogy az irányelvjavaslatban a kereskedelmi léptékű szabálysértésre kiszabható maximális büntetés esetleg azonosnak vagy akár kevésbé súlyosnak bizonyul, mint az egyéni szabálysértésre meghatározott büntetés!

4.2.4

Az EGSZB kívánatosnak tartaná, ha az Európai Bizottság kezdeményezésére – például a vonatkozó nemzeti joganyagoknak az átültetést követő elmélyült, összehasonlító elemzése révén – a nemzeti büntetőjog terén a valódi harmonizáció előkészítéseképpen tabula rasát lehetne csinálni, különösen a szerzői jog és a szomszédos jogok tekintetében, ahol néha a szankciók és a büntetések léptékének aránytalanná válásához vezető egymásra licitálás folyik a büntetőjogi következmények meghatározásában, amire nincs valódi szükség, hiszen a művek terjesztésének kereskedelmi modelljei nagyarányú fejlődésen mennek keresztül – rövid időn belül a DRM (másolásvédelem) megszüntetését tervezik –, és nemegyszer az adathordozók adójából a jogtulajdonosokat bőségesen kárpótolják a kalózmásolatok okozta kárért.

4.3   Részletes megjegyzések

4.3.1

Az EGSZB szeretné, ha világosabban meghatároznák a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos termékek és szolgáltatások hamisításával és másolásával összefüggő jogsértések esetében a felbujtás vétkének jellegét. A bűncselekmény annak elkövetője vagy annak bűntársai részéről szándékosságot feltételez: a TRIPS-megállapodás „szándékos hamisítás”-ról beszél, és az irányelv is szándékos cselekedetet említ. A jogsértés tárgyi elemet is tartalmaz, ami a vétség elkövetése vagy legalább annak kísérlete, amely az elkövetés megkezdésének tekinthető: a két elemnek össze kell adódnia, tehát a puszta szándék nem elégséges a jogsértés megállapításához (hacsak gondolatrendőrséget nem állítunk fel). Ám egy vétség elkövetésére való felbujtásról általában csak akkor beszélhetünk, ha a „felbujtó” kifejezetten az adott vétség elkövetéséhez (általában illegális) eszközöket bocsát az elkövető rendelkezésére. Márpedig az EGSZB számára a mindennap használatos anyagok, szoftverek vagy internet-hozzáférés puszta rendelkezésre bocsátása nem tekinthető bűnpártolásnak vagy „felbujtásnak” (amely általánosságban csak nagyon korlátozott esetekben létezik a büntetőjogban, ezenkívül nehezen bizonyítható) akkor sem, ha ezeket az eszközöket hamisítók használják fel. A közösségi jogban elégséges kellene, hogy legyen a bűnpártolás fogalma, mivel a társtettesség kérdését az egyes nemzeti jogrendszerek részletesen szabályozzák. Ellenkező esetben a szándékosság hiányában is sor kerülhetne vádemelésekre, ami számos forgalmazó és szolgáltató számára komoly jogbizonytalanságot eredményezne.

4.3.2

A hamisítás vétke az ideiglenes monopólium által védett művek, ipari minták, eljárások vagy találmányok jogtalan reprodukálása. Ennél a fogalommeghatározásnál kellene maradni, annak a kalózkodásra való kiterjesztése nélkül (mely utóbbi fogalom tartalma általában az informatikai rendszerekbe, csalás révén történő betörés, amelynek célja – általában illegális tevékenység elkövetésének szándékával – a rendszer irányításának átvétele, az adatlopás vagy a sávhasználat. A kalózkodás különbözik a szó szoros értelmében vett hamisítástól, és a jogsértések esetében szigorú értelmezésre van szükség. Az informatikai rendszerekbe történő engedély nélküli betörés, az adat- vagy sávlopás, a magánélet sérelmére elkövetett cselekmények természetesen megfelelő vádemelés tárgyát kell, hogy képezzék, de nem tartoznak közvetlenül a hamisítás kategóriájába. Az informatikai kalózkodás visszaszorítását sajátos eszközökkel kell kezelni, még akkor is, ha számos, politikai nyilatkozatban pontatlanul használják a fogalmakat, összekeverve azokat, és így bizonyos fokú zavart okozva. Az informatikai kalózkodást terrorista célokra is használják, így arra különös figyelmet kell fordítani, és e téren megfelelő nemzetközi együttműködés kialakítására van szükség.

4.3.3

Az indokolásban szereplő „szervezett bűnözés”, illetve bűnszervezet fogalmát ki kellene egészíteni a „szervezett banda” fogalmával, amely bizonyos országok büntetőjogában már létezik mint súlyosbító körülmény. A kereskedelmi hamisítás szervezett banda vagy bűnszervezet keretében történő elkövetése súlyosbító körülménynek kellene, hogy minősüljön, súlyosabb büntetési tételeket és bírságokat vonva maga után.

4.3.4

Az Európai Bizottság jelzi, hogy a tagállamoknak lehetősége van szigorúbb büntetési tételek bevezetésére, illetve más cselekmények szankcionálására. Ez arra való ösztönzésként értelmezhető, hogy a tagállamok tegyenek büntethetővé kereskedelmi céllal nem rendelkező cselekményeket, vagy akár terjesszék ki a hamisítás vétkét olyan tényállásokra, amelyek a szó szoros értelmében nem jelentik valamely termék, eljárás vagy mű reprodukálását vagy másolását.

4.3.5

Az EGSZB számára megkérdőjelezhetőnek tűnik a közösségi jogban és néhány ország jogrendszerében a DRM-eket (12) (általában gyenge és nem rejtjelezett másolásellenes rendszerek, hardverek vagy szoftverek) megkerülni vagy megszüntetni képes másolószoftvereknek a DRM-rendszerek hamisításával való azonosítása, miközben amit így „hamisításnak” minősítenek, az valójában nem az eredeti másolata vagy reprodukciója. Ráadásul a DRM-rendszerek nem sztenderdizáltak, hanem adathordozó- vagy gyártófüggőek, a fájlformátumok védettek lehetnek, ami gátolja az interoperabilitást, vagy célja a piaci verseny csorbítása a versenytársak kizárásával. A másolásra alkalmas eszközök azzal a céllal történő létrehozását és használatát, hogy a szoftverlicenc tulajdonában lévő fogyasztó vagy vállalkozás a jogait gyakorolja (magánmásolat, biztonsági mentés, különböző sztenderd berendezéseken történő használat érdekében), mint olyat nem kellene büntetni, csak akkor, ha fennáll a kereskedelmi léptékű vétség objektív és szubjektív tényállása.

4.3.6

Az EGSZB a büntetőjogi fellépésnek az áldozat részéről történő polgári vagy büntetőjogi feljelentéstől való függetlenségének elvét támogatja. Például olyan esetekben, amikor bűnszervezetek tevékenységéről van szó, az áldozatok esetleg tartózkodnak a jogaik védelmét szolgáló eljárás megindításától. Ezenkívül a kereskedelmi hamisítás, különösen ha azt a szervezett bűnözés, vagy akár a terrorizmus körébe sorolható bandák vagy szervezetek követik el, hátrányosan érinti a gazdaságot és a társadalom jólétét, így az azzal szembeni fellépés az állam felelőssége.

4.3.7

Az EGSZB reméli, hogy a tagállamok közötti hathatós együttműködés lehetővé teszi majd a nemzetközi hamisítóhálózatokkal szembeni hatékony fellépést, különösen azok esetében, amelyek a szervezett bűnözéshez és a pénzmosáshoz kötődnek. Felhívja azonban a figyelmet, hogy számos ilyen hálózat harmadik országokból működik, ezért a fellépést ki kell terjeszteni az Unió határain kívülre, felhasználva a nemzetközi jog kínálta eszközöket.

4.3.8

Ami a közösségi szintet illeti, az EGSZB úgy véli, hogy közös rendőri vizsgálócsoportokra lenne szükség, amelyek a határőrszervekkel, valamint a hamisítások áldozataival vagy azok megbízott szakértőivel is együttműködnének. Üdvözli az áldozatoknak a vizsgálati eljárásba történő bevonását, de azt javasolja, hogy szerepüket a hatóságok tájékoztatására korlátozzák. Túlzás lenne, ha egy kereskedelmi léptékű hamisításra vonatkozó vádat követően egy vállalkozás például részt vehetne a versenytársánál folytatott ellenőrzésben és zár alá vételben, miközben azt megilleti az ártatlanság vélelme egészen addig, amíg annak ellenkezője végleges jogi bizonyítást nem nyer. Az EGSZB elkerülendőnek tartja az önbíráskodás hibájába esést, illetve azt, hogy közhatalommal fel nem ruházott személyek a helyzettel visszaélve beavatkozzanak a büntetőeljárásokba.

4.3.9

Végezetül az EGSZB-t aggasztja az a tendencia, hogy az internethálózatokat egyre inkább kereskedelmi célra használják, és hogy erre a tevékenységi ágra ki kívánják terjeszteni a TRIPS-megállapodásban rögzített büntetőszankciókat az interneten (amely nyilvános és az általános közjót szolgáló, szabad eszköz) megjelenő szellemi tulajdon védelméről szóló WIPO-szerződések alkalmazásával, ahogy ez világosan kiderül az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának 2006. évi jelentéséből (Special 301 and Super 301 Report) (13).

Kelt Brüsszelben, 2007. július 12-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  Az Egyesült Királyságra és Írországra vonatkozó opt in, valamint a Dániára vonatkozó mentesség többé nem lenne ellentétes a szabályozással, amint az történik a 3. pillérhez tartozó kezdeményezések esetében.

(2)  A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezmény.

(3)  TRIPS-egyezmény, 61. cikk.

(4)  2004/48/EK irányelv a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről.

(5)  Az Európai Bizottság 2005/295/EK nyilatkozata a fent említett irányelv 2. cikkének értelmezéséről.

(6)  A közösségi szabadalom jelentős kivételével, amelynek kérdése továbbra is homályos (NdA).

(7)  A Tanács 2005/212/IB kerethatározata a bűncselekményből származó jövedelmek, vagyon és az elkövetéshez használt eszközök elkobzásáról (hamisítás, kalózkodás) (HL L 68., 2005.3.15.).

(8)  Tanácsi kerethatározat-tervezet a szervezett bűnözés elleni harcról. A hamisítás a terrorista hálózatok finanszírozásában is szerepet játszhat; és a hamisításból származó jövedelmekkel kapcsolatos pénzmosás is bűncselekmény, amely ellen eréllyel kell fellépni.

(9)  COM(2005) 696 final.

(10)  Lásd az EGSZB Henri Malosse által jegyzett véleményét (HL C 221., 2001.8.7.).

(11)  „Creative Commons Licence”, „General Public Licence”, „BSD”, a BBC szabad audiovizuális licence stb.

(12)  Digital Rights Management (a digitális jogok érvényesítése, a másolásvédelemre használt eufemizmus).

(13)  2006 SPECIAL 301 REPORT USA.


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/8


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A vállalkozásokban rejlő lehetőségek, különös tekintettel a kkv-kra (lisszaboni stratégia)

(2007/C 256/03)

2006. szeptember 14-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Eljárási Szabályzata 31. cikkének értelmében úgy határozott, hogy tájékoztató jelentés elkészítésére kéri fel az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekciót a következő tárgyban: A vállalkozásokban rejlő lehetőségek, különös tekintettel a kkv-kra (lisszaboni stratégia).

A 2007. március 14-15-én tartott plenáris ülésen úgy határoztak, hogy a tájékoztató jelentést saját kezdeményezésű véleménnyé dolgozzák át (az Eljárási Szabályzat 29. cikke (2) bekezdésének értelmében).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2007. május 3-án elfogadta véleményét. (Előadó: Christine FAES)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott 437. plenáris ülésén (a július 12-i ülésnapon) 123 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Előszó

1.1

Az Európai Tanács 2006. március 23-24-i ülésének elnökségi következtetéseiben 2008 elejére a növekedés és a foglalkoztatás érdekében létrehozott partnerséget támogató összefoglaló jelentés készítésére kéri fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot.

1.2

Az Európai Tanács továbbá a prioritásként meghatározott intézkedések következő specifikus területeit javasolta a 2005–2008-as időszakra:

i.

a tudásba és innovációba való beruházás

ii.

a különösen a kkv-kat érintő vállalkozási potenciál

iii.

a kiemelt fontosságú csoportok foglalkoztatása (…)

iv.

az európai energiapolitika meghatározása (…)

v.

azok a meghozandó intézkedések, amelyek a lendület fenntartásához szükségesek a növekedési és foglalkoztatási partnerség valamennyi pillére tekintetében […].

2.   Összefoglalás és ajánlások

2.1

Bár a lisszaboni stratégia pozitív eredményeket is hozott, elsősorban a gazdasági és ipari növekedés és a foglalkoztatás mennyiségi és minőségi javítása terén nem vezetett teljes sikerre. A globális verseny tekintetében Európát a hagyományos és újabb versenytársak olyan kihívások elé állítják, amelyeket nem tud megfelelő módon megoldani.

2.2

Az európai vállalkozásoknak egy még nem teljes mértékben megvalósult egységes piacon kell működniük, különösen ami az adószabályozás harmonizációját, az irányelvek tagállamok általi túl nehézkes végrehajtását, a fennálló adminisztratív terheket és a munkaerő-mobilitás hiányát illeti. Különösen a kkv-k számára nehéz ezeknek az akadályoknak a leküzdése.

2.3

Egyéb leküzdendő akadályok például a vállalkozói szellem hiánya, a népesség elöregedése és ennek a vállalkozásra gyakorolt hatása, a munkaerő-kínálat, a vállalkozások átadásának kiemeltebb kezelése, a pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés a kezdeti és növekedési szakaszban, a kutatási eredményekhez és ezáltal az innovációs lehetőségekhez való hozzáférés.

2.4

A kis- és középvállalkozások kulcsfontosságú szerepet játszanak a lisszaboni célok elérésében. Mindazonáltal szükséges hozzájárulásuk nem kapott kellő figyelmet a végrehajtás első éveiben. Különösen a kkv-k szervezeteinek az elért haladás értékelésébe történő bevonását kellene jobban fejleszteni, csakúgy, mint azt a szerepüket, hogy valamennyi politikai szinten ösztönzik a kkv-kat. A 2008–2010-es időszakra vonatkozó integrált gazdaság- és foglalkoztatáspolitikai iránymutatások soron következő felülvizsgálatának alkalmából az EGSZB célzottabb és jobban egyszerűsített integrált iránymutatásokat sürget a kkv-k vonatkozásában, különösen a mikrogazdasági reformok fejezetét illetően. Annak érdekében, hogy a fenti iránymutatásokat teljes mértékben végrehajtsák a folyamat során, az EGSZB sürgeti a Tanácsot, hogy – ahogyan azt a Parlament kérte – teremtse meg a Kisvállalkozások Chartájának jogi alapját a további intézkedések bázisának erősítése céljából. A következő politikai irányvonalak és intézkedések kulcsfontosságúak a kkv-k üzleti potenciáljának fejlesztése érdekében.

2.4.1

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy tegyen meg mindent az ahhoz való hozzájárulás érdekében, hogy valamennyi vonatkozó jogszabályban a „gondolkozz először kicsiben” elve legyen a vezérelv.

2.4.2

Az EGSZB sürgeti, hogy 2009 legyen a „Vállalkozók Éve”, a növekedés és jólét tekintetében a vállalkozók által betöltött kulcsfontosságú szerep hangsúlyozása és a fiatalok, illetve más csoportok arra történő ösztönzése érdekében, hogy a vállalkozói pályafutást válasszák.

2.4.3

Az EGSZB erőfeszítéseket sürget a kkv-k számára hathatós támogatást és könnyű hozzáférést nyújtó hatékony innovációs és versenyképességi program biztosítása, valamint a kkv-k számára könnyebben hozzáférhető 7. kutatási és fejlesztési keretprogram, illetve strukturális alapok tekintetében. Ezen programok, valamint a JEREMIE hatékonyságát és hozzáférhetőségét szorosan nyomon kellene követni.

2.4.4

Egy vállalat legnagyobb értékét a humántőke jelenti. A megfelelő támogatási struktúrák, a testre szabott képzési kínálat és a jól megtervezett pénzügyi ösztönzők segíthetnek a kkv-knak mind a munkavállalók, mind pedig a vállalkozók kompetenciái és készségei felfrissítésében a folyamatos képzésbe történő további beruházás révén.

2.4.5

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy készítsen elemzést a kkv-k közösségi programokba történő bevonásáról. Amennyiben a részvétel fokát nem találják elégségesnek, kötelezővé kellene tenni egy minimális százalékot.

2.4.6

A közbeszerzés a kkv-kat tevékenységeik fejlesztésében segítő fontos eszköz. Fontos a kkv-k részvételének szoros nyomon követése és intézkedések kidolgozása a közbeszerzéshez való hozzáférésük megkönnyítése érdekében. A legjobb gyakorlatok cseréjét is ösztönözni kellene.

2.4.7

Az Európai Bizottság szintjén olyan koordinációs struktúrát kellene létrehozni, amely biztosítja egy valódi, hatékony és eredményes kkv-politika jelenlétét valamennyi programban, cselekvésben és jogalkotási intézkedésben.

2.4.8

Célzott intézkedések meghozatala szükséges a bevált gyakorlatok ösztönzésére és hasznosítására a kkv-k területén, valamint a versenyképesség növelése érdekében, különös tekintettel az átlagos európai fejlettségi szintet el nem érő régiókra. Az ilyen jellegű intézkedéseket a kkv-k szervezetein keresztül kellene végrehajtani.

3.   Általános megjegyzések

3.1

A lisszaboni stratégia – szűkebb értelmezésében – leginkább arról a kötelezettségvállalásról ismert, hogy Európát 2010-ig a világ legdinamikusabb, legversenyképesebb tudásalapú gazdasági térségévé teszi. Az általános keret kiegészítéseképp a Tanács 2000 júniusában, Santa Maria de Feirában elfogadta a Kisvállalkozások Európai Chartáját.

3.2

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a 2000. március 24-i lisszaboni megbízatás a kezdettől:

hangsúlyozta annak szükségességét, hogy aktív módon vonják be a szociális partnereket és a civil társadalmat a stratégiába a partneri kapcsolat változatos formáit alkalmazva;

kifejtette, hogy annak sikere elsődlegesen a magánszektoron és az állami és a magánszektor közötti partneri kapcsolatokon múlik, valamint a tagállamok és az Unió együttes bevonásán;

célul tűzte ki három összetevője, vagyis a gazdasági növekedés, a társadalmi kohézió és környezeti fenntarthatóság kiegyensúlyozott fejlesztését az európai versenyképesség és a munkahelyteremtés ösztönzése révén, egyidejűleg támaszkodva a megfelelő környezetvédelmi politikákra is.

3.3

Az Európai Tanács 2005 márciusában tartott tavaszi ülésén a Tanács rátért a lisszaboni stratégia félidei felülvizsgálatára, és a folyamat újraindításáról határozott, a hangsúlyt a növekedésre és foglalkoztatásra mint Európa fő politikai prioritásaira helyezve. Megállapodás született a növekedésre és foglalkoztatásra vonatkozó integrált iránymutatásokról (1), melyek a reformintézkedések koherenciáját hivatottak megerősíteni és a nemzeti reformprogramok tervezéséhez szolgálnak iránymutatóként.

3.4

A továbbfejlesztett lisszaboni stratégiában döntő elem a versenyképesség és a növekedés fokozására való törekvés a jobb gazdasági állapot elérése, a munkahelyteremtés, valamint az életminőség védelme és javítása érdekében. Másfelől viszont a jobb életminőség, a szociális fejlődés és a környezet fenntartható fejlesztése szintén növekedést eredményezhet. A lisszaboni stratégia elsősorban a gazdasági és ipari növekedés, valamint a foglalkoztatás mennyiségi és minőségi javítása terén nem vezetett sikerre. A globális versenyben Európa nehézségekkel néz szembe. A lisszaboni folyamat elindítása óta az EU nagyszabású bővítésen esett át, melynek során 15-ről 25 tagállamúra, majd 27 tagállamúra bővült.

3.5

Az EGSZB először is meg szeretné jegyezni, hogy a lisszaboni stratégia már sok pozitív fejlemény elindulását tette lehetővé az elmúlt öt évben, többek között:

a hagyományos területeket meghaladó reform iránti igény tudatosulása;

az információs technológiák és az innovációs folyamatok felgyorsult terjedése;

több támogatás az új vállalkozásokhoz és a kis- és középvállalkozások finanszírozásához;

a fenntartható fejlődés fokozottabb figyelembevétele a köztartozások csökkentése érdekében, a szociális védelem költségvetési stabilitásának helyreállítása és a környezet védelme;

kezdeményezések a szociális reform során a szociális partnerek részéről;

a jogi és közigazgatási eljárások egyszerűsítése érdekében tett intézkedések, noha ezek eddig még csak korlátozott hatást fejtettek ki.

3.6

Ezen pozitívumok ellenére a fő megfigyelés az, hogy Európa növekvő kihívásokkal néz szembe a versenyképesség terén, miután beszorult a nagy, fejlett iparú versenytársak és az alacsony termelési költségekkel dolgozó, feltörekvő gazdaságok közé, amelyek mind jobban hasznosítják az új technológiákat. Számos aggodalomra okot adó jel van, mint például:

gyenge belső kereslet, kevés befektetés, lanyhuló termelékenységi és növekedési ráták az Európai Unióban, ami miatt Európa vesztes helyzetbe kerül fő versenytársaival és a feltörekvő piacokkal szemben;

globalizáció, amely új országoknak a nemzetközi gazdasági rendszerbe történő integrációjához vezet;

a foglalkoztatási célok elérésének elmaradása;

a tartós állami költségvetési hiány számos tagállamban, bár nem mindig ugyanazokban a tagállamokban;

a vállalkozásokat érintő messzemenően eltérő adószabályozás és adókulcsok;

a vállalatokat sújtó, még mindig meglévő adminisztrációs terhek és az irányelvek nehézkes átültetése a tagállamokban;

Európa népességének öregedése, ami rendkívüli terheket ró majd az államháztartásra és csökkenti a munkaerő-kínálatot;

a források egyre nagyobb mértékű szűkösségének, illetve az árak növekvő volatilitásának veszélye, az éghajlatváltozás, valamint a biológiai sokféleség csökkenése;

a belső piac megvalósításához elengedhetetlen munkaerő-mobilitás hiánya;

az európai vállalatoknak a feltörekvő és dinamikusan növekvő piacokra történő áthelyezése;

az európai polgárok csökkenő érdeklődése az Európai Unió iránt.

3.7

Ugyanakkor a lisszaboni stratégiai reformok lemaradásban vannak.

3.7.1

Európai szinten a tagállamok vállalták, hogy számos területen befejezik az egységes piac kialakítását (energiaügy, szolgáltatások, közbeszerzés, transzeurópai hálózatok, a közszolgáltatások adaptálása), ugyanakkor akadályozzák a megadott időkereten belül a szükséges intézkedések végrehajtását.

3.7.1.1

Európai szinten az 1990-es évek óta az Európai Bizottság számos kezdeményezést indított útjára annak érdekében, hogy egyrészről jobban megértse a kkv-k szükségleteit és működését, másrészről pedig támogassa fejlődésüket és előmozdítsa munkahely-teremtési potenciáljuk hatékonyabb kiaknázását. Az elmúlt néhány évben ezeket az intézkedéseket megerősítette a kkv-megbízott kinevezése, a 2004-ben elfogadott vállalkozási cselekvési terv, a hatékonyabb jogalkotásra és a pénzügyi forrásokhoz való jobb hozzáférésre irányuló erőfeszítések (EBA és EBB), valamint a versenyképességi és innovációs keretprogram (VIK).

3.7.2

Nemzeti szinten eltérőek az eredmények, amelyek mellett a hiányosságok többnyire az alábbiak:

a szabályozások és adminisztratív eljárások szervezeti bonyolultsága;

magas munkanélküliségi ráták, különösképp bizonyos célcsoportok tekintetében;

a korai nyugdíjba vonulás kiugróan magas aránya a vállalt kötelezettséggel ellentétben;

nem megfelelően adaptált oktatási és képzési rendszerek, elsősorban a vállalkozói és IKT-készségek vonatkozásában;

nincs elegendő lehetőség az egész életen át tartó tanulásra;

a kutatási kiadások, amelyek általánosságban tovább csökkentek, ahelyett hogy a Lisszabonban célul kitűzöttek szerint a GDP 3 %-át elérnék;

az innováció hiánya, bár a legújabb eredménymutatókat tartalmazó innovációs jelentés jobb eredményekről számol be;

a kkv-k pénzügyi forrásokhoz való hozzáférésének hiánya, ehhez társul a lehetőségek ismeretének hiánya, európai szinten is;

tartós államháztartási hiány, bár nem mindig ugyanazokban az országokban.

3.7.3

Az új tagállamoknak gyakran további hátrányokat kell leküzdeniük a fejlődési lemaradás következtében, például a foglalkoztatásban, a technológiák vagy a környezet területén, bár ezeket néha kiegyenlítik a megújítást célzó intézkedések, amelyek radikálisabbak, mint a 15 tagú EU-ban.

3.8

Hivatkozunk itt az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) által az Európai Tanács 2005. márciusi felkérésére kidolgozott jelentésre, amely az EGSZB és partnerei közötti konzultáció eredményeit taglalja, amelyet az EGSZB a lisszaboni stratégia végrehajtásáról és a szociális partnerek, valamint a szervezett civil társadalom egyéb elemeinek szerepéről folytatott a tagállamokban és európai szinten (2). Az EGSZB a közelmúltban számos jelentést tett közzé a lisszaboni stratégiáról és annak specifikus szempontjairól (3).

4.   A vállalkozásokban rejlő lehetőségek javítása, különös tekintettel a kkv-kra

4.1   A kkv-k jelentősége az európai gazdaságban

4.1.1

Európában a vállalkozások túlnyomó hányada (99,8 %) kis- és középvállalkozás. A tipikus európai cég mikrovállalkozás (91 %); 7 %-uk pedig kisvállalkozás. Amellett, hogy a legtöbb európai vállalkozás kisvállalkozás, ezek a vállalkozások az európai munkatapasztalatok és a gazdasági tevékenység jelentős részéért (az előbbi esetben a magánszektorban való foglalkoztatás kétharmadáért, az utóbbi esetben a GNP 57 %-áért) is felelősek (4).

4.1.2

A kkv-k gazdasági teljesítménye figyelemmel kísérésének javítása érdekében az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, tegye lehetővé, hogy a Kkv-k Európai Megfigyelőközpontja újrakezdhesse a tevékenységét.

4.1.2

A kkv-k a legfontosabb munkahelyteremtők, ők jelentik az állami költségvetés egyik fő bevételi forrását (adók, HÉA stb.), a lakosság jelentős része és különösen annak a gazdaságot hajtó legaktívabb és legújítóbb rétege számára szakmai és társadalmi érvényesülési lehetőséget nyújtanak. Ezenkívül a piacgazdaságnak kedvező gazdasági háttér legfontosabb alkotóelemét képezik, mert rugalmasak, innovatívak és dinamikusak, és belőlük fejlődnek ki a jövő nagyvállalatai, különösen a bonyolult technológiákon alapuló, új gazdasági ágakban.

4.2   Versenyképesség

4.2.1

A versenyképességre helyezett hangsúly elismeri annak szükségességét, hogy a fenntartható versenyképességet egy nyitott és globális gazdaságban az új technológiák fokozottabb felhasználásával, hatékonyabb szakképzéssel, szakképzett munkavállalókkal és a termelékenység javításával kell elérni. A minőség fogalma (az áruk, szolgáltatások, szabályozás, irányítás, foglalkoztatás, társadalmi viszonyok és a környezet minősége) központi eleme a stratégiának.

4.2.2

A gazdasági stabilitás biztosításának érdekében a tagállamoknak a gazdasági ciklus ideje alatt fent kellene tartaniuk középtávú költségvetési célkitűzéseiket, illetve meghozniuk az összes szükséges korrekciós intézkedést. Ennek függvényében fontos, hogy a tagállamok elkerüljék a prociklikus fiskális politikákat. Azoknak a tagállamoknak, melyekben a folyó fizetési mérleg hiánya potenciálisan nem fenntartható, arra kell törekedniük, hogy a külső versenyképesség ösztönzését célzó strukturális reformok végrehajtásával orvosolják a helyzetet, valamint hogy fiskális politikáik révén is hozzájáruljanak a fizetési mérleg korrekciójához. Ezekre az intézkedésekre az európai népesség elöregedése miatt feltétlenül szükség van.

4.2.3

Az EGSZB úgy véli, hogy egyedül a gazdaságpolitika – különös tekintettel a makrogazdaságra – alapvető újraértelmezése teszi lehetővé az EU-ban, hogy elhárítsák egy tartós és szélesebb körű fellendülés akadályait. Az Uniónak saját erejére kell támaszkodnia ahhoz, hogy az európai gazdaság visszatérjen a növekedés és a teljes foglalkoztatás útjára. Ehhez egy kiegyensúlyozott makrogazdaság-politikára van szükség, melynek tudatos célja kell, hogy legyen egyrészt a lisszaboni stratégia megvalósítása, különös tekintettel a teljes foglalkoztatás és a versenyképesség erősítésének kérdésére, másrészt – a göteborgi csúcstalálkozó szellemében – annak keresése, hogy valójában hogyan lehet eleget tenni a fenntartható fejlődésre való törekvés kötelezettségének.

4.2.4

Az EGSZB emlékezet arra, hogy a monetáris politika célja az árstabilitás, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság közötti egyensúly megteremtése kell, hogy legyen. Érdemes lenne ösztönözni az EKB-t, hogy egy tágabb értelemben felfogott stabilitás elérésére törekedjék, azaz ne csak az árstabilitás legyen a cél, hanem a növekedés, a teljes foglalkoztatottság és a társadalmi kohézió stabilitása is (5). Az eredmények eléréséhez fontos, hogy a nemzeti költségvetések összhangban álljanak az EKB politikáival és tiszteletben tartsák a Stabilitási és Növekedési Paktumot.

4.2.5

Az EGSZB ezenkívül a vállalkozásokkal kapcsolatos, a kkv-k részét képező szolgáltatások különleges jelentőségét is kihangsúlyozza a lisszaboni folyamat sikerének és az EU versenyképességének szempontjából. Nyomon követve az Európai Bizottság ezzel összhangban álló közleményét (6), az EGSZB hangsúlyozza annak szükségességét, hogy olyan szabályozási környezet jöjjön létre, amelyben az érintett kkv-k képesek a velük szemben állított társadalmi igények kielégítésére.

4.2.6

Az EGSZB ugyancsak támogatja az integrált iparpolitikáról szóló európai bizottsági dokumentumnak a szükséges támogatási intézkedésekről 27 gyáripari ágazatban készített széles körű elemzését, ugyanakkor ragaszkodik a politika tagállamokkal összhangban történő tényleges végrehajtásához (7).

4.3   Jobb jogalkotás (8)

4.3.1

Az EGSZB teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság új keletű javaslatát, amely 2012-ig a vállalatok számára az adminisztratív terhek 25 %-kal való csökkentését irányozza elő (9). Ez az EU GDP-jének 1,5 %-os növekedését eredményezhetné. Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy egyértelmű stratégiát terjesszen elő a szabályozási környezet átfogó egyszerűsítésére vonatkozóan, a kitűzött célok teljesítésének elmaradását elkerülendő (10).

4.3.2

A kisebb mértékű bürokrácia ösztönözheti a gazdasági dinamizmust. A jogi és szabályozási kötelezettségek terhének kordában tartása globális megközelítést igényel a helyi, regionális és nemzeti hatóságoktól, valamint az Európai Uniótól. Nagyon lényeges, hogy a szabályozás jól átgondolt és arányaiban megfelelő legyen.

4.3.3

Az EGSZB üdvözli a „jobb szabályozás” stratégiai felülvizsgálatában (11) az Európai Bizottság által beharangozott, a hatásvizsgálatok minőségének, illetve hatékonyságának javítását célzó (vállalati) hatásvizsgálati testület létrehozását. Ugyanakkor ennek intézkedési köre nem szabad, hogy az egyszerű koordinációra korlátozódjon, hanem figyelembe kell vennie a kkv-kra vonatkozó munka minőségét és a szabályozási javaslatok gazdasági és szociális következményeinek elemzését. Az új nemzeti és közösségi szintű jogszabályokat meg kell vizsgálni a kkv-kra gyakorolt hatásuk felmérése érdekében.

4.3.4

Az új vagy átdolgozott jogszabályok gazdasági, szociális és környezeti hatását gondosan fel kell mérni a különböző politikai célkitűzések közötti lehetséges szinergiák és kompromisszumok azonosítása érdekében. Ezen túlmenően a hatályos szabályozást is át kell világítani egyszerűsítési potenciálja szempontjából, illetve ki kell értékelni versenyképességre gyakorolt hatását. Különös figyelmet kell fordítani az Európai Bizottság valamennyi jogalkotási és szabályozási javaslata vállalatokra gyakorolt hatásának független vizsgálatára, ideértve egy, a kisvállalkozásokra vonatkozó specifikus cél meghatározását is. S végül, az új és hatályos jogszabályok adminisztratív költségeinek felmérésére szolgáló általános megközelítést jelenleg dolgozzák ki. Fontos, hogy a „gondolkozz először kicsiben” elve legyen a vezérelv a hatályos jogszabályok felülvizsgálatakor és az új jogszabályok alkotásakor. Ez azt jelenti, hogy a jogszabályoknak figyelembe kell venniük a kkv-k sajátosságait.

4.3.5

Az EGSZB kiemeli, hogy a javító intézkedések különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára fontosak, melyek általában csupán korlátozott eszközökkel bírnak a közösségi és a nemzeti jogszabályok által rájuk rótt adminisztratív terhek kezelésére.

4.3.6

Meg kell tenni a szükséges lépéseket annak biztosításához, hogy valamennyi tagállam időben és színvonalasan végrehajtsa az összes irányelvet, valamint meggyőzze a nemzeti és regionális önkormányzatokat és jogalkotókat arról, hogy minden olyan esetben indítsák el saját, a jogszabályokat célzó egyszerűsítési projektjüket, amikor a jogszabályok túlságosan is buzgó átültetésére került sor a közösségi jog végrehajtása közben.

4.3.7

A regionális, nemzeti és európai szintű politikai szereplők nem ismerik igazán a kisvállalkozások sajátosságait és valódi szükségleteit. A kkv-k képviseleti szövetségeinek (12) valamennyi szintet érintő nagyobb mértékű bevonása előfeltétele a kkv-kra vonatkozó politika minősége javításának Európában. A kisvállalkozások szövetségeinek erősítése kulcsfontosságú eleme a Kisvállalkozások Európai Chartájának (2000) is. A kkv-k képviseleti szövetségeit mint fontos érdekelteket minden szinten be kell vonni a döntéshozatali folyamatba.

4.3.8

Az EGSZB határozottan támogatja a Kisvállalkozások Európai Chartáját, amely alkalmas eszköznek mutatkozott a haladás figyelemmel kísérésére és a kkv-k problémáinak azonosítására, valamint arra, hogy ösztönözze a tagállamokat a vállalkozói politikák koordinációjának javítására szerte Európában. Fontos, hogy a Charta végrehajtásáról szóló jelentéseknek a lisszaboni menetrend éves jelentéseibe történő beépítési folyamata töretlen ütemben folytatódjon. Elengedhetetlen, hogy a megújított lisszaboni stratégiának, valamint az EU jelentős bővítési folyamatának fényében folyamatosan aktualizálják és kiegészítsék.

4.4   Vállalkozói kultúra és induló vállalkozások (13)

4.4.1

A vállalkozás összetett jelenség, amely a kezdeményezőkészség, kockázatvállalás és innováció elemeiből tevődik össze. A kis- és középvállalkozások innovációkat hoznak létre, piaci réseket tömnek be, munkahelyeket teremtenek és fokozzák a versenyt, így ösztönözve a gazdasági hatékonyságot.

4.4.2

Az induló szakaszban lévő vállalkozásokra vonatkozó kezdeményezések alacsony foka az Európai Unió egészében problémát jelent. A legutóbbi GEM-jelentés (globális vállalkozás-megfigyelés) egyetlen egy európai tagállamot sem sorol a vezető tíz ország közé (14). Ugyanakkor 8 tagállam található a legalacsonyabb részvételi szintet mutató országok között (15).

4.4.3

A vállalkozás fontos a társadalom egésze számára. A vállalkozói gondolkodásmód elősegítése és tudatosítása érdekében, valamint azért, hogy megértesse, hogy a vállalkozás mennyire fontos egy ország általános fejlődése szempontjából, az EGSZB javasolja, hogy 2009 a „Vállalkozás Európai Éve” legyen. Ezzel összefüggésben az EGSZB megjegyzi, hogy több ehhez kapcsolódó közösségi program időközi értékelésére 2010-ben kerül sor. Ki kell alakítani a közvélemény pozitív hozzáállását a vállalkozáshoz. Az ennek szentelt év arra is lehetőséget kínál majd, hogy megszilárdítsuk és megerősítsük a legjobb gyakorlatok már létező cseréjét.

4.4.4

Az EU-n belül – különösen a felsőoktatás szintjén – nagy szükség van az oktatási és képzési tantervek terén végrehajtott változtatásokra, valamint arra, hogy nagyobb hangsúly kerüljön a magas szintű vállalkozói oktatásra, az információ-kezelés, az IKT és a hálózatépítés stratégiai értékére. Az iskolák és egyetemek kulcsfontosságú szerepet játszanak a fiatalok vállalkozó szellemének ösztönzésében. Ajánlott például a vállalatok képviselőinek aktív részvétele az oktatásban, csakúgy, mint a vállalkozói szervezetek bevonása. Fontos a médiatevékenység, illetve a vállalkozásokról ezek által közvetített kép.

4.4.5

Meg kell erősíteni az üzleti vállalkozások – gyorsabb és alacsony költségű – indítását és fejlesztését segítő politikákat, többek között olyan intézkedésekkel, amelyek javítják a kockázati tőkéhez való hozzájutást, több képzési programot kínálnak a vállalkozóknak, több intézkedéssel támogatják közüzemi hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, és a kisvállalkozásokat támogató szolgáltatások sűrűbb hálózatát hozzák létre. Ezenkívül szükség van az adórendszerek, a szabályozás, a piacra jutás, a megmentési és szerkezetátalakítási eljárások, valamint az örökösödési adó reformjára vonatkozó politikai döntésekre. Kulturális változásra van szükség a csőd általános megítélésének tekintetében.

4.4.6

A korai szakaszban történő finanszírozás lehetősége kulcsfontosságú kérdés. Belgiumban a kormányzat kezdeményezéseket hozott a hiányzó saját tőke problémájának megoldására. Ennek példája az ARkimedes alap, amely 110 millió eurót bocsátott rendelkezésre a Flandria regionális önkormányzatai által garantált részvények, illetve kötvények formájában.

4.4.7

Hasonlóképp nagyon lényeges a tájékoztatás és az üzleti vállalkozásokat támogató szolgáltatások, főképp a fiatal vállalkozók számára. Flandriában (Belgium) a mentori programok is értékesnek bizonyultak.

4.4.8

A kudarctól való félelem igen negatív hatást gyakorol az induló vállalkozásokra. Megfelelő szociális keretet kell kialakítani az önálló vállalkozók számára. Az is fontos, hogy az önálló vállalkozók könnyebben kapjanak egy „második esélyt”.

4.5   Belső piac (16)

4.5.1

Fel kell szabadítani az egységes piac lehetőségeit. Most az Európai Uniónak már rendelkeznie kellene az USA-énál vagy a kínaiénál nagyobb piac előnyeivel, viszont

még túl sok irányelvet nem ültették át teljes egészében a nemzeti jogba;

a szolgáltatások nyújtása területén a szabványosításban és a kölcsönös elismerésben még nem megfelelő az előrehaladás;

a piacok, köztük az állami szektor liberalizációjában késedelem mutatkozik;

nehézségek merültek fel, amikor érvényesíthető európai szellemi tulajdonjogokról kellett volna megegyezni;

torzulást okoznak az adózási formák közötti eltérések.

4.5.2

Az Európai Unió mint beruházási helyszín vonzereje piacainak nagyságától és nyitottságától, szabályozási környezetétől és infrastruktúrájának minőségétől függ. A fokozottabb beruházások növelik Európa termelékenységét is, mivel a munka termelékenységének szintje az emberi és fizikai tőkébe, illetve a tudásba és infrastruktúrába való beruházás függvénye.

4.5.3

Az európai termelők belső piacon való verseny- és boldogulási képessége döntően meghatározza a világpiacokon mutatott versenyerejüket is. Míg az áruk belső piaca viszonylag jól integráltnak mondható, a szolgáltatások piacai jogilag vagy de facto eléggé fragmentáltak maradtak. A növekedés és foglalkoztatás ösztönzése, valamint a versenyképesség erősítése érdekében a szolgáltatások belső piacának – az európai szociális modell egyidejű megőrzése mellett – teljesen működőképesnek kell lennie. A határokon átnyúló tevékenységeket sújtó adóakadályok megszüntetése, illetve a munkaerő-mobilitást hátráltató egyéb tényezők eltávolítása szintén jelentős hatékonysági előnyöket hozhat. Végül a pénzügyi piacok teljes körű integrációja a hatékonyabb tőkeráfordítás és a kedvezőbb pénzügyi üzletfeltételek megteremtése révén a termelékenység és a foglalkoztatás növekedéséhez vezetne.

4.5.4

A kkv-k szempontjából, különösen pedig a szolgáltatói ágazatban, a belső piac még nem valósult meg teljes mértékben. A határokon átnyúló tevékenységek magas adminisztratív költségei, valamint a nem megfelelően átalakított európai szabványok megakadályozzák a kisvállalkozásokat abban, hogy profitáljanak a nagyobb piac előnyeiből.

4.5.5

A szabványok lényeges szerepet játszanak a piacra jutásban. A jelenleg folyó szabványosítási folyamatok nem veszik kellően figyelembe a kézműipar és a kkv-k sajátosságait. A kisvállalkozásokat jobban be kell vonni az európai és nemzetközi szabványok kidolgozásába. Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság határozott támogatásáról biztosította az olyan struktúrákat, mint a NORMAPME (17), további erőfeszítésekre van szükség a kkv-k javára, különösen a kis szériás és testre szabott termelési folyamatok, az alacsonyabb szabványköltségek, a műszaki bizottságokban való kiegyensúlyozottabb képviselet, valamint a tanúsítási rendszerek egyszerűsítése tekintetében.

4.5.6

Még bőven van tér a közbeszerzési eljárások további javítására, ami a nyilvánosságra hozott közbeszerzési eljárások arányának növelésében mutatkozna meg. A hangsúlyt a kkv-k közbeszerzési eljárásokban való részvételének lehetőségeire kellene helyezni. Az EGSZB támogatja, hogy az Európai Bizottság kompendiumot állítson össze az e téren a tagállamok, s mellettük az Egyesült Államok és Japán által összegyűjtött, a kkv-k közbeszerzési eljárásokhoz való hozzáférésének javulását eredményező bevált gyakorlatokról.

4.5.7

A kkv-knak Európában 27 különböző adózási rendszerrel kell szembenézniük, amelyek rendkívül magas megfelelési költségeket eredményeznek, és komoly akadályt jelentenek a belső piac számára. A kisvállalkozások megfelelési költségei sokkal magasabbak lehetnek, mint a nagyvállalatokéi (18). Ebben a vonatkozásban különösen kívánatos a kkv-k javára történő egyszerűsítés.

4.6   Humántőke, a kompetenciák fejlesztése és a szociális párbeszéd

4.6.1

A globalizált és tudásalapú gazdaság kontextusában a vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változáshoz. A sikeres vállalkozóknak minden eddiginél inkább szükségük van a szilárd tudásalapra, valamint a képzettségre, hogy megállják a helyüket a fokozott versenyben és képesek legyenek az innovációs verseny megnyerésére. Ezenkívül a műszaki fejlődés az új kompetenciák folyamatos fejlesztését igényli, különösen az IKT terén, valamint naprakész készségek elsajátítását vállalkozók és munkavállalók számára egyaránt (19).

4.6.2

A lisszaboni stratégia 2000-ben történt bevezetése óta a képzési célkitűzések és az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó stratégiák egyértelműen nagyobb hangsúlyt kaptak Európában, azonban, ahogy azt az európai szociális partnerek (ETUC, Business Europe, CEEP, UEAPME) által 2002-ben elfogadott „A kompetenciák és képzettségek egész életen át tartó fejlődését szolgáló intézkedések kerete” tárgyában készült 2006-os jelentés megállapítja, még mindig szükség van további javításokra. Ebben az összefüggésben az új közösségi „élethosszig tartó tanulásra vonatkozó integrált cselekvési programnak” is teljes mértékben szerepet kellene vállalnia ezekben az erőfeszítésekben, mivel kinyilvánított célja, hogy hozzájáruljon a lisszaboni célok megvalósításához, azaz „az Európai Unió mint fenntartható gazdasági fejlődést mutató, több és jobb munkahellyel és nagyobb fokú társadalmi kohézióval rendelkező, fejlett, tudásalapú társadalom fejlesztéséhez”.

4.6.3

Ahogy az EGSZB arra jogosan rámutatott (20), „az Európai Unió mindmáig kifejlesztett oktatási programjai azok közé a csekély számú közösségi tevékenységek közé tartoztak, melyek közvetlenül irányultak az európai polgárokra. Ezért az új programmal egyrészt az aktív polgárok részvételén alapuló demokráciára épülő demokratikus fejlődést, másrészt a foglalkoztatást és a sokoldalú munkaerőpiacot kell támogatni”. Mivel a program a fő európai mobilitási programokat is magában foglalja, azaz az ipari tanulóknak, az elsődleges szakképzésben részt vevő fiataloknak és fiatal munkavállalóknak szóló Leonardo Da Vinci programot, valamint a diákoknak szóló Erasmus programot, ezeket könnyebben hozzáférhetővé kellene tenni az egyéni mobilitáshoz. A bizonyos ideig külföldön való tanulás és munkavállalás nemcsak az egyéni készségeket és a szaktudást gazdagítja, hanem Európa és az európai polgárság fogalmának megértését is előmozdítja. Ezenfelül segít az egyénnek abban, hogy proaktívan és nagyobb felelőséggel éljen foglalkoztatási esélyeivel pályafutása során.

4.6.4

Ezenkívül az EGSZB hangsúlyozta annak különös jelentőségét, „hogy a KKV-k is hozzáférhessenek a program mechanizmusaihoz”, valamint „javasolja, hogy a kkv-k kérdését külön eljárásban tisztázzák, a szóban forgó eljárások egyszerűsítése révén, éspedig oly módon, hogy a programban való részvételük megvalósítható és eredményes lehessen”. Szolgáltatás-központú gazdaságunkban egy vállalat legnagyobb értékét a humántőke jelenti. Annak érdekében, hogy a vállalatok és különösképp a kkv-k a kompetenciák fejlesztését célzó stratégiát folytathassanak, egyedi támogatási kezdeményezéseket kellene kidolgozni a folyamatos képzésbe történő beruházás előmozdítása érdekében. Ide tartozik például a testre szabott képzési kínálat, a pénzügyi támogatás vagy az adókedvezmények.

4.6.5

A szociális párbeszéd a gazdasági és szociális kihívások leküzdésének fontos eszköze. Egyik fő vívmánya a munkaerőpiac működésének javítása és a változások időben történő felismerése. A szociális párbeszéd ezenkívül a bizalom légkörének megteremtéséhez is hozzájárul a vállalatokban. Testre szabott válaszokkal is szolgálhat a kisvállalkozások számára, amennyiben figyelembe veszi a munkakörnyezet, illetve a munkahelyi viszonyok sajátosságait és minőségét, valamint azokat a sajátos körülményeket, amelyek között a kézműipari és kisvállalkozások dolgoznak és fejlődnek.

4.7   Innováció

4.7.1

A lisszaboni menetrend célkitűzése szerint a GDP 3 %-át kell kutatásra és fejlesztésre fordítani, amelynek kétharmada a magánszektorból kell, hogy származzon. Jelenleg a magánszektor ennek csak 56 %-át fordítja erre a célra. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Európa GDP-jének sokkal kisebb hányadát fordítja a kutatásra és fejlesztésre mint az USA és Japán (1,93 %-ot az USA 2,59 %-ával és Japán 3,15 %-ával szemben). Emellett Kína is jó úton jár ahhoz, hogy 2010-re utolérje az EU-t a kutatásintenzitás tekintetében. Kutatás és fejlesztés: 2002-ben az Egyesült Államokban a magánszektor 100 milliárd euróval többet fordított kutatásra, mint Európában.

4.7.2

A jövőbeli Európai Technológiai Intézetnek (EIT), melynek célja a kimagasló szintű oktatás, kutatás és innováció lehető legnagyobb mértékű integrációja, el kellene ismernie és fel kellene értékelnie a kkv-kban rejlő lehetőségeket. Az egyetemek, kutatóközpontok és üzleti vállalkozások, különösen a kisvállalkozások közötti együttműködést meg kellene erősíteni. A kutatókat arra kellene ösztönözni, hogy keressék a kapcsolatot a vállalkozásokkal. A technológia technológiai központok és inkubátorok révén történő átadásának jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az innovációs támogatást nyújtó szolgáltatók, klaszterek és hálózatok fenntartását célzó intézkedéseket az új kutatási, fejlesztési és innovációs állami támogatások közösségi keretének is tartalmaznia kellene. Az európai kutatóknak több lehetőséget kellene nyújtani a 27 tagállam mindegyikében. Annak érdekében, hogy a vállalkozások könnyebben hozzájussanak a kutatási eredményekhez, és ennek gazdasági hatásai érdekében elengedhetetlen a kutatási eredmények jobb népszerűsítése és terjesztése.

4.7.3

Fontos az is, hogy az Unió Európa-szerte az innovációnak kedvező, összehangolt szabályozási környezetet teremtsen. Új kezdeményezésekre van szükség az európai közösségi szabadalmat illetően az innováció védelme és az európai üzleti vállalkozások szükségleteinek kezelése érdekében. Egy ilyen rendszernek a kkv-k számára csökkentett szabadalmi díjakat, a szabadalmakkal kapcsolatos jogi viták esetére pedig megfelelő biztosítási mechanizmusokat kellene meghatároznia.

4.7.4

Az Európai Bizottság legutóbbi közleményeiben elismerte annak szükségességét, hogy a kkv-kra való összpontosítás érdekében kibővítsék az innováció meghatározását, és valamennyi ágazatban figyelembe vegyék a nem műszaki jellegű innovációt is. Ezt az új megközelítést a kisvállalkozások előnyére most valamennyi politikai területen végre kell hajtani.

4.7.5

A kkv-k számára létfontosságú, hogy fejlesszék meglévő humántőkéjüket és magasan képzett munkaerőt alkalmazzanak a termelésben és az innovációban. A hetedik keretprogramnak támogatnia kellene a kkv-kat a fejlett technológiai kutatás és termelési technológiák bevezetésében, de a kkv-k struktúrájában jelentős szerepet játszó, más innovációs típusok vonatkozásában is.

4.7.6

A szükséges erőforrások európai uniós szinten a versenyképességi és innovációs programból, a kutatási keretprogramból, a strukturális alapokból és az oktatási programokból várhatók, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. A politikák és erőforrások koordinálása nehéz és kényes feladat lesz, mivel a rendelkezésre álló európai uniós pénzügyi erőforrások meglehetősen korlátozottak a szükségletekhez és az igényekhez képest. Annak biztosítása érdekében, hogy a strukturális alapokból származó pénzügyi eszközöket az innovatív kkv-kra, induló vállalkozásokra és a vállalkozások átadására irányuló programok társfinanszírozására használják fel (például az Európai Befektetési Alap – JEREMIE révén), megfelelő intézkedéseket kell elfogadni tagállami szinten, és ezek hatékonyságát és hozzáférhetőségét figyelmesen nyomon kell követni.

4.7.7

Az új, fejlett gyártási eljárások és berendezések alkalmazásának bevezetése – különösen a kis- és középvállalkozásoknál – kedvező feltételekkel felvehető hiteleket igényel. Az EBB-t és az EBA-t szorosan be kell vonni az ágazati és ágazatközi tervezési csoportok munkájába.

4.7.8

A kkv-kat még inkább rá kell bírni az IKT-alkalmazások használatára, melyek által csökkenthetik költségeiket, növelhetik termelékenységüket és fokozhatják versenyképességüket.

4.8   Vállalkozások átadása (21)

4.8.1

Európai tanulmányok szerint az EU vállalkozóinak egyharmada, főleg a családi vállalkozások tulajdonosai, visszavonul a következő tíz év folyamán. Becslések szerint ez akár 690 000 vállalkozást is érinthet, melyek 2,8 millió munkahelyet teremtenek. A vállalkozások átadása ösztönzésre érdemes, mivel értékes alternatívaként szolgál az induló vállalkozásokhoz.

4.8.2

A múltbéli tapasztalatoktól eltérően egyre többször fordul elő, hogy a vállalkozásokat nem a családon belül, hanem kívülállóknak adják át. Növekvő érdeklődés mutatkozik az iránt is, hogy ahelyett, hogy egy vállalkozást „nulláról” kezdjenek, már bejáratott cégeket vesznek át. A kutatások szerint az átadott vállalkozások 96 %-a éli túl az első öt évet, az induló vállalkozások 75 %-ával szemben.

4.8.3

Ezért az egyik első teendő egy platform létrehozása, valamint annak megkönnyítése, hogy a vállalkozások potenciális vevői és eladói megtalálják egymást. Fontos, hogy ez a piac átlátható legyen a kapcsolatteremtés megkönnyítése és a meglévő életképes vállalkozások továbbvitelének biztosítása érdekében. Alapvető követelmény a szolgáltatások magas színvonala, melyekhez az érdekelt felek párosítása, a tanácsadás és az üzleti titoktartás tartozik. A legtöbb európai országban léteznek kormányzati vagy a kormányzat által támogatott, a vállalkozások átadását szolgáló piacok (22). Az EU minden tagállamában ki kell fejleszteni ezeket a kezdeményezéseket.

4.9   A pénzügyi eszközökhöz való hozzáférés

4.9.1

A kkv-k és különösen az induló vállalkozások, a vállalkozást átadók, valamint az innovatív vállalatok számára könnyebbé kell tenni a pénzügyi eszközökhöz való hozzáférést annak érdekében, hogy a bennük rejlő lehetőségeket teljes mértékben kiaknázzák, és gazdasági növekedést, valamint több munkahelyet teremtsenek Európában. A kockázatmegosztási modellek, például a kölcsönös és állami garanciarendszerek igen hatékony eszköznek bizonyultak, ezért ezeket közösségi és tagállami szinten továbbra is ösztönözni kell.

4.9.2

Ahhoz, hogy a tőke elfogadható költségek mellett álljon az új vállalkozások, kkv-k és a gyors ütemben növekvő vállalatok rendelkezésére, szükség van a kamatok és a kockázati prémiumok elfogadható szinten való tartására, valamint a kormányzati támogatási rendszerek ésszerűsítésére.

4.9.3

A kkv-k számára a kkv-k szervezetei által biztosított konzultációt erősíteni és támogatni kell. A kisvállalkozások igényeihez és lehetőségeihez igazított pénzügyi eszközök bevezetésére is szükség van. Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, valamint az EBB-t/EBA-t a kisvállalkozások innovatív tevékenységeinek kockázatitőke- és garanciarendszerek formájában történő finanszírozására.

4.9.4

A kockázatitőke-befektetők, valamint az „üzleti angyalok” (business angels) a pénzügyi eszközökhöz való hozzáférés fontos eszközei a kkv-k számára. Egyrészről a kockázatitőke-befektetők és „üzleti angyalok”, másrészről pedig a vállalkozók és kezdő vállalkozók közötti hálózatépítés ösztönzése fontos szerepet játszik a saját tőke hiányának (small equity gap) csökkentésében.

4.9.5

A garanciarendszerek a kisvállalkozások támogatásának igen hatékony és forráskímélő eszközének bizonyulnak. A franciaországi Caisse Mutuelle de Garantie de la Mécanique (CMGM) több mint 45 év tapasztalattal rendelkezik e téren. Garanciát kínál a vállalatoknak nyújtott hitelek majdnem teljes skálájára (befektetési hitelek, vállalkozások átadása, bankgaranciák, készpénzhitelek), a vállalatok pedig jegyzőivé válnak tőke- és garanciaalapjának. Ez a rendszer megengedi a vállalkozóktól kért fedezeti magángaranciák mértékének csökkentését, nagyobb összegű hiteleket tesz lehetővé, és a vállalkozó számára egyfajta biztonsági hálót kínál a bankkal szemben. Ösztönözni kellene a legjobb gyakorlatok EU-tagállamok közötti cseréjét a kkv-k finanszírozáshoz és garanciaalapokhoz való hozzáférésének témájában.

4.10   „Nemzetközivé válás”

4.10.1

Az EU-nak ki kell használnia a gyors ütemben növekvő ázsiai piacok (például Kína vagy India) megnyitásából adódó lehetőségeket. Ugyanakkor az EU-nak megoldást kell találnia az ennek eredményeképp létrejövő új, nemzetközi munkamegosztásra, különösképp, mivel Kína egyre inkább a magas hozzáadott értékkel rendelkező árukra összpontosít, India pedig a kiszervezés globális központjává fejlődik. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a harmadik országokkal folytatott kapcsolatokat illetően elengedhetetlen az egységes megközelítésmód annak érdekében, hogy javuljanak a piachoz való hozzáférés feltételei az uniós vállatok számára.

4.10.2

Bár az egységes piac már több mint 14 év óta létezik, számos vállalat még mindig csak saját országában gyakorolja tevékenységét. A fő akadályokat a nyelvi nehézségek, a még mindig meglévő jogi és szabályozási különbségek és az egyéb piacok ismeretének hiánya jelenti. Az EGSZB üdvözli a vállalkozókhoz közel álló támogató szolgáltatások létrehozását, amelyek összehasonlíthatók a brit kiviteli útlevéllel („Passport to export”) (23). A kkv-k közbeszerzéshez való hozzáférését szintén fontos lenne ösztönözni.

4.10.3

Megfelelő támogatási rendszereket kellene kialakítani a határokon átnyúló tevékenységek ösztönzésére, mind az Európai Unión belül, mind pedig az egyéb piacokon.

4.10.4

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság kereskedelempolitikai dokumentumaiban (hozzáférési stratégia, védelmi eszközök, globális Európa) különös figyelmet kell fordítani a kkv-kra.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 12-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  A Tanács határozata (2005. július 12.) a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról (2005/600/EK), HL L 205., 2005.8.6., 21. o.

(2)  „A lisszaboni stratégia végrehajtása” Összefoglaló jelentés az Európai Tanács részére.

(3)  HL C 185., 2006.8.8. + CCMI/032.

(4)  2003-as adatok. Eurostat zsebkönyv, 2006.

(5)  Az EGSZB maga is több ízben sürgette, hogy a monetáris politikának arra is kellene törekednie, hogy elérje a teljes foglalkoztatás és a növekedés célkitűzéseit.

(6)  „A vállalkozásokkal kapcsolatos szolgáltatások versenyképessége és hozzájárulásuk az európai vállalkozások teljesítményéhez”, COM(2003) 747 final, 2003. december 4.

(7)  „A Bizottság közleménye: A Közösség lisszaboni programjának végrehajtásáról: Politikai keretek az EU gyáriparának megerősítésére egy integráltabb iparpolitikai megközelítés felé” (COM(2005) 474 final, modern iparpolitika).

(8)  Az EGSZB nemrégiben számos véleményt tett közzé az egyszerűsítés és jobb jogalkotás tárgykörében.

 

HL C 24., 2006.1.31., „Jobb jogalkotás”, feltáró vélemény a brit elnökség felkérésére, előadó: Daniel Retureau.

 

HL C 24., 2006.1.31., „Hogyan tehető hatékonyabbá az EU-jogszabályok végrehajtása és betartatása”, saját kezdeményezésű vélemény, előadó: Joost van Iersel.

 

HL C 112., 2004.4.30., vélemény következő tárgyban: „A közösségi vívmányok modernizálása és egyszerűsítése”, (COM(2003) 71 final), előadó: Daniel Retureau.

(9)  COM(2006) 689, 690 és 691, 2006. november 14.

(10)  „Az adminisztratív terhek csökkentésének cselekvési programja az Európai Unióban”. COM(2007) 23 final, 2007. január 24.

(11)  Az Európai Bizottság közleménye, 2006. november 14.

(12)  Kkv-szervezetek alatt (a közösségi meghatározás szerint) a kkv-kat különböző tevékenységi területeken – például a kézműipar, ipar, szolgáltatások, kereskedelem, szellemi szabadfoglalkozások terén – képviselő szervezeteket értünk. A meghatározás mind multiszektorális, mind pedig szektorspecifikus szervezeteket magában foglal.

(13)  HL C 309., 2006.12.12., az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő tárgyban: „A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A Közösség lisszaboni programjának végrehajtása: A vállalkozói készségek előmozdítása az oktatás és a tanulás révén” COM(2006) 33 final.

(14)  Írország a 11. helyen áll.

(15)  Magyarország, Belgium, Svédország, Szlovénia, Hollandia, Dánia, Olaszország és Finnország.

(16)  Az egységes piac felülvizsgálatáról szóló feltáró vélemény. HL C 93., 2007.4.27.

(17)  NORMAPME: A Kézműipar és a Kis- és Középvállalkozások Szabványosításának Európai Hivatala –

www.normapme.com.

(18)  A határokon átnyúló tevékenységek adóztatásához kapcsolódó megfelelési költségekről van szó.

(19)  Még az olyan hagyományos foglalkozásoknak, mint a vízvezeték-szerelő vagy az ács is figyelembe kell venniük az energiatakarékos technikákat.

(20)  HL C 221., 2005.9.8.

(21)  „A Közösség növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni programjának végrehajtása. Vállalkozások átadása – folyamatosság és megújulás” COM(2006) 117 final, 2006. március 14.

(22)  Franciaország, Olaszország, Hollandia, Ausztria, Finnország és Belgium (amely utóbbi külön adatbázissal rendelkezik az egyes régiók számára). A sikerarány ezekben az országokban körülbelül 25 %, azaz az adatbázisban szereplő minden negyedik vállalkozás megtalálta utódját.

(23)  Az egységes piacra vonatkozó részleteket lásd a 2006 júniusában közétett következő kiadványban: Flash Barometer 180 – FTNS Sofres/EOS Gallup Group Europe, Internal Market Opinions and Experiences of Businesses in EU-15 [Az EU 15 régi tagállamában működő vállalkozások belső piaccal kapcsolatos véleménye és tapasztalatai].

A „UK Trade and Investment” (a brit kormány gazdaságösztönző szerve) programjának keretében létrejött, a brit exportőrök nemzetközi kereskedelemben tapasztalt nehézségeinek áthidalását szolgáló kiviteli útlevélre („Passport to Export”) vonatkozó részleteket lásd a következő kiadványban: Charter of Small Business, Selection of good practices 2006 [Kiscállalkozói charta, Válogatás a 2006-os bevált gyakorlatokból], 9. o.


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/17


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Beruházások a tudásba és az innovációba (lisszaboni stratégia)

(2007/C 256/04)

2006. szeptember 14-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 31. cikke alapján az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekciót tájékoztató jelentés kidolgozásával bízza meg a következő tárgyban: Beruházások a tudásba és az innovációba.

A 2007. március 14-15-én tartott plenáris ülésen a közgyűlés úgy határozott, hogy a tájékoztató jelentést saját kezdeményezésű véleménnyé alakítják át (az Eljárási Szabályzat 29. cikke (2) bekezdésének megfelelően).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció véleményét 2007. május 3-án elfogadta. (Előadó: Gerd WOLF.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott 437. plenáris ülésén (a július 12-i ülésnapon) 120 szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

TARTALOM

1.

Bevezetés

2.

Összefoglalás és ajánlások

3.

Általános szempontok

4,

Képzés, tanfolyami képzés és továbbképzés

5.

Pénzügyi kérdések és eljárások

6.

Strukturális szempontok és keretfeltételek

7.

Az emberi tényező – tudósok, mérnökök és vállalkozók

1.   Bevezetés

1.1

A növekedésre és foglalkoztatásra irányuló, megújult lisszaboni stratégia kapcsán a 2006. március 23-24-i Európai Tanács elnökségi következtetéseiben (12. pont) üdvözölte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság azon kezdeményezését, melynek célja a lisszaboni stratégia iránti egyéni felelősségvállalás közösségi szintű erősítése. Munkája folytatására ösztönözte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, valamint felkérte arra, hogy 2008 elejéig dolgozzon ki egy összefoglaló jelentést a növekedési és foglalkoztatási partnerség alátámasztására.

1.2

Az EGSZB már 2007. február 15-én elfogadott egy, az Európai Tanács 2007. évi tavaszi üléséhez intézett állásfoglalást a megújított lisszaboni stratégia végrehajtásáról.

1.3

Az Európai Tanács által kért összefoglaló jelentés előkészítéséhez négy tájékoztató jelentés szükséges a következő témákban:

„Beruházások a tudásba és az innovációba”,

„A vállalkozásokban rejlő lehetőségek – különösen a kkv-k esetében”

„Foglalkoztatás a kiemelt népességcsoportokban”,

„Európa energiapolitikájának meghatározása”.

Ezek a tájékoztató jelentések képezik majd az összefoglaló jelentés legfőbb elemeit.

1.4

A következő szöveg, amelynek kidolgozásában közreműködtek néhány tagállam nemzeti gazdasági és szociális bizottságának képviselői is, kizárólag a „Beruházások a tudásba és az innovációba” témával foglalkozik.

2.   Összefoglalás és ajánlások

2.1

Európa ereje polgárainak teljesítőképességében áll.

2.2

Európában a mai életszínvonalunkhoz vezető vívmányok sikere a kézműves feltaláló szellem és a vállalkozói kezdeményezés, a tudományos módszer- és rendszertan, valamint az ezek alapján kifejlesztett technológiák és ipari folyamatok szabad kölcsönhatásának volt köszönhető, amely együtt járt a hatalom megosztása, a demokrácia és az alapvető jogok jellemezte modern államhoz, s ebben a szabad polgársághoz vezető, történelmi jelentőségű társadalompolitikai változásokkal.

2.3

Meghatározó módon hozzájárult ehhez az energiát fogyasztó ipari eljárások, gépek és közlekedési eszközök kifejlesztése és intenzív használata: az energia felszabadította az embereket a legnehezebb fizikai munkák terhe alól, megsokszorozta termelékenységüket, hőt és fényt adott, valamint minden elképzelést túlszárnyaló mobilitást és kommunikációt tett lehetővé. Az energia a modern nemzetgazdaságok táplálékává és hajtóerejévé vált.

2.3.1

A fosszilis energiahordozók véges forrásaira, az erősen növekvő globális energiaszükségletre, valamint az energiafelhasználásnak a jövőbeli éghajlati változásokra gyakorolt valószínű hatásaira való tekintettel a politikai viták előterében a fenntartható és éghajlatbarát energiaellátás áll. E rendkívül nehéz feladat megoldásának lényeges feltétele egy erős, széles körű és hatékony kutatási és fejlesztési program, az „Energia” program.

2.4

Emellett azonban még számos más problémával és feladattal kell szembenéznünk, amelyek csak kutatás, fejlesztés és innováció révén oldhatók meg. Ilyenek pl. a testi és lelki betegségek elleni küzdelem, a fogyatékkal élők mindennapjainak és a társadalomban való részvételének megkönnyítése, a demográfiai változások hatása és ennek részeként az öregedéskutatás, a környezetvédelem, valamint általában létfeltételeink, európai értékrendünk és szociális modellünk biztosítása és továbbfejlesztése is. Elvégre a kutatás és fejlesztés is azt az alapvető célt szolgálja, hogy több új ismeret álljon rendelkezésre. A nagyobb tudás nemcsak a problémák megoldásában segít, hanem emellett kiszélesíti világképünket, lehetővé teszi a konfliktushelyzetek objektív szemléletét és gazdagítja kultúránkat.

2.5

Az Európai Közösség előtt ráadásul az egyre élesedő globális verseny kihívása áll, amelynek tétje az európai munkahelyek, jövedelemszintek, valamint szociális és környezetvédelmi normák megőrzése. Ez nemcsak az USA és Japán gazdasági erejének fényében igaz, hanem elsősorban akkor, ha tekintetbe vesszük az olyan államok egyre erősödő ipari és kutatási teljesítményeit, mint Kína, India és Brazília, és az ezekben az országokban jelentősen alacsonyabb béreket, valamint szociális és környezetvédelmi normákat.

2.6

Mindezzel csak úgy lehet megbirkózni, ha – a demokrácia, jogállamiság, politikai stabilitás, vállalkozói szabadság, tervezési biztonság, teljesíteni akarás, a teljesítmény elismerése és a szociális biztonság társadalmi és kulturális környezetébe ágyazva – a jövőben is megmarad az előny a kutatás, a technológiafejlesztés és az állandó innováció területén.

2.7

A tudományos és műszaki csúcsteljesítmény és annak versenyképes gazdasági erőként történő, vállalkozók általi alkalmazása ezért döntő feltétele annak, hogy biztosítsuk jövőnket – például az energiával és az éghajlattal kapcsolatos problémák vonatkozásában –, megőrizzük és javítsuk jelenlegi pozíciónkat a globális környezetben, illetve hogy ne veszélyeztessük, inkább tovább építhessük az európai szociális modellt.

2.8

A cél elérésének alapfeltétele a haladásra és innovációra nyitott társadalmi légkör, amelyben e felismerés hatása teljes mértékű, következésképpen a politika minden szintjén létrejönnek a szükséges keretfeltételek és megszületnek a megfelelő iránymutató döntések, ezáltal pedig az iparban elegendő bizalom és optimizmus alakul ki az Európában szükséges beruházásokhoz és új munkahelyek jönnek létre. Ide tartozik azonban az alapkutatás jelentőségének még tudatosabbá tétele, mivel az alapkutatás nélkülözhetetlen előfeltétele a jövőbeli innovációknak. Főként innovációra és kockázatvállalásra kész vállalkozói szellemre, valamint határozott politikai irányításra, megbízhatóságra és valóságérzékre van szükség.

2.9

Különösen a lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében megfogalmazott barcelonai célértéket kell minden érintett szereplőnek igen komolyan vennie, hogy a K + F-beruházások globális versenyében Európa ne maradjon el még jobban. A célérték arra vonatkozik, hogy a K + F-re fordított összkiadást az EU-ban úgy kell növelni, hogy 2010-re elérje a GDP közel 3 %-át. A szükséges beruházások kétharmadát a magánszektornak kell előteremtenie.

2.10

A Tanács 2006 decemberében elfogadta a hetedik K + F keretprogramot (7. KP, 2007–2013), amelynek költségvetése az előző programhoz képest jelentősen, kb. 50 milliárd euróra emelkedett. Ez az európai politika újabb jelentős sikerének tekinthető, melyet az EGSZB meghatározó módon támogatott. Ugyanakkor a Közösség ezzel mégis csak mintegy 2 %-os arányban (tehát mindössze ötvened részben!) járul hozzá a barcelonai célkitűzés értelmében összességében előirányzott kutatási és fejlesztési beruházásokhoz. Ahogy azt az EGSZB már több ízben hangsúlyozta, mindez nem elegendő ahhoz, hogy a közösségi támogatásnak a tagállamok támogatási politikájára és az ipar beruházási készségére gyakorolt tervezett ösztönző hatása és integrációs ereje teljes mértékben érvényesülhessen.

2.11

Az EGSZB ezért megerősíti korábbi ajánlását, amely szerint az EU-költségvetés 2008-ban esedékes felülvizsgálata során a közösségi támogatás arányát első lépésként a felével meg kell növelni, tehát a barcelonai célkitűzés értelmében összességében előirányzott beruházások mintegy 3 %-ára kell emelni. Ez különösen érvényes a megalapítandó Európai Technológiai Intézetre (ETI), valamint az éghajlatbarát, fenntartható energiaellátás érdekében elvégzendő, megszaporodott K + F tevékenységek sürgősségére való tekintettel.

2.12

Ugyanilyen szükséges azonban az ipar, különösen a kis- és középvállalkozások kutatásra és fejlesztésre irányuló beruházási készségének támogatása és vonzóbbá, gazdaságosabbá tétele megfelelő jogi (ezen belül felelősségi jogi), adminisztratív, adóügyi és pénzügyi keretfeltételekkel. Ebben fontos szerepet játszik a támogatásra vonatkozó közösségi jog, amely szerint a tagállamoknak lehetőséget kell adni arra, hogy az eddigieknél hatásosabban és kevesebb bürokráciával ösztönözzék az egyetemek, a kutatóintézetek és az ipar kutatási és fejlesztési terveit, illetve hálózatba szerveződését. Ezért alaposan meg kellene vizsgálni, hogy „a kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott állami támogatások közösségi keretrendszere” valóban támogatja-e az említett célkitűzéseket.

2.13

A tudás két egyformán fontos, egymástól függő pillérre épül: a képzésre és a kutatásra. Az új tudást kutatás és fejlesztés útján kell megszerezni. Alapnak a rendelkezésre álló tudás tekinthető. Ezt oktatás, képzés, tanfolyami képzés és továbbképzés révén kell megerősíteni és továbbadni. Ennek érdekében meg kell vizsgálni, hogy a módszerek és a tartalmak megfelelnek-e az említett célkitűzéseknek. Ezenfelül mindkét pillér esetében egyértelműen több pénzügyi beruházásra és megfelelő keretfeltételekre van szükség.

2.14

Európa ereje polgárainak teljesítőképességében áll. Ezért elsőrendű fontosságú e teljesítőképesség további ösztönzése és kibontakoztatása. Az EGSZB következésképpen kéri a tagállamokat, hogy erősítsék meg és tökéletesítsék képzési intézményeiket, illetve tegyék meg az ehhez szükséges jelentős beruházásokat. A széles néprétegek alapos képzése ugyanolyan fontos, mint a tudományos elitek kinevelése. Ilyen értelemben (az általános iskoláktól az egyetemekig) megbízható, minőségi képzési intézmények széles, kielégítő kínálatára van szükség. Összességében csak így alakulhat ki a képzés- és tudománybarát európai társadalom.

2.15

Az EGSZB emellett megerősíti azt az ajánlását, amely szerint a tanulás, innováció és kutatás terén a tagállamokat átfogó, intenzívebb együttműködés révén közös európai tudástérséget kell kialakítani, amely kiegészíti és kiteljesíti az európai kutatási térséget. Fontos szerepet játszanak ennek során az egész életen át tartó tanulást ösztönző tényezők és intézkedések: az egész életen át tartó tanulás a tudásalapú társadalom kulcsa. Minél gyorsabban le kell bontani az európai tudásalapú társadalom felé való átmenet útjában álló belső piaci akadályokat.

2.16

Ide tartozik a személyes mobilitás még intenzívebb ösztönzése a tagállamok részéről, valamint az ennek megfelelő, hatékony közösségi programok (Erasmus, Marie Curie) megerősítése. A mobilitás elősegíti a kompetenciák megszerzését és átadását. Biztosítani és ösztönözni kell a munkavállalók, kutatók és a felsőoktatási hallgatók szabad áramlását egész Európában; ennek elfogadható jövedelemmel, munkafeltételekkel és családi támogatásokkal kell együtt járnia. Ennek érdekében tenni kell azért is, hogy egész Európában jobb legyen a tagállamokban megüresedett álláshelyekről szóló információkhoz való hozzáférés.

2.17

Az innováció jelentősége és ösztönzése tekintetében az EGSZB nemcsak alább kifejtett részletes ajánlásaira, hanem mindenekelőtt az EGSZB támogatását élvező, kitűnő Aho-jelentésre is felhívja a figyelmet, főként az innovációbarát vállalkozások és az innovációbarát piac jogi és társadalmi keretfeltételeit illetően. Az EGSZB utal továbbá átfogó véleményére a következő tárgyban: „Európa kutatási, fejlesztési és innovációs potenciáljának felszabadítása és erősítése”.

2.18

A haladás és az innováció alapját az új felismerések új, jobb eljárássá vagy termékké történő átalakítása (ideértve a már rendelkezésre álló felismerések állandó innovációját is), az újszerű üzleti modellek és a megfelelő vezetési módszerek képezik. A legfontosabb tehát az innovatív vállalkozói szellem és a vállalkozói kezdeményezés. A haladás és az innováció alapjául szolgálnak azonban az újszerű szolgáltatások, az egészségügy továbbfejlesztése és általános értelemben a gazdasági követelményekkel feszült viszonyban álló szociális kérdések hatékonyabb megoldása is.

2.19

Az innováció tehát nem más, mint korábban nem vizsgált vagy nem vizsgálható új technikák, eljárások, szervezési módozatok, üzleti és képzési modellek stb. kidolgozása és megvalósítása. Ennélfogva fontos, hogy a vonatkozó jogi szabályozások elegendő játék- és mozgásteret nyújtsanak, vagyis a korábban ki nem gondolt ötleteknek esélyt adjanak a megvalósulásra ahelyett, hogy – mivel nem illenek a túl részletes szabályozási sémákba – már eleve elsorvasztanák őket. A korlátozó előírások tömkelege akadályozza az innovációt. Ezért az EGSZB minden olyan erőfeszítést támogat, amely a szabályozások egyszerűsítését, valamint a fölösleges, túl részletes és/vagy szükségtelenül korlátozó előírásokra irányuló felülvizsgálatukat szolgálja.

2.20

Az innováció a siker, sőt akár a kudarc bizonyos kockázatának elfogadását is magában foglalja. Egy új megközelítés vagy elképzelés teljesítőképessége, valamint hátrányai és mellékhatásai ugyanis általában csak a gyakorlatban és a konkurens eljárások versenyében ismerhetők fel. A kudarc is új felismeréshez vezet. A lehetőség és a kockázat az érem két oldalát képviselik. Egy innováció várt haszna alapvetően felül kell, hogy múlja az esetlegesen vele járó kockázatokat. A társadalmat érintő esetleges kockázatok adott esetben speciális értékelést igényelnek. Emellett meggondolandó, hogy nem kellene-e legalábbis a kis- és középvállalkozások számára létrehozni egy kockázati alapot – például az EBB keretein belül –, amely segítene fedezni az esetleges károkat és veszteségeket.

2.21

Az EGSZB már több ízben utalt arra, hogy az emberi készség és teljesítmény a tudás és az innováció legérzékenyebb és legértékesebb forrása. Következésképpen az ehhez szükséges képzési intézmények megfelelő száma, felszereltsége és minősége döntő feltétele a jó tudósok, mérnökök és tanárok iránti szükséglet kielégítésének.

2.22

Azáltal, hogy a társadalom, valamint ugyanakkor minden egyes tudós és mérnök beruház a széles körű és komoly alap-, illetve a magas szintű szaktudás megszerzésébe, a – politika által képviselt – társadalom felelősséget vállal ezen beruházások lehető legjobb hasznosításáért. Ennek a felelősségnek abban kell megmutatkoznia, hogy gondoskodunk a képzett kutatók és mérnökök megfelelő szakmai esélyeiről és kibontakozásáról, a családalapítás lehetőségéről, valamint vonzó továbblépési lehetőségeket kínáló, adekvát – mégpedig szakmai csapdáktól vagy zsákutcáktól mentes! – karrierjéről. A képzett tudósok és mérnökök munkanélkülisége, alulfizetettsége vagy (a túl sok adminisztrációból és testületi munkából is adódó) nem megfelelő foglalkoztatása a nemzetgazdasági beruházások elpazarolásának tekinthető, és elriasztja az utánpótlást, amely következésképpen a tudománytól és technikától idegen életpálya mellett dönt, vagy elvándorol Európából!

2.23

Ezzel nem ellentétes az a követelés, hogy a tapasztalt szakemberek és a tudományos-technikai munkaerő az eddigieknél nagyobb, döntő mértékben vegyen részt a kutatáspolitikai, vállalkozási vagy innovációpolitikai döntéshozatali folyamatokban és az adminisztrációban. Az Európai Kutatási Tanács (EKT) létrehozása első lépésként nagyon biztató. Elegendő szaktudást kell azonban biztosítani a kutatásnak és az innovációnak a Közösség (beleértve az Európai Bizottságot!) és a tagállamok részéről történő támogatásához is. Az adminisztráció önmagában nem elég.

2.24

Különleges kérdés a kutatás és innováció ipari termékekké és folyamatokká való alakítása. Nem alaptalanul követeli meg a lisszaboni célkitűzés, hogy a K + F teljesítmények 2/3 részét az ipar biztosítsa. Különösen fontos ezért az is, hogy javuljon a vállalkozói életpálya megítélése, és a társadalomban tudatosuljon döntő jelentősége az innováció, a gazdasági fejlődés és az általános jólét szempontjából. A szervezett civil társadalomhoz vezető híd szerepét betöltő EGSZB ezért az emberarcú vállalkozói szférát állította következő munkaprogramja középpontjába. A lisszaboni célok elérése csak a felelősségtudatos, tetterős és ötletgazdag, a lehető legjobban kibontakozni képes vállalkozói szféra révén lehetséges.

2.25

Számos további szempontra és részletre vonatkozóan utalunk a következő részletesebb magyarázatra, valamint emellett főként az EGSZB „Út az európai tudásalapú társadalom felé – a szervezett civil társadalom hozzájárulása a lisszaboni stratégiához” (1), valamint „Európa kutatási, fejlesztési és innovációs potenciáljának felszabadítása és erősítése” (2) című véleményeire.

3.   Általános szempontok

3.1

A tudomány és a technika fejlődése. Európa a folyamatosan fejlődő modern tudomány és kutatás bölcsője. Amennyiben figyelembe vesszük a görög-egyiptomi kultúrkört és az indiai-arab kultúrkör (3) tekintetében kimutatható időnkénti kölcsönös termékeny hatást, a fenti állítás a tudomány egészére is kiterjeszthető. Az időszakonkénti ingadozás és a háborúk által okozott megszakítások ellenére a tudomány és a kutatás az országhatárokon átnyúlóan, európai szinten összekapcsolódott. A hozzájuk kapcsolódó módszertan és gondolkodás – az európai kulturális térség ismertetőjeleként (4) – alapvetően meghatározta a mai európai társadalmat, illetve annak értékeit, életmódját és életszínvonalát. Vívmányainak sikere a kézműves feltaláló szellem és a vállalkozói kezdeményezés, a tudományos módszer- és rendszertan, valamint az ezek alapján kifejlesztett technológiák és ipari folyamatok szabad kölcsönhatásának volt köszönhető.

3.2

A társadalmi fejlődés. A tudományos-technikai fejlődéssel jószerivel együtt jártak a döntő társadalompolitikai változások, amelyek a hatalom megosztása, a demokrácia, az alapvető jogok és a szociális törvények jellemezte modern államhoz, s ebben a szabad polgársághoz vezettek.

3.3

A létfeltételek fejlődése. Ezen közös folyamatok eredményeként az érintett államokban és régiókban az emberek életkörülményei az emberiség történetében eddig példanélküli mértékben változtak és javultak. Az elmúlt 135 év folyamán a népesség várható élettartama (5) több mint kétszeresére növekedett (6). Az elmúlt 50 évben a területalapú mezőgazdasági termelés hozama közel megháromszorozódott. A sikeres ipari országokban már nem az alultápláltságról, az információhiányról és a gyermekhalálozásról, hanem az elhízásról, az információáradatról és az elöregedésről folyik a vita. A modern, mobil ipari társadalomnak a kutatásból, fejlődésből és innovációból következő képességei és teljesítményei az emberi kibontakozás és életminőség minden területére kiterjednek.

3.4

Energiafelhasználás. Az elért eredmények szempontjából meghatározó tényező volt az energiát fogyasztó ipari eljárások, gépek és szállítóeszközök kifejlesztése és intenzív használata: az energia felszabadította az embereket a legnehezebb fizikai munkák terhe alól, megsokszorozta termelékenységüket, fényt és hőt adott, valamint minden elképzelést túlszárnyaló mobilitást, kommunikációt és kulturális kibontakozást tett lehetővé. Az energia a modern nemzetgazdaságok táplálékává és hajtóerejévé vált.

3.5

Az éghajlattal kapcsolatos problémák és az energiaellátás. Ez a figyelemreméltó fejlődés azonban új problémákhoz és kihívásokhoz is vezetett. A globális felmelegedés, lehetséges következményei és a csökkentésére irányuló stratégia messzemenő politikai döntések (7) és számos, részben ellentmondó nézeteket eredményező vizsgálat (8) tárgya. A 2006. októberi STERN REVIEW (9) („The Economics of Climate Change” [Az éghajlatváltozás gazdaságtana]) megállapítja, hogy egyedül az üvegházhatású gázok által okozott globális felmelegedés megfékezésére a GDP körülbelül 1 %-ára lenne szükség, beleértve különösen a szükséges további K + F-tevékenységet is. Ha az éghajlattal kapcsolatos problémáktól eltekintünk, Európa (és a világ!) biztonságos és fenntartható energiaellátásának kérdése még akkor is az egyik központi politikai kihívás, amelynek leküzdésében döntő szerepe van a jelentősen fokozott kutatásnak és fejlesztésnek (10).

3.6

További gondok és kihívások  (11) . Nem az éghajlatváltozás és az energiaellátás képviseli azonban az egyetlen problémát. Többek között a testi és lelki betegségek elleni küzdelem, a fogyatékkal élők vagy egyéb okból hátrányos helyzetben lévők mindennapjainak megkönnyítése szakmai érvényesülésük és a tudásalapú társadalomban való részvételük javításának céljával, a demográfiai változások hatása és ennek részeként az öregedéskutatás, a komplex gazdasági, szociális és kulturális összefüggések és hatásmechanizmusok jobb megértése, a környezetvédelem, valamint általában létfeltételeink, európai értékrendünk és szociális modellünk biztosítása és továbbfejlesztése is fontos kutatási területnek tekintendő, amelyek terén az EGSZB korábbi véleményeiben, például a hetedik K + F-keretprogramról (12) és ennek „egyedi programjairól” (13) kidolgozott véleményében részletes ajánlásokat tett.

3.7

A globális verseny. Az Európai Közösség előtt ráadásul az egyre élesedő globális verseny igen komoly kihívása áll, amelynek legfontosabb tétje az európai munkahelyek, jövedelemszintek, valamint szociális és környezetvédelmi normák megőrzése. Ez nemcsak az USA és Japán gazdasági erejének fényében igaz, hanem különösen akkor, ha az olyan államok figyelemreméltó és egyre erősödő ipari és kutatási teljesítményeit nézzük, mint Kína (amely állam 2050-re technológiai téren megelőzheti a világelső USA-t! (14)), India és Brazília, és figyelembe vesszük az ezekben az országokban jelentősen alacsonyabb béreket, valamint szociális és környezetvédelmi normákat. Éppen a globális verseny, valamint az egyre jelentősebb kutatási és fejlesztési beruházások területén zajló – ezen belül a legjobb tudósokért és mérnökökért folytatott – globális verseny fényében alapvető, hogy az Európai Közösség optimalizálja ide vonatkozó politikáját. Elsődlegesen tehát a globális versenyről, nem pedig az Európán belüli versenyről van szó!

3.8

Kutatási, fejlesztési és innovációs előny. Európa versenyképes helyzete tehát csak úgy őrizhető meg, ha – a demokrácia, jogállamiság, politikai stabilitás és megbízhatóság, vállalkozói szabadság, tervezési biztonság, teljesíteni akarás és a teljesítmény elismerésének társadalmi és kulturális környezetébe ágyazva – a jövőben is megmarad az előny a kutatás, a technológiai fejlődés és az állandó innováció területén. Elengedhetetlen az európai kutatási térség erősítése és továbbépítése. Habár ez a cél a politikai szándéknyilatkozatokban már közkincsnek számít, a tényleges cselekvések mezején és a valós prioritások (például kutatási költségvetések), illetve megfelelő szabályozások (például bérszerkezet (15), adójog (16)) megállapítása vonatkozásában még egyértelmű és sajnálatos hiányosságok vannak – a közösség és a legtöbb tagállam szintjén egyaránt. E tény drámaiságát nem szabad alábecsülni, még ha egyes tagállamokban örvendetes módon bizonyos pozitív tendencia figyelhető is meg (17).

3.9

Tudományos és műszaki csúcsteljesítmények. A tudományos és műszaki csúcsteljesítmény, valamint annak innovációként és versenyképes gazdasági erőként történő, vállalkozók általi alkalmazása ezért döntő feltétele annak, hogy biztosítsuk jövőnket – például az energiával és az éghajlattal kapcsolatos problémák vonatkozásában –, megőrizzük és javítsuk jelenlegi pozíciónkat a globális környezetben, illetve hogy ne veszélyeztessük, inkább tovább építhessük az európai szociális modellt. Elvégre a kutatás és fejlesztés azt az alapvető célt is szolgálja, hogy több új ismeret álljon rendelkezésre. A nagyobb tudás azonban nemcsak a problémák megoldásában segít, hanem emellett kiszélesíti világképünket, lehetővé teszi a konfliktushelyzetek objektív szemléletét és gazdagítja kultúránkat.

3.10

A hagyományok újjáélesztése. Eljött tehát az ideje, hogy Európa újjáélessze egykor kutatási és innovációs térségként betöltött, hagyományosan vezető szerepét. Európa ereje polgárainak teljesítőképességében áll. Az eddigieknél is erősebben kell tehát támogatni ezt a teljesítőképességet. Ezért szükséges azonban az is, hogy jóval többet fordítsunk kutatásra és fejlesztésre, növeljük ezek hatékonyságát, erősítsük az ipar, a kereskedelem és a közigazgatás innovációs készségét és képességét, ösztönözzük és ismerjük el a teljesítményt, illetve bontsuk le a hátráltató akadályokat.

3.11

A beruházások fokozása. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a Közösségnek és a tagállamoknak határozottan többet kell beruházniuk a kutatásba és a fejlesztésbe, a polgárok megfelelő képzésébe, valamint a szükséges tudósok és mérnökök – férfiak és nők! – szakképzésébe. A legfontosabb azonban az ipar, különösen a kis- és középvállalkozások kutatásra és fejlesztésre irányuló innovációs készségének támogatása és vonzóbbá, gazdaságosabbá tétele megfelelő jogi, adminisztratív, adóügyi (18) és pénzügyi keretfeltételekkel.

3.12

Haladásigenlő társadalmi légkör. A cél elérésének legfontosabb feltétele a haladásra, az innovációra és a vállalkozói szellemre nyitott társadalmi légkör, amelyben e felismerés hatása teljes mértékű, következésképpen a politika minden szintjén létrejönnek a szükséges keretfeltételek és megszületnek az iránymutató döntések, ezáltal pedig munkahelyek is létrejönnek, az iparban pedig elegendő bizalom és optimizmus alakul ki a szükséges beruházásokhoz. Hozzátartozik ehhez, hogy a polgárokkal az eddigieknél alaposabban meg kell ismertetni a tudomány, a technika és az úttörő vállalkozói kezdeményezések vívmányait és jelentőségét. Ide tartozik annak felismerése is, hogy elsősorban az alapkutatás (19) teremti meg a majdani ismeretek és innovációk nélkülözhetetlen alapját.

3.13

A vívmányok elismerése. A Közösségnek tudatosítania, iskolákban tanítania és értékelnie kell az imént felsorolt alapvető jelentőségű vívmányok jelenlegi életmódunkban betöltött döntő szerepét, keletkezésük feltételeit, valamint a vívmányokkal összefüggő tudományos-technikai vállalkozási és kulturális teljesítményt.

3.14

További feltételek. A haladás és az állandó innováció azonban nemcsak a tudományon és a technikán, hanem az összes érintett motivációján, képességein és teljesítőkészségén, valamint az újszerű üzleti modelleken, a helyes vezetési módszereken és a kedvező jogi keretfeltételeken is múlik.

3.15

Kockázatvállalás. Az új kutatási kezdeményezések, innovatív technológiák, vállalkozói folyamatok vagy üzleti modellek kifejlesztéséhez szükség van a siker, vagy akár a kudarc bizonyos kockázatának vállalására, egy új megközelítés vagy elképzelés előnyei és teljesítőképessége, valamint hátrányai, kockázatai és mellékhatásai ugyanis általában csak a gyakorlatban és a konkurens eljárások versenyében ismerhetők fel. A kudarc is új felismeréshez vezet. A lehetőség és a kockázat az érem két oldalát képviselik. Egy innováció várt haszna alapvetően felül kell, hogy múlja az esetlegesen vele járó kockázatokat. A társadalmat érintő esetleges kockázatok adott esetben speciális értékelést igényelnek. Emellett meggondolandó, hogy nem kellene-e legalábbis a kis- és középvállalkozások számára létrehozni egy kockázati alapot – például az EBB keretein belül –, amely megkönnyíti a vállalatok számára a károk és veszteségek fedezését.

4.   Oktatás, képzés, tanfolyami képzés és továbbképzés

4.1

Tudásalap. A tudás két egyformán fontos pillérre épül: a képzésre és a kutatásra. Új tudást csak kutatás és fejlesztés útján lehet szerezni, amelynek alapjául szükség van a rendelkezésre álló tudásra: ezt a tudást oktatás, képzés, tanfolyami képzés és továbbképzés révén kell megerősíteni és továbbadni. A következő célokról van szó:

4.1.1

Alapismeretek. Egyfelől fontos, hogy az oktatásban általános elvárás legyen a tudományra, technikára és gazdaságra, illetve ezek működésére és főbb alaptételeire irányuló, megbízható alapismeretek elsajátítása. A polgárok csak így lesznek képesek pl. arra, hogy megítéljék a gyakran igen bonyolult összefüggéseket, amelyek ismeretére ahhoz is szükségük van, hogy minőségi politikai véleményt formálhassanak. Ennek megfelelően a tanterveket és a rendelkezésre álló tanítási időt minden oktatási szinten úgy kellene kialakítani, hogy a gyermekeket és a fiatalokat szemléletes és érdekes magyarázatok és tananyagok segítségével fokozatosan bevezethessük a tudomány és technika világába, valamint a meglévő tudásanyagba (20), és ráébreszthessük őket a tudományos munka, az innovatív gazdasági és társadalmi cselekvésmódok hátterében álló technikai fejlődés, valamint általában a tudásalapú társadalom jövőjük és lehetőségeik szempontjából alapvető jelentőségére. Ennek érdekében a tantervek ezen részére egyértelműen nagyobb hangsúlyt kell helyezni. Az EGSZB üdvözli és támogatja az e célt szolgáló Rocard-jelentés (21) ajánlásait.

4.1.2

A pályaválasztás ösztönzése. Másrészt a tehetségeseket támogatni kell a megfelelő pályaválasztásban és arra biztatni őket, hogy szívesen vállalják a közismerten nehéz tanulmányok elvégzését. Mindehhez megfelelő alaptudással kell ellátni őket. Az iskolák – mindenekelőtt a gimnáziumok – tanterveit ennek érdekében kibővített és jó minőségű tananyaggal kell gazdagítani.

4.1.3

Szükséges mennyiségi és minőségi felzárkózás. A természettudomány és a technika területén tehát egyértelműen fel kell zárkózni, függetlenül attól, hogy természetesen minden tehetség számára széles körű támogatást kell nyújtani, tehát a társadalom- és közgazdaságtudomány, illetve a humán tudományok területén is. A széles néprétegek alapos képzése – amelyhez szükséges a tanulók teljesítőkészsége és fegyelme is – ugyanolyan fontos, mint a tudományos elitek kinevelése. A jó minőségű oktatási intézmények – az általános iskoláktól az egyetemekig – alapfeltételei annak, hogy összességében oktatás- és tudománybarát társadalom jöjjön létre.

4.1.4

A tudás európai térsége. Az EGSZB megerősíti azt az ajánlását, amely szerint a tanulás, innováció és kutatás terén a tagállamokat átfogó, intenzívebb együttműködés révén közös európai tudástérséget kell kialakítani, amely kiegészíti és kiteljesíti az európai kutatási térséget. Ezért minél gyorsabban le kell bontani az európai tudásalapú társadalom felé való átmenet útjában álló belső piaci akadályokat. Az EGSZB utal „Út az európai tudásalapú társadalom felé – a szervezett civil társadalom hozzájárulása a lisszaboni stratégiához” című véleményére (22) is.

4.1.5

Egész életen át tartó tanulás és mobilitás. Fontos szerepet játszanak ebben az egész életen át tartó tanulást ösztönző tényezők és intézkedések: az egész életen át tartó tanulás a tudásalapú társadalom kulcsa. Ide tartozik a személyes mobilitás még intenzívebb ösztönzése a tagállamok részéről, valamint az ennek megfelelő, hatékony közösségi programok (Erasmus, Marie Curie) megerősítése. A mobilitás összeköti Európát, valamint segíti a kompetenciák megszerzését és átadását. Biztosítani kell a munkavállalók, kutatók és a felsőoktatási hallgatók szabad áramlását; ennek elfogadható jövedelemmel, munkafeltételekkel és családtámogatással kell együtt járnia. Ennek érdekében tenni kell azért is, hogy egész Európában jobb legyen a tagállamokban megüresedett álláshelyekről szóló információkhoz való hozzáférés.

4.2

Szakképzési norma. Ide tartozik az is, hogy az egyetemek és műszaki főiskolák a legjobb nemzetközi normákkal legalábbis egyenértékű tudományos-technikai szakképzést biztosítsanak: a kutatás és az innováció legfontosabb tőkéjét a magasan képzett és motivált tudósok és mérnökök jelentik – férfiak és nők egyaránt –, akik az élethosszig tartó tanulás révén pályájukon végig fenntartják és fejlesztik szakmai kompetenciájukat, emellett elegendő számban képesek vezető szerepet vállalni és a legnehezebb területeken is úttörő teljesítményt nyújtani.

4.3

Esélyt mindenkinek. A haladás és a siker minden eddiginél nagyobb mértékben a strukturált, munkamegosztáson alapuló csapatmunka eredménye lesz, amely során fontos, hogy minden érintettnek a tehetségéhez, teljesítőképességéhez és kreativitásához képest lehető legjobb lehetőségeket kínáljuk képességei és saját kezdeményezései kibontakoztatására. Ez megköveteli az iskolarendszerek megfelelő átjárhatóságát is, hogy minden tehetséges tanuló és pl. a későn érők számára is biztosított legyen a legjobb képzés lehetősége. Ezenkívül elengedhetetlen, hogy a technikai, tudományos és gazdasági feladatok széles skálájának megoldásához már most és a jövőben is nélkülözhetetlen, különféle képesítésű szakértők és szakemberek részére megfelelően jó minőségű képzési intézmények álljanak rendelkezésre.

4.4

Kapcsolatépítés. Különösen a tanfolyami képzés és a továbbképzés érdekében szükség van a képzés, a kutatás és az ipari alkalmazás pilléreinek még erőteljesebb összekapcsolására, ami nyilvánvalóan összefügg az egész életen át tartó tanulás és a mobilitás témájával (lásd a 4.1.5. pontot). Szükség van az egyetemek és műszaki egyetemek/főiskolák erősebb, határokon átnyúló hálózatba szerveződésére is. Az EGSZB ebből a szempontból is üdvözli az Európai Technológiai Intézettel (ETI) (23) kapcsolatos terveket. Az intézetnek hozzá kell járulnia a Közösség és a tagállamok innovációs kapacitása továbbfejlesztéséhez, amennyiben a legmagasabb színvonalon kapcsolja össze az oktatási, kutatási és innovációs tevékenységeket. Az utóbbi – az oktatáson és képzésen túl – az ipari vállalatok által végzett „verseny előtti” kutatást és fejlesztést (24) is érinti, mint pl. az autóiparban a javított motortechnológiák közös fejlesztését.

5.   Pénzügyi kérdések és eljárások

5.1

A beruházás minden érintett feladata. A Közösségnek, a tagállamoknak és a magánszektornak mindent meg kell tennie – tehát a jelenleginél egyértelműen többet kell tennie – annak érdekében, hogy előteremtse az oktatáshoz, kutatáshoz és fejlesztéshez szükséges beruházásokat.

5.2

A barcelonai célérték. A lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében megfogalmazott barcelonai célértéket minden érintett szereplőnek igen komolyan kell vennie, és teljes erővel tevékenykednie kell elérése érdekében, hogy a K + F-beruházások globális versenyében ne maradjunk az utolsók. A célérték arra vonatkozik, hogy a K + F-re fordított összkiadást az EU-ban úgy kell növelni, hogy 2010-re elérje a GDP közel 3 %-át. A szükséges beruházások kétharmadát a magánszektornak kell előteremtenie.

5.3

A hetedik K + F-keretprogram ösztönző hatása. A Tanács 2006 decemberében elfogadta a hetedik K + F keretprogramot (7. KP, 2007–2013), amelynek költségvetése az előző programhoz képest jelentősen, kb. 50 milliárd euróra emelkedett. Ez az európai politika újabb igen jelentős sikerének tekinthető, melyet az EGSZB meghatározó módon támogatott. Ugyanakkor a Közösség az erre a célra szánt kb. 50 milliárd eurós költségvetése révén a maga részéről mégis csak mintegy 2 %-os arányban – tehát mindössze ötvened részben (!) – járulna hozzá a barcelonai célkitűzés értelmében összességében előirányzott kutatási és fejlesztési beruházásokhoz. Ahogy azt az EGSZB már több ízben hangsúlyozta, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy a közösségi támogatásnak a tagállamok támogatási politikájára és az iparban szükséges beruházási készségre gyakorolt jelentős ösztönző hatása és integrációs ereje teljes mértékben érvényesülhessen, és ott kiváltsa a barcelonai célérték eléréséhez szükséges erőteljes növekedést.

5.4

Nyomatékos ajánlás. Az EGSZB ezért – különösen a megalapítandó Európai Technológiai Intézetre (ETI), valamint az éghajlatbarát fenntartható energiaellátáshoz szükséges fokozott K + F-munkálatok sürgős szükségességére való tekintettel – megerősíti ajánlását (25), amely szerint a közösségi támogatás arányát az uniós költségvetés küszöbön álló, 2008. évi felülvizsgálata során első lépésként a felével meg kell növelni, tehát a barcelonai célkitűzés értelmében összességében előirányzott beruházások mintegy 3 %-ára kell emelni. Ez a Közösség részéről különösen hatékony intézkedés lenne az egyre fontosabb lisszaboni és barcelonai célkitűzéseknek a jelenleg érzékelhetőnél gyorsabb eléréséhez, valamint az említett problémák hatékonyabb és gyorsabb megoldásához.

5.4.1

Verseny Kínával. Az ilyen kutatási erőfeszítések, pl. Kínában, gyorsan növekednek, Európának pedig mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a világszerte fontos és szükséges technológiák terén ne veszítsen piacot a nemzetközi versenytársakkal szemben. Az ehhez szükséges magángazdasági beruházásokat azonban aligha lehet politikailag hitelesen megkövetelni, amíg a Közösség és a tagállamok még a saját részüket sem teljesítették az általuk megfogalmazott barcelonai célérték finanszírozásában.

5.4.2

Alapfinanszírozás a tagállamok részéről. A tagállamoknak legalább arról kellene gondoskodniuk, hogy egyetemeik és kutatóintézeteik elégséges alapfinanszírozással rendelkezzenek, hiszen csak így élhetnek az elvárt mértékben a hetedik K + F-keretprogram általi társfinanszírozás lehetőségével.

5.5

Az állami támogatások közösségi keretrendszere. A támogatásra vonatkozó közösségi jogot úgy kell kialakítani, hogy megfelelő mozgásteret biztosítva arra bátorítsa a tagállamokat, hogy az eddigieknél erősebben, eredményesebben és kevesebb bürokráciával támogassák az egyetemek, a kutatóintézetek és az ipar kutatási és fejlesztési terveit, illetve az intézmények közötti szükséges kapcsolatépítést. Ezért alaposan meg kellene vizsgálni, hogy „A kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott állami támogatások közösségi keretrendszere”  (26) valóban támogatja-e az említett célkitűzéseket.

5.6

A tagállamok költségvetési jogrendszere. Az egyes tagállamok költségvetési jogának a K + F-intézkedések támogatása során lehetővé kellene tennie az adott projekt menetéhez igazodó rugalmas forráslehívást/forrásfelhasználást, például azt, hogy az odaítélt forrásokat át lehessen vinni a következő naptári vagy költségvetési évre.

5.7

A tudományos infrastruktúra kiépítése. Ezen túlmenően az EGSZB már több ízben ajánlotta (27), hogy a közösségi strukturális alapokból egyértelműen nagyobb rész jusson a tudományos infrastruktúra kiépítésére. Ezen a téren az Európai Beruházási Bank forrásainak felhasználása is komoly haszonnal járna.

5.8

A kkv-k potenciálja. Fontos egyben a kkv-k és különösen az induló vállalkozások innovációs potenciáljának további erősítése, valamint – általános értelemben – az ipar fokozottabb ösztönzése arra, hogy többet ruházzon be ezen a területen. Az EGSZB ezenkívül utal a vállalkozásokra, és különösen a kis- és középvállalkozásokra (kkv-kre) vonatkozó többéves uniós programhoz megfogalmazott ajánlásaira (28) és az ebben az összefüggésben különösen fontos támogatásra a tudásalapú gazdaság területén. Az EU-ban a vállalkozások 98 %-a kkv. Ez a tény egyértelműen rávilágít arra, milyen fontos e vállalkozási kategória innovációs készségének erősítése. (Ezért az EGSZB üdvözli, hogy a hetedik keretprogram 1,3 milliárd eurót különít el a kkv-k által, illetve részükre végzett K + F-tevékenységre.) A kkv-ket akadályozó jelenlegi jogszabályokat felül kellene vizsgálni és lehetőleg kevésbé bürokratikussá kellene tenni őket; a hatóságok emellett üzleti angyalok („business angels”) révén segíthetik hozzájutásukat a támogatási lehetőségekhez. Más államok erre a területre vonatkozó támogatási politikája is útmutatásul szolgálhat Európa számára.

6.   Strukturális szempontok és keretfeltételek

6.1

Utalás egyéb és korábbi jelentésekre. Ennek vonatkozásában az EGSZB először is az innovációról szóló, nemrégiben kiadott két európai bizottsági közleményre (29), valamint a kitűnő Aho-jelentésre (30) utal. Felhívja továbbá a figyelmet az „Európa kutatási, fejlesztési és innovációs potenciáljának felszabadítása és erősítése” című EGSZB-véleményre (31), melynek számos megállapítása fedi jelen szöveg tartalmát, ugyanakkor az itt említett témák közül többet jóval alaposabban körüljár.

6.2

Az innováció többletértéke. A fent említett dokumentumokat megerősítve és kiegészítve az EGSZB megismétli: a haladás és az innováció nemcsak a tudományon és a technikán, hanem a felismerések új, jobb eljárássá és termékké, újszerű üzleti modellé, helyes vezetési módszerré történő átalakításán is múlik. Az innovatív vállalkozói szellemről és a vállalkozói kezdeményezésről is szó van tehát. A haladás és az innováció alapját képezik továbbá az újszerű szolgáltatások, az egészségügy továbbfejlesztése és – általános értelemben – a szociális kérdések jobb megoldása is. Példa erre a rugalmas biztonság („flexicurity”) koncepciója (32), mellyel az EGSZB is foglalkozott.

6.3

Innováció: új útra lépni. Az innováció tehát nem más, mint korábban nem vizsgált új technikák, eljárások, szervezési módok, üzleti és képzési modellek stb. kidolgozása és megvalósítása. Ezek teljesítőképessége ezért legtöbbször csak utólag, a versenyben való gyakorlati alkalmazás során mutatkozik meg.

6.4

A szabályozás nyílt kialakítása. A szabályozásokat ezzel szemben a már rendelkezésre álló tudásanyagból kiindulva fogalmazzák meg. Ennélfogva igen fontos, hogy ezek a szabályozások elegendő játék- és mozgásteret, vagyis elegendő pluralitást és változékonyságot biztosítsanak, és ezzel a korábban ki nem gondolt ötleteknek esélyt adjanak a megvalósulásra ahelyett, hogy – mivel nem illenek a létező szabályozási sémákba – már eleve csírájukban elfojtanák vagy lassan elsorvasztanák őket. Tehát ügyelni kell arra, hogy a szabályozások összefogják és rendezzék az alapvető kérdéseket, de kerüljék a túlságosan részletekbe menő előírásokat. A túlszabályozás, a korlátozó előírások tömkelege – bármilyen jó is a mögöttes szándék – gátolja és akadályozza az innovációt. Ezért az EGSZB minden olyan erőfeszítést támogat, amely a szabályozások egyszerűsítését, valamint a fölösleges és/vagy szükségtelenül korlátozó előírásokra irányuló felülvizsgálatukat szolgálja. Ez a szakértőknek a szükségtelen bürokráciától való mentesítését (ld. lejjebb) is elősegíti. Nem beszélve arról, hogy egyesek hibái nem vezethetnek mindenkit sújtó túlszabályozáshoz.

6.5

A kutatás szabadsága. Megismételjük: az innovációhoz elegendő vállalkozói mozgástérre van szükség. A kutatás szabadsága – a tárgyszerűtlen, korlátozó (33), vagy akár ideológiai előírásoktól való mentesség is – a kreatív tudomány, az új felfedezések és találmányok alapfeltétele, függetlenül a felvetődő etikai kérdések törvényi szabályozásától és a megítélt támogatások megfelelő felhasználásától.

6.6

A CESE 1566/2006. számú dokumentum megerősítése. További fontos szempontokat sorakoztat fel az 5.1. pontban említett vélemény (34), amelyre ezúton utalunk, és amelynek megállapításait határozottan megerősítjük. A vélemény 4.7–4.11. pontja a következő idevágó kérdésekben fogalmaz meg ajánlásokat: a felismeréstől az innovatív termékig, eljárásig és szolgáltatásig; mobilitás a tudomány világa és az ipar között; mindenki számára hozzáférhető tájékoztató rendszerek; „klaszter”; induló vállalkozások („start-ups”); alapkutatás; az innovatív termék; közbeszerzés; szellemi tulajdon és a közösségi szabadalom szükségessége; a szabadalom újdonságát nem veszélyeztető, előzetes publikációra vonatkozó határidő; nyelvi nehézségek; az új tagállamok különleges helyzete.

6.6.1

A szellemi tulajdon védelme – európai közösségi szabadalom. Ebben a tekintetben ismét külön hangsúlyozni kell a szellemi tulajdon megfelelő védelmét (35): a kutatásra, fejlesztésre és innovációra irányuló üzleti beruházásoknak kifizetődőnek kell lenniük, és a védelmi jog elnyerését és megtartását biztosító pénzügyi, jogi és adminisztratív ráfordításoknak nem szabad Európa gazdasági erejét – a globális versenytársakhoz képest – visszafogniuk. Ez jól mutatja az európai közösségi szabadalom (és az abban rögzített türelmi idő) sürgős szükségességét is.

7.   Az emberi tényező

7.1

A legértékesebb erőforrás. Az EGSZB először is utal specifikusan ennek a kérdéskörnek szentelt véleményére (36), melynek megállapításait ismételten megerősíti és kiemeli. Az EGSZB ebben a véleményben – mint már korábban is – felhívta a figyelmet arra, hogy a humántőke a tudás és az innováció legérzékenyebb és legértékesebb erőforrása. Ennélfogva a legfontosabb feladat, hogy a tehetséges fiatalokat ösztönözzük a tudományos vagy műszaki képzettség megszerzésére, és ehhez minél jobb lehetőségeket biztosítsunk.

7.2

A képzési intézmények minősége (lásd a 4. fejezetet). Következésképpen az ehhez szükséges képzési intézmények száma, felszereltsége és minősége döntő feltétele a jó tudósok, mérnökök és vállalkozók iránti szükséglet kielégítésének. Tehát megfelelő számú és felszereltségű, erős, vonzó, kiemelkedő oktatókkal működő – főként műszaki – egyetemet kell létrehozni és fenntartani, amelyek összekapcsolják a kutatást és az oktatást (37). Ezek az egyetemek fel kell, hogy tudják venni a versenyt az USA vagy más Európán kívüli országok legjobb egyetemeivel és elegendő vonzerővel is kell rendelkezniük az Európán kívüli legjobb diákok számára.

7.3

A társadalom felelőssége. Azáltal, hogy mind a társadalom, mind pedig az egyes kutatók beruháznak a kívánt széles körű és komoly alap-, illetve magas szintű szaktudás megszerzésébe, a – politika képviselte – társadalom felelősséget vállal ezen beruházások lehető legjobb hasznosításáért. Ennek a felelősségnek abban kell megmutatkoznia, hogy a társadalom gondoskodik a képzett tudósok megfelelő szakmai esélyeiről és kibontakozásáról, valamint vonzó továbblépési lehetőségeket kínáló, adekvát – szakmai csapdáktól és zsákutcáktól mentes! – karrierjéről. A képzett tudósok és mérnökök munkanélkülisége, alulfizetettsége vagy szinten aluli foglalkoztatása a nemzetgazdasági beruházások elpazarolásának tekinthető, és elriasztja az utánpótlást, amely következésképpen nem a tudomány és technika számára fontos életpálya mellett dönt, vagy elvándorol Európából! A túl sok bürokrácia (ld. 7.7.) is szinten aluli foglalkoztatásnak tekinthető.

7.4

A tehetség kibontakoztatása. Az a fontos, hogy mindenkinek – tehát a vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek összes dolgozójának is – a tehetségéhez, teljesítőképességéhez és kreativitásához képest lehető legjobb lehetőségeket kínáljuk képességei és saját kezdeményezései kibontakoztatására, illetve olyan szociális környezetet alakítsunk ki, amely lehetővé teszi a családalapítást, és szolgálja, ösztönzi az ebből eredő alkotóerőt. Ez azt is magában foglalja, hogy az ilyen képzésben és támogatásban részesülő fiatalok a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy a megszerzett képességeket és készségeket kötelességtudóan és elkötelezetten, minél hasznosabban alkalmazzák. Ezek a szociálpolitika, a családpolitika, a vállalati gazdaságtan és általánosságban a vezetési kultúra igen fontos kérdései. Ezeken a területeken időközben azt is felismerték, hogy a kreativitás és termelékenység szempontjából mennyire fontos „a munkahely és a magánélet egyensúlya” (38).

7.5

A kiemelkedő teljesítményt nyújtók azonosítása és értékelése  (39). A kiemelkedő képességeket és teljesítményeket nem lehet leírni formális értékelési sémákkal, amelyek esetében emellett visszaélésre is van lehetőség. Problematikus pl. az olyan tudományos szerzők viselkedése, akik publikációikban előszeretettel idéznek egymástól, és „idézet-kartelleket” képezve így előnyökre tesznek szert a sematikus értékelés során. Önmagukban sem a publikációk, sem az idézetek vagy a szabadalmak száma, sem más hasonló számadatok nem jelentenek elegendő vagy megbízható értékelési kritériumot. Fontosabb a minőség, az újító jelleg és a jelentőség. Ezenkívül esetenként éppen a különösen úttörő jelentőségű felismerések vagy találmányok voltak azok, amelyeket csak bizonyos késéssel fogadtak, ismertek el, használtak fel vagy idéztek. A személyiség és teljesítmény, illetve ezek minden kifejeződése és árnyalata értékeléséhez ezért az adott – a bemutatott vagy várható teljesítménynek megfelelő – szakterület mérvadó képviselőinek tapasztalatára és személyes ítélőképességére van szükség (anélkül, hogy így teljesen elkerülhetőek lennének a hibás értékelések).

7.6

Részvétel a döntéshozatali folyamatokban. Emellett szükség van arra, hogy a tapasztalt szakemberek és tudományos-technikai szereplők az eddigieknél jobban, mértékadóan vegyenek részt fontos kutatáspolitikai, vállalkozási és innovációpolitikai döntéshozatali folyamatokban és közigazgatási intézkedésekben. Az Európai Kutatási Tanács (EKT) létrehozása e téren nagyon biztató első lépés, amelyet az EGSZB nyomatékosan támogatott (40). Elegendő szaktudást kell azonban biztosítani a Közösség (különösen az Európai Bizottság!) és a tagállamok kutatási és innovációs támogatóintézkedéseinek adminisztrációjához is. Ebbe főként a sikeres fiatal mérnököket és kutatókat is be kell vonni. A kutatás és az innováció támogatása többet kell, hogy jelentsen, mint pusztán adminisztrációt.

7.7

Mentesítés a túl nagy mennyiségű nem szakmai feladat alól. A kutatás, fejlesztés és feltalálás, de a tudás feldolgozása és továbbadása is időigényes szellemi és labormunka, amelyhez zavartalan koncentrációs és gondolkodási időszakok is szükségesek. Az EGSZB 2000 óta több ízben utalt arra (41), hogy az egyre növekvő, túlzott mértékű testületi munka, kérelmezési és jóváhagyási tevékenység, a jelentések írása, vagyis általában a bürokrácia stb. időközben számos szakértő esetében a munkaidő túlnyomó részét igénybe veszi, vagyis elvonja őket tulajdonképpeni feladatuktól, és ezáltal éppen a kiemelkedő szakemberek innovációs erejének és teljesítőképességének árt. Ezt a félresiklást egyre inkább kipellengérezik a médiák is (42). Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak azt a szándékát, hogy foglalkozni kezd ezzel a témával, és a tagállamokkal közösen lehetőséget keres a tehermentesítésre. A szakértők kutatáspolitikai döntési folyamatokban való részvételének követelménye nem mond ellent a bürokratikus feladatoktól való szükséges mentesítésnek; sőt még hasznára is válhat ennek. Konkrét célként kellene kitűzni a különböző támogatók, partnerintézetek, hálózatok, valamint felülvizsgálati és jóváhagyó testületek számára szükséges kérelmezési, jelentési és ellenőrzési eljárások egyszerűsítését és összevonását. Ezáltal jelentősen növekedne az átláthatóság is.

7.8

„Agyelszívás” és mobilitás. A mérnöki vagy kutatói szakma jó okkal (lásd a 4.1.5. pontot is) követeli meg a mobilitást és a rugalmasságot. Ez azonban nem mehet a személyes és családi életkörülmények, valamint a szociális biztonság rovására (43). Ezenkívül nem szabad, hogy ezáltal a legjobbak elvándoroljanak Európából. Európán belül tehát a munkakörülményeknek elég vonzónak kell lenniük ennek megakadályozásához és ahhoz, hogy összességében legalábbis kiegyensúlyozott legyen a magasan képzett szakemberek globális mobilitása. Ugyanakkor egyes tagállamok amiatt is aggódnak, hogy az EU-n belül egyoldalú „agyelszívás” alakulhat ki. Amint az EGSZB már többször ajánlotta (lásd az 5.7. pontot is), a közösségi strukturális alapok jóval nagyobb részét kellene ezért a tudományos infrastruktúra kiépítésére fordítani annak érdekében, hogy minden tagállamban vonzó kutatóintézmények jöjjenek létre, amelyek aztán vonzerőt gyakorolhatnak a visszatérni szándékozókra, és ugyanakkor hálózati partnerekként is működhetnek.

7.9

A vállalkozói életpálya. Különleges kérdés a kutatás és fejlesztés innovatív termékekké és folyamatokká való alakítása. Nem alaptalanul követeli a lisszaboni cél, hogy a kutatás finanszírozásának 2/3 részét az ipar biztosítsa. Különösen fontos ennélfogva az is, hogy javuljon a vállalkozói életpálya megítélése, és a társadalomban tudatosuljon döntő jelentősége az innováció, a gazdasági fejlődés és az általános jólét szempontjából. A szervezett civil társadalomhoz vezető híd szerepét betöltő EGSZB ezért állította elkövetkező munkaprogramja középpontjába az emberarcú vállalkozói szféra témáját. A lisszaboni célok elérése csak a felelősségtudatos és tetterős, a lehető legjobban kibontakozni képes vállalkozói szféra révén lehetséges.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 12-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  HL C 65., 2006.3.17.

(2)  HL C 325., 2006.12.30.

(3)  Valamint esetleg a kínai kultúrkör.

(4)  A folyamatot rendkívül részletesen és differenciáltan mutatja be az EGSZB saját kezdeményezésű véleménye a következő tárgyban: „Tudomány, társadalom és polgárság Európában”. HL C 221., 2001.8.7.

(5)  Németországban.

(6)  Különösen a gyermekhalálozás csökkenése folytán.

(7)  2007. március 23-24-i Európai Tanács – Elnökségi következtetések (Fenntartható energia).

(8)  

Pl.

1)

WMO/UNEP Intergovernmental Panel on Climate Change – „Climate Change 2007: The Physical Science Basis – Summary for Policy Makers” [Éghajlatváltozás 2007: Természettudományos alapok – Összefoglalás a szakpolitikusok számára] vagy

2)

61 tudós nyílt levele a kanadai miniszterelnökhöz

(http://www.lavoisier.com.au/papers/articles/canadianPMletter06.html).

(9)  http://www.hm-treasury.gov.uk/independent_reviews/stern_review_economics_climate_change/sternreview_index.cfm.

(10)  HL C 241., 2002.7.10. Lásd az EGSZB véleményét a következő tárgyban: „A biztonságos és fenntartható energiaellátás kutatásigénye”. Lásd továbbá a következő új kiadványt: „Transition to a sustainable energy system for Europe – The R&D perspective” [Áttérés egy fenntartható európai energiarendszerre – A K + F kilátásai] (ISBN 92-79-02688-7), valamint „nature” 444. k., 7119. sz., 519. o. (2006. nov.), „Our emperors have no clothes”.

(11)  Lásd még: HL C 185., 2006.8.8.

(12)  HL C 65., 2006.3.17.

(13)  HL C 185., 2006.8.8.

(14)  „Bild der Wissenschaft”, 2006/9., 109. o.

(15)  Különösen a fiatal tudósok és mérnökök jövedelmi és szerződéssel kapcsolatos helyzete vonatkozásában.

(16)  Lásd „Az adókedvezményeknek a K + F érdekében történő hatékonyabb felhasználásáról” című európai bizottsági közleményt (COM(2006) 728 final).

(17)  Frankfurter Allgemeine Zeitung, 49. szám, 2007. február 17., 17. o.: „Zwischen Fortschritt und Stillstand”.

(18)  Lásd „Az adókedvezményeknek a K + F érdekében történő hatékonyabb felhasználásáról” című európai bizottsági közleményt (COM(2006) 728 final). Ebben a tárgyban az EGSZB különálló véleményt dolgoz ki.

(19)  Lásd még: HL C 110., 2004.4.30. Történelmi szempontból nézve az első (nyugat-)európai tudományos együttműködési kezdeményezések is alapkutatási projektekre irányultak. Azért jöttek létre, mert szükség volt nagy gépekkel felszerelt központok létrehozására, és az olyan kritikus tömeg elérésére, amelynek költségigénye meghaladta az egyes tagállamok pénzügyi teljesítőképességét vagy fizetési készségét.

(20)  Itt nem annyira képletek sokaságának megtanulásáról és alkalmazni tudásáról, mint inkább a technika és az elemi természeti törvények alapjainak megértéséről van szó, de a mennyiségi összefüggések jelentőségéről és a matematika alkalmazásáról is.

(21)  A Renewed Pedagogy for the Future of Europe [Megújult pedagógia Európa jövőjéért], Kutatási Főigazgatóság 2007, EUR 22845, „Tudományos képzés” magas szintű csoport, Michel Rocard (elnök), Csermely Péter, Doris Jorde, Dieter Lenzen, Harriet Walberg-Henriksson, Valerie Hemmo (előadó).

(22)  HL C 65., 2006.3.17.

(23)  HL C 93., 2007.4.27.

(24)  Lásd még: 7. fejezet. HL C 204., 2000.7.18.

(25)  HL C 325., 2006.12.30.

(26)  HL C 323., 2006.12.30.

(27)  Lásd többek között: HL C 65., 2006.3.17.

(28)  HL C 234., 2005.9.22.

(29)  „Az ismeretek átültetése a gyakorlatba: széles körű innovációs stratégia az Európai Unió számára” (COM(2006) 502 final, 2006. szeptember 13.); „Az innovációt támogató, modern Európa” (COM(2006) 589 final, 2006. október 12.).

(30)  EUR 22005 „Creating an Innovative Europe” [Egy innovatív Európa létrehozása] ISBN 92-79-00964-8.

(31)  HL C 325., 2006.12.30.

(32)  Lásd például: „Rugalmas biztonság dán mintára” (HL C 195., 2006.8.18.).

(33)  Lásd még: (HL C 65., 2006.3.17.), 4.13.2. pont („Charta”), beleértve a lábjegyzetet is.

(34)  HL C 325., 2006.12.30.

(35)  Lásd még: Günter Verheugen biztos beszéde: „Szellemi tulajdon – az európai innováció ösztönzője”, SPEECH/07/236, 2007. április 19.

(36)  „Kutatók az európai kutatási térségben: egy szakma sokoldalú karrierlehetőségekkel”. HL C 110., 2004.4.30..

(37)  Ezt segítené, ha még több kapcsolat alakulna ki az egyetemek és az egyetemeken kívül álló kutatóintézetek között, főként annak érdekében, hogy azok felszereléseit és infrastruktúráját be lehessen vonni a kutatás és oktatás összekötésébe, de azért is, hogy legújabb felfedezéseik is gazdagítsák a tananyagot.

(38)  Lásd: Frankfurter Allgemeine Zeitung, 257. szám, 2005. november 4., C1.

(39)  Lásd még: HL C 110., 2004.4.30.

(40)  Lásd még: HL C 110., 2004.4.30.

(41)  Lásd különösen a HL C 204., 2000.7.18. vélemény 9.8. pontjait; a 9.8.2. pontban például ez áll: „Ebben az értelemben minden sikeres tudósnak csak korlátozott mértékben van lehetősége – és ideje – arra, hogy tudományos teljesítőképességének kára nélkül kapcsolatokat teremtsen más személyekkel, csoportokkal, testületekkel, bizottságokkal stb., és értelmes tartalommal töltse meg ezeket. A túl sokféle és túl időigényes kérelmezési és jóváhagyási eljárás stb. – ha egyáltalán sikerrel járnak – elvonják a kutatástól az ahhoz szükséges személyek munkaerejét. Különösen igaz ez arra a tényre tekintettel, hogy számos olyan, egymást részben fedő támogatási eszköz és értékelési folyamat van, amelyeket csak egy-egy projekt esetében alkalmaznak.”.

(42)  Így pl. a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) 2007. március 12-i, 60. számában („Ein Forscher geht”); valamint a 2007. március 20-i, 67. számában a Harald Uhliggal készült interjúban.

(43)  Lásd még: HL C 110., 2004.4.30.


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/27


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Zöld könyv a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról

COM(2006) 744 final

(2007/C 256/05)

2007. február 8-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban: Zöld könyv a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2007. június 4-én elfogadta véleményét. (Előadó: Richard ADAMS.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott, 437. plenáris ülésén (a július 12-i ülésnapon) 55 szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB tudomásul veszi a zöld könyvet, azonban kétli, hogy az abban javasolt megközelítés magas szintű és egységes fogyasztóvédelemhez vezethet EU-szerte. A fogyasztóvédelemnek a leegyszerűsített, következetes és végrehajtott közösségi vívmányokon keresztül történő biztosítása számos alkalommal képezte fogyasztóvédelemmel kapcsolatos EGSZB-vélemény tárgyát, azonban az átvilágítási folyamat során bizonyos jelek arra mutatnak, hogy ennek megvalósítása nehézségekbe ütközik. A joganyag átvilágítása tehát a „Jobb jogalkotás” kezdeményezés végrehajtásának szerves része. Épp ezért az átvilágítás világos alapot és célokat igényel, és ezeket előre egyeztetni kell az érdekelt felekkel.

1.2

A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos felülvizsgált közösségi vívmányok tényleges, demokratikus legitimizálására, valamint egyértelmű jogi és fogalmi alapra van szükség.

1.3

Az EGSZB különösképpen üdvözölné, ha a közösségi vívmányok elveit a gyorsan növekvő és kevéssé szabályozott digitális környezetre is alkalmaznák.

1.4

Az EGSZB véleménye szerint a fogyasztóvédelmi politika nemcsak az uniós belső piaci stratégia szerves részét képezi, hanem a polgárság fontos és meghatározó elemét is. Az EGSZB támogatja a jobb jogalkotásra vonatkozó elveknek a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogszabályokra való alkalmazását. Valamennyi, e területen harmonizált szabályozásra vonatkozó javaslat mellé megfelelő hatásvizsgálatot kell végezni, és a meglévő jogszabályok egyszerűsítésére és egyértelművé tételére kell törekedni.

1.5

Hangsúlyozni kell, hogy kiemelt fontossággal bírnak a megfelelőbb végrehajtási intézkedések, valamint a helyzet orvoslását célzó világos és egyszerű eljárások megerősítése vagy bevezetése.

1.6

Az EGSZB arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe a 2006. áprilisi, „A fogyasztói politika jogi kerete” tárgyú véleményét (1), amely arra vonatkozó javaslatot tartalmaz, hogy lehetőség legyen fogyasztói politikával kapcsolatos intézkedéseket hozni önmagukért, és nem csupán a belső piac létrehozásának melléktermékeként.

1.7

A fogyasztóvédelmi jogszabályok Unió-szerte történő harmonizációjának vezérelve a tagállamokban a legjobb és legmagasabb fokú védelmet biztosító fogyasztóvédelem elfogadása kell, hogy legyen. Valamennyi „horizontális eszköznek” a legmagasabb színvonalú normákon kell alapulnia, míg a „vertikális integrációnak” a technikai kérdések tisztázására kell összpontosítania. Meghatározott területeken ugyanakkor a horizontális eszközök is tartalmazhatnak teljes mértékben harmonizált szabályokat, mint pl. az elállási jog és a fogyasztó meghatározása, valamint az egyik félnek egyoldalúan kedvező kikötések, a szállítás vagy a fogyasztók kártérítési joga, másutt viszont a minimális harmonizáció szabálya érvényesülne. Remélhetőleg mind az Európai Bizottság, mind pedig a tagállamok ezt a megközelítést fogják előnyben részesíteni.

2.   Bevezetés

2.1

2007 februárjának elején az Európai Bizottság elfogadta régen várt zöld könyvét a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról. Ez lezárja az átvilágítás úgynevezett „feltáró szakaszát”. Jelenleg véleménygyűjtés folyik arról, hogyan lehet egyszerűsíteni, korszerűsíteni és összehangolni a hatályos közösségi fogyasztóvédelmi jogszabályokat. Az érvelések szerint a hatályos jogszabályok erős és gyenge oldalainak elemzése és megfelelő felülvizsgálata a fogyasztóknak és a vállalkozóknak is a javukra válik. Az Európai Bizottság úgy véli továbbá, hogy az átvilágítás lehetőséget nyújthat a tagállamok közötti konzisztencia biztosítására és általában az EU (részben 20 évvel ezelőtt alkotott) jogszabályainak tökéletesítésére – mindenekelőtt azáltal, hogy feltárja a szabályozások közötti eltéréseket és azt, hogy az eltérések a belső piacon mennyiben jelentenek akadályt a fogyasztók és a vállalkozók számára – mindeközben tiszteletben tartja a szubszidiaritás elvét. Ennélfogva a jelen vélemény arra összpontosít, hogy a dokumentum hogyan értelmezi és ábrázolja a fogyasztóvédelmi joganyag alapjául szolgáló témákat. Mind ez idáig csak módosító javaslatok hangzottak el.

2.2

A fogyasztók kiadásai az EU GDP-jének 58 %-át teszik ki, de még mindig erőteljesen szétaprózódnak a 27 országos piac között. A belső piac a világ legnagyobbja lehetne, és az Európai Bizottság úgy jellemezte stratégiáját, hogy az „egy alvó óriást: a belső piac kiskereskedelmét” hivatott felébreszteni (2). Az Európai Bizottság jelenleg úgy határozza meg fogyasztóvédelmi politikáját, hogy az „az EU minden fogyasztója számára egyformán magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítson, függetlenül attól, hogy a fogyasztó az EU-n belül hol lakik, hová utazik, és hol vásárol – mindezt a fogyasztók kockázatokkal és veszélyekkel szembeni védelmében és érdekképviseleti kapacitásuk növelésére”  (3).

2.3

A közös fogyasztóvédelmi jogi keret szavatolásának és egységes alkalmazásának célja az EU-ban széles körű támogatást élvez. Egy ilyen keret világos és megfelelő jogokat és védelmet biztosítana minden fogyasztónak, egyben egyenlő feltételeket teremtene az áru- és egyéb szolgáltatók részére. A fogyasztóvédelmi jogokról szóló zöld könyv nyíltan elismeri, hogy a szóban forgó célhoz vezető úton lassú és következetlen volt a haladás, amelyet még a különböző nemzeti prioritások és kivételek hosszú sora is akadályozott. Az új tagállamok üdvözlendő felvétele tovább nehezítette a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyetértést. A fogyasztóvédelmi joganyag átvilágítása az Európai Bizottság álláspontját tükrözi egy olyan folyamatról, amely erősítheti a hatályos irányelvek egyértelműségét, konzisztenciáját és alkalmazását. Azonban számos fogyasztóvédelmi szervezet úgy érvel, hogy ez kérdéseket is felvet a fogyasztóvédelmi politika egészének irányával kapcsolatban.

2.4

Az átvilágításban érintett irányelvek számos fogyasztói szerződésjogi kérdésre kitérnek, például a házaló kereskedésre, az időmegosztásos ingatlanhasználati konstrukcióra, a szervezett utazásra, a távértékesítésre, az áruk adásvételére és a tisztességtelen szerződési feltételekre. Az átvilágítás nem tér ki azonban az összes fogyasztóvédelmi irányelvre, mivel néhányat túlságosan új keletűnek tekint, másokkal pedig az Európai Bizottság egyéb területek vonatkozásában foglalkozik. A felülvizsgálat sürgősségére való tekintettel a zöld könyvben kiemelt figyelmet kapott az időmegosztásos ingatlanhasználati konstrukciókról szóló irányelv. A felülvizsgált irányelv hamarosan várható. Fontos, a közösségi joganyag elveinek alkalmazását igénylő új területként jelenik meg a „digitális környezet”, amely az elektronikus kereskedelem globális kihívásait képviseli.

2.5

Az Európai Bizottság a következőképpen világította át az irányelveket:

összehasonlító elemzést végzett a nemzeti jogba való átültetésükről,

megvizsgálta, hogy a fogyasztók és a vállalkozók hogyan ítélik meg őket,

vitaműhelyeket szervezett tagállami szakértőkkel és a szerződésjog által érintettekkel.

2.6

Tekintve, hogy a fogyasztóvédelmi kérdésekkel foglalkozók által használt bevált terminológia adott esetben félreértésekhez vezethet, egyes kulcsfontosságú fogalmak korai magyarázatát beillesztettük a szövegbe. „Minimális harmonizáció”: egy irányelv bizonyos minimumkövetelmények betartására kötelezi a tagállamokat. Így megmarad annak lehetősége, hogy az irányelvben meghatározottaknál szigorúbbakat vezessenek be egy adott tagállamban. „Maximális (vagy teljes) harmonizáció”: a tagállam csak az irányelvben szereplő szabályokat alkalmazhatja, nem mehet azoknál messzebb („a harmonizáció küszöbe és plafonja”). Ezáltal számos fogyasztóvédelmi szervezet úgy tekint a teljes harmonizációra, mint a fogyasztóvédelem minimális szintjének szinonimájára és a minimális harmonizációra úgy, mint ami a fogyasztóvédelem magasabb szintjét teszi lehetővé.

2.7

A zöld könyv megjelentetése az Európai Bizottság által végzett átvilágítás feltáró szakaszának végét jelenti. Az Európai Bizottság 2007. május 15-re kérte a zöld könyvvel kapcsolatos álláspontok megfogalmazását. Az Európai Bizottság jelenleg kiértékeli a konzultáció során kapott válaszokat, és összefoglalót fog készíteni az álláspontokról, majd dönt arról, hogy van-e szükség jogi eszközre, ez azonban néhány hónapot is igénybe vesz. Minden ilyen jellegű jogalkotási javaslatot hatásvizsgálat fog kísérni. „E munka végén ideális esetben elmondható lesz, hogy függetlenül attól, hogy az európai fogyasztó hol tartózkodik, vagy hol vásárol az EU-n belül, az alapvető jogai mindenhol azonosak lesznek”  (4).

3.   A zöld könyv összefoglalása

3.1

A zöld könyv olyan keret létrehozását célozza, amelyben össze lehet gyűjteni az érdekelt feleknek a fogyasztóvédelmi joganyagra és néhány egyéb specifikus kérdésre irányuló lehetséges politikákkal kapcsolatos álláspontjait. A következő főbb kérdésekre tér ki:

új piaci fejlemények: a fogyasztóvédelmi joganyag részét képező irányelvek többsége nem felel meg „a manapság gyorsan fejlődő piacok követelményeinek”. Az Európai Bizottság példaként említi a zeneletöltést és az internetes árverést, valamint a szoftverek és adatok kivételét a fogyasztási cikkek adásvételéről szóló irányelv hatálya alól,

a szabályozás széttagoltsága: a jelenlegi irányelvek megengedik a tagállamoknak, hogy nemzeti jogukban magasabb szintű fogyasztóvédelmet biztosítsanak. A nemzeti szabályozások számos kérdésben, például a szerződések megfontolási idejének hosszát illetően, nem koherensek,

bizalomhiány: a fogyasztók többsége úgy véli, hogy a vállalkozások más tagállamokban kevésbé tartják tiszteletben a fogyasztóvédelmi jogszabályokat.

3.2

Az Európai Bizottság – korábbi munkái alapján – két előremutató stratégiát vázol fel a fogyasztóvédelmi joganyag felülvizsgálatára.

I. alternatíva: vertikális megközelítés, amely a jelenlegi irányelveket külön-külön módosítaná, majd idővel összehangolná egymással,

II. alternatíva: kombinált megközelítés, amely szükségessé tenné az összes irányelvben közös kérdések meghatározását és kiszűrését, majd egységes szabályozásukat egy „horizontális jellegű jogi aktusban”. Szükség lenne továbbá az egyes irányelvek bizonyos pontokat érintő „vertikális” kiigazítására is.

3.3

A dokumentum röviden említ egy harmadik stratégiát is („a jogalkotás mellőzése”), hangsúlyozza azonban, hogy ez valószínűleg nem oldaná meg a létező gondokat és erősítené a tagállamok közötti következetlenségeket.

3.4

A zöld könyv ezek után a horizontális jellegű jogi aktus lehetséges tárgyi hatályával foglalkozik. Három alternatívát vet fel.

I.

Keretjellegű jogi aktus, amely vonatkozna mind a belföldi, mind a határokon átnyúló ügyletekre, de nem lépne az ágazatspecifikus szabályok helyébe, amelyek tehát hatályban maradnának. A dokumentum a pénzügyi szolgáltatásokat és a biztosítókat említi példaként.

II.

Olyan eszköz, amely csak a határokon átnyúló szerződésekre vonatkozik. Ez nagyobb biztonságot és bizalmat biztosítana az olyan fogyasztók számára, akik külföldön vásárolnak árukat vagy szolgáltatásokat, de eltérésekhez vezethet a belföldi és a határokon átnyúló fogyasztóvédelmi normák között.

III.

Olyan horizontális jellegű jogi aktus, amely kizárólag a (határokon átnyúló vagy belföldi) távértékesítésre vonatkozik. Ez a távértékesítési irányelv helyébe lépne, de a távértékesítéssel és a személyes értékesítéssel kapcsolatos fogyasztóvédelem eltérései miatt széttagoltsághoz is vezethet.

3.5

A zöld könyv következő témája a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításának sokak számára valószínűleg legfontosabb eleme: a harmonizáció foka. Jelenleg a tagállamok az irányelvekben előírtnál magasabb szintű fogyasztóvédelmet is alkalmazhatnak. Ezt nevezik „minimális harmonizációnak”. A fogyasztóvédelmi kérdések súlya és prioritása tagállamról tagállamra jelentős mértékben különbözik, ami esetenként bizonytalanná teszi a fogyasztót, a vállalkozásokat pedig visszatartja a határokon átnyúló piaci tevékenységtől. A zöld könyv két megfontolandó alternatívát kínál fel.

1.

Felülvizsgált és teljes mértékben harmonizált joganyag. Olyan esetekben, ahol a teljes körű harmonizáció nem lehetséges, olyan rendelkezés lépne érvénybe, amely gondoskodik „a javasolt jogszabályok által lefedett, de nem teljesen harmonizált egyes szempontok” kölcsönös elismeréséről.

2.

Felülvizsgált jogszabályok, amelyek minimális harmonizáción alapulnak, kombinálva a kölcsönös elismerést előíró rendelkezéssel vagy a „származási ország”-elvvel (5).

3.6   I. melléklet: Konzultáció

A zöld könyv nagy része a részletes és nagymértékben strukturált konzultációs eljárásról szól, amelynek keretében arra kérték a résztvevőket, hogy számos kérdésben mondják el véleményüket. A kérdések az általános politikákhoz, a meghatározásokhoz, a szerződésjoghoz és az alapelvekhez kapcsolódnak, de a hatályra és a részletekre is kiterjednek. A konzultáció az alábbiakban ismertetett három szakpolitikai kérdéssel kezdődik.

Általános jogalkotási megközelítés

A horizontális jogi eszközök hatálya

A harmonizáció foka

Az Európai Bizottság valamennyi témával kapcsolatban egy fő kérdést tesz fel, és három vagy négy válaszlehetőséget kínál fel. Ezt követi 27, a vizsgált irányelvre vonatkozó egyedi kérdés. A formátum ismét hasonló: rövid bevezető után a fő kérdés következik, például: „Milyen mértékig terjedjen ki a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó szabályozás az egyénileg megállapodott feltételekre?” vagy „Szükség van-e a megfontolási idő harmonizálására a fogyasztóvédelmi joganyagban?”, amit három vagy négy lehetséges válasz követ.

4.   Általános megjegyzések

4.1

Munkájával és véleményeivel az EGSZB hosszú évek óta támogatja az EU fogyasztóvédelmi politikájának elsődleges célját: a magas, egységes és következetes fogyasztóvédelmi szintet mindenki számára. Az EGSZB a második legfontosabb célt is támogatja, amely szerint segíteni kell a fogyasztókat abban, hogy tájékozottak legyenek, és a határok nélküli piacon információkon alapuló döntést hozhassanak. A zöld könyv felépítése egyértelműen rámutat e két cél maradéktalan megvalósításának nehézségeire.

4.2

Már most nyilvánvaló, hogy a fogyasztóvédelmi joganyag jelenlegi formájában való további alkalmazását nem szabad hosszú távú alternatívának tekinteni. Az egyes tagállami jogszabályok különbségei, a meghatározások következetlenségei, a hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazási és végrehajtási módjainak jelentős eltérései, valamint a panasztételi és jogorvoslati eljárások egyértelműségének – vagy akár meglétének – hiánya mind akadályozzák valamelyest a belső piacot.

4.3

Nyilvánvaló az is, hogy az Európai Bizottság az átvilágításban lehetőséget lát arra, hogy megvizsgálja a fogyasztóvédelmi politika egyes, eddig alapvetőnek tekintett elemeit, és felderítse, hogy ezek összeegyeztethetők-e a dinamikus belső piaccal – méghozzá egy olyan belső piaccal, amely a globalizáció szempontjából versenyképes. Ebben az összefüggésben az átvilágítás hasonlít a lisszaboni menetrend megvalósításából következően elindított egyéb felülvizsgálatokhoz. Az egységes, magas fokú fogyasztóvédelem egyesek számára az európai szociális modell szerves részének tekinthető, és nehéz feladat áthelyezni a hangsúlyt „az EU fogyasztóvédelmi politikájának abból a szempontból történő újrafogalmazására, hogy minél hatékonyabban hozzájáruljon az EU két központi célkitűzéséhez, vagyis ahhoz, hogy egyfelől növekedjen a gazdaság és új munkahelyek jöjjenek létre, másfelől az EU újra közelebb kerüljön polgáraihoz”  (6).

4.4

Bár a feladat nehéznek ígérkezik, az EGSZB üdvözli a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágítását, és támogatja az Európai Bizottságot a kitűzött célok elérésében, vagyis a belső piac akadályainak csökkentésében, a fogyasztóvédelem magas szintjének megőrzése mellett. Úgy véli azonban, hogy ezek az erőfeszítések nem szorítkozhatnak pusztán a jelenleg vizsgálat alatt álló nyolc irányelvre, hanem legalább az Európai Bizottság által 2003 májusában összeállított listán szereplő 22 irányelvre ki kellene terjedniük.

4.5

Az EGSZB aktívan részt kíván venni ebben a vitában, amelynek célja a belső piac megszilárdítása valamennyi érintett – a fogyasztók, a szakemberek, a vállalkozások és a polgárok – előnyére.

5.   Részletes megjegyzések

5.1

A zöld könyv a szakpolitikával, az elvekkel és a joggal kapcsolatos komplex kérdéseket vet fel. A tagállamok saját fogyasztóvédelmi joganyagot dolgoztak ki, amelyek gyakran megegyeznek az alapvető elvek szintjén az országok között, azonban eltérnek a részletekben és alkalmazásukban. Az e dokumentum mellékletét képező rendszeres és kiterjesztett konzultációs eljárás tükrözi a kérdés összetettségét. Ez a részletes keret a részt vevő olyan szervezetek százaitól vár válaszokat, amelyek ismertetni kívánják álláspontjukat. Az EGSZB a jelen véleményben azonban csak a legfontosabb szakpolitikai kérdésekre szorítkozik, mivel úgy véli, hogy minden egyes felülvizsgálandó irányelvet külön-külön kellene véleményezni, ahogyan azt a távollevők között kötött szerződésekről szóló irányelv esetében is tette (INT/334 sz. vélemény az Európai Bizottság közleményéről COM(2006) 514 final, 2006. szeptember 21.).

5.2

A legfontosabb az lenne, hogy a meglévő irányelvekben fellelhető hiányosságokat pótoljuk, és az irányelveket egymáshoz hangoljuk.

5.3

A „minimális harmonizáció” és a tagállamok pozitív hozzáállása a következetesen magasabb szintű fogyasztóvédelmi normák elfogadásához feltehetően megteremti az alapot az előre látható fogyasztóvédelmi joganyag nagy része számára. Számos (és eltérő) társadalmi és gazdasági okból kifolyólag a tagállamok fenn kívánják tartani fogyasztóvédelmük már meglévő szintjét, vagy a maguk által megszabott, visszafogott tempóban akarnak előrehaladni a fogyasztóvédelem más szintje irányába. Ez az álláspont tiszteletben tartja a szubszidiaritás elvét és jobban összeegyeztethető azzal. Mindazonáltal azt is elismeri, hogy Unió-szerte a fogyasztók különböző csoportjai hátrányos helyzetben vannak jelenlegi fogyasztóvédelmi szintjük vagy a jogorvoslati lehetőségek tekintetében, és mind az EU, mind pedig a tagállamok szintjén fellépésre van szükség.

5.3.1

Ez nem azt jelenti, hogy eseti alapon, konkrétan behatárolható területeken, ahol a belső piac teljes kiépítése elsőrendű kérdés, nem kellene mérlegelni a maximális harmonizáció lehetőségét, feltéve, hogy ez a magasabb fokú fogyasztóvédelem érdekében történik, lehetőleg rendelet segítségével.

5.4

A kitűzött célt, amely szerint a fogyasztó kezébe kell adni a gyeplőt – a fogyasztói jogok, valamint az ellátók elleni keresletek és jogorvoslati lehetőségek elérése tekintetében –, nem szabad úgy tekinteni, mint a világosan és konstruktívan alkalmazott uniós és nemzeti fogyasztóvédelmi jogszabályok alternatívája. A tájékoztatás távolról sem egyezik meg a védelemmel. A legtöbb kereskedelmi tranzakcióban ugyanis a hatalom a szolgáltató kezében van, míg a fogyasztóvédelmi jogszabályok nagy többségének célja a vásárló jogainak megőrzése.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 12-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  HL C 185., 2006.8.8.

(2)  (Nem hivatalos fordítás.) Lásd (angol nyelven): http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/07/320&format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en.

(3)  (Nem hivatalos fordítás.) Lásd (angol nyelven): http://ec.europa.eu/consumers/overview/cons_policy/index_en.htm.

(4)  Lásd: http://ec.europa.eu/consumers/cons_int/safe_shop/acquis/green-paper_cons_acquis_hu.pdf.

(5)  A kölcsönös elismerés azt jelentené, hogy a tagállamoknak továbbra is lehetőségük lenne szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok bevezetésére saját nemzeti jogukban, de nem lenne joguk saját szigorúbb előírásaikat olyan vállalkozásokkal szemben érvényesíteni, melyek székhelye másik tagállamban van, ha azzal indokolatlanul korlátoznák az áruk szabad mozgását vagy a szolgáltatási szabadságot. A származási ország elvének alkalmazása azt jelentené, hogy a tagállamoknak továbbra is lehetőségük lenne szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok bevezetésére saját nemzeti jogukban, de az olyan vállalkozásoknak, amelyeknek más tagállamban van a székhelyük, csak a saját országukban hatályos jogszabályoknak kellene eleget tenniük.

(6)  Idézet Meglena Kuneva fogyasztóvédelmi biztostól (nem hivatalos fordítás). Lásd (angol nyelven):

http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/07/256&format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en.


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/31


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok visszapillantó tükreiről (kodifikált változat)

COM(2007) 236 final – 2007/0081 (COD)

(2007/C 256/06)

2007. május 29-én az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy vélte, hogy a javaslat tartalma teljes mértékben kielégítő, és részéről nem igényel semmiféle kommentárt, ezért 2007. július 11-12-én tartott 437. plenáris ülésén (a július 11-i ülésnapon) 145 szavazattal 2 ellenében, 4 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy kedvező véleményt bocsát ki a javasolt szövegről.

 

Kelt Brüsszelben, 2007. július 11-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/31


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Európa energiapolitikájának meghatározása (lisszaboni stratégia)

(2007/C 256/07)

2006. szeptember 14-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Eljárási Szabályzatának 31. cikke alapján úgy határozott (e döntését 2006. október 26-án megerősítve), hogy tájékoztató jelentést dolgoz ki a következő tárgyban: Európa energiapolitikájának meghatározása.

A 2007. március 14-15-én tartott plenáris ülésen úgy határoztak, hogy a tájékoztató jelentést saját kezdeményezésű véleménnyé dolgozzák át (az Eljárási Szabályzat 29. cikke (2) bekezdésének értelmében).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2007. június 19-én elfogadta véleményét. (Előadó: Ulla Birgitta Sirkeinen.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott 437. plenáris ülésén (a július 12-i ülésnapon) 126 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Ajánlások

1.1

Az energia olyan központi politikai kérdéssé vált, amely szorosan kapcsolódik a növekedést és a munkahelyteremtést célzó lisszaboni stratégiához.

Az energia az európai gazdaság egyre nagyobb részére van meghatározó befolyással. Az olyan energiapolitikai kihívások megválaszolására, mint az éghajlatváltozás, az ellátás biztonsága vagy a versenyképesség, az EU-nak magas hatásfokú, alacsony széntartalmú energiaforrásokat felhasználó gazdaságra kell átállnia.

Ehhez átfogó megközelítésre és annak uniós szintű átgondolására van szükség, hogy miként lehet kordában tartani az európai energiakeresletet, és diverzifikált források használatával, a hálózatokhoz való hozzáférés biztosításával, valamint a külső energiaügyekben történő egységes fellépéssel és más lehetséges intézkedésekkel biztonságossá tenni az ellátást.

Az átállást lehetővé tevő újítások létrehozása és alkalmazása bizonyos feltételek meglétét és egyes, konkrét intézkedések megtételét igényli uniós, tagállami, regionális és helyi szinten.

1.2

A munkahelyek mennyiségének és minőségének növelése a lisszaboni stratégia központi kérdése. A piaci feltételek változásakor a munkahelyek egy része megszűnik az energiaszektorban. Az új energetikai megoldások ugyanakkor a magas minőségű munkahelyek létrehozásának erőteljes mozgatórugói lehetnek. Az oktatás és a képzés az ezt legjobban elősegítő tényezők közé tartoznak.

1.2.1

A foglalkoztatáson kívül az energia társadalmi dimenzióinak egyéb vetületei is igen lényegesek a lisszaboni stratégia szempontjából. Ez elsősorban elérhető árú, magas minőségű közszolgáltatásokat jelent. Szükség van a civil társadalom és így a szociális partnerek tevékeny részvételére az energiapolitika kialakításában.

1.3

Az EGSZB – a nemzeti gazdasági és szociális tanácsokkal együtt – az alábbi ajánlásokat terjeszti elő az energiapolitikára vonatkozóan a lisszaboni stratégia keretében (A tudásalapú társadalom energiapolitikája):

Alaposan megvizsgálandók az energiapolitikák és az egyéb, vonatkozó keretfeltételek a hatékony, alacsony széntartalmú energiaforrásokat felhasználó gazdaság uniós célkitűzésének tükrében.

Képzett és erősen motivált munkaerő biztosítandó magas színvonalú oktatási rendszer elérhetővé tételén keresztül.

Elegendő, a főbb versenytársakéval összemérhető, közpénzből történő kutatás-fejlesztés biztosítandó, a K + F magántőke általi finanszírozása pedig ösztönzendő.

Nemzetközi energiatechnológiai együttműködés alakítandó ki, elsősorban a többi nagy szereplővel. Folyamatosan nyomon követendők a főbb versenytársak és partnerek által követett energiatechnológiai politikák és végrehajtott intézkedések.

Kockázatfinanszírozás biztosítandó a kkv-k számára azok létrehozásának és beindításának szakaszában, továbbá az új technológiákba való beruházások esetén.

Nyílt és egészséges verseny biztosítandó az energiapiacokon annak érdekében, hogy a vállalatokat újításra késztessük. A megújuló energiaforrások terén a sikeres innovációhoz döntő fontosságú lehet a hálózati hozzáférés.

Lebontandók az akadályok az új technológiák használatbavételéhez megkívánt beruházások előtt. A tervezési és engedélyezési követelmények lelassítják, sőt, gátolják a beruházásokat. A beruházások kockázatának csökkentéséhez a szabályozási keretnek kiszámíthatónak és változatlannak kell lennie.

Biztosítandó az új technológiák kijutása az uniós és világszintű piacokra.

Globálisan egyenlő feltételek biztosítandók, így például globális szén-dioxid-díj vezetendő be. Mindeközben ügyelni kell arra, hogy a szén-dioxidot ne kezdjük el a többihez hasonló áruként kezelni, hiszen a szén-dioxid-kibocsátás valós csökkentése bolygónk túlélésének előfeltétele.

A nagyra törő célkitűzések segíthetnek abban, hogy az EU erős pozíciót szerezzen a világszintű piacokon az energiahatékony és a megújuló energiaforrásokra épülő technológiák terén. A célkitűzések és határidőik azonban gondosan jelölendők ki, hogy reálisan teljesíthetők legyenek.

Az innováció tevékeny támogatását célzó intézkedések nagy gonddal választandók ki az alábbiak közül annak érdekében, hogy az eredményeket költséghatékonyan érjük el:

A kutatás-fejlesztés finanszírozása

Oktatás és képzés

A nagyközönség tájékoztatása

Ármechanizmusok, adózás

Támogatások

Kötelező jellegű célok és egyéb kötelezettségek

Szabályozás és kötelező erejű normák

Önkéntes szabványok és megállapodások

Közbeszerzések

1.4

Az energiaszektor szükséges, sürgős átalakítása érdekében fel kell gyorsítani az innováció ütemét. Az EGSZB sürgeti, hogy szenteljenek különleges figyelmet:

egyes intézkedéseknek, amelyek révén a szén-dioxid-kibocsátás gazdasági költsége a megfelelő szinten állapítható meg,

a K + F közpénzből és magántőkéből történő finanszírozásának kiterjesztése új energiaformák és az energiahatékonyság támogatása érdekében,

a szabályozás (vagy ha az költséghatékonyabb, más intézkedések) felhasználása annak érdekében, hogy gyorsabb legyen az előrelépés a termékek valamennyi fajtája energiahatékonyságának javításában,

a közbeszerzés sokkal tevékenyebb felhasználása az energiahatékonysági szabványok emelése érdekében, különösen az építőipar területén.

2.   Bevezetés

2.1

Az EGSZB – nemzeti gazdasági és szociális tanácsokkal együttműködve – 2008 elejére „összefoglaló jelentés” készítését tervezi a növekedést és munkahelyteremtést célzó lisszaboni stratégia tárgyában. Jelen energiapolitikai vélemény a fenti összefoglaló jelentés részét képezi. Nemzeti gazdasági és szociális tanácsok közreműködésével készült, különösen a francia, az olasz és a máltai tanács tevékeny részvételével.

2.2

A vélemény az „Integrált iránymutatások a növekedésről és a foglalkoztatásról (2005–2008)” című dokumentum „B” részén („Mikroökonómiai reformok Európa növekedési potenciáljának fokozására”) alapul. Elsősorban a 8. (a versenyképesség erősítése), a 12. (kutatás-fejlesztés), a 13. (innováció és IKT), valamint a 14. (az erőforrások fenntartható felhasználása) iránymutatásokkal függ össze (1).

Az Európai Tanács 2006. márciusi ülése

2.3

Az Európai Tanács 2006. március 23-24-én Brüsszelben tartott ülésének következtetéseiben üdvözölte (a munkahelyteremtést és növekedést szolgáló újraindított lisszaboni stratégiáért való) „közösségi szintű felelősségvállalás növelése érdekében az Európai Parlament, a Régiók Bizottsága és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság által tett kezdeményezéseket. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot és a Régiók Bizottságát munkájuk folytatására ösztönzi, és arra kéri őket, hogy a növekedési és foglalkoztatási partnerség támogatásához 2008 elején nyújtsanak be összefoglaló jelentéseket”. (Az elnökségi következtetések 12. pontja.)

2.4

Az Európai Tanács megjegyzi, hogy „Európát az erősödő külföldi verseny, az elöregedett népesség, magasabb energiaárak és az energiabiztonság védelme iránti igény jellemzi” (az elnökségi következtetések 7. pontja). Ezenkívül „megerősíti, hogy a növekedésre és a foglalkoztatásra vonatkozó integrált, 2005–2008-as időszakra szóló iránymutatások továbbra is érvényesek. Ennek keretében megállapodik a következőkről: a tudásba és innovációba való beruházással, a különösen a kkv-kat érintő vállalkozási potenciállal és a kiemelt fontosságú csoportok foglalkoztatásával kapcsolatos kiemelt intézkedések konkrét területei; valamint az európai energiapolitika meghatározása” (16. pont).

2.5

Az energia témájában az Európai Tanács megállapítja, hogy Európa előtt az energiaügy területén számos kihívás áll: az olaj- és gázpiac folyamatosan nehéz helyzete, a behozataltól való egyre növekvő függőség, az eddig elért diverzifikáció korlátozott mértéke, a magas és ingadozó energiaárak, a világszerte növekvő energiakereslet, a termelő és tranzitországokat, valamint a szállítási útvonalakat érintő biztonsági kockázatok, az éghajlatváltozás okozta fokozódó fenyegetettség, az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások használata terén tapasztalható lassú előrehaladás, az energiapiac közeljövőben (2007. július) kiteljesedő liberalizációja mellett az energiapiacok fokozott átláthatóságának és a nemzeti energiapiacok további integrációjának és összekapcsolásának szükségessége, valamint az energiaágazat szereplői közötti korlátozott koordináció, miközben az energiainfrastruktúrában jelentős beruházásokra van szükség (43. pont).

2.6

E kihívásokra válaszolva és az „Európai stratégia az energiaellátás fenntarthatóságáért, versenyképességéért és biztonságáért” című európai bizottsági zöld könyv alapján az Európai Tanács olyan európai energiapolitikára szólított fel, amely a hatékony közösségi politika, a tagállamok közötti koherencia, valamint a különböző szakpolitikai területeken hozott intézkedések közötti összhang megteremtésére törekszik, valamint kiegyensúlyozott módon teljesíti a versenyképesség, az ellátási biztonság és a környezeti fenntarthatóság hármas célkitűzését (44. pont).

2.7

Az Európai Tanács hangsúlyozta, hogy ezen összhangnak az EU belső és külső politikáiban történő megvalósítása érdekében az energiapolitikának számos szakpolitikai terület igényeinek meg kell felelnie. A növekedési stratégia részeként és a nyitott és versenyző piacok révén az energiapolitika ösztönzi a beruházásokat, a technológiai fejlődést, a bel- és külkereskedelmet. Szorosan kapcsolódik a környezetvédelmi politikához, a foglalkoztatáshoz, a regionális politikához és különösen a közlekedéspolitikához. Ezenfelül külpolitikai és fejlesztési politikai vonatkozásai egyre nagyobb jelentőséghez jutnak az energiapolitikai célkitűzések más országokkal kapcsolatban történő előmozdítása érdekében (45. pont).

2.8

Az európai energiapolitikának a hosszú távú kereslet és kínálat közösen kialakított szempontjain, valamint valamennyi energiaforrás előnyeinek és hátrányainak tárgyilagos, átlátható értékelésén kell alapulnia, továbbá kiegyensúlyozott módon hozzá kell járulnia három fő célkitűzéséhez (46. és 47. pont):

az energiaellátás biztonságának javítása,

az európai gazdaságok versenyképességének, valamint a vállalkozások és a fogyasztók számára az energiaellátás megfizethetőségének szilárd szabályozási kereten belüli biztosítása,

a környezeti fenntarthatóság elősegítése.

2.9

A felsorolt fő célkitűzések teljesítése érdekében az energiapolitikának:

biztosítania kell a piacokon az átláthatóságot és a megkülönböztetésmentességet,

összhangban kell állnia a versenyszabályokkal,

összhangban kell állnia a közszolgáltatási kötelezettségekkel,

teljes mértékben tiszteletben kell tartania a tagállamok szuverenitását az elsődleges energiaforrások, valamint az energiaszerkezet megválasztása tekintetében.

2007. évi energiacsomag

2.10

Az Európai Bizottság 2007-től kezdődően várhatóan rendszeresen energiapolitikai stratégiai elemzést terjeszt majd elő. 2007. január 10-én az Európai Bizottság kiadta első elemzését, továbbá az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek szóló, „Európai energiapolitika” című közleményét, vagyis az „energiacsomagot”.

2.11

Az Európai Bizottság az európai energiapolitika kialakításakor három tényezőt vett figyelembe: az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, a foglalkoztatás és a növekedés előmozdítását, továbbá az EU gáz- és olajimporttól való függőségének csökkentését.

2.12

Az Európai Bizottság Európa központi energiaügyi célkitűzéseként azt mutatja be, hogy az EU-ban az üvegházhatású gázok kibocsátását 2020-ig 20 %-kal csökkenteni kell. Az EU célját annak összefüggésében kell szemlélni, hogy az ipari országoknak nemzetközileg kell fellépniük az éghajlatváltozással kapcsolatban. Amennyiben létrejön egy ilyen kötelezettségvállalás, akkor az EU-nak még tovább kell mennie. Azt kell ezért célul kitűzni, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése 2020-ig elérje a 30 %-ot, 2050-ig pedig a 60–80 %-ot.

2.13

Az aggodalom nemcsak az éghajlatváltozást érinti, hanem Európa energiaellátásának biztonságát, gazdaságát és polgárainak jólétét is. Az Európai Bizottság véleménye szerint a célkitűzés elérése korlátozhatja azt a növekvő kiszolgáltatottságot is, amelyet az olaj- és gázellátás fokozott bizonytalansága és az áringadozások jelentenek az EU-nak, versenyképesebb uniós energiapiacot eredményezhet, valamint ösztönözheti a technológiai fejlődést és a munkahelyteremtést.

2.14

Energiaügyi szempontból az üvegházhatású gázokra vonatkozó általános cél elérése azt fogja megkívánni az EU-tól, hogy az energiafelhasználásból eredő szén-dioxid mennyiségét legalább 20 %-kal – illetve valószínűleg még többel – csökkentse a következő 13 év alatt. Ez azt fogja jelenteni, hogy az EU globális vezető és katalizátorszerepet vállal egy új ipari forradalomban.

2.15

E célkitűzés elérése érdekében az Európai Bizottság javaslatot tesz arra is, hogy kapjon központi szerepet egy sor energiához kapcsolódó intézkedés: az energiahatékonyság javítása; a megújuló energia arányának növelése az energiaellátáson belül, illetve új intézkedések annak biztosítására, hogy a belső energiapiacból származó előnyök mindenkihez eljussanak; a tagállamok közötti szolidaritás megerősítése hosszabb távú energiatechnológiai fejlesztési elképzelésekkel, a nukleáris biztonság újra középpontba helyezésével, valamint határozott erőfeszítésekkel annak érdekében, hogy az EU „egy hangon beszéljen” nemzetközi partnereivel, köztük az energiatermelőkkel, az energiaimportőrökkel és a fejlődő országokkal.

2.16

Az elemzés tízpontos energiaügyi cselekvési tervet is tartalmaz az intézkedések menetrendjével. A cselekvési tervvel együtt az első, konkrét intézkedésekből álló csomagot is bemutatják. Ez az alábbiakat tartalmazza:

a tagállamok által készített végrehajtási jelentés a gáz és a villamos energia belső piacáról, valamint egy vizsgálat eredményei a két ágazatban tapasztalható versenyhelyzetről;

terv a tagállamok elektromos és gázvezeték-hálózatainak prioritást élvező összekapcsolásairól, hogy valósággá váljék az európai hálózat;

javaslatok a fosszilis tüzelőanyagokból származó fenntartható energiatermelés előmozdítására;

útiterv és más kezdeményezések a közlekedésben használt megújuló üzemanyagok, mindenekelőtt a bioüzemanyagok támogatására;

az európai atomenergia-helyzet elemzése;

munkalap a leendő európai energiastratégiai technológiai tervhez.

2.17

A cselekvési terv részét képezi az Európai Bizottság által 2006. október 19-én elfogadott energiahatékonysági cselekvési terv is. Az Európai Bizottság „Az éghajlatváltozás 2 °C-ra korlátozása – politikai lehetőségek az EU és a világ számára 2020-ig és azon túl” című közleménye és a stratégiai elemzés kiegészíti és megerősíti egymást.

2.18

Az Európai Tanács 2007. március 8-9-i, tavaszi csúcstalálkozóján teljes mértékben támogatta az Európai Bizottság javaslatait. Az Európai Bizottság részletes jogalkotási és más, vonatkozó javaslatokat fogalmaz meg a csúcstalálkozó következtetéseivel összhangban. Két év múlva egy második energiapolitikai stratégiai elemzés fog beszámolni az elért eredményekről, mert az állam- és kormányfők elkötelezték magukat amellett, hogy rendszeresen megvitatják az energiaügyeket.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság korábbi energiapolitikai véleményei

2.19

2002–2006 közötti hivatali időszaka során az EGSZB több véleményt is készített energiapolitikai kérdésekről, különösen a különféle energiaforrások és energiatermelési technológiák jellemzőiről és szerepéről. 2006. szeptemberi plenáris ülésén az EGSZB végül – nagymértékben e korábbi véleményeken alapuló – feltáró véleményt fogadott el „Az EU energiaellátása: stratégia az energiaforrások optimális arányának meghatározására (2) címmel. A vélemény a 2006. márciusi európai tanácsi ülésen felvetettek közül számos kérdéssel foglalkozott. Fő következtetései a következők voltak:

2.20

Az EGSZB úgy látta, hogy Európának stratégiai célként kell meghatároznia egy olyan, változatos energiaszerkezetet, amely optimálisan eleget tesz gazdasági, az ellátás biztonságával kapcsolatos és éghajlat-politikai célkitűzéseknek. Minden energiaforrásnak és energiatermelési technológiának megvannak az ezekhez a célkitűzésekhez mért előnyei és hátrányai, amelyeket nyílt és kiegyensúlyozott módon figyelembe kell venni.

2.21

A megújuló energiaforrások fokozott felhasználása olyan lehetőségeket rejt magában, amelyeket nem szabad kiaknázatlanul hagyni. Azonban még ha a megújuló energiaforrások használatának a 2020-ra rögzített 20 %-os célkitűzését sikerülne is elérni, nem tűnt valószínűnek, hogy a megújuló energiaforrások belátható időn belül teljesen kiválthatják a hagyományos energiaforrásokat.

2.22

Egyetlen lehetőség elől sem szabad elzárkózni. A véleményben hivatkozott, a 25 tagú Unióra szabott forgatókönyvek is egyértelműen ezt a következtetést támasztják alá. Még az energiahatékonyság legerősebb fejlődését és a megújuló energiaforrások fokozottabb felhasználását feltételező forgatókönyv szerint sem volt szabad elavultnak tekinteni semelyik energiatermelési technológiát, az ugyanis vagy környezetvédelmi vagy gazdasági szempontból negatív hatásokkal járna.

2.23

A jelenlegi energiaszerkezetet a külső forrásokra utaltság csökkentése és az Európában elérhető, káros anyagok kibocsátásától mentes források növelése irányába kellene politikai stratégiák útján továbbfejleszteni, szem előtt tartva azt is, hogy a különböző technológiákra irányuló beruházásokról a piaci résztvevők döntenek.

2.24

Az EGSZB az energiaforrások optimális arányának meghatározására irányuló stratégia kidolgozását ajánlotta. Ebben az összefüggésben fontos az Unió, a tagállamok, a független hatóságok és a piaci résztvevők szerepét világosan meghatározni.

Az energiaforrások optimális arányának meghatározására irányuló stratégia összetevőiül a következőket javasoltuk:

energiahatékonyság – a kombinált hő- és áramtermelést is beleértve,

megújuló energiaforrások használata, a bioüzemanyagok közlekedésben való alkalmazását is beleértve,

energiahatékonyság a közlekedésben,

még nagyobb nukleáris biztonság és az elhasznált fűtőanyag problémájának megoldása,

„tiszta szén” technológiák és az EU-n belüli széntartalékok felhasználásának újbóli növekedésére való felkészülés,

a cseppfolyósgáz-terminálokra irányuló beruházások ösztönzése,

a megfelelő keret ahhoz, hogy az energiatermelés és -szállítás terén a beruházások elegendőek legyenek,

az EU-nak „egy hangon” és a nemzetközi színtér egyik legerősebb résztvevőjeként való felszólalása,

a jelenlegi és jövőbeli éghajlat- és környezetpolitikai intézkedések által az egyéb energiapolitikai célkitűzésekre kifejtett hatás értékelése,

globális megoldás a Kiotó utáni éghajlati politikákra, legalább az összes nagy kibocsátó bevonásával,

a kutatás-fejlesztési ráfordítások, valamint az energia terén folytatott kutatás-fejlesztés uniós támogatásának növelése, rövid és hosszú távon egyaránt.

3.   Az EGSZB megjegyzései az európai energiapolitikáról a lisszaboni stratégia összefüggésében

3.1

Az energia alapvető szükséglet a modern társadalomban. Biztonságos energiaforrásra van szükségünk ahhoz, hogy kielégíthessük igényeinket a táplálék, hideg éghajlaton a fűtés, a világítás, a közlekedés, az árucikkek és a – napjainkban egyre fontosabb – távközlés és adatfeldolgozás iránt. Ezen igények kielégítésének módján azonban változtatni lehet és kell. A jelenlegi kihívásokkal (elsősorban az éghajlatváltozáséval) szemben sürgősen paradigmaváltásra van szükségünk, hogy eljussunk az igen hatékony, alacsony széntartalmú energiaforrásokat felhasználó gazdasághoz.

3.2

Az energia szorosan kapcsolódik a növekedést és a munkahelyteremtést célzó lisszaboni stratégiához: a lisszaboni célkitűzések eléréséhez elegendő energiára van szükségünk megfizethető és versenyképes áron. Az új energetikai megoldások ugyanakkor – különösen ha sikeresek a nemzetközi piacon – Európai versenyképességének és a magas minőségű munkahelyek létrehozásának erőteljes mozgatórugói lehetnek.

3.3

Az energiapolitika általános célkitűzései – a versenyképesség, az ellátás biztonsága és a fenntarthatóság – továbbra is érvényesek. Az éghajlatváltozás komoly kihívása azt igényli, hogy a növekvő energiaszükségletet sokkal nagyobb energiahatékonysággal, valamint a megújuló és egyéb, alacsony szénfelhasználású energiaelőállító technológiák (például a jövőben esetleg a szén-dioxid-megkötés és –tárolás) jelentősen megnövekedett részarányával egyenlítsük ki. Az energiaellátás biztonságát a nagyobb energiahatékonyság, a források diverzifikálása, továbbá az EU egységes külkapcsolati fellépése is szolgálja. A versenyképességet a nyitott piacnak kell fokoznia, amelyen jól működő és tisztességes verseny valósul meg, beleértve a hálózatokhoz való hozzáférést is, garantálva a magas színvonalú közszolgáltatást.

3.4

Az állások mennyiségének és minőségének növelése a lisszaboni stratégia központi kérdése. Mivel a piaci verseny általában nagyobb termelékenységet igényel, ezért az energiapiaci vállalatoknak is hatékonyabbnak kell lenniük. Ha munkahelyek szűnnek meg az energiaszektorban, akkor az érintett munkavállalókat megfelelően támogatni kell. Ugyanakkor az energiafelhasználó ágazatokban lévő állásoknak elsőbbség biztosítható, és számuk emelhető. Elsősorban a nagyobb energiahatékonyság, valamint a megújuló energiaforrások és egyéb fejlődő technológiák felé történő elmozdulás teremt majd számos – főként magas szintű – munkahelyet.

3.4.1

Az energiapolitika társadalmi vetülete kellő figyelmet igényel a lisszaboni stratégia keretében. Foglalkoztatási kérdésekről és az energia mindenki számára megfizethető áron való elérhetőségéről, vagyis magas minőségű közszolgáltatásokról van szó. Szükség van a civil társadalom és így a szociális partnerek tevékeny részvételére az energiapolitika kialakításában.

3.5

Az EGSZB közelmúltbeli véleményeiben részletesen ismertette nézeteit a fent említett kulcsfontosságú energiapolitikai kérdésekben, és kellő időben véleményeket fogalmaz majd meg az Európai Bizottság által az Európai Tanács energiacsomaggal kapcsolatos következtetései alapján előterjesztendő jogalkotási és más, részletes javaslatok vonatkozásában.

3.6

A kettős munka elkerülése céljából, és annak érdekében, hogy optimális hozzáadott értéket nyújtson az energiáról folytatott vitához, az EGSZB ebben a véleményben arra a kapcsolatra összpontosít, amely az energiapolitika és Európa mint tudásalapú társadalom – a lisszaboni stratégiáját alátámasztó jövőkép – között fennáll. Konkrétan az energiacsomag innovációval kapcsolatos kérdéseihez fűzünk észrevételeket.

A technológia és az innováció szerepe századunk energiaügyi kihívásainak megválaszolásában

3.7

Politikailag rögzített célok és intézkedések képezik a keretet, azonban a technológia és az egyéb innováció (így a magatartás megváltozása) a valódi haladás kulcsfontosságú feltételei. Ez érvényes a nagyobb energiahatékonyságra mind az átalakítás, mind a felhasználás terén. Az innováció jelentős szerepet játszhat a külső energiaforrásoktól való függés csökkentésében az energiaszerkezet diverzifikációjának elősegítése révén. Határozottan szükség van innovációra annak érdekében, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásai csökkenthetők legyenek a megújuló energiaforrások, a tiszta szén és egyéb fosszilis tüzelőanyagok, valamint a biztonságos atomenergia fejlesztése és felhasználása által.

3.8

Az innováció tág értelemben vett „megújítást” jelent. Új elgondolások kialakításáról és széles körű felhasználásáról szól, gazdasági értékké alakítva azokat. Magában foglalja a technológiai innovációt, csakúgy mint az új vezetési és egyéb, szervezési megoldásokat. Elsősorban az iparban zajlik, ám történhet a szolgáltatások terén és az állami szektorban is. Az innováció forrása gyakran – bár egyáltalán nem mindig – a kutatás. Ennek kapcsán az EGSZB utal „A biztonságos és fenntartható energiaellátás kutatásigénye” című véleményére (INT/146) (3).

3.8.1

A figyelem középpontjában olyan energetikai technológiák állnak, mint a hatékonyabb belső égésű motorok, a szélerőművek, a napelemek, a jövőbeli üzemanyagcellák, a hidrogéntechnológia vagy a fúziós energia. Ugyanilyen jelentőséggel bírnak a kísérő technológiák, így az anyagfejlesztés vagy a meteorológia, amely – a jobb előrejelzés révén – hatékony optimalizációt tesz lehetővé.

3.8.2

A hatékonyabb energiafelhasználás érdekében alkalmazható technológiák köre szinte korlátlan: jobb szigetelés, kevesebb energiát fogyasztó elektromos berendezések, könnyebb anyagok, jobb ipari termék- és folyamattervezés, valamint hatékonyabb gépek. Ezzel összefüggésben fontos az energiaintenzív iparágak szerepe: amennyiben ezek nem támasztanak igényt a beruházásra és a szakértelemre, az innováció „elhal” az energiahatékony ipari technológiák nagy részét illetően az EU-ban.

3.8.3

Az információs és kommunikációs technológiák (IKT-k) számottevő potenciált képviselnek. Az IKT-k – csakúgy, mint bármely folyamatban – az energia-előállításban, -átalakításban és -elosztásban alkalmazva is nagyobb hatékonyságot és termelékenységet biztosíthatnak. Ugyanez igaz a biztonságos működésre is, különösen az energiaszállítási hálózatok tekintetében. Az IKT-k segítik a felhasználókat és a fogyasztókat energiafelhasználásuk „kézben tartásában”. Többrétű előnnyel járhatna például a csúcsterhelések csökkentése azáltal, hogy elősegítjük a felhasználók számára az árjelzésekre való azonnali reakciót. Szélesebb összefüggésben elmondható, hogy az IKT-k alkalmazása közlekedési szükségleteket válthatna ki például a távmunka és a telekonferenciák segítségével.

3.8.4

Az energia kezelése és az energiával kapcsolatos rendszerek működtetése terén is szükségünk van új utakra, innovációra. A cél e tekintetben magas színvonalú szolgáltatások biztosítása megfizethető áron. Példaként erre az energia-előállítási és -szállítási rendszerek, valamint a karbantartás biztonságos irányítása, továbbá a piac működtetése (cserék), a csúcsterhelések kezelése és a nappali kiigazítás szolgál. Végül, de nem utolsósorban a hatékony logisztika sokat jelenthet mind az energiaigény, mint pedig az energiahordozókkal való jobb gazdálkodás szempontjából.

3.8.5

Magatartásunk megújítására is szükség van. A fogyasztó a kulcsszereplő: mindnyájan hozzájárulhatunk az intelligensebb energiafelhasználáshoz, ez pedig új ötleteket és nagyobb tudást igényel. Nagy kihívást jelent a fogyasztók megfelelő tájékoztatása választásaik eligazítása céljából. A regionális és városi tervezés, valamint az építészeti megoldások és az építési előírások sokat tehetnek a polgárok energiaügyi döntéseinek alátámasztásáért; ezért támogatni kell a hatékony energiafelhasználására és az energiatakarékosságra irányuló hivatalos tájékoztató kampányokat.

3.9

Gyökeresen új megoldásokra van szükség, és a sürgős a változás. A gyökeres változások időbe kerülnek, ezért fontos, hogy azonnal megkezdjük az erőforrások hozzárendelését a változásokhoz szükséges feladatokhoz. Mindeközben a létező, bevált technológiákat széles körűen használatba kell venni, például a háztartások energiafelhasználásának csökkentése érdekében.

3.10

Annak érdekében, hogy az innovációt és a beruházásokat költséghatékony irányba tereljük, mennyiségi szempontból fel kell mérni a terjedő technológiák költséghatékonyságát. Fontos példa erre azon különféle technológiák költsége, amelyekkel elkerülhető 1 tonna szén-dioxid termelődése (a szélmalmok építése például sokkal költségesebb, mint a házak szigetelése).

Feltételek és politikai intézkedések az innováció ösztönzésére

3.11.

Az innovációk létrehozása és átvétele bizonyos feltételeket és meghatározott politikai intézkedéseket igényel helyi, regionális, nemzeti és uniós szinten egyaránt. Az EU arra törekszik, hogy világszintű vezetővé váljon az energiahatékonyság és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák terén, döntő fontosságú tehát, hogy e célkitűzés tükrében alaposan megvizsgáljuk az energiapolitikákat és az egyéb, vonatkozó keretfeltételeket.

3.12

A sikeres innováció első előfeltétele a képzett és igen motivált munkaerő, amelyet magas szintű oktatási rendszer támogat. Az új technológiák kifejlesztése elegendő kutatás-fejlesztést és kockázatfinanszírozást igényel a kkv-k létrehozásának és beindításának szakaszában. Az egészséges és nyílt verseny újításra kényszeríti a vállalkozásokat. Szükség van a piacra jutásra, globális szinten is. A megújuló energia esetén a hálózati hozzáférés döntő jelentőségű lehet a sikeres innováció szempontjából. A szabályozási keret úgy alakítandó ki, hogy elősegítse az innovációt, többek között az újítók külön „jutalmazásával” (a kibocsátás-kereskedelmi rendszer – ETS – például nem „díjazza” azokat, akik már korán intézkedéseket tettek a kibocsátások csökkentésére). A túlszabályozás megfojtja az innovációt.

3.12.1

Beruházásokra van szükség az új technológiák használatbavételéhez. A vállalatoknak nyereségeseknek kell lenniük ahhoz, hogy képesek legyenek beruházni. Ez igaz a nagyobb energiahatékonyságba történő beruházások esetén is, még akkor is, ha ekkor a megtérülési időszak rövid lehet. Az energiaszektor néhány év óta igen nyereséges, azonban továbbra is csak kismértékben zajlanak itt beruházások. Közismert, hogy a tervezési és engedélyezési követelmények, valamint az engedélyeztetések lelassítják, sőt gátolják a beruházásokat. A beruházási kockázat csökkentése érdekében a szabályozási keretnek kiszámíthatónak és változatlannak kell lennie. Mivel az energetikai infrastruktúrába történő beruházások megtérülési időszaka gyakran hosszú, ezért kedvező lenne bizonyos hosszú távú szerződések alkalmazásának lehetővé tétele.

3.12.2

Ahhoz, hogy egy vállalat új technológiák kifejlesztésébe vagy felhasználásába ruházzon be, az szükséges, hogy a beruházás kellően nagy piacokon hozammal járjon a számára. Mivel a nemzeti piacok legtöbbször nem elegendően nagyok ehhez, ezért a világpiacra jutás egyre inkább előfeltétele a beruházásnak. Ugyanilyen fontos a világszintű kereslet megléte és az egyenlő feltételek biztosítása. Az egyoldalú európai uniós intézkedések egyelőre nem teremtenek keresletet máshol, bár ez idővel megtörténhet. A szén-dioxiddal kapcsolatos díjtétel például számottevő ösztönző lehet, azonban ehhez globálisnak kellene lennie.

3.12.3

Továbbfejlesztendő és erősítendő az EU szilárd pozíciója az energiahatékonysággal és a megújuló energiákkal összefüggő technológiák világszintű piacán. Elősegítheti e célkitűzés teljesülését az Unió azon törekvése, hogy az élvonalban járjon az éghajlati politikák terén ambiciózus célok meghatározásával, továbbá az energiahatékonyság és a megújulóenergia-felhasználás terén. Ez azonban nem működik automatikusan. A célok és a hozzájuk tartozó határidők gondosan választandók meg, hogy reális lehetőség legyen teljesítésükre, különben csupán többletköltség és – esetleg – munkahelyek megszűnése lehet az eredmény. Így például megfelelő, a kész állapothoz kellően közel álló technológiák kell, hogy elérhetők legyenek a fejlesztési folyamatban, időben a határidők teljesítéséhez. A különböző ágazatokban zajló beruházási ciklusokat is figyelembe kell venni.

3.12.4

Az EU, úgy tűnik, a piaci beavatkozásra helyezi a súlyt az innováció serkentésének eszközeként, ami nem biztos, hogy kellően hatásos. Az USA és néhány egyéb ország inkább támaszkodik a kutatás-fejlesztés közpénzből történő finanszírozására. Európában az energetikai K + F állami és magántőke általi finanszírozásának növelésére egyaránt szükség van. Technológiai együttműködést kell kialakítani a többi nagy szereplővel, akiknek politikáit és intézkedéseit folyamatosan nyomon kell követni. A tagállamok közötti együttműködést is igencsak fokozni kell, a nemzeti és uniós erőfeszítéseket pedig jobban össze kell hangolni anélkül, hogy megszüntetnénk a versenyt. Ösztönözni kell a közpénzből folyó kutatás és a vállalatok közötti szorosabb együttműködést, mind a kutatási menetrendek tervezése, mind pedig azok kivitelezése terén, annak biztosítására, hogy a kutatási erőfeszítések innovációhoz vezessenek. A javasolt ETI szerepet játszhatna ebben.

3.13

Az újítás tevékeny támogatásához általában eszközök együttesére van szükség. A különböző fejlesztési szakaszokban és piaci helyzetekben eltérő intézkedésekre van szükség a hatékonysághoz. A technológiák – annak alapján, hogy milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy sikeres újításokká váljanak a piacon – például az alábbi három kategóriába sorolhatók:

1)

A piactól távol, kutatási-fejlesztési fázisban lévő technológia: célzott támogatás nyújtandó a kutatás-fejlesztési és demonstrációs tevékenységekhez. Az árjelzések (mint amilyen a szén-dioxiddal kapcsolatos díj) nem elegendőek.

2)

A piachoz közeli, működő technológia, amely azonban még túl drága a piac számára: a szén-dioxid-díj lehet a megfelelő ösztönző, továbbá a kereslet gyors növekedését és ezáltal nagy termelési volument biztosító, különleges támogatás.

3)

Jó termék a piacon, amelyre ugyanakkor kicsi a kereslet (példák erre az energiahatékony technológiák terén találhatók): a kulcsfeladat a tudatosság növelése, ami többek között energetikai auditrendszerek révén segíthető elő.

3.14

Intézkedések és eszközök széles választéka áll rendelkezésre uniós, nemzeti és regionális szinten. Egy adott célkitűzés elérését célzó intézkedések nagy gonddal választandók ki annak érdekében, hogy az eredményt költséghatékonyan érjük el. Gondosan fel kell mérni az intézkedés gyorsaságát annak érdekében, hogy elkerüljük az erőforrás-pazarlást és a nem kívánt következményeket. A közvetlen és közvetett célokat egyértelműen egyaránt szolgáló intézkedéseket amint lehet végre kell hajtani. A bonyolultabb – gyakran újfajta – intézkedések (mint amilyenek például a szén-dioxid piaci árának meghatározását szolgálók) először alaposan tanulmányozandók. A bonyodalmak, a nem kívánt mellékhatások és az optimálist el nem érő megoldások elkerülésére mellőzendők az egyetlen célkitűzésre alkalmazott többszörös intézkedések. Az alkalmazandó intézkedések kiválasztásakor az is fontos, hogy számításba vegyük a belső piac hatékony működését, ami eddig nem mindig történt így.

3.14.1

A kutatás-fejlesztés finanszírozása: idevonatkozóan az EGSZB főként „Beruházások a tudásba és az innovációba (lisszaboni stratégia)” című véleményére utal (INT/325). E téren az EU egésze egyértelműen el van maradva az USA és néhány egyéb, főbb versenytárs mögött. A hetedik kutatási és fejlesztési keretprogram hét éven át összesen mintegy 4 milliárd eurót rendel az energiaügyhöz (az ITER megépítésén kívül), míg az USA energiaügyi törvénye 4,4 milliárd dollárt javasol a szövetségi költségvetésből csupán 2007-re, és annak későbbi növelését. Az energetikai K + F közpénzből történő finanszírozásának fokozásán kívül a magántőke részvételének növelését ösztönző intézkedéseket is hozni kellene, ugyanakkor ösztönözni kell az EU-tagállamok közötti együttműködést.

3.14.2

Oktatás és képzés: az európai oktatás és képzés minőségének javítására irányuló erőfeszítéseken kívül az energia területét a fiatalok számára kedvező távlatokat nyitó, vonzó karrierlehetőséggé kell tenni. Mivel a technológiák minden eddiginél gyorsabban változnak, létfontosságú az egész életen át tartó tanulás.

3.14.3

A lakosság tudatossága: nagy kihívást jelent az, hogy minden egyes polgár magatartásán változtassunk az okosabb energiafelhasználás érdekében. Ennek kapcsán számottevő az iskolák és a tájékoztató kampányok szerepe. A jövő polgárainak e téren való nevelése már az általános iskolában megkezdődhetne, hiszen a gyerekek nagyon fogékonyak a bolygónk sorsát érintő kérdésekre, és készek a cselekvésre. A szakmai és vállalati körökben, többek között önkéntes megállapodások alapján végzett energetikai auditok jó eredményeket hoztak.

3.14.4

Ármechanizmusok, adók: a jól kialakított árjelzések eredményesen támogathatják az innovációt a felhasználók választásainak irányításával. A magasabb árak általában nem túlzottan hatásosak az energiafelhasználás csökkentésének eszközeként: jól ismert tény, hogy az energiaárak többnyire kevéssé rugalmasak.

3.14.5

Támogatások: a jól megtervezett támogatások hatásosan irányíthatják a választásokat. A tanulási görbék korai szakaszában gyakran támogatásra van szükség az egyébként túl magas kockázatok ellensúlyozására. Annak érdekében, hogy a versenyt ne torzítsák, csupán a piaci hiányosságok kiküszöbölésére létező uniós szabályok keretében alkalmazhatók. A támogatások időben korlátozandók, és fokozatosan „kifuttatandók”. Az energiahatékonyság fokozása érdekében megfelelő ösztönzők fejlesztendők ki a (gyakran rövid megtérülési idejű) energiahatékony berendezések kezdeti többletköltségei leküzdésének elősegítésére.

3.14.6

Politikailag kialakított célok és kötelezettségek: jelzik a fejlesztés kívánt irányát. A beruházási döntések szempontjából ugyanilyen jelentősek a célok eléréséhez ténylegesen alkalmazott politikai eszközök. A célok kitűzésekor szem előtt kell tartani, hogy általában a gazdaság egyes részei nyernek, míg mások veszítenek általuk, és a túlzottan ambiciózus célok több kárt okozhatnak, mint amennyi hasznot hajthatnak. Jelenleg tendencia látszik kibontakozni arra, hogy egyazon célkitűzés kapcsán az átfogó célok mellett részcélokat is megfogalmazzanak – ilyenek például a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló célok, valamint az annak teljesítéséhez szükséges, a megújuló energia felhasználásának fokozására vonatkozó célkitűzések. Ez az optimálist el nem érő megoldásokhoz vezethet az átfogó cél elérése terén. Mind a célkitűzések, mind pedig a specifikusan megválasztott eszközök alapos hatáselemzést igényelnek, mint például az iparral kötött megállapodások Németországban és Finnországban.

3.14.7

Kibocsátáskereskedelem, zöld/fehér bizonyítványok: hatásos eszközök, amelyek helyes tervezés esetén a kitűzött célokhoz vezetnek. A költségek azonban nehezen becsülhetők fel előre, és nagymértékben eltérőek lehetnek. Minél nagyobb a piac és a jogok, illetve bizonyítványok kereskedelmében részt vevő piaci szereplők száma, annál jobb. A világpiacon versenyző vállalatokra alkalmazva a rendszernek globálisnak kellene lennie annak érdekében, hogy ne torzítsa a versenyt.

3.14.8

Szabályozás vagy kötelező erejű normák: a gondosan kialakított szabályozás elősegítheti az innovációt. A szabályozás különösen annak lehet eredményes eszköze, hogy megszabaduljunk az idejétmúlt technológiáktól. A hatékonysági szabványok emelésére vonatkozó ambiciózus középtávú célok kitűzése ösztönözheti az energiahatékony termékekre irányuló innovációt. Az újítás elfojtásának kockázata ugyanakkor mindig jelen van. Mindenesetre biztosítani kell, hogy a szabályozás ne állítson fel piaci korlátokat.

3.14.9

Önkéntes normák, önkéntes megállapodások, tanúsítás: ezek innovációbarát szakpolitikai eszközök. Lehetséges, hogy nem mindig vezetnek konkrét céljaik eléréséhez, azonban nagy előrelépést tesznek lehetővé az innovációban, gyakorlatilag káros mellékhatások kockázata nélkül.

3.14.10

Közbeszerzés: A közbeszerzés jelentős szerepet játszhat az energetikai innováció ösztönzésében. Ezt célzó módszereket kell kifejleszteni és széles körben elterjeszteni. A „zöldebb” beszerzés általában életciklus-elemzés lefolytatását igényli, ami – más, új eljárásokkal egyetemben – gyakran a hatóságok továbbképzését teszi szükségessé. A betartandó közösségi közbeszerzési szabályok a beszerzések „zöldebbé tételéről” rendelkeznek azáltal, hogy a technika jelenlegi fejlettségi szintjének megfelelő megoldásokat követelnek meg.

3.14.11

Az energiaszektor szükséges, sürgős átalakítása érdekében fel kell gyorsítani az innováció ütemét. Az EGSZB sürgeti, hogy szenteljenek különleges figyelmet az alábbi intézkedéseknek:

egyes intézkedések, amelyek révén a szén-dioxid-kibocsátás gazdasági ára a megfelelő szinten állapítható meg,

a K + F közpénzből és magántőkéből történő finanszírozásának kiterjesztése új energiaformák és az energiahatékonyság támogatása érdekében,

a szabályozás (vagy ha az költséghatékonyabb, más intézkedések) felhasználása annak érdekében, hogy gyorsabb legyen az előrelépés a termékek valamennyi fajtája energiahatékonyságának javításában,

a közbeszerzés sokkal tevékenyebb felhasználása az energiahatékonysági szabványok emelése érdekében, különösen az építőipar területén.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 12-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  COM(2005) 141 final, Integrált iránymutatások a növekedésről és a foglalkoztatásról.

(2)  HL C 318., 2006.12.23., 185. o.

(3)  HL C 241., 2002.10.7., 13. o.


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/39


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy:

Javaslat európai parlamenti és a tanácsi irányelvre a közösségi vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról (egységes szerkezetbe foglalt változat)

Javaslat európai parlamenti és a tanácsi rendeletre az Európai Vasúti Ügynökség létrehozásáról szóló 881/2004/EK rendelet módosításáról

Javaslat európai parlamenti és a tanácsi irányelvre a közösségi vasutak biztonságáról szóló 2004/49/EK irányelv módosításáról

COM(2006) 783 final – 2006/0273 (COD)

COM(2006) 785 final – 2006/0274 (COD)

COM(2006) 784 final – 2006/0272 (COD)

(2007/C 256/08)

2007. január 16-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 71. és 156. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyakban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció véleményét 2007. június 19-én elfogadta. (Előadó: Roberto CONFALONIERI.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott 437. plenáris ülésén (a július 11-i ülésnapon) 137 szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az alábbiakra vonatkozó javaslatok:

az Európai Vasúti Ügynökség létrehozásáról szóló 881/2004/EK rendelet módosítása;

a közösségi vasutak biztonságáról szóló 49/2004/EK irányelv módosítása;

a közösségi vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv módosítása;

koherensnek tűnnek azon igénnyel, amely szerint meg kell könnyíteni az európai vasúti rendszerhez való hozzáférést az üzemeltetők számára.

E javaslatok:

leegyszerűsítik a kölcsönösen átjárható vasúti rendszer járműveire vonatkozó tanúsítási eljárásokat;

egységesítik a járművekre, karbantartási eljárásokra, a vasúti szállítás és karbantartás üzemeltetőire vonatkozó, nemzeti szinten elvégzett ellenőrzések nagy részét;

létrehozzák a nemzeti tanúsítási szabályok átfogó összehasonlító rendszerét, az ÁME-k (a kölcsönös átjárhatóság műszaki előírásai) közé nem tartozó elemekre vonatkozóan is.

1.2

Az EGSZB egyetért az üzembe helyezési eljárás egyszerűsítésére vonatkozó célkitűzéssel.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az egyszerűsítések növelik majd az európai vasúti rendszer használatát, és ezáltal az egyéb közlekedési módok kereslete csökken, ami hozzájárul a környezet minőségének javításához és az uniós energiapolitikai tervek által kívánt energiaforrások használatához.

1.4

Az EGSZB azt javasolja, hogy az európai átjárhatósági normák jövőbeni alkalmazása és a tanúsítási ellenőrzések nemzeti és közösségi szervek közötti felosztása ne vezethessen biztonsági kockázatok előfordulásához.

1.5

Az EGSZB különösen azt javasolja, hogy ügyeljenek az új rendszer által bevezetett szervek hatáskörei közötti határvonalakra.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az ezen irányelv hatálybalépése után üzembe helyezett teherszállító vagonok és utasszállító kocsik esetében elegendő lesz egyetlen közösségi tagállam üzembe helyezési engedélye. Az Európai Ügynökségről szóló új rendelet lehetővé teszi a vasúti üzemeltetők, az infrastruktúra működtetői, a vagonok működtetői és főként a nemzeti tanúsítási szervek számára:

a tanúsítási eljárás felgyorsítását;

az ellenőrzések számának csökkentését a közös szabályokkal kapcsolatos nemzeti vizsgálatok elkerülése által;

egyértelmű szabályozási keretben való működést és az Ügynökség műszaki iránymutatásainak használatára vonatkozó lehetőséget.

1.7

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy a tervezett fellépés révén az Ügynökség vezető szerephez jut az európai vasúti rendszer felállításában (amely a nagysebességű vasúti hálózatból, a transzeurópai folyosókból és a jövőben valamennyi fennmaradó nemzeti hálózatból áll), az ERTMS (Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer) koordinációjának és kiszélesítésének köszönhetően, valamint a nemzeti szabályozások összehasonlító rendszerének közzétételével és a nemzeti tanúsítási szervek számára történő technikai segítségnyújtással.

1.8

Az Európai Ügynökségnek mint a vasúti átjárhatósági folyamat és a technológiai fejlődés iránymutató és ellenőrző szervének fokozatosan növekvő szerepe egyidejűleg a nemzeti tanúsítási szervek feladatainak részleges megváltozásához vezet.

1.9

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy mérlegelje a vasúti forgalom biztonságával kapcsolatos hiányosságok – a tagállamok által közösen vezetendő – európai jegyzéke létrehozásának lehetőségét, hogy a közös paraméterek kidolgozásához szükséges adatok rendelkezésre álljanak.

1.10

Az elérni kívánt eredmény európai piacot teremteni a járművek, a vasúti rendszerek és a járművek karbantartási tevékenységei, valamint a közlekedési szolgáltatások kezelését ellátó humán erőforrások számára.

1.11

Ez egyedülálló lehetőséget jelent az európai járművek gyártói számára, különösen, ha az ÁME-kkel kapcsolatos technikai döntések megőrzik annak lehetőségét, hogy a járműgyártók (és karbantartók) versenyképes európai piacának biztosítása érdekében megfelelő választék álljon rendelkezésre.

1.12

Az EGSZB azt reméli, hogy az ezen irányelv hatálybalépése előtt üzembe helyezett járművek esetében, amelyek nem rendelkeznek „EK” ellenőrzési nyilatkozattal, a vasutak biztonságáról szóló irányelv alkalmazása adminisztratív szempontból nem érinti hátrányosan a vasúti üzemeltetőket.

1.13

Az EGSZB úgy véli, gondoskodni kell tanúsítási szervek létrehozásáról az európai statisztikai rendszer (SSE) országaiban.

1.14

Az ÁME-ktől való eltérések vizsgálatának magában kell foglalnia a projekt költség-hatékonysága tekintetében a közösségi társfinanszírozás konkrét hatásvizsgálatát a projekt gazdasági kivitelezhetőségével kapcsolatban.

1.15

Az EGSZB szerint az eltéréseket nem valamennyi ÁME esetében külön-külön, hanem az ÁME-k összességének rendszerére nézve együttesen kell megvizsgálni.

1.16

Az EGSZB azt javasolja, hogy az ÁME-k Ügynökség általi közzétételekor a jelenlegi nyelvi rendszert alkalmazzák.

Az EGSZB úgy véli, hogy az Ügynökség által készített értékeléseket és véleményeket valamennyi építési és felújítási intézkedéshez igényelni kell, még akkor is, ha azt nem az Európai Közösség finanszírozza, annak érdekében, hogy mind a nemzeti, mind a közösségi intézkedéseket az európai biztonsági rendszer felé irányítsák.

1.17

Az EGSZB úgy véli, hogy valamennyi érintett félre ki kellene terjeszteni annak lehetőségét, hogy kikérjék az Európai Ügynökség véleményét, még akkor is, ha nézeteltérés áll fenn a nemzeti tanúsítási szervek értékelésével. Különösen a közösségi vasúti társaságok és az ágazatban dolgozó munkavállalók szervezetei számára kellene biztosítani ezt a lehetőséget.

2.   Érvek és megjegyzések

2.1   A javaslat főbb elemei és általános háttere

2.1.1

A határok nélküli európai vasúti térség fokozatos kialakításához technikai szabályozásra van szükség a biztonsági, igazgatási szempontok, valamint a rendszerbe való belépési eljárások kezelésére.

2.1.2

A közösségi vasutak fejlesztéséről szóló, 1991. július 29-i 91/440/EGK tanácsi irányelv, valamint az 1995. június 19-i 95/18/EK tanácsi irányelv és a 2001. február 26-i 2001/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv előírja, hogy a közösségi infrastruktúrához fokozatosan hozzáférési jogot kell biztosítani azon közösségi vasúti társaságok számára, amelyek valamely tagállam által kiállított engedéllyel rendelkeznek, és áruszállítási szolgáltatást szeretnének nyújtani az új szabályozási keretben.

2.1.3

A biztonság és a kölcsönös átjárhatóság céljának egyidejű követése jelentős technikai munkát igényel, amelyet egy szakosodott szervnek kell irányítania. Ezért jött létre a biztonságért és a kölcsönös átjárhatóságért felelős Európai Vasúti Ügynökség.

2.1.4

Az Ügynökség főbb tevékenységi köreibe tartozóan:

elősegíti az európai vasúti térség kialakítását, hozzájárul az ágazat fellendüléséhez, és megerősíti a biztonságot,

közös biztonsági mutatókat, célokat és módszereket dolgoz ki,

megkönnyíti a biztonsági tanúsítványok kiállítási eljárását a vasúti társaságok számára,

maximális átláthatóságról és az információ hatékony áramlásáról gondoskodik,

biztosítja a tevékenység folytonosságát, folyamatos technikai keretet nyújt az ÁME-k idővel történő fejlődéséhez,

megerősíti a transzeurópai hálózat kölcsönös átjárhatóságát új, a Közösség által támogatott, a kölcsönös átjárhatóság célkitűzését tiszteletben tartó beruházási projektek elfogadása révén,

segít a karbantartási műhelyek tanúsítási rendszerének létrehozásában,

megfelelő technikai támogatást nyújt annak biztosításához, hogy a mozdonyvezetéshez szükséges szakmai képesítést európai szinten figyelembe vegyék,

technikai segítséget nyújt a járművek meghatározott feltételek melletti üzemeltetésére való alkalmasság elismerése nyilvántartási rendszerének létrehozásához,

maximális átláthatóságot, valamint valamennyi fél számára a lényeges információkhoz való hozzáféréshez egyenlő esélyt biztosít,

az innováció előmozdítására ösztönöz a vasúti biztonság és a kölcsönös átjárhatóság területén.

2.1.5

A mozdonyokra vonatkozó nemzeti jóváhagyási eljárásokra jelenleg úgy tekintenek, mint az áruszállítás terén új vasúti társaságok létrehozása, valamint az európai vasúti rendszer kölcsönös átjárhatósága előtti legfőbb akadályra.

2.1.6

Tekintve, hogy egyetlen tagállam sem határozhat önhatalmúlag arról, hogy az általa kiállított üzembe helyezési engedély érvényes legyen a többi tagállam területén, szükség van egy, a nemzeti eljárások harmonizációját célzó közösségi kezdeményezésre, amely leegyszerűsítené az eljárásokat, és lehetővé tenné, hogy rendszeresebben a kölcsönös elismerés elvét alkalmazzák.

2.1.7

Ezenfelül, a jogszabályok egyszerűsítési programja keretében az Európai Bizottság egységes szerkezetbe kívánja foglalni a vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságára vonatkozó irányelveket a célból, hogy az európai vasúti rendszer számára egységes szabályozási rendszert teremtsen.

2.1.8

Ezek a kezdeményezések lehetővé teszik, hogy versenyképesebbé váljon a közlekedés azáltal, hogy csökkennek a vasúti rendszer ágazatának költségei.

2.2   Európai Vasúti Ügynökség

2.2.1

Az Ügynökség megkönnyíti a meglévő járművek tanúsítási eljárását azáltal, hogy előállít egy referenciadokumentumot, amely lehetővé teszi az egyes nemzeti szabályok közötti megfeleltetést.

2.2.2

Az Ügynökség értékeli az infrastruktúrák és járművek területén benyújtott projektek közösségi finanszírozásra irányuló kérelmét, hogy ellenőrizze azok kölcsönös átjárhatóságát.

2.2.3

Az Ügynökség megvizsgálja a vagonok és kocsik működtetői és a vasúti társaságok között fennálló kapcsolatokat (a vasúti vállalatok között létrejött, a vagonok és kocsik cseréjére és használatára vonatkozó, volt RIV-egyezmény), különösen a karbantartás terén, és ajánlásokat nyújt be az Európai Bizottsághoz azok szabályozására vonatkozóan.

2.2.4

Az Ügynökség ajánlásokat fogalmaz meg a szakmai képesítés meghatározásához szükséges közös kritériumokra, valamint az irányítási és karbantartási tevékenységekhez szükséges személyzet értékelésére vonatkozóan.

2.2.5

Az Ügynökség az ERTMS-projekt tekintetében a hatóság szerepét tölti be.

2.3   Kölcsönös átjárhatóság

2.3.1

A javaslat célja az európai szabályozási keret egyszerűsítése és modernizálása. Ezért az Európai Bizottság újfent a vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló irányelvek egységes szerkezetbe foglalását javasolja.

2.3.2

A kölcsönös átjárhatóságról szóló irányelvek alkalmazásában évtizedes tapasztalattal rendelkező Európai Bizottság ezenfelül a szabályozási keret technikai részének javítására is tesz javaslatokat.

2.4   Az európai vasutak biztonsága

2.4.1

A közösségi vasutak biztonságáról szóló irányelv 14. cikkének módosításában pontosítás szerepel arra vonatkozóan, hogy az engedély mely részét kell kölcsönösen elismerni, és mely része kapcsolódik szigorúan a szóban forgó járműnek a tervezett infrastruktúrával való kompatibilitásához.

2.4.2

A szabályozás módosításai következtében

valahányszor egy járművet üzembe helyeznek, egyértelműen meg kell határozni a karbantartás felelősét,

a vasúti társaságnak bizonyítania kell, hogy az általa működtetett vagonokat és kocsikat a hatályban lévő szabályoknak megfelelően alkalmazzák és tartják karban,

a vasúti társaságok bemutatják az általuk bevezetett rendszert és eljárásokat annak érdekében, hogy a különböző működtetőktől származó vagonok és kocsik használata ne jelentsen kockázatot a vasúti biztonságra nézve,

az Ügynökség értékeli a vasúti társaságok által bevezetett eljárásokat, és kezeli a társaságok és a vagonok, illetve kocsik üzemeltetői közötti kapcsolatokat.

3.   Általános megjegyzések

3.1   Európai Vasúti Ügynökség

3.1.1

A vasúti rendszer jellegéből adódóan valamennyi elem szerepet játszik a rendszer biztonságában.

3.1.2

Amennyiben az Ügynökség hatásköre a kölcsönös átjárhatósági rendszerről kiterjed a biztonsági rendszerre is, idővel a rendszer valamennyi alkotóelemével kapcsolatban illetékes lesz.

3.1.3

Elképzelhető, hogy a folyamat végére csak egyetlen közösségi rendszer és egyetlen vasúti ügynökség létezik majd.

3.1.4

A különböző szabályozások összehasonlítási szakaszát az ez irányban tett lépésként kell tekinteni.

3.1.5

Fel kell mérni az ÁME-kkel és az új tanúsítási eljárásokkal kapcsolatos döntések által a tagállamokra, az infrastruktúra üzemeltetőire, a vasúti társaságokra, valamint a vagonok üzemeltetőire és a végfelhasználókra gyakorolt eltérő hatást.

3.1.6

Figyelemmel kell lenni a különböző nemzeti hálózatok és a különböző piaci szereplők közötti gazdasági egyensúly megőrzésére, különösen a technikai szabályok és tanúsítási eljárások harmonizálásakor.

3.1.7

Az Ügynökséget hatáskörrel kell felruházni a kölcsönös átjárhatóságra nyitott jelenlegi és jövőbeni hálózat technológiai választásainak irányításához, és nem csupán pénzügyi kedvezmények által.

3.1.8

Számon kell tartani, hogy a kölcsönös átjárhatóságról szóló irányelvjavaslatban foglaltak értelmében az Ügynökség hatásköre ki fog terjedni az európai vasúti hálózat egészére.

3.2   Kölcsönös átjárhatóság

3.2.1

Az irányelvjavaslat előírja a nagysebességű és hagyományos rendszerekre vonatkozó ÁME-k egyszerűsítését, amennyiben azok összehasonlíthatók.

3.2.2

Az irányelvjavaslat előírja az ÁME-k érvényességének a nagysebességű hálózaton és a TEN (transzeurópai hálózat) folyosóin túlmenő kiterjesztését annak érdekében, hogy az néhány kivétellel lefedje valamennyi nemzeti hálózatot.

3.2.3

A hatáskör ily módon való kiterjesztése az európai vasúti rendszer technológiai fejlődésével kapcsolatos politika fordulópontját jelenti, az egységes európai hálózat irányába. Az ebből adódó gazdasági és stratégiai hatás jelentősebb, mint amilyennek azt a javaslat indokolásában olvashatjuk.

3.2.4

Az új projektek és a meglévő infrastruktúrák fontosabb felújításainak megvalósításakor alkalmazandó ÁME-k típusával kapcsolatos döntések nagymértékben közösségi hatáskör alá esnek majd.

3.2.5

Az ÁME-k meghatározására és azoknak az egyes tagállamokban való alakulására vonatkozó közösségi döntések jelentős gazdasági hatást gyakorolnak majd a különböző tagállamok technológiai és infrastrukturális beruházásainak ütemezésére.

3.2.6

Szükségesnek bizonyul felmérni az új ÁME-k gazdasági hatását valamennyi tagállam esetében, és e felmérés alapján kell dönteni azok elfogadásáról.

3.2.7

Ezt a felmérést eltérő módon kell elvégezni azon ÁME-k esetében, amelyek hatással vannak a tagállamok állami beruházásaira és azon ÁME-k esetében, amelyek hatással vannak a magánszektorban működő vasúti társaságok beruházásaira.

3.2.8

Az ÁME-k alkalmazási körének – néhány kivétellel – az európai vasúti hálózat egészére való kiterjesztése új kapcsolatrendszer kialakulását is eredményezi az Európai Vasúti Ügynökség és az egyes tagállamok tanúsítási szervei között.

3.2.9

Ez utóbbiakkal kapcsolatban várható, hogy erőfeszítéseiket a technológiai normák fejlődésének kezelése helyett a társaságokra és üzemeltetőkre vonatkozó tanúsítási tevékenységre fogják összpontosítani.

3.2.10

A vasúti biztonságról szóló irányelv módosítása képezi azon technikai módosítások egyikét, amelyeknek célja a kölcsönösen átjárható rendszer járműveinek üzemeltetését megkönnyíteni.

3.2.11

Ezzel egyidejűleg új szereplő jelenik meg a vasúti vagonok és kocsik üzembentartója képében.

3.2.12

A járművek tanúsítási eljárását oly módon kell megszervezni, hogy a járműveket a különböző technikai szempontok szerint más-más szervek vizsgálják.

3.2.13

Az ÁME-k körébe tartozó szempontok értékelését bármely nemzeti tanúsítási szerv elvégezheti.

3.2.14

A nemzeti kiegészítő paramétereket az érintett hálózat nemzeti tanúsítási szerve ellenőrzi. A nemzeti tanúsítási szerv tudomásul veszi a „közösségi” tanúsítványokat, ellenőrzi a specifikus nemzeti tanúsítványokat, és kiállítja a biztonsági tanúsítványt. A nemzeti tanúsítási szerv elutasíthatja a tanúsítási kérelmet, így ő felel valamennyi tanúsított elem koherenciájáért.

3.2.15

A tanúsítási kérelem kimenetelének függvényében az Európai Vasúti Ügynökség független fellebbviteli szervként jár el.

3.2.16

Az előző bekezdésekben említettek kivételével (Kölcsönös átjárhatóság és Európai Vasúti Ügynökség) az EGSZB nem kíván egyéb általános megjegyzést hozzáfűzni.

4.   Konkrét megjegyzések

4.1   Európai Vasúti Ügynökség

4.1.1

8a. cikk: Az Ügynökség egyfelől referenciadokumentumot készít a valamennyi paraméterre vonatkozó nemzeti szabályozások megfeleltetésére (2. pont), másfelől kizárólag műszaki szakvéleményt ad ki az alábbiakkal kapcsolatban:

a műszaki szabályok egyenértékűsége

kérésre kiegészítő tájékoztatás

az engedély elutasításának indoklása.

Az Ügynökség tevékenysége hatékonyabb lenne, ha ezek a szakvélemények kötelező erővel bírnának, és betartásukat meg lehetne követelni az infrastruktúra irányítóitól, a vasúti társaságoktól és a járművek üzemben tartóitól is.

4.1.2

15. cikk: Az Ügynökség hatáskörét ki kell terjeszteni valamennyi, a jelenlegi és jövőbeni, az ÁME-knek alávetett infrastruktúra részeit érintő felújítási, átépítési és építési projektekre.

4.1.3

16a. cikk: Az Ügynökség számára értékelési paramétereket kell adni a tanúsítási rendszer „önkéntes vagy kötelező” módja közötti választással kapcsolatban, az alábbiak alapján:

biztonsági szint

a vállalatok közötti kapcsolatok átláthatósága

átlátható piac és szabályozás.

Hangsúlyozni kell, hogy hatással van-e és milyen hatást gyakorol a tanúsítási rendszer a vagonok és kocsik üzemben tartó vasúti vállalataira.

4.1.4

18. cikk: Hangsúlyozni kell, hogy a nyilvántartásba vételi kérelem formanyomtatványainak előállítása során az Ügynökség arra törekszik, hogy minimálisra csökkentse a közös részekben nem szereplő előírásokat.

4.1.5

21b. cikk: Az Ügynökségre ruházott hatáskörök elegendőnek bizonyulnak a kitűzött célok eléréséhez. A szubszidiaritás elvét a javaslat nem tartja tiszteletben.

4.2   Kölcsönös átjárhatóság

4.2.1

1. cikk: Amennyiben az ÁME-k Európai Gazdasági Térségre történő kibővítését tervezik, azon esetekben magától értetődően a nemzeti tanúsítási szervet is elismerik.

4.2.2

6. cikk: Az ÁME-k technikai mellékleteinek közzétételéhez választandó nyelvi rendszer kapcsán az Ügynökségnek hagyott választási szabadság nem a kölcsönös átjárhatóságra vonatkozó közösségi szabályozáshoz való könnyű és megosztott hozzáférés irányába mutat.

4.2.3

7. cikk: különösen tágnak tűnik az eltérés fogalma, főként a gazdasági jellegű indokok esetében, ahol a gazdasági kivitelezhetőség vizsgálata során nem veszik figyelembe a közösségi finanszírozás hatását. Helyesebb lenne, ha az eltérések rendszerét a vizsgált projekttel kapcsolatos ÁME-k együttes rendszerére alkalmaznák, és nem az ÁME-kre egyenként.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 11-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/44


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a veszélyes áruk szárazföldi szállításáról

COM(2006) 852 – 2006/0278 (COD)

(2007/C 256/09)

2007. január 19-én az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 71. és 251. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2007. június 19-én elfogadta véleményét. (Előadó: Krzysztof OSTROWSKI.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott, 437. plenáris ülésén (a július 11-i ülésnapon) 136 szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Az EGSZB álláspontja

1.1

Az EGSZB kedvezően fogadja a veszélyes áruk szárazföldi szállításáról szóló irányelvre irányuló bizottsági javaslatot, amelynek stratégiai célja az e területen elfogadott közösségi jogszabályok összehangolása. Egy ilyen intézkedés révén javíthatók a veszélyes áruk szállítását érintő biztonsági feltételek.

1.2

Az irányelvjavaslat a veszélyes áruk szállításával foglalkozó négy létező irányelvet és négy európai bizottsági határozatot mutat be, amelyeket egyetlen jogalkotási aktusba tömörít, és egyúttal kiterjeszti e közösségi szabályok alkalmazási körét – amely eredetileg csak a közúti és vasúti fuvarozásra terjedt ki – a belvízi szállításra is.

1.3

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság véleményét, amely szerint nehéz a lehető legbiztonságosabb feltételeket megteremteni a veszélyes áruk szállításához anélkül, hogy elfogadnánk egy olyan közösségi jogszabályt, amely a szárazföldi szállítás valamennyi módjára (közúti, vasúti és belvízi szállításra) egyaránt vonatkozik.

1.4

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a veszélyes áruk közúti és vasúti szállítása terén hatályban lévő szabályok összehangolása révén – anélkül, hogy lényegi változtatásokat végeznénk a meglévő rendelkezéseken, és amellett, hogy egyúttal a közösségi jogszabály alkalmazási körét a belvízi szállításra is kiterjesztjük – az adminisztrációs szabályok és eljárások jelentős egyszerűsítését érjük el, ami a közjogi hatóságoknak és a magánszektor szereplőinek egyaránt érdekét szolgálja.

1.5

A szárazföldi szállítás mind a három módját magában foglaló, egyetlen jogszabály elfogadása, valamint azon lehetőség által, hogy az irányelv mellékletei egyszerűen csak hivatkoznának a veszélyes áruk szállítására vonatkozó nemzetközi megállapodásokra ahelyett, hogy a jelenlegi jogszabályokhoz hasonlóan tartalmaznák azok szövegét, jelentősen csökkenne a közösségi joganyag terjedelme is.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az új szabályok elfogadásához javasolt jogalkotási forma, vagyis az irányelv megfelelő megoldást kínál. Tekintettel azonban az e területen a tagállamok rendelkezésére álló kivételek és szabad választások nagy számára, az EGSZB felhívja a tagállamokat, hogy a lehető legszorosabban működjenek együtt e kérdésben az Európai Bizottsággal annak érdekében, hogy a szabályozás harmonizációjának hatékonysága garantált legyen.

1.7

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy tekintettel a szövegtervezet rendelkezéseinek aprólékosságára, amelyek a veszélyes áruk szállítására vonatkozó műszaki előírásokra, valamint a veszélyes áruk típusaira vonatkoznak, csupán a javaslat általánosabb jellegű vonatkozásaira szorítkozik.

1.8

Az EGSZB örömmel veszi tudomásul, hogy az Európai Bizottságtól kapott információk szerint a javaslat tartalmát jelentősen befolyásolta a tagállamok, valamint az érintett felek – a veszélyes áruk fuvarozásával foglalkozó vállalkozásokat képviselő szakmai szövetségek – véleménye, továbbá hogy a konzultációs eljárás folyamán a lehetőségek szerint igyekeztek közös álláspontokat kialakítani.

1.9

Az EGSZB megelégedéssel nyugtázza, hogy az Európai Bizottság munkáját a komitológiai eljárás keretében továbbra is egy, a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos kérdésekért felelős szabályozási bizottság segíti.

1.10

Elégedettségének ad továbbá hangot azzal kapcsolatban, hogy a szakmai szövetségeknek lehetőségük volt kifejteni véleményüket a javaslat előkészítésének kidolgozása során azáltal, hogy részt vehettek a szabályozási bizottság ülésein, valamint azzal kapcsolatban, hogy konzultációt folytattak az Európai Szabadkereskedelmi Szövetség (EFTA) tagállamaival is, és folyamatosan tájékoztatták az Európai Parlamentet.

1.11

Az EGSZB értékeli, hogy a Rajnai Hajózási Központi Bizottsággal is konzultáltak, tekintve, hogy az ilyen jellegű szállítmányok 80 %-a Európában a Rajna folyóra koncentrálódik.

1.12

Az EGSZB tudomásul veszi azt az Európai Bizottság által szolgáltatott információt is, amely szerint 2004–2005-ben külső tanácsadók elkészítették ennek a szakpolitikai területnek az értékelését „A veszélyes áruk szállítására vonatkozó európai uniós szakpolitika értékelése 1994-től” címmel, továbbá hogy ez a gyakorlat megerősítette a javaslatban képviselt megközelítés helytállóságát, valamint hogy a nyilvános konzultációk keretében megkérdezett személyek nagy többsége támogatja az Európai Bizottság által javasolt intézkedéseket.

1.13

Az irányelv technikai mellékleteinek szükség esetén történő fordításával és közzétételével járó, mindeddig a Közösség által vállalt terheknek a tagállamokra hárításával kapcsolatban az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak pénzügyi támogatást kellene nyújtania a fordítások nemzeti szinten való kivitelezéséhez.

1.14

A fent említett megfontolások fényében az EGSZB meggyőződése, hogy támogatni kell az Európai Bizottság által benyújtott javaslatot, amelyet a veszélyes áruk szárazföldi szállítása területén tevékenykedő, különböző tagállamokból származó, magas színvonalú szakértők dolgoztak ki.

1.15

Az EGSZB azonban fel kívánja hívni a figyelmet az alábbi kérdéseket érintő pontokra, amelyeket véleménye szerint pontosítani vagy tisztázni kellene: a „veszélyes áruk” fogalom érvényes meghatározásának hiánya az irányelv alkalmazásában; a tagállamoknak megadott jog, hogy szigorúan a biztonságtól eltérő indokkal a veszélyes áruk országhatáraikon belüli szállítását megtiltsák, valamint a III.2. és a III.3. mellékletben az információ teljes hiánya.

Az EGSZB e kérdésekkel kapcsolatos észrevételeit a „Részletes megjegyzések” című rész tartalmazza.

2.   A javaslat főbb elemei

2.1

A veszélyes áruk szárazföldi szállítása (vegyi anyagok, tisztítóanyagok, motorbenzin, robbanóanyagok, kézifegyverekhez való lőszerek, aeroszolok, radioaktív anyagok, növényvédő szerek stb.) jelentős baleseti kockázattal jár. Ez a megállapítás valamennyi szállítási módra érvényes, akár közúti, akár vasúti, akár belvízi utakról legyen szó. A szállítás veszélyezteti a szállításban részt vevő személyek egészségét és életét, ezenkívül jelentős számú városi és vidéki lakosságot is.

2.2

Már születtek intézkedések annak biztosítására, hogy az ilyen típusú áruk szállítása a lehető legbiztonságosabb módon történjen. A veszélyes áruk nemzetközi szállítását jelenleg az ENSZ ajánlásai alapján megkötött nemzetközi egyezmények és megállapodások szabályozzák. A veszélyes áruk szállításának biztonsága, valamint a szabad és multimodális nemzetközi szállítási szolgáltatások garantálása érdekében az ENSZ „A veszélyes áruk szállítására vonatkozó ajánlások” címmel dokumentumot dolgozott ki (majd később korszerűsített), amelyet mintaszabályzat formájában terjesztett elő.

2.3

A veszélyes áruk szállításának szabályozására nemcsak az ilyen áruk jellege miatt van szükség, hanem a szállítmányok terjedelme miatt is. Az Európai Unión belül szállított veszélyes áruk összességének tömege már eléri az évi 110 milliárd tonnakilométert, ami az uniós áruforgalom 8 %-át teszi ki. Ez a szállítás 58 %-ban közutakon, 25 %-ban vasúton és 17 %-ban belvízi utakon történik, és a tendencia – a vasutat leszámítva – növekedést mutat.

2.4

Európában a szárazföldi szállítás ágazatában a nemzetközi egyezmények előírásait három jogi eszköz segítségével hajtották végre:

a)

„a veszélyes áruk nemzetközi közúti szállításáról szóló európai megállapodás” (ADR), amelyet 1957. szeptember 30-án kötöttek meg Genfben, és később módosításokon ment keresztül;

b)

„a veszélyes áruk nemzetközi vasúti szállításáról szóló előírás” (RID), amely a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezmény (COTIF) C függelékét képezi, és amelyet 1999. június 3-án kötöttek Vilniusban, majd a későbbiekben módosítottak;

c)

„a veszélyes áruk nemzetközi belvízi szállításáról szóló európai megállapodás” (ADN), amelyet 2000. május 26-án kötöttek Genfben, és később módosítottak.

2.5

A veszélyes áruk szárazföldi szállítására vonatkozó uniós jogszabályok azonban csak a közúti és a vasúti forgalomra terjednek ki. E két szállítási mód esetében a hatályos jogszabályok már magas szintű biztonságot garantálnak, és rendelkeznek a szállítási szolgáltatások szabad nyújtásáról és a közlekedési eszközöknek az EU területén belüli szabad mozgásáról is. A közösségi jogban ezt a területet négy jogi aktus szabályozza, melyek a következők:

a)

a Tanács 1994. november 21-i 94/55/EK irányelve a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről,

b)

a Tanács 1996. július 23-i 96/49/EK irányelve a veszélyes áruk vasúti fuvarozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről,

c)

a Tanács 1996. június 3-i 96/35/EK irányelve a veszélyes áruk közúti, vasúti vagy belvízi szállításánál alkalmazandó biztonsági tanácsadók kinevezéséről és szakmai képesítéséről,

d)

az Európai Parlament és a Tanács 2000. április 17-i 2000/18/EK irányelve a veszélyes áruk közúti, vasúti vagy belvízi szállításánál alkalmazandó biztonsági tanácsadók vizsgájának minimumkövetelményeiről.

2.6

A veszélyes áruk belvízi szállítására vonatkozóan viszont semmilyen közösségi szabályozás nem létezik. A veszélyes áruk belvízi szállítására vonatkozóan létezik ugyan két szabályrendszer, amelyek a rajnai, illetőleg a dunai szállítást szabályozzák (ADN-R, ADN-D), de ezek regionális mechanizmusok. Ezenkívül meg kell még említeni a belföldi szállításra vonatkozó nemzeti rendelkezéseket is. A szabályozás hiánya ezen a területen mindenekelőtt annak tulajdonítható, hogy az ADN-t nem írták alá. Az Európai Bizottságnak a belvízi utakon közlekedő hajókon megvalósuló veszélyesáru-szállításra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 1997-ben közzétett javaslatát nem fogadták el, és a Bizottság 2004-ben visszavonta.

2.7

A belvízi szállításról szóló megállapodás ratifikálása jelenleg folyik, és a megállapodás várhatóan legkésőbb 2009-ben hatályba lép. Tekintettel erre a helyzetre, az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a közösségi jogba a belvízi szállítást is ésszerű lenne beépíteni, már csak a harmonizáció érdekében is. Ezek a körülmények a hatályos jogszabályok korszerűsítésére és összehangolására is lehetőséget teremtenek. Ezenkívül el kell kerülni, hogy a nemzetközi és az országhatárokon belüli szállítás terén két, egymástól különböző szabályrendszer alakuljon ki. A módosításokat az is indokolja, hogy a veszélyes áruk szállítására irányadó hatályos uniós jog meglehetősen bonyolult. Az egyes szállítási módokra vonatkozó jogszabályok következetlenségeket tartalmaznak, egyes rendelkezések elavultak vagy hamarosan elavulnak. Két irányelv például feleslegesnek tekinthető, hiszen előírásaikat ma már az ADR, a RID és az ADN is tartalmazza. Egy technikai jellegű, a hatályos irányelvek jelenlegi felépítéséből fakadó probléma is fennáll. Amikor – kétévente – a nemzetközi megállapodásokat felülvizsgálják, az irányelvek értelmében a terjedelmes mellékleteket hiánytalanul le kell fordítani, ami rendkívül nehéz és költséges feladat.

2.8

Ha nem történnek intézkedések, akkor az Európai Bizottság által szolgáltatott információk szerint a fentiekben felvázolt problémák megmaradnak, sőt, fokozódnak. A mostani bonyolult szabályozás a nemzetközi megállapodások és egyezmények minden módosítása nyomán minden bizonnyal még bonyolultabbá válik; az elavult szabályok egy része hatályban marad, ami megzavarja az érintetteket, és megnő a veszélye, hogy nem tudnak megfelelni az előírásoknak. Félő, hogy az uniós szabályok nemcsak hogy nem válnak felhasználóbarátabbá, hanem teljesen áttekinthetetlenek lesznek. A multimodális megoldások egyre gyakoribb igénybevétele folytán a különböző szállítási módok eltérő szabályozása tovább súlyosbíthatja a szállításban napi szinten felmerülő gyakorlati problémákat, és indokolatlan többletköltségeket eredményezhet. Ezenkívül a belvízi szállításban a nemzetközi és az országhatárokon belüli szállításra irányadó eltérő szabályok hátráltatnák e közlekedési mód fejlődését, márpedig – a statisztikai adatok alapján – számos esetben ez a mód lenne a legelőnyösebb.

2.9

Az Európai Bizottság ezért tesz javaslatot egyetlen új irányelvre, amely korszerűsíti a veszélyes áruk közúti és vasúti szállítását szabályozó négy irányelvet és négy bizottsági határozatot oly módon, hogy egyetlen jogi aktusba foglalja őket. A három földi szállítási módra egyetlen jogi aktus vonatkozna, az uniós előírások hatálya pedig a belvízi szállításra is kiterjedne.

2.10

Az új irányelv hatályon kívül helyezné a veszélyes áruk szállítását szabályozó, módosított 94/55/EK és 96/49/EK irányelvet, a veszélyes árukkal foglalkozó biztonsági tanácsadókról szóló 96/35/EK és 2000/18/EK irányelvet, valamint a 94/55/EK és 96/49/EK irányelvtől való nemzeti eltérést engedélyező, módosított 2005/263/EK és 2005/180/EK bizottsági határozatot. Hozzá kell tenni, hogy a 96/35/EK és a 2000/18/EK irányelv rendelkezéseit a 94/55/EK és a 96/49/EK irányelv mellékletei is tartalmazzák, így az előbbiek a közúti és a vasúti szállítás tekintetében feleslegesek.

2.11

A javaslat beépíti a közösségi jogba a nemzetközi szállítás terén jelenleg hatályos szabályokat, és a nemzetközi szabályok alkalmazási körét kiterjeszti az országhatárokon belüli szállításra. Jelentős mértékben egyszerűsíti a veszélyes áruk szállítására irányadó közösségi jogi szabályozást annak ellenére, hogy a rendelkezések tárgyi hatálya kibővül.

2.12

A javaslat továbbá a tagállamokra hárít egy olyan terhet, amelyet eddig a Közösség – voltaképpen az Európai Bizottság – vállalt –, azaz az irányelv kétévente frissített technikai mellékleteinek fordítására és közzétételére vonatkozó kötelezettséget. Az erre magyarázatul szolgáló okok egyike, hogy a közösségi szinten elkészített fordítások minősége nem mindig volt kielégítő, ezért a tagállamok gyakran kénytelenek voltak saját fordításukat is elkészíteni, vagy adott esetben javításokat végezni. Az Európai Bizottságnak ezért pénzügyi támogatást kell nyújtania a nemzeti fordítások elkészítéséhez. Az Európai Bizottság meg van azonban győződve arról, hogy a fordítással és a közzététellel kapcsolatos közösségi megtakarítás meghaladja a tagállamoknak nyújtandó támogatás mértékét.

2.13

A javaslat olyan rendszer bevezetésére törekszik, amely alapján az irányelv mellékletei a veszélyes áruk szállítására irányadó nemzetközi megállapodásokra és egyezményekre csupán hivatkoznának, nem tartalmaznák teljes szövegüket, mint jelenleg. Ezzel a közösségi joganyag terjedelme várhatóan mintegy 2000 oldallal csökkenne.

2.14

A közösségi jog egyszerűsödése minden bizonnyal megkönnyítené a közösségi jog nemzeti jogba történő átültetését. A veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok összehangolása egyszerűbbé és hatékonyabbá tenné az e szabályok alkalmazásával megbízott hatóságok munkáját – ideértve a jelentéstételt is.

2.15

Az egyszerűbb, összehangolt szabályok révén a feladótól a címzettig valamennyi érintett vonatkozásában egyszerűbbé válna a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos adminisztráció.

2.16

Az összehangolt szabályozással a szállítási műveletek és a járművek okmányainak kiállítása is egyszerűsödne, csakúgy, mint az érintettek kiképzése és a veszélyes anyagok biztonságával foglalkozó tanácsadók munkája.

2.17

A javaslat szerepel mind az Európai Bizottságnak a közösségi joganyag korszerűsítésére és egyszerűsítésére irányuló, folyamatosan aktualizált programjában, mind munka- és jogalkotási programjában.

3.   Részletes megjegyzések

Az EGSZB szeretné felhívni a figyelmet néhány olyan pontra, amellyel kapcsolatban bizonyos fenntartásai vannak:

3.1

Először is, az Európai Bizottság veszélyes áruk szárazföldi szállítására vonatkozó európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslata a fogalommeghatározásokat tartalmazó fejezetben ismerteti, milyen értelemben használ különböző fogalmakat vagy kifejezéseket (például ADR, RID, ADN jármű, vasúti kocsi, hajó) az irányelvben. Azt azonban nem közli, hogy éppen a „veszélyes áruk” fogalmát hogyan kell értelmezni. A feladat kétségtelenül nehéz, hiszen nagyon sokféle áru létezik, és ezek köre a technikai haladással párhuzamosan egyre bővül. Az EGSZB mindazonáltal úgy véli, hogy a szövegben utalni kellene arra, hogyan értelmezendő a „veszélyes áruk” fogalma az irányelvben.

3.2

Másodszor, az irányelvjavaslat feljogosítja a tagállamokat, hogy – szigorúan a szállítás közbeni biztonságtól eltérő indokkal – szabályozzák, illetőleg megtiltsák a veszélyes áruk területükön történő szállítását. Bár azt sejti az EGSZB, hogy a tagállamok e szabályozásra, sőt, tiltásra való felhatalmazásának melyek az indokai, nem érti, milyen megfontolásból engedélyezné a javaslat e jog érvényesítését „szigorúan a szállítás közbeni biztonságtól eltérő indokkal”. Megítélése szerint a vizsgált javaslatban – amely biztonságosabbá kívánja tenni a veszélyes áruk szállítását – szereplő megfogalmazásból az következik, hogy a szállítás biztonságával összefüggő okok miatt a tagállamok nem tilthatják meg a veszélyes áruk területükön történő szállítását: ez az álláspont nem tűnik ésszerűnek. Másfelől, az EGSZB nem látja tisztán, miként lehetne a határokon átnyúló szállításra vonatkozó tilalmakat koordinálni olyan esetekben, amelyekben a tagállamok eltérő tilalmakat fogadnának el.

3.3

Harmadszor, a harmadik melléklet III.2. és III.3. pontja (belvízi szállítás) semmilyen információt nem tartalmaz a tervezett kiegészítő átmeneti rendelkezésekről és kiegészítő nemzeti rendelkezésekről. Az EGSZB ezért annak tisztázását kéri, hogy valóban nem terveznek-e semmiféle ilyen jellegű intézkedéseket, vagy ezek az intézkedések éppen kidolgozás alatt állnak-e.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 11-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/47


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Zöld könyv a műholdas navigációs alkalmazásokról

COM(2006) 769 final

(2007/C 256/10)

2006. december 8-án az Európai Bizottság – az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján – úgy határozott, hogy kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban: Zöld könyv a műholdas navigációs alkalmazásokról.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2007. június 19-én elfogadta véleményét (előadó: Stéphane BUFFETAUT).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott, 437. plenáris ülésén (a július 11-i ülésnapon) 134 szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Bevezetés

1.1

A Galileo az európai űrpolitika zászlóshajója. A projekt kiterjedése és stratégiai jellege miatt az Európai Űrügynökség az Európai Unióval közösen végzi tevékenységét, így a kormányközi és közösségi politikavezetésnek is meg kell dolgoznia a projekt sikeréért. Az együttműködés szellemében a projektet a köz- és magánszféra partnerségének formájában kellene működtetni.

1.2

A 30 műholdból álló csoport előfutárát, az első – kísérleti – műholdat 2005 végén állították pályára. A projekt fejlesztése, bár nehézkesen és késedelmesen, de tovább folytatódik.

1.3

A Galileo egy globális műholdas navigációs rendszer, amely helymeghatározási, navigációs és időmérési szolgáltatásokat nyújt.

1.4

A Galileo 30 műholdból és földi állomásokból áll, amelyek a gazdaság különböző ágazatait látják el földrajzi elhelyezkedési információkkal: a szállítás (járművek, hajók, repülőgépek helymeghatározása, irányítási rendszerek, útvonalkeresők stb.); az igazságszolgáltatás, a rendőrség és vámhatóságok (határőrség) tevékenysége; a közérdekű munkálatok (topográfia, földmérés, földrajzi információs rendszerek); a szabadidős tevékenységek (tengeri és hegyi tájékozódás); szociális szolgáltatások (az idősek és a mozgáskorlátozottak ellátása); a kormányszintű biztonsági szolgáltatások, illetve – a szerencsétlenségek helymeghatározásának köszönhetően – a tengeri vagy egyéb, izolált régiókból történő mentés területén.

1.5

Egyes becslések szerint a műholdas navigációt alkalmazó termékek és szolgáltatások piaca 2025-ig 400 milliárd euróra nő.

1.6

Jelenleg a koncessziós szerződésről folytatott tárgyalások holtpontra jutottak, mivel az egyes partnerek között jelentős nézetkülönbség van a Galileo gazdasági modell tekintetében és az ipari konzorcium kormányzásával kapcsolatban. A felgyülemlett késedelmek és a tárgyalások előrehaladásának hiánya magára a tervre nézve is veszélyt jelent.

1.7

A fenti nehézségek kapcsán a márciusi közlekedési Tanács ülésén felkérték az Európai Bizottságot a koncessziós tárgyalások helyzetének tisztázására, illetve egyéb alternatív megoldások felkutatására. A Bizottság „A Galileo válaszút előtt” című közleményében, valamint az említett patthelyzet fényében arra kéri a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy vegyen tudomást a koncessziós szerződésről jelenleg folyó tárgyalások kudarcáról, és határozzon azok berekesztéséről. Ezzel egyidejűleg azonban azt kéri tőlük, nyilvánítsák ki akaratukat a Galileo program megvalósítására és folytatására. Azt javasolja, hogy dolgozzanak ki alternatív forgatókönyvet, amelyben a fejlesztés és a kiépítés szakaszait államilag támogatnák és finanszíroznák, míg a koncessziós szerződés csak a működtetésre korlátozódna. Az Európai Űrügynökség kezében lenne a jog a munkáknak az Európai Unió nevében történő irányítására és kiadására.

2.   A zöld könyv tartalma

2.1

Az Európai Bizottsági szöveg egyrészt a rendszert és annak előrelátható fejlesztését, másrészt a különböző alkalmazások innovációjának lehetőségét ismerteti röviden. Felsorolja továbbá a javasolt öt szolgáltatástípust: nyílt hozzáférésű szolgáltatás, kereskedelmi szolgáltatás hivatásos felhasználók számára, életmentő szolgáltatások, kutató és mentő szolgáltatások, valamint a „közszabályozás alá eső szolgáltatás”. Ez utóbbi szolgáltatás azonban nem tartozik a zöld könyv által tárgyalt körbe, hanem a tagállamokra bízzák, hogy alkalmazzák-e vagy sem. Az Európai Bizottság a tagállamok közvetlen megkérdezését követően összefoglalót készít az egyes gyakorlatokról.

2.2

Az Európai Bizottság zöld könyve a következő érintett és esetlegesen érdekelt tevékenységi köröket sorolja fel:

helymeghatározás alapú szolgáltatások (a nagyközönség számára) és segélykérő hívások,

közúti szállítás,

vasúti szállítás,

tengerhajózás, belvízi hajózás és halászat,

légi közlekedés,

polgári védelem, veszélyhelyzetek kezelése és humanitárius segítségnyújtás,

veszélyes áruk figyelemmel kísérése,

élőállat-szállítás,

mezőgazdaság, parcellamérések, geodézia és kataszteri felmérés,

energia, olaj és gáz,

kutatási és mentési szolgáltatások,

logisztika,

környezetvédelem,

sport és turizmus,

rendfenntartás.

2.3

A fenti lista a lehetséges alkalmazási területek kiterjedtségét és sokféleségét mutatja.

2.4

A zöld könyv, mint mindig, az érdekelt felekhez intézett kérdésekkel zárul. Az EGSZB-nek nem feladata ezekre a kérdésekre választ adni, ugyanakkor hangsúlyozza az általa fontosnak tartott kérdéseket, illetve kiegészíti azokkal, amelyek véleménye szerint kimaradtak a dokumentumból.

2.5

Az Európai Bizottság elvégzi a zöld könyv alapján az érdekelt felek hozzá beérkezett válaszainak elemzését. Ezek azonban gyakran csekély számúak és túl általánosak ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni, ezért a Bizottság egy 2007 októberében megjelenő cselekvési tervvel egészíti ki a zöld könyvet, hogy részletesebb konzultációra adjon alkalmat. Mindeddig egyik nagy gazdasági ágazat sem mutatott különösebben érdeklődést a fizetős szolgáltatások iránt. Ebből adódóan meglehetősen nehéz egy nyílt, ingyenes – még ha nem is teljesen garantált – szolgáltatással versenyezni. Így megkérdőjelezhető az európai civil rendszer gazdasági és pénzügyi egyensúlya, amely – szemben az amerikai, katonai rendszerrel – nem rendelkezik állami támogatással.

3.   A legfontosabb kérdések

3.1

A 2. – etikai és a magánélet védelmére vonatkozó – kérdés (1) különösen nagy jelentőségű, amelyet az EGSZB már figyelemmel kísért, és kérte a magánélet védelmére vonatkozó elv szigorú betartását. Felmerül a magánélet védelméhez való jog és a technika által biztosított lehetőségek közötti egyensúly megteremtésének kérdése. Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy a műholdas helymeghatározási/navigációs rendszerek segítségével a felhasználó meghatározhatja a tartózkodási helyét, ez azonban mások számára nem válik ismertté, hacsak a felhasználó nem kommunikálja azt – például GSM-típusú távközlési eszköz útján – harmadik fél irányába. Abból adódóan, hogy ezek a rendszerek egyirányúan működnek, a navigációs rendszer – legyen az GPS, Galileo, vagy az orosz GLONASS – nem ismeri a felhasználókat, és nem képes arra, hogy meghatározza a navigációs jelek használóit, még kevésbé arra, hogy megállapítsa földrajzi helyzetüket. Következésképpen a magánélet védelmére vonatkozó kérdést a felhasználóknak nyújtandó egyéni alkalmazások szolgáltatásainak fényében kell megvizsgálni. Ezen szolgáltatások közül azonban sok úgy működik, hogy a felhasználó pillanatnyi földrajzi helyzetének adatait közölni kell egy szerverrel, amely aztán a kért – például a közúti forgalomra vonatkozó – információt szolgáltatja.

3.2

Az 5., a nemzetközi együttműködésre vonatkozó kérdés (2) komoly kérdéseket vet fel. Az Európai Unió Kínával, Izraellel, Dél-Koreával, Marokkóval és Ukrajnával kötött eddig együttműködési megállapodást, illetve a következő országokkal tervezi: India, Brazília, Argentína és Ausztrália. A Galileo nemzetközivé válásához – különösen a szabványok, a piacok megnyitása, a tanúsítási kérdések, a frekvenciák, valamint a szellemi tulajdonjogok tekintetében – természetesen szükség van ezekre a megállapodásokra, ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy bizonyos partnerek elsődleges indítéka az európai know-how megszerzésére irányul, hogy időt nyerjenek a saját technológia kidolgozásához, amely aztán a Galileo konkurenciájaként működhet majd. Ma már egyértelmű, hogy Kína 2003-ban ilyen céllal írta alá az Európai Unióval a Galileo együttműködési megállapodást. Egyébként pedig meglepő, hogy sem Norvégia, sem Svájc nem foglalta keretbe együttműködési szándékát az Európai Unióval a Galileo kapcsán, pedig az Európai Űrügynökségen keresztül részt vesznek a program fejlesztési és hitelesítési szakaszának finanszírozásában. Ebből adódóan egyelőre nem tisztázott a Galileo közszabályozás alá eső szolgáltatásához való esetleges hozzáférésük sem.

3.3

Mindenesetre általánosan elmondható, hogy az együttműködési megállapodások nem érintenék a közszabályozás alá eső szolgáltatásokat. Ráadásul a nemzetközi együttműködési tárgyalások lelassultak, mivel az európai projekt prioritását a nehézségekkel küzdő műholdas navigációs rendszer gyakorlati megvalósítására helyezték.

3.4

A 6. és 7. számú, a szabványokra és a tanúsításra vonatkozó kérdések (3) tulajdonképpen a berendezések és maga a rendszer, valamint a telepített navigációs terminálok hitelesítésének problémáját vetik fel. Ez a kérdés különösen a légi és a vasúti közlekedés területén jelent gondot, ugyanis ezen a két területen a biztonsági és jelzőberendezéseket szigorú, nemzetközi tanúsítvány alapján elismert eljárás szerint kell hitelesíteni. A Galileo mint rendszer hitelesítésének csak egy adott ágazat – mint például a polgári légi közlekedés – alkalmazása vonatkozásában van értelme, amely az alkalmazandó szabványokat és hitelesítési eljárásokat maga határozza meg. A Galileo szolgáltatásait használó, mobil járművek fedélzetére telepített terminálok és berendezések hitelesítése több mindent foglal magába, mint egyedül a helymeghatározási terminál; ide tartozik minden egyéb, a helymeghatározási információt feldolgozó és azt a pilótának vagy a fedélzeti parancsnoknak visszajuttató berendezés is. Az alkalmazásra vonatkozó, szokásos hitelesítési eljárásokat kell tehát alkalmazni, továbbá minden egyes külön alkalmazásra vonatkozó kérdést is rendezni kell.

3.5

A kérdés másik, a felelősségre vonatkozó vetülete azonban csak nagy vonalakban szerepel, pedig szintén kiemelt fontosságú, összetett kérdésről van szó. Egyrészt a viszonylag egyszerű, szerződéses, másrészt a sokkal bonyolultabb, szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó szabályokat is rendezni kell. Ezenkívül a felelősség mértéke attól függően is eltérő lehet, hogy nyílt, kereskedelmi vagy állami szolgáltatásról van-e szó. Az Európai Bizottság egy, a polgári légi közlekedés mintájára létrehozandó sémát fontolgat, vagyis bizonyos összegig a biztosító, azon felül pedig az állami hatóságok fedeznék a biztosítást. Ebben az esetben azt a határösszeget kell megállapítani, amelynél az állami felelősségvállalás bekapcsolódik. A jelenlegi határösszeg magas, egymilliárd euró körül van.

3.6

A jelzést szolgáltatónak milyen szinten kell garantálnia a teljesítményt? Ennek a kérdésnek különösen a légiközlekedési, a vasúti- és a tengeri szállítási területen van rendkívüli jelentősége.

3.7

Kit és milyen mértékben terhelne például a felelősség egy, a rossz minőségű jelzés miatt bekövetkező légi katasztrófa vagy egy, esetleg olajkiömlést okozó tengeri baleset esetében? Meg kell azonban különböztetni a szerződéses és a szerződésen kívüli felelősségvállalás esetét.

3.8

A Galileo rendszer üzemeltetője viselné a teljes felelősséget, vagy a tagállamokkal megosztva? Ez utóbbi esetben mely tagállamok jöhetnének szóba: a fellövő állam, az Európai Unió tagállamai, vagy a Galileo-projektben részt vevő tagállamok? Annak érdekében, hogy a Galileo kereskedelmi alkalmazásai megfelelő és biztonságos jogi keretben működhessenek, tisztázni kell ezeket a kérdéseket.

3.9

Léteznek precedensek, például az ARIANE esete. Az indításból eredő, a harmadik feleknek okozott kár veszélyét 100 millió euróig az ARIANESPACE viseli, ezen túlmenően pedig a francia állam. A polgári légi közlekedés terén is találunk példákat a kereskedelmi partnerek és az állam között megosztott felelősségvállalásra, ezek szintén alkalmazhatóak lennének a Galileo esetében is. Mindenesetre – különösen, mivel új rendszerről van szó – a határ meghúzása a legkényesebb pont: hogyan lehet megfelelően megosztani az állam és a működtető felelősségét?

3.10

Amennyiben ez utóbbi (ARIANE) példát alkalmaznánk a Galileo esetében, ez azt jelentené, hogy világosan meg kell határozni, mely állami hatóságnak kellene adott esetben megosztania a felelősséget a Galileo üzemeltetőjével.

3.11

A szellemi tulajdonjogokra vonatkozó, 9. kérdés (4) rendkívül fontos. Még akkor is, ha állami intézmények finanszírozzák a kezdeti kutatást, fontos, hogy a vállalatok, különösen a kkv-k szerezzék meg, érvényesítsék és alkalmazzák a fejlesztések szellemi tulajdonjogát.

3.12

Végezetül néhány szó a Galileo katonai alkalmazásáról. A GPS rendszerrel ellentétben, amely katonai jellegű, de civileknek is szabadon hozzáférhető, a Galileo civil rendszer. Mint a GPS civil felhasználása esetében, semmi nem akadályozza valamely ország fegyveres erőit a Galileo nyílt szolgáltatásának alkalmazásában, bár a közszabályozás alá eső szolgáltatások alkalmazása – amelyhez való hozzáférést az Európai Unió tagállamai részletesen szabályozzák – a Galileo más szolgáltatásainál előnyösebb a rádióvétel zavarásával szembeni ellenállás és az önállóság tekintetében, mivel más frekvenciasávokat használ.

3.13

Anélkül, hogy vitába keverednénk a Galileo közszabályozás alá eső szolgáltatásainak katonai célú, különböző típusú felhasználásáról – ami egyrészt meghaladná a jelen vélemény kereteit, másrészt ez a kérdés a zöld könyvben sem szerepel – meg kell állapítani, hogy a Galileo kihasználtságának gazdasági egyensúlya részben ettől a szolgáltatástól függ. A Galileo projekt új, az Európai Bizottság által javasolt változatában ez a pont még kétségkívül vita tárgya lesz. Az Európai Bizottság közleményében egyébiránt kifejti: bár a rendszer civil jellegéhez nem fér kétség, el kell ismerni, hogy a legfontosabb bevételek a katonai felhasználók részéről adódhatnak majd.

4.   Összegzés

4.1

A műholdas navigációs alkalmazásokról szóló zöld könyvet az érintett ágazatok alaposan át fogják tanulmányozni. Különösen a legfontosabb kérdések, így az esetlegesen megnyíló, új alkalmazási területek kapcsán érvényesítendő szellemi tulajdonjogok, a hitelesítési eljárások és a felelősségi rendszer vonatkozásában szükséges az érintett felek válasza.

4.2

A Galileónak az Európai Unió tagállamai által történő állami vagy katonai célú felhasználása – amelyet az Európai Bizottság és a tagállamok, valamint a tagállamok egymás között közvetlen párbeszéd útján, a Galileo security board keretében kezelnek, rendkívül fontos kérdés a Galileo gazdasági modelljére gyakorolt hatása miatt. Világosan megmutatkozik, hogy ezzel a kérdéssel újfent foglalkozni kell, annál is inkább, mivel a köz- és magánszféra eredetileg tervezett partnerségének sikertelensége miatt a közszféra érzékelhetően nagyobb mértékű részvételére van szükség.

4.3

Összességében a műholdas navigációs alkalmazásokról tartandó konzultáció mindenképpen hasznos és érdekes. Meg kellene azonban arról is győződni, hogy a projekt végrehajtása is a tervezett ütemben halad-e. Az Európai Bizottság új javaslatai utolsó lehetőséget jelentenek a Galileo projekt számára. Az EGSZB tudatában van annak, hogy ez milyen pénzügyi terheket ró az egyes tagállamokra, azonban egy olyan időszakban, amikor az Európai Unióra az alkotmányszerződéssel kapcsolatos viták folyományaként népei szkeptikusan és bizonyos kiábrándultsággal tekintenek, a Galileo program feladása súlyos következményekkel járna Európában és Európán kívül egyaránt. Egy effajta kudarc azt jelentené a világ számára, hogy az Európai Unió képtelen mozgósítani forrásait egy kiemelt tudományos, technikai és gazdasági jelentőséggel bíró projekt érdekében. Elengedhetetlen a Galileo befejezése, mely által bebizonyosodik: az Európai Unió képes újból erőre kapni és sikerre vinni a jövőre vonatkozó nagy terveit

4.4

A Galileo-projekt a fentiek miatt pillanatnyilag tehát nehézségekkel küzd. Az EGSZB egyetért azzal, hogy amennyiben az Európai Uniónak ez a kísérleti projektje esetleg kudarccal végződik, az komoly hitelvesztést okozna a polgárok szemében európai elkötelezettségük szempontjából, ezt pedig mindenképpen el kell kerülni.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 11-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  COM(2006) 769., 4. bekezdés.

(2)  COM(2006) 769., 5.3. bekezdés.

(3)  COM(2006) 769., 5.4. bekezdés.

(4)  COM (2006) 769., 5.6. bekezdés.


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/51


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – Nukleáris tájékoztató program az Euratom-Szerződés 40. cikke alapján véleményezésre az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elé terjesztve

COM(2006) 844 final

(2007/C 256/11)

2007. január 10-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Euratom-Szerződés 40. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció véleményét 2007. június 19-én elfogadta. (Előadó: Ulla Birgitta SIRKEINEN.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2007. július 11-12-én tartott, 437. plenáris ülésén (a július 12-i ülésnapon) 81 szavazattal 28 ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Összefoglaló

1.1

2004-ben az EGSZB „Az atomenergia sorsa az elektromos áram termelésében” című véleményében azt javasolta, hogy „erőfeszítéseket kell tenni a nukleáris ipar valódi kérdéseiről (az ellátás biztonsága, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, versenyképes árak, az elhasznált fűtőanyag biztonságos kezelése) való tájékoztatás terén annak érdekében, hogy a szervezett civil társadalom kritikailag elemezhesse az e kérdésekben folytatott vitát”. Az új nukleáris tájékoztató programban szerepelnek ezen információk. Az EGSZB általában egyetért az európai bizottsági közleményben nyújtott elemzéssel és leírással. A közlemény tárgyalja, és, véleményünk szerint, helyesen írja le a nukleáris energiával kapcsolatos, lényegi szempontok többségét. Az EGSZB ezenkívül rámutat az atomenergia néhány figyelembe veendő szempontjára.

1.2

A nukleáris energia, amely 2004-ben az Európai Unióban az elektromos áram 31 %-át adta, és az összesen felhasznált elsődleges energia 15 %-át tette ki, döntő szerepet játszik az energiapiacon. A nukleáris energia az uniós energiapolitika célkitűzéseit is maradéktalanul teljesíti. A nukleáris energia költsége napjainkban egyértelműen versenyképes. Esetében kismértékű a külső függés; számos különféle, biztos üzemanyagforrás áll rendelkezésre, ami teljesíti az ellátás biztonságára vonatkozó követelményeket. A nukleáris energia ma a legjelentősebb lényegében szén-dioxid-mentes energiaforrás Európában.

1.3

Az Európai Tanács által a 2020-ig tartó és az azt követő időszakra, az üvegházhatású gázok kibocsátásaival kapcsolatos célkitűzésekre vonatkozóan hozott határozat alapján nyilvánvaló, hogy valamennyi további alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelő kapacitásnak – legyen szó akár megújuló energiaforrásokról, akár atomenergiáról, akár esetleg tisztaszén-technológiáról – helyettesítenie kell a magas szén-dioxid-kibocsátású kapacitásokat, és ezáltal hozzá kell adódnia az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó teljes villamosenergia-termeléshez. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az atomenergiának legalább a jelenlegi részarányát nem tartjuk fenn addig, amíg teljesen új, tiszta energetikai megoldások nem állnak rendelkezésre, akkor az éghajlati és egyéb energiapolitikai célkitűzések nem teljesíthetők.

1.4

Az EGSZB hangsúlyozza az EU folyamatosan jelentős szerepét abban, hogy továbbfejlődjön az atomenergia jogi szabályozása az atomenergiát választó tagállamokban, az Euratom-Szerződés által megkívánt legmagasabb szintű biztonsági elvárásoknak és a nukleáris anyagok illegális forgalma elleni előírásoknak megfelelően.

1.5

A legfontosabb feladat a radioaktív hulladék – és különösen a kiégett nukleáris fűtőelemek végső elhelyezése – problémájának megoldása, amelyre technológia létezik, a politikai döntések azonban hiányoznak. Az EGSZB szintén egyetért az Európai Bizottsággal a következő, továbbra is EU-szintű figyelmet igénylő kérdésekben: a nukleáris biztonság és a sugárvédelem, amelynek európai mutatói igen jók, valamint a leszerelés biztonságos hosszú távú finanszírozása.

1.6

Az EGSZB felhívja a figyelmet az atomenergia néhány egyéb, olyan szempontjára, amelyre nem vonatkozik a nukleáris tájékoztató program tervezete. Ezek: a terrorizmus veszélye és néhány erőműben az elegendő hűtővíz rendelkezésre állásának kérdése.

1.7

A továbbra is az atomenergiára összpontosítani kívánó tagállamok számára szintén aggodalomra adhat okot az ágazat vonzereje munkáltatóként és kutatási témaként. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon nézetével, amely szerint a sugárvédelmi és nukleáris technológiai szakértelem alapvető fontosságú az EU számára, ezért az ez irányú oktatás, képzés és kutatás figyelmet igényel.

1.8

Végül az EGSZB kiemeli, hogy valamennyi tagállamnak joga van saját energiaszerkezetét meghatározni, az atomenergia abban elfoglalt részarányát is beleértve, amint az a nukleáris tájékoztató program tervezetében is olvasható.

2.   Bevezetés

2.1

Az Euratom-Szerződés 40. cikke értelmében az Európai Bizottságnak „rendszeres időközönként tájékoztató programokat kell közzétennie, elsősorban a nukleárisenergia-termelési célkitűzéseket és az azok eléréséhez megkívánt valamennyi beruházástípust adva meg. Az Európai Bizottságnak meg kell ismernie az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét az ilyen programok kapcsán azok közzétételét megelőzően.” 1958 óta négy ilyen tájékoztató program és egy naprakésszé tett változat jelent meg, az utolsó 1997-ben.

2.2

A nukleáris tájékoztató program ezen tervezetét 2007. január 10-én tette közzé az Európai Bizottság az energiaügyi és éghajlati csomaggal (Európa energiapolitikája) összefüggésben. A végső változat akkor készül el és jelenik meg, amikor az Európai Bizottság megkapja az EGSZB véleményét.

2.3

A csomag többi része elsősorban arra az éghajlat-változási célkitűzésre tesz javaslatot, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását a fejlett országok 2020-ig az 1990-es szinthez képest 30 %-kal, az uniós tagállamok maguk pedig 20 %-kal csökkentsék. A csomag ezenkívül az alábbiakkal foglalkozik: a gáz és a villamos energia belső piaca; a gáz- és elektromos hálózatok összekapcsolásai; a fosszilis tüzelőanyagokból származó fenntartható energiatermelés ösztönzését célzó javaslatok; a megújuló energiaforrások alkalmazásának támogatására irányuló útiterv, amely azt a kötelező erejű célt is magában foglalja, hogy 2020-ig 20 %-ra kell emelni a megújuló energiaforrások arányát az EU teljes energiaszerkezetében, az energiamegtakarítások terén pedig szintén 2020-ig ugyancsak 20 %-os hatékonyságnövelést kell megvalósítani; továbbá a leendő európai stratégiai energiatechnológiai terv. Az Európai Tanács 2007. március 9-én támogatását adta a csomag célkitűzéseihez és főbb politikai tartalmához.

2.4

Az EGSZB – a Szerződésben előírtaknak megfelelően – véleményt készített valamennyi nukleáris tájékoztató programról. Az EGSZB több, más véleményében is érintette a nukleáris energia témáját, a közelmúltban elsősorban a 2004-ben a nukleáris energia szerepéről készített saját kezdeményezésű véleményben, amelynek következtetései között az alábbiakat rögzítette: „az EGSZB úgy véli, hogy a nukleáris energia az EU több lábon álló, kiegyensúlyozott, gazdaságos és fenntartható energiapolitikájának egyik eleme kell, hogy legyen. Az általa felvetett kérdéseket figyelembe véve elmondható, hogy meg sem fontolandó az a lehetőség, amely szerint mindent a nukleáris energiára alapozunk; másrészt viszont az EGSZB úgy látja, hogy a nukleáris energia felhasználásának teljes vagy részleges elhagyása csökkentené annak esélyét, hogy az EU eleget tudjon tenni az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségeinek”.

3.   Az európai bizottsági dokumentum

3.1

Az európai bizottsági dokumentum áttekinti a nukleáris energia terén az elmúlt tíz év során végrehajtott beruházásokat, leírja a nukleárisenergia-előállítás pénzügyi vonatkozásait, az energiaszerkezetre gyakorolt hatásait, továbbá társadalmi elfogadásának feltételeit. Tartalmát az alábbiakban részletezzük.

3.2

Minden egyes tagállam maga döntheti el, hogy mennyire támaszkodik a nukleáris energiára az áramtermelés terén. A közelmúltban a nukleáris energia alkalmazásának növeléséről döntött Finnország és Franciaország is. Hollandia, Lengyelország, Svédország, a Cseh Köztársaság, Litvánia, Észtország, Lettország, Szlovákia, az Egyesült Királyság, Bulgária és Románia újraindította a nukleáris energiára vonatkozó politikájáról szóló vitát. Németország, Spanyolország és Belgium egyelőre – az állandó viták ellenére – folytatja az atomenergia-termelés fokozatos leállítására irányuló politikáját. A 27 EU-tagállam közül 12 teljesen lemond az atomenergia termeléséről.

3.3

Napjainkban a 27 EU-tagállam területén üzemelő összesen 152 reaktor által termelt nukleáris energia adja Európában az áram 30 %-át, ugyanakkor, ha egyes tagállamok továbbra is az atomenergia-felhasználás leállítását tervezik, e részarány számottevően csökkeni fog. Az energiaigény kielégítése, valamint Európa behozataltól való függésének mérséklése érdekében új beruházásokról vagy egyes erőművek élettartamának meghosszabbításáról lehetne dönteni.

3.4

Az Európai Bizottság szerint a nukleárisenergia-termelés fokozása a szén-dioxid-kibocsátások csökkentésének egyik eszközét jelenthetné, és fontos szerepet játszhatna a globális éghajlatváltozás kezelésében. A nukleáris energia lényegileg nem jár szén-dioxid-kibocsátással, és az Európai Bizottság kibocsátás-csökkentési forgatókönyvének része. Ez fontos szempont lehet a jövőbeli kibocsátáskereskedelmi-rendszerek tárgyalásakor is.

3.5

A nukleáris energia növekedési lehetőségeit érintő, döntő tényező annak pénzügyi vonatkozása, mivel egy atomerőmű 2–3,5 milliárd euró összegű induló beruházást igényel. A nukleáris eredetű energiatermelés magasabb építési költségekkel jár, mint a fosszilistüzelőanyag-eredetű, a kezdeti beruházásokat követő működési költségek azonban jelentősen alacsonyabbak. Az Európai Bizottság részletesen így fogalmaz:

3.5.1

„Az atomerőművek gazdasági kockázatai a kezdeti nagy tőkebefektetéshez kapcsolódnak, és az erőműveknek 40–60 éves élettartamukból az első 15–20 évben szinte hibátlanul kell működniük ahhoz, hogy a kezdeti befektetés megtérüljön. Ráadásul a reaktor leállításától számítva 50–100 évig pénzeszközöknek kell rendelkezésre állniuk a leszerelésre és a hulladékkezelésre.”

3.5.2

„A 27 tagú EU (1) 15 tagállamában összesen 152 atomreaktor működik. Az atomerőművek átlagos kora majdnem 25 év (2). Franciaországban, a legtöbb (59) atomreaktorral rendelkező tagállamban, ahol a villamosenergia-termelés közel 80 %-át nukleáris energia adja, és Litvániában, ahol egyetlen atomerőmű van, ám ez a villamosenergia-termelés 70 %-át teszi ki, az erőművek átlagos kora 20 év körüli. Az Egyesült Királyság 23 atomerőművének átlagos kora 30 évhez közelít, míg Németországban a 17 működő atomerőmű átlagos kora 25 év.”

3.5.3

„A nukleáris energia hagyományosan nagyobb építési költségeket és alacsonyabb működtetési költségeket jelent, mint a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló energiatermelés, amely alacsonyabb tőkeköltségekkel, de a magas és változékony üzemanyagáraktól függő működtetési költséggel jár.”

3.6

A nukleárisenergia-előállítás nagymértékben független a nyersanyagellátás költségének változásától, hiszen kis mennyiségű uránium – amely többnyire a világ stabil régióiból származik – évtizedekig működtethet egy reaktort. Az ésszerűen biztosított és versenyképes áron kitermelhető, ismert uránforrások a nukleáris ipar szükségleteit a jelenlegi fogyasztási szint mellett legalább 85 évig biztosítani tudják. Ezért a legtöbb iparosodott országban az új atomerőművek gazdaságos villamosenergia-termelési lehetőséget kínálnak az alapterhelés biztosítására.

3.7

A nukleáris ipar jelentős beruházásokat hajtott végre 1997 óta. Az Európai Bizottság tisztában van annak fontosságával, hogy meg kell tartani a technológiai vezető szerepet az atomenergia területén, és támogatja az atomenergia jogi szabályozásának továbbfejlesztését, ideértve a nukleáris anyagok illegális forgalma elleni küzdelmet, a hulladékkezelést és az erőművek leszerelését. Az Euratom-Szerződés létrejötte óta a nukleáris biztonság és a lakosság sugárvédelme az egyik fő gondot jelentette az Európai Közösségben, és ezek olyan kérdések, amelyek fontossága az Unió korábbi és jelenlegi bővítésével egyre növekszik.

3.8

Közösségi szinten azt kell elérni, hogy továbbfejlődjön az atomenergia jogi szabályozása az atomenergiát választó tagállamokban, az Euratom-Szerződés által megkívánt legmagasabb szintű biztonsági elvárásoknak és a nukleáris anyagok illegális forgalma elleni előírásoknak megfelelően. Ide tartozik a nukleáris hulladék kezelése és az erőművek leszerelése is.

3.9

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a további lépésekről szóló vita az alábbiakra összpontosítson:

közös nukleáris biztonsági referenciaszintek elismerése az EU-ban való alkalmazás céljából, a tagállamok nukleáris biztonsági hatóságainak nagyfokú szakértelmére építve;

magas szintű, a nukleáris biztonsággal és védelemmel foglalkozó csoport létrehozása, amelynek feladata fokozatosan közös elképzelést kidolgozni és esetleg további európai szabályokat alkotni a nukleáris biztonság és védelem területén;

annak biztosítása, hogy a tagállamok nemzeti tervet vezessenek be a radioaktív hulladék kezelésére;

technológiai platformoknak a hetedik keretprogram korai szakaszában való létrehozása, ezzel biztosítva a kutatási tevékenységek szorosabb összehangolását a nemzeti, ipari és közösségi programokban a fenntartható atomenergia-használat és geológiai formációkban való hulladékelhelyezés kérdéseiben;

a leszerelési alapok kezelésére vonatkozó nemzeti szemléletek összehangolására irányuló ajánlás megvalósulásának figyelemmel kísérése, a kielégítő pénzforrások rendelkezésre állását biztosítandó;

az engedélyezési eljárások egyszerűsítése és összehangolása a nemzeti szabályozó hatóságok közötti szorosabb koordináció alapján, a legszigorúbb biztonsági előírások fenntartásával;

az Euratom-hitelekhez való hozzáférés növelése, a felső határoknak a piac igényei szerinti, az Európai Bizottság által javasolt aktualizálása után;

harmonizált felelősségi rendszer, valamint nukleáris baleset által okozott károk esetére pénzügyi alapok rendelkezésre állását biztosító mechanizmusok kidolgozása;

új lendületvétel a nemzetközi együttműködésben, többek között a NAÜ-vel és a NEA-val való szorosabb együttműködés, az EU-n kívüli országokkal kötött kétoldalú megállapodások és a szomszédos országoknak való segítségnyújtás felújítása révén.

4.   Általános megjegyzések

4.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság új nukleáris tájékoztató programjának tervezetét. Az energetikai környezet sokat változott a program legutóbbi, tíz évvel ezelőtti kiadása óta. Különösen az elmúlt néhány év során új, drámai események irányították a figyelmet nagymértékben az energiapolitika mindhárom összetevőjére, amelyek a következők: az ellátás biztonsága, a versenyképesség és az ésszerű árak, valamint a környezeti kérdések, és azon belül is elsősorban az éghajlatváltozás. Az EU a nyilvánvaló problémákra és kihívásokra az európai energiapolitikára tett javaslatokkal válaszolt. Ebben az összefüggésben a nukleáris energia helyzetének elemzésére és az arra irányuló javaslattételre van szükség. Ez elhelyezné a nukleáris energiát az átfogó energetikai képen, és megadná az európai energiapolitika megvitatásához és meghatározásához szükséges információkat.

4.2

2004-ben az EGSZB „Az atomenergia sorsa az elektromos áram termelésében” című véleményében azt javasolta, hogy „erőfeszítéseket kell tenni a nukleáris ipar valódi kérdéseiről (az ellátás biztonsága, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, versenyképes árak, az elhasznált fűtőanyag biztonságos kezelése) való tájékoztatás terén annak érdekében, hogy a szervezett civil társadalom kritikailag elemezhesse az e kérdésekben folytatott vitát”. Az új nukleáris tájékoztató programban szerepelnek ezen információk, és az EGSZB általában egyetért az európai bizottsági közleményben nyújtott elemzéssel és leírással. A közlemény tárgyalja, és – véleményünk szerint – helyesen írja le a nukleáris energiával kapcsolatos, lényegi szempontok többségét. Az EGSZB ezenkívül rámutat az atomenergia néhány figyelembe veendő szempontjára.

4.3

A nukleáris energia, amely 2004-ben az Európai Unióban az elektromos áram 31 %-át adta, és az összesen felhasznált elsődleges energia 15 %-át tette ki, döntő szerepet játszik az energiapiacon. A nukleáris energia az uniós energiapolitika célkitűzéseit is maradéktalanul teljesíti. A nukleáris energia költsége napjainkban egyértelműen versenyképes, különösen akkor, ha az alapterhelés biztosítására használják fel. Esetében kismértékű a külső függés; számos különféle, biztos üzemanyagforrás áll rendelkezésre, ami teljesíti az ellátás biztonságára vonatkozó követelményeket. A nukleáris energia ma a legjelentősebb lényegében szén-dioxid-mentes energiaforrás Európában (lásd a 4.8. pontot).

4.4

A nagyobb energiahatékonyság (a kombinált hő- és áramtermelésre vonatkozóan is) és így a csökkenő energiaigény az energiapolitikai napirenden lévő elsődleges célkitűzést alkotják. További jelentős energiatermelési beruházásokra van szükség az EU-ban a régi erőművek helyettesítésére, és esetleg a további kereslet kielégítésére is, mivel a piaci és technológiai fejlődés a villamos energia növekvő arányához vezethet a teljes energiaszükségleten belül.

4.4.1

Közép- és hosszú távon lehetséges, hogy az olyan új energetikai technológiák, mint a hidrogéntechnológia, a hőszivattyúk, vagy az elektromos gépkocsik a teljes energiaszükséglet részeként gyorsabban növelik majd az elektromos energia iránti igényt, mint ahogyan mi azt most forgatókönyveinkben becsüljük. E változás a jelenleginél jóval fontosabbá tehetné az atomenergia szerepét az EU energiapalettáján.

4.5

Az EGSZB tudomásul veszi az erőművek üzemeltetésének a 30–40 éves kereskedelmi felhasználás időtartamán túlmenő meghosszabbítására irányuló aktuális terveket. Az Európai Bizottság által kidolgozott dokumentum nem foglalkozik mélyrehatóan az európai erőművek elöregedésének problémájával, amely kérdéskör kiegészítésre szorul. Mivel az Európai Bizottság azt írja, hogy „egyes tagállamokban bizonyos pénzügyi és környezeti kockázatok – mint például a hosszú távú hulladéktárolás és -kezelés létesítményeinek felelőssége – továbbra is a kormányok hatáskörében maradnak”, a jövőben idevonatkozó szabályozásokat kell majd kidolgozni.

4.6

Ezen új beruházások ideális esetben megfelelnek az ellátás biztonságával, a versenyképességgel és az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel összefüggő célkitűzéseknek. Az energia-előállítás egyéb formáinak jellemzőire és az azokban rejlő lehetőségekre tekintettel a meglévő atomerőművek élettartamának meghosszabbítására és új beruházásokra van szükség. Ebben egyetértünk az Európai Bizottsággal.

4.7

Az Európai Bizottság szerint az uránkészletek 85 éven át tartanának ki a fogyasztás jelenlegi szintje mellett. Különböző információforrások eltérő adatokkal szolgálnak a kérdésben, amelyek 85 és 500 év között változnak. Mivel a fűtőanyagok rendelkezésre állása jelentős az energiaellátás biztonsága szempontjából, ezért az Európai Bizottságnak részletesebb tájékoztatást kellene nyújtania a rendelkezésre álló nukleáris fűtőanyagok mennyiségéről.

4.8

A különböző energiaforrások környezeti hatásainak összehasonlításakor fontos felmérni a teljes folyamat valamennyi környezeti hatását a nyersanyagellátástól, a termelésen, a szállításon és az energia-előállításon át az újrahasznosítási és a hulladékelhelyezési szakaszokig. Az Energia Világtanács (WEC) összefoglaló jelentést adott ki („Energiarendszerek összehasonlítása életciklus-elemzés segítségével”, 2004. július), amelyben számos, létező életciklus-elemzési tanulmányt sorolt fel és tekintett át. A jelentés azt bizonyítja, hogy az atomenergiával előállított áram egy kilowattjára eső szén-dioxid-kibocsátás alacsony, és ugyanolyan szintű, mint a szél- vagy vízenergiával, vagy biomasszából nyert energiával előállított áram esetében. Ez a szint egyébként 1–5 %-a a szénerőművek kibocsátási szintjének.

4.9

Ezért igen lényeges számításba venni az atomenergia értékes hozzájárulását az üvegházhatást okozó gázok termelődésének megelőzéséhez. Napjainkban az atomenergia EU-beli felhasználása révén évente mintegy 600 millió tonnával kevesebb szén-dioxid termelődik a jelenlegi energiaszerkezet alapján. Az egész világon pedig mintegy 2 milliárd tonna szén-dioxid előállítása válik elkerülhetővé általa. Ez Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság jelenlegi teljes, együttes szén-dioxid-kibocsátásának felel meg. Ha egyes tagállamok továbbra is az atomenergia-felhasználás fokozatos leállítását tervezik, az Európában ma létező atomerőművek nagy része más, szén-dioxidot ki nem bocsátó energiaforrásokkal helyettesítendő. Ezenkívül ha a meglévő atomerőműveket nem helyettesítik újakkal élettartamuk végén, akkor az atomenergia maradéktalanul más, kibocsátást nem okozó energiaforrásokkal helyettesítendő középtávon.

4.10

Az Európai Tanács által a 2020-ig tartó és az azt követő időszakra, az üvegházhatású gázokkal kapcsolatos célkitűzésekre vonatkozóan hozott határozat alapján nyilvánvaló, hogy valamennyi további alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelő kapacitásnak – legyen szó akár megújuló energiaforrásokról, akár atomenergiáról, akár esetleg tisztaszén-technológiáról – helyettesítenie kell a magas szén-dioxid-kibocsátású energiatermelő kapacitásokat, és ezáltal hozzá kell adódnia az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó teljes villamosenergia-termeléshez. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az atomenergiának legalább a jelenlegi részarányát nem tartjuk fenn addig, amíg teljesen új energetikai megoldások nem állnak rendelkezésre, akkor az éghajlati és egyéb energiapolitikai célkitűzések nem teljesíthetők gazdaságilag elfogadhatóan. Másrészről nyilvánvaló, hogy a növekvő részarányú atomenergia a megújuló energiaforrásokkal együtt nagyobb költséghatékonyságot jelentene az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

4.11

Az EGSZB támogatja az externális költségek energiaárakba és egyéb piaci tevékenységek árába való beépítésére irányuló célkitűzést. Az Európai Bizottság által az externális költségekről készített tanulmány (ExternE) (3) szerint az atomenergia externális költsége kb. 0,4 cent/kWh. A szénerőművekből származó energia externális költsége becslések szerint ennek több mint tízszerese, a biomasszából eredő energiáé ennek néhányszorosa, a szélenergiáé ennél alacsonyabb, a vízenergiáé pedig az atomenergiáéval azonos szintű.

4.12

Az Európai Bizottság véleménye szerint az egyik fő kérdés az, hogy szükség van-e az atomenergia terén szakpolitikai beavatkozásra. Meg kellene határozni a mechanizmusokat a reaktorok következő generációjával és az ahhoz kapcsolódó nukleáris fűtőelem ciklussal kapcsolatos kutatások ösztönzésére. Valamennyi „tiszta energia” technológiát egyenlően kell kezelni. Támogatni lehetne a teljesen új, kísérleti jellegű fejlesztéseket. A hagyományos atomenergia nem igényel támogatást, és nem is támogatandó.

4.13

Az atomenergia közvélemény általi megítélése az Európai Bizottság szerint létfontosságú a nukleáris politika jövője szempontjából. Ezzel egyetértünk, emlékeztetünk azonban arra, hogy az atomenergia elfogadottsága nagyarányban eltér az egyes tagállamokban. Növelni kell a lakosság információhoz való hozzáférési lehetőségeit, és a döntéshozatali eljárások átláthatóságát, mivel felmérések azt mutatják, hogy az EU lakossága nem kellően tájékozott nukleáris kérdésekben. Az Európai Bizottság fontos szerepet tölthetne be ebben. Ugyanakkor a lakosság aggodalmaira válaszoló, konkrét intézkedésekre is szükség van, amint azt az EGSZB már számos alkalommal jelezte.

4.14

Hangsúlyozzuk az EU folyamatosan jelentős szerepét abban, hogy továbbfejlődjön az atomenergia jogi szabályozása az atomenergiát választó tagállamokban, az Euratom-Szerződés által megkívánt legmagasabb szintű biztonsági elvárásoknak és a nukleáris anyagok illegális forgalma elleni előírásoknak megfelelően.

4.15

A legsürgetőbb feladat a radioaktív hulladék – és különösen a kiégett nukleáris fűtőelemek végső elhelyezése – problémájának megoldása, amelyre technológia létezik, a politikai döntések azonban hiányoznak. Ez az atomenergia környezetre és egészségre gyakorolt hatásával, valamint közvélemény általi elfogadottságával kapcsolatos, számottevő kérdés. A nukleáris tájékoztató programban szerepel, hogy még egyetlen ország sem valósította meg a javasolt végső megoldást. Ugyanakkor előrehaladás figyelhető meg Finnországban, ahol kiválasztották egy nukleárishulladék-lerakó helyét, valamint Svédországban és Franciaországban, ahol nagy lépéseket tettek előre ilyen lerakóhelyek kiválasztása felé.

4.16

Szintén egyetértünk az Európai Bizottsággal a következő, továbbra is EU-szintű figyelmet igénylő kérdésekben: nukleáris és sugárbiztonság, amelynek európai mutatói igen jók, valamint a leszerelés finanszírozásának biztosítása.

4.17

A terrorizmus új fenyegetése nem szerepel a nukleáris tájékoztató programban. Ez komoly veszélyt jelent az atomerőművekre nézve, csakúgy, mint sok más ipari létesítmény és középület számára szerte a világon. Valamennyi új atomerőmű úgy tervezendő, hogy kibírja azt, ha egy nagy utasszállító repülőgép nekiütközik, anélkül, hogy radioaktív sugárzás érné az erőművön kívüli területeket. A műszaki és emberi biztonsági rendszereket is úgy kell megtervezni és kivitelezni, hogy mindenfajta terrortámadást kivédjenek az atomerőműveken belül. Az Európai Bizottságnak az illetékes hatóságokkal és üzemeltetőkkel együttműködve kezdeményezéseket kellene szorgalmaznia annak biztosítására, hogy valamennyi atomerőműnél megfelelő terrorizmusmegelőző intézkedések legyenek érvényben.

4.18

A közelmúltbeli forró és száraz nyarak során az a kérdés is a figyelem központjába került, hogy elegendő hűtővíz áll-e rendelkezésre a folyókban a kondenzációs erőművekhez. E probléma eddig igen lokális jellegű volt, és nem jelentkezett sem gyakran, sem pedig hosszan, azonban komolyabbá válhat az idő folyamán egyes esetekben. Ez figyelembe veendő az erőművek helyszínének kiválasztásakor és megtervezésükkor.

4.19

Szintén aggodalomra ad okot az atomenergiai terület vonzereje munkáltatóként és kutatási témaként a mintegy húsz éves európai kvázi moratóriumot követően. A diákok és szakemberek érdeklődésének ebből eredő hiánya az atomenergia általános fejlődésének szűk keresztmetszete, amely biztonsági kockázatot is jelenthet. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon nézetével, amely szerint a sugárvédelmi és nukleáris technológiai szakértelem alapvető fontosságú az EU számára, ezért az ez irányú oktatás, képzés és kutatás figyelmet igényel. Ugyanez érvényes a jelenlegi európai erőműparkot építő tudós- és mérnöknemzedék tudásának megőrzésére és átadására is, hozzátéve, hogy számos országban sok éven át nem lépett be fiatal szakértő az ágazatba.

4.20

Az Európai Bizottság emlékeztet arra, hogy az egyes tagállamok illetékességébe tartozik annak eldöntése, hogy használnak-e atomenergiát vagy sem. Az EGSZB támogatja, hogy valamennyi tagállamnak joga legyen saját energiaszerkezetét meghatározni, az atomenergia abban elfoglalt részarányát is beleértve. Az egyes tagállamok e jogát nemcsak az EU-nak, hanem a többi tagállamnak is tiszteletben kell tartania. Ugyanakkor az egyes tagállamok döntései többféleképpen is hatással vannak a többi tagállam helyzetére, és e kölcsönös függés csak fokozódik majd a nyitottabb belső piacokkal.

5.   Az intézkedési javaslatokra tett megjegyzések

5.1

A nukleáris tájékoztató program 6.5. fejezetében (Előretekintés) az Európai Bizottság (elsősorban EU-szintű) intézkedési javaslatokat bocsát vitára (lásd a 3.9. pontot). Az EGSZB véleménye a bemutatott javaslatok kapcsán a következő:

5.1.1

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon nézetével, amely szerint a közös nukleáris biztonsági referenciaszintek és azok megfelelő alkalmazása a tagállami nukleáris biztonsági hatóságok jelentős tapasztalatára és a WENRA (4)-val való együttműködésre kell, hogy épüljön. Minden egyéb megközelítés kockára tehetné néhány tagállamban a jelenlegi magas szintű biztonsági teljesítményt.

5.1.2

Az illetékes nemzeti hatóságok képviselőiből álló magas szintű nukleáris biztonsági csoport hozzájárulhatna a harmonizációs folyamathoz, és elősegíthetné a nemzetközi nukleáris biztonsági egyezményekhez való kapcsolódás javulását.

5.1.3

Az EGSZB szerint sürgető szükség van arra, hogy az atomenergiát alkalmazó tagállamok nemzeti tervet vezessenek be a nukleáris fűtőelem és a radioaktív hulladék kezelésére. A nemzeti tervek tartalmazhatnak pusztán nemzeti megközelítést, nemzetközi megközelítést vagy kettős megközelítést. Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor ezzel felelőtlenül áthárítják a jelenlegi generációk kötelezettségeit a következőkre

5.1.4

A technológiai platformok igen sikeres eszköznek bizonyultak a köz- és a magánszféra partneri együttműködéseinek létrehozására az Európai stratégiai kutatási menetrendek kialakítása céljából. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság azon gondolatát, hogy ezt az eszközt használják fel a fenntartható atomenergia-használat és geológiai formációkban való hulladékelhelyezés terén. Erre igencsak szükség lenne ahhoz, hogy fiatal tudósokat az iparágba vonzzunk.

5.1.5

A teljes élettartam működési költségeinek maradéktalan fedezése és az egyenlő feltételek biztosítása érdekében alapvetően fontos, hogy az üzemeltetők leszerelési alapokon keresztül megfelelő erőforrásokat bocsássanak rendelkezésre az EU-ban és világszerte. Az EGSZB ugyanakkor nem tartja szükségesnek ezen alapok kezelésének teljes körű harmonizációját, amíg a hiánytalan és biztos pénzügyi fedezet és az átláthatóság elve érvényesül.

5.1.6

Szükség van a legszigorúbb biztonsági előírások betartására, valamint az engedélyezési eljárások egyszerűsítésére és – a nemzeti szabályozó hatóságok közötti együttműködés révén megvalósuló – fokozatos harmonizációjára annak érdekében, hogy előreláthatóbb legyen az építési projektek beindulási ideje, továbbá, hogy ezáltal pontosabb tervezés és költségszámítás váljon lehetővé. A biztonság terén sohasem szabad engedményeket tenni.

5.1.7

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság arra irányuló javaslatával, hogy aktualizálják az EURATOM-hitelek felső határértékeit, és biztosítsák azok nagyobb fokú elérhetőségét. Elméletben minden energiatípusba való beruházás esetén egyenlő feltételekkel azonos hozzáférést kell biztosítani a finanszírozási eszközökhöz, amelyeket egyébként az EBB nyújt.

5.1.8

Az EGSZB véleménye szerint az atomenergia jobb elfogadhatóságához alapvetően fontos a harmonizált felelősségi rendszer is, amely közpénzeket nem igénylő forrásokat biztosító mechanizmust is magában foglal nukleáris baleset által okozott károk esetére. A jelenlegi rendszer (700 millió dolláros felelősségbiztosítási összeg) nem felel meg ennek a követelménynek. Nyílt, építő jellegű és gyakorlatias módon kezelendő az a biztosítási probléma, amely a baleset szélsőségesen kicsi valószínűségének és az esetlegesen igen komoly és nagy értékű kárnak az együtteséből adódik. Megoldás lehet erre a „közös alap” rendszere.

5.1.9

Az EGSZB üdvözli azt a javaslatot, amely szerint új lendületet kell adni a NAÜ-vel és a NEA-val folytatott nemzetközi együttműködésnek, valamint a kétoldalú megállapodásoknak. Nagy súly helyezendő a szomszédos országoknak nyújtott segítségre.

5.2

Az Európai Bizottság által tett javaslatokon kívül az EGSZB véleménye szerint az EB-nek az alábbi témákra kellene figyelmet fordítania a következő lépések előkészítésekor:

5.2.1

A tagállamok figyelmének felhívása arra, hogy valószínűleg ismét növekednek majd az oktatási és képzési szükségletek az atomenergia és a nukleáris technológia tágabb összefüggésében, és azon belül is elsősorban a nukleáris biztonság terén. Az oktatás nem csupán új szakértők képzését teszi lehetővé a nukleáris energia területén, hanem a tudatosság fokozását is, ami alapvető fontosságú a közvélemény formálásához.

5.2.2

A nyílt energiapiacon az atomenergiába való beruházás terén további lehetséges problémák azonosítása és piaci alapú megoldási lehetőségeik felkutatása, tekintettel az ilyen beruházások méretére és hosszú beindulási idejére.

5.2.3

Az európai nukleáris technológiai ipar globális vezető szerepet szerzett, ami remek álláslehetőségeket nyújt, ugyanakkor világszerte kedvező a nukleáris biztonság szempontjából, hiszen kiváló biztonsági mutatókkal bír. E vezető szerep megőrzése érdekében – mivel a nukleáris beruházások várhatóan az egész világon növekednek majd – az iparág (beszállító iparát is ideértve) az Európai Bizottság új ágazati iparpolitikai megközelítése egyik célterületének tekintendő.

5.3

Végül az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság azon szándékát is, hogy növeli a nukleáris tájékoztató programok kiadásának gyakoriságát, frissebb képet adva ezáltal az uniós helyzetről.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 12-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  2. melléklet: adatok országonként a jelenleg folytatott, nukleáris üzemanyagciklushoz kapcsolódó tevékenységekről.

(2)  1. melléklet: lásd az atomerőműveket kor szerint és az országonkénti koreloszlást mutató 6. és 7. ábrát.

(3)  Externális költségek – Kutatási eredmények az elektromos áram és a szállítás által okozott társadalmi-környezeti károkról, Európai Bizottság, 2003.

(4)  Nyugat-európai nukleáris szabályozó hatóságok.


MELLÉKLET

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményéhez

A következő módosító indítványokat – amelyeket a leadott szavazatok legalább egynegyede támogatott – a vita folyamán elutasították:

1.1. pont

A szöveg a következőképpen módosítandó:

„2004-ben az EGSZB »Az atomenergia sorsa az elektromos áram termelésében« című véleményében azt javasolta, hogy »erőfeszítéseket kell tenni a nukleáris ipar valódi kérdéseiről (az ellátás biztonsága, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, versenyképes árak, az elhasznált fűtőanyag biztonságos kezelése) való tájékoztatás terén annak érdekében, hogy a szervezett civil társadalom kritikailag elemezhesse az e kérdésekben folytatott vitát«. Az új nukleáris tájékoztató programban szerepelnek ezen néhány erre alkalmas információk. Az EGSZB általában részben egyetért az európai bizottsági közleményben nyújtott elemzéssel és leírással, megállapítja azonban, hogy néhány fontos kérdést figyelmen kívül hagytak (lásd többek között az 1.6. pontot). A közlemény tárgyalja, és, véleményünk szerint, helyesen írja le a nukleáris energiával kapcsolatos, lényegi szempontok többségét. Az EGSZB utal arra, hogy az atomenergia néhány további szempontját is figyelembe kellene venni.”

Indokolás

A többi módosító indítványból, valamint a véleménytervezet 1.6. pontjából adódik. A pont utal rá, hogy a nukleáris tájékoztató program tervezete egyes szempontokra (terrorizmus, hűtővíz) nem tér ki megfelelően.

A szavazás eredménye

Mellette: 49

Ellene: 52

Tartózkodás: 11

1.2. pont

A szöveg a következőképpen módosítandó:

„A nukleáris energia, amely 2004-ben az Európai Unióban az elektromos áram 31 %-át adta, és az összesen felhasznált elsődleges energia 15 %-át tette ki, döntő szerepet játszik az energiapiacon. A nukleáris energia az uniós energiapolitika célkitűzéseit is maradéktalanul teljesíti. A nukleáris energia költsége napjainkban egyértelműen versenyképes. Esetében kismértékű a külső függés; számos különféle, biztos üzemanyagforrás áll rendelkezésre, ami teljesíti az ellátás biztonságára vonatkozó követelményeket. A nukleáris energia ma az egyik legjelentősebb lényegében szén-dioxid-mentes energiaforrás Európában. Egyéb környezeti kihatásai pedig korlátozottak és szabályozottak.”

Indokolás

Az európai bizottsági dokumentum nem „a legjelentősebb”, hanem „az egyik legjelentősebb” lényegében szén-dioxid-mentes energiaforrásról beszél. Fontos, hogy pontosan idézzünk.

Az egyéb környezeti hatások vonatkozásában lásd a többi módosító indítványt.

A szavazás eredménye (megjegyzés: a módosító indítvány második részét, azaz az utolsó mondat törlését a Közgyűlés elfogadta):

Mellette: 57

Ellene: 60

Tartózkodás: 3

1.3. pont

A szöveg a következőképpen módosítandó:

„Az Európai Tanács által a 2020-ig tartó és az azt követő időszakra, az üvegházhatású gázokkal kapcsolatos célkitűzésekre vonatkozóan hozott határozat alapján nyilvánvaló, hogy valamennyi további alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelő kapacitásnak – legyen szó akár megújuló energiaforrásokról, akár atomenergiáról, akár esetleg tisztaszén-technológiáról – helyettesítenie kell a magas szén-dioxid-kibocsátású kapacitásokat, és ezáltal hozzá kell adódnia az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó teljes villamosenergia-termeléshez. Az EGSZB tudomásul veszi az európai bizottsági közlemény megállapításait, miszerint »jelenleg az Unióban több mint 110 nukleáris létesítmény van a leszerelés valamely szakaszában. Az előrejelzések szerint a kibővült Európai Unióban jelenleg működő 152 atomerőműnek legalább egyharmadát kell 2025-ig leszerelni (nem véve figyelembe az atomerőművek esetleges élettartam-hosszabbítását).« Mivel az Európai Bizottságnál eddig mindössze egy új reaktor építését jelezték, az atomenergiának a villamosenergia-termeléshez való hozzájárulása valószínűleg erőteljesen csökkenni fog. Ahogy azonban a Német Szövetségi Köztársaság Kancellári Hivatalának egyik tanulmánya rámutat, az éghajlati célok mégis betarthatók, ami azonban további erőfeszítéseket tesz szükségessé az árammegtakarítás, valamint az megújuló energiák hatékonyságának és alkalmazásának területén. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az atomenergiának legalább a jelenlegi részarányát nem tartjuk fenn addig, amíg teljesen új, tiszta energetikai megoldások nem állnak rendelkezésre, akkor az éghajlati és egyéb energiapolitikai célkitűzések nem teljesíthetők.

Indokolás

Az európai bizottsági dokumentumból és az említett tanulmányból adódik.

A szavazás eredménye

Mellette: 49

Ellene: 65

Tartózkodás: 6

1.7. pont

A szöveg a következőképpen módosítandó:

A továbbra is az atomenergiára összpontosítani kívánó tagállamok számára s Szintén aggodalomra adhat okot az ágazat vonzereje munkáltatóként és kutatási témaként a mintegy húsz éves európai kvázi moratóriumot követően. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon nézetével, amely szerint a sugárvédelmi és nukleáris technológiai szakértelem alapvető fontosságú az EU számára, ezért az ez irányú oktatás, képzés és kutatás figyelmet igényel. Ezért elsősorban a létesítmények üzemeltetői felelősek.

Indokolás

„Moratóriumról” egyrészt nem lehet szó, másrészt a képzés stb. iránt elsősorban a vállalatok felelősek, nem az állam/államközösség.

A szavazás eredménye (csak az indítvány második részéről szavaztak, az első részét elfogadták)

Mellette: 45

Ellene: 71

Tartózkodás: 2

3.6.1. pont

Új, 3.6.1. pont illesztendő be:

„Az uránkészletek rendelkezésre állásával kapcsolatban az EGSZB megállapítja, hogy az európai bizottsági közlemény eltér a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) legutóbbi »Red Data Books« című kiadványának összefoglalásától. A kiadványban az áll, hogy az aktuális előrejelzések szerint a természetes uránnal történő ellátás kapacitása – beleértve az azonosított készletek alapján összes létező, kijelölt, tervezett és lehetséges bányát – elegendő arra, hogy a 2010. évre prognosztizált globális uránszükségletet fedezze, amennyiben a bányák bővítése és az új bányák megnyitása a tervek szerint, a kitermelés pedig mindenhol teljes üzemben zajlik … Mivel azonban a másodlagos készletek jelentősége különösen 2015 után valószínűleg csökkenni fog, a reaktorszükségletet egyre inkább a meglévő bányák bővítése és új bányák megnyitása révén, vagy alternatív nukleáris tüzelőanyag-ciklusokkal kell fedezni. Mindkét megoldás költséges és hosszadalmas. A szükséges azonosított készletek időben történő feltárásának ösztönzésére a közeljövőben folyamatosan nagy uránkeresletre van szükség. Mivel az új készletek felderítéséhez és feltárásához sok időre (általában legalább 10 évre) van szükség, az uránellátásban fennakadások jelentkezhetnek. Ebből és a másodlagos készletek kimerüléséből adódóan az uránárak folyamatos emelkedésével lehet számolni. Az EGSZB kéri, hogy az Európai Bizottság adjon felvilágosítást ebben a kérdésben.”

Indokolás

A nyilvánvaló eltéréseket megnevezni, és nem elhallgatni kell.

A szavazás eredménye

Mellette: 49

Ellene: 65

Tartózkodás: 5

4.1. pont

A szöveg a következőképpen módosítandó:

„Az EGSZB üdvözli tudomásul veszi az Európai Bizottság új nukleáris tájékoztató programjának tervezetét. Az energetikai környezet sokat változott a program legutóbbi, tíz évvel ezelőtti kiadása óta. Különösen az elmúlt néhány év során új, drámai események irányították a figyelmet nagymértékben az energiapolitika mindhárom összetevőjére, amelyek a következők: az ellátás biztonsága, a versenyképesség és az ésszerű árak, valamint a környezeti kérdések, és azon belül is elsősorban az éghajlatváltozás. Az EU a nyilvánvaló problémákra és kihívásokra az európai energiapolitikára tett javaslatokkal válaszolt. Ebben az összefüggésben a nukleáris energia helyzetének elemzésére és az arra irányuló javaslattételre van szükség. Ez elhelyezné a nukleáris energiát az átfogó energetikai képen, és megadná az európai energiapolitika megvitatásához és meghatározásához szükséges információkat egy részét.”

Indokolás

Maga az előadó is azt írja, hogy nem tárgyalnak minden szempontot (pl. terror stb.).

A szavazás eredménye

Mellette: 50

Ellene: 69

Tartózkodás: 2

4.5. pont

A szöveg a következőképpen módosítandó:

„Ezen új beruházások ideális esetben megfelelnek az ellátás biztonságával, a versenyképességgel és az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel összefüggő célkitűzéseknek. Az energia-előállítás egyéb formáinak jellemzőire és az azokban rejlő lehetőségekre tekintettel az EGSZB tudomásul veszi a néhány tagállamban folyó vitát a meglévő atomerőművek élettartamának meghosszabbítására ól és az új beruházásokra ól van szükség. Ebben egyetértünk az Európai Bizottsággal.”

Indokolás

Az előterjesztő nem tudja, hogy az Európai Bizottság mikor jelentette ki azt, hogy „atomerőművek élettartamának meghosszabbítására van szükség.” Ez csupán spekuláció.

Lásd a szekcióülés során módosított 1.5. pontot is, amelyben az atomerőművek élettartamának lehetséges meghosszabbításával kapcsolatos aggályainknak adunk hangot.

A szavazás eredménye

Mellette: 50

Ellene: 67

Tartózkodás: 6

4.6. pont

(A pont így megfelel a vélemény többi részének, amennyiben elfogadják a 3.6.1. ponthoz írt módosítást.)

A pont vége az alábbiakkal egészítendő ki:

„Az Európai Bizottság szerint az urániumforrások uránkészletek 85 éven át tartanának ki a fogyasztás jelenlegi szintje mellett. Különböző információforrások eltérő adatokkal szolgálnak a kérdésben, amelyek 85 és 500 év között változnak. Mivel a fűtőanyagok rendelkezésre állása számottevő jelentős kérdés az energiaellátás biztonsága szempontjából, ezért az Európai Bizottságnak részletesebb tájékoztatást kellene nyújtania a rendelkezésre álló nukleáris fűtőanyagok mennyiségéről. Emellett ismételten utalni kell arra, hogy jelentős különbségek vannak annak kérdésében, hogy meddig tartanak ki az uránkészletek.”

Indokolás

Magától értetődik.

A szavazás eredménye

Mellette: 55

Ellene: 68

Tartózkodás: 0

4.8. pont

A szöveg a következőképpen módosítandó:

„Ezért igen lényeges számításba venni az atomenergia értékes hozzájárulását az üvegházhatást okozó gázok termelődésének megelőzéséhez. Napjainkban az atomenergia EU-beli felhasználása révén évente mintegy 600 millió tonna szén-dioxid termelődése kerülhető el, a jelenlegi energiaszerkezet alapján. Az egész világon pedig mintegy 2 milliárd tonna szén-dioxid előállítása válik elkerülhetővé általa. Ez Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság jelenlegi teljes, együttes szén-dioxid-kibocsátásának felel meg. Ha egyes tagállamok továbbra is az atomenergia-felhasználás fokozatos leállítását tervezik, az Európában ma létező atomerőművek nagy része más, szén-dioxidot ki nem bocsátó energiaforrásokkal, energiahatékonysági, illetve takarékossági intézkedésekkel helyettesítendő váltandó ki. Ezenkívül, ha a meglévő atomerőműveket nem helyettesítik újakkal élettartamuk végén, akkor az atomenergia maradéktalanul más, kibocsátást nem okozó energiaforrásokkal, energiahatékonysági, illetve takarékossági intézkedésekkel helyettesítendő váltandó ki középtávon.”

Indokolás

Jóval szélesebb távlatokban kell gondolkoznunk, mint pusztán abban, hogy az egyik áramtermelőt egy másikkal helyettesítsük. Az EGSZB többször utalt erre.

Az előterjesztő további megjegyzése: kértem az előadót, hogy hivatkozásokkal is támassza alá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos számadatokat, miután a munkadokumentumban – a forrás megadása mellett – 300 millió tonna szerepelt. Ez sajnos nem történt meg.

A szavazás eredménye

Mellette: 61

Ellene: 61

Tartózkodás: 2

4.9. pont

A pont vége az alábbiakkal egészítendő ki:

„Az Európai Tanács által a 2020-ig tartó és az azt követő időszakra, az üvegházhatású gázokkal kapcsolatos célkitűzésekre vonatkozóan hozott határozat alapján nyilvánvaló, hogy valamennyi további alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelő kapacitásnak – legyen szó akár megújuló energiaforrásokról, akár atomenergiáról, akár esetleg tisztaszén-technológiáról – helyettesítenie kell a magas szén-dioxid-kibocsátású energiatermelő kapacitásokat, és ezáltal hozzá kell adódnia az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó teljes villamosenergia-termeléshez. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az atomenergiának legalább a jelenlegi részarányát nem tartjuk fenn addig, amíg teljesen új energetikai megoldások nem állnak rendelkezésre, akkor az éghajlati és egyéb energiapolitikai célkitűzések nem teljesíthetők gazdaságilag elfogadhatóan. Másrészről nyilvánvaló, hogy a növekvő részarányú atomenergia a megújuló energiaforrásokkal együtt nagyobb költséghatékonyságot jelentene az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Ugyanakkor a Német Szövetségi Köztársaság Kancellári Hivatalának tanulmányai bizonyítják, hogy az éghajlati célok betarthatók, ami azonban további erőfeszítéseket tesz szükségessé az áram-megtakarítás, valamint az újrahasznosítható energiák hatékonyságának és alkalmazásának területén.”

Indokolás

Magától értetődik.

A szavazás eredménye

Mellette: 58

Ellene: 65

Tartózkodás: 1

4.11.1. pont

Új, 4.11.1. pont illesztendő be:

„Az Európai Bizottság megfogalmazása szerint »a 15 tagú EU tagállamaiban bekövetkező nukleáris baleseteknél fennálló felelősséget az 1960. évi párizsi egyezmény szabályozza, amely harmonizált nemzetközi felelősségi rendszert hoz létre a nukleáris balesetekre, amely jelenleg az üzemeltetők nukleáris balesetek esetén fennálló felelősségét körülbelül 700 millió dollárra korlátozza.« Az EGSZB szerint ez már az atomenergia közvetett támogatásának tekinthető, és felszólít, hogy kötelezzék az üzemeket arra, hogy kielégítő biztosítás révén fedezzenek minden lehetséges kárral kapcsolatos költséget.”

Indokolás

A tanulmányozócsoport ülésein az előadó arra utalt, hogy „megoldást lehet és kell is találni”. Ez nem jelenik meg egyértelműen a szövegben. A módosító indítvány célja e hiány orvoslása.

Egy adalék: a németországi autók felelősségbiztosítása 100 millió eurós összegről szól, ezzel szemben az atomerőműveké a lehetséges károkhoz képest nevetséges 700 millió dollár!!!

A szavazás eredménye

Mellette: 41

Ellene: 44

Tartózkodás: 3

4.14. pont

A szöveg a következőképpen módosítandó:

„A legsürgetőbb feladat a radioaktív hulladék – és különösen a kiégett nukleáris fűtőelemek végső elhelyezése – problémájának megoldása, amelyre technológia létezik, a politikai döntések azonban hiányoznak. Ez az atomenergia környezetre és egészségre gyakorolt hatásával, valamint közvélemény általi elfogadottságával kapcsolatos, számottevő kérdés. A nukleáris tájékoztató programban szerepel, hogy még egyetlen ország sem valósította meg a javasolt végső megoldást. Ugyanakkor előrehaladás figyelhető meg Finnországban, ahol kiválasztották egy nukleárishulladék-lerakó helyét, valamint Svédországban és Franciaországban, ahol nagy lépéseket tettek előre ilyen lerakóhelyek kiválasztása felé.”

Indokolás

A probléma sehol nincs megoldva technológiai szempontból.

A szavazás eredménye

Mellette: 55

Ellene: 69

Tartózkodás: 4


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/62


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Vonalhajózási konferenciák – ENSZ-egyezmény

COM(2006) 869 final – 2006/0308 (COD)

(2007/C 256/12)

2007. március 20-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 80. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

Az EGSZB Elnöksége 2007. február 14-én megbízta a „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekciót a bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott, 437. plenáris ülésén (a 2007. július 11-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Dr. Anna BREDIMA-SAVOPOULOU személyében, továbbá 86 szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések

1.1

Az EGSZB egyetért a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezésével, mivel az elkerülhetetlen következménye a vonalhajózási konferenciák csoportmentességét előíró 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezésének. Az EGSZB megállapítja, hogy ez a két rendelet jogi csomagot alkotott.

1.2

A 954/79/EGK rendelet a vonalhajózási konferenciák magatartási kódexéről szóló ENSZ-egyezmény (a továbbiakban: UNCTAD vonalhajózási magatartási kódex vagy kódex) tagállamok által történő megerősítéséről vagy ahhoz való csatlakozásáról szól. Az UNCTAD vonalhajózási magatartási kódexet 81 ország ratifikálta, köztük a világkereskedelem új motorjai (így például Kína, India, Oroszország és Brazília), valamint Ausztrália, Kanada, Japán, Nigéria, Mexikó, Indonézia, Szaúd-Arábia és Szingapúr. A kódexet 16 uniós tagállam is ratifikálta. Ezenkívül a vonalhajózás biztosítja a nemzetközi kereskedelem összértékének 60 %-át, főként konténerszállítás révén. Ezért a 954/79/EGK (valamint a 4056/86/EGK) rendelet hatályon kívül helyezése vitathatatlanul olyan következményekkel fog járni, amelyeket nem szabad alábecsülni.

1.3

Az EGSZB kifejezetten kéri az Európai Bizottságot, hogy tisztázza az EU nemzetközi vonalhajózásának jogi helyzetét a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezését követően. Tekintettel arra, hogy mennyire fontos egy integrált uniós tengerpolitika az EU világgazdaságban betöltött szerepével kapcsolatban, valamint tekintettel a hajózás – ideértve az uniós hajózást az EU-ban és a világkereskedelemben – fontosságára, az EGSZB úgy ítéli meg, hogy kiemelt figyelemmel kell kísérni a hatályon kívül helyezés kezelését és a következmények gondos mérlegelése szükséges mind európai, mind pedig nemzetközi szinten. Ami a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot illeti, az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az nem veszi tekintetbe a következő két paramétert: a) az uniós vonalhajózási fuvarozók közötti megkülönböztetést, mely a hatályon kívül helyezésből következhet és amelyet el kellene kerülni (az EK-Szerződés 12. cikkének megfelelően) és b) az uniós vonalhajózási fuvarozók (köztük a rövid távú tengeri szállítást működtetők) versenyképességét, melyet meg kellene őrizni (a felülvizsgált lisszaboni stratégiának megfelelően).

1.4

Az Európai Parlament, illetve saját korábbi véleményeivel összhangban az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzon a 4056/86/EGK, valamint a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséből eredő (politikai, jogi és gyakorlati) következményekkel annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek az európai hajózási érdekekkel ellentétes hatások nemzetközi szinten.

1.5

Az iránymutatás az EK-versenyszabályok tengeri szállításra történő alkalmazását világítja meg, mely 2008. október 18-án – a vonalhajózási szállítás tekintetében az EU-ba irányuló vagy onnan kiinduló vonalhajózási konferenciák tilalmával – lép hatályba a vonalhajózási szolgáltatásokra vonatkozóan, és elsősorban azt teszi lehetővé a vonalhajózási üzemeltetők számára, hogy elvégezzék megállapodásaik EK-versenyjog tekintetében történő önértékelését. Ezért az EGSZB úgy véli, hogy nem valószínű, hogy ezek az iránymutatások foglalkozni fognak a 4056/86/EGK és a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséből eredő nemzetközi (politikai, jogi és gyakorlati) következményekkel. Márpedig korábbi véleményeiben mind az EGSZB, mind pedig az Európai Parlament több alkalommal is kérte az Európai Bizottságot, hogy elemezze ezeket a következményeket, és a jövőben vegye figyelembe azokat az új rendszer felállításakor. Az EGSZB ezért szeretné, ha kellő időben konzultálnának vele az EK-versenyszabályok tengeri szállításra történő alkalmazására vonatkozó iránymutatás-tervezetről, és lehetőséget szeretne kapni arra, hogy véleményt nyilváníthasson a tárgyban.

1.6

Jóllehet egyetért a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezésével, az EGSZB nem érti a hatályon kívül helyezéshez való fordulás sürgősségét, mielőtt a vonalhajózásra vonatkozó legutóbbi európai politikák nemzetközi következményeinek megfelelő felmérése és tanulmányozása megtörtént volna.

2.   Bevezetés

2.1

A konténeres vonalhajózási ipar alapvető fontosságú tényező az európai gazdaság számára. A tengeri konténerforgalom értékét tekintve az EU-25-ök külkereskedelmének megközelítőleg 40 %-át képviseli. Az egész világon a három legnagyobb vonalhajózási üzemeltető társaság európai, és az Ázsiát és Európát összekötő utak az Ázsiát és az USA-t összekötő utakkal együtt messze a legfontosabb kereskedelmi utak (1). Ezen túlmenően jelenleg közel 150 nemzetközi vonalhajózási konferencia működik a világon, közülük 28 foglalkozik az EU-ba irányuló és onnan kiinduló kereskedelemmel. A menetrend szerinti vonalhajózási szolgáltatásokban részt vevő tagállamok többek között a következők: Dánia, Németország, Franciaország, Olaszország, Egyesült Királyság, a balti államok és Ciprus. A legfrissebb adatok szerint (2) a nemzetközi tengeri kereskedelem összértékének 60 %-át és a tengeren szállított 5,9 milliárd tonna 25 %-át a menetrend szerinti szolgáltatások, köztük a vonalhajózási konferenciák biztosítják.

2.2

A javaslat célja a vonalhajózási konferenciák magatartási kódexéről szóló ENSZ-egyezmény tagállamok által történő megerősítéséről vagy ahhoz való csatlakozásáról szóló 1979. május 15-i 954/79/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezése. A javaslat a 2006. szeptember 25-i 1419/2006/EK tanácsi rendelet elfogadását követően a vonalhajózási konferenciák csoportmentességét előíró 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséből következik. Az 1419/2006/EK rendelet az 1/2003/EK rendelet hatályát is módosítja azzal, hogy kiterjeszti azt a kabotázsra és a nemzetközi tramphajózási szolgáltatásokra.

2.3

A vonalhajózási konferenciák magatartási kódexéről szóló ENSZ-egyezményt (Genf, 1974. április 6.) az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) keretében dolgozták ki azzal a céllal, hogy összehangolt nemzetközi rendszert teremtsenek a hajózási konferenciák működésére. Az UNCTAD vonalhajózási magatartási kódex elfogadásával eleget kívántak tenni a fejlődő országok arra irányuló legitim törekvéseinek, hogy fuvarozótársaságaik nagyobb mértékben vehessenek részt a vonalhajózási rakományok szállításában. Elfogadása a fejlett és a fejlődő országok közötti, elhúzódó többoldalú tárgyalások eredménye volt (3). A kereskedelem két végpontján lévő országok fuvarozótársaságai és harmadik országok fuvarozótársaságai között a rakományok elosztásakor a protekcionista tendenciák letörését tartották szem előtt. A 954/79/EGK rendelet azt célozta, hogy a kódex mechanizmusai összhangban legyenek az EK-Szerződés elveivel.

2.4

Azok a tagállamok, amelyek ratifikálták vagy csatlakoztak az UNCTAD vonalhajózási magatartási kódexéhez: Belgium, Bulgária, Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Málta, Hollandia, Portugália, Románia, Szlovákia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság. Norvégia EGT-tagként szintén csatlakozott a kódexhez.

2.5

A vonalhajózási konferenciák rendszerének az EU-ban történő hatályon kívül helyezése tárgyában az Európai Parlament két (2005-ös és 2006-os) véleményében a következőket emelte ki: „Mivel e rendelet alkalmazása (4) (a 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezése) jogi kollíziót idéz elő bizonyos tagállamoknak az UNCTAD vonalhajózási konferenciáinak magatartási kódexéhez való csatlakozása tekintetében, ajánlott, hogy e tagállamok lépjenek ki, mindazonáltal erre nem kötelezhetők. E helyzetből következően szükség van egy pontos eljárásra, amely lehetővé teszi az esetlegesen felmerülő nemzetközi jogi kollíziók kezelését. A Bizottság átlátható áttekintést nyújt az Európai Parlamentnek a harmadik országokban (Kína, USA, Kanada, Japán, Szingapúr és India) a vonalhajózási szolgáltatásokról szóló új EU-politikával kapcsolatban kialakított álláspontról (elfogadás, alkalmazkodás, ellenzés, negatív hatások stb.), illetve azon hajlandóságukról, hogy átalakítsák saját rendszerüket. A Bizottságnak alaposan meg kell vizsgálnia az UNCTAD-kódex felmondásának kereskedelmi és politikai vonzatait. A Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy szükséges-e módosítani vagy hatályon kívül helyezni más EK-jogszabályokat, mint például a tagállamok közötti, illetve a tagállamok és harmadik országok közötti tengeri szállításban a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének alkalmazásáról szóló 1986. december 22-i 4055/86/EGK rendeletet.” (5) Ezen túlmenően az Európai Parlament „felhívja a Bizottságot (6), hogy ne folytassa a 4056/86/EK rendeletnek a közösségi jog és harmadik országok joga közötti kollízió esetén tárgyalások tartását előíró 9. cikke megszüntetésének javaslatát, különösen a Bizottság azon szándékának fényében, hogy felülvizsgálja a versenyjogot a tengeri szállítás tekintetében.” Az Európai Parlament ajánlásaival szemben a 9. cikket mégis hatályon kívül helyezték a 4056/86/EGK rendelettel együtt, míg a vonalhajózási konferenciák rendszerének az EU-ban történő hatályon kívül helyezéséből eredő jogi és politikai hatások tárgyában kért gondos tanulmányozás, úgy látszik, még mindig nem történt meg.

2.6

Az EGSZB is megvitatta a 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezését, és e témában két véleményt fogadott el: 2004-ben, illetve 2006-ban. Emellett 2006-ban az EGSZB fenntartotta arra vonatkozó álláspontját, hogy a 4056/86/EGK rendelet javasolt hatályon kívül helyezésének lesz-e hatása hosszútávra. E szerint: „A konferenciarendszerre még mindig az EU tagállamai és a Közösség között létrejött többoldalú és kétoldalú megállapodások az irányadók”. Az EGSZB azt is megjegyezte, hogy „az Európai Bizottság elismerte, hogy e megállapodások következményeként a 4056/86/EGK rendelet következő rendelkezéseinek (az 1. cikk (3) bekezdésének b) és c) pontja, a 3–8. cikk és a 26. cikk) hatályon kívül helyezését két évre el kell halasztani, hogy lehetőség nyíljon e harmadik országokkal kötött megállapodások megszüntetésére vagy felülvizsgálatára”. Az EGSZB úgy vélte továbbá, hogy „a 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezése során az Európai Bizottságnak figyelembe kell vennie a kis- és középvállalkozások érdekeit is. A kis- és középvállalkozások az EU gazdaságának gerincét alkotják, és fontos szerepet játszanak a felülvizsgált lisszaboni stratégiában is. A piacnak nyitottnak kell maradnia a jelenlegi és a potenciális versennyel szemben, amelybe a kis- és középvállalkozások is beletartoznak.” Az EGSZB végül fenntartotta azt az álláspontját, mely szerint „a konszolidáció ugyan pozitív hatást gyakorolhat az EU iparára (hatékonyságnövekedés, méretgazdaságosság, költségmegtakarítás), azonban óvatosságra van szükség annak elkerülése érdekében, hogy a konszolidáció – amelyhez a 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezése vezethet – következtében kevesebb szereplő, és ezáltal kisebb verseny legyen a szóban forgó piacokon.”

3.   Az Európai Bizottság javaslata

3.1

A javasolt rendelet csupán két cikket tartalmaz, az 1. cikk a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezését, a 2. cikk az új rendelet 2008. október 18-i hatályba lépését írja elő.

4.   Általános megjegyzések

4.1

Az EGSZB több mint két évtizede kíséri figyelemmel a tengeri közlekedés versenyszabályait, ezen belül pedig a vonalhajózási konferenciák kérdését; ez idő alatt eltérő nézetek jutottak kifejezésre a vonalhajózási konferenciák csoportmentessége visszavonásának előnyeiről. Azonban a 4056/86/EGK rendeletnek az 1419/2006/EK rendelettel történő hatályon kívül helyezését követően 2008. október 18-tól a vonalhajózási konferenciák tilossá válnak mind az EU-ból kifelé, mind az EU irányába.

4.2

A 4056/86/EGK és a 954/79/EGK rendelet jogi csomagot képez; utóbbit az UNCTAD vonalhajózási magatartási kódex bizonyos uniós tagállamok általi ratifikálásának köszönhetően fogadták el. Következésképp a 4059/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezése miatt a 954/79/EGK rendeletet is hatályon kívül kell helyezni. Ebből következik, hogy az EGSZB – amely eredetileg ellenezte a 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezését, de később kénytelen volt elfogadni annak következményei miatt – nem ért egyet a 954/79/EGK rendeletnek az uniós jogalkotás egyszerűsítése céljából javasolt hatályon kívül helyezésével. Mindazonáltal a 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezésével kapcsolatban az EGSZB újfent hangsúlyozni kívánja, hogy komolyan át kell gondolni a 954/79/EGK rendelet javasolt hatályon kívül helyezésének minden egyes lehetséges jogi, illetve politikai (várhatóan negatív) következményét. Az EGSZB ugyanakkor megjegyzi, hogy a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezését célzó javaslat esetén úgy tűnik, hogy – megint csak – nem történt meg a hatályon kívül helyezésből adódható politikai, jogi és gyakorlati problémák értékelése. Jóllehet a hatályon kívül helyezés szükségességét nem kérdőjelezi meg – hiszen az elkerülhetetlen a 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezése miatt –, az EGSZB fenntartja és megismétli azt a nézetét, mely szerint az EU-nak bármely lehetséges – politikai, jogi vagy gyakorlati – következménnyel foglalkoznia kell.

4.3

Az UNCTAD vonalhajózási magatartási kódex és a vonalhajózási konferenciák egyaránt szerepelnek az acquis communautaire-ben és az EU által elfogadott más jogi eszközökben. Például ez az elv adja a vonalhajózási konzorciumokról szóló 4055/86/EGK, 4058/86/EGK (7) és 823/2000/EGK rendelet alapját. Ezenkívül a kódexet külön említi néhány kétoldalú egyezmény, mint például az EU-Oroszország Egyezmény (39. cikk (1) bekezdés a) pont) és a 2005-ös EU-Algéria Társulási Megállapodás (34. cikk (3) bekezdés).

4.4

A 4056/86/EGK rendelet hatályon kívül helyezésekor az Európai Bizottság jelezte, hogy iránymutatást fog kiadni arra vonatkozóan, hogy az uniós versenyszabályok miként alkalmazandók a tengeri közlekedésre, ezen belül pedig a vonalhajózási szolgáltatásokra. 2008. október 18. után (vagyis miután a vonalhajózási konferenciák tilossá válnak mind az EU-ból kifelé, mind az EU irányába) az iránymutatásnak segítséget kellene nyújtania a vonalhajózási üzemeltetők számára, hogy elvégezzék megállapodásaik uniós versenyjog tekintetében történő önértékelését. Ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy az iránymutatás kínál-e majd megoldást a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséből adódható összes nemzetközi szintű jogi problémára. Amíg ez kiderül, az EGSZB megértéssel fogadja, hogy az iránymutatás-tervezet igen általános természetű, és így nem biztosítja azt a jogi bizonyosságot, amelyre a hajóiparnak szüksége lenne az önértékelés elvégzéséhez. Sőt, azt is elfogadja, hogy az iránymutatás-tervezet nem foglalkozik a 4056/86/EGK vagy a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezésének nemzetközi következményeivel. Éppen ezért szeretné, ha megfelelő időben felkérnék a további fejlemények figyelemmel kísérésére, és amennyiben szükséges, arra, hogy nyújtson segítséget, illetve szakértelmet a végleges iránymutatás megfogalmazásához.

4.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a kulcskérdés, amelyet meg kell vizsgálni, az, hogy a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezése miatt fennáll-e jogi kötelezettség az UNCTAD vonalhajózási kódex érvénytelenítésére is. Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság nem vizsgálta ezt a kérdést a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezését célzó javaslat Általános háttér fejezetében. Ugyanakkor érthető, hogy az Európai Bizottság nézete szerint azoknak a tagállamoknak, amelyek a magatartási kódex szerződő felei, nincs jogi kötelezettségük a kódex érvénytelenítésére. Ebben az esetben a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezését követően a következő lenne a jogi helyzet: az EU-tagállamoknak nem kellene érvényteleníteniük a magatartási kódexet, de nem alkalmazhatnák azt az EU-ból és az EU-ba irányuló kereskedelemre. Más országokban viszont továbbra is alkalmazható lenne a kódex. Ugyanakkor a magatartási kódexet még nem ratifikáló EU-tagállamok 2008. október 18. után már nem erősíthetik azt meg, ahogyan az Általános háttér fejezet és a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezését célzó javaslat (5) preambulumbekezdése írja. Következésképp egy olyan tagállam, amely nem tartozik az UNCTAD vonalhajózási magatartási kódex szerződő felei közé, és e dátum után szeretne hozzá csatlakozni az Unión kívüli kereskedelemben tevékenykedő vonalhajózási fuvarozói érdekeinek védelmében, ezt már nem teheti meg.

4.6

Ilyen háttér mellett a következő jogi ellentmondás fordulhat elő 2008. október 18. után: azon tagállamok fuvarozói, amelyek aláírták a vonalhajózási kódexet, és nem érvénytelenítették azt, továbbra is élvezik azon rendelkezések előnyeit, amelyek a 2. cikk (4) bekezdésének a) és b) pontja, valamint a 2. állásfoglalás alapján a harmadik országok hajózási társaságaira vonatkoznak. Másrészt pedig a kódexet alá nem író tagállamok fuvarozói, akik 2008. október 18. után már nem is erősíthetik azt meg és nem csatlakozhatnak hozzá, nem lennének e rendelkezések haszonélvezői. Így felmerül a következő kérdés: lehetséges-e olyan javaslat elfogadása, amely – az EK-Szerződés 12. cikkével ellentétben – diszkriminációt vezetne be az uniós fuvarozók között? Ezenkívül – a megújított lisszaboni stratégiával ellentétes szellemben – az ilyen helyzet nem befolyásolná-e az uniós vállalkozások versenyképességét Európában és a világon? Egy ilyen helyzet nem példázná-e jól az uniós politikák horizontális megközelítésének szükségességét, különösen a közlekedési és a versenypolitikát illetően a tengeri szállítás tekintetében, ahogyan azt a jövőbeli tengerészeti politikáról szóló zöld könyv is előirányozza?

4.7

Az EGSZB nyomatékosan figyelmezteti az EU-t, hogy ne becsülje alá a vonalhajózási konferenciák rendszerének hatályon kívül helyezéséből adódó nemzetközi következményeket. Megjegyzi, hogy más joghatóságok fenntartják a kartelltilalom elleni mentességre vonatkozó rendszereiket. Néhány Unión kívüli ország kifejezte aggodalmát az EU vonalhajózási konferenciákra vonatkozó rendszerének hatályon kívül helyezésével kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban utalhatunk az Ázsiai Hajótulajdonosok Fórumának legutóbbi kijelentéseire (Bussan, Korea, 2007. május 29.):

„A tagok tudomásul vették a legfrissebb ausztráliai, kínai, hongkongi, japán és szingapúri fejleményeket, de aggodalommal tölti el őket az EU döntése a vonalhajózási konferenciák csoportmentességének eltörléséről. A küldöttek megerősítették az ASF régóta fenntartott álláspontját, mely szerint a kartelltilalom alóli mentességre vonatkozó rendszer elkerülhetetlen a hajóipar megfelelő működése szempontjából, és a nemzetközi kereskedelem növekvő igényeinek kielégítése érdekében szükség van a befektetésekre gyakorolt jótékony hatására, továbbá a kereskedelem egésze profitál a rendszerből. Megállapodás született arról, hogy a fuvarozóknak folyamatos erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy az érdekelt felek (hajótulajdonosok és kormányok) megértsék a fuvarozási megállapodások szerepét a kereskedelem támogatásában. Az ASF megjegyezte, hogy tagszervezetei, nevezetesen a KSA, a JSA és az SSA írásban fordultak az Európai Bizottsághoz és az érintett szervekhez, és kifejezésre juttatták ellenzésüket a kartelltilalom alóli mentességre vonatkozó rendszer eltörlésével kapcsolatban. A KSA választ kapott az Európai Bizottságtól, mely szerint az hatályon kívül helyezi ugyan a 4056/86/EGK rendeletet, de alternatívát készít elő, és változatlanul hagyja a konzorciumra vonatkozó rendeletet, amely a kartelltilalom alóli mentességre vonatkozó rendszerek két fő tengelye közül az egyik.” Az EGSZB úgy tekinti az Ázsiai Hajótulajdonosok Fórumának kijelentéseit, mint annak illusztrációját, hogy értékelni kell, vagy legalábbis megfelelően át kell gondolni a vonalhajózási konferenciák rendszere EU-beli hatályon kívül helyezésének nemzetközi következményeit a globalizált gazdaságra. Számos hasonló kérés érkezett már az EGSZB-től és az Európai Parlamenttől.

4.8

A fenti megfontolások fényében az EGSZB határozottan úgy véli, hogy ez a kérdés nem vizsgálható kizárólag a versenyjog szemszögéből. Nem becsülhetők alá a vonalhajózási konferencia rendszere és ebből következően a 954/79/EGK rendelet EU-beli hatályon kívül helyezésének politikai és a tengeri szállításra vonatkozó következményei. Ezért az EGSZB nem érti, miért olyan sürgős a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezésére vonatkozó európai bizottsági javaslat, hiszen az EU tengeri szállításra vonatkozó versenypolitikájának, azon belül is a vonalhajózási konferenciák rendszere hatályon kívül helyezésének nemzetközi következményeivel nem foglalkoztak még megfelelően az eddig – köztük az EGSZB-től is – érkezett számos kérés ellenére.

5.   Részletes megjegyzések

5.1

A vonalhajózási kódex ratifikálásának jelenlegi helyzetével kapcsolatban az EGSZB megjegyzi, hogy a 954/79/EGK rendelet hatályon kívül helyezésére irányuló bizottsági javaslat Általános háttér fejezete tizenhárom EU-tagállamról beszél mint az UNCTAD vonalhajózási kódex szerződő feleiről, holott a valóságban – a Románia, Bulgária és Málta által történt megerősítést követően – tizenhat ilyen tagállamról beszélhetünk.

A 954/79/EGK rendelet tartalmazott bizonyos kitételeket a harmadik országok hajózási társaságai érdekeinek védelmében. Az e rendelkezés hatályon kívül helyezésére irányuló javaslat ugyanakkor nem vezet be ilyen védelmi intézkedéseket. E tekintetben nem szabad alábecsülni a más kontinensek között (ahol a vonalhajózási kódex alkalmazható) működő EU-fuvarozók vonalhajózási érdekeit. Érdemes megjegyezni, hogy az UNCTAD vonalhajózási magatartási kódexet 81 ország ratifikálta, köztük a világkereskedelem új motorjai, így például Kína, India, Oroszország és Brazília, csakúgy mint Ausztrália, Kanada, Japán, Nigéria, Mexikó, Indonézia, Szaúd-Arábia és Szingapúr.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 11-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  Global Insight final report on the application of competition rules to liner shipping, 2005. október.

(2)  (UNCTAD – 2003, Clarksons – 2003).

(3)  HL C 157., 2005.6.28.

(4)  Európai parlamenti jelentés: A6-0217/2006., 2006.6.22.

(5)  HL L 378., 1986.12.31., 1. o.

(6)  Európai parlamenti jelentés: A6-0314/2005., 2005.10.24.

(7)  Az 1986. december 22-i 4055/86/EGK rendelet (a szolgáltatásnyújtás szabadságának tagállamok, valamint tagállamok és harmadik országok közötti tengeri szállításra történő alkalmazása) az UNCTAD vonalhajózási magatartási kódexen alapul. A 4. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontja a létező rakománymegosztási megállapodások megszüntetéséről intézkedik a vonalhajózási kódexre történő közvetlen hivatkozással. – Az 1986. december 22-i 4058/86/EGK rendelet (az óceánokon lebonyolódó kereskedelemben a rakományokhoz való szabad hozzáférés biztosítását szolgáló összehangolt intézkedésekről) a vonalhajózási kódexen alapul. Az 1. cikk az intézkedések szempontjából megkülönbözteti azokat a járatokat, amelyekre vonatkozik a kódex, és azokat, amelyekre nem. – HL L 378., 1986.12.31., 4. o.


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/66


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Rádiófrekvenciás azonosítás (RFID)

(2007/C 256/13)

2007. február 26-i levelében az Európai Bizottság az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen véleményt a következő tárgyban: Rádiófrekvenciás azonosítás (RFID).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció a véleményét 2007. június 19-én elfogadta. (Előadó: Peter MORGAN.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2007. július 11-12-én tartott 437. plenáris ülésén (a július 11-i ülésnapon) 138 szavazattal 1 ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

A rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) jelentős technológia, amely idővel igen fontossá válik majd. Jelenlegi és jövőbeli alkalmazásaiban benne rejlik a lehetőség, hogy a magán- és közszféra üzleti folyamatainak egész sorát pozitív irányba fejlessze, komoly előnyöket hozva az egyének és vállalkozások számára. Az internetes alkalmazások nagyarányú fejlődésének ösztönzésére is képes lehet, lehetővé téve azt, amit az ENSZ egyik szerve a „tárgyak internete” névvel illetett. Igen gondos ellenőrzés nélkül azonban az RFID a magánélet megsértésének és a polgári szabadságjogok sérülésének veszélyét is magában rejti, emellett egyének és vállalkozások biztonságát veszélyeztetheti.

1.2

A közlemény teljes címe: „Rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) Európában: lépések egy politikai keret felé”. Az Európai Bizottság már eddig is széles körű konzultációkat folytatott; ezek szolgáltatták a közlemény alapját. Most az EGSZB-t kérték fel feltáró vélemény elkészítésére. A közleményre érkező reakciók alapján az Európai Bizottság az év végén ajánlást dolgoz majd ki a tagállamok számára. A kidolgozásukhoz hosszabb időt igénylő jogszabályok később következnek. Ennek a véleménynek így az említett ajánlás tartalmára kell koncentrálnia.

1.3

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy az ajánlások megfogalmazását segítendő tesztcsoportot hoz létre az érintettekből. Az EGSZB örömmel venné, ha lehetőséget kapna arra, hogy a jelen véleményt ismertesse az érintettek e csoportjával.

1.4

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság által a rádiófrekvenciák, szabványok, egészségügy, biztonság és környezetvédelem terén javasolt lépéseket. Kiemeljük, hogy sürgető szükség van a szabványokkal foglalkozó fórum munkájában való hatékony ipari részvétel kialakítására.

1.5

Mivel az Európai Bizottság ez év végén közzéteszi a tagállamoknak szóló ajánlásait, feltételezhető, hogy az adatbiztonságot és a magánélet védelmét szolgáló infrastruktúrát a mai formájában fogja elfogadni. Ez mindenekelőtt arra utal, hogy az egyes tagállamokban már létező adatvédelmi szervek lesznek az RFID magánélet- és adatvédelmi kérdései terén illetékes hatóságok. E témák állnak e vélemény középpontjában.

1.6

Az RFID komoly veszélyeket jelent a magánélet védelme és a polgári szabadságjogok szempontjából:

Az RFID-címkéket úgy lehet tárgyakra és dokumentumokra helyezni, illetve ezekbe ágyazni, hogy a tárgyakat, dokumentumokat megszerző egyén nem is tud róluk. Mivel a rádióhullámok könnyen és hang nélkül áthaladnak a szöveteken, műanyagokon és egyéb anyagokon, a ruházatba varrt vagy például pénztárcában, bevásárlótáskában, bőröndben elhelyezett tárgyakra rögzített RFID-címkék leolvashatók.

Az elektronikus termékkód lehetővé tehetné, hogy a Földön bármely tárgynak saját azonosítója legyen. Az egyedi azonosítószámok révén globális regisztrációs rendszer alakítható ki, amelyben minden fizikai tárgy azonosítva van, és a vásárlás vagy átruházás helyén adatkapcsolatba kerül a vásárlójával vagy tulajdonosával.

Az RFID széles körű elterjedéséhez az egyedi címkeadatok hatalmas adatbázisait kell létrehozni. Ezek a rekordok személyazonosító adatokkal összekapcsolhatók, különösen, ahogy a számítógépek memória- és feldolgozókapacitása növekszik.

A címkéket távolról is le lehet olvasni, olyan leolvasókkal, amelyek láthatatlanul elhelyezhetők szinte minden olyan környezetben, ahol sok ember gyűlik össze. Ehhez a címkéknek nem kell szemmel is láthatóknak lenniük. Leolvasókat be lehet építeni a padlócsempékbe, bele lehet szőni a szőnyegekbe, elrejteni az ajtónyílásokban vagy a polcokban, így az egyén gyakorlatilag nem tudhatja, mikor olvassák le.

Ha személyazonosító adatok kapcsolódnak az RFID-címkeszámokhoz, akkor az egyéneket tudomásuk és hozzájárulásuk nélkül nyomon lehet követni, illetve profiljukat össze lehet állítani.

Elképzelhető egy olyan világ, ahol az RFID-leolvasók átfogó globális hálózatot alkotnak. Egy ilyen hálózathoz nem lenne szükség arra, hogy mindenütt leolvasókat helyezzenek el. A közlekedési dugók ellen bevezetett londoni behajtásiadó-rendszer viszonylag kevés, stratégiai pontokon elhelyezett kamerával nyomon tudja követni a London központjába belépő autókat. Ugyanígy stratégiai pontokon elhelyezett RFID-címkeleolvasókból is hálózatot lehet létrehozni. Nem szabad hagyni, hogy ez megtörténjen.

1.7

E veszélyek az alábbiakat teszik szükségessé:

Az RFID-t alkalmazóknak nyilvánosságra kell hozniuk, milyen politikát és gyakorlatot követnek, és nem lehetnek személyes jellegű információkat tartalmazó, titkos adatbázisok.

Az egyéneknek joguk van tudni arról, ha a kiskereskedelmi környezetben RFID-címkék vagy -leolvasók találhatók. A kiskereskedelmi környezetben végbemenő minden címkeleolvasásnak valamennyi fél számára világosnak kell lennie.

Az RFID-t alkalmazóknak tájékoztatást kell adniuk arról, hogy milyen célra használják a címkéket és leolvasókat. Az információgyűjtést az aktuális célhoz szükséges mértékűre kell korlátozni.

Az RFID alkalmazói felelősek a technológia telepítéséért és az adatbiztonsági jogszabályoknak és iránymutatásoknak megfelelő működésért. A rendszer és az adatbázis biztonsága és integritása is az ő felelősségi körükbe tartozik.

1.8

Hogy ezeket az elveket miként lehet a gyakorlatba átültetni, az egyelőre eldöntetlen. Az ideális az volna, ha az üzletek és fogyasztók közötti tranzakciókban érintett valamennyi üzletág, úgymint kiskereskedelem, jegykiadás, beléptetés-ellenőrzés és szállítási szolgáltatások, „vevői charta” formájában egyfajta garanciát nyújtanának a vevőknek arra, hogy ezeket az elveket betartják. Fogalmi szempontból ez a charta tartalmazhatná a bevált gyakorlat valamennyi, a 4.5. pontban részletezett adatvédelmi elvét. Emellett az EGSZB a következő irányelveket javasolja:

a)

A kereskedők számára meg kell tiltani, hogy arra kényszerítsék a vevőket, hogy elfogadják, hogy az általuk vásárolt termékekben élő vagy alvó címkék legyenek. Az árcédulákhoz hasonlóan például a csomagoláshoz lehetne a címkéket rögzíteni vagy eltávolítható címkéket lehetne használni.

b)

A vevők számára lehetővé kell tenni, hogy eltávolíthassanak vagy inaktívvá tehessenek minden olyan címkét, amely a tulajdonukban lévő tárgyakon található.

c)

Az RFID-t elvben nem szabad egyének nyomon követésére használni. Emberek helyzetét nem szabad például a ruházatukon, árukon, jegyeken vagy más tárgyakon keresztül nyomon követni.

d)

Az RFID-t soha nem lehet olyan módon alkalmazni, ami megszüntetheti vagy korlátozhatja az anonimitást.

e)

Az illetékes hatóságnak világos útmutatást kell adnia arról, hogy a (c) és (d) módszerek csak kivételes körülmények között és a hatóság előzetes, hivatalos értesítése esetén engedhetők meg.

1.9

Fontolóra lehet venni bizonyos kivételeket a fenti irányelvek alól, arra az esetre, ha

magánszemélyek választják azt a lehetőséget, hogy személyes kényelmük érdekében aktív címkéket őriznek meg;

magánszemélyek hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy kritikus környezetekben, például szigorú biztonságot igénylő köz- és magánlétesítményekben és -intézetekben nyomon követhessék őket;

magánszemélyek döntenek úgy, hogy olyan alkalmazásokat használnak, amelyek révén azonosíthatók és tartózkodási helyük megállapítható ugyanolyan módon, ahogy már most is nyomon követhetők és azonosíthatók a mobiltelefonok, bankkártyák és internetcímek stb. révén;

Minden ehhez hasonló kivételről értesíteni kell az illetékes hatóságot.

1.10

Az RFID nem kiérlelt technológia, így még nem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy mire képes. Egyrészt hihetetlenül nagy előnyöket hozhat technologizálódott társadalmunkban, másrészt a legnagyobb technológiai jellegű veszélyt jelentheti a magánélet védelmére és a szabadságra. Az EGSZB úgy véli, hogy az RFID-alkalmazásokat a magánélet és a szabadság védelmére és az adatbiztonságra vonatkozó szigorú etikai kódex alapján kell fejleszteni, de az alkalmazásfejlesztésnek – a megfelelő biztosítékok mellett – folytatódnia kell.

1.11

Azt mondhatjuk tehát, hogy ahol engedélyezik az RFID-alkalmazásokat, a megvalósításnak minden érintett számára átláthatónak kell lennie. Az árukezelés javítására szolgáló alkalmazások általában elfogadhatók. Az emberek „felcímkézésével” járó alkalmazások rendszerint nem fogadhatók el, azon környezetek kivételével, ahol a személyek csupán átmenetileg tartózkodnak. Marketingcélokból elfogadhatók lehetnek az olyan alkalmazások, amelyek embereket árukkal kapcsolnak össze. Az olyan alkalmazások azonban, amelyek az embereket az általuk vásárolt cikkek alapján azonosítják, rendszerint elfogadhatatlanok. Emellett van némely alkalmazás, amely nem egyeztethető össze a szabad társadalommal, ezért soha nem engedélyezhető. Az Európai Bizottság tagállamoknak szóló ajánlásainak középpontjában a magánélet védelmének és az anonimitás megőrzésének alapvető igénye kell, hogy álljon.

2.   Mi az az RFID, és miért kell foglalkoznunk vele?

2.1

A rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) olyan technológia, amely rádiófrekvenciák révén automatikus azonosítást és adatrögzítést tesz lehetővé. E technológia legkiemelkedőbb jellemzője, hogy egy elektronikus címke segítségével lehetővé teszi egy egyedi azonosító és egyéb információk hozzárendelését egy tárgyhoz, állathoz vagy akár egy személyhez is, valamint ezen információnak a leolvasását egy vezeték nélküli berendezés segítségével.

2.2

Maga a címke egy adattároló elektronikus áramkörből és egy, az adatokat rádióhullámok révén továbbító antennából áll. Az RFID-leolvasó a címkéket lekérdezve jut hozzá a tárolt információhoz. Amikor a leolvasó rádióhullámokat bocsát ki, bizonyos hatókörön belül valamennyi címke kommunikációs kapcsolatba lép vele. A leolvasó működtetéséhez, valamint az információ összegyűjtéséhez és szűréséhez szoftverre van szükség.

2.3

Különböző típusú RFID-rendszerek állnak rendelkezésre. A címkék lehetnek aktívak vagy passzívak. Az aktív címkék beépített elemet tartalmaznak a belső áramkörök működtetésére és rádióhullámok generálására. Ezek RFID-leolvasó nélkül is adni tudnak. A passzív címkéket a leolvasó által kibocsátott rádióhullám látja el energiával, saját áramellátásuk nincs. A címkék lehetnek „csak olvashatók”, illetve „olvashatók és írhatók”. A csak olvasható címkék olcsóbban előállíthatók; a legelterjedtebb alkalmazásokban ezeket használják.

2.4

Az RFID-rendszerek hatótávolsága a rádiófrekvenciától, a leolvasó teljesítményétől, valamint a címke és a leolvasó közötti anyagoktól függ; néhány métertől (passzív rendszerek esetén) akár 100 méternél nagyobb távolságig (aktív rendszereknél) terjedhet.

2.5

Az RFID a vezeték nélküli technológiák hierarchiájának alján található. Ha aszerint állítunk fel rangsort, hogy a jelek mekkora utat tesznek meg, az első helyet a műholdas kommunikációs rendszerek – ilyen például a GPS – foglalják el. Ezt a nagy területre kiterjedő mobiltelefon-technológiák, például a GSM vagy a GPRS követik, majd a rövidebb, épületen belüli hatósugarú jelekkel működők (ilyen például a Wi-Fi) következnek, majd a személyi hálózatok, például a Bluetooth, és végül a sort az RFID zárja. Minden ilyen technológia különálló és önálló, azaz nem áll fenn például annak a veszélye, hogy műholdas rendszerek leolvassák az RFID-címkéket. Az adatok azonban – például mobiltelefonokkal – így is átvihetők az egyes rendszerek között.

2.6

Néhány példa az RFID-alkalmazások potenciális előnyeire:

az egyén számára biztonságot jelenthet (pl. élelmiszer-biztonság, egészségügyi ellátás, hamisítások kiszűrése), kényelmesebbé teheti az életet (rövidebb sorok a pénztárnál, jobb poggyászkezelés a repülőtereken, automatikus fizetés), emellett javíthatja a betegek gondozását, különösen olyan, krónikus betegségek esetén, mint a dementia;

a közlekedésben az RFID várhatóan javítja majd a hatékonyságot, a biztonságot, illetve a személyeket és árukat érintő szolgáltatások minőségét;

az egészségügyi ellátásban az RFID növelheti az ellátás színvonalát és a betegek biztonságát, javíthatja a gyógykezelések megfelelését és logisztikáját. Az egy-egy tablettára helyezhető RFID-címkék megvalósításán jelenleg dolgoznak;

a kiskereskedelemben az RFID segíthet csökkenteni az áruhiányt, a készletmennyiséget és a lopások számát.

sok olyan iparágban, ahol elterjedt a hamisítás, az RFID használata segíthet annak kimutatásában, hogy hol kerülnek a szállítási láncba a jogellenesen gyártott áruk;

az RFID-címkézés emellett javíthatja a termékek alkatrészeinek és alapanyagainak válogatását és újrahasznosítását is, ami kedvező volna a hulladékkezelés és a fenntartható fejlődés szempontjából.

2.7

Az RFID használatának számos oldala jól bemutatható a könyvek életciklusa során történő alkalmazásán. A kinyomtatott könyvek, hatalmas számuk miatt, logisztikai rémálmot jelentenek a kiadók, terjesztők, könyvtárak és kiskereskedők számára. A szállítási lánc logisztikája mellett nyomon kell követni a polcra kikerült könyveket is, egyrészt hogy meg lehessen találni, másrészt hogy fel lehessen tölteni őket. Emellett a könyvtárakban is figyelemmel kell kísérni a kölcsönzési ciklust, és a könyvvásárlóknak is nehézséget okozhat saját könyveik nyomon követése. A könyveken elhelyezett RFID-címkék megoldást nyújtanak mindezen problémákra. A könyvtári könyvek ellenőrzéséhez hasonló módon történhet bármilyen más újrahasznosított vagy bérelt tárgy nyomon követése is.

2.8

A technológiában rejlő veszélyek jellegének illusztrálására íme egy kivonat az IBM 2002. novemberi, 20020615758-as számú szabadalmi bejelentéséből, amely az RFID-címkével ellátott tárgyakat használó személyek azonosítását és nyomon követését érinti:

„RFID-címkével ellátott tárgyakat használó és azokat magukkal vivő személyek azonosítására és nyomon követésére szolgáló módszer és rendszer. Az eladás helyén található termináloknál összegyűjtik a kiskereskedelmi egységben vásárló minden személy korábbi vásárlásainak adatait, és egy tranzakciós adatbázisban tárolják. Amikor RFID-címkével ellátott tárgyakat viselő vagy magával hordó személy lép be a boltba vagy más kijelölt területre, egy ott elhelyezett RFID-címkeleolvasó letapogatja a rajta lévő RFID-címkéket, és kiolvassa a bennük lévő információt. Az összegyűjtött RFID-címkeinformációkat ismert korrelációs algoritmusok révén összevetik a tranzakciós adatbázisban található tranzakciós rekordokkal. A korrelációs eredmények alapján meghatározható a személy pontos kiléte vagy bizonyos jellemzői. Ez az információ a személy boltban vagy más helyen történő mozgásának figyelésére használható fel.”

Az American Express 20050038718-as számú szabadalmi bejelentése is hasonló jellegű.

2.9

Az RFID nyilvánvalóan jóval több egyszerű elektronikus vonalkódnál. A szabadalmi bejelentés kivonata az alábbi fő különbségeket említi:

(a)

a címke nem csupán a cikk leírását tartalmazza, hanem egy egyedi cikkazonosítót is, amelynek révén azonosítható a cikk vásárlója;

(b)

a címkének nem kell fizikailag mikrocsipnek lennie: az áramköröket a legtöbb anyagra, például ruházati cikkekre közvetlenül rá lehet nyomtatni;

(c)

a címke az eladás után is aktív maradhat, így újra meg újra leolvasható;

(d)

címkeleolvasókat nemcsak az eladás helyén lehet elhelyezni, hanem bárhol, nem is feltétlenül az eladó helyiségeiben;

(e)

az adatbázisok útján történő összevetés új dimenziót jelent az adatgyűjtés, a magánélet védelme és az adatbiztonság szempontjából.

2.10

Vita tárgyát képezheti, hogy a címke a kasszánál történő fizetés után is aktív maradjon-e. Egyrészt ez fenyegetést jelent a magánélet védelme szempontjából, másrészt azonban hasznos is lehet a vásárló számára. Ha például van otthon RFID-leolvasónk, az segíthet a borospincék, hűtőszekrények, ruhásszekrények és könyvtárak tartalmának rendezésében. Érthető módon tehát a választásnak az egyén kezében kell maradnia, de a technológiának és az adott alkalmazásnak is lehetővé kell tennie a számára ezt a választást.

2.11

Az RFID-nek a kiskereskedelmi termékek azonosítása mellett még igen sok egyéb alkalmazása van. Az EGSZB-nél alkalmazott személyi belépőkártya is RFID-eszköz. A londoni metróban kiterjedten alkalmazzák az RFID-kártyákat, fizetésre és beléptetésre. Nemsokára a hitelkártyákba is RFID-eszközt építenek majd a kis összegű tranzakciók PIN-kód nélküli kezeléséhez. RFID-táblákat használnak útdíjfizetési és járművezető-azonosítási alkalmazásokban. A síliftekhez való hozzáférés néhány európai síterepen a síruha zsebében hordott RFID-lapokkal szabályozható. E vélemény előadója nap mint nap három RFID-kártyát és egy RFID-táblát használ. Kutyáját a bőr alá ültetett RFID-csip azonosítja. Az ilyen csipeket világszerte egyre elterjedtebben alkalmazzák az állatok jelölésében, hogy későbbi útjuk az élelmiszerláncban nyomon követhető legyen. Innen már nem sok választ el minket attól, hogy a kutyákhoz hasonlóan a bűnözőket és a problémás betegeket is megjelöljük.

2.12

Az EGSZB-nél alkalmazott személyazonosító kártya egy ártalmatlan RFID-eszköz. Sokkal problematikusabb a személyazonosítás akkor, ha az RFID-címkéket a munka- vagy egyenruhákba építik be, hogy az egyenruhát viselő személy mozgása a létesítmény stratégiai pontjain elhelyezett leolvasókkal folyamatosan nyomon követhető legyen. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy ez bizonyos esetekben kívánatos lehet, például biztonsági célokból. Mindenesetre egy adott személy tartózkodási helyének nyomon követése – amennyiben nem kísérik megfelelő biztosítékok – a magánélethez való jog jelentős megsértését jelentené, amelyhez alapos indok és igen gondos ellenőrzés szükséges.

2.13

A The Economist című újság a jövőbeli alkalmazások bizarr előfutáraként beszámol arról, hogy a barcelonai Beach Clubban a VIP-területhez a belépőjegy a vendégek karjába beültetett mikrocsip. Ez a rizsszemnél alig nagyobb, üvegbe és szilikonba ágyazott csip szolgál az emberek azonosítására belépéskor és akkor, amikor az italokért fizetnek. Helyi érzéstelenítés mellett nővér injektálja be őket. Lényegében ezek is RFID-címkék.

3.   A közlemény lényegi tartalma

3.1

Az RFID azért érdekes politikai szempontból, mert a benne rejlő lehetőségek révén a növekedés és a munkahelyteremtés új motorjává válhat, és így jelentős szerepet játszhat a lisszaboni stratégia megvalósításában, amennyiben az innovációs akadályok leküzdhetők.

3.2

2006-ban az Európai Bizottság nyilvános konzultációt szervezett az RFID-ről, amely a legelső felhasználók tapasztalataiból kiindulva rámutatott a technológiával szembeni elvárásokra, ugyanakkor az állampolgárok RFID-alkalmazások iránti aggodalmaira is, amelyek között szerepel a személyek azonosítása és/vagy nyomon követése.

3.3

A további fejlesztések és az RFID széles körű elterjedése tovább erősítheti az információs és kommunikációs technológiák (IKT) szerepét az innováció ösztönzésében és a gazdasági növekedés elősegítésében.

3.4

Ahhoz, hogy a felhasználók elfogadják ezt az új technológiát, átlátható és következetes jogi és politikai keretszabályozást kell kialakítani. Mivel az RFID-technológia lényegénél fogva határokon átnyúló, a keretszabályozásnak biztosítania kell a belső piacon belüli összhangot.

3.5   Biztonság, magánélet és etika

3.5.1

Komoly aggodalmak merülnek fel arra vonatkozóan, hogy ez a mindent átható és tág lehetőségeket nyújtó technológia veszélyeztetheti a magánéletet: az RFID-technológia használható az azonosítható vagy a már azonosított személyekhez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó – és ezért személyes adatnak minősülő – információk gyűjtésére; az RFID-címkék személyes adatok tárolására is használhatók; az RFID-technológia személyek mozgásának nyomon követésére/visszakeresésére, vagy egy-egy személy viselkedési profiljának meghatározására is használható. Az RFID betolakodhat az emberek magánéletébe. Felhívták a figyelmet az alapvető értékek és a magánélet megsértésének lehetőségére, valamint a kiterjedtebb megfigyelés veszélyeire, különösen a munkahelyen, ahol ez diszkriminációhoz, kirekesztéshez, áldozattá váláshoz, sőt, akár a munkahely elvesztéséhez is vezethet.

3.5.2

Egyértelmű, hogy az RFID alkalmazásának társadalmilag, politikailag és etikailag is elfogadhatónak, valamint jogszerűnek kell lennie. Az RFID csak akkor válthatja valóra a benne rejlő számos gazdasági és társadalmi előnyt, ha hatékony garanciák vannak az adatvédelemre, a magánélet biztonságára és a kapcsolódó etikai szempontokra vonatkozóan, amelyek az RFID nyilvános elfogadásáról folytatott vita központjában állnak.

3.5.3

Az adatvédelemre és a magánélet védelmére vonatkozó közösségi keretszabályozást olyan stabilra tervezték, hogy az innováció ne tudja megkerülni. A személyes adatok védelméről az általános adatvédelmi irányelv (1) rendelkezik, amelyet minden technológiára alkalmazni kell, így az RFID-re is. Az általános adatvédelmi irányelvet kiegészíti az elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv (2). Ezeknek az irányelveknek az értelmében a tagállamok hatóságainak biztosítaniuk kell, hogy az RFID-alkalmazások bevezetése összhangban álljon a magánélet védelmére és az adatvédelemre vonatkozó jogszabályokkal. Ezért az RFID-alkalmazások gyakorlati megvalósításához részletes útmutatás kidolgozására és ehhez kapcsolódó eljárási szabályzat összeállítására lehet szükség.

3.5.4

Ami a biztonságot illeti, az iparágnak, a tagállamoknak és az Európai Bizottságnak közös erőfeszítéseket kell tennie az RFID-technológiák és -rendszerek kiterjedt alkalmazása kapcsán esetlegesen felmerülő rendszerszintű kérdések és az ezekkel összefüggő biztonsági veszélyek megértésének elmélyítésére. A fent említett kihívások megválaszolásának fontos elemeként olyan tervezési kritériumokat kell meghatározni és elfogadni, amelyek segítségével megszüntethetők a magánélettel és a biztonsággal kapcsolatos kockázatok, nemcsak a technológia, hanem a szervezetek és az üzleti folyamatok szintjén is. Ezért az RFID-rendszerek kiválasztása és az RFID-alkalmazások üzembe helyezése előtt gondosan meg kell vizsgálni a biztonsággal és a magánélet védelmével kapcsolatos kockázatok hasznait és költségeit.

3.5.5

Kétségek merültek fel az RFID-rendszer központi elemét jelentő, egyedi azonosítókat nyilvántartó adatbázisok nyilvánosságával és semlegességével, illetve az összegyűjtött adatok tárolásával és kezelésével kapcsolatban is, beleértve a harmadik fél általi felhasználást is. Márpedig ez jelentős kérdés, tekintettel arra, hogy az RFID fontos szerepet játszik az internet új fejlődési hulláma szempontjából, amelynek eredményeképpen végül intelligens készülékek és bonyolult érzékelőeszközök milliárdjai fognak összekapcsolódni egyetlen globális hálózati kommunikációs infrastruktúrává. Az internet fejlődésének ez az új szakasza a „tárgyak internete”.

3.5.6

A jövőbeli „tárgyak internetében” az identitások nyilvántartását és névadását végző rendszernek védelmet kell nyújtania az üzemzavar és a nem rendeltetésszerű használat ellen, amelyek komoly problémákat okozhatnak. El kell kerülni, hogy az adatok olyan egyedi érdekeket képviselő személyek kezébe kerüljenek, akik ezeket az adatbázisokat és rendszereket saját céljaikra használhatnák. A biztonsági, etikai és magánélet-védelmi követelményeket minden olyan érdekelt számára biztosítani kell, az egyéntől a vállalatig, akinek szenzitív kereskedelmi adatai megtalálhatóak az RFID-alapú üzleti folyamatokban.

3.5.7

Az RFID információs rendszer kialakítása során figyelembe kell venni a folyamatban tevékenyen részt vevő felek (például gazdasági szervezetek, közigazgatási szervek, kórházak) és a rendszernek alávetett végfelhasználók (polgárok, fogyasztók, betegek, alkalmazottak) igényeit is. Mivel a végfelhasználók általában nem vesznek részt a technológiai tervezés szakaszában, az Európai Bizottság egy olyan alkalmazásspecifikus iránymutatás-készlet (magatartási kódex, helyes gyakorlati megoldások) kialakítását támogatja, amelyet az összes felet képviselő belső szakértői csoport dolgozna ki. 2007 végéig az Európai Bizottság ajánlást tesz közzé azon alapelvek meghatározására, amelyeket a hatóságoknak és egyéb érdekelt feleknek az RFID használata tekintetében alkalmazniuk célszerű.

3.5.8

Az Európai Bizottság ezenkívül azt is fontolóra veszi, hogy az elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv jövőbeli módosításjavaslatába megfelelő rendelkezéseket illesszen, és ezzel párhuzamosan a megalakítandó RFID-érdekcsoporttól, a 29. cikk szerinti adatvédelmi munkacsoporttól és egyéb érintett kezdeményezésektől – amilyen például a tudomány és az új technológiák etikájával foglalkozó európai csoport – származó információkat is figyelembe veszi. Ezek alapján az Európai Bizottság felméri az adatok és a magánélet védelmét biztosító további jogalkotási lépések szükségességét.

3.5.9

Az Európai Bizottság szorosan figyelemmel kíséri a „tárgyak internetéhez” vezető fejlődést, amelynek várhatóan az RFID is fontos eleme lesz. 2008 végén az Európai Bizottság közzétesz egy közleményt, amely az említett fejlemények természetét és hatásait elemzi, különös tekintettel a magánélet védelme, a bizalom és az irányítás problematikájára. Értékelni fogja a szakpolitikai alternatívákat, beleértve további jogalkotási intézkedések lehetőségét az adatok és a magánélet védelmének biztosítása, illetve az egyéb közpolitikai célkitűzések tárgyalása céljából.

3.5.10

A biztonsági, a magánélet védelmével kapcsolatos és az etikai kérdésekre vonatkozó megjegyzések a vélemény negyedik pontjában olvashatók.

3.6   Az RFID-vel kapcsolatos politikák egyéb kérdései

3.6.1

A biztonság, a magánélet védelme és az etika teljes szféráján kívül az RFID a rádióspektrumra, a szabványokra, az egészségre, a biztonságra és a környezetvédelemre vonatkozó politikákkal kapcsolatos kérdéseket is felvet.

3.6.2

A spektrumhasználat feltételeinek a harmonizációja fontos a könnyű mobilitás és az alacsony költségek lehetővé tételéhez. Az Európai Bizottság nemrég határozatot (2006/808/EK) fogadott el az UHF frekvenciasávban található RFID-frekvenciákról. Ezt a kiosztást egy háromtól tíz évig terjedő időszakra elegendőnek tartják, de amennyiben szükség lenne további frekvenciákra, az Európai Bizottság cselekedni fog, él a rádióspektrum-határozat (676/2002/EK) értelmében rá ruházott hatáskörrel. Az EGSZB elfogadja ezt az álláspontot.

3.6.3

Az új nemzetközi ISO szabványok egyszerűsített elfogadása és a regionális szabványok harmonizálása alapvető fontosságú a szolgáltatások zökkenőmentes használatba vételéhez. Az érintett európai szabványügyi testületek – a CEN és az ETSI – teljes mértékben részt vesznek a folyamatban. Az Európai Bizottság felkéri e testületeket – az iparral együtt –, hogy biztosítsák azt, hogy a létrejövő szabványok megfeleljenek az európai követelményeknek (különösen a magánélet védelmére, a biztonságra, a szellemi tulajdonjogra, valamint az engedélyeztetési kérdésekre vonatkozóan). Mivel az ipari szabványok és az egyéni szabadalmak gyakran egymással párhuzamosan fejlődnek, az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az ipar és a szabványügyi testületek gyors fellépéssel vegyék elejét annak, hogy az RFID európai alkalmazásai túlságosan függővé váljanak költséges, máshol birtokolt szellemi tulajdonoktól.

3.6.4

Ami a környezetet illeti, az RFID-eszközökre teljes mértékben vonatkozik a WEEE és a RoHS irányelv. Az egészséggel kapcsolatban az RFID-eszközök elektromágneses mezőinek (EMF) kérdése merülhet fel. Az RFID-vel kapcsolatos EMF-ek általában gyengék, így a lakosság és a munkavállalók várhatóan jóval kisebb mértékben vannak kitéve e-sugárzásnak, mint amit a hatályos szabványok megengednek. Tekintettel azonban a vezeték nélküli alkalmazások számának általános növekedésére, az Európai Bizottság felül fogja vizsgálni a jogi keretszabályozást. Az EGSZB elfogadja ezt az álláspontot.

4.   Megjegyzések

4.1

Mivel az Európai Bizottság ez év végén közzéteszi a tagállamoknak szóló ajánlásait, feltételezhető, hogy az adatbiztonságot és a magánélet védelmét szolgáló infrastruktúrát a mai formájában fogja elfogadni. Ez mindenekelőtt arra is utal, hogy az egyes tagállamokban már létező adatvédelmi szervek lesznek az RFID magánélet- és adatvédelmi kérdései terén illetékes hatóságok.

4.2

Közleményében az Európai Bizottság többek között kijelentette, hogy új csoportot hoz létre az érdekeltekből, és konzultál vele. Az EGSZB szeretné ismertetni ezt a véleményt a csoporttal.

4.3

Az RFID komoly veszélyeket jelent a magánélet védelme és a polgári szabadságjogok szempontjából.

(a)

Az RFID-címkéket úgy lehet tárgyakra és dokumentumokra helyezni, illetve ezekbe ágyazni, hogy a tárgyakat, dokumentumokat megszerző egyén nem is tud róluk. Mivel a rádióhullámok könnyen és hang nélkül áthaladnak a szöveteken, műanyagokon és egyéb anyagokon, a ruházatba varrt vagy például pénztárcában, bevásárlótáskában, bőröndben elhelyezett tárgyakra rögzített RFID-címkék leolvashatók.

(b)

Az elektronikus termékkód lehetővé tehetné, hogy a Földön bármely tárgynak saját azonosítója legyen. Az egyedi azonosítószámok révén globális regisztrációs rendszer alakítható ki, amelyben minden fizikai tárgy azonosítva van, és a vásárlás vagy átruházás helyén adatkapcsolatba kerül a vásárlójával vagy tulajdonosával.

(c)

Az RFID széles körű elterjedéséhez az egyedi címkeadatok hatalmas adatbázisait kell létrehozni. Ezek a rekordok személyazonosító adatokkal összekapcsolhatók, különösen, ahogy a számítógépek memória- és feldolgozókapacitása növekszik.

(d)

A címkéket távolról is le lehet olvasni, olyan leolvasókkal, amelyek láthatatlanul elhelyezhetők szinte minden olyan környezetben, ahol sok ember gyűlik össze. Ehhez a címkéknek nem kell szemmel is láthatóknak lenniük. Leolvasókat be lehet építeni a padlócsempékbe, bele lehet szőni a szőnyegekbe, elrejteni az ajtónyílásokban vagy a polcokban, így az egyén gyakorlatilag nem tudhatja, mikor olvassák le.

(e)

Ha személyazonosító adatok kapcsolódnak az RFID-címkeszámokhoz, akkor az egyéneket tudomásuk és hozzájárulásuk nélkül nyomon lehet követni, illetve profiljukat össze lehet állítani.

(f)

Elképzelhető egy olyan világ, ahol az RFID-leolvasók átfogó globális hálózatot alkotnak. Egy ilyen hálózathoz nem lenne szükség arra, hogy mindenütt leolvasókat helyezzenek el. A közlekedési dugók ellen bevezetett londoni behajtásiadó-rendszer viszonylag kevés, stratégiai pontokon elhelyezett kamerával nyomon tudja követni a London központjába belépő autókat. Ugyanígy stratégiai pontokon elhelyezett RFID-címkeleolvasókból is hálózatot lehet létrehozni. Nem szabad hagyni, hogy ez megtörténjen.

4.4

A hetedik kutatási és fejlesztési keretprogramban az Európai Bizottság már útmutatást adott az adatbiztonságot és a magánélet védelmét érintő technológiák etikus alkalmazásához (Pályázati útmutató közös projektekhez, 54. o.) (3) Az RFID nagyon jó példa arra, hogyan alakul a kapcsolat a technológia és a magánélet védelméhez fűződő jog, illetve a közvélemény erre vonatkozó elvárásai között az adatgyűjtés és -megosztás területén. A magánélet védelmének problémái minden olyan esetben felmerülnek, amikor egy vagy több személyre vonatkozó egyedi, azonosítható adatokat gyűjtenek és tárolnak digitális vagy egyéb formában. A magánélet védelmére vonatkozó problémák fő oka az adatok nyilvánosságra hozatalának nem megfelelő ellenőrzése vagy ennek hiánya lehet. Adatvédelmi problémák leggyakrabban az egészségügy, a büntetőjog, a pénzügy, a genetika és a helymeghatározás területén kialakított adatforrásokkal kapcsolatban adódnak. Az RFID esetében a helymeghatározás a lényeg.

4.5

Az adatok és a magánélet védelmére vonatkozó útmutatásában (4) az Európai Bizottság a bevált gyakorlatok nyolc alkalmazandó elvét ismertette. Ennek értelmében arra van szükség, hogy:

az adatokat méltányosan és törvényesen dolgozzák fel,

korlátozott célokra dolgozzák fel,

az adatok adekvátak, a tárgyhoz tartozók, a szükséges mértéket nem meghaladók

és pontosak legyenek,

tárolásuk csak a szükséges ideig történjék,

feldolgozásuk során tartsák tiszteletben az adatalany jogait,

biztonságosak legyenek,

és ne adják át őket olyan országoknak, ahol nem áll rendelkezésre megfelelő védelem.

Ezek az iránymutatások teljes mértékben érvényesek az RFID-alkalmazásokkal kapcsolatos magánélet-védelmi és adatbiztonsági kérdések esetében.

4.6

Az EGSZB véleménye szerint a bevált gyakorlatok alapelvei a következők:

Az RFID-t alkalmazóknak nyilvánosságra kell hozniuk, milyen politikát és gyakorlatot követnek, és nem lehetnek személyes jellegű információkat tartalmazó, titkos adatbázisok.

Az egyéneknek joguk van tudni arról, ha a kiskereskedelmi környezetben RFID-címkék vagy -leolvasók találhatók. A kiskereskedelmi környezetben végbemenő minden címkeleolvasásnak valamennyi fél számára világosnak kell lennie.

Az RFID-t alkalmazóknak tájékoztatást kell adniuk arról, hogy milyen célra használják a címkéket és leolvasókat. Az információgyűjtést az aktuális célhoz szükséges mértékűre kell korlátozni.

Az RFID alkalmazói felelősek a technológia telepítéséért és az adatbiztonsági jogszabályoknak és iránymutatásoknak megfelelő működésért. A rendszer és az adatbázis biztonsága és integritása is az ő felelősségi körükbe tartozik.

4.7

Hogy ezeket az elveket miként lehet a gyakorlatba átültetni, az egyelőre eldöntetlen. Az ideális az volna, ha az üzletek és fogyasztók közötti tranzakciókban érintett valamennyi üzletág, úgymint kiskereskedelem, jegykiadás, beléptetés-ellenőrzés és szállítási szolgáltatások, „vevői charta” formájában egyfajta garanciát nyújtanának a vevőknek arra, hogy ezeket az elveket betartják. Fogalmi szempontból ez a charta tartalmazhatná a bevált gyakorlat valamennyi, a 4.5. pontban részletezett adatvédelmi elvét. Emellett az EGSZB a következő irányelveket javasolja:

a)

A kereskedők számára meg kell tiltani, hogy arra kényszerítsék a vevőket, hogy elfogadják, hogy az általuk vásárolt termékekben élő vagy alvó címkék legyenek. Az árcédulákhoz hasonlóan például a csomagoláshoz lehetne a címkéket rögzíteni, vagy eltávolítható címkéket lehetne használni.

b)

A vevők számára lehetővé kell tenni, hogy eltávolíthassanak vagy inaktívvá tehessenek minden olyan címkét, amely a tulajdonukban lévő tárgyakon található.

c)

Az RFID-t elvben nem szabad egyének nyomon követésére használni. Emberek helyzetét nem szabad például a ruházatukon, árukon, jegyeken vagy más tárgyakon keresztül nyomon követni.

d)

Az RFID-t soha nem szabad olyan módon alkalmazni, ami megszüntetheti vagy korlátozhatja az anonimitást.

e)

Az illetékes hatóságnak világos útmutatást kell adnia arról, hogy a (c) és (d) módszerek csak kivételes körülmények között és a hatóság előzetes, hivatalos értesítése esetén engedhetők meg.

4.8

Fontolóra lehet venni bizonyos kivételeket a fenti irányelvek alól, arra az esetre, ha

magánszemélyek választják azt a lehetőséget, hogy személyes kényelmük érdekében aktív címkéket őrizzenek meg;

magánszemélyek hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy kritikus környezetekben, például szigorú biztonságot igénylő köz- és magánlétesítményekben és -intézetekben nyomon követhessék őket;

magánszemélyek döntenek úgy, hogy olyan alkalmazásokat használnak, amelyek révén azonosíthatók, és tartózkodási helyük megállapítható ugyanolyan módon, ahogy már most is nyomon követhetők és azonosíthatók a mobiltelefonok, bankkártyák és internetcímek stb. révén;

Minden ehhez hasonló kivételről értesíteni kell az illetékes hatóságot.

4.9

Az emberek vagy áruk nyomon követésével járó alkalmazásokra olyan környezetek esetében lehetne általános mentességet adni, ahol a személyek vagy áruk csupán átmenetileg tartózkodnak. A légi közlekedésben a csomagokat az utasfelvétel (check-in) során a csomagkezelés biztonságának javítása érdekében lehetne címkével ellátni, az utasokra pedig azért lehetne címkét elhelyezni, hogy ezzel is hozzá lehessen járulni a járatok pontos indulásához, és gyorsabbak legyenek a biztonsági eljárások. Egy másik szóba jöhető alkalmazás a műtét céljából kórházi felvételre felvett betegek nyomon követése lehetne. Ez a fajta alkalmazás akkor fogadható el, ha az említett átmeneti műveletek végén a címkéket minden kétséget kizáróan megsemmisítik.

4.10

Az RFID nem kiérlelt technológia, így még nem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy mire képes. Egyrészt hihetetlenül nagy előnyöket hozhat technologizálódott társadalmunkban, másrészt soha nem látott mértékű technológiai jellegű veszélyt jelenthet a magánélet védelmére és a szabadságra. Az EGSZB úgy véli, hogy az RFID-alkalmazásokat a magánélet és a szabadság védelmére és az adatbiztonságra vonatkozó szigorú etikai kódex alapján kell fejleszteni, de az alkalmazásfejlesztésnek – a megfelelő biztosítékok mellett – folytatódnia kell.

4.11

Azt mondhatjuk tehát, hogy ahol engedélyezik az RFID-alkalmazásokat, a megvalósításnak minden érintett számára átláthatónak kell lennie. Az árukezelés javítására szolgáló alkalmazások általában elfogadhatók. Az emberek „felcímkézésével” járó alkalmazások rendszerint nem fogadhatók el, azon környezetek kivételével, ahol a személyek csupán átmenetileg tartózkodnak. Marketingcélokból elfogadhatók lehetnek az olyan alkalmazások, amelyek embereket árukkal kapcsolnak össze. Az olyan alkalmazások azonban, amelyek az embereket az általuk vásárolt cikkek alapján azonosítják, rendszerint elfogadhatatlanok. Emellett van némely alkalmazás, amely nem egyeztethető össze a szabad társadalommal, ezért soha nem engedélyezhető. Az Európai Bizottság tagállamoknak szóló ajánlásainak középpontjában a magánélet védelmének és az anonimitás megőrzésének alapvető igénye kell, hogy álljon.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 11-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


(1)  95/46/EK irányelv a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről.

(2)  2002/58/EK irányelv az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről.

(3)  http://cordis.europa.eu/fp7/dc/index.cfm?fuseaction=UserSite.CooperationDetailsCallPage&call_id=11.

(4)  A személyes adatok védelméről szóló 95/46/EK irányelv 6. cikke.


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/73


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Válaszút előtt a GALILEO: Az európai GNSS-programok végrehajtása

COM(2007) 261 final

(2007/C 256/14)

2007. május 16-án az Európai Bizottság az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján úgy határozott, hogy kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fenti tárgyban.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöksége 2007. május 29-én megbízta a „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekciót a tárgyban folytatandó munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott, 437. plenáris ülésén (a július 11-i ülésnapon) Stéphane BUFFETAUT-t bízta meg a főelőadói teendők ellátásával, és 95 szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli az Európai Bizottság realitásérzékét és bátorságát, amiért a Válaszút előtt a Galileo: az európai GNSS-programok végrehajtása c. közleményében (COM(2007) 261) le tudta vonni a következtetéseket a Galileo rendszer koncessziós szerződéséről folytatott tárgyalások megtorpanásából.

1.2

Teljes mértékben egyetért a zsákutcába jutott tárgyalások berekesztésével, valamint a mentesítő stratégia életbe léptetésével.

1.3

Támogatja a Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság szándékát, hogy sikerre vigyék a Galileo-tervet, annak eredeti célkitűzésével és definíciójával.

1.4

Úgy véli, hogy a Galileo-program stratégiai jelentőséggel bír az Európai Unió számára, mert arról tanúskodik, hogy Európa képes összefogni e csodálatos emberi, tudományos, technikai és gazdasági kaland érdekében.

1.5

Úgy ítéli meg, hogy súlyos következményekkel járna az Európai Unió számára e projekt eltemetése.

1.6

Hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság által javasolt forgatókönyv érdekes és realisztikus lehetőséget kínál a projekt sikerre viteléhez, és úgy véli, hogy a fejlesztési és üzemeltetési szakasz felelősségének és finanszírozásának az államra ruházása a valós helyzet reális szemléletének megfelelő.

1.7

Tekintve, hogy ez a forgatókönyv pénzügyi téren jelentős következményekkel jár, és bizonyos erőfeszítést igényel az államkasszák részéről, az EGSZB hangsúlyozza, hogy az előítéleteket félretéve el kell gondolkodni annak lehetőségén, hogy az Európai Unió tagállamai a Galileo rendszert katonai, pontosabban védelmi célra felhasználnák, valamint kisebb adó kivetésén a rendszer termináljainak árára, ezáltal hozzájárulva a projekt pénzügyi egyensúlyához.

1.8

Az EGSZB azt javasolja, hogy az amerikai GPS rendszer európai regionális kiegészítése, az EGNOS rendszer számára a koncesszió odaítélésének feltételeit és módját a lehető leghamarabb tisztázzák, és hogy e programot jól hangolják össze a Galileo rendszerrel.

1.9

Egyetért azzal a döntéssel, hogy az Európai Űrügynökség kezében legyen a projekt irányítása és a munkák kiadása.

1.10

Óva int attól a kísértéstől, hogy a Galileo-projektre a „tiszta visszafizetés” elvét alkalmazzák, annak ellenére, hogy ez az elv magában foglalja a tagállamok jogos aggodalmait a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés terén.

1.11

Emlékeztet arra, hogy az irányítással és a gazdasági és technikai felelősségek elosztásával kapcsolatos kérdések igen veszélyesnek bizonyulhatnak, amennyiben rosszul kezelik azokat, amint azt nemrégiben az Airbus esete is megmutatta.

1.12

Arra kéri a tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent a Galileo-projekt sikeres kimenetele érdekében.

2.   A közlemény háttere

2.1

Öt hónappal azután, hogy közzétette a műholdas navigációs alkalmazásokról szóló zöld könyvet, az Európai Bizottság újabb közleményt adott ki a következő, riadalmat keltő címmel: „Válaszút előtt a GALILEO: az európai GNSS-programok végrehajtása”.

2.2

E meghökkentő címválasztás a koncessziós tárgyalások megtorpanásának tudható be. Lehetetlennek bizonyult bármiféle megállapodást elérni a koncessziós szerződésre ajánlatot tevő ipari konzorciummal. A projekt gazdasági modelljével kapcsolatban alapvető nézeteltérések álltak fenn.

2.3

Ezért az Európai Bizottságnak nem volt más választása, mint tudomásul venni a kudarcot, amely – mivel a Galileo-terv végrehajtásának többszörös késedelmét követően következett be – a projekt nagyszabású átalakítását tette szükségessé mind gazdasági, mind jogi téren.

2.4

Ráadásul a környezetvédelmi miniszterek Tanácsa 2007. március 22-én felkérte az Európai Bizottságot, hogy mérje fel a helyzetet, és javasoljon részletes alternatív forgatókönyvet a koncessziós szerződésre, valamint az amerikai GPS rendszer európai regionális kiegészítésének, az EGNOS navigációs rendszernek mint a Galileo előfutárának rövid határidőn belüli rendelkezésre bocsátására.

2.5

Az Európai Parlament, miközben újfent a Galileo-projekt támogatásáról biztosított, aggódni kezdett a fejlesztés folyamán jelentkező többszöri fennakadás miatt, és felkérte az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki a helyzet megoldására irányuló javaslatot.

2.6

Az Európai Bizottság közleménye az Európai Unió döntéshozó intézményeinek e kettős felkérésére igyekszik válaszolni.

3.   A közlemény lényegi tartalma

3.1

Az egyik legfontosabb pont, hogy az Európai Bizottság arra kéri a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy vegyen tudomást a koncessziós szerződésről jelenleg folyó tárgyalások kudarcáról, és következésképpen határozzon azok berekesztéséről. A tárgyalások elakadása miatt valójában nem is igen volt más választása.

3.2

Kéri azonban a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy újfent álljon ki a független műholdas helymeghatározó rendszer létrehozása mellett, és támogassa a Galileo-program folytatását. Így a koncessziós tárgyalások jelenlegi kudarca nem jelentené a Galileo feladását. Éppen ellenkezőleg, az Európai Bizottság azt szeretné, ha a projekt Európai Unió számára való stratégiai jellege, illetve gazdasági jelentősége megerősítést nyerne.

3.3

A Galileo-program folytatását az Európai Bizottság a jelenlegi programmal azonos program szerint képzeli el. A program műszaki jellemzőinek ugyanazoknak kell maradniuk, vagyis egy 30 műholdból álló konstellációt kell tartalmazniuk, amely kitűnő minőségű jelek segítségével öt különböző szolgáltatást képes nyújtani.

3.4

Nem lehet szó tehát engedményekről egy szerényebb Galileo javára.

3.5

Az Európai Bizottság két alternatív forgatókönyvet javasol:

a.

A) forgatókönyv: eleinte a közszféra finanszíroz és szerez be egy korlátozott működési kapacitású rendszert. Ez az alapinfrastruktúra 18 műholdból állna, a hozzá tartozó földi egységekkel. Elegendő helymeghatározási pontosságot és földrajzi lefedettséget nyújtana ahhoz, hogy a szolgáltatásokat piacra lehessen dobni, ugyanakkor a Galileo technikai hozzáadott értékét még nem aknázza ki teljes mértékben.

A hátralevő 12 műholdat ezt követően a magánszféra helyezi majd üzembe egy koncessziós szerződés keretében.

b.

B) forgatókönyv: a közszféra finanszírozza és szerzi be a működőképes rendszer egészét. Az alapinfrastruktúra 30 műholdból állna, a hozzá tartozó földi egységekkel. Az összes Galileo-szolgáltatást elérhetővé tenné az összes potenciális felhasználó számára, miközben demonstrálná a jövőbeni koncesszióbirtokos számára a rendszer koncepciójának megbízhatóságát. A PPP – koncessziós szolgáltatási szerződés formájában – lefedné a rendszer üzemeltetését, hasznosítását és a 30 műholdból álló konstelláció karbantartását. A teljes üzembe helyezés 2012 végére lenne megvalósítható, és a koncessziós szerződés a 2010–2030 közötti időszakra szólna.

3.6

Az Európai Bizottság a második forgatókönyv elfogadását két szakaszban tervezi:

az EGNOS azonnali működésbe helyezésének megkezdése 2008-ra, egy különleges koncesszió keretében, a Galileo előfutáraként. A teljes Galileo-konstelláció kiépítését követően a működésbe helyezésnek 2012 végére kell megvalósulnia.

ezzel párhuzamosan koncessziós formában PPP letárgyalása és létrehozása az EGNOS és a Galileo 2010 és 2030 közötti hasznosítási szakaszára.

3.7

Kívánatosnak tartja, hogy a Tanács és az Európai Parlament az alábbi elvek alapján támogassa e két programot:

az EGNOS rendszer üzemképessé tétele 2008-tól kezdődően,

határozat hozása arra vonatkozóan, hogy az európai műholdas navigációs programokat valamennyi tagállam érdekében uniós szinten határozzák meg, fogadják el, irányítsák és ellenőrizzék,

a Galileo stratégiai jellegének elismerése,

az Európai Űrügynökség kiválasztása mint az Európai Unió nevében eljáró és annak irányítása és szabályai szerint működő hatóság a projekt irányítására és a munkák kiadására,

tisztességes verseny teremése a programban – ahol lehetséges,

a programok közirányításának megerősítése és újjászervezése az Európai Bizottság politikai felelőssége és vezető szerepe mellett,

a beruházói bizalom növelése.

3.8

Egy ilyen program jelentős pénzügyi források mobilizálását teszi szükségessé: a jelenleg javasolt programhoz rendelt pénzügyi terv keretében előirányzott összegek mellett kiegészítő finanszírozás biztosítása is szükségessé válik.

3.9

A 2007-től 2013-ig terjedő pénzügyi időszakban 2,4 milliárd euróra lenne szükség a jelenlegi program folytatásához, kockázatcsökkentő intézkedésekkel történő kiegészítés mellett. Ha az első teljes konstelláció (30 műhold) beszerzése és azt a 2010–2013-as működési időszakban követő PPP esetét vesszük, 3,4 milliárd eurót kellene előteremteni.

4.   Általános megjegyzések

4.1

Józanságra vall, hogy az Európai Bizottság tudomást vett a koncessziós szerződéssel kapcsolatos tárgyalások jelenlegi keretek között történt megrekedéséről, és szükségesnek látja azokat berekeszteni. A látszat csak fenntartana egy kellemetlen helyzetet, és tovább késleltetné a program megvalósítását.

4.2

A Tanács ebben a kérdésben az Európai Bizottsággal megegyező következtetésre jutott, és úgy határozott, hogy lezárja a tárgyalásokat annak érdekében, hogy új alapokról lehessen újrakezdeni. Fontosnak tartotta továbbá, hogy újra kiálljon a Galileo-projekt kiemelten kezelendő jellege mellett, amit üdvözöl az EGSZB.

4.3

Ezenkívül az Eurobarométer egyik legutóbbi (2007. május–júniusi), az Energiaügyi és Közlekedési Főigazgatóság megrendelésére a Galileo-programról készült tanulmánya utal arra, hogy az Európai Unió lakosságának 80 %-a támogatja egy független műholdas navigációs rendszer gondolatát, és 63 %-uk kedvezően fogadná a kiegészítő finanszírozást a projekt megvalósításához. A Galileo feladásának az Európai Unió imázsára gyakorolt hatásával kapcsolatos megítélés ugyanakkor meglehetősen ellentétes. A megkérdezett személyek 44 %-a úgy ítéli meg, hogy a projekt feladása károsan hatna, 41 % azon a véleményen van, hogy semmilyen hatással sem lenne.

4.4

Az EGSZB üdvözli, hogy a Tanács és a közvélemény támogatja a Galileo-projektet, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy a projekt feladása katasztrofális hatással lenne az Európai Unióról kialakított képre és az európai projektekbe vethető bizalomra. Ez azt jelentené, hogy az Európai Unió képtelen megvalósítani egy jövőbeli tudományos és technikai projektet, mely mozgósítaná legjobb kutatási, innovációs és technikai természetű képességeinket, és jelentős piaci lehetőségeket nyitna meg.

4.5

Az erre való utalás mellett a közlemény nyitva hagy számos kérdést. Nagy hangsúlyt fektet az EGNOS rendszerre és annak szükségességére, hogy azt a lehető leghamarabb üzembe helyezzék, ugyanakkor az Európai Bizottság nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy ki fogja majd azt működtetni. Megelégszik annak jelzésével, hogy koncesszióba adáshoz folyamodik, azonban semmilyen hivatkozással sem szolgál sem annak formájára, sem az esetleges partnerekre (vállalkozás, a légi közlekedés irányításával megbízott szervezetek vagy társaságok konzorciuma stb.?) vonatkozóan. Állami vagy magánüzemeltetőről lesz-e szó? Melyek lesznek a végrehajtási eljárások és a határidők?

4.6

A GPS-szolgáltatás minőségének javítását lehetővé tevő kiegészítő rendszerek (az EGNOS-on kívül létezik egy – a WAAS – Észak-Amerikában és egy másik Indiában) regionális alapúak. Milyen kapcsolatban állnak egymással ezek a regionális rendszerek, és milyen nemzetközi megállapodásokra van szükség?

4.7

A Galileo-koncesszióra ajánlatot tevő konzorciummal kapcsolatban felmerült nehézségeket illetően vigyázni kell, nehogy hasonló nehézségekkel találjuk magunkat szembe a javasolt új forgatókönyvekben. A konzorcium tagjai mögött ugyanis gyakran nemzeti irányelvek rajzolódtak ki. Sok érintett társaság valójában állami megrendelésektől függ, vagy pedig maguk is állami társaságok, és naivitásra vallana azt hinni, hogy klasszikus értelemben vett „magán-” konzorciumról lenne szó. Ez a felállás megismétlődhet az új forgatókönyvekben. Ennek ismeretében valódi, szigorú versenyeztetés szervezésére lesz szükség.

4.8

Az EGSZB üdvözli, hogy a projekt általános kerete, így a javasolt szolgáltatások skálája sem módosult. Az Európai Bizottság javaslata a legésszerűbb javaslat. A projekt gazdálkodásának megváltoztatása további késéseket, magasabb pénzügyi költségeket, illetve szükségtelen kockázatvállalást vont volna maga után.

4.9

Az EGSZB úgy véli továbbá, hogy az Európai Bizottság okkal hangsúlyozta, hogy „bár a rendszer civil jellegéhez nem fér kétség, el kell ismerni, hogy a legfontosabb bevételek a katonai felhasználók részéről adódhatnak majd”. Tudatában e kérdés érzékeny jellegének, úgy ítéli meg, hogy folytatni kell e téren a megbeszéléseket az uniós tagállamok között. Azon a véleményen van, hogy az uniós tagállamok szabadon dönthessenek arról, hogy használni kívánják-e a katonai védelmi felhasználási célú, közszabályozás alá eső szolgáltatásokat – megfelelő finanszírozás mellett.

4.10

Mivel a projekt finanszírozásának kérdése alapvető fontosságú, az EGSZB felteszi a kérdést, hogy nem kellene-e tervbe venni egy igen szerény illeték levonását a terminálok eladása után a Galileo finanszírozásához való hozzájárulás érdekében.

4.11

Az EGSZB támogatja ugyan annak gondolatát, hogy az Európai Űrügynökség a projekt irányítójává és a munkák kiadójává váljon, hangsúlyozza azonban, hogy az ügynökségnek nem szabad a Galileo-projektet a „tiszta visszafizetés” elvének alárendelnie, még ha tökéletesen tisztában van is azzal, hogy az előző forgatókönyvben szereplő államközi megállapodások a tagállamok közötti finom gazdasági egyensúly gyümölcsei voltak. Hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a projektnek a főbb résztvevő tagállamokra gyakorolt gazdasági következményeitől való félelem miatt ne kerüljön veszélybe ez az Európai Unió számára fontos és egyben emblematikus projekt. Emlékeztet arra, hogy azok a nehézségek, amelyekkel az EADS ma szemben találja magát, az ilyen típusú értelmezésből eredeztethetők. A partnerek közötti gazdasági egyensúlyra való törekvés legitim, azonban ha tényleges cselekvésképtelenséghez vagy a projektek megvalósításában késedelmekhez vezet, azzal e jelképes európai projekt egésze kérdőjeleződik meg, ipari és tudományos dimenzióival, valamint gazdasági vonzataival együtt.

4.12

Végül az EGSZB feltételezi, hogy a közösségi kormányzás elveinek megőrzésére irányuló akarata miatt az Európai Bizottság – talán kevésbé diplomatikus módon és az Európai Űrügynökség fontos szerepét alábecsülve – erőltette a projekt politikai irányítását.

Kelt Brüsszelben, 2007. július 11-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Dimitris DIMITRIADIS


27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/76


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Tárgy: Kétéves értékelő jelentés az EU fenntartható fejlődési stratégiájáról

(2007/C 256/15)

Az Európai Bizottság 2006. december 11-én kelt, Dimitris DIMITRIADISNAK írt levelében az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot egy vélemény kidolgozására a következő tárgyban: Kétéves értékelő jelentés az EU fenntartható fejlődési stratégiájáról.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció (a Fenntartható Fejlődés Megfigyelőközpontja) véleményét 2007. június 8-án elfogadta. (Előadó: Lutz RIBBE.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én tartott 437. plenáris ülésén (a július 11-i ülésnapon) 70 szavazattal 21 ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Az EGSZB következtetéseinek és ajánlásainak összefoglalása

1.1

Az EGSZB üdvözli, hogy a 2006. júniusi EU-csúcson elfogadott „új” fenntarthatósági stratégiával látványos lendületet kapott az erről folyó vita. Kiváltképp a kétéves értékelő jelentések benyújtásának kötelezővé tétele járul majd hozzá ahhoz, hogy a politikát és a társadalmat konkrétabban tájékoztassák arról, hogy milyen pozitív fejleményekkel lehet számolni, és hogy mely területeken vannak még megvalósítási gondok.

1.2

Az EGSZB a fenntarthatóságról írt korábbi véleményeiben lényegében mindig üdvözölte az Európai Bizottság, a Tanács, illetve az Európai Tanács által előterjesztett dokumentumokat, mindazonáltal bírálatokat tartalmazó kérdéseket is feltett, és helyenként messzemenő javaslatokat is kidolgozott, amelyeket az intézmények gyakran nem vettek figyelembe. Az EGSZB most is bírálja, hogy a legtöbb kiemelt fontosságúnak tekintett területen még mindig túl általánosan vannak megfogalmazva a célkitűzések, illetve különösen sérelmezi azt, hogy nem teremtenek elég tiszta helyzetet az eszközöket illetően.

1.3

Az EGSZB főként az új stratégiában lefektetett fő célokat és a politikai irányvonalakat üdvözli, és felszólítja az Európai Bizottságot, a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy vegyék ezeket komolyan és legyenek rájuk tekintettel.

1.4

Az EGSZB reméli, hogy a 2007. szeptemberben nyilvánosságra hozandó első értékelő jelentés többek között pontosabb tájékoztatást nyújt majd az alábbiakról:

az Európai Bizottság milyen gazdasági eszközöket kíván használni „a piaci átláthatóság elősegítésére, valamint arra, hogy az árak a termékek és a szolgáltatások valós gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi költségeit tükrözzék (helyes árak)”,

hogyan kívánják konkrétan átültetni a gyakorlatba az Európai Tanács arra irányuló elvárását, hogy „további lépéseket kell mérlegelni, amelyek lehetővé tennék az adózásnak a munkaerőről az erőforrások igénybevételére és az energiafogyasztásra és/vagy a környezetszennyezésre való áttételét, a foglalkoztatás növelésére és a káros környezeti hatások költséghatékony módon történő csökkentésére irányuló uniós célokhoz való hozzájárulás érdekében”,

az Európai Bizottság milyen konkrét menetrendet tűzött ki maga elé, amely az Európai Tanács azon céljának megvalósítására vonatkozik, mely szerint a környezetre káros hatással levő támogatásokat fokozatosan meg kell szüntetni; és hogy vajon figyelembe vehető-e az EGSZB arra vonatkozó felvetése, hogy ezeket az eszközöket legalább részben átcsoportosítsák egy „EU-s fenntarthatósági alapba”,

az Európai Bizottság hogyan kerüli el a jövőben a fenntarthatósági politika kapcsán az igények és a valóság között még mindig nyilvánvalóan fennálló ellentmondásokat, amelyek például a közlekedési szektor területén egyértelműen tapasztalhatók (lásd a 4.15. és 4.16. pontot) és

hogyan kezeljék azokat a tagállamokat, melyek nem nyújtottak be minőségi nemzeti fenntarthatósági stratégiát.

1.5

Érthető, hogy – a drámaivá vált éghajlati hatások miatt – az éghajlat és energia témakörnek kiemelt figyelmet szentelnek. Az EGSZB azonban úgy véli, hogy

mindez kedvező fejleménynek tekinthető, nem szabad azonban ahhoz vezetnie, hogy a stratégia egyéb központi elemeit elhanyagolják,

a jelenlegi sürgős politikai cselekvéskényszer ellenére minden határozatot az új stratégiában lefektetett „politikai irányvonalak” alapján kellene meghozni; azaz a polgárok, a vállalkozások és a szociális partnerek részvételével, a rendelkezésre álló legjobb ismeretek felhasználásával stb. Az „energiacsomag” keretében hozott határozat, melynek értelmében a korábban meghatározott 5,75 % helyett a jövőben az Európában használt üzemanyagok 10 %-át biomasszából kell előállítani, nem követte ezt az elvet. Az EGSZB potenciálisan nagy problémákat lát ebben, amelyeket az Európai Bizottság megfelelő értékelő jelentéséhez (1) készítendő véleményében fog megfogalmazni.

2.   A vélemény főbb elemei és háttere

2.1

2001-ben a Tanács Göteborgban elfogadta az „EU fenntartható fejlődési stratégiáját”. 2005 decemberében az Európai Bizottság a következő közleményt terjesztette az Európai Parlament és a Tanács elé: „A fenntartható fejlődés stratégiájának felülvizsgálata – Cselekvési program” (2). Ebben „a következő évekre vonatkozó további konkrét intézkedéseket” kellene meghatározni.

2.2

Az elmúlt években az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság számos véleményben foglalkozott a fenntarthatósági stratégiával. Ennek során újra és újra kiemelte, hogy a fenntartható fejlődésnek nagy jelentősége van társadalmunk szempontjából. Az EGSZB alapjában véve támogatta az Európai Bizottság módszereit, és egyetértett a Tanács kijelentéseivel, melyek szerint a fenntarthatósági stratégia az EU kiemelt stratégiája, melynek céljaihoz a lisszaboni stratégiának is igazodnia kell.

2.3

Az EGSZB azonban a fenntartható fejlődésről szóló véleményeiben gyakran kritikákat is megfogalmazott és konstruktív kérdéseket vetett fel, melyek egy részét az Európai Bizottság és a Tanács a mai napig nem válaszolta meg.

2.4

A témához kapcsolódó legutóbbi véleményében az EGSZB az Európai Bizottság fenti, 2005. decemberi közleményével foglalkozott. Ebben bírálta, hogy az Európai Bizottság „ambiciózusnak” leírt cselekvési programja nem tett eleget sem az EGSZB 2004. áprilisi ajánlásainak, sem az Európai Bizottság saját, 2005. júniusi ígéreteinek. Az Európai Bizottság ugyanis, ígéretével ellentétben, megint nem nevezett meg világos, a fenntarthatósági stratégia keretében elérni szándékozott célokat.

2.4.1

Az EGSZB annak idején emlékeztetett arra, hogy egy stratégia a célok eléréséhez vezető utat mutatja be. A konkrét célok hiánya szükségszerűen gondokat eredményez az eszközök megnevezését illetően. Hiszen ha nem tudjuk pontosan, hova szeretnénk eljutni, azt sem tudjuk meghatározni, hogyan jussunk el oda. Az EGSZB véleménye szerint a közlemény így több kérdést hagyott nyitva, mint amennyit megválaszolt és mint amennyi iránymutatást adott.

2.4.2

Ha azonban sem a célokat, sem az eszközöket nem közlik a társadalom széles körével, illetve az érintett szociális partnerekkel, ha tehát nem világos, hogy gyakorlatilag mit is jelent a fenntartható fejlődés, és hogy mi különbözteti majd meg a jövőbeli fejlődést a mai élethelyzettől, akkor a potenciálisan érintett szektorok részéről félelmek és ellenállás várható  (3) írta az EGSZB már egy 2004-es véleményében. Az EGSZB-nek sajnálattal kell megállapítania, hogy az elmúlt 3 évben sem lett igazán világosabb a kérdés, ami bizonyára károsan befolyásolja a fenntartható politika hitelességét.

2.5

A 2006 első félévében soros osztrák elnökség feltehetően hasonlóan látta mindezt. Ezért a 2005-ös európai bizottsági közleményt többé-kevésbé félretette, és egy új, önálló anyagot dolgozott ki, amellyel aztán az állam- és kormányfők foglalkoztak a 2006. júniusi csúcstalálkozón. Ezt az anyagot fogadták ott el „új stratégiaként” (4)

2.6

Ebben az új stratégiában – nyilván a témát érintő eddigi szerepvállalása alapján – fontos szerepet szánnak az EGSZB-nek. A 39. cikk értelmében „a szerepvállalás kialakításában az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságra tevékeny szerep vár, többek között a katalizátor feladata az uniós szintű viták ösztönzésében, emellett felkérést kap, hogy készítsen elő anyagokat az elért eredményekről szóló bizottsági jelentéshez.”

2.7

Az EGSZB ezzel a véleménnyel szeretne eleget tenni ennek a feladatnak és kérésnek. Először néhány kevésbé alapvető, általános megjegyzést fog tenni az „új” stratégiával kapcsolatban (3. pont), majd röviden kitér az új stratégiában megemlített témakörökre (4. pont). Ezt követően pedig megfogalmazza majd a 2007 szeptemberéig elkészítendő értékelő jelentés bizonyos tartalmi részeit érintő elképzeléseit (5. pont).

3.   Általános megjegyzések az „új” stratégiáról

3.1

Ha az EU legfontosabb politikai intézménye felülvizsgálja és aktualizálja egyik politikáját, mint ahogy ezt a Tanács tette a „fenntartható fejlődési EU-stratégiával”, akkor a civil társadalom elvárja, hogy az iratban közöljék, hogy

miért volt egyáltalán szükség a felülvizsgálatra,

mi volt az eredménye ennek a problémaelemzésnek, tehát mely területeken észleltek gondokat,

milyen konkrét módosításokra van szükség a jövőben (mely területeket nem kell már, vagy kell máshogy kezelni, illetve milyen további területek bevonása szükséges és miért), illetve

hogyan akarják elérni például azt az elengedhetetlen célt, hogy a fenntarthatóság gondolatát minden főigazgatóság munkájába beágyazzák.

3.2

A dokumentumban azonban sajnos hiába keressük egy ilyen jellegű felülvizsgálat hátterét és eredményét. Egyszerűen egy „új stratégiát” terjesztenek elő.

3.3

A göteborgi stratégiába – egy európai bizottsági közlemény alapján – az alábbi 4 fő tematikát építették be:

éghajlatváltozások,

közlekedés,

közegészségügy, valamint

természeti erőforrások.

3.4

Két további, annak idején az Európai Bizottság által az előterjesztésben javasolt téma, úgymint a „szegénység leküzdése” és az „elöregedés”, nem került be a göteborgi stratégiába, anélkül, hogy ezt a Tanács megindokolta volna. Az EGSZB ezt mint „nem megfelelő jelet” bírálta 2004. áprilisi véleményében (5). Általános kritika volt az is, hogy a stratégiát nem foglalták egyetlen dokumentumba, amelyet kommunikálni lehetne és meg lehetne ismertetni a nyilvánossággal, illetve hogy a külső dimenziót elkülönítve kezelték, ami külön dokumentumot eredményezett.

3.5

Az „új stratégia” most 7 központi kihívást tartalmaz, és ehhez operatív célokat és előírásokat nevez meg. Az alábbi területekről van szó:

éghajlatváltozás és környezetbarát energia,

fenntartható közlekedés,

fenntartható fogyasztás és termelés,

a természeti erőforrások megtartása és kiaknázása,

egészségügy,

társadalmi beilleszkedés, demográfia és migráció, valamint

a szegénységet és a fenntartható fejlődést érintő globális kihívások.

3.6

Az eredeti stratégiának az újjal történő egybevetése mutatja, hogy az „új stratégia” alapjában véve nem eredményez hangsúlyeltolódást. Csupán kiegészíti a göteborgi stratégia témáit a már a 2001-es európai bizottsági közleményben felismert szükségszerűségekkel (a „szegénység leküzdése” és az „elöregedés”), valamint a „fenntartható fogyasztás és termelés” témájával.

3.7

Ez nagyon is érthető az EGSZB számára, mivel mind a 2001-ben felvetett, mind pedig az akkor elvetett kérdések megoldatlanok, és a konzekvens politikai fellépés ma égetőbb, mint valaha. De épp az eddig elégtelen politikai szerepvállalásból kiindulva érdekes annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy tulajdonképpen mi különbözteti meg az új stratégiát a régitől, és hogy hogyan értékelik a régi stratégia eddigi eredményeit. Mindenekelőtt azért fontos ez a kérdés, hogy elkerüljük azt a szemrehányást, miszerint az újabb és újabb iratok folyamatos beterjesztése sokkal inkább zavart okoz, semmint egy szükségszerű folyamat politikai megerősítéséhez járul hozzá. Az EGSZB többször utalt arra, hogy a fenntartható politika mércéje nem az adminisztráció és a politika által gyártott iratok mennyisége, hanem a konkrét, hatékony intézkedések.

3.8

Ez az új stratégia a fenntartható fejlődés kiváló elvein alapul, és megkísérli beágyazni őket a kiválasztott hét prioritási területet érintő célok és intézkedések közé; emellett több területet magukban foglaló témákra vonatkozó intézkedéseket, az alkalmazási folyamat kifejlesztését és az eredmények nyomon követését is tervezi. Ebből a szempontból az új stratégia nyilvánvalóan javulást jelent az előzőkhöz képest.

3.9

Az első jelek arra utalnak, hogy jelenleg kiemelten kezelik a stratégia azon részeit, melyek az éghajlatváltozással és az energia témakörével foglalkoznak. Mindez kedvező fejleménynek tekinthető, nem szabad azonban ahhoz vezetnie, hogy a stratégia egyéb központi elemeit elhanyagolják. Az alkalmazás jelenlegi felülvizsgálata jó lehetőséget teremt arra, hogy utánajárjanak ennek a kérdésnek, és hogy kísérletet tegyenek arra, hogy a stratégiát annak minden központi területén fajsúlyosabbá tegyék, és lendületet adjanak neki. Az EGSZB szeretné még egyszer kihangsúlyozni, hogy a fenntartható fejlődés kapcsán átfogó, integrált megközelítésről van szó, nem pedig egyes lehetőségek felsorolásáról, melyekből tetszés szerinti „étlap” állítható össze. Az éghajlatváltozás vonatkozásában kitűzött célok és elvárások nagyon egyértelműek, precízek és megfelelően sürgősek ahhoz, hogy valóban intézkedéseket ösztönözhessenek. A fenntarthatósági stratégia legtöbb egyéb témája azonban nem rendelkezik időkorláttal, és túl megfoghatatlan ahhoz, hogy nagyobb változások kiváltói lehessen.

3.10

A stratégia hatóköre. Az új stratégia hét témája javulást jelent az előző verzió elégtelen négy témájával szemben. Azonban még így is vannak olyan fontos területek, melyeket nem fed le. Az EGSZB egyébként már a 2004. áprilisi feltáró véleményében (6) arra szólított fel, hogy külön fejezetet szenteljenek a mezőgazdaságnak. Az EGSZB ismételten felszólít erre, abból kiindulva, hogy többször komoly kételyének adott hangot, miszerint az „európai agrármodell” által is megkövetelt fenntartható mezőgazdaság világpiaci feltételek mellett egyáltalán megvalósítható-e. Az irányú kételyét, hogy a KAP valóban a helyes irányba megy-e, tovább erősíti, hogy az állam- és kormányfők jelentősen megkurtították a KAP a fenntartható mezőgazdaság fejlesztése szempontjából különösen fontos 2. oszlopának a 2007–2013-as pénzügyi időszakra elkülönített eszközeit. Az EGSZB többször bírálta ezt, és felteszi a kérdést, hogyan egyeztethető össze ez a döntés a fenntartható mezőgazdaság politikájával. A „mezőgazdaság” témájának az új stratégiában a „természeti erőforrások” pontban történő tárgyalása nem felel meg a problematikának.

3.11

Az a kérdés, hogy a globális, nyitott piacokra irányuló európai agrárpolitika fenntartható lehet-e, automatikusan felveti a termelés és a kereskedelem globális játékszabályainak általános kérdését. A WTO a szabad világkereskedelmet ösztönözni szándékozó megállapodásokon nyugvó szervezet. A szabad, liberalizált kereskedelemnek azonban semmiképp nem kell automatikusan fenntarthatónak lennie, ahogy azt az EGSZB többször megjegyezte. Az új stratégia sajnos nem közöl semmit arra vonatkozóan, hogy a szabad kereskedelemből hogyan lehet a fenntarthatóság elveivel összeegyeztethető kereskedelem. Ez nagy hiányosság! Az EGSZB-nek sajnos ismét arra kell utalnia, hogy az EU felelősei mind ez idáig elmulasztották ennek az általa már 3 éve felvetett kérdésnek (7) a megválaszolását. Még akkor is, ha az EGSZB örömmel veszi tudomásul, hogy az elmúlt években az EU kétségtelenül erőfeszítéseket tett, hogy a globalizált kereskedelem új szabályairól, valamint a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal tárgyaljon.

3.11.1

Az európai fenntarthatósági stratégia szempontjából természetesen nagy jelentőséggel bír a globális dimenzió, mivel az európai gazdaságot értelemszerűen a gazdasági térségünkön kívül zajló fejlődések is érintik. Bármilyen EU-s stratégiának összhangban kell tehát lennie a fenntartható fejlődés globális szintű megközelítésével, és aktívan támogatnia kell azt. Az „Ezredfordulós fejlesztési célok”, a Kiotói Jegyzőkönyv, az UNEP és egyéb világméretű kezdeményezések támogatására vonatkozó utalások révén ezt el is ismerik az új stratégiában. A stratégia azt is elismeri, hogy világméretű szerepvállalásra van szükség a fenntartható fejlődés érdekében. Megjegyzi, hogy kidolgozás alatt áll az Európai Bizottság 2007-es „Fenntartható fogyasztás és termelés” cselekvési terve, de az EGSZB szerint a világméretű egyenlőtlenségek kezelése érdekében kiterjedtebb elemzésre van szükség. A jogosan magasabb életszínvonalra törekvő, újonnan iparosodó országokban tapasztalható növekedési hullám szinte biztosan katasztrofális hatással lesz a globális készletekre és rendszerekre. A stratégia ennélfogva jó fórum lehet arra, hogy foglalkozzanak bolygónk „eltartóképességének” határaival, amelyet már 200 éve leterhel az egyenlőtlenül eloszlott iparosodás.

3.11.2

Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy az Európai Bizottság dolgozzon ki közleményt a közös globális erőforrások kezelésének és elosztásának módszereiről. Ez egy hosszú távú keretre helyezné a hangsúlyt, hogy a szerződésben vállalt globális gázkibocsátásokra vonatkozó költségvetés nemzetközi megosztása mellett biztosítsák a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok koncentrációjának „biztonságos” szintjét. Egy egyeztetett időkeret végén, mely során az egy főre eső kibocsátások kiegyenlítődnének, mindenkit egyforma jogok illetnének meg. Egy ilyen jellegű megközelítés, amely már széles körű vita tárgya és C&C egyezményként (Contraction and Convergence) is ismert, alkalmas arra, hogy figyelembe vegye mind a népességnövekedés, mind az ipari kapacitás, mind pedig a globalizáció hatásait, valamint a bolygónkat övező, közös erőforrást jelentő légkör igazságos és célszerű újraelosztására vonatkozó igényeket.

3.12

A célok egyértelműsége. A fenntartható fejlődés mint összcél a társadalom számára messzemenően elfogadott. Annak érdekében azonban, hogy a fenntartható fejlődés stratégiája valóban gondolatébresztőként szolgálhasson, a stratégiát konkrét, mérhető célokra és elvárásokra épülve, szigorú elemzés alapján kell a gyakorlatba átültetni. Igaz ugyan, hogy az új stratégia számos célt és intézkedést tartalmaz, de nem társít ezekhez adatokat és tendenciákat vizsgáló kvantitatív elemzést vagy kérdésekkel és problémákkal foglalkozó kvalitatív elemzést. Ezáltal gyakran nem világos, hogy miért kerültek kiválasztásra bizonyos célok és intézkedések, hogy hogyan értékelendők a megfelelő eredmények és hogy ezek milyen mértékben tudnak egyáltalán hozzájárulni az általános fenntarthatósághoz. A szóban forgó értékelésnek lehetőséget kellene biztosítania az említettek javítására és egyértelművé tételére, hogy a jövőben valóban lehetővé váljon az elért eredmények szisztematikus értékelése.

3.13

Az inkább kritikai hangvételű megjegyzések után az EGSZB azonban pozitív észrevételeket is szeretne tenni. Az „új stratégia” az Európai Bizottság 2005 decemberében beterjesztett „cselekvési programjához” viszonyítva egyértelműen több konkrét célkitűzést fogalmaz meg, például az éghajlat szempontjából fontos gázkibocsátás korlátozását vagy az energiahatékonyságot illetően. Kiváltképp az Európai Tanács 2007. márciusi ülésén levont, kimondottan az éghajlatot és részben az energiapolitikát is érintő következtetései révén válik érthetőbbé néhány cél.

3.14

A stratégia megvalósításának eszközei. Azonban az új stratégia (mint ahogy az Európai Tanács 2007. márciusi következtetései) sem teszi kellőképpen világossá, hogy ezeket a már konkrétabban megfogalmazott célokat milyen eszközökkel kell elérni, azaz, hogy milyen „stratégiát” választanak majd. Érdekes mindenesetre, hogy a lehetséges eszközökre vonatkozóan – inkább csak a sorok közt olvasva – legalább néhány utalást lehet találni. Ezek az EGSZB számára még mindig messze nem elég konkrétak, így az értékelő jelentést lehetne és kellene használni konkrét idevonatkozó kijelentések megtételére és ezáltal segítség és orientáció nyújtására (lásd az 5. pontot).

4.   Specifikus megjegyzések az „új stratégiáról”

4.1

Az átdolgozott stratégia hangsúlyozza, hogy a lisszaboni stratégia folyamatának dinamikáját mindenképpen be kell illeszteni a fenntartható fejlődés átfogóbb céljai közé. Ezt követően azonban nem terveznek komolyan veendő elemzést arról, hogy a jövőben a világ fenntarthatóbb kialakítása érdekében hogyan kell világszerte megváltozniuk a növekedési és fejlődési mintáknak. A nem fenntartható fejlemények következményei egyre nyilvánvalóbbak. Teljesen egyértelműen megmutatkoznak az éghajlatváltozás drámai következményeiben, de a biodiverzitás továbbra is globális csökkenésében, a szegények és gazdagok közti egyre szélesebb szakadékban, a nyersanyagok várható eltűnésében stb. is.

4.2

A következmények drámai gazdasági hatásokkal járnak majd. Egyes régiókban a mai gazdasági alap teljes összeomlása fenyeget. Svájcban például a bankok már nem adnak hitelt azoknak a befektetőknek, akik a télisport-infrastruktúrába akarnak beruházni, ha a létesítés helye a tengerszint felett 1 500 méternél alacsonyabban fekszik. Egyre nagyobb a bizonytalanság a Földközi-tenger térségének mezőgazdasága és turizmusa további sorsát illetően, ha az ottani időjárás még melegebbre és szárazabbra fordul.

4.3

Az „állami kiadások, melyeket az EU-ban a tengerpartok erózió- és árvízvédelmére költenek, becslések szerint, az 1986-os 2,5 milliárd euróval szemben 3,2 milliárd euróra rúgnak. Tanulmányok szerint a tengerparti erózió az 1990–2020 közötti időszakban átlagosan évi 5,4 milliárd eurós kiadást okoz majd.” Ezzel a magas összeggel azonban a megmutatkozó negatív következményeknek csak egy részét lehet elhárítani, illetve csökkenteni.

4.4

Elképesztő, hogy olyan gazdasági rendszerben élünk, amelyben például a betegségek okozta költségeket és a környezeti károkat, példának okáért azokat a milliárdokat, amelyeket 2007 elején a Kyrill ciklon okozott, összgazdaságilag nézve pozitívan értékelik, mert hiszen a bruttó hazai termék (GDP) növekedését eredményezik. Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Tanács az új stratégiájában végre – még ha csak érintőlegesen is – komolyabban foglalkozni kezd ezzel az ellentmondással. A Tanácsnak teljesen igaza van, amikor új stratégiájának 20. pontjában arra szólít fel, hogy „a nemzetijövedelem-számvitel alaprendszerét többek között az állományi és forgalmi koncepciók, valamint a nem piaci működés integrálása révén ki lehetne terjeszteni, és a szatellitszámlák segítségével, pl. környezetvédelmi kiadásokkal, az anyagárammal, valamint a nemzetközi legjobb gyakorlat figyelembevételével tovább lehetne fejleszteni”.

4.5

Az EGSZB itt emlékeztet 2004-es kijelentésére, amely szerint helyénvalónak tartja, hogy a fenntarthatósági stratégia keretében mindenképpen megtárgyaljanak olyan kérdéseket, amelyeket eddig szinte tabuként kezeltek. Ezek egyike az elsődleges célt és minden politika fő szempontját jelentő tartós gazdasági növekedés kérdése  (8). Az EGSZB ezzel kifejezésre juttatta, hogy nem lehet szó pusztán mennyiségi növekedésről, hanem egy új „növekedési értelmezésnek” kell teret nyernie, amely minőségi, a fenntarthatósági szempontokhoz igazodó célokra helyezi a hangsúlyt. Az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak fel kellene használnia az előterjesztendő értékelő jelentést

annak tisztázása érdekében, hogy nem pont a GDP mint a társadalmi jólét és a gazdasági prosperitás mércéje mentén húzódik-e egy eddig fel nem ismert, illetve ki nem mondott törésvonal is a fenntarthatósági és a lisszaboni stratégia között, és

annak bemutatására, hogy hogyan kellene konkrétan kinéznie egy, a fenntarthatósági elvekhez igazodó, új „jóléti mutatónak”.

4.6

Számos példa egyértelműen mutatja, hogy a gazdasági és a környezetpolitikai eredményeknek nem kell feltétlenül a GDP növekedését eredményezniük, nagyban elősegítik azonban a munkahelyteremtést és a környezet tehermentesítését. Amennyiben az energiatakarékos égők felváltják a hagyományos, kevésbé hatékony villanykörtéket, akkor kevesebb áram fogy, a GDP viszont ezáltal – a megvalósítandó befektetéseket is beleszámítva – inkább csökken. Az EGSZB mégis nagyobb „növekedést” szeretne ezen a területen, mint ahogy az épületszigetelés, a kisebb üzemanyag-felhasználású motorok, az energiatakarékos berendezések stb. terén is.

4.7

Következésképpen az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság a társadalmi jólét mérésére szolgáló alternatívákat vizsgál meg a GDP-vel szemben. Az EGSZB nagy érdeklődéssel követi ezt a munkát.