|
Az Európai Unió |
HU L sorozat |
|
2025/932 |
2025.5.20. |
A TANÁCS (EU) 2025/932 RENDELETE
(2025. május 20.)
az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 215. cikkére,
tekintettel az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2014/512/KKBP határozat módosításáról szóló, 2025. május 20-i (KKBP) 2025/931 tanácsi határozatra (1),
tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság együttes javaslatára,
mivel:
|
(1) |
A Tanács 2014. július 31-én elfogadta a 833/2014/EU rendeletet (2). |
|
(2) |
A 833/2014/EU rendelet végrehajtja a 2014/512/KKBP tanácsi határozatban (3) előírt egyes intézkedéseket. |
|
(3) |
A Tanács 2025. május 20-án elfogadta a (KKBP) 2025/931 határozatot, amely módosítja a 2014/512/KKBP határozatot. |
|
(4) |
A (KKBP) 2025/931 határozat 31 új szervezetet vesz fel a természetes vagy jogi személyeknek, szervezeteknek vagy szerveknek a 2014/512/KKBP határozat IV. mellékletében foglalt jegyzékébe, nevezetesen az Oroszország katonai és ipari komplexumát annak Ukrajna elleni agressziós háborújában támogató azon személyek, szervezetek és szervek jegyzékébe, akikre vagy amelyekre vonatkozóan szigorúbb kiviteli korlátozások bevezetésére kerül sor a kettős felhasználású termékek és technológiák, valamint azon termékek és technológiák tekintetében, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának technológiai megerősítéséhez. A (KKBP) 2025/931 határozat felveszi az említett jegyzékbe az Oroszországtól eltérő harmadik országbeli bizonyos olyan szervezeteket is, amelyek közvetve járulnak hozzá Oroszország katonai és technológiai megerősítéséhez, ezáltal lehetővé téve a – többek között a pilóta nélküli légi járművekre vagy a számítógépes számjegyvezérlésű szerszámgépekre vonatkozó – kiviteli korlátozások kijátszását. |
|
(5) |
A (KKBP) 2025/931 határozat kibővíti azon termékek jegyzékét, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország katonai és technológiai megerősítéséhez, vagy a védelmi és biztonsági ágazatának fejlesztéséhez, olyan termékek jegyzékbe vételével, amelyeket Oroszország felhasznál az Ukrajna elleni agressziós háborúja során, valamint olyan termékekével, amelyek hozzájárulnak a katonai rendszereinek fejlesztéséhez vagy előállításához, ideértve az energiahordozó anyagok vegyi prekurzorait és a szerszámgépek tartalék alkatrészeit is. |
|
(6) |
A (KKBP) 2025/931 határozat meghosszabbítja az olajárplafon alóli azon mentesség időtartamát, amely – energiabiztonsági aggályok fényében – lehetővé teszi az oroszországi Szakhalin-2 projektből származó nyersolajnak hajóval Japánba történő szállítását. |
|
(7) |
Oroszország egyre nagyobb mértékben támaszkodik energiabevételekre az Ukrajna elleni jogellenes agressziós háborújának finanszírozásához. Az olajszállító tartályhajók „árnyékflottájának” részét képező vagy Oroszország energiabevételeihez hozzájáruló hajók tevékenységének további korlátozása érdekében a (KKBP) 2025/931 határozat 189 hajót vesz fel a 2014/512/KKBP határozat XVI. mellékletében foglalt, azon hajók jegyzékébe, amelyek nem hajózhatnak be a tagállamok kikötőibe és hajózsilipeibe, valamint nem vehetik igénybe a tengeri szállításhoz kapcsolódó szolgáltatások széles körét. |
|
(8) |
Ezen intézkedések az Európai Unió működéséről szóló szerződés hatálya alá tartoznak, és ezért – különösen a valamennyi tagállamban történő egységes alkalmazásuk biztosítása céljából – uniós szintű szabályozás szükséges. |
|
(9) |
A 833/2014/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
A 833/2014/EU rendelet a következőképpen módosul:
|
1. |
A IV. melléklet helyébe az e rendelet I. mellékletében található szöveg lép. |
|
2. |
A VII. melléklet helyébe az e rendelet II. mellékletében található szöveg lép. |
|
3. |
A XXIX. melléklet helyébe az e rendelet III. mellékletében található szöveg lép. |
|
4. |
A XLII. melléklet helyébe az e rendelet IV. mellékletében található szöveg lép. |
2. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2025. május 20-án.
a Tanács részéről
az elnök
K. KALLAS
(1) HL L, 2025/931, 2025.5.20., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2025/931/oj.
(2) A Tanács 833/2014/EU rendelete (2014. július 31.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről (HL L 229, 2014.7.31., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2014/833/oj).
(3) A Tanács 2014/512/KKBP határozata (2014. július 31.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről (HL L 229, 2014.7.31., 13. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2014/512/oj).
I. MELLÉKLET
A 833/2014/EU rendelet IV. mellékletének helyébe a következő szöveg lép:
„IV. MELLÉKLET
Ez a melléklet azon természetes vagy jogi személyeket, szervezeteket és szerveket sorolja fel, akik vagy amelyek katonai végfelhasználók, Oroszország katonai és ipari komplexumának részét képezik, vagy kereskedelmi vagy egyéb kapcsolatban állnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatával, vagy egyéb módon támogatják azt. E természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek hozzájárulnak Oroszország katonai és technológiai megerősítéséhez vagy Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának fejlesztéséhez. Közéjük tartoznak Oroszországtól eltérő harmadik országbeli természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek. E mellékletbe való felvételük nem jár a tevékenységeikért való felelősség azon joghatóságnak tulajdonításával, amelyben működnek.
A 3. cikk (7) bekezdésében, a 3a. cikk (7) bekezdésében és a 3b. cikk (1) bekezdésében említett jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzéke
|
Szám |
Név |
Azonosító adatok |
A jegyzékbe vétel időpontja |
|
1. |
JSC Sirius Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Концерн «Сириус» (ОАО «Концерн «Сириус») Más néven: JSC Concern Sirius; Kontsern Sirius |
Cím(ek): 119435, Moscow, Pirogovskaya M. Str., 18, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 926-78-9; + 7 (495) 772-42-82; + 7 (926) 998-67-10 Honlap: www.con-sirius.ru; http://rostec.ru/about/company/341 Cégjegyzékszám: 7704730655 (Adószám/INN) |
2014.9.12. |
|
2. |
OJSC Stankoinstrument Helyi név: Акционерное Общество «РТ-Станкоинструмент» (АО «РТ-Станкоинструмент») Más néven: Joint Stock Company »RT-Stankoinstrument« |
Cím(ek): 107996, Moscow, Gilyarovskogo Str., 65, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 681-16-18, 681-10-39 Honlap: http://www.rt-stanko.ru E-mail-cím: info@rt-stanko.ru Cégjegyzékszám: 7702715348 (Adószám/INN) |
2014.9.12. |
|
3. |
OAO JSC Chemcomposite Helyi név: Акционерное Общество «РТ-Химические технологии и композиционные материалы» (АО «РТ-Химкомпозит») Más néven: OJSC Khimkompozit; RT-Chemical Technologies and Composite Materials |
Cím(ek): 117218, Moscow, Krzhiszhanovskogo Str., 29, Room 6, Oroszországi Föderáció; 119435, Bolshoy Savvinskiy Lane, 11, Entrance 1, Floor 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 783-6444 Honlap: http://rt-chemcomposite.ru/ E-mail-cím: office@rt-cc.ru Cégjegyzékszám: 7734613934 (Adószám/INN) |
2014.9.12. |
|
4. |
JSC Kalashnikov Helyi név: Акционерное Общество «Концерн «Калашников» (АО «Концерн «Калашников») Más néven: JSC Concern Kalashnikov; Izhevskiy Mashinostroitel’nyi Zavod; NPO Izhmash |
Cím(ek): 426006, Udmurt Republic, Izhevsk, Deryabina Avenue, 2/193, Room 78, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8-800-200-1807 Honlap: https://kalashnikovgroup.ru Cégjegyzékszám: 1832090230 (Adószám/INN) |
2014.9.12. |
|
5. |
JSC Tula Arms Plant Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Императорский Тульский Оружейный Завод» (ПАО «Императорский Тульский Оружейный Завод») Más néven: PJSC Imperial Tula Arms Plant; Public Joint Stock Company »Imperatorsky Tulsky Oruzheiny Zavod« |
Cím(ek): 300041, Tula Oblast, Tula, Sovetskaya Str., 1A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4872) 32-14-99 Honlap: https://www.itoz.ru/ E-mail-cím: mail@tulatoz.ru Cégjegyzékszám: 7107003303 (Adószám/INN) |
2014.9.12. |
|
6. |
NPK Technologii Maschinostrojenija Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственный Концерн «Технологии Машиностроения» (АО «НПК «Техмаш») Más néven: NPK Engineering Technology; Tecmash Concern; Kontsern »Tecmash« JSC Research and Production Concern Machine Building Technologies; JSC Scientific-Production Concern »Mechanical Engineering«; Joint Stock Company Scientific Production Concern Tekhmash |
Cím(ek): 115184, Moscow, Bolshaya Tatarskaya Str., 35, Building 5, Office 728, Oroszországi Föderáció; 125212, Moscow, Leningradskoe Highway, 58, Building 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 459-99-05; + 7 (495) 459-98-81 Honlap: http://www.tecmash.ru/ E-mail-cím: info@tecmash.ru Cégjegyzékszám: 7743813961 (Adószám/INN) |
2014.9.12. |
|
7. |
OAO Wysokototschnye Kompleksi Helyi név: Акционерное Общество «НПО «Высокоточные Комплексы» (АО «НПО «Высокоточные Комплексы») Más néven: JSC NPO »High-precision complexes«; High Precision Systems; NPO Vysokotochnye Kompleksy AO |
Cím(ek): 119019, Moscow, Gogolevsky Boulevard, 21, Building 1, Oroszországi Föderáció; 121059, Moscow, Kievskaya Str., 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 981-92-77; Honlap: https://www.npovk.ru/ E-mail-cím: npovk@npovk.ru Cégjegyzékszám: 7704721192 (Adószám/INN) |
2014.9.12. |
|
8. |
OAO Almaz Antey Helyi név: Акционерное Общество «Концерн Воздушно-Космической Обороны «Алмаз - Антей» (АО «Концерн ВКО «Алмаз - Антей») Más néven: JSC Concern VKO »Almaz-Antey«; Almaz-Antey Corporation; »Almaz – Antey« Air and Space Defence Corporation, Joint Stock Company |
Cím(ek): 121471, Moscow, Vereyskaya Str., 41, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 276 29 75, + 7 (495) 231 70 45, + 7 (495) 276 29 80, + 7 (495) 231 70 45 Honlap: http://www.almaz-antey.ru/ E-mail-cím: antey@almaz-antey.ru Cégjegyzékszám: 7731084175 (Adószám/INN) |
2014.9.12. |
|
9. |
OAO NPO Bazalt Helyi név: Акционерное Общество »Научно-Производственное Объединение ‘Базальт’« (АО »НПО ‘Базальт’«) Más néven: JSC »Scientific and Production Association ‘Basalt’«; Joint Stock Company »Research and Production Association ‘BAZALT’« |
Cím(ek): 105318, Moscow, Velyaminovskaya Str. 32, Oroszországi Föderáció; 141292, Krasnoarmeysk, Dachnaya Str., 2A, Oroszországi Föderáció; 300004, Tula, Shcheglovskaya Zaseka Str., 53, Oroszországi Föderáció; 157800, Nerekhta, Metallistov Square, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 369-01-22; + 7 (495) 993-60-81; + 7 (4872) 70-18-26; + 7 (49431) 7-55-43 Honlap: https://bazalt.ru/ E-mail-cím: moscow@bazalt.ru; knpp@bazalt.ru; tpp@bazalt.ru; nmz@bazalt.ru Cégjegyzékszám: 7719830028 (Adószám/INN) |
2014.9.12. |
|
10. |
Admiralty Shipyard JSC Helyi név: Акционерное Общество «Адмиралтейские Верфи» (АО «Адмиралтейские Верфи») Más néven: JSC Admiralteyskiye Verfi; Soviet Shipyard No. 194 |
Cím(ek): 190121, St. Petersburg, Fontanka River Embankment, 203, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 714-88-33 Honlap: http://admship.ru/ E-mail-cím: info@ashipyards.com Cégjegyzékszám: 7839395419 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
11. |
Aleksandrov Scientific Research Technological Institute NITI (Alekszandrov tudományos kutató és technológiai intézet) Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Научно-Исследовательский Технологический Институт имени А.П. Александрова» (ФГУП «НИТИ им. А.П. Александрова») Más néven: Federal State unitary Enterprise Alexandrov Research Institute of Technology (Alexandrov technológiai kutatóintézet szövetségi állami vállalat); FGUP »A.P. Aleksandrov NITI«; FSUE Alexandrov NITI |
Cím(ek): 188540, Leningrad Oblast, Sosnovy Bor, Koporskoye Shosse, 72, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 81369 22667 Honlap: https://niti.ru/ E-mail-cím: foton@niti.ru Cégjegyzékszám: 4714000067 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
12. |
Argut OOO Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Аргут» (ООО «Аргут») Más néven: Argut LLC |
Cím(ek): 127287, Moscow, Khutorskaya Str., 2, 38A, Building 1, Oroszországi Föderáció; 123007, Moscow, Mnyovniki Str., 6, Floor 3, Premises II, Room 13, Oroszországi Föderáció; 123007, Moscow, 2nd Magistralny Tupik, 7A, Building 1, Oroszországi Föderáció; 123423, Moscow, MO Khoroshevo-Mnevniki, Narodnogo Opolcheniya Str., 34, Floor 3, Office 330, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 499 346-06-32; 8 800 555-60-12 Honlap: https://argut.net/ E-mail-cím: info@argut.net Cégjegyzékszám: 7714419505 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
13. |
Communication Center of the Ministry of Defense (a Védelmi Minisztérium Kommunikációs Központja) Helyi név: Департамент информации и массовых коммуникаций Министерства обороны Российской Федерации Más néven: Department of Information and Mass Communications of the Ministry of Defence of the Russian Federation (az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Információs és Tömegkommunikációs Osztálya) |
Cím(ek): 119019, Moscow, Khamovniki, Bolshoi Znamensky Pereulok, 21, Oroszországi Föderáció; 119160, Moscow, Frunzenskaya Embankment, 22/2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 (495) 498-02-74 Honlap: https://structure.mil.ru/structure/ministry_of_defence/details.htm?id=9581@egOrganization E-mail-cím: press@mil.ru |
2022.2.25. |
|
14. |
Federal Research Center Boreskov Institute of Catalysis (a Szövetségi Központi Kutatóintézet Boreskov Katalízisintézete) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки «Федеральный Исследовательский Центр «Институт Катализа им. Г.К. Борескова Сибирского Отделения Российской Академии Наук» (ИК СО РАН, Институт Катализа СО РАН) Más néven: Institute of Catalysis named after G. K. Boreskov SB RAS («G. K. Boreskovról elnevezett Katalízisintézet» SB RAS); IR SB RAS; Institute of Catalysis SB RAS; BIC |
Cím(ek): 630090, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Akademika Lavrentiev Prospekt, 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (383) 330-80-56 Honlap: https://catalysis.ru / E-mail-cím: bic@catalysis.ru Cégjegyzékszám: 5408100177 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
15. |
Federal State Budgetary Enterprise of the Administration of the President of Russia (az Oroszországi Föderáció Elnöki Hivatalának szövetségi állami költségvetési vállalata) Helyi név: Управление делами Президента Российской Федерации Más néven: Administration of the President of the Russian Federation (az Oroszországi Föderáció Elnöki Hivatala); The Administrative Directorate of the President of the Russian Federation (az Oroszországi Föderáció Elnökének Adminisztratív Igazgatósága) |
Cím(ek): 103132, Moscow, Nikitnikov Pereulok, 2, Building 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 606-92-33 Honlap: https://udprf.ru/ E-mail-cím: udprf@gov.ru Cégjegyzékszám: 7710023340 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
16. |
Federal State Budgetary Enterprise Special Flight Unit Rossiya of the Administration of the President of Russia (Oroszország Elnöki Hivatalának »Special Flight Unit Rossiya« szövetségi állami költségvetési vállalata) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение «Специальный Летный Отряд «Россия» Управления Делами Президента Российской Федерации (ФГБУ «СЛО «Россия») Más néven: Federal State Budgetary Institution »Special Flight Detachment ‘Russia’« (»Special Flight Detachment ‘Russia’« szövetségi állami költségvetési vállalat); FGBU SLO Rossya; Federal State Budgetary Institution »Special Flight Squad ‘Russia’« (»Special Flight Squad ‘Russia’« szövetségi állami költségvetési vállalat) |
Cím(ek): 119027, Moscow, 1st Reisovaya Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 122-99-99; +7 495 122-99-45 E-mail-cím: office@sfdrussia.ru Cégjegyzékszám: 7732537999 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
17. |
Federal State Unitary Enterprise Dukhov Automatics Research Institute (VNIIA) (»Dukhov Automatics Research Institute [VNIIA]« szövetségi állami vállalat) Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Всероссийский Научно-Исследовательский Институт Автоматики им. Н.Л. Духова» (ФГУП «ВНИИА») Más néven: Federal State Unitary Enterprise »All-Russian Research Institute of Automation named after N.L. Dukhov« (»N.L. Dukhovról elnevezett Automatizációs Össz-oroszországi Kutatóintézet« szövetségi állami vállalat); FSUE »VNIIA« |
Cím(ek): 127030, Moscow, Sushchevskaya S, 22, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 978-7803 Honlap: https://vniia.ru/ E-mail-cím: vniia@vniia.ru Cégjegyzékszám: 7707074137 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
18. |
Foreign Intelligence Service (SVR) (Külügyi Hírszerző Szolgálat [SVR]) Helyi név: Служба Внешней Разведки Российской Федерации (СВР России) Más néven: Foreign Intelligence Service of the Russian Federation (SVR of Russia) (az Oroszországi Föderáció Külügyi Hírszerző Szolgálata) |
Cím(ek): 119034, Moscow, Ostozhenka Str., 51, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 247-19-38; + 7 (499) 245-3368; + 7 (499) 255-7938 Honlap: http://свр.рф/ Cégjegyzékszám: 7728302546 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
19. |
Forensic Center of Nizhniy Novgorod Region Main Directorate of the Ministry of Interior Affairs (a Belügyminisztérium Nyizsnij Novgorod-i Regionális Főigazgatóságának Igazságügyi Szakértői Központja) Helyi név: Главное Управление Министерства Внутренних Дел Российской Федерации по Нижегородской Области (ГУ МВД России по Нижегородской Области) Más néven: Main Directorate of the Ministry of Internal Affairs of the Russian Federation for the Nizhny Novgorod Region (az Oroszországi Föderáció Belügyminisztériumának Nyizsnij Novgorod-i Regionális Főigazgatósága); GU MIA of Russia for the Nizhny Novgorod Region |
Cím(ek): 603000, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Maxim Gorky Str., 71, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 268-73-06 Honlap: http://mvdnn.ru/ Cégjegyzékszám: 5260040766 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
20. |
International Center for Quantum Optics and Quantum Technologies (the Russian Quantum Center [az oroszországi kvantumközpont]) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Международный Центр Квантовой Оптики И Квантовых Технологий» (ООО «МЦКТ»); Российский квантовый центр (РКЦ) Más néven: RCC; RQC; LLC »MCCT«; OOO MTsKT |
Cím(ek): 121205, Moscow, Territory of the Skolkovo Innovation Center, Bolshoi Boulevard, 30, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 280 1291 Honlap: https://rqc.ru/ E-mail-cím: mail@rqc.ru Cégjegyzékszám: 7743801910 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
21. |
Irkut Corporation Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Яковлев» (ПАО «Яковлев»); Публичное Акционерное Общество «Научно-Производственная Корпорация «Иркут» (ПАО «Корпорация «Иркут») Más néven: Public Joint Stock Company Yakovlev; PJSC Yakovlev; Irkut Research and Production Corporation Public Joint Company (Irkut kutatási és gyártóvállalat nyilvános részvénytársaság); PJSC Irkut Corporation |
Cím(ek): 125315, Moscow, Leningradsky Prospekt, 68, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 777-21-01 Honlap: https://yakovlev.ru/ E-mail-cím: office@yakovlev.ru Cégjegyzékszám: 3807002509 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
22. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute of Computing Machinery (Informatikai berendezések tudományos kutatóintézete részvénytársaság) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Средств Вычислительной Техники» (АО «НИИ СВТ») Más néven: Scientific Research Institute of Computer Technology (Számítógépes technológiai Tudományos Kutatóintézet); JSC NII SVT; AO NII SVT |
Cím(ek): 610025, Kirov, Melnichnaya Str., 31, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8(8332) 67-99-75 Honlap: https://niisvt.ru/ E-mail-cím: niisvt@niisvt.ru Cégjegyzékszám: 4345309407 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
23. |
JSC Central Research Institute of Machine Building (JSC TsNIIMash) (Központi Gépészeti Kutatóintézet Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Центральный Научно-Исследовательский Институт Машиностроения» (АО «ЦНИИМаш») Más néven: Federal State Unitary Enterprise Central Research Institute for Machine Building (Központi Gépészeti Kutatóintézet szövetségi állami vállalat) |
Cím(ek): 141070, Moscow Oblast, Korolev, Pionerskaya Str. 4, Building 22, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 513-59-51 Honlap: https://www.tsniimash.ru/ E-mail-cím: corp@tsniimash.ru Cégjegyzékszám: 5018200994 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
24. |
JSC Kazan Helicopter Plant Repair Service Helyi név: Акционерное Общество «Казанский Вертолетный Завод-Ремонт, Сервис» (АО «КВЗ-РемСервис») Más néven: Kazanski Vertoletny Zavod Remservis; KVZ Remservis |
Cím(ek): 420085, Republic of Tatarstan, Kazan, Tetsevskaya Str., 14, Building 22, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (843) 571-90-67 Honlap: https://kvz-remservice.ru/ E-mail-cím: info@kvz-remservice.ru Cégjegyzékszám: 1653002439 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
25. |
JSC Shipyard Zaliv (Zaliv Shipbuilding Yard) Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Судостроительный Завод «Залив» (ОАО «Судостроительный Завод «Залив») Más néven: Zaliv Shipbuilding Plant |
Cím(ek): 298310, Republic of Crimea, Kerch, Tankistov Str., 4 Telefonszám: +7 978 705-23-88 Honlap: http://zaliv.com/ E-mail-cím: zaliv@zaliv.com Cégjegyzékszám: 9111001119 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
26. |
JSC Rocket and Space Centre – Progress Helyi név: «Ракетно-Космический Центр «Прогресс» (РКЦ «Прогресс») Más néven: JSC Progress; RKTs Progress; Progress Rocket Space Centre |
Cím(ek): 443009, Samara Oblast, Samara, Zemets Str., 18, Oroszországi Föderáció; Moscow, Gilyarovsky Str., 39, Building 1, Room 203, Oroszországi Föderáció; Arkhangelsk Oblast, Mirny, Lesnaya Str., 10, Oroszországi Föderáció; Amur Oblast, Svobodnensky District, Uglegorsk Village, Marshala Nedelina Str., 13a, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (846) 955-13-61 Honlap: https://www.samspace.ru/ E-mail-cím: mail@samspace.ru Cégjegyzékszám: 6312139922 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
27. |
Kamensk-Uralsky Metallurgical Works JSC Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Каменск-Уральский Металлургический Завод» (ОАО «КУМЗ») Más néven: KUMZ JSC; Kamensk-Ural Metallurgical Plant |
Cím(ek): 623405, Sverdlovsk region, Kamensk-Uralsky, Zavodskaya Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3439)39-51-16 Honlap: https://kumz.ru/ E-mail-cím: any@kumw.ru Cégjegyzékszám: 6665002150 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
28. |
Kazan Helicopter Plant PJSC Helyi név: Акционерное Общество «Казанский Вертолетный Завод» (АО «Казанский Вертолетный Завод») Más néven: Kazan Helicopters; Kazanski Vertoletny Zavod AO |
Cím(ek): 420085, Republic of Tatarstan, Kazan, Tetsevskaya Str., 14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (843) 549 66 99 Honlap: https://www.rhc.aero/structure/kazanskiy-vertoletnyy-zavod E-mail-cím: kvz@kazanhelicopters.com Cégjegyzékszám: 1656002652 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
29. |
Komsomolsk-na-Amur Aviation Production Organization (KNAAPO) Helyi név: Комсомольский-на-Амуре Авиационный Завод имени Ю. А. Гагарина (КнААЗ); Открытое Акционерное Общество «Комсомольское-на-Амуре Авиационное Производственное Объединение имени Ю.А. Гагарина» (ОАО «КнААПО») Más néven: Komsomolsk-on-Amur Aviation Plant named after Y. A. Gagarin; KnAAZ; Branch of PJSC United Aircraft Corporation Yuri Gagarin Komsomolsk-on-Amur Aircraft Plant; Branch of AO Company Sukhoi Yuri Gagarin Komsomolsk-on-Amur Aircraft Plant |
Cím(ek): 681018, Khabarovsk Krai, Komsomolsk-on-Amur, Sovetskaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4217) 52-62-00; + 7 (4217) 22-85-25 Honlap: http://knaaz.org/; https://www.uacrussia.ru/ru/corporation/company/filial-otkrytogo-aktsionernogo-obshchestva-aviatsionnaya-kholdingovaya-kompaniya-sukhoy-komsomolskiy/ E-mail-cím: info@knaaz.org |
2022.2.25. |
|
30. |
Ministry of Defence of the Russian Federation (az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma) Helyi név: Министерство Обороны Российской Федерации (Минобороны России) Más néven: MOD RF; MO RF |
Cím(ek): 119019, Moscow, Znamenka Str., 19, Oroszországi Föderáció Honlap: http://mil.ru/ E-mail-cím: info@mil.ru Cégjegyzékszám: 7704252261 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
31. |
Moscow Institute of Physics and Technology (moszkvai fizikai és technológiai intézet) Helyi név: Федеральное Государственное Автономное Образовательное Учреждение Высшего Образования «Московский Физико-Технический Институт (Национальный Исследовательский Университет)» (МФТИ, ФИЗТЕХ) Más néven: MFTI, FizTech; MIPT |
Cím(ek): 117303, Moscow, Kerchenskaya Str., 1A, Building 1, Oroszországi Föderáció; 141701, Moscow Oblast, Dolgoprudny, Institutskiy Pereulok, 9, Oroszországi Föderáció; 115184, Moscow, Klimentovsky Pereulok, 1, Building 1 (Moscow Campus), Oroszországi Föderáció; 140180, Moscow Oblast, Zhukovsky, Gagarina Str., 16 (FALT), Oroszországi Föderáció; 123098, Moscow, Maksimova Str., 4 (INBICST), Oroszországi Föderáció; 117485, Moscow, Profsoyuznaya Str., 84/32 (Department of Applied Physics, FPFE), Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 408-45-54 Honlap: http://mipt.ru/ E-mail-cím: info@mipt.ru Cégjegyzékszám: 5008006211 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
32. |
NPO Splav JSC Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение «Сплав» имени А.Н. Ганичева» (АО «НПО «Сплав» им. А.Н. Ганичева») Más néven: Scientific and Production Association »SPLAV«; JSC A.N. Ganichev Scientific and Production Association »SPLAV« |
Cím(ek): 300004, Tula Oblast, Tula, Shcheglovskaya Zaseka Str., 33, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4872) 25-55-64 Honlap: https://splav-kran.ru/ E-mail-cím: popova.kd@splavtula.ru nevmerzhitskiy.dn@splavtula.ru Cégjegyzékszám: 7105515987 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
33. |
OPK Oboronprom Helyi név: Акционерное Общество «Объединенная Промышленная Корпорация «Оборонпром» (АО «ОПК «Оборонпром») Más néven: United Industrial Corporation Oboronprom |
Cím(ek): 121357, Moscow, Vereyskaya Str., 29, Building 141, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 984-02-15 Honlap: https://oboronprom.com/; www.oboronprom.ru E-mail-cím: mail@oboronprom.ru Cégjegyzékszám: 7718218951 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
34. |
PJSC Beriev Aircraft Company Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Таганрогский Авиационный Научно-Технический Комплекс им. Г.М. Бериева» (ПАО «ТАНТК им. Г.М. Бериева») Más néven: Taganrog Aviation Scientific and Technical Complex named after G. M. Beriev; Public Joint-Stock Company »Beriev Aircraft«; TANTK |
Cím(ek): 347923, Rostov Oblast, Taganrog, Aviatorov Square, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8634) 390-901 Honlap: http://beriev.com/ E-mail-cím: info@beriev.com Cégjegyzékszám: 6154028021 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
35. |
POLYUS Research Institute of M.F. Stelmakh Joint Stock Company (az M.F. Sztelmak részvénytársaság POLYUS kutatóintézete) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт «Полюс» им. М.Ф.Стельмаха» (АО «НИИ «Полюс» им. М.Ф.Стельмаха») Más néven: Joint Stock Company Institute for Scientific Research Polyus Named After M. F. Stelmakha (M. F. Sztelmakról elnevezett Polyus tudományos kutatóintézet részvénytársaság); NII Polyus; Polyus Scientific Research Institute (Polyus Tudományos Kutatóintézet) |
Cím(ek): 117342, Moscow, Vvedenskogo Str. 3, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 333-91-44 Honlap: https://niipolyus.ru/ E-mail-cím: bereg@niipolyus.ru Cégjegyzékszám: 7728816598 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
36. |
Promtech-Dubna, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Промтех-Дубна» (АО «Промтех-Дубна») |
Cím(ek): 141983, Moscow Oblast, Dubna, Programistov Str., 4, Room 364, Oroszországi Föderáció; 141983, Moscow Oblast, Dubna, Nauki Prospekt, 14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 526-69-93 Honlap: https://promtech-dubna.ru/ E-mail-cím: info@promtech-dubna.ru Cégjegyzékszám: 5010041037 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
37. |
Public Joint Stock Company United Aircraft Corporation Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Объединенная Авиастроительная Корпорация» (ПАО «ОАК») Más néven: PAO AOK; PJSC UAC |
Cím(ek): 115054, Moscow, Bolshaya Pionerskaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 926-14-20 Honlap: http://uacrussia.ru/ E-mail-cím: office@uacrussia.ru Cégjegyzékszám: 7708619320 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
38. |
Radiotechnical and Information Systems (RTI) Concern Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение Дальней Радиолокации» (АО «НПО Дальней Радиолокации»); Акционерное Общество «Концерн «Радиотехнические и Информационные Системы» (АО «Концерн «РТИ Системы») Más néven: RTI Systems; Joint Stock Company »Scientific and Production Association of Long-Range Radar«; AO NPO Dalney Radiolokatsii |
Cím(ek): 127083, Moscow, 8 Marta Str., 10, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 723-83-49 Honlap: https://www.krtis.ru/ E-mail-cím: inbox@krtis.ru Cégjegyzékszám: 7713269230 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
39. |
Rapart Services LLC Helyi név: Общество с Ограниченной ответственностью «РАпарт Сервисез» (ООО «РАпарт Сервисез») |
Cím(ek): 141580, Moscow Oblast, Khimki, Dubrovki District, Aeroportskaya Str., 2/2, “Sherland” Business Centre, Oroszországi Föderáció; 141580, Moscow Oblast, Khimki, Dubrovki District, Aeroportskaya Str., 6, Building 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 798-75-44 Honlap: https://rapart.aero/ E-mail-cím: info@rapart.yakovlev.ru Cégjegyzékszám: 7725497858 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
40. |
Rosoboronexport OJSC (ROE) Helyi név: Акционерное Общество «Рособоронэкспорт» (АО «Рособоронэкспорт») |
Cím(ek): 107076, Moscow, Stromynka Str., 272, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 534 61 83 Honlap: https://roe.ru/ E-mail-cím: roe@roe.ru Cégjegyzékszám: 7718852163 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
41. |
Rostec (Russian Technologies State Corporation) (Rostec [orosz technológiai állami vállalat]) Helyi név: Государственная Корпорация по Содействию Разработке, Производству и Экспорту Высокотехнологичной Промышленной Продукции «Ростех» (Государственная Корпорация «Ростех») Más néven: Rostekh; Russian Technologies; State Corporation for the Promotion of the Development, Manufacture, and Export of High-Tech Products » Rostec«; Rostekhnologii |
Cím(ek): 119991, Moscow, Gogolevsky Boulevard, 21, Building 1, Oroszországi Föderáció; Moscow, Volokolamskoe Shosse, 75A, Oroszországi Föderáció; 119048, Moscow, Usacheva Str., 24, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 287-25-25 Honlap: https://rostec.ru/ E-mail-cím: info@rostec.ru Cégjegyzékszám: 7704274402 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
42. |
Rostekh – Azimuth Helyi név: Акционерное Общество «Азимут» (АО «Азимут») Más néven: Azimut JSC |
Cím(ek): 125167, Moscow, Naryshkinskaya Alleya, 5, Building 2, Floor 2, Premises X, Room 15, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 926 37 69 Honlap: https://azimut.ru/ E-mail-cím: mailbox@azimut.ru Cégjegyzékszám: 7701583410 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
43. |
Russian Aircraft Corporation MiG Helyi név: Акционерное Общество «Российская Самолетостроительная Корпорация «МиГ» (АО «РСК «МиГ») Más néven: JSC »RAC MiG«; Mikoyan |
Cím(ek): 125171, Moscow, Leningradskoe Shosse, 6, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(495) 721-81-00 Honlap: http://www.migavia.ru/ E-mail-cím: inbox@rsk-mig.ru |
2022.2.25. |
|
44. |
Russian Helicopters JSC Helyi név: Акционерное Общество «Вертолеты России» (АО «Вертолеты России») Más néven: AO Vertolety Rossii |
Cím(ek): 123610, Moscow, Bolshaya Pionerskaya, 1, Oroszországi Föderáció; 123557, Moscow, Presnensky Val, 14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 660-5560 Honlap: https://www.rhc.aero/ E-mail-cím: hsc@hsc-copter.com Cégjegyzékszám: 7731559044 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
45. |
SP KVANT (Sovmestnoe Predpriyatie Kvantovye Tekhnologii) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Совместное Предприятие «Квантовые Технологии» (ООО «СП «Квант») Más néven: Joint Venture Quantum Technologies |
Cím(ek): 121205, Moscow, Territory of the Skolkovo Innovation Centre, Nobelya Str., 1, Oroszországi Föderáció; 115230, Moscow, Varshavskoe Shosse, 46, Floor 6, Premises 600K, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 280 1291 Honlap: https://quant-digital.ru/ E-mail-cím: NQL@rosatom.ru Cégjegyzékszám: 7726464220 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
46. |
Sukhoi Aviation JSC Helyi név: Акционерное Общество «Авиационная Холдинговая Компания «Сухой» (АО «Компания «Сухой») Más néven: Joint Stock Company »Aviation Holding Company ‘Sukhoi’« |
Cím(ek): 125284, Moscow, Polikarpova Str., 23B, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 550-01-06 Honlap: https://www.sukhoi.org/ E-mail-cím: info@sukhoi.org |
2022.2.25. |
|
47. |
Sukhoi Civil Aircraft Helyi név: Акционерное Общество «Гражданские Самолеты Сухого» (АО «ГСС») Más néven: SACC; Sukhoi Civil Aircraft Company (SCAC); AO GSS |
Cím(ek): 115280, Moscow, Leninskaya Sloboda Str., 26, Floor 1, Premises IV, Room 54, Oroszországi Föderáció; 125284, Moscow, Polikarpova Str., 23B, Building 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 7 (495) 727-19-88 Honlap: http://www.scac.ru/ E-mail-cím: info@scac.ru |
2022.2.25. |
|
48. |
Tactical Missiles Corporation JSC Helyi név: Акционерное Общество «Корпорация «Тактическое Ракетное Вооружение» (АО «Корпорация «Тактическое Ракетное Вооружение») Más néven: KTRV |
Cím(ek): 141080, Moscow Oblast, Korolev, Ilycha Str., 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 542-57-09 Honlap: https://ktrv.ru/ E-mail-cím: kmo@ktrv.ru Cégjegyzékszám: 5099000013 |
2022.2.25. |
|
49. |
Tupolev JSC Helyi név: Акционерное Общество «Туполев» (АО «Туполев») |
Cím(ek): 105005, Moscow, Akademika Tupoleva Embankment, 17, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 263-77-77 Honlap: https://tupolev.ru/ E-mail-cím: info@tupolev.ru Cégjegyzékszám: 7705313252 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
50. |
UEC-Saturn Helyi név: Публичное Акционерное Общество «ОДК-Сатурн» (ПАО «ОДК-Сатурн») Más néven: United Engine Corporation – Saturn; ODK-Saturn PAO; PJSC UEC-Saturn |
Cím(ek): 152903, Yaroslavl Oblast, Rybinsk, Lenina Prospekt, 163, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4855) 329-000 Honlap: https://www.uecrus.com/about/structure/pao-odk-saturn/ E-mail-cím: saturn@uec-saturn.ru Cégjegyzékszám: 7610052644 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
51. |
JSC AeroKompozit Helyi név: Акционерное Общество «АэроКомпозит» (АО «АэроКомпозит») Más néven: Joint Stock Company »AeroComposit« |
Cím(ek): 125284, Moscow, Polikarpova Str. 23B, Building 2, Oroszországi Föderáció 125167, Moscow, Leningradsky Prospekt, 47, Oroszországi Föderáció Honlap: http://aerocomposit.ru (offline); https://www.yakovlev.ru/structure/aerocomposit/ Telefonszám: + 7 (495) 940-87-11 E-mail-cím: info@aerocomposit.ru Cégjegyzékszám: 7714759967 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
52. |
United Engine Corporation Helyi név: Акционерное Общество «Объединенная Двигателестроительная Корпорация» (АО «ОДК») Más néven: JSC UEC; AO ODK |
Cím(ek): 105118, Moscow, Budyonny Prospekt, 16, Oroszországi Föderáció; 109147, Moscow, Mayakovsky Pereulok, 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 232 55 02; + 7 (499) 558-16-94 Honlap: https://uecrus.com/ E-mail-cím: info@uecrus.com Cégjegyzékszám: 7731644035 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
53. |
UEC-Aviadvigatel JSC Helyi név: Акционерное Общество «ОДК-Авиадвигатель» (АО «ОДК-Авиадвигатель») Más néven: AO ODK-Aviadvigatel |
Cím(ek): 614010, Perm Krai, Perm, Komsomolsky Prospekt, 93, Building 61, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (342) 240-97-86 Honlap: https://www.avid.ru/; https://uecrus.com/about/structure/ao-odk-aviadvigatel/ E-mail-cím: office@avid.ru Cégjegyzékszám: 5904000620 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
54. |
United Instrument Manufacturing Corporation Helyi név: Акционерное Общество «Объединенная Приборостроительная Корпорация» (АО «ОПК») Más néven: AO OPK; UIMC |
Cím(ek): 121357, Moscow, Vereyskaya Str., 29, Building 141, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 357-09-04 Honlap: http://rtopk.ru/ E-mail-cím: info@opkrt.ru Cégjegyzékszám: 7704859803 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
55. |
United Shipbuilding Corporation Helyi név: Объединённая судостроительная корпорация, ОСК Más néven: USC; AO OSK |
Cím(ek): 191119, St. Petersburg, Marata Str., 90, Oroszországi Föderáció 115184, Moscow, Bolshaya Tatarskaya Str., 11, Building V, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 617-33-00; +7 812 494-17-42 Honlap: https://aoosk.ru/ E-mail-cím: info@aoosk.ru Cégjegyzékszám: 7838395215 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
56. |
JSC PO Sevmash Helyi név: Акционерное Общество «Производственное Объединение «Северное Машиностроительное Предприятие» (АО «ПО «СевМаш») Más néven: JSC »Production Association ‘Northern Machine Building Enterprise’« |
Cím(ek): 164500, Arkhangelsk Oblast, Severodvinsk, Arkhangelskoye Shosse, 58, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (88184) 50-46-09 Honlap: https://sevmash.ru/ E-mail-cím: smp@sevmash.ru Cégjegyzékszám: 2902059091 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
57. |
Krasnoye Sormovo Shipyard Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Завод «Красное Сормово» (ПАО «Завод «Красное Сормово») Más néven: PJSC »Zavod ‘Krasnoye Sormovo’« |
Cím(ek): 603003, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Barrikad Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 229-61-05; + 7 (831) 229-61-27 Honlap: http://krsormovo.nnov.ru/ E-mail-cím: info@krsormovo.ru Cégjegyzékszám: 5263006629 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
58. |
Severnaya Shipyard Helyi név: Публичное Акционерное Общество Судостроительный Завод «Северная Верфь» (ПАО СЗ «Северная Верфь») Más néven: PJSC Shipbuilding Plant »Severnaya Verf«; PAO SZ »Severnaya Verf« |
Cím(ek): 198096, St. Petersburg, Korabelnaya Str., 61, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 600-52-60 Honlap: https://nordsy.spb.ru/ E-mail-cím: info@nordsy.spb.ru Cégjegyzékszám: 7805034277 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
59. |
Shipyard Yantar Helyi név: Акционерное Общество «Прибалтийский Судостроительный Завод «Янтарь» (АО «ПСЗ «Янтарь») Más néven: JSC »Pribaltic Shipbuilding Factory ‘Yantar’«; AO PSZ Yantar |
Cím(ek): 236005, Kaliningrad Oblast, Kaliningrad, Guskova Square, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4012) 61 30 71; + 7 (4012) 61 30 83 Honlap: https://shipyard-yantar.ru/ E-mail-cím: office@shipyard-yantar.ru Cégjegyzékszám: 3900000111 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
60. |
UralVagonZavod Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственная Корпорация «Уралвагонзавод» имени Ф.Э. Дзержинского» (АО «Научно-Производственная Корпорация «Уралвагонзавод») Más néven: JSC »Scientific and Production Corporation ‘Uralvagonzavod’ named after F. E. Dzerzhinsky«; Research and Production Corporation Ural Wagon Factory |
Cím(ek): 622007, Sverdlovsk Oblast, Nizhny Tagil, Vostochnoye Shosse, 28, Oroszországi Föderáció; 119049, Moscow, Bolshaya Yakimanka Str., 40 Telefonszám: + 7 (495) 737-00-80; + 7 (3435) 344-209 Honlap: http://uvz.ru/; http://uralvagonzavod.ru/ E-mail-cím: web@npk.uvz.ru Cégjegyzékszám: 6623029538 (Adószám/INN) |
