13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/1

1.1

Az EGSZB az Európai Bizottság alelnöke, Margot Wallström levelére válaszol ezzel a feltáró véleménnyel. Figyelembe veszi azonban az elmúlt évek során benyújtott véleményeket is, amelyek az EGSZB által a fenti témában kidolgozott okfejtéseket, elemzéseket és javaslatokat tartalmaznak.

1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a demográfiai politikákban követni kell a lisszaboni célkitűzéseket, mivel a munkaerőpiacon bekövetkező gyors demográfiai változások sürgős intézkedéseket tesznek szükségessé a kapcsolódó problémák megoldása érdekében:

1.3

Meg kell akadályozni, hogy az idős munkavállalók elveszítsék munkahelyüket; ezzel szemben nagyobb figyelmet kellene fordítani az idős munkavállalók termelési folyamatba való beilleszkedésére.

1.4

A munkahely feleljen meg az egyén képzettségének és szakmai tapasztalatának, kerülendő a korhoz kapcsolódó bárminemű hátrányos megkülönböztetés. Ezért az EGSZB valamennyi tagállamot felkéri A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK irányelv lehető legrövidebb időn belül való átültetésére és alkalmazására.

1.5

A jobb munkaszervezés megkívánja a végzett feladatok típusának értékelését (veszélyes, megerőltető vagy egyhangú tevékenységek).

1.6

Az állandó tanulást lehetővé tévő programok kulcsszerepet töltenek be az ötvenedik életévüket betöltött munkavállalók jobb hasznosításában a vállalatokon belül és azokon kívül egyaránt. Ennek érdekében terjeszteni és vizsgálni kell a bevált gyakorlatokat, ahogyan azt az európai szociális partnerek által bemutatott éves monitoringjelentések is előírják.

1.7

A minőségi foglalkoztatást előmozdító politika szakmai pályafutásuk teljes időtartama alatt irányítja és képzi a polgárok generációit. Mindez feltételezi a szociális partnerek és valamennyi érintett gazdasági és szociális szereplő helyi, nemzeti és európai szintű szerepvállalását.

1.8

A kutatás és az innováció alapvető befektetést jelent a mai európai polgárok és a jövőbeni nemzedékek számára egyaránt. Ezért van szükség arra, hogy a fiatalokat a természettudományi és műszaki karokra való beiratkozásra ösztönözzük, valamint megteremtsük a technológia és a kutatás szférájában a kapcsolódó foglalkoztatási lehetőségeket.

Az Európai Uniónak meg kell szüntetnie az EU és más országok (például Kína és India) között tátongó szakadékot, mely utóbbiak hatalmas előrelépést értek el ezekben az ágazatokban.

1.9

A hátrányos helyzetű térségekben eszközölt befektetések segítik a fiatalokat abban, hogy ne hagyják el e területeket, és a területi fejlesztés és rehabilitáció eszközeivé váljanak.

1.10

Az esélyegyenlőség éveként meghirdetett 2007-es évben az EU-nak a magánélet és a munka összeegyeztetésére kellene összpontosítania, hogy a gyermekvállalás sem az anya, sem az apa számára ne járjon munkakörülményeik bizonytalanná és hátrányossá válásával, és a családnak ne egyedül kelljen viselnie a gyermek születése következtében felmerülő – nem csupán gazdasági jellegű – terheket.

1.11

Az EGSZB úgy véli, hogy ösztönözni kell a fontos irányelvek – például a szülői szabadságra vonatkozó – alkalmazását, valamint biztosítani kell a gyermekfelügyeleti és -gondozási, továbbá az idősek ellátására irányuló szolgáltatásokat. Hasonlóképpen meg van győződve arról, hogy sürgősen meg kell szüntetni a férfiak és a nők bérezésében fennálló jelentős különbségeket, küzdeni kell a hátrányos munkakörülmények és a munkahely bizonytalansága ellen, ami sok európai nő számára jelent problémát. Olyan kezdeményezésekre is szükség van, amelyek a férfiakat arra ösztönzik, hogy fokozottan vegyék ki a részüket a családi kötelezettségek ellátásából. A gyermekvállalást és a nők munkavállalását nem szabad ellentétes fogalmakként kezelni, ezért minden lehetséges intézkedést meg kell hozni a gyermekgondozás és az anyák szakmai életútjának összeegyeztethetősége érdekében.

1.12

A vállalkozói szférában is szükség van olyan intézkedésekre, amelyek biztosítják a nők számára az esélyegyenlőséget, valamint a vezetői posztokhoz való hozzáférést.

1.13

A bevándorlás egyike a népesség elöregedése következtében létrejövő kihívásokra adott szükséges válaszoknak. Az integráció és a foglalkoztatás szervesen összekapcsolt politikákként a növekedés és a fejlődés motorjai lehetnek. Ennek érdekében azonban hasznosítani kell a bevándorlók szakértelmét, szakmai tapasztalatait és végzettségét.

1.14

A társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatóságát olyan intézkedésekkel kell biztosítani, amelyek nem sodorják veszélybe annak végcélját, ahogyan azt az EU-Szerződések meghatározták (2. cikk). Ezért tehát egyrészről biztosítani kell a társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatóságát, másrészt azonban nem szabad szem elől téveszteni az egyetemesség és az egyenlőség célkitűzéseit sem, amelyek az európai szociális modell sajátjai.

1.15

A közérdekű szociális szolgáltatásokat biztosítani kell és működésükben támogatni, hasonlóan a szociális gazdaság szereplőihez. Az időskorúakat foglalkoztató önkéntes szervezetek fontos társadalmi funkciót töltenek be, amelyet támogatni és hasznosítani kell.

1.16

Az Európai Uniónak és a tagállamoknak célul kellene kitűzniük, hogy a jövőbeni generációk számára – megfelelő nyugdíjrendszerek révén – derűs és méltó öregkort biztosítanak. A kiegészítő nyugdíjaknak – amennyiben ezekre szükség van – megbízhatóaknak, biztosaknak és a pénzpiacok ingadozásaitól menteseknek kell lenniük.

1.17

A munkafeltételek bizonytalansága ellen küzdeni azt jelenti, hogy a fiatal munkavállalóknak is megadjuk a méltányos nyugdíj biztonságát. Ugyanakkor meg kell gyorsítani a munkaerőpiacra való belépésüket is.

1.18

Elemezni kell a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát, mégpedig oly módon, hogy egy sor összetett elemet figyelembe veszünk, amelyek nem szűkíthetők le csupán a népesség elöregedésére.

1.19

A nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának biztosítása érdekében az EU egyes országaiban alapvető célkitűzésnek kell tekinteni az adó- és a járulékfizetés kikerülése ellen folytatott elszánt küzdelmet.

1.20

Az egészségügy területén a népesség elöregedése főként a megelőzésbe, a gondozás minőségébe és a kutatásba való befektetéseket tesz szükségessé, főként az idősebbek körében gyakrabban előforduló betegségeket illetően. Szükségszerűen ezek állnak majd az erőfeszítések és a tanulmányok középpontjában.

1.21

A munka világában – a népesség elöregedése kapcsán – az egészség és a biztonság témája szintén más értelmezést nyer, és változásokon megy át, amely változásokat gondosan kell elemezni és mérlegelni.

1.22

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU tagállamainak a szociális partnerekkel egyetértésben közös programokat kell létrehozniuk a munkahelyi balesetek és a – főként a munkavállalók korához kapcsolódó – foglalkozási ártalmak megelőzése érdekében. E területen az információk nyomon követése és cseréje fontos eszköz.

1.23

Az idős munkavállalóknak szabadon kellene tudniuk dönteni arról, hogy továbbra is aktívak kívánnak-e maradni. Mindezek során tekintetbe kell venni a munka típusát, és mérlegelni az adott munkakörrel járó kockázatokat, monotóniát és elhasználódást.

1.24

Az EGSZB kötelezettséget vállal a demográfiai változások területén végzett vizsgálati, értékelő és javaslattévő munkája folytatására. Tudatában van e téma összetett voltának, ami az elkövetkező években valamennyi intézményi, gazdasági és szociális szereplő részvételét szükségessé teszi az új kihívások leküzdése érdekében. Az EGSZB – eljárási szabályzatának megfelelően – a jelen véleményben tárgyalt témakörök további mélyreható vizsgálata mellett kötelezi el magát.

2.1

Az Európai Bizottság alelnöke, Margot Wallström felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt az Európai Bizottság és a Gazdaságpolitikai Bizottság által közösen publikált jelentéssel kapcsolatban, amelynek tárgya az öregedő népesség által kiváltott gazdasági és költségvetési hatások az Európai Unió valamennyi államában.

2.2

Tekintettel a téma és a kapcsolódó szakpolitikák szerteágazóságára, Margot Wallström felkérése alkalmával azzal fordult az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz, hogy a munka világához, valamint néhány kapcsolódó szemponthoz (mint például: egészségügy, nyugdíjrendszerek, egész életen át tartó tanulás) közvetlenül vagy közvetetten kötődő kérdésekről fejtse ki véleményét.

2.3

A Dublini Alapítvány a Munka- és Életkörülmények Javításáért számos kutatás során tanulmányozta a lakosság elöregedését, valamint elemezte annak hatásait az európai lakosokra és munkavállalókra nézve.

2.4

A népesség elöregedését számos tényező határozza meg: így például a születési arányszám csökkenése, a továbbra is növekvő várható élettartam, a második világháború után született nemzedék fokozatos visszavonulása a munkaerőpiacról, valamint – a jövő tekintetében – a hatvanas évek baby-boom generációja (1). Ez utóbbi elem közvetlenül kihat – és a jövőben is ki fog hatni – a keresőkorú népességre.

2.5

Az Eurostat becslései szerint a 25 EU-tagállamban a hatvanöt éven felüli személyek száma a 2005-ös 75 millió helyett 2050-re körülbelül 135 millióra nő. A 25 tagállamban e személyek összlakossághoz viszonyított részaránya az előrejelzések szerint eléri a 30 %-ot, és különösen magas lesz Spanyolországban (36 %), valamint Olaszországban (35 %), rendkívül alacsony viszont Luxemburgban (22 %) és Hollandiában (23 %).

2.6

A népesség elöregedése jelentős következményekkel jár az országok szociális és gazdasági helyzetére egyaránt, és a költségvetési, valamint a társadalombiztosítási politikák korszerűsítését teszi szükségessé.

2.7

Az elöregedés kihat az egész nemzetgazdaságra – a munkaerőpiacra, a termelékenységre, a technológiai innovációra, a gazdasági növekedésre –, mivel a népesség szükségletei és lehetőségei elkerülhetetlen változásokon mennek keresztül.

3.1

A lisszaboni stratégia többek között az idős munkavállalók foglalkoztatási arányát is tekintetbe veszi: az eredetileg kitűzött, azonban mindezidáig meg nem valósított cél az volt, hogy 2010-ig a foglalkoztatottsági küszöb az idős munkavállalók körében haladja meg az 50 %-ot.

3.2

A népesség elöregedése egyrészről az átlagéletkor növekedésével, másrészről a munkaképes korú polgárok számának csökkenésével jár, mivel az idősebb generációk helyébe nem lép megfelelő számú fiatal. Ezért a fiatalok egyre nagyobb késéssel lépnek be a munkaerőpiacra (2).

3.3

A munkaerőpiacot tehát jelentősen befolyásolja és módosítja a népesség elöregedésének jelensége. E körülmények sürgős intézkedéseket kívánnak, amelyek megoldják a következő célkitűzések eléréséhez kapcsolódó problémákat:

3.4

A népesség elöregedése által kiváltott hatások nem csupán a munkavállalókat érintik, hanem a vállalkozókat is. A nemzedékváltás során fontos a vállalkozói tevékenységek átadását megkönnyítő eszközök kialakítása, különösen a kis- és középvállalkozások területén. Hiszen a vállalkozók körében is tapasztalható az átlagéletkor fokozatos növekedése, és ez közvetett vagy közvetlen következményekkel jár az innovációra, a tőkepiacra és – általában véve – az európai ipar egész szerkezetére. Az „idősebb vállalkozók” annyit jelent, hogy jó részük már visszavonult, vagy az aktív szakmai élettől való visszavonulását tervezi, anélkül, hogy fiatal vállalkozók új generációi lépnének a helyükbe. A vállalkozók számának csökkenése a vállalkozások számának csökkenését vonja maga után, ennek következtében kevesebb lesz a munkahely.

3.5

Az idős munkavállalók kiszorítása a munkaerőpiacról egyre aggasztóbb jelenség, és nem csupán az iparban, hanem a szolgáltatói szférában is tapasztalható. Az új munkakörnyezetbe való beilleszkedés nehézsége, a csupán egy vagy csekély számú munkahelyre korlátozódó szakmai tapasztalatból fakadó hátrány, a hátrányos megkülönböztetés, aminek az idős munkavállalók kétségkívül ki vannak téve az új munkahely keresése során – e problémákkal előbb-utóbb valamennyi európai munkavállalónak szembesülnie kell.

3.6

Nagyobb figyelmet kellene fordítani az idős munkavállalók termelési ciklusba való beilleszkedésére: egyes ágazatokban tapasztalatuk a minőségileg jobb termelékenység alapja. Ezért – a vállalkozók részéről is – szemléletváltásra van szükség: pusztán az életkor helyett a munkavállaló valós képességeit kell tekintetbe venni. Ebben az esetben a megkülönböztetés bármely formája ellen irányuló európai irányelveket (2000/43/EK és 2000/78/EK) kell alkalmazni, illetve betartásukat ellenőrizni.

3.7

Valamennyi munkavállalónak meg kellene találnia a képzésének és tapasztalatának leginkább megfelelő munkahelyet: ez lehetővé tenné a népesség elöregedéséből fakadó kedvezőtlen hatások – legalább részbeni – kiegyenlítésére képes termelékenységnövekedést (3).

3.8

Az idős munkavállalók foglalkoztatását elősegítő politikáknak mindenképpen tekintetbe kell venniük a végzett munka típusát: a veszélyes, megterhelő vagy egyhangú tevékenységek esetében célzott elemzésre van szükség, valamint nagyobb teret kell biztosítani az érintettek önkéntességének (4).

4.1

Az egyik konkrét célkitűzés az idős munkavállalók foglalkoztatási arányának növelése érdekében az egész életen át tartó tanulást (lifelong learning) elősegítő hatékony programok megvalósítása, mégpedig a bevált gyakorlatoknak a 25 EU-tagállam közötti cseréje, valamint a szociális partnerekkel folytatott állandó párbeszéd révén, ahogyan ez már számos európai intézmény részéről elhangzott (5).

4.2

Az Európai Foglalkoztatási Stratégia révén a luxembourgi csúcstól (1997) kezdődően minden évben meghatározásra kerültek az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó iránymutatások. Egyetlen alkalommal sem maradt el annak kiemelése, hogy mennyire fontos az idős munkavállalók foglalkoztathatósága, valamint szakmai tapasztalata a népesség elöregedése által okozott problémák leküzdéséhez.

4.3

Egész életen át tartó tanulásról beszélünk minden olyan jelentős tanulási tevékenység esetében, amelynek célja a készségek, ismeretek és kompetenciák javítása. Ezeket a tevékenységeket tehát az egyén teljes életére kiterjedőnek kell elképzelnünk, mivel a szakértelem csökkenése vagy a naprakész ismeretek hiánya éppen az idős munkavállalók esetében jár a legsúlyosabb és legkedvezőtlenebb hatással.

4.4

Az EGSZB is kiemelte, hogy mennyire kiegyensúlyozatlanok a generációk közötti viszonyok a technológiai és a különböző szakismeretek megszerzése területén (6).

4.5

A munkavállalók alkalmazkodóképességét elősegíteni képes eszközök egyike a vállalaton belüli képzés. Egyes tagállamok (Egyesült Királyság, Spanyolország, Portugália, Hollandia, Ausztria) noha különböző mértékben, de adóösztönzők és -mentességek révén elősegítették ezeket a vállalaton belüli képzésre és „tudásfrissítésre” irányuló tanfolyamokat.

4.6

A lisszaboni stratégia kiemelte: a jól működő képzési módszerek és rendszerek, amelyek hatékony módon képesek megfelelni a munkaerő-piaci igényeknek, kulcselemek a stratégia fő célkitűzéseinek elérésében, azaz abban, hogy létrejöjjön a tudásalapú gazdaság.

4.7

Az idős munkavállalók foglalkoztatását gátló akadályok csökkentése azt jelenti, hogy proaktív módon reagálunk a demográfiai változások várható hatásaira.

5.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság már 2004-ben kiemelte: fontos a generációk közötti paktum támogatása, hogy ily módon biztosítani lehessen az európai államok polgárai számára a munkaerőpiacon a megfelelő nemzedékváltást, az új demográfiai viszonyoknak megfelelő szociális államot, valamint a foglalkoztatáspolitikákat, az átképzést és az oktatási, valamint a versenyszféra közelítését elősegítő jogszabályokat (7).

5.2

A „jó” foglalkoztatást elősegítő intézkedések egyik célja kell, hogy legyen a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedésének elősegítése, valamint figyelemmel kísérésük pályafutásuk teljes időtartama alatt (8), anélkül, hogy „digitális szakadék” jönne létre a fiatal munkavállalók és a továbbra is dolgozni kívánó idős munkavállalók között.

5.3

Az EGSZB akkoriban tűzte ki a következő célt: „a jövőben járuljunk hozzá egy alapvető jelentőségű problémakörrel kapcsolatos fokozottabb egyeztetéshez, amely szükségessé teszi a különböző szereplők koordinált és tartós fellépését, a rövid távú érdekek felülkerekedésének elkerülésére irányul, valamint feltételezi a konstruktív építkezés folytonosságát. A gyakorlatban arról van szó, hogy új paktumot kell kötni a nemzedékek között az egész Európai Unióban.”

5.4

A kutatás és az innováció olyan területek, amelyekbe szükségszerűen be kell fektetni, ha a jövőbeni európai generációk számára jólétet, továbbá megfelelő és fenntartható életminőséget kívánunk biztosítani. Fontos tehát szem előtt tartani az európai kutatók és tudósok átlagéletkorát, valamint a fiatalok e kulcságazatokba való beilleszkedése elősegítésének szükségességét is.

5.5

A kutatásba való befektetések volumenének elégtelen szintje egész Európában – amely még nagyon messze van a lisszaboni stratégia célkitűzéseitől – nem teszi lehetővé a fiatal kutatók számára, akik gyakran kifejezetten bizonytalan munkakörülmények között kényszerülnek dolgozni, hogy a tudományos és technológiai kutatás területén jövőt, karriert építsenek maguknak. Kockázatot jelent a jövőre nézve, ha Európában a kutatók átlagéletkora magasabb, mint más világhatalmaknál.

Indiában és Kínában például a tudományos területen egyetemi végzettséggel rendelkezők száma egyre növekszik, olyannyira, hogy az USA-ban a kutatók és tudósok 60 %-a ezekből az országokból érkezik. Sok európai országban viszont a természettudományi karokon az utóbbi években jelentősen csökkent a hallgatók száma.

5.6

A népesség elöregedésének problémája közvetlen hatással van a területi kohézióra is: a fiatalok egyre inkább elvándorolnak egyes területekről, hogy olyan helyeken keressenek munkát, ahol az élet- és munkakörülmények kedvezőbbek. Ez növeli a szakadékot a fejlettebb gazdasággal rendelkező régiók, valamint azok között, amelyek nagyobb ütemben szegényednek el, valamint amelyekben fokozottabb az elöregedés.

5.7

A magánélet és a munka összeegyeztethetősége az európai szociális modell egyik pillére. Az európai népesség átlagéletkorának növekedése felveti a születési arányszámok újbóli növelésének problémáját. Ezt kizárólag úgy kell érteni, hogy valamennyi párnak lehetőséget kell biztosítani a gyermekvállalásra, anélkül, hogy emiatt le kellene mondaniuk az aktív szakmai pályafutásról, vagy egyenesen jelentősen – egészen a szegénységgel határos küszöbig – csökkenteniük kellene a család életszínvonalát, mely utóbbi esetek sajnos egyáltalán nem ritkák. A mai fiatalokra jellemzőek a bizonytalan munkakörülmények, amelyek nem nyújtanak biztonságot a jövőre nézve; ezért a fiatalok általában kevesebb gyermeket vállalnak, vagy egyáltalán nem vállalnak gyermeket.

5.8

A születésszámok fokozatos emelése célkitűzésének eléréséhez valamennyi szociális, egészségügyi és oktatási (bölcsőde, óvoda, egészségügyi ellátás, megelőzés, gazdasági támogatások stb.) szolgáltatás erősítése, javítása, és az EU-tagállamok demográfiai körülményeihez való igazítása szükséges.

6.1

A női foglalkoztatás részaránya 2005-ben az EU-25-ökben 56,3 % volt. A nők foglalkoztatásával összefüggő probléma kevésbé jelentős az észak-európai országokban, nagyobb méreteket ölt azonban a Földközi-tenger mellékén található országokban. Azonban a munkaerőpiacon beilleszkedett nők sem kevés erőfeszítéssel képesek csak szakmai pályafutásuk alatt a társadalombiztosítási célokra elégséges mértékű kvótákat felhalmozni. A nőknek számos problémával kell megküzdeniük a munka világában:

6.2

Az Európai Bizottság helyes feltételezése, hogy a munkaképes korú polgárok számának csökkenését részben ellensúlyozni lehet bizonyos intézkedésekkel, köztük a nők részvételének – legalábbis rövid távú – növelésével a munkaerőpiacon. Azok a kulturális változások, amelyek az utóbbi évtizedekben lehetővé tették a nők számára a szakmai pályafutást és függetlenségük megszerzését, tükröződnek a különböző nemzedékek női foglalkoztatási arányainak különbségeiben. Európában a fiatal nők sokkal inkább jelen vannak a munkaerőpiacon, mint a középkorú nők.

6.3

A nők növekvő részvétele a munkaerőpiacon kétségkívül kedvező elem, és a polgári tudat része; a – részben a közelmúltban készült – különböző statisztikai elemzések szerint azonban ez még nem elégséges; valamint szükségképpen a férfiakéval megegyező munka- és bérezési körülmények alkalmazását, továbbá a nőknek a munkahelyen és a társadalomban a visszaélésekkel és a diszkriminációval szembeni védelmét kell eredményeznie. A nők és a férfiak foglalkoztatásában fennálló különbségek a vállalkozói szférában is megjelennek: hatalmas különbségek vannak ugyanis a vállalkozó férfiak és a vállalkozó nők száma között. Az Európai Unió tagállamainak meg kell tehát erősíteniük a már rendelkezésre álló eszközöket, és újakat kell létrehozniuk, hogy ösztönözzék és védjék a női munkavállalókat.

7.1

Az Európai Unióban a bevándorlás folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Az európai, valamint a fejlődő országok gazdasága és életszínvonala közötti hatalmas különbség elősegíti a gazdagabb országok felé irányuló migrációt. A bevándorlást nem fenyegetésként kellene felfogni, hanem olyan jelenségként, amely szerves intézkedések révén potenciális növekedési, fejlődési és integrációs tényező lehet.

7.2

A népesség általános elöregedésének helyzetében, amellyel együtt jár a keresőképes korú népesség arányának csökkenése, a bevándorló munkavállalók olyan feladatokat látnak el az EU-ban, amelyek teljes mértékben megfelelnek az őket befogadó ország termelési, gazdasági és szociális szükségleteinek. A foglalkoztatási és az integrációs politikákat akként kell átalakítani, hogy a lehető legoptimálisabban lehessen elhelyezni a rendelkezésre álló emberi erőforrást, beleértve a bevándorlókat is, mégpedig szakértelmük, szakmai tapasztalataik és végzettségük valorizálásával (9).

7.3

Az Európai Bizottság szintén úgy véli, hogy a bevándorlás pozitív szerepet játszhat a munkaerőpiac új helyzethez való alkalmazkodásában (10). Ezenkívül a bevándorolt munkavállalók – amennyiben legálisan foglalkoztatják őket – az adók és a társadalombiztosítási járulékok fizetése révén hozzájárulnak a társadalombiztosítási rendszer finanszírozásához, ezért a következő évek európai munkaerőpiacának jövője szempontjából fontos új tényezőt jelentenek. Ezenkívül nem kellene alábecsülni annak a gazdasági támogatásnak a fontosságát sem, amit a bevándorlók hazautalás formájában juttatnak el származási családjuk részére, és amely e családok részére gyakran az egyetlen támogatási forrást jelenti. A bevándorlók jobb integrációja ezért elengedhetetlen célkitűzés az EU-országok számára.

7.4

A legális foglalkoztatás szükségessége egyébként nem csupán a bevándorló munkavállalókra vonatkozik: a népesség elöregedése miatt sürgősen napirendre kell tűzni a feketemunka, valamint a bizonytalan munkakörülmények elleni harc kérdését, hogy egészségesebbé és fenntarthatóbbá tegyük a nemzetgazdaságokat.

8.1

Az Európai Bizottság már számos dokumentumban utalt arra, hogy a tagállamok költségvetésének konkrét fenntarthatóságához az államadósságot ellenőrzés alatt kell tartani, vagy jelentősen, fokozatosan és állandóan csökkenteni kell. Ennek megvalósításához a források hatékony elosztására van szükség, oly módon, hogy sem az állami szolgáltatások minősége, sem egyetemlegessége ne szenvedjen hiányt.

8.2

Főként a demográfiai változások sodorják veszélybe a jóléti államok fenntarthatóságát; az Európai Unió egyes államaiban a társadalombiztosítást finanszírozó különböző rendszereknek – bár ezek sok tekintetben különböznek és sajátos vonásokkal rendelkeznek – biztosítaniuk kell a polgárokat szolgáló hatékony, egyenlő és átlátható működést.

8.3

Az EGSZB kiemeli, hogy az általános érdekű szociális szolgáltatások és a szociális gazdasági szereplők fontos szerepet játszanak a családoknak és az időseknek nyújtott támogatás kiegészítésében. Miközben elismerjük e tevékenységek fontosságát, közös követelmények alapján támogatni kell ezen szereplőket, akik társadalmi szempontból hasznos szerepet töltenek be.

8.4

E tekintetben fontos az Európai Unió szerepe: a lisszaboni stratégia (a szociális, a foglalkoztatásra irányuló és a gazdaságpolitikák integrációja) rendkívüli, innovatív megközelítésmódot jelentett, és eszközeinek egyike, „a nyílt koordinációs módszer” az utóbbi évek közösségi politikájának egyik legfigyelemreméltóbb újdonsága. Sajnos ezt az eszközt túl keveset alkalmazták, és gyakran alulértékelték, a közösségi jogi eszközt pedig megszüntették. El kell ismernünk: az európai szociális modell továbbra is elérendő célkitűzés, de bizonyosan nem akadály, amit a belső piac nevében fel kell áldozni.

8.5

Egyes európai országokban a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerek finanszírozását súlyos veszélybe sodorja az adó- és járulékfizetés alóli kibújás problémája, amelyet tovább súlyosbít a népesség átlagéletkorának növekedése. A szociális állam, a társadalombiztosítás, az egészségügy és a foglalkoztatást elősegítő politikák megreformálására irányuló szándékot nem lehet elválasztani az olyan bűncselekmények elleni harctól, mint az adócsalás és az adókikerülés, amelyek a leginkább veszélyeztetik a fenntartható állami költségvetések létét.

8.6

Következésképpen az EGSZB ki szeretné emelni, hogy mennyire fontos a demográfiai változásokhoz – mint például az adóalanyok számának csökkenése – való alkalmazkodás és a megoldások keresése során az adó- és a járulékcsalás elleni küzdelem.

9.1

Az aktív korú népesség arányának csökkenését és a nyugdíjba vonult munkavállalók számának növekedését egyaránt a születéskor várható élettartam növekedése eredményezi. E jelenségekkel az Európai Bizottság által bemutatott, a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságáról szóló számos dokumentum foglalkozik.

9.2

A következő évtizedek folyamán a nyugdíjrendszereknek képessé kell válniuk arra, hogy gondtalan öregkort biztosítsanak a következő nemzedékeknek. Ez az oka tehát annak, hogy azt a problémát, amelyet a népesség elöregedésének hatásai váltanak ki a nyugdíjrendszerekre, nem lehet kizárólag a kiegészítő vagy a magánnyugdíj-pénztárak alkalmazására irányuló ösztönzéssel megoldani: ez veszélyes egyszerűsítés lenne. Ezzel szemben hatékony eszközökre van szükség ahhoz, hogy e kiegészítő nyugdíjformák egyszerűbbek, biztonságosabbak, megbízhatóbbak legyenek, és mentesek maradjanak a pénzpiacok ingadozásaitól. Ezenkívül meg kell erősíteni a magánnyugdíjalapok feletti ellenőrzést: ki kell terjeszteni az ellenőrzési rendszert és garantálni kell a kezelés pontosságát.

9.3

Sok EU-országban a nyugdíjrendszerek válságát nem csupán a népesség elöregedése okozza, hanem az a tény is, hogy a járulékok összege csökken, és ezt nem pótolják egyéb forrásokkal (például az adó- és a tb-csalás elleni küzdelem révén). Ezzel párhuzamosan folyamatosan növekszi a polgárok nyugdíjigénye.

9.4

E jelenséget tovább súlyosbítja az a tény, hogy a fiatal nemzedékek egyre később lépnek be a munkaerőpiacra, és gyakorta csak határozott időre szóló szerződésekkel és alacsony fizetéssel; mindezek következtében kevesebb nyugdíjjárulékot fizetnek, mint szüleik ugyanebben az életkorban.

9.5

A népesség elöregedése szükségessé tehetné a munkaerő-piaci jelenlét meghosszabbítását, azonban – különösen az Unió egyes országai számára – még sürgetőbb a munkaerőpiacra való belépésben tapasztalható késedelem csökkentése, valamint – általában – jobb lehetőségek és munkakörülmények biztosítása a szakmai pályafutás kezdetén.

9.6

Az Európai Bizottság 2050-ig terjedő időszakra vonatkozó becslései szerint az EU valamennyi országában várható a nyugdíjköltség emelkedése – kivéve Ausztriát, a 2000-ben bevezetett reformoknak köszönhetően. Míg Olaszország és Svédország tekintetében a nyugdíjköltség enyhe emelkedése várható, tekintettel arra, hogy ezen országok nyugdíjrendszerei a hozzájárulási rendszeren alapulnak, más országok esetében nagyon jelentős mértékű növekedéseket jeleznek, amelyek akár a 9,7 %-ot is elérhetik (Portugália esetében).

9.7

A nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának problémáját tehát nem lehet elszigetelt jelenségként elemezni és megoldani: világos elképzeléssel kell rendelkezni az okokat illetően, amelyek nem korlátozódnak az európai társadalom egyik endogén jelenségére, azaz a népesség általános elöregedésére, hanem összefüggenek a munkaerőpiac, a gazdasági növekedés, valamint az EU különböző országainak nyugdíjrendszerei különböző tényezőivel.

9.8

A nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának kérdésével való szembenézés során kijelölendő célkitűzések meghaladják a nyugdíjkorhatár egyszerű emelését: ez az intézkedés ugyanis teljes mértékben hatástalannak, sőt akár kártékonynak is bizonyulhat az európai polgárok életminősége szempontjából, ha nem társulnak hozzá specifikus kritériumok.

9.9

Tekintetbe véve tehát azokat a különbségeket, amelyek a megterhelő, egyhangú és fáradságos munkák között fennállnak, a népesség elöregedésére kínált megoldás nem lehet egyszerűen a nyugdíjkorhatár megemelése: több évet dolgozni nem ugyanazt jelenti valamennyi szakmában, és figyelembe kell venni a törvényes nyugdíjkorhatár és az aktív munka abbahagyásakor betöltött valós életkor között fennálló különbséget.

9.10

A bizonytalan munkakörülmények és a feketemunka elleni harc, a bérpolitikák támogatása, a javak egészségesebb újraelosztása, valamint a hatékonyabb szociális kohézió együtt jár a nyugdíjkorhatár elkerülhetetlen, fokozatos és önkéntes alapon nyugvó emelésével, amelyről a szociális partnerekkel és a civil társadalommal folytatandó állandó párbeszéd keretében kell megállapodni.

10.1

Azonnal érthető, hogy a népesség átlagéletkorának növekedéséből következik az egészségügyi kiadások növekedése. Túlságosan bonyolult azonban annak előrejelzése, hogy hogyan alakulnak majd az egészségügyi kiadások, illetve milyen specifikus területeken kell fokozottabban befektetni a következő évtizedekben. Csupán demográfiai trendek alapján nem lehetséges annak előrejelzése, hogy mennyi állami forrást kell majd befektetni az egészségügybe. Az egészségügyi kiadások ugyanis függnek azon intézkedésektől is, amelyeket e területen alkalmazni kívánnak, valamint az orvostudomány fejlődésétől, a betegségek alakulásától, a környezetszennyezés szintjeitől, továbbá azon politikai és technológiai döntésektől, amelyek a szennyezés mérséklésére irányulnak.

10.2

Ahogyan már elmondtuk, valamennyi elemzés a kereső tevékenység meghosszabbodását támasztja alá. Az idősebb munkavállalók (az életkorral összefüggő okok miatt) sokkal inkább ki vannak téve a betegségek és a fizikum gyengülése kockázatának, mint fiatalabb kollégáik. Tekintettel arra, hogy az idős munkavállalók száma bizonyosan egyre növekszik majd, haladéktalanul ki kell alakítani egy olyan egészségügyi rendszert, amely az Európai Unió valamennyi tagállamában képes a hatékony megelőző intézkedések biztosítására. Ezenkívül a tartósan bizonytalan munkakörülmények között dolgozók rossz helyzetbe kerülnek majd a nyugdíjkorhatár elérésekor. Különböző formákban kell róluk gondoskodni az egyes tagállamok társadalombiztosítási rendszereiben megszabottaknak megfelelően, az egészségügy és a gondozás tekintetében is. Következésképpen a bizonytalan munkakörülmények egyre gyakoribbá válása közvetlenül kihat a társadalombiztosítás költségeire.

10.3

Ha a cél az állami kiadások fenntartható szintjeinek megőrzése, akkor a tagállamoknak és az Európai Uniónak egyesíteniük kell erejüket a megfelelő ápolási, baleset-megelőzési, monitoring- és információcsere-programok kialakításában, hogy ily módon szorosabb kötelék létesüljön a foglalkoztatási és az egészségügyi szféra között.

10.4

A munkavállalók nem egyformák. Az öregedés különbözőképpen hat a munkaerőre azon ok miatt is, hogy léteznek kevésbé vagy nagyon megerőltető, kisebb vagy nagyobb kockázattal járó, monoton vagy kevésbé monoton tevékenységek: az idős kor különböző következményekkel jár a foglalkozástól függően. Egy idős munkavállaló nem végezhet nagy erőfeszítést igénylő fizikai munkát, könnyebben végezhet azonban hivatali vagy szellemi munkát.

10.5

A keresőképes kor meghosszabbodása tehát sokkal nagyobb egészségügyi problémákkal jár a megterhelő szakmát űző munkavállalók esetében. E tényezőt szem előtt kell tartani. Ha a jövőben a nyugdíjkorhatár emelését tervezzük azokban az ágazatokban, amelyekben ez lehetséges, akkor jelentős erőfeszítéseket kell tenni az egészségügy és a munkahelyi biztonság területén is.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/8

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság sajnálattal állapítja meg, hogy az Európai Bizottságnak az adócsalás leküzdésére irányuló erőfeszítései nem találtak megfelelő támogatásra a tagállamok részéről nyújtott együttműködésben. Támogatja ugyanakkor az utóbbi időben indított ezirányú kezdeményezéseket, és kéri az Európai Bizottságot, hogy éljen a szerződések alapján már jelenleg is az európai intézmények rendelkezésére álló valamennyi hatáskörével.

1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság közleménye elég részletes, és megfelelő nézőpontból kezeli az adócsalás elleni küzdelem problémáit, mivel a tagállamok közigazgatási együttműködésének erősítésében látja a jelenség terjedésének leküzdéséhez szükséges fő eszközt.

1.3

A közlemény konkrétan foglalkozik a harmadik államokhoz fűződő viszony problémájával, és közösségi megközelítést javasol e területen. Az EGSZB egyetért ezzel a javaslattal.

1.4

Az EGSZB osztja a „HÉA újragondolására” irányuló javaslatot, amelyet már számos alkalommal kifejtett. Meggondolandónak ítélte egy „think tank” létrehozását, amely a HÉA megszüntetésével foglalkozna, azzal a megkötéssel, hogy egy esetleges, a HÉA helyettesítésére létrehozott új adó nem jelent majd többletterheket a vállalkozások és a polgárok részére.

1.5

Az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, hogy teljes mértékben aknázza ki az OLAF (Európai Csaláselleni Hivatal) már jelenleg is jelentős hatásköreit és funkcióit. Az Európai Bizottságnak meg kellene vizsgálnia, hogy az OLAF-nak megfelelő eszközök állnak-e rendelkezésére intézményes feladatainak ellátásához.

1.6

Az EGSZB szerint elsődleges fontosságú a nemzeti csalásellenes hivatalok közötti együttműködés hatékonyabbá tételére irányuló javaslat. Lehetőség szerint hálózatba kellene kapcsolni a rendőri erőket és a nyomozóhatóságokat, valamint lehetővé tenni számukra a rendelkezésükre álló adatbankok megosztását. Javasolja továbbá a kapcsolódó technikai és jogi kérdések behatóbb vizsgálatát.

1.7

A magas szintű fórum közigazgatási együttműködésre irányuló javaslata a helyes irányba mutat. Valóban érthetetlen a bürokrácia részéről tapasztalható ellenállás, valamint az ezen elképzelés megvalósítását gátló akadályok jelenléte.

1.8

Az EGSZB szerint ésszerű lenne a közösségi jogba befoglalni az egyes tagállamokban már megvalósult előrelépéseket, például a „szabadpiaci forgalmi érték” kritériumának bevezetése által, a csalások megelőzése céljából.

1.9

Az EGSZB javasolja, hogy nagy körültekintéssel járjunk el az eladó és a vevő között fennálló egyetemleges felelősségre irányuló intézkedések bevezetésénél. Ennek során a nyilvánvaló látszatügyletek esetében mérlegelni kellene – az Európai Bíróság ítéleteinek fényében is – a bizonyítási teher megfordítását.

1.10

Az EGSZB szerint további megfontolást érdemel az Európai Bizottság azon javaslata, amely a közigazgatással együttműködő szereplők kötelezettségeinek egyszerűsítésére irányul, míg szigorúbb ellenőrzéseket és eljárásokat kellene előirányozni a „kockázatot képviselő” alanyok tekintetében.

1.11

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy továbbra is finanszírozza a Közösség pénzügyi érdekeinek védelme területén foganatosítandó fellépések előmozdítására irányuló közösségi programokat (mint például a Herkules II).

1.12

Az EGSZB javasolja a 77/799/EGK irányelvben foglaltak harmonizálását a közvetett adózás tárgyában már fennálló rendelkezésekkel, valamint a különböző HÉA-rendszerek egységesítését.

2.1

Az Európai Bizottság közleménye javasolja „az adócsalás elleni küzdelem fokozására irányuló koordinált stratégia kialakítását”. Tudatában van azonban annak, hogy a közösségi jogi keret – noha javult és erősödött – alkalmazása nem kielégítő, a közigazgatási együttműködés mértéke pedig nem áll arányban a közösségen belüli kereskedelem fejlődésével.

2.2

Az Európai Bizottság tehát visszatér a már több ízben tárgyalt témára, azaz a tagállamok adóhatóságai közötti közigazgatási együttműködés megerősítésének szükségességére, amely eszköz az adócsalás és adókikerülés leküzdésére. Ez utóbbiak ugyanis költségvetési veszteségeket eredményezhetnek, valamint a versenyfeltételek torzulását okozhatják, veszélybe sodorva ezáltal a belső piac működését.

2.3

A közlemény bemutatásának alkalmával Kovács László adó- és vámügyi biztos kijelentette: „Szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy új utakra kell lépnünk az adócsalás hatékonyabb módon való leküzdése érdekében. E jelenség mára valóban aggasztó méreteket öltött.”

2.4

A közgazdászok szerint az adócsalás által okozott veszteség a GDP 2-2,5 %-a körül mozog, ami összességében 200-250 milliárd eurónak felel meg. Az ún. „körhintacsalások” jelentik az egyik legnagyobb problémát, azonban hasonlóan komoly gondot okoz a szeszesital- és dohánycsempészet, illetve -hamisítás, valamint a közvetlen adókkal összefüggő egyéb csalások. Az áruk, szolgáltatások, személyek és a tőke 1993 óta fennálló szabad mozgása a belső piacon megnehezítette a tagállamok számára, hogy elszigetelten hatékony küzdelmet folytassanak az adócsalás ellen.

2.5

A közvetett adók területén a közösségi jogszabályok közös szabályokat írnak elő a tagállamok számára (egységes eljárások, az illetékes hatóság meghatározása, az adatátvitel módozatai), amelyek célja a közigazgatási együttműködés, valamint az információcsere elősegítése.

2.6

Az Európai Bizottság három elsődleges beavatkozási területet jelöl ki:

2.6.1.1

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy az alábbiak révén javulni fognak az adócsalás elleni küzdelem során elért eredmények:

2.6.2.1

„Az adócsalás nem áll meg az Európai Unió külső határain.” Az Európai Bizottság közösségi megközelítést javasol a harmadik országokkal folytatandó együttműködésben, amely jelenleg az egyes országok közötti kétoldalú megállapodásokon alapul, és ennek eredményeképpen az adócsalók könnyen kihasználják az egyes rendszerek közötti különbségeket. Az Európai Bizottság ezenkívül javasolja, hogy az Európai Unió és annak gazdasági partnerei között kötendő gazdasági partnerségi megállapodásokba foglalják bele az adóügyi együttműködésről szóló záradékokat.

2.6.3.1

Az Európai Bizottság vitát nyit a HÉA megfizetéséért való egyetemleges felelősség elvének erősítési lehetőségéről, tekintettel az arányosság és a jogbiztonság elveire.

2.6.3.2

Az Európai Bizottság ezenkívül fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy kiterjessze a fordított adózás mechanizmusának alkalmazását, amely jelenleg csupán néhány tranzakcióra kötelező, más tranzakciók esetében viszont az illető tagállam dönt arról, hogy azt kötelezővé teszi-e vagy sem (mindezt az egy adott tagállamon belüli tranzakciók esetében). Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a jelenleg hatályos HÉA-szabályozáson eszközölt bármely módosításnak jelentősen csökkentenie kell a csalás lehetőségeit, ki kell zárnia az új kockázatokat, és mindenekfelett nem eredményezhet aránytalan adminisztratív terheket a vállalkozások és a közigazgatások számára, valamint biztosítania kell az adósemlegességet, és az érintett szereplők diszkriminációmentes kezelését.

2.7.1

Az Európai Bizottság javasolja továbbá egyéb egyedi intézkedések mérlegelését:

3.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a jelenlegi közösségi jogi keret által kínált jogi eszközök elegendőek az adócsalás leküzdéséhez. Hasznosnak és sürgősnek tűnik azonban a tagállamok arra való ösztönzése, hogy gyakrabban, valamint az előírt határidők és a módozatok betartásával alkalmazzák a közigazgatási együttműködés hatályos eszközeit. A jelenlegi globalizált gazdasági környezetben a csalások is határokon átnyúló formákat öltenek. Ezért elengedhetetlennek tűnik, hogy a kért információk a nyomozások lefolytatásához a megfelelő határidőkön belül rendelkezésre álljanak.

3.2

A közvetlen és a közvetett adózás egységesebb rendszerének létrehozása érdekében az Európai Bizottság összehangolhatná a 77/799/EGK irányelvben előírtakat a közvetett adózás tárgyában már létező rendelkezésekkel, és kialakíthatná az információcsere hatékonyabb módszereit az információs technológia által kínált lehetőségek figyelembevételével. Hasonlóan fontos a HÉA-rendszerek egységesítése, különös tekintettel az adóalanyok kötelezettségeire.

3.3

A közösségi jogi keret öt alapvető területre osztható:

3.4

A közösségi jogi keretre való hivatkozásokat – a vonatkozó intézkedések rövid összefoglalásával együtt – az „A” melléklet tartalmazza.

4.1

Az EGSZB úgy véli, hogy az adócsalás egyre terjedő jelensége ellen határozottabban kell fellépni. Sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a tagállamok intézkedései és együttműködése – az átfogó és árnyalt jogi keret ellenére – az Európai Bizottság megítélése szerint egyáltalán nem kielégítő.

4.2

A gazdaság és a belső piac megfelelő működésének adócsalás és adókikerülés általi megzavarása mostanáig alábecsült súlyos probléma. Hasonlóképpen alábecsülték az adóhatóságnak be nem fizetett összegek, a piszkos pénzek tisztára mosása és a gazdasági bűnözés között fennálló kapcsolatot. A nemzeti vagy közösségi eszközökből való jogosulatlan részesedésre irányuló csalásokat gyakran hamis adópapírokkal hajtják végre, és fordítva: az – akár határokon átnyúló formában megvalósított – adócsalás következtében keletkezett tőkét gyakorta használják fel egyéb tiltott cselekmények, bűncselekmények elkövetésére.

4.3

Az adókikerülés jelentőségét illetően – ami az adócsalással ellentétben olyan cselekmény, amely önmagában nem tiltott, azonban előre eltervezett, és egyedüli célja a jogtalan adóelőnyök elérése – az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzeti jogszabályok nem kezelik egységes módon ezt a kérdést. Annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a nem mindig következetes jogszabályokból eredő közigazgatási- és szociálisköltség-növekedés, ésszerű lenne az idevágó nemzeti jogszabályok közelítése, valamint egy, az adókikerülés megakadályozására irányuló általános záradék bevezetése. Közös alapon meg lehetne határozni továbbá azon tényállások egyfajta katalógusát, amelyek fennállása esetén az adóhatóságok jogosultak lennének figyelmen kívül hagyni az adókikerülésnek minősülő ügyletek jogkövetkezményeit az adóztatás céljaira.

4.4

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság javaslatai túlságosan óvatosan kezelik a témát, noha az EB szerződésekben elismert hatásköre, hogy hozzon meg minden lehetséges intézkedést az európai intézmények pénzügyi egyensúlyának biztosítása érdekében. Az Európai Bizottság a Tanács által ráruházott jelentős végrehajtási hatáskörökkel rendelkezik az 1999. június 28-i 1999/468/EGK tanácsi határozatban foglaltaknak megfelelően. Ezzel összefüggésben utalunk a Szerződés 5. cikkében rögzített szubszidiaritási elv alkalmazására, amely a nem kizárólagosan a közösség hatáskörét képező területeken is kötelezővé teszi a közösségi beavatkozást, amennyiben a kitűzött célokat tagállami szinten nem lehet megvalósítani, illetve azok jobban megvalósíthatók közösségi szinten. Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy teljes körűen éljen e hatásköreivel.

4.5

Az Európai Bizottság már az Adópolitika az Európai Unióban – a következő évek prioritásai című, 2001. júniusi közleményében (COM(2001) 260 final) hangsúlyozta, hogy valamennyi rendelkezésre álló eszközt – beleértve a jogi eszközöket is – alkalmazni kell az elsődleges célkitűzések elérése érdekében. E tekintetben a közlemény kiemeli, hogy az adópolitika mindig is az egyhangú döntéseknek (1) volt alárendelve, és jelenleg is ez a helyzet.

4.6

Az EGSZB azóta is több ízben hangsúlyozta, hogy az átmeneti rendszer módosítása és a végleges rendszerre való gyors áttérés szükséges, mely utóbbi a származási országban való adózás elvén alapszik. Az EGSZB akkoriban a következő nyomatékos kérdést tette fel: „hány évnek kell még eltelnie az átmeneti rendszerrel, míg elérjük a célkitűzést?”. Kérte a jogszabályok egyszerűsítését és korszerűsítését, az egységesebb jogalkalmazást, valamint a közigazgatási együttműködés fokozását. A jelek szerint e területen semmilyen előrelépés nem történt.

4.7

Az EGSZB támogatja az általános irányvonalat, amely – a jelenlegi információcsere-rendszeren (VIES) túl – az együttműködés erősítésére és a tagállamok közötti automatikus vagy spontán információcserét célzó intézkedések kifejlesztésére irányul.

4.8

Az EGSZB üdvözli a HÉA-rendszer módosításáról szóló vita megnyitását, kiemeli azonban a részletes hatástanulmány elkészítésének szükségességét. Ennek során abból az előfeltevésből kell kiindulni, hogy az esetleges módosítások a hatékonyság és az egyszerűsítés jegyében történjenek, és ne szolgáljanak eszközként a polgárokra és a vállalkozásokra nehezedő adóteher növeléséhez. Ezzel kapcsolatban utalunk az EGSZB által már benyújtott javaslatra (2), amely a HÉA helyettesítésére képes egyéb fogyasztásiadó-rendszerek megvizsgálására irányult. Ez utóbbiaknak biztosítaniuk kell legalább a jelenlegi szintű adóbevételt, azonban jelentsenek kisebb terhet a közösség számára, és legyenek hatékonyabbak a beszedés szempontjából.

5.1.1.1

Az úgynevezett „körhintacsalás” a HÉA-csalások egyik legveszedelmesebb típusa az elcsalt adó mennyisége és a felderítés nehézségei tekintetében egyaránt. A körhintacsalás során kifejezetten erre a célra létrehozott, nemzetközi környezetben tevékenykedő társaságokat használnak fel eszközként a hozzáadottérték-adóval kapcsolatos csalás elkövetésére. Mindez a HÉA meg nem fizetésére irányul, hogy lehetővé tegye a csalási lánc többi résztvevőinek a valójában be nem fizetett HÉA-összegek levonását. A cél a HÉA-visszatérítés megszerzése vagy a HÉA-fizetési kötelezettség csökkentése. E jogellenes cél eléréséhez az adózási kötelezettségeinek eleget nem tévő gazdasági szereplő általában nem folytat tényleges gazdasági tevékenységet az ennek megfelelő működési struktúrákkal, és cége gyakran csak „postafiókcég”. Néhány hónapnyi „formális működés” után ez a gazdasági szereplő – az adóbevallási nyilatkozat benyújtása és a szükséges adók megfizetése nélkül – eltűnik, ami az adóhatóságok számára különösen nehézzé teszi felkutatását.

5.1.1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a „körhintacsalások” oka – a különböző adókulcsokat előíró rendszereken túl – a tagállamok közötti elégtelen együttműködésben is keresendő. Az EGSZB javasolja tehát a szükséges együttműködés és információcsere valamennyi, e jelenség hatékony leküzdésére alkalmas formájának mielőbbi alkalmazását.

5.1.2.1

A HÉA területén az adócsalásra irányuló magatartás a tagállamok pénzügyi hatóságait a nyomozási technikák fokozatos tökéletesítésére ösztönözte, annak reményében, hogy így majd sikerül hatékonyabban leküzdeni e jelenséget.

A közigazgatási együttműködés döntő szerepet játszik a HÉA-csalások elleni küzdelemben, mivel azokat több, különböző tagállamokban elhelyezkedő gazdasági szereplő követi el.

Megfelelő megállapodások megkötése révén a tagállamok olyan információcsere-rendszert tudtak kiépíteni, amely hasznos eszköznek bizonyult az adóalanyok adóügyi illetőségének megállapításához, valamint a határokon átnyúló adócsalások elleni küzdelemhez és azok visszaszorításához.

Az együttműködéssel kapcsolatban az EGSZB már jó ideje jelezte: az Európai Bizottság aktívabb szerepvállalására van szükség. Éppen ezért kedvezően értékeli a közigazgatási jogsegély minőségének és mennyiségének ellenőrzésére szolgáló monitorozási rendszer létrehozását.

5.1.2.2

Jelenleg még messze vagyunk attól, hogy az információcsere mindennapi gyakorlattá váljon. Ennek oka a kulturális különbségekben, az informatizáltság eltérő fokában, valamint a tagállamok kötelezettségmulasztását szankcionáló szabályok hiányában keresendő. E területen azonban közös mentalitást kell létrehozni, annak tudatában, hogy az információkérelmek külföldre való elküldése ne csak kivételes esetekben követendő gyakorlat legyen, hanem az ellenőrzési folyamat szerves része, minden olyan esetben, amikor ezt az ellenőrzés jellemzői megkívánják.

E célból meg kellene haladni a „közösségi közigazgatási kultúra” elterjesztése útjában álló akadályokat, és ösztönözni a létező együttműködési eszközök teljes körű igénybevételét, az előírt határidők és módozatok betartásával. A nyomozóhatóságok csak ily módon juthatnak hozzá a kért információkhoz a nyomozás lefolytatásához szükséges határidőkön belül.

5.1.2.3

Ezenkívül – összhangban az Európai Bizottság kijelentéseivel az információcsere standardizált informatikai rendszereinek használatával kapcsolatban – mérlegelni lehetne az egyes tagállamok rendőrségi szerveinek és az adócsalás elleni küzdelemben szerepet vállaló nyomozati szerveinek hálózatba kapcsolását, a tanúsított elektronikus levelezési rendszer segítségével történő közvetlen információcsere, valamint az egyes tagállamok jövedelembevallásra vonatkozó információkat tartalmazó adatbankjainak megosztását, ahogyan ez már az I. és II. szintű VIES adatok esetében is történik.

Ez a kezdeményezés, amelynek feltétele az előzetes megállapodás az ezen nyilvántartásokba beillesztett adattartalmakat illetően, valamint a nemzeti jogszabályok összeegyeztethetősége a magánélet védelme területén, jelentős mértékben javítaná az adócsalás elleni küzdelmet, mivel közvetlenül, valós időben és felesleges adminisztratív terhek nélkül a nyomozóhatóságok rendelkezésére bocsáthatná a szükséges információkat.

5.1.2.4

Ezenkívül, noha a tagállamok közötti információcserét szabályozó jogszabály megfelelően strukturált és kielégítő, az EU területén elkövetett adócsalások elleni küzdelemben a legnagyobb akadály az egyes nemzeti hatóságok vizsgálati hatásköreit szabályozó jogszabályok egységességének hiánya, valamint az eltérő büntetési mérték.

Sejthető, hogy a csalással összefüggő jelenségek azon országokra összpontosulnak, ahol az ellenőrzésekért felelős szervek vizsgálati hatáskörei kevésbé erősek, illetve ahol az alkalmazandó büntetések nem képesek betölteni visszatartó funkciójukat.

5.1.2.5

A tagállamok szuverenitásának tiszteletben tartásával ésszerű lenne azonban az EU területén belül harmonizálni az egyformán súlyos tényállások esetében alkalmazandó büntetési mértéket, ahogyan ez már például a pénzmosás elleni jogszabály esetében elő van irányozva. Mindennek célja annak megakadályozása, hogy a kevésbé szigorú jogszabályok, vagy a kevésbé hatékony felülvizsgálati eljárások lehetővé tegyék az „adócsalások paradicsomainak” további fennmaradását, amelyek a bűncselekményekből származó haszon vagy a „körhintacsalások” végállomásai.

5.1.3.1

Az adókikerülési gyakorlat megakadályozásának kötelezettségét a közösségi elvek – beleértve a megkülönböztetésmentességet és az arányosságot – tiszteletben tartásával kell teljesíteni, ahogyan azt az Európai Bíróság több ízben kiemelte. A különböző jogrendekben a legnagyobb eltéréseket felmutató elemek között van a felek között megállapodott ellenértéktől eltérő adóalap-meghatározási paraméterek alkalmazása, nem csupán a saját célú fogyasztás vagy a vállalkozás tevékenységeitől eltérő rendeltetés feltételezése esetében, hanem minden olyan esetben, ha fennáll az adókikerülés vagy az adókijátszás kockázata.

Ebben az összefüggésben megjegyezzük, hogy valamennyi tagállam idevágó jogszabálya a felek akaratát részesíti előnyben az adóalap meghatározásánál, és a tényleges ellenérték alapján való adózás biztosítására irányul, amennyiben az adóalapot általában az adott termék átruházására vagy szolgáltatás nyújtására megállapított szerződéses ár képezi. Ezen „alapkritérium” mellett a „szabadpiaci forgalmi értéket” is alkalmazzák, hogy az adószámítás alapját – bizonyos körülmények fennállása esetén – helyesbítsék vagy ismételten meghatározzák.

5.1.3.2

A HÉA céljára alkalmazott szabadpiaci forgalmi érték koncepciója közel ugyanaz valamennyi tagállamban, és lényegében levezethető az 1977. május 17-i 77/388/EGK irányelvből (hatodik irányelv). Eszerint a szabadpiaci forgalmi érték a szabad verseny feltételei között az ugyanolyan fajtájú termékekre vagy szolgáltatásokra általában alkalmazott árnak felel meg, ugyanazon értékesítési fázisban, ugyanazon időben és helyen, mint az adott értékesítés esetében, vagy ennek hiányában a lehető legközelebbi helyen és időben.

5.1.3.3

Valamennyi közösségi jogszabályban a szabadpiaci forgalmi érték alkalmazása alternatív módszert jelent az adóalap meghatározására a következő esetekben:

5.1.3.4

Ezen esetek kiegészítéseként mentesítés áll fenn az adóalap ellenérték alapján való meghatározásának elve alól a következő esetekben:

5.1.3.5

Ezzel kapcsolatban az Európai Bíróság (4) kijelentette: az adócsalás vagy az adókikerülés megelőzése érdekében hozott nemzeti intézkedések csak akkor térhetnek el a HÉA-adóalap meghatározásának elvétől – amely a hatodik irányelvben foglaltaknak megfelelően a megállapodott ellenérték szerint történik –, ha az eltérés a fenti célok eléréséhez feltétlenül szükséges.

5.1.3.6

Más szóval, a szabadpiaci forgalmi érték hivatkozási pont az esetleges adócsalás jelzéséhez. A megállapodott ellenérték által alkotott adóalap helyébe akkor sem lép automatikusan a szabadpiaci forgalmi érték, ha az ellenérték alacsonyabb, mint a szabadpiaci érték, azonban az adóhatóság ebben az esetben csalást tételezhet fel, és előírhatja a bizonyítási teher megfordítását.

5.1.4.1

A körhintacsalások terjedésének leküzdését célzó jogalkotási kezdeményezések keretében egyes nemzeti jogrendszerekben olyan szabályokat vezettek be, amelyek bizonyos kategóriákhoz tartozó termékek eladásakor előírják a vevő egyetemleges felelősségét a HÉA-nak az eladó részéről való elmaradt megfizetéséért, ha az ügyletnél a szabadpiaci forgalmi értéknél alacsonyabb árat alkalmaznak.

5.1.4.1.1

E rendelkezések a hatodik irányelv 21. cikkén alapulnak, amely elismeri a tagállamok jogosultságát arra, hogy – az arányosság elvének betartásával – az adót be nem fizetőtől eltérő személyre terheljék az egyetemleges felelősséget az adó megfizetéséért.

5.1.4.2

E döntés értelme abban az elvben rejlik, hogy a szabadpiaci forgalmi értéktől eltérő árakon megkötött ügylet mögött egészen más dolog rejtőzhet – mégpedig a csalás szándéka. A jogszabály által meghatározott körülmények fennállása esetén lényegében feltételezhető a vevő rosszhiszeműsége, mivel – a fizetett árra való tekintettel – mindenképpen tudatában kellett lennie az elkövetett csalásnak (5). Megtámadható feltételezésről van szó, mivel a vevő okiratokkal igazolhatja, hogy a szabadpiaci érték alatti árat objektív események vagy tényállások, illetve törvényi rendelkezések indokolták, és az nem az adó meg nem fizetésével függ össze. Mindez az egyetemleges felelősség megszűnését eredményezi az eladó részéről való elmaradt adófizetés vonatkozásában.

5.1.4.3

Az EGSZB egyetért a számos érintett szereplő által az egyetemleges felelősség elvével kapcsolatban kifejezett aggodalmakkal, és az Európai Bíróság joggyakorlatának (6) fényében úgy véli, hogy az esetleges intézkedéseknek a ténylegesen adófizetésre kötelezett adóalanyok fizetési garanciáinak követelésére kell korlátozódniuk. Elő lehetne tehát írni, hogy a vevő akkor vállaljon az eladóval egyetemleges felelősséget az adó megfizetésére, ha az átruházásra a termék szabadpiaci forgalmi értékénél alacsonyabb áron került sor. Egy ilyen fontos előírás esetén azonban, amely a vevőt szankcionálja, amennyiben a mások által be nem fizetett adó megfizetésére kötelezi, a jogszabály konkrét alkalmazását az alábbi specifikus feltételek fennállásához kell kötni:

5.1.5

Az EGSZB egyetért azon lehetőséggel, hogy a fordított adózási mechanizmus alkalmazási területét kiterjesszék a tagállamokon belüli ügyletekre. Nemrégiben készült véleményében az EGSZB a fordított adózás mechanizmusát „olyan eszköznek tartja, amelyre az adókijátszások és az adókikerülések megakadályozásához lehet szükség. Ez az eszköz különösen helyénvaló abban az esetben, ha az eladó pénzügyi nehézségekkel küzd” (7). Az Európai Bizottság az építőanyagokkal és az építőipari ágazathoz kötődő szolgáltatásokkal kapcsolatos, kedvező eredménnyel zárult kísérleteket követően kiterjesztette az önkéntes alapú fordított adózás alkalmazási körét. Ezek az intézkedések azonban nem befolyásolhatják hátrányosan az áruk és szolgáltatások közösségen belüli kereskedelmét, amennyiben az eltérő számlázási kötelezettségek bizonyos esetekben veszélyeztethetik a belső piac hatékony működését.

5.2.1

Az adócsalás elleni küzdelmet a tagállamok közvetlen adózással és felülvizsgálattal kapcsolatos jogalkotása harmonizálásának általánosabb keretei között is folytatni kell.

5.2.1.1

Az Európai Unióhoz tartozó országok számának növekedése következtében az adórendszerek közötti különbségek egyre inkább meghatározzák a különböző országokba irányuló tőkeelhelyezést érintő döntéseket, valamint a vállalkozói tevékenység ehhez kapcsolódó szervezését. A gazdaságpolitikák jelentős mértékű koordinációja révén elérhető, hogy a különböző nemzeti adóügyi jogszabályok olyan eszközt alkossanak, amelynek segítségével a tagállamok befolyásolhatják a beruházások és az erőforrások allokációját az Európai Unión belül. Hasonlóképpen a közvetlen adózás különböző tagállami rendszerei között mindmáig fennálló különbségek egyes esetekben akadályozhatják a piacok integrációs folyamatát (8), és így kedvezőtlenül hathatnak az európai gazdaság versenyképességére.

5.2.2

Az Európai Bizottság 2003.11.24-i közleményében (COM(2003) 726 final) vizsgálta a tagállamok adóügyi jogszabályainak közelítését. A társasági adózás, különösen az úgynevezett átfogó (comprehensive) intézkedések tekintetében – amelyek célja a közös konszolidált adóalapon nyugvó európai társasági adó létrehozása (9) – jelentős alkalmazási nehézségek merülnek fel, amelyek az egyes tagállamok által alkalmazott adóalap-képzési kritériumok terén fennálló különbségekre vezethetők vissza. A közös adó elfogadásához azonban a gazdaságpolitikák nagyfokú konvergenciáján túl megfelelő jogi keret is szükségeltetik. Az EK-Szerződés 94. cikke előírja, hogy a Tanács az Európai Bizottság javaslatára egyhangúlag határoz a tagállamok azon jogalkotási és szabályozási rendelkezéseinek közelítésére irányuló irányelvekről, amelyek közvetlenül hatnak a közös piac kialakítására vagy működésére.

5.2.3

Úgy tűnik, hogy ezen előírás, valamint az adóügyi szuverenitás tagállami hatáskörben való további megőrzése nem könnyíti meg az Európai Unióban tevékenykedő társaságokra vonatkozó közös konszolidált adóalap létrehozására irányuló kezdeményezéseket, sőt, továbbra is jelentősen akadályozza a társasági adózás különböző rendszereinek közelítését; részben a tagállamok számának növekedése miatt, ami különösen megnehezíti az egyhangúság elérését, részben pedig amiatt, hogy az Európai Alkotmányszerződés végleges szövege nem rendelkezik a társaságok adóztatása területén intézkedéseket rögzítő törvények vagy kerettörvények esetében alkalmazandó minősített többségi szabályról.

5.2.4

Az egyhangúsági szabály meghaladásának fényében konkrét lépést jelent a társasági adó adóalapjának tényleges harmonizálása irányába az Európai Bizottság 2005.12.23-i Tackling the corporation tax obstacles of small and medium-sized enterprises in the Internal Market [A kis- és középvállalkozások társaságiadó-jellegű akadályainak felszámolása a belső piacon: a székhely államának szabályai szerinti adózás elve lehetséges kísérleti projektjének felvázolása] című közleményében (SEC(2005) 1785) szereplő elemzés (10). Ebből a tanulmányból kiderül, hogy a 25 tagú Európai Unió területén létező 23 millió kis- és középvállalkozás az európai gazdaság legjelentősebb részét képviseli, mivel valamennyi európai vállalkozás 99,8 %-át teszik ki, és a magánfoglalkoztatás körülbelül 66 %-át biztosítják (11). E rendszer tényleges bevezetése lehetővé tenné e vállalkozások tevékenységének fokozottabb internacionalizálását, mivel csökkennek azok a megfelelési költségek (12), amelyeket jóval nagyobb mértékben terheli a kkv-kat, mint a nagyvállalatokat (13), és bővül a veszteségek átvitelének lehetősége, amelynek hiánya jelenleg a legfőbb akadálya a határokon átnyúló gazdasági tevékenység fejlesztésének. Mindez közösségi szinten segíti a társasági adózásra vonatkozó jogszabályok közelítését.

5.3.1

Az elektronikus kereskedelem bővülése és technológiai fejlődése új lehetőségeket kínál a gazdasági szereplőknek. Az új kereskedelmi módszerek azonban az adórendszerek módosítását teszik szükségessé, különös tekintettel a fogyasztási adók alkalmazásával kapcsolatos szempontokra. A túlnyomórészt a hagyományos kereskedelmi szabályokban gyökerező adórendszereknek tekintetbe kell venniük ezeket az átalakulásokat, és alkalmazkodniuk kell a kereskedelem új, kialakulóban lévő formáihoz.

5.3.2

Az elektronikus tranzakciók megadóztatásának fő problémája éppen a lehetséges diszkrimináció, amely az ilyen ügyleteknél kialakulhat, mégpedig az ügylet tárgyát képező termék átadási módozatai szerint eltérő bánásmód alapján.

5.3.2.1

Annak mérlegelése során, hogy az adójog hagyományos elvei alkalmazhatók-e a digitális korszakra jellemző tényállásokra, éppen ezért meg kellene vizsgálni, hogy az illető adóelőírás esetében betartásra kerül-e a semlegesség elve, mely szerint a csupán az átadás (online vagy offline) módjában különböző műveletek kezelésében nem megengedett a diszkrimináció.

5.3.3

A legnagyobb problémák az immateriális (vagy digitalizált) termékek közvetlen vagy közvetett adózásához kötődnek, mivel a kereskedelmi tranzakció valamennyi szakasza (átadás és átvétel) telematikus úton (elektronikus kereskedelem) történik, mégpedig virtuális termékek hálón való kínálása révén. A szolgáltatások és a termékek az ügylet kiindulópontján az eladónál dematerializálódnak, majd pedig a végponton (a címzettnél) materializálódnak. Ilyen esetekben nem létezik olyan konkrét tárgy, amely például vizsgálati célokra fizikailag megfogható lenne.

5.4.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a jelenlegi közösségi jogalkotás, amely az OLAF létrehozásának jogi alapját képezi, az Európai Bizottság 1999/352/EK, ESZAK, Euratom határozat 2. cikke értelmében jelentős funkciókkal ruházza fel e szervezetet. Sürgeti azonban az Európai Bizottságot: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az OLAF jelenlegi hatáskörei konkretizálódjanak, és intézményes feladatának ellátása érdekében bocsásson további eszközöket a rendelkezésére, például a versenyhivatalt szabályozó 81/86. cikk mintájára.

5.4.2

Ebben az összefüggésben az OLAF európai szintű elemzési és koordinációs szervként működhetne a csalás, ezen belül az adócsalás elleni küzdelem érdekében. Szükséges lenne a megfelelő feladatokkal és hatáskörökkel való felruházása az adóüggyel (közvetlen és közvetett adók, jövedéki adók) összefüggő közigazgatási együttműködés területén, hogy megkönnyíthető legyen az információcsere azon hatóságok között, amelyek feladata az egyes nemzeti jogrendek értelmében az adócsalások leküzdése.

5.5

A közösségen belüli kereskedelem fejlődése megköveteli a kockázatkezeléssel kapcsolatos információk cseréjében való együttműködés fokozását. Az Európai Bizottság azonban nem javasol konkrét kezdeményezéseket, csupán felszólítja a tagállamokat, hogy alkalmazzák az adóhatóságok számára készített kockázatkezelési útmutatót. Ezzel kapcsolatban az EGSZB javasolja egy központi adatbank megnyitását, ahová befutnának az egyes hatóságok információi, amelyek jelenleg csupán a vámügyben és bilaterális alapon vannak egységesítve.

5.5.1

Ennek során – a tagállamok illetékes hatóságai által folytatott nyomozati tevékenység eredményei alapján – meg lehetne határozni azokat a termékkategóriákat, amelyek nagyobb kockázatot rejtenek egy esetleges „körhintacsalás” szempontjából. Példaképpen említhetjük itt a gépjárműveket és a csúcstechnológiai termékeket (így az informatikai eszközöket és a telefonokat). Az OLAF-ot meg lehetne bízni ezzel az elemzési tevékenységgel, amelynek eredményeit havonta továbbíthatná a tagállamoknak, hogy ezáltal irányítsa a jelenség további figyelemmel kísérésére irányuló tevékenységet, és lehetővé tegye a célzott működési intézkedéseket. Szükséges lenne továbbá a tagállamok és az OLAF közötti kommunikáció előirányzása és szabályozása.

5.6

Az EGSZB úgy véli, hogy a harmadik országokkal fenntartott kapcsolatok tekintetében a közösségi megközelítés bizonyosan előnyösebb lenne, mint a kétoldalú megállapodások. E célból specifikus rendelkezéseket lehetne beilleszteni a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás közösségi modelljének tervezett elfogadása keretében, mely megállapodás szerepel az Európai Bizottság „Társasági adózás a belső piacon” című (SEC(2001) 1681), valamint az „Útban az adójellegű akadályoktól mentes belső piac felé: A konszolidált társasági adóalappal rendelkező vállalkozások számára az egész EU-ra kiterjedő tevékenység biztosításának stratégiája – eredmények, folyamatban lévő kezdeményezések és a további kihívások” című (COM(2003) 726 final) közleményeiben, és amelyet az Európai Parlament is vizsgált közleményében (SEC A5-0048 2003). Támogatni kell tehát egy – a gazdasági partnerségi egyezményekbe illesztendő – specifikus együttműködési megállapodás megvalósítását. A bilaterális egyezményeknek azonban – tekintettel arra, hogy hiányzik a tagállamok szándéka és elkötelezettsége ebben a vonatkozásban – a jövőben is járható útnak kell maradniuk, nem szabad tehát megszakítani az ilyen egyezmények előkészítésére irányuló folyamatokat.

5.7

Az EGSZB véleménye szerint az adóbevallási kötelezettségeknek az Európai Bizottság által javasolt kiterjesztését szigorúan az arányosság és az egyszerűsítés elvének kell meghatároznia. Az adócsalás ellen folytatandó küzdelem nem eredményezhet indokolatlan többletterheket a többség – a tisztességes adófizető polgárok és vállalkozások – számára. Ezért ésszerűnek tartjuk a példaszerű magatartást tanúsító, az adóhatósággal aktívan együttműködő vállalkozások számára a kötelezettségek jelentős mértékben való enyhítését, valamint az objektív kritériumok alapján kockázatosnak minősülő adóalanyok vonatkozásában a kötelezettségek megfelelő szigorítását.

5.8

Az EGSZB nem ért egyet az Európai Bizottság dohányáruk és szeszesitalok adóztatásával kapcsolatos észrevételével, amely szerint ezek „normál” árunak minősülnek. Egyes tagállamok a dohányárukra és a szeszesitalokra kivetett jövedékadók kezelésében megoldást találtak a kapcsolódó egészségügyi problémákra. Nyilvánvaló, hogy e problémák elsőbbséget élveznek a belső piac működésével szemben. Az Európai Bizottság javasolja e torzulások megszüntetését, ez azonban még hosszú időbe fog telni, tekintve az egyes tagállamok rendkívül eltérő jövedelmi szintjét és az adópolitikai, illetve egészségpolitikai céljaik és intézkedéseik különbözőségét. Amíg nem megfelelő mértékű az adókulcsok összehangolása, addig más megoldásokat kell találni annak biztosítására, hogy az egyes tagállamok képesek maradjanak adópolitikai és egészségpolitikai céljaik követésére. Figyelembe kell venni azt is, hogy a dohányáruk csempészete csak kis részben indul ki EU-országokból, és azt nemzetközi bűnszervezetek ellenőrzik. Az EGSZB, noha tudatában van az ezen anyagokkal való visszaélés következtében fellépő magas szociális és egészségügyi költségeknek, amelyek miatt kívánatosnak tartaná, ha az illetékes szervek megfelelő intézkedéseket foganatosítanának e jelenség visszaszorítására, úgy véli, hogy a dohányárukra és a szeszesitalokra alkalmazandó jövedéki adóknak továbbra is szigorúan a tagállamok hatáskörében kell maradniuk.

5.9

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot: folytassa a Herkules II. programot. Üdvözlendőnek tartaná ugyanakkor, ha az Európai Parlament és a Tanács haladéktalanul elfogadná az európai bizottsági javaslatot (COM(2006) 339 final), és kéri a Közösség pénzügyi érdekeinek védelme területén foganatosítandó intézkedések előmozdítására szolgáló cselekvési program meghosszabbítását. A program már számos jelentős eredményt hozott, keretében 19 képzési intézkedésre került sor 2236 résztvevővel, akik a különböző tagállamokból, 5 harmadik országból, valamint egyéb európai intézményektől érkeztek. E képzések súlypontját az együttműködés erősítésének igénye alkotta, tekintettel Bulgária és Románia EU-csatlakozására, amely országok szintén kihasználhatják ezen intézkedések előnyeit.

5.10

Az EGSZB hasznosnak tartja egy magas szintű, állandó vita- és/vagy egyeztetési fórum létrehozását, a csalással és a tagállamok közötti együttműködéssel kapcsolatos kérdések átfogóbb megközelítése érdekében. A konzultáció jelenlegi, különböző – szakterület szerint felosztott – magas szintű bizottságok révén történő elaprózása nem teszi lehetővé a gyakorlatok cseréjét, ami hasznos lehetne a közigazgatási szervek közötti együttműködés és a megfelelő eljárásmódok megerősítése szempontjából. Az EGSZB érthetetlennek és elhibázottnak tartja az ECOFIN-Tanács keretében kinyilvánított bürokratikus ellenállást és kételyeket.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/17

1.1

A lakhatás mindenekelőtt olyan alapvető jog, amely a többi alapvető jog és a méltó élet feltétele. Elismeri az Emberi Jogok Chartája és az Európa Tanács Átdolgozott Európai Szociális Chartája, továbbá igen sok európai állam alkotmánya. Ahhoz, hogy az egyén képes legyen beilleszkedni a társadalomba és felépíteni az életét, létfontosságú, hogy fedél legyen a feje felett.

1.2.1

Az EGSZB helyesli, hogy az Európai Parlament Város-Lakhatás frakcióközi csoportja elfogadta az Európai Lakhatási Chartát, ami az európai politikák és a lakáspolitikák közötti, egyre növekvő számú kölcsönhatást mutatja, és ami a lakhatási jog jelentőségére hívja fel a figyelmet.

1.2.2

Az EGSZB ezért azt kéri, hogy az Európai Lakhatási Chartát foglalják bele az Európai Parlament lakhatásról és regionális politikáról szóló saját kezdeményezésű véleményébe.

1.3.1

Az EGSZB szeretné, ha európai szinten javaslat születne egy sor közös célkitűzésre a lakáshoz jutás kapcsán, továbbá a tisztességes lakás kritériumait meghatározó lakásminőségi minimális normákra. E kritériumok nélkül nehéz lesz helyreállítani a tényleges lakhatási jogot, márpedig úgy tűnik, hogy a lakáshoz jutás a tisztességes élet minimális feltétele.

1.3.2

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a szociális és felhasználóhoz közeli szolgáltatások egyre jelentősebb szerepet töltenek be az elöregedő társadalomban, és gyakran a lakáshasználattal összefüggésben nyújtják azokat. Az EGSZB szeretné, hogy e szolgáltatásokról európai eszmecsere folyjon, és fokozódjon ismertségük. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a szociális lakások egyedi elbánásban részesítendők, és így nem vethetők kizárólag a piaci szabályok alá, amint azt a szolgáltatásokról szóló irányelv is elismeri.

1.4.1

Az EGSZB kiemeli annak aktuális jelentőségét, hogy az EU tizenkét új tagállama teljes mértékben kiaknázza azt a lehetőséget, hogy a strukturális alapok forrásait a lakhatási körülmények javítására használja fel. Ugyanez érvényes az Unió régebbi tizenöt tagállamára, amelyek a strukturális alapokat integrált városfejlesztési műveletekhez használhatják fel. Az ilyen kiadások kedvező hatással járnak majd a társadalmi és területi kohézióra és a gazdasági növekedésre. Ezzel összefüggésben az EGSZB azt javasolja, hogy az európai pénzintézetek rendkívül alacsony kamattal forrásokat biztosíthassanak a fiatalok, idősek és fogyatékkal élők integrált lakásprogramjaihoz, ezáltal elősegítve a munkavállalók mobilitását, a társadalmi keveredést és az igénybevevők számára elfogadható költségeket.

1.4.2

Az EGSZB megjegyzi, hogy a JESSICA alkalmazásával rendelkezésre állnak majd a szükséges elemek a nagyobb volumenű szociálislakás-projektek garanciaalapjának létrehozásához. Kéri, hogy a strukturális alapok félidei értékelésekor elemezzék ki e kérdést.

1.4.3

Ennek érdekében az EGSZB technikai segítségnyújtási eszköz bevezetését támogatja a lakásprojektek számára a 200-2013 közötti időszakra, a helyi és regionális önkormányzatok képviselőivel és hálózataival együttműködésben, továbbá az Európai Bizottság és a tagállamok támogatásával. A fenti eszköz lehetővé tenné tőke rendelését a projektekhez és olyan módszerek alkalmazását, amelyek segítségével a lehető legjobban beépíthetők a lakásprojektek a városi újjáépítési programokba. A szaktudás központosítását is lehetővé tenné, és megkönnyíthetné a tapasztalatok átadását. Létfontosságúnak tűnik egy lakásspecifikus eszköz bevezetése a strukturális alapok megfelelő felhasználásának elősegítésére. Erre a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezésekről szóló rendelet 45. cikke alapján kerülhet sor, amely technikai segítségnyújtási eszköz bevezetésének elősegítését kéri az Európai Bizottságtól.

1.5.1

Az EGSZB emellett olyan hálózat létrehozását javasolja a lakás és az energiahatékonyság témájában, amely lehetővé tenné a tapasztalatcserét, valamint a helyszíni szereplők tapasztalatainak kiaknázását és elmélyítését ésszerű és nagyra törő energiapolitikák megvalósítása érdekében. Ez az eszköz kapcsolódhat a strukturális alapokat támogató eszközhöz, azonban nem ugyanazokat a célkitűzéseket szolgálja, a két elem megfelelő összehangolását kell tehát majd biztosítani.

1.5.2

Az EGSZB európai szintű tájékoztatási kampány folytatását javasolja a lakásokban lehetséges energia-megtakarításról, a szektorban tevékenykedő hálózatokkal együttműködésben. A kampány célja a felhasználók magatartásának módosítása kellene, hogy legyen. E megközelítés az európai polgárok részvételét fogja igényelni, és valamennyi szereplő mozgósítását lehetővé teszi majd egy pozitív kezdeményezés érdekében. A „Fenntartható energia Európa számára” c. kampány nem elegendően célzott ahhoz, hogy növelje a tájékozottságot, és eszközeit illetően is korlátozott.

1.5.3

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az eddiginél szélesebb körű megközelítésen alapuló javaslatokat tegyen, mivel az elsősorban az épületek energiahatékonyságának javítására összpontosít. Szükség van a lakókkal való együttműködésre, és a meglévő épületeknek a gondolkodási folyamatban történő jobb megjelenítésére.

1.6.1

Az EGSZB egyébiránt támogatja az Európai Bizottság városi kérdésekkel foglalkozó szolgálatközi munkacsoport felállítására irányuló kezdeményezését. Azt javasolja, hogy az Európai Bizottság városi kérdésekkel foglalkozó szolgálatközi munkacsoportja vegye fel munkatervébe a lakásügyet is, és nevezzen ki képviselőt a témakörben.

1.6.2

Ezenkívül alapvetően fontosnak látszik, hogy a lakásügyi vonatkozások a regionális és városi kérdésekért felelős miniszterek üléseinek napirendjére is felkerüljenek.

2.1.1

Az Európai Unió Alapjogi Chartája – amelyet 2000. december 7-én hirdettek ki Nizzában – (II-34. cikkében) a következőket jelenti ki: „A társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében az Unió – az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által lefektetett szabályokkal összhangban – elismeri és tiszteletben tartja a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel.”

2.1.2

Szem előtt tartva, hogy a lakhatás nem tartozik az EU illetékességébe, és hogy a szubszidiaritás elve maradéktalanul érvényesítendő, az EGSZB úgy véli, hogy a fenti cikknek tükröződnie kellene az európai politikák végrehajtásában a sürgető társadalmi szükséglet kielégítése és a leginkább nélkülözők (valamint a szerény jövedelműek, továbbá a szakmai és családi életüket most kezdő fiatalok) lakásproblémájának megoldása érdekében.

2.1.3

A 2001. decemberi laekeni csúcstalálkozó résztvevői ugyanakkor elismerték a lakhatással összefüggő kérdések jelentőségét abból a szempontból, hogy elkerülhetővé váljon a szegénység kockázatának a növekedése. Az EGSZB véleménye szerint tehát igen fontos, hogy a csúcstalálkozó megnyitotta a vitát annak szükségességéről, hogy nagyobb kínálatot hozzunk létre szociális lakásokból az európai szegénység leküzdése érdekében.

2.1.4

A lakhatási jog az Európai Unió több tagállamának alkotmányában is szerepel, így Belgiuméban, Spanyolországéban, Görögországéban, Portugáliáéban, Finnországéban és Hollandiáéban. Elképzelhető tehát az európai lakhatási jog fogalmának bevezetése. Az EGSZB stratégiai jelentőségűnek ítéli a lakhatás kérdésének az Európai Unió Alapjogi Chartájában való megjelenítését (ez utóbbi az európai alkotmányszerződés mellékletében szerepel), és sajnálja, hogy a „lakáshoz való jog” vagy legalábbis a „lakhatási jog” nem szerepel abban.

2.1.4.1

Az EGSZB igen fontosnak tartja az európai lakásügyi stratégia kialakítását, mivel az, hogy mindenki lakáshoz juthasson, feltétele annak, hogy az olyan – európai szinten elismert – egyéb emberi jogok, mint a „magán- és családi élet[…], otthon[…] és kapcsolattartás[…]” vagy „a házasságkötéshez és a családalapításhoz való jog” tiszteletben tartása a lehető legjobban érvényesüljenek.

2.1.5

Ha elvben elfogadjuk a lakhatási jogot, felmerül a jog érvényesíthetőségének kérdése, vagyis azon személyek jogorvoslati lehetőségei, akik nem találnak lakást. Az EU-nak tehát behatóan foglalkoznia kell a lakhatási jog érvényesülésének feltételeivel. Amennyiben nem alakítható ki egységes megoldás, akkor valamennyi olyan tagországnak, amely lakhatási jogot hirdet, meg kell tudnia nevezni az alábbiakat:

2.1.6

Az Európai Parlament „Város-Lakhatás” frakcióközi csoportja által 2006. április 26-án elfogadott Európai Lakhatási Chartával összhangban (amely a lakást „alapvető szükségleti cikknek” minősíti) az EGSZB üdvözli a Parlament jelentés kidolgozására irányuló kezdeményezését a „lakhatás és regionális politika” tárgyában. Az EGSZB reméli, hogy az Európai Parlament támogatja majd a lakhatási jog elismerését célzó kérelmét, és partneri együttműködést fog javasolni a helyi és regionális közigazgatási szervekkel annak érdekében, hogy elősegítsék, hogy kellő számú lakás álljon rendelkezésre, és elérhetővé tegyék a lakhatást azok számára is, akik a piacon nem jutnak ahhoz hozzá.

2.1.7

Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért által 2006-ban az életkörülményekről és a lakhatás szociális vetületeiről kiadott tanulmány (1) szerint az EU korábbi tizenöt és újabban csatlakozott tíz tagállama között jelentős eltérések tapasztalhatók a lakások minőségét és mennyiségét tekintve. Arra is fontos emlékeztetni, hogy a melegvíz és a lakáson belüli WC nem biztosított valamennyi európai polgár számára, márpedig e két tényező a tisztességes lakás alapfeltételei között szerepel.

2.1.8

A lakhatás az európai szociális modell egyik sarokköve. A lakáspolitikáknak válaszolniuk kell a szociális és demográfiai változások által Európa számára teremtett kihívásokra. A lakosság elöregedése, a – kellő források híján a szülői házban maradó – fiatal nemzedékek elszegényedése, a fogyatékkal élők megfelelő lakáshoz jutása, továbbá a bevándorlók lakáshoz jutása mind figyelembe veendő szempont. Az EGSZB – a 2001. decemberi laekeni Európai Tanács következtetéseivel összhangban – az alábbiak európai szintű elfogadását javasolja:

2.1.9

Igen lényeges egyébiránt a lakások közötti mobilitás elősegítése a munkavállalók mobilitásának biztosítása érdekében. Számos polgár „foglya” lakóhelyének – legyen az akár szociális, akár magántulajdonú lakás – a kínálat hiányára vagy a hitelfeltételekre visszavezethető, vagy pedig adózási okokból. A lakóhely-változtatás elősegítése szükséges a munkaerőpiacok rugalmasságának fokozásához.

2.1.10

A lakhatás társadalmi életre és a városok gazdaságára gyakorolt hatásaira figyelemmel, az arra vonatkozó stratégiák és intézkedések többé nem lehetnek részlegesek. Az EGSZB azt javasolja, hogy – a szubszidiaritás elvét is figyelembe véve – a lakhatást tekintsék egyrészt olyan számottevő politikai kérdésnek, amely hatással jár a polgárok mindennapi életére, másrészt pedig arra való eszköznek, hogy a polgárokat közelebb hozzák az egyre homályosabbnak tűnő európai tervhez.

2.1.11

Jobban azonosítandó a lakáspolitikák hozzájárulása a lisszaboni célkitűzések teljesítéséhez, és különösen a lakásszektor által a gazdasági növekedés húzóágazataként betöltött szerep. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a lakáspolitikák – a munkavállalók mobilitására gyakorolt hatásukon keresztül – kiegészítik a növekedési és foglalkoztatási stratégia keretében végrehajtott európai politikákat, és lehetővé teszik a területi kohézió növelését is, amelynek kifejezésre kell jutnia a közelmúltban csatlakozott országokban is (sőt, főként ezen országokban), mégpedig a városi és a vidéki infrastruktúra-hálózatok finanszírozása, valamint megfelelő energiapolitikák kialakítása révén.

2.2.1

A lakóhely mindig is strukturáló hatással volt társadalmunkra; az együttélést biztosító közterületek a – családi vagy társasházakból álló – lakóövezetekkel összefüggésben jönnek létre. A várostervezés és a kellemes lakónegyedek kialakítása (amelyeknek a lakóhely alapvető eleme) feltétele a társadalmi és területi kohéziónak.

2.2.2

Bár a lakáshelyzet és a lakáspolitika tagállamonként eltérő, az Európai Uniót általában véve igen nagy városi sűrűség jellemzi. Az európai városok tömör szerkezetűek, de nagyobb arányban találhatók azokban középméretű épületek, és a lakóhelyek határozzák meg a város szerkezetét.

2.2.3

A lakásügy ezért minden európai országban jelentőséggel bír a várospolitika, valamint a gazdasági és szociálpolitika terén. A megoldásokat jobban meg kellene osztani, különös tekintettel a több tagállam hátrányos helyzetű negyedeiben kialakult válsághelyzetekre.

2.2.4

Az európai regionális politika célja a területi, társadalmi és gazdasági kohézió növelése a legkedvezőtlenebb helyzetű területek gazdasági fejlődésének elősegítése által. 2005 óta az európai regionális politika az elsődleges növekedési és foglalkoztatási célkitűzésekre összpontosít a felülvizsgált lisszaboni menetrend keretében.

2.2.5

Az egyes területek versenyképességének biztosítása és a foglalkoztatási mobilitás elősegítése érdekében alapvető fontosságú, hogy a lakáskínálat változatos legyen, mind a használat módját, mind pedig a negyedek vegyes (részben lakóövezetekből, részben gazdasági tevékenységi területekből álló) összetételét és – a társadalmi kohéziót biztosító – társadalmi „vegyességét” tekintve. Egyes negyedekben a „gettósodás” igencsak megnehezíti a gazdasági tevékenységet.

2.2.6

A megfizethető lakások helyi azonosításának szükségessége az előzőekből következik. A lakhatási joggal összefüggésben az önkormányzatnak meg kell győződnie arról, hogy az illetékességébe tartozó teljes területen biztosított a minőségi és a háztartások jövedelmével összeegyeztethető árú lakások kínálata.

2.2.7

A városi lakóövezetek fejlődése erősen hat a vidéki területekre, a fenntartható fejlődéshez pedig alapvetően fontos, hogy jobban számításba vegyük a vidéki és a városi területek kölcsönhatását a lakáspolitikák szempontjából.

2.3.1

Bizonyos európai országokban (elsősorban azokban, amelyek az előző időszakban a Kohéziós Alap kedvezményezettjei voltak) a gazdasági növekedési ráta szorosan összefügg a lakásszektor fejlődésének dinamizmusával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a polgárok könnyen megfizethető árú lakáshoz jutnának. A lisszaboni stratégia keretében kialakított 2006. évi írországi nemzeti reformprogram kiemeli, hogy a növekedés csupán kis mértékben tartható fenn, amennyiben nem biztosított elegendő megfizethető lakás. Ami Portugáliát illeti, 2006. évi reformtervében felhívja a figyelmet arra, hogy több támogatás nyújtandó az építőiparnak és az önkormányzatoknak a lakásszektor fenntartható fejlődésének elősegítése céljából.

2.3.2

A dinamikus munkaerőbázis fejlődésének továbbra is alapfeltétele, hogy létezzen lakáskínálat valamennyi munkavállaló számára, és számos európai ország munkaerőbázisának növekedését a lakáshiány korlátozza. A lakáshelyzet így merevvé teheti a helyi munkaerőpiacokat, és csökkentheti a munkavállalók mobilitását.

2.3.2.1

Érdekes példát idézhetünk Franciaországból, ahol a munkáltatók (a bértömegnek mintegy 0,45 %-áig) részt vesznek a lakáspolitikák megvalósításában a munkavállalók lakásproblémáira megoldást kínáló, kiegészítő eszközként. A szociális partnerek a fiatalokat és a hátrányos helyzetű háztartásokat támogató eszközöket is kezelnek (garanciát nyújtanak).

2.3.3

Ez különösen sürgető szükséglet azokban a régiókban, amelyek egyre növekvő számban fogadnak be bevándorlókat, akik nehezen találnak lakást a problematikus piacokon, és akikkel szemben hátrányosan megkülönböztető gyakorlatokat folytatnak, ami közösségi szegregációhoz vezet.

2.3.4

A lakásszektor egyike a legtöbb személyt foglalkoztató európai ágazatoknak. Számos, még kiaknázható munkahely-lehetőség található a fenntartható és környezetbarát lakásépítési technikák terén, amelyek a jövőben jelentősen továbbfejlesztendők. Az építőipar egyébként a képzett munkaerőből számottevő hiánnyal küzdő ágazatok egyike.

2.3.5

A felhasználóhoz közeli szolgáltatások és különösen a személyeket segítő szolgáltatások igen jelentékeny munkahelyforrást jelentenek, és gyakran a lakással kapcsolatos szolgáltatások keretében szervezik és nyújtják azokat. Így a szociálislakás-szolgáltatók a szociális szolgáltatást nyújtó szervezetekkel együttműködve otthoni szolgáltatásokat kínálnak az idősek és a fogyatékkal élők számára, továbbá integrált egészségügyi, oktatási és gyermekmegőrzési szolgáltatásokat, mint amilyenek a több nemzedéket ellátó otthonok. A nehézségekkel küzdő városrészek kulturális és szociális dinamizmusa a polgárközeli kezdeményezések támogatásával segíthető elő.

2.4

A lakással kapcsolatos, felhasználóhoz közeli szolgáltatások – azon kívül, hogy munkahely-lehetőséget teremtenek – azon demográfiai kihívások megválaszolását is lehetővé teszik, amelyek regionális szinten szükségképpen hatnak a foglalkoztatásra. Így például a több nemzedéket ellátó otthonok, amelyekre Németországban célzott politika irányul, választ nyújtanak a „vegyességi” szükségletekre, és általuk lehetővé válik az egyedülálló, idős emberek kirekesztése elleni hatékony harc. Tekintettel az egész Európában elöregedő lakosságra, a bevált gyakorlatok cseréjét támogatni kellene.

2.4.1

Az EGSZB szerint a lakhatási jog kérdését nem szabad csupán a kirekesztés elleni harc szemszögéből vizsgálni, hanem a lakosság elöregedésének, a migrációs hullámoknak és a szegénység új formáinak a nézőpontjából is szemlélni kell azt, figyelembe véve a lisszaboni stratégiát is, amely az európai gazdaság újraindítását irányozza elő a munkaerőpiac fokozott mobilitása révén.

2.4.2

A munkavállalók mobilitása csupán álom marad mindaddig, amíg az alapvető szociális jogok – és azon belül is a lakástámogatáshoz való jog – gyakorlásának lehetősége meg nem nő. Megfigyelhető az – eredetileg az alkalmazottak elszállásolására létrehozott – szociális lakásokban élők elszegényedése. Az alkalmazottak ma már nem élveznek elsőbbséget a szociális lakáshoz jutás terén, és a problémás övezetekben komoly nehézségekkel kell szembenézniük, ha tisztességes lakásmegoldást akarnak találni a piacon.

2.4.3

Az elmúlt évtizedben a lakásárak folyamatosan emelkedtek az EU szinte valamennyi országában. Ez az emelkedés maga után vonta azt, hogy csökkent a háztartások egyéb javak fogyasztására való képessége, ami hosszú távon fékezi a fenntartható növekedést. Az alacsony kamatlábak pedig a lakásszektorban történő túlzottan nagy mértékű befektetéshez vezettek, ami korlátozta a lakásügyhöz rendelt pénzügyi erőforrásokat (lásd a svéd nemzeti reformprogramot). A szociális lakások szektora (a bérlésen keresztül) a lakásárak szabályozásának és a szektor fenntarthatóságának eszközéül szolgálhat.

2.4.4

Az EGSZB megállapítja egyébiránt, hogy a tagállami közigazgatási szervek és lakásszektorbeli szereplők beavatkozási lehetőségeit egyre inkább korlátozza a közösségi jog a szociális lakásokkal kapcsolatos politikák végrehajtását illetően. Alapvető fontosságú, hogy a belső piaci és versenypolitikák ne gördítsenek akadályt a lakáspolitikák elé, amelyeknek célja a tisztességes és megfizethető lakáshoz jutás biztosítása mindenki számára, és amelyek kedvező hatást gyakorolnak a gazdasági növekedésre és az európai foglalkoztatásra. E feladatok átalakultak, és a szociális lakások bérbeadói kénytelenek szociális szolgáltatásokat is nyújtani a beilleszkedési politika hiányának pótlására, elsősorban a bevándorlók esetében.

2.5.1

Igen lényeges a lakásszektor szerepe az energiafogyasztás csökkentése terén, és az erre való képesség – az energiaárak következtében – vonzó jellemzője lehet majd egy régiónak.

2.5.2

A legnagyobb energia-megtakarítási lehetőség a lakásszektorban (a háztartásokban) rejlik, ahol e potenciált a felhasznált energia 27 %-ára becsülik, amint azt az Európai Bizottság is hangsúlyozza az energia kapcsán kiadott cselekvési tervében.

2.5.3

Egyre több európai háztartás él szegénységben a lakás energiaköltsége (vagyis a tüzelőanyag-költség) következtében.

2.5.4

A fogyasztáscsökkentési lehetőségek még jelentősebbekké válnak, ha megfelelő, európai szintű ösztönző intézkedések születnek.

2.5.5

E tekintetben meglepő, hogy az Európai Bizottság – energiahatékonysági cselekvési tervében kifejezett – megközelítésének középpontjában elsősorban az új épületeket létrehozó építőipar áll, és a normák érvényességi körének kiterjesztését e területen javasolja.

2.5.6

E megközelítés túlságosan egyoldalú, mivel nem tartalmazza életmódunk megváltoztatásának feltétlen szükségességét a fenntarthatóság átfogóbb keretében, amely az egyéni viselkedést is magában foglalja (beleértve azt a törekvést, hogy mindenki saját, külön házban éljen, továbbá az egyes emberek mindennapi ökológiai magatartását). Ez növelné a közepes nagyságú és a hátrányos helyzetű háztartások számára már így is túlzottan magas építési költségeket, és nem foglalkozik sem a meglévő épületek fejlesztésével, sem pedig magatartásunk javításával, annak ellenére, hogy számos tanulmány bizonyítja ezek jelentőségét.

2.5.7

Többé nem szorul bizonyításra az európai regionális politikák szerepe a kohézió növelésében és az életfeltételek javításában. Kedvező szinergiákat tenne ugyanakkor lehetővé a lakáskérdés jobb figyelembevétele e politikákban.

2.5.8

Az energia-megtakarítási politikák az új építésű ingatlanokra irányulnak, figyelmen kívül hagyva a meglévő ingatlanállományt, illetve az „új” szabályait alkalmazva erre az állományra. Márpedig nemcsak számításba kellene venni a meglévő állományt, hanem annak jellegzetességeihez és a normáknak való megfelelés különösen magas költségéhez igazított megközelítéseket is ki kellene alakítani.

2.5.8.1

Az állami támogatásoknak figyelembe kellene venniük a szociális lakásügy sajátosságait: a lakók gyenge hitelképességét és a magánszektorbelinél kevésbé „testre szabott” adózási támogatásokat.

2.5.8.2

Az energia nem meríti ki a fenntartható fejlődés problémakörét, ide tartozik még a lakás kapcsán a víz, a hulladékkezelés, az akadálymentesítés a fogyatékkal élők számára, a biztonság, a levegő minősége és az egyéb egészségi feltételek. A lakásszektor döntő szerepet játszhat a fenntartható fejlődés terén, azonban specifikus eszközöket igényel, különösen a meglévő lakásállomány tekintetében.

2.6.1

Az EGSZB támogatta az ERFA-ból való támogatásra jogosultság kiterjesztését a lakhatásra az EU tizenkét új tagállamában, továbbá a fenntartható városfejlesztéssel és az energiahatékonysággal összefüggő intézkedésekre a régebbi tizenöt tagállamban, valamint a hátrányos helyzetű negyedek fejlesztésére vonatkozó integrált megközelítések keretében. A lakáskérdés jelentőségére tekintettel ösztönözni és támogatni kellene a tagállamokat és a régiókat a tekintetben, hogy a városrészek szerkezetátalakítását és a lakáshelyzet javítását a Strukturális Alapok keretében tervezzék.

2.6.2

Nehéz ugyanis az ilyen integrált fejlesztési stratégiákat megvalósítani a lakással kapcsolatos részstratégia nélkül. E tekintetben továbbra is teljesen időszerű a társadalmi beilleszkedésre irányuló európai stratégia megközelítése, amely szerint a megfizethető és tisztességes lakáshoz jutás célkitűzése a társadalmi beilleszkedés alapfeltétele. Az EGSZB szerint alapvető fontosságú, hogy valamennyi európai eszköz mozgósítható legyen a teljes körű, jobb társadalmi integráció érdekében.

2.6.3

E célból az Európai Szociális Alapnak jobban támogatnia kellene a társadalmi beilleszkedési intézkedéseket a munkaerő-piaci beilleszkedésen túl is, mivel – amint azt láthattuk – a lakáspiac és a munkaerőpiac lényegileg összefüggenek egymással. A (napjainkban európai szinten kialakított) bevándorlási politikáknak is figyelembe kell venniük a lakáskérdést a területi szegregáció megelőzése céljából. Az Európai Bizottság által a bevándorlók lakhatáson keresztüli beilleszkedéséről kibocsátandó irányvonalak első lépését kell, hogy képezzék e tevékenységnek, amelynek – a PROGRESS program (2) keretében – a lakhatási vonatkozással bíró projektek jelentősebb támogatásában kell leképeződnie.

2.6.4

Fontos megjegyezni, hogy az épületek energiahatékonyságának javítása nem kizárólag a tizenkét új tagállam számára elsődleges cél, hanem az egész Európai Unió számára az. Az energiahatékonyság ugyanúgy valamennyi tagállamban a strukturális alapokból történő támogatásra jogosult intézkedés, mint a közterületek fejlesztése, a megújuló energiaforrások alkalmazásának ösztönzése és a társadalmi beilleszkedést elősegítő intézkedések.

2.6.5

Az EGSZB üdvözölte az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank (EBB) által a JESSICA elnevezésű új pénzügyi eszköz (3) létrehozására vonatkozóan tett kezdeményezést, amely a hátrányos helyzetű városrészek (és azok szociális lakásai) fejlesztésének célzott támogatására törekszik. Megjegyzendő, hogy ezen eszköz révén (kölcsönöknek és garanciáknak a városi újjáépítés és a szociálislakás-ellátás szereplői számára való nyújtása által) mozgósíthatóvá válik majd a fenti negyedek felújításához szükséges tőke. Az eszközt a városmegújítás és a lakásellátás terén szakosodott szereplőknek kellene kezelniük szoros együttműködésben a helyi önkormányzatokkal. Az eszköznek ösztönzőleg kellene hatnia a szóban forgó negyedek lakói életkörülményeinek javulására. A JEREMIE nevű eszköz (4) is lehetőséget jelent a szociálislakás-szolgáltatók számára, akiknek tevékenysége arra irányul, hogy élhető városrészeket alakítsanak ki mindenkinek.

2.6.6

Az energiapolitikák terén az Intelligens Energia nevű program keretében az Európai Bizottság kísérleti intézkedést javasolt a szociális lakások területére vonatkozóan, amely lehetővé tette az energiahatékonyságot illetően példaértékű projektek kiválasztását és támogatását, valamint elősegítette a szektor szereplői közötti eszmecserét. Tekintettel a közös energiapolitika kialakítására és a tagállamok vonatkozó tevékenységének lehető legjobb összehangolására irányuló európai törekvésekre, igen lényegesnek tűnik, hogy egy ilyen eszköz folyamatossága biztosított legyen, és túlhaladjon a kísérleti intézkedéseknek nyújtott támogatáson.

2.6.7

Végül, legyen szó akár technikai, akár szociális újításról, a hetedik kutatási és fejlesztési keretprogramból nyújtott támogatás lehetővé teszi majd a lakásszektorban az energiafogyasztás csökkentésére és a fenntartható városfejlesztésre meglévő lehetőségek azonosítását.

2.6.8

Az európai szabványosítás igen erősen érinti a lakhatást és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat. Ugyanakkor olyan területről van szó, amelyen a technikai vagy urbanisztikai döntések befolyásolják a társadalmi szintű döntéseket, és nem fogadható el, hogy az egyes szereplőkre érvényes normák pusztán bizonyos munkacsoportoktól függjenek anélkül, hogy a szabványosítási folyamat politikai ellenőrzésének eszközei biztosítottak lennének. Például „az urbanisztika és az építőipar hátrányos lépéseinek megakadályozására” irányuló norma – amelyet a városmodellről folytatott, valódi politikai helyzetfelmérés nélkül, kockázatelemzés alapján fogadtak el – az ágazat szabványosítási folyamatának újragondolására késztet.

2.6.9

Végezetül az Európai Bizottság fenntartható városfejlesztési stratégiát dolgozott ki, amelynek arra kellene ösztönöznie a városokat, hogy gondolják át fejlesztési tevékenységüket, különösen a közlekedési politika vonatkozásában. Ez a stratégia azonban csak indikatív jellegű, és valószínűleg nem aknázza ki teljesen a benne rejlő lehetőségeket, ha nem foglalkozik behatóan a fenntartható városfejlesztés szociális vetületével.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/23

1.1

Ez a javaslat a vállalati tőkeemelést terhelő adókról szóló, többször módosított 69/335/EGK tanácsi irányelv átdolgozására vonatkozik. Az irányelvet – amely eredetileg az adórendszerek összehangolására és a tagállamok hasonló adók kivetésében való megakadályozására irányult – több alkalommal is módosították egészen addig, amíg 1985-ben a 85/303/EGK irányelv elismerte, hogy a vállalkozásokat sújtó, kedvezőtlen gazdasági hatásai miatt a tőkeilletéket teljesen el kellene törölni.

1.2

Néhány tagállam azonban elfogadhatatlannak tartotta az illeték eltörléséből következő bevételkiesést. Ezért az 1985-ös irányelvben lehetővé kellett tenni egy eltérést, amely elismerte a tagállamok jogát arra, hogy mentesítsék az ügyleteket a tőkeilleték alól, vagy hogy azokra legfeljebb 1 %-os mértékű, egységes kulcsú illetéket vessenek ki.

1.3

Az elv természetesen érvényben marad a vizsgált irányelvjavaslatban is, amely nem más, mint a korábbi szövegek átdolgozott változata, és amivel kapcsolatban az EGSZB nem tehet mást, mint hogy tudomásul veszi és jóváhagyja. Az Európai Bizottság szövege mindazonáltal olyan megfontolásokra adhat ösztönzést, amelyek talán – a későbbi kezdeményezések során – megszívlelendőek lehetnek a Tanács számára.

2.1

A 25 tagállam többsége a Tanács által 1985-ben kijelölt irányba ment el, és teljesen eltörölte a tőkeilletéket. Jelenleg csak 7 tagállam vet ki ilyet: Lengyelország és Portugália esetében a kulcs legfeljebb 0,50 %, Cipruson 0,60 %, míg Görögország, Spanyolország, Luxemburg és Ausztria a maximális 1 %-os kulcsot alkalmazza. Ez a különbség akadályozza az európai vállalkozásokkal szembeni egyenlő bánásmód megteremtését, amely pedig az egységes piac jó működésének egyik előfeltétele. Még ha igaz is, hogy az adópolitikában számos egyéb különbség és akadály áll még fenn, ez nem ok arra, hogy lemondjunk a tőkeilleték teljes eltörléséről.

2.2

Az eltérést továbbra is alkalmazó tagállamok számára hasznos volna, ha mérlegre tennék az adóbevételek formájában jelentkező előnyöket és a szinte már mindenhol eltűnt adónem által elriasztott, egyéb közösségbeli, illetve harmadik országok befektetéseinek elmaradása formájában jelentkező, feltételezhető (bizonyos fokig kalkulálható) hátrányokat. Az EGSZB véleménye szerint az eltérés alkalmazásáról való lemondás egyszerre jelentene előnyt az érintetteknek és előrelépést az egységes piac egészének jó működése szempontjából.

2.3

Az EGSZB ezen túlmenően szeretné felhívni a figyelmet arra a néhány tagországban alkalmazott gyakorlatra, melynek lényege, hogy a tőkeilleték eltörlését követően egyéb, az illetéket mintegy suba alatt visszacsempésző terhekkel sújtják a vállalkozásokat. Bizonyos esetekben az Európai Bizottság közbelépett, és jogsértési eljárást indított, de nem zárható ki további hasonló, fel nem tárt esetek előfordulása. E gyakorlat kiküszöbölésében hasznos lehet a szociális partnerek ébersége.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/24

1.1

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon kötelezettségvállalásával, amely a közúti közlekedés biztonságának növelésére irányul. Teljes mértékben támogatja a vizsgált javaslatot, ami teljes joggal szerepel az ezen célkitűzés elérése érdekében tett kezdeményezések között.

1.2

Az EGSZB üdvözli azt, hogy az Európai Bizottság e javaslat bemutatása előtt elvégezte a költség-haszon elemzést, valamint rendkívül gondos hatástanulmányt készített. Mindez lehetővé tette a javaslat pragmatikus módon való kialakítását, amelynek során a probléma valamennyi vetületét megfelelően figyelembe vették, és a közúti közlekedés legsérülékenyebb résztvevőinek védelme megkapta az őt megillető elsőbbséget.

1.3

Az EGSZB azonban szükségesnek tartja jelezni: a javaslat – jelenlegi formájában – tartalmaz néhány problematikus részt. Kiegészítéseket és pontosításokat javasol, amelyeknek lehetővé kellene tenniük a jogszabály könnyebb és helyesebb alkalmazását a határidők, a típusjóváhagyás és a végrehajtás ellenőrzése tekintetében.

1.4

Az EGSZB reméli, hogy az Európai Bizottság gondosan mérlegeli majd javaslatait a ténylegesen egységes bánásmód szükségességével kapcsolatban, hogy elkerülhetők legyenek a tagállamok közötti versenytorzulások. Ugyanez érvényes azon javaslataira, amelyek szerint fontos több támpontot adni a tagállamok számára azon típusjóváhagyási rendszerekkel kapcsolatban, amelyek könnyen működtethetők az ágazat felügyeletét ellátó nemzeti hatóságok által.

1.5

Az EGSZB azzal a nyomatékos javaslattal fordul a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez, hogy a javasolt irányelv átültetésére a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor, hogy a járműpark legnagyobb része lefedhető legyen e jogszabály által. Mindez garantálhatná az emberi élet előirányzott mértékű védelmét.

2.1

A közúti biztonság mindig is a közösségi intézmények egyik abszolút prioritása volt. A megújult kötelezettségvállalás egyik fontos jelét bizonyosan a közlekedéspolitikáról szóló fehér könyv (1) közzététele képezte, amely célul tűzte ki a halálos kimenetelű közúti balesetek számának 2010-ig való felére csökkentését.

2.2

A következő kezdeményezések, mint sok más egyéb között például a Road safety action programme  (2) [a közúti biztonság cselekvési programja] illetve az e-safety [e-biztonság], az ipari szféra, a közhatóságok, valamint a közúti közlekedés szereplői reprezentatív szervezeteinek bevonásával kísérletet tettek a probléma integrált megközelítésére. Ily módon meghaladták a múltban – többek között a szubszidiaritási elv nevében – létesített korlátokat, amelyek gátolták az európai szintű, konkrét és kötelező érvényű fellépések megvalósítását.

2.3

Azóta számos előrelépés történt: gondoljunk csak arra, hogy míg az elmúlt 30 év során a közúti forgalom megháromszorozódott, a közúti balesetek áldozatainak száma a felére csökkent. Ezzel az adattal azonban egyáltalán nem nyugtathatjuk meg a lelkiismeretünket, mivel Európa még mindig túl nagy árat fizet a mobilitás folyamatos növekedéséért: évente mintegy 40 000 haláleset történik, és az elszomorító előrejelzés szerint fennáll annak a veszélye, hogy a 2001-es fehér könyv által kitűzött nagy cél elérése nem lesz lehetséges.

2.4

Az EGSZB tudatában van annak, hogy a közúti biztonságban csak akkor érhető el jelentős előrelépés, ha az azt alkotó mindhárom „pilléren” javítunk: azaz az autóiparon, az infrastruktúrán, valamint a közlekedésben résztvevők magatartásán. Természetesen támogat bármely olyan kezdeményezést, amely – noha e pillérek közül csak egyre irányul – képes előmozdítani a 2001-ben kitűzött ambiciózus cél elérését.

2.5

Az EGSZB egyébként annak idején támogatta (3) a 2003/97/EK irányelv (4) elfogadását, amely a közúti biztonság növelése céljából európai szinten harmonizált megoldást javasolt a nehéz tehergépjárművek vezetőinek elégtelen oldalirányú rálátásából eredő veszélyek csökkentésére.

2.6

A 2003/97/EK irányelv célja valójában az volt, hogy elhárítsa az esetleges balesetek kockázatát, amelyek a nehéz tehergépjárműveknél kialakuló utasoldali holttérből erednek. Ennek érdekében az irányelv kötelezően előírta, hogy a járműveket 2006-2007-től kezdődően több és hatékonyabb visszapillantó tükörrel kell ellátni.

2.7

Számos baleset ugyanis azért következik be, mert a nagyméretű járművek vezetői – éppen a járművüket övező „holttér” okán – nem veszik észre a járművük közvetlen közelében tartózkodó egyéb közlekedési résztvevőket.

2.8

A kockázat az útkereszteződések vagy körforgalmak esetén merül fel, amikor a járművezető irányváltáskor tapasztalja az utasoldali holttér kialakulását, ami nem teszi lehetővé számára, hogy észrevegye a járművéhez közeli közlekedési résztvevőket (például gyalogosokat, kerékpárosokat vagy motorkerékpárosokat, akik egyben a legsérülékenyebbek is).

2.9

Becslések szerint évente körülbelül 400 személy hal meg a fenti körülmények között, és ez elegendő magyarázatul szolgál arra, hogy az EGSZB – és nem csupán az EGSZB – annak idején fenntartás nélkül támogatta a 2003/97/EK irányelv elfogadását, amely a közvetett rálátást segítő rendszerek típusjóváhagyásáról szóló első irányelv (71/127/EGK) és az azt követő módosítások helyébe lépett. A hatályon kívül helyezett irányelv megszabta a visszapillantó tükrök kialakítására és felszerelésére vonatkozó követelményeket, nem változtatta meg azonban az idevágó nemzeti jogszabályokat. Csupán a 2003/97/EK irányelv tette kötelezővé a járművek meghatározott számú tükörrel vagy a közvetett rálátást segítő egyéb rendszerekkel való ellátását, amely korábban egész Európában önkéntes jellegű volt.

2.10

A nehéz tehergépjárműveket illetően a 2003/97/EK irányelv a 7,5 tonnát meghaladó tömegű N2 és N3 (5) kategóriájú áruszállító járművekre vonatkozott. Ezt az irányelvet azonban a 2005/27/EK (6) irányelv módosította, amely bizonyos feltételekkel már 3,5 tonna tömegtől kezdődően – és nem pedig csak a 7,5 tonna tömegű járművek esetében, mint korábban – kötelezővé teszi a IV. osztályba és az V. osztályba (7) tartozó tükrök felszerelését.

2.11

A 2003/97/EK irányelv előírásait 2006. január 26-i hatállyal alkalmazzák a típusjóváhagyással rendelkező (új típusú) járművekre, valamint 2007. január 26-i hatállyal az újonnan bejegyzett járművekre (új járművek). Ez azt jelenti, hogy a már forgalomban lévő járművek – azaz a járműpark nagy része – nem kerülne ezen előírások hatálya alá.

2.12

Az Európai Unióban jóval több, mint öt millió nehéz tehergépjármű (>= 3,5 tonna) van. Tekintettel e járművek élettartamára (körülbelül 16 év), valamint a járműállomány lassú cserélődésére (300 000 bejegyzés évente); a lecserélési időszak kezdetét a 2007-es évre feltételezve, a járműpark új tükrökkel való felszerelése egészen 2023-ig elhúzódna.

2.13

Az EGSZB által megvizsgálandó európai bizottsági javaslat célul tűzi ki a megoldások fellelését annak érdekében, hogy a már az utakon közlekedő járműparkot is rövid időn belül biztonságossá lehessen tenni.

3.1

Összefoglalva: a vizsgált javaslattal, amely átmeneti intézkedést jelent, az Európai Bizottság azt kéri, hogy a 2003/97/EK irányelvben foglalt kötelezettségeket terjesszék ki a már forgalomban lévő N2 és N3 kategóriájú járművekre a IV. és az V. osztályba tartozó (utasoldali látótér) tükröket illetően, az alábbi kivételekkel:

3.2

A tagállamok számára kötelező az irányelv végrehajtása, azaz az új tükrök felszereltetése az irányelv hatályba lépésétől számított 12 hónapon belül, néhány mentesítési lehetőséggel:

3.3

Azon járművek esetében, amelyeknél technikailag lehetetlen az előírt tükrök felszerelése, egyéb, a közvetett rálátást segítő berendezéseket lehet alkalmazni (kamerákat vagy egyéb elektronikus eszközöket), azzal a feltétellel, hogy a látóterület legalább 99 %-a le legyen fedve. Ezekben az esetekben a tagállamok felelős hatóságainak járművenként kell végrehajtani a járművek típusjóváhagyását.

3.4

A tagállamoknak jogában áll az irányelv alkalmazási körét kiterjeszteni a tíz évesnél idősebb járművekre is.

4.1

Érdemes kiemelni: a javaslatnak csak akkor van értelme, ha elég gyorsan végrehajtják ahhoz, hogy jelentős mértékben kihasson a járműpark minőségére. Az Európai Bizottság becslései szerint ugyanis az új tükrökkel felszerelt járművek számának fokozatos emelkedése következtében 1200-zal csökkenhet a halálos áldozatok száma a közúti közlekedésben.

4.2

Az Európai Bizottság azonban a javaslatot kísérő hatástanulmányban (9) elismeri, hogy az új előírások azonnali és szigorú alkalmazása számos technikai problémát idézne elő. Ennek negatív hatása lenne – gazdasági szempontból is – az ágazati szereplőkre, és piactorzulások is kialakulhatnának.

4.3

Az Európai Bizottság becslései szerint a járműpark több mint fele esetében a tükrök cseréje mérsékelt költséggel (járművenként körülbelül 150 euró), könnyen megvalósítható (10). A járműpark többi részénél a megoldások skálája széles: egészen a látótérre (> 99 %) vonatkozó előírások szigorúságának kismértékű enyhítésétől a rendkívül bonyolult megoldásokig terjed az idős járművek esetében, amelyeknél néhány esetben a vezetőfülke szerkezeti módosításaira van szükség, noha az eredmény nem garantálható, a művelet költsége pedig több ezer euróra rúg.

4.4

Ezen változókra tekintettel, illetve a bonyolult vagy a (néhány modell/változat esetében) láthatóan megoldhatatlan esetekkel kapcsolatban az Európai Bizottság „felhívja a nemzeti felülvizsgáló hatóságokat, hogy tanúsítsanak rugalmasságot, és fogadják el az – ésszerű költséggel járó – kivételes jellegű megoldásokat” (11).

4.5

Az EGSZB – noha megérti ezen bizonytalanság okait, amely a megoldandó technikai problémák sokféleségéből ered – úgy véli, hogy a javaslat annak jelenlegi formájában jelentős értelmezési különbségeket eredményezhet, és ez negatív hatásokkal jár az európai fuvarozási piacra.

4.6

Az EGSZB által a javaslatban észlelt problémák – a javaslat jelenlegi megfogalmazásában – főként két szempontot érintenek: annak kockázatát, hogy egyenlőtlenségek jönnek létre a fuvarozási ágazat szereplőinek kezelésében, aminek a következménye a verseny torzulása; valamint az új rendelkezések egyszerű, homogén és megbízható típusjóváhagyási és ellenőrzési rendszerének hiányát.

4.6.1

Az első szempontra vonatkozóan nem tűnik ésszerűnek az új tükrök esetében a 99 %-os lefedettség előírása, ha eközben lehetővé tesszük, hogy az ezen a területen már korábban jogszabályt kibocsátó tagállamok 95 %-os küszöböt alkalmazzanak. Az EGSZB szerint méltányosabb és könnyebben ellenőrizhető lenne az egész EU-ban érvényes egységes százalék megszabása.

4.6.2

Szintén az egyenlő bánásmód tekintetében az a lehetőség, mely szerint a tagállamok saját belátásuk szerint késleltethetik az idősebb járművek vonatkozásában az új intézkedések alkalmazását (12), versenytorzulást eredményezhet a nemzetközi forgalomban részt vevő járművek között. Az EGSZB ezért javasolja, hogy az intézkedések végrehajtási határideje ugyanaz legyen valamennyi tagállamban.

4.6.2.1

Tekintettel a nagyszámú járműre és a típusjóváhagyás bonyolultságára, az EGSZB úgy véli, hogy az irányelv átültetését követően a két éves alkalmazkodási időszak szükséges, de elégséges is egyben. E tekintetben úgy tűnik, hogy a legutóbbi Közlekedési Tanács (13) általános iránymutatásai megegyeznek az itt javasolt megoldással. A Tanács ezzel szemben inkább arra hajlik, hogy az irányelvet ne az 1998-tól kezdődően bejegyzett járművekre alkalmazzák, hanem a 2000. január 1-je után bejegyzettekre, ily módon kizárva a járműpark körülbelül 15 %-át.

4.6.3

Az EGSZB szerint még kritikusabb a második probléma, azaz a típusjóváhagyás és az új előírások ellenőrzése. Valóban kétséges, hogy a látótér ellenőrzése és jóváhagyása valamennyi járművön hatékonyan elvégezhető-e az időszakos felülvizsgálat keretében. A látótér meghatározása rendkívül bonyolult feladat, amelynek során számos paramétert kell alkalmazni, valamint különböző összetett vizsgálatokat végezni.

4.6.3.1

Természetesen a típusjóváhagyás jelzése – ahogyan ezt a 2003/97/EK irányelv többször is említi – a berendezés egészére vonatkozik (tükör, tartókar, vezetőfülke, ülés, a tükör távolsága a talajszinttől), és nem csupán a tükörtől függ, hanem azon jármű típusától is, amelyre a tükröt felszerelték. E teszteket egy prototípuson végzik el, amelynek elfogadása kötelezővé teszi és biztosítja az ezt követő sorozatgyártás egészének elfogadását. Következésképp a tükrök típusjóváhagyása az elemek egységes egészeként történik egy, magán a tükrön elhelyezett típusjóváhagyási védjeggyel, amelyet a tükröző üveg cseréje esetén nem kell kicserélni. Következésképp a régi 71/127/EGK irányelv alapján jóváhagyott, már forgalomban lévő járművek a tükröző üveg cseréje esetén egy már hatályon kívül helyezett irányelven alapuló típusjóváhagyási védjeggyel rendelkeznének.

4.6.3.2

Ezért – amennyiben nem irányzunk elő valamilyen megfelelőségi biztosítékot (védjegy, tanúsítás stb.) – fennáll annak a veszélye, hogy valamennyi járművet felül kell vizsgálni, és a 2003/97/EK irányelv által előírt teszteknek kell őket alávetni, mintha minden egyes jármű látóterét ismételten jóvá kellene hagyni, azon esetek mintájára, amelyeknél az előírt látótér lefedéséhez elektronikus eszközöket alkalmaznak. Ha tekintetbe vesszük, hogy több millió járműről van szó, akkor könnyen elképzelhető, hogy mindez mekkora terhet jelent a típusjóváhagyási és ellenőrzési hatóságok számára.

4.6.3.3

Az Európai Bizottság és a Tanács által javasolt megoldás szerint a 3,5 tonna tömeget meghaladó járművek esetében a megfelelőségi tanúsítást az 1996. december 20-i 96/96/EK irányelv által megszabott éves ellenőrzések (road worthiness test – útalkalmassági vizsgálat) keretében kell elvégezni.

4.6.3.4

Ezen ellenőrzések a tükrökre vonatkozóan csupán annak vizsgálatára korlátozódnak, hogy azok az előírt helyeken vannak-e, épek-e, valamint biztonságosan vannak-e rögzítve. Nem valószínű tehát, hogy e vizsgálatok keretében még az is ellenőrizhető: a látótér lefedettsége eléri-e a fentiekben említett előírt arányokat.

4.6.3.5

Az EGSZB megoldásként javasolja az új tükrök felszerelője által kiadott megfelelőségi tanúsítvány előírását, amely kivitelezését illetően a legpraktikusabbnak, eredményei vonatkozásában pedig a legmegbízhatóbbnak tűnik. Ez lehetne egy, a cégvezető által aláírt dokumentum, amely a jármű valamennyi adatán túl tartalmazza a tükrök vagy a kicserélt tükröző üvegek valamennyi adatát. E nyilatkozatot a járműben kellene tartani, és akár az éves felülvizsgálat, akár a közúti ellenőrzés esetében bemutatni. Mivel szinte kizárólag számkódokat tartalmazó dokumentumról van szó, a közösségi nyelvekre való lefordítás sem eredményezne különleges problémákat.

5.1

A javaslatot bevezető indokolás utal arra, hogy a 2003/97/EK irányelvet a 2005/27/EK irányelv módosította, kiterjesztve a IV. osztályba és az V. osztályba tartozó tükrök felszerelésére vonatkozó általános követelményt az N2 kategóriájú 3,5 tonna – a korábbi 7,5 tonna helyett – tömegű járművekre.

5.1.1

Ez a megfogalmazás azonban félrevezető, mivel úgy értelmezhető, mint az N2 kategóriájú, 7,5 tonna tömegű valamennyi járműre vonatkozó rendelkezés. Valójában a 2005/27/EK irányelv csupán azon N2 kategóriájú járművek vonatkozásában írja elő e kötelezettséget, amelyek az N3 kategóriájú járművekhez hasonló vezetőfülkével rendelkeznek, ahol az V. osztályba tartozó tükör a talajszinttől két méterre felszerelhető. Csak ebben az esetben írható elő a két új tükör felszerelése.

5.1.2

Az EGSZB javasolja tehát, hogy a világosabb megfogalmazás érdekében vizsgálják felül a javaslat 2. cikkének b) pontját, és azt egészítsék ki egy specifikus mentesítéssel, amely a 7,5 tonnát meg nem haladó N2 kategóriájú járművekre vonatkozik, amelyekre nem lehetséges az V. osztályba tartozó tükör felszerelése, összhangban a 2005/27/EK irányelvben foglaltakkal.

5.2

A (8) preambulumbekezdés előírja a mentesítést azon járművek vonatkozásában, amelyek „fennmaradó élettartama rövid”; ami alatt nyilván azok a járművek értendők, amelyek már hosszú ideje működnek, tehát további élettartamuk korlátozott. Tekintettel arra, hogy a járműpark átlagéletkora nem egyezik meg valamennyi tagállamban, ésszerű lenne, ha az Európai Bizottság pontosabban meghatározná ezt, konkrét számadat előírásával.

5.3

Számos, már forgalomban lévő járműben opcionális módon került felszerelésre a vezetőoldali széles látószögű (IV. osztályba tartozó) tükör. Mivel már elő van írva az utasoldali új széles látószögű tükörre vonatkozó kötelezettség, most a vezetőoldali tükröt is ki kellene cserélni. A járművezető számára ugyanis, mivel már számos tükröt kell ellenőriznie, két különböző görbületű széles látószögű tükör értékelése esetlegesen problémákat okozhatna.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/28

1.1

A tudományos és műszaki csúcsteljesítmények elérése és azok versenyképes gazdasági erőként történő, vállalkozók általi alkalmazása döntő feltétele annak, hogy biztosítsuk jövőnket – például a nanotechnológiával és az információs társadalommal, valamint az energiával és az éghajlattal kapcsolatos problémák vonatkozásában –, megőrizzük és javítsuk jelenlegi pozíciónkat a globális környezetben, illetve, hogy veszélyeztetés helyett inkább tovább építsük az európai szociális modellt.

1.2

Az EGSZB mindenkor kedvezően értékelte az alábbiakra irányuló valamennyi kezdeményezést:

1.3

Az EGSZB teljes meggyőződésével támogatja az Európai Technológiai Intézet (ETI) létrehozására irányuló elképzelést, a színvonalas képzéshez, innovációhoz és kutatáshoz való hozzájárulás, valamint az ipar, a felsőoktatás és a tudomány területén működő európai kompetenciaközpontok közötti együttműködés és integráció előmozdítása érdekében.

1.4

Az EGSZB hangsúlyozza: fontos, hogy az ETI létrehozására irányuló javaslat összhangban álljon annak jogalapjával, amelynek célkitűzése, hogy „felgyorsítsák az ipar alkalmazkodását a strukturális változásokhoz; ösztönözzék egy olyan környezet kialakítását, amely a Közösség egész területén kedvez a kezdeményezéseknek és a vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – fejlődésének; ösztönözzék egy olyan környezet kialakítását, amely kedvez a vállalkozások közötti együttműködésnek; [valamint] elősegítsék az innovációs, kutatási és technológiafejlesztési politikákban rejlő ipari lehetőségek jobb kihasználását” (2).

1.5

Az EGSZB szerint azonban ahhoz, hogy a tudás, kutatás és innováció ezen új, integrált eszköze sikeres legyen, különböznie kell a már létező egyéb integrált közösségi eszközöktől, mint például az európai technológiai platformok, az európai közös kezdeményezések, az európai kiválósági hálózatok, a csúcsminőségű mesterképzés integrált projektjei vagy európai rendszerei (3).

1.6

Az EGSZB tudatában van azon ténynek, hogy nem vonhatók egyszerű párhuzamok a jövőbeni ETI és egy – az egyesült államokbeli MIT-hez hasonló – intézet között, mivel ez utóbbi soha nem volt szövetségi kiválósági projekt, hanem egy egyetemi tanáccsal („MIT corporation”) rendelkező kiváló egyetem, amelyhez saját befektetési társaság („Investment management company”) is társul. A MIT-hez hasonló intézmények sikere ennek ellenére azt mutatja, hogy a kiválóság egy – helyes alapelveken nyugvó és megfelelő mértékben támogatott – fejlődési folyamat eredménye.

1.7

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy a jövőbeni ETI-nek – amennyiben nemzetközi szinten eredményes szereplővé, azaz az eredményesség és az európai kiválóság hivatkozási modelljévé és jelképévé kíván válni – túl kell lépnie a források puszta összefogásában betöltött feladatán.

1.8

Ezért nem csupán kialakításának, szerkezetének és tagolódásának kell teljes mértékben, következetesen megfelelnie a Szerződés által rögzített célkitűzéseknek, amelyek ezen intézmény fő jogalapját képezik, hanem létre kell hozni a szakértelem és a kiválóság természettudományos és technológiai irányultságú kultúráját, amely a legjobb diákokat vonzza, és a legkiválóbb tudósokat és mérnököket eredményezi. Ez az új tudás és folyamatos innováció egyik alapfeltétele.

1.9

Az EGSZB szerint az is fontos, hogy ne ragadjunk le a „a tudás nemzetközileg elismert jelképe” (4) elképzelésénél, hanem valamennyi érintett szereplő keményen dolgozzon az egyes tudományos és innovációs társulásokat jellemző rendkívüli eredményekért, hogy a piacra kiható konkrét eredményeket lehessen elérni:

1.10

Az Intézet struktúráit és felépítését oly módon kellene kialakítani, hogy az

1.10.1

Megfelelő módon mérlegelni kellene a közös vállalkozás modelljét.

1.11

Az ETI sikere – legalábbis kezdetben – erősen függ majd a Közösség és a tagállamok általi kielégítő mértékű finanszírozástól. Más, már elfogadott kutatási és innovációs programoktól azonban nem lenne szabad forrásokat elvonni.

1.11.1

Az EGSZB véleménye szerint a jövőbeni ETI-ben egyre nagyobb jelentőséget nyernek egyrészről a szabadalmakat ösztönző mechanizmusok és a szellemi tulajdonjogot kezelő rendszerek, másrészről a magánfinanszírozási források fellelésének képessége. Ez utóbbiaknak erős túlsúlyban kell lenniük a közösségiekhez képest, hogy ne vonják el a forrásokat az egyéb – főként a kutatásra és az innovációra szánt – programoktól.

1.11.2

A pénzügyi források tekintetében az EGSZB véleménye szerint szükséges lenne a közösségi forrásokból kezdeti dotációt előirányozni, amely a 7. KTFD közösségi keretprogram középtávú felülvizsgálata keretében feltárt kiegészítő forrásokból származhatna, míg a dotáció jelentős részét a tagállamok részarányos hozzájárulásának kellene alkotnia. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az EBB által indítandó különböző tevékenységeket sem az innovációs hálózatok és az egyetemi kutatás javára.

1.12

Az EGSZB véleménye szerint legalább ilyen fontosak az Intézet által a tudás, az innováció és a kutatás piacán kifejlesztendő kapacitások, hogy egyre erősebb interakciót biztosítsunk az Intézet és annak leágazásai, azaz a tudományos és innovációs társulások között.

1.12.1

Ez akár az ETI rendszere által szervezett nagy nyilvános rendezvényeken keresztül is történhet, amelyek célja az egységes „kiválósági védjegy” népszerűsítése, mely utóbbi a tudás és az innováció forrásainak vonzására és terjesztésére irányuló decentralizált, hálózatos struktúraként épül fel.

1.12.2

Az innováció és a siker egy kényes egyensúly eredménye a célorientált eljárásmódok és az egyéni szabadság között az új ötletek és koncepciók kialakításában, melyeknek utóbb meg kell állniuk helyüket a szabad versenyben. Az európai szintű, standardizált minőségbiztosítási kritériumoknak való megfelelés alapját kell, hogy képezze az ETI egész hálózatos struktúrája által végzett kutatási, valamint a tudással és az innovációval kapcsolatos tevékenységnek. A kutatás, az innováció és az ipar közötti, piac által irányított interakciók hiányában az állami eszközökkel finanszírozott kutatás csak csekély hatással lesz a gazdaságra.

1.13

Az EGSZB véleménye szerint a tudományos és innovációs társulást alakítani szándékozó vállalkozási hálózatok, kutatóközpontok, laboratóriumok és egyetemek kiválasztására hivatott rendszert a „lentről felfelé építkezés” elvének kellene jellemeznie, és világos, átlátható kritériumokon – köztük a kiválóságon és a szakmai sikeren, valamint az elsősorban a kkv-k felé irányuló technológiaátadási folyamatokban gyűjtött tapasztalatokon és képességeken – kellene alapulnia.

1.13.1

A tudományos és innovációs társulás státuszának nem kellene határozatlan időre szólnia, hanem rendszeres időközönként felül kellene azt vizsgálni a minőség és az elért konkrét eredmények tekintetében; ennek során megfelelő felkészülési idő irányozandó elő.

1.14

Az EGSZB úgy véli továbbá, hogy az ETI „rendszernek” lehetőség szerint be kellene vonnia az EU-ban már létező kiválasztott kiválósági központokat, nem lenne szabad azonban az Unióban már létező kiválósági intézmények támogatását szolgáló bürokratikus látszatintézménnyé válnia. Éppen ezért fokozottan érvényre kellene juttatni a gazdasági és az interdiszciplináris kutatással összefüggő szempontokat, mind az Intézet alapszabályában szereplő szerveken, mind a választás útján létrehozott struktúrákon belül.

1.14.1

Ezzel kapcsolatban ésszerű lenne egyfajta ETI befektetési társaság („IET investment management company”) létrehozása, amely lehetővé tenné az innovatív fellépést azon szokásos hiányosságokkal szemben, amelyek gyakran jellemzik az ipar, a tudomány és a kutatás szférája közötti kapcsolatokat.

1.15

Az EGSZB véleménye szerint világosabb megfogalmazásra van szükség mind az ETI-oklevelek meghatározása, mind pedig a tudományos és innovációs társulások, vagy maga az ETI általi kiállításuk vonatkozásában. A megfelelő oklevelek kiállítását legalább egy megfelelő időtartamú átmeneti időszakra a tagállamok azon egyetemei és/vagy műszaki egyetemei, ill. főiskolái hatáskörében kellene hagyni, amelyeket az egyes tudományos és innovációs társulások partnereiként kiválasztottak. A szükséges minimumkövetelmények betartása esetén ezen okleveleken kiegészítőleg fel lehetne tüntetni az ETI-védjegyet.

1.16

Az EGSZB véleménye szerint az ETI-védjegyet akkor kellene feltüntetni a tudományos és innovációs társulási hálózatok által kiadott okleveleken, ha az oklevél tulajdonosa tanulmányait és kutatásait három tagállam legalább három különböző intézetében végezte – az oklevél interdiszciplináris, európai dimenziójának biztosítása érdekében –; ha e tanulmányok/kutatások elegendő innovációs potenciállal bírnak; végezetül, ha a központi ETI hitelesíti azokat.

1.17

Az ETI alapszabályát illetően az EGSZB ésszerűnek tartaná, ha az Európai Bizottság által javasolt alapszabályban szereplő igazgatótanács/végrehajtó bizottság (5) mellett egy a tagállamok képviselőiből álló felügyelőbizottság is létrejönne, amelynek elnöki tisztét az Európai Bizottság képviselője látná el, valamint egy a vállalkozói szféra, a kutatóközpontok és az egyetemek 2-2 képviselőjéből álló igazgatóság, melynek elnökségét az igazgatótanács elnöke, az ügyvezető igazgató, továbbá egy rektor alkotná.

2.1

A 2005. tavaszi Európai Tanács elé terjesztett „Közös munkával a növekedésért és a munkahelyekért – A lisszaboni stratégia új kezdete”  (6) című középtávú jelentés kijelöli az újraindítás néhány alapvető elvét, így például a foganatosítandó kezdeményezések célzott jellegét, a széleskörű részvételt, a célkitűzésekkel való azonosulást, végezetül a pontosan körülhatárolt felelősségi szinteket.

2.2

A lisszaboni stratégia fő elemeinek egyike a tudás terjesztése, amelyet kiemelkedő minőségű oktatási rendszer segítségével kell megvalósítani. Az Európai Uniónak tennie kell azért, hogy az európai egyetemek versenyképesek legyenek a világ legjobb egyetemeivel szemben: ennek megvalósításához azonban létre kell hozni az európai felsőoktatási térséget, amely megkönnyíti a tudás megszerzését és terjesztését az Európai Unió egész területén.

2.3

Az Európai Bizottság kijelentette, hogy e célkitűzés megvalósítása érdekében javasolni fogja az „Európai Technológiai Intézet” létrehozását, valamint síkra fog szállni azért, hogy az európai egyetemek nemzetközi szinten versenyképesebbé válhassanak, mivel „a finanszírozásra, irányításra és minőségre vonatkozó létező megközelítések nem alkalmasak arra, hogy megfeleljenek annak a kihívásnak, amit az egyetemi oktatók, hallgatók és maga a tudás globálissá vált piaca jelent”.

2.4

Az EGSZB már több ízben kifejezte véleményét e témával kapcsolatban (7), az „Út az európai tudásalapú társadalom felé – a szervezett civil társadalom hozzájárulása a lisszaboni stratégiához”  (8) című feltáró véleményében többek között kiemelte a közös európai tudásalapú térség létrehozásának szükségességét, amely az oktatás, az innováció és a kutatás területén való együttműködésen alapul. Az EGSZB ebben a véleményében kérte a vállalkozói szférát, a pénzintézeteket és a magánalapítványokat, hogy felelősségüket vállalva növeljék a tudásalapú gazdaságba való befektetéseket, és támogassák az európai szintű köz-magán partnerségi megállapodásokat.

2.5

Az amerikai egyesült államokbeli Massachussets Institute of Technology (MIT), amelyet 1861-ben hoztak létre Bostonban, ma körülbelül 10 000 hallgatót és egy körülbelül 10 000 személyből álló oktatói személyzetet számlál, akik csúcsminőségű, multidiszciplináris rendszerben tevékenykednek, amely a gazdaságtól a jogig, az építészettől a mérnöki tudományokig, a menedzsment-technikáktól a matematikáig, a fizikáig, és a biológiáig terjed. A MIT évente több mint 1000 millió dollárba kerül, a világ legjobb egyetemeit (9) felsoroló, úgynevezett sanghaji listán viszont az 5. helyet foglalja el.

2.6

Ami Európát illeti, a „bolognai folyamat”, azaz az Európai Unió által az európai felsőoktatási rendszerek harmonizálása érdekében 1999-ben indított kezdeményezés által kitűzött célokat 2010-ig el kellene érni. A cél egy „európai felsőoktatási térség” létrehozása, valamint az európai felsőoktatási rendszer népszerűsítése nemzetközi szinten, az alábbi célkitűzésekkel:

2.7

2006. szeptember 26-án az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a Képesítések európai keretének létrehozásáról (11), amely tekintetbe veszi a bolognai, valamint a 2002. évi koppenhágai folyamatot, az oktatás, valamint a szakképzés területén megvalósítandó fokozottabb európai együttműködés elősegítésén alapul, és konkrét eredmények elérését tűzi ki célul (12).

2.8

2005-ben az Európai Bizottság közzétette az oktatás és a képzés területére vonatkozó lisszaboni célkitűzések tekintetében elért haladásról szóló második jelentését (13), amely többek között kiemeli a diplomások számának növeléséhez kapcsolódó nehézségeket Európában, a tudás, a szakmai ismeretek és a képesítések frissítésének és kiegészítésének szükségességét az egyén szakmai pályafutásának teljes időtartama alatt az egész életen át tartó tanulás korszerű rendszerei segítségével, a felsőoktatásba és képzésbe való állami befektetések növelésének szükségességét, amelyeket magánbefektetésekkel kell kiegészíteni, valamint a magasan kvalifikált és kiemelkedő szaktudással rendelkező egyetemi tanárok és docensek képzését a nemzedékváltás által megkívánt mértékben (körülbelül 1 000 000 személy a 2005-2015 közötti időszakban).

2.9

2006-ban az OECD égisze alatt a „keresleti oldal” (14) szempontjai szerinti tanulmány készült Programme for International Student Assessment (PISA) (15) címmel, amely általános képet nyújt a diákok jellemzőiről, készségeiről és képességeiről a megszerzett ismeretek alkalmazása során.

2.10

Ennek alapján úgy tűnik, hogy az európai felsőoktatási rendszer gyengeségei az alábbi négy fő okra vezethetők vissza (16):

2.11

Az Európai Technológiai Intézet (ETI) létrehozásával a következő általános jellegű problémákat lehetne megszüntetni:

2.12

A 2007. évi költségvetésről szóló állásfoglalásában az Európai Parlament – noha egyrészről a tudásháromszögben (oktatás, kutatás és innováció) rejlő potenciálok növelése és a közöttük lévő kapcsolatok erősítése mellett foglalt állást, kételyeit fejezte ki azonban az Európai Technológiai Intézet létrehozása kapcsán, amely véleménye szerint „ellehetetlenítené a meglévő szervezeteket, illetve átfedés lenne feladataik között, és ezért ebben az összefüggésben az alap kevésbé hatékony felhasználását jelentené” (18).

2.13

A 2006. június 15-16-i Európai Tanács ellenben kiemelte, hogy a „meglévő nemzeti intézményekkel együttműködő Európai Technológiai Intézet (EIT) fontos eszközt jelent majd a felsőoktatás, a kutatás és az innováció között jelenleg fennálló szakadék áthidalásában, a kiváló európai kutatási és innovációs társulások közötti szinergiát és kapcsolatrendszert javító más intézkedésekkel együtt”, és felkérte az Európai Bizottságot, hogy nyújtsa be „az intézet létrehozásáról szóló hivatalos javaslatot”. E kérésre válaszul az Európai Bizottság 2006 novemberében bemutatta a jelen vélemény tárgyát képező javaslatot (19), amely az ebben a témában alkotott két korábbi közleményéhez (20) kapcsolódik.

2.13.1

Ezt követően a 2006. decemberi Európai Tanács megerősítette a korábbiakban hangoztatott kedvező véleményét a tárggyal kapcsolatban.

3.1

Az Európai Bizottság ETI létrehozására irányuló rendeletjavaslata abból az elképzelésből ered, hogy az ETI a tagállamok és a Közösség innovációs képességének erősítése révén hozzájárulhat az ipar versenyképességéhez. A javaslat célkitűzései a következők:

3.2

Az Európai Bizottság az ETI számára kétszintű, integrált felépítést javasol, amely a fentről lefelé irányuló megközelítést a lentről felfelé történő építkezéssel kombinálja, az alábbi séma szerint:

3.3

Az ETI éves összköltségvetése a 2007-2013 közötti időszakra körülbelül 2367,1 millió euróra becsülhető, amely az alábbiakból származik:

4.1

Az EGSZB mindenkor kedvezően értékelt minden, a Közösség és a tagállamok innovációs képességei erősítésére irányuló kezdeményezést, egyúttal előnyben részesítette a tudásháromszög integrált megközelítését, főként a tudományos és a vállalkozói szféra közötti kapcsolatok tekintetében. Határozottan támogatja a kutatási erőfeszítések jobb koordinációját, az innováció és az oktatás EU-n belüli erősítését, a K+F területén a köz-magán partnerség hatékonyabbá tételét, valamint a kis- és középvállalkozások új ismeretekhez való jobb hozzáférésének biztosítását (21).

4.2

Az EGSZB azonban nem távolodhat el a lisszaboni stratégia újraindításának alapjául szolgáló három kulcsfontosságú elvtől, melyek a következők:

4.3

Az EGSZB szerint gondosan értékelni kellene, hogy az adott kezdeményezés milyen helyet foglal el a folyamatban lévő egyéb kezdeményezések között, amelyek a különböző egyéb szakpolitikákból – például a kutatási politikából, a vállalkozáspolitikából, a vidékfejlesztéssel, az információs társadalommal, az oktatással és a kultúrával kapcsolatos politikából – indulnak ki.

4.3.1

Az EGSZB szerint ahhoz, hogy az európai kiválóság hivatkozási modelljévé és jelképévé váljon, a jövőbeni intézet nem elégedhet meg a források egyszerű összegyűjtőjének szerepével, hanem koncepciója, szerkezete és felépítése szintjén a Szerződésben foglaltak megvalósítására kell törekednie, amely alapvető jogi alapját képezi.

4.3.2

Az EGSZB kiemeli, hogy a jövőbeni ETI sikere szempontjából kulcsfontosságú az egységes kiválósági védjegy kiaknázásának képessége. E védjegy a tudás és az innováció erőforrásainak vonzására és elosztására tekintettel decentralizált hálózatként jött létre.

4.4

Az EGSZB egyetért azzal, hogy az ETI-t a lehető legkarcsúbb, legrugalmasabb és legdinamikusabb struktúrával kell ellátni, hogy képes legyen az új igények fogadására és kielégítésére. Úgy véli, hogy mérlegelni kellene egy közös vállalkozás (22) létrehozásának lehetőségét; kiemeli ugyanakkor annak szükségességét, hogy az új eszköz a vállalkozói szférára és a munka világára orientálódjon, és hangsúlyozza, hogy az ETI-nek a kinyilvánított elsődleges célkitűzésre kell összpontosítania, ami nem más, mint a K+F eredményeinek piaci lehetőségekké való alakítása.

4.4.1

Ezért a vezető szervek kiválasztási kritériumai vonatkozásában nem csupán és nem annyira a tudományos kiválóságot kell figyelembe venni, hanem sokkal inkább az innováció céljára szolgáló tőke vonzásának, a start-up vállalkozások alapításának, a szabadalmak létrehozásának és kiaknázásának, a köz-, ill. magánfinanszírozás vonzásának lehetőségét, mégpedig a kkv-k elhanyagolása nélkül.

4.5

Az EGSZB szerint ezen orientációnak tükröződnie kell a tudományos és innovációs társulások kiválasztásával kapcsolatos kritériumokban, amelyek konzorciumainak a többéves közösségi kutatási és innovációs tervezés prioritásainak keretében mindenki számára nyitottaknak kell maradniuk, hogy megkönnyíthető legyen a kisvállalkozások és a kisebb szereplők részvétele, mégpedig úgy, hogy a lehető legnagyobb fokú rugalmasságot és a lehető legkisebb mértékű adminisztratív terheket biztosítjuk számukra.

4.5.1

A tudományos és innovációs társulások minősítési kritériumait pontosabban meg kellene határozni:

4.6

Ha a lisszaboni stratégia keretében elő akarjuk segíteni a tudásalapú európai térség kialakítását, akkor a különböző tudományos szakmák és az állami, valamint a magánszektor közötti mobilitás előmozdítására alkalmas ösztönzőkre van szükség, hogy segítsük a különböző menedzseri szakismeretek cseréjét, valamint a vezető beosztásúak, a kutatók és a mérnökök közötti tapasztalatcserét, végezetül, hogy megkönnyítsük az állami szektorból a magánszférába való átmenetet (és fordítva) (23): az európai szintű mobilitásnak a képzési, kutatási és technológiaalkalmazási folyamatok alkotóelemévé kell válnia.

4.7

Az ETI tevékenységeinek támogatására szolgáló pénzügyi forrásokat illetően az EGSZB kiemeli, hogy a javasolt kezdeti dotáció nagyon korlátozottnak tűnik, míg a jövőben a finanszírozási források a jelek szerint a hagyományos programokon (24) alapulnak, azaz a 2007-2013 közötti időszak már egyébként is csekély költségvetési forrásait veszik igénybe a kutatás, az innováció és az oktatás területén; versenyezve ily módon az integrált megközelítés bizonyított hatékonyságú egyéb eszközeivel, mint például az integrált projektekkel (IP), a kiválósági hálózatokkal (NoE), és egyéb, nemrégiben létrejött eszközökkel, így a közös technológiai kezdeményezésekkel (JTI), vagy az európai technológiai platformokkal (ETP).

4.7.1

A 7. keretprogramra előirányzott pénzügyi dotáció, amely a Közösség összköltségvetése körülbelül 5,8 %-ának felel meg, már jelenleg sem elegendő a kutatást ösztönző intézkedésekre. Innen tehát nem vonható el több forrás, hacsak nem a pályázatokon való részvétel szokásos mechanizmusai révén, amelyeken az Európai Technológiai Intézetnek és a tudományos és innovációs társulásoknak is részt kellene tudniuk venni, mégpedig a többi pályázóval megegyező esélyekkel.

4.7.2

Az ETI sikere – legalábbis kezdetben – erősen függ majd a Közösség által biztosítandó kielégítő mértékű pénzügyi eszközöktől, amelyeket azonban nem szabad más kutatási és innovációs programoktól elvonni: az Európai Bizottság által a 2007-2013 közötti időszakra a teljes ETI-rendszerre előirányzott eszközök nem tűnnek elégségesnek, míg a fel nem használt költségvetési eszközökből származó költségvetési források rendkívül csekélyek. Az EGSZB véleménye szerint mérlegelni lehetne: alkalmazhatók-e a Szerződés 171. cikke szerinti közös vállalkozáshoz hasonló modellek, amelyek az érdekelt tagállamok közvetlen részvételét irányozzák elő (lásd például a Galileo Közös Vállalkozás céljaira alkalmazott modellt) (25).

4.7.3

A pénzügyi források tekintetében az EGSZB véleménye szerint a szükséges kezdeti dotációt a 7. KTFD közösségi keretprogram középtávú felülvizsgálata keretében feltárt kiegészítő forrásokból származhatna; e forrásokhoz a tagállamok részarányos, közvetlen befizetéseinek kellene járulnia.

4.7.4

További finanszírozási forrás származhatna az EBB „Innovation 2010 Initiative” (i2i) keretében folytatott tevékenységeiből, valamint az EBB-nek az egyetemi kutatást (26) és az egyetemi hálózatokat szolgáló tevékenységeiből.

4.8

Másrészt a közösségi K+F politikának szisztematikusabb módon meg kell vizsgálnia a kutatók mobilitását gátló valamennyi tényezőt. Jelenleg az egyetemi végzettségek elismerésére vonatkozó eltérő rendelkezések, valamint az adóügyi, a biztosítási és a társadalombiztosítási előírások egyaránt hátrányosan befolyásolják a mobilitást (27).

4.9

Az EGSZB véleménye szerint, ha az Európai Technológiai Intézet a tudásháromszög egyéb szereplői és hálózatai ösztönzésére, valamint eredményeik javítására képes nemzetközi szintű szereplővé kíván válni, akkor képesnek kell lennie jelentős mennyiségű magánforrás vonzására, amelyeknek fokozatosan a fő pénzügyi támogatási forrásává kell válniuk.

4.10

E tekintetben fontos tényező lehet a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos problémák megoldása. A javaslatban talán nagyobb teret kellene szentelni e problémák, valamint az ETI-oklevelek meghatározásával és kibocsátásával kapcsolatos kérdések tisztázására.

4.11

Az EGSZB véleménye szerint világosabb megfogalmazásra van szükség mind az ETI-oklevelek meghatározása, mind pedig a tudományos és innovációs társulások, vagy maga az ETI általi kiállításuk vonatkozásában.

4.11.1

Legalább egy megfelelő időtartamú átmeneti időszakra a tagállamok azon egyetemei és/vagy műszaki főiskolái hatáskörében kellene hagyni ezen oklevelek kiállítását, amelyeket az egyes tudományos és innovációs társulások tagjaivá választottak. Az oklevelek kiállítását mindenesetre a kezdeti időszakban is pontosan meghatározott minimumfeltételekhez kellene kötni.

4.11.2

E feltételek a következő elemeket foglalhatnák magukba:

4.12

Az ETI alapszabályát illetően az EGSZB ésszerűnek tartja, ha az igazgatótanácshoz – amely az Európai Bizottság javaslatának megfelelően a végrehajtó bizottság összetételének mintájára a vállalkozói szféra, az állami és a magán kutatóközpontok, valamint az állami és a magánegyetemek 5-5 képviselőjéből áll, akikhez az ETI és a tudományos és innovációs társulások alkalmazottai és hallgatói képviseletében további 4 személy járul (28), és amely az Európai Bizottság képviselőjének elnöklete alatt működik – az alábbi szervek társulnának:

4.12.1

Ha az ETI közös vállalkozás modelljét alkalmaznánk, akkor a közös vállalkozás adminisztratív és tudományos személyzetét az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételeken alapuló, határozott idejű szerződés keretében kellene foglalkoztatni (29).

—

a képesítések és a szakmai alkalmasság átláthatóságának egységes kerete (európai önéletrajz, bizonyítványok, oklevelek, Europass szakképzési védjegy, stb.),

—

a felsőoktatásban alkalmazotthoz hasonló rendszer a kreditek átvitele és beszámítása céljából a szakoktatásban és a szakképzésben,

—

a minőségbiztosítás közös kritériumai köré szerveződő közös minőségbiztosítási alapelvek a szakoktatás és a szakképzés területén, ami az iránymutatásokkal és ellenőrző listákkal kapcsolatos európai szintű kezdeményezések alapjául szolgálhat az oktatás és a képzés területén,

—

a formális és az informális tanulás elismerésének közös alapelvei, főként a különböző szintű, eltérő nemzeti megközelítésmódok nagyobb összeegyeztethetőségének biztosítása érdekében,

—

a tájékoztatási, az orientációs és a tanácsadási szolgáltatások európai dimenziója, hogy a polgárok könnyebben kihasználhassák az egész életen át tartó tanulás különböző lehetőségeit.

1.

a tanulási folyamat mérése egy adott időszakban, az elért eredmények nemzetközi összehasonlítása,

2.

az oktatás és a tanulási siker aspektusai közötti kapcsolat,

3.

az IKT-kompetenciák és a technológiahasználat értékelése, az értékelési feladatok széles skálájának való megfelelés érdekében.

—

az alapító tagokból álló közgyűlés; a döntéseket egyszerű többséggel hozza, kivéve azon rendkívüli jelentőséggel bíró döntéseket, amelyek esetében 75 %-os többség van előírva. A közgyűlés hozza valamennyi -a programokhoz, a pénzügyekhez és a költségvetéshez kapcsolódó – stratégiai döntést. Ezenkívül kinevezi a közös vállalkozás igazgatóját,

—

a közgyűlés munkáját támogató igazgatóságot, valamint az ügyvezető igazgatót.

—

Az ügyvezető igazgató képviseli a végrehajtást, feladata a közös vállalkozás napi ügyvezetése, valamint ellátja annak jogi képviseletét is: irányítja a személyzetet, frissíti a program fejlesztési tervét, elkészíti és a közgyűlés elé terjeszti a beszámolókat és az éves mérleget, továbbá kidolgozza a program előrehaladásáról, valamint pénzügyi helyzetéről szóló éves jelentést.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/35

1.

Ezen javaslat célja a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok látómezőjére és szélvédőtörlőire vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1974. június 25-i 74/347/EGK tanácsi irányelv kodifikációja.

2.

Az EGSZB nagyon hasznosnak tartja az összes szöveg egyetlen irányelvben történő kodifikációját. Biztosították arról, hogy ez a kodifikáció nem tartalmaz lényegi változtatást, egyetlen célja a közösségi jog világossá és átláthatóvá tétele. Az EGSZB teljes mértékben támogatja ezt a célkitűzést és a fent említett garancia birtokában üdvözli a javaslatot.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/36

1.

A javaslat célja a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok egyes alkatrészeire és jellemzőire vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1974. március 4-i 74/151/EGK tanácsi irányelv kodifikációja.

2.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság nagyon hasznosnak tartja a vonatkozó közösségi joganyag egy irányelvbe történő beépítését. Meggyőződött arról, hogy a kodifikáció nem jelent lényegi változást, és hogy annak egyedüli célja a közösségi joganyag egyértelművé és átláthatóvá tétele. Az EGSZB teljes támogatását adja ehhez a célkitűzéshez és a fentiek tudatában örömmel üdvözli a javaslatot.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/37

1.

Ezen javaslat célja a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok legnagyobb tervezési sebességére és rakfelületére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1974. március 4-i 74/152/EGK tanácsi irányelv kodifikációja.

2.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság nagyon hasznosnak tartja a vonatkozó közösségi joganyag egy irányelvbe történő beépítését. Feltételezzük, hogy az egységes szerkezetbe foglalás nem tartalmaz alapvető változtatásokat, kizárólagos célja, hogy a közösségi jogszabályokat egyértelművé és átláthatóvá tegye. Az EGSZB teljes támogatását adja ehhez a célkitűzéshez, és ezeknek a biztosítékoknak a tudatában örömmel üdvözli a javaslatot.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/38

1.

Ezen javaslat célja a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok kormányberendezésére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1975. május 20-i 75/321/EGK tanácsi irányelv kodifikációja.

2.

Az EGSZB véleménye szerint igen hasznos a szövegek összességének egyetlen irányelv formájában történő kodifikációja. Meggyőződött arról, hogy a kodifikáció nem jelent lényegi változást, és hogy annak egyedüli célja a közösségi joganyag egyértelművé és átláthatóvá tétele. Az EGSZB maradéktalanul támogatja e célkitűzést, és – mivel biztosították a fentiekről – üdvözli a javaslatot.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/39

1.

A 98/27/EK (1) irányelv kodifikálását célzó irányelvjavaslat átvizsgálja és módosítja az ugyanezen tárgyban 2003. május 12-én benyújtott javaslatot (2), amelyről az EGSZB kedvező véleményt nyilvánított (3).

2.

A jelen javaslatot azért kellett elkészíteni, mert időközben, 2005. június 11-én közzétették a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelvet; amely egyértelműen elismerte, hogy az ilyen gyakorlatok esetére a szóban forgó irányelv lehetővé teszi olyan jogorvoslati eljárások indítását, amelyek célja e tisztességtelen gyakorlatok megelőzése, illetve megszüntetése, valamint az, hogy a kollektív fogyasztói érdekeket képviselő szervezeteket feljogosítsa arra, hogy a jogsértés megszüntetésének bírósági eljárás keretében szerezzenek érvényt.

3.

Amint azt már a fent említett véleményben is tette, az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság közötti 1994. december 20-i intézményközi megállapodás értelmében a kodifikáció nem járhat lényegi módosításokkal. Az itt javasolt módosítások alapos vizsgálatából kiderül, hogy ezt az elvet betartották; és hangsúlyozni kell, hogy az Európai Bizottság eleget tett az EGSZB korábbi véleményében foglalt kérésének, azaz hogy az irányelvjavaslathoz csatolják a módosított irányelv teljes szövegét, amelyben az összes változtatást egyértelműen jelölik.

4.

Az EGSZB azonban úgy érzi, meg kell említenie, hogy a tárgyban készült első, a jelenlegi 98/27/EK irányelv alapját képező európai bizottsági javaslatról (4) szóló véleményében rámutatott arra, hogy az 1. cikk (1) bekezdésében az irányelveket felsoroló „mellékletre” történő utalás sajnos rendszeres frissítést tesz szükségessé, amikor csak – mint jelen esetben is – a kollektív fogyasztói érdekek védelméről szóló új irányelvet tesznek közzé, amely olyan jelentős jogszabályt tartalmaz, amelynek végrehajtásához a jelen javaslatban foglaltakhoz hasonló intézkedések szükségesek (5).

4.1

Ezenkívül a cikkek ilyen formában történő megszövegezése szükségtelenül bonyolult jogalkotási formát tükröz, amely szemben áll a „jobb jogalkotással” és a „jogszabályok egyszerűsítésével”, amelyek az EGSZB és az Európai Bizottság közös célkitűzései.

5.

Továbbá a 2005/29/CE irányelv (6) közzététele és konkrétabban az irányelv 11. és 14. cikkében foglalt rendelkezések megerősítik a már említett 1996-os EGSZB-véleményben foglalt és akkor elfogadott ajánlást, mely szerint „van értelme kártérítési keresetek benyújtásának, amelyek hatékonyan kiegészítenék a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokat”.

5.1

Következésképpen az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy gondolja át alaposabban, hogy megfelelő lépés-e a kollektív – nevezetesen a fogyasztói – érdekek képviseletét célzó intézkedések alkalmazási körének kiterjesztése.

6.

Egyszóval az EGSZB – szigorúan az Európai Bizottság által az 1987. április 1-i határozat [COM(1987) 868 PV] alapján elvégzett kodifikáció tekintetében – kedvezően fogadja a jelen javaslatot, akárcsak korábban magát az eredeti irányelvet is.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/40

1.1

Az Európai Bíróság szerződései, irányelvei és rendeletei, ajánlásai és ítélkezési gyakorlata, valamint az egyéb közösségi szövegek révén történő, több mint 50 éves folyamatos európai jogalkotás folytán, a jogi szövegek konzekvensen történő egységes szerkezetbe foglalásának hiánya miatt, az európai jog nagyon átláthatatlanná vált, és még szakértők számára is nehezen értelmezhető.

1.2

Egyes jogalkotási területeken például anélkül hoztak új irányelveket, hogy ezzel párhuzamosan konzekvensen leellenőrizték volna a már meglevő irányelv-anyagot, hogy az az új irányelvnek köszönhetően elavult-e, illetve, hogy be lehet-e építeni az új irányelvbe, úgy, hogy az ugyanarról szóló eddigi irányelvet egyidejűleg hatályon kívül lehet helyezni. Más esetekben pedig egy tulajdonképpen összefüggő jogterület bizonyos szempontjait éveken keresztül egymástól elkülönítve, mindig új és új, önálló irányelvben szabályozták. Továbbá úgy került sor irányelvek egyes jogalkotási aktusok révén történő utólagos, részleges módosítására, hogy ugyanakkor nem fogadtak el új, jogilag kötelező erejű, egységes szerkezetbe foglalt szöveget.

1.3

Itt az ideje tehát, hogy változtassunk a fenti állapotokon. Nem szól semmi a meglevő irányelvek technikai jellegű egységesítése ellen, amíg ez jó szándékból történik, és nem olyan egyéb célt szolgál, mint például a korábbi számlák kiegyenlítése más intézményekkel és az olyan saját nézetek ilyen módon történő érvényre juttatása, amelyeket eddig politikai úton nem sikerült megtenni.

Mindenképpen üdvözlendő az Európai Bizottság azon szándéka, hogy tisztán jogtechnikai szempontok alapján rendet tegyen a joganyagban.

1.4

Az a bizottsági szándék is csak üdvözölhető, miszerint az európai jog egyszerűsítésével hozzá akarnak járulni a tagállami bürokrácia és az értelmetlen ráfordítások lefaragásához.

1.5

Az ennek az eljárásnak a keretében születő, meglevő jogi aktusok hatályon kívül helyezését, ill. módosítását célzó, megfelelő európai bizottsági irányelv-javaslatokat azonban a fent említett két szempont szerint is ellenőrizni kell.

2.1

Az Európai Bizottság javasolja, hogy egy új irányelv (2) révén helyezzék hatályon kívül az eddigi 71/304/EGK irányelvet.

2.2

A Tanács által 1971. július 26-án elfogadott 71/304/EGK irányelv célja az volt, hogy kötelezze a tagállamokat az állam, a regionális vagy helyi hatóságok, illetve a közjog hatálya alá tartozó jogi személyek nevében végzett építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződésekhez való hozzáférést, illetve ezek odaítélését, teljesítését, valamint az ezekben való részvétel jogát érintő korlátozások határokon átnyúló szolgáltatásokat végzők érdekében történő eltörlésére. Az irányelv a közbeszerzési szerződések tagállami odaítélése során a külföldi szolgáltatásnyújtókat érintő közvetlen és közvetett diszkrimináció ellen irányult. A tagállamokat kötelezte annak biztosítására is, hogy a külföldi vállalkozók egyrészt az adott ország állampolgáraival megegyező feltételekkel jussanak hitelekhez, támogatásokhoz és szubvenciókhoz, másrészt, hogy a nem az adott állam állampolgárságával rendelkezők „korlátozásoktól mentesen és minden esetben az ország állampolgáraival azonos feltételek mellett férhessenek hozzá az állam által ellenőrzött és a számukra a szerződésük teljesítéséhez szükséges piaci kínálati lehetőségekhez”.

2.3

Az Európai Bizottság azzal indokolja javaslatát, hogy ez az irányelv az időközben bekövetkezett változások miatt elavult.

2.3.1

A közbeszerzési szerződések területét azóta ugyanis a 2004/17/EK és a 2004/18/EK irányelvek szabályozzák, s ezáltal a szóban forgó irányelv elavult.

2.3.2

A másik terület vonatkozásában pedig helyénvaló megjegyezni, hogy a 71/304/EGK irányelv hatálybalépése óta az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata a szolgáltatásnyújtás szabadsága tekintetében jelentős mértékben fejlődött. Bizonyítékként az Európai Bizottság az egyik lábjegyzetben szó szerint idézi a Säger C-76/90 sz. ügy indoklásának egyik részét: „Először is fontos megjegyezni, hogy a Szerződés 59. cikke [jelenleg 49. cikk] nemcsak a szolgáltatásnyújtók állampolgárság szerinti hátrányos megkülönböztetését tiltja, hanem valamennyi korlátozást, még akkor is, ha az ugyanúgy alkalmazandó az adott állam és a más tagállam állampolgárságával rendelkező szolgáltatásnyújtókra is, amennyiben a korlátozás természeténél fogva tiltja vagy akadályozza a más tagállamban letelepedett és ott jogszerűen hasonló szolgáltatást nyújtó szolgáltatásnyújtó tevékenységét.”

2.3.3

Indoklásában az Európai Bizottság úgy foglalja össze az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatát, hogy az világossá tette: „az EK-Szerződés 49. cikke tiltja a különbségtétel nélkül alkalmazandó olyan intézkedéseket, amelyek alkalmasak a szolgáltatásnyújtás szabadságának megzavarására.”

2.4

A preambulumbekezdésekben az Európai Bizottság – miközben ismételten hivatkozik az új közbeszerzési irányelvekre és a Säger-ítéletre – kiemeli, hogy ezeknek köszönhetően a gazdasági szereplőknek legalább ugyanolyan magas védelmi szintet biztosítanak, mint amilyet a hatályon kívül helyezendő irányelv biztosít.

2.5

Az irányelv tulajdonképpeni szövege négy cikkből áll. Az 1. cikk hatályon kívül helyezi a 71/304/EGK irányelvet. A 2. cikk a tagállamok feladatául jelöli ki, hogy a szükséges jogi és közigazgatási előírások révén ültessék át a gyakorlatba a régebbi irányelvet hatályon kívül helyező jelen irányelvet, amelynek a megfogalmazását és egy, az irányelv és ennek a tagállami jogi előírások közti megfelelőit tartalmazó táblázatot az Európai Bizottság rendelkezésére kell, hogy bocsássák. A tagállamok további feladata az is, hogy magukban az előírásokban vagy a hivatalos közzététel során alkalmazott utalással hivatkozzanak az irányelvre. A hivatkozás részleteit mindeközben maguk a tagállamok határozhatják meg. A 3. cikk az irányelvnek a közzététel napján történő hatályba lépését szabályozza, a 4. cikk pedig megállapítja, hogy az irányelv címzettjei a tagállamok.

3.1

A 71/304/EGK irányelv hatályon kívül helyezésére szolgáló irányelvre tett javaslat a jelen vélemény 1. pontjában feltüntetett szempontok szerinti felülvizsgálat alapján sajnos nem minden pontban állja meg teljesen a helyét.

3.2

Általánosságban megjegyzendő, hogy a másik irányelv hatályon kívül helyezésére javasolt irányelv egyike az első ilyen típusú irányelveknek, amelyekből egy egész sorozat hasonló készült. Ezért érdemes átgondolni, hogy vajon tényleg az-e a leghatékonyabb módszer az elkövetkezendő hónapokra és évekre előterjesztett, számos elavulttá vált irányelv hatályon kívül helyezésére szolgáló munkaprogram megvalósítására, hogy minden egyes elavult irányelv hatályon kívül helyezésére egy-egy új irányelvet fogadnak el. A munkaprogram további megvalósítása során még egyszer ellenőrizni kellene, hogy nem lenne-e lehetséges és hatékonyabb, hogy egyszerre több irányelvet egyetlen új irányelv révén helyezzenek hatályon kívül. Mivel a tagállami törvények gyakran több irányelv egyszerre történő átültetéséről szólnak, ezáltal elkerülhető lenne, hogy ugyanazokat a tagállami törvényeket rövid időn belül akár többször is módosítani kelljen.

3.3

A szóban forgó irányelvjavaslat vonatkozásában még egyszer meg kellene fontolni, hogy a 2. cikkben tervezett gyakorlati megvalósítási mód valóban az egyetlen megoldás-e, vagy hogy a cél elérésének érdekében nem lenne-e elegendő, ha a tagállamokat felszólítanák joganyaguk olyan szempontból történő felülvizsgálatára, hogy szükséges-e annak kiigazítása, illetve arra, hogy adott esetben ezt meg is tegyék.

3.4

A hatályon kívül helyezendő 1971-es irányelv ugyanis lényegében az akkori tagállami diszkriminatív törvények és szabályozások hatályon kívül helyezéséről, valamint a közbeszerzési tenderekkel kapcsolatos, általános közösségi jogi alapelvek érvényesítéséről szólt, amelyeket azóta újabb irányelvekben megismételtek és tovább részleteztek.

3.5

Ami a tagállami diszkriminatív szabályozások megszüntetését illeti, ezt a 71/304/EGK irányelv gyakorlatba való átültetésének keretében, már a 70-es években el kellett végezni; a később csatlakozó államok esetében pedig mindig a közösségi vívmányok átvételének folyamán. Ezen irányelv tervezett hatályon kívül helyezése semmiképp nem azt jelenti, hogy a korábbi diszkriminatív nemzeti szabályozások eltörlését vissza kell vonni. A diszkriminatív szabályozások hatályon kívül helyezését célzó, akkoriban elfogadott nemzeti törvényeket tehát nem kell az irányelv megszüntetése miatt módosítani. Azok ugyanis a diszkriminatív szabályozások megszüntetésével rendszerint elérték céljukat, ráadásul a szerződés és minden új irányelv egyébként is előirányozza a megszüntetés fenntartását, illetve a diszkriminatív szabályozások tilalmát.

3.6

Ami a tagállami közbeszerzési törvényeket illeti, azok rendszerint legkésőbb a 2004/18/EK és a 2004/17/EK irányelvek elfogadása után olyan szintre kerültek már, amely megfelel az európai jog 1971 óta tartó folyamatos fejlődésének. Amennyiben ez még nem történt volna meg, az új irányelveknek a gyakorlatba való átültetését az Európai Bizottság viheti keresztül. Mivel valamennyi irányelv címzettjei alapvetően a tagállami törvényalkotók, a 71/304/EGK irányelv EU-s szinten történő egyszerű hatályon kívül helyezése és a tagállamoknak címzett felülvizsgálati felkérés ebben az esetben valószínűleg teljesen elegendő lenne a kívánt cél eléréséhez. A legtöbb esetben mindenesetre alkalomadtán sor kerül majd még az elavult 71/304/EGK irányelvre vonatkozó hivatkozások törlésére is, amennyiben egyáltalán hivatkoztak még erre.

3.7

Sajnálatos, bár már nem lehet változtatni rajta, hogy a 71/304/EGK irányelv hatályon kívül helyezése nem rögtön a 2004/17/EK és 2004/18/EK irányelvek elfogadásának keretében történt. Ezért felvetjük, hogy minden jövőbeli irányelvtervezet esetében alapvetően mindig meg kellene vizsgálni, hogy az új irányelv révén egyszersmind nem válnak-e elavulttá régebbi irányelvek, és adott esetben az ilyen elavult irányelveket közvetlenül hatályon kívül lehetne helyezni. Ez az intézkedés is hozzájárulhatna az európai jog egyre nagyobb koherenciájához és átláthatóságához.

4.

Az EGSZB ezért az irányelvjavaslat módosítását javasolja, hogy az egyrészt csak az irányelv hatályon kívül helyezésének megállapítására, illetve arra szorítkozzék, hogy felszólítsa a tagállamokat, vizsgálják meg, hogy joganyaguk módosításra szorul-e, és adott esetben végezzék el a szükséges módosításokat.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/44

1.1

A közösségi joganyag egyértelműsége és áttekinthetősége érdekében szükséges a többször módosított jogi aktusok kodifikációja.

1.2

A kodifikációt a rendes közösségi jogalkotási folyamat szigorú betartásával kell elvégezni.

1.3

A javaslat célja a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK tanácsi irányelv kodifikációja. Az új irányelv a benne foglalt, különböző jogi aktusok helyébe lép; teljes egészében megőrzi a kodifikált jogi aktusok tartalmát, s ennek megfelelően azokat csak egységbe foglalja a kodifikációhoz szükséges formai jellegű módosításokkal.

1.4

Az EGSZB egyetért a kodifikációval.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/45

1.1

Az EGSZB üdvözli a komitológiai eljárások keretében bevezetett, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást, amely lehetővé teszi, hogy a Tanács és a Parlament ellenőrizze, és adott esetben módosítsa az Európai Bizottság végrehajtási rendeleteit, amennyiben a jogi aktus megengedi, hogy a Bizottság bizonyos területeken végrehajtási hatáskörrel rendelkezzen, anélkül azonban, hogy lényegi módosításokat eszközölhetne; mindössze a fenti jogszabály alkalmazásának a szükségszerű fejlődés által indokolt, és az EK-Szerződés 251. cikkének megfelelő kiigazításáról van szó.

1.2

Az EGSZB megállapítja, hogy bizonyos, az Európai Bizottság által javasolt jogi aktusok (1) elsőbbségi módosítása, valamint a Bizottság végrehajtási hatáskörének gyakorlására vonatkozó határidő eltörlése megfelel a 2006/512/EK határozatnak, és a lehető legsürgősebben módosítandó jogi aktusok felsorolását tartalmazó közös nyilatkozatnak.

2.1

A Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK (2) tanácsi határozatot a 2006. július 17-i 2006/512/EK (3) tanácsi határozat módosította. A módosított határozat 5a. cikke egy új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást vezet be.

2.2

A minden egyes jogi aktus továbbkövetését biztosító komitológiai eljárások így tartalmaznak egy olyan kiegészítő jellegű opciót is, amely erősíti az Európai Parlamentnek az adott jogi aktus által a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök felett gyakorolt ellenőrzését az ezen új opció körébe, valamint az együttdöntési eljárás, vagy – a pénzügyi területen – a Lámfalussy-eljárás körébe tartozó jogi aktusok esetében.

2.3

Az Európai Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament közös nyilatkozatban (4) megállapodott azon alapvető jogi aktusok jegyzékéről, amelyeket sürgősen hozzá kell igazítani a módosított határozathoz, az új ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás szükség szerinti bevezetésének biztosítása érdekében. Ezentúl a nyilatkozat azt is tartalmazza, hogy a megfelelő jogalkotás elvei érdekében a végrehajtási hatásköröket határidő nélkül ruházzák a Bizottságra.

2.4

Az Európai Bizottság 26 jogi aktus visszaható hatályú, az új eljárás bevezetésével történő módosítását javasolja elsőbbségiként (5), adott esetben a végrehajtási hatáskörök határidejének eltörlésével.

2.5

Három esetben a felsorolt együttdöntési eszközök nemcsak már meglévő jogi aktusokat módosítanak, hanem olyan komitológiai rendelkezésekre is utalnak, amelyeket ki kell igazítani azokban a jogi aktusokban. Ezekben az esetekben az Európai Bizottság ezért az utóbbiak kiigazítását javasolta, különösen az alábbiakat illetően:

2.5.1

A 2005. március 9-i 2005/1/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv kiigazítása érdekében az Európai Bizottság az alábbiak kiigazítását javasolja:

2.5.2

A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységéről és felügyeletéről szóló, 2003. június 3-i 2003/41/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv kiigazítása érdekében az Európai Bizottság az alábbi jogszabály kiigazítását javasolja:

2.5.3

A 2002. január 21-i 2001/107/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv kiigazítása érdekében az Európai Bizottság az alábbi jogszabály kiigazítását javasolja:

2.6

Az elsődleges fontosságú feladatként kiigazítandó jogi aktusok teljes listája:

3.1

Az EGSZB mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy a kizárólag az Európai Bizottság és a nemzeti kormányok képviselőinek részvételével zajló és – a létrehozott bizottság jellegének megfelelően – a jogi aktusok nyomon követéséből és alkalmazásából adódó irányítási, konzultációs vagy szabályozási feladatok ellátását célzó komitológiai eljárásoknak átláthatóbbaknak és érthetőbbeknek kellene lenniük az EU területén lakó személyek számára, különös tekintettel azokra, akiket ezek a jogi aktusok érintenek.

3.2

Az EGSZB üdvözli az együttdöntési eljárással elfogadott jogi aktusokra vonatkozó új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás bevezetését. Mivel eddig az Európai Parlament közvetlenül nem vehetett részt ezekben a bizottságokban, szükség volt arra, hogy az Európai Bizottság végrehajtási hatáskörének ellenőrzési rendszere lehetővé tegye, hogy az Európai Bizottság önállóan hozott végrehajtási rendeleteiben ne lépje túl a számára biztosított hatásköröket.

3.3

Az egyes jogi aktusok által biztosított, a végrehajtási hatáskörök számára megállapított határidő eltörlése logikus következménye az Európai Parlament és a Tanács megerősített ellenőrzési hatáskörének, valamint a számukra az Európai Bizottság azon végrehajtási rendeletei vonatkozásában biztosított módosítási lehetőségnek, amelyek az együttdöntési vagy a Lámfalussy-eljárás körébe tartoznak.

3.4

A 2006. október 21-i közös nyilatkozat arra kérte az Európai Bizottságot, hogy sürgősen terjessze elő a 2006. július 17-i határozatnak megfelelő javaslatait. Az EGSZB megállapítja, hogy az Európai Bizottság eleget tett ennek a felkérésnek.

3.5

Az EGSZB azt is megállapítja, hogy a módosított jogi aktusok megfelelnek a fent említett határozat által kijelölt prioritásoknak.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/48

1.1

Az EGSZB egyetért azzal, hogy fontos a peszticidek fenntartható használatának javítása kedvező hatásaik optimalizálása, valamint a mezőgazdaságra, a környezetre, a fogyasztókra, az érintettekre és a társadalom egészére gyakorolt káros hatásaik csökkentése érdekében.

1.2

Az EGSZB nagyrészt egyetért az Európai Bizottság javaslatával, mivel az egy olyan problémakörrel foglalkozik, amely nagy jelentőségű mind az európai polgárok jóléte, az életminőség, az ökoszisztéma minőségének megőrzése, továbbá a vidékfejlesztésben betöltött alapvető szerepe, mind pedig a kedvező termékfejlesztés szempontjából, amely biztosítja, hogy a termékek – az egyre javuló minőségnek köszönhetően is – versenyképesek maradjanak a belső és a nemzetközi piacon.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy ésszerű nemzeti szintű cselekvési terveket kidolgozni a kockázatcsökkentéssel összefüggő célkitűzések kijelölése, valamint egy valódi, európai szintű harmonizációs politika kialakítása érdekében.

1.3.1

E cselekvési tervek céljai megfelelő nemzeti, regionális és helyi szintű intézkedések formájában valósítandók meg, amelynek során főként a fenntarthatóság három dimenzióját – azaz a gazdasági, a társadalmi és a környezeti hatást – kell tekintetbe venni.

1.4

Az EGSZB szerint a képzés és a tájékoztatás alapvető feltételek a mezőgazdasági termelés védelmi rendszereinek ésszerű és fenntartható használatához, valamint az esetleges negatív környezeti hatások elkerüléséhez.

1.4.1

A képzést ki kell terjeszteni valamennyi érdekelt ágazatra, beleértve az állami hatóságokat, valamint a nem üzleti felhasználókat. Nyilvánvalóan meg kell őrizni a megfelelően tanúsított szervezetek kezelésében lévő nemzeti képzési rendszereket.

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a tudatosítást szolgáló kampányoknak objektíveknek és semlegeseknek kellene lenniük; ki kellene emelniük a peszticidek előnyeit és kockázatait a termelés szempontjából. Kívánatos lenne, ha e kampányok főként a nem üzleti felhasználókra – mindenekelőtt a helyi hatóságokra és szervekre – irányulnának.

1.6

A különösen érzékeny területeken alkalmazandó megelőző intézkedések bevezetésekor (például a légi permetezéssel kapcsolatos előírások esetén) az EGSZB véleménye szerint inkább bizonyos mértékű szubszidiaritást kellene előnyben részesíteni.

1.7

Az EGSZB szerint fontos, hogy megfelelő teret biztosítsunk a mezőgazdasági és növényvédelmi kutatásnak, hogy minimálisra csökkenthessük a – vegyi anyagok és vegyi anyagok keverékeinek alkalmazásakor mindig fennálló – kockázatot.

1.8

Az EGSZB véleménye szerint megfelelő teret kell biztosítani a nemzetközi szervezetekkel (mint a FAO, az OECD és a WHO) valamint a szomszéd régiókkal való együttműködésnek.

1.9

A mezőgazdasági és élelmiszerpiacok globalizációja az EGSZB meglátása szerint közösségi fellépést tesz szükségessé a termékminőségi és egészségügyi európai minőségi standardok világszintű terjesztése érdekében, különösen azoknak a Codex Alimentarius-ba történő felvétele által.

2.1

A „növényvédő szerek” fogalma alatt olyan hatóanyagokat és készítményeket értünk, amelyek az élő szervezetek alapvető folyamataira hatnak, és ezáltal képesek elpusztítani a káros szervezeteket, vagy védelmet nyújtani ellenük (1). Az európai bizottsági javaslat azonban a „növényvédő szerek” (2) specifikusabb meghatározására épül.

2.2

A peszticidek jelentősége alapvető a növénykultúrák rovarok, rágcsálók és természetes kórokozók elleni védelmében, azonban fel is halmozódhatnak a környezetben, és súlyos kockázatot jelenthetnek az emberek és az állatok egészségére, főként, ha az ivóvizet szennyezik. Az embert veszélyeztető potenciális kockázatok közé tartozik a rák, a genetikai zavarok, valamint az immunrendszer maradandó károsodásai.

2.3

Az emberi egészséget fenyegető kockázatok a növényvédő szereknek való közvetlen vagy közvetett expozíció révén, illetve e szerek nem rendeltetésszerű használata, vagy a hozzájuk kapcsolódó balesetek következtében egyaránt kialakulhatnak, főként e szerek mezőgazdasági célra, zöldterületek gondozására vagy egyéb célra való felhasználása során vagy azt követően.

2.4

A peszticidekben lévő egyes hatóanyagokhoz kapcsolódó kockázatokat az engedélyezési eljárás folyamán értékelik, tagállami szinten azonban nem kerül sor annak megfelelő értékelésére, hogy milyen hatással jár a vegyszerek keverékének való kitettség. Jelenleg rendkívül bonyolult lenne valamennyi használatban lévő anyag emberi egészségre gyakorolt komplex hatását értékelni (3).

2.5

Az alkalmazási területen (légi permetezés) tartózkodó vagy ott élő személyek, illetve a fogyasztók (a mezőgazdasági termékeken vagy a vízben lévő peszticidmaradványok) közvetett expozíciójának hatása súlyosabb lehet a különösen érzékeny csoportok esetében. A közelmúltban elvégzett kutatások (4) kimutatták, hogy azok a magzatok, akiknek a neurológiai fejlődését az anyjuk peszticidekkel való érintkezése során károsodás érte, különösen érzékenyek.

2.6

Tekintetbe kell venni a vegyi anyagok vízbe, levegőbe és talajba való túlzott és véletlenszerű kibocsátásából eredő környezeti kockázatokat, amelyek károsítják a növényeket, a vadon élő növény- és állatvilágot, a környezeti elemek minőségét, valamint általában a biológiai sokféleséget.

2.6.1

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a modern társadalom a műtrágyák, biocid anyagok, élelmiszer-adalékanyagok, rovarirtó szerek, növényvédő szerek és gyomirtó szerek széles skáláját alkalmazza, amelyek számos kedvező hatással rendelkeznek, mivel jobb élelmiszerminőséget és nagyobb élelmiszerbiztonságot tesznek lehetővé.

2.7

Ha felelősségteljes módon alkalmazzák őket, ezek a szerek biztosítják a piac jó minőségű, alacsony árú, valamennyi fogyasztó számára hozzáférhető alapanyagokkal, élelmiszerrel, zöldséggel-gyümölccsel való ellátását. A növényvédő szerek használata magas terméshozamot biztosít, csökkenti a gombák és a baktériumok által termelt természetes toxinok szintjét, a betakarítási veszteséget, valamint segít a megfelelő és fenntartható kínálat biztosításában a belső, valamint a nemzetközi piacon.

2.7.1

Egyébként már jelenleg is valamennyi gomba- és rovarölő, valamint gyomirtó szert szigorú engedélyezési eljárásnak kell alávetni, mielőtt jóváhagyják kereskedelmi forgalomba hozatalukat és használatukat.

2.8

Az EGSZB egyetért azzal, hogy fontos a peszticidek fenntartható használatának javítása kedvező hatásaik optimalizálása, valamint a környezetre, a fogyasztókra és az érintettekre gyakorolt káros hatásaik csökkentése érdekében. Ez a célkitűzés hozzájárulna a növényvédő szereket megfelelő körültekintéssel alkalmazó mezőgazdasági szereplők és vállalkozások imázsának javításához is.

2.9

Az EGSZB véleménye szerint fokozottan ki kell emelni azokat a pozitív hatásokat, amelyekből a növényvédő szereket ésszerű és körültekintő módon alkalmazó gazdálkodók profitálhatnak. Maguk a gazdálkodók több éve foglalkoznak ésszerűbb technikák kifejlesztésével, mint például az integrált termésmenedzsmenttel és az integrált kártevőmenedzsmenttel; ennek során erősödik az integrált mezőgazdaságra való áttérés szándéka, és ezt a trendet tovább kell ösztönözni.

2.10

A jövő legnagyobb kihívása nem csupán az, hogy jó minőségű termékekkel, valamint biztonságos hagyományos és biotermékekkel lássuk el a minőségre érzékenyebb fogyasztókat, hanem azok igényeinek kielégítése is, akik „mérsékelt” árú, azonban hasonlóan megbízható minőségi garanciákkal rendelkező termékeket keresnek.

2.11

A környezetvédelmi szempontok beépítése a peszticidek felhasználásába az Európai Unió 2002-2012-es hatodik környezetvédelmi cselekvési programjának prioritásai közé tartozik, amely hét tematikus stratégia kidolgozását és elfogadását irányozta elő.

2.12

Világos az összefüggés az elfogadott tematikus stratégiákban javasoltak – főként a talajvízrétegek, a növény- és az állatvilág védelmével, valamint a talajvédelemmel és a hulladékkezeléssel, továbbá a csomagolóanyagokkal kapcsolatban – és a vizsgált keretirányelv-javaslat között.

2.12.1

A tematikus stratégiában a peszticidek fenntartható felhasználásával kapcsolatban kilenc új környezet- és egészségvédelmi intézkedést irányoznak elő; ezek között szerepel a növényvédő szerek fenntartható használatának javítására irányuló irányelvjavaslat, amely a jelen vélemény tárgya.

2.12.2

Az Európai Bizottság kidolgozta a különböző lehetséges forgatókönyvek hatásvizsgálatát is, amelyek a peszticidek fenntartható használatát szolgáló intézkedések alkalmazásából, továbbá azok költségéből erednek. Eszerint: „a növényvédő szerek iparának, valamint az oktatásért és a növényvédő szer kijuttatásához használt berendezések tanúsításáért és karbantartásáért fizető gazdák számára okozott veszteségek, és a kevesebbet fogyasztó gazdák, a csökkenő oktatási és karbantartási, valamint tanúsítási díjakból adódó haszon kiegyenlítik egymást”  (5).

2.13

Egyértelműen kedvező tehát az externális költségek csökkenésének megfelelő nettó összhatás: „Egy Németországban végzett átfogó kutatás eredményeinek extrapolációja vezetett ahhoz a következtetéshez, miszerint a peszticidek felhasználásának optimalizálása az EU számára az externáliák, pl. a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt negatív hatások csökkenése miatt évi 200 millió euró értékű hasznot hoz”  (6).

2.14

Az EGSZB már 2003-ban kifejezte véleményét (7), kedvezően foglalva állást az Európai Bizottság azon kezdeményezése mellett, amely a peszticidek használatával kapcsolatos tematikus stratégia kidolgozására irányult. Az EGSZB szerint helyes kifejezetten megemlíteni azt a szempontot is, hogy egyrészt a peszticidek, másrészt egyéb technikák, úgy mint a biopeszticidek, növénykivonatok, megelőző módszerek, organikus módszerek és a növények bizonyos kártevőkkel szembeni ellenállásának használata révén elérhető a növénykultúrák védelme. Fontos, hogy megbízható tudományos alapon mérlegeljük e szerek valamennyi kockázatát és az általuk nyújtott előnyöket.

3.1

Az európai bizottsági javaslat célja az emberek, az állatok egészsége, valamint a környezet védelme a peszticidek mezőgazdaságban és az ökoszisztémában való veszélyes, nem rendeltetésszerű vagy túlzott használatával szemben. A javaslat csökkenteni kívánja a peszticidhasználat kockázatait és kedvezőtlen hatásait, mégpedig „úgy, hogy az összhangban legyen a szükséges növényvédelemmel”.

3.2

Részletesebben a következőkről rendelkezik:

4.1

Az EGSZB nagyrészt egyetért az európai bizottsági javaslattal, mivel az egy olyan problémakörrel foglalkozik, amely nagy jelentőségű az európai polgárok és a fogyasztók jóléte, az életminőség megőrzése, valamint a mezőgazdaság és az ökoszisztéma szempontjából.

4.2

A peszticidek értékesítéséből nemzetközi szinten a becslések szerint évi 25 milliárd eurós bevétel származik. E szerek használata továbbra is rendkívül elterjedt a fejlődő országokban, noha e piacok stagnálnak, vagy hanyatlóban vannak (8). Másrészről a mezőgazdasági és élelmiszerpiacok globalizálódása egyre inkább megköveteli mindenkitől a Codex Alimentarius megfelelő termelési és egészségügyi normáinak betartását annak elkerülésére, hogy ezeken a piacokon is érvényesüljön a Gresham-törvény (9).

4.3

Másrészt a világ különböző részein hatalmas mennyiségű peszticidet pazarolnak el, vagy alkalmaznak feleslegesen, és sokan szenvednek mérgezéseket, mivel a gazdálkodók, az érintettek vagy a helyi hatóságok nem ismerik az új technológiai alkalmazásokat, illetve nem követik azok változásait, és mivel a peszticidek kijuttatásához használt berendezések sokszor elavultak, vagy nincsenek megfelelően karbantartva. Továbbá az EU-ban már betiltott veszélyes anyagok még mindig használatban vannak egyes fejlődődő országokban (10).

4.4

Az EGSZB véleménye szerint a nemzeti cselekvési tervek mennyiségi célokkal és ütemezéssel egybekötött bevezetése különösen ésszerű a – nemzeti, regionális és helyi szintű – kockázatcsökkentési igényeknek megfelelő intézkedések kijelölése érdekében, ugyanakkor szem előtt kell tartani a fenntarthatóság három dimenzióját, azaz a gazdasági, a társadalmi és a környezeti hatást.

4.5

A termelés védelmét szolgáló termékek társadalmi szempontból felelősségteljes használata alapvető jelentőségű az egyre ambiciózusabb társadalmi célok megvalósításához. El kell érni, hogy a gazdálkodók teljesítsék kötelességüket az élelmiszerláncban, azaz kiemelkedő minőségű élelmiszerekkel lássák el a fogyasztókat, valamint a lisszaboni stratégia keretében a belső és a nemzetközi piacon biztosítsák a mezőgazdaság megfelelő versenyképességi szintjét.

4.6

A fenntarthatóság gazdasági dimenziója biztosítja, hogy a termékeket csak olyan mértékben alkalmazzák, ami lehetővé teszik a kártevők és a különböző betegségek veszélyküszöb alatt tartását, és ily módon – az agrárszektor gazdaságosságán túlmenően – javítsák a terméshozamot és a mezőgazdasági termékek rendelkezésre állását.

4.7

Ökológiai szempontból el kellene kerülni a vegyi anyagok vízben, talajban, levegőben, valamint a mezőgazdasági termékekben és a feldolgozott élelmiszerekben való nem kívánatos, túlzott mértékű felhalmozódásával járó kockázatokat. Ezen anyagok károsítják az embert, a növény- és az állatvilágot, a környezet minőségét, valamint – általában – a biológiai sokszínűséget. Másrészt azt is szem előtt kell tartani, hogy elengedhetetlen a növénybetegségek terjedésének és szaporodásának megelőzése.

4.8

A nemzeti cselekvési tervek bevezetésekor lényeges, hogy a belső piac versenytorzulásainak elkerülése érdekében az egész EU-ban közös irányelveken és kritériumokon alapuló intézkedéseket fogadjanak el.

4.9

Az oktatás, a képzés és a tájékoztatás alapvető eleme a mezőgazdasági termelés védelmét szolgáló rendszerek ésszerű és fenntartható használatának, valamint előfeltétele a jobb gazdálkodási gyakorlat biztosításának és az esetleges káros környezeti hatások elkerülésének is, főként ami a valamennyi érdekelt ágazat – beleértve a közhatóságokat és a nem üzleti felhasználókat – integrált képzését illeti.

4.10

A tagállamok a nemzeti rendelkezéseken és jogi követelményeken alapuló, valamint megfelelően tanúsított szervezetek által irányított különböző képzési rendszereket hoztak létre. Az EGSZB szerint tehát rugalmas közösségi hivatkozási keretre van szükség, amely képes a különböző felhasználói csoportok igényeinek összehangolására, akár az érdekelt felek által európai szinten (11) hitelesített, és az ágazati párbeszéd és a szociális partnerek közötti partnerség keretében megvitatott módszertanok és tartalmak alapján is.

4.11

Ugyanezt lehet elmondani a tájékoztatást és a tudatosítást szolgáló kampányokról, amelyeknek objektíveknek és semlegeseknek kell lenniük, és amelyek a termelés védelmét szolgáló lehetséges gyakorlatok előnyeit, valamint kockázatait és káros hatásait taglalják. E kampányokat az egyes tagállamok finanszírozhatnák, akár egy olyan hozzájárulás révén is, amelyet a növényvédelemben használt termékekre vetnének ki. Az ily módon összegyűjtött pénzösszegek hasznosak lennének a felhasználók – különösen a nem üzleti jellegűek – tudatosítására irányuló intézkedésekhez, akár egyszerű és az interneten időről-időre frissített technikai útmutatók révén is.

4.12

Az EGSZB alapvető jelentőségűnek tartja, hogy a tagállamok hozzák létre a peszticidek kijuttatására használt berendezések műszaki ellenőrzési, valamint rendszeres karbantartási rendszereit, mégpedig közös és összehangolt, alapvető követelményeken alapuló jogszabályok alapján.

4.13

A megelőző intézkedések bevezetésekor a különösen érzékeny területeken – például a vízvédelemben (12), amelynek meg kell felelnie az idevágó keretirányelvnek, továbbá a Natura 2000 által kijelölt ágazatokban – szem előtt kell tartani a helyi adottságokhoz, valamint a növénykultúrák típusához (például a rizstermesztéshez) kötődő feltételeket.

4.13.1

Az EGSZB szerint fontos biztosítani a bevált gyakorlatok követését a kockázatok csökkentése és a közös rendelkezések, valamint a minimális paraméterek – kiegyensúlyozott és ésszerű módon való – meghatározása céljából, annak fenntartásával, hogy az intézkedések megválasztása és azok szigorú ellenőrzése a tagállamok hatáskörében kellene, hogy maradjon. Ne kerüljön sor tehát általános tilalom bevezetésére, ami az EGSZB szerint eltúlzott intézkedés lenne.

4.14

Ami a szigorú korlátok előírását illeti a légi permetezésben, az EGSZB véleménye szerint még gondosan mérlegelni kell azt a tényezőt, hogy egyes földrajzi területeken és helyzetekben lehetetlen ezt az eljárásmódot egyéb technikákkal helyettesíteni. Ezért talán ésszerű rendkívül korlátozott mértékben eltéréseket engedélyezni az ilyen típusú beavatkozás lehetővé tétele érdekében, az érintett szereplők biztonságának és szakértelmük maximális szintjének szavatolására, valamint, hogy elkerülhetők legyenek az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt káros hatások. A tagállamoknak és a különböző szintű illetékes hatóságoknak rendszeresen ellenőrizniük kellene a biztonság és a szakértelem szintjét, mégpedig a kockázatértékelésnél alkalmazott egységes eljárásokkal.

4.15

A közös agrárpolitikán belül egyre nagyobb támogatást kap (13) a gazdálkodás integrált kezelésére irányuló technikák fejlesztése (Integrated Crop Management – ICM) (14), amelyek keretében fokozottan és egymással egyre inkább összehangolt módon helyet kaphatnának a kártevők elleni védelem integrált kezelésével (Integrated Pest Management – IPM) kapcsolatos új módszerek. Az EGSZB nyomatékosítja, hogy az ICM-technikák mérföldkövet jelentenek a fenntartható mezőgazdasági rendszerek szempontjából.

4.16

Másrészt nagyon nehéz a növényvédelem különböző hatásait elválasztani egy sor más gazdálkodási gyakorlat (vetésforgó stb.) hatásaitól: ha 2014-re a tagállamoknak ki kell dolgozniuk és kötelezővé kell tenniük az IPM általános jogszabály-célkitűzéseit, akkor ehhez az EGSZB véleménye szerint szükséges valamennyi felhasználó részvételének ösztönzése, továbbá az ICM általános technikái, valamint az ágazat technikai fejlődése és az abban zajló technológiai kutatás – amelyet a hetedik közösségi KF-keretprogram munkaprogramjaiban is támogatni és erősíteni kell – teljes körű figyelembevétele.

4.17

Az EGSZB fontosnak tartja, hogy a hetedik KTF-keretprogram (2007-2013) munkaprogramjai és pályázatai keretében teret biztosítsanak az új technológiák ártalmatlanságának szintjével kapcsolatos mezőgazdasági és növényvédelmi kutatásnak, valamint a vegyi anyagok és a vegyi anyagok keverékei felhasználásához kapcsolódó kockázat minimálisra csökkentésének.

4.18

Az „A KAP jövője”  (15)című saját kezdeményezésű véleményében az EGSZB különböző lehetőségeket jelölt meg annak érdekében, hogy a környezetvédelmi szempontok jobban integrálhatók legyenek az agrárpolitikába. Emlékeztet arra, hogy az agrárpolitika úgynevezett „második pillére” előírja a tagállamok számára, hogy a strukturális alapok 2007-2013 közötti új programozási időszakában, valamint a nemzeti és regionális vidékfejlesztési tervekben hozzanak létre kompenzációs mechanizmusokat azon gazdálkodók javára, akiknek sikerül csökkenteni a vegyi növényvédő szerek használatához kapcsolódó kockázatokat (16).

4.19

Az IPC-technikák meghatározásának összhangban kell lennie a növényvédő szerek forgalomba hozatalára vonatkozó új rendelkezésekkel, az IPM-technikák standardjaink pedig figyelembe kell venniük az EU-n belüli különböző természeti és éghajlati viszonyokat.

4.20

A mezőgazdasági termelés védelmére szolgáló termékeket oly módon kell kezelni és tárolni, hogy megakadályozható legyen bármely, az egészséget és a környezetet fenyegető kockázat kialakulása. Az EGSZB úgy véli, hogy közösségi szinten meg kellene határozni a kis- és nagykereskedőknél, valamint a gazdálkodóknál való tárolás minimális standardjait (17).

4.21

Ami a peszticidek forgalomba hozatalával és használatával kapcsolatos adatok gyűjtésére és szolgáltatására vonatkozó harmonizált indikátorok rendszerét illeti, az EGSZB teljes mértékben egyetért a statisztikai információk szükségességével és az adatok gyűjtésének kötelező és rendszeres voltával, amelynek európai szinten harmonizált kockázati és felhasználási indikátorokon kell alapulnia.

4.22

Az EGSZB kiemeli, hogy fontos a valamennyi érdekelt fél által szolgáltatandó adatok egységessége; ugyanakkor el kell kerülni minden felesleges átfedést, valamint a túlzott terheket, akár adminisztratív szempontból, akár a technikai bonyolultság tekintetében.

4.23

Az indikátoroknak az alkalmazott termékek, illetve a jelen lévő szermaradékok mennyisége helyett inkább a kockázaton, továbbá a szerek egészségre gyakorolt hatásain kellene alapulniuk, akár a WHO elemzései révén is, valamint tekintetbe kellene venniük a növénytermesztést sújtó betegségek és kórokozók elterjedési fokát.

4.24

Az EGSZB szerint ésszerű megfelelő figyelmet szentelni a nemzetközi szempontoknak, akár a nemzetközi szervezetekkel (mint a FAO (18) vagy az OECD (19)), akár a szomszéd régiókkal – főként a Földközi-tenger medencéjében található országokkal, a balkáni országokkal és a szomszédos országokkal – való együttműködés tekintetében.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/53

1.1

Az Európai Bizottság közleményének célja a 1968. január 23-án elfogadott, a gömbfa osztályozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 68/89/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezése.

1.2

Figyelembe véve a tagállamok, valamint az erdőgazdálkodási és faipari ágazat több éven keresztül hangoztatott véleményét, mely szerint az irányelvet nem alkalmazták általánosan a fakereskedelemben, az Európai Bizottság az irányelv hatályon kívül helyezését javasolta.

2.1

2005 közepén 19 tagállam és 11 tagállami iparszövetség képviselője vett részt abban a közvélemény-kutatásban, melynek célja annak felmérése volt, hogy alkalmazzák-e a szóban forgó irányelvet, illetve, hogy annak hatályon kívül helyezése járhat-e negatív következményekkel. A közvélemény-kutatás eredményei megerősítették, hogy a tagállamok, illetve az iparszövetségek többsége nem alkalmazza az irányelvet a fakereskedelemben. Kiderült, hogy az irányelv nem elég részletes, nem veszi figyelembe a fa felhasználási területeit, és nem tesz eleget a piac követelményeinek.

2.2

A szóban forgó tanácsi irányelvet csak korlátozott mértékben alkalmazták, mivel az nem kötelező érvényű, az abban szereplő mérési és osztályozási eljárások elavultak, és a piaci szereplők más mérési és osztályozási eljárások alkalmazásában állapodtak meg. Mindez azonban nem akadályozta a gömbfa belső piacának fejlődését, illetve a harmadik országokkal folytatott gömbfakereskedelmet.

Ezenkívül a fa mérésével és osztályozásával kapcsolatban európai normákat határoztak meg, amelyek szükség esetén alkalmazhatók a fapiaci ügyletek során, és jobb megoldásnak számítanak.

2.3

Az irányelv hatályon kívül helyezése ebből következően megfelel a tagállamokkal, valamint az erdőgazdálkodási és a faipari ágazattal folytatott konzultáció eredményeinek. Az irányelvben szereplő célokat közösségi jogszabályok nélkül is el lehet érni.

2.4

Az említett okokból, valamint annak fényében, hogy az irányelv hatályon kívül helyezése nem lesz hatással az uniós költségvetésre, és hozzájárul a közösségi jogszabályok egyszerűsítéséhez, az EGSZB támogatja az Európai Bizottság javaslatát. Úgy véli, nincs szükség arra, hogy az alig alkalmazott, az adott ágazat belső piacának zavartalan működéshez nem szükséges jogszabályok érvényben maradjanak.

13.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/54

1.1

Egyre nő az érdeklődés a haszonállatok állatbarátabb termelési és tenyésztési módszereinek EU-s ösztönzése iránt. Ebből kiindulva a már érvényes, kötelező állatvédelmi minimumkövetelmények kiegészítéseként olyan önkéntes címkézési szabályozást ösztönöznek, amely az általános ipari, valamint a minőségorientáltabb címkézésekkel együtt – egyfajta „quality schemes”-ként – alkalmazható. Mindez támogatná a piaci erőket, és sem a politikai rendszerre, sem pedig a tagállami felügyeleti szervekre nem róna felesleges terhet. Az élelmiszer-piaci versenyben fontos szerepet játszanak az efféle minőségjelzések. Ezek gyakran az állatjólét olyan különböző elemeit ölelik fel, amelyek túlmutatnak a hatályos, kötelező minimumelvárásokon. A fogyasztók számára azonban nehézséget jelent a címkézés alapjainak és a szabályok tartalmának áttekintése, az állatvédelmi szempontok pedig nem mindig nyugszanak kielégítően tudományos alapokon.

1.2

Egy ilyen piaci alapú rendszernek, mely az állatok jólétének meghatározására irányuló, objektív kritériumokon alapul, az lenne az előnye, hogy rugalmasabb, hatékonyabb és jövőképesebb, mint a politikai szempontok alapján lefektetett kritériumok, és ezáltal célszerűbb is lenne. A termelés jövőbeni fejlődését talán a termelési viszonyok szélesebb köre jellemzi majd, amely az EU-bővítésre, a termelés folyamatos szakosodására és diverzifikációjára, a kiskereskedelem szerkezetváltozásaira, valamint a termékfejlesztés és a márkás árucikkek területén tapasztalható partnerségekre vezethető vissza.

1.3

Ösztönözni kell az állatbarátabb termelési és tenyésztési technológiákat, aminek közvetlen módjai az új tudományos ismeretek gyakorlati felhasználása és képzési intézkedések lehetnek, illetve a piaci jelzések tudomásulvétele is, amely ugyanakkor fontos ösztönző lehet arra nézve is, hogy a képzés, a beruházások stb. területén hová kell helyezni a hangsúlyt. Ily módon a címkézési rendszer hozzájárulhat a szükséges, általános szinergiákhoz és a források ésszerűbb felhasználásához. A haszonállat-tenyésztők érdekeltek egy stabil keret meglétében, mivel manapság követniük kell a kiskereskedelmi láncok többé-kevésbé indokolt, változó előírásait, ami befolyásolja tervezésüket és befektetési stratégiájukat.

1.4

A minimumkövetelményeken túlmutató állatvédelmi címkézési rendszer ennek folytán önkéntes ajánlat kell hogy legyen az érintett termelők, a kereskedelem és az ipar számára. A magángazdaságokban használt címkézési szabályozások tudományos és gyakorlati alapú követelményekre épülhetnek, és aktualizálhatók az új tudományos ismeretek birtokában. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a logókat önkéntes alapon, színkódokkal vagy pontrendszerrel együtt lehetne alkalmazni, amelyek kiegészítenék a kiskereskedelmi minőségjelzéseket és független magánellenőrzés révén objektív értékesítési alapot teremtenének. Egy ilyen rendszer elvben minden haszonállat és állati termék esetében alkalmazható lehetne, és a WTO-rendelkezéseknek megfelelően, ugyanilyen feltételek mellett lehetne alkalmazni az importált termékekre is.

1.5

A hagyományos hatósági szabályozás azonban továbbra is az EU-s minimumkövetelmények meghatározásakor kell hogy történjen, ahogy – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – a tojás és az ökotermékek előállítási módjának jelzésére vonatkozó címkézéskor is. Egy ilyen jellegű szabályozás azonban politikai és adminisztratív szempontból nehézkes, ezért kevésbé alkalmas arra, hogy ösztönözze a fajtaspecifikus termelési és tenyésztési módszerek fejlesztését. Egy, a termelők, az ipar és a kereskedelem által is merevnek és bürokratikusnak tartott rendszer még a fogyasztók részére sem járna jelentős előnnyel.

1.6

Az ajánlott szabályozás lényegében az általános környezetvédelmi címkézésekhez, azon belül az EU ökocímkéjéhez hasonló. A környezetvédelmi címkézések a legkülönfélébb termékek előállítására és felhasználására vonatkozó, közös alapelveken alapulnak, ami nagyobb szinergiát teremthet és a címkézés jobb ismertségét segítheti elő. A versenyhelyzet miatt azonban az élelmiszer-ágazat szereplői érthető módon saját minőségjelzéseiket részesítik majd előnyben, ezért a „környezeti modell” közvetlenül nem alkalmas az állatvédelmi címkézésre. Ezen túlmenően az állatvédelmi címkézés alapjául mindenképpen az idevágó kutatási eredményeknek és az állatvédelmi mutatóknak kell szolgálniuk.

1.7

Az EU állatvédelmi kutatási intézkedései döntik el, hogy a jövőben lehetőség nyílik-e arra, hogy a mezőgazdaság-termelés-kereskedelem láncban tudományos és objektív alapon tekintettel legyenek-e az állatvédelmi szempontokra. Mindazonáltal hamarosan meg kell határozni a címkézési szabályozás elemeit, hogy amint a kutatási eredmények és egységes, objektív, mérhető és ellenőrizhető állatvédelmi mutatók rendelkezésre állnak, azokat gyakorlati stratégiává alakítsák és címkézési rendszer formájában hasznosítsák. Ezáltal az érintettek megismerhetik a szabályozást.

1.8

Elkerülhetetlen a többek között a fogyasztókat és a kiskereskedőket célzó, adott esetben az előírt EU-s minimumkövetelményekről szóló intenzív felvilágosító kampányok alkalmazása. A nagyobb átláthatóság és nyitottság eléréséhez érdemes elgondolkodni még egy, az EU által támogatott internetes oldal és adatbázis felállításán. A pontos tartalom megjelenítése azonban feltételezi a közös irányvonalak alkalmazását. Megfontolandó az is, hogy a valótlan információval szolgáló és félrevezető reklámok tiltása és ellenőrzése szigorúbb feltételek mellett történjen, annak biztosítására, hogy a vállalkozások nagyobb mértékben eleget tegyenek saját kijelentéseiknek.

2.1

Ezen vélemény célja, a Tanács német elnöksége felkérésének megfelelően, olyan lehetséges rendszerek, illetve azok kialakításának ismertetése, amelyek az állatbarát termelés címkézésére szolgálnak. Ennek során az állatvédelmet jobban figyelembe vevő termelési és tenyésztési technológiák fejlesztésének szempontjára kell tekintettel lenni. Ennek hátterében az Európai Unióban tapasztalható, az állatok jóléte iránti növekvő érdeklődés áll, melynek során az állatvédelmi szempontokat egyéb etikai szempontokhoz hasonlóan egyre inkább az „európai társadalmi modell” elemeinek tekintik. Jogos a fogyasztók azon elvárása (amely az Eurobarometer-felmérésben kifejezésre jut), hogy az állati alapú élelmiszerek az EU-ban (különösen az állatvédelem területén) hatályos jogszabályokat tekintetbe vevő eljárások alkalmazásával készüljenek, és hogy olyan objektív és hiteles feltételek álljanak rendelkezésre, melyek alapján kiválaszthatók az állatbarát módon gyártott élelmiszerek (1). Ez kiegészül még az állatvédelem és a haszonállatok egészsége és az emberre is átterjedni képes betegségek kialakulása közötti sokrétű összefüggéssel.

2.2

Ahogy az a legtöbb vizsgálatból kiderül, a fogyasztók az állatok jólétét a termékminőség egyik jelentős ismérvének tartják; ez a szemléletmód azonban egyes tagállamokra talán kevésbé jellemző. Az állat jóléte, illetve életminősége azoknak a pozitív és negatív élményeknek az összessége, amelynek az állat élete során ki van téve: a fájdalom, betegség, konfliktushelyzetek, viselkedészavarok, valamint a tartós stressz negatív tapasztalatként értékelhető az állatok számára, míg a nyugalom, alvás, eleség, ivadékgondozás és tisztán tartás valószínűleg pozitív élménynek számítanak. Az állatok jólétének mindenesetre nincs elfogadott, egyértelmű meghatározása.

2.3

Az Európai Unió, egyebek mellett az Európa Tanács ajánlásait alapul véve, elfogadott egy sor állatjóléti minimumkövetelményt, és ennek során a hagyományos hatósági szabályozás módszerét választotta. Az elkövetkezendő években, a korábbi határozatokkal összhangban számos ilyen minimumkövetelményt át kell majd dolgozni. Ezenfelül elfogadtak még speciális szabályokat, amelyek az ökotermékek önkéntes címkézésére és az értékesítés során a tojástermelés módszerének kötelező címkézésére vonatkoznak; továbbá egyes, a szárnyasok és a marhahús értékesítésére vonatkozó rendelkezéseket.

2.4

Az élelmiszeripar és a kiskereskedelem, melyekre a növekvő koncentráció és verseny jellemző, főként saját minőségjelzésekkel dolgozik, amelyek célja a különböző minőségi szempontok, ezen belül is egyre inkább a fajtaspecifikus termelés, fokozott betartásának jelzése. Emellett termelőszervezetek és szövetkezetek számos olyan regionális minőségjelzést fejlesztettek ki, amelyek főként az állatvédelmi szempontra és az ökológiára vonatkoznak. Egyes termékek az EU földrajzi jelzések és különleges termékek védelmét biztosító rendszerének (2) haszonélvezői lehetnek.

2.5

Jelentős országspecifikus különbségek figyelhetők meg. A brit piacon például a kereskedelmi címkézések dominálnak, míg Franciaországban és Olaszországban számos regionális minőségjelzés figyelhető meg. Hollandiában a feldolgozóipar minőségjelzéseinek van nagy hagyománya, bár a kiskereskedelem és a termelőszervezetek egyre több saját minőségjelzést is bevezetnek. Svédországban a gyártók saját címkézései jellemzők, melyek esetében a sok egyéb országra is jellemző hagyományos felfogás értelmében a hazai termékeknek magasabb minőséget tulajdonítanak. Ezt többek között az állatok jólétének területén is alkalmazzák.

2.6

Az önkéntes címkézési szabályozások tapasztalataira támaszkodva az Európai Bizottságnak szándékában áll a jelenlegi és a jövőbeni közösségi jogalkotási aktusok során a specifikus, objektív és mérhető állatvédelmi mutatók alkalmazásának ösztönzése. Ennek kell az olyan termelési rendszerek értékelésére vonatkozó jogalkotás alapjául szolgálnia, amelyek a jelenleg érvényes rendelkezésekben meghatározott minimumkövetelményeknél szigorúbb állatvédelmi normákat tartalmaznak (3). Az Európai Bizottság szerint mindez szükségessé teszi az alkalmazott állatvédelmi normák osztályozását, figyelembe véve az állatbarátabb termelési és tenyésztési rendszerek fejlesztésének ösztönzését és ezen normák megkönnyített alkalmazását mind EU-s, mind nemzetközi szinten. Az Európai Bizottság erre alapozva az EU-s címkézés lehetőségét is fontolóra kívánja venni.

3.1

A civil társadalom képviselőjeként az EGSZB feladata, hogy közreműködjön a jelentős címkézési szabályozásoknak egy olyan közös európai rendszer formájában történő kidolgozásában és bevezetésében, amely a belső piac fenntartható fejlődését és a harmadik államokkal lebonyolított kereskedelmet szolgálja. Az állatok jóléte az európai kulturális örökség és az EU értékeinek szerves részét képezi, ugyanúgy, mint a vállalatok társadalmi felelőssége, a környezetvédelem és az ökológia, amelyeket bizonyos fokig a közösségi jogalkotás is előír. Kézenfekvő az ökológiai szempontokkal való kapcsolat, amelyek a mezőgazdasági termelés fenntarthatóságának értelmében a környezetvédelemre és az állatok jólétére épülnek.

3.2

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság azon szándékát, hogy segítse az EU-ban az állatok jólétének szakmai és fenntartható alapokon történő javítását (4) és a fajtaspecifikusabb termelési és tenyésztési technológiák ösztönzése érdekében helyénvalónak tartja a címkézésre vonatkozó közös rendszert. Ez mindenekelőtt ahhoz kell hogy hozzájáruljon, hogy a piaci erők objektív alapon fejlődjenek és a „megfelelő irányba” haladjanak. Az is fontos, hogy képzések és új tudományos ismeretek felhasználása révén támogassák az állatok jólétének jobban megfelelni tudó termelési és tenyésztési technológiákat. A piaci jelzések természetesen abból a szempontból is gondolatébresztőek, hogy mire kell helyezni a hangsúlyt a kutatásban, a termelők, tanácsadók és állatorvosok képzésében, illetve kihatnak a termelési rendszerekbe történő jövőbeni beruházásokra. A címkézési rendszer ezáltal hozzájárulhat a szinergiákhoz és a források ésszerűbb felhasználásához, nem utolsósorban a tenyésztők általi tervezés és befektetési stratégiájuk kapcsán.

3.3

Kétségtelen, hogy hosszadalmas folyamatról van szó, amely – szükségszerűen – objektív, mérhető, reprodukálható, tudományosan megalapozott állatvédelmi mutatók kialakításával, valamint a különféle termelési rendszerek értékelésével párhuzamosan kell hogy történjen. Ettől függetlenül minél előbb le kell fektetni az állatbarát módon előállított termékekre vonatkozó közös címkézési rendszer kialakítását szolgáló keretet és alapelveket, egyrészt a munkák előkészítése érdekében, illetve azért, hogy folyamatosan be lehessen építeni a rendszerbe a szabványosított állatvédelmi mutatókat. Ennek érdekében a lehető leghamarabb el kell érni, hogy az érintettek megértsék és elfogadják annak a közös rendszernek az irányvonalait és kialakítását, amelyet minden állati eredetű termék esetében, lehetőleg önkéntes és rugalmas alapon, alkalmazni kell.

3.4

Ez a folyamat nyilvánvalóan nemcsak az állatvédelmi szempontokat érintő, rendelkezésre álló ismeretek hiánya és azok jelentéshierarchiája miatt lesz bonyolult, hanem a következő szempontok miatt is: a termelési viszonyok és a fogyasztói preferenciák sokszínűsége; a különböző szokásoknak és képzettségi szintnek a véleményalkotásra gyakorolt befolyása; az élelmiszer-ágazati verseny; a hatályos jogi rendelkezések sokfélesége; a magánszférában használatos minőségjelzések tartalmi összehasonlításából adódó nehézségek; valamint az Európai Unióba történő import kapcsán a magán- és állami ellenőrzőállomásokba vetett bizalom hiánya.

3.5

A világos és informatív címkézés mindenképpen kulcsfontosságú azoknak a termelési és tenyésztési technológiáknak az ösztönzése szempontjából, amelyek jobban megfelelnek az állatok érdekének. Az ökotermékek és az alternatív tojástermelési rendszerek terén szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a címkézési szabályok révén lehetőség nyílik arra, hogy a jobb állatjólét szempontjából befolyásolhassák a termelési rendszereket.

3.6

A címkézési szabályok az Európai Unió hatáskörébe tartoznak. Ezek hosszas viták és érdek-összeütközések kiváltói; az Európai Bizottság szándékában áll, hogy 2007 végéig egy módosított címkézési irányelvjavaslatot terjesszen be (5). A releváns és átlátható címkézések nem ritkán kompromisszumok eredményei, melyek figyelmen kívül hagynak egyes kívánságokat és követeléseket. Ez elsősorban olyan élelmiszerekre érvényes, melyek esetében gyakran hallható, hogy a címkézési követelmények túl átfogóak. Az élelmiszer-felügyeletért felelős hatóságok szkeptikusak a még átfogóbb címkézést illetően, mivel az azzal a veszéllyel járna, hogy az élelmiszertulajdonságokra vonatkozó alapvető információkat egyéb információk a háttérbe szorítanák. Ráadásul a fogyasztók nem biztosak abban, hogy az élelmiszereken található további, különösen az etikai ismertetőjegyekre vonatkozó információk hasznosak-e. A fajtaspecifikus termékek címkézése során ezért meg kellene elégedni egy kisebb logóval, amely színjelöléssel, csillagokkal vagy pontokkal kombinálva kiegészíti a meglévő címkézéseket.

4.1

A további EU-s jogi megkötések és megszorítások azt a kockázatot rejtik magukban, hogy az alacsonyabb követelményekkel rendelkező országokból történő behozatal hátrányosan befolyásolhatja az EU-termékek előállítását és kereskedelmét, és piacrész-vesztéshez vezethet a világpiacon. A 30 országra és 500 millió lakosra kiterjedő belső piaccal rendelkező Európában (6) az állatok jóléte érdekében tett intenzívebb erőfeszítések az Unión kívüli államokban és ezen államok EU-ba történő kivitele terén is ösztönzést jelentenének. A Világbankhoz tartozó Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) nemrég rámutatott, hogy világszerte növekszik az állatok jóléte iránti érdeklődés, és mind az elsődleges termelés, mind az ipari feldolgozás terén alkalmazkodni kell ehhez a fejleményhez (7).

4.2

Az Európai Unióban nevelt, levágott és feldarabolt állatoknak, amelyekből feldolgozva vagy feldolgozatlanul termékeket készítenek, magától értetődően meg kell felelniük az EU-s minimumkövetelményeknek, így ezen a területen felesleges a címkézés. Ennek ellenére gyakran hallható az a jogos követelés, hogy az importtermékek esetében adják meg a származási helyet, vagy úgy címkézzék őket, hogy közvetlenül vagy közvetetten felismerhető legyen, hogy ezek a termékek megfelelnek-e az Európai Unió minimumkövetelményeinek. Az EGSZB korábbi véleményei már tartalmaztak utalásokat arra nézve, hogy hosszú távon a mezőgazdasági termékek kereskedelme során az állatvédelmi szempontokat teljesen indokolt kívánalmaknak kellene tekinteni, hogy ezáltal a beszállításkor követelni lehessen a minimumkövetelmények betartását. Ennek fényében alaposabban meg kellene vizsgálni, hogy a behozott termékek esetében mennyire jogszerű a származási országra vonatkozó kötelező címkézés követelménye. Abban az esetben, ha nincs rá garancia, hogy eleget tesznek az EU-s minimumkövetelményeknek megfelelő szabványoknak, meg kell vizsgálni, hogy megengedhető-e az „ismeretlen előállítási mód” megjelölés.

4.3

Az állatvédelmi címkézés kötelező európai szabályainak megfelelő európai mezőgazdasági termékek összességének figyelembevétele érdekében, valamint az Európán kívülről származó, nem ezen szabályok alá tartozó termékektől való megkülönböztetésük céljából meg kellene jelölni a terméket alkotó mezőgazdasági nyersanyag származási helyét (ahol az adott nyersanyagot termelték vagy tenyésztették), mégpedig az alábbi formában: