(1)

Az (EU) 2018/841 rendelet lehetőséget biztosít a tagállamok számára bizonyos többletkibocsátások és csökkenő elnyelések kompenzációjára. Az említett rendelettel összhangban az ilyen kibocsátások és elnyelések vagy az éghajlatváltozásnak a többletkibocsátásokhoz vezető vagy a nyelők csökkenését eredményező hosszú távú hatásának – melyek felett a tagállamok nem rendelkeznek befolyással, és amelyek nem minősülnek természetes bolygatásnak –, vagy azon tagállamok korábbi gazdálkodási gyakorlataiból eredő hatásoknak kell legyenek betudhatók, ahol a gazdálkodás alatt álló földterületen kivételesen magas a szerves talajok aránya.

(2)

Az (EU) 2018/841 rendelet 13b. cikkének (8) bekezdésével összhangban a szárazságot az éghajlatváltozás hosszú távú hatásai által érintett területek azonosítása szempontjából releváns környezeti jellemzőnek kell tekinteni. A vízigény és a vízellátottság közötti arány hosszú távú változásainak elemzéséhez ezért helyénvaló az ariditási indexre támaszkodni. A biomok földrajzi eloszlása és a gazdálkodás alatt álló földterületek termelékenysége szervesen összefügg a szárazsággal. Mivel az ariditási index magában foglalja a csapadék és a potenciális evapotranszspiráció alapvető változókat, és nem érzékeny az emberi tevékenység helyi hatásaira, megbízható eszköz a vízigény és a vízellátottság közötti arány hosszú távú változásainak elemzéséhez.

(3)

Azok a területek, amelyek az elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezményben leírtak szerint humidról vagy száraz szubhumidról félszárazra, aridra vagy hiperaridra változtak, vagy a félszáraznak, aridnak vagy hiperaridnak minősített területek, amelyek ariditási indexe csökkent, vízhiány okozta korlátokkal szembesülnek. A növekvő vízhiány olyan változásokat eredményezhet, mint a gyérülő növénytakaró, a talaj alacsony szervesszén-tartalma, gyenge talajszerkezet, a talaj biológiai sokféleségének csökkenése és fokozott talajerózió. Ezek a fejlemények csökkentik a földterületek szénmegkötési potenciálját és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rezilienciáját. Az ilyen változáson átesett területeket ezért az éghajlatváltozás hosszú távú hatásai által érintett területeknek kell tekinteni.

(4)

A tudományos közösség által támogatott, potenciálisan jobb minőségű adatok felhasználásának lehetővé tétele érdekében a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy az éghajlatváltozás hosszú távú hatásai által érintett területek meghatározásához az ariditási indextől eltérő mutatókat használjanak, feltéve, hogy azok bizonyítják az éghajlatváltozás hosszú távú hatásai és a csökkent szénmegkötési képesség közötti kapcsolatot.

(5)

A tudományos közösségben bevett gyakorlat, hogy a természetes jelenségeknek az eloszlás 85. percentilisét elérő vagy meghaladó előfordulásait rendkívülinek minősítik. Ezért helyénvaló úgy tekinteni, hogy egy tagállam gazdálkodás alatt álló földterületén a szerves talajok aránya akkor kivételesen magas az uniós átlaghoz képest, ha eléri vagy meghaladja az összes tagállam arányszámainak gyakorisági eloszlásában a 85. percentilist.

(6)

A korábbi gazdálkodási gyakorlatokból eredő, a szerves talajokra gyakorolt hatások – például a tőzeglápok lecsapolása vagy erdősítése – felgyorsíthatják a szerves talajok leromlását, és ezért hosszú távon talajból származó kibocsátást eredményezhetnek, ami kevésbé ellenálló ökoszisztémákhoz vezet. Ezért az ilyen múltbeli gazdálkodási gyakorlatok negatív hatásait mutató területeket is örökölt hatások által érintett területeknek kell tekinteni.

(7)

Az (EU) 2018/841 rendelet integritásának megőrzése és az említett rendeletben 2030-ra vonatkozóan meghatározott célértékek elérésére irányuló tagállami erőfeszítések támogatása érdekében célszerű, hogy az említett rendeletben meghatározott további kompenzációt igénybe venni kívánó tagállamok bizonyítékokat nyújtsanak be az érintett területek éghajlati teljesítményének javítása érdekében hozott intézkedésekről, mind az éghajlatváltozás mérséklése, mind az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia tekintetében. Az ilyen szakpolitikai intézkedések előfeltételei a rugalmassági mechanizmus igénybevételének. Az éghajlatváltozás hosszú távú hatásai esetében az érintett tagállam erőfeszítéseinek ezért magukban kell foglalniuk fenntartható földgazdálkodási gyakorlatokat és technológiákat, a korábbi gazdálkodási gyakorlatokból eredő, a szerves talajokra gyakorolt hatások esetében pedig a talajvíztükör szintjének kezelését vagy azzal egyenértékű gazdálkodási gyakorlatokat, amelyek minimalizálják az örökölt hatások negatív hatásait, figyelembe véve ugyanakkor az érintett területek rezilienciáját.

(8)

A többletkibocsátások és a csökkenő elnyelések bizonyításához helyénvaló összehasonlítást alkalmazni. Annak érdekében, hogy megértsük az éghajlatváltozás hosszú távú hatásainak vagy a korábbi gazdálkodási gyakorlatokból eredő, a szerves talajokra gyakorolt hatásoknak a tonna szén-dioxid-egyenértékben kifejezett nagyságrendjét, az érintett területet össze kell hasonlítani egy érintetlen, de azonos alapvető jellemzőkkel, például mérettel, földhasználattal, éghajlattal, domborzattal és talajtípussal rendelkező területtel.

(9)

mivel mind az éghajlatváltozás hosszú távú hatásai, mind a korábbi gazdálkodási gyakorlatokból eredő, a szerves talajokra gyakorolt hatások szükségessé teszik a szárazföldi elnyelés negatív tendenciáinak megfordítását, helyénvaló az ilyen erőfeszítésekre vonatkozó bizonyítékokat a 2026–2030-as megfelelési időszak elején benyújtani.

(10)

Az (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (2) előírt, az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó adatszolgáltatással való összhang biztosítása érdekében a többletkibocsátásokért és a csökkenő elnyelésekért járó kompenzáció összegének igazolására használt adatoknak meg kell felelniük az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó jegyzéknek az említett rendelet 38. cikkével összhangban elvégzett felülvizsgálata kapcsán alkalmazott, az átláthatóságra, pontosságra, koherenciára, összehasonlíthatóságra és teljességre vonatkozó előírásoknak.

(11)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az Éghajlatváltozási Bizottság véleményével,

1.

„ariditási index”: a csapadék és a potenciális evapotranszspiráció aránya;

2.

„ariditási osztály”: a következő kategóriák bármelyike, amelyekbe a területek az ariditási index szerint vannak besorolva:

3.

„szerves talaj”: olyan talaj, amely vagy megfelel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) szerinti jelentéstételhez használt, jóváhagyott nemzeti szabványokon alapuló fogalommeghatározásnak, vagy ilyen szabványok hiányában az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2006. évi iránymutatásaiban felsorolt kritériumoknak (3A.5. melléklet – Alapértelmezett éghajlati és talajosztályozások, 4. kötet 3. fejezete).