23.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/1

A.

2003 januárjában az EGSZB „Ipari szerkezetváltás: helyzetkép és kilátások. Átfogó megközelítés” címmel saját kezdeményezésű véleményt fogadott el. A vélemény célja az ipari szerkezetváltás legégetőbb kérdéseinek és legújabb irányainak áttekintésén túl az volt, hogy kiemelje a CCMI szerepét és jövőbeli tevékenységét. Ebben az összefüggésben a vélemény többek között az alábbi, CCMI-re háruló feladatokat jelölte meg:

Az említett vélemény ugyancsak hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a versenyképesség a lisszaboni stratégia szellemében összekapcsolódjon a fenntartható fejlődéssel és a társadalmi, illetve területi kohézióval. Ezen túlmenően javaslatot tett az ipari szerkezetváltás olyan fogalmának bevezetésére, amely egyaránt magában foglalja a vállalatokat érintő folyamatokat és azok kölcsönhatását környezetükkel.

Eddig a CCMI főleg az ipari szerkezetváltás ágazatokra, cégekre, munkavállalókra, területekre és környezetre gyakorolt hatására összpontosított. E saját kezdeményezésű vélemény célja annak vizsgálata, hogy miként válhat a fenntartható fejlődés az ipari szerkezetváltás katalizátorává.

B.

A vélemény arra a következtetésre jutott, hogy az európai iparban bekövetkező változásokat gyakran a szerkezetátalakítás szemszögéből közelítették meg, valójában azonban sokkal dinamikusabb fogalomról van szó. A vállalatok világa szoros kapcsolatban áll az európai politikai és társadalmi környezettel, melyben fejlődik, és amely aztán maga is befolyásolja az ipari szerkezetváltás folyamatát. Az alapvető ipari szerkezetváltás két módon megy végbe: radikális változtatások, illetve fokozatos adaptáció révén. E saját kezdeményezésű vélemény annak megvizsgálására törekszik, hogy a Brundtland meghatározása szerinti fenntartható fejlődés (olyan fejlődés, amely a jelenlegi szükségleteket úgy elégíti ki, hogy nem veszélyezteti a jövőbeli nemzedékek szükségleteinek biztosítását) hogyan válhat a fokozatos, proaktív ipari szerkezetváltás katalizátorává.

C.

A vélemény elsősorban az energiaágazatból és a hozzá kapcsolódó ágazatokból hoz fel példákat, de az itt leírt folyamatok más területekre is alkalmazhatók. Az említett ágazatok kiemelésének több oka is van:

D.

Azt, hogy egy bizonyos technológia mikor válik elérhetővé, a K+F határozza meg. Azt azonban, hogy az adott technológia mikor kerül ténylegesen alkalmazásra, a piac határozza meg. Arra, hogy a két időpont között mennyi idő telik el, a politikának is befolyása lehet. Svédországban és Japánban a megfelelő kormányzati lépések – szubvenciók, népszerűsítés, adóügyi intézkedések – kiegyensúlyozott csomagjának hatására a vállalkozói szektor már korán megkezdte a hőszivattyúk és a napelemek technológiai fejlesztését. Az említett országoknak többek között ezért sikerült vezető szerephez jutniuk a piacon.

E.

Az EGSZB ismét kijelenti, hogy a lisszaboni stratégia három pillére egyformán fontos. Gyakran halljuk azonban, hogy az ökológiai és szociális érdekek számára csak akkor van hely, ha a gazdaság egészséges és növekszik. Ez a stratégia túlzottan leegyszerűsítő értelmezéséről tanúskodik, hiszen a fordítottja ugyanúgy megállja a helyét. Megmérgezett környezetben vagy a szociális egyetértés hiánya által fémjelzett társadalomban nincs tere az egészséges, növekvő gazdaságnak. Az EGSZB üdvözli az ezen a területen tett lépéseket, amelyeket „A fenntartható fejlődés stratégiájának felülvizsgálata – Cselekvési program” című európai bizottsági közlemény (1) 2. melléklete tartalmaz.

F.

A fenntarthatóság nem több alternatíva egyike, hanem az egyetlen járható út az élhető jövő biztosításához. A „fenntarthatóság” olyan több területet érintő fogalom, amely nem korlátozódik az ökológiára, hanem magában foglalja a gazdasági és szociális fenntarthatóság kérdéseit is. Egy vállalkozás folyamatossága a gazdasági fenntarthatóság egyik formája, amelyet leginkább a nyereségesség szavatolásával lehet szinten tartani. Ehhez Európa úgy járulhat hozzá, hogy az innováció révén erősíti a versenyképességet, illetve, hogy tevékenyen és megfelelő intézkedéscsomaggal ösztönzi a kutatást és a fejlesztést (lásd a svéd és japán példát).

G.

A szociális fenntarthatóság azt jelenti, hogy az emberek egészségben élhetnek, jövedelmet termelhetnek, azok számára pedig, akik erre nem képesek, méltányos szintű szociális biztonságot garantálunk. Az EGSZB továbbra is úgy véli, hogy Európa ehhez úgy járulhat hozzá, ha olyan társadalom kialakítására törekszik, amelyben az emberek szinten tudják tartani szakképzettségüket; tisztességes munkát kínál nekik biztonságos, egészséges környezetben, olyan légkörben, ahol érvényesülnek a munkavállalók jogai, és termékeny szociális párbeszéd folyik.

H.

Az ökoipar számos lehetőséget kínál a gazdasági növekedésre. Európa ennek az iparnak több szektorában erős pozíciókkal rendelkezik. Az EGSZB úgy vélekedik, hogy Európa csak akkor növelheti erejét, és akkor tehet szert más szektorokban is hasonló pozíciókra, ha ambiciózusabb célokat tűz ki maga elé.

I.

A fenntartható fejlődésre irányuló iparpolitika hozzájárulhat az egész európai gazdaság versenyképességéhez, beleértve nemcsak a feljövőben levő, új ágazatokat, hanem a hagyományos ipari szektort is. Az EGSZB azt szeretné, ha az Európai Bizottság támogatná az erre irányuló politikát. Az e véleményben ismertetett példák azt mutatják, hogy az új környezetvédelmi technológiák bevezetése során az átgondolt, megfelelően végrehajtott támogatási rendszerek (adózás, speciális villanyáram-tarifák, támogatás és szabályozás) elősegíthetik, hogy e technológiáknak olyan piaca alakuljon ki, amely a későbbiekben támogatás nélkül is továbbfejleszthető. A támogatási mechanizmusoknak minden esetben egyértelműen degresszívnek kell lenniük, mivel az állami támogatás költségei nem korlátozhatják más ágazatok nemzetközi versenyképességét.

J.

Az EGSZB megjegyzi, hogy a támogatások és ösztönzők nem mindig hatékonyak, és nem megfelelő alkalmazás esetén csekély gazdasági eredmény mellett jelentős költségekkel járhatnak. A támogatásoknak és a rendeleteknek segíteniük kell a piacot a kialakulás és a kezdeti fejlődés szakaszában, mindaddig, amíg a technológia nem ér el olyan fejlettségi fokot, hogy a piac támogatás nélkül is működőképes tud maradni. A sikeres támogatás legfontosabb tényezői a következők:

K.

A fenntartható fejlődés nem korlátozódhat Európára, hiszen globális dimenziója van. Az európai fenntarthatósági politikát olyan eszközökkel kell ellátni, amelyek lehetővé teszik a munkaerő más régiókba történő átcsoportosítását. Az egyenlő versenyfeltételek biztosításához kétirányú megközelítésre van szükség, amely egyszerre célozza meg magát az EU-t, és irányul azon kívülre. Az előbbi tekintetében megfelelő eszközök bevezetésére van szükség annak érdekében, hogy az Európai Unióban a nem fenntartható termelési módszerekből származó társadalmi és környezeti költségek beépüljenek az árakba, a globalizáció szociális dimenzióival foglalkozó világbizottság által készített jelentés az ILO, a WTO, az IMF és a Világbank politikáinak koherenciájára vonatkozó fő üzenete érvényesülésének elősegítése végett (lásd CESE 252/2005). Az utóbbi tekintetében pedig az EU-nak mindent meg kell tennie az illetékes nemzetközi fórumokon (különösen a WTO keretein belül) azért, hogy a nemzetközi kereskedelmi egyezményekben kereskedelmen kívüli megfontolások, például alapvető szociális és környezetvédelmi normák is szerepeljenek az Európa versenytársai által alkalmazott fenntarthatósági politikák felértékelésének elősegítése érdekében. Az olyan országok, mint az Egyesült Államok, India és Kína, jogosulatlan gazdasági előnyöket élveznek Európával szemben mindaddig, amíg rájuk nem vonatkoznak a kiotói jegyzőkönyv CO2-csökkentésre vonatkozó irányszámai. Az említett egyezményeket világszinten alkalmazni kell, hiszen a kereskedelem csak akkor lehet igazán szabad, ha egyben igazságos is.

1.1

Gazdaságunk alapját jelenleg a rendelkezésre álló olcsó energia és az olcsó nyersanyagok képezik. A tartalékok végesek, és többek között éppen ezért egyre drágábbak. Megvalósítható szerkezeti és technológiai változásokra van szükség, és ehhez Európának hozzá kell járulnia, hogy megkönnyítse iparának az e kihívásnak való megfelelést. A sok energiát és nyersanyagot fogyasztó ágazatoknak a jövőben a fenntarthatóbb termelés irányába kell fejlődniük, hogy csökkentsék a természeti erőforrások lecsapolását. Hiszen ezekre az ágazatokra a jövőben is szükség lesz, mivel az ipar megtermelt értékének túlnyomó része a nyersanyagok és félkész termékek előállításából származik.

1.2

Nem szabad, hogy Európa fenntartható módon termelő energiaintenzív iparágait a nemzetközi versenyben kiszorítsák az olyan, EU-n kívüli versenytársak, amelyek kevésbé fenntartható termelési módszereket alkalmaznak. Ennek elkerülése érdekében ezekben az ágazatokban egyenlő versenyfeltételeket kell teremteni, együttműködve a civil társadalommal és az állami hatóságokkal.

1.3

A legnagyobb kihívás egy olyan fenntartható társadalom kiépítése, amely meg tudja őrizni a mostani jóléti szintet, ugyanakkor képes semlegesíteni a mai fogyasztói magatartás kedvezőtlen mellékhatásait. Ennek egyik legfontosabb feltétele, hogy más módon elégítsük ki energiaszükségletünket, és fokozatosan más jellegű ipari termelésre térjünk rá.

1.4

Vitathatatlan annak szükségessége, hogy fokozatosan fenntarthatóbb társadalmi modellre álljunk át. Számos érv szól emellett. Annak az időszaknak a hosszáról ugyan különféleképpen vélekednek a szakértők, ameddig elfogadható áron rendelkezésre állnak a fosszilis tüzelőanyagok, abban azonban mindenki egyetért, hogy a jövőben egyre ritkábbá és drágábbá válnak. Ezenkívül – fogyasztási szokásaink következtében – szembe kell néznünk korunk egyik legnagyobb veszélyével, az éghajlatváltozással.

1.5

E folyamatok megállításának az lenne a legjobb módja, ha felhagynánk a fosszilis tüzelőanyagok jelenlegi alkalmazásával. A valóságban azonban ez a megoldás rövidtávon mind politikai, mind gazdasági szempontból kivitelezhetetlen. Ez azt jelenti, hogy más megoldásokat kell keresnünk, mert változtatásra mindenképpen szükség van – mégpedig minél előbb, ha olyan gyorsan nem is lehet, ahogy kívánatos lenne.

1.6

Az ún. „Trias Energetica” (2) alkalmazásával rövid távon kezdetét vehetné a fenntarthatóbb fogyasztás és termelés. A szóban forgó modell három lépésben ösztönzi a hatékonyabb energiafelhasználást. A következő lépésekről van szó:

1.7

Intézkedéscsomagra van szükség, amely megfelel az imént felsorolt három lépésnek, egyben gondoskodik a tartósabb ipari termelésre történő átállásról. Ezeknek az intézkedéseknek gazdasági és stratégiai számításon kell alapulniuk. A mérlegelés során néha elkerülhetetlen lesz, hogy egymással szemben álló érdekek között válasszunk. Nem szabad kitérnünk ezek elől a konfliktusok elől. Léteznek ugyan mindenki számára egyformán előnyös megoldások, de a gyakorlatban nagyon ritkán találkozunk velük. Ilyen esetben választani kell a fenntartható átalakítások esélyei és az adott érdekek védelme között, figyelembe véve egyes szektoroknak más szektorokhoz képest történő természetes térnyerését, illetve hanyatlását. Az ilyen valós és ellentétes érdekeket átláthatóvá kell tenni, és foglalkozni kell velük.

1.8

A fenntarthatóság fogalmából következően az európai társadalom gazdasági, környezeti és szociális szempontjai egyaránt fontosak. Ez a vélemény:

2.1.1

A Föld a Naptól évente 3 millió ExaJoule (EJ) energiát kap. A fosszilis tüzelőanyag-tartalék 300 000 EJ-t tesz ki, ez az éves sugárzás 10 %-a. Az évi összes energiafelhasználás 400 EJ. A 3 millió EJ sugárzásból 90 EJ vízenergia, 630 EJ szélenergia, 1 250 EJ pedig biomassza alakjában érhető el. A maradék napenergia formájában áll rendelkezésre (3). Alapvetően tehát elegendő fenntartható energiaforrásunk van szükségleteink kielégítésére. Gondot csak ezek kiaknázása jelent.

2.1.2

Mivel a megújuló energiaforrások anyagi vonzatuk és az alkalmas technológia hiánya miatt rövid távon nem képesek kielégíteni a növekvő energiaszükségletet, más energiaforrásokra is szükség van. A fosszilis tüzelőanyagot a jövőben tiszta módon is lehet alkalmazni, például akkor, ha kivonjuk belőle, majd tároljuk a szén-dioxidot, hogy az ne az atmoszférában szabaduljon fel. A szén-dioxid-megkötés és -tárolás technológiáját jelenleg gőzerővel fejlesztik: Európában, Észak-Amerikában és Kínában egy tucat kísérleti létesítmény már vagy indulási fázisban van, vagy kiépítés alatt áll. Ez a technológia várhatóan 2015/2020-tól lesz gazdaságilag nyereséges.

2.1.3

A megújuló energiaforrások támogatási időtartamának meghatározása döntő fontosságú, ugyanis a támogatás idő előtti megszüntetése veszélybe sodorhatja az új ágazatot, a kelleténél hosszabb ideig történő támogatás viszont nem hatékony. A támogatás általában fokozatosan szüntethető meg, párhuzamosan azzal, ahogy a K+F és a nagyságrendi megtakarítások leszorítják a technológia árát. A támogatási rendszer pontos meghatározása szintén rendkívül fontos. Végül az is fontos, hogy a támogatási rendszerekről előre nyújtsanak tájékoztatást, hogy a vállalkozásoknak legyen idejük felkészülni az új piaci feltételekre.

2.1.4

Az atomenergiáról folytatott vita egyre jobban kibontakozik, amint ezt a fenntartható, versenyképes és biztonságos energiára irányuló európai stratégiáról szóló zöld könyv (4), valamint az Európai Tanács 2006. márciusi ülésének e tárgyban megfogalmazott következtetései mutatják. Egyes országokban az atomenergia támogatói vannak többségben, másokban az ellenzői – elsősorban a hulladék problémája miatt (5). Ennek ellenére elképzelhető, hogy az atomenergia még hosszú ideig nélkülözhetetlen marad az energia iránti erősen növekvő keresletet kielégítésére, ugyanis kibocsátásmentes energiaforrásról van szó, és a hulladék mennyisége az energiahozamhoz képest viszonylag csekély. Talán a magfúzió hosszú távon megoldást jelenthet a maghasadással járó hátrányokra.

2.1.5

Említést érdemel, hogy a vízienergia-forrásokat nem tárgyalja külön bekezdés, mivel ezt a technológiát (az árapály-energia kivételével) kialakultnak és teljesen működőképesnek tekintik. Ez azonban a legkevésbé sem csökkenti fontosságát a fenntarthatóság tekintetében.

2.2.1

Biomasszának nevezünk minden, kifejezetten energiatermelési célokra termesztett növényekből és fákból eredő szerves anyagot. Energiatermelésre fafélék és gyorsan növő, hektáronként nagy hozamú növények jönnek számításba. Az élelmiszertermelést célzó mezőgazdaság melléktermékei is kiegészítik a biomasszát. Ilyen melléktermék például a szalma vagy a leveles répafej. A biomassza gyűjtőfogalmába sorolhatók a maradéktermékek is, például az ültetvények gondozásakor keletkező hulladék, illetve a háztartások, vállalatok, gyárak hulladéka. Gondolunk itt pl. a háztartási és kerti szerves hulladékra, a bontásból megmaradó faanyagra, a trágyára, az iszapra, a fűrészporra és a kakaóbabhéjra.

2.2.2

A biomassza alkalmazható a fosszilis tüzelőanyagok (részleges) helyettesítésére. A fosszilis tüzelőanyagokon alapuló energiafogyasztás jelenleg évi 400 EJ, pedig évi 1 250 EJ biomassza-energia is rendelkezésre áll. Mindez nem jelenti azt, hogy azonnali hatállyal át lehet térni biomassza-tüzelésre. A rendelkezésre álló technológiával jelenleg 120 EJ energia termelhető biomassza segítségével. A biomasszából származó energia globális fogyasztása jelenleg 50 EJ (6). Tehát a biomassza tüzelőanyagként való felhasználása korlátozott mértékben már most is fokozható, de a potenciál kihasználásához technológiai áttörésre van szükség.

2.2.3

Már léteznek látványos eredményt felmutató kezdeményezések. Az elmúlt tíz évben Ausztriában hatszorosára, Svédországban nyolcszorosára növekedett a biomassza fűtési célokra történő felhasználása. Az Egyesült Államokban a telepített, biomassza-alapú energiatermelő-kapacitás több mint 8000 MW. Franciaországban a beltéri fűtéshez használt hő 5 %-át biomasszából állítják elő. Finnországban a bioenergia már 18 %-ban járul hozzá a teljes energiatermeléshez, és a tervek szerint 2025-re ez 28 %-ra fog növekedni. Brazíliában autóüzemanyagként nagy mennyiségű etanolt termelnek, amely az ország üzemanyag-szükségletének (leszámítva a dieselt) körülbelül 40 százalékát biztosítja (7).

2.2.4

A biomassza fejlesztésének fontosságát számos szempont támasztja alá.

2.3.1

A szélenergia elméleti teljesítőképessége világszerte meghaladja a 2020-ra várható villamosenergia-szükséglet kétszeresét. A szélenergia – teljesítőképességéből, valamint a fejlődő technológiának köszönhetően javuló versenyhelyzetéből kifolyólag – alapvetően helyettesítheti majd a fosszilis tüzelőanyagokat. A váltakozó kínálat miatt a szélenergia sohasem lesz képes a teljes szükséglet kielégítésére.

2.3.2

Az elmúlt tíz évben a telepített szélenergia-kapacitás ugrásszerűen megnövekedett. A kereskedelmi turbinák teljesítménye 10 kW-ról (rotorátmérő: 5 m) több mint 4 500 kW-ra emelkedett (rotorátmérő > 120 m) (9). Az utóbbi nyolc évben a telepített szélenergia-kapacitás évente több mint 30 %-kal nőtt (10). Az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) és előrejelzése szerint 2020-ra az összes szélenergia-kapacitás elegendő lesz a villamosáram-szükséglet 12 %-ának fedezésére. Ez azt jelenti, hogy a szélenergia-kapacitás a 2002. év végén mért 31 gigawattról (GW) 2020-ra akár 1 260 gigawattra is fejlődhet, ami évi 23 %-os növekedést jelent. A piacot az Egyesült Királyság, Dánia és Németország vezeti, ők a legnagyobb exportőrök, a legfontosabb exportpiac pedig Kína, India és Brazília. Kínát illetően, ahol a szélenergia-berendezések ipara gyorsan növekszik, meg fog változni a helyzet. Az országban a termelők száma 2004-hez képest 2005-ben 60 %-kal nőtt. Ez azt jelenti, hogy az európai szélenergia-berendezések ágazatának piaci részesedését – a napelemiparhoz hasonlóan – jelentősen csökkentheti a kínai konkurencia.

2.3.3

A szélenergia-ágazat gazdaságilag még mindig függ a különféle támogató intézkedésektől. Ezek közül a legfontosabb az a díjszabás, amelyet a termelők kaphatnak, ha energiát adnak el a hálózatnak, illetve a következő 10-20 évre garantált árszint. Az ilyen jellegű intézkedéseknek köszönhetően a szélenergia-ágazat néhány tagállamban gyorsan növekszik. Hátrányuk ellenben, hogy hatásukra magas profitot termelő, nagy, központosított szélenergia-parkok települnek kisebb, decentralizált szélerőművek sűrű hálója helyett. A közvélemény egyre inkább ellenzi az ilyen nagyszabású fejlesztéseket. Természetesen végül a szélenergia-ágazatnak is önállóan, támogatások és speciális tarifák nélkül kell működnie.

2.3.4

A szélenergia pozíciójának megerősítéséhez fokozni kell a kutatás és fejlesztés terén tett erőfeszítéseket, hogy tovább javuljon a szélenergia versenyhelyzete. Ezenkívül tartós figyelmet kell fordítani a jogi irányelvekre és a politikai célkitűzésekre. Jelentős kihívást jelent többek között a tengerbe telepítendő szélmalomparkoknak szánt új helyszínek kialakítása és a szélenergia alkalmazását akadályozó bizonytalanságok felszámolása.

2.3.5

A szélenergia fejlesztése több szempontból is fontos.

2.4.1

A napenergiát kétféleképpen lehet hasznosítani: a naphő fűtésre és vízmelegítésre, a napáram pedig villamosáram-termelésre alkalmas (12). A naphőberendezések viszonylag egyszerűek és olcsók, és már számos országban alkalmazzák őket fűtési célokra.

2.4.2

A napenergia nagy mértékű alkalmazására való törekvést leginkább az ösztönzi, hogy esetében a megújuló energia kifogyhatatlan forrásáról beszélhetünk. Globális teljesítőképessége igen nagy, és – megfelelő tervezés és kivitelezés esetén – rendkívül környezetbarát.

2.4.3

A napenergia a világ szinte minden táján alkalmazható, és többféleképpen hasznosítható: a távol eső helyeken kisméretű rendszerek segítségével, máshol háztetőre szerelt berendezések útján, de léteznek igen nagy naperőművek is.

2.4.4

A naphőrendszerek széles körben elterjedtek. Legnagyobb piacuk Kína, főként azért, mert a vidéki területeken hiányzik a gáz és elektromosság szolgáltatásához szükséges infrastruktúra. Ilyen esetekben a naphőrendszerek jelentik a leghatékonyabb megoldást. Törökország is jelentős piacnak tekinthető. A napelemek értékesítése 2001 és 2004 között világviszonylatban évi 10–15 %-kal növekedett. Kína a globális össztermelés 78 %-át, Törökország az 5,5 %-át vásárolta fel.

2.4.5

Európában Németország, Ausztria, Spanyolország és Görögország tekinthető jelentős piacnak a naphőrendszerek terén. Németország és Ausztria kormánya pénzügyi támogatást nyújt az ilyen rendszerek telepítésére. Spanyolország egyes régióiban új épületekben kötelező a naphőrendszer telepítése. A támogató intézkedéseknek köszönhetően Európában Németország és Ausztria a naphőrendszereknek messze a legfontosabb gyártója: az európai termelés 75 %-a e két ország kezében van. Ez a termelés mindazonáltal meg sem közelíti az ilyen jellegű rendszerek gyártását Kínában. Európa 0,8 millió m2-t, Kína 12 millió m2-t gyártott. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a kínai kormány már korán felismerte a naphő jelentőségét, és a naphőrendszerek gyártását az ötéves gazdasági tervek keretében különféle intézkedésekkel ösztönözte.

2.4.6

Kifogyhatatlansága ellenére a napáram energiaszükségletünknek még csak felettébb kis részét fedezi. Ennek oka, hogy a napáram termelése egyelőre lényegesen magasabb költségekkel jár, mint a gáz- vagy szénfűtésű erőművekben történő áramfejlesztés. A kis forgalom – magas költségek okozta ördögi kört éppen a napenergia minél nagyobb fokú felhasználásával lehet megszakítani, mert így a termelés és telepítés terén jelentős méretgazdaságosság jelentkezik. Csak így lehet tovább újítani és javítani a technológiát.

2.4.7

Ráadásul a sok, viszonylag apró, (a Naptól függően) változó hozamú egység segítségével történő energiatermelés az energia kérdéskörének a jelenleg ismerttől eltérő megközelítését igényli. A napenergiára történő átállás középtávú folyamat, de rendkívül fontos, hogy az ágazat fejlődését fokozott mértékben ösztönözzük.

2.4.8

Jóllehet a fotoelektromos (PV) termékek piaca gyorsan növekszik, tulajdonképpen csak három számottevő piac van: Japán, Németország és Kalifornia. Ez a három állam felelős a globális napenergia-rendszerek gyártásának 80 %-áért. A gyártást jelentős szubvenciókkal és azzal ösztönzik, hogy a magántermelőknek jó pénzt fizetnek az ilyen módon termelt energiáért. 2004-ben világszerte 1 150 MW teljesítményben gyártottak napelemet. A már 2003 végén telepített bő 3 000 MW-tal együtt a teljes kapacitás 2005-ben mintegy 4 500 MW-ra emelkedett.

2.4.9

A japán piac 1994-ben jött létre egy 50 %-os szubvenciót nyújtó ösztönző program hatására. A támogatás minden évben 5 %-kal csökkent, 2004 volt a program utolsó éve (5 %-os szubvencióval). Mivel a program nagy keresletről gondoskodott, a japán gazdaság profitálhatott a méretgazdaságosságból: az árak minden évben 5 %-kal csökkentek, ami egyensúlyban tartotta a fogyasztói árat. A szubvenció leállítása ellenére a piac továbbra is évente mintegy 20 %-kal növekszik. A stabil kereslet lehetővé tette, hogy a japán cégek beruházzanak a K+F-be és az új gyártási technológiákba. Japán ennek köszönheti, hogy jelenleg a világpiac mintegy 53 %-át a kezében tartja.

2.4.10

Németország hasonló fejlődésen ment keresztül, csak mintegy öt év késéssel, 1999-től. Az alacsony kamatozású kölcsönök, a szubvenciók és az elektromos hálózatba való betáplálásért fizetett stabil árak kombinációja a PV-piac jelentős növekedéséhez vezetett. Telepített kapacitás tekintetében Németország már 2001-ben megelőzte az Egyesült Államokat. A helyi termékek lehetőséget kaptak a továbbfejlődésre, és időközben az európai termelés fele (a globális termelés 13 %-a) Németországból származik. A 2004-ben indított, az elkövetkező 20 évre stabil felvásárlási árat biztosító új támogatóprogram új lendületről gondoskodott: 2004-ben és 2005-ben mintegy 40 %-os növekedéssel a német piac ma a világ leggyorsabban növekvő piaca. A belföldi kereslet gondoskodik arról, hogy a német cégek kibontakoztathassák termelésüket, és rövidesen – ha a német piac telítődik – lehetőséget kapjanak az exportra.

2.4.11

A napenergia fejlesztése több szempontból is fontos.

2.5.1

A geotermikus energia hőszivattyúk segítségével épületek fűtésére és hűtésére alkalmazható. Ezek a szivattyúk csak a töredékét fogyasztják a hagyományos hőszabályozó berendezések által fogyasztott gáznak vagy elektromosságnak. A fűtésre (vagy hűtésre) használt energia forrása a környező levegő, víz vagy talaj (13).

2.5.2

A hőszivattyúk legnagyobb piaca az Egyesült Államok, Japán és Svédország: ezek együtt képviselik a teljes telepített kapacitás 76 %-át. Őket követi Kína, Franciaország, Németország, Svájc és Ausztria. Az európai piac 1997 és 2004 között 40 000 egységről 123 000 egységre növekedett. A teljes piac 2004-ben 18 %-kal nőtt. Hőszivattyúk gyártása és telepítése főként olyan országokra jellemző, amelyek kormánya ezt pénzügyi és más eszközökkel is erősen ösztönözte.

2.5.3

Jó példa erre a megközelítésre Svédország. A svéd kormány a XX. század kilencvenes éveiben számos intézkedéssel – például közvetlen pénzügyi támogatásokkal, adókedvezményekkel és népszerűsítő tevékenységekkel – ösztönözte a hőszivattyúk használatát. A hőszivattyúk használatának terjedéséhez azonban az építőiparra vonatkozó új – a fűtőrendszerekben megengedhető legmagasabb hőmérsékletet szabályozó – törvények is hozzájárultak.

2.5.4

Így létrejött egy piac, ami elősegítette a hőszivattyúk gyártásának fejlesztését Svédországban. Svédország mára komoly hőszivattyúiparral rendelkezik: a nemzetközi piacon három jelentős szereplővel képviselteti magát, és az európai keresletnek több mint 50 %-át szolgálja ki. A svéd hőszivattyúpiac most már önállóan is elboldogul, a szivattyúk száma kormányzati támogató intézkedések nélkül is folyamatosan nő. Svédországban ma az új épületek több mint 90 %-a már alapkivitelben rendelkezik hőszivattyúval.

2.5.5

Hasonló fejlődés figyelhető meg Ausztriában, ahol a regionális önkormányzatok max. 30 %-ban szubvencionálták a hőszivattyúk beszerzésének és telepítésének költségeit. Ausztriában jelenleg 7 hőszivattyúgyártó cég van. Mindkét országban a közvetlen pénzügyi támogatás, a specifikus építőipari előírások és a népszerűsítő kampányok kombinációja tette lehetővé a hőszivattyúipar olyan mértékű fejlődését, hogy az ágazat mára támogatás nélkül is képes fennmaradni.

2.5.6

A geotermikus energia fejlesztése több szempontból is fontos.

3.1

Nemcsak a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló energia mennyisége véges, az ipari termelésre szolgáló érc-, ásványi és biológiai nyersanyagok készletei sem korlátlanok (15). Az iparosodott világban nagy mértékű a nyersanyagok felhasználása. Az összes nyersanyag több mint 80 %-át a világ népességének 20 %-a használja fel.

3.2

Ezek a fogyasztási szokások összeegyeztethetetlenek a rendelkezésünkre álló erőforrások fenntartható felhasználásával. Ha abból indulunk ki, hogy a nyersanyagkészlet a közös örökségünk, és hogy az ahhoz való, jelenlegi és jövőbeli hozzáférés egyetemes és elidegeníthetetlen emberi jog, akkor Európának 2050-ig negyedére, 2080-ig pedig tizedére kell csökkentenie az ilyen nyersanyagok iránti igényét (16). Az EGSZB elégedetten fogadja az ezen a területen tett kezdeményezéseket, például a nyersanyag-takarékos technológiákat és környezetvédelmi technológiai cselekvési tervet.

3.3

Alaposabban megvizsgálva minden termék károsítja a környezetet: vagy a gyártás révén, vagy használata során, vagy életciklusának végén, használatának befejeztével. Az életciklus több szakaszból áll: a nyersanyag kinyerése, a tervezés, a gyártás, az összeszerelés, a marketing, a terjesztés, az eladás, a használat és a kiselejtezés. Minden szakaszban más szereplők vesznek részt: tervezők, gyártók, kereskedők, fogyasztók stb. Az integrált gyártáspolitika e fázisokat próbálja egymással jobban összehangolni (pl. azzal, hogy már a tervezés során figyelembe veszik az optimális újrahasznosítást), hogy a terméknek egész életciklusa során jobb legyen a környezeti teljesítménye.

3.4

Mivel rengeteg különféle termék létezik, és rengeteg különböző szereplő vesz részt a termékek életciklusában, nem lehetséges egyetlen egységes szabályozást kialakítani, amely minden problémára megoldást jelent. Ehhez számos politikai intézkedésre van szükség: mind önkéntes, mind kötelező jellegű intézkedésekre. Ezeket az intézkedéseket az állami és a magánszektorral, illetve a civil társadalommal szorosan együttműködve kell végrehajtani.

3.5

Ennek során a fogyasztói szervezeteknek is ösztönzőbb és támogatóbb szerep kell, hogy jusson, mint eddig. Közülük sokan eddig elsősorban arra összpontosítottak, hogy a termék minél jobb, egyben minél olcsóbb legyen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a termék előállítása nem a leginkább fenntartható módon történt.

3.6.1

A villamosáram-termelés során felszabaduló hő felhasználása komoly javulást jelent az energiafelhasználás hatékonyságának terén – akkor is, ha a hőtermelés helye (ipari környezet) és a fogyasztás helye (lakókörnyezet) közötti nagy távolságból eredő műszaki korlátok miatt sok energia veszendőbe megy. A hőt és az energiát összekapcsoló mikroegységek főleg épületek hőigényeinek kielégítésére használhatók, melléktermékként elektromos áramot állíthatnak elő. Más berendezések is kialakíthatók, ahol az elektromos áram az elsődleges, és a hő a melléktermék. A hőt és az energiát összekapcsoló mikroberendezések közül eddig elsősorban a fűtést előtérbe helyezőkre van kereslet, bár a tüzelőanyag-cellákat gyakrabban alakítják ki villamosáram-igények kielégítésére.

3.6.2

A hő és az energia összekapcsolásának technológiája felszámolhatja ezt a korlátot, egyben gazdasági kihívást jelent az európai ipar számára. A hő és energia összekapcsolása főként háztömbök és üzletek fűtésére alkalmas, és melléktermékként elektromos áramot szolgáltat. A technológiát 1997-ben mutatták be, és 2004-ig mintegy 24 000 egységet telepítettek. A hő és energia összekapcsolásához különböző energiaforrások szolgálhatnak alapul. A legígéretesebbnek a hő és az energia hidrogéntechnológián alapuló összekapcsolása tűnik (tüzelőanyag-cella), de ezt a technológiát még tovább kell fejleszteni.

3.6.3

A hőt és az energiát összekapcsoló technológia fejlesztésében Japán halad az élen. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Japán szubvencionálja az ilyen berendezések végfelhasználóit, másrészt annak, hogy a tüzelőanyag-cellás technológiát az ottani autóipar is erősen ösztönzi. A japán kormány a napáramhoz hasonlóan a tüzelőanyag-cellás technológia fejlesztésében is a japán iparnak szánja a vezető szerepet. Ennek érdekében ösztönzi és finanszírozza a kutatást és a fejlesztést, és a piacfejlődés korai szakaszában vásárlási támogatást ad a végfelhasználóknak.

3.6.4

A hőt és az energiát összekapcsoló technológia fejlesztése több szempontból is fontos.

4.1.1

A közlekedési ágazat a fosszilis tüzelőanyagok egyik legnagyobb fogyasztója. Ebben az ágazatban ígéretes lehetőségek kínálkoznak a fenntartható energiafelhasználásra, ahogy ezt jól szemlélteti a végleges CARS 21 jelentés számos hasznos ajánlása (17). Ráadásul a városfejlesztés és az infrastruktúrák jobb tervezése, valamint az IKT-technológiák kiterjedtebb alkalmazása nyomán javulhat a közlekedés hatékonysága. Ez – a gépjárműmotorok technológiájának további fejlesztésével együtt – jelentős energiamegtakarítást eredményez. Rövid távon a más üzemanyagokra, például földgázra vagy biomasszából készülő (BTL) üzemanyagra történő átállásra is ígéretes lehetőségek kínálkoznak. Hosszú távon pedig a hidrogén kínál kitűnő esélyeket. A hibrid technológia – amelyet jelenleg fejlesztenek – nagyon jó átmeneti megoldás.

4.1.2

A biomasszából készülő üzemanyag lehetséges piaci részesedésének maximumát 15 %-ra becsülik, az EU 2010-re 6 %-os piaci részesedést szeretne elérni. Már folyamatban van az első kísérleti projekt a biomasszából történő üzemanyag nagybani előállítására.

4.1.3

A földgáz kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a benzin (-16 %) vagy a dízel (-13 %), és piaci részesedése – kedvező adózási feltételek esetén – megnövelhető. Így mind a termelők, mind a fogyasztók számára kiegyensúlyozott piac jöhet létre. A technológia már rendelkezésre áll. Főleg a városi területek tömegközlekedése kínál kitűnő lehetőségeket, mert itt a gázt értékesítő töltőállomások optimális kihasználtsággal működhetnek. 2020-ra potenciálisan 10 %-os piaci részesedés is elérhető (18).

4.1.4

Más országok (mindenekelőtt Brazília) példája azt mutatja, hogy egy ilyen arányú piaci részesedés eléréséhez nem elég arról gondoskodni, hogy rendelkezésre álljon a bioüzemanyag. A fogyasztó megnyerése érdekében kísérőintézkedésekre is szükség van, például adókedvezményekre, célirányos törvényekre és szabályozásokra, valamint népszerűsítésre.

4.1.5

Az éremnek másik oldala is van: a környezetvédelmi szempontból érzékeny területekről származó bioüzemanyagok (például a délkelet-ázsiai pálmaolaj) növekvő felhasználása az esőerdők jelentős arányú pusztításához vezethet, mivel ezeknek az erdőknek a helyére pálmaolaj-ültetvényeket telepítenek. A világon 23 nagy ökoszisztéma van, ezek közül – egy közelmúltbeli ENSZ-tanulmány szerint – 15 kimerült vagy jelentősen szennyeződött.

4.2.1

Az építőiparban – nevezetesen a lakásépítésben – a fenntartható építkezés szempontjából kitűnő lehetőségek rejlenek. Már van lehetőség arra, hogy alacsony többletköltséggel „null-energiás” házak és lakások épüljenek, ráadásul a többletköltség hamar megtérül, hiszen nincsenek energiaköltségek. Ez a fajta építkezés átlagosan 8 %-kal drágább, mint a hagyományos építkezési eljárások. A méretgazdaságosság 10 éven belül 4 %-ra csökkentheti a különbséget. Norman Foster, a világ egyik leghíresebb építésze, egyszer azt mondta, hogy egy építkezés összes költségéből egy 25 éves időszakot tekintve a tényleges építkezési költségek csak 5,5 %-ot tesznek ki. Az épület igénybevételének költségei (energia, nagy- és kiskarbantartás, a jelzálog/bérlet kamatai) – ugyanannyi időt figyelembe véve – ezzel szemben 86 %-ra rúgnak. A fenntartható építkezés tehát rövid távon némileg talán valamivel drágább, közép- és hosszú távon azonban lényegesen olcsóbb.

4.2.2

Németországban és Ausztriában az energiatakarékos építkezés arányaiban gyorsabban terjed, mint az Európai Unió többi országában. A német Passive Haus Institut olyan lakásokat/házakat terveztetett, amelyek a napenergia alkalmazásának és a lakások hatásos, légmentes szigetelésének köszönhetően rendkívül kevés energiát fogyasztanak. Időközben Németországban legalább 4 000, Ausztriában pedig legalább 1 000 ilyen ház épült. Az elvet haszonépületek építésénél is egyre gyakrabban alkalmazzák.

4.2.3

Freiburg városa új szabályokat állapított meg az energiatakarékos építkezéssel kapcsolatban. Ezek a szabályok állandó részét képezik minden olyan bérleti és adásvételi szerződésnek, amelyet a város az építtetőkkel és a projektfejlesztőkkel köt. Így a város optimálisan kihasználja törvényes hatáskörét arra, hogy széles körben tegyen az energia ügyében. A megállapodásokban az áll, hogy a várostól bérelt vagy vásárolt építési területen energiatakarékos irányelvek alapján kell építeni, és az építményeket úgy kell tervezni, hogy a napenergiát a lehető legjobban fel lehessen használni, a tetőket pedig alkalmassá kell tenni napelemek elhelyezésére. Az ennek megfelelően épített negyedekben 40 %-os megtakarítást értek el a melegvíz-használatban.

4.3.1

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság iparpolitikai megközelítése tekintetbe veszi a fenntarthatósági szempontokat, amint ez „A Közösség lisszaboni programjának végrehajtásáról: Politikai keretek az EU gyáriparának megerősítésére – egy integráltabb iparpolitikai megközelítés felé” című közleményében (19) is tükröződik. A lisszaboni célkitűzések elérése versenyképes európai ipart tesz szükségessé. Ezért az EGSZB üdvözli a versenyképességi, energiaügyi és környezetvédelmi magas szintű csoport létrehozását, amely a különböző politikai területek közti szinergiáknak a versenyképességi megfontolások nyomán történő erősítését célzó, az ágazatokat átfogó hét fő politikai kezdeményezés egyike. Az EGSZB magának az európai iparnak ezen a területen tett erőfeszítéseit is üdvözli.

4.3.2

Az ipar jelenleg számottevő mértékben függ a fosszilis tüzelőanyagoktól. Sok esetben azonban az elektromos eljárás megfelelő kiválasztása az összes fajta elsődleges energiaforrás felhasználását lehetővé teszi, sőt, az esetek többségében egyidejűleg energiamegtakarítással is jár (20). Arra is van esély, hogy az ipari komplexumok és egyéb ágazatok vagy lakótömbök között maradékáram kicserélésére kerüljön sor. Így például az „Europoort” elnevezésű ipari komplexum maradékhője fűti Északnyugat-Európa legnagyobb melegháztelepét a 20 kilométerrel távolabb elterülő Westland vidéken.

4.3.3

A vegyipar a kőolajra épül – de ez a nyersanyag a jövőben egyre kisebb mértékben áll rendelkezésre. Alternatívaként felmerül a bioszintézis: a vegyi alapanyagok biomasszából, baktériumok segítségével történő előállítása. Ez egy rendkívül összetett, de jó távlatokat kínáló terület. Az elmúlt években sokat fejlődött a mikroorganizmusok (pl. baktériumok) genetikájának ismerete. Új technikák segítségével ezen organizmusokat génmódosítással képessé lehet tenni arra, hogy a kiindulási anyagot specifikus anyaggá alakítsák. A baktériumok tehát egyféle programozható minireaktorként működnek.

4.3.4

Jelenleg főként az élelmiszeripar, az élvezeti cikkek ipara és a gyógyszeripar alkalmazza a mikroorganizmus-technológiát, például a sajtgyártás, a sörfőzés és a penicillin előállítása során. A biokonverzió lehetőségei ezekben az ágazatokban is jelentősek, de újabban a vegyipar is érdeklődik a technológia iránt. Reakciók egész sorozatára van szükség ahhoz, hogy a kőolajból ki lehessen vonni, majd meg lehessen tisztítani az adott anyagot. A technológia még további fejlesztésre szorul, de az ágazat elméletben már képes átállni arra, hogy közvetlenül vegyi alapanyaggá vagy más termékké alakítsa át a biomasszát. Ezzel csökkenthető a kőolajszükséglet, ráadásul adott az összes többi, gazdasági és ökológiai szempontból is fontos tényező: a kibocsátás csökkentése, a természet körforgásának bezárása és a folyamatok felügyelete.

4.3.5

Az energiaigényes ágazatok speciális problémákkal szembesülhetnek a megújuló energiaforrásokra való fokozatos átállás biztosítása során. A termelés fenntarthatósági szintje közvetlenül az alkalmazott technológia színvonalától függ, és ezen a területen a közeljövőben nem számíthatunk jelentős javulásra. Például az európai acél- és alumíniumágazat már jó teljesítményt nyújt e téren. Míg az acélipar – különösen az ULCOS (Ultra Low CO 2 Steelmaking – „rendkívül alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó acélgyártás”: a valaha volt legnagyobb európai acélipari projekt) révén – nagy beruházásokat tesz a fenntartható gyártásmódok új technológiáiba, és azzal számol, hogy a CO2-kibocsátás 2040-ig várhatóan a felére fog csökkenni, addig az elsődleges alumínium európai előállítását a megújuló energiaforrások szembeszökően magas felhasználási szintje (44,7 %) jellemzi. Mivel a másodlagos alumínium alumíniumhulladékból történő előállítására felhasznált energia az elsődlegesalumínium-gyártás energiaigényének mindössze 10 %-át teszi ki, ez az ágazat jelentős energiamegtakarítási potenciállal bír. Azonban az európai piacon megjelenő alumíniumhulladék tekintélyes részét energiamegtakarításra irányuló kormányzati ösztönző intézkedések segítségével Kína vásárolja fel.

4.3.6

Az európai acélipar a nyersanyag-hatékonyság és az újrahasznosítás terén is jó eredményeket ér el. A világ acélgyártásának fele fémhulladékon alapul. A hulladékot is optimálisan hasznosítják. A Corus hollandiai, ijmuideni leányvállalatánál a hulladék és a maradék anyagok 99 %-át helyben vagy az üzemen kívül újrahasznosítják.

4.3.7

Bár a fosszilis energiahordozók ipari termelésben nyersanyagként történő felhasználása a belátható jövőben nagymértékben elkerülhetetlen marad, az újonnan kifejlesztett anyagok használata elősegíti majd a feldolgozóipar energiamegtakarítását, pl. a végtermék súlyának csökkentése révén a gépjárműgyártásban. Az ilyen jellegű innováció elősegítése érdekében fontos, hogy az európai ipar, kezdve az értéklánc elején álló kitermelő ágazatokkal, megőrizze nemzetközi versenyképességét.

5.1

A fenntarthatóbb termelésre történő fokozatos átmenet elkerülhetetlen, szükségessége vitathatatlan. Az ipar leépülése, a termelés áthelyezése más régiókba és a fejlődő gazdaságok egyre nagyobb konkurenciája bizonytalanságot és félelmet keltett. Ebben a légkörben az emberek hajlamosak voltak azt hinni, hogy a fenntarthatóbb termelésre történő átállás rontja Európa versenyképességét, akadályozza az ipar fejlődését, munkahelyeket semmisít meg, és árt a gazdaságnak, valamint a foglalkoztatásnak.

5.2

Európában negatív hatások észlelhetők a foglalkoztatás tekintetében. Németországban egyes tanulmányok szerint a Kibocsátás-kereskedelmi Rendszer (ETS) következtében 2010-re 27 600 munkahely szűnik meg, és ez a szám 2020-ra 34 300-ra emelkedik (21), a megújuló energiára vonatkozó törvény nyomán pedig további 6 100 munkahely szűnik meg (22). Végül a kiotói jegyzőkönyv alkalmazása – szintén 2010-ig – további 318 000 németországi munkahely megszűnésével jár (23). Ezek a számok, melyeket az újonnan létrejövő munkahelyek számához kell viszonyítani, azt mutatják, hogy az éghajlatvédelem céljait előtérbe helyező politika valóban „ipari szerkezetváltást” eredményez: ez többek között kitűnik a Németországban 2005-ben a megújuló energia kapcsán lebonyolított 16,4 milliárd eurós forgalomból, illetve az e téren teremtett már mintegy 170 000 új munkahelyből (24). Németországban a 2004-ben 55 milliárd eurós termelési volumenű környezet- és éghajlatvédelem jelenleg mintegy 1,5 millió munkahelyet tart fenn, és a német szövetségi exportból 2003-ban 31 milliárd eurót kitevő részesedésével számos egyéb munkahely fenntartásához is hozzájárul (25).

5.3

A hatás azonban nem csupán negatív. Egy, az Európán belüli munkahelyek megszűnéséről készített felmérésből az derül ki, hogy a munkahelyeknek kevesebb mint 5 %-a szűnt meg a termelés más régiókba való áthelyezésének következtében (26). Az adatgyűjtési technikákból adódó módszertani korlátok ellenére ez a felmérés hasznos információforrásnak tekintendő, különösen, ha más fontos mutatókkal együtt vesszük figyelembe. Azt is jó okkal állíthatjuk, hogy a munkahelyek megszűnését csak kis százalékban okozta a környezetvédelmi szabályozás.

5.4

Új munkahelyek is létrejönnek. A fenntartható technológiák kutatásával és fejlesztésével foglalkozó ökoipar dinamikus ágazat, amelyben a munkahelyek száma évi 5 %-kal növekszik: több mint 2 millió közvetlen munkahelyével jelenleg éppen olyan komoly munkaadó Európában, mint a gyógyszer- és az űrhajózási ipar (27).

5.5

Az OECD egyik elemzése (28) kimutatja, hogy a fenntarthatóbb termelés nem vezet feltétlenül költségnövekedéshez. Hosszú távon némileg költségcsökkentő is lehet. Ráadásul a fenntartható termelés haszna ellensúlyozza a költségeket. Nyilvánvaló kereskedelmi előnyök, a környezetvédelem területén hozott törvények és másodlagos szabályozások megvetik a fenntartható innovációba történő beruházások alapját, és ezzel gondoskodnak a nyersanyagok hatékonyabb felhasználásáról, a márkanév megerősödéséről, a vállalkozás imázsának javulásáról, végül tehát nagyobb nyereségességhez és a munkahelyek számának növekedéséhez vezetnek. Ez a folyamat csak akkor járhat sikerrel, ha a vállalkozási, a munkaügyi és az állami szféra megosztott felelősségén alapuló közös megközelítést alkalmaznak.

5.6

Mindenképp elkerülendő, hogy az európai ipar a környezetvédelmi és a szociális törvények és szabályozás következtében jelentős versenyhátrányba kerüljön az EU-n kívüli térségekkel szemben. Ha Európa a saját iparára nézve normákat állapít meg a fenntartható termelés tekintetében, elfogadhatatlan és ésszerűtlen, hogy eközben lehetővé tegye, hogy a régión kívüli termelők olyan termékeket hozzanak a piacra, amelyeket nem e normáknak megfelelően állítanak elő. A fenntartható termelés ösztönzése érdekében kétirányú megközelítésre van szükség, amely egyszerre célozza meg magát az EU-t, és irányul azon kívülre.

5.6.1

Az előbbi tekintetében megfelelő eszközök bevezetésére van szükség annak érdekében, hogy az Európai Unióban a nem fenntartható termelési módszerekből származó társadalmi és környezeti költségek beépüljenek az árakba a globalizáció szociális dimenzióival foglalkozó világbizottság által készített, az ILO, a WTO, az IMF és a Világbank politikáinak koherenciájára vonatkozó jelentés fő üzenete érvényesülésének elősegítése végett, amint erre „A globalizáció társadalmi dimenziója” című EGSZB-vélemény rámutatott.

5.6.2

Az utóbbi tekintetében pedig az EU-nak mindent meg kell tennie az illetékes nemzetközi fórumokon (különösen a WTO keretein belül) azért, hogy a nemzetközi kereskedelmi egyezményekben kereskedelmen kívüli megfontolások, például alapvető szociális és környezetvédelmi normák is szerepeljenek az Európa versenytársai által alkalmazott fenntarthatósági politikák felértékésének elősegítése érdekében. Az olyan országok, mint az Egyesült Államok, India és Kína jogosulatlan gazdasági előnyöket élveznek Európával szemben mindaddig, amíg rájuk nem vonatkoznak a kiotói jegyzőkönyv CO2-csökkentésre vonatkozó irányszámai. Az említett egyezményeket világszinten alkalmazni kell, hiszen a kereskedelem csak akkor lehet igazán szabad, ha egyben igazságos is.

5.7

Az európai ökoipar a világpiac mintegy harmadát tartja a kezében, kereskedelmi többlete meghaladja a 600 millió eurót. Az export 2004-ben 8 %-kal növekedett, és a piacon további növekedés várható, mivel a jövőben minden országnak, így Kínának és Indiának is egyre inkább át kell állnia a fenntartható termékekre és termelési folyamatokra.

5.8

A fenntartható és innovatív társadalom – amely felé haladnunk kell – kialakítása érdekében gondosan kidolgozott tájékoztató kampányokat kell szervezni a polgárok és fogyasztók tudatosságának növelése és széles társadalmi bázis létrehozása céljából. E társadalomnak jól képzett munkavállalókra is szüksége van. A közelmúltban erre Európa túlságosan kevés figyelmet fordított. Tíz, az elmúlt években ezen a területen (fenntarthatóság, innováció) hozott európai irányelv angol nyelvű változatában rákerestünk a következő szavakra: „training” [képzés], „learning” [tanulás], „skilling” [szakképzés] és „education” [oktatás]. Egyedül az első szóval találkoztunk, azzal is csak egyszer.

5.9

Az Európai Bizottság az említett irányelveket megelőző egyes közleményeiben még részletesen kitér a képzés szükségességére. Az irányelvekben azonban ez nem jelenik meg. Közlemény az, amit mondunk – irányelv, amit cselekszünk. A vezetés pedig nem szavakat jelent, hanem tetteket. Az EGSZB örömmel állapítja meg, hogy az EU új iparpolitikája nagy figyelmet szentel az oktatásnak, és arra bíztatja az Európai Bizottságot, hogy ugyanebben a szellemben folytassa ezt a munkát.

5.10

A lisszaboni stratégiával Európa arra törekszik, hogy 2010-re a legversenyképesebb tudás alapú gazdasági térséggé váljon, amelyben nagy a társadalmi kohézió, és bőséges a fenntartható foglalkoztatás. Egy ilyen társadalom kialakításához és szinten tartásához jól képzett aktív keresőkre van szükség. Ha nem fektetünk be eleget a munkavállalók képzésének színvonalába, nemcsak 2010-ben nem érjük el a lisszaboni célokat, hanem soha.

23.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/12

1.1

A 2006. márciusi Európai Tanács a lisszaboni stratégia újraindítását egyrészt a növekedésre és a foglalkoztatásra, másrészt az irányítás integrált megközelítésére alapozta a globalizáció új kihívásaival szemben.

1.2

Európának el kell köteleznie magát a valamennyi polgára számára innovatív, versenyképes és fenntartható fejlesztés mellett; területén nagyobb gazdasági és társadalmi kohéziót kell létrehoznia új vállalkozások alapítása és a meglévők fejlesztése, továbbá új szakmai profilok, valamint a nagyobb mértékű és jobb foglalkoztatás révén, megőrizve a tudásalapú gazdaság felé orientálódó európai szociális modellt.

1.2.1

Az EGSZB szilárdan meg van győződve arról, hogy a „partnerségen és a felelősségvállaláson alapuló új irányítási ciklus” (1) nélkül Európa valamennyi, a versenyképesség és a foglalkoztatás fellendítésére irányuló erőfeszítése hiábavalónak bizonyulna, ezért új irányítási paradigmák elfogadására és gyors, általános végrehajtására van szükség.

1.2.2

Az EGSZB szerint a hetedik kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogramot, valamint az új versenyképességi és innovációs keretprogramot továbbra is túlzott mértékben jellemzi a „felülről lefelé” irányuló orientáció, és nem teszik még lehetővé a megfelelő integrációkat, sem pedig helyi és regionális szinten a fejlesztéshez kapcsolódó valamennyi köz- és magánszereplő felelősségteljes részvételét, amely optimalizálná a szociális partnerek alapvető szerepét a fenntartható és tartós növekedési perspektívákat illetően.

1.3

Az Európai Uniónak akár a fenti két eszköz révén is ösztönöznie kell ezt az új, helyi szintű partnerséget a hatóságokkal és a gazdasági szereplőkkel, különösen a szociális partnerekkel, elősegítve a „globalizáció korszakában a területi fejlesztési paktumok” (2) új generációjának létrejöttét.

1.4

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy nem léteznek mindenki számára egyaránt érvényes irányítási metódusok. Minden egyes regionális/helyi szintnek meg kell találnia azt a formát, amely a leginkább megfelel a terület irányíthatósága által támasztott igényeknek, valamint a nemzeti, európai és nemzetközi hivatkozási kerettel egyaránt összeegyeztethető.

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy e formulákkal kapcsolatban meg lehet adni néhány közös kritériumot:

1.5.1

Végül elengedhetetlen, hogy ezen integrált területi politikának szerves részét képezze a strukturált szociális párbeszéd, amely a létező területi gazdasági és szociális tanácsokban rejlő lehetőségek kiaknázásával is megvalósulhat a szociális partnerek és a szervezett civil társadalom képviselőinek részvételével, valamint a gazdasági és szociális partnerség hatékony formáinak létrehozásával (3).

1.5.2

E tekintetben az EGSZB által kijelölt utat kell követni, bevonva az egyes európai országok gazdasági és szociális tanácsait vagy hasonló szervezeteit az EGSZB-vel való strukturált párbeszédbe.

1.6

Az új irányítás sikerességének mértéke egyre inkább a problémák kezelése és a megoldások szempontjából leghatékonyabb szint meghatározásának képességétől függ, a szubszidiaritás elvének megfelelően. Ennek során azonban meg kell őrizni a következetesség keretét és az intézkedés egyéb szintjeivel közös látásmódot (4).

1.7

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a folyamatok, cselekvések és intézkedések lehetőségeinek közép- és hosszú távú perspektívában történő vizsgálata a részvételen alapuló Foresight-tevékenységeken keresztül az alsó szinttől a felsőig értékes hozzájárulást nyújthat a társadalom kulturális fejlődéséhez, valamint hozzájárulhat a politikai és adminisztratív döntéshozók választásainak gazdagításához is. Főként azonban kibontakoztathatja és megerősítheti az adott területen a fenntartható és versenyképes fejlődés irányítása szempontjából alapvető technológiai, gazdasági, szociális, politikai és kulturális ágazatok közötti interakciókat.

1.8

Mindez főként a szociális partnerek és a szervezett civil társadalom képviselőinek bevonását teszi szükségessé, hogy világosan fel lehessen deríteni az erősségeket és a gyenge pontokat, valamint új pozíciókat lehessen találni a belföldi és a nemzetközi piacon.

1.9

A globalizáció egyrészről versenyképességi nyomást jelent az értéklánc modernizálása, megújítása és felfelé való elmozdítása irányába, valamint lehetővé teszi a javak és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és leggazdaságosabb módon való előállítását és elosztását, másrészről azonban azzal a kockázattal jár, hogy – amennyiben nem avatkozunk be időben – új elkülönülések és töredezettségek képződnek a gazdaság és a társadalom szövetében, különösen területi szinten.

1.9.1

Ezért tartja az EGSZB szükségesnek, hogy a lehető leghamarabb megteremtsék azokat az új szakmai kompetenciákat, amelyek képesek a polgárok változások felé való orientálására. Közös képzési intézkedéseket kell szervezni a körzeti vezetők, vállalatvezetők, pénzügyi és hitelrendszer-irányítók számára, melyeket a politikai döntéshozókkal és a közigazgatási elöljárókkal, továbbá a helyi és területi önkormányzatok vezetőivel kell végrehajtani.

1.10

Az EGSZB véleménye szerint csupán egy integrált és részvételen alapuló területi megközelítés révén érhető el, hogy a kutatási befektetések és a fejlesztés, az innováció és az oktatás révén felhalmozott tudásanyag innovatív képességeket és versenyelőnyöket hozzon létre az európai ipari bázis számára, amely ily módon humán és pénzügyi tőkét vonzhat majd a területre.

1.10.1

Ebben az összefüggésben elsődleges fontosságú a területre humántőkét vonzani képes olyan új konstrukciók kidolgozása, akár a szakmai és a magánélet jobb összeegyeztethetősége, illetve különböző ösztönzők bevezetése révén is, különösen a szellemi foglalkozásúak és a magasan képzettek – például vezetők, kutatók, ipari szakértők – esetében, amelyek lehetővé teszik az érintettek számára, hogy a keresőképes kor folyamán kellően vonzó juttatásokat élvezzenek.

1.11

Az EGSZB úgy véli, hogy az új versenyképességi és innovációs keretprogramot (2007–2013) nem szemlélhetjük a területre irányuló egyéb közösségi politikáktól és cselekvési programoktól függetlenül, mivel e problémákat három intézkedéssorozattal kívánja megoldani: a vállalkozói szféra és az innováció számára készült programmal; a kommunikációs és információs technológiák támogatására irányuló programmal; valamint az intelligens energiára irányuló programmal.

1.12

Ebben az összefüggésben az EGSZB úgy véli, hogy erős koordinációra van szükség a versenyképességi és innovációs keretprogram, valamint a regionális és a kohéziós, továbbá a határokon átnyúló, transznacionális és interregionális politika intézkedései, valamint a hetedik kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogram között, amely „Kapacitások” programjának tekintélyes részét szenteli a kkv-k javára végzett kutatás fejlesztésének, „a tudás régióinak”, az innováció támogatásának, a vállalkozások részére nyújtott innovatív szolgáltatásoknak, valamint a képzési és a vállalkozói szféra között fennálló szükséges kapcsolatoknak.

1.13

Az EGSZB véleménye szerint elengedhetetlen, hogy – a szinergiákat biztosító és az átfedéseket vagy következetlenségeket kiküszöbölő magas fokú koordináción túl – ezeket a kezdeményezéseket először újjáalakítsák, majd az adott terület megfelelő módon átvegye azokat a mindenki által támogatott helyi fejlesztési partnerség elsőrangú keretében.

1.14

Az EGSZB végezetül kiemeli, amit már a modern iparpolitikával foglalkozó néhány korábbi véleményében is kifejtett, azaz: „Hiányzik a közösségi szintű kötelezettségvállalás és a kormányok, vállalatok és a nemzeti és regionális szinten közvetlenül érintett felek világos összekapcsolása.”

2.1

Irányítás: az antropológiai szakirodalom az irányítás három típusát különbözteti meg (5): „Alapszintű” irányítás: helyi szinten irányozza elő valamennyi szereplő koordinálását, kifejezett fogékonyság jellemzi valamennyi technológiai tevékenység iránt. „Hálózati” irányítás: valamennyi szereplő – főként a vállalatok, a kutatóintézetek, a pénzügyi szervezetek – magas fokú hálózati koordinálására épül. „Dirigista” jellegű irányítás, amely magas fokú koordináción és sok különösen fontos szempont központi kezelésén alapszik, mint például a finanszírozások és a szakmai ismeretek a kutatási területen.

—

beillesztenie a társadalmi és környezetvédelmi szempontú megfontolásokat a gazdasági döntések meghozatalakor,

—

közös értékeken alapuló modellt és részvételi módszert kialakítania a döntéshozatali folyamatok során,

—

elősegítenie a bevált gyakorlatok alkalmazását és az érdekeltek közötti folyamatos párbeszédet az innováció és a versenyképesség fokozásának érdekében.

—

azonosítani a területen élő közösséget,

—

meghatározni, hogy e közösséget mely értékek vezérlik.

—

Intézményi tőke: egy adott terület hivatalos intézményeinek problémamegoldó képessége, cselekvőképessége, a döntéshozatali folyamat gyorsasága, szervezetek tájékoztatása és rugalmasságuk foka, továbbá a különféle szervezetek között fennálló viszonyok jellege,

—

Kulturális tőke: az adott terület hagyományaiból, értékeiből és meggyőződéseiből, nyelvi gazdagságából, társadalmi kapcsolataiból és viselkedésmódjaiból tevődik össze (7).

—

Szimbolikus tőke: egy adott terület azon képességét jelenti, hogy mobilizálja a fejlődéséhez szükséges energiákat, valamint azon potenciálját, hogy hivatkozási keretként szolgálhasson az ott működő vállalatok számára,

—

Pszichoszociális tőke: ez a típus főként a bizalom koncepcióján alapul, illetve azon a meggyőződésen, hogy az adott területen létezik egy közösség, és ez a közösség fejlesztési potenciállal rendelkezik, valamint azon, hogy meg lehet szervezni a különböző csoportok és szervezetek közötti együttműködést,

—

Kognitív tőke: a kollektív know-how, nem tévesztendő össze az egyes személyek által képviselt humán tőkével. A kognitív tőke azokban a szervezetekben halmozódik fel, amelyek a tudás infrastruktúráit alkotják, tehát az egyetemeken, a kutatóközpontokban, a kulturális és szakmai szervezetekben, a vállalkozásokban, a szociális párbeszéd fejlesztéséért felelős szervezetekben (8)

2.4.1

A lisszaboni Európai Tanács által elhatározott irányvonalak támogatásának céljával az Európai Bizottság megteremtette az Európai Kutatási Térség (EKT) (10) megszervezésének feltételeit, amelyek finanszírozásai bekerültek a hatodik keretprogramba, különös tekintettel a területi Foresight-tevékenységre (11). Ezt követően az Európai Bizottság 2001-ben létrehozta a „Tudományos és technológiai perspektíva, kapcsolatok az IPTS-szel (12)” elnevezésű egységet, amelynek célja a Foresight mint innovációs modell terjesztése.

2.5.1

Az utóbbi évek tendenciái közül a szubszidiaritás elvének megszilárdulásán túl egyre fontosabb a kulturális magatartássá váló polgárközeli demokrácia; ebben a polgár azon kívánalma fejeződik ki, hogy aktív szereplője legyen a szociális területre ható döntéseknek. Az új technológiáknak köszönhetően az ismeretek korábban elképzelhetetlen sebességgel és széles körben terjednek.

3.1

A harmadik ezredév küszöbén az EU olyan mélyreható strukturális változásokkal szembesül, amelyek néhány év leforgása alatt forradalmasították az európai gazdaság tevékenységének és más gazdaságokkal való versenyének nemzetközi színterét. E változások közül az alábbiakat emeljük ki:

3.2

Az Aho-jelentés (13) felhívta a figyelmet az irányítás új paradigmáinak szükségességére, a versenyképes Európa érdekében, amely tudatában van a strukturális változások által a rendszerben előidézett kihívásoknak.

3.2.1

Az irányítás ezen új paradigmájának elfogadása az alábbiakon keresztül történik:

3.3

A kutatás és a fejlesztés, a design, a gyártási rendszerek, a logisztikai rendszerek (16), a marketing és az ügyfelek részére nyújtott szolgáltatások egyre integráltabb szolgáltatásokat képeznek, amelyek együttesen, az ügyfeleket az új termékek kitalálóival összekapcsoló egyetlen egységként hatnak.

3.4

A vállalkozás új felépítése egyre kevésbé kapcsolódik a materiális eszközök rendelkezésre állásához, sokkal inkább az immateriális javak tulajdonlásához. „Megfelelően ellátott területre” van szüksége, amely rendelkezik a területi irányítás struktúráival. Ezek ugyanis képesek a javak és a szolgáltatások előállítási és forgalmazási kapacitásainak támogatására, valamint az értékesítés utáni szolgáltatások lehető legjobb biztosítására.

3.5

Egy világos területi egység kialakulása, amely a szociális tőkében nyilvánul meg, alapvető mind a kiszervezés kockázatainak elkerülése szempontjából, mind pedig azért, mert az újonnan betelepülő vállalatok igénylik az adott területen a szolgáltatások specifikus jellegét és magas minőségi standardját. E standardok csak a témára érzékeny és felkészült dolgozókkal érhetők el.

3.6

A polgárok, a politikai döntéshozók és a szociális partnerek regionális/helyi identitása lehetővé teszi a környezeti és szociális fenntarthatóság integrált megközelítésmódjának kialakulását. Ez további vonzerőt jelenthet a területre irányuló új beruházások számára.

3.7

A területi identitás kiaknázása a közös értékekhez való csatlakozás, azok elismerése és a velük szemben tanúsított empátia elegye, mindezt egy mindenki által osztott perspektivikus elképzelés foglalja keretbe. A területi identitás kialakulása az alábbiak révén segíthető elő:

4.1.1

Elsődleges beavatkozási területek a területen jelenlévő humánerőforrás-tőke kiaknázása érdekében:

4.2.1

Az Integrált Területi Megközelítés ösztönözheti és elősegítheti a vállalkozások – főként a kkv-k – alapítását és fejlesztését kedvező környezet létrehozásával az alábbiak tekintetében:

4.3.1

A 2006 márciusi Európai Tanács kijelölte a növekedést és a foglalkoztatást célzó megújult partnerség kontextusában követendő prioritásokat:

4.4

Főként a versenyképességi és innovációs keretprogram (CIP) foglal koherens keretbe sok olyan tevékenységet, amely az EU gazdasági és társadalmi környezetében felmerülő, a versenyképesség és az innováció szempontjából alapvető problémák megoldására irányul; a fejlesztést pedig a környezetet kímélő, a források hatékony és társadalmilag méltányos felhasználása által jellemzett intézkedések felé orientálja.

4.5

A hetedik keretprogram említett „Kapacitások” egyedi programja pedig a kutatási és innovációs kapacitások erősítésére irányul, részletesebben:

4.5.1

A kkv-k kutatási és innovációs tevékenységekben való részvételének elősegítését azonban a hetedik keretprogram egyéb egyedi programjaiban is meg kell valósítani (azaz az „Együttműködés”, „Ötletek”, „Emberek” programokban).

4.5.2

Valamennyi program közös lényegi ismertetőjegye a kutatási eredmények felhasználásának elősegítésére vonatkozó kötelezettség, ami főként területi szinten valósul meg. Ebben az összefüggésben az EGSZB elengedhetetlennek tartja a regionális és a kohéziós politika közösségi intézkedéseivel, és a területi együttműködésre, az oktatásra és a képzésre irányuló egyéb közösségi eszközökkel való koordináció, összhang és szinergia magas szintjét.

4.5.3

A fentiekben leírt intézkedéseket ezenkívül a regionális politikákkal is koordinálni kell, amelyek hivatkozási alapjai a megreformált európai strukturális alapok.

4.6

E kezdeményezések magas fokú koordinációt igényelnek a szinergiák biztosítása és az átfedések vagy következetlenségek elkerülése érdekében, ezenkívül – területi szinten történő megfelelő átvételükhöz – feltétlenül szükség van még:

4.6.1

Az EGSZB szerint mind a hetedik kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogramot, mind az új versenyképességi és innovációs keretprogramot – amelyekkel kapcsolatban az EGSZB már kifejtette véleményét –, továbbra is túlzott mértékben jellemzi a „felülről lefelé” irányuló orientáció, és nem teszik még lehetővé a kívánatos mértékben a megfelelő integrációkat, sem pedig helyi és regionális szinten a fejlesztéshez kapcsolódó valamennyi köz- és magánszereplő felelősségteljes részvételét. Ez a megközelítés lényegében ahhoz vezet, hogy a helyi szereplők nem kapják meg az európai kormányzás társfelelőseiként őket megillető szerepet.

4.6.2

Az Európai Uniónak akár a fenti két eszköz révén is ösztönöznie kell ezt az új, helyi szintű partnerséget a hatóságokkal és a gazdasági szereplőkkel, különösen a szociális partnerekkel, elősegítve a „globalizáció korszakában a területi fejlesztési paktumok” (23) új generációjának létrejöttét. Ebben a gazdaság és a foglalkoztatás fejlesztésében érintett valamennyi szereplőnek közre kellene működnie, hogy megfelelő választ lehessen adni a piacok és a versenyképesség kihívásaira, meghaladva a „lokalizmust”, amely egyre veszélyesebb korlátot jelent az összefonódó nemzetközi gazdasági realitásokkal szemben.

4.7.1

A fenntartható versenyképességre irányuló intézkedések jelentős része helyi vagy regionális hatáskörbe tartozik; számukra elsődleges fontosságúvá válnak a különböző helyi és regionális közösségek, hatóságok és intézmények, a szociális partnerek, a vállalatok és a civil társadalomnak az adott területen egymással kapcsolatban álló gazdasági és társadalmi szereplői közötti irányítási és együttműködési rendszerek.

4.7.2

Az irányítás koncepciójával kapcsolatban utalunk az EGSZB egy korábbi megnyilvánulására: „A magánszféra szereplőinek is cselekedniük kellene, és felelősséget kellene vállalniuk, mégpedig konkrét közreműködésen és lépéseken keresztül. A szociális és civil párbeszéd fontos szerepet tölt be.” (24)

4.7.3

Ami a szociális párbeszéd erősítését illeti: „Az EGSZB osztja azt az álláspontot, hogy a szociális partnerek a saját ágazatukról meglévő ismereteiknek köszönhetően tájékoztató szerepet tölthetnek be, és felhívhatják a közintézmények figyelmét bizonyos problémákra”.

4.7.4

Az EGSZB szerint a fő kérdés az, hogy képesek vagyunk-e egyszerű, proaktív és reaktív, a részvételen alapuló társadalmi kapcsolat- és döntéshozatali rendszereket létrehozni, amelyek képesek a politikai, gazdasági és szociális demokrácia magas szintjének fenntartására az intézkedések és kezdeményezések megnehezítése és lelassítása nélkül.

4.7.5

Alapvető jelentőségűvé válik a közép- és hosszú távú látásmód kialakítása, a közös középtávú célkitűzésekhez kapcsolódó felelősség kijelölése és elosztása, valamint regionális szinten a fejlett és elfogadott eszközök – például a foresight – igénybevétele.

4.8

Az Integrált Területi Megközelítés és a szociálisan felelős terület kialakítását célzó irányítás

4.8.1

Egy a maihoz hasonló, a globális verseny előtt nyitott környezetben a szociálisan felelős területfejlesztést célzó irányítási stratégiának biztosítania kell a gazdasági fejlesztés és a magas szociális minőség tartósságát. Egy ilyen stratégia főként az alábbiakon keresztül hat:

23.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/20

1.1

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy az elektronikus média használata az oktatásban és képzésben (e-learning, e-tanulás) (1) olyan eszköz, amely segítheti az EU-t az oktatás hatékonyságának és színvonalának növelését célzó tevékenységek végzésében, amelyek közé többek között a munkahelyi oktatás és képzés is tartozik. Ez, más egyéb intézkedésekkel együtt, csökkenti az alkalmazottak képzési költségeit, és jelentősen javítja a vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – versenyképességét.

1.2

Az EGSZB megítélése szerint az információs és kommunikációs technológia (IKT) által támogatott tanulás alkalmazása még mindig következetlen az EU-n belül. Ennek a nyelvi és kulturális sokszínűség, valamint az ide tartozó piacok fejletlensége az oka.

1.2.1

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, valamennyi oktatási intézménynek (ideértve az egész életen át tartó tanulás (2) terén tevékeny intézményeket) nyitottabbnak kell lennie az új tanulási formák iránt, és készen kell állnia arra, hogy egyre szélesebb skálán alkalmazzák ezeket, elősegítve a tudás és a tapasztalatok integrálását azzal a céllal, hogy szinergia alakuljon ki a tervezett technológiai és gazdasági fejlődéssel.

1.2.2

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság kulcshelyzetben van ahhoz, hogy helyreállítsa a politikai lendületet ebben a megváltozott környezetben. Ezért az Európai Bizottság különböző részlegei között a kommunikáció és a koordináció elsőrangú kérdés, különösen az oktatás és az információs társadalom terén.

1.2.3

Az e-tanulás ugyanakkor átfogó, elismert szakterületté vált, ami megkönnyíti az egységes megközelítések alkalmazását és világossá teszi többletértékét.

1.3

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy az EU-ban növelni kell az információs és kommunikációs technológiák iránti tudatosságot; főként azzal kapcsolatban, hogy miként segíthetik elő ezek a technológiák a képzést az iparban és a egész életen át tartó tanulás terén, többek között a következők segítségével:

1.4

Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy az információs társadalom létrehozásával kapcsolatos fejlesztési programok megvalósítása során ne felejtsék el, hogy e folyamatoknak semmiféle kirekesztéshez nem szabad vezetniük. Más szóval, az elektronikus infrastruktúrához mint tanulási eszközhöz történő hozzáférést ne akadályozza semmilyen társadalmi, gazdasági vagy földrajzi tényező.

1.4.1

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az információs és kommunikációs technológiáknak az egész életen át tartó tanulásra való felhasználásához a legfőbb feltétel – főként a Közösség vidéki területein és kisvárosaiban – az, hogy az EU és a tagállamok kormányai ösztönözzék a széles sávú internetkapcsolatokat (3) a tanulási rendszerekhez való elektronikus hozzáférés érdekében. Az ilyen területeket tekintve éppen az új tagállamokban különösen nehéz a helyzet. Ez is alátámasztja azt a követelést, hogy lehetővé kell tenni a széles sávú internetkapcsolathoz való akadálytalan hozzáférést.

1.4.2

Az EGSZB ebben az összefüggésben felszólítja az Európai Bizottságot, hogy a széles sávú internetkapcsolat elérhetőségének kérdését egy átfogóbb stratégia részeként szemlélje, amely az internet-hozzáférést közérdekű szolgáltatásnak tekinti.

1.5

Az EGSZB szerint az általános és szakképzésben alkalmazott elektronikus távoktatás esetében különösen kell ügyelni a generációs szakadék veszélyére, főként azért, mert egyre több előrelépés történik a felnőttek informatikai eszközökkel támogatott, egész életen át tartó továbbképzése terén.

1.6

Az EGSZB ugyanakkor arra is szeretne utalni, hogy az e-tanulás a látássérültek esetében is számításba jöhet megoldásként. Az e területtel foglalkozó műszaki projektek ismertek, az e-tanulásról szóló kézikönyvek szerzőinek pedig eszerint a vakok szervezetei által kidolgozott szabályokra kell támaszkodniuk.

1.7

Az EGSZB meggyőződése, hogy az informatikai eszközökkel támogatott tanulás (e-tanulás) hatékony eszköz a vállalkozások versenyképességének és üzleti potenciáljának növelésére, különösen a kis- és középvállalkozások esetében, amelyekre kulcsfontosságú szerep hárul a gazdasági növekedés élénkítésében és a jobb munkahelyek létrehozásában.

1.8

Az EGSZB szerint az informatikai eszközökkel támogatott, egész életen át tartó tanulás alkalmazási területének szélesítése az EU-ban jelentős mértékben hozzájárul a vállalkozások versenyképességének, illetve munkavállalóik társadalmi tőkéjének növeléséhez, így elősegíti az európai vállalkozási tőke értékének gyarapítását.

1.9

Az EGSZB megjegyzi, hogy sürgősen újra kell gondolni, milyen szerep hárul a civil társadalomra, illetve a szociális partnerek közötti párbeszédre az e-tanulás formájában történő folyamatos képzés uniós munkaerőpiacokon történő népszerűsítésében és kialakításában. Az összes európai társadalom felkészítése az egész életen át tartó, informatikai eszközökkel támogatott tanulásra elősegíti az európai tudástérség, valamint a tudásalapú társadalom (4) kialakítását.

1.10

Az EGSZB utal arra, hogy az információs és kommunikációs technológiáknak az oktatásba való integrálása és az e-tanulás meghonosítása a szakmai pályafutásban eddig a vártánál kisebb mértékben valósult meg. Az uniós és nemzeti szintű illetékeseknek ezért olyan intézkedéseket kell hozniuk, amelyek egyértelműen javítják az e-tanulás tényleges alkalmazását. Az ilyen fejlődés jelentős hozzájárulást nyújthat az ipar versenyképességéhez és termelékenységéhez.

1.11

Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a kkv-k igényeire, hálózataira és reprezentatív szervezeteire és biztosítsák, hogy a kkv-k minél jobban igénybe vegyék képzési célokra az információs és kommunikációs technológiákat.

1.12

Az EGSZB úgy véli, hogy a modern technológiával és módszerekkel (IT-oktatás) dolgozó oktatóknak átfogó programokkal és ösztönzőkkel hosszú távú, rendszeres támogatást kell nyújtani.

1.13

Az Európai Bizottságnak kiemelt figyelmet kellene fordítani az informatikai eszközökkel támogatott oktatás területén a szellemi tulajdonjogok kérdésére is.

1.14

Következtetéseiben és ajánlásaiban az EGSZB javasolja, hogy az EU-ban már jelenleg is használatos olyan kifejezésekre támaszkodva, mint az e-Európa, e-tanulás, e-készségek, vezessék be az IKT által támogatott egész életen át tartó tanulás szimbolikus rövidítéseként az „eLL”-t (e-Lifelong-Learning), és az e-Európa cselekvési tervben, valamint az ezt követő i2010 kezdeményezésben is hangúlyozzák a tanulás e formája további fejlesztésének és terjesztésének jelentőségét és szükségességét.

2.1

A vélemény az informatikai eszközökkel (IKT) támogatott, egész életen át tartó tanulás hozzájárulását vizsgálja Európa versenyképességéhez, az ipari szerkezetváltáshoz és a társadalmi tőke fejlesztéséhez.

2.2

A lisszaboni stratégia megvalósítása kapcsán az egész életen át tartó tanulás fokozatosan az egyik legfontosabb koncepcióvá válik az EU 2007–2013 közötti időszakra szóló oktatáspolitikájában és új oktatási programjaiban (5). A rugalmas és nyitott képzési és szakképzési módszereknek az információs és kommunikációs technológiákkal együtt történő használata minden bizonnyal kulcsszerepet játszik a tudásalapú gazdaság fejlődésében.

2.3

Az ígéretes sikereket hozó, iránymutató e-Európa program, illetve az e-tanulás bevezetését célzó intézkedések nyomán át kell gondolni, hogyan lehet felhasználni az eddig elért eredményeket az ipari szerkezetváltás terén, fejleszteni az ebből adódó lehetőségeket és körvonalazni a jövőbeli kilátásokat.

3.1

Az információs technológia jelentőségét a humán erőforrások fejlesztésében elismerte az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa, amelyek jóváhagytak egy többéves (2004-től 2006-ig szóló) programot az IKT európai oktatási és szakképzési rendszerekbe történő hatékony integrálásáról (6). E program fő célja az IKT-nek a magas színvonalú oktatás és képzés elősegítése érdekében történő alkalmazása az egész életen át tartó tanulás keretében.

3.2

A nyitott, rugalmas, távoktatáson alapuló képzési formák – az e-tanulással együtt – már az elmúlt évtizedben főszerephez jutottak, de most ismét górcső alá kerülnek, ezúttal tágabb összefüggésekben. Az informatikai eszközökkel támogatott tanulást és e-tanulást – amely rugalmasabbá teszi életünket, tanulásunkat és munkánkat – a lisszaboni stratégia céljai eléréséhez vezető egyik legfontosabb útnak tekintik. A nem formális (7) és az informális tanulás (8) és a munkahelyi képzés egyre fontosabbá válik.

3.3

A lisszaboni stratégia végrehajtásának javításáról szóló EGSZB-vélemény (9) hangsúlyozta, hogy meg kell vizsgálni a tudásalapú gazdaság által kínált új lehetőségeket, továbbá kiemelte az információs technológiák és innovációs folyamatok nagyobb mértékű elterjesztésének jelentőségét.

3.3.1

Az oktatási rendszerek hiányosságaira és a szociális dimenzió nagyobb fokú integrálásának szükségességére szintén felhívta a figyelmet.

3.4

Az elmúlt évtizedben az Unió számos kezdeményezést indított el az IKT által támogatott tanulás területén; némelyikük rendkívül eredményesnek bizonyult, másokból viszont hiányzott a következetesség és nem érték el a célként kitűzött számszerű és minőségi eredményeket.

3.4.1

Az elektronikus segédeszközökkel történő tanulás (e-tanulás) kezdetben alkalmazott modelljei egyénközpontúak voltak és kizárólag az előre meghatározott ismeretek átadására összpontosítottak. Szinte teljesen hiányzott belőlük a tanulást segítő, illetve kiértékelő komponens, és némileg csalódást keltettek azokban, akik gyorsan alkalmazkodni próbáltak e tanulási formához.

3.4.2

Az elmúlt néhány évben végbement gyors technológiai fejlődés, a megnövekedett gazdasági nyomások és a különböző ütemű kormányzati intézkedések – amelyeknek be kellett volna vezetniük az IKT-t az oktatásba és a képzésbe – nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy biztosítsák a szakképzettség fejlesztését.

3.5

A tervek szerint 2010-ben az EU 25–64 éves felnőtt lakosságának 12,5 %-a vesz majd részt az egész életen át tartó tanulás különféle formáiban, szemben a jelenlegi 10 %-os átlaggal (10). A tervezett célok csak az IT által támogatott oktatás és képzés kiterjesztésének felgyorsításával érhetők el.

3.5.1

Az Európai Bizottság, valamint a tagállamok oktatási és képzési programjai előtt álló kihívások annál is nagyobbak, mivel az előttünk álló öt évben szakképzetlen munkaerő az új állásoknak csak 15 %-át töltheti be, 50 % magasan képzett munkaerőre vár (11).

3.6

Az Európai Bizottság „i2010” közleményéhez (12) kapcsolódó új közösségi kezdeményezés az elektronikus befogadás (e-Inclusion) kezdeményezés. Az e-Inclusion kifejezés egyaránt vonatkozik az IKT befogadására, illetve az IKT-nek a befogadást megvalósító használatára (13). Az elektronikus befogadás politikája arra irányul, hogy elhárítsa az IKT használata előtt tornyosuló akadályokat, illetve hogy ösztönözze az IKT használatát a kirekesztés megszüntetése, a gazdasági termelékenység javítása és a munkahelyteremtés érdekében.

3.6.1

Az elektronikus befogadás egy másik fontos vetülete az elektronikus távtanulás (e-distance learning), amelynek célja, hogy csökkentse vagy megelőzze azon foglalkozási csoportok társadalmi marginalizációját, amelyek földrajzi helyük, társadalmi helyzetük vagy különleges oktatási szükségleteik miatt csak korlátozott mértékben férnek hozzá a hagyományos oktatási formákhoz.

3.6.2

Ez az oktatási forma a következő előnyöket kínálja: a tanulás nincs egy bizonyos helyhez kötve, a tanulás üteme az egyéni tanulási igényekhez igazítható, igénybe vehetők a modern információs technológiák, a hátrányos helyzetű csoportok növelhetik képzettségüket stb.

3.6.3

Egy nemrég elfogadott véleményében (14) az EGSZB arra szólította fel a kormányok és az ipari szektorok képviselőit, hogy a „digitális szakadék” (15) által fenyegetett különböző társadalmi csoportok részére dolgozzanak ki és támogassanak képzési és szakképzési intézkedéseket az információs és kommunikációs technológiák terén.

3.6.4

Az európai elektronikus befogadás programjának megvalósítása a digitális kompetencia (16) ösztönzéséhez is kapcsolódik, amely ma már egyet jelent a modern tudásalapú társadalommal. Többek között a nemrégiben megjelent EGSZB-vélemény (17) kontextusában a digitális kompetencia közeljövőben történő elismerése mint az egész életen át tartó tanulás egyik kulcsfontosságú készsége nem csak szükségszerűnek, hanem vitathatatlannak is tűnik.

3.7

Az elektronikus készségek (e-skills) (18) ösztönzése jelentős befolyással bír az ipari szerkezetváltás különböző szempontjaira. Az elektronikus készségek kifejezés az információs és kommunikációs tevékenységekkel kapcsolatos alkalmazói, felhasználói és e-üzleti készségeket foglalja magában. Az átfogó „elektronikus készségek” menetrend támogatásának keretén belül az Európai Bizottság nemrégiben egy sor olyan intézkedést javasolt, amely az iparra és az elektronikus készségek munkaerő-piaci élénkítésére, valamint új elektronikus szakismeretek kifejlesztésére és ösztönzésére irányult (19).

3.7.1

Az érdekeltek képviselői között létrejött partnerség kulcsfontosságú szerepet játszik mind az elektronikus készségekre, mind pedig az IKT által támogatott egész életen át tartó tanulás bevezetéséhez kapcsolódó kérdések zömére vonatkozó intézkedéseket illetően. A szóban forgó érdekeltek többek között a következők:

3.8

A széles sávú internet-hozzáférés elterjesztése döntő szerepet játszik az i2010 stratégia, valamint az elektronikus befogadás projektek célkitűzéseinek elérésében. A széles sávhoz való hozzáférés nem szabad, hogy kizárólag a nagyvárosokra és városokra korlátozódjon, hanem a kevésbé fejlett régiók lakosainak is rendelkezésére kell állnia (20).

3.8.1

Figyelemreméltó, hogy az EU-15-ök városi területein a vállalkozások és háztartások mintegy 90 %-a rendelkezik széles sávú hozzáféréssel, a vidéki és távoli területeken viszont csak 60 %-uk; és az új tagállamokban még nagyobbak ezek a különbségek.

3.8.2

A széles sávú hozzáférés nemcsak a vállalkozások versenyképességének növeléséhez és egy-egy régió gazdasági növekedésének serkentéséhez létfontosságú, hanem az oktatási és képzési ágazat számára is, különösen ott, ahol a képzési programok az e-tanulást is alkalmazzák.

3.9

Az informatikai eszközökkel támogatott, egész életen át tartó tanulás nagyobb gyakorlati elterjedése és e továbbképzési forma hatékonyságának növelése érdekében most nagyon célszerű lenne politikai vitát tartani ebben a kérdésben. Az EU a legalkalmasabb arra, hogy ebben az összefüggésben új irányt adjon a politikának.

3.9.1

A jelenlegi politikai irányok de facto elsődlegesnek tekintik az IKT integrálását a formális oktatási intézményekben, azaz az iskolákban és az egyetemeken. A folyamatos továbbképzésben, valamint a nem formális és informális felnőttoktatásban egyértelműen kisebb jelentőséget tulajdonítanak az információs és kommunikációs technológiáknak, és e lehetőségek alkalmazásának ösztönzésére jóval kevesebb eszközt bocsátanak rendelkezésre.

4.1

Már az Európai Bizottság 2002-es közleménye (21) és az EGSZB „Képzés és termelékenység” tárgyban kidolgozott véleménye is kiemelte, hogy a termelékenység a kulcsa a vállalkozások és az európai gazdaság nagyobb versenyképességének, valamint a gazdasági növekedésnek is. A termelékenység növekedése nagy mértékben az IKT-nek a vállalatok által történő felhasználása terén elért előrehaladástól függ, illetve attól, hogy a munkaerő mennyire képes alkalmazkodni az ágazati követelményekhez.

4.1.1

Bár a társadalmi és gazdasági e-ágazatok a túlfűtött várakozások ellenére az első időkben nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, az e-technológiára koncentráló társadalmi és gazdasági ágak páratlan fejlődésen mennek keresztül, és további óriási lehetőségek rejlenek bennük.

4.1.2

Ebben az összefüggésben az Európai Bizottság helyesen ismeri fel és értékeli a korszerű információs és kommunikációs technológiák jelentőségét a versenyképesség és az innováció ösztönzésében, valamint a tudásalapú gazdaságban való részvételben, különösen a kis- és középvállalkozások számára.

4.2

Az európai gazdaság versenyképességének javításához az IKT-t alkalmazó programok és képzési intézkedések segítségével megvalósított szakképzésen át vezet az út. Ha az álláskeresők, munkára készülők, valamint az iparban foglalkoztatottak részére egymással összefüggő, könnyen alakítható és rugalmas oktatási és képzési rendszereket hoznak létre, gyorsabban nő a dolgozók ismeretanyaga és jelentős technológiai változások, illetve innovációk jönnek létre a gyáripari vállalkozásokban, így fokozva versenyképességüket.

4.2.1

Ebben az összefüggésben az informatikai eszközökkel támogatott, egész életen át tartó tanulás a vállalatoknál és környezetükben javíthatná versenyképességüket, hozzájárulhatna alkalmazottaik szociális tőkéjének növeléséhez és így az európai vállalkozási tőke gyarapításához.

4.3

Az e-tanulás nagyobb arányú megvalósításában és alkalmazásában 1994 körül következett be nagy előrelépés, amikor az ipar – főként a nagyvállalatok – széles körben használni kezdték ezt a módszert belső képzéseik és a munkavállalók továbbképzése terén. Ez annak jele volt, hogy az e-tanulás kinőtt a gyermekcipőből, és bebizonyította, hogy képes a megbízható, tartós megoldásokra; az egyszerű reklám- és marketingüzenetek kezdeti időszaka véget ért. Eközben a kkv-kat mint az e-tanulás felhasználóit különböző okokból gyakorlatilag elhanyagolták, ezt az oktatási módszert – mint gyakran az információs és kommunikációs technológiákat is – ugyanis csak kis mértékben alkalmazzák, és félő, hogy a kis- és középvállalkozások sok alkalmazottja nem jut hozzá a folyamatos továbbképzés lehetőségeihez. Az e-tanulás nagyobb elterjedése egyértelműen hozzájárulna a kis- és középvállalkozások versenyképességének és hatékonyságának javításához. Az uniós és nemzeti szinten illetékes hatóságoknak nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk erre a problémára és intézkedéseket kellene hozniuk annak érdekében, hogy az információs és kommunikációs technológiák oktatásra való felhasználását a kis- és középvállalkozások körében támogassák.

4.4

A társadalmi tőke a következő területeket foglalja magában: készségek, információ, kultúra, egyéni kreativitás, valamint az emberek és szervezetek közötti kapcsolatok. Annak felmérésére, hogy e források mekkora jelentőséggel bírnak a gazdasági fejlődésre és az ehhez társuló ipari szerkezetváltásra nézve, meg kell vizsgálni az ilyesfajta források fejlesztése, ösztönzése és használata közötti kapcsolatokat és az általuk létrehozott többletértéket.

4.4.1

A társadalmi tőke magas szintje közvetlenül befolyásolja egy olyan tudásalapú társadalom kialakításának lehetőségét, amely kreatív, innovatív, nyitott a változásokra, valamint képes hosszú távú gazdasági és társadalmi kapcsolatok létrehozására. Az ilyesfajta társadalom egyik sarokköve a kutatásba, oktatásba és képzésbe történő beruházás.

4.4.2

A társadalmi tőkét növelheti az adott érdekeltek partnerségek keretében történő együttműködési képessége (lásd a 3.7.1. pontot) az IKT által támogatott oktatáshoz és képzéshez (különösen pedig az egész életen át tartó tanuláshoz) kapcsolódó összes programban és tevékenységben.

4.5

Az informatikai eszközökkel támogatott távoktatáson alapuló oktatás és szakképzés lehetővé teheti az ismeretek rendszeres, gyorsabb és olcsóbb átadását, amely – különösen az iparban – kulcsfontosságú, mert az emberi tőkének fontos eleme, és meggyorsítja a kutatóintézetekből az ipar felé történő ismeretátadást.

4.5.1

A jól képzett dolgozók, akik folyamatosan továbbképzik magukat, jelentős mértékben meghatározzák egy-egy cég vagy vállalat értékét. Megkönnyítik a termelési technológia, valamint a termelési profil megváltoztatását és adaptálását a munkaerőpiac igényeinek kielégítése érdekében.

4.6

Ahogy az Európai Bizottság hangsúlyozta (22), a gyors technológiai fejlődés és a változó gazdasági viszonyok következtében hosszú távú befektetésekre van szükség az emberi erőforrások fejlesztésébe, amelyekbe magánszemélyeket, vállalkozásokat, szociális partnereket és hatóságokat egyaránt be kell vonni. Az uniós tagállamok sajnos nem mutatnak egyértelmű tendenciát oktatási közkiadásaik növelésére, amelyek – az egyes országok közötti jelentős eltérések mellett – a GDP 5 %-a körül alakulnak.

4.7

Az emberi erőforrások fejlesztésébe történő beruházás közvetlenül hat a termelékenység növekedésére, és mind mikrogazdasági, mind társadalmi szinten vonzó beruházási forma. Tanulmányok (23) azt mutatják, hogy minden tanulással töltött év rövidtávon körülbelül 5 %-kal, hosszú távon pedig mintegy 2,5 %-kal közvetlenül fokozza a gazdasági növekedést. Ezt megerősítették az Európai Tanács javaslatai is (24), amelyek hangsúlyozták, hogy az oktatási és képzési beruházás jelentős haszonnal jár, amely bőven meghaladja a járulékos költségeket.

4.8

A gyors technológiai fejlődés következtében modern termelési felszerelések kerülnek alkalmazásra, amelyeknek IT-rendszereit gyakran csak megfelelően képzett személyzet tudja működtetni. Ilyen munkaerőt nem mindig sikerül azonnal felvenni, de az informatikai eszközök oktatásban és képzésben (különösen pedig az egész életen át tartó tanulás terén) történő nagy mértékű használatának köszönhetően a jövőben bizonyára könnyebb lesz majd megfelelő munkaerőt találni a munkaerőpiacon.

4.9

A fent említett okok miatt, illetve tekintettel az iparban jelenleg zajló változásokra, célszerű lenne aktív lépéseket tenni annak érdekében, hogy az IKT-t késlekedés nélkül bevezessék az egész életen át tartó tanulás folyamatába. Egy ilyen intézkedés lehetővé tenné, hogy az európai gyártó cégek alkalmazottai és a képzésben részt vevő munkanélküliek gyorsabban tegyenek szert új ismeretekre és készségekre. Főként a munkát keresők részére kell biztosítani az államilag támogatott IKT-oktatási intézkedésekhez való hozzáférést (25).

4.9.1

Tekintve, hogy a megszerzett tudás alkalmazására még kevés az esély, a munkakeresők sem túl motiváltak az önálló tanulásra. A legjobb motiváció az, ha konkrét álláslehetőség áll rendelkezésre egy továbbképzést vagy átképzést követően, amelyet ideális esetben az állást kínáló cég szervez.

4.9.2

Így kedvező feltételeket lehetne teremteni az elektronikus eszközökkel támogatott, egész életen át tartó tanuláshoz; azokon a területeken azonban, amelyeken ez különösen célszerű lenne (az új tagállamokban jellemző gyenge gyártási szektorral rendelkező vidéki területek), nem megfelelő az infrastruktúra.

4.9.3

Mivel az IT-vállalatok nem készek fedezni a szegényebb régiók (kisvárosok és falvak) internet-hozzáférésének költségeit, az infrastruktúra e területeken az EU és a tagállamok támogatására szorul.

23.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/26

—

közvetlen és kiegészítő jellegű lépések az üzleti szolgáltatások belső piacának teljes megvalósítására, mindenekelőtt az ágazat zökkenőmentes működését gátló akadályok (a piaci integrációt, a munkaerő mobilitását és a gazdasági növekedést akadályozó tényezők) megszüntetésére;

—

az üzleti szolgáltatásoknak az iparpolitika szerves részeként való elismerése; az Európai Bizottságnak figyelembe kell ezt vennie, és az üzleti szolgáltatások integrálásával lépéseket kell tennie az európai iparpolitika körének szélesítésére;

—

az Üzleti Szolgáltatások Európai Megfigyelőközpontjának létrehozása információk gyűjtésére, a kutatás és a vita ösztönzésére, valamint politikai ajánlások tételére és megvalósításuk nyomon követésére;

—

a szociális párbeszéd megerősítése annak érdekében, hogy a munkafeltételeknek és munkalehetőségeknek az üzleti szolgáltatások új gazdaságát megalapozó struktúraváltásból eredő változásait nyomon lehessen követni és ki lehessen értékelni.

—

az üzleti szolgáltatások mint olyan eszközök támogatása, amelyek javítják az üzleti és ipari teljesítőképességet, illetve segítik a globális piacon jelen lévő alacsony költségű vagy egyéb konkurens országokkal szembeni versenyelőny megszerzését;

—

az üzleti szolgáltatások kkv-k általi szélesebb körű és hatékonyabb igénybevételének támogatása;

—

az üzleti szolgáltatások terén a termelékenység, a szolgáltatásminőség és az életszínvonal javításának eszközeként a foglalkoztatás fellendítése és a munkafeltételek javítása;

—

célirányos képzési és átképzési programok a szerkezetváltás által érintett munkavállalók alkalmazkodóképességének és foglalkoztathatóságának elősegítésére;

—

A közpénzekből támogatott nemzeti és uniós szintű kutatási-fejlesztési programok során különös figyelmet kell fordítani az innovatív üzleti szolgáltatások létrehozását és igénybevételét célzó lépésekre és projektekre.

—

Figyelmet kell fordítani a gyártás tudásintenzív szolgáltatásainak területét érintő olyan specifikus projektekre, amelyek innováció, illetve jelentős termelékenység és növekedés lehetőségét rejtik magukban (pl. IKT- és K+F-szolgáltatások).

—

Az üzleti szolgáltatások az innováció egyik forrását jelentik a tudásgazdaságban. Ösztönözni kell a kutatást a „szolgáltatástudomány”, különösen az üzleti folyamatoknál alkalmazandó módszertani know-how továbbfejlesztésére.

—

A függőben levő szabadalmi jogszabály jogerőre emelésével erősíteni kell a szellemi tulajdonjogok védelmét, ha a cégeket arra szeretnénk ösztönözni, hogy ruházzanak be a kutatási-fejlesztési tevékenységekbe és az innovációba.

—

El kell ismerni és támogatni kell az IKT szerepét a szolgáltatások innovációjában – azzal a célkitűzéssel, hogy Európa-szerte nagy sebességű, széles sávú internetes hozzáférés révén biztosítsuk a szolgáltatások nyújtását, főként a kkv-k számára, törekedve a digitális e-business hálózatokhoz kapcsolódó biztonsági és adatvédelmi kérdések megoldására. Az Európai Bizottság „i2010” kezdeményezése ebben fontos szerepet játszik.

—

A szolgáltatástechnika új szakterület, amely alapul szolgál az üzleti szolgáltatások minőségének a tökéletesebb módszeres tervezés révén történő javításához. Ezt az innovatív megközelítést az egyetemeken, üzleti iskolákban és más képzési intézményekben folyó kutatás és oktatás egyik ágává kell fejleszteni.

—

A szabványok hasznos szerepet játszhatnak a jobb minőségű szolgáltatások és az integráltabb uniós piacok kialakításában. Ennek érdekében ösztönözni kell általában véve a szolgáltatásoknak és különösen az üzleti szolgáltatásoknak az önkéntes szabványosítását.

—

Megoldást kell találni az EU-ban a humántőke erősítésére és az EU kutatási tevékenységének kárára történő növekvő „agyelszívás” megállítására.

—

A lisszaboni stratégiával összhangban új ösztönzőket kell bevezetni a magánszektor számára, hogy növelhesse részesedését a kutatási-fejlesztési tevékenységekből.

—

Az üzleti szolgáltatásokat és az ipari vállalatok által nyújtott szolgáltatásokat illető adatokon és információkon javítani kell.

—

Az üzleti szolgáltatások beszállítói piacán javítani kell az átláthatóságot.

—

A határokon átnyúló üzleti szolgáltatások fejlesztése érdekében több erőforrást kell biztosítani az ezt szolgáló oktatás, képzés, elektronikus úton történő tanulás és nyelvtudás javítására.

1.1

Ez a vélemény az üzleti szolgáltatások foglalkoztatásra, versenyképességre és termelékenységre gyakorolt hatását vizsgálja az európai gyáriparban, valamint azt, hogy miként fejleszthető tovább a lisszaboni programmal összhangban ez a szektor. Külön figyelmet fordítunk a „szolgáltatástechnika” néven ismert új szakterületre és az üzleti szolgáltatások kihelyezésének/kiszervezésének hatásaira.

1.2

Felmerülnek aggályok az európai gazdaság kilátásaival és azzal kapcsolatban, hogyan fog helytállni az alacsony termelési költségű országok egyre erősödő versenyében. Európából mind a gyáripar, mind a szolgáltatások terén sok munkahely került át a költségek és a szakismeretek terén viszonylagos előnyben lévő országokba (ilyen pl. a gyáripar terén Kína vagy az üzleti szolgáltatások terén India). E fejlemények ellenére a gyáripar továbbra is kulcsszerepet játszik Európa gazdaságában. A 2004-re vonatkozó legfrissebb statisztikák szerint a több mint 1 200 milliárd dolláros exportértékkel (1) az EU a legnagyobb áruexportőr.

1.3

Bár a gyáripar továbbra is a technológiai változások és az innováció fő forrásának tekinthető az Unióban, azt is meg kell jegyezni, hogy az elmúlt évtizedben nem tudta növelni tevékenységét a magasabb szintű technológiát és a nagyobb hozzáadott értéket jelentő területeken. Az üzleti szolgáltatásokhoz kapcsolható növekedés – különösen a tudásintenzív szolgáltatások felhasználása révén – az új technológiák fejlesztésének, az új foglalkoztatási lehetőségeknek és új versenyelőnyök megszerzésének a kiegészítő csatornája. Az üzleti szolgáltatások egyben forrást biztosítanak a nem technológiai (például szervezeti) jellegű innovációhoz, amely bővíti a cégek immateriális javait és a munkavállalók ismereteit.

1.4

A fejlett gazdaságokban a fogyasztásban tapasztalható jelentős elmozdulás a szolgáltatások felé a feltételezések ellenére nem jelenti dezindusztrializációs tendencia kialakulását. Ez a tendencia a statisztikai visszatükröződése annak, hogy a fejlett gazdaságokon belül a munkaerő egyre jobban megoszlik, és a korábban integrált vertikális értékláncok szétválnak. Szakosodott szolgáltatók most olyan szolgáltatásokat ajánlanak, amelyeket korábban a termelő cégek házon belül nyújtottak. Új szolgáltató cégek fejlődtek ki, és támogatják az európai ipar arra irányuló törekvését, hogy növelje hatékonyságát és új technológiákat alkalmazzon, amelyek új és nagyobb hozzáadott értéket jelentő termékeket hoznak létre.

1.5

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a gazdaság fejlődése jelenleg olyan irányba halad, ahol a szolgáltatások és a gyártás jellegében összeolvad és egymást kiegészíti. A szolgáltatások ott jelennek meg, ahol erős az ipargazdaság, és ennek következményeként fejlődnek, nem pedig kizárólagos alternatívát képviselnek (2).

1.6

Ez a vélemény nem azt javasolja, hogy a szolgáltatásokat külön támogassák a gyáripari ágazatok elhanyagolása árán, hanem a gyáripar és a szolgáltató ágazat közötti kölcsönhatást hangsúlyozza (3). Az üzleti szolgáltatások fejlesztésének és kiterjesztésének pozitív lehetőségeit emeli ki. Az EGSZB az üzleti szolgáltatásoknak az európai gyáripar megnövekedett termelékenységéhez és versenyképességéhez történő pozitív hozzájárulását emeli ki. Ezzel egyidejűleg az üzleti szolgáltatások ágazata innováció – többek közt új technológiák gyors átvétele, több magasabban képzett alkalmazott odavonzása és a munkafeltételek javítása – révén javítja saját termelékenységét (4).

1.7

A szolgáltatások olyan szakosodott szolgáltatók felé történő kihelyezése/kiszervezése, akik ki tudják használni a méretgazdaságosságot és az állandó folyamatinnovációt, pozitív hatást gyakorol a költségekre és a termelékenységre. Sajnos a kkv-k még nem veszik kellően igénybe a tudást és az üzlethez kapcsolódó innovatív szolgáltatásokat. Azt is megfelelő átképzési programokkal kellene megkönnyíteni, hogy az alkalmazottak képesek legyenek a gyáriparból az üzleti szolgáltatások területére áttérni.

1.8

Ma az üzleti szolgáltatások legnagyobb részét hazai szállítók nyújtják. Arra azonban nincs garancia, hogy ez a jövőben is így lesz. Számos üzleti szolgáltatás szélesebb európai viszonylatban – beleértve az új tagállamokat és a tagjelölteket – vagy akár globális szinten külföldről is végezhető, a költségeknek és a lehetőségeknek megfelelően (near-shoring és offshore kihelyezés). A legújabb adatok szerint 2004-ben az EU 25 tagállama a szolgáltatások kereskedelme terén 42,8 milliárd eurós pozitív egyenleget mutatott fel (5,8 milliárd eurós növekedés 2003 óta) (5).

1.9

Szükség van a vállalatszerkezet és a folyamatok állandó és alapos elemzésére azoknak a feladatoknak a meghatározása érdekében, amelyeket olyan, szakosodott üzletiszolgáltatás-nyújtókkal vagy céghálózatokkal lehet pénzért elvégeztetni (megosztott szolgáltatások), amelyek hatékonyabban tudják kezelni az ilyen feladatokat, mivel nagyobb méretekben működnek és egyesíteni tudják szakértelmüket. Noha ez hatással lehet a gyáripari foglalkoztatásra, bizonyos esetekben hozzájárulhat az offshore tevékenységkihelyezés potenciális kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozásához, a gyáripari ágazatok Európában tartásához és az üzleti szolgáltatások terén a munkaerőigény emelkedéséhez. Az, hogy egyre több magas képzettséget igénylő szolgáltatási munkakör jön létre a vállalatoknál, új versenyelőnyöket hoz magával.

2.1

Az európai gazdaság minden ágazata érzi a globalizáció hatását, és azt, hogy az új körülményekhez való alkalmazkodás érdekében változtatásokra van szükség. Az iparpolitika e tekintetben pozitív szerepet játszhat. Az Európai Bizottság A szerkezetváltás támogatása: iparpolitika a kibővített Európában  (6) című közleményében kijelentette, hogy megfelelő iparpolitikát akar kialakítani, hogy bekapcsolódjon az ipari szerkezetváltásba:

2.2

Az Európai Bizottság nemrég közleményt adott ki A Közösség lisszaboni programjának végrehajtásáról: Politikai keretek az EU gyáriparának megerősítésére – egy integráltabb iparpolitikai megközelítés felé  (7) címmel. Az iparpolitika számára megállapított keretben az Európai Bizottság hét fő, több ágazatot átfogó politikai kezdeményezést fogalmazott meg:

Ennek a közleménynek jelentős hiányossága, hogy nem fordít elég figyelmet általában véve a szolgáltatásokra és különösen az üzleti szolgáltatásokra. Az EGSZB arra szólít fel, hogy az üzleti szolgáltatásokat minden iparpolitika szerves részének tekintsék, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy az üzleti szolgáltatások bevonásával bővítse a jövőbeli iparpolitikák területét. Egy hatékony iparpolitikának az ipari szerkezetváltás szociális és foglalkoztatási kihatásait is figyelembe kell majd vennie. Ez azt jelenti, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni az egész életen át tartó tanulásra, és támogatni kell az alkalmazottak mobilitásának megkönnyítését.

2.3

Európában szélesebb körben és mélyebben kell kihasználni az információs és kommunikációs (IKT) technológiákat. Az IKT intenzívebb felhasználása és integrációja az iparban ugyanolyan fontos, mint az üzleti szolgáltatások terén. Az IT alkalmazása tekintetében Európa elmarad legfőbb versenytársaitól. Az egy főre jutó IT-ráfordítás 2004-ben Nyugat-Európában 732 eurót tett ki, az USA-ban 1 161 eurót, míg Japánban 1 012 eurót. A hazai GDP arányában az információtechnológiai ráfordítás Nyugat-Európában 3,08 % volt, az USA-ban 4,55 %, Japánban pedig 3,59 % (8). Az Európai Bizottságnak az IKT versenyképességével foglalkozó munkacsoportja ebben fontos szerepet játszik.

2.4

Az európai gyártóknál a termelékenységben tapasztalható elmaradás gyakran a technológiák nem kellő mértékű alkalmazásának, és az IKT-potenciál nem kielégítő kiaknázásának tudható be, különösen a kkv-knál. A problémát láthatóan nem a hardverköltségek okozzák. A gond inkább az IKT-val kapcsolatos tudás és szakértelem hiányában van a kis- és középvállalkozások esetében, amely megnehezíti számukra, hogy lépést tartsanak a gyors változásokkal az információ- és kommunikációtechnológia terén, és kövessék annak egyre nagyobb bonyolultságát. Fennáll a „digitális megosztottság”, amely elválasztja a kis cégeket a közepes méretű vállalkozásoktól, és melynek következményeként mindeddig nem valósították meg az IKT és az e-business teljes potenciálját (9). Az üzleti szolgáltatásoknak fontos szerepük van abban, hogy az IKT-szektor hatékonyabbá váljon, s így nagyobb fenntartható termelékenységnövekedést hozzon.

2.5

Általában véve a szolgáltatások, de különösen az üzleti szolgáltatások belső piaca nem teljesen alakult ki, és számos tényező akadályozza a hatékonyságot, a versenyképességet és az új foglalkoztatási lehetőségek teremtését. „A szolgáltatások belső piacának helyzete” (10) című jelentés számos akadályt felismert, azonban a lisszaboni stratégia megvalósításával történt némi előrehaladás. Az üzleti tevékenységek piacának szabályozási aspektusain felül az EU szükséges világpiaci versenyképességének, valamint a szociális és gazdasági előrelépésnek a biztosítása érdekében szükség van olyan kiegészítő politikákra is, amelyeket e dokumentum megjelöl.

3.2

Az üzleti szolgáltatások csoportja igen sokféle tevékenységet foglal magában, a szakértői (például mérnöki, könyvelési, jogi) szolgáltatásoktól kezdve a magas hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásokon (például IKT-szolgáltatások, vezetési tanácsadás) és személyzeti szolgáltatásokon (például alkalmazottak kiválasztása, „gondoskodó elbocsátás” (outplacement), ideiglenes munka) át az üzleti támogató szolgáltatásokig, beleértve a rutinjellegű, alacsony hozzáadott értéket tartalmazó szolgáltatásokat (például takarítás, őrzés, étkeztetés), illetve az emelkedő hozzáadott értékkel bíró szolgáltatásokat is (ilyen például az energiamenedzsment, víz és egyéb folyadékok szolgáltatása és kezelése vagy a levegő- és hulladékkezelés). Ezekben a tevékenységcsoportokban a munka- és szociális feltételek különös figyelmet érdemelnek.

1. táblázat.   A vállalatok működéséhez szükséges főbb szolgáltatások (funkcionális megközelítés) (12)

3.4

Ma egyre több termelő vállalat merészkedik a szolgáltatások területére. Nemcsak értékesítés utáni szolgáltatásokat kínálnak, hanem egyre többen fedezik fel közülük az abban rejlő értéktöbbletet, hogy szakértelmüket mérnöki, design- vagy folyamatinnovációs tevékenység formájában, üzleti tevékenységük részeként más cégek számára értékesítik. Új, hibrid vállalati modell van kialakulófélben, amelybe gyártó/szolgáltató tevékenységet végző vállalkozások tartoznak. Az ügyfelek egyre inkább „megoldásokat”, és nem egyszerűen termékeket keresnek, és egy termelő vállalat gyakran éppen annak révén jut versenyelőnyhöz, hogy további szolgáltatásokat is képes nyújtani.

3.5

A kifejezetten az üzleti szolgáltatásokra vonatkozó statisztikai adatok hiánya  (14). Hiányzik a szolgáltatások iránti keresletről szóló statisztikai információ. Nem kellően dokumentált a különböző ágazatok közötti kapcsolat. A szolgáltatási tevékenységekkel és az EU tagállamainak gazdaságához való hozzájárulásukkal kapcsolatos tájékoztatás a NACE osztályozási rendszer 2007-ben várható felülvizsgálata révén remélhetőleg javulni fog. A felülvizsgált osztályozás jobb bepillantást fog nyújtani a szolgáltatási ágazat szerkezetébe és fejlődésébe (15). Arról sincs elég információ, hogy az iparvállalatok milyen méretekben nyújtanak szolgáltatásokat.

3.6

Az üzleti szolgáltatásokra vonatkozó információk és elemzések hiánya és elaprózottsága. Az EGSZB úgy véli, hogy az információk gyűjtésére, a kutatás és a vita ösztönzésére, valamint politikai ajánlások tételére és megvalósításuk nyomon követésére létre kell hozni az Üzleti Szolgáltatások Európai Megfigyelőközpontját. Egy ilyen megfigyelőközpont létrehozása vagy ehhez hasonló intézkedés az ágazat új, igen gyors változásainak jobb megértéséhez vezetne, és kapcsolatteremtési lehetőséget nyújtana a politikaformálók és az érintettek között.

3.7

A szolgáltatások szabványosítása. A szolgáltatások piaci szükségleteken és megalapozott tényeken alapuló önkéntes szabványosításának további gyorsítása magában foglalja az alapvető biztonság, minőség és teljesítmény növelését, továbbá támogatja a versenyt és az innovációt a szolgáltatásnyújtás terén. Ezt a kihívást fel kell vállalnia a CEN-nek, az ISO-nak és más szabványosítási testületeknek. Az önkéntes szabványok kifejlesztése a szolgáltatások területén minden bizonnyal serkenteni fogja a szolgáltatások határokon átnyúló kereskedelmét, és ösztönzi majd az egységes piac kialakulását a szolgáltatások terén.

4.1

Az üzleti szolgáltatások jelentős mértékben segítik a kkv-kat abban, hogy felismerjék, hogyan járulhatnak hozzá az innovációhoz és a növekedéshez. Bizonyított tény, hogy a legdinamikusabb kkv-k nagymértékben kihasználják az üzleti szolgáltatásokat. A nemzetközivé válás nyomásával szembenézve támogatni kell, hogy a kkv-k szélesebb köre és nagyobb mértékben használja ki ezeket a szolgáltatásokat.

4.2

Nemzeti innovációs kapacitás.

Számos tényező befolyásolja egy nemzet képességét új ötletek létrehozására és az innovatív technológiáknak a kereskedelembe történő hosszú távú bevonására (17):

4.3

Az EU-ban a kutatás 85 %-a a gyártásra összpontosul (USA: 66 %), és nincsenek megbízható adatok a szolgáltató ágazat kutatási és fejlesztési tevékenységeinek megoszlására vonatkozóan. A gyártással összefüggő teljes K+F-ből 87,5 % nyolc meghatározott területre irányul (vegyipar, gépgyártás, irodai gépek, elektromos gépek, félvezetők és kommunikáció, eszközök, gépjárművek, légi és űrközlekedés).

4.4

Az abszolút ráfordítások tekintetében az EU nem tudta megszüntetni az USA-val szembeni elmaradását a K+F terén; ez az elmúlt évtizedben tovább nőtt.

4.5

Az európai ipar versenyképessége szempontjából nagy jelentőségű, hogy nagyobb súlyt kapjon a K+F támogatása a csúcstechnológiai és tudásintenzív (nagy árrést jelentő) szolgáltatások terén. A „3 %-os célkitűzést” (18) könnyebb lenne elérni, ha a kormányok növelnék pénzügyi elkötelezettségüket, és ha a magánszektort ösztönöznék arra, illetve segítenék abban, hogy többet ruházzon be ezen a téren, ideértve az üzleti szolgáltatásokat is.

4.6

Az Európai Bizottság egy nemrégiben írott közleményében (19) is javasolt Európai Technológiai Intézet hasznossága kétségtelen, azonban a technológiát hatékony üzleti és szervezési stratégiáknak kell kísérniük.

4.7

Az alábbi táblázat az üzleti szolgáltatások innovatív funkciójának hatását mutatja be:

2. táblázat.   Üzleti szolgáltatások innovatív funkciója (20)

4.8

Európa néhány leginnovatívabb cége az üzleti szolgáltatások terén működik, de a szolgáltatási szektorban a K+F általában alacsony szintű és strukturálatlan. Új szolgáltatások és üzleti modellek gyakran költséges és időigényes próbálkozásokból és egyedi vállalkozások kudarcaiból kerülnek ki. Fontos, hogy az EU meghatározott területeken támogassa a kutatást, hogy ezáltal korszerűsödjön a világszerte vezető, élvonalbeli technológiákat alkalmazó vállalatok szaktudása.

4.9

Fontos megtalálni annak a módját is, hogy javuljon a kkv-k hozzáférése a kutatási eredményekhez, és rövid távú termékfejlesztésük terén támogatni kell őket.

4.10

Ha azt akarjuk elérni, hogy a cégek többet ruházzanak be az innovációba és a kutatási-fejlesztési tevékenységekbe, az Európai Bizottságnak biztosítani kell a szellemi tulajdonjogok megfelelő védelmét, és lépéseket kell tenni a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmaztatásáról szóló, függőben lévő javaslat végrehajtására.

4.11

Jobb jogalkotásra és szabályozásra van szükség.

5.1

Szükség van az EU tudás-létrehozási rendszerének radikális kivizsgálására. Ez magában foglalja a következőket:

6.1

A '90-es évek közepe óta, főleg Németországban, élénk vita és kutatás tárgya a szolgáltatások innovációja. A szolgáltatástechnika ezen a területen mind az elméleti, mind a gyakorlati munka terén komoly lendületet adott. Ez olyan műszaki tudományággá fejlődött, amely a szolgáltatási termékek módszeres fejlesztésével és tervezésével foglalkozik, megfelelő modellek, módszerek és eszközök felhasználásával. Bár a szolgáltatástechnika is felöleli a szolgáltatás működési irányításának szempontjait, az új szolgáltatási termékek fejlesztése kulcsfontosságú tényező. Ugyanakkor a szolgáltatástechnika foglalkozik fejlesztési rendszerek tervezésével is, más szavakkal az általános K+F és az innovációs irányítás szolgáltatásokhoz kapcsolódó kérdéseivel.

6.2

Az új üzleti modellek, módszerek és eszközök alapvető kutatása komoly lendületet fog adni a szolgáltatástechnikának. Jellemző lesz a fizikai áruk, szoftverek és szolgáltatások közös mérnöki tervezésének integrált megközelítése. Végül a szolgáltatás szabványainak növekvő összehangolása ösztönözni fogja az új szolgáltatások specifikációját és hatékony fejlesztését (21).

6.3

A szolgáltatástechnika a szolgáltatási ágazatban az egyik olyan új terület, amelyet az európai kutatás lényegesen alakított. Lényeges a nemzetközi hálózatokba történő erősebb beépülés és egy független szolgáltatástechnikai közösség módszeres kifejlesztése annak érdekében, hogy a jövőben is fenn lehessen tartani a vezető szerepet ezen a területen (22).

7.1

Az online szolgáltatásnyújtás intenzívebbé válása. Egyre nagyobb figyelem fordul az információtechnológiai és az üzleti folyamatokkal összefüggő szolgáltatások IKT-val támogatott nemzetközi forrásokkal történő ellátásának növekedése és hatása felé. Megfigyelhető az üzleti szolgáltatások új orientációja az IKT alkalmazása révén, és az elmozdulás az intenzívebb online szolgáltatásnyújtás felé. Olyan területeken, mint a szoftverszolgáltatások, a K+F- és a műszaki tesztelési szolgáltatások, a tanácsadási szolgáltatások, a humánerőforrás-fejlesztés és a munkaerő-közvetítési szolgáltatások, a hangsúly a digitális szolgáltatásnyújtáson van. Ezt főleg a piac irányítja, a következők miatt:

7.2

Az offshore kihelyezés lehetséges előnyei az Unió gazdasága számára. Új, globális kihívások jelennek meg azáltal, hogy a Föld bármely pontjáról folyamatosan nyújthatók kihelyezett szolgáltatások. Európának ezért készen kell állnia arra, hogy a világ többi részének kiváló minőségű szolgáltatást nyújtson és exportáljon. A digitális szolgáltatásnyújtás és a hozzá kapcsolódó e-business támogatás biztosan el fog terjedni. A termelői szolgáltatások nemzetközi offshore kihelyezésének központi területét ma főleg a back-office funkciók (pl. IT-szolgáltatások, pénzügyi és könyvelési szolgáltatások, call center feladatok) adják. A magasabb hozzáadott értéket képviselő szolgáltatások, például az IT-technológia, a kutatás és elemzés terén az EU még tartja pozícióját. A technológiai fejlődés, a szaktudás megléte és ezek költségei a globális piacon azonban a jövőben jobban befolyásolják majd az európai vállalatok döntéseit. Ez azt a kihívást állítja az európai munkaerőpiac elé, hogy több munkalehetőséget kell teremteni magasan képzett szakemberek számára, és el kell kerülni a munkanélküliséget (23).

7.3

Az általában vett digitális szolgáltatásnyújtás akadályai. A digitális szolgáltatásnyújtás fejlesztésének vannak olyan akadályai, amelyeket alaposan meg kell vizsgálni, és megoldásokat kell rájuk találni, hogy az üzleti szolgáltatásokat nyújtó európai cégek offenzívebbek lehessenek, és tevékenységüket jobban kiterjeszthessék az Unió határain kívülre. Az ilyen akadályok közé tartozik a szabványok és az interoperabilitás hiánya, a bizalom és biztonság hiánya az e-kereskedelemben, a helyhez kötött és mobil széles sávú infrastruktúrába történő befektetések hiánya, valamint az, hogy a kkv-k körében az IKT még mindig nem honosodott meg eléggé.

8.1

Az üzleti szolgáltatások terén az elmúlt néhány évtizedben a foglalkoztatás jelenősen nőtt. 1979 és 2002 között az éves növekedési ráta mintegy 4,5 % volt évente, ezzel jócskán megelőzve a többi gazdasági ágazatban jellemző arányt. A teljes foglalkoztatáson belül az üzleti szolgáltatásokban foglalkoztatottak hányada 2003-ban az EU–15-ben 9 % volt, az EU–25-ben pedig 8,6 %. A szolgáltatási szektor általában, és közelebbről az üzleti szolgáltatások területe is kulcsszerepet fog játszani az új munkahelyek teremtésében a jövőben, kiegyenlítve a gyáriparban a csökkenő foglalkoztatást.

8.2

A 3. táblázat bemutatja, hogyan nőtt a foglalkoztatás az üzleti szolgáltatások terén 2002-ig, a teljes gazdasággal összehasonlítva.

3. táblázat.   Éves növekedési adatok a foglalkoztatásban az üzleti szolgáltatások terén, 1979–2002 (24)

8.3

A szolgáltatási ágazatban és különösen a tudásintenzív üzleti szolgáltatások terén dinamikusan növekvő foglalkoztatás a modern gazdaságok jellemzője. Bár Európában az üzleti szolgáltatások terén a foglalkoztatás szintje és a növekedési ráták országról országra változnak, megállapítható, hogy „nincs szegény ország, ahol sok lenne az üzleti szolgáltatás és nincs olyan gazdag ország, ahol az üzleti szolgáltatásokon belül kevés lenne a munkahely” (25).

8.4

Várható a foglalkoztatás további, bár kissé mérsékeltebb arányú növekedése a szolgáltatások és különösen a tudásintenzív üzleti szolgáltatások terén. A 4. táblázat alapján ez nagyobb lesz az egyéb gazdasági tevékenységekre előre jelzettnél. A növekedési ráták várhatóan lényegesen magasabbak lesznek az új tagállamokban, amelyekben a szolgáltatások fejlődése jóval alacsonyabb szintről indul.

4. táblázat.   A foglalkoztatás alakulása nyugat-európai ágazatokban

Megjegyzés: Nyugat-Európa = az EU–15-ök + Norvégia + Svájc.

Forrás: Cambridge Econometrics Press Release: What has happened to the Lisbon agenda? (Mi történt a lisszaboni menetrenddel?), 2005. november.

8.5

Az üzleti szolgáltatások terén a foglalkoztatás sajátos jellemzője a magas képzettségi szint. Az EU munkaerővel kapcsolatos felmérése szerint 2003-ban a magas képzettséget igénylő állások aránya 41 % volt, az 1998-as 38 %-hoz képest. Az alacsony képzettséget igénylők aránya az 1998-as 25 %-ról 17 %-ra csökkent. Az a tény, hogy az üzleti szolgáltatások terén a legtöbb munkahely felső- vagy középfokú végzettséget igényel, szintén kihívást jelent az európai oktatási rendszer számára (és különösen az egész életen át tartó tanulással összefüggő politikák számára), mivel az európai ipar szerkezeti változása is megköveteli, hogy több foglalkoztatott kerüljön át más foglalkoztatási területekről az üzleti szolgáltatások területére. A 2010-ig szóló lisszaboni oktatási menetrend következetes megvalósítása ennek alapján kiemelkedően fontos. Az 5. táblázat a képzettségi szintet mutatja számos ágazatban.

5. táblázat.   Képzettségi szint fő gazdasági tevékenységenként és üzleti szolgáltatásonként, EU–15, 2003 (26)

23.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/38

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak a globalizációhoz való alkalmazkodás elősegítését célzó európai alap (a továbbiakban: az EGF) létrehozásával kapcsolatos javaslatát. Az EGSZB egyetért az EGF-en keresztül történő beavatkozás célkitűzésével, amelyre olyan esetekben kerülhet sor, amikor súlyos és előre nem látható gazdasági zavar következtében a munkavállalókat érintő közvetlen és átfogó szociális problémák keletkeznek.

1.2

Az EGSZB egyetért azzal az elgondolással, hogy elsősorban a tagállamoké a felelősség, és hogy az EGF csak az adott tagállam kérésére, valamint a költségvetési hatóság megfelelő határozatát követően avatkozhat közbe. Egyértelmű szabályok megállapítására van szükség.

1.3

Súlyos zavar idején a megelőző politika, a dinamikus vállalkozói szellem, a regionális felelősség és a kellő időben megtett intézkedések, valamint az érdekelt felek – üzleti, szociális partnerek, az állami, regionális hatóságok és mások – közötti együttműködés kulcsfontosságú tényezőnek számít. Az EU szolidaritása kifejezésének eszközeként az EGF-nek kiegészítő feladata van. Ahhoz, hogy hiteles lehessen, nem szabad túl magas elvárásokat támasztani.

1.4

Az EGF által finanszírozott egyedi intézkedéseknek általánosságban valamennyi érdekelt fél tervkészítésével összhangban kell lenniük. Az EGF nem avatkozhat be olyan területeken, ahol a tagállamok kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek. Egyértelművé kell tenni, hogy az alap a sürgető gazdasági körülmények között élő embereknek szóló egyedi munkalehetőségek biztosítására irányul.

1.5

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy biztosítsa a szociális partnerek aktív részvételét az elbocsátott dolgozók számára történő munkahelyteremtésre irányuló folyamatokban. Az elbocsátott munkavállalók „gyors munkaerő-piaci visszailleszkedésével” kapcsolatos célkitűzés teljesítése többnyire nehéz feladat. Bebizonyosodott, hogy az effajta folyamatok sok időt vesznek igénybe.

1.6

A hatékonyság és a koherencia növelése érdekében biztosítani kell a meglévő eszközök, különösen az EGF és a strukturális alapok közötti szigorú összhangot.

2.1

2006 márciusában az Európai Bizottság a globalizációhoz való alkalmazkodás elősegítését célzó európai alap létrehozására vonatkozó javaslatot nyújtott be. (1) Az alap célja, hogy egyedi, kivételes támogatást nyújtson a munkavállalók munkaerő-piaci visszailleszkedésének elősegítéséhez a súlyos gazdasági zavar által sújtott területeken vagy ágazatokban.

2.2

A súlyos gazdasági zavarok a harmadik országokba történő gazdasági delokalizációt, a behozatal erőteljes növekedését, illetve egy adott ágazatban az EU piaci részesedésének folyamatos csökkenését vonhatják maguk után. A legfőbb kritérium az, ha egy vállalatnál vagy vállalatcsoportnál több mint 1 000 főt elbocsátanak olyan térségekben, ahol a munkanélküliségi ráta magasabb az átlagnál.

2.3

Az EGF keretében támogatható intézkedéseknek meg kell teremteniük a gyors munkaerő-piaci visszailleszkedés feltételeit azok számára, akik elvesztették a munkahelyüket. A támogatás kiegészíti a nemzeti rendelkezéseket és a célirányos regionális programokat. A következő intézkedéseket kell beépíteni: átképzés, áthelyezési támogatás, induló vállalkozások támogatása, jövedelemkiegészítő juttatások.

2.4

Az EGF csak az adott tagállam kérésére fog beavatkozni. Az EU által kifizetett összeg nem haladhatja meg a tagállam által előirányzott teljes intézkedéscsomag becsült összköltségének 50 %-át.

2.5

Az Unió pénzügyi tervében nem szerepel konkrét pénzügyi rendelkezés az alapra vonatkozóan. A finanszírozást az el nem költött összegekből és a visszavont kötelezettségvállalásokból biztosítják. Minden egyes felhasználásról a költségvetési hatóság dönt, ami azt jelenti, hogy a Tanács és az EP viseli a teljes felelősséget.

2.6

Részletes költségvetési eljárás van tervbe véve. Az EGF által támogatott intézkedések irányításáért a tagállamoknak kell felelősséget vállalniuk. Az ellenőrzési feladatokat az Európai Bizottság látja el. Ha az adott összeget nem használják fel, az el nem költött részt vissza kell fizetni.

2.7

Az Európai Bizottság folyamatosan értékeli majd a rendelet eredményeit, követelményeit és hatékonyságát, valamint utólagos értékelést végez. 2008-tól kezdve az Európai Bizottság éves jelentést nyújt be az alap végrehajtásáról, amely értékeléseket is magában foglal.

3.1

A javaslat, amely annak bemutatására irányul, hogy az EU szolidáris azokkal a munkavállalókkal, akiket a hirtelen bekövetkezett világkereskedelmi változások miatt bocsátanak el, a 2005. decemberi Európai Tanács következtetésein alapul. Kompromisszumos megoldásként a pénzügyi tervvel kapcsolatos megegyezés részét képezi. Hatásvizsgálatot végeztek (2), amely lényeges információkat tartalmaz az EGF tartalmáról és alkalmazási köréről.

3.2

Az EGF független a strukturális alapoktól. Olyan eszközként szolgál majd az EU számára, amelyre az európai gazdaság alkalmazkodásának és versenyképességének előmozdításához van szükség. (3)

3.3

A strukturális alapok a többéves megközelítésen alapuló, hosszú távú megelőző intézkedések megtételére irányulnak, míg az EGF-et nem szerkezetátalakítás céljára találták ki. Kifejezetten a komoly világkereskedelmi zavarok által érintett térségekben élő egyéneket célozza. Az ilyen ritka, de kritikus helyzetek egyszeri, időben korlátozott egyéni támogatást tehetnek szükségessé. Az EGF egyes célkitűzései nem tartoznak a strukturális alapok körébe.

3.4

Bizonyos mértékben az Amerikai Egyesült Államok 1962-es, kereskedelmi kiigazításhoz nyújtott támogatásának (TAA) programját tekintették példának. A TAA célja a kereskedelmi nyitás és a nemzetközi liberalizáció meghatározott esetekben vagy térségekben jelentkező kedvezőtlen hatásai és azok általános előnyei közötti aszimmetria kiigazítása. Az Egyesült Államok és az EU közötti kulturális különbségek, valamint a programok eltérő kritériumai miatt viszont nem egyszerű a TAA és az EGF összehasonlítása.

3.5

Az EGF-nek az OECD által elismert bevált gyakorlatokkal összhangban kell működnie – amelyek egyértelműen meghatározzák azon munkavállalók csoportjait, akiket a kereskedelmi változások miatt mozdítottak el állásukból, valamint a korlátozott időre szóló támogatást –, továbbá a költséghatékonyság, az átláthatóság és az elszámoltathatóság elvét is alapul kell vennie.

3.6

Az EGF célul tűzi ki, hogy hozzájárul a „rugalmas biztonság” („flexicurity”) – azaz a rugalmasság és a foglalkoztatás biztonsága közötti egyensúly megteremtése – megközelítés kialakításához az Unióban, továbbá kiegészíti a strukturális alapok többéves stratégiai prioritásait és politikáit.

4.1

A rendelet kezdetben a globalizáció által az EU-n belüli növekedésre és munkahelyekre gyakorolt általános kedvező hatást említi. Az EGSZB megállapítása szerint ugyanakkor könnyen lehet, hogy ezzel együtt ágazati és regionális szinten látható és kedvezőtlen hatások jelentkeznek. Az EGF olyan sajátos eszköz lesz, amely javítani kívánja a súlyos gazdasági zavarok által érintett munkavállalók lehetőségeit arra, hogy újra állást találjanak. Sajnálatos, hogy a hatásvizsgálat (4) keretében konkrét esetek elemzésére nem került sor.

4.2

Mivel a rendelet (4) preambulumbekezdése megköveteli, hogy az EGF tevékenységei „megfeleljenek a közösségi vívmányoknak és a többi politikával összeegyeztethetők legyenek”, a javaslatokat az Európai Bizottság több politikai döntéshozójának, különösen a Versenypolitikai Főigazgatóságnak alaposan meg kell vizsgálnia annak érdekében, hogy állami támogatást ne lehessen indokolatlanul kiutalni.

4.3

Az EGF az Európai Unió által a külkereskedelem és a globális piac komoly zavaraiból eredő következmények kezelésének irányába tett kézzelfogható lépést jelent. A jövőre nézve hasonló eszközt lehetne tervbe venni a belkereskedelemből és az Unió egységes piacából fakadó negatív hatások (pl. az EU-n belüli delokalizáció, adópolitika) enyhítésére.

4.4.1

Szigorú beavatkozási kritériumokra van szükség. Az 1. cikkben említett kritérium azonban – azaz azoknak a munkavállalóknak a támogatása, „akik a világkereskedelemben bekövetkezett fő strukturális változások eredményeképpen váltak munkanélkülivé, ott, ahol ezek a leépítések erősen negatív hatással voltak a regionális vagy helyi gazdaságra” – elég pontatlan. Elsődlegesen a tagállamok feladata, hogy kérelmet nyújtsanak be az alapból finanszírozott hozzájárulásra. Az Európai Bizottságnak biztosítania kell, hogy minden esetben és valamennyi tagállamban egyformán alkalmazzák a kritériumokat.

4.4.2

A kérelmek igazolása a tagállamok feladata. A kérelmeket az Európai Bizottság fogja megvizsgálni és alapos ellenőrzés alá vetni – többek között útmutatások alkalmazásával –, a pénzügyi támogatást pedig a költségvetési hatóság ítéli meg eseti alapon. Mindez az Európai Bizottság, a tagállamok és a költségvetési hatóság számára egy olyan tanulási folyamatot is magában foglal, amely a munka során és a gyakorlati tapasztalatokból alakul ki. A félreérthetőséget el kell kerülni: az Unió egész területén azonos szabályoknak és megközelítéseknek kell érvényesnek és alkalmazandónak lenniük.

4.4.3

Az elbocsátásoknak az egyes konkrét térségekre előírt minimális szintjét tekintve a 2. cikk világosan meghatározza a beavatkozási kritériumokat. Az „1 000 fő” kritérium nem korlátozódik egy vállalatra, hanem magában foglalja a beszállítókat és a késztermék előállítóit is.

4.4.4

A dolgozói állomány csökkentésének okai rendszerint több tényezőn alapulnak: például a modernizáción, a racionalizáláson, illetve a termelési módszerek, sőt a nemzetközi kereskedelem megváltozásán. Ritka, hogy csak egyetlen konkrét tényező legyen a fő ok.

4.4.5

Mintaként az amerikai TAA szolgált. Az Európai Bizottság által a TAA működéséről adott leírásban azonban elég homályos a változó kereskedelmi trendek és az elbocsátásokra gyakorolt hatásuk enyhítésére irányuló kormányzati intézkedések közötti kapcsolat. Ezenkívül a TAA alkalmazásának kritériumai és előzményei meglehetősen eltérnek az EU-ban előirányzottaktól.

4.4.6

Az EGF forrásait gazdasági zavarok és előre nem látható körülmények bekövetkezése esetén fogják igénybe venni. A változás irányai azonban rendszerint már azelőtt is láthatók, hogy a változás tényleges hatása érezhető lenne. A jó vállalatvezetéshez a megelőző intézkedések kellő időben történő meghozatala is hozzátartozik.

4.4.7

Ez azt jelenti, hogy a nemzeti és EU-szintű támogatási intézkedések megtervezésénél figyelembe kell venni, hogy maguk a vállalkozások és a szociális partnerek hogyan készültek fel a változásra. Például: mennyire helyénvalóak a támogatási intézkedések, ha az üzleti és a szociális partnerek elmulasztották kellő időben meghatározni azokat a fejleményeket, amelyek fenyegetést jelenthetnek a piacok, illetve a foglalkoztatás szempontjából?

4.5.1

A strukturális alapok és az EGF között hármas különbség állapítható meg: a) nagyságrendi különbség: a 2007–2013 közötti tervezési időszakra 44 milliárd euró, illetve 500 millió euró; b) eltérő megközelítési mód: a korszerűsítés átfogó kérdéseivel kapcsolatos hosszú távú és megelőző módszer, illetve a munkavállalók gyors munkaerő-piaci visszailleszkedésével kapcsolatos rövid távú és célirányos megközelítés; valamint c) a terjedelem és az alkalmazási kör miatt a strukturális alapok működése hajlamos bürokratikus irányt venni, míg az EGF nem bürokratikus megközelítést kíván érvényesíteni.

4.5.2

Biztosítani kell a strukturális alapok és az EGF közötti szigorú különbségtételt. Az EGF lényegénél fogva rövid távú, és korlátozott időre szól, valamint konkrét esetekre irányul. Hosszabb távra, szélesebb regionális összefüggésben a strukturális alapok kiegészítő kötelezettségvállalásait lehet előirányozni. Azokban az esetekben, ahol az intézkedések kiegészítő jellegűek, figyelembe kell venni az egyes alapok eltérő elveit és struktúráját.

4.5.3

Nem lesz könnyű megteremteni az elbocsátott munkavállalók „gyors” munkaerő-piaci visszailleszkedésének feltételeit, amennyiben kedvezőtlenek a körülmények, például olyan régiók esetében, ahol alapvetően egyetlen ipari tevékenység dominál, elmaradott régiókban, illetve ott, ahol nincsenek helyi iskolázási és átképzési lehetőségek stb. Az „agyelszívás” elkerülése érdekében a közép- és felsővezetésre különös figyelmet kell fordítani. Ezekben a konkrét esetekben az EGF és a strukturális alapok összehangolt erőfeszítésére lehet szükség, továbbá az egész Európára kiterjedő mobilitási lehetőségek elősegítése végett az EURES hálózat maximális kihasználására. A hatékony összehangolás hiánya problémákat idézhet elő. Ezzel kapcsolatban az 5. cikk (3) bekezdésére különös figyelmet kell fordítani.

4.5.4

A 3. cikkben foglalt támogatható intézkedéseket az 5. és 6. cikkben foglalt rendelkezésekkel együtt kell szemlélni, különösen a regionális, a nemzeti és az EU-szintű intézkedések közötti kölcsönös viszony és kölcsönhatás tekintetében. Mivel az EU-szintű intézkedések kiegészítik a regionális és nemzeti intézkedéseket, az EU-ban korábban, például a RESIDER, a RECHAR és a RETEX esetében, valamint más esetekben szerzett tapasztalatok is hasznosak lehetnek, figyelembe véve, hogy az EGF nem játszik szerkezetátalakítási szerepet.

4.5.5

Egyes esetekben hasznos lehet a modern iparpolitika keretében alkalmazott ágazati megközelítés alkalmazása az elemzések vizsgálatában és az eszközök felhasználásának meghatározásában.

4.5.6

Számos tagállamot különösen érint és így számukra különösen fontos, hogy a jövedelemmel és a munkaerőpiaccal kapcsolatos politika a nemzeti felelősség körébe tartozzon, és hogy az Európai Bizottság ne avatkozhasson bele a nemzeti hatáskörbe. Következésképpen az adott tagállam által egy konkrét válság megoldása érdekében összeállított intézkedéscsomag egészén belül az EU-hozzájárulásnak kifejezetten az egyénekre és az elbocsátott munkavállalók munkaerő-piaci visszailleszkedésének elősegítésére kell helyeznie a hangsúlyt. Ennél a pontnál az EGSZB a Szén- és Acélközösség korábbi szociális fejezetének alkalmazási kritériumaira hivatkozik, amelyek elősegíthetik az intézményi átfedés és a konfliktusok elkerülését.

4.6

A költségvetési hatóság szerepe döntő fontosságú. Az EGSZB üdvözli, hogy a rendelet kellő részletességgel írja elő a követendő pénzügyi eljárásokat.

4.7

A rendeletet különleges vészhelyzetekre vonatkozóan állították össze, amelyek rendszerint gyors és hatékony intézkedést tesznek szükségessé. Ez azt jelenti, hogy a szabályok alkalmazása során a bürokráciát természetesen a legkisebb mértékűre kell csökkenteni, ugyanakkor kellő körültekintésre is szükség van. Továbbra is a lehető legrövidebb időn belüli hatékony támogatást kell célkitűzésnek tekinteni.

4.8

Nemrégiben számos esetben sikeres szerkezetátalakítást hajtottak végre, még a bonyolult esetekben is. Bár a konkrét esetek mindig egyediek, a szerkezetátalakítás széles spektruma bizonyítja, hogy az összes érdekelt fél koncentrált, gyakran a kormány által is támogatott regionális erőfeszítései, amelyek során egyértelműen az új vagy megerősített ipari és szolgáltatással kapcsolatos vállalkozásra és az átcsoportosításra vonatkozó feltételek kialakítására helyezték a hangsúlyt, elősegítették a sikert.

4.9

Az esetek többségében a gazdasági és szociális terveket a nemzeti kormány, a regionális hatóságok és a szociális partnerek közötti szoros együttműködéssel készítették el, akik általában kerekasztal-tárgyalásokat rendeztek, és a régióból valamennyi érdekelt felet bevonták.

4.10

Az új EGF-fel kapcsolatban hasonló eljárásokat kell előírni és végrehajtani annak érdekében, hogy az alap sikeres legyen. E célból az Európai Bizottság képviselőinek közvetlenül részt kell majd venniük az ilyen regionális és helyi szintű gyűléseken és találkozókon.

5.1

Az EGF számára felhasználható 500 millió eurós költségvetési keretet az Európai Bizottság konkrét esetekre alapuló statisztikai szimuláció segítségével állapította ugyan meg, ezt az összeget azonban a fejlemények és az alap felhasználásáról szóló valódi visszajelzések fényében évente ki kell értékelni és lehetőség szerint módosítani.

5.2

A 2. cikk felsorolja az EGF beavatkozását kiváltó súlyos gazdasági zavarokat. Az EGSZB arra kéri a Tanácsot, hogy a rendelet hatálybalépését megelőzően vitassa meg az e cikk bevezető bekezdésében említett jelenségek meghatározását. A túl általános meghatározások később akadályozhatják a költségvetési hatóság hatékony döntéshozatalát. A túlságosan leszűkített meghatározások is ugyanilyen hatást válthatnak ki. A Tanácson belül folytatott vita elősegítheti a dilemma feloldását és az egyensúly megtalálását. A vita az Európai Bizottság útmutatójának elkészítéséhez is hasznos ötleteket adhat.

5.3

Az EGF beavatkozását kiváltó okokat egyértelműen fel kell sorolni. Figyelembe kell venni a vállalkozás, valamint a szociális partnerek és más érdekeltek megelőző intézkedéseit is. Az Európai Bizottság útmutatójába ezt is bele lehetne foglalni.

5.4

Az éves értékelés részeként – a 20. cikk értelmében egy esetleges módosítás elől sem elzárkózva – a 2. cikkben rögzített beavatkozási kritériumok (az érintett munkavállalók száma, területi dimenzió, foglalkoztatási mutatók) értékelését is fontolóra kellene venni, hogy a beavatkozási kritériumok kellően rugalmasak legyenek ahhoz, hogy kezelni tudják egyes konkrét régiók sokféleségét, különösen az olyan kis országok esetében, ahol elsősorban kis- és középméretű vállalatok működnek.

5.5

A 3. cikk a) és b) pontja számba veszi az EGF által pénzügyileg támogatható fellépéseket. Az EGSZB megjegyzi, hogy a jövedelemmel kapcsolatos területek, például a nyugdíjjogosultságok és a társadalombiztosítási juttatások a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak. Az EGF tevékenységét a különböző típusú oktatási és képzési lehetőségek finanszírozására és a keretfeltételek megteremtésére kellene korlátozni. Bizonyos esetekben ez munkahellyel rendelkező, illetve állást kereső egyének jövedelemtámogatását is magában foglalhatja.

5.6

A 10. cikk (1) bekezdése az adott tagállam által előirányzott teljes intézkedéscsomag 50 %-ában határozza meg az EGF hozzájárulásának plafonját. Az EGSZB nem kérdőjelezi meg ezt a százalékarányt. Rámutat viszont arra, hogy az EGF pénzügyi hozzájárulásának szintje, valamint az érintett esetek száma és kiterjedése között kapcsolat áll fenn.

5.7

Az EGSZB a 12. cikkel kapcsolatban az (1) bekezdés b) pontjának a következő átszövegezését indítványozza: „annak bizonyítékát, hogy a 2. cikkben megállapított feltételek és a 6. cikkben foglalt követelmények teljesülnek”.

5.8

Az EGSZB úgy véli, hogy a szociális partnereket és a régiókban a többi érintett felet az EGF-fel kapcsolatos eljárás minden szakaszába be kell vonni. Az Európai Bizottságnak az EGSZB-t és a Régiók Bizottságát is tájékoztatnia kell.

5.9

2008-tól az Európai Bizottság éves jelentéseket nyújt be az EGF-ről. Az ilyen utólagos értékelést a Tanács esetleg megvitathatja. A 20. cikk előírja, hogy a rendelet hivatalos felülvizsgálatát 2013 decemberéig végre kell hajtani. Az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság még a 2009-ben esedékes, az EU költségvetéséről szóló időközi tárgyalás előtt építse be az EGF értékelését a fehér könyvébe.

23.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/42

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, mivel a határokon átnyúló szavazást akadályozó sorompók torzuláshoz vezetnek az egységes piacon.

1.2

A részvényzárolás, azaz a közgyűlés előtt néhány nappal a részvények letétbe helyezésére vagy zárolására irányuló követelmény mint a szavazás feltétele, még mindig létező gyakorlat számos tagállamban, sőt néhány tagállamban még kötelező is. Ez egy igen drága gyakorlat, amely megakadályozza, hogy a részvényesek a taggyűlést megelőzően értékesítsék részvényeiket. Az intézményes befektetők szerint ugyanakkor a szavazás egyik legfőbb akadálya is egyben. Az irányelvjavaslat 7. cikke eltöröl minden olyan javaslatot, amely a részvények zárolására irányul a közgyűlés előtti letétbe helyezésük megkövetelése által. Az EGSZB határozottan üdvözli ezt, annak ellenére, hogy tudatában van, hogy ez már csak kevés országban megengedett gyakorlat.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az irányelvnek el kellene ismernie a jobb szabályozásra való törekvést, és külön felhívja a figyelmet a 2003 decemberében aláírt, a jobb jogalkotásról szóló intézményközi megállapodás 34. cikkére, amely arra biztatja a tagállamokat, hogy „készítsenek saját maguk számára és egyben a Közösség érdekében olyan táblázatokat, amelyek – amennyire csak lehet – szemléltetik az irányelv és az annak átültetését szolgáló intézkedések közötti kapcsolatot, és hozzák ezeket nyilvánosságra”.

1.4

Az EGSZB üdvözölné az elektronikus úton történő szavazás lehetőségének nagyobb kihasználását az átláthatóság fokozása és a részvényesi részvétel ösztönzése érdekében, ám úgy véli, hogy ezt az érintett vállalatok belátására kell bízni, ugyanakkor azt szeretné, ha a tagállamok nem gördítenének akadályokat a közgyűlésen elektronikus úton történő részvétel szélesebb körű alkalmazása elé.

1.5

Az előző pontból következően az EGSZB a biztonságos internetes szavazás szélesebb körű alkalmazását várja, talán akár az SMS útján történő szavazást is ideértve. Ezt ösztönözni érdemes, de nem kellene EK-irányelv által kötelezővé tenni.

1.6

Az EGSZB különösen örömmel fogadja a 10. cikkben felvázolt, a meghatalmazott útján történő szavazásra irányuló javaslatot. Ezen belül is külön üdvözli a meghatalmazott útján történő szavazást akadályozó megszorítások megszüntetését, mivel néhány tagállamban a szavazásra meghatalmazott személy csak a részvénytulajdonos rokona lehet.

1.7

Az EGSZB támogatja azt az elképzelést, hogy a tagállamok határidőt állapíthatnak meg a közgyűlést megelőző meghatározott számú nappal összefüggésben, és rendelkezhetnek arról, hogy a részvénykibocsátó nem köteles megválaszolni azokat a kérdéseket, melyeket ezen időpont után nyújtottak be.

1.8

Az EGSZB az 5. cikk további megerősítését szeretné a részvénytulajdonosoknak a közgyűlést megelőzően eljuttatott információ vonatkozásában.

2.1

A rossz vállalatirányításhoz kapcsolódó nemrégiben lezajlott uniós és USA-beli botrányokra való tekintettel ösztönözni kell a részvényeseket, hogy a közgyűlésen való szavazás által tevékenyebb szerepet vállaljanak az irányításban. A jelenleg megfontolás alatt álló javaslat nemcsak az uniós, hanem a világ más részén élő részvényesek jogainak védelmét is szolgálná.

2.2

A javaslat célja az EU területén bejegyzett vállalatok irányításának javítása a részvényesek közgyűléshez kapcsolódó jogainak erősítése által. Ezt úgy kívánja elérni, hogy egy másik tagállam területén bejegyzett és székhellyel rendelkező vállalat részvényesei számára biztosítja, hogy nehézségek nélkül szavazhassanak a vállalat közgyűlésén.

2.3

Az irányelvjavaslat az alábbi négy kiemelt kérdést vizsgálja meg közelebbről:

2.4

E javaslat egyike az Európai Bizottság „A társasági jog korszerűsítése és a vállalatirányítás javítása az Európai Unióban – cselekvési terv” című, 2003. május 21-i, a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett közleményében (1) előterjesztett rövid távú intézkedéseknek.

2.5

Az Európai Bizottság megjegyzi, hogy a közgyűlésen való szavazás eljárása tagállamonként változó és gyakran igen összetett folyamat. Ezt csak tovább bonyolítja, ha a részvények az EU határain átnyúló tulajdonban vannak.

2.6

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a jelenlegi közösségi jogszabályok nem elegendőek a határokon átnyúló szavazás problémájának rendezéséhez. Jelenleg a 2004. december 15-i 2004/109/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Átláthatósági irányelv”) 17. cikke értelmében a vállalatok kötelesek bizonyos korlátozott mennyiségű információ közzétételére a vállalat közgyűlésével kapcsolatban. Az Átláthatósági irányelv azonban nem foglalkozik magával a részvénytulajdonosok szavazási eljárásával.

2.7

A szavazás összetett folyamat lehet. A befektetők gyakran értékpapír-közvetítőknél nyitott számlákon tartják részvényeiket. Ebben az esetben a szavazás egy egész eseménysort foglalhat magában, amelyben részt vesznek vállalatok, nyilvántartók, letéti bankok, vagyonkezelők, központi értékpapír-letéti bankok és szavazással meghatalmazott ügynökségek.

3.1

Nincs arra garancia, hogy a piac elég gyorsan fog reagálni és javítani fogja a részvényesek jogainak helyzetét, és arra sem, hogy a megfelelő jogszabályi változások minden tagállamban végbe fognak menni és pontot tesznek a szavazási folyamat összetettségének problémájára.

3.2

Az Európai Bizottság ajánlása nem kötelező erejű, viszont biztosítja a tagállamoknak a saját nemzeti rendszereikbe való rugalmas átültetés lehetőségét az Európai Bizottság iránymutatása alapján.

Az ajánlás nem biztosítaná a minimumszabályok bevezetését a határokon átnyúló szavazással kapcsolatos problémákat és a megnövekedett költségeket okozó legfontosabb területeken, köztük a részvényzárolás terén, mely esetben az rettenti el leginkább a befektetőket a szavazástól, hogy ilyen követelmény egyáltalán létezik nemzeti szinten.

3.3

Egy rendelet – a tagállamban érvényes törvényektől függetlenül – azonos bánásmódot biztosítana. Gondoskodna emellett egy szigorú közös keret bevezetéséről a határokon átnyúló részvénykiadások vonatkozásában, ezenkívül további előnye lenne, hogy megakadályozná, hogy a tagállamok „túlzott buzgalommal” ültessék át az irányelvet saját nemzeti jogrendszerükbe.

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a rendeletnek jelentős költségvonzata lenne, hiszen nem biztosítaná az EU-tagállamok jogi hagyományaira jellemző különbözőségekkel szembeni rugalmasságot.

3.4

Az irányelv ezzel szemben teret engedne a tagállamok gyakorlatai között fennálló különbségeknek, megakadályozná a különböző részvénykategóriák és részvényescsoportok közötti egyensúlyhiány kialakulását, és az alapvető minimumszabályokat helyezné előtérbe.

4.1.1

A javaslat legfőbb kedvezményezettjei – rövid távon – elsősorban azok az intézményes befektetők lesznek, akiknek portfóliója jelenleg tartalmaz határokon átnyúló részvényeket. A határokon átnyúló szavazáshoz kapcsolódó költségek jelenléte azt vonja maga után, hogy a befektetők nem tudnak olyan aktívan részt venni a vállalatirányításban, mint ahogyan azt szeretnék.

4.1.2

Hosszú távon a javaslat arra ösztönözheti a kisebb befektetőket – akiket jelenleg a szavazással összefüggő magas költségek tartanak vissza a határokon átnyúló részvények vásárlásától – hogy növeljék a birtokukban lévő ilyen részvények számát. Ez lehetőséget biztosít számukra portfóliójuk változatosabbá tételére, és ezáltal a kockázat csökkentésére. Összességében véve hosszú távon a javaslat valószínűleg nagyobb likviditást eredményez az európai tőkepiacokon.

4.1.3

Jelenleg a határokon átnyúló szavazást több akadály is gátolja. A részvényzárolás továbbra is fennáll bizonyos országokban, és ez számos befektető számára komoly nehézséget jelent. Ebben a tekintetben a részvényzárolás a határokon átnyúló tőkepiacok hatékony működése előtt álló korlát. A befektetetők ezen túlmenően nem is ismerik pontosan, hogy az egyes EU-tagállamokban hogyan működik a részvényzárolás rendszere. Ez is jelentős költségtétel a befektetők számára, melyet az irányelvtervezet csökkenthet.

4.1.4

A honos és nem honos részvényesek között igazságtalan megkülönböztetés tapasztalható a nem honos részvénytulajdonosok számára a közgyűléssel kapcsolatban rendelkezésre bocsátott információ tekintetében. Az Európai Bizottság tervezete biztosítja, hogy kellő időben, megfelelő mennyiségű információ álljon a részvénytulajdonosok rendelkezésére minden piacon, ezáltal tehát valószínűleg hozzájárul a probléma mérsékléséhez.

4.1.5

Az Európai Bíróság (EB) ítélkezési gyakorlata hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak el kell kerülniük azt, hogy a részvénytulajdonosok egy kategóriája más részvénytulajdonosi kategóriák sérelmére visszaéljen helyzetével.

4.1.6

A meghatalmazott útján történő szavazáshoz és az újbóli regisztrációhoz kapcsolódó követelmények gyakran költségesek, és az Európai Bizottság által végzett hatásvizsgálat eredményei azt sugallják, hogy ezeknek a költségeknek a szintje visszatartja a kisebb befektetőket a szavazástól. Az Európai Bizottság eljárásának egyszerűsíteni kell a szavazásra meghatalmazott képviselő kijelölésének folyamatát, és egyértelművé kell tennie, hogy ki nevezhető ki meghatalmazottnak. Ezzel egyidejűleg meg kell erősítenie a meghatalmazottak jogait bizonyos országokban.

4.1.7

Abban az esetben, ha a közgyűlés elnöke maga is szavazásra meghatalmazott képviselő, kötelezni kell, hogy szigorúan az őt meghatalmazó részvénytulajdonos(ok) kívánsága szerint szavazzon.

4.2.1

A javasolt egységes értesítési idő egyfajta rugalmatlanságot jelentene azokban a tagállamokban, ahol a rendkívüli közgyűlés összehívását megelőzően legkésőbb 14 nappal kell az értesítést kiküldeni.

4.2.2

A részvényesek által írásban feltett kérdésekre adandó írásbeli válaszokra irányuló követelmény elengedhetetlen.

4.2.3

Az irányelvtervezet 5. és 7. cikke 30 napot határoz meg a fordulónap és a közgyűlés napja között, ezáltal segítve a részvényeseket, hogy szavazhassanak részvényeik alapján.

5.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, mivel a határokon átnyúló szavazást akadályozó sorompók torzuláshoz vezetnek az egységes piacon.

5.2

Mivel a pénzügyi ágazat jelentős befolyást gyakorol a gazdaságra és a foglalkoztatás növekedésére, el kell vetni mindent, ami gátolja a részvényesek részvételét. Az Európai Bizottság javaslatának pedig éppen ez a célja.

5.3

Jelenleg a határokon átnyúló szavazás a priori költségesebb azon részvényesek számára, akik nem abban az országban telepedtek le, amelyben az érintett vállalat részvényeit bejegyezték, mint az ugyanabban az országban letelepedett részvényesek számára, ami a piac torzulását példázza.

5.4

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy jelenleg túl sok az akadály, ami a meghatalmazott útján történő szavazást néhány tagállamban indokolatlanul nehézkessé teszi.

5.5

A részvényzárolás, azaz a közgyűlés előtt néhány nappal a részvények letétbe helyezésére vagy zárolására irányuló követelmény, mint a szavazás feltétele, még mindig létező gyakorlat számos tagállamban, sőt néhány tagállamban még kötelező is. Ez egy igen drága gyakorlat, amely megakadályozza, hogy a részvényesek a taggyűlést megelőző akár két hétben értékesítsék részvényeiket. Az intézményes befektetők szerint ugyanakkor a szavazás egyik legfőbb akadálya is egyben.

5.6

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a közgyűléshez kapcsolódó információk késedelmes rendelkezésre bocsátása vagy hiányossága, vagy az összefoglalás formájában készülő határozatok, illetve a túl rövid értesítési idők jelentik a nem honos részvényesek számára a legfőbb akadályt részvényesi jogaik gyakorlása során. Minden ide vonatkozó dokumentumot, köztük a könyvvizsgálói jelentést, a részvényesek kérdéseire adott válaszokat, a közgyűlés megrendezésére vonatkozó meghívókat, és a közgyűlésen előterjesztendő indítványokat elektronikusan és fizikailag is elérhetővé kell tenni.

5.7

A 8. cikk a közgyűlésen elektronikus eszközök segítségével való részvételre vonatkozik. Mivel a technológia igen gyorsan fejlődik, az Európai Bizottság javaslata értelmében „a tagállamok nem tiltják meg a részvénytulajdonosok elektronikus eszközök segítségével való részvételét a közgyűlésen”.

5.8

Az Európai Bizottság szövege nem szentel külön figyelmet a „bemutatóra szóló” részvények problémájának, melyek tulajdonosaival a kommunikáció elsősorban újsághirdetések formájában zajlik. Az EGSZB úgy véli, hogy az elektronikus kommunikáció korszerűbb, gyorsabb és egyértelműen kevesebb költséggel jár.

5.9

A 10. cikk a meghatalmazott útján történő szavazásra vonatkozó rendszert teszi egyértelművé, egyben megszünteti annak lehetőségét, hogy bizonyos vállalatok korlátozásokat alkalmazzanak a szavazásra meghatalmazott képviselő személyére vonatkozólag.

5.10

Annak lehetősége, hogy ne tegyünk semmit, azaz, hogy hagyjuk a dolgokat, ahogy vannak, nem tűnik vonzónak az EGSZB számára. Az akadályok megfizethetetlenül drágává teszik a határokon átnyúló szavazást a kis részvényesek, és nagyon költségessé az intézményes befektetők számára.

23.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/45

1.1.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) üdvözli a rendeletjavaslatot, amely megteremti a vásárlóerő-paritások (PPP-k) megállapításának jogalapját. Ez mind közösségi, mind tagállami szinten javítani fogja a PPP-k előállítása teljes folyamatának átláthatóságát, időszerűségét és minőségét.

1.2.

Tekintettel a javaslatban tárgyalt témákra és arra, hogy egyfelől kötelező előírásokra van szükség az európai bizottsági, illetve tagállami hatáskörök korlátozására, másfelől egységes alapokra kell helyezni a PPP-kkel kapcsolatos adatok kiszámítását és átadását, az EGSZB a rendeletjavaslat mielőbbi elfogadását ajánlja.

1.3

Az EGSZB mindazonáltal felhívja a figyelmet arra, hogy költségmegfontolásból az Európai Bizottság (Eurostat) jelenleg országokra és nem régiókra (1) lebontva számítja ki a PPP-t, pedig a kiszámított értékeket többek között a régiók gazdasági teljesítményének értékelésére használják. A rendelkezésre álló adatokból az derül ki, hogy a tagállamokon belül az áruk és a szolgáltatások árát nézve egyes esetekben jelentős regionális különbségek vannak. Helyes, hogy az alapinformációkat gyűjtő statisztikai hivatalok térbeli kiigazítási szorzótényezőket alkalmaznak, alapvető azonban, hogy ezek a tényezők alkalmasak legyenek a torzulások megelőzésére a PPP-k kiszámítása során. Ezért a tagállamoknak ajánlatos minden lehetséges gazdasági és technikai erőfeszítést megtenniük annak érdekében, hogy ezek a korrekciós együtthatók minél pontosabban tükrözzék a földrajzi fekvéssel összefüggő árkülönbségeket.

1.4

Az imént említett okokból a térbeli korrekciós együtthatók felülvizsgálatának hatéves minimális határideje túlságosan hosszúnak tűnik, következésképpen ajánlatos szűkebbre szabni. Hasonlóképpen, mivel a rendelettervezetben az alapinformáció-szolgáltatás minimális gyakoriságát határozzák meg (2), az árakról szóló adatszolgáltatást lehetőség szerint kétévente kellene elvégezni (3) (a javaslatban minimum három évet írnak elő).

1.5

Általánosságban hangsúlyozni kell, hogy az Unió statisztikai apparátusa eredményességének a javítására kell törekedni, mind a műszaki és humán erőforrások biztosítása terén, mind pedig az Eurostat és a PPP-k kiszámításában jelentős feladatokat ellátó nemzeti statisztikai hivatalok közötti koordináció tekintetében.

2.1

Az Eurostat és az OECD PPP-programja az 1980-as évek elején indult azzal a céllal, hogy az Európai Unió és az OECD tagállamainak GDP-jét (bruttó hazai termékét) rendszeresen és szabályos időközönként összehasonlítsák (4). A PPP-k pénznemek átszámítására alkalmazott arányszámok, amelyek a nominális nemzeti pénznemekben kifejezett gazdasági mutatókat „vásárlóerő-egységnek” (Purchasing Power Standard, PPS) nevezett közös fiktív pénznemre alakítják át; ez kiegyenlíti a különböző nemzeti valuták vásárlóerejét.

2.2

A nemzetgazdasági aggregátumok PPS-ben kifejezett mennyiségét úgy kapjuk meg, hogy a nemzeti pénzegységekben kifejezett eredeti értéküket elosztjuk a megfelelő PPP-vel. A PPP-ket mint átváltási arányokat alkalmazva az országok PPS-ben kifejezett GDP-jének mennyiségei – az árszínvonal-különbségek kiküszöbölésével – valósan összehasonlíthatóvá válnak.

2.3

A PPP-k árdeflátorok, egyben pénznem-átszámítási arányszámok. Az euró bevezetésével az euróövezethez tartozó tagállamokban az árak most először hasonlíthatók össze közvetlenül az érintett – és a nemzeti árszínvonaltól függően eltérő vásárlóerővel rendelkező – országok között. Ezért az euróövezeten kívüli országokban a PPP-k pénznem-átszámítási arányszámok, és kiküszöbölik az egyes országok árszínvonalában mutatkozó különbségek hatásait, míg az euróövezet országaiban csak az utóbbi, árdeflátori szerepet töltik be.

2.4

A PPP-k kiszámítása egy összehasonlítható termék- és szolgáltatáskosár segítségével történik, amelyet többek között a Classification of Individual Consumption by Purpose („egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása”, COICOP (5)) és a Classification of Products by Activity (Szolgáltatások Jegyzéke, CPA) alapján választanak ki. Az adatgyűjtést az adott gazdasági terület egy vagy több városában (általában kizárólag a tagállamok fővárosaiban) végzik. A tagállamok többsége térbeli kiigazítási szorzótényezőket alkalmaz a regionális különbségek tekintetbevételére, egyikük azonban csak a főváros adatait veszi figyelembe, mivel kis földrajzi kiterjedése miatt nem érvényesülnek a regionális különbségek.

3.1

A GDP a gazdasági szereplők által egy adott gazdasági területen és egy adott időszakon – általában egy éven – belül végrehajtott össztevékenység eredményeit tükrözi. A nemzeti számlák rendszerével összhangban számítják ki, amely az EU tekintetében az 1995-ös integrált gazdasági számlák rendszere (ESA 95). A GDP a termelés, a kiadás és a bevétel szemszögéből mérhető. A PPP-k céljából különösen fontos a kiadáson mért GDP, amely megmutatja, hogy az egy ország gazdasága által termelt (vagy importált) javakat, illetve szolgáltatásokat milyen mértékben használják fel lakossági fogyasztásra, állami fogyasztásra, állóeszköz-felhalmozásra vagy kivitelre.

3.2

A valós összehasonlítás érdekében nélkülözhetetlen az országok közötti árszínvonal-különbségeket tükröző átváltási arányok (területi deflátorok) alkalmazása. Az árfolyamokat nem lehet átváltási arányokként használni, mivel az árkülönbségeken túl még számos más elemet tükröznek.

3.3

Ezért a különböző országok valutái közötti PPP-ket kifejezetten úgy alakították ki, hogy területi átváltási arányokként való használatra alkalmasak legyenek.

4.1

Kezdetben a főbb felhasználók a nemzetközi szervezetek voltak, például az Eurostat, az IMF, az OECD, a Világbank és az ENSZ. Később azonban a PPP-kől szóló statisztikák felhasználása kibővült, és manapság már számos felhasználó van: kormányügynökségek, egyetemek, kutatóintézetek, valamit állami és magánvállalatok. A bankok gazdasági elemzéseikhez és az átváltási árfolyamok követéséhez használják fel a PPP-ket, a magánszemélyek és munkaadóik pedig egyik országból a másikba történő költözéskor a fizetések megállapítására alkalmazzák őket.

Az is előfordulhat, hogy a PPP-ket felhasználják a bérekkel kapcsolatos transznacionális kollektív tárgyalások során.

4.2

A PPP-k az EU számára mind gazdasági, mind politikai szempontból létfontosságú mutatók. A jogszabály előírja alkalmazásukat egyrészt a strukturális alapokkal kapcsolatban (6), másrészt a Kohéziós Alap számára is kötelező hivatkozási alapot jelentenek (7). Meg kell azonban említeni, hogy míg az első esetben (strukturális alapok) a számítás alapja az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP); a második esetben (Kohéziós Alap) az egy főre jutó bruttó nemzeti terméket (GNP) veszik alapul. A jelen vélemény tárgyát képező rendeletjavaslat csak a GDP-t veszi figyelembe (8).

4.3

A PPP-ket arra is felhasználják, hogy meghatározzák az Európai Közösség tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak javadalmazása és nyugdíja tekintetében alkalmazandó korrekciós együtthatókat (9).

5.1

A PPP-k kiszámítására vonatkozó jogi keret megállapításáról szóló rendeletjavaslat felszámol egy joghézagot. Az információk szolgáltatására vonatkozó egységes szabályok javítani fogják a tagállamok által szolgáltatott adatok átláthatóságát és minőségét (1. cikk). Ennélfogva a kitűzött cél nemcsak az Eurostat mint az eredmények koordinátora, hanem a tagállamok statisztikai hivatalai szempontjából is kedvező hatású.

5.2

A hatáskörök és kompetenciák megállapítása. Az Európai Bizottság felelős – az Eurostat segítségével – az alapinformációk szolgáltatásának összehangolásáért, a PPP-k kiszámításáért és közzétételéért, valamint a módszertan fejlesztéséért, a tagállamokkal folytatott egyeztetés keretében (4. cikk (1) bekezdés). A tagállamok feladata az alapinformációk szolgáltatása, az összeírási eredmények „írásban” történő jóváhagyása és az adatok hitelességének ellenőrzése (4. cikk (2) bekezdés).

5.3

A tagállamok statisztikai hivatalai az egységes paraméterek alapján kiszámított alapinformációkat egységes technikai formátumban továbbítják az Eurostathoz (5. cikk és I. melléklet).

5.4

A statisztikai egységeket vagy a 696/1993/EK tanácsi rendelet, vagy más, a jövőben megállapítandó forrás határozza meg (6. cikk). Az Európai Bizottság és a tagállamok minőségellenőrzési rendszert hoznak létre (7. cikk).

5.5

Az Eurostat évente egyszer kiszámítja a PPP-ket (8. cikk), és feladata az eredményeknek az egyes tagállamokra vonatkozóan, összesített szinten történő közzététele is (9. cikk).

5.6

A rendeletjavaslat nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy összeírást végezzenek kizárólag azon célból, hogy meghatározzák az Európai Közösség tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak javadalmazása és nyugdíja tekintetében alkalmazandó korrekciós együtthatókat (10. cikk).

5.7

Időbeli és térbeli kiigazítási szorzótényezők. A PPP-ket az országos szintű, éves átlagos árakból kell kiszámolni (2. cikk (2) bekezdés). Mivel „az adatgyűjtés korlátozható egy vagy több helyszínre a gazdasági területen belül” és „egy adott időszakra”, a tagállamoknak (egy évnél nem régebbi) időbeli kiigazítási szorzótényezőt és (hat évnél nem régebbi) térbeli kiigazítási szorzótényezőt kell alkalmazniuk (I. melléklet: Módszertan, 2–4. pont).

23.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/47

1.1

Az Európai Bizottság javaslatának tárgya az új „elektronikus vám projekt”, amelynek végső célja a egy teljesen automatizált, átjárható, biztonságos, könnyen hozzáférhető és papírmentes elektronikus vámrendszer bevezetése Európában. A javaslat az Európai Bizottság által javasolt új Közösségi Vámkódex (1) bevezetéséhez szükséges kiegészítés, amely vámkódexszel kapcsolatban az EGSZB külön véleményt dolgozott ki.

1.2

Az informatizált rendszerre való átállás valamennyi tagállam részéről közös és koordinált erőfeszítést feltételez, mindezt nem csak a vámigazgatási szervek, hanem a vámigazgatás részét nem képező határőr szervek részéről is. Ezeknek kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy átültetik a gyakorlatba az egyablakos ügyintézés és egymegállásos ellenőrzés koncepcióját. Ezáltal egyszerűbb, gyorsabb és költségkímélőbb vámkezelés válik lehetővé, a vámigazgatási szervek pedig hatékonyabb ellenőrzéseket végezhetnek majd kockázatkezelés terén.

1.3

A tagállamok már eddig is jelentős eszközöket fektettek be az elektronikus vámrendszerek kifejlesztésébe. Az említett rendszerek között azonban jelentős különbségek vannak a technikai fejlettség, az érvényes előírások és az adatok felhasználása tekintetében. Az eddig elért harmonizáció tehát nem volt elégséges mértékű. Ehhez még hozzáadódik egy sokkal fontosabb és eleddig megoldatlan probléma is: a rendszerek hiányzó átjárhatósága (interoperabilitása).

1.4

Az átjárhatóság információcserét tesz lehetővé a különböző országok hatóságai között A polgárok érdekeinek figyelembe vételére utaló jelként a terv a kereskedelem felé is tartalmaz kapcsolódási pontokat, nem csak az egyablakos ügyintézés koncepciójának megvalósítása, hanem az információcsere biztosítása céljából is. Amint teljes egészében bevethető lesz, az új számítógépes rendszer – legalábbis a vámeljárás tekintetében – döntő előrelépést jelent majd annak az egységes belső piacnak a megteremtése szempontjából, amelynek egyedüli határai a külső határok. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a piacok globális dimenziója miatt oda kell figyelni a külső országokkal fenntartott kapcsolatokra. Az Európai Bizottság dokumentuma nem veszi figyelembe ezt a szempontot.

2.1

Az Európai Bizottság hangsúlyozza, hogy az interoperábilis rendszereken alapuló „elektronikus vámot” központi vámrendszer által is el lehetne érni. Ez a fajta megoldás azonban az Európai Bizottság szerint különböző okok miatt nem lehetséges. Az okok közé tartoznak a tagállamok operatív hatásköreinek az Európai Bizottsághoz való átvitele kapcsán jelentkező nehézségek, mivel az ellentmondana a szubszidiaritás és az arányosság elvének. A valódi ok azonban valószínűleg a tagállamok azzal kapcsolatos ellenállása, hogy saját hatásköreikről lemondjanak, tudva, hogy a vámbevételek egy része a közösségi költségvetés közvetlen hatáskörébe tartozik. Az EGSZB úgy véli, hogy a közösségi vámigazgatás megteremtésének szerepelnie kell az Unió hosszú távú céljai között. Az igazgatás eme formája leegyszerűsítené, biztonságosabbá és költségkímélőbbé tenné a vámot. Lehetővé tenné a más EU-s illetve harmadik országbeli rendszerekkel való összekapcsolódást is. A 25 tagállam által kifejlesztett alapvető rendszerek megvalósításával kapcsolatos lehetséges késéseket figyelembe véve szükséges kiértékelni, hogy nem lenne-e előnyösebb olyan teljesen automatizált rendszereket alkalmazni, mint például az Egységes Európai Hozzáférési Pont által összekötött Automatizált Import Rendszer és az Automatizált Export Rendszer.

2.2

Az Európai Bizottság kezdeményezése első sorban szükséges intézkedés, mivel az új vámkódex végrehajtása feltételezi az eljárások új normákhoz történő hozzáigazítását. Ezenfelül olyan kezdeményezések sorának része, amelyeket az eEurope és az eGovernment  (2) keretében hoztak létre; pontosabban a Tanácshoz intézett, az egyszerűsített, papírmentes vámkezelési és kereskedelmi környezetről szóló (3) 2003-as európai bizottsági közleményben vállalt kötelezettségek kísérő intézkedése. Másrészt az említett kötelezettségeket – legalábbis a papírmentes környezet tekintetében – a Vám 2007 programban (4) már vázolták, valamint a vámkódex meghatározásáról szóló rendelet megváltoztatására vonatkozó 2004-es javaslatban (5) megerősítették.

2.3

Az EGSZB csak üdvözölni tudja az Európai Bizottság által javasolt rendszer által bevezetett legfontosabb újításokat. A nemzeti rendszerek összekapcsolása, egyetlen ablak kapcsolódási pontként való létrehozása a gazdasági szereplők számára, az elektronikus vámügyintézés lehetősége és az integrált kockázatkezelés a siker nélkülözhetetlen feltételei – amennyiben a költségek általánosságban és a gazdasági szereplők számára is vállalhatóak. Ebből kifolyólag ésszerű lenne, ha figyelembe vennék ezeknek a változásoknak a vámügyintéző személyzetre gyakorolt következményeit (eszközök, képzési intézkedések, szakmai életút, alkalmazkodás).

2.4

Az EGSZB azonban elengedhetetlennek tartja, hogy néhány megjegyzést tegyen az elektronikus adatfeldolgozó-rendszerek integrációjával, illetve kiegészítő jellegével kapcsolatban. Az Európai Bizottság célja a vámrendszerek teljes átjárhatóságának megteremtése. A vámigazgatási szerveknek ez alapján képesnek kell lenniük az adatcserére mind egymás között, mind „az áruk nemzetközi mozgásában érintett egyéb hatóságokkal vagy szervekkel”. A hozzáadottérték-adó kivetéséért felelős igazgatóságok ebbe a kategóriába biztosan nem tartoznak bele. Mindeközben az eredet-megjelölések hamisítására való tekintettel bizonyosan ésszerű lenne, ha vámhatóságok és a hozzáadottértkadó-hatóságok között – legalábbis bizonyos esetekben és bizonyos árufajták esetén – erős kapcsolat jönne létre. Ez a jelenség nem új keletű, hanem egyre nagyobb méreteket ölt: a harmadik országokból behozott árukat gyakran európai eredet-megjelöléssel, vagy hamisított európai címkékkel látják el és hozzák forgalomba az Unió területén (a hozzáadottérték-adót eközben kifizetik).

2.5

Az EGSZB ezen felül a határozati javaslat második preambulumbekezdésére is fel szeretné hívni a figyelmet, mely szerint „A (…) páneurópai e-kormányzási tevékenység olyan intézkedések meghozatalát követeli meg, amelyek hatékonyabbá teszik (…) a csalás, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcot”. A szándéknyilatkozat egyértelmű. Kevésbé egyértelmű azonban, hogy mennyiben érhető el a cél a javaslatban szereplő rendelkezések segítségével. A vám céljából végzett adatgyűjtés ugyanis csak abban az esetben használható más célokra, ha rendszere más rendszerekkel összekapcsolható.

2.5.1

2004 decemberében a Tanács egy, az Európai Bizottság által végzett értékelés (6), és az Európai Parlament 2004. október 14-i ajánlása alapján elfogadta a Hágai Programot. Ebben egy sor intézkedést és cselekvést határoztak meg az EU-n belüli biztonság javítására, és főként a rendőrség, a vám és az igazságügy területén való együttműködés megkezdésére. Egy további, 2005. június 10-i dokumentumban cselekvési terv került kidolgozásra a Hágai Program végrehajtására, amelyben megemlítik „bel- és igazságügyi” tanács 2004. március 30-i, a vámhatóságok együttműködésével kapcsolatos határozatát, valamint a tiltott, vagy korlátozottan forgalmazható áruk határokon átnyúló kereskedelme elleni küzdelemről szóló közleményt. Egy még későbbi dokumentumban (7) a vámhatóságok együttműködését ismét a prioritások közé sorolják. Az összes, az eddigi dokumentumokban leírt projekt a információk hozzáférhetőségén alapul a visszaszorítás területén; a Hágai Program tárgya is ez. Az anyag összességének és a folyamatban lévő projekteknek a fényében az EGSZB úgy véli, hogy egy tartós „elektronikus vámrendszer” megtervezése során mindenképpen gondot kell fordítani arra, hogy a vámadatbankot a rendszer megvalósítása során, illetve röviddel azután összekössék más rendszerekkel, főként uniós és az unión kívüli államokban lévő belső biztonsági rendszerekkel. Mindeközben természetesen ügyelni kell a magánszféra védelmére, a szakmai titoktartásra és az adatvédelemre.

2.5.2

A 2.5.1. pontban említett hivatkozások kivételével az Európai Bizottság dokumentumaiban egyáltalán nem jelenik meg ez a törekvés. A bevezető részben sem történik egy helyen sem utalás a Hágai Programra. Az Összhang az Unió egyéb szakpolitikáival és célkitűzéseivel című fejezet is csak a lisszaboni stratégiát és az eEurope, valamint az eGovernment területén született kezdeményezéseket említi. Egy ilyen fontos információ kihagyása a – későbbiekben bővebben taglalt – 3. cikk d) pontjának figyelembe vétele mellett sem lehet véletlen, és az Európai Bizottságnak világosan ki kellene fejtenie ennek okait. Az mindenképpen bizonyos, hogy elfogadhatatlan lenne egy olyan kezdeményezés későbbi időpontra való elhalasztása, amelyet már el kellett volna indítani.

2.5.3

A szóban forgó dokumentum előkészítő szakaszában az Európai Bizottság két év alatt hat szemináriumot is rendezett, kikérte az érintettek véleményét, és rendszeresen tárgyalt a témáról a Vámkódex Bizottságban, a Vámpolitikai Csoportban, az Elektronikus Vám Csoportban (Vám 2007) és a Kereskedelmi Kapcsolattartó Csoportban. Az Europollal, az OLAF-fal, vagy az Európai Bizottság más főigazgatóságaival fenntartott kapcsolatokra azonban nem történik utalás. Egy rendszert nem lehet csak a közvetlen felhasználók igényei alapján megtervezni. Amennyiben a más rendszerekkel való összeköttetés a cél, ismerni kell azoknak a jellemzőit és szükségleteit is. Az EGSZB-nek az a benyomása, hogy a Közösségi Vámkódexszel kapcsolatos véleményében már megemlített, a bűnözés elleni küzdelem során az egyes hatóságok közötti kölcsönös függőségi viszonyok valódi figyelembevételének hiányával kapcsolatos aggodalmai beigazolódni látszanak.

2.5.4

A programban kitűzött rövid végrehajtási határidők miatt valószínűleg nehéz a megközelítés az előzőekben említett fejtegetések értelmében vett radikális megváltoztatása. Nagyon is lehetségesnek tűnik azonban, hogy a jövőben az „érzékeny árukkal” kapcsolatban (fegyverek, robbanóanyagok, hasadóanyagok, vegyipari, a nukleáris és hadipari gépek és berendezések, narkotikumok, alkohol, dohányáruk) biztonsági intézkedéseket határozzanak meg. Az ilyen intézkedések keretében elemzéseket lehetne végezni, amelyeknek eredményeit automatikusan vagy kérésre eljuttatnák az illetékes hatóságokhoz.

2.6

A szubszidiaritás elve alapján a rendszerek átjárhatósága, az egyablakos rendszer és a vámportálok biztosítása céljából szükséges eszközöket a közösség költségvetéséből biztosítják. Ezek becsült értéke mintegy 180 millió euró, amely egyre nagyobb összegű éves előirányzatokra oszlik. Ezek a 2006-os évi 4 millióról 2011-re, és azt követően évi 11 millióra emelkednek. Az EGSZB elvben egyetért ezzel, csodálkozik azonban azon a döntésen, hogy a nemzeti portálokkal kapcsolatos költségeket a közösségi költségvetés állja. Bár ezek a portálok alapvetően minden gazdasági szereplő számára rendelkezésre állnak, mind a saját országban, mind a többi uniós tagállamban, azért az előre látható, hogy a gazdasági szereplők általában saját országuk portálját használják majd. Megfelelőbb lenne tehát, ha a portálok költségeit nem az Unió, hanem az egyes tagállamok viselnék. Más lenne persze a helyzet, ha az Európai Bizottság európai portálokról beszélne, ezekről azonban nem történik kifejezett említés.

2.7

A végrehajtási határidőkkel kapcsolatban az Európai Bizottság egy minden tagállam számára kötelező érvényű ütemtervet dolgozott ki, amely a határozat Hivatalos Lapban történő megjelenésével kezdődik. Három éven belül automatizált interoperábilis vámkezelési rendszereket, a gazdasági szereplők regisztrációjára szolgáló rendszereket, valamint információs portálokat kell létrehozni. Öt éven belül létre kell jönnie az egységesített elérési pontok hálózatának, valamint a közösségi normáknak megfelelő vámtarifa-környezetnek, hat éven belül pedig a szolgáltatásokat az egyablakos ügyintézés koncepciója alapján kell nyújtani. Az EGSZB úgy véli, hogy ezek a határidők, főként az első, kissé túl optimisták – három év nem hosszú idő, ráadásul ebbe bele kell számítani egy néhány hónapos időszakot a kísérleti szakasz, és a többi résztvevővel történő eszmecsere miatt. Ezen kívül az informatizáltság, illetve a pénzügyi és emberi erőforrások rendelkezésre állása tekintetében nincs minden tagállam egyforma szinten. Nemcsak a rendszer zökkenőmentes működése, hanem a hitelessége szempontjából is hátrányos lenne, ha az Európai Bizottságnak azért kellene meghosszabbítania a határidőket, mert egy vagy több tagállam nem teljesítette a kötelezettségeit. Ezért a jelenlegi többéves stratégiai tervet át kell vizsgálni a következők figyelembevételével: