ISSN 1725-518X

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

C 120

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Tájékoztatások és közlemények

48. évfolyam
2005. május 20.


Közleményszám

Tartalom

Oldal

 

II   Előkészítő jogi aktusok

 

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

 

2004 október 27-28-i 412 plenánris üles

2005/C 120/1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a viszontbiztosításról, illetve a 73/239/EGK és a 92/49/EGK irányelv, valamint a 98/78/EK és a 2002/83/EK irányelv módosításárólCOM(2004) 273 végleges -2004/0097(COD)

1

2005/C 120/2

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Javaslat a toluol és a triklórbenzol forgalmazásának és felhasználásainak megszorításával kapcsolatos európai parlamenti és tanácsi irányelvre (a 76/769/EEC tanácsi irányelv 28. módosítása)COM(2004) 320 végleges -2004/0111 (COD)

6

2005/C 120/3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: A KKV-k és a szociális gazdaság vállalatainak alkalmazkodóképessége a gazdasági dinamizmus által kikényszerített változásokhoz

10

2005/C 120/4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Páneurópai közlekedési folyosók

17

2005/C 120/5

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Az Európai Bizottság Közleménye az Európai Tanács, az Európai Parlament, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága részére – Európa nagy sebességű összekapcsolása: új fejlemények az elektronikus hírközlési ágazatbanCOM(2004) 61 végleges

22

2005/C 120/6

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Az Európai Parlament és a Tanács módosított irányelvjavaslata a kikötői biztonság fokozásárólCOM(2004) 393 végleges -2004/0031 (COD)

28

2005/C 120/7

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye az Európai Parlament és a Tanács irányelvjavaslatáról, amely egyes policiklikus aromás szénhidrogének lágyító olajokhoz és gumiabroncsokhoz történő felhasználásának és értékesítésének korlátozására vonatkozik (76/769/EGK sz. tanácsi irányelv huszonhetedik módosítása) COM(2004) 98 végleges – 2004/0036 (COD)

30

2005/C 120/8

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a Tanácsnak a mezőgazdasági termékek harmadik országokban történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 2702/1999/EK számú rendeletet, valamint a mezőgazdasági termékek belső piacon történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 2826/2000/EK számú rendeletet módosító rendeletjavaslata tárgyábanCOM(2004) 233 végleges – 2004/0073 CNS

34

2005/C 120/9

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Ipari változások és állami támogatások az acélágazatban

37

2005/C 120/0

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Egészségügy-biztonság: kollektív kötelesség, új jog

47

2005/C 120/1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye az Európai Bizottságnak Az uniós betegmobilitásról és az egészségügyi ellátás átalakulásáról folyó magas szintű elemzési folyamat nyomon követése című közleményérőlCOM(2004) 301 végleges

54

2005/C 120/2

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában:

60

2005/C 120/3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Képzés és termelékenység

64

2005/C 120/4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye a következő témában: Javaslat tanácsi határozatra a 2002/463/EC számú, a külső határok, vízumok, menekültügy és bevándorlás területén akcióprogramot (ARGO program) létrehozó határozat módosításáraCOM(2004) 384 végleges -2004/0122 (CNS)

76

2005/C 120/5

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Javaslat tanácsi rendeletre a kábítószer és kábítószer-függőség európai megfigyelőközpontjára vonatkozóan(COM(2003) 808 végleges-2003/0311 (CNS))

78

2005/C 120/6

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: A lisszaboni stratégia végrehajtásának javítása

79

2005/C 120/7

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: A versenyképesség kihívásai a vállalatok számára Európában

89

2005/C 120/8

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Zöld könyv az állami és a magánszektor közötti partnerségi kapcsolatokról, valamint a közbeszerzési és koncessziós közösségi jogrendszerről(COM(2004) 327 végleges)

103

2005/C 120/9

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Javaslat a 92/12/EEC, a jövedékiadó-köteles termékekre és az ilyen termékek birtokban tartására, mozgására és nyomon követésére vonatkozó általános rendelkezésekről szóló Irányelvet módosító Tanácsi IrányelvreCOM(2004) 227 végleges 2004/0072 CNS

111

2005/C 120/0

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Javaslat a 77/388/EGK irányelvet kiigazító tanácsi irányelvre, tekintettel a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia csatlakozásáraCOM(2004) 295 végleges

114

2005/C 120/1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Javaslat Európai Parlamenti és Tanácsi irányelvre az energia végfelhasználás hatékonyságáról és az energiaszolgáltatásokrólCOM(2003) 739 végleges – 2003/0300 (COD)

115

2005/C 120/2

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a villamosenergia-ellátás biztonságát és az infrastrukturális beruházásokat biztosító intézkedések tárgyábanCOM(2003) 740 végleges – 2003/0301 (COD)

119

2005/C 120/3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye Az Európai Alkotmányt létrehozó szerződésről

123

2005/C 120/4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: A környezetvédelem mint gazdasági lehetőség

128

2005/C 120/5

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye az Európai Bizottság közleményéről a Tanács, az Európai Parlament, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága részére: A szociális védelem korszerűsítése a magas színvonalú, hozzáférhető és fenntartható egészségügyi ellátás és hosszú távú gondozás kiépítése érdekében: a nemzeti stratégiák támogatása a nyílt koordinációs módszer alkalmazásávalCOM(2004) 304 végleges

135

HU

 


II Előkészítő jogi aktusok

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

2004 október 27-28-i 412 plenánris üles

20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/1


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a viszontbiztosításról, illetve a 73/239/EGK és a 92/49/EGK irányelv, valamint a 98/78/EK és a 2002/83/EK irányelv módosításáról”

COM(2004) 273 végleges -2004/0097(COD)

(2005/C 120/01)

2004. június 10-én a Tanács úgy határozott, hogy az EK-Szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett közleményről.

A munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2004. október 6-án fogadta el véleményét. Előadó: FRANK von FÜRSTENWERTH

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-28-án tratott, 412. plenáris ülésén (az október 27-i ülésen) 158 igen szavazattal, 4 szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett a következő véleményt elfogadta.

1.   Bevezető

1.1

Jelenleg az EU-ban nincsenek összehangolt jogi keretek a viszontbiztosítók felügyeletére. Ennek megfelelően a viszontbiztosítási tevékenységeket illetően igen eltérőek a felügyeleti rendszerek az egyes tagállamok között.

1.2

Ez a háttere annak, hogy az Európai Bizottság 2004. április 21-én irányelvjavaslatot tett a viszontbiztosításról, illetve a 73/239/EGK és a 92/49/EGK irányelv, valamint a 98/78/EK és a 2002/83/EK irányelv módosításáról. Az irányelvjavaslatot a következők jellemzik:

a harmonizáláson és kölcsönös elismerésen alapuló felügyeleti rendszert a közvetlen biztosítási felügyelet jelenlegi szabályaira támaszkodva kívánja létrehozni;

gyorsított eljárás a közvetlen biztosítás jelenlegi szabályozására épülő irányelv segítségével;

kötelező engedélyezési rendszer;

a közvetlen biztosítási követelményeknek megfelelő követelmények fizetésképtelenség esetén, azzal a lehetőséggel együtt, hogy ezeket fokozni lehessen a komitológiai eljárás során.

2.   Az Európai Bizottság javaslatai

2.1

Az irányelvnek a viszontbiztosítók és a captive biztosítók (1) számára összehangolt felügyeleti keretet kell biztosítania az Európai Unión belül.

2.2

Az irányelvjavaslat azokat a minimális feltételeket tartalmazza, amelyek szükségesek a hivatalos engedélyezéshez. Az előfeltételek többek között a következők: a megfelelő jogi forma követelménye, üzemi terv, valamint a minimális garanciaalap megléte. A tevékenységek a viszontbiztosítási üzletágra és az ezzel összefüggő tevékenységekre korlátozódnak. Ehhez kapcsolódik a minősített részvényesek és a vállalatvezetés ellenőrzése. Az engedély az egész Közösségben érvényes.

2.3

Az irányelv célja, hogy megtiltsák a viszontbiztosítóknak, hogy a közvetlen biztosítóknál betétet helyezhessenek el, amennyiben az a tagállamok nemzeti törvénykezése kötelezően előírja. A szerződéses letétbe helyezéseket ez nem érinti. A működő belső piac létrehozása mellett az Európai Bizottságnak továbbá az is célja, hogy felállítson egy nemzetközi teljesítményértékelő skálát is, hogy ezáltal világszerte csökkenthesse az európai viszontbiztosítók számára a letétbe helyezésekből származó terheket.

2.4

A vállalatok fizetőképességének meghatározásakor, a kár-viszontbiztosítási üzlet alapjaként a kárt közvetlen biztosítók fizetőképességével szemben támasztott követelményeket kell venni. Ez a követelmény a komitológiai eljárás keretén belül még 50 %-kal növelhető. Az élet-viszontbiztosítók fizetőképességét szabályozó rendelkezéseknek a közvetlen életbiztosítók fizetőképességének meghatározásán kell alapulnia. Az élet- és kár-viszontbiztosítási ügylet egyidejű bonyolításakor a teljes összeget saját erőből kell biztosítani. Ahogy a közvetlen biztosítóknak, úgy a viszontbiztosítóknak is rendelkezniük kell egy minimális, 3 millió eurónál nem kisebb garanciaalappal. A captive biztosítók esetén ez a hozzájárulás 1 millió euróra csökkenthető.

2.5

Mindenesetre azokban az esetekben, amikor egy vállalat pénzügyi helyzete egyre rosszabbodik, vagy nem képeztek elégséges biztosítástechnikai tartalékot, vagy nem fizetőképes, úgy az irányelvjavaslatban konkrétan említeni kell majd a felügyeleti jogi hatásköröket. A hatáskörök megfelelnek a közvetlen biztosítók területén létező hatásköröknek, és tartalmazzák egy szanálási terv előterjesztését, annak érdekében, hogy újra helyreálljanak az egészségesebb pénzügyi viszonyok, továbbá tartalmaznak egy finanszírozási tervet és egy pénzügyi szanálási tervet is, valamint az engedély megvonását.

2.6

Azok a viszontbiztosítók, amelyeket felkértek, vagy amelyeknek engedték, hogy az irányelv átültetése előtt gyakorolják a viszontbiztosítási tevékenységet, tevékenységüket továbbra is folytathatják, és nem kell engedélyt kérniük. Ezek az intézetek az irányelv anyagi jogi előírásainak vannak alávetve. A tagállamok mindazonáltal kérhetnek további két éves átmeneti időt.

2.7

Az irányelvjavaslatban az Európai Bizottság végrehajtási jogosítványt kap az irányelvhez való technikai kiigazítások végrehajtásához („komitológia”).

2.8

A viszontbiztosítók felügyeletére vonatkozó előírásokból kiindulva az élet- és kárbiztosítók, valamint a biztosítási csoportok irányelveinek rendelkezéseit is hozzá kell igazítani az új jogi környezethez. Ezért:

a felügyeletnek nem szabad viszontbiztosítási szerződést olyan okból elutasítania, mely közvetlenül egy EU-n belüli (viszont)biztosító pénzügyi stabilitásával függ össze;

nem lehet érvényben olyan előírás, amelynek következtében egy rendszerben a bruttó biztosítástechnikai tartalékokat és a még le nem bonyolított biztosítási esetek tartalékait vagyoni értékkel kelljen biztosítani;

azok a biztosítók, amelyek viszontbiztosítást végeznek, a fizetőképességgel szemben támasztott ugyanazon követelményeknek vannak alárendelve, mint a viszontbiztosítók;

a biztosítási csoportra vonatkozó irányelvet olyan formában fogják módosítani, hogy a viszontbiztosítók a közvetlen biztosítókkal azonos megítélés alá essenek.

3.   Általános megjegyzések

3.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, mert hozzájárul az európai pénzügyi tőkepiac megerősítéséhez, amennyiben biztosítja, hogy a viszontbiztosítók és a captive biztosítók elégséges tőkével rendelkezzenek ahhoz, hogy a rájuk háruló kötelezettségeiknek eleget tudjanak tenni. Ily módon tartósan megerősödhet az európai viszontbiztosítók helyzete a nemzetközi biztosítási piacokon.

3.2

Az EGSZB határozottan rámutat arra, milyen nagy jelentőségű a viszontbiztosítási gazdaság az európai pénzügyi tőkepiac vonatkozásában. 2002-ben a 40 legnagyobb viszontbiztosítónak átadott összes díj összege 138 601 200 000 US dollárt tett ki, ebből 58 544 000 000 US dollár jutott az uniós viszontbiztosítóknak.

3.3

A viszontbiztosítási ügylet elsősorban a biztosítók és a viszontbiztosítók közötti viszonyra vonatkozik. Egy vagy több viszontbiztosító kiesése azonban kihatással lehet a fogyasztóra, amennyiben a kiesések miatt egy közvetlen biztosító nem tud kötelezettségeinek eleget tenni. Ezért az EGSZB elismeri, hogy az irányelvjavaslattal közvetetten a fogyasztóvédelem szintje is emelkedhet az EU-ban. Ugyanakkor az EGSZB arra is rámutat, hogy egy kielégítő viszontbiztosítási védelem egyben a fogyasztók érdeke is. Ez viszont feltételezi, hogy az európai piacon elégséges és megfelelő díjú viszontbiztosítási kapacitás álljon rendelkezésre.

3.4

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság „gyorsított megközelítésű” („fast track”) kezdeményezését, azt, hogy a biztosítási felügyelet jelenlegi szabályaira építve döntsenek a viszontbiztosítási felügyeletre vonatkozó szabályokról. Úgy tűnik, különösen a már működő Solvency II-projekttel a háttérben, hogy ez helyes kezdeményezés.

3.5

Nagy jelentőséggel bír az a körülmény, hogy a viszontbiztosítási piac erősen globalizált piac. Ezért az EGSZB felszólítja az Európai Parlamentet, a Tanácsot és az Európai Bizottságot, hogy különös figyelmet szenteljenek a nemzetközi versenyképességre vonatkozó irányelvről szóló további tanácskozásokon az európai viszontbiztosítási gazdaságnak.

3.6

Az EGSZB elismeri, hogy az európai viszontbiztosítási gazdaság pénzügyi stabilitása a 2001. szeptember 11-i támadások után nagyobb próbáknak lett kitéve. E háttér ismeretében, az európai viszontbiztosítási gazdaság minden újabb megterhelését alá kellene vetni egy pontos költség-haszon elemzésnek.

3.7

Az EGSZB elismeri, hogy mindezidáig különböző felügyeleti rendszerek léteztek. Ezeket a fizetésképtelenségnek, a tőkebefektetésnek és a letétek szabályozásainak a kombinációja jellemzi. Az Európai Bizottság javaslata alapján különösen a letétbehelyezés terén meglévő eddigi szabályozások fognak eltűnni. Ennek során biztosítani kell, hogy az érintett felügyeleti hatóságok elég nagy bizalmat tudjanak kelteni a jövőben rendelkezésre álló felügyeleti eszközök, illetve azoknak az EU-n belüli egységes alkalmazása iránt.

4.   Előírások fizetésképtelenség esetén az élet-viszontbiztosítási üzletágra vonatkozóan (38. cikk)

4.1

Az irányelvjavaslat következtében az életbiztosítási intézetek szavatoló tőkéjének számítására vonatkozó előírásokat az élet-viszontbiztosítási üzletágra is alkalmazni kell. Az élet-viszontbiztosítás esetére az Európai Bizottság a biztosítási szektor fizetésképtelenségére vonatkozó szabályainak változatlan átvételét javasolja. A fizetésképtelenség kiszámítása két összetevőt tartalmaz, nevezetesen a 3 %-os rizikó összegét (sum at risk) és a matematikai tartalékok 4 %-át. Ebből azonban, az EGSZB meglátása szerint, az európai élet-viszontbiztosítók aránytalanul nagy megterhelése következik. Az Európai Bizottság javaslata:

nem veszi figyelembe az élet-viszontbiztosításnál a biztosítási ügylet/kockázat profilt, ami az élet-viszontbiztosítók mértéktelen túltőkésítéséhez vezet;

az európai élet-viszontbiztosítóknak ebből nagy hátránya származik nemzetközi konkurenseikkel szemben (vö. a Melléklettel); félő, hogy a viszontbiztosítási kapacitások tovább szűkülnek;

a viszontbiztosítási védelem nagymérvű drágulásához vezet;

hozzájárulhat a pénzpiacok destabilizálásához, ha a szükséges viszontbiztosítási védelmet, annak megnövekedett költségei miatt, a biztosítási társaságok nem vásárolják meg;

a tőkefedezetű nyugdíjellátás magánúton történő felépítését további tetemes költségekkel terheli meg.

4.2

Az életbiztosítók és az élet-viszontbiztosítók kockázati struktúrája Európán belül nagymértékben eltér. Az élet-viszontbiztosításnál a tőkebefektetési kockázat általában a közvetlen biztosítót terheli. Már csupán ez az eltérés is mutatja, hogy az életbiztosítási szavatoló tőke formula a kockázati struktúrát az élet-viszontbiztosításban nem tudja megfelelően leképezni.

4.3

Az adatkezelő ügynökségek (rating ügynökségek) számítási módszereivel való összehasonlítás is mutatja, hogy az EU javaslat követelményei valószínűleg túl magasak. Habár az Egyesült Államokban a fizetésképtelenségi követelmények a kockázati összegre építenek, eközben azonban egy olyan változó tényezőt vezetnek be, amely a mindenkori portfolió nagyságához igazodik (0,8‰, 25 milliárd euró fölötti tőkebefektetésű állomány esetén). A kanadai felügyeleti hatóságok és adatkezelő ügynökségek tőkebefektetéseinek szerkezete hasonlóképpen alakul.

4.4

Míg a közvetlen biztosítási üzletág a biztosítók és az ügyfelek között továbbra is nemzeti jellegű, addig a viszontbiztosítás azóta nemzetközi üzletággá vált. Ez már a kockázatok nemzetközi diverzifikálásának követelményből is adódik. Ezért szükséges egyenlő versenyfeltételeket biztosítani az Unión belüli viszontbiztosítóknak, valamint nemzetközi versenytársaiknak az Egyesült Államokban, a Bermuda-szigeteken és Svájcban.

4.5

Azok az európai viszontbiztosítók, amelyek a világon mindenhol versenyben állnak, félnek attól, hogy nagy hátrányt szenvedhetnek Európán kívüli versenytársaiktól, mivel ezek a saját tőkével szemben kevésbé szigorú követelménynek vannak alávetve. Feltehető, hogy a viszontbiztosítási üzlet nagyobb mértékben vándorol el olyan Európán kívüli viszontbiztosítási központokba, mint amilyenek a Bermuda-szigetek vagy az Egyesült Államok. A viszontbiztosítási kapacitások elvándorlása az európai pénzügyi tőkepiac nagymérvű legyengüléséhez vezetne. A túlságosan magas követelmények szükségszerűen a viszontbiztosítási kapacitások beszűküléséhez és/vagy a viszontbiztosítási árak emelkedéséhez vezetnének. A viszontbiztosítási árak emelkedése szükségszerűen hatással lesz a biztosítók termékköltségeire, ezáltal pedig a fogyasztókra is. A magasabb árak pedig szükségszerűen negatívan befolyásolják majd a tőkefedezeti magánnyugdíjrendszer felépítését, amire feltétlenül szükség lenne.

4.6

Mindez, az EGSZB meglátása szerint nem alkalmas arra, hogy az európai belső piacot ösztönözze. Máskülönben pedig az új tagállamok is érdekeltek a viszontbiztosítás működőképes európai belső piacának kialakításában, és különösen rosszul érintené őket, ha a viszontbiztosítási kínálat szerkezete számukra hátrányosan változna.

4.7

Az EGSZB ezért arra a végkövetkeztetésre jut, hogy az irányelvjavaslat a szavatoló tőke kiszámítására az élet-viszontbiztosításban csak ártana az európai viszontbiztosítók versenyképességének. Ezen okokból kifolyólag azon a véleményen van, hogy az Európai Bizottságnak az élet-viszontbiztosítók fizetőképességének meghatározására tett javaslatát jelentős mértékben módosítani kellene.

4.8

Az EGSZB ez alapján azt javasolja, hogy meg kellene engedni, hogy az élet-viszontbiztosítás terén is a kár-viszontbiztosítók fizetőképességének kiszámítása legyen az alap.

4.8.1

A kockázat figyelembevételével, de a verseny szempontjait is tekintetbe véve, a kár-viszontbiztósítók fizetőképessége kiszámításának módszere nagyon is kielégítő. A fizetőképességgel kapcsolatos formula a kárbiztosításban nemzetközi összehasonlításban is messzemenően megfelel a fizetőképességgel szemben támasztott követelményeknek, így tehát teljesen ki van zárva, hogy az európai viszontbiztosítási gazdaság hátrányba kerüljön a verseny szempontjából.

4.8.2

A kárbiztosítási formula adekvát formában képezi le az élet-viszontbiztosítási üzletágat. Az elhalálozás kockázatának átvételével az élet-viszontbiztosítási üzletág inkább a kárbiztosítók és a kár-viszontbiztosítók üzletágának felel meg, semmint az életbiztosítók üzletágának.

4.8.3

Azok az egyedi kockázatok, melyeket a kárbiztosítási formulában nem vesznek figyelembe, könnyen bevonhatók a Solvency II-projekt keretén belül.

4.8.4

A kárbiztosítási formulát jogtechnikai szempontból könnyű alkalmazni, mivel az Európai Bizottság tervezett irányelvjavaslatában (3. módosítás) már egy kész irányelvszöveget mutatott be.

4.8.5

A kárbiztosítási formula lehetővé teszi az élet-viszontbiztosítók számára, hogy a fizetőképességet illetően követelményeiket időben tudják meghatározni, mivel a szükséges adatok már ma fellelhetők a biztosítóknál, így nem kell azokat még csak ezután begyűjteni. Különösen a nemzetközi ügyletekben hiányos információk miatt tűnik a kárbiztosítási formula előnyösnek.

4.8.6

A fizetőképességgel kapcsolatos formula különösen a kárbiztosításban alkalmazott „gyorsított megközelítésre” alkalmas. Könnyű átültetni, mivel nincs szükség a formula további átalakításához az olyan esetekben, melyekben példának okáért szerződésben lefektetett letétbe helyezésről van szó.

5.   Előírások fizetésképtelenség esetén a kár-viszontbiztosítási üzletágra vonatkozóan (37. és 55. cikk)

5.1

Az irányelvjavaslatban az a szándék fogalmazódik meg, hogy a szavatoló tőke kiszámítására vonatkozó előírásokat a kárbiztosításban a kár-viszontbiztosítási üzletágra is alkalmazzák. Ezzel összefüggésben, a Lámfalussy-eljárás keretén belül lehetővé válhat a kárviszonbiztosítás fizetőképességére vonatkozó követeléseknek legalább 50 %-al való emelése.

5.2

Az EGSZB megfelelőnek tartja a kárbiztosítók fizetésképtelenségére vonatkozó szabályozásoknak változatlan átültetését a kár-viszontbiztosítókra a „gyorsított megközelítésű” kezdeményezés keretén belül. Azonban komoly kifogásai vannak a Lámfalussy-eljárásnak a fizetésképtelenségre vonatkozó követelményekre történő kiterjesztésével szemben.

5.3

A szóban forgó irányelvet „gyorsított megközelítésű” projektként, nem pedig a Lámfalussy-eljárás keretén belül hozott keret-irányelvként fogalmazták meg. A fizetésképtelenséggel szemben támasztott követelmények kiigazítása majd csak a tágabb Solvency II projekt keretén belül történik meg.

5.4

A Lámfalussy-eljárás alkalmazása itt nem igazolható. A viszontbiztosítók saját tőkével szembeni követelményei semmi esetre sem tekinthetők olyan, a megvalósítást elősegítő rendelkezéseknek, melyek meghozatalára az erre vonatkozó Lámfalussy-eljárás lett volna előirányozva. Ahogyan ez a bankszférán belüli, a Basel II-vel kapcsolatos hosszadalmas tárgyalásokból is világosan kitűnik, a saját tőkével szembeni követelmények esetében a majdani felügyeleti rendszer „lelkéről” van szó, nem pedig egy utólagos részleges szabályozásról.

5.5

A konkrét saját tőkével szembeni követelményeknek, az EGSZB meglátása szerint, már magából az irányelvből felismerhetőeknek kellene lenniük, nem pedig egy utólagos, a biztosítótársaságokra vonatkozó közösségi törvényhozásból. Ezt a megkülönböztetést támasztja alá a jelenlegi Alkotmánytervezet is, amely megköveteli, hogy a lényeges szabályozásoknak már magában az irányelvben szerepelniük kell. Az Európai Bizottság hivatkozása az érintett körökkel való átfogó konzultációra ezért nem elégséges.

6.   A viszontbiztosítás és a visszaengedményezés tényezői (37. és 38. cikk)

6.1

Az irányelvjavaslat előirányozza, hogy más viszontbiztosítókra irányuló visszaengedményezéseket, a fizetőképesség számításánál, a bruttó kártehernek csupán 50 %-áig kell figyelembe venni. Ez megfelel az élet-és kárbiztosítás területén a közvetlen biztosítókra vonatkozó érvényben lévő szabályozásnak. A viszontbiztosítók felügyeletére vonatkozó jelen irányelvnek nagymértékben hozzá kellene járulnia a viszontbiztosítási ágazat pénzügyi stabilitásának megerősítéséhez az Európai Unión belül. Mindezek tudatában az EGSZB jogosnak tartja, hogy teljes mértékben elismerjék a biztosítók engedményezését, illetve a viszontbiztosítók visszaengedményezését, amennyiben mind az engedményező, mind a visszaengedményező az Európai Unión belüli felügyeletnek van alárendelve.

6.2

Az EGSZB javasolja a viszontbiztosítási és a visszaengedményezési tényezők számának növelését, még akkor is, ha a biztosítási gazdasággal szemben támasztott követelmények megszaporodtak, mivel ezzel próbálnak össztársadalmi problémafelvetéseket is megoldani. Mivel a 2001. szeptember 11-i támadások után különösen nagy volt az igény az iparban és a légi közlekedésben a terrortámadások kockázata elleni biztosítási fedezetre, alacsonyabb viszontbiztosítási és visszaengedményezési tényezők alapján nem lehetett a költség szempontjából kedvezőbb megoldásokat kínálni. Az egyes tagállamokban az alacsonyabb visszaengedményezési tényezők alapján sem alakulhattak még ki biztosítási megoldások a terrortámadások kockázata ellen.

7.   Befektetési szabályok (34. cikk)

7.1

Az EGSZB elfogadja a 34 cikkelyben foglalt a minőségi felügyeleti szabályokra vonatkozó kezdeményezést (Prudent-Person-Principle). A viszontbiztosítási üzletág sajátosságai és különösen nemzetközi jellege miatt ez a kezdeményezés megfelelőbb, mint a mereven mennyiségi kezdeményezés. Az EU ezzel egy olyan modern kezdeményezést honosít meg, amelyet az International Association of Insurance Supervisors (IAIS) részéről is támogatnak. Ugyanakkor az EGSZB azt is elismeri, hogy a minőségi kezdeményezés nem jelent menlevelet, hanem megköveteli, hogy a vállalkozók a tőkebefektetési folyamatot állandóan ellenőrizzék.

7.2

Mivel az irányelv eddig fennálló felügyeleti szabályok hatályát fogja korlátozni vagy eltörölni (például a letétbehelyezés tekintetében), az EGSZB azt javasolja, hogy az irányelv adja meg a tagállamoknak azt a jogot, hogy a területükön bejegyzett viszontbiztosítók számára kiegészítő mennyiségi befektetési szabályokat írhassanak elő. Ennek feltételéül kell szabni, hogy a kiegészítő szabályok igazolhatóak legyenek a „Prudent-Person-Principle” és a szerződéses kötelezettségek szempontjából.

8.   Átmeneti időszak (51. cikk)

A viszontbiztosítók jelenleg nincsenek egységes EU jogi kereteknek alárendelve. Az EGSZB ezért azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy átfogó módon vizsgálja meg, nincs-e szükség további átmeneti szabályokra. Ezek vonatkozhatnak például a viszontbiztosítók olyan jelenleg is használt saját tőkeeszközeire, amelyeket a saját tőkével szemben támasztott követelmények keretében a közvetlen biztosítóknál nem ismernek el.

9.   Következtetések

9.1

Az EGSZB támogatja – az említett fenntartások ellenére – az Európai Bizottság európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslatát a viszontbiztosításról, illetve a 73/239/EGK és a 92/49/EGK irányelv, valamint a 98/78/EG és a 2002/83/EG irányelv módosítására vonatkozó javaslatát. Az a véleménye, hogy a javaslat a viszontbiztosítók felügyeletével összefüggésben majdnem minden területet magában foglal. Az irányelv teljes mértékű átültetése nagyban hozzá fog járulni a viszontbiztosítási piacok megerősítéséhez és stabilitásához az Európai Unión belül, ami megfelel az Európai Bizottság célkitűzésének is.

9.2

Az EGSZB, miután megvizsgálta az Európai Bizottság javaslatát, néhány sajátos szempontot emelt ki az irányelvjavaslatból, annak érdekében, hogy a további megfontolásokhoz és elemzésekhez konkrét utalásokkal és ösztönzésekkel szolgálhasson az Európai Bizottság számára. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy az élet-viszontbiztosítás terén is a kár-viszontbiztosítók fizetőképességének számítását vegyék alapul. Továbbá nem szabad, hogy a fizetésképtelenségre vonatkozó követelések a Lámfalussy-eljárás alkalmazási területére essenek. Mivel az EGSZB fontosnak tartja az irányelvben megfogalmazott szándékot, ezért gyors törvényhozási eljárást sürget.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  Viszontbiztosítással foglalkozó captive biztosítóról akkor beszélünk, ha egy viszontbiztosító olyan céghez vagy cégcsoporthoz tartozik, mely cég vagy cégcsoport maga nem működik közvetlen biztosítóként vagy viszontbiztosítóként. A captive biztosító tevékenysége arra korlátozódik, hogy ennek a cégnek vagy cégcsoportnak viszontbiztosítási szolgáltatást nyújt.


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/6


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „Javaslat a toluol és a triklórbenzol forgalmazásának és felhasználásainak megszorításával kapcsolatos európai parlamenti és tanácsi irányelvre (a 76/769/EEC tanácsi irányelv 28. módosítása)”

COM(2004) 320 végleges -2004/0111 (COD)

(2005/C 120/02)

2004. május 11-én a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett kérdésben.

A munkák előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2004. október 6-án fogadta el véleményét. Az előadó David Sears volt.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-28-án tartott plenáris ülésén (az október 27-i ülésen) 165 igen szavazattal, 1 szavazat ellenében, 5 tartózkodás mellett a következő véleményt elfogadta:

1.   Bevezetés

1.1

„Létező” anyagoknak azokat az anyagokat tekintjük, amelyek már jelen voltak az Európai Közösség piacán 1971. január 1-je és 1981. szeptember 18-a között. 100 195 ilyen anyagot neveztek meg, és soroltak fel a Létező Kereskedelmi Vegyi Anyagok Európai Jegyzékében (EINECS), melyet 1990-ben publikáltak a Hivatalos Lapban (1). Az 1981. szeptember 18-a után a piacon megjelenő anyagok „új” anyagnak minősülnek, és a vonatkozó Európai Uniós jogszabályok alapján forgalomba hozatal előtti értesítéshez kötöttek.

1.2

Az (EEK) 793/93 számú Tanácsi Rendelet (2) értelmében ezeket a létező anyagokat az emberi egészségre és a környezetre vonatkozó kockázat tekintetében rutinszerű vizsgálatnak vetik alá. A mai napig, az értékelés vonatkozásában négy elsőbbségi listát dolgoztak ki, melyeket a tagállamok illetékes hatóságainak kell végrehajtaniuk. Ezek közül az utolsó 2000. október 25-én készült el. (3) A 141 anyag meghatározásakor olyan anyagokat választottak, melyek esetében valamilyen kockázat várható, akár az anyagok sajátságos szerkezetéből és ismert vagy feltehető biokémiai kölcsönhatásából adódóan, akár a nagy gyártási mennyiség (HPV) miatt.

1.3

A tagállamok megvizsgálnak minden egyes anyagot a gyártás és a felhasználás minden szakaszában, mind a robbanásveszély vonatkozásában, mind pedig annak eldöntésére, hogy azok valóban veszélyt jelentenek-e az emberi egészségre és a környezetre, és ha igen, milyen kockázatcsökkentő intézkedésekre lehet szükség. Ha annak ellenére, hogy az anyag az elsőbbségi vizsgálati listán szerepel, tényleges vagy tervezett használata valójában nem jár kockázattal, illetve csak nagyon alacsony kockázatot jelent, az ellenőrző intézkedések vagy nem szükségesek, vagy valószínűleg nagyon alacsony szintűek, mind hatásukat, mind hasznukat tekintve.

1.4

A tagállamok által benyújtott kockázatértékelési jelentéseket (RARok) a toxicitási, ökotoxicitási és környezetvédelmi tudományos bizottság értékeli (CSTEE). Ha a CSTEE egyetért a következtetésekkel és támogatja az általános vizsgálati eljárást, – amennyiben szükséges – kockázatcsökkentő intézkedések javasolhatók, a bizonyos veszélyes anyagok és készítmények forgalmazásáról és használatáról szóló, 76/769/EEK számú tanácsi irányelv (4) 1. számú mellékletének módosításaként. Ez a javaslat a huszonnyolcadik ilyen módosítás.

1.5

A javaslatban említett két anyagot (toluol és triklórbenzol) a fenti eljárásnak megfelelően vetették vizsgálat alá. Mindkettő szerepel a EK 2268/95 számú, 1995. szeptember 27-én, bizottsági rendeletként (5) közzétett második „elsőbbségi anyagok listáján”. Mindkettő vizsgálatára Dániát jelölték ki. A CSTEE alapvetően egyetértett és támogatta a vizsgálatot követő kockázatértékelési jelentéseket a 2001. június 12-én megtartott 24. és 2001. július 20-án megtartott 25. plenáris üléseinek keretében kiadott véleményeiben.

1.6

Ez a javaslat kockázatcsökkentő intézkedéseket vázol fel a két említett anyaggal kapcsolatban, melyeket a tagállamoknak kell végrehajtaniuk az Irányelv hatálybalépésétől számított tizennyolc hónapon belül. Az Európai Bizottság a javaslatot 2004. április 28-án tette közzé. A szabályszerű eljárásokat követően, amennyiben megegyezés születik a szükséges változtatásokról, a tagállamokban legkésőbb 2006 júniusában hatályba kell lépnie.

2.   A Bizottság javaslata

2.1

A javaslat az emberi egészség és a környezet védelmére törekszik, valamint létre kívánja hozni (illetve meg kívánja őrizni) ezen két anyag belső piacát. Úgy tűnik, hogy ez költségmentesen, vagy nagyon alacsony költségen megvalósítható, mivel a meghatározott alkalmazásokban való felhasználás csökkent, és hasonló termékek már rendelkezésre állnak.

2.2

A toluol esetében, melyet a kémiai szintézis nélkülözhetetlen alapanyagaként és számos ipari és fogyasztói alkalmazásban oldószerként használnak, sokoldalú HPV anyagként tartanak számon, a megszorítások az általánosan forgalmazott ragasztókban és festékszórókban 0,1 tömegszázalékot meghaladó toluoltartalomra vonatkoznak. Ez nem vonatkozik az ipari alkalmazásokra, és célja az emberi egészség védelme.

2.3

A triklórbenzol alkalmazása – melyet közbenső szerként használnak bizonyos gyomirtó szerek esetében, és üzemi oldószerként zárt rendszerekben – sokkal korlátozottabb, a megszorítások 0,1 tömegszázalékot meghaladó triklórbenzol-tartalomra vonatkoznak, a közbenső szerként történő felhasználás kivételével. Ez korlátozza az általános értékesítés lehetőségét, és fokozott egészségvédelmet biztosít a munkahelyeken.

2.4

A két terméket, melyre ez a módosítás vonatkozik, a javaslat mellékletében CAS számuk (108-88-3 120-82-1) alapján határozták meg. A használatukra irányuló megszorításokat a 76/769/EEK Irányelv 1. melléklete fogja tartalmazni.

2.5

A tagállamoknak egy évük lesz, hogy közzétegyék azokat a törvényeket, melyekre szükség van az irányelv betartásához. Az egy év ezen javaslat hatálybalépésének napjától számítandó, melyet meg kell előznie a Szerződés 95. cikkében foglaltak értelmében az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal (EGSZB) történő konzultációnak és az Európai Parlament bevonásával az együttdöntési eljárásnak.

3.   Általános megjegyzések

3.1

Mint ahogyan a 76/769/EEK számú Tanácsi Irányelv huszonhatodik módosítása, (a nonilfenol, nonilfenol etoxilátok és cement forgalmazására és használatára vonatkozó megszorítások) (6) amelyről az EGSZB 2003 márciusában fogalmazta meg véleményét (7), ez a javaslat is az önálló anyagokkal foglalkozik, melyek a pontosság érdekében külön vita tárgyát képezik. (A beavatkozó huszonhetedik módosítás az extender olajokban és gumiabroncsokban található policiklusos aromás szénhidrogénekről már közzé lett téve, de még mindig felülvizsgálat alatt áll.)

4.   Toluol

4.1

A toluol átlátszó színtelen folyadék, melynek szaga igen jellegzetes. Metil-benzolként is ismert, a benzol után a második legegyszerűbb aromásszerkezetű anyag, amely egy hattagú széngyűrűből épül fel, melynek egyik tagjához (alkil) szénlánc kapcsolódik. A természetben nyersolajban, néhány növényben és fában fordul elő, valamint a vulkánkitörések és erdőtüzek alkalmával kibocsátott gázokban; szénből és nyersolajból nagyon nagy mennyiségben előállítható.

4.2

Ipari források szerint, a szándékosan előállított toluol kapacitás 20 millió tonna, a gyártási szint pedig 14 millió tonna világviszonylatban. Ennek a kapacitásnak 75 %-a az USA-ban, Ázsiában és Japánban található. A CSTEE vélemény az 1995-ben az EU-ban előállított toluol mennyiség kapcsán 2,6 millió tonnát említ. Ennél sokkal nagyobb mennyiség keletkezik a gázolaj szokásos előállítása során, ami alapvetően hozzájárul az összes előforduló toluol mennyiségéhez. Ezt nem tartalmazza a fenti összes mennyiség. (8)

4.3

A toluolt elsősorban zárt rendszerekben nyersanyagként használják benzol, uretán habok és más vegyipari termékek szándékos gyártásához, és sokkal kisebb mennyiségben oldószer hordozóként festékekben, tintákban, ragasztókban, gyógyszerészeti és kozmetikai termékekben. Az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt hatásait széles körben vizsgálták, és az eredményeket az érdekelt felek elfogadták. Egyértelműen szükség van a fölösleges – tényleges vagy elméleti – szabályozatlan toluol előfordulás minimalizálására, különösen, abban az esetben, ha hasonló szolvációs tulajdonsággal bíró alternatív termékek is léteznek.

4.4

Az ebben a javaslatban meghatározott két végfelhasználás ez utóbbi kategóriába tartozik. A toluol mint oldószer használata az általánosan forgalmazott festékszórókban és ragasztókban nem szükséges, és ezen termékek európai gyártói által nem is támogatott. Ami e két végfelhasználást illeti, úgy tűnik, hogy az eladások nagyon alacsonyak vagy a nullához közelítenek. Ebből következően ez főleg egy elővigyázatossági intézkedés, melynek várhatóan kevés hatása lesz a gyártók költségeire vagy a fogyasztók választására és egészségére.

4.5

Az EGSZB elismeri, hogy a legfontosabb követelmény annak biztosítása, hogy a toluolt biztonságosan kezeljék nagy mennyiségben a munkahelyeken található zárt rendszerekben. Ez a javaslat biztosítja, hogy az ellenőrzött munkakörnyezeten kívül, az utca embere megfelelően védve legyen a fölösleges toluol előfordulástól mind most, mind a jövőben. Az EGSZB éppen ezért támogatja ezt a részét a javaslatnak.

5.   Triklórbenzol

5.1

A triklórbenzol helyzete jelentősen különbözik a fentiektől és néhány módosításra, valamint pontosításra van szükség a javaslatban.

5.2

A „triklórbenzol” szándékosan előállított vegyi anyag, amely a természetben csak a klórozott aromás vegyületek lebomlásakor fordul elő. Három különböző izomer létezik, attól függően, hogy a klór atom hol helyezkedik el a hattagú széngyűrű körül. Mindegyiknek (kismértékben) különböznek a fizikai tulajdonságai és eltérőek a biokémiai kölcsönhatásai, például az LD50-értékeik alapján. Mindegyiknek más a CAS- és EINECS-száma. Ezen túlmenően, mind a CAS, mind az EINECS nyilvántartásban szerepel a „triklórbenzol” általában. Mindegyik fajta megvásárolható kereskedelmi forgalmazásban az USA-ban és máshol is. A triklórbenzol 1-et, 3-at, 5-öt, úgy tűnik, már nem gyártják Európában. A jegyzékbevétel részletei a következők (9):

EINECS-szám

201-757-1

204-428-0

203-686-6

234-413-4

CAS-szám

87-61-6

120-82-1

108-70-3

12002-48-1

Izomer

1,2,3-

1,2,4-

1,3,5-

-

Formája

fehér pehely

átlátszó folyadék

fehér pehely

átlátszó folyadék

Olvadáspont °C

52-55

17

63-65

-

Szájon át, LD50 mg/kg patkányoknál

1830

756

800

-

UN-szám

2811

2321

2811

-

5.3

A RAR- és CSTEE-vélemény kifejezetten a triklórbenzol 1, 2, 4-re utal, melyek EINECS- és CAS-számai fent láthatók. A jelen javaslat megerősíti ezt az egyszeri CAS-számot (és ebből következően azt az egy izomert, amelyet tanulmányoztak) a mellékletben – a szövegben vagy a címben viszont nem.

5.4

A különböző izomereket magas tisztasági fokon állítják elő, mint közbenső anyagokat a zárt rendszerekben, bizonyos gyomirtók, növényvédő szerek, színezékek és egyéb speciális vegyi anyagok szintetizálására. Ha a specifikus izomerikus szerkezet kevésbé lényeges, az izomerek keveréke használható a zárt rendszerekben oldószerhordozóként a színezékek számára, vagy gyártásszabályozóként vagy mint hőátadó közeg, a spraykben mint korróziógátló szer, illetve alkalmazható a fémmegmunkáláshoz szükséges folyadékokban.

5.5

Az EU-ban (és máshol is) elsősorban triklórbenzol 1, 2, 4-et (TCB-1,2,4) használják, különböző tisztasági fokon. A gyártás az 1980-as évek óta folyamatosan csökkenni látszik. Az OSPAR-bizottságnak a tengeri környezet védelme érdekében benyújtott jelentésében szereplő becslés szerint a TCB-1,2,4-et 1994-ben 7-10 ezer tonna közötti mennyiségben állították elő; a TCB-1,2,3-ból kevesebb, mint 2 ezer tonnát, és a TCB-1,3,5-ből kevesebb, mint 200 tonnát (10) gyártottak. 2000 júniusában az OSPAR külön bejegyzések alatt hozzáadta mindhárom izomert a Kiemelt Intézkedést Igénylő Veszélyes Anyagok listájához. A 2001. júliusi CSTEE-vélemény ugyancsak 7 ezer tonnás európai előállítási mennyiségre hivatkozik az 1994-95 évre vonatkozóan. A termelési szint tovább hanyatlott, és jelenleg vélhetően a fent említett mennyiségek fele, melynek nagy része export célra készül. (11)

5.6

Jelenleg, tudomásunk szerint, már csak egyetlen gyártó maradt az EU/OSPAR-régióban. Az értékesítés a TCB-1,2,4 és TCB-1,2,3 izomerekre korlátozódik kizárólag közbenső anyagként történő felhasználás céljára, melyet minden egyes vásárlónak meg kell erősítenie a szállítást megelőző írott felhasználási nyilatkozattal.

5.7

Az Európai Bizottság és a CSTEE ismer és el is fogad még néhány további zártrendszeri felhasználást, ide tartozik a vegyi anyag üzemi oldószerként történő felhasználása annak külső környezetbe való kibocsátása nélkül. Mivel ennek a javaslatnak az a szándéka, hogy megengedje szükségletek ellátására irányuló gyártást, de szigorúan korlátozza a nyílt használatból következő kibocsátást, indokoltnak tűnik ennek a felhasználásnak a hozzáadása a javaslat mellékletében felsorolt megengedett felhasználásokhoz.

5.8

Az EGSZB úgy véli, hogy a fenti specifikus kérdések függvényében ennek a javaslatnak fokozott védelmet kellene biztosítania a munkahelyen és teljes egészében meg kellene szüntetnie az említett vegyi anyagok munkahelyen kívüli előfordulásának kockázatát. A triklórbenzol és a vele versenyben levő termékek gyártói és felhasználói úgy tűnik, már nagyon számítottak erre a javaslatra. Éppen ezért, valószínűleg, nem lesz ennek jelentős hatása a gyártók és a felhasználók költségeire. Az EGSZB ezért támogatja ezt a részét a javaslatnak.

6.   Külön megjegyzések

6.1

Az EGSZB, mint a fentiekben is, megjegyzi, hogy ennek a javaslatnak a vonatkozó RAR- és CSTEE-véleményeken kell alapulnia, és ennélfogva kizárólag a TCB-1,2,4-re kell vonatkoznia. Ezt pontosítani kell mind a címben, mind a szövegben. Szerencsére a használatra vonatkozó megszorítások ugyanazok maradnak, mivel ez az izomer az elsődleges alkotóeleme a kevert izomerű TCB-nek, melyet korábban az oldószerekben és spraykben történő felhasználás céljából értékesítettek.

6.2

Más zártrendszerű felhasználásokat is lehetővé kell tenni, a „vagy más zárt rendszerekben való felhasználásra, ahol a környezetbe történő kibocsátás lehetősége nem áll fenn” megkötés hozzáadásával a vonatkozó megszorítás végén.

6.3

Hasonlóan, a 76/769/EEK tanácsi irányelv korábbi módosításaihoz, az EGSZB sajnálatát fejezi ki, hogy az egymáshoz nem kapcsolódó termékek egyazon szövegben szerepelnek, mivel a szövegben specifikus és folyamatos módosításokra lehet szükség, annak érdekében, hogy megfeleljen a külső realitásnak. Ez nem támogatja a felelősségteljes, időben történő, hatékony kormányzást. Ha ez, a specifikus kockázatcsökkentő intézkedések egyeztetésének ebben a végső és kritikus szakaszában történő forráskorlátozásokból következik, ezeken a korlátozásokon túl kell lépni, amilyen gyorsan csak lehetséges.

6.4

Az EGSZB megjegyzi, hogy az utolsó, értékelésre szánt elsőbbségi anyagok listáját 2000 októberében tették közzé. Az EGSZB sajnálatát fejezi ki, hogy ezt a megközelítést már nem folytatják, pedig még sok időre van szükség ahhoz, hogy az olyan eljárások, mint például a REACH, kivitelezhetők legyenek. Sajnáljuk, hogy ez a lendület elveszett.

6.5

Az EGSZB megállapítja, hogy a CSTEE kulcsszerepet játszott az elmúlt időszakban, és bízik benne, hogy megfelelő lépések születtek annak érdekében, hogy ezt a szerepét a jövőben is folytatni tudja, a tudományos bizottság nemrégiben bejelentett szerkezetátalakítása ellenére.

6.6

Az EGSZB osztja a jelen rendszer keretében az anyagok vizsgálatához szükséges idővel kapcsolatosan általánosan megfogalmazott aggodalmakat. E két termék tekintetében közel 11 évnek kell eltelnie, mielőtt a jogszabály hatályba lép. Ebből öt év az után következik, hogy a CSTEE a RAR-t kielégítőnek minősíti. Mire a jogszabály végre hatályba lép, nem jelent költséget – sem mérhető egészségi vagy környezeti előnyöket – egyetlen érintett fél számára sem. További információ hiányában lehetetlen megállapítani, hogy ez jó (azaz a piac a növekvő nyomás alatt alkalmazkodott a folyamatos kockázatértékeléshez) vagy rossz (azaz a folyamat eredménye elenyésző volt, míg az összes érintett számára jelentősek voltak a költségek) – vagy hogyan lehetne tovább tökéletesíteni.

6.7

Az EGSZB úgy véli, hogy más javaslatok (mint például a REACH) kiegészítéseként – és annak biztosítása mellett, hogy valóban a meglévő folyamat javát szolgálja, nem pedig eltereli róla a figyelmet – a lassú haladás okát haladéktalanul meg kellene vizsgálni. Ennek párhuzamosan kellene haladnia más, jelenleg folyamatban lévő tanulmányokkal, melyek az egészség és környezet érdekében kialakított folyamatoknak az érintettekre gyakorolt hatását, költségét és előnyeit vizsgálják, a sikeres és versenyképes tudásalapú európai gazdaság keretén belül.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  HL C 146A., 1990. 06. 15.

(2)  HL L 84., 1993. 04. 05.

(3)  HL L 273., 2000. 10. 26.

(4)  HL L 262., 1976. 09. 27.

(5)  HL L 231., 1995. 09. 28.

(6)  HL L 178., 2003. 07. 17.

(7)  HL C 133., 2003. 06. 06.

(8)  Az adat az APA-tól (Aromás Anyagokat Gyártók Szövetsége), a CEFIC (Európai Vegyipari Tanács) tagjától származik.

(9)  Európai Vegyi Anyag Hivatal Weboldala (http://ecb.jrc.it)

(10)  Az adat az Eurochlortól, a CEFIC tagjától származik.

(11)  A CSTEE-vélemények a SANCO Főigazgatóság honlapján elérhetők.


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/10


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „A KKV-k és a szociális gazdaság vállalatainak alkalmazkodóképessége a gazdasági dinamizmus által kikényszerített változásokhoz”

(2005/C 120/03)

2004. április 27-én Loyola de PALACIO, az Európai Bizottság alelnöke az Európai Bizottság nevében feltáró vélemény megalkotására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot a következő témában: „A KKV-k és a szociális gazdaság vállalatainak alkalmazkodóképessége a gazdasági dinamizmus által kikényszerített változásokhoz”.

Az EGSZB tárgyi munkáival megbízott „Belső piac, termelés és fogyasztás” szekció véleményét 2004. október 6-án elfogadta (előadó: Lucia FUSCO).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (2004. október 27-i ülés) 169 szavazattal, 2 ellenében és 5 tartózkodás mellett a véleményt elfogadta.

Előzetes megjegyzés

Az Európai Bizottság felkérésének szellemében jelen vélemény célja a megjelölt témát egyrészt a KKV-k – ide értve a mikróvállalkozásokat –, másrészt a szociális gazdaság vállalatai (a továbbiakban SZGV-k) között fennálló és lehetséges kölcsönhatások szempontjából megvizsgálni, valamint számba venni az SZGV-ktől származó azon eszköz- és modelltípusokat, amelyek alapvetően befolyásolják vagy befolyásolhatják mind a KKV-k, mind az SZGV-k alkalmazkodóképességét.

1.   Célkitűzések és normatív keret

1.1

Az Európai Bizottság azért kérte fel az EGSZB-t jelen feltáró vélemény megalkotására, mert úgy véli, hogy a KKV-k és SZGV-k szerepe különösen fontos a lisszaboni stratégia szempontjából, s mert ösztönözni kívánt olyan elemek számba vételére, amelyek lehetővé teszik a szóban forgó szereplők számára szükséges szabályozási és támogatási környezet feltérképezését.

1.2

A felkérés az EGSZB által kiadott egyik saját kezdeményezésű – 2004. április 1-jén egyhangúlag jóváhagyott – véleménynek köszönhető, amely a KKV-k és SZGV-k szerepét tárgyalta a csatlakozó országok gazdasági diverzifikációjában. Már ez a vélemény is együtt kezelte a két típust, s – megemlítve együttes jelentőségüket az EU-ban – szerepüket a gazdasághoz, a foglalkoztatottsághoz és a szociális kohézióhoz való hozzájárulásuk alapján, valamint a köztük lejátszódó mély kölcsönhatások és erőik kölcsönös egyesítése szempontjából határozta meg. Az is említésre került, hogy a gazdasági változás fogalma sokkal szélesebb és dinamikusabb, mint a szerkezetátalakításé. Beszélt a Gyllenhammer-jelentésről is – az Európai Bizottság által létrehozott „A változások kezelése” elnevezésű magas szintű csoport munkája –, amely, a teljesítményértékelést [benchmarking], innovációt és a szociális kohéziót célzó stratégia érvényességének elismerésével, a munkahelyteremtésre tette a hangsúlyt. 10 pontból álló integrált programot terjesztett elő a KKV-k és SZGV-k támogatására a csatlakozó országok gazdasági diverzifikációja szempontjából. A program igen nagy mértékben az EU-ban működő SZGV-k már bevált gyakorlatát vette lapul.

1.3

Az uniós SZGV-k jó gyakorlata valóban alapja lehet az SZGV-k és a KKV-k kölcsönhatásainak és erőegyesítésének, s innovatív utakat nyithat az együttműködés, az újítás és dinamizmus SZGV-kre jellemző szelleme révén, feltéve, ha ezekkel a lehetőségekkel a KKV-k valóban élni tudnak, s mint értéknövelő tényezőt fel tudják használni terjeszkedésük során, miközben saját struktúráik révén is hozzájárulnak az együttműködés, a reprezentativitás és a kölcsönös bizalom megszilárdításához.

1.4

A lisszaboni stratégiára a 2000. márciusi Európa Tanács tett javaslatot, célul tűzve ki, hogy Európa a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljék, hangsúlyozva, hogy „szükség van az újító vállalkozások, nevezetesen KKV-k alapítása és fejlődése számára kedvező környezet kialakítására”, s azt is hozzátéve, hogy „a vállalatok versenyképessége és dinamizmusa közvetlenül a beruházások, az innováció és a vállalkozó szellem számára kedvező szabályozási környezet függvénye (1). Erre alapozva a 2000. június 19-20-i feirai Európa Tanács elfogadta a Kisvállalatok Európai Chartáját, amely leszögezi, hogy ezek a vállalatok „az európai gazdaság gerincét alkotják [és] semmivel nem helyettesíthető forrásai a munkahelyteremtésnek és melegágyai a vállalkozási ötleteknek (2). Maga a lisszaboni stratégia is hangsúlyozza, hogy a gazdasági növekedés kulcstényezője a szociális kohézió erősítésének Európában. Az Európai Bizottság ezek után kijelentette, hogy a lisszaboni menetrend elfogadásával járó kihívások a munkahelyek számának és a foglalkoztatottsági aránynak a növelése iránti szükségletben mutatkoznak meg, de ugyanígy szükség van a technikai tudás javítására és annak biztosítására, hogy a mezőgazdaságból és az iparból a szolgáltatások felé tartó áramlás rendezetten és – magukban az érintett országokban – a regionális különbségek súlyosbodása nélkül valósuljon meg (3).

1.5

A KKV-k fogalmába beleértjük a sajátos jellegzetességekkel rendelkező és pontosan számszerűsíthető kritériumoknak megfelelő mikrovállalkozásokat is, amelyeket az Európai Bizottság a következőképpen határoz meg (4):

Vállalattípus

Munkavállalók száma

Árbevétel

vagy

Mérlegfőösszeg

Közepes

< 250

≤ 50 millió €

 

≤ 43 millió €

Kicsi

< 50

≤ 10 millió €

≤ 10 millió €

Mikro

< 10

≤ 2 millió €

≤ 2 millió €

1.6

Az SZGV-k négy kategóriába sorolhatók: szövetkezeti, önsegélyező egyesületi, egyesületi és alapítványi vállalkozások. Ezeknél a vállalkozásoknál a szociális célkitűzés jellemzően fontosabb a nyereség maximalizálásánál, ami gyakran jelent bekapcsolódást a területi és helyi fejlesztésekbe. Alapértékeik a következők: szolidaritás, szociális kohézió, szociális felelősségérzet, demokratikus vezetési stílus, részvétel, önállóság (5).

1.7

Az SZGV-k többségére ráillik a KKV-k uniós sztenderd meghatározása (6). Amelyek méretük folytán ebből kiesnek, azok is általában a KKV-kra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek: alacsony külsőtőke-bevonás, tőzsdei jegyzés hiánya, a tulajdonosok-részvényesek közvetlen jelenléte, szoros kapcsolat a helyi struktúrákkal.

1.8

Az európai intézmények a KKV-kkal kapcsolatos politika tekintetében felállítottak egy normatív keretet. 2005-ig a KKV-kat – mint olyanokat – egyetlen intézkedés fűzte össze: a Tanács 2000/819/ET határozata a 2001-2005-ös időszakra vonatkozó Többéves Vállalkozási és Vállalkozói Programról, amelynek középpontjában a KKV-k állnak. Ennek a programnak – amelyet a Kisvállalkozások Európai Chartája által kitűzött célok megvalósítására is igénybe vesznek – a célkitűzései a következők:

a vállalkozások növekedésének és versenyképességének erősítése;

a vállalkozói szellem előmozdítása;

a vállalkozások adminisztratív és szabályozási környezetének egyszerűsítése;

a vállalkozások pénzügyi környezetének javítása;

a vállalatok közösségi támogatásokhoz, programokhoz és hálózatokhoz való hozzájutásának megkönnyítése.

1.9

2003. január 1-jén az Európai Bizottság közleménye [COM (2003) 26 végleges] öt jelentésben mutatta be az EU politikáját a KKV-k irányában: két jelentés a Kisvállalkozások Európai Chartájának megvalósításáról szólt az uniós és a csatlakozó országokban; egy jelentés az EU KKK-ket támogató tevékenységéről; egy jelentés a KKV-k Szószólójától; végül a Zöld Könyv a vállalkozói szellemről. Az EU tevékenységéről szóló jelentés – más kihívások mellett – rávilágít az EU elkötelezettségére, amely nevezetesen a strukturális programokban, a már említett többéves programban és az FP6-ban nyilvánul meg. Végül pedig a Zöld Könyvből kirajzolódik a vállalkozói szellem és a vállalati versenyképesség támogatására hivatott közösségi akcióterv (2006-2010).

1.10

Az Európai Bizottság normatív keretet is szabott a szociális gazdaság vállalatai számára. Ezek közül a legjelentősebbek a szövetkezetek, amelyekről az „Európa szövetkezeteiről” szóló 2004. február 23-i közlemény beszél. Ez a közlemény javasolja, hogy történjenek erőfeszítések a szövetkezetek szélesebb körű megismertetésének és jelentőségük megértésének előmozdítására, valamint a jogi keretek konvergenciájának elősegítésére az uniós országokban. (7) A közlemény – a „Szövetkezetek fejlesztéséért” című, 2002 júniusában nemzetközi szinten, nevezetesen a 25 EU-tagállam kormányának képviselői és a legtöbb nemzeti munkaadói és munkavállalói szervezet által elfogadott ILO-ajánlásban meghatározottak alapján – felsorolja az ilyen típusú vállalkozások alapvető szabályait. Ez az ajánlás a legfontosabb nemzetközi munkaügyi normákra is utal, kimondva, hogy azok teljes mértékben vonatkoznak a szövetkezetek munkavállalóira. Mellesleg az Európai Bizottság nemrégiben – 2003. október 3-án – bocsátott ki egy munkadokumentumot a önsegélyező egyesületi vállalkozásokról „Önsegélyező egyesületi vállalkozások a kibővült Európában” címmel, amelyben felsorolja az ilyen típusú SZGV-kre vonatkozó alapvető szabályokat (8).

2.   Társadalmi-gazdasági keretek

2.1

Az Európai Bizottság felismerte, hogy Európa gazdasága a KKV-kon nyugszik: itt dolgozik az összes foglalkoztatottak 66 %-a és itt keletkezik az EU-ban – a mezőgazdaságon kívül – előállított teljes hozzáadott érték 60 %-a. Az olyan régiókban, ahol nagyon magas a KKV-k aránya – mint Emilia-Romagna, Baden-Würtenberg és Jütland –, ott egyúttal a legmagasabb egy főre jutó GDP-t és a legmagasabb foglalkoztatottsági arányt tudják felmutatni (9).

2.2

Az EGSZB a „Szociális gazdaságról és az egységes piacról” szóló véleményében (10) hangsúlyozta az SZGV-k társadalmi-gazdasági jelentőségét, és kiemelte meghatározó szerepüket a vállalkozások sokszínűsége és a gazdaság diverzifikációja szempontjából (11). Maga az Európai Bizottság is elismerte mindezt az Európa szövetkezeteiről c. közleményében és az „Önsegélyező egyesületi vállalkozások Európában” című munkadokumentumban, amelyekről az 1.10. pontban már említést tettünk. Az EU-ban a szociális gazdaság vállalatainak és szervezeteinek társadalmi-gazdasági súlya növekvőben van; mintegy 9 millió közvetlen – teljes munkaidős munkát végző – dolgozója a civil szektorban foglalkoztatottak 7,9 %-át jelenti (12). Ezenkívül a civil társadalom jelentős része kötődik hozzájuk: az Európai Bizottság szerint a szövetkezetek 140 millió, az önsegélyező vállalkozások 120 millió tagot számlálnak. Vagyis a becslések szerint az EU polgárainak több mint 25 %-a dolgozik SZGV-k keretei között, ahol jól meghatározott társadalmi-gazdasági helyük van: termelők, fogyasztók, megtakarítók, lakáshasználók, biztosítottak, diákok, önkéntes munkások stb. tartoznak ide. Az SZGV-k minden szektorban megtalálhatók, de mindenekelőtt az olyan közérdekű szolgáltatásokban (13), mint az egészségügy, a környezetvédelem, a szociális szolgáltatások és az oktatás (14). Lényegi szerepük van a társadalmi tőke előállításában, a hátrányos helyzetben levők foglalkoztatásában, a szociális jólét megteremtésében, a helyi gazdaság újraélesztésében és a helyi irányítási modellek korszerűvé tételében. Egyesek közülük olyan társadalomértékelési módszereket is kidolgoztak, amelyekkel lemérhető tevékenységük társadalmi és környezetvédelmi hatása.

2.3

A KKV-k és SZGV-k jelentős szerepet vállalnak a folyamatban levő nagy mértékű ipari átalakulások nyomán felszabaduló munkaerő foglalkoztatásában: a hanyatló vagy létszámcsökkentésbe kezdő ágazatokból a hagyományos szektorokba (kézművesség, kisipar) és a feljövőben levő ágazatokba – vállalatoknak nyújtott szolgáltatások, új információs-kommunikációs, illetve csúcstechnológiák, építőipar, infrastruktúraépítés, lakosságközeli szolgáltatások (ide értve az egészségügyet is), turizmus – irányítják a munkaerőt.

2.4

Azonban a KKV-knak és az SZGV-knek sajátos kihívásokkal is szembe kell nézniük. A Kisvállalkozások Európai Chartája elismeri, hogy az utóbbiak érzékenyebben reagálnak a vállalkozói környezet változásaira. Az Európai Bizottság vállalkozási szellemről szóló Zöld Könyve leszögezi, hogy az SZGV-knek, abból adódóan, hogy „társadalmi-szociális céljaik elérése érdekében a vállalkozás és a teljesítménykényszer elveit kell alkalmazniuk, sajátos kihívásokkal kell szembenézniük a finanszírozáshoz, a képzéshez és a tanácsadáshoz való hozzáférés területén (15).

2.5

A KKV-k és az SZGV-k többféle módon is – és jelentős mértékben – kivehetik részüket a társadalmi-gazdasági változásokból, s erre számos jó példa hozható fel: friss munkaerő bevonása a munkaerőpiacra; a mikro- és kisvállalkozások innovációs képességének támogatása; a létszámcsökkentésre vagy tevékenységük beszüntetésére kényszerülő üzemek dolgozóinak újrafoglalkoztatása; szociális jellegű önsegélyező vállalkozások tető alá hozása; új vállalkozások alapítása a fejlődő ágazatokban; szolgáltatások és bedolgozó vállalkozások fejlesztése; válságba jutott vállalkozások dolgozói kézbe adása; mikrovállalkozások alapításának és önálló tevékenységek beindításának támogatása; meglevő ágazatok minőségi átalakítása. Az SZGV-k ezenkívül bizonyos, csak rájuk jellemző módon is képesek hozzájárulni a változásokhoz: egyrészt – ezen a téren már bizonyítottak – értenek a vállalkozói képzéshez, másrészt a bennük megtestesülő olyan értékek révén, mint a szociális felelősségérzettől áthatott vállalkozói magatartás, a demokrácia és a polgárok részvétele, a dolgozók – akár pénzügyi – hozzájárulása a vállalkozáshoz, a társadalomba való beágyazottság, a helyi és a fenntartható fejlődésben való érdekeltségük.

2.6

Az Unióban a hagyományos KKV-k és az SZGV-k között erős kölcsönhatások működnek, s a lehetőségek ezen a téren még messze nem merültek ki. Ezek a kölcsönhatások a következő három módon lépnek működésbe:

a)

A KKV-k nagymértékben támaszkodnak a „külső” SZGV-k nyújtotta szolgáltatásokra. A szövetkezeti bankok például gyakran nyújtanak támogatást hagyományos KKV-k beindításához és fejlesztéséhez.

b)

A KKV-k egymás közötti kapcsolattartása SZGV-k révén valósul meg: vállalkozási rendszerek (hálózatok, csoportosulások, közös támogató struktúrák) létrehozása vagy a mértékarányos gazdálkodás megvalósítása (KKV-k vásárlói vagy értékesítő szövetkezetbe tömörülése), bankkölcsön esetében a kölcsönös kezességhez szükséges struktúrák kialakítása stb. Ezek a struktúrák nagyban hozzájárulnak a versenyképesség növeléséhez.

c)

Az SZGV-k ötletadó modellként is szolgálhatnak a KKV-k fejlesztéséhez (alapok, közérdekű szolgáltatások nyújtása, a tisztességes kereskedelem hálózatai stb.).

3.   A politika számára példaként említhető jó gyakorlatok, amelyek esetében további kutatások szükségesek

3.1   Általános megfontolások

3.1.1

Az Európai Bizottság a többéves program keretében megvalósított BEST projektre vonatkozó több dokumentumában is közreadta a „jó gyakorlat” példáit, „azaz olyan gyakorlatokét, amelyek jól illusztrálják a vállalatok támogatásának (jelenlegi) megközelítési módját, amelynek fejlődése megérdemli a terepen dolgozók figyelmét és érdeklődését (16). Nem feltétlenül a legjobb gyakorlatokról („best practice”) van szó, de céljuk nem is más, mint a változtatásra és olyan jobb gyakorlat („better practice”) bevezetésére való ösztönzés, amelynek révén megfelelő következtetések és irányvonalak alakíthatók ki az EU politikái számára.

3.1.2

Az EGSZB tudatában van annak, hogy a KKV-k tekintetében az utóbbi évek során már jelentős modellezési munka folyt a jó gyakorlatok témájában (lásd a fentebb említett BEST projektet). A jó gyakorlatok itt következő típusai kizárólag a KKV-k és az SZGV-k létező vagy lehetséges kölcsönhatásaira vonatkoznak. A mellékelt dokumentációban olyan konkrét példák is szerepelnek, amelyek jól mutatják e modelleknek mind alkalmazkodási képességét, mind fejlődési képességüket az egységes piac és a globalizáció gazdasági dinamizmusával szemben.

3.1.3

A típus szerinti extrapolálás azért hasznos, mert induktív úton eljuthatunk tőle az olyan politikákra tett javaslatokhoz, amelyek – a lisszaboni stratégia perspektívájában – erősíthetik a KKV-k és az SZGV-k dinamizmusát. Az SZGV-k által kialakított olyan jó gyakorlatokról van szó, amelyeket bízvást felhasználhatnának a KKV-k is, illetve olyan kölcsönhatásokról a KKV-k és az SZGV-k között, amelyek során a KKV-k közvetlenül támaszkodnak – de még ennél is jobban támaszkodhatnának – az SZGV-kre.

3.1.4

Munkahipotézisünk – amelyet már részben igazoltunk is – az, hogy a fenti módok mindegyike lényeges mértékű „haszonáldozati költséget” (17), sőt, a költségvetés számára már középtávon tiszta nyereséget jelent.

3.2   A jó gyakorlatok tipológiája

3.2.1

Munkahelyteremtés és -megtartás vállalatalapítással és vállalat-átalakítással. A különböző uniós országok SZGV-inek tapasztalata azt mutatja, hogy a munkahelyüket elvesztő dolgozóknak juttatott vállalattámogatási vagy vállalatalapítási támogatás – megfelelő segítséggel – nemcsak hogy megmentheti a munkahelyeket és a szóban forgó tevékenységeket, illetve újabbakat teremthet a helyükbe, hanem az állam és/vagy más finanszírozók viszonylag rövid idő alatt vissza is kapják a teljes támogatási összeget, vagy még többet is (18).

3.2.2

Vállalati rendszerek és tömörülések („clusters”) a fejlesztés, az innováció és a versenyképesség érdekében. Az SZGV-k olyan regionális klasztereket hoztak létre, amelyek a későbbiekben horizontális vagy paritásos alapon rendszerekbe vagy csoportokba szerveződtek: példa erre Észak-Olaszország vagy a spanyol Baszkföld, ahol ezek a – többségükben kis- és közepes – vállalatok az érintett régió elsőrendű gazdasági szereplőivé, valamint csúcstechnikai és csúcsmenedzseri innovációs központokká váltak.

3.2.3

Az erőforrások összpontosítása a méretarányos gazdálkodás megteremtése érdekében. Több európai országban bizonyos szektorokban a hagyományos KKV-k (Olaszországban a kiskereskedők, Franciaországban a fodrászok és a mészárosok, Németországban a pékek) nagy része – ide értve a mikrovállalkozásokat és az önállóan működőket – csoportosulásokat hozott létre közös beszerzések, illetve áruik vagy szolgáltatásaik közös, általában szövetkezeti formában történő értékesítése végett. Az egyes KKV-k teljes mértékben megtartják önállóságukat, miközben versenyképességük nő, piacaik megmaradnak, illetve kibővülnek, nem szorulnak alvállalkozókra és közvetítőkre, tehát méretarányos megtakarításokra tesznek szert. A közösség számára ez a rendszer a munkahelyek megtartásának és a helyi fejlődésnek a biztosítéka (19).

3.2.4

Hozzáférés a finanszírozáshoz és a kockázatok csökkentése. A kölcsönös kezesség rendszerének köszönhetően azok a KKV-k – ide értve a mikrovállalkozásokat és az önállóan működőket –, amelyek nem tudnak megfelelő garanciákat felmutatni, mégiscsak hitelhez juthatnak. A kölcsönös kezességvállalásra létrehozott cégnek (amely gyakran önsegélyező szövetkezet formájában működik) az a feladata, hogy kezességet vállaljon a hitelnyújtó kizárólagos hasznáért. A törlesztés elmaradása esetén a társult KKV-k befizetéseiből fenntartott garancialap révén ez a cég állja az összes pénzügyi terheket. Az SZGV-k által létrehozott alapokból támogatást kaphatnak kezdő, illetve átalakulás vagy fejlesztés előtt álló vállalatok is: a megbízhatóságnak ezzel az elemével élve nyomást tudnak gyakorolni a hitelnyújtó bankokra (20).

3.2.5

A közösségnek nyújtott szolgáltatások. Az SZGV-k fontos tényezővé váltak a szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális szolgáltatások terén, különösen a privatizációk során, amikor képesek voltak a vállalkozói szellemet az e szolgáltatások alapját képező közérdek szemmel tartásával egyidejűleg érvényesíteni. Ily módon bebizonyosodott, hogy ezek a vállalkozások gyakran – alacsonyabb áron – jobb minőségű szolgáltatásokat képesek nyújtani, mint az állam. Bizonyos esetekben ezek a szolgáltatások a helyi köz- és magánszféra – helyi hatóságok és SZGV-k – közötti partneri megállapodások (helyi PPP-k) alapján valósulnak meg. Olyan közhasznú szolgáltatásokról van szó, mint a munkaközvetítő irodák, gondozási központok, házigondozói rendszer stb.

3.2.6.

Termelési és értékesítési láncok minőségi és etikai alapon. Egyes SZGV-k olyan termékek értékesítésére szakosodtak, amelyek esetében állandó jelleggel képesek a minőség biztosítására, s az előállítás során mindvégig képesek az etikai szabályok betartására (kizsákmányolás-mentesség, munkavégzési normák betartása, igazságos bérezés stb.

4.   Ajánlások egy olyan kutatási programhoz, amelynek célja hosszú távú politikák kidolgozása lenne a KKV-k és SZGV-k fejlesztése érdekében, azok működési kölcsönösségére alapozva

4.1   Általános megfontolások

4.1.1

A KKV-k és SZGV-k együttes jelentősége kulcsfontosságú az európai gazdaság számára és a lisszaboni stratégia megvalósítása szempontjából. Pozitív együttműködésük – az SZGV-k modellje és struktúrája alapján – kiaknázható lehetőségei ösztönzően hatnak afelé, hogy uniós szinten újabb egyesített erőfeszítéseket tegyünk támogatásukra és elterjesztésükre.

4.1.2

Az EGSZB számításba veszi a már létező – elsősorban a KKV-kat támogató – programokat, de felhívja a figyelmet arra is, hogy az SZGV-k, valamint a KKV-SZGV-együttműködést elősegítő kezdeményezések számára nincsenek megfelelően működő struktúrák.

4.1.3

Ezenkívül felhívja a figyelmet a megbízható, alapos, transzeurópai és multidiszciplináris szempontokat is tartalmazó elemzések hiányára, amelyek kimutatnák és kiszámíthatóvá tennék a KKV-k és SZGV-k kölcsönhatáson alapuló erősítésének „jó gyakorlatából” származó haszonáldozati költséget.

4.1.4

Ez a hiány komoly akadálya olyan politikák kidolgozásának, amelyek elősegítenék a KKV-k és SZGV-k kölcsönhatáson alapuló fejlesztését. Ahhoz, hogy ilyen politikák napvilágot lássanak, feltétlenül szükség van a folyamatos nyomon követésre és a költség/haszon-elemzésekre.

4.2   Különös ajánlások

4.2.1   Indítvány a Szociális Gazdaság Vállalatainak Európai Megfigyelő Központja felállítására és többéves kutatás beindítására a SZGV-SZGV-, illetve KKV-SZGV-együttműködés területén

4.2.1.1

Az EGSZB indítványozza, hogy létesüljön európai központ a szociális gazdaság vállalatainak figyelésére, ahol nem csak a SZGV-kre, valamint a létező és lehetséges KKV-SZGV-együttműködésekre vonatkozó kutatások folynának, hanem arra vonatkozóak is, hogy az együttműködés mennyiben lehet alapvető a KKV-k és SZGV-k gazdasági fejlődése szempontjából. A központ ezenkívül elősegítené a vállalatok szociális felelősségének előtérbe állítását és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet.

4.2.1.2

A központot az Európai Bizottság és a 25 uniós tagállam kormányai tartanák fenn. Munkájában részt vennének az SZGV-ket tömörítő szervezetek, valamint az SZGV-kkel foglalkozó egyetemi kutatóközpontok. Szorosan együttműködne a KKV-figyelő Központtal is.

4.2.1.3

Az EGSZB azt is javasolja, hogy a központ indítson hároméves európai szintű multidiszciplináris kutatást a KKV-kat közvetlenül támogató SZGV-módszerek és „jó gyakorlatok”, illetve a KKV-k fejlődését elősegítő modellek felderítésére, elsősorban a 3. részben említett területeken.

4.2.1.4

A kutatásnak feladata lenne fényt deríteni a haszonáldozati költség mértékére, különösen az alábbi számítások alapján:

közvetlen mikroökonómiai költség/haszon;

a gazdasági lánc mentén jelentkező elsődleges (upstream) és másodlagos (downstream) költség/haszon;

a nem anyagi javak értéke;

társadalmi költség/haszon (szociális audit révén);

multiplikátor-hatások;

költségkülönbség a szóban forgó modell hiánya esetén (például a „nem-szövetkezeti jellegből adódó költség” az állam és a közösség számára azt a járulékos költséget jelenti, amelyet a szövetkezetek hirtelen eltűnése okozna).

4.2.1.5

Az SZGV-k Európai Megfigyelő Központja által végzett kutatások eredményeit – jelentős kommunikációs erőfeszítés árán – meg kell ismertetni az európai intézményekkel, a tagállamok kormányaival és általában a lakossággal is.

4.2.1.6

Az EGSZB vállalja az SZGV-k Európai Megfigyelő Központja által végzett kutatások felügyeletét, és a három év elteltével értékelni fogja azok eredményeit, különös tekintettel az eredmények esetleges következményeire az Európai Bizottság KKV-kra és SZGV-kre vonatkozó politikáinak alakulása szempontjából.

4.2.2   A KKV-k és SZGV-k teljes jogú részvétele az európai vállalattámogatási programokban

4.2.2.1

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy a 2006-2010-re vonatkozó új többéves vállalkozástámogatási programban az SZGV-k számára biztosítsa az egyenlő részvétel lehetőségét, valamint támogassa a KKV-k és SZGV-k együttműködésére irányuló kezdeményezéseket, különös tekintettel az SZGV-k felhasználására a KKV-k közötti együttműködésben.

4.2.2.2

Az EGSZB kéri azt is, hogy a kutatáshoz, az innovációhoz és a világpiacokhoz való hozzáférést elősegítő uniós programokban a KKV-k és SZGV-k részvételi arányának növelése kerüljön a kiemelt európai prioritások közé.

4.2.2.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a KKV-ket támogató projektek részesedése a strukturális alapokból fenntartandó, az SZGV-ket és az SZGV-KKV-kölcsönhatást támogató projektek aránya pedig növelendő, különösen, ha a projektek elősegítik új munkahelyek teremtését és a vidéki területek fejlődését. A strukturális alapokhoz való hozzáférést nem szabad korlátozni a vállalkozások tevékenységi körétől függőben.

4.2.3   Az OECD KKV-kről szóló isztambuli miniszteri konferenciája eredményeinek alkalmazása és kiterjesztésük az SZGV-kre

4.2.3.1

Az EGSZB azt is javasolja az Európai Bizottságnak, hogy tekintse át az OECD KKV-kről szóló isztambuli miniszteri konferenciája politikai következtetéseit és alkalmazza azokat az SZGV-kre is. Ezzel a KKV-k és SZGV-k szükségleteinek és jellemzőinek megfelelőbb megközelítését kéri, nevezetesen a következőket:

a KKV-k és SZGV-k finanszírozási lehetőségeinek bővítését akkor, amikor a bankkölcsönökre vonatkozó bázeli kritériumok a kockázatos vagy alultőkésített vállalkozások számára egyre merevebbé válnak;

a KKV-k és SZGV-k alkotta partnerkapcsolatok, hálózatok és klaszterek támogatását;

a KKV-k és SZGV-k helyzetére vonatkozó empirikus adatok frissítését és állandó összevetését;

a világpiacokra való kijutás akadályainak enyhítését a KKV-k és SZGV-k számára, nevezetesen azoknak az adminisztrációs és jogi terheknek a csökkentését, amelyekkel meg kell küzdeniük;

a vállalati válságok és csődök megelőzését és a vállalatok megmentését;

az oktatás és az emberi erőforrások fejlesztésének támogatását;

az információs és kommunikációs technológiák támogatását (21).

4.2.4   A társadalmi párbeszéd javítása tagállami szint alatti, tagállami és közösségi szinten

4.2.4.1

Az Unió több országában – nevezetesen egyes új tagállamokban – a KKV-k nen kapnak kellő képviseletet az országos szintű társadalmi párbeszédben. Az EGSZB véleménye szerint ezen a helyzeten javítani kell, már csak az ilyen típusú vállalkozások támogatására és szabályozására irányuló politika nagyobb hatékonysága miatt is, illetve azért, hogy a nagyvállalatok és a KKV-k véleménye is egyenlő súllyal essen a latba.

4.2.4.2

A legtöbb uniós országban – és közösségi szinten sem – az SZGV-k semmilyen módon nem jelennek meg a társadalmi párbeszéd résztvevői között. Az EGSZB javasolja, hogy az SZGV-ket képviselő szervezetek mind közösségi, mind tagállami szinten az eddigieknél jobban szerveződjenek és erősödjenek meg, s kapcsolódjanak be – közösségi és országos szinten egyaránt – a társadalmi párbeszédbe. E szervezetek véleményét a vállalatokra vonatkozó szabályok kidolgozásakor is az eddiginél jobban figyelembe kell venni (22).

4.2.5   Hogyan lehet elősegíteni a munkavállalók részvételét a vállalati határozathozatalban és részesedését a vállalati tőkében ?

4.2.5.1

Az SZGV-k speciális hozzáértésre tettek szert azt illetően, hogy hogyan lehet fejleszteni a munkavállalók részvételét saját vállalatuk döntéshozatali rendszerében és részesedését tőkéjében. Első helyen említendő, hogy bizonyos szövetkezetek kidolgozták a „társult szövetkezeti munka”  (23) fogalmát, amikor is a szövetkezet összes tagja vagy a tagok nagyobb része a szövetkezet dolgozója is és vice versa, és döntéshozatalkor mindegyikük élhet szavazati jogával, függetlenül a vállalkozásba bevitt – egyébként névre szóló és nem átruházható – részesedésének összegétől. Ez a fajta társulás az egyik legfontosabb oka annak, hogy a „jó gyakorlat” jelen véleményben idézett példái olyan sikeresnek bizonyultak (lásd nevezetesen a függelékben közölt 1.1., 2.1., 5.1 és 6.1. sz. példát). A dolgozókat közvetlenül érdekeltté teszi vállalatuk jövőjének alakulásában és lehetővé teszi számukra, hogy teljes jogon részt vegyenek a vállalati stratégia kialakításában. Azzal párhuzamosan, hogy a lisszaboni célkitűzések között minduntalan emlegetett „tudásalapú gazdaság” keretében egyre inkább elismerik, hogy a vállalkozás alapvető értéke az „emberi tőke”, fokozatosan felfedezik az effajta társulás korszerű és újító jellegét.

4.2.5.2

Az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a fentebb említett Megfigyelő Központon belül és az általa szervezett tematikus szemináriumokon ezt a speciális társulási formát a következő szempontokból vizsgálják:

haszonáldozati költség, abból a célból, hogy meghatározható legyen, hogy ez a forma milyen mértékben és milyen módosításokkal használható és alkalmazható a hagyományos KKV-k esetében;

jogi és szabályozási keretek.

5.   Következtetések

5.1

A KKV-k a gazdaság és a foglalkoztatottság kulcstényezői Európában, s ezért a lisszaboni célkitűzések megvalósításában is első helyen érintettek. Az SZGV-k növekvő szerepet játszanak a társadalmi kohézióban és a helyi fejlődésben. A KKV-k és SZGV-k együttműködésében rejlő lehetőségeket – nevezetesen az SZGV-k széles körű, mindkét típusú vállalkozás érdekét szolgáló felhasználását a KKV-k által – mindeddig szinte egyáltalán nem vették figyelembe.

5.2

Ezért az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, hogy vizsgálja meg újból a KKV-k és SZGV-k létező és lehetséges kölcsönhatásait, és járuljon hozzá annak bizonyításához, hogy ezek a kölcsönhatások kedvező hatással vannak mindkét vállalkozástípus fejlődésére a gazdasági dinamizmusnak köszönhető mélyreható változások közepette, s különösen a regionális fejlesztést, a társadalmi kohéziót és az innovációt célzó politikák szempontjából.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági

és Szociális Bizottság Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  Elnökségi következtetések– Lisszabon, 2000. márc. 23-24., 14. pont.

(2)  The European Charter for Small enterprises, Luxembourg: Office for the Official Publications of the European Communities, 2002. Az Európai Bizottság megerősíti, hogy a Chartát Mariborban jóváhagyták 2002. ápr. 23-én (lásd http://europa.eu.int/comm/enterprise/enterprise_policy/sme-package/index.htm). Az EGSZB és az Európai Parlament továbbra is élénken követelik, hogy a Charta kapjon jogi érvényességet, valamint hogy kapjon külön helyet az Európai Konvent iparról szóló fejezetében.

(3)  „A teljes foglalkoztatottság és a mindenki számára jobb minőségű munkahely stratégiája”, COM(2003) 006 végleges.

(4)  A 96/280/ET ajánlás helyébe lépő 2003/361/ET ajánlás (HL L 124, 2003.5.20., 36. o.) 2005. jan. 1-től lesz hatályos. A meghatározások mind a hatályos, mind az új ajánlásban ugyanazok. Csupán az évi forgalom vagy a mérlegfőösszeg alatt szereplő összegek változnak.

(5)  B. Roelants (szerk.): A Közép- és Kelet-Európai Országok Szociális Gazdaságainak Első Konferenciája előkészítő anyagai, 2002, 34. o. Közös nevezők kidolgozása az Európai Bizottság, a Régiók Bizottsága, a CEP-CMAF (Szövetkezetek, Önsegélyező vállalkozások, Egyesületek és Alapítványok Európai Konferenciája) és a FONDA (a szociális gazdaság fogalmának alapjait lerakó szervezetek) meghatározásai alapján.

(6)  McIntyre et al: Small and medium enterprises in transitional economies, Houndmills: MacMillian, 10. o.

(7)  Nevezetesen az európai szövetkezetekről szóló rendelet alkalmazásának keretében. Lásd a Tanács 2003. júl. 22-i 1435/2003/ET rendeletét az európai szövetkezetek jogállásáról (SEC).

(8)  Európai Bizottság: Munkadokumentum – A önsegélyező egyesületi vállalkozások a kibővült Európában, 2003. okt. 3., 5. o.

(9)  Európai Bizottság (2004): Új partnerség a kohézió érdekében – Konvergencia, versenyképesség, együttműködés – Harmadik jelentés a gazdasági és szociális kohézióról, 5. és 8. o.

(10)  EGSZB-vélemény, CES 242/2000, HL C117, 2000.4.26.

(11)  Az OECD egyik friss tanulmányában az olvasható, hogy „a szociális gazdaság szélesebb értelmű fogalom, mint a non-profit szektor, ugyanis kevésbé van alávetve a nem kereskedelmi jellegű kényszereknek, amelyek alapján a termelt többletet a szervezetek törvényesen nem oszthatják fel a tulajdonosok között” (OECD 2003, The non-profit sector in a changing economy, Paris, 299. o.).

(12)  Ezek a munkahelyek nem foglalják magukba az olyan közvetett alkalmazásokat, mint az önálló mezőgazdasági dolgozóké vagy a szövetkezeti tagsággal rendelkező KKV-ké. CIRIEC 2000: „The enterprises and organisations of the third system: strategic challenge for employment”, Université de Liège.

(13)  Tang et al, 2002, 44. o.

(14)  Lásd a CEP-CMAF (Szövetkezetek, önsegélyező vállalkozások, Egyesületek és Alapítványok Európai Konferenciája) Chartáját.

(15)  Európai Bizottság: Zöld könyv – A vállalkozói szellem Európában, COM(2003) 27 végleges, C/ii pont.

(16)  Vállalkozási Főigazgatóság (2002): Helping business grow – a „good practice guide” for business support organisations, 11. o.

(17)  A feláldozott haszon (haszonáldozati költség, opportunity cost) „olyan jövedelem vagy egy döntés megvalósításából eredő feladott haszon, amikor a források korlátozottak, vagy amikor egymást kölcsönösen kizáró projektekről van szó. Például ha gyárat építünk egy telekre, akkor a feláldozott haszon az az előre elhatározott haszon, amely abból adódik, hogy a telekre nem irodaházat építünk. Ugyanígy, ha nem gyárat, hanem irodaházat építünk, akkor a jövedelem az irodaház jelentette feláldozott haszon. A feláldozott haszon fontos tényezője a döntéshozatalnak, bár olyan költség, amely nem jelenik meg a szóban forgó szervezet számadásában” (Oxford Dictionary of Finance and Banking; Oxford: Oxford University Press, 1997, 252. o.).

(18)  Lásd még az „egységes kifizetés” (pago único) spanyolországi rendszerét. Ez azt jelenti, hogy azok a dolgozók, akik úgy döntenek, hogy szövetkezetet vagy dolgozói vállalkozást („sociedad laboral”) alapítanak, illetve ezekben a vállalkozásokban munkavégző tagként részt vállalnak, egy összegben felvehetik kétévi munkanélküli segélyüket – feltéve, ha már legalább 12 hónapja állnak a vállalkozás alkalmazásában.

(19)  Lásd elsősorban a Francia Szövetkezetek és Iparosegyletek Szövetségének honlapját: http://www.ffcga.coop, valamint az Associazione Nazionale Cooperative fra Dettaglianti honlapját: http://www.ancd.it/.

(20)  Nevezetesen ilyen a franciaországi termelési szövetkezetek SOCODEN alapja, lásd: http://www.scop-entreprises.com/outils.htm.

(21)  Lásd: Cordis Focus, 247, 2004. jún. 14., 14. o.

(22)  Jogi és számviteli normák stb.

(23)  Angolul „cooperative worker ownership”. Ennek a speciális munkaszervezeti formának az alapelveit a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége (CICOPA) keretében működő Ipari, Kisipari és Szolgáltató Szövetkezetek Nemzetközi Szervezetének „World Declaration of Cooperative Worker Ownership” (2004. február) című iratában – a világszerte megtalálható tagokkal történt másfél éves egyeztetés után – fektették le. A társult munkán alapuló szövetkezetek (angolul „worker cooperatives”) speciális szabályai kiegészítik a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének „A szövetkezeti azonosságról” tett Nyilatkozatában („Statement on the Cooperative Identity”) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2002/193. sz. Ajánlásában („Recommandation sur la Promotion des Coopératives”) foglalt általános szövetkezeti elveket.


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/17


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „Páneurópai közlekedési folyosók”

(2005/C 120/04)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2003. január 23-án úgy döntött, hogy Működési Szabályzata 29. cikke 2. bekezdése értelmében saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki az alábbi témában: „Páneurópai közlekedési folyosók”

A munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2004. október 5-én fogadta el a véleményt. Az előadó Karin ALLEWELDT asszony volt.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (2004. október 27-i ülés) 164 szavazattal, 2 ellenében és 9 tartózkodás mellett az alábbi véleményt elfogadta.

1.   Bevezetés

1.1

2003 januárjában az állandó kutatócsoport azzal folytatta a munkáját, hogy a témaválasztást (1) minden olyan kérdésre kiterjesztette, amely a páneurópai közlekedési folyosó fejlesztésével jár együtt. Az előző mandátum ideje alatt elvégzett munkát a 2002. decemberi plenáris ülés nagy többséggel tudomásul vette. A folyosóval kapcsolatos tevékenységek folytatása és fejlesztése mellett 2003–2004-ben olyan fontos új döntések is voltak az Európai Bizottság részéről a transzeurópai közlekedési hálózatok (TEN-T) fejlesztésére vonatkozóan, amelyek a 10 Helsinki-folyosóval kapcsolatos munkát is érintik. Az Európai Unió 2004. májusi bővítése, valamint a délkelet-európai államok csatlakozási kilátásai némileg módosítják a közös infrastruktúra-politika és a folyosók területén történő együttműködés keretfeltételeit.

1.2

Ennek a véleménytervezetnek nemcsak az a célja, hogy ismertesse az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság meglátásait és az elmúlt két évben folytatott tevékenységét a páneurópai közlekedési folyosókkal kapcsolatban, hanem arra vonatkozó ajánlások megfogalmazása is, hogy milyen lépéseket kellene megtenniük az érdekelt feleknek, és hogy az EGSZB milyen módon lehet segítségükre.

2.   A páneurópai közlekedési infrastruktúra-politika új keretfeltételei

2.1

Az Európai Bizottság a Karel VAN MIERT vezette Magasszintű Csoport jelentésével indította el 2003 közepén a TEN-T felülvizsgálatát. Ennek eredményeként kibővítették az 1996-ból származó, elsőbbséget élvező projektek jegyzékét, új lehetőségeket javasoltak az EU általi finanszírozásra és új módot a jobb összhang megteremtése céljából (2). Voltak olyan tervek, hogy a közlekedési folyosók elképzelését az EU infrastruktúra-politikájához rögzítik. Általános hálózati infrastruktúra-politika helyett az EU-ban a jövőben a prioritások mentén meghatározott fő közlekedési tengelyekre kellene összpontosítani. A „VAN MIERT” csoportnak ez a kiindulópontja nem talált helyeslésre.

2.2

Az EGSZB a „TEN-T jövője” témát részletesen tárgyalta külső szakcsoportjának az olasz Gazdasági és Munkaügyi Tanács (CNEL) V Bizottságával közös 2003 szeptemberi római ülésén, és ott egy közös nyilatkozatot fogadtak el erre vonatkozóan (3). Ebben nagyobb hozzájárulást követelnek egy olyan integrált közlekedési hálózat megvalósításához, amely az új tagállamokat hatékonyan bekapcsolja, ugyanakkor túlmutat ezen. Előtérbe kellene kerülnie az intermodalitásnak és a fenntarthatóságnak, egyidejűleg növelni kellene a finanszírozást és adott esetben támogatni egy transz-európai közlekedési hálózati közösségi alap segítségével.

2.3

Az olasz elnökségnek az EGSZB-hez intézett megkeresése egy új saját kezdeményezésű vélemény kidolgozásához vezetett, amelynek el kellene mélyítenie a Rómában megkezdett vitát. Az EGSZB „A közlekedési infrastruktúra jövőképes alakítása: tervezés és szomszéd országok – fenntartható mobilitás – finanszírozás”  (4) címmel foglalta össze aktuális álláspontjának lényegét az európai közlekedési infrastruktúra-politikával kapcsolatban. Az EGSZB a jövőbe mutatóan azt javasolja, hogy próbáljunk ki új finanszírozási formákat és eszközöket, hogy a környezetvédelem és a társadalmi és ökológiai fenntarthatóság nagyobb prioritást kapjon, valamint hogy a páneurópai közlekedési hálózatnak a tervezésében és a megvalósításában mind a Helsinki folyosók esetében jól bevált munkát tartsuk meg, mind pedig új módszerekkel válaszoljunk a megváltozott kihívásokra.

2.4

Az Európai Unió a prioritások között előre sorolta a dél-európai régió békés újjáépítését, következésképpen nyomatékosan támogatta a működőképes közlekedési infrastruktúra felépítését. A régió szempontjából érintett, már létező folyosók – a X., V., VII., IV. és VIII. – kiegészítéseképpen, valamint az 1997. évi Helsinki Nyilatkozat és a TINA-folyamat (5) alatt szerzett tapasztalatok alapján kidolgozták a dél-európai közlekedési elképzelést. Ez egy intermodális infrastruktúra-hálózatot ölel fel, az úgy nevezett Délkelet-európai központi regionális szállítási hálózatot, amelyet közös, összehangolt eljárásban kell megvalósítani. Az érintett államok (6) egy egyetértési megállapodást készítettek elő, amely többek között kifejezetten hivatkozik a régióbeli társadalmi-gazdasági érdekszövetségekkel és az EGSZB állandó kutatócsoportjával való együttműködésre.

2.5

Az irányítóbizottságok munkájának összehangolása a 10 Helsinki-folyosón (7) és a 4 közlekedési területen (PETRÁ-k) (8)„új arculatot” kapott. Körülbelül évente egyszer meghívja az Európai Bizottság a folyosók elnökeit és titkárságvezetőit, valamint európai, illetve EU-intézmények további számos képviselőjét, hogy eszmét cseréljenek az ügyek állásáról és a munka további kilátásairól. Az egykori G-24-es közlekedési munkacsoport helyébe egy kisebb, hatékonyabb munkaszervezetnek kellene lépnie. Egyúttal az Európai Bizottság felelősei számára világos, hogy az összehangolás és a műszaki-szervezeti támogatás egyes aspektusait csak ez a csoport tudja véghezvinni. Az utolsó megbeszélések 2003 júniusában és 2004. március 15-én voltak. Az ebből létrejött legfontosabb felismerések a 3. és 4. fejezet részletezésében találhatók.

2.6

Az EU bővítése és „új szomszédsági politikája” ráveti árnyékát a jövőbeli európai közlekedéspolitikai tervezésre és azon túl is. Júniusban az Európai Bizottság és az Európai Parlament közös stratégiai találkozót tartott, amelyre meghívták az európai közlekedési ágazat számos képviselőjét, különösen az EU távolabbi szomszédos országaiból. Egy magas szintű munkacsoport bevetését határozták el, amelynek az lesz a feladata, hogy megállapodásokat dolgoz ki a transz-európai fő közlekedési tengelyek kiépítéséről, mindenekelőtt a keleti szomszéd államok, az Orosz Föderáció, a Fekete-tengeri régió és a Balkán irányában. A Földközi-tengeri térségre vonatkozóan egy Európa–Földközi-tenger közlekedési hálózat létrehozását célzó projektet indítottak el. Törökország esetében jelenleg a közlekedési infrastruktúra-igényt vizsgálják.

3.   Az állandó kutatócsoport munkájának elvégzése

3.1   Új fejlemények és folyamatban lévő feladatok: információ és átláthatóság

3.1.1

Még a Helsinki Nyilatkozat átvételének és az irányítóbizottságokban folytatott együttműködés megszilárdításának 7 éve, valamint ezen túlmenően az Európai Bizottság részvétele is alig növelte az átláthatóságot és a különböző tervezési eljárások közötti kapcsolódást. Az új TEN-T vezérelvek, a folyosók és közlekedési területek, a „SEE Regionális Szállítási Központi Hálózat”, az ECMT és az UN-ECE munkája, valamint a fokozott együttműködésre irányuló különböző regionális kezdeményezések összességében is csak a szakemberek egy kis köre számára hozzáférhetőek.

3.1.2

Az átláthatóság hiánya fokozódik a szervezett civil társadalom szintjén. Az állandó kutatócsoport lényeges feladata volt és marad, hogy információs összekötő kapocsként szolgáljon éppúgy a hivatalos szervekkel, mint az érdekelt civil társadalmi szervezetekkel kapcsolatban.

3.1.3

Az Európai Bizottság egy olyan tájékoztatási rendszeren (GIS) dolgozik, amely általában a tervezéshez és a következmények értékeléséhez áll majd rendelkezésre. Ez a tájékoztatási rendszer eddig csak belső használatra állt rendelkezésre, adott esetben azonban társadalmi-gazdasági adatok vonatkozásában is kiépíthető, és így azt az EGSZB témáinál is jobban fel lehet használni. Ezt a kérést meg kellene vitatni az Európai Bizottsággal.

3.2   Kihasználni a konzultációs eljárást: az „európai” közlekedési utakhoz „európai egyetértésre” van szükség

3.2.1

A VAN MIERT-csoport mérlege világossá tette azokat a nehézségeket, amelyek a nagyra törő európai tervek és azok megvalósítása közötti eltérést okozzák, amely csak nehezen befolyásolható. A több határon átnyúló tervezési eljárást és a civil társadalmi érdekcsoportok nagyobb részvételét helyesen a jövőbeli javulás elemeiként értékelték, és ezek be is kerültek az új TEN vezérelvek közé.

3.2.2

A civil társadalmi szervezetek részvétele egy olyan kiegyensúlyozott fejlődés kulcsa, amely figyelembe veszi a helyi és a regionális érdekeket, és élettel tölti meg a közlekedési utak üzemeltetését és hasznosítását. Az európai érdekeltségű infrastrukturális projektek csak akkor töltik be funkciójukat, ha megfelelnek a fenntarthatóság érdekeinek, és ezeket felvállalják. Ehhez a gazdasági szövetségek, közlekedési vállalatok, szakszervezetek, környezetvédő és fogyasztói szövetségek részvételére van szükség, amelynek európai szinten, határokon átnyúlva kell működnie. Az „európai” közlekedési utak megvalósulásához az impulzust csak a társadalom által vállalt olyan „európai” megértés és egyetértés képes megadni, mely figyelembe veszi a gazdasági és társadalmi valóságot.

3.2.3

Az EGSZB ismételten felkínálta támogatását ahhoz, hogy ez az egyetértés helyreálljon. Ehhez szisztematikusan ki kell használni európai szinten a meghallgatások eszközét. Az EGSZB azonban óv attól, hogy ezt kötelező feladatként hajtsák végre anélkül, hogy garantálható lenne az eredmények figyelembe vétele. A TINA-eljárással kapcsolatban 1998-ban az EGSZB által az Európai Bizottsággal együttműködésben tartott meghallgatást a nagy érdeklődés és a világos végkövetkeztetések ellenére egyáltalán nem vették figyelembe a zárójelentésben.

3.3   A konzultációtól az elvi és a gyakorlati közreműködésig

3.3.1

Az EGSZB-nek a pánurópai közlekedés-politika területén végzett sokéves munkája során hosszú ideig középpontban volt a részvétel és a konzultáció iránti alapkövetelmény. Mára ez az alapértelmezés az Európa-szerte működő résztvevők körében messzemenően uralkodóvá vált, és az EGSZB jó munkakapcsolatokat hozott létre. Így meg kell oldani azt az igényt is, hogy elvileg és gyakorlatilag közreműködjenek az irányítóbizottságok és más grémiumok munkájában.

3.3.2

Az elvi együttműködés tartalmi alapját különösen a legújabb saját kezdeményezésű vélemény, „A közlekedési infrastruktúra jövőképes alakítása” képezi, amely kifejezetten az európai közlekedés-politika alapelveit határozza meg az EGSZB szemszögéből. A fenntarthatóság mint cél, a jobb finanszírozásra vonatkozó megfontolások és a közlekedési infrastruktúra páneurópai irányultsága három súlypontot képez. A közlekedési folyosók kiépítésére vonatkozóan cselekvési prioritásokat határoznak meg, amelyekhez fontosságuk miatt az állandó kutatócsoportok munkája igazodik, és ezért itt ezeket – rövidre fogva – megemlítjük (9):

Felül kellene vizsgálni a gazdasági térségek jobb összekapcsolását.

Növelni kell az intermodalitást elfogadható kritériumok alapján.

Javítani kell a csatlakozást a belső vízi utakhoz.

Integrálni kellene a rövid szakaszokon való tengeri közlekedést.

A vasúti közlekedés területén való együttműködés részleges sikereket mutat, és ezt jobban kellene terjeszteni.

A regionális és helyi közlekedési hálózatok közötti kapcsolatnak és a fő közlekedési tengelyeknek nagyobb figyelmet kellene szentelni.

A minőségi, üzemeltetési vonatkozású fejlesztési céloknak szisztematikusan be kellene kerülniük a folyosókkal kapcsolatos munkába (biztonság, fogyasztói érdekek, szociális feltételek különösen a közúti távolsági közlekedésben, szolgáltatási minőség, környezeti mérleg).

A folyosó-elképzelést messzemenően meg kellene tartani és nagyobb területre kiterjeszteni.

3.3.3

Ezeket a célokat az Európai Bizottság részben magáévá tette az átdolgozott TEN-vezérelvekben. A legfontosabb feladat előmozdítani ennek gyakorlati és következetes megvalósítását, mégpedig közös, határokon átnyúló módon. Az EGSZB-nek jó lehetőségei vannak arra, hogy különleges és gyakorlati vonatkozású akciókkal hozzájáruljon ehhez.

3.4   A folyosók hálózatba kapcsolása ás regionális együttműködés

3.4.1

Időközben minden folyosó irányítóbizottságában körülbelül azonos intenzitással folyik a munka. Egyidejűleg általánosságban azt is meg lehet állapítani, hogy regionális kapcsolódások vannak, úgyhogy ma inkább folyosók hálózatáról, mint egyedi közlekedési tengelyekről lehet beszélni. A közlekedési területek kezdeményezéseivel együtt növekvő mértékben az együttműködésnek egy regionális eleme válik uralkodóvá, például Délkelet-Európában a IV., V., VII. és X. folyosó, vagy a Keleti-tengeri térségben az I. és a IX. folyosó. Ez ellentétben áll a hivatalos kimutatásokban szereplő közlekedési területeken (PETRÁ-k) folyó inkább gyenge aktivitással.

3.4.2

A két kezdeményezés, a fő közlekedési tengelyek megvalósítása és a nagytérségi regionális kapcsolatépítés kiegészíti egymást. Az állandó kutatócsoport munkája során a jövőben jobban ki kell dolgozni a regionális fejlesztési elképzeléseket. Az EGSZB mindehhez jelentősen hozzájárul azáltal, hogy a különböző szekciói révén közelebb hozza egymáshoz a legfontosabb közlekedéspolitikai, regionális fejlesztési és külpolitikai kérdéseket a különböző régiókban (keleti szomszéd államok, északi dimenzió, Délkelet-Európa) kialakított külkapcsolatai révén.

3.5   A jövő feladata: új kapcsolatok létesítése

3.5.1

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament 2004. júniusi stratégiai találkozója üdvözlésre méltó, viszont az EGSZB állandóan hangsúlyozta, hogy a bővítéssel nem szabad az EU-nak az európai közlekedési kapcsolatok megvalósítására vonatkozó kezdeményezésének meggyengülnie. Az EGSZB-vel folytatott levélváltásában az Európai Bizottság azt állítja, hogy ez egy szélesebb körű és nyitottabb egyeztetési eljárás kezdete, amelyhez minden résztvevő hozzájárulhat. Ez a nyitás döntő az új közlekedési tervek sikeréhez és tartósságához európai szinten.

3.5.2

Az eddigi tapasztalatok, különösen az irányítóbizottságok munkája az új tervezéseknek fontos és elengedhetetlen alapját képezik. Az EGSZB különleges hozzájárulása – a jelen véleményben jellemzett és a hosszú évek gyakorlata során kialakult módon – most az infrastruktúra-tervezés korai stádiumában hasznosítható lenne. Ezt az esélyt ki kellene használni.

4.   Az állandó kutatócsoport tevékenysége az egyes közlekedési folyosók területén

4.1

Időközben a II. folyosóval  (10) kapcsolatban létrejött egy szakszervezeti munkacsoport. Az első ülésre 2003. április 10-11-én Moszkvában került sor. Az EGSZB részt vett az irányítóbizottság 2003. május 15-16-i berlini hivatalos ülésén is. A két találkozóból a munkánk számára sokat ígérő kezdeményezések látszanak kirajzolódni. A II. folyosó problematikája a Belorussziával való nehézkes együttműködésben rejlik. Időközben uralkodóvá vált egy olyan irányzat, amely szerint Belorussziát – és ezzel a folyosó egy nagy, nagyon jól kiépített részét – észak felől megkerülik. Az ok a határokon adódó nehézségek. Jelenleg a vasúttársaságok együttműködésének fokozása történik. Röviddel ezelőtt javasolták a folyosó kiterjesztését Jekatyerinburgig. Különleges érdek fűződik ahhoz, hogy jobban oldják meg a közúti közlekedés problémáit és a határátkelőkön zajló gyakorlati ügyintézést, és ennek során vegyék igénybe az EGSZB közreműködését is.

4.2

Folyamatosan megerősödött a IV. folyosóval  (11) kapcsolatos munkában való részvétel. Az irányítóbizottság 2003. május 20-án és 21-én Magyarországon, Sopronban tartott ülésének keretében a vasúti társaságok és a vasutas szakszervezetek képviselői közötti találkozó is létrejött a IV. folyosóra vonatkozóan, és ez gyümölcsöző vitához vezetett a vasúti közlekedés támogatásáról, amelyet tovább kell folytatni. Ez megtörtént az utolsó ülésen, 2003. november 10-11-én Dortmundban. A további megbeszélések tematikai súlypontjaként a határátkelők műszaki-szervezési akadályait és a megoldási javaslatokat nevezték meg. A folyamatosság megőrzése céljából most már a vasúti dolgozók szakszervezeti együttműködésének egy képviselője is részt fog venni megfigyelőként az irányítóbizottságok munkájában. Magától adódik, hogy tematikus módon közelítsük meg a közúti áruforgalom gazdasági és társadalmi helyzetét, valamint a IV. folyosón ebben a szállítási ágazatban felmerülő műszaki-szervezési szempontokat.

4.3

Maga az EGSZB külön hangsúlyt helyez a X. folyosó  (12) támogatására. Ebben az értelemben növeltük az ottani irányítóbizottsággal való kapcsolat intenzitását. A 2003. július 18-19-i szlovéniai irányítóbizottsági ülés keretében történt a lehetséges EGSZB tevékenységek konkrét meghatározása. 2003. november 3-án az EGSZB egy nagyon sikeres párbeszéd-értekezletet tartott Belgrádban, amely közös elhatározáshoz vezetett (13). Ebből további intenzitást növelő lépések következnek, különösen a vasúti közlekedés területén. A szarajevói munkakapcsolatok, valamint az SEE Központi hálózatok irányítócsoportjával való együttműködés adják ennek a munkának a további tartalmát. A kiegyensúlyozott tengeri kikötői politika és annak a hátországi közlekedésbe való bekapcsolása szempontjából az V. folyosó  (14) fontos összekötő tengely ebben az összefüggésben.

4.3.1

2004. november elején közös rendezvényt tervezünk a vasutak munkaközösségével, az ARGE Korridor XLine-nal a jobb vasúti szolgáltatások előmozdításáért, amelyet egy külön tüntetés jellegű felvonulás és akciók fognak kísérni Villachban (Ausztria), Zágrábban (Horvátország) és Szarajevóban (Bosznia-Hercegovina). (15)

4.4

A belső hajóközlekedés és a VII. folyosó  (16), a Duna támogatására az EGSZB egy egész sor javaslatot dolgozott ki. (17) 2004 júliusában volt az utolsó irányítóbizottsági ülés. Jelenleg az állandó kutatócsoport keretében további mérlegelés folyik, amelynek középpontjában a VII. folyosó tekintetében a hajóközlekedés fejlődésének jelenlegi akadályai és az ezek elhárítására alkalmas szabályozások állnak. Egyúttal szó van a multimodális közlekedési rendszerbe történő jobb integrálódás lehetőségeiről és beruházási igényéről. (18)

4.4.1

„A közlekedési infrastruktúra jövőképes kialakítása” témájáról 2004. január 28-án (19) elfogadott véleményében az EGSZB a következő követelményeket emelte ki: „a VII. belső hajóközlekedési folyosó, a Duna különleges támogatása, a vasúti közlekedési vonalakkal való összekapcsolása, valamint a határokat átlépő belső hajóközlekedés megfelelő műszaki és társadalmi szabályozása”.

4.4.2

Ezen túlmenően, az EU-Románia Közös Tanácsadó Bizottság (Bukarest, 2002. május 23-24.) azt javasolta, hogy annak érdekében, hogy a Duna, mint páneurópai közlekedési folyosó optimális szerepet tölthessen be, fel kell vállalni a feladatot, és nagyobb anyagi támogatást kell nyújtani a folyó hajózhatóságának és fekete-tengeri kapcsolatának biztosítására.

4.5

A III.  (20) és VI.  (21) folyosó 2001. évi katowicei párbeszéd-konferenciája óta az EGSZB nem folytatott ezekkel a folyosókkal kapcsolatban saját tevékenységet. Most itt van a III. folyosó titkársága 2004. augusztusi levele, amelyben azt kérik, hogy járuljunk hozzá javaslatokkal a további fejlesztésre vonatkozó 2003/2004-es munkaprogramhoz.

4.6

Az elmúlt 1-2 évben különleges támogatást kapott az EGSZB a közlekedési ágazat dolgozóinak újonnan megalakuló szakszervezeti együttműködésétől a folyosók mentén és páneurópai összefüggésben, amelyet az Európai Szállítási Dolgozók Föderációja (ETF) szervezett meg. Az összes közlekedési ágazatban és fontos koncepcionális, valamint gyakorlati támogatással mértékadóan hozzájárult az ETF-projekt az EGSZB-tevékenységek sikeréhez, és ezt az együttműködést a jövőben is erősíteni fogjuk.

4.7

Végül pedig megjegyzendő, hogy az állandó tanulmányozó csoport elnöke, a TEN szekció titkárságának közreműködésével és az Európai Bizottság illetékes osztályainak segítségével minden egyes folyosóra vonatkozóan kiállít egy azonosító iratot, mely az alapadatokat tartalmazza. (22)

5.   Ajánlások a további munkára vonatkozóan

5.1

Az állandó kutatócsoport magáévá tette a páneurópai közlekedéspolitika új célkitűzéseit a fent leírtak szerint, és ezek beépülnek a regionális, gyakorlati és koncepcionális tervezésbe. Az EGSZB erőssége a korábbiaknál még inkább abban a képességében rejlik, hogy integrálni tudja az érdekeket, és gyakorlati javaslatokat tud tenni. A helyszíni akcióknak és jelenlétnek kell dominálnia.

5.2

Az állandó kutatócsoport révén az EGSZB egyfajta „elszámolóházzal” rendelkezik, amely tájékoztatást nyújt és kapcsolatokat biztosít mind az EGSZB-n kívüli, mind az azon belüli érdeklődők számára. Az állandó kutatócsoport – amely létjogosultságát az EGSZB-ben a páneurópai közlekedéspolitika területén végzett 13 éves aktív közreműködésével alapozta meg – központi feladatai a tájékoztatás, a moderáció, az EGSZB-tevékenységek összehangolása és felelősségteljes részvétel az átfogó európai szintű koordinációs tevékenységekben.

5.3

Az elkövetkező két évben az EGSZB tevékenységének súlypontját a helyi civil szervezetek gyakorlati együttműködésére és részvételére kell, hogy helyezze. Így hozzájárulhat a 3.3.2. pontban leírt közlekedéspolitikai célkitűzések megvalósításához, amennyiben a megfelelő civil szervezetek megfogalmazhatják az őket érintő folyosókra, régiókra és infrastrukturális beruházásokra vonatkozó értékelésüket, kritikájukat és jobbító szándékú javaslataikat.

5.4

Tovább kell, hogy erősödjön az EGSZB együttműködése a folyosók irányítóbizottságaival és az Európai Bizottsággal. Különösen arra van szükség, hogy a „South East Europe Core Regional Transport Network” (Délkelet-európai központi regionális szállítási hálózat, lásd 2.4. pont) létrehozása keretében megalakult állandó kutatócsoport betöltse új szerepét.

5.5

Az állandó kutatócsoportnak el kell gondolkodnia arról, hogy miképpen lehet a páneurópai közlekedési tengelyek kialakításakor jobban tekintetbe venni a közlekedés működési szempontjait, különös tekintettel az intermodalitás, a környezetvédelem, a biztonság, a szociális feltételek és a hatékonyság szempontjainak a folyosókra vonatkozó politikával való konkrét összekapcsolására.

5.6

Jelenleg folyik az új közlekedési tengelyek tervezése az európai szomszédsági politika (ENP) keretében. Az Európai Bizottság nyitottnak mutatkozott a kérdésben, és az állandó kutatócsoport hozzá kellene, hogy járuljon a megfelelő megoldások kialakításához.

5.7

Szorosabban össze kellene hangolni az Európai Bizottság és a folyosók és a közlekedési régiók irányítóbizottságainak munkáját. Az Európai Bizottság itt fontos koordináló szereppel bír, melynek ki kellene terjednie a technikai-szervezési segítségnyújtásra. Kívánatos volna több teret biztosítani a különböző tevékenységek minden érdekeltet bevonó, közösen kialakított iránymutatására összeurópai szinten. Ugyancsak kívánatosnak tűnik az Európai Parlament fokozott részvétele.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági

és Szociális Bizottság Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  A Vezetőtestület 2002. október 23-i határozata.

(2)  A további értékeléshez lásd az EGSZB 2004.01.14-i véleményét, HL C 10, 70. old.

(3)  CESE 1043/2003 végl. – a TEN szekció titkárságán hozzáférhető.

(4)  2004. 04.30-i HL C 108, 35.o.

(5)  Szállítási infrastrukturális szükségletek felmérése (TINA), infrastruktúra-tervezés a csatlakozó országokkal a 90-es évek 2. felében.

(6)  Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szerbia-Montenegro, FYROM.

(7)  A folyosók részletes térképe rendelkezésre áll a TEN szakcsoport titkárságán.

(8)  A PETRÁ-k: Az 1997. évi Helsinki Nyilatkozatnak megfelelő 4 közlekedési régió: Barents-Euro-Sarkkör – a Fekete-tenger medencéje – a Földközi-tenger medencéje – az Adriai/Jón-tenger.

(9)  2004.04.30-i HL C 108, 35. old., 1.8.1. bekezdéstől 1.8.8. bekezdésig.

(10)  Németország – Lengyelország – Fehéroroszország – Oroszország

(11)  Németország – Cseh Köztársaság – Ausztria – Szlovákia – Magyarország – Románia – Bulgária – Görögország – Törökország

(12)  Ausztria – Horvátország – Szerbia – FYROM (Macedónia) – Szlovénia – Magyarország – Szerbia – Bulgária

(13)  Lásd az 1.számú mellékletet.

(14)  Olaszország – Szlovénia – Magyarország – Ukrajna – Szlovákia – Horvátország – Bosznia-Hercegovina

(15)  Az akciók részletei még előkészítés alatt állnak, és ezért még ezeket nem tartalmazza ez a vélemény, de ezek a TEN szekció titkárságán megtudhatók.

(16)  Németország – Ausztria – Szlovákia – Magyarország – Horvátország – Szerbia – Bulgária – Moldávia – Ukrajna – Románia

(17)  „Törekvés a belső hajóközlekedés összeurópai szabályozására”, 2004.01.14-i HL C 10, 49. old.

(18)  További részletekkel szolgál a témában a Philippe LEVAUX által jegyzett munkadokumentum, melyet a TEN szekció titkárságától lehet beszerezni.

(19)  Lásd a 4. lábjegyzetet.

(20)  Németország – Lengyelország – Ukrajna

(21)  Lengyelország – Szlovákia – Cseh Köztársaság

(22)  Lásd 2. melléklet – az adatok nem hivatalosak, és esetleg módosításra kerülnek.


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/22


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „Az Európai Bizottság Közleménye az Európai Tanács, az Európai Parlament, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága részére – Európa nagy sebességű összekapcsolása: új fejlemények az elektronikus hírközlési ágazatban”

COM(2004) 61 végleges

(2005/C 120/05)

2004. március 29-én az Európai Bizottság elhatározta, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262 cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett témában.

A „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció, amely a Bizottság tárgybeli munkájának előkészítéséért felelt 2004. október 5-én fogadta el véleményét. Az előadó Thomas MCDONOGH volt.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (2004. október 27-i ülés) 163 szavazattal, 1 ellenében és 3 tartózkodás mellett a következő véleményt elfogadta.

1.   Bevezetés

1.1

A Bizottság üdvözli az Európai Bizottság COM(2004) 61 végleges „Európa nagy sebességű összekapcsolása: új fejlemények az elektronikus hírközlési ágazatban” című közleményében található elemzést és ajánlásokat. Előrelátó és időszerű ez a jelentés, amely a stratégiai megközelítést és a vezetői elszántságot ötvözve kívánja átvezetni következő növekedési szakaszába az európai hírközlési ágazatot.

1.2

Jelen vélemény támogatásáról biztosítja az elemzést és kiáll a közlemény mellett, ugyanakkor kiemeli az EGSZB számára különös aggodalomra okot adó területeket is.

2.   Háttér

2.1

2004. február 3-án a Bizottság elfogadta a következő közleményét: „Európa nagy sebességű összekapcsolása: új fejlemények az elektronikus hírközlési ágazatban”. Ez a közlemény egy 2003 tavaszi Európai Tanácsülésen megfogalmazott igényt elégít ki, mely szerint a Tanács 2004-es tavaszi ülése előtt jelentés útján kívánt tájékozódni az ágazatban bekövetkezett fejleményekről. Ez egy áttekintő jelentés az európai hírközlési ágazatról a lisszaboni stratégia fényében, ideértve a jövőbeli növekedést befolyásoló kulcstényezők elemzését is. A jelentés egyben felhívás az ágazat további fejlődése szempontjából szükséges intézkedések meghozatalának politikai támogatására is.

2.2

A Lisszaboni Stratégia elismeri, hogy az információs és kommunikációs technológiák (IKT) kulcselemei a növekedésnek, a termelékenység és a versenyképesség javulásának. Segítségükkel mind a gazdasági teljesítmény, mind a társadalmi kohézió erősödik. A közlemény kiemeli az elektronikus hírközlési ágazat fontosságát – annak mind szolgáltatási, mind eszköz oldali megközelítésében – az európai gazdaság egészsége és a termelékenység felfutásában játszott kulcsszerepe okán. Az ágazat mérete, dinamikája, és majdnem minden gazdasági tevékenységre gyakorolt hatása miatt képes betölteni ezt a szerepet. A legújabb adatok tanúsága szerint ez az ágazat járul hozzá legnagyobb mértékben a munka termelékenységének növeléséhez Európában.

2.3

Az 1990-es évek első felében tapasztalt erőteljes növekedés és a lisszaboni stratégia becsvágyó célkitűzései ellenére az információs és kommunikációs technológia (IKT) kialakításának és alkalmazásának ütemében Európa elmaradt az USA és egyes ázsiai államok mögött, és az IKT ágazat beruházásban tapasztalt lemaradása árt az európai versenyképességnek (1). Az elektronikus hírközlés ágazatában az elkövetkező 18 hónap fejleményei kritikusak az eEurópa 2005 Akcióterv sikere és a lisszaboni stratégia hosszú távú célkitűzései szempontjából. Ez az ágazat gyorsan növekedett a kilencvenes évek végén, de 2000-ben és 2001-ben jelentős visszaesés következett be, ami az Európai Tanácsot és az Európai Bizottságot arra indította, hogy jobban odafigyeljen az elektronikus hírközlési ágazat helyzetére és a 2003 tavaszi Európai Tanácsülést megelőzően tapasztalatait jelentésben foglalja össze.

2.4

Az ágazat két évig tartó megerősödését követően a feltételek alkalmasnak látszanak a magasabb növekedési ütemhez való visszatérésre. Az Európai Bizottság szerint ezek a feltételek javuló pénzügyi környezetet jelentenek a szolgáltatók számára, és együtt járnak a szolgáltatások után elkönyvelt állandó bevétel növekedéssel. Mindazonáltal, csak a tőkebefektetés újjáéledése, és további innovatív szolgáltatások bevezetése jelenthet tartós növekedést az ágazat számára.

2.5

Az Internet-lufi kipukkadása óta, a hírközlési szolgáltatók olyan kiigazítási terveket fogadtak el, amelyek eredményeképpen csökkentek a beruházások. A teljes ágazat újbóli növekedése a beruházások újjáélesztését feltételezi. A beruházások üteme függ attól, amit a politikai döntéshozók tesznek: az új szabályozási keret bevezetése nagyobb jogbiztonságot nyújt a beruházásoknak; a nemzeti szélessávú stratégiák javítani fognak a szolgáltatások hozzáférhetőségén; az új szolgáltatások támogatása és az innovatív tartalom elérhetősége ösztönözni fogja a keresletet és a szabályozási és technikai jellegű akadályok eltávolítása hozzájárul majd a 3G hálózatok elterjedéséhez.

Ezek miatt a közlemény négy kiemelt intézkedési területet határoz meg:

a)

A szabályozás által támasztott kihívások kezelése. Az elektronikus hírközlés szabályozási keretrendszerének késői vagy nem megfelelő átültetése a tagállamok részéről visszafogja a versenyt, és bizonytalanságot gerjeszt. Számos tagállammal szemben vannak folyamatban jogsértési eljárások az új intézkedések átültetésének elmaradása miatt. 2004-ben is elsőrendű fontosságot tulajdonítanak ezen szabályok teljes körű és hatékony bevezetésének mind a jelenlegi, mind az új tagállamok részéről. Ráadásul az új szabályokat következetesen kell alkalmazniuk a nemzeti szabályozó hatóságoknak. Az év folyamán később kiadandó, a jelentős piaci befolyással bíró szolgáltatók jogorvoslati kötelezettségével kapcsolatos általános iránymutatás kiemelt fontossággal bír. Ez az iránymutatás támogatja majd a szabályalkotókat a megfelelő beruházás-ösztönzés kialakításában, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a feltörekvő piacokat ne terheljék szükségtelen kötelezettségek.

b)

Növekvő szélessávú lefedettség a szolgáltatás szintjében elmaradt vidékeken. Az eEurópa Akciótervvel összhangban, a tagállamok egyetértettek abban, hogy közzéteszik nemzeti szélessávú stratégiájukat, és az EU15 minden tagállama, valamint néhány új csatlakozó ország ezt már meg is tették. Kiemelt figyelmet kell fordítani azokra a területekre, amelyek az információs társadalom lassú sávjában való maradást kockáztatják azért, mert nincs megfelelő kereslet, a szolgáltatók rentabilitási kritériumaival szemben, ami támogatná a szélessávú szolgáltatások elterjedését. Az EU pénzügyi támogatása a nemzeti, regionális és helyi szintű intézkedések mellett juthat szerephez ezekben az esetekben. Léteznek iránymutatások, amelyek a strukturális alapok ilyen területeken történő felhasználását szabályozzák. A helyes gyakorlat és innovatív megoldások megvitatását segíti elő az év folyamán később létrehozandó Digitális Megosztottság Fóruma. A Bizottság idén nyáron készít jelentést a nemzeti stratégiákról.

c)

A kereslet ösztönzése. Annak ellenére, hogy az EU-ban a háztartások nagyobb részének rendelkezésére áll a szélessávú kapcsolat lehetősége, csak egy töredékük választotta azt. A szélessávú piac legfontosabb kérdésévé vált, hogy mindenki inkább csak a felhasználásra, mint a hálózatépítésre törekszik. Azoknak az országoknak a tapasztalata, amelyekben a szélessávú szolgáltatások a leginkább elterjedtek, megmutatja a hatékony hálózati alapú verseny fontosságát az árak csökkenésében és az innovatív on-line szolgáltatások ösztönzésében. Emellett szerephez juthatnak a tagállamok azon intézkedései, amelyek a keresletet hivatottak ösztönözni. Ezek támogatják, az IKT-nak egyre több, kiemelt fontosságú szolgáltatás – helyi szintű, illetve nemzeti kormányzat, egészségügy és oktatás – esetében történő igénybe vételét, azáltal, hogy a szolgáltatásokat on-line kapcsolaton keresztül nyújtják. Ezt a folyamatot további lépéseknek kell kísérniük, amelyek rendezik a biztonság, a digitális jogok és az eltérő szolgáltatások és berendezések összekapcsolhatóság által felvetett kérdéseket. Az eEurópa 2005 Akcióterv középtávú áttekintése, amelyet idén nyáron kell végrehajtani további ösztönző intézkedések számára is lehetőséget teremt.

d)

A harmadik generációs mobil hírközlés (3G) sikeres bevezetése. A mobil kommunikációs és technológiai felületről szóló jelentés (amelyet az iparág kulcsszereplői állítottak össze) stratégiai elképzelésben vázolta a mobil szolgáltatások jövőjét, miközben rámutatott egy sor kihívásra a kereskedelem és szabályozás terén. Ez az összetartó, adatvezérelt 3G világ sokkal bonyolultabb lesz, mint a GSM hang-alapú világa. Azoknak, akik ezt megismerik, új, izgalmas szolgáltatások és jelentős hatékonyság növelés lehetősége nyílik meg az Unióban. Az Európai Bizottság június 30-án kiadott közleménye (2) tartalmazza a testületnek a mobil ágazattal kapcsolatos álláspontját és a Bizottság a továbbiakban is együtt kíván működni az iparág szereplőivel a mobil hírközlés stratégiai kutatási prioritásainak megállapításában.

2.6

Az Európai Telekommunikációs Tanács ülésén, amely 2004. március 8-án és 9-én zajlott le Brüsszelben, a Bizottság kihangsúlyozta a Lisszaboni Stratégiában megfogalmazott célokhoz (fenntartható növekedés, munkahelyteremtés és szociális kohézió) való politikai elkötelezettséget azáltal, hogy jóváhagyta a [COM(2004) 61 végleges], illetve az eEurópa Félidős Áttekintés [COM(2004) 108 végleges] közlemények cselekvési felhívását.

Megjegyzések

3   Általános észrevételek

3.1

A közlemény egy széleskörű és bonyolult kérdéskört tárgyal, amely a lisszaboni elképzelések szempontjából létfontosságú területet – az elektronikus hírközlést öleli fel. Az évek folyamán az Európai Bizottság számos véleményt fogadott el, amelyek az ágazatot érintő szakpolitikához kapcsolódtak (3). Ezúton üdvözöljük a lehetőséget, hogy észrevételeket fűzhetünk az elektronikus hírközlési ágazat általános alakulásához, a szélessávú kommunikációval kapcsolatos intézkedésekhez, a mobil hírközlési ágazat fejlődéséhez és az iparág szabályozási keretrendszerének alakításához.

3.2

Az Európai Bizottság kiváló munkát végzett az elektronikus hírközlési ágazat növekedését elősegítő szakpolitika kialakításának és végrehajtásának támogatásában. A saját célkitűzéseiket követő gazdasági és társadalmi érdekcsoportok, a Minisztertanács, a nemzeti kormányok és regionális hatóságok határozott támogatásával kiegészülve, gyors mozgásban lévő, erőteljesen fejlődő szakterületet hoztak létre.

3.3

A kérdés bonyolult és dinamikus jellege, valamint az Unió gazdasági és társadalmi fejlődésében játszott fontos szerepe miatt, a Bizottság fontosnak tartja, hogy minden érdekelt fél rendszeresen kifejthesse véleményét annak érdekében, hogy egy átfogóbb jellegű és integrált szakpolitikát lehessen kialakítani. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság azon szándékát, hogy folytassa együttműködését az érdekelt felekkel az olyan kérdések rendezése irányába, mint a szellemi alkotások joga, a digitális jogok szabályozási keretének kialakítása, bizalmi és biztonsági kérdések, összekapcsolhatóság és szabványosítás, frekvencia kiosztások és a távoli, illetve falusi körzetek lefedettsége. Az EGSZB aktív érdeklődést tanúsít a továbbiakban is az ágazat, illetve a fent említett kérdések irányába.

3.4

Különösen támogatjuk, hogy az Európai Bizottság kiemelt hangsúlyt fektetett az összekapcsolhatóságra és a technológia, illetve a szolgáltatások különböző szinteken megjelenő nyitottságára a következők tekintetében: eszköz a hálózattal, eszköz az eszközzel, illetve tartalmak és/vagy felhasználói alkalmazások egymás között. Megfelelő összekapcsolhatóság és nyílt felület hiányában az új technológiák tömegméretű elterjedése komoly akadályokba ütközik.

3.5

A fenti 1.1 bekezdésben foglaltak alapján a Bizottság támogatja a közleményt és gratulál az Európai Bizottságnak a kérdésben kifejtett kiváló munkájához. Tudatában vagyunk annak, hogy az elektronikus hírközlési ágazat megértése illetve az erőteljes és fenntartható növekedést ösztönző szakpolitika kialakítása átfogó kutatást és tanácskozásokat igényelt: határozottan támogatjuk az eEurópa 2005 Akciótervet és kiállunk a COM(2004) 61 végleges közlemény által javasolt intézkedések mellett.

3.6

A nyomatékosítás kedvéért szeretnénk kiemelni, hogy a Bizottság különleges figyelmet fordít néhány területre:

3.6.1   Keretszabályok

3.6.1.1

Az EGSZB üdvözli az elektronikus hírközlés új szabályozási keretrendszerét, ami nagyobb tervezhetőséget, koherenciát és egységesebb megközelítést tesz lehetővé az Unión belüli piacok működése tekintetében. A nagyobb megbízhatóság és átláthatóság, amelyet a keretrendszer biztosít, ösztönözni fogja az elektronikus hírközlési ágazatba történő beruházásokat és felerősítik a versenyt és felgyorsítja az innovatív szolgáltatások bevezetését.

3.6.1.2

Egyetértünk az Európai Bizottsággal abban, hogy az elektronikus hírközlési ágazatban a létesítmény alapú verseny létrehozásának technológia független, nyitott szabványú, összehangolt megközelítése létfontosságú a pezsgő és versenyképes piac kialakítása szempontjából. Az EGSZB örömmel látja, hogy az új keretrendszer támogatja a tisztességes versenyt a különböző hozzáférési technológiák között (szélessávú kommunikáció, 3G, digitális tv stb.). Ez a megközelítés a hálózati költségek és szolgáltatások árának csökkenését eredményezi, illetve egyszerűsíti a használatot, és mobilitást kínál az ügyfeleknek. Az ágazat technológia független, nyílt felületű megközelítése nagyban hozzájárul a szolgáltatások iránti kereslet növeléséhez is.

3.6.1.3

Következésképpen üdvözöljük az új szabályozási keretrendszer által alkalmazott technológia független megközelítést, amely a rögzített és mobil szolgáltatások, az on-line tartalomszolgáltatás és egy egész sor, különböző szolgáltatási felület közötti összetartást tükrözi. Azt szeretnénk, hogy az Európai Bizottság gondoskodjon arról, hogy a 2002/21/EC keretirányelvvel összhangban összekapcsolható felületek kerüljenek bevezetésre.

3.6.1.4

Egy valóban versenyképes piac az ügyfél otthonába vagy létesítményeihez történő kapcsolat kiépítésének (helyi hurok) versenyképes árától függ. Jelenleg a legtöbb piacon az új szolgáltatások és alacsonyabb árak megjelenését gátolja az a tény, hogy a helyi hurkokat túlsúlyban lévő szolgáltatók ellenőrzik. A Bizottságnak át kell tekinteni, hogy a szabályozási keretrendszer minden piacon alkalmas-e a helyi hurkokban a túlsúlyban lévő szolgáltatók által létrehozott ellenőrzés megtörésére.

3.6.1.5

Az EGSZB sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság jogsértési eljárások kezdeményezésére kényszerült az Európai Bíróságon azon tagállamokkal szemben, amelyekben elmaradt az új szabályozási keretrendszer életbeléptetése. Felhívjuk az Európai Bizottságot arra, hogy foganatosítsa a keretrendszer teljes körű életbeléptetését minden tagállamban, ideértve az újonnan belépőket is.

3.6.1.6

Támogatjuk az Európai Szabályozók Csoportja által újonnan kialakított Közös Álláspontot az elektronikus hírközlés előtt újonnan megnyílt piacok versenyszabályozási problémáinak kezelését illetően (4). Felismerve, hogy a szabályozási keretrendszer célja a szabályozás visszaszorítása és a verseny ösztönzése, a Bizottság felkéri az Európai Bizottságot, hogy intézkedjen a keretrendszernek oly módon történő bevezetéséről, hogy az ösztönözze a feltörekvő piacokat és szolgáltatásokat, és ne akadályozza meg azok fejlődését. Felkérjük az Európai Bizottságot arra, hogy tüzetesen vizsgálja meg a jogsértési eljárások eredményeképpen hozott intézkedések megfelelő voltát, valamint azok következetes alkalmazását a tagállamok által.

3.6.2   A szélessávú kommunikáció elterjedése

3.6.2.1

Az olyan szolgáltatások és alkalmazások fejlesztése és rendelkezésre bocsátása, mint az e-Egészség, e-Üzlet, e-Kormányzat és e-Tanulás szempontjából elengedhetetlen egy általánosan elterjedt, biztonságos, szélessávú infrastruktúra megléte, ami egyúttal ez európai növekedés és életminőség számára teszi létfontosságúvá a szélessávú kommunikációt az elkövetkező években. A szélessávú kommunikációhoz való hozzáférés közjónak minősül, olyan szolgáltatásnak, amely minden EU polgár számára alanyi jogként kell, hogy rendelkezésre álljon. Javasoljuk, hogy az Európai Bizottság vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a szélessávú kommunikáció felkerüljön az Általános Szolgáltatások listájára.

3.6.2.2

Az e-Európa 2005 Akcióterv felhívást fogalmaz meg annak érdekében, hogy a szélessávú kommunikáció 2005-re az Európai Unióban általánosan elérhető legyen, de becsvágyó célkitűzéseink teljesítésében lemaradtunk. Ha a szélessávú kommunikáció elterjedésének üteme nem emelkedik, elsősorban a városi központokon kívül, az Unió nem fogja teljesíteni a barcelonai célkitűzést (5).

3.6.2.3

Az EGSZB üdvözli a nemzeti szélessávú stratégiáknak az EU15 által történő benyújtását és megjegyzi, hogy az új tagállamok 2004 vége előtt fogják benyújtani saját stratégiájukat. Megjegyezzük az Európai Bizottság által kialakított első vélemény pozitív hangvételét, (6) és júniusra várjuk a stratégiákról szóló részletes jelentés bemutatását.

3.6.2.4

Mindazonáltal, nem kedveljük a „szélessávú kommunikáció” nagyon tág meghatározását, amelyet számos tanulmányban és jelentésben alkalmaznak. (például, akár olyan lassú hozzáférési kapacitást, mint 144 kbps „szélessávként” emlegeti a COCOM04-20 VÉGLEGES jelentés, amelyre alább hivatkozunk, és ugyanaz a jelentés Olaszország esetében a 3G kapcsolatot a szélessávú kommunikáció alkotóelemeként kezeli, de a többi tagállam esetében nem.) a pontos meghatározás hiánya nagyban csökkenti a „szélessávú kommunikáció” szakkifejezés átláthatóságát és használhatóságát a mérlegelések során. Felhívjuk az Európai Unió Bizottságát, hogy alakítson ki egy pontos és kötelező erejű meghatározást a „szélessávú kommunikáció” fogalmára, amelyet az Unió egészében alkalmazni lehet.

3.6.2.5

Hasonlóképpen nemtetszésünket fejezzük ki azért, mert a szélessávú szolgáltatások lefedettségi statisztikái nem mérik az elérhető szolgáltatás színvonalát. Felhívjuk az Európai Bizottságot arra, hogy állapítson meg minimum követelményeket a „szélessávú kommunikáció” fogalmának pontos meghatározásakor. Csak ebben az esetben lehet értelme a szélessávú kommunikációval foglalkozó statisztikáknak.

3.6.2.6

A Bizottság nagyon is tisztában van azzal az igénnyel, hogy az Európán keresztül nyíló digitális szakadékot agresszív módon kell áthidalni, mert az a kevésbe előnyös helyzetben lévőket valamint az e-Felzárkózást érinti. Annak ellenére, hogy tudomásul vesszük a Minisztertanács támogatását, amellyel a kapcsolódás irányából az innovatív szolgáltatások hatékony alkalmazása irányába kívánják áthelyezni a hangsúlyt, aggodalmunkat fejezzük ki a szélessávú kommunikáció elterjedésének lendülete és a szolgáltatás lefedettsége miatt. Különösen aggódunk az egyes országok és régiók között meglévő egyenlőtlenségek miatt, amely a szélessávú kommunikáció elterjedtségét vizsgáló, az Európai Bizottság alatt működő Kommunikációs Bizottság utolsó statisztikája alapján derült ki (7). Az EU15-ön belül az európai lakosság 20 %-a jelenleg ki van zárva a szélessávú elérhetőségből, mert elégtelen a hálózati lefedettség. Üdvözöljük az Európai Bizottságnak abbéli igyekezetét, hogy a kommunikáció területén a szélessávú elérhetőséget ki kell terjeszteni a rosszul lefedett területekre. A nemzeti szélessávú stratégiák részletes áttekintésekor felhívjuk az Európai Bizottságot arra, hogy helyezzen hangsúlyt az egész Unió területét lefedő szélessávú hálózatok kellő időben történő kiterjesztésének szükségességére, és hívja fel a figyelmet a hálózati hiányosságokra az elkövetkező jelentésekben.

3.6.2.7

Üdvözöljük a GyorsIndulás [Quick-Start] kezdeményezést és a strukturális alapok rendelkezésre bocsátását az Unió vidéki és kevésbé vonzó üzleti lehetőségeket kínáló területein, mindazonáltal, azt szeretnénk, ha az Európai Bizottság nyomon követné a nemzeti szélessávú stratégiák gyakorlati bevezetését a tagállamokban, és kiemelt figyelmet fordítana a kiépítési ütem, a lefedettség és a minőség kérdésére.

3.6.2.8

Az EGSZB sajnálattal állapítja meg, hogy az Európai Bizottság közleménye csak a földrajzi digitális megosztottsággal (a gyengén ellátott övezetekkel) foglalkozik, a pénzügyi digitális megosztottsággal (a hálózati hozzáférés megfizetésére irányuló pénzügyi eszközök hiányával) nem. Az Európai Bizottságnak az az érvelése, hogy a szélessávú szolgáltatások a távolságok csökkentése és az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítése révén javítják az életkörülményeket, éppúgy megállja a helyét a leginkább nélkülözni kénytelen, mint a földrajzilag elszigetelt polgárok esetében.

3.6.2.9

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai bizottságnak az a kijelentése, miszerint a közhatóságoknak a digitális megosztottsággal szemben a versenyjog és -szellem tiszteletben tartásával kell fellépnie, már önmagában ellentmondás: azért van digitális megosztottság, mert a piacot nem érdekli a célközönség. Szükség van tehát arra, hogy a közszolgáltatásnak feladata legyen, amelyet a szolgáltatások kötelességeinek pontos jellegét leíró hivatalos jogszabálynak kell meghatároznia.

3.6.3   A 3G elterjedése és fejlődése

3.6.3.1

Az EGSZB üdvözli a Mobil Kommunikáció és Technológiai Felületnek az Európai Bizottság által tavaly októberben történő létrehozását, melynek célja a mobil szolgáltatók, eszközök és alkatrészgyártók, valamint tartalomszolgáltatók egy asztalhoz történő ültetése volt. Ugyancsak üdvözöljük ezen csoport első jelentését (8), amely 20 javaslatot tett olyan lépésekre, amelyek a mobil hálózatok és szolgáltatások Európa-szerte történő elterjedését és fenntartását célozzák – ideértve olyan tevékenységeket, mint kutatás, szabványok, tartalom, biztonság, frekvencia, nemzetközi együttműködés és szabályozás.

3.6.3.2

Megelégedésünkre szolgál, hogy a Mobil Felület-jelentésben, illetve az Európai Bizottság kijelentéseiben a 3G esetében különös hangsúlyt kap az ügyfél-orientált, biztonságos környezet, amely a „bármikor, bárhonnan” jellegű mobil hozzáférést lehetővé teszi a nagysebességű adat és szórakoztató szolgáltatásokhoz egy sor szélessávú üzemelésre alkalmas készüléken keresztül.

3.6.3.3

Az EGSZB teljes mértékben támogatja az összes fél által kinyilvánított álláspontot, mely szerint nyitott, összekapcsolt hálózatok és összekapcsolható alkalmazások és szolgáltatások kialakítása a célunk, és üdvözöljük a Mobil Felület elkötelezettségét egy stratégiai kutatási terv elkészítése iránt a jövőbeli, 7. Kutatási Keretprogramban lévő Vezetéknélküli Világ számára.

3.6.3.4

Az EGSZB azt szeretné, ha az Európai Bizottság minden lehetséges nyomást kifejtene annak érdekében, hogy egyszerűbbé és költséghatékonyabbá tegye az új 3G hálózatok elterjedését. Különösképpen a tagállamoknak kell segítséget nyújtaniuk abban, hogy gyorsan megoldódjanak a tervezési és környezeti hatásokkal kapcsolatos kérdések, amelyek visszatartják ennek az új és fontos felületnek az elterjedését.

3.6.3.5

Aggodalmunkat fejezzük ki néhány tagállamban tapasztalható magas díjak miatt, amelyeket a hálózati üzemeltetőknek az engedélyekért kell kifizetniük, valamint ennek a ténynek a jövőbeli stratégiára gyakorolt negatív hatása miatt. Szeretnénk, ha az Európai Bizottság részletes állásfoglalást tenne közzé, ezzel a kérdéssel kapcsolatban és olyan intézkedéseket javasolna, amelyek ellensúlyozni tudnának minden, az Uniónak az IKT kialakításával és alkalmazásával kapcsolatos stratégiáját negatívan érintő hatást.

3.6.3.6

A fogyasztók érdekében és az EU erőforrásainak hatékony kihasználása végett azt szeretnénk, ha az Európai Bizottság tekintetbe venné, és ott, ahol ennek gyakorlati jelentősége van, szabályt alkotna a 3G szolgáltatók eszközeinek megosztására. Egy ilyen intézkedés felgyorsítaná a hozzáférhetőség elterjedését, csökkentené a környezettel kapcsolatos aggodalmakat és csökkentené a szolgáltatás nyújtásának költségeit. Tudomásunk van az Európai Bizottság azon figyelmeztetéséről, hogy néhány nagy szolgáltató versenyszempontok miatt ellenzi a hálózatok megosztását, de hiszzük, hogy az Unió, mint egész, érdekeit fölébe kell helyezni néhány szolgáltató szűklátókörű üzleti érdekeinek.

3.6.3.7

Megjegyezzük, hogy a Mobil Felület véleménye szerint a 3G kérdéskör következetes megközelítését egy új, általános politikai keretbe kell ágyazni. A csoport ismételten találkozik júniusban, és érdeklődéssel várjuk a Bizottság válaszközleményét, amelyben a júniusi találkozó javaslataira terveznek reagálni.

3.6.4   Új szolgáltatások és keresletösztönzés

3.6.4.1

Az Európai Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy még ott is, ahol a szélessávú elérhetőség 90 %-os szinten áll, az elfogadottság alacsony (átlagosan 12 %) és csökkenő ütemű. Ennek oka a magas árban, alacsony minőségben és megfelelő tartalom hiányában keresendő – a fogyasztók nem érdekeltek eléggé a szélessávú szolgáltatások megvásárlásában.

3.6.4.2

A tartalom és a szolgáltatások kialakítása létfontosságú az IKT elfogadottságának ösztönzéséhez, és ezáltal a versenyképesség, termelékenység és foglalkoztatottsági szint növeléséhez az Európai Unióban. Ebben a tekintetben az EGSZB üdvözli ez Európai Bizottság új keletű javaslatát az eTartalomplusz program (2005-2008) (9) létrehozására, amely a digitális tartalom széleskörű elérhetőségének és alkalmazásának feltételeit lenne hivatott megteremteni.

3.6.4.3

Az EGSZB felismeri, hogy a létrehozott szélessávú és 3G hálózatok iránti keresletösztönzés, az új, innovatív szolgáltatások iránt megnyilvánuló igény, a verseny és a hálózatok elterjedése mind összefügg egymással. Mindegyik fejlemény egy másikat támogat. Tekintettel arra, hogy a fentiekben foglalkoztunk a kínálati oldal kérdéseivel, szívesen veszünk minden kezdeményezést, amellyel az Európai Bizottság támogatja bármely új és innovatív szolgáltatás létrehozását, amely az új technológiák és hálózatok erősségeinek alkalmazása által ösztönözné a fogyasztói keresletet.

3.6.4.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a hálózatok, felületek és készülékek közötti összekapcsolhatóság jelentős ösztönzést eredményez majd a szolgáltatások bevezetése és azok elterjedése irányába. Támogatjuk az Európai Bizottságot abban, ragaszkodjon ahhoz, hogy az összekapcsolhatóság kérdése megjelenjen a keretszabályokban, valamint a Bizottság elektronikus hírközlési ágazat minden érintettjével folytatott párbeszédében.

3.6.4.5

Támogatjuk az Európai Bizottság felhívását a tagállamok felé, hogy őrizzék meg a kormányzati e-Szolgáltatások mögött álló lendületet (ideértve az e-Egészséget, e-Tanulást stb.) és vegyék figyelembe, hogy a közszféra jelentős keresletalakító tényező ezen új információs szolgáltatások fejlődésének korai szakaszában.

3.6.4.6

Különösképpen üdvözöljük az Európai Bizottság elkötelezettségét az iránt, hogy az ágazat szereplőivel együttműködésben kezeljék az új szolgáltatások kialakítását gátoló tényezőket – digitális jogok szabályozási keretének kialakítása, összekapcsolhatóság, mikrofizetések, m-fizetések, stb. Ebben a tekintetben üdvözöljük az új közleményt (10) és konzultációs eljárást, amely a szellemi tulajdonjogokkal foglalkozik és felhívjuk az Európai Bizottság figyelmét az EGSZB 2003-ban kelt Véleményére (11) a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatban.

3.6.4.7

Az EGSZB kiemeli a biztonsági kérdések fontosságát az új szolgáltatások fogyasztók által történő elfogadásában. A fogyasztóknak az új technológiákba vetett bizalma attól függ, hogy milyen mértékben sikerül a fogyasztóvédelmi szempontokat érvényesíteni.

3.6.4.8

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy folytassa a hálózati szolgáltatókkal, internet szolgáltatókkal, tartalomszolgáltatókkal, hírközlési szereplőkkel és a szórakoztatóiparral megkezdett műhelytanulmányokat annak érdekében, hogy tevékenységeik összehangolása által új partneri viszonyokat, új üzleti modelleket és szolgáltatásokat hozzanak létre az összetartó, mobil Unió számára.

3.6.4.9

Hasonlóképpen üdvözöljük a K+F tevékenységnek a 6. Kutatási és Fejlesztési Keretprogram égisze alatt nyújtott támogatást. Az elektronikus hírközlési ágazatban, mint minden egyéb technológiai haladást feltételező iparágban, kiemeljük annak fontosságát, hogy Európa ruházzon be a K+F tevékenységbe és az innovációba, összhangban azokkal a célokkal, amelyeket a lisszaboni stratégia keretén belül meghatároztunk saját magunk számára. Tudatában annak, hogy az ágazat átvészelt egy talpra állási időszakot, amelyet a beruházások visszafogása jellemzett, az EGSZB minden érdekelt felet – az EU-t, a tagállamokat és a magántőkét – arra kér, hogy megújult erővel tegyenek hitet az elektronikus hírközlés jövőjébe történő beruházások mellett K+F tevékenységük mértékének és fejlődési ütemének növelése által.

3.7   Záró észrevételek

Végül a Bizottság üdvözli az e-Európa 2005 Akcióterv: Félidős értékelését [COM(2004) 108 végleges] és annak kijelentését, miszerint az e-Europa 2005 céljai az EU 25 tagra történő bővülését követően is változatlanul megmaradnak. Érdeklődéssel várjuk az áttekintett e-Európa 2005 Akciótervet, valamint az ezzel kapcsolatos, júniusi Európa Tanács által tett észrevételeket.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági

és Szociális Bizottság Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  Van Ark, B. és Mahony, O. (2003), EU termelékenység és versenyképesség: egy ágazati megközelítés, http://europa.eu.int/comm/enterprise/enterprise_policy/competitiveness/doc/eu_competitiveness_a_sectoral_perspective.pdf.

(2)  COM(2004) 447 VÉGLEGES Mobil Szélessávú Szolgáltatások

(3)  Lásd HL C 169, 1999. 06. 16., 30. old; HL C 368, 1999. 12. 20., 51. old.; HL C 14, 2001. 01. 16., 35. old.; HL C 123, 2001. 04. 25., 61. old.; HL C 123, 2001. 04. 25., 36. old.; HL C 139, 2001. 05. 11., 15. old.; HL C 311, 2001. 02. 07., 19. old.; HL C 48, 2002. 02. 21., 33. old.; HL C 48, 2002. 02. 21, 27. old.; HL C 221, 2002. 09. 17., 22. old.; HL C 241, 2002. 10. 07, 119. old.; HL C 61, 2003. 03. 14, 32. old.; HL C 61, 2003. 03. 14., 184. old.; HL C 220, 2003. 09. 16, 33. old.; HL C 220, 2003. 09. 16, 36. old.; HL C 80, 2004. 03. 30, 66. old. és egyebek.

(4)  http://erg.eu.int/doc/whatsnew/erg_0330rev1_remedies_common_position.pdf

(5)  COM(2002) 263 végleges eEurope 2005: Egy információs társadalom mindenki számára

(6)  IP/04/626 Európa nagy sebességű összekapcsolása: Az Európai Bizottság felméri a nemzeti szélessávú stratégiákat.

(7)  COCOM04-20 VÉGLEGES A hírközlési bizottság munkadokumentuma Szélessávú hozzáférés az EU-ban: 2004, január 1-i állapot.

(8)  IP/04/23 Harmadik Mobilhullám Európa számára.

(9)  COM(2004) 96 végleges, Javaslat az Európai Parlament és az Európai Bizottság által meghozandó döntésre: többéves közösségi program létrehozása a digitális tartalom elérhetőbbé, használhatóbbá és kihasználhatóbbá tétele érdekében EGSzB Vélemény: HL C 117, 2004. 04. 30., 49. old.

(10)  COM(2004) 261 végleges A Szerzői jog és kapcsolódó jogok kezelése a belső piacon.

(11)  COM(2003) 46 végleges Javaslat az Európai Parlament és az Európai Bizottság által meghozandó döntésre a szellemi tulajdonjogok biztosítását célzó intézkedések és eljárásokkal kapcsolatban.. EGSzB Vélemény: HL C 32, 2004. 02. 05, 15. old.


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/28


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „Az Európai Parlament és a Tanács módosított irányelvjavaslata a kikötői biztonság fokozásáról”

COM(2004) 393 végleges -2004/0031 (COD)

(2005/C 120/06)

2004. június 11-én az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 80. cikkének 2. bekezdése alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett kérdésben.

A „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció, melynek feladata az volt, hogy az EGSZB munkáját előkészítse ezzel a témával kapcsolatban, 2004. október 5-én elfogadta véleményét. 2004. Az előadó Anna Bredima Savoupoulu volt.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (október 27-i ülés) 169 szavazattal és 6 tartózkodás mellett az alábbi véleményt fogadta el.

1.   Bevezetés

1.1

A 2001. szeptember 11-i és a 2004. március 11-i terroristatámadás óta a világ tisztában van vele, hogy a terrorizmus elleni harc hosszú ideig fog tartani. De Palacio biztos arra buzdította az EGSZB-t, hogy már ebben a korai szakaszban fogalmazzon meg feltáró véleményt a közlekedésbiztonság tárgyában. Az EGSZB meghatározott a jövőbeli EU közlekedésbiztonsági politikára vonatkozó néhány alapmércét (1), és örömmel állapítja meg, hogy ezeket az Európai Bizottság elfogadta.

1.2

A tengeri biztonság fokozásáról szóló EU-közleményt és a hajók és kikötői telepek biztonságának fokozásáról hozott rendeletet követően az EGSZB véleményt (2) fogalmazott meg a kikötői terminálokra vonatkozóan.

1.3

2004. június 30-án az EGSZB újabb véleményt (3) fogadott el a kikötői biztonság fokozásáról szóló irányelvre vonatkozó javaslat tekintetében. A javasolt irányelv kiegészíti a hajók és kikötői telepek biztonságának fokozásáról szóló rendelet által bevezetett biztonsági intézkedéseket azáltal, hogy kiterjeszti a biztonsági rendszert a teljes kikötő területére.

2.   Az Európai Bizottság javaslata:

2.1

A kikötői biztonságról szóló irányelvtervezet tanácsi megvitatását követően az Európai Bizottság javasolja (4) a 7. cikk módosítását, mely által a kikötői biztonsági terv garantálná, hogy kockázatértékelés alapján az illetékes hatóságok megfelelő mértékű biztonsági ellenőrzést hajtsanak végre az utasokat is szállító hajókra felhajtó személyautókon és tehergépjárműveken.

2.2

A javaslat a ro-ro hajók belföldi és nemzetközi útvonalaira vonatkozik. Az utóbbi esetben az érintett tagállamok együttműködnek a kockázatértékelésben.

3.   Általános megjegyzések

3.1

Az EGSZB határozottan támogatja azt az egyensúlyra törekvő megközelítést, hogy a biztonság megőrzésének a szabad kereskedelem akadályozása nélkül kell történnie. Ezért megérti az Európai Bizottság aggályait, melyet az irányelvtervezet tényismertetőjének új, nyolcadik bekezdésében fogalmazott meg.

3.2

A korábbi véleményekhez hasonlóan az EGSZB teljes mértékben egyetért a kikötői biztonság fokozásáról szóló irányelvtervezet javasolt módosításaival. Bár tökéletes biztonságot nem lehet elérni, az EGSZB megismétli, hogy a biztonsági intézkedéseknek ki kell terjedni a teljes logisztikai szállítási láncra, kizárva a gyenge pontok lehetőségét. A személyszállításnak elsőbbséget kell élveznie, mivel egy esetleges terroristatámadásnak itt lehetnek a legsúlyosabb következményei emberéletek tekintetében.

3.2.1

A ro-ro hajók különösen sebezhető terroristacélpontok, kiváltképpen, ha utasokat szállítanak. Valójában a hajókra felhajtó autók a biztonság szempontjából modern kori „Trójai falovak”.

3.2.2

Megfelelő intézkedésekkel kell gondoskodni arról, hogy a ro-ro hajók fedélzetén szállított autók és teherautók ne váljanak kockázati tényezővé. Az intézkedéseket a kikötőkben, illetőleg a kikötők határain belül kell foganatosítani, még a hajóra történő felhajtást megelőzően, a rakodás folyamatának lehető legkisebb mértékű akadályozásával.

3.2.3

A ro-ro hajókra felhajtó személyautók és teherautók biztonsági ellenőrzése nehézséget okozhat a járművek rakományának jellege miatt. Régi tapasztalat, hogy a járművek rakományának tartalmát legalaposabban a hajóra való felhajtást megelőzően, a kikötő területén lehet ellenőrizni, ahol ez a legkifinomultabb biztonsági berendezések és megfelelően képzett szakemberek segítségével végezhető.

3.3

Az EGSZB fel kívánja hívni a figyelmet az ellenőrzésekből adódó felelősség kérdésére. Nyilvánvaló, hogy a személyautók és haszongépjárművek biztonsági ellenőrzéséből adódó felelősséget a megfelelő érintett hatóságnak kell vállalnia, nem pedig annak a hajónak, amelyre ezeket a járműveket felrakják.

3.4

A biztonsági ellenőrzésben részt vevő tengerészek és kikötői személyzet azonosítására vonatkozó követelményeket bizonyos mértékű rugalmassággal kellene alkalmazni a kereskedelmi műveletek indokolatlan akadályozása nélkül.

3.5

Az EGSZB felhívja rá a figyelmet, hogy a javasolt módosítások eredményeképpen az Európai Bizottság hat hónappal a javasolt irányelv alkalmazását követően ellenőrzésekbe kezd a nemzeti hatóságokkal együttműködve, melyek célja az irányelv alapján létrehozott nemzeti tervek végrehajtásának ellenőrzését szolgáló eszközök vizsgálata. Az EGSZB aggodalmát fejezi ki az EU területén belül és a tagállamok területén kívül található kikötők felkészültségét illetően a kikötői terminálokra vonatkozó, 2004. július 1-jén nemzetközileg hatályba lépett új biztonsági intézkedések (ISPS-szabályzat) vonatkozásában.

3.6

Végül az EGSZB megragadja az alkalmat, hogy sürgesse a kikötői biztonság gazdasági dimenzióinak azonnali vizsgálatát EU-szinten, valamint egy összehangolt megközelítés kialakítását a kikötők és a különböző közlekedési eszközök közötti verseny torzulásának elkerülése érdekében, különös tekintettel a RoRo-forgalom kárára történő versenytorzulásra. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy készítsen átfogó hatástanulmányt a kikötői biztonság pénzügyi hatásairól, és dolgozzon ki egy EU-szintű rendszert a végrehajtó intézkedések finanszírozására, ahol arra szükség van.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági

és Szociális Bizottság Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  HL C 61., 2003. 3.14., 174. o.

(2)  COM(2003)229 végl. HL C 32., 2004.2.5., 21. o.

(3)  COM(2004)76 végl. HL C 241., 2004.9.28.

(4)  COM(2004)393 végl.


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/30


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye az „Európai Parlament és a Tanács irányelvjavaslatáról, amely egyes policiklikus aromás szénhidrogének lágyító olajokhoz és gumiabroncsokhoz történő felhasználásának és értékesítésének korlátozására vonatkozik” (76/769/EGK sz. tanácsi irányelv huszonhetedik módosítása)

COM(2004) 98 végleges – 2004/0036 (COD)

(2005/C 120/07)

2004. március 22-én a Tanács úgy döntött, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikke értelmében konzultál az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal a fent említett témában.

A „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció, amely a Bizottság tárgybeli munkájának előkészítéséért volt felelős, 2004. szeptember 21-én fogadta el véleményét. Az előadó D. Sears.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-és és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (2004. október 27-i ülés) 154 szavazattal, 3 ellenében és 7 tartózkodás mellett a következő véleményt fogadta el.

1.   Bevezetés

1.1

A policiklikus aromás szénhidrogének természetben előforduló anyagok, amelyek akkor képződnek, ha széntartalmú vegyületek alacsony hőmérsékleten, ellenőrizetlen körülmények között égnek el. Ez történik erdőtüzek, vulkánok és olyan emberi tevékenységek esetében, mint a dohányzás, fűtés, energiatermelés és gépkocsihasználat, amikor is fosszilis üzemanyagokat használnak, főzéskor és hulladékégetéskor; és egy sor ipari eljárás során. A policiklikus aromás szénhidrogének természetes módon fordulnak elő a nyersolajban és a szénben, és mivel könnyen keletkeznek és stabilak, felhalmozódnak a hőbontás valamint a desztilláció korai szakaszaiban.

1.2

A részleges oxidációnak ez a folyamata olyan vegyületek keverékét eredményezi, melyek egymással összekapcsolódó telítetlen öt- és hattagú széngyűrűkből állnak, s e gyűrűk gyakorlatilag bármely irányban ismétlődhetnek. Körülbelül 600 ilyen szerkezetet azonosítottak; de csak néhányat írtak le vagy izoláltak intermedierként való hasznosítás céljára. Egyiket sem termelték tudatosan jelentős mennyiségben. A további oxidáció eredményeként korom keletkezik (vagyis szennyezett szénrészecskék), amelyhez gyakran társulnak policiklikus aromás szénhidrogének.

1.3

Mivel mindig differenciálatlan csoportokban fordulnak elő, a policiklikus aromás szénhidrogének egyedi tulajdonságait nem könnyű meghatározni (és ugyanezen ok miatt ezek nagyrészt nem helytállóak). Mivel azonban egyesek kimutathatóan rákkeltők az állatok esetében, ésszerű ezeket a keverékeket az ember számára is a valószínűleg rákot okozó kategóriába sorolni. Ezért a tudottan policiklikus aromás szénhidrogéneket tartalmazó olajokat és más készítményeket szükséges a kockázatra és biztonságra figyelmeztető címkével ellátni és megfelelően kezelni, hogy a munkahelyi biztonság biztosítva legyen. Ahol lehetséges, a valószínűleg policiklikus aromás szénhidrogéneket kibocsátó folyamatokat ellenőrizni vagy kerülni kell.

1.4

Az egyik ilyen folyamat a lágyító olajok használata a gépkocsik, áruszállító járművek, motorkerékpárok, versenyautók és repülőgépek számára készülő gumiabroncsokhoz. Ezek az olajok, amelyek mintegy 28 %-át teszik ki a futófelületnek, biztosítják azokat a lényeges tulajdonságokat, amelyekre nincs szükség az oldalfalak esetében. Ha a futófelület nem működik a kívánt módon, vagy nem marad szilárd a használat során, akkor veszélybe kerül a biztonság és a teljesítmény, melyek nyilvánvaló következményekkel járnak a járművek vezetőire.

1.5

Műszakilag az olajoknak képeseknek kell lenniük a természetes és szintetikus gumikat és más, az abroncsokban használt anyagokat feloldani, hosszantartóaknak és stabilaknak kell lenniük, jól el kell oszlaniuk és kötésben maradniuk a gumimátrixban, különböző hőmérsékleti viszonyok és páratartalom mellett kell működőképeseknek, valamint biztonságosan kezelhetőknek lenniük a gyártás és a használat során. Az olajoknak nagy mennyiségben, egyetemes megegyezés szerinti specifikációk szerint gyártva, egymással versengő szállítóktól a gumi ára alatti költségen kell beszerezhetőknek lenniük, hogy csökkenjen az abroncsok átlagos költsége.

1.6

Az ezeknek a meghatározásoknak megfelelő, aromás vegyületekben gazdag olajokat hagyományosan a vezető olajtermelők szállítják desztillált aromás extraktumok néven. A megkövetelt oldó hatás az olajok aromás jellegétől függ, amely pedig a policiklikus aromás szénhidrogén-tartalom jelentős szintjén múlik. Mivel az abroncsok futófelülete tönkremegy, azt kell feltételeznünk, hogy a policiklikus aromás szénhidrogének kikerülnek a környezetbe. Vitatott, hogy ez a kibocsátás jelentős-e más kibocsátásokhoz képest. Mindazonáltal már folyamatban van a más olajokra való átállás Európában, és ezt megfelelően be kell fejezni.

1.7

Ez különösen fontos, mivel az aromás párlatokból való világméretű szintű ellátás is korlátozottá válik azzal, hogy a finomítók fejlesztéseikkel most a nagyobb értékű, teljesen hidrogénezett (aromás vegyületekben szegény és csökkentett szolvatáló képességű) termékek és a „tiszta” gazolin és üzemanyagok előállítására összpontosítanak.

1.8

Mivel adott, hogy évente kb. 300 millió abroncsot gyártanak Európában, és az abroncsiparban a felhasznált lágyító és eljárási olajok világpiaca megközelíti az 1 millió tonnát, ezt költség-hatékony módon úgy véghezvinni, hogy közben megmarad az alacsony vagy elfogadható költség mellett a biztonságra és a nagy teljesítményre való törekvés, nagy kihívás az olajszállítók, az abroncsgyártók és a szabályozást készítők számára egyaránt.

1.9

Eddig két nem rákkeltő olaj-készítményre volt javaslat, amelyek különböző fokú beruházást igényeltek volna az olajszállítóktól, és különböző újabb készítményekre az abroncsgyártó cégek részéről. Ezek lágy extrakciós szolvátként, illetve kezelt desztillált aromás extraktumként ismertek. Európán kívül más szállítók más olajokat fejleszthetnek ki.

1.10

Amennyire meghatározható (mivel a részletek nyilvánosan nem hozzáférhetők a rendkívül éles versenyt mutató abroncspiacon), néhány helyettesítés már történt – például a téli gumiknál és a teherautó-gumiknál, ahol a futófelület rugalmassága kevésbé fontos. Mindazonáltal általánosan elfogadott, hogy a nagyobb teljesítményű nyári abroncsoknál – nem is szólva a versenyautók és a repülőgépek abroncsairól – ez sokkal több időt fog igénybe venni. A már említett, az aromás párlatokból rendelkezésre álló korlátozott ellátáshoz járul a lágy extrakciós szolvátok és a kezelt desztillált aromás extraktumok gyártási kapacitáshiánya.

1.11

Annak érdekében, hogy a kívánt változásokat kellő időben és a többi, mind a versenyre, az egészségre és a biztonságra vonatkozó EU jogszabállyal összhangban véghez lehessen vinni, az ipari ágazatok képviselői (CONCAWE, IISRP és BLIC) együtt dolgoztak az Európai Bizottsággal és más szabályozó testületekkel, hogy megegyezésre jussanak a megfelelő gyártási megközelítésről és a szabályozási keretekről. Ebből még hátravannak azok a vizsgálatok, amelyeknek azt kell meghatározniuk, hogy mely olajok elfogadhatóak európai használatra, valamint szükséges minden típusú abroncs vizsgálata, függetlenül attól, hogy az EU-ban, vagy az EU-n kívül készült. Ezekkel a viszgálatokkal be lehet mutatni, hogy elfogadhatóan alacsony mértékben vannak-e a policiklikus aromás szénhidrogén-tartalmú olajok a késztermékekben.

2.   Az Európai Bizottság javaslatának összefoglalása

2.1

2003 júliusában az Európai Bizottság a nehézfémek és a policiklikus aromás szénhidrogének általános korlátozását javasolta a környezet levegőjében. Az EGSZB erről az első javaslatról 2004. februárban adott véleményt. A jelen javaslat, amely 2004. februárban meg is jelent, egy belső piac létrehozására törekszik, valamint az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmét kívánja biztosítani azzal, hogy egyes policiklikus aromás szénhidrogéneket beemel a 76/769/EGK sz. irányelv 1. mellékletébe. A felsorolt policiklikus aromás szénhidrogéneket nem termelik nagy tömegben, és a négy közül egyik, létező anyagokat mérő elsőbbségi listán sem szerepelnek. Ezeket azonban az állandó szerves szennyezőanyagok csoportjának tekintik az erre vonatkozó ENSZ ECE jegyzőkönyv és egyezmény alapján.

2.2

Az egyik jellegzetes policiklikus aromás szénhidrogént, a benzpirént (BaP, CAS-száma 50-32-8) a 67/548/EGK sz. irányelv rákkeltőként, mutagénként és reprotoxikusként a 2. kategóriába sorolja, és ezt a többi policiklikus aromás szénhidrogén jelenléte minőségi és mennyiségi jelzőjének javasolja.

2.3

Nem lehet olyan lágyító olajokat a piacra vinni és abroncsgyártáshoz felhasználni, amelyek 1mg/kg benzpirénnél vagy az összes felsorolt policiklikus aromás szénhidrogénből 10mg/kg-nál többet tartalmaznak.

2.4

Az Európai Bizottság elismeri, hogy még sok műszaki problémát kell leküzdeni, ezért az általános alkalmazás időpontját 2009. január 1-jében határozza meg. A versenyautók abroncsaira 2012. január 1-étől lenne érvényes, míg a repülőgépek abroncsaira vonatkozó időpontot később határoznák meg. Az, hogy például a CEN-ből vagy ISO-ból hiányoznak a lágyító olajok és abroncsok policiklikus aromás szénhidrogén-tartalmának összehangolt vizsgálati módszerei, nem késleltetheti az irányelv hatályba lépését.

2.5

Az Európai Bizottság tudomásul veszi, hogy konzultált a Toxicitási, Ökotoxicitási és Környezetvédelmi Tudományos Bizottsággal (CSTEE) a policiklikus aromás szénhidrogének egészséget károsító hatásaira vonatkozó tudományos megállapításokról.

2.6

A tagállamoknak egy évük lesz arra, hogy a jelen irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényeket megjelentessék. Ez a jelen javaslat hatályba lépésének napjától számítandó, a Szerződés 95. cikke által megkövetelt, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal (EGSZB) folytatott konzultáció és az Európai Parlamenttel lefolytatott együttdöntési eljárást követően.

3.   Általános megjegyzések

3.1

Ez a javaslat, amely a policiklikus aromás szénhidrogénekre vonatkozó más szabályozásokat egészíti ki, a Német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal (UBV) 2003. március 18-ai keltű és a Svéd Nemzeti Vegyi Felügyelőség (KEMI) 2003. március 27-i keltű jelentésein alapul, amelyek a gumiabroncs-hulladék állítólagos egészségi és környezeti hatásairól készültek. A CSTEE áttekintette ezeket, amint arról egy, a 2003. november 12-13-i 40. plenáris ülésszakon elfogadott véleményben beszámoltak.

3.2

A CSTEE egyetértett azzal, hogy a fent megadott okok miatt a policiklikus aromás szénhidrogéneket mint csoportot az emberre valószínűleg rákkeltő hatásúnak kell tekinteni, és hogy a policiklikus aromás szénhidrogének a gumiabroncs-használat révén kerülnek a természetbe. A benzopirénnek a többi policiklikus aromás szénhidrogén minőségi és mennyiségi jelzőjeként való használatát azonban csak részben támogatta, és komolyan megkérdőjelezte ennek a kibocsátási útvonalnak az általános hatását.

3.3

Összegezve, a policiklikus aromás szénhidrogén-kibocsátás az abroncshasználatból eredően kevesebb, mint 2 %-kal járul hozzá az összes, emberre ható mennyiséghez, amelynek az 1.1. pont alatt említett forrásai adják a többi 98 %-ot. Ez összhangban áll a megismételt WHO felmérésekkel, amelyek szerint a levegőszennyezés és az ezzel kapcsolatba hozott betegségek, beleértve a rákot, elsőrendű okai a dohányzás, valamint a fűtés és ételkészítés céljából elégetett fa és szén. A CSTEE ezért arra a következtetésre jutott, hogy „a policiklikus aromás szénhidrogének korlátozása a gumiabroncsokban nem lesz jelentős hatással a környezet levegőjében és az üledékekben mért policiklikus aromás szénhidrogén-koncentrációra”.

3.4

Ebből következően az az automatikus kijelentés, hogy az irányelv „hozzá fog járulni az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmének biztosításához” ebben az esetben nem helyénvaló. A lágyító olajokat már így címkézik, és azokat biztonságosan lehet kezelni a munkahelyen a veszélyes anyagokra vonatkozó létező jogszabály szerint. Ezért ez a javaslat nem jár haszonnal a munkahelyen, és minimális előnyt eredményez a környezet számára.

3.5

Azt is meg kell jegyezni, hogy ez a javaslat éppúgy, mint a 76/769/EGK sz. tanácsi irányelv huszonhatodik módosítása, amely megkísérelte korlátozni a természetben előforduló króm VI koncentrációját a cementben, amelyről az EGSZB 2003 márciusában adta le véleményét, az irányelv hatáskörét annak szándékolt határáig vagy azon túlra nyújtja ki. A policiklikus aromás szénhidrogéneket sem szándékosan nem gyártják, sem nem értékesítik a piacon ilyenként. Ezt elismeri a melléklet – ahol a korlátozásokat helyesen a policiklikus aromás szénhidrogéneket tartalmazó termékekre vonatkoztatja –, ez a címből viszont hiányzik, amit ezért javítani kell.

3.6

A cím és a szöveg is megtévesztő, amikor „egyes policiklikus aromás szénhidrogénekre” mint jellegzetes és jelentőségteljes csoportra hivatkozik. Abból, hogy a CSTEE megjegyzi azt, hogy nagyon kevés policiklikus aromás szénhidrogént jellemeztek, és ezek közül még kevesebb esetében nem valószínű, hogy rákkeltő, azt a következtetésre kell levonni, hogy az egész osztály kockázatot jelent mindenütt, ahol az emberre hatással lehet. Ezért az értékesítési és használati korlátozásnak a „policiklikus aromás szénhidrogénekben gazdag olajoknak gumiabroncsok gyártásához való felhasználására és az ezeket az olajokat tartalmazó abroncsokra” kell vonatkoznia.

3.7

A fentiek, valamint az Európai Bizottság korábbi, a környezetünkben előforduló nehézfémekre és a policiklikus aromás szénhidrogénekre vonatkozó javaslatával való átfedés miatt úgy érvelhetünk, hogy ez az irányelv szükségtelen, és vissza kell azt vonni. A piac töredezetté vált, legalább két termékre van szükség egy korábban használtnak a pótlására. Nincs elegendő gyártókapacitás a kereslet kielégítésére. Még mindig vannak aggodalmak a helyettesítő készítmények biztonságával kapcsolatban; ha az alacsony policiklikus aromás szénhidrogén-tartalmú olajokkal készített futófelületek nem válnak be a használat során, akkor valódi halálos áldozatok lépnek a feltételezett halálos áldozatok helyébe, amelyek az elővigyázatossági intézkedéseket szokták igazolni.

3.8

Az EGSZB megérti ezeket az aggodalmakat, azonban kifejezetten úgy véli, hogy az irányelvnek tovább kell jutnia, szoros konzultációban az érintett iparágakkal, hogy sikeresen térjenek át világszerte az alacsony policiklikus aromás szénhidrogén-tartalmú lágyító olajok használatára a gumiabroncsok gyártása terén. Ezeknek a helyettesítő olajoknak nyilván meg kell felelniük a minimális teljesítménynormáknak minden biztonsági szempontból. A hatékony, versenyképes és megbízható európai belső piac létrejötte ezen új termékek területén ezért elegendő és megfelelő hajtóereje ennek a javaslatnak.

3.9

Alapvető fontosságú az időzítés szempontjából a megegyezés arról, hogy milyen vizsgálatokkal kell meghatározni, hogy mely olajok lesznek elfogadhatók a használatban. A jelenlegi melléklet az egyes policiklikus aromás szénhidrogének jelenlétének vizsgálatát javasolja. Ez nem megfelelő az olyan folyamatosan futó nagyüzemi finomítási műveletek esetében, ahol a feldolgozás alatt álló kitermelt nyersolaj egyes részletei ténylegesen különböző vegyi összetételűek. Más vizsgálatokat már végeznek, mint például az Institute of Petroleum IP-346 számú tesztjét (amely a teljes policiklikus aromás szénhidrogén-tartalmat úgy ellenőrzi, hogy megméri a DMSO oldószerrel extrahálható policiklikus aromás szénhidrogének 3-7-tagú gyűrűinek a számát), amelyet az olajiparban a 67/548/EGK sz. irányelv értelmében már használunk a rákkeltőség megfelelő mércéjeként. A CONCAWE által az olajipar számára végzett vizsgálatok alátámasztják a CSTEE véleményét arról, hogy a benzpirén egyszeri mérése gyenge korrelációt mutat a teljes potenciális rákkeltőséggel. Az IP-346 használata a különböző lágyító olajok meghatározására és vizsgálatára ezért igen ajánlott.

3.10

Az európai abroncsipar védelme érdekében – és ha van ilyen haszna, akkor a környezet érdekében is – hasonló vizsgálatra van szükség az importált abroncsokhoz felhasznált olajokra vonatkozóan is. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet szabványtervezete (ISO TC 45/SC 3 N, 2003. október 29.) áttekintésre és megjegyzések céljából javasol egy vizsgálati módszert a gumivegyületekben található olajfajták meghatározására. Ezt a munkát a megelégedést szolgáló befejezésig kell folytatni, mielőtt az irányelv alkalmazásra kerül.

3.11

A fentiek alapján lehetségessé kell válnia annak, hogy feloldjuk a jelenlegi szállítási korlátozásokat, különösen a kezelt desztillált aromás extraktumok esetében, amely magasabb szintű beruházást igényel, mint a lágy extrakciós szolvátok. Mindez azonban időt vesz igénybe, és a jelenlegi változásra vonatkozó igény teljesülése az összes általános célú abroncsnál 2009. január 1-jéig egyre valószerűtlenebbnek tűnik. Mivel ennek a javaslatnak a haszna valószínűleg minimális, és a sikertelen újra-fogalmazások költségei és kockázatai jelentősek, az EGSZB azt javasolja, hogy ezt a kezdeti határidőt hosszabbítsák meg 12 hónappal 2010. január 1-jéig. Még ez is jelentős tárgyalásokkal fog járni a különböző versengő érdekeltek között. Az Európai Bizottságnak továbbra is kulcsszerepe lesz ennek a folyamatnak az EU-jog korlátai közötti segítésében, és annak esetleges sikeres befejezésében.

4.   Konkrét megjegyzések

4.1

A fentiek fényében a javaslat címének és az azt követő szövegnek összhangban kell lennie „a policiklikus aromás szénhidrogénekben gazdag olajoknak gumiabroncsok gyártásához való felhasználására és az ezeket az olajokat tartalmazó abroncsokra” vonatkozó korlátozások általános céljával.

4.2

Ennek tükröződnie kell a mellékletben olyan korlátozásokban, amelyeket azokra, a gumiabroncsok gyártásához használt olajokra állapítanak meg, amelyek az IP-346 szerint 3 %-nál több, DMSO-extraktumot tartalmaznak, és ezért a 67/548/EGK sz. irányelv szerint rákkeltőnek minősülnek. Törölni kell minden utalást a benzpirénre és más policiklikus aromás szénhidrogénekre mint markerekre.

4.3

Ki kell fejleszteni egy nemzetközileg szabványos vizsgálati módszert a gumivegyületekben, különösen az abroncsokban található olajok jellemzésére, és ezt be kell építeni ebbe az irányelvbe.

4.4

Megfelelő időt kell biztosítani a gumi- és az abroncsiparnak, hogy befejezhesse a készítmények folyamatban levő átalakítási munkáját, és az olajiparnak, hogy befektethessen a kívánt nyersanyagokba és azt szállíthassa. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy az összes fél teljesíteni tudja ezeket a követelményeket 2010. január 1-jéig, és ezért ezt az időpontot kell a javaslatba kezdő határidőként beépíteni. Az érdekeltekkel meg kell egyezni a versenyautókhoz, repülőgépekhez és egyéb nagyteljesítményű végfelhasználáshoz gyártott abroncsokra vonatkozó mentességekről; a fentiek fényében nehéz bármilyen mérhető hasznát találni ezeknek a változtatásoknak az összes érintett szempontjából a nem-teljesítés nyilvánvaló kockázatához képest.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/34


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a „Tanácsnak a mezőgazdasági termékek harmadik országokban történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 2702/1999/EK számú rendeletet, valamint a mezőgazdasági termékek belső piacon történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 2826/2000/EK számú rendeletet módosító rendeletjavaslata tárgyában”

COM(2004) 233 végleges – 2004/0073 CNS

(2005/C 120/08)

Az Európai Unió Tanácsa az Európai Közösséget létrehozó szerződés 36. és 37. cikke alapján 2004. április 21-én úgy határozott, hogy kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett témában.

A Bizottság ide vonatkozó munkáinak előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2004. szeptember 21-én a véleményt elfogadta (előadó: Leif E. NIELSEN).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-28-án tartott, 412. plenáris ülésén (az október 27-i ülésen) a jelen véleményt 171 igen szavazattal, 1 szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

1.   Körülmények

1.1

1999-ig a mezőgazdasági termékeknek mind az EU-n kívül, mind az azon belül történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos feladatok európai uniós társfinanszírozása a közös piaci szervezetek különböző rendszerein keresztül zajlott. Ettől az évtől kezdve a szektorfüggő szabályozást horizontálisabb stratégia váltotta fel, méghozzá a harmadik országokra, illetve a belső piacra vonatkozó intézkedésekről szóló 2702/1999/EK számú és 2826/2000/EK számú rendeletek alapján, melyeknek célja a tagállamok, illetve az érintett vállalatok által szervezett promóciós kampányok támogatása volt. Ezek a rendeletek – ha nem hosszabbítják meg őket – 2004 végén hatályukat vesztik. Az Európai Bizottság, a rendeletekben megfogalmazott kötelezettségét teljesítve, 2004 márciusában teljes körű jelentést nyújtott be a rendeletek alkalmazásáról, mely jelentés egyszerűsítésre és kiigazításokra vonatkozó javaslatokat is tartalmaz.

1.2

Az olyan problémák, mint a kergemarhakór, a dioxin és a liszteriózis az EU-n belül még jobban tudatosították annak szükségét, hogy erősíteni kell a bizalmat az európai eredetű élelmiszerek iránt, valamint több információt kell nyújtani a minőség és a nyomon követhetőség biztosítására létrehozott ellenőrzési rendszerekről is. Ezért kell nagy fontosságot tulajdonítanunk a tájékoztatás kérdésének a következő területeken: a minőség, a biztonság, a címkézés és a nyomon követhetőség biztosítására hivatott jogszabályalkotás, valamint az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőkre, az eredetmegjelölésekre, a különleges tulajdonságok tanúsítványára, a biogazdálkodásra és az integrált termesztésre alkalmazandó szabályok – mindezt abból a célból, hogy a fogyasztók szemében javítsuk az európai termékek imázsát.

1.3

A jelenlegi rendszernek a harmadik országok vonatkozásában is az a célja, hogy tájékoztatást nyújtson az Európai Unió által a minőség és a biztonság biztosítása érdekében kifejtett erőfeszítésekről, a különleges területekhez kötődő termékek jellemzőiről, valamint a biotermesztésű termékek minőségére vonatkozó követelményekről. Mind az EU-ban, mind harmadik országokban sor került tájékoztató kampányokra, közönségkapcsolati, promóciós és reklámakciókra, illetve olyan vásárokon és kiállításokon való részvételre, amelyek alkalmasak a talaj előkészítésére a nemzeti vagy magánszervezésű, az érdekeltek által előállított termékek piaci részesedésének növelésére hivatott kampányok részére.

1.4

Az EU hozzájárulása ezekhez a promóciós akciókhoz általában 50 %-ot tesz ki, míg a költségek 30 %-át az érintett szakmai és szakmaközi szervezetek, illetve 20 %-át a tagállamok adják. A két utóbbi összeg adójellegű járulékokból teremthető elő. A tagállamok kiadásai intervenciónak minősülnek és az Európai Bizottság megtéríti őket.

1.5

A programokat maguknak az érintett európai vagy nemzeti szervezeteknek kell kezdeményezniük, míg a tagállamokra az irányítás, az ellenőrzés és a kifizetések feladatai hárulnak. Az európai dimenzió előnyben részesítése érdekében elsőbbséget kapnak azok a programok, amelyekre legalább két tagállam és kereskedelmi szervezet tesz javaslatot. Azonban ezek a programok a gyakorlatban számos olyan nehézségbe is ütköznek, amelyek az igazgatási szabályozások és eljárások különbözőségéből, valamint egyes államok esetében az elkötelezettség érezhető hiányából adódnak. Összességében elmondható, hogy a koordináció, az ellenőrzés és az igazgatás által támasztott követelmények miatt az érintett javaslatot tevőknek aránytalanul sok időt és erőforrást kell befektetniük.

1.6

A szóban forgó javaslatoknak az a célja, hogy – mint ahogy az Európai Bizottság jelentése ezt részletesen is tartalmazza – csökkentsék az igazgatás bonyodalmai és nehézkessége miatt előadódó problémákat. Ezen kívül a javasolt módosítások azt is el kívánják érni, hogy a programok tartalma nagyobb mértékben tükrözzön valós európai érdekeket.

2.   Általános megjegyzések

2.1

A közös mezőgazdasági politika reformja és a piacokon dúló verseny erősödése alátámasztja a szóban forgó rendszer létjogosultságát, az pedig, hogy az egymással versenyző országok támogatást nyújtanak az exportpiacokat megcélzó tájékoztató és promóciós kampányokhoz, igazolja az Európai Unió által kialakított rendszer fenntartását mind az Unión belül, mind az Unión kívül.

2.1.1

Mindazonáltal lényegbevágó egyszerűsítésekre és kiigazításokra van szükség. Az Európai Bizottság – a szakmai szervezetekkel és más szereplőkkel folytatott konzultációknak köszönhetően – teljes körű javaslatot dolgozott ki a szóban forgó felülvizsgálattal kapcsolatban, amelynek az a célja, hogy elérje az igazgatási eljárások egyszerűsítését és a rendszer lehető legkielégítőbb működését.

2.2

Mint ahogy azonban az Európai Bizottság is megjegyzi, még túl korai lenne az új rendszer eredményeinek értékelésére sort keríteni. A rendszer – fokozatos – bevezetése csak 2001-ben kezdődött a harmadik országok, s 2002-ben a belső piac vonatkozásában. 2003. az első év, amikor a rendszer teljes körű alkalmazására sor került. Ezért – az Európai Bizottság javaslata értelmében – ajánlatos lenne 2006. vége felé újabb jelentést készíteni, mely jelentés azt tárgyalná, hogy miként működik a rendszer a reform után és ilyen módon lehetővé válna az új EU-tagállamokban való végrehajtás kiértékelése is.

2.3

Ez az oka annak is, hogy számos szervezet még csak most ismerkedik a rendszer szabályaival és adminisztratív követelményeivel. Ugyanakkor – jegyzi meg az Európai Bizottság – a benyújtott programjavaslatok egy részében csak kis arányban jelennek meg az európai érdekek. Ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni egyfelől az olyan programokra, amelyek jelentősége az Európai Unió szintjén is számottevő, másfelől annak szükségességére, hogy a nemzeti és a közösségi akciók egymást erősítve fejtsék ki hatásukat.

2.4

Szükség van arra is, hogy – különösen a bővítés utáni helyzetben – az Európai Unió az átláthatóság érdekében általában is igyekezzék a lehető legegyszerűbb szabályozásokat kidolgozni. Az eltérő belső és külső célkitűzésektől és a programok tartalmától függetlenül, a két külön szabályozás meglétét történelmi okok is magyarázzák. A további egyszerűsítés és a könnyebb kezelhetőség érdekében a két szabályrendszert minél előbb egységes szabályozásban kell összefoglalni. A bennük foglalt rendelkezések nagyrészt azonosak, a különbségek meglétét pedig legtöbbször semmi sem indokolja. A szóban forgó rendeletek javasolt – a programjavaslatok benyújtására, a döntéshozatalra és az ellenőrzésre vonatkozó – módosításai is megegyeznek egymással.

2.5

Ráadásul a vidékfejlesztéssel kapcsolatos rendelkezések szerint a tájékoztatás, a promóciós és reklámtevékenység támogatása a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek vonatkozásában más, az itt vizsgáltaktól eltérő szövegezésű rendelkezések alapján valósul meg. Azzal együtt, hogy a közelmúltban pontosították az érintett rendszerek alkalmazási területeit, az Európai Bizottságnak már foglalkoznia kellett volna az említett átfedések kiküszöbölésének lehetőségeivel. Tehát semmi ok nincs rá, hogy – az Európai Bizottság javaslata értelmében – elhalasszák a kérdés megvitatását.

2.6

Az uniós társfinanszírozásnak az eddigi feltételek alapján kell tovább működnie, a költségvetési források mértékét pedig – a bővítés és a jövőbeni követelmények miatt – növelni kell. Ilyen alapon a rendszer képes lesz hozzájárulni a belső piac integrációjához és kialakulásához az egyes termékek vonatkozásában, figyelembe véve változatosságukat és a gasztronómiai sokféleséget is. Az európai szakmai szervezeteknek pedig erőteljesebb tájékoztató kampányokat kell indítaniuk, melyek révén több információ szerezhető a termékek minőségéről és a fogyasztói preferenciák változásáról az EU-n belül. A harmadik országok piacait illetően – az export-visszatérítések fokozatos megszüntetésével párhuzamosan – prioritási sorrendet kell meghatározni, annak függvényében, hogy – realista szemmel tekintve – milyen lehetőségek ajánlkoznak hatékony programok megvalósítására.

2.7

Az, hogy a jelenlegi rendszer csak korlátozott mértékben érvényesül a harmadik országok piacain, éppen annak a követelménynek a hatására van így, hogy a programok csak általános jellegű kampányokra vonatkozhatnak. Ennek az a következménye, hogy a szakmai szervezetekhez csatlakozott legjelentősebb vállalatoknak igen gyakran fenntartásaik vannak és elzárkóznak a programok finanszírozásában való részvételtől. Az kizárt, hogy egyes árunevek, illetve ennek révén egyes vállalatok támogatást kapjanak, de annak érdekében, hogy az intézkedéseknek érezhető hatása legyen az exportpiacokon, az Európai Bizottságnak némi rugalmasságot kell tanúsítania a kampányok és hasonló tevékenységek esetében, azaz el kellene fogadnia, hogy az általános kampány szerves részét képezi a korlátozott számú árunév is, ugyanis ennek révén válik lehetővé a kampány üzenetének és a piacon hozzáférhető termékeknek az összekapcsolása, törekedve arra, hogy az általános és a specifikus vonások összekapcsolása révén összhang jöjjön létre. Az üzenet maga ettől még nem módosul, de ez a megoldás lehetővé tenné a fogyasztóknak és ügyfeleknek, hogy a piacon megtalálják a szóban forgó termékeket. Egyébként is fontos, hogy a beszerzéssel megbízott emberek és az ügyfelek a gyakorlatban is könnyen megtalálják a kampányban hirdetett termékeket. Az Európai Unióban növekvő figyelem övezi a termékek eredetének kérdését is. Ha egy piacot már a márkák uralnak, az EU kereskedelmi promóciós tevékenységéből származó hozzáadott érték csak korlátozott mértékű lehet, mivel ebben az esetben a magáncégek márkái legtöbbször erőteljes versenyt folytatnak egymással piaci részesedésük növelése céljából, s ehhez jelentős reklámot vetnek be.

2.8

A tagállamok és a kereskedelmi szervezetek társfinanszírozási részesedésének módosítását semmi nem indokolja. Problematikus elem, hogy egyes tagállamok nem vesznek részt kellő mértékben a finanszírozásban vagy úgy vélik, nem képesek társfinanszírozási kötelezettségük teljesítésére, aminek az az eredménye, hogy az érintett kereskedelmi szervezetek – kivéve ha a finanszírozás adójellegű járulékokból származik – nem tudják kihasználni a rendszerek nyújtotta lehetőségeket. Az igazgatás egyszerűsítése érdekében a több évet átfogó programok esetében el kellene törölni a társfinanszírozásban jelenleg érvényesülő degresszív arányokat, az Európai Unió részvételi arányát pedig 50 %-ban kellene megszabni.

2.9

A finanszírozásnak adójellegű járulékok formájában történő realizálása már eddig is oda vezetett, hogy egyes szervezetek valójában 50 %-ot állnak a költségekből. Ezt a lehetőséget fenn kell tartani, de ebben az esetben enyhíteni kellene a tagállamok kötelező részvállalását 20 %-ban megszabó szabályokon, olyan értelemben, hogy a tagállamok esetről esetre dönthessenek arról, mekkora részt kívánnak vállalni az adott program finanszírozásából. Ugyanakkor szükség van az érintett szervezet kötelező minimális, például 20 %-os, részvállalásának betervezésére.

2.10

Az EGSZB úgy gondolja, hogy ahogyan a belső, úgy a külső piacokon is lehetőséget kellene teremteni a virágok és növények jobb megismerését szolgáló intézkedések támogatására.

2.11

Az, hogy a szabályozási rendszerben a tagállamok pénzügyi hozzájárulását az állami támogatásokra vonatkozó szerződés rendelkezései szabályozzák, igazgatási szempontból nehézségeket okoz és valójában nincs semmi objektív célja. Így a bejelentési eljárás alóli – a vidékfejlesztésre vonatkozó rendeletben foglaltak mintájára működő – javasolt mentességre már kezdettől fogva biztosítani kellett volna a lehetőséget.

2.12

Kívánatos, hogy az elfogadott programok esetében legyen lehetőség minimális és maximális költségvetés megállapítására, figyelemmel az olyan kisebb programokkal járó adminisztratív terhekre, illetve az ilyen programok jelentős számára, amelyek az érintett piacokat a legkevésbé sem befolyásolják. Elsőbbséget kell kapniuk azoknak a programoknak, amelyek elég hosszú ideig tartanak, és amelyek megfelelő nagyságú költségvetési támogatásban részesülnek ahhoz, hogy optimális hatást érjenek el.

2.13

Az EU-n belüli biogazdálkodásból származó termékek esetében a nemzeti és magán minőségtanúsítási és ellenőrzési rendszereket a lehető legnagyobb mértékben integrálni kell az Európai Unió biogazdálkodásból származó termékekre vonatkozó egységes rendszerébe. Ezt a már javában megindult folyamatot a lehető legerőteljesebben támogatni kell tájékoztató kampányok szervezésével abból a célból, hogy létrejöjjön a biogazdálkodásból származó termékek valódi belső piaca, mely át fogja venni a nemzeti és magán struktúrák helyét. Az EU-ból érkező biotermesztésű termékek kapcsán harmadik országokban szervezett tájékoztató kampányoknak mindeddig csak korlátozott hatása volt. A biogazdálkodásból származó termékek belső piacának kialakítása előzetes feltétele a biotermékek harmadik országokban történő értékesítésének. Ehhez járulnak még a kölcsönös elismeréssel kapcsolatos problémák, mint például az EU és az Egyesült Államok között egymás rendszerének elismerése kapcsán.

3.   Különös megjegyzések

3.1

Tanulmányozni kell azt a kérdést, vajon lehetséges-e a jelenleg javasoltnál tovább menni a tagállamok és az Európai Bizottság közötti belső munka- és hatáskörmegosztás terén. Ugyancsak szükség lenne egyszerűsítésre és a hatáskörök pontosabb elosztására a szabályok megalkotásában, a kiválasztásban, a megvalósításban, a nyomon követésben és az ellenőrzésben részt vevő számos bizottság és szerv között. Javasoljuk ezen bizottságok és szervek mellett további „ad hoc” munkacsoportok létrehozását, amelyek a tagállamok képviselőiből és/vagy olyan szakértőkből állnának, akik a promóció és reklám területén szakismeretekkel rendelkeznek és képesek a rendszer alkalmazási stratégiájának, valamint az alkalmazáshoz szükséges intézkedéseknek a kidolgozása során az Európai Bizottságot tanácsokkal ellátni.

3.2

A végrehajtó szervek kiválasztásával kapcsolatos javasolt módosítás nagy lépést jelent az egyszerűsítés irányában. A kampány természetétől függetlenül, szükséges, hogy maguk az érintett szervezetek is végezzenek bizonyos tevékenységeket a program keretei között, és hogy a végrehajtó szerv csak az Európai Bizottság döntése után kerüljön kiválasztásra.

3.3

A további bíráló megjegyzések és különösen azok tekintetében, amelyek a javaslatok továbbítása és a végső döntés meghozatala közötti időszak felhasználására, a korai szakaszban megkövetelt részletességre, valamint a döntések átláthatatlanságára irányultak, a javasolt módosítások előrelépést jelentenek a bírálatokra adott válasz irányába. Mindazonáltal továbbra is szükség van a beszámolók készítésével kapcsolatos nyomasztó követelmények enyhítésére.

3.4

Kívánatos, hogy az Európai Bizottság – a javaslat értelmében – kellő szabadsággal rendelkezzék ahhoz, hogy maga is kezdeményezhessen tájékoztató és promóciós kampányokat a különböző termékszektorok közötti egyensúly érdekében, figyelembe véve, hogy nagy számú kérelem érkezik a gyümölcs-és zöldségszektorra vonatkozóan, míg más szektorok alig vagy igen szerény mértékben hívják fel magukra a figyelmet. A gyakorlati alkalmazás mindenesetre számos kérdést vet fel, mint például a Mellékletben található megszorítások kérdését, mivel azok korlátozzák az EU által támogatható országok és termékek számát.

3.5

Az EU biogazdálkodási logóját egyértelműen fel kell használni a tájékoztató és érékesítési tevékenységben a közösségi minőségtanúsítási-és ellenőrzési rendszer jobb megismertetése, valamint a nemzeti rendszerek összehangolásának előmozdítása végett. A logó, melyen tizenkét csillag látható, az Európai Uniót jelképezi, s ezért – a későbbiekben kidolgozandó elvek alapján – enyhíteni kell azon a kötelezettségen, hogy a kampányanyagokon fel kell tüntetni az Unió zászlaját. A jelenlegi követelmények azt eredményezik, hogy egyidejűleg több különböző EU-logó is szerepel ugyanazon a kampányanyagon. Ezekhez járulnak még a biogazdálkodást jelző nemzeti logók, valamint a feladó logója: mindez csökkenti az üzenet egyértelműségét. Így például a LIFE program által támogatott kampányok használják a LIFE tizenkét csillagot tartalmazó logóját, de az Európai Unió zászlaját nem.

3.6

A jelenleg még hatályban lévő kötelező szabály, mely szerint a biogazdálkodást jelző nemzeti logó csak akkor tüntethető fel más logó nélkül, ha a nemzeti szabályozás a tágabb körű, diszkriminatív megkülönböztetést eredményez és ellentétes a harmonizációval. A bioélelmiszerekre és biogazdálkodásra vonatkozó európai akcióterv tervezete (1) ezért azt javasolja, hogy a nemzeti logót az EU logójával együtt tüntessék fel.

3.7

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy állítson össze egy olyan eljárási kézikönyvet, mely az érdekelt felek munkáját segítené, beleértve az ellenőrző feladatot ellátó hatóságokat, ilyen módon ez a kézikönyv az új közösségi támogatási politika egészének javára válna.

3.8

Ezeknek a szabályozásoknak a végrehajtási menete még nagyon új, de néhány olyan alapvető követelmény kezd körvonalazódni, melyet a jövőben már figyelembe kell venni. Az Európai Bizottságnak nagy figyelemmel koordinálnia kell intézkedéseit a különböző piacokon annak érdekében, hogy elkerülje az egymást átfedő vagy zavaró megnyilvánulásokat, melyek csak a promóció hatékonyságát csökkentenék.

4.   Zárszó

4.1

Az Európai Bizottság javaslata elfogadásra érdemes a további egyszerűsítés szükségességére vonatkozó fent megfogalmazott megjegyzések figyelembe vételével.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  Az Európai Bizottság közleménye a Tanács és az Európai Parlament számára – Európai akcióterv a bioélelmiszerek és biogazdálkodás tárgyában (COM(2004) 415 végleges) .


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/37


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „Ipari változások és állami támogatások az acélágazatban”

(2005/C 120/09)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. január 29-én a működési szabályzat 29. cikkének 2. pontja értelmében úgy határozott, hogy kezdeményező véleményt dolgoz ki az alábbi témában: „Ipari változások és állami támogatások az acélágazatban”.

Az EGSZB ide vonatkozó munkáival megbízott Ipari Változások Konzultatív Bizottsága véleményét 2004. szeptember 9-én elfogadta (előadó: LAGERHOLM, társelőadó: KORMANN).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (október 27-i ülés) a következő véleményt 154 igen szavazattal. 3 ellenvetéssel és 11 tartózkodás mellett elfogadta.

1.   Bevezetés, a vélemény célja és hatóköre; meghatározások

1.1

Ennek a saját kezdeményezésű véleménynek az ipari átalakulás és az állami támogatások közötti összefüggés áll a középpontjában, amelyet az acélágazat példáján mutatunk be.

1.2

„Ipari változások” alatt ennek a saját kezdeményezésű véleménynek a szerzői egy ipari ágazat alkalmazkodásának rendes és megszakítatlan folyamatát értik, amellyel az ágazat kezdeményező módon reagál a gazdasági szektor dinamikus változására a versenyképesség megőrzése és a növekedés lehetőségének megteremtése végett.

1.3

Európa nem vonhatja ki magát az állandó ipari átalakulásból. A fokozódó mértékben globalizálódó piacokra való tekintettel a gazdasági szervezeteknek rövidebb vagy hosszabb időn belül alkalmazkodniuk kell a világpiac feltételeihez. Ebben a helyzetben az Európai Uniónak arra kell törekednie, hogy tevékeny szerepet játsszon a nemzetközi keretfeltételek meghatározásában.

1.4

A következő tényezőkből kiindulva:

az ESZAK-szerződés (Európai Szén- és Acélközösség) lejárta 2002-ben,

a közép-kelet-európai acélipar privatizációja és szerkezeti átalakítása az EU-csatlakozási folyamattal összefüggésben,

az OECD-tárgyalások egy nemzetközi egyezményről az acélipar támogatásáról (SSA),

az EU-ban szokásos állami támogatások legújabb összefoglalója,

az Európai Bizottság 2004 áprilisában kiadott „Lépést tartani a szerkezetváltozással: iparpolitika a kibővült Európában” c. közleménye, valamint

az Európai Bizottság jelentése a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek „Első jelentés az acélipar szerkezetátalakításáról Cseh- és Lengyelországban” címmel, COM(2004) 443, végleges, 2004. július 7.,

jelen saját kezdeményezésű véleményben az acélipar példáján azt elemezzük, hogy az állami támogatások milyen hatást gyakorolhatnak a szükséges szerkezetváltás végrehajtására.

1.5

Azok a vállalatok, amelyek a „feldoppingolt” versenytársakkal ellentétben nem részesednek állami támogatásban versenyképességük biztosítása érdekében, gyakran elakadnak a fejlődésben, sőt, teljesen kiszorulhatnak a piacról. Azonban az európai acéliparban sorra került szerkezetátalakítások több évtizedes tapasztalatai azt mutatják, hogy a politikai döntéshozók gyakran nagyon nehezen tudnak ellenállni annak az igénynek, hogy támogatásokat adjanak a bezárás által fenyegetett, jelentős létszámú munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatoknak. Ez általában azt jelenti, hogy mesterségesen életben tartanak – a piac által igényelt élettartamon túl is – fölösleges kapacitásokat és gazdaságtalan tevékenységeket. A szükséges kiigazításokra csak tétovázás árán kerül sor.

1.6

Ugyanakkor a politikai, gazdasági és szakszervezeti szférában ma az ipari átalakulás elkerülhetetlensége tekintetében éppúgy egyetértés uralkodik, mint ahogy azt sem vitatják, hogy ezeket a változásokat nemzetközi keretegyezmények (pl. WTO, OECD, ILO…) segítségével kell végrehajtani. Ezek a felismerések a szén- és acéliparban az átalakulásokról szerzett több évtizedes tapasztalaton nyugodnak. A szerkezetátalakítás és konszolidáció, valamint az ezeket kísérő társadalmi párbeszéd ma már általában elismert előfeltételei és keretei annak, hogy az európai vállalatok versenyképessége az egymással egyre fokozottabb mértékben összefonódott értékesítési piacokon biztosítható legyen.

1.7

Az Európai Bizottság 2004. április végi iparpolitikai közleményében (1) utalt rá, hogy az ipari átalakulás és a deindusztrializáció közé nem szabad egyenlőségjelet tenni. Az utóbbi esetében ugyanis jellemző a foglalkoztatás, a termelés és termelékenység-növekedés egyidejű visszaesése. Az abszolút ipartalanítás következménye az alacsony termelékenységű munkahelyeknek a fejlődő vagy feltörekvő, alacsony munkaerőköltséggel rendelkező országok javára történő átcsoportosítása lesz. Ennek legfontosabb oka az EU esetében a harmadik országok javára megváltozott komparatív költségösszetétel.

1.8

Iparpolitikai elemzésében az Európai Bizottság mindamellett arra a következtetésre jut, hogy jelenleg a bányászaton kívül a deindusztrializáció csak kevés ágazatot (textil- és ruházati ipar, bőripar, hajógyártás, szénnel kapcsolatos iparágak, kőolaj-feldolgozás, hasadóanyagok előállítása) érint. A szerkezetpolitikai változások egyes régiók számára bizonyosan fájdalmasak, a nemzetgazdasági összkép szempontjából viszont mindaddig előnyösek, amíg a változásokat megfelelően felismerik, tervezik és figyelemmel kísérik.

1.9

Az ipar gazdasági össztevékenységen belüli részesedésének százalékos csökkenése egy hosszú távú szerkezetváltás megnyilvánulása. Bár a legtöbb iparág – mint például a vas- és acélágazat – az elmúlt évtizedekben óriási mértékű munkaerő-leépítést hajtott végre, ugyanakkor egyértelműen nőtt a saját hozzáadott érték termelése és a munka termelékenysége.

1.10

A közvélemény előtt a szolgáltatási szektor gazdasági-társadalmi jelentőségének növekedését gyakran az ipar terhére megvalósuló szerkezetváltás bizonyítékaként állítják be. Ez az elmozdulás azonban viszonylagos, ugyanis a két ágazat egyre inkább kapcsolódik egymáshoz. A feldolgozóiparban az utóbbi évtizedekben sor került számos tevékenység (szállítás, logisztika, adatfeldolgozás stb.) külső szolgáltatókhoz való kiszervezésére. Ezért az ipari változásokról készült statisztikai feldolgozásokat gondosan és a legnagyobb óvatossággal kell értelmezni. Ha felszínes elemzésekből téves következtetéseket vonnak le vagy politikai indíttatású féligazságokat hangoztatnak, akkor abból hamar végzetes iparpolitikai következmények származhatnak.

1.11

A tudásalapú Európai Unióban sem lehet lemondani az ipari értéktermelésről. Ha figyelembe vesszük a többi ágazatban az ipar számára megtermelt összes hozzáadott-érték arányát, azt az eredményt kapjuk, hogy az Európai Unióban a 90-es évek eleje óta változatlanul nagy az ipar jelentősége. Ha a köztes szolgáltatásokat is beszámítjuk, akkor például Németországban az ipar továbbra is jó 40 %-kal részesedik a bruttó hozzáadott értékből.

1.12

A majdnem harminc éves – időnként nagyon fájdalmas – magánosítási és szerkezetátalakítási tapasztalatokat szem előtt tartva az Európai Bizottság ma arra ösztönöz, hogy a jövőben a szerkezetátalakítási intézkedéseket (a közép- és kelet-európai államokban, de más ágazatokban is) alapozzák – megfelelő módosításokkal – az európai acélágazat tapasztalataira.

1.13

Az elmúlt évtizedekben az európai acélipar politikai, műszaki és gazdasági környezetében mélyreható változások következtek be. Az olajválságok, az EU belső piaca, az EU bővítései és a globalizáció is mély nyomokat hagytak ezen a – sok iparág számára fontos alapanyagokat előállító – ágazaton. Mégis, az 1975-ös első válság óta az EU acéltermelése minden konjunkturális és szerkezeti ingadozás ellenére nagyjából azonos szinten maradt. Acélt a 15 tagú EU majdnem minden tagállamában még ma is termelnek. Mindamellett a műszaki fejlődésnek köszönhetően ma a termelés 1975-höz képest kb. harmadannyi foglalkoztatottal folyik. A 15-tagú EU-ban az állami tulajdonban lévő acélipari vállalatok aránya 53 %-ról (1985) mára 10 %-ra csökkent. Egyébként az állami acélipari vállalatok jelenleg hasonló gazdasági feltételeknek vannak kitéve, mint a magánvállalatok.

1.14

Ebben a helyzetben az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ipari változásokkal foglalkozó konzultatív bizottsága (IVKB) számára rendkívül érdekes feladat megvizsgálni, hogy milyen szerepet játszanak az állami támogatások általában a szerkezetátalakításban, és milyen szerepet játszottak különösen az európai acéliparban. Jelen saját kezdeményezésű véleményben az „acélágazat” fogalma alá tartoznak az összes, az acélgyártással és az acél értékesítésével kapcsolatos ipari tevékenységek, valamint mindazon fontos funkciók, amelyeket valamennyi, európai acélt feldolgozó iparág szempontjából betöltenek.

2.   Állami támogatások és általános hatásaik

2.1

Az állami támogatások szelektív kedvezmények, amelyeket állami szervek nyújtanak egyes kiválasztott termelési ágaknak és végeredményben egyes csoportoknak. Annak megállapításához, hogy bizonyos intézkedések esetében állami támogatásról van-e szó, különbséget kell tenni olyan intézkedések között, amelyeket meghatározott vállalatok támogatására vagy az EK-szerződés 87. cikke 1. pontjában meghatározott áruk előállítására szánnak, és olyan általános intézkedések között, amelyek a tagállamokban azonos módon alkalmazhatók, és az egész gazdaságnak kívánnak kedvezni. Az utóbbi esetben a 87. cikk 1. pontja értelmében nem állami támogatásokról van szó, hanem sokkal inkább általános gazdaságpolitikai intézkedésekről, amelyeket minden vállalat számára egyforma mértékben lehet nyújtani (például: általános adókedvezmények a beruházások támogatása céljából).

2.2

Ugyanakkor a piacgazdaságban a gazdasági tevékenységeket a kereslet és kínálat viszonya irányítja és az ármechanizmus hangolja össze. Emiatt mindaz káros lehet, ami az árak tájékoztató, irányító és ösztönző szerepét csorbíthatja.

2.3

Az állami támogatások tartósan csorbíthatják a szabad versenyt, megakadályozzák az erőforrások hatékony elosztását, és fenyegetést jelentenek az EU belső piaca számára. Az Európai Unió ezért a szabad és hamisítatlan verseny megőrzését a közösség egyik alapelvének ismeri el.

2.4

Az állami támogatások (pénzügyi támogatások vagy adókedvezmények) az erőforrások elosztásának szempontjából csak akkor indokoltak, ha a piac nem működik tökéletesen, és valódi esély van rá, hogy a támogatások jobb gazdasági eredményhez vezetnek. Abban az esetben, ha a piac rosszul működik, a pénzügyi támogatások formájában történő állami beavatkozással elkerülhető az erőforrások nem megfelelő elosztása. Az állam viszont csak ritkán rendelkezik a szükséges ismeretekkel ahhoz, hogy a piac nem megfelelő működése esetén helyes mértékben vesse be a közpénzeket. Az állami támogatásokért harcoló vállalatoktól származó információk fenntartással kezelendők.

2.5

Abból is származnak nehézségek, hogy a piaci viszonyok folyamatosan változnak. Egy eredetileg indokolt állami támogatás az idő múlásával gazdaságilag már szükségtelen lehet, ám a politikai folyamat tehetetlenségi ereje miatt, vagy a regionális, illetve ágazati érdekcsoportok befolyása következtében mégis fennmarad.

2.6

Az állami támogatások ezenkívül gyakran a piaci szereplők magatartásának változását vonják maguk után. A támogatások csökkentik ezek készségét arra, hogy megfelelően alkalmazkodjanak vállalati versenyképességük megtartása vagy helyreállítása érdekében; a támogatott vállalatoknál egyfajta „szubvenciós” mentalitás alakulhat ki.

2.7

Az állami támogatások – legalább is középtávon – növelhetik az adóterhet. Az állami támogatások leépítése nemcsak a tartós költségvetési konszolidációhoz elengedhetetlen, hanem gazdaságossági és szabályozási okokból is szükséges. A tévesen kialakított támogatási rendszer fékezi a szerkezetátalakítást.

2.8

Az állami támogatások teljes mennyiségének szükséges csökkentésével összefüggésben az EU Miniszteri Tanácsai következtetéseikben többször is felhívtak rá, hogy az egyes vállalatok vagy gazdasági ágak támogatásáról helyeződjön át a hangsúly a közös érdekek – beleértve a kohéziós célokat is – horizontális céljainak elérésére. A horizontális célú állami támogatások célja rendszerint a piac nem megfelelő működése folytán előállott helyzet rendezése, és rendesen kisebb versenytorzító hatásuk van, mint az ágazati vagy eseti támogatásoknak. Az utóbbiak túlnyomórészt a nehézségekkel küzdő vállalatok megmentését vagy szerkezeti átalakítását szolgálják.

2.9

Az állami eszközökkel követett legfontosabb horizontális célok közé tartoznak:

kutatás és fejlesztés,

környezetvédelem,

energiatakarékosság,

kis- és középvállalkozások támogatása,

munkahelyteremtés,

képzési támogatások.

Állami befolyás az európai acéliparban

2.10

Az acéliparban hagyományosan meghatározó mértékű volt az állami befolyás, amiben nem utolsósorban a katonai és biztonságpolitikai megfontolások játszottak szerepet. A befolyás mértékének érzékeltetésére elegendő arra utalnunk, hogy 1980-ban a világ acéltermelésének még kereken 60 %-át olyan vállalatok állították elő, amelyek közvetlen vagy közvetett állami ellenőrzés alatt álltak.

2.11

Az acélvállalatok állami tulajdonlása rendszerint a veszteségek messzemenő átvállalásához vezet, amely gyakorlatilag a túlélés garanciája. A verseny hatékonysága szempontjából ez ugyanannyira terhes, mint a nem közvetlenül állami tulajdonú vállalatok esetében az állami támogatások a versenyhelyzet megerősítése, ill. a piacról való kiszorulás fenyegetésének elhárítása céljából. A piacról való kivonulás gazdasági korlátaihoz így politikai akadályok is társulnak. Ennek eredményeként az alkalmazkodás terhe a versenyképesebb vállalatokra tolódhat át, illetve megindulhat az állami beavatkozások áradata.

2.12

Az európai acéliparnak ezért ma – a bezárási támogatásoktól eltekintve – már csak horizontális támogatások nyújthatók. Az ágazat végső soron belátta annak szükségességét, hogy – tekintettel a 90-es évektől csak vontatottan előrehaladó szerkezetváltásra – az ágazati és eseti támogatásokról át kell térni a horizontális támogatásokra. Ez a felismerés mára azt eredményezte, hogy az ágazat – támogatási rendszere keretében – még a regionális támogatásokról is lemondott (2).

2.13

Az Unió igen nagy jelentőséget tulajdonít az állami kiadások részletekbe menő ellenőrzésének. Az Európai Bizottság támogatási politikájának alapját az állami támogatási eszközök átlátható ellenőrzése és felhasználása kell, hogy képezze – mint ahogy ez az acélágazatban már ma is gyakorlat.

2.14

Az Európai Bizottság jelenleg folytatja az állami támogatások vezérelveinek és általános feltételeinek felülvizsgálatát. Ezeket egyszerűbben és világosabban kell megfogalmazni, a különbségeket ki kell küszöbölni. Az Európai Bizottság elsőbbséget fog biztosítani a nehéz helyzetben levő vállalatok megmentését és szerkezeti átalakítását szolgáló támogatási rendszer ellenőrzésének, a bővítés után a regionális támogatásokra vonatkozó közösségi szabályozás reformjának, új keretfeltételek kidolgozásának a kisebb összegű támogatások értékelése céljából, valamint az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra vonatkozó szabályozás világossá tételének.

2.15

Az elkövetkező években az európai általános támogatási rendszer továbbfejlesztése során tekintettel kell lenni a nemzetközi összefüggésekre és különösen a többoldalú kötelezettségekre. A nem mezőgazdasági árukat és termékeket érintő támogatások a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) támogatásokról és kompenzáló intézkedésekről szóló egyezményének hatálya alá esnek.

3.   Az EU támogatáspolitikája és ennek jelentősége az acélágazatban végbemenő ipari változások szempontjából

Az ESZAK általános támogatási tilalmának megkerülése

3.1

Az Európai Szén- és Acélközösséget 1952-ben létrehozó szerződés egyértelmű szabályozást tartalmazott a tagállamok által a szén- és acélipari vállalatoknak nyújtható támogatások feltételeire vonatkozóan. „Mivel az a közös szén- és acélpiaccal összeegyeztethetetlen, a szerződés rendelkezései értelmében a közösségen belül tilos: ...az államok által engedélyezett szubvenció vagy támogatás, bármilyen formában is történjék”. Az egyes államok által a vállalatoknak nyújtott mindenfajta támogatásnak a 4.c) cikkben foglalt tilalma logikus következménye volt az összes nemzeti védőintézkedés belső, közös piacon belüli lebontásának.

3.2

A közös piac létrehozása után azonban nem sokkal kiderült, hogy állami támogatás nélkül Európában sem az energiaellátás, sem a vas- és acéltermelés nem biztosítható hazai szénből. Az ESZAK-szerződés módosítását nem igénylő kiút keresése közben arra az elgondolásra jutottak, hogy bizonyos állami támogatásokat (elvileg megengedett) közösségi támogatásokká értelmeznek át. Ennek eszköze a 95. cikk volt, amely az ESZAK-szerződés megkötésekor előre nem látható esetekre vonatkozott. Ez megengedte a Közösség beavatkozását olyan esetben, ha az a szerződés egy vagy több célja elérése érdekében szükséges.

3.3

A kőszénbányászat és mindenekelőtt az attól függő munkahelyek megtartását ilyen célnak nyilvánították, s ettől kezdve azokat a támogatásokat, amelyeket a tagállamok saját bányavállalataiknak az energiaellátás és az acéltermelés biztonságáért folyósítottak, közösségi támogatásoknak tekintették.

3.4

Sok tagállam saját acélipari vállalatai támogatása céljából a hetvenes években már nem csupán ezt a kerülőutat vette igénybe, hanem – legtöbbször mindenféle ellenvetés nélkül –milliárdos összegeket fordított az állami többségű állami vállalatoknak előbb a bővítésére, majd a megtartására is. A nyolcvanas évek elején az Európai Bizottság versenyügyekért felelős főigazgatója nyíltan kimondta, hogy az ESZAK-szerződés állami támogatásokat tiltó rendelkezései elavulttá váltak.

3.5

Azok a magánkézben levő acélipari vállalatok, amelyek jelentős hátrányt szenvedtek a verseny – a támogatások utáni hajsza okozta – torzulásai miatt, 1978-tól kezdve egyre sikeresebben próbáltak a támogatási tilalomnak ismét érvényt szerezni.

3.6

A 95. cikken alapuló acélszubvenció-kódexek 1980 óta rögzítették, hogy az acélipari vállalatoknak csak pontosan körülhatárolt esetekben szabad támogatást nyújtani. Mindazonáltal a kezdetben engedélyezett támogatási fajták még majdnem minden olyan támogatást magukban foglaltak, amelyet a tagállamok saját vállalataiknak különben is folyósítottak. Az első támogatási kódex így még túlnyomórészt a gyakorlat legalizálását szolgálta. Csak lassan és fokozatosan érték el a versenynek leginkább ártó olyan támogatások teljes tiltását, mint a szükség-, üzemeltetési és beruházási támogatás.

3.7

A nyolcvanas évek második felétől a támogatási kódex már csak a kutatási-fejlesztési, környezetvédelmi, illetve bezárási támogatásokat engedte meg. Ennek ellenére egyes állami acélipari vállalatok még a 90-es évek közepén is részesedtek – a 95. cikk alapján adott felmentések révén – közpénzekben adósságaik törlesztésez és átszervezés céljából.

3.8

Ezeknek a további „közösségi támogatásoknak” az engedélyezési feltétele végül a termelési kapacitások gyökeres leépítése lett. Végső soron az EU tagállamai ily módon konszenzusra jutottak abban, hogy a szubvenciós kódexben szabályozott eseteken kívül ezentúl nem engedhetők meg további kivételek a támogatási tilalom alól.

3.9

Az ESZAK-szerződés alapító atyái által előirányzott és az EU Bizottsága által az ESZAK-szerződés 2002. évi lejárta után felújított szigorú acéltámogatási törvénykezés megvalósulása nem utolsósorban az acéliparból érkező állandó politikai kezdeményezéseknek és panaszoknak volt köszönhető. Noha az európai bíróságokon benyújtott keresetek nem minden esetben vezettek a megtámadott támogatási engedélyek visszavonásához, mégis hozzájárultak az acéltámogatási tilalom alóli kivételek jogi korlátainak meghatározásához és azok szűkítéséhez.

3.10

Az ESZAK-szerződés acélvállalatainak folyósított összegek tetemesek: 1975-től számítva meghaladják a 70 milliárd eurót! Az összegek megoszlása a következő:

1975-től a támogatási kódex 1980. évi hatálybalépéséig az EU-ban körülbelül 12 milliárd euró támogatást folyósítottak.

1980 és 1985 között – tehát abban az időszakban, amikor a támogatások kifizetése lényeges korlátozás nélkül megengedett volt a kapacitások leépítése ellenében – az Európai Bizottság mintegy 41 milliárd euróra adott mentesítő engedélyt.

1986 és 1995 között még 17 milliárd euró ment el erre a célra, ebből egyedül 1994-ben – a 95. cikk alapján „először és utoljára” hozott döntésként – 7 milliárd euró.

3.11

Az Európai Bizottság támogatásokról szóló legfrissebb összefoglalója szerint ma az acélágazat részesedése az EU teljes támogatási összegéből kevesebb, mint 2 ezrelék. Az odaítélt acéltámogatások majdnem kizárólag környezetvédelmi intézkedésekre vonatkoznak. A mai acéltámogatási törvénykezés és gyakorlat tehát a többi iparág támogatási rendszerével összehasonlítva lényegesen szigorúbb.

Hogyan keletkezett a hetvenes években az acélágazatban a „szubvenciós mentalitás”?

3.12

A hatvanas években és a hetvenes évek első felében a világ acélfelhasználása átlagosan évi több mint 5 %-os erőteljes és állandó növekedést produkált. 1974-ben a kilenc európai országból álló akkori Közösség nyersacél-termelése rekordszintet ért el közel 156 millió tonnával, a kapacitások 87 %-os kihasználtsága mellett.

3.13

Mégis, egy évvel később, 1975-ben – az olajárrobbanás hatására – bekövetkezett az acéltermelés drámai visszaesése, amely egy éven belül a közösségi termelés kereken jó 30 millió tonnás (19 %) csökkenéséhez vezetett. Az acélárak ezt követő zuhanása még a termelés csökkenését is felülmúlta. Egyúttal az ESZAK-szerződés acélipari vállalatainak versenyezniük kellett a behozatal erőteljes növekedésével is, amelyet a saját kivitel ugyancsak egyértelmű visszaesése kísért. A belső piacon az acélfelhasználás visszaesését az acéltartalékok leépítése is erősítette.

3.14

Először úgy tűnt, mintha csak egy különlegesen erőteljes konjunkturális visszaesésről lenne szó. Ennek megfelelően az összes szakértő azt hitte, hogy nemsokára újabb fellendülés következik be. Az Európai Bizottság által megkérdezett gazdasági kutatóintézetek megerősítették, hogy hosszú távon folytatódni fog a fellendülés, sőt, ez különösen erőteljes lesz. Az Európai Bizottság által a termelőkkel, felhasználókkal és kereskedőkkel együttműködésben elkészített hosszú távú előrejelzés „Általános célok – 1985” címmel 1985-re – írd és mondd – 188 millió tonna acéltermelést jósolt a Közösség kilenc országában. Ténylegesen azonban a termelés nem haladta meg a 120 millió tonnát. Az acélipari vállalatok közép- és hosszú távú beruházási tervei így egészen hamis sarokszámokból indultak ki, felesleges kapacitások keletkeztek, a kereslet és a kínálat mind messzebbre sodródott egymástól.

3.15

Különösen negatív hatással volt az acélfelhasználásra az acélfelhasználók – a világgazdasági növekedés kifulladása miatt – beruházási tevékenységének erőteljes lefékeződése, mivel a legfejlettebb ipari országokban az acélfelhasználás mintegy kétharmada beruházásfüggő.

3.16

Az acél iránti kereslet 1975 után világszerte bekövetkezett megtorpanásának egyik további fontos oka a specifikus acélfelhasználás visszaesése, amit az acél hasonló alkalmazási célokra való ésszerűbb felhasználása vont maga után. A mennyiségi növekedésről a minőségire való fokozódó mértékű áttérés és a harmadik szektor előretörése Európában az acél iránti kereslet összeroppanásához vezetett.

3.17

Az 1975-től stagnáló acélfelhasználás ellenére az acélipari kapacitásokat mégis erőteljesen tovább fejlesztették. A világ névleges nyersacél-kapacitása egyedül 1974 és 1983 között 150 millió tonnával nőtt, miközben ugyanebben az időszakban a világ acélszükséglete 44 millió tonnával csökkent. A kapacitások fejlesztése különösen nagy szerepet kapott a „fiatal” acéliparral rendelkező országokban, valamint a keleti tömb államaiban. A tényleges acélfelhasználással összehasonlítva a névleges kapacitásfelesleg 1974-ben az egész világon 130 millió tonnát tett ki, s tíz évben belül majdnem megháromszorozódott (343 millió tonnára).

3.18

Mivel a kereslet beállását ebben az időben még mindig tisztán konjunktúrafüggőnek tekintették, a válságintézkedések ellenére fenntartották a kapacitásokat. A kínálati nyomást nem sikerült visszaduzzasztani, az európai acélpiacon az árharcokat megakadályozni és az árzuhanást feltartóztatni. A magas termelési költségekkel és kis tartalékokkal működő vállalatok egyre szorultabb helyzetbe kerültek. Állami támogatást kértek kormányaiktól, és azt rendszerint meg is kapták. Ezáltal az egyes vállalatok problémái az egész ágazat problémájává váltak. Az önkéntes önkorlátozás rendszere, amelyet az újonnan alapított európai acélipari gazdasági szövetség, az „Eurofer” tagjai hoztak létre, végül összeomlott, mivel nem vett benne részt minden nagyvállalat.

A piac kényszerszabályozása (1980 – 1985)

3.19

Az önkéntes rendszer összeomlása után, 1980 őszén az Európai Bizottság kénytelen volt kihirdetni a „nyilvánvaló válságot”, és bevezetni a Közösség minden acéltermelő üzeme számára kötelező termelési kvóták rendszerét (kötelező kvótaszabályozást). Ettől kezdve a termelési kvótákat negyedévente az Európai Bizottság írta elő. A kvóták be nem tartása esetére büntetést helyeztek kilátásba. Ezen felül időnként minimumárakat állapítottak meg meghatározott termékekre. A középpontban az árak stabilizációja és a kapacitások társadalmilag és regionálisan elviselhető leépítése volt. A Közösség minden egyes acéltermelő vállalata számára termelési kvótákat állapítottak meg, s ugyanígy kvótákat a közös piacra történő szállításokra is. Ezen felül 15 importáló országgal önkorlátozásról szóló egyezményt kötöttek. Az acéltermékek alacsony világpiaci árára való tekintettel a cél a kiviteli veszteségek elkerülése volt, amelyek – a válságrendszer feltételei között – további támogatást igényeltek volna az EK-tól. A nyolcvanasas évek elején az európai acéltermelésnek mintegy 70 %-a tartozott a kvótarendszer hatálya alá.

3.20

A politikai akaratból elindított egyenletes kapacitásleépítést azonban nem sikerült első lépcsőben elérni. A vállalatoknak a kereslet élénkülésébe és a versenytársak kiválásába vetett reményei, valamint az állami támogatások és a kínálat korlátozása megakadályozták a kevésbé versenyképes vállalatok kapacitásainak leépítését. A kapacitásleépítés csak fokozatosan, a második támogatási kódex révén indult meg, mivel a kódex a támogatások engedélyezésének előfeltételéül egy szerkezetátalakítási program végrehajtását írta elő. A kötelező kvótaszabályozást, amely csak 1981-ig lett volna érvényben, versenybeli okok miatt újra és újra meg kellett hosszabbítani.

3.21

Az elháríthatatlan kapacitásleépítés végrehajtására az Európai Bizottság az ESZAK-szerződés által tiltott állami támogatásokat nyomásgyakorló eszközként használta, és az egyidejűleg bevezetett új támogatási kódexszel törvényesítette az addig illegális gyakorlatot, egyúttal viszont engedélyezési jogot kért a maga számára, amelyet kapacitásleépítési kikötésekkel összekapcsolva használt fel. Az acélipari politikának ez a szakasza 1985 végéig tartott. A támogatások engedélyezésének ellentételezéseként és a kvótarendszer fenntartásával 44 millió tonnás nyersacél- és 32 millió tonnás melegen hengerelt acél-kapacitást építettek le.

A piac fokozatos liberalizációja (1985-től)

3.22

Egyedül 1983 és 1985 között körülbelül 15 milliárd euró állami támogatást engedélyeztek az acélipari vállalatok számára. A versenyfeltételek összehangolása helyett a politikai döntéshozók nagyon kevéssé használták ki azt a lehetőséget, hogy a pénzügyileg kedvezményezett vállalatok számára megfelelő kapacitásleállítást rendeljenek el. Ezzel késleltették a piac által már régóta megkövetelt felesleges kapacitásoktól való megszabadulást.

3.23

Azt állítva, hogy a kifejezett válság már véget ért, az Európai Bizottság 1985-ben végül az EK acélpiaci politikájának radikális irányváltása mellett tört lándzsát. Röviddel a 15 milliárd euró összegű állami támogatás engedélyezése után – előbb a kvótarendszer rugalmassá tétele, majd a teljes „liberalizáció” keretében – a piaci erőknek kellett a felesleges kapacitások leépítését végrehajtaniuk, amelyet a dirigista brüsszeli intézkedésekkel nyilvánvalóan nem lehetett elérni. Az Európai Bizottság azonban hirtelen irányváltásával átsiklott afelett, hogy a saját maga által 1985 végéig engedélyezett milliárdos összegű támogatásoknak csak az elkövetkező években kellett volna hatásukat a verseny szempontjából kifejteniük. 1986 végéig egyértelműen csökkentette a szabályozott termékek részesedését.

3.24

A piacra azonban abban az időben – kereken 40 millió tonnás kapacitás megszüntetése és több tízezer munkahely elvesztése ellenére – még mindig egy kb. 25 millió tonnás felesleges termelési potenciál nyomása nehezedett.

3.25

Végül a 1987-től rövid ideig emelkedő kereslet jött segítségére az Európai Bizottságnak abban az érvelésben, hogy az acélipar helyzete már nem tekinthető „nyilvánvaló válságnak”. Ekkor megszüntették az olyan szabályozó intézkedéseket, mint például a termelési igazolásokat és a szállítási mennyiségek jelentési kötelezettségét. A nemzeti kormányokkal és az Európai Bizottsággal szemben fokozódott a nyomás, úgyhogy 1985-ben kibocsátották a harmadik, 1989-ben, illetve 1992-ben a negyedik és ötödik támogatási kódexet, hogy ezzel a közösségi támogatások hordójának csapját tartósan elzárják. Támogatást ettől kezdve az EU tagállamaiban már csak kutatásra és fejlesztésre, környezetvédelemre és egyes bezárások támogatására lehetett engedélyezni. (3) A támogatások szinte kizárólag a szén- és acélipar befizetéseiből finanszírozott ESZAK-alapból származtak.

3.26

Rövid közbülső emelkedés után az acél iránti kereslet 1990-ben ismét zuhant, az acélárak újra visszaestek, éspedig kb. 20 %-kal. Így 1992-ben újra megsokasodtak az Európai Bizottság újabb beavatkozását követelő hangok. Sürgették az egyes termékek negyedéves termelési és szállítási előrejelzéseinek kialakítását, az összeolvadások egyszerűbbé tételét, a Kelet-Európa elleni importvédelmet és a szerkezetátalakítási támogatások bevezetését. A túlzott kapacitások leépítésére szerkezeti válságkartellt, a terhek vállalatok közötti belső kiegyensúlyozását, és 1996 végéig 20 %-os végleges kapacitáscsökkentést, illetve 50 000 embert érintő munkaerő-elbocsátást javasoltak.

3.27

Az Európai Bizottság azonban elutasította a szerkezeti válságkartellt és az új termelési kvótarendszert; 1993-ban saját, kizárólag közvetett intézkedésekből álló koncepcióval állt elő. Ezek az intézkedések a kapacitásleépítés ösztönzésére a kapacitások leállításának Bizottság általi előfinanszírozását, az összeolvadások és termelési együttműködések támogatását, az acélpiacnak a kelet-európai importtól való időleges védelmét, a piaci átláthatóságnak a termelésről és az EU-ba történő szállításokról szóló információk révén történő fokozását, valamint szociális kísérő intézkedéseket irányoztak elő. Elindították a szerkezetátalakítási folyamatot, amelynek során a termelési kapacitást további 19 millió tonnával csökkentették, és a Közösség vas- és acéliparában megszüntettek mintegy 100 000 munkahelyet. A Miniszterek Tanácsa által már engedélyezett előfinanszírozási modellt nem használták fel.

3.28

Az ötödik támogatási kódex ellenére az EU Miniszteri Tanácsa 1993 decemberében az Európai Bizottság javaslatára a kapacitásleépítéssel szemben egyhangúlag – ám a lépés egyszeri jellegét hangsúlyozva – további állami támogatást engedélyezett majd 7 milliárd euró értékben az EU különböző acélipari vállalatai részére.

Összefoglalva:

3.29

Az ESZAK-szerződés 4.c) cikke szigorúan tiltotta az állami támogatásokat. Ez a támogatási tilalom azonban csak részben tartotta vissza az EU tagállamait attól, hogy acéliparukat a legmagasabb európai szint jóváhagyásával erőteljesen támogassák. Az adófizetők több mint 70 milliárd eurója az ESZAK-szerződés lejártáig késleltette ugyan az ipari átalakuláshoz szükséges alkalmazkodást, megakadályozni azonban nem tudta. Az Európai Bizottság a kilencvenes években a közép- és kelet-európai acéliparnak az EU-csatlakozási előkészületek keretében történő szerkezeti átalakításakor is ragaszkodott a bevált alaptételhez – az állami támogatásoknak a kapacitások leépítésével ellentételezett engedélyezéséhez.

3.30

Az EK tagállamai 1982-ben politikai egyezséget kötöttek, hogy a piaci alapelvek megkerülésével a kapacitásokat érintő szükséges áldozatot egyenletesen elosztják az EK-országok között – ami ellentmond az ESZAK-szerződésnek, amelynek a 2. cikke kimondja, hogy az acélt ott kell termelni, ahol annak legkedvezőbbek a termelési költségei. Ahelyett, hogy a gazdaságtalan vállalatok piacról való korai kiválását és az ezzel egyidejű szociális enyhítő intézkedéseket támogatták volna – és ily módon gyorsan újra megteremtették volna a kereslet és a kínálat közötti egyensúlyt – az EU-tagállamok és az Európai Bizottság az ESZAK-szerződésben válsághelyzetre fenntartott eszközöket használták fel és ezt nem feltétlenül az összes acélipari vállalat javára tették. Szociális, regionális és elosztási szempontok miatt fenntartották a nem kifizetődő kapacitásokat, s közben olyan nyereséges – mindenekelőtt magánkézben levő – kapacitások mentek veszendőbe munkahelyekkel együtt, amelyeket egy összehasonlító elemzés biztos tényezőként értékelt volna.

3.31

Mindamellett meg kell állapítani, hogy az EU acélipara – noha ez nem ment nehézségek nélkül – átvészelte a válság éveit. Az EK acélipara végső soron kiizzadta magából a nemzetközi összehasonlításban szükséges versenyképes szerkezetet. Ezért azonban több mint 550 000 munkahely – többnyire társadalmi megegyezéssel – végrehajtott leépítésével kellett igen magas árat fizetnie. Ezt a folyamatot csak a szociális partnerekkel közösen, intenzív párbeszéd folytatásával lehetett végigvinni.

A kutatási és fejlesztési támogatások segítik a versenyképességet

3.32

Sok műszaki innovációt, amelyeknek köszönhetően az európai acélipar átalakult, az ESZAK-nak a szén- és acélipar befizetései révén önfinanszírozott kutatási programja keretében indítottak el vagy fejlesztettek lényeges mértékben tovább. Az ESZAK-szerződés előirányozta, hogy kutatási eszközöket bocsát rendelkezésre közösségi kutatás céljából, annak érdekében, hogy általában segítse az ipar versenyképességét, és tovább javítsa a munkahelyi biztonságot.

3.33

Az első ESZAK-kutatási program már 1955-ben elindult. Ettől kezdve a műszaki innováció találkozási pontjain mind több kutató és mérnök szokott hozzá, hogy európai szellemben gondolkodjon és működjön együtt. Az acélipar és vele együtt az európai társadalom sokat nyert ebből az együttműködésen alapuló kutatásból, amelynek keretében összehangolták a törekvéseket, közösen tettek erőfeszítéseket, és az eredményeket az összes érintett rendelkezésére bocsátották. Így az ipari innováció – az állandó javulásnak hála – egyre gyorsabban haladt előre.

3.34

Az ESZAK kutatási programjának köszönhetően a társadalom számára annyira fontos környezetvédelem területén is mérhető eredményeket értek el. Így a kéndioxid-kibocsátást 70 %-kal, a koromkibocsátást 60 %-kal sikerült csökkenteni. A széndioxid-kibocsátás a nyolcvanas évek elején mért adathoz képest megfeleződött. Az európai acéltermelők ma egy tonna acél előállításához 40 %-kal kevesebb energiát használnak fel, mint húsz évvel ezelőtt.

3.35

Az ESZAK költségvetéséből 1955-ben először évente csak 7 millió eurót fordítottak közösségi kutatásra. Ez az összeg a kilencvenes években a 15 tagú EU-ban nagyjából évi 50 millió eurós értéket ért el. Az ESZAK a közösségi projektekhez rendszerint 60 %-os támogatást nyújtott a különféle eljárások, anyagok és a környezet javítását szolgáló kutatási tevékenységek esetében. 1983 óta ezenkívül kísérleti és kutatási előirányzatokat is támogatott 40 %-os értékben.

3.36

Az ESZAK által a kutatásba fektetett minden egyes euró átlagosan 13 eurót hozott. Ennek tudatában ne csodálkozzunk azon, hogy az ESZAK-szerződés lejártakor az EU tagállamai egyhangúlag azon a véleményen voltak, hogy azokat a megmaradó eszközöket, amelyeket az európai acélipar az ESZAK-járulékok formájában előteremtett, kizárólag az ágazat kutatási céljaira fordítsák. Az elfogadott vezérelvek szerint az ESZAK-szerződés lejártát követően a körülbelül 60 millió euró évi kamathozamát kizárólag a szén- és acélipari kutatásba fektetik, éspedig – az acélipari kutatások tekintetében – következő súlyponti témákban:

új termelési és feldolgozási eljárások kifejlesztése és a meglevők továbbfejlesztése,

anyagok fejlesztése és felhasználása,

az erőforrás-felhasználás javítása,

környezetvédelem, valamint

munkahelyi biztonság és egészségvédelem.

Versenyképes acélipar a XXI. század elején

3.37

Jelenleg, a bővítést követően az EU acéliparáról elmondható, hogy felkészült a globális versenyre. Az utóbbi években mind műszakilag és gazdaságilag, mind ökológiailag jól felkészült. A korábban állami vállalatok közül néhány célirányosan fektette be a kapott pénzügyi támogatásokat, s ennek révén – technológiai váltás és szerkezeti racionalizálás végrehajtásával – piacvezetővé lépett elő.

3.38

Az acéliparnak sikerült alkalmazkodnia a globalizáció és a fenntartható fejlődés követelményeihez. Az európai acélipar láthatóan levonta a tanulságot a 70-es, 80-as és 90-es évek acélipari válságaiból. Ma az ágazat olyannyira versenyképes, hogy még gazdasági szempontból válságos időkben is képes nyereséget termelni.

3.39

Az EU belső piacán tapasztalható erős kereslet az acél iránt aláhúzza a hazai vállalatok nagy erőfeszítéseit, melyekkel a minőség és a vevők kiszolgálásának egyidejű javítása mellett sikeresen törekednek a költséghatékonyságra. Az európai acélgyártók összeolvadásokkal és vállalatátvételekkel, hatékonyságuk növelésével és költségeik csökkentésével rakták le a XXI. századra versenyképessé vált ágazat alapjait. A megmentő és a szerkezetátalakítási támogatások eltűntek a munkaadók szótárából. Az állami támogatásokra vonatkozó szigorú szabályoknak az ESZAK-szerződés lejárta utáni fenntartása melletti egyértelmű kiállásukkal az Unió acélipari vállalatai azt hangsúlyozták, hogy a szubvenciós mentalitás és a versenytorzítások idejét véglegesen lezártnak szeretnék látni.

3.40

A konszolidáció és az ipari átalakulás azonban még messze nem zárult le. Az egyes vállalatok már kontinenseket átívelő egyesülések keretében dolgoznak. A vállalkozói versenyképességre jelenleg a kínai ipari fellendülés gyakorol óriási hatást. Kína igen gyorsan növekvő acéligénye a nemzetközi nyersanyagpiacokon nehéz helyzetbe hozza a keresletet. Például a kínai behozatal vasércből és ócskavasból szűk keresztmetszetet eredményez a világpiacon, és árrobbanáshoz vezet a nyersanyagágazatban és a fuvardíjaknál.

3.41

Felgyorsult szerkezetváltás zajlik jelenleg az új tagállamok acéliparában is. Azok a kihívások, amelyekkel a közép- és kelet-európai országok az acéliparuk szerkezetátalakítása során szembekerülnek, többé vagy kevésbé hasonló ahhoz a helyzethez, amelyet Nyugat-Európa 25 évvel ezelőtt élt át, még akkor is, ha azóta a piacok globalizációja jelentősen előrehaladt. Ezzel a háttérben szükség van arra, hogy a közép- és kelet-európai partnerek is profitáljanak a nyugat-európai szerkezetátalakítás tapasztalataiból, beleértve a szociális párbeszéd tapasztalatait is.

3.42

A különtámogatások ellentételezéseként (kegyelmi időszak) ezeket az országokat már a kilencvenes évek elején egyezményekben kötelezték hatékony szerkezetátalakítási intézkedésekre, a felesleges kapacitások messzemenő leépítésére és az előnyben részesített vállalatok nagyobb piacképességének bizonyítására. Annak érdekében, hogy az EU bővítése után is biztosítva legyen az Európai Unió acélpiacán a szabad és tisztességes verseny, az újonnan csatlakozó országokat a csatlakozási szerződések kötelezik az EU jogszabályainak (pl. a versenyre és az állami támogatásokra, adókra, környezet- és szociálpolitikára stb. vonatkozó irányelveknek és keretdöntéseknek) a betartására. Az Európai Bizottságnak szigorúan őrködnie kell afelett, hogy a közép- és kelet-európai országok nemzeti kormányai az általuk nyújtott állami támogatások terén tartsák magukat az EU szigorú támogatási rendszeréhez, és hogy a gazdaságtalan kapacitásokat – a valós kereslet figyelembe vételével – ténylegesen is a tervek szerint építsék le.

4.   Az EU aktuális acéltámogatási rendszere lehet-e egy nemzetközi támogatási egyezmény modellje?

4.1

Az acél világpiacán uralkodó nehéz helyzet Amerikában is érezhető következményeire válaszul az Egyesült Államok kormánya 2002 márciusában úgy intézkedett, hogy a Világkereskedelmi Szervezettel szembeszegülve – az amerikai kereskedelmi törvény 201. cikke értelmében – időlegesen behozatali vámokkal védi saját acélpiacát. A világszerte meglevő gazdaságtalan, felesleges termelési kapacitások alapján kialakult nagyon hektikus acélkereskedelemmel a háttérben a Bush-kormány egyidejűleg bejelentette, hogy mindent meg akar tenni azért, hogy nemzetközi tárgyalások kezdődjenek a gazdaságtalan kapacitások leépítéséről és az acélipar állami támogatásának világszerte történő megfékezéséért.

4.2

Az EU tagállamai és az Európai Bizottság minden olyan törekvést támogatnak, amely az acéltámogatások területén szigorúbb szabályozást eredményez a világban. Az OECD keretében Párizsban, 2002 decemberében megindult sokoldalú tárgyalások alkalmat adtak az EU-nak arra, hogy jól bevált acéltámogatási rendszerét nemzetközi acéltámogatási egyezmény céljára javasolja (SSA: Steel Subsidies Agreement).

4.3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság egyetért az Európai Bizottság eljárásával, még akkor is, ha az európai acéliparnak erős kétségei vannak aziránt, hogy más országok és régiók komolyan gondolják-e az acélipari támogatások leépítését, és ebből következően egy olyan hatékony nemzetközi acéltámogatási egyezmény aláírását, amely bejelentési és büntetési kötelezettségeket is tartalmaz. Ezenkívül az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a támogatások és kapacitások problémakörét nem a kereskedelmi korlátokkal – amelyeket gyakran indokolatlanul vetnek be, s ezzel a piac torzulását okozzák – kapcsolatos problémák megoldásával egyidejűleg vitatják meg.

4.4

Egy lehetséges nemzetközi acéltámogatási egyezmény alkalmazási területének kérdésében az európai termelők az OECD legtöbb országának képviselőjéhez képest messzebb mentek. Az OECD-tárgyalásokon az EU acélgyártói egyhangúlag követelik, hogy az egyezmény tiltson meg mindenfajta olyan állami támogatást, amely hozzájárul a kapacitások bővítéséhez vagy a gazdaságtalan kapacitások fenntartásához. Ez a követelés tehát nemcsak a kifejezetten és kiválasztottan az acélipari vállalatoknak nyújtott acéltámogatásokra vonatkozik, hanem a nem specifikus, úgynevezett globális támogatásokra is.

4.5

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság osztja az európai acélipari vállalatok nézetét, mely szerint az állami támogatásokat csak addig kellene megengedni, amíg azok nem befolyásolják károsan az acélipari kapacitások alakulását, a tisztességes versenyt vagy a kereskedelem rendes menetét. Ennek megfelelően az EGSZB az OECD-ben pártolja a következő kivételek megadását:

Támogatások a végleges bezárásokhoz. Ide tartoznak a leszerelési és telephely-szanálási támogatások, valamint a bezárások szociális következményeinek az enyhítése.

Korlátozott és szigorúan értelmezett támogatások kutatásra és fejlesztésre, valamint környezetvédelemre, beleértve az energia- és öko-adókedvezményekre vonatkozóakat is. A környezetvédelemre vonatkozó támogatásokkal kapcsolatban világossá kell tenni, hogy nem szabad megengedni az állam pénzügyi támogatását az előírt környezeti szabványokhoz való alkalmazkodáshoz. Az EU acélipara sem támaszt ilyen jellegű igényeket. Korlátozott mértékben viszont lehet támogatást nyújtani önkéntes befektetésekhez annak érdekében, hogy a vállalatokat ösztönözzék rá, hogy gazdasági tevékenységük során jóval túlteljesítsék az EU környezetvédelmi minimum-követelményeit.

4.6

A támogatási egyezménynek azt is figyelembe kell vennie, hogy legalább néhány feltörekvő ország gazdasága már teljesen versenyképes acéliparral rendelkezik. A fejlődő és feltörekvő országok acélipari vállalatai kihasználhatják az olyan versenyelőnyöket, mint a nyersanyaghoz való hozzáférés, az alacsonyabb szintű környezetvédelmi szabványok és a magasabb beviteli vámoknak köszönhető védettség. Az acélipari vállalatok állami támogatása ezekben a nemzetgazdaságokban ezért csak azzal a feltétellel jöhet szóba, ha:

az állami támogatásokról eseti alapon döntenek, figyelembe véve a vállalat és az ország helyzetét; a pénzeszközök céloknak megfelelő felhasználását ellenőrzik;

az állami támogatásokat szigorú lejárati határidőkhöz kötik;

az állami támogatásokat egy olyan jóváhagyott szerkezetátalakítási terv keretében alkalmazzák, amely garantálja az érintett vállalatok hosszú távú életképességét;

az állami támogatások rendes körülmények között a kapacitások csökkenéséhez, és semmi esetre sem a növeléséhez vezetnek.

5.   Végkövetkeztetések

5.1

Az európai acélipar szerkezetátalakítása során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az állami támogatás kétélű fegyver. Ha vállalati támogatásként nyújtják, csak egyes vállalatokat kedvezményez és hibás beruházási döntésekhez vezethet; a versenyképtelen kapacitásokat pedig középtávon a piacon tartja. Ellenben, ha az állami támogatásokat egy megegyezéses szerkezetátalakítási program keretében nyújtják, akkor enyhíteni lehet a szociális feszültséget szülő helyzeteken, és elő lehet segíteni az ipari átalakulás következményeinek elfogadását. Ennek a folyamatnak a társadalmi párbeszédet alkalmazó irányítási módja sikeresnek bizonyult.

5.2

Az a kérdés is felmerül, hogy vajon a hatalmas összegű, az adófizetők pénzéből származó ráfordítással nem lehetett-e volna mást, jobbat elérni, például a képzés vagy a kutatás területén.

5.3

Az acélipari válság éveiben az is problémát okozott, hogy a jogi helyzet (ESZAK-szerződés 4./c) cikke) ugyan egyértelműnek tűnt (minden állami támogatás tilos), de különböző szubvenciós kódexek, miniszteri tanácsi és bírósági döntések ezt felpuhították és így kiszámíthatatlanná vált. Az acélipari vállalatok hiányolták a keretszámok és a tervezés biztonságát.

5.4

Ezért annál inkább ügyelni kell arra, hogy – a tíz, ill. tizenkét újonnan belépő EU-tagállam csatlakozásával összefüggésben – a kellően egyértelmű acéltámogatási szabályok szigorúan érvényesüljenek, és ezek bármiféle megsértése – mint az a szlovákiai USS Kosice esetében – elnyerje büntetését.

5.5

Nem szabad, hogy a 15 tagú EU-ban elkövetett hibák megismétlődjenek.

5.6

Az időközben megszakadt OECD-n belül folyó tárgyalásoknak csak akkor van értelme, ha olyan eredmény születik, amely tartósan javítja a jelenlegi helyzetet, azaz:

a fejlődő, feltörekvő és átalakuló országok – mint például Kína – nem kapnak burkolt engedményeket,

nem tiltják a szükséges szabályozásokat az EU-n belül a kutatás-fejlesztés, a környezetvédelmi intézkedések (a verseny torzulásának megakadályozása céljából, pl. környezetvédelmi intézkedések esetében a vállalati terhek mérséklésének formájában) valamint a gazdaságtalan telephelyek bezárása esetén, és

hasonló jellegű felmentések miatt nem vetnek ki kiegyenlítő vámokat az acéltermékek kivitelére.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági és

Szociális Bizottsága elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  COM(2004) 274 végleges. Ezt a közleményt a készülő CCMI 017. sz. vélemény (előadó: Van Iersel), valamint a CCMI 014. sz. saját kezdeményezésű vélemény („Vállalatáthelyezések” – előadó: Rodríguez García-Caro) tárgyalja.

(2)  Az általános támogatási tilalom alóli utolsó kivételt a görög acélipari vállalatoknak nyújtott regionális beruházási támogatások jelentették, amelyek a 2000. év folyamán be befejezték pályafutásukat.

(3)  A fenti támogatási formák mellett egyes esetekben még regionális beruházási támogatások is előfordultak, azonban ezek Portugáliára, Görögországra és az egykori NDK területére korlátozódtak.


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/47


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „Egészségügy-biztonság: kollektív kötelesség, új jog”

(2005/C 120/10)

Eljárás

2004. január 28-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a Működési Szabályzat 29. cikke 2. pontja alapján saját kezdeményezésű vélemény kidolgozásáról határozott a következő témában: „Egészségügy-biztonság: kollektív kötelesség, új jog”

Az EGSZB ilyen témájú munkáival megbízott „Foglalkoztatás, szociális és állampolgársági ügyek” szekció 2004. szeptember 22-én dolgozta ki véleményét. Az előadó A. Bedossa volt.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (2004. október 27-i ülés) 164 szavazattal, 3 ellenében és 7 tartózkodás mellett a véleményt elfogadta.

1.   Bevezetés

1.1

Európa polgárainak egészségügyi biztonsága – mely a közegészségügy egyik alapeleme – arra is kiterjed, hogy az illetékes hatóságok kielégítőbb módon tegyenek eleget kötelezettségeiknek a közösséggel szemben (még bio-terrorizmus esetén is), s ebből következően, a polgárok rendelkezzenek azzal az újonnan támadt jogukkal, hogy átlátható tájékoztatást kapjanak a hatóságok döntéseiről.

1.2

A biztonságot és az egészségügyi ellátórendszert, ezt a két, egymással alig szembetűnően összefüggő fogalmat gyakran összekapcsolják, annak ellenére, hogy a közegészségügy fogalmára szociológiai nyomás nehezedik és ki van téve a diagnosztikai hatékonyságra és az egyéni terápiára összpontosító orvosi gyakorlat nyomásának is.

1.3

Amióta az Európát megrázó események világosan megmutatták, hogy az egészségügyi kockázat már nem csak az orvosi gyakorlatra tartozik, hanem erőteljesen megjelent a szociális és a politikai mezőben is, az egészségügyi biztonság stratégiájának meghatározása mindannyiunk, s különösen a politikai döntéshozók feladatává vált.

1.4

Az egészségügyi biztonság nem a semmiből pattant elő, hanem a közegészségügy hagyományos – így például járványügyi – területeit gazdagítja és egészíti ki, a gyógyszeres kezeléshez kapcsolódó megfigyelésekre és ellenőrző rendszerekre támaszkodik, s annak mértékében teljesedik ki, ahogyan fény derül a különféle orvosi gyakorlatok iatrogén hatásaira.

1.5

Az egészségügyi biztonsággal kapcsolatos eljárás nem különbözik az általános orvosi eljárástól. Több szakaszból áll, s olyan valószínűségen alapuló választások sorozata alkotja, amelyeket az adott pillanatban a haszon/költség elemzés és a kockázatok tekintetbe vétele diktál. Az egészségügyi biztonság minőségében az ellátás minősége tükröződik.

1.6

Az egészségügyi biztonsága gyógyászati típusú eljárásokra támaszkodik, de sürgősen szüksége lenne a közegészségügy biztonsági metodológiájára is – ennek kialakítása teljes mértékben hatósági feladat. A egészségügyi biztonság természetesen ennél nagyobb területet ölel fel, hiszen tekintetbe kell vennie a szüntelenül jelentkező gyógyászati újításokkal is.

1.7

A egészségügyi biztonság fogalma szükségszerűen változó, hiszen bio-terrorizmus veszélye esetén a bevált receptek nem elegendők: egyensúlyt kell találni az elérhetetlen abszolút biztonság igénye és a hanyagság vagy a pozitív visszahúzódás között. Az egészségügyi rendszer növekvő hatékonysága az egészségügyi biztonságot segíti elő, bár közben ne feledkezzünk el azokról a szegény országokról sem, amelyek számára egyelőre az a probléma, hogy hogyan tegyék le egy közegészségügyi rendszer alapjait.

1.8

A gazdagabb és a kockázatok megosztásának technikáját régóta gyakorló Európai Unióban ma a közegészségügy biztonságának intézményes kezelése van napirenden. A közegészségügyet érintő döntések megvitatásához és nyilvánosság elé viteléhez minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni annak érdekében, hogy az Európai Unió polgárainak a pánikon vagy a problémák elhallgatásán kívül más alternatívát is nyújtsunk – az Európai Unió csakis ezen az úton haladva válhat felnőtt demokráciává a közegészségügy területén.

2.   Az Európai Unió megközelítésének történeti áttekintése

2.1

Az Európai Unióra vonatkozó 1992. február 7-i maastrichti szerződésig a közösségi alapszövegek csak időnként utaltak az egészségügyi politika kérdéseire. Az Európai Atomenergia-közösséget (Euratom) létrehozó 1957. március 25-i szerződés tartalmazott bizonyos olyan előírásokat, amelyek a lakosság egészségének védelmét célozták ionizáló sugárzás veszélye esetén.

2.2

Az 1957. március 25-i Római Szerződésben viszont az „egészségvédelem” csupán a szerződés 36. cikkében kerül elő, amely előirányozza:

2.2.1

„A 30-34. cikkely előírásai nem zárják ki a behozatalra, kivitelre vagy az árútranzitra vonatkozó olyan tilalmat vagy korlátozást, amelyet a közerkölcs, a közrend vagy a közbiztonság érdekei, az emberek, állatok életének, egészségének védelme, a növények védelme, a művészeti, történelmi vagy régészeti értékű nemzeti kincsek megóvása, az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme indokol. Az ilyen korlátozások azonban nem lehetnek önkényes hátrányos megkülönböztetés vagy az álcázott kereskedelmi korlátozás eszközei a tagállamok között.”

2.3

Az 1986-ban az Egységes Európai Alapokmányba beillesztett 118/a cikk kiterjesztette a közösségi intézmények illetékességét, lehetővé téve az Európai Bizottságnak, hogy – az „emelt szintű védelem” fogalmára alapozva – javaslatokat tegyen az egészségügy vonatkozásában.

2.4

A Római Szerződés 130/r – az Egységes Európai Alapokmány által beillesztett – cikke szintén tartalmaz egy közvetett utalást az egészség védelmére, előirányozva, hogy a Közösség környezetvédelmi tevékenységének célja hozzájárulás a „személyek egészségének védelméhez”.

2.5

Az Európai Uniót létrehozó szerződés alapvetően új távlatokat adott az európai építkezésnek az egészségügy területén azzal, hogy a X. CÍM („Közegészségügy”) alatt bevezette, hogy „A Közösség […] közreműködik az emberi egészségvédelem magas színvonalának biztosításában”. A 129. cikk 4. pontja előirányozza, hogy a Tanács célkitűzései megvalósítása érdekében ösztönző intézkedéseket – 189/b cikk – és ajánlásokat fogadhat el.

2.6

Az egészségvédelem fogalma az Európai Uniót létrehozó szerződés más cikkeiben is megjelenik, példának okáért a fogyasztóvédelemmel foglalkozó 129/a cikk említést tesz a fogyasztók egészségvédelméről és biztonságáról.

2.7

A pontos jogi megfogalmazás lehetővé teszi az európai intézményeknek, hogy fellépjenek a közegészségügy területén; ezt a megfogalmazást tovább szándékozik javítani az európai alkotmány tervezetének 179. cikke:

1.

„Valamennyi uniós politika és fellépés meghatározása és végrehajtása során biztosítani kell az emberi egészség védelmének magas szintjét.”

2.

„Az Unió fellépése, amely kiegészíti a nemzeti politikákat, a népegészségügyi helyzet javítására, az emberi megbetegedések és betegségek, valamint az emberek testi és szellemi egészségét fenyegető veszélyek okainak megelőzésére irányul. Az ilyen fellépés kiterjed: a széles körben terjedő súlyos betegségek elleni küzdelemre az azok okaira, terjedésére és megelőzésére vonatkozó kutatások, valamint az egészségügyi tájékoztatás és oktatás révén…”

2.8

Az újonnan kialakított struktúrák (Európai Gyógyszerminősítő Ügynökség) hatása annál jelentősebb lehet, hogy az európai intézmények a mélyebb együttműködési politika mellett tették le a voksot mind a harmadik országok, mind a nagy nemzetközi szervezetek vonatkozásában. Ezt az együttműködést erősíteni és folytatni kell, elsősorban az Egészségügyi Világszervezettel, az Európa Tanáccsal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel, a Nemzetközi Atomügynökséggel a sugárvédelem terén, az Egyesült Nemzetek Kábítószer-ellenőrző és Kábítószeres Bűnözést Megelőző Hivatalával.

3.   Az egészségügyi biztonság alapelvei

3.1   Az egészségügyi döntés

3.1.1

Az orvosi döntés olyan helyzetben születik, amelynek legfőbb jellemzője a bizonytalanság: bizonytalanság a patológia, a kezelés hatásai és különféle kockázatai tekintetében; a betegről nincs elég orvosi információ, nem lehet tudni, milyen kiegészítő vizsgálatokra és egészségügyi felszerelésre lenne szükség, az izgalom vagy idegesség befolyásolta orvosi vizsgálat nem elég mélyreható, a klinikai vizsgálat pedig természetétől fogva csak közelítő jellegű lehet.

3.1.2

Az orvosi beavatkozás gyakran valószínűségen alapuló döntések sorozatából és bizonytalan helyzetben születik: minél több választást és döntést igényel egy diagnózis vagy kezelés, annál nagyobb annak a veszélye – sőt, a valószínűsége –, hogy tévedés következik be, ami persze nem jelenti azt, hogy ez a tévedés szükségszerűen hibásnak tekintendő.

3.1.3

Minden döntésben vagy orvosi beavatkozásban van egy mérlegelhetetlenségi elem, és ez a tudomány jelen állapotában nem uralható véletlenszerűség, ez a statisztikailag elkerülhetetlen kockázat az orvostudomány lényegi velejárója.

3.1.4

Az egészségügy biztonsági hiányosságainak emberi okai vannak: az orvos hibája vagy nem hibaszerű tévedése, illetve tényszerűen fennálló okok: a tudomány jelen állapotában statisztikailag elkerülhetetlen és ismert kockázatok, valamint az ismeretlen, de mindig előforduló kockázatok.

3.1.5

Nem lehet az egészségügyi biztonságról anélkül beszélni, hogy ne tennénk említést az orvos döntéseinek eme alapvető jellemzőiről. Amikor az egészség vagy az élet forog kockán, gyakran nehéz belenyugodni abba, hogy nem követelhetünk többet a lehetségesnél. Holott az orvosi tevékenység – akárcsak maga az élet – mindig kockázatos.

3.2   Kockázat/haszon viszony

3.2.1

Az egészségügyi döntések jellemzői ugyanazok, mint az orvosi döntésé, s az ilyen döntésektől való tartózkodás is cselekvés, amely ugyancsak lehet kifogásolható.

3.2.2

A gyógykezeléssel együtt járó kockázatokat össze kell vetni a spontán továbbfejlődés kockázataival. A kockázat irracionális elutasítása az egészségügy területén ugyanolyan felelőtlenséget jelent, mint a nemtörődömség.

3.2.3

A kockázat/haszon elemzés kultúrája igen távol áll annak az európai társadalomnak a szokásaitól, amelynek már sikerült jelentős mértékben csökkentenie a természetes kockázatok veszélyét.

3.2.4

Egy beavatkozás vagy termék egészségügyi biztonságosságának megítéléséhez először is egy olyan kockázati rangsort kell tudnunk kezelni, amelynek segítségével meghatározható a legkisebb – és nem a nulla – kockázat. E kockázat/haszon mérleggel kapcsolatban a következő öt tényező a legfontosabb:

fokozat

valóságos helyzet

gyakoriság

időtartam

szükségesség.

3.2.5

A közvélemény és a gyógyászati szolgáltatók egy- vagy ellentétes irányú nyomásának kitett hatóságoknak dönteniük kell, hogy bizonytalan helyzetben közegészségügyi szempontból a legborúlátóbb – ez a konzervatívabb megoldás –, avagy a legvalószínűbb lehetőséget tekintik-e kiindulópontnak.

3.2.6

Ehhez járul, hogy az egészségügyi döntéseket néha válsághelyzetben kell meghozni. A hatóságoknak ilyenkor egyszerre kell szembenézniük a jelentkező problémák tömegével, egyes rendszerek csődjével és a meghozandó döntések kapcsán kifejeződő nagyon eltérő nézetekkel.

3.2.7

Annak érdekében, hogy sürgős helyzetben se kerüljön sor rögtönzésekre, rendelkezésre kell állniuk az előre meghatározott és begyakorlott értékelési, ellenőrző, illetve a beavatkozást segítő eljárásoknak, amiből annak szüksége is következik, hogy elemezni kell a múltbeli válságokat és ki kell alakítani az egészségügyi biztonság metodológiáját.

3.2.8

A tudományos és orvosi garanciáktól függetlenül, a kockázat/haszon viszonyának elemzésében végső esetben gyakran szerephez jut a belső meggyőződés is.

4.   Az egészségügyi biztonság orvosi tényezői

Itt öt fontos összetevőről kell említést tenni.

4.1   Egészségügyi felügyelet

4.1.1

Mint ahogy a járványügyi felügyelet szerves része a közegészségügy védelmének, ugyanúgy – az egészségügyi biztonság garantálása érdekében – az egészségügyi felügyelet biztosítására is szükség van egy európai szintű központon keresztül.(lásd a 6.3. pontban)

4.1.2

Ennek a felügyeletnek az a feladata, hogy felderítse a gyógyászati jellegű baleseteket és az iatrogén patológiás eseteket, azonosítsa a gyógykezelési protokollok használatából adódó előre nem látható vagy nem kívánatos hatásokat, ellenőrzési tevékenységet folytasson és elemezze a levont következtetéseket, és értékelje az egészségügyi ellátórendszerek hatékonyságát – azaz elvégezze mindezen, az egészségügy szempontjából alapvető fontosságú feladatokat.

4.1.3

Ez a felügyeleti funkció nemzetközi dimenziót is kapott azzal, hogy a WHO és az Európai Unió égisze alatt megszerveződött az információk cseréje és a kölcsönös riasztás rendszere.

4.1.4

Minden szinten, minden szakágban és minden földrészen együttműködési formák alakultak ki, amelyeket multilaterális dokumentumok szabályoznak. Ennek köszönhetően késlekedés nélkül meg lehet hozni azokat az egészségügyi intézkedéseket, amelyek leginkább szolgálják az egészségügyi biztonságot.

4.2   A gyógykezelési stratégiák megválasztása

4.2.1

A gyógykezelési stratégia megválasztásakor a minőséget és a biztonságot alapvetően a tudomány állása, azaz az orvos ehhez kapcsolódó ismeretei határozzák meg.

Ezeknek az ismereteknek a szintje elsősorban nyilvánvalóan az orvosi és gyógyszeripari kutatás, illetve a gyógyászat fejlődése és a belőle következő diagnosztika révén emelhető.

A stratégiák megválasztásakor az egészségügyi biztonság terén a második kulcstényező az orvosi alapképzés; ennek az alapképzésnek összhangban kell lennie a tudomány fejlődésével és az egészségügyi rendszer szervezési módjával.

A harmadik tényező az orvosok továbbképzése: a legfrissebb eredmények elsajátítása – mint általában a kockázattal járó vagy csúcsiparágakban – a biztonság egyik meghatározó eleme.

A gyógykezelés megválasztásakor a biztonság utolsó tényezője az orvosi értékelés, amely összekötő elemmé vált a kutatás, a képzés és az egészségügy dolgozóinak mindennapos munkája között.

Az orvosi értékelést úgy határozhatjuk meg, mint az egészségügyi ellátórendszer minőségének ellenőrzésére hivatott eljárások összességét.

A diagnosztikai és gyógykezelési technikák és stratégiák értékelésének biztosítania kell az egészségügyi dolgozók rendelkezésére bocsátott eszközök – orvosi technológiák, diagnosztikai módszerek, gyógyszerek, eljárások és szolgáltatások összessége – értékelését.

Ezt a minőségi értékelést, és ennek következtében az ellátás minőségének értékelését a WHO szavaival a következőképpen fogalmazhatjuk meg:

„Minden beteg számára biztosítani kell azon diagnózisok és gyógykezelések választékát, amelyek egészsége szempontjából a tudomány állása szerint a leghatásosabbak, ugyanazon eredmény eléréséhez a legkevesebb költséggel járnak, a legkevesebb iatrogén hatást váltják ki, s az ellátórendszeren belül eljárási szempontból, valamint az eredmények és az emberi kapcsolatok tekintetében a legteljesebb megelégedéssel járnak a beteg számára”.

Az értékelésnek végezetül hivatkozási keretet is fel kell állítania, azaz olyan ajánlásokat kell kidolgoznia, amelyeket egy orvosokból vagy tudós szakemberek társaságaiból/egyesületeiből álló kollégium (a „Konszenzuskonferencia”) tagjai többé-kevésbé általános megegyezéssel – a vezérfonal meghatározása végett – jóváhagytak.

4.3   Az ellátás és az orvosi beavatkozások lebonyolítása

4.3.1

A kötelezettségek betartása fölött minden hatóságnak őrködnie kell, az pedig széleskörű és folyamatos bírósági gyakorlatban tisztázódott, hogy milyen kötelezettségek vonatkoznak az egészségügyi dolgozókra, illetve, hogy mi a lelkiismeretes, gondos és a tudomány állásának megfelelő ellátás fogalmának tartalma.

4.3.2

A beavatkozások végrehajtására természetesen az egészségügy-biztonsági rendszereken belül kerül sor, amelyek igen különbözőek lehetnek a beavatkozás természetétől és a „természetes” kockázatoktól függően.

4.3.3

Csakis a beavatkozások végrehajtásával együtt járó nehézségek – azaz a statisztikailag kikerülhető, még ha marginális kockázatok is – összevető elemzése teszi lehetővé az előírandó egészségügy-biztonsági feltételek meghatározását. Itt egyfajta kockázat/haszon viszony alapján kell megállapítani az elfogadható és elvárható egészségügy-biztonsági szintet.

4.4   Az ellátórendszerek megszervezése és működtetése

Az ellátórendszerek megszervezésének és működtetésének minősége nagyban meghatározza az egészségügy biztonságát.

Az egészségügyi biztonság ugyanis minden köz- vagy magánszférába tartozó létesítmény esetében kötelezővé tesz bizonyos eszközellátottságot, amelyet szabályzatok írnak le és amelyekre különleges engedélyek vonatkoznak. Az egészségügyi rendszernek képesnek kell lennie kielégíteni a lakosság igényeit, és a lehető legbiztonságosabb körülmények között kell biztosítania az egészségügyi ellátást.

4.5   Az egészségügyi termékek és javak használata

4.5.1

A megelőzés, a diagnózis vagy a kezelés érdekében felhasznált egészségügyi termékek és javak körét szigorú törvények és előírások szabályozzák:

gyógyszerek

a gyógykezelés céljait szolgáló orvosi berendezések

emberi eredetű termékek

laboratóriumi reagensek

gyógyászati célokra használt, emberi testből származó termékek és anyagok jogi megalapozottsága.

4.5.2

Az e termékekre és javakra vonatkozó egészségügy-biztonsági előírások valóságos biztonsági láncot alkotnak.

5.   Javaslatok – az EGSZB ajánlásai

5.1   Az egészségügyi biztonság adminisztratív elemei

5.1.1

A közegészségügy az EU tagállamaiban még nem veszi az egészségügy-biztonsági elveket számításba.

5.1.2

Az egészségügy-biztonság nem valami egyenlet eredménye és nem is receptek alkalmazását jelenti, hanem az elővigyázatosság és az ellentmondások vizsgálatának elvén alapszik.

5.1.3

Az egészségügy-biztonság határokon átnyúló érzékenység és szervezettség kialakítását igényli. Óvakodni kell attól az illúziótól, hogy valamiféle Maginot-vonal könnyedén megvéd majd bennünket a soron következő járványtól. Az egészségügyi kockázatok változékonyak, végtelenül változatosak és általában váratlanul jelentkeznek. A betegséggel szemben tanúsított magatartásformák változnak, a fertőzést hordozó közvetítő anyagok megújulnak, vagy rejtett formát öltenek.

5.2   Világosan meghatározott illetékességi körök

5.2.1

A közegészségügy védelmét biztosító jogi eszközök hiányában az Európai Unió egyes országai rendszeresen megkerülik a problémát és néha kétértelmű módon járnak el. Így például visszaélnek a társadalombiztosítási szabályozással, mert ilyen módon összekeverhetik az egészségügyi és a gazdasági megfontolásokat egy vitán belül. Az egészség árát ugyan szabad pénzben meghatározni és így a szűkös erőforrások lehető legésszerűbb felhasználását elérni, de a két problémakör összekeverése veszélyekkel jár.

5.2.2

Egy dolog értékelni egy termék vagy gyógyeljárás hatékonyságát, minőségét vagy ártalmatlanságát, s megint más dolog dönteni arról, hogy a társadalombiztosítás fedezze-e a költségeit. A döntéshozatal nehézségeit a közegészségügy területén a különböző hatóságok versengése is felerősíti.

5.2.3

A hatáskörök meghatározása a felelősségi körök meghatározását is jelenti, s ebből következően annak kimondását is, hogy ki gyakorolja az egészségügyi felügyeletet és ki viseli érte az erkölcsi, igazgatási és/vagy bűnügyi felelősséget. A felelősség csak akkor vállalható teljes körűen, ha a törvény hiányosságai vagy kétértelműségei nem segítik elő konfliktusok létrejöttét, és nem adnak teret olyan beavatkozásoknak, amelyek alkalmasak lennének a meghozandó döntések meghamisítására.

5.3   Az egészségügyi irányítás elfogadottsága

5.3.1

Európai szinten a közegészségügy irányítása elégtelen, jogi megalapozottsága pedig igen gyenge. Eszközeinek elégtelensége folytán orvosi elfogadottsága is csekély. Mindezen javítani kell.

5.3.2

A hatósági fellépés csak akkor éri el célját, ha valós legitimitással rendelkezik, az egészségügyi irányítás pedig csak akkor tudja teljes körűen ellátni feladatát az egészségügy-biztonság területén, ha legitimitása kettős: egyrészt az Európai Unió minden egyes országának irányító hatóságai elismerik, másrészt természetesen elismeri a közvélemény, azaz a fogyasztók is.

5.3.3

A tudományos és orvostechnikai megbízhatóság az eszközök erősítését, magas szinten képzett műszaki személyzetet, valamint az összes európai és nemzeti intézmények együttműködését feltételezi.

5.3.4

Öt alapvető funkció különíthető el: ajánlások, felügyelet, ellenőrzés, becslés és kiértékelés.

5.3.5

A közegészségügy európai rendszerének létrehozatala annak a jele, hogy az összes európai hatóságok egyetértenek a közegészségügy szereplőinek egybefogásával és az Európai Unió országaiban jelenleg meglevő felügyeleti eszközök koherens és megújított hatékonyságú működésének megteremtésével.

5.4   A hivataloktól független szakértői rendszer szükségessége

5.4.1

Legyen bármilyen kiváló is az egészségügy biztonságának műszaki és tudományos háttere, az ellentmondások vizsgálatának hagyományos elvét továbbra is feltétlenül tiszteletben kell tartani és alkalmazni is kell az egészségügy-biztonsági feladatok során.

5.4.2

A független szakértők igénybe vétele azt jelenti, hogy az európai hatóságoknak rendelkezésére áll a legkiválóbb és legspecializáltabb szakértelem, s ennek – vagyis a párbeszédnek – köszönhetően lehetővé válik a döntésekhez szükséges információ finomítása és kiegészítése.

5.4.3

A legérzékenyebb vagy legspecializáltabb területeken valószínűleg megkerülhetetlen is a külső szakértelem igénybe vétele, ide értve a világszerte elismert, EU-n kívüli szakértők bevonását is. A nemzetközi szakértők bevonása elősegítheti, hogy az érintett országok mindegyikével konszenzus alakuljon ki, s így elkerülhető legyen a mindenki (betegek és mindenféle más érintettek) számára káros időveszteség.

5.4.4

Ennek következtében gyengülhetnek az egészségügyi szervek kultúrától és az egyes országok orvosképzésében meglevő különbségektől függő partikuláris beidegződései is.

5.5   A szakértői, döntéshozói és ügyintézői funkciók elválasztása egymástól

5.5.1

Az egészségügy rendjének fenntartása (vagyis az engedélyezés és tiltás gyakorlása), amely valójában a döntéshozók hatáskörébe tartozik, csak a szóban forgó közegészségügyi probléma összes vetületének számbevétele után lehet legitim.

5.5.2

Minden esetben a haszon/kockázat viszonyt kell megvizsgálni. Ez a kiértékelés nem lehet kizárólag tudományos jellegű, s nem határozhatja meg olyan ügyintéző hatóság vagy más szereplő, akinek anyagi vagy intellektuális érdeke fűződik az értékelés érvényesítéséhez.

5.5.3

A szakértői és döntéshozói szerepkörök eme elhatárolásával együtt jár, hogy átlátható viszonyok alakulnak ki a szakértők és ügyintézők között. A szigorú szakértői etika feltétlenül kívánatos és megkövetelendő. Ez nem mindig magától értetődő, főleg akkor, ha a felmerülő probléma nagyon konkrét, amikor is a kevés számú szakértőt gyakran már kapcsolatok fűzik az érintett intézményekhez vagy vállalatokhoz.

5.5.4

A döntéshozatal átláthatósága az egészségügy-biztonság terén megköveteli, hogy az egészségügyi hatóság előtt minden egyes szakértő nyilatkozatot tegyen azokról a kapcsolatokról, amelyek netán a szakértői munka során érintett szervezetekhez, vállalatokhoz vagy magánszemélyekhez fűzik.

5.5.5

Az Európai Közösség már elindította az ide vonatkozó eljárások kialakítását: leginkább az átláthatósági eljárások – a szakértők által is óhajtott – bevezetése garantálhatja a szakértői munka tárgyilagos voltát.

5.6   A döntéshozatali eljárások átláthatósága

5.6.1

Az új egészségügyi veszélyek – mint az újítások mindig – megzavarják, és kérdésessé teszik a beidegződéseket és az addigi szokásokat.

5.6.2

Az intellektuális hozzáállásnak is hasonlónak kell lennie: „oda kell figyelni a csöndre”.

5.6.3

A működő figyelőrendszertől függetlenül, a „kollektív vakság” veszélye mindig fennáll.

5.6.4

A nyilvános vita feltétlen fontosságú. A szakértők körén kívül álló betegek és orvosok számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy hallathassák hangjukat, feltehessék az őket nyugtalanító kérdéseket, vészjelzést adhassanak.

5.6.5

Elkerülendő a felesleges riadalmakat, a fenti lehetőségnek szervezett formát kell adni.

5.6.6

Ez az „egészségügyi pluralizmus” – amely elengedhetetlen ahhoz, hogy nagyobb eséllyel kerülhessük el az újabb tragédiákat – azt feltételezi, hogy a döntéshozatali eljárásokat a jövőben nagyobb átláthatóság fogja jellemezni. Az orvosi titoktartás vagy az ipari titokvédelem alá tartozó esetek kivételével a szakértői vélemények és az egészségügyi döntések indoklása nyilvánosságra hozandó.

5.7   A tájékoztatás magatartási kódexe az egészségügy-biztonság területén

5.7.1

A közegészségügy területén a tájékoztatásnak – a népszerűsítő szándék ellenére – olyan alapvető sajátosságai vannak, amelyek az egészségügy-biztonság esetében még inkább felerősödnek.

5.7.2

Ezekről a témákról beszélni gyakran azt jelenti, hogy a betegségről vagy a halálról kell beszélnünk. Átláthatóságnak és mértéktartásnak kell jellemeznie az egészségügyi rendszer eme kényes funkciójának megszervezését.

5.7.3

Átláthatóságra azért van szükség, mert csak ez garantálhatja a bizalmat és szüntetheti meg azt a nyugtalanságot, amelyet egy olyan napvilágra került információ kelt fel, amelynek szenzációs jelleget csupán az kölcsönöz, hogy addig a titok aurája vette körül.

5.7.4

Az átláthatóság mind a hatóságokra, mind az egészségügyi intézményekre nézve kötelező, éppen úgy, mint ahogy az orvosnak is tájékoztatnia kell a betegét. Mivel mindannyiunk egészsége a tét, az „igazmondás kötelezettségének” kell érvényesülnie.

5.7.5

Ám az erkölcsi kötelesség mellett ott áll a mértéktartás követelménye is. A gyakran vészhelyzetben adott tájékoztatásnak érthetőnek és tudományosnak kell lennie, nem lehet megtévesztő, szenzációhajhász vagy feleslegesen riadalmat keltő. Megköveteli, hogy a média, az egészségügy szakemberei, a betegszervezetek és a hatóságok ezen a téren azonos módszer szerint dolgozzanak. A riadalomkeltés vagy a titokzatoskodás nem alternatíva.

5.8   A rutinszerű tájékoztatás

5.8.1

Az egészségükkel kapcsolatos információkat a betegek mindig is hajlamosak voltak igen alaposan megvizsgálni.

5.8.2

Természetszerűleg különbség van az orvosoknak szánt információ és a nagyközönségnek szánt tájékoztatás között.

5.8.3

Az első esetben a célközönség már rendelkezik tudományos előképzettséggel. Az információ hordozói ebben az esetben a tanfolyamok, előadások, kongresszusok, szakmai és ipari szövetségek.

5.8.4

Viszont a nagyközönségnek szánt információ esetén – mivel természetesen el akarjuk kerülni a megtévesztést vagy a riadalomkeltést – nem indulhatunk ki abból, hogy a közönség rendelkezik azokkal az orvosi ismeretekkel, amelyek szükségesek a kapott információ horderejének felméréséhez. Egyensúlyt kell találni egyfelől az új vagy hagyományos gyógyeljárásokról adandó tájékoztatás szükségessége, másfelől pedig az információk helytelen értelmezésének veszélye között.

5.8.5

A nyújtott tájékoztatás felesleges vagy túlzott riadalmat kelthet a lakosság körében, vagy éppen ellenkezőleg, megalapozatlan reményeket kelthet a gyógyulás tekintetében. Ez is része a lakosság egészségügyi nevelésének, s közvetlenül hozzájárul a higiénia, a kockázat-megelőzés, a korai egészségügyi ellátásba vétel érdekében kifejtett politika hatékonyságához.

5.9   Tájékoztatás válsághelyzetben

5.9.1

Egészségügyi válsághelyzetben vagy komoly közegészségügyi kockázat esetén a tájékoztatásnak hármas követelménynek kell megfelelnie:

Először is az információt szigorúan az egészségügyi veszélyhez mérten kell adagolni.

Másodsorban figyelembe kell venni, hogy az információnak nem csak a nagyközönség tájékozottságát kell növelnie, hanem viselkedését is befolyásolnia kell. A tájékoztatásnak úgy kell elérnie célját – vagyis a balesetek megelőzését vagy korlátozását –, hogy egyfelől ne keltsen felesleges nyugtalanságot, másfelől biztosítsa a polgárok jogát a tájékozódáshoz, a sajtónak pedig erkölcsi kötelessége, hogy ne adjon riadalmat keltő és szenzációhajhász információkat.

Harmadjára pedig a hatásos tájékoztatásnak figyelembe kell vennie a célközönség jellegét és az elérendő populációkat megfelelő sorrendben kell informálnia.

5.9.2

A válsághelyzetben adott tájékoztatás sikere szempontjából a sajtó szerepe minden esetben meghatározó. A médiának időnként el kell fogadnia, hogy addig, amíg az egészségügyi szakemberek nem rendelkeznek kielégítő információkkal, hiányos információkkal ne álljanak a közönség elé. Ennek érdekében olyan szakújságírók képzésére van szükség, akik képesek megérteni, és korrekt formában továbbadni az egészségügy-biztonsággal kapcsolatos információkat.

5.9.3

Ez nem is olyan könnyű feladat, hiszen például a nem kívánatos hatások kiszámítása és okainak feltárása, valamint a média szerepe az ismertségi hányados alakításában, a kockázatok általános értékelése komoly és összetett elemzést igényelnek, miközben a közönség pedig ugyanakkor egyszerű és érzelemben gazdag nyelven megfogalmazott azonnali tájékoztatást vár.

6.   Következtetések

6.1

A világot az utóbbi két évtizedben megrázó, egymást követő válságok (az AIDS robbanásszerű terjedése, a fertőzött vérrel kapcsolatos katasztrófák, a közegészségügynek a SARS és a légionáriusbetegség nyomán bekövetkezett válsága, az anthraxszal fenyegetőző bio-terrorizmus) tudatában az EGSZB magas szintű közegészségügyi európai kongresszusok rendszeres megtartását javasolja.

6.2

Ezeknek a konferenciáknak az lenne a célja, hogy megvitassák a meghozandó kollektív intézkedéseket, pontos tájékoztatással szolgáljanak a válságokról, egyeztessék az ellenintézkedéseket, elvégezzék a külső kockázatok értékelését, segítséget nyújtsanak a gyors helyzetfelmérésben és kidolgozzák a megfelelő válaszokat.

6.3

Az EGSZB javasolja, hogy a létrehozandó stockholmi Európai Egészségügyi Felügyeleti Központ máris kapjon kiterjedt és megerősített mandátumot annak érdekében, hogy célirányos állandó kapcsolatokat építsen ki a közegészségügy területén, az Európai Unió országai pedig – a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásával – hozzák meg a szükséges intézkedéseket.

6.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a bizottság kivételesen alkalmas szerv Európa civil társadalmának tájékoztatására és figyelmének felkeltésére.

6.5

Az EGSZB elvárja, hogy a közegészségügy kérdésében minden szereplő aktívan lépjen fel: az egészségügyi válságok világméretűvé válása idején csak a közegészségügy válságainak átfogó kezelése teszi lehetővé a felgyülemlő tapasztalatok megosztását egymással.

6.6

Az EGSZB véleménye szerint nagyszabású tájékoztatási politikát kell folytatni európai szinten, amibe beleértendő az összes olyan szereplők és sajtóorgánumok szakirányú továbbképzése, amelyek különleges felelősséget viselnek az említett területen.

6.7

Az EGSZB emlékeztet rá, hogy ajánlásai összefüggenek egymással, és gyakorlatba való átültetésük az Európai Unió országainak erős elhatározását igényli a következő területeken:

az adminisztratív teljesítőképesség erősítése, határokon átívelő lehetőségekkel, mindenütt elismert és elfogadott hivatali szervekkel.

a fenti igényeknek megfelelő illetékességek és jogi eszközök.

a döntéshozatali eljárások átláthatósága és megerősített – mindenki által elfogadott – etikai kódex az egészségügy-biztonsággal kapcsolatos tájékoztatásban.

szorosabb együttműködés és világméretű hálózat kialakítása az összes felügyeleti és figyelő szervezetek bevonásával (Európai Unió, Egészségügyi Világszervezet, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, Európa Tanács, valamint az olyan nagy nemzeti szervezetek, mint az USA atlantai Betegségszabályozó és –megelőzési Központja stb.).

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági

és Szociális Bizottság Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/54


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye az „Európai Bizottságnak »Az uniós betegmobilitásról és az egészségügyi ellátás átalakulásáról folyó magas szintű elemzési folyamat nyomon követése« című közleményéről”

COM(2004) 301 végleges

(2005/C 120/11)

Az Európai Bizottság 2004. április 20-án úgy döntött, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján felkéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy véleményezze a fent említett témában.

Az EGSZB ide vonatkozó munkáival megbízott „Foglalkoztatáspolitika, szociálpolitika és állampolgárság” szekció 2004. szeptember 22-én véleményét elfogadta. (Előadó: A. BEDOSSA).

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (október 27-I ülés) 170 szavazattal, 3 ellenében és 6 tartózkodás mellett a következő véleményt elfogadta:

1.   Bevezetés

Az uniós tagállamok jelenlegi egészségügyi rendszerei és politikái egyrészt egyre nagyobb mértékben összefonódnak egymással, másrészt az egyes államokban a vezetők a döntések meghozatala előtt elégtelenül végzik el – és sajnos erről nem is tájékoztatnak – a különböző – európai vagy nem európai – rendszerek teljesítményének az összehasonlítását.

1.1

Ennek a fejlődésnek az okai sokrétűek és és egymástól sem függetlenek.

Az első ok, hogy egész Európában, sőt az egész világon nőnek az egészségügyi rendszerekkel szembeni elvárások.

A bővítés maga után vonja, hogy az új uniós tagállamok kénytelenek polgáraik számára folyamatosan egyre korszerűbb ellátást biztosítani.

A jelentős műszaki innovációk újabb és újabb kezelési módszereket tesznek lehetővé, amelyek révén a lakosság egyre magasabb szintű orvosi ellátásban részesülhet.

Az új információs technológiák lehetővé teszik az uniós polgárok számára, hogy az Európai Unió tagállamaiban használatos diagnosztikai és kezelési módszereket szinte azonnal és közvetlenül összehasonlíthassák egymással, ami – tiszteletre méltó és érthető okokból – oda vezethet, hogy – a jobb eredményesség végett – nagyobb igényeket támasztanak az igénybe vehető eszközök terén.

1.2

Ez szükségszerűen problémákat fog okozni az egészségpolitika számára, mind a határokon átnyúló orvosi szolgáltatások minőségét, mind az ezekhez való hozzáférést illetően, de a betegek, az egészségügyben dolgozók és a politikai döntéshozók tájékozódási igényeivel kapcsolatban is.

1.3

Ezért már most szükség van az egyes államok egészségügyi politikáinak értékelésére, amelyeknek mindezen igényeket ki kell elégíteniük azon uniós kötelezettségek alapján, amelyek – fokozatosan összeadódva – az uniós polgárok számára új jogokat biztosítanak.

1.4

A megváltozott helyzet új fényt vet arra a vitára, amelyben az egyik oldal azt hangoztatja, hogy ez az új szabadság a fennálló egészségügyi rendszerek veszélyes megrendülését fogja okozni – mivel a betegmobilitás megnehezíti a költségek és prioritások ellenőrzését –, míg a betegmobilitás elősegítésének hívei abból indulnak ki, hogy az az egyes rendszerek közötti együttműködéshez, egységes mutatószámok alkalmazásához, a példaszerű eljárások cseréjéhez és az erőforrások hatékonyabb közös hasznosításához vezet. Kétségtelenül szükség lenne rá, hogy mindkét érvelést figyelembe vegyük és elérjük az álláspontok közeledését, illetve egyeztetését.

2.   Háttér

2.1

2003. július 16-i saját kezdeményezésű véleményében (1) az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az egészséget „társadalmunk nagy értékének” nevezte. „Ez egyformán vonatkozik minden polgárra, minden családra és minden államra”. Kijelentette, hogy „az egészségpolitikai kérdésekben – a fennálló politikai és jogi keretek tiszteletben tartásával – hallatni kívánja a véleményét”.

2.2

Véleményében az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság megfogalmazta érveit és olyan munka- és elemzési módszerekre tett javaslatot, amelyek a Bizottságnak a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett két legutóbbi, 2004. április 20-i keltezésű közleményében is megtalálhatók.

2.3

A közleményt a szolgáltatásokról szóló irányelvre az idén február 9-én kiadott javaslat is szükségessé tette. Sajnos a szociális és egészségügyi szolgáltatásoknak szentelt részt túlságosan kétértelmű formában fogalmazták meg, s az irányelv ezért váltott ki negatív reagálásokat. Az irányelvnek ez a része tehát pontosabb megfogalmazásra szorul, s kellőképpen figyelembe kell vennie az ilyenfajta szolgáltatások sajátosságait, valamint a polgárok biztonsághoz és egyenlő elbánáshoz való jogát.

2.4

Az Európai Bizottság a két közleményt azért is egyidejűleg adta ki, mert az Európai Közösségek Bírósága egy sor olyan ítéletet hozott – Kroll-ügy (1998. április 28.), Leichtle-ügy (2004. március 18.) –, amelyek az uniós polgároknak ezentúl megengedik orvosi ellátás igénybevételét más EU-tagállamokban; ítélkezésével az Európai Bíróság az egészségügyi szolgáltatások költségeinek megtérítéséhez is megteremtette az előfeltételeket.

2.5

2004. június 1. óta az uniós polgárok jogosultságukat az E111 számú űrlapot a jövőben felváltó európai betegbiztosítási kártya (2) segítségével tudják igazolni.

2.6

Az egyes uniós tagállamok egészségügyi ellátása közötti hatalmas különbségek oda vezethetnek, hogy az uniós polgárok igyekeznek azokat a rendszereket igénybe venni, amelyek egészségük számára a legtöbbet kínálják, aminek következtében a legnevesebb európai egészségügyi intézmények túlterhelődhetnek vagy akár meg is bénulhatnak; ezenkívül fennáll a veszélye a meglévő szociális védőrendszerek túlterhelésének, hiszen ezek nincsenek felkészülve a máshonnan érkező betegek kiszámíthatatlan áradatára. Ebben az összefüggésben az új, 1408/71. sz. rendelet maga is hozzájárulhat kritikus helyzetek kialakulásához.

2.7

Olyan európai politikára van tehát szükség, amely becsvágyó célokat tűz ki maga elé, és – ha ez feltétlenül szükséges – még a nemzeti egészségügyi rendszerek illetékességének módosítására is vállalkozik.

2.8

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2003. július 16-i saját kezdeményezésű véleményében foglalt alapos elemzés eredményei messzemenően egybeesnek azokkal az eredményekkel, amelyeket az Európai Bizottság által elindított magas szintű elemző folyamat produkált, hiszen az ajánlások tartalma már a véleménytervezetben is megtalálható: európai szintű együttműködés, a betegek, az egészségügyben dolgozók és a politikai döntéshozók tájékoztatása; hozzáférés a magas szintű egészségügyi ellátáshoz, a nemzeti egészségügyi politikák összehangolása az európai kötelezettségekkel stb.

3.   Általános észrevételek

3.1

A betegmobilitásról szóló közlemény a különböző területekkel kapcsolatban egy sor olyan konkrét javaslatot tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy a közösségi politika mezejében a magas szintű egészségügyi ellátás – a Szerződésben rögzített – célkitűzése is megjelenjen.

3.2

A jelenleg érvényes közösségi előírások alapján az uniós polgárok a többi tagállamban is igényelhetik az orvosi ellátást és a költségek visszatérítését. Az Európai Bíróság ítélkezése és a belső piaci szolgáltatásokra vonatkozó irányelvjavaslat rögzíti, hogy milyen feltételek mellett téríthető meg a betegeknek az egészségügyi ellátás költsége, ha azt nem abban a tagállamban veszik igénybe, amelyben biztosítva vannak. A gyakorlatban azonban nem mindig könnyű ezt a jogot érvényesíteni.

3.3

Ezért szükségesnek látszik egy olyan európai stratégia kidolgozása, amely a következő célokat követi:

3.3.1

Az európai szintű együttműködés előmozdítása az erőforrások jobb kihasználása érdekében.

A betegek jogai és kötelességei: az Európai Bizottság megvizsgálja annak lehetőségét, hogy európai szinten közös értelmezést alakítsanak ki a betegek személyes és társadalmi jellegű jogairól és kötelezettségeiről.

A szabad kapacitások közös hasznosítása és határokon átnyúló egészségügyi ellátás: az Európai Bizottság támogatást nyújt a határokon átnyúló egészségügyi projektek – különösen az EURORÉGIÓ-projektek – értékeléséhez, valamint át fogja tekinteni, milyen módon segítheti ezeknek a projekteknek hálózatba szervezését a legjobban bevált eljárások megoszthatóságának érdekében.

3.3.2

Abból a célból, hogy az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét szabályozó megállapodásokhoz világos és átlátható keretfeltételeket teremtsen az egyes tagállamok illetékes hatóságai számára, az Európai Bizottság a tagállamoktól tájékoztatást fog kérni a jelenlegi helyzetről és ennek megfelelő javaslatokat fog tenni.

Egészségügyi dolgozók: Az Európai Bizottság fel fogja kérni a tagállamokat, hogy – a szakmai képesítések elismerését végző hivatalokon keresztül – juttassák el hozzá az egészségügyben dolgozók mobilitásáról szóló naprakész és teljes adatokat. Ezenkívül a Tanáccsal és a Parlamenttel közösen tovább dolgozik egy egyszerűbb és átláthatóbb elismertetési eljárás kialakításán.

Az Európai Bizottság ezen felül a tagállamokkal együtt folytatja annak előkészítését, hogy kialakuljon – a bizalmas adatokra vonatkozó szabályok betartásával – az egészségügyben dolgozók szabad mozgását nyilvántartó információs rendszer.

Az Európai Bizottság fel fogja kérni a tagállamokat, hogy vizsgálják meg az egészségügyi személyzet területén az Unióban fennálló és a jövőben várható hiánnyal összefüggő kérdéseket.

Európai referenciaközpontok: az Európai Bizottság – javaslatai megfogalmazása előtt – versenytárgyalást fog kiírni közegészségügyi programokra annak érdekében, hogy összeállíthassa a referenciaközpontok listáját.

Az egészségügyi technológiák értékelése: az Európai Bizottság az egészségügyi technológiák értékelésére koordinációs mechanizmust fog létrehozni, és erre külön javaslatokat fog beterjeszteni.

3.3.3

A betegek, az egészségügyi szolgáltatók és a politikai döntéshozók tájékozódási igényeinek kielégítése.

Az egészségügyi rendszerekről szóló tájékoztatás stratégiája: az Európai Bizottság – a közegészségügyi program eredményei alapján – uniós egészségügyi információs rendszert fog létrehozni. Ezzel összefüggésben felméri a politikai döntéshozók, a betegek és az egészségügyben dolgozók eltérő tájékozódási igényeit, valamint az információk rendelkezésre bocsátásának eszközeit; ennek során figyelembe veszi az Egészségügyi Világszervezet és az OECD ide vonatkozó eredményeit.

Határokon átnyúló egészségügyi ellátás: a betegek indítékai és a betegmobilitás mértéke: annak a feltárására, hogy milyen okok vezetik a betegeket arra, hogy más országokban vegyenek igénybe egészségügyi szolgáltatásokat, hogy melyek az érintett szakterületek és milyen kétoldalú egyezmények születtek e téren stb., az Európai Bizottság a közegészségügyi program keretében egy külön erre irányuló kutatást javasol. Ezenkívül ez a téma megjelenik az „Európa a betegekért” kutatási projektben is.

Adatvédelem: az Európai Bizottság a tagállamokkal, valamint az adatvédelem területén illetékes nemzeti hatóságokkal együtt fog működni abban, hogy az egészségügyben erősítse az adatvédelmi rendelkezések iránti tudatosságot.

Távegészségügy: a távellátásban résztvevők felkészültségét és felelősségvállalását rendező európai elvek kialakítása céljából az Európai Bizottság az ide vonatkozó kérdéseket az egészségügyi távellátásra vonatkozó általános cselekvési terv keretében vizsgálja meg, ahogyan ezt „Távegészségügy – az európai polgárok egészségügyi ellátásának javítása: cselekvési terv az európai távellátási térség kialakítására” c. közleményében jelezte.

3.3.4

Az Európai Unió szerepének erősítése az egészségügyi célok megvalósításában

Az egészségügyi célkitűzések erőteljesebb figyelembe vétele az összes európai politikákban és tevékenységekben: az Európai Bizottság – a közösségi előírásokból adódó lehetőségek kiemelt figyelembe vételével – a tagállamokkal közösen tájékoztató anyagot fog összeállítani az egyes tagállamok egészségügyi rendszereihez való különféle hozzáférési lehetőségekről, valamint ezek hatásáról.

Ezen felül az Európai Bizottság az egészségügyi hatásvizsgálatok területén folyamatban lévő projektekből kiindulva azon lesz, hogy ezek a projektek – a globális hatásvizsgálat során – figyelembe vegyék az Európai Bizottság jövőbeli javaslatainak hatását az egészségügyre és az egészségügyi rendszerekre.

Fórum létrehozása az egészségügy és az orvosi ellátás területén való együttműködés támogatására: mivel felkérést kapott, hogy vizsgálja meg egy uniós szintű állandó mechanizmus kialakításának lehetőségét az egészségügyi ellátás területén megvalósuló európai együttműködés támogatására és az uniós szabályozás hatásainak elemzésére, az Európai Bizottság létrehozott egy magas szintű csoportot az egészségügy és az orvosi ellátás vizsgálatára.

3.3.5

Az egészségügybe és annak infrastruktúrájába történő beruházások ösztönzése a bővítés hatásainak kivédése céljából

3.3.5.1

A magas szinten folyó tervező munka arra késztette az Európai Bizottságot, valamint a régi és új tagállamokat, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne megkönnyíteni a beruházások befogadását az egészségügyi rendszerbe, az infrastruktúra fejlesztésébe és a képességek kiépítésébe – lévén, hogy ezek a területek a legfőbb kedvezményezettjei a meglevő közösségi pénzügyi támogatásoknak, különösen az 1. célcsoportba tartozó régiókban. Abban az esetben, ha a hasonló beruházásokat az adott ország és régió esetében prioritásként határozták meg, az Unió már most is támogatja a jelenlegi tagállamokban az ilyen egészségügyi beruházásokat. Ennek az ajánlásnak a megvalósítása tehát valójában attól függ, hogy az érintett országok és régiók az egészségügyet és az egészségügyi infrastruktúrát besorolják-e a közösségi támogatásban részesülő prioritások közé. Az Európai Bizottság – az egészségüggyel, orvosi ellátással és a szóba jövő pénzügyi eszközök tekintetében illetékes szervezetekkel foglalkozó magas szintű csoport keretében – együtt fog működni a tagállamokkal annak biztosítása érdekében, hogy az egészségügy a kerettervek kialakításakor megkapja a neki járó helyet. Az egészségügy infrastruktúrájába történő európai beruházások szükségességét 2006-tól az unió pénzügyi előirányzatainak keretében is figyelembe kell venni.

4.   Külön észrevételek

4.1

A betegek tagállamok közötti szabad mozgása különböző problémákat vet fel, amelyeknek a következményeit számszerűsíteni, értékelni, elemezni és tervezni kell. A legsürgősebb a fennálló szociális védőrendszerek alaposabb megismerése, amelybe beletartozik a létrejöttüket meghatározó kritériumok számbavétele, lehetőleg kiegészítve a jelenlegi és jövőbeli folyamatok dinamikus leírásával.

4.2

Az egyik legfontosabb egészségpolitikai cél kétségkívül a megelőzés, mivel jelentős megtakarításokat képes és kell is lehetővé tennie, és ugyanakkor ez a legjobb egészségpolitikai megközelítés: példaként említhetjük itt a sikeres közlekedésbiztonsági politika, az AIDS-megelőzés vagy a dohányfogyasztás elleni küzdelem pozitív eredményeit. Ezeknek a megelőző intézkedéseknek az összesített hatása látványos eredményekkel járt.

4.3

Ezen felül – a teljesség igénye nélkül – meg kell említenünk további olyan területeket, amelyek esetében az összes szereplők – az egészségügyben dolgozók, a médiumok és a politikai döntéshozók – nagy figyelemmel követik a megelőző politika eredményeit: a különböző anyagokkal való visszaélés, kábítószer-fogyasztás, alkoholizmus, túlzott gyógyszerezés), az egészséges életmód propagálása (sport, táplálkozás, pihenés), a munkahelyi balesetek, a szakmai betegségek.

4.4

Ezeknek az egyéni, társadalmi és családi eredetű kockázati tényezőknek az értékelése lehetővé teszi a megelőzhető korai halandóság mértékének – és az annak következtében fellépő költségeknek – a felmérését.

4.5

A farmakológia és a diagnosztika területén bekövetkezett fejlődésnek azt kell eredményeznie, hogy valóban hatékony és korszerűbb technikákat állítunk a régbbiek helyébe.

4.6

Elsősorban a hatékonyságot, vagyis végeredményben a társadalmi gazdaságosságot kell növelni, még azon az áron is, hogy a szükséges átalakítások társadalmi, kulturális és/vagy szakmai ellenállással találkoznak.

4.6.1

Ezzel összefüggésben célzottabb és hatékonyabb akciókkal kell ösztönözni a társadalmi-szakmai körök kezdeményezéseit a közös egészségpolitikák javítása érdekében.

4.7

Ha megfelelő módon közelítjük meg a betegek mobilitásának kérdését, akkor az Európai Uniónak képesnek kell lennie rá, hogy ezeknek a „vándorbetegeknek” korszerű és a lehető legjobban felszerelt egészségügyi központokban és klinikákon garantálja az orvosi ellátást – és nem csak a leggazdagabb tagállamokban, amelyek hatalmas beruházásokat hajtottak végre egészségügyi rendszerükben. Az Uniónak ezért közre kell működnie az új technológiák és kezelési módszerek értékelési, tanúsítási és engedélyezési eszközeinek a kifejlesztésében és alkalmazásában. A kórházi rendszerek és minden más egészségügyi intézmény eredményessége engedélyezési és tanúsítási eljárásokra kell hogy épüljön.

4.8

Ez a minőségbiztosítást szolgáló eljárási mód teheti az Európai Unió számára lehetővé a kontinens azon egészségügyi intézményeinek számbavételét, amelyekben a hálózatot alkotó referenciaközpontok számára olyan fontos magasan képzett tudósok és szakemberek tevékenykednek. Jogos a remény rá, hogy ezek a központok hamarosan létrejönnek a 25 tagú Unióban, főleg akkor, ha az Európai Unió felvállalja azt a feladatot, hogy kifejleszti az állami egészségpolitikák megfigyelésére, elemzésére és az információcserére alkalmas eszközöket – aminek során be kell tartani a szerződések alapelveit, különösen a szubszidiaritás és a nemzeti illetékesség elvét.

4.9

Ezzel kapcsolatban nem szabad megfeledkezni a közegészségügy jelzőszámainak összehangolásáról, ami segítséget jelenthet az EU egészségpolitikai céljainak meghatározása során. Ezek a jelzőszámok a halandósági rátára, a megelőzhető halálozások, a megbetegedések és a megelőzhető megbetegedések rátájára vonatkoznak, mely fogalmaknak az értelmezése messze nem egységes az Unióban.

4.10

Az eltérésekből arra következtethetünk, hogy az eddigi eredmények tovább javíthatók, ha az egészségügyi ellátást arra a szintre hozzuk, amely a legjobb teljesítményt felmutató országot jellemzi. Így például a tüdőrák területén elért ötéves túlélési arány nem egyformán jellemző Lengyelországra és Franciaországra, s a vér rákos megbetegedései (leukémia) kezelése során a kezelési protokolltól függően más-más eredményeket érnek el Nagy-Britanniában és Franciaországban.

4.11

Mindezen iránymutatásokkal az Európai Bizottság egyik fő célja, hogy eleget tegyen a betegek, az egészségügyben működők és a politikai döntéshozók tájékozódási igényeinek.

4.12

Ami a betegeket illeti, az egészségre nevelés betekintést enged az európai polgárok egészségről alkotott elképzeléseibe, különösen elvárásaik és magatartásuk tekintetében. Manapság a az egészséget úgy lehet elképzelni, mint a legfőbb jót, és mindenképpen olyan állapot is, amelyet a megfelelő szerveknek védeniük kell. Az ennek az elvárásnak való megfelelés az egészségügyi-gondozási – és gyakran a megelőzési és környezetvédelmi – célkitűzésekhez rendelt források emelkedését vonja maga után, legalább is ha nem akarjuk a szociális védőrendszereket folyamatosan megingatni és szétzilálni.

4.13

Ami a betegeket illeti, az egészségre nevelés betekintést enged az európai polgárok egészségről alkotott elképzeléseibe, különösen elvárásaik és magatartásuk tekintetében. Manapság a legfőbb jónak az egészséget tekintik, egy olyan jognak, amelyet a megfelelő szerveknek védeniük kell. Az ennek az elvárásnak való megfelelés azonban költségnövekedést von maga után, ami ugyancsak felboríthatja a szociális védőrendszerek egyensúlyát.

4.14

Az egészségügyi biztonság szintén joggá vált, s ez az uniós polgárok jogainak erős bővülését jelenti (3).

4.15

Az egészségügyi technológiák alkalmazása, a magánszféra védelme, a betegek hozzáférése saját orvosi adataikhoz, az információ szabadsága, valamint az adatvédelem csak néhány példa a témakörök sokféleségére, amelyeknél szükség van az átlátható vitákra ahhoz, hogy az egészségügyben érintett összes szereplő esetében elinduljon a tudatosodás folyamata. Ennek a vitának folyamatosan folynia kell, mivel az egészségügy fergeteges ütemben fejlődik, és a nehéz döntéseket többnyire nagyon gyorsan kell meghozni. Ezek a témák viszont az egészségügyi rendszer három főszereplője számára nagyon kényes területek.

4.16

Az egyes államok célkitűzéseinek összehangolása az EU által előírt kötelezettségekkel: az egyes államok egészségügyi rendszereinek összehasonlítása nehéz stratégiai megfontolásokat hoz magával, amelyeket vállalni kell, ha meg akarjuk erősíteni az európai szintű egészségügyi együttműködést, és értékelni akarjuk a közös szabályozások hatását az egészségügyi rendszerekre. Így többek között szükséges közelebbről megvizsgálni olyan transzverzális témákat, amelyek különösen súlyos hatással lehetnek, például a mintaszerű eljárások alkalmazását és az egészségügy hatékonyságát, az időskorúak egészségügyét, a egészségügy helyzetét az új tagállamokban, a különböző tényezők befolyását az egészségre.

4.17

Ezenfelül sürgősen ki kell dolgozni a jogbiztonság biztosításának eszközeit annak szavatolására, hogy a betegek minden EU-tagállamban hozzáférjenek a magas szintű orvosi ellátáshoz. Az Európai Unión múlik, hogy megfelelő javaslatokat terjesszen elő (az egyes jogszolgáltatások alkalmazhatóságának tisztázása, a társadalombiztosítási rendszerek összehangolási szabályainak egyszerűsítése, az egész EU-ra kiterjedő együttműködés megkönnyítése).

4.18

A Bizottság közleményében egy különösen váratlan és egyúttal nagyon ésszerű újítást hirdetett meg, tudniillik az EU kohéziós alapjából és strukturális alapjaiból eszközök biztosítását az egészségügyi beruházások, az egészségügyi infrastruktúra és az orvosi know-how fejlesztésének megkönnyítése érdekében, hiszen ezek olyan célok, amelyek immár elsőbbséget élveznek a Közösség pénzügyi eszközeinek felhasználásában.

4.19

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság teljes mértékben egyetért ezzel a döntéssel; ezáltal különösen a lisszaboni stratégia megvalósítása szempontjából nyílik meg új perspektíva az Európai Unió további fejlődése és sikere előtt.

4.20

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elvben helyesli az Európai Bizottság álláspontját az egészségügyi szakmákkal kapcsolatban is. Az egészségügyi rendszerek fejlesztése csak az egészségügyi szakmák és a szolgáltatók ismereteinek és képességeinek fejlesztésén keresztül történhet. Az egészségügyben szakképzett munkaerőre, magas szintű képzésre, valamint a szakmai gyakorlatot végigkísérő továbbképzésre van szükség.

4.21

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság feladata tudatosítani azoknak a kihívásoknak a horderejét, amelyek előtt az Európai Unió az egészségügyi rendszerek területén áll, valamint ezek hatásait az unió összetartó erejére és arra a képességére, hogy tudásalapú gazdasági rendszerré váljon.

4.22

A tervezett szabályok ésszerűek és átgondoltak. Ezenfelül az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy véli, hogy az egészségügyben működők magatartási kódexének összehangolása és fogadtatása pozitív.

4.23

Mindennek az a célja, hogy megelőzzük az egészségügyi szakmákban a következő évekre előre jelzett munkaerőhiányt. Ha az uniós polgároknak minőségi egészségügyi ellátást kívánunk nyújtani, akkor megéri és ésszerű ezekbe a szakmai területekbe befektetni.

4.23.1

Az információs és kommunikációs technológiák hozzájárulása a közegészségügy és az egészségügyi ellátás javításához.

4.24

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság azt a nézetet képviseli, hogy a legerősebb érvek az egészségügyi rendszerek reformjának keresztülvitele és az Európai Unión belüli orvosi ellátás minőségi színvonalának emelése mellett ezen a területen lelhetők fel. Ennek már több eleme létezik:

A betegek adatait tartalmazó egyesített elektronikus egészségügyi adatfájl, amely lehetővé teszi, hogy az uniós polgárok számára biztosítsuk szociális és az egészséghez fűződő jogaikat, valamint saját egészségi állapotuk jobb ismeretét. Ezenkívül ez a rendszer hozzájárul a visszaélések, eltúlzott költségek, gyógyszer-összeférhetetlenségi esetek és többszörös kezelések elkerüléséhez, és egyszerűsíti a betegek felvételéhez, nyilvántartásba vételéhez és tájékoztatásához szükséges lépéseket.

A sokat ígérő elektronikus egészségügy lehetővé teszi, hogy a beteg távolról is igénybe vehesse a szakemberek és egészségügyi dolgozók segítségét és hozzájusson a szükséges információkhoz.

Olyan egészségügyi kártya bevezetése, amely lehetővé teszi a betegek jogosultságának és a társadalombiztosítási fedezet meglétének valós idejű ellenőrzését.

Minden egyéb már létező vagy jövőbeli felhasználás, amely az egészségügyi rendszerek jobb kihasználásához, új egészségügyi és közegészségügyi stratégiák kialakításához, nagy teljesítőképességű adatbankok létrehozásához, az egészségügyi intézmények termelékenységének és költségszerkezetének értékeléséhez hozzá tud járulni.

4.25

Már most léteznek megfelelő tájékoztató hálózatok, és teljesültek a betegegyesületek követelései. Azonban az orvos-beteg kapcsolat tekintetében ügyelni kell arra, hogy a szakmai titok ne sérüljön.

5.   Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság javaslatai

5.1

2003. július 16-i véleményében az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság – ezen intézkedések messzire ható jelentőségének tudatában – olyan javaslatokat terjesztett elő, amelyeket már az Európai Bizottság is magáévá tett, hiszen észrevehető, hogy a kifejtett érvek mögött végigvonul ugyanaz a vezérfonál.

5.2

Az EU tagállamai közötti együttműködésnek olyan közös célkitűzések kidolgozásához kell vezetnie, amelyek nemzeti cselekvési tervek keretében valósulnak meg. A megfelelő jelzőszámok kiválasztása másfelől lehetővé teszi, hogy figyelemmel kísérjük az egyes tagállamokban az egészségügyi politika területén végbemenő fejlődést.

5.3

Az EGSZB újfent hangsúlyozza egy eszköz döntő jelentőségét: egy megfigyelő szervet vagy ügynökséget kellene azzal megbízni, hogy figyelje és elemezze az egyes államok egészségügyi politikáját, valamint gondoskodjék az ezzel kapcsolatos információk megosztásáról. Ennek során magától értetődően figyelemmel kell lennie a hatályos szerződésekre, a szubszidiaritás elvére és a nemzeti hatáskörökre. Tevékenysége felölelné a következőket: az egészségügyi ellátás minőségének javítására hozott intézkedések, a hatóságok és a vagyonkezelők fáradozásai a – köztulajdonban vagy magánkézben levő – ellátó intézmények hatékonyságának javítása érdekében, kiválósági központok létrehozása és ezek hálózatba szervezése az Unió területén, függetlenül attól, hogy gazdag vagy hátrányos helyzetű területekről van szó.

5.4

Az egészségügyet fenyegető munkaerőhiány megelőzésére aktív, tartós és előrelátó foglalkoztatáspolitikára van szükség.

5.5

Továbbá szükséges, hogy az egészséget érintő kérdések területén az egészségügyi programok eredményei alapján folytatódjék az a tájékoztatáspolitika, mely figyelembe veszi az egészségügy szereplőinek – betegeknek, szolgáltatóknak, hatósági szerveknek – az információs igényeit, nem megfeledkezve az Egészségügyi Világszervezet vagy az OECD által biztosított forrásokról sem.

5.6

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy a koordináció nyílt módszerét (erről lásd az EGSZB 2003. júliusi véleményét) alkalmazza, amelynek során az intézkedések fajtái és azok menetrendje már előre részletesen rögzítésre kerülnek. Ez többek között a következő rendkívül fontos elemeket tartalmazza:

Információcsere a mintaszerű eljárásokról (akkreditációk), minőségi szabványok, az ismeretek és képességek egyenértékűsége, az eljárások kölcsönös elismerése, ahol az egyes állami rendszerek közötti nagy különbségekre való tekintettel fel kellene mérni a költségmegtakarítás lehetőségeit;

a szervezetekre és eljárásokra vonatkozó jelzőszámok;

az egészségügyi termékekhez való hozzáférés javítása az újítások szükségességének figyelembevételével, a népbetegségek, mint például az AIDS, a tuberkulózis vagy a malária elleni küzdelem a legszegényebb országokban, valamint a pazarlás megelőzése;

az egyes nemzeti rendszerek összehangolása, hogy elkerülhető legyen a dömpinghatás és a magas képzettségű munkaerő külföldre vándorlása;

a belső gyógyszerpiac tökéletesítésének szükségessége.

6.   Következtetések

6.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tudatában van annak, hogy a legutóbbi három közlemény az Európai Bizottság öt főigazgatósága által kifejtett közös erőfeszítések eredménye.

6.2

Ez annak bizonyítéka, hogy az Európai Közösség megértette az egészségpolitika messzire ható jelentőségét a belső piac tökéletesítésének és a bővítés sikere szempontjából.

6.3

Ez egyike azon ritka példáknak, amikor az Európai Bizottság öt főigazgatósága sikeresen működött együtt – a politikai akarat, az illetékességek és az erőforrások egyesítésével – a közös cél, azaz annak érdekében, hogy az Európai Unió tagállamainak rendelkezésére bocsássák az egészségpolitikájuk és szociális védőrendszereik – az összes uniós polgár javát szolgáló – összehangolásához szükséges eszközöket.

6.4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ezért ésszerűnek tartaná egy – az EGSZB-hez telepített – munkacsoport (Task Force) létrehozását azzal a céllal, hogy az – nem nagy apparátussal, de állandó jelleggel – figyelemmel kövesse az egészségpolitika működését. A munkacsoport hozzásegítené az EGSZB-t ahhoz, hogy ismeretei, szaktudása és tapasztalatai révén érdemben hozzájárulhasson ehhez az összes európai polgár számára sürgős és fontos témához.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  Saját kezdeményezésű vélemény az „Egészségügyi ellátás” témájáról – Előadó: A. BEDOSSA – HL C 234, 2003. 9.30.

(2)  Lásd az EGSZB véleményét az „európai betegbiztosítási kártya bevezetéséről” – Előadó: DANTIN – 2003. 09. 16-i HL C 220.

(3)  Előkészületben levő saját kezdeményezésű vélemény az „Egészségvédelem: kollektív kötelezettség, új jog” témában – Előadó: A. BEDOSSA (SOC/171).


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/60


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában:

„Javaslat Tanácsi Irányelvre az Európai Közösségbe tudományos kutatási céllal beutazni szándékozó, harmadik országbeli állampolgárok különleges beutazási feltételeiről”

„Javaslat Tanácsi Ajánlásra az Európai Közösségbe tudományos kutatási céllal beutazni szándékozó, harmadik országbeli állampolgárok beutazásának megkönnyítésére”

„Javaslat Tanácsi Ajánlásra, hogy a Tagállamok az Európai Közösségbe tudományos kutatási céllal beutazni szándékozó, harmadik országbeli kutatók beutazásához az egységes, rövid tartózkodásra jogosító vízumok kiadását könnyítsék meg.”

(COM(2004) 178 végleges – 2004/0061 (CNS))

(2005/C 120/12)

2004. április 7-én, a Tanács elhatározta, hogy konzultációt kezdeményez az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal, az Európai Közösség alapító Szerződésének 262. cikkében foglaltak értelmében, a fent említett témákban.

A „Foglalkoztatáspolitika, szociálpolitika és állampolgárság” szekció, amely a tárgyi bizottsági munka előkészítésének felelőse, a véleményét 2004. szeptember 22-én elfogadta. Előadó: Brenda KING.

A 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (2004. október 27-tanácskozás), az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 181 szavazattal, 1 ellenében és 3 tartózkodás mellett a jelen véleményt elfogadta.

1.   Az Európai Bizottság dokumentumának lényege

1.1

A Közlemény tárgya javaslattétel egy irányelvre és két ajánlásra arról, hogy milyen feltételek mellett utazhassanak be harmadik országok állampolgárai az Európai Közösségbe tudományos kutatás céljából.

1.2

E javaslatok részét képezik a lisszaboni stratégiában megfogalmazott azon célnak, hogy az EU fejlessze a kutatást annak érdekében, hogy 2010-re a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává váljon. A számítások szerint az Európai Uniónak e cél eléréséhez 700 000 további kutatóra lesz szüksége. Az alábbi, egymással szorosan összefüggő intézkedéseket nevezték meg:

tegyék a tudományos pályát vonzóvá a fiatalok számára már az iskolákban;

javítsák meg a tudományos kutatói karrier kilátásait az Európai Unióban; és

bővítsék a képzési és mobilitási lehetőségeket.

1.3

Bár a 700 000 további kutatói álláshelyet, mint célkitűzést, elsősorban EU-állampolgárok számára létesítenék, el kell ismerni, hogy a cél eléréséhez harmadik országokból származó kutatókra is szükség van. Ezért az Európai Bizottság Közleménye külön hangsúlyozza, hogy magas szintű minősítéssel rendelkező kutató tehetségeket kell harmadik országokból Európába vonzani azáltal, hogy:

megkönnyítik harmadik országokból származó kutatók belépését és letelepedését; és

megszüntetik a mobilitásuk előtt álló akadályokat Európában.

1.4

Az Európai Bizottság annak a szükségességét is elismeri, hogy az európai kutatók mobilitását is fokozni kell a világ más országai felé, mivel mobilitásuk kulcsfontosságú az ismeretek szerzése és átadása szempontjából.

2.   Általános megjegyzések

2.1

Az EGSZB üdvözli a harmadik országokból származó állampolgárok tudományos kutatás céljából az Európai Közösségbe való beutaztatásáról szóló Közleményt.

2.2

Mivel az Európai Bizottságnak az a célja, hogy 2010-ig 700.000 új kutatói munkahelyet létesítsen, s elsősorban az EU állampolgárai bevonására számít, az EGSZB emlékeztetni kívánja a Bizottságot korábbi véleményére (1), melyet a Bizottság közleményére adott ki abban a tárgyban, hogy milyen problémákkal kell szembenézniük a hivatásos kutatóknak az Európai Kutatási Területen és milyen javaslatokat és kezdeményezéseket tett annak érdekében, hogy ezeket megoldják (2).

2.3

Tekintettel azokra a kapcsolódó intézkedésekre, hogy „a tudományos pályát a fiatalok számára már az iskolában vonzóvá kell tenni”, a jelen vélemény kiemeli, hogy az iskolai tantervekben a tudomány fontosságát nem hangsúlyozzák kellő mértékben, és azt ajánlja, hogy nagyobb súlyt helyezzenek a tudomány, technológia és matematika tanítására az iskolákban, és kiemeli annak fontosságát, hogy ezeket a tárgyakat a diákok számára vonzó formában kell oktatni. Ugyancsak fontos a lányok fokozottabb bevonása, mivel általában alulreprezentáltak ezeken a területeken. Fontos bizonyítékok utalnak arra is, hogy akik felsőfokú tanulmányokat akarnak végezni, a nem tudományos kutatási szakirányok felé tendálnak, így a Közösségnek az a képessége, hogy megnövelje a kutatói létszámot, ha nem készítünk sürgős és részletes intézkedési tervet, írott szó marad csupán.

2.4

Ami a második kapcsolódó intézkedést illeti, hogy „javítsuk a kutatói életpálya kilátásait az Európai Unióban”, a korábbi vélemény tárgyalja azt a dilemmát, mellyel szembe kell nézniük az egyetemi vagy közfinanszírozású kutatóintézetekben dolgozó kutatóknak, akiket rendszerint a köztisztviselői illetménytábla szerint fizetnek, azonban nem élvezik a munkahelyi biztonságot és azokat az egyéb előnyöket, melyekből más köztisztviselők, például az állami hivatalnokok vagy a tanárok részesülnek. Valójában a kutatók munkahelye nem vagy csak kevéssé biztos, mivel gyakran csak határozott időre szóló munkaszerződések sorozatából áll.

2.5

Az utolsó kérdés, mellyel kapcsolatban az EGSZB korábbi véleményére kíván hivatkozni, az európai kutatók mobilitására vonatkozik. Az EGSZB elismeri, hogy az Európai Területen egy kutatói életpályához szükség van az EU-n belüli mobilitásra és rugalmasságra. Ez azonban nem mehet a személyes és családi életfeltételek kárára, sem nem történhet a társadalombiztosítási juttatások hátrányára. Ezen felül, az Európai Bizottságnak intézkednie kell az egyirányú agyelszívás lehetősége ellen is, megakadályozandó, hogy a legtehetségesebb fiatal kutatók elhagyják az EU-t, elsősorban az USA irányában. Azok a jelenlegi problémák, melyek az USA-ba érvényes beutazási vízum megszerzési nehézségeivel kapcsolatosak, valószínűleg csak rövid ideig maradnak fenn, felsőoktatási szervezetek az USA-ban növekvő mértékben gyakorolnak nyomást az amerikai kormányzatára, hogy gyorsítsa fel a beutazási követelmények teljesítését, hogy egyre több, nem USA-állampolgárt toborozhassanak.

2.6

Visszatérve az Európai Bizottság jelen közleményére, hogy harmadik országokból származó állampolgárokat az Európai Közösségbe tudományos kutatás céljából beutaztassanak; az EGSZB egyetért azzal, hogy le kell bontani a harmadik országokból származó kutatók mobilitása útjában álló akadályokat, és ez létfontosságú, ha az Európai Unió vonzóbb akar lenni a világ különböző részeiből származó kutatók számára, különösen pedig akkor, ha sikeresen akar szerepelni a legjobb képességekkel rendelkező kutatókért folyó világméretű versenyben.

2.7

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottságnak azzal a nyilatkozatával, hogy a gazdaság globalizációja, amely egyre inkább tudásalapú, folyamatosan növeli a tudomány nemzetközi jellegét. Mindazonáltal, az EGSZB úgy érzi, hogy a globalizációt sokkal világosabban kifejezésre kellett volna juttatni a Közleményben, és összehasonlító adatokat közölni arról, hogy más országok, pl. Japán vagy az USA, milyen mértékű forrásokat fordítanak a kutatók képzésének támogatására, mobilitásuk és életpályájuk fejlesztésére.

2.8

Az EGSZB nagyon aggódik továbbá az EU jelenlegi kutatóinak életkori megoszlása miatt. Az ebbe a kategóriába tartozó személyek közül sokan közelednek a nyugdíjkorhatár eléréséhez, ugyanakkor kevés új jelentkező akad, aki számára kellően vonzó lenne, hogy a helyükbe lépjen. E tény felismerése és a megfelelő sürgős cselekvés nélkül az EU nem fogja kitűzött célját elérni. Ez részben abból a jelenlegi európai helyzetből is következik, hogy a népesség elöregszik és csökken a születésszám. Emellett több EU-tagországban 2010 után a népesség csökkenése várható. Ennek fényében a 700 000 új kutatóban megjelölt cél még a harmadik országokból származó pótlás esetén is túlzottnak tűnik.

2.9

Az EGSZB megérti, hogy ez a közlemény kizárólag a beutaztatásra koncentrál és ezért olyan, már az Európai Unióban lévő harmadik országbeli kutatókra, akik közül többen vezető szerepet töltenek be saját területükön, nem vonatkozik majd a javasolt irányelv és ajánlások hatálya. Mindazonáltal azt javasolja, hogy a jövőben külön irányelv foglalkozzon e csoport magasan kvalifikált állásokhoz való hozzájutásának speciális problémájával, mert ez is segítené a 700 000-es további kutatói létszám elérését. Ezek közül a kutatók közül többen menekült státusban tartózkodnak az EU-ban és jelenleg tehetségük és tudományos munkásságuk sajnos csak nagyon kis mértékben hasznosul. E kutatók számára nem létezik az EU-ban más szervezett támogatási forma, mint az önkéntes adományozók, vagy a jótékonysági intézmények adományai. Ha az ilyen helyzetben lévő személyek támogatására szerény forrást biztosítunk, az EU-ban dolgozó kutatók száma feltehetően legalább 40 000 fővel fog gyarapodni (3). Az EGSZB ezért határozottan ajánlja, hogy az Európai Bizottság keressen megoldást ezeknek a kutatóknak a beazonosítására és kutatóként való elismerésére, valamint arra, hogy könnyebben jussanak kutatói állásokhoz.

2.10

Az EGSZB tudomásul veszi a kutatónak azt a definícióját, amelyet a Bizottság adott. Ismét hivatkozni kíván a korábbi véleményében ajánlott definícióra (305/2004, 5.1.1.7. bekezdés): „Azok a szakértők, akiknek a hivatása az új ismeretek, termékek folyamatok, módszerek és rendszerek koncepciójának kidolgozása, vagy megalkotása, továbbá az ilyenekre vonatkozó projektek irányítása, és akik képzésük és tapasztalatuk révén ilyen irányú minősítéssel rendelkeznek”. Ennek a meghatározásnak az az előnye, hogy elismer minden olyan vezetői képességet is, amellyel a kutató rendelkezik.

3.   Specifikus megjegyzések

3.1   Az Európai Kutatási Politikával összhangban megfogalmazott javaslatok

3.1.1

Az EGSZB úgy véli, hogy egy különleges tartózkodási engedély kialakítása a harmadik országokból származó kutatók részére nem az egyetlen tennivaló. Foglalkozni kell a kutatók bevándorlói státusával, valamint az EU-n belüli kutatók státusával, ahogy az EGSZB 305/2004-es véleményében kifejtettük. Az EGSZB szintén úgy véli, hogy a kutatók Közösségen belüli mozgása döntő jelentőségű terület lesz. A kutatóknak képeseknek kell lenniük arra, hogy állást kereshessenek, tekintet nélkül bevándorlói státusukra.

3.1.2

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy a kutatók tartózkodási engedélye helyettesítené a munkavállalási engedélyt, és örömmel üdvözli ezt a folyamat egyszerűsítésére irányuló kísérletet.

3.2   Javaslatok a Közösségi bevándorlási politika eszköztárának kiegészítésére

3.2.1

Az EGSZB üdvözöli az Európai Bizottság ajánlását a legális bevándorlási csatornák ellenőrzött, a bevándorlók specifikus paramétereitől és kategóriáitól függő újbóli megnyitására. Mindazonáltal, az EGSZB azt kéri, hogy ezek a paraméterek és kategóriák egyértelműek és specifikusak legyenek. A bevándorlók közül néhánynak szüksége lehet menedékjogra és védelemre az 1951-es Genfi Konvencióban lefektetettek szerint. A bevándorló státus megszerzésén túl lehet, hogy egyben menekült státusért is kívánnak folyamodni, miután megérkeztek. Az EGSZB megérti, hogy az Európai Bizottság jelenleg nem tud ezekre a kérdésekre világos álláspontot kialakítani, de örömmel venné, ha megoldás születne rájuk a közeljövőben.

3.2.2

Az EGSZB egyetért azzal az ajánlással, hogy adjanak ki rövid tartózkodásra jogosító vízumokat a harmadik országokból származó kutatók számára, hogy szabadon mozoghassanak a Schengeni határok között. Azzal is egyetért, hogy a tartós letelepedési engedéllyel rendelkező, harmadik országokból származó lakosok, akik az EU valamely tagállamában már legalább öt éve legális állandó lakhellyel rendelkeznek, az EU bármelyik tagállamában letelepedési jogot kaphassanak.

3.2.3

Az EGSZB örömmel üdvözli, hogy az Európai Bizottság elismeri és a mobilitási problémák szempontjából lényegesnek tekinti, hogy a harmadik országokból érkező kutatók részére engedélyezzék, hogy családtagjaikat magukkal hozhassák, és azok hozzájuk csatlakozhassanak.

3.2.4

Az EGSZB megjegyzi, hogy ezt a kérdést egy külön Irányelv, a 2003. szeptember 22-i 2003/86. sz. tárgyalja, melynek tárgya a családegyesítéshez való jog és ezt a Közlemény kiegészíti a COM(2002) 548 javaslattal a harmadik országokból tanulmányok folytatása, szakképzettség megszerzése, vagy önkéntes szolgálat céljából érkezők belépésének és letelepedésének feltételeiről.

3.3   A kutatóintézetek központi szerepe

3.3.1

Az EGSZB megérti, hogy a befogadási megállapodás a francia befogadói jegyzőkönyv ihletésére született. Az EGSZB megjegyzi, hogy a szerepek megosztása a kutatóintézetek és a tagállamok bevándorlási hatóságai között egyrészt megkönnyítené a harmadik országok magasan képzett állampolgárai számára az EU-ba történő beutazást, ugyanakkor eleget tenne az EU-tagállamok biztonsági előírásainak is.

3.3.2

Mivel a Tagállamoknak joga van ellenőrizni, hogy a befogadási megállapodás kielégíti-e az 5(2) cikkek követelményeit, ezt a lépést úgy üdvözli az EGSZB, mint amellyel a visszaéléseknek elejét lehet venni.

3.4   A kutatóintézetek felelősségvállalása

3.4.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a Bizottság „kutatási intézmény”-definíciója nem teljes. Ki kell terjeszteni azokra az állami vagy magán szervezetekre, amelyek kutatásokra forrásokat biztosítanak, valamint azokra a szervezetekre, amelyek kutatásokat végeznek.

3.4.2

Az EGSZB örömmel látja, hogy a Közlemény megismétli az Európai Tanács barcelonai ülésén vállalt kötelezettséget, hogy megnöveljék a kutatásra és a technológiai fejlesztésre fordított beruházások összegét a GDP 3 %-ára 2010-ig úgy, hogy e beruházások kétharmada a magánszektorból származzon.

3.4.3

Az EGSZB határozottan ajánlja, hogy az Európai Bizottság folytasson konzultációt a magánszektorral erről a javaslatról általánosságban és különösen pedig azt a feladatot ajánlja megvitatásra, hogy a kutatóintézetek készítsék el azt a befogadási megállapodást, amely elindítja egy kutató valamely tagállamba való beléptetésének folyamatát.

3.5   A kutató fogalmának tág értelmezése, az Európai Unió igényeihez igazítva

3.5.1

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság ajánlásával, hogy ne szűkítsék le az eljárást azokra, akik már saját származási országukban megszerezték a kutatói státust.

3.5.2

Mindazonáltal, az EGSZB nem ért egyet azzal, hogy korlátozások legyenek a beutazás céljától függően. Teszi ezt azért, mert vannak esetek, amikor egyes személyek kielégítik a kutatói státushoz szükséges minimális követelményeket az irányelv szerint, de eredeti céljuk valamely tagállamba történő beutazásra nem valamely kutatási projektben való részvétel. Az ilyen kutatók lehet, hogy már megszerezték a megfelelő minősítést az EU-ban és ennek megfelelő állást keresnek.

3.5.3

Az EGSZB örömmel látja, hogy a beutaztatni kívánt személyekkel és a tervezett kutatások tudományos értékével kapcsolatos minősítési kívánalmak világosak és egyértelműek. Bár nem tartozik a jelen Közleményhez, az EGSZB szükségesnek érzi, hogy a kutatók minősítésekor legyen bizonyos játéktér, hogy az EU alkalmazkodni tudjon a változó kutatási követelményekhez. Ez azért fontos, mert folyamatosan újabb és újabb technológiák fejődnek ki és az EU-nak célul kell kitűznie, hogy olyan kutatókat hívjon meg, akik az ilyen technikák kifejlesztésére és továbbfejlesztésére képesek.

3.5.4

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottság figyelmét egy korábbi véleményére (4), amely egy további, a mobilitás előtt álló akadályra hívja fel a figyelmet, nevezetesen a minősítések és kompetenciák átláthatóságának hiányára. Emiatt számos esetben, különösen a fejlődő országokban megszerzett minősítéseket nem fogadták el. Arra kötelezik a kutatókat, hogy alapképesítéseiket, vagy posztdoktori minősítéseiket újra szerezzék meg ahhoz, hogy az EU-ban kutatók lehessenek. Az EGSZB azt javasolja, hogy a Bizottság akciótervét (5), mely az EU-n belüli mobilitást hivatott megkönnyíteni; nevezetesen a minősítések átláthatóságát és átültethetőségét elősegítő eszközök bevezetését és kifejlesztését, továbbá egy egylépcsős Európai Mobilitási Információs honlap létesítését, fel kell használni ennek a kérdésnek a rendezésére.

3.6   A kutatói státushoz nem kötött letelepedési engedély

3.6.1

Az EGSZB üdvözli azt a javaslatot, hogy a harmadik országokból érkező kutatók számára az EU-n belül egységes státust létesítsenek.

3.6.2

Ugyancsak üdvözli azt az ajánlást, hogy a munkaszerződéssel felvett kutatókat ne kötelezzék munkavállalási engedély kiváltására a tagállamokban.

3.7   A kutatók mobilitása az Európai Unióban

3.7.1

Az EGSZB örömmel üdvözli az Európai Bizottságnak azt az ajánlását, hogy a mobilitás fokozása irányában egyszerűsítsék a bevándorlási folyamatot, hogy ezáltal harmadik országok állampolgárai a kutatási projektet különböző tagállamokban is végezhessék, beutazási nehézségek nélkül.

3.7.2

Azt is megjegyzi, hogy ezt alkalmazni kell tartós letelepedési engedéllyel rendelkező, harmadik országból származó állampolgárokra is.

3.8   A javasolt irányelv jogi alapjainak kiválasztása

3.8.1

Az EGSZB egyetért a kiválasztott jogi alapokkal, de sajnálja, hogy az irányelv nem kötelező erejű Dániára és az Egyesült Királyságra nézve. Tudomásul veszi, hogy Írország úgy határozott, hogy az ügyben csatlakozik ehhez az irányelvhez, és reményét fejezi ki, hogy az Egyesült Királyság is ugyanerre az elhatározásra jut. Határozottan az a véleménye, hogy az ügyet felül kell vizsgálni, mert a kutatási alapok különösen az Egyesült Királyságban olyanok, hogy részvételük nélkül az EU erőfeszítései komoly akadályokba ütköznek a kívánt létszámú kutató felvételét illetően.

3.9   Egyéb témák

3.9.1

Az EGSZB azon az állásponton van, hogy napirenden kell tartani potenciális kutatóknak az EU-ba vonzását és az egyes harmadik országokból történő „agyelszívás” kérdését részleteiben meg kell vizsgálni. Ezek ugyanis egymással összefüggenek. Különösen megfontolásra érdemes az Egyesült Királyságban folyó kutatóképzés kérdése. Egyes leendő kutatóknak szüksége lehet munkahelyi vagy tanfolyamon történő továbbképzésre. Számos esetben gyorsan kérelmezhetnék felvételüket egy kutatói munkahelyre az EU-ban, mihelyt ezt a továbbképzést befejezték. Az irányelvet mindennek a szem előtt tartásával kell fontolóra venni.

3.9.2

Az EGSZB igen aggódik a bizonyos fejlődő országokból történő „agyelszívás” következményei miatt és úgy véli, hogy részletes vitát kell tartani arról, hogyan lehet szerte a világon növelni a kutatók számát. Érdemes megemlíteni, hogy bizonyos kormányok ösztönzik a kutatókat, hogy menjenek külföldre és szerezzenek országuk számára hasznos tapasztalatokat. Megjegyzi, hogy a holland elnökség Hágában konferenciát rendez, melynek címe „A Brain Gain eszköztára”. A konferencián azt vizsgálják, hogy milyen a kihatása a fejlődő országokra az agyelszívásnak (brain drain) illetve az új agyak bevonásának (brain gain), és a Bizottság jelentést fog készíteni e tárgyban az év végére. Az EGSZB úgy véli, hogy ez egy igen komoly témával való szembenézés kezdete.

3.9.3

Az Európai Bizottságnak a kutatókról kiadott korábbi Közleményében – COM(2003) 436 végleges – szerepelt az, amit az EGSZB ki kíván emelni, mégpedig a nemek kérdése. Fel kell hívni a figyelmet a női kutatók alulreprezentáltságára, különösen az irányítói és a vezetői szerepekben. Különösen ez a helyzet a harmadik országokból származó kutatók esetében. Az EGSZB meg kívánja ismételni a Bizottság ajánlását a kutatók felvételét szabályozó magatartási kódexre, mely a helyes gyakorlatra alapul, különösen az esélyegyenlőség területén. Az EGSZB azt a határozott álláspontot képviseli, hogy igen nagy a női kutatókat érő hátrányos megkülönböztetés a tekintetben, hogy közel sem jelentkezik elegendő alkalmas női kutató felvételre, és ha mégis, kénytelenek a minősítési szintjüknél alacsonyabb besorolású beosztásokat elfogadni. Szükséges ezért a felvételi eljárás átláthatóságának javítása és növelni kell a női kérelmezők számarányát.

Brüsszel, 2004. szeptember 27.

Az Európai Gazdasági és

Szociális Bizottság Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  HL C 110, kelte 2004.04.30., 3. o., Előadó: Gerd WOLF.

(2)  COM(2003) 436 végleges.

(3)  Ez a szám jelenleg hozzáférhető statisztikai információn alapul.

(4)  Az EGSZB 2004. április 28-i 658/2004 véleménye, előadó: Gérard DANTIN.

(5)  COM(2002) 72 végleges.


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/64


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „Képzés és termelékenység”

(2005/C 120/13)

A holland elnökség Atzo Nicolaï európai ügyekkel foglalkozó miniszter 2004. április 22-i levele útján felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke szerint fogalmazzon meg feltáró véleményt a következő témában: „Képzés és termelékenység”

A „Foglalkoztatáspolitika, szociálpolitika és állampolgárság” szekció, melynek az volt a feladata, hogy az EGSZB munkáját előkészítse ezzel a témával kapcsolatban, 2004. szeptember 22-én fogadta el véleményét. Az előadó Christoforos KORYFIDIS volt.

2004. október 27–28-án tartott 412. plenáris ülésén az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 81 igen szavazattal, 1 szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett az alábbi véleményt elfogadta.

1.   A vélemény háttere

1.1

A holland elnökség EGSZB-hez intézett kérésére reagálva a következők határozzák meg a tájékozódási célú vélemény tartalmát:

A holland elnökség programja, különösen annak a „Szociális Európa és a változásra való nyitottság” c. fejezete (1),

Az Európai Tanács brüsszeli ülésén (2) (2004. március 25–26.), a lisszaboni kihívás elfogadásáról hozott határozata, különösen az EGSZB-hez intézett felkérése, hogy „vizsgálják meg a lisszaboni stratégia hatékonyabb végrehajtásának módjait és eszközeit” (3);

2004 második félévében megállapodás keresése a 25 tagállam között az új Szociálpolitikai Menetrend ügyében (2006–2010) (4),

A lisszaboni és a göteborgi célkitűzések vitája és az említett megállapodásba való belefoglalása (5),

az élethosszig tartó tanulásra vonatkozó irányelvekkel kapcsolatos problémák okainak, valamint a folyamatos képzési politikák eredményességének javítását célzó javítási módok kutatása, megállapítása és bemutatása.

1.1.1

A holland elnökség által javasolt szociálpolitikai és foglalkoztatáspolitikai kérdések általános összefüggéseinek vitájára egy magas szintű konferencián kerül sor Amszterdamban, 2004. október 25–26-án, „Több ember munkában: Európa munkaerő potenciáljának aktiválási politikái” címmel.

1.1.2

A konferencia célja, hogy megvitassák a négy politikai tevékenységi területen szükséges strukturális változtatásokat (6), ugyanakkor fokozzák a részvételt és fenntartsák a társadalmi kohéziót.

1.1.3

Végül pedig a holland elnökség felkérte az EGSZB-t, hogy a következő kérdésekre összpontosítson:

Mik a fő akadályai annak, hogy végrehajtsák a folyamatos képzésre vonatkozó nemzeti és közösségi politikákat az egyes tagállamokban és az EU egészében, és hogyan győzhetők le ezek az akadályok?

Milyen hatékony módokon lehet fellendíteni a folyamatos képzést?

A képzésben érintett különböző felek (pl. kormány, szociális partnerek, valamint munkavállalók és munkáltatók) között megosztott kötelezettségek hogyan hatnak a folyamatos képzés szervezésére és sikerére? Mi a szerepek és kötelezettségek megosztásának legköltséghatékonyabb módja, és hogyan valósítható az meg?

2.   Bevezetés

2.1

Az EGSZB nagy jelentőséget tulajdonít a holland elnökség jelen vélemény kialakítására vonatkozó felhívásának – különösen annak tartalmát és hatályát érintően –, amely az EU szélesebb körű célkitűzéseit és főbb problémáit tükrözi a fenntartható fejlődés, különösen a foglalkoztatás, a termelékenység és a gazdasági növekedés területén.

2.2

Az EGSZB anélkül, hogy szem elől tévesztené azt a kötelezettségét, hogy a holland elnökség által feltett kérdésekre koncentráljon, fontosnak véli, hogy ezt a hangsúlyt olyan általánosabb keretbe (7) helyezze, amely az EU érintett szektorokban, adott körülmények között elért, átfogó fejlődésével kapcsolatos minden kérdést vizsgál.

3.   A fogalmak meghatározása  (8)

3.1

A (szak)képzés kifejezés jelentése: „a főként technikai tudás és készségek (egyén által történő) megszerzése, frissítése vagy aktualizálása”

3.2

Az alapoktatás és -képzés azzal a foglalkozással kapcsolatos kezdeti alaptudás és készségek megszerzésének szakasza, amelyet az adott személy űzni fog. Az alapoktatást és -képzést számos tagállamban szakmai képzés révén támogatják, amely a tanulás különféle formáit ötvözi a vállalatokhoz kötődő, munkahelyi gyakorlattal.

3.3

A szakmai továbbképzés/folyamatos szakmai fejlesztés a munkaerőpiachoz vagy a vállalathoz kapcsolódó tanulást jelenti – a már megszerzett készségekre és tapasztalatra építve –, és azt a célt szolgálja, hogy aktualizálja és kiszélesítse a tudást és szakértelmet, valamint hogy meg lehessen szerezni a más vagy új munkaterületek és professzionális feladatok által igényelt készségeket. A szakmai továbbképzés első és legfőbb célcsoportját a munkaképes polgárok alkotják, azaz azok, akik már részesültek valamilyen alapoktatásban és -képzésben – bizonyos esetekben betanított munkásként, hivatalos szakképzettség nélkül –, és vagy munkavállalóként dolgoznak, vagy nyilvántartott munkanélküliek (és ilyen minőségükben folyamatos továbbképzési programokban vagy átképző tanfolyamokon vesznek részt). Ezenkívül mindenki számára nyitva áll annak lehetősége, hogy részt vegyen a kínálatban szereplő, sokféle általános és munka melletti képzési programokon, amelyek nyilvános vagy zárt körben, a legváltozatosabb tanulási formákban állnak rendelkezésre.

3.4

Az európai szakképzési rendszerek jelentős eltérést mutatnak az egyes tagállamokban, továbbá az egyes országokon belül is szembeszökő az eltérés, mivel a rendszereket folyamatosan igazítják a szakmai és dolgozó világ követelményeihez. Állandó kihívást jelent, hogy mind értelmezési, mind nyelvi szempontból pontos és közvetlenül alkalmazható definíciót találjanak a szakmai továbbképzésre. Egy általánosan fontos szempont azonban a kínálatban szereplő szakképzés megoszlása az oktatási intézmények és a vállalati tanulási lehetőségek között. A súlyozás eltérő eredményt mutathat a készségek szintjétől, az iparágtól és munkaágazattól függő alap- és továbbképzés esetében. Ugyanez vonatkozik a kínált képzéstípusokra, ami különböző időtartamú szemináriumokat, modulokat és tanfolyamokat, valamint hosszabb munka melletti tanfolyamokat jelenthet. Ezenkívül a szakképzési és képesítő rendszerek és végül az oktatási létesítmények és a munkaadók elismerik a nem formális és kötetlen tanulási folyamatokat is (9).

3.5

Az élethosszig tartó tanulás kifejezés magában foglalja „az élet során folytatott összes tanulási tevékenységet, amelynek célja a tudás, a készségek és a képességek fejlesztése az egyéni, polgári, társadalmi, illetve munkával kapcsolatos távlaton belül”  (10). A Tanács lisszaboni ülésén megfogalmazott következtetések eredményeképpen az élethosszig tartó tanulás kiemelkedő politikai jelentőséget kapott, mint a tudásalapú gazdaság és társadalom részét képező európai képzési modell gyökeres megújításának általánosan elismert igényét kielégítő kulcsfogalom (11). A szakoktatási és szakképzési rendszerek jelenlegi struktúráinak, működésének és oktatási és tanulási módszereinek megfelelő, átfogó továbbfejlesztése/átalakítása kulcsfontosságú a lisszaboni célkitűzések megvalósításában. Következésképpen a Közösség általános és szakoktatási és -képzési cselekvési programjainak új generációja 2007-től kezdődően az élethosszig tartó tanulás általános főcíme alá kerül (12).

3.5.1

Az élethosszig tartó tanulás gyakorlati és általános megvalósítása számos vonatkozásban hagy maga után kívánnivalót az ellátási struktúrák, hozzáférési lehetőségek és társadalmi igény szempontjából, valamint abból a szempontból, hogy a lakosság milyen aránya vesz részt abban. A CEDEFOP és ETF európai intézmények jelentős megállapodásra jutottak, amikor lehetővé tették a tagállamok számára általában és a különféle érdekelt felek számára és a képzési terület megfelelő szereplői számára konkrétabban, hogy ötleteket, információkat és tapasztalatot cseréljenek egymással (13). A gyakorlatban azonban még marad számos fontos kérdés, mégpedig:

hogyan foghatja egységbe az élethosszig tartó tanulás az összes (hivatalos és nem hivatalos) tanulási folyamatot?

hogyan kapcsolható össze a tudásalapú társadalom és gazdaság kiépítésével?

hogyan kapcsolható össze a fenntartható fejlődéssel és a globalizáció mai kihívásaival?

közelebbről nézve hogyan válhat a helyi termelési, társadalmi és kulturális fejlődés eszközévé?

hogyan fejleszthető ki az élethosszig tartó tanulás európai térsége?

hogyan kovácsolható tőke a különféle eredményeiből, és hogyan érvényesíthetők ez eredmények?

végül hogyan finanszírozható?

3.5.2

A fentiekben bemutatottak szerint az élethosszig tartó tanulás kísérleti jogi szabályozásának keretében megpróbálják újradefiniálni a szerepek és kötelezettségek megosztását, és minden szinten új együttműködési keretet kell meghatározni – különösen helyi szinten, ahol a lisszaboni célok elérését szem előtt tartva egyértelmű az az igény, hogy élénk általános együttműködés alakuljon ki a közigazgatási szervek, a szociális partnerek és a civil társadalom között.

3.6

Az Európai Bizottság szerint a munkatermelékenység  (14) hivatalosan egy adott egység előállításához szükséges munka mennyiségét jelenti. Makrogazdasági megközelítésből a munka termelékenységét az adott ország egy aktív lakosára jutó bruttó hazai termékkel (GDP) mérjük (15). A termelékenység növelése a gazdasági növekedés legfontosabb forrása (16).

4.   Az Európai Unió szakképzési politikája

4.1

Az Unió „olyan szakképzési politikát valósít meg, amely támogatja és kiegészíti a tagállamok intézkedéseit, ugyanakkor teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamoknak a szakképzés tartalmára és szervezésére vonatkozó felelősségét” (17). A 2002-es koppenhágai döntések minőségi előrelépést jelentenek ennek a politikának a további fejlődésében, amely a következetesség és a lisszaboni menetrend általános oktatással és szakmai továbbképzéssel kapcsolatos, 2010-ig megvalósítandó célkitűzéseivel való együttműködés felé halad (18). A Tanács és az Európai Bizottság közös időszaki jelentése az európai oktatási és képzési rendszerek célkitűzéseit követő részletes munkaprogram végrehajtásáról (2004. április) (19) egy újabb lépés ugyanebben a pozitív irányban.

4.1.1

A CEDEFOP és az ETF európai intézmények egyéni módon támogatják a szakoktatást és –képzést. Különösen az európai szakképzési politikai irányelvek végrehajtását segítik elő az információk és a tapasztalatok cseréjével és a bevált gyakorlat példáival, megbízásra készített tanulmányok és jelentések révén, valamint a vonatkozó kutatómunka végzése és elemzése és a gyakorlati alkalmazásról szóló beszámolók révén. Az Eurydice (20) európai információs hálózat hasonló módon köti össze az általános oktatási rendszerek rendszereit és szakembereit. E három szervezet konstruktív módon együttműködve dolgozik, és az együttműködésük az élethosszig tartó tanulás növekvő fontosságával párhuzamosan folyamatosan erősödik, ami az általános és szakoktatás és -képzés együttműködésének és integrációjának erősödését hozza magával.

4.1.2

A Leonardo da Vinci program (21) célja, hogy végrehajtsa az Unió szakképzési politikáját. Hozzájárul ahhoz, hogy„az oktatás és szakképzés területén európai együttműködési térséget kialakítva előmozdítsa a tudás Európáját” és támogatja„a tagállamok élethosszig tartó tanulásra vonatkozó politikáját és az olyan tudás, készségek és képességek kialakítását, amelyek valószínűleg elősegítik az aktív polgárságot és a foglalkoztathatóságot”  (22). A tagállamok felelnek a program végrehajtásáért.

4.1.3

Az élethosszig tartó tanulás fejlesztése és megvalósítása tárgykörében külön figyelmet kell szentelni a jelenlegi Socrates–II program „Grundtvig” fedőnevű intézkedésére, amely az integrált oktatási megközelítést támogatja a felnőttoktatás minden terén (23).

4.2

A nemzeti általános és szakoktatási és -képzési rendszereket elsősorban azért alakították és fejlesztették ki, hogy kielégítsék a munkaerőpiacon az idők során és esetenként megjelenő igényeket. Ennek eredményeképpen a rendszerek fejlődése a piaci változásoknak megfelelően hol intenzívebbé vált, hol lelassult. Ugyanezen oknál fogva jelentős eltérések vannak a rendszerek között. A különbségek ma problémákat idéznek elő a koordináció, a legjobb gyakorlat alkalmazása és az egyes esetekben használt kifejezések és fogalmak kölcsönös megértése terén.

4.3

Az Európai Uniónak a szakmai továbbképzésre vonatkozó kiadásai 2004-ben 194 533 900 euróra rúgnak, amelyből 163 millió eurót fordítanak a Leonardo da Vinci programra. Ezzel összehasonlítva az összes kulturális kiadás – az oktatás és képzés kivételével – 268 848 500 eurót tesz ki. A 92 370 071 153 eurós (24) összes közösségi költségvetésből (az Európai Unió 2004. évi általános költségvetése) 783 770 054 euró az Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóság összes költségvetése.

4.3.1

Ez – a szakképzés gazdasági és politikai jelentésével összehasonlítva szerény – költségvetési juttatás tükröződik tagállami szinten. A döntéshozatal minden szintjén általánosan egyetértenek abban a vezető szakemberek, hogy az oktatási és képzési szektor számára rendelkezésre álló összes alapok nem elegendőek a kitűzött célok eléréséhez.

4.4

Arra is rá kell mutatni, hogy alacsony azon EU-polgárok átlagos aránya (8,4 %), akik folyamatos szakmai továbbképzésben részesülnek (25). Az Unió 2010-re azt a célt tűzte ki, hogy ezt a százalékos arányt a munkaképes korú lakosság (25–64 éves korosztály) 12,5 %-ára emelje (26).

4.5

A hatékony, előretekintő szakmai továbbképzés az élethosszig tartó tanulás sikeres gyakorlati megvalósításának szerves részét képezi. Világos, hogy a jelenlegi rendszerek, azok tanulási folyamataival és eredményeivel, nem felelnek meg sem a mennyiségi, sem a minőségi követelményeknek. Ez az általános megítélés nem zárja ki a kivételek lehetőségét bizonyos ágazatokban és kontextusokban, ahol jó minőségű, eredményes szakmai továbbképzési lehetőségek léteznek. Példát adhatnak erre az egy adott vállalaton belül szervezett, adott igényeknek megfelelő tanfolyamok, egy másik példa lehet az európai szociális partnerek által vagy velük együttműködésben kidolgozott, ágazati képzési lehetőségek (27);

5.   Az Európai Unió termelékenységnövelési politikája

5.1

Az ide vonatkozó európai bizottsági tanulmányoknak az utóbbi évekre vonatkozó minden adata negatív fejleményeket mutat az Unió termelékenységét illetően. „Az 1990-es évek második felében és egy jelentős lassulási időszakot követően az Egyesült Államokban felgyorsult mind a munkatermelékenység növekedése (az 1990–1995-ig terjedő időszakban tapasztalt átlagos 1,2 %-ról 1,9 %-ra növekedett az 1995–2001-ig terjedő időszakban), mind a foglalkoztatás növekedése (0,9 %-ról 1,3 %-ra). Az EU-ban a munkatermelékenység növekedése lelassult (az évtized első felében tapasztalt átlagos 1,9 %-ról 1,2 %-ra esett vissza az 1995–2001-ig terjedő időszakban), a foglalkoztatás növekedése azonban jelentősen felgyorsult (az évtized első felében tapasztalt 0,6 %-os hanyatlást követően 1,2 %-ra nőtt az 1995–2001-ig terjedő időszakban)”  (28).

5.2

Világosan látható, hogy jelentős eltérések vannak az egyes EU-tagállamok termelékenységi rátái között. Az Európai Bizottság Termelékenység: az európai gazdaságok és vállalkozások versenyképességének kulcsa  (29) című közleményében megkísérli megmutatni ennek a helyzetnek a lehetséges okait és kihatásait a lisszaboni célkitűzésekre. A tagállamok között ezen a téren meglévő jelentős különbségek megállapítása és elmagyarázása után, a közlemény rámutat, hogy„a gazdasági növekedés csak akkor gyorsul, ha növekszik a termelékenység. A vállalati termelékenység erősen függ az információs és kommunikációs technológia, illetve az újítás fejlődésétől, valamint a munkaerő iparági igényekhez való jobb hozzáigazításától”  (30).

5.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az Unión belüli nagyobb termelékenység a saját jövőjének kulcsa. Ezenkívül úgy gondolja, hogy az európai társadalmi modell keretében és annak támogatásával kell mindenfajta kísérletet tenni a termelékenység növelésére. Ezek a törekvések az európai polgárokra irányulnak – és azokat minden európai polgár magáénak is mondja –, a közép- és hosszú távú fejlesztéshez kell azokat igazítani, valamint a szisztematikus törekvéseket a tudásalapú politikák és intézkedések összessége kell, hogy meghatározza. Végül a Bizottság meggyőződése, hogy a szociális partnerek és szélesebb körben a civil társadalom és a közigazgatási szervek közötti – elsősorban helyi szintű – együttműködés döntő szerepet játszik az intézkedések végrehajtásában.

6.   A képzés és a termelékenység összefüggése

6.1

Az EGSZB nézete szerint általánosabb szemszögből a következőket kell tisztázni a kérdéses ügyre vonatkozóan:

A termelékenységre egyértelmű, jóllehet részleges hatással van a tudás: „Az olyan kérdések, mint a beruházások szintje, a munkahelyszervezés, a részesedési politikák, az újítást ösztönző munkahelyi környezet megteremtése, az egyetemek és vállalkozások együttműködésének új formái, a kockázati tőke rendelkezésre bocsátásának új formái az Európai Unión belüli termelékenységnövekedés tágabb értelmű megközelítésének része kell, hogy legyen”  (31). A termelékenységnövekedés következésképpen nem érhető el pusztán a képzési rendszer fejlesztésével.

A mai körülmények között a képzés eredményes hatást tud gyakorolni a termelékenységre, és ezzel elősegíti a versenyképesség növekedését és a lisszaboni célkitűzések elérését. Emiatt fontos, hogy a képzés része legyen egy szélesebb és általános oktatáspolitikának (32). E szélesebb keretbe tartozik egy alapszintű, de működő belső kommunikációs rendszer (regionális, nemzeti és közösségi szinten), a keret az élethosszig tartó tanulás alkotórészeiként figyelembe vesz minden oktatási és képzési formát, és végül felépítése és működése a célkitűzéseket és a tartalmat érintően olyan környezetet szolgál, amelyet nagy mértékű többdimenziós mobilitás jellemez (33).

A termelékenységet és a képzést minden szinten meg kell vizsgálni, beleértve a munkahelyi szintet, ahol a szakmai továbbképzés tekintetében a legtöbb pénzügyi és hozzáférést biztosító döntés születik. Ezenkívül összességükben kell vizsgálni és összekapcsolni azokat még akkor is, ha első pillantásra egyéninek tűnnek is a problémák.

Mindenesetre az Unió azon régióknak nyújtott támogatása, amelyek elmaradottak a modern képzési formák fejlesztésében – különösen az új tagállamoknak nyújtott támogatás – rendkívül fontos.

6.2

E háttér ismeretében a szakmai alapképzés és még inkább a szakmai továbbképzés/szakmai fejlődés rendszereit és az ilyen képzésekre irányuló kezdeményezéseket tovább kell fejleszteni, hogy hatékonyabban működjenek, mint a ma uralkodó körülmények között (34).

6.2.1

Az, hogy ma modern rendszert hozzunk létre a tudás, a készségek és a képességek aktualizálása céljából, az irányelvek, a tudás, a célok, a működési keret és az ösztönzők eddig soha nem látott kombinációját kívánja meg. Közelebbről nézve a következők szükségesek:

új globális dimenziók megismerése (beleértve a tervezési, gazdasági, technológiai, kulturális és demográfiai szempontokat),

stabil általános és szaktudás, ami a globális piac logikai összefüggéseit és működését, valamint a globális politikai és gazdasági irányítás új formáit követi,

a tudásalapú társadalom és gazdaság igényeinek nagyobb rugalmassággal és a vonzó, újító jellegű programok előtérbe helyezésével történő megközelítése;

az új globális termelési rendszerek által feltárt új, hibás irányvonalak felismerése és annak szüksége, hogy azok leküzdése érdekében ellenintézkedéseket dolgozzanak ki,

a verseny formájának és struktúrájának, mint a mobilitáshoz és az újításhoz vezető egyik útnak az újradefiniálása az Unión belül és kívül,

a képzésben való részvétel ösztönzőinek újradefiniálása, különösen annak meghatározásával, hogy hogyan osszuk fel a képzéssel létrehozott hozzáadott értéket,

a fenntarthatóság fogalma három dimenziójának tudatos ismerete és annak fejlődése a magán- és a közösségi életben (35).

6.2.2

A fent említett feltételek nem teljesíthetők a szakképzés minden formája és típusa esetén, akár továbbképzésről van szó, akár nem. Módszeres oktatási intézkedések (36) részét képezik, amelyeket különféle szempontok befolyásolnak, és amelyeket abból a célból terveztek (tanulás + tanítás), hogy hosszabb távon olyan oktatási kultúrához (szocializáláshoz) vezessenek, amelyben a tudás a haladás hajtóereje, és a szervek közötti együttműködés a fenntartható fejlődés hatékony ösztönzője.

6.3

Az EGSZB nézete szerint a holland elnökség által feltett első két kérdésre a következő lehetne az elfogadható válasz:

6.3.1

Az európai szakképzési rendszerek mai jellege és működési módja – az alapképzés szakaszában és a továbbképzés esetében még inkább – nehezen felel meg a tudás társadalma és a fenntartható gazdasági fejlődés követelményeinek. A rendszerek többek között az alábbi problémákkal találják szembe magukat:

Általános irányultság : ezek a rendszerek még mindig arra irányulnak, hogy kis mobilitású gazdasági környezet sajátságos problémáit oldják meg.

Intézkedési szint : az európai szakoktatási és szakképzési rendszereknek az általános irányultság következtében ki kell alakítaniuk a teljes látásmód részeként a konkrét általánosba integrálásának kultúráját, amint azt a gazdasági globalizáció ma már megkívánja.

A rendszer mobilitása : a rendszerek irányultsága és intézkedési szintje részleges – akár belső, akár külső – mobilitást akadályoz, ami az új ötletek terjesztését, hálózatok kialakítását, az újítások ösztönzését és valóságos problémákra reagáló politikák megfogalmazását illeti.

Kapcsolat a jelenkori tudással : az oktatószemélyzet befogadóképességétől és rugalmasságától függetlenül a fent említett rendszerekre általában továbbra sem vonatkozik semmilyen kötelezettség, miszerint a tudományos, technológiai, termelési vagy egyéb területek fejlődésével is foglalkozniuk kellene.

Kapcsolat a munkaerőpiac fejlődésével: Az oktatási és képzési rendszerek nem elégítik ki a munkaerőpiac igényeit, mivel ritkán foglalkoznak bizonyos újonnan megjelenő szakterületekkel, illetve szélesebb körű szociális és személyközi képességekkel.

Koordináció : a rendszerek összehangolása számos tagállamban problémát okoz. Ez azt jelenti, hogy az egyes különböző szakmai továbbképzési rendszerek a többi oktatási rendszertől, az Európai Unión belüli társrendszerektől elszigetelten működnek, és természetesen a környező gazdasági és társadalmi helyzettől is teljes az elszigeteltség.

6.3.2

Ezen túlmenően ellentétek feszülnek a stratégiai célok, eszközök és oktatási gyakorlatok területén, ami megbénítja az európai oktatási és képzési rendszereket. Közelebbről nézve:

az élethosszig tartó tanulás gyakorlati megvalósítását késlekedés nélkül végre kell hajtani, minden felelős politikai és gyakorlati szinten,

az erősebb társadalmi kohézió és a nagyobb mobilitás a legfontosabb európai oktatási célok közé tartozik, és a gyakorlati megvalósítás során ennek megfelelő prioritást kell, hogy adjanak a felelős testületek és szakemberek,

számos képzés esetében hiányzik a gyakorlati alkalmazás, és ennek eredményeképpen kárt szenved az alkalmazhatóság,

a képzések tartalma gyakran túl közelről irányul a rövid távú piaci helyzetekre, és ennélfogva hosszú távon a munkaerőpiac igényeivel kapcsolatos tévedésekhez vezet;

az összeegyeztethetetlen képzési bizonyítványok és képesítések, valamint az elégtelen nyelvtudás nagyon komoly korlátokat szab a tagállamok közötti mobilitásnak.

7.   Az európai termelékenységért folytatott küzdelem során felmerülő problémák és értékelések

7.1

Ezek a megjegyzések ahhoz a nagyon komoly megállapításhoz vezetnek, hogy az európai termelékenységre irányuló törekvések mindezidáig rossz területre és időhorizontra összpontosultak. Az alapoktatásra és alapképzésre kellett volna koncentrálni, az alapvető szakértelem  (37) megszerzése érdekében, ugyanakkor a fentiekben meghatározottak szerint (3.5. pont) hasonló hangsúlyt helyezve az élethosszig tartó tanulásra (38).

7.2

A következő javaslatok következésképpen az oktatási jellegű tevékenységek összességére vonatkoznak, függetlenül attól, hogy milyen hierarchikus szint hatáskörébe tartoznak, és olyan egységes megközelítés részét képezik, ami nagyszabású, koordinált kampányt igényel annak érdekében, hogy az összes európai általános és szakoktatási és szakképzési rendszert a lehető leggyorsabban a ma Európában és a világban uralkodó feltételekhez igazítsuk. Konkrétabban a következő a javaslat:

7.2.1

Az európai általános és szakoktatási és szakképzési rendszerek struktúráinak és összefüggéseinek átfogóbb felülvizsgálata. Ez az új megközelítés a különféle oktatási formák alrendszerei közötti jobb kommunikáció és együttműködés fejlesztését fogja támogatni, hogy azok ily módon sikeresen tudjanak válaszolni a globalizáció és az általa előidézett mobilitás kihívásaira. Ezt az fogja meghatározni, hogy felismerik Európának a globális politikai és gazdasági irányítás új formáiban betöltött globális partneri szerepét.

7.2.1.1

Erősen hangsúlyozzuk, hogy a fenti új megközelítés nem károsíthatja az európai oktatási és kulturális identitás klasszikus humanista dimenzióját. Ezzel ellenkezőleg: ápolni és támogatni kell ezt a dimenziót.

7.2.1.2

A fontos új megközelítés kontextusában a szakképzés nem kaphat külön fontosságot, de természetesen elszigetelten sem kezelhető. A kapcsolódó képzési területekhez – a nem formális és kötetlen tanulási folyamatokhoz – hasonlóan integrált élethosszig tartó tanulási hálózatba kell beágyazni azt. Olyan rendszerről lenne szó, amely kielégíti a polgárok általános és szakoktatási és szakképzési igényét és amely közvetlenül és korlátozás nélkül kapcsolódik a fenntartható fejlődés nagyszerű céljához.

7.2.2

Az EGSZB-nek van egy másik álláspontja is arra vonatkozóan, hogy az európai általános és szakoktatási és szakképzési rendszerek új struktúráinak és összefüggéseinek kritikai vizsgálatát érintően mi Európa nézőpontja és hogyan tud abban részt venni.

7.2.2.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a problémák léptéke, azok sürgőssége és különösen azok megoldásának jelentős költsége azonnali lépéseket és európai szintű kutatást kíván meg.

7.2.2.2

Az intézkedések és a kutatás biztosan nem azt jelenti, hogy akármilyen uniós beavatkozás történjen az európai általános és szakoktatási és szakképzési rendszerek meglévő struktúráiba: azok sokszínűsége felbecsülhetetlen gazdagsági forrást jelent, amit ki kellene használni.

7.2.2.3

Alternatív formákat és bevált gyakorlatokat tudnak kínálni annak érdekében, hogy az európai általános és szakoktatási, valamint szakképzési rendszerekkel megismertessék az új feltételeket, valamint kísérleti alkalmazásokat és innovatív intézkedéseket, amelyekkel az oktatási rendszereket a lisszaboni célkitűzések, más főbb uniós célok és olyan módszerek felé lehet irányítani, amelyek az új, érvényes globális tudás megközelítését, keresését, előtérbe helyezését és hasznosítását szolgálják.

7.2.2.4

Ebben a kontextusban és különösen a termelékenységre és annak folyományaira való tekintettel az Uniónak – mint az acquis communautaire alapján mindig – olyan szerepe van, amit hangsúlyoznia és támogatnia kell, különösen helyi és regionális szinten.

7.2.2.5

További és nagyon fontos dimenzió az, hogy az Unió részt vesz az európai általános és szakoktatási és szakképzési rendszerek új struktúráinak és összefüggéseinek kritikai szemléletében. Ez jelentősen csökkentheti a gazdasági költségeket annak révén, hogy a tagállamok nevében és azokkal együttműködve keresi, ismeri fel és támogatja a vonatkozó új és legjobb gyakorlatokat. Végül a koordináció nyitott módszerét alkalmazva nagyobb mobilitást és dinamizmust hozhat a közös célokért való egész küzdelembe.

7.2.3

Az EGSZB harmadik álláspontja arra vonatkozik, hogy hogyan lehet bármilyen típusú tanulási folyamatot beilleszteni a gazdasági, szociális és környezetpolitika fenntarthatóságába. Ez az EGSZB legösszetettebb, ugyanakkor legkézzelfoghatóbb álláspontja. Tapasztalatok támasztják alá, és helyes gyakorlatnak tekinthető (39).

7.2.3.1

Ez az álláspont azon az alapelven nyugszik, miszerint az olyan súlyos problémák, mint a túlélés és a fenntartható fejlődés, a termelékenység, a versenyképesség vagy a tudásalapú társadalom megvalósítása nem oldhatók meg a mindennapok realitásától eltávolodva, a fentiektől elszigetelt intézkedések vagy választások révén. Nem oldhatók meg azonban egyéni problémákként, szétaprózott intézkedésekkel sem. A társadalomnak kell megoldania, integrált megközelítéssel és elkötelezett egyéni és közösségi részvétellel. Ezért van az, hogy a termelékenység „hogyanjára” vonatkozó, központi EGSZB-javaslat az európai, nemzeti és ágazati szinten túl rámutat a helyi szintre, a fenntartható fejlődést szolgáló integrált politikákra és a szociális partnerek közötti (40), valamint – tágabb értelemben – a szervezett civil társadalom és a helyhatóságok közötti együttműködés minden formájának erőteljes megerősítésére, amely a közös célkitűzések megvalósítását célozza (41).

7.2.3.2

A javaslat a tudást, a know-how-t és az újítást világítja meg, mint az együttműködés és a közös célkitűzések központi fontosságú célt képviselő, összetartozó tárgyát.

7.2.3.3

Az egyéni és vállalati fenntarthatóság ösztönzői, a világban jelenleg folyó tevékenységek ismerete és ami különösen fontos, az egyéni és a kollektív fejlesztési törekvések kölcsönös támogatása az a fontos hajtóerő, ami biztosítja a javaslat megvalósíthatóságát.

7.2.3.4

A javaslat kidolgozásának ideális eszköze az élethosszig tartó tanulás bevezetése lenne, amelyet a nemzeti oktatási és képzési rendszerek meglévő rugalmatlanságain kívül lehetne létrehozni, minden, a belső versenyképes termelőrendszer természetéből adódó véglettől mentesen.

7.2.3.5

Mindenesetre és azon szolgáltatásoktól eltekintve, amelyeket az élethosszig tartó tanulás – mint átfogó tanulási és oktatási rendszer – ma vagy a jövőben kínál, haladéktalanul létre kell hozni (politikai és társadalmi) kényszerek és ösztönzők egy olyan rendszerét, amely révén az európai oktatási és képzési rendszerek továbbléphetnek (42) annak érdekében, hogy saját célkitűzéseiket a lisszaboni célkitűzésekhez igazítsák. E célkitűzések elsősorban a következőkre kell, hogy irányuljanak:

a tudásalapú gazdaság, az új gazdaság és a globalizált piac igényei;

a munkaerőpiac igényei a tudományok és a technológiai választások hatása alatt meghatározottak és kidolgozottak szerint;

a vállalkozás, a termelékeny kollektív szellem, az újításnak mint általános dolognak társadalmi elfogadása és kivitelezése és különösen az újító termelő tevékenységek támogatásának igénye.

7.2.3.6

A fenti ösztönzők kedvező és vonzó atmoszférát kell, hogy teremtsenek a képzés és az élethosszig tartó tanulás számára. Az oktatási intézmények közötti, és legfőképpen az oktatási intézmények, a vállalatok, a civil társadalom és a helyhatóságok közötti együttműködés támogatásával, a lisszaboni célkitűzéseknek megfelelő eljárások és intézkedések támogatása érdekében megteremtett légkör.

8.   A kötelezettségek megosztása és a finanszírozás kérdése

8.1

A közös célkitűzések megvalósítását célzó, többoldalú folyamat részét alkotó felelősségmegosztás – elsősorban a globalizáció kontextusában – olyan összetett kérdés, ami objektív és szubjektív tényezőket is magában foglal. Ezek a következők:

a működési keret elismerése és jóváhagyása az érintett felek által,

a közös célkitűzések és a megvalósításuk igényének elismerése és jóváhagyása,

a teljesítés előrehaladását és a folyamat kiegyensúlyozottságát érintő feltételek,

az adott célkitűzések megvalósításának ösztönzői,

a teljes projekt sikerének esélyei.

8.1.1

E háttérrel szemben az egyének, csoportok, vállalkozások vagy helyi közösségek szakmai alap- vagy továbbképzés – és még inkább az élethosszig tartó tanulás – folyamatában való részvétele a célok, eszközök és ösztönzők tisztázásától függ. Az ebből következő felelősségek nemcsak az oktatás és képzés területének szakembereire vonatkoznak. Politikai és társadalmi következményekkel is járhatnak, és az alábbiak szerint oszthatók fel:

8.1.1.1

A politikai felelősség elvileg zökkenőmentes és átlátható működési keret létrehozására vonatkozik, a gazdasági, társadalmi ill. egyéb működési forma feltételeire és korlátaira való tekintettel. A vonatkozó preventív irányelvek kidolgozása, a politikai és gazdasági irányítás kiválasztott formáinak megszilárdítása és az irányelvek finanszírozása a politikai felelősségek körébe esik.

8.1.1.2

A civil társadalom, a szociális partnerek és a helyi és regionális hatóságok szintén jelentős felelősséggel tartoznak az élethosszig tartó tanulás átfogó irányelvének támogatásában. Ez alapvetően a tanulási környezet létrehozását illető célok, módok és eszközök népszerűsítésére vonatkozó felelősséget érinti. Az együttműködés különféle típusainak megtervezésére és a szükséges, minden átfogó intézkedésekre vonatkozó felelősséget is érinti. Végül érinti az eseti alapon, együttesen jóváhagyott, kiválasztott irányelvekben és intézkedésekben való részvétel ösztönzőinek kidolgozására és biztosítására vonatkozó felelősséget is.

8.1.1.3

A vállalati felelősségnek gazdasági és társadalmi oldala is van. A vállalatok feladata, hogy meghatározzák a feladatok megvalósíthatóságának feltételeit és korlátait. A vállalatoknak ezenkívül folyamatosan fel kellene mérniük a készségeket és tudást illető igényeiket úgy, hogy egyénileg és más közeli termelőkkel együttműködve szakmai képzési programokat tartanak. Ez természetesen elsősorban a KKV-kra vonatkozik, akik közelebbi kapcsolatban állnak működési környezetükkel és tanácsot és támogatást kénytelenek keresni abban a társadalmi és gazdasági környezetben, ahol működnek, mivel számukra nehéz dolog, hogy egyedül hajtsanak végre teljes oktatási intézkedéseket. Ez a pont a vállalkozások társadalmi felelősségével kapcsolatos kérdést is illusztrálja. Ez a dimenzió rendkívül fontos a gazdasági globalizáció kontextusában, mind a vállalkozások, mind azok társadalmi környezetének életképessége tekintetében.

8.1.1.4

Végül az egyéneknek egy sor kötelezettségük van az élethosszig tartó tanulási folyamatban való részvételükre vonatkozóan. Ez kihat a nézőpontok, a jelenlegi események és tények látásmódjának, a tanulással és tudással való összefüggéseinek változásaira és az életmód egészének változásaira, valamint arra, hogy hogyan szervezik és használják fel a szabadidőt. Következésképpen – és elsősorban a foglalkoztatottak idősebb csoportjának esetében – az élethosszig tartó tanulás folyamataiban való részvételüket érintő felelősségeikkel együtt kell, hogy járjanak bizonyos kényszerítő erők és jelentősebb ösztönzők. A felelősségek ilyen kombinációja körébe tartozik az egyének szabadidejének felhasználása, valamint az újítás és az új technológiák által létrehozott hozzáadott értékből való részesedésük is.

8.2

A képzés finanszírozásának kérdése és legfőképpen az élethosszig tartó tanulás finanszírozása szintén összetett dolog.

8.2.1

Az Európai Unió alapjogi chartájának 14. cikke alapján az Unió minden polgárának „joga van az oktatáshoz és a szakmai továbbképzéshez való hozzáféréshez”. Ennélfogva – minden szintre és testületre együttesen vonatkozó – állami feladat, hogy megteremtsék e jogok biztosításának előfeltételeit. A feladat alapvető részét képezi a szükséges pénzalapok garantálása.

8.2.2

Az állami kötelezettségen túl azonban a megvalósíthatóság hajtóerejét általában véve alapvetően a gazdaság – elsősorban kívülre irányuló – versenyképessége, valamint az ezzel kapcsolatosan kialakított együttműködés fogja szolgáltatni.

8.2.2.1

Az oktatás finanszírozásának állami felelőssége semmilyen módon nem zárja ki a munkavállalók és vállalatok közös felelősségét. Ez a közös felelősség általában nem vonatkozik a szakképzés területére, és semmi esetre sem a vállalaton belül kínált képesítő és továbbképző tanfolyamokra, hanem inkább azokra a céges tanfolyamokra, amelyek célja az adott vállalkozás számára hasznos készségek biztosítása. A vállalatoknak folyamatos képzési lehetőséget kell biztosítaniuk dolgozóik számára, hogy megfelelhessenek a technológiai és szervezeti korszerűsítés kihívásainak és a bővítési igényeknek. Evégett a cégeket és a dolgozókat egyaránt segíteni és erősíteni kell a szociális partnerek által közös megegyezéssel javasolt különféle ösztönző intézkedésekkel. Az effajta ösztönző intézkedésekre a szociális partnerek már utaltak az ellenőrzésről szóló 2004-es második közös jelentésben, a készségek és a képességek élethosszig tartó fejlesztésére való törekvés tárgykörében. A jelentés első fejezetének második bekezdésében ez olvasható: „Az országos jelentések illusztrálják a szociális partnerek által használt sokféle eszközt, amellyel mobilizálhatók az élethosszig tartó készségfejlesztésbe történő hatékony befektetéseket támogató erőforrások. Egyes eszközök a hatóságokkal (akár európai, akár nemzeti) együttműködve kerültek bevetésre (EU-alapok használata, adókedvezmények, új alapok létrehozása stb.). Egyes eszközök még konkrétabban a készségfejlesztés egyéni finanszírozására irányulnak”.

8.2.2.2

Mindenesetre a versenyhez kapcsolódó tanulás és tudás megszerzését érintő befektetésekre a helyi, a regionális és az iparági szakemberek és testületek hosszú távú produktív partnerkapcsolatainak összefüggésében kellene tekinteni. Az ilyen befektetések nem a közkiadások támogatására korlátozódnak, hanem a különféle eredetű erőforrások sorát vonják be. Minden forrásfelhasználást összevetve a kiadások és a tevékenységek hozzájárulnak a készségek javításának hosszú távú folyamatához.

8.2.3

Az alapszintű közoktatás feladata – ami a szakképzés területére is vonatkozik – szintén differenciált, eseti megközelítést igényel. Először is az EU bizonyos régiói és népesség-csoportjai gazdasági különtámogatást igényelnek, másodsorban bizonyos szektorok és iparágak – a KVV-k nem kevésbé – külön figyelmet érdemelnek.

8.2.3.1

A képzés-finanszírozást minden szinten biztosító testületek fontosnak kell, hogy tekintsék az újítás ösztönzését és a működési valóság növekvő érzékenységének fejlesztését – különösen ott, ahol a KKV-k érintettek.

8.2.3.2

Az élethosszig tartó tanulás gyakorlati alkalmazását érintő finanszírozás ilyen, eseti megközelítése természetesen tiszteletben kell, hogy tartsa az átláthatóságot és a megfelelő szinten, azaz a szociális partnerek és a civil társadalom együttműködésével és jóváhagyásával kell kezdődnie.

8.2.4

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a képzéssel és az élethosszig tartó tanulással kapcsolatos erőforrások ésszerűbb elosztása sürgető. Ez vonatkozik mind a forrásfelosztás módjára, mind azoknak a befektetés minőségére gyakorolt hatására.

8.2.4.1

Az EGSZB azt javasolja, hogy készítsenek a vonatkozó kutatások alapján magas szintű jelentést, a következő tartalommal:

a képzés és élethosszig tartó tanulás pénzügyi forrásainak és eszközeinek listája minden szinten,

minőségi színvonaluk értékelése,

annak értékelése, hogy hogyan illeszkednek a hivatalos iskolai rendszerekhez,

hatásuknak – mint befektetés – elemzése és összevetése.

8.2.4.2

Ez a kutatás a jelenleg nem látható kérdések feltárására is szolgál. Bizonyára megmutatná a helyes gyakorlat eseteit is, amelyek a képzés fejlesztésének további általános irányelveihez adnának útmutatót, az élethosszig tartó tanulás átfogó rendszerének egyértelmű célját kitűzve.

9.   A legjobb gyakorlat egy példája: a helyi szintű fenntartható fejlődés átfogó folyamata

9.1

Az ADEDY – a görög köztisztviselők háromszintű szakszervezete – nemrég folytatott egy programot az élethosszig tartó tanulásról, aminek címe: „Az élethosszig tartó tanulás mint személyi jog a XXI. század európai társadalmi modelljének kontextusában”. A program, amelyet többek között az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság finanszírozott, két éven keresztül folyt, és 2004 januárjában fejeződött be. Három földrajzilag eltérő, görögországi regionális igazgatási körzet (Kozani, Kalamata/Messinia és Khalkida/Evvia) mintája szolgált alapul.

9.2

Útjára indult a regionális szakszervezeti tisztségviselők és általánosabban a civil társadalmi szervezetek és helyhatóságok regionális tagjai ismertségének növelését szolgáló kezdeményezés, amelyet a lisszaboni célkitűzések megvalósítását célzó helyi együttműködés kialakításának igénye hívott életre, és amely az élethosszig tartó tanulást jelöli meg a megvalósítás eszközéül.

9.3

A kezdeményezés eredményeire vonatkozóan mindhárom esetben egyhangú döntés született a közös intézkedési keretekről (43), a következő főbb jellemzőkkel:

A gazdaság globalizálódása és a jelenkori technológiai fejlődés által napról napra alakuló új, politikai, technológiai, társadalmi és kulturális működési keret elismerése,

A helyi közigazgatási szervek és a szervezett civil társadalom közötti együttműködés jóváhagyása helyi szinten, ami az új feltételek nyomán felmerülő működési problémák kezeléséhez és a fenntartható fejlődés jóváhagyott és reális célkitűzéseinek együttes megvalósításához nyújt alapot,

Az élethosszig tartó tanulás alkalmazása, mint a fenntartható fejlődés eszköze (gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból) és mint olyan eszköz, amely megbízható globális tudás létrehozására és megszerzésére szolgál,

Ebből a célból a tanulást, fenntartható fejlődést és oktatást szolgáló, többfunkciós központ alapítása és működtetése vonatkozó esetekben.

10.   Ajánlások

10.1

Az EGSZB a termelékenység mai problémájának lényegét általánosabban tekintve megérti az oktatás és képzés korlátait, de ugyanakkor tudva azt is, hogy mi megvalósítható jelenleg, a folyamatos képzésre vonatkozóan a következőre kívánja felhívni a holland elnökség figyelmét:

10.1.1

A folyamatos képzést elméletileg felnőtteknek szánták. Egy pár évvel ezelőttig sikeresen kielégítette az egyszerű készségek iránti igényeket, olyan időkben és iparágakban, ahol technológiai fejlesztések történtek. Ez magyarázza, hogy ez a képzési forma miért fejlődött jobban a másodlagos termelőszektorban.

10.1.2

A jelenlegi gazdasági helyzetben a technológiai és egyéb fejlesztések gyorsabban és egyértelműen szélesebb körben történnek, és mindenekfelett még átfogóbbak. Ezek ellenőrzése és megfeleltetése a készségeken kívül rátermettséget  (44) is igényel. Ez azt eredményezi, hogy a folyamatos képzés ma biztosított formájában nem megfelelő és talán hasztalan vállalkozás.

10.1.3

A technológiai fejlesztések ütemével párhuzamosan azok hatóköre egy sokkal szélesebb korskálán található munkavállalók modern jelleme által megkívánt képzési igényt hozott létre minden termelői ágazatban. Korábbi képzési gyakorlatokat alkalmazva megkísérelték ezeknek az elvárásoknak a részleges teljesítését, de nem sok eredménnyel, mert azok nem feleltek meg az objektív modern igényeknek. Ez alól kivételt képeznek a szociális partnerek által iparági szinten tett egyes erőfeszítések.

10.1.4

Jelenleg tehát eddig a pontig értek el Európában a folyamatos képzéssel: ezen a ponton nagy szükség van a fejlesztésre, és infrastrukturális, kulturális okok miatt és/vagy a vonatkozó helyes gyakorlatok és tapasztalatok hiánya miatt nem lehet ezt az igényt kielégíteni.

10.1.5

A fenti helyzet megoldása új megközelítést tételez fel a következőkre vonatkozóan:

mit jelent ma a folyamatos képzés?

kit érint (korcsoportok és iparágak)?

hogyan fejleszthető eredményesebben?

hogyan finanszírozható?

10.1.5.1

Az első két kérdésre elméleti válasz adható, és azokat már megválaszolták a lisszaboni menetrend, az élethosszig tartó tanulás és a tudásalapú társadalom és gazdaság kontextusában. A harmadik kérdésre azonban nem született még válasz. Az Európai Tanács (45) ismételten döntéseket hozott, amelyek célja a vonatkozó – néhány esetben részletezett – kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mobilizálás megvalósítása; azonban nem ért el jelentős eredményt.

10.1.6

A számos vállalkozás európai hálózatba szervezése és a munkavállalók mobilitása a szakmai politika európai dimenzióját igényli. Az EU-tagállamoknak oktatási rendszereik különbözőségei ellenére úgy kell magukra tekinteniük, mint egy „képzési térségre”. A következő pontok különlegesen fontosak az EGSZB számára:

a folyamatos képzés beépítése iskolai oktatást követő képzésként az élethosszig tartó tanulás integrált EU-programjába, azonnali alkalmazásra (46), az európai képzési célkitűzések megfogalmazása ellenére, amelyek bár elismerik a kötelezettségeket, ajánlásokat tehetnek a nemzeti szakképzési rendszerek előre tekintő reformjaira vonatkozóan, figyelembe véve a foglalkoztathatóság elősegítésé. Arra lenne szükség, hogy a program kapcsolódjon az élethosszig tartó tanulás európai dimenziójához, valamint érje el, hogy az alapszintű szakképzés az ismeretek állandó és szükséges frissítésének része legyen.

az említett program működési és kreatív összekapcsolása és annak beépítése a fenntartható fejlődés főbb célkitűzésére való törekvésbe,

ezt a kapcsolódást az európai irányvonalak, a vonatkozó nemzeti stratégiák és mindenekfelett a civil társadalom és a közigazgatási szervek, valamint az egész oktatási világ közötti együttműködés kontextusában olyan decentralizálttá és személyre szabottá tenni, amennyire lehet,

a szociális partnerek és különösen a közöttük európai, nemzeti és ágazati szinten létrejött, vonatkozó együttműködési megállapodások lehető legjobb kihasználása e célból,;

a vonatkozó, a közigazgatási szervek és a civil társadalom közötti, alapvetően helyi szinten létrejött együttműködés megszilárdítása és annak legjobb kihasználása,

a képzések tartalmát a feltételezett piaci igényekhez kell igazítani, továbbá biztosítani kell, hogy a képzés tartalma a lehető legszélesebb körű legyen,

az élethosszig tartó tanulás megkönnyítése a képesítések oktatási célkitűzéseinek meghatározása révén, ami a foglalkoztathatóság legjobb garanciáját jelenti,

a gazdasági tudás nagyobb mértékű átadása már középiskolai szinten, valamint fejlett személyiségeket eredményező oktatás, különösen az egyéni felelősség és az önállóság terén;

a foglalkoztathatóság növelése tanonckodás (gyakorlati vonatkozású képzés pl. vállalkozásoknál) révén,

a tagállamok közötti mobilitás és cserék elősegítése érdekében minden szinten erősíteni kellene az idegen nyelvek tanulását,

a humán erőforrásért felelős állomány – elsősorban az idősebb szakemberek - külön képzése azzal a céllal, hogy a cégen belül alap- és továbbképzési tervek révén jó vezetést biztosítsunk a cég és a munkavállalók számára,

nagyobb törekvés arra, hogy összehangolják és biztosítsák a szakképzési bizonyítványok és szakképesítések kölcsönös elismerését.

10.1.7

A megszilárdított európai oktatási együttműködés fenti célkitűzéseihez, azaz hogy átfogó és egységes módon kell kezelni azt a lemaradást, ami a lisszaboni célok megközelítése terén jelentkezik, jól megfontolt politikai választásokat kell eszközölni, mégpedig a következőket:

a különféle munkavállalók finanszírozásához elegendő források és az érintett képzés mélysége,

a szükséges oktatói gárda megtalálása európai léptékben,

modern tanulási keret és környezet kialakítása,

minden szintű igazgatási szerv, a szociális partnerek és általában véve a civil társadalom tudatossága, aktív jelenléte és részvétele,

az oktatási kezdeményezések bármely kedvezményezettjéhez, azok szállítóihoz kapcsolódó szerepek és kötelezettségek, valamint az összes kezdeményezés ellenőrzését célzó intézkedések világosabb meghatározása helyi, nemzeti és európai szinten,

és végül az egész kezdeményezés és a kezdeményezés tartalma és célkitűzései jelentőségének támogatását szolgáló, intenzív mobilizálás.

10.1.8

Az EGSZB nézete szerint a fenti javaslat végrehajtása során felmerülő, legnehezebb problémák a finanszírozásra és arra vonatkoznak, hogy hogyan lehet a helyi erőket (közigazgatási szervezeteket és a civil társadalmat) bevetni.

10.1.8.1

Az EGSZB egy korábbi véleményében már kifejtette, hogy „a lisszaboni célkitűzések elérését célzó európai érdekű befektetéseket nem szabad figyelembe venni a költségvetési hiány kiszámításakor” (47). Az EGSZB nézete szerint a fentiek tükrében az élethosszig tartó tanuláshoz rendelt alapok pozitív hatással vannak mind a tudásalapú Európa építésére, mind a fenntartható fejlődés előmozdítására.

10.1.8.2

Az élethosszig tartó tanulás és a fenntartható fejlődés fókuszának helyi szinten történő átadása új energiákat szabadítana fel, nagyobb mértékű mobilizálódást hozna létre, és az egész folyamatot átláthatóbbá tenné.

10.1.8.3

Az európai oktatási döntések végrehajtását és eredményességét kialakító, elősegítő és ellenőrző, összehangoltabb, átfogóbb és hatékonyabb eljárás egyengetné az utat azelőtt, hogy az Unió visszanyerje azt a területet, amit a termelékenység és a lisszaboni célkitűzések megvalósítása szempontjából elvesztett.

10.1.8.4

Végül az oktatási tevékenység – család, iskola és munkahely – hagyományos küzdőtereinek nagyobb kihasználása és jobb koordinálása felgyorsítaná a haladást. Abszolút szükséges egy ilyen fellendülés azon fő kihívásra adott válaszként, miszerint az Uniót 2010-ig a világ legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává kell tenni.

Brüsszel, 2004. október 28.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  Lásd a holland elnökség programját.

(2)  Lásd: Elnökségi következtetések – III. fejezet.

(3)  Lásd a következtetések 45. pontját.

(4)  Az új Szociálpolitikai Menetrendet 2005 első félévében terjeszti elő az Európai Bizottság.

(5)  A lisszaboni stratégia középtávú értékelése az Európai Tanács tavaszi ülése során várható (2005. március).

(6)  A holland elnökség strukturális változtatásokat tűzött ki célul négy tevékenységi területen: a hivatás és a társadalmi/családi élet közötti kapcsolat tényleges újradefiniálását, a társadalombiztosítási rendszer aktiválását, valamint a munkahelyi változtatások és a képzés és a termelékenység ösztönzését.

(7)  A problémák ilyen megközelítése – azaz az egyéni általánosba integrálása – egyébként jellemző az EGSZB munkájára. Erre jó példát adnak a legutóbbi vélemények: HT C 110.,2004.04.30. (Hornung-Draus-Greif) és HT C 117., 2004.04.30. (Ribbe-Ehnmark).

(8)  A CEDEFOP kiadványai részletesebb információt nyújtanak a szakképzés területének definícióiról; vö. elsősorban a CEDEFOP szójegyzékét, valamint a szakképzési kutatásról és szakképzési politikáról szóló jelentéseket (www.cedefop.eu.int és www.trainingvillage.gr). A vélemény függeléke kiegészíti a fentieket.

(9)  A definícióval kapcsolatban lásd SEC(2000) 1832 (Az élethosszig tartó tanulásról szóló memorandum) és COM(2001) 678 végleges (Az élethosszig tartó tanulás európai térségének megvalósítása).

(10)  COM(2001) 678 végleges.

(11)  A definícióval kapcsolatban lásd SEC(2000) 1832 és az Európai Bizottság „A tudás Európája felé” c. közleményét (1997.)

(12)  COM(2004) 156 végleges.

(13)  vö. a CEDEFOP vonatkozó kiadványai a „Az élethosszig tartó tanulásra vonatkozó munka elkezdése” általános főcím alatt (www.trainingvillage.gr) és az ETF vonatkozó tanulmányait és jelentéseit az új tagállamokban és jelölt országokban uralkodó helyzetről (www.etf.eu.int).

(14)  Lásd: SCADPlus: Termelékenység: az európai gazdaságok és vállalkozások versenyképességének kulcsa A „munkatermelékenység” kifejezésen kívül más vonatkozó kifejezéseket is használunk, kissé eltérő jelentéssel. Ide tartozik a gazdaság termelékenysége, a vállalati termelékenység, a nemzeti termelékenység, az egyéni termelékenység, a tőketermelékenység stb.

(15)  Lásd COM(2002) 262 végleges (Összefoglalás) és SCADPlus: Termelékenység: az európai gazdaságok és vállalkozások versenyképességének kulcsa.

(16)  vö. COM(2002) 262 végleges (Összefoglalás) és SCADPlus: Termelékenység: az európai gazdaságok és vállalkozások versenyképességének kulcsa.

(17)  A alkotmány III. részének 183. cikke. Az Unió szakképzésre vonatkozó kötelezettségeit a következő mondat határozza meg: „Az Unió szakképzési politikát valósít meg”. Az oktatásra a következő mondat érvényes: „Az Unió hozzájárul a minőségi oktatás fejlesztéséhez ...”.

(18)  http://europa.eu.int/comm/education/copenhagen/copenhagen_declaration_en.pdf

(19)  Lásd: „Oktatás és képzés 2010: A TANÁCS ÉS AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG LEGFONTOSABB ÜZENETEI AZ EURÓPAI TANÁCS SZÁMÁRA” (2004/C 104/01).

(20)  www.eurydice.org

(21)  Korábbi szakképzési programok: Comett (1986-1989 és 1990-1994), Iris (1988-1993 és 1994-1998), Petra (1988-1991 és 1992-1994), Eurotecnet és Force.

(22)  A Tanács határozata az Európai Közösség szakképzési cselekvési programjáról, 1. cikk (3) bekezdés (Leonardo da Vinci program).

(23)  http://europa.eu.int/comm/education/programmes/socrates/grundtvig/overview_en.html

(24)  Az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság költségvetése az Unió teljes költségvetésének mindössze 0,85 %-a. A képzésre fordított összeg az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság költségvetésének 0,25 %-át, az Unió teljes költségvetésének pedig 0,002 %-át (minden más típusú és szintű oktatás esetében ez 0,003 %) teszi ki (a számadatok az Unió 2004-es általános költségvetéséből erednek vagy azon alapulnak).

(25)  Egy témába vágó Eurostat-felmérésben (CVTS 2/ 1999. évi adatok/2002. évi kiadás) a tagállamok mintájára vonatkozóan különösen fontos megjegyzéseket fűznek az ágazati szintű képzés mennyiségi és minőségi elemeihez.

(26)  A Bizottság eredeti javaslata a következő: „2010-ig az élethosszig tartó tanulásban az EU átlagos részvételi szintje el kell, hogy érje a felnőtt munkaképes korú lakosság (25-64 éves korosztály) legalább 15 %-át, és egyik országban sem lehet 10 %-nál alacsonyabb.” Ezt a javaslatot végül a Tanács módosította 2003. május 5-én, a fentiekben leírtak szerint (forrás: http://europa.eu.int/scadplus/leg/en/cha/c11064.htm).

(27)  Az ágazati szintű képzés a nemzetközi készségek és képességek megszerzése érdekében különösen fontosnak tűnik. Az ezen a szinten dolgozó szakemberek közelről látják a globalizációból és az új technológiák kifejlesztéséből adódó problémákat és kihívásokat, és jó helyzetben vannak ahhoz, hogy megoldásokat javasoljanak és dolgozzanak ki (Leonardo da Vinci – EAC/11/04, III).

(28)  COM(2002) 262 végleges, 2. pont (második bekezdés)

(29)  COM(2002)262 végleges

(30)  vö. http://europa.eu.int/scadplus/leg/en/lvb/n26027.htm (Következtetések).

(31)  Lásd a HT C 85., 2003.04.08. (Sirkeinen-Ehnmark) vélemény 4.4. pontját

(32)  Lásd HT C 311., 2001.11.07. – különösen a 3.4.1. pont (Koryfidis – Rodriguez Garcia Caro – Rupp).

(33)  Az európai szakképzésnek az ma a fő problémája, hogy az nem tükrözi a jelenlegi klímát: míg ez utóbbi rendkívül változó, az előbbi úgy működik szabályként, mintha teljes szélcsend uralkodna.

(34)  További részleteket lásd: Európai társadalmi statisztika - Szakmai továbbképzési felmérés (CVTS2) 1999. évi adatok Lásd még: A Tanács és az Európai Bizottság közös időszaki jelentése az európai oktatási és képzési rendszerek célkitűzéseit követő részletes munkaprogram végrehajtásáról (2004/C 104/01).

(35)  Lásd még 7.2.3. pontot.

(36)  Lásd a mellékletét.

(37)  Alapvető szakértelem: olyan készségek összessége, amelyek kiegészítik az alapvető és általános készségeket, és amelyek az egyént képessé teszik arra, hogy könnyebben szerezzen új képesítéseket, alkalmazkodjon a változó technológiai vagy szervezeti környezethez, és/vagy hogy – többek között karrierfejlesztés révén – mobilitást szerezzen a munkaerőpiacon (Forrás: Európai szakmai képzési kutatás második jelentése – vezetői összefoglaló – CEDEFOP-kiadvány)

(38)  Az Európai Tanács 2004. március 25–26-i ülésén a következőket foglalta Következtetéseibe (39. pont): „Elismeri továbbá, hogy az élethosszig tartó tanulás pozitív hatással van a termelékenységre és a munkaerő kínálatra, támogatja egy integrált EU-program jóváhagyását 2005 során, valamint azt, hogy 2006-ig minden tagállamban nemzeti stratégiát dolgozzanak ki.”

(39)  További részletetek a csatolt, helyi tanulást, fenntartható fejlődést és oktatást szolgáló, többcélú központra vonatkozó cselekvési tervben találhatók.

(40)  Jellemző pozitív példa a szociális partnerek által 2002 márciusában, európai szinten lefektetett prioritásoké, amelyek arra törekednek, hogy előmozdítsák a készségek és képességek élethosszig tartó fejlesztését – és ez támogatandó.

(41)  Az Európai Tanács 2004. március 25–26-i ülésén a következőket foglalta Következtetéseibe (43. pont):„A változás támogatása és pártfogása túl kell, hogy mutasson a kormányok szintjén. A támogatás megszerzése érdekében az Európai Tanács felkéri a tagállamokat, hogy a nemzeti megállapodásokkal és hagyományokkal összhangban, a szociális partnerek, a civil társadalom és a közigazgatási szervek bevonásával építsenek ki partneri kapcsolatokat a reform érdekében.”

(42)  További részleteket a Görög Iparszövetség által készített, a vállalkozások 2005-2007-ig terjedő időszakra vonatkozó vállalati követelményekről szóló, témába vágó tanulmánya tartalmaz, amely feltárására júniusban került sor ( http://www.fgi.org.gr).

(43)  Az Evvia (Khalkida) régióból származó, legutóbbi intézkedési keret a függelékben látható (csak görög és angol nyelven áll rendelkezésre). A másik két keret hasonló tartalmú.

(44)  Rátermettség: egy személy bizonyított képessége arra, hogy a legtöbbet hozza ki a hozzáértéséből, készségeiből, képesítéseiből vagy tudásából annak érdekében, hogy sikeresen kezelje mind a családi, mind az új munkahelyi helyzeteket és követelményeket (Forrás: Európai szakmai képzési kutatás második jelentése - vezetői összefoglaló - CEDEFOP kiadvány)

(45)  Tipikus mondat olvasható a 2004. március 25–26-i ülés Következtetéseinek 10. pontjában: „Az Európai Tanács egyetért azzal, hogy a már vállalt kötelezettségek jobb végrehajtásának igénye ma a legfőbb probléma.”

(46)  Az Európai Tanács ugyanazon ülésén megfogalmazott Következtetések tartalmazzák ezt az álláspontot: „Elismeri továbbá, hogy az élethosszig tartó tanulás pozitív hatással van a termelékenységre és a munkaerő-kínálatra, támogatja egy integrált EU-program jóváhagyását 2005 során, valamint azt, hogy 2006-ig minden tagállamban nemzeti stratégiát dolgozzanak ki.”

(47)  Lásd a HT C 110., 2004.04.30. (előadó: S. Florio) vélemény 5. pontját


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/76


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Véleménye a következő témában: „Javaslat tanácsi határozatra a 2002/463/EC számú, a külső határok, vízumok, menekültügy és bevándorlás területén akcióprogramot (ARGO program) létrehozó határozat módosítására”

COM(2004) 384 végleges -2004/0122 (CNS)

(2005/C 120/14)

2004. június 10-én, a Tanács elhatározta, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikkében foglaltak értelmében, konzultációt kezdeményez az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal, az fent említett témában.

A „Foglalkoztatáspolitika, szociálpolitika, állampolgárság” szekció, amely a tárgyi bizottsági munka előkészítésének felelőse, a véleményét 2004. szeptember 22-én elfogadta. A téma előadója Pariza CASTANOS.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (2004. október 27-i ülés) 172 szavazattal, 2 ellenében és 5 tartózkodás mellett az alábbi véleményt fogadta el:

1.   Bevezetés

1.1

Az Amszterdami Szerződés a közösségi politika új pillérét állította fel, mely a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térségre épül; ebbe beletartoznak a külső határok, vízumok, menekültügy és bevándorlás kérdéseivel foglalkozó közösségi politikák.

1.2

1999 októberében, a Tamperei Európai Tanács különböző javaslatokat készített a közös EU migrációs és menekültügyi politika vonatkozásában.

1.3

A tamperei javaslatok egyike a tagállamok határellenőrzési szolgálatai közötti szorosabb együttműködést és kölcsönös technikai segítségnyújtást célozta meg, és ezt a javaslat újra elhangzott a Sevillai (2002) és Thesszaloniki (2003) Tanácson is.

2.   Az Európai Bizottság javaslata

2.1

Az ARGO program elősegíti az együttműködést a külső határok, vízumok, menekültügy és bevándorlás területén. A programot a Tanács 2002. június 13-án fogadta el, ugyanazon a napon, amelyen elfogadott egy, az EU-tagállamok külső határainak igazgatására vonatkozó tervet is.

2.2

A program céljai az együttműködés támogatása, a közösségi jog egységes alkalmazásának elősegítése, a közösségi szabályok végrehajtásának tökéletesítése, a nemzeti kirendeltségek szervezése során a közösségi dimenziók megfelelő figyelembe vételének biztosítása, valamint az említett kirendeltségek által végzett tevékenységek átláthatóságának ösztönzése.

2.3

A fenti célok elérése érdekében, négy konkrét tevékenységi terület került meghatározásra: külső határok, vízumpolitika, menekültügy és bevándorlás.

2.4

Határok: a cél az uniós jog rendelkezéseinek megfelelő ellenőrzés, különös tekintettel a schengeni vívmányokra; azonos szintű határőrizet és védelem biztosítása a határokon; a meglévő jogi eszközök hatékonyságának megerősítése.

2.5

Vízumok: a cél az uniós jog rendelkezéseinek megfelelő vízumkiadási eljárások, valamint a vízumok kiadásakor azonos szintű ellenőrzés és biztonság biztosítása; a vízumkérelmek vizsgálatának, a vízumkövetelményeknek, és az általános vízumrendszer alóli kivételeknek a harmonizációja, közben a konzuli szintű együttműködés fokozásának folytatása.

2.6

Menekültügy: cél a menekültek egységes jogállásához vezető közös rendszer elősegítése; egy megfelelő eljárás segítségével annak meghatározása, hogy melyik ország feladata a menedékjog iránti kérelem vizsgálata; valamint a nemzeti jogalkotás harmonizációja a menekültügyi eljárás minimumszabályainak létrehozásával.

2.7

Bevándorlás: a cél harmadik ország állampolgáraira vonatkozó beutazási és tartózkodási feltételekre irányuló közös szabályok létrehozása, valamint a hosszú távú európai tartózkodási engedély szabályozásának kidolgozása. A gazdasági bevándorlás hivatalos csatornáit meg kell nyitni, míg az illegális bevándorlás ellen fel kell venni a harcot.

2.8

A Sevillai Európai Tanács felkérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a külső határok igazgatásához kapcsolódó pénzügyi terhek elosztására vonatkozó kérdéseket. Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a tehermegosztásra megfelelő megoldás csak a 2006 utáni pénzügyi terv figyelembevételével születhet. Ebből következően úgy gondolja, hogy az ARGO módosítására irányuló javaslat csak rövidtávú megoldást kínál, amely a jövőre vonatkozó költségvetési keret elfogadásáig lenne használható.

2.9

Az ARGO program első működési évéről (2003) készített értékelésében az Európai Bizottság megjegyezte, hogy a program nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A rendelkezésre álló források kevesebb, mint 50 %-át költötték el, amely arra vezethető vissza, hogy a nemzeti közigazgatások és a többi tagállam közötti együttműködés nehézkes volt a program által támogatható és finanszírozható projektek kidolgozása során.

2.10

Az ARGO program módosítása mögött meghúzódó szándék nem más, mint pénzügyi támogatás biztosítása a külső határok kérdését érintő nemzeti projektek számára, a stratégiai határpontoknak az Európai Bizottság által, az ARGO Bizottsággal együttműködésben, az éves munkaprogramban kidolgozott objektív kritériumok alapján (kockázat értékelés) meghatározott konkrét szerkezeti hiányosságai figyelembe vételével.

2.11

Az ARGO Bizottság költségvetése 46,1 millió euró lesz 2006-ig, melyből 21,3 millió euró a 2004. évre összpontosul.

2.12

A közösség érdekét a Szerződés 62., 63. és 66. cikke valamint a schengeni vívmányok garantálják. Az Egyesült Királyság és Írország a Szerződés értelmében el fogja fogadni a megfelelő határozatot.

3.   Megjegyzések

3.1

Az EGSZB úgy véli, hogy az ARGO program módosításának biztosítania kellene, hogy a program keretében kiosztott pénzügyi támogatást valóban a nemzeti külső határokkal foglalkozó projektek kapják, azonban hangsúlyozni kívánja, hogy a projektek stratégiai jellegét az ARGO Bizottsággal kell egyeztetni, az Európai Bizottság javaslata alapján, a tagállamok többsége által jóváhagyott objektív kritériumokra épülő kockázatértékelés segítségével.

3.2

A nemzeti közigazgatási hatóságok egymás közötti együttműködésének nehézségei az ARGO program keretében rámutattak a tagállamok közötti együttműködés hiányára a külső határok igazgatásának területén.

3.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a jövőben túl kell lépnünk a közigazgatási együttműködésen, és a külső határok, vízumok, menekültügy és bevándorlás területén közös politika keretében működő közösségi szolidaritási rendszert kell létrehoznunk. A 2007-es pénzügyi tervnek figyelembe kell vennie ezt a megközelítést.

3.4

Az EGSZB nem érti, hogy a Tanács miért ütközött olyan sok nehézségbe, és miért késlekedik a javaslatban szereplő külső határellenőrzést érintő operatív együttműködés igazgatásáért felelős Európai Ügynökség felállításával (1).

3.5

Az EGSZB kéri a hatóságokat, hogy a külső határok, vízumok, menekültügy és bevándorlás területén történő közigazgatási együttműködés keretében biztosítsák, hogy minden személy, minden esetben emberséges és az emberi méltóságot tiszteletben tartó elbánásban részesüljön az Európai Unió alapjogi chartájának és az emberi jogokról szóló nemzetközi egyezményeknek megfelelően.

3.6

Az EGSZB véleménye (2) a javasolt külső határellenőrzést érintő operatív együttműködés igazgatásáért felelős Európai Ügynökség eljárási szabályzatáról a következő észrevételeket tartalmazta, amelyek jelen véleménybe is bekerültek:

3.6.1

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy a hatékony határellenőrzés nem veszélyeztetheti a menedékjogot. Sok, nemzetközi védelemre szoruló személy illegális bevándorlási módokon keresztül éri el a külső határokat. A hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy ezek az emberek védelemért folyamodhassanak, és hogy kérelmüket a nemzetközi egyezményeknek és a közösségi és nemzeti jogszabályoknak megfelelően bírálják el. Amíg a menedékkérőkre vonatkozó közigazgatási és bírósági eljárásban döntés nem születik, ezeket az embereket nem szabad elküldeni és megfelelő védelmet kell biztosítani számukra”.

3.6.2

A külső határellenőrzés hatékonyságának hiányát gyakran kihasználják az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnhálózatok, amelyek nem rettennek vissza az emberi életek komoly kockáztatásától sem illegális úton szerzett bevételeik növelése érdekében. Az illegális bevándorlást megkönnyítő cselekmények vagy emberkereskedelem  (3) áldozatainak kiadott rövidtávú tartózkodási engedélyekről megfogalmazott véleményében az EGSZB rámutatott, hogy a hatóságoknak ugyanolyan elszántsággal kell védelmet biztosítaniuk az áldozatok számára, különös tekintettel a legsebezhetőbbekre, így például a gyerekek és a szexuális kizsákmányolás áldozataira, mint amilyen elszántsággal küzdenek az emberkereskedelmet űző és embereket kizsákmányoló bűnhálózatok ellen”.

3.6.3

Az EGSZB már kinyilvánította korábbi véleményeiben, hogy a külső határok hatékony felügyeletéhez szoros együttműködésre van szükség a tagállamok határőrségei, valamint a származási országok és tranzit országok hatóságai között, kapcsolattartó tisztek bevonásával”.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági

és Szociális Bizottság Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  COM(2003) 687 végleges – 2003/0273 (CNS)

(2)  Lásd a 2004. január 29-én kiadott EGSZB véleményt a következő témában: Javaslat tanácsi rendeletre a külső határellenőrzést érintő operatív együttműködés összehangolásáért felelős európai ügynökség felállítására. (HL C 108., 2004.04.30.– előadó: Pariza Castaños)

(3)  Lásd HL C 221., 2004. 09. 17. – előadó: Pariza Castaños


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/78


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „Javaslat tanácsi rendeletre a kábítószer és kábítószer-függőség európai megfigyelőközpontjára vonatkozóan”

(COM(2003) 808 végleges-2003/0311 (CNS))

(2005/C 120/15)

2004. szeptember 23-án a Tanács az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 152. cikke alapján úgy határozott, hogy kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a fent említett témában.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a vélemény főelőadójának Jan OLSSON-t nevezte ki.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2004. október 27-én és 28-án megtartott 412. plenáris ülésén (2004. október 27-i ülés) 159 szavazattal és 1 tartózkodással mellett az alábbi véleményt elfogadta:

1.   A rendeletjavaslat összefoglalása

1.1

Az Európai Bizottság javaslatot tesz a Tanács 1993. február 8-i 302/93/EGK sz., a kábítószer és a kábítószer-függőség európai megfigyelőközpontjának (KKEM) létrehozására vonatkozó rendelete átdolgozására.

1.2

A javasolt módosítások a következő pontokra vonatkoznak:

A Megfigyelőközpont szerepének erősítését célzó módosítások: Elsősorban arról van szó, hogy a Megfigyelőközpont lehetőséget kapjon egyfelől arra, hogy figyelembe vehesse a kábítószer-fogyasztásban kialakuló új szokásokat, különösen a fiatalok körében, akik egyre gyakrabban keverik a tiltott szereket a nem tiltottakkal, mint amilyen például az alkohol, másfelől pedig olyan mutatók kidolgozására, amelyekkel értékelhetővé válnak az uniós politikai döntések a kábítószerek területén.

A bővítés figyelembe vételét célzó módosítások: Javasolható egy olyan iroda felállítása, amelynek feladata a KKEM igazgatótanácsának támogatása lenne. A javaslat ezenkívül azt is tartalmazza, hogy vizsgálják felül a megfigyelőközpont tudományos bizottságának összetételét.

Az eredeti rendelet végrehajtása során felmerült bizonytalanságok kiküszöbölését célzó módosítások: Itt elsősorban a speciális központok helyébe lépő REITOX központokról van szó.

2.   Általános megjegyzések

2.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság sajnálja, hogy csupán rövid időt kapott a Tanácstól arra, hogy véleményt adjon egy, az Európai Bizottság által már 2003 decemberében benyújtott rendeletjavaslatról.

2.2

A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (KKEM) létrehozásának az a célja, hogy a Közösség és tagállamai számára objektív, megbízható és európai szinten összehasonlítható információkat szolgáltasson a kábítószerek és a kábítószer-függőség jelenségéről, valamint következményeikről.

2.3

Az EGSZB kedvezően ítéli meg a rendeletjavaslatot, amelynek célja a Megfigyelőközpont szerepének erősítése, szervei működési módjának átalakítása, valamint az eredeti rendelet végrehajtása során felmerült bizonytanságok kiküszöbölése. Ez egyben tükrözi az EGSZB korábbi véleményeiben kifejeződő szellemet a kábítószer-függőséggel együtt járó kockázatok megelőzésével és csökkentésével kapcsolatban (1).

3.   Különös megjegyzések

3.1

Az EGSZB végül hangsúlyozza, hogy a KKEM munkájába a civil társadalom érintett szervezeteit is vonják be. Az EGSZB e célból teljes mértékben támogatja a rendeletjavaslat 5. cikke 5. bekezdésében foglalt javaslatot, mely szerint a Megfigyelőközpont „felhasználhat kiegészítő szakvéleményeket és információs forrásokat, különösen a kábítószerek és a kábítószer-függőség terén aktív transznacionális hálózatokat”.

3.2

Az EGSZB javasolja, hogy a Megfigyelőközpontban működjék egy kapcsolattartó bizottság is olyan európai hálózatok képviselőinek részvételével, amelyek ezen a területen dolgoznak, és képesek a nemzeti tájékoztatási központok által adott információkon felül kiegészítő információkat nyújtani (2).

3.3

Mivel a Közösség pénzügyi támogatást nyújt a nemzeti droginformációs központoknak, az EGSZB:

a statisztikai adatok összegyűjtésére vonatkozóan szigorúbb harmonizációt javasol a tagállamoknak annak érdekében, hogy – az Eurostat mintájára – az információk megbízhatóak és összehasonlíthatóak legyenek. A rendeletjavaslat 5. cikke 2. bekezdését ebben az irányban kell továbbfejleszteni;

továbbá javasolja, hogy a civil társadalom azon nemzeti hálózatait, amelyek ezen a területen tevékenykednek, szorosan kapcsolják be a nemzeti droginformációs központok munkájába.

3.4

Az EGSZB tüzetesen meg fogja vizsgálni az Európai Uniónak a kábítószer elleni harc területére vonatkozó új cselekvési tervét, amelyet előreláthatólag 2005 elején hoznak nyilvánosságra.

Brüsszel, 2004. október 27.

Az Európai Gazdasági

és Szociális Bizottság Elnöke

Anne-Marie SIGMUND


(1)  

Vélemény „Az Európai Bizottság közleményéről a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához az Európai Unió cselekvési tervére vonatkozóan a kábítószer elleni harc területén (2000-2004)”, előadó: Hassett-van Turnhout. HL C 51, 2000.2.23.

Vélemény „Tanácsi ajánlásra tett javaslatról a kábítószer-függőséggel járó kockázatok megelőzésére és csökkentésére vonatkozóan”, előadó: Le Nouail-Marličre. HL C 61, 2003.3.14

(2)  A nemzeti tájékoztató központok a kábítószerekről és a kábítószerfüggőségről tájékoztató európai információs hálózat (REITOX) részét képezik, amely fölött a Megfigyelőközpont rendelkezik.


20.5.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/79


Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő témában: „A lisszaboni stratégia végrehajtásának javítása”

(2005/C 120/16)

2004. március 25–26-án (elnökségi) következtetéseiben az Európai Tanács felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 262. cikke értelmében, hogy vizsgálja meg: „A lisszaboni stratégia végrehajtása javításának” módját és eszközeit.

A „Gazdasági és Monetáris Unió, gazdasági és szociális kohézió” szekció a lisszaboni stratégiával foglalkozó irányító csoport munkája alapján 2004. október 7-én fogadta el véleményét. Az előadó Bruno Vever, a társelőadók: Ernst EHNMARK és John SIMPSON voltak.

2004. október 27-28-án tartott 412. plenáris ülésén (az október 27-i ülésen) az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 169 igen szavazattal, 4 szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett az alábbi véleményt elfogadta.

1.   Előszó

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli azt a tényt, hogy a 2004. március 25-26-i Európai Tanács felkérte arra, hogy vizsgálja meg annak módját és eszközeit, hogy a félidejében levő Lisszaboni Stratégia végrehajtása hatékonyabbá váljon.

1.2

Felidézi, hogy a 2000. március 24-i lisszaboni megbízatás a kezdettől:

hangsúlyozta annak szükségességét, hogy aktív módon vonják be a szociális partnereket és a civil társadalmat a stratégiába a partneri kapcsolat változatos formáit alkalmazva;

kifejtette, hogy annak sikere elsődlegesen a magánszektoron és az állami és a magánszektor közötti partneri kapcsolatokon múlik.

célul tűzte ki három összetevője, vagyis a gazdasági növekedés, a társadalmi kohézió és környezeti fenntarthatóság kiegyensúlyozott fejlődését azon törekvése során, hogy ösztönözze az európai versenyképességet és a minőségi munkahelyek teremtését, miközben támaszkodott a megfelelő környezetvédelmi politikákra;

1.3

Az EGSZB az utóbbi évek vitáin, meghallgatásain és véleményein keresztül mindvégig hangsúlyozta A lisszaboni stratégia jelentőségét az Unió gazdasági és társadalmi jövője szempontjából, és felhívta az összes szociális-foglalkoztatási szereplőt, hogy aktív részt vállaljon belőle. Az EGSZB nemrégiben fogadott el véleményeket konkrétan az európai vállalati versenyképességről, a fenntartható fejlődési stratégiáról (1), a gazdasági kormányzás javításáról és a foglalkoztatottságot támogató intézkedésekről (2). Az EGSZB egyfolytában hangsúlyozta, hogy a lisszaboni stratégia célkitűzéseit csak a civil társadalom teljes bevonásával lehet megvalósítani.

1.4

Miközben a lisszaboni stratégiával kapcsolatban elfoglalt jelenlegi álláspontjára hivatkozott, az EGSZB az Európai Tanács felkérésére válaszul:

valamennyi szekcióját bevonta a munkába;

utánajárt a tagállamok gazdasági és szociális tanácsai és a szervezett civil társadalmat képviselő nagyobb európai szervezetek véleményének;

szeptember 9–10-én Brüsszelben meghallgatást tartott ebből a célból.

2.   Általános értékelés

2.1

A lisszaboni stratégia leginkább arról a kötelezettségvállalásról ismert – tömören –, hogy Európát a világ legdinamikusabban versenyképes, tudásalapú gazdasági térségévé teszi.

2.2

A lisszaboni stratégiának ezt a rövidített leírását gyakran ismételgetik, de nem mindig úgy, hogy értik a hatókörét és teljes jelentőségét.

2.3

A lisszaboni stratégia az Európai Unió társadalmának egészéről alkotott igen nagyra törő látomás. A stratégia megfogalmazása az unió alapcélkitűzéseinek újrafogalmazása, most már a 25 tagállamból álló Unió nagyobb léptékében.

2.4

A lisszaboni stratégia nem csak:

szakközgazdászoknak szóló fogalom;

az elszigetelten dolgozó „eurokraták” ambíciója;

a gazdasági változásra vonatkozó szűk perspektíva;

egy olyan nagyra törő terv, amelyet lehet a fenntartható fejlődéssel összeegyeztethetetlennek tekinteni;

egy olyan fogalom, amely figyelmen kívül hagyja a gazdasági növekedés társadalmi kihatásait.

2.5

Helyesen bemutatva és értelmezve a lisszaboni stratégia:

módszer Európa jövőjének alakítására;

stratégia az európai polgárok életminőségének fenntartására és javítására;

szükséges a tudásalapú gazdaság új lehetőségeinek kiaknázásához;

annak felismerése, hogy egyrészt a foglalkoztatás fenntartása és az életszínvonal javítása, másrészt a versenyképesség új lendületet igényel;

egy gazdasági, szociális és környezetvédelmi intézkedések közötti szinergiát elősegítő stratégia;

az Európai Unió múltbeli sikerére építő stratégia;

fenntartható gazdasági növekedést biztosít, több és jobb munkahellyel és erősebb szociális kohézióval.

2.6

A lisszaboni stratégia alakulásában kritikus vonás a versenyképesség és a növekedés vizsgálata a jobb gazdasági állapot előidézése, a munkahelyteremtés, és az életminőség védelme, valamint javítása során. Másfelől viszont a jobb életminőség, a szociális fejlődés és a környezet fenntarthatósága szintén növekedéssel jár. A lisszaboni stratégia által elért gazdasági előrelépéssel összhangban lehetővé válik a szegénységben élő európai népességnek nyújtott támogatás fokozása, a szociális-társadalmi betagozódás alkalmazásának kiterjesztése és ezeknek a vívmányoknak a későbbi generációk számára való fenntarthatóságának számításba vétele.

2.7

Az az állítás, hogy a lisszaboni stratégia csak a versenyképességről szól, az egész tézis félreértése.

2.8

Az EGSZB először is meg szeretné jegyezni, hogy a lisszaboni stratégia már sok pozitív fejlemény elindulását tette lehetővé az elmúlt öt évben, többek között:

a hagyományos területeket meghaladó reform iránti igény tudatosulása;

az információs technológiák és az innovációs folyamatok felgyorsult terjedése;

több támogatás az új vállalkozásokhoz és a kis- és középvállalkozások finanszírozásához;

a fenntartható fejlődés fokozottabb figyelembe vétele, a közvélemény tájékozatlanságának csökkentése, a szociális védelem költségvetési stabilitásának helyreállítása és a környezet védelme;

kezdeményezések a szociális reform során a szociális partnerek részéről;

a jogi és közigazgatási eljárások egyszerűsítésére tett intézkedések, noha korlátozott körben.

2.9

Ezen pozitívumok ellenére a fő megfigyelés az, hogy az elmúlt öt év kiábrándító volt a Lisszabonban elhangzott ambíciókkal szembeállítva. Európa növekvő kihívásokkal néz szembe a versenyképesség terén, miután beszorult a nagy, fejlett iparú versenytársak és az alacsony termelési költségekkel dolgozó, feltörekvő gazdaságok közé, amelyek mind jobban hasznosítják az új technológiákat. Számos aggodalomra okot adó jel van, mint például:

gyenge belső kereslet, kevés befektetés, lanyhuló növekedés az Európai Unióban, 2001 és 2003 között átlagosan kb. évi 1 %;

a foglalkoztatási célok kudarca, a foglalkoztatás minőségének csökkenése és a munkahely biztonságának elvesztése;

az európai termelőbázisok gyorsuló bezárása és áthelyezése;

a tanulmányaikat befejező fiatal emberek és kutatók jelentős mértékű elvándorlása harmadik országokba;

számos tagállamban a folytatódó, sőt növekvő állami költségvetési hiány;

messzemenően eltérő adószabályozás és adókulcsok, melyek a vállalkozásokat sújtják;

a szociális védelem és a népesség gyorsuló öregedésének növekvő költségei és ezen csoportok egyre nagyobb sebezhetősége;

a termékekre való szakosodás olyan irányba történő elmozdulása, ami nem illik bele a tudásalapú gazdaságról kialakult képbe.

2.10

Ugyanakkor a lisszaboni stratégiai reformok lemaradásban vannak:

2.10.1

Európai szinten a 25 tagállam vállalta, hogy számos területen befejezi az egységes piac kialakítását (energiaügy, szolgáltatások, közbeszerzés, transzeurópai hálózatok, a közszolgáltatások alkalmazkodása), viszont akadályozzák a megadott időkereten belül a szükséges intézkedések végrehajtását.

2.10.2

Nemzeti szinten eltérőek az eredmények, amelyek mellett a hiányosságok többnyire az alábbiak:

a szabályozások és adminisztratív eljárások szervezeti bonyolultsága;

állandó eltérés a munkaerő-kínálat és -kereslet között;

a korai nyugdíjba vonulás kiugróan magas aránya a vállalt kötelezettséggel ellentétben;

oktatási rendszerek;

nincs elegendő lehetőség az élethosszig tartó tanulásra;

a kutatási kiadások, amelyek általánosságban tovább csökkentek, ahelyett, hogy a Lisszabonban célul kitűzött GDP 3 %-át elérnék;

az innováció iránti igény által felvetett társadalmi problémákra nem fordítanak kellő figyelmet.

2.10.3

Az új tagállamoknak gyakran további hátrányokat kell leküzdeniük a fejlődési lemaradás következtében, például a foglalkoztatásban, a technológiák vagy a környezet területén, bár ezeket néha kiegyenlítik azok a megújítást célzó intézkedések, amelyek radikálisabbak, mint a 15-tagú EU-ban voltak. Az utóbbiak közül az északi országok általában nagyobb haladást értek el a reformokban, mint déli társaik. Ugyanez az általános megfigyelés érvényes azokra a tagállamokra, amelyeknek sikerült egyensúlyba hozni a költségvetésüket, azokkal szemben, amelyek nagyobbra engedték nőni a hiányt. Még a legfejlettebb tagállamok is bizonyos területeken késésben vannak a jobban teljesítő harmadik országokhoz képest. A reform célja nem egyszerűen az, hogy jobban teljesítsünk, mint korábban, hanem az, hogy jobban teljesítsünk, mint bárhol másutt.

2.11

A lisszaboni stratégia ezért ördögi körbe került: a lassú növekedés bonyolulttá teszi a reform végrehajtását, míg a reform késése tovább akadályozza a növekedést és a foglalkoztatást. Az eddig megvalósított reformok főleg a gazdaság kínálatoldali részét érintették. Nem voltak sikeresek, mivel a kereslet nem volt elég nagy.

2.12

A tavaszi csúcstalálkozókon a tagállamok úgy tűnik, előnyben részesítették az új vitákat a Lisszabonban már kitűzött célokról – még akkor is, ha ez még több ajánlás hozzáadását jelenti – a már ténylegesen folyamatban lévő reformok helyzetének szigorú értékelésével és – a folyamatban lévő akciók határidejének betartása által – az egyértelmű elkötelezettséggel szemben. Túl gyakran történik meg az, hogy elmulasztják Brüsszelben világosan megmagyarázni, hogy mit tesznek otthon, vagy hogy mely területeken nem sikerült elérniük azokat a célkitűzéseket, amiről megállapodtak Brüsszelben. A megsokszorozódó reformcélokkal, kötelezettségekkel és résztvevő államokkal szemben egyenlő számú hiányosság áll a közös felelősség, végrehajtás és koordináció, valamint a megfelelő gazdasági hatás és az állásokra gyakorolt hatás terén.

2.13

Ezért fennáll a kockázata annak, hogy a szükséges reformokat nem elegendő határozottsággal alkalmazzák, miközben azt hiszik, hogy a stratégiát teljesíteni lehet. Egy ilyen lisszaboni buborék nem valószínű, hogy nem pukkadna ki már 2010 előtt.

2.14

A Lisszabonban kitűzött cél, a versenyképesség javítása gondosan megcélzott reformok segítségével, és ennek összekapcsolása egy tartós, „foglalkoztatásbarát” gazdasági növekedéssel, melyet egyidejűleg a szociális összetartás erősödése kísér, még mindig érvényes Európára, amely most válaszúthoz érkezett:

egyrészt a világ vezető exportőre és a világ legnagyobb belső piaca (a bruttó hazai terméket tekintve), az euró bevezetése, valamint a bővítés mutatja, hogy képes dinamikus projekteket véghez vinni;

másrészt hátul kullog a gazdasági növekedésben, gyengíti a vállalkozások kivonulása, irányt tévesztve és fenyegetve érzi magát a globális piac csökkent versenyképessége miatt megtapasztalt visszaesés közepette.

2.15

A lisszaboni célkitűzés egy kiegyensúlyozott célkitűzés, összeegyezteti a versenyképességre irányuló gazdasági célt a társadalmi követelményekkel (foglalkoztatás, képzés, társadalmi kohézió, élet- és munkakörülmények) és – amint azt a göteborgi csúcsértekezleten hangsúlyozták – a környezetvédelmi követelményekkel, arányos és interaktív módon.

2.16

A lisszaboni stratégia módszerei érvényesek maradnak a következők alapján:

többéves menetrend, amely több elhatárolható lépcsőből áll egészen 2010-ig, amelynek során teljessé kell válnia az egységes piacnak;

évente közös értékelés a tavaszi csúcstalálkozón;

a közös célkitűzések nyitott koordinációjának módszere a tagállamok között, ahol a legjobb gyakorlatnak adnak elsőbbséget, és amely hasznosan egészítheti ki a közösségi módszert olyan területeken, amelyek nemzeti hatáskörbe tartoznak;

hangsúly helyezése a magánszektor központi szerepére, az állami és magánszektor közötti partneri kapcsolatokra, a civil társadalom bevonására az állami hatóságok részéről és a szociális partnerek közötti párbeszédre.

2.17

Mindeddig a nyitott koordinációs módszer keretében zajló együttműködések kormányközi ügynek számítottak. Teljesen hiányzott a folyamatból a nemzeti parlamenten keresztül adható demokratikus jóváhagyás. A tagállamokban a nemzeti parlamentek szintjén komoly vitát kell indítani a lisszaboni stratégiával kapcsolatban.

2.18

A tagállamok közül sokban hiányzik a civil társadalom szereplőinek elengedhetetlen bevonása és támogatása. Ez a nagy kudarc jelentős csalódás a lisszaboni stratégia végrehajtása során, és hosszan lehetne magyarázni a felmerülő aggodalmakat és a tapasztalt hiányosságokat. Erről tanúskodik a kommunikáció és partnerség állandó meghiúsulása.

2.18.1

A kommunikáció hiánya nyilvánvaló. Sem a tagállamok, sem a médiumok nem értekeznek a közvéleménnyel A lisszaboni stratégia kérdéséről, ellentétben a folyamatban levő nemzeti vitákkal, amelyek a foglalkoztatásról, a képzésről, a szociális védelemről, a vállalatok áttelepüléséről és a technológiai versenyről szólnak. Amikor a Lisszabonban kitűzött versenyképességi célról tájékoztatják, a legtöbb európai polgár nem érti annak sem a célját, sem a hatókörét. Sokan azt hiszik, hogy a „világ legversenyképesebb (…) gazdaságává” válni vagy valószínűtlen, vagy az európai szociális modell végét jelenti úgy, hogy az ezen a területen a legfejletlenebb országok színvonalára süll