2022.2.25. |
|
61. |
Baikal Electronics Helyi név: Акционерноe Обществo «Байкал Электроникс» (АО «Байкал Электроникс») Más néven: AO »Baikal Elektroniks« |
Cím(ek): 143421, Moscow Oblast, Krasnogorsk District, 26th Kilometer of the M9 “Baltia” Highway, 5 (RigaLand Business Centre), Building 1, Oroszországi Föderáció; 123182, Moscow, Marshala Vasilevskogo Str., 15, Building 20, Oroszországi Föderáció; 124498, Moscow, Zelenograd, Proezd 4922th, 4, Building 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 956-54-90; + 7 (495) 221-39-47 Honlap: https://www.baikalelectronics.ru/ E-mail-cím: Info@baikalelectronics.ru Cégjegyzékszám: 7808035536 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
62. |
Center for Technological Competencies in Radiophtonics (Radioftonikai Technológiai Kompetenciaközpont) Helyi név: Центр Технологических Компетенций в Области Радиофотоники |
Cím(ek): 127083, Moscow, 8th March Str., 10, Building 1, Oroszországi Föderáció |
2022.3.15. |
|
63. |
Central Research and Development Institute Tsiklon (»Ciklon« Központi Kutatási és Fejlesztési Intézet) Helyi név: Акционерное Общество «Центральный Научно-Исследовательский Институт «Циклон» (АО "ЦНИИ «Циклон») Más néven: Cyclone TsNII; CRI Cyclone; Central Research Institute Cyclone JSC (»Ciklon« Központi Kutatóintézet Rt.)) |
Cím(ek): 107497, Moscow, Golyanovo Municipal District, Shchelkovskoe Shosse, 77, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 460-48-00; + 7 (499) 606-06-06 Honlap: https://cyclone.su/ E-mail-cím: info@cyclone-jsc.ru Cégjegyzékszám: 7718159209 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
64. |
Crocus Nano Electronics Helyi név: Общество С Ограниченной Ответственностью «Крокус Наноэлектроника» (ООО «Крокус Наноэлектроника») Más néven: OOO Krokus Nanoelektronika; OOO Crocusnano |
Cím(ek): 109129, Moscow, Tekstilshschiki Municipal District, 8th Testilshchikov Str., 11, Building 2, Oroszországi Föderáció; 109129, Moscow, Volgogradsky Prospekt, 42, Building 5, Floor 1, Premises 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (909) 921-55-55; + 7 (495) 640-51-86 Honlap: http://crocusnano.com E-mail-cím: info@crocusnano.com Cégjegyzékszám: 7710889933 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
65. |
Dalzavod Ship-Repair Center Helyi név: Акционерное Общество «Центр Судоремонта «Дальзавод» (АО «ЦСД») Más néven: AO TsSD; DCSS; AO Tsentr Sudoremonta Dalzavod; JSC CSD |
Cím(ek): 690950, Vladivostok, Svetlanskaya Str., 72, Oroszországi Föderáció; 690001, Primorsky Krai, Vladivostok, Dalzavodskaya Str., 2, Premises 22, Room 2-27, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (423) 222-38-12; + 7 (423) 220-57-88; + 7 (423) 265-17-36 Honlap: https://dcss.ru/ E-mail-cím: dalzavod@dcss.ru; DCSS@DCSS.RU Cégjegyzékszám: 2536210349 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
66. |
Elara Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственный Комплекс «Элара» имени Г.А. Ильенко» (АО «Элара») Más néven: JSC Scientific and Production Complex Elara named after G.A. Illienko; The Ilyenko Elara Research and Production Complex, Joint-Stock Company |
Cím(ek): 428034, Chuvash Republic, Cheboksary, Moskovsky Prospekt, 40, Oroszországi Föderáció; 127055, Moscow, Obraztsova Str., 7, Oroszországi Föderáció; 198097, St. Petersburg, Marshala Govorova Str., 29, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8352) 45-36-50; + 7 (8352) 22-17-13; + 7 (8352) 45-10-48 Honlap: https://elara.ru/ E-mail-cím: elara@elara.ru Cégjegyzékszám: 2129017646 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
67. |
Electronic Computing and Information Systems Helyi név: Акционерное Общество Научно-Производственный Центр «Электронные Вычислительно-Информационные Системы» (АО НПЦ «Элвис») Más néven: ELVIS, JSC Research and Development Center ELVEES; Scientific Production Center Elvis |
Cím(ek): 124460, Moscow, Solino Municipal District, Zelenograd, Konstruktora Lukina Str., 14, Building 14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 926-79-57 Honlap: https://elvees.ru E-mail-cím: secretary@elvees.com Cégjegyzékszám: 7735582816 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
68. |
ELPROM Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Элпром» (ООО «Элпром») Más néven: OOO Elprom; Elprom LLC |
Cím(ek): 196142, St. Petersburg, Zvezdoe Municipal District, Pulkovskaya Str., 2, Building 1, Letter A; 198095, St. Petersburg, Marshala Govorova Str., 40, Letter A, Premises 2-N, Room 34, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 332-70-04 Honlap: http://elprom-llc.com/ Cégjegyzékszám: 7805592546 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
69. |
Engineering Center Ltd. Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Инжиниринговый Центр» (ООО «Инжиниринговый Центр») Más néven: OOO Engineering Center; LCEC; EC |
Cím(ek): 125367, Moscow, Pokrovskoye-Streshnevo Municipal District, Gabricheskogo Str., 4, Room 124, Oroszországi Föderáció; 125424, Moscow, Volokolamskoye Shosse, 73, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 663-91-92 Honlap: http://www.lcec.ru/ E-mail-cím: info@lcec.ru Cégjegyzékszám: 7733829842 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
70. |
Forss Technology Ltd. Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Форсс Технологии» (ООО «ФТ») Más néven: OOO FT |
Cím(ek): 190013, St. Petersburg, Semenovsky Municipal District, Bronnitskaya Str., 44, Letter 1, Premises 1N, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 (812) 363-14-67, 8 (812) 363-14-68 Honlap: https://forss.tech/ E-mail-cím: info@forss.su Cégjegyzékszám: 7838480196 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
71. |
Integral SPB Helyi név: Совместное Предприятие Акционерное Общество «Интеграл СПБ» (СП АО «Интеграл СПБ») Más néven: Joint Venture JSC Integral SPB |
Cím(ek): 195279, St. Petersburg, Irinovsky Prospekt, 21, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 527-78-90; + 7 (812) 527-78-87 Honlap: http://integralspb.ru/ E-mail-cím: order@integralspb.ru; komplekt@integ.spb.ru Cégjegyzékszám: 7801047839 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
72. |
JSC Element Helyi név: Акционерное Общество «Элемент» (АО «Элемент») Más néven: GK »Element« Element Group of Companies |
Cím(ek): 123112, Moscow, Presnensky Municipal District, Presnenskaya Embankment, 12, Floor 20, Office 2024, Oroszországi Föderáció; 123112, Moscow, Presnenskaya Embankment, 12, Federation Tower “Vostok”, Office 2024, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 770 03 33 Honlap: https://www.gkelement.ru/ E-mail-cím: info@elementec.ru Cégjegyzékszám: 9703014282 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
73. |
JSC Pella-Mash Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Пелла-Маш» (ООО «Пелла-Маш») Más néven: Machine-Building Company Pella-Mash LLC |
Cím(ek): 187330, Leningrad Oblast, Kirovsky District, Otradnoye, Tsentralnaya Str., 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 312-67-49 Honlap: http://www.pellamash.ru/ E-mail-cím: pellamash@mail.ru Cégjegyzékszám: 4706036197 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
74. |
JSC Shipyard Vympel Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Судостроительный Завод «Вымпел» (ПАО «ССЗ «Вымпел») Más néven: PAO SSZ »Vympel«; Shipbuilding Plant »Vympel« |
Cím(ek): 152912, Yaroslavl Oblast, Rybinsk, Novaya Str., 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4855) 20-24-42 Honlap: https://www.vympel-rybinsk.ru/ E-mail-cím: post@vympel-rybinsk.ru Cégjegyzékszám: 7610015674 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
75. |
Kranark LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Кранарк» (ООО «Кранарк») Más néven: OOO Kranark Technika |
Cím(ek): 192919, St. Petersburg, Professora Kachalova Str., 14, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 365-50-50; + 7 (964) 349 71 63; + 7 (965) 046 52 90 Honlap: https://kranark.ru/ E-mail-cím: info@kranark.ru Cégjegyzékszám: 7811550230 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
76. |
Lev Anatolyevich Yershov (Ershov) Helyi név: Лев Анатольевич Ершов |
Cím(ek): 196006, St. Petersburg, Tvetochnaya Str., 25, Building 3, Oroszországi Föderáció Cégjegyzékszám: 781106099658 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
77. |
LLC Center Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Центр» (ООО «Центр») Más néven: OOO Tsentr |
Cím(ek): 127322, Moscow, Butyrsky Municipal District, Yablochkova Str., 21, Building 3, Floor 3, Premises VIII, Room 1L, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 961-00-71; + 7 (495) 616-10-01 Cégjegyzékszám: 7716575919 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
78. |
MCST Lebedev Helyi név: Акционерное Общество «МЦСТ» (АО «МЦСТ») Más néven: MTsST Elbrus; Moscow Center of SPARC Technologies |
Cím(ek): 119991, Moscow, Leninsky Prospekt, 51, Oroszországi Föderáció; 117437, Moscow, Profsoyuznaya Str., 108, Oroszországi Föderáció; 117105, Moscow, Nagatinskaya Str. 1, Building 21, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 246-30-43; + 7 (495) 363-96-65 Honlap: http://www.mcst.ru/ E-mail-cím: mcst@mcst.ru Cégjegyzékszám: 7736053886 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
79. |
Miass Machine-Building Factory Helyi név: Акционерное Общество «Миасский Машиностроительный Завод» (АО «ММЗ») Más néven: AO MMZ |
Cím(ek): 456320, Chelyabinsk Oblast, Miass, Trugoyakskoye Shosse, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3513) 298-271, + 7 (3513) 298-222 Honlap: http://www.mmz.ru/ E-mail-cím: info@mmz.ru Cégjegyzékszám: 7415061758 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
80. |
Microelectronic Research and Development Center Novosibirsk (Novoszibirszki Mikroelektronikai Kutatási és Fejlesztési Központ) Helyi név: Новосибирский Филиал Федерального Государственного Бюджетного Учреждения Науки Института Физики Полупроводников имени А. В. Ржанова СО РАН «Конструкторско-Технологический Институт Прикладной Микроэлектроники» (КТИПМ СО РАН) Más néven: KTIPM; IFP KTIPM SO RAN; Novosibirsk Branch of the Federal State Budgetary Institution of Science of the A.V. Rzhanov Institute of Semiconductor Physics SB RAS »Design and Technology Institute of Applied Microelectronics« |
Cím(ek): 630090, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Nikolaeva Str., 8, Oroszországi Föderáció; 630090, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Akademika Lavrenteva Prospekt, 2/1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (383) 330-65-59 Honlap: https://ktipm.isp.nsc.ru/ E-mail-cím: ktipm@oesd.ru |
2022.3.15. |
|
81. |
MPI Volna Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Машприборинторг-Волна» (ООО «Машприборинторг-Волна») Más néven: »Mashpriborintorg - Volna« Ltd.; Mashpriborintorg Wave |
Cím(ek): 111123, Moscow, Plekhanova Str., 4a, Floor 2, Business Centre “YUNIKON”, Oroszországi Föderáció; 113184, Moscow, 1st Spasonalivkovsky Pereulok, 3/5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 223-47-68; + 7 (495) 223-47-72 Honlap: https://www.mpi-volna.ru/ E-mail-cím: general@mpivolna.ru Cégjegyzékszám: 7706001520 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
82. |
N.A. Dollezhal Order of Lenin Research and Design Institute of Power Engineering (Lenin-renddel kitüntetett Ny. A. Dollezsalról elnevezett Energetikai Kutató- és Tervezőintézet) Helyi név: Акционерное Общество «Ордена Ленина Научно-Исследовательский и Конструкторский Институт Энерготехники имени Н.А. Доллежаля» (АО «НИКИЭТ») Más néven: AO NIKIET; JSC »Lenin Order Research and Design Institute of Power Engineering named after N.A. Dollezhal« (Lenin-renddel kitüntetett Ny. A. Dollezsalról elnevezett Energetikai Kutató- és Tervezőintézet Rt.) |
Cím(ek): 107140, Moscow, Krasnoselsky Municipal District, Malaya Krasnoselskaya Str., 2/8, Building 3, Oroszországi Föderáció; 107140, Moscow, Krasnoselsky Municipal District, Akademika Dollezhala Square, 1/3, Oroszországi Föderáció; 101000, Moscow, P.O. Box 788, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 263-73-13; + 7 (499) 264-00-40; + 7 (499) 263-73-37 Honlap: https://www.nikiet.ru/ E-mail-cím: nikiet@nikiet.ru Cégjegyzékszám: 7708698473 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
83. |
Nerpa Shipyard Helyi név: Филиал «Судоремонтный Завод «Нерпа» – Акционерное Общество «Центр Судоремонта «Звёздочка» (ФЛ «СРЗ «Нерпа» – АО «ЦС «Звёздочка») Más néven: SRZ Nerpa; Branch Nerpa Shipyard - JSC »Ship Repair Centre Zvyozdochka« |
Cím(ek): 184682, Murmansk Oblast, Snezhnogorsk, Oroszországi Föderáció; 164509, Archangelsk Oblast, Severodvinsk, Proezd Mashinostroiteley, 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (815-30) 67-101; + 7(8152) 799-299 Honlap: http://srznerpa.ru/ E-mail-cím: info@srznerpa.ru |
2022.3.15. |
|
84. |
NM-Tekh Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «НМ-Тех» (ООО «НМ-Тех») Más néven: NM-Tech LLC; HM-TEX |
Cím(ek): 124527, Moscow, Zelenograd, Solnechnaya Alleya, 6, Floor 1, Premises XII, Office 4, 4A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 995-00-70 Honlap: https://nm-tech.org/ E-mail-cím: info@nm-tech.org Cégjegyzékszám: 7735183410 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
85. |
Novorossiysk Shipyard JSC Helyi név: Акционерное Общество «Новороссийский Судоремонтный Завод» (АО «НСРЗ») Más néven: OA Novosrossiyskiy Sudoremontnyy Zavod; JSC NSRZ |
Cím(ek): 353902, Krasnodar Krai, Novorossiysk, Sukhumskoye Shosse, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (8617) 27-97-87 Honlap: nsrz@nsrz.ru E-mail-cím: nsrz@nsrz.ru Cégjegyzékszám: 2315007476 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
86. |
NPO Electronic Systems Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «НПО Электронные Системы» (ООО «НПО Электронные Системы») Más néven: NPO Electric Systems; NPO Elektronnye Sistemy; NPO E-Systems |
Cím(ek): 196006, St. Petersburg, Moskovskaya Zastava Municipal District, Tashkentskaya Str., 4, Building 2, Letter U, Oroszországi Föderáció; 196084, St. Petersburg, Kievskaya Str., 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(812) 564-66-43 Honlap: http://npo-esystems.ru/ E-mail-cím: info@npo-esystems.ru Cégjegyzékszám: 7811660956 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
87. |
NPP Istok Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Исток» имени А. И. Шокина» (АО «Исток» им. Шокина») Más néven: JSC Scientific and Production Enterprise Istok named after A. I. Shokin; JSC Istok A. I. Shokin; Research and Production Corporation »Istok« |
Cím(ek): 141190, Moscow Oblast, Fryazino, Vokzalnaya Str., 2A, Oroszországi Föderáció; 141190, Moscow Oblast, Fryazino, Okruzhnoy Proezd 4A, Oroszországi Föderáció; 607210 Nizhny Novgorod Oblast, Chernukha, Azamassky District, Zavodskaya Str., 19, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 465-86-66; + 7 (495) 465-86-80 Honlap: http://istokmw.ru E-mail-cím: info@istokmw.ru Cégjegyzékszám: 5050108496 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
88. |
NTC Metrotek Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Научно-Технический Центр Метротек» (ООО «НТЦ Метротек») Más néven: Metrotek Inzhiniring; OOO Nauchno-Tekhnicheskii Tsentr Metrotek; NTTs Metrotek; Metrotek Science and Technology Center |
Cím(ek): 127322, Moscow, Yablochka Str., 21, Building 3, Oroszországi Föderáció; 197341, St. Petersburg, Kolomyazhsky Prospekt, 27, Floor 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 616-10-01 Honlap: http://metrotek.ru/ E-mail-cím: Info@metrotek.ru Cégjegyzékszám: 9715250083 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
89. |
OAO GosNIIKhimanalit Helyi név: Акционерное Общество «Государственный Научно-Исследовательский Химико-Аналитический Институт» (АО «ГосНИИХимАналит») Más néven: State Research Chemical-Analytical Institute; HIMANALIT |
Cím(ek): 190020, St. Petersburg, Bumazhnaya Str., 17, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 786-61-59 Honlap: https://himanalit.ru/ E-mail-cím: himanalit@mail.ru; mail@himanalit.ru Cégjegyzékszám: 7839332218 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
90. |
OAO Svetlovskoye Predpriyatiye Era Helyi név: Акционерное Общество «Светловское Предприятие «Эра» (АО «СП «Эра») Más néven: AO SP Era; Svetlovsky Enterprise ERA |
Cím(ek): 238340, Kaliningrad Oblast, Svetly, Lizy Chaikinoy Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (40152) 2-22-46; + 7 (4012) 60-76-50; 8 (40152) 3-52-46 Honlap: http://erasvetly.ru; https://www.aoosk.ru/companies/oao-svetlovskoe-predpriyatie-era-/ E-mail-cím: office@spera.ru Cégjegyzékszám: 3913007731 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
91. |
OJSC TSRY Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Туапсинский Судоремонтный Завод» (ОАО «Туапсинский Судоремонтный Завод»); Акционерное Общество «Туапсинский Морской Торговый Порт» (АО «ТМТП») Más néven: OJSC Tuapse Ship Repair Plant; OJSC Tuapse Shipyard; JSC Tuapse Sea Commercial Port; OA TMTP |
Cím(ek): 352800, Krasnodar Krai, Tuapse Maksima Gorkogo Str., 11; 352800, Krasnodar Krai, Tuapse, Morskoy Boulevard Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (86167) 2-38-15; + 7 (86167) 7-10-88 Honlap: http://www.tsrz.tmtp.ru/; https://www.tmtp.ru; https://port.one/tmtp/ E-mail-cím: tsry@tuapse.ru Cégjegyzékszám: 2322001997 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
92. |
OOO Elkomtekh (Elkomtex) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Элкомтех» (ООО «Элкомтех») |
Cím(ek): 197229, St. Petersburg, Lakhta, Lakhtinsky Prospekt, 54, Oroszországi Föderáció; 198095, St. Petersburg, Shkapina Str., 32-34, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (901) 305-48-30 Cégjegyzékszám: 7839489650 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
93. |
OOO Planar Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Планар» (ООО «Планар») Más néven: Planar Elements; The Planar Company |
Cím(ek): 426034, Udmurt Republic, Izhevsk, Bazisnaya Str., 19, Oroszországi Föderáció; 426034, Udmurt Republic, Izhevsk, Likhvintseva Str., 76, Office 1, Oroszországi Föderáció; 426034, Udmurt Republic, Izhevsk, 8th Marta Str., 16, Oroszországi Föderáció; 115093, Moscow, Partiyny Pereulok, 1, Building 58, Building 2, Office 23, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3412) 48-78-46; + 7 (3412) 76-23-02; + 7 (3412) 95-69-69 Honlap: http://planar-elements.ru/ E-mail-cím: info@planar-elements.ru Cégjegyzékszám: 1833015934 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
94. |
OOO Sertal Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Сертал» (ООО «Сертал») Más néven: Sertal LLC |
Cím(ek): 127322, Moscow, Yablochkova Str., 21, Building 3, Floor 3, Premises VIII, Room 1I, Oroszországi Föderáció; 109369, Moscow, Novocherkassky Boulevard, 47, Oroszországi Föderáció; 117105, Moscow, Donskoy Municipal District, Varshavskoe Shosse, 1A, Oroszországi Föderáció; 119333, Moscow, P.O. Box 364, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 124-98-29; +7 495 133 72 47; + 7 (495) 204 10 92; +7 495 932-92-40 Honlap: http://sertal.ru E-mail-cím: info@sertal.ru Cégjegyzékszám: 9715216050 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
95. |
Photon Pro LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Фотон ПРО» (ООО «Фотон ПРО») Más néven: OOO Foton PRO |
Cím(ek): 430034, Mordovia Republic, Saransk, Lodygina Str., 3, Main Building, Floor 2, Premises 206, Oroszországi Föderáció; 430032, Mordovia Republic, Saransk, R. Luxemburg Str., 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8342) 33-35-08; + 7 (917) 074-39-62; + 7 (962) 927-47-31; + 7 8342 33-35-03 Honlap: https://photon.pro/ E-mail-cím: info@photon.pro Cégjegyzékszám: 1327025929 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
96. |
PJSC Zvezda Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Звезда» (ПАО «Звезда») |
Cím(ek): 192012, St. Petersburg, Babushkina Str., 123, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 703-00-70; + 7 (812) 703-00-74; + 7 (812) 362-07-47 Honlap: http://www.zvezda.spb.ru/ E-mail-cím: office@zvezda.spb.ru Cégjegyzékszám: 7811038760 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
97. |
Amur Shipbuilding Factory PJSC Helyi név: Публичноe Акционерноe Обществo «Амурский судостроительный завод» (ПАО «АСЗ») Más néven: PAO Amurskiy Sudostroitelnyy Zavod, PJSC ASZ; Amursky Shipbuilding Plant PJSC |
Cím(ek): 681000, Khabarovsk Krai, Komsomolsk-on-Amur, Alleya Truda Str.,1, Oroszországi Föderáció; 115184, Moscow, Bolshaya Tatarskaya Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4217) 57-34-83; + 7(914) 427-7778; + 7(4217) 59-11-12; + 7 (495) 959-49-97 Honlap: https://amurshipyard.ru E-mail-cím: vostok@amurshipyard.ru; email@amurshipyard.ru Cégjegyzékszám: 2703000015 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
98. |
AO Center of Shipbuilding and Ship Repairing JSC Helyi név: Акционерноe Обществo «Центр Технологии Судостроения и Судоремонта» (AO «ЦTCC») Más néven: AO Tsentr Tekhnologii Sudostroyeniya i Sudoremonta; AO TsSS; Joint Stock Corporation Shipbuilding and Ship Repair Technology Center; JSC »SSTC« |
Cím(ek): 198095, St. Petersburg, Promyshlennaya Str., 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812)786-19-10 Honlap: http://sstc.spb.ru/ E-mail-cím: inbox@sstc.spb.ru Cégjegyzékszám: 7805482938 |
2022.3.15. |
|
99. |
AO Kronshtadt Helyi név: Акционерноe Обществo «Кронштадт» (AО «Кронштадт») Más néven: Kronshtadt Group, Kronde Group, ZAO Kronshtadt, Kronshtadt |
Cím(ek): 192019, St.Petersburg, Obuchovskoy Oborony Prospekt, 21/2, Oroszországi Föderáció; 123060, Moscow, Shukino Municipal District, Proezd 1st Volokolamskiy, 10, Building 1, »Diapazon« Business Centre, Oroszországi Föderáció; 199178, St. Petersburg, Maly Prospekt V.O., 54, Building 4, Letter P, Oroszországi Föderáció; 141983, Moscow Oblast, Dubna, Zhukovskogo Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 325-31-31; + 7 (495) 748-35-77; + 7 (812) 449-90-90 Honlap: https://kronshtadt.ru/ E-mail-cím: uav@kronshtadt.ru; group@kronshtadt.ru; office@kronshtadt.ru Cégjegyzékszám: 7808035536 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
100. |
Avant Space LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Авант - Спэйс» (ООО «Авант - Спэйс») Más néven: Avant Space Systems, Avant Space Propulsion Systems, OOO Avant-Spejs |
Cím(ek): 121205, Moscow, Skolkovo Innovation Center, Bolshoi Boulevard, 42, Building 1, Floor 4, Room 1434, 1431, Oroszországi Föderáció; 123112, Moscow, Presnensky Municipal District, Presnenskaya Embankment, 12, Oroszországi Föderáció; 117335, Moscow, Garibaldi Str., 15, Building 1, Oroszországi Föderáció; 143026, Moscow, Skolkovo Innovation Center Lugovaya Str., Building 4/7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 994-95-05; + 7 (495) 660-83-65 Honlap: https://avantspace.com/ E-mail-cím: info@avantspace.com Cégjegyzékszám: 7706772795 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
101. |
Production Association Strela Helyi név: Акционерное Общество «Производственное Объединение «Стрела» (АО «ПО «Стрела») Más néven: JSC PA »STRELA«; Strela Manufacturing Association JSC; AO Proizvodstvennoye Obyedineniye Strela |
Cím(ek): 460005, Orenburg Oblast, Orenburg, Shevchenko Str., 26, Oroszországi Föderáció Honlap: http://www.pa-strela.com; https://orgstrela.ru/ Telefonszám: + 7 (3532) 75-71-00; + 7 (3532) 75-51-22 E-mail-cím: mail@pa-strela.com; dep158@pa-strela.com; infopos@orgstrela.ru Cégjegyzékszám: 5609061432 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
102. |
Radioavtomatika Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Радиоавтоматика» (ООО «Радиоавтоматика») Más néven: Testprecision LLC; Radioautomatic LLC |
Cím(ek): 119602, Moscow, Municipal District Troparevo-Nikulino, Akademika Anokhina Str., 2, Building 7, Oroszországi Föderáció; 101033, Moscow, Zolotorozhsky Val Str., 11, Building 22, Oroszországi Föderáció; 197198, St. Petersburg, Maly Prospekt P.S., 5 Letter B, Oroszországi Föderáció; 600007, Vladimir Oblast, Vladimir, Severnaya Str., 2a, Oroszországi Föderáció; 143966, Moscow Oblast, Reutov, Gagarina Str., 3, Building 78, Oroszországi Föderáció; 142100, Moscow Oblast, Podolsk, Komsomolskaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 286-99-99; + 7 (495) 109-00-22; + 7 (812) 209-10-00; + 7 (495) 109-10-33 Honlap: https://radioautomatic.ru/ E-mail-cím: info@radioautomatic.ru Cégjegyzékszám: 7725824287 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
103. |
Research Center Module (»Modul« Kutatóközpont) Helyi név: Акционерное Общество Научно-Технический Центр «Модуль» (АО НТЦ «Модуль») Más néven: NTTs Science and Technology Research Center Module; JSC STC Module; AO NTTs »Modul«; RC Module |
Cím(ek): 125167, Moscow, 4th 8 Marta Str., 3, Oroszországi Föderáció; 125190, Moscow, P.O. Box 166, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 531-30-80 Honlap: http://module.ru E-mail-cím: info@module.ru Cégjegyzékszám: 7714009178 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
104. |
Robin Trade Limited Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Робин Трейд» (ООО «Робин Трейд») Más néven: OOO Robin Treid; Robin Trade LLC |
Cím(ek): 127322, Moscow, Yablochkova Str., 21, Building 3, Premises VIII, Oroszországi Föderáció Honlap: https://robin-trade.ru/ E-mail-cím: a.zibyrov@robin-trade.ru Cégjegyzékszám: 9715259583 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
105. |
R.Ye. Alekseyev Central Design Bureau for Hydrofoil Ships Helyi név: Акционерное Общество «Центральное Конструкторское Бюро по Судам на Подводных Крыльях имени Р. Е. Алексеева» (АО «ЦКБ ПО СПК им. Р. Е. Алексеева») Más néven: OA Tsentralnoye Konstructorskoye Byuro po Sudam na Podvodnykh Krylyakh imeni R.E. Alekseyeva; JSC Alexeev’s Hydrofoil Design Bureau; R.E. Alekseev Central Hydrofoil Design Bureau; TsKB PO SPK named after R. E. Alekseev |
Cím(ek): 603003, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Svobody Str., 51, Oroszországi Föderáció; 606549, Nizhny Novgorod Oblast, Chkalovsky District, Kuznetsovo Village, Alekseev Str., 5, Oroszországi Föderáció; 192286, St. Petersburg, Alpinskiy Pereulok, 29, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 229-14-90; + 7 (831) 273-02-48; + 7 (812) 331-63-56; + 7 (831) 437-17-64 Honlap: http://ckbspk.ru/ E-mail-cím: alekseev@ckbspk.ru Cégjegyzékszám: 5263001420 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
106. |
Rubin Sever Design Bureau Helyi név: Акционерное Общество «Конструкторское Бюро «Рубин-Север» (АО «КБ «Рубин-Север») Más néven: Rubin Sever AO; Konstruktorskoe Byuro Rubin-Sever, PAO; Aktsionernoe Obshchestvo »Konstruktorskoe Byuro ‘Rubin-Sever’«; JSC KB Rubin-Sever |
Cím(ek): 164500, Archangelsk Oblast, Severodvinsk, Archangelskoe Shosse, 58, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8184) 58-57-08 Honlap: http://rubin-sever.ru E-mail-cím: rubin-north@yandex.ru Cégjegyzékszám: 2902046014 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
107. |
Russian Space Systems Helyi név: Акционерное Общество «Российская Корпорация Ракетно-Космического Приборостроения и Информационных Систем» (АО «Российские Космические Системы») Más néven: RKS; Joint Stock Company Russian Corporation of Rocket and Space Instrumentation and Information Systems; RSS |
Cím(ek): 111250, Moscow, Aviamotornaya Str., 53, Oroszországi Föderáció; 127490, Moscow, Dekabristov Str., 51, Oroszországi Föderáció; 676470, Amur Oblast, Tsiolkovsky, Sosnovaya Str., 222, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 673-93-20, + 7 (495) 509-12-01; +7 495 673 9430 Honlap: https://russianspacesystems.ru/ E-mail-cím: contact@spacecorp.ru Cégjegyzékszám: 7722698789 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
108. |
Rybinsk Shipyard Engineering Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Рыбинская Верфь» (ООО «РВ») Más néven: Rybinsk Shipyard; OOO Rybinskaya Verf; OOO »RV« |
Cím(ek): 152978, Yaroslavl Oblast, Rybinsk District, Sudoverf, Sudostroitelnaya Str.,1A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4855) 29-56-77; + 7 (4855) 29-56-78; + 7 (495) 744-03-72 Honlap: https://kalashnikovgroup.ru/catalog/sudostroenie/rybinskaya-verf; http://rybinskshipyard.ru/ E-mail-cím: office@rybinskshipyard.ru Cégjegyzékszám: 7610128727 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
109. |
Scientific Research Institute of Applied Chemistry (Alkalmazott Kémiai Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Акционерное Общество «Федеральный Научно-Производственный Центр «Научно-Исследовательский Институт Прикладной Химии» (АО «ФНПЦ «НИИ Прикладной Химии») Más néven: Federal Research and Production Center Research Institute of Applied Chemistry (Szövetségi Kutató- és Gyártóközpont Alkalmazott Kémiai Kutatóintézet); NIIPH; AO FNPTs NII Prikladnoy Khimii; JSCFNPC Research Institute of Applied Chemistry (FNPC Alkalmazott Kémiai Kutatóintézet Rt.) |
Cím(ek): 141300, Moscow Oblast, Sergiev Posad, Akademika Silina Str., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 632-78-79; + 7 (495) 975-21-70; + 7 (496) 548-69-08 Honlap: https://niiph.ru/ E-mail-cím: niiph@niiph.ru Cégjegyzékszám: 5042120394 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
110. |
Scientific-Research Institute of Electronics (Elektronikai Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Электронной Техники» (АО «НИИЭТ») Más néven: AO Scientific-Research Institute of Electronics (AO Elektronikai Tudományos Kutatóintézet); NIIET; AO Scientific Research Institute of Electronic Technology (AO Elektronikai Technológiai Tudományos Kutatóintézet); Joint Stock Company Institute for Scientific Research Elektronnoy Tekhniki (»Elektronnoy Tekhniki« Tudományos Kutatóintézet Rt.) |
Cím(ek): 394033, Voronezh Oblast, Voronezh, Starykh Bolshevikov Str., 5, Oroszországi Föderáció; 141008, Moscow, Mytishi, Kollakova Str., 24A (Business Centre »Artium«), Oroszországi Föderáció; 394042, Voronezh Oblast, Voronezh, Leninsky Prospekt, 119A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (473) 226-20-35; + 7 (473) 226-97-68; + 7 (473) 280-22-94 Honlap: https://niiet.ru/ E-mail-cím: niiet@niiet.ru Cégjegyzékszám: 3661057900 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
111. |
Scientific Research Institute of Hypersonic Systems (Hiperszonikus Rendszerek Tudományos Kutatóintézete) Helyi név: «Научно-Исследовательское Предприятие Гиперзвуковых Систем» (ОАО «НИПГС») Más néven: OJSC Scientific Research Enterprise Hypersonic Systems (Hiperszonikus Rendszerek Tudományos Kutatóvállalat Nyrt.); Hypersonic Systems Research Institute (Hiperszonikus Rendszerek Kutatóintézet); OAO NIPGS; HSRI; Hypersonic Systems Research Institute of »Leninetz« Holding Company (»Leninetz« holdingtársaság Hiperszonikus Rendszerek Kutatóintézete) |
Cím(ek): 196066, St. Petersburg, Moskovsky Prospekt, 212, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 371-98-67, + 7 (812) 371-01-54 Honlap: http://www.hypersonics.ru/ E-mail-cím: nipgs@inbox.ru; mail@hypersonics.ru Cégjegyzékszám: 7810224530 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
112. |
Scientific Research Institute NII Submikron (»Szubmikron« Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт «Субмикрон» (АО «НИИ «Субмикрон») Más néven: Submicron; AO NII Submikron |
Cím(ek): 124460, Moscow, Zelenograd, Georgievsky Prospekt, 5, Building 2, Floor 4, Premises I, Room 50, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 731-89-31 Honlap: http://submicron.ru E-mail-cím: submicron@se.zgrad.ru Cégjegyzékszám: 7735574607 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
113. |
Sergey IONOV Helyi név: Сергей Ионов |
Cím(ek): 198095, St. Petersburg, Marshala Govorova Str., 40, Letter A, Office 34, Oroszországi Föderáció |
2022.3.15. |
|
114. |
Serniya Engineering Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Серния Инжиниринг» (ООО «Серния Инжиниринг») Más néven: Sernia Engineering |
Cím(ek): 117292, Moscow, Vavilova Str., 57A, Floor 2, Premises 211, Room 211-3, Oroszországi Föderáció; 127322, Moscow, Ogorodnyy Proezd, 27, Floor 6, Office 8, Oroszországi Föderáció; 603093, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Rodionova Str., 167B, Oroszországi Föderáció; 196084, St. Petersburg, Ligovsky Prospekt, 270, Section B, Office 2201, Oroszországi Föderáció; Sverdlovsk Oblast, Yekaterinburg, Sibirskiy Tract, 1A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (905) 718-93-71; + 7 (812) 509 20 91; + 7 (495) 204 13 17; + 8 (800) 301 13 17 Honlap: https://sernia.ru/ E-mail-cím: office@sernia.ru Cégjegyzékszám: 9715292478 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
115. |
Ship Maintenance Center Zvezdochka Helyi név: Акционерное Общество «Центр Судоремонта «Звёздочка» (АО «ЦС «Звёздочка») Más néven: JSC Ship Repair Center »Zvezdochka«; Zvezdochka Shipyard; AO TsS Zvyozdochka; JSC Center Sudoremonta Zvezdochka; JSC SC »Zvyozdochka« |
Cím(ek): 164509, Archangelsk Oblast, Severodvinsk, Proezd Mashinostroiteley., 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8184) 59-63-09, + 7 (8184) 59-63-67, + 7 (8184) 27-02-97; + 7 (8184) 59-66-29 Honlap: https://www.star.ru/ E-mail-cím: info@star.ru Cégjegyzékszám: 2902060361 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
116. |
State Governmental Scientific Testing Area of Aircraft Systems (GkNIPAS) (Légijármű-rendszerek állami tudományos vizsgálati területe) Helyi név: Федеральное Казенное Предприятие «Государственный Казенный Научно-Испытательный Полигон Авиационных Систем имени Л. К. Сафронова» (ФКП «ГКНИПАС имени Л. К. Сафронова») Más néven: Federal State Enterprise State Research and Testing Ground for Aviation Systems named after L. K. Safronov (L. K. Safronovról elnevezett, a légijármű-rendszerek állami kutatási és vizsgálati területe szövetségi állami vállalat) |
Cím(ek): 140250, Moscow Oblast, Voskresensk District, Beloozersky, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 556-07-09; + 7 (495) 556-07-40 Honlap: http://www.fkpgknipas.ru/ E-mail-cím: info@gknipas.ru Cégjegyzékszám: 5005020218 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
117. |
State Machine Building Design Bureau Raduga Bereznya (Állami Gépészeti Tervezőiroda, Raduga Bereznya) Helyi név: Акционерное Общество «Государственное Машиностроительное Конструкторское Бюро «Радуга» имени А.Я. Березняка» (АО «ГосМКБ «Радуга» им. А.Я. Березняка») Más néven: JSC State Machine-Building Design Bureau Raduga named after A.Ya. Bereznyak (A.Ya. Bereznyakról elnevezett Állami Gépészeti Tervezőiroda Raduga Rt.); AO »GosMKB ‘Raduga’ IM. A.Ya.Bereznyaka«; Joint Stock Company »State Machine-Building Design Bureau ‘Raduga’«; MKB Raduga; GosMKB »Rainbow« named after A. Ya. Bereznyak |
Cím(ek): 141980, Moscow Oblast, Dubna, Zhukovskogo Str., 2A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (49621) 2-46-47; + 7(495) 777-07-20 Honlap: https://ktrv.ru/about/structure/raduga.html E-mail-cím: raduga@dubna.ru Cégjegyzékszám: 5010031470 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
118. |
State Scientific Center AO GNTs RF—FEI A.I. (AO GNTs RF – FEI A.I. Állami Tudományos Központ) Leypunskiy Physico-Energy Institute (Lejpunszkij Fizikai Energetikai Intézet) Helyi név: Акционерное Общество «Государственный Научный Центр Российской Федерации - Физико - Энергетический Институт имени А. И. Лейпунского» (АО «ГНЦ РФ – ФЭИ») Más néven: Leypunsky Institute of Physics and Power Engineering (Lejpunszkij Fizikai és Energetikai Intézet); IPPE; Joint Stock Company »State Scientific Centre of the Russian Federation - Leipunsky Institute of Physics and Energy« (Az Oroszországi Föderáció Állami Tudományos Központja – Lejpunszkij Fizikai és Energetikai Intézet); AO GNTs RF - FEI |
Cím(ek): 249033, Kaluga Oblast, Obninsk, Bondarenko Square, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (48439) 9-82-49; + 7 (484) 399-89-61 Honlap: http://ippe.ru E-mail-cím: postboxs@ippe.ru Cégjegyzékszám: 4025442583 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
119. |
State Scientific Research Institute of Machine Building Bakhirev (GosNIImash) (Bakhirev Állami Gépészeti Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Акционерное Общество «Государственный Научно-Исследовательский Институт Машиностроения им. В.В. Бахирева» (АО «ГосНИИмаш») Más néven: State Scientific Research Institute of Machine Building Bakhirev (GosNIImash) (Bakhirev Állami Gépészeti Tudományos Kutatóintézet) JSC »State Scientific Research Institute of Mechanical Engineering named after V.V. Bakhirev« (V.V. Bakhirevről elnevezett Állami Gépészeti Tudományos Kutatóintézet Rt.) |
Cím(ek): 606002, Nizhny Novgorod Oblast, Dzerzhinsk, Sverdlova Prospekt, 11 A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8313) 36-70-00, + 7 (831) 324-90-00 Honlap: http://www.gosniimash.ru/ E-mail-cím: niimash@mts-nn.ru Cégjegyzékszám: 5249093130 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
120. |
Tomsk Microwave and Photonic Integrated Circuits and Modules Collective Design Center Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «ТУСУР-Электроника» (ООО «ТУСУР-Электроника») Más néven: TUSUR-Electronica Research Company; TUSUR-Electronics LLC |
Cím(ek): 634045, Tomsk Oblast, Tomsk, 19 Gvardeyskoy Divizii Str., 15, Apartment 64, Oroszországi Föderáció; 634045, Tomsk Oblast; Tomsk, Krasnoarmeyskaya Str., 147, Office 101, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3822) 41-32-29 Honlap: https://engineers.tusur.ru/laboratories/collective-design; https://tusur.ru/ru/nauka-i-innovatsii/innovatsionnaya-deyatelnost/malye-innovatsionnye-predpriyatiya-s-uchastiem-tusura#ooo_tusur_elektronika E-mail-cím: leonid.babak@mail.ru Cégjegyzékszám: 7017255070 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
121. |
UAB Pella-Fjord Helyi név: Закрытое Акционерное Общество «Пелла-Фиорд» (ЗАО «Пелла-Фиорд») Más néven: Pella-Fjord CJSC; Pella-Fiord Shipbuilding Company |
Cím(ek): 187330, Leningrad Oblast, Kirovsky District, Otradnoe, Tsentralnaya Str., 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (81362) 4-30-07; + 7 (812) 380-40-91 Honlap: https://pellafiord.ru/ E-mail-cím: p-fiord@mail.ru; info@pellafiord.ru; pellafiord@mail.ru Cégjegyzékszám: 4706000313 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
122. |
United Shipbuilding Corporation JSC »35th Shipyard« Helyi név: Филиал «35 Судоремонтный Завод» – Акционерное Общество «Центр Судоремонта «Звёздочка» (ФЛ «35 СРЗ» – АО «ЦС «Звёздочка») Más néven: SRZ-35; Branch »35 SRZ« – Joint Stock Company »Ship Repair Center Zvyozdochka«; 35-y SRZ; 35th Ship Repair Plant |
Cím(ek): 183017, Murmansk Oblast, Murmansk, Admiral Lobov Str., 100, Oroszországi Föderáció 164509, Archangelsk Oblast, Severodvinsk, Proezd Mashinostroiteley., 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8152) 22-19-18; + 7 (8152) 221-942 Honlap: https://35srz.ru/; https://www.star.ru/Filiali/35-y-SRZ E-mail-cím: info@35srz.ru |
2022.3.15. |
|
123. |
United Shipbuilding Corporation JSC »Astrakhan Shipyard« Helyi név: Филиал «Астраханский Судоремонтный Завод» – Акционерное Общество «Центр Судоремонта «Звёздочка» (ФЛ «Астраханский Судоремонтный Завод» – АО «ЦС «Звёздочка») Más néven: Astrahansky Shipyard; Astrahanskiy SRZ; Astrakhan Ship Repair Plant; Branch »Astrakhansky Sudoremontny Zavod« – Joint Stock Company »Ship Repair Center ‘Zvyozdochka’« |
Cím(ek): 414009, Astrakhan Oblast, Astrakhan, Atarbekova Str., 37, Oroszországi Föderáció; 164509, Archangelsk Oblast, Severodvinsk, Proezd Mashinostroiteley., 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (8512) 27-00-88 Honlap: https://www.star.ru/Filiali/Astrahanskiy-SRZ E-mail-cím: aoasrz@mail.ru |
2022.3.15. |
|
124. |
United Shipbuilding Corporation JSC »Aysberg Central Design Bureau« Helyi név: Акционерное Общество «Центральное Конструкторское Бюро «Айсберг» (АО «ЦКБ «Айсберг») Más néven: Iceberg Central Design Bureau; AO TsKB Aysberg |
Cím(ek): 199034, St. Petersburg, V.O., Bolshoy Prospekt, 36, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 677-36-09; + 7 (812) 677-12-31 Honlap: https://iceberg.org.ru/ E-mail-cím: main@iceberg.sp.ru Cégjegyzékszám: 7801005606 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
125. |
United Shipbuilding Corporation JSC »Baltic Shipbuilding Factory« Helyi név: Акционерное Общество «Балтийский Завод» (АО «Балтийский Завод») Más néven: JSC Baltiski Zavod; Baltic Shipyard, JSC |
Cím(ek): 199106, St. Petersburg, Kosaya Liniya Str., 16, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (812) 324-94-35; + 8 (812) 324-93-70 Honlap: https://www.bz.ru/ E-mail-cím: zavod@bz.ru Cégjegyzékszám: 7830001910 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
126. |
United Shipbuilding Corporation »Scientific Research Design Technological Bureau Onega« Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательское Проектно-Технологическое Бюро «Онега» (AO «НИПТБ «Онега») Más néven: Nauchno-Issledovatelskoe Proektno-Teknnologicheskoe Byuro Onega PJSC; SC NIPTB Onega |
Cím(ek): 164509, Archangelsk Oblast, Severodvinsk, Proezd Mashinostroiteley., 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8184) 52-55-52; + 7 (8184) 59-65-41; + 7(8184) 50-30-38 Honlap: http://onegastar.ru/ E-mail-cím: niptb@onegastar.ru Cégjegyzékszám: 2902057961 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
127. |
United Shipbuilding Corporation »Sredne-Nevsky Shipyard« Helyi név: Акционерное Общество «Средне-Невский Судостроительный Завод» (АО «СНСЗ») Más néven: JSC SNSZ; Aktcionernoe Obshestvo »Sredne-Nevsky Sudostroyelny Plant«; Middle Neva Shipbuilding Plant; Federal State Unitary Enterprise »Sredne-Nevsky Shipbuilding Plant« |
Cím(ek): 196643, St. Petersburg, Pontonny, Zavodskaya Str., 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 462-75-35; + 7 (812) 648-30-50; + 7 (812) 648-30-51 Honlap: http://snsz.ru E-mail-cím: office@snsz.ru Cégjegyzékszám: 7817315385 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
128. |
Ural Scientific Research Institute for Composite Materials (Uráli Tudományos Kompozitanyag-kutató Intézet) Helyi név: Акционерное Общество «Уральский Научно-Исследовательский Институт Композиционных Материалов» (АО «УНИИКМ») Más néven: UNIIKM; JSC »Ural Research Institute of Composite Materials« (Uráli Tudományos Kompozitanyag-kutató Intézet Rt.) |
Cím(ek): 614014, Perm Krai, Perm, Novozvyaginskaya Str., 57, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (342) 267-07-68; + 7 (342) 263-16-00 Honlap: http://www.uniikm.ru/ E-mail-cím: uniikm@yandex.ru Cégjegyzékszám: 5906092190 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
129. |
Urals Project Design Bureau Detal Helyi név: Акционерное Общество «Уральское Проектно-Конструкторское Бюро «Деталь» (АО «УПКБ «Деталь») Más néven: Joint-Stock Company Ural Design Bureau »Detal«; JSC Ural Design and Construction Bureau “Detal”; Aktsionernoe Obshchestvo Uralskoe Proektno Konstruktorskoe Byuro »Detal«; AO UPKB »Detal« |
Cím(ek): 623409, Sverdlovsk Oblast, Kamensk-Uralski, Pionerskaya Str., 8, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3439) 37-58-50; + 7 (3439) 37-58-61 Honlap: https://upkb.ru/ E-mail-cím: upkb@upkb.ru Cégjegyzékszám: 6612011546 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
130. |
Vega Pilot Plant Helyi név: «Опытный Завод «Вега» – Филиал Акционерного Общества «Центр Судоремонта «Звездочка» («ОЗ «Вега» – Филиал АО «ЦС «Звездочка») Más néven: Experimental Plant Vega – Branch of Joint Stock Company Zvezdochka Ship Repair Centre; OZ Vega – Filial AO TSS Zvezdochka; Experimental Plant Vega |
Cím(ek): 249010, Kaluga Oblast, Borovsk, Lenina Str., 73, Oroszországi Föderáció; 165509, Archangelsk Oblast, Severodvinsk, Proezd Mashinostroiteley., 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (48438) 4-18-96 Honlap: https://www.star.ru/Filiali/OZ-Vega E-mail-cím: vega@borovsk.ru |
2022.3.15. |
|
131. |
Vertikal LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Вертикаль» (ООО «Вертикаль») Más néven: OOO »Vertikal« |
Cím(ek): 196006, St. Petersburg, Moskovskaya Zastava Municipal District, Moskovsky Prospekt, 148, Letter D, Premises 8, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 425-38-85 Honlap: http://vertical-e.ru/ E-mail-cím: info@vertical-e.ru Cégjegyzékszám: 7840410492 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
132. |
Vladislav Vladimirovich Fedorenko Helyi név: Федоренко Владислав Владимирович |
Cím(ek): 191014, St. Petersburg, Artilleriyskaya Str., 1, Letter А, Premises 26-N, Oroszországi Föderáció Cégjegyzékszám: 781706521543 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
133. |
VTK Ltd Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Ваша Топливная Компания» (ООО «ВТК») Más néven: Limited Liability Company »Your Fuel Company«, LLC »VTK« |
Cím(ek): 192019, St. Petersburg, Professora Kachalova Str., 14, Letter A, Oroszországi Föderáció; 198207, St. Petersburg, Tramvaynyy Prospekt, 12, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 365-11-11 Honlap: http://dtoplivo.ru/ E-mail-cím: MB@dtoplivo.ru Cégjegyzékszám: 7811550255 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
134. |
Yaroslavl Shipbuilding Factory Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Ярославский Судостроительный Завод» (ПАО «ЯСЗ») Más néven: PAO Yaroslavskiy Sudostroitelnyy Zavod; PAO YaSZ; Yaroslavsky Shipyard |
Cím(ek): 150006, Yaroslavl Oblast, Yaroslavl, Korabelnaya Str., 1, Oroszországi Föderáció; 196084, St. Petersburg, Izmailovskoye Municipal District, Krasutskogo Str., 4b, Letter B, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4852) 27-72-73; + 7 (4852) 27-72-48; + 7 (4852) 46-52-41; + 7 (4852) 28-88-88 Honlap: http://yarshipyard.ru/ E-mail-cím: shipyard@yaroslavl.ru; info@yarshipyard.com Cégjegyzékszám: 7601001080 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
135. |
ZAO Elmiks-VS Helyi név: Закрытое Акционерное Общество «Элмикс-ВС» (ЗАО «Элмикс-ВС») Más néven: CJSC Elmiks-VS |
Cím(ek): 191014, St. Petersburg, Artilleriyskaya Str., 1, Letter А, Premises 26-N, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (812) 332-69-92; + 7 (812) 275-47-27; + 7 (812) 252-62-82 Honlap: http://elmiks.com/ Cégjegyzékszám: 7841352941 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
136. |
ZAO Sparta Helyi név: Акционерное Общество «Спарта» (АО «Спарта») Más néven: AO Sparta |
Cím(ek): 191028, St. Petersburg, Mokhovaya Str., 18, Letter A, Premises 7N, Oroszországi Föderáció; 196084, St. Petersburg, Izmailovskoye Municipal District, Krasutskogo Str., 4b, Letter B, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 677-68-21 Honlap: https://www.sparta-components.ru/ E-mail-cím: office@nio-sparta.ru Cégjegyzékszám: 7826138686 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
137. |
ZAO Svyaz Inzhiniring Helyi név: Акционерное Общество «Связь Инжиниринг» (АО «Связь Инжиниринг») Más néven: Svyaz Engineering |
Cím(ek): 115404, Moscow, 6th Radialnaya Str., 9, Oroszországi Föderáció; 127083, Moscow, 8 Marta Str., 10, Building 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (910) 404-23-24; + 7 (495) 544-21-90 Honlap: http://sipower.ru/ E-mail-cím: info@sipower.ru Cégjegyzékszám: 7713159847 (Adószám/INN) |
2022.3.15. |
|
138. |
46th TSNII Central Scientific Research Institute (46. sz. Központi Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение «46 Центральный Научно-Исследовательский Институт» Министерства Обороны Российской Федерации (ФГБУ «46 ЦНИИ» Минобороны России) Más néven: 46 TsNII; 46 TsNII MO RF |
Cím(ek): 129327, Moscow, Chukotskiy Proezd, 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 471-17-07; + 7 (926) 353-24-55 Cégjegyzékszám: 7716567668 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
139. |
Alagir Resistor Factory Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Алагирский Завод Сопротивлений» (ОАО «АЗС») Más néven: Alagirsky Resistor Factory; OJSC »AZS« |
Cím(ek): 363240, Republic of North Ossetia - Alania, Alagir, L. Tolstoy Str., 202, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (86731) 2-22-25, + 7 (928) 863-80-77 Honlap: http://alzas.ru/ E-mail-cím: alzas@mail.ru Cégjegyzékszám: 1514010249 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
140. |
All-Russian Research Institute of Optical and Physical Measurements (Optikai és Fizikai Mérések Össz-oroszországi Kutatóintézete) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение «Всероссийский Научно-Исследовательский Институт Оптико-Физических Измерений» (ФГБУ «ВНИИОФИ») Más néven: All-Russian Research Institute for Optical and Physical Measurements Federal State Budgetary Institution («Optikai és Fizikai Mérések Össz-oroszországi Kutatóintézete» szövetségi állami költségvetési vállalat); FGBU VNIIOFI; FSUE VNIIOFI |
Cím(ek): 119361, Moscow, Ozernaya Str., 46, 202, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 430-42-89 Honlap: https://www.vniiofi.ru/ E-mail-cím: vniiofi@vniiofi.ru Cégjegyzékszám: 9729338933 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
141. |
All-Russian Scientific-Research Institute Etalon JSC (Össz-oroszországi Tudományos Kutatóintézet, Etalon Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Всероссийский Научно-Исследовательский Институт «Эталон» (АО «ВНИИ «Эталон») Más néven: VNII Etalon JSC |
Cím(ek): 125040, Moscow, 1st Yamskogo Polya Str., 19, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 (499) 251-37-71 Honlap: http://vnii-etalon.ru/ E-mail-cím: info@vnii-etalon.ru Cégjegyzékszám: 7714613189 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
142. |
Almaz JSC Helyi név: Акционерное Общество «Алмаз» (АО «Алмаз») Más néven: Almaz |
Cím(ek): 344093, Rostov Oblast, Rostov-on-Don, Tupolev Str., 16, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (863) 252-60-00 Honlap: http://almazrostov.ru/ E-mail-cím: info@almazrostov.ru Cégjegyzékszám: 6166055693 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
143. |
Arzam Scientific Production Enterprise Temp Avia Helyi név: Акционерное Общество «Арзамасское Научно-Производственное Предприятие «Темп-Авиа» (АО АНПП «Темп-Авиа») Más néven: Temp-Avia Arzamas Research and Production Association JSC; OKB Temp; ANPP Temp-Avia |
Cím(ek): 607220, Nizhny Novgorod Oblast, Arzamas, Kirov Str., 26, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (83147) 7-83-86 Honlap: https://temp-avia.ru/ E-mail-cím: ao@temp-avia.ru Cégjegyzékszám: 5243001887 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
144. |
Automated Procurement System for State Defense Orders, LLC (Államvédelmi Megrendelések Automatikus Beszerzési Rendszere, kft.) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Автоматизированная Система Торгов Государственного Оборонного Заказа» (ООО «АСТ ГОЗ») Más néven: AST GOZ LLC |
Cím(ek): 117393, Moscow, Profsoyuznaya Str., 78, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 811-18-18 Honlap: http://www.astgoz.ru/ E-mail-cím: info@astgoz.ru Cégjegyzékszám: 7728312865 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
145. |
Dolgoprudniy Design Bureau of Automatics (DDBA JSC) Helyi név: Акционерное Общество «Долгопрудненское Конструкторское Бюро Автоматики» (АО «ДКБА») Más néven: DKBA JSC; Dolgoprudno Design Bureau of Automation; Joint Stock Company »Dolgoprudnenskoe Design Bureau of Automatics« |
Cím(ek): 141700, Moscow Oblast, Dolgoprudny, Letnaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 (495) 408-75-11 Honlap: http://dkba.ru/ E-mail-cím: dkba@dkba.ru Cégjegyzékszám: 5008058393 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
146. |
Electronic Computing Technology Scientific-Research Center JSC (Elektronikai Számítógépes Technológiai Tudományos Kutatóközpont Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно - Исследовательский Центр Электронной Вычислительной Техники» (АО «НИЦЭВТ») Más néven: NICEVEY; NICEVT |
Cím(ek): 117587, Moscow, Varshavskoye Shosse, 125, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 319-17-90 Honlap: http://nicevt.ru/ E-mail-cím: info@nicevt.ru Cégjegyzékszám: 7726019325 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
147. |
Electrosignal, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Электросигнал» (АО «Электросигнал») |
Cím(ek): 394026, Voronezh Oblast, Voronezh, Elektrosignalnaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (473) 246-10-51; + 7 (473) 221-04-94 Honlap: http://elektrosignal.ru/ E-mail-cím: electrosignal@pad.vsi.ru Cégjegyzékszám: 3650001159 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
148. |
JSC Energiya Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Энергия» (ПАО «Энергия») Más néven: PAO »Energiya« |
Cím(ek): 399775, Lipetsk Oblast, Yelets, Elektrik Settlement, 1, Oroszországi Föderáció jsc-energiya.com/ Telefonszám: + 7 (47467) 4-02-17 Honlap: https://jsc-energiya.com/ E-mail-cím: marketing@ao-energiya.ru Cégjegyzékszám: 4821000142 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
149. |
Engineering Center Moselectronproekt (Moselectronproekt Mérnöki Központ) Helyi név: Акционерное Общество «МосЭлектронПроект» (АО «МосЭП») Más néven: Moselectronproekt (JSC); MosEP JSC |
Cím(ek): 127299, Moscow, Kosmonavta Volkova Str., 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 225-15-22 Honlap: https://mosep.ru/ E-mail-cím: info@mosep.ru Cégjegyzékszám: 7712008203 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
150. |
Etalon Scientific and Production Association (Etalon Tudományos és Gyártási Szövetség) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Научно-Производственное Объединение «Эталон» (ООО «НПО «Эталон») Más néven: NPO Etalon LLC |
Cím(ek): 618740, Perm Krai, Dobryanka, Proezd Tsentralny, 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (34265) 2-29-13; + 7 (34265) 2-27-46; + 7 (342) 294-39-45 Honlap: https://npoetalon.ru/ E-mail-cím: info@npoetalon.ru Cégjegyzékszám: 5906078439 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
151. |
Evgeny Krayushin Helyi név: Евгений Краюшин |
Cím(ek): Moscow Oblast, Dmitrov, Zheleznodorozhniy Pereulok, 3, Building 41, Oroszországi Föderáció; 117403, Moscow, Melitopolskaya Str., 9, Building 3, Oroszországi Föderáció |
2022.6.3. |
|
152. |
Foreign Trade Association Mashpriborintorg (Mashpriborintorg Külkereskedelmi Szövetség) Helyi név: Акционерное Общество «Внешнеэкономическое Объединение «Машприборинторг» (АО « ВО «Машприборинторг») Más néven: FTA Mashpriborintorg JSC; Joint Stock Company »Foreign Economic Association ‘Mashpriborintorg’« (»Mashpriborintorg« Külföldi Gazdasági Társaság Rt.) |
Cím(ek):105318, Moscow, Shcherbakovskaya Str., 3, Oroszországi Föderáció; 105318, Moscow, Tkatskaya Str., 19, Oroszországi Föderáció; 121108, Moscow, Fili-Davydkovo Municipal District, Ivana Franko Str., 4, Building 10, Oroszországi Föderáció; 121059, Moscow, Ukrainsky Boulevard, 8, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 974-83-50; + 7 (499) 110-49-76 Honlap: http://mashpriborintorg.com/ E-mail-cím: post@mashpriborintorg.com Cégjegyzékszám: 7719813840 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
153. |
Ineko LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Инеко» (ООО «Инеко) Más néven: OO Ineko |
Cím(ek): 141800, Moscow Oblast, Dmitrov, Zheleznodorozhny Pereulok, 3, Premises 41, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 985 507 31 52 Honlap: https://www.inekocom.ru/ E-mail-cím: inekocom@mail.ru Cégjegyzékszám: 5007104304 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
154. |
Informakustika JSC Helyi név: Акционерное Общество «Информакустика» (АО «Информакустика») Más néven: Joint Stock Company »Informacoustics« |
Cím(ek): 194021, St. Petersburg, Politekhnicheskaya Str., 22, Letter A, Oroszországi Föderáció; 197376, St. Petersburg, R. Krestovki Embankment, 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 777-78-84 Honlap: http://forso.ru/ E-mail-cím: info@forso.ru Cégjegyzékszám: 7813487947 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
155. |
Institute of High Energy Physics (Részecskefizikai Intézet) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение «Институт Физики Высоких Энергий имени А.А. Логунова Национального Исследовательского Центра «Курчатовский Институт» (НИЦ «Курчатовский Институт» – ИФВЭ) Más néven: IHEP; NITs Kurchatovsky Institute IFVE; Federal State Budgetary Institution »Institute of High Energy Physics named after A.A. Logunov of the National Research Center »Kurchatov Institute« (a »’Kurchatov Intézet’ Nemzeti Kutatóintézet A.A. Logunovról elnevezett Részecskefizikai Intézete« szövetségi állami költségvetési intézmény) |
Cím(ek): 142281, Moscow Oblast, Protvino, Nauki Square, 1, Oroszországi Föderáció; 142281, Moscow Oblast, Protvino, Pobedy Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4967) 71-36-23; + 8 (4967) 71-33-66 Honlap: http://www.ihep.ru/ E-mail-cím: fgbu@ihep.ru Cégjegyzékszám: 5037007869 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
156. |
Institute of Theoretical and Experimental Physics (Elméleti és Kísérleti Fizikai Intézet) Helyi név: Национальный Исследовательский Центр «Курчатовский Институт» – Курчатовский Комплекс Теоретической и Экспериментальной Физики (НИЦ «Курчатовский Институт» – ИТЭФ) Más néven: ITEP; ITEF; Kurchatovsky Institute ITEF (Kurcsatov Intézet ITEF); Federal State Budgetary Institution »Institute of Theoretical and Experimental Physics named after A. I. Alikhanov of the National Research Center ‘Kurchatov Institute’« (a »‘Kurchatov Intézet’ Nemzeti Kutatóintézet A. I. Alikhanovról elnevezett Elméleti és Kísérleti Fizikai Intézete« szövetségi állami költségvetési intézmény); Kurchatov Complex of Theoretical and Experimental Physics |
Cím(ek): 117218, Moscow, Bolshaya Cheremushkinskaya Str., 25, Oroszországi Föderáció; 117209, Moscow, Sevastopolsky Prospekt, 24, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (499) 789-62-12 Honlap: http://www.itep.ru/ E-mail-cím: chancellery@itep.ru |
2022.6.3. |
|
157. |
Inteltech PJSC Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Информационные Телекоммуникационные Технологии» (ПАО «Интелтех») Más néven: Information Telecommunications Technology PJSC; Inteltekh |
Cím(ek): 197342, St. Petersburg, Kantemirovskaya Str., 8, Oroszországi Föderáció; 194100, St. Petersburg, Kantemirovskaya Str. 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 295-50-69; + 7 (812) 313-12-51 Honlap: https://www.inteltech.ru/ E-mail-cím: intelteh@inteltech.ru Cégjegyzékszám: 7802030605 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
158. |
ISE SO RAN Institute of High-Current Electronics (ISE SO RAN Erősáram-elektronikai Intézet) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки Институт Сильноточной Электроники Сибирского Отделения Российской Академии Наук (ИСЭ СО РАН) Más néven: Institute of High Current Electronics of the Siberian Branch of the Russian Academy of Sciences (az Orosz Tudományos Akadémia szibériai részlegének Erősáram-elektronikai Intézete); IHE SB RAS |
Cím(ek): 634055, Tomsk, Akademichesky Prospekt, 2/3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3822) 491-544 Honlap: https://hcei.tsc.ru// E-mail-cím: contact@hcei.tsc.ru Cégjegyzékszám: 7021001375 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
159. |
Kaluga Scientific-Research Institute of Telemechanical Devices JSC (Telemechanikai Eszközök Kalugai Tudományos Kutatóintézete Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Калужский Научно-Исследовательский Институт Телемеханических Устройств» (АО «КНИИТМУ») Más néven: KNIITMU JSC |
Cím(ek): 248650, Kaluga Oblast, Kaluga, Pushkina Str., 19, Oroszországi Föderáció; 248000, Kaluga Oblast, Kaluga, Karla Marksa Str., 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4842) 74-35-00 Honlap: http://www.kniitmu.ru/ E-mail-cím: kniitmu@kaluga.net Cégjegyzékszám: 4027100480 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
160. |
Kulon Scientific-Research Institute JSC (Kulon Tudományos Kutatóintézet Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт «Кулон» (АО «НИИ «Кулон») Más néven: NII Kulon JSC |
Cím(ek): 129075, Moscow, Ostankinsky Municipal District, Murmansky Proezd, 14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 966-05-66 Honlap: https://niikulon.ru/ E-mail-cím: mail@niikulon.ru Cégjegyzékszám: 7717149279 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
161. |
Lutch Design Office JSC Helyi név: Акционерное Общество «Конструкторское бюро «Луч» (АО «КБ «Луч») Más néven: Lutch Design Bureau JCS; Lutch JSC; KB-Lutch |
Cím(ek): 152920, Yaroslavl Oblast, Rybinsk, Pobedy Boulevard, 25, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (4855) 28-58-22 Honlap: https://kb-lutch.ru/ E-mail-cím: kb@kb-lutch.ru Cégjegyzékszám: 7610063043 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
162. |
Meteor Plant JSC Helyi név: Акционерное Общество «Завод «Метеор» (АО «Завод «Метеор») Más néven: AO Zavod Meteor |
Cím(ek): 404130, Volgograd Oblast, Volzhsky, Loginova Str., 23, Oroszországi Föderáció; 404122, Volgograd Oblast, Volzhsky, Gorkogo Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8443) 34-26-94 Honlap: http://meteor.su/ E-mail-cím: info@meteor.su Cégjegyzékszám: 3435000717 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
163. |
Moscow Communications Research Institute JSC (Moszkvai Kommunikációs Kutatóintézet Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Московский Научно-Исследовательский Институт Связи» (АО «МНИИС») Más néven: MNIIS JSC |
Cím(ek): 117534, Moscow, Kirovogradsky Proezd, 3, Building 2, Oroszországi Föderáció; 121170, Moscow Kutuzovsky Prospekt, 34, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 249 40 88 Honlap: http://mniis.ru/ E-mail-cím: mniis@mniis.ru Cégjegyzékszám: 7726336229 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
164. |
Moscow Order of the Red Banner of Labor Research Radio Engineering Institute JSC (A Munka Vörös Zászló érdemrendje Moszkvai Híradástechnikai Kutatóintézet Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Московский Ордена Трудового Красного Знамени Научно-Исследовательский Радиотехнический Институт» (АО «МНИРТИ») Más néven: MNIRTI JSC. |
Cím(ek): 103028, Moscow, Bolshoi Trekhsvyatitelsky Pereulok, 2/1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 626-23-44 Honlap: https://mnirti.ru/ E-mail-cím: astra@mnirti.ru Cégjegyzékszám: 7709899951 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
165. |
Joint Stock Company NPO Elektromechaniki Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение Электромеханики» (АО «НПО Электромеханики») Más néven: NPO Elektromechaniki JSC; Scientific and Production Association »Electromechanics« JSC |
Cím(ek): 45630, Chelyabinsk Oblast, Miass, Mendeleeva Str., 31, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3513) 28-88-04 Honlap: https://npoe.ru/; http://npomash.ru/npom/ru/electromeh.htm E-mail-cím: root@npoe.ru Cégjegyzékszám: 7415044181 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
166. |
Omsk Production Union Irtysh JSC (Irtis Omszki Termelési Unió Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Омское Производственное Объединение «Иртыш» (АО «ОмПО «Иртыш») Más néven: OmPO Irtysh |
Cím(ek): 644060, Omsk Oblast, Omsk, Gurteva Str., 18, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3812) 44-87-05 Honlap: https://irtysh.ru/ E-mail-cím: irtysh@irtysh.com.ru |
2022.6.3. |
|
167. |
Omsk Scientific-Research Institute of Instrument Engineering JSC (Omszki Mérnöki Tudományos Kutatóintézet Rt.) Helyi név: Акционерное общество «Омский Научно-Исследовательский Институт Приборостроения» (АО «ОНИИП») Más néven: JSC Omsk Research Institute of Instrument Engineering (Omszki Mérnöki Tudományos Intézet Rt.); AO ONIIP |
Cím(ek): 644071, Omsk Oblast, Omsk, Maslennikova Str., 231, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3812) 44-85-45 Honlap: http://www.oniip.ru/ E-mail-cím: info@oniip.ru Cégjegyzékszám: 5506218498 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
168. |
Optron, JSC Helyi név: Акционерное общество «Оптрон» (АО «Оптрон») |
Cím(ek): 105318, Moscow, Shcherbakovskaya Str., 53, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (495) 366-22-66 Honlap: https://www.optron.ru/ E-mail-cím: main@optron.ru Cégjegyzékszám: 7719019691 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
169. |
Pella Shipyard OJSC Helyi név: Акционерное общество «Ленинградский Судостроительный Завод «Пелла» (АО «Пелла») Más néven: JSC Leningrad Shipyard Pella; AO »Leningradsky Sudostroitelny Zavod »Pella«; AO »Pella« |
Cím(ek): 187330, Leningrad Oblast, Kirovsky District, Otradnoe, Tsentralnaya Str., 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 336 4066; + 7 (812) 336 40 55 Honlap: http://pellaship.ru/ E-mail-cím: mail@pellaship.ru Cégjegyzékszám: 4706000296 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
170. |
Polyot Chelyabinsk Radio Plant JSC Helyi név: Акционерное Общество «Челябинский Радиозавод «Полёт» (АО «ЧРЗ «Полет») Más néven: AO »ChRZ ‘Polyot’«; Chelyabinsk Radio Plant Polet; ChRP »Polet« |
Cím(ek): 454080, Chelyabinsk Oblast, Chelyabinsk, Terponolskaya Str., 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (351) 267-02-20 Honlap: https://www.polyot.ru/ E-mail-cím: chrz@polyot.ru Cégjegyzékszám: 7453140915 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
171. |
Pskov Distance Communications Equipment Plant Helyi név: Акционерное Общество «Псковский Завод Аппаратуры Дальней Связи» (АО «Псковский Завод АДС») Más néven: Pskov Plant ADS JSC; Pskov Distance Communications Equipment (ADS) (Pszkovi Távközlési Berendezések) |
Cím(ek): 180004, Pskov Oblast, Pskov, Gagarina Str., 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (8112) 79-41-12; + 8 (8112) 79-41-00 Honlap: http://www.ads-pskov.ru/ E-mail-cím: office@ads-pskov.ru Cégjegyzékszám: Cégjegyzékszám: 6027014643 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
172. |
Radiozavod, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Радиозавод» (АО «Радиозавод») |
Cím(ek): 440039, Penza Oblast, Penza, Baydukova Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8412) 92-80-96 Honlap: https://www.penza-radiozavod.ru/ E-mail-cím: radio@rf58.ru Cégjegyzékszám: 5835049799 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
173. |
Razryad JSC Helyi név: Акционерное Общество «Разряд» (АО «Разряд») Más néven: Zavod Razryad |
Cím(ek): 362031, Republic of North Ossetia – Alania, Vladikavkaz, Kosta Prospekt, 233, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (8672) 51-52-94; + 8 (8672) 51-61-82; + 8 (8672) 51-81-83 Honlap: http://www.zavod-razryad.ru/ E-mail-cím: info@zavod-razryad.ru Cégjegyzékszám: 1513030980 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
174. |
Research Production Association Mars (Mars Kutatási-gyártási Szövetség) Helyi név: Федеральный Научно-Производственный Центр Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение «Марс» (ФНПЦ АО «НПО «Марс») Más néven: RPA Mars; NPO Mars; Federal Research and Development Center JSC Scientific Production Association »Mars« (Szövetségi Kutatási-fejlesztési Központ Rt., »Mars« Kutatási-gