ISSN 1725-518X

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

C 286

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Tájékoztatások és közlemények

48. évfolyam
2005. november 17.


Közleményszám

Tartalom

Oldal

 

II   Előkészítő jogi aktusok

 

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

 

418. plenáris ülés 2005. június 8–9-én

2005/C 286/1

Európai gazdasági és szociális bizottság vélemény tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól(COM(2004) 718 final – 2004/0251 (COD))

1

2005/C 286/2

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a közegészségügyi problémákkal küzdő országokba történő kivitelre szánt gyógyszeripari termékekkel kapcsolatos szabadalmak kényszerengedélyezésérőlCOM(2004) 737 final – 2004/0258 (COD)

4

2005/C 286/3

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a formatervezési minták oltalmáról szóló 98/71/EK irányelv módosításárólCOM(2004) 582 final – 2004/0203 (COD)

8

2005/C 286/4

Európai gazdasági és szociális bizottság vélemény tárgy: A vállalkozások társadalmi felelősségének vizsgálatához és méréséhez szükséges eszközök a globalizálódott gazdaságban

12

2005/C 286/5

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: Zöld könyv a gazdasági migráció kezelésének uniós megközelítéséről(COM(2004) 811 final)

20

2005/C 286/6

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: Általános egyezmény a szolgáltatások kereskedelméről (GATS) – 4. módozatról szóló tárgyalások (természetes személyek mozgása)

28

2005/C 286/7

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: Javaslat tanácsi irányelvre a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok szállításának felügyeletéről és ellenőrzésérőlCOM(2004) 716 final – 2004/0249 (CNS)

34

2005/C 286/8

Európai gazdasági és szociális bizottság vélemény tárgy: Javaslat tanácsi határozatra (az EK-Szerződés 128. cikkének alkalmazásaként) a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról(COM(2005) 141 final) – 2005/0057 (CNS)

38

HU

 


II Előkészítő jogi aktusok

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

418. plenáris ülés 2005. június 8–9-én

17.11.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 286/1


Európai gazdasági és szociális bizottság vélemény tárgy: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól”

(COM(2004) 718 final – 2004/0251 (COD))

(2005/C 286/01)

2004. november 16-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett kérdésben.

Az EGSZB ezzel kapcsolatos munkájának előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció véleményét 2005. május 23-án elfogadta (előadó: María Candelas SÁNCHEZ MIGUEL).

A 2005. június 8–9-én tartott, 418. plenáris ülésén (a június 9-i ülésnapon) az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 157 szavazattal 1 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a következő véleményt.

1.   Bevezetés

1.1

Az Európai Tanács 1999. október 15–16-i tamperei ülése óta az Európai Bizottság olyan jogi eszközök létrehozásán és harmonizálásán munkálkodik, amelyek lehetővé teszik a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakítását, melyben – az Európai Unió határain belül – biztosított a személyek szabad mozgása. A Tanács a bírósági és bíróságon kívüli iratok tagállamok közötti kézbesítésének megkönnyítése végett már korábban (1) rendelkezett ebben a tárgyban. Ezt az intézkedést igen pozitívan fogadták, mivel a polgárok számára nagyobb fokú tájékoztatást biztosít.

1.2

A tamperei Európai Tanács folyományaként az Európai Bizottság arra kérte a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki eljárásokat a határozatok elismerésére és végrehajtására, valamint alternatív, bíróságon kívüli eljárásokat a polgári és kereskedelmi ügyekben folyó viták rendezésére. Ezeknek az eljárásoknak a célja egyrészt az egyes tagállamokban a bírósági rendszerek működésének javítása, másrészt az európai adatgyűjtő rendszerek és információs hálózatok megerősítése az európai polgárok számára rendelkezésre álló új technológiák segítségével.

1.3

Az első témával kapcsolatban tanácsi rendelet született a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (2). Rendelkezik többek közt az exequatur eljárás egyszerűsítéséről, a határozatok végrehajtását megkönnyítő óvintézkedések módosításáról, valamint egy európai hatállyal bíró végrehajtható okirat elismeréséről.

1.4

Az Európai Bizottság továbbá javaslatot nyújtott be egy polgári és kereskedelmi ügyekkel foglalkozó Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról (3) szóló határozatra. A javaslat olyan európai igazságügyi együttműködési eszköz létrehozására irányul, melynek célja magánszemélyek, szakemberek, intézmények és közigazgatási szervek tájékoztatása az egyes államokban hatályos, polgári és kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos törvényekről és eljárásokról – ez különösen a határokon átnyúló jogviták rendezésében lenne hasznos.

1.5

Az Európai Bizottság 2002-ben tette közzé zöld könyvét, melyben az EU-n belüli vitás ügyek rendezésének egy alternatív, mind a tagállamokkal, mind pedig az érintett felekkel folytatott kimerítő konzultáción alapuló megközelítését vizsgálta. Ennek nyomán nyújtotta be az itt tárgyalt irányelvjavaslatot, mint olyan alkalmas eszközt, amely az eredmények szempontjából hatékony, ugyanakkor megőrzi a polgári és kereskedelmi ügyekben folyó viták rendezéséről szóló nemzeti törvények jellegzetességeit.

1.6

A fentiekre való tekintettel érdemes megemlíteni fogyasztói ügyekben a közvetítés gyakorlatát (4) mint értékes precedenst, mely nagy hagyományra tekint vissza és igen hasznosnak bizonyult, részben annak köszönhetően, hogy beépült a fogyasztóvédelmi törvényekbe. Mivel ez a rendszer az új fogyasztói szokásokhoz is sikeresen alkalmazkodik, jól használható a különféle ágazatokban – a szolgáltatások és az áruk terén egyaránt.

1.7

A bírósági eljárások körében a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítésnek olyan jellemzői vannak, amelyek a közvetítés más formáihoz képest igen fontosak. Egyrészt az igazságszolgáltatási rendszer felépítése az egyes tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, másrészt a közvetítés csak akkor lehet a peres ügyek rendezésének értékes módszere, ha a felek abba beleegyeznek. E két jellemző tulajdonság miatt az Európai Bizottságnak korlátozottak a lehetőségei az irányelvjavaslat tartalmát illetően. A cél mindenesetre alternatív módszereket találni a vitás ügyek rendezéséhez, azonban – amint arra az Európai Bizottság is felhívta a figyelmet – a tagállamoknak az emberi jogok védelmének alapkövetelményeit kielégítő „hatékony és tisztességes jogi rendszert” kell biztosítaniuk és fenntartaniuk.

2.   A javaslat tartalma

2.1

Az irányelvjavaslat célja a belső piacon felmerülő, a polgári és kereskedelmi jog körébe tartozó vitás ügyek rendezésének közvetítés útján történő megkönnyítése. Ehhez értelmezni kell a közvetítés és a közvetítő fogalmát, viszont a tagállamokra kell bízni a közvetítési eljárás jogi szabályozását, és különösen a közvetítőre vonatkozó elvárások meghatározását.

2.2

A közvetítés történhet önkéntes alapon a felek kezdeményezésére, illetve a jogi eljárás megkezdése után. A közvetítésre tehát a felek és a bíróság is utalhat, illetve tehet javaslatot. A felek mindkét esetben azért vesznek igénybe közvetítőt, hogy így kerülhessék el a peres eljárást, illetve ha az már megkezdődött, akkor azért, hogy a közvetítés eredményeinek figyelembevételével annak lefolyása minél egyszerűbb legyen. A felek mindkét esetben kérhetik a közvetítés útján elért eredmény bírói ítélet, határozat vagy egyéb hivatalos okirat útján történő megerősítését.

2.3

A közvetítés lefolyásának tartalma nem használható fel bizonyítékként a peres eljárás során a 6. cikk (1) bekezdésében felsoroltak vonatkozásában, ezzel biztosítva a felek és a közvetítési folyamatban érintettek közötti bizalmasság védelmét. Mind a felek, mind a közvetítő beleegyezésével azonban felhasználható, különösen abban az esetben, ha ez kiskorúak védelmét, illetve egy személy testi vagy lelki épsége sérelmének megelőzését szolgálja.

2.4

Amíg a közvetítés tart, az ügyben indított perrel kapcsolatos elévülési időszakok és egyéb határidők felfüggesztésre kerülnek attól az időponttól kezdve, amikor a felek megegyeznek abban, hogy közvetítést kérnek, illetve amikor a bíróság ezt elrendeli.

3.   Megjegyzések az irányelvjavaslathoz

3.1

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak ez a kezdeményezése az Európai Tanács tamperei ülésén hozott intézkedéseinek folytatásaként hasznos eszköznek bizonyul majd az EU-n belüli jogbiztonság növelése szempontjából. A polgári és kereskedelmi ügyekben történő közvetítéssel kapcsolatos európai jogi keret magában foglalja a néhány tagállamban már – leginkább a polgári vitás ügyek rendezésével kapcsolatban – használt eszköz beolvasztását a bírósági eljárásba. Ezzel olyan rendszer jöhetne létre, amely a bíróságok számára lehetővé teszi, hogy peren kívüli közvetítőket javasoljanak, ezáltal egyszerűsödne a vitáknak a felek közös megegyezésével történő rendezése.

3.2

Az irányelvjavaslat célja, hogy minél szélesebb körben kerüljön sor közvetítésre az EU-n belüli bírósági eljárásokban. Ez egyrészt anyagi téren jelent előnyt, mivel csökkennek a perköltségek, másrészt társadalmi szempontból, mivel jelentősen rövidül a máskülönben hosszadalmas polgári perek időtartama. Az eljárások elhúzódása hátrányosan érintheti a feleket (különösen a családjogi perek esetében), nem is szólva az ebből eredő társadalmi problémákról, amelyekkel szembe kell nézniük. A közvetítés mindenesetre nem tévesztendő össze a legtöbb tagállamban a jogi eljárás megkezdése előtt általánosan használt békéltető eljárással, mivel ott a felek és ügyvédeik próbálnak meg bírói felügyelet mellett közös megegyezésre jutni a per elkerülése érdekében.

3.3

Hangsúlyozni kell, hogy a közvetítőnek fontos szerepe van a megfelelő eredmény elérése érdekében. Ha megbízhatóan és részrehajlás nélkül, valamint titoktartással kezeli az ügyet, illetve – különösképpen – a peres felek mindegyikétől független, az hatékonyabbá teszi a közvetítést és javítja a pozitív kimenetel valószínűségét. A javaslat 4. cikke szerint azonban a feltételek és követelmények meghatározása a tagállamok feladata, minthogy ez ösztönzi a közösségi szintű önszabályozást és az európai magatartási kódexek kidolgozását. Ugyan az irányelvjavaslat nem kizárólag a határokon átnyúló vitás ügyekben végzett közvetítésre van kihegyezve, a közösségi jog terén képzésben kell majd részesíteni a leendő közvetítőket, továbbá mindenekelőtt olyan jogi keretet kell alkotni, amely minden tagállamban elérhetővé teszi ezt a szolgáltatást.

3.4

A közvetítésben igen fontos a nyújtott szolgáltatás minőségének biztosítása. A javaslatnak ezért általános iránymutatásokat is tartalmaznia kellene a közvetítői szerep gyakorlásához szükséges követelmények alapvető harmonizációjára nézve. Az első alapkövetelmény az lehetne, hogy a közvetítő – a fogyasztói ügyekben végzett közvetítéssel kapcsolatos ajánlásoknak megfelelően – legyen hozzáértő és független, ennek érdekében pedig nagyobb európai összefogásra van szükség, hogy egységesebbé lehessen tenni a közvetítőképzést és a kinevezési rendszereket.

3.5

Azok az ügyek, amelyekre a polgári és kereskedelmi jogban alkalmazható a közvetítés, kizárásos alapon vannak meghatározva, a nyolcadik preambulumbekezdés ugyanis kizárja „a bírósági jellegű eljárásokat, úgymint a választott bíráskodás, ombudsman rendszer, fogyasztói panaszrendszer, szakértői határozat, illetve a vita rendezésére hivatalos – jogilag kötelező vagy nem kötelező érvényű – ajánlást kiadó testületek kezelésében lévő eljárások”. Ez feltehetően azért szükséges, mert az említett esetek mindegyikéhez létezik külön közvetítési eljárás. Nem zárhatjuk ki azonban a büntetőjogi vagy adóügyekkel kapcsolatos polgári perekben (5) végzett közvetítés lehetőségét. Ezek eredetileg nem szerepelnek a javaslatban, viszont a közvetítés segíthet az effajta polgári peres ügyek megoldásában.

3.6

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a személyes adatok, illetve a kapcsolatok bizalmasságát érintő szempontok vonatkozásában egyaránt biztosítani kell a közvetítési folyamat során kezelt mind polgári, mind kereskedelmi jellegű adatok legmagasabb fokú védelmét (6. cikk (1) bekezdés). Azonban semmiképpen sem lenne szabad alkalmazni az effajta adatok bizonyítékként történő felhasználásának tilalmára vonatkozó szabályt abban az esetben, ha az veszélyezteti a kiskorúak jogait vagy a vitában érintett személyek testi vagy lelki épségét.

4.   Külön megjegyzések

Mivel a közvetítés önkéntes alapú egyeztető eljárás, amely csak akkor működik, ha mindkét fél kész részt venni benne és elfogadni a kimenetelét, a jövendő irányelvnek néhány rendkívül fontos szempontot tisztáznia kellene, hogy az eszköz valóban jól használható legyen és hogy az európai polgárok bizalommal legyenek iránta. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy figyelembe kell venni az itt következő észrevételeket.

4.1

A közvetítéshez javasolt jogi keret hatásköre korlátozott ugyan a polgári és kereskedelmi ügyekben (6), azonban a polgári és kereskedelmi jog körébe tartozó perek hatalmas mennyisége ellenére az 1. cikk (2) bekezdésében ki kellene fejteni a keret hatályát, és el kellene vetni a (8) preambulumbekezdésben olvasható kizáró megfogalmazást. Továbbá más területekkel – így az adó- és adminisztrációs ügyekkel – kapcsolatos polgári és kereskedelmi eljárásokat, sőt, a bűncselekmények következményeként indított polgári pereket is figyelembe kellene venni (7).

4.1.1

A jövőben – a javaslatnak megfelelően végzett közvetítéssel kapcsolatos tapasztalatok fényében – meg lehetne fontolni az irányelv alkalmazási hatályának adminisztrációs és adóügyekre történő kiterjesztését.

4.2

Problémát okozhatnak a javaslat különböző nyelvi változatai közötti különbségek, ez megnehezítheti az irányelv átvételét (8). Figyelembe kell venni, hogy az igazságszolgáltatási rendszer felépítése az egyes tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, és emiatt a joggyakorlat országonként változhat. Egyértelművé kell tenni, hogy nemcsak a törvényszékek javasolhatnak közvetítést, hanem az igazságügyi szervek is, továbbá hogy nem kizárólag ezeknek a szerveknek van joga a közvetítéssel létrejött megegyezés betartatására: azt a nemzeti törvények által arra felhatalmazott bármely állami szerv megteheti.

4.3

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy a közvetítő szerepe a folyamat során végig igen fontos ahhoz, hogy garantálni lehessen annak végrehajtását és hatékonyságát. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak olyan iránymutatásokat kellene javasolnia, amelyek egyaránt biztosítják a tagállamok közötti harmonizáció bizonyos fokát, valamint a közvetítők tekintélyét és rátermettségét. A 4. cikk alatt felsorolandó alapkövetelményeknek a következőket kellene előírniuk a közvetítő számára:

rendelkezzen megfelelő szintű, oklevéllel igazolt képzettséggel a közvetítés tárgyában;

legyen független a peres felektől és legyen pártatlan;

cselekedetei legyenek átláthatóak és azokért vállaljon felelősséget.

Különösen a szolgáltatásnyújtás szabadságát kellene garantálni a tagállamok között, ami – a kisebb országokban – biztosítaná a közvetítő függetlenségét is az érintett felektől.

4.3.1

Az európai magatartási kódex – mint a közvetítők számára előírt követelmények meghatározásának eszköze – kidolgozásának lehetőségét az EGSZB alapvetően üdvözli, azonban ahhoz, hogy ez valóban megállja a helyét, az Európai Bizottságnak – amely ebben az esetben az illetékes testület – figyelembe kellene vennie, hogy a közvetítőként működő természetes és jogi személyek szakértelme, függetlensége és felelőssége a fentebb – a 4. cikkel kapcsolatban – javasolt módon mindig biztosított legyen.

4.4

A közvetítés költségeinek problémáját – figyelembe véve az egyes tagállamok igazságügyi jellegzetességeit is – nem lehet egyszerűen az általános perköltségek közé sorolással megoldani. Vagy rögzített díjszabást kellene bevezetni a kérdéses ügytől és annak nagyságrendjétől függően, vagy pedig egy kötelező előleget kellene a feleknek befizetniük, amely lehetővé tenné számukra, hogy megfontolják, érdemes-e ehhez az eljáráshoz folyamodni. A közvetítői eljárás mindazonáltal sohasem szabad, hogy költségesebb legyen a felek számára, mint a bírósági.

Brüsszel, 2005. június 9.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  Lásd: A Tanács irányelve a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről [COM(1999)219 final]. EGSZB-vélemény: előadó: B. Hernández Bataller. HL C 368., 1999. 12. 20.

(2)  EGSZB-vélemény: előadó: H. Malosse, HL C 117, 2000. 04. 26.

(3)  COM(2000) 592 final. EGSZB-vélemény: előadó: D. Retureau, HL C 139, 2001. 05. 11.

(4)  Az Európai Bizottság 2001. április 4-i ajánlása a fogyasztói jogviták közös megegyezésen alapuló rendezésében eljáró, bíróságon kívüli szervekre vonatkozó elvekről – HL L 109, 2001. 04. 19.

(5)  CESE 227/2001. HL C 139, 2001. 05. 11.

(6)  Az 1968. szeptember 27-i Brüsszeli Egyezmény meghatározta a polgári és kereskedelmi ügyekben alkalmazható igazságszolgáltatás hatályát.

(7)  Az EGSZB véleményének (előadó: D. Retureau, HL C 139, 2001. 05. 11.) 3.7 pontjában már utalt a polgári és kereskedelmi szféra meghatározásának problémájára, és szükségesnek tartotta, hogy konkrét utalások szerepeljenek az Európai Bíróság meghatározásaira. Mivel a büntető- és adóügyi esetekben indított polgári perek nem esnek a javaslat hatályán kívül, valamint olyan dokumentumok kérése is lehetséges, amelyeket a megfelelő igazságügyi szerv jogi kifejezésekkel nem egykönnyen képes behatárolni, egy, az alábbihoz hasonló bekezdést kell a szövegbe illeszteni az érintett felek jogainak védelme érdekében: „az átvevő intézménynek a lehető legrugalmasabb módon meg kell határoznia azokat a dokumentumokat, amelyek jogi jellegét nem lehet egyértelműen a polgári vagy a kereskedelmi joghoz sorolni, azonban amelyek ezekkel közös vonásokat mutatnak”.

(8)  Az irányelvtervezet német szövegében gyakran előfordul a „Streitschlichtung” kifejezés (a fordító megjegyzése: a magyar szövegben erre a „vitarendezés” kifejezés használatos). A vitarendezés nem egyenlő a közvetítéssel, ugyanis a vitarendező ítélet legalábbis a vitarendező megalapozott javaslata a konfliktus megoldására, míg a klasszikus értelemben vett közvetítő nem foglal állást a konfliktus tartalmával kapcsolatban. Ezért az irányelvtervezet német szövegében a „Streitschlichtung” kifejezés helyett a „Streitbeilegung”(= „vitalezárás”) kifejezés használandó.


17.11.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 286/4


Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a közegészségügyi problémákkal küzdő országokba történő kivitelre szánt gyógyszeripari termékekkel kapcsolatos szabadalmak kényszerengedélyezéséről”

COM(2004) 737 final – 2004/0258 (COD)

(2005/C 286/02)

2004. december 15-én a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 251. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett kérdésben.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció véleményét 2005. május 23-án elfogadta. (Előadó: Paolo BRAGHIN.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2005. június 8-án tartott 418. plenáris ülésén 64 szavazattal 1 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   A vélemény összefoglalása

1.1

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság rendeletjavaslatával, mely alkalmas a WTO Általános Tanácsa 2003. augusztus 30-i határozatának végrehajtására. Ugyancsak nagyra értékeli az Európai Bizottság által a nemzetközi szervezetek és az érdekelt felek körében végzett aktív tevékenységet, mely arra irányult, hogy a gyógyszeripari termelő kapacitással nem rendelkező és elégtelen egészségügyi struktúrákkal bíró fejlődő országok súlyos közegészségügyi problémáira megfelelő megoldásokat találjanak.

1.2

Az EGSZB egyetért a szabadalom vagy kiegészítő szabadalmi oltalmi tanúsítvány (SPC) által védett gyógyszeripari termékek kényszerengedélyeztetésére javasolt eljárással, csakúgy, mint a kidolgozott ellenőrző mechanizmusokkal.

1.3

Az EGSZB azonban határozottabb megfogalmazást ajánl a következők biztosítása érdekében:

a hatályos jogszabályok teljes mértékű tiszteletben tartása, különösen a gyártási minőség ellenőrzése tekintetében,

a kényszerengedély megadási feltételeinek (8. cikk) szigorítása, különösen a kényszerengedélyezett és az eredeti gyógyszer megkülönböztetését szolgáló mechanizmusok terén, a Közösségbe vagy harmadik országba történő jogellenes újrakivitel elkerülése érdekében,

összehangolt erőfeszítés az importáló országok hatóságaival a csalás, hamisítás és az eredeti szándéktól eltérő felhasználás elkerülése érdekében,

a vámrendelet és a tagállami szankciók alkalmazásának szigorú felügyelete bármiféle jogellenes cselekmény megelőzése érdekében,

a kényszerengedélyek megadásának szélesebb körű nyilvánosságra hozatala a szellemi tulajdonjog hatékonyabb védelme érdekében.

1.4

Az EGSZB – tekintettel az állatok által közvetített betegségekből, illetve az álltati eredetű élelmiszerek okozta fertőzésekből következő lehetséges közegészségügyi szükséghelyzetekre – kívánatosnak tartja a rendelet alkalmazási területének az állatgyógyászati készítményekre történő kiterjesztését.

1.5

Végezetül az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, folytassa nemzetközi szintű erőfeszítéseit a legszükségesebb gyógyszerek és a megfelelő egészségügyi ellátás hozzáférhetővé tétele érdekében azokban a fejlődő országokban is, amelyek nem tagjai a WTO-nak.

2.   Bevezetés

2.1

A Föld számos részén rendkívül kritikus közegészségügyi helyzet uralkodik, melyet folyamatos járványveszély, a kezelési és gyógyítási struktúrák elégtelensége, valamint igen magas morbiditási és halálozási ráta jellemez. Globális kihívásról van szó: nemcsak a kevésbé fejlett országokban kell fejleszteni a közegészségügyi és szociális ellátórendszert, hanem azokban is, amelyek viszonylag magas fejlettségi szintjük ellenére sem fordítanak megfelelő forrásokat e téren jelentkező problémáik megoldására.

2.2

A fejlettebb országok által nyújtott egészségügyi segélyek nem elegendőek e problémák megoldására, így új eszközök keresésére van szükség. A probléma megközelítése nem korlátozódhat a legszükségesebb gyógyszerek biztosítására, ahogy ez a fejlődő országoknak nyújtott támogatás esetében jellemző, hanem a rendszer általános teljesítményének javítására kell, hogy irányuljon. Arra van szükség, hogy a meglévő szerény forrásokat a valóban fontos területekre összpontosítsák; létre kell hozni a pénzeszközökkel való gazdálkodás és a pénzügyi ellenőrzés struktúráit, hogy valóban a rászoruló lakosság váljon az intézkedések kedvezményezettjévé; megoldásokat kell találni a gyógyszergyártás, illetve a szolgáltatások terén jelentkező hiányosságokra, valamint biztosítani kell e szolgáltatások hatékony működtetését.

2.3

Az Európai Bizottság különösen aktívnak és fogékonynak mutatkozott ezen a területen. Több, egymással összefüggő fronton is lépéseket tett a közegészségügy kérdéseinek kezelése és az együttműködés és a támogatás megfelelő formáinak keresése terén. Talán elég itt megemlíteni a kevésbé fejlett, illetve fejlődő országok halálozási rátáját leginkább befolyásoló betegségekkel (HIV/AIDS, tuberkulózis, malária) kapcsolatos cselekvési programot (1). Ez a program jelenleg a helyi közegészségügyi rendszerek megerősítésére, a legfontosabb gyógyszerek elviselhető áron történő beszerzésének lehetővé tételére és az ilyen betegségekkel szembeni gyógyszerek és védőoltások kutatásának előmozdítására irányul.

2.4

Az Európai Bizottság ezen túlmenően aktív és egyértelműen pozitív tevékenységet fejtett ki mind a nemzetközi szervezetek, mind az érintett felek körében annak érdekében, hogy tudatosítsa bennük a problémákat, és hogy közös megoldásokat találjanak. A cél a legfontosabb gyógyszerek – a legszegényebb rétegek számára is azonos feltételek mellett biztosított – hozzáférhetőségének növelése, fenntartva egyúttal a szellemi tulajdonjog védelmét a nemzetközi kereskedelmet szabályozó megállapodások keretében, valamint kiküszöbölve az újrabehozatal, illetve a harmadik országokba történő spekulatív eladás kockázatát.

2.5

Az Európai Bizottság fellépése különösen meghatározó volt a fenti célokról a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretében a TRIPS-egyezmény (2) kapcsán folytatott vita előrevitelében. A Dohában 2001-ben tartott miniszteri konferencián a WTO tagállamai nyilatkozatot fogadtak el a TRIPS-egyezményről és a közegészségügyről (3), amelyben tisztázták az egyezmény alkalmazásában megengedhető rugalmasság mértékét a nemzeti egészségügyi politikák területén. Ekkor rögzítették azokat az alapvető pontokat is, amelyek lehetővé teszik a kevésbé fejlett, gyógyszeripari kapacitással nem vagy csak korlátozott mértékben rendelkező országok számára a kényszerengedélyezést, melyet általában nemzeti szinten szabályoznak.

2.6

Az említett, közegészségügyről szóló Dohai Nyilatkozatban megerősítést nyert az az elv, hogy a TRIPS-egyezményt úgy kell értelmezni és végrehajtani, hogy az támogassa a közegészségügyi védelemhez való jogot, és elősegítse a gyógyszerek hozzáférhetőségét mindenki számára. Különösképpen megerősítést nyert a WTO valamennyi tagállamának joga annak meghatározására, mikor áll fenn „nemzeti szükséghelyzet” vagy „rendkívül sürgető körülmény”, ami feljogosít a kényszerengedély megadására, és tekintettel a gyógyszeripari kapacitással nem vagy csak korlátozott mértékben rendelkező országok nehézségeire az Általános Tanács megbízást kapott a probléma gyors megoldására.

2.7

A WTO Általános Tanácsa 2003. augusztus 30-i határozatával jutott el a megoldáshoz (4): ez tisztázza az elveket és a különböző szereplők kötelezettségeit abból a célból, hogy az így meghatározott rendszer keretében importált termékeket valóban a közegészségügy érdekében, a kereskedelem eltérítése nélkül használják fel. Egyben elismeri a WTO tagállamai közötti együttműködés hasznosságát a technológiatranszfer és a gyógyszeripari termelőkapacitás kiépítésének előmozdítása érdekében, a TRIPS-egyezmény 66. cikkének (2) bekezdése értelmében.

2.8

Az Általános Tanács elnöke ezzel egy időben nagy jelentőségű nyilatkozatot (5) tett közzé, mely jól szemlélteti, milyen problémák merültek fel e széleskörű, a probléma megoldására irányuló nemzeti és nemzetközi fellépés során, és – ezáltal magát a határozatot is tartalmasabbá téve – megvilágítja az egyes intézkedések mélyebb értelmét és méltányosságát. A nyilatkozat egyébként megemlíti, hogy a WTO néhány tagja, köztük az EU tagállamai lemondanak a speciális gyógyszerek importjának kényszerengedélyezés révén történő gyakorlatáról.

2.9

Az Általános Tanács határozata úgy rendelkezik, hogy az a TRIPS-egyezménynek a határozatban foglalt rendelkezések átvételét jelentő módosításakor hatályát veszti. A szoros határidők ellenére az Általános Tanács kezdeményezése eddig nem vezetett el erre az eredményre. Ennek következtében a WTO bizonyos tagállamai néhány önálló, a határozat végrehajtását szolgáló kezdeményezésről határoztak, és az Európai Bizottság rendeletjavaslata is ebbe az irányba megy.

3.   A rendeletjavaslat összefoglalása

3.1

A rendeletjavaslat tárgya a TRIPS-egyezményre és a közegészségügyre vonatkozó nyilatkozat (6) bekezdésének végrehajtásáról a WTO Általános Tanácsa által 2003. augusztus 30-án hozott határozat közösségi szintű végrehajtása. Ez a határozat lehetővé teszi a WTO tagjai számára, hogy a gyógyszeripari ágazatban gyártási kapacitással nem vagy csak alig rendelkező, importot igénylő harmadik országokba történő kivitelre szánt szabadalmazott gyógyszeripari termékek előállítására és kereskedelmére vonatkozóan kényszerengedélyt adjanak ki. Ezáltal a WTO tagjai mentesülnek a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseinek szabályozásáról szóló WTO egyezmény (TRIPS-egyezmény) 31. cikkének f) pontja szerinti kötelezettségeik alól.

3.2

A rendelet annak az európai és nemzetközi szintű fellépésnek a részét képezi, mely a legkevésbé fejlett országok és más fejlődő országok közegészségügyi problémáinak orvoslására irányul azzal a céllal, hogy nemzeti szükséghelyzetekben vagy más rendkívül sürgető körülmények között javítsa a WTO tagországaiban a gyógyszerekhez elérhető áron való hozzáférést.

3.3

A határozat a kereskedelem eltérítésével szembeni jelentős védelmi mechanizmusokat, valamint az átláthatóságot biztosító szabályokat tartalmaz, és egyben megteremti annak alapját, hogy a jövőben a határozatot felváltsa a TRIPS-egyezmény módosítása.

3.4

Az Európai Bizottság fontosnak tartja, hogy a Közösség járuljon hozzá a kialakított rendszerhez, és vezesse azt át a közösségi jog rendszerébe, nem utolsósorban azért, mert a Közösség és annak tagállamai aktív szerepet játszottak a határozat elfogadásában, és kötelezettséget vállaltak a WTO-val szemben arra, hogy teljes mértékben hozzájárulnak a határozat végrehajtásához, illetve megfelelő körülményeket biztosítanak a határozattal létrehozott rendszer hatékony működéséhez.

3.5

A Közösségen belül szükség van a határozat egységes végrehajtására annak biztosítása érdekében, hogy az EU valamennyi tagállamában megegyezzenek a kivitelre vonatkozó kényszerengedélyek megadásának feltételei. A cél, hogy az EU egységes piacának szereplői közötti versenyhelyzet torzulását elkerüljék, valamint hogy egységes szabályokat alkalmazzanak a kényszerengedéllyel előállított gyógyszeripari termékeknek az Európai Unió területére történő újrabehozatalának megakadályozására.

3.6

Figyelembe véve a határozat rendelkezéseinek rendkívül sajátos jellegét, azt hogy a kényszerengedélyezésre vonatkozóan már léteznek nemzetközi szabályok, valamint hogy sürgős fellépésre van szükség a közegészségügyi problémákkal küzdő országokba történő gyógyszerkivitel lehetővé tételének érdekében, az Európai Bizottság javasolja a határozat végrehajtását a Szerződés 95. és 133. cikkén alapuló rendelettel.

4.   Észrevételek

4.1

Az EGSZB teljes mértékben egyetért azzal, hogy meg kell tenni a szükséges lépéseket a legfontosabb gyógyszerek hozzáférhetővé tétele érdekében a korlátozott gazdasági és termelési erőforrásokkal rendelkező országokban, amelyek nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel a járványokkal, illetve az egészségügyi válsághelyzetekkel szembeni fellépésre. A javasolt rendelet a szabadalmi rendszer keretein belül lehetővé tenné a szabadalmazott gyógyszerek jól körülhatárolt körülmények közötti hozzáférhetővé tételét. A javaslat nem tér ki a szabadalmi rendszeren kívül eső gyógyszerek hiányának problémájára a fejlődő országokban, mivel ezzel a WTO határozata sem foglalkozik.

4.2

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság kezdeményezését, mely alkalmas arra, hogy elősegítse a szabadalom vagy kiegészítő szabadalmi oltalmi tanúsítvány (SPC) által védett gyógyszeripari termékek kényszerengedélyeztetési eljárásának teljes körű és egységes alkalmazását az eziránt – egyik jelentős közegészségügyi problémájuk megoldása érdekében – kérelmet benyújtott országok számára történő gyártás és eladás tekintetében. Az EGSZB alapvetően megfelelőnek tartja az egyes javasolt mechanizmusokat is, ám a szöveget néhány konkrét ponton még javításra érdemesnek tekinti, az alábbi észrevételeknek megfelelően.

4.3

A „gyógyszeripari termék” meghatározása (2. cikk, (1) bekezdés) kifejezetten utal az emberi felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (6). A WTO Általános Tanácsának határozata a maga részéről nem említi az állatgyógyászati készítményeket. Az EGSZB azonban az állatok által terjesztett emberi betegségek és az állati eredetű élelmiszerek okozta fertőzések miatt kialakuló egészségügyi szükséghelyzetek kezelése érdekében kívánatosnak tartja az intézkedések alkalmazási körének az állatgyógyászati készítményekre történő kiterjesztését, esetleg a WTO Általános Tanácsának megfelelő határozata révén.

4.4

A rendelet, mivel a WTO belső határozatának végrehajtására irányul, érthető módon csak e nemzetközi szervezet tagországaira vonatkozik (4. cikk). Az EGSZB mindazonáltal felkéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, folytassák a nemzetközi szintű vitát és megoldáskeresést a Föld valamennyi országa számára, tiszteletben tartva a szellemi tulajdonjogokat és a hatályos nemzetközi egyezményeket.

4.5

Az 5. cikk rendelkezése szerint „bármely személy benyújthat […] kényszerengedélyre vonatkozó kérelmet”. Az EGSZB szerint a lehetséges kérelmezők körének ilyen tág meghatározása a lehető legszélesebb körű előállítási lehetőséget tartja szem előtt. Fontosnak tartja azonban annak pontosítását, hogy a kérelmező meg kell, hogy feleljen az európai gyógyszeripari termékeket érintő európai jogi szabályozás által támasztott valamennyi feltételnek oly módon, hogy az EU-ban hatályos, az egészséget és az állampolgárokat védő gyártási előírásokat akkor is be kell tartani, ha a konkrét esetben a termék kizárólag kivitelre készül.

4.6

Az EGSZB szükségesnek tartja, hogy minden érintett illetékes hatóság ügyeljen a gyártás minőségi előírásainak betartására, melyeknek azonosnak kell lenniük, legyen szó belső piacról vagy a minőség-ellenőrzés megfelelő struktúráival nem rendelkező harmadik országokba történő kivitelről. A rendelet alkalmazásakor fontos megtalálni az importáló országok ellenőrző mechanizmusai felügyeletének megfelelő formáit, és különösen fontos az összehangolt együttműködés a csalások és hamisítások elkerülése érdekében, biztosítva így a betegek védelmét saját országukban. Ugyancsak ügyelni kell a kényszerengedélyezett gyógyszerek más országba való szállításának vagy törvényellenes újrabehozatalának elkerülésére.

4.7

A termelésre engedélyezett mennyiségek kényes kérdésével kapcsolatban az EGSZB megjegyzi, hogy ellentmondás áll fenn a 6. cikk (2) bekezdése, melynek rendelkezése szerint az „engedélyezett termékek teljes mennyisége nem haladja meg jelentősen az adott tag által a WTO-nak jelzett mennyiséget”, illetve a 8. cikk (2) bekezdése között, mely alapján „az engedéllyel gyártott szabadalmazott termék(ek) mennyisége nem haladhatja meg a kérelemben megnevezett importáló WTO-tag vagy -tagok szükségleteinek kielégítéséhez szükséges mennyiséget”. Az EGSZB az ellentmondásnak a 6. cikk (2) bekezdése módosításával történő feloldását javasolja oly módon, hogy a szöveg tegye egyértelművé, a gyártás mértéke nem haladhatja meg a szükséges mennyiséget.

4.8

Mivel a rendszer magában hordozza szellemi tulajdonjog teljes körű gyakorlásának korlátozását, a rendelet – helyesen – előírja, hogy azt jóhiszeműen kell alkalmazni ((6) preambulumbekezdés), illetve, hogy az annak megfelelően előállított termékeket azokhoz kell eljuttatni, akiknek szükségük van rá, és nem téríthetők el azoktól, akiknek eredetileg szánták őket ((7) preambulumbekezdés). Helyesebb lenne azonban ezeket a kijelentéseket, amelyekkel az EGSZB teljes mértékben egyetért, a végrehajtás mechanizmusait részletesen leíró egyes cikkekben is megismételni, mint például az 5. és 6. cikkben, vagy azokban, amelyek a kényszerengedély felfüggesztésével vagy visszavonásával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazzák (12. és 14. cikk).

4.9

Az EGSZB egyetért a kényszerengedély torzított felhasználásának elkerülése érdekében előirányzott intézkedésekkel. Ezen túlmenően kívánatosnak tartaná annak kifejezett rögzítését, hogy a szabadalom vagy a kiegészítő szabadalmi oltalmi tanúsítvány (SPC) birtokosa jelezheti, illetve kifogásolhatja az esetlegesen figyelembe nem vett aspektusokat, különösen az előzetes tárgyalások igazolása és a 8. cikkben (különösen annak 4., 5. és 8. pontjában) lefektetett gyártási előírásoknak való megfelelés ellenőrzése tekintetében.

4.10

A 8. cikk (1) bekezdése úgy tűnik, hogy hibás, amennyiben a (2)–(8) bekezdésre hivatkozik, holott az úgyszintén az engedélyesre vonatkozó (9) bekezdésre is hivatkoznia kellene.

4.11

A 8. cikk (4) bekezdése a rendelet értelmében gyártott termékekre vonatkozó címkézési, jelölési és csomagolási szabályokat rögzíti, biztosítandó a termék kizárólag a kérelmező importáló ország részére történő exportálását és értékesítését. Az EGSZB javasolja, hogy a termék márkája, grafikai logója és csomagolásának színe is különbözzön az eredetitől az Európai Unióba vagy harmadik országokba történő újrabehozatal megakadályozása érdekében.

4.12

Az Európai Bizottság kényszerengedély megadásáról történő értesítését érintő 10. cikk úgy tűnik, hogy nem biztosít kellő nyilvánosságot az engedélyezésről a jogtulajdonos és az ágazat szereplői számára. Az EGSZB kívánatosnak tartja, hogy ezeket az információkat megfelelő formában és a bizalmas adatok védelmét biztosítva minden érintett számára tegyék hozzáférhetővé.

4.13

A 11. cikk (2) bekezdésének megfogalmazása nem tűnik elégségesnek minden visszaélés elkerülésére, különösen az EU-n kívül előállított, de annak területére behozott gyógyszerek tekintetében, így nem elég átfogó. Az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság a csalások és hamisítások elkerülése érdekében felügyelje az ellenőrző mechanizmusokat és a tagállamok által jóváhagyott szankciók alkalmazását, hogy azok a vámrendelet (7) értelmében is valóban hatékonyak, arányosak és elrettentő erejűek legyenek.

4.14

Az EGSZB végül kívánatosnak tartja, hogy az Európai Bizottság tanulmányozza annak legmegfelelőbb – kétoldalú egyezményeket is magába foglaló – módozatait, hogyan lehetne hasonló mechanizmusokat a WTO-tagsággal nem rendelkező fejlődő országokra is alkalmazni.

Brüsszel, 2005. június 8.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  HL C 133., 2003.6.6.

(2)  A TRIPS (Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights – Megállapodás a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól) a szellemi tulajdonjogok kötelező módosításait szabályozza, meghatározott feltételekhez kötve azokat.

(3)  Declaration on the TRIPS Agreement and public health, 2001. november 14., http://www.wto.org

(4)  Decision of the General Council on implementation of paragraph 6 of the Doha Declaration on the TRIPS Agreement and public health, http://www.wto.org

(5)  The General Council Chairperson's statement, 2003. augusztus 30., http://www.wto.org

(6)  HL L 311., 2001.11.28.

(7)  1383/2003/EK rendelet, 18. cikk, V. fejezet.


17.11.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 286/8


Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a formatervezési minták oltalmáról szóló 98/71/EK irányelv módosításáról”

COM(2004) 582 final – 2004/0203 (COD)

(2005/C 286/03)

2004. december 6-án a Tanács úgy határozott, hogy az EK-Szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett kérdésben.

Az EGSZB elnöksége megbízta az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekciót a bizottsági munka előkészítésével. Az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2005. április 20-án tartott ülésén a Virgilio RANOCCHIARI által beterjesztett véleménytervezetet elutasította.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2005. június 8–9-én tartott 418. plenáris ülésén (a június 8-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Virgilio RANOCCHIARI személyében. A véleménytervezetet elutasították Jorge PEGADO LIZ és Heiko STEFFENS jelen ellenvéleménye javára. Az ellenvéleményt 107 szavazattal 71 ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadták.

1.   Bevezetés és előzmények

1.1

Jelen irányelvjavaslat célja a 98/71/EK irányelv módosítása. A módosítás által az irányelvnek valamennyi uniós tagállamban meg kell akadályoznia, hogy formatervezési mintákhoz kapcsolódó jogokat olyan harmadik felekkel (független szállítókkal) szemben érvényesítsenek, akik gyártanak, alkalmaznak és/vagy értékesítenek „olyan alkotóelemet, amelyet egy összetett termék javítására használnak, hogy annak eredeti megjelenését helyreállítsák”.

1.2

A javaslat az általa érintett szektorok (elektromos háztartási gépek, motorkerékpárok, órák stb.) közül köztudottan leginkább az autóipari ágazatra lenne hatással.

1.3

A 98/71/EK irányelv (a továbbiakban: „az irányelv”) előzménye az Európai Bizottság „Használati minták oltalma a belső piacon” című zöld könyve volt, amely nem csupán egy, a témához kapcsolódó, kiterjedt tanulmány eredményeit ismertette, hanem tartalmazta egy, a tagállamok törvényhozásának közelítését célzó irányelvjavaslat előzetes tervezetét és egy rendeletjavaslat előzetes tervezetét is.

1.4

A zöld könyv azt a kérdést is tárgyalta, hogy egy összetett termék alkotóelemei és különösen a két alkatrész közötti összekötő elemek részesülhetnek-e oltalomban. A zöld könyvben kifejtették, hogy azok az alkotóelemek, amelyek önmagukban megfelelnek az oltalom követelményeinek, részesülhetnek oltalomban, azonban ki vannak zárva az oltalomból azok a (csatolófelületként vagy csatlakozóként leírható) elengedhetetlen ismérvek vagy elemek, amelyeket szükségképpen pontosan ugyanabban a formában és méretben kell utángyártani, hogy azok a termékhez illeszkedjenek, illetve, hogy a termék egy másik termékkel összekapcsolható legyen.

1.5

Az Európai Bizottság által formálisan 1993 decemberében előterjesztett irányelvjavaslat (1) megerősítette, hogy egy összetett gyártmány alkotóeleme is élvezhet védelmet, ha az, mint ilyen, megfelel a védhetőség követelményeinek, tehát az „újdonság”-nak és a „egyéni jelleg”-nek (a 3 e) cikkben ezzel szemben az állt, hogy csatolófelületek és csatlakozók nem védhetők le; 7. cikk (2) bekezdés).

1.6

Ez a javaslat még egy fontos rendelkezést tartalmaz, amelynek alapján az oltalom alatt álló mintákhoz kapcsolódó kizárólagos jogok nem érvényesíthetők azon harmadik felekkel szemben, akik egy, bizonyos mintát vagy modellt magában foglaló „összetett termék” első piacra vitelétől számított három évvel ezt a mintát vagy modellt felhasználják (utángyártják), amennyiben ez a minta vagy modell az „összetett termék”„megjelenési formájától” függ, és azt „az összetett termék eredeti megjelenésének helyreállítására irányuló javítás céljából” alkalmazzák (14. cikk). Ezzel alapjában véve fontos kivételt fektettek le a formatervezési minták oltalma alól a pótalkatrészek esetében (eltérési rendelkezés pótalkatrészekre, más néven javítási záradék).

1.6.1

Az 1993-as irányelvjavaslat e részével kapcsolatban az EGSZB 1994. július 6-i, IND/504. sz. véleményében (előadó: Jean PARDON) a következőképpen érvelt:

1.6.1.1

Mint az ipari tulajdon joga általában, úgy a formatervezési minták oltalma is kizárólagos (monopol) jogokat biztosít. A formatervezési minta tulajdonosának adott monopol jog azonban kizárólag a termék külső megjelenésére („design”) vonatkozik, nem magára a termékre.

1.6.1.2

A formatervezési minta joga tehát a formára biztosít monopóliumot, de nem jelent termékmonopóliumot. „Egy óra formatervezési mintájának védelme nem gátolja a versenyt az órapiacon” (Magyarázó megjegyzések 9.2).

1.6.1.3

A pótalkatrészek esetében (például a gépkocsi sárvédője vagy fényszórója), melyekre a javítási záradék vonatkozik, más a helyzet. Az ilyen pótalkatrészeknek a külső megjelenése, a „design”, nem térhet el a kicserélendő eredeti alkatrésztől.

1.6.1.4

Így, amennyiben a formatervezési mintaoltalom az ilyen pótalkatrészekre is kiterjed, termékmonopóliumok jöhetnek létre; egy pótalkatrészként beszerelendő sárvédő vagy fényszóró esetében a formatervezési mintaoltalom teljesen kiküszöböli a versenyt az adott termék területén.

1.6.1.5

Ez ellentétben áll a formatervezési mintaoltalom alapvetői céljával, melynek tartalmát a jogalkotó határozza meg a körülményektől függően.

1.6.1.6

A javítási záradék a következő meghatározást tartalmazza: nem érinti a beszerzést és a formatervezési minta jogának gyakorlását, ha azok úgy működnek, ahogyan kell; csak abban az esetben állítja le a mintaoltalom jogának gyakorlását, ha az – ahogyan a javítási ágazatban is – nem működhet úgy, ahogyan kell. Ily módon a javítási záradék megakadályozza a monopóliumok létrejöttét, a versenytársak kizárását a piacról, és a fogyasztókat megóvja attól, hogy egyetlen szállító diktálja az árakat.

1.6.1.7

Ugyanígy megakadályozza a monopolnyereség megjelenését is. Ugyanis a design-nyereség alapvető feltételei – a piac és az, hogy a fogyasztóknak lehetőségük legyen a választásra – nincsenek meg, ha a mintaoltalmat kiterjesztjük azokra a pótalkatrészekre, amelyekre javítási záradék vonatkozik.

1.6.1.8

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ezért támogatja az Európai Bizottság javítási záradékát.

1.7

Az, hogy ezt az eltérésre vonatkozó rendelkezést, illetve javítási záradékot tervbe vették, eleget tett bizonyos, gépkocsi-pótalkatrészeket utángyártó iparágak igényeinek, különösen az ún. „crash parts” (balesetek során gyakran megsérülő fémlemezalkatrészek) gyártóéinak. Ezek a „független szállítók” a hatályos jogi helyzetből kiindulva már megpróbáltak eltérést kieszközölni a formatervezési minták oltalma alól, és az Európai Bírósághoz fordultak, de eredménytelenül (ld. a CICRA kontra Renault (2) és a Volvo kontra Veng (3) ügyeket).

1.8

Az 1993-as irányelvjavaslatban szereplő javítási záradékot bírálták azok az ipari körök – így konkrétan az autógyártók –, amelyeknek más (vagy egyenesen ellentétes) érdekeik vannak, mint a független alkatrészgyártóknak. Az Európai Bizottság ezért egy módosított javaslat formájában (4) új megközelítéssel próbálkozott. Az új javaslatban lényegében az szerepelt, hogy azok a harmadik felek, akik egy bizonyos összetett termék mintáját pótalkatrészként utángyártani kívánják, ezt azonnal megtehetik (az összetett termék első piacra vitelétől számított három évet sem kell megvárniuk), amennyiben „méltányos és megfelelő ellenszolgáltatást” fizetnek (14. cikk).

1.9

Ezt a méltányos licencdíjat alkalmazó megoldást azonban sem a független gyártók (5), sem az autógyártók, mint a használati mintákhoz kapcsolódó jogok birtokosai (6) nem tekintették elfogadhatónak.

1.10

A Tanács és az Európai Parlament együttdöntési eljárása során is alapvető véleménykülönbségek mutatkoztak, ezért közvetítési eljáráshoz kellett folyamodni, ami 1998 szeptemberében azzal zárult, hogy gyakorlatilag lemondtak arról, hogy a tagállamok jogát e területen harmonizálják, így a meglévő nemzeti rendelkezéseket „befagyasztották” (szakzsargonban: „freeze plus”), és a probléma megoldását későbbre halasztották.

2.   A 98/71/EK (7) irányelv alkotóelemekre vonatkozó rendelkezései

2.1

Az irányelv értelmében (1 cikk, a) pont) egy „formatervezési minta”, amely oltalmat élvezhet, „valamely termék egészének vagy részének megjelenése”.

2.2

Az alkotóelemek formatervezési mintája részesülhet oltalomban, ha a „termékek” egyes típusaira előírt feltételeknek megfelel, vagyis „új és egyéni jellegű” (3. cikk, (2) bekezdés). Egy alkotóelem formatervezési mintája azonban csak akkor élvezhet oltalmat, ha

a)

az alkotóelem az összetett termékbe való beillesztését követően is látható marad az összetett termék rendeltetésszerű használata során, és

b)

az alkotóelem látható külső jellegzetességei önmagukban is megfelelnek az újdonság és az egyéni jelleg követelményeinek. (3. cikk, (3) bekezdés)A (3) bekezdés a) pontja értelmében a „rendeltetésszerű használat” a végső felhasználó részéről történő használat, amely a fenntartást, a karbantartást, illetve a javítást nem foglalja magában. (3. cikk, (4) bekezdés)

Az autóiparra vonatkoztatva a fenti rendelkezések a gyakorlatban azt jelentik, hogy „a motorháztető alatt” található és így a jármű szokásos üzemelése közben nem látható egyetlen alkatrész vagy alkotóelem (gondoljunk csak pl. a motorfej megjelenésére) sem élvezhet mintaoltalmi jogot.

2.3

A formatervezési mintákra érvényes az a rendelkezés is, hogy „a külső jellegzetesség, amely kizárólag a termék műszaki rendeltetésének következménye”, nem részesülhet mintaoltalomban (7. cikk, (1) bekezdés). Szintén nem részesülhet mintaoltalomban az „a külső jellegzetesség, amelyet szükségképpen pontosan ugyanabban a formában és méretben kell megvalósítani ahhoz, hogy a termék […] szerkezetileg összekapcsolható legyen egy másik termékkel, vagy elhelyezhető legyen benne, körülötte vagy rajta […].” (7. cikk, (2) bekezdés) Az autóipar területén ez pl. azt jelenti, hogy egy lökhárító vagy egy visszapillantó tükör formája mintaoltalmi jogok alapján oltalmat élvezhet, az egyes alkatrészek karosszériához rögzítését szolgáló „összekötő elemek” kialakítása azonban nem.

2.4

Végezetül még a következőkre kell emlékeztetnünk:

2.4.1

Az irányelv rögzíti, hogy az Európai Bizottságnak a végrehajtási határideje lejártát követő három év elteltével (a gyakorlatban tehát 2004 októberéig) hatásvizsgálatot kell beterjesztenie az irányelvnek az EU iparára – elsősorban az „összetett termékek” és az alkotóelemek gyártóira, a fogyasztókra, a versenyre és a belső piac működésére – gyakorolt hatásáról. Az Európai Bizottságnak legfeljebb egy évvel később (a gyakorlatban tehát 2005 októberéig) javaslatot kell tennie a Tanács és az Európai Parlament felé az irányelv azon módosításaira, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az „összetett termékek” alkotóelemeinek belső piaca teljes mértékben kiépüljön, továbbá esetleges egyéb módosításokat kell javasolnia (18. cikk).

2.4.2

A fenti módosítások elfogadásáig „a tagállamok hatályban tartják az összetett termék alkotóelemét képező termékre alkalmazott vagy ilyen termékben megtestesülő mintának az összetett termék eredeti megjelenésének helyreállítására irányuló javítás céljából történő hasznosítására vonatkozó meglévő rendelkezéseket, és azokat csak akkor módosítják, ha a módosítás az ilyen alkotóelemek piacának liberalizálására irányul” (14. cikk – „Átmeneti rendelkezés” – fent a „freeze plus” megjelölés alatt említve). Jelenleg már valamennyi tagállam megvalósította az irányelvet. A 25 uniós tagállamból 9 (Belgium, az Egyesült Királyság, Hollandia, Írország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Olaszország és Spanyolország) bevezetett egyfajta „javítási záradékot”, megvalósítva ezzel a „liberalizációt”, de a legtöbb (a 16 fennmaradó) tagállam a pótalkatrészekre és a javításnál felhasználandó alkatrészekre is oltalmat irányoz elő.

2.4.3

A másodlagos piac liberalizációjával kapcsolatban a 2002. december 12-i 6/2002/EK rendelet 110. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „egy összetett termék alkotóelemét képező, az összetett termék eredeti megjelenésének helyreállítását célzó javítást szolgáló termékekre alkalmazott mintákhoz nem tartozhat oltalom alatt álló közösségi formatervezési minta”.

2.4.4

Az Európai Bizottság 2002. július 31-i, a gépjármű-ágazatbeli vertikális megállapodások és összehangolt magatartások egyes csoportjairól szóló 1400/2002/EK rendelete hasonló célt szolgál, csak ez nem teszi feleslegessé a jelen európai bizottsági javaslatot.

3.   Az irányelvjavaslat tartalma

3.1

A javaslat „szabályozási tartalma” nagyon egyszerű: a 98/71 irányelv 14. cikkét (Átmeneti rendelkezés) olyan értelemben kell módosítani, hogy összetett termék olyan alkotóelemének mintájára, amelyet egy összetett termék javítására használnak, hogy annak eredeti állapotát helyreállítsák, gyakorlatilag ne vonatkozhasson oltalom. A gyakorlatban egy „első naptól érvényes szabad javítási záradékról” van szó, amit – ahogy már említettük – bizonyos érdekelt körök már régóra követelnek.

3.2

A javaslat preambulumbekezdéseiben megadják a teljes körű, azonnali és díjmentes „liberalizálás” ilyen jellegű szabályozásának döntő okait:

a formatervezési minták oltalmának egyedüli célja az, hogy kizárólagos jogokat biztosítson egy termék megjelenésére, nem pedig az, hogy a termék, mint olyan „monopóliumát” biztosítsa;

az olyan formatervezési minták levédése, amelyekre nincs gyakorlati alternatíva, a termék monopóliumával lenne egyértelmű; egy effajta oltalom a formatervezési mintákra vonatkozó rendelkezésekkel való visszaélést valósíthatna meg;

azzal, hogy harmadik felek is előállíthatnak és forgalmazhatnak pótalkatrészeket, fennmarad a verseny;

ha ellenben az oltalmat a pótalkatrészekre is kiterjesztik, úgy a harmadik felek a mintaoltalom megsértését követnék el, a verseny kiküszöbölődne és a formatervezési mintaoltalmi jog birtokosa de facto monopóliumot kapna a termékre.

3.3

A javaslat azt is kiemeli, hogy a formatervezési minták esetén a jogi helyzet az egyes tagállamokban jelenleg eltérő, ami káros a belső piac működése szempontjából, és torzíthatja a versenyt.

3.4

Az „Indoklás”-ban további okokat részleteznek, lényegében a KHV, illetve részben az EPEC-jelentés következtetéseit ismételve vagy újból megerősítve. Lényegében azt mondják ki, hogy a különféle mérlegelt lehetőségek közül egyedül a „liberalizálás” az, ami „sok szempontból kínál előnyöket, komolyabb hátrányok nélkül”. „Megjavítaná a belső piac működését, nagyobb versenyt tehetne lehetővé az utópiacon, …”. Emellett „levinné az árakat a fogyasztók számára, illetve lehetőségeket és munkahelyeket teremtene a KKV-k számára” (2.2. pont, 8. oldal).

3.5

A többi lehetőség azonban a dokumentum szerint, lényegében az alábbi okokból, nem ajánlatos:

A status quo megőrzése, melyben eltérő nemzeti előírások vannak érvényben, akadályozná a belső piac teljes megvalósítását;

egy „rövidített formatervezési mintaoltalom” a jogbirtokosoknak esetleg lehetőséget adna arra, hogy az érvényesség ideje alatt felemeljék az árakat (nem neveznek meg konkrét adatokat, amelyek ezt alátámasztanák);

egy olyan rendszer, amelyben harmadik felek számára megengedett volna „díjazás” ellenében felhasználni mások mintáit, problémákat hozna magával a jogok meglétének igazolása és a díjazás megfelelő mértéke terén, illetve azon a téren is, hogy a harmadik felek készek-e ezt a díjazást valóban kifizetni;

„a két korábban említett rendszer összekapcsolása, vagyis a rövid távú teljes körű formatervezési mintaoltalomé és a díjazási rendszeré az azt követő időszakra” viszonylag magas költségeket vonna maga után és valószínűleg csak kevés FSZ végezné el a szükséges beruházásokat (vö. „Jogi aktusok mérlege”, 5.1.2. pont, 19. oldal).

4.   Technikai megjegyzések

4.1

A már többször említett EPEC-jelentés (3.7. pont) elismeri, hogy a nem eredeti pótalkatrészek nem nyújtják azt a minőségi színvonalat, mint az eredetiek. Az FSZ-eknek ugyanis nincs meg az a speciális feldolgozási, minőségügyi és technológiai szakértelmük, ami az AGY-knál általános.

4.2

A korszerű gépjárművek egymástól független, komoly technológiai elemet (pl. nagy ellenálló-képességű acél) magukban foglaló alkotóelemek összeszerelésének összetett eredményei, amelyeket nem csak a formájuk és méretük jellemez, hanem az összeszerelés minősége (az alkalmazott hegesztési és ragasztási technológiák) és az anyagok is. A nem eredeti alkatrészek tulajdonságai ezért eltérhetnek az eredeti alkatrészekétől.

4.3

Az általános típusjóváhagyás megadásakor egy sor frontális és oldalütközési tesztet végeznek, hogy megállapítsák, a jármű megfelel-e a megfelelő irányelvek utasok balesetvédelmére vonatkozó követelményeinek. Ehhez járul még újabban a gyalogosok védelméről szóló irányelv is, amelynek az a célja, hogy a gyalogosok járművel való ütközés esetén védettebbek legyenek. Ennek értelmében az AGY-k kötelesek a járművek orr-részét megfelelő biztonsági követelmények szerint kialakítani és speciális „crashtest”-eket végezni.

4.4

A pótalkatrészek független szállítói esetében azonban nem kell megelőző jelleggel ellenőrizni az általuk piacra vitt pótalkatrészeket, mivel a járművek különálló alkotóelemeire nem irányoztak elő típus-jóváhagyási eljárást, kivéve néhány speciális alkatrészt, a „független műszaki egységeket”. A karosszériaelemek közül ide tartoznak a szélvédők, a visszapillantó tükör, a fényszóró és a hátsó lámpák. A többi alkatrész (motorházfedél, lökhárítók stb.) esetében semmiféle kötelezettség nincs a piacra vitel előtti műszaki vizsgálatokra, tehát bizonyosság sincs arról, hogy ezek az alkatrészek ugyanolyan tulajdonságúak, mint az eredeti alkatrészek. A független szállítókra csupán a termékek általános biztonsági előírásai és a hibás termékek által okozott károkra vonatkozó szavatossági felelősség érvényesek.

4.5

A rendeletjavaslat az elhasználódott járművekről szóló fontos irányelvvel („End of Life Vehicles”, ELV) is ellentmondásban van. Ez az AGY-kat arra kötelezi, hogy a nehézfémeket eltávolítsák a járművek alkotóelemeiből, és újrahasznosításuk megkönnyítése érdekében megadják az ezen alkotóelemekben lévő anyagokat. Az AGY-k ezenkívül kötelesek a járművet úgy tervezni, hogy az a kiselejtezéskor könnyen szétszerelhető és megfelelően újrahasznosítható legyen. Mivel az utángyártott alkatrészek független szállítóira e kötelezettségek nyilvánvaló okokból nem vonatkoznak, az ismeretlen összetételű alkatrészek (pl. lökhárítók) beépítésekor fennáll az a lehetséges veszély, hogy az előirányzott hulladékkezelési eljárás alkalmatlannak bizonyul, illetve, hogy környezeti károk keletkeznek és nagyobb költségek merülnek fel.

4.6

Az Európai Bizottság joggal jelenti ki, hogy „a formatervezési mintaoltalom azonban a formatervezési mintát létrehozó szellemi erőfeszítésének megjutalmazására és a termék megjelenésének, nem pedig műszaki funkcióinak vagy minőségének védelmére szolgál” (ld. az irányelvjavaslat „A javaslat várható előnyei” című 2.3. pontját). Ezzel tehát a formatervezési mintaoltalom és a biztonság két különböző koncepcionális szinten van. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az Európai Bizottság által javasolt liberalizáció a gyakorlatban oda vezethet, hogy megnő a piacon azon alkotóelemek száma, amelyeket a 4.3. pontban említett tesztek keretében nem vizsgáltak meg megfelelően, és amelyek nem felelnek meg az elhasználódott járművekre vonatkozó irányelv előírásainak. Ezért az állítólagos előnyök mellett, amelyeket az Európai Bizottság liberalizációja következtében létrejövő nagyobb verseny folytán a fogyasztók élveznének, a fogyasztókat fenyegető esetlegesen nagyobb veszélyeket is figyelembe kell venni.

5.   Záró megjegyzések és ajánlások

5.1

Az EGSZB megerősíti azt a különböző véleményeiben már kifejezett álláspontját, hogy a szellemi tulajdonhoz fűződő jogoknak a kereskedelmi forgalomban egyre nagyobb a jelentőségük. Ide tartozik az ipari mintáknak, mint a műszaki innováció alapelemeinek jogi védelme, valamint a másolatok elleni küzdelem ebből eredő szükségessége is.

5.2

Az EGSZB megerősíti azt az álláspontját, hogy egy minta birtokosának nyújtott monopólium csupán a termék külső megjelenési képére, nem pedig a termékre mint olyanra vonatkozik.

5.3

Ezzel összefüggésben az EGSZB megerősíti azt a korábbi véleményeiben már kifejtett álláspontját, hogy a formatervezési minták jogvédelmének a javítási záradék hatálya alá eső pótalkatrészekre való kiterjesztése termékmonopóliumot hozna létre a másodlagos piacon, ami ellentmondásban állna a formatervezési mintákra vonatkozó jogvédelem tulajdonképpeni jellegével.

5.4

Ehhez járul még, hogy a 98/71/EK irányelvvel megalkotott szabályozás megengedte a különböző, sőt egymással sokszor ellentétes országos szintű szabályozások fenntartását, s ehhez az EU legújabb bővítése révén újabb országos szintű rendelkezések járulnak, méghozzá az európai piac egyik igen fontos gazdasági ágának egy igen fontos területén.

5.5

Az Európai Bizottság javaslata így a belső piac megvalósítását célozza e területen az országos rendszerek közelítése által, oly módon, hogy az oltalom alatt álló formatervezési minták összetett termékek javítása, illetve azok eredeti megjelenésének helyreállítása céljára történő alkalmazását (a másodlagos piacon) liberalizálja.

5.6

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság javaslatát, mivel azt olyan egyéb kezdeményezések folyományának tekinti, amelyek egyetértését már korábban elnyerték, és mert a javaslat segítheti a versenyt, csökkentheti az árakat és új munkahelyeket teremthet, különösen a KKV-knál.

5.7

Az EGSZB álláspontja szerint azonban javítani lehetne az Európai Bizottság javaslatán, világosabban és megalapozottabban kimutatva a TRIPS-egyezménnyel való összeegyeztethetőségét, jobban megvilágítva a foglalkoztatásra gyakorolt hatásait, és nem csupán az amúgy is garantált információs jogot biztosítva mindenekelőtt a fogyasztóknak, hanem választási jogukat sem csorbítva, ami közvetlen módon a független gyártók termékeinek biztonságosságát és megbízhatóságát, közvetve pedig az ilyen alkatrészek összetett termékek (pl. személygépkocsik) javításához történő felhasználásának következményeit érinti, a maradványérték és a közvetett költségek (pl. biztosítási díjak) tekintetében.

Brüsszel, 2005. június 8.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  HL C 345., 1993.12.23.

(2)  53/87 ügy, 1988. október 5-i ítélet

(3)  238/87 ügy, 1988. október 5-i ítélet

(4)  HL C 142., 1996.05.14.

(5)  R. Hughes (az ECAR jogi tanácsadója), „The legal protection of designs” (A formatervezési minták jogi oltalma), 1996; valamint a „Campagne européenne pour la liberté du marché des pičces de rechange et de la réparation automobile” tájékoztató dokumentumai (1-től 6-ig), 1996.

(6)  ACEA, „Comments on the proposed directive regarding industrial design protection” (Észrevételek az ipari minták védelméről szóló irányelvjavaslatról, ref.: 97000622) és „Key questions about design protection for car parts” (Az autóalkatrészek formatervezési mintaoltalmának kulcskérdései, ref.: 97000517).

(7)  HL 289., 1998.10.28.


17.11.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 286/12


Európai gazdasági és szociális bizottság vélemény tárgy: „A vállalkozások társadalmi felelősségének vizsgálatához és méréséhez szükséges eszközök a globalizálódott gazdaságban”

(2005/C 286/04)

2004. szeptember 15-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Működési Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése értelmében véleményt fogad el a következő tárgyban: „A vállalkozások társadalmi felelősségének vizsgálatához és méréséhez szükséges eszközök a globalizálódott gazdaságban” (saját kezdeményezésű vélemény)

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatáspolitika, szociálpolitika és uniós polgárság” szekció 2005. május 24-én dolgozta ki véleményét. (Előadó: Evelyne PICHENOT.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2005. június 8–9-én tartott 418. plenáris ülésén (a június 8-i ülésnapon) 135 szavazattal 2 ellenében, 18 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   BEVEZETÉS

1.1

2002 júliusában az Európai Bizottság új irányvonalat fogadott el a vállalkozások társadalmi felelősségéről (CSR, corporate social responsibility), és ezáltal bevonta a vállalkozásokat a fenntartható fejlődés stratégiájába. A vállalkozások társadalmi felelőssége tulajdonképpen nem más, mint a fenntartható fejlődés makroökonómiai koncepciójának egy mikro-ökonómiai vetülete. Az Európai Bizottság a vállalkozások társadalmi felelősségét konkrétan úgy határozza meg, hogy a vállalkozások önként integrálják kereskedelmi tevékenységükbe és partnerkapcsolataikba a szociális és környezetvédelmi megfontolásokat. Különböző munkafolyamatok eredményeképpen az Európai Bizottság új közleményt fog kiadni„A vállalkozások társadalmi felelősségének ösztönzése és fejlesztése az Európai Unióban” témában.

1.2

Az Európai Parlament és a Tanács 2003. június 18-i 2003/51/EK számú irányelve (1) a következő bekezdés betoldásával módosítja az 1978-as, éves beszámolóról szóló 4. irányelvet, valamint az 1983-as összevont éves beszámolóról szóló 7. irányelvet: „Az elemzés – az adott cég üzleti folyamatainak és eredményeinek, vagy helyzetének megértéséhez szükséges mértékben – tartalmazza azokat a legfontosabb pénzügyi, illetve szükség esetén nem pénzügyi teljesítménymutatókat, amelyek kapcsolódnak az adott cég specifikus tevékenységeihez, főként a környezetvédelemhez és a személyügyi kérdésekhez”.

1.3

A vállalkozások az OECD idevágó elveit figyelembe vevő felelősségteljes irányítása és a társadalmilag felelős befektetési tevékenység egyre fontosabbá válik az üzleti életben. A társadalmilag felelős befektetési tevékenység átruházható értékpapírok portfoliójának nem csak a pénzügyi haszon szempontjából, hanem a társadalomra és a környezetre vonatkozó kritériumok figyelembe vételével történő kezelését jelenti.

1.4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság nagy jelentőséget tulajdonít a vállalkozások társadalmi felelősségének, annak érdekében, hogy az hajtóerőként működjön a fenntartható fejlődés egész világra érvényes stratégiájának kialakításában. Véleményének (2) utolsó megjegyzésében az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság megerősítette, hogy a vállalkozások társadalmi felelőssége véleménye szerint fontos kérdés, melynek alakulását kiemelt figyelemmel szeretné kísérni, és tevőlegesen részt venne abban. A vélemény szerint a társadalmilag felelős eljárásmód a létező normák (jogszabályok és kollektív szerződések) hatékony és dinamikus alkalmazásán alapul és a normákon felüli önkéntes kötelezettségvállalás jellemzi. A vélemény a vállalkozások társadalmi felelősségét kifejezetten az EU vonatkozásában kívánta kidolgozni.

1.5

Jelenleg a kibővített EU minden tagországában viták folynak a vállalkozások társadalmi felelősségéről, bár az egyes jogszabályok és a gyakorlatok között nagy különbségek mutatkoznak. Az új tagállamokban folytatni kell a fentiek tudatosítására irányuló erőfeszítéseket. Mindez indokolja a jelen saját kezdeményezésű vélemény kidolgozását – a Zöld Könyv és a vállalkozók társadalmi felelősségéről az érdekelt felek részvételével megrendezett több oldalú fórum munkájának hagyományait folytató újfajta kommunikáció időszakában.

1.6

A vállalkozások társadalmi jelentőségével foglalkozó több oldalú európai fórum 2002 októbere és 2004 júniusa között több mint húsz szervezetet, köztük a munkaadók, a vállalati hálózatok, a munkavállalók és a más érdekelt feleket reprezentáló civil társadalom képviselőit tömörítette a civil, illetve társadalmi (3) párbeszédre tett első kísérlet során. Az átláthatóság és az eszközök konvergenciájának elősegítésére létrehozott, többek között a konszenzus keresésére épülő módszer célja annak közös megállapítása volt, hogy mik a CSR mozgatórugói és korlátai, valamint az, hogy – ha lehetséges – közös ajánlásokat fogalmazzanak meg a további feladatokat illetően. A vállalkozások társadalmi felelősségének előmozdítását gátló és az azt elősegítő tényezőkön kívül a fórum világosan meghatározta a figyelemfelkeltés és a szereplők továbbképzésének kívánatos eszközeit és javasolta, hogy az értékelést azok alapján a nagy nemzetközi szerződések alapján végezzék el, amelyeket már minden tagállam aláírt.

1.7

Az alkotmányszerződés tervezete I.3. cikkében emlékeztet arra, hogy az Európai Unió egy olyan Európa fenntartható fejlődése érdekében munkálkodik, amelyet „a magas versenyképességű szociális piacgazdaság, a teljes foglalkoztatottság és a társadalmi haladás” jellemez. A vállalkozások társadalmi felelőssége olyan eszköz, melynek célja a lisszaboni stratégia három pillére – gazdasági növekedés, foglalkoztatás és európai szociális modell, környezetvédelem –közötti egyensúly fenntartása. Éppen ezért eszköz a társadalmi kohézió erősítésére és a tudásalapú társadalom felé vezető úton való előrehaladásra. Növeli az Unió gazdasági hatékonyságát és vállalkozásainak versenyképességét (4).

1.8

A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok fejlődése mindenféle méretű vállalkozást jellemez, de nagyrészt a multinacionális vállalatok keretei közt játszódik le. A termékek, szolgáltatások és a tőke áramlása egyik országból a másikba ugyanazon vállalatcsoportokon belül megy végbe. A gazdaság világméretűvé válásáról van szó, és nem csupán a kereskedelmi kapcsolatok nemzetközivé válásáról. A vállalkozások ily módon növekvő szerepe egyre nagyobb határokon átnyúló társadalmi felelősséget ruház rájuk.

1.9

Ebben az összefüggésben nem elég csak az európai belső piacban gondolkodni. Számos vállalkozás számára a világpiac vált hiteles viszonyítási alappá, ahol olyan gyakorlati megoldások jönnek létre, amelyek közvetve vagy közvetlenül kapcsolódnak a vállalkozások társadalmi felelősségével kapcsolatos különböző álláspontokhoz. Ezen álláspontok mindegyike – még ha általános érvényűnek is mondja magát – egy bizonyos etikai, társadalmi, szociális, vállalati és környezetvédelmi felfogást képvisel.

2.   A KÍSÉRLETEZÉSTŐL A KIFORROTTSÁG FELÉ: FEJLŐDÉS A NAGYOBB ÁTLÁTHATÓSÁG IRÁNYÁBA

2.1   Nemzetközi konvenciók, normák és elvek (5)

2.1.1

Az egész világon folyamatosan tudatosul az emberekben, hogy az emberi jogok, a tisztességes munka és bolygónk jövőjének figyelembe vétele részét képezi az etikus gazdasági tevékenységnek. Az említett értékek nemzetközi és európai szinten egyaránt megjelentek.

2.1.2

A nemzetközi szinten érvényes konvenciókhoz, normákhoz és elvekhez tartozik az ILO nemzetközi vállalkozásokra vonatkozó nyilatkozata, az ILO alapvető jogokra vonatkozó nyilatkozata, az OECD multinacionális vállalkozásokra vonatkozó irányelvei és az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata.

2.1.3

Az említett alapszövegekhez hozzá kell számítanunk az ENSZ fogyasztóvédelemmel kapcsolatos irányelveit és a Codex alimentarius élelmiszeripari termékekre vonatkozó biztonsági és minőségi normáit is. A környezetvédelemmel és felelősségteljes kormányzással kapcsolatos kérdésekben ajánlatos figyelembe venni a GSP+-ról szóló újabb intézkedésekben lefektetett konvenciókat is (6).

2.1.4

A nemzetközi közösség 2015-ig vállalta a Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések elérését. A Johannesburgban elfogadott akciótervben a vállalkozások társadalmi felelőssége a méltányosabb és átfogóbb globalizáció megteremtésének eszközeként jelenik meg. A terv nyomatékosan felszólítja a különféle vállalkozásokat és azok valamennyi finanszírozóját, hogy járuljanak hozzá a világ fenntartható fejlődéséhez.

2.1.5

„Az igazságosabb globalizációért (7) című jelentésében a szerkesztői csoport hangsúlyozza, hogy a saját kezdeményezések hitelessége érdekében gondoskodni kell azok átláthatóságáról, és felelősségteljesen kell kezelni azokat, ami hatékony rendszerek létezését feltételezi az eredmények értékelése, valamint a tömegtájékoztatás és az ellenőrzés terén.

2.1.6

Az EGSZB az Unió minden tagállamát arra ösztönzi, hogy írják alá az ILO minden rájuk vonatkozó egyezményét, és ültessék át azokat nemzeti törvényhozásukba.

2.2   A kapcsolódó európai joganyag (8)

2.2.1

A nemzetközi hivatkozási pontok együtteséhez az Európa Tanács hozzátette az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló Európai Egyezményt és az Európai Szociális Chartát. Az Európai Unió tagjai „közösségi vívmányok” néven ismert saját joganyagot hoztak létre. Az európai joganyagért a Strasbourgban található Emberi Jogok Bírósága és a luxemburgi Európai Közösségek Bírósága áll jót. Az Európai Unió alapjogi chartája – amelyet 2000-ben Nizzában hirdetettek ki – egyfelől az emberi és politikai, másfelől a gazdasági és társadalmi jogok szétválasztásának megszüntetésével új szakasz kezdetét jelzi. A több oldalú fórum a joganyag egészében alapjaiban megújította a vállalkozások társadalmi felelősségére vonatkozó eljárást.

2.2.2

A vállalkozás az emberi társadalom egyik eleme és nem csak a gazdasági rendszer egy láncszeme. Legfontosabb funkciója anyagi javak termelése, vagy szolgáltatások nyújtása, ezáltal munkahelyeket teremt, jövedelmet biztosít és adót fizet. Ebben a minőségében az emberi társadalom egyik tényezője. A vállalkozások gazdasági teljesítményét már hosszú ideje az irányítás eszközeivel és számviteli eszközök segítségével mérik. Mivel ezek az eszközök tökéletesíthetők, bizonyos időszakonként adaptálni kell őket.

2.2.3

Az európai szociális piacgazdaság modellje a vállalkozást nem egyszerű tőketársaságként, vagy szerződések találkozási pontjaként kezeli, hanem –leginkább – olyan közösségként, amelyet társadalmi párbeszéd színterévé kellene tenni. Míg a tőketársaság csak részvényesei által létezik, a vállalkozás – társasági formájától függetlenül – az emberi társadalom egyik eleme és nem csak a gazdasági rendszer egy láncszeme.

2.2.4

Az érdekelt feleken (stakeholders) alapuló modell a csupán a részvényesek (shareholders) teljesítményén alapuló modell hasznos kiegészítésének bizonyul. Egy vállalkozás csak abban az esetben teljesíti igazán jól vállalt felelősségét, ha figyelembe veszi a különböző érdekelt felek elvárásait.

2.2.5

A „Vállalkozások társadalmi felelőssége európai kereteinek megteremtése” című Zöld Könyv így fogalmaz: „a vállalkozások társadalmi felelősségének szemlélete legfőbbképpen azt jelenti, hogy azok önkéntesen eldöntik, hogy hozzájárulnak a társadalom jobbá és a környezet tisztábbá tételéhez.” Az EGSZB az említett Zöld Könyvről szóló és „A globalizáció szociális dimenziója – Az uniós politika hozzájárulása ahhoz, hogy az előnyök mindenki számára érezhetők legyenek” véleményeiben a következőképpen fogalmaz: „a vállalkozások társadalmi felelőssége azt feltételezi, hogy a vállalkozások felelősséggel alkalmazzák a létező társadalmi szabályozást és igyekeznek egyenlő partnerséget kialakítani az érintett szereplőkkel.”

2.2.6

Az Uniónak tovább kell fejlesztenie az európai vállalkozásokról alkotott elképzelését. Ösztönözhetné a különböző szereplők közti párbeszédet és az eszmecseréket a vállalkozások társadalmi felelősségét mérő eszközökről, hogy a vállalkozások társadalmi felelősségéhez kötődő lépések továbbra is serkentsék az innovációt, és elterjedjenek a vállalkozások különböző típusai körében.

2.3   A vállalatok társadalmi felelősségének eszközei: a joganyag megjelenítésének hivatkozási rendszerei (9)

2.3.1

Az említett normatív joganyag a köz- és a privát szféra szervezetei által létrehozott konkrét eszközök – melyek hivatkozási rendszerek és a hivatkozási rendszerek alkalmazásának eszközei és többnyire szokásjogot alkalmazó országokból származnak – formájában jelenik meg. Ezek az eszközök a joganyagok különböző értelmezéseit teszik lehetővé, az elemzők szocio-kulturális hátterétől függően. Ez utóbbiak vállalkozásokat tömörítő egyesületek, szabványügyi hivatalok, könyvvizsgálók, minősítő intézetek, egyetemek, polgári egyesületek, hatóságok. Számos eszköz áll rendelkezésre, melyek nagyrészt magánjellegűek, gyakran egymás konkurenciái és gyakran nem kompatibilisek egymással.

2.3.2

Némelyik hivatkozási rendszer hivatalosan is megjelent, egy részük nemzetközi szinten, például ISO 9000, ISO 14000, SA 8000, AA 1000, GRI; más részük európai szinten – EMAS, SME Key, Eurosif, társadalmi mérleg (10) – vagy nemzeti használatra (törvények, rendeletek, ajánlások).

2.3.3

A gazdasági szereplők – az alapok kezelésére specializálódott elemzők, társadalmi és környezetvédelmi minősítő intézetek használják a nemzetközi normatív joganyagot. Ezek a szereplők részletesebb kritériumok alapján pontosítják a normatív joganyagban szereplő elveket (illetve értékeket). Ezt követően – szignifikáns, hasznosítható, értelmezhető és összehasonlítható mutatók segítségével – mérik a kritériumoknak való (mennyiségi vagy minőségi) megfelelést.

2.3.4

Az említett szereplők felelőssége, hogy a nem pénzügyi kockázatok értékelését hihetőségét szavatolják a befektetők és a fogyasztók felé, amelynek következtében a vállalkozások társadalmi felelőssége versenydifferenciáló faktorrá válik a piacon. Saját szavahihetőségüket szakmai önszabályozással kell szavatolniuk. A CSRR-QS 1.0 standard megalkotása bizonyítja a szándékot, hogy ebbe az irányba kívánnak továbbhaladni.

2.3.5

Az ENSZ főtitkára által kihirdetett világpaktum, amelyet a világ közel kétezer vállalkozása aláírt, egyike az önkéntes eszközöknek.

2.3.6

Nem elhanyagolható számú multinacionális vállalat gyakran alkalmazza a GRI (Global Reporting Initiative) vezérelveit. A Nemzetközi szabványügyi szervezet (ISO) 2005-ban specifikus tevékenység keretében elkezdte a társadalmi felelősség (11) vezérelveinek kidolgozását (ISO 26000).

2.3.7

A szociális párbeszédet szolgáló ágazati bizottságok keretében a társadalmi partnerek 2003-ban közös álláspontra jutottak a vállalkozások társadalmi felelősségének ügyében (12): közös kezdeményezések születtek a vállalkozások társadalmi felelősségéről a szállodaiparban, egy közös nyilatkozat a vállalkozások társadalmi felelősségéről a kereskedelemben, egy magatartási kódex a cukorgyártásban, valamint a textil-, a bőr- és a ruhaiparban, illetve nemrég a bankszektorban is.

2.3.8

Ehhez hozzá kell még számítanunk a vállalkozások magatartási kódexeit és chartáit, amelyeket az igazgatóság néha egyoldalúan fogad el, néha a különböző érdekelt felekkel történő konzultáció, esetlegesen a személyzet képviselőivel folytatott tárgyalások után kerülnek elfogadásra. Némelyikük azonban elmarad az ILO normáitól.

2.3.9

Más eszközök nem terjedtek el. Az értékelő ügynökségek pontos módszere – vagyis az egyes kritériumok teljesítésének mérésére szolgáló mutatók – azonban a versenyhelyzetben lévő ügynökségek kereskedelmi tevékenységének eszközei.

2.3.10

Az eszközöket használhatják önkéntes formában maguk a vállalkozások, de a társadalmilag felelős befektetők is. A végső felhasználók is alkalmazhatják ezeket. A kereskedelmi etikára és a környezet minőségére való odafigyelést jelző címkék útbaigazítják a fogyasztókat. A különböző, például a címkék etikai tartalmára vonatkozó figyelemfelhívó kampányok, hozzájárultak a kollektív tudatosság megteremtéséhez. Ez felelős fogyasztói szokások kialakulásához vezet. A címkézési rendszerek ugyanakkor nem elhanyagolható nehézségeket okoznak, amikor olyan homogén érvényes kritériumokat kell meghatározni, amelyek kellő mértékű bizalmat keltenek és valóban hiteles információt nyújtanak.

3.   A VÁLLALKOZÁSOK TÁRSADALMI FELELŐSSÉGE MÉRÉSÉNEK MEGBÍZHATÓBBÁ ÉS ÁTLÁTHATÓBBÁ TÉTELE

3.1   Általános megjegyzések

3.1.1

A vállalkozások társadalmi felelősségének mérésére szolgáló eszközöknek meg kell felelniük a koherencia, a helytállóság és a megbízhatóság követelményeinek. Ezeket a jellemzőket és egymás közötti kölcsönhatásaikat figyelembe kell venni egy olyan megközelítés kialakítása során, amely tekintettel van a sokféleségre, de egyúttal általános értékekre és – egymással szembeállítható – alapelvekre is támaszkodik.

3.2   Az eszközök koherenciája

3.2.1

Az eszközöknek összhangban kell lenniük a nemzetközi referenciákkal.

3.2.2

Meg kell felelniük az európai normatív joganyagnak és a közösségi vívmányoknak is.

3.2.3

A helyi jogszabályok alkalmazása minden esetben követelmény a vállalkozásokkal szemben. Azonban a vállalkozások társadalmi felelőssége által hozzáadott többletérték nem egyforma a különböző társadalmi-gazdasági környezetek (régóta iparosodott országok, felemelkedő gazdaságú országok, szegény országok) esetében.

3.2.4

A legkevésbé fejlett országokban a nagy vállalkozásokat felkérhetik a közszférában fennálló hiányosságok kitöltésére, az egészségügyben, a lakhatásban, a kereső személyek vagy családjuk oktatásában történő szerepvállalás által. Ebben az összefüggésben a vállalkozások társadalmi szerepvállalásának eszközei segítségével világos képet kaphatunk arról, hogy a vállalatok által a saját kezdeményezésükre végrehajtott intézkedések mennyire hatékonyak, és mennyire szolgálják az összes érintett fél érdekeit.

3.3   Az eszközök helytállósága

3.3.1

Ugyanazon kritérium több mutató segítségével is mérhető. Például a nemek közti diszkrimináció hiánya mérhető a nők arányának megállapításával az igazgatótanácsban, vagy a felső vezetés szintjén, a nők és férfiak fizetésének összehasonlítása által, a nők illetve férfiak továbbképzésben töltött óráinak összehasonlításával, stb. A „munkahelyteremtés” kritérium estében a termelés áthelyezése után, egy meghatározott terület esetében megállapított mutató csak részleges lehet; a globális mutató meghatározásához figyelembe kell venni a kiinduló országban történt elbocsátásokat, valamint a célországban teremtett munkahelyeket.

3.3.2

Fontos megfelelő figyelmet szentelni a mért jelenség hatáskörének. Így például egy vállalkozásban mért általános jövedelmi szint nem helytálló mutató annak szociális politikájával kapcsolatban akkor, ha az illető vállalkozás olyan feltételeket szab beszállítóinak, amelyek lehetetlenné teszik azok számára, hogy dolgozóiknak megfelelő bért fizessenek.

3.3.3

Mivel a vállalkozások társadalmi felelőssége túlmutat a törvényes szabályokon, a nemzeti jogi előírások sokfélesége képtelen helyzeteket eredményezhet. Így például egy, a környezetet közepes mértékben szennyező vállalkozás az egy olyan országban, ahol a légszennyezettség megengedhető mértéke nincs jogilag szabályozva, kaphat jó értékelést, míg egy hasonló üzem egy másik országban, ahol szigorú a szabályozás, rossz értékelést kap. Ebből kifolyólag elengedhetetlen, hogy a vállalkozások társadalmi és környezeti felelőssége szabályainak kidolgozása során a közösségi vívmányokat vegyék alapul és eközben továbbfejlesszék őket.

3.4   Az eszközök megbízhatósága

3.4.1

A mutató lehetővé kell, hogy tegye a térben és időben való összehasonlíthatóságot:

lehetővé kell, hogy tegye ugyanazon jelenség éves változásainak mérését;

lehetővé kell, hogy tegye ugyanazon jelenség mérését különböző helyszíneken. Ennek érdekében el kell kerülnie a kétértelműséget. Például a „szakképzési hozzájárulás” tétel jelentheti a csak egy bizonyos továbbképző intézet részére kifizetett összegeket, de a képzésben résztvevő munkavállalók bérköltségeit is magában foglalhatja.

3.4.2

Nem szükséges minden adat szisztematikus összefoglalására törekednünk. Így például értelme van annak, hogy összeadjuk az üvegházhatású gázok kibocsátását, mert hatásaik az egész világot érintik, azonban nem érdemes megtenni ugyanezt a vízfogyasztással, mert ennek hatását a helyi források függvényében határozhatjuk csak meg.

3.4.3

A mutatóhoz „minőségi ismertetőt” kell csatolni, amelyben szerepelnie kell annak, hogy az adatokat mely gazdasági szereplők milyen módszerek alapján állapították meg.

A fizikai mennyiségeket mérő eszközöket (például gázkibocsátás-mérő berendezéseket) kellően hitelesítve a megfelelő helyre kell felszerelni. A minőségi mutatók esetben (mint például a szakmai továbbképzés) fontos a fogalom pontos meghatározása és az értékelés módjának kifejtése.

Közölni kell az adatok gyűjtőjének kilétét, mert az adatok gyűjtője státuszának és a gyűjtés helyének következményei lehetnek. Célszerű, ha a helyi felelős az eredményeket megerősítteti az érintett féllel, vagy egy megbízható harmadik személlyel: a technikai adatokat egy hitelesítéssel foglalkozó vállalkozással, a társadalmi adatokat a személyzet egy képviselőjével, a környezeti adatokat egy erre szakosodott civil szervezettel.

3.4.4

Az említett eljárás – amely a vállalkozások számára költségekkel jár – célja valamilyen elismerés (a minőséget igazoló védjegy vagy igazolás odaítélése, stb.). Ehhez hozzáértő és független külső szakember bevonása szükséges, ezért az ebben érintett szakmai köröknek fontos szerepe van mind az eljárásban, mind annak eredményeiben.

4.   AZ ESZKÖZÖK HASZNÁLATÁNAK ELTERJESZTÉSE ÉS MINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA

4.1   A tájékoztatás gyakorlatának fejlesztése

4.1.1

A nagy vállalkozásoknál kezd általánossá válni az éves jelentés gyakorlata. Ez megfelel a vállalkozás stratégiájának (beleértve ebbe a vállalkozások társadalmi felelősségét is) átláthatósága iránti általános igénynek. Az információ minősége azonban egyenetlen, ezért ezen javítani kell.

4.1.2

A kis- és középvállalkozások, illetve a tőzsdén a nem jegyzett társaságok csak ritkán jelennek meg a tájékoztatás minőségét vizsgáló tanulmányokban, amelyek szinte csak a nagy vállalkozásokra koncentrálnak. Azonban azoknak a vállalkozásoknak, amelyek megkapták az EMAS, illetve az ISO 14001 minőségi tanúsítványt rendszeresen környezetvédelmi nyilatkozatot kell tenniük. A hitelesítés költsége sok kis- és középvállalkozást megakadályoz abban, hogy bevezesse ezt a gyakorlatot, annál is inkább, mivel az ellenőrzés egy adott időpontban mért állapotot tükröz és ezért rendszeresen meg kell ismételni.

4.1.3

A megfelelő pénzügyi és személyi eszközök hiánya miatt nem kérhetünk a kis- és középvállalkozásoktól kezdettől fogva ugyanolyan minőségű tájékoztatást, mint a nagyvállalkozásoktól. Ennek ellenére bátorítani kell a kis- és középvállalkozásokat, hogy tájékoztassák az érdekelt feleket értékelő módszereikről, függetlenül attól, hogy azok szerényen, vagy érdemben járulnak hozzá a fejlődési folyamathoz.

4.1.4

Ezen felül léteznek a privát, a köz- és a közszférához közeli – az egyetemi kutatást is magában foglaló – szervezeteknek olyan hálózatai, amelyek tájékoztatást nyújtanak a vállalkozások társadalmi felelősségéről és annak elterjesztéséről nemzeti és európai szinten (CSR Europe és Dublini Alapítvány), vagy világszinten (a Fenntartható Fejlődés Világtanácsa (WBCSD) és az ILO adatbankja). Fontos lenne ezeket segíteni munkájuk eredményének megismertetésében és – az átláthatóságra ügyelve – a felhasználókat is tájékoztatni kellene az érdekelt felek és a módszerek sokféleségéről.

4.1.5

Az oktatás területén néhány tagállamban már bevezették a tudatos fogyasztói magatartás kialakítására irányuló pedagógiai újításokat. A nemzetközi joganyag a fiatal európaiak oktatásának szerves része kell, hogy legyen.

4.2   Az eszközök megkülönböztetése

4.2.1

Össze kell egyeztetni az alapelvek egységességét és a sokféleség megőrzését.

4.2.1.1

Ami az egységességet illeti, a mutatók szükség esetén kombinálhatóak kell, hogy legyenek egymással annak érdekében, hogy teljes képet kaphassunk a vizsgált vállalat politikájáról.

4.2.1.2

A sokféleségre vonatkozólag fontos, hogy a mutatók figyelembe tudják venni a különböző földrajzi területek gazdasági-társadalmi, jogi és kulturális sajátosságait, valamint a vállalkozások méretét és típusát, és a különböző szakmai ágazatokat.

4.2.2

A mutatóknak lehetővé kellene tenniük az összehasonlítást (benchmark), mind földrajzi, mind ágazati szempontból: egy vállalkozás, vagy csoport egységei, egy tevékenységi ág egységei, vagy az ugyanazon földrajzi területen található egységek között.

4.2.3

Fontos specifikus eszközök kifejlesztése is: nem lehet szigorúan ugyanazokat a mutatókat alkalmazni az iparban és a szolgáltatások területén. Az egy koncepció alapján kifejlesztett mutatókat megfelelően adaptálni kell az általános érdekű szolgáltatások, a fogyasztási cikkek előállítói; valamint a szolgáltatók, a kereskedelmi és nem kereskedelmi tevékenységek, a multinacionális csoportok és kis- és középvállalkozások igényeinek függvényében, és a tevékenységi ágak szerint.

4.2.4

A feldolgozóipar és a szolgáltatások nagy ágazataiban az ágazat kohéziója érdekében szükség van arra, hogy a munkaadók és munkavállalók európai vagy más megfelelő szintű ágazati szövetségei tárgyalásos alapon döntsenek az ágazatban használatos hivatkozási rendszerekről és az ezeknek megfelelő eszközökről. A szakszervezetek nemzetközi szövetségei és a multinacionális társaságok között létrejövő keretegyezmények számának növekedése újabb perspektívákat nyit e tekintetben. Jó lenne, ha ezek a kritériumok és mutatók az ágazati társadalmi párbeszédben résztvevő partnerekkel közösen kerülnének kidolgozásra, fenntartva más érdekelt felek hozzájárulásának lehetőségét is.

4.3   Az eszközök felhasználási területének kiterjesztése

4.3.1

A CSR eszközeit egyre több szereplő hivatott használni. Az olyan pénzügyeken kívüli kockázatok, mint a jó hírnév kockázata, a kohéziós kockázat (rossz szociális légkör a vállalkozásban), a hűtlen kezelés kockázata (korrupció, bennfentes információval való visszaélés, csalás, tisztességtelen verseny, hamisítás) egyre fontosabbá válnak. A beruházók, nevezetesen egyes bér takarék alapok, etikai célú alapok vagy ISR kezelői figyelembe veszik a pénzügyeken kívüli kockázatokat, melyek piaci kritériumokká válnak.

4.3.2

A bankok nyújtotta exporthitelek és a szakosodott társaságok biztosítási hitelei kategorizálásánál ( „rating” ) tekintetbe kellene venni– jobban, mint ahogy ma teszik –az érintett állam fenntartható fejlődésre vonatkozó politikáját és az országban működő vállalkozások CSR stratégiáját.

4.3.3

Abban az esetben, ha a CSR gyakorlata a vállalkozás számára számottevő kockázatcsökkenéssel jár, megfelelőbb lenne, ha a bank- és biztosítórendszer ezt figyelembe venné díjszabásakor.

4.3.4

A közbeszerzések leggyakrabban az árcsökkentés egyszerű szabályával élnek. Hasznos lenne, ha a minőségibb kritériumok – mint például a CSR hozzáállás – szerepelnének az ajánlati felhívások szabályaiban, ahogyan azt az Unió szerepelteti a kereskedelmi preferenciális rendszerek GSP+ kategóriájában.

4.3.5

Az OECD irányelveire való hivatkozást az Unió egyébként beépíti kétoldalú megállapodásaiba, például az EU-Chile társulási megállapodásba, és az alapvető normák tiszteletben tartatásán szándékozik munkálkodni a felemelkedő országokkal (például Brazília, India és Kína) való kereskedelmi kapcsolataiban. Rendszeresen fel kell vennie a transzatlanti párbeszéd napirendjére a vállalkozások társadalmi felelősségén való együttes munkálkodás témáját, és folytatni ezt az eljárást az EU-Kanada viszonylatban is.

4.3.6

Az eszközök gyakoribb használata az OECD mechanizmusainak erősítése által történik, nevezetesen az OECD összes tagállamában lévő nemzeti kapcsolattartó pontok minőségének javításával. Az Európai Uniónak ösztönöznie kell azokat az országokat is, amelyek nem tagjai az OECD-nek, hogy csatlakozzanak e szervezet irányelveihez. Az OECD összes tagállamának hatóságai különösképpen fontos szerepet játszanak az ellenőrzési rendszer hatékonyságában.

4.4   Az eszközök új generációjának létrehozása

4.4.1

A GRI (Global Reporting Initiative) fenntarthatósági jelentés irányvonalai mértékadó nem hivatalos hivatkozási rendszert képeznek és tovább javíthatók. A 2005/2006-os felülvizsgálatuk keretében az európai szereplőknek aktívan részt kellene venniük e szervezet munkáiban annak érdekében, hogy az európai környezethez jobban illeszkedővé tegyék módszereiket és kritériumaikat.

4.4.2

A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) 2004. júniusban megkezdte a társadalmi felelősség vezérelveinek kidolgozását (guidance on social responsibility). Az ISO 26000 irányvonalak azonban az ISO 9000 (minőségmenedzsment) és az ISO 14000 (környezeti menedzsment) szabványokkal ellentétben nem lesznek generikus szabványai a menedzsmentrendszernek, és így nem lesznek minősíthetők. A munkacsoport elnökségét és titkárságát egy felemelkedő ország, Brazília, és egy régen iparosodott ország, Svédország közösen fogja ellátni. A 2005 márciusában megkezdett munkák előreláthatólag három évig fognak tartani, az útmutató 2008 elején jelenik meg. Az EGSZB megkülönböztetett figyelemmel kíséri e kezdeményezést.

4.4.3

Az EGSZB javasolja a nagyvállalatok CSR gyakorlatához kapcsolódó információs portál létrehozását, maguktól a vállalatoktól érkező adatok alapján. Az adatok önbevalláson alapulnak, és a dolgok jelenlegi állása szerint az érintett feleknek nem kell megerősíteni azokat. Jó lenne, ha egy intézményi megfigyelő a vállalati bevallások és az érintett felek értékelését közelítené egymáshoz. Egy olyan szervezetre, mint a Dublini Alapítvány, rá lehetne bízni ezt a minőségelemzési feladatot. Az EGSZB javasolja, hogy vitassák meg ezt a kérdést az Európai Változáskövető Központ (EMCC) munkaprogramja keretében.

5.   A CSR VÁLLALATVEZETÉSI ÖSZTÖNZÉSÉTŐL A FELEK BEVONÁSÁVAL VÁLLALT ÖNKÉNTESSÉGIG

5.1   A cselekvések átláthatósága

5.1.1

A vállalat önkéntes kötelezettségvállalását nyilvánosan közzé kell tenni, és valóságnak megfelelése mindig ellenőrizhető kell, hogy legyen. Így például, ha egy vállalat azt állítja, hogy fogyatékkal élő személyeket is szándékozik alkalmazni, nyilvánosságra kell hoznia a felvételi arányokat és az érintett munkahelyek adaptációját. Konkrét és a lehető legteljesebb információ birtokában tudhatjuk meg, hogy a vállalat mennyire tartja magát vállalt kötelezettségeihez. Mivel a felelősség a tettekkel és nem a szavakkal mérhető, a vállalkozásnak átláthatónak kell lennie.

5.2   A kommunikációs művelet megkülönböztetése a beszámolótól

5.2.1   A beszámoló

5.2.1.1

A beszámoló egy nyilvános dokumentum keretein belül számot ad arról, hogy a vállalkozás hogyan fogja fel tevékenységeinek a gazdaságra, a környezetre és a társadalomra gyakorolt hatását. Ezáltal a vállalkozás elfogadja, hogy a felek jogszerűen tehetnek fel neki kérdéseket.

5.2.1.2

A tőketársaság megalakulásától kezdve az igazgatási tanács beszámol a részvényesek közgyűlésének. A hatóságok – szintén meglehetősen régóta – megkövetelik az információadást, legalábbis az adó- és szociális járulékok tekintetében. Számos európai országban több évtizede részben tájékoztatják erről a munkavállalókat. Az újdonság tehát abban rejlik, hogy a tájékoztatás ezentúl teljesebb lesz, és a civil társadalom elemeinek összességéhez szól.

5.2.1.3

Egy átfogó beszámoló tehát válaszol az érdekelt felek explicit vagy implicit kérdéseire. A párbeszéd egyik eszköze, és magában foglalhat konzultatív vagy egyeztető interaktív rendszereket is. A mutatók részletes elemzéséből kiindulva az éves jelentés megmutatja a vállalat globális teljesítményét, azaz képességét, hogy összhangba hozza a kényszerítő tényezőket gazdasági eredmények, társadalmi hatékonyság és környezetre gyakorolt hatás tekintetében. Bejelenti a célkitűzéseket, határidőket és a megvalósult eszközöket. Ez egy globális, progresszív eljárási mód.

5.2.2   A kommunikációs művelet

5.2.2.1

Minden más, a nagyközönséggel kapcsolatban ma létező művelet kommunikációs művelet, és az a célja, hogy olyan információkat tegyen közzé, amelyek a vállalkozásra oly módon hívják fel a figyelmet, hogy a nyilvánosság szemében az pozitívan jelenjen meg vagy pozitív imázs alakuljon ki róla.

5.2.2.2

Ennek elérésére a vállalkozás kommunikációs vezetősége a kötelezettségvállalásokra és az elért gyakorlati eredményekre helyezi a fő hangsúlyt. A kommunikációs folyamatban más vállalkozásokkal történő összehasonlításra is nyílhat mód, annak érdekében, hogy azok megismertessék ütőkártyáikat és értékeljék a minőséget tanúsító védjegy elnyerését. Ez nem helyettesítheti a beszámolót.

5.3   Az információminőség

5.3.1

Ismert az információ elferdítésének problémája, legyen az pénzügyi (hamis mérleg), vagy pénzügyeken kívüli (megtévesztő reklám). Ezt a törvény bünteti.

5.3.2

A jó információminőséghez olyan jellegű szervezettség szükséges, amelyben részt vesz a vállalatvezetés is, például a következő feladatok ellátásával: kapcsolódási felület a felekkel, belső irányítás a kapcsolattartók hálózatának kiépítésével, a legjobb gyakorlati megoldások gyűjtése és terjesztése a csoportban, beszámolás, illetve a belső adatgyűjtési eljárás meghatározása, ami magában foglalja a következőket: konzultáció a felekkel a gyűjtésről, konfrontáció felvállalása a munkavállalók képviselőivel, koherencia vizsgálatok, felelős csapat általi hitelesítés.

5.3.3

Valójában az érdekelt felek nem ugyanazok, termelési ágazatonként, országonként, területenként változnak. A lehető legkiterjedtebb módon kell számba venni őket. A vállalkozás annál inkább hiteles a média és a civil társadalom szemében, minél inkább bevonta az érdekelt feleket CSR stratégiája kidolgozásába.

5.3.4

Az érintett feleket és/vagy – ha lehetőség nyílik rá – megbízható harmadik személyeket is be lehet vonni az adatgyűjtési folyamatba. Amennyiben ilyenek nincsenek, a magatartási kódexeknek legalább rendelkezniük kell egy ellenőrző bizottságról. Szakszervezetek hiányában a munkahelyi egészségügyi és biztonsági bizottságokat, valamint a helyi emberi jogvédő egyesületeket érvényes partnernek kellene elismerni az ellenőrzésben. Még egy példa: az élelmiszerbiztonság területén be kell vonni a kutatóintézeteket és a fogyasztói egyesületeket. A fogyasztási cikkek forgalmazóinak és a szolgáltatóknak be kell vonniuk a fogyasztók és a felhasználók képviselőit fenntartható fejlődési stratégiájuk kidolgozásába.

5.4   Párbeszéd az érintett felekkel

5.4.1

Az önkéntes kötelezettségvállalás és a felekkel történő párbeszéd folytatása elválaszthatatlan egymástól. Az önkéntes kötelezettségvállalás csak eszköz a cél érdekében, amely értéket, valamit gazdasági, szociális és környezeti teljesítményt teremt. Következésképpen a vállalkozás önkéntesen „cselekszik”, és így önkéntesen „tudat”.

5.4.2

Ebből az következik, hogy a vállalkozás önkéntesen kötelezi el magát amellett, hogy figyelembe veszi az érintett felek elvárásait és érdekeit, és erősíti ide vonatkozó tevékenysége átláthatóságát. Az érintett felekkel való párbeszéd elfogadása azt feltételezi, hogy a vállalkozás kézben tartja azt, amivel kapcsolatban elkötelezi magát. Az elvárások és érdekek sokféleségével szemben a vállalkozás objektív hivatkozási rendszerek és saját stratégiája függvényében rangsorolhat.

5.4.3

A különböző felek mind kifejezhetik elvárásaikat, de nem mindegyiküknek ugyanaz a legitimitása. Azt gondolhatjuk tehát, hogy a belső érintett feleknek gyakran nagyobb a legitimitása, mint a távolabbi érintett feleknek. És minden legitim kérést nem tud figyelembe venni a vállalkozás, amelynek végesek az eszközei. A különböző igények közötti döntés tárgyalások és konzultáció útján születhet meg, de végső soron a vállalkozói döntéstől függ.

5.4.4

A párbeszéd különösképpen fontos azoknak a feleknek a számára, akik az értékláncban részt vesznek. A megrendelőnek segítenie kell szállítóit és alvállalkozóit társadalmilag felelős gyakorlatuk javításában. El kell kerülnie, hogy a partnereit paradox rendelkezéseknek vesse alá – ami megtörténne abban az esetben, ha magas szociális normákat kényszerítene rájuk elégtelen felvásárlási ár mellett. Éppen ellenkezőleg, a megrendelőknek támogatniuk kellene az alvállalkozókat a progresszív eljárás során.

5.4.5

A vállalkozás önként választott stratégiája megköveteli a szociális párbeszédet a vállalkozások társadalmi felelősségéről. A vállalkozásban dolgozók képviselőinek bevonása a következő három szakaszra vonatkozik: a vállalkozás specifikus stratégiájának felépítése a fenntartható fejlődés elveinek figyelembe vételével, a stratégia betartásához szükséges eszközök bevetése és az intézkedések hatékonyságának független módon történő ellenőrzése a vállalkozás minden szintjén.

5.4.6

Európai szinten azokban a multinacionális vállalkozásokban, amelyeknek van Európai Üzemi Tanácsa, a vállalkozások társadalmi felelősségének tétjéről történő önkéntes és/vagy tárgyalásos lépés megtétele meghatározó állomás. Ezen kívül lehetővé teszi az új tagállamok bevonását ebbe a dinamikába. Az Európai Üzemi Tanácsoknak szerepük van a CSR-nek a vállalkozás politikájába történő beépítésében. Kiváltságos helyet jelentenek a belső felek számára, ugyanakkor tudvalevő, hogy a koherens CSR-politikának tekintetbe kell vennie a külső feleket is, nevezetesen a munkaközösség egészét (határozott időre alkalmazott munkavállalók, a munkaterületen jelen lévő alvállalkozók munkavállalói, kézművesek, vagy a vállalkozásban dolgozó más függetlenek), és a lehető legnagyobb mértékben az értéklánc egészét (alvállalkozók, beszállítók).

Brüsszel, 2005.június 8.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  Vö. az EGSZB 2003. január 22–23-i (HL C 85 2003. 04. 08.) „Javaslat az éves beszámolókról és a konszolidált éves beszámolókról szóló, bizonyos típusú biztosítási társaságokra és vállalkozásokra vonatkozó irányelveket módosító irányelvekre” témában kiadott véleményével (előadó: Guido Ravoet) és a 2001. május 30-i ajánlással (2001/453/EK), amely a környezeti kérdések szerepeltetésével foglalkozik a vállalkozások éves beszámolóiban és jelentéseiben.

(2)  Az EGSZB véleménye „A vállalkozások társadalmi felelősségéről” (előadó: Renate HORNUNG-DRAUS) – HL C 125., 2002.05.27.

(3)  Fontos megjegyezni, hogy a „social” szó jelentése más a francia és az angol nyelvben, ezért a francia anyanyelvűek különbséget tesznek a „social” (szociális) és a „sociétal” (társadalmi) szavak között, hogy ezáltal jobban megjelenítsék a felelősséget a belső partnerek felé („szociális” az ipari kapcsolatokra vonatkozólag), illetve a külső partnerek felé („társadalmi,” annak a közösségnek az értelmében, amelyben a vállalkozás, mint a foglalkoztatás és az élet színtere található).

(4)  A versenyképesség és a vállalkozások társadalmi felelőssége összefonódásnak fontos és összetett problematikája nem tárgya ennek a véleménynek.

(5)  A részletesebb listát lásd a több oldalú fórum következtetései között.

(6)  A környezetvédelemhez és a felelősségteljes kormányzáshoz kapcsolódó egyezmények:

Az ózonréteg elvékonyodásáért felelős anyagokról szóló Montreali Jegyzőkönyv;

A veszélyes hulladékok határokon át történő szállításának, illetve ártalmatlanításának ellenőrzéséről szóló Baseli Egyezmény;

A tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagokról szóló Stockholmi Egyezmény;

A kihalástól veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajták nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény;

Egyezmény a Biológiai Sokféleségről;

A biotechnológiai kockázatok megelőzéséről szóló Cartagenai Jegyzőkönyv;

Az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozásról szóló keretegyezményéhez csatolt Kyotoi Jegyzőkönyv;

Az ENSZ kábítószerekről szóló 1961-es egyezménye;

Az ENSZ pszichotrop anyagokról szóló 1971- es egyezménye;

Az ENSZ kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni 1988-as egyezménye;

A korrupció elleni Mexikói ENSZ-egyezmény;

Az EGSZB 2005.02.09-i 132/2005 sz. véleménye az általános preferenciális rendszerről (előadó Antonello Pezzini).

(7)  A Globalizáció Szociális Dimenziójával foglalkozó Világbizottság „Tisztességes globalizáció: esélyteremtés mindenki számára” című 2004. februári jelentése;

Az EGSZB 252/2005 sz., 2005. 03. 09-i véleménye a következő témában: „A globalizáció szociális dimenziója – Az EU-politika hozzájárulása ahhoz, hogy az előnyök mindenki számára érezhetők legyenek”, előadók: Tom Etty és Renate Hornung-Draus (COM (2004) 383 final).

(8)  A részletesebb listát lásd a sok résztvevős fórum következtetései között.

(9)  Lásd a „Foglalkoztatás- és társadalompolitika” Főigazgatóság „ABC of CSR Instruments” c. dokumentumát.

(10)  A szociális gazdaság által kezdeményezett társadalmi mérleg olyan globális mérőeszköz, mely vállalaton belüli és azon kívüli érdekeltek általi kölcsönös értékelés elvén nyugszik.

(11)  Guidance on social responsability (a társadalmi felelősség vezérfonala).

(12)  EGSZB 1182/2004.


17.11.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 286/20


Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: „Zöld könyv a gazdasági migráció kezelésének uniós megközelítéséről”

(COM(2004) 811 final)

(2005/C 286/05)

Az Európai Bizottság 2005. január 11-én elfogadta a Tanács, az Európai Parlament, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága részére készített közleményét: „Zöld könyv: A gazdasági migráció kezelése”

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció véleményét 2005. május 24-én elfogadta (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAÑOS).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2005. június 8–9-én tartott 418. plenáris ülésén (a 2005. június 9-i ülésnapon) 137 szavazattal, 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta a következő véleményt.

1.   Bevezetés

1.1

Öt év telt el azóta, hogy a tamperei Európai Tanács hozzákezdett az Amszterdami Szerződés által rábízott feladat, a közös bevándorlási és menekültügyi politika kidolgozásának megoldásához. A célt még nem sikerült elérni, bár nagy utat tettek már meg ennek érdekében. Az Európai Bizottság számos javaslatot terjesztett elő politikai és jogalkotási intézkedésekre, amelyek azonban nem találtak elegendő támogatásra a Tanácsnál. Ennek során az EGSZB az Európai Bizottsággal együttműködve számos véleményt dolgozott ki, hogy ezzel segítse a bevándorlás terén egy valóban közös EU-politika kialakítását és a jogszabályok egységesítését az Európai Unióban.

1.2

A referenciakeret egy új program, melyről 2004 novemberében Hágában döntöttek egy új, a bevándorlási és menekültügyi politika kialakítását célzó kompromisszum érdekében az elkövetkező évekre. A program az alkotmányszerződés szellemében készült, amely megerősíti a közös bevándorlási politika kialakításának feladatát (1).

1.3

Az Európai Bizottság zöld könyve a bevándorlási politika legfőbb kérdéseit tárgyalja, mégpedig a gazdasági migránsok bebocsátásának feltételeit és a migrációs áramlások irányításának és kezelésének módját. A bevándorlási politika legfontosabb részét a bebocsátásra vonatkozó jogszabályok képezik, jelenleg pedig csak nemzeti jogszabályok léteznek, amelyek ráadásul igen különbözőek és többnyire korlátozó jellegűek.

1.4

Az Európai Bizottság több mint három éve tett javaslatot a harmadik országok polgárainak beutazásához és önálló vagy nem önálló keresőtevékenység céljából való tartózkodásához szükséges feltételekről szóló irányelvre (2). A dokumentumról az EGSZB és a Parlament is kedvező véleményt alkotott (3). A Tanács azonban első olvasatban elutasította a javaslatot. Eközben néhány tagállam új jogszabályokat fogadott el a gazdasági migrációval kapcsolatban. A bevándorlás problematikája azóta is „kényes” téma a politikai napirenden.

1.5

2003 júniusában a thesszaloniki Európai Tanács hangsúlyozta, hogy „szükséges megvizsgálni harmadik országok állampolgárainak az Unió országaiba történő bevándorlása törvényes módjait, és figyelembe kell venni a tagállamok befogadó-kapacitását is” (4). „Bevándorlás, integráció és foglalkoztatás” című véleményében (5) az EGSZB is hangsúlyozta a gazdasági migrációt szabályozó aktív közösségi politikának és a jogszabályok harmonizációjának szükségességét. Az EU népességének változása (6) és a lisszaboni stratégia alapján szükségesnek tűnik a gazdasági migránsok befogadására vonatkozó aktív intézkedések meghozatala, mind a magasan, mind az alacsonyabban képzett munkaerő esetében. Bár minden ország saját követelményekkel és jellegzetességekkel rendelkezik, mégis minden tagállam közös jellemzője, hogy csatornákat nyit meg a gazdasági migráció számára.

1.6

Másrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy még az új tagállamok állampolgárai számára is átmenetileg korlátozott lakóhelyüknek és keresőtevékenységük végzési helyének szabad megválasztása, és ez szabálytalan és kellemetlen állapotnak minősül. Az EGSZB azt szeretné, ha ez a korlátozás mihamarabb megszűnne. Az átmeneti időszak alatt az új tagállamok polgárai kedvező elbánásban kell, hogy részesüljenek.

1.7

Az EGSZB aggodalommal szemléli a bevándorlási politikával kapcsolatos politikai nehézségeket, valamint a közvélemény és a média egyes rétegei részéről tapasztalható ellenséges reakciókat. A politikai vezetőknek és a véleményformáló személyiségeknek száműzniük kell a rasszista és az idegengyűlölő nyelvezetet a vitákból, és megfelelő mértékű felelősséggel és politikai nevelő szándékkal kell eljárniuk.

1.8

Minden erőfeszítésre szükség van ahhoz, hogy a zöld könyvről szóló vitában le tudjuk küzdeni azt a számos előítéletet és félelmet, amelyet a gazdasági migráció jelenleg előidéz. Az EGSZB szándéka, hogy a tárgyilagosság és ésszerűség nézőpontjából tegye hozzá a maga részét ehhez a vitához.

2   Észrevételek a zöld könyvben felvetett kérdésekhez

2.1   Milyen mértékben kell törekedni az egységesítésre?

Mennyire részletesen kell kidolgozni az európai migrációs politikát a munkavállalás terén, és milyen mértékben vállaljon szerepet az Unió ezen a területen?

Az európai migrációs szabályozás célja egy globális jogi keret legyen, amely gyakorlatilag az EU-ba beutazó minden harmadik országbeli állampolgárra vonatkozna, vagy pedig a bevándorlók egyes csoportjaira vonatkozzon?

Szektorspecifikus eljárás esetén a bevándorlók mely csoportjait kell elsősorban figyelembe venni, és miért?

Meg kellene-e esetleg vizsgálni más koncepciókat is, mint például a sürgősségi eljárást? Vannak más javaslataink?

2.1.1

Az EGSZB kijelenti, hogy szükséges a gazdasági migránsok befogadásának közösségi jogszabályokkal történő szabályozása. Ezért kell törekedni – ahogy az alkotmányszerződés tervezetében is szerepel – az egységesítés magas szintjére. Az EGSZB már korábbi véleményeiben (7) is követelte a közös bevándorlási politika és az egységes jogi szabályozás mielőbbi kialakítását. Az Európai Uniónak és a tagállamoknak olyan rugalmasan kialakított jogszabályokra van szükségük, amelyek mind a magasan képzett munkaerő, mind az alacsonyabb képzettséget igénylő tevékenységeket végző munkavállalók számára lehetővé teszi – törvényes és átlátható módon – a gazdasági migrációt.

2.1.2

Az alkotmányszerződés a következőképpen határozza meg a bevándorlásról szóló közösségi jogszabályok határait: „E cikk [III-267] nem érinti a tagállamok jogát arra, hogy meghatározzák, harmadik országok hány olyan állampolgárát engedik be területükre, akik a harmadik országból azzal a szándékkal érkeznek, hogy önálló vállalkozóként vagy alkalmazottként vállaljanak munkát.”  (8). Az EGSZB nézete szerint ez a korlátozás nem ellentétes azzal a céllal, hogy a gazdasági migránsoknak az EU-ba történő befogadását a lehető legnagyobb mértékben egységesítsék, amennyiben az egységesítés fokozatosan következik be, és a tagállamoknak átmeneti időszakot biztosítanak saját szabályozásuknak az egységesített szabályozáshoz történő hozzáigazítására.

2.1.3

Az Európai Bizottság javaslatával egyetértésben az EGSZB nézete szerint előnyösebb egy (horizontális jellegű) átfogó jogi keret létrehozása, mint szektorspecifikus jogszabályok alkotása. Az akkoriban az Európai Bizottság által előterjesztett és az EGSZB által támogatott jogalkotási javaslat olyan harmadik országbeli állampolgárok beutazási és tartózkodási feltételeiről szólt, akik több mint három hónapig egy tagállam területén önálló vagy nem önálló keresőtevékenységet vagy egyéb gazdasági tevékenységet végeznek. Kiegészítésként speciális jogszabályokat lehetne kidolgozni olyan különleges esetekre, mint pl. idénymunkások, cégen belül áthelyezett munkavállalók, szolgáltatók stb.

2.1.4

Ha az Európai Tanács a szektorspecifikus eljárás mellett dönt (magasan képzett migránsok befogadása), az megkülönböztető jellegű lenne. Az ilyen döntés ugyan egyszerűbb lenne a Tanács számára, de eltérne az alkotmányszerződés rendelkezéseitől.

2.1.5

Azt se felejtsük el, hogy míg a legtöbb tagállami jogszabály nem teszi lehetővé sem a magasan, sem az alacsonyan képzett munkavállalók gazdasági migrációját, mégis növekszik az illegális bevándorlás, az árnyékgazdaság és az illegális munkaviszonyok száma (9). Amint azt az EGSZB egy korábbi véleményében (10) már kifejtette, egyes tagállamokban egyértelmű összefüggés áll fenn a gazdasági migráció legális lehetőségeinek hiánya és az illegális bevándorlás növekedése között.

2.2   A helyi munkaerőpiac előnyben részesítése

Hogyan biztosítható a „közösségi preferencia” alapelvének hatékony alkalmazása?

Érvényes-e még a közösségi preferencia jelenlegi definíciója? Ha nem, hogyan lehetne megváltoztatni?

Milyen migránscsoportokra (a cégen belül áthelyezett munkavállalók mellett) nem lenne még alkalmazható a közösségi preferencia alapelve?

A harmadik országok állampolgárai közül mely csoportoknak kellene – a hosszabb távú tartózkodásra jogosultak mellett –- adott esetben előnyt élvezniük a harmadik országokból újonnan érkező munkavállalókkal szemben?

Olyan harmadik országbeli állampolgároknak, akik egy bizonyos ideig már végeztek keresőtevékenységet az EU-ban, majd átmeneti időre elhagyták az EU-t, kell-e bizonyos – pontosan szabályozott – prioritást adni?

Előnyös lenne-e az EU gazdasága és a nemzeti munkaerőpiacok számára a harmadik országbeli munkavállalók mobilitásának – a lakóhely áthelyezésének az egyik országból egy másikba – megkönnyítése? Hogyan lehetne mindezt hatékonyan átültetni a gyakorlatba? Milyen akadályozó vagy könnyítő tényezők várhatók?

Hogyan járulhatnak hozzá a nemzeti munkaközvetítő szolgáltatások és az EURES-portál a harmadik országbeli munkavállalók foglalkozási mobilitásához?

2.2.1

A bevándorlással kapcsolatos új európai jogszabályokban figyelembe kell venni a munkaerőpiacon történő megkülönböztetés leküzdéséről szóló irányelveket.

2.2.2

A „közösségi preferencia” elvének az uniós munkaerőpiac minden résztvevőjére kell vonatkoznia, nem csak az adott tagállam vagy az Európai Unió munkavállalóira (11). Az EGSZB nézete szerint a közösségi preferenciát a következő csoportokra kell kiterjeszteni:

a tagállamok állampolgárai

hosszú távú tartózkodásra jogosult harmadik országbeli állampolgárok (12)

egy tagországban tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok (13)

harmadik országbeli állampolgárok, akik már dolgoztak és laktak jogszerűen az EU-ban (átmenetileg azonban származási országukban tartózkodnak).

2.2.3

Fokozni kell a migránsok mobilitását származási országuk és a befogadó ország között, hiszen ez pozitívan befolyásolja a származási ország gazdasági és szociális fejlődését, és emellett csökkenti annak veszélyét, hogy a migránsok jogszerűtlen helyzetbe kerüljenek. Az EGSZB véleménye szerint ezért amennyiben a kedvezményes elbánáshoz való jog bevezetésre és alkalmazásra kerül, akkor ezt a jogot egy új migrációs tervezet keretében harmadik országok azon polgárai számára is biztosítani kell, akik meghatározott ideig keresőtevékenységet folytattak az Unióban, majd átmeneti jelleggel elhagyták annak területét.

2.2.4

Az európai munkaerőpiac problémáit vizsgáló jelentések megállapításai szerint a munkavállalói mobilitás meglehetősen csekély. Az európai foglalkoztatási stratégia egyik célja a mobilitás ösztönzése. A migránsok kétségtelenül tartósan hozzájárulhatnak az egyes európai munkaerőpiacok közötti mobilitás javításához. Ha messzemenően egységesek lesznek a bevándorlást illető jogszabályok, akkor egyszerűbb lesz a mobilitás és a migrációs áramlások közös kezelése is.

2.2.5

Az EURES-hálózat koordinálja a tagállamok nemzeti munkaközvetítő szolgálatait azzal a céllal, hogy a munkavállalói mobilitás révén hozzájáruljon a szabad helyek betöltéséhez Európa-szerte. Az uniós munkaerőpiac és az új migrációs hullámok megfelelő kezeléséhez nagyon fontos eszköz az EURES-hálózat. Ahhoz, hogy alkalmazható legyen a migrációs hullámok kezelésében, az EURES kapcsolatot kell, hogy teremtsen a tagállamokban létező állásajánlatok és az állást keresők között, és ennek során a bevándorolt munkaerő – amely általában nagyobb készséget mutat a mobilitásra – is be kell, hogy kerüljön a rendszerbe.

2.2.6

Az EURES-hálózat a jövőben is fontos eszköz lehetne a migrációs hullámok kezelésében, amelyre a migránsok származási országaiban a tagállamok külképviseletei is támaszkodhatnának. Elképzelhető lenne egy olyan rendszer, amelyben azokat az állásajánlatokat, amelyeket legfeljebb 60 napon belül az EU munkaerőpiacán nem sikerült betölteni, a konzulátusok révén a származási országokban ajánlják fel a résztvevőknek. Egyes konzulátusi dolgozóknak ehhez a munkaerő-piaci politika és a gazdasági migráció területére kell specializálódniuk. Az EURES-hálózatban szereplő ajánlatokról az EU-delegációk is tájékoztathatják az érdeklődő jelentkezőket.

2.3   Engedélyezési rendszerek

A harmadik országbeli állampolgároknak az EU munkaerőpiacára történő bebocsátását egy-egy konkrét állásajánlattól kel függővé tenni, vagy ezektől függetlenül is lehetővé kell tenniük a tagállamoknak harmadik országbeli állampolgárok bebocsátását?

Milyen eljárást kell alkalmazni olyan gazdasági migránsok esetében, akik nem lépnek be a munkaerőpiacra?

2.3.1

Az EGSZB már a harmadik országbeli állampolgárok befogadásáról szóló irányelvhez kidolgozott véleményében (14) is megállapította, hogy két rendszert kell létrehozni a migránsok jogszerű befogadására.

2.3.2

Az a feltétel, hogy a migránsoknak már a származási országukban rendelkezniük kell egy állásajánlattal, irányíthatóvá tenné a gazdasági okokból bekövetkező új migráció nagy részét. Ez a rendszer főként a szakmunkások és az idénymunkások esetében megfelelő, és nagy vállalatok, szervezetek alkalmazzák, amelyek képesek a származási országban munkavállalókat toborozni.

2.3.3

A munkaerőpiacnak a bevándorlók által lefedett részei a következők: kisvállalkozások, kézműipar, háztartási alkalmazottak, ápolási-gondozási tevékenységek. Ezek esetében nem lehetséges, hogy a munkaadó és a külföldi munkavállaló már a származási országban megismerjék egymást. Néhány országban e területek munkaerőigényét az árnyékgazdaság és az illegális bevándorlás fedezi. Az EGSZB már az imént említett véleményében (15) is javasolta, hogy a migránsok legális befogadásáról szóló jogszabályok rendelkezzenek egy hat hónapra szóló, munkakeresés céljából kiadott tartózkodási engedélyről is, amelyet az egyes tagállamoknak kell szabályozniuk a szociális partnerekkel együttműködve.

Hasznosnak tartjuk a gazdasági szükségesség vizsgálatát? Rugalmasan és például a regionális és szektorális intézkedéseknek vagy az érintett vállalat méretének figyelembe vételével kell lefolytatni a vizsgálatot?

A szabad állásokat csak egy meghatározott idő után lehet harmadik országból való jelentkezővel betölteni?

Hogyan lehet hitelesen igazolni a harmadik országbeli munkavállaló alkalmazásának szükségességét?

Még egyszer meg kell-e vizsgálni a gazdasági szükségességet a tartózkodási engedély lejárta után, ha meghosszabbították vagy meghosszabbítják azt a munkaszerződést, amely alapján a harmadik országbeli munkavállalót a fogadó országba beengedték?

2.3.4

A gazdasági szükségesség vizsgálata, illetve egy konkrét betöltetlen állás igazolása a jövőbeli migráció irányításának szükséges kritériuma. Ezzel a rendszerrel már a származási országban felajánlhatják a betöltetlen állásokat a migránsoknak, vagyis a migráció nagy részét ezzel az eljárással irányíthatóvá lehet tenni.

2.3.5

Ehhez az eljáráshoz szükséges, hogy az EURES-hálózat megfelelően működjön, és hogy a külképviseleteken legyenek erre a területre specializálódott tisztviselők. Egy, az egész EU-ban már meghirdetett betöltetlen állást az új migránsoknak csak rövid időre (egy-két hónapra) lehetne felkínálni. Ha tovább tart az eljárás, akkor a munkaadó nem tekintené hatékonynak.

2.3.6

Az eljárást mindig rugalmasan kell lefolytatni, hiszen az európai munkaerőpiacon nagyon csekély a mobilitás. A legnagyobb mobilitás a magas képzettséget igénylő, igen magas fizetéssel rendelkező tevékenységek esetében figyelhető meg. A legtöbb állás esetében azonban még ugyanazon az országon belül is korlátozott a mobilitás. Sok tevékenység és foglalkozás terén a gyakorlatban erősen felszabdalt a munkaerőpiac, illetve több különböző munkaerőpiac létezik.

2.3.7

Ha lejár a munkavállalási engedély, amellyel a bevándorló jogszerűen lépett be az országba, és ha a munkaszerződést megújítják, nem kell megismételni a gazdasági szükségesség vizsgálatát. Ha a tartózkodási hely szerinti ország munkaügyi központjában munkakeresőként nyilván van tartva, akkor sem végzendő el a gazdasági szükségesség vizsgálata.

Milyen más fakultatív rendszerek jöhetnek még számításba?

Alkalmas-e a kiválasztási rendszer arra, hogy a gazdasági migránsoknak a munkaerőpiacra történő bebocsátására vonatkozó általános EU-szabályozás alapját képezze? Mely kritériumok legyenek mérvadóak ennek során?

Mi szükséges ahhoz, hogy a munkaadók EU-szerte átfogóan hozzáférhessenek a jelentkezők önéletrajzaihoz, és erre való tekintettel hogyan kell kiépíteni az EURES-szolgálatokat?

Egyetértünk-e egy „munkakeresői engedély” bevezetésével?

2.3.8

A tagállamok hatóságai a szociális partnerekkel való együttműködés során szükségesnek tarthatják, hogy a munkaerőpiac a gazdasági szükségesség előzetes vizsgálata nélkül megnyíljon bizonyos foglalkozások, ágazatok, illetve régiók előtt. Ennek rugalmas keretein belül különböző eljárásokat lehet alkalmazni, mint a munkakeresők számára kiadott, korlátozott időre szóló tartózkodási engedélyeket, „zöld kártyát”, vagy bevándorlási keretszámokat, amelyeket a harmadik országokkal kötött egyezmények állapítanak meg.

2.3.9

Így a munkakeresői tartózkodási engedéllyel meghatározott idő áll a migránsok rendelkezésére munkakeresésre. Az EGSZB hathónapnyi időtartamot javasol, míg a brit rendszer egy évet biztosít ilyen célra. Az érintetteknek betegbiztosítással és elegendő létfenntartási eszközzel kell rendelkezniük.

2.3.10

A gyors és rugalmas kiválasztási eljáráshoz, illetve a gazdasági migránsok gyorsított eljárással történő felvételéhez olyan űrlapot lehetne alkalmazni, amelyen a munkakeresők megadják bizonyos adataikat, például szakmai tapasztalatukat években kifejezve, végzettségüket illetve szakképzettségüket, nyelvismeretüket, az EU-ban élő családtagjaikat stb. Ezt a rendszert minden tagállam igényei szerint vehetné igénybe. A munkaadók az EURES-hálózaton keresztül megtekinthetnék a munkát keresők önéletrajzait. A felvételi kritériumoknak az említett kritériumokon kell alapulniuk, a hátrányos megkülönböztetés minden formáját kerülni kell.

2.3.11

A munkakeresés céljából kiadott, korlátozott időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkező migránsok felvételéről való döntés a tagállamok feladata, a szociális partnerekkel együttműködve. A munkaközvetítő szolgálatoknak támogatniuk kell a migránsokat a munkakeresésben.

2.4   Engedélyezési rendszer önálló tevékenység esetében

Kellenek-e közös EU-szabályok az önálló tevékenységet végző harmadik országbeli állampolgárok bebocsátása esetén? Ha igen, milyen feltételekkel?

Lehetséges volna-e rugalmasabb eljárást meghatározni olyan önálló vállalkozók esetében, akik kevesebb, mint egy évig szeretnének az EU-ban tevékenykedni, egy bizonyos, EU-ügyfelekkel kötött szerződés teljesítéséhez? Ha igen, milyet?

2.4.1

Az EGSZB is azt az álláspontot képviseli, mely szerint az EU-nak messzemenően egységes közös jogszabályokat kellene alkotnia az önálló vállalkozóként tevékenykedő harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan. A harmadik országbeli állampolgárok befogadásáról szóló irányelvhez kidolgozott véleményében (16) az EGSZB már üdvözölt egy ilyen szabályozást, és tett néhány javaslatot a javítására.

2.4.2

Elképzelhető egy külön jogszabály, vagy az önállóként és nem önállóként végzett keresőtevékenységnek ugyanazzal az irányelvvel történő szabályozása, ahogyan azt az Európai Bizottság akkoriban javasolta.

2.5   Munkavállalási és tartózkodási engedély(ek) igénylése

Be lehetne-e vezetni egy kombinált, EU-szintű „munkavállalási/tartózkodási engedélyt”? Milyen előnyökkel és hátrányokkal járna?

Vagy inkább az egyetlen kérvény mellett foglaljunk állást (a munkavállalási és a tartózkodási engedély igényléséhez)?

Vannak-e más lehetőségek?

2.5.1

A tartózkodási engedély és a munkavállalási engedély közötti összefüggés szempontjából lényeges különbségek léteznek az egyes tagállamok jogszabályaiban. Az EGSZB szükségesnek tartja az egységes, az egész EU-ra érvényes jogszabályok megalkotását. Az engedélyek kiállítására illetékes hatóságnak a megfelelő tagállami hatóságnak kell lennie. Az egyik tagállam által kiadott engedélyt az EU többi országában minden tekintetben el kell ismerni.

2.5.2

Az EGSZB nézete szerint a jogszabályok minimálisra csökkentenék az adminisztrációs terhet, az érintettek – a migránsok, a munkaadók és a hatóságok – számára pedig megkönnyítenék az eljárást. AZ EGSZB egyetlen engedély – a tartózkodási engedély – kiállítását helyesli, amely aztán a munkavállalási engedély alapját képezné.

2.5.3

Az egységes feldolgozási rendszer (egyablakos rendszer) leegyszerűsítené majd az eljárást.

2.6   A munkáltató/ágazat váltásának lehetősége

Korlátozni kell-e egy harmadik országbeli munkavállaló mobilitását a lakóhelyéül szolgáló tagállam munkaerőpiacán? Ha igen, milyen tekintetben (pl. munkáltató, ágazat, régió), milyen körülmények között, és milyen hosszú időre?

Ki legyen az engedély tulajdonosa? A munkáltató, a munkavállaló, vagy mindketten közösen?

2.6.1

A tartózkodási engedély tulajdonosa mindig a munkavállaló legyen.

2.6.2

Az államnak meg kell győződnie arról, hogy egy vállalat állásajánlata alapján igényelt tartózkodási engedély kiállítása esetén ez a vállalat rögtön teljesíti-e kötelességeit a munkaviszony, illetve a munkavállalónak a társadalombiztosítás felé történő bejelentése terén. A munkavállalónak a tartózkodási engedélyt kiadó tagállamban kötelezően annál a vállalatnál kell megkezdenie szakmai életét, amely felkínálta neki az állást. Később azonban minden ágazati és földrajzi korlátozás nélkül munkáltatót válthatna.

2.6.3

Az azonban elvárható, hogy a tartózkodási engedélyt kiállító hatóságoknak legalább az engedély érvényességének első évében a munkáltató minden változását be kell jelenteni. Ez lehetővé teszi a „zsilipként” funkcionáló munkaadók segítségével elkövetett esetleges csalások felderítését szolgáló ellenőrzéseket.

2.6.4

A munkahelyről való kilépés előtt a bevándorló munkavállalónak a nemzeti munkajogi szabályozás szerint értesítenie kell a munkáltatóját.

2.7   Jogok

Milyen különleges jogokat kell biztosítani olyan harmadik országbeli állampolgároknak, akik átmenetileg folytatnak keresőtevékenységet az EU-ban?

Minimális tartózkodási időhöz kell-e kötni bizonyos jogokat? Ha igen, mely jogokat, milyen hosszú időhöz?

Kell-e ösztönző hatású intézkedéseket – mint pl. a családegyesítésnek vagy a hosszú távú tartózkodási engedély meghosszabbításának kedvezőbb feltételei–- hozni a harmadik országbeli munkavállalók bizonyos csoportjai számára? Ha igen, miért és milyen intézkedéseket?

2.7.1

E vita kiindulási pontját a hátrányos megkülönböztetés tilalma kell, hogy képezze. A bevándorolt munkaerőnek tartózkodási és munkavállalási engedélye időtartamától függetlenül gazdasági, munkajogi és szociális szempontból ugyanolyan jogokkal kell rendelkeznie, mint a többi munkavállalónak.

2.7.2

A családegyesítés joga alapvető jog, melyet azonban sem az EU irányelve (17), sem bizonyos tagállamok nemzeti joga nem véd megfelelően. Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy erre vonatkozóan tegyen új jogalkotási javaslatot az Európai Parlament és az EGSZB javaslatainak fényében (18). A családegyesítés alapvető emberi jognak minősülő jogát a harmadik országok valamennyi állampolgárára alkalmazni kellene, anélkül, hogy a migránsok bármely csoportját előnyben részesítenénk a másikkal szemben.

2.7.3

Az Európai Bizottság zöld könyve nem tér ki a bevándorlók kötelezettségeire. Az EGSZB szerint mindenkinek – függetlenül attól, hogy az EU polgára vagy sem – be kell tartania a tartózkodási helye szerinti tagállam törvényeit.

2.7.4

A bevándorlással kapcsolatos közösségi jogszabályoknak tiszteletben kell tartaniuk az Alkotmányszerződés részét képező Alapjogi Chartában foglaltakat, mert több tagállam jelenleg érvényes jogrendjében szerepelnek olyan rendelkezések, amelyek ellentétesek a Chartával.

2.7.5

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy bizonyos jogokat a tartózkodás időtartamától kell függővé tenni. Ezeknek a jogoknak el kell térnie az ideiglenes és a hosszú távú tartózkodási engedéllyel rendelkezők esetében. Az EGSZB javasolja, hogy az olyan harmadik országbeli állampolgároknak, akik átmenetileg és jogszerűen tartózkodnak és folytatnak keresőtevékenységet az EU-ban, a következő különleges jogokat kell biztosítani:

a társadalombiztosítás igénybevétele, az orvosi ellátást is beleértve

árukhoz és szolgáltatásokhoz – beleértve a lakhatást is – való hozzájutás ugyanolyan feltételekkel, mint az adott tagállam állampolgárai

általános és szakmai képzéshez való hozzáférés

bizonyítványok, oklevelek és végzettségek elismerése a közösségi jogszabályok keretében

a gyermekek iskoláztatásának joga, beleértve a tanulmányi támogatásokat és ösztöndíjakat

tanítási vagy kutatási tevékenység gyakorlásának joga az irányelvjavaslat alapján (19)

szükség esetén ingyenes jogi segítséghez való jog

ingyenes munkaközvetítő szolgáltatáshoz való hozzáférés joga

a befogadó országban használt nyelv tanulásához való jog

a kulturális sokszínűség tiszteletben tartása

a tagállamon belüli szabad mozgás és tartózkodás joga.

2.7.6

A hosszú távú tartózkodásra jogosult harmadik országbeli állampolgárok státuszáról szóló irányelv ennek a csoportnak a számára egész sor különleges jogot irányoz elő, amelyek főként a tartózkodási engedély időtartamát és a más EU-tagállamokban való szabad mozgást és letelepedést szabályozzák. Az EGSZB egy korábbi véleményében (20) már nyilatkozott a további jogokról. Kétségtelenül a legfontosabb jogok közé tartoznak a politikai és polgárjogok. Az említett véleményben az EGSZB javasolta, hogy a hosszú távú tartózkodásra jogosultaknak más EU-tagállamok állampolgáraival megegyezően biztosítsanak választási jogot a helyhatósági és az európai parlamenti választásokon. Az EGSZB továbbá elfogadott egy, a Konventhez intézett saját kezdeményezésű véleményt (21), melyben felszólítja a Konventet, hogy dolgozzon ki új kritériumot az uniós állampolgárság megadásához, mégpedig olyan uniós állampolgárságot, amely nem csak egy uniós tagállam állampolgárságából adódhat, hanem az Európai Unióban való hosszú idejű tartózkodásból is. Az EGSZB ebben a témában új kezdeményezésekre buzdítja az Európai Bizottságot.

2.7.7

Az EGSZB ezen kívül 2004-ben egy olyan saját kezdeményezésű véleményt (22) is kidolgozott, amelyben az Európai Uniónak és a tagállamoknak javasolta az ENSZ közgyűlése által 1990-ben elfogadott, A vendégmunkások és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi egyezmény  (23) ratifikálását, hogy így támogassák Európából a vendégmunkások emberi és alapvető jogainak globális terjesztését. Az EGSZB új kezdeményezésekre buzdítja az Európai Bizottságot ennek az egyezménynek a ratifikálása céljából.

2.7.8

Az Uniónak garantálnia kell, hogy a bevándorlásról szóló jogszabályok megfelelnek az ILO előírásainak.

2.7.9

A bevándorlással kapcsolatos jogszabályokban biztosítani kell a közösségi vívmányok által garantált nők és férfiak közötti egyenlőséget, valamint a diszkrimináció elleni küzdelemmel kapcsolatos összes közösségi jogszabály figyelembe vételét.

2.7.10

Az EGSZB nézete szerint az alapjogok közé nem szabad felvenni olyan megkülönböztetést alkalmazó kritériumokat, amelyek a migránsok bizonyos csoportjait csábítják a tagországokba.

2.8   Integráció, visszatérés és együttműködés a harmadik országokkal

Milyen kísérő intézkedéseket kellene hozni a gazdasági migránsok bebocsátásának és integrációjának megkönnyítésére az EU-ban, illetve a származási országokban?

Mit tehetne az EU az uniós fejlesztési politikával összhangban a tudás áramlásának támogatására és a „brain drain” lehetséges negatív következményeinek elkerülésére?

Meg kell-e téríteni a fejlődő országoknak az EU-ba kivándorolt munkaerő képzésébe fektetett anyagi eszközöket, és ha igen, kinek és hogyan? Hogyan lehet korlátozni a negatív következményeket?

Kötelezni kell-e a befogadó és a származási országot a határozott időre foglalkoztatott gazdasági migránsok visszatérésének biztosítására? Ha igen, mely esetekben?

Hogyan lehet úgy szabályozni a visszatérést, hogy az mind a befogadó, mind a származási ország számára hasznos legyen?

Kell-e bizonyos harmadik országokat a bebocsátást illetően előnyben részesíteni? Ha igen, hogyan?

Lehetséges-e az ilyen preferenciákat egy bizonyos kerethez kapcsolni, mint például az európai szomszédsági politika vagy a felzárkóztatási stratégiák?

2.8.1

A származási országokkal való együttműködés a gazdasági migránsok befogadását és a migrációs áramlások irányítását kezelő uniós politika legfontosabb eleme kell, hogy legyen. Ezeknek az országoknak az érdekeit is figyelembe kell venni, nem csak az uniós érdekeket. Az EU-nak nem szabad hozzájárulnia a fejlődés új akadályainak felállításához. A fejlődő országokból származó munkaerő Európába történő bevándorlásának hozzá kell járulnia ezeknek az országoknak a gazdasági és társadalmi fejlődéséhez.

2.8.2

Egyes európai kormányok erősen érdekeltek abban, hogy a származási országok együttműködjenek velük az illegális bevándorlás leküzdésében, a határok ellenőrzésében és a kiutasított személyek kitoloncolásában. Az EGSZB már kinyilvánította álláspontját (24), mely szerint az együttműködésnek átfogóbbnak kell lennie, és a migrációs áramlások egész kezelésére és igazgatására ki kell terjednie.

2.8.3

A zöld könyv megállapítja, hogy a szakmai elit elvándorlása (brain drain) hátrányosan érinti a származási országokat, mivel az e munkavállalók szakmai képzésébe tett befektetéseik nem térülnek meg. A szakemberek „elcsábításának” jelenlegi gyakorlata tovább súlyosbítaná ezt a problémát. Ezért mindenképpen tervbe kell venni olyan intézkedéseket, amelyek kárpótolják ezeket az országokat az így elszenvedett veszteségekért. Az olyan együttműködési és fejlesztési programokba tett befektetéseket, amelyek a származási országokban a képzést, valamint az oktatást és kutatást illető intézkedéseket támogatják, az EU-nak jelentősen meg kellene emelni. Az EU-nak például konkrét befektetésekben kellene gondolkodnia, megkönnyítendő a gazdasági és szociális fejlődést azáltal, hogy a harmadik országokban növeli azon képzési helyek számát, ahonnan szakképzett munkaerő kerül ki – pl. tanárok, nővérek és orvosok. Számos harmadik országban az erőforrások hiánya miatt korlátozzák az ilyen képzési helyek számát, ami azt eredményezi, hogy sok állampolgáruk, aki megfelelne a bebocsátási követelményeknek, kénytelen legalább egy évet várni arra, hogy helyet kapjon az oktatási intézményben. A képzési helyek számának növelése révén csökkenhetne az agyelszívás hatása. Európának emellett az eddiginél nagyvonalúbbnak kellene mutatkoznia a kereskedelmi kérdésekről folytatott tárgyalások során.

2.8.4

Az EU-nak ezen túlmenően támogatnia kellene a származási országba történő önkéntes hazatérést olyan migránsok esetében, akik szakmai vagy vállalkozási képességeik révén hozzá tudnak járulni országuk fejlődéséhez. Tovább kellene foglalkozni tehát a származási országba való visszatérés időbeli korlátozásának lehetőségével, amelyet már a hosszú távú tartózkodásra jogosultak jogairól szóló irányelv is említ. Ha egy európai tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár vissza szeretne térni a származási országába szakmai vagy befektetési céllal, akkor nem szabadna elveszítenie az európai tartózkodási engedélyt. A tudás áramlása a származási országok és a tagállamok között csak akkor valósulhat meg, ha az Unió rugalmas jogszabályi keretet alkot.

2.8.5

A tudás áramlását azzal is meg lehetne könnyíteni, hogy a kettős származású uniós polgárokat ösztönözzük arra, hogy meghatározott minimális időtartamú munka- vagy befektetési tervvel térjenek vissza szüleik/nagyszüleik származási országába.

2.8.6

Az együttműködésre irányuló közösségi programok keretében különösen támogatni kellene olyan befektetési terveket, amelyben a származási országból való szakemberek és befektetők, valamint főként oda visszatért személyek vesznek részt. Támogatni kellene az uniós tartózkodási engedéllyel rendelkező, visszatérni szándékozó migránsok befektetési terveit akkor is, ha az illető migránsok csak átmenetileg szeretnének visszatérni származási országukba.

2.8.7

Az EGSZB a hazatéréssel kapcsolatos közösségi politikáról kidolgozott véleményében (25) és egy másik, a zöld könyvről alkotott korábbi véleményében (26) kifejtette, hogyan járulhat hozzá nézete szerint az önkéntes hazatérés a származási ország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez.

2.8.8

A bevándorlás kezelését és igazgatását a származási országokkal együttműködve kell javítani. Azokban az országokban, ahonnan sok migráns érkezik, a tagállamoknak szakosodott és hozzáértő konzulátusi tisztviselőkkel kell rendelkezniük. Ezekben az országokban az EU-delegációk aktívabb közreműködése is lehetséges.

2.8.9

Az EU preferenciális megállapodásokat köthet a csatlakozó országokkal.

2.8.10

Továbbá az EU különböző országokkal és regionális szervezetekkel kötött együttműködési megállapodásaiban preferenciális bánásmódot irányozhat elő a bevándorlást illetően, ennek során azonban az etnikai vagy kulturális alapon történő megkülönböztetés minden formája kerülendő.

2.8.11

Végül pedig az EGSZB megerősíti azt az ajánlását, mely szerint az integráció témáját be kell vonni az európai bevándorlási politikába. E tárgyban az EGSZB már számos javaslatot terjesztett elő különféle véleményeiben (27), illetve egy 2002-ben megtartott konferencián (28). Az Európai Uniónak ki kell dolgoznia egy európai integrációs programot, amely az új pénzügyi tervben már megfelelő forrásokkal rendelkezik. Az EGSZB vállalja, hogy a program kidolgozásában együttműködik az Európai Bizottsággal. A zöld könyvnek valamennyi témába vágó nemzetközi, illetve európai szerződésre és egyezményre hivatkoznia kellene (29).

Brüsszel, 2005. június 9.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  III-267. cikk

(2)  COM(2001) 386 final.

(3)  Ld. az EGSZB véleményét: HL C 80., 2002.4.3. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS) és az EP véleményét: HL C 43, 2004.2.19. (előadó: Ana TERRÓN i CUSÍ).

(4)  Ld. az Európai Tanács következtetéseinek 30. pontját.

(5)  Ld. az EGSZB véleményét: HL C 80., 2004.3.30. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(6)  Lásd az Európai Bizottság 2005. március 16-i közleményét a népességváltozásról COM(2005)94.

(7)  Ld. az EGSZB véleményét a következő témákban: „Közlemény a közösségi migrációs politikáról”, HL C 260., 2001.9.17. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS) és „Közlemény az illegális bevándorlással kapcsolatos közös politikáról”, HL C 149., 2002.6.21. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(8)  III-267. cikk (5) bekezdés

(9)  Lásd a 2005. április 6–7-i plenáris ülésen elfogadott véleményt: „A szervezett civil társadalom szerepe - A nem bejelentett munka elleni harc” (SOC/172, előadó: Erik HAHR).

(10)  Ld. ehhez az Európai Bizottság „Tanulmány a jogszerű és jogszerűtlen migráció közötti kapcsolatokról” című közleményéhez (COM(2004) 412 final) kidolgozott véleményt, amelyet az EGSZB 2004. december 15-i plenáris ülése fogadott el (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(11)  A Tanács 1994. június 20-i állásfoglalása.

(12)  Ld. az EGSZB véleményét a hosszú távú tartózkodásra jogosult harmadik országbeli állampolgárok státuszáról, HL C 36., 2002.2.8. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(13)  Ld. az EGSZB véleményét a következő témában: „Harmadik országok polgárainak beutazásához és önálló vagy nem önálló keresőtevékenység céljából való tartózkodásához szükséges feltételek”, HL C 80., 2002.4.3. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(14)  Ld. az EGSZB véleményét a következő témában: „Harmadik országok polgárainak beutazásához és önálló vagy nem önálló keresőtevékenység céljából való tartózkodásához szükséges feltételek”, HL C 80., 2002.4.3. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(15)  Ld. az EGSZB véleményét a következő témában: „Harmadik országok polgárainak beutazásához és önálló vagy nem önálló keresőtevékenység céljából való tartózkodásához szükséges feltételek”, HL C 80., 2002.4.3. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(16)  Ld. az EGSZB véleményét a következő témában: „Harmadik országok polgárainak beutazásához és önálló vagy nem önálló keresőtevékenység céljából való tartózkodásához szükséges feltételek”, HL C 80., 2002.4.3. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(17)  Lásd a 2003/86/EK irányelvet

(18)  Ld. az EGSZB véleményeit: HL C 204., 2000.7.18. (előadó: Giacomina CASSINA) és HL C 241., 2002.10.07. (előadó: MENGOZZI), valamint az EP véleményét: HL C 135., 2001.5.07. (előadó: Graham WATSON).

(19)  Lásd az Európai Bizottság COM(2004)178 sz. irányelvjavaslatát a harmadik országok állampolgárainak az EK területére való bebocsátásáról tudományos kutatás céljából, valamint az EGSZB ehhez kapcsolódó, a 2004. október 27-i plenáris ülésen elfogadott véleményét (előadó: Brenda KING)

(20)  Ld. az EGSZB véleményét a hosszú távú tartózkodásra jogosult harmadik országbeli állampolgárok státuszáról, HL C 36., 2002.2.8. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(21)  Ehhez ld. „Az uniós polgárság elnyerése” témában alkotott vélemény - HL C 208., 2003.9.3. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS) - 6.4. és 6.5. pontját.

(22)  Lásd az EGSZB véleményét a következő témában: „Nemzetközi egyezmény a vendégmunkások jogainak védelmében”: HL C 302., 2004.12.7. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTANOS).

(23)  Az 1990. december 18-i, 45/158. számú határozat, mely 2003. július 1-jén lépett hatályba.

(24)  Ld. az EGSZB véleményét a következő témában: „Közlemény az illegális bevándorlással kapcsolatos közös politikáról”, HL C 149., 2002.6.21. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(25)  Ld. az EGSZB véleményét a következő témában: „Közlemény az illegális bevándorlással kapcsolatos közös politikáról”, HL C 85., 2003.4.8. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(26)  Ld. az EGSZB véleményét a következő témában: „Zöld könyv az illegális bevándorlással kapcsolatos közös politikáról”, HL C 61., 2003.3.14. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS).

(27)  Ld. az EGSZB véleményét, HL C 80., 2004.3.30. (Előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS), valamint az EGSZB véleményét a következő témában: „Bevándorlás, integráció és a szervezett civil társadalom szerepe”, HL C 125., 2002.5.27. (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS, társelőadó: MELÍCIAS).

(28)  Ld. az EGSZB véleményét a következő témában: „Bevándorlás, integráció és foglalkoztatás”, HL C 80., 2004.3.30.<RED> (előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAŃOS)</RED>.

(29)  

ILO:

Egyezmény a migráns munkavállalókról (átdolgozva), 1949. (97.sz.)

Ajánlás a migráns munkavállalókról (átdolgozva), 1949. (86.sz.)

Egyezmény a migráns munkavállalókról (kiegészítő rendelkezések) 1975. (143.sz.)

Ajánlás a migráns munkavállalókról, 1975. (151.sz.)

Az ILO alapokmányának 24. és 26. cikke

Határozat a migráns munkavállalók kérdésének méltányos megközelítéséről a globalizált gazdaságban, 2004. június

Európa Tanács:

Európai Szociális Charta, 1961. (35.sz.) és Átdolgozott Európai Szociális Charta, 1996. (163.sz.)

Európai Egyezmény a Migráns Munkavállalók Jogállásáról, 1977. (93.sz.)

Európai Unió:

Az EU Alapjogi Chartája, 2000 (az alkotmányszerződés II. része, 2004)

ENSZ:

Nyilatkozat azon személyek emberi jogairól, akik nem rendelkeznek annak az országnak az állampolgárságával, ahol élnek

Nemzetközi egyezmény minden migráns munkavállaló és családtagjai jogainak védelméről


17.11.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 286/28


Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: „Általános egyezmény a szolgáltatások kereskedelméről (GATS) – 4. módozatról szóló tárgyalások (természetes személyek mozgása)”

(2005/C 286/06)

2003. január 20-án az Európai Bizottság a Pascal Lamy biztos által írt levélben úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő kérdésben: „Általános egyezmény a szolgáltatások kereskedelméről (GATS) – 4. módozatról szóló tárgyalások (természetes személyek mozgása)”

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Külkapcsolatok” szekció 2005. május 20-án elfogadta véleményét. (Előadó: Susanna Florio)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2005. június 8-án tartott 418. plenáris ülésén 134 szavazattal, 1 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt:

Bevezetés

Az EGSZB konstruktív együttműködési kapcsolatot és párbeszédet alakított ki az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságával különböző fórumokon (konferenciákon, intézményi találkozókon és a vélemények által). Az előző biztos, Pascal Lamy, mandátuma alatt különösen sok megbeszélésen vett részt az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal a nemzetközi kereskedelem, az emberi jogok és a WTO-tárgyalások témakörében.

Az EGSZB benyújtja javaslatát a GATS 4. módozatról szóló tárgyalásokkal kapcsolatos vitára. A 4. módozatról szóló tárgyalások a jelenleg is folyó WTO-tárgyalások kulcselemét jelentik a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének liberalizálása terén. A szolgáltatások Európai Unión belüli és annak határain kívüli szabad mozgását – helyesen – a gazdaság és a foglalkoztatás fellendítése lehetséges eszközének tekintik. Az akadályok és kockázatok részletesebb elemzése hozzájárulhatna ahhoz, hogy ez az ágazat az új nemzetközi megállapodások gazdaságilag és társadalmilag fenntartható keretében kiegyensúlyozottan fejlődjön.

Mind a fejlődő országok, mind az EU-tagállamok esetében mélyebb elemzésre van szükség akkor, ha a szolgáltatást nyújtó vállalkozás vagy társaság nevében eljáró természetes személy átmeneti fizikai jelenléte szükséges egy olyan ország területén, amelynek az adott személy nem állandó lakosa.

1.   A GATS-egyezmény

1.1

A GATS-egyezmény tárgyalására az Uruguay-i Forduló alkalmával (1986–1994) került sor, majd az Egyezmény 1995 elején lépett hatályba, amikor a Kereskedelmi Világszervezet váltotta fel a GATT Titkárságot. Az 1980-as években merült fel az az igény, amely szerint szükség lehet a szolgáltatások kereskedelmének multilaterális szabályozására, amikor felgyorsult a szolgáltatási ágazat és a szolgáltatások kereskedelmének növekedése (a szolgáltatási ágazat adja az EU GDP-jének és munkahelyeinek mintegy kétharmad részét), és még nehezebbé vált az áruk és a szolgáltatások közötti határ meghúzása. Az áruk exportja egyre inkább együtt jár a szolgáltatások exportjával, azaz a telepítéssel, a képzéssel, a háttér- és egyéb szolgáltatásokkal. Másfelől az állami vagy helyi monopóliumok részéről megfigyelhető elmozdulás a mindinkább piaci megközelítés felé, például az áram- és a telefonszolgáltatásban, a városi és a vasúti közlekedésben, érdekes új piacokat nyitott a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmében (1). Bár a fő cél a szolgáltatások kereskedelmének liberalizálása, a GATS-egyezmény egyetlen tagországot sem kényszerít az általa biztonságosnak érzett szint fölötti liberalizálásra, és lehetőség van a legnagyobb kedvezmény elvének és a külföldi szolgáltatókkal szembeni nemzeti elbánásnak a korlátozására is. A szolgáltatási piacok szabályozásának, illetve új szabályok bevezetésének a joga szintén egyértelműen megfogalmazódik az egyezményben. Elvileg egyetlen ágazat sincs kizárva, kivéve a „kormányzati tevékenység során nyújtott szolgáltatásokat” (2).

2.   A szolgáltatási módok

2.1   A különböző módok közötti logikai kapcsolat

2.1.1

A GATS-egyezmény I. cikkének 2. bekezdése a „szolgáltatások kereskedelmét” olyan szolgáltatásnyújtásként határozza meg, amely:

a)

egy adott Tag területéről, valamely másik Tag területére;

b)

egy adott Tag területén, valamely másik Tag szolgáltatásfogyasztói számára;

c)

egy adott Tag szolgáltatója által, valamely másik Tag területén lévő üzleti jelenlétén keresztül;

d)

egy adott Tag szolgáltatója által, valamely másik Tag területén természetes személyek jelenlétén keresztül valósul meg.

2.1.2

A szolgáltatásnyújtás fenti módjait általában 1., 2., 3. és 4. módozatként említik. Az 1. módozat esetében távszolgáltatásról beszélhetünk (postán, faxon, telefonon vagy interneten keresztül). A 2. módozatnál a fogyasztó a szolgáltatás igénybevételéhez külföldre utazik (ennek az idegenforgalom a legjellegzetesebb példája); A 3. módozat egy másik tagország területén létrehozott üzleti jelenlétről szól (befektetés), a 4. módozat pedig akkor áll fenn, ha egy személy szolgáltatásnyújtás céljából (átmenetileg) egy másik ország területére lép – vagy azért, mert az ügyféllel személyes kapcsolat fenntartása szükséges, vagy mert a szolgáltatást a helyszínen kell nyújtani.

2.1.3

A 3. és a 4. módozat gyakran szorosan összekapcsolódik. A társaságok magasabb beosztású dolgozói és szakemberei gyakran cserélődnek a különböző országokban lévő irodák között – ez a nemzetközi mobilitás elengedhetetlen az általuk nyújtott szolgáltatások hatékonyságának biztosításához. Ugyanakkor az 1. és a 2. módozat szerint nyújtott szolgáltatásokat is megkönnyítheti a 4. módozat. Így például az üzleti látogatók tárgyalhatnak, és szerződést köthetnek a fenti szolgáltatásnyújtási módok szerint.

2.1.4

A szolgáltatásnyújtási módok összekapcsolódása miatt egyetlen szolgáltatásnyújtási mód, például a 4. módozat, további liberalizálásának makroökonómiai hatásait – a kereskedelem elősegítése, növekedés és foglalkoztatottság, verseny, magasabb színvonalú szolgáltatásnyújtás és alacsonyabb árak a fogyasztók számára – szinte lehetetlen felbecsülni a GATS 4. módozatról szóló OECD-tanulmány szerint (3). A 4. módozat kereskedelemre, növekedésre és foglalkoztatottságra tett hatásának tanulmányozását tovább nehezíti a 4. módozat kapcsán végbemenő átmeneti mozgásokra vonatkozó statisztika hiánya. A valódi kérdés nem a 4. módozatból származó előnyök nagysága, hanem az, mely előnyök garantálhatók, és mely negatív hatások minimalizálhatók. Sok vállalkozás véleménye szerint a kereskedelmet akadályozza a vízum és a munkaengedélyek kiadásával kapcsolatos bürokrácia.

2.1.5

A GATS 4. módozat a személyek mozgásának igen specifikus módját jelenti. Három alapvető jellemzője van: 1) átmeneti; 2) a szolgáltató határozza el magát a mozgást és annak célját is; 3) nem határozza meg, és nem is védi az érintett alkalmazottak jogait – ezeket bármely olyan célország szabályozhatja, mely tagja a WTO-nak. A GATS 4. módozat alatt végbemenő munkaerőmozgás átmeneti migráció, amelyet a szolgáltató kezdeményez a szolgáltatás biztosítása érdekében. A 4. módozat olyan helyzetekre is alkalmazható, amikor a szolgáltató kötelezheti alkalmazottját, hogy szokásos munkahelyétől eltérő országban végezze munkáját.

2.1.6

Megjegyzendő, hogy a 4. módozat alapvetően más, mint a munkaerő szabad mozgásának elve az EU-ban, illetve az Európai Gazdasági Térségben. Az EU-ban a személyiség azon jogáról van szó, hogy megválaszthatja, hol kíván élni és dolgozni. A 4. módozat esetében a szolgáltató azon jogáról beszélhetünk, amely révén egy bizonyos időre – a szolgáltatás biztosítása céljából – beléphet egy országba (az EU-ba).

2.1.7

A munkaerő mozgása elsősorban a bevándorlás és a munkaerő-piaci politikák területéhez tartozik, nem pedig a nemzetközi kereskedelemhez. Fennáll az a veszély, hogy az átmeneti munkaerőmozgás olyan helyzethez vezet, amelyben a munkaerő a WTO-szabályok értelmében áruvá válik. Márpedig az ILO vezérelve szerint „A munkaerő nem áru” (4). A 4. módozat emberekről szól, a GATS-egyezmény ugyanakkor nem említi az emberi jogokat, a munkavállalók jogait és a munkakörülményeket, de az említett jogokat figyelembe lehet és kell venni a tagországok kéréseiben, felajánlásaiban és kötelezettségvállalásaiban is, ahogyan azt az EU és tagállamainak példája mutatja.

2.2   A 4. módozat és a „Melléklet a szolgáltatást nyújtó természetes személyek mozgásáról az Egyezmény értelmében”

2.2.1

A GATS-egyezmény külön melléklettel ismeri el a 4. módozatban fellelhető kapcsolatot a kereskedelem, a migráció és a munkaerőpiac szabályozása között. A melléklet 2. pontja kimondja, hogy a GATS „nem vonatkozik azokra az intézkedésekre, amelyek természetes személyek valamely Tag munkaerőpiacára történő bejutását érintik, sem az állampolgárságra, letelepedésre vagy állandó jellegű foglalkoztatásra vonatkozó intézkedésekre”. A melléklet egyik lábjegyzete szerint önmagában az a tény, hogy bizonyos tagországokból érkező természetes személyek vízumkötelesek, más tagországokból érkezők nem, nem tekinthető „valamely Tag konkrét kötelezettségvállalásából származó előnyei” semmissé tételének vagy csorbításának. A melléklet végezetül kimondja, hogy az országok szabadon szabályozhatják a természetes személyek belépését vagy területükön való átmeneti tartózkodását (ideértve a vízumpolitikát is), feltéve, hogy az elfogadott intézkedéseknek nincs kereskedelemkorlátozó hatásuk. A vízumigénylés bizonyos országok állampolgárai számára nem tekintendő kereskedelemkorlátozó hatásúnak. A mellékletből egyértelműen kiderül, hogy az átmeneti mobilitás a WTO-tagok számára igen kényes kérdés.

2.3   EU-kötelezettségvállalások

2.3.1

A WTO-tagok 4. módozattal kapcsolatos kötelezettségvállalásai bizonyos tekintetben eltérnek a többi módozattal kapcsolatos kötelezettségvállalásoktól. A legfontosabb, hogy ezek horizontális jellegűek, és így az összes olyan ágazatra kiterjednek, amely szerepel egy tagország kötelezettségvállalásainak listájában. Ez tükrözi azt a módot, ahogyan a bevándorlási hivatalokban szabályozzák az átmeneti migrációt: a belépés okát, a szakismeretet, a képzettséget és hasonló tényezőket vizsgálnak az érintett ágazatra való tekintet nélkül.

2.3.2

Bár az Uruguay-i Forduló végén a legtöbb ország tett kötelezettségvállalásokat a 4 módozattal kapcsolatban, becslések szerint ezeknek a vállalásoknak több, mint 90 %-a csak a magasan képzett munkaerőre (felső vezetők, szellemi foglalkozásúak és kizárólagos ismeretekkel rendelkező szakértők) és az üzleti látogatókra vonatkozik. Még a magasan képzettek esetében is, a legtöbb kötelezettségvállalásnak csak akkor van értelme, ha a szolgáltató üzleti jelenlétet képes biztosítani a fogadó országban (3. módozat) – ez az úgynevezett vállalaton belüli áthelyezés. Nagyon kevés ország vállalt kötelezettséget olyan szolgáltatók irányába, akik a fogadó országban nem rendelkeznek üzleti jelenléttel – legyen szó akár külföldi székhelyű vállalat alkalmazottairól, akár független szolgáltatókról (szabadúszókról, szellemi szabadfoglalkozásúakról, vállalkozókról stb.). Még kevesebb kötelezettségvállalás vonatkozik a közepesen vagy alacsonyan képzett szintekre. A legtöbb ország kötelezettségvállalásainak 90 %-a a magasan képzett munkaerőre vonatkozik.

2.3.3

Így a 4. módozat kötelezettségvállalásai alig érintik a valós és sokszor alapvető tevékenységeket azokban az ágazatokban, amelyekben a 4. módozat szerinti szolgáltatás a fő szolgáltatási mód (például az egészségügyi ágazat), vagy amelyekben nincs üzleti jelenlét (pl. építőipari szolgáltatások, helyszíni jelenlétet igénylő számítástechnikai szolgáltatások).

2.3.4

Az Uruguay-i Fordulóban az EK és a tagállamok tettek néhány olyan kötelezettségvállalást, amelyek alapján egyes harmadik országbeli állampolgárok átmenetileg beléphetnek az EU-ba szolgáltatásnyújtás céljából. Ide tartoznak azok a kötelezettségvállalások, amelyek a 4. módozatról szóló meghosszabbított tárgyalások alatt születtek az Uruguay-i Forduló után.

2.4

Az EK három tág kategóriába sorolja a 4. módozat szerinti szolgáltatókat – más WTO-tagországok is hasonló besorolást alkalmaznak:

Vállalaton belüli áthelyezés (ICT): egy vállalati alkalmazott átmenetileg a vállalat egy, az EU határain kívül eső létesítményéből (központ, leányvállalat, fiók) egy EU-n belüli vállalati létesítménybe kerül át.

Üzleti látogatók (BV): egy külföldi szolgáltató képviselője, aki átmenetileg, az alábbi célok valamelyikével, átmenetileg belép az EU-ba: (a) tárgyalás szolgáltatások értékesítéséről; (b) szerződéskötés szolgáltatások értékesítéséről; vagy (c) létesítmény felállítása (leányvállalat, fiók, iroda). Maguk az üzleti látogatók nem nyújthatnak szolgáltatást az EU-ban.

Szerződéses szolgáltatók (CSS): Ez a kategória jogi személyek alkalmazottait foglalja magába, és, az Európai Bizottság új ajánlata alapján önálló tevékenységet folytató munkavállalókra is vonatkozhat. A jogi személyek alkalmazottai tehát átmenetileg belépnek az EU területére mint olyan külföldi vállalkozás alkalmazottai, amely szolgáltatói szerződést kötött az EU-ban. A szabadfoglalkozásúak olyan önálló tevékenységet űző személyek, akik átmenetileg belépnek az EU területére a saját maguk által megkötött szolgáltatási szerződés EU-ban történő teljesítésére.

2.5   Az EU kérései a többi WTO-tagországhoz

2.5.1

Az EU külön kérésekkel fordult 106 WTO-tagországhoz a 4. módozatra vonatkozó kötelezettségvállalási szint emelése érdekében. A kérések tükrözik az adott tagország fejlettségi szintjét és kereskedelmi partnerként való jelentőségét. Ez kifejezi az EU saját, e szolgáltatási móddal kapcsolatos exportérdekeit. Az EU szeretné a legfontosabb WTO-partnerek kötelezettségvállalásait hasonló szintre emelni. Ezért a következő kéréseket tette:

1)

Vállalaton belüli áthelyezések (ICT) : lehetővé teszi a kulcsalkalmazottak (menedzserek, vezetők és szakértők) áthelyezését a kapcsolt vállalatok között legfeljebb hároméves időszakra, továbbá az egyezmények rövid távú képzési célokat is tartalmazhatnak.

2)

Üzleti látogatók (BV) : legfeljebb 90 napos tartózkodás.

3)

Szerződéses szolgáltatók (CSS) : A kérés eredetileg kizárólag a jogi személyek alkalmazottaival kapcsolatban hangzott el. Csupán néhány szolgáltatási ágazatra vonatkozott (pl. szakmai és üzleti szolgáltatások, környezetvédelmi szolgáltatások), és különböző ágazati listát állított fel az OECD-országok és a fejlődő országok számára. Az ebben a kategóriában megfogalmazott kérés nem vonatkozott a legkevésbé fejlett országokra. A WTO-partnereknek januárban benyújtott kérések a legfőbb kereskedelmi partnerek esetében önálló tevékenységet folytató munkavállalókra korlátozódtak.

2.6   A WTO-tagok kérelmei

2.6.1

A tárgyalásokkal kapcsolatban az Európai Unió több mint 50 kérést kapott a többi tagországtól a 4. módozat különböző szintű változtatásaira: egyrészt nagyobb átláthatóságot kértek a kötelezettségvállalásokkal kapcsolatban, másrészt néhányan kérték szinte az összes olyan korlátozás megszüntetését, amely a legtöbb szolgáltatásra alkalmazható.

2.6.2

A kérések nagy többsége a fejlődő országokból érkezett, és ezeknek is majdnem a fele az összes korlátozás eltörlésére irányult (ami a személyek teljesen szabad mozgásával járna), ami kiterjedne az alacsonyabban képzett szintekre, megszüntetné a 4. módozattal kapcsolatos, a gazdasági szükségességgel és a munkaerőpiaccal kapcsolatos vizsgálatokat. Három ország szeretné, ha megszüntetnénk vízumrendszerünket, és automatikus belépési és tartózkodási jogot biztosítanánk. Számos ország kívánja a harmadik országbeli képesítések elismerését vagy a kölcsönös elismerésről szóló EU-irányelvek kiterjesztését olyan harmadik országbeli állampolgárokra, akik az EU-ban szereztek képesítést.

2.6.3

A legkevésbé fejlett országok kereskedelmi minisztereinek a bangladeshi Dhakában 2003. május 31. és június 2. között tartott második találkozóján kiadott Dhakai Nyilatkozat a következőket kívánja: „Biztosítani kell a fejlett országok piacaira történő szabad bejutást a természetes személyek átmeneti mozgásakor, különösen pedig a 4. módozat szerinti képzetlen vagy félig képzett szolgáltatók számára a szakmai képesítések elismerésével, a vízumszerzés módjának egyszerűsítésével, valamint a gazdasági szükségesség vizsgálatára irányuló követelmény elhagyásával”(15. bekezdés iv.).

3.   Az EU felajánlásai

3.1

Számos területen jelentős előrelépést kínálnak: a szerződéses szolgáltatók (CSS) számára 22 alágazatban történt kötelezettségvállalás (elsősorban a szakmai és az üzleti szolgáltatásokban), illetve további négy ágazatban a független munkavállalók számára legfeljebb féléves tartózkodás idejére. Ugyanezen csoport számára az EU vállalta, hogy nem alkalmazza a gazdasági szükségesség vizsgálatára irányuló tesztet (ENT), helyette számbeli kvótával határozza meg, hány szolgáltatóra alkalmazható a fenti kötelezettségvállalás. A kvóta szintje és az alkalmazás módozatai még kidolgozásra várnak. Ezenfelül a fiatalok számára – vállalaton belüli áthelyezések keretében – legfeljebb egyéves időtartamú továbbképzések várhatók. Az U felajánlásai kétségtelenül a legtörekvőbb és legelőrelátóbb ajánlatok között vannak.

4.   Harmadik országok ajánlatai

4.1

Csupán néhány (38) WTO-tag tett előzetes felajánlást a szolgáltatások kereskedelmének további liberalizálására a Dohai Nyilatkozatban meghatározott határidő lejárta előtt annak ellenére, hogy a világkereskedelem 91,6 %-át ez teszi ki. Az felajánlások szintje mind az ipari, mind a fejlődő országok esetében viszonylag alacsony és behatárolt marad, a minőség szempontjából is. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy egyes országok, például India, a Fülöp-szigetek, Thaiföld és Indonézia az új EU-ajánlatok után felülvizsgálták kérelmeiket.

5.   Átmeneti tartózkodás, a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió

5.1

A 4. módozathoz kapcsolódó problémák nem korlátozhatók kizárólag a kereskedelemre. Érintik a tágabb értelemben vett migrációt és munkaerő-politikát. A migráció fogalmába beletartozik az átmeneti migráció, ez utóbbi pedig magába foglalja a szakmai célú migrációt. A GATS 4. módozat egy másik részfogalmat jelent.

5.2

Az azonban, hogy pontosan meddig terjed a 4. módozat, nincs pontosan meghatározva. Világossá kell tenni a kapcsolatot a szakmai célú átmeneti migráció és az üzleti jelenlét megalapozását célzó átmeneti migráció között. Mindenekelőtt azonban az „átmeneti” fogalmát kell definiálni, mivel az bármit jelenthet: néhány hónaptól kezdve akár öt évnél hosszabb időt is. Ráadásul az érintett foglalkozástípusok meghatározása sem történt meg. Ezenfelül az EU (Szerződés) és a WTO az „átmeneti migráció” fogalmát nem azonos módon alkalmazza.

5.3

Egyértelmű, hogy a 4. módozat nem alkalmazható csupán a magasan képzett dolgozók és a szerződéses szabadfoglalkozásúak szűk rétegére. Ha azonban a jövőben a 4. módozat alkalmazását kiterjesztik más foglalkozási kategóriákra is, az „átmeneti” és a „szolgáltató” fogalmának sokkal pontosabb és szűkebb meghatározására van szükség. Mindenesetre, és nem elfeledve, hogy a kereskedelmi egyezményeknek nem feltétlenül célja, hogy a munkaügyi törvényekkel is összhangban legyenek, a 4. módozatot egyértelműbbé kell tenni az alapvető munkaügyi elvekről és jogokról szóló 1998-as ILO Nyilatkozat és 1998-as Mellékleteinek alkalmazásával (5). Az utóbbi önmagában is jogi referenciának számít. Az EU-tagállamok számára alapvető fontosságú a Nizzában elfogadott alapjogi charta, különösen amióta az alkotmányszerződés részét képezi.

5.4

Hasonló kezdeményezés nagyon fontos lenne sok független szerződéses munkavállaló számára, illetve az összes, nyugdíjrendszerhez kapcsolódó kérdésben és a munkanélküliség elleni harcban. Egyértelmű, hogy a kivándorlást nemzeti szinten kell kezelni, ez nem a WTO feladata. Ugyanígy, a munkavállalás bizonyos aspektusaival – köztük a munkavállalók jogaival és a társadalombiztosítási rendszerrel – pedig nemzetközi szinten kell foglalkozniuk az olyan szervezeteknek, amilyen az ILO.

6.   Következtetések és ajánlások

6.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság világosan látja a szolgáltatások világkereskedelme további liberalizálásának jelentőségét a gazdasági növekedés szempontjából mind a fejlődő, mind az ipari országokban. Ugyanakkor nem készült még hatástanulmány ennek valódi társadalmi és munkaerő-piaci következményeiről sem a szolgáltató országa, sem a fogadó ország szempontjából.

6.2

Az EGSZB azzal is tisztában van, mennyire fontos, hogy a WTO-tagországok rendelkezzenek a szolgáltatások kereskedelme szabályozásának jogával, és új szabályokat vezethessenek be.

6.2.1

Az EGSZB támogatja az EU ajánlatait a további liberalizálásra a 4. módozat keretében azzal a feltétellel, ha figyelembe veszik az alapvető munkaügyi normákat, a nemzeti munkaügyi törvényeket és a fogadó országban érvényes kollektív szerződéseket. Az EGSZB helyesléssel fogadja, és üdvözli, hogy az Európai Bizottság kötelezettségvállalásai között immár a munkavállalók jogai is szerepelnek.

6.2.1.1

Az a javaslat, mely szerint az ajánlatot kibővítenék az ún. cégen belüli gyakornokok (Intra-Company Trainees) kategóriájával, érdeklődésre tarthat számot mind az EU multinacionális vállalatai, mind a harmadik országbeli fiatal menedzserek és vállalatok körében, ezért az EGSZB üdvözli ezt. Természetesen ezeknek a kapcsolatoknak a „képzési” jellegét pontosan meg kell határozni annak érdekében, hogy ezek ne válhassanak egyfajta alulfizetett munkává a szolgáltatási ágazatban, és ne szegjék meg sem a képzéssel kapcsolatos nemzeti szabályozást– legyen az jogszabály vagy kollektív szerződés – sem a nemzetközi munkaügyi normákat.

6.2.2

Az EU új kötelezettségekre tesz javaslatot a szerződéses szolgáltatókként megjelenő, önálló tevékenységet folytató munkavállalókkal kapcsolatban is, bár csak néhány alágazatban és csupán a magasan képzett dolgozók számára (6).

6.2.3

Az EGSZB hangsúlyozza a tagországok arra irányuló intézkedéseinek fontosságát, hogy erősítsék az ideiglenes alkalmazottak védelmét, hogy garantálják a megkülönböztetés-mentességet és a megfelelő ellenőrző mechanizmusok bevezetését, például a 95. sz. ILO-egyezménynek a bérek védelmével kapcsolatos elvei nyomán.

6.2.4

Különösen az EU következő bővítése(i) – amikor olyan országok csatlakoznak majd, melyekben a kollektív szerződés használata ritka – miatt lesz szükség ugyanolyan hatékony ellenőrző mechanizmusok bevezetésére.

6.2.5

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a szolgáltatások kereskedelmének további liberalizálása érdekében az EU-nak lépéseket kellene tennie azért, hogy:

1)

Tisztázódjon, hogy a kiküldött munkavállalókról szóló irányelv a munkavállalók átmeneti mozgásának is az alapja;

2)

tisztázódjon, milyen jogi referenciakeret alkalmazandó a szolgáltatások liberalizálásával kapcsolatban az EU belső piacán (lásd a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelvtervezetet). E liberalizálás az utóbbi hónapokban különösen heves viták középpontjában áll;

3)

világosan megkülönböztethetők legyenek az általános érdekű szolgáltatások (köztük az egészségügy, az oktatás, az energia-, a gázszolgáltatás), a gazdasági és a nem gazdasági szolgáltatások, illetve a kereskedelmi célú, a nem kereskedelmi célú és az egyéb természetű szolgáltatások.

6.3

Az EGSZB elviekben támogatja a Szolgáltatások Európai Fóruma által tett javaslatot az ún. GATS-engedély létrehozására. Ez megkönnyítené a szolgáltatóknak az EU-ba történő beutazását, illetve az innen történő kilépését, és átláthatóbbá tenné a 4. módozat használatának ellenőrzését.

6.4

Sok fejlődő ország számára az „agyelszívás” valós kockázatot jelent. Számos fejlődő országban gond például a nővérhiány, mivel inkább a fejlett országokba települnek, ahol kevés a szakképzett munkaerő. Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Unió és a tagállamok dolgozzanak ki olyan szabályokat és eljárásokat (mint ahogyan az Egyesült Királyságban az egészségügy ezt meg is tette, elsősorban a nővérek esetében, ahol munkaerő-felvételi etikai kódexet állítottak össze), amelyekkel elkerülhető az olyan helyzet, hogy a fejlődő országok elveszítik szakképzett munkaerejüket, és így képességüket arra, hogy gondoskodjanak saját népességükről.

6.5

Az EGSZB sürgeti, hogy az EU és tagállamai egyelőre ne fogadják el a 4. módozat kiterjesztését a félig képzett vagy a szakképzetlen munkaerőre. Ennek elfogadása ugyanis olyan helyzethez vezetne, amelyben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) elve, amely szerint „a munkaerő nem áru”, veszélybe kerülne. A félig képzett és a szakképzetlen munkaerő majdnem mindig gyenge pozíciókkal rendelkezik a munkaerőpiacon. A külföldi vezetők és szakértők vagy a jól képzett, önálló tevékenységet folytató munkavállalók általában erős pozícióban és védett helyzetben vannak.

6.6

Az EGSZB nem fogadja el, hogy a munkavállalók átmeneti mozgása, a de facto átmeneti migráció, a WTO-n és a GATS-egyezményen keresztül legyen szabályozva anélkül, hogy az emberi jogok vagy az alapvető munkaügyi normák – amilyen például a megkülönböztetés-mentesség – tiszteletben tartása bármiféle garanciát kapna. A WTO és legalább az ILO, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és az ENSZ működő kooperációja az átmeneti migránsok jogainak védelmére alapfeltétele a 4. módozat hatóköre további bővítésének a WTO-ban. Az ILO szerepe háromoldalú platformként és lehetséges koordináló szervként így megerősödne.

6.7

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai kormányoknak újra fontolóra kellene venniük az ENSZ migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi egyezményének ratifikálását, amely 2003 júliusában lépett hatályba. Az egyezmény meghatározza az átmeneti migránsok jogait; például az „egy adott munkára felvett munkavállalók”-éit. Még ratifikálás nélkül is, az egyezmény – mint nemzetközileg elismert normák sora – politikai iránymutatóként felhasználható. A 146. sz. ILO-egyezményt hat EU-tagállam és csatlakozó ország (a bővítés előtt és után), valamint négy másik európai ország ratifikálta. Rendelkezéseit alkalmazni kellene a 151. sz. ajánlással együtt. Az Európai Szociális Charta (Európa Tanács) vonatkozó cikkeit szintén alkalmazni kell. Az EU-nak a 4. módozat alatt elfogadott intézkedései összeegyeztethetők kell, hogy legyenek ezekkel a normákkal, főként azokkal, amelyekhez az EU-tagállamok csatlakoztak.

6.8

Az EGSZB üdvözli az Európai Parlament GATS-ra vonatkozó állásfoglalását (2003. március 12.), különösen annak 5., 10. és 11. pontját, és sürgeti, hogy az Európai Bizottság, illetve a tagállamok vegyék azt figyelembe a GATS-tárgyalások során.

5. pont: Emlékeztet arra, hogy a GATS önkéntes egyezmény, elvei nem jelentenek sem privatizációt, sem deregulációt, és a liberalizációnak semmilyen adott szintjét nem írják elő; ragaszkodik azonban ahhoz, hogy a fejlődő és a kevésbé fejlett országokat nem lehet a szolgáltatások, különösen a közszolgáltatások liberalizálására kényszeríteni.

10. pont: Üdvözli azt a javaslatot, amely alapján, különösen a fejlődő országok szolgáltatásai, kedvezőbb lehetőségeket kapnának az EU piacán a szakképzett munkaerő átmeneti határátlépésével, de ragaszkodik ahhoz, hogy a tárgyalásoknak biztosítaniuk kell ezeknek a munkavállalóknak a diszkrimináció minden formája elleni védelmét. emlékeztet arra, hogy mindezekben az esetekben továbbra is alkalmazni kell az uniós és a nemzeti munkakörülményeket, a minimálbérrel kapcsolatos előírásokat, illetve bármely, a bérre vonatkozó kollektív szerződést attól függetlenül, hogy egy EU-tagállamban bejegyzett munkavállalóról van-e szó vagy nem.

11. pont: Hangsúlyozza, hogy az „üzleti jelenlét”-et (befektetést) továbbra is a helyi adózási, szociális és egyéb szabályozó intézkedések irányítják; ragaszkodik ahhoz a joghoz, mely a külföldi üzleti jelenlétet függővé teszi a multinacionális vállalatokról és a szociális politikára vonatkozó elvekről szóló háromoldalú ILO-nyilatkozatnak, valamint a multinacionális vállalatoknak szóló (2000 nyarán módosított) OECD-iránymutatásoknak a betartásától.

Brüsszel, 2005. június 8.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne- Marie SIGMUND


(1)  Lásd az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tevékenységét a holland elnökség alatt 2004-ben: EGSZB-vélemény a 4. WTO Miniszteri Találkozó előkészítéséről: EGSZB-álláspont, Brüsszel, 2001. október 17. (HL C 36, 2002. 02. 08. 85.o.); EGSZB-vélemény a következő témában: „Az európai légi közlekedés az egységes piactól a világméretű kihívásokig”, 2000. január 26. (HL C 75, 2000. 03. 15., 4.o.); EGSZB-vélemény az általános érdekű szolgáltatásokról szóló zöld könyvről, 2003. december 11., (HL C 80, 2004. 03. 30., 66.o.); EGSZB-vélemény „Az emberarcú WTO-ért”: az EGSZB javaslatai, 2003. március 26. (HL C 133, 2003. 06. 06., 75.o.).

(2)  Ezek a szolgáltatások és szabályozásuk országonként változik.

(3)  http://www.oecd.org/document/25/0,2340,fr_2649_34145_31773849_1_1_1_1,00.html

(4)  ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) Nemzetközi Munkaügyi Konferencia, Philadelphiai Nyilatkozat, 1944.

(5)  http://www.ilo.org/dyn/declaris/DECLARATIONWEB.INDEXPAGE?var_language=EN

(6)  Az Európai Közösségek Gyáriparosai Szövetségének (UNICE) jelentése – „Cancun, Előrelépés együtt”, 2003. július – a 4. módozatot „az üzleti kulcsalkalmazottak átmeneti mozgása”-ként határozza meg.


17.11.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 286/34


Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény tárgy: „Javaslat tanácsi irányelvre a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok szállításának felügyeletéről és ellenőrzéséről”

COM(2004) 716 final – 2004/0249 (CNS)

(2005/C 286/07)

2004. november 12-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 31. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett kérdésben.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció véleményét 2005. május19-én elfogadta (előadó: Stéphane BUFFETAUT).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2005. június 8–9-én tartott 418. plenáris ülésén (a június 9-i ülésnapon) 120 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta a következő véleményt:

1.   Bevezetés

1.1

A radioaktív hulladékok tagállamok közötti szállításának felügyeletét és ellenőrzését a Tanács 1992. február 3-i, 92/3/Euratom irányelve szabályozza.

1.2

Az említett irányelv egyaránt vonatkozik a radioaktív hulladékok tagállamok közötti szállítására, valamint behozatalára és kivitelére is. Célja a rendeltetési, illetve tranzitországként működő tagállamok tájékoztatásának biztosítása a részükre, illetve a területükön át szállított radioaktív hulladékokról. A tagállamoknak jogában áll a szállítást jóváhagyni, vagy elutasítani.

1.3

A kivitel vonatkozásában a Közösségen kívüli rendeltetési országok hatóságait tájékoztatják a szállításról.

1.4

Több mint tízévnyi, összességében kielégítő alkalmazás után az Európai Bizottság szükségesnek ítélte, hogy gyakorlati és jogi okokból néhány kiigazítást végezzen.

1.5

A felülvizsgálati folyamat a SLIM (belső piaci jogszabályok egyszerűsítése; Simple Legislation for Internal Market) kezdeményezés ötödik fázisának keretein belül történik.

1.5.1

Célja a következő lehetőségek vizsgálata:

új műszaki rendelkezések beillesztése,

az irányelv összehangolása az új Euratom-irányelvekkel és egyes nemzetközi megállapodásokkal,

a harmadik országoknak a radioaktív hulladékok tervezett szállítására vonatkozó konzultációs jogával kapcsolatos ellentmondások tisztázása, illetve feloldása,

az irányelv alkalmazási területének kiterjesztése a feldolgozás céljából szállított kiégett fűtőelemekre,

az irányelv azon szabályainak vizsgálata és pontosítása, amelyek a radioaktív hulladékok szállítási engedélyeinek elutasításáról rendelkeznek,

a bejelentő formanyomtatvány egyszerűsítése,

az irányelv rendelettel történő felváltásának vizsgálata.

1.5.2

A folyamat eredményeképpen 14 ajánlást fogalmaztak meg, amelyek az irányelv felülvizsgálatának alapjául szolgáltak.

2.   Az új irányelvjavaslat

2.1

Az Európai Bizottság négy indokot sorol fel a 92/3 irányelv módosítására:

megfelelés a legfrissebb Euratom-irányelveknek,

megfelelés a nemzetközi egyezményeknek,

a gyakorlati eljárás pontosítása: bizonyos fogalmak jelentésének tisztázása, a meglévő fogalom-meghatározások módosítása, illetve újak hozzáadása, a következetlenségek megszüntetése és az eljárás leegyszerűsítése,

az irányelv hatályának kiterjesztése a kiégett fűtőelemekre: a 92/3-as irányelv szerint a további felhasználásra nem szánt kiégett fűtőelem radioaktív hulladéknak minősül és rá az irányelvben meghatározott egységes ellenőrzési eljárás vonatkozik. Ezzel ellentétben az újrafeldolgozásra szánt kiégett fűtőelemekre a fenti eljárás nem vonatkozik. Az Európai Bizottság az újrafeldolgozásra szánt kiégett fűtőelemeket is szeretné az irányelv hatálya alá vonni, mivel logikátlannak tartja a jogszabályok alkalmazását a fűtőelem további felhasználásától függővé tenni, amikor ugyanazon anyagról van szó.

2.2

Végül az Európai Bizottság jogi technikai szempontból kívánt javítani a szöveg szerkezetén.

3.   Általános megjegyzések

3.1

Az Európai Bizottság tapasztalata szerint a szöveg alkalmazása során néhány gyakorlati probléma merült fel. A SLIM eljárás keretein belül megkérdezett atomenergia-ipar ajánlásokat fogalmazott meg a meglévő eljárások pontosítására és egyszerűsítésére a rendszer hatékonyságának növelése, az előreláthatóság javítása és az idő megtakarítása érdekében.

3.2

Az Európai Bizottság abbéli szándéka, hogy aktualizálja az irányelvet, és jobban megfeleltesse azt a legfrissebb Euratom-irányelveknek, valamint összhangba hozza azt a nemzetközi egyezményekkel, főként a kiégett fűtőelemek kezelésének biztonságáról és a radioaktív hulladékok kezelésének biztonságáról szóló közös egyezménnyel, illetve törekvései annak egyszerűsítésére egyaránt indokoltak

3.3

Fontos a létező eljárások leegyszerűsítésére tett erőfeszítések, mint például az automatikus jóváhagyási eljárás általánossá tétele (6. cikk), az átvételi elismervény bevezetése a jóváhagyási kérelemhez (8. cikk), a formanyomtatvány nyelvi rendszerének adaptációja (13. cikk) kiemelése és támogatása. A SLIM eljárás szellemében talán ennél is tovább lehetett volna menni. Több, a gyakorlatban észlelt nehézség továbbra is fennmaradt. Több javasolt változtatás esetében kérdések merülnek fel azok gyakorlati alkalmazását illetően. Más változtatások akadályozhatják a radioaktív hulladékok és kiégett fűtőelemek szállításának megfelelő menetét. Végül pedig az ipar képviselői aggodalmukat fejezték ki a 92/3/Euratom irányelv alkalmazási területének kiterjesztésével kapcsolatban az újrafeldolgozás céljából szállított kiégett fűtőelemekre, mivel ez nehezebbé teheti a szállítást és megnövelheti az adminisztratív eljárás időtartamát anélkül, hogy növelné a lakosság és a munkavállalók védelmének fokát, melyet már más jogi eszközök is biztosítanak, főként a kiégett fűtőelemek kezelésének biztonságáról és a radioaktív hulladékok kezelésének biztonságáról szóló közös egyezmény, valamint a radioaktív anyagok szállításával kapcsolatban érvényben lévő jogszabályok.

4.   Külön megjegyzések

A javaslat jelenlegi megfogalmazása néhány fontos elvi kérdést vet fel.

4.1   Az új irányelv és az újrafeldolgozásra szánt kiégett fűtőelemek szabad szállítása

4.1.1

Az új javaslat egyik fontos változtatása, hogy kiterjeszti az irányelv hatókörét valamennyi kiégett fűtőelemre, anélkül hogy különbséget tenne az alapján, hogy újrafeldolgozásra szánják-e, illetve véglegesen tárolják azokat.

Jelenleg az újrafeldolgozásra szánt kiégett fűtőelemeket a radioaktív hulladékokkal ellentétben felhasználásra váró áruknak tekintik, és nem tartoznak a 92/3-as irányelv alkalmazási körébe.

4.1.2

Ezt a radioaktív hulladéknak tekintett és végleges tárolásra szánt, illetve az újrafeldolgozásra szánt kiégett fűtőelemek között fennálló különbséget az Európai Bizottság több alkalommal világosan kifejtette (az E–1734/97 és P–1702/02 számú, a Parlament írásbeli kérdéseire adott válaszokban). Ez a különbségtétel többek között az egyes tagállamok jogát tükrözi saját, a kiégett fűtőelemek kezelésével kapcsolatos politika kidolgozására, valamint az ebben a kérdésben létező stratégiai különbségeket.

4.1.3

Az Európai Bizottság sugárvédelmi és logikai érveket vonultat fel (mindkét esetben ugyanazon anyagról van szó, csak rendeltetésük különbözik) annak érdekében, hogy kiterjessze az irányelv alkalmazási körét az újrafeldolgozásra szánt kiégett fűtőelemekre. Attól kezdve, hogy a radioaktív anyagokra további felhasználásuktól függetlenül ugyanazok a szabályok vonatkoznak, ügyelni kell az új szabályozás félreértelmezésének elkerülésére, amely akadályt jelenthet a kiégett fűtőelemek szállításában. Ezért az ún. automatikus jóváhagyás folyamata egyensúlyteremtő elem a szövegben és megőrzendő. Újabb egyensúlyteremtő elem lehetne a szövegben azon indokok pontosabb meghatározása, amelyek alapján a tranzitállamok megtagadhatják a szállítás engedélyezését.

4.2   A tranzitország problematikája

4.2.1

Az új javaslat a következőképpen határozza meg a tranzitország fogalmát: tranzitország „bármely olyan, a származási országtól és rendeltetési országtól eltérő ország, melynek területén keresztül szállítást terveznek vagy hajtanak végre”. Mit értünk terület alatt? Hozzátartoznak ehhez a fogalomhoz szárazföldi területek, a felségvizek, a kizárólagos gazdasági övezet, vagy a légtér?

4.2.2

Fontos lenne a fogalmak alapos tisztázása, mivel a rendelkezések következményei között számottevő eltérések lehetnek attól függően, hogy például a kizárólagos gazdasági övezet a terület szerves részét képezi-e, avagy sem. Itt röviden ki kell térni arra, hogy a nemzetközi jogban az állam különböző hatáskörökkel rendelkezik területének egyes részein.

4.2.3

A nemzetközi közjog az egyes államok részére korlátlan jogokat biztosít parti tengereiken; a kizárólagos gazdasági övezetben és a szárazföldi területeken azonban jogaik korlátozottak. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy a tranzitországok területe alatt azok szárazföldi területét, légterét, valamint parti tengereit kell érteni, a kizárólagos gazdasági övezet bevonása nélkül.

4.2.4

A javaslatot indokolja az is, hogy például nem létezik kizárólagos gazdasági övezet a Földközi-tenger területén, mivel az nem elég kiterjedt ahhoz, hogy ezt lehetővé tegye. Az Európai Uniónak azonban számos földközi-tengeri tagállama van, akik ebben az esetben nem rendelkeznének a többi tagállammal azonos jogokkal. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a tranzitország területének fenti, pontosabb meghatározását a nemzetközi jog által elismert hajózási jogok és szabadságok, főként a parti tengereken való békés áthaladás joga tükrében alkalmazzák, a közös egyezmény 27 (3) (i) cikkének specifikus rendelkezései alapján.

4.3   A tranzitország jogainak meghatározása

4.3.1

Felvetődik a kérdés, hogy az adott irányelv keretein belül meddig terjednek a tranzitországok jogai.

4.3.2

A javaslat a tranzitországok előzetes belegyezéséből indul ki, függetlenül attól, hogy ezek a Közösség tagállamai-e, vagy harmadik országok.

4.3.3

Amikor a tagállamoknak előzetes engedélyt kell kérniük arra, hogy szállítmányuk áthaladjon egy harmadik országon, meg kell bizonyosodniuk arról, hogy az említett ország betartja az egyezmény biztonsági előírásait.

4.4   A tranzitországok számára biztosított jogok gyakorlásának feltételei

4.4.1

Az IAEA közös egyezményének 27(3)(i) cikke leírja, hogy az egyezmény egyetlen rendelkezése sem „sérti vagy károsítja a tengeri, vagy folyami hajózás, illetve a légi szállítás nemzetközileg elismert jogainak, vagy szabadságjogainak az államok vízi, illetve légiközlekedési járművei általi gyakorlását”.

4.4.2

A SLIM-csoport egyébként javasolta, hogy az irányelvbe kerüljön be egy ezzel egyenértékű rendelkezés, amely valóban célravezető lenne.

4.4.3

Mindenesetre pontosabban meg kellene határozni azokat az indokokat, amelyekre egy tranzitországként működő tagállam hivatkozhat, amikor megtagadja beleegyezését a területén át történő szállításhoz. A 92/3-as irányelv eltérési rendszert határozott meg a közös nukleáris piac elveitől, és ezt az eltérési rendszert szigorúan alkalmazni kell. Így az irányelv szerint a tranzitországok csak abban az esetben utasíthatják el a szállítást, ha az sérti a nemzetközi, illetve közösségi szállítással kapcsolatos jogszabályokat. Az Európai Bizottság aktuális javaslata itt mindössze – pontatlanul – a „vonatkozó [hatályos] jogszabályokra” hivatkozik.

4.4.4

Hasznosabb és érthetőbb lenne különbséget tenni a „tranzitországként” és „rendeltetési országként” működő tagállamok között. A tranzitországként működő tagállamok legfontosabb feladata annak ellenőrzése, hogy a tervezett szállítás megfelel-e a radioaktív anyagok szállításával kapcsolatos nemzetközi és közösségi jogszabályok által támasztott követelményeknek. A rendeltetési országként működő tagállamok problémái összetettebbek: nemcsak a szállítás kérdéseire, hanem a radioaktív anyagok kezelésére is vonatkoznak.

4.4.5

Ezért a 6. cikk (3) bekezdését a következőképpen lehetne módosítani:

„A jóváhagyás elutasítását, illetve feltételekhez kötését megfelelően indokolni kell:

i)

a tranzitországként működő tagállamok esetében a radioaktív anyagok szállítására vonatkozó nemzetközi, közösségi és nemzeti jogszabályok alapján;

ii)

a rendeltetési országként működő tagállamok esetében a radioaktív hulladékok kezelésére és a kiégett fűtőelemek kezelésére vonatkozó alkalmazott jogszabályok, illetve a radioaktív anyagok szállítására vonatkozó nemzetközi, közösségi és nemzeti jogszabályok alapján.”

4.4.6

Meg kell említeni, hogy az „automatikus jóváhagyásnak” nevezett eljárás – amelynek segítségével elkerülhető, hogy a tagállamok halogató intézkedéseket alkalmazzanak, vagy meghosszabbítsák a folyamatot – különösen hasznos és nem kellene kétségbe vonni (ld. a javaslat 6. cikkének (2) bekezdését).

4.5   Egyes eljárások alkalmazása során felmerült gyakorlati nehézségek

4.5.1

Az irányelvjavaslat valódi egyszerűsítéseket tartalmaz a létező eljárások vonatkozásában, épp ezért üdvözlendő. Bizonyos módosítások gyakorlati alkalmazásánál azonban továbbra is nehézségek állnak fenn és kérdések merülnek fel.

4.6   A kivitel és a behozatal ellenőrzésére szolgáló szabályok pontosítása (10., 11., 12. cikk)

4.6.1

Az irányelv szerkezetét megváltoztatták annak érdekében, hogy a folyamat különböző fázisait pontosabban meg lehessen határozni. A behozatal és a kivitel vonatkozásában különleges szabályok léteznek, pontosítani kell azonban azok összehangolását a folyamat szakaszait meghatározó általános jogszabályokkal.

4.6.2

Így például az irányelvjavaslat 10. cikke (1) bekezdésének és általános rendelkezéseinek együttes olvasata alapján a rendeltetési országként működő tagállamoknak saját magukhoz kellene jóváhagyási kérelmet benyújtani, ami furcsának tűnik.

4.6.3

A 10. cikk (2) bekezdésében szereplő „szállítás lebonyolításáért felelős személy” fogalma nem elég pontos és számos szereplőre vonatkozhat. Amennyiben jogi felelősségről van szó, az szerződés alapján és/vagy jogi, illetve törvényi úton kerül-e megállapításra?

4.6.4

Kérdés merül fel a 10. cikk (2) bekezdésével és a 12. cikkel kapcsolatban, amely azt határozza meg, hogy a kivitel mely esetekben tiltott. Így a tranzitországként működő tagállamnak egyéb kérdések mellett fel kell-e mérnie, hogy az Unión kívüli rendeltetési ország megfelelő forrásokkal rendelkezik-e a radioaktív hulladék biztonságos kezeléséhez (12. cikk 1.c) bekezdés)? Mi történik, ha a tranzitország úgy találja, hogy a harmadik ország nem rendelkezik a szükséges kapacitással?

4.6.5

Annak érdekében, hogy pontosan meghatározhassuk a radioaktív hulladékok és kiégett fűtőelemek EU-n kívüli területekre való szállítására érvényes alapelveket, ajánlatos ellenőrizni, hogy az irányelv 12.c) cikke milyen mértékben felel meg annak a kijelentésnek, mely szerint a tagállamok hatóságai nem engedélyezik a szállítást olyan harmadik országokba, amelyekben a technikai, jogi és adminisztratív eszközök, valamint a társadalom döntési folyamatban való részvételére vonatkozó alapelvek nem teszik lehetővé – legalábbis az EU tagállamai számára előírt szinten – a radioaktív hulladékok biztonságos kezelését.

4.6.6

A Közösségből származó kivitel ellenőrzéséről szóló 11. cikk nem tartalmaz útmutatást arra nézve, hogy a Közösségen kívüli rendeltetési ország hatóságainak jóváhagyása milyen módon kérhető, illetve szerezhető meg. Ezenfelül a javaslat általános rendelkezéseinek alkalmazása ütközik a közösségi jogrend hatálya alá nem tartozó, Közösségen kívüli rendeltetési országok extraterritorialitásával.

4.6.7

A jóváhagyás megtagadása a rendeltetési ország által. A tranzitországokról tett megállapítások tükrében pontosabban meg kellene határozni és körül kellene írni azokat az indokokat, amelyek alapján megtagadható a jóváhagyás a szállításhoz (a 6. cikk (3) bekezdése az országok mindkét csoportjára vonatkozik).

4.7   Néhány fogalom pontosítása és összehangolása

4.7.1

„Radioaktív hulladék”: a 3. cikk (1) bekezdése a radioaktív hulladék fogalmának új meghatározását tartalmazza, amelyet a közös egyezményben található pontos másaként mutat be, attól azonban több szempontból eltér. Ez a helyzet például a radioaktív hulladék minősítéséről döntő ország meghatározásánál. Kívánatos lenne a közös egyezmény meghatározásaihoz igazodni.

4.7.2

„Műszaki specifikációk”: a 9. cikk olyan „műszaki specifikációkra” hivatkozik, „melyekre a jóváhagyást kiadták”, anélkül, hogy pontosítaná a kifejezés jelentését. Ez a fogalom gyakran használatos a radioaktív hulladékok és kiégett fűtőelemek szállításával kapcsolatos rendelkezésekben, ezért a félreértések elkerülése érdekében fontos a kifejezés jelentésének pontos meghatározása.

4.7.3

„Engedélyezés – jóváhagyás – engedély”: a javaslat több cikkében (4., 7., 10., 11., 13.) megkülönböztetés nélkül használják ezeket a fogalmakat. A terminológia összehangolása megkönnyítené a szöveg olvasását és értelmezését. Az EGSZB véleménye szerint két fogalmat kellene meghagyni: az engedélyezést és a jóváhagyást. Az engedélyezés kifejezés a származási ország beleegyezését jelentené, a jóváhagyás kifejezés pedig a célország és/vagy a tranzitország beleegyezésére vonatkozna. Ez a megkülönböztetés lehetővé tenné az irányelvben leírt ellenőrzési folyamat két fő részének elkülönítését.

5.   Összefoglalás

5.1

Az EGSZB támogatja az irányelv felülvizsgálatát annak összehangolása érdekében az Euratom legfrissebb irányelveivel és a nemzetközi egyezményekkel, valamint a létező eljárások egyszerűsítése és pontosítása végett. Üdvözli a halogató intézkedések elkerülésére szolgáló automatikus jóváhagyás eljárásának beillesztését a javaslatba.

5.2

Felhívja azonban a figyelmet a tranzittal kapcsolatos szabályok újrafogalmazásának szükségességére, annak érdekében, hogy azok ne akadályozzák akaratlanul is az újrafeldolgozásra szánt kiégett fűtőelemek behozatalát a Közösségbe, ami ellentmondana a közös nukleáris piac szabályainak.

5.3

Végül pedig szükség lenne a behozatallal és kivitellel kapcsolatos szabályok pontosítására és azon indokok pontosabb meghatározására, amelyek alapján a tranzit-, illetve a rendeltetési országok megtagadhatják az engedélyezést.

Brüsszel, 2005. június 9.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


17.11.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 286/38


Európai gazdasági és szociális bizottság vélemény tárgy: „Javaslat tanácsi határozatra (az EK-Szerződés 128. cikkének alkalmazásaként) a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról”

(COM(2005) 141 final) – 2005/0057 (CNS)

(2005/C 286/08)

2005. április 22-én a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 128. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett kérdésben.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció a véleményt 2005. május 24-én elfogadta (előadó: Henri MALOSSE).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2005. május 31-én írásbeli eljárással (Működési Szabályzat 58. cikke) többségi szavazással 1 szavazat ellenében elfogadta a következő véleményt.

1.   Bevezetés

A 2005. március 22–23-i Európai Tanács megerősítette a lisszaboni stratégia újraindításának szükségességét, és a növekedés és a foglalkoztatás középpontba állításával új irányt adott.

A Tanács felkérte az Európai Bizottságot, hogy a növekedés és a foglalkoztatás prioritása váljon láthatóvá a gazdaságpolitikára vonatkozó új átfogó iránymutatásokban, valamint az új foglalkoztatáspolitikai iránymutatásokban is.

A fenti két szöveget egyetlen dokumentum tartalmazza, amely ismerteti a növekedésről és a foglalkoztatásról szóló első integrált iránymutatásokat a 2005–2008 közötti időszakra.

Jelen vélemény a dokumentum „Javaslat tanácsi határozatra (az EK-Szerződés 128. cikkének alkalmazásaként) a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról” című részével foglalkozik.

Az EGSZB sajnálatát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az irányvonalak elfogadásának igen szoros ütemezése nem tesz lehetővé valódi vitát a civil társadalommal – még egy ilyen, az európai polgárok számára alapvető fontosságú témában sem. Ez a gyakorlat ellentmond az alkotmányszerződésben kimondott, a részvételi demokráciára vonatkozó alapelvnek. Az EGSZB ezért felkéri a Tanácsot, a jövőben úgy módosítsa az ütemezést, hogy a demokratikus vitát és a civil párbeszédet elfogadható körülmények között lehessen megszervezni mind európai, mind nemzeti szinten. Csak így lehet garantálni az összes érintett szereplő széles körű bevonását a folyamat minden lépésébe, amit pedig a lisszaboni stratégia félidős értékelésének keretében a foglalkoztatási stratégia hatásosabb megvalósítása érdekében minden oldal oly hevesen követelt.

Az EGSZB azt is sajnálja, hogy a konzultációs eljárás keretében csak részben fejtheti ki a véleményét egy elvileg integrált, a növekedésre és a foglalkoztatásra vonatkozó javaslatról. Helyesebb lett volna a foglalkoztatáspolitikai iránymutatásokat és a tagállamokra vonatkozó átfogó gazdaságpolitikai iránymutatást (BEPG) valódi, a konjunkturális és a strukturális szempontokat jobban kiegyensúlyozó „policy-mix”-ként egységes politika keretében integrálni.

Végezetül az EGSZB véleménye szerint az Európai Bizottságnak következetesebb stratégiát kell kidolgoznia, amely folyamatosan biztosítja a foglalkoztatáspolitika támogatását, jobban megfelel a polgárok elvárásainak, és valóban lehetővé teszi a Lisszabonban célul kitűzött teljes foglalkoztatás megvalósítását.

2.   Általános megjegyzések

2.1   Globális koherencia

Annak érdekében, hogy a növekedés és a foglalkoztatás irányába történő elmozdulás hatékony legyen, az Európai Tanács úgy határozott, hogy erősíti a már meglévő mechanizmusok koherenciáját és komplementaritását, és új kormányzási ciklust indít.

Az EGSZB kedvezően ítéli meg ezt az új megközelítést, amennyiben az hatékony és nem pusztán formális, ám sajnos ez utóbbi tükröződik a szövegben. Fontos, hogy a koherencia az értékelésben is megmutatkozzék.

A folyamatosság érdekében a foglalkoztatási iránymutatásokat és a BEPG-t háromévenként kell teljesen felülvizsgálni, valódi demokratikus vita kertében.

Prioritások

A teljes foglalkoztatottság, a munkahelyek minősége, a munka termelékenysége és a társadalmi kohézió céljának elérése érdekében a prioritások a következők:

Minél több ember bevonása a munkaerő-piacra, illetve ott-tartásuk, valamint a szociális védőrendszerek korszerűsítése

A munkavállalók és a vállalkozások adaptációs képességének javítása, illetve a munkaerőpiac rugalmasságának növelése

Nagyobb befektetés a humán tőkébe az oktatás és az ismeretek javításával

2.2

Ugyanakkor sajnálja, hogy más lehetséges utakat nem sikerült feltárni, vagy azok csupán az említés szintjén maradtak anélkül, hogy prioritássá váltak volna:

2.2.1

A fiataloknak a munkaerő-piacra történő sikeresebb integrálását elősegítő politika, például egy jövőbeli kilátásokkal rendelkező első munkahely biztosítása. A fiatalok – diplomásokat is érintő – munkanélkülisége (bizonyos országokban ennek súlyosbodása) alapvető kihívás Európa számára, mivel az olyan társadalom jövője, amely nem nyújt perspektívát a fiatalok számára, megkérdőjelezhető.

2.2.2

A tudásalapú gazdaságra való áttéréshez kapcsolódó intézkedések, többek között a munkahelyek minőségének és a munka termelékenységének javítása érdekében. Az EGSZB ugyanis meg van győződve arról, hogy nem vettük kellően tudomásul az új gazdasági korszakba (szolgáltatások fejlődése, az iparban lejátszódó folyamatok) való átlépést, és hogy a foglalkoztatási politikák viszonylagos hatástalansága azzal magyarázható, hogy ezek a politikák nem vetnek kellőképpen számot a szemünk előtt lejátszódó változásokkal. A tudásalapú gazdaságra való áttérés szükségessé teszi az egész életen át tartó tanulás és szakképzés iránti célirányosabb elkötelezettséget, valamint az új technológiai ismeretekhez való folyamatos alkalmazkodást. Ide tartozik az is, hogy megkérdőjelezendő az ágazatok és szak- és alulképzett munkaerőt igénylő munkahelyek közötti klasszikus megkülönbözetés, ami az ipari korszakból származik, és a tudásalapú társadalom korszakában elvesztette időszerűségét

2.2.3

Az EGSZB sajnálattal veszi tudomásul, hogy az innovációs és kutatási iránymutatások kizárólag a BEPG-t érintik, és nem vizsgálják a foglalkoztatással való összefüggésüket, miközben az EU az ezekbe az ágazatokba történő fokozott befektetés révén hozzájárulhatna a munkahelyteremtéshez, különösen a fiatalok számára. Ez a hiányosság rávilágít a BEPG és a foglalkoztatáspolitikai iránymutatások közötti koherencia elégtelenségére.

2.2.4

Miközben a nemek közötti egyenlőség kérdése a foglalkoztatás területén a lisszaboni stratégia egyik legfőbb témája, s továbbra is szükséges erőfeszítéseket tenni a munka és a családi élet összeegyeztetése érdekében, legalábbis meglepő, hogy a nemek közötti egyenlőség kérdését egyetlen specifikus integrált megközelítés sem tárgyalja. Az EGSZB azt is csodálkozással veszi tudomásul, hogy az iránymutatások nem emelik ki jobban az aktív népesség elöregedésének problémáját, valamint a kor, a fogyatékosságok és a származás alapján történő hátrányos munkaerő-piaci megkülönböztetéssel szembeni határozottabb fellépés szükségességét.

2.2.5

A bevándorlási politika és Európa hanyatló demográfiája kérdésének együttes kezelése. Az Európai Bizottság közleménye a migrációs hullámok kezeléséről (1) hangsúlyozza, hogy az Unió 2030-ig – a születések számának csökkenése miatt – több mint 20 millió aktív munkavállalót tudna befogadni. Még ha a bevándorlás önmagában nem is oldja meg az Európai Unió országainak demográfiai problémáját, Európának a gazdasági bevándorlók befogadásával kapcsolatos aktív intézkedéseket (2) kell majd hoznia annak érdekében, hogy ez ne csak a munkaerőpiac igényeit elégítse ki, hanem az EU gazdasági növekedését is elősegítse. A bizonyos tagállamokra jellemző megszorító és a migráns munkavállalókkal szemben diszkriminatív politikák elriasztó hatása érződik a munkaerő-piaci szükségletek alakulásában is. Szoros együttműködésre van szükség mind nemzeti, mind pedig közösségi szinten. A demográfiai kihívás miatt azonban a demográfiai és családpolitikák európai szintű átgondolására is szükség lesz.

2.2.6

Fellépés a helyi kezdeményezések és a vállalkozások minden formájának fejlesztése érdekében. Az Európai Unió vállalkozási demográfiája gyenge (kivéve néhány új tagállamban), és olyan légkörről tanúskodik, amely nem kedvez az újító szellemnek. A megszűnések igen magas aránya is tapasztalható a kisvállalkozások körében, melyek nem képesek érett, fejlődési szakaszba lépni. A gyógymódok ismertek (a vállalatalapítás adminisztratív akadályainak elhárítása, az átruházással kapcsolatos adópolitika reformja, a monopóliumok és a verseny torzítása elleni harc, a kifizetések túlzott késedelme és határideje, az egységes piacra való kijutás elősegítését szolgáló uniós eszközök hiánya stb.), de ritkán alkalmazzák őket. Az EGSZB hangsúlyozza a kérdés fontosságát, és szeretné, ha az EU meglévő vállalkozáspolitikai programjai összhangba kerülnének a növekedésre és a foglalkoztatási politikára vonatkozó iránymutatásokkal.

2.3   Az elért eredmények értékelése

2.3.1

Az EGSZB elismeri, hogy az új iránymutatások a lisszaboni stratégia keretében jelenleg rendelkezésre álló eredmények mennyiségi értékelésén alapulnak: ezek az eredmények enyhe javulásról tanúskodnak (a foglalkoztatottság aránya az 1999-ben mért 61,9 %-ról 2003-ban a népesség 62,9 %-ára nőtt). Ez egyébiránt senkit nem téveszthet meg az Európai Unió kiábrándító foglalkoztatáspolitikai mérlegét illetően, amely lényegesen eltér a 2010-ig meghatározott célértékektől. Ezért az EGSZB az eredmények alaposabb értékelését kívánta volna, egyéb paraméterek (fiatalok foglalkoztatása, a nők foglalkoztatási rátája, idős munkavállalók stb.), továbbá a különböző tagállamokban kapott eredmények közötti eltérések, sőt a legszignifikánsabb esetekben a régiók és az ágazatok közötti eltérések figyelembe vételével. Az EGSZB a jövőben a nemzeti GSZT-kkel és más hasonló szervezetekkel együttműködve, saját kezdeményezésre vagy felkérésre elvégezhetné az elért eredmények összehasonlító elemzését a civil társadalom észrevételeire támaszkodva. Ez a feladat egyenesen következik a 2005. márciusi Európai Tanács ajánlásaiból, amelyekben felkérték az EGSZB-t, a nemzeti GSZT-ket és hasonló szervezeteket, hogy teljes értékű szereplőként vegyenek részt a lisszaboni stratégia végrehajtásában.

2.4   A megvalósítás módszerei

2.4.1

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az integrált iránymutatások összességében elég nagy teret hagynak a tagállamoknak arra, hogy megtalálják a saját reformszükségleteiknek leginkább megfelelő helyi megoldásokat. Ugyanakkor, a nemzeti politikákon túlmenően, a politikai szereplők, a szociális partnerek, a gazdasági szervezetek és a civil társadalom többi szereplői leginkább regionális vagy helyi szinten szembesülnek a foglalkoztatás kérdésével, illetve tesznek konkrét kezdeményezéseket. Az Európai Unió legutóbbi kohéziós jelentése egyébként kiemelte a helyi és regionális foglalkoztatási stratégiák sokszínűségét.

2.4.2

Az EGSZB nagyon sajnálja, hogy az új iránymutatásokban nem szerepel egyértelműbb hivatkozás a foglalkoztatással és a munkaerőpiaccal kapcsolatos specifikus célkitűzésekre. Ezek így eltérnek a megelőző megközelítéstől, amely – voluntarista foglalkoztatáspolitikák előtérbe helyezésével – valamennyi tagállam számára világos kereteket és kötelezettségeket írt elő. Vagyis az új irányvonalak többé nem jelentenek olyan pillért, amelyre a tagállamok támaszkodhatnának. Ráadásul így a tagállamok foglalkoztatáspolitikai intézkedéseit sem lehet többé a korábbival azonos mértékben konkrét – sőt, számos területen számszerűsített – célkitűzéseken lemérni.

2.4.3

Az EGSZB ellenben üdvözli az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy minden egyes tagállam – a nemzeti parlamentekkel és a szociális partnerekkel történő egyeztetés után – egyedi mennyiségi jellegű célokat tűzzön ki saját maga elé. Ugyanis az irányvonalakat bizony nemzeti szinten kell a gyakorlatba átültetni. Ehhez kapcsolódik, hogy a nemzeti céloknak – az együttes dinamika erősítése céljából – tekintetbe kellene venniük az egyes országok reális fejlődési lehetőségeit. Kívánatos az is, hogy azok az országok, amelyek a foglalkoztatási arány tekintetében már elérték a lisszaboni célkitűzések némelyikét, tovább haladhassanak ezen az úton.

3.   Egyedi észrevételek

MINÉL TÖBB EMBER BEVONÁSA A MUNKAERŐPIACRA, ILLETVE OTT-TARTÁSUK, VALAMINT A SZOCIÁLIS VÉDELEM RENDSZEREINEK KORSZERŰSÍTÉSE

3.1

Iránymutatás. A foglalkoztatáspolitikáknak a teljes foglalkoztatást célzó végrehajtása érdekében, a munka minőségének és termelékenységének fejlesztésével, illetve a társadalmi és területi kohézió erősítésével. Ezeknek a politikáknak hozzá kell járulniuk az Európai Unióban a 70 %-os általános foglalkoztatottsági arány eléréséhez, melyből a nők foglalkoztatottsága legalább 60 %, az idősebb munkavállalóké (55-64 év között) pedig 50 %, és vissza kell szorítaniuk a munkanélküliséget és az inaktivitást. A tagállamoknak meg kellene állapítaniuk a 2008-ra és 2010-re vonatkozó nemzeti foglalkoztatási rátáikat (16. integrált iránymutatás).

3.1.1

Az EGSZB véleményében – „Foglalkoztatáspolitika: az EGSZB szerepe a bővítés után és a lisszaboni folyamat perspektívájában” (3) – emlékeztet arra, hogy:

Ilyen körülmények közt világos, hogy a foglalkoztatáspolitikai célokat csak akkor lehet elérni, ha sikerül tartós konjunkturális fellendülést elindítani. A növekedési potenciál fokozása és a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében olyan keretfeltételeket kell teremteni, melyek mind a külső, mind a belső kereslet szempontjából kedvezőek. Az EGSZB ezzel összefüggésben az utóbbi időben többször is rámutatott arra, hogy ehhez európai szinten „egészséges makrogazdasági környezetre” van szükség. Ide tartozik mindenekelőtt egy olyan makropolitika, amely gazdasági pangás idején teret enged a tagállamok konjunktúrapolitikai lépéseinek a gazdaság- és a pénzügypolitika területén, és amely a gazdasági növekedés idején megteremti a megfelelő mozgásteret.

3.1.2.

Az európai foglalkoztatási vitában ma a foglalkoztatási arányok növelésének szükségessége áll a középpontban. A lisszaboni stratégiai cél a foglalkoztatás – mint a szegénység és a perifériára szorulás megelőzésének legjobb lehetősége – támogatásában áll. Ez a „munkahelyek minőségének javítását” célzó stratégiát jelenti, és nem csupán mennyiségi szempontból. Ebben az értelemben a teljes foglalkoztatás felé vezető európai útnak együtt kell járnia a megfelelő bérekkel, a szakképzettségi szint emelésével (nevezetesen a továbbképzés révén), a szociális biztonsággal és a magas munkajogi normákkal. Az EGSZB felszólít arra, hogy a tudásalapú társadalom kialakítása során fokozott jelentőséget kapjon – ágazattól függetlenül – a munkahelyek minősége.

3.1.3.

Valamennyi típusú európai vállalat innovációs képessége döntő Európa gazdasági dinamikájának szempontjából. Új és jobb termékek és szolgáltatások, valamint a termelékenység további növelése nélkül Európa gazdaságilag és foglalkoztatáspolitikailag hátrányba fog kerülni. A termelékenység javulása egyben változást is jelent a munka világában, nem mindig és azonnal pozitív egyenleggel. A vállalatok innovációs és termelékenységi kapacitásuk fejlesztését az összes munkahely-kategória minőségének javításával érhetik el.

3.1.4.

Többek között megfelelő figyelmet kell fordítani a hátrányos megkülönböztetés elleni harcra, valamint a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítására. A tagállamokat arra kell buzdítani, hogy nemzeti cselekvési tervükbe foglalják bele a hátrányos megkülönböztetés minden – többek között a bérezésben megnyilvánuló – formája elleni harcra, valamint a nők foglalkoztatottsági arányának jelentős emelésére vonatkozó stratégiákat.

3.2

Iránymutatás. A munka életciklus alapú megközelítésének elősegítése a következők révén: a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek kiépítésére és a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére irányuló újabb törekvés; a foglalkoztatás, a munkanélküliség és a bérek terén meglevő nemi alapú különbségek megszüntetésére irányuló eltökélt intézkedések; a munka és a magánélet jobb összeegyeztethetőségének lehetővé tétele, ideértve a hozzáférhető és reális gyermekgondozási lehetőségek és a további eltartottak gondozásának biztosítását; a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerek korszerűsítése, biztosítva ezek adekvátságát, pénzügyi fenntarthatóságát és a társadalom változó szükségleteinek való megfelelésüket, hogy a foglalkoztatásban és a hosszabb munkával töltött időszakban való részvételt lehetővé tegyék, ideértve a munkavállalás megfelelő ösztönzését és a korai nyugdíjazástól való elriasztást; az aktív időskort támogató munkafeltételek elősegítését (17. integrált iránymutatás). Lásd a 2. integrált iránymutatást is: A gazdasági fenntarthatóság megőrzése.

3.2.1

Az EGSZB egyetért az előterjesztett javaslatokkal.

3.2.2

Az EGSZB teljes mértékben támogatja a 2005. március 22–23-i Európai Tanács által elfogadott „Európai Ifjúsági Paktum”-ot, a lisszaboni stratégia céljainak keretében az európai ifjúság számára összeállított politika- és intézkedéscsomagot. Az „Ifjúságpolitika” című fehér könyvről szóló saját kezdeményezésű véleményében (4) az EGSZB úgy ítélte meg, hogy „…a tagállamoknak, a Közösség közreműködésével, mennyiségi kötelezettséget kellene vállalniuk a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére”.

3.2.2.1

Az EGSZB ezért kéri egy, a fiatalok foglalkoztatásáról szóló külön iránymutatás beépítését, amely tartalmazna: támogató mechanizmusokat az első munkahely keresésére, kötelezettségvállalást jövőbeli kilátásokkal rendelkező első munkahelyekre, a tanulás fejlesztését, konzekvensebb európai programokat a fiatal munkavállalók mobilitásának elősegítésére, a mobilitás akadályainak felszámolását (elsősorban a szakmunkás gyakornokok, gyakornokok és első munkavállalók számára), továbbá ösztönöz a vállalatalapításra és új tevékenységekre.

3.2.3

Az EGSZB továbbra is sürgeti a tagállamokat, támogassák azokat az erőfeszítéseket, melyek célja, hogy munka világa összeegyeztethető legyen a családi élettel. Ez a társadalom egészének a feladata. Különösen a gyermekgondozási lehetőségek biztosítása segíti elő a családi és a munkahelyi feladatok összeegyeztetését, és teszi lehetővé a nők számára, hogy kereső foglalkozásban folytassák munkájukat, vagy hogy bizonyos kihagyás után gyorsan visszatérjenek a munkaerő-piacra.

3.2.4.

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az „aktív öregedés” valódi elősegítése érdekében olyan gazdasági és politikai feltételeket kell biztosítani, amelyek jobban ösztönzik a munkavállalókat szakmai pályafutásuk meghosszabbítására, valamint ösztönözni szükséges a szociális tevékenységekre és a civil jellegű kötelezettségvállalásokra.

3.2.5.

A társadalombiztosítási rendszerek terén kiegyensúlyozott korszerűsítésre és javításra van szükség, hogy azok képesek legyenek a jelenlegi körülményekhez (például a demográfiai változásokhoz) alkalmazkodni. Ugyanakkor meg kell őrizni szociális védő funkciójukat (5). Ebben a perspektívában a hosszú távú pénzügyi működtethetőség garanciájának ki kell terjednie a szolgáltatások szociális indokoltságára, magas minőségére és az egyetemes hozzáférésre is.

3.2.6.

Az EGSZB veszélyesnek tartja a közvetlen foglalkoztatási támogatások sokféleségét, mivel azok a verseny torzításának és az egyenlőtlenségnek a forrásai lehetnek, valamint – a szakképzettséget nem igénylő munkahelyek támogatása esetén – csökkenti a bérszintet és következésképpen a foglalkoztatás minőségét. Ezért általános jellegű aktív kísérő intézkedéseket ajánl, a társadalmi beilleszkedést, a szakmai és a családi élet összeegyeztetését és az esélyegyenlőséget segítő szervezetek létrehozásával. Ebben a tekintetben az egyes tagállamok igényeit is figyelembe kell venni, különösen a regionális szintű munkanélküliség problémáival kapcsolatban.

3.3

Iránymutatás. A munkakeresők és a fogyatékkal élők integrálását elősegítő munkaerőpiac biztosítása a következők révén: aktív és preventív munkaerő-piaci intézkedések, ideértve a személyre szabott cselekvési tervek keretében a szükségletek időben történő azonosítását, a munkakereséshez nyújtott támogatást és a képzést, illetve a hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci integrációjának támogatásához és a társadalmi és területi kohézióhoz és a szegénység felszámolásához való hozzájáruláshoz szükséges szociális szolgáltatások nyújtását; az adó- és járulékrendszerek folyamatos felülvizsgálatát, ideértve a járulékok igazgatását és feltételrendszerét, illetve a magas tényleges adómértékek csökkentését, figyelemmel a munka fizetőképességének biztosítására és a szociális védelem megfelelő szintű biztosítására (18. integrált iránymutatás).

3.3.1

Az EGSZB, amint azt 2003-ban alkotott véleményében – „Foglalkoztatáspolitikai iránymutatások” (6) – is hangsúlyozta, úgy ítéli meg, hogy: a kedvezőtlen helyzetben lévő személyek fogalma az egyének számos csoportjára vonatkozhat, amelyek foglalkoztatás szempontjából eltérő helyzetben vannak. A fogyatékkal élő személyek esetében – a személyekkel és munkájukkal kapcsolatban – árnyaltabb terminológia- és fogalomhasználatra van szükség. Sok olyan férfi és nő, aki ebbe és sokszor más kategóriába is tartozik, még csak nem is jelentkezik a munkaerő-piacon. Ez azonban semmi esetre sem szabad, hogy megfossza őket attól a lehetőségtől, hogy a foglalkoztatási cselekvési tervek keretében kiegészítő képzésben vehessenek részt, vagy szakmai tapasztalatot szerezzenek.

3.3.2.

A fogyatékkal élőket illetően az EGSZB előző véleményeiben hangsúlyozta, hogy szükség van a fogyatékkal élő személyek alkalmazásának ösztönzésére, illetve, hogy meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a fogyatékkal élők megismerkedhessenek az új technológiákkal. Az EGSZB hangsúlyozza a szociális gazdaság és a harmadik szektor alapvető szerepét az innovációban és a foglalkoztatásban, nevezetesen – mint ahogyan erre a 2005. márciusi Európai Tanács erre emlékeztetett – a hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci beilleszkedésének támogatása céljából.

3.3.3.

Előző állásfoglalásainak folytatásaként az EGSZB hangsúlyozza a személyre szabott cselekvési tervek keretében zajló iránymutatásról és képzésről szóló javaslat jelentőségét.

3.3.4.

Az EGSZB többek között emlékeztet arra, hogy „A migránsok és menekültek társadalmi integrációja szempontjából alapvető fontosságú, hogy a munkaerő-piacra történő bejutás az egyenlő elbánás elvei szerint történjen, nem csupán a gazdasági függetlenség okán, hanem a személyek méltóságának és társadalmi részvételüknek növelése érdekében. El kell hárítani azokat a strukturális akadályokat, amelyek gátolják a munkaerő-piacra történő szabad bejutást. (7).

3.3.5.

Az EGSZB hangsúlyozza az – önmagában is jogosultságot jelentő – szociális támogatás és a munkába állás szétválasztásának szükségességét is. Bizonyos országokban ugyanis sokan lemondanak a munkavállalás lehetőségéről, amennyiben ez a bevételük jelentős részét kitevő szociális támogatások elvesztését jelenti. A munkát vállaló személyek ténylegesen tapasztalhatják anyagi helyzetük romlását (mivel a szociális támogatás oka megmarad: családi állapot, fogyaték stb.), és növelik azoknak a számát, akiket ma „szegény munkavállalóknak” nevezünk. Ehhez kapcsolódva az EGSZB hangsúlyozza, hogy a szegénység elleni küzdelem kérdése elválasztandó a foglalkoztatás kérdésétől, és az Unió tagállamai összehangolt politikájának tárgyát kell képeznie a lisszaboni stratégia által megjelölt értelemben.

3.4

Iránymutatás. A munkaerő-piaci igényeknek való megfelelés javítása a következők révén: a munkaerő-piaci intézmények modernizálása és megerősítése, különös tekintettel a foglalkoztatási szolgálatokra; a foglalkoztatási és képzési lehetőségek jobb átláthatósága mind nemzeti, mind európai szinten az európai mobilitás megkönnyítése érdekében; a képzési igények, a munkaerő-piaci hiányok és szűk keresztmetszetek hatékonyabb előrejelzése; a gazdasági migráció megfelelő kezelése (19. integrált iránymutatás).

3.4.1.

Az EGSZB, mint már többször is, aláhúzza a foglalkoztatás terén való mobilitás jelentőségét. Ez a mobilitás feltételezi a megfelelő infrastruktúrák kialakításáról történő rendelkezést és az ellátottsági, valamint a lakóövezetek elérhetőségének biztosítását, ügyelve arra, hogy azokban minden általános érdekű szolgáltatás kielégítő minőségben és mennyiségben hozzáférhető legyen. A földrajzi mobilitáson túl elő kell mozdítani a vertikális társadalmi mobilitást is, mely egy ágazat különböző szakmái között biztosít átjárást, beleértve a tudásalapú társadalomhoz közvetlenül nem köthető ágazatokat is.

3.4.2.

Az EGSZB hangsúlyosan szólt a bevándorlók lehetséges szerepéről a munkaerő-piaci szükségletek kielégítésében és az Unió növekedésének elősegítésében. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a migráns munkavállalókkal szemben nem szabad diszkriminatív politikát folytatni, valamint megfelelő intézkedéseket kell tenni – családjukkal együtt történő – fogadásuk és integrálásuk érdekében.

A MUNKAVÁLLALÓK ÉS A VÁLLALKOZÁSOK ADAPTÁCIÓS KÉPESSÉGÉNEK JAVÍTÁSA, ILLETVE A MUNKAERŐPIAC RUGALMASSÁGÁNAK NÖVELÉSE

3.5

Iránymutatás. A rugalmasságnak a foglalkoztatás biztonságával együtt járó elősegítése és a munkaerőpiac szegmentálódásának csökkentése a következők révén: a foglalkoztatással kapcsolatos jogalkotás kiigazítása, adott esetben a határozatlan vagy határozott idejű szerződések által biztosított rugalmasság mértékének felülvizsgálatával; a változások, hatékonyabb előrejelzését és pozitív kezelését, beleértve a gazdasági szerkezetátalakítást, nevezetesen a kereskedelem nyitásához kapcsolódó változásokat, a szociális költségek csökkentése és az alkalmazkodás megkönnyítése érdekében; a foglalkoztatási státusz változásainak támogatását, ideértve a képzést, az önfoglalkoztatást, a vállalkozásindítást és a földrajzi mobilitást; a munkaszervezés innovatív és kiigazítható formáinak elősegítése és terjesztése, ideértve a jobb egészségügyi és biztonsági feltételeket, illetve a szerződéses és a munkaidőre vonatkozó rendszerek sokféleségét; a munka minőségének és termelékenységének javítása céljából; az új munkahelyi technológiákhoz való alkalmazkodás, határozott fellépés a be nem jelentett munkavállalás szabályos foglalkoztatássá alakítása érdekében (20. integrált iránymutatás). Lásd a 41. integrált iránymutatást is: A makrogazdaság és a strukturális politikák közötti nagyobb koherencia előmozdítása.

3.5.1.

Az EGSZB szerint „fontos, hogy a munkaerő-piacon megtaláljuk a kellő egyensúlyt a rugalmasság és a biztonság között annak érdekében, hogy a vállalkozások több munkahelyet kínálhassanak, és hogy a munkavállalók ezzel párhuzamosan élvezhessék a szükséges biztonságot. Az EGSZB jónak tartja a foglalkoztatási munkacsoport által, »A rugalmasság elősegítése a biztonsággal párhuzamosan a munkaerő-piacon« című fejezetben előterjesztett megközelítést. Jóllehet a szociális és strukturális feltételek mások egyik tagállamban, mint a másikban, ezen a téren találhatunk közös elemeket, amelyeknek az EGSZB szerint különleges jelentőséget kell tulajdonítani.”

3.5.1.1.

Az EGSZB mindazonáltal felhívja az Európai Bizottság és a Tanács figyelmét a fiatalok és kevésbé fiatalok helyzetének bizonytalanabbá válásának veszélyére, melynek eredményeként gyengülhet tárgyalási pozíciójuk a fizetésüket, munkakörülményeiket és szociális védettségüket, így különösen nyugdíjjogosultságukat érintő kollektív szerződés megkötésekor. Ez oda vezethet, hogy visszalépés történik a szociális normák szintje és az uniós intézmények által nemzetközi egyeztető és tárgyalási fórumokon is támogatott „európai szociális modell” tekintetében.

3.5.1.2.

Érdemes lenne megpróbálni „a piacnyitással összefüggő változások” kezelését elválasztani az európai polgárok százmillióit érintő, a foglalkoztatás, fizetések és az életkörülmények terén jelentkező folyamatos rosszabbodástól. Az EGSZB azt is hangsúlyozza, hogy a 4. iránymutatásban megkövetelt és a 20. iránymutatásban kifejtett makrogazdasági intézkedések olyan jelentős humán- és gazdasági költséggel járnak, amelyet az Európai Bizottság jobban tenne, ha az iránymutatások hatálybalépését megelőző hatástanulmány keretében értékelne ki. Ahogy fentebb jeleztük, az EGSZB saját kezdeményezésre elvégzi majd az iránymutatások végrehajtásának keresztértékelését minden tagállamban.

3.5.2.

Az EGSZB hangsúlyozza, nem szabad összekeverni a rugalmasságot és a be nem jelentett munkavállalást, még ha ugyanabban az iránymutatásban szerepelnek is. A be nem jelentett munkavállalás külön kezelendő kérdését nem lehet a szerződések és a fizetések rugalmasságának elősegítésével megoldani.

3.5.2.1.

Az EGSZB ragaszkodik a be nem jelentett munkavállalás elleni célirányos küzdelemhez. Saját kezdeményezésű véleményében (CESE 325/2004) az EGSZB kiemelt néhány olyan elképzelést, amelyek segítségével megtalálható a probléma megfelelő megközelítése:

3.5.2.2.

Jobban kell ösztönözni a munka bejelentését.

3.5.2.3.

Nagyon gyakran a nők és a többi kedvezőtlen helyzetben lévő csoport érintett elsősorban, ha rosszul fizetett, be nem jelentett munkavállalásról van szó. Fontos lenne helyzetük alaposabb elemzése, hogy meg lehessen tenni a szükséges intézkedéseket.

3.5.2.4.

Meg kell vizsgálni a vállalatokra vonatkozó jogszabályokat a bürokratikus terhek csökkentése érdekében, főként az új vállalkozások elindításával kapcsolatban.

3.5.2.5.

A be nem jelentett munkavállalást nem szabad kisebb súlyú szabálysértésnek tekinteni. Javítani kell az elfogadott szankciók hatékonyságát annak érdekében, hogy a „fekete munka” ne legyen kifizetődő.

3.5.2.6.

A 2004. május 1-jei bővítés új tagállamaiból érkezett „munkavállalók szabad mozgására”, illetve inkább annak hiányára vonatkozó átmeneti intézkedések értékelése során számot kell vetni mindazokkal a nehézségekkel, amelyekkel a munkaadóknak és a munkavállalóknak kellett szembenézniük, figyelembe véve a képesítések változásait, illetve a demográfiai, kulturális és a mobilitás igényét érintő változásokat. Ugyanis meg kell vizsgálni, hogy ezek az intézkedések fékezték-e az Európai Unión belüli mobilitást, és ösztönözték-e a be nem jelentett munkavállalást ezeknek az országoknak a munkavállalói körében.

3.5.3.

Az EGSZB csodálkozva veszi tudomásul, hogy az Európai Bizottság a jelen iránymutatás fejtegetésekor a gazdasági szerkezetváltás tárgyában az érintettek, mindenekelőtt a foglalkoztatottak és azok képviseletei részvételének jelentőségét egyetlen szóval sem említi. Ez annál inkább is meglepő, mivel az Európai Bizottság nemrég előterjesztett közleményében (tárgy: „Szerkezetváltás és foglalkoztatás”) mindezt részletesen taglalta és hangsúlyozta, amit az EGSZB határozottan üdvözöl, és hamarosan egy különálló véleményben ismertet.

3.6

Iránymutatás. A foglalkoztatásbarát bérek és más munkaerőköltségek növekedésének biztosítása a következők révén: teljes mértékben tiszteletben tartva a szociális partnerek szerepét, a béralku-rendszerek megfelelő keretének ösztönzése a termelékenység és a munkaerő-piaci tendenciák ágazati és regionális szintű különbségeinek figyelembevételével; a nem bérjellegű munkaköltségek szerkezetének és mértékének, illetve mindezeknek a foglalkoztatásra, különösen az alacsony bérezésű munkavállalók és az első ízben a munkaerő-piacon munkát vállalók esetében gyakorolt hatásának felügyelete és adott esetben felülvizsgálata.(21. integrált iránymutatás) Lásd az 5. integrált iránymutatást is: A makrogazdasági stabilitáshoz és a növekedéshez hozzájáruló béralakulás biztosítása.

3.6.1.

„A gazdaságpolitikák fő iránymutatásai a 2003–2005 közötti időszakra” tárgyban, 2003-ban alkotott véleményében (8) az EGSZB így fogalmazott:

„Az EGSZB elvben üdvözli, hogy a »Fő iránymutatások« bizonyos fokú koherenciát követel a nominálbérek alakulása, a termelékenység növelése és a középtávú infláció között. Nem érti ugyanakkor, hogy a már több alkalommal kifejezett, a mérsékelt, ésszerű és mértéktartó fizetési megállapodásokkal kapcsolatos elvárás miként értelmezhető úgy, hogy a fizetések növekedésének mértéke a termelékenység növekedésének mértéke alatt kell, hogy maradjon, különben felborul a kínálati és keresleti tényezők egyensúlya.

Amennyiben kizárólag a kínálat oldaláról vizsgáljuk a kérdést, a mértéktartóbb fizetésemelések hatására a munka tényező relatív árai csökkennek, és így segítik a foglalkoztatást. Ekkor azonban figyelmen kívül hagyjuk, hogy a foglalkoztatottak nem csupán a kínálati oldalon befolyásolják az árakat: meghatározó hatást fejtenek ki a háztartási kereslet oldalán is. A fizetések jelentős mérséklése tehát gyengíti a globális keresletet, és így a növekedést és a foglalkoztatást is

3.6.2

Az EGSZB megerősíti, hogy támogatja a partnerek közötti szerződés szabadságának elvét.

3.6.3

Az EGSZB ezenkívül úgy ítéli meg, hogy a fizetések egyszerű kérdésén túlmenően foglalkozni kell a háztartások vásárlóerejének alakulásával is, amely jelenleg stagnál, sőt az utóbbi húsz évben egyes tagállamokban csökkenő tendenciát mutat. Ugyanis az adóterhek növelése (gyakran helyi szinten), az ingatlanárak robbanása, az energiaárak növekedése negatív irányban kompenzálták a fizetések emelkedését, és csökkentették ennek hatását. Ennek eredménye érezteti hatását a fogyasztáson és így a növekedésen is. Az EGSZB felhív a jelenség tanulmányozására, amiben az EGSZB is kész részt venni.

A HUMÁN ERŐFORRÁSOKBA TÖRTÉNŐ BEFEKTETÉSEK FOKOZÁSA A JOBB OKTATÁS ÉS KÉPZÉS RÉVÉN

3.7

Iránymutatás. A humánerőforrás terén tett befektetések kiterjesztése és javítása a következők révén: az európai kötelezettségvállalásoknak megfelelően hatékony, az élethosszig tartó tanulásra vonatkozó stratégiák létrehozása, ideértve a vállalkozásokra, a közhatóságokra és a magánszemélyekre vonatkozó megfelelő kezdeményezéseket és költségmegosztó mechanizmusokat; az iskolát korán elhagyó tanulók számának jelentős csökkentése érdekében tett intézkedés; a szakmai alapképzéshez, a középfokú és a felsőoktatáshoz való fokozottabb hozzáférés, ideértve a szakmai gyakornokságot és a vállalkozói ismeretek oktatását; fokozottabb részvétel a folyamatos és a munkahelyi képzésben az egész életcikluson keresztül, különösen az alacsonyan képzett és az idősebb munkavállalók tekintetében (22. integrált iránymutatás). Lásd a 12. iránymutatást is: A K+F befektetések növelése és javítása.

3.7.1.

Az EGSZB helyesli és támogatja az Európai Bizottság javaslatait, melyek megfelelnek az EGSZB által több véleményben is kifejtett ajánlásoknak. Ugyanakkor szeretné, ha az ajánlásokhoz explicit mennyiségi célkitűzések is csatlakoznának. Ennek megfelelően az EGSZB hangsúlyozza a különféle szereplők (magánemberek, mindenféle közönség és vállalkozások) közös felelősségét a képzésbe történő befektetések finanszírozási szükségletének kielégíthetősége szempontjából.

3.8

Iránymutatás. Az oktatási és képzési rendszereknek az új munkahelyi követelményekre figyelemmel történő kiigazítása a következők révén: a foglalkoztatási igények hatékonyabb azonosítása és a jövőbeli szaktudásbeli és képzettségi követelmények hatékonyabb előrejelzése; az oktatási és képzési lehetőségek biztosításának kiszélesítése; a képesítések átláthatóságát támogató keretek kifejlesztése, illetve a nem formális és a formális tanulás értékelésének a javítása; az oktatási és képzési rendszerek vonzerejének, nyitottságának és minőségi előírásainak biztosítása. (23. integrált iránymutatás).

3.8.1.

Az EGSZB egyetért ezekkel a javaslatokkal, és emlékeztet arra, hogy már régóta kéri ezeknek az erőfeszítéseknek a fokozását az „oktatás európai térsége” megteremtése érdekében (9). Ismételten hangsúlyozza, hogy szükség van az egész életen át tartó tanulás és képzés fejlesztésére, valamint ezzel kapcsolatban a szociális partnerek és más civil szervezetek szerepének megerősítésére. Az EGSZB hangsúlyozza a képesítések átláthatóságának és harmonizációjának jelentőségét egész Európában és nemzetközi szinten.

Brüsszel, 2005. május 31.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  COM(2005) 123 final.

(2)  Részlet a Zöld könyv a gazdasági migráció kezelésének uniós megközelítéséről (SOC/199) tárgyában írott véleménytervezetből, amely szintén a május 24-i szekcióülésen került megvitatásra.

(3)  CESE 135/2005 sz. vélemény: „Foglalkoztatáspolitika: az EGSZB szerepe a bővítés után és a lisszaboni folyamat perspektívájában” (előadó: Wolfgang Greif).

(4)  CESE 1418/2000 sz. vélemény – Fehér Könyv – Ifjúságpolitika – Előadó: HASSETT van TURNHOUT

(5)  Lásd CESE 325/2004 sz. vélemény „Foglalkoztatáspolitikai intézkedések támogatása” tárgyában –Előadó: Renate HORNUNG-DRAUS, társelőadó: Wolfgang GREIF

(6)  HL C 208., 2003.9.3. vélemény a következő témában: „Javaslat a tagállamok foglalkoztatáspolitikájával kapcsolatos iránymutatásokra vonatkozó tanácsi határozatra” – Előadó: KORYFIDIS.

(7)  HL C 80., 2004.3.30. vélemény a következő tárgyban: „Az Európai Bizottság közleménye a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához a bevándorlásról, a beilleszkedésről és a foglalkoztatásról” – Előadó: PARIZA CASTANOS.

(8)  CESE 1618/2003 sz. vélemény – Előadó: DELAPINA

(9)  Lásd többek között az EGSZB véleményét „Az oktatás európai térsége: természet, tartalom és perspektívák” tárgyában – Előadó: KORYFIDIS – HL C 139, 2001.5.11.