18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/1

—

Az Európai Bizottságnak az európai foglalkoztatási stratégia végrehajtásának megerősítéséről szóló közleménye

—

A tagállamok foglalkoztatáspolitikájával kapcsolatos irányelvekre vonatkozó tanácsi határozatjavaslat

—

A tagállamok foglalkoztatáspolitikájának gyakorlatba ültetésére vonatkozó ajánlás, mely a tanácsi ajánlás alapján készült

1.1

úgy véli, hogy a lisszaboni stratégia gyakorlatba ültetése közben elsősorban a foglalkoztatás és a versenyképesség javítására kell összpontosítani. Nincs szükség új folyamatok beindítására és új célok kitűzésére; inkább a korábbi határozatok hatékony végrehajtására kell fektetni a hangsúlyt;

1.2

fontosnak tartja, hogy egy fenntartható gazdaságpolitikán alapuló és fenntartható fejlődésre berendezkedett, rendezett makroökonómiát kell a lisszaboni stratégia kiindulópontjának venni;

1.3

úgy véli, hogy fontos a gazdaság-, foglalkoztatás- és szociálpolitikát, a környezetvédelmi politikát és az oktatás- és a kutatáspolitikát a lisszaboni stratégia kiegészítő részének tekinteni, mely a versenyképességet, a gazdasági növekedést és a szociális kohéziót segíti elő. A szociális védelmi rendszerek, a gazdaságpolitikai irányelvek és a foglalkoztatási folyamat közötti kölcsönhatást még tovább kell fokozni;

1.4

azt gondolja, hogy a strukturális reformok, a kutatás és az innováció támogatása, a vállalkozói szellem ösztönzése valamint az oktatás és a képzés fejlesztése kulcsfontosságú tényezők az EU versenyképesség, a befektetések előmozdítása és az új munkahelyek teremtése szempontjából;

1.5

úgy véli, hogy a lakosság elöregedése komoly gondokat okoz az államháztartás fenntarthatósága és a szolgáltatások fejlesztése szempontjából és, hogy ez munkahelyteremtő, hatékony intézkedéseket tesz szükségessé valamint azt, hogy az embereket arra ösztönözzék, hogy ne hagyják abba a munkát;

1.6

úgy gondolja, hogy helyi és regionális önkormányzatok jelentős szerepet játszanak és fontos gyakorlati feladataik vannak a lisszaboni stratégia gyakorlatba ültetésében illetve a gyakorlati megvalósítás alátámasztásában, de a bennük rejlő lehetőségeket még messze nem merítették ki.

2.1

lényegesnek tartja, hogy a lisszaboni stratégia megvalósítása közben több figyelmet fordítsanak a különböző megvalósítási szintek közötti interakcióra és az olyan közigazgatási mechanizmusok kiépítésére, melyek partnerségi kapcsolatok kialakítását és a helyi és regionális önkormányzatok hatékony részvételét teszik lehetővé a stratégia megvalósításában;

2.2

támogatja az európai Tanács tavaszi ülésén, a lisszaboni stratégia félidejében tartott kiértékelésekor megfogalmazott célkitűzéseket és javasolja, hogy a kiértékelés terjedjen ki a kormányzati célkitűzések megvalósításának kritikus megvizsgálására, valamint arra, hogy milyen hozzáadott értéket jelentett a stratégia megvalósításában az, hogy decentralizálták a közigazgatást;

2.3

úgy gondolja, hogy a nyitott koordinációs módszer alkalmazásakor a decentralizált megközelítés a legmegfelelőbb, mert ilyen módon lehetősége lesz a helyi és regionális partnereknek is arra, hogy kialakíthassanak egy helyi és regionális stratégiát. Ezeknek a stratégiáknak bele kell illeniük a nemzeti stratégiába. A tagállamok nemzeti akcióterveinek részletesen kell majd tartalmazniuk, hogy a helyi és regionális hatóságok hogyan vettek részt a tervek összeállításában és mi lesz majd a szerepük annak végrehajtásában;

2.4

hangsúlyozza, hogy a nyitott koordinációs módszert le kell egyszerűsíteni, nem a célkitűzések részletes leírását vagy a teljesítménymutatókat kell tartalmaznia, hanem inkább a helyzetet javítását célzó stratégiai politikákra kell fektetni benne a hangsúlyt és arra, hogy azokat hogyan lehet konkrétan és hatékonyan megvalósítani;

2.5

úgy véli, fontos, hogy az Unió új pénzügyi kerete és a Strukturális Alap tevékenységei a jövőben majd nagyobb mértékben függjenek a lisszaboni stratégia végrehajtásától.

2.6

egyetért az Európai Bizottsággal, hogy nem az irányelveken kell változtatni, hanem, inkább a már meglévő irányelvek hatékony megvalósítására kell helyezni a hangsúlyt;

2.7

úgy véli, hogy talán helyénvaló lenne bizonyos esetekben, ha a tagállamok – az egyes országokra lebontott ajánlásokon kívül – kapnának olyan közös ajánlásokat is, melyek Wim Kok munkacsoportjának az ajánlásain alapulnak. De ebben az esetben azt is szükségesnek tartja, hogy világosabban meg kell vizsgálni, hogy mi a kapcsolat a közös ajánlások és a 2003-ban megfogalmazott általános célkitűzések között;

2.8

úgy gondolja, hogy a 2003-as irányelvekbe nem voltak elegendő biztosítékok beépítve annak az előírásnak a betartásával kapcsolatban, hogy támogatni kell a helyi és regionális szinten működő partnerek részvételét az irányelvek kialakításában és megvalósításában;

2.9

lényegesnek tartja, hogy a foglalkoztatási stratégiában hangsúlyt kapjon a kormányzati munka és, hogy kritikus vizsgálatnak legyen majd alávetve a 2005-as közös foglalkoztatási jelentésben a kormányzati munka gyakorlati megvalósítása;

2.10

támogatja az Európai Bizottságnak az aktív öregedési stratégiával kapcsolatos ajánlásait, de úgy véli, hogy a foglalkoztatáspolitikának inkább úgy kellene hosszabb távon több munkaerőről gondoskodnia, hogy több figyelmet fordít, többek között, a nőkre, az idősebb és a fiatalabb korosztályra, a fogyatékosokra és a bevándorlókra valamint úgy, hogy elősegíti az egész lakosság cselekvőképességének és egészségi állapotának növekedését;

2.11

úgy gondolja, hogy a munkaerőpiacon végrehajtandó szerkezeti reformokat és az adózás és a juttatások rendszerében bevezetendő változtatásokat úgy kell megtervezni, hogy kifizetődővé váljon az, ha valaki dolgozik, és azok arra ösztönözzék az embereket, hogy maradjanak aktívak a munkaerőpiacon;

2.12

azt gondolja, hogy fontos az új tagállamokat támogatni abban, hogy munkaerőpiacukat a helyi és regionális hatóságok kapacitásának növelésén keresztül fejlesszék tovább és abban is, hogy a régi és új tagállamok között helyi és regionális szinten is beinduljon az együttműködés és a tapasztalatcsere.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/3

1.

az 1408/71. (EGK) rendelet meghatározása szerint a „határon át ingázó munkavállaló” olyan alkalmazott, vagy önálló vállalkozó, aki kereső foglalkozását az egyik tagállam területén űzi, és állandó lakhelye egy másik tagállam területén van, ahová mindennap, vagy legalább hetente egyszer rendszeresen hazatér.

2.

A foglalkoztatott munkavállalók szabad áramlását, a munkajogi és alkalmaztatási tekintetben (bérezés, elbocsátás elleni védelem, újbóli foglalkoztatás, adó- és szociálpolitikai kedvezmények) az őket megillető egyenlő elbánást főleg az 1612/68. (EGK) rendelet tartalmazza.

3.

Az egyenlő elbánás elve vonatkozik valamennyi, a határokon át ingázó (és migráns) munkavállalóra, aki az EU-ban él és dolgozik.

4.

A szociális védelemről az 1408/71. (EGK) rendelet és a hozzá tartozó 574/72. (EGK) végrehajtási rendelet rendelkezik. Ezek célja a tagállamok társadalombiztosítási rendszereinek koordinálása.

5.

Ezekkel a rendeletekkel összhangban, a határokon át ingázó munkavállaló részére elvben annak az államnak a társadalombiztosítási rendeletei és jogszabályai nyújtanak fedezetet, amelyikben dolgozik.

6.

A tíz Közép- és Kelet-Európai ország EU-csatlakozása új helyzetet hoz a munkaerő vándorlásának (migráns munkavállalók) és a munkaerő határokon át ingázásának jelenségei tekintetében, amely kihat majd az Európai munkaerőpiacra is.

7.

Az olyan EU tagállamok, mint Ausztria és Németország keleti határvidékeit a bővítés földrajzilag különösen érinti. Ezen államok határosak Szlovéniával, Szlovákiával, Magyarországgal, Lengyelországgal és a Cseh Köztársasággal, és a kezdeti időszakban jelentős növekedésre számíthatnak a határokon át történő ingázás vonatkozásában. Az EU bővítése azonban esélyt is jelenthet arra, hogy az eddigi illegális bevándorlást szabályozza, valamint, hogy a bevándorlás ne csupán a határvidékekre korlátozódjék, hanem inkább olyan területek felé irányuljon, ahol munkaerőhiány van.

8.

Az EU bővítése az európai határmenti övezetekben valószínűleg létrehozza ugyanazokat az adminisztratív, jogi és adózási problémákat, amelyekkel Európa határmenti ingázó munkavállalóinak már eddig is szembesülniük kellett.

1.1.1

a határon át ingázó munkavállaló fogalma változik az egyik határ menti övezetről a másikra attól függően, hogy állandó lakhelyének, illetve munkahelyének állama milyen adózási és társadalombiztosítási jogszabályi kritériumokat alkalmaz és hogy a határon át ingázóknak milyen az aktív, vagy nem aktív állapota, és hogy nincs általánosan alkalmazható olyan fogalmi meghatározás, amely magában foglalná az adózási, jogi és szociális komponenseket is;

1.1.2

a Közösségben az adózási megállapodások, és a határokon át ingázók adózási és társadalombiztosítási megállapodásai nincsenek széleskörűen koordinálva, annak ellenére sem, hogy a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazására vonatkozó 1408/71/ET rendelet, valamint az 1408/71 rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 574/72/EGK rendelet szociális területen nagy előrelépést jelentett;

1.1.3

a Közösségben nincs széleskörű megközelítése az egészségügyi szolgáltatásokhoz történő hozzájutás feltételeinek, mivel nincs közös meghatározás például a rokkantságra, sem a rokkantság fokának közös értékelési módszereire, és a biztosítási időtartamok számítása tekintetében is továbbra is fennmaradtak a különbségek;

1.1.4

habár betartják azt a szabályt, hogy az EU-ban élő és dolgozó valamennyi, a határokon át ingázó munkavállalót egyenlő elbánásban kell részesíteni, melyet az 1612/68/EGK rendelet a foglalkoztatás és a munkavállalás feltételeivel kapcsolatban megfogalmaz, ezt nem mindig alkalmazzák korrekt módon a gyakorlatban;

1.1.5

a nemzeti államok gyakorlata megakadályozza, hogy a határ menti ingázók, illetve a migráns munkavállalók gyakorolhassák a szabad mozgás garantált jogát, ezért és az Európai Bíróság – különösen az EK-Szerződés 39., 42. és 43. cikkére való hivatkozással – segíti a diszkriminációt elszenvedett, határokon át ingázókat jogaik érvényesítésében a nemzeti határozatokkal és jogszabályokkal szemben, és ezáltal megalkotta az Európai Szociális törvényt;

1.1.6

a sok éven keresztül végrehajtott számos kiegészítés, amely figyelembe vette a nemzeti jogszabályok változásait, kijavított egyes rendelkezéseket, bezárta a joghézagokat és lefektette a bizonyos személyek csoportjaira vonatkozó társadalombiztosítási jogállás szabályait, az 1408/71. (EGK) rendeletet igen felduzzasztotta, bonyolulttá és áttekinthetetlenné tette;

1.1.7

az egységes nemzeti adatok hiányában nincsen olyan megbízható statisztikai információ, amelynek alapján át lehetne tekinteni a határokon át ingázók helyzetét európai szinten;

1.1.8

a becslések szerint az Európai Unióban foglalkoztatottak kevesebb, mint 0,5 %-a határokon át ingázó munkavállaló;

1.1.9

hiányzik azoknak a határ menti ingázókat érintő, az új tagállamokban előtérbe kerülő specifikus és pótlólagos problémáknak előrelátó közösségi kezelése, mely kezelés túl kell, hogy menjen az EURES-hivatalok tájékoztató tevékenységén;

1.2.1

az Európai integráció előrehaladásával párhuzamosan az emberek szabad mozgásában is haladást kell elérni, ennek pedig minden egyes tagállam és az Európai Unió számára is elsődleges feladattá kell válnia;

1.2.2

az a kérdés igen fontos, hogy miért van az, hogy – a belső piac létrejötte és az egységes pénz bevezetése után – még mindig olyan kevés a határokon át ingázó munkavállaló, ebben a kérdésben az egyik tovább erősítendő aspektus a munkakeresők és vállalatvezetők hozzáférése egy olyan tájékoztató és tanácsadó szolgálathoz, amelynek feladata lenne a munkaerő mobilitásának megkönnyítése és a munkaerőpiac átláthatóságának biztosítása az Európai Unióban;

1.2.3

az egységes Európa víziója, – amelynek pedig az integrációs folyamat élcsapatának és hajtó motorjának kellene lennie – a fentiek következtében különösen a határ menti régiókban egyre jobban veszít a hiteléből;

1.2.4

a határ menti ingázók és a migráns munkavállalók kérdését más fényben tünteti fel a tíz új Közép- és Kelet-Európai tagállam csatlakozása, különösen a jelenlegi keleti határvidékeken és ezért sürgősen meg kell erősíteni, a várható trendekre vonatkozó előrelátó irányítási rendszert;

1.3.1

az Európai Bizottság kezdeményezését, melynek célja a munkavállalók Európai Unión belüli mobilitása előtt álló akadályok lebontása, és annak biztosítása, hogy tiszteletben tartsák mindenkinek a társadalombiztosításra való jogosultságát, valamint az 1408/71 számú rendelet és a 883/04-es számú rendelet már elfogadott reformját, melynek révén a határ menti ingázók számára javulás állhatna be a betegellátás és a családi juttatások terén;

1.3.2

a Bizottságnak azt a célkitűzését, hogy koordinálja a tagállamok társadalombiztosítási rendszereit, amelynek a végrehajtásával az európai emberek érdekeit és a Szociális Európa felépítését kell szolgálni;

1.3.3

az Európai Közösség Közigazgatási Bizottságának 2003. június 18-i, 189. határozatát a migráns munkavállalók társadalombiztosítási kérdéseiről, amelynek célja az Európai egészségbiztosítási kártya bevezetése, amely felváltaná a Tanács 1408/71. (EGK) rendelete és 574/72. (EGK) rendelete alkalmazásához szükséges ama nyomtatványok kitöltését, amelyekkel egy másik tagállamban történő ideiglenes tartózkodás idejére igénybe lehet venni az egészségügyi ellátást;

1.3.4

a Tanács 2004. január 28-i közös állásfoglalását arról, hogy az Európai Parlament és a Tanács rendelettel szabályozza a társadalombiztosítási rendszerek koordinálását;

1.4.1

még ha be is vezetik a javasolt javításokat, azzal sem szüntetnek meg minden akadályt ezen a területen;

1.4.2

további problémák, egyben azonban esélyek is adódhatnak majd a határokon át ingázókkal kapcsolatosan az EU-bővítés eredményeként;

1.4.3

a Közösségen belül a szociális törvények széleskörű fejlesztését nem lehet főként az Európai Bíróságra bízni, hanem a Bizottságnak magának is aktívan közre kell működnie a határokon át ingázó dolgozók problémáinak megoldásában;

1.4.4

a határ menti régiók gazdasági fejlődése többnyire rendkívül függ a határokon át ingázó munkaerő piacától és ez különösen igaz lesz a bővítés utáni új határ menti övezetekben.

2.1

javasolja az Európai Bizottságnak, hogy minden határ menti ingázóval szemben felmerülő problémával kapcsolatos információt egy már meglévő fórumon tárgyaljanak meg – mint amilyen például a 1408/71 számú EGK-rendeletben javasolt, a migráns munkavállalók szociális biztonságért felelős intézőbizottság; vagy a 1612/68 számú EGK-rendeletben javasolt szakbizottság, melynek célja, hogy szoros együttműködés alakuljon ki a tagállamok között a szabad mozgás és a munkavállalók foglalkoztatása terén.

2.2

javasolja, hogy az a fórum, amely ezt a feladatot vállalja:

2.2.1

hívja le és gyűjtse össze ezeket az információkat minden számításba jöhető politikai hatóságnál és intézménynél, ezek az információk vonatkozhatnak például:

2.2.1.1

arra a tevékenységre, mely a következő államokra terjed ki: az EU tagállamokra, az EFTA-EGT-államokra, illetve azokra az államokra, amelyekkel az EU olyan bilaterális egyezményt kötött, amely tartalmazza az egyének szabad mozgásának kérdését is;

2.2.1.2

A Benelux-szerződésre;

2.2.1.3

a tagállamok közös együttműködési erőfeszítéseire;

2.2.1.4

a közösségi megállapodásokra és szabályokra, az Európai Bizottság (DG V) tapasztalataira;

2.2.1.5

az Európai Határ Menti Régiók Szövetségére;

2.2.1.6

a határ menti ingázók problémáiban érintett felekre, valamint az olyan szervezetekre, melyek a személyek szabad mozgása előtt álló akadályok megszűntetése érdekében dolgoznak.

2.2.2

vizsgálja meg, hogyan lehetne a már létező megállapodások alapján a fenti tapasztalatokat alkalmazni a személyek Európán belüli szabad mozgása előtt álló akadályok eltörlése érdekében, és javítani a tagállamok társadalombiztosítási rendszereinek szükséges koordinálását, és így hatékonyan haladni egy szociális Európa felépítéséért.

2.2.3

A már létező intézményekkel, mint például a Migrációs Ügynökséggel vagy a Schengeni irodával való párhuzamosságok elkerülése végett – a következő a teendő:

2.2.3.1

messzemenően támogatni és koordinálni az összes szereplő között az információáramlást, valamint az együttműködést;

2.2.3.2

előkészíteni egy közösségi statisztikákat a határon át ingázó munkavállalókról;

2.2.3.3

kidolgozni egy javaslatot a Közösség társadalombiztosítási és adótörvényeiben az aktív és passzív, határokon át ingázók és a vándormunkások fogalmának meghatározására;

2.2.3.4

kidolgozni egy javaslatot a határokon át ingázók problémáiért felelős közigazgatási hatóságok tájékoztatási és képzési szintjének javítására;

2.2.3.5

javaslatokat előkészíteni a vonatkozó jogszabályok egyszerűsítésére és fejlesztésére;

2.2.3.6

ösztönözni a határ menti ingázók problémáit kezelő határokon átnyúló regionális irodák létrehozását, amelyek saját kezdeményezésükre, korlátozott időre és eseti problémák kezelésére kis munkacsoportokat hívhatnak össze annak érdekében, hogy segítsenek a határ menti ingázók útjában álló akadályok lebontásában az európai határterületeken.

2.3

javasolja, hogy ezeknek a határ menti ingázók kérdésének megoldására létrejött regionális határátlépő adminisztratív megoldásoknak:

2.3.1

a határátlépésnél foglalkoztatott területi testületek vagy a már meglévő EURES-hivatalok mellett legyen a székhelyük;

2.3.2

hogy ezek igyekezzenek megragadni a szóban forgó határrégió sajátos helyzetét és igyekezzenek konkrét problémafelvetéseket felsorolni;

2.3.3

meg kell vizsgálni az egyes államok által előkészített vagy az államközi előkészületben lévő rendeleteket, megállapodásokat és törvénytervezeteket tekintettel arra, vajon ezek elfogadhatók-e a határokon át ingázók szerződései szempontjából is;

2.3.4

esetleg az illetékes nemzeti vagy nemzetek feletti hatóságok rámutathatnak negatív kihatásokra a migráns munkavállalókra vonatkozóan az egyes államok által előkészített vagy az államközi előkészületben lévő rendeletek, megállapodások és törvénytervezetek átültetésénél, illetve az érintett partner számára megoldási javaslatokat is javasolhatnak;

2.3.5

az érintett tagállamok közötti eseti problémák felmerülése esetén (a következő területeken például: a kettős adózásról szóló megállapodás, a kórházi ápolási biztosítás, a gyerek után járó segély területein a határ menti ingázók családjai számára) mindkét oldalon a nemzeti felelős minisztériumok felelős szakembereit bevonni, akiket helyi és/vagy regionális szakértők kísérnének;

2.3.6

az illetékes minisztériumok javasoljanak rövid idő alatt kétoldalú megoldási modelleket, akár irányítástechnikai, akár törvényhozási szinten, és működjenek együtt ezek átültetésénél;

2.3.7

szakmai szempontból irányítani kell őket és őrködni felettük;

2.4

javasolja, hogy a területi testületek vagy a már meglévő EURES-hivatalok kibővült munkájához, – amelyek ezeket a határ menti ingázók kérdésének megoldására létrejött regionális határátlépő adminisztratív megoldások fölött őrködnek –, európai finanszírozásból kellene megoldani a szükséges pénzeszközök biztosítását.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/7

1.

hogy az aktív öregedés és a korosodó dolgozók munkaerőpiaci részvétele két elsőrendű fontosságú téma, és mindkettő fontos szerepet játszik a fenntartható gazdasági növekedés és a szociális kohézió célkitűzéseinek megvalósításában, mint ahogyan az már 2000-ben megfogalmazódott a lisszaboni stratégia kidolgozásakor;

2.

hogy a 2001-es Stockholmi Európai Tanács lefektette azt az európai bizottsági célkitűzést, hogy 2000-re 50 %-ra kell emelni az 55-64. év közötti korcsoport átlagos foglalkoztatottságát;

3.

hogy a 2002-es Barcelonai Európai Tanács azt a következtetést vonta le, hogy fokozatosan növelni kell azt az átlagéletkort, amikor a dolgozók nyugdíjba mennek az Európai Unióban, körülbelül öt évvel;

4.

hogy bár az elmúlt néhány évben pozitív volt a tendencia, az EU még mindig nagyon messze van a maga által kitűzött két célkitűzése megvalósításától, és fennáll az a veszély, hogy nem tudja megvalósítani azt a Lisszabonban kitűzött célt, hogy 70 %-ra növelje a foglalkoztatási arányt;

5.

hogy még mindig jelentős különbségek vannak a különböző országok között, annak ellenére, hogy egyre több tagállam ülteti gyakorlatba saját nemzeti stratégiáját, különösen a nyugdíjrendszer reformját illetően;

6.

hogy kritikus kérdés a nemek közötti megoszlás a munkaerőpiaci részvételt illetően, és hogy a női foglalkoztatottsági arány átlagosan 30 % az 55-64 évesek korcsoportjában;

7.

hogy Európa lakosságának elöregedése azt jelenti, hogy az 50 fölötti korosztály teszi ki majd a potenciális munkaerő legnagyobb százalékát és a munkaerőpiacon megjelenő fiataloké pedig csak egy kisebb százalékot;

8.

hogy az idősebb dolgozók munkaerőpiaci részesedésének növekedése alapvető fontosságú a gazdasági növekedés és a szociális védelmi rendszerek fenntartása szempontjából;

9.

a várható élettartam növekedése több lehetőséget nyújt majd arra, hogy életünk folyamán legjobb képességeinknek megfelelően kibontakoztathassunk, és az aktív élet meghosszabbodása lehetővé teszi az emberi potenciál még nagyobb kiteljesedését.

1.1

osztja az Európai Bizottság aggodalmát, hogy az idősebb lakosság foglalkoztatását elősegítő drasztikus intézkedések nélkül az EU foglalkoztatási célkitűzéseit nem lehet megvalósítani;

1.2

egyetért azzal az elemzéssel, mely azt vizsgálja, hogy milyen feltételeknek kell a munkaerőpiacon megvalósulniuk ahhoz, hogy a dolgozók aktív életét meg lehessen hosszabbítani: megfelelő pénzügyi ösztönzés, jó egészségvédelmi és biztonsági feltételek a munkahelyen, rugalmas munkaszervezés, állandó továbbképzési lehetőségek, hatékony megelőző munkaerőpiaci politika és a munka minőségének javulása;

1.3

értékeli, hogy az Európai Bizottság úgy véli, hogy a tagállamoknak radikális intézkedéseket kellene elfogadniuk, és meg kellene fogalmazniuk az aktív öregedés kérdése kapcsán egy olyan általános politikát, mely nem csak a nyugdíjprogramok reformjának kérdését oldaná meg, hanem kiállna amellett is, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek a továbbképzési lehetőségek és a munkaerőpiacon való aktív működéssel kapcsolatos politikai intézkedések, életkortól függetlenül, és hogy karrierjük folyamán fokozatosan olyan módon változzanak a dolgozók munkafeltételei, hogy kedvük legyen alkalmazásban maradni;

1.4

fontosnak tartja, hogy külön stratégia keretében figyelmet fordítsanak arra, hogy növekedjen az 55 és 64 év közötti nők foglalkoztatottsága;

1.5

meg van győződve arról, hogy a szociális partnerek döntő szerepet játszanak az aktív öregedés stratégiájának elfogadásában és a dolgozók karrierje minőségének javításában.

1.6

meg van győződve arról, hogy közösségi szintű politikai intézkedésekkel az aktív öregedés stratégiáját támogatni és népszerűsíteni lehet.

2.1

hangsúlyozza, hogy annak késleltetése, hogy az idősebb dolgozók elhagyják a munkaerőpiacot magától értetődőnek tekintendő az aktív lakosság számára a munkaerőpiaci életciklus keretein belül. A stratégiai foglalkoztatáspolitikát illetően jobb lenne úgy fogalmazni, hogy „vezető szerepet kell adni a különböző korosztályoknak” vagy „különbözőségen alapuló” politikáról beszélni, ahelyett, hogy néven neveznénk az idősebb korosztályt, mint egy különleges csoportot. Mindenki számára, aki részt vesz a munkaerőpiaci folyamatokban, lehetővé kell tenni, hogy aktív élete folyamán, annak minden szakaszában, lehetősége legyen családi életét összehangolni munkájával.

2.2

egyetért az Európai Bizottságnak azzal az elsőrendű fontosságú stratégiájával, hogy támogatni kell az olyan kulturális változásokat, melyek elősegítik azt, hogy élete folyamán mindenki a legtöbbet hozhassa ki az emberi tőkéből, népszerűsíteni kell az aktív öregedést, el kell kerülni azt, hogy az idősebb emberek kiszoruljanak a munkaerőpiacról és ezért növelni kell foglalkoztatottságuk százalékos arányát, mert – ha figyelembe vesszük a munkaképes korú lakosság csökkenését – ők alkotják majd a rendelkezésre álló munkaerő jelentős részét;

2.3

úgy véli azonban, hogy mindez nem elegendő ahhoz, hogy a legtöbbet kihozzuk az idősebb generációban rejlő lehetőségekből, hanem arra is szükség van, hogy elismerjük annak a jelentőségét, hogy az idősebb korosztály önkéntes és nem hivatalos keretek között zajló, hasznos társadalmi tevékenységet tud végezni, ezért tehát fontos minden olyan munkatevékenység – legyen az fizetett vagy fizetetlen - fontosságát elismerni, mely elősegíti a gazdaságot, az egyéni jólétet és a szociális kohéziót helyi szinten, függetlenül attól, hogy az gazdasági vagy szociális szempontból jelentős;

2.4

megerősíti, egyetértésben az Európai Bizottsággal, hogy az idősebb korosztály foglalkoztatottságának elősegítése érdekében nagyon fontos bizonyos stratégiák népszerűsítése az egész aktív élet folyamán: a munkahelyen jó egészségvédelmi és biztonsági feltételeket, rugalmas munkaszervezést, állandó továbbképzési lehetőségeket és a munka minőségének javulását kell biztosítani, valamint további, a munkaerőpiacon való aktív működéssel kapcsolatos politikai intézkedések révén kell a foglalkoztatottságot biztosítani az egész aktív élet folyamán;

2.5

úgy véli azonban, hogy ahhoz, hogy idősebb nők ne hagyják abba a munkát, hogy halasszák el nyugdíjba menetelüket és hogy könnyebben elkezdhessenek újból dolgozni, valamint, hogy növekedjen a nők foglalkoztatottsági arányszáma, nem elegendő különálló intézkedéseket hozni, hanem arra van szükség, hogy olyan stratégiát valósítsanak meg, mely lehetővé teszi nők számára, hogy egész aktív életük folyamán össze tudják egyeztetni a munkahelyen eltöltött időt azzal az idővel, melyet a családjukkal való gondoskodással töltenek;

2.6

reméli – annak tudatában, hogy Európai Bizottság már vizsgálja azt a kérdést, hogy lehet-e tapasztalati úton bizonyítani, hogy a fiatalabb és idősebb dolgozók tényleg helyettesíthetők-e egymással –, hogy a kifejlesztett stratégiák keretében a rugalmas munkaszervezés részeként megkísérelnek majd gyakorlatba ültetni egy generációk közötti szolidaritási szerződést, mely elősegítené az idősebb korosztály fokozatos visszavonulását, de ugyanakkor lehetővé tenné azt, hogy tapasztalatuk és szakmai hozzáértésük átadásával támogassák a fiatalabb korosztályt;

2.7

egyetért az Európai Bizottságnak azzal a véleményével, hogy az ESF-projekteknek köszönhetően az idősebb korosztály is hasznát látja annak, ha újból aktívvá válik a munkaerőpiacon. Vannak jó példák arra, hogyan tudták az idősebb korosztályhoz tartozó volt vezetők a helyes gyakorlatot továbbadni úgy, hogy miután lehetőséget kaptak arra, hogy tudásukat aktualizálják és új készségeket sajátítsanak el, a helyi munkaerőpiacon bevonták őket olyan helyeken, ahol kevesen rendelkeztek vezetői képességekkel.

2.8

hangsúlyozza azt, hogy milyen fontos olyan területi foglalkoztatási terveket a gyakorlatba ültetni, melyekbe bevonják a szociális partnereket, mert ilyen módon elő lehet segíteni az oktatáshoz és képzéshez való élethosszig tartó hozzáférést, meg lehet erősíteni az olyan, a munkaerőpiacon való aktív működéssel kapcsolatos politikai intézkedéseket, melyek főleg az idősebb korosztályhoz tartozó munkanélküliek számára a tanácsadást és újrafoglalkoztatást segítik elő, meg lehet próbálni kitalálni, hogy milyen intézkedésekkel lehet a munkaerőpiaci politikában elősegíteni a jólétet és a szociális kohéziót, valamint az idősebb korosztály részvételét az aktív társadalmi életben;

2.9

ezeknek a stratégiáknak a fényében a Régiók Bizottsága hangsúlyozza a helyi és regionális önkormányzatok központi szerepét, rámutatva arra, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani azokra a tevékenységekre és programokra, melyek ezeknek az önkormányzatoknak a hatáskörébe és érdekszférájába tartoznak, mert csak ilyen módon kerülhető el az, hogy a társadalomban veszélyes módon két csoportra szakadjon az idősebb korosztály a még aktív és gazdasági szempontból produktív idősebb dolgozók, valamint a társadalom peremére kiszorult idősebb emberek között;

2.9.1

hangsúlyozza, hogy milyen fontos az, hogy a helyi és regionális önkormányzatok felismerjék, hogy az ő szerepük az is, hogy az idősebb korosztály részére társadalmi szempontból hasznos munkával kapcsolatos kezdeményezésekkel álljanak elő (idősebb személyek által a saját közösségük javára végzett fizetetlen vagy részben fizetett önkéntes munka, közösségi szolgáltatások az idősebb korosztály részére stb.). A szociális szempontból jelentős munkának az ilyen osztályozása nemcsak azért fontos, mert növeli a szolidaritást, erősíti a közösséghez tartozás érzését, serkenti az idősebb korosztály aktív polgári öntudatát és elősegíti a korosztályok közötti kapcsolatokat stb., hanem azért is, mert kombinálható olyan megoldásokkal, melyek lehetővé teszik a munkaerőpiac fokozatos elhagyását, illetve az oda való visszatérést azok számára, akik már kiszorultak belőle;

2.9.2

rámutat arra, hogy annak a célkitűzésnek a keretében, hogy növekedjen az 55 és 64 év közötti nők foglalkoztatottsága, feltétlenül központi szerepet kell kapniuk a helyi és regionális önkormányzatoknak is, mivel az általuk nyújtott szolgáltatások teszik lehetővé az ennek a csoportnak a gondozásra szoruló családtagjairól (gyerekek vagy olyan felnőttek, akik nem tudják magukat ellátni) való gondoskodást, nem elfeledve azt sem, hogy ennek a korcsoportnak még jelentős a szerepe a családon belül a többi családtagról való gondoskodásban, főleg ha figyelembe vesszük a jelenlegi demográfiai tendenciát. Továbbá, ahhoz hasonlóan, ahogyan az Európai Bizottság lehetőséget lát arra ebben a dokumentumban, hogy már a dolgozók karrierje folyamán bevezetésre kerüljenek a folyamatos képzéssel és a rugalmas munkaszervezéssel kapcsolatos intézkedések, ugyanakkora figyelmet kell szentelni az olyan továbbképzési és szervezeti stratégiáknak és oktatási, szociális és népjóléti szolgáltatásoknak is, melyek lehetővé teszik a nők számára azt, hogy egész aktív életük folyamán összeegyeztethessék szakmai karrierjükkel járó elkötelezettségeiket családon belüli elkötelezettségeikkel;

2.9.3

úgy véli, hogy nemcsak a nemzeti társadalombiztosítási és nyugdíjstratégiák elősegítése alapvető fontosságú, hanem a területi foglalkoztatási tervek támogatása is, mert ennek következtében a helyi és regionális önkormányzatoknak lehetővé kell tenniük a szociális partnerek bevonását a stratégiák elfogadásába. Az ilyen tervekbe bele kellene foglalni olyan innovatív intézkedéseket is, melyeknek az lenne a fő célkitűzése, hogy megelőzze az idősebb korosztály kiszorulását, hogy ennek a korosztálynak a foglalkoztatottsági aránya növekedjen, valamint az, hogy a bennük rejlő lehetőségeket úgy gazdasági, mint társadalmi szempontból képesek legyenek megvalósítani. Valóban úgy van, hogy csak a területi tervek szintjén – melyeket az EU kísérleti és finanszírozási alapjainak is kell támogatni – lehet az egyrészt a lakosság fokozatos öregedéséből, másrészt az aktív lakosság csökkenéséből adódó összes gazdasági és szociális kérdést lefedni.

2.10

megerősíti annak fontosságát, hogy a tagállamok megosszák egymással a helyes gyakorlatot, különösen a helyi és regionális tapasztalatokat, valamint azt, hogy folytassák a közösségi kezdeményezéseket és intézkedési terveket, melyek nemcsak a tagállami politikának a nyugdíjrendszerrel és a szociális rendszerrel kapcsolatos megreformálására irányulnak, hanem arra is, hogy helyi szinten támogassák azokat a szociális és gazdasági intézkedéseket, melyek az idősebb dolgozók foglalkoztatottságának növelésére irányulnak.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/10

1)

az Európai Parlament 1994. január 24-én elfogadott egy határozatot a városi területek kismértékű bűnözéséről és annak a szervezett bűnözéshez fűződő kapcsolatairól, valamint 1998. november 17-én elfogadott egy határozatot a szervezett bűnözés megelőzésére irányuló irányelvekről és intézkedésekről, utalva a leküzdésére irányuló átfogó stratégia létrehozására;

2)

a bűnmegelőzési intézkedések referenciakerete a szabadság, a biztonság és az igazságosság övezetét létrehozó szerződésben van meghatározva, amely lefektette az alapokat egy valódi európai jogrendszer számára, amelynek három célja szorosan összefügg és kapcsolatban kell, hogy legyen az Alapvető Jogok Chartájával;

3)

a Szerződés 29. cikkelye kiköti, hogy az Unió célját ezen a területen a bűnözés megelőzésével és leküzdésével kell elérni, legyen szó akár szervezett vagy egyéb típusú bűnözésről;

4)

az 1998. évi bécsi akcióterv előírja, hogy a bűnmegelőzési intézkedéseket az Amszterdami Szerződés életbe lépését követő öt éven belül el kell fogadni;

5)

az 1999. október 15-i és 16-i tampere-i Európai Tanács úgy határozott, hogy fejleszteni kell a bűnmegelőzési intézkedéseket és a legjobb gyakorlatok cseréjét, meg kell erősíteni az illetékes nemzeti bűnmegelőzési hatóságok hálózatát és a nemzeti bűnmegelőzési szervezetek közötti együttműködést, valamint hogy az együttműködés első prioritásainak a fiatalkori, a városi és a kábítószerrel kapcsolatos bűnözésnek kell lennie. Kívánatosnak tartotta egy közösségi finanszírozású program fenti célok érdekében történő megvizsgálásának a lehetőségét;

6)

a bűnmegelőzésről szóló számos szeminárium és konferencia, különösen a Stockholmban, Zaragozában és Brüsszelben 1996-ban tartott, a Noordwijkban 1997-ben tartott, a Londonban 1998-ban tartott és az Algarvéban 2000-ben tartott szemináriumok és konferenciák kifejezték egy, a bűnmegelőzés területén folytatott együttműködést megerősítő EU hálózat kifejlesztésére vonatkozó igényt;

7)

az Európai Unió által támogatott számos konferencia között jelentős szerepet játszott az algarvei 2000. május 4-i és 5-i magas szintű konferencia: zöld utat nyitott a Hippocrates program számára, és ami a legfontosabb, lefektette a 2000. november 29-i közösségi közlemény alapjait;

8)

ez a közlemény meghatározta az európai bűnmegelőzési stratégia célkitűzéseit: csökkenteni kell azokat a tényezőket, amelyek megkönnyítik a bűnözés világába történő belépést és a visszaesést, el kell kerülni az áldozatul esést, csökkenteni kell a veszélyeztetettség érzetet, elő kell segíteni és el kell terjeszteni a konfliktusok elhárítására szabott jogtisztelő kultúrát és irányítási kultúrát, valamint megfelelő kormányzási intézkedéseket kell végrehajtani a korrupció megelőzése céljából;

9)

a politikáknak több ágat kell lefedniük: a bűnmegelőzési és biztonsági intézkedéseknek kéz a kézben együtt kell járniuk a társadalmi és oktatási politikák támogatásával, valamint partneri kapcsolatot kell létesíteni a terület résztvevőivel, ahol a kulcsfontosságú szerepet a helyi hatóságok játsszák;

10)

ezenfelül ezek az elvek és célkitűzések lehetővé teszik, hogy a bűnmegelőzés „európai modelljéről” beszéljünk, amelynek keretében az Európai Unió fellépése, anélkül, hogy helyettesítené a nemzeti, a regionális és a helyi fellépést, kiegészíti a „felelősségek piramisát”

11)

1996. és 2002. között lassan, de biztosan növekedett a veszélyeztetettség érzete Európában;

12)

az egész társadalmat be kell vonni a nemzeti, helyi és regionális hatóságok, a civil szervezetek, a magánszektor és az európai nép közötti partnerség létrehozásába: számos oka van a bűnözésnek, ezért a társadalom különböző csoportjai – beleértve a polgári társadalmat – által különböző szinteken elfogadott intézkedésekkel kell ezek felé fordulni, együttműködve a különböző tapasztalatokkal és szakértelemmel rendelkező résztvevőkkel;

13)

az EU-állampolgárok ellen elkövetett bűncselekmények legnagyobb része városi területeken történik; az elsőbbséget ezért a megfelelő integrált várospolitikáknak kell adni;

1.1

üdvözli azt a tényt, hogy megindul egy folyamat a hálózat tevékenységeinek figyelemmel kísérése céljából annak érdekében, hogy új erőt adjon az európai szintű nem szervezett bűnözést – ismertebb nevén tömegbűnözést – megcélzó bűnmegelőzési politikáknak, és hogy prioritásként határozza meg a fiatalkori, a városi és a kábítószerrel kapcsolatos bűnözést, valamint a nők és egyéb hátrányos helyzetű csoportok, pl. gyermekek, idősek és bevándorlók elleni bűncselekményeket;

1.2

hangsúlyozza, hogy a bűnmegelőzési politikák olyan területet jelentenek a tagállamok számára, ahol az Európai Unió hatékonyan hozzájárulhat ahhoz, hogy valódi „európai hozzáadott értéket” nyújtson a nemzeti, regionális és helyi intézkedések számára;

1.3

hangsúlyozza, hogy a bűnmegelőzési intézkedések iránti igényt olyan kezdeményezéseknek kell tekinteni, amelyek nem csupán szó szerint közelítik meg a bűnözést, hanem törekednek minden társadalomellenes viselkedés megelőzésére, az ilyen viselkedés okainak megszüntetésére, valamint az emberek félelem- és veszélyeztetettségérzetének csökkentésére;

1.4

meg kívánja jegyezni továbbá, hogy a közlemény gyakorlatilag a kevésbé fontos ügyekkel, mint például a célba veendő bűntípusok egyértelműbb megfogalmazásával történő foglalkozásra korlátozza önmagát, és nem tesz a bűnmegelőzés társadalmi dimenziójának megközelítésére vonatkozó ajánlásokat vagy javaslatokat;

1.5

rámutat arra, hogy a bűnmegelőzés – feltételezve, hogy a társadalomellenes viselkedés megelőzésére, az ilyen viselkedés okainak megszüntetésére és az emberek félelem és veszélyeztetettség érzetének csökkentésére irányuló intézkedések sorozatát jelenti – horizontális kérdés, ami számos állami politika területét érinti, mint például a társadalompolitikát, az oktatáspolitikát, a várospolitikát, a bevándorlók integrációját és az állampolgárok részvételének növelését;

1.6

úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak el kell ismernie, hogy szoros kapcsolat áll fenn a bűnözés, valamint az antiszociális viselkedés és a napjaink társadalmában jelen lévő gazdasági és technológiai változások által kiváltott társadalmi kirekesztés folyamata között; azonban a fenti hatásra vonatkozó bármiféle megállapítást koherens vállalásoknak kell követni a politikai koordinálás terén;

1.7

kívánatosnak tartja hangsúlyozni a helyi és regionális hatóságok kulcsfontosságú szerepét a tagállamok bűnmegelőző politikáinak támogatásában, valamint azt a tényt, hogy az Európai Bizottság megvizsgálja az összes különböző társadalmi szereplő bevonásának szükségességét; azonban a fenti hatásra vonatkozó megállapításoknak vissza kell tükröződniük az Európai Bűnmegelőzési Hálózat (EUCPN) gyakorlati működésében olyan szereplőkkel, akik jelenleg ki vannak rekesztve a részvételből és a szerepvállalásból;

1.8

fontosnak tarja megjegyezni, hogy az EUCPN strukturálisan alkalmatlan, és hogy csupán megkönnyíti a meglehetősen véletlenszerű tapasztalatok cseréjét, és nem rendelkezik munkaparaméterekkel vagy célokkal.

2.1

fel kívánja hívni a figyelmet a veszélyeztetettségérzet sajátos jellemzőire, amelyek természetesen a bűnözéssel kapcsolatos változók eredményei (annak a tényleges veszélye, hogy bűntény áldozatául esünk), azonban számos egyéb társadalmi, pszichológiai és kulturális tényezőnek, mint például a kornak, a nemnek, a hatóságokba vetett bizalom hiányának, a bizonytalan vagy marginális társadalmi helyzetnek, a társadalom észlelt kríziseinek és értékeinek, a média szerepének, valamint a városi környezet szegényes minőségének az eredményei;

2.2

felkéri az Európai Bizottságot, hogy biztosítson intézkedéseket a meglévő vagy esetleg új programokon belül a társadalmi, várostervezési és oktatási kezdeményezések integrálására tervezett biztonságpolitikák kidolgozására irányuló támogató stratégia biztosítása, valamint a nyilvánosság részvételének és a közösségérzetnek megerősítése céljából, szem előtt tartva azt, hogy a nyilvánosság biztonságérzetének megerősítéséhez szükség van a bűnmegelőzésbe történő beruházásra, a társadalom megnyugtatására és a nyilvánosság érzeteinek és félelmeinek megszólítására;

2.3

kiemeli az Európai Uniónak a bűntevékenység európai szinten történő figyelemmel kísérésében, a nemzeti, regionális és helyi politikák és tapasztalatok felmérésében, valamint a bűnmegelőzési és városbiztonsági szakértelem, valamint a helyes gyakorlat tagállamokon keresztül történő elterjesztésének támogatásában játszott szerepének fontosságát;

2.4

megkéri az Európai Bizottságot, hogy biztosítsa, hogy eszközeinek gyakorlati megvalósítása ágazatokon átnyúló interdiszciplináris fellépés formáját ölti egy valódi városi bűnmegelőzési stratégia biztosítása céljából: a nyilvános terek kezelése, a közlekedés és a hátrányos helyzetű városi területek kérdése szerepel azok között a kérdések között, amelyeknek a politikacsinálás középpontjában kell állniuk;

2.5

felkéri az Európai Bizottságot, hogy biztosítson prioritást a regionális és helyi politikák végrehajtásának a 2005. évi költségvetésben, és támogassa a helyhatóságok és régiók intézményes szinten történő bevonását;

2.6

hangsúlyozza ebben a tekintetben az Európai Fórum a Városi Biztonságért (EFUS) által a bűnmegelőzés és a városi biztonság európai szintű tudatosításának elősegítésében játszott fontos szerepet, különös tekintettel az állami politika értékelésére és a helyes gyakorlat terjesztésére;

2.7

támogatni kívánja egy, a városi biztonsággal foglalkozó Európai Megfigyelőközpont – mint rugalmas intézmény – létrehozását annak érdekében, hogy az Európai Unió és a tagállamok rendelkezzenek egy közös eszközzel a bűnesetek áldozataira és a veszélyeztetettség érzetre vonatkozó adatok gyűjtéséhez, szervezéséhez és feldolgozásához, a kutatás elősegítéséhez és koordinálásához, a biztonságpolitikáknak az EU illetékesség alá eső egyéb területek számára történő tervezéséhez, valamint a helyi és regionális partnerségek kiépítéséhez;

2.8

végül felkéri az Európai Bizottságot, hogy a megelőzési politikák felvázolása során mindig tartsa szem előtt annak a fontosságát, hogy ez utóbbiak gyakorlása soha ne sértse az alapvető jogokat, mégha az állampolgárok biztonsága jegyében is történik.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/13

—

A támogatás kedvezményezettje világosan meghatározott közszolgáltatást végez;

—

A kompenzációs összegek számítási alapjául szolgáló paramétereket objektív és átlátható módon, előzetesen meghatározták;

—

A kompenzáció összege nem haladja meg a közszolgáltatás ellátása közben felmerült kiadások és a mondott szolgáltatás nyújtásából származó bevétel különbségét (a kompenzáció mindazonáltal tartalmazhatja a méltányos mértékű nyereséget is);

—

Negyedszer, ha a közszolgáltatással megbízott vállalatot nem konkrétan egy olyan ajánlattételi felhívás keretében választották ki, amely lehetővé tette volna a közösség számára a szolgáltatást alacsonyabb áron nyújtó vállalat kiválasztását, a szükséges kompenzáció összegét azoknak az áraknak az elemzése alapján kell megállapítani, amelyek egy jól vezetett és az említett közszolgáltatás nyújtásához szükséges eszközökkel rendelkező átlagos vállalatra hárulnak. Ugyanakkor figyelemmel kell lenni a szolgáltatás nyújtásából származó bevételekre és az ésszerű haszonra is;

1.1.

Úgy véli, hogy a közösségi bíró fellépésére igen nagy szükség volt és azért járt oly nagy hatással, mivel a közösségi törvényhozó nem volt képes megfelelő jogbiztonságot eredményező szabályokat megfogalmazni a közérdekű gazdasági szolgáltatások területén;

1.2.

Üdvözli, hogy az Altmark Trans-döntés két első kritériuma – annak a közszolgáltatásnak a világos meghatározása, amelyet a támogatás kedvezményezettjének el kell látnia, valamint azon paraméterek objektív és átlátható előzetes megfogalmazása, amelyek alapján a kompenzációs kifizetések történnek – a helyi önkormányzatokat a közszolgáltatásokat érintő szerződések átgondolására kényszeríti. Ez az erőfeszítés mindenképpen nagyobb átláthatóságot és demokratikus felelősségtudatot eredményez a közérdekű gazdasági szolgáltatások irányításában;

1.3.

Megállapítja, hogy azoknak az állami vállalatoknak, akik közérdekű gazdasági szolgáltatásokat nyújtanak, nehézségekbe ütközik az Altmark-döntés negyedik kritériumának értelmezése, amely előírja, hogy „ha a közszolgáltatási kötelességek teljesítéséért felelős vállalatot nem nyilvános közbeszerzési eljárás keretében jelölik ki, a szükséges kompenzáció szintjét azoknak a költségeknek az elemzése alapján határozzák meg, amelyek egy jól vezetett és az adott közszolgálati kötelességek teljesítéséhez megfelelően (ellátott) (…) vállalkozás esetében merülnének fel az adott kötelességek teljesítése során, figyelembe véve az ide vonatkozó számlákat és kötelességek teljesítésével járó méltányos bevételt”;

1.4.

Felveti a „jól vezetett és a közszolgáltatás nyújtásához megfelelő eszközökkel rendelkező vállalat” fogalma gazdasági meghatározásának kérdését. Ez a kérdés annál is fontosabb, mivel az egyesített C-83/01, C-93/01 és 94/01 („Chronopost Rt.”) ügyben hozott 2003. július 3-i EKB-döntés úgy vélte, hogy egy gazdasági jellegű közszolgáltatás ellátásával megbízott vállalat kerülhet „rendes piaci körülmények között működő magánvállalatok helyzetétől nagymértékben eltérő helyzetbe” (33. pont).

1.5.

Ezért úgy véli, hogy az EKB döntése – különösen a harmadik és negyedik kritérium – normatív közösségi fellépés megfogalmazását kívánja annak érdekében, hogy meghatározható legyen azon vállalatok köre, amelyek közszolgáltatási feladatokat látnak el, és érvényesítendők rájuk az Altmark Trans követelményei; üdvözli az Európai Bizottság gyors normatív fellépést szorgalmazó kezdeményezését.

1.6.

Nyugtalanságát fejezi ki amiatt, hogy az EKB a közösségen belüli kereskedelmi kapcsolatok potenciális helye fogalmának olyan tág értelmezése mellett tette le a voksát, hogy még a szigorúan helyi érdekű közszolgáltatást végző vállalatok is a 87.1. cikk rendelkezéseinek hatálya alá eshetnek.

1.7.

Véleménye szerint az a tény, hogy az „Altmark”-kritériumokkal kompatibilis kompenzációkat nem kell bejelenteni középtávon – ha a közszolgáltatási kötelezettségek meghatározása megtörtént – a helyi önkormányzatokra nehezedő adminisztrációs teher csökkenését eredményezi ugyan, ám ez a tehercsökkenés ugyanakkor nem jár teljes jogbiztonsággal. Előfordulhat olyan eset, amikor egy közhivatal jóhiszeműen úgy véli, hogy valamely támogatást nem kell bejelentenie, hiszen az teljesíti az Altmark-kritériumokat, egy konkurens vállalat ugyanakkor utólagosan bírósághoz fordulva eléri a szóban forgó támogatás törvénytelennek nyilvánítását. Milyen visszatérítési eljárásra kerülne ilyen esetben sor?

1.8.

Megemlíti, hogy a Zöld Könyv nagy számú – a 2004. március 29-i SEC(2004) 326. sz. dokumentumban értékelt – hozzájárulást tartalmazott, amelyek nyilvánvalóvá tették az azon jogi keretek megbízhatóságára és stabilitására irányuló igen erős igényt, amelyek között a gazdasági jellegű közszolgáltatások (a továbbiakban: GKSZ) működnek;

1.9

Úgy gondolja, hogy a jövőben az előkészítő munkák során az Európai Bizottságnak jobban fel kell mérnie a verseny, közbeszerzés és állami segélyekre vonatkozó törvények közötti kapcsolatot a végrehajtás szempontjából, annak érdekében, hogy a szolgáltatásnyújtás megkezdése a privát szféra szolgáltatói számára – amennyiben ez kívánatos – akadálymentesen és hatékonyan történhessen.

1.10.

Megjegyzi, hogy az RB-nek kitartóan tovább kell dolgoznia azon, hogy a közérdek minél nagyobb szerepet kapjon a közérdekű szolgáltatások (a továbbiakban: KSZ) megszervezésében. Sajátosságaik és a helyi önkormányzatok felelőssége e területen az európai társadalommodell alkotórészét jelentik, és azt igénylik, hogy egyensúly alakuljon ki az egyes önkormányzatok közvetlen szolgáltatás-felügyeleti joga és az EKB ítélkezési gyakorlatának követelményei között, és mindezt az átláthatóság szellemében és a verseny megvalósításához szükséges eljárások keretében.

1.11.

Üdvözli az Európai Bizottság ama határozatát, hogy konzultációt kezd a Régiók Bizottságával a kis léptékű köztámogatások felszabadításáról szóló határozat, valamint a Bizottság 80/723/EGK, a tagállamok és a közvállalatok pénzügyi kapcsolatainak átláthatóságáról szóló irányelvét módosító irányelv tervezetéről;

1.12.

Hangsúlyozza, hogy ez a konzultáció precedensértékű, mivel az Európai Bizottság első ízben kéri ki az RB véleményét egy olyan területről, amely az EK-szerződés versenyszabályokról szóló fejezetébe tartozik (81-93. cikkek);

1.13.

Úgy véli, hogy ez a konzultáció azon elvek első alkalmazási példája, amelyeket az Európai Bizottság az Európai kormányzásról szóló Fehér Könyv nyomon követésével kapcsolatos dokumentumokban kifejtett (3), és megfelel annak az igénynek, hogy a regionális és helyi szervek nagyobb mértékben vehessenek részt az Unió döntéshozatali mechanizmusában, különösen a határozatokat MEGELŐZŐ szakaszban;

1.14.

Úgy véli, hogy a megkezdett párbeszédnek a nagy léptékű közszolgáltatások finanszírozásának európai bizottsági felügyeletéről szóló vita keretében kellene folytatódnia.

1.15.

Felveti, hogy helyes-e, ha az Altmark Trans döntést közvetlenül követő európai bizottsági javaslatokról 2004. februárjában indított vita egyidejűleg zajlik a közszolgáltatásokról szóló – 2004. május 12-én napvilágot látott – Fehér Könyv (4) kapcsán folyó vitákkal. A Fehér Könyv tartalmazza ugyanis, hogy a Bizottságnak szándékában áll 2005 júliusáig egy sor olyan intézkedést elfogadni, amelyek célja a közszolgáltatási kötelezettségek finanszírozása jogi kereteinek tisztázása és egyszerűsítése, miközben az intézkedéscsomag legtöbb eleme már tervezetek formájában konzultációra került.

1.16

Üdvözli, hogy az alkotmányos szerződés tervezetének III-6. cikke (5) leszögezi, hogy „ezeket az (általános gazdasági érdekű szolgáltatások helyére és szerepére vonatkozó) elveket és feltételeket az európai törvény határozza meg, a tagállamok e szolgáltatások nyújtását, végrehajtatását és finanszírozását illető és az Alkotmány által garantált jogkörének érintetlenül hagyásával” (6). A Régiók Bizottsága üdvözli azt is, hogy a Szerződés teret ad közös jogi eszközök elfogadásának a közérdekű szolgáltatások vonatkozásában egy autonóm jogalap, a III-6. cikk révén, mivel ez egy olyan alkalmazási elv, mely teljesen független a belső piac és a verseny szabályai által korlátozott keretektől

2.1.

Leszögezi, hogy a határozattervezet célja a versenyszabályok és a GKSZ-ből adódó feladatok ellátása közötti egyensúly megteremtése. A javaslat felsorolja azokat a kompenzációs lehetőségeket, amelyek nem teljesítik az Altmark Trans-kritériumokat, de amelyek kivehetők a versenyszabályok hatálya alól (EK-szerződés, 87. és 88. cikk), abban a mértékben, amelyben az állami támogatások közszolgáltatási kötelezettségek ellátására irányulnak, és nem járnak versenytorzító hatással.

2.2.

Megállapítja, hogy abban a mértékben, amennyiben a határozat célja az EK-szerződés 88. cikkének rendelkezései alól kivont állami támogatások meghatározása, a 86.3. cikk jogi alapként való felhasználása, valamint a határozat mint normatív aktus megállja a helyét. Az érintett vállalatok állami támogatásban részesülnek, de a kereskedelmi kapcsolatokat nem befolyásoló GKSZ-ek szolgáltatóiként nincsenek alávetve a versenyszabályoknak.

2.3.

Helyesli a bejelentési kötelezettség alóli mentességet a kórházak és szociális lakások nyújtotta közszolgáltatások finanszírozása esetében, a következő okokból:

2.4.

Úgy véli azonban, hogy a versenyszabályok alkalmazása alóli kivételnek, s ebből következően a bejelentési kötelezettség alóli mentességnek ki kell terjednie a közhatalmi szervek alapvető funkcióiból adódó közérdekű szolgáltatásokra, így a szociális lakásokon és közkórházakon túlmenően különösen az oktatásra és a közérdekű szociális szolgáltatásokra, abban a mértékben, amennyiben ezek a szolgáltatások társadalombiztosítási és a társadalmi újra beilleszkedéssel kapcsolatos funkciókat látnak el, s amennyiben ezeket a közérdekű feladatokat a piac nem képes ellátni. A bizottsági felügyeletnek a szolgáltatások meghatározását illető hatáskörrel való nyilvánvaló visszaélésekre kellene korlátozódnia.

2.5.

Felhívja az Európai Bizottságot arra, hogy a jelenleg konzultációra bocsátott javaslatokon túlmenően, és nevezetesen az EKB ítélkezési gyakorlata alapján ne csak azt jelölje meg, mely szolgáltatások minősülnek nem gazdasági jellegűnek, vagyis olyanoknak, amelyeket ki kellene zárni a bejelentési kötelezettség hatálya alól, hanem azokat a tevékenységi területeket is, melyek – bár részben gazdasági jellegűek – sajátos tevékenységükből fakadóan mégis közérdekűeknek tekinthetők és ezért esetükben joggal kérhető a szabályok kiigazítása az EK-szerződés 86. cikkének 2. bekezdése alapján. Az Európai Bizottság 2005-ös, szociális szolgáltatásokról és az egészségügyről szóló közleménye, alkalmat szolgáltathatna annak együttes megvizsgálására, hogy milyen közérdekű sajátosságai lehetnek még akár a gazdasági tevékenységeknek is;

2.6.

Megállapítja, hogy a plafonösszegeket úgy kellene meghatározni, hogy az Európai Bizottság eseti ellenőrzéseit a jövőben a kivételes gazdasági súlyú, nem tipikus ügyekre összpontosíthassa. Következésképpen szükséges, hogy a küszöbök megállapításakor legyenek tekintettel a tagállamok hagyományosan közszolgálati feladatokat ellátó intézményeire és az ilyen tevékenységekkel rendszerint együtt járó költségekre. A jelen határozat hatókörét elvileg ki lehetne terjeszteni azokra a vállalatokra, amelyeknek valamennyi tevékenységükre számított éves nettó árbevétele nem érte el az 50 millió eurót, és amelyeknél az éves szolgáltatási kompenzáció 15 millió euró alatt marad. Ebből az is következik, hogy az átláthatósági irányelvet ennek megfelelően kell majd módosítani.

2.7.

Kérdéses számára az 1. iv) cikkben javasolt mentesség a szektorszabályozás alá tartozó szigetek felé irányuló tengeri közlekedést illető kompenzáció esetében ott, ahol az évi forgalom 100 000 fő alatt marad:

2.8.

Úgy véli, hogy abban az esetben, ha a kompenzáció kielégíti a határozati javaslat 5. cikkében megállapított feltételeket, az előzetes bejelentés kötelezettsége nem nyilvánvaló.

2.9.

Megállapítja, hogy a kompenzáció 5. cikkében meghatározott fogalma téves értelmezéseket is lehetővé tesz abban a mértékben, amennyiben a kompenzáció szó kizárólag a közhatalmi szerv és a GKSZ-feladatokkal megbízott vállalat közötti, a strukturális vagy konjunkturális deficit pótlására hivatott transzfereket jelenti. Ugyanis ki kellene terjednie az alapvető és a használatból eredő költségek csökkentésére.

2.10.

Úgy véli, hogy a 6. cikk alkalmas rá, hogy – az elkülönített könyvelés kötelezettsége révén – újabb költségekkel terhelje azokat a kis- és középvállalatokat, amelyek a jelen határozat mentességi körébe tartoznak. Ennélfogva meg kell vizsgálni az említett kötelezettség eltörlésének lehetőségét.

2.11.

Megállapítja, hogy a 7. cikk előirányozza a kompenzációk meghatározásának módjára vonatkozó információk eljuttatását az Európai Bizottsághoz. Úgy tűnik, ez a kötelezettség rendkívül kényelmetlen határidőket tartalmaz. Ezen kívül az is rendkívül bürokratikus intézkedésnek tűnik, hogy a kompenzációk meghatározásához a közhatalmi szerveknek szabályokat kell alkotniuk a maguk számára, illetve az összes kompenzációkra kiterjedő adatbankot kell létesíteniük.

3.1.

Úgy véli, hogy az Altmark Trans döntés hatással van az átláthatóság követelményeire, és részben megakadályozza a jelenleg alkalmazott irányelv hatékony alkalmazását, hiszen immár nem lehetséges annak ellenőrzése, hogy a kompenzációkat valóban a közszolgáltatási kötelezettségek ellátására, és nem jövedelmező tevékenységek finanszírozására használják fel. Mivel az EKB ítélkezési gyakorlata lehetővé tette, hogy a kompenzációk ne minősüljenek állami támogatásnak, az irányelv alapján többé nem lehetséges az átláthatóság ellenőrzése az összes GKSZ-t végző, és támogatásnak nem minősülő kompenzációban részesülő vállalat esetében. Ebből következően szükség van az irányelv olyan értelmű módosítására, hogy az állami támogatás fogalma helyébe a közszolgáltatási kötelezettség miatti kompenzáció fogalma kerüljön.

3.2.

Nem ért egyet az Európai Bizottságnak a 4. 2. c) cikk hatálytalanítására vonatkozó javaslatával, mivel ennek a hatálytalanításnak a következménye az elkülönített könyvelés kötelezettségének kiterjesztése azon vállalatokra is, amelyek az Altmark Trans-kritériumoknak megfelelő támogatásokban, illetve az Európai Bizottság által javasolt mentességekben részesülnek.

4.1.

Megállapítja, hogy a szabályozási tervezet 6. pontja úgy rendelkezik, hogy „ezek a rendelkezések nem változtatnak semmit a már érvényben levő, közbeszerzést szabályozó közösségi rendelkezéseken”. Hasonló utalás olvasható máshol is, a határozattervezet 22. pontjában.

Ami pedig annak kiválasztását illeti, hogy melyik vállalat kapjon közszolgáltatási megbízást, az ezzel kapcsolatos kitételeknek tartalmazniuk kell azt, hogy ha egy vállalatot átlátható és nem-diszkriminatív pályázati felhívás útján választottak ki, akkor feltételezhető, hogy nem történt túlkompenzáció és ezért törvényes az állami támogatás.

Ugyanakkor nem kötelező a közbeszerzési eljárás alkalmazása egy cég közszolgáltatással való megbízása esetén, és az nem is feltétele annak, hogy egy állami támogatás törvényesnek minősüljön.

4.2.

megkérdőjelezi a javaslatnak azt a részét (10. pont, 5. bekezdés), mely szerint a költségszámításba „azok az abban régiókban működő vállalatok által ténylegesen kiadott specifikus költségek vehetők fel, melyekre az EK Szerződés 87. cikke 3. bekezdésének a.) és c.) pontja utal”.

Egy ilyen javaslat könnyen szükségtelen zavart okozhat, mivel egy kerettervezet célkitűzése mindig az kell legyen, hogy abban azok a „tényleges költségek” szerepeljenek, melyeket egy vállalat közszolgáltatási megbízása folyamán kiadott, független attól, hogy hol működik.

Továbbá a jelenlegi megfogalmazás úgy érthető, hogy a közszolgáltatási megbízásokkal járó kompenzációk hasonlíthatók az állami támogatásokhoz.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/18

1.1

üdvözli a Bizottságnak azt a javaslatát, hogy az Európai Parlament és a Tanács készítsen egy a belpiaci szolgáltatásokra vonatkozó irányelvet, amelyet az a szándék vezet, hogy leépítsük az EU-ban a valódi szolgáltatási belső piac kialakulásának jelenleg még útjában álló akadályokat;

1.2

hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy az Európai Tanácsnak azt a lisszaboni ülésén kitűzött célját elérjük, amely az EU-t 2010-re a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdasági térségévé kívánja tenni, elengedhetetlen befejezni a szolgáltatások valódi belső piacának létrehozását;

1.3

utal„A szolgáltatások belső piacának állapota” című jelentésre, amelyben megállapítást nyer, hogy már tíz éve, hogy – miután be kellett volna fejezni a belső piac létrehozását – az integrált gazdaságú Európai Unióról alkotott elképzelés és az európai polgár és a szolgáltatók által nap mint nap megtapasztalt valóság között mély szakadék tátong;

1.4

támogatja azt a célt, hogy készüljön egy olyan jogi keret, amelynek segítségével a szolgáltatók letelepedési szabadságának és a tagállamok közötti szabad szolgáltatási forgalomnak jelenleg még útjában álló nehézségeket és akadályokat ki lehet küszöbölni. Úgy a szolgáltatóknak, mint a szolgáltatást igénybe vevőknek biztosítani kell a szükséges jogbiztonságot, amelyre a két alapszabadság, a letelepedési és a szolgáltatási alapszabadság valódi gyakorlásához van szükségük;

1.5

helyénvalónak tekinti, hogy az irányelvet alapvetően a származási ország elvére alapozzák. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatók elsősorban csak annak a tagállamnak a jogszabályi hatálya alá tartoznak, amelyben a telephelyük van. Ez az elv az egyes tagállamokban létező összehasonlítható védelmi szintből indul ki, tehát abból, hogy az egészségügyre és a fogyasztóvédelemre vonatkozó jogi szabályozások, valamint az egyéb biztonsági normák általában összehasonlíthatóak. Alapjában véve ezzel a kölcsönös elismerés elvét, amely a szabad áruforgalomban a belső piac egyik tartóoszlopa, átvisszük a szolgáltatások területére is;

1.6

fontosnak tartja, hogy a szolgáltatóknak így megnyíljon az a lehetőség, hogy a számukra ismerős feltételek mellett más tagállamok piacaira is beléphessenek;

1.7

ugyanakkor, rámutat arra, hogy a származási ország elvének tartalma és alkalmazási területe nincs világosan meghatározva a javasolt irányelvben. A származási ország elvének alkalmazása problémákat okoz majd, különösen a szociális és egészségügyi szolgáltatások területén. Az ilyen szolgáltatások felügyelete minden esetben a rendeltetési tagország törvényei alapján kell, hogy történjen, annak a tagállamnak a hatósága által;

1.8

az egyszerűsítésre irányuló javaslatokat alapvetően ésszerűnek tartja. Az eljárások tervezett egyszerűsítése, valamint az elektronikus eljárás-lebonyolítás, olyan intézkedések, amelyek elengedhetetlenek egy szabad szolgáltatási piac megteremtéséhez;

1.9

rendkívül fontosnak tekinti azt, hogy az irányelv kölcsönös tájékoztatást és kommunikációt tervez annak érdekében, hogy egyrészt a szolgáltatók számára valóban biztosítsa a közös piachoz való hozzáférést, másrészt pedig a szolgáltatások igénybevevőit juttassa olyan helyzetbe, hogy az egész közösség területén kockázat nélkül igénybe vehessék a szolgáltatásokat;

1.10

üdvözli, hogy a javasolt irányelv a tagállamok közötti kölcsönös bizalomra és támogatásra épít, és ehhez többek között a fennálló szabályozások közös felülvizsgálatát tervezi, abból a szempontból, hogy azok mennyire egyeztethetők össze a kitűzött céllal, a szolgáltatások területén megteremtendő szabad piaccal.

2.1

támogatja ennek a keretirányelvnek a horizontális indítását. Ezáltal lehetséges lesz a részletes szabályok lefektetéséről, illetve a tagállamokban az összes érintett előírás harmonizálásáról lemondani;

2.2

hangsúlyozza azonban, hogy ez a horizontális indítás az átfedések veszélyét rejti magában a már meglevő, ágazatokra szabott közösségi szabályozások között;

2.3

üdvözli viszont azt, hogy az irányelv az alkalmazási területén előirányoz egy-két általános kivételt, hogy elkerülje az ilyen átfedéseket. Ezek a kivételek pénzügyi szolgáltatásokat, a „Telecom-csomaggal” kapcsolatos elektronikus kommunikációs szolgáltatásokat és hálózatokat, valamint közlekedési szolgáltatásokat érintenek. Kifejezetten ki van zárva az adóügy, valamint minden, a közhatalom gyakorlásával kapcsolatos terület;

2.4

rámutat viszont arra, hogy az irányelv másrészt szándékából eredően alapvetően halmozottan kerül alkalmazásra a már meglévő többi közösségi jogszabály mellett;

2.5

attól tart ezért, hogy így különösen a már meglévő, ágazatokra szabott szabályozásokat áshatja alá. Mert gyakorlatilag a javasolt irányelv mindig ott tudna érvényesülni, ahol a külön előírások nem tartalmaznak kifejezett szabályokat. Kétséges esetben abból kell kiindulni, hogy az ágazatra szabott fennálló szabályok az érintett területeket véglegesen szabályozzák, illetve egyes tényállásokat tudatosan nem szabályoztak;

2.6

ezért határozottan azt kéri, hogy kifejezetten legyen kizárva az irányelv halmozott alkalmazhatósága azokon a területeken, amelyeken már vannak végleges speciális törvényi és ágazatokra szabott szabályok. Ki kell zárni azt, hogy ezeken a helyeken az irányelv új és kiegészítő szabályokat hozzon létre;

2.7

elismeri, hogy a származási elv alól tervezett általános kivételekkel biztosítani kell a meglévő jogszabályokkal való koherenciát. Minden olyan szolgáltatási területet kizárunk a származási elv alkalmazhatósága alól, amelyet ágazatra szabott szabályok már vagy a tervek szerint majd szabályoznak. Például: postai szolgáltatások, áram-, gáz- és vízellátás, munkavállalók elbocsátása, szemétszállítás, szakképzettségek vagy a kórházi ellátás költségtérítésének engedélyezésére vonatkozó szabályok elismertetése;

2.8

rámutat, hogy a származási ország elve a tisztességes vállalatok és fogyasztók számára jelenthet terhet, mivel lehetővé teszi, hogy megkerüljék a foglalkozási minősítések magas országon belüli szabványait vagy a szolgáltatás minőségét. Ezért meg kell akadályozni, hogy a származási ország elvének alkalmazása ahhoz vezessen, hogy a nemzeti, a gazdasági tevékenységekre vonatkozó kötelező előírásokat pusztán megkerülhessék.

2.9

megfontolandó a későbbiekben, hogy az irányelvjavaslatban semmilyen formában nem tárgyalják a kölcsön munkavállalók munkakörülményeit akkoriban megvitató irányelv javaslatot (COM 2002/149).

2.10

megállapítja azonban, hogy az irányelv ennyiben ugyan kizárja az alkalmazhatóságot, ugyanakkor viszont ezekre a területekre részben kiegészítő szabályokat irányoz elő, amelyek ezzel párhuzamosak lesznek. Ez különösen a következő területeket érinti: a szakképesítések elismertetése a szakmai felelősségbiztosítás szabályozásával és a kereskedelmi kommunikációval, a munkavállalók elbocsátása olyan további előírásokkal, amelyek túlmennek egy tisztán igazgatási eljárási szabályozáson, valamint a kezelési költségek megtérítése további előírásokkal;

2.11

tart attól, hogy az egymással versenyző előírások tömegéhez és az átláthatóság hiányához vezethet;

2.12

ezért határozottan kéri, hogy az irányelvnek azokat a szabályozásait, amelyeket éppolyan jól el lehet végezni a már meglévő vagy előirányzott külön törvényi előírásokon belül, azokat ezekben a külön törvényi előírásokban végezzék el. Ezáltal a további tanácskozások során is elkerülhető lesz, hogy egy magára az ágazatra vonatkozó vitát kelljen ezzel az irányelvvel összefüggésben vezetni. Amint azt az irányelvről folytatott eddigi tárgyalások mutatják, ezt a veszélyt egy-két téma esetében már észlelték;

2.13

a külön törvényi szabályozások párhuzamosságának ezt a problémáját különösen a munkavállalók elbocsátásáról szóló javasolt rendelkezésekkel összefüggésben látja;

2.14

megállapítja, hogy az irányelv ebben az összefüggésben az eljárási és illetékességi szabályozások mellett – a származási ország elvétől eltérően az elbocsátó tagállamot nyilvánítja illetékesnek – további tartalmi szabályozást is végez, amely közvetlenül az érvényes „Irányelv a munkavállalók elbocsátásáról szolgáltatás keretében” c. irányelvhez kapcsolódik, és ezért azt kiegészíti, illetve azzal párhuzamos. Az egyes tagállamok számára az ellenőrzés és a felülvizsgálat elvégzésénél megengedett intézkedéseket meghatározza, korlátozza, habár az irányelvjavaslat 17 (5). pontja tervbe veszi a küldő irányvonalra vonatkozóan a származási ország elvének érvényessége alóli kivételt. A Bizottság meggyőződése szerint mindenfajta kötelesség előírásának, az irányelvjavaslat 24. pontjában szereplő, megtiltása a 17 (5) pontban álló kivétel szabályozását ad abszurdumig viszi. Mivel továbbra is nyitva marad, milyen módon értesülnek majd a származási tagországok a küldő országokban létező törvénybeütköző cselekedetekről, amely küldő ország szintén nem ellenőrizhet és nem büntethet már. Még ha feltételezzük is, hogy ez lehetséges, még mindig nyitva marad az a kérdés, hogyan cselekedhet a származási ország egy idegen államban, amelyben nincsenek saját felségjogai.

2.15

utal arra, hogy ebben részben azt a veszélyt látja, hogy kárt szenvedne a hatékony ellenőrzés hatásossága, és hogy a javasolt irányelv szabályozásai ezért éppen közvetlenül a „Irányelv a munkavállalók elbocsátásáról szolgáltatás keretében” c. irányelv szabályozási területén hatnának;

2.16

ezért kívánatosnak tartja, hogy az „Irányelv a munkavállalók elbocsátásáról szolgáltatás keretében” c. irányelv alapján végzett felülvizsgálatok és ellenőrzések elvégzésével kapcsolatos olyan megfelelő előírásokat, amelyekre tényleg szükség van, szintén ebben az irányelvben szabályozzák;

2.17

úgy véli, hogy az irányelvből nem derül ki elég világosan, hogy azt mennyiben kellene alkalmazni a gazdasági közérdeket képviselő szolgáltatások különösen érzékeny területén. Elismert tény, hogy az illetékes nemzeti, regionális, illetve helyi hatóságok dolga meghatározni, megszervezni, finanszírozni és ellenőrizni a közérdekű szolgáltatások körét;

2.18

rámutat arra, hogy ha az általános gazdasági érdekű szolgáltatások is bekerülnének a szolgáltatásokról szóló, valamint az egységes piac továbbfejlesztésére és az általános gazdasági érdekű szolgáltatások számára belső határoktól mentes terület létrehozására irányuló célkitűzést megfogalmazó irányelv hatályába, ez jelentősen korlátozná az illetékes országos, regionális és helyi hatóságok cselekvési szabadságát;

2.19

ezért kifejezetten üdvözli, hogy a Bizottság az irányelvről folytatott eddigi megbeszélések során rávilágított arra, hogy az irányelv semmiképpen sem a megélhetésről való gondoskodás sajátosságaira irányul, és nem szándéka sem a liberalizáció, sem a monopóliumok megszüntetése.

2.20

megállapítja, hogy ez a megállapítás magában az irányelvben eddig még nem jutott kifejeződésre;

2.21

ezért nyomatékosan kéri, hogy pótolják ezt, és a megélhetésről való gondoskodást alapvetően zárják ki az irányelv alkalmazási területéből (és nemcsak részlegesen a származási ország elvének illetékességi területéből), hogy megelőzzünk minden esetleges vitát a későbbi alkalmazás során, és elkerüljük a lépéskényszert arra, hogy ezt a területet rövid határidőn belül az egész közösségre kiterjedő szabályozással kelljen összhangba hozni. Ez akkor megfelelne a Bizottság azon álláspontjának is, amely a közérdekű szolgáltatásokról legutóbb benyújtott Fehér Könyvében is kifejezésre jut;

2.22

hangsúlyozza, hogy ezzel összefüggésben külön figyelmet kell fordítani az egészség és az egészségbiztosítás érzékeny területeire;

2.23

javasolja, hogy a közérdekű szolgáltatások ezen területét is kifejezetten ki kell zárni az irányelv alkalmazási területéből. Ez azután megfelelne a Bizottság közérdekű szolgáltatásokról legutóbb benyújtott Fehér Könyvében kinyilvánított azon szándékának is, hogy tekintettel a szociális és egészségügyi szolgáltatások jelentőségére és sajátosságaira, 2005-ben egy közleményt kíván előterjeszteni, amely kifejezetten ezekkel a szolgáltatásokkal fog foglalkozni;

2.24

viszont megállapítja, hogy az irányelvjavaslattal olyan új szabályok jönnek létre, amelyek párhuzamosak lesznek a már meglévőkkel;

2.25

ezért javasolja, hogy az adott esetben szükséges jogi összehangolást, amennyiben az az Európai Bíróság joggyakorlatában való alkalmazáshoz tényleg szükségesnek látszik, a megfelelő külön törvényi előírásokban szabályozzák. Következésképpen, a 23. cikk rendelkezése törlendő az irányelv szövegéből;

2.26

egyébként kívánatosnak tartja az irányelv jobb olvasata érdekében, hogy mindig kifejezetten tüntessék fel ennek a mindenkori előírásnak a címét is ott, ahol más előírásokra hivatkoznak;

2.27

kiemeli a regionális és a helyi területi testületek és hatóságok különleges jelentőségét a javasolt irányelv végrehajtásában. Ezekkel szemben igen nagy igényeket támaszt;

2.28

az a véleménye, hogy eddig nem vették eléggé figyelembe az irányelv alkalmazásának azokat a hatásait, amelyeket az a regionális és helyi területi testületekre és hatóságokra gyakorolni fog. Bár az irányelv az egyes tagállamokhoz fordul, de mindenekelőtt a regionális és a helyi hivatalokat érinti, amelyekre a közigazgatási végrehajtás gyakorlati megvalósítása hárul;

2.29

megfontolásra ajánlja, hogy ezzel összefüggésben először is ott adódhatnak illetékességi problémák, ahol az irányelv regionális és helyi szinten történő megvalósítása új struktúrákat, egységes közigazgatási eljárást vagy jogkörön túli együttműködést feltételez. Az olyan szabályozások, amelyek kénytelenek „engedélyezni a szolgáltatást nyújtók számára az adott tagország egész felségterületén szolgáltató tevékenységek beindítását vagy gyakorlását” (10 cikk, 4 bekezdés), vagy egységes kapcsolattartók létesítését, melynek során a szolgáltató tevékenység beindításánál szükséges eljárások és formalitások lebonyolíthatóak (6. cikk), ellentmondanak például a szövetségi államok szerint szervezett államok esetében az alkotmányban foglalt alapjogoknak. A Bizottság emlékeztet, hogy az Uniónak ügyelnie kell, a szerződés szerint, a tagországok nemzeti identitására, amely identitás azok alapvető politikai és alkotmányjogi struktúrájában jut kifejezésre;

2.30

attól tart, hogy az összes államon belüli engedélyezési eljárás az irányvonal alkalmazási területén belülre esik, és ezáltal, ha meg akarják tartani őket, felül kell vizsgálni, esetleg megszüntetni vagy hozzáilleszteni, és mindenképpen egyszerűsíteni kell őket. Az effajta átfogó beavatkozások a tagországok eljárási jogaiba aránytalanok. Ezért tisztázni kell, hogy csak a közvetlenül a gazdasági tevékenység első beindításával összefüggő engedélyezési eljárások esnek az irányvonal alkalmazási területén belülre. Mindazon eljárásokat, amelyek a gazdasági tevékenységek területén kívül is szerepelnek a jogrendben a közérdek kényszerítő követelményeinek megóvása érdekében, az alkalmazási területről ki kell vonni;

2.31

attól tart, hogy az irányelv regionális és helyi szinten történő megvalósítása a közigazgatás karcsúsítására irányuló deregulációs kezdeményezésekbe és törekvésekbe fog ütközni;

2.32

felhívja a figyelmet arra, hogy az irányelv megvalósítása regionális és helyi szinten beláthatatlan pótlólagos személyi és – nem utolsó sorban – anyagi ráfordítással is fog járni. Ez különösen a határokon átnyúló együttműködésre, az elektronikus információcserére, az egységes kapcsolattartók meghatározására és összehangolására, a meglevő törvényi szabályozásnak az irányelv céljaival való összeegyeztethetősége szempontjából való felülvizsgálatára, valamint a meghozott intézkedések későbbi kölcsönös határokon átnyúló értékelésére is érvényes;

2.33

megállapítja, hogy a Bizottság – különösen az anyagi – összes ráfordításról nem nyilatkozott. A csak a Bizottság számára felmerülő anyagi kihatását eddig kereken 3,4 millió euróra becsülték;

2.34

megköveteli, hogy állítsák össze a megfelelő kimutatásokat az irányelv kihatásáról az egyes tagállamokra vonatkozóan is;

2.35

elengedhetetlennek tartja, hogy átmeneti időre támogatást, illetve kompenzációt irányozzanak elő. Csak egy ilyen, a regionális és a helyi szinteknek nyújtott segítséggel válik egyáltalán lehetővé a határokon átnyúló eljárások szándékolt egyszerűsítésének gördülékeny végrehajtása. Minden tekintetben el kell kerülni, hogy a regionális és a községi hivatalok valóban túlterheltek legyenek;

2.36

egészen hétköznapi jellegű problémákat is lát, amelyek a regionális és a községi területi testületeknél és hatóságoknál ezzel összefüggésben felléphetnek. Például a másik tagállam hatóságaival illetve szolgáltatóival való kommunikáció nyelvi akadályai, vagy azoknak a bizonyítványoknak, igazolásoknak vagy egyéb okmányoknak az elismerése, amelyeket egy másik tagállamban – tehát idegen nyelven – állítottak ki. Ez az elektronikus eljárás-lebonyolítás területére is igaz;

2.37

ezért szükségesnek tartja, hogy legalább egy átmeneti időszakban ezeket a gyakorlati problémákat is megfelelően vegyék figyelembe. Például annyiban, hogy legalább ne kelljen hitelesített fordítást kérni;

2.38

előreláthatónak tartja, hogy a szolgáltatások minőségének biztosítására előirányzott intézkedésekkel is és mindenekelőtt a szolgáltatók ellenőrzésével és felügyeletével kapcsolatban fognak problémák felmerülni. A származási ország elve alapján félő, hogy a másik tagállamban telephellyel rendelkező problémás szolgáltatókkal szembeni eljárási lehetőségek a kölcsönös határokon átnyúló közigazgatási jogsegélyre fognak korlátozódni. Ez aránytalan késedelmek veszélyét rejti magában;

2.39

üdvözli, hogy az irányelv ezzel a háttérrel a kölcsönös támogatásokra átfogó szabályozást hoz, amellyel a leírt veszélyekre választ lehet adni;

2.40

felszólítja a Bizottságot arra, hogy a létrehozandó bizottsággal együtt az ellenőrzéshez szükséges kiegészítő intézkedések meghozatalakor a regionális és a helyi területi testületek érdekeit is arányosan vegye figyelembe. Amennyiben az irányelv későbbi megvalósítása folyamán az ellenőrzés elvégzésével összefüggésben új problémás területek adódnának, amelyeket ma még nem lehet előre látni, ezeket is arányosan és gyakorlatiasan kell megoldani;

2.41

felhívja a figyelmet arra, hogy a szakmai szövetségek is hasonló problémákkal kerülhetnek szembe, mint az állami közigazgatási hivatalok. Ez különösen a területükön letelepedett, de másik tagállamban tevékenykedő szolgáltatók ellenőrzésére igaz. Amennyiben a szakmai szövetségek állami feladatokat látnak el, az elképzelhető nehézségek, amelyek a javasolt irányelv megvalósítása során a tagállamok hatóságai esetében felmerülhetnek, rájuk is áttevődhetnek;

2.42

kiemeli, hogy az irányelv megvalósítása során biztosítani kell, hogy a szakmai szövetségek a jövőben is korlátozás nélkül elláthassák eddigi feladataikat. A fennálló kötelező tagság jelenleg oda vezet, hogy ha egy szolgáltató egy másik tagállamban szándékozik letelepedni, akkor közvetlenül az ott illetékes szakmai szervezetekhez kell fordulnia. Az egységes kapcsolattartók felállításával és meghatározásával összefüggésben ezért fontos, hogy a jelenleg fennálló illetékességeket és feladat-kiosztást figyelembe vegyék;

2.43

ezzel összefüggésben látja azokat az új kihívásokat és feladatokat is, amelyek a szakmai szövetségekre – különösen mint elképzelhető egységes kapcsolattartókra – hárulnak, vagy amelyek az új közösségi szintű magatartási kódexek kidolgozása során felmerülnek;

2.44

felszólít arra, hogy a tagállamok, a regionális és a községi területi testületek, valamint minden egyéb érintett kellő időben készüljön fel az irányelvvel kapcsolatban várható kihívásokra;

2.45

síkraszáll amellett, hogy ne hagyják magukat a védekezési reflexektől vezetni, hanem ragadják meg a szolgáltatók és az egyes tagállamok polgárai, valamint a közös belső piac részére megnyíló lehetőségeket.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/22

1.1

úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak a két közleménye: „Az Európai Unión belüli betegmobilitással és egészségügyi fejlesztésekkel kapcsolatos magas szintű kiértékelési folyamat folytatása” és „A szociális védelem modernizálása a jó minőségű, hozzáférhető és fenntartható egészségügy és hosszú távú gondozás kiépítése érdekében: a nemzeti stratégiák támogatása a »nyílt koordinációs módszer« felhasználásával” közösen egy olyan keretet ad, mely átfogó stratégiával szolgál az európai egészségügyi és szociális védelmi rendszerekkel kapcsolatos közös jövőkép kialakítására. Ezért a két közleményt együtt kell megvizsgálni és a Régiók Bizottsága azt javasolja, hogy a bennük leírt kezdeményezéseket és folyamatokat párhuzamosan hangolják össze az elvégzendő munka folyamán;

1.2

hangsúlyozza, hogy az európai egészségügyi és társadalombiztosítási rendszerek közös jövőképe érdekében kialakított közös európai stratégia nem vezethet az EU egészségüggyel kapcsolatos megbízásának kiterjesztéséhez. Az egészségügyi és társadalombiztosítási rendszerek közös európai jövőképe semmiképpen sem vezethet harmonizációhoz vagy nem átlátható szabályozási kezdeményezésekhez. Az egészségügy – valamint annak szerkezete és finanszírozása – a tagállamok hatásköre és felelőssége és ezt tiszteletben kell tartani. Alapvetően fontos a szubszidiaritás elvének betartása;

1.3

megjegyzi, hogy bizonyos tagállamokban a regionális és helyi önkormányzatok felelősek az egészségért és az egészségügyi szektorért. A Régiók Bizottsága és az ezekért a témákért felelős régiók szeretnék, ha bevonnák őket is a munkába és közreműködhetnének a közös európai egészségügyi stratégia kialakításában és biztosítanák számukra, hogy legyen befolyásuk a Közösségnek az olyan határozatokkal és kezdeményezésekkel kapcsolatos globális egészségügyi stratégiájára, amelyek érintik a helyi és regionális önkormányzatoknak az egészséggel és az egészségügyi szektorral kapcsolatos feladatait és felelősségét;

1.4

bízik abban, hogy a regionális és helyi önkormányzatokat belevonják majd azokba kezdeményezésekbe, melyek célja egy közös, globális európai egészségügyi stratégia kialakítása, például az egészségügyi mutatók és az összehasonlító elemzések (benchmarking) kidolgozása területén. A Régiók Bizottsága ezért úgy gondolja, hogy a regionális és helyi önkormányzat képviselőinek is benne kell lenniük az Egészségügyi szolgáltatásokkal és orvosi ellátással foglalkozó magas szintű tárgyalócsoportban, mely különféle fontos kérdésekben segíti az Európai Bizottság munkáját, beleértve a betegek jogainak és kötelességeinek megalapozásának kérdését; a különféle egészségügyi rendszerek közötti tartalék kapacitások megosztását és a határokon átnyúló együttműködést; az európai referenciaközpontok azonosítását; és az új egészségügyi technológiák kiértékelésének koordinálását. A Régiók Bizottsága ezért felhívja az Európai Bizottságot, hogy biztosítsa azt, hogy a regionális és helyi önkormányzatok képviselve legyenek ebben a csoportban;

1.5

úgy gondolja, hogy különleges figyelmet kell fordítani az új tagállamokra, annak érdekében, hogy a közös és jövőbeni kihívásoknak meg tudjanak felelni. Elsőrendű fontosságú az új tagállamok támogatása az egészségügyi intézkedések meghozatalában és a lakosság egészségi állapotának javításában, hogy ilyen módon csökkenjenenek az unión belül az egészségügy területén tapasztalható eltérések és visszásságok, valamint azért, hogy ilyen módon az új tagállamoknak is fokozatosan sikerüljön elérni az EU-ban már megvalósult magasabb szintet.

2.1

örömmel veszi tudomásul, hogy az Európai Bizottság felismeri azt, hogy a magas szintű emberi egészségvédelem követelményeinek a teljesítésének a közösség által megfogalmazott politikákban és tevékenységekben (az Európai Közösséget létrehozó szerződés 152(1) cikke) történő biztosítása érdekében szükséges azoknak a politikai hatóságoknak a nagyobb bevonása, melyek felelősek az egészségért, egészségügyi rendszerekért és az egészségügyért. Feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy a közösségi kezdeményezések hatása bekerüljön az új politikák összefoglaló hatástanulmányába és, hogy az ilyen kiértékelésekben azt is figyelembe vegyék, hogy milyen kölcsönhatás tapasztalható a közösségi szabályok és az azokból eredő következmények között, a tagállamok egészségügyi rendszereit és nemzeti egészségpolitikai célkitűzéseit illetően. Annak tudatában, hogy az egészség, az egészségügyi rendszerek és az egészségügy sok tagállamban a helyi és regionális önkormányzatok felelőssége, a Régiók Bizottsága azt javasolja, hogy vonják bele a munkába a regionális és helyi szintet is;

2.2

úgy véli, – folytatván az előbbi gondolatmenetet – hogy igen fontos megvizsgálni azt, hogy a közösségi jog szerint mi lesz a hatása annak az állampolgári jognak, hogy mindenkinek joga van – a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelvjavaslat, valamint a társadalombiztosítási rendszerek koordinációjáról szóló 1408/71 rendelet alapján – az egyik tagállamban igénybe venni az ottani egészségügyi szolgáltatásokat, majd egy másik tagállamban felvenni az ellátásért kifizetett összeg után járó visszatérítést;

2.3

rámutat arra, hogy az egészségügynek és a szolgáltatásellátásnak a szolgáltatásokról szóló irányelvjavaslat alapján történő összehasonlításakor, az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy az egészségügyi szolgáltatások ne váljanak pusztán gazdaságilag jövedelmező árucikké, ellenkezőleg, a fő cél az egyének egészségi állapotának, gyógykezelésének és életminőségének biztosítása is legyen;

2.4

ajánlja, hogy az Európai Bizottság, miközben a közösségi jog szerinti állampolgári jogokkal kapcsolatos információkat terjeszti, tartsa tiszteletben azt, hogy minden tagállam élhet azzal a jogával, hogy saját társadalombiztosítási rendszere keretein belül saját maga határozza meg az egészségügyi rendszerén belül érvényes jogokat és kötelességeket, valamint azokat a különféle feltételeket, melyek a tagállamok betegbiztosítási rendszerein belül a különböző szolgáltatásokra vonatkoznak;

2.5

ugyanakkor úgy véli, hogy itt nemcsak a közösségi jog szerinti állampolgári jogok biztosításáról és az azzal kapcsolatos információ terjesztéséről van szó. Több figyelmet kell fordítani arra, hogy hogyan lehet biztosítani a összes betegcsoport számára egy olyan érzékeny és hozzáférhető rendszert, mely lehetővé teszi mindenki számára, hogy éljen a számára biztosított jogokkal és lehetőségekkel. Ez biztosítja majd azt, hogy az olyan sebezhetőbb helyzetben levő betegcsoportoknak, mint a szociális védőhálóból kimaradt idősebb korosztály és a szellemi fogyatékosok, módjuk lesz arra, hogy éljenek a közösségi jog által biztosított jogokkal. Annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, nagyon fontos, hogy mindenhol rendelkezésre álljon az az információ, amire a polgároknak szüksége van és, hogy a tájékoztatást szakszerű tanácsadás és irányítás kövesse a különböző tagállamokban;

2.6

kéri, hogy a tartalék kapacitás és az egészségügyi rendszerek határokon átnyúló megosztásával kapcsolatban – valamint a szakmai képesítések elismerésével kapcsolatos európai szabályozás és az egész folyamat egyszerűsítésének kérdésében is – különös figyelmet fordítsanak annak a biztosítására, hogy a kezdeményezéseknek ne legyen majd ellentétes a hatása az orvosi és egészségügyi dolgozóknak a különböző tagállamokban való megoszlására, például, az új tagállamok hátrányára;

2.7

örömmel nyugtázza, hogy az Európai Bizottság felismeri az egészségügyi technológiák szisztematikus és átfogó felmérésének fontosságát, mert az biztos alapot szolgáltathat az egészségügyi készülékek, termékek és technikák kiértékeléséhez és feltérképezéséhez;

2.8

úgy gondolja, hogy egy olyan strukturált és koordinált, európai szintű együttműködés az egészségügyi technológiai fejlesztések területén, melyet tapasztalatcsere, ismeretek egymásnak való átadása és az eljárások egyszerűsítése céljából indítottak be, csak értéknövelő hatással lehet a tagállamokra;

2.9

úgy véli, hogy a magas színvonalú, megbízható adatokhoz és információhoz való hozzáférés döntő fontosságú a tagállamok számára, ha el akarják dönteni, hogy mi a helyes gyakorlat és össze akarják hasonlítani a különböző modelleket, és ez elengedhetetlen feltétel a javasolt kezdeményezések egy részének megvalósításához is. Mint ahogyan erre az Európai Bizottság is rámutat, ezt a feltétlenül szükséges keretet egy szisztematikus európai adat- és információs rendszer számára, közös együttműködés keretében kell létrehozni más, az ezen a területen működő partnerekkel együtt és ezt a munkát koordinálni kell az OECD és a WHO által már beindított kezdeményezésekkel és tevékenységekkel. Az aztán majd a tagállamok feladata lesz, hogy az összehasonlításra felhasználható adatok és információ fényében intézkedéseket foganatosítsanak meg és új rendszert vezessenek be;

2.10

azt gondolja, hogy az Európai Bizottságnak többet kell tennie annak biztosítása érdekében, hogy a regionális és helyi önkormányzatokat, melyek felelősek az egészségügyi rendszerekért és az egészségügyért, belevonják a munkába úgy, hogy lehetőségük legyen részt venni az egészségügyi szolgáltatások és az orvosi ellátás összehangolásában, valamint annak a csoportnak a munkájában, melyet ez ügyben létrehoztak.

3.1

üdvözli az Európai Bizottságnak az ebben a közleményben megfogalmazott általános célkitűzését, nevezetesen azt, hogy a tagállamoknak a „nyitott koordinációs módszer” felhasználásával létre kell hozniuk egy közös és átfogó keretet az egészségügy és a tartós beteggondozás rendszerének újjászervezése és kiépítése érdekében végzett munkájának a támogatására, melyet a szociális védelmi rendszer fedez;

3.2

támogatja a következő három általános célkitűzést: mindenki számára biztosítva legyen a méltányosságon és szolidaritáson alapuló ellátás, a magas szintű egészségügyi ellátás biztosítása és az ilyen ellátás hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságának a biztosítása;

3.3

azon a véleményen van, hogy egy közös, átfogó keret megteremtése és az általános célkitűzések megvalósítása lehetővé tehetik a jövőben várható, kihívást jelentő kérdések megoldását. Néhány példa: a népesség korosodása; az egészségügyi szolgáltatásokhoz és az orvosi ellátáshoz való egyenlőtlen hozzájutás szüntelenül visszatérő problémája; a minőségi ellátás nyújtása és a betegek igényei közötti kiegyensúlyozatlanságok; bizonyos rendszerekben a pénzügyi kiegyensúlyozatlanság;

3.4

hangsúlyozza, hogy annak a folyamatnak, mely a mutatók és az összehasonlító elemzés (benchmarking) kritériumainak összeállításából áll, úgy kell történnie, hogy teljességgel tiszteletben tartják azt, hogy a tagállamok felelőssége az egészségügyi ellátás nyújtása és annak megszervezése, valamint figyelembe kell venniük, hogy egyes tagállamokban mások és egymástól eltérőek a feltételek. Rendkívül fontos, hogy ezek a mutatók, amennyire lehetséges, olyan adatokon alapuljanak, melyekhez már jelenleg is hozzá lehet férni. Fennáll annak a veszélye, hogy túl sok mutató használata elfogadhatatlanul sok munkát jelentene helyi és regionális szinten;

3.5

hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy sok tagállamban az egészségügyi ellátást és a szolgáltatásokat a regionális és a helyi önkormányzatok irányítják, melyek ezenkívül gyakran nagyon fontos szerepet játszanak az egészségügyi oktatás, az egészségügyi védőintézkedések és a házi gondozást nyújtó szolgáltatások területén, melyek igyekeznek megelőzni vagy csökkenteni a bentlakásos intézményben való ápolás szükségességét. Ezért a nyitott koordinációs módszer szellemében a helyi és regionális hatóságokat – mint fontos szerepet betöltő intézményeket – be kell vonni a nemzeti akcióterv készítésébe, valamint a mutatók és az összehasonlító elemzés (benchmarking) kritériumainak összeállításába;

3.6

ösztönöz arra, hogy legyenek olyan mutatók is, melyek a minőségre vonatkoznak, mivel kizárólag mennyiségi mutatókkal nehéz mérni olyan, úgynevezett „női” értékeket, mint az idősek gondozása és a jó életminőség biztosítása. A minőség kérdésével az egészségügyben tehát nemcsak költség és haszon viszonylatában kell foglalkozni, hanem figyelembe kell venni a nyújtott szolgáltatások összességét;

3.7

továbbá, rá kíván mutatni, hogy - a nyitott koordinációs módszer szellemében - ezeknek a mutatóknak a kiválasztásakor és az összehasonlító elemzés kritériumainak alkalmazásakor, figyelembe kell venni azt is, hogy a különböző államok más-más pontról indultak;

3.8

felkéri az Európai Bizottságot, hogy támogassa egy olyan hálózat létrehozatalát, mely a tapasztalatcserét és a helyes gyakorlat terjesztését segíti elő, hiszen mindkettő a nyitott koordinációs módszer fontos része;

3.9

üdvözli azt a tényt, hogy középpontba került más politikai folyamatok révén is az egészség és egészségügy kérdése, és úgy véli, hogy az ilyen politikai folyamatokkal való szorosabb koordináció, mint például a foglalkoztatási stratégia, fontos lesz az általános célkitűzések megvalósítása szempontjából. Az RB ezért örül nagyon annak, hogy középpontba került annak szükségessége, hogy többet fektessenek be a következőkbe: az egészségügyi dolgozók nak az alap- és továbbképzése az élethosszig tartó képzés szellemében, a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági politikai gyakorlati megvalósítása, valamint jobb minőségű állások teremtése. Idővel ez azzal az eredménnyel járhat, hogy a dolgozók nem hagyják el az egészségügyi szektort, hogy majd remélhetőleg könnyebb lesz új munkaerőt találni, mivel ez feltétlenül szükséges a népesség elöregedésével és a szektorban súlyosbodó munkaerőhiánnyal járó problémák megoldásához;

3.10

úgy véli, hogy az olyan, a társadalom szélére szorult csoportok középpontba kerülése, mint például a szociális védőhálón kívülre került idősebb korosztály, a nemzeti kisebbségek és kevés jövedelemmel rendelkezők csoportja, elsőrendű fontosságú annak az általános célkitűzésnek a megvalósítása szempontjából, hogy mindenki számára hozzáférhetővé legyenek az egészségügyi szolgáltatások. A tagállamokat segíteni kell a szükséges változtatások megvalósításában, és ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket a társadalom szélére szorult csoportokat segítő mechanizmusok kifejlesztésének támogatására, hogy ilyen módon csökkenjenek az egészségügyi téren tapasztalható egyenlőtlenségek. Az ilyen segítő mechanizmusok kifejlesztéséhez szükség van az összes érdekelt fél bevonására és mobilizálására.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/26

(1)

A törvényellenes cselekedetek és a terrorizmus az Európai Unió legfőbb lényegét jelentő demokrácia és szabadság eszményének, valamint a béke értékeinek legnagyobb fenyegetései közé tartoznak.

(2)

Az emberek, az infrastruktúra és a felszerelések, beleértve a közlekedési eszközök biztonságát a kikötőkben csakúgy, mint a hozzájuk tartozó szomszédos területeken, védeni kell a törvényellenes cselekedetekkel és azok pusztító hatásaival szemben. Ez a védelem hasznos lenne a közlekedést igénybe vevők, a gazdaság és a társadalom egésze számra.

(3)

[2003.hónap.nap]-án az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa elfogadta a 725/2004 (EK) számú, a tengeri biztonságról szóló rendeletet. A fenti rendelet által előírt megerősített tengeri biztonsági intézkedések csak egy részét képezik azoknak az intézkedéseknek, amelyek szükségesek a biztonság megfelelő szintjének eléréséhez a tengerhez kötődő közlekedési lánc egészében. A rendelet a biztonsági intézkedések hatályának tekintetében a hajók fedélzetére és a közvetlen hajó/kikötő határterületre korlátozódik.

(4)

Nem megsértve a tagállamoknak a nemzeti biztonság területén meglévő szabályait és azokat az intézkedéseket, amelyeket az Európai Unióról szóló Szerződés VI. fejezetének alapján lehet megtenni, a 2. ismertetőben leírt biztonsági célt olyan módon kellene elérni, hogy megfelelő intézkedések szülessenek a kikötői politika terén közös normákat létrehozva az elegendő kikötői biztonsági szint megvalósítására a közösségi kikötőkben.

(5)

A tagállamoknak részletes biztonsági felmérésekre kellene támaszkodniuk a biztonsági szempontból releváns kikötői terület pontos határainak azonosításához, és dönteniük kellene a megfelelő kikötői biztonság biztosításához szükséges különböző intézkedésekről, az érintett helyi és regionális szervek véleményét is figyelembe véve. Ezeknek az intézkedéseknek különbözőeknek kell lenniük a fennálló biztonsági szintek szerint, és vissza kellene tükrözniük a kikötő különböző alterületeinek a veszély tekintetében fennálló különbözőségét.

(6)

A tagállamoknak – illetve adott esetben a helyi és regionális szerveknek – kikötői biztonsági terveket kellene készíteniük, amelyek teljes mértékben átveszik a kikötői biztonság felmérésének eredményeit. A biztonsági intézkedések hatékony működése ezenfelül megkívánja a feladatok világos megosztását az összes résztvevő fél között, valamint az intézkedések rendszeres gyakorlását. A feladatmegosztások fenntartása és az eljárásoknak a kikötői biztonsági terv szerinti formában történő gyakorlása minden bizonnyal erősen hozzájárul mind a megelőző, mind az orvosló kikötői biztonsági intézkedések hatékonyságához.

(7)

A tagállamoknak biztosítaniuk kellene, hogy a nemzeti gyújtópontok a Bizottság és a tagállamok közötti kapcsolódási pontként lépjenek fel.

(8)

A jelen irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és betartja az Európai Unió Alapvető Jogok Chartájában elismert elveket.

(9)

A jelen irányelv végrehajtásához szükséges intézkedéseket az Európai Bizottságra ruházott hatáskörök végrehajtásának gyakorlására vonatkozó eljárásokról szóló 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi döntésnek megfelelően kell elfogadni. Meg kellene határozni egy, az irányelv kiigazítására vonatkozó eljárást, számításba véve a nemzetközi eszközök fejlődéseit és, a tapasztalat fényében, ki kellene igazítani vagy egészíteni az irányelv mellékleteinek részletes rendelkezéseit hatályának kibővítése nélkül.

(10)

Mivel a javasolt fellépés céljai, nevezetesen a megfelelő intézkedések kiegyensúlyozott bevezetése és alkalmazása a tengeri szállítás és a kikötői politika területén, nem érhetők el megfelelő módon a tagállamok által, és ezért – az irányelv európai léptéke miatt – jobban elérhetők közösségi szinten, a Közösség hozhat intézkedéseket a Szerződés 5. cikkelyében meghatározott szubszidiaritás elvének megfelelően. A cikkelyben meghatározott arányosság elvének megfelelően a jelen irányelv a kikötői biztonság céljainak eléréséhez szükséges alapvető közös normákra korlátozódik, és nem megy túl azon, ami ehhez a célhoz szükséges,

1.1.1

úgy véli, hogy szükséges lehet a tengeri szállítás és a kikötő/hajók kapcsolat védelmének kiegészítése érdekében megerősített kikötői védelmi rendszerek létrehozása, s ugyanakkor ezen védelmi intézkedéseket a kikötői zóna egészére vonatkozó egyéb védelmi intézkedésekkel is lehetne javítani. Egyes kikötőkben, akár szükség lehet a meglévő terroristaellenes intézkedések olyan biztonsági intézkedésekkel való kiegészítésére is, amelyek a kikötők környezetében található, ezért terroristák lehetséges célpontjául szolgáló vállalkozások – például üzemanyagraktárak, illetve vegyianyag- vagy műtrágyatelepek – védelmét látják el.

1.1.2

úgy véli, hogy az egyes tagállamoknak meg kell határozniuk – tanácskozva a helyi és regionális szervekkel és az érdekelt kikötői képviselőkkel – az intézkedések iránti igényt és azok hatályát;

1.1.3

úgy véli, hogy a normális, a magasabb fokozatú és a küszöbön álló fenyegetésekre alapozott biztonsági szintek közötti választás nem a kikötői hatóságok ügye, hanem horizontális természetű.

1.2.1

hangsúlyozza a szubszidiaritás elvének fontosságát, különösen a nemrégiben elfogadott alkotmányszerződés és az új szubszidiaritási jegyzőkönyv tekintetében

1.2.2

pozitívnak tartja, hogy a javaslat a 725/2004 (EK) rendelettel azonos struktúrára és biztonsági szervre épít, így a biztonsági rendszer, szükség esetén, létrehozható oly módon, hogy tartalmazza a teljes tengeri szállítási láncot a hajóktól, a hajó/kikötő határterülettől és általában a kikötőktől kezdve a kikötői terület/hátország határterületéig;

1.2.3

üdvözli azt a tényt, hogy a tagállamoknak kell meghatározni azokat a határokat, amelyeken belül az irányelvet a kikötőikre vonatkozóan alkalmazni kell. Erről az érintett helyi és regionális szervekkel történő tanácskozással egybekötve kellene dönteni. El kell végezni az alapvető kockázat/igény felmérését annak meghatározása céljából, hogy melyik kikötőknek van szüksége megerősített biztonsági intézkedésekre;

1.2.4

üdvözli azt a tényt is, hogy a tagállamoknak kell biztosítaniuk a megfelelő kikötőbiztonsági felmérések és kikötőbiztonsági tervek kidolgozását, meg kell határozniuk és ismertetniük kell a biztonsági szinteket és azok változtatásait, valamint ki kell nevezniük egy kikötőbiztonsági hatóságot. A szubszidiaritás elvének megfelelően az egyes tagállamokra kell hagyni, az érdekelt hatóságokkal, valamint a helyi és regionális szervekkel történő tanácskozással kísérve, a felmérések, a tervek és a hatóságok iránti igény meghatározását, figyelembe véve az egyes tagállamoknak a fenyegetésre irányuló felmérését, valamint a helyi és a regionális helyzetet;

1.2.5

üdvözli azt a javaslatot, hogy ki kell nevezni egy biztonsági hivatalnokot minden egyes kikötőben azoknak a kikötőbiztonsági felmérések és tervek – köztük a szomszédos vállalkozások védelmére vonatkozó tervek – létrehozásának, aktualizálásának és nyomon követésének megfelelő koordinálására, amelyeket a tagállamok a kikötőbiztonsági hivatalnokkal folytatott tanácskozást követően szükségesnek tartanak, valamint a gyújtópontok tagállamokban történő kinevezésére a szükséges tájékoztatás biztosítása céljából mind a többi tagállam, mind az Európai Bizottság számára;

1.2.6

nem tartja szükségesnek azt az általános követelményt, hogy minden kikötőnek legyen biztonsági bizottsága, mivel ezeket a tényleges szükséglet alapján kellene felállítani;

1.2.7

úgy véli, hogy a biztonsági felmérésekre és tervekre, valamint a kikötőbiztonsági intézkedések végrehajtásának ellenőrzése céljából folytatott vizsgálati eljárásokra vonatkozóan javasolt minimális követelményeknek általános javaslat és ajánlás formájában kellene történnie, nem pedig rendeletekkel;

1.3.1

úgy véli, hogy az irányelv értelmében elfogadott nemzeti rendelkezések megsértésére vonatkozó büntetést az egyes tagállamoknak kell meghatározniuk. Mivel a legtöbb tagállam már rendelkezik megfelelő törvénykezéssel, általában elmondható, hogy nincs szükség további büntetőjogi rendelkezésekre.

1.4.1

felkéri a Bizottságot, hogy gondosan mérje fel a kikötői biztonság megerősítésére vonatkozó javaslat költségkövetkezményeit. A javasolt irányelv következményeként felmerülő, a tervek, a különböző típusú intézkedések, az ellenőrzések és ellenőrzési eljárások létrehozása stb. miatt megnövekedett költségeket nagyrészt a tagállamok viselik annak elkerülése érdekében, hogy a tengeri utazási és áruszállítási költségek olyan magasak legyenek, hogy ösztönözze az átállást más, kevésbé környezetbarát vagy kevésbé biztonságos szállítási módokra.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/35

1)

Az Európai Unió állampolgárainak mintegy 80 %-a városi területeken él, és egyértelmű, hogy számos városi terület komoly környezeti problémákkal küzd. A városi környezeti problémák elsősorban a városlakókat érintik, azonban negatív regionális hatásokkal is rendelkeznek a környezet és az életminőség tekintetében.

2)

Az Európai Unió városainak környezeti helyzetének javítása érdekében több forrásra, valamint az európai városok és nagyvárosok különböző jellegét figyelembe vevő rugalmas stratégiára van szükség. Ennek hosszú távú stratégiának kell lennie, és összeegyeztethetőnek kell lennie az EU fenntartható fejlődéspolitikájával.

3)

Ahhoz, hogy a stratégia hatékony legyen elengedhetetlen, hogy kapcsolatot hozzon létre a javított városi környezet és az Európai Unió támogatásából különböző politikai területeken való részesedési lehetőségek között.

4)

A stratégiának társadalmi integrációhoz és korrekt környezeti feltételekhez is kell vezetnie az EU-n belül, miközben figyelembe veszi a szegény országoknak a források iránti igényét, valamint létrehozza a generációk közötti méltányosságot.

5)

A változó városi feltételek és a szubszidiaritás elvének figyelembe vételével a helyi hatóságoknak kellene a legfőbb szerepet vállalni az adott városi területen elfogadandó intézkedések megfogalmazásában.

1.1

A Régiók Bizottsága üdvözli az európai bizottsági közleményét, mint a városi környezetre vonatkozó tematikus stratégia felé megtett első lépést, amelyre az EU hatodik környezeti fellépési programjában merült fel az igény. A jövőbeni tematikus stratégia fontos szerepet fog játszani a városi környezet minőségének javításában. Éppen ezért kulcsfontosságú elismerni a helyi és regionális hatóságok szerepét és felelősségét az EU fenntartható fejlődésre irányuló stratégiai céljainak elérésében.

1.2

A Régiók Bizottsága kihangsúlyozza azt a tényt, hogy városi környezet egy komplex terület. A fenntartható fejlődés városi területeken és agglomerációkban történő elérése érdekében a környezeti szempontokat össze kell kapcsolni a gazdasági szempontokkal, pl. a versenyképességgel és a foglalkoztatási régiókkal, illetve a társadalmi szempontokkal, pl. a szegregációval és az integrációval. Kulturális szempontokat is figyelembe kell venni.

1.3

A Régiók Bizottsága értékeli az Európai Bizottságnak azt a döntését, hogy felteszi az „integráltabb megközelítés felé” történő munkálkodás kérdését. Ki kell dolgozni mind a horizontális/ágazatokon átnyúló megközelítést (a politikai területek és a különböző szereplők között), mind a vertikális megközelítést (a közigazgatás különböző szintjei között) ahhoz, hogy globális áttekintést kapjunk a fenntartható városi fejlődésről.

1.4

A Régiók Bizottsága értékeli azt a tényt, hogy az Európai Bizottság elősegíti a városi környezet nyomonkövetéséhez szükséges közös célok és irányjelzők megfogalmazását. Mindazonáltal fontos, hogy ezeknek inkább irányelvekként kell szolgálniuk, mintsem perspektívaként.

1.5

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy fontos, hogy a városokat és azok közvetlen és távolabbi hátországait kölcsönösen függőnek kell tekinteni, azaz követni kell az ESDP elgondolását (Európai Területfejlesztési Perspektíva).

1.6

A Régiók Bizottsága értékeli azt a tényt, hogy az Európai Bizottságnak szándékában áll támogatni az ökológiai oktatást és a tapasztalatcserét, valamint a kutatást a városi környezet területén.

1.7

A Régiók Bizottsága emlékeztetni kívánja az Európai Bizottságot a Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusa (CLRAE), az Európai Tanács egyik tanácskozó testülete által elfogadott Európai Városi Chartára. A Városi Charta leírja a városi területek komplex mivoltát.

1.8

A Régiók Bizottsága értékeli azt a tényt, hogy az Európai Bizottság nagyra törekvő, amikor kihangsúlyozza a városkezelés strukturált megközelítésének szükségét megcélozva az ágazatokon átnyúló munka növelését, valamint a nyomonkövetési és összehasonlító tanulmányok elősegítését a városi környezet javítása céljából.

1.9

A Régiók Bizottsága ki kívánja hangsúlyozni az új városkezelési rendszerek iránti igényt, amelyeknek stratégiai fontosságúnak és működőképesnek kell lenniük egy városi terület közigazgatási határain keresztül, és a szomszédos területeken.

1.10

A Régiók Bizottsága megkérdőjelezi az Európai Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy külön tervet kell kidolgozni a városi közlekedési rendszerek számára. A fenntartható városi környezet egyik legfontosabb szempontja pontosan az, hogy összeköti a közlekedési rendszert az ingatlanfejlesztéssel, és ezt legjobban regionális és helyi szinten lehet elérni.

1.11

A Régiók Bizottsága ösztönözni kívánja az Európai Bizottságot arra, hogy terjessze a legjobb gyakorlatot a közlekedés területén mind a különböző hatóságok, mind a különböző közlekedési módok közötti együttműködés és koordináció területén annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a közlekedés és csökkenjen a környezeti kihatás.

1.12

A Régiók Bizottsága üdvözli azt a tényt, hogy az Európai Bizottság közös metodológiát kíván kidolgozni az épületek és az épített környezet teljes körű fenntarthatóságának kiértékelésére, amit új épületek és jelentős felújítások esetében használnak eszközként.

1.13

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy az Európai Bizottság nem egészítheti ki a 2002/91/EK irányelvet olyan követelésekkel, amelyek nem kapcsolódnak az energiával összefüggésben álló környezeti teljesítéshez. Az irányelvet teljes mértékben meg kell valósítani a nemzeti törvénykezésben, és ki kell értékelni minden további javaslat felvázolása előtt.

1.14

A Régiók Bizottsága értékeli az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, miszerint nemzeti fenntartható építkezési programokat kell felvázolni, és egyetért azzal, hogy az állami beszerzőknek szerepeltetniük kell a fenntarthatóság követelményét az építkezési projektekre vonatkozó tender eljárásaikban.

1.15

A Régiók Bizottsága értékeli azt a tényt, hogy az Európai Bizottság ösztönzi a fenntartható várostelepítési mintákat, valamint a beépített területek használatát a beépítetlen területekkel szemben a sűrűn lakott városon alapuló fenntartható városi fejlődés elérése érdekében.

1.16

A Régiók Bizottsága nem gondolja, hogy ajánlott lenne, hogy az Európai Bizottság irányelveket vázoljon fel a sűrűn lakott, vegyes használatú területrendezés tekintetében. A Régiók Bizottsága nem támogatja továbbá azt az Európai Bizottságnak szóló javaslatot, hogy meg kell határozni a beépített és beépítetlen területeket, sem a meghatározott városrendezési kérdésekre vonatkozó egyéb irányelvek kidolgozását. A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy a területrendezés nemzeti, regionális, illetve helyi kompetencia, és minden ország saját kulturális és topográfiai jellemzőkkel, építkezési hagyományokkal stb. rendelkezik.

2.1

A Régiók Bizottsága elfogadja, hogy az Európai Bizottság részéről helyénvaló nagyra törekvő célokat kitűzni a városi környezet fenntarthatóbb kezelésére. Mindazonáltal úgy véli, hogy a Bizottság szerepe az csupán, hogy javaslatot tegyen a politikai keretekre és a célkitűzések egyeztetésére, de nem kellene javaslatot tennie a célok eléréséhez vezető törvényi keretekre.

2.2

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy a szubszidiaritás és az arányosság elvének értelmében lényeges, hogy a városi fejlődéshez kapcsolódó minden EU-intézkedés már meglévő környezetkezelési tervekre és a környezetkezelési rendszerekre alapozódjon és ezek részét képezze, valamint támogatást nyújtson a helyi és regionális hatóságoknak a fenntartható fejlődés elérését szolgáló erőfeszítéseikben.

2.3

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy. a fenntartható városi közlekedésnek integrált megközelítésen kell alapulnia, amely összhangban áll a társadalom,-környezetvédelmi és gazdaságpolitikával helyi és regionális szinten. A regionális és a helyi szint a legmegfelelőbb szint a fenntartható városok és nagyvárosok és városi területek létrehozására, valamint a kérdések és a szereplők holisztikus megközelítésben történő koordinálására. A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy nem helyénvaló városi közlekedési tervre vonatkozó törvényeket hozni, mivel ez nem egyeztethető össze a szubszidiaritás és az arányosság elvével.

2.4

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy a fenntartható városi közlekedésnek integrált megközelítésen kell alapulnia, amely összhangban áll a társadalom,-környezetvédelmi és gazdaságpolitikával helyi és regionális szinten. A regionális és a helyi szint a legmegfelelőbb szint a fenntartható városok és nagyvárosok és városi területek létrehozására, valamint a kérdések és a szereplők holisztikus megközelítésben történő koordinálására.

2.5

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy a fenntartható városi közlekedésnek integrált megközelítésen kell alapulnia, amely összhangban áll a társadalom, -környezetvédelmi és gazdaságpolitikával helyi és regionális szinten. A regionális és a helyi szint a legmegfelelőbb szint a fenntartható városok és nagyvárosok és városi területek létrehozására, valamint a kérdések és a szereplők holisztikus megközelítésben történő koordinálására.

2.6

A Régiók Bizottsága a törvények létrehozásának alternatívájaként javasolja olyan megállapodásokon nyugvó eszközök és módszerek kidolgozását, amelyek megnyerhetik a tagállamokat a fenntartható városi fejlesztés számára. A Régiók Bizottsága felhívja az Európai Bizottságot, hogy vázoljon fel városfejlesztési megállapodásokat, amelyek például a nyílt koordinációs módszer vagy az Ålborg Charta szerint működnek, illetve háromoldalú megállapodásokat. E tekintetben lényeges, hogy a regionális és a helyi szintet el kell látni azokkal a befolyásokkal és forrásokkal, amelyek lehetővé teszik számukra a részvételt.

2.7

A Régiók Bizottsága felhívja az Európai Bizottságot, hogy hozzon létre forrásokat hálózatokon keresztül történő tapasztalatcserék és tapasztalat megosztások céljából. Az Interreg IIIC alatt folyó hálózati erőfeszítések olyan modellként szolgálhatnak, amelyekre építeni lehet például az Élet és Város programokban.

2.8

A Régiók Bizottsága pozitívan tekint az Európai Bizottságnak arra a javaslatára, miszerint a tagállamokat ösztönözni kell a fenntartható városi környezetre vonatkozó nemzeti és regionális stratégiák kidolgozására. Ezeket a nagyvárosok és az agglomerációk fenntartható fejlődésére vonatkozó stratégiákká kell átdolgozni.

2.9

A Régiók Bizottsága pozitívan tekint az Európai Bizottságnak arra a javaslatára, miszerint a tagállamokat ösztönözni kell nemzeti és regionális gyújtópontok létrehozására, amelyek támogatást nyújtanak a nagyvárosok számára információ, tapasztalat és tanácsok formájában. Ezeknek a gyújtópontoknak támogatniuk kell a nagyvárosok és az agglomerációk fenntartható fejlődését.

2.10

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy az új rendszerek felvázolása előtt el kell fogadni azokat az átfogó nemzeti erőfeszítéseket, amelyeket számos tagállam tesz a fenntartható városi fejlődés elősegítése érdekében olyan területeken, mint például az építőanyagok környezeti címkézése. Az Európai Bizottság továbbá úgy véli, hogy a bármilyen új rendszerhez történő alkalmazkodáshoz szükséges harmonizációs intézkedéseknek nem szabad maguk után vonniuk az erőfeszítések megkétszereződését, további bürokráciát vagy kiadást.

2.11

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy az új rendszerek felvázolása előtt el kell fogadni azokat az átfogó nemzeti erőfeszítéseket, amelyeket számos tagállam tesz a fenntartható városi fejlődés elősegítése érdekében olyan területeken, mint például az építőanyagok környezeti címkézése, vagy az olyan régi épületek renoválása, amelyek nem környezetbarát anyagokat tartalmaznak. Az Európai Bizottság továbbá úgy véli, hogy a bármilyen új rendszerhez történő alkalmazkodáshoz szükséges harmonizációs intézkedéseknek nem szabad maguk után vonniuk az erőfeszítések megkétszereződését, további bürokráciát vagy kiadást.

2.12

A Régiók Bizottsága ki kívánja hangsúlyozni azt a tényt, hogy az Európai Bizottság számos javaslata foglalkozik normák, rendszerek, útjelzők és az országok közötti összehasonlítást lehetővé tévő módszerek létrehozásával. A Bizottság úgy véli, hogy nagyon fontos kidolgozni olyan rendszereket, amelyek nem gyakorolnak nyomást a forrásokra, és nem növelik a költségeket vagy a bürokráciát a regionális és helyi hatóságok számára.

2.13

A Régiók Bizottsága úgy gondolja, hogy nagyon fontos, hogy minden javaslat rugalmas és egyszerű legyen, figyelembe véve a különböző országok helyzetét és szükségleteit.

2.14

A Régiók Bizottsága úgy gondolja, hogy fontos, hogy a bizottsági javaslatok elősegítsék a lépésről lépésre történő megközelítést, és ne hozzanak létre feszültséget azok között a nagyvárosok között, amelyek képesek azonnal végrehajtani a javaslatokat, illetve azok között, amelyek nem tudnak azonnal megfelelni azoknak.

2.15

A Régiók Bizottsága úgy gondolja, hogy az Európai Bizottságnak világossá kell tennie, hogy mit kell érteni a „városok és nagyvárosok”, illetve a „városi területek” fogalma alatt. A meghatározásokat szükség esetén minden tagállamban ki kell dolgozni.

2.16

A Régiók Bizottsága hangsúlyozza, hogy a tematikus stratégiának következetesen figyelembe kell vennie a városi környezet és a hárország közötti kapcsolatot, és amennyiben szükséges biztosítania kell az érintett szomszédos területekkel történő együttműködést és megállapodást.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/38

1)

az Európai Unió területén belül bekövetkezett természeti vagy emberi katasztrófák esetén a tagállamok közötti szolidaritás és kölcsönös segítségnyújtás alapvető erkölcsi kötelesség, valamint egy nemzetközi közösség meghatározó alapelve;

2)

a szolidaritás legfontosabb elveit az Európai Uniónak egy nemzetközi együttműködési kereten belül ki kell terjesztenie a fent említett katasztrófák által sújtott külső országokra is;

3)

az utóbbi években a katasztrófák általi sebezhetőség észrevehetően megemelkedett az Európai Unión belül és határain kívül egyaránt. Emiatt létfontosságú, hogy az Európai Unió megtegye a szükséges lépéseket az Európai Bizottság koordinációs és gyors reagálási lehetőségeinek megerősítésére;

4)

egy korszerű és hatékony polgári védelmi rendszer két alapvető pilléren nyugszik, mégpedig a magas szintű összehangoltságon, valamint operatív erőforrásoknak és magas szakértelmű, gyors készenléti egységeknek az egész Közösséget átfogó összetett hálózatán;

5)

ahhoz, hogy azonnali és első vonalbeli mentési műveleteket lehessen végrehajtani a katasztrófa sújtotta területeken valamint, hogy mozgósítani lehessen és össze lehessen hangolni a helyszínen lévő operatív erőforrásokat az érintett területen kívülről érkező segítség bevonásával, a tagállamok és a régiók rendelkezésére álló emberi és anyagi természetű polgári védelmi erőforrások egész Európát átfogó hálózata szükséges;

6)

az Európai Unió polgári védelmi lehetőségeinek megerősítése után, a Közösségnek a megelőzési kérdésekre kell összpontosítania, elkötelezettséggel és elszántsággal, hogy amennyire csak lehetséges, megakadályozza a katasztrófák bekövetkezését, és mérsékelje a megelőzéssel dacoló katasztrófák negatív hatásait;

1.1

egyetért az Európai Bizottság közleményében vázolt, a polgári védelem terén az Európai Unió operatív lehetőségeinek megerősítésére irányuló akciótervvel, amely a szolidaritás és az együttműködés szellemében készült, ezt pedig az Európai Parlament egy nemzetközi közösség alapelvének tartja;

1.2

úgy véli, hogy a polgári katasztrófavédelem minden szempontjára – így a megelőző intézkedésekre, a mentőszolgálatokra és a figyelemmel kísérési intézkedésekre is – kiterjedő holisztikus megközelítést kellene alkalmazni.

1.3

úgy véli, hogy a helyi és regionális szint fontos strukturális és szervezeti keretmodellt alkot a korszerű és hatékony európai polgári védelemben, mivel ez a nemzet alatti szint közvetlenül vesz részt polgáraik védelmében, valamint felelősséget vállal érte és regionális örökségükért

1.4

úgy véli, hogy a régiók által az utóbbi években a természeti katasztrófák, erdőtüzek, ipari és közlekedési balesetek során felmutatott szervezési képességek fontos keretmodell alapjául szolgálhatnak egy hatékony és korszerű európai polgári védelmi rendszer kifejlesztéséhez, amelynek képesnek kell lennie reagálni a válsághelyzetekre az Európai Unión belül és határain túl egyaránt;

1.5

úgy véli, hogy a tagállamokban, a régiókban és körzetekben már meggyökeresedett egy aktív polgári védelmi kultúra, amely az egész Európai Uniót átfogó szövevényes hálózattá fejlődött. A forrása helyi szinten keresendő, a gócpontja pedig a legmagasabb intézményi szinten. A hatóságoknak – és különösen a régióknak – magas szintű sürgősségi készültségi és koordinációs képességgel kell rendelkezniük, azaz képesnek kell lenniük azonnal hozzáférni a térségben széles körben elszórt vészhelyzeti erőforrásokhoz, késlekedés nélkül mozgósítani saját emberi és anyagi erőforrásaikat a katasztrófa sújtotta területre, és koordinálni az érkező külső emberi és anyagi erőforrásokat;

1.6

hangsúlyozza, hogy az új közösségi polgári védelmi mechanizmus számára létfontosságúak a gyors, minőségi információs és kommunikációs rendszerek a vészhelyzetek figyelemmel kísérésére és kezelésére, mivel a katasztrófák áldozatainak érdekében tett mentési erőfeszítések hatékony koordinációja ezek nélkül nem érhető el;

1.7

szerint feltétlenül szükséges az európai megfigyelő központ és a nemzeti és regionális polgári védelmi műveletek összekapcsolása egy rögzített vészkommunikációs hálózati rendszeren keresztül;

1.8

reméli, hogy a közlemény irányelveinek végrehajtását egy olyan európai hitelesítési folyamat kíséri, amelyben az alapvető vészalakulatok hatékonysága és megbízhatósága érdekében szabványokat dolgoznak ki a nemzeti és regionális polgári védelmi hadműveletek kommunikációs képességére, vezényletére és irányítására nézve. A meglévő nemzeti hatóságok adatbázisát össze kell hangolni az európai adatbázissal;

1.9

úgy véli, hogy ahhoz, hogy az európai polgári védelemi adatbázisok mindig a legfrissebb adatokat tartalmazzák és így hatékony, és gyors reakciót biztosítsanak vészhelyzetben, az emberi és anyagi erőforrások és a vészhelyzetbeli tapasztalat elsődleges információforrásának a regionális és nemzeti polgári védelmi központoknak kellene lennie;

1.10

úgy véli, hogy a tagállamok és a régiók általános vagy gyakran visszatérő katasztrófák kezelésében szerzett több évtizedes tapasztalatának tudatában alapvető összeurópai stratégiai célként az Európai Unióban már meglévő emberi és anyagi erőforrások összefogását és koordinálását kellene kitűzni (5);

1.11

úgy véli, hogy közösségi szintű szakértői csoportot kellene kinevezni, akik valószerű vészhelyzeti forgatókönyveket állítanának össze ritka vagy kevéssé ismert vészhelyzetek esetére, és meghatároznák a mentési és gyors reagálási műveletekhez legjobban megfelelő emberi és anyagi erőforrásokat.

1.12

úgy véli, hogy a közös polgári védelmi műveletek mutatják leginkább a különböző tagállamok emberi és anyagi operatív képességeit ezen a téren. A közös hadműveletek mutatják meg, hogy a résztvevő országok képesek-e hatékonyan integrálni a megfelelő műveleteiket és szorosan együttműködni a helyszínen a polgári hatóságokkal, akiknek helyi felelőssége a kommunikációban, a vezénylésben és a válságkezelési hálózatokban elsődleges fontosságú;

1.13

hangsúlyozza, hogy egy európai gyors készenléti vészhaderő létrehozásának és véglegesítésének folyamata a lehető legnagyobb hatókört kell, hogy biztosítson a határokon átnyúló együttműködés számára és – különösen – a közös polgári védelmi gyakorlatok számára szomszédos vagy határmenti régiók között.

2.1

azt ajánlja, hogy állítsanak össze egy adatbázist emberi és anyagi erőforrásokról különféle vészhelyzetek számára – a nemzeti hatóságok adatbázisaiban fellelhető információ koordinálása révén –, és azt olyan operátorok frissítsék rendszeresen, akiknek saját intézményi céljaikra rendelkezésükre áll az ezzel kapcsolatos információ, és akik operatív 24 órás polgári védelmi vészközpontokat működtetnek saját közigazgatási területeiken;

2.2

javasolja, hogy az adatbázis információs forrásai között nemzeti polgári védelmi operatív központok is szerepeljenek, amelyek a legfőbb anyagi és emberi erőforrások és magasan képzett szakértők adatait tartalmazzák összegyűjtve. Az adatbázisban regionális polgári védelmi operatív központokat is szerepeltetni kell, amely a helyi hatóságokhoz tartozó összes erőforrás és a gyors magas szakértelmű, gyors készenléti egységek adatait foglalja össze;

2.3

azt ajánlja, hogy a különféle vészhelyzetek számára kijelölt pénzügyi és operatív erőforrások adatain kívül a fent említett információs hálózat minden résztvevőjének minden szinten hozzá kellene járulnia az adatbázishoz olyan konkrét vészhelyzetek listájával, amelyeket saját vagy idegen területen, adott operatív egységek segítségével kezeltek;

2.4

azt ajánlja, hogy az adatbázisban szerepeljen egy olyan lista, amely az operatív központ által a saját területén koordinált kiterjedtebb, nemzetközi jellegű polgári védelmi műveleteket tartalmazza;

2.5

azt ajánlja, hogy az adatbázist hat hónaponként frissítsék, előre meghatározott időkereten belül;

2.6

azt ajánlja, hogy a közös polgári védelmi gyakorlatok találják meg az egyensúlyt a különleges nemzeti alakulatok kiterjedt erőforrásai és a régió készenléti tartalék erőforrásai között, amelyeket különlegesen arra képeztek ki, hogy közvetlen segítséget nyújtsanak a lakosságnak a helyi hatóságokkal és más nemzeti és regionális erőkkel való szoros együttműködésben;

2.7

arra biztatja az Európai Bizottságot, hogy kötelezze el magát az olyan határokon átnyúló műveletek tervezése és fejlesztése mellett, amelyek a határmenti régiók aktív közreműködését is igénybe veszik. Ez lehetővé tenné a régiók számára, hogy egyesítsék a polgári védelem terén szerzett tapasztalataikat és szilárd operatív alapot nyújtsanak az európai készenléti vészhaderő kialakítása számára;

2.8

azt ajánlja, hogy az ismétlődő katasztrófák esetére határozzák meg a legjobb vészhelyzeti készenléti megoldásokat, különösen a gyorsan terjedő katasztrófák esetére, mint például az erdőtűz. Ezt a különböző régiókban használt korai figyelmeztetési és vészhelyzeti készenléti taktikák összehasonlítása révén lehetne elérni;

2.9

azt ajánlja, hogy tegyenek lépéseket a polgári és a hadászati erőforrások interoperabilitásának tökéletesítésére annak érdekében, hogy azonnal a helyszínre lehessen vinni azokat a különleges erőforrásokat, amelyekhez csak a fegyveres erők férhetnek hozzá, illetve, hogy további különleges erőforrásokat – például helikoptereket – lehessen igénybe venni a polgári védelmi erőforrások kiegészítésére összetett vagy kiterjedt katasztrófák esetén.

2.10

azt ajánlja, hogy az információ időben történő eljuttatásával kapcsolatos problémák megoldására – a vészhelyzet gyors felmérése és az azonnali, hatékony segítségnyújtás érdekében – a 24 órás regionális vészközpontoknak közvetlenül, valós időben kell tudniuk kommunikálni a nemzeti és az uniós vészközpontokkal, elkerülve ezáltal a kanyargós információs csatornákat, amelyek lassítják vagy torzítják az információ áramlását.

2.11

azt ajánlja, hogy hozzanak létre egy kijelölt európai polgári védelmi kommunikációs hálózatot, amely az összes regionális és nemzeti vészközpontot összeköti az európai megfigyelőközponttal;

2.12

javasolja, hogy tegyék kötelezővé azt, hogy minden olyan vészhelyzetről értesíteni kell az európai megfigyelőközpontot, amikor a regionális polgári védelmi központ külső erőforrásokat hív a katasztrófa sújtotta területre. A regionális központnak arról is értesítenie kellene az európai központot, ha megszűnt a válsághelyzet.

2.13

azt ajánlja, hogy erősítsék meg a vészhelyzeti beavatkozások pénzügyi támogatását és az európai polgári védelmi rendszer létrehozását. Az effajta pénzügyi támogatás nem csupán a tagállamok közötti szolidaritás szempontjából alapvető egy olyan nemzetközi közösségben, mint az Európai Unió, de továbbra is eszközt kínál azokból a különböző EU-tagállamokból és régiókból érkező magas szakértelmű egységek integrációjának és koordinációjának megkönnyítésére, amelyeket hadműveleteik integrált összehangolására kértek fel.

18.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 43/42

1)

a helyi és regionális hatóságok mindig üdvözölték az ifjúságpolitikának szentelt figyelmet abban a szilárd hitben, hogy a fiatalokat nem csak abban kell segíteni, hogy nemzeti szinten aktív állampolgárok legyenek, hanem biztosítani kell számukra azt a képességet, hogy jelentősen hozzájáruljanak egy szolidaritáson alapuló és erős polgári Európa létrehozásához;

2)

az Európai Unió legújabb bővítése fényében a helyi és regionális hatóságok a laekeni nyilatkozatot szem előtt tartva hozzácsatolták a 2001. december 14-i és 15-i Európai Tanács határozataihoz mint alapvető és nagyon aktuális témát, mivel az Európai Unió egyik legfőbb kihívását írja le, nevezetesen azt, hogy „hogyan hozzuk az állampolgárokat, különösen a fiatalokat közelebb az európai tervezethez és az európai intézményekhez”; Ugyanakkor, a kihívást említve, jobb lett volna úgy fogalmazni, hogy az európai projektet és az európai intézményeket kell közelebb vinni a polgárokhoz és különösen a fiatalokhoz, a fiatalabb generációk és a létező politikai struktúrák közötti kapcsolat megerősítése érdekében

3)

a helyi és regionális hatóságok életbevágóan fontosnak tekintik a lisszaboni és a barcelonai Európai Tanácsokon meghatározott stratégiai célok elérését, amelyek Európából a „világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságát” kívánják létrehozni, és meg vannak győződve arról, hogy az ifjúság mozgósítása Európán belül előfeltétele e cél elérésének. Ugyanakkor el kell kerülni, hogy az európai ifjúsági politikának az ifjabb generációkhoz való közelítése pusztán a velük kapcsolatos intézkedések kérdésére korlátozódjék. Az ifjúsági politika alapja az a felismerés kell legyen, hogy a fiatalok olyan egyenértékű európai állampolgárok, akiknek lehetőségük és hatalmuk van arra, hogy saját jövőjükkel együtt Európa jövőjét is formálják. Ennek a szó legtágabb értelmében lesz kihatása Európa versenyképességére és gazdasági fejlődésére

1.1

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy ki kell hangsúlyozni a nyílt módú együttműködés alkalmazásának szükségességét az ifjúsággal kapcsolatos problémák és az ifjúságra irányuló fellépések esetében, ahogy azt a Tanács is kívánatosnak tartja, szem előtt tartva a fiatal generációk gyorsan változó helyzetét Európában;

1.2

üdvözli az Európai Bizottság által használt módszert, amit a megfelelő szereplők széles körű konzultálása fémjelez;

1.3

úgy véli, hogy rendszeresen konzultálni kell vele, és tömör tájékoztatást kell kapnia az Európai Bizottságnak az Új Ösztönzés az Európai Ifjúságnak témájára vonatkozó fehér könyvében előterjesztett négy elsődleges fontosságú témával kapcsolatos ügyekről, különösen mivel a helyi és regionális hatóságok, hivatali feladataik számlájára, mindig is részt vettek a fiatalok lakóhelyük szerinti közösségeikben történő aktív részvételének ösztönzésére irányuló kezdeményezésekben;

1.4

egyetért az Európai Bizottság észrevételével, miszerint aggasztó mértékű a fiatalok érdekvesztése a politika iránt, ezzel szemben azonban gyakran részt vesznek a társadalmi tevékenység egyéb területein, például az önkéntes munkában, amelyek az aktív polgárság egyik formáját képviselik. Ezért úgy véli, hogy a politikusoknak meg kellene tenniük az első lépést, és ismét meg kellene vizsgálniuk, hogy vajon milyen képet nyújtanak magukról a fiataloknak, és gondoskodniuk kell arról, hogy szemléletmódjuk lehetővé tegye azt, hogy a demokrácia hitele növekedjen a fiatalok körében. Ez legalább ugyanannyira vonatkozik a Régiók Bizottságára is, mely ugyancsak előre gondolkodván toborozhatna több fiatal tagot, férfit és nőt, akiknek helyi és regionális szinten az ifjúság és a politika iránti elkötelezettsége elősegíthetné a Régiók Bizottsága munkáját;

1.5

meg van győződve arról, hogy a jelen dokumentum alapján, valamint annak alapján, ahogyan a Régiók Bizottságának a témára vonatkozó korábbi véleményeiben érvelt, az „ifjúságpolitikának Európában minden országban minden közigazgatási és politikai szinten láthatónak kellene lenni, és olyan csatornákon és nyelven kellene közvetíteni azt, amilyet a fiatalok Európában használnak” (CdR 309/2003 végleges). Ezzel kapcsolatban a Régiók Bizottsága örömmel fogadja, hogy megnyílt az európai ifjúság internetes portálja a http://www.europa.eu.int/youth/index_en.html címen.

2.1

úgy véli, hogy a politika fiatalokhoz történő közelebb hozásának érdekében először azonosítani kell a legmegfelelőbb megközelítési módot, ehhez pedig, ahogy azt az Európai Bizottság helyesen kihangsúlyozza a Tanácshoz címzett közleményének átfogó céljára vonatkozó magyarázatában, alapvető fontosságú kidolgozni egy koherens, releváns és minőségi tudásterületet az ifjúság területén Európában, és a csere, a párbeszéd és a hálózatok útján előre jelezni az időszerű, hatékony és fenntartható politikacsinálásra vonatkozó jövőbeni igényeket;

2.2

egyetért az Európai Bizottság által az átfogó cél értelmében meghatározott kiegészítő célokkal, és üdvözli a Régiók Bizottságának az ifjúsággal kapcsolatos egyéb elsődleges ágazatok, valamint a tagállamok által az általuk kapott kérdőívben adott válaszaikban eredetileg jelzett ágazatok felé tanúsított nyitottságát. Ez alapvető jellemzője egy olyan ágazat megfelelő tanulmányozási módszerének, amelyik olyan gyors változást mutat, mint az ifjúság ágazata;

2.3

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális hatóságok döntő szerepet játszhatnak a meglévő tudásnak az ifjúsággal kapcsolatos ágazatokba történő helyezésében, és felkéri a Tanácsot, hogy tartsa ezt szem előtt a nemzeti szinten meghatározott fellépési irányvonalak tekintetében; szerepel „a nem kormányzati szervezetekkel, az ifjúsági szervezetekkel és magukkal a fiatalokkal kapcsolatos további tanulmányok elvégzése, statisztikai adatok gyűjtése és gyakorlati tudás gyűjtése a meghatározott témákban a hézagok betöltése és a meghatározott témákra vonatkozó tudás állandó aktualizálása céljából” iránti szükség, de nem történik utalás a helyi és regionális hatóságokra. Amennyiben ez a tudás ténylegesen teljes és aktuális kíván lenni, helyi szinten is fel kell tárni, jóllehet országos koordinálással, a koherens tudásterület átfogó céljának elérése érdekében;

2.4

úgy véli, hogy az efféle koordinálás iránti igény kielégítésének leghatékonyabb eszközei nemzeti szinten a helyi és regionális hatóságokat közvetlenül bevonó adatgyűjtési projektek lennének, mivel ezek gyorsabban léphetnek kapcsolatba a fiatalokkal a területükön, ennek érdekében pedig képesnek kell lenniük a megfelelő európai pénzügyi források igénybevételére;

2.5

arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy vegye számításba az iskolák döntő fontosságú szerepét az ifjúságra vonatkozó fehér könyv négy elsődleges fontosságú témájára vonatkozó dokumentumok elkészítésekor, mivel ideális csatornát biztosíthatnak a fiatalok számára, hogy a kutatás különböző területeire vonatkozó kérdőíveket állítsanak össze. A helyi és regionális hatóságok szociális jóléti testületei elérik azokat a fiatalokat, akik szociális hátrányuk miatt nem járnak iskolába;

2.6

hiszi, hogy a helyi és regionális hatóságok hasznosan kereshetik a területükön létrehozott számos ifjúsági tanácsadó testület vagy ifjúsági tanács aktív együttműködését. Ezek a tanácskozó testületek már bebizonyították, hogy kiváló eszközei az ifjúságra vonatkozó szilárd és főleg állandóan aktualizált tudás helyi szinten történő felépítésének, és egyúttal elősegítik az aktív állampolgárságot;

2.7

A helyi ifjúsági szervezeteket és lobbi csoportokat, mint például az ifjúsági tanácsok, szintén döntéshozói jogkörrel kellene felruházni bizonyos területeken, megfelelő források biztosítása mellett. Ez azt vonná maga után, hogy a fiatalok maguk dönthetnének egy őket érdeklő és érintő projektről és annak megvalósításáról..Ha az ifjúsági tanácsok valódi döntéshozói jogkörrel rendelkeznének az pozitív képet sugározna a demokráciáról a fiatalok felé, és elősegítené az ifjúság részvételét.

2.8

felkéri az Európai Bizottságot, hogy közvetlen módon vonja be az új tagállamok helyi és regionális hatóságait, és segítse elő a legjobb gyakorlat elterjesztését közöttük, például ikergyakorlatok és az ifjúsági tanácsok közötti kulturális cserék útján egész Európában;

2.9

hangsúlyozza a koherens, relatív és minőségi tudásterületnek egy az etnikai és nyelvi kisebbségeket visszatükröző európai ifjúsági ágazatban történő felkutatásának fontosságát;

2.10

üdvözli az Európai Bizottságnak az Európai Uniós Ifjúsági Tudáshálózat felállítására irányuló hajlandóságát, ami integrálja a terület minden szereplőjének képviselőit a módszerek és a jövőbeni témák megvitatása, valamint a jó gyakorlat cseréje céljából;

2.11

kívánatosnak tartja annak az Ifjúsági Tudáshálózatnak a létrehozásához szükséges gyakorlati lépések lehető leghamarabbi végrehajtását, amire az Európai Bizottság utal a fiatalok nagyobb fokú megértésérők és megismeréséről szóló közlemény 4. célra vonatkozó fejtegetésében, és kéri, hogy sajátos rendelkezéseket hozzanak a Régiók Bizottsága képviselőinek részvételére;

2.12

megjegyzi, hogy az Európai Bizottság kérdőívére adott válaszaikban a tagállamok nem kérnek a cserét, a párbeszédet és a hálózatokat megkönnyítő és elősegítő struktúrákat a tudás láthatóságának biztosítása és a jövőbeni igények előrejelzése céljából az ifjúság területén, hanem a meglévő hálózatokra és kapcsolatokra kívánnak építkezni azok felhasználásával és hatékonyabb kezelésével. Ezért meg kellene erősíteni a helyi hatóságok ifjúsággal fenntartott kapcsolati pontjait, amelyek ideális csatornaként szolgálhatnának a maguktól a fiataloktól származó információkhoz;

2.13

egyetért avval, hogy az Európai Bizottság kihangsúlyozza a mobilitás fontosságát az ifjúság területén dolgozó kutatók és szakemberek – különösen a fiatal kutatók és szakemberek –, valamint az ifjúság területén tudást létrehozó bármilyen egyéb szereplő oktatásának és képzésének elősegítésében, és felkéri az Európai Bizottságot, hogy hozzon létre európai szintű stratégiákat, amelyek növelik a tudatosságot azoknak a testületeknek, különösen az iskoláknak és az egyetemeknek a körében, amelyekhez a kutatók és a szakemberek tartoznak, mivel – ahogy azt az Európai Bizottság maga is aláhúzza az Európai Parlamentnek és a 2001. július 10-i Tanácsnak a diákok, a képzésben részt vevő személyek az önkéntesek, valamint a tanárok és képzők közösségen belüli mobilitásáról szóló ajánlásának nyomon követésére vonatkozó jelentésében (COM(2001) 21 végleges) – a már megvalósított stratégiák ellenére „továbbra is korlátozott azoknak a személyeknek a száma az oktatási és a képzési rendszerekben, akik részt vesznek a mobilitásban”.

2.14

Az iskolai pedagógusoknak alapos felkészítésben kell részesülniük a részvételhez és közösségi közreműködéshez kapcsolódó kérdések mind osztályteremben, mind pedig a diák testületek iskolán kívüli tevékenységei keretében történő felvetéséhez szükséges jártasság és tudás területén. Ezen túlmenően, az ifjúsági szervezeteknek és iskolai lobbi csoportoknak beleszólást kellene biztosítani az iskola épületét, valamint például az iskolán kívüli létesítményeket érintő tervezésbe és kivitelezésbe.

3.1

üdvözli az Európai Bizottság részletes elemzését egy olyan kérdésben, ami mindig fontos volt a helyi és regionális hatóságok számára az emberi közösségek élő, aktív középpontját képviselő önkéntes társulások, elsősorban helyi szintű, fontossága miatt;

3.2

üdvözli azt a hírt, hogy számos fiatal kötelezi el magát az önkéntes tevékenységek mellett és aláhúzza, hogy ez ellentmond annak a feltételezésnek, miszerint a fiatalokat nem érdekli az aktív állampolgárság. Úgy véli, hogy helyesebb a fiatalokat „politikamentesnek” leírni, nem pedig érdektelennek, hiszen az önkéntes tevékenységek – ahogy azt az Európai Bizottság maga is megállapítja – a társadalmi részvétel egy formáját, oktatási tapasztalatot, valamint a foglalkoztathatóság és az integráció egy tényezőjét jelentik;

3.3

feltételezi, hogy a fiatalok valószínűleg azért fordultak el a politikától, mert úgy látják, hogy az távol áll a valós problémáktól. Emlékeztet a Tanácshoz címzett, a fiatalok részvételéről és tájékoztatásáról szóló közleményre vonatkozó legújabb véleményére, amiben a helyi és regionális hatóságok döntő szerepet játszanak az európai ifjúságpolitikában, mivel ezek az intézmények vannak a legközelebbi kapcsolatban a fiatalabb generációkkal;

3.4

üdvözli, hogy az Európai Bizottság elismeri a helyi és regionális hatóságok szerepét a fiatalok meglévő önkéntes tevékenységeinek javítása irányában megtett lépések megvalósításában, és aláhúzza azt a sajátos kapcsolatot, amit a helyi és regionális szervek ki tudnak építeni a fiatalokkal a saját területükön;

3.5

egyetért azzal, hogy az Európai Bizottság elismeri, hogy a fiatalok önkéntes tevékenységei jelentősen változnak országról országra, és hogy a helyzet egyáltalán nem azonos a különböző tagállamokban;

3.6

reméli, hogy az összes tagállam fel lesz készülve arra az igényre, hogy megkönnyítse a fiatalok önkéntes elkötelezettségét a fennálló akadályok elmozdítása által. Pontosabban alapvető fontosságú, hogy minden tagállam jogi elismerést biztosítson az önkéntes státusnak, mivel a foglalkoztatással azonosan történő kezelése, ahogy az sok tagállamban történik, gyakran jelentős hátrányokat von maga után;

3.7

értékeli azt a tényt, hogy a közleményben az Európai Bizottság ismételten kihangsúlyozza azt az igényt, hogy ösztönözni kell az önkéntesek mobilitását, mivel erősen érvelt emellett az Európai Parlamentnek és a 2001. július 10-i Tanácsnak a diákok, a képzésben részt vevő személyek, az önkéntesek, valamint a tanárok és a képzők Közösségen belüli mobilitásról szóló ajánlásának nyomon követéséről szóló jelentésben (2);

3.8

hangsúlyozza, hogy a helyi és a regionális hatóságok kulcsfontosságú szerepet játszanak a fiatalok önkéntes tevékenységének fejlesztésében, a meglévő lehetőségek átláthatóságának megerősítésében, területük bővítésében és minőségük javításában. Létesíthetnének például „önkéntes szolgálati központokat” a helyi önkéntes társulások támogatására és „önkéntes kapcsolattartó pontokat” a fiataloknak az elvárásaiknak leginkább megfelelő önkéntes tevékenységforma felé történő irányítása céljából;

3.9

felkéri a Tanácsot, hogy készítsen el egy sajátos fellépéssorozatot a nagyméretű „önkéntes szervezeti nyilvántartás” nemzeti, regionális és helyi szinten történő létrehozásának előmozdítására azokban az országokban, ahol ez még nem létezik. Ahol már léteznek ilyen nyilvántartások bebizonyosodott róluk, hogy igen értékes eszközök, amelyek állandóan aktualizált képet biztosítanak egy adott területen belüli önkéntes társulásokról. A nyilvántartások állandó aktualizálása azt jelenti, hogy az érdekelt fiatalok mindig sajátos információt kaphatnak tevékenységükről ezen a téren;

3.10

megjegyzi azonban, hogy ahol nincs előzetes családi tudatosság, a fiatalok túl gyakran csak véletlenül lépnek kapcsolatba az önkéntes mozgalommal, ezért elő kellene segíteni egy fellépéssorozatot, ami már egész korán behozza az odaillő információt az iskolába. Ezt végre lehetne hajtani például a szóban forgó korcsoportra szabott, az önkéntes társulásokban aktívan elkötelezett egyénekkel történő találkozások útján. Ez ragyogó példája lenne a fiatalok aktív állampolgárságának gyakorlásának és a modern polgári oktatásnak az összekapcsolására. Ezért ösztönzi az Európai Bizottságot az iskolák szerepének elismerésére, valamint a tanári tudatosság felkeltésének szükségességének elismerésére;

3.11

egyetért azzal, hogy az Európai Bizottság a 3. célban (önkéntes tevékenységek támogatása a fiatalok szolidaritásának és az állampolgárokként történő elkötelezettségének növelése érdekében) kihangsúlyozza, hogy meg kell teremteni a fokozott részvétel lehetőségét azoknak a fiataloknak a számára, akiknek kevesebb lehetőségük van az önkéntes munkára. Az önkéntes munka segíthet a fiatalok számára beilleszkedni a társadalomba.

3.12

minthogy az önkéntes munka fő jellemzője az, hogy nem jár érte juttatás (a költségek megtérítésének esetleges kivételeitől eltekintve), ez pedig jelentős idő- és energia-befektetéssel jár és gyakran mozgósítást is igényel, valamint minthogy nem szabad hagyni, hogy a fizetett munkát önkéntes munkával helyettesítsék, ezért a Régiók Bizottsága úgy véli, hogy igen fontos az önkéntes munka jogi és szociális védelme. Az effajta védelem elsődleges felelőssége nemzeti, regionális és helyi szinten keresendő, de az EK-szerződés 137. és 140. cikke alapján az Európai Bizottság is előterjeszthetne egy európai chartát az önkéntes munkáról, mint az együttműködés és koordináció eszközéről;

3.13

örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság kiemeli azt az igényt, hogy biztosítani kell a fiatalok önkéntes tevékenységeinek elismerését egyéni ügyességük és a társadalomért tett elkötelezettségük méltányolása céljából. Reméli, hogy a legjobb gyakorlat gyorsan elterjed minden szinten és az állami hatóságok, a magánüzleti szféra, a szociális partnerek, a civil társadalom és maguk a fiatalok készek efféle elismerést kifejezni, ahogy emellett helyesen érvelt az Európai Bizottság a 4. célra irányuló fellépéssorozatban;

3.14

egyetért azzal, hogy az Európai Bizottság támogatja, hogy európai szinten jobban elismerjék a fiatalok önkéntes téren szerzett tapasztalatát a jelenlegi folyamatok keretében és az egyéb politikai területeken meglévő eszközökkel, különösen olyan intézkedésekkel, mint például az Europass, amit már bevezettek az oktatási ágazatban. A diákok mobilitására irányuló ösztönzés azonos formáit lehetne használni a fiatalok önkéntes tapasztalatszerzésének a származásuktól eltérő tagállamokban történő megkönnyítésére;

3.15

felkéri az Európai Bizottságot, hogy azonnal fogalmazzon meg javaslatokat az Európai Önkéntes Szolgálat számára (EVS) a tevékenységek szélesebb körre történő kibővítésére, és egyúttal segítse elő azt, hogy a tagállamok hasonló projekteket készítsenek nemzeti szinten a közösségi kezdeményezések beillesztése és gazdagítása céljából;

3.16

üdvözli az Európai Alkotmányt létrehozó szerződéstervezet III-223. cikk (5) bekezdésében tett javaslatot, mely szerint „létrejön az Európai Önkéntes Humanitárius Segélyezési Hadtest. E hadtest alapokmányát és működésének szabályait európai törvény határozza meg”; és úgy véli, hogy egy önkéntes szervezet megfelelő keretet nyújthatna az európai ifjúság számára az Európai Unió humanitárius intézkedéseihez való hozzájáruláshoz;

3.17

aláhúzza, ahogy tette azt az önkéntes tevékenységre vonatkozó legújabb véleményekben, a fiatal férfiaknak és nőknek, valamint a fiatalok azon csoportjainak egyenlő bevonásának a szükségét, amelyek különös nehézséget tapasztalnak az aktív állampolgárság gyakorlása terén szociális vagy etnikai tényező, illetve fizikai vagy mentális rokkantság miatt.

4.1

pozitív álláspontot foglal a jelen véleményben megvitatott, az Európai Bizottságtól származó két közlemény tekintetében;

4.2

különösen ösztönzi az Európai Bizottságot arra, hogy rendszeresen tájékoztassa a Régiók Bizottságát a tagállamok által megvalósított fellépési programok folyamatáról, a lehető leggyorsabban elterjesztve a jó gyakorlatra vonatkozó lehető legtöbb információt. Az ifjúság területét jellemző gyors változás miatt nem szabad megfeledkezni arról, hogy a megfelelő gyakorlatok is gyorsan változnak;

4.3

ösztönzi a tagállamokat, hogy tanácskozzanak a helyi és regionális hatóságokkal, ahogy az az egyéb területeken is történt, beleértve a fehér könyv négy prioritását, amikor elkészítik a 2005. végére terezett „az ifjúság nagyobb fokú megértése és megismerése”, illetve a „fiatalok által végzett önkéntes tevékenységek” témák prioritásainak megvalósítási folyamatára vonatkozó nemzeti jelentést.

4.4

a gyakorlati politikában nagyobb rugalmasságot tart szükségesnek, és felkéri az Európai Bizottságot, hogy gondolja meg, tanácsos-e és megvalósítható-e olyan kezdeményezéseket indítani, amelyek felhívják a politikusok figyelmét arra, hogy a fiatalok egységével – komplex különbözőségük ellenére is – szorosabb kapcsolatot kell kovácsolni, hogy jobban megismerjék őket és hogy mobilizálják azt az alapvető hozzájárulást, amelyet a fiatalok egy erős és szolidaritáson alapuló állampolgári Európa aktív létrehozása érdekében tehetnek, valamint úgy véli, hogy a Régiók Bizottsága segítséget tud nyújtani a politikusok figyelmének felhívásában az általa képviselt közösségekből megválasztott fiatal képviselők ikerítése révén;

4.5

megismétli a Régiók Bizottsága erős támogatását, amit az ifjúság részvételéről és tájékoztatásáról szóló legújabb véleményében nyújtott, annak a meggyőződésnek a tekintetében, hogy az európai alkotmánytervezet III-182. cikkének javasolnia kellene a jelenleg az ifjúsági politikában érvényben lévő Szerződések rendelkezéseinek kibővítését annak kihangsúlyozása érdekében, hogy az Unió bátorítani kívánja a fiatalokat arra, hogy részt vegyenek Európa demokratikus életében.