27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/1

1.

Az EGSZB határozottan megerősíti az alkotmányszerződésről szóló 2003. szeptember 24-i (1), 2004. október 28-i (2), továbbá 2006. május 17-i (3) véleményeit, valamint a 2007. március 14-i, a Római Szerződések aláírásának 50. évfordulója alkalmából készített állásfoglalás-tervezetét (4). E vélemények mindegyikében az EGSZB fenntartás nélkül elkötelezte magát a konvent módszere és annak eredménye mellett.

2.

Csakúgy, mint korábban, az EGSZB jelenleg is támogatja az alkotmányszerződést, amely a következő szempontok alapján lényegileg és pozitív értelemben különbözik a Római Szerződés felülvizsgálata kapcsán a különféle kormányközi konferenciák által eddig kidolgozott intézményi szövegektől: a nemzeti és európai parlamenti képviselők részvételével folytatott szabad és nyilvános vita eredményeképp jött létre; az Európai Közösségek alapítása óta létrejött politikai-intézményi dokumentumok teljes anyagát szisztematikusan egységes keretbe foglalja; valamint tartalmazza az Európai Unió döntéshozatali rendszerének intézményi és eljárási reformjához szükséges intézkedéseket, taglalja azokat a célokat, melyeket az Uniónak követnie kell, megnevezi azokat az értékeket, melyekre politikáját alapítania kell, és kodifikálja azokat az alapvető jogokat, melyeket tiszteletben kell tartania és meg kell védenie.

3.

Mindez indokolta, hogy a konvent tervezetét „az Európai Alkotmányt létrehozó szerződésnek” nevezzék. Különféle félreértések miatt egyes tagállamokban az „alkotmány” megnevezés azonban elutasításra talált. Az EGSZB-nek nincs ellenére, hogy az új szerződést másképpen nevezzék. A tartalom fontosabb, mint az elnevezés.

4.

A szervezett civil társadalom intézményes képviseleteként az EGSZB az Alkotmányszerződés tartós támogatásakor a következő okokat tekinti mérvadónak, amelyek hozzájárulnak az Unió demokratikus legitimitásának megerősítéséhez:

5.

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az Európai Tanács keretében összegyűlt valamennyi kormány- vagy államfő hozzájárulását adta az Alkotmányszerződéshez, és 2004. október 29-én Rómában ünnepélyes keretek között aláírta azt. Időközben az Európai Unió tagállamainak kétharmada – amelyek együttesen a népesség egyértelmű többségét képviselik – ratifikálta az alkotmányszerződést. Az EGSZB ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az Alkotmányszerződés a jelenlegi válsághelyzet megoldására irányuló további tárgyalások alapja maradjon.

6.

Az EGSZB támogatja a német elnökség abbéli szándékát, hogy az Európai Tanács ez év június 21-22-én tartandó ülése alkalmából ütemtervet terjesszen elő a válsághelyzet megoldására irányuló jövőbeli erőfeszítések vonatkozásában, és üdvözli, hogy a 2007. március 25-i„berlini nyilatkozatban” a 2009-es európai választásokat határozzák meg az új szerződés hatálybalépésének időpontjaként.

7.

Ez azt jelenti, hogy 2007 végéig egy rövid kormányközi konferenciának jóvá kell hagynia a jelenlegi tervezettel kapcsolatban javasolt módosításokat, amelyek szükségesek az új konszenzus kialakításához. E kormányközi konferencia mandátuma ennek megfelelően abból áll majd, hogy azonosítsa azt a néhány intézkedést, amelyről újra lehet tárgyalni. Ennek eredményét 2008 során valamennyi tagállamnak ratifikálnia kellene.

8.

Fontos, hogy a szerződés újratárgyalása megőrizze a lényegét annak, amit az Európai Konvent elhatározott, és ezt követően a kormány- és államfők egybehangzóan jóváhagytak. Ide elsősorban az intézményi és eljárási újítások, valamint az alapjogi charta kötelező jellege tartozik. Ez azt jelenti, hogy az I. részt (az Unió célkitűzései, intézményei és szerkezete), a II. részt (az Unió Alapjogi Chartája) és a IV. részt (általános és záró rendelkezések) meg kell őrizni. A III. rész intézkedései lényegében a hatályos szerződéseknek az Európai Unió politikáira vonatkozó rendelkezéseit tartalmazzák, és nem kell hogy feltétlenül részét képezzék az új szerződésnek; a III. rész intézményes és eljárási rendelkezéseit, amennyiben túlmutatnak az eddig hatályos jogon, integrálni kellene az I. részbe.

9.

Az EGSZB konstruktívan fogja kísérni a kormányközi konferencia munkáját. Ragaszkodik azonban ahhoz, hogy a kormányközi konferencia várhatóan rövid időtartama és behatárolt mandátuma ellenére a civil szervezeteknek lehetőségük nyíljon a tanácsadó jellegű együttműködésre. Az EGSZB készen áll arra, hogy a Tanács elnökségével együttműködve megszervezze a megfelelő információs és konzultációs üléseket. Ebben azokra a jó tapasztalatokra támaszkodhat, melyeket az Európai Konventtel folytatott munkája során, a Konvent Elnökségével, valamint az Európai Parlamenttel történő együttműködésben szerzett.

10.

Égetően szükséges a jelenlegi válsághelyzet olyan szerződés elfogadása révén történő megoldása, amely egy 27 tagállamot felsorakoztató Unió igényeinek is megfelel. Ez azért is így van, mert az új kihívások szükségessé teszik, hogy az Európai Unió új politikákról állapodjon meg, és nagy horderejű határozatokat hozzon, különösen a következők tekintetében: az európai társadalmi modell – melynek az általános érdekű szolgáltatások alapvető elemét képezik – továbbfejlesztése és az európai integráció szociális dimenziójának erősítése, a gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatok globalizálódásából adódó negatív hatások kezelése, a gazdasági növekedés ösztönzése és a versenyképesség erősítése, az éghajlatváltozás kezelése, az energiaellátás biztosítása, a bevándorlással kapcsolatos problémák megoldása, valamint a szegénység és a szociális kirekesztés elleni küzdelem.

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/3

1.1

Az EGSZB továbbra is ügyel majd arra, hogy a 2004. évi irányelvet a jelenlegi módosított irányelvjavaslattal és az egyéb, vonatkozó kerethatározatokkal összehangoltan hajtsák végre, és törekedni fog arra, hogy megvizsgálja, hogyan alakul a hamisítás és annak – a Közösség határain túlnyúló – nemzetközi változatai elleni küzdelem hatékonysága.

1.2

A javasolt rendelkezések általános megközelítését támogatva az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy vegye fontolóra a jelen véleményben megfogalmazott észrevételeket, amelyek azt javasolják, hogy a fenti jelenségek visszaszorítására, valamint büntetőjogi és vámügyi együttműködésre irányuló erőfeszítések elsősorban a tömegesen hamisító vállalkozásokra, továbbá a bűnszervezetek által elkövetett hamisításokra összpontosuljanak vagy azokra az esetekre, ha a jogsértés az emberekre nézve egészségügyi vagy biztonsági kockázatot rejt magában.

1.3

Az EGSZB főként azt szeretné, ha az irányelv valamennyi ipari tulajdonra vonatkozó jogszabályt érintené, és így nem zárná ki a találmányi szabadalmakat, amelyek e jogszabályok legfontosabb területét jelentik az európai ipar számára.

1.4

Az EGSZB a vizsgált irányelvjavaslatban bizonyos jogi fogalmak – mint a jogsértések „kereskedelmi nagyságrendje”, illetve „üzletszerűsége” – pontatlanságára hívja fel a figyelmet. Ez a pontatlanság ellentmond a büntetőjog alapelveinek, amelyek szerint egy vétségnek tényállásszerűnek, illetve pontosan és világosan meghatározottnak kell lennie. Az EGSZB szót emel továbbá a büntetések meghatározásának az irányelvjavaslat 2. cikkében előirányzott módjára, mivel véleménye szerint elegendő csupán egy büntetőjogi szankciókra vonatkozó, általános keretet felállítani, (amelynek mindössze a szabadságvesztés, illetve pénzbüntetés vagy bírság előírására kellene korlátozódnia); a konkrét büntetések kiszabásának a nemzeti joghatóságok kizárólagos hatáskörében kell maradnia.

2.1

2005. november 23-i, MEMO/05/437 sz. – ugyanaznapi közleményét összefoglaló – feljegyzésében az Európai Bizottság üdvözli az Európai Bíróság azon ítéletét, amely elismeri a Közösség hatáskörét visszatartó erejű, arányos büntetőjogi intézkedések elfogadásában az EK-Szerződésben foglalt közösségi politikákra irányuló normák teljesítésének garantálása érdekében.

2.2

A közleményben az Európai Bizottság ismerteti értelmezését a 2005. szeptember 13-i ítélet kapcsán, amellyel a Bíróság megsemmisített egy, a környezet büntetőjogi védelmére vonatkozó kerethatározatot. Az Európai Bizottság szerint az Európai Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Közösség hatáskörrel rendelkezik a közösségi jog hatékonyságának biztosítását szolgáló büntetőjogi intézkedések meghozatalához. Az Európai Bizottság véleménye szerint az ítélet hatálya nagymértékben túlmutat a környezetvédelem területén, és a közösségi politikák összességére, valamint a Szerződés által elismert alapvető szabadságjogokra is vonatkozik. A büntetőjogi szankciók közösségi jogba való beillesztésének kellően igazolt szükségszerűségen kell alapulnia, és tiszteletben kell tartania az Európai Unió büntetőjogi felépítésének általános koherenciáját.

2.3

A fenti, környezetvédelemre vonatkozó ítélet e kiterjesztő értelmezésével azonban nem értettek egyhangúlag egyet a tagállamok, és a jogelmélettel sincs összhangban. Sokan úgy vélik, hogy a bűncselekmények minősítésére és az annak megfelelő büntetőjogi szankciók nagyságrendjére lényegileg a szubszidiaritás elve vonatkozik, illetve, hogy ezek esetleges uniós harmonizációja a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés EU-Szerződésben rögzített területéhez tartozik.

2.4

Megjegyzendő, hogy az Európai Parlament is igen nagymértékben osztja ezt az értelmezést; mivel a közösségi büntetőjogi hatáskörbe tartozó területek meghatározásához már nem csupán a tagállamok egyhangú tanácsi döntése szükséges, hanem együttdöntési eljárásban elért minősített többség is. Az eljárásban részt vevő Európai Parlamentnek így bővülnek jogalkotói hatáskörei (1).

2.5

Azonban a közösségi kompetenciák – írott szabályt nélkülöző döntésből eredő – számottevő bővüléséről van szó, és az intézmények értelmezései közötti eltérések kockázata többek között késleltetheti büntetőjogi rendelkezéseket tartalmazó jogszabályok elfogadását, vagy utólag korlátozhatja azok hatályát például új fellebbezések vagy kompromisszumok következtében; ezen irányelvjavaslat esetében nyitva marad a kérdés, hogy a találmányi szabadalmakra ki kell-e terjeszteni a büntetőjogi védelem körét, mivel a Parlament úgy véli, hogy csupán a közösségi eredetű jogra érvényes a Bíróság ítélete, míg az Európai Bizottság szerint az a szellemi tulajdonra vonatkozó közösségi és nemzeti jogra egyaránt irányadó.

3.1

A módosított irányelvjavaslat (COM(2006) 168 final) célja horizontális és harmonizált büntetőjogi keret létrehozása az ipari tulajdonnal, valamint az irodalmi és művészeti tulajdonnal összefüggő jogok, továbbá egyéb, hasonló immateriális tulajdonjogok (együttesen: „szellemi tulajdonjogok”) tiszteletben tartásának biztosítására. A belső piacra vonatkozik, és bevezetését az e területen – a szubszidiaritás és az arányosság elveit tiszteletben tartva – végrehajtandó, európai szintű beavatkozás szükségessége indokolja. A javaslat jogi alapját az EK-Szerződés 95. cikke képezi.

3.2

Az irányelvjavaslat általános büntetőjogi keretet teremt, amely meghatározza a védett „szellemi tulajdonjogokat”, ezek megsértésének eseteit, illetve a maximális büntetőjogi szankciókat az európai anyagi jog és a nemzeti jogok, valamint az ez irányú nemzetközi megállapodások és különösen a TRIPS-egyezmény (2) által védett anyagi javak, szolgáltatások, szellemi és művészeti alkotások hamisításának büntetőjogi visszaszorítására irányuló intézkedések belső piaci harmonizációja céljából. (Ez utóbbi egyezményt 1994-ben kötötték a WTO keretein belül, és egyes védett jogok megsértésének büntetőjogi szankcióira (3) nézve tartalmaz rendelkezéseket.)

3.3

Egy 2004-ben elfogadott irányelv (4) már védelmi keretet alakított ki a kereskedelmi célú másolás, kalózkodás és hamisítás ellen; az irányelv 2. cikke által védett jogok részletes listáját nyilatkozatban adta közre az Európai Bizottság (5). Az ipari tulajdonjogokról (találmányi szabadalmak és kiegészítő tanúsítványok, használati igazolások, védjegyek, eredet-megjelölések, formatervezési mintaoltalmak és növényfajta-oltalmak), a szerzői jogról és a szomszédos jogokról, valamint az áramkörök topográfiáira és az adatbázisokra vonatkozó közösségi jog által létrehozott sui generis jogokról van szó. Ezek kizárólagos jogok, amelyek jogilag immateriális tulajdonjog részének tekintendők. E jogok egy része a közösségi vívmányokhoz tartozik, sőt, szervezett közösségi anyagi védelem tárgyát képezi (formatervezési minták, védjegyek és növényfajta-oltalmak) (6). Mások – mint például a szabadalom – kizárólag a nemzeti jog hatálya alá tartoznak az összes iparág által igényelt közösségi szabadalom megjelenéséig. Az immateriális jogok igen heterogén területéről van tehát szó, amelyeket a „szellemi tulajdonjogok” néven szentesítettek, és amelyek természete és jogi rendszere számottevően eltér egymástól.

3.4

A tagállamokra érvényesek a TRIPS-egyezmény által szabott kötelezettségek, amelyek megfelelő nemzeti szabályozás bevezetését írják elő a kereskedelmi célú hamisításra vonatkozó büntetőjogi eljárások és szankciók terén; a tagállamoknak ugyanakkor bizonyos értelmezési mozgásterük van, és ráadásul egyes államok még nem hoztak büntetőjogi visszaszorító intézkedéseket a területükön a szellemi tulajdonjogokat érintően elkövetett sérelmekkel arányosan (az EU tagállamait is beleértve). A 2004. évi irányelv jogorvoslatot tesz lehetővé az ilyen sérelmek áldozatai számára azáltal, hogy nyomozási, eljárási, lefoglalási (7) és kártérítési kötelezettségeket ró a tagállamokra az alkalmazandó jog harmonizációjának céljából, valamint – a hamisítás terén igen aktív – szervezett bűnözés elleni harc (8) érdekében. Az irányelv azonban csak a polgári, kereskedelmi és adminisztratív eljárásokra és szankciókra vonatkozik, és elsődleges célja a védett jogok azon birtokosainak okozott károk megtérítése, akik hamisítás miatt keresetet nyújtottak be. Néhány tagállam még nem építette bele joganyagába az irányelvet!

3.5

A „szellemi tulajdon” védelme szerepel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájában, amelynek ünnepélyes nyilatkozatát 2000 decemberében fogadták el Nizzában. E jogot nemzetközi védelemben részesítik továbbá az ENSZ illetékes szakosított szervezeteinek (a Szellemi Tulajdon Világszervezetének Nemzetközi Irodája – WIPO, UNESCO) keretében, illetve regionális szinten kötött egyezmények (az 1973. évi Müncheni Egyezmény, amely megteremtette az Európai Szabadalmi Hivatalt, az EPO-t és a közösségi szabadalom fogalmát). Egyedül a TRIPS-egyezmény tartalmaz jelenleg minimális büntetőjogi rendelkezéseket. Az Európai Bizottság javaslatával némi közösségi harmonizációt kíván végrehajtani, kötelezve a tagállamokat arra, hogy belső jogukba büntetőjogi jogkövetkezményeket vezessenek be, közös fogalommeghatározásokat és típusszankciókat alkalmazva a jogsértésekre.

3.6

A módosított irányelvjavaslat célja tehát a szellemi tulajdonjogok megsértéséért kiszabható büntetések szintjének közelítése a börtönbüntetések, a pénzbírságok és az elkobzások vonatkozásában. Joghatósági szabályokat kíván rögzíteni egyrészt a nyomozás megkönnyítése érdekében, másrészt pedig abból a célból, hogy – amennyiben lehetséges – egyetlen tagállamba legyenek összefoghatók a büntetőeljárások, amikor a jogsértés több tagállamot is érint. Javasoljuk, hogy az áldozatokat vagy a képviselőiket vonják be e nyomozásokba.

3.7

A korábbi javaslatokhoz viszonyított fő változás a szellemi tulajdonjog megsértésével összefüggő vádemelések esetén alkalmazandó büntetőjogi szankciók (ezeket szintén meghatározza a tervezet) szintjének és jellegének rögzítésére irányul.

3.8

Az irányelv 3. cikkében tárgyalt jogsértésekért felelős természetes személyekre kiszabandó szabadságvesztés felső határának legalább 4 évnek kellene lennie, amennyiben szervezett bűnözés keretében cselekedtek, vagy ha e jogsértések mások egészségének és biztonságának veszélyeztetését vonják maguk után (2. cikk, 1. bekezdés).

3.9

Az irányelv 3. cikkében tárgyalt bűncselekményekért felelős természetes vagy jogi személyeknek hatékony, arányos és visszatartó büntetésekkel sújthatóknak kellene lenniük, amely büntetéseknek büntetőjogi vagy nem büntetőjogi jellegű pénzbírságokban kellene testet ölteniük maximálisan legalább 100 000 euró összegben (a súlyos esetekben 300 000 euró összegben – lásd a 2. cikk 1. bekezdését, a súlyosabb büntetések sérelme nélkül haláleset vagy rokkantság veszélye esetén).

3.10

A nemzeti jognak elő kellene írnia a hamisított termékek, valamint a bűncselekményből származó vagyon és az elkövetéshez használt eszközök elkobzását legalább a súlyos esetekben (szervezett bűnözés, mások egészségének és biztonságának veszélyeztetése) (3. cikk).

3.11

A módosított javaslat lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a korábban meghatározott szinteket meghaladják.

3.12

Az eredeti tervezetet kísérő tanácsi kerethatározat-tervezet visszavonása alapján az Európai Bizottság horizontális megközelítést szándékozik alkalmazni a 2005.12.23-án elfogadott büntetőjogi eljárások keretében, amelyek célja a jogsegély nyújtása, továbbá a büntetések szintjének hasonló szintre emelése az egyes országokban annak érdekében, hogy a Eurojust hatékonyan működhessen (9).

3.13

A nyomozásokat és a büntetőeljárásokat a tagállamoknak kell kezdeményezniük; azoknak nem szabad csupán az áldozatok panasztételétől függeniük.

4.1

Az EGSZB megállapítja, hogy a „szellemi tulajdonjog” homályos fogalmát egyre általánosabban használják, és ezáltal jól elkülönülő jogi fogalmakat, különféle védelmi és felhasználási módokat kevernek össze; a terminust azonban szentesítette az európai és a nemzetközi jog. Az érintett immateriális jogok mindegyikének jellege, tartama és hatálya igen jelentősen eltér, valamennyi külön jogrendhez tartozik, eltérő területi hatállyal és sajátos nyilvántartási vagy védelmi intézményekkel bír, ráadásul e jogok megsértésének értelmezése országonként eltérhet és egyes esetekben gyorsan változik.

4.2

A gyógyszerek összetételének elemzése (az eredmény felhasználása vagy közzététele nélkül is), az interoperabilitást célzó, szoftverekre vagy elektronikai alkatrészekre vonatkozó „reverse engineering”, vagy pedig olyan törvényes jogok gyakorlása, mint például a saját másolathoz való jog, egy (általában meglehetősen gyenge) védőrendelkezés megkerülésével több tagállamban is hamisításnak vagy törvénytelen másolásnak minősülhet, ahol a büntetések ráadásul igen nagyok lehetnek még akkor is, ha semmilyen kereskedelmi szándék vagy bűnszervezet nem kapcsolódik ahhoz.

4.2.1

Az EGSZB már állást foglalt (10) az európai gazdaságot sújtó kereskedelmi hamisítás különböző formáival, valamint az ipari tulajdon és a szerzői jog sérelmére elkövetett, az európai gazdaságnak jelentős károkat okozó, különböző vétségekkel szembeni, közösségi szinten összehangolt küzdelem mellett. A nagy volumenű hamisítás gyakran bűnszervezetek vagy szervezett bandák tevékenységének eredménye, és veszélyeztetheti az emberek egészségét, biztonságát vagy életét. Az ilyen eseteket a büntetőszankciók meghatározásakor súlyosbító körülményként kell figyelembe venni. Az irányelvjavaslatnak bármilyen súlyosbító körülmény felmerülése esetére meg kell őriznie a büntetés szigorításának elvét.

4.2.2

Az EGSZB – a 2004-es irányelvről alkotott véleményével összhangban – egyetért azzal, hogy a tervezett harmonizáció csak a kereskedelmi léptékű szabálysértéseket érinti, tehát azokat, amelyek jelentős hatással lehetnek az egységes piacra. Persze jobban meg kellene határozni ezt a „kereskedelmi” jelleget, például annak rögzítésével, hogy a hamisított termékek vagy szolgáltatások célja a jelentős gazdasági kár okozására alkalmas nagybani árusítás, vagy azt kimondva, hogy a termékek vagy szolgáltatások az eladott mennyiségtől függetlenül veszélyesek a személyekre nézve, vagy hogy e vétségek elkövetői mindenképpen abból a célból cselekszenek, hogy azokból illegális anyagi hasznot húzzanak. Büntetőjogi szankciók alkalmazására a közrend nyilvánvaló sérelme esetén kerülhet sor, és ez a sérelem mértéke és súlyossága tekintetében eltérő lehet. A szabálysértés és a büntetés léptékének arányban kell állnia az okozott sérelemmel, de felmerülhet a kérdés, hogy a büntetőjog szerves részét képező arányossági elvvel összhangban áll-e a „szellemi tulajdonjog kereskedelmi léptékű megsértése” és annak „súlyos megsértése” közötti különbségtétel, illetve a javasolt vétségi büntetések szigora. Az internetes fájlcsere és reprodukálás (vagy zenei „remix”), a műtárgyak vagy szellemi művek családi vagy privát körben, illetve tanulmányok vagy tapasztalatszerzés céljából történő bemutatása implicit módon kizárásra kerül a javasolt jogszabály hatálya alól: hasznos lenne ezt explicitté tenni.

4.2.3

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a hamisítás által érintett immateriális jogok nem tekinthetők abszolút jognak. Minden itt érintett jognak megvannak a sajátosságai, és azok mindegyike elvileg kizárólagosságot, illetve eltérő időre és földrajzi kiterjedésre szóló, ideiglenes felhasználási monopóliumot nyújt, tehát időben korlátozott oltalmi intézkedést jelent (szemben a szabadalmi jog esetében a találmányok közzétételével, illetve a szerzői jog esetében egy mű létrehozásával). Azonban a licencek haszonélvezői és a szellemi termékek, szolgáltatások vagy művek jogos vagy jóhiszemű felhasználói is rendelkeznek jogokkal, amelyek bizonyos licencek esetén nagyon is kiterjedtek lehetnek (11). Márpedig több nemzeti jog jelenlegi állapotában inkoherenciákat tartalmaz, és gyakran egyoldalúan előtérbe helyezi a producerek, forgalmazók és az ipar jogait a fogyasztók jogaival szemben. Az a számos országban megjelenő törekvés, hogy a nemzeti jog keretében súlyos büntetőszankciókat vezessenek be, a jelek szerint szintén ezzel az egyoldalú szemlélettel terhes. Addig a paradox helyzetig jutunk, hogy az irányelvjavaslatban a kereskedelmi léptékű szabálysértésre kiszabható maximális büntetés esetleg azonosnak vagy akár kevésbé súlyosnak bizonyul, mint az egyéni szabálysértésre meghatározott büntetés!

4.2.4

Az EGSZB kívánatosnak tartaná, ha az Európai Bizottság kezdeményezésére – például a vonatkozó nemzeti joganyagoknak az átültetést követő elmélyült, összehasonlító elemzése révén – a nemzeti büntetőjog terén a valódi harmonizáció előkészítéseképpen tabula rasát lehetne csinálni, különösen a szerzői jog és a szomszédos jogok tekintetében, ahol néha a szankciók és a büntetések léptékének aránytalanná válásához vezető egymásra licitálás folyik a büntetőjogi következmények meghatározásában, amire nincs valódi szükség, hiszen a művek terjesztésének kereskedelmi modelljei nagyarányú fejlődésen mennek keresztül – rövid időn belül a DRM (másolásvédelem) megszüntetését tervezik –, és nemegyszer az adathordozók adójából a jogtulajdonosokat bőségesen kárpótolják a kalózmásolatok okozta kárért.

4.3.1

Az EGSZB szeretné, ha világosabban meghatároznák a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos termékek és szolgáltatások hamisításával és másolásával összefüggő jogsértések esetében a felbujtás vétkének jellegét. A bűncselekmény annak elkövetője vagy annak bűntársai részéről szándékosságot feltételez: a TRIPS-megállapodás „szándékos hamisítás”-ról beszél, és az irányelv is szándékos cselekedetet említ. A jogsértés tárgyi elemet is tartalmaz, ami a vétség elkövetése vagy legalább annak kísérlete, amely az elkövetés megkezdésének tekinthető: a két elemnek össze kell adódnia, tehát a puszta szándék nem elégséges a jogsértés megállapításához (hacsak gondolatrendőrséget nem állítunk fel). Ám egy vétség elkövetésére való felbujtásról általában csak akkor beszélhetünk, ha a „felbujtó” kifejezetten az adott vétség elkövetéséhez (általában illegális) eszközöket bocsát az elkövető rendelkezésére. Márpedig az EGSZB számára a mindennap használatos anyagok, szoftverek vagy internet-hozzáférés puszta rendelkezésre bocsátása nem tekinthető bűnpártolásnak vagy „felbujtásnak” (amely általánosságban csak nagyon korlátozott esetekben létezik a büntetőjogban, ezenkívül nehezen bizonyítható) akkor sem, ha ezeket az eszközöket hamisítók használják fel. A közösségi jogban elégséges kellene, hogy legyen a bűnpártolás fogalma, mivel a társtettesség kérdését az egyes nemzeti jogrendszerek részletesen szabályozzák. Ellenkező esetben a szándékosság hiányában is sor kerülhetne vádemelésekre, ami számos forgalmazó és szolgáltató számára komoly jogbizonytalanságot eredményezne.

4.3.2

A hamisítás vétke az ideiglenes monopólium által védett művek, ipari minták, eljárások vagy találmányok jogtalan reprodukálása. Ennél a fogalommeghatározásnál kellene maradni, annak a kalózkodásra való kiterjesztése nélkül (mely utóbbi fogalom tartalma általában az informatikai rendszerekbe, csalás révén történő betörés, amelynek célja – általában illegális tevékenység elkövetésének szándékával – a rendszer irányításának átvétele, az adatlopás vagy a sávhasználat. A kalózkodás különbözik a szó szoros értelmében vett hamisítástól, és a jogsértések esetében szigorú értelmezésre van szükség. Az informatikai rendszerekbe történő engedély nélküli betörés, az adat- vagy sávlopás, a magánélet sérelmére elkövetett cselekmények természetesen megfelelő vádemelés tárgyát kell, hogy képezzék, de nem tartoznak közvetlenül a hamisítás kategóriájába. Az informatikai kalózkodás visszaszorítását sajátos eszközökkel kell kezelni, még akkor is, ha számos, politikai nyilatkozatban pontatlanul használják a fogalmakat, összekeverve azokat, és így bizonyos fokú zavart okozva. Az informatikai kalózkodást terrorista célokra is használják, így arra különös figyelmet kell fordítani, és e téren megfelelő nemzetközi együttműködés kialakítására van szükség.

4.3.3

Az indokolásban szereplő „szervezett bűnözés”, illetve bűnszervezet fogalmát ki kellene egészíteni a „szervezett banda” fogalmával, amely bizonyos országok büntetőjogában már létezik mint súlyosbító körülmény. A kereskedelmi hamisítás szervezett banda vagy bűnszervezet keretében történő elkövetése súlyosbító körülménynek kellene, hogy minősüljön, súlyosabb büntetési tételeket és bírságokat vonva maga után.

4.3.4

Az Európai Bizottság jelzi, hogy a tagállamoknak lehetősége van szigorúbb büntetési tételek bevezetésére, illetve más cselekmények szankcionálására. Ez arra való ösztönzésként értelmezhető, hogy a tagállamok tegyenek büntethetővé kereskedelmi céllal nem rendelkező cselekményeket, vagy akár terjesszék ki a hamisítás vétkét olyan tényállásokra, amelyek a szó szoros értelmében nem jelentik valamely termék, eljárás vagy mű reprodukálását vagy másolását.

4.3.5

Az EGSZB számára megkérdőjelezhetőnek tűnik a közösségi jogban és néhány ország jogrendszerében a DRM-eket (12) (általában gyenge és nem rejtjelezett másolásellenes rendszerek, hardverek vagy szoftverek) megkerülni vagy megszüntetni képes másolószoftvereknek a DRM-rendszerek hamisításával való azonosítása, miközben amit így „hamisításnak” minősítenek, az valójában nem az eredeti másolata vagy reprodukciója. Ráadásul a DRM-rendszerek nem sztenderdizáltak, hanem adathordozó- vagy gyártófüggőek, a fájlformátumok védettek lehetnek, ami gátolja az interoperabilitást, vagy célja a piaci verseny csorbítása a versenytársak kizárásával. A másolásra alkalmas eszközök azzal a céllal történő létrehozását és használatát, hogy a szoftverlicenc tulajdonában lévő fogyasztó vagy vállalkozás a jogait gyakorolja (magánmásolat, biztonsági mentés, különböző sztenderd berendezéseken történő használat érdekében), mint olyat nem kellene büntetni, csak akkor, ha fennáll a kereskedelmi léptékű vétség objektív és szubjektív tényállása.

4.3.6

Az EGSZB a büntetőjogi fellépésnek az áldozat részéről történő polgári vagy büntetőjogi feljelentéstől való függetlenségének elvét támogatja. Például olyan esetekben, amikor bűnszervezetek tevékenységéről van szó, az áldozatok esetleg tartózkodnak a jogaik védelmét szolgáló eljárás megindításától. Ezenkívül a kereskedelmi hamisítás, különösen ha azt a szervezett bűnözés, vagy akár a terrorizmus körébe sorolható bandák vagy szervezetek követik el, hátrányosan érinti a gazdaságot és a társadalom jólétét, így az azzal szembeni fellépés az állam felelőssége.

4.3.7

Az EGSZB reméli, hogy a tagállamok közötti hathatós együttműködés lehetővé teszi majd a nemzetközi hamisítóhálózatokkal szembeni hatékony fellépést, különösen azok esetében, amelyek a szervezett bűnözéshez és a pénzmosáshoz kötődnek. Felhívja azonban a figyelmet, hogy számos ilyen hálózat harmadik országokból működik, ezért a fellépést ki kell terjeszteni az Unió határain kívülre, felhasználva a nemzetközi jog kínálta eszközöket.

4.3.8

Ami a közösségi szintet illeti, az EGSZB úgy véli, hogy közös rendőri vizsgálócsoportokra lenne szükség, amelyek a határőrszervekkel, valamint a hamisítások áldozataival vagy azok megbízott szakértőivel is együttműködnének. Üdvözli az áldozatoknak a vizsgálati eljárásba történő bevonását, de azt javasolja, hogy szerepüket a hatóságok tájékoztatására korlátozzák. Túlzás lenne, ha egy kereskedelmi léptékű hamisításra vonatkozó vádat követően egy vállalkozás például részt vehetne a versenytársánál folytatott ellenőrzésben és zár alá vételben, miközben azt megilleti az ártatlanság vélelme egészen addig, amíg annak ellenkezője végleges jogi bizonyítást nem nyer. Az EGSZB elkerülendőnek tartja az önbíráskodás hibájába esést, illetve azt, hogy közhatalommal fel nem ruházott személyek a helyzettel visszaélve beavatkozzanak a büntetőeljárásokba.

4.3.9

Végezetül az EGSZB-t aggasztja az a tendencia, hogy az internethálózatokat egyre inkább kereskedelmi célra használják, és hogy erre a tevékenységi ágra ki kívánják terjeszteni a TRIPS-megállapodásban rögzített büntetőszankciókat az interneten (amely nyilvános és az általános közjót szolgáló, szabad eszköz) megjelenő szellemi tulajdon védelméről szóló WIPO-szerződések alkalmazásával, ahogy ez világosan kiderül az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának 2006. évi jelentéséből (Special 301 and Super 301 Report) (13).

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/8

1.1

Az Európai Tanács 2006. március 23-24-i ülésének elnökségi következtetéseiben 2008 elejére a növekedés és a foglalkoztatás érdekében létrehozott partnerséget támogató összefoglaló jelentés készítésére kéri fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot.

1.2

Az Európai Tanács továbbá a prioritásként meghatározott intézkedések következő specifikus területeit javasolta a 2005–2008-as időszakra:

2.1

Bár a lisszaboni stratégia pozitív eredményeket is hozott, elsősorban a gazdasági és ipari növekedés és a foglalkoztatás mennyiségi és minőségi javítása terén nem vezetett teljes sikerre. A globális verseny tekintetében Európát a hagyományos és újabb versenytársak olyan kihívások elé állítják, amelyeket nem tud megfelelő módon megoldani.

2.2

Az európai vállalkozásoknak egy még nem teljes mértékben megvalósult egységes piacon kell működniük, különösen ami az adószabályozás harmonizációját, az irányelvek tagállamok általi túl nehézkes végrehajtását, a fennálló adminisztratív terheket és a munkaerő-mobilitás hiányát illeti. Különösen a kkv-k számára nehéz ezeknek az akadályoknak a leküzdése.

2.3

Egyéb leküzdendő akadályok például a vállalkozói szellem hiánya, a népesség elöregedése és ennek a vállalkozásra gyakorolt hatása, a munkaerő-kínálat, a vállalkozások átadásának kiemeltebb kezelése, a pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés a kezdeti és növekedési szakaszban, a kutatási eredményekhez és ezáltal az innovációs lehetőségekhez való hozzáférés.

2.4

A kis- és középvállalkozások kulcsfontosságú szerepet játszanak a lisszaboni célok elérésében. Mindazonáltal szükséges hozzájárulásuk nem kapott kellő figyelmet a végrehajtás első éveiben. Különösen a kkv-k szervezeteinek az elért haladás értékelésébe történő bevonását kellene jobban fejleszteni, csakúgy, mint azt a szerepüket, hogy valamennyi politikai szinten ösztönzik a kkv-kat. A 2008–2010-es időszakra vonatkozó integrált gazdaság- és foglalkoztatáspolitikai iránymutatások soron következő felülvizsgálatának alkalmából az EGSZB célzottabb és jobban egyszerűsített integrált iránymutatásokat sürget a kkv-k vonatkozásában, különösen a mikrogazdasági reformok fejezetét illetően. Annak érdekében, hogy a fenti iránymutatásokat teljes mértékben végrehajtsák a folyamat során, az EGSZB sürgeti a Tanácsot, hogy – ahogyan azt a Parlament kérte – teremtse meg a Kisvállalkozások Chartájának jogi alapját a további intézkedések bázisának erősítése céljából. A következő politikai irányvonalak és intézkedések kulcsfontosságúak a kkv-k üzleti potenciáljának fejlesztése érdekében.

2.4.1

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy tegyen meg mindent az ahhoz való hozzájárulás érdekében, hogy valamennyi vonatkozó jogszabályban a „gondolkozz először kicsiben” elve legyen a vezérelv.

2.4.2

Az EGSZB sürgeti, hogy 2009 legyen a „Vállalkozók Éve”, a növekedés és jólét tekintetében a vállalkozók által betöltött kulcsfontosságú szerep hangsúlyozása és a fiatalok, illetve más csoportok arra történő ösztönzése érdekében, hogy a vállalkozói pályafutást válasszák.

2.4.3

Az EGSZB erőfeszítéseket sürget a kkv-k számára hathatós támogatást és könnyű hozzáférést nyújtó hatékony innovációs és versenyképességi program biztosítása, valamint a kkv-k számára könnyebben hozzáférhető 7. kutatási és fejlesztési keretprogram, illetve strukturális alapok tekintetében. Ezen programok, valamint a JEREMIE hatékonyságát és hozzáférhetőségét szorosan nyomon kellene követni.

2.4.4

Egy vállalat legnagyobb értékét a humántőke jelenti. A megfelelő támogatási struktúrák, a testre szabott képzési kínálat és a jól megtervezett pénzügyi ösztönzők segíthetnek a kkv-knak mind a munkavállalók, mind pedig a vállalkozók kompetenciái és készségei felfrissítésében a folyamatos képzésbe történő további beruházás révén.

2.4.5

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy készítsen elemzést a kkv-k közösségi programokba történő bevonásáról. Amennyiben a részvétel fokát nem találják elégségesnek, kötelezővé kellene tenni egy minimális százalékot.

2.4.6

A közbeszerzés a kkv-kat tevékenységeik fejlesztésében segítő fontos eszköz. Fontos a kkv-k részvételének szoros nyomon követése és intézkedések kidolgozása a közbeszerzéshez való hozzáférésük megkönnyítése érdekében. A legjobb gyakorlatok cseréjét is ösztönözni kellene.

2.4.7

Az Európai Bizottság szintjén olyan koordinációs struktúrát kellene létrehozni, amely biztosítja egy valódi, hatékony és eredményes kkv-politika jelenlétét valamennyi programban, cselekvésben és jogalkotási intézkedésben.

2.4.8

Célzott intézkedések meghozatala szükséges a bevált gyakorlatok ösztönzésére és hasznosítására a kkv-k területén, valamint a versenyképesség növelése érdekében, különös tekintettel az átlagos európai fejlettségi szintet el nem érő régiókra. Az ilyen jellegű intézkedéseket a kkv-k szervezetein keresztül kellene végrehajtani.

3.1

A lisszaboni stratégia – szűkebb értelmezésében – leginkább arról a kötelezettségvállalásról ismert, hogy Európát 2010-ig a világ legdinamikusabb, legversenyképesebb tudásalapú gazdasági térségévé teszi. Az általános keret kiegészítéseképp a Tanács 2000 júniusában, Santa Maria de Feirában elfogadta a Kisvállalkozások Európai Chartáját.

3.2

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a 2000. március 24-i lisszaboni megbízatás a kezdettől:

3.3

Az Európai Tanács 2005 márciusában tartott tavaszi ülésén a Tanács rátért a lisszaboni stratégia félidei felülvizsgálatára, és a folyamat újraindításáról határozott, a hangsúlyt a növekedésre és foglalkoztatásra mint Európa fő politikai prioritásaira helyezve. Megállapodás született a növekedésre és foglalkoztatásra vonatkozó integrált iránymutatásokról (1), melyek a reformintézkedések koherenciáját hivatottak megerősíteni és a nemzeti reformprogramok tervezéséhez szolgálnak iránymutatóként.

3.4

A továbbfejlesztett lisszaboni stratégiában döntő elem a versenyképesség és a növekedés fokozására való törekvés a jobb gazdasági állapot elérése, a munkahelyteremtés, valamint az életminőség védelme és javítása érdekében. Másfelől viszont a jobb életminőség, a szociális fejlődés és a környezet fenntartható fejlesztése szintén növekedést eredményezhet. A lisszaboni stratégia elsősorban a gazdasági és ipari növekedés, valamint a foglalkoztatás mennyiségi és minőségi javítása terén nem vezetett sikerre. A globális versenyben Európa nehézségekkel néz szembe. A lisszaboni folyamat elindítása óta az EU nagyszabású bővítésen esett át, melynek során 15-ről 25 tagállamúra, majd 27 tagállamúra bővült.

3.5

Az EGSZB először is meg szeretné jegyezni, hogy a lisszaboni stratégia már sok pozitív fejlemény elindulását tette lehetővé az elmúlt öt évben, többek között:

3.6

Ezen pozitívumok ellenére a fő megfigyelés az, hogy Európa növekvő kihívásokkal néz szembe a versenyképesség terén, miután beszorult a nagy, fejlett iparú versenytársak és az alacsony termelési költségekkel dolgozó, feltörekvő gazdaságok közé, amelyek mind jobban hasznosítják az új technológiákat. Számos aggodalomra okot adó jel van, mint például:

3.7

Ugyanakkor a lisszaboni stratégiai reformok lemaradásban vannak.

3.7.1

Európai szinten a tagállamok vállalták, hogy számos területen befejezik az egységes piac kialakítását (energiaügy, szolgáltatások, közbeszerzés, transzeurópai hálózatok, a közszolgáltatások adaptálása), ugyanakkor akadályozzák a megadott időkereten belül a szükséges intézkedések végrehajtását.

3.7.1.1

Európai szinten az 1990-es évek óta az Európai Bizottság számos kezdeményezést indított útjára annak érdekében, hogy egyrészről jobban megértse a kkv-k szükségleteit és működését, másrészről pedig támogassa fejlődésüket és előmozdítsa munkahely-teremtési potenciáljuk hatékonyabb kiaknázását. Az elmúlt néhány évben ezeket az intézkedéseket megerősítette a kkv-megbízott kinevezése, a 2004-ben elfogadott vállalkozási cselekvési terv, a hatékonyabb jogalkotásra és a pénzügyi forrásokhoz való jobb hozzáférésre irányuló erőfeszítések (EBA és EBB), valamint a versenyképességi és innovációs keretprogram (VIK).

3.7.2

Nemzeti szinten eltérőek az eredmények, amelyek mellett a hiányosságok többnyire az alábbiak:

3.7.3

Az új tagállamoknak gyakran további hátrányokat kell leküzdeniük a fejlődési lemaradás következtében, például a foglalkoztatásban, a technológiák vagy a környezet területén, bár ezeket néha kiegyenlítik a megújítást célzó intézkedések, amelyek radikálisabbak, mint a 15 tagú EU-ban.

3.8

Hivatkozunk itt az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) által az Európai Tanács 2005. márciusi felkérésére kidolgozott jelentésre, amely az EGSZB és partnerei közötti konzultáció eredményeit taglalja, amelyet az EGSZB a lisszaboni stratégia végrehajtásáról és a szociális partnerek, valamint a szervezett civil társadalom egyéb elemeinek szerepéről folytatott a tagállamokban és európai szinten (2). Az EGSZB a közelmúltban számos jelentést tett közzé a lisszaboni stratégiáról és annak specifikus szempontjairól (3).

4.1.1

Európában a vállalkozások túlnyomó hányada (99,8 %) kis- és középvállalkozás. A tipikus európai cég mikrovállalkozás (91 %); 7 %-uk pedig kisvállalkozás. Amellett, hogy a legtöbb európai vállalkozás kisvállalkozás, ezek a vállalkozások az európai munkatapasztalatok és a gazdasági tevékenység jelentős részéért (az előbbi esetben a magánszektorban való foglalkoztatás kétharmadáért, az utóbbi esetben a GNP 57 %-áért) is felelősek (4).

4.1.2

A kkv-k gazdasági teljesítménye figyelemmel kísérésének javítása érdekében az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, tegye lehetővé, hogy a Kkv-k Európai Megfigyelőközpontja újrakezdhesse a tevékenységét.

4.1.2

A kkv-k a legfontosabb munkahelyteremtők, ők jelentik az állami költségvetés egyik fő bevételi forrását (adók, HÉA stb.), a lakosság jelentős része és különösen annak a gazdaságot hajtó legaktívabb és legújítóbb rétege számára szakmai és társadalmi érvényesülési lehetőséget nyújtanak. Ezenkívül a piacgazdaságnak kedvező gazdasági háttér legfontosabb alkotóelemét képezik, mert rugalmasak, innovatívak és dinamikusak, és belőlük fejlődnek ki a jövő nagyvállalatai, különösen a bonyolult technológiákon alapuló, új gazdasági ágakban.

4.2.1

A versenyképességre helyezett hangsúly elismeri annak szükségességét, hogy a fenntartható versenyképességet egy nyitott és globális gazdaságban az új technológiák fokozottabb felhasználásával, hatékonyabb szakképzéssel, szakképzett munkavállalókkal és a termelékenység javításával kell elérni. A minőség fogalma (az áruk, szolgáltatások, szabályozás, irányítás, foglalkoztatás, társadalmi viszonyok és a környezet minősége) központi eleme a stratégiának.

4.2.2

A gazdasági stabilitás biztosításának érdekében a tagállamoknak a gazdasági ciklus ideje alatt fent kellene tartaniuk középtávú költségvetési célkitűzéseiket, illetve meghozniuk az összes szükséges korrekciós intézkedést. Ennek függvényében fontos, hogy a tagállamok elkerüljék a prociklikus fiskális politikákat. Azoknak a tagállamoknak, melyekben a folyó fizetési mérleg hiánya potenciálisan nem fenntartható, arra kell törekedniük, hogy a külső versenyképesség ösztönzését célzó strukturális reformok végrehajtásával orvosolják a helyzetet, valamint hogy fiskális politikáik révén is hozzájáruljanak a fizetési mérleg korrekciójához. Ezekre az intézkedésekre az európai népesség elöregedése miatt feltétlenül szükség van.

4.2.3

Az EGSZB úgy véli, hogy egyedül a gazdaságpolitika – különös tekintettel a makrogazdaságra – alapvető újraértelmezése teszi lehetővé az EU-ban, hogy elhárítsák egy tartós és szélesebb körű fellendülés akadályait. Az Uniónak saját erejére kell támaszkodnia ahhoz, hogy az európai gazdaság visszatérjen a növekedés és a teljes foglalkoztatás útjára. Ehhez egy kiegyensúlyozott makrogazdaság-politikára van szükség, melynek tudatos célja kell, hogy legyen egyrészt a lisszaboni stratégia megvalósítása, különös tekintettel a teljes foglalkoztatás és a versenyképesség erősítésének kérdésére, másrészt – a göteborgi csúcstalálkozó szellemében – annak keresése, hogy valójában hogyan lehet eleget tenni a fenntartható fejlődésre való törekvés kötelezettségének.

4.2.4

Az EGSZB emlékezet arra, hogy a monetáris politika célja az árstabilitás, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság közötti egyensúly megteremtése kell, hogy legyen. Érdemes lenne ösztönözni az EKB-t, hogy egy tágabb értelemben felfogott stabilitás elérésére törekedjék, azaz ne csak az árstabilitás legyen a cél, hanem a növekedés, a teljes foglalkoztatottság és a társadalmi kohézió stabilitása is (5). Az eredmények eléréséhez fontos, hogy a nemzeti költségvetések összhangban álljanak az EKB politikáival és tiszteletben tartsák a Stabilitási és Növekedési Paktumot.

4.2.5

Az EGSZB ezenkívül a vállalkozásokkal kapcsolatos, a kkv-k részét képező szolgáltatások különleges jelentőségét is kihangsúlyozza a lisszaboni folyamat sikerének és az EU versenyképességének szempontjából. Nyomon követve az Európai Bizottság ezzel összhangban álló közleményét (6), az EGSZB hangsúlyozza annak szükségességét, hogy olyan szabályozási környezet jöjjön létre, amelyben az érintett kkv-k képesek a velük szemben állított társadalmi igények kielégítésére.

4.2.6

Az EGSZB ugyancsak támogatja az integrált iparpolitikáról szóló európai bizottsági dokumentumnak a szükséges támogatási intézkedésekről 27 gyáripari ágazatban készített széles körű elemzését, ugyanakkor ragaszkodik a politika tagállamokkal összhangban történő tényleges végrehajtásához (7).

4.3.1

Az EGSZB teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság új keletű javaslatát, amely 2012-ig a vállalatok számára az adminisztratív terhek 25 %-kal való csökkentését irányozza elő (9). Ez az EU GDP-jének 1,5 %-os növekedését eredményezhetné. Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy egyértelmű stratégiát terjesszen elő a szabályozási környezet átfogó egyszerűsítésére vonatkozóan, a kitűzött célok teljesítésének elmaradását elkerülendő (10).

4.3.2

A kisebb mértékű bürokrácia ösztönözheti a gazdasági dinamizmust. A jogi és szabályozási kötelezettségek terhének kordában tartása globális megközelítést igényel a helyi, regionális és nemzeti hatóságoktól, valamint az Európai Uniótól. Nagyon lényeges, hogy a szabályozás jól átgondolt és arányaiban megfelelő legyen.

4.3.3

Az EGSZB üdvözli a „jobb szabályozás” stratégiai felülvizsgálatában (11) az Európai Bizottság által beharangozott, a hatásvizsgálatok minőségének, illetve hatékonyságának javítását célzó (vállalati) hatásvizsgálati testület létrehozását. Ugyanakkor ennek intézkedési köre nem szabad, hogy az egyszerű koordinációra korlátozódjon, hanem figyelembe kell vennie a kkv-kra vonatkozó munka minőségét és a szabályozási javaslatok gazdasági és szociális következményeinek elemzését. Az új nemzeti és közösségi szintű jogszabályokat meg kell vizsgálni a kkv-kra gyakorolt hatásuk felmérése érdekében.

4.3.4

Az új vagy átdolgozott jogszabályok gazdasági, szociális és környezeti hatását gondosan fel kell mérni a különböző politikai célkitűzések közötti lehetséges szinergiák és kompromisszumok azonosítása érdekében. Ezen túlmenően a hatályos szabályozást is át kell világítani egyszerűsítési potenciálja szempontjából, illetve ki kell értékelni versenyképességre gyakorolt hatását. Különös figyelmet kell fordítani az Európai Bizottság valamennyi jogalkotási és szabályozási javaslata vállalatokra gyakorolt hatásának független vizsgálatára, ideértve egy, a kisvállalkozásokra vonatkozó specifikus cél meghatározását is. S végül, az új és hatályos jogszabályok adminisztratív költségeinek felmérésére szolgáló általános megközelítést jelenleg dolgozzák ki. Fontos, hogy a „gondolkozz először kicsiben” elve legyen a vezérelv a hatályos jogszabályok felülvizsgálatakor és az új jogszabályok alkotásakor. Ez azt jelenti, hogy a jogszabályoknak figyelembe kell venniük a kkv-k sajátosságait.

4.3.5

Az EGSZB kiemeli, hogy a javító intézkedések különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára fontosak, melyek általában csupán korlátozott eszközökkel bírnak a közösségi és a nemzeti jogszabályok által rájuk rótt adminisztratív terhek kezelésére.

4.3.6

Meg kell tenni a szükséges lépéseket annak biztosításához, hogy valamennyi tagállam időben és színvonalasan végrehajtsa az összes irányelvet, valamint meggyőzze a nemzeti és regionális önkormányzatokat és jogalkotókat arról, hogy minden olyan esetben indítsák el saját, a jogszabályokat célzó egyszerűsítési projektjüket, amikor a jogszabályok túlságosan is buzgó átültetésére került sor a közösségi jog végrehajtása közben.

4.3.7

A regionális, nemzeti és európai szintű politikai szereplők nem ismerik igazán a kisvállalkozások sajátosságait és valódi szükségleteit. A kkv-k képviseleti szövetségeinek (12) valamennyi szintet érintő nagyobb mértékű bevonása előfeltétele a kkv-kra vonatkozó politika minősége javításának Európában. A kisvállalkozások szövetségeinek erősítése kulcsfontosságú eleme a Kisvállalkozások Európai Chartájának (2000) is. A kkv-k képviseleti szövetségeit mint fontos érdekelteket minden szinten be kell vonni a döntéshozatali folyamatba.

4.3.8

Az EGSZB határozottan támogatja a Kisvállalkozások Európai Chartáját, amely alkalmas eszköznek mutatkozott a haladás figyelemmel kísérésére és a kkv-k problémáinak azonosítására, valamint arra, hogy ösztönözze a tagállamokat a vállalkozói politikák koordinációjának javítására szerte Európában. Fontos, hogy a Charta végrehajtásáról szóló jelentéseknek a lisszaboni menetrend éves jelentéseibe történő beépítési folyamata töretlen ütemben folytatódjon. Elengedhetetlen, hogy a megújított lisszaboni stratégiának, valamint az EU jelentős bővítési folyamatának fényében folyamatosan aktualizálják és kiegészítsék.

4.4.1

A vállalkozás összetett jelenség, amely a kezdeményezőkészség, kockázatvállalás és innováció elemeiből tevődik össze. A kis- és középvállalkozások innovációkat hoznak létre, piaci réseket tömnek be, munkahelyeket teremtenek és fokozzák a versenyt, így ösztönözve a gazdasági hatékonyságot.

4.4.2

Az induló szakaszban lévő vállalkozásokra vonatkozó kezdeményezések alacsony foka az Európai Unió egészében problémát jelent. A legutóbbi GEM-jelentés (globális vállalkozás-megfigyelés) egyetlen egy európai tagállamot sem sorol a vezető tíz ország közé (14). Ugyanakkor 8 tagállam található a legalacsonyabb részvételi szintet mutató országok között (15).

4.4.3

A vállalkozás fontos a társadalom egésze számára. A vállalkozói gondolkodásmód elősegítése és tudatosítása érdekében, valamint azért, hogy megértesse, hogy a vállalkozás mennyire fontos egy ország általános fejlődése szempontjából, az EGSZB javasolja, hogy 2009 a „Vállalkozás Európai Éve” legyen. Ezzel összefüggésben az EGSZB megjegyzi, hogy több ehhez kapcsolódó közösségi program időközi értékelésére 2010-ben kerül sor. Ki kell alakítani a közvélemény pozitív hozzáállását a vállalkozáshoz. Az ennek szentelt év arra is lehetőséget kínál majd, hogy megszilárdítsuk és megerősítsük a legjobb gyakorlatok már létező cseréjét.

4.4.4

Az EU-n belül – különösen a felsőoktatás szintjén – nagy szükség van az oktatási és képzési tantervek terén végrehajtott változtatásokra, valamint arra, hogy nagyobb hangsúly kerüljön a magas szintű vállalkozói oktatásra, az információ-kezelés, az IKT és a hálózatépítés stratégiai értékére. Az iskolák és egyetemek kulcsfontosságú szerepet játszanak a fiatalok vállalkozó szellemének ösztönzésében. Ajánlott például a vállalatok képviselőinek aktív részvétele az oktatásban, csakúgy, mint a vállalkozói szervezetek bevonása. Fontos a médiatevékenység, illetve a vállalkozásokról ezek által közvetített kép.

4.4.5

Meg kell erősíteni az üzleti vállalkozások – gyorsabb és alacsony költségű – indítását és fejlesztését segítő politikákat, többek között olyan intézkedésekkel, amelyek javítják a kockázati tőkéhez való hozzájutást, több képzési programot kínálnak a vállalkozóknak, több intézkedéssel támogatják közüzemi hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, és a kisvállalkozásokat támogató szolgáltatások sűrűbb hálózatát hozzák létre. Ezenkívül szükség van az adórendszerek, a szabályozás, a piacra jutás, a megmentési és szerkezetátalakítási eljárások, valamint az örökösödési adó reformjára vonatkozó politikai döntésekre. Kulturális változásra van szükség a csőd általános megítélésének tekintetében.

4.4.6

A korai szakaszban történő finanszírozás lehetősége kulcsfontosságú kérdés. Belgiumban a kormányzat kezdeményezéseket hozott a hiányzó saját tőke problémájának megoldására. Ennek példája az ARkimedes alap, amely 110 millió eurót bocsátott rendelkezésre a Flandria regionális önkormányzatai által garantált részvények, illetve kötvények formájában.

4.4.7

Hasonlóképp nagyon lényeges a tájékoztatás és az üzleti vállalkozásokat támogató szolgáltatások, főképp a fiatal vállalkozók számára. Flandriában (Belgium) a mentori programok is értékesnek bizonyultak.

4.4.8

A kudarctól való félelem igen negatív hatást gyakorol az induló vállalkozásokra. Megfelelő szociális keretet kell kialakítani az önálló vállalkozók számára. Az is fontos, hogy az önálló vállalkozók könnyebben kapjanak egy „második esélyt”.

4.5.1

Fel kell szabadítani az egységes piac lehetőségeit. Most az Európai Uniónak már rendelkeznie kellene az USA-énál vagy a kínaiénál nagyobb piac előnyeivel, viszont

4.5.2

Az Európai Unió mint beruházási helyszín vonzereje piacainak nagyságától és nyitottságától, szabályozási környezetétől és infrastruktúrájának minőségétől függ. A fokozottabb beruházások növelik Európa termelékenységét is, mivel a munka termelékenységének szintje az emberi és fizikai tőkébe, illetve a tudásba és infrastruktúrába való beruházás függvénye.

4.5.3

Az európai termelők belső piacon való verseny- és boldogulási képessége döntően meghatározza a világpiacokon mutatott versenyerejüket is. Míg az áruk belső piaca viszonylag jól integráltnak mondható, a szolgáltatások piacai jogilag vagy de facto eléggé fragmentáltak maradtak. A növekedés és foglalkoztatás ösztönzése, valamint a versenyképesség erősítése érdekében a szolgáltatások belső piacának – az európai szociális modell egyidejű megőrzése mellett – teljesen működőképesnek kell lennie. A határokon átnyúló tevékenységeket sújtó adóakadályok megszüntetése, illetve a munkaerő-mobilitást hátráltató egyéb tényezők eltávolítása szintén jelentős hatékonysági előnyöket hozhat. Végül a pénzügyi piacok teljes körű integrációja a hatékonyabb tőkeráfordítás és a kedvezőbb pénzügyi üzletfeltételek megteremtése révén a termelékenység és a foglalkoztatás növekedéséhez vezetne.

4.5.4

A kkv-k szempontjából, különösen pedig a szolgáltatói ágazatban, a belső piac még nem valósult meg teljes mértékben. A határokon átnyúló tevékenységek magas adminisztratív költségei, valamint a nem megfelelően átalakított európai szabványok megakadályozzák a kisvállalkozásokat abban, hogy profitáljanak a nagyobb piac előnyeiből.

4.5.5

A szabványok lényeges szerepet játszanak a piacra jutásban. A jelenleg folyó szabványosítási folyamatok nem veszik kellően figyelembe a kézműipar és a kkv-k sajátosságait. A kisvállalkozásokat jobban be kell vonni az európai és nemzetközi szabványok kidolgozásába. Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság határozott támogatásáról biztosította az olyan struktúrákat, mint a NORMAPME (17), további erőfeszítésekre van szükség a kkv-k javára, különösen a kis szériás és testre szabott termelési folyamatok, az alacsonyabb szabványköltségek, a műszaki bizottságokban való kiegyensúlyozottabb képviselet, valamint a tanúsítási rendszerek egyszerűsítése tekintetében.

4.5.6

Még bőven van tér a közbeszerzési eljárások további javítására, ami a nyilvánosságra hozott közbeszerzési eljárások arányának növelésében mutatkozna meg. A hangsúlyt a kkv-k közbeszerzési eljárásokban való részvételének lehetőségeire kellene helyezni. Az EGSZB támogatja, hogy az Európai Bizottság kompendiumot állítson össze az e téren a tagállamok, s mellettük az Egyesült Államok és Japán által összegyűjtött, a kkv-k közbeszerzési eljárásokhoz való hozzáférésének javulását eredményező bevált gyakorlatokról.

4.5.7

A kkv-knak Európában 27 különböző adózási rendszerrel kell szembenézniük, amelyek rendkívül magas megfelelési költségeket eredményeznek, és komoly akadályt jelentenek a belső piac számára. A kisvállalkozások megfelelési költségei sokkal magasabbak lehetnek, mint a nagyvállalatokéi (18). Ebben a vonatkozásban különösen kívánatos a kkv-k javára történő egyszerűsítés.

4.6.1

A globalizált és tudásalapú gazdaság kontextusában a vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változáshoz. A sikeres vállalkozóknak minden eddiginél inkább szükségük van a szilárd tudásalapra, valamint a képzettségre, hogy megállják a helyüket a fokozott versenyben és képesek legyenek az innovációs verseny megnyerésére. Ezenkívül a műszaki fejlődés az új kompetenciák folyamatos fejlesztését igényli, különösen az IKT terén, valamint naprakész készségek elsajátítását vállalkozók és munkavállalók számára egyaránt (19).

4.6.2

A lisszaboni stratégia 2000-ben történt bevezetése óta a képzési célkitűzések és az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó stratégiák egyértelműen nagyobb hangsúlyt kaptak Európában, azonban, ahogy azt az európai szociális partnerek (ETUC, Business Europe, CEEP, UEAPME) által 2002-ben elfogadott „A kompetenciák és képzettségek egész életen át tartó fejlődését szolgáló intézkedések kerete” tárgyában készült 2006-os jelentés megállapítja, még mindig szükség van további javításokra. Ebben az összefüggésben az új közösségi „élethosszig tartó tanulásra vonatkozó integrált cselekvési programnak” is teljes mértékben szerepet kellene vállalnia ezekben az erőfeszítésekben, mivel kinyilvánított célja, hogy hozzájáruljon a lisszaboni célok megvalósításához, azaz „az Európai Unió mint fenntartható gazdasági fejlődést mutató, több és jobb munkahellyel és nagyobb fokú társadalmi kohézióval rendelkező, fejlett, tudásalapú társadalom fejlesztéséhez”.

4.6.3

Ahogy az EGSZB arra jogosan rámutatott (20), „az Európai Unió mindmáig kifejlesztett oktatási programjai azok közé a csekély számú közösségi tevékenységek közé tartoztak, melyek közvetlenül irányultak az európai polgárokra. Ezért az új programmal egyrészt az aktív polgárok részvételén alapuló demokráciára épülő demokratikus fejlődést, másrészt a foglalkoztatást és a sokoldalú munkaerőpiacot kell támogatni”. Mivel a program a fő európai mobilitási programokat is magában foglalja, azaz az ipari tanulóknak, az elsődleges szakképzésben részt vevő fiataloknak és fiatal munkavállalóknak szóló Leonardo Da Vinci programot, valamint a diákoknak szóló Erasmus programot, ezeket könnyebben hozzáférhetővé kellene tenni az egyéni mobilitáshoz. A bizonyos ideig külföldön való tanulás és munkavállalás nemcsak az egyéni készségeket és a szaktudást gazdagítja, hanem Európa és az európai polgárság fogalmának megértését is előmozdítja. Ezenfelül segít az egyénnek abban, hogy proaktívan és nagyobb felelőséggel éljen foglalkoztatási esélyeivel pályafutása során.

4.6.4

Ezenkívül az EGSZB hangsúlyozta annak különös jelentőségét, „hogy a KKV-k is hozzáférhessenek a program mechanizmusaihoz”, valamint „javasolja, hogy a kkv-k kérdését külön eljárásban tisztázzák, a szóban forgó eljárások egyszerűsítése révén, éspedig oly módon, hogy a programban való részvételük megvalósítható és eredményes lehessen”. Szolgáltatás-központú gazdaságunkban egy vállalat legnagyobb értékét a humántőke jelenti. Annak érdekében, hogy a vállalatok és különösképp a kkv-k a kompetenciák fejlesztését célzó stratégiát folytathassanak, egyedi támogatási kezdeményezéseket kellene kidolgozni a folyamatos képzésbe történő beruházás előmozdítása érdekében. Ide tartozik például a testre szabott képzési kínálat, a pénzügyi támogatás vagy az adókedvezmények.

4.6.5

A szociális párbeszéd a gazdasági és szociális kihívások leküzdésének fontos eszköze. Egyik fő vívmánya a munkaerőpiac működésének javítása és a változások időben történő felismerése. A szociális párbeszéd ezenkívül a bizalom légkörének megteremtéséhez is hozzájárul a vállalatokban. Testre szabott válaszokkal is szolgálhat a kisvállalkozások számára, amennyiben figyelembe veszi a munkakörnyezet, illetve a munkahelyi viszonyok sajátosságait és minőségét, valamint azokat a sajátos körülményeket, amelyek között a kézműipari és kisvállalkozások dolgoznak és fejlődnek.

4.7.1

A lisszaboni menetrend célkitűzése szerint a GDP 3 %-át kell kutatásra és fejlesztésre fordítani, amelynek kétharmada a magánszektorból kell, hogy származzon. Jelenleg a magánszektor ennek csak 56 %-át fordítja erre a célra. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Európa GDP-jének sokkal kisebb hányadát fordítja a kutatásra és fejlesztésre mint az USA és Japán (1,93 %-ot az USA 2,59 %-ával és Japán 3,15 %-ával szemben). Emellett Kína is jó úton jár ahhoz, hogy 2010-re utolérje az EU-t a kutatásintenzitás tekintetében. Kutatás és fejlesztés: 2002-ben az Egyesült Államokban a magánszektor 100 milliárd euróval többet fordított kutatásra, mint Európában.

4.7.2

A jövőbeli Európai Technológiai Intézetnek (EIT), melynek célja a kimagasló szintű oktatás, kutatás és innováció lehető legnagyobb mértékű integrációja, el kellene ismernie és fel kellene értékelnie a kkv-kban rejlő lehetőségeket. Az egyetemek, kutatóközpontok és üzleti vállalkozások, különösen a kisvállalkozások közötti együttműködést meg kellene erősíteni. A kutatókat arra kellene ösztönözni, hogy keressék a kapcsolatot a vállalkozásokkal. A technológia technológiai központok és inkubátorok révén történő átadásának jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az innovációs támogatást nyújtó szolgáltatók, klaszterek és hálózatok fenntartását célzó intézkedéseket az új kutatási, fejlesztési és innovációs állami támogatások közösségi keretének is tartalmaznia kellene. Az európai kutatóknak több lehetőséget kellene nyújtani a 27 tagállam mindegyikében. Annak érdekében, hogy a vállalkozások könnyebben hozzájussanak a kutatási eredményekhez, és ennek gazdasági hatásai érdekében elengedhetetlen a kutatási eredmények jobb népszerűsítése és terjesztése.

4.7.3

Fontos az is, hogy az Unió Európa-szerte az innovációnak kedvező, összehangolt szabályozási környezetet teremtsen. Új kezdeményezésekre van szükség az európai közösségi szabadalmat illetően az innováció védelme és az európai üzleti vállalkozások szükségleteinek kezelése érdekében. Egy ilyen rendszernek a kkv-k számára csökkentett szabadalmi díjakat, a szabadalmakkal kapcsolatos jogi viták esetére pedig megfelelő biztosítási mechanizmusokat kellene meghatároznia.

4.7.4

Az Európai Bizottság legutóbbi közleményeiben elismerte annak szükségességét, hogy a kkv-kra való összpontosítás érdekében kibővítsék az innováció meghatározását, és valamennyi ágazatban figyelembe vegyék a nem műszaki jellegű innovációt is. Ezt az új megközelítést a kisvállalkozások előnyére most valamennyi politikai területen végre kell hajtani.

4.7.5

A kkv-k számára létfontosságú, hogy fejlesszék meglévő humántőkéjüket és magasan képzett munkaerőt alkalmazzanak a termelésben és az innovációban. A hetedik keretprogramnak támogatnia kellene a kkv-kat a fejlett technológiai kutatás és termelési technológiák bevezetésében, de a kkv-k struktúrájában jelentős szerepet játszó, más innovációs típusok vonatkozásában is.

4.7.6

A szükséges erőforrások európai uniós szinten a versenyképességi és innovációs programból, a kutatási keretprogramból, a strukturális alapokból és az oktatási programokból várhatók, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. A politikák és erőforrások koordinálása nehéz és kényes feladat lesz, mivel a rendelkezésre álló európai uniós pénzügyi erőforrások meglehetősen korlátozottak a szükségletekhez és az igényekhez képest. Annak biztosítása érdekében, hogy a strukturális alapokból származó pénzügyi eszközöket az innovatív kkv-kra, induló vállalkozásokra és a vállalkozások átadására irányuló programok társfinanszírozására használják fel (például az Európai Befektetési Alap – JEREMIE révén), megfelelő intézkedéseket kell elfogadni tagállami szinten, és ezek hatékonyságát és hozzáférhetőségét figyelmesen nyomon kell követni.

4.7.7

Az új, fejlett gyártási eljárások és berendezések alkalmazásának bevezetése – különösen a kis- és középvállalkozásoknál – kedvező feltételekkel felvehető hiteleket igényel. Az EBB-t és az EBA-t szorosan be kell vonni az ágazati és ágazatközi tervezési csoportok munkájába.

4.7.8

A kkv-kat még inkább rá kell bírni az IKT-alkalmazások használatára, melyek által csökkenthetik költségeiket, növelhetik termelékenységüket és fokozhatják versenyképességüket.

4.8.1

Európai tanulmányok szerint az EU vállalkozóinak egyharmada, főleg a családi vállalkozások tulajdonosai, visszavonul a következő tíz év folyamán. Becslések szerint ez akár 690 000 vállalkozást is érinthet, melyek 2,8 millió munkahelyet teremtenek. A vállalkozások átadása ösztönzésre érdemes, mivel értékes alternatívaként szolgál az induló vállalkozásokhoz.

4.8.2

A múltbéli tapasztalatoktól eltérően egyre többször fordul elő, hogy a vállalkozásokat nem a családon belül, hanem kívülállóknak adják át. Növekvő érdeklődés mutatkozik az iránt is, hogy ahelyett, hogy egy vállalkozást „nulláról” kezdjenek, már bejáratott cégeket vesznek át. A kutatások szerint az átadott vállalkozások 96 %-a éli túl az első öt évet, az induló vállalkozások 75 %-ával szemben.

4.8.3

Ezért az egyik első teendő egy platform létrehozása, valamint annak megkönnyítése, hogy a vállalkozások potenciális vevői és eladói megtalálják egymást. Fontos, hogy ez a piac átlátható legyen a kapcsolatteremtés megkönnyítése és a meglévő életképes vállalkozások továbbvitelének biztosítása érdekében. Alapvető követelmény a szolgáltatások magas színvonala, melyekhez az érdekelt felek párosítása, a tanácsadás és az üzleti titoktartás tartozik. A legtöbb európai országban léteznek kormányzati vagy a kormányzat által támogatott, a vállalkozások átadását szolgáló piacok (22). Az EU minden tagállamában ki kell fejleszteni ezeket a kezdeményezéseket.

4.9.1

A kkv-k és különösen az induló vállalkozások, a vállalkozást átadók, valamint az innovatív vállalatok számára könnyebbé kell tenni a pénzügyi eszközökhöz való hozzáférést annak érdekében, hogy a bennük rejlő lehetőségeket teljes mértékben kiaknázzák, és gazdasági növekedést, valamint több munkahelyet teremtsenek Európában. A kockázatmegosztási modellek, például a kölcsönös és állami garanciarendszerek igen hatékony eszköznek bizonyultak, ezért ezeket közösségi és tagállami szinten továbbra is ösztönözni kell.

4.9.2

Ahhoz, hogy a tőke elfogadható költségek mellett álljon az új vállalkozások, kkv-k és a gyors ütemben növekvő vállalatok rendelkezésére, szükség van a kamatok és a kockázati prémiumok elfogadható szinten való tartására, valamint a kormányzati támogatási rendszerek ésszerűsítésére.

4.9.3

A kkv-k számára a kkv-k szervezetei által biztosított konzultációt erősíteni és támogatni kell. A kisvállalkozások igényeihez és lehetőségeihez igazított pénzügyi eszközök bevezetésére is szükség van. Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, valamint az EBB-t/EBA-t a kisvállalkozások innovatív tevékenységeinek kockázatitőke- és garanciarendszerek formájában történő finanszírozására.

4.9.4

A kockázatitőke-befektetők, valamint az „üzleti angyalok” (business angels) a pénzügyi eszközökhöz való hozzáférés fontos eszközei a kkv-k számára. Egyrészről a kockázatitőke-befektetők és „üzleti angyalok”, másrészről pedig a vállalkozók és kezdő vállalkozók közötti hálózatépítés ösztönzése fontos szerepet játszik a saját tőke hiányának (small equity gap) csökkentésében.

4.9.5

A garanciarendszerek a kisvállalkozások támogatásának igen hatékony és forráskímélő eszközének bizonyulnak. A franciaországi Caisse Mutuelle de Garantie de la Mécanique (CMGM) több mint 45 év tapasztalattal rendelkezik e téren. Garanciát kínál a vállalatoknak nyújtott hitelek majdnem teljes skálájára (befektetési hitelek, vállalkozások átadása, bankgaranciák, készpénzhitelek), a vállalatok pedig jegyzőivé válnak tőke- és garanciaalapjának. Ez a rendszer megengedi a vállalkozóktól kért fedezeti magángaranciák mértékének csökkentését, nagyobb összegű hiteleket tesz lehetővé, és a vállalkozó számára egyfajta biztonsági hálót kínál a bankkal szemben. Ösztönözni kellene a legjobb gyakorlatok EU-tagállamok közötti cseréjét a kkv-k finanszírozáshoz és garanciaalapokhoz való hozzáférésének témájában.

4.10.1

Az EU-nak ki kell használnia a gyors ütemben növekvő ázsiai piacok (például Kína vagy India) megnyitásából adódó lehetőségeket. Ugyanakkor az EU-nak megoldást kell találnia az ennek eredményeképp létrejövő új, nemzetközi munkamegosztásra, különösképp, mivel Kína egyre inkább a magas hozzáadott értékkel rendelkező árukra összpontosít, India pedig a kiszervezés globális központjává fejlődik. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a harmadik országokkal folytatott kapcsolatokat illetően elengedhetetlen az egységes megközelítésmód annak érdekében, hogy javuljanak a piachoz való hozzáférés feltételei az uniós vállatok számára.

4.10.2

Bár az egységes piac már több mint 14 év óta létezik, számos vállalat még mindig csak saját országában gyakorolja tevékenységét. A fő akadályokat a nyelvi nehézségek, a még mindig meglévő jogi és szabályozási különbségek és az egyéb piacok ismeretének hiánya jelenti. Az EGSZB üdvözli a vállalkozókhoz közel álló támogató szolgáltatások létrehozását, amelyek összehasonlíthatók a brit kiviteli útlevéllel („Passport to export”) (23). A kkv-k közbeszerzéshez való hozzáférését szintén fontos lenne ösztönözni.

4.10.3

Megfelelő támogatási rendszereket kellene kialakítani a határokon átnyúló tevékenységek ösztönzésére, mind az Európai Unión belül, mind pedig az egyéb piacokon.

4.10.4

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság kereskedelempolitikai dokumentumaiban (hozzáférési stratégia, védelmi eszközök, globális Európa) különös figyelmet kell fordítani a kkv-kra.

HL C 24., 2006.1.31., „Jobb jogalkotás”, feltáró vélemény a brit elnökség felkérésére, előadó: Daniel Retureau.

HL C 24., 2006.1.31., „Hogyan tehető hatékonyabbá az EU-jogszabályok végrehajtása és betartatása”, saját kezdeményezésű vélemény, előadó: Joost van Iersel.

HL C 112., 2004.4.30., vélemény következő tárgyban: „A közösségi vívmányok modernizálása és egyszerűsítése”, (COM(2003) 71 final), előadó: Daniel Retureau.

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/17

1.

2.

3.

4,

5.

6.

7.

1.1

A növekedésre és foglalkoztatásra irányuló, megújult lisszaboni stratégia kapcsán a 2006. március 23-24-i Európai Tanács elnökségi következtetéseiben (12. pont) üdvözölte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság azon kezdeményezését, melynek célja a lisszaboni stratégia iránti egyéni felelősségvállalás közösségi szintű erősítése. Munkája folytatására ösztönözte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, valamint felkérte arra, hogy 2008 elejéig dolgozzon ki egy összefoglaló jelentést a növekedési és foglalkoztatási partnerség alátámasztására.

1.2

Az EGSZB már 2007. február 15-én elfogadott egy, az Európai Tanács 2007. évi tavaszi üléséhez intézett állásfoglalást a megújított lisszaboni stratégia végrehajtásáról.

1.3

Az Európai Tanács által kért összefoglaló jelentés előkészítéséhez négy tájékoztató jelentés szükséges a következő témákban:

Ezek a tájékoztató jelentések képezik majd az összefoglaló jelentés legfőbb elemeit.

1.4

A következő szöveg, amelynek kidolgozásában közreműködtek néhány tagállam nemzeti gazdasági és szociális bizottságának képviselői is, kizárólag a „Beruházások a tudásba és az innovációba” témával foglalkozik.

2.1

Európa ereje polgárainak teljesítőképességében áll.

2.2

Európában a mai életszínvonalunkhoz vezető vívmányok sikere a kézműves feltaláló szellem és a vállalkozói kezdeményezés, a tudományos módszer- és rendszertan, valamint az ezek alapján kifejlesztett technológiák és ipari folyamatok szabad kölcsönhatásának volt köszönhető, amely együtt járt a hatalom megosztása, a demokrácia és az alapvető jogok jellemezte modern államhoz, s ebben a szabad polgársághoz vezető, történelmi jelentőségű társadalompolitikai változásokkal.

2.3

Meghatározó módon hozzájárult ehhez az energiát fogyasztó ipari eljárások, gépek és közlekedési eszközök kifejlesztése és intenzív használata: az energia felszabadította az embereket a legnehezebb fizikai munkák terhe alól, megsokszorozta termelékenységüket, hőt és fényt adott, valamint minden elképzelést túlszárnyaló mobilitást és kommunikációt tett lehetővé. Az energia a modern nemzetgazdaságok táplálékává és hajtóerejévé vált.

2.3.1

A fosszilis energiahordozók véges forrásaira, az erősen növekvő globális energiaszükségletre, valamint az energiafelhasználásnak a jövőbeli éghajlati változásokra gyakorolt valószínű hatásaira való tekintettel a politikai viták előterében a fenntartható és éghajlatbarát energiaellátás áll. E rendkívül nehéz feladat megoldásának lényeges feltétele egy erős, széles körű és hatékony kutatási és fejlesztési program, az „Energia” program.

2.4

Emellett azonban még számos más problémával és feladattal kell szembenéznünk, amelyek csak kutatás, fejlesztés és innováció révén oldhatók meg. Ilyenek pl. a testi és lelki betegségek elleni küzdelem, a fogyatékkal élők mindennapjainak és a társadalomban való részvételének megkönnyítése, a demográfiai változások hatása és ennek részeként az öregedéskutatás, a környezetvédelem, valamint általában létfeltételeink, európai értékrendünk és szociális modellünk biztosítása és továbbfejlesztése is. Elvégre a kutatás és fejlesztés is azt az alapvető célt szolgálja, hogy több új ismeret álljon rendelkezésre. A nagyobb tudás nemcsak a problémák megoldásában segít, hanem emellett kiszélesíti világképünket, lehetővé teszi a konfliktushelyzetek objektív szemléletét és gazdagítja kultúránkat.

2.5

Az Európai Közösség előtt ráadásul az egyre élesedő globális verseny kihívása áll, amelynek tétje az európai munkahelyek, jövedelemszintek, valamint szociális és környezetvédelmi normák megőrzése. Ez nemcsak az USA és Japán gazdasági erejének fényében igaz, hanem elsősorban akkor, ha tekintetbe vesszük az olyan államok egyre erősödő ipari és kutatási teljesítményeit, mint Kína, India és Brazília, és az ezekben az országokban jelentősen alacsonyabb béreket, valamint szociális és környezetvédelmi normákat.

2.6

Mindezzel csak úgy lehet megbirkózni, ha – a demokrácia, jogállamiság, politikai stabilitás, vállalkozói szabadság, tervezési biztonság, teljesíteni akarás, a teljesítmény elismerése és a szociális biztonság társadalmi és kulturális környezetébe ágyazva – a jövőben is megmarad az előny a kutatás, a technológiafejlesztés és az állandó innováció területén.

2.7

A tudományos és műszaki csúcsteljesítmény és annak versenyképes gazdasági erőként történő, vállalkozók általi alkalmazása ezért döntő feltétele annak, hogy biztosítsuk jövőnket – például az energiával és az éghajlattal kapcsolatos problémák vonatkozásában –, megőrizzük és javítsuk jelenlegi pozíciónkat a globális környezetben, illetve hogy ne veszélyeztessük, inkább tovább építhessük az európai szociális modellt.

2.8

A cél elérésének alapfeltétele a haladásra és innovációra nyitott társadalmi légkör, amelyben e felismerés hatása teljes mértékű, következésképpen a politika minden szintjén létrejönnek a szükséges keretfeltételek és megszületnek a megfelelő iránymutató döntések, ezáltal pedig az iparban elegendő bizalom és optimizmus alakul ki az Európában szükséges beruházásokhoz és új munkahelyek jönnek létre. Ide tartozik azonban az alapkutatás jelentőségének még tudatosabbá tétele, mivel az alapkutatás nélkülözhetetlen előfeltétele a jövőbeli innovációknak. Főként innovációra és kockázatvállalásra kész vállalkozói szellemre, valamint határozott politikai irányításra, megbízhatóságra és valóságérzékre van szükség.

2.9

Különösen a lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében megfogalmazott barcelonai célértéket kell minden érintett szereplőnek igen komolyan vennie, hogy a K + F-beruházások globális versenyében Európa ne maradjon el még jobban. A célérték arra vonatkozik, hogy a K + F-re fordított összkiadást az EU-ban úgy kell növelni, hogy 2010-re elérje a GDP közel 3 %-át. A szükséges beruházások kétharmadát a magánszektornak kell előteremtenie.

2.10

A Tanács 2006 decemberében elfogadta a hetedik K + F keretprogramot (7. KP, 2007–2013), amelynek költségvetése az előző programhoz képest jelentősen, kb. 50 milliárd euróra emelkedett. Ez az európai politika újabb jelentős sikerének tekinthető, melyet az EGSZB meghatározó módon támogatott. Ugyanakkor a Közösség ezzel mégis csak mintegy 2 %-os arányban (tehát mindössze ötvened részben!) járul hozzá a barcelonai célkitűzés értelmében összességében előirányzott kutatási és fejlesztési beruházásokhoz. Ahogy azt az EGSZB már több ízben hangsúlyozta, mindez nem elegendő ahhoz, hogy a közösségi támogatásnak a tagállamok támogatási politikájára és az ipar beruházási készségére gyakorolt tervezett ösztönző hatása és integrációs ereje teljes mértékben érvényesülhessen.

2.11

Az EGSZB ezért megerősíti korábbi ajánlását, amely szerint az EU-költségvetés 2008-ban esedékes felülvizsgálata során a közösségi támogatás arányát első lépésként a felével meg kell növelni, tehát a barcelonai célkitűzés értelmében összességében előirányzott beruházások mintegy 3 %-ára kell emelni. Ez különösen érvényes a megalapítandó Európai Technológiai Intézetre (ETI), valamint az éghajlatbarát, fenntartható energiaellátás érdekében elvégzendő, megszaporodott K + F tevékenységek sürgősségére való tekintettel.

2.12

Ugyanilyen szükséges azonban az ipar, különösen a kis- és középvállalkozások kutatásra és fejlesztésre irányuló beruházási készségének támogatása és vonzóbbá, gazdaságosabbá tétele megfelelő jogi (ezen belül felelősségi jogi), adminisztratív, adóügyi és pénzügyi keretfeltételekkel. Ebben fontos szerepet játszik a támogatásra vonatkozó közösségi jog, amely szerint a tagállamoknak lehetőséget kell adni arra, hogy az eddigieknél hatásosabban és kevesebb bürokráciával ösztönözzék az egyetemek, a kutatóintézetek és az ipar kutatási és fejlesztési terveit, illetve hálózatba szerveződését. Ezért alaposan meg kellene vizsgálni, hogy „a kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott állami támogatások közösségi keretrendszere” valóban támogatja-e az említett célkitűzéseket.

2.13

A tudás két egyformán fontos, egymástól függő pillérre épül: a képzésre és a kutatásra. Az új tudást kutatás és fejlesztés útján kell megszerezni. Alapnak a rendelkezésre álló tudás tekinthető. Ezt oktatás, képzés, tanfolyami képzés és továbbképzés révén kell megerősíteni és továbbadni. Ennek érdekében meg kell vizsgálni, hogy a módszerek és a tartalmak megfelelnek-e az említett célkitűzéseknek. Ezenfelül mindkét pillér esetében egyértelműen több pénzügyi beruházásra és megfelelő keretfeltételekre van szükség.

2.14

Európa ereje polgárainak teljesítőképességében áll. Ezért elsőrendű fontosságú e teljesítőképesség további ösztönzése és kibontakoztatása. Az EGSZB következésképpen kéri a tagállamokat, hogy erősítsék meg és tökéletesítsék képzési intézményeiket, illetve tegyék meg az ehhez szükséges jelentős beruházásokat. A széles néprétegek alapos képzése ugyanolyan fontos, mint a tudományos elitek kinevelése. Ilyen értelemben (az általános iskoláktól az egyetemekig) megbízható, minőségi képzési intézmények széles, kielégítő kínálatára van szükség. Összességében csak így alakulhat ki a képzés- és tudománybarát európai társadalom.

2.15

Az EGSZB emellett megerősíti azt az ajánlását, amely szerint a tanulás, innováció és kutatás terén a tagállamokat átfogó, intenzívebb együttműködés révén közös európai tudástérséget kell kialakítani, amely kiegészíti és kiteljesíti az európai kutatási térséget. Fontos szerepet játszanak ennek során az egész életen át tartó tanulást ösztönző tényezők és intézkedések: az egész életen át tartó tanulás a tudásalapú társadalom kulcsa. Minél gyorsabban le kell bontani az európai tudásalapú társadalom felé való átmenet útjában álló belső piaci akadályokat.

2.16

Ide tartozik a személyes mobilitás még intenzívebb ösztönzése a tagállamok részéről, valamint az ennek megfelelő, hatékony közösségi programok (Erasmus, Marie Curie) megerősítése. A mobilitás elősegíti a kompetenciák megszerzését és átadását. Biztosítani és ösztönözni kell a munkavállalók, kutatók és a felsőoktatási hallgatók szabad áramlását egész Európában; ennek elfogadható jövedelemmel, munkafeltételekkel és családi támogatásokkal kell együtt járnia. Ennek érdekében tenni kell azért is, hogy egész Európában jobb legyen a tagállamokban megüresedett álláshelyekről szóló információkhoz való hozzáférés.

2.17

Az innováció jelentősége és ösztönzése tekintetében az EGSZB nemcsak alább kifejtett részletes ajánlásaira, hanem mindenekelőtt az EGSZB támogatását élvező, kitűnő Aho-jelentésre is felhívja a figyelmet, főként az innovációbarát vállalkozások és az innovációbarát piac jogi és társadalmi keretfeltételeit illetően. Az EGSZB utal továbbá átfogó véleményére a következő tárgyban: „Európa kutatási, fejlesztési és innovációs potenciáljának felszabadítása és erősítése”.

2.18

A haladás és az innováció alapját az új felismerések új, jobb eljárássá vagy termékké történő átalakítása (ideértve a már rendelkezésre álló felismerések állandó innovációját is), az újszerű üzleti modellek és a megfelelő vezetési módszerek képezik. A legfontosabb tehát az innovatív vállalkozói szellem és a vállalkozói kezdeményezés. A haladás és az innováció alapjául szolgálnak azonban az újszerű szolgáltatások, az egészségügy továbbfejlesztése és általános értelemben a gazdasági követelményekkel feszült viszonyban álló szociális kérdések hatékonyabb megoldása is.

2.19

Az innováció tehát nem más, mint korábban nem vizsgált vagy nem vizsgálható új technikák, eljárások, szervezési módozatok, üzleti és képzési modellek stb. kidolgozása és megvalósítása. Ennélfogva fontos, hogy a vonatkozó jogi szabályozások elegendő játék- és mozgásteret nyújtsanak, vagyis a korábban ki nem gondolt ötleteknek esélyt adjanak a megvalósulásra ahelyett, hogy – mivel nem illenek a túl részletes szabályozási sémákba – már eleve elsorvasztanák őket. A korlátozó előírások tömkelege akadályozza az innovációt. Ezért az EGSZB minden olyan erőfeszítést támogat, amely a szabályozások egyszerűsítését, valamint a fölösleges, túl részletes és/vagy szükségtelenül korlátozó előírásokra irányuló felülvizsgálatukat szolgálja.

2.20

Az innováció a siker, sőt akár a kudarc bizonyos kockázatának elfogadását is magában foglalja. Egy új megközelítés vagy elképzelés teljesítőképessége, valamint hátrányai és mellékhatásai ugyanis általában csak a gyakorlatban és a konkurens eljárások versenyében ismerhetők fel. A kudarc is új felismeréshez vezet. A lehetőség és a kockázat az érem két oldalát képviselik. Egy innováció várt haszna alapvetően felül kell, hogy múlja az esetlegesen vele járó kockázatokat. A társadalmat érintő esetleges kockázatok adott esetben speciális értékelést igényelnek. Emellett meggondolandó, hogy nem kellene-e legalábbis a kis- és középvállalkozások számára létrehozni egy kockázati alapot – például az EBB keretein belül –, amely segítene fedezni az esetleges károkat és veszteségeket.

2.21

Az EGSZB már több ízben utalt arra, hogy az emberi készség és teljesítmény a tudás és az innováció legérzékenyebb és legértékesebb forrása. Következésképpen az ehhez szükséges képzési intézmények megfelelő száma, felszereltsége és minősége döntő feltétele a jó tudósok, mérnökök és tanárok iránti szükséglet kielégítésének.

2.22

Azáltal, hogy a társadalom, valamint ugyanakkor minden egyes tudós és mérnök beruház a széles körű és komoly alap-, illetve a magas szintű szaktudás megszerzésébe, a – politika által képviselt – társadalom felelősséget vállal ezen beruházások lehető legjobb hasznosításáért. Ennek a felelősségnek abban kell megmutatkoznia, hogy gondoskodunk a képzett kutatók és mérnökök megfelelő szakmai esélyeiről és kibontakozásáról, a családalapítás lehetőségéről, valamint vonzó továbblépési lehetőségeket kínáló, adekvát – mégpedig szakmai csapdáktól vagy zsákutcáktól mentes! – karrierjéről. A képzett tudósok és mérnökök munkanélkülisége, alulfizetettsége vagy (a túl sok adminisztrációból és testületi munkából is adódó) nem megfelelő foglalkoztatása a nemzetgazdasági beruházások elpazarolásának tekinthető, és elriasztja az utánpótlást, amely következésképpen a tudománytól és technikától idegen életpálya mellett dönt, vagy elvándorol Európából!

2.23

Ezzel nem ellentétes az a követelés, hogy a tapasztalt szakemberek és a tudományos-technikai munkaerő az eddigieknél nagyobb, döntő mértékben vegyen részt a kutatáspolitikai, vállalkozási vagy innovációpolitikai döntéshozatali folyamatokban és az adminisztrációban. Az Európai Kutatási Tanács (EKT) létrehozása első lépésként nagyon biztató. Elegendő szaktudást kell azonban biztosítani a kutatásnak és az innovációnak a Közösség (beleértve az Európai Bizottságot!) és a tagállamok részéről történő támogatásához is. Az adminisztráció önmagában nem elég.

2.24

Különleges kérdés a kutatás és innováció ipari termékekké és folyamatokká való alakítása. Nem alaptalanul követeli meg a lisszaboni célkitűzés, hogy a K + F teljesítmények 2/3 részét az ipar biztosítsa. Különösen fontos ezért az is, hogy javuljon a vállalkozói életpálya megítélése, és a társadalomban tudatosuljon döntő jelentősége az innováció, a gazdasági fejlődés és az általános jólét szempontjából. A szervezett civil társadalomhoz vezető híd szerepét betöltő EGSZB ezért az emberarcú vállalkozói szférát állította következő munkaprogramja középpontjába. A lisszaboni célok elérése csak a felelősségtudatos, tetterős és ötletgazdag, a lehető legjobban kibontakozni képes vállalkozói szféra révén lehetséges.

2.25

Számos további szempontra és részletre vonatkozóan utalunk a következő részletesebb magyarázatra, valamint emellett főként az EGSZB „Út az európai tudásalapú társadalom felé – a szervezett civil társadalom hozzájárulása a lisszaboni stratégiához” (1), valamint „Európa kutatási, fejlesztési és innovációs potenciáljának felszabadítása és erősítése” (2) című véleményeire.

3.1

A tudomány és a technika fejlődése. Európa a folyamatosan fejlődő modern tudomány és kutatás bölcsője. Amennyiben figyelembe vesszük a görög-egyiptomi kultúrkört és az indiai-arab kultúrkör (3) tekintetében kimutatható időnkénti kölcsönös termékeny hatást, a fenti állítás a tudomány egészére is kiterjeszthető. Az időszakonkénti ingadozás és a háborúk által okozott megszakítások ellenére a tudomány és a kutatás az országhatárokon átnyúlóan, európai szinten összekapcsolódott. A hozzájuk kapcsolódó módszertan és gondolkodás – az európai kulturális térség ismertetőjeleként (4) – alapvetően meghatározta a mai európai társadalmat, illetve annak értékeit, életmódját és életszínvonalát. Vívmányainak sikere a kézműves feltaláló szellem és a vállalkozói kezdeményezés, a tudományos módszer- és rendszertan, valamint az ezek alapján kifejlesztett technológiák és ipari folyamatok szabad kölcsönhatásának volt köszönhető.

3.2

A társadalmi fejlődés. A tudományos-technikai fejlődéssel jószerivel együtt jártak a döntő társadalompolitikai változások, amelyek a hatalom megosztása, a demokrácia, az alapvető jogok és a szociális törvények jellemezte modern államhoz, s ebben a szabad polgársághoz vezettek.

3.3

A létfeltételek fejlődése. Ezen közös folyamatok eredményeként az érintett államokban és régiókban az emberek életkörülményei az emberiség történetében eddig példanélküli mértékben változtak és javultak. Az elmúlt 135 év folyamán a népesség várható élettartama (5) több mint kétszeresére növekedett (6). Az elmúlt 50 évben a területalapú mezőgazdasági termelés hozama közel megháromszorozódott. A sikeres ipari országokban már nem az alultápláltságról, az információhiányról és a gyermekhalálozásról, hanem az elhízásról, az információáradatról és az elöregedésről folyik a vita. A modern, mobil ipari társadalomnak a kutatásból, fejlődésből és innovációból következő képességei és teljesítményei az emberi kibontakozás és életminőség minden területére kiterjednek.

3.4

Energiafelhasználás. Az elért eredmények szempontjából meghatározó tényező volt az energiát fogyasztó ipari eljárások, gépek és szállítóeszközök kifejlesztése és intenzív használata: az energia felszabadította az embereket a legnehezebb fizikai munkák terhe alól, megsokszorozta termelékenységüket, fényt és hőt adott, valamint minden elképzelést túlszárnyaló mobilitást, kommunikációt és kulturális kibontakozást tett lehetővé. Az energia a modern nemzetgazdaságok táplálékává és hajtóerejévé vált.

3.5

Az éghajlattal kapcsolatos problémák és az energiaellátás. Ez a figyelemreméltó fejlődés azonban új problémákhoz és kihívásokhoz is vezetett. A globális felmelegedés, lehetséges következményei és a csökkentésére irányuló stratégia messzemenő politikai döntések (7) és számos, részben ellentmondó nézeteket eredményező vizsgálat (8) tárgya. A 2006. októberi STERN REVIEW (9) („The Economics of Climate Change” [Az éghajlatváltozás gazdaságtana]) megállapítja, hogy egyedül az üvegházhatású gázok által okozott globális felmelegedés megfékezésére a GDP körülbelül 1 %-ára lenne szükség, beleértve különösen a szükséges további K + F-tevékenységet is. Ha az éghajlattal kapcsolatos problémáktól eltekintünk, Európa (és a világ!) biztonságos és fenntartható energiaellátásának kérdése még akkor is az egyik központi politikai kihívás, amelynek leküzdésében döntő szerepe van a jelentősen fokozott kutatásnak és fejlesztésnek (10).

3.6

További gondok és kihívások  (11) . Nem az éghajlatváltozás és az energiaellátás képviseli azonban az egyetlen problémát. Többek között a testi és lelki betegségek elleni küzdelem, a fogyatékkal élők vagy egyéb okból hátrányos helyzetben lévők mindennapjainak megkönnyítése szakmai érvényesülésük és a tudásalapú társadalomban való részvételük javításának céljával, a demográfiai változások hatása és ennek részeként az öregedéskutatás, a komplex gazdasági, szociális és kulturális összefüggések és hatásmechanizmusok jobb megértése, a környezetvédelem, valamint általában létfeltételeink, európai értékrendünk és szociális modellünk biztosítása és továbbfejlesztése is fontos kutatási területnek tekintendő, amelyek terén az EGSZB korábbi véleményeiben, például a hetedik K + F-keretprogramról (12) és ennek „egyedi programjairól” (13) kidolgozott véleményében részletes ajánlásokat tett.

3.7

A globális verseny. Az Európai Közösség előtt ráadásul az egyre élesedő globális verseny igen komoly kihívása áll, amelynek legfontosabb tétje az európai munkahelyek, jövedelemszintek, valamint szociális és környezetvédelmi normák megőrzése. Ez nemcsak az USA és Japán gazdasági erejének fényében igaz, hanem különösen akkor, ha az olyan államok figyelemreméltó és egyre erősödő ipari és kutatási teljesítményeit nézzük, mint Kína (amely állam 2050-re technológiai téren megelőzheti a világelső USA-t! (14)), India és Brazília, és figyelembe vesszük az ezekben az országokban jelentősen alacsonyabb béreket, valamint szociális és környezetvédelmi normákat. Éppen a globális verseny, valamint az egyre jelentősebb kutatási és fejlesztési beruházások területén zajló – ezen belül a legjobb tudósokért és mérnökökért folytatott – globális verseny fényében alapvető, hogy az Európai Közösség optimalizálja ide vonatkozó politikáját. Elsődlegesen tehát a globális versenyről, nem pedig az Európán belüli versenyről van szó!

3.8

Kutatási, fejlesztési és innovációs előny. Európa versenyképes helyzete tehát csak úgy őrizhető meg, ha – a demokrácia, jogállamiság, politikai stabilitás és megbízhatóság, vállalkozói szabadság, tervezési biztonság, teljesíteni akarás és a teljesítmény elismerésének társadalmi és kulturális környezetébe ágyazva – a jövőben is megmarad az előny a kutatás, a technológiai fejlődés és az állandó innováció területén. Elengedhetetlen az európai kutatási térség erősítése és továbbépítése. Habár ez a cél a politikai szándéknyilatkozatokban már közkincsnek számít, a tényleges cselekvések mezején és a valós prioritások (például kutatási költségvetések), illetve megfelelő szabályozások (például bérszerkezet (15), adójog (16)) megállapítása vonatkozásában még egyértelmű és sajnálatos hiányosságok vannak – a közösség és a legtöbb tagállam szintjén egyaránt. E tény drámaiságát nem szabad alábecsülni, még ha egyes tagállamokban örvendetes módon bizonyos pozitív tendencia figyelhető is meg (17).

3.9

Tudományos és műszaki csúcsteljesítmények. A tudományos és műszaki csúcsteljesítmény, valamint annak innovációként és versenyképes gazdasági erőként történő, vállalkozók általi alkalmazása ezért döntő feltétele annak, hogy biztosítsuk jövőnket – például az energiával és az éghajlattal kapcsolatos problémák vonatkozásában –, megőrizzük és javítsuk jelenlegi pozíciónkat a globális környezetben, illetve hogy ne veszélyeztessük, inkább tovább építhessük az európai szociális modellt. Elvégre a kutatás és fejlesztés azt az alapvető célt is szolgálja, hogy több új ismeret álljon rendelkezésre. A nagyobb tudás azonban nemcsak a problémák megoldásában segít, hanem emellett kiszélesíti világképünket, lehetővé teszi a konfliktushelyzetek objektív szemléletét és gazdagítja kultúránkat.

3.10

A hagyományok újjáélesztése. Eljött tehát az ideje, hogy Európa újjáélessze egykor kutatási és innovációs térségként betöltött, hagyományosan vezető szerepét. Európa ereje polgárainak teljesítőképességében áll. Az eddigieknél is erősebben kell tehát támogatni ezt a teljesítőképességet. Ezért szükséges azonban az is, hogy jóval többet fordítsunk kutatásra és fejlesztésre, növeljük ezek hatékonyságát, erősítsük az ipar, a kereskedelem és a közigazgatás innovációs készségét és képességét, ösztönözzük és ismerjük el a teljesítményt, illetve bontsuk le a hátráltató akadályokat.

3.11

A beruházások fokozása. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a Közösségnek és a tagállamoknak határozottan többet kell beruházniuk a kutatásba és a fejlesztésbe, a polgárok megfelelő képzésébe, valamint a szükséges tudósok és mérnökök – férfiak és nők! – szakképzésébe. A legfontosabb azonban az ipar, különösen a kis- és középvállalkozások kutatásra és fejlesztésre irányuló innovációs készségének támogatása és vonzóbbá, gazdaságosabbá tétele megfelelő jogi, adminisztratív, adóügyi (18) és pénzügyi keretfeltételekkel.

3.12

Haladásigenlő társadalmi légkör. A cél elérésének legfontosabb feltétele a haladásra, az innovációra és a vállalkozói szellemre nyitott társadalmi légkör, amelyben e felismerés hatása teljes mértékű, következésképpen a politika minden szintjén létrejönnek a szükséges keretfeltételek és megszületnek az iránymutató döntések, ezáltal pedig munkahelyek is létrejönnek, az iparban pedig elegendő bizalom és optimizmus alakul ki a szükséges beruházásokhoz. Hozzátartozik ehhez, hogy a polgárokkal az eddigieknél alaposabban meg kell ismertetni a tudomány, a technika és az úttörő vállalkozói kezdeményezések vívmányait és jelentőségét. Ide tartozik annak felismerése is, hogy elsősorban az alapkutatás (19) teremti meg a majdani ismeretek és innovációk nélkülözhetetlen alapját.

3.13

A vívmányok elismerése. A Közösségnek tudatosítania, iskolákban tanítania és értékelnie kell az imént felsorolt alapvető jelentőségű vívmányok jelenlegi életmódunkban betöltött döntő szerepét, keletkezésük feltételeit, valamint a vívmányokkal összefüggő tudományos-technikai vállalkozási és kulturális teljesítményt.

3.14

További feltételek. A haladás és az állandó innováció azonban nemcsak a tudományon és a technikán, hanem az összes érintett motivációján, képességein és teljesítőkészségén, valamint az újszerű üzleti modelleken, a helyes vezetési módszereken és a kedvező jogi keretfeltételeken is múlik.

3.15

Kockázatvállalás. Az új kutatási kezdeményezések, innovatív technológiák, vállalkozói folyamatok vagy üzleti modellek kifejlesztéséhez szükség van a siker, vagy akár a kudarc bizonyos kockázatának vállalására, egy új megközelítés vagy elképzelés előnyei és teljesítőképessége, valamint hátrányai, kockázatai és mellékhatásai ugyanis általában csak a gyakorlatban és a konkurens eljárások versenyében ismerhetők fel. A kudarc is új felismeréshez vezet. A lehetőség és a kockázat az érem két oldalát képviselik. Egy innováció várt haszna alapvetően felül kell, hogy múlja az esetlegesen vele járó kockázatokat. A társadalmat érintő esetleges kockázatok adott esetben speciális értékelést igényelnek. Emellett meggondolandó, hogy nem kellene-e legalábbis a kis- és középvállalkozások számára létrehozni egy kockázati alapot – például az EBB keretein belül –, amely megkönnyíti a vállalatok számára a károk és veszteségek fedezését.

4.1

Tudásalap. A tudás két egyformán fontos pillérre épül: a képzésre és a kutatásra. Új tudást csak kutatás és fejlesztés útján lehet szerezni, amelynek alapjául szükség van a rendelkezésre álló tudásra: ezt a tudást oktatás, képzés, tanfolyami képzés és továbbképzés révén kell megerősíteni és továbbadni. A következő célokról van szó:

4.1.1

Alapismeretek. Egyfelől fontos, hogy az oktatásban általános elvárás legyen a tudományra, technikára és gazdaságra, illetve ezek működésére és főbb alaptételeire irányuló, megbízható alapismeretek elsajátítása. A polgárok csak így lesznek képesek pl. arra, hogy megítéljék a gyakran igen bonyolult összefüggéseket, amelyek ismeretére ahhoz is szükségük van, hogy minőségi politikai véleményt formálhassanak. Ennek megfelelően a tanterveket és a rendelkezésre álló tanítási időt minden oktatási szinten úgy kellene kialakítani, hogy a gyermekeket és a fiatalokat szemléletes és érdekes magyarázatok és tananyagok segítségével fokozatosan bevezethessük a tudomány és technika világába, valamint a meglévő tudásanyagba (20), és ráébreszthessük őket a tudományos munka, az innovatív gazdasági és társadalmi cselekvésmódok hátterében álló technikai fejlődés, valamint általában a tudásalapú társadalom jövőjük és lehetőségeik szempontjából alapvető jelentőségére. Ennek érdekében a tantervek ezen részére egyértelműen nagyobb hangsúlyt kell helyezni. Az EGSZB üdvözli és támogatja az e célt szolgáló Rocard-jelentés (21) ajánlásait.

4.1.2

A pályaválasztás ösztönzése. Másrészt a tehetségeseket támogatni kell a megfelelő pályaválasztásban és arra biztatni őket, hogy szívesen vállalják a közismerten nehéz tanulmányok elvégzését. Mindehhez megfelelő alaptudással kell ellátni őket. Az iskolák – mindenekelőtt a gimnáziumok – tanterveit ennek érdekében kibővített és jó minőségű tananyaggal kell gazdagítani.

4.1.3

Szükséges mennyiségi és minőségi felzárkózás. A természettudomány és a technika területén tehát egyértelműen fel kell zárkózni, függetlenül attól, hogy természetesen minden tehetség számára széles körű támogatást kell nyújtani, tehát a társadalom- és közgazdaságtudomány, illetve a humán tudományok területén is. A széles néprétegek alapos képzése – amelyhez szükséges a tanulók teljesítőkészsége és fegyelme is – ugyanolyan fontos, mint a tudományos elitek kinevelése. A jó minőségű oktatási intézmények – az általános iskoláktól az egyetemekig – alapfeltételei annak, hogy összességében oktatás- és tudománybarát társadalom jöjjön létre.

4.1.4

A tudás európai térsége. Az EGSZB megerősíti azt az ajánlását, amely szerint a tanulás, innováció és kutatás terén a tagállamokat átfogó, intenzívebb együttműködés révén közös európai tudástérséget kell kialakítani, amely kiegészíti és kiteljesíti az európai kutatási térséget. Ezért minél gyorsabban le kell bontani az európai tudásalapú társadalom felé való átmenet útjában álló belső piaci akadályokat. Az EGSZB utal „Út az európai tudásalapú társadalom felé – a szervezett civil társadalom hozzájárulása a lisszaboni stratégiához” című véleményére (22) is.

4.1.5

Egész életen át tartó tanulás és mobilitás. Fontos szerepet játszanak ebben az egész életen át tartó tanulást ösztönző tényezők és intézkedések: az egész életen át tartó tanulás a tudásalapú társadalom kulcsa. Ide tartozik a személyes mobilitás még intenzívebb ösztönzése a tagállamok részéről, valamint az ennek megfelelő, hatékony közösségi programok (Erasmus, Marie Curie) megerősítése. A mobilitás összeköti Európát, valamint segíti a kompetenciák megszerzését és átadását. Biztosítani kell a munkavállalók, kutatók és a felsőoktatási hallgatók szabad áramlását; ennek elfogadható jövedelemmel, munkafeltételekkel és családtámogatással kell együtt járnia. Ennek érdekében tenni kell azért is, hogy egész Európában jobb legyen a tagállamokban megüresedett álláshelyekről szóló információkhoz való hozzáférés.

4.2

Szakképzési norma. Ide tartozik az is, hogy az egyetemek és műszaki főiskolák a legjobb nemzetközi normákkal legalábbis egyenértékű tudományos-technikai szakképzést biztosítsanak: a kutatás és az innováció legfontosabb tőkéjét a magasan képzett és motivált tudósok és mérnökök jelentik – férfiak és nők egyaránt –, akik az élethosszig tartó tanulás révén pályájukon végig fenntartják és fejlesztik szakmai kompetenciájukat, emellett elegendő számban képesek vezető szerepet vállalni és a legnehezebb területeken is úttörő teljesítményt nyújtani.

4.3

Esélyt mindenkinek. A haladás és a siker minden eddiginél nagyobb mértékben a strukturált, munkamegosztáson alapuló csapatmunka eredménye lesz, amely során fontos, hogy minden érintettnek a tehetségéhez, teljesítőképességéhez és kreativitásához képest lehető legjobb lehetőségeket kínáljuk képességei és saját kezdeményezései kibontakoztatására. Ez megköveteli az iskolarendszerek megfelelő átjárhatóságát is, hogy minden tehetséges tanuló és pl. a későn érők számára is biztosított legyen a legjobb képzés lehetősége. Ezenkívül elengedhetetlen, hogy a technikai, tudományos és gazdasági feladatok széles skálájának megoldásához már most és a jövőben is nélkülözhetetlen, különféle képesítésű szakértők és szakemberek részére megfelelően jó minőségű képzési intézmények álljanak rendelkezésre.

4.4

Kapcsolatépítés. Különösen a tanfolyami képzés és a továbbképzés érdekében szükség van a képzés, a kutatás és az ipari alkalmazás pilléreinek még erőteljesebb összekapcsolására, ami nyilvánvalóan összefügg az egész életen át tartó tanulás és a mobilitás témájával (lásd a 4.1.5. pontot). Szükség van az egyetemek és műszaki egyetemek/főiskolák erősebb, határokon átnyúló hálózatba szerveződésére is. Az EGSZB ebből a szempontból is üdvözli az Európai Technológiai Intézettel (ETI) (23) kapcsolatos terveket. Az intézetnek hozzá kell járulnia a Közösség és a tagállamok innovációs kapacitása továbbfejlesztéséhez, amennyiben a legmagasabb színvonalon kapcsolja össze az oktatási, kutatási és innovációs tevékenységeket. Az utóbbi – az oktatáson és képzésen túl – az ipari vállalatok által végzett „verseny előtti” kutatást és fejlesztést (24) is érinti, mint pl. az autóiparban a javított motortechnológiák közös fejlesztését.

5.1

A beruházás minden érintett feladata. A Közösségnek, a tagállamoknak és a magánszektornak mindent meg kell tennie – tehát a jelenleginél egyértelműen többet kell tennie – annak érdekében, hogy előteremtse az oktatáshoz, kutatáshoz és fejlesztéshez szükséges beruházásokat.

5.2

A barcelonai célérték. A lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében megfogalmazott barcelonai célértéket minden érintett szereplőnek igen komolyan kell vennie, és teljes erővel tevékenykednie kell elérése érdekében, hogy a K + F-beruházások globális versenyében ne maradjunk az utolsók. A célérték arra vonatkozik, hogy a K + F-re fordított összkiadást az EU-ban úgy kell növelni, hogy 2010-re elérje a GDP közel 3 %-át. A szükséges beruházások kétharmadát a magánszektornak kell előteremtenie.

5.3

A hetedik K + F-keretprogram ösztönző hatása. A Tanács 2006 decemberében elfogadta a hetedik K + F keretprogramot (7. KP, 2007–2013), amelynek költségvetése az előző programhoz képest jelentősen, kb. 50 milliárd euróra emelkedett. Ez az európai politika újabb igen jelentős sikerének tekinthető, melyet az EGSZB meghatározó módon támogatott. Ugyanakkor a Közösség az erre a célra szánt kb. 50 milliárd eurós költségvetése révén a maga részéről mégis csak mintegy 2 %-os arányban – tehát mindössze ötvened részben (!) – járulna hozzá a barcelonai célkitűzés értelmében összességében előirányzott kutatási és fejlesztési beruházásokhoz. Ahogy azt az EGSZB már több ízben hangsúlyozta, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy a közösségi támogatásnak a tagállamok támogatási politikájára és az iparban szükséges beruházási készségre gyakorolt jelentős ösztönző hatása és integrációs ereje teljes mértékben érvényesülhessen, és ott kiváltsa a barcelonai célérték eléréséhez szükséges erőteljes növekedést.

5.4

Nyomatékos ajánlás. Az EGSZB ezért – különösen a megalapítandó Európai Technológiai Intézetre (ETI), valamint az éghajlatbarát fenntartható energiaellátáshoz szükséges fokozott K + F-munkálatok sürgős szükségességére való tekintettel – megerősíti ajánlását (25), amely szerint a közösségi támogatás arányát az uniós költségvetés küszöbön álló, 2008. évi felülvizsgálata során első lépésként a felével meg kell növelni, tehát a barcelonai célkitűzés értelmében összességében előirányzott beruházások mintegy 3 %-ára kell emelni. Ez a Közösség részéről különösen hatékony intézkedés lenne az egyre fontosabb lisszaboni és barcelonai célkitűzéseknek a jelenleg érzékelhetőnél gyorsabb eléréséhez, valamint az említett problémák hatékonyabb és gyorsabb megoldásához.

5.4.1

Verseny Kínával. Az ilyen kutatási erőfeszítések, pl. Kínában, gyorsan növekednek, Európának pedig mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a világszerte fontos és szükséges technológiák terén ne veszítsen piacot a nemzetközi versenytársakkal szemben. Az ehhez szükséges magángazdasági beruházásokat azonban aligha lehet politikailag hitelesen megkövetelni, amíg a Közösség és a tagállamok még a saját részüket sem teljesítették az általuk megfogalmazott barcelonai célérték finanszírozásában.

5.4.2

Alapfinanszírozás a tagállamok részéről. A tagállamoknak legalább arról kellene gondoskodniuk, hogy egyetemeik és kutatóintézeteik elégséges alapfinanszírozással rendelkezzenek, hiszen csak így élhetnek az elvárt mértékben a hetedik K + F-keretprogram általi társfinanszírozás lehetőségével.

5.5

Az állami támogatások közösségi keretrendszere. A támogatásra vonatkozó közösségi jogot úgy kell kialakítani, hogy megfelelő mozgásteret biztosítva arra bátorítsa a tagállamokat, hogy az eddigieknél erősebben, eredményesebben és kevesebb bürokráciával támogassák az egyetemek, a kutatóintézetek és az ipar kutatási és fejlesztési terveit, illetve az intézmények közötti szükséges kapcsolatépítést. Ezért alaposan meg kellene vizsgálni, hogy „A kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott állami támogatások közösségi keretrendszere”  (26) valóban támogatja-e az említett célkitűzéseket.

5.6

A tagállamok költségvetési jogrendszere. Az egyes tagállamok költségvetési jogának a K + F-intézkedések támogatása során lehetővé kellene tennie az adott projekt menetéhez igazodó rugalmas forráslehívást/forrásfelhasználást, például azt, hogy az odaítélt forrásokat át lehessen vinni a következő naptári vagy költségvetési évre.

5.7

A tudományos infrastruktúra kiépítése. Ezen túlmenően az EGSZB már több ízben ajánlotta (27), hogy a közösségi strukturális alapokból egyértelműen nagyobb rész jusson a tudományos infrastruktúra kiépítésére. Ezen a téren az Európai Beruházási Bank forrásainak felhasználása is komoly haszonnal járna.

5.8

A kkv-k potenciálja. Fontos egyben a kkv-k és különösen az induló vállalkozások innovációs potenciáljának további erősítése, valamint – általános értelemben – az ipar fokozottabb ösztönzése arra, hogy többet ruházzon be ezen a területen. Az EGSZB ezenkívül utal a vállalkozásokra, és különösen a kis- és középvállalkozásokra (kkv-kre) vonatkozó többéves uniós programhoz megfogalmazott ajánlásaira (28) és az ebben az összefüggésben különösen fontos támogatásra a tudásalapú gazdaság területén. Az EU-ban a vállalkozások 98 %-a kkv. Ez a tény egyértelműen rávilágít arra, milyen fontos e vállalkozási kategória innovációs készségének erősítése. (Ezért az EGSZB üdvözli, hogy a hetedik keretprogram 1,3 milliárd eurót különít el a kkv-k által, illetve részükre végzett K + F-tevékenységre.) A kkv-ket akadályozó jelenlegi jogszabályokat felül kellene vizsgálni és lehetőleg kevésbé bürokratikussá kellene tenni őket; a hatóságok emellett üzleti angyalok („business angels”) révén segíthetik hozzájutásukat a támogatási lehetőségekhez. Más államok erre a területre vonatkozó támogatási politikája is útmutatásul szolgálhat Európa számára.

6.1

Utalás egyéb és korábbi jelentésekre. Ennek vonatkozásában az EGSZB először is az innovációról szóló, nemrégiben kiadott két európai bizottsági közleményre (29), valamint a kitűnő Aho-jelentésre (30) utal. Felhívja továbbá a figyelmet az „Európa kutatási, fejlesztési és innovációs potenciáljának felszabadítása és erősítése” című EGSZB-véleményre (31), melynek számos megállapítása fedi jelen szöveg tartalmát, ugyanakkor az itt említett témák közül többet jóval alaposabban körüljár.

6.2

Az innováció többletértéke. A fent említett dokumentumokat megerősítve és kiegészítve az EGSZB megismétli: a haladás és az innováció nemcsak a tudományon és a technikán, hanem a felismerések új, jobb eljárássá és termékké, újszerű üzleti modellé, helyes vezetési módszerré történő átalakításán is múlik. Az innovatív vállalkozói szellemről és a vállalkozói kezdeményezésről is szó van tehát. A haladás és az innováció alapját képezik továbbá az újszerű szolgáltatások, az egészségügy továbbfejlesztése és – általános értelemben – a szociális kérdések jobb megoldása is. Példa erre a rugalmas biztonság („flexicurity”) koncepciója (32), mellyel az EGSZB is foglalkozott.

6.3

Innováció: új útra lépni. Az innováció tehát nem más, mint korábban nem vizsgált új technikák, eljárások, szervezési módok, üzleti és képzési modellek stb. kidolgozása és megvalósítása. Ezek teljesítőképessége ezért legtöbbször csak utólag, a versenyben való gyakorlati alkalmazás során mutatkozik meg.

6.4

A szabályozás nyílt kialakítása. A szabályozásokat ezzel szemben a már rendelkezésre álló tudásanyagból kiindulva fogalmazzák meg. Ennélfogva igen fontos, hogy ezek a szabályozások elegendő játék- és mozgásteret, vagyis elegendő pluralitást és változékonyságot biztosítsanak, és ezzel a korábban ki nem gondolt ötleteknek esélyt adjanak a megvalósulásra ahelyett, hogy – mivel nem illenek a létező szabályozási sémákba – már eleve csírájukban elfojtanák vagy lassan elsorvasztanák őket. Tehát ügyelni kell arra, hogy a szabályozások összefogják és rendezzék az alapvető kérdéseket, de kerüljék a túlságosan részletekbe menő előírásokat. A túlszabályozás, a korlátozó előírások tömkelege – bármilyen jó is a mögöttes szándék – gátolja és akadályozza az innovációt. Ezért az EGSZB minden olyan erőfeszítést támogat, amely a szabályozások egyszerűsítését, valamint a fölösleges és/vagy szükségtelenül korlátozó előírásokra irányuló felülvizsgálatukat szolgálja. Ez a szakértőknek a szükségtelen bürokráciától való mentesítését (ld. lejjebb) is elősegíti. Nem beszélve arról, hogy egyesek hibái nem vezethetnek mindenkit sújtó túlszabályozáshoz.

6.5

A kutatás szabadsága. Megismételjük: az innovációhoz elegendő vállalkozói mozgástérre van szükség. A kutatás szabadsága – a tárgyszerűtlen, korlátozó (33), vagy akár ideológiai előírásoktól való mentesség is – a kreatív tudomány, az új felfedezések és találmányok alapfeltétele, függetlenül a felvetődő etikai kérdések törvényi szabályozásától és a megítélt támogatások megfelelő felhasználásától.

6.6

A CESE 1566/2006. számú dokumentum megerősítése. További fontos szempontokat sorakoztat fel az 5.1. pontban említett vélemény (34), amelyre ezúton utalunk, és amelynek megállapításait határozottan megerősítjük. A vélemény 4.7–4.11. pontja a következő idevágó kérdésekben fogalmaz meg ajánlásokat: a felismeréstől az innovatív termékig, eljárásig és szolgáltatásig; mobilitás a tudomány világa és az ipar között; mindenki számára hozzáférhető tájékoztató rendszerek; „klaszter”; induló vállalkozások („start-ups”); alapkutatás; az innovatív termék; közbeszerzés; szellemi tulajdon és a közösségi szabadalom szükségessége; a szabadalom újdonságát nem veszélyeztető, előzetes publikációra vonatkozó határidő; nyelvi nehézségek; az új tagállamok különleges helyzete.

6.6.1

A szellemi tulajdon védelme – európai közösségi szabadalom. Ebben a tekintetben ismét külön hangsúlyozni kell a szellemi tulajdon megfelelő védelmét (35): a kutatásra, fejlesztésre és innovációra irányuló üzleti beruházásoknak kifizetődőnek kell lenniük, és a védelmi jog elnyerését és megtartását biztosító pénzügyi, jogi és adminisztratív ráfordításoknak nem szabad Európa gazdasági erejét – a globális versenytársakhoz képest – visszafogniuk. Ez jól mutatja az európai közösségi szabadalom (és az abban rögzített türelmi idő) sürgős szükségességét is.

7.1

A legértékesebb erőforrás. Az EGSZB először is utal specifikusan ennek a kérdéskörnek szentelt véleményére (36), melynek megállapításait ismételten megerősíti és kiemeli. Az EGSZB ebben a véleményben – mint már korábban is – felhívta a figyelmet arra, hogy a humántőke a tudás és az innováció legérzékenyebb és legértékesebb erőforrása. Ennélfogva a legfontosabb feladat, hogy a tehetséges fiatalokat ösztönözzük a tudományos vagy műszaki képzettség megszerzésére, és ehhez minél jobb lehetőségeket biztosítsunk.

7.2

A képzési intézmények minősége (lásd a 4. fejezetet). Következésképpen az ehhez szükséges képzési intézmények száma, felszereltsége és minősége döntő feltétele a jó tudósok, mérnökök és vállalkozók iránti szükséglet kielégítésének. Tehát megfelelő számú és felszereltségű, erős, vonzó, kiemelkedő oktatókkal működő – főként műszaki – egyetemet kell létrehozni és fenntartani, amelyek összekapcsolják a kutatást és az oktatást (37). Ezek az egyetemek fel kell, hogy tudják venni a versenyt az USA vagy más Európán kívüli országok legjobb egyetemeivel és elegendő vonzerővel is kell rendelkezniük az Európán kívüli legjobb diákok számára.

7.3

A társadalom felelőssége. Azáltal, hogy mind a társadalom, mind pedig az egyes kutatók beruháznak a kívánt széles körű és komoly alap-, illetve magas szintű szaktudás megszerzésébe, a – politika képviselte – társadalom felelősséget vállal ezen beruházások lehető legjobb hasznosításáért. Ennek a felelősségnek abban kell megmutatkoznia, hogy a társadalom gondoskodik a képzett tudósok megfelelő szakmai esélyeiről és kibontakozásáról, valamint vonzó továbblépési lehetőségeket kínáló, adekvát – szakmai csapdáktól és zsákutcáktól mentes! – karrierjéről. A képzett tudósok és mérnökök munkanélkülisége, alulfizetettsége vagy szinten aluli foglalkoztatása a nemzetgazdasági beruházások elpazarolásának tekinthető, és elriasztja az utánpótlást, amely következésképpen nem a tudomány és technika számára fontos életpálya mellett dönt, vagy elvándorol Európából! A túl sok bürokrácia (ld. 7.7.) is szinten aluli foglalkoztatásnak tekinthető.

7.4

A tehetség kibontakoztatása. Az a fontos, hogy mindenkinek – tehát a vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek összes dolgozójának is – a tehetségéhez, teljesítőképességéhez és kreativitásához képest lehető legjobb lehetőségeket kínáljuk képességei és saját kezdeményezései kibontakoztatására, illetve olyan szociális környezetet alakítsunk ki, amely lehetővé teszi a családalapítást, és szolgálja, ösztönzi az ebből eredő alkotóerőt. Ez azt is magában foglalja, hogy az ilyen képzésben és támogatásban részesülő fiatalok a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy a megszerzett képességeket és készségeket kötelességtudóan és elkötelezetten, minél hasznosabban alkalmazzák. Ezek a szociálpolitika, a családpolitika, a vállalati gazdaságtan és általánosságban a vezetési kultúra igen fontos kérdései. Ezeken a területeken időközben azt is felismerték, hogy a kreativitás és termelékenység szempontjából mennyire fontos „a munkahely és a magánélet egyensúlya” (38).

7.5

A kiemelkedő teljesítményt nyújtók azonosítása és értékelése  (39). A kiemelkedő képességeket és teljesítményeket nem lehet leírni formális értékelési sémákkal, amelyek esetében emellett visszaélésre is van lehetőség. Problematikus pl. az olyan tudományos szerzők viselkedése, akik publikációikban előszeretettel idéznek egymástól, és „idézet-kartelleket” képezve így előnyökre tesznek szert a sematikus értékelés során. Önmagukban sem a publikációk, sem az idézetek vagy a szabadalmak száma, sem más hasonló számadatok nem jelentenek elegendő vagy megbízható értékelési kritériumot. Fontosabb a minőség, az újító jelleg és a jelentőség. Ezenkívül esetenként éppen a különösen úttörő jelentőségű felismerések vagy találmányok voltak azok, amelyeket csak bizonyos késéssel fogadtak, ismertek el, használtak fel vagy idéztek. A személyiség és teljesítmény, illetve ezek minden kifejeződése és árnyalata értékeléséhez ezért az adott – a bemutatott vagy várható teljesítménynek megfelelő – szakterület mérvadó képviselőinek tapasztalatára és személyes ítélőképességére van szükség (anélkül, hogy így teljesen elkerülhetőek lennének a hibás értékelések).

7.6

Részvétel a döntéshozatali folyamatokban. Emellett szükség van arra, hogy a tapasztalt szakemberek és tudományos-technikai szereplők az eddigieknél jobban, mértékadóan vegyenek részt fontos kutatáspolitikai, vállalkozási és innovációpolitikai döntéshozatali folyamatokban és közigazgatási intézkedésekben. Az Európai Kutatási Tanács (EKT) létrehozása e téren nagyon biztató első lépés, amelyet az EGSZB nyomatékosan támogatott (40). Elegendő szaktudást kell azonban biztosítani a Közösség (különösen az Európai Bizottság!) és a tagállamok kutatási és innovációs támogatóintézkedéseinek adminisztrációjához is. Ebbe főként a sikeres fiatal mérnököket és kutatókat is be kell vonni. A kutatás és az innováció támogatása többet kell, hogy jelentsen, mint pusztán adminisztrációt.

7.7

Mentesítés a túl nagy mennyiségű nem szakmai feladat alól. A kutatás, fejlesztés és feltalálás, de a tudás feldolgozása és továbbadása is időigényes szellemi és labormunka, amelyhez zavartalan koncentrációs és gondolkodási időszakok is szükségesek. Az EGSZB 2000 óta több ízben utalt arra (41), hogy az egyre növekvő, túlzott mértékű testületi munka, kérelmezési és jóváhagyási tevékenység, a jelentések írása, vagyis általában a bürokrácia stb. időközben számos szakértő esetében a munkaidő túlnyomó részét igénybe veszi, vagyis elvonja őket tulajdonképpeni feladatuktól, és ezáltal éppen a kiemelkedő szakemberek innovációs erejének és teljesítőképességének árt. Ezt a félresiklást egyre inkább kipellengérezik a médiák is (42). Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak azt a szándékát, hogy foglalkozni kezd ezzel a témával, és a tagállamokkal közösen lehetőséget keres a tehermentesítésre. A szakértők kutatáspolitikai döntési folyamatokban való részvételének követelménye nem mond ellent a bürokratikus feladatoktól való szükséges mentesítésnek; sőt még hasznára is válhat ennek. Konkrét célként kellene kitűzni a különböző támogatók, partnerintézetek, hálózatok, valamint felülvizsgálati és jóváhagyó testületek számára szükséges kérelmezési, jelentési és ellenőrzési eljárások egyszerűsítését és összevonását. Ezáltal jelentősen növekedne az átláthatóság is.

7.8

„Agyelszívás” és mobilitás. A mérnöki vagy kutatói szakma jó okkal (lásd a 4.1.5. pontot is) követeli meg a mobilitást és a rugalmasságot. Ez azonban nem mehet a személyes és családi életkörülmények, valamint a szociális biztonság rovására (43). Ezenkívül nem szabad, hogy ezáltal a legjobbak elvándoroljanak Európából. Európán belül tehát a munkakörülményeknek elég vonzónak kell lenniük ennek megakadályozásához és ahhoz, hogy összességében legalábbis kiegyensúlyozott legyen a magasan képzett szakemberek globális mobilitása. Ugyanakkor egyes tagállamok amiatt is aggódnak, hogy az EU-n belül egyoldalú „agyelszívás” alakulhat ki. Amint az EGSZB már többször ajánlotta (lásd az 5.7. pontot is), a közösségi strukturális alapok jóval nagyobb részét kellene ezért a tudományos infrastruktúra kiépítésére fordítani annak érdekében, hogy minden tagállamban vonzó kutatóintézmények jöjjenek létre, amelyek aztán vonzerőt gyakorolhatnak a visszatérni szándékozókra, és ugyanakkor hálózati partnerekként is működhetnek.

7.9

A vállalkozói életpálya. Különleges kérdés a kutatás és fejlesztés innovatív termékekké és folyamatokká való alakítása. Nem alaptalanul követeli a lisszaboni cél, hogy a kutatás finanszírozásának 2/3 részét az ipar biztosítsa. Különösen fontos ennélfogva az is, hogy javuljon a vállalkozói életpálya megítélése, és a társadalomban tudatosuljon döntő jelentősége az innováció, a gazdasági fejlődés és az általános jólét szempontjából. A szervezett civil társadalomhoz vezető híd szerepét betöltő EGSZB ezért állította elkövetkező munkaprogramja középpontjába az emberarcú vállalkozói szféra témáját. A lisszaboni célok elérése csak a felelősségtudatos és tetterős, a lehető legjobban kibontakozni képes vállalkozói szféra révén lehetséges.

Pl.

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/27

1.1

Az EGSZB tudomásul veszi a zöld könyvet, azonban kétli, hogy az abban javasolt megközelítés magas szintű és egységes fogyasztóvédelemhez vezethet EU-szerte. A fogyasztóvédelemnek a leegyszerűsített, következetes és végrehajtott közösségi vívmányokon keresztül történő biztosítása számos alkalommal képezte fogyasztóvédelemmel kapcsolatos EGSZB-vélemény tárgyát, azonban az átvilágítási folyamat során bizonyos jelek arra mutatnak, hogy ennek megvalósítása nehézségekbe ütközik. A joganyag átvilágítása tehát a „Jobb jogalkotás” kezdeményezés végrehajtásának szerves része. Épp ezért az átvilágítás világos alapot és célokat igényel, és ezeket előre egyeztetni kell az érdekelt felekkel.

1.2

A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos felülvizsgált közösségi vívmányok tényleges, demokratikus legitimizálására, valamint egyértelmű jogi és fogalmi alapra van szükség.

1.3

Az EGSZB különösképpen üdvözölné, ha a közösségi vívmányok elveit a gyorsan növekvő és kevéssé szabályozott digitális környezetre is alkalmaznák.

1.4

Az EGSZB véleménye szerint a fogyasztóvédelmi politika nemcsak az uniós belső piaci stratégia szerves részét képezi, hanem a polgárság fontos és meghatározó elemét is. Az EGSZB támogatja a jobb jogalkotásra vonatkozó elveknek a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogszabályokra való alkalmazását. Valamennyi, e területen harmonizált szabályozásra vonatkozó javaslat mellé megfelelő hatásvizsgálatot kell végezni, és a meglévő jogszabályok egyszerűsítésére és egyértelművé tételére kell törekedni.

1.5

Hangsúlyozni kell, hogy kiemelt fontossággal bírnak a megfelelőbb végrehajtási intézkedések, valamint a helyzet orvoslását célzó világos és egyszerű eljárások megerősítése vagy bevezetése.

1.6

Az EGSZB arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe a 2006. áprilisi, „A fogyasztói politika jogi kerete” tárgyú véleményét (1), amely arra vonatkozó javaslatot tartalmaz, hogy lehetőség legyen fogyasztói politikával kapcsolatos intézkedéseket hozni önmagukért, és nem csupán a belső piac létrehozásának melléktermékeként.

1.7

A fogyasztóvédelmi jogszabályok Unió-szerte történő harmonizációjának vezérelve a tagállamokban a legjobb és legmagasabb fokú védelmet biztosító fogyasztóvédelem elfogadása kell, hogy legyen. Valamennyi „horizontális eszköznek” a legmagasabb színvonalú normákon kell alapulnia, míg a „vertikális integrációnak” a technikai kérdések tisztázására kell összpontosítania. Meghatározott területeken ugyanakkor a horizontális eszközök is tartalmazhatnak teljes mértékben harmonizált szabályokat, mint pl. az elállási jog és a fogyasztó meghatározása, valamint az egyik félnek egyoldalúan kedvező kikötések, a szállítás vagy a fogyasztók kártérítési joga, másutt viszont a minimális harmonizáció szabálya érvényesülne. Remélhetőleg mind az Európai Bizottság, mind pedig a tagállamok ezt a megközelítést fogják előnyben részesíteni.

2.1

2007 februárjának elején az Európai Bizottság elfogadta régen várt zöld könyvét a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról. Ez lezárja az átvilágítás úgynevezett „feltáró szakaszát”. Jelenleg véleménygyűjtés folyik arról, hogyan lehet egyszerűsíteni, korszerűsíteni és összehangolni a hatályos közösségi fogyasztóvédelmi jogszabályokat. Az érvelések szerint a hatályos jogszabályok erős és gyenge oldalainak elemzése és megfelelő felülvizsgálata a fogyasztóknak és a vállalkozóknak is a javukra válik. Az Európai Bizottság úgy véli továbbá, hogy az átvilágítás lehetőséget nyújthat a tagállamok közötti konzisztencia biztosítására és általában az EU (részben 20 évvel ezelőtt alkotott) jogszabályainak tökéletesítésére – mindenekelőtt azáltal, hogy feltárja a szabályozások közötti eltéréseket és azt, hogy az eltérések a belső piacon mennyiben jelentenek akadályt a fogyasztók és a vállalkozók számára – mindeközben tiszteletben tartja a szubszidiaritás elvét. Ennélfogva a jelen vélemény arra összpontosít, hogy a dokumentum hogyan értelmezi és ábrázolja a fogyasztóvédelmi joganyag alapjául szolgáló témákat. Mind ez idáig csak módosító javaslatok hangzottak el.

2.2

A fogyasztók kiadásai az EU GDP-jének 58 %-át teszik ki, de még mindig erőteljesen szétaprózódnak a 27 országos piac között. A belső piac a világ legnagyobbja lehetne, és az Európai Bizottság úgy jellemezte stratégiáját, hogy az „egy alvó óriást: a belső piac kiskereskedelmét” hivatott felébreszteni (2). Az Európai Bizottság jelenleg úgy határozza meg fogyasztóvédelmi politikáját, hogy az „az EU minden fogyasztója számára egyformán magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítson, függetlenül attól, hogy a fogyasztó az EU-n belül hol lakik, hová utazik, és hol vásárol – mindezt a fogyasztók kockázatokkal és veszélyekkel szembeni védelmében és érdekképviseleti kapacitásuk növelésére”  (3).

2.3

A közös fogyasztóvédelmi jogi keret szavatolásának és egységes alkalmazásának célja az EU-ban széles körű támogatást élvez. Egy ilyen keret világos és megfelelő jogokat és védelmet biztosítana minden fogyasztónak, egyben egyenlő feltételeket teremtene az áru- és egyéb szolgáltatók részére. A fogyasztóvédelmi jogokról szóló zöld könyv nyíltan elismeri, hogy a szóban forgó célhoz vezető úton lassú és következetlen volt a haladás, amelyet még a különböző nemzeti prioritások és kivételek hosszú sora is akadályozott. Az új tagállamok üdvözlendő felvétele tovább nehezítette a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyetértést. A fogyasztóvédelmi joganyag átvilágítása az Európai Bizottság álláspontját tükrözi egy olyan folyamatról, amely erősítheti a hatályos irányelvek egyértelműségét, konzisztenciáját és alkalmazását. Azonban számos fogyasztóvédelmi szervezet úgy érvel, hogy ez kérdéseket is felvet a fogyasztóvédelmi politika egészének irányával kapcsolatban.

2.4

Az átvilágításban érintett irányelvek számos fogyasztói szerződésjogi kérdésre kitérnek, például a házaló kereskedésre, az időmegosztásos ingatlanhasználati konstrukcióra, a szervezett utazásra, a távértékesítésre, az áruk adásvételére és a tisztességtelen szerződési feltételekre. Az átvilágítás nem tér ki azonban az összes fogyasztóvédelmi irányelvre, mivel néhányat túlságosan új keletűnek tekint, másokkal pedig az Európai Bizottság egyéb területek vonatkozásában foglalkozik. A felülvizsgálat sürgősségére való tekintettel a zöld könyvben kiemelt figyelmet kapott az időmegosztásos ingatlanhasználati konstrukciókról szóló irányelv. A felülvizsgált irányelv hamarosan várható. Fontos, a közösségi joganyag elveinek alkalmazását igénylő új területként jelenik meg a „digitális környezet”, amely az elektronikus kereskedelem globális kihívásait képviseli.

2.5

Az Európai Bizottság a következőképpen világította át az irányelveket:

2.6

Tekintve, hogy a fogyasztóvédelmi kérdésekkel foglalkozók által használt bevált terminológia adott esetben félreértésekhez vezethet, egyes kulcsfontosságú fogalmak korai magyarázatát beillesztettük a szövegbe. „Minimális harmonizáció”: egy irányelv bizonyos minimumkövetelmények betartására kötelezi a tagállamokat. Így megmarad annak lehetősége, hogy az irányelvben meghatározottaknál szigorúbbakat vezessenek be egy adott tagállamban. „Maximális (vagy teljes) harmonizáció”: a tagállam csak az irányelvben szereplő szabályokat alkalmazhatja, nem mehet azoknál messzebb („a harmonizáció küszöbe és plafonja”). Ezáltal számos fogyasztóvédelmi szervezet úgy tekint a teljes harmonizációra, mint a fogyasztóvédelem minimális szintjének szinonimájára és a minimális harmonizációra úgy, mint ami a fogyasztóvédelem magasabb szintjét teszi lehetővé.

2.7

A zöld könyv megjelentetése az Európai Bizottság által végzett átvilágítás feltáró szakaszának végét jelenti. Az Európai Bizottság 2007. május 15-re kérte a zöld könyvvel kapcsolatos álláspontok megfogalmazását. Az Európai Bizottság jelenleg kiértékeli a konzultáció során kapott válaszokat, és összefoglalót fog készíteni az álláspontokról, majd dönt arról, hogy van-e szükség jogi eszközre, ez azonban néhány hónapot is igénybe vesz. Minden ilyen jellegű jogalkotási javaslatot hatásvizsgálat fog kísérni. „E munka végén ideális esetben elmondható lesz, hogy függetlenül attól, hogy az európai fogyasztó hol tartózkodik, vagy hol vásárol az EU-n belül, az alapvető jogai mindenhol azonosak lesznek”  (4).

3.1

A zöld könyv olyan keret létrehozását célozza, amelyben össze lehet gyűjteni az érdekelt feleknek a fogyasztóvédelmi joganyagra és néhány egyéb specifikus kérdésre irányuló lehetséges politikákkal kapcsolatos álláspontjait. A következő főbb kérdésekre tér ki:

3.2

Az Európai Bizottság – korábbi munkái alapján – két előremutató stratégiát vázol fel a fogyasztóvédelmi joganyag felülvizsgálatára.

3.3

A dokumentum röviden említ egy harmadik stratégiát is („a jogalkotás mellőzése”), hangsúlyozza azonban, hogy ez valószínűleg nem oldaná meg a létező gondokat és erősítené a tagállamok közötti következetlenségeket.

3.4

A zöld könyv ezek után a horizontális jellegű jogi aktus lehetséges tárgyi hatályával foglalkozik. Három alternatívát vet fel.

3.5

A zöld könyv következő témája a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításának sokak számára valószínűleg legfontosabb eleme: a harmonizáció foka. Jelenleg a tagállamok az irányelvekben előírtnál magasabb szintű fogyasztóvédelmet is alkalmazhatnak. Ezt nevezik „minimális harmonizációnak”. A fogyasztóvédelmi kérdések súlya és prioritása tagállamról tagállamra jelentős mértékben különbözik, ami esetenként bizonytalanná teszi a fogyasztót, a vállalkozásokat pedig visszatartja a határokon átnyúló piaci tevékenységtől. A zöld könyv két megfontolandó alternatívát kínál fel.

—

Általános jogalkotási megközelítés

—

A horizontális jogi eszközök hatálya

—

A harmonizáció foka

4.1

Munkájával és véleményeivel az EGSZB hosszú évek óta támogatja az EU fogyasztóvédelmi politikájának elsődleges célját: a magas, egységes és következetes fogyasztóvédelmi szintet mindenki számára. Az EGSZB a második legfontosabb célt is támogatja, amely szerint segíteni kell a fogyasztókat abban, hogy tájékozottak legyenek, és a határok nélküli piacon információkon alapuló döntést hozhassanak. A zöld könyv felépítése egyértelműen rámutat e két cél maradéktalan megvalósításának nehézségeire.

4.2

Már most nyilvánvaló, hogy a fogyasztóvédelmi joganyag jelenlegi formájában való további alkalmazását nem szabad hosszú távú alternatívának tekinteni. Az egyes tagállami jogszabályok különbségei, a meghatározások következetlenségei, a hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazási és végrehajtási módjainak jelentős eltérései, valamint a panasztételi és jogorvoslati eljárások egyértelműségének – vagy akár meglétének – hiánya mind akadályozzák valamelyest a belső piacot.

4.3

Nyilvánvaló az is, hogy az Európai Bizottság az átvilágításban lehetőséget lát arra, hogy megvizsgálja a fogyasztóvédelmi politika egyes, eddig alapvetőnek tekintett elemeit, és felderítse, hogy ezek összeegyeztethetők-e a dinamikus belső piaccal – méghozzá egy olyan belső piaccal, amely a globalizáció szempontjából versenyképes. Ebben az összefüggésben az átvilágítás hasonlít a lisszaboni menetrend megvalósításából következően elindított egyéb felülvizsgálatokhoz. Az egységes, magas fokú fogyasztóvédelem egyesek számára az európai szociális modell szerves részének tekinthető, és nehéz feladat áthelyezni a hangsúlyt „az EU fogyasztóvédelmi politikájának abból a szempontból történő újrafogalmazására, hogy minél hatékonyabban hozzájáruljon az EU két központi célkitűzéséhez, vagyis ahhoz, hogy egyfelől növekedjen a gazdaság és új munkahelyek jöjjenek létre, másfelől az EU újra közelebb kerüljön polgáraihoz”  (6).

4.4

Bár a feladat nehéznek ígérkezik, az EGSZB üdvözli a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágítását, és támogatja az Európai Bizottságot a kitűzött célok elérésében, vagyis a belső piac akadályainak csökkentésében, a fogyasztóvédelem magas szintjének megőrzése mellett. Úgy véli azonban, hogy ezek az erőfeszítések nem szorítkozhatnak pusztán a jelenleg vizsgálat alatt álló nyolc irányelvre, hanem legalább az Európai Bizottság által 2003 májusában összeállított listán szereplő 22 irányelvre ki kellene terjedniük.

4.5

Az EGSZB aktívan részt kíván venni ebben a vitában, amelynek célja a belső piac megszilárdítása valamennyi érintett – a fogyasztók, a szakemberek, a vállalkozások és a polgárok – előnyére.

5.1

A zöld könyv a szakpolitikával, az elvekkel és a joggal kapcsolatos komplex kérdéseket vet fel. A tagállamok saját fogyasztóvédelmi joganyagot dolgoztak ki, amelyek gyakran megegyeznek az alapvető elvek szintjén az országok között, azonban eltérnek a részletekben és alkalmazásukban. Az e dokumentum mellékletét képező rendszeres és kiterjesztett konzultációs eljárás tükrözi a kérdés összetettségét. Ez a részletes keret a részt vevő olyan szervezetek százaitól vár válaszokat, amelyek ismertetni kívánják álláspontjukat. Az EGSZB a jelen véleményben azonban csak a legfontosabb szakpolitikai kérdésekre szorítkozik, mivel úgy véli, hogy minden egyes felülvizsgálandó irányelvet külön-külön kellene véleményezni, ahogyan azt a távollevők között kötött szerződésekről szóló irányelv esetében is tette (INT/334 sz. vélemény az Európai Bizottság közleményéről COM(2006) 514 final, 2006. szeptember 21.).

5.2

A legfontosabb az lenne, hogy a meglévő irányelvekben fellelhető hiányosságokat pótoljuk, és az irányelveket egymáshoz hangoljuk.

5.3

A „minimális harmonizáció” és a tagállamok pozitív hozzáállása a következetesen magasabb szintű fogyasztóvédelmi normák elfogadásához feltehetően megteremti az alapot az előre látható fogyasztóvédelmi joganyag nagy része számára. Számos (és eltérő) társadalmi és gazdasági okból kifolyólag a tagállamok fenn kívánják tartani fogyasztóvédelmük már meglévő szintjét, vagy a maguk által megszabott, visszafogott tempóban akarnak előrehaladni a fogyasztóvédelem más szintje irányába. Ez az álláspont tiszteletben tartja a szubszidiaritás elvét és jobban összeegyeztethető azzal. Mindazonáltal azt is elismeri, hogy Unió-szerte a fogyasztók különböző csoportjai hátrányos helyzetben vannak jelenlegi fogyasztóvédelmi szintjük vagy a jogorvoslati lehetőségek tekintetében, és mind az EU, mind pedig a tagállamok szintjén fellépésre van szükség.

5.3.1

Ez nem azt jelenti, hogy eseti alapon, konkrétan behatárolható területeken, ahol a belső piac teljes kiépítése elsőrendű kérdés, nem kellene mérlegelni a maximális harmonizáció lehetőségét, feltéve, hogy ez a magasabb fokú fogyasztóvédelem érdekében történik, lehetőleg rendelet segítségével.

5.4

A kitűzött célt, amely szerint a fogyasztó kezébe kell adni a gyeplőt – a fogyasztói jogok, valamint az ellátók elleni keresletek és jogorvoslati lehetőségek elérése tekintetében –, nem szabad úgy tekinteni, mint a világosan és konstruktívan alkalmazott uniós és nemzeti fogyasztóvédelmi jogszabályok alternatívája. A tájékoztatás távolról sem egyezik meg a védelemmel. A legtöbb kereskedelmi tranzakcióban ugyanis a hatalom a szolgáltató kezében van, míg a fogyasztóvédelmi jogszabályok nagy többségének célja a vásárló jogainak megőrzése.

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/31

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/31

1.1

Az energia olyan központi politikai kérdéssé vált, amely szorosan kapcsolódik a növekedést és a munkahelyteremtést célzó lisszaboni stratégiához.

1.2

A munkahelyek mennyiségének és minőségének növelése a lisszaboni stratégia központi kérdése. A piaci feltételek változásakor a munkahelyek egy része megszűnik az energiaszektorban. Az új energetikai megoldások ugyanakkor a magas minőségű munkahelyek létrehozásának erőteljes mozgatórugói lehetnek. Az oktatás és a képzés az ezt legjobban elősegítő tényezők közé tartoznak.

1.2.1

A foglalkoztatáson kívül az energia társadalmi dimenzióinak egyéb vetületei is igen lényegesek a lisszaboni stratégia szempontjából. Ez elsősorban elérhető árú, magas minőségű közszolgáltatásokat jelent. Szükség van a civil társadalom és így a szociális partnerek tevékeny részvételére az energiapolitika kialakításában.

1.3

Az EGSZB – a nemzeti gazdasági és szociális tanácsokkal együtt – az alábbi ajánlásokat terjeszti elő az energiapolitikára vonatkozóan a lisszaboni stratégia keretében (A tudásalapú társadalom energiapolitikája):

1.4

Az energiaszektor szükséges, sürgős átalakítása érdekében fel kell gyorsítani az innováció ütemét. Az EGSZB sürgeti, hogy szenteljenek különleges figyelmet:

2.1

Az EGSZB – nemzeti gazdasági és szociális tanácsokkal együttműködve – 2008 elejére „összefoglaló jelentés” készítését tervezi a növekedést és munkahelyteremtést célzó lisszaboni stratégia tárgyában. Jelen energiapolitikai vélemény a fenti összefoglaló jelentés részét képezi. Nemzeti gazdasági és szociális tanácsok közreműködésével készült, különösen a francia, az olasz és a máltai tanács tevékeny részvételével.

2.2

A vélemény az „Integrált iránymutatások a növekedésről és a foglalkoztatásról (2005–2008)” című dokumentum „B” részén („Mikroökonómiai reformok Európa növekedési potenciáljának fokozására”) alapul. Elsősorban a 8. (a versenyképesség erősítése), a 12. (kutatás-fejlesztés), a 13. (innováció és IKT), valamint a 14. (az erőforrások fenntartható felhasználása) iránymutatásokkal függ össze (1).

2.3

Az Európai Tanács 2006. március 23-24-én Brüsszelben tartott ülésének következtetéseiben üdvözölte (a munkahelyteremtést és növekedést szolgáló újraindított lisszaboni stratégiáért való) „közösségi szintű felelősségvállalás növelése érdekében az Európai Parlament, a Régiók Bizottsága és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság által tett kezdeményezéseket. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot és a Régiók Bizottságát munkájuk folytatására ösztönzi, és arra kéri őket, hogy a növekedési és foglalkoztatási partnerség támogatásához 2008 elején nyújtsanak be összefoglaló jelentéseket”. (Az elnökségi következtetések 12. pontja.)

2.4

Az Európai Tanács megjegyzi, hogy „Európát az erősödő külföldi verseny, az elöregedett népesség, magasabb energiaárak és az energiabiztonság védelme iránti igény jellemzi” (az elnökségi következtetések 7. pontja). Ezenkívül „megerősíti, hogy a növekedésre és a foglalkoztatásra vonatkozó integrált, 2005–2008-as időszakra szóló iránymutatások továbbra is érvényesek. Ennek keretében megállapodik a következőkről: a tudásba és innovációba való beruházással, a különösen a kkv-kat érintő vállalkozási potenciállal és a kiemelt fontosságú csoportok foglalkoztatásával kapcsolatos kiemelt intézkedések konkrét területei; valamint az európai energiapolitika meghatározása” (16. pont).

2.5

Az energia témájában az Európai Tanács megállapítja, hogy Európa előtt az energiaügy területén számos kihívás áll: az olaj- és gázpiac folyamatosan nehéz helyzete, a behozataltól való egyre növekvő függőség, az eddig elért diverzifikáció korlátozott mértéke, a magas és ingadozó energiaárak, a világszerte növekvő energiakereslet, a termelő és tranzitországokat, valamint a szállítási útvonalakat érintő biztonsági kockázatok, az éghajlatváltozás okozta fokozódó fenyegetettség, az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások használata terén tapasztalható lassú előrehaladás, az energiapiac közeljövőben (2007. július) kiteljesedő liberalizációja mellett az energiapiacok fokozott átláthatóságának és a nemzeti energiapiacok további integrációjának és összekapcsolásának szükségessége, valamint az energiaágazat szereplői közötti korlátozott koordináció, miközben az energiainfrastruktúrában jelentős beruházásokra van szükség (43. pont).

2.6

E kihívásokra válaszolva és az „Európai stratégia az energiaellátás fenntarthatóságáért, versenyképességéért és biztonságáért” című európai bizottsági zöld könyv alapján az Európai Tanács olyan európai energiapolitikára szólított fel, amely a hatékony közösségi politika, a tagállamok közötti koherencia, valamint a különböző szakpolitikai területeken hozott intézkedések közötti összhang megteremtésére törekszik, valamint kiegyensúlyozott módon teljesíti a versenyképesség, az ellátási biztonság és a környezeti fenntarthatóság hármas célkitűzését (44. pont).

2.7

Az Európai Tanács hangsúlyozta, hogy ezen összhangnak az EU belső és külső politikáiban történő megvalósítása érdekében az energiapolitikának számos szakpolitikai terület igényeinek meg kell felelnie. A növekedési stratégia részeként és a nyitott és versenyző piacok révén az energiapolitika ösztönzi a beruházásokat, a technológiai fejlődést, a bel- és külkereskedelmet. Szorosan kapcsolódik a környezetvédelmi politikához, a foglalkoztatáshoz, a regionális politikához és különösen a közlekedéspolitikához. Ezenfelül külpolitikai és fejlesztési politikai vonatkozásai egyre nagyobb jelentőséghez jutnak az energiapolitikai célkitűzések más országokkal kapcsolatban történő előmozdítása érdekében (45. pont).

2.8

Az európai energiapolitikának a hosszú távú kereslet és kínálat közösen kialakított szempontjain, valamint valamennyi energiaforrás előnyeinek és hátrányainak tárgyilagos, átlátható értékelésén kell alapulnia, továbbá kiegyensúlyozott módon hozzá kell járulnia három fő célkitűzéséhez (46. és 47. pont):

2.9

A felsorolt fő célkitűzések teljesítése érdekében az energiapolitikának:

2.10

Az Európai Bizottság 2007-től kezdődően várhatóan rendszeresen energiapolitikai stratégiai elemzést terjeszt majd elő. 2007. január 10-én az Európai Bizottság kiadta első elemzését, továbbá az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek szóló, „Európai energiapolitika” című közleményét, vagyis az „energiacsomagot”.

2.11

Az Európai Bizottság az európai energiapolitika kialakításakor három tényezőt vett figyelembe: az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, a foglalkoztatás és a növekedés előmozdítását, továbbá az EU gáz- és olajimporttól való függőségének csökkentését.

2.12

Az Európai Bizottság Európa központi energiaügyi célkitűzéseként azt mutatja be, hogy az EU-ban az üvegházhatású gázok kibocsátását 2020-ig 20 %-kal csökkenteni kell. Az EU célját annak összefüggésében kell szemlélni, hogy az ipari országoknak nemzetközileg kell fellépniük az éghajlatváltozással kapcsolatban. Amennyiben létrejön egy ilyen kötelezettségvállalás, akkor az EU-nak még tovább kell mennie. Azt kell ezért célul kitűzni, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése 2020-ig elérje a 30 %-ot, 2050-ig pedig a 60–80 %-ot.

2.13

Az aggodalom nemcsak az éghajlatváltozást érinti, hanem Európa energiaellátásának biztonságát, gazdaságát és polgárainak jólétét is. Az Európai Bizottság véleménye szerint a célkitűzés elérése korlátozhatja azt a növekvő kiszolgáltatottságot is, amelyet az olaj- és gázellátás fokozott bizonytalansága és az áringadozások jelentenek az EU-nak, versenyképesebb uniós energiapiacot eredményezhet, valamint ösztönözheti a technológiai fejlődést és a munkahelyteremtést.

2.14

Energiaügyi szempontból az üvegházhatású gázokra vonatkozó általános cél elérése azt fogja megkívánni az EU-tól, hogy az energiafelhasználásból eredő szén-dioxid mennyiségét legalább 20 %-kal – illetve valószínűleg még többel – csökkentse a következő 13 év alatt. Ez azt fogja jelenteni, hogy az EU globális vezető és katalizátorszerepet vállal egy új ipari forradalomban.

2.15

E célkitűzés elérése érdekében az Európai Bizottság javaslatot tesz arra is, hogy kapjon központi szerepet egy sor energiához kapcsolódó intézkedés: az energiahatékonyság javítása; a megújuló energia arányának növelése az energiaellátáson belül, illetve új intézkedések annak biztosítására, hogy a belső energiapiacból származó előnyök mindenkihez eljussanak; a tagállamok közötti szolidaritás megerősítése hosszabb távú energiatechnológiai fejlesztési elképzelésekkel, a nukleáris biztonság újra középpontba helyezésével, valamint határozott erőfeszítésekkel annak érdekében, hogy az EU „egy hangon beszéljen” nemzetközi partnereivel, köztük az energiatermelőkkel, az energiaimportőrökkel és a fejlődő országokkal.

2.16

Az elemzés tízpontos energiaügyi cselekvési tervet is tartalmaz az intézkedések menetrendjével. A cselekvési tervvel együtt az első, konkrét intézkedésekből álló csomagot is bemutatják. Ez az alábbiakat tartalmazza:

2.17

A cselekvési terv részét képezi az Európai Bizottság által 2006. október 19-én elfogadott energiahatékonysági cselekvési terv is. Az Európai Bizottság „Az éghajlatváltozás 2 °C-ra korlátozása – politikai lehetőségek az EU és a világ számára 2020-ig és azon túl” című közleménye és a stratégiai elemzés kiegészíti és megerősíti egymást.

2.18

Az Európai Tanács 2007. március 8-9-i, tavaszi csúcstalálkozóján teljes mértékben támogatta az Európai Bizottság javaslatait. Az Európai Bizottság részletes jogalkotási és más, vonatkozó javaslatokat fogalmaz meg a csúcstalálkozó következtetéseivel összhangban. Két év múlva egy második energiapolitikai stratégiai elemzés fog beszámolni az elért eredményekről, mert az állam- és kormányfők elkötelezték magukat amellett, hogy rendszeresen megvitatják az energiaügyeket.

2.19

2002–2006 közötti hivatali időszaka során az EGSZB több véleményt is készített energiapolitikai kérdésekről, különösen a különféle energiaforrások és energiatermelési technológiák jellemzőiről és szerepéről. 2006. szeptemberi plenáris ülésén az EGSZB végül – nagymértékben e korábbi véleményeken alapuló – feltáró véleményt fogadott el „Az EU energiaellátása: stratégia az energiaforrások optimális arányának meghatározására” (2) címmel. A vélemény a 2006. márciusi európai tanácsi ülésen felvetettek közül számos kérdéssel foglalkozott. Fő következtetései a következők voltak:

2.20

Az EGSZB úgy látta, hogy Európának stratégiai célként kell meghatároznia egy olyan, változatos energiaszerkezetet, amely optimálisan eleget tesz gazdasági, az ellátás biztonságával kapcsolatos és éghajlat-politikai célkitűzéseknek. Minden energiaforrásnak és energiatermelési technológiának megvannak az ezekhez a célkitűzésekhez mért előnyei és hátrányai, amelyeket nyílt és kiegyensúlyozott módon figyelembe kell venni.

2.21

A megújuló energiaforrások fokozott felhasználása olyan lehetőségeket rejt magában, amelyeket nem szabad kiaknázatlanul hagyni. Azonban még ha a megújuló energiaforrások használatának a 2020-ra rögzített 20 %-os célkitűzését sikerülne is elérni, nem tűnt valószínűnek, hogy a megújuló energiaforrások belátható időn belül teljesen kiválthatják a hagyományos energiaforrásokat.

2.22

Egyetlen lehetőség elől sem szabad elzárkózni. A véleményben hivatkozott, a 25 tagú Unióra szabott forgatókönyvek is egyértelműen ezt a következtetést támasztják alá. Még az energiahatékonyság legerősebb fejlődését és a megújuló energiaforrások fokozottabb felhasználását feltételező forgatókönyv szerint sem volt szabad elavultnak tekinteni semelyik energiatermelési technológiát, az ugyanis vagy környezetvédelmi vagy gazdasági szempontból negatív hatásokkal járna.

2.23

A jelenlegi energiaszerkezetet a külső forrásokra utaltság csökkentése és az Európában elérhető, káros anyagok kibocsátásától mentes források növelése irányába kellene politikai stratégiák útján továbbfejleszteni, szem előtt tartva azt is, hogy a különböző technológiákra irányuló beruházásokról a piaci résztvevők döntenek.

2.24

Az EGSZB az energiaforrások optimális arányának meghatározására irányuló stratégia kidolgozását ajánlotta. Ebben az összefüggésben fontos az Unió, a tagállamok, a független hatóságok és a piaci résztvevők szerepét világosan meghatározni.

Az energiaforrások optimális arányának meghatározására irányuló stratégia összetevőiül a következőket javasoltuk:

3.1

Az energia alapvető szükséglet a modern társadalomban. Biztonságos energiaforrásra van szükségünk ahhoz, hogy kielégíthessük igényeinket a táplálék, hideg éghajlaton a fűtés, a világítás, a közlekedés, az árucikkek és a – napjainkban egyre fontosabb – távközlés és adatfeldolgozás iránt. Ezen igények kielégítésének módján azonban változtatni lehet és kell. A jelenlegi kihívásokkal (elsősorban az éghajlatváltozáséval) szemben sürgősen paradigmaváltásra van szükségünk, hogy eljussunk az igen hatékony, alacsony széntartalmú energiaforrásokat felhasználó gazdasághoz.

3.2

Az energia szorosan kapcsolódik a növekedést és a munkahelyteremtést célzó lisszaboni stratégiához: a lisszaboni célkitűzések eléréséhez elegendő energiára van szükségünk megfizethető és versenyképes áron. Az új energetikai megoldások ugyanakkor – különösen ha sikeresek a nemzetközi piacon – Európai versenyképességének és a magas minőségű munkahelyek létrehozásának erőteljes mozgatórugói lehetnek.

3.3

Az energiapolitika általános célkitűzései – a versenyképesség, az ellátás biztonsága és a fenntarthatóság – továbbra is érvényesek. Az éghajlatváltozás komoly kihívása azt igényli, hogy a növekvő energiaszükségletet sokkal nagyobb energiahatékonysággal, valamint a megújuló és egyéb, alacsony szénfelhasználású energiaelőállító technológiák (például a jövőben esetleg a szén-dioxid-megkötés és –tárolás) jelentősen megnövekedett részarányával egyenlítsük ki. Az energiaellátás biztonságát a nagyobb energiahatékonyság, a források diverzifikálása, továbbá az EU egységes külkapcsolati fellépése is szolgálja. A versenyképességet a nyitott piacnak kell fokoznia, amelyen jól működő és tisztességes verseny valósul meg, beleértve a hálózatokhoz való hozzáférést is, garantálva a magas színvonalú közszolgáltatást.

3.4

Az állások mennyiségének és minőségének növelése a lisszaboni stratégia központi kérdése. Mivel a piaci verseny általában nagyobb termelékenységet igényel, ezért az energiapiaci vállalatoknak is hatékonyabbnak kell lenniük. Ha munkahelyek szűnnek meg az energiaszektorban, akkor az érintett munkavállalókat megfelelően támogatni kell. Ugyanakkor az energiafelhasználó ágazatokban lévő állásoknak elsőbbség biztosítható, és számuk emelhető. Elsősorban a nagyobb energiahatékonyság, valamint a megújuló energiaforrások és egyéb fejlődő technológiák felé történő elmozdulás teremt majd számos – főként magas szintű – munkahelyet.

3.4.1

Az energiapolitika társadalmi vetülete kellő figyelmet igényel a lisszaboni stratégia keretében. Foglalkoztatási kérdésekről és az energia mindenki számára megfizethető áron való elérhetőségéről, vagyis magas minőségű közszolgáltatásokról van szó. Szükség van a civil társadalom és így a szociális partnerek tevékeny részvételére az energiapolitika kialakításában.

3.5

Az EGSZB közelmúltbeli véleményeiben részletesen ismertette nézeteit a fent említett kulcsfontosságú energiapolitikai kérdésekben, és kellő időben véleményeket fogalmaz majd meg az Európai Bizottság által az Európai Tanács energiacsomaggal kapcsolatos következtetései alapján előterjesztendő jogalkotási és más, részletes javaslatok vonatkozásában.

3.6

A kettős munka elkerülése céljából, és annak érdekében, hogy optimális hozzáadott értéket nyújtson az energiáról folytatott vitához, az EGSZB ebben a véleményben arra a kapcsolatra összpontosít, amely az energiapolitika és Európa mint tudásalapú társadalom – a lisszaboni stratégiáját alátámasztó jövőkép – között fennáll. Konkrétan az energiacsomag innovációval kapcsolatos kérdéseihez fűzünk észrevételeket.

3.7

Politikailag rögzített célok és intézkedések képezik a keretet, azonban a technológia és az egyéb innováció (így a magatartás megváltozása) a valódi haladás kulcsfontosságú feltételei. Ez érvényes a nagyobb energiahatékonyságra mind az átalakítás, mind a felhasználás terén. Az innováció jelentős szerepet játszhat a külső energiaforrásoktól való függés csökkentésében az energiaszerkezet diverzifikációjának elősegítése révén. Határozottan szükség van innovációra annak érdekében, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásai csökkenthetők legyenek a megújuló energiaforrások, a tiszta szén és egyéb fosszilis tüzelőanyagok, valamint a biztonságos atomenergia fejlesztése és felhasználása által.

3.8

Az innováció tág értelemben vett „megújítást” jelent. Új elgondolások kialakításáról és széles körű felhasználásáról szól, gazdasági értékké alakítva azokat. Magában foglalja a technológiai innovációt, csakúgy mint az új vezetési és egyéb, szervezési megoldásokat. Elsősorban az iparban zajlik, ám történhet a szolgáltatások terén és az állami szektorban is. Az innováció forrása gyakran – bár egyáltalán nem mindig – a kutatás. Ennek kapcsán az EGSZB utal „A biztonságos és fenntartható energiaellátás kutatásigénye” című véleményére (INT/146) (3).

3.8.1

A figyelem középpontjában olyan energetikai technológiák állnak, mint a hatékonyabb belső égésű motorok, a szélerőművek, a napelemek, a jövőbeli üzemanyagcellák, a hidrogéntechnológia vagy a fúziós energia. Ugyanilyen jelentőséggel bírnak a kísérő technológiák, így az anyagfejlesztés vagy a meteorológia, amely – a jobb előrejelzés révén – hatékony optimalizációt tesz lehetővé.

3.8.2

A hatékonyabb energiafelhasználás érdekében alkalmazható technológiák köre szinte korlátlan: jobb szigetelés, kevesebb energiát fogyasztó elektromos berendezések, könnyebb anyagok, jobb ipari termék- és folyamattervezés, valamint hatékonyabb gépek. Ezzel összefüggésben fontos az energiaintenzív iparágak szerepe: amennyiben ezek nem támasztanak igényt a beruházásra és a szakértelemre, az innováció „elhal” az energiahatékony ipari technológiák nagy részét illetően az EU-ban.

3.8.3

Az információs és kommunikációs technológiák (IKT-k) számottevő potenciált képviselnek. Az IKT-k – csakúgy, mint bármely folyamatban – az energia-előállításban, -átalakításban és -elosztásban alkalmazva is nagyobb hatékonyságot és termelékenységet biztosíthatnak. Ugyanez igaz a biztonságos működésre is, különösen az energiaszállítási hálózatok tekintetében. Az IKT-k segítik a felhasználókat és a fogyasztókat energiafelhasználásuk „kézben tartásában”. Többrétű előnnyel járhatna például a csúcsterhelések csökkentése azáltal, hogy elősegítjük a felhasználók számára az árjelzésekre való azonnali reakciót. Szélesebb összefüggésben elmondható, hogy az IKT-k alkalmazása közlekedési szükségleteket válthatna ki például a távmunka és a telekonferenciák segítségével.

3.8.4

Az energia kezelése és az energiával kapcsolatos rendszerek működtetése terén is szükségünk van új utakra, innovációra. A cél e tekintetben magas színvonalú szolgáltatások biztosítása megfizethető áron. Példaként erre az energia-előállítási és -szállítási rendszerek, valamint a karbantartás biztonságos irányítása, továbbá a piac működtetése (cserék), a csúcsterhelések kezelése és a nappali kiigazítás szolgál. Végül, de nem utolsósorban a hatékony logisztika sokat jelenthet mind az energiaigény, mint pedig az energiahordozókkal való jobb gazdálkodás szempontjából.

3.8.5

Magatartásunk megújítására is szükség van. A fogyasztó a kulcsszereplő: mindnyájan hozzájárulhatunk az intelligensebb energiafelhasználáshoz, ez pedig új ötleteket és nagyobb tudást igényel. Nagy kihívást jelent a fogyasztók megfelelő tájékoztatása választásaik eligazítása céljából. A regionális és városi tervezés, valamint az építészeti megoldások és az építési előírások sokat tehetnek a polgárok energiaügyi döntéseinek alátámasztásáért; ezért támogatni kell a hatékony energiafelhasználására és az energiatakarékosságra irányuló hivatalos tájékoztató kampányokat.

3.9

Gyökeresen új megoldásokra van szükség, és a sürgős a változás. A gyökeres változások időbe kerülnek, ezért fontos, hogy azonnal megkezdjük az erőforrások hozzárendelését a változásokhoz szükséges feladatokhoz. Mindeközben a létező, bevált technológiákat széles körűen használatba kell venni, például a háztartások energiafelhasználásának csökkentése érdekében.

3.10

Annak érdekében, hogy az innovációt és a beruházásokat költséghatékony irányba tereljük, mennyiségi szempontból fel kell mérni a terjedő technológiák költséghatékonyságát. Fontos példa erre azon különféle technológiák költsége, amelyekkel elkerülhető 1 tonna szén-dioxid termelődése (a szélmalmok építése például sokkal költségesebb, mint a házak szigetelése).

3.11.

Az innovációk létrehozása és átvétele bizonyos feltételeket és meghatározott politikai intézkedéseket igényel helyi, regionális, nemzeti és uniós szinten egyaránt. Az EU arra törekszik, hogy világszintű vezetővé váljon az energiahatékonyság és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák terén, döntő fontosságú tehát, hogy e célkitűzés tükrében alaposan megvizsgáljuk az energiapolitikákat és az egyéb, vonatkozó keretfeltételeket.

3.12

A sikeres innováció első előfeltétele a képzett és igen motivált munkaerő, amelyet magas szintű oktatási rendszer támogat. Az új technológiák kifejlesztése elegendő kutatás-fejlesztést és kockázatfinanszírozást igényel a kkv-k létrehozásának és beindításának szakaszában. Az egészséges és nyílt verseny újításra kényszeríti a vállalkozásokat. Szükség van a piacra jutásra, globális szinten is. A megújuló energia esetén a hálózati hozzáférés döntő jelentőségű lehet a sikeres innováció szempontjából. A szabályozási keret úgy alakítandó ki, hogy elősegítse az innovációt, többek között az újítók külön „jutalmazásával” (a kibocsátás-kereskedelmi rendszer – ETS – például nem „díjazza” azokat, akik már korán intézkedéseket tettek a kibocsátások csökkentésére). A túlszabályozás megfojtja az innovációt.

3.12.1

Beruházásokra van szükség az új technológiák használatbavételéhez. A vállalatoknak nyereségeseknek kell lenniük ahhoz, hogy képesek legyenek beruházni. Ez igaz a nagyobb energiahatékonyságba történő beruházások esetén is, még akkor is, ha ekkor a megtérülési időszak rövid lehet. Az energiaszektor néhány év óta igen nyereséges, azonban továbbra is csak kismértékben zajlanak itt beruházások. Közismert, hogy a tervezési és engedélyezési követelmények, valamint az engedélyeztetések lelassítják, sőt gátolják a beruházásokat. A beruházási kockázat csökkentése érdekében a szabályozási keretnek kiszámíthatónak és változatlannak kell lennie. Mivel az energetikai infrastruktúrába történő beruházások megtérülési időszaka gyakran hosszú, ezért kedvező lenne bizonyos hosszú távú szerződések alkalmazásának lehetővé tétele.

3.12.2

Ahhoz, hogy egy vállalat új technológiák kifejlesztésébe vagy felhasználásába ruházzon be, az szükséges, hogy a beruházás kellően nagy piacokon hozammal járjon a számára. Mivel a nemzeti piacok legtöbbször nem elegendően nagyok ehhez, ezért a világpiacra jutás egyre inkább előfeltétele a beruházásnak. Ugyanilyen fontos a világszintű kereslet megléte és az egyenlő feltételek biztosítása. Az egyoldalú európai uniós intézkedések egyelőre nem teremtenek keresletet máshol, bár ez idővel megtörténhet. A szén-dioxiddal kapcsolatos díjtétel például számottevő ösztönző lehet, azonban ehhez globálisnak kellene lennie.

3.12.3

Továbbfejlesztendő és erősítendő az EU szilárd pozíciója az energiahatékonysággal és a megújuló energiákkal összefüggő technológiák világszintű piacán. Elősegítheti e célkitűzés teljesülését az Unió azon törekvése, hogy az élvonalban járjon az éghajlati politikák terén ambiciózus célok meghatározásával, továbbá az energiahatékonyság és a megújulóenergia-felhasználás terén. Ez azonban nem működik automatikusan. A célok és a hozzájuk tartozó határidők gondosan választandók meg, hogy reális lehetőség legyen teljesítésükre, különben csupán többletköltség és – esetleg – munkahelyek megszűnése lehet az eredmény. Így például megfelelő, a kész állapothoz kellően közel álló technológiák kell, hogy elérhetők legyenek a fejlesztési folyamatban, időben a határidők teljesítéséhez. A különböző ágazatokban zajló beruházási ciklusokat is figyelembe kell venni.

3.12.4

Az EU, úgy tűnik, a piaci beavatkozásra helyezi a súlyt az innováció serkentésének eszközeként, ami nem biztos, hogy kellően hatásos. Az USA és néhány egyéb ország inkább támaszkodik a kutatás-fejlesztés közpénzből történő finanszírozására. Európában az energetikai K + F állami és magántőke általi finanszírozásának növelésére egyaránt szükség van. Technológiai együttműködést kell kialakítani a többi nagy szereplővel, akiknek politikáit és intézkedéseit folyamatosan nyomon kell követni. A tagállamok közötti együttműködést is igencsak fokozni kell, a nemzeti és uniós erőfeszítéseket pedig jobban össze kell hangolni anélkül, hogy megszüntetnénk a versenyt. Ösztönözni kell a közpénzből folyó kutatás és a vállalatok közötti szorosabb együttműködést, mind a kutatási menetrendek tervezése, mind pedig azok kivitelezése terén, annak biztosítására, hogy a kutatási erőfeszítések innovációhoz vezessenek. A javasolt ETI szerepet játszhatna ebben.

3.13

Az újítás tevékeny támogatásához általában eszközök együttesére van szükség. A különböző fejlesztési szakaszokban és piaci helyzetekben eltérő intézkedésekre van szükség a hatékonysághoz. A technológiák – annak alapján, hogy milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy sikeres újításokká váljanak a piacon – például az alábbi három kategóriába sorolhatók:

3.14

Intézkedések és eszközök széles választéka áll rendelkezésre uniós, nemzeti és regionális szinten. Egy adott célkitűzés elérését célzó intézkedések nagy gonddal választandók ki annak érdekében, hogy az eredményt költséghatékonyan érjük el. Gondosan fel kell mérni az intézkedés gyorsaságát annak érdekében, hogy elkerüljük az erőforrás-pazarlást és a nem kívánt következményeket. A közvetlen és közvetett célokat egyértelműen egyaránt szolgáló intézkedéseket amint lehet végre kell hajtani. A bonyolultabb – gyakran újfajta – intézkedések (mint amilyenek például a szén-dioxid piaci árának meghatározását szolgálók) először alaposan tanulmányozandók. A bonyodalmak, a nem kívánt mellékhatások és az optimálist el nem érő megoldások elkerülésére mellőzendők az egyetlen célkitűzésre alkalmazott többszörös intézkedések. Az alkalmazandó intézkedések kiválasztásakor az is fontos, hogy számításba vegyük a belső piac hatékony működését, ami eddig nem mindig történt így.

3.14.1

A kutatás-fejlesztés finanszírozása: idevonatkozóan az EGSZB főként „Beruházások a tudásba és az innovációba (lisszaboni stratégia)” című véleményére utal (INT/325). E téren az EU egésze egyértelműen el van maradva az USA és néhány egyéb, főbb versenytárs mögött. A hetedik kutatási és fejlesztési keretprogram hét éven át összesen mintegy 4 milliárd eurót rendel az energiaügyhöz (az ITER megépítésén kívül), míg az USA energiaügyi törvénye 4,4 milliárd dollárt javasol a szövetségi költségvetésből csupán 2007-re, és annak későbbi növelését. Az energetikai K + F közpénzből történő finanszírozásának fokozásán kívül a magántőke részvételének növelését ösztönző intézkedéseket is hozni kellene, ugyanakkor ösztönözni kell az EU-tagállamok közötti együttműködést.

3.14.2

Oktatás és képzés: az európai oktatás és képzés minőségének javítására irányuló erőfeszítéseken kívül az energia területét a fiatalok számára kedvező távlatokat nyitó, vonzó karrierlehetőséggé kell tenni. Mivel a technológiák minden eddiginél gyorsabban változnak, létfontosságú az egész életen át tartó tanulás.

3.14.3

A lakosság tudatossága: nagy kihívást jelent az, hogy minden egyes polgár magatartásán változtassunk az okosabb energiafelhasználás érdekében. Ennek kapcsán számottevő az iskolák és a tájékoztató kampányok szerepe. A jövő polgárainak e téren való nevelése már az általános iskolában megkezdődhetne, hiszen a gyerekek nagyon fogékonyak a bolygónk sorsát érintő kérdésekre, és készek a cselekvésre. A szakmai és vállalati körökben, többek között önkéntes megállapodások alapján végzett energetikai auditok jó eredményeket hoztak.

3.14.4

Ármechanizmusok, adók: a jól kialakított árjelzések eredményesen támogathatják az innovációt a felhasználók választásainak irányításával. A magasabb árak általában nem túlzottan hatásosak az energiafelhasználás csökkentésének eszközeként: jól ismert tény, hogy az energiaárak többnyire kevéssé rugalmasak.

3.14.5

Támogatások: a jól megtervezett támogatások hatásosan irányíthatják a választásokat. A tanulási görbék korai szakaszában gyakran támogatásra van szükség az egyébként túl magas kockázatok ellensúlyozására. Annak érdekében, hogy a versenyt ne torzítsák, csupán a piaci hiányosságok kiküszöbölésére létező uniós szabályok keretében alkalmazhatók. A támogatások időben korlátozandók, és fokozatosan „kifuttatandók”. Az energiahatékonyság fokozása érdekében megfelelő ösztönzők fejlesztendők ki a (gyakran rövid megtérülési idejű) energiahatékony berendezések kezdeti többletköltségei leküzdésének elősegítésére.

3.14.6

Politikailag kialakított célok és kötelezettségek: jelzik a fejlesztés kívánt irányát. A beruházási döntések szempontjából ugyanilyen jelentősek a célok eléréséhez ténylegesen alkalmazott politikai eszközök. A célok kitűzésekor szem előtt kell tartani, hogy általában a gazdaság egyes részei nyernek, míg mások veszítenek általuk, és a túlzottan ambiciózus célok több kárt okozhatnak, mint amennyi hasznot hajthatnak. Jelenleg tendencia látszik kibontakozni arra, hogy egyazon célkitűzés kapcsán az átfogó célok mellett részcélokat is megfogalmazzanak – ilyenek például a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló célok, valamint az annak teljesítéséhez szükséges, a megújuló energia felhasználásának fokozására vonatkozó célkitűzések. Ez az optimálist el nem érő megoldásokhoz vezethet az átfogó cél elérése terén. Mind a célkitűzések, mind pedig a specifikusan megválasztott eszközök alapos hatáselemzést igényelnek, mint például az iparral kötött megállapodások Németországban és Finnországban.

3.14.7

Kibocsátáskereskedelem, zöld/fehér bizonyítványok: hatásos eszközök, amelyek helyes tervezés esetén a kitűzött célokhoz vezetnek. A költségek azonban nehezen becsülhetők fel előre, és nagymértékben eltérőek lehetnek. Minél nagyobb a piac és a jogok, illetve bizonyítványok kereskedelmében részt vevő piaci szereplők száma, annál jobb. A világpiacon versenyző vállalatokra alkalmazva a rendszernek globálisnak kellene lennie annak érdekében, hogy ne torzítsa a versenyt.

3.14.8

Szabályozás vagy kötelező erejű normák: a gondosan kialakított szabályozás elősegítheti az innovációt. A szabályozás különösen annak lehet eredményes eszköze, hogy megszabaduljunk az idejétmúlt technológiáktól. A hatékonysági szabványok emelésére vonatkozó ambiciózus középtávú célok kitűzése ösztönözheti az energiahatékony termékekre irányuló innovációt. Az újítás elfojtásának kockázata ugyanakkor mindig jelen van. Mindenesetre biztosítani kell, hogy a szabályozás ne állítson fel piaci korlátokat.

3.14.9

Önkéntes normák, önkéntes megállapodások, tanúsítás: ezek innovációbarát szakpolitikai eszközök. Lehetséges, hogy nem mindig vezetnek konkrét céljaik eléréséhez, azonban nagy előrelépést tesznek lehetővé az innovációban, gyakorlatilag káros mellékhatások kockázata nélkül.

3.14.10

Közbeszerzés: A közbeszerzés jelentős szerepet játszhat az energetikai innováció ösztönzésében. Ezt célzó módszereket kell kifejleszteni és széles körben elterjeszteni. A „zöldebb” beszerzés általában életciklus-elemzés lefolytatását igényli, ami – más, új eljárásokkal egyetemben – gyakran a hatóságok továbbképzését teszi szükségessé. A betartandó közösségi közbeszerzési szabályok a beszerzések „zöldebbé tételéről” rendelkeznek azáltal, hogy a technika jelenlegi fejlettségi szintjének megfelelő megoldásokat követelnek meg.

3.14.11

Az energiaszektor szükséges, sürgős átalakítása érdekében fel kell gyorsítani az innováció ütemét. Az EGSZB sürgeti, hogy szenteljenek különleges figyelmet az alábbi intézkedéseknek:

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/39

—

Javaslat európai parlamenti és a tanácsi irányelvre a közösségi vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról (egységes szerkezetbe foglalt változat)

—

Javaslat európai parlamenti és a tanácsi rendeletre az Európai Vasúti Ügynökség létrehozásáról szóló 881/2004/EK rendelet módosításáról

—

Javaslat európai parlamenti és a tanácsi irányelvre a közösségi vasutak biztonságáról szóló 2004/49/EK irányelv módosításáról

1.1

Az alábbiakra vonatkozó javaslatok:

koherensnek tűnnek azon igénnyel, amely szerint meg kell könnyíteni az európai vasúti rendszerhez való hozzáférést az üzemeltetők számára.

E javaslatok:

1.2

Az EGSZB egyetért az üzembe helyezési eljárás egyszerűsítésére vonatkozó célkitűzéssel.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az egyszerűsítések növelik majd az európai vasúti rendszer használatát, és ezáltal az egyéb közlekedési módok kereslete csökken, ami hozzájárul a környezet minőségének javításához és az uniós energiapolitikai tervek által kívánt energiaforrások használatához.

1.4

Az EGSZB azt javasolja, hogy az európai átjárhatósági normák jövőbeni alkalmazása és a tanúsítási ellenőrzések nemzeti és közösségi szervek közötti felosztása ne vezethessen biztonsági kockázatok előfordulásához.

1.5

Az EGSZB különösen azt javasolja, hogy ügyeljenek az új rendszer által bevezetett szervek hatáskörei közötti határvonalakra.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az ezen irányelv hatálybalépése után üzembe helyezett teherszállító vagonok és utasszállító kocsik esetében elegendő lesz egyetlen közösségi tagállam üzembe helyezési engedélye. Az Európai Ügynökségről szóló új rendelet lehetővé teszi a vasúti üzemeltetők, az infrastruktúra működtetői, a vagonok működtetői és főként a nemzeti tanúsítási szervek számára:

1.7

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy a tervezett fellépés révén az Ügynökség vezető szerephez jut az európai vasúti rendszer felállításában (amely a nagysebességű vasúti hálózatból, a transzeurópai folyosókból és a jövőben valamennyi fennmaradó nemzeti hálózatból áll), az ERTMS (Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer) koordinációjának és kiszélesítésének köszönhetően, valamint a nemzeti szabályozások összehasonlító rendszerének közzétételével és a nemzeti tanúsítási szervek számára történő technikai segítségnyújtással.

1.8

Az Európai Ügynökségnek mint a vasúti átjárhatósági folyamat és a technológiai fejlődés iránymutató és ellenőrző szervének fokozatosan növekvő szerepe egyidejűleg a nemzeti tanúsítási szervek feladatainak részleges megváltozásához vezet.

1.9

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy mérlegelje a vasúti forgalom biztonságával kapcsolatos hiányosságok – a tagállamok által közösen vezetendő – európai jegyzéke létrehozásának lehetőségét, hogy a közös paraméterek kidolgozásához szükséges adatok rendelkezésre álljanak.

1.10

Az elérni kívánt eredmény európai piacot teremteni a járművek, a vasúti rendszerek és a járművek karbantartási tevékenységei, valamint a közlekedési szolgáltatások kezelését ellátó humán erőforrások számára.

1.11

Ez egyedülálló lehetőséget jelent az európai járművek gyártói számára, különösen, ha az ÁME-kkel kapcsolatos technikai döntések megőrzik annak lehetőségét, hogy a járműgyártók (és karbantartók) versenyképes európai piacának biztosítása érdekében megfelelő választék álljon rendelkezésre.

1.12

Az EGSZB azt reméli, hogy az ezen irányelv hatálybalépése előtt üzembe helyezett járművek esetében, amelyek nem rendelkeznek „EK” ellenőrzési nyilatkozattal, a vasutak biztonságáról szóló irányelv alkalmazása adminisztratív szempontból nem érinti hátrányosan a vasúti üzemeltetőket.

1.13

Az EGSZB úgy véli, gondoskodni kell tanúsítási szervek létrehozásáról az európai statisztikai rendszer (SSE) országaiban.

1.14

Az ÁME-ktől való eltérések vizsgálatának magában kell foglalnia a projekt költség-hatékonysága tekintetében a közösségi társfinanszírozás konkrét hatásvizsgálatát a projekt gazdasági kivitelezhetőségével kapcsolatban.

1.15

Az EGSZB szerint az eltéréseket nem valamennyi ÁME esetében külön-külön, hanem az ÁME-k összességének rendszerére nézve együttesen kell megvizsgálni.

1.16

Az EGSZB azt javasolja, hogy az ÁME-k Ügynökség általi közzétételekor a jelenlegi nyelvi rendszert alkalmazzák.

Az EGSZB úgy véli, hogy az Ügynökség által készített értékeléseket és véleményeket valamennyi építési és felújítási intézkedéshez igényelni kell, még akkor is, ha azt nem az Európai Közösség finanszírozza, annak érdekében, hogy mind a nemzeti, mind a közösségi intézkedéseket az európai biztonsági rendszer felé irányítsák.

1.17

Az EGSZB úgy véli, hogy valamennyi érintett félre ki kellene terjeszteni annak lehetőségét, hogy kikérjék az Európai Ügynökség véleményét, még akkor is, ha nézeteltérés áll fenn a nemzeti tanúsítási szervek értékelésével. Különösen a közösségi vasúti társaságok és az ágazatban dolgozó munkavállalók szervezetei számára kellene biztosítani ezt a lehetőséget.

2.1.1

A határok nélküli európai vasúti térség fokozatos kialakításához technikai szabályozásra van szükség a biztonsági, igazgatási szempontok, valamint a rendszerbe való belépési eljárások kezelésére.

2.1.2

A közösségi vasutak fejlesztéséről szóló, 1991. július 29-i 91/440/EGK tanácsi irányelv, valamint az 1995. június 19-i 95/18/EK tanácsi irányelv és a 2001. február 26-i 2001/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv előírja, hogy a közösségi infrastruktúrához fokozatosan hozzáférési jogot kell biztosítani azon közösségi vasúti társaságok számára, amelyek valamely tagállam által kiállított engedéllyel rendelkeznek, és áruszállítási szolgáltatást szeretnének nyújtani az új szabályozási keretben.

2.1.3

A biztonság és a kölcsönös átjárhatóság céljának egyidejű követése jelentős technikai munkát igényel, amelyet egy szakosodott szervnek kell irányítania. Ezért jött létre a biztonságért és a kölcsönös átjárhatóságért felelős Európai Vasúti Ügynökség.

2.1.4

Az Ügynökség főbb tevékenységi köreibe tartozóan:

2.1.5

A mozdonyokra vonatkozó nemzeti jóváhagyási eljárásokra jelenleg úgy tekintenek, mint az áruszállítás terén új vasúti társaságok létrehozása, valamint az európai vasúti rendszer kölcsönös átjárhatósága előtti legfőbb akadályra.

2.1.6

Tekintve, hogy egyetlen tagállam sem határozhat önhatalmúlag arról, hogy az általa kiállított üzembe helyezési engedély érvényes legyen a többi tagállam területén, szükség van egy, a nemzeti eljárások harmonizációját célzó közösségi kezdeményezésre, amely leegyszerűsítené az eljárásokat, és lehetővé tenné, hogy rendszeresebben a kölcsönös elismerés elvét alkalmazzák.

2.1.7

Ezenfelül, a jogszabályok egyszerűsítési programja keretében az Európai Bizottság egységes szerkezetbe kívánja foglalni a vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságára vonatkozó irányelveket a célból, hogy az európai vasúti rendszer számára egységes szabályozási rendszert teremtsen.

2.1.8

Ezek a kezdeményezések lehetővé teszik, hogy versenyképesebbé váljon a közlekedés azáltal, hogy csökkennek a vasúti rendszer ágazatának költségei.

2.2.1

Az Ügynökség megkönnyíti a meglévő járművek tanúsítási eljárását azáltal, hogy előállít egy referenciadokumentumot, amely lehetővé teszi az egyes nemzeti szabályok közötti megfeleltetést.

2.2.2

Az Ügynökség értékeli az infrastruktúrák és járművek területén benyújtott projektek közösségi finanszírozásra irányuló kérelmét, hogy ellenőrizze azok kölcsönös átjárhatóságát.

2.2.3

Az Ügynökség megvizsgálja a vagonok és kocsik működtetői és a vasúti társaságok között fennálló kapcsolatokat (a vasúti vállalatok között létrejött, a vagonok és kocsik cseréjére és használatára vonatkozó, volt RIV-egyezmény), különösen a karbantartás terén, és ajánlásokat nyújt be az Európai Bizottsághoz azok szabályozására vonatkozóan.

2.2.4

Az Ügynökség ajánlásokat fogalmaz meg a szakmai képesítés meghatározásához szükséges közös kritériumokra, valamint az irányítási és karbantartási tevékenységekhez szükséges személyzet értékelésére vonatkozóan.

2.2.5

Az Ügynökség az ERTMS-projekt tekintetében a hatóság szerepét tölti be.

2.3.1

A javaslat célja az európai szabályozási keret egyszerűsítése és modernizálása. Ezért az Európai Bizottság újfent a vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló irányelvek egységes szerkezetbe foglalását javasolja.

2.3.2

A kölcsönös átjárhatóságról szóló irányelvek alkalmazásában évtizedes tapasztalattal rendelkező Európai Bizottság ezenfelül a szabályozási keret technikai részének javítására is tesz javaslatokat.

2.4.1

A közösségi vasutak biztonságáról szóló irányelv 14. cikkének módosításában pontosítás szerepel arra vonatkozóan, hogy az engedély mely részét kell kölcsönösen elismerni, és mely része kapcsolódik szigorúan a szóban forgó járműnek a tervezett infrastruktúrával való kompatibilitásához.

2.4.2

A szabályozás módosításai következtében

3.1.1

A vasúti rendszer jellegéből adódóan valamennyi elem szerepet játszik a rendszer biztonságában.

3.1.2

Amennyiben az Ügynökség hatásköre a kölcsönös átjárhatósági rendszerről kiterjed a biztonsági rendszerre is, idővel a rendszer valamennyi alkotóelemével kapcsolatban illetékes lesz.

3.1.3

Elképzelhető, hogy a folyamat végére csak egyetlen közösségi rendszer és egyetlen vasúti ügynökség létezik majd.

3.1.4

A különböző szabályozások összehasonlítási szakaszát az ez irányban tett lépésként kell tekinteni.

3.1.5

Fel kell mérni az ÁME-kkel és az új tanúsítási eljárásokkal kapcsolatos döntések által a tagállamokra, az infrastruktúra üzemeltetőire, a vasúti társaságokra, valamint a vagonok üzemeltetőire és a végfelhasználókra gyakorolt eltérő hatást.

3.1.6

Figyelemmel kell lenni a különböző nemzeti hálózatok és a különböző piaci szereplők közötti gazdasági egyensúly megőrzésére, különösen a technikai szabályok és tanúsítási eljárások harmonizálásakor.

3.1.7

Az Ügynökséget hatáskörrel kell felruházni a kölcsönös átjárhatóságra nyitott jelenlegi és jövőbeni hálózat technológiai választásainak irányításához, és nem csupán pénzügyi kedvezmények által.

3.1.8

Számon kell tartani, hogy a kölcsönös átjárhatóságról szóló irányelvjavaslatban foglaltak értelmében az Ügynökség hatásköre ki fog terjedni az európai vasúti hálózat egészére.

3.2.1

Az irányelvjavaslat előírja a nagysebességű és hagyományos rendszerekre vonatkozó ÁME-k egyszerűsítését, amennyiben azok összehasonlíthatók.

3.2.2

Az irányelvjavaslat előírja az ÁME-k érvényességének a nagysebességű hálózaton és a TEN (transzeurópai hálózat) folyosóin túlmenő kiterjesztését annak érdekében, hogy az néhány kivétellel lefedje valamennyi nemzeti hálózatot.

3.2.3

A hatáskör ily módon való kiterjesztése az európai vasúti rendszer technológiai fejlődésével kapcsolatos politika fordulópontját jelenti, az egységes európai hálózat irányába. Az ebből adódó gazdasági és stratégiai hatás jelentősebb, mint amilyennek azt a javaslat indokolásában olvashatjuk.

3.2.4

Az új projektek és a meglévő infrastruktúrák fontosabb felújításainak megvalósításakor alkalmazandó ÁME-k típusával kapcsolatos döntések nagymértékben közösségi hatáskör alá esnek majd.

3.2.5

Az ÁME-k meghatározására és azoknak az egyes tagállamokban való alakulására vonatkozó közösségi döntések jelentős gazdasági hatást gyakorolnak majd a különböző tagállamok technológiai és infrastrukturális beruházásainak ütemezésére.

3.2.6

Szükségesnek bizonyul felmérni az új ÁME-k gazdasági hatását valamennyi tagállam esetében, és e felmérés alapján kell dönteni azok elfogadásáról.

3.2.7

Ezt a felmérést eltérő módon kell elvégezni azon ÁME-k esetében, amelyek hatással vannak a tagállamok állami beruházásaira és azon ÁME-k esetében, amelyek hatással vannak a magánszektorban működő vasúti társaságok beruházásaira.

3.2.8

Az ÁME-k alkalmazási körének – néhány kivétellel – az európai vasúti hálózat egészére való kiterjesztése új kapcsolatrendszer kialakulását is eredményezi az Európai Vasúti Ügynökség és az egyes tagállamok tanúsítási szervei között.

3.2.9

Ez utóbbiakkal kapcsolatban várható, hogy erőfeszítéseiket a technológiai normák fejlődésének kezelése helyett a társaságokra és üzemeltetőkre vonatkozó tanúsítási tevékenységre fogják összpontosítani.

3.2.10

A vasúti biztonságról szóló irányelv módosítása képezi azon technikai módosítások egyikét, amelyeknek célja a kölcsönösen átjárható rendszer járműveinek üzemeltetését megkönnyíteni.

3.2.11

Ezzel egyidejűleg új szereplő jelenik meg a vasúti vagonok és kocsik üzembentartója képében.

3.2.12

A járművek tanúsítási eljárását oly módon kell megszervezni, hogy a járműveket a különböző technikai szempontok szerint más-más szervek vizsgálják.

3.2.13

Az ÁME-k körébe tartozó szempontok értékelését bármely nemzeti tanúsítási szerv elvégezheti.

3.2.14

A nemzeti kiegészítő paramétereket az érintett hálózat nemzeti tanúsítási szerve ellenőrzi. A nemzeti tanúsítási szerv tudomásul veszi a „közösségi” tanúsítványokat, ellenőrzi a specifikus nemzeti tanúsítványokat, és kiállítja a biztonsági tanúsítványt. A nemzeti tanúsítási szerv elutasíthatja a tanúsítási kérelmet, így ő felel valamennyi tanúsított elem koherenciájáért.

3.2.15

A tanúsítási kérelem kimenetelének függvényében az Európai Vasúti Ügynökség független fellebbviteli szervként jár el.

3.2.16

Az előző bekezdésekben említettek kivételével (Kölcsönös átjárhatóság és Európai Vasúti Ügynökség) az EGSZB nem kíván egyéb általános megjegyzést hozzáfűzni.

4.1.1

8a. cikk: Az Ügynökség egyfelől referenciadokumentumot készít a valamennyi paraméterre vonatkozó nemzeti szabályozások megfeleltetésére (2. pont), másfelől kizárólag műszaki szakvéleményt ad ki az alábbiakkal kapcsolatban:

Az Ügynökség tevékenysége hatékonyabb lenne, ha ezek a szakvélemények kötelező erővel bírnának, és betartásukat meg lehetne követelni az infrastruktúra irányítóitól, a vasúti társaságoktól és a járművek üzemben tartóitól is.

4.1.2

15. cikk: Az Ügynökség hatáskörét ki kell terjeszteni valamennyi, a jelenlegi és jövőbeni, az ÁME-knek alávetett infrastruktúra részeit érintő felújítási, átépítési és építési projektekre.

4.1.3

16a. cikk: Az Ügynökség számára értékelési paramétereket kell adni a tanúsítási rendszer „önkéntes vagy kötelező” módja közötti választással kapcsolatban, az alábbiak alapján:

Hangsúlyozni kell, hogy hatással van-e és milyen hatást gyakorol a tanúsítási rendszer a vagonok és kocsik üzemben tartó vasúti vállalataira.

4.1.4

18. cikk: Hangsúlyozni kell, hogy a nyilvántartásba vételi kérelem formanyomtatványainak előállítása során az Ügynökség arra törekszik, hogy minimálisra csökkentse a közös részekben nem szereplő előírásokat.

4.1.5

21b. cikk: Az Ügynökségre ruházott hatáskörök elegendőnek bizonyulnak a kitűzött célok eléréséhez. A szubszidiaritás elvét a javaslat nem tartja tiszteletben.

4.2.1

1. cikk: Amennyiben az ÁME-k Európai Gazdasági Térségre történő kibővítését tervezik, azon esetekben magától értetődően a nemzeti tanúsítási szervet is elismerik.

4.2.2

6. cikk: Az ÁME-k technikai mellékleteinek közzétételéhez választandó nyelvi rendszer kapcsán az Ügynökségnek hagyott választási szabadság nem a kölcsönös átjárhatóságra vonatkozó közösségi szabályozáshoz való könnyű és megosztott hozzáférés irányába mutat.

4.2.3

7. cikk: különösen tágnak tűnik az eltérés fogalma, főként a gazdasági jellegű indokok esetében, ahol a gazdasági kivitelezhetőség vizsgálata során nem veszik figyelembe a közösségi finanszírozás hatását. Helyesebb lenne, ha az eltérések rendszerét a vizsgált projekttel kapcsolatos ÁME-k együttes rendszerére alkalmaznák, és nem az ÁME-kre egyenként.

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/44

1.1

Az EGSZB kedvezően fogadja a veszélyes áruk szárazföldi szállításáról szóló irányelvre irányuló bizottsági javaslatot, amelynek stratégiai célja az e területen elfogadott közösségi jogszabályok összehangolása. Egy ilyen intézkedés révén javíthatók a veszélyes áruk szállítását érintő biztonsági feltételek.

1.2

Az irányelvjavaslat a veszélyes áruk szállításával foglalkozó négy létező irányelvet és négy európai bizottsági határozatot mutat be, amelyeket egyetlen jogalkotási aktusba tömörít, és egyúttal kiterjeszti e közösségi szabályok alkalmazási körét – amely eredetileg csak a közúti és vasúti fuvarozásra terjedt ki – a belvízi szállításra is.

1.3

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság véleményét, amely szerint nehéz a lehető legbiztonságosabb feltételeket megteremteni a veszélyes áruk szállításához anélkül, hogy elfogadnánk egy olyan közösségi jogszabályt, amely a szárazföldi szállítás valamennyi módjára (közúti, vasúti és belvízi szállításra) egyaránt vonatkozik.

1.4

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a veszélyes áruk közúti és vasúti szállítása terén hatályban lévő szabályok összehangolása révén – anélkül, hogy lényegi változtatásokat végeznénk a meglévő rendelkezéseken, és amellett, hogy egyúttal a közösségi jogszabály alkalmazási körét a belvízi szállításra is kiterjesztjük – az adminisztrációs szabályok és eljárások jelentős egyszerűsítését érjük el, ami a közjogi hatóságoknak és a magánszektor szereplőinek egyaránt érdekét szolgálja.

1.5

A szárazföldi szállítás mind a három módját magában foglaló, egyetlen jogszabály elfogadása, valamint azon lehetőség által, hogy az irányelv mellékletei egyszerűen csak hivatkoznának a veszélyes áruk szállítására vonatkozó nemzetközi megállapodásokra ahelyett, hogy a jelenlegi jogszabályokhoz hasonlóan tartalmaznák azok szövegét, jelentősen csökkenne a közösségi joganyag terjedelme is.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az új szabályok elfogadásához javasolt jogalkotási forma, vagyis az irányelv megfelelő megoldást kínál. Tekintettel azonban az e területen a tagállamok rendelkezésére álló kivételek és szabad választások nagy számára, az EGSZB felhívja a tagállamokat, hogy a lehető legszorosabban működjenek együtt e kérdésben az Európai Bizottsággal annak érdekében, hogy a szabályozás harmonizációjának hatékonysága garantált legyen.

1.7

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy tekintettel a szövegtervezet rendelkezéseinek aprólékosságára, amelyek a veszélyes áruk szállítására vonatkozó műszaki előírásokra, valamint a veszélyes áruk típusaira vonatkoznak, csupán a javaslat általánosabb jellegű vonatkozásaira szorítkozik.

1.8

Az EGSZB örömmel veszi tudomásul, hogy az Európai Bizottságtól kapott információk szerint a javaslat tartalmát jelentősen befolyásolta a tagállamok, valamint az érintett felek – a veszélyes áruk fuvarozásával foglalkozó vállalkozásokat képviselő szakmai szövetségek – véleménye, továbbá hogy a konzultációs eljárás folyamán a lehetőségek szerint igyekeztek közös álláspontokat kialakítani.

1.9

Az EGSZB megelégedéssel nyugtázza, hogy az Európai Bizottság munkáját a komitológiai eljárás keretében továbbra is egy, a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos kérdésekért felelős szabályozási bizottság segíti.

1.10

Elégedettségének ad továbbá hangot azzal kapcsolatban, hogy a szakmai szövetségeknek lehetőségük volt kifejteni véleményüket a javaslat előkészítésének kidolgozása során azáltal, hogy részt vehettek a szabályozási bizottság ülésein, valamint azzal kapcsolatban, hogy konzultációt folytattak az Európai Szabadkereskedelmi Szövetség (EFTA) tagállamaival is, és folyamatosan tájékoztatták az Európai Parlamentet.

1.11

Az EGSZB értékeli, hogy a Rajnai Hajózási Központi Bizottsággal is konzultáltak, tekintve, hogy az ilyen jellegű szállítmányok 80 %-a Európában a Rajna folyóra koncentrálódik.

1.12

Az EGSZB tudomásul veszi azt az Európai Bizottság által szolgáltatott információt is, amely szerint 2004–2005-ben külső tanácsadók elkészítették ennek a szakpolitikai területnek az értékelését „A veszélyes áruk szállítására vonatkozó európai uniós szakpolitika értékelése 1994-től” címmel, továbbá hogy ez a gyakorlat megerősítette a javaslatban képviselt megközelítés helytállóságát, valamint hogy a nyilvános konzultációk keretében megkérdezett személyek nagy többsége támogatja az Európai Bizottság által javasolt intézkedéseket.

1.13

Az irányelv technikai mellékleteinek szükség esetén történő fordításával és közzétételével járó, mindeddig a Közösség által vállalt terheknek a tagállamokra hárításával kapcsolatban az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak pénzügyi támogatást kellene nyújtania a fordítások nemzeti szinten való kivitelezéséhez.

1.14

A fent említett megfontolások fényében az EGSZB meggyőződése, hogy támogatni kell az Európai Bizottság által benyújtott javaslatot, amelyet a veszélyes áruk szárazföldi szállítása területén tevékenykedő, különböző tagállamokból származó, magas színvonalú szakértők dolgoztak ki.

1.15

Az EGSZB azonban fel kívánja hívni a figyelmet az alábbi kérdéseket érintő pontokra, amelyeket véleménye szerint pontosítani vagy tisztázni kellene: a „veszélyes áruk” fogalom érvényes meghatározásának hiánya az irányelv alkalmazásában; a tagállamoknak megadott jog, hogy szigorúan a biztonságtól eltérő indokkal a veszélyes áruk országhatáraikon belüli szállítását megtiltsák, valamint a III.2. és a III.3. mellékletben az információ teljes hiánya.

Az EGSZB e kérdésekkel kapcsolatos észrevételeit a „Részletes megjegyzések” című rész tartalmazza.

2.1

A veszélyes áruk szárazföldi szállítása (vegyi anyagok, tisztítóanyagok, motorbenzin, robbanóanyagok, kézifegyverekhez való lőszerek, aeroszolok, radioaktív anyagok, növényvédő szerek stb.) jelentős baleseti kockázattal jár. Ez a megállapítás valamennyi szállítási módra érvényes, akár közúti, akár vasúti, akár belvízi utakról legyen szó. A szállítás veszélyezteti a szállításban részt vevő személyek egészségét és életét, ezenkívül jelentős számú városi és vidéki lakosságot is.

2.2

Már születtek intézkedések annak biztosítására, hogy az ilyen típusú áruk szállítása a lehető legbiztonságosabb módon történjen. A veszélyes áruk nemzetközi szállítását jelenleg az ENSZ ajánlásai alapján megkötött nemzetközi egyezmények és megállapodások szabályozzák. A veszélyes áruk szállításának biztonsága, valamint a szabad és multimodális nemzetközi szállítási szolgáltatások garantálása érdekében az ENSZ „A veszélyes áruk szállítására vonatkozó ajánlások” címmel dokumentumot dolgozott ki (majd később korszerűsített), amelyet mintaszabályzat formájában terjesztett elő.

2.3

A veszélyes áruk szállításának szabályozására nemcsak az ilyen áruk jellege miatt van szükség, hanem a szállítmányok terjedelme miatt is. Az Európai Unión belül szállított veszélyes áruk összességének tömege már eléri az évi 110 milliárd tonnakilométert, ami az uniós áruforgalom 8 %-át teszi ki. Ez a szállítás 58 %-ban közutakon, 25 %-ban vasúton és 17 %-ban belvízi utakon történik, és a tendencia – a vasutat leszámítva – növekedést mutat.

2.4

Európában a szárazföldi szállítás ágazatában a nemzetközi egyezmények előírásait három jogi eszköz segítségével hajtották végre:

2.5

A veszélyes áruk szárazföldi szállítására vonatkozó uniós jogszabályok azonban csak a közúti és a vasúti forgalomra terjednek ki. E két szállítási mód esetében a hatályos jogszabályok már magas szintű biztonságot garantálnak, és rendelkeznek a szállítási szolgáltatások szabad nyújtásáról és a közlekedési eszközöknek az EU területén belüli szabad mozgásáról is. A közösségi jogban ezt a területet négy jogi aktus szabályozza, melyek a következők:

2.6

A veszélyes áruk belvízi szállítására vonatkozóan viszont semmilyen közösségi szabályozás nem létezik. A veszélyes áruk belvízi szállítására vonatkozóan létezik ugyan két szabályrendszer, amelyek a rajnai, illetőleg a dunai szállítást szabályozzák (ADN-R, ADN-D), de ezek regionális mechanizmusok. Ezenkívül meg kell még említeni a belföldi szállításra vonatkozó nemzeti rendelkezéseket is. A szabályozás hiánya ezen a területen mindenekelőtt annak tulajdonítható, hogy az ADN-t nem írták alá. Az Európai Bizottságnak a belvízi utakon közlekedő hajókon megvalósuló veszélyesáru-szállításra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 1997-ben közzétett javaslatát nem fogadták el, és a Bizottság 2004-ben visszavonta.

2.7

A belvízi szállításról szóló megállapodás ratifikálása jelenleg folyik, és a megállapodás várhatóan legkésőbb 2009-ben hatályba lép. Tekintettel erre a helyzetre, az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a közösségi jogba a belvízi szállítást is ésszerű lenne beépíteni, már csak a harmonizáció érdekében is. Ezek a körülmények a hatályos jogszabályok korszerűsítésére és összehangolására is lehetőséget teremtenek. Ezenkívül el kell kerülni, hogy a nemzetközi és az országhatárokon belüli szállítás terén két, egymástól különböző szabályrendszer alakuljon ki. A módosításokat az is indokolja, hogy a veszélyes áruk szállítására irányadó hatályos uniós jog meglehetősen bonyolult. Az egyes szállítási módokra vonatkozó jogszabályok következetlenségeket tartalmaznak, egyes rendelkezések elavultak vagy hamarosan elavulnak. Két irányelv például feleslegesnek tekinthető, hiszen előírásaikat ma már az ADR, a RID és az ADN is tartalmazza. Egy technikai jellegű, a hatályos irányelvek jelenlegi felépítéséből fakadó probléma is fennáll. Amikor – kétévente – a nemzetközi megállapodásokat felülvizsgálják, az irányelvek értelmében a terjedelmes mellékleteket hiánytalanul le kell fordítani, ami rendkívül nehéz és költséges feladat.

2.8

Ha nem történnek intézkedések, akkor az Európai Bizottság által szolgáltatott információk szerint a fentiekben felvázolt problémák megmaradnak, sőt, fokozódnak. A mostani bonyolult szabályozás a nemzetközi megállapodások és egyezmények minden módosítása nyomán minden bizonnyal még bonyolultabbá válik; az elavult szabályok egy része hatályban marad, ami megzavarja az érintetteket, és megnő a veszélye, hogy nem tudnak megfelelni az előírásoknak. Félő, hogy az uniós szabályok nemcsak hogy nem válnak felhasználóbarátabbá, hanem teljesen áttekinthetetlenek lesznek. A multimodális megoldások egyre gyakoribb igénybevétele folytán a különböző szállítási módok eltérő szabályozása tovább súlyosbíthatja a szállításban napi szinten felmerülő gyakorlati problémákat, és indokolatlan többletköltségeket eredményezhet. Ezenkívül a belvízi szállításban a nemzetközi és az országhatárokon belüli szállításra irányadó eltérő szabályok hátráltatnák e közlekedési mód fejlődését, márpedig – a statisztikai adatok alapján – számos esetben ez a mód lenne a legelőnyösebb.

2.9

Az Európai Bizottság ezért tesz javaslatot egyetlen új irányelvre, amely korszerűsíti a veszélyes áruk közúti és vasúti szállítását szabályozó négy irányelvet és négy bizottsági határozatot oly módon, hogy egyetlen jogi aktusba foglalja őket. A három földi szállítási módra egyetlen jogi aktus vonatkozna, az uniós előírások hatálya pedig a belvízi szállításra is kiterjedne.

2.10

Az új irányelv hatályon kívül helyezné a veszélyes áruk szállítását szabályozó, módosított 94/55/EK és 96/49/EK irányelvet, a veszélyes árukkal foglalkozó biztonsági tanácsadókról szóló 96/35/EK és 2000/18/EK irányelvet, valamint a 94/55/EK és 96/49/EK irányelvtől való nemzeti eltérést engedélyező, módosított 2005/263/EK és 2005/180/EK bizottsági határozatot. Hozzá kell tenni, hogy a 96/35/EK és a 2000/18/EK irányelv rendelkezéseit a 94/55/EK és a 96/49/EK irányelv mellékletei is tartalmazzák, így az előbbiek a közúti és a vasúti szállítás tekintetében feleslegesek.

2.11

A javaslat beépíti a közösségi jogba a nemzetközi szállítás terén jelenleg hatályos szabályokat, és a nemzetközi szabályok alkalmazási körét kiterjeszti az országhatárokon belüli szállításra. Jelentős mértékben egyszerűsíti a veszélyes áruk szállítására irányadó közösségi jogi szabályozást annak ellenére, hogy a rendelkezések tárgyi hatálya kibővül.

2.12

A javaslat továbbá a tagállamokra hárít egy olyan terhet, amelyet eddig a Közösség – voltaképpen az Európai Bizottság – vállalt –, azaz az irányelv kétévente frissített technikai mellékleteinek fordítására és közzétételére vonatkozó kötelezettséget. Az erre magyarázatul szolgáló okok egyike, hogy a közösségi szinten elkészített fordítások minősége nem mindig volt kielégítő, ezért a tagállamok gyakran kénytelenek voltak saját fordításukat is elkészíteni, vagy adott esetben javításokat végezni. Az Európai Bizottságnak ezért pénzügyi támogatást kell nyújtania a nemzeti fordítások elkészítéséhez. Az Európai Bizottság meg van azonban győződve arról, hogy a fordítással és a közzététellel kapcsolatos közösségi megtakarítás meghaladja a tagállamoknak nyújtandó támogatás mértékét.

2.13

A javaslat olyan rendszer bevezetésére törekszik, amely alapján az irányelv mellékletei a veszélyes áruk szállítására irányadó nemzetközi megállapodásokra és egyezményekre csupán hivatkoznának, nem tartalmaznák teljes szövegüket, mint jelenleg. Ezzel a közösségi joganyag terjedelme várhatóan mintegy 2000 oldallal csökkenne.

2.14

A közösségi jog egyszerűsödése minden bizonnyal megkönnyítené a közösségi jog nemzeti jogba történő átültetését. A veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok összehangolása egyszerűbbé és hatékonyabbá tenné az e szabályok alkalmazásával megbízott hatóságok munkáját – ideértve a jelentéstételt is.

2.15

Az egyszerűbb, összehangolt szabályok révén a feladótól a címzettig valamennyi érintett vonatkozásában egyszerűbbé válna a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos adminisztráció.

2.16

Az összehangolt szabályozással a szállítási műveletek és a járművek okmányainak kiállítása is egyszerűsödne, csakúgy, mint az érintettek kiképzése és a veszélyes anyagok biztonságával foglalkozó tanácsadók munkája.

2.17

A javaslat szerepel mind az Európai Bizottságnak a közösségi joganyag korszerűsítésére és egyszerűsítésére irányuló, folyamatosan aktualizált programjában, mind munka- és jogalkotási programjában.

3.1

Először is, az Európai Bizottság veszélyes áruk szárazföldi szállítására vonatkozó európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslata a fogalommeghatározásokat tartalmazó fejezetben ismerteti, milyen értelemben használ különböző fogalmakat vagy kifejezéseket (például ADR, RID, ADN jármű, vasúti kocsi, hajó) az irányelvben. Azt azonban nem közli, hogy éppen a „veszélyes áruk” fogalmát hogyan kell értelmezni. A feladat kétségtelenül nehéz, hiszen nagyon sokféle áru létezik, és ezek köre a technikai haladással párhuzamosan egyre bővül. Az EGSZB mindazonáltal úgy véli, hogy a szövegben utalni kellene arra, hogyan értelmezendő a „veszélyes áruk” fogalma az irányelvben.

3.2

Másodszor, az irányelvjavaslat feljogosítja a tagállamokat, hogy – szigorúan a szállítás közbeni biztonságtól eltérő indokkal – szabályozzák, illetőleg megtiltsák a veszélyes áruk területükön történő szállítását. Bár azt sejti az EGSZB, hogy a tagállamok e szabályozásra, sőt, tiltásra való felhatalmazásának melyek az indokai, nem érti, milyen megfontolásból engedélyezné a javaslat e jog érvényesítését „szigorúan a szállítás közbeni biztonságtól eltérő indokkal”. Megítélése szerint a vizsgált javaslatban – amely biztonságosabbá kívánja tenni a veszélyes áruk szállítását – szereplő megfogalmazásból az következik, hogy a szállítás biztonságával összefüggő okok miatt a tagállamok nem tilthatják meg a veszélyes áruk területükön történő szállítását: ez az álláspont nem tűnik ésszerűnek. Másfelől, az EGSZB nem látja tisztán, miként lehetne a határokon átnyúló szállításra vonatkozó tilalmakat koordinálni olyan esetekben, amelyekben a tagállamok eltérő tilalmakat fogadnának el.

3.3

Harmadszor, a harmadik melléklet III.2. és III.3. pontja (belvízi szállítás) semmilyen információt nem tartalmaz a tervezett kiegészítő átmeneti rendelkezésekről és kiegészítő nemzeti rendelkezésekről. Az EGSZB ezért annak tisztázását kéri, hogy valóban nem terveznek-e semmiféle ilyen jellegű intézkedéseket, vagy ezek az intézkedések éppen kidolgozás alatt állnak-e.

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/47

1.1

A Galileo az európai űrpolitika zászlóshajója. A projekt kiterjedése és stratégiai jellege miatt az Európai Űrügynökség az Európai Unióval közösen végzi tevékenységét, így a kormányközi és közösségi politikavezetésnek is meg kell dolgoznia a projekt sikeréért. Az együttműködés szellemében a projektet a köz- és magánszféra partnerségének formájában kellene működtetni.

1.2

A 30 műholdból álló csoport előfutárát, az első – kísérleti – műholdat 2005 végén állították pályára. A projekt fejlesztése, bár nehézkesen és késedelmesen, de tovább folytatódik.

1.3

A Galileo egy globális műholdas navigációs rendszer, amely helymeghatározási, navigációs és időmérési szolgáltatásokat nyújt.

1.4

A Galileo 30 műholdból és földi állomásokból áll, amelyek a gazdaság különböző ágazatait látják el földrajzi elhelyezkedési információkkal: a szállítás (járművek, hajók, repülőgépek helymeghatározása, irányítási rendszerek, útvonalkeresők stb.); az igazságszolgáltatás, a rendőrség és vámhatóságok (határőrség) tevékenysége; a közérdekű munkálatok (topográfia, földmérés, földrajzi információs rendszerek); a szabadidős tevékenységek (tengeri és hegyi tájékozódás); szociális szolgáltatások (az idősek és a mozgáskorlátozottak ellátása); a kormányszintű biztonsági szolgáltatások, illetve – a szerencsétlenségek helymeghatározásának köszönhetően – a tengeri vagy egyéb, izolált régiókból történő mentés területén.

1.5

Egyes becslések szerint a műholdas navigációt alkalmazó termékek és szolgáltatások piaca 2025-ig 400 milliárd euróra nő.

1.6

Jelenleg a koncessziós szerződésről folytatott tárgyalások holtpontra jutottak, mivel az egyes partnerek között jelentős nézetkülönbség van a Galileo gazdasági modell tekintetében és az ipari konzorcium kormányzásával kapcsolatban. A felgyülemlett késedelmek és a tárgyalások előrehaladásának hiánya magára a tervre nézve is veszélyt jelent.

1.7

A fenti nehézségek kapcsán a márciusi közlekedési Tanács ülésén felkérték az Európai Bizottságot a koncessziós tárgyalások helyzetének tisztázására, illetve egyéb alternatív megoldások felkutatására. A Bizottság „A Galileo válaszút előtt” című közleményében, valamint az említett patthelyzet fényében arra kéri a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy vegyen tudomást a koncessziós szerződésről jelenleg folyó tárgyalások kudarcáról, és határozzon azok berekesztéséről. Ezzel egyidejűleg azonban azt kéri tőlük, nyilvánítsák ki akaratukat a Galileo program megvalósítására és folytatására. Azt javasolja, hogy dolgozzanak ki alternatív forgatókönyvet, amelyben a fejlesztés és a kiépítés szakaszait államilag támogatnák és finanszíroznák, míg a koncessziós szerződés csak a működtetésre korlátozódna. Az Európai Űrügynökség kezében lenne a jog a munkáknak az Európai Unió nevében történő irányítására és kiadására.

2.1

Az Európai Bizottsági szöveg egyrészt a rendszert és annak előrelátható fejlesztését, másrészt a különböző alkalmazások innovációjának lehetőségét ismerteti röviden. Felsorolja továbbá a javasolt öt szolgáltatástípust: nyílt hozzáférésű szolgáltatás, kereskedelmi szolgáltatás hivatásos felhasználók számára, életmentő szolgáltatások, kutató és mentő szolgáltatások, valamint a „közszabályozás alá eső szolgáltatás”. Ez utóbbi szolgáltatás azonban nem tartozik a zöld könyv által tárgyalt körbe, hanem a tagállamokra bízzák, hogy alkalmazzák-e vagy sem. Az Európai Bizottság a tagállamok közvetlen megkérdezését követően összefoglalót készít az egyes gyakorlatokról.

2.2

Az Európai Bizottság zöld könyve a következő érintett és esetlegesen érdekelt tevékenységi köröket sorolja fel:

2.3

A fenti lista a lehetséges alkalmazási területek kiterjedtségét és sokféleségét mutatja.

2.4

A zöld könyv, mint mindig, az érdekelt felekhez intézett kérdésekkel zárul. Az EGSZB-nek nem feladata ezekre a kérdésekre választ adni, ugyanakkor hangsúlyozza az általa fontosnak tartott kérdéseket, illetve kiegészíti azokkal, amelyek véleménye szerint kimaradtak a dokumentumból.

2.5

Az Európai Bizottság elvégzi a zöld könyv alapján az érdekelt felek hozzá beérkezett válaszainak elemzését. Ezek azonban gyakran csekély számúak és túl általánosak ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni, ezért a Bizottság egy 2007 októberében megjelenő cselekvési tervvel egészíti ki a zöld könyvet, hogy részletesebb konzultációra adjon alkalmat. Mindeddig egyik nagy gazdasági ágazat sem mutatott különösebben érdeklődést a fizetős szolgáltatások iránt. Ebből adódóan meglehetősen nehéz egy nyílt, ingyenes – még ha nem is teljesen garantált – szolgáltatással versenyezni. Így megkérdőjelezhető az európai civil rendszer gazdasági és pénzügyi egyensúlya, amely – szemben az amerikai, katonai rendszerrel – nem rendelkezik állami támogatással.

3.1

A 2. – etikai és a magánélet védelmére vonatkozó – kérdés (1) különösen nagy jelentőségű, amelyet az EGSZB már figyelemmel kísért, és kérte a magánélet védelmére vonatkozó elv szigorú betartását. Felmerül a magánélet védelméhez való jog és a technika által biztosított lehetőségek közötti egyensúly megteremtésének kérdése. Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy a műholdas helymeghatározási/navigációs rendszerek segítségével a felhasználó meghatározhatja a tartózkodási helyét, ez azonban mások számára nem válik ismertté, hacsak a felhasználó nem kommunikálja azt – például GSM-típusú távközlési eszköz útján – harmadik fél irányába. Abból adódóan, hogy ezek a rendszerek egyirányúan működnek, a navigációs rendszer – legyen az GPS, Galileo, vagy az orosz GLONASS – nem ismeri a felhasználókat, és nem képes arra, hogy meghatározza a navigációs jelek használóit, még kevésbé arra, hogy megállapítsa földrajzi helyzetüket. Következésképpen a magánélet védelmére vonatkozó kérdést a felhasználóknak nyújtandó egyéni alkalmazások szolgáltatásainak fényében kell megvizsgálni. Ezen szolgáltatások közül azonban sok úgy működik, hogy a felhasználó pillanatnyi földrajzi helyzetének adatait közölni kell egy szerverrel, amely aztán a kért – például a közúti forgalomra vonatkozó – információt szolgáltatja.

3.2

Az 5., a nemzetközi együttműködésre vonatkozó kérdés (2) komoly kérdéseket vet fel. Az Európai Unió Kínával, Izraellel, Dél-Koreával, Marokkóval és Ukrajnával kötött eddig együttműködési megállapodást, illetve a következő országokkal tervezi: India, Brazília, Argentína és Ausztrália. A Galileo nemzetközivé válásához – különösen a szabványok, a piacok megnyitása, a tanúsítási kérdések, a frekvenciák, valamint a szellemi tulajdonjogok tekintetében – természetesen szükség van ezekre a megállapodásokra, ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy bizonyos partnerek elsődleges indítéka az európai know-how megszerzésére irányul, hogy időt nyerjenek a saját technológia kidolgozásához, amely aztán a Galileo konkurenciájaként működhet majd. Ma már egyértelmű, hogy Kína 2003-ban ilyen céllal írta alá az Európai Unióval a Galileo együttműködési megállapodást. Egyébként pedig meglepő, hogy sem Norvégia, sem Svájc nem foglalta keretbe együttműködési szándékát az Európai Unióval a Galileo kapcsán, pedig az Európai Űrügynökségen keresztül részt vesznek a program fejlesztési és hitelesítési szakaszának finanszírozásában. Ebből adódóan egyelőre nem tisztázott a Galileo közszabályozás alá eső szolgáltatásához való esetleges hozzáférésük sem.

3.3

Mindenesetre általánosan elmondható, hogy az együttműködési megállapodások nem érintenék a közszabályozás alá eső szolgáltatásokat. Ráadásul a nemzetközi együttműködési tárgyalások lelassultak, mivel az európai projekt prioritását a nehézségekkel küzdő műholdas navigációs rendszer gyakorlati megvalósítására helyezték.

3.4

A 6. és 7. számú, a szabványokra és a tanúsításra vonatkozó kérdések (3) tulajdonképpen a berendezések és maga a rendszer, valamint a telepített navigációs terminálok hitelesítésének problémáját vetik fel. Ez a kérdés különösen a légi és a vasúti közlekedés területén jelent gondot, ugyanis ezen a két területen a biztonsági és jelzőberendezéseket szigorú, nemzetközi tanúsítvány alapján elismert eljárás szerint kell hitelesíteni. A Galileo mint rendszer hitelesítésének csak egy adott ágazat – mint például a polgári légi közlekedés – alkalmazása vonatkozásában van értelme, amely az alkalmazandó szabványokat és hitelesítési eljárásokat maga határozza meg. A Galileo szolgáltatásait használó, mobil járművek fedélzetére telepített terminálok és berendezések hitelesítése több mindent foglal magába, mint egyedül a helymeghatározási terminál; ide tartozik minden egyéb, a helymeghatározási információt feldolgozó és azt a pilótának vagy a fedélzeti parancsnoknak visszajuttató berendezés is. Az alkalmazásra vonatkozó, szokásos hitelesítési eljárásokat kell tehát alkalmazni, továbbá minden egyes külön alkalmazásra vonatkozó kérdést is rendezni kell.

3.5

A kérdés másik, a felelősségre vonatkozó vetülete azonban csak nagy vonalakban szerepel, pedig szintén kiemelt fontosságú, összetett kérdésről van szó. Egyrészt a viszonylag egyszerű, szerződéses, másrészt a sokkal bonyolultabb, szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó szabályokat is rendezni kell. Ezenkívül a felelősség mértéke attól függően is eltérő lehet, hogy nyílt, kereskedelmi vagy állami szolgáltatásról van-e szó. Az Európai Bizottság egy, a polgári légi közlekedés mintájára létrehozandó sémát fontolgat, vagyis bizonyos összegig a biztosító, azon felül pedig az állami hatóságok fedeznék a biztosítást. Ebben az esetben azt a határösszeget kell megállapítani, amelynél az állami felelősségvállalás bekapcsolódik. A jelenlegi határösszeg magas, egymilliárd euró körül van.

3.6

A jelzést szolgáltatónak milyen szinten kell garantálnia a teljesítményt? Ennek a kérdésnek különösen a légiközlekedési, a vasúti- és a tengeri szállítási területen van rendkívüli jelentősége.

3.7

Kit és milyen mértékben terhelne például a felelősség egy, a rossz minőségű jelzés miatt bekövetkező légi katasztrófa vagy egy, esetleg olajkiömlést okozó tengeri baleset esetében? Meg kell azonban különböztetni a szerződéses és a szerződésen kívüli felelősségvállalás esetét.

3.8

A Galileo rendszer üzemeltetője viselné a teljes felelősséget, vagy a tagállamokkal megosztva? Ez utóbbi esetben mely tagállamok jöhetnének szóba: a fellövő állam, az Európai Unió tagállamai, vagy a Galileo-projektben részt vevő tagállamok? Annak érdekében, hogy a Galileo kereskedelmi alkalmazásai megfelelő és biztonságos jogi keretben működhessenek, tisztázni kell ezeket a kérdéseket.

3.9

Léteznek precedensek, például az ARIANE esete. Az indításból eredő, a harmadik feleknek okozott kár veszélyét 100 millió euróig az ARIANESPACE viseli, ezen túlmenően pedig a francia állam. A polgári légi közlekedés terén is találunk példákat a kereskedelmi partnerek és az állam között megosztott felelősségvállalásra, ezek szintén alkalmazhatóak lennének a Galileo esetében is. Mindenesetre – különösen, mivel új rendszerről van szó – a határ meghúzása a legkényesebb pont: hogyan lehet megfelelően megosztani az állam és a működtető felelősségét?

3.10

Amennyiben ez utóbbi (ARIANE) példát alkalmaznánk a Galileo esetében, ez azt jelentené, hogy világosan meg kell határozni, mely állami hatóságnak kellene adott esetben megosztania a felelősséget a Galileo üzemeltetőjével.

3.11

A szellemi tulajdonjogokra vonatkozó, 9. kérdés (4) rendkívül fontos. Még akkor is, ha állami intézmények finanszírozzák a kezdeti kutatást, fontos, hogy a vállalatok, különösen a kkv-k szerezzék meg, érvényesítsék és alkalmazzák a fejlesztések szellemi tulajdonjogát.

3.12

Végezetül néhány szó a Galileo katonai alkalmazásáról. A GPS rendszerrel ellentétben, amely katonai jellegű, de civileknek is szabadon hozzáférhető, a Galileo civil rendszer. Mint a GPS civil felhasználása esetében, semmi nem akadályozza valamely ország fegyveres erőit a Galileo nyílt szolgáltatásának alkalmazásában, bár a közszabályozás alá eső szolgáltatások alkalmazása – amelyhez való hozzáférést az Európai Unió tagállamai részletesen szabályozzák – a Galileo más szolgáltatásainál előnyösebb a rádióvétel zavarásával szembeni ellenállás és az önállóság tekintetében, mivel más frekvenciasávokat használ.

3.13

Anélkül, hogy vitába keverednénk a Galileo közszabályozás alá eső szolgáltatásainak katonai célú, különböző típusú felhasználásáról – ami egyrészt meghaladná a jelen vélemény kereteit, másrészt ez a kérdés a zöld könyvben sem szerepel – meg kell állapítani, hogy a Galileo kihasználtságának gazdasági egyensúlya részben ettől a szolgáltatástól függ. A Galileo projekt új, az Európai Bizottság által javasolt változatában ez a pont még kétségkívül vita tárgya lesz. Az Európai Bizottság közleményében egyébiránt kifejti: bár a rendszer civil jellegéhez nem fér kétség, el kell ismerni, hogy a legfontosabb bevételek a katonai felhasználók részéről adódhatnak majd.

4.1

A műholdas navigációs alkalmazásokról szóló zöld könyvet az érintett ágazatok alaposan át fogják tanulmányozni. Különösen a legfontosabb kérdések, így az esetlegesen megnyíló, új alkalmazási területek kapcsán érvényesítendő szellemi tulajdonjogok, a hitelesítési eljárások és a felelősségi rendszer vonatkozásában szükséges az érintett felek válasza.

4.2

A Galileónak az Európai Unió tagállamai által történő állami vagy katonai célú felhasználása – amelyet az Európai Bizottság és a tagállamok, valamint a tagállamok egymás között közvetlen párbeszéd útján, a Galileo security board keretében kezelnek, rendkívül fontos kérdés a Galileo gazdasági modelljére gyakorolt hatása miatt. Világosan megmutatkozik, hogy ezzel a kérdéssel újfent foglalkozni kell, annál is inkább, mivel a köz- és magánszféra eredetileg tervezett partnerségének sikertelensége miatt a közszféra érzékelhetően nagyobb mértékű részvételére van szükség.

4.3

Összességében a műholdas navigációs alkalmazásokról tartandó konzultáció mindenképpen hasznos és érdekes. Meg kellene azonban arról is győződni, hogy a projekt végrehajtása is a tervezett ütemben halad-e. Az Európai Bizottság új javaslatai utolsó lehetőséget jelentenek a Galileo projekt számára. Az EGSZB tudatában van annak, hogy ez milyen pénzügyi terheket ró az egyes tagállamokra, azonban egy olyan időszakban, amikor az Európai Unióra az alkotmányszerződéssel kapcsolatos viták folyományaként népei szkeptikusan és bizonyos kiábrándultsággal tekintenek, a Galileo program feladása súlyos következményekkel járna Európában és Európán kívül egyaránt. Egy effajta kudarc azt jelentené a világ számára, hogy az Európai Unió képtelen mozgósítani forrásait egy kiemelt tudományos, technikai és gazdasági jelentőséggel bíró projekt érdekében. Elengedhetetlen a Galileo befejezése, mely által bebizonyosodik: az Európai Unió képes újból erőre kapni és sikerre vinni a jövőre vonatkozó nagy terveit

4.4

A Galileo-projekt a fentiek miatt pillanatnyilag tehát nehézségekkel küzd. Az EGSZB egyetért azzal, hogy amennyiben az Európai Uniónak ez a kísérleti projektje esetleg kudarccal végződik, az komoly hitelvesztést okozna a polgárok szemében európai elkötelezettségük szempontjából, ezt pedig mindenképpen el kell kerülni.

27.10.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 256/51

1.1

2004-ben az EGSZB „Az atomenergia sorsa az elektromos áram termelésében” című véleményében azt javasolta, hogy „erőfeszítéseket kell tenni a nukleáris ipar valódi kérdéseiről (az ellátás biztonsága, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, versenyképes árak, az elhasznált fűtőanyag biztonságos kezelése) való tájékoztatás terén annak érdekében, hogy a szervezett civil társadalom kritikailag elemezhesse az e kérdésekben folytatott vitát”. Az új nukleáris tájékoztató programban szerepelnek ezen információk. Az EGSZB általában egyetért az európai bizottsági közleményben nyújtott elemzéssel és leírással. A közlemény tárgyalja, és, véleményünk szerint, helyesen írja le a nukleáris energiával kapcsolatos, lényegi szempontok többségét. Az EGSZB ezenkívül rámutat az atomenergia néhány figyelembe veendő szempontjára.

1.2

A nukleáris energia, amely 2004-ben az Európai Unióban az elektromos áram 31 %-át adta, és az összesen felhasznált elsődleges energia 15 %-át tette ki, döntő szerepet játszik az energiapiacon. A nukleáris energia az uniós energiapolitika célkitűzéseit is maradéktalanul teljesíti. A nukleáris energia költsége napjainkban egyértelműen versenyképes. Esetében kismértékű a külső függés; számos különféle, biztos üzemanyagforrás áll rendelkezésre, ami teljesíti az ellátás biztonságára vonatkozó követelményeket. A nukleáris energia ma a legjelentősebb lényegében szén-dioxid-mentes energiaforrás Európában.

1.3

Az Európai Tanács által a 2020-ig tartó és az azt követő időszakra, az üvegházhatású gázok kibocsátásaival kapcsolatos célkitűzésekre vonatkozóan hozott határozat alapján nyilvánvaló, hogy valamennyi további alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelő kapacitásnak – legyen szó akár megújuló energiaforrásokról, akár atomenergiáról, akár esetleg tisztaszén-technológiáról – helyettesítenie kell a magas szén-dioxid-kibocsátású kapacitásokat, és ezáltal hozzá kell adódnia az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó teljes villamosenergia-termeléshez. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az atomenergiának legalább a jelenlegi részarányát nem tartjuk fenn addig, amíg teljesen új, tiszta energetikai megoldások nem állnak rendelkezésre, akkor az éghajlati és egyéb energiapolitikai célkitűzések nem teljesíthetők.

1.4

Az EGSZB hangsúlyozza az EU folyamatosan jelentős szerepét abban, hogy továbbfejlődjön az atomenergia jogi szabályozása az atomenergiát választó tagállamokban, az Euratom-Szerződés által megkívánt legmagasabb szintű biztonsági elvárásoknak és a nukleáris anyagok illegális forgalma elleni előírásoknak megfelelően.

1.5

A legfontosabb feladat a radioaktív hulladék – és különösen a kiégett nukleáris fűtőelemek végső elhelyezése – problémájának megoldása, amelyre technológia létezik, a politikai döntések azonban hiányoznak. Az EGSZB szintén egyetért az Európai Bizottsággal a következő, továbbra is EU-szintű figyelmet igénylő kérdésekben: a nukleáris biztonság és a sugárvédelem, amelynek európai mutatói igen jók, valamint a leszerelés biztonságos hosszú távú finanszírozása.

1.6

Az EGSZB felhívja a figyelmet az atomenergia néhány egyéb, olyan szempontjára, amelyre nem vonatkozik a nukleáris tájékoztató program tervezete. Ezek: a terrorizmus veszélye és néhány erőműben az elegendő hűtővíz rendelkezésre állásának kérdése.

1.7

A továbbra is az atomenergiára összpontosítani kívánó tagállamok számára szintén aggodalomra adhat okot az ágazat vonzereje munkáltatóként és kutatási témaként. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon nézetével, amely szerint a sugárvédelmi és nukleáris technológiai szakértelem alapvető fontosságú az EU számára, ezért az ez irányú oktatás, képzés és kutatás figyelmet igényel.

1.8

Végül az EGSZB kiemeli, hogy valamennyi tagállamnak joga van saját energiaszerkezetét meghatározni, az atomenergia abban elfoglalt részarányát is beleértve, amint az a nukleáris tájékoztató program tervezetében is olvasható.

2.1

Az Euratom-Szerződés 40. cikke értelmében az Európai Bizottságnak „rendszeres időközönként tájékoztató programokat kell közzétennie, elsősorban a nukleárisenergia-termelési célkitűzéseket és az azok eléréséhez megkívánt valamennyi beruházástípust adva meg. Az Európai Bizottságnak meg kell ismernie az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét az ilyen programok kapcsán azok közzétételét megelőzően.” 1958 óta négy ilyen tájékoztató program és egy naprakésszé tett változat jelent meg, az utolsó 1997-ben.

2.2

A nukleáris tájékoztató program ezen tervezetét 2007. január 10-én tette közzé az Európai Bizottság az energiaügyi és éghajlati csomaggal (Európa energiapolitikája) összefüggésben. A végső változat akkor készül el és jelenik meg, amikor az Európai Bizottság megkapja az EGSZB véleményét.

2.3

A csomag többi része elsősorban arra az éghajlat-változási célkitűzésre tesz javaslatot, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását a fejlett országok 2020-ig az 1990-es szinthez képest 30 %-kal, az uniós tagállamok maguk pedig 20 %-kal csökkentsék. A csomag ezenkívül az alábbiakkal foglalkozik: a gáz és a villamos energia belső piaca; a gáz- és elektromos hálózatok összekapcsolásai; a fosszilis tüzelőanyagokból származó fenntartható energiatermelés ösztönzését célzó javaslatok; a megújuló energiaforrások alkalmazásának támogatására irányuló útiterv, amely azt a kötelező erejű célt is magában foglalja, hogy 2020-ig 20 %-ra kell emelni a megújuló energiaforrások arányát az EU teljes energiaszerkezetében, az energiamegtakarítások terén pedig szintén 2020-ig ugyancsak 20 %-os hatékonyságnövelést kell megvalósítani; továbbá a leendő európai stratégiai energiatechnológiai terv. Az Európai Tanács 2007. március 9-én támogatását adta a csomag célkitűzéseihez és főbb politikai tartalmához.

2.4

Az EGSZB – a Szerződésben előírtaknak megfelelően – véleményt készített valamennyi nukleáris tájékoztató programról. Az EGSZB több, más véleményében is érintette a nukleáris energia témáját, a közelmúltban elsősorban a 2004-ben a nukleáris energia szerepéről készített saját kezdeményezésű véleményben, amelynek következtetései között az alábbiakat rögzítette: „az EGSZB úgy véli, hogy a nukleáris energia az EU több lábon álló, kiegyensúlyozott, gazdaságos és fenntartható energiapolitikájának egyik eleme kell, hogy legyen. Az általa felvetett kérdéseket figyelembe véve elmondható, hogy meg sem fontolandó az a lehetőség, amely szerint mindent a nukleáris energiára alapozunk; másrészt viszont az EGSZB úgy látja, hogy a nukleáris energia felhasználásának teljes vagy részleges elhagyása csökkentené annak esélyét, hogy az EU eleget tudjon tenni az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségeinek”.

3.1

Az európai bizottsági dokumentum áttekinti a nukleáris energia terén az elmúlt tíz év során végrehajtott beruházásokat, leírja a nukleárisenergia-előállítás pénzügyi vonatkozásait, az energiaszerkezetre gyakorolt hatásait, továbbá társadalmi elfogadásának feltételeit. Tartalmát az alábbiakban részletezzük.

3.2

Minden egyes tagállam maga döntheti el, hogy mennyire támaszkodik a nukleáris energiára az áramtermelés terén. A közelmúltban a nukleáris energia alkalmazásának növeléséről döntött Finnország és Franciaország is. Hollandia, Lengyelország, Svédország, a Cseh Köztársaság, Litvánia, Észtország, Lettország, Szlovákia, az Egyesült Királyság, Bulgária és Románia újraindította a nukleáris energiára vonatkozó politikájáról szóló vitát. Németország, Spanyolország és Belgium egyelőre – az állandó viták ellenére – folytatja az atomenergia-termelés fokozatos leállítására irányuló politikáját. A 27 EU-tagállam közül 12 teljesen lemond az atomenergia termeléséről.

3.3

Napjainkban a 27 EU-tagállam területén üzemelő összesen 152 reaktor által termelt nukleáris energia adja Európában az áram 30 %-át, ugyanakkor, ha egyes tagállamok továbbra is az atomenergia-felhasználás leállítását tervezik, e részarány számottevően csökkeni fog. Az energiaigény kielégítése, valamint Európa behozataltól való függésének mérséklése érdekében új beruházásokról vagy egyes erőművek élettartamának meghosszabbításáról lehetne dönteni.

3.4

Az Európai Bizottság szerint a nukleárisenergia-termelés fokozása a szén-dioxid-kibocsátások csökkentésének egyik eszközét jelenthetné, és fontos szerepet játszhatna a globális éghajlatváltozás kezelésében. A nukleáris energia lényegileg nem jár szén-dioxid-kibocsátással, és az Európai Bizottság kibocsátás-csökkentési forgatókönyvének része. Ez fontos szempont lehet a jövőbeli kibocsátáskereskedelmi-rendszerek tárgyalásakor is.

3.5

A nukleáris energia növekedési lehetőségeit érintő, döntő tényező annak pénzügyi vonatkozása, mivel egy atomerőmű 2–3,5 milliárd euró összegű induló beruházást igényel. A nukleáris eredetű energiatermelés magasabb építési költségekkel jár, mint a fosszilistüzelőanyag-eredetű, a kezdeti beruházásokat követő működési költségek azonban jelentősen alacsonyabbak. Az Európai Bizottság részletesen így fogalmaz:

3.5.1

„Az atomerőművek gazdasági kockázatai a kezdeti nagy tőkebefektetéshez kapcsolódnak, és az erőműveknek 40–60 éves élettartamukból az első 15–20 évben szinte hibátlanul kell működniük ahhoz, hogy a kezdeti befektetés megtérüljön. Ráadásul a reaktor leállításától számítva 50–100 évig pénzeszközöknek kell rendelkezésre állniuk a leszerelésre és a hulladékkezelésre.”

3.5.2

„A 27 tagú EU (1) 15 tagállamában összesen 152 atomreaktor működik. Az atomerőművek átlagos kora majdnem 25 év (2). Franciaországban, a legtöbb (59) atomreaktorral rendelkező tagállamban, ahol a villamosenergia-termelés közel 80 %-át nukleáris energia adja, és Litvániában, ahol egyetlen atomerőmű van, ám ez a villamosenergia-termelés 70 %-át teszi ki, az erőművek átlagos kora 20 év körüli. Az Egyesült Királyság 23 atomerőművének átlagos kora 30 évhez közelít, míg Németországban a 17 működő atomerőmű átlagos kora 25 év.”

3.5.3

„A nukleáris energia hagyományosan nagyobb építési költségeket és alacsonyabb működtetési költségeket jelent, mint a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló energiatermelés, amely alacsonyabb tőkeköltségekkel, de a magas és változékony üzemanyagáraktól függő működtetési költséggel jár.”

3.6

A nukleárisenergia-előállítás nagymértékben független a nyersanyagellátás költségének változásától, hiszen kis mennyiségű uránium – amely többnyire a világ stabil régióiból származik – évtizedekig működtethet egy reaktort. Az ésszerűen biztosított és versenyképes áron kitermelhető, ismert uránforrások a nukleáris ipar szükségleteit a jelenlegi fogyasztási szint mellett legalább 85 évig biztosítani tudják. Ezért a legtöbb iparosodott országban az új atomerőművek gazdaságos villamosenergia-termelési lehetőséget kínálnak az alapterhelés biztosítására.

3.7

A nukleáris ipar jelentős beruházásokat hajtott végre 1997 óta. Az Európai Bizottság tisztában van annak fontosságával, hogy meg kell tartani a technológiai vezető szerepet az atomenergia területén, és támogatja az atomenergia jogi szabályozásának továbbfejlesztését, ideértve a nukleáris anyagok illegális forgalma elleni küzdelmet, a hulladékkezelést és az erőművek leszerelését. Az Euratom-Szerződés létrejötte óta a nukleáris biztonság és a lakosság sugárvédelme az egyik fő gondot jelentette az Európai Közösségben, és ezek olyan kérdések, amelyek fontossága az Unió korábbi és jelenlegi bővítésével egyre növekszik.

3.8

Közösségi szinten azt kell elérni, hogy továbbfejlődjön az atomenergia jogi szabályozása az atomenergiát választó tagállamokban, az Euratom-Szerződés által megkívánt legmagasabb szintű biztonsági elvárásoknak és a nukleáris anyagok illegális forgalma elleni előírásoknak megfelelően. Ide tartozik a nukleáris hulladék kezelése és az erőművek leszerelése is.

3.9

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a további lépésekről szóló vita az alábbiakra összpontosítson: