31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/1

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az új európai idegenforgalmi politika kialakításához való hozzájárulást jelentő vélemények sorában most olyan véleményt kíván alkotni, amely hivatkozási alapként szolgálna bizonyos idegenforgalmi kezdeményezésekhez, amelyek hasznosak lehetnek a közösségi, nemzeti, regionális és helyi intézmények, valamint a szociális partnerek és egyéb civil társadalmi szervezetek vagy más, az idegenforgalomban érdekelt szervezetek tevékenysége tükrében. Másik célja az, hogy ezek a szervezetek együttműködve alternatív megoldásokat kínáljanak a szóban forgó térségek – és különösen a helyi lakosság és az ott működő vállalatok – számára annak érdekében, hogy azok termelékeny tevékenységet folytathassanak és élvezhessék az ebből származó lehetséges előnyöket.

1.2

Ezzel a dokumentummal az EGSZB hozzá kíván járulni az egész Európai Unió területén lévő, különféle okok miatt társadalmi-gazdasági hanyatlás által sújtott térségek szükséges helyreállításához, elsősorban arra koncentrálva, hogy az idegenforgalom milyen lehetőségeket kínál e térségek számára.

1.3

A vélemény kidolgozása a következő eljárás szerint történt:

1.4

E véleménynek figyelembe kell vennie, hogy az éremnek két oldala van, amelyek kölcsönösen és kedvező módon kiegészítik egymást:

2.1

A véleménynek nem célja, hogy felülvizsgálja a térségek helyzetének kialakulásához vezető folyamatokat, és az sem, hogy elemezze a különféle ágazatokban (ipar, bányászat, mezőgazdaság stb.) végzett helyreállítási intézkedéseket – bár az idegenforgalommal kapcsolatos javaslatok kidolgozása érdekében bizonyos kérdésekben ki kell térni az ezekből eredő tényezőkre.

2.2

Az elemzést azzal kezdjük, hogy különbséget teszünk azon régiók között, amelyek már konkrét újjáépítési folyamat alatt állnak, valamint azon fejletlen régiók között, ahol még nem alakult ki jelentős termelői tevékenység, és az idegenforgalom kiindulási pont, illetve a további fejlődés motorja lehet.

2.3

E megfontolás alapján a következő fejlesztési tervet javasoljuk:

2.3.1

A hanyatlóban lévő térségek helyzetét és a legelemibb észrevételeket elemezni kell a legjelentősebb szempontokból nézve, amelyeket figyelembe kell venni az új, idegenforgalommal kapcsolatos javaslatok esetében: szociális és foglalkoztatási, a vállalati tevékenységgel, illetve az intézményi elkötelezettséggel kapcsolatos stb. Kiemelten fontos a hanyatlóban lévő térségek fogalmának pontos meghatározása, mivel a körülmények és feltételek sokszínűsége eltérő megoldásokhoz vezethet.

2.3.2

Az előzőek figyelembevételével a vélemény a következő szempontokra tér ki:

2.3.2.1

A hanyatlásban lévő térségek helyzete: a térségek hiányosságainak meghatározása különböző szempontokból, mindegyikre részletesen kitérve: esetenként a korábban egyetlen iparágra, illetve üzletágra épülő gazdaságból eredő problémák; a környezeti tényezők alkalmatlansága vagy leromlása; az infrastruktúrák hiánya vagy az új idegenforgalmi tevékenységek megkezdéséhez nem megfelelő kiépítettsége; az idegenforgalomban nem alkalmazható területekre szakosodott munkaerő; az új, többek között idegenforgalmi tevékenységek megkezdéséhez alkalmatlan társadalmi környezet. Különösen figyelembe kell venni, hogy az ipari hanyatlás által sújtott térségek elvileg természetüktől fogva nem idegenforgalmi térségek, és ez különösen megnehezíti a megfelelő turisztikai termék – kulturális és régészeti idegenforgalom, sportturizmus, tanulmányi turizmus és egyéb összetett, a hagyományostól eltérő idegenforgalmi területek – kiválasztását. Különösképpen úgy véljük, hogy a „pozitív élmény” minden idegenforgalmi termék alapja – ezt az „élményt” kell megtalálni és hirdetni.

2.3.2.2

Az intézmények elkötelezettsége: A jelen vélemény nyílt felhívás a különböző igazgatási szervek és intézmények közötti nélkülözhetetlen együttműködésre, és javaslatokat tesz arra, hogy a közintézmények és erőforrások milyen együttműködési formák, forgatókönyvek és modellek segítségével tudnak hozzájárulni az idegenforgalmi tevékenység megkezdéséhez. Kiemelten utalunk az európai strukturális alapoknak a hanyatlásban lévő térségek fellendítésében játszott szerepére. Az intézményeknek kulcsszerep jut abban, hogy az ipari hanyatlásban lévő térségek munkavállalóit szolgáltatási munkákra képezzék át.

2.3.2.3

A társadalmi gyökerek fenntartása mint célkitűzés: a hanyatlóban lévő ágazatok azon térségekhez kötődnek, ahol hosszú évek során kifejlődtek, majd tönkrementek. Ez azt eredményezte, hogy a szóban forgó (különböző méretű) települések lakossága az évek és generációk során az őket oda kötő élet és munka révén kapcsolatot alakított ki a környezetével. A tervezett idegenforgalmi kezdeményezéseknek nagymértékben hozzá kell járulnia e kötődés fenntartásához az azt lehetővé tevő feltételek: lakás, szolgáltatások, kommunikációs infrastruktúra stb. megteremtése által. A társadalmi kötődést stabil munkahelyek teremtése révén is ösztönözni lehet, hiszen – bár az idegenforgalom számos munkahelyet teremthet, súlyos problémát jelent a szezonalitás, amely megnehezítheti a kötődést, és az év bizonyos időszakaiban nemkívánatos migrációhoz vezethet.

2.3.2.4

A szociális párbeszéd: az alternatívák elemzésének és kidolgozásának kulcseleme: Javasoljuk, hogy a szakszervezetek és egyesületek részvételével zajló kommunikáció és szociális párbeszéd képezzék a munkavállalók és munkaadók projektek és kezdeményezések elindítása iránti elkötelezettsége kialakulásának sarokkövét. Ebbe a kétoldalú párbeszédbe a reális alternatívák meghatározása céljából harmadik félként be kell vonni az igazgatási szerveket is. Egyéb civil társadalmi és idegenforgalmi szervezeteknek is hozzá kell járulnia a projektek megvalósításához.

2.3.2.5

Az idegenforgalom fenntartható dimenziójáért létrehozott kezdeményezések ösztönzése: A jelentős térségekben a társadalmi-gazdasági hanyatlás által okozott társadalmi válságok ellenére úgy véljük, hogy az új fejlesztési alternatívák kialakításával nem csupán a korábbi tevékenységek megtervezésekor elkövetett hibák korrigálhatók, hanem az új tevékenységeket is úgy lehet megtervezni, hogy azok megfeleljenek az EGSZB által propagált társadalmi, gazdasági és környezeti szempontokból a fenntartható turizmushoz szükséges követelményeknek.

2.3.2.6

A környezetvédelem mint az idegenforgalmi tevékenységek helyreállításának és tervezésének központi eleme:

2.3.2.7

A vállalkozói tevékenység és a termelő beruházások bővítésének fenntartása és növelése: Megkíséreltünk összeállítani a lehető legkonkrétabban a vállalkozói kedv ösztönzését célzó kezdeményezéscsomagot. E hanyatlásban lévő térségekben a vállalkozók az ott folytatott eredeti tevékenységre szakosodtak, mivel vagy közvetlenül azzal foglalkoztak, vagy pedig ahhoz kapcsolódó tevékenységet végeztek. Ezért a vélemény megvizsgál különböző vállalatalapítási és -fenntartási, a vállalkozók képzését és képességeit fejlesztő, versenyképességi, kutatási és fejlesztési, tervezési és marketingkritériumok kifejlesztését célzó stb. megoldásokat. Fejleszteni kell ugyanakkor az olyan tényezőket, mint a promóció, a vállalatok egymás közötti, illetve a közigazgatással kialakított szervezetei és együttműködése, valamint a vállalat-, térség- és ágazatközi hálózatok kiépítése. Különös figyelmet érdemelnek a mikro-, kis- és középvállalkozások.

2.3.2.8

A munkahelyteremtés és -megőrzés mint prioritás: Mivel a társadalmi-gazdasági hanyatlási folyamat során a vállalatok és ágazatok esetében a legmagasabb szociális veszteséget a munkahelyek megszűnése jelenti, a fellendítésre tett kezdeményezések elsődleges céljául ezek megtartását és ha lehetséges, a térségek foglalkoztatási szintjének további emelését kell kitűzni. Ezért azt javasoljuk, hogy az átmeneti szociális védelmi mechanizmusok mellett az idegenforgalmi kezdeményezések fejlesztése keretében növelni kellene a munkahelyteremtő beruházásokat, a szakképzést és az átképzést, az önálló vállalkozás és a szociális gazdaság előmozdítását és kultúráját stb.

2.3.2.9

Az idegenforgalmi politika összes elemének felhasználása: a hanyatlásban lévő térségek társadalmi-gazdasági fellendülését célzó idegenforgalmi projektek keretében át kell gondolni, hogyan lehetne a lehető leghatékonyabban felhasználni mindazon elemeket, amelyek az eddig említettek mellett az idegenforgalmi politika részét képezik. Ez azt is jelenti, hogy meg kell határozni a kulturális, történelmi, természeti, a nemzeti örökséggel, illetve a sporttal kapcsolatos elemek stb. szerepét.

2.3.2.10

Fontos dolog – egyes térségekben már eredményesen alkalmazták is –, hogy a korábban folytatott tevékenységek bizonyos elemeit fel kell használni az új, idegenforgalmi tevékenységek tervezésénél.

2.3.3

Behatóan tanulmányozni kell az Unió különböző országaiban sikeresen alkalmazott módszerekből szerzett tapasztalatokat, nemcsak azért, hogy a helyi környezethez adaptált formában megpróbáljuk felhasználni azokat, hanem hogy támogassuk és megerősítsük őket. Nem túl sok kedvező tapasztalat áll rendelkezésre, ezért nem könnyű mindenre kiterjedő és változatos csomagtervet összeállítani róluk.

2.3.4

Különösen figyelembe kell venni azt a lehetőséget – és ez szükséges is –, hogy a hanyatlásban lévő térségekben található idegenforgalmi célpontok hálózat formájában együttműködjenek, így erős fejlesztési bázissal rendelkeznének, amelynek segítségével a térségek támogathatnák egymást.

2.3.5

Az önálló vállalkozások erősítése és ösztönzése kétségkívül igen fontos húzóerő, amely javíthatja a munkavállalóknak az új helyzethez való alkalmazkodási feltételeit. Ennek tanulmányozása mindenképpen nagyban hozzájárul a hanyatlásban lévő térségek idegenforgalmi térséggé történő átalakítási folyamatához, különösen a vidéki turizmusra alkalmas térségek esetében. Meg kell vizsgálni, hogy milyen előnyökkel jár ez a munkavállalási forma, hogy hatékonyan fel lehessen használni ehhez a nehéz átalakulási folyamathoz.

2.3.5.1

Az e területen kialakítandó kezdeményezések:

2.3.5.1.1

Az Európai Unióban önálló vállalkozáson a munkavállalónak azt a képességét és elhatározását értjük, hogy saját hasznára tevékenységet végez; ezt teheti egyénileg vagy csoportosan. Az önálló vállalkozó mindenekelőtt munkavállaló, aki az önálló tevékenység folytatása során kereskedelmi és civil kapcsolatot tart fenn a beszállítóival és az ügyfeleivel.

2.3.5.1.2

Az önálló vállalkozás éveken át hatékony védelmet nyújtott az ipari gazdasági válságokkal szemben, mivel lehetővé tette a foglalkoztatás fenntartását, és megfelelt az új munkahely-teremtési szükségleteknek.

2.3.5.1.3

Napjainkban elsősorban a legfiatalabb aktív lakosság és a nők köréből kerül ki a legtöbb önálló vállalkozó.

2.3.5.1.4

Ahhoz, hogy az önálló vállalkozáson alapuló idegenforgalmi kínálat hatékony legyen, új szakmai képesítések megszerzését kell ösztönöznie. Többek között a következő új, vidéki tevékenységeket lehetne megteremteni:

2.3.6

Ide sorolható a szociálturizmus is, amely a jövőben bizonyára alternatívát jelent majd számos hanyatlásban lévő térség számára, amelyek új gazdasági tevékenységüket az idegenforgalomban keresik. Sajátos jellegzetességei miatt a szociálturizmus különösen megfelelő eszköz a szezonalitás hatásainak leküzdésére és a hosszabb szabadságok az év során kiegyenlítettebb kivételére.

2.3.7

A hanyatlásban lévő térségek idegenforgalmi alternatíváinak előmozdítását szolgáló új európai terv: a vélemény kitér arra, hogy milyen lehetőségeket kínál a kibővült Európa e problémakörön belül a cselekvések, az információcsere, a projektek összehangolása, a bevált gyakorlatok ösztönzése, valamint az állami és a magánszféra együttműködése stb. átfogó referenciakereteinek létrehozására.

2.3.8

Másrészről az alkotmányszerződésben foglalt kötelezettségvállalás a polgárok, jogaik, valamint a leghátrányosabb helyzetben lévő térségek iránt lehetőséget ad arra, hogy az alkotmány idegenforgalomról szóló fejezetei mellett véleményünkben a nemzeti, regionális és helyi valóságokat is figyelembe vevő, európai szintű választ adhassunk a kérdésre.

2.4

Az alternatívák kidolgozásában segítséget nyújthatnak a következő cselekvési iránymutatások: az EGSZB korábbi véleményei, az Európai Bizottság és az Európai Parlament kezdeményezései, valamint az olyan intézmények tapasztalatai, mint a Turisztikai Világszervezet és a Nemzetközi Szociálturisztikai Iroda. Ezekre mind kitérünk a véleményben.

2.5

A tapasztalatok jelentősége: jelen vélemény célja, hogy gyakorlatias és hasznos megoldásokat adjon, különösen azon térségek számára, amelyeknek a helyreállításához érdemben hozzá kívánunk járulni. Ezért kitér az ilyen típusú kezdeményezések fejlesztésében szerzett bevált gyakorlatokra is.

3.1

Nem könnyű pontosan meghatározni, mit is értünk a vélemény címében szereplő hanyatlásban lévő térségeken, nem csupán azok jellemzőinek sokfélesége, a hanyatlás kiváltó okainak és hatásainak a hordereje, illetve kiterjedtsége vagy a területi szétszórtság miatt, hanem elsősorban a helyi lakosok és az itt működő vállalatok életét érintő súlyos következmények miatt.

3.2

Az egyes hanyatlásban lévő térségek jellemzéséhez és típusainak meghatározásához először is talán a szóban forgó térség különféle mutatókkal kifejezett gazdaságtörténetét kell elemezni, miáltal világos képet kaphatunk arról, hogy a helyzet vajon nemrég, külső technológiai, társadalmi vagy gazdasági változások miatt alakult-e ki, vagy állandó helyzetről van-e szó, amelyben a térség gazdasági fejlődése során sohasem volt képes lakosai számára anyagi és fizikai jólétet biztosítani. Ez a különbség kétségtelenül jelentősen befolyásolja azt, hogy mi lehet az ideális megoldás a hanyatlás problémájának kezelésére és használható alternatívák megtalálására. A vállalkozási tapasztalatok, a lakosság képzettsége, és végső soron az, hogy létezik-e olyan új tevékenység, amely a régiek helyébe tud lépni, a két esetben lényegesen eltér.

3.3

Azon térségek esetében, amelyek még nem értek el megfelelő gazdasági fejlettségi szintet, igen sokféle oka lehet ennek a helyzetnek: periférikus földrajzi elhelyezkedés, szélsőséges környezeti feltételek, kiépítetlen infrastruktúrák, a helyi lakosság nem túl vállalkozó szellemű és végül az, hogy a helyi lakosság számos körülmény összejátszásának következtében elvándorolt, illetve elvándorol a több gazdasági fejlődési lehetőséget kínáló térségekbe, akár tagállamon belül, akár másik tagállamba. Az egész európai – elsősorban vidéki – térségek fokozatos elnéptelenedése és az ezzel együtt járó társadalmi gyökérvesztés végső soron olyan probléma, amely ellen az EU különféle vidékfejlesztési politikák és eszközök segítségével elszántan küzd. Az idegenforgalom és az ezzel kapcsolatos fejlesztés számos előremutató kezdeményezés fő célkitűzése.

3.4

Azon térségek esetében, amelyeknek valaha sokféle tevékenységen (mezőgazdaság, bányászat, és számos iparág: fémfeldolgozás textil- és vegyipar) alapuló, virágzó gazdasági életük volt, azonban különféle okokból fel kellett hagyniuk ezekkel a tevékenységekkel, a probléma alapjában véve az, hogy törés következett be a társadalmi modellben, és ezt követték a helyi lakosságot és a gazdaság szövetét érintő járulékos következmények. Ezekben az esetekben az egyetlen iparágtól való függőség vagy az alacsony szintű gazdasági diverzifikáció még tovább nehezítik a gazdasági hanyatlással együtt járó munkahelymegszűnések elkerülésének megoldását.

3.5

A korábban aktív, pénzügyileg stabil, versenyképes, valamint munkahelyeket és jólétet biztosító térségek hanyatlásának sokféle oka lehet és van is; valószínű azonban, hogy annak hátterében az egész világon a gazdasági tevékenység és a technológiai változások globalizálódása áll. A piacok gyorsan és gyakran hirtelen változnak, és megszűnt az a stabilitás, amelyet az elmúlt évszázadokban az ipar jelentett azoknak a nemzeteknek, amelyek megfelelő módon tudták alkalmazni az ipari alapelveket. Ennek helyébe lépett a technológiai és társadalmi fejlődés, a piacok kibővülése, az azonnali információáramlás a világban, a világméretű verseny, valamint az árutermelés és a szolgáltatások áthelyezése. A munkaerőköltség a vállalatok helyszínválasztásának legfontosabb tényezőjévé vált, egy gazdasági tevékenység versenyképességét azonban a technológiákhoz való hozzáférés mellett a kutatási kapacitás, a fejlesztés és az innováció, a szolgáltatások minősége és hozzáférhetősége, a vezetőség hozzáértése és az alkalmazottak szakmai tudása határozza meg. Amint azt a lisszaboni célkitűzésekben is megfogalmazták, a dezindusztrializáció megakadályozása és a munkahelyteremtő megoldások keresése valószínűleg a legjelentősebb kihívás, amellyel Európának szembe kell néznie.

3.6

A hanyatlás sokféle hatást gyakorol a helyi lakosokra és vállalatokra: a munkahelyek elvesztése, általános elszegényedés, demográfiai változások és elnéptelenedés, az ipar struktúráinak szétesése stb.; fontos azonban megemlíteni azt is, hogy ezek a hatások nemzedékeken át és nagyon sokféle formában érezhetők. A gazdasági hanyatlást közvetlenül megtapasztaló nemzedék gyakran nem kívánt, de szükséges kompenzációként tekint a szociális védelmi eszközökre, mivel a szociális segélyek biztosítják számára a megélhetéshez szükséges jövedelmet. Az ipari és bányászati nagyvállalatok fokozatos megszűnése éppen ezt a helyzetet példázza, amelyben a fiatal és középkorú, potenciálisan munkaképes személyek tétlenségre kényszerülnek és arra, hogy szociális segélyből éljenek. Már ez a helyzet sem kívánatos, a következő generáció tagjai – akiknek munkája sincs és segélyt sem kapnak már – azonban még kilátástalanabb helyzetben vannak. Ilyen esetekben a vállalkozó szellem, a tevékenységek diverzifikálása és a képzés nem csak hasznos, hanem égetően szükséges is.

3.7

Végső soron ezek a gazdaságilag fejletlen, illetve a korábbi fejlettségüket elveszítő, hanyatlásban lévő térségek azok, amelyek számára az idegenforgalom életképes megoldást jelent, mivel gazdasági fejlődésüket olyan ágazat irányába tereli, amely bizonyítottan erős, stabil, jelentős növekedési potenciállal bír, munkahelyeket teremt, és képes a gazdaság, a társadalom és a környezet egyensúlyát fenntartani. Az ezzel bizonyosan együtt járó kulturális és gazdasági változás természetesen nem lesz könnyű, és nem is minden esetben jár majd sikerrel. A hanyatlásban lévő térségeknek azonban nincs sok választási lehetősége, és azok eléréséhez is valószínűleg még nehezebben teljesíthető feltételekkel kell szembenézniük.

3.8

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy – még a virágzó gazdasággal rendelkező nagyvárosok környezetében, illetve körzetében is – esetenként olyan elhanyagolt és fejletlen területek alakulhatnak ki, ahol alig vagy egyáltalán nem folytatnak gazdasági tevékenységet. Ezekben az esetekben a nemzetközi rendezvények hozzájárulhatnak a gazdasági értéknöveléshez és újjáélesztéshez. Jó példák erre a sevillai és a lisszaboni világkiállítások, valamint a barcelonai és az athéni olimpiai játékok, amelyek fontos tényezők voltak a területek rehabilitációjában, és új lökést adtak a térségek fejlődésének, gyakran új idegenforgalmi térség jellegzetességeivel és feltételeivel felruházva őket.

4.1

Miután megvizsgáltuk a hanyatlásban lévő térségek helyzetét, kialakulását és alapvető jellegzetességeit, vessünk egy pillantást arra, melyek lehetnek azok a célkitűzések és módszerek, amelyek segítségével a vélemény címében jelzettekkel összhangban megvizsgálhatjuk, hogyan járul hozzá az idegenforgalom a társadalmi-gazdasági hanyatlásban lévő térségek gazdasági helyreállításához.

4.1.1

Először is meg kell említeni, hogy minden gazdasági fejlesztési intézkedés alapvető célkitűzése csakis az lehet, hogy biztosítva legyenek a személyes és társadalmi fejlődéshez szükséges feltételek a helyi lakosság számára, hogy ne kényszerüljenek elvándorolni vagy elköltözni; egyszóval az, hogy megőrizzük a közvetlen környezetükkel generációkon át fenntartott társadalmi gyökereket. Ezért az alternatívaként megvalósítandó idegenforgalmi kezdeményezéseknek nemcsak a szükséges infrastrukturális feltételeket kell hatékonyan biztosítaniuk, hanem a legtágabb értelemben véve idegenforgalommal foglalkozó emberek munkahelyének stabilitását is. Ha elsődleges célunk a társadalmi gyökerek megőrzése, a fenntartható és hosszú távon életképes idegenforgalmi termékek létrehozása létfontosságú célkitűzés a gazdasági-társadalmi hanyatlás által okozott munkanélküliség megoldására.

4.2

A térségek gazdasági fejlesztésében emellett minden intézkedési területen célkitűzésként jelenik meg a tevékenységek diverzifikációja is. Ha az egyetlen iparágra épülő gazdasággal rendelkező térségekben a hanyatlás egyik oka a technológiai vagy piaci változásokban keresendő, akkor annak érdekében, hogy a helyzet ne ismétlődhessen meg, nyilvánvalóan sokféle, egymást kiegészítő tevékenységeket kell kialakítani, amelyek képesek biztosítani a térség gazdaságának biztos jövőjét. Számos területet magában foglaló jellegéből adódóan az idegenforgalomban sok szereplő, különböző tevékenységet végző vállalatok, családi és multinacionális vállalkozások, igen eltérő társadalmi célokkal és üzletfilozófiákkal rendelkező vállalat vesz részt, ami sokat segít egy térség iparának diverzifikálásában.

4.3

A tevékenységek gazdasági, társadalmi, és különösen környezeti szempontjainak fenntartható egyensúlya a másik, az összes intézkedést érintő célkitűzés. A hanyatlóban lévő ipari, illetve bányászati tevékenység igen gyakran súlyos környezeti károkat okozott a térségben: a korszerűtlen és elhagyott épületek, a szennyező ipari maradványanyagok, a környezeti leépülés, a szennyezett talaj gyakran a korszerűtlen ipari tevékenység következményei, és magától értetődően nem teremtenek ideális környezetet az idegenforgalmi tevékenység megkezdéséhez, mivel ehhez általában olyan környezet szükséges, amelyben a természet a legszebb, legvonzóbb arcát mutatja.

4.3.1

Elvileg a térségben ipari tevékenységet folytató vállalatoknak kellene helyreállítani az eredeti természeti környezetet, de legalábbis a lehetőségekhez képest a legnagyobb mértékben rehabilitálni azt. A gyakorlatban természetesen nem könnyű alkalmazni ezt az elvet, mivel a hanyatlóban lévő vállalatok helyzete maga nem teszi ezt lehetővé. A megfelelő környezeti feltételek megőrzése érdekében az állami szerveknek segítenie kellene őket ebben. Ez különösen fontos akkor, amikor az áthelyezés alatt álló vállalatok induláskor állami támogatást kaptak. A vállalatoknak szociális felelősségükből kifolyólag fedezniük kell a tevékenységükkel kapcsolatban felmerülő többletköltségeket.

4.4

E nehezen teljesíthető célkitűzések elérése érdekében a sikert garantáló módszereket kell alkalmazni, ezek közül az első, az alternatívák kidolgozásának kulcseleme a szociális párbeszéd. A gazdasági és társadalmi szereplők – az egyesületek és szakszervezetek révén a munkaadók és munkavállalók – közötti párbeszéd a projektek és kezdeményezések megvalósítási folyamatának sarokköve. Különféle fogyasztói és polgári egyesületek révén a civil társadalom is részt vehet, és részt kell, hogy vegyen a folyamatban.

4.4.1

Elsősorban azonban a közigazgatási szerveknek kell elvállalniuk, hogy hozzájárulnak a hanyatlásban lévő térségek számára akár idegenforgalmi, akár egyéb ipari vagy szolgáltatási jellegű megoldások kereséséhez. A különböző igazgatási szintek és a közintézmények közötti együttműködésnek biztosítania kell a kezdeményezések eredményességének általános feltételeit, és amennyiben szükséges, támogatniuk kell a projektek gazdasági életképességét. Az uniós strukturális alapok hatékony eszközök a hanyatlásban lévő térségek fellendítésére képes, az európai, nemzeti, regionális és a helyi kormányzati szintek közötti koordinált kutatási intézkedések és regionális fejlesztési projektek és kezdeményezések megvalósításához.

4.5

A hanyatlásban lévő térségek helyreállításának egyik kulcseleme az ott élő személyek képzése. Egyrészt biztosítani kell a munkanélküliek szakmai átképzését azért, hogy el tudjanak helyezkedni az új tevékenységi területen, amely általában egészen más szakképesítéseket követel meg, mint a korábbi tevékenység. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az átképzés igen fontos, és csak szigorú és hosszú távú képzési intézkedések árán lehet az iparban dolgozókat a szolgáltatói ágazatban dolgozni tudó munkavállalókká átképezni. Ugyanez vonatkozik a következő nemzedék tagjaira, akik maguk ugyan nem veszítették el a munkahelyüket, a térség hagyományos iparágaiban azonban nem találnak munkalehetőséget. A munkalehetőségek hiányára csak a szakképzés jelent megoldást.

4.6

Az Unió legutóbbi bővítése egyrészt még nagyobb nehézségeket okozhat, mivel nőtt a nehezen korrigálható ipari, bányászati illetve agrármúlttal rendelkező fejlesztendő térségek száma, másrészt viszont nyilvánvalóan jelentősen fokozódhat a szabadidős vagy idegenforgalmi célú mobilitás igénye, ez pedig a turisztikai iparág megerősödését jelenti. A fenntartható turizmus elősegítésére az európai idegenforgalmi modell kritériumainak figyelembevételével tett közös európai intézkedések nagyban hozzájárulhatnak egyes hanyatlásban lévő térségek gazdasági fejlődéséhez.

5.1

Jelen vélemény egyik alapvető célkitűzése olyan bevált gyakorlatok összegyűjtése és közzététele, valamint a belőlük származó tanulságok levonása, amelyek esetében az idegenforgalom sikeres megoldást jelentett a hanyatlásban lévő térségek számára.

5.1.1

Ezért az EGSZB és a tartományi önkormányzat által közösen szervezett córdobai meghallgatás során összegyűjtött tapasztalatok mellett egyéb kezdeményezéseket is meg kell említeni, amelyek tanulságosak lehetnek és esetleg példaként szolgálhatnak, ezért tanulmányozásra és elemzésre érdemesek.

5.2

Az asztúriai (Spanyolország) tapasztalatok: olyan esetről van szó, amelyben egy egész, korábban elsősorban bányászati és ipari jellegű régió az idegenforgalmi ágazat erőteljes fejlesztése révén sikeresen szembeszállt a hanyatlással és az említett ágazatokban jelentkező munkanélküliséggel. Különféle, az „Asztúria és a természet” koncepcióhoz szorosan kötődő idegenforgalmi márkákat és termékeket hozott létre:

5.2.1

Ez az új helyi fejlesztési stratégia igen eredményes volt, mivel az elmúlt évek során a régióban 8 %-kal emelkedett a foglalkoztatási arány. Világosan látszik, hogy ebben az esetben a természetre alapozó, minőségi idegenforgalom fókuszpontja a környezeti fenntarthatóság volt és az, hogy mind a gazdasági, mind a társadalmi szereplők, mind pedig a közintézmények tevékenyen részt vettek az egész regionális modellt érintő stratégiai átalakulásban.

5.3

Zabrze (Lengyelország) példája: A gazdasági és piaci változások következtében a sziléziai régió egész területén számos vállalat és ezáltal több tízezer munkahely megszűnt, ennek nyomában elhagyott ipari létesítményekkel teli, lepusztult táj maradt hátra. Az idegenforgalom előmozdítására tett jelentős erőfeszítések ellenére a régió továbbra is régi arcát mutatja: ipari jellegű, komor táj elhanyagolt környezettel. A turisták számára kevéssé vonzó tájat azonban a régió társadalmi és gazdasági életének hasznára lehetne fordítani, ha a térség ipari örökségét a kormányzati kívánalmaknak és terveknek megfelelően idegenforgalmi célokra hasznosítanák. Ez azt jelenti, hogy az elhagyott ipari létesítményeket új, elsősorban idegenforgalmi és nem szezonális funkciókkal ruháznák fel. Ily módon megőriznék az ipari örökséget, és fennmaradnának a városok és régiók egyedi jellegzetességei.

5.3.1

Ez a terv azonban számos nehézségbe ütközik. A létesítmények rossz műszaki állapota és elhanyagoltsága mellett fennáll az ingatlanok tulajdonjogának kérdése, a pénzügyi erőforrások, a szakképzett munkaerő, az idegenforgalmi infrastruktúra és egyéb tényezők hiánya, amelyek miatt csak korlátozott számú ipari létesítmény felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek a jövedelmező idegenforgalmi termékké való átalakításhoz szükségesek. Az európai strukturális alapok – például az ERFA és az ESZA – létfontosságú szerepet játszhatnak a tőkefinanszírozásnál és a lakosság képzésénél felmerülő akadályok leküzdésében.

5.3.2

Regionális szinten tervet dolgoztak ki az elhagyott ipari létesítmények idegenforgalmi hasznosítását illetően: harminc, különféle kritériumok (megközelíthetőség, vonzerő, vendégfogadó-képesség, a turisták biztonsága) alapján kiválasztott „Ipari műemléklánc” kialakítását tűzték ki célul.

5.3.3

Zabrze – egy középméretű város Lengyelország déli részén – esetében az önkormányzat felismerte és kihasználta az ipari turizmus jelentőségét. 2003 óta a város az ipari turizmus elismert modellje, amely számos idegenforgalmi oklevelet érdemelt ki. Zabrze nem csak megvalósította a bányászágazata ipari hanyatlásának felszámolására készített tervet, hanem Lengyelország és egész Európa ipari turizmussal kapcsolatos jövőbeli fejlesztési projektjei számára eszmecsere helyszínévé és ösztönzést adó központtá vált. Itt tartották meg 2004 szeptemberében és a 2005 májusában „Az ipari örökség kincsei az idegenforgalom és a szabadidős tevékenységek számára” témában szervezett nemzetközi konferenciákat. E konferenciákon születtek meg a zabrzei határozatok, amelyek előremutató megközelítésben láttatják az ipari létesítmények idegenforgalmi és szabadidős hasznosítását. Említésre méltó, hogy a Turisztikai Világszervezet részt kíván venni a termék népszerűsítését végző ipari turisztikai hálózat kiépítésében.

5.3.4

Zabrze példájából igen gazdag tudás- és tapasztalatgyűjtemény meríthető, amely kétségkívül igen hasznos lehet más, hasonló jellegzetességekkel rendelkező térségekben, amelyek készek arra, hogy idegenforgalmi értéket kovácsoljanak belőlük. Az EGSZB kifejezetten üdvözli és támogatja ezt az értéket, és minden lehetséges alkalommal népszerűsíteni fogja azt.

5.4

A huelvai Río Tinto Bányászati Múzeum (Spanyolország) példája. A Tinto folyó bányája az ókorban gazdag nemesfémbánya volt, amely már a rómaiak idejétől fogva jólétet teremtett. A bányát 1982-ben bezárták, a térség gazdasági hanyatlása megkezdődött. A Río Tinto Bányászati Múzeum ma emléket állít a környék változatos történelmének – a Río Tinto Bányászpark információs központja, valamint a környező falvakat és a bányavölgy környékét is magában foglaló tematikus szórakoztatópark. A mintegy 900 hektáros bányászparkban a látogatók vasúton végigjárhatják azt az utat, amelyen annak idején az ásványokat Huelvába szállították, megtekinthetnek régi bányákat, egy római temetőt, valamint a XIX. század végén az angol tulajdonos által építtetett bányászfalut. Egyszóval a korábban elhagyatott területet szabadidőközponttá és kulturális műemlékké alakították át. A minden idegenforgalmi vonzerő alapját képező „élmény” ez esetben is lehetővé teszi, hogy a vállalkozásban részt vevő vállalatok jövedelmezővé alakítsanak egy egyébként pusztulásra ítélt térséget.

5.5

Penarroya-Pueblonuevo (Spanyolország) gazdag ipari értéket képviselő bányászati és ipari térsége egy XX. századi gyárbirodalom maradványa, és most állítják helyre, hogy a helyi lakosság és a látogatók számára különböző szabadidős tevékenységeknek adhasson helyet. Említésre méltó, hogy a Córdoba tartományban lévő Alto Guadiato-völgy több faluja közös projektbe kezdett, hogy újrahasznosítsanak több létesítményt, többek között a Penarroya-Pueblonuevo-i Földtani és Bányászati Múzeumot. Ezzel próbálják odavonzani a turistákat, hogy újra fellendítsék azon falvak gazdaságát, amelyekben a bányák bezárása munkanélküliséget eredményezett. A végeredmény a korábbi ipari és földtani központokat magában foglaló rendszer átfogó és koordinált gasztronómiai, sport- és kulturális kínálattal, amelyben részt vesz Fuenteovejuna, Bélmez és a térség egyéb településeinek lakossága.

5.6

A „katalóniai tudományos és technikai múzeumok rendszere” (Spanyolország) mintegy húsz katalóniai ipari műemléket foglal magában különböző ágazatokból: nehézipar, textil-, papír- és bőripar, közlekedés stb. A katalán ipar az elmúlt évszázadokban minden kétséget kizáróan nem csak gazdasági, hanem kulturális, építészeti és társadalmi értelemben is jelentős volt és kivételes értéket képviselt, és a katalán kollektív identitás részét képezi. A „rendszer” elnevezés azt jelenti, hogy mind a húsz helyszínt integráltan népszerűsítik a látogatók előtt, és voltaképpen kulturális idegenforgalmi célpontok hálózataként működik. Ez az intézkedési modell ideálisnak tűnik a hasonló projektek számára.

5.7

A Nemzetközi Szociálturisztikai Iroda (BITS) által patronált másik érdekes példa a La Roche-en-Ardenne (Belgium) hanyatlóban lévő kőszénfejtő vidék fejlesztése. Itt szociálturisztikai üdülőközpontot hoztak létre, amely jelentősen hozzájárul a régió foglalkoztatásához.

5.8

Egész Európában számos innovatív idegenforgalmi kísérletet folytatnak, melyeknek célja akár részlegesen is megoldani a gazdasági hanyatlásból eredő problémákat. Kiváló példa erre azon hagyományos módszerekkel dolgozó halászok esete, akik a turistákat egynapos halásztúrára viszik, ahol azok tevékenyen kísérhetik végig a hajó fedélzetén a halászok napi munkáját. Ily módon a vendégek az erős idegenforgalmi vonzerővel bíró kulturális és szakmai valóság közvetlen megtapasztalásának élményében részesülnek, miközben a hanyatlóban lévő tevékenység jövedelmezőbb lesz.

5.9

Az EGSZB támogatja az EFFAT (Élelmiszer-, Mezőgazdasági és Vendéglátó-ipari Európai Szakszervezeti Föderáció) és a HOTREC (Szállodai, Éttermi, Kávéházi és Hasonló Létesítmények Nemzeti Szövetségeinek Konföderációja) közös nyilatkozatát, amelyben az aláírók síkra szállnak a vidéki területek turisztikai ágazata foglalkoztatási helyzetének fenntartását és fejlesztését célzó akciósorozat mellett.

6.1

A jelen vélemény kidolgozásával megbízott tanulmányozó csoport ülésein, valamint az eredményes córdobai meghallgatás alkalmával a fentiekben foglalt álláspontok mellett igen értékes következtetések és ajánlások is születtek.

6.2

Az Európai Bizottság és az EGSZB által kiadott dokumentumok, valamint számos egyéb tanulmány szerint az idegenforgalom igen jelentős gazdasági tevékenység, és nemcsak szigorúan gazdasági, hanem társadalmi és környezeti szempontból is. Különösen meg kell említeni, hogy a turizmus erős, stabil ágazat, jó kilátásokkal a jövőre nézve, és nívós munkahelyeket teremthet, amennyiben rövid, közép- és hosszú távon is a fenntarthatóság kritériumai alapján fejlesztjük.

6.3

Az Európa számos országában megtalálható társadalmi-gazdasági hanyatlásban lévő térségek különböző okokból jöttek létre és eltérő megjelenési formáik vannak. Mindegyik esetében azonban a munkalehetőségek csökkenése és a gazdasági alternatívák hiánya a legnyilvánvalóbb tünet és a legsúlyosabb következmény a helyi lakosságra nézve, akik gyakran kénytelenek elvándorolni új, a térség hagyományos tevékenységétől eltérő lehetőségek reményében. A gazdasági szerkezeti átalakulás nem kívánt következményeként egész mezőgazdasági, ipari és bányászati térségek néptelenednek el.

6.4

A helyi lakosság társadalmi gyökereinek megőrzése a regionális egyensúly elérését és ezért a hanyatlásban lévő térségek számára életképes alternatívák biztosítását célzó összes politika alapvető célkitűzése, ebben az értelemben az európai strukturális alapok létfontosságú szerepet játszanak mint a társadalmi kötődést biztosító politika eszközei. A munkahelyteremtésnek, illetve a munkahelyek megőrzésének mint társadalmi beilleszkedést segítő eszköznek abszolút prioritást kell biztosítani.

6.5

Az idegenforgalom valószínűleg számos hanyatlásban lévő térség esetében megfelelő megoldást jelent olyan gazdasági tevékenység megkezdéséhez, amely nagy üzleti, társadalom- és foglalkoztatásfejlesztési lehetőségeket nyújt. Számos, különböző szintekről szerzett tapasztalat bizonyítja és megerősíti ezt.

6.6

A hanyatlásban lévő térségek idegenforgalmi alternatívák keresésére tett erőfeszítéseinek útjában azonban komoly nehézségek és akadályok állnak. Mindenképpen ki kell emelni azt, hogy a hanyatlásban lévő térségek „természetüktől fogva” nem idegenforgalmi látványosságok, sőt, ennek inkább az ellenkezője igaz, mivel gyakran nem rendelkeznek turisztikai vonzerővel, környezetük lepusztult, ezért nehéz helyreállítani, illetve olyan helyszínekké alakítani őket, ahol életképes idegenforgalmi tevékenység fejlődhet ki. Ezért olyan termékeket és kínálatot kell kialakítani, amelyekre lesz kereslet.

6.7

A hanyatlásban lévő térségek idegenforgalmi fellendülését a kedvezőtlen alaphelyzeten felül számos akadály is nehezíti:

6.8

Pedig éppen az idegenforgalmi átalakulási lehetőség és a folyamatban eleve benne rejlő nehézségek miatt kellene mind a közintézményeknek, mind a szociális partnereknek és általában véve a társadalomnak is lépéseket tennie azért, hogy megteremtsék a lehetőség valóra váltásának feltételeit. Az európai regionális politika és a többi – idegenforgalmi, kulturális, foglalkoztatási, közlekedési és infrastruktúra stb. – európai politika összefogásával kell megteremteni ezeket a feltételeket. Nem szabad megfeledkezni a hanyatlásban lévő térségek helyzetéről vagy figyelmen kívül hagyni az idegenforgalmi alternatíva útjában álló kockázatokat és akadályokat. A hanyatlásban lévő térségek számára az idegenforgalmon kívül nincs sok más, könnyen megvalósítható lehetőség.

6.9

Ahhoz, hogy az új idegenforgalmi tevékenység életképes legyen, számos feltételnek meg kell felelnie:

6.10

Természetesen sok tényezőtől függ, mely idegenforgalmi terméket érdemes választania egy-egy térségnek, és nehéz megmondani, melyik lenne az ideális az egyes esetekben. Az idegenforgalomhoz közvetve vagy közvetlenül kapcsolódó és turisztikai célpont kialakításához felhasználható tevékenységi területek közül példaképpen megemlíthető az agrár- és a vidéki turizmus – amely magában foglalja a kézművességet és a helyi élelmiszerek megtermelését és értékesítését –, a már számos bevált gyakorlat példáján bemutatott ipari turizmus, az egészségturizmus, valamint a kulturális turizmus. A vidéki turizmus hosszú távú életképességéhez elengedhetetlen az intézményi támogatás.

6.11

A hanyatlásban lévő térségekben ugyanolyan típusú vállalkozások szolgáltathatják a turisztikai termékeket és tevékenységeket, mint más területeken, a következőkre mégis fel kell hívni a figyelmet:

6.12

A hanyatlásban lévő térségekben az alternatívaként létrehozott idegenforgalmi vállalkozások életképességének biztosítása érdekében kiemelten fontos, hogy a környezetükben különféle kiegészítő tevékenységek is beinduljanak, amelyek együtt tudnak működni a közös cél érdekében, valódi idegenforgalmi szövetséget hozva létre, amelyben minden egyes vállalkozás az átfogó turisztikai termék részeként működik. Ily módon a kulturális, gasztronómiai és a természettel kapcsolatos szolgáltatások, a szállások, egyszóval minden, az „idegenforgalmi vonzerő” részét képező gazdasági tevékenység szövetségét koordinálni kell, akár állami, akár magánkézben vannak. Ez a szövetség, amely nem mindig, de esetenként a hagyományos idegenforgalomban is jelen van, elengedhetetlen a hanyatlásban lévő térségekben kialakítandó új tevékenységek esetében, mivel itt különösen nehéz helyzetben van a labilis vállalkozói szféra. A sokféle gazdasági szereplő részvételével működő „idegenforgalmi lánc” ennek a szövetségnek az egyik konkrét megjelenési formája. A vállalatok közötti együttműködést mindenesetre minden gazdasági és társadalmi partnernek ösztönöznie kell.

7.1

A hanyatlásban lévő európai térségek társadalmi-gazdasági fellendítése fontos és nehéz vállalkozás a közintézmények minden szintje, a társadalmi-gazdasági partnerek és a polgárok számára, mindazonáltal nélkülözhetetlen, ha nem akarjuk ezeket a térségeket elnéptelenedésre, helyi lakosságukat pedig szegénységre ítélni, vagy elvándorlásra kényszeríteni. Az idegenforgalom csak egy lehetőség a sok közül, az általa biztosított többletérték, munkahelyteremtő képessége és a jövőbeli kilátások miatt azonban ez a legjelentősebb.

7.2

Mind az európai politikákból, mind pedig az intézményi (Európai Bizottság, Parlament, EGSZB) dokumentumokból az olvasható ki, hogy ez a megoldás támogatásra és ösztönzésre talált, a strukturális alapokból ilyen irányú tevékenységekre szánt pénzügyi támogatás azonban még mindig nem elegendő, és egyre nehezebb azokat új gazdasági lökést adó eszközökként felhasználni. Javasoljuk, hogy az Európai Bizottság folytasson az eredményes tapasztalatokon alapuló kísérleti projektet, amelyben megvizsgálnák, hogy a gyakorlatban mely módszerek voltak a leghatékonyabbak a strukturális alapok idegenforgalmi ösztönző célokra való felhasználására a társadalmi-gazdasági hanyatlásban lévő térségekben.

7.3

Más intézmények, például a Turisztikai Világszervezet (WTO) vagy a Nemzetközi Szociálturisztikai Iroda (BITS) nagy stratégiai értékkel bíró intézkedéseket tesznek, melyek által megerősítik és támogatják a hanyatlásban lévő térségekben létrehozott idegenforgalmi projektekhez nélkülözhetetlen promóciós és kommunikációs hálózatokat.

7.4

A tagállamokon belül növelni kellene a különböző (állami, regionális és helyi) igazgatási szinteken hozott intézkedések közötti koordinációt. Az ágazat lehetőségeit vizsgáló és a különböző integrált turizmusfejlesztési stratégiákat és politikákat megtervező idegenforgalmi megfigyelőközpontokat kell létrehozni, amelyek megfelelően támogatják a helyzetelemzést és az intézkedéseket.

7.5

Az idegenforgalommal kapcsolatos számos véleményében az EGSZB sürgeti az európai turisztikai modell létrehozását segítő európai politikák megalkotását, amelyek nem kizárólag szabályokon, hanem a fenntarthatóság, a környezetvédelem, a szolgáltatások, termékek és munkahelyek minősége, a fogyasztók biztonsága, a köz- és a magánszféra együttműködése, a minden ember számára való hozzáférhetőség, a helyi örökségi és kulturális, valamint egyéb értékeken és elveken alapulnak, és amelyek biztosítják, hogy a turizmus Európában és minden országban tiszteletben tartsa és alkalmazza a fenntarthatóság elvét rövid, közép- és hosszú távon. Jelen vélemény ezekhez a stratégiai és politikai dokumentumokhoz kíván csatlakozni, és a turizmus jelentős hozzájárulását a hanyatlásban lévő térségek fellendítéséhez az európai turisztikai modell szerves részének tekinti.

8.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság jelen vélemény „ A Córdobai Nyilatkozat az idegenforgalomnak a hanyatlásban lévő térségek társadalmi-gazdasági fellendülésében játszott szerepéről ” címen történő kiadásával és terjesztésével járul hozzá a 2005 októberében, Máltán tartandó 2005-ös Európai Turisztikai Fórumhoz.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/11

1.1

A 2004. március 31-i 2004/18/EK irányelv szabályozza és szavatolja az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolását. Az említett irányelv egyesíti a megelőző kapcsolódó irányelveket, megváltoztatva azok tartalmát, valamint egyszerűsített jogi keretbe foglalva azokat.

1.2

Alkalmazási körének meghatározása során az irányelvbe küszöbértékeket iktattak be, melyek alatt az nem alkalmazandó. Az irányelvbe ezen felül egy külön eljárás is belekerült, amelynek célja a küszöbértékek bizonyos időközönként történő felülvizsgálata.

1.3

Az irányelvben szereplő küszöbértékek euróban vannak meghatározva, míg az Unió nemzetközi kötelezettségeire vonatkozó értékeket a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) a közbeszerzési szerződésekre vonatkozólag SDR-ben adja meg. Az irányelv 78. cikke lehetővé teszi az Európai Bizottság számára a küszöbértékek ellenőrzését és megváltoztatását, amennyiben azt az SDR/euró váltóárfolyam szükségessé teszi. A küszöbértékek szintjének azonban felülvizsgálat után is alapvetően azonosnak kell maradnia.

1.4

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy nem változtat a jelenlegi 249 000 eurós küszöbértéken a nyilvános ajánlatkérők által 50 %-ot meghaladó mértékben támogatott, szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések (8. b) cikk), valamint a IV. mellékletben nem említett nyilvános ajánlatkérőktől (vagyis nem a központi állami hivataloktól) származó nyilvános árubeszerzési megbízások esetében.

1.5

Tárgyi tévedés következtében a 78. cikk úgy rendelkezik, hogy a nyilvános ajánlatkérők által 50 %-ot meghaladó mértékben támogatott közbeszerzési szerződések küszöbértékét a 8. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében egy másik küszöbértékhez kell igazítani, ami ahhoz vezetne, hogy az előbbi küszöbérték jelentősen lecsökkenne.

2.1

Az irányelvjavaslat célja egyszerűen az, hogy a tárgyi tévedés helyesbítését kérje. A 78. cikk helyesbítésével visszaáll az összhang a 8. cikkben említett, az irányelv alkalmazási körét szabályozó küszöbérték és a 78. cikkben szereplő, a küszöbértéket felülvizsgáló mechanizmus között.

2.2

Az EGSZB természetesen üdvözli a változtatást, melynek segítségével újra koherencia jön létre a jogi szövegben.

2.3

Ez a megállapítás főleg a küszöbértékek soron következő, a 78. cikk (4) bekezdésében leírtak szerint történő felülvizsgálatának tükrében tűnik fontosnak, melyre a tervek szerint 2005. novemberében kerül sor.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/12

1.1

Az Európai Bizottság rendeletjavaslatot terjesztett elő a légi járműveken utazó csökkent mozgásképességű személyek jogaira vonatkozóan, melynek célja annak biztosítása, hogy a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek a lakosság többi részével azonos lehetőségekkel rendelkezzenek a légi közlekedés során.

1.2

Az Európai Bizottság a légi közlekedésben látja a fogyatékkal élő személyek gazdasági és társadalmi életbe történő integrálásának és aktív részvételének egyik fő eszközét.

1.3

A kezdeményezést a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó politikáinak összefüggéseibe helyezi, amely általános elvként fogalmazódik meg az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikkében. Továbbá az EK-Szerződés 13. cikke lehetővé teszi az Európai Közösség számára, hogy felvegye a harcot többek között a fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés ellen.

1.4

A rendelet célja annak biztosítása, hogy a légi közlekedésben a belső piac létrehozása által megnyílt lehetőségeket az összes utas egyenlő mértékben élvezhesse.

1.5

Az Európai Bizottság javaslata az első olyan jogszabály az európai közösségi jogban, amely kifejezetten fogyatékkal élő személyeket céloz, bár pozitív hatást fog gyakorolni sok idős személyre, valamint az átmenetileg csökkent mozgásképességű utasokra is.

1.6

A javaslat, melynek célja a méltánytalan bánásmód megelőzése, a következő alapelveken alapul:

1.7

A légi fuvarozók és a repülőterek között az utóbbi években kötött önkéntes megállapodások az első pozitív lépést jelentik a méltánytalan bánásmód megszüntetése és a csökkent mozgásképességű személyeknek nyújtott segítség biztosítása irányába. Mindazonáltal ezek a megállapodások elégtelennek bizonyultak, és szükségesnek tűnik a felelősség és a szabályok egyértelmű meghatározása ezen a kulcsterületen.

2.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság kezdeményezését, és teljes mértékben támogatja a javaslat alapelveit.

2.2

A rendelet egyértelműen hozzájárul a csökkent mozgásképességű személyek előtt a légi közlekedésben meglévő akadályok felszámolásához. Kapcsolódik az EU által nemrégiben elfogadott, az utasoknak a beszállás megtagadása, járattörlés vagy nagy késés estén nyújtandó kártérítésről és segítségről szóló rendelethez (1) is, amely hozzájárul az utasok jogainak erősítéséhez.

2.3

Az EGSZB továbbá a közelmúltban közzétett véleményeiben (2) támogatta a foglalkoztatáson túlmutató jogalkotás szükségességét a fogyatékkal élő személyek előtt az élet más területein jelen levő akadályok leküzdésével kapcsolatban. A mobilitás kulcsfontosságú terület a fogyatékkal élő személyek társadalmi integrációja szempontjából.

2.4

Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a jogszabály nem rendelkezik a repülőtéri létesítmények, az utasokat szállító járművek és a repülőgépek fogyatékkal élő személyek általi megközelíthetőségéről. Felhívja rá a figyelmet, hogy csak az effajta rendelkezésekkel biztosítható az esélyegyenlőség a légi közlekedésben. Arra kéri tehát az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő további jogszabályokat az új létesítmények és szállítóeszközök megközelíthetőségének, illetve a jelenlegi akadályok fokozatos megszüntetésének biztosítása érdekében.

2.5

Az EGSZB támogatja a rendelet általános keretét, és különösen helyesli a repülőtereken kialakítandó egyetlen központosított szolgáltatásirányító szervről szóló rendelkezést, mivel egy ilyen rendszer lenne a kiszámíthatóság, a magas színvonal és a következetes segítségnyújtás biztosításának legmegbízhatóbb módja a csökkent mozgásképességű személyek számára.

2.6

Az EGSZB ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy – az általános cél elérése érdekében – néhány rendelkezés megerősítésre szorul.

2.7

Az EGSZB hangsúlyozza a széles körű konzultáció szükségességét is a civil társadalom reprezentatív szervezeteivel, hogy biztosítható legyen minden polgár jogának érvényesülése – a csökkent mozgásképességű személyeké is – a légi közlekedésben. Továbbá a rendelet lehető legjobb végrehajtása érdekében fontos – biztonsági alapkövetelményeket is magában foglaló – párbeszédet kialakítani a repülőterek, a szolgáltatók, légitársaságok és a fogyatékkal élők, köztük a csökkent mozgásképességűek képviseleti szervezetei között a repülőtér használóinak bizottságán belül.

Az EGSZB üdvözli, hogy a segítségnyújtás díját nem a csökkent mozgásképességű személyeknek kell viselniük, azonban ellenzi az Európai Bizottság rendelettervezete bevezetőjének 7. pontjában említett javaslatot, mely szerint a segítségnyújtás költségei az összes utast terhelnék egyenlő arányban. Ismételten hangsúlyozza, hogy a segítségnyújtás költségeit a repülőteret használó légi fuvarozók között kell megosztani az általuk az adott repülőtérre, illetve onnan szállított utasok arányában, és ennek semmi esetre sem szabad az utasok által fizetendő fuvardíjak emelkedését eredményeznie.

2.8

Az EGSZB megjegyzi, hogy a 3. cikkben rögzített fő elv (a szállítás megtagadásának tilalma) alóli mentesülés – erről a 4. cikk rendelkezik, amely szerint a beszállítás megtagadása a biztonsági előírások teljesítése érdekében lehetséges – további tisztázásra szorul az önkényes megtagadás elkerülése végett. Uniós szinten meg kellene határozni egy olyan keretet, amely definiálja a biztonsági előírásokat vagy a tárgyalt rendelet mellékleteként, vagy egy végrehajtási rendeletben. Jelenleg ezeket a szabályokat a fuvarozók vagy jogszabályok határozzák meg, ezért azok meglehetősen eltérőek, esetenként egymásnak ellentmondóak. Az Európai Bizottság javaslata, mely szerint a biztonsági előírásokat nemzeti szinten kell definiálni, nem oldaná meg ezt a problémát. Ezenkívül a biztonsági előírásokról szóló információkat nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni az összes utas számára, nem csupán kérésre.

2.9

Az EGSZB észrevételezi olyan explicit rendelkezés hiányát is, amely – az utasoknak a beszállás megtagadása, járattörlés vagy nagy késés estén nyújtandó kártérítésről és segítségről szóló rendeletben leírtakhoz hasonlóan – visszatérítésre, illetve másik útvonal felajánlására és gondviselésre kötelezné a légitársaságokat olyan személyek esetében, akiknek beszállítását a rendelet értelmében megtagadták.

2.10

Az EGSZB azon rendelkezések megerősítésének szükségességét is hangsúlyozza, amelyek kötelezővé teszik a segítségnyújtást, amint az az 5. cikkben áll. A repülőtér vezetésének felelőssége kiterjesztendő a repülőtéren átszálló vagy tranzitban tartózkodó utasokra is, amennyiben 24 órával az átszállást megelőzően erről értesítést kapnak. A javaslat jelenlegi megfogalmazása – „az ésszerűség határain belül köteles mindent megtenni”– nem kielégítő. Kivételes körülményeket – amennyiben azok a vezetőségen kívül álló okok miatt keletkeztek – azonban figyelembe lehet venni.

2.11

Az EGSZB nézete szerint az összes európai repülőtérnek a rendelet I. mellékletében felsoroltakon kívül is konzisztens, magas színvonalú normákat kell felállítania a csökkent mozgásképességű utasok tekintetében. A javaslatban a 2 millió feletti utasszámnál meghúzott küszöb jelentős számú európai repülőteret mentesítene ettől a fő kötelezettségtől. Az EGSZB ezenkívül úgy véli, hogy az évenkénti egymilliós utasszámnál kisebb forgalmú repülőterek esetében helyi szinten is meg kell határozni – méretükhöz viszonyított – minőségi normákat, szoros együttműködésben a fogyatékkal élők (köztük a csökkent mozgásképességűek) szervezeteivel.

2.12

Az EGSZB arra is felhívja a figyelmet, hogy a repülőtéri dolgozók számára a fogyatékkal élők problémáinak tudatosítására irányuló képzésekre van szükség annak biztosítására, hogy a személyek igényeinek megfelelő segítséget és minőséget nyújthassanak. Az új technológiák – például SMS vagy személyhívók – alkalmazása szintén megkönnyíthetné a csökkent mozgásképességű (illetve a hallás- és látássérült személyek) repülőtéri szállítását.

2.13

Fontolóra kellene venni egy olyan egyszerű eljárás szükségességét, amellyel ugyancsak díjmentesen lehetne jelezni a segítségre való igényt. Ezt általában helyfoglaláskor szokták megtenni, a jelzés pedig a légitársaságok felé történik. Ezért a legmagasabb minőségű szolgáltatások biztosítása érdekében alapvető követelmény a megbízható információáramlás a légitársaságok és a repülőterek között. A segítségre igényt tartó utasnak az igény jelzésekor igazoló kódot kellene kapnia. Ezenkívül – vitás esetben – a jelzés elmulasztásával kapcsolatos igazolásról a légitársaságoknak, illetve a helyfoglalást intéző utazási irodáknak kellene gondoskodniuk.

2.14

A jelzési eljárás során a hozzáférési kritériumokat is figyelembe kellene venni. Elérhetővé kell tenni az alternatív kommunikációs csatornákat: a telefont és az internetet. Az internetes honlapoknak meg kell felelniük a WAI-nak (3), a telefonos jelzésnek pedig díjmentesnek kell lennie.

2.15

Az EGSZB emellett úgy véli, hogy a rendelet szövegében hivatkozni kellene a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46/EK irányelvre annak érdekében, hogy ne sérüljön a magánélet tiszteletben tartásához való jog, illetve, hogy a kért adatok kizárólag a rendeletben előírt segítségnyújtási kötelezettségek végrehajtása céljából kerüljenek felhasználásra, és sohasem a szolgáltatást kérő személy ellen.

2.16

Az EGSZB attól tart, hogy ha tagállami szinten különböző szerveket neveznek ki a panaszok kivizsgálására, az akadályozhatja a hatékony jogsértési eljárást és az utasok hozzáférését. Hangsúlyozza, hogy a panaszok fogadására, a rendelet végrehajtásának ellenőrzésére és érvényesítésére könnyen elérhető szervet kell létrehozni. Úgy véli, hogy minden tagállamban egyetlen szerv lehetne felelős ezekért az ügyekért azért, hogy a jelen javaslatban leírtnál egyszerűbb rendszer alakuljon ki. A légi közlekedés nemzetközivé válása és a lakóhelyüktől eltérő országok között utazó utasok nagy száma miatt az EGSZB egy európai szintű testület felállítását találná helyénvalónak.

2.17

Az EGSZB indokoltnak tartja, hogy a csökkent mozgásképességű személyek teljes kártérítésre legyenek jogosultak mozgást segítő eszközeik megrongálódása vagy eltűnése esetén. Megfelelő mértékben figyelembe kell venni az utas mozgására, autonómiájára és biztonságára nézve lényeges következményeket. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a mozgást segítő eszközök földi kezelésének felelősségét – a Montreali Egyezmény értelmében – a légi fuvarozóra kell bízni a légi fuvarozók felelősségére vonatkozó nemzetközi kerettel való összhang biztosítása érdekében.

2.18

Az EGSZB kiemeli továbbá, hogy a rendeletben világosan meg kell határozni a repülőtéren vagy a beszállás alatt történt baleset, illetve a segítségre szoruló utasokkal való nem megfelelő bánásmód esetére vonatkozó felelősségeket és kötelezettségeket – a Hágai és a Montreali Egyezmény által módosított Varsói Egyezménnyel (4) összhangban –, és ennek a rendelet szerves részét kell képeznie.

2.19

Az EGSZB utalni kíván néhány kérdésre a légi járművek fedélzetén való segítségnyújtással kapcsolatban is. Javasolja a vakvezető és mozgássérült-kísérő kutyák szállítására vonatkozóan előterjesztett öt órás időtartamra való korlátozás eltörlését, mivel az a gyakorlatban nem létezik. A rendeletnek tartalmaznia kellene azt a követelményt is, amely szerint a mozgást segítő berendezés fedélzeti szállítására vonatkozó korlátozásokról a fuvarozónak tájékoztatási kötelezettsége van. A járatinformációk hozzáférhetőségére vonatkozó rendelkezéseket a biztonsági intézkedésekre is ki kellene terjeszteni.

2.20

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt is, hogy a rendelet nem szüntet meg minden akadályt a légi közlekedés előtt. Különösen létfontosságú, hogy minden új repülőtér elérhető legyen a csökkent mozgásképességű személyek számára, és hogy a már meglévő repülőterek fokozatosan szüntessék meg az azonos feltételekkel történő hozzáférés akadályait.

2.21

Ezenfelül az EGSZB javasolni kívánja, hogy a légi fuvarozók új repülőgépek beszerzésekor vagy bérlésekor a hozzáférési normáknak megfelelő gépeket válasszanak.

3.1

Az EGSZB határozottan támogatja a javaslatot, de számos, a 2. részben leírt változtatást javasol annak érdekében, hogy a légi járműveken utazó fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű utasok számára az egyenlő lehetőségek biztosítása terén nagyobb következetességet és hatékonyságot lehessen elérni.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/15

1.1

Az egész világra kiterjedően az 1944-ben Chicagóban megkötött, a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény keretében szabályozott biztonsági felügyelet az egyezmény által létrehozott Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által kidolgozott előírásokon alapul. A légi fuvarozók felügyeletét, különösen arra vonatkozóan, hogy megfelelnek-e a biztonsági rendelkezéseknek, lényegében saját államaik végzik.

1.2

Az EU-n kívül a biztonsági szintek a harmadik országokban alkalmazott felügyeleti eljárások hatékonyságától függnek. Valamennyi, a Közösségbe berepülő, a Közösségből kirepülő vagy a Közösségen belül repülő légi jármű magas szintű légiközlekedési biztonságának garantálása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a közelmúltban elfogadta a harmadik országok közösségi repülőtereket használó légi járműveinek biztonságáról szóló 2004/36/EK irányelvet (1), amely az európai repülőtereket használó külföldi légi járműveket illetően egy összehangolt átvizsgálási rendszerről rendelkezik. Emellett az irányelv rendelkezik a tagállamok közötti információcseréről, valamint annak lehetőségéről, hogy a teljes Közösségre kiterjesszék azokat az intézkedéseket, amelyeket valamely tagállam tett egy harmadik országbeli légi járművel vagy üzemeltetővel szemben, mert az nem felelt meg a nemzetközi biztonsági előírásoknak.

1.3

Összegezve az eddigieket, a SAFA-irányelv kötelezi a tagállamokat, hogy hozzanak létre egy információgyűjtő mechanizmust, amely képessé teszi őket a lehetséges veszélyes üzemeltetők azonosítására.

1.4

A Sharm-el-Sheikh-i, illetve a 2005-ben történt balesetek felhívják a figyelmet arra, hogy szigorú szabályokra van szükség.

1.5

Kötelezővé kellene tenni a földi ellenőrzéseket, kötelezni kellene a tagállamokat a szélesebb információcserében való részvételre és az ellenőrzések eredményei alapján elhatározott közös intézkedések végrehajtására. Az Európai Bizottságnak fel kellene állítania egy olyan európai listát, mely tartalmazza a biztonsági problémákkal küzdő légitársaságokat.

1.6

Az európai légtérbe belépő repülőszemélyzeteket véletlenszerű szimulátoros ellenőrzéseknek kellene alávetni, és ezáltal megbizonyosodni arról, hogy felkészültek-e túlterhelt légterekben való repülésre.

1.7

Az utasoknak rendelkezniük kell azzal a joggal, hogy a légitársaság honlapján vagy utazási ügynökségen keresztül történő helyfoglaláskor tudják, hogy melyik fuvarozó üzemelteti a járatot, továbbá tájékoztatni kell őket az utazás előtt arról, ha időközben változás történt (pl. légi jármű harmadik féltől történő teljes bérlése (wet lease). Amennyiben nincsenek megelégedve, legyenek jogosultak teljes körű visszatérítésre.

1.8

Az utasnak – ha kívánja – joga van tudni a légi jármű típusát, modelljét és korát, valamint bejegyzésének helyét.

1.9

A személyzet számára a repülések közötti megfelelő pihenőidőt szigorúan meg kell követelni.

1.10

Kötelezővé kellene tenni a megfelelő angoltudást vagy a célállomás függvényében egy másik európai nyelv ismeretét annak érdekében, hogy a személyzet foglalkozni tudjon az utasokkal vagy kezelni tudja a vészhelyzeteket.

1.11

A biztonsági okokból valamelyik EU-tagállamból kitiltott légi járműveket az összes tagállamból ki kellene tiltani.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/16

1.1

A madárinfluenza (AI) a baromfifélék erősen fertőző, vírusos betegsége, amely átterjedhet más állatokra és némely esetben az emberre is. Az elmúlt hónapokban Kína nagyszabású oltási programba kezdett, miután a vírus által elpusztított költöző vadludakra bukkantak a nyugati Qinghai tartományban.

1.2

A nemrégiben a világ számos részén, köztük az EU egyes tagállamaiban is fellépő, magas patogenitású madárinfluenzajárvány-kitörések alkalmával több mint 200 millió szárnyas hullott el, ill. ennyit öltek le, és semmisítettek meg a járvány megfékezésének érdekében. Az állatok ilyen mértékű tömeges leölése és megsemmisítése komoly etikai, állatjóléti, gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi aggályokat keltett, különösen az európai polgárok körében.

1.3

Az influenzavírus gyors változékonysága és alkalmazkodóképessége komoly fenyegetést jelent az állat-és humánegészségügy területén. Bár jelenleg úgy tudjuk, hogy az alacsony patogenitású madárinfluenza-vírusok (LPAI) által képviselt egészségügyi kockázat csekélyebb mértékű a magas patogenitású madárinfluenza-vírusok (HPAI) által képviselt kockázatnál, ez utóbbiak egyes alacsony patogenitású madárinfluenza-vírusok – nevezetesen a H5 és H7 típusok – mutációjából jöttek létre és nagyon nagy elhullási aránnyal járó baromfibetegséget okozhatnak. A rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy a H5 és H7 típusú magas patogenitású madárinfluenza-vírusok a felelősek az embernél előfordult madárinfluenza-vírus esetek jelentős részéért, valamint a madárinfluenza-vírusok által okozott valamennyi emberi halálesetért. Míg a H9-típusú alacsony patogenitású madárinfluenza-vírusnak a sertésről és a baromfiról az emberre való átterjedése bizonyított, a vírus humánegészségre gyakorolt káros hatásának mértéke tisztázatlan.

1.4

Ha nem születnek járványvédelmi intézkedések a madárinfluenza ellen, akkor az emberhez teljes mértékben alkalmazkodni képes vírus alakulhat ki, amely világméretű influenzajárványt okozhat, így rendkívül súlyos egészségügyi és társadalmi-gazdasági következményei lehetnek az egész világra nézve.

2.1

Az első javaslat a madárinfluenzáról szóló 92/40/EGK irányelv hatályon kívül helyezését indítványozza és azt, hogy helyette egy új, a hatályos rendelkezéseket frissítő irányelv lépjen életbe.

2.2

A javaslat a madárinfluenza meghatározásának megváltoztatását is tartalmazza, oly módon, hogy az magában foglalja mind az alacsony patogenitású, mind pedig a magas patogenitású madárinfluenza-vírustörzseket is. Az alacsony és a magas patogenitású madárinfluenza-vírusok eltérő kockázati jellege azonban testre szabott járványvédelmi intézkedéseket kíván meg.

2.3

A javaslat alacsony patogenitású madárinfluenza elleni kötelező felügyeleti és járványvédelmi intézkedések bevezetését kezdeményezi. A javaslat keretében a tagállamok az alacsony patogenitású madárinfluenza korai feltárását szolgáló felügyeleti terveket nyújtanának be kötelező jelleggel európai bizottsági jóváhagyásra, annak érdekében, hogy a járványvédelmi intézkedéseket minél gyorsabban lehessen alkalmazni, és hogy az alacsony patogenitású madárinfluenza-vírus magas patogenitású madárinfluenza-vírussá való mutációját megakadályozzák.

2.4

A javaslat értelmében a magas patogenitású madárinfluenza-vírus pozitív azonosítása esetén járványvédelmi intézkedések lépnének életbe, amelyek magukban foglalnák az ellenőrzött vágás lehetőségét, amennyiben a vélt kockázat minimális. Ha azonban a körülmények megkövetelik, a javaslat nem zárná ki a „kiirtási politika” mint járványvédelmi intézkedés alkalmazását.

2.5

A javaslat új és rugalmas rendelkezéseket tartalmaz a baromfi és más szárnyasok vakcinázására vonatkozóan. Ez magában foglalja mind a „sürgősségi” vakcinázás, mind pedig a „védőoltás” alkalmazásának lehetőségét is.

2.6

A javaslat szerint az alacsony és magas patogenitású madárinfluenza elleni védekezésről szóló rendelkezések – a baromfin kívül – más házi szárnyasokra (például az állatkertekben tartottakra) is kiterjednének. Mindamellett a tagállamok belátására bíznák, hogy – kockázati elemzés alapján- a vakcinázási vagy a felszámolási eljárás mellett döntenek-e.

2.7

A közegészség megőrzésére irányuló intézkedésként új rendelkezéseket javasolnak a madárinfluenza feltárása esetén a tagállamok állategészségügyi és közegészségügyi hatóságai között történő együttműködés tekintetében.

2.8

Javasolják egy a komitológiai eljárásokat alkalmazó, gyors döntéshozatali folyamat bevezetésére irányuló rendelkezés elfogadását.

2.9

A második javaslat azt ajánlja, hogy a Közösség pénzügyi támogatásáról szóló rendelkezés a tagállamok által az alacsony patogenitású madárinfluenza-vírus ellen foganatosított felszámolási intézkedésekre is vonatkozzon.

2.10

A javaslatban az is szerepel, hogy az Európai Bizottság megvizsgálhatná egy madárinfluenza elleni vakcinabank létrehozásának lehetőségét is.

3.1

Az EGSZB üdvözli a javaslatot, amelyet fontos válaszlépésnek tart a madárinfluenza egyre gyakoribbá váló felbukkanása, a vírus vadon élő madarakban történő megjelenése, a megbetegedések kezelésében szerzett tapasztalatok és az influenzavírus mutációs képességéről (beleértve az alacsony patogenitású madárinfluenza-vírust) rendelkezésre álló új tudásanyag fényében.

3.2

Az EGSZB teljes mértékben tudatában van annak, hogy a köz- és állategészségügyre nézve milyen lehetséges kockázatokkal jár, ha ezen a téren nem születnek új járványvédelmi intézkedések.

3.3

A madárinfluenza új meghatározását és az alacsony patogenitású madárinfluenzavírus-törzsek felügyeletének és ellenőrzésének követelményét fontos lépésnek tekinti a vírus és annak lehetséges káros hatásai elleni harcban.

3.4

Tudomásul veszi a közvélemény negatív véleményét a szárnyasok tömeges leölésének – mint a madárinfluenza elleni hatásos védekezés egyetlen eszközének – politikájával kapcsolatban.

3.5

Méltányolja a vakcinázás terén szerzett ismereteket, és üdvözli a sürgősségi vakcinázással és védőoltással kapcsolatos politika bevezetését, mint a madárinfluenza elleni védekezés további eszközét.

3.6

Üdvözli azt a javaslatot, hogy a madárinfluenzát kötelező legyen bejelenteni a közegészségügyi hatóságoknak.

4.1

Az EGSZB felismeri az állategészségügy terén rejlő lehetséges veszélyeket, amelyek főként az EU bővítés utáni új határainak következményeként jelentkeznek, ezért azt javasolja, hogy az Európai Bizottság megfelelő mértékű forrásokat biztosítson az idevágó irányelvek végrehajtásának és átültetésének ellenőrzésére és felülvizsgálatára.

4.2

Tisztában van a madárinfluenza nemzetközi vonatkozásaival, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy törekedjen az egész világon egyenlő színvonalon biztosítani a madárinfluenza elleni védekezést.

4.3

Míg az EGSZB üdvözli a tervezett pénzügyi csomagot és az EU hozzájárulását, amennyiben kiirtási politika alkalmazására kerül sor az alacsony patogenitású madárinfluenza-vírus elleni küzdelemben, a kártalanítási összeg 30 %-ról 50 %-ra való emelését javasolja.

5.1

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság javaslatát, amely az állat-és humánegészség védelmét szolgálja a nagy változékonyságú és gyorsan alkalmazkodó madárinfluenza-vírussal szemben.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/18

2.1

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság javaslata a 2004 áprilisában elhatározott dohánypiaci reform logikáját követi, mely előírja a jövedelemtámogatási és termeléskorlátozó rendszerek megszüntetését, valamint a termeléstől függetlenített új támogatási rendszer bevezetését.

2.2

A 2004-es reformot követő egyszerűsítés érdekében és a közvetlen támogatásokat kezelő bizottságon belül lefolytatott vitákra való tekintettel az EGSZB azon a véleményen van, hogy hasznosabb és kényelmesebb lenne, ha az Európai Bizottság a 2075/92/EGK rendelet átdolgozott változatára nyújtana be javaslatot, nem pedig annak módosítását vagy egyes cikkeinek törlését javasolná. A 2004-es reformot követő egyszerűsítés érdekében és a közvetlen támogatásokat kezelő bizottságon belül lefolytatott vitákra való tekintettel az EGSZB azon a véleményen van, hogy hasznosabb és kényelmesebb lenne, ha az Európai Bizottság a 2075/92/EGK rendelet átdolgozott változatára nyújtana be javaslatot, nem pedig annak módosítását vagy egyes cikkeinek törlését javasolná.

2.3

A javaslat formális jellegű, a jogi egyértelműség és az átláthatóság érdekében nyújtották be, valamint jó irányba mutat, ezért az EGSZB jóváhagyását adhatja.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/19

1.

A Közösség harmadik országokkal kötött halászati megállapodásai egy új jegyzőkönyv kidolgozása útján időben megújulnak, hogy ne szakadjon meg a halászati flották tevékenységének folyamatossága.

2.

A tárgyalási folyamat lezárásakor az EU és a harmadik ország a jegyzőkönyv új szövege és a csatolt melléklet mellett egy olyan levélváltást is parafál, amelyben meghatározásra kerül az új jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazásának kezdeti időpontja, ami a legtöbb esetben az előző jegyzőkönyv lejárta utáni első nap.

3.

Ezen okmányok összességének parafálása után a Bizottság szervezeti egységei elindítanak egy folyamatot, és a Tanácsnak megküldenek egy hivatalos javaslatot elfogadásra.

4.

Ez a folyamat két részből áll:

5.

Több hónapig is eltarthat, amíg a Tanács elfogadja az Európai Bizottság hivatalos javaslatát, és megtörténhet, hogy a Tanács jogi aktusa több hónappal a levélváltásban előírt ideiglenes alkalmazási időpont után lép életbe, mivel a tárgyalások lezárásának időpontja a harmadik országtól függ.

6.

Ebben az esetben az ideiglenes alkalmazási időponttól kezdve bizonyos ideig nem lehet kihasználni az új jegyzőkönyvben megállapított halászati lehetőségeket.

7.

Az 1994. december 22-i 3317/94/EK tanácsi rendelet (1) határozza meg azokat az eljárásokat és alkalmazási előírásokat, amelyeket az Európai Bizottságnak és annak a tagállamnak, amelynek zászlója alatt a közösségi halászati flotta tevékenykedik, be kell tartania a közösségi halászati flotta a halászati megállapodás keretében folytatott halászati tevékenységének igazgatása, illetve a harmadik országtól beszerzendő halászati engedélyekre vonatkozó eljárás során.

8.

A szóban forgó rendeletjavaslat egy albekezdés beillesztését tervezi a 3317/94/EK rendelet 5. cikk (2) bekezdésébe. Az albekezdés kifejti a halászati engedélyekre vonatkozó eljárást. Eszerint az Európai Bizottságnak lehetősége lenne arra, hogy azonnal feldolgozza a tagállamokból érkező, halászati lehetőségek iránti kérelmeket, és továbbadja ezeket a megfelelő harmadik országnak, anélkül, hogy megvárná az új jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazásáról szóló jogi aktus Tanács általi elfogadását.

9.

Tekintve, hogy rendkívül fontos a halászati tevékenység bármiféle megszakításának elkerülése; hogy a javaslat lehetővé teszi az előző jegyzőkönyvben meghatározott halászati engedélyekre vonatkozó elosztási módszer megtartását és ezáltal a viszonylagos stabilitás elvének tiszteletben tartását; továbbá, hogy az eljárás nem sérti a Tanács által később esetleg elfogadásra kerülő rendelkezéseket, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság egyetért az Európai Bizottság által beterjesztett rendeletjavaslattal.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/20

1.1

Az Európai Bizottság zöld könyv kiadásával konzultációt kezdeményezett a házasság felbontására vonatkozó nemzetközi ügyekben alkalmazandó joghatóság, a kollíziós jogok és a kölcsönös elismerés kérdéseiről; a javasolt alkalmazási terület azonban az Unió tagállamaira korlátozódna (meg kell jegyezni, hogy az öröklésről és végrendeletről szóló zöld könyv a harmadik országbeli személyeket és javakat is tekintetbe vevő megközelítést fogadott el).

1.2

Több nemzetközi hivatkozás vonatkozik közvetlenül vagy közvetve a tárgyra:

1.3

Hiábavaló lenne tagadni, hogy mennyire bonyolult ez a kérdés, mely a kollektív tudatban mélyen gyökerező vallási és kulturális sajátosságokhoz kapcsolódik, mely utóbbiak ugyanakkor – mint a családjog egésze – mélyreható változásokon mentek keresztül az utóbbi évtizedekben. Az európai jogalkotó azonban nem hagyhatja figyelmen kívül – a jogbiztonságon és szabadságon alapuló európai térségben, és tekintettel a személyek szabad mozgására – azt a tényt, hogy nagyon sok házasság válással végződik, és hogy közöttük egyre többnek van nemzetközi vetülete.

1.4

A nemzeti családjogok területén tapasztalható változások elsősorban a demokrácia elveiből erednek (parlament törvényhozói hatalma), illetve az egyének szabadsága és a személyek egyenlősége elveiből, melyek közrendi kérdések mind közösségi szinten, mind az egyes tagállamok szintjén. Ezért emelkedő tendencia mutatkozik a családjog terén kötött szerződések vonatkozásában (azonos nemű személyek közötti házassági vagy polgári szerződés, megegyezéses válás, örökösödési szerződések stb.).

1.5

Visszafordíthatatlannak tűnnek, habár eltérő ütemben valósulnak meg. A többé-kevésbé meggyökeresedett vallási eszmék kulturális túlsúlya láthatóan szerepet játszik a változások gyorsaságában és tartalmában, melyek összeütközésbe kerülhetnek a régi hagyományokban gyökerező elgondolásokkal és szabályokkal, valamint az azokat tükröző jogi és társadalmi fogalmakkal és elvekkel.

1.6

A tagállamok nemzeti joga mindenesetre igen sokrétű, ami a házasság felbontására és a különválásra alkalmazott jogot, illetve a házasság érvénytelenítésének feltételeit és jogkövetkezményeit illeti; egy tagállam nem ismeri el a válást (Málta). Következésképpen a zöld könyv – bölcsen – nem javasolja az anyagi jog harmonizációját.

1.7

Ehelyett a következő két irányt javasolja a jogalkotás számára abban az esetben, ha a házasság felbontására vonatkozó ügyben nemzetközi (európai) összetevő is felmerül:

1.8

A II. brüsszeli rendeletnek az illetékes nemzeti joghatóság meghatározására, valamint a bírósági határozatok végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás (exequatur) nélküli kölcsönös elismerésére vonatkozó rendelkezései már alkalmazandók a házasság felbontásakor; felmerül azonban a kérdés, hogy azok elegendőek-e vagy sem így változatlanul, és hogy egy ország milyen mértékben tudná vagy sem belső közrendjének rendelkezéseit egy másik tagállam illetékes bírósága ítéletének végrehajtásával szembeállítani, mely más anyagi jogot (és nem feltétlenül saját belső jogát) alkalmazza egy egyedi jogesetben.

1.9

Nagyobb problémát jelentenek a belső szabályok között fennálló jelentős különbségek a házasság felbontására irányuló nemzetközi vetületű kérelmek befogadhatósága esetén; bizonyos esetekben lehetséges, hogy a házasság felbontására irányuló kérelmet nem fogadhatja be a tagállam egyik bírósága sem. Egy ilyen helyzet megfosztja a feleket attól a joguktól, hogy joghatósághoz fordulhassanak, ami ellentétes egy alapjoggal, ezért elfogadhatatlan.

1.10

Szükség lenne a bírói hatáskör megállapításának szabályozására, hogy ezzel elkerülhető legyen annak a jognak a megtagadása, hogy a felek joghatósághoz fordulhassanak; azonban kérdés, hogy milyen formában?

1.11

Ami az alkalmazandó jogot illeti, néha megkönnyíti a házasság felbontására irányuló eljárást, máskor azonban hosszúvá, bonyolulttá, sőt a felhozható okok vagy feltételek tekintetében korlátozó hatásúvá teheti azt. Amennyiben egyedül az eljáró bíróság szerinti állam joga („lex fori”) alkalmazandó, annak az ún.„bíróságra rohanás” lehet a következménye, ha a felperes megválaszthatja a kérelme számára legkedvezőbb bíróságot és nemzeti jogot; míg a másik fél károsultnak érezheti magát, mivel az a jog nem feltétlenül felel meg elvárásának, ha például nem vagy csak kevéssé kapcsolódik a házastársak nemzetiségéhez vagy a rájuk vonatkozó házasságjoghoz.

1.12

Lehessen-e tehát kérelmezni egy ügynek egy másik illetékes bírósághoz történő áttételét, amennyiben az alperes azt állítja, hogy jobban vagy ugyanúgy kötődik egy másik illetékes eljáró bírósághoz, vagy pedig az első megkeresett joghatóság és az anyagi jogszabályok, melyeket az egy ilyen kérelemnél alkalmaz, nem kötődnek illetve csak kevés objektív kapcsolattal bírnak?

1.13

Az áttétel lehetőségét csak egyszer kellene elfogadni, (a különböző joghatóságok közötti „pingpongozást” elkerülendő) és kellőképpen rövid határidőn belül kellene ítélkezni az ügyben (sürgősségi eljárás) annak érdekében, hogy a halogatás ne vesse vissza az eljárást. A feleknek ugyanis joguk van a jogerős ítélethez ésszerű határidőn belül, a házasság peres úton történő felbontása esetén is.

1.14

Ami a nemzeti joghatóság által alkalmazandó jogot illeti, a joghatóság esettől függően vagy nemzeti szokásjogát, vagy a nemzetközi magánjog nemzeti szabályait alkalmazza. A zöld könyv nem tárgyalja a harmadik ország szabályai alkalmazásának kérdését (pl. házastársak személyhez kötött joga), mely pedig fontos akkor, ha az egyik házastárs, vagy mindkettő egy harmadik ország állampolgára, ami elég gyakori Európában.

1.15

Az EGSZB helyesli a zöld könyvben ajánlott irányvonalakat, továbbá javasolja, hogy el kellene kerülni az adott ügynek egy harmadik ország bíróságához történő áttételét abban az esetben, ha az egyik házastárs európai állampolgár, mégpedig a házasságra vonatkozó jogtól függetlenül.

1.16

A házasság felbontásának elismerésén túlmenően a házasság érvénytelenítésének és a különválás elismerésének kérdését is vizsgálni kellene. A nemzeti jogok különböznek az érvénytelenítés feltételei és hatálya tekintetében (l. a vélt házasság problémáját). Másrészt, még ha a saját nemzeti joga nem is ismeri el a válást, saját területén az összes tagállam köteles elismerni nemcsak egy másik országban kimondott válás érvényességét, de annak jogi, vagyonjogi, valamint a személyek jogállására vonatkozó következményeinek összességét is.

1.17

A hágai konvenció hatásköri kritériumai fontossági sorrendben a következők: a felperes szokásos tartózkodási helye („lakhely” – a „common law” értelmében), vagy legalább egyéves folyamatos tartózkodás abban az országban, ahol a kérelmet a bírósághoz (2) benyújtották, a házastársaknak a kérelem benyújtása előtti utolsó közös lakhelye, végül mindkét vagy legalább az egyik házastárs állampolgársága.

1.18

A 2201/2003/EK rendelet – nyolcadik preambulumbekezdése – előírja, hogy: „A házasság felbontására, a különválásra, illetve a házasság érvénytelenítésére vonatkozó határozatok tekintetében ezt a rendeletet csak a házassági kötelékek felbontására kell alkalmazni, és a rendelet nem foglalkozik olyan kérdésekkel, mint például a házasság felbontásának jogalapja, a házasság vagyonjogi következményei vagy egyéb járulékos vonatkozások” (ugyanakkor el kell ismerni, hogy a házasság felbontásának gazdasági és más következményei az illetékes eljáró bíróság függvényében különbözőek lehetnek).

1.19

Ezen túlmenően a nemzeti joghatóságok végleges határozatait automatikusan el kellene ismerni az Unió valamennyi tagállamában, anélkül, hogy bármilyen további eljárásra lenne szükség a határozat hatályba lépéséhez, valamint végre nem hajtási indokokhoz kellene folyamodni. (3). A végrehajtás érdekében kiadott hatósági bizonyítvány tehát kizárná a jogorvoslat lehetőségét.

1.20

Az általános hatáskör területi jellegű (tagállam, vagy tagállam része az Egyesült Királyság esetében, ahol különböző jog alkalmazandó Angliában, Walesben, Skóciában, Észak-Írországban és Gibraltáron). A rendelet a hágai kritériumokhoz – gyakorlatilag megtartva az azonos sorrendet – hozzáteszi még közös kérelem esetén az egyik vagy másik házastárs szokásos tartózkodási helyét. Ami az állampolgárságot illeti, azonos állampolgárságúnak kell lennie mindkét házastársnak, ha a kérelmet a származási országban nyújtották be, bárhol legyen is bármelyikük tényleges tartózkodási helye vagy lakhelye. A felperes helyben lakási ideje hat hónapra korlátozódik abban az esetben, ha a tartózkodási ország állampolgára.

1.21

A fennmaradó joghatóságról rendelkező 7. cikk (2) bekezdése lehetővé teszi azon házastárs számára, aki tagállam állampolgára, hogy származási országában nyújtsa be kérelmét abban az esetben, ha házastársa harmadik ország állampolgára vagy pedig nem rendelkezik lakóhellyel („domicile”-lal a „common law” értelmében) egy tagállam területén sem. Pozitív hatásköri összeütközés alakulhat ki azonban a házastárs által harmadik országban megkeresett joghatósággal. Ezenkívül, ha csak egy harmadik ország joghatósága illetékes, tagállamé nem, és ha a házastársak egyike vagy mindkettő tagállam állampolgára lenne vagy állandó lakcímük egy tagállamban lenne található, és el kívánnák ismertetni a külföldön hozott ítéletet az összes tagállammal vagy legalábbis a nemzetiségük és lakóhelyük szerinti országokkal, akkor arra ez utóbbi országokban a külföldön hozott ítéletekre alkalmazandó jog vagy az esetleges nemzetközi megállapodásokból eredő kölcsönös elismerési rendelkezések érvényesek: felül kell-e vizsgálni a II. brüsszeli rendeletet e tekintetben a tagállamok állampolgárai esetében? felül kell-e vizsgálni a II. brüsszeli rendeletet e tekintetben a tagállamok állampolgárai esetében?

1.22

A tárgyalt közösségi rendelet tehát a hatáskörök elosztásának a hágai konvenció rendelkezéseihez képest több és kifejezettebb kritériumát fogalmazza meg, ezért annak kellene alapul szolgálnia a házasság felbontására vonatkozó specifikus rendeletben felállítandó kritériumokhoz (például e rendelkezésekre, valamint a határozatok kölcsönös elismerésére való hivatkozással).

1.23

Azonban sem a hágai konvenció, sem az előzőekben idézett „II. Brüsszeli Rendelet” nem tartalmaz rendelkezést a házasság felbontására alkalmazandó jogról, a rendelet alkalmazási területe pedig magára a házasság felbontására, a különválásra és az érvénytelenítésre korlátozódik a házasság felbomlásának okaira vagy következményeire való tekintet nélkül; ez utóbbi kérdésekkel az alkalmazandó nemzeti jog foglalkozik.

1.24

Példaként meg kell jegyeznünk, hogy a házasság felbontására, a különválásra vagy az érvénytelenítésre irányuló németországi kérelmek hozzávetőleg 15 %-ának van nemzetközi vonatkozása. Az európai vonatkozású válások száma a különböző tagállamokban nem ismert.

2.1

Jelenleg az alkalmazott kollíziós szabályok annak a tagállamnak a nemzeti szabályai, ahol a megkeresett bíróság található; ebből következően az egy azonos helyzetre alkalmazandó jogot illetően országonként igen különböző megoldások születhetnek attól függően, hogy a kérelmet melyik országban nyújtották be.

2.2

A zöld könyv számos jól megválasztott példát hoz fel ezzel kapcsolatban, mind a hatásköri probléma – mely negatív hatásköri összeütközés előidézésével jogmegtagadáshoz vezethet –, mind a megoldások sokfélesége tekintetében. A megoldás azonban lehet, hogy nem felel meg az egyik, vagy mindkét házastárs elvárásainak. Mindenképpen egyfajta jogbizonytalanságot és a kiszámíthatóság hiányát eredményezi egyes esetekben, és felmerülhet a „forum shopping” veszélye (vagyis az eljáró bíróság felek általi megválasztása nemzetközi tárgyú jogviszonyokban), illetve a II: Brüsszeli Rendelet perfüggőségi szabályának köszönhetően a „bíróságra rohanás” veszélye, amikor is az először megkeresett joghatóság az illetékes, ha létezik kapcsoló elv.

2.3

A probléma különösképpen akkor merül fel, ha a házastársaknak sem állampolgársága, sem tartózkodási helye nem közös, vagy bár azonos állampolgárságúak, de olyan országban tartózkodnak, melynek nem állampolgárai.

2.4

Ezekben az esetekben az EGSZB osztja azt a véleményt, hogy némi mozgásteret kellene adni a feleknek az alkalmazandó jog megválasztását illetően, vagy lehetővé kellene tenni az alperes számára, hogy hivatkozhasson az alkalmazandó jogra vonatkozó elvárásaira, illetve, hogy kérhesse az ügy áttételét egy másik joghatósághoz, amellyel a házasságnak a legtöbb objektív kapcsolata lehet. Abban az esetben, amikor a felperes és az alperes által választott joghatóság, illetve az általa alkalmazott általános nemzeti jog eltér, a joghatóság és az alkalmazandó jog meghatározása annak az elsőfokú bíróságnak a hatáskörébe tartozik, amelyhez a felperes először fordult keresetével, és ez sürgősségi eljárás tárgyát képezi

2.5

Azokban az esetekben, ahol az egyetlen kapcsoló elv az egyik fél állampolgársága, a rendelet a házastársak szokásos tartózkodási helye szerinti bíróság illetékességét írja elő, ahol azonban az alkalmazandó jog lehet, hogy nem felel meg a felek közös elvárásainak (például azon ország jogát kívánják alkalmazni, amellyel a házasságnak szorosabb kapcsolata van).

2.6

Ekkor érvényesülni kellene a felek szabad akaratának – nem helyes megelégedni a kapcsoló elvek mechanikus alkalmazásával. Például meg lehetne engedni a választást a házastársak állampolgársága szerinti jognak vagy az eljáró bíróság szerinti állam jogának („lex fori”) az alkalmazása között, de az ügy áttételének lehetősége nélkül.

2.7

Az egyházi bíróság általi kánonjogi érvénytelenítés tekintetében egyes tagállamok kinyilvánították, hogy a Vatikánnal kötött konkordátum vagy egyezmény értelmében (Olaszország, Portugália, Spanyolország, Málta (4)) lehetőség van az ilyen határozatok elismertetésre történő benyújtására a polgári bíróságokhoz; az egyházjogi érvénytelenítés azonban kollíziós problémát vethet fel más tagállamok nemzeti jogával kapcsolatban, mivel azok nem fogadják el az érvénytelenítés egyházjogi indokát, illetve eljárásbeli indok alapján (5).

2.8

A megkeresett államnak abban az esetben, ha anyagi vagy eljárási jogi összeütközés merül fel nemzeti közrendjével vagy az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló Európai Egyezménnyel szemben, el kellene utasítania az egyházi határozat végrehajthatóságát vagy elismerését. Ekkor a felperes kezdeményezhessen a házasság felbontására, érvénytelenítésére, vagy különválásra irányuló rendes polgári eljárást. Máskülönben a keresetet benyújtó felek számára nem maradna más megoldás, mint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához folyamodni, ami indokolatlanul elnyújtaná az eljárást.

2.9

Noha a negatív hatásköri összeütközések száma viszonylag csekély, az EGSZB úgy véli, hogy indokolt lenne e tárgyban egy közösségi kezdeményezés, mivel az ilyen helyzetek egy olyan alapvető jog megsértéséhez vezethetnek, mint amilyen a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy különválás kimondása és elrendezése ügyében eljáró illetékes bíróhoz való fordulás lehetősége.

2.10

Ennélfogva el kellene fogadni a kollíziós szabályok harmonizációját, hogy elkerülhető legyen a jog ily módon történő megtagadása.

2.11

Ugyanakkor ezeknek a harmonizált szabályoknak tartalmazniuk kellene egy közrendi záradékot a harmadik országban kimondott, európai vonatkozású határozat elismerése vagy végrehajthatósága vonatkozásában arra az esetre, ha ez a határozat megkérdőjelezne az egyik fél számára egy Európában elismert alapvető jogot vagy más kógens nemzeti közrendi rendelkezést, amire a bíró hivatalból köteles emlékeztetni.

2.12

A közösségi jognak ezenkívül nem kellene elfogadtatnia az összes tagállammal a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy különválás ügyében egy harmadik országban kimondott, az Unióban lakó, de tagállami állampolgársággal nem rendelkező felekre vonatkozó ítélet kötelező elismerését előzetes végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás (exequatur) nélkül, ha egy másik tagállam előzetesen el is ismerne egy ilyen ítéletet az említett harmadik országgal kötött kétoldalú megállapodás alapján (6).

2.13

Az EGSZB úgy véli, hogy a bíróság illetékességének elismerését el kellene fogadni közös fellebbezés esetén, feltéve, hogy létezik kapcsoló elv a választott illetékes bírósággal. Közjegyző által kiállított okiratra lenne szükség az elismerésre irányuló közös kérelem benyújtásához.

2.14

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a válás tényleges következményei – a szülői jogok, a kiskorú gyermekek felügyelete és az örökösödési jogok tekintetében – országonként összehasonlító tanulmányozás tárgyát kell, hogy képezzék; ezek nem elhanyagolható elemek, amikor fennáll a „bíróságra rohanás” veszélye. Mindenesetre nehéznek tűnik a válás kérdését családi és vagyonjogi következményeitől teljesen eltekintve kezelni, amelyek az alkalmazandó jog vagy a nemzeti joghatóságok joggyakorlata szerint országonként eltérőek lehetnek (például a gyermek odaítélése és a gyermekfelügyelet vonatkozásában), ahogyan azt a zöld könyv is teszi.

2.15

A tagállamokat fel kell kérni – ha még nem tették meg –, hogy alaposan vizsgálják meg annak lehetőségeit, hogy milyen alternatív módokat vezethetnének be a konfliktusok rendezésére – mint például európai összetevőt is érintő házasságfelbontás, különválás vagy érvénytelenítés esetén a közvetítést (7). Ez megkönnyíthetné a peres felek számára az igazságszolgáltatás igénybe vételét és csökkenthetné a per időtartamát.

2.16

Az EGSZB nyitott marad a polgárok és mobilitásuk szempontjából fontos kérdésekre; nyomon fogja követni az Európai Bizottság által elindított konzultációk eredményeit, csakúgy, mint a továbbiakban elhangzó részletesebb szabályozási javaslatokat; tervbe vehető az új II. brüsszeli rendelet módosítása vagy egy külön a válásra vonatkozó rendelet. Az EGSZB egyébiránt pontosabb adatokat vár a közösségi vonatkozású házasságfelbontási kérelmek országonkénti számáról, a negatív joghatósági konfliktusok számáról és hasonló releváns tényekről. Így konkrétabban tudja majd vizsgálni a problémákat egy esetleges jövőbeni, a házasság felbontására alkalmazandó jogra és joghatóságra vonatkozó jogalkotási javaslat esetén.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/25

1.1.

A szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK és 574/72/EGK tanácsi rendeleteket jóváhagyásuk óta számos alkalommal módosították, hogy kövessék az általuk szabályozott rendszereket és ellátásokat érintő változásokat.

1.2.

Alapjában véve ez azt jelenti, hogy a rendeleteket a tagállamokban születő jogszabály-módosítások, valamint az Európai Bíróság által hozott döntések fényében kiigazították. Ezért az EGSZB elé véleményezésre beterjesztett rendeletjavaslat célja, hogy tükrözze elsősorban az új tagállamok nemzeti jogszabályainak változásait, valamint hogy a külföldi tartózkodás esetén nyújtott egészségügyi ellátásokra vonatkozóan bevezetett eljárások egyszerűsítését teljessé tegye azáltal, hogy a módosítást kiterjeszti a munkahelyi balesetek és a foglalkozási megbetegedések esetén igényelhető ellátásra vonatkozó eljárásokra is.

1.3.

Mindkét rendeletet legutóbb a 631/2004 (1) sz. rendelettel módosították, amely a másik tagállamban nyújtott egészségügyi ellátásokra vonatkozó eljárásokkal kapcsolatban bevezette a korábban említett módosításokat. Az EGSZB véleményt (2) alkotott a rendeletjavaslattal kapcsolatban.

1.4.

Az Európai Unió tagállamai szociális biztonsági rendszereinek összehangolása terén végbement legjelentősebb változást azonban az Európai Parlament és a Tanács 883/2004 sz. rendelete (3) hozta meg, amely hat évig tartó uniós jogalkotási eljárás után jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Ez a rendelet, amely az 1408/71 sz. rendelet helyébe lép, azonban még nem lépett életbe, mivel végrehajtási rendelete, amely pedig a jelenlegi 574/72 sz. rendelet helyébe lép, még jóváhagyásra vár.

A szociális biztonsági rendszerek összehangolásáról szóló rendelettel kapcsolatban az EGSZB az Európai Bizottság által előterjesztett javaslatról is véleményt alkotott (4).

2.1.

A javaslat két rendelet módosítását jelenti. Az egyik az 1408/71 számú, a másik az ennek végrehajtási eljárásáról szóló 574/72 sz. rendelet. A két módosítás egymástól független, mivel – mint azt már az 1.2. pontban említettük – eltérő jogi szempontokon alapulnak.

2.1.1.

Az 1408/71 sz. rendelet módosításai annak több mellékletét érintik. Ezek az egyes tagállamokban fennálló különleges helyzeteket írják le, és ez kifejezetten szükséges ahhoz, hogy a polgárok valóban élvezhessék az azok által biztosított előnyöket.

2.1.2.

Az 574/72 sz. rendelet esetében a módosítások célja a szöveg egyszerűsítése és munkahelyi baleset, illetve foglalkozási megbetegedések esetén egy másik tagállamban igényelhető ellátásra vonatkozó jelenlegi adminisztratív feladatok csökkentése oly módon, hogy ezekre is a 631/2004 sz. rendeletben előírt, az általános egészségügyi ellátásra vonatkozó eljárásokat egyszerűsítő kritériumokat alkalmazzák.

3.1.

Az EGSZB egyetért a javaslat tartalmával, mivel meglátása szerint az az Unióban alkalmazott szociális biztonsági rendszerek jobb összehangolását célzó eljárások további javítását és egyszerűsítését szolgálja. Az EGSZB üdvözöl minden olyan módosítást, amely az uniós polgárok javát szolgálja, és amely javítja a nemzeti közigazgatásokkal fenntartott kapcsolatukat.

3.2.

Az EGSZB emellett azért is kedvezően fogadta a rendeletjavaslatot, mert az kifejezetten ösztönzi az Európai Unió eredeti alapját képező négy szabadságjog egyikét, nevezetesen a munkaerő szabad mozgását, valamint e szabadság kiterjesztése révén voltaképpen a jelenlegi rendelkezések által érintett személyek szabad mozgását is. Az EGSZB ezért ismételten kéri, hogy a különböző uniós és nemzeti testületek tegyenek lépéseket a személyek az Unió határain belüli valóban szabad mozgását garantáló térség, valamint a valóságos szociális jogok megteremtése érdekében. Az EGSZB üdvözli a javaslat tartalmát, mivel az új elemmel gazdagítja a polgárok egyik alapvető jogának védelmét.

3.3.

A hosszú ideig tartó együttdöntési eljárás során jelentősen megváltozhat a javaslatok tartalma. Az EGSZB a két rendelet részleges módosítását célzó javaslatról szóló korábbi véleményében (5) már kifejtette álláspontját, mely szerint valós idejű részvételre és véleménynyilvánításra van szükség, különösen akkor, amikor ehhez hasonló, a szociális-munkaügyi rendelkezések változtatásával kapcsolatos javaslatokról van szó. Ezt egy későbbi véleményben is megerősítette (6), amelyben kérte, hogy a döntéshozatali folyamat során véleményt nyilváníthasson a szövegek módosítására vonatkozó bármiféle javaslatról. Ezzel kapcsolatban az EGSZB megismétli, hogy figyelembe kell venni az ilyen típusú eljárásokban játszott szerepét.

3.4.

A 3.3. pontban vázolt helyzet a szociális biztonsági rendszerek összehangolásáról szóló 883/2004 sz. rendelet (7) jóváhagyása és közzététele révén még nyilvánvalóbbá vált. Az ezzel kapcsolatban kiadott véleményben (8) az EGSZB kifejtette, hogy nyomon kell követni a javaslat fejleményeit, mivel az igen komplikált, és mivel a jogalkotási eljárás során számos módosítás várható. Négy évvel a vélemény kiadása után jóváhagyták a rendeletet anélkül, hogy újból kikérték volna az EGSZB véleményét.

Az ilyen típusú rendeleteknek, valamint annak a rendkívüli jelentőségére való tekintettel, s hogy a megfelelő időben kifejthesse a véleményét, az EGSZB a konzultációs eljárást kiigazítását kéri annak érdekében, hogy hatékonyabban érvényesüljön a szervezett civil társadalomnak az Unió jogalkotási folyamatában betöltött szerepe.

Ugyanakkor az EGSZB úgy véli, a korábban említett véleményében kifejtett álláspontjának értelmezése céljából saját kezdeményezésű véleményt kell kidolgozni a majd az 1408/71 sz. rendelet helyébe lépő új, a szociális biztonsági rendszerek összehangolásáról szóló 883/2004 sz. rendelettel kapcsolatban.

3.5.

Az EGSZB ugyanakkor úgy véli, hogy „A migráns munkavállalók szociális biztonsága” konzultatív bizottság tanácsadó szerepéről az 1408/71 sz. rendeletben – az V. címben – foglaltakat pontosan be kell tartani. Ez az elsősorban a szakszervezetek és a munkaadók képviselőiből álló bizottság a társadalmi-gazdasági szereplők közvetlen fóruma, amelyen keresztül vélemények vagy javaslatok formájában megoszthatják az intézményekkel a szociális biztonságot érintő kérdésekben bevezetendő közösségi szintű módosításokról vallott nézeteiket.

3.6.

A 883/2004 sz. rendelet 90. cikke meghatározott feltételek kivételével hatályon kívül helyezi az 1408/71 sz. rendeletet, a 91. cikk pedig úgy rendelkezik, hogy a rendelet a közzétételt követő huszadik napon lép életbe. Az utóbbi cikk második bekezdése azonban jelzi, hogy a rendelet annak végrehajtási rendelete életbe lépésétől kezdődően hatályos.

Ezért, valamint a „2006: A Munkavállalók Mobilitásának Európai Éve” közeledtére tekintettel az EGSZB sürgeti az uniós és nemzeti intézményeket, hogy az új végrehajtási rendelet kidolgozási és jóváhagyási eljárását a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban folytassák le annak érdekében, hogy minél hamarabb teljes körűen életbe léphessen az összehangolást szolgáló új rendelet, és minél előbb átvehesse a jelenleg érvényes 1408/71 sz. komplikált rendelet helyét.

4.1.

A Tanács 1408/71 sz., a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló rendelete.

4.1.1.

A javaslat 1. cikke a rendelet I., II., IIa, III., IV. és VI. mellékleteit módosítja.

4.1.2.

A szlovákiai jogszabályváltozások beépítése érdekében módosítja az I. melléklet II. szakaszát, amely a rendelet személyes dimenziójáról, azaz a „családtag” fogalmának meghatározásáról szól.

4.1.3.

A francia jogszabályok változásaival kapcsolatban módosítja a II. melléklet I. szakaszát, amely a rendelet hatálya alá nem tartozó önálló vállalkozókra vonatkozó speciális rendelkezésekről szól.

4.1.4.

Az észt, lett és lengyel jogszabályok változásai miatt módosítja a II. melléklet II. szakaszát, amely a rendelet alkalmazási körébe nem tartozó különleges szülési és örökbefogadási támogatásokat érinti. Ennek a mellékletnek a Luxemburgot érintő szakaszát is módosítják az Európai Bíróság egyik döntésének következményeképpen, amely szerint a különleges szülési vagy örökbefogadási támogatások a továbbiakban nem tekinthetők a rendelet hatálya alól kizárt támogatásnak, hanem azokat átvihető családi ellátásnak kell tekinteni.

4.1.5.

Mivel Németországban, Szlovákiában, Lettországban és Lengyelországban többször aktualizálták és kiigazították a jogszabályokat, az Európai Bizottság módosítást javasol a rendelet IIa, a nem járulékalapú különleges ellátásokra vonatkozó mellékletéhez is.

4.1.6.

A felesleges pontok elhagyása és következésképpen a tartalom egyszerűsítése érdekében módosítanák III. melléklet A részét, amely a szociális biztonsági megállapodások a rendelet által eltörölt, mégis hatályban lévő rendelkezéseiről szól.

Ugyanezzel a szándékkal módosítják a III. melléklet B részét, amely a szociális biztonsági megállapodások azon rendelkezéseit sorolja fel, amelyek nem vonatkoznak a rendelet hatálya alá tartozó valamennyi személyre. A fennmaradó bejegyzéseket újra kívánják számozni, és be akarják vonni azokat a kétoldalú egyezményeket, illetve megállapodásokat, amelyek a rendelkezéseik alapján a mellékletben megemlítésre kerülhetnek.

4.1.7.

Annak érdekében, hogy bekerüljenek a cseh jogszabályokba, módosítják a IV. melléklet A részét is, amely azokat a nemzeti jogszabályokat tartalmazza, amelyek szerint a rokkantsági ellátások összege független a biztosítási idő tartamától.

Ugyanezen okból – ez esetben Csehországra és Észtországra tekintettel – módosítják a IV. melléklet C részét, amely azon esetekről szól, amikor az ellátások kettős kiszámításáról le lehet mondani, mivel az sosem vezet magasabb eredményhez.

A szlovákiai jogszabályok változása miatt módosítanák a IV. melléklet D részét, amely azokra az ellátásokra vagy megállapodásokra vonatkozik, amikor ugyanazon ellátások két vagy több tagállamban halmozódnak.

4.1.8.

Az egyes tagállamok jogszabályainak alkalmazására vonatkozó különös szabályokat megállapító VI. mellékletet a hollandiai jogszabályváltozások fényében kívánják módosítani.

4.1.9.

Az 1408/71 sz. rendelethez csatolt mellékleteket érintő módosításoknak számos olyan rendeltetése van, amelyet az EGSZB ki szeretne emelni.

Először is hangsúlyozzuk, hogy a módosítások a szöveget jelentősen leegyszerűsítik, miáltal az könnyebben alkalmazható és érthetőbb lesz. Ebben az értelemben a szociális biztonsági rendszerek összehangolásáról szóló 883/2004 sz. rendelet nyomában halad, melynek célja a koordináció egyszerűsítése és korszerűsítése volt, szem előtt tartva azonban a szociális biztonsággal kapcsolatos nemzeti jogszabályokat. Ezért az EGSZB egyetért a módosításokkal.

Másodszor kitűnik, hogy egyes nemzeti jogszabályok révén új támogatásokat vezettek be meghatározott esetekre, ami a szociális rendelkezések javulásáról árulkodik az érintett tagállamokban. Ezzel kapcsolatban az EGSZB megelégedettségét fejezi ki annak láttán, hogy több tagállam előrelépéseket tett a szociális jogok terén, sajnálatát fejezi ki azonban amiatt, hogy a legutóbbi bővítés alkalmával csatlakozott tagállamok polgárai előtt továbbra is sajátos adminisztratív akadályok állnak.

4.1.10.

Végül az EGSZB úgy véli, hogy a II. melléklet II. szakaszát el kellene hagyni. A tagállamoknak figyelembe kellene vennie az Európai Bíróságnak a szülési és örökbefogadási támogatásokkal kapcsolatban hozott döntését, mely szerint ezek nem különleges támogatásnak, hanem családi ellátásnak minősülnek, következésképpen átvihetők. Jó volna, ha a tagállamok elfogadnák ezt a jogi helyzetet, mielőtt még az Európai Bíróság ítéletek révén teljes körűen kötelezővé teszi azt az egész Unió területén.

4.2.

Az 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 574/72/EGK tanácsi rendelet.

4.2.1.

A javaslat 2. cikke a rendelet négy cikkének módosítását szorgalmazza; ezek mind a munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetén igényelt ellátásra vonatkoznak.

4.2.2.

A 60. cikk (5) és (6) bekezdését, amelyek a nem illetékes tagállamon kívüli tagállam területén való tartózkodás esetén nyújtott természetbeni ellátásokról szólnak, el kívánják hagyni. Emellett olyan értesítési kötelezettségeket is elhagynak, amelyeket a gyakorlatban nem alkalmaztak.

Az EGSZB egyetért minden olyan intézkedéssel, amely az egyszerűsítést és a felesleges bürokrácia megszüntetését célozza.

4.2.3.

A 62. cikk (természetbeni ellátások az illetékes államon kívüli tagállam területén való tartózkodás esetén) szövegét is mással helyettesítik. Az európai egészségbiztosítási kártya bevezetésével megszűnnek a szükségtelen intézkedések, amelyeket minden esetben a tagállamok illetékes intézményei, és nem az érintett személy végez el, így a cikk szövegét kiigazítják, hogy az azonos maradjon a 21. cikknek a 631/2004 sz. rendelet által módosított szövegével.

Az EGSZB támogat minden olyan módosítást, amely révén a polgárok könnyebben hozzájutnak azokhoz az ellátásokhoz, amelyekre jogosultak.

4.2.4.

Módosítják a 63. cikk (2) bekezdését, amely a tartózkodási helyet változtató, illetve tartózkodási helyükre visszatérő munkavállalók, valamint az egészségügyi ellátásban való részesülés céljából engedéllyel másik tagállamba költöző munkavállalók természetbeni ellátásáról szól. A módosítás oka a cikkben a 60. cikk (5) és (6) bekezdésére tett utalás, amelyeket a rendeletjavaslat eltöröl.

4.2.5.

Módosul a 66. cikk a baleset vagy megbetegedés foglalkozási jellegével kapcsolatos vitákról szóló első bekezdése is: törlik belőle a rendelet 20. cikkére történő utalást, mivel ezt a 631/2004 sz. rendelet már törölte.

4.2.6.

Az EGSZB támogatja az összes javasolt módosítást, mivel azok javítják a rendeletet, azaz egyszerűsítik annak tartalmát, és csökkentik a bürokráciát, mivel a módosítások révén a polgárok könnyebben kapcsolatba léphetnek a közigazgatási szervekkel.

5.1.

Az EGSZB a jelen véleményben megfogalmazott észrevételek mellett általánosságban üdvözli a rendeletjavaslatot. Úgy véljük, helyénvaló az 1408/71 és az 574/72 sz. rendeletek szövegének egyszerűsítése és javítása, hogy kedvezzen az uniós polgárok szabad mozgásának, még jobb volna azonban, ha életbe lépne a 883/2004 sz. rendelet, amely önmagában is a szociális biztonsági rendszerek összehangolásának átfogó és széles körű egyszerűsítését jelenti.

5.2.

Mivel az EGSZB nem fejthette ki a véleményét a hosszas jogalkotási folyamat során megszületett 883/2004 sz. rendelet végső változatával kapcsolatban, úgy véljük, késedelem nélkül saját kezdeményezésű véleményt kell alkotni arról, mielőtt megkezdődne az Európai Bizottság kidolgozása alatt álló új végrehajtási rendeletről szóló jogalkotási folyamat.

5.3.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy minél előbb készítse el a végrehajtási rendeletről szóló javaslatot, a Tanácsot és az Európai Parlamentet pedig arra, hogy az ennek elfogadásához vezető jogalkotási folyamatot minél gyorsabban folytassák le, elkerülve, hogy ugyanolyan lassan szülessen határozat, mint az a 883/2004 sz. rendelet esetében történt, különösen figyelembe véve azt, hogy 2006 a munkavállalók mobilitásának éve lesz.

5.4.

Az 1408/71 sz. rendelet mellékleteit érintő tervezett reformokat illetően az EGSZB kéri, hogy a II. mellékletnek a különleges szülési és örökbefogadási támogatásokról szóló II. szakaszát érintő módosítást az eltérési jogukat még fenntartó tagállamok a lehető leghamarabb saját elhatározásukból töröljék.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/29

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ismételten kinyilvánítja, hogy nagy érdeklődést tanúsít a nemek közötti egyenlőség előmozdítása iránt. Az e kérdésről a közelmúltban megfogalmazott véleményeiben az EGSZB ismét hangsúlyozta, mennyire szükséges, hogy az eddigieknél jóval konkrétabb előrelépések történjenek (2). Az uniós politikák között a férfiak és nők közötti egyenlőség (a nemek közötti egyenlőség) prioritás, és annak is kell maradnia. Bár az EU-ban az utóbbi években fokozott erőfeszítések történtek a nemek közötti egyenlő elbánás biztosítása terén, a nők a tevékenységi körök nagy többségében továbbra is hátrányban vannak (3) – márpedig ennek meg kell változnia. Ha sokkal ritkábban is, bizonyos helyzetekben előfordul, hogy férfiakkal szemben alkalmaznak nemük miatt megkülönböztetést; ezen is segíteni kell. Megoldásra vár számos olyan – szexuális orientáción, életkoron, egészségi állapoton, megváltozott munkaképességen, származáson alapuló – hátrányos megkülönböztetés által okozott probléma is, amelyet tovább súlyosbít a nemek közötti egyenlőtlenség.

1.1.1

A nemi megkülönböztetésnek tehát számos formája létezik, ezek az egész EU-ban tapasztalhatók, és feltétlenül szükség van arra, hogy meghatározzuk, dokumentáljuk, esetekkel támasszuk alá, elemezzük őket, levonjuk közösségi szinten a tanulságokat, és megkeressük a megfelelő megoldásokat.

1.1.2

Az EGSZB tehát kedvezően fogad minden hatékony eszközt, amely lehetővé teszi a férfiak és nők közötti egyenlőség kialakításának felgyorsítását.

1.1.3

Támogatja a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (továbbiakban: Intézet) létrehozására irányuló javaslatot (4), mert úgy ítéli meg, hogy ez válhat azzá a – nagy lehetőségeket magában rejtő – hatékony eszközzé, mely támogatni fogja az EU és a tagállamok erőfeszítéseit a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítása érdekében, mind jogi, mind gyakorlati szinten.

1.2

Az EGSZB helyesli az önálló intézet létrehozását indokoló érveket, valamint azt a döntést, mely szerint az Intézet nem válthatja fel, és nem gyengítheti a tapasztalatokkal rendelkező szakosított ügynökségeket, sem pedig azokat, amelyek létrehozását – közösségi szinten – most készítik elő (5). Ezenkívül az Intézet létrehozása nem befolyásolhatja a „mainstreaming” (a férfi – nő dimenzió integrációja) elvének alkalmazását a közösségi szervekben és valamennyi közösségi politikában, illetve programban: sőt, az EGSZB biztosra veszi, hogy ez az intézkedés csak erősíti a szóban forgó elvet.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az Intézet a tekintélyét tárgyilagosságára, semlegességére, függetlenségére, tapasztalataira és az információk összegyűjtésének lehetőségére alapozhatja, és sokféle felhasználó számára válhat fontos eszközzé. A férfi – nő dimenzió szisztematikus figyelembevétele (gender mainstreaming) révén az Intézet rendkívül sokféle „ügyfél” érdekeit szolgálja majd, a civil társadalom legszélesebb rétegeitől kezdve egészen az EU döntéshozó testületeiig.

1.3.1

Az Intézet tevékenységei nem korlátozódnak az EU-ra, hanem szélesebb európai körre is kiterjednek, például az Unió jövőbeli bővítéseinek előkészítésére, valamint egyéb nemzetközi aspektusokra. Így az Intézet a multikulturális kapcsolatok és cserék érdekében is munkálkodni fog.

1.4

Az EGSZB véleménye szerint az Intézet számára olyan ambiciózus célokat és feladatokat állapítottak meg, amelyekhez az Európai Bizottság javaslatánál világosabban ki kell jelölni a működését jellemző hatásköröket és feladatokat: kutatás, ismeretterjesztés, képzés stb. Okvetlenül pontosan meg kell határozni az adatgyűjtés- és elemzés céljait, hogy az Intézet teljes mértékben betölthesse szerepét az európai döntési folyamatban. Ebben az összefüggésben meg kell említeni, hogy valamennyi közösségi intézmény kénytelen a különböző tagállamok statisztikai eszközeire hagyatkozni. Az Intézetnek lehetőséget kell kapnia az előkészítés alatt álló projektek saját szempontjából való tisztázására. Az Intézetre az a feladat is vár, hogy útmutatásokkal gazdagítsa a „gender mainstreaming” témakörét. Ugyancsak fontos, hogy lehetősége legyen véleményeket előterjeszteni a témába vágó közösségi kezdeményezésekkel és tevékenységekkel kapcsolatban.

1.4.1

Az EGSZB véleménye szerint céljainak és feladatainak pontosabb kijelölése is tanúskodik majd az Intézet fontosságáról, és világosan megmutatja, hogy nem nélkülözheti a céljai megvalósításához szükséges forrásokat.

1.5

Az Intézetet kiterjedt hatáskörrel kell felruházni; növelni kell átláthatóságát, és hatékonyabb kapcsolatokat kell biztosítani a civil társadalomnak a 10. cikk (1) bekezdése a) és c) pontjaiban megjelölt, a nemek közötti egyenlőség kérdése vonatkozásában gazdag elemzői és szakértői tapasztalatokkal rendelkező csoportjaival, amelyek az uniós polgárok igényeit is közvetlenebbül tudják jelezni. Az EGSZB ezért határozottan azt ajánlja, hogy a civil társadalom ezen csoportjai nagyobb számban képviseltethessék magukat az Intézet igazgatótanácsában (lásd alább a 3.7.2. és a 3.7.3. pontot). Ebben az összefüggésben az EGSZB emlékeztet arra a jelentős szerepre, amelyet a szociális partnerek a nemek közötti munkaerő-piaci egyenlőség terén jelentkező problémák megoldásában több szinten is játszanak.

1.6

Azt is nyomatékosan kéri, hogy az uniós szociális partnerek, valamint a megfelelő, reprezentatív nem kormányzati szervezet képviselői ugyanolyan státuszt kapjanak az igazgatótanácsban, mint a többi tag, tehát rendelkezzenek szavazati joggal (lásd alább a 3.7.4. pontot).

1.7

Az EGSZB lényegesnek tartja, hogy az Intézet mindig kapja meg a szükséges anyagi eszközöket, melyek lehetővé teszik feladatai sikeres végrehajtását, az egyéb ügynökségekkel, illetve a szintén a nemek közötti egyenlőség problémáival foglalkozó közösségi programokkal együtt.

1.8

A rendeletjavaslat nem jelöli meg az Intézet létrehozásának helyét; az EGSZB azt az ajánlást támogatja, mely szerint azon országok egyikében kellene elhelyezni, melyek 2004-ben csatlakoztak az Európai Unióhoz. Némelyik ország ezek közül máris jelezte, hogy szívesen otthont adna az Intézetnek; ez az uniós intézmények kiegyensúlyozott decentralizációjához is hozzájárulna, és közvetlenebb kapcsolatokra nyújtana lehetőséget a kiválasztott ország polgáraival, illetve lehetővé tenné az adott ország által a férfiak és a nők közötti esélyegyenlőség terén szerzett tapasztalatok jobb megismerését.

1.9

Az EGSZB meg van győződve az Intézettel folytatott szoros együttműködés valamennyi érdekelt fél számára való hasznosságáról, és kinyilvánítja, hogy kész együttműködni a megalakítandó Intézettel a közösségi szabályok keretein belül.

2.1

Az Európai Bizottság 2005. március 8-án tette közzé javaslatát a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (6), és sajtóközleményében többek között kijelentette (7) hogy:

„Önálló, magas színvonalon tevékenykedő, uniós szintű intézet lesz. Olyan kutatási adatokat, továbbá megbízható és összehasonlítható információkat fog gyűjteni, elemezni és terjeszteni, amelyekre szükségük van Brüsszel és a tagállamok döntéshozóinak. Dokumentációs központját és könyvtárát a nagyközönség is igénybe veheti.

Üléseket szervez a döntéshozók, szakértők és érdekelt felek részére, ezáltal ösztönzi a kutatást és a tapasztalatcseréket, továbbá konferenciák, tájékoztató kampányok és szemináriumok révén felhívja a figyelmet a férfiak és nők közötti egyenlőséget elősegítő intézkedésekre. Egy másik fontos feladata olyan eszközök kidolgozása lesz, amelyek segítségével a nemek közti egyenlőség valamennyi közösségi politikába jobban integrálható”.

2.2

A hosszú időszak alatt, amely az európai intézet létrehozására irányuló első – 1995-ös – kezdeményezés (8) és a rendeletjavaslat 2005. márciusi közzététele óta telt el, szakértői vélemények születtek, és politikai természetű kutatásokat végeztek, amelyek lehetővé tették az intézkedés átgondolt előkészítését.

2.3

2004. június 17–18-i ülésén a „Foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészség-és fogyasztóügyi” Tanács egyhangúlag támogatta az európai intézet létrehozását (9):

„A delegációk, miközben fenntartások nélkül támogatják az intézet létrehozásának elvét, emlékeztettek rá, hogy olyan struktúrát kell kialakítani, amely hozzáadott értéket teremt, és nem kettőzi meg az e területen már létező tevékenységeket. Azt is megemlítették, hogy fenn kell tartani a költségvetési semlegességet.”

A Tanács a következő feladatokkal ruházta fel az Intézetet:

2.3.1

Ezután az Európai Tanács felkérte az Európai Bizottságot javaslata előterjesztésére (10).

2.4

Az Intézet létrehozásáról tehát a tíz új ország uniós csatlakozása után született meg a döntés, és az EGSZB megítélése szerint fontos, hogy az Intézet kezdettől fogva a kibővített Unió keretei között működjön, ami lehetővé teszi a tapasztalatok, helyzetek és ismeretek szélesebb skálájának figyelembevételét.

2.5

A „Peking 10 évvel később: előrehaladás a férfiak és a nők egyenlősége terén” címmel a közelmúltban megfogalmazott véleményében (11) az EGSZB összefoglalta az EU tevékenységeinek alakulását és hatókörét a férfiak és a nők közötti egyenlőség területén. Az EGSZB erre a véleményre hivatkozva hangsúlyozza, hogy egyre nőnek a szakértői vélemények, elemzések és információk iránti igények, és egyre nagyobb minőségi követelményeket támasztanak velük szemben; elégedetten nyugtázza, hogy ez a haladás a „gender mainstreaming” elve szélesebb körű alkalmazásának köszönhető.

2.6

Gyakorlati szinten fény derült bizonyos tartós, valamint más, új problémákra, amelyekkel az EU-nak és tagállamainak szembe kell nézniük; ezek sürgősen megoldandók. Közvetlenül összefüggnek a férfiak és a nők közötti egyenlőség kérdésével, és a létrehozandó Intézetnek kell majd őket kezelnie: Ezek a következő területeket érintik:

2.6.1

Az EGSZB utal a „Peking 10 évvel később…” című véleményére, amelyben már számos olyan területre tért ki részletesen, ahol cselekvésre van szükség (12).

2.7

Ahogy már hangsúlyoztuk, az EGSZB tisztában van azzal, hogy a „gender mainstreaming” elve egyre jobban megvalósul. Az EGSZB ezért nem ellenzi, hogy önálló intézményre bízzák a tagállamok és a civil társadalom érdekelt felei erőfeszítéseinek összehangolását a közösségi szervek ezen a területen történő segítése érdekében; a szinergiahatás így megerősödik. Az EGSZB ezen túlmenően úgy ítéli meg, hogy biztosítani kell az Intézet és a meglevő ügynökségek közötti komplementaritást, és hogy a „gender mainstreaming” elve tovább halad majd a megvalósulás útján az ügynökségek keretében, amelyek megfelelően együttműködnek majd az Intézettel. Ugyanilyen módon szükséges együttműködést kialakítani a nemek közötti egyenlő elbánás terén létező intézményi mechanizmusokkal.

2.8

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az Intézet létrehozása előrelépést jelent ugyan, de továbbra is szükség van más kezdeményezésekre annak érdekében, hogy haladásra kerüljön sor az esélyegyenlőség gyakorlati megvalósításában, továbbá a közösségi szövegekben megjelölt célok összességének keretében. Óriási jelentőséggel bír, hogy az Intézet tevékeny részt vállaljon a lisszaboni stratégia növekedésre és munkahelyteremtésre irányuló célkitűzéseinek megvalósításában.

2.9

Az EGSZB támogatja az Intézet létrehozását; ugyanakkor lényegesnek tartja, hogy az a lehető legjobb fogadtatásban részesüljön az európai, nemzeti és helyi szintű civil társadalom részéről, hiszen ezek támogatása nélkül nem tudna feladatainak eleget tenni. Ezért az új intézményt a sikeres működés érdekében el kell látni a szükséges eszközökkel, amelyek biztosíthatják hitelességét és az iránta való bizalmat, lehetővé téve, hogy sikerrel hajtsa végre különböző tevékenységeit, és az őt megillető figyelemben részesüljön.

3.1

Az EGSZB helyesléssel fogadja az Intézet létrehozásának jogalapját, nevezetesen az Európai Közösséget létrehozó szerződés 141. cikkének (3) bekezdését és 13. cikkének (2) bekezdését. Helyeslését fejezi ki a preambulumbekezdésekben felsorolt indokokkal kapcsolatban is, és azt is megjegyzi, hogy a vizsgált javaslat összhangban áll a Szerződés 5. cikkével.

3.2

Az EGSZB úgy véli továbbá, hogy a meglévő struktúrákkal, alapítványokkal és más intézményekkel kialakítandó együttműködés megfelel a Tanács kívánságának a tevékenységek megkettőzésének elkerülésével kapcsolatban. Figyelemreméltónak tartja, hogy a 12. preambulumbekezdés implicit módon más uniós intézményekre és szervekre, például az Eurostatra is utal. Az EGSZB utal az Európai Bizottság „Az európai szabályozási ügynökségek működési keretei” (13) és „Az európai szabályozási ügynökségek működési kereteire vonatkozó intézményközi megállapodás tervezete” (14) című közleményeire, és tudomásul veszi, hogy az Intézet helyét is ez a keret jelöli ki a meglevő intézmények között.

3.3

Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy az Intézet angol megnevezése (1. cikk): „European Institute for Gender Equality”, világosan kifejezi küldetését, és a legtágabb (etikai, morális, esztétikai, szexuális stb.) dimenziók figyelembevételét is lehetővé teszi. Kiderült, hogy a „gender” szónak számos uniós nyelven nincs pontos megfelelője. A fordítóknak igyekezniük kell, hogy megtalálják az eredetihez legközelebb eső kifejezést.

3.4

Az Intézet célkitűzései tekintetében az EGSZB úgy véli, a 2. cikknek kifejezetten említenie kellene a „gender mainstreaming” elvének előmozdítását.

3.4.1

Az EGSZB egyébként úgy véli, hogy az Intézet feladatai közé be kell kerülnie a munkáltatói és munkavállalói szervezetek, valamint a szervezett civil társadalom más elemeit összefogó szervezetek tevékenységének támogatása a nemek közötti esélyegyenlőség terén. Ezt a célkitűzést ki kell nyilvánítani és tekintetbe kell venni.

3.5

Az EGSZB úgy véli, hogy az Intézet 3. cikkben meghatározott feladatai éppen olyan fontosak, mint célkitűzései. Azok tehát jelen vélemény 1.4. pontjának megfelelően kiegészítésre szorulnak.

3.5.1

Az EGSZB azt kéri, hogy a 3. cikk 1(a) pontja kifejezetten említse meg a szociális partnereket. Ebben az összefüggésben az EGSZB emlékeztet arra, hogy az európai szociális partnerek nemrég elfogadták a „Nemek közötti egyenlőség keretstratégiáját” (15).

3.5.2

Az EGSZB kiemeli, hogy az Intézet azáltal, hogy rendszeresen – az éves jelentéseken kívül is – számot ad munkájáról, amelyet többek között a nemek közötti egyenlőség keretstratégiájával kapcsolatos feladatok ellátása érdekében végez, hozzájárul majd hozzáadott értékének bizonyításához. Éves jelentésén kívül többek között munkaprogramját is közzé kellene tennie (3. cikk, 1(e) pont).

3.5.3

Az Intézet által kezelendő kérdések megfelelő munkamódszerek kialakítását is megkövetelik majd. Ezeknek alkalmazkodniuk kell a nemek közötti egyenlőtlenség és megkülönböztetés különböző formáihoz; következésképpen szükségesnek tűnik összehasonlító módszerek („benchmarking”), esettanulmányok, vertikális (ágazati) adatgyűjtés és egyéb módszerek alkalmazása. Az Intézetnek ezen a téren is nyilvánvalóan együtt kell majd működnie a szakosodott ügynökségekkel és intézményekkel.

3.5.4

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy ugyanazon cikk 1(d) pontja szerint az Intézet olyan adatgyűjtéseket fog végezni „Európában”, amelyek révén felhívja a figyelmet – a következő bővítésre való tekintettel – szélesebb körű, az EGT (Európai Gazdasági Térség) szintjén és az Európa Tanács tagállamaiban folytatott munkájára.

3.5.5

A 3. cikk 1(g) pontját az EGSZB bővíteni szeretné a nemzeti és regionális szintekkel. Ez nyitást jelentene más érdekelt felek, például a területi önkormányzatok felé, amelyek – a 2. cikk és a preambulum célkitűzéseinek megfelelően – hozzájárulnak a közvélemény tájékoztatásához a nemek közötti egyenlőség témájában.

3.6

Az EGSZB örömmel fogadja, hogy az Intézet független a nemzeti hatóságokkal és a civil társadalommal szemben. Azt is szükségesnek tartaná azonban, hogy a közösségi intézményekkel szemben is legyen független, mert így objektívabb lehetne velük szemben. Azt is javasolja, hogy az Intézet függetlenségének növelése érdekében növeljék az igazgatótanácsban a civil társadalom képviselőinek számát.

3.6.1

Az EGSZB egyetértéséről és támogatásáról biztosítja azt az elvet, hogy az Intézet szabadon, függetlenül fog együttműködni a tagállamok hatóságaival. Úgy ítéli meg, hogy meg kellene bízni a konzultációs fórum tagjait a megfelelő információk időben történő megszerzésével és továbbításával (lásd alább a 3.8.2. pontot). Nem biztos azonban abban, hogy a szükséges információk megfelelő időben, könnyen beszerezhetők lesznek, és felveti, hogy ezzel a feladattal esetleg a konzultatív fórum tagjait lehetne megbízni (lásd alább). E feladatot azokhoz a fórumokhoz lehetne igazítani, amelyeknek a tagállamokban az esélyegyenlőséggel kapcsolatos irányelvek átdolgozásával foglalkozó irányelv keretei között kell tevékenységeiket kifejteniük (16).

3.7

Az Intézet szerveinek vonatkozásában az EGSZB nagyra értékeli azokat az erőfeszítéseket, amelyek arra irányulnak, hogy az igazgatótanácsot az Intézet hatékony irányítására képes operatív szervvé tegyék, annak érdekében, hogy az Intézet alkalmazkodni tudjon a változásokhoz és az igényekhez.

3.7.1

Az EGSZB abból az elvből indul azonban ki, hogy az Európai Bizottság az igazgatótanács említett csoportokat képviselő tagjait csak a vizsgált rendeletben megjelölt szervezetek javaslatára nevezheti ki. Ennek szerepelnie kellene a 10. cikkben.

3.7.2

Hangsúlyozza, hogy az európai szociális partnerek és egy olyan megfelelő nem kormányzati szervezet, amelynek – a rendelet megfogalmazása szerint – „jogos érdeke fűződik a nemen alapuló megkülönböztetés elleni küzdelemben és a nemek közötti egyenlőség előmozdításában való részvételhez”, hatékony, egyszersmind egyértelmű képviseletére van szükség annak érdekében, hogy az igazgatótanács el tudja látni feladatait, azaz eleget tudjon tenni az Európai Bizottsággal és a tagállamokkal szembeni kötelezettségeinek, ugyanakkor képes legyen a civil társadalom ezzel a területtel kapcsolatos reakcióinak felmérésére. Amúgy sem indokolja semmi, hogy a civil társadalom képviselői ne jussanak képviselethez. Mivel – a hármas közösségi fórumok esetében jelenleg hatályos szabályozással ellentétben – az igazgatótanácsban a nemzeti szintű szociális partnerek nem képviseltetik magukat, legalább ezzel az eszközzel biztosítani kell a szociális partnerek és az érintett NGO tevékeny részvételét.

3.7.3

Következésképpen az EGSZB már most az igazgatótanácsi tagok számának növelésére hív fel. Optimálisnak tartaná, hogy mindegyik fél (Tanács; Európai Bizottság; szociális partnerek, illetve a megfelelő, közösségi szintű nem kormányzati szervezet) hat-hat fővel képviseltesse magát, ami lehetővé tenné a 10. cikk (1) bekezdésének a) és c) pontjában említett szervezeteknek, hogy kiválaszthassák jelöltjeiket, ügyelve a férfiak és nők paritásos képviseletére. A vizsgált rendeletjavaslatban említett szervezetek mindegyike tehát két mandátummal rendelkezne.

3.7.4

Amellett sem szól semmi, hogy a szociális partnerek és a nem kormányzati szervezet képviselői ne kapjanak szavazati jogot. Az Intézet függetlenségének és tevékenységei autonómiájának és objektivitásának sikeresebb garantálása érdekében az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy adjon a munkáltatói és munkavállalói szervezetek, valamint a megfelelő nem kormányzati szervezetek valamennyi képviselőjének teljes szavazati jogot. Ez megfelel a (4) bekezdésnek, amely kimondja, hogy „az igazgatótanács minden egyes tagja, illetve távollét esetén annak helyettese egy szavazattal rendelkezik”.

3.7.5

Az EGSZB megítélése szerint az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség, az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ és az Alapvető Jogok Ügynöksége igazgatóinak adott esetben lehetőséget kellene kapniuk, hogy az igazgatótanács ülésein rendszeresen részt vegyenek megfigyelőként (10. cikk (11) bekezdés). Az Intézet igazgatójának is lehetőséget kellene kapnia arra, hogy részt vehessen – az igazgatótanács nevében vagy „megállapodási jegyzőkönyvek alapján” – az említett intézmények ülésein.

3.8

Az EGSZB nem ellenzi, hogy a konzultatív fórumnak az legyen a feladata, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára az illetékes fórumok bevonását, és hogy szakértőkből álló hálózatot alakítson ki. Mivel a 12. cikk értelmében ez a szerv semmiféle döntéshozói hatáskörrel nem rendelkezik, fölösleges tisztázni, hogy az érdekelt uniós feleket képviselő három tag nem kap szavazati jogot. Az a kérdés is felmerül, hogy ezeket a képviselőket miért az Európai Bizottság nevezi ki. Helyesebb volna, ha közvetlenül a 10. cikk (1) bekezdésének a) – c) pontjában megjelölt szervezetek neveznék ki őket.

3.8.1

Meg kell találni a nők és a férfiak kiegyensúlyozott képviselete biztosításának módját a konzultatív fórumon belül.

3.8.2

Amint a 3.6.1. pontban már szó volt róla, helyesebb lenne, ha a konzultatív fórum tagjait megbíznák az országuk illetékes szervei és az Intézet közötti együttműködés biztosításával (12. cikk, (4) bekezdés).

3.9

Az Intézet tervezett pénzügyi eszközeivel kapcsolatban az EGSZB fenntartásait hangoztatja. A Tanács 2.3. pontban idézett nyilatkozatában ellentmondásokat lát: ügyelni kell a hozzáadott érték létrehozására, tehát nehéz feladatokat kell elvégezni, ám mindezt a költségvetési semlegesség fenntartása mellett.

3.9.1

Az Intézet finanszírozása a tervek szerint részben a Progress programból kerülne levonásra. A rendelettervezet indokolásának 3.6. pontja úgy fogalmaz, hogy „az Intézet tevékenységei elkülöníthetőek lesznek azoktól, amelyekre a PROGRESS program (2007–2013) keretén belül tettek javaslatot a nemek közötti egyenlőségre vonatkozóan”. Az EGSZB szerint ez alátámasztja álláspontját, amelyet a PROGRESS programról szóló véleményében fogalmazott meg:

„Ebben az összefüggésben az EGSZB javasolja, hogy a PROGRESS általános pénzügyi keretének meghatározásakor a nemekkel foglalkozó intézet számára előirányozott eszközöket – mint ahogy minden valószínűség szerint történt ebben a tervezetben – ne a PROGRESS költségvetéséből vonják le, hanem saját költségvetéssel rendelkezzen az intézet.”  (17)

3.9.2

Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy az Európai Unió pénzügyi tervének tárgyalása során legyenek tekintettel az Intézet munkájához és megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen összegekre, és hogy ezeket a forrásokat fokozatosan minden körülmények bocsássák az Intézet rendelkezésére, hogy az eleget tehessen a rábízott feladatoknak, és hogy garantálva legyen jogi és pénzügyi biztonsága.

3.9.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a férfiak és a nők közötti egyenlőséggel kapcsolatos munkák egy helyre történő koncentrálása mind közösségi, mind nemzeti szinten megtakarításokat tesz lehetővé. A Progress program előzetes költségvetését ezért nem lenne célszerű ezekkel az összegekkel megkurtítani, hanem inkább növelni kellene arra az esetre felkészülve, ha semmilyen döntés nem születne önálló pénzügyi keret biztosításáról az Intézet részére.

3.9.4

Az Intézet létrehozása semmiképpen nem jelenthet ürügyet ahhoz, hogy más szerveknek – többek között az esélyegyenlőség problémáival szintén foglalkozó dublini Alapítványnak – megnyirbálják a pénzügyi keretét.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/34

1.1

A második, északi dimenzióra vonatkozó cselekvési terv (NDAP II) (1) 2004 januárjában lépett hatályba.

1.2

Az NDAP II öt kiemelt területre vonatkozik:

1.3

Az NDAP II figyelme kiterjed olyan speciális helyzetű régiókra is mint Kalinyingrád és az északi-sarki régió. A cselekvési terv a résztvevő partnereket összehangolt tevékenységre bátorítja a gazdasági, foglalkoztatási és szociális politikák megerősítése érdekében.

1.4

Ezeken a területeken az NDAP II különböző lehetséges tevékenységeket sorol fel, a gyakorlati megvalósítást azonban az érdekelt felekre hagyja. Az ND nem rendelkezik saját költségvetéssel, finanszírozásában különböző EU-programok (azaz a Tacis), az érintett kormányok, és nemzetközi pénzügyi intézetek (NIB – Északi Befektetési Bank, EBRD – Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, stb.) vesznek részt

1.5

Az Európai Bizottság évente beszámolót készít az NDAP II végrehajtásáról. A 2004-es helyzetjelentés nagy számú tevékenységről számol be mind az öt kiemelt területen. A jelentés hivatkozik az EGSZB következtetéseire is, miszerint a civil szervezetek rosszul tájékozottak az NDAP II tevékenységét illetően, ennek javítását, valamint a regionális szervezeteknek az ND tevékenységének végrehajtásába és felülvizsgálatába való további bevonását kéri.

1.6

Az NDAP II végrehajtását évente vizsgálják felül: a magas rangú tisztviselők 2004-ben üléseztek, 2005-ben miniszteri konferenciára került sor, a magas rangú tisztviselők újabb ülését pedig 2006 második felére tervezik.

2.1

A végrehajtás kapcsán az NDAP II számít az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság hozzájárulására: „Annak érdekében, hogy a civil társadalom csoportjai széles körben részt vehessenek a cselekvési terv felülvizsgálatában, nagy segítséget jelentene, ha az EGSZB évente fórumot szervezne az NDAP II végrehajtásáról az EGSZB által képviselt gazdasági és társadalmi szervezetek részére.”  (2)

2.2

A felkérés alapjául szolgáltak egyrészt az EGSZB korábbi években kiadott véleményei a következő témákban: Az Európai Unió és a balti-tengeri államok közti kapcsolatok (3); Az EU északi dimenziója, illetve Oroszországgal való kapcsolata (4); Az északi dimenzió: az északi dimenzióra vonatkozó cselekvési terv az Európai Unió külkapcsolati és határokon átnyúló politikái tükrében 2000 és 2003 között (5); valamint az EU – Oroszország stratégiai partnerség: mi a következő lépés? (6), másrészt az ND miniszteri üléseinek határozatai 1999-ben, 2001-ben és 2002-ben, illetve a két, az EGSZB által 2001-ben és 2003-ban szervezett ND konferencia (fórum) következtetései.

2.3

Az EGSZB pozitívan reagált az Európai Bizottság felkérésére és elhatározta, hogy összegyűjti a magas rangú tisztviselők bizottságának (Committee of Senior Officials, CSO) a következőkre vonatkozó álláspontját:

2.4

A CSO-k álláspontját összegző kérdőívet a civil szervezetek széles körében terjesztették az összes érintett országban, illetve a Gdańskba, Kalinyingrádba és Rigába küldött tényfeltáró bizottságok révén.

3.1

Az EGSZB képviseltette magát a magas rangú tisztviselők bizottságának 2004. októberi ülésén, jelentésben mutatva be következtetéseit és ajánlásait (7).

3.2

A magas rangú tisztviselők bizottságának az NDAP II-be való bevonásáról az EGSZB általános következtetésként az alábbiakat állapította meg:

A fenti három aspektus tekintetében valamivel kedvezőbb a helyzet a „régi” tagállamokban, mint a többi országban.

Az értesített CSO-k általános érdeklődést mutattak az ND és NDAP II iránt a tervezésben és a felügyeletben való részvétel tekintetében, mind európai, mind nemzeti szinten.

Az EGSZB javasolta, hogy javítsanak az NDAP II-ről szóló tájékoztatáson, valamint a CSO-k végrehajtásba és felügyeletbe való bevonásának mértékén.

AZ EGSZB felajánlotta, hogy segítséget nyújt a tájékoztatás és felügyelet területén európai szinten, de ezzel egy időben leszögezte, hogy az ND tevékenységnek elsősorban szubregionális, nemzeti és helyi szinten kell kibontakoznia, a hatóságokkal és az érdekelt CSO-kkal kölcsönösen együttműködve.

Az EGSZB támogatta az NDAP II-ben szereplő azon elvet (8), hogy a civil társadalom képviselőit bátorítani kell a magas rangú tisztviselők évi ülésein való részvételre.

Az EGSZB javasolta, hogy az Európai Unió vegyen figyelembe néhány további, az NDAP II-t érintő szempontot:

3.3

Az EGSZB továbbra is fenntartja ezeket az ajánlásait.

4.1

A 2004-es jelentésben az EGSZB jelezte azon szándékát, hogy hozzá kíván járulni a 2005. évi miniszteri konferenciához és a magas rangú tisztviselők 2006. évi üléséhez egyaránt, ugyanazokkal a feltételekkel, mint 2004-ben.

4.2

Az EGSZB az újonnan létrehozott Kelet-Európai Kapcsolattartó Csoport (Eastern Europe Contact Group, EECG) keretei között fejtette ki az északi dimenzióval kapcsolatos tevékenységét. Az EECG az EGSZB tagjaiból áll, az EGSZB kelet-európai országokkal kapcsolatos tevékenységét fogja össze. A tevékenység célja az EU kelet-európai országokkal fennálló kapcsolatainak erősítése, politikájának előmozdítása a civil társadalom támogatásával, valamint a CSO szereplőkkel való közvetlen kapcsolat kiépítése ezekben az országokban.

4.3

Az északi dimenzió vonatkozásában az EGSZB saját kapcsolatain keresztül is végez információterjesztést, csakúgy, mint az Európai Bizottság északi dimenzió információs rendszerére (NDIS) hivatkozással.

4.4

A vélemény előkészítése során az EGSZB körülbelül 100 civil szervezetnek osztott szét kérdőívet 2005 júniusában. Az EU – Oroszország tárgyú vélemény kidolgozásakor az EGSZB orosz CSO-kkal is tárgyalt az északi dimenzióról. Ennek megfelelően a jelen vélemény összegzése tartalmazza a partnerországokban működő CSO-k álláspontját is.

5.1.1

2005 júniusában felmérés készült arról, hogy a nyilvánosság mennyire tájékozott az NDAP II-vel kapcsolatban. A kérdőíveket a cselekvési terv által érintett országok – balti és északi államok, Németország, Oroszország Kalinyingráddal együtt és Lengyelország – különböző civil szervezeteinek küldték el. A kérdőív, az előző évihez hasonlóan, a következőkre nézve tett fel kérdéseket: a) a civil társadalom tájékozottsága az északi dimenzió és a cselekvési terv kapcsán, b) a CSO-k véleménye az északi dimenzióról és c) a CSO-k bekapcsolódása az NDAP II végrehajtásába és felügyeletébe.

5.1.2

Mindössze 20 válasz érkezett – ez is azt mutatja, hogy az északi dimenzió és az NDAP II vonatkozásában meglehetősen alacsony a tájékozottság szintje. Ezt a kérdőív eredményei is megerősítették – bár a CSO-k többsége azt válaszolta, hogy van tudomása az ND és NDAP II létezéséről, néhány esetben volt csak nyilvánvaló hogy valódi ismeretekkel rendelkeznek az NDAP II-t illetően. A CSO-k harmada válaszolta, hogy már hallott az északi dimenzióról és az NDAP II-ről, de világosan kitűnt, hogy ezeknek sem a célját, sem a tartalmát nem ismerik.

5.1.3

Néhány érintettnek van tudomása az északi dimenzióval kapcsolatos állami és magánszféra közötti partnerségi kapcsolatokról (PPP), főleg környezeti vonatkozásúakról (NDEP). Több CSO is egyéb balti-tengeri regionális szervezeten keresztül – elsősorban a Balti-tengeri Államok Tanácsa (CBSS) révén – szerzett tudomást az északi dimenzióról. A munkáltatók (BAC-Business Advisory Council) és a szakszervezetek (BASTUN-Baltic Sea Trade Union Network) hálózatai szintén terjesztettek információt tagjaik között az északi dimenzióról.

5.1.4

Egyesek szerint az NDAP II nem érinti a CSO-kat, inkább politikai jellegű regionális együttműködés a kormányok és az illetékes hatóságok között, tekintet nélkül az Európai Bizottság erőfeszítéseire, hogy az északi dimenzió információs rendszerén keresztül erősítse a nyilvános tájékoztatást.

5.2.1

A kérdőíves kutatás eredményei azt mutatták, hogy meglehetősen kevés kezdeményezés történt a CSO-k tájékoztatására vagy bevonására az NDAP II tevékenységbe a kormányok, hatóságok vagy egyéb egyesületek részéről. Mindössze néhány olyan válasz érkezett, amely erre irányuló elkötelezettséget mutatott. Az illetékes hatóságok néhány országban már szerveztek szemináriumokat és vitaműhelyeket is az NDAP II végrehajtása kapcsán, illetve hasonló előfordult egyes regionális testületek szintjén is.

5.2.2

Saját kezdeményezésre viszont csak kevés CSO-t vontak be az NDAPII tevékenységbe, amely főként az északi dimenzióba tartozó területeken való beruházások feltételeinek javításához, az ottani országok különböző egyesületeivel való együttműködéshez, az északi dimenzió jövőjéről folytatott vitához, illetve az északi dimenzió fejlődésének általános nyomon követéséhez kapcsolódik.

—

Munkaerő-piaci ügyek, foglalkoztatás, és társadalmi párbeszéd;

—

A kis- és középvállalkozások segítése;

—

Kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok megkönnyítése;

—

Határokon átnyúló beruházások feltételeinek javítása;

—

Az összekötő infrastruktúra, illetve a szállítási hálózatok javítása.

—

A civil társadalom szereplőinek bevonása az NDAPII végrehajtásába;

—

A végrehajtáshoz szükséges struktúrák kialakítása;

—

Az NDAPII számára szükséges források kiosztása;

—

Az NDAPII végrehajtásáról szóló beszámolók terjesztése.

6.1

Az EGSZB támogatja a strukturált, multilaterális, határokon átnyúló regionális együttműködés folytatását Európa északi részén, amelyben nem EU-tagállamok is részt vesznek. Az északi dimenzió program megfelelőnek látszik ennek elérésére.

6.2

Az EGSZB támogatja az északi dimenzió program összekapcsolását az EU – Oroszország közötti együttműködéssel és a „Négy Közös Terület” kezdeményezéssel. Az EGSZB egy korábbi véleményében – „A civil társadalom hozzájárulása az EU és Oroszország kapcsolatához” (9), 3.2.5 pont – a következőket szögezte le: „Az EU-nak és Oroszországnak a regionális együttműködés – az északi dimenzió… – átalakításán is munkálkodnia kellene. Az EGSZB örömmel jegyzi meg, hogy ezt az aspektust is megfelelő módon figyelembe vették a menetrendekben, és további intézkedéseket sürget a regionális együttműködések fejlesztésére az EU–Oroszország kapcsolatok részeként.”

6.3

A sikeres regionális északi dimenzió együttműködés Oroszország megfelelő részvételét igényli az északi dimenzióra vonatkozó jövőbeli politika előkészítésében és végrehajtásában is. Az ebben a kontextusban felmerülő együttműködési mechanizmusokat, például egy közös irányító tanácsot, át kell gondolni, figyelembe véve a régió egyéb, nem EU-tagállamait is.

6.4

Az EGSZB hangsúlyozza az EU – Oroszország kapcsolatáról készült véleményében kifejtett ajánlásokat, miszerint a civil társadalmi ügyeket fejleszteni kell az EU – Oroszország menetrendekben, illetve a civil társadalom szereplőit be kell vonni ebbe az együttműködésbe. Mérlegelni kell többek között a CSO-kkal folytatott strukturált konzultáció kialakításának lehetőségeit a jövőbeli ND-mechanizmusokban.

6.5

A jövőre nézve az északi dimenziós együttműködés öt területe releváns. Mindenekelőtt az északi dimenzió partnerség pozitív tapasztalatait kell kihasználni (környezetvédelmi, szociális és egészségügyi, valamint információs technológiai területen). A további partnerség kialakítását a következő területeken kell megfontolni:

6.6

A balti-tengeri térségben már létező regionális testületeknek, elsősorban a CBSS-nek, központi szerepet kell kapniuk a további északi dimenziós tevékenység során. Így ebben az összefüggésben a civil szervezeteknek is lehetőségük lenne arra, hogy saját regionális együttműködési hálózataik és a fenti testületekhez fűződő kapcsolataik révén hozzájárulásukkal segítsék az északi dimenziós tevékenységet, illetve bekapcsolódjanak abba.

6.7

Az EGSZB megismétli azt a 2004-es ajánlását, hogy az északi dimenzióról szóló nyilvános információ terjesztését erősíteni kell, ezért az északi dimenziós információs rendszer (NDIS) fejlesztése elengedhetetlen. Az EGSZB hangsúlyozza továbbá, hogy az információt mindenekelőtt nemzeti és helyi szinten kell terjeszteni, s ez az érintett országok kormányainak és illetékes hatóságainak feladata. A jobb tájékoztatás az északi dimenzió iránti szélesebb körű érdeklődéshez vezet, és részvételre illetve hozzájárulásra fogja ösztönözni a civil társadalmi szereplőket.

6.8

Az ND-partnerség finanszírozását eseti alapon kell eldönteni, ebben a kormányoknak és a nemzetközi pénzügyi intézeteknek kell központi szerepet játszaniuk. A norvég és az EGT pénzügyi mechanizmusok is hasznosak lennének mindenekelőtt a közös, határokon átívelő ND-intézkedések ösztönzésében. Az európai szomszédsági és partnerségi eszköz alkalmazása 2007-től válik aktuálissá.

6.9

Az EGSZB tovább folytatja az északi dimenzióhoz kapcsolódó tevékenységét, és hozzá kíván járulni a 2006. évi magas rangú tisztviselők üléséhez. Ez a hozzájárulás tükrözheti az EGSZB partnerországokbeli CSO-kkal folytatott vitáin alapuló következtetéseket is. Az EGSZB készen áll arra, hogy további hozzájárulással szolgáljon az északi dimenzió jövőbeli végrehajtása kapcsán.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/39

1.1.1

A jobb jogalkotás valódi társadalmi követelmény, és az EGSZB szeretné továbbítani az európai intézmények és kormányok felé a civil társadalom és a jog alkalmazóinak igényeit ebben a tekintetben.

1.1.2

A jobb jogalkotás mindenekelőtt azt jelenti, hogy meg kell vizsgálni a helyzetet a jogi eszköz felhasználója szempontjából. Ez magyarázza a részvételre irányuló megközelítés fontosságát is, amely magában foglalja a civil társadalmi szervezetekkel és szociális partnerekkel – azaz a jogszabályok által közvetlenül érintett csoportokkal – folytatott előzetes konzultációt, azok reprezentativitásának figyelembevételét valamint a konzultatív intézmények forrásainak és szakértelmének konstruktív módon történő alkalmazását.

1.1.3

Ugyanakkor kevesebb jogalkotást is jelent, harcot a jogalkotási infláció ellen, valamint az acquis egyszerűsítését, mivel a túl sok jogszabály a jogot nehezen érthetővé teszi, és így akadályokat gördít a kereskedelem elé; jelenti ezentúl a jogszabályok egyszerű és hatékony végrehajtását is.

1.1.4

A jobb jogalkotás maga után vonja a jogszabályok legszükségesebb szintre történő visszaszorítását és a célkitűzések középpontba helyezését. Rugalmas, alakítható és megfelelően tartós jogszabályok kidolgozását is jelenti. Ez a feladat a tervezéstől a végrehajtásig fegyelmezett megközelítést és mindenekelőtt következetességet igényel.

1.1.5

Az egyszerűsítés a jogi komplexitás lehetséges csökkentésére utal, de ez nem szükségszerűen jelenti a közösségi joganyag drasztikus csökkentését vagy deregulációt, ami szemben állna a civil társadalom biztonsággal kapcsolatos elvárásaival, illetve a vállalkozásoknak – különösen a KKV-knak – a jogbiztonság és a stabilitás iránti igényével. A közösségi jogrendszer egyébként már önmagában egyszerűsítést hajt végre amennyiben egységesíti a tagállami jogalkotás eltéréseit.

1.1.6

Minden jogszabályt vagy jogszabályrészt, amely már elavult, egyértelműen hatályon kívül kell helyezni.

1.2.1

Minden európai bizottsági főigazgatóságnak (DG) a saját hatáskörébe tartozó szövegek mennyiségével és komplexitásával arányban (ez mérhető például a sorok számával és más, korábbi jogszabályra tett hivatkozással, valamint az ebből következő adminisztratív kötelezettségekkel) kell egy egyszerűsítési programot javasolnia, mely azután beépülne az Európai Bizottság átfogó programjába. Ezenkívül meg kell magyaráznia, hogy miért van szükség a javaslatban szereplő változtatásokra, és mi a javaslat várható hatása az egyszerűsíteni kívánt jogszabály felhasználóira nézve. Ugyancsak meg kell határoznia az elfogadott szövegek minden egyes csoportjára vonatkozó intézkedéseket (hatályon kívül helyezés, felülvizsgálat, kodifikáció stb.), továbbá közölnie kell a program megvalósításához szükséges forrásra vonatkozó becslést.

1.2.2

Az Európai Bizottság konszolidált éves jelentése „Az acquis egyszerűsítéséről és a jobb jogalkotásról” fog számot adni az adott évre elfogadott programról és az előző év programjának hatékony végrehajtásáról, valamint az Európai Bizottság folyamatban lévő félidős egyszerűsítési programja eredményeiről és munkaprogramjáról. Az egyszerűsítés és jobb jogalkotás terén elért EU-s és nemzeti eredményeket elemezni fogja, és amennyiben szükséges, új javaslatokkal és ajánlásokkal egészíti majd ki. El kell kerülni a hasonló tartalmú vagy átfedésben lévő jelentések és közlemények áradatát.

1.2.3

A kezdeményezési jog nem neutrális; a jog tulajdonosa meghatározó befolyással bír, és felelősséggel rendelkezik a jogszabályok prioritásainak és céljainak megválasztásánál, azok előkészítésében és elfogadásában, valamint átdolgozásukban, ha a jogalkotó hatóságok módosításokat terjesztenek elő; a jogszabálytervezetek minőségének és helytállóságának közvetlen következményei vannak a jogalkotó szervek által végzett elfogadási eljárás időtartamára és eredményére. Ha egy tervezet rosszul előkészített, jelentős idő és pénzpocsékolást eredményez minden érintett intézmény, illetve konzultációra felkért szervezet számára.

1.2.4

A jogalkotási eljárás végén elfogadott szöveg és az irányelvek nemzeti jogba való átültetésének minősége ugyancsak következményekkel jár, ha az értelmezésben vitára okot adó hiányosságok vagy nehézségek jelentkeznek, és szükségessé válik a nemzeti vagy közösségi igazságügyi hatóságok beavatkozása, az további költséghez vezet a nemzeti közigazgatás és a felhasználók számára.

1.2.5

Az Európai Bizottság és a jogalkotó nem mindentudó, a társadalmi, gazdasági és technológiai szituáció pedig összetett és változó: a jogszabályok radikális megváltoztatása vagy rugalmasabbá tétele, abban az esetben, ha azok gyakorlati következménye eltér a kívánt céltól, illetve ha végrehajtásuk költsége túlzottan magas a közigazgatás vagy a felhasználók számára, nem jelenti a jogalkotó hatóság gyengítését; sokkal inkább politikai intelligenciáról tanúskodik, ami bizalmat alakít ki a felhasználókban és elősegíti a jog tiszteletben tartását.

1.2.6

A jogszabályok jogalkotási folyamat előtt megkezdett értékelése hatástanulmánnyal (vagy értékeléssel) ér véget, amely rávilágít arra, hogy a jogszabály milyen fogadtatásban részesült, hogyan illeszkedik a már meglévő jogszabályokhoz, valamint bármely esetleges nehézségre a végrehajtás során.

1.2.7

Abban az esetben, ha az Európai Bizottság már vizsgálat alatt álló jogszabályjavaslatot kíván visszavonni, meg kell indokolnia, hogy miért kívánja megszakítani a már megkezdett jogi eljárást, továbbá konzultálnia kell mindazokkal a jogalkotással foglalkozó és konzultatív intézményekkel, valamint civil társadalmi szervezetekkel, amelyeknek véleményét a jogszabályjavaslattal kapcsolatban kikérte, illetve amelyek érdekeit a javaslat visszavonása hátrányosan érinti.

1.2.8

A jogszabályok értékelésének – akár előzetes (ex ante), akár utólagos (ex post) értékelésről legyen szó – az érintettek bevonásán és részvételén kell alapulnia, ha vitathatatlan politikai és gyakorlati legitimitást szeretnénk elérni. Az ex ante értékelés megelőzi, és azután végigkíséri a tervezési folyamatot; az ex post értékelés két lépcsőben történik: az első az irányelvek átültetésekor vagy a rendeletek végrehajtásakor, amikor az elfogadás és végrehajtás első nehézségei nyilvánvalóvá válnak; ezután a tulajdonképpeni hatástanulmány következik, amelyre a gyakorlati végrehajtás egy meghatározott időszaka után kerül sor, melynek során világossá válnak az előre nem látott, nem kívánatos következmények. A hatástanulmányhoz szükséges a jogszabályról, illetve annak végrehajtási módjáról (1) adott visszajelzés.

1.2.9

A negatív vagy előre nem látott következmények jelentősen különbözhetnek: a közigazgatás vagy a felhasználók számára túlzott költségességet vizsgáló értékelésnek ki kell egészülnie a társadalmi, gazdasági és környezeti hatásra, illetőleg az alapjogokhoz való viszonyra irányuló tanulmánnyal.

1.2.10

Értékelni kell a végrehajtási hatáskörök gyakorlását is: mind a közösségit, (közvetlen alkalmazás, szabályozási komitológia, szabályozó ügynökségek) mind a nemzetit, (minisztériumok, decentralizált hatóságok, független közigazgatási hatóságok) a hatásukat, (a felhasználóktól megkívánt adminisztratív formalitások, költségek, komplexitás szempontjából), valamint a nyomon követés, illetőleg a szankciók hatékonyságát. A jogalkotó hatóságoknak képesnek kell lenniük nyomon követni ezt az eljárást, amely egyaránt kiterjed a szabályozásra, és a végrehajtásra is..

1.2.11

A tagállamok fejlesztik és tökéletesítik saját értékelési eszközeiket, annak eredményeiről beszámolnak az Európai Bizottságnak és a nemzeti jogalkotási hatóságoknak, rámutatva a folyamat során tapasztalt problémákra és sikerekre.

1.2.12

Az Európai Bizottság határozatában megállapított, a legjobb nemzeti tapasztalatok koordinációját, cseréjét és az erről szóló tájékoztatást elősegítő intézkedések, valamint az átültetést szemléltető táblázatok rendszeres közzététele, továbbá a belső piac tekintetében történt előrelépésre rávilágító eredménymutatók teszik majd lehetővé a hatékony nyomon követést és korrekciót.

1.2.13

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2000 októberében tett ígéretének megfelelően (Magatartási Kódex), folytatni fogja éves véleményének közzétételét „Az acquis egyszerűsítése és jobb jogalkotás” tárgyában írt globális jelentésről, valamint az acquis egyszerűsítéséről és a jogalkotás minőségéről szóló európai bizottsági közleményekről és különböző ágazati jelentésekről.

1.3.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a közösségi joganyag egyszerűsítésének, következetesebbé és helytállóbbá tételének feladata nem csak módszerek és technikák kérdése, hanem mélyreható politikai ügy is, amely intenzív intézményközi részvételt igényel a szervezett civil társadalom magas fokú részvételével és támogatásával.

2.1

Az Európai Unió brit elnöksége vélemény készítésére kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot (EGSZB) a „Jobb jogalkotás” tárgyában; az EGSZB arra is felkérést kapott, hogy fogalmazzon meg véleményt az Európai Bizottság 12. jelentéséről, melynek témája a közösségi jog egyszerűsítése. Az EGSZB figyelembe vette az Európai Bizottság „Jobb jogalkotás, növekedés és foglalkoztatás” című közleményét, amely az Európai Tanács lisszaboni stratégiáról készült felülvizsgálatát követte, valamint az Európai Bizottság nemrégiben kiadott határozatát az irányelvek átültetéséről.

2.2

Az EGSZB javaslatai nem kérdőjelezik meg a jogállamiságon alapuló, az Alkotmányszerződés által megerősített és megszilárdított közösségi módszert, amelya a civil társadalom a kezdeményező hatóság irányába tett közvetlen beavatkozási eljárásával egészült ki. A javaslatok lényegében az 1992-es edinburgh-i Európai Tanács következtetéseire, a kormányzásról és a lisszaboni stratégiáról (2000–2001) szóló fehér könyvre és a 2003 december16-i intézményközi megállapodásra épülnek, figyelembe véve a hat elnökség és a Tanács kezdeményezéseinek keretében végzett munkát.

2.3

A javaslatok ugyanakkor hangsúlyozzák a civil társadalom részvételét a jogszabályok kidolgozásában, értékelésében és az ezt követő felülvizsgálatban. Az EGSZB-nek a témával és a jogszabálytervezetek minőségével kapcsolatos véleményeinek és javaslatainak célja, hogy konstruktív módon járuljon hozzá a vállalkozások és a polgárok jogi és közigazgatási környezetének javításához.

2.4

Az EGSZB elismeri a jobb jogalkotás szükségességét, és minden ilyen irányú kezdeményezést üdvözöl. Mindazonáltal hangsúlyozza, hogy nem tekinthetünk mindenfajta szabályozást szükségtelen béklyónak, ha azt kívánjuk, hogy az EU megfeleljen a felmerülő kihívásoknak. Ezért nem támogatna olyan törekvést, melynek eredményeképpen a közösségi érdekek őrzőjeként fellépő és az európai integráció motorját képező Európai Bizottság lemondana kezdeményezési jogának gyakorlásáról és ezáltal a népek közötti „egyre szorosabb egység” megteremtésén való munkálkodásról.

3.1

A jobb jogalkotás hozzájárul a felelősségteljesebb kormányzáshoz, valamint az egyszerűbb és érthetőbb jogalkotáshoz, amely szintén jobb színben tünteti fel az európai intézményeket a civil társadalom szemében a hatékony kormányzásra való alkalmasságuk tekintetében. Ezáltal újra megalapozzák a civil társadalom bizalmát a szabályokat alkotó intézményekben.

3.2

A törvény előtti egyenlőség elvét jelen pillanatban a hatályban lévő jogszabályok komplexitása és nagy száma, valamint az alkalmazható és az előkészületben lévő jogszabályokhoz való hozzáférés nehézsége fenyegeti; a jogszabályok érthetőségére és hozzáférhetőségére való törekvésnek kell vezérelnie az acquis egyszerűsítését és az új jogszabályjavaslatok tervezését.

3.3

A Nizzában, 2000-ben ünnepélyesen kinyilatkoztatott alapjogi charta kimondja az európai polgárok jogát a megbízható közigazgatáshoz; annak érdekében, hogy egy jogszabály hatékony legyen azok szemében, akiket érint, a következő előfeltételek teljesülése kulcsfontosságú: a végfelhasználók tájékoztatása, és a folyamatba való bevonása, ezzel biztosítva, hogy a jogszabálytervezet valóban szükséges legyen; a független és megbízható szakértők meghallgatása; az arányosság és szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása; ezen kívül ügyelni kell a jogszabály minőségére, a végrehajtásra és arra, hogy a jogszabály az adminisztratív egyszerűsítés keretében szülessen meg.

3.4

A két legfontosabb feladat – az acquis egyszerűsítése és a jobb jogalkotás – valamint az ezekhez kapcsolódó közösségi tevékenység célja ugyanaz: a felelősségteljes kormányzás, amelyhez pedig megfelelő mennyiségű forrás szükséges; ezt a jogalkotási folyamat és a jogszabályok végrehajtása során figyelembe kell venni. Ha a folyamat már jól megalapozott, akkor fenn kell tartani, valamint politikailag, és a források tekintetében is támogatni kell.

3.5

Az acquis egyszerűsítése és a jogszabályok minőségének és hatékonyságának javítása elsődleges fontosságú közösségi célkitűzéssé vált a versenyképesség, a növekedés és foglalkoztatás, valamint a fenntartható fejlődés és az Európai Unió polgárainak életminősége tekintetében, illetve az európai üzleti vállalkozások belső piaci, és a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos tevékenységének megkönnyítése érdekében.

3.6

A vállalt munka és a kezdeményezések azonban még mindig hozták meg a várt eredményt. A lisszaboni stratégia pillanatnyi megtorpanása, a Wim Kok jelentés megállapításai és javaslatai, valamint az Európai Tanács általi újraindítás szükségszerűen az 1992 óta követett, és 2001-ben megerősített, a jogalkotásról, illetve a végrehajtásról javításáról szóló stratégia átértékeléséhez vezetett az intézményekben és a tagállamokban.

3.7

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság véleményét, hogy az igények és a rendelkezésre álló források teljes átértékelésére van szükség. Ez a nemzeti szintre is vonatkozik.

3.8

Európa nehézségei a versenyképesség és a tudásalapú gazdaság megvalósítása tekintetében, valamint a politikai fronton az átláthatóság, a részvétel, és a hatékonyság vonatkozásában, ugyanúgy, mint a jogszabályok legalacsonyabb szinten és a vállalkozások által történő elfogadása terén, az alkalmazott módszerek megerősítését, akár – bizonyos szempontból – teljes átdolgozását, és a források újraelosztását teszik szükségessé a jobb jogalkotás érdekében a 25 tagországból álló és a jövőben tovább bővülő Európai Unióban.

3.9

Az Európai Bizottság jelenlegi stratégiája egyértelműen a 2005 márciusában (2) közzétett két közleményre épül, és még ebben az évben ki kell egészülnie az ügynökségek működési keretére vonatkozó javaslattal. Az EGSZB véleménye szerint ennek a keretnek az iránymutatások megfogalmazására kellene szorítkoznia anélkül, hogy összeütközésbe kerülne az ügynökségek autonómiájával, hiszen ezek a szervek a költségvetésük végrehajtásában a Számvevőszék felügyelete, viták felmerülése esetén pedig a bíróságok illetékességi körébe tartoznak.

3.10

A „Jobb jogalkotás 2004”  (3) című 12. jelentés az EU stratégia alapjára hivatkozik: az Európai Bizottságnak a szabályozói környezet egyszerűsítésére és tökéletesítésére vonatkozó cselekvési tervére, a 2003 decemberi, a jobb jogalkotás tárgyában született intézményközi megállapodásra (4), valamint a 2002 májusában a közigazgatási miniszterek által elfogadott, a tagállamok stratégiáját meghatározó kormányközi cselekvési tervre. A Jobb jogalkotás 2003  (5) című 11. jelentésében az Európai Bizottság kifejezte céljait, melyet részleteiben is kifejtett 8 tematikus közleményében (6).

3.11

Az Európai Bizottság cselekvési terve a szakértők előkészítő munkájában, a 2001-ben közzétett, az európai kormányzásról szóló fehér könyvben, valamint a közigazgatási miniszterek által 2000-ben végrehajtott szabályozás minőségével foglalkozó csoport munkájában gyökeredzik; jelenleg megfelelően széles körű konszenzus támogatja.

3.12

Az Európai Bizottság kiemelkedően fontos célkitűzése a közösségi vívmányok egyszerűsítésük általi jobbá tétele, amelynek eléréséhez a szükséges módszereket és eszközöket már el is fogadta.

3.13

Mióta 1992-ben az edinburgh-i Európai Tanács útjára indította az egyszerűsítési és az arányosság és szubszidiaritás elvének betartására irányuló folyamatot, melynek nyomon követése és értékelése azóta tizenkét éves jelentés tárgyát képezte, az Európai Bizottság keretrendelkezéseket állapított meg az előzetes konzultációs eljárás, a hatásértékelések és az új jogszabályok fogalmazásának minősége és módozatai tekintetében. Azonban az előrelépés – bármennyire is valós – a jogszabályok felhasználói szerint még mindig nem elegendő.

3.14

Az ír elnökség óta folyamatban lévő, a jobb jogalkotást célzó kezdeményezés volt a témája a hat elnökség 2004-es, a jobb jogalkotásról szóló nyilatkozatának (7). A Versenyképességi Tanács 2004 novemberi ülésén kb. húsz jogalkotási aktus esetében állapította meg (15 prioritásra bontva), hogy egyszerűsítésre szorul, és tovább folytatta ebben a témában végzett munkáját 2005 februárjáig; az Európai Bizottság vállalta magára ezeknek az iránymutatásoknak a részletes kidolgozását – meglehetős sikerrel.

3.15

Az Európai Bizottság a „Jobb szabályozás a növekedés és munkahelyteremtés területén az Európai Unióban”  (8) című közleményében átalakította a lisszaboni stratégia felülvizsgálatával kapcsolatos 2002-es megközelítését (a javaslatokat részletezi, különösen az újakat).

3.16

Az EGSZB mint a szervezett civil társadalom intézményes képviselője ugyancsak elkötelezte magát, hogy már a kezdetektől sokkal aktívabban járuljon hozzá ahhoz a kezdeményezéshez, hogy Európának jobb minőségű, pontosabb, koherensebb és hatékonyabb jogszabályokat kell hozni annak érdekében, hogy megfelelhessen a polgárok és a vállalkozások jogos elvárásainak. Az Európai Bizottsággal aláírt jegyzőkönyv (9) lehetővé teszi az EGSZB számára a jogszabálytervezetekről való konzultációt. Ebben a tekintetben véleményeinek mélyrehatóbbnak kell lennie, és igazodniuk kell a jogszabályok által érintettek szempontjaihoz.

4.1

A szerződésekben meghatározott jogi keret értelmében a jogalkotás a közösségi fellépés legfőbb eszköze, szemben a tagállamokkal, amelyek számos, különböző intézkedést alkalmazhatnak.

4.2

A jogszabályok tökéletesítésekor (mind a már meglévők, mind a jövőbeli jogszabályok tekintetében) az egyszerűsítésre, a jogi fogalmak következetességére és a megfogalmazás pontosságára kellene összpontosítani, különösen az olyan területeken, ahol a jog a leggyorsabban fejlődik, illetve a már erősen szabályozott vagy komplex területeken; különös tekintettel a belső piacra és a környezetre vonatkozó jogszabályokra. A közlekedési politika és a statisztika ugyancsak figyelmet érdemel.

4.3

A lisszaboni stratégia, és különösen a versenyképesség fokozásának szükségessége, valamint a felelősségteljesebb európai kormányzásra (10) irányuló célkitűzés szükségessé teszi az európai jogalkotás szabályozó funkciójának és gyakorlatának, valamint a tagállamokra gyakorolt hatásának vizsgálatát (jogalkotás és közigazgatás) annak érdekében, hogy a jogszabályok egységesebb alkalmazását és a jogalkotási konzisztenciát biztosítani lehessen, mely által megvalósítható az egyenlő feltételek garantálása („level playing field”) a belső piac számára. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, az átültetésnek nem szabad további felesleges rendelkezéseket eredményeznie, illetőleg az irányelvek szabályait bonyolítania.

4.4

A lisszaboni Európai Tanács felkérte az Európai Bizottságot, a Tanácsot és a tagállamokat, hogy 2001-re állítsanak össze egy stratégiát (11), melynek célja a szabályozási környezet egyszerűsítése összehangolt fellépés segítségével. Ezenkívül rávilágított a szabályozás új, rugalmasabb módszereinek szükségességére is.

4.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a szabályozás ezen új eszközei – melyeket támogat (12) – a civil társadalomnak a szabályozó intézkedésekben való közvetlenebb és tartósabb részvételét fogják eredményezni, akár az intézményekkel együttműködésben, akár függetlenebb módon (együttszabályozás és önszabályozás), a 2003. decemberi intézményközi megállapodás rendelkezéseinek megfelelően.

4.6

Ahogy a gazdaság globalizáltabbá válik, és kevésbé függ a gyártástól (a digitális gazdaság és a tudásalapú társadalom, szabadalmi és szerzői jogi kérdések, vállalati pénzügyi ellenőrzések és új pénzügyi eszközök és szolgáltatások (13)) új, a társadalmi-gazdasági élet szereplőivel létrehozandó partnerségekre lesz igény (például a foglalkoztatási bizottságok és a szociális párbeszéd bizottságainak erőteljesebb mozgósítása, ágazati bizottságok esetleges létrehozása vagy tematikus munkacsoportok révén). Ez szükségessé teszi a hagyományos eljárások és eszközök átgondolását és egyszerűsítését, hogy illeszkedjenek a gyors piaci változásokhoz és igényekhez az innováció és a beruházások, valamint a képzés és a kutatás tekintetében.

4.7

Az Európai Bizottság az évente közzétett menetrendnek megfelelően gyakorolja a konzultációs eljárást és végez hatásértékeléseket, melyeknek középpontjában a költség-haszon elemzés áll, egyéb eszközökkel kiegészítve, mint például a többtényezős elemzés. Az EGSZB véleménye szerint a költség-haszon elemzés önmagában nem igazán ideális minden területre és a jogalkotás minden eredményére (pl. közegészségügy, környezet). Ugyanis az alapjogok végrehajtása vagy a közérdek figyelembevétele olyan körülmények, amelyeket nagyon nehéz a költség-haszon elv alapján értékelni, bizonyos projektek esetében viszont ezeket is vizsgálni kell.

4.8

A fellépésnek keretet adó, a közösségi vívmányok egyszerűsítéséről és aktualizálásáról szóló közlemény mellett (14) két specifikusabb kezdeményezés indult. Az egyik a mezőgazdasági (15) és 2004 óta a halászati (16) jogalkotásról, mely két terület különösen összetett, és gyors változáson megy át; a másik a belső piaci program jogszabályainak egyszerűsítése (SLIM), amely 1996 óta működött, és biztató, bár rész-eredményekkel szolgált, annak ellenére, hogy a Tanács és a Parlament kevéssé kísérte figyelemmel és azóta meglehetősen elhanyagolta (17).

4.9

A 2003. december 16-án az Európai Bizottság, a Parlament és a Tanács között létrejött intézményközi megállapodás (18) kimondja, hogy az intézményekben új megközelítést kell kialakítani a jogalkotási funkció vonatkozásában; ezen kívül több teret biztosít a szerződés, az együttszabályozás és az önszabályozás számára is. Az EGSZB elfogadott egy az ezen a megállapodáson alapuló véleményt az egyszerűsítés tárgyában (19), illetve a már említett információs jelentést a szabályozás alternatív formáinak témakörében (20). Ezt megelőzően az EGSZB figyelmét főként a SLIM tevékenységének szentelte. Az intézményközi megállapodás végrehajtása során különös tekintettel kell lenni a KKV-kra és az Európai Kisvállalkozások Chartájára is.

4.10

Néha elhangzik, hogy a tagállamokban alkalmazandó jogszabályok több mint fele uniós eredetű. 2000-ben, a kormányzással kapcsolatos előkészítő munka éppen folyamán azt állították, hogy a közösségi vívmányok összesen 80 000 oldalnyi szöveget tesznek ki; újabb értékelések szerint az előrehaladás ma szerényebb mértékű, s az új belső joganyagnak mintegy 10 %-át teszi ki.

4.11

Mindenesetre, a jogalkotás költséget jelent annak előkészítése, átalakítása és végrehajtása során, nem csak az Európai Unió és tagállamai számára, hanem a vállalkozásoknak és a magánszemélyeknek is, akikkel szemben elvárás, hogy ismerjék és betartsák a törvényeket, valamint kövessék a meghatározott közigazgatási eljárásokat (compliance costs – betartatás költsége).

4.12

A jogszabályok kidolgozásának és betartatásának költségét ugyanolyan nehéz megbecsülni, mint a hozzájuk kapcsolódó közigazgatási és bürokratikus jelentőséget, de egyre fokozódik a kritika, különösen a vállalkozások részéről, a jogszabályok nyomában járó – néha szükségtelen – követelmények, nehézségek, akadályok és eljárások miatt, melyek sokak szerint komolyan gátolják az európai versenyképességet; ezeket az aggodalmakat osztja a Tanács és az Európai Bizottság is. A jogalkotás minőségére vonatkozó objektív megközelítés kialakítása érdekében ezeket a költségeket értékelni kellene. Az OECD becslései szerint a szabályozás végrehajtásának költsége az európai GDP 3–4 %-át teszi ki (21).

4.13

Ám ha kizárólag a jogszabályok betartatásának költségére és annak a jogi aktusok versenyképességre gyakorolt hatására összpontosítunk, csak egy – jóllehet elég jelentős, de nem az egyetlen, és talán nem is a legfontosabb – szempontot vizsgálunk (22) Ettől függetlenül lehetséges lenne a legjobb jogszabályokon alapuló megközelítés kialakítása; amely azt jelentené, hogy a legjobb jogszabályok azok, melyek esetében a célkitűzések eléréséhez minimális végrehajtási és betartatási költségre van szükség; ez a Mandelkern-jelentés egyik javaslata, melynek megvalósítását az EGSZB üdvözölné, legalább kísérleti alapon, a vállalkozásokat, és különösen a KKV-ket érintő javaslatok tekintetében. Az Európai Bizottság az általa kidolgozott megközelítésben már figyelembe veszi az adminisztratív költségeket, jelenleg kísérleti projektet dolgoz ki ezek modellezésére (EU Net Admin. Costs – modell).

4.14

A jogalkotás politikai tevékenység, amely az európai intézményeken és kormányokon túl kihatással van a szervezett civil társadalomra és minden európai polgárra. Sok kritika éri az európai jogalkotási folyamatot homályossága és összetettsége miatt; az adott irányelv nemzeti jogba való átültetése során történő – gyakran szükségtelen, az eredeti irányelv által nem igényelt – követelmények és eljárások steril bevezetését; azt, hogy gyakran olyan követelményeket állít fel, amelyek nem is szerepelnek az irányelvben, illetve olyan bonyolult adminisztratív eljárásokat hoz létre, amelyek megsokszorozzák az akadályokat, a hivatali munkát és a költségeket azok számára, akiknek meg kell felelniük a jogszabályoknak. A nem-kormányzati szervezetek és a szociális partnerek gyakran panaszkodnak az előzetes konzultációs eljárások formális jellegére és korlátjaira, pedig ezek nagy arányú és költséges idő és szakértelem ráfordítást igényelnek.

4.15

Akadnak problémák az intézményi arculat, a kormányzás és a demokrácia terén az intézményekben és a tagállamokban egyaránt: mivel Európa és az európai intézmények arculata forog kockán, az intézményeknek gyors és hatékony megoldást kell találniuk, csakúgy, mint a növekedés, a foglalkoztatottság és a versenyképesség által felvetett kihívásokra. A tagállamoknak is fontolóra kell venniük az állam és közigazgatásának reformját, mivel a kritika rájuk is vonatkozik, és részvételük a felelősségteljesebb globális kormányzásban elengedhetetlen.

4.16

Ez közvetlen hatással van az európai gondolat és az EU integrációjának előmenetelére, különösen egy olyan pillanatban, amikor az Alkotmányszerződés tervezetéről szóló politikai vita áll a nyilvánosság figyelmének középpontjában; teljesítenünk kell a polgárok azon elvárásait, melyek pontosabb, egyszerűbb és jobb minőségű közösségi jogalkotásra, valamint a végrehajtás közigazgatásra és vállalkozásokra háruló bürokratikus terhének átértékelésére vonatkoznak.

5.1

az Európai Bizottság 2003. februárjában indította azt a kerettervét, amely a közösségi joganyag mennyiségének csökkentését, a jogszabályok jobb elérhetőségét és a jelenlegi jogszabályok egyszerűsítését tűzte ki célul. Ennek keretében nem végleges egyszerűsítési programot hozott létre, és körülbelül harminc, a gazdasági szereplők, a polgárok és a tagállami adminisztráció számára hatással bíró egyszerűsítésre vonatkozó kezdeményezést dolgozott ki. Pillanatnyilag még mindig tizenöt jogszabály-javaslat elfogadása vár a jogalkotóra.

5.2

Az EGSZB érdeklődéssel várja az Európai Bizottság egyszerűsítési programjának 2005. októberére ígért új változatát. Az új fázisban az Európai Bizottságnak figyelembe kellene ugyanis venni az érdekelt felek véleményét (lásd a 2005. június 1-jén kezdődött nyílt konzultációt az EUROPA honlapon), valamint belefoglalnia a programba az ágazati megközelítést.

5.3

Az EGSZB emlékeztet a 2003. decemberében elfogadott, „Jobb jogalkotás” című intézményközi megállapodás végrehajtásának fontosságára, különösen annak 36. cikkére, amely a Tanács és az Európai Parlament munkamódszereire vonatkozik az egyszerűsítési javaslatok vizsgálata szempontjából.

5.4

Az egyszerűsítés szempontjából elengedhetetlen egységes szerkezetbe foglalásnak kellene hivatalosan a szétszórt jogszabályok helyébe lépnie, melyeket ilyen módon gyűjtenek és hangolnak össze. A korábbi jogszabályokat hatályon kívül kell helyezni, ezzel egyértelmű jogbiztonságot adva az egységes szerkezetbe foglalt változatoknak, a jogszabály által érintettek elvárásainak megfelelően. Ehhez arra van szükség, hogy az egységes szerkezetbe foglalt szövegeket a jogalkotó hatóságok hivatalosan is elfogadják, szemben az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala által végzett egységesítéssel, amely technikai jellegű, és bár a jogszabályokat valóban könnyebben érthetővé teszi, nem szolgál a jogbiztonság azonos garanciáival. A technikai egységesítés gyakorlatilag előkészíti az utat a jogi egységes szerkezetbe foglalás számára.

5.5

Az egységes szerkezetbe foglalt jogi területnek viszonylag teljesnek és stabilnak kell lennie, ha az egységes szerkezetbe foglalás a jogszabályok megváltoztatása nélkül történik; néhány területen egyéb formában végrehajtott egységes szerkezetbe foglalás is végezhető, ha az adott jogszabály részleges átdolgozása vált szükségessé.

5.6

Ha egy jogi rendelkezés egynél több szövegben is előfordul, akkor egyaránt bele kell foglalni a fő jogszabályba és – egy speciális nyomdai formátumban – a kiegészítő szövegekbe is, hivatkozással a fő szövegrészre.

5.7

Ha az egységes szerkezetbe foglalás belső ellentmondásokat tár fel, mint például szövegenként változó meghatározások vagy megfogalmazás, akkor az egységes szerkezetbe foglalt szöveget kiváltó, teljesen átfogalmazott szöveget kell a lehető leggyorsabban a jogalkotó hatóságok elé terjeszteni.

5.8

A hatályon kívül helyezés, illetve az egységesítés esetleges hibáit ki kell javítani, és minél előbb nyilvánosságra kell hozni.

5.9

Az egységes szerkezetbe foglalás meglehetősen hatékony eszköze az egyszerűsítésnek, nyilvánvalóvá válik általa az esetleges kodifikáció vagy a jogszabályok felülvizsgálatának igénye, a joganyag tisztázása és koherenciája érdekében; megkönnyítve ezáltal a hatályban lévő jogszabályokhoz való hozzáférést is.

5.10

Az EURlex weboldalnak hozzáférést kell biztosítania minden alkalmazható jogszabályhoz, a hatályban lévő jogra vonatkozó kodifikált és egységes szerkezetbe foglalt szövegeknek pedig folyamatosan jelen kell lenniük az EURlex-ben.

5.11

Egy bizonyos idő után a hatályban lévő jogi szövegek nehezen elérhetővé válnak a Hivatalos Lap hozzáférési módja miatt; ez akadályozhatja az acquis alapos ismeretét, tehát ezt a technikai problémát meg kell oldani.

6.1

A PRElex weboldalnak hozzáférést kellene biztosítania minden előkészületben lévő jogszabályhoz, ez utóbbiakat a megfelelő összefüggésben mutatva (a jogszabály szövegét értékelésnek, konzultációnak, tanulmányoknak és magyarázatoknak kell kísérnie); ha az előkészületben lévő jogszabály más irányelvekre vagy szabályokra hivatkozik, hiperlinkkel elérhetővé kell tenni az adott dokumentumot, függetlenül a Hivatalos Lapban történt közzététel időpontjától.

6.2

Minden olyan korábbi normát, amely ellentmond egy új jogszabálynak, hatályon kívül kell helyezni vagy módosítani kell.

6.3

Ezen módszerek többsége már létezik és használatban is van, de közülük néhány további fejlesztést igényel. Szóba jöhetnek más módszerek vagy igazítások is, de átfogó végrehajtásuk nem róhat felesleges terhet vagy késedelmet a már egyébként is komplikált tervezési folyamatra, különösen, mivel az Alkotmányszerződés az együttdöntést minősítené általános jogalkotási eljárássá.

6.4

Ennek megfelelően, az Európai Bizottság két testület létrehozását javasolja (COM(2005/097):

6.5

Az Európai Bizottság jelenleg is igénybe vesz ehhez hasonló szakértői segítséget a jogalkotási munka során, a további tapasztalat majd megmutatja, hogy ez a fajta formalizált eljárás milyen többlettel szolgál majd a jelenlegi gyakorlathoz képest.

a)

a jogszabály célját meg kell határozni az elsődleges jog és a meglévő jogszabályok alapján, ideértve az Európai Bíróság (EB) esetjogát is a vonatkozó területeken; meg kell vizsgálni, hogy mi a tervezett célkitűzés elérésének legjobb módja, ugyanakkor el kell kerülni a jogalkotási inflációt az arányosság és a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásával;

b)

a célkitűzéseket fontossági sorrendbe kell állítani, és a prioritásokat ágazati vagy horizontális intézkedések segítségével kell meghatározni; meg kell határozni a Tanács szerepe a folyamatban; meg kell vizsgálni a jogalkotás szükségességét, ha a szerződések vagy a származtatott jog nem biztosítja a megfelelő eszközöket az adott célkitűzés eléréséhez;

c)

középtávú tervet (ütemezés, munkaterv) kell készíteni a célkitűzések megvalósítására, új partnerségek felhasználásával;

d)

dönteni kell a célkitűzés elérése érdekében leginkább megfelelő jogi aktusról vagy aktusokról: irányelv (kerettörvény), rendelet (törvény), egyszerűsítés (az új és a már meglévő törvények integrációja, jogi fogalmak és meghatározások egységesítése, a változások szisztematikus konszolidációja a korábbi szöveggel, egységes szerkezetbe foglalás: a széttördelt jogszabályok átdolgozott és egyszerűsített jogi eszközzé való egyesítése), vagy alternatív módszerek alkalmazása a szabályozásban (együttdöntés, együttszabályozás, felügyelt vagy nem felügyelt önszabályozás, szerződéses szabályozás); az egyszerűsítésre és pontosításra való törekvést bele kell építeni minden egyes új jogalkotási eljárásba;

e)

a kizárólag pénzügyi szempontokból végzett költség-haszon elemzésen túlmutató előzetes hatástanulmányokat kell alkalmazni, különösen azokon a területeken, melyeket nehéz ilyen módon meghatározni (pl. környezettel kapcsolatos intézkedések: a közegészségre, a biodiverzitásra, a víz vagy a levegő minőségére gyakorolt hatás; szociális intézkedések: részvétel, élet és munkakörülmények és ezek várható kihatása a gazdasági termelékenységre, a hatékonyságra és a társadalmi jólétre); az átfogó hatásnak pozitívnak kell lennie a közérdek, illetve az általános érdek szempontjából (a szociális és gazdasági jogosultságok hatékonysága például), ám a végrehajtási eljárás során a legmesszebbmenőkig el kell kerülni a túlzott korlátozásokat, az aránytalanul magas végrehajtási költséget (betartatás költsége) vagy a kitűzött célokkal arányban nem álló ellenőrzéseket és rendelkezéseket, amennyiben pénzügyi számítás is szükséges, az bizonyos, elsőbbséget élvező politikai célok tekintetében relativizálható;

f)

részvételen alapuló demokrácia: a szabályozás alternatív módozatainak alkalmazása, amelyekben közvetlenül részt vesznek a jogszabály által érintettek; a jogi eszközök esetében főleg a legközvetlenebbül érintett civil társadalmi résztvevőket bevonó konzultáció hatékony és a megfelelő mértékű alkalmazása, mind közvetlenül, mind pedig képviseleti szervezeteiken keresztül, lehetőleg feltáró vélemény igénylésével az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságtól vagy a Régiók Bizottságától; zöld könyvek és fehér könyvek, mint az előkészítés eszközeinek alkalmazása, valamint széles körben folytatott konzultáció a civil szervezetekkel és intézményekkel, partnerségek létrehozása a civil társadalmi szervezetekkel, kommunikációs módszerek alkalmazása a célkitűzések és a tervezett eszközök tartalmának elmagyarázására.

8.1.1

Az EGSZB tudomásul veszi az Európai Bizottság hatásvizsgálatra vonatkozó, 2005. június 15. óta működőképes belső iránymutatásait.

8.1.2

Az előzetes hatástanulmányt, az adott célkitűzés hatáskörének és komplexitásának megfelelően, először a jogszabályt bevezető európai bizottsági főigazgatóság humán erőforrásaira és meglévő kompetenciájára támaszkodva kell elvégezni, a már meglévő szakértői bizottságok támogatásával, rögtön a jogszabállyal elérni kívánt cél politikai meghatározását követően. Ez lenne tehát az értékelés első megközelítése.

8.1.3

Az alkalmazott módszert és a kritériumokat lehet egységesíteni, de hozzá kell igazítani az egyes főigazgatóságok és az adott tervezet követelményeihez. Ebben a szakaszban mérlegelni lehet bizonyos, a leginkább érintett képviseleti szervezetekkel és nemzeti szakértőkkel folytatott konzultáció lehetőségét az alkalmazás szabályairól, a célkitűzésekről, az eszköz jellegéről és a várható hatásról, természetesen a nyílt konzultáció elvének sérelme nélkül.

8.1.4

Amit az EGSZB „előzetes hatástanulmánynak” (23) nevez, később finomítható, akár az intézményen belül, akár független külső szakértők, vagy nemzeti szakértők segítségével –ahogy az az Európai Bizottság modelljében is szerepel. (24).

8.1.5

Az EGSZB ragaszkodik ahhoz, hogy a hatáselemzések kiegyenlítetten kezeljék a lisszaboni stratégia három – gazdasági, szociális és környezeti – dimenzióját.

8.1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy a jogszabályok kidolgozási és végrehajtási folyamatának középpontjába a hatástanulmányt kell állítani; ezeket a tanulmányokat nem szabad kötelező vagy többletérték nélküli adminisztratív feladatnak tekinteni.

8.1.7

Az EGSZB hatástanulmány elkészítését sürgeti legalább minden olyan jogalkotási tervezet esetében, amely a vállalatokat vagy a dolgozókat érinti a gazdaság különböző ágazataiban, valamint minden, az együttdöntési eljárás alapján hozott jogszabály esetében. Meg kell indokolni, miért esett a választás jogi eszközre vagy egy esetleges alternatív megoldásra (együttszabályozás, szerződés, önszabályozás) a jogi vagy adminisztrációs egyszerűsítés szempontjából, illetve amint azt a jobb jogalkotásra vonatkozó, 2003. decemberi intézményközi megállapodás is előírja. Mindamellett a hatástanulmány eredményei önmagukban nem indokolják kellőképpen egy új jogszabályjavaslat kibocsátását.

8.2.1

A következő szakasz, a jogszabály tulajdonképpeni megfogalmazása ugyancsak házon belül történne, az Európai Bizottság munkamódszereinek, különösen a fogalmazási útmutatónak megfelelően, melynek finomításában az Európai Bizottság jogi szakértőinek bizottsága nyújt segítséget. A kidolgozási szakasznak bizonyos lehetőségeket nyitva kellene hagynia; a konzultációs szakasz célja még nem a végleges szöveg létrehozása, hanem az érdekelt felek véleményének feltérképezése a különböző politikai lehetőségeket illetően.

8.2.2

Ettől a ponttól kezdődően a különböző jelentőséggel bíró tervezeteket az EU konzultatív szervei elé terjesztik; ugyanúgy, mint a zöld és fehér könyvek esetében, így például a helyi önkormányzatokat és közigazgatást képviselő Régiók Bizottsága és a szervezett civil társadalmat képviselő EGSZB felkérhető feltáró vélemény megfogalmazására a jogszabálytervezetekről, például a következő területek vonatkozásában: belső piac, gazdaság, vállalkozások, világkereskedelem, külkapcsolatok, környezet, szociális kérdések és bevándorlás, fogyasztás és a mezőgazdasági törvények reformja. A véleménynek mérlegelnie kellene az előzetes hatástanulmányt csakúgy, mint a kitűzött célokat és az azok megvalósítására szolgáló eszközöket is.

8.2.3

A már részletesen kidolgozott, és kezdeti tárgyalásokon is túljutott szövegekről megfogalmazott vélemények túl későn születnek meg ahhoz, hogy jelentős hatást gyakorolhatnának a szöveg általános szerkezetére; az EGSZB és az RB szakértelmét tehát már ezt megelőzően sokkal konstruktívabb módon lehetne a jobb jogalkotás szolgálatába állítani, így hatékonyabban járulhatna hozzá, hogy a jogszabályok könnyebben érthetők és elfogadhatóbbak legyenek az érintettek számára.

8.2.4

Ebben a szakaszban az érdekelt felekkel, az intézményekkel és szervezetekkel, továbbá a nemzeti és helyi intézményekkel közvetlen konzultációt kell folytatni hagyományos (meghallgatás, konferencia, felkérés véleményalkotásra) és elektronikus (e-mail, az adott főigazgatóság honlapján elhelyezett kérdőívek) eszközök segítségével. A konzultatív szervek, a velük aláírt jegyzőkönyvek értelmében, bizonyos konzultációs eljárásokat szervezhetnek: ezt a gyakorlatot tovább kellene fejleszteni.

8.2.5

Ahhoz, hogy egy közösségi weboldalon nyílt konzultációs eljárást lehessen indítani, az erre alkalmas kommunikációs eszközök megléte és megfelelő nyilvánosság szükséges. Csak így biztosítható, hogy a jogszabálytervezet, annak jellege, nagyvonalakban a tartalma és maga a weboldal is a jogszabálytervezet által érintett lehető legnagyobb számú polgár, társadalmi-gazdasági szereplő, vállalkozás és helyi hatóság számára ismert legyen. Érdemes lenne továbbá olyan, az európai és nemzeti szervezeteket, a nemzeti és regionális GSZT-ket, valamint a helyi hatóságokat is tartalmazó évkönyvet létrehozni, ami alapján könnyen, elektronikus úton lehetne őket a konzultációról értesíteni. Ugyanezen az alapon lehetne az általános, illetve a szakmai sajtót is értesíteni az információ szélesebb körű terjesztése érdekében.

8.2.6

A konzultációkról szóló objektív összefoglalót a válaszokkal együtt nyilvánosságra kell hozni a folyamat végén, az Európai Bizottság weboldalán: az összefoglalónak elfogulatlannak kell lennie, és el kell kerülnie, hogy az Európai Bizottság eredeti terveit helyezze előtérbe. Fontos az is, hogy ne engedjen a lobbik nyomásának, annak érdekében, hogy a közérdek érvényesüljön az egyéni érdekek felett, valamint, hogy a gyakorlati megfontolások, és ne az ideológiai szempontok domináljanak.

8.2.7

Másként súlyos problémák léphetnek fel, amelyeket a későbbiekben igen nehéz lesz megoldani. Erre példa a két kikötői javaslatcsomag (nem történt hatásvizsgálat, hiányoztak a hivatkozások a tagállamok által ratifikált ILO nemzetközi tengerészeti megállapodásra), a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelvre tett javaslat (a harmonizáció hiánya) vagy a számítógép által megvalósított találmányokról szóló irányelvre tett javaslat (amely komoly jogi tévedéseket tartalmazott és bizonytalanságot okozott, ezért az EGSZB fenntartásokkal élt ellene, és melyet végül az Európai Parlament második olvasatban elutasított (25)).

8.2.8

A közösségi jogszabályok végrehajtásáért leginkább felelős, nemzeti hatóságokra gyakorolt hatás tekintetében tanácsos lenne a már sok országban elfogadott módszer alkalmazása, melynek keretében kapcsolatot alakítanak ki a főigazgatóságok, illetve a minisztériumok és állami hatóságok megfelelő osztályai között (beleértve ebbe a jogi és az érintett technikai igazgatóságokat is). Tervbe kell venni a belső hatástanulmányok eljárásainak értékelését (teljesítményértékelés) és az együttműködést annak érdekében, hogy összehasonlítható kritériumokat lehessen megállapítani, mégpedig a jogszabály által érintettek szempontjainak figyelembe vételével.

8.2.9

A jogszabály minőségének és hatásának megállapítására vonatkozó kritériumoknak egyszerűnek kell lenniük, mint például a Mandelkern-jelentésben (26) javasoltak, és a lehető legjobban ki kell aknázniuk a már meglévő európai és nemzeti statisztikai forrásokat, valamint a felügyeleti vagy ellenőrző szolgálatok szakértelmét. A jogszabályok betartatásában és ellenőrzésében részt vevőkkel, akik azok gyakorlati alkalmazásáról gondoskodnak, ugyancsak konzultálni kell. Az információs igényeket, és ha szükséges, a további képzési vagy munkaerőfelvételi/átcsoportosítási követelményeket szintén mérlegelni kell a hatékony gyakorlati végrehajtás érdekében.

8.2.10

Figyelembe véve az adott területen már meglévő jogszabályokat, meg kell határozni – minden egyes szinten – amennyire pontosan csak lehetséges, a végrehajtás költségét és a technikai előfeltételeket. Ilyen módon jobban érthetővé válnak a tervezett jogszabály hatásának különböző aspektusai, és minimálisra csökkenthető a végrehajtás költsége.

8.2.11

Az Európai Bizottságon belül felállított, hatástanulmánnyal foglalkozó tudományos hálózatnak alkalma lesz a jelenleg használt módszertan finomítására, ezzel növelve annak hatékonyságát. Ezenkívül esetlegesen elemeznie kell majd a hozzá benyújtott javaslatokhoz, és az azokhoz előterjesztett módosításokhoz kapcsolódó speciális hatástanulmányokat; ezek az elemzések ugyanakkor hozzájárulnak majd a legalkalmasabb kritériumok és értékelési módszerek meghatározásához, mind az adott, speciális területeken, mind pedig általánosságban, a jövőre nézve.

8.2.12

Minden javaslat esetében tervezésre van szükség a különböző szakaszok megállapításához, valamit egy olyan időkeret felállításához, ami elfogadható a jogszabály előkészítéséhez, figyelembe véve a sürgős kérdéseket és az időkorlátokat.

8.2.13

Lehetőséget kell biztosítani a le nem zárt, vagy nem elégséges hatástanulmányok felülvizsgálatára, amennyiben erre szükség van, külső szakértők igénybe vételével. Az Európai Parlament nemrégiben egészítette ki OEIL (27) weblapját egy új résszel a hatástanulmányokról. Ez kiegészítheti, és ahol szükséges, bírálhatja az Európai Bizottság publikációit (a menetrend és az összes, 2005-ben az Európai Bíróság által előterjesztésre kerülő együttdöntési eljárás specifikus értékelése).

8.2.14

Ilyen módon lehetséges lesz a jogszabálytervezet, a hatástanulmány (28), a pénzügyi kimutatás és a feltáró anyag véglegesítése, hogy a felhasználók, jogi szakemberek és a közösségi és nemzeti jogalkotó hatóságok megismerhessék – az alkalmazott jogi fogalmak pontosságának feláldozása nélkül, amennyire csak lehet egyszerű összefüggésekben – a jogszabályi javaslat célkitűzését, hatókörét és gyakorlati következményeit. A jogszabályok „minőségvizsgálatát” ebben a szakaszban kellene elvégezni, ennek a gyakorlati megoldása még várat magára.

8.2.15

A jogalkotói hatóságoknak, közösségi és nemzeti tanácsadó szerveknek és a jogszabályok alkalmazásáért és ellenőrzéséért felelős helyi szerveknek szóló európai bizottsági közleménynek mindezeket az elemeket tartalmaznia kellene.

8.2.16

Amint az eszközt megválasztották, alkalmazásának hatókörét a lehető legpontosabban és félreérthetetlenül kell meghatározni. Lényeges szétválasztani azokat a kérdéseket, amelyeket a javasolt eszközzel (irányelv) és amelyeket egy másik eszközzel (rendelet) lehet legjobban megoldani, illetve amelyekhez megfelelőbb a szabályozás valamely alternatív módszere.

8.2.17

A megfogalmazásnak pontosnak és félreérthetetlennek kell lennie, valamint a jogi alapon kívül kifejezetten hivatkoznia kell a szerződések más vonatkozó cikkeire és a korábbi jogszabályra; pusztán az EU Hivatalos Lapjára utaló hivatkozás nem elegendő. A hivatkozott jogi eszköz teljes címét idézni kell, és röviden össze kell foglalni annak tartalmát, ezáltal megkönnyítve a jogszabály megértését a felhasználók számára, hogy az ne csak a szakosodott jogászok számára részletes elemzést követően legyen érthető. Egy felesleges szóáradatot mellőző, jól megfogalmazott preambulum különösen fontos a jogszabály tartalmának és céljainak pontos és egyértelmű meghatározásában.

8.2.18

A jogszabály későbbi változtatásait bele lehetne építeni magába a jogszabályba (az Európai Bizottság jelentése szerint például akkor is, amikor az új törvény már egy bizonyos idő óta hatályban van – már bevett gyakorlat – vagy, ami még ennél is jobb, egy kötelező felülvizsgálati záradék („megszüntetési záradék”) beiktatásával, amely pl. egy három éves időszak (29) után alkalmazandó). Ehhez egy olyan tájékoztatási vagy visszajelzési rendszerre van szükség, amely a civil társadalomtól érkező információkon és javaslatokon alapul, és amely erre a célra kialakított EU-kapcsolattal bír (egyetlen EU-kapcsolattartó pont a tagállamok EU-képviseleti irodáiban, vagy maga a jogszabályért felelős európai bizottsági osztály).

8.2.19

Az Európai Bizottságnak a felülvizsgálati záradék alkalmazásakor vagy változtatásokat, illetve kezdeményezéseket kellene javasolnia egy meghatározott határidőn belül, vagy – ugyanezen határidőn belül – meg kellene indokolnia, hogy véleménye szerint miért nincs szükség változtatásra.

8.2.20

A jogszabályok minőségét felügyelő, illetve azok helytállóságát meghatározó európai ügynökség felállítását javasolják egyes think-thank szervezetek. Egy változtatási jogkörrel felruházott felsőbb hatóság létrehozása a jogszabályok felügyeletére aránytalan lenne, és ellentmondana a szerződések szövegének és szellemének. Ez aláásná az Európai Bizottság kezdeményezési hatáskörét és feladatát. Mindenesetre, az EGSZB nem támogatja egy ilyen jellegű „szuper-ügynökség” létrehozását az Európai Bizottság kezdeményezési hatáskörének felügyelete céljából. E helyett, az EGSZB inkább az ex ante konzultációs folyamatnak, az előzetes hatástanulmányok minőségének, és az ex post konzultációs folyamatnak a jelentőségét hangsúlyozza.

8.2.21

Mivel az általános jogalkotási eljárással összevetve a jogalkotó bizottságok és szabályozó ügynökségek munkamódszerei kevésbé átláthatók, az autonóm és delegált szabályozói hatásköröket ugyancsak vizsgálat alá kell vetni. A jogalkotó hatóságoknak képesnek kell lenniük ezen hatáskörök gyakorlásának felügyeletére. Ezenkívül, a szociális partnereknek is képviseltetniük kellene magukat az ügynökségek végrehajtó szerveiben.

8.2.22

Alkalmanként az Unió hivatalos nyelveire való fordítás okoz problémákat. A bővítések figyelembevételével az Európai Bizottság jogász-nyelvészeinek számát növelni, és szakértelmét fokozni kell. A jogszabálytervezetek kidolgozásában és az egyszerűsítési programban részt vevő tisztviselők jogszabályok tervezésére és értékelésére irányuló szakértelmét belsőleg fejleszteni kell, és a jövőbeli európai és nemzeti tisztviselők nemzeti, egyetemi szintű jogi képzésén belül meg kell erősíteni. Bizonyos egyetemek már kínálják ezt a fajta képzést és kutatásokat végeznek ezen a területen – az ő szakértelmük jól hasznosítható.

8.2.23

Az Európai Bizottságnál működő, vagy a hozzá tartozó ad hoc szakértői bizottságoknak javaslatokat kell tenniük – még a kezdeményezés közzététele előtt – a dokumentumok tartalmának és megfogalmazásának érthetőségére, következetességére és helyénvalóságára vonatkozóan, valamint az alkalmazott jogi koncepciók következetessége tekintetében, a már hatályban lévő jogszabályok fényében. Az Európai Bizottság már kidolgozott egy közös gyakorlati útmutatót az intézményekben a jogszabályok megfogalmazásában közreműködők számára, annak érdekében, hogy a jogszabályok és az alkalmazott jogi elképzelések és fogalmak egységességét és következetességét fenntartsa; ezeket a fogalmazási kívánalmakat helyesen kell alkalmazni.

8.2.24

A jogalkotás minősége jelentősen függ a hatástanulmánytól és az előzetes konzultációs folyamattól, amelyek valószínűleg gátat szabnak a kezdeti tervezethez képest túlzottan sok, vagy túlzottan széleskörű módosításoknak. A módosítások minősége is befolyásolhatja a végső szöveg minőségét. Ha a konszenzusos módosítások félreérthetők, csak azért, hogy így mindenki elégedett legyen, a jogszabály hatékonyságát és pontosságát hátrányos módon befolyásolják. A terminológiai bizottság (jogász-nyelvészek és szakértők) segítséget nyújthatna az Európai Bizottságnak a javasolt változtatások átfogalmazásában annak érdekében, hogy a pontosság és következetesség megmaradjon a módosításokon belül is, és ezáltal az Európai Bizottság, újbóli átolvasásukat követően, elfogadhassa azokat.

8.2.25

Az EGSZB érdeklődéssel jegyzi meg, hogy a Bizottság felülvizsgálja a hatásvizsgálati irányelveit, egyértelmű célokat tűzve ki a versenyképesség és a gazdaságpolitika vonatkozásában, vizsgálva egyben azoknak az Alapjogi Chartával való összeférhetőségét is (30). Ez a megközelítés teljes mértékben megfelel azoknak, az EGSZB korábbi véleményében kifejtett javaslatainak, amelyek végrehajtását továbbra is figyelemmel kíséri.

8.2.26

Az európai jogalkotó által előterjesztett módosításokról készült hatástanulmányokat is – az Európai Bizottság módszere szerint – figyelembe kellene venni, ha azok alapvető módosítások, ám kerülni kell a feleslegesen meghosszabbított adaptációs eljárásokat. Az EGSZB reméli, hogy a három intézménynek sikerül a hatástanulmányok területén, a „Jobb jogalkotás” intézményközi megállapodás keretében, együttes módszert kidolgoznia.

9.1

Amennyire csak lehetséges, le kell csökkenteni azokat az eseteket, amikor a jogszabályok megértéséhez azok elemzése szükséges. Ettől függetlenül, a jogszabályok bíróság által történő interpretációja, a jogi szakirodalommal és véleményekkel kiegészítve, még mindig elengedhetetlenül fontos a jogszabályok bizonyos speciális esetekben való alkalmazása során akár tagállami, akár uniós szinten. A félreérthető, pontatlan jogszabályok rontják a jogbiztonságot, növelik a költségeket (mivel állandóan ki kell kérni a jogi és technikai szakemberek, vagy akár az Európai Bíróság véleményét), és végrehajtási késedelmeket vagy hibákat okoznak. Az Európai Bíróság így kénytelen a jogalkotó munkáját elvégezni, míg az esetek olyan mértékben felhalmozódnak, ami veszélyezteti a bírósághoz való hozzáférés jogát, de legalábbis az elfogadható időn belüli igazságos tárgyaláshoz való jogot.

9.2

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válaszaiban az Európai Bíróság támogatja a nemzeti törvények egységesítését a közösségi jogrend vonatkozásában, és bizonyos mértékben mérsékeli a közösségi jog homályosságát. Az esetlegesen rossz minőségű jogszabályalkotás azonban arra kényszeríti az Európai Bíróságot, hogy a félreérthető rendelkezések jelentését és jogi hatáskörét tisztázandó jogalkotási határozatokat hozzon, ezáltal mintegy vállalva a csődöt mondott jogalkotó helyettesítését.

9.3

Végezetül, első fokú, szakosodott bíróságokat kellene létrehozni, ezzel lehetővé téve az Európai Bíróság számára, hogy az első döntést a lehető leggyorsabban meghozza, és aztán (másodfokon) gyorsan és hatékonyan végezhesse az esetjog összehangolására és az elsődleges és másodlagos közösségi jog pontosítására irányuló feladatát.

10.1

A kormányokat és a COREPER-be delegált képviselőiket, a Tanács különböző testületeit és a jogalkotói bizottságokat különleges felelősség terheli a jogszabályok megfogalmazása és alkalmazása vonatkozásában, mind úgy, mint jogalkotói hatóságokat és közös végrehajtó hatóságokat az Európai Bizottság mellett, mind pedig a közösségi jog saját nemzeti jogukba való beépítésének és azt követően alkalmazásának tekintetében.

10.2

A jogszabályok végrehajtásába és alkalmazásába bevont tárgyaló felek és minisztériumok még szorosabban együttműködhetnének, már a javaslat kiértékelésének szakaszától kezdve, így a végrehajtó rendelkezések tervezhetők és jobban előkészíthetők lennének, és csökkenne a kidolgozáshoz szükséges idő is.

10.3

Függetlenül attól, hogy a nemzetállam a közösségi intézményrendszer részévé vált, és a szuverenitást bizonyos területeken a Közösségre átruházta, illetve az engedményezett szuverenitást közösen gyakorolják, maga is belső fejlődésen ment keresztül. Többszörös döntéshozatali központok alakultak ki a decentralizáció következtében, vagy az államigazgatás és minisztériumok szétszóródásával a hatáskörök a helyi vagy regionális önkormányzatokra vagy szabályzói és közigazgatási hatáskörrel bíró független közigazgatási szervekre és ügynökségekre hárultak, ennek költségvetési következményeivel. Az Európai Unión kívül az államra a szupranacionális jogrend is vonatkozik (melyet elfogadtak, de kötelező is a pacta sunt servanda szabály értelmében), a gazdasági kormányzás feletti hatalma bizonyos területeken pedig meggyengült (globalizáció és WTO, egységes piac, privatizáció).

10.4

Az állam és a közigazgatás reformja nem mindig halad a kívánt ütemben, és az átfedésben lévő hatáskörök bizonytalanságot vagy jogi nehézségeket, sérelmeket okoznak a vállalkozások, valamint a jogszabályok betartatásáért felelős állami és önkormányzati hivatalok számára.

10.5

Az állam már nem a jog egyedüli forrása, de maga határozza meg a jogszabályok nemzeti jogba való átültetését, saját közigazgatási módszerei alapján, bár nem mindig egyértelműen megosztva ezt a hatalmat a helyi, illetve az egyéb decentralizált hatóságokkal. Ez néha jelentős eltérésekhez vezet a tagállamok között a jogszabályok és a közösségi követelmények alkalmazásában, mégpedig a szükséges harmonizáció és mindenekelőtt az egységes piac hátrányára, ahol ezek a különbségek a verseny torzulását eredményezhetik.

10.6

Ha tagállamok nem vesznek részt aktívan és elkötelezett módon az európai jogalkotás egyszerűsítésének és tökéletesítésének belső folyamatában, mind politikai, mind gyakorlati szinten, akkor ez a folyamat nem fogja megfelelő módon figyelembe venni az átlagpolgárok problémáit, és az erőfeszítések végül hiábavalók lesznek. Az egyablakos rendszer, az e-kormányzás, a nyomtatványok egyszerűsítése és egységesítése terén történtek előrelépések, (például a vámügyekben), de még mindig túl lassan. Nem szabad megfeledkezni a digitális megosztottságról sem, amikor a jogi rendelkezések felhasználók közötti terjesztésének módjáról gondolkodunk.

10.7

Mindazonáltal jelentős számú kormány és parlament ismerte el a jobb jogalkotás és a jobb közigazgatás szükségességét. Gyakran szakosodott szerveket hoztak létre, melyek feladata a kapcsolattartás a civil társadalom bizonyos szektoraival, illetve a kidolgozás vagy végrehajtás alatt álló jogszabályok minőségének biztosítása. A tapasztalatcsere, valamint az alkalmazott feltételek és módszerek jobb harmonizációja érdekében érdemes lenne számba venni ezeket a kísérleteket.

10.8

A nemzeti bíróságok szerepét és az előzetes döntéshozatalra vonatkozó megkereséseiket ugyancsak figyelembe kell venni, és egészében véve az igazságügyi rendszereket általában is tökéletesíteni kell az eljárások időtartama és bizonyos esetekben a bírósághoz fordulók költségeinek tekintetében.

10.9

Az Európai Bizottságon belül, a jogszabályok minőségének javítása érdekében felállítandó szervek – a nemzeti szakértők csoportja és a független szakértők hálózata (31) – hatásköre esetleg kiterjedhetne, konzultatív alapon, a végrehajtás ellenőrzésére is. A nemzeti civil társadalmi szervezetek és az érintettek kezdeményezésére előrejelző rendszert (specifikus kapcsolattartó pont, Európai Információs Központok, stb.) lehetne felállítani.

10.10

Az EGSZB ugyancsak mérlegelhetné egy kapcsolattartó pont felállítását a civil társadalmi szervezetek számára az EGSZB szakosított szekciókban (elsősorban a „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” és az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció keretein belül, például az Egységes Piac Megfigyelőközpontján és a megújult PRISM adatbázison keresztül). Ilyen módon az EGSZB az Európai Bizottságnak az egyszerűsítésről és jobb jogalkotásról készült jelentéseit a lehető legnagyobb mértékben az érintettek által kifejezett igényeknek megfelelően értékelhetné, és ez lehetővé tenné, hogy hatékonyabban terjessze elő a javításra irányuló javaslatokat.

11.1

A tagállamok szintén elkötelezték magukat a jogalkotás tökéletesítése mellett, melynek célja az OECD-n belüli nagyobb versenyképesség. A különböző OECD-jelentések azt mutatják, hogy bár a legtöbb esetben az elért eredmények elmaradnak a kitűzött céloktól, ezek egy része átfedésben van a közösségi követelményekkel (a szabályozás minősége, a közigazgatási hatóságokhoz és kezdeményezésekhez fűződő kapcsolatok egyszerűsítése (egyablakos rendszer), új döntéstámogatási eszközök és nyitottabb döntéshozatali folyamatok (átláthatóság, részvétel, e-kormányzás, decentralizáció stb.).

11.2

Az OECD támogatja egy olyan szervezeti egység felállítását, amely felelős lenne az új jogszabályok költségének, minőségének és hatásának értékeléséért minden egyes tagállamban. Bár a közösségi jogalkotással kapcsolatban támogatandó kezdeményezések és kritériumok nem pontosan felelnek meg az OECD által meghatározottaknak – a 25 tagállamból álló EU-ban összegyűlt hatáskörök közötti különbözőségeknek és a közösségi jog célkitűzéseinek köszönhetően – a két megközelítés (32) ennek ellenére kölcsönösen megerősíti egymást.

11.2.1

Készülőben van az EU-jogszabályok tíz új tagországban történő átültetésével foglalkozó EU–OECD projekt. Érdemes tehát az EU és az OECD közötti, sokkal szélesebb körű együttműködés lehetőségét megvizsgálni.

11.3

Végrehajtási problémák elsősorban a nemzeti kormányoknál és a központi közigazgatásnál tapasztalhatók. Ezen a területen a minőségnek kell a legfontosabb szempontnak lennie, bár a határidők betartása is ugyanolyan lényeges, ha el akarjuk kerülni a belső piac átmeneti zavarát.

11.4

Az együttdöntési eljárás kiterjesztése – az Alkotmányszerződésben foglaltaknak megfelelően – igen jelentős a demokrácia tekintetében: a különböző időpontokban és szinteken végzett konzultációs és értékelési eljárások és a minőségi követelmények nyomán az eljárások még hosszadalmasabbak és összetettebbek lettek. A tervezetek és az irányelvek végrehajtásának kezdeti minősége is indok lehet a kidolgozási időtartam esetleges meghosszabbodására. Éppen ezért, a minőségi mutatók létrehozása a jogszabályok tekintetében kulcsfontosságú (33).

11.5

A legnehezebb kérdés az acquis egyszerűsítése. A feladat igen komoly, és az EGSZB kétli, hogy az ehhez szükséges forrásokat biztosítani lehet, hacsak a megfelelő politikai döntések és ezek pénzügyi következményei a tagállamok teljes támogatását nem élvezik – az EGSZB ennek támogatására buzdít.

11.6

Érdemes hangsúlyozni, hogy a részvételen alapuló megközelítés jelentős követelményeket támaszt a civil társadalmi szervezetek, intézmények és ügynökségeik, valamint a kormányok és közigazgatásaik elé. A formális vagy technokratikus módszerek önmagukban nem működhetnek, még ha a technikai tervezési eszközök és hatásvizsgálati mutatók tökéletesen fejlettek is.

11.7

Mivel a nemzetközi szerződések kötése a Bizottság hatáskörébe tartozik (WTO, stb.), a társadalmi-gazdasági szereplők szervezeteinek legalább konzultációs és részvételi lehetőséget kell gyakorolniuk nemzeti és közösségi szinten egyaránt. Ennek elvi és gyakorlati módszereit közelebbről meg kell vizsgálni.

11.8

Az európai uniós joganyag egyszerűsítését és a lehető legjobb minőségű jogalkotást nem szabad összekeverni holmi gazdasági és társadalmi célzatú deregulációval; az egyszerűsítés és a minőségi jogalkotás a jó kormányzási folyamat részeit képezik, ezáltal technikailag és politikailag is magasabb szintű jogalkotási gyakorlathoz segítve az államok unióját a demokratikus, részvételi, és racionális eljárások alkalmazásával.

11.9

A problémákat és a lehetséges megoldásokat egyértelműen meghatározták; a megtett lépések alkalmasak a kitűzött célok eléréséhez. Akkor miért történt mégis ilyen kevés előrelépés? Tapasztalható-e ellenállás, és ha igen, milyen? Elegendő forrás áll-e rendelkezésre, vagy átcsoportosításra van szükség? Van-e az érdekelt felekben a sikerhez szükséges politikai akarat? Le lehet-e győzni az akadályokat? A fenti kérdésekre még nem született meg a válasz, de a hosszú távra szóló szilárd politikai akarat és intézkedéssor elengedhetetlennek tűnik „az acquis egyszerűsítése és jobb jogalkotás Európában” globális vállalkozás sikeréhez.

31.1.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/52

1.1

A munkavállalók, a fogyasztók és a környezet védelme terén megfelelő társadalmi normák által szabályozott és teljesen működőképes belső piac az európai integráció lelke. Igazolja az integrációt azáltal, hogy jelentős előnyökhöz juttatja a polgárokat és a vállalkozásokat.

1.2

Az EU a jogállamiság elvén alapul. Ez megerősíti a belső piac alapjait, és megakadályozza az áruk, személyek vagy vállalkozások származás vagy nemzetiség alapján történő megkülönböztetését. A közösségi jog hatékony alkalmazása fokozza az emberek európai politikákba és eljárásokba vetett bizalmát, és rámutat az EU jelentőségére a polgárok és vállalkozások problémáinak megoldásában. Ez azonban a közösségi joganyag nemzeti jogba való időben történő és pontos átültetését kívánja meg.

1.3

Ezenkívül az európai jogszabályokat, amelyek az egységes szabályozási térség létrehozását gátló korlátok elmozdítását célozzák meg, haladéktalanul és koherens módon kell alkalmazni szerte az EU-ban, és hatékony betartatásukról minden hatóságnak gondoskodnia kell, mind nemzeti, mind regionális szinten.

1.4

A belső piac csak abban az esetben működhet megfelelően és válhat a növekedés és gazdasági virágzás forrásává, ha a polgároknak és vállalkozásoknak nem kell semmilyen megkülönböztetésen alapuló vagy rejtett akadályt leküzdeniük, ideértve a túl nagy terhet jelentő vagy túl hosszadalmas adminisztratív eljárásokat is. A gyakran túl szigorú, vagy túlzottan összetett és a kívánt célhoz képest aránytalanul nagy terhet eredményező (1) nemzeti intézkedésekre számos polgár és vállalkozás panaszkodik minden évben. Ez részben annak köszönhető, hogy néhány esetben a közösségi jogot „túlzott buzgalommal” ültetik át a nemzeti jogba. Ez a „túlzott buzgalom” további nemzeti rendeleteket eredményez, amelyek elhomályosíthatják az EU céljait.

1.5

„A jobb jogalkotás” a lisszaboni menetrend elengedhetetlen része. A 2005. március 22–23-i Európai Tanács következtetéseiben kifejezetten elismerte a jobb szabályozói környezet versenyre gyakorolt pozitív hatását, és a 2005. június 6–7-i Versenyképességi Tanács (2) is hasonlóan nyilatkozott. Ebben a tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a jobb jogalkotás és a hatékonyabb végrehajtás szorosan kapcsolódik egymáshoz: a jó törvények végrehajthatók, és tiszteletben is tartják azokat.

1.6

Ahhoz, hogy egy törvény végrehajtható legyen, valóban pontosnak és hatékonynak kell lennie, és helyénvaló megoldásokat kell kínálnia az adott problémákra. Ha egy törvény túl összetett vagy nem elég érthető, például azért, mert nem előzte meg megfelelő hatástanulmány, a végrehajtás során óhatatlanul problémák lépnek fel. Ebben az esetben további törvényekre van szükség e problémák rendezésére. A rossz törvények a törvények megsokszorozódásához és túlzott mennyiségű szabályhoz vezetnek, ami a vállalkozásokra nézve felesleges megkötéseket, a polgárok részéről pedig zűrzavart eredményez. (3)

1.7

Ahhoz, hogy a jogszabályok végrehajtása hatékony lehessen, a hatóságoknak rendelkezniük kell az ehhez szükséges adminisztratív kapacitással. Ha ez hiányzik, az adminisztratív gyengeség végrehajtási és betartatási problémákhoz vezet.

1.8

Ugyanakkor a közösségi jog hatékony alkalmazása fokozza a versenyképességet, és megkönnyíti a határokon átnyúló együttműködést, ami a lisszaboni menetrend két alapvető célja.

1.9

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU-ban problémás a jogszabályok végrehajtása és betartatása. Az EU-jogszabályok végrehajtását elemző statisztikák szerint a tagállamok késedelemmel ültetik át az irányelveket. A jogsértési eljárásokra vonatkozó statisztikákból kiderül, hogy az átültetés gyakran nem pontos vagy nem teljes. A 2002–2005-ig terjedő időszakban az Európai Bizottság által a tagállamok ellen indított eljárások 78 %-a az irányelvek átültetésével vagy alkalmazásával kapcsolatos. Ez azt sejteti, hogy a tagállamoknak problémái vannak az irányelvek hatályba helyezéséhez vezető végrehajtás nemzeti módjának meghatározásával.

1.10

A Tanács már foglalkozott a végrehajtási problémákkal különböző állásfoglalásaiban (4). A jobb jogalkotásról szóló 2003-as intézményközi megállapodás szintén utalt a „jobb átültetésre és végrehajtásra”.

1.11

Számos esetben az Európai Unió Bírósága határozatában kötelezte a tagállamokat a hatékony végrehajtás és betartatás biztosítására (5).

1.12

Az Európai Bizottság is több dokumentumban fejtegette, hogy a tagállamok hogyan fokozhatnák az átültetés és alkalmazás hatékonyságát. (6) A kormányzásról szóló fehér könyvében kijelenti: „az Európai Unió szabályainak hatása végül attól függ, hogy a tagállamok hatóságai mennyire képesek és készek biztosítani ezek hatékony, teljes és időben történő átültetését és végrehajtását” (7). Nemrégiben, a 2005. március 16-án megjelent „Jobb szabályozás a növekedésért és a munkahelyteremtésért az Európai Unióban” című közleményében az Európai Bizottság felvázolt egy intézkedési tervet a közösségi szabályozói keret túlzott adminisztratív költségektől mentes javítására.

1.13

1985 óta az Új Megközelítés egyre hasznosabb eszköznek bizonyult a normák és szabályozói szemléletmódok hatékony harmonizációjának megerősítésében. Szilárd, egyszerű és átlátható szabályozói keretet hoz létre, amelyben az irányelvekben meghatározott különböző eszközök alkalmazásával a hatóságok számára ellenőrzési és értékelési rendszereket biztosít, míg a gyártókra és harmadik felekre jelentős felelősséget hárít. A végrehajtás tekintetében az Európai Bizottság elsősorban egy mélyreható elemzés alapján megállapítja, hogy „a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek az irányelveknek a végrehajtását számos módon javítani lehet” (8). Ez a dokumentum komoly hiányosságokat fed fel.

1.14

A 2003–2006-os belső piaci stratégiáról szóló második végrehajtási beszámolójában (9) az Európai Bizottság a végrehajtásban és betartatásban tapasztalható hiányosságokat számos terület vonatkozásában vizsgálja. Ezenkívül a javításra irányuló terveket és célokat is megfogalmaz, melyek között szerepel a tagállamok közvetlenebb elkötelezettsége, tehát politikai akarata is. Az Európai Bizottság ajánlása a belső piacra vonatkozó irányelvek (10) nemzeti jogba való átültetéséről meghatároz bizonyos gyakorlatokat, és sürgeti a tagállamokat ezek elfogadására. Ezek között a gyakorlatok között a legfontosabb, hogy az ellenőrzés és összehangolás felelősségét egy miniszterre és egy minisztériumra kell bízni, nemzeti adatbázist kell létrehozni a már átültetetett irányelvekről, valamint ösztönözni kell a szoros együttműködést a Brüsszelben tárgyaló nemzeti tisztviselők és a nemzeti intézkedéseket végrehajtó tisztviselők között.

1.15

A végrehajtásra vonatkozó „eredménymutatók” hiányosságokról tanúskodnak a hivatalos átültetés terén. Ám a megfelelő európai intézmények által tanúsított figyelem jelei ellenére a lefektetett szabályok nemzeti jogszabályokba és/vagy rendelkezésekbe történő átültetését nem kísérte szisztematikus vizsgálat és nyomonkövetési vita a Tanácsban. Míg a jogszabályok egy tagállam különböző részein tapasztalható eltérő végrehajtása azonnali cselekvésre szólítana fel, a tagállamonként különböző végrehajtás problémája még csak a politikai napirendre sem kerül fel.

1.16

Az „eredménymutatók” kétségtelenül átláthatóbbá tették a tagállamok jogszabályi átültetésre vonatkozó nyilvántartását. Még nem léteznek hasonló „eredménymutatók” az alkalmazásról, melyek fokoznák annak átláthatóságát, hogy a nemzeti hatóságok hogyan alkalmazzák az EU jogszabályait és politikáit.

1.17

Bár a viták folynak a javítás lehetőségeiről, Európa-szerte az állami érintettek még mindig túl kevés tudatosságról és csekély elkötelezettségről tesznek tanúbizonyságot annak garantálására, hogy az uniós jogi szabályozás mint az európai integráció alapja megfelelően működjön. Javulás csak akkor lesz elérhető, ha az egész folyamat: az irányelvek elfogadása, az átültetés, a végrehajtás és a betartatás is megkapja a neki járó tiszteletet. Számos esetben lehet, hogy a teljes folyamat konzisztens végrehajtására irányuló szándék sincs meg. Az Európai Bizottság dokumentumai, a Bíróság számos döntése és az ide vonatkozó szakirodalom elegendő forrást biztosítanak a tagállamok számára ahhoz, hogy jogi kötelezettségeik teljesítésén javítsanak.

1.18

Az EU-jog hatékony alkalmazása különleges figyelmet és garanciákat kíván az egyre több tagállamot magába foglaló Európai Unióban. Az Unió integrációs folyamatát nem veszélyeztetheti az EU-szabályozás hatékonyságának gyengülése.

2.1

Míg az EK-Szerződés különböző közelítési és harmonizációs intézkedésekről rendelkezik a belső piac megvalósítása érdekében (11), az 1970-es és 1980-as évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a teljes harmonizáció lassú, nehézkes és – bizonyos esetekben – felesleges folyamat. A kölcsönös elismerésen és az anyaországban történő ellenőrzésen alapuló intézkedésekről könnyebb megegyezni, és egyszerűbb azokat végrehajtani. Ezenkívül hatékonyabbak is a kereskedelem és a befektetések szabadabbá tételében, mégpedig túlzott szabályozási teher nélkül. Azonban észre kell venni, hogy az EU új szakaszba lépett, melyet a kormányzati kultúrák közötti fokozódó különbségek jellemeznek. Ennek eredményeképp további jogszabályok válhatnak kívánatossá a konvergencia megvalósítása és a helyes gyakorlatok ösztönzése végett.

2.2

Az új politikai eszközök felé való elmozdulás ellenére a közösségi jogi anyag bővülése részben az egyre mélyülő és szélesedő integráció természetes következménye, részben pedig annak tudható be, hogy a tagállamok hiányosan vagy hibásan hajtották végre a jogszabályokat. Új szabályok készültek annak megakadályozására, hogy a tagállamok ne teljesítsék kötelezettségeiket, illetve, hogy túlkomplikálják (12) a nemzeti szabályokat. Erre jó példát jelentenek az Európai Bizottság által a 86. cikk (3) bekezdése értelmében elfogadott, liberalizációról szóló irányelvek, melyek olyan területeket érintenek, mint például a távközlési szolgáltatások vagy a távközlési berendezések.

2.3

Tekintettel a számos tagállamban tapasztalható végrehajtási nehézségekre (13), az uniós jogi szabályozás alkalmazásának javítása összehangolt erőfeszítéseket kíván a tagállamok hatóságaitól is. Ez a mai napig hiányzik, miközben a politikák és rendelkezések végrehajtásának kevésbé intervencionista és könnyedebb eszközei felé történő eltolódás folyamatban van a tagállamokban.

2.4

A 2000-ben megrendezett lisszaboni Európai Tanács, amely útjára indította az Európai Unió versenyképességének fokozását célzó folyamatot, bevezette a nyílt koordinációs módszert, melynek keretében minőségi és mennyiségi mutatók, teljesítményértékelés és a legjobb gyakorlat felhasználása segíti a végrehajtás és átültetés javítását. A tagállamok eddig nem merítettek igazán szisztematikusan és széles körben a legjobb gyakorlatokból annak érdekében, hogy ezzel hozzájáruljanak a politikák végrehajtását tükröző eredményeikhez.

2.5

Kezdetben a nyílt koordinációs módszer nagy várakozásokat keltett, akárcsak a teljesítményértékeléssel és a legjobb gyakorlattal kapcsolatos célok is. A tapasztalatok nem pozitív eredményeket tükröznek. Kötelező erejű állásfoglalások hiányában a tagállamok nem mutatnak túl nagy hajlandóságot a jogszabályokhoz való alkalmazkodásra, a végrehajtásról és betartatásról nem is beszélve.

2.6

2004-re a tíz tagjelölt ország beépítette a közösségi vívmányokat saját nemzeti joganyagába. Tehát ezt a határidőt formálisan tiszteletben tartották. A törvények megváltoztatása önmagában azonban nem jelenti a helyes átültetést. Ezenkívül a végrehajtás és a betartatás hatékony közigazgatási hatóságokat és eljárásokat kíván, melyeket néhány esetben új alapokra kellett építeni, mivel hiányzik az EU-jogszabályok hatékony alkalmazásához szükséges gyakorlat. A nemzeti hatóságok közötti és a közösségi intézményekkel való nagyobb együttműködés megkönnyítené az EU-jogszabályok egységesebb alkalmazását szerte az Európai Unióban. (14).

2.7

Bár az EU-szabályozás és jogalkotás a nyitott európai piacon közös feltételek megteremtésére irányul, ennek eszközei jelentősen különbözhetnek az egyes területek között. Az elv lehet azonos minden területen, ám az elérni kívánt integráció mértéke nagyon eltérő lehet. Ez szigorúbb vagy kevésbé szigorú közösségi szabályokat, és következésképpen különböző szemléletmódot és jogi megközelítést eredményez.

2.8

Ezek a különbségek az integrációra vonatkozó eltérő célkitűzésekből fakadnak, például a belső piac vagy a környezeti politikák és olyan területek között, mint például szociálpolitika és egészségügy, melyek elsődlegesen nemzeti politikák. Maga a Szerződés is kevésbé ambiciózus kifejezéseket használ a közegészségügy vagy oktatás tekintetében. Ezeken a politikai területeken az EU szerepe sokkal inkább a „koordinációban” és az „ösztönzésben”, mint az integrációban rejlik.

2.9

A jelenlegi fejlemények tehát jelentős sokszínűséget mutatnak, amelyben EU-szinten különböző jogalkotási eszközök léteznek egymás mellett, és befolyásolják a nemzeti megközelítést. Ezek többek között a következők:

2.10

A joganyag tagállami átültetését, végrehajtását és betartatását megkövetelő közösségi eszközök e széles skálája gyakran vezet nemzeti, következésképpen különböző értelmezéshez arra vonatkozólag, hogy mit kell végrehajtani nemzeti szinten és hogyan.

2.11

E modell gyakorlati hatása a jelenlegi működése mellett az, hogy különböző mértékben veszi figyelembe az alábbi tényezőket a tagállamokat illetően:

2.12

Az EU-megközelítés természetesen tiszteletben tartja a tagállamok különbözőségeit, gazdag közigazgatási hagyományait, jogi kultúráját és politikai rendszerét. Ez elvi kérdés is. A különböző hagyományoknak és kultúráknak azonban képesnek kell lenniük a közösségi jogszabályok hatékony, torzulás- és diszkriminációmentes végrehajtásának biztosítására. Az Unió hatásköreinek kiterjesztése és a folyamatban lévő bővítés kiemelik e feladat összetettségét.

2.13

Az Európai Bizottság részéről a végső eredményre hatást gyakorló elemek között találhatók:

2.14

A közösségi joganyag növekedésével egyidejűleg megszaporodtak a nem jogi eszközök és eljárások is, melyek célja, hogy a tagállamok időben és helyesen hajtsák végre a közösségi jogszabályokat. Ide tartoznak a rendszeres jelentések és a tagállamokban a jogszabályok átültetéséről készült nyilvántartás alapján vezetett eredménymutatók.

2.15

Emellett az Európai Bizottság számos intézkedést vállalt fel, annak érdekében, hogy tájékoztassa a polgárokat és vállalkozásokat jogaikról, és ösztönözze őket ezeknek a jogoknak az érvényesítésére a nemzeti hatóságok és nemzeti bíróságok előtt. A polgárok és vállalkozások számára létrehozott kapcsolattartó pontok és SOLVIT-központok célja a más tagállamokban letelepedni kívánó magánszemélyek és vállalkozások által tapasztalt problémák behatárolása és megoldása.

2.16

A SOLVIT-központok által vizsgált ügyekről szóló legfrissebb jelentés szerint az összes probléma 50 %-a a szakmai képesítések elismerésével, a termékek piacra jutásával, jármű regisztrációval és tartózkodási engedéllyel volt kapcsolatos. Bár az esetek 80 %-a sikeresen megoldódott, ezek a statisztikák azt is jól mutatják, hogy a problémák nem új keletűek. A polgárok és vállalkozások nehézségeinek legjelentősebb oka a bürokratikus eljárásban rejlik, valamint abban, hogy a tagállamok közigazgatási szervei vonakodnak egyszerűsíteni követelményeiket. Ezenkívül a SOLVIT-központok sikere ellenére a problémák 20 %-a még mindig nem megoldott. A tagállamoknak arra kell törekedniük, hogy ezt az arány csökkenjen, illetve hogy a SOLVIT nemzeti kirendeltségei és európai hálózata – a vállalkozások és a polgárok körében egyaránt – közismertebb legyen.

2.17

Az Európai Unió bővítése újabb kihívást jelent. Az uniós tagság bővülése nem kezelhető a konzultációs és felügyeleti eljárások egyidejű megerősítése nélkül.

2.18

Ez a legutóbbi bővítés során és a 2004. decemberi brüsszeli Európai Tanács által, a következő bővítésre vonatkozóan meghatározott paraméterekből teljesen nyilvánvalóvá vált. A jövőben csatlakozó tagállamokat az Európai Bizottság szigorúbban fogja vizsgálni, és a közösségi vívmányok nagyobb részét kell átültetniük még az EU-hoz történő csatlakozásukat megelőzően. A számukra engedélyezett átmeneti intézkedéseket is gyorsabban kell majd végrehajtaniuk.

3.1

A hatékony végrehajtás és betartatás elengedhetetlen fontosságú mind a polgárok, mind a vállalkozások számára, hiszen a jogállamiság elválaszthatatlan részét képezik. A közösen elfogadott jogszabályok gyakran eltérő értelmezése miatt a vállalkozások és magánszemélyek felvetik a kérdést: Hol tehetek panaszt? Ki a felelős? Mit tehetek rövid távon? Ám ezeknél még mélyrehatóbb kérdés, hogy az eredménytelen végrehajtás milyen mértékben okoz késedelmeket vagy változásokat a befektetési formákban, és vezet a polgárok bizalmatlanságához. Ezek a problémák a közösségi politikák jogszerűségéhez, koherenciához és kiszámíthatóságához kapcsolódnak. Az átültetés és végrehajtás jelenlegi gyenge üteme tovább nem tartható.

3.2

Az EU-szinten elfogadott irányelvek helyes végrehajtásában beállt zűrzavar és a kérdés összetettsége a rendszer működésének általános SWOT-elemzését teszi szükségessé: Hol tartunk? Mi okozhatja a problémát? Milyen kihívásokkal kell a tagállamoknak szembenézniük? Mit szeretnének a tagállamok: milyen a kívánatos kapcsolat és kölcsönhatás a szubszidiaritás és az EU által végzett felügyelet között? Más szavakkal, ki a felelős, miért, és melyek a kritériumok? A jogi eszközök és a jelenlegi gyakorlatok mennyire felelnek meg az európai integráció célkitűzéseinek? Hogyan fognak a Közösség és a tagállamok választ adni a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek, ha azok szóvá teszik a közösségi szabályok nemzeti rendeletekbe és gyakorlatba történő hiányos, és néha nem kívánatos eredményre vezető átültetését, végrehajtását és betartatását?

3.3

A tagállamokban a hatékonyságról folytatott viták mellett ezeket az érdekes kérdéseket a politikaalkotók és tisztviselők, valamint a magánszféra és a civil társadalom közötti széleskörű és nyílt vita kezdeményezésére kellene használni, melynek témája az EU-ban és a tagállamokban az eljárások és gyakorlatok ésszerű átalakítása lenne. Tudatosabbá kell tenni az összes egyeztetett EU-politika helyes átültetésének, végrehajtásának és betartatásának hatását.

3.4

Fontos elgondolkodni azon, hogy a jövőbeli bővítések milyen hatást gyakorolnak majd a koherenciára és a közösségi jog egységes alkalmazására szerte az EU-ban. Az EU-nak azt is fontolóra kell vennie, hogy hogyan kerülhető el egy olyan helyzet, amelyben a 27, vagy annál is több tagállamból álló, még sokszínűbb Európai Unió önmaga eredményezi bizonyos kereskedelmi, befektetési és letelepedési korlátok felállítását.

3.5

Számos megközelítés létezik, amely a közösségi jog helytelen alkalmazásának problémáját igyekszik megoldani. Politikai szempontból a probléma középpontjában a szubszidiaritás és a közösségi megközelítés közötti feszültség áll. Az egyik álláspont szerint bár a tagállamnak kell viselnie a teljes felelősséget a közösségi jog végrehajtásáért, az Európai Bizottságnak érdemes ezt szorosan nyomon követnie. Egy másik megközelítés a szubszidiaritásra épül: a tagállamoknak szabad teret kell engedni, és hagyni, hogy megbirkózzanak a saját problémáikkal. Egy harmadik lehetőség, hogy a tagállamok jobban kiveszik a részüket, és nagyobb felelősséget vállalnak, mégpedig olyan módon, hogy a tagállamok egymásnak tartoznak felelősséggel, miközben ezt az Európai Bizottság szigorúan figyelemmel kíséri, és tudatosan alkalmazza jogi hatásköreit, amennyiben erre szükség van.

3.6

Mint a Szerződések őre és a jogalkotás kezdeményezője, az Európai Bizottság fontos szerepet tölt be a belső piac megfelelő működésének biztosításában. Az Európai Bizottság feladata, hogy egyszerű és végrehajtható jogszabályokat javasoljon, amelyek orvosolják a belső piac problémáit anélkül, hogy túlzottan nagy költségeket rónának a tagállamokra és a vállalkozásokra. Az elmúlt két évben az Európai Bizottság valóban komoly erőfeszítéseket tett a jogszabályok egyszerűsítése és a javasolt jogszabályok hatásának értékelése terén. Ugyanakkor gyorsan és határozottan kell fellépnie a jogsértések megszüntetése érdekében. Az Európai Bizottságnak mérlegelnie kellene, hogy hogyan terjeszthetné ki a 2004-ben tett ajánlásait (lásd fent) a jogszabályok időben történő és helyes átültetésére úgy, hogy az magában foglalja a végrehajtás és betartatás szakaszát is.

3.7

A tagállamok, mint az Európai Unió „társtulajdonosai”, kötelesek lojálisnak lenni az Unióval szemben, teljesíteni a rájuk háruló kötelezettségeket, megkönnyíteni a Közösség feladatainak elvégzését és elkerülni az EK Szerződés 10. cikkében foglalt célkitűzések veszélyeztetését. Ez pontosabban azt jelenti, hogy a tagállamok viselkedésének tükröznie kell, hogy ők maguk az Európai Unió, és hogy ennek megfelelően kiállnak az Európai Unió döntései mellett (15).

3.8

Az Európai Bíróság számos esetben egyértelműen úgy határozott, hogy a tagállamok védelmükben nem hivatkozhatnak semmilyen belső adminisztratív nehézségre, ezzel indokolva a közösségi jogszabályok hiányos vagy nem megfelelő végrehajtását. Ezek a döntések a jövőben hozzájárulhatnak a tervezett eljárások jobbá tételéhez.

3.9

Ezenkívül szükséges lesz elgondolkodni azon is, hogy melyek azok a jogi és nem jogi eszközök és eljárások, amelyek a legalkalmasabbak a több mint 30 tagú Európai Unióban a politikák hatékony végrehajtásának a garantálására.

3.10

A nem jogi eszközök és eljárások alkalmazásának eredményei elég vegyes képet mutatnak. Az ígéretes kezdet ellenére a nyílt koordinációs módszer nem tűnik igazán sikeresnek. Ezzel szemben a SOLVIT-központok megoldották az általuk vizsgált problémák 80 %-át.

3.11

A Versenyképességi Tanács 2005. márciusi elnökségi következtetéseiben arra kérte a tagállamokat, hogy világítsák át a nemzeti jogszabályaikat a közösségi szabályokkal való kompatibilitás szempontjából, ezáltal elhárítva a piaci akadályokat, és szabad teret adva a versenynek. Az Európai Parlament is elismerte annak előnyeit, ha a nemzeti közigazgatási szervek felügyelik a közösségi jogszabályok betartását saját országaikban. Az átvilágítás a kereskedelmet akadályozó sorompók felismerésének és megszüntetésének gyakorlati módja, tekintet nélkül arra, hogy ezek az akadályok a helytelen végrehajtásból, a közösségi jogszabályok megfelelő betartatásának hiányából, vagy egyszerűen csak az EU-követelményeknek nem megfelelő közigazgatási gyakorlatból származnak.

4.1.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a jogszabályok végrehajtása és a betartatása elengedhetetlen része a hatékonyabb jogalkotásnak, tehát politikai szempontból kulcsfontosságú. (16) Azonban jelenleg ez nem így történik, annak ellenére, hogy néhány tagállamban és az Európai Bizottságon belül szemléletváltás tapasztalható, amely kijelöli a jövő felé mutató utat. A jogalkotók gyakran nem veszik megfelelő módon figyelembe a végrehatásra és a betartatásra vonatkozó követelményeket. A jobb jogalkotást célzó következetes hatástanulmányoknak azt is mérlegelniük kell, hogy hogyan kell a jogszabályokat kidolgozni, és hogyan kell azokat betartatni. Ez az egész folyamat az egységes szabályozási térség és az EU legitimitásának előfeltétele.

4.1.2

Elviekben elsősorban a tagállamok feladata a közösségi jog megfelelő végrehajtásának és betartatásának biztosítása. Az Európai Bizottságnak, mint a Szerződések őrének az a feladata, hogy gondoskodjon róla, hogy a tagállamok valóban teljesítsék kötelezettségeiket. Az Európai Bizottság bármilyen hiányosság esetén jogsértési eljárást indíthat, illetve más, olyan eszközzel élhet, amelyet alkalmasnak tart az EU-jog helytelen alkalmazásából származó probléma megoldására.

4.1.3

A 2003-as intézményközi megállapodás következményeként a Tanács jelenleg a jobb jogalkotásnak és a jogszabályok egyszerűsítésének lehetőségeit mérlegeli. Az EGSZB úgy véli, megfelelő figyelmet kellene fordítani minden olyan közösségi jogszabály hatékonyabb alkalmazására – nem csak az irányelvekre –, melyek végrehajtása a tagállamok feladata.

4.1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a Versenyképességi Tanács, amely elkötelezte magát az integrációs folyamat szíve, a belső piac mellett, természetes partnere lehet az Európai Bizottságnak EU-szinten a végrehajtás és betartatás megvitatásában.

4.1.5

Nagyon fontos és gyakran döntő szempont az, hogy a tagállamok belső igazgatási rendelkezései nem tartoznak a Szerződés hatáskörébe. Ettől függetlenül az EK-Szerződés 10. cikke értelmében – és az esetjog alapján – a nemzeti hatóságoknak biztosítaniuk kell a megfelelő végrehajtást és betartatást. Ebben a tekintetben az EGSZB hangsúlyozza, hogy a tagállamok az Európai Unió „társtulajdonosai”, és természetesen a felelősségből is ugyanúgy részesülniük kell.

4.1.6

Túl sokáig állt az új EU-rendelkezések bevezetése a figyelem középpontjában. Az EGSZB osztja az Európai Bizottság véleményét, mely szerint a 25 tagállamból álló Európai Unióban inkább a már meglévő jogszabályok végrehajtására és betartatására kell összpontosítani, nem pedig további rendelkezések kidolgozására. Az új közösségi jogi szabályozás nem számíthat kedvező fogadtatásra, hiszen jelentős időbeli és pénzügyi befektetéseket kíván. Hasonlóképpen, kizárólag csak a jogi eljárásokra hagyatkozni, amelyek majd rákényszerítik a tagállamokat a problémák orvoslására, rengeteg időt és forrást igényel. Amire valóban szükség van, az kulturális szemléletmód-változás, melynek keretében a tagállamokban és az Európai Bizottságon belül a hangsúly az új jogszabályokról a végrehajtásra és betartatásra helyeződik át, ezzel biztosítva, hogy a közösségi jog és a közösségi politikák teljes hatásfokkal működhessenek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a végrehajtás és betartatás hangsúlyozása mentesít a jogalkotás alól azokon a területeken, ahol új jogszabályok szükségesek.

4.1.7

A meglévő és már végrehajtott EU-jogszabályok átvilágítása – lásd a dániai tapasztalatokat is – segítheti a jobb jogalkotás folyamatát. Ez a végrehajtás és betartatás egyszerűsítése és javítása közötti kölcsönhatás kitűnő példája.

4.1.8

Az alternatív lehetőségek tekintetében, azaz az önszabályozás és együttszabályozás vonatkozásában (17) eseti vizsgálat alapján kell eldönteni, hogy azok működőképesek-e vagy sem. Az önszabályozási és együttszabályozási kezdeményezések ösztönzésének szükségessége mellett életképességüket a tényleges alkalmazás folyamatában is meg kell vizsgálni.

4.1.9

Az EGSZB álláspontja szerint nyilvánvaló, hogy a végrehajtással és betartatással kapcsolatos, fokozódó nehézségekkel nemzeti szinten kell megküzdeni, és ezeket nemzeti szinten kell megoldani, a nemzeti és közösségi hatóságok szorosabb együttműködésével.

4.1.10

Az EGSZB úgy véli, hogy az ilyen intenzív együttműködés a felesleges közösségi jogszabályok elkerülését is szolgálja, amelyek bevezetése valószínűleg nem a helyes módja a nemzeti végrehajtási eljárásoknak. Ezek túlságosan lassúak és nehézkesek, és gyakran aránytalan terhet jelentő eszközökkel igyekeznek a nemzeti politikai célkitűzéseket érvényesíteni.

4.2.1

Az EGSZB szerint továbbra is a tagállamokra kellene bízni annak eldöntését, hogy milyen módszert vagy eljárást választanak a jogszabályok végrehajtására. Ezeket a módszereket és eljárásokat a tagállamok és az Európai Bizottság vizsgálat alá is vethetik a hatástanulmányokban.

4.2.2

Az EGSZB véleménye szerint – függetlenül attól, hogy a tagállamok milyen módszereket és eljárásokat választanak a belső piacra hatást gyakorló közösségi vagy nemzeti jog végrehajtására – az eredményeknek hasonlónak kell lenniük szerte az EU-ban. Ezenkívül ezeknek az eredményeknek valóban hatályba kell léptetniük az elsődleges és másodlagos közösségi jogot.

4.2.3

A tagállamokról szólva az EGSZB álláspontja szerint a nemzeti szint alatti, autonóm jogalkotási hatáskörrel és/vagy végrehajtási feladatokkal bíró hatóságok (pl. Länder, tartományok (province), régiók (region)) bevonására ugyanúgy szükség van.

4.2.4

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU-intézmények és a nemzeti hatóságok között a közösségi jog és politikák végrehajtásában történő együttműködés következő lépése a politikák alkalmazására fordítható nemzeti közigazgatási kapacitás megerősítése vagy egyszerűsítése, amely máris megvitatás alatt áll néhány tagállamban.

4.2.5

A közigazgatási kapacitás „általános probléma”, és a tagállamoknak egyértelművé kell tenniük, hogy a végrehajtó és betartatásért felelős hatóságok magas szinten rendelkeznek ezzel a kapacitással. Az EGSZB számára ez többek között a brüsszeli tárgyaló felek és a nemzeti közigazgatáshoz tartozó jogalkotási szervek közötti szoros együttműködést jelenti.

4.2.6

Az egyik specifikus megközelítés, amelyet az EGSZB megemlít, a nemzeti szabályozók gyakorlata bizonyos területeken, mint például a távközlés. A nemzeti szolgáltatók egyformán tiszteletben tartják a közös európai szabályokat és a nemzeti felügyeletet. Ezeket a gyakorlatokat is meg kell vizsgálni.