11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/1

1.1

Az Európai Bizottság előterjesztette határozatjavaslatát a 2007-től 2013-ig tartó időszakra vonatkozó „közös, integrált program” létrehozására az egészségügy és a fogyasztóvédelem területén, méghozzá egy stratégiai dokumentumra támaszkodva, amely egy közleményt és – mellékelt munkadokumentum formájában – egy átfogó hatástanulmányt tartalmaz.

1.2

Az Európai Bizottság most először határoz meg közös stratégiát az egészségügyi és fogyasztóvédelmi politika területén, és ezt rögtön huzamosabb időre (hét évre) teszi. Az EGSZB elismeri az Európai Bizottság fáradozásait, amelyekkel új lendületet igyekszik adni ennek az igazgatási szinten közös főigazgatóság alá tartozó két politikaterületnek.

1.3

Az Európai Bizottság a szóban forgó újítást jogi, gazdasági, társadalmi és politikai érvekkel indokolja. Az EGSZB üdvözli a bőséges tájékoztatást és azt a körültekintést, amely a hatásvizsgálatban a különböző lehetőségek beható elemzését jellemzi.

1.4

Az EGSZB által rendezett széles körű konzultáció, amelyen a különböző érintett érdekcsoportok és szereplők képviselői vettek részt, valamint az Európai Bizottság és a Parlament időközben indított kezdeményezései lehetővé tették az Európai Bizottság javaslatát illető – annak szövegére, tartalmára és formájára, valamint indokolására vonatkozó – különféle álláspontok feltérképezését.

1.5

Az EGSZB megvizsgálta az Európai Bizottság által előterjesztett dokumentumokat, a bőséges kiegészítő információt, a civil társadalom az egészségügy és fogyasztóvédelem területén közvetlenül érintett képviselőinek hozzájárulásait, valamint az említett területeken tevékenykedő számos reprezentatív szervezet különféle, írásban megfogalmazott véleményét, és mindezek után alapvetően úgy ítéli meg, hogy az egészségügy és a fogyasztóvédelem területét érintő közösségi cselekvési programra tett határozatjavaslat indokolása és részletező kifejtése nem elégséges: a felhozott érvek nem tűnnek kielégítőnek ahhoz, hogy meggyőzően indokolják a szóban forgó opciót.

1.6

Az EGSZB szerint mindenekelőtt arra nem derül fény, hogy a közösségi politika két említett területének egymással érintkező és egymást kiegészítő volta létrehoz-e az említettek szerint olyan szinergiákat, amelyeket nem lehetne (a környezetvédelmi politikához hasonlóan) specifikus együttműködési és koordinációs tevékenységekkel is kifejleszteni és megvalósítani, tekintetbe véve az említett politikaterületek horizontális jellegét.

1.7

Az EK-Szerződés 152. és 153. cikkében meghatározott két politikaterület jogalapja gyökeresen eltérő. Figyelnünk kell tehát arra, hogy elkerüljünk két kedvezőtlen hatást: egyrészt a fogyasztóvédelmi politikát az EU saját fogyasztóvédelmi jogkörének kárára hoznák összhangba a közegészségügyi politikát alátámasztó, szigorú, a kiegészítő jellegre és a szubszidiaritásra épülő kritériumokkal. Másrészt az egészségügyi politikát nem kívánt mértékben átszőnék a fogyasztóvédelmi érdekek, a „felhasználó”, illetve „fogyasztó” fogalmak általános jelentésükre: „polgárra” szűkülnének, és ezzel „egy kalap alá kerülnének”.

1.8

Az EGSZB továbbá azt az álláspontot képviseli, hogy egy közös költségvetés általános megállapítása esetén a fogyasztóvédelmi politika húzhatná a rövidebbet. Az eddig alkalmazott különválasztás mindkét politikaterület számára előnyös lenne, különösen, ha szem előtt tartjuk a fennálló intézményes válságot és azt, hogy aggasztó módon pillanatnyilag nem látható előre, hogyan alakulnak a pénzügyi tervek.

1.9

Az EGSZB úgy véli, hogy a határozatjavaslatból nemcsak a két politikaterület bizonyos alapvető – a megfelelő finanszírozást szavatoló – szempontjainak szabályozása hiányzik, hanem talán több döntő, lényeges és égető kérdés is figyelmen kívül marad. A végrehajtást, ellenőrzést és értékelést illetően javasolt rendelkezéseknek ambiciózusabbaknak, innovatívabbaknak és következetesebbeknek kellene lenniük.

1.10

Az EGSZB kéri, hogy a Fogyasztóvédelmi Intézet legyen jobban meghatározott hatáskörökkel és feladatokkal ellátva, és ne tekintsék azt a Közegészségügyi Program Végrehajtó Hivatalához csatolt részlegnek. Csak így járulhat hozzá a kívánt, döntő módon a már létező jogszabályok jobb alkalmazásához, valamint a fogyasztók jobb tájékoztatásához, oktatásához és védelméhez.

2.1

„Egészségesebb, nagyobb biztonságban élő, magabiztosabb polgárok – egészségügyi és fogyasztóvédelmi stratégia” című közleményében az Európai Bizottság javaslatot terjeszt elő európai parlamenti és tanácsi határozatra az egészségügy és a fogyasztóvédelem területén közösségi cselekvési program (2007–2013) létrehozására.

2.2

Az Európai Bizottság a 2007-től 2013-ig terjedő időszakra vonatkozó új stratégiával és közösségi cselekvési programmal először közelíti meg közös alapon az egészség és a fogyasztóvédelem területét.

2.3

Az Európai Bizottság közleményében kifejti az új megközelítés indítékait, és rámutat e két terület közös céljaira, illetve a polgárok mindennapi életében betöltött jelentőségükre. Emellett az Európai Bizottság utal az új közös program előnyeire, a szinergiákra, amelyek megtakarításokat tesznek lehetővé, karcsúsíthatják az eljárásokat és végeredményben fokozott hatékonysághoz vezetnek.

2.4

Az Európai Bizottság szóban forgó stratégiai döntése lényegében a két politikaterület közötti szinergiák szükségességén alapul, amelyek segítségével méretgazdaságosságra, megtakarításokra, valamint hatékonyabb eljárásokra törekszik. Ezenkívül fokozza az egyes intézkedések közötti koherenciát, és gondoskodik arról, hogy az érintett kérdések egyre inkább a politikusok figyelmének központjába kerüljenek.

2.5

Az Európai Bizottság véleménye szerint az említett integrált politika közös célkitűzései a következők:

2.6

Az egészségügy területén a következő célkitűzések kerültek említésre:

2.7

A fogyasztóvédelmi politika területén a következő célkitűzések kerültek említésre:

3.1.1

Az egészségpolitika, illetve a fogyasztóvédelmi politika jogalapja egymástól gyökeresen eltérő természetű. Az egészségpolitika lényegében a tagállamok hatáskörébe tartozik; a Közösség tevékenysége csupán kiegészítheti a tagállamok politikáját, miközben a 152. cikkben (1) említett különleges szempontokra kell, hogy vonatkozzon. A fogyasztóvédelmi politika ellenben – mint arról az EK-Szerződés főként Amszterdam után rendelkezett – határozottan közösségi jellegű, és a fogyasztók jogainak támogatását, illetve érdekeiknek védelmét szolgálja, különösen a belső piac teljes megvalósítása keretében hozott intézkedések tekintetében. (2)

3.1.2

A 152. és 153. cikk tekintetében ezért nem hivatkozhatunk olyan állítólagos közös jogi „identitásra”, amely egy integrált cselekvési program közös jogalapját képezhetné az egészségügy és a fogyasztóvédelem területén.

3.1.3

Emellett az egyes tagállamokban az egészségügyi ellátásra vonatkozó jog és a fogyasztói jogok jogi és alkotmányjogi jellege teljes mértékben eltérő, csakúgy mint az említett jogok védelme.

3.1.4

Ez nem jelenti azt, hogy az EGSZB nem tartja rendkívül fontosnak a közegészségüggyel kapcsolatos jelenlegi kérdéseket; ezek már magukban is indokolják egy olyan erős európai egészségügyi politika szükségességét, amely a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem eszközeként is szolgálhatna. Sajnos az alkotmányszerződés el nem fogadása hozzájárulhatott ahhoz, hogy elmaradtak alapvető, ebbe az irányba mutató lépések.

3.1.5

Az EGSZB utal arra, hogy a „fogyasztó” fogalom jelentése más, mint a „beteg” fogalomé, és nem ugyanazok a mutatók határozzák meg őket. Míg a fogyasztók nem kizárólag egyedülálló személyek, döntéseiket piaci kritériumok, tehát túlnyomórészt gazdasági tényezők alapján hozzák, a betegek nem tekinthetők a gyógyszerek és orvosi szolgáltatások puszta fogyasztóinak. A betegek jogai más természetűek és nem tisztán gazdasági jellegűek, és csak a bírósági kereseti joggal vagy az oktatáshoz való joggal hasonlíthatók össze, amelyek tiszteletben tartása abban jut kifejezésre, hogy az általános érdekű szolgáltatásokról az egyes államok gondoskodnak.

3.1.6

Vannak ugyan mindkét politikaterületre jellemző szempontok, de ilyen közös vonások nem kizárólag, illetve nem főként e két terület között fedezhetők fel. (3) Az EGSZB megítélése szerint az Európai Bizottság nem bizonyította cáfolhatatlanul, hogy a végrehajtandó intézkedések közös szempontjai a két politikaterületen kizárólag egy közös, integrált program kidolgozásával és megvalósításával érhetők el, de még azt sem, hogy ez a legmegfelelőbb és legelőnyösebb út. (4)

3.1.7

Az integrált megközelítés néhány fogyasztóvédelmi szervezet felfogása szerint egy sor hátrányt hordoz magában, amivel részben egyet lehet érteni. Többek között a következő érvekről van szó:

3.1.8

Igazából inkább arról van szó, hogy a hatásvizsgálatban (6–7. oldal) említett hat lényeges ok egyike sem tekinthető döntő érvnek a két szóban forgó politikaterület egységes megközelítésére. A kitűzött célokat a politikaterületek megfelelő összehangolásával is el lehetne érni, főként az Európai Bizottság a nemzeti szintű hatóságok közötti adminisztratív együttműködésre irányuló kiváló kezdeményezésének megvalósításával. (6)

3.1.9

Az Európai Bizottságnak ezen túlmenően nem sikerült elmagyaráznia, hogy ténylegesen milyen strukturális és hosszú távú szinergiák adódnak a szóban forgó közös koncepcióból, és a megfelelő méretgazdaságosságot sem számszerűsítette. A hatásvizsgálatból sokkal inkább az derül ki, hogy a javasolt megoldás nem befolyásolja a költségeket, és a két terület egyszerű összeadása mennyiségileg pontosan ugyanazt a pénzügyi keretet eredményezné. (7)

3.1.10

Ezekben az EU pénzügyi tervére nézve rendkívül kényes időkben a két terület egymástól elkülönített kezelése inkább előnyt jelenthetne, amennyiben két fronton folynának a tárgyalások, és ezáltal az egyes területek alapvető szempontjai jobban kitűnnének. Így a megfelelő reprezentatív szervezetek véleménye szerint jobb eredményeket lehetne elérni az egyes politikaterületek rendelkezésére bocsátott eszközök vonatkozásában.

3.1.11

Az EGSZB komoly aggodalommal veszi tudomásul a 2007–2013 időszakra szóló pénzügyi tervben a költségvetés esetleges drasztikus megszorítását. A pénzügyileg már amúgy is mérsékelten ellátott program így teljességgel végrehajthatatlanná válhat, mindenesetre – új célok és intézkedések meghatározásával – újra kell fogalmazni, és újra elő kell terjeszteni. A programot ugyanis gyakorlati okokból nem lehet – az általános költségvetési megszorításokkal százalékos arányban – egyszerűen megvágni.

3.1.12

Végül a két politikaterületnek a javaslatban kidolgozott, tényleges közös szempontjai mind közösségi, mind tagállami szinten közös, összehangolt cselekvések tárgyát képezhetnék, ahogy ez a közösségi politika más területein, például a környezetvédelem, a verseny, az oktatás és a kultúra vonatkozásában már megfigyelhető. A két politikaterület horizontális jellegéből szükségszerűen következik, hogy ezeket a többi politikaterületnek figyelembe kell vennie. Ezt végül maga az Európai Bizottság is elismeri a Közlemény 2. mellékletében (a 16. oldalon) felsorolt példákban.

3.2.1

A civil társadalomnak az európai bizottsági program által közvetlenül érintett legfontosabb szereplőivel folytatott, kb. 70 fő részvételével zajlott nyílt konzultáció döntően hozzájárult az Európai Bizottság közleményének és javaslatának vizsgálatához. Noha egyes szempontok és részletek mélyreható elemzésének lehetőségét logisztikai kényszer korlátozza, az európai bizottsági dokumentumok értékelése ki kell, hogy térjen a tervekre, a célkitűzésekre, az eszközökre és megfelelő alkalmazásukra, illetve azon intézkedésekre, amelyeket a kitűzött célok érdekében ezekkel az eszközökkel végre kell hajtani.

3.2.2.1

Az Európai Bizottság helytálló módon különböző intézkedéseket dolgoz ki, amelyeket a fogyasztók megfelelőbb védelme érdekében Európa-szerte meg kellene hozni. Kiindulópontja mindazonáltal a minimális szintű védelem. Ezzel a javaslat azon új jogalkotási kezdeményezések közé sorolható, amelyekben az Európai Bizottság egyértelműen a teljes harmonizációt részesíti előnyben, a védelem szempontjából alacsony szinten. Ezen túlmenően az EGSZB aggodalmát fejezi ki a származási országban érvényes jog szisztematikus alkalmazása miatt, és figyelmeztet arra az egyoldalú megközelítésre, amely a fogyasztóvédelmet a mindössze termékekről és szolgáltatásokról szóló tájékoztatásra redukálja. (8)

3.2.2.2

Az EGSZB szerint jó volna, ha a bizottsági javaslatok innovatívabbak (9) lennének, a megfogalmazásuk pedig pontosabb (10). Az EGSZB már a 2002-től 2006-ig terjedő időszakra szóló fogyasztóvédelmi stratégiáról készített véleményében (11) felhívta az Európai Bizottság figyelmét számos hiányosságra, amelyek azonban azóta sem szűntek meg. Az EGSZB nemrégiben fogadott el egy saját kezdeményezésű véleményt, amelyben részletesen és mélyrehatóan foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, és amelynek következtetéseire itt is felhívja a figyelmet. (12)

3.2.2.2.1

Az EGSZB javasolja, hogy a jelenlegi programba kerüljenek bele a következő szempontok:

3.2.2.3

Az EGSZB üdvözli és támogatja a ténylegesen eltervezett kezdeményezéseket, de megállapítja, hogy sok esetben hiányzik a tájékoztatás arra nézve, pontosan hogyan és milyen határidővel kell ezeket megvalósítani. Többek között a következő szempontokról van szó:

3.2.2.4

Az EGSZB megállapítja, hogy a civil társadalom és az érintett szereplők a politikaalkotásban való fokozottabb részvételének céljait tekintve, valamint a fogyasztóvédelmi politikának a közösségi politika más területeibe történő bevonását illetően a program szinergiáinak ellenőrzését és értékelését szolgáló mutatók – az első kivételével – a fogyasztóvédelmi politikára nézve nem megfelelőek.

3.2.2.5

Az EGSZB szerint célszerű továbbá, ha a fogyasztóvédelmi politika értékelésére más – megbízhatóbb és a program 3. mellékletében jegyzett célokkal közvetlenebb kapcsolatot teremtő – kritériumok kerülnek megállapításra.

3.2.2.6

Habár a hét évre tervezett program megvalósítására „éves munkaterveket” kell készíteni, a 2002–2006-os programban előirányzott, a most folyó, korszerűsített munkaprogram felülvizsgálatát szolgáló eszköz (14) azonban, úgy tűnik, nem kerül alkalmazásra, pedig most, a hét évre meghosszabbított program esetén, feltétlenül szükség lenne rá.

3.2.2.7

Az EGSZB megjegyzi, hogy a Közegészségügyi Program Végrehajtó Hivatala keretében létrehozandó Európai Fogyasztóvédelmi Intézet felépítése és munkamódszere még nincs meghatározva. Javasolja, hogy az intézet önállóságának és függetlenségének biztosítása céljából világosan határozzák meg feladatait és hatásköreit, hogy elkerülhető legyen egy felesleges, bürokratikus hatóság létrejötte.

3.2.2.8

Végül, a fogyasztóvédelmi politika rendelkezésére bocsátott költségvetési eszközöket tekintve megállapítható, hogy ezek az összes eszköznek kevesebb mint 20 %-át teszik ki, így a program futamidejének hét évében minden fogyasztóra mindössze évi 7 eurócent jut. A költségvetés az előző programhoz képest látszólag megkétszereződött, de ezt viszonylagossá teszi, hogy a program futamideje négy évről hét évre hosszabbodott.

3.2.2.9

Megjegyzendő továbbá, hogy az új tagállamok közelgő csatlakozásának fokozottabban meg kellett volna mutatkoznia az eszközök megállapításában: az eszközök tervezett megemelése csak a program hosszához viszonyul. Ezek az eszközök már a tervezett intézkedésekre sem elegendőek; jelentős részüket a tervezett intézet költségei fogják felemészteni.

3.2.3.1

Az EGSZB ki szeretné emelni az európai bizottsági javaslat kedvező oldalait, nevezetesen, hogy a közegészségügyi politikának új lendületet szándékozik adni azáltal, hogy prioritásnak tekinti, határozottabban a középpontba helyezi és hatékonyabb eszközökkel látja el, amire valóban sürgősen szükség is van. A madárinfluenza-pandémia fenyegetésének említése nélkül is megállapítható, hogy szükséges a közegészségügy alapvető szempontjainak közösségi szintű összehangolása. Ezt az Európai Bizottság helyesen ismerte fel. (15)

3.2.3.2

Ezért az EGSZB üdvözli a közegészségügyre vonatkozó program alapgondolatait, nevezetesen az egészségügyi érdekeknek a közösségi politika más területeibe való bevonására szóló javaslatot, valamint a megelőzésre, az információelemzésre, az együttműködés erősítésére, a tudás átadására és a jobb tájékoztatásra helyezett hangsúlyt.

3.2.3.3

Az EGSZB továbbra is támogatja az Európai Bizottság által megfogalmazott elsődleges célokat: az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés terén tapasztalható egyenlőtlenségek elleni küzdelmet, a gyermekek egészségének ösztönzését és a még keresőképes népesség elöregedésével kapcsolatos kérdések kezelését.

3.2.3.4

Ezen túlmenően az EGSZB osztja az Európai Bizottság aggodalmát az emberi egészséget érintő globális fenyegetésekkel és a bizonyos életmódokból következő betegségek növekvő súlyával kapcsolatban, és üdvözli a programban kidolgozott stratégiát annak érdekében, hogy erőteljesebben lehessen hatni az egészségmeghatározó tényezőkre.

3.2.3.5

Az EGSZB egyetért továbbá az Európai Bizottság fáradozásaival az egészségügy terén tevékenykedő szervezetek ösztönzése érdekében, nevezetesen részvételük fokozásával a vitafórumokon, a betegek mobilitásáért érzett aggodalommal, a nemzeti egészségügyi rendszerek közötti, a közös feladatok megoldását célzó együttműködés támogatásával, illetve az egészséget érintő kérdésekről szóló kölcsönös tájékoztatás eljárásainak megszilárdításával.

3.2.3.6

Az EGSZB ezért elismeri, hogy az Európai Bizottság idevágó javaslata jobban megfelel a terület követelményeinek, mind a célok meghatározása, mind pedig az intézkedések tervezése és a rendelkezésre bocsátott költségvetési eszközök tekintetében. Ezek az eszközök az előző programhoz képest mintegy megháromszorozódtak, és a fogyasztóvédelemre szánt pénzügyi eszközöknek a négyszeresét teszik ki.

3.2.3.7

Mindazonáltal az EGSZB úgy véli, hogy itt sem állapíthatók meg lényegi újítások; (16) a korábbi programokhoz képest lényegi változtatásra nem kerül sor. Így továbbra is érvényesek az EGSZB megjegyzései a 2001–2006-os program és a „Környezet és egészség” elnevezésű európai cselekvési terv (2004–2010) vonatkozásában, nevezetesen, hogy továbbra is hiányoznak a konkrét és objektívan értékelhető célok, valamint a megvalósítás pontos időrendje (17).

3.2.3.8

Az EGSZB kívánatosnak tartotta volna, hogy a javaslat pontos útmutatást tartalmazzon a követendő célkitűzésekre vonatkozóan, azokkal a szempontokkal kapcsolatosan, amelyek az előző programnak részét képezték, de a mostaniban nem jelennek meg. Ilyen témák például az egészségügyi téren megfigyelhető – főként a férfiak és nők viszonylatában – egyenlőtlen elbánás elleni küzdelemmel kapcsolatos kérdések, valamint az idősek, a leghátrányosabb helyzetűek és a marginális társadalmi csoportok körülményei, a személyi adatok védelme, a személyi és biológiai tényezők, a sugárzás és a zaj káros hatásai, valamint az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia.

3.2.3.9

Az EGSZB szerint kívánatos lett volna a programba következetesen beépíteni bizonyos rendkívül fontos kérdéseket (elhízás, HIV/AIDS, mentális egészség (18), a gyermekek egészsége, gyermekbetegségek, öregedés stb.), amelyek a programleírásban megjelennek ugyan, de magában a jogi határozatjavaslatban nem térnek vissza megfelelő módon.

3.2.3.10

Ezenkívül az EGSZB-t meglepi, hogy az Európai Bizottság javaslatában elhanyagolja a közegészségügy bizonyos alapvető kérdéseit, például a fog és a szem egészségét, a palliatív gyógyászatot és a fájdalomcsillapítást.

3.2.3.11

Az EGSZB alapvetően azt szerette volna, ha az Európai Bizottság a terület bizonyos szempontjait – például a tájékoztatás minőségét minden szinten és minden területen, a globális kockázatmegelőzést, a közszféra és a magánszektor közötti partnerségeket és a tagállamok közötti együttműködést nemzetközi szinten – nagyobb elkötelezettséggel közelítette volna meg.

3.2.3.12

Az EGSZB végül azt is üdvözölte volna, ha a program olyan konkrét cselekvésekről is gondoskodott volna, amelyek lehetővé teszik az uniós egészségügyi rendszerek összehasonlítását (19), határozottabban ösztönzik az Európai Unión belül úton lévő betegek védelmét (az uniós betegbiztosítást) és a bevált gyakorlatok szabályozásainak átvételét, valamint előirányozzák „kiemelt központok” és egy központi járványügyi állomás létrehozását és támogatását.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/7

1.1

Az EGSZB gratulál az Európai Bizottságnak a javasolt reformhoz, amely megkönnyíti és egyértelművé teszi ennek, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósításához oly fontos rendeletnek a végrehajtását. Az új bekezdések közül néhány azonban bizonyos mértékű zavart okozhat tartalmuk értelmezését illetően, különösen a 8. cikk (3) bekezdése, amely kivételt állapít meg az időtartamok számításában arra az esetre, ha az irat átvételét a címzett megtagadja, mivel az egy általa nem értett nyelven íródott, a kérelmezőnek a nemzeti rendelkezések alapján történő védelme érdekében.

1.2

Ugyanez igaz a 14. cikk végére, ahol a tértivevényhez „hasonló” kézbesítési módokra történik utalás, itt pontosabban körül kellene írni a postai szolgáltatások által biztosított, a kézbesítést megfelelően bizonyító többi lehetőséget.

1.3

Mindkét kérdést tisztázni kellene, és mindenekelőtt ellenőrizni kellene a nyelvi változatokat, mert több esetben nem egyeznek. A problémát még a rendelet közzététele előtt meg kellene oldani, tekintettel arra, hogy minden tagállam a saját nyelvi változata alapján hajtja végre azt.

1.4

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság nem vizsgálta meg, hogy a nemrég csatlakozott tagállamokban miként lehetséges a rendelet végrehajtása, annak ellenére, hogy a mellékleteket az új helyzet ismeretében már kiigazította.

1.5

Az EGSZB mindenesetre ki kívánja nyilvánítani, hogy a módosítás során alkalmazott eljárást megfelelőnek tartja, mivel az számításba veszi az összes érintett felet, és főként mivel felhasználta az e célból létrehozott eszközt: az Európai Igazságügyi Hálózatot, amelynek segítségével figyelembe vehetők azok a problémák, amelyek mindkét eljárás alkalmazása során felmerültek.

2.1

Az Európai Bizottság jelen javaslatát az 1348/2000/EK rendelet (1) 24. cikkében foglaltaknak megfelelően fogalmazta meg, mivel a cikk előírja, hogy a rendelet alkalmazásának felülvizsgálatára kijelölt időszakot követően, legkésőbb 2004. június 1-jén a Bizottság javaslatokat tesz a rendeletnek az értesítési rendszer fejlődésével párhuzamos kiigazítására. A módosítási javaslat azonban több, mint formai felülvizsgálat: az Unió által szorgalmazott jogalkotás-egyszerűsítési folyamat részét képezi, továbbá figyelembe veszi az ugyanezen időszak alatt született jogalkotási javaslatokat is azzal a céllal, hogy teljesítse a Tamperei Európai Tanács állásfoglalásában foglaltakat, azaz a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakítását, amely garantálja a személyek szabad mozgását az Unió határain belül.

2.2

Ez a rendelet igen fontos szerepet játszik a belső piac megfelelő működése szempontjából. Az új technológiákat alkalmazó, határokon átnyúló műveletekhez és kereskedelemhez, és elsősorban az új tranzakciós rendszerekhez szükség van olyan szabályrendszerre, amely meghatározza a bírósági és bíróságon kívüli iratok tagállamok közötti kézbesítésének eljárását. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az EGSZB már korábban hangot adott azon kérésének (2), hogy az eljárást rendelet, ne pedig irányelv formájában szabályozzák, mivel a végső cél a teljes harmonizáció megteremtése.

3.1

A reformjavaslatban megfogalmazott egyszerűsítési folyamat olyan módosításokat is tartalmaz, amelyek növelik a kérelmező és a címzett jogbiztonságát, mivel olyan alapelvre van szükség, amely biztosítja a bizalom fenntartását a belső piacon.

3.2

Először is világos szabályokat állít fel az időtartamok számítására (7. cikk (2) bekezdés). A korábbi rendelkezésekkel ellentétben erre az irat kézhezvételétől számítva egy hónapot biztosít, a nemzeti jogszabályokat pedig csak a tagállamok államigazgatásai közötti kapcsolatokban, eseti alapon lehet alkalmazni (9. cikk (1) és (2) bekezdés).

3.3

Pontosítja azokat a rendelkezéseket, amelyek az irat átvételének a címzett által nem értett nyelven történt megfogalmazás miatti megtagadásáról szólnak, és felveti annak lehetőségét, hogy az iratot lefordítsák a címzett által megértett nyelvre, innentől a fordítás kézbesítése jelentené az előírt időtartamok számításának kezdetét (8. cikk (1) bekezdés). Az új (3) bekezdés azonban kivételként kezeli azokat az eseteket, amelyekben a tagállam jogszabályainak megfelelően az iratot meghatározott időtartamon belül kell kézbesíteni a kérelmező jogainak megőrzése érdekében, ekkor az eredeti irat kézbesítésének időpontját kell figyelembe venni.

3.4

Fontos a kézbesítéssel kapcsolatban felmerülő költségekre (11. cikk (2) bekezdés) vonatkozó módosítási javaslat is, amely kimondja, hogy minden tagállamnak előzetesen rögzített díjat kell alkalmaznia.

3.5

A postai szolgáltatások útján történő kézbesítéssel (14. cikk) kapcsolatban minden tagállamnak lehetőséget biztosít arra, hogy megkövetelje a kézbesítés megtörténtének bizonyítását tértivevény révén vagy „hasonló módon”, anélkül hogy ezáltal korlátoznák a bírósági eljárásban érdekelt személyek szabadságát abban, hogy a bírósági iratot közvetlenül az átvevő tagállam bírósági tisztviselőjén vagy más illetékes személyén keresztül kézbesítsék (15. cikk).

4.1

Az EGSZB üdvözöl bármely, az egyszerűsítés elvével (3) összhangban lévő jogszabály-módosítási javaslatot, amely ugyanakkor garantálja a jogbiztonságot az érintett területen. Jelen javaslattal kapcsolatban kijelenti, hogy az Európai Bizottság eleget tett a magában a rendeletben (a 24. cikkben) előírt jelentéstételi kötelezettségének, valamint hogy az Európai Igazságügyi Hálózat (4) ülésein sor került a rendelet alkalmazásáról szerzett tapasztalatok tanulmányozására és megvitatására. Továbbá, amint rendelkezésére állt az összes idevonatkozó információ és tanulmány, az Európai Bizottság elfogadta a jelen vélemény tárgyát képező javaslat alapjául szolgáló jelentést (5).

4.2

Ezzel kapcsolatban el kell ismerni, hogy az iratkézbesítési időtartamok szabályozásának közösségi szintre emelése nagy előrelépést jelent az egyszerűsítés irányába, mivel előzőleg számos nemzeti szabályozás volt érvényben párhuzamosan, és emiatt elhúzódtak az eljárások, ugyanakkor lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy tisztában legyenek az eljárásokkal, anélkül, hogy ki kellene keresniük az egyes tagállamok idevonatkozó hatályos rendelkezéseit. Ennek ellenére az államközi kapcsolatok esetében elismeri a nemzeti jog érvényességét a módosított 9. cikk rendelkezései szerint anélkül, hogy az érdekelt magánszemélyeket ez hátrányosan érintené.

4.3

A 8. cikk új megfogalmazására vonatkozó javaslat, amelynek révén az irat átvételének megtagadása lehetővé válik akkor, ha az a címzett által nem értett nyelven íródott, valamint kötelezővé teszi az irat lefordítását, a jelenlegi megfogalmazásnál erősebben védi az érintett felek érdekét, elsősorban azért, mert nem rövidíti meg a meghatározott időtartamokat (6), hanem elhalasztja a számítás kezdetét a fordítás időpontjáig. A 8. cikk új (3) bekezdésének megszövegezése azonban komoly problémát vet fel a tagállamok általi végrehajtást illetően az előzőekkel kapcsolatban, mivel kivételt állapít meg – a nemzeti jogszabályokban lefektetett számítások alkalmazásával –, ezáltal védtelenné teheti az átvevőt.

4.4

Az EGSZB üdvözli továbbá a tagállamok által előzetesen rögzített díj bevezetését, mivel a költségek körüli bizonytalanság miatt a felek gyakran nem bíznak egymásban. Ezáltal azonban az eljárás átláthatóbb lesz.

4.5

Az EGSZB korábbi véleményében (7) foglaltakkal megegyezően úgy véljük, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítésével kapcsolatban meg kell vizsgálni az átvevő és áttevő szervek által használt technikai fejlesztések és új médiumok – pl. az e-mail és az internet – alkalmazását, a felek jogbiztonsága azonban eközben nem sérülhet.

4.6

A másik megfontolandó kérdés a mellékletekben foglalt űrlapok megfogalmazási módja, ezek ugyanis a tagállami igazságügyi szervek, azaz az űrlapok áttevői és átvevői számára készültek. Az EGSZB úgy véli, hogy figyelembe kellene venni emellett az átvevő és a címzett érdekeit is, a megfogalmazás egyszerűsítése és a bírósági eljárásban érdekelt felek számára érthetőbbé tétele révén.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/9

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság szorgalmazza, hogy a jelen véleményben írtak épüljenek be „Az európai közlekedési politika 2010-re: Itt az idő dönteni” c. fehér könyv (COM(2001)370) jelenleg folyó felülvizsgálatának eredményeképpen kialakuló anyagba.

1.2

Mélyrehatóan meg kell vizsgálni a személyforgalmi pályaudvarok helyét a vasúti infrastruktúrában, különösen mivel egyaránt részét képezik a vasúti infrastruktúrának és a városi szolgáltatásoknak, valamint Európa építészeti örökségének.

1.3

A pályaudvarokkal szemben támasztott igényeket széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés talaján kell tovább vizsgálni, a harmadik évezred technológiai és technikai fejlődését figyelembe véve. Meg kell állapítani a reális igények alapján indokolt szabályozási formák alternatíváit az unió, a tagállamok és a régiók szintjén, a szubszidiaritás érvényesítése mellett.

1.4

Az utasbiztonság általános növelése, illetve a terrortámadásokkal szembeni védelem egyaránt a nemzetközi személyforgalmi pályaudvarokkal szemben megfogalmazott elvárások részét kell képezzék az uniós szabályozás kialakítása során.

1.5

A pályaudvar-fejlesztéseknek hangsúlyt kell kapniuk, különös tekintettel arra is, hogy e fejlesztések az új tagállamok szociális és gazdasági kohézióját biztosító lehetőségek motorjai.

1.6

Az Európai Beruházási Bank (EIB) bevonásával szükséges megvizsgálni a nemzetközi személyforgalmi pályaudvarok PPP és egyéb, megfelelő konstrukcióban történő strukturált fejlesztésének finanszírozási lehetőségeit.

1.7

Gondoskodni kell arról, hogy a pályaudvarok elsődlegesen az alapfeladathoz, azaz a közlekedéshez kapcsolódó funkciókat töltsék be, és ne váljanak egyéb tevékenységek, úgymint a fogyasztás és kereskedelem központjaivá.

1.8

Meg kell győződni arról, hogy a pályaudvar-fejlesztések egyrészt a fennálló munkahelyek megőrzése mellett mennek végbe, másrészt hogy további munkahelyek létesítését is elősegítik. Természetesen a fejlesztéseknek nem pusztán a közvetlen hatását, hanem áttételes hatásukat is figyelembe kell venni.

1.9

Biztosítani kell azt, hogy a pályaudvarok fenntartása, illetőleg fejlesztése ne csak a nagyvárosi, valamint nemzetközi forgalmat kiszolgáló pályaudvarok esetében legyen prioritás, hanem olyan helyeken is, ahol a leghátrányosabb helyzetű régiók lakosságát és utazóközönségét szolgálják ki.

2.1

Tömören megfogalmazhatjuk úgy is: a pályaudvar a vasúti közlekedés „kirakata”.

2.2

A közösségi szakmapolitika általános céljait a 2001-ben megjelent „Az európai közlekedési politika 2010-re: Itt az idő dönteni” c. fehér könyv (COM(2001)370) alapjaiban fenntartotta, ugyanakkor fokozott hangsúlyt helyezett a közúti közlekedést tehermentesíteni képes közlekedési módok fejlesztésére, valamint arra, hogy a felhasználó a közlekedéspolitika fókuszába kerüljön.

2.3

A pályaudvarok szerepe lényeges az áruk, a személyek és a szolgáltatások szabad áramlásának érvényesítése érdekében. A pályaudvarok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a személyszállítás a lehető leggyorsabban, leghatékonyabban, akadálymentesen és megkülönböztetés nélkül történjen. Ennek biztosítékául szolgálhat az egységes belső piac zavartalan működése, az adminisztratív korlátok lebontása és a versenysemlegesség.

2.4

Az Unió közlekedési politikájának megfogalmazása a gazdasági és szociális kohézió elérésének is fontos eszköze, különös figyelemmel a tisztességes verseny érvényesülésére, a közlekedésbiztonság javítására, valamint a környezeti kapcsolatok és hatások szempontjainak hangsúlyozására.

2.4.1

A vasút revitalizációja kapcsán a fehér könyv megállapítja, hogy a vasúti szektor visszás jegyekkel bír: egyrészt a magas teljesítményű, nagysebességű vasúti hálózatok jellemzik, modern pályaudvarokkal, másrészt nem egyszer korszerűtlen, elavult szolgáltatásban van része az utasoknak, ahol előfordul, hogy elhanyagolt, balesetveszélyes állomások szolgálják ki őket, a helyi érdekű vonalak keverednek a túlzsúfolt helyközi járatokkal, és a járatok késése is tapasztalható.

2.4.2

A fehér könyv rávilágít arra, hogy beruházásokkal kell ösztönözni a nagysebességű vasúti hálózat és a légi közlekedés együttműködéséből eredő igényeket, különös tekintettel azokra a pályaudvarokra, amelyek repülőtéri forgalmat is kiszolgálnak. Több helyen érinti a pályaudvarok szerepét az utasok mozgását megkönnyítő szolgáltatások kapcsán, kiemelve a poggyászkezelést.

2.5

Az unió első és második vasúti csomagjának (1) elfogadásával folyamatosan előrehaladt az áruforgalom liberalizációjában, majd a minőségi követelmények egységesítésében. Az EGSZB hasonló hatásokat remél a harmadik vasúti csomagtól. A személyforgalommal kapcsolatos lépések kidolgozása és végrehajtása még az uniós közösség előtt áll. A nemzetközi személyforgalom minőségi normáinak kialakításához és e normák országokon belüli továbbterjesztéséhez kapcsolható a jelen javaslat.

3.1

Az Európai Közösségek több rendeletben és irányelvben foglalkozik a vasút ügyével. Utalunk az Európai Vasúti Ügynökség létrehozásáról szóló rendeletre (2), a vasúti biztonságról (3), infrastruktúráról (4), a kapacitás allokációjáról (5), az interoperativitásról (6), valamint a Közösség vasútjainak fejlesztéséről szóló irányelvekre (7). Mindazonáltal megállapítható, hogy a pályaudvarokra a szabályozás legfeljebb érintőlegesen terjed ki.

3.2

Az Európai Bizottság elsősorban egységes technikai standardkövetelmények meghatározásával foglalkozik (pl. a platformok magasságának egységesítése annak érdekében, hogy azt mozgáskorlátozottak is használhassák – 2001/16/EK irányelv). Az interoperabilitás elősegítéséhez tartozik a vasúti áramrendszerek, biztonsági rendszerek és egyéb technikai jellegű követelmények egységesítése, csakúgy mint a vezetői engedélyek egységesítése. Jelenleg a vasút versenyhátránya többek között tulajdonítható annak a ténynek, hogy technikai jellegű követelmények eltérése miatt egyes országok határain a vonatoknak várakozniuk kell (pl. nyomtávszélesség, technikai változtatások a mozdonyon, mozdonyvezető-váltás).

3.3

A pályaudvarok témaköréhez kapcsolódóan különösen az utasok biztonságát, jogait előtérbe helyező irányelveknek van relevanciája (pl. 2001/16/EK). Jellemzően ilyen a harmadik vasúti csomag, amely az utasok jogainak érvényesítését tűzi ki célul: egyrészt, hogy időben, kényelmesen, a megfelelő tájékoztatás mellett juthassanak jegyeikhez (cserélhessék vissza azokat, amennyiben lehetséges), illetve tisztában legyenek az adott jegyhez kapcsolódó feltételekkel. Az irányelvek másik része a pályaudvarok biztonságának javítását célozza. A nagyvárosi pályaudvarok és olykor a szerelvények is, különösen a kisebb forgalmú órákban, gyakran szolgálnak erőszakos cselekedetek színhelyéül. Fokozott biztonsági követelmények felállítása, valamint segítség biztosítása a pályaudvar/vonat személyzete részéről egy nem kívánt esemény bekövetkeztekor bizonyára kedvezően befolyásolná az utazási hajlandóságot.

3.4

Az EGSZB tevékenysége folyamatosan követi a Bizottság munkáját, és a vasúti forgalom kapcsán is kialakította többek között a szociális aspektusokat, finanszírozási vonatkozásokat, nagyvárosi régiókat, transzeurópai közlekedési hálózatokat is vizsgáló szakvéleményeit. (8)

4.1.1

Ahhoz, hogy a jelentőségükből fokozatosan veszítő pályaudvarok fontossága ismét megemelkedjen a város számára, szükség volt egy katalizáló lépésre, amit a nagysebességű vasutak (TGV, HST, ICE) megjelenése, majd ezzel időben párhuzamosan Európában a transzeurópai hálózatok (TEN) megfogalmazása képviselt. Amikor racionálissá vált a vasúti személyközlekedés egy olyan távolságra, amit korábban inkább csak repülőgép volt képes biztosítani (600-800 km), akkor a vasútállomásokra irányított utazóközönség nemcsak létszámában nőtt meg, hanem összetételében is megváltozott, és ezzel elkezdte felértékelni a város számára a vasútállomást.

4.1.2

A másik tényező, ami változást hozhat a vasútállomás mint közlekedési csomópont felfogásában, nem közvetlenül a nagysebességű vasutak szerepéhez kötődik, hanem inkább az elővárosok, agglomerációs övezetek használatmódjának változásához, ahol monofunkcionális alvóvárosok helyett sokpólusú, multifunkcionális, urbanizált térségek alakulhatnak ki. Mindezen változások, valamint annak felismerése, hogy a városkörnyéki autós ingázó forgalom növekedésével az útépítés nem feltétlenül tud lépést tartani, előtérbe állította az elővárosi és a városi közforgalmú közlekedés integrációjának igényét, a közlekedési társaságok közötti együttműködések kialakulását, a menetrendek, a tarifák, a jegyrendszerek összehangolását, az utasforgalmi berendezések közös használatát. A Párizs elővárosaiban 2005. év vége előtt tapasztalt társadalmi mozgások ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy a társadalmi kohézió érdekében számos eszközt kell alkalmazni folyamatosan, és a folyamatok nem tekinthetőek lezártnak.

4.1.3

Ezen hálózatok fontos részét, sőt esetenként gerincelemét képezik az elővárosi vasutak. Ennek kapcsán az összetalálkozó, bonyolult közlekedési hálózatok utastájékoztató rendszerének logikus módon kulcselemeit, mobilitási központjait képezik az erre kiválóan alkalmas vasútállomások, pályaudvarok.

4.1.4

Bár az elővárosi vasutakat fogadó pályaudvarok többnyire nem esnek egybe a TGV fogadóállomásaival, az integrációs kultúra összehozza a két folyamatot, és az újonnan épülő vagy átalakított állomások esetében alapvető igénnyé válik a korszerű, magas szintű intermodalitás biztosítása: mind a nemzetközi vonal és az országos vonalak között, mind pedig előbbiek és a városi közlekedés között.

4.2.1

A pályaudvarokkal szemben folyamatosan alakuló normák és elvárások fogalmazódnak meg. Régebben a vasútállomások a nemzet egészét hozták egymással kapcsolatba, és a nemzeti identitást segítették kialakítani. Nem a fizikai struktúra alakította ki a közös identitást – jóllehet sín, pálya nélkülözhetetlenek voltak hozzá – hanem az állomások, a szabályok, a formák és a normák.

4.2.2

Ma nem cél a TEN mentén elhelyezkedő vasúti állomások egységesítése. Ma nem az épületek formái, hanem a szolgáltatások normái révén kell európai identitást kifejező vasútállomásokat kialakítani. Az egyik legfontosabb ilyen norma kell legyen az intermodális kapcsolatok olyan kialakítása, ami a helyi eszközök diverzitásának megőrzése mellett is minőségében megfelel azoknak a követelményeknek, ahogy egy soknyelvű Európában kell az utasokat tájékoztatni, vezetni és a továbbutazásukról gondoskodni. Három területet érdemes külön is nevesíteni: az utastájékoztatás standardját, az intermodális kapcsolat normáit és a mobilitási központ funkció kialakítását.

4.2.3

E felhasználóbarát minőségi követelményeknek a TEN érintett állomásain bevezetésre ajánlott európai ajánlásokként, iránymutatásokként, de nem a TEN privilégiumaként kell megfogalmazódniuk, a szubszidiaritás elvének legteljesebb érvényesülése mellett. Ezért természetesen egyáltalán nem jelent problémát, ha a kialakuló standardok más állomásokon, más csomópontokon is megjelennek: ez nem rontaná, hanem javítaná az utazások minőségét.

5.1

Nemzetközi összevetésben szinte minden ország eltérő kiindulással jutott el az állomások fejlesztéséig (közlekedési vagy városfejlesztési indíttatás, felülről kezdeményezett vagy piaci alapú, illetve mindezek különböző keverékei). Nagy-Britanniában, ahol az állomások átalakítását kizárólag a piaci folyamatokra bízták, a fejlesztések (a) a vasúti területekre korlátozódtak, (b) London belső részén, (c) az ingatlanboom idején (d) és szinte csupa iroda épült.

5.2

Svájcban környezettudatos nemzeti program készült a vasút és a tömegközlekedés modernizálására, S-Bahn rendszerekkel (Zürich, Basel, Bern), és jóllehet a vasút pénzügyi nehézségei szükségessé tették az állomáskörnyéki tulajdon értékesítését, ez nem eladás, hanem a vasúttal közösen kialakított programok keretében ment végbe (így a befektetők mellett a város, a kormányzat és a vasút érdekei is érvényesültek).

5.3

Svédországban a privatizált, de nem fragmentált vasút volt a kezdeményező, partnerei pedig az önkormányzatok voltak. A cél modern utazási központok kialakítása volt: vonat-, busz-, taxi-, parkolólétesítmények megvalósítása közös fedél alatt. A megállapodások egyaránt érintették tehát a helyi hatóságokat és a különböző utazási módokat.

5.4

Franciaországban a fő hajtóerő a TGV központilag elhatározott építése volt, ezen belül is a Párizzsal való kapcsolat kialakítása. A helyi szint a megállóért történő lobbizás folyamatába kapcsolódott be.

5.5

Hollandiában a közlekedési és a környezetvédelmi kormányzat és a vasút 1986-ban meghirdette az állomások környékének sűrítési programját a kompakt városfejlesztés elvével és a tömegközlekedés támogatásával összhangban. A privatizáció előtt a vasút és az önkormányzatok igen nehezen jutottak el további partnerek bevonásáig.

5.6

A fenti példák tanúsítják annak fontosságát, hogy a csomóponti értékeket képviselő (közlekedési) és a „hely” értékeit képviselő (városi) megfontolások már kezdettől jelen legyenek a tervezésben, és ne csak az egyik oldal szempontjai érvényesüljenek. Hasonlóképpen a piaci és pénzügyi megfontolásoknak együtt kell megjelenniük a városi és hálózati érdeket képviselő átfogóbb szempontokkal, annak elkerülése érdekében, hogy a folyamatokat kizárólag rövid távú konjunkturális érdekek vezéreljék, vagy éppen ellenkezőleg, a rózsás tervekből kimaradjon a finanszírozhatóság szempontja. A szakirodalom rámutat arra, hogy a megállapodások jobban létre tudtak jönni ott, ahol új területen épült az állomás (Lille), míg máshol a meglévő számos érdekeltség és ellenérdekeltség sokszor nagyon megnehezítette az előrehaladást.

6.1

Indokoltnak tűnik, hogy kiépüljön egy olyan horizontális együttműködés az Európai Bizottságon belül, amely lehetővé teszi, hogy a munkatársak a szektorok szerinti metszetben tekinthessék át a strukturális alapok keretében megvalósuló projekteket. Ez az áttekintés lehetővé teszi majd, hogy szektorok szerinti felbontásban lehessen megállapítani, hogy adott tevékenységre/szektorra mekkora uniós forrás jut.

6.2

Szükségesnek látszik napirenden tartani azt a kérdést, hogy a mai vasút hagyományosat modernnel keverő ellentmondásosságának kialakulásában milyen szereppel bír a nagysebességű vasutak fejlesztése. Ezen hálózatok kiépítése úgy került ugyanis az érdeklődés homlokterébe, hogy közben kiszakadt a hagyományos vasúti rendszerből. Mivel roppant költséges fejlesztésekről van szó, ezek szükségszerűen más potenciális fejlesztések elől vonják el a forrásokat. Franciaországban például a TGV-fejlesztések okán a hagyományos vasúti infrastruktúra bizonyos szakaszokon olyannyira leromlott, hogy jelentős sebességkorlátozásokat kellett bevezetni számos szakaszon. Ez jelentős időveszteséget jelent a használók (utasok és teherszállítást megrendelők) számára. Kérdéses, hogy ez milyen arányban van a nagysebességű vonalak használóinak időnyereségével.

6.3

A társadalmi kohéziót, elmaradottabb régiók integrálását célzó politika szolgálatában sokkal inkább a hagyományos vasúti vonalak fejlesztése és népszerűsítése kell, hogy álljon, hiszen a nagysebességű vasutak csak átszáguldanak e területeken, így nem teszik lehetővé azok számára a forgalomba történő bekapcsolódást. A nagysebességű vonalak kiépítése mellett talán célszerűbb volna hangsúlyt helyezni a hagyományos vasúti járatokra, valamint az azt kiszolgáló infrastruktúra felújítására (upgrade). Mindezen fejlesztések, illetve felújítások első találkozási pontja az utazóközönséggel a pályaudvar.

7.1

Komoly veszélye van annak, hogy jelentős befektetések segítségével rövid távú érdekek mentén – akár csupán kizárólag ingatlanspekulációs okokból – éppen a vasútnak az utazóközönség, a város szempontjából megmutatkozó tényleges értékeit számolják fel. Ilyen gyakorlat, amikor a vasút veszteségességére hivatkozva az értékes belsővárosi területeket eladják, és a vasút korábbi helyén irodákat, bevásárlóközpontokat alakítanak ki. Ezzel szemben érdemes átgondolni a következő szempontokat.

7.2

Nemcsak a nagysebességű vasútnak, hanem minden nemzetközi vasúti kapcsolatnak, így a TEN-hálózat valamennyi elemének is fontos előnye, ha városközpontokat városközpontokkal kapcsolnak össze közvetlenül.

7.3

Éppen a belső városi területeken indokolt olyan sűrű tömegközlekedési kapcsolat kialakítása, amely a vasútállomást a város valamennyi részével jól összekapcsolja.

7.4

A vasútállomás a közlekedési szövetségben dolgozó közlekedési módok számára kínálkozó mobilitási központ, tájékoztató centrum.

7.5

A város belső részén elhelyezkedő pályaudvarról célszerű a város repülőterét érintő kapcsolatot is kialakítani.

7.6

Nem külön a vasúti területet kell értékesíteni, hanem a terület városi pozícióját és logisztikai pozícióját együttesen értékelve kell a város számára hosszú távon maximális értéket elérni.

7.7

A tapasztalatok szerint a városi szövet és a vasútállomás közötti éles funkcionális határok fokozatosan elmosódnak, és a vasúti pályaudvar éppen a gazdag városi szolgáltatási funkciók befogadásával válik rentábilis és egyben vonzó közterületté.

7.8

Mindemellett későbbi nagysebességű vasúti állomás céljára nem szükségképpen a meglévő fő személypályaudvarok valamelyike jelenti az ideális helyszínt. Az eddig legsikeresebb akciók alapján a városon belüli, de a hagyományos városközpontnak alternatíváját jelentő, új városközpont kiépítésével lehet a vasúti fejlesztésből adódó energiákat a város fejlesztési lendületével legjobban összegezni. (Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a leggyakrabban idézett példák, többek között Lille, mindegyike speciális és rendkívüli helyzetnek tekinthető, aligha másolható.)

7.9

A példák vizsgálata általánosságban azt támasztja alá, hogy a nemzetközi személyforgalmi pályaudvarok fejlesztése kapcsán az állam, a városi közigazgatás és a vállalkozói tőke a vasúttársasággal együttműködve átfogó értékeket megvalósító fejlesztési projecteket hozhat létre a nemzetközi személyforgalmi pályaudvarok korszerűsítésével.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/13

1.1

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az előterjesztett javaslatok jó irányba mutatnak, és támogatja a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzésére és az azok elleni védekezésre ajánlott intézkedéseket.

2.1

Az akvakultúra igen fontos ágazat a Közösségben, különösen a vidéki és a part menti régiókban. 2004-ben az EU akvakultúra-ágazata több mint 2,5 milliárd euró értékben termelt halakat, puhatestűeket és rákféléket. A betegségek (elhullások, csökkent mértékű növekedés és rosszabb minőség) okozta pénzügyi veszteségeket azonban a termelési érték 20 %-ára becsülik. A javaslat célja korszerű és célirányos jogi szabályozás bevezetése, amely csökkenti e költségeket. Ha ezeket a költségeket akár csak 20 %-kal sikerülne csökkenteni, az éves szinten 100 millió euró többletértéket eredményezne.

2.2

A meglévő jogszabályokat két évtizede dolgozták ki, amikor az EU-nak csak 12 tagállama volt. A jogszabályok az EU fő akvakultúráit, a lazacfélék (pisztráng és lazac) és az osztriga tenyésztését voltak hivatottak védeni. A jogszabályokat most frissíteni kell, hogy tükrözzék a kibővült EU-ban fellelhető víziállat-tenyésztési gyakorlatok és fajok szélesebb spektrumát, valamint hogy figyelembe vegyék az iparágban végbement jelentős fejlődést, a meglévő jogszabályok 15 éves alkalmazása során szerzett tapasztalatokat, továbbá az e területen történt tudományos előrelépéseket. Az EU-szabályokat azért is naprakésszé kell tenni, hogy azokat összhangba hozzák a nemzetközi megállapodásokkal és szabványokkal – ilyen pl. a Kereskedelmi Világszervezet egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedésekről szóló egyezménye (WTO/SPS) vagy az Állat-egészségügyi Világszervezet.

3.1

Ez a javaslat hatályon kívül helyezi a meglévő alapjogszabályokat (a 91/67/EGK, a 93/53/EGK és a 95/70/EK tanácsi irányelvet), és ezt a három irányelvet egy új irányelvvel váltja fel. Az új irányelv célja, hogy az EU akvakultúrával foglalkozó termelőinek versenyképességét javítandó frissítse, átdolgozza és egységesítse azokat az állat-egészségügyi szabályokat, amelyek az akvakultúra-termékek kereskedelméhez kapcsolódnak, ideértve a betegségek megelőzését és az azok elleni védekezést is.

3.2

Az irányelv az akvakultúrával foglalkozó termelő és feldolgozó létesítményekre vonatkozó általános követelményeket tartalmaz, például az üzemeltetéshez kapcsolódó engedélyeket és rendelkezéseket.

3.3

Állat-egészségügyi szabályokat állapít meg a tenyésztett víziállatok és az akvakultúra-termékek forgalomba hozatalát illetően, valamint egészségügyi szabályokat a harmadik országokból a Közösségbe importált tenyésztett víziállatok vonatkozásában.

3.4

Rendelkezéseket javasol a víziállatokban előforduló egyes betegségek bejelentésére és az azok elleni védekezésre, valamint betegségmentes övezetek kinyilvánítására.

3.5

Követelményeket is rögzít a tagállamok illetékes hatóságai és a laboratóriumok számára, továbbá mellékleteiben iránymutatásokat fektet le.

3.6

A javaslat jogi alapja az EK-Szerződés 37. cikke. Emellett az arányosság elve érvényesítendő, és a Közösség költségvetésére gyakorolt kihatás várhatóan korlátozott lesz.

3.7

A javaslat költségvetési hatásai főként két területet érintenek:

3.8

A második, tanácsi határozatra tett javaslat kitűzi az akvakultúra formájában tenyésztett állatokra vonatkozó állatorvosi intézkedésekhez való közösségi pénzügyi hozzájárulást szabályozó, a 90/424/EGK tanácsi határozatban rögzített jelenlegi eljárások szükséges módosításait, hogy ily módon figyelembe lehessen venni az új víziállat-egészségügyi irányelvre és az Európai Halászati Alapra tett javaslatokat.

3.9

A második javaslat alapján a tagállamok felhasználhatják az operatív programok keretében, az Európai Halászati Alap III. címének megfelelően rendelkezésre bocsátott keretet a víziállatok egyes betegségeinek leküzdésére és felszámolására.

3.10

A pénzügyi támogatás eljárásainak összhangban kell lenniük azokkal a jelenlegi eljárásokkal, amelyek a szárazföldi állatok betegségeinek kezeléséhez és felszámolásához nyújtott pénzügyi hozzájárulásra vonatkoznak.

3.11

Az arányosság elve a második javaslatra is érvényes, melynek jogi alapja ugyancsak az EK-Szerződés 37. cikke.

3.12

A második javaslat alapján a víziállatok betegségeinek felszámolását célzó közösségi pénzügyi hozzájárulások az Európai Halászati Alapon keresztül nyújthatók (COM(2004) 497, 32. cikk). Nehéz tehát felmérni, hogy a javaslat milyen hatással lesz az Európai Halászati Alapra, mivel ez függ az érintett gazdaság(ok) méretétől, állataik értékétől stb.

4.1

A meglévő közösségi jog csupán a lazac, a pisztráng és az osztriga tenyésztésére terjed ki. Mióta ezt a jogszabályt elfogadták, az akvakultúra-ipar (a rákfélék, kagylók stb. tenyésztése) sokat fejlődött. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy tanácsos és szükséges módosítani a jogszabályt, hogy az az akvakultúrával foglalkozó termelők által tenyésztett más víziállatokra is kiterjedjen.

4.2

Az EGSZB üdvözli e javaslatokat, mivel azok jelentős erőfeszítéseket tükröznek a víziállatok betegségeinek megelőzését és kezelését illetően.

4.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az akvakultúra-ágazat ésszerű fejlődésének biztosítása és a termelékenység növelése érdekében közösségi szinten víziállat-egészségügyi szabályokat kell lefektetni. E szabályokra a belső piac teljes megvalósítása és a fertőző betegségek elterjedésének elkerülése érdekében van szükség. A jogszabálynak rugalmasnak kell lennie, és tekintetbe kell vennie az ágazat fejlődését és sokoldalúságát.

4.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a közösségi szintű intézkedéseket olyan erőfeszítéseknek kell kísérniük, amelyek célja, hogy felhívják a tagállamok illetékes hatóságainak figyelmét a víziállat-betegségek megelőzésének, kezelésének és felszámolásának kérdésére, és növeljék felkészültségüket e téren.

4.5

Az engedélyek kiadását szabályozó jelenlegi uniós rendszer rendkívül szigorú; komolyabb követelményeket határoz meg az EU versenytársainál érvényben levőknél. Ez befolyásolja az ágazat életképességét. Az EGSZB úgy véli, hogy a követelményeknek való megfelelést biztosítaná a vállalkozások javasolt nyilvántartása, amely adatokat tartalmaz valamennyi vállalkozás feldolgozási rendszeréről, üzemeltetőiről és az akvakultúrához kapcsolódó meglévő engedélyekről.

4.6

Biztosítani kell, hogy a víziállatok betegségei közösségi szinten ne terjedjenek el. Harmonizált egészségügyi előírások létrehozására van ezért szükség az akvakultúra-termékek piacra vitelét illetően, és össze kell állítani a betegségek és a rájuk fogékony fajok listáját.

4.7

Az EGSZB úgy véli, hogy a víziállat-betegségek esetleges megjelenése korai kimutatásának biztosítása érdekében kötelezni kell a fogékony fajokba tartozó víziállatokkal érintkezőket, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságnak jelentsenek be minden gyanús esetet.

4.8

A tagállamokban rutin és nem rutin jellegű ellenőrzéseket, valamint vészhelyzeti ellenőrzéseket kell végezni, hogy az akvakultúrával foglalkozó termelők megismerjék és alkalmazni tudják a járványvédelem általános szabályait.

4.9

Egyre bővülnek ismereteink a víziállatok korábban ismeretlen betegségeiről. Az EGSZB ezért úgy véli, fontos, hogy valamennyi tagállam és az Európai Bizottság is tájékoztatást kapjon arról, ha újonnan fellépő betegség jelenik meg vagy gyanítható, és értesítést kapjon a betegség leküzdésére tett intézkedésekről.

4.10

Annak érdekében, hogy fenntartsuk a víziállatok jelenlegi egészségügyi helyzetét a Közösségben, a Közösség területén szállított élő víziállatoknak meg kell felelniük a vonatkozó egészségügyi követelményeknek. Azt is biztosítani kell, hogy a harmadik országokból behozott víziállatok és akvakultúra-termékek mentesek legyenek a fertőző betegségektől.

5.1

Az EGSZB elfogadja azt a nézetet, hogy a szabályozott körülmények közt (akváriumokban vagy kis tavakban) tartott dísz- és egyéb víziállatok piacra vitelére nem kell speciális kikötéseket meghatározni. Úgy véli azonban, hogy ha ilyen víziállatokat zárt rendszereken vagy akváriumokon kívül tartanak, vagy azok érintkezésbe kerülnek a Közösség természetes vizeivel, a jelen irányelvben foglalt általános egészségügyi rendelkezéseket kell alkalmazni. Ez különösen érvényes a pontypopulációkra (Cyprinidae), mivel az olyan népszerű díszhalak, mint a koi ponty, fogékonyak bizonyos betegségekre.

5.2

A tagállamoknak szabályozást kell alkotniuk az irányelvben foglalt rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókról. Az EGSZB véleménye szerint e szankcióknak hatékonyaknak kell lenniük.

5.3

Az 5. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy mielőtt egy tagállam úgy döntene, hogy nem adja ki egy víziállat-tenyésztő vállalkozás számára a 4. cikk szerinti engedélyt, kockázatcsökkentő stratégiákat is meg kell vizsgálnia (ilyen például az a lehetőség, hogy a kérdéses tevékenységet más telephelyen gyakorolják). Az EGSZB azonban tisztában van azzal, hogy az alternatív elhelyezés a zoonózis-kórokozókkal fertőzött vadhal-állományokat tartalmazó tartályok esetében sokszor nem valósítható meg. Az EGSZB úgy véli, hogy az ilyen betegségek kockázata a helyes kezelési gyakorlat, az állományok zárt és ellenőrzött rendszerekben történő tartása, jó higiéniai viszonyok fenntartása, valamint a jelen tanácsi irányelvben javasolt állat-egészségügyi monitoringrendszer és egyéb intézkedések alkalmazása révén csökkenthető.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/15

1.1

A „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” keretprogram létrehozásáról szóló közlemény – egyéb javaslatok (1) közt – végrehajtási programot javasol a következőkre: „Pénzügyi terv 2007–2013” (2) és „A kibővült Unió politikai kihívásai és költségvetési eszközei 2007–2013” (3) (EGSZB-vélemény, előadó: Georgiosz DASSZISZ (4)), amelyek azt javasolták, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének európai térsége számára határozzanak meg kötelezettségvállalási előirányzatokat (3. tétel, Uniós polgárság, szabadság, biztonság és a jog érvényesülése) 1 381 millió euró összértékben 2006-ra, amely összeg fokozatosan 3 620 millió euróra kell, hogy emelkedjen 2013-ig.

1.2

A fenti eszköz-együttes célja az kellene, hogy legyen, hogy azonos intenzitással segítse elő a három célkitűzés – vagyis a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének – megvalósulását, olyan kiegyensúlyozott megközelítés keretében, amely elméleti szempontból a demokratikus elveken, továbbá a szabadságjogok és az alapvető jogok tiszteletben tartásán alapul.

1.3

Az eredetileg javasolt teljes összegből (9 500 millió euró) a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” keretprogramra – a 2007–2013 közötti időszakra – előirányzott, globális összeg 5 866 millió euró volt, amelyből 1 184 millió eurót irányoztak elő a menekültügyre; 759 millió eurót az Európai Visszatérési Alapra; 1 771 millió eurót a harmadik országok állampolgárainak beilleszkedésére, 2 152 millió eurót pedig a külső határok igazgatására. A tagállamok és a közvetlen közösségi intézkedések (nem kormányzati szervezetek és projektek) számára megítélt összegek nem vihetők át az egyik alapból a másikba.

1.4

A szolidaritási keretprogram nem foglalja magában a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének területével kapcsolatos olyan ügynökségeket és egyéb közösségi eszközöket – mint például az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (amely a javasolt keretprogram és az új pénzügyi terv keretein belül működik majd), a EURODAC rendszer (amely a digitális ujjlenyomatok összehasonlítására szolgál), a Vízuminformációs Rendszer és a második generációs Schengeni Információs Rendszer –, amelyek hosszú távú kötelezettségvállalást jelentenek, és amelyek esetében a létrehozó jogi aktusok nem tartalmaznak időbeli hatályukat korlátozó rendelkezéseket.

1.5

Jelen keretprogram nevezetesen a szükséges koherencia biztosítását célozza az egyes cselekvési területeken végrehajtandó lépések között, a politikai célokat hozzárendelve a rendelkezésre álló erőforrásokhoz. Az Európai Bizottság a jelenlegi pénzügyi támogatás egyszerűsítésére és ésszerűsítésére törekszik. E keretprogram az átláthatóság növelését és a prioritások meghatározásának fokozottabb rugalmasságát is célul tűzte ki.

1.6

E tervezet szerint az Európai Unió pénzügyi szolidaritása hozzá kellene, hogy tudjon járulni a migrációs áramlások átfogó és kiegyensúlyozott megközelítését alkotó négy pillérhez:

1.7

Az Európai Bizottság javaslatáról hatástanulmány készült (6), amely a javaslat mellékletében található.

2.1

Jóllehet a program alapoz a tamperei csúcstalálkozó és a hágai program által nyújtott koherenciára, valamint a Szerződés 62. és 63. cikkére, az itt meghatározott keret csupán egy kevés harmonizált joganyagra támaszkodik, a Tanács arra irányuló erőfeszítései ellenére, hogy – a tamperei program keretében (7) – néhány közös intézkedés elfogadásra kerüljön. Ezért az Európai Tanács 2004. november 4–5-i ülése jóváhagyta a hágai programnak nevezett második, többéves programot a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése térségének létrehozására vonatkozóan.

2.2

Az EGSZB megjegyzi, hogy a „hágai program” ellenére jelenleg nem létezik a szó szoros értelmében vett, valóban kielégítő, közös politikai iránymutatás. Az EGSZB részletesen véleményt nyilvánított az Európai Bizottság hágai programmal kapcsolatos cselekvési tervéről alábbi véleményében: „A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – A hágai program: Tíz prioritás a következő öt évre – Partnerség Európának a szabadság, biztonság és jog területén való megújulásáért”  (8). A tagállamok által folytatott gyakorlat – földrajzi elhelyezkedésük függvényében – igen eltérő. Eltérő irányultságot és felelősséget mutatnak a Közösség polgáraival vagy a harmadik országok állampolgáraival, illetve más államokkal szemben, továbbá időnként ellentétes vagy antagonisztikus politikák egymás melletti alkalmazására éreznek késztetést a Közösségen belül, attól függően, hogy teljes körűen, egyáltalán nem, vagy részlegesen csatlakoztak az I. és a II. Schengeni Megállapodáshoz, az I. és a II. Dublini Megállapodáshoz (9), illetve – példának okáért – a menekültek letelepedésének tartós megoldásaira kidolgozott közösségi programokhoz (10). A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyakorlat javítását, illetve a felelősségi körök kiegyensúlyozását és közös célkitűzés felé való integrálásukat célzó politikák folytatásához nem elegendő alapokat létrehozni, és pénzügyi eszközöket bevezetni.

2.3

A politikai vagy humanitárius menekültügy terén, az emberi jogok területén elismert és a humanitárius segélynyújtásban aktív, nem kormányzati szervezetek körében továbbra is vitákra ad okot az ún. „biztonságos” harmadik országokat tartalmazó lista elkészítése. Ennek kapcsán az EGSZB véleménye szerint nem helyes a menekültügyet és a bevándorlást azonos keretek között kezelni, mivel a korlátok és a mozgástér érzékelhetően eltérnek.

2.4

Jóllehet az EGSZB tudatában van a program globális és holisztikus célkitűzésének, mégis fenntartással fogadja azt, ahogyan egyazon kezdeményezés keretein belül foglalkoznak a határvédelemmel és a bevándorlók beilleszkedésével. Úgy ítéli meg ugyanakkor, hogy összehangolt és koherens módon kezelendők a fenti alapok, mégpedig az alábbi okokból:

Másrészről – továbbra is figyelembe véve a globális célkitűzést – az EGSZB hangsúlyozza, hogy e két programnak kellően világosnak kell lennie annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a különböző elemek ötvözéséből eredő, zavaros helyzet.

3.1

Az EGSZB felveti, hogy lehet-e azonos a közleménytervezet abban az esetben, ha ratifikálják az alkotmányszerződést, illetve akkor, ha nem, illetve akkor, ha nem építik be az alapjogi chartát a Szerződésbe.

3.2

Az EGSZB egyetért a szolidaritási alapok létrehozásával, felhívja azonban az Európai Bizottságot, hogy igazítsa e folyamatot a hágai programhoz, az EGSZB véleményét figyelembe véve (11).

4.1.1

A menekültügy, a bevándorlás, a beilleszkedés, a szempontok sokrétűsége, a hiteles és fenntartható válasz részét képezik a kijelölt célkitűzéseknek. Márpedig ahhoz, hogy kiegészüljön az Európai Bizottságnak a „Zöld könyv a gazdasági migráció kezelésének európai uniós megközelítéséről” c. dokumentumban (12) tárgyalt gazdasági megközelítése, a közleménynek mélyebben kellene foglalkoznia a migrációval kapcsolatos, egyéni és egyetemes jogok szempontjaival, kapcsolatot teremtve az „Alapvető jogok és jogérvényesülés” általános programmal, és támaszkodnia kellene a Nemzetközi Bevándorlási Egyezményre (13).

Az EGSZB arra is felhívja az Európai Bizottságot, hogy támaszkodjon jobban a jogi szakértők független bizottsága által négyévente kidolgozott értékelő jelentésre, amelyet a kormányközi bizottságnak nyújtanak be (ez utóbbi az Európa Tanács átdolgozott Szociális Chartájának intézményi ellenőrzését biztosítja), és vegye azt figyelembe további javaslatai készítésekor.

Az EGSZB megjegyzi, hogy e strukturális alapok legnagyobb részének kezelését – a tervek szerint – a tagállamoknak delegálják, azok jogainak keretében, a szubszidiaritás elvének értelmében. Az arányosság elvét illetően, amint azt már a hágai programot és a cselekvési tervet értékelő véleményében kifejtette, az EGSZB úgy véli, hogy „A hágai program egyértelmű prioritásként kezeli a már létező intézkedésekre vonatkozó értékelési mechanizmusok létrehozását. E kezdeményezések elfogadása előtt részletes és független tanulmányt kell készíteni azok hatékonyságáról, az általuk képviselt többletértékről, arányosságukról és legitimitásukról (az emberi jogok és polgári szabadságjogok tiszteletben tartása).” (14)

Az EGSZB a felett is aggodalmát fejezi ki, hogy teljesülnek-e majd azon igények, amelyek a nem kormányzati szervezetek, a szervezett civil társadalmi egyesületek és a szociális partnerek meghallgatásán merültek fel, amelyre 2005. június 14-én, a fent említett zöld könyv kapcsán került sor. Ennek során számos szervezet szólalt fel az emberek jogaival szemben előtérbe kerülő gazdasági szempontok ellen, valamint annak szükségessége mellett, hogy – a befogadott és befogadó népcsoportok teljes körét érintő – emberi, kulturális, társadalmi és jogi következmények valamennyi vetületét számításba vegyék.

4.1.2

Végül az EGSZB szerette volna viszontlátni az Európai Bizottság kezdeményezésében a korábbi véleményeiben megjelenített javaslatait.

4.1.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a személyek migrációjához kapcsolódó kérdéseket nem szabadna eleve problémaként kezelni. A mai bevándorlásból új politikai, gazdasági és társadalmi realitások erednek, amelyek a régebbi bevándorlás hatásaihoz társulnak, és amelyeket a társadalom egészének kell tudnia kezelni, figyelembe véve az emberek arra vonatkozó jogát, hogy a sorsukat megválasszák a tagállamok által elfogadott, rájuk nézve kötelező, nemzetközi, európai uniós és nemzeti jogi keretben. (15)

4.1.4

Az Európai Bizottság által „megoldásul” választott visszatérés kapcsán nem szabadna szembeállítani a „legális” és az „illegális” bevándorlónak feltételezettek jogait. Az illegalitás nem olyan tartós állapot, amelyet bárki önként választott volna azért, hogy számító módon hasznot húzzon a feltételes státuszból. Több, eltérő oka létezik az illegális státusznak: az EGSZB már több véleményt is készített, amelyekben megkísérelte megvilágítani az európai uniós intézmények számára, hogy melyek a gazdasági tétek, és kik az áldozatok a valóságban (16). A visszatérési politikának minden esetben tiszteletben kell tartania az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat.

4.1.5

A határok és a vízumok kezelésének kérdése nem szabad, hogy előtérbe kerüljön a humanitárius, társadalmi, politikai és jogi szempontokkal szemben.

Az olyan hosszú távon is nagymértékben ható okok, mint például az Afrikának a Szaharától délre eső területein pusztító szárazság, más eszközöket kívánnak meg a fejlesztés, az együttműködés és a globális felmelegedés elleni harc terén, mint a visszatoloncolásra előirányzott 750 millió euró vagy a konzuli téren, a külső határok kezelésére előirányzott 2,15 milliárd euró. Az ilyen okok politikai támogatást igényelnek, és határozott elkötelezettséget a hosszú távú cselekvés mellett. Míg az éhínség és a szárazság elleni küzdelem sajnos még csak nem is szerepel a Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések között, az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy foglalkozzanak aktívan e kérdéssel, és:

Az EGSZB nem tekinti megfelelő vagy elfogadható megoldásnak azt, ha a tranzitországokra hárítják át a felelősséget a visszatoloncolásért. Szükségesnek látja a koordináció javítását az európai uniós intézmények és azon harmadik országok hatóságai között, amelyekből a bevándorlók származnak. A bevándorlási kérdés szintén az Unió külkapcsolatainak a részét kellene, hogy képezze.

4.1.6

A személyek szabad mozgása nem „igazgatható” (a közlemény címét idézve) a tőke és a szolgáltatások szabad mozgásával azonos módon.

4.1.7

Az Európai Bizottság által – a tagállamok bevándorlás terén folytatott tevékenységének támogatására – javasolt négy pénzügyi eszköz olyan vonatkozó, koordinált politika alkalmazásában kellene, hogy leképeződjön, amely a migrációs áramlások megfelelő igazgatásán kívül azt is magában foglalja, hogy harmadik országoknak – a tagállamokban legálisan tartózkodó – állampolgárai a tagállami állampolgárokéval azonos feltételekkel integrálódhassanak.

Az EGSZB megragadja az alkalmat arra, hogy rámutasson a szociális dömping veszélyére, amely a határokon átnyúló szolgáltatásokból eredhet, mivel azok jelentik a legális bevándorlás fő útját. E probléma az Európai Unió új tagállamainak munkavállalóit is érinti, az azokra érvényes átmeneti normákból eredően.

A szociális partnerek és a szervezett civil társadalom szervezeteinek munkája e tekintetben alapvetően fontos szerepet játszik, amely támogatandó és értékelendő.

Az „illegális másodlagos helyváltoztatások”: Egy igen korlátozó szabályozásból, valamint – emlékeztet rá az EGSZB – a „befogadási” irányelvből eredően (amelyet a Tanács 2002-ben, az EGSZB és a Parlament támogatása ellenére nem fogadott el) a „legális” másodlagos helyváltoztatás a jog és a gyakorlat szerint az, amelyet egyrészt a több mint 5 éve adott országban lakó, és másik tagállamban, második tartózkodási engedély iránti kérelmet benyújtó személyek tesznek, másrészt pedig azok, akik kevesebb mint 5 éve laknak egy adott országban, és egy második tagállamban, rövid távú tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtanak be. Az EGSZB feltételezi tehát, hogy „illegális másodlagos helyváltoztatásról” szólva a közlemény az illegálisan tartózkodó személyek helyváltoztatásairól beszél, továbbá azokról a menedékjog-kérelmezőkről, akiket elutasítottak az első befogadó országban. Márpedig ez utóbbiak nemcsak kérelem benyújtására jogosultak (ami nem minden tagállamban engedélyezett a számukra), hanem egyedi vizsgálatra és felfüggesztő hatályú jogorvoslatra is. E jogorvoslati lehetőségek nem léteznek, lehetetlenné váltak vagy pedig nem felfüggesztő hatályúak egyes tagállamokban. Az EGSZB megérti, hogy az I. és II. Dublini Megállapodás (ez utóbbiról az EGSZB véleményt bocsátott ki) – végrehajtását pénzügyi eszköznek kell megkönnyítenie. Ennek fényében – még ha az Európai Bizottságnak biztosítania is kell az alapok méltányos elosztását, és részt is kell vállalnia a felelősségi körök igazságos meghatározásából – különös figyelmet kellene szentelnie azoknak a tagállamoknak, amelyekre a legnagyobb migrációs nyomás nehezedik, figyelembe véve nemcsak a határok szempontjából elfoglalt helyzetüket, hanem méretüket (például: Ciprus, Málta), általános befogadóképességüket (menekültügy, letelepedés, bevándorlás) és kötelezettségeik teljesítésének legjobb gyakorlatait is. A közlemény nem nyújt kellően pontos iránymutatást a felelősségi körök méltányos elosztásához. Az Európai Bizottságnak nem kellene pénzügyi támogatást nyújtania azon tagállamoknak, amelyek bezárják befogadó központjaikat, vagy csökkentik azok kapacitását.

4.1.8

A visszatérések „integrált igazgatása”: az EGSZB – a civil társadalmat képviselő gyűlésként, szigorúan konzultatív szerepében – felveti, hogy emberi lényekről és egyénekről van szó. Inkább békés célokat szolgáló, tartós együttműködések kialakítására lenne szükség, és annak megjelölésére, hogy mely kritériumok kerülnének kiválasztásra az önkéntesség fokának meghatározására.

4.1.9

Az EGSZB meglepetéssel olvasta a javasolt szövegben, hogy az Európai Visszatérési Alapra meghatározott, konkrét célkitűzések keretében „törekedni kellene arra, hogy a sérülékeny csoportok – így például a gyermekek, illetve a kínzás, a nemi erőszak vagy a lelki, fizikai vagy szexuális erőszak egyéb, súlyos formáinak áldozatai egyedi segítségnyújtásban részesülhessenek.” Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a Genfi Egyezmény meghatározza azon eljárásokat, egyedi vizsgálatokat és jogorvoslati lehetőségeket, amelyekre ezek a személyek jogosultak. Mivel a „minősítés és státusz” irányelv elfogadást nyert a közösségi jogalkotás részeként (17), és mivel a tagállamok felei az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló Európai Egyezménynek, az EGSZB nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy az ilyen helyzetben lévő személyek az „önkéntes hazatelepülés” kategóriájába tartozhassanak.

4.1.10

Az Európai Bizottságnak el kellene gondolkoznia az önkéntes hazatelepülési projektek sikerkritériumain. Az EGSZB értelmezése szerint itt sem együttműködésről, sem pedig egyének személyes terveinek megvalósításáról nincsen szó, hanem bírósági vagy adminisztratív határozatot követő hazatelepítésről, valamint visszatérési és távolmaradási döntésről. Az EGSZB egyetért azzal, hogy szükség van az emberi jogok védelméről szóló európai egyezményre és az Alapjogi Charta tiszteletben tartására és támogatására, valamint azok alkalmazandó elveinek követésére: senkit sem szabad visszatérésre kényszeríteni akkor, ha ez veszélybe sodorja az életét. E tekintetben kiváltságban kellene részesíteni az igazságszolgáltatás eszközeihez való hozzáférést. A jogorvoslat mindig felfüggesztő hatályú kellene, hogy legyen. Végül, a visszatérésre csak kivételes jelleggel kellene, hogy sor kerüljön az Európa Tanács Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló Európai Egyezményének megközelítésével összhangban. A javaslat bizonyos kifejezései nem így értelmezhetők (lásd pl. a pénzügyi rendelkezésekről szóló 5.1.3. fejezetet).

Az Európai Bizottságnak részletesebb végrehajtási rendelkezéseket kellene javasolnia, amelyek biztosítják a tanácsadást, az anyagi segítségnyújtást és a visszatérés támogatásának egyéb, megfelelő formáit. Az Európai Bizottságnak a visszatelepített személyek biztonságával, védelmével és jólétével összefüggő nyomon követés és ellenőrzés független és hiteles módjait tartalmazó rendelkezéseket is javasolnia kellene.

—

az EGSZB támogatja az alábbi alapok felállítására vonatkozó javaslatot: a Harmadik Országok Állampolgárainak Beilleszkedését Segítő Európai Alap a 2007–2013 közötti időszakra, az Európai Menekültügyi Alap (a létező Alap meghosszabbításaként), valamint a Külső Határok Alap;

—

felhívja a Tanácsot, hogy együtt tárgyalja és fogadja el a közleményjavaslatot, amely a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretét határozza meg, valamint az általános program megvalósítását célzó egyedi alapok létrehozásáról szóló határozatokat;

—

felhívja az Európai Bizottságot, hogy vegye számításba a hágai programmal kapcsolatos cselekvési tervében az EGSZB ajánlásait;

—

ajánlja a Tanácsnak és az Európai Bizottságnak, hogy biztosítsák a fenti, új strukturális alapok működésének átláthatóságát azáltal, hogy egyértelmű koherenciát teremtenek a hágai program és a vizsgált közlemény között;

—

továbbá, hogy konkrét rendelkezéseket hozzanak e különböző alapok felállítására irányuló döntések részeként, annak érdekében, hogy a nem állami szereplőket a lehető legkorábban bevonják a tevékenységekbe a tagállamok és maga az Európai Bizottság által meghatározott iránymutatások éves és többéves keretében.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/20

1.1

Az EGSZB szerint az alábbi szempontok kiemelt figyelmet érdemelnek:

2.1

Az EGSZB megelégedéssel fogadja az Európai Bizottság javaslatát európai parlamenti és tanácsi ajánlásra a Közösségen belüli, oktatási és képzési célú transznacionális mobilitásról: az Európai Mobilitásminőségi Alapokmány  (1). Az Európai Unió lakóinak mobilitása és a tagállamok közötti mobilitás korlátozásának teljes körű eltörlését célzó javaslat révén fokozódhat majd az EU versenyképessége, a lisszaboni stratégia rendelkezéseinek logikáját követve.

2.2

Az EGSZB üdvözli, hogy a tagállamok, az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság törekednek a mobilitást gátló akadályok megszüntetésére az oktatás és a képzés terén (2).

2.3

Az elmúlt évtizedek során, az EU területén kialakult képzési célú mobilitás révén a különböző programok résztvevői új tapasztalatokkal gazdagodhattak, és ledönthették az európai nyelvi és kulturális korlátokat.

2.4

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság által, a tagállamoknak ajánlott, nemzetközi oktatási és csereprogramoknak köszönhetően, 2000 óta a tanulmányi célból külföldre utazó személyek száma a háromszorosára nőtt.

2.5

Az EGSZB ezenkívül úgy látja, hogy e programok megannyi alkalmat nyújtanak a résztvevők számára arra, hogy hozzájáruljanak egy toleráns, a – hitbéli meggyőződésüket, etnikai származásukat, szexuális orientációjukat, stb. illetően – különböző emberek felé nyitott európai társadalom kialakulásához.

2.6

Az EGSZB erőteljesen támogatja az Európai Bizottság által 2004-ben javasolt oktatási és képzési programok új generációját. A fenti programokban való részvétel iránti nagy érdeklődés alapján elmondható, hogy az ifjúság közvetett módon megvalósítja a lisszaboni stratégia állásfoglalásait.

3.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a tagállamoknak ügyelniük kellene a különböző programok koordinációjára mind nemzeti, mind pedig helyi szinten.

3.2

Az intézményeknek, szervezeteknek, oktatási intézményeknek, iskoláknak és a mobilitási programok koordinációja felelőseinek mindent meg kellene tenniük a pályázók esetében alkalmazott kiválasztási és minősítési eljárások átláthatóságának biztosításáért. A jelenlegi gyakorlat szerint, a nemzetközi csereprogramok résztvevőinek kiválasztói úgy tekintenek a nemzetközi csereprogramokra, mint bizonyos célkitűzések teljesítéséért járó „jutalomra”.

3.3

Az EGSZB ezenkívül széles körű tájékoztatási tevékenységet javasol, amelynek révén a lehető legtöbb potenciális résztvevő lenne elérhető. Minden áron arra kell törekedni, hogy az európai ifjúság lehető legnagyobb része tájékoztatást nyerjen a programok elveiről és az azokhoz kapcsolódó lehetőségekről.

3.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a résztvevők által, a fenti programok során szerzett képzettségek és tapasztalat elismerését.

3.5

Ugyancsak igen kedvezően értékelendő a szakképzési célú mobilitás, illetve az önkénteseknek szánt programok támogatása. E tevékenységek kétségkívül hozzájárulnak a dolgozók szakmai előmeneteléhez és megkönnyítik alkalmazkodásukat a nemzetközi környezetben való munkavégzés kívánalmaihoz.

3.6

Egyes tagállamok, amelyekben a bolognai folyamat különböző szakaszainak átültetése a végéhez közeledik, már a gyakorlatban is alkalmazzák a Mobilitásminőségi Alapokmány által az oktatás és képzés terén megfogalmazott ajánlásokat. Az Alapokmány keretében javasolt elvek és tevékenységek pozitív kezdeményezésként ismerendők el, amelynek célja az Európai Bizottság által javasolt programok felhasználásának javítása.

3.7

Megjegyzendő, hogy az Európai Bizottság javaslata csupán azon elemeket veszi sorra, amelyeket valószínűleg elfogadnak európai szinten gyakorolt jótékony hatásuk miatt.

3.8

Az Európai Bizottság – jelen véleményben észrevételezett – ajánlásának egyik pozitív vonása az, hogy nem ró ki további, a koordinációval összefüggő pénzügyi terhet, így semmilyen akadály nem gátolja meg a javasolt intézkedések megvalósítását.

3.9

Mivel az Európai Mobilitásminőségi Alapokmány elfogadása önkéntes alapon történik, fennáll annak a veszélye, hogy a tagállamok bizonyos előírások kapcsán könnyítés elnyerésére törekednek, ami pedig befolyásolhatja az Alapokmány elvei átvételének hatékonyságát, és késedelmet okozhat az Alapokmány tagállami szintű végrehajtásában.

3.10

Az EGSZB – polgári egyesületektől származó információk alapján – arra is figyelmeztet, hogy előfordul, hogy a fogadó vagy meghívó szervezet nincsen igazán felkészülve a program lebonyolítására, ami negatív kihatással járhat, amikor a résztvevőknek végső értékelést kell adniuk a programról.

3.11

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak időpontot kellene javasolnia az Alapokmány hatályba lépésére, annak érdekében, hogy ezáltal cselekvésre ösztönözze a tagállamokat.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/22

1.1

Az EGSZB üdvözli a közleményt, mint lehetőséget arra, hogy számba vegyük a 2003-as Fogyatékkal Élők Európai Éve (EYPD) eredményeit és hiányosságait, tanulságokat vonjunk le a többi Európai Évre vonatkozóan, és hogy nyomon kövessük az EYPD 2003 során indult kezdeményezéseket.

1.2

Az EGSZB egyetért azzal, hogy az EYPD 2003-nak a korábbi Európai Évekhez viszonyított sikere abból ered, hogy az a fogyatékkal élők szervezeteinek saját igénye volt, és e szervezetek részt is vettek az Év eseményeinek megtervezésében és megvalósításában. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és az európai intézményeket, hogy a jövőben az ilyen kezdeményezések előkészítésekor az alulról felfelé építkező megközelítést részesítsék előnyben.

1.3

Az EGSZB sajnálja, hogy a közlemény nem tartalmaz információkat a nemzeti és regionális szinten tett lépésekről, és úgy véli, hogy a jövőre nézve ki kell alakítani egy olyan rendszert, amely biztosítja az információk megfelelő áramlását, valamint a bevált gyakorlatokat illető információk összegyűjtését és megosztását.

1.4

Az általános figyelemfelkeltés és a médiában való megjelenés növelése érdekében tett lépéseket mennyiségi, nem pedig minőségi szempontok alapján értékelték. Az EGSZB ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy jövőbeli kezdeményezéseiben fordítson erre figyelmet.

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy az EYPD 2003 sikerét politikákra és jogalkotásra kellett volna váltani, és hogy az Év által keltett várakozások fényében a politikai reakció csalódást kelt.

1.6

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy a fogyatékkal élők helyzetéről szóló jövőbeli kétéves beszámolóiban értékelje ki az Európai Év során tett politikai kötelezettségvállalások utánkövetését is, különösen a Tanács foglalkoztatásról, oktatásról, e-hozzáférhetőségről és kultúráról szóló állásfoglalásaiét, és tegyen ajánlásokat a fogyatékkal élők szempontjainak a lisszaboni stratégián belüli nyílt koordinációs módszerbe való beépítésére.

1.7

Az EGSZB azt is sajnálja, hogy kevés az információ a tagállamok által a fogyatékkal élők szempontjainak valamennyi területen történő következetes érvényesítésére tett lépéseiről, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki eszközt a tagállamok politikáiról szóló információk összegyűjtésére és kiértékelésére.

1.8

A Fogyatékkal Élők Európai Éve (EYPD 2003) számos kezdeményezés elindítására ösztönözte az EGSZB-t, így például a fogyatékkal élőkhöz kapcsolódó kérdésekkel foglalkozó belső munkacsoportot alakított, munkája minden területén érvényesíteni igyekszik a fogyatékkal élők szempontjait, a fogyatékkal élőkkel foglalkozó saját kezdeményezésű véleményeket fogadott el, új központi épületének felújításakor figyelembe vette a hozzáférhetőség szempontjait, valamint a fogyatékkal élők foglalkoztatását illetően módosította személyzeti szabályzatát.

1.9

Az EGSZB ugyancsak felhívja a figyelmet arra, hogy meg kell valósítani a fogyatékkal élőkhöz kapcsolódó kérdések valamennyi uniós politikában történő, horizontális figyelembevételét, és strukturált párbeszédet kell kialakítani a fogyatékkal élők szervezeteivel, mindenekelőtt a belső piacról szóló jogszabály megalkotása tekintetében.

2.1

Az EGSZB nagy érdeklődéssel fogadta az Európai Bizottságnak a Fogyatékkal Élők Európai Éve (2003) megvalósításáról, eredményeiről és általános értékeléséről szóló közleményét.

2.2

A Fogyatékkal Élők Európai Évét hivatalosan az EU Tanácsa hagyta jóvá 2001. december 3-án (2). A kampány a 2002 közepén megkezdett előkészítő munkával együtt valójában csaknem másfél évig tartott, és 12 millió euró körüli, korlátozott uniós költségvetésből gazdálkodott.

2.3

Az Év fő célkitűzései a következők voltak: a figyelem felkeltése a fogyatékkal élők jogai iránt, az egyenlő esélyek elősegítéséhez szükséges intézkedések átgondolásának és megvitatásának ösztönzése, valamint a hátrányos megkülönböztetés ama számos formája elleni küzdelem, amellyel a fogyatékkal élő emberek Európában szembesülnek. A célok közt szerepelt a helyi, országos és európai szinten kialakult, bevált gyakorlatok és stratégiák cseréjének elősegítése és erősítése, valamint a fogyatékosságot illető kommunikáció javítása és pozitív kép sugárzása a fogyatékkal élőkről.

2.4

Az Európai Bizottság hangsúlyozza, hogy az Év az EU, a tagállamok és a fogyatékkal élők szervezetei – különösen a European Disability Forum és a civil társadalom más képviselői – közti partnerségi folyamat eredménye volt.

2.5

Európai szinten az Európai Bizottság számos tevékenységet dolgozott ki, például figyelemfelkeltő kampányt „Get on board!” szlogennel, illetve egy európai buszkörutat. A következő területekhez kapcsolódó programok kaptak finanszírozást: fiatalok, oktatás és kultúra, valamint a kutatás területéhez kapcsolódó kezdeményezések és az információs társadalom. Emellett számos uniós intézmény, így az Európai Parlament, a Régiók Bizottsága és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság is specifikus kezdeményezéseket tett a Fogyatékkal Élők Európai Éve (EYPD 2003) keretében.

2.6

Az országos és regionális szintű kezdeményezések főként a jogok tudatosítására, az épített környezet hozzáférhetőségére, az információs társadalomra, a közlekedésre, új országos szintű jogszabályok megalkotására, beszámolókra és a családok támogatására összpontosított. Az Európai Bizottság azt is kiemeli, hogy az Év megrendezése hozzájárult ahhoz, hogy a fogyatékosság felkerüljön a politikai napirendre.

3.1

Az EGSZB sajnálja, hogy az EYPD 2003-at kiértékelő közleményt csak majdnem két évvel az Év lezárása után fogadták el. Üdvözli azonban, hogy számba lehet venni az Év eredményeit, és ki lehet emelni néhány utánkövetési lépést.

3.2

Az EGSZB támogatja, hogy pozitív módon elemezzék az EYPD 2003 kimenetelét, amely talán a legsikeresebb „európai év” rendezvény volt a láthatóság és a nagyközönség részvétele tekintetében, valamint abból a szempontból is, hogy Európa-szerte fejlődést indított el az intézkedések és a jogalkotás terén.

3.3

A közlemény jó összefoglalását és elemzését adja az európai szinten tett lépéseknek. Az országos és regionális szintű kezdeményezésekről azonban kevés az információ. A bevált gyakorlatok cseréjének ösztönzése érdekében, de annak érdekében is, hogy meghatározhassuk, mely kezdeményezéseket lehetne – országos és európai szinten – folytatni, hasznos lett volna kiemelni az EYPD keretében finanszírozott fontos projekteket vagy tevékenységeket.

3.4

Megjegyzendő, hogy a külső értékelés hangsúlyozza, hogy az Európai Parlament által az EYPD 2003 utókövetésére indított kísérleti projekt nem volt szinkronban az Év tevékenységeivel. Az EGSZB úgy véli, hogy jobban fel lehetett volna használni a rendelkezésre álló pénzeszközöket, ha az Év folyamán elemzés készült volna a lényeges tevékenységekről és partneri kapcsolatokról.

3.5

Az EYPD 2003-ról szóló határozat partneri együttműködést irányzott elő az EFTA/EGT tagországaival, a közép- és kelet-európai társult országokkal, valamint Ciprussal, Máltával és Törökországgal. Ezen országok legtöbbje már az EU tagjává vált, vagy pedig tagjelölt ország lett. A közlemény azonban nem ad tájékoztatást az ezen országokban szervezett tevékenységekről, akár aláírtak azok egy specifikus megállapodást az Európai Bizottsággal, akár nem.

3.6

A közlemény arra is utal, hogy a fogyatékkal élőkről szóló sajtóhírek mennyisége 2003-ban 600 %-kal nőtt. Érdekes lenne összehasonlítani ezeket az eredményeket a 2004-es és 2005-ös sajtóterméssel, hogy kiderüljön, milyen volt e figyelemfelkeltő kampányok közép-, sőt hosszú távú hatása.

3.7

Az információkat minőségi szempontból nem elemezték. Az Év egyik célkitűzése az volt, hogy pozitív képet terjesszen a különféle fogyatékkal élő emberekről. A jelentés nemigen utal arra, hogy ez valóban megtörtént-e, és hogy sikerült-e újfajta képet kialakítani a fogyatékkal élőkről.

3.8

A decentralizált módszer folytán a nemzeti hatóságok és bizottságok igen sokféle megközelítést alkalmaztak. Néhány ország korlátozott számú nagyobb projektre összpontosított, mások viszont inkább nagyszámú, de kisebb helyi kezdeményezést támogattak. Érdekes lett volna megtudni, hogy az egyes megközelítések a kampány láthatósága, valamint a kezdeményezések fenntarthatósága szempontjából mennyire voltak hatékonyak.

3.9

Az EGSZB azt is megjegyzi, hogy az egyes országokban nagyon eltérő volt az EYPD 2003-ban való nemzeti szintű politikai részvétel mértéke. Sajnálja azonban, hogy nincs elemzés arról, hogy ez hozzájárult-e valamelyik ország további politikai kezdeményezéseihez, vagy sem.

3.10

Európai szinten számos politikai kötelezettségvállalás történt, nevezetesen a Tanácsnak a foglalkoztatásról és a továbbképzésről, a kulturális tevékenységekhez való hozzáférésről, az oktatásról és az e-hozzáférhetőségről szóló állásfoglalásai (3), vagy például az uniós intézmények hozzáférhetőségről (4) és foglalkoztatásról szóló kezdeményezései.

3.11

Az Európai Bizottságnak a fogyatékkal élők helyzetéről szóló következő kétéves jelentésében át kell tekintenie ezek végrehajtását, ahogy azt a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtését célzó cselekvési terve keretében is előirányozza.

3.12

Az Év kiváló lehetőség volt, hogy ráirányítsa a figyelmet, mennyire fontos szerepet játszhatnak a cégek a fogyatékkal élők társadalmi integrációjában, illetve a munkaerőpiacra való integrálódásukban. Az Év eredményeként egyre több vállalat vesz fel fogyatékkal élőket, és tervezi termékeit és szolgáltatásait úgy, hogy figyelembe vegye az általános hozzáférhetőség követelményeit. Különösen pozitív kezdeményezés volt az Európai Év Európai Bizottság által támogatott vállalati partnersége, amely a Business and Disability Network („Cégek és a fogyatékosság” hálózat) létrejöttéhez vezetett, ami az Év egyik hosszú távra ható eredménye volt.

3.13

A szociális gazdaság vállalatai szintén nagyon aktívak voltak az Év során: több száz helyi, regionális, országos és európai szintű kezdeményezést irányítottak. Különös érdeklődésre számot tartó kiadvány volt a CEP–CMAF-nek (Szövetkezetek, Kölcsönös Segélyező Társaságok, Társulások és Alapítványok Európai Állandó Konferenciája) az EGSZB-vel együttműködésben készült útmutatója, melynek témája az volt, hogy a szociális gazdaság szervezetei miként járulhatnak hozzá a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedéséhez és a munkaerőpiacra való integrálódásukhoz.

3.14

2003-ban a szakszervezetek tevékenysége is megélénkült a fogyatékkal élők munkajogainak védelme terén.

3.15

Az Év hozzásegítette a szervezeteket ahhoz, hogy közelebb kerülhessenek a döntéshozatali folyamathoz, és talán jobb lehetőségeket nyújtott a fogyatékkal élőknek arra, hogy szót emeljenek jogaik védelmében.

3.16

A bevált gyakorlatok cseréjét és a politikai kezdeményezések áttekintését a fogyatékkal élőkkel foglalkozó magas szintű csoportnak kell megszerveznie, amelynek feladatkörét és munkaprogramját egyértelműen ki kell dolgoznia.

3.17

Alapvetően fontos emellett, hogy a fogyatékkal élők esélyegyenlőségét a nyílt koordinációs módszert alkalmazó különféle uniós eljárásokban mindenütt érvényesítsék. Ez annál is fontosabb, mivel a fogyatékkal élők politikája alapvetően nemzeti hatáskörben marad. Az Év lezárulta óta sajnos egyre kevesebb szó esik a fogyatékkal élőkről, és az ilyen irányú célkitűzések is háttérbe kerültek, újabban a lisszaboni menetrendből is eltűntek.

4.1

Az EYPD 2003 sikere nagyrészt az alulról felfelé építkező megközelítésnek volt köszönhető. A közlemény aláhúzza, hogy az Évet a fogyatékkal élők európai mozgalma kezdeményezte és támogatta, és a mozgalom az előkészítésben és a kidolgozásban is intenzíven részt vett. Csalódottan látjuk, hogy ezt a megközelítést a későbbi Évekre vonatkozó döntésekben nem alkalmazták, aminek nyilvánvaló következményei vannak a célcsoportok és a nagyközönség mozgósítására és érdeklődésük felkeltésére nézve.

4.2

A fogyatékkal élők szervezeteinek az EYPD európai figyelemfelkeltő kampányának kidolgozása során tapasztalt intenzív részvételét tovább kell vinni, sőt, a Mindenki Számára Biztosítandó Esélyegyenlőség Európai Évében (2007-ben), figyelembe véve az érintettek sokféleségét, még fokozni is szükséges. Alapvetően fontos, hogy a célcsoportok érezzék, hogy az eszközök és a keretek megfelelnek az igényeiknek, és hogy „gazdái” lehessenek az eseményeknek, hogy ily módon biztosítsák azok sikerét. Az is lényeges, hogy az Évről születő döntés és az Év kezdete között elegendő idő álljon rendelkezésre az előkészítéshez.

4.3

A külső értékelők hangsúlyozták, hogy a pénzügyi szabályoknak való megfelelés túl nagy terhet jelent mind a tagállamok, mind a szerződő felek számára, de az Európai Bizottság számára is, amely több időt fektethetett volna további kezdeményezésekbe. Az Európai Bizottságnak a pénzügyi szabályzatok és a végrehajtási szabályok jelenlegi revíziója során figyelembe kellene ezt venni.

4.4

Ha emellett jelzőszámokat és egy monitoringrendszert is kidolgoznának, az lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy rögzítsék tevékenységeik adatait, ami hatékony nyomon követést eredményezne, s egyben információk gyűlnének össze a bevált gyakorlatokról.

4.5

Az Európai Évek célja nem csupán a figyelemfelkeltés és az ünneplés, hanem az is, hogy kiindulópontjai legyenek a további kezdeményezéseknek. Az EYPD 2003 sok igényt ébresztett mind nemzeti, mind európai szinten. Fontos, hogy a figyelemfelkeltő kampányokból állandó gyakorlatok alakuljanak ki, és hogy legyen olyan, megfelelő politika, illetve jogalkotási keret, amely az Év során felmerülő kihívásokra reagálni tud. Az Év során kialakult partneri kapcsolatok és újító jellegű projektek továbbvitele szempontjából az is nagyon fontos, hogy megfelelő erőforrások álljanak rendelkezésre.

5.1

Az EGSZB az EYPD 2003 folyamán számos kezdeményezés mellé állt. A jelen beszámoló lehetőséget ad e kötelezettségvállalások áttekintésére, és néhány intézkedést javasol a jövőre nézve.

5.2

Az EGSZB tagjaiból és tisztviselőiből kialakított egy, a fogyatékkal élőkkel foglalkozó munkacsoportot, amelynek célja az volt, hogy előkészítse és megvalósítsa az EGSZB-nek az Európai Évhez kapcsolódó tevékenységeit.

5.3

Az EGSZB támogatta a Madridi Nyilatkozat alapelveit, és elkötelezte magát azok terjesztése mellett (5). Az EGSZB az EYPD 2003-ra készülve, illetve annak utánkövetéseként több véleményt és választ is elfogadott (6), amelyek széles nyilvánosságot kaptak az uniós intézmények és az illetékes szervezetek körében. Az EGSZB emellett két szemináriumot szervezett a fogyatékkal élők foglalkoztatásáról, illetve az EYPD 2003 kiértékeléséről.

5.4

Az EGSZB elkötelezte magát amellett, hogy a fogyatékosság témakörét munkájának minden területén figyelembe veszi, és hogy valamennyi véleményében tekintettel lesz a fogyatékkal élők érdekeire, jogaira és kötelességeire. Noha még sok javítanivaló akad, az EGSZB a helyes irányba tart, és egyre több véleménye foglalja magában a fogyatékkal élők szempontjait, ezzel is felhívva más intézmények figyelmét a fogyatékkal élők jogaira.

5.5

Az EGSZB saját kezdeményezésű véleményeket, illetve közleményekhez vagy jogalkotási javaslatokhoz kapcsolódó véleményeket fogadott el a fogyatékkal élőket illetően (7). Így például elkészített egy olyan véleményt, amely iránymutatást ad a kérdés általános érvényesítését és figyelembevételét, valamint a fogyatékkal élők szervezeteivel való konzultációt illetően (8). Az EGSZB számos véleménye érinti a fogyatékosság témakörét a foglalkoztatással, a társadalmi integrációval és az iparral összefüggésben (9). Az EGSZB kötelezettséget vállalt a rendszeres kiértékelésre is, amelyet egy munkacsoportja fog elvégezni 2006-ban.

5.6

Emellett 2004 májusában átadott új székházát annak felújítása során a hozzáférhetőség követelményeinek is megfelelővé tette. Az új székház lehetővé tette, hogy az EGSZB majdnem egyenértékű hozzáférést biztosítson fogyatékkal élő tagjai és köztisztviselői számára. Emiatt az olyan szemináriumokat, amelyeknek fogyatékkal élők szervezetei is résztvevői, az EGSZB székházában tartják. Ez más uniós intézmények és testületek számára is például szolgál.

5.7

Az EGSZB tudomásul veszi az Európai Közösségek tisztviselői Személyzeti Szabályzatának 2003-as átdolgozását és annak rendelkezéseit, amelyek megkönnyítik a fogyatékkal élők foglalkoztatását. Megjegyzi azonban, hogy előretekintőbb megközelítésre is szükség van annak érdekében, hogy több fogyatékkal élő személyt alkalmazzanak.

5.8

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot arra, hogy a Mindenki Számára Biztosítandó Esélyegyenlőség Európai Éve (2007) alkalmából végezze el a Személyzeti Szabályzat módosításainak kiértékelését a fogyatékkal élők foglalkoztatásának szemszögéből.

5.9

Az EGSZB szükségesnek tartja továbbá, hogy szakmai gyakorlati rendszert hozzanak létre a fogyatékkal élő személyek számára. A Mindenki Számára Biztosítandó Esélyegyenlőség Európai Éve (2007) megfelelő alkalom lehet az ilyen áttekintésekre és módosításokra.

6.1

Az EGSZB véleményeiben mindig hangsúlyozta, hogy a Fogyatékkal Élők Európai Évének sikere a konkrét eredményeken mérhető le.

6.2

Az EGSZB sajnálja, hogy az EYPD 2003 nem vezetett átfogó, az EU valamennyi politikai területére kiterjedő jogszabály elfogadásához a fogyatékkal élők megkülönböztetésének felszámolását illetően.

6.3

Az esélyegyenlőséget célzó 2003-as Európai Cselekvési Tervet az EGSZB 2004 februárjában elfogadott véleményében örömmel fogadta. Az EGSZB a véleményben azt is hangsúlyozta, hogy a cselekvési terv nem elég ambiciózus, valamint további lépések megtételét javasolta az Európai Bizottságnak (10).

6.4

Az EGSZB megjegyzi, hogy a fogyatékkal élők helyzetéről szóló első kétéves jelentést, valamint az Európai Cselekvési Terv következő szakaszának új prioritásait csak nemrég tették közzé (11).

6.5

Ajánlásokat kell megfogalmazni az európai stratégiáknak a fogyatékkal élők szociális védelmére, foglalkoztatására és egész életen át tartó tanulására gyakorolt hatásáról. Ez különösen azért fontos, mert a fogyatékkal élőket az új, lényegre törőbb lisszaboni stratégia és a 2005-ben bemutatott nemzeti reformprogramok nem említik. Ezzel kapcsolatban az EGSZB üdvözli a fogyatékkal élők szempontjainak a foglalkoztatási stratégiába való beemeléséről szóló munkadokumentumot (12), és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy végezze el e dokumentum végrehajtásának értékelését.

6.6

Az EGSZB üdvözli a brit elnökség javaslatát is, mely szerint a magas szintű politikai eszmecsere elősegítése érdekében a fogyatékkal élők szervezeteinek részvételével évente miniszteri konferenciát kellene tartani a fogyatékosság kérdéséről.

6.7

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak a fogyatékkal élők szervezeteivel együttműködve ki kellene dolgoznia egy olyan eszközt, amellyel lemérhető az uniós jogszabályoknak a fogyatékkal élőkre gyakorolt hatása, és tanfolyamokat kellene kidolgoznia a különböző főigazgatóságok számára arról, hogy azt hogyan kell alkalmazni.

6.8

Az Amszterdami Szerződésben a Közösség kötelezettséget vállalt arra, hogy a belső piacot érintő intézkedések kidolgozásakor figyelembe veszi a fogyatékkal élők szükségleteit. A 22. nyilatkozatot sajnos nem hajtották végre, s ennek eredményeként az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés akadályai egyre szaporodnak.

6.9

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy álljon elő egy olyan kezdeményezéssel, amely egy stratégiai terv kidolgozása érdekében összehozza a belső piac kérdéseivel foglalkozó tisztviselőket és a fogyatékkal élők szervezeteinek szakértőit.

6.10

Az EGSZB üdvözli a légi járműveken utazó csökkent mozgásképességű személyekkel kapcsolatos rendelet gyors elfogadását, amely segíteni fogja a fogyatékkal élők által légi utasként tapasztalt megkülönböztetés elleni küzdelmet; illetve számos más, a közlekedéshez kapcsolódó kezdeményezést, amelyek ugyancsak segítik a fogyatékkal élők jogainak érvényesítését.

6.11

Az EGSZB szükségesnek tartja a hozzáférhetőségi követelmények beépítését az EU által nyújtott valamennyi támogatás, illetve az EU saját beszerzési politikája esetén.

6.12

Az EGSZB nagy figyelemmel követi a fogyatékkal élők emberi jogairól szóló nemzetközi egyezmény tárgyalásait, és üdvözli az EU arra irányuló javaslatát, hogy az Európai Közösségek is csatlakozzon az egyezményhez, amely az EU-ban fogyatékkal élők számára is védelmet nyújt, az uniós intézmények és testületek jogi aktusainak vonatkozásában is.

6.13

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU illetékességi területein tapasztalható megkülönböztetés felszámolásához további jogalkotásra van szükség, és várja a megkülönböztetésmentességről szóló további jogalkotási kezdeményezések megvalósíthatósági tanulmányának eredményeit. Emellett bízik abban, hogy jövőre kiadnak egy, kifejezetten a fogyatékkal élőkről szóló irányelvre vonatkozó javaslatot.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/27

1.1

kedvezően fogadja a halászati termékek ökocímkerendszereivel kapcsolatos közösségi megközelítéséről szóló vita elindítását;

1.2

kijelenti, hogy tevékenyen részt kíván venni a további munkában;

1.3

azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy az ökocímkerendszerek kérdésében illetékes szervezeti egységei közötti szükséges koordináció mellett szorosan működjön együtt az illetékes nemzetközi szervezetekkel, pl. a FAO-val (az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete), a WTO-val (Kereskedelmi Világszervezet), az OECD-vel (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet), az UNCTAD-dal (az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája), az ISEAL-lal (Nemzetközi Szociális és Környezetvédelmi Engedélyezési és Címkézési Szövetség) és az ISO-val (Nemzetközi Szabványügyi Szervezet) is;

1.4

továbbá azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy álljon folyamatos kapcsolatban a környezetvédelmi, a szociális és különösen az érintett (halászati, feldolgozóipari és kereskedelmi) ágazatokat képviselő partnerekkel, valamint a fogyasztókkal;

1.5

úgy véli, hogy a kérdés összetettségéből kifolyólag jelen pillanatban helyesebb volna a közleményben foglalt harmadik lehetőséget, azaz az önkéntes ökocímkerendszerekkel kapcsolatos minimumkövetelmények meghatározását választani;

1.6

megjegyzi azonban, hogy ezeknek a minimumkövetelményeknek eléggé szigorúaknak kell lenniük, és mellettük olyan előírásokra is szükség van, amelyek megakadályozzák, illetve szankcionálják azok be nem tartását;

1.7

felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós rendelkezésekkel összhangban álló, a regionális halászati szervezetek által már elfogadott ökocímkéket (mint az AIDCP – a Nemzetközi Delfinvédelmi Programról szóló megállapodás (1) – „Dolphin Safe” címkéje) mindenképpen tiszteletben kell tartani, és ezt meg is kell követelni az érintett felektől, a szükséges fejlesztési előírások betartása mellett;

1.8

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy fordítson kiemelt figyelmet a halászati termékek ökocímkéjével kapcsolatban felmerülő költségek okozta problémákra, valamint a költségeknek az értékláncon belüli, a termelők, a feldolgozók, a kereskedők és a fogyasztók közötti megfelelő elosztására.

2.1

2004 februárjában az Európai Unió Tanácsa szükségesnek ítélte, hogy napirendjére felvegye a halászati termékek ökocímkerendszereiről szóló vita elindítását. Az idevonatkozó közleményben a Tanács kinyilvánította, hogy javaslatot tesz majd a fogási módszerek, valamint a terméknek a halászhajótól egészen a végfelhasználóig történő folyamatos nyomon követhetősége meghatározásának feltételeire, aminek révén garantálja a felelősségteljes halászati és kereskedelmi gyakorlatok tiszteletben tartását.

2.1.1

A Tanács ugyanakkor úgy vélte, hogy a Közösségnek kell irányítania ezt a számos nemzetközi fórumon zajló vitát.

2.1.2

Az említett közlemény révén az Európai Bizottság végre elindította a halászati termékek ökocímkerendszereivel kapcsolatos közösségi megközelítésről szóló vitát, és arra kéri az Unió többi intézményét, hogy jogalkotási javaslatok és egyéb idevonatkozó ajánlások megtételét tartva szem előtt nyilvánítsanak véleményt a kérdésben.

2.1.3

Ezért most az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságon a sor, hogy kinyilvánítsa a nézeteit és állást foglaljon a kérdéssel kapcsolatban.

2.1.4

A „halászati termékek” kifejezés ebben a véleményben – a két tevékenység környezeti sajátosságaira való tekintet nélkül – magában foglalja az akvakultúra-termékeket is.

2.2.1

Az Európai Bizottság említett közleménye jelentős munkára épül, amely kísérletet tett egy mind jogi, mind gyakorlati szempontból komplex helyzet szintézisére, ezért az EGSZB először is gratulálni kíván az illetékes szervezeti egység munkájához. Meg kell említeni, hogy az EGSZB általánosságban már utalt a halászati termékek ökocímkéivel kapcsolatban most konkrétan tárgyalt kérdések némelyikére az Etikus kereskedelem és fogyasztóigarancia-rendszerek c. véleményben (2).

2.2.2

A vita konkrét és aktuális kontextusba helyezése érdekében mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az ENSZ halászati kérdésekben illetékes ügynöksége, a FAO illetékes bizottsága nemrégiben (egészen pontosan ez év március 11–13-án) elfogadta „a tengeri halászatból származó hal- és halászati termékek ökocímkéivel kapcsolatos útmutatásokat” . A szakmai konzultációra és az útmutatások megfogalmazásra 2004 októberében került sor (3). A FAO-n belül a vita már 1998-ban megkezdődött.

2.2.3

E véleményben nem tudunk részletesen foglalkozni az előző bekezdésben említett útmutatásokkal, ki kell azonban emelni, hogy azokban megtalálhatók a legalapvetőbb követelmények és kritériumok annak meghatározására vonatkozólag, hogy egy halászati vállalat kaphat-e ökocímkét, azt alapul véve, hogy ő maga a tanúsítási egység. Összefoglalva: szabályrendszerre, adminisztratív szabályozási keretre, a meglévő készletekkel és a halászatnak a környező ökoszisztémára gyakorolt hatásaival kapcsolatos, tudományos módszerekkel összehasonlított adatokra van szükség. A FAO emellett útmutatásokat dolgozott ki a fenntartható halászati előírások létrehozásával és mindenekelőtt az érvényes engedélyezési és tanúsítási mechanizmusokkal kapcsolatban is. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy a FAO-útmutatások az ökocímkerendszer működésének alapvető követelményként említik az átláthatóságot, az érdekelt felek részvételét, a jelentéstételi szabályokat, jegyzékek létrehozását, az eljárások és előírások vizsgálatát és felülvizsgálatát, a megfelelő humán- és pénzügyi erőforrások rendelkezésre állását, az elszámoltathatóságot és az információ hozzáférhetőségét, valamint az engedélyek meghosszabbítását, felfüggesztését és visszavonását irányító rendszereket az idevonatkozó panasztételi jogokkal együtt.

2.2.4

Ugyanakkor figyelembe kell venni azt, hogy az ökocímkék használata viszonylag új jelenség, és elsősorban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban jellemző (4), valamint azt, hogy a WTO-n belül is folyik ezzel kapcsolatos munka. Továbbá az ISO 14000 szabványsorozat révén a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) is kidolgozta a saját módszertani és elvi kritériumait a környezetvédelmi minőségirányítással kapcsolatban. Az Európai Bizottságnak komoly erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy az elfogadott előírások következetesek legyenek és összhangban álljanak a már létező nemzetközi útmutatásokkal és szabványokkal.

2.2.5

Alkotmányos berendezkedésük alapján bizonyos tagállamok, illetve egyes regionális hatóságok hatáskörrel rendelkeznek ebben a kérdésben, és már kialakult vagy fejlesztés alatt álló gyakorlattal rendelkeznek e tekintetben. Ezért az Unión belül egyszerre többféle ökocímke létezik – magán, illetve állami, szupranacionális, nemzeti vagy regionális szinten –, amelyek megzavarhatják a különböző piacok fogyasztóit és szereplőit. (5)

2.2.6

Ebből kifolyólag – a jelenleg a különböző piacokon meglévő sokféle szabályozás és ökocímke-kavalkád miatt – harmonizációra törekvő, multidiszciplináris megközelítést kell alkalmazni.

2.2.7

Az Európai Unió – a március 23-i 880/92/EGK tanácsi rendelet által (6) – először 1992-ben hozott létre egységes ökocímkerendszert. Az e rendelet felülvizsgálatáról szóló öt évvel ezelőtti, ma hatályos rendelet (7) által létrehozott ökocímkerendszer számos termékkategóriára vonatkozik, ezek között azonban nem szerepelnek a halászati termékek. Az Európai Bizottságnak ezért részletesen meg kellene vizsgálnia az érvényes ökocímkerendszer kiterjesztésének lehetőségét a halászati és akvakultúra-termékekre.

2.2.8

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a halászati termékek ökocímkerendszereiről szóló vita az Unió aktuális politikáinak keretében zajlik. Konkrétan az Európai Parlament és a Tanács közös, 2002. július 22-i 1600/2002/EK határozata (8) révén elfogadott hatodik közösségi környezetvédelmi cselekvési programra utalunk, valamint a környezetvédelmi követelményeknek a közös halászati politikába való integrálásával kapcsolatos közösségi cselekvési tervre (9), amelyben a halászati termékek ökocímkéinek vizsgálata kiegészítő intézkedésként jelenik meg.

2.2.9

Bár nem egészen ugyanerről van szó, az EGSZB fel kívánja hívni az Európai Bizottság és egyéb uniós intézmények és érdekelt felek figyelmét arra, hogy egy címkére vonatkozóan már létezik egy harmonizáltan és egységesen alkalmazott rendszer, amely kétségkívül környezetbarátnak minősíthető, mivel garantálja a csomagolóanyagok újrafelhasználásával kapcsolatos irányelvek betartását (10). Az ún. „Zöld Pont” emblémára gondolunk, amely az Unió tagállamaiban az újrafelhasználható csomagolóanyagok többségén megtalálható. Ezt a címkét eredetileg egy 1996-ban Brüsszelbe áttelepült német kft. jegyeztette be, és a használatát a legtöbb tagállammal és harmadik országgal, valamint a csomagolóanyagok újrafelhasználásának megfelelő kezelésével foglalkozó egyéb gazdasági szereplőkkel való együttműködési formaként engedélyezte. A jogalapot jelenleg a közösségi irányelvek és a nemzeti fejlesztési szabályozások szolgáltatják, eszerint a gyakorlatban megvalósítható lenne, hogy egyetlen, világos szöveggel ellátott logót alkalmazzanak a kritériumok harmonizálását felügyelő magánvállalkozás (Packaging Recovery Organisation Europe s.p.r.l.), valamint a legtöbb tagállamban a címke fejlesztését irányító nemzeti hatóságok bevonásával (11).

2.2.10

A fentiekre tekintettel az EGSZB úgy véli, hogy a halászati és akvakultúra-termékek ökocímkerendszeréről épp a megfelelő időben folyik vita az Unióban, ezért nem szabad késlekedni, és nem szabad túlságosan hosszú határidőket kitűzni ennek a bonyolult kérdésnek a megoldására. A vita során a FAO útmutatásait kell követni, anélkül azonban, hogy az Európai Unió saját kritériumait figyelmen kívül hagynánk – sőt azokat lehetőség szerinti fejleszteni is kell –, multidiszciplináris megközelítést kell alkalmazni és harmonizációra kell törekedni, előtérbe helyezve a környezet és az erőforrások védelmét, valamint a fogyasztóknak nyújtott szolgáltatást.

3.1.1

Mivel a FAO halászati kérdésekben illetékes szervezet, és ezért referenciaként szolgál az ENSZ tengerjogi egyezményének életbe lépése óta érvényes, jelenlegi tengerjogi rendszerrel kapcsolatba kerülő regionális halászati szervezetek számára, a halászati ökocímkerendszerekkel kapcsolatban végzett munkája során elsősorban a halászati vállalatok védelmére összpontosít, a termék piacra dobásának többi fázisára csak közvetetten tér ki.

3.1.2

Ezzel szemben más nemzetközi szervezetek, különösen a WTO (12) és az UNCTAD – a kereskedelem műszaki akadályairól szóló megállapodás általános keretében – munkájuk során nagy gondot fordítanak arra, hogy az ökocímkerendszerek ne gördítsenek törvényellenes akadályokat a nemzetközi kereskedelem útjába, és ne hozzák hátrányos helyzetbe a fejlődő országokat (13). Ezek a szervezetek megkísérlik összeegyeztetni a felelősségteljes halászat egymást kiegészítő intézkedéseit, például az ökocímkék alkalmazását, azokkal a nemzetközi előírásokkal, amelyek tiltják a nemzetközi kereskedelem műszaki akadályokkal történő hátráltatását, illetve a hasonló hatású intézkedéseket, figyelembe véve emellett azt is, hogy együtt kell működni annak érdekében, hogy az ökocímkék alkalmazásához szerényebb műszaki és pénzügyi forrásokkal rendelkező országok is megkapják a szükséges támogatást. Ezzel kapcsolatban az EGSZB úgy véli, hogy a halászati termékek ökocímkézése önmagában nem jelent akadályt a nemzetközi kereskedelem számára, amennyiben annak szabályozása meghatározza a szükséges átláthatósági és az egyenlő hozzáférést biztosító mechanizmusokat.

3.1.3

Az ISO és egyéb szabványosítással foglalkozó szervezetek viszont inkább a környezetgazdálkodással és a hozzá kapcsolódó ökocímkézéssel kapcsolatos módszertanra és bevált gyakorlatra koncentrálnak, konkrétan a halászati termékekről szóló dokumentumaik azonban nincsenek.

3.1.4

Csak a FAO-tanulmányok utalnak explicit módon a halászati termékek ökocímkerendszerére, egyetértünk viszont az Európai Bizottsággal abban, hogy a döntések meghozatalakor minden esetben nemcsak a nemzetközi szervezetek döntéseinek tiszteletben tartását, hanem az általuk saját jellegük és küldetésük miatt alkalmazott különféle megközelítések összehangolását is alapul kell venni.

3.1.5

A fentiek alapján az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az Európai Bizottságnak majdani jogalkotási javaslatában a nemzetközi színtéren folyó munkákkal együtt figyelembe kellene vennie a jelentős közösségi joganyagot és a jelenlegi uniós ökocímkerendszerből (és vele együtt a „Zöld Pont” használatából) származó tapasztalatokat is. Ez azt jelenti, hogy a halászati kérdésekben illetékes szervezeti egységeknek koordinálni kell a tevékenységüket az illetékes környezetvédelmi és piacharmonizációs szervezeti egységekkel a nemkívánatos problémák, illetve újabb párhuzamos ökocímkék létrejöttének elkerülése érdekében, mivel ezek nemcsak hogy nem töltik be a piaci szereplőkkel és a végső fogyasztókkal kapcsolatos szerepüket, hanem még nagyobb zavart okoznak. A mindezzel járó nehézségek ellenére jó volna, ha az Európai Bizottság ütemtervet készítene annak érdekében, hogy a jogalkotási javaslattétel még 2006 első félévében megtörténjen.

3.2.1

Mivel a feltételek összehangolását kellő szigorral megkövetelő alapszabályozás nem áll rendelkezésre, az Európai Bizottság dokumentumában foglaltakkal megegyezően különféle gyakorlatok alakultak ki, amelyek közül egyeseket a jól működő rendszerek, másokat pedig a kerülendő gyakorlatok példáiként lehet felhozni.

3.2.2

Mind a rendelkezésre álló háttéranyag (14), mind a hatályos nemzetközi szabályozások vizsgálata során az tapasztalható, hogy többféle gyakorlat létezik, amelyek nem mindig felelnek meg az ökocímkerendszerek esetében alapvetően fontos átláthatósági és jogi kritériumoknak.

3.2.3

Egyes esetekben a piaci szereplők és civil társadalmi szervezetek együttműködéséből született önkéntes mechanizmusokat találunk. Az ilyen szervezetek ökocímkéire vonatkozó engedélyezési és tanúsítási előírások, valamint a címkék használatának feltételei világosak, tisztességesek, a nyilvánosság számára elérhetők, és a világ különböző országaiban számos halászati vállalatnál alkalmazzák őket. A szervezetek munkáját konzultatív bizottságok és ellenőrző mechanizmusok segítik.

3.2.4

Más esetekben azonban (amelyekről maga az Európai Bizottság is említést tesz a már többször idézett közleményében) olyan magánjellegű „logókat” találunk, amelyekre vagy egyáltalán nem léteznek előírások, vagy azok nem hozzáférhetőek a nyilvánosság számára, és amelyek gyakorlati alkalmazása távolról sem követi az ökocímkézés bevált gyakorlatát. Ezek egyike intő példaként szolgálhat arra nézve, milyen káros következményei lehetnek egy olyan, halászati termékeken alkalmazott ökocímkének, amely a nemzetközi jogszabályokat megsértve nemkívánatos akadályokat állít a nemzetközi kereskedelem elé, és olyan módszertanon alapul, amely teljes mértékben eltér az ökocímkékre vonatkozó összes ajánlástól, és így – egy magas rangú európai tisztviselő szavaival élve – „valódi de facto monopóliumhoz” vezet.

3.2.5

Az imént említetthez hasonló példák azt mutatják, hogy a jelenlegi helyzet – amelyben szilárd jogalap nélkül, sőt, a létező nemzetközi és közösségi szabályozás ellenében létre lehet hozni ökocímkéket – hosszú távon nem tartható, mivel hátrányosan érinti a termelőket, a fogyasztókat és az egyéb érintett feleket.

3.2.6

A Csendes-óceán keleti részéről származó tonhal esetében az illetékes regionális halászati szervezet, az Amerika-közi Trópusi Tonhalbizottság támogatta a Nemzetközi Delfinvédelmi Programról szóló megállapodás (AIDCP) (15) elfogadását, amelyhez az 1999. április 26-i 1999/337/EK tanácsi határozatot (16) követően az Európai Unió önként csatlakozott. Ez a megállapodás egy olyan ökocímkét szabályoz, amelyet maga az Európai Közösség is támogat, és amelyről jelenleg is folyik a jogalkotási vita az Európai Parlamentben (17).

3.2.7

Ezt az egyedi esetet figyelembe kell venni a kérdéskör szabályozásának tanulmányozása és a javaslatok megtétele során, mivel abban az esetben, ha egy bizonyos halászterületen illetékes regionális halászati szervezet a FAO elveivel összhangban saját ökocímkét kíván létrehozni, az Európai Uniónak először is részt kellene vennie az ehhez vezető munkában annak érdekében, hogy a tanúsítási és kiállítási módszerek megfeleljenek a követelményeknek, másodszor pedig a saját előírásaiba bele kellene építenie az ilyen címkék használatát, valamint azoknak a címkéknek a betiltását, amelyek nem felelnek meg az idevonatkozó uniós előírásoknak.

3.2.8

Az EGSZB úgy véli, hogy minden halászati és akvakultúra-termékekre vonatkozó magánjellegű ökocímkének szigorú és független engedélyezési és tanúsítási kritériumoknak kellene megfelelnie, és hogy az Európai Bizottságnak majdani jogalkotási javaslatában javasolnia kell egy minden érdekelt, valamint a halászati és akvakultúra-piac szereplői számára hozzáférhető, nyilvános jegyzék létrehozását, amelyből kiderülne, mely használatban lévő ökocímkék felelnek meg a jogszabályi követelményeknek.

4.1.1

Világosan jelezni kell, hogy az ökocímkék nem tartoznak az élelmiszertermékek címkézési rendszereit szabályozó általános rendelkezések hatálya alá. Egy ökocímke használata önmagában nem jelenti azt, hogy a termék elismerten megfelel azon előírásoknak, amelyeknek a betartása minden esetben, még az ökocímkével nem rendelkező termékek esetében is kötelező, csak azt, hogy megfelel bizonyos szigorúbb környezetvédelmi normáknak. Esetünkben ezek közé soroljuk a felelősségteljes halgazdálkodási gyakorlatokat, az ökocímkével ellátott termék készleteinek tárolását, valamint a biológiai sokszínűségben és általában a tengeri környezetben okozott károk minimális szintre szorítását.

4.1.2

A halászati, illetve bármely más kitermelt, illetve akvakultúra-termékekre vonatkozó címke odaítélhető volna feldolgozatlan (friss vagy mélyhűtött egész hal) és feldolgozott halászati termék számára is, legyen az mélyhűtött, sóval tartósított, konzervált vagy előfőzött hal, illetve halkészítmény. Az első esetben az ökocímke elvileg garanciát kell hogy jelentsen arra, hogy a halászok által alkalmazott kitermelő halászati módszerek nemcsak a szóban forgó halászterületre vonatkozó ellenőrzési szabályoknak, hanem a FAO felelősségteljes halgazdálkodási magatartási kódexének is megfelelnek. Az utóbbi esetben a halászati termék ökocímkéjének garantálnia kell, hogy az élelmiszertermékekre vonatkozó nyomon követhetőségi előírások megfelelő betartása azt jelenti, hogy a fogyasztó elé kerülő feldolgozott és kereskedelmi forgalomba hozott terméket valóban olyan halból készítették, amely kiérdemelte az ökocímkét.

4.1.3

A halászati termékekre vonatkozó ökocímkék helyes használata érdekében nem elegendő az általános szabályozási keret, a tanúsító hatóságok engedélyezésére, az ökocímkék odaítélésére, a konfliktusok megoldására, az ellenőrzésre, valamint a visszaélések és szabálysértések szankcionálására is létre kell hozni egy világos mechanizmust, amelynek segítségével egyértelműen meg lehet különböztetni az ökocímkével ellátott halászati termékeket a többitől.

4.1.4

Az EGSZB megítélése szerint a 3.2.8. pontban említett jegyzék betölthetné a 4.1.3. pontban említett világos mechanizmus szerepét. Mind az előírásoknak, mind pedig a jegyzéknek garantálniuk kell, hogy a rendszer az átláthatóságra épül, amelynek a fogyasztók tájékoztatásával együtt meg kell tudnia teremteni az ahhoz szükséges bizalmat, hogy csökkenjen a jelenlegi különbség azon fogyasztók száma között, akik csak érdeklődést mutatnak az általuk vásárolt termékkel kapcsolatos környezetvédelmi problémák iránt (jelenleg mintegy 44 %) és azok száma között, akik a vásárláskor is ez alapján döntenek (jelenleg mintegy 10 %).

4.1.5

Mind az említett EVER-jelentésben szereplő adatok, mind az Europêche/COGECA-nak a jelen vélemény tárgyát képező kérdéssel kapcsolatos feljegyzésében kinyilvánított álláspontja (18) bizonyos fokú borúlátásra ad okot azzal kapcsolatban, hogy általában az ökocímkézés és konkrétan a halászati termékek ökocímkéi valóban biztosítanak-e többletértéket a halászati ágazatban dolgozók és átlátható információkat a fogyasztók számára. A legszélesebb értelemben vett környezetvédelem azonban az éhezés elleni küzdelemmel együtt napjaink legjelentősebb kihívását jelenti az emberiség számára. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az Európai Unió megkísérelje kézbe venni azokat a folyamatokat, amelyek segítségével a felelősségteljes fogyasztók különbséget tehetnek a termékek között, és azokat választhatják, amelyek kitermelése, feldolgozása és forgalomba hozatala során betartották a környezetvédelmi előírásokat.

4.1.6

Az EGSZB értesült a WWF hivatalos álláspontjáról, és örömmel tapasztalja, hogy egyes pontokat érintő természetes megközelítésbeli különbségeket leszámítva az általában megegyezik a jelen véleményben kifejtett nézetekkel, különösen ami a halászati termékek ökocímkerendszereire vonatkozó előírásoktól elvárt szigort illeti.

4.1.7

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a rendelkezéseknek, amelyekre az Európai Bizottság a későbbiekben tesz javaslatot, különös figyelmet kell szentelniük annak, hogy hogyan lehet alkalmazni az ökocímkét a halászati termékekre oly módon, hogy az a halászati ágazatot segítő eszköz legyen, amelynek költségeit el lehet osztani az egész kereskedelmi értéklánc során anélkül, hogy ez a fogyasztókat hátrányosan érintené. Ily módon a halászati termékek ökocímkéje olyan mechanizmusként működhetne, amely tudatosítja a halászokban és a vállalatokban, hogy fenntartható halászatra és akvakultúrára van szükség a – maga a halászati tevékenység és az azt követő egész kereskedelmi lánc létfenntartó elemét jelentő – erőforrások megőrzése érdekében.

4.1.8

Az EGSZB jelezni szeretné az Európai Bizottságnak, hogy a halászati és akvakultúra-termékek ökocímkézése olyan anyagi terhekkel jár, amelyeket a termelési láncon belül kell vállalni, még az előtt, hogy a termék eljutna fogyasztóhoz. A kis- és középvállalkozások, illetve a fejlődő országbeli piaci szereplők ökocímkékhez való hozzáférése bizonyos körülmények között korlátozott, ezért a majdani előírásoknak a termelői szervezetek, halászati szövetségek és partnerségi megállapodások révén végrehajtandó intervenciós mechanizmusokat is kell tartalmazniuk. Mindenesetre egy ökocímkerendszer valóban eredményes alkalmazása érdekében komoly felvilágosító és tudatosító tevékenységekre van szükség, ezért az EGSZB úgy véli, hogy az állami intézményeknek vállalniuk kell a piaci szereplőket és a fogyasztókat célzó tájékoztató és tudatosító kampányok finanszírozását.

4.1.9

Bármilyen intézkedést hoz is az Európai Unió ezzel kapcsolatban, azt a cél felé vezető úton megtett első lépésnek kell tekinteni. Ennek a lépésnek azonban kellően célratörőnek kell lennie az alábbiak elérése érdekében:

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/32

1.1

Az EGSZB egyetért az Európai Parlamenttel abban, hogy a nők fokozottabb képviselete az Európai Unió gazdasági és társadalmi érdekcsoportjainak döntéshozó szerveiben fontos kérdés. Támogatja az Európai Parlamentnek az érintett nemzeti szervezetekhez és ezek európai szövetségeihez, valamint az Európai Bizottsághoz intézett kérését, hogy erre a kérdésre egyre szisztematikusabb figyelmet fordítsanak. Az Európai Parlament felkérte az Európai Bizottságot, hogy kezdje meg az adatgyűjtést és egy adatbázis létrehozását a nők képviseletéről a közösség gazdasági és szociális érdekcsoportjainak döntéshozó szerveiben. Az EGSZB nyugtázza, hogy ez a folyamat időközben megindult. Úgy véli, hogy a Nemek Egyenlőségének Európai Intézete (European Gender Institute) és az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions) jelentős mértékben segítheti a munkát. A mutatókkal kapcsolatban pedig megjegyzi, hogy az Európai Bizottság jelenleg az olasz elnökség által 2003-ban megfogalmazott kilenc elemmel dolgozik.

1.2

Az Európai Parlament elsősorban a munkaadói és a munkavállalói szervezetekre összpontosította vizsgálatát. Úgy tűnik, hogy a munkavállalói szervezeteknél több kedvező változás történt, mint azt az állásfoglalás és a jelentés említi. Másrészről nyilvánvaló, hogy a munkaadói oldal és a többi gazdasági és szociális érdekcsoport helyzetének és az ott tapasztalható előrelépéseknek a megfelelő értékeléséhez tudatában kell lennünk annak, hogy ezek a szervezetek másként működnek, mint azok, amelyek tagsága természetes személyekből áll.

1.2.1

Minden EGSZB-ben képviselt gazdasági és szociális érdekcsoportnak megvannak a saját jellegzetességei. Az egyik szervezetben jól működő politikák a másik szervezetben nem feltétlenül sikeresek.

1.2.2

Mindezt figyelembe véve az EGSZB érdeklődéssel vette tudomásul az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ESZSZ), az UNICE/UEAPME és a CEEP által kezdeményezett és a nemek közötti egyenlőségre irányuló cselekvési keretet, nevezetesen, hogy az említett szervezetek kiemelt helyen foglalkoznak a „nők a döntéshozatalban” kérdéskörrel. Egyben érdeklődéssel várja a már beharangozott éves – nemzeti és európai – beszámolót.

1.3

Az EGSZB az Európai Parlamenthez hasonlóan támogatja a nők és férfiak döntéshozatali eljárásban való kiegyensúlyozott részvételét célzó jelenlegi közösségi politikákat. Az EGSZB egyetért az Európai Parlamenttel abban, hogy valódi politikai akarat szükséges a változások végrehajtásához és a kiegyensúlyozott képviselet megvalósításához. Sok szervezet – a munkaadók és munkavállalók körén túl is – valóban tanúbizonyságot tesz erről a politikai akaratról. Az EGSZB javasolja, hogy minden képviselt szervezet rendszeresen bocsássa az Európai Bizottság rendelkezésére erőfeszítései eredményét, illetve hogy az Európai Bizottság az európai szövetségekkel szoros együttműködésben építse ki az említett adatbankot és – az olasz elnökség 2003. évi első lépéseit kiegészítve – megfelelő mutatókat határozzon meg a nők befolyásának megerősítésére a gazdasági és szociális döntéshozó szervekben.

1.4

A nemzeti és nemzetközi fórumokra, illetve adott esetben a szociális párbeszédhez képviselőket küldő szervezeteknél egyértelműen a vezetői szint az, amelyre különös figyelmet kell fordítani. A nők jobb képviseletét elősegíteni szándékozó szervezeteknek azonban azt a szintet is meg kell vizsgálniuk, amelyiken a politikák előkészítése folyik, és ahonnan már most sok szervezet a küldöttjeit választja.

1.5

A női alkalmazottak és női tagok különálló és támogató struktúrái és hálózatai egyes szervezetekben jelentősen hozzájárultak a pozitív változásokhoz. Az ilyen eszközök nem mindig és nem mindenhol csodaszerek, az EGSZB mégis úgy véli, hogy érdemes őket továbbra is, sőt szélesebb körben – a szervezet külső képviseletét is tekintetbe véve – támogatni.

1.6

A képzés, az oktatás, valamint a munkahely és a család összeegyeztetésére vonatkozó szabályozások tűnnek a legjobb módszernek a nők szakmai előmenetelének ösztönzésére az érintett szervezetekben. Továbbra is rendkívül fontos, hogy az Európai Bizottság illetékes szervezeti egységei, amelyek intézkedéseket dolgoztak ki a diszkrimináció ellen és a nemek közötti esélyegyenlőség elvének általános érvényesítése érdekében, támogassák az ilyen politikákat. Az intézkedések megvalósításában a munkaadói és munkavállalói szervezeteknek fontos szerepet kell játszaniuk.

1.7

A kvóta alkalmazását számos szakértő pártolja. Azokat a kvótarendszereket, amelyek bizonyos országokban politikai téren és a szociális szervezetekben is eredményesnek bizonyultak, az érintett szervezeteknek és az Európai Bizottságnak részletesen meg kellene vizsgálnia (a működés módjának, illetve a sikerek hátterének feltárása érdekében).

1.8

Az EGSZB üdvözölné, ha a tagállamok által a 2006–2010-ig tartó mandátumokra történő (a gazdasági és társadalmi érdekcsoportok által javasolt) jelölésekkor az alulreprezentált nem képviselőinek legalább 30 %-os arányát tűznék ki célul, azzal a szándékkal, hogy ezt az arányt a következő mandátumra 40 %-ra emelik.

1.9

A mostani vizsgálat eredményeit az EGSZB 2006–2007-ben, mandátumának négyévenkénti megújítása után, újra szemügyre fogja venni. Ez jó alkalmat kínál majd annak felmérésére is, hogy az új tagállamok szervezeteinek politikája és gyakorlata mennyiben különbözik a régiekétől. Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Parlament addigra szintén vizsgálja felül az aktuális helyzetet 2002-es állásfoglalásának és jelentésének fényében.

2.1.1

2003 januárjában az Európai Parlament felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot (EGSZB), hogy dolgozzon ki véleményt a nők képviseletéről a „szociális partnerek” döntéshozó szerveiben (1). A felkérésnek az volt a célja, hogy az EGSZB kiegészítse azokat a statisztikai adatokat, amelyekkel az Európai Parlament „A nők képviselete az Európai Unió szociális partnerei körében” (2002/2026 INI) című állásfoglalása és jelentése elkészítésekor rendelkezett, valamint, hogy javaslatokat tegyen egy olyan stratégiára, amellyel növelhető a nők képviselete a szóban forgó „szociális partnerek” különböző szerveiben.

2.1.2

Állásfoglalásában az Európai Parlament megállapította, hogy a nők alulképviseltek azokban a szervekben és struktúrákban, amelyekben a „szociális partnerek” a szociálpolitikáról konzultálnak, és kifejtette, hogy a kiegyensúlyozottabb képviselet megvalósítása érdekében programokra és stratégiákra van szükség. Az Európai Parlament kérte az Európai Bizottságot és a „szociális partnereket”, hogy rendszeresen gyűjtsék az idevágó adatokat, és tegyék meg a szükséges lépéseket a nők befolyásának növelésére a szociális és gazdasági döntéshozó szervekben, mégpedig nemcsak a nők képviseletének megerősítésével a szóban forgó szervekben, hanem azáltal is, hogy beépítik politikájukba a nemek közötti egyenlőség dimenzióját.

2.1.2.1

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a nem kötelező erejű szándéknyilatkozatok nem elegendőek: a „szociális partnerek” szervezetein belül valódi politikai akaratra van szükség ahhoz, hogy változtatásokat lehessen végbevinni, és megvalósuljon a kiegyensúlyozott képviselet.

2.1.3

Állásfoglalásában és jelentésében az Európai Parlament nem fordult az EGSZB-hez.

2.1.4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az EU szociális és gazdasági érdekcsoportjai (a „szervezett civil társadalom”) képviselőinek legreprezentatívabb fóruma. Habár nem az EGSZB feladata, hogy a képviselt szervezeteknek tanácsot adjon a nők döntéshozó szervekben való képviseletére vonatkozó politikáikkal kapcsolatban vagy a nemek közötti esélyegyenlőség elvének általános érvényesítésére, összetételében kétségtelenül ezen politikák részleges tükrének tekinthető. Egyike egyfelől az Európai Parlament által említett olyan szervezeteknek, ahol a szociális és gazdasági érdekcsoportok találkoznak, másfelől azoknak a szerveknek és struktúráknak, amelyeken keresztül a szociális partnerek véleményt cserélhetnek a szociálpolitikáról. Tagjai ezért jó forrásai a Parlament számára szükséges információnak és tanácsnak.

2.2.1

Az EGSZB egyetért a Parlamenttel abban, hogy a nők képviselete az Európai Unió gazdasági és szociális érdekcsoportjainak döntéshozó struktúráiban fontos kérdés. Abban is osztja az Európai Parlament álláspontját, hogy a férfiak és nők a döntéshozatali eljárásban való kiegyensúlyozott képviseletére irányuló EU-politikák végrehajtásának alapvető feltétele, hogy több statisztikai adat és – a szóban forgó szervezetek vonatkozó politikáiról – több információ álljon rendelkezésre.

2.2.1.1

Megállapítja, hogy az Európai Bizottság megkezdte az idevonatkozó adatok összegyűjtését. Időközben elindult az Európai Parlament által kért adatbázis létrehozása, valamint a nők az EU gazdasági és szociális döntéshozó szerveiben való befolyásának növelésére irányuló mutatók meghatározása. Az Európai Bizottság egyébként úgy véli, hogy nem könnyű adatokat gyűjteni az illető érdekcsoportokról. A Nemek Egyenlőségének Európai Intézete (European Gender Institute) a jövőben remélhetőleg hasonló mértékben segítheti a munkát, mint ahogy ezt az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions) már most teszi.

2.2.1.2

Az Európai Bizottságnak ezenfelül folytatnia kell olyan általános politikák kidolgozását, amelyek egyengetik a nők útját nagyobb mértékű részvételük felé a döntéshozatalban. Ide tartozik a munka és a foglalkoztatás terén még mindig tapasztalható diszkrimináció elleni küzdelem, a munkahely és a család összeegyeztetésének megkönnyítése az uniós tagállamokban, illetve az egyenlő bánásmód és a munkahelyi esélyegyenlőség ösztönzését célzó számos intézkedés.

2.2.2

Az EGSZB általában véve egyetért az Európai Parlament által az uniós munkaadókhoz, munkavállalókhoz és társadalmi középrétegekhez intézett kérésekkel és felkérésekkel. Többségük szerepelt abban a felmérésben, amelynek keretében 2003-ban kérdőívben szólították meg az EGSZB (akkor) 222 tagját (2). A kérdőívet 107 tag töltötte ki, tehát a válaszadás aránya 50 % körül volt (3).

2.2.2.1

A válaszok csaknem egyenlően oszlottak meg az EGSZB három csoportja között: 34 %-uk az I. Csoporttól (Munkaadók), 31 %-uk a II. Csoporttól (Munkavállalók) és 34 %-uk a III. Csoporttól (Egyéb tevékenységek) érkezett.

2.2.2.2

A felmérés időpontjában a nők képviseletének aránya az EGSZB-ben 23 % volt (4).

2.2.2.3

A válaszadók között valószínűleg túlsúlyban vannak a sok női képviselővel rendelkező szervezetek. Ez lehetséges, hogy kissé a „nőbarát” irányba torzította az összképet.

2.2.3

A kérdőív a képviselt szervezet típusát és jellegét, a vezetői struktúrákat, a szervezet más szervezetekben és nemzeti, illetve nemzetközi szervezetekben és fórumokon való képviseletét, a nők jelenlétét a szervezetben, valamint a nemek közötti esélyegyenlőség elvének általános érvényesítését helyezte középpontba.

2.2.4

A felmérés egyrészt a Belgium, Spanyolország és a skandináv országok helyzetét és az ottani tapasztalatokat vizsgáló meghallgatásból, másrészt az EGSZB tagjaitól származó, már meglévő anyagot is figyelembe vette. Ez az anyag főként a szakszervezetekre vonatkozott. Az európai parlamenti állásfoglaláshoz és jelentéshez hasonlóan a munkaadókról tett kijelentéseket kevés tény támasztotta alá, más szervezetekről pedig alig állt rendelkezésre információ (5).

2.2.5

A felmérés és a kiegészítő anyagok megerősítették az európai parlamenti jelentés által keltett első benyomást, azaz a) hogy valóban kevés statisztikai adat áll rendelkezésre, kivéve a szakszervezetek esetében, de a szakszervezetre vonatkozó adatok nem tükrözik a közelmúltban végbement kedvező változásokat (6), és b) hogy nem könnyű, sőt szinte lehetetlen összehasonlítani a különböző szervezetekre vonatkozó adatokat, például, ha egyfelől természetes személyekből álló tagsággal rendelkező szervezetekről (pl. szakszervezetekről), másfelől olyan szervezetekről (pl. vállalkozásokról) van szó, amelyeknek a tagjai is szervezetek. Tekintve a szervezetek eltérő jellegét (például gazdaszervezetek vagy KKV-szervezetek) esetenként különböző módszerekre lehet szükség annak vizsgálatához, kiegyensúlyozott-e a férfiak és nők képviselete. Azt is meg kell jegyezni, hogy a nők alacsony képviselete a döntéshozó szervekben nem jelenti feltétlenül azt, hogy a szervezet nem igyekszik érvényesíteni a nemek közötti esélyegyenlőség elvét.

2.2.6

Az EP állásfoglalását többek között azért bírálták, mert csak a képviselet mennyiségi oldalát vizsgálta, figyelmen kívül hagyva a szervezetek irányításának minőségi szempontjait, pedig a nők néha fontosabb szerepet játszanak az irányításban, mint azt formális képviseletük sejteti. Ez utóbbi szempontok jelentősége tagadhatatlan, az EGSZB mégis úgy döntött, hogy nem foglalkozik velük mélyrehatóan. Kitért ugyanakkor a nők képviseletére a politika-előkészítő szervekben. Az ebben az értelemben vett irányítás minőségi szempontjai több figyelmet érdemelnek a szociális és gazdasági érdekcsoportok, ezek európai csúcsszervezetei, de az Európai Parlament és az Európai Bizottság részéről is.

2.2.7

Az EU szociális és gazdasági érdekcsoportjai idevágó (a nők képviseletét érintő) politikáinak és gyakorlatainak vizsgálata során az EGSZB a politikák integrált elemzése mellett döntött (nemzeti és európai szint – beleértve a szociális párbeszédet –, illetve a nemzetközi szint).

2.2.7.1

Az Európai Üzemi Tanácsok nem képezték a felmérés részét. Ezeket külön kellene vizsgálni, amire másoknak jobb eszközeik vannak, mint az EGSZB-nek (7).

2.2.8

Az EGSZB itt utal az ESZSZ, az UNICE/UEAPME és a CEEP által kidolgozott, a nemek közötti esélyegyenlőség elvének általános érvényesítését célzó cselekvések keretére (2005. március 1.). A nők döntéshozatalban való részvételének ösztönzése az ott felsorolt négy prioritás egyike.

2.3.1

Az EGSZB-ben képviselt szervezetek két alapvető típusának (egyrészről különböző típusú csúcsszervezetek, másrészről egyéni tagságon alapuló szervezetek) majdnem felében magas a nők részvételi aránya (40 % vagy több). Csak 10–15 százalékukban kevés (0–19 %) a női tagok száma. A képviselt szervezetekben a nők aránya összességében 36 %. (Megjegyzés: ahogyan azt már korábban is említettük, a felmérés időpontjában a nők képviseletének aránya az EGSZB-ben 23 % volt.)

2.3.2

A szóban forgó szervezetekben a nők leggyakrabban vezető beosztású munkatársként tevékenykednek, kevésbé gyakran találhatók az irányítótestületben vagy küldöttként a szervezet kongresszusán, legritkábban pedig az igazgatótanácsban.

2.3.3

Valószínűleg mindenekelőtt ez magyarázza, hogy az EGSZB-ben viszonylag alacsony a női tagok aránya: a tagokat ugyanis jórészt az igazgatótanácsokból delegálják.

2.3.4

Az EGSZB-be sok női képviselőt delegáló szervezetek valóban jobban hajlanak a vezető beosztású munkatársak kiküldetésére, vagy más (pl. vegyes) megállapodásokat alkalmaznak, és nem kizárólag a legmagasabb vezetőségi szintről toborozzák képviselőiket.

2.3.5

Nemzeti és nemzetközi fórumokon a szervezetek a vegyes képviseletet részesítik előnyben. Csak másodsorban képviseltetik magukat az igazgatótanács tagjai által.

2.3.6

Az EGSZB-ben képviseltetett szervezetek közül sokan nem vesznek részt a szociális párbeszéddel foglalkozó bizottságban (körülbelül egynegyed részük). A szóban forgó bizottságban képviseltetett szervezetek körülbelül egyharmada a képviselet vegyes formáját választja, vagy az igazgatótanácsból választja küldötteit.

2.3.7

Az Európai Parlament szerint a nők döntéshozó szervekben való kiegyensúlyozottabb képviseletének egyik módszere a szervezeteken belüli struktúrák felállítása a nők számára. A Parlament ugyanakkor megjegyzi, hogy ezek a struktúrák gyakran mindössze szimbolikus szereppel rendelkeznek vagy elszigetelt vitafórumra korlátozódnak. Következésképpen – az Európai Parlament szerint – ügyelni kell arra, hogy az ilyen struktúrák ne tartsák távol a nőket a döntéshozatali folyamattól, hanem éppen ellenkezőleg, vonják bele őket, megkönnyítve a döntéshozásban való részvételüket. Az EGSZB egyetért ezzel az állásfoglalással.

2.3.7.1

Az Európai Parlament szerint a szervezeteken belüli „pártfogás” (mentoring) és hálózatépítés is jelentős módon hozzájárulhat a nők vezetői feladatokra való felkészítéséhez.

2.3.8

Az EGSZB-ben képviseltetett, a kérdőívre választ adó szervezetek közül csak kevésnek (33 %) van női tagokat tömörítő külön társszervezete vagy fiókszervezete. Ezek a struktúrák majdnem minden esetben képviseltetik magukat a szervezet igazgatótanácsában és a struktúrák kb. felének más csatornák is rendelkezésére állnak a szervezet munkájának befolyásolására. A szervezetek 15 %-ában a vezető beosztású női alkalmazottak és tagok hálózatot alkottak; 4 %-ában pedig mindkét forma (azaz mind a külön társ-/fiókszervezeti, mind pedig a hálózati forma) jelen van.

2.3.8.1

Külön szervezetek és hálózatok elsősorban a II. Csoporthoz (Munkavállalók) tartozó szervezetekben találhatók: kb. 50–75 %-os arányban. A III. Csoportban az erre vonatkozó százalékos arány 19–39 %, míg az I. Csoportban ez a jelenség lényegesen szerényebb mértékben, 6–19 %-ban fordul elő. Fiókszervezeteket viszonylag gyakran találhatunk a gazdaszervezeteknél (33 %), de a fogyasztói és egészségügyi szervezetek kb. 10 %-a is rendelkezik ilyennel.

2.3.9

A válaszadók 46 %-a szerint szervezetük rendelkezik olyan politikákkal, amelyek segítik a nők szakmai előmenetelre való esélyeinek javulását, és – mindenekelőtt – felkészítik őket a vezető szerep betöltésére. A legnépszerűbb politikákhoz tartozik a képzés (26 %), a munkahely és a család összeegyeztetésének megkönnyítésére irányuló megállapodások (22 %), valamint a szakmai nyomon követés és az összehasonlító elemzés (19 %). A szervezeteknek azonban csak egynegyede alkalmazza a szakmai előmenetel ösztönzésének ezen formáit.

2.3.10

A női munkavállalókra irányuló különleges figyelemről tanúskodik az is, ha statisztika készül a nők képviseltetettségéről a szervezetben. A képviselt szervezetek közel fele (48 %-a) arról számol be, hogy vezet ilyen statisztikákat, amelyeket – állításuk szerint – legtöbbjük (67 %-uk) évente frissít.

2.3.10.1

Ezen a téren egyértelműen a II. Csoport szervezetei a legaktívabbak (50 % feletti aránnyal); őket követik a III. Csoport szervezetei kb. egyharmados aránnyal. A százalékos arány az I. Csoportban igen alacsony, itt jelentős eltérés fedezhető fel a jegyzett statisztikai adatok nagyon alacsony szintje (1 %) és a szakmai előmenetelt segítő politikák jelzett szintje (11 %) között.

2.3.11

61 olyan említett esetből, amikor a nők szakmai előmenetelét segítő politikák kerültek alkalmazásra, a válaszadók 75 %-ot sikeresnek könyveltek el. 40 szervezetben található a nemek közötti esélyegyenlőség elvének általános érvényesítéséért felelős osztály vagy munkatárs, ezen esetek felében az illető személy teljes munkaidőben foglalkozik a kérdéssel.

2.3.11.1

Az esetek 49 %-ában sikerről lehetett beszámolni, amennyiben emelkedett a magas funkcióban dolgozó nők aránya; az esetek 46 %-ában pedig több nő került vezető munkakörbe.

2.3.12

A szakszervezetek (II. Csoport) gyakran (68 %-ban) érvényesítik politikájukban a nemek közötti esélyegyenlőség elvét. A III. Csoportban ez az esetek 25 %-ára, az I. Csoportban mindössze 5 %-ára érvényes.

2.3.13

Néhány szervezet (33 tag) azt nyilatkozta, hogy a nők szakmai előmenetelét segítő politikákkal és a nemek közötti esélyegyenlőség elvének általános érvényesítésével kapcsolatos kérdések nem vonatkoznak rá.

2.3.14

Az EGSZB-ben megjelenő szervezetek női és férfi képviselőinek aránya, úgy tűnik, szorosan összefügg a nemzetközi szintű képviseletnél megfigyelhető aránnyal, a szociális párbeszédre ez csak kisebb mértékben, a nemzeti szintű fórumokon való képviseletnél megfigyelhető férfi/nő arányra pedig egyáltalán nem érvényes.

2.3.15

Figyelembe véve, hogy az I. Csoport válaszadói a szervezeteikben dolgozó nők arányát 30 %-ra becsülték, az EGSZB-ben viszonylag magas arányban (35 %-ban) képviseltetik magukat nők által, jóval nagyobb arányban, mint a II. Csoport (ahol a nők aránya az EGSZB-ben 25 %, a szervezeteken belül 40 %) és a III. Csoport (27 %, illetve 35 %).

2.3.16

A férfiak és nők aránya a szervezetek vezetésében a felmérés szerint nagy mértékben meghatározta az EGSZB-re jellemző férfi/nő-arányt (lásd a 3.2. és 3.3. pontokat). Az Európai Parlament felkérte a „szociális partnereket” (a gazdasági és szociális érdekcsoportokat), hogy „vizsgálják felül képviseleti mechanizmusaikat és kiválasztási eljárásaikat annak érdekében, hogy a férfiak és nők kiegyensúlyozott képviselete központi szerepet kapjon, és foglalják ezt bele alapszabályaikba” (8).

2.3.16.1

Tekintettel a döntéshozó szervekre jellemző férfi/nő-arányra az EGSZB a felmérésben azt is megvizsgálta, milyen eljárást alkalmaznak a szervezetek az igazgatótanács tagjainak kiválasztásakor. Ennek alapján a nők részére az a leghátrányosabb, ha az igazgatótanács új tagjait a meglévő tagok választják meg, ennél nem sokkal kedvezőbb, ha a társszervezet nevezi ki őket. A válaszadók szerint kedvezőbb eredménnyel kecsegtető eljárásokról olyan kevesen ejtettek szót, hogy következtetések levonása nem helytálló.

2.3.17

Ha a döntéshozó szervekre jellemző átlagos férfi/nő arányt a nők szakmai előmenetelét segítő politikákhoz viszonyítjuk, arra a következtetésre jutunk, hogy csak a számszerű célok kitűzése vezethet a nők fokozott képviseletéhez. A kettős jelöltséget és a kvótát (ez utóbbiról sok szó esett az EU politikai pártjainak politikáiról folytatott vitában) a válaszadók csak elszórtan említették.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/37

1.1

A javaslat célja a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelőközpontja (EUMC) mandátumának kiterjesztése és egy Európai Alapjogi Ügynökség létrehozása, az Európai Tanács 2003. december 13-i ülésén született határozat szerint.

1.2

A hatályos rendelkezések és a jelen javaslatok közötti fő különbség az, hogy – az ENSZ, az ILO és az Európa Tanács által elismert szabályozási rendszereken túlmutatóan – a javaslatok kiterjesztik a rasszizmust és idegengyűlöletet lefedő alkalmazási kört úgy, hogy az a Chartában említett alapvető jogok valamennyi területére kiterjedjen azon területek sérelme nélkül, melyeken már más közösségi ügynökségek tevékenykednek.

1.3

Az Ügynökség vizsgálja, hogy az Unióban, a tagállamokban – az uniós jog alkalmazása során –, valamint az Ügynökségben részt vevő tagjelölt országokban, illetve esetleges tagjelölt országokban tiszteletben tartják-e az alapvető jogokat. Ezenfelül az Európai Bizottság felkérheti az Ügynökséget, hogy szolgáltasson adatokat és elemzést azon harmadik országokról, amelyekkel a Közösség az emberi jogok tiszteletben tartásáról is rendelkező társulási megállapodást vagy megállapodásokat írt alá, vagy amelyekkel erre irányuló tárgyalásokat kezdett, illetve tervez.

1.4

Az Ügynökség célja, hogy a Közösség illetékes intézményei, szervei, hivatalai és ügynökségei, valamint – a közösségi jog alkalmazásával összefüggésben – a tagállamok számára az alapvető jogokkal kapcsolatban támogatást és szakmai segítséget nyújtson annak érdekében, hogy segítségükre legyen az alapvető jogok teljes mértékű tiszteletben tartásában, amikor hatáskörükön belül intézkedéseket hoznak vagy fellépéseiket meghatározzák.

1.5

Tematikus területeken belül az Ügynökség – teljes függetlenségben – adatokat gyűjt az Unió intézkedéseinek az alapvető jogokra gyakorolt hatásáról, valamint az alapvető jogok tiszteletben tartására és érvényesülésük elősegítésére vonatkozó bevált gyakorlatokról, továbbá véleményt nyilvánít az alapvető jogok politikai fejlődéséről; felhívja a nyilvánosság figyelmét minden olyan szövegre és szabályozási eszközre, amelyre az EU hivatkozik, elősegíti a civil társadalommal folytatott párbeszédet, valamint összehangolja az alapvető jogok területén érintett különböző feleket, és hálózatot alakít ki közöttük. Az Ügynökség nem rendelkezik vitarendezési mechanizmussal.

1.6

A javaslat felhatalmazza az Ügynökséget, hogy tevékenységeit az Európai Unióról szóló szerződés VI. címében említett területeken folytassa.

2.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Tanács Európai Alapjogi Ügynökség (a továbbiakban: „Ügynökség”) létrehozására irányuló határozatát, melynek célja, hogy megerősítse az Uniónak az EUSz 6. cikkében lefektetett elveit és gyakorlatát. Ezáltal olyan mechanizmus jön létre az alapvető jogok betartásának nyomon követésére az Unióban, amely hozzájárulhat az egyes tagállamok által követett alapjogi politikák összehangolásának javításához. Ebben a bizottsági javaslatban sok minden van, amit az EGSZB örömmel fogadna; ilyen például

2.2

Az EGSZB üdvözli a javasolt rendelet (2) preambulumbekezdését, amely elismeri, hogy a meglévő jogok az Unióban mindenkinek védelmet biztosítanak, akár uniós polgárok, akár nem. A preambulumbekezdés így szól: „Az Európai Unió Alapjogi Chartája megerősíti azon jogokat, melyek különösen a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból és nemzetközi kötelezettségeiből, az Európai Unióról szóló szerződésből és a közösségi szerződésekből, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményből, a Közösség és az Európa Tanács által elfogadott szociális chartából, továbbá az Európai Közösségek Bíróságának, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogából erednek.”

Az EGSZB elismeri, hogy az Unióban meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a biztonság – különösen a terrorizmusellenes intézkedések – és az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelme és előmozdítása között. A szeptember 11-i merénylet, valamint később a madridi és londoni bombatámadások után a tagállamok által elfogadott új terrorizmusellenes intézkedések némelyike sértheti az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat. Azonban a biztonság terén történő európai együttműködés egyik legnagyobb gyengesége, hogy e politikák a közösségi keretrendszeren kívül maradnak és kialakításuk során legnagyobbrészt a kormányközi együttműködés módszerére támaszkodnak (az EU harmadik pillére). Az Európai Unió szerepe ezért erősen korlátozott, és az Európai Parlament és az Európai Bíróság kizárása révén nélkülözi az átláthatóságot a döntéshozatali folyamatban. Az Ügynökség hatáskörének az EU harmadik pillérére (vö. az EUSz. VI címével) történő kiterjesztése kulcsfontosságú eleme lenne a szabadság, biztonság és a jogérvényesülés közötti egyensúly fenntartásának az Unió által kialakított politikákban. (1)

2.3

Az EGSZB elismeri az Európa Tanács szakértelmét és meglévő ellenőrzési mechanizmusait az emberi és alapjogok területén, ideértve az átdolgozott Európai Szociális Charta érvényesíthető szociális jogait is. Ugyancsak elismeri az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága abbeli hatáskörét, hogy a különböző egyezményeknek és a nemzetközi jognak megfelelően foglalkozzanak az emberi jogok megsértésével kapcsolatos olyan ügyekkel, amelyekre nézve az Ügynökségnek nincs hatásköre. Ezért az Ügynökség és az Európa Tanács közötti összehangoltság és együttműködés erősítése kiemelt fontosságú.

Az Ügynökségnek az EU elsődleges és másodlagos joganyagának értelmezése és alkalmazása során a nemzetközi megállapodásokra kell támaszkodnia, ahogyan azt véleményeiben és ítéleteiben az Európai Bíróság is teszi.

Az EGSZB ismételten kéri, hogy az EU – amint megszerezte a szükséges hatáskört – csatlakozzék az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez és az Európa Tanács átdolgozott szociális chartájához.

2.4

Az EGSZB főleg azt tartja aggályosnak, hogy a javaslat nem segíti elő, illetve nem támogatja a szervezett civil társadalom szélesebb körű képviseletét az új Ügynökség igazgatóságában és Alapjogi Fórumában (a továbbiakban: „Fórum”). Ez ellentétes az „európai kormányzás”-ról szóló fehér könyvvel, amely kimondja, hogy „a civil társadalom fontos szerepet játszik abban, hogy a polgárokat foglalkoztató kérdések nyilvánosságot kapjanak, és jelentős szerepe van az emberek szükségleteit kielégítő szolgáltatások nyújtásában is. A civil társadalom egyre inkább úgy látja, hogy Európa jó platformot kínál a politikai orientációk és a társadalom megváltoztatására. Ez valódi lehetőséget nyújt az Európa szerepéről folytatott vita kiszélesítésére. Esély arra, hogy a polgárokat aktívabban bevonjuk az Unió célkitűzéseinek megvalósításába, és strukturált csatornát kínáljunk számukra a visszajelzéshez, a bírálathoz és a tiltakozáshoz.” (2)

2.5

Az igazgatóság és a Fórum ne csupán jogászokból és tudósokból álljon; legyen szélesebb, sokoldalú háttere, főként olyan civil szervezetek, szociális partnerek, kulturális, vallási és humanista szervezetek képviselőiből, amelyek szót emelnek társadalmunk kirekesztett és hátrányos helyzetű csoportjainak alapvető jogaiért, és védelmezik azokat.

3.1.1

Fel lehet hozni azt az érvet, hogy az EKSz 308. cikke a VI. cím szerinti tanácsi határozattal együtt esetleg nem lesz elegendő annak biztosítására, hogy az Ügynökség hatáskörrel rendelkezzen az uniós jog hatálya alá tartozó területeken. Az EKSz. 308. cikke felhatalmazza a Közösséget (nem az Uniót), hogy egyhangúlag meghozza a megfelelő intézkedéseket egy közösségi cél elérése érdekében olyan helyzetekben, amikor az EKSz. nem biztosítja a szükséges hatáskört; vagyis a Közösség általános célja annak biztosítása, hogy saját fellépései maximálisan tiszteletben tartsák és védjék az alapvető emberi jogokat, a szerződés azonban nem rendelkezik konkrét jogkörökről erre vonatkozólag.

3.1.2

A javasolt tanácsi határozat felhatalmazza az Ügynökséget, hogy tevékenységeit az Európai Unióról szóló szerződés VI. címében említett területeken folytassa.

3.1.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az emberi jogok védelme és előmozdítása alkotják az Unió közös értékeit és célkitűzéseit, amint azt az EUSz. 6. cikkének (4) bekezdése is megfogalmazta: „Az Unió gondoskodik a céljai eléréséhez és politikái folytatásához szükséges eszközökről”. Ezért arra kéri a Tanácsot, hogy a 6. cikk (4) bekezdésével összhangban biztosítsa az Ügynökség számára a lehető legszilárdabb jogi alapot ahhoz, hogy az Ügynökség számára rendelkezésre álljanak a feladatai ellátásához szükséges jogkörök.

3.2.1

Az EGSZB azt javasolja, hogy a feladatokról szóló 2. cikkbe illesszenek be egy olyan részt, amely kimondja, hogy az Ügynökség egyik feladata ajánlások megfogalmazása, amelyeket a Közösség intézményei, testületei, hivatalai és ügynökségei és a tagállamok felhasználhatnak, amikor az alapvető jogok területén intézkedéseket hoznak és lépéseket határoznak meg. Továbbá feladata, hogy tájékoztatást nyújtson a nemzeti emberi jogi ügynökségeken keresztül történő jogorvoslati lehetőségekről, hogy így segítséget nyújtson jogaik érvényesítésében azoknak a személyeknek vagy csoportoknak, akiket, illetve amelyeket hátrányos megkülönböztetés ér a jogállamiság elvének ellentmondó jogszabályok vagy állami eljárások következtében.

Az Ügynökségnek éves jelentést kell készítenie az alapvető jogok Európai Unióban történő érvényesítéséről, valamint időszakos jelentéseket a nemzetközi – különösen kereskedelmi és fejlesztési segélyekkel foglalkozó – intézményekkel, illetve a társulási megállapodások és a Cotonoui Megállapodás keretében fenntartott kapcsolatairól.

3.2.2

Az EGSZB egyúttal ajánlja, hogy az Európai Parlament, a Tanács vagy az Európai Bizottság az Ügynökséget felkérhesse arra, hogy értékelje bármely javasolt új uniós jogszabálynak és politikának az alapjogi chartával való összeegyeztethetőségét (ideértve a külpolitikákat is, például a fejlődő országokhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatokat), jóllehet az Ügynökségnek igazgatósága hozzájárulásával vagy javaslatára jogában áll saját kezdeményezésére is értékelni bármely európai jogszabályjavaslatot.

3.3.1

A konzultáció során kapott visszajelzésekből az derül ki, hogy a megkérdezettek 90 %-a biztosítani akarja, hogy a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelmet az új Ügynökség is fő célkitűzésként kezelje. Üdvözöljük ezért az Európai Bizottság 5. cikkben tett javaslatát, mely szerint a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelmet az Ügynökség mindig tüntesse fel a többéves kereten belüli tevékenységek tematikus területei között.

3.3.2

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy annak érdekében, hogy az 5. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelem az új Ügynökség teljes tevékenységi körében jelen legyen, az igazgatóságon belül fel kellene állítani egy speciális „Rasszizmus és idegengyűlölet elleni bizottságot”, amely kijelölné az irányokat és elosztaná a szükséges erőforrásokat.

3.6.1

Az EGSZB megismétli azon aggályát, hogy a javaslat nem segíti elő és nem támogatja a szervezett civil társadalom szélesebb körű részvételét a Fórumban. Célszerű, ha a Fórumban a témában érdekeltek – az emberi jogokkal foglalkozó nem kormányzati szervezetek, szociális partnerek, egyházi és kulturális csoportok – lehető legszélesebb köre képviseltetve van. Az EGSZB azt javasolja, hogy a Fórum tagjainak akár egyharmada a szervezett civil társadalmat képviselje.

3.6.2

A rendeletben az a javaslat szerepel, hogy a Fórumban az Ügynökség igazgatója töltse be az elnöki szerepet. A Fórum az igazgatóság egészének szócsöve legyen, ne csupán az igazgatóé. A Fórum elnöki tisztét ennek megfelelően az igazgatóság elnöke töltse be a kettő közötti szoros kapcsolat biztosítása érdekében.

3.6.3

Az alapvető emberi jogok független szakértőiből álló meglévő hálózat szaktudását nem lenne szabad veszni hagyni. Az EGSZB azt javasolja, hogy a Független Szakértők Hálózata is legyen képviseltetve a Fórumban.

3.7.1

Az Ügynökség függetlenségének biztosításához olyan mechanizmusokat kell életbe léptetni, amelyek, amennyire csak lehet, garantálják, hogy az intézmény betartja az ENSZ-nek az emberi jogok védelmével foglalkozó országos intézeteket érintő „párizsi elveit”. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy a 15. cikk (1) bekezdésének helyébe, amely szerint „Az Ügynökség feladatait teljes függetlenségben végzi”, a következő szöveg lépjen:

„Az Ügynökség feladatait teljes függetlenségben, az ENSZ-nek az emberi jogok védelmével foglalkozó országos intézeteket érintő »párizsi elveivel« összhangban végzi.”

3.8.1

Az EGSZB ezért a következő bekezdés beillesztését javasolja a 19. cikk (1) bekezdése elé:

„(1A) Az Unió megfelelő pénzügyi forrásokat biztosít az Ügynökség számára annak érdekében, hogy az az éves költségvetési ciklus során mindvégig elláthassa a feladatait. Az Ügynökség kivételes esetben további forrásokat igényelhet az éves költségvetésben előirányzottakon kívüli különleges vagy többletfeladatai ellátására.”

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/41

1.1

Az utóbbi tíz-tizenöt évben az európai uniós intézmények érdeklődése folyamatosan nőtt a civil társadalommal folytatott párbeszéd iránt, különösképpen európai szinten. Belátták, hogy nem lehet jó politikát folytatni a polgárok meghallgatása, illetve mindazok részvétele és beleegyezése nélkül, akiket az Európai Közösség döntései érintenek.

1.2

Az a tapasztalat és szakértelem, mellyel a civil társadalom szereplői rendelkeznek, az egymás között, illetve a hatóságokkal és közintézményekkel – minden szinten – folytatott párbeszéd, a tárgyalásos módszer és a közös pontok, sőt a konszenzus keresése, melynek köszönhetően a közérdeket előtérbe helyező javaslatok születhetnek, mind-mind emelik a politikai döntéshozatal minőségét és hitelességét, hiszen mindezek elősegítik, hogy a polgárok jobban megértsék és elfogadják a döntéseket.

1.2.1

Ily módon a részvételi demokrácia kiegészíti a képviseleti demokráciát, és ezáltal megszilárdítja az Európai Unió demokratikus legitimitását azzal, hogy a polgároknak megadja a lehetőséget az egyéni és kollektív elkötelezettségen alapuló részvételre a közügyek vitelében a szervezett civil társadalom sajátos hozzájárulása révén.

1.3

Ennek következtében emlékeztetnünk kell arra, és hangsúlyoznunk kell, hogy összetételénél, szerepénél és a Szerződésekben rábízott feladatainál fogva az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) létrejötte óta, történelmileg teljes jogú szereplője az európai szintű részvételi demokráciának, és annak legrégebbi eleme.

1.4

A „részvételi jog”, melyre a civil társadalom és az európai szinten aktív szervezetek már régóta igényt tartanak, napjainkban különösen időszerű. Sok minden forog kockán – az Európai Unió előtt álló kihívások szükségessé teszik a helyi szereplők és képviselőik mozgósítását.

1.5

Az Európai Tanács hallgatott az idő szavára, amikor 2000. március 23–24-én döntést hozott az ülés akkori helyszínéről elnevezett lisszaboni stratégiáról (1), amelynek 2005. március 22–23-i ülésén új lendületet adott (2).

1.6

Az Európai Bizottság az európai kormányzásról szóló, 2001 júliusában kiadott fehér könyvében (3) úgy látta, hogy a civil társadalom bevonása a közösségi politika kidolgozásába és megvalósításába a felelősségteljes kormányzás egyik alapelve, de egyben kiemelten fontos teendő az európai intézmények demokratikus működésének javításához, illetve a közösségi módszer megújításához is.

1.7

A részvételi demokrácia elvét az alkotmányszerződés I-47. cikke is rögzíti (4). Ebben a tekintetben és az alkotmányszerződés ratifikációs folyamatának bizonytalansága ellenére az EU intézményeinek követniük kell ezt a logikát és meg kell valósítaniuk a valódi részvételi demokráciát. Ahhoz, hogy ez utóbbi eleget tehessen a modern európai kormányzás feltételeinek, továbbra is szükséges azonban az olyan eszközök kialakítása, amelyek lehetővé teszik, hogy az Unió polgárai – és különösen azok a szervezetek, amelyekben a polgárok tevékeny részt vállalnak – kinyilvánítsák véleményüket; hogy nyitott fülekre találjanak, és a szervezett civil társadalommal folytatott valódi, strukturált civil párbeszéd keretében hathatósan befolyásolhassák az Uniónak és politikájának fejlődését.

1.8

Az EGSZB a maga részéről – a többi uniós intézménnyel és a civil társadalom képviseleti szerveivel együttműködésben – aktívan munkálkodik a részvételi demokrácia fejlesztésén.

1.8.1

Az EGSZB így 1999 októberében megszervezte az első konferenciát a szervezett civil társadalom szerepéről és hozzájárulásáról az európai építkezéshez, és azóta több véleményt készített a civil társadalom szervezetei és az európai intézmények közötti párbeszéd fejlesztése és fokozott strukturálása tárgyában (5)  (6).

2.1

Az európai szintű civil párbeszéd résztvevői azok a szervezetek, amelyek a polgárok specifikus és/vagy általános érdekeit képviselik. Ily módon természetesen a szociális partnerek európai szervezeteinek is feladata, hogy részt vegyenek a civil párbeszédben. A társadalmi párbeszéd ebből a szempontból kitűnő példa a részvételi demokrácia elvének konkrét alkalmazására. Ismételten ki kell azonban emelnünk, hogy a szociális és a civil párbeszéd között alapvető különbséget kell tenni. Az európai szociális párbeszéd jól meghatározható, mind a résztvevők, mind a célok és az eljárások szempontjából, az európai szociális partnerek pedig szinte jogalkotói hatalommal rendelkeznek. (8) A szociális párbeszéd sajátossága függetlenül tevékenykedő résztvevőinek különleges jogköreiből és felelősségéből adódik.

2.2

Európai szinten számos formában és néven működhetnek: leggyakrabban az egyesület, szövetség, alapítvány, fórum vagy hálózat elnevezést használják (9). A különböző elnevezéseket gyakran a „nem kormányzati szervezetek” (NGO-k) megjelöléssel foglalják össze. Ez a gyűjtőfogalom az összes autonóm, nonprofit szervezetre használatos. Bebizonyosodott az is, hogy számos európai szervezet nemzetközi szinten tagozódik.

2.3

Ezek az európai szervezetek a különböző tagállamokban és gyakran az egyes tagállamok határain túl is összehangolják tagjaik és partnereik tevékenységét. Ezen túlmenően egyre gyakrabban figyelhető meg, hogy európai hálózatokba tömörülnek, például szociális és környezetvédelmi területen, az emberi jogi, a fejlesztéssel, illetve a fogyasztással foglalkozó szervezetek esetében, vagy a szociális gazdaság terén.

2.4

A civil társadalom európai szervezeteinek széles skálájáról és a különböző működési formákról ad képet a jelen véleménytervezet mellékletében található felsorolás, amely áttekinti a szervezett civil társadalom különféle szektorainak legjelentősebb európai szintű szervezeteit, szövetségeit és hálózatait (a társadalmi-szakmai szervezetek kivételével). A felsorolásban mintegy húsz szektort különböztethetünk meg.

2.4.1

Az áttekintés szemlélteti, hogy az európai civil társadalom egyre jobban szervezett, viszont az egyes szervezetek felépítése nagyon különböző lehet. Így például lehetséges, hogy kizárólag egy adott állam egy bizonyos szektort képviselő szervezeteiből tevődnek össze, de tagjai lehetnek európai és nemzeti, sőt regionális vagy helyi szintű szervezetek vagy bármilyen természetes és jogi személy is. A hálózatba való tömörülésnek általában két módját különböztethetjük meg: a hálózat vagy egy bizonyos szektor európai szervezeteit fogja össze, vagy pedig adott államok szervezeteit társítja európai szervezetekhez.

2.5

Kétségtelen, hogy az európai civil társadalom bizonyos szervezetei – nem is beszélve a nemzeti szintű szervezetekről és hálózatokról – olyan gazdag tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek, hogy jogosan követelik az uniós politikaalkotás keretei között zajló konzultációs folyamatban való részvétel jogát. Vitathatatlan azonban az is, hogy a civil társadalom európai szervezeteinek reprezentativitását – a szociális partnerek szervezeteiétől eltérően – objektív elbírálási szempontok hiányában gyakran kétségbe vonják. Úgy tartják, hogy az egyesületek világa szétforgácsolt, mivel gyakran olyan szervezetek széteső sokaságából áll, amelyek a közérdekek helyett inkább tagjaik egyéni érdekeiért szállnak síkra, és kevéssé átláthatóak; ráadásul sokan azt érzékelik velük kapcsolatban, hogy nem képesek valódi befolyást gyakorolni a politikaalkotás és a döntéshozatal folyamatára.

3.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság már többször utalt rá, hogy csak a jól megalapozott reprezentativitás adhatja meg a civil társadalom szereplőinek a jogot, hogy ténylegesen részt vegyenek a közösségi politikák kialakításának és a döntések előkészítésének folyamatában.

3.1.1

A reprezentativitás követelménye nemcsak az alapvető demokratikus elveknek felel meg, hanem annak az igénynek is, hogy a szervezett civil társadalom átláthatóbb legyen, és európai szinten több befolyással rendelkezzen.

3.1.2

Ennek megfelelően az EGSZB kidolgozta a reprezentativitás kritériumait, melyeket legutóbb az európai kormányzásról szóló fehér könyvhöz fűzött, 2002. március 20-i véleményében fogalmazott meg (10). Egy európai szervezet akkor lehet „reprezentatív”, ha megfelel az alábbi kilenc kritériumnak:

3.1.3

Az EGSZB ugyanebben a véleményben javasolja, „hogy a feltételeket vitassák meg az intézményekkel és a civil társadalom szervezeteivel, megteremtve ezzel a jövőbéli együttműködés alapjait”.

3.2

A jelen vélemény keretében megállapított reprezentativitási kritériumok alkalmazásánál felmerülő esetleges félreértések elkerülése végett egyértelmű különbséget kell tenni egyrészt az adott területen szakértelemmel rendelkező szervezetek mindegyike felé elvileg nyitott „konzultáció”, másrészt a „részvétel” között, amely egyes szervezeteknek lehetőséget ad arra, hogy az Unió és polgárai közös érdekében aktívan közreműködjenek az akaratnyilvánítás kollektív folyamatában. Ez a folyamat, mely demokratikus elveken nyugszik, lehetővé teszi a civil társadalom szervezeteinek, hogy ténylegesen résztvevői legyenek az EU és politikái fejlődésére és jövőjére vonatkozó döntések előkészítésének és a politikák alakításának (11).

3.2.1

Lehet, hogy ez a különbségtétel kissé elvont, viszont annál fontosabb: a reprezentativitás a legitimitás alapja, s így a részvétel előfeltétele. A konzultációs folyamat célja a civil társadalmi szereplők szempontjainak meghallgatása és szakmai tapasztalatainak összegyűjtése mindennemű előfeltétel nélkül. A konzultáció továbbra is meghatározó eleme a civil párbeszédnek.

3.3

Azokon a területeken, ahol a konzultációs eljárás már gyökeret vert, az imént már említett, az európai kormányzásról szóló fehér könyvében az Európai Bizottság olyan partnerségi megállapodások megkötését indítványozta, amelyek még a Bizottság saját részlegeire érvényes minimumkövetelményeken is túlmutatnak. Az egyezmények megkötését attól tette függővé, a civil társadalom szervezetei garantálják-e a nyitottságot és a reprezentativitást, de nyitva hagyta a kérdést, ezt milyen kritériumok alapján vizsgálja.

3.4

2002. december 11-i közleményében (12) az Európai Bizottság rögzítette az érintett felek közötti konzultáció alapelveit és minimumkövetelményeit. Különbséget tett egyfelől az átfogó, integratív, „nyitott”, másfelől a „célzott” konzultációs eljárás között. Ez utóbbi eljárás során az érdekelt vagy érintett felek – tehát a konzultáció célcsoportjai – a közlemény szövege szerint „megbízható” és „átlátható” kritériumok alapján kerülnek kiválasztásra. De a kritériumokat az Európai Bizottság itt sem határozta meg pontosabban.

3.4.1

Mindazonáltal a közleményben aláhúzza az európai reprezentatív szervezetek közreműködésének jelentőségét. Egyben utal a már lezárult munkára, amelyet az EGSZB végzett a civil párbeszédben való részvételhez számításba jövő szervezetek kiválasztására alkalmas reprezentativitási kritériumok megállapítása érdekében.

3.5

A Nizzai Szerződés megerősítette az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság különleges közvetítő szerepét a szervezett civil társadalom és az Európai Unió döntéshozó testületei között, ennek megfelelően az EGSZB fokozottan felelős

3.6

Mindamellett meg kell jegyeznünk, hogy jelen véleménynek nem tárgya:

3.7

Jelen vélemény elsősorban elő kívánja készíteni a talajt az EGSZB, illetve a civil társadalom európai szervezetei és hálózatai közötti kapcsolatok tisztázásához és ésszerűsítéséhez; továbbá arra is szolgál, hogy e szervezetek és hálózatok legitimitásának növelése révén hitelesebbé tegye a szervezett civil társadalommal folytatott párbeszédet.

3.7.1

Szem előtt tartja az európai szervezett civil társadalommal folytatott megerősített és strukturált párbeszéd kialakítását:

3.8

A vélemény továbbá:

3.9

Ebben az összefüggésben az EGSZB hangsúlyozza, hogy a civil társadalmi szervezetek európai intézmények által történő akkreditálásának rendszere előnyökkel és hátrányokkal is járna. Jelen vélemény mindazonáltal nem a megfelelő keret az EGSZB számára ahhoz, hogy kifejtse véleményét az említett rendszer előnyeiről. Ugyanakkor úgy véli, hogy szoros kapcsolat áll fenn e kérdés és a reprezentativitás kérdése között, következésképpen párhuzamosan kellene azokat megvizsgálni egy, az összes érintett felet, az európai intézményeket és a civil társadalmi szervezeteket összefogó széles körű vita keretében.

4.1

Az EGSZB – annak tudatában, hogy csak részben képviseli a sokszínű és állandó fejlődésben lévő szervezett civil társadalmat – magához ragadta a kezdeményezést és reformokat hajtott végre, hogy biztosítsa a szervezett civil társadalom minél szélesebb körű képviseletét.

4.2

A bizottság különböző módokon és egyre nagyobb mértékben bevonja munkájába és működési struktúráiba a civil társadalom olyan európai szervezeteit és hálózatait, amelyek nem vagy még nem képviseltetik magukat közvetlenül az EGSZB-ben, de ennek az együttműködésnek nem szolgálnak alapjául konkrét reprezentativitási kritériumok.

4.2.1

Így például a három csoport  (14) mindegyike elismer bizonyos európai szervezeteket azzal, hogy a „jóváhagyott szervezet” státuszát adja nekik. Az EGSZB tagjai rendszerint közvetlen vagy közvetett kapcsolatban állnak ezekkel a szervezetekkel, de ez a kapcsolat nem előfeltétel.

4.2.2

A szekciók  (15) szintjén az olyan európai szervezetek, amelyek egyes vélemények kidolgozásához érdemben hozzá tudnak járulni, gyakran részt vehetnek az adott munkában. Tájékoztatást kapnak a folyó munkákról, közlik álláspontjaikat és megjegyzéseiket, szakértőkkel képviseltethetik magukat, és részt vehetnek a témában rendezett meghallgatásokon és konferenciákon.

4.2.3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság rendezvényeket (konferenciákat, szemináriumokat stb.) szervez átfogó kérdésekről, például az utóbbi időben a lisszaboni stratégiáról, a fenntartható fejlődésről vagy a 2007–2013-as időszakra vonatkozó pénzügyi tervről; de említhetnénk az Európai Konvent munkáját nyomon követő találkozókat is (16).

4.2.3.1

A szervezett civil társadalom együttműködő képviselőinek kiválasztása pragmatikusan, a csoportok, az EGSZB-tagok, a szekciók vagy a titkárságok javaslata alapján történik. Ezek elvileg nyitottak a civil társadalmi szervezetek képviselői számára is, akik érdeklődést mutattak a részvételre.

4.3

Emellett 2004-ben az EGSZB és az európai szervezett civil társadalom jelentős ágazatainak képviselői között megalakult egy kapcsolattartó csoport. A csoport jelenleg – az EGSZB tíz képviselője mellett (az EGSZB elnöke, a három csoport és a hat szekció elnökei) – az általa képviselt ágazatokban meghatározó jelentőségű szervezetek és hálózatok tizennégy tagjából áll. Ezek közül a szervezetek közül némelyik már rendelkezik a „jóváhagyott” státusszal, némelyik még nem.

4.3.1

A kapcsolattartó csoport egyrészt biztosítja az összehangolt munkát az EGSZB és az európai civil társadalom szervezetei és hálózatai között, másrészt nyomon követi a közösen elhatározott kezdeményezéseket.

4.4

A fenti áttekintés megvilágítja az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság pragmatikus hozzáállását, amely többnyire az európai szervezett civil társadalommal fenntartott, fokozottan strukturált kapcsolatokra jellemző nyitottságban és őszinteségben is kifejezésre jut. A „jóváhagyott szervezet” státuszának odaítélésekor, illetve a szekciók vezette ágazati konzultációk során azonban szelektívebb eljárás érvényesül.

4.5

Erre vonatkozóan az ad hoc csoport „Együttműködés/a civil társadalom európai hálózatai” című, 2004. február 10-i végső jelentése aláhúzza, hogy „a reprezentativitás kérdése kétségtelenül megkülönböztetett figyelmet érdemel”, mindazonáltal nem lenne jó, „ha ez a kérdés […] minden előre vezető lépést gátolna”, és megállapítja, hogy „a helyes eljárás […] természetesen bizonyos mértékig óvatos, de nyíltságot és pragmatikus hozzáállást követel”

5.1

Az európai kormányzásról szóló fehér könyvről alkotott véleményében az EGSZB által meghatározott kritériumok megfogalmazásának nem mindegyike egyformán szabatos, ezért szükségesnek tűnik a definíciók pontosítása a mérhetőség és gyakorlati alkalmazhatóság érdekében.

5.2

Mindezt tekintetbe véve a reprezentativitás elbírálására az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ajánlatosnak tartja egy érthető, egységes és egyszerű eljárás kidolgozását, amelynek segítségével egyúttal a bonyolult, ellentmondásos kérdések is elkerülhetők.

5.3

Fontos, hogy az eljárás lehetővé tegye olyan kritériumok vizsgálatát, amelyek az európai szervezetek meglévő szervezeti felépítéséhez és működéséhez igazodnak, és abból induljon ki, hogy maguk a szervezetek is részt vesznek e folyamatban. Az EGSZB nem vonja kétségbe a szervezetek autonómiáját.

5.4

Ezért az eljárást a következő irányelvekre alapozza:

5.5

Az elbíráláshoz az EGSZB a következő három szempontot javasolja:

5.5.1

Az első két szempont egyértelmű, és az adott szervezet felépítésére vonatkozik. Így kitűnően használhatók a szervezet reprezentativitásának viszonylag objektív elbírálására, a civil társadalom dinamikájának megőrzése mellett. A harmadik szempont bonyolultabb.

5.6

Az EGSZB úgy véli, hogy a javasolt eljárás nem ró többletterhet az adott szervezetekre, viszont átláthatóságot követel a szervezet felépítését és működését illetően. Az átláthatóság alapvető demokratikus és közérdekű elv, mivel lehetővé teszi, hogy a társadalom különböző érdekcsoportjai és az egyes polgárok, valamint a hatóságok betekintést nyerjenek a szervezet felépítésébe és tevékenységébe, és ennek alapján egyéni véleményt alkothassanak.

5.7

Az eljárás alapjául szolgáló elvek és az elbírálás szempontjai segítségével az EGSZB-nek önállóan meg kellene tudnia ítélni az európai szervezetek reprezentativitását. Az esetleges gyakorlati megvalósításhoz az EGSZB – elsősorban a civil társadalom európai szervezeteivel és hálózataival foglalkozó kapcsolattartó csoporttal együttműködve – egy külön értékelő eszközt készül létrehozni.

6.1

Az EGSZB véleménye szerint közvetlen és szoros kapcsolat áll fenn az általa korábban javasolt kritériumok és a civil társadalom európai szervezeteinek szabályzatai között.

6.2

Elméletileg szinte minden európai szinten működő szervezet rendelkezik egy, a tagok által elfogadott szabályzattal (17).

6.3

A kritériumok fenti felsorolásából (18) kiindulva és azok teljes mértékben működőképessé tételét szem előtt tartva az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság azt a véleményt képviseli, hogy egy európai szervezet szabályzatából a következő rendelkezések semmiképp sem hiányozhatnak:

6.4

Európai jogi szabályozás hiányában minden szervezet teljesen önállóan fogadja el szabályzatát az alkalmazandó nemzeti jogszabályok keretében. (19)

6.4.1

Ebben az összefüggésben érdekes, hogy az Európai Bizottság már 1991-ben (20) szorgalmazta jogi keretek létrehozását az ún. „európai egyesületek” megalakítására. A cél az volt, hogy – a részvénytársaságok és szövetkezetek már létező szervezeteihez hasonlóan – a több tagállamban is tagokkal rendelkező egyesületek számára is kialakítsanak egy társasági formát. E javaslat tárgyi rendelkezései megegyeznek azzal, amit a szabályzatok tartalmát illetően az imént szorgalmaztunk.

6.4.2

A javaslat, melyet az EGSZB véleményében támogatott (21), néhány tagállam ellenállása miatt megbukott, és az Európai Bizottság végül vissza is vonta azt. Az EGSZB-nek továbbra is meggyőződése, hogy egy ilyen jellegű szabályzat lényeges eszköze az egyesülési jog mint alapvető szabadságjog kinyilvánításának, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartája is szentesít, és amelyben az uniós polgárság lényege is kifejeződik. Ezenkívül úgy véli, hogy az alkotmányszerződés I-47. cikkében megfogalmazott elvek jó alkalmat kínálnak a kérdés újbóli megfontolására.

6.4.3

Az EGSZB újra szorgalmazza – a jelen véleményben megfogalmazott javaslatok logikájába illeszkedően – a transznacionális egyesületek európai szabályzatának létrehozását, az európai politikai pártok szabályzatának analógiájára, mely 2003 novemberében (22) lépett hatályba.

6.5

Ezzel együtt abból az elvből kell kiindulni, hogy a tagszervezetek feladata biztosítani – megfelelő mechanizmusok és eljárások révén – a szabályzat szerinti szabályok ellenőrzését és alkalmazását az adott szervezet saját belső demokratikus döntéshozatali folyamatai keretében.

6.6

Az európai civil társadalmi szervezetek működése tényleges átláthatóságának biztosítása érdekében nyilvánosságra kellene hozni ezeket a szabályzatokat, az éves pénzügyi jelentést, a tevékenységekről adott éves beszámolót, a tagszervezetek pénzügyi kötelezettségvállalására és a finanszírozás forrásaira vonatkozó minden információt, lehetőség szerint az adott szervezet internetes honlapján való megjelentetés által is.

7.1

Az említett kritériumlista eredményeképpen az európai szervezetek a legtöbb tagállamban rendelkeznének olyan tagszervezetekkel, amelyek elismert szószólói az általuk képviselt érdekeknek.

7.2

E kritérium gyakorlati használhatósága érdekében az EGSZB indítványozza, hogy egy európai szervezet akkor minősüljön reprezentatívnak, ha az uniós tagállamoknak több mint a felében képviselteti magát. Erről a kritériumról annak ellenére sem szabad lemondani, hogy az Európai Unió nemrégiben lezajlott bővítése bonyolultabbá teszi a helyzetet.

7.3

A bevezetés kiértékelésének lehetővé tétele érdekében minden európai szervezetnek mindenképpen nyilvánosságra kellene hoznia tagszervezetei listáját, akár külső érdekeltségektől független, az adott tagállamok civil társadalmát képviselő szervezetekből (jogi személyekből) és/vagy ilyen szervezetek európai összefogásáról legyen szó.

7.4

Nehezebb eldönteni, hogyan bírálandó el, mely európai szervezet vagy nemzeti tagszervezete tekinthető elismert, reprezentatív szervezetnek. Az elbíráláshoz az EGSZB az alábbiakban mindössze néhány támpontot kíván adni.

7.5

Abból indulunk ki, hogy egy – nemzeti vagy transznacionális – szervezet csatlakozása egy európai szervezethez nemcsak az adott európai szervezet szabályzatában előírt tagsági kritériumoknak, hanem a tagszervezet saját szabályzatában előírtaknak is megfelel.

7.6

Ezért a nemzeti tagszervezeteknek – az európai szervezethez hasonlóan – nyilvánosságra kell hoznia szabályzatát és a működéséről szóló beszámolót, amely dokumentumok tükrözik a szervezet felépítését és működésének módját. Szintén kívánatos lenne, ha az Európa Tanácshoz hasonlóan azt is megkövetelhetnénk a szervezetektől, hogy adják meg, megközelítőleg hány egyéni tagot képviselnek közvetlenül vagy közvetve.

8.1

A fent említett kritériumok természetüknél fogva viszonylag könnyű objektív értékelést tesznek lehetővé. Kényesebb viszont a minőségi kritériumok elbírálása és alkalmazása. Kétségtelen, hogy a szervezet szabályzata, különösen tevékenységének abban meghatározott céljai és eszközei, valamint az általa lefedett terület nagysága adnak némi értékelési szempontot. Ezek azonban elégtelennek bizonyulhatnak a szervezetek reprezentativitásának megítélésére. Így a minőségi kritériumok inkább eszközként szolgálhatnak az érintett szervezetek hozzájárulási képességének felmérésére.

8.2

Ebben az összefüggésben még egyszer utalunk arra, hogy jelen vélemény nem tárgyalja azokat a szervezeteket, amelyeket szaktudásuk alkalmassá tesz egy nyitott konzultációs eljárásban való részvételre (lásd feljebb): itt most egyes szervezeteknek a politikaalkotásban való tényleges közreműködéséről van szó. Ez indokolja tehát, hogy az elemzés mélyreható legyen.

8.3

A minőségi kritériumok alapja egyrészt az adott szervezet tapasztalata, az, hogy a szervezet képes megfogalmazni a polgárok érdekeit az európai intézményekkel szemben; ebben közrejátszik az a bizalom és hírnév is, amelynek a szervezet egyrészt ezen intézményeknél, másrészt a szervezett európai civil társadalom más köreiben örvend.

8.4

A minőségi reprezentativitást figyelembe véve kell tehát értékelni az európai szervezetek hozzájárulási képességét, azt, hogy az adott európai szervezet mennyiben tudja bizonyítani az európai társadalom javához való hozzájárulását, és eddig, tanácsadóként, milyen mértékben működött együtt az európai intézményekkel.

8.5

Emellett alapvető, hogy az adott szervezet nyilvánosságra hozza a működéséről szóló beszámolót és minden egyéb lényeges adatot. „Teljesítménymutatókat” is lehetne használni – mint ahogy az gyakorlat az egyetemi és kutatási területen –, az európai civil társadalmi szervezetekkel együttműködve határozva meg azokat.

8.6

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság mindent megtesz azért, hogy egy dinamikus és nyílt folyamat keretein belül átláthatóan, pragmatikusan és objektíven járjon el.

az első a civil társadalmat képviselő európai szervezetek közötti párbeszéd az Unió és politikái fejlődéséről és jövőjéről,

a második ezen szervezetek egésze és az Unió közötti strukturált és rendszeres párbeszéd, végül

a harmadik az ágazati szintű napi párbeszéd a civil társadalom szervezetei és a jogalkotói és végrehajtó hatalmon belüli partnereik között.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/48

1.1

Kovács László, az Európai Bizottság tagja 2005. május 13-án felkérte az EGSZB-t feltáró vélemény kidolgozására a vállalati adózás egységes, konszolidált alapjairól. Utalt arra, hogy az ilyen egységes adóalap számos olyan problémát megoldana, amellyel a vállalkozások jelenleg szembesülnek az EU-ban folytatott, határokon átnyúló tevékenységük során. A javaslatot a gazdasági szereplők, valamint több kormány is nagymértékben támogatja.

1.2

Az Európai Bizottság 2001 óta számos közleményt és jelentést tett közzé a társasági adóról, többek között 2001. októberében a vállalati adózásról szóló terjedelmes jelentést.

1.2.1

Az egységes konszolidált társaságiadó-alapról szóló, 2004. júliusi nem hivatalos dokumentum beterjesztése és a Miniszterek Tanácsának egyik megbeszélése után létrejött egy, a tagállamok szakértőiből álló technikai munkacsoport. A csoportnak 2007-ig minden részletet meg kell vitatnia az egységes adóalap gyakorlati megvalósítását illetően. E megbeszélések a jelen véleményhez hasonlóan kizárólag a társasági adó alapjával foglalkoznak, annak kulcsával nem. Nem kerül említésre az illetőség országa szerinti adóztatás (home state taxation) sem, amely átmeneti időre szólóan, kísérleti jelleggel működhetne, míg az egységes adóalap átfogó projektnek számít.

1.3

A vita nemcsak az egységes adóalap létrehozásáról szól, hanem a konszolidált adóalapéról is. Ez főként a több tagállamban tevékenykedő vállalkozásokat érinti. Az egységes adóalap optimális működéséhez a vállalatcsoportnak minden nyereséget összevonva, az egész konszernre érvényes egységes adóalap szerint kell tudnia kiszámítani, s ezzel a számítás konszolidálttá válik. Ehhez szükség van egy olyan rendszerre, amely szerint az össznyereséget felosztják a vállalatcsoport különböző tagjai között.

1.4

A viták csak a társasági adót érintik, nem a társaságok adózásának összes formáját. Számos vállalkozási forma létezik, mint pl. a közhasznú szervezetek és alapítványok, amelyek tagállamonként különböznek. Ha például egységes adóalap kerül bevezetésre a részvénytársaságok számára, akkor a nyereség megadóztatását illetően eltolódnak a súlyok e vállalkozási forma és a többi vállalkozás-, illetve intézménytípus között. Ezért szükséges lehet az egyéb vállalkozási és intézményi formák nyereségadójának tagállami közelítése. Ezzel az aspektussal azonban nem foglalkozik sem a fent említett, az Európai Bizottság és a tagállamok képviselőiből álló munkacsoport, sem ez a vélemény.

2.1

Az EGSZB már több véleményében foglalkozott azzal a problémával, hogy az EU tagállamaiban különböző a társasági adó adóalapja. Szót emel a határokon átnyúló tevékenységeket segítő szabad és igazságos versenyfeltételek megteremtéséért, anélkül azonban, hogy a vállalati adózás tagállami alapjait eltörölnék (1). Azt ajánlja, hogy csak az egységes társaságiadó-alap megteremtése után essen szó az adókulcsokról (2).

2.2

Az egységes társaságiadó-alap csökkentené vagy akár meg is szüntetné az EU-n belüli, határokon átnyúló tevékenységek legtöbb akadályát. Ilyen akadályt jelenthetnek többek között a következők:

2.2.1

Bár a vállalati adózás alapvető jelentőségű a kedvező feltételek megteremtéséhez, nem szabad elfelejtenünk, hogy számos más tényező is jelentős lehet mind a határokon átnyúló kereskedelem számára, mind a termelés helyének megválasztásához (3).

2.3

Az EGSZB utalt arra, hogy a problémák nem csak az adóalapok különbözőségére vezethetők vissza. Számos más gyakorlati különbség is tapasztalható pl. az adók kifizetési módjairól szóló rendelkezéseket, a könyvelést, valamint a felszólamlások rendezését illetően. E problémák egy része csökkenne az egységes adóalaphoz szükséges gyakorlati rendelkezések segítségével (4).

2.3.1

Az egységes adóalap legnagyobb gyakorlati előnye a vállalkozások számára talán abban áll, hogy csak egy szabályozási rendszert kell ismerniük és alkalmazniuk. Egy vállalatcsoport különböző tagjainak a külön könyvelés helyett egy egységes könyvelést kell végezniük. Továbbá az egységes adóalap az igazságosabb verseny mellett növelheti az eredményességet nemcsak a vállalkozások, hanem az adóhatóságok esetében is (5).

2.4

Az EGSZB azt is javasolta, hogy az egységes adóalapról szóló vita ne korlátozódjon a határokon átnyúló tevékenységek központi problémakörére. Az egységes adóalap bevezetése nemcsak a határokon átnyúló tevékenységet végző vállalkozások számára nyújt előnyöket, hanem a kizárólag belföldön tevékenykedők számára is. A határokon átnyúló tevékenységet végző vállalkozások igazságos versenyének megteremtése mint központi feladat nem vezethet ahhoz, hogy újabb különbségek jöjjenek létre az ilyen és a csak belföldön tevékenykedő vállalkozások között.

2.4.1

Ennek az is oka, hogy könnyítések szükségesek a kisvállalkozások számára, amelyek közül csaknem mind csupán a hazai piacon aktív. Ebben az összefüggésben is nagy jelentőségű az egyszerű és egyértelmű adószabályok bevezetésének kísérlete (6).

2.5

Az EGSZB már korábban kimondta, hogy az egységes adóalap nem lehet önkéntes jellegű, vagyis nem szabad lehetővé tenni a továbbra is fennálló nemzeti adórendszerek és a határokon átnyúló tevékenységet folytató vállalkozásokra érvényes különleges szabályozás között történő választást. Ezért úgy véli, hogy az új, egységes társaságiadó-alap kötelező kell, hogy legyen (7).

2.6

Az EGSZB már korábban is azt a véleményt képviselte, hogy az egységes adóalap szabályozásának keretében messzemenően figyelembe kell venni a nemzetközi könyvelésre vonatkozó rendelkezéseket. Az EGSZB mindazonáltal tudatában van annak, hogy a nemzetközi könyvelésre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) az egységes adóalap szabályozásának keretében csak kiindulópontként alkalmazhatók.

2.7

Az Európai Parlament és a Tanács mindeddig képtelen volt megegyezésre jutni a vállalati adózás egységes adóalapjának ügyében. Ennek egyik nem kívánt mellékhatása az, hogy a szükséges határozatokat végül is az Európai Bíróság hozza meg. Amíg léteznek különbségek a tagállamok adórendszerei között, mindig szükségesek lesznek a bírósági határozatok is. A tagállamok adórendszerei a belső piacot illetően politikai döntések nélkül is fokozatosan változnak az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata által (8), (9). Ezt a „Marks & Spencer”-ügy is világosan mutatja, amelyben az Európai Bíróság a közelmúltban hozott ítéletet.

2.8

Az EGSZB kívánalma, a vállalati adózás átfogóbb politikai összefüggésbe helyezése azt jelenti, hogy az adópolitikai semlegességnek nemcsak a vállalati adózásra kell vonatkoznia, hanem a munkára és a tőkére mint termelési tényezőkre is. Ez az elméleti megfontolás azonban elsősorban az adókulcs megválasztásával függ össze (10).

2.9

Az integráció és a verseny növelése szorosan összefüggenek, valamint nagyobb eredményességhez és fokozott növekedéshez vezethetnek. Ez azonban azt is jelenti, hogy azok a gazdasági szereplők, akik nem bírják a verseny növekvő nyomását, a termelékenység hiányosságait nem tudják kompenzálni a csökkentett vállalkozási adóval. A vállalati adózás versenytorzító elemeit tehát meg kell szüntetni, hogy megmutatkozzanak az integráció pozitív hatásai (11).

2.10

A – remélhetőleg kötelező jellegű – egységes adóalap megkönnyítené az adófizetés ellenőrzését, mivel a hatóságoknak csak egy rendszert kellene ismerniük, így könnyebben tájékoztathatnák egymást. Ez az adócsalások számának csökkenéséhez is hozzájárulna. A nem kötelező érvényű egységes adóalap, valamint a kizárólag belföldi piacon tevékenykedő vállalkozások választási lehetősége az új és az eddigi tagállami kiszámítási módok között ezenfelül ahhoz a helyzethez vezetne, hogy az államoknak kellene – a vállalkozások helyett – többféle adórendszert alkalmazniuk.

3.1

A vállalkozók adóterhelése tagállamonként különböző, ami főként az eltérő adókulcsokra (12,5–40 %) vezethető vissza. Mivel emellett az adóalapok is különbözőek, nem egyértelműen felismerhető, milyen mértékben alapulnak a különbségek ténylegesen a különböző adókulcsokon (12).

3.2

Az Európai Bizottság adatokat gyűjtött az úgynevezett „implicit tax rate”-hez (implicit adókulcs), amely arról nyújt tájékoztatást, hogy a ténylegesen fizetett adó mekkora része a társaság nyereségének. Gyakran csak az adókulcsokat hasonlítják össze, ami félrevezethető lehet, mivel pl. a magas adókulcs magas adómentes összegek esetén alacsony adóbevételhez vezethet. Az adóterhelés különbségei az adóbeszedés eredményességén vagy az ellenőrzések módján is alapulhatnak. A társasági adó fizetése által lekötött vállalati források nagysága szempontjából az is fontos, hogy az adóigazgatás hatékony-e vagy inkább bürokratikus (13).

3.3

Az OECD 1990-ben megállapította, hogy a világkereskedelem 60 %-a vállalatcsoportokon belül zajlik. A különböző állami adórendszerek azért jelentenek problémát a vállalkozások számára, mert a különbségek ugyanazon a vállalkozáson belül jelentkeznek.

3.4

Az egységes társaságiadó-alap gazdasági következményeit nem egyszerű kiszámítani. Egy nemrég megjelent tanulmány a GDP-re gyakorolt hatást a GDP 0,2–0,3 %-ára becsüli. A számítások csak az adóalappal kapcsolatos közös rendelkezésekre vonatkoznak, nem a konszolidálásra vagy az adminisztrációs megtakarításokra. Mindezt azzal összefüggésben kell szemlélni, hogy a vállalatok összadózása a GDP kb. 3 %-át teszi ki (14).

3.5

Határokon átnyúló gazdasági tevékenységet jelenleg főként nagyvállalatok végeznek. A vállalatok különböző adózása ezért problémát jelent az ilyen vállalatok számára. A több országban tevékenykedő vállalkozások elsajátították az erre vonatkozó ismereteket és biztosították a többletköltségek finanszírozását. Az adórendszerek közötti különbségek azonban vélhetően azokra a KKV-kra vannak a legnagyobb hatással, amelyek ugyan fontolóra vették a külföldön végzett tevékenységet, de aztán lemondtak róla. A közösségi rendelkezések jelentősen csökkenthetnék a több országban folytatott gazdasági tevékenységek megkezdésének akadályait. Itt nagy mozgástere van a szorosabb integrációnak és az erősebb versenynek, ez talán az egyik legnagyobb előnye az adóalap kiszámításához alkalmazott közös rendszernek.

4.1

Mindeddig csak három irányelv született a vállalati adózás tárgyában. Az anya- és leányvállalatokról szóló 90/435/EGK irányelv meghatározza, hogy ha a leányvállalat ugyanabban a tagállamban található, mint az anyavállalat, akkor osztalékfizetései mentesülnek az adó alól. Ezt az adómentességet azonban felválthatja egy olyan szabály, amely szerint a leányvállalat által fizetett adók levonhatók az anyavállalat által fizetendő adóból.

4.2

A társaságok egyesüléséről szóló 90/434/EGK irányelv a vállalatok átszervezése esetén alkalmazandó adóztatást szabályozza. Mivel a vállalatok határokon átnyúló egyesülését vagy szétválását nem szabályozzák polgári jogi jogszabályok, ez az – elsősorban vállalatok eladásáról szóló – irányelv sem foglalkozik ezekkel.

4.3

A harmadik, a nemrég elfogadott 2003/49/EK irányelv a társult vállalkozások közötti kamat- és jogdíjfizetések adózási rendszeréről szól. Az irányelv értelmében a határokon átnyúló ilyen kifizetések mentesülnek a forrásadó alól.

4.4

1997 óta létezik a vállalati adózás magatartási kódexe, amely szerint a tagállamok nem csábíthatják magukhoz a befektetőket tisztességtelen adóügyi intézkedésekkel. A magatartási kódexszel a tagállamok kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem vezetnek be tisztességtelen új adókat, valamint a kódexnek megfelelően átdolgozzák a hatályos rendelkezéseket. A magatartási kódex 66, tisztességtelen versenyhez vezető adóügyi intézkedés listájával egészült ki, jelenleg az ilyen intézkedések megszüntetése folyik.

5.1

Az adóalap kiszámításának legnagyobb tagállamonkénti különbségei az adómentes összegekről szóló rendelkezésekben állnak. Ezek így fontos szerepet játszanak a tagállamok közötti párbeszédekben. Ebben az összefüggésben nyomatékosan utalunk a széles sávban mozgó társaságiadó-alap jelentőségére. Ügyelni kell azonban arra, hogy a szélesebb sávban mozgó adóalapokhoz az adókulcsok felülvizsgálatára is szükség lehet.

A megbeszéléseket sajnos egy nagyon alapvető szakaszban kell elkezdeni. A költségeket jelenleg különbözőképpen lehet kategorizálni aszerint, hogy szokásos kiadásoknak tekinthetők-e, és ezért befolyásolják az adóalapot, vagy csak az adóalap meghatározása után vonhatók-e le a nyereségből. Sok kérdést meg kell még oldani, mielőtt az adószakértők közös javaslatot terjeszthetnek elő.

5.2

Az adóalap kiszámítási rendszerének versenyközpontúnak kell lennie ahhoz, hogy jó feltételeket teremtsen a beruházások számára Európában. Általában véve azonban az adórendszernek nem szabad befolyásolni azt, hogy milyen beruházásokra kerül sor és melyik tagállamban. A rentabilitásnak kell döntőnek lennie, nem pedig annak a kérdésnek, hogy hogyan lehet eszközöket felszabadítani a beruházások számára. Természetesen kell, hogy legyen lehetőség pl. a környezetbarát beruházások támogatására vagy a beruházások hátrányos helyzetű régiókba irányítására, más eszközök azonban alkalmasabbak erre, mint a társasági adó adóalapja.

5.2.1

A társasági adót egyértelműen el kell határolni a jövedelemadótól is. A részvényesek számára történő osztalékkifizetés kezelése a jövedelemadó kérdéskörébe tartozik, amely a társaságok nyereségének adózásáról folyó vita szempontjából nem lényeges. Ez a kérdés továbbá a vállalatok telephelyével kapcsolatban hozott döntések szempontjából sem jelentős.

5.3

Ha sikerül megegyezni az egységes adóalapról, akkor egyes ágazatok számára speciális rendelkezéseket kell meghatározni. Így speciális rendelkezések lehetnek szükségesek a céltartalékokra vonatkozóan például a bank- és pénzügyi szektorban, valamint különösen az életbiztosítások területén, ahol a céltartalékoknak speciális, a szakterületre jellemző jelentőségük van. Egy másik példa az erdőgazdálkodás, ahol szélsőséges esetben csupán száz év múlva jelentkeznek a bevételek.

5.4

Másik aspektust jelent az a kérdés, hogy a vállalkozások finanszírozása főként hitelen vagy sokkal inkább saját tőkén alapul. Ha a hitelkamatok adózási szempontból levonhatók, akkor a vállalkozás bevételének csak kis része, a részvénynyereség után adózik. Ha a vállalkozás nem vett fel hitelt, és egész finanszírozása saját tőkéből történik, akkor minden bevétele nyereségként adózik. Lehetőleg el kell kerülni, hogy a vállalkozás finanszírozási formájának megválasztását a társasági adó befolyásolja.

5.5

Az adómentes összeg nagyságának meghatározása után az időpontról és az eljárásról is megegyezésre kell jutni. A tagállamok közötti legnagyobb különbség abban áll, hogy mindenfajta beruházást külön le lehet-e írni, vagy a beruházások összesítve írhatók le. Az összesített leírás rendszere könnyebben kezelhető a vállalkozások számára, mivel nem kell külön számításokat végezni minden egyes gép vagy felszerelési tárgy esetében.

5.6

Az egész vállalatcsoportok nyereségére vonatkozó konszolidált adóalap bevezetéséhez meg kell határozni, mi értendő vállalatcsoport alatt. A definíció helyett meg lehet határozni a vállalatcsoport egyes tagjainak százalékos tulajdoni arányát, vagy a leányvállalatok tevékenységének az anyavállalat tevékenységéhez mért százalékos arányát is. A két lehetőség kombinációját érdemes választani, hiszen nincs ok konszolidált adóalap bevezetésére a különböző szakterületeken tevékenykedő, azonos tulajdoni struktúrával rendelkező vállalkozások esetében.

5.7

Ha megegyezésre került sor az egységes társaságiadó-alapról, még mindig meg kell oldani a konszolidálás során jelentkező problémákat: a több országban tevékenykedő vállalkozások esetében hogyan kell elosztani a nyereséget az egyes országokra. Ha szeretnénk elkerülni a nyereségek különböző adórendszerek közötti mozgatását, nem elegendő az egységes adóalap. Léteznie kell a vállalkozások nyereségének tagállamok (vagyis különböző adókulcsokkal rendelkező országok) közötti elosztására szolgáló egyszerű és logikus rendszernek. Ha egy vállalat különböző részei által különböző országokban elért nyereséget ilyen módon összesítik, akkor az adóhatóságok fokozott együttműködésére van szükség.

5.7.1

E követelményrendszert tekintve érdekes lehetne a kanadai rendszer vizsgálata (a nyereség egyik felét a foglalkoztatottak, a másik felét az eladások százalékos aránya alapján osztják fel).

5.8

Az adóalapra vonatkozók mellett további rendelkezéseket is egységesíteni kell ahhoz, hogy a nyereség elosztása a gyakorlatban zökkenőmentesen valósuljon meg. A számításokat pl. az egész év alapján kell végezni, az adófizetéseknek pedig minden tagállamban egyidejűleg kell történniük. Egy további követelmény a számítógépes állandó átutalásokat illeti.

5.9

Az egységes adóalap egyik legfontosabb következménye a rendszer nagyobb átláthatósága. Laikusok számára jelenleg csupán az adókulcs jelent összehasonlítási alapot. Ha azonban összehasonlítjuk a társasági adó adóalapját a társasági adóból keletkező bevételek GDP-hez viszonyított arányával, akkor kiderül, mennyire félrevezető az ilyen eljárás. A társasági adóból származó bevételek GDP-hez viszonyított aránya 2003-ban Németországban volt a legalacsonyabb, 0,8 %, ami 39,5 %-os adókulccsal számítódott ki. Mindez valószínűleg bizonyos mértékben az adóalapok meghatározásának problémájára is visszavezethető. Az új tagállamokban a társasági adóból keletkező bevételek a GDP-nek átlagosan 2,7 %-át jelentik, 15 % és 35 % közötti adókulcsokkal számolva. A régi tagállamok legtöbbjében a társasági adóból származó bevételek – 12,5 % és 38 % közötti adókulcsokkal – a GDP kb. 3 %-át teszik ki (15). Az ilyen nagy, nem várt különbségeket egyértelművé kell tenni nemcsak a vállalatok, hanem – a demokrácia egyik alapelveként – a választók számára is.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/53

1.1

Az energiahatékonyságra való törekvés szükségszerűvé vált a vállalatok számára. Ennek megfelelően az önkéntes megállapodások általában képesek megoldást nyújtani az energia drágulásával összefüggő legfőbb kihívásokra.

1.2

Az Európai Unió a legjobb gyakorlatokról és a kapcsolódó innovációkról rendelkezésre álló információk rendszerezésével igen hasznos szerepet tölthetne be. Az Energia Főigazgatóság központi szerepet játszhatna az energiahatékonysággal összefüggő információk terjesztésében.

1.3

A figyelemfelhívó kampányok szerepe is jelentős lehet. Ezeket – hatékonyságuk biztosítása érdekében – a végső fogyasztók körében és az érintett ágazatokban kellene lefolytatni. Az ezzel kapcsolatos felelősség a nemzeti és helyi hatóságoké.

1.4

Végül pedig a szabályokhoz folyamodás ne állandó gyakorlat, hanem inkább kivételes eset legyen, mivel már számos jogi eszközt elfogadtak, amelyek végrehajtását ki kell értékelni.

1.5

Az energetikai hatékonyság nem csupán szlogen, valamiféle luxus vagy felesleges ötlet. Mivel szerte a világon folyamatosan nő az energia iránti kereslet, többek között a feltörekvő országok – Kína, India és Brazília – gyors fejlődése miatt, a polgárok, a vállalkozások, a tagállamok és az Európai Unió érdekeit egyaránt szolgálja. A Nemzetközi Energiaügynökség véleménye szerint a világ energiaigénye 60 %-al fog növekedni 2030-ig, míg az Európai Unió – amely 80 %-ban fosszilis tüzelőanyagoktól függ – 50 %-ról 70 %-ra növeli majd energiaimportját a fenti időszak során. Márpedig a termelő országokkal és az egyéb, nagy felhasználó országokkal szemben az Európai Unió nem jelenik meg egységes szereplőként az energetikai világpiacon. Ezért szólalt fel Tony Blair – a Tanács soros elnökeként – közös energiapolitika létrehozása érdekében a tavaly októberi, Hampton Court-i nem hivatalos csúcstalálkozó során.

1.6

Nem szabad elhallgatni azt a tényt, hogy a kereslet megugrása és az energiaköltségek emelkedése súlyos terhet jelenthet az Európai Unió gazdasági növekedése számára, és bizonyos nagy energiaigényű tevékenységek áthelyezésére ösztönözhet. Következésképpen ronthatja a tagállamok szociális helyzetét, melyek szociális védelmi rendszere már eddig is igen terhelt volt a népesség elöregedése és a demográfiai visszaesés miatt. Ezért igen ésszerűek az energiahatékonysági intézkedések, mivel hozzájárulnak a költségek csökkentéséhez és ezáltal a versenyképesség növeléséhez.

1.7

Továbbá az energiaforrásokért folyó versengés erőteljes politikai nyugtalansághoz vezethet, sőt a békét is veszélyeztetheti a világ egyes régióiban, és ez a fajta fenyegetés könnyen tovább is terjedhet a nemzetközi terrorizmus segítségével.

1.8

Végül az energiaforrások ésszerű, hatékony és gazdaságos felhasználása létfontosságú stabilizáló tényező bolygónk és a következő generációk számára.

1.9

Az EGSZB úgy véli, hogy a „Többet kevesebbel” című zöld könyv fontos kérdéseket vet fel, és reális cselekvési módokat kínál. Határozottan támogatja az energiafogyasztás 20 %-os csökkentésének szándékát és nem csak az energiafogyasztás 1 %-os éves csökkenésének gyors elérését tartja szükségesnek, hanem, második lépésben, évi 2 %-os csökkentést irányoz elő.

1.10

Úgy véli, hogy a nagy gazdasági ágazatokkal kötött önkéntes megállapodások kétségkívül hatékony és a kényszerítő szabályozási intézkedésekkel szemben lehetőség szerint előnyben részesítendő megoldást jelentenek.

Mivel a két legnagyobb energiafogyasztó ágazat a közlekedés és az építőipar, a legnagyobb erőfeszítések megtételére és az innovációs kutatásokra leginkább ezekben az ágazatokban van szükség.

Az energiahatékonysággal kapcsolatos legeredményesebb innovációk folyamatos és fokozatos bevezetése egyaránt megfelel a fogyasztók és a gyártók igényeinek. Az Európai Uniónak és tagállamainak szigorúan el kell kötelezniük magukat az energiahatékonyság ösztönzésére, a bevált gyakorlatok cseréjére és a legjobb technológiák terjesztésére irányuló konvergens politikák mellett, valamint részt kell venniük a háztartásokban és a fogyasztóknál végzett tájékoztató és ösztönző kampányokban.

—

a figyelem ráirányítása az energiahatékonyságra,

—

közös intézkedések és lépések indítványozása a Kiotói Egyezmény keretében,

—

a Közösség, illetve a tagállamok szerepének tisztázása,

—

az energetikai hatékonyság javításával kapcsolatos lehetőségek kihasználása. A cél az energiaintenzitás évi 1 %-os csökkentése (e cél valószínűleg túlteljesíthető),

—

új technológiák elterjesztése.

—

a fenntartható fejlődés követelménye,

—

gazdasági követelmény,

—

a politikai függetlenség követelménye.

3.1

Az Európai Bizottság 2005. június 22-én zöld könyvet adott ki az energiahatékonyságról „Többet kevesebbel” címmel. A megjelentetésre azt követően került sor, hogy már bejelentették és megkezdték a parlamenti vitákat a végfelhasználói energiahatékonyságról és az energiaszolgáltatásokról szóló irányelvre vonatkozó javaslatról, és hogy az EGSZB felkérést kapott feltáró vélemény készítésére az energetikai hatékonyságról. Az időbeli sorrend meglepőnek tűnhet, hiszen a zöld könyvek általában megelőzik a jogi természetű dokumentumokat, ennek a zöld könyvnek a területe azonban szélesebb vonatkozású, mint az irányelvjavaslaté. Az EGSZB feltáró véleménye az Európai Bizottság által megkezdett konzultációhoz való hozzájárulásnak tekinthető.

3.2

Abból a megállapításból kiindulva, hogy az energia racionálisabb felhasználásáról szóló beszédek ellenére az energiaigény tovább növekszik, az Európai Bizottság úgy véli, hogy „erős impulzust” kellene adni „az energiahatékonyság erőteljes ösztönzését célzó programnak az európai társadalom minden szintjén”. Úgy ítéli meg, hogy az Európai Unió jelenlegi energiafogyasztásának legalább 20 %-át megtakaríthatná. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek az ellátás célkitűzéseivel és diverzifikálásával kapcsolatos törekvéseit. Úgy véli, hogy jótékony és kedvező hatás jön létre, amely valószínűleg munkahelyek teremtéséhez és új technológiák kifejlesztéséhez is vezet majd. Mindazonáltal ügyelni kell, hogy a folyamatban lévő energiapolitikák ne vezessenek az energiaköltségek növekedéséhez, amely a világszintű ádáz versengésben a termelési költségek növekedését vonná maga után. Ily módon a CO2-kibocsátással kapcsolatos tanúsítványok nem elhanyagolható költséget jelentenek a nagy energiaigényű iparágak számára (mint például a cementipar), és áthelyezésekhez vezethetnek. A tervezett, illetve bevezetett intézkedések társadalmi-gazdasági következményeit ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni.

3.3

A zöld könyvek felhasználásának megfelelően a nyilvános konzultáció strukturálása érdekében az Európai Bizottság 25 kérdést tesz fel a meghatározott választási lehetőségekről. Intézkedéseket vet fel közösségi, nemzeti, regionális és helyi viszonylatban, illetve a nemzetközi együttműködés keretében a folytatandó politikákkal és az érintett ágazatokkal kapcsolatban, mindezt példákkal illusztrálva.

3.4

Meglepő módon egyes problémákra nem tér ki, amelyek pedig tényleges fontossággal bírnak. Például a városi és általában a közvilágítás kérdése nem merül fel, ahogyan az újrahasznosított termékekből történő termelésé – mely pedig bizonyos esetekben energetikailag gazdaságosabb (fém, alumínium stb.) – vagy a hulladékokból nyerhető biogáz hasznosításáé sem.

3.5

A zöld könyv célja a „szűk keresztmetszetek” (az ösztönzés, információ, képzés és finanszírozás hiánya…) feltárása, melyek jelenleg gátolják a hatékonyság legköltségkímélőbb javítását. Azokat az intézkedéseket részesíti előnyben, amelyek a szükséges beruházások amortizációját követően tiszta megtakarítást eredményeznek. A feltett kérdésekre válaszokat vár olyan javaslatok vagy példák formájában, amelyek segítik elérni a javasolt célkitűzést. A zöld könyv nyomában cselekvési tervet kellene kidolgozni 2006 folyamán.

3.6

Az Európai Bizottság meglehetősen optimistának mutatkozik, hiszen úgy véli, hogy a 2001 (az épületek energetikai teljesítményéről vagy a kapcsolt energiatermelésről szóló irányelv) után hozott összes intézkedés szigorú végrehajtásával, illetve az újabb intézkedésekkel az éves fogyasztás megközelítőleg 1,5 %-ának megfelelő energiamegtakarítás érhető el, ami megfelel az 1990-es fogyasztási szintnek.

4.1

Létezik egy energialánc, mely magába foglalja a termelőt, a szállítót, a forgalmazót és a fogyasztót. Fontos tehát, hogy a lánc minden szakaszában aktívak legyünk, a kereslettől a kínálatig. A fellépés valószínűleg a lánc két végén, azaz a termelésnél és a fogyasztásnál lehet a leghatékonyabb.

4.2

A termelés területén a hatékonyabbnak bizonyuló módszerek rendszeresen bevezetésre kerülnek termelési módszerekbe.

4.2.1

Ily módon a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés alapelve az egyébként kárba vesző energia visszanyerése; az említett új technológiák felhasználása lehetővé teszi az alternatív energiaforrások igénybe vételét. Így a bányagáz kinyerése és újrahasznosítása lehetővé teszi a kapcsolt energiatermelés létesítményeinek ellátását (például a lotaringiai Freyming Merlebachban). A nagyolvasztók által kibocsátott hő is visszanyerhető és újrahasznosítható (Bresciában, Olaszországban már alkalmazzák ezt a technológiát).

Az észak-európai országokban kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési egységeket alakítottak át fafelhasználásra – mindez a faipari rendszer alapjául szolgál.

Az olyan jellegű problémákra, mint a berendezések bekormozódása, vagy a szabálytalan égési folyamatok irányuló kutatásoknak lehetővé kellene tenniük a berendezések termelékenységének javítását.

4.2.2

A hulladéklerakókban termelődött biogázok visszanyerése és újrahasznosítása egy eleddig veszendőbe ment energiaforrás hasznosítását teszi lehetővé az üvegházhatású gázok elleni küzdelem keretében. Az említett innováció és újrahasznosítás arra ösztönöz, hogy a létesítményeket a fogyasztás helyének közelébe telepítsék, így elkerülhetők vagy csökkenthetők a szállítás során bekövetkező energiaveszteségek.

4.2.3

A villamosenergia-termelés területén a termelés hatékonyságának érezhető növekedése figyelhető meg a nap- és szélenergia esetében; a helyzet hasonló lesz az új generációs nagy teljesítményű atomerőművek kapcsán is.

4.3

Ami a fogyasztást illeti, az energiafogyasztó ágazatokban fokozatosan gazdaságosabb technológiák kerülnek bevezetésre. Az energiaköltségeknek a végfogyasztókat/vásárlókat sújtó emelkedése technológiai újításokra ösztönzi a gyártókat.

4.3.1

A gépjármű-ágazatban az innováció és a fejlődés egyaránt érinti a motorizációt, az üzemanyagok minőségét és hatékonyságát, valamint a gumiabroncsok kialakítását. Az utóbbi tíz évben javult a gépjárművek fogyasztása, ugyanakkor ezt a javulást ellensúlyozza a gépjárművek számának növekedése. A bio-üzemanyagok használatának elterjedését adókedvezményekkel könnyítik meg, például azáltal, hogy a bio-üzemanyagokra más adót vetnek ki, mint a kőolaj-alapú termékekre (5).

Az autóipar önkéntes megállapodást kötött az Európai Unióval, mely szerint a széndioxid-kibocsátás terén 2008-ra eléri a 140 g/km-es értéket. Az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa kívánatosnak tartaná, hogy az ACEA irányozza elő a 120 g/km-es célkitűzést 2010-ig. Mindenesetre, amennyiben a felek tartják magukat a megállapodáshoz, a 2008–2009-ben piacra kerülő új személygépkocsik 25 %-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak majd az 1998-ban mért értéknél.

4.3.2

A közlekedés terén a helyi önkormányzatok Európa minden részén elkötelezik magukat a tömegközlekedés minőségének javítását célzó városi közlekedési politikák mellett, mely által csökkenthető a személygépkocsik használata. Franciaországban például minden önkormányzat köteles tömegközlekedési tervet készíteni, bemutatni és engedélyeztetni. Más esetekben (például Londonban) inkább olyan jellegű kényszerítő intézkedéseket alkalmaznak, mint az úthasználati díjak.

4.3.3

Fejleszteni kellene a „kisebb sebességű” szállítási módokat, mint a vasúti áruszállítás – melynek piaci részesedés folyamatosan csökken Európában (7 % alatt van) –, vagy a belvízi hajózást. Fel kell ismernünk azonban, hogy az erről szóló beszédek ellenére ez a két, energiatakarékosság szempontjából jelentős ágazat nehezen fejlődik, főként a hiányzó infrastruktúrák miatt, illetve azért, mert kiépítésük, illetve korszerűsítésük igen költséges (példa erre a Rajna–Rhône-csatorna, vagy az Alpokon átívelő vasúti összekötő hálózat). Ezen felül az infrastruktúrák kiépítése gyakran, okkal vagy ok nélkül, a környezetvédő érdekcsoportok ellenállásába ütközik.

4.3.4

A közvilágítás kezelésének kérdése is az energiatakarékosságra irányuló innovációk tárgya. A távvezérlő rendszerek egyrészről lehetővé teszik a hálózatok működésének valós idejű ellenőrzését, másrészt az elektromos feszültség szabályozását, és az kibocsátott energiamennyiség valós szükségletekhez való igazítását, vagyis az energiatakarékosságot a közösség számára.

A régi technológiával készült (pl. higanygőzzel működő) közvilágítást szolgáló lámpákat gyakran helyettesítik kisebb teljesítményű és kevésbé költséges, nagy nyomású nátriummal működő lámpákkal. Egyre elterjedtebbek a kis energiaigényű fehér diódák, csakúgy, mint a napenergia. A háztartásokban használt a kis fogyasztású lámpák egyre nagyobb tért hódítanak a piacon, ami a fogyasztás csökkenéséhez vezet. Néhány elektromosenergia-szolgáltató vállalat (például Olaszországban) kis fogyasztású izzók vásárlására felhasználható bonokat ad ügyfeleinek.

4.3.5

Az épületek esetében az energetikai teljesítményről szóló irányelv alkalmazása várhatóan meghozza majd a gyümölcsét. A szigetelési normák hatására mindenesetre jelentős fejlődés figyelhető meg valamennyi új építésű ház esetében, és ugyanez érvényes az üvegezésre is.

4.3.6

Az ipar területén több nagy ágazatban, például az autóiparban önkéntes kezdeményezések születtek a termékek energiahatékonyságának növelésére, amelyekre egyébiránt az európai címkézési rendszer normái vonatkoznak. A kapcsolt energiatermelésre szolgáló berendezések ipari alkalmazása egyre nagyobb mértékű. Fontos megemlíteni, hogy bizonyos igen energiaigényes ágazatok, mint például az alumíniumipar, nem elhanyagolható energiatakarékosságot érnek el újrahasznosított termékek felhasználása által.

4.4

Az előbbi példákból kitűnik, hogy az energia folyamatos drágulásának tükrében az energiahatékonyság természetes, pozitív folyamattá vált a gazdasági szereplők számára, ami arra enged következtetni, hogy az önkéntes kezdeményezések hosszú és középtávon épp olyan hatékonyak, mint jogszabályok.

—

tanácsos lenne összekötni ezt a kérdést az energiafogyasztó termékek környezetbarát kialakításáról szóló irányelv végrehajtásával;

—

mérleget kellene készíteni az ipar területén folyamatban lévő önkéntes vállalások végrehajtásáról.

11.4.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/61

1.1

A kis értékű követelések esetén alkalmazható európai eljárás bevezetéséről szóló rendeletre tett javaslatával (1) az Európai Bizottság folytatja a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakítására és fokozatos fejlesztésére irányuló kezdeményezések sorozatát. Mindezt a polgári peres eljárások megfelelő lefolyása előtti akadályok megszüntetése és európai szinten a polgári perek egyszerűsítése révén kívánja elérni, amint azt a Bel- és Igazságügyi Tanács 1998. december 3-i ülésén elfogadott cselekvési tervében (2) elő is irányozta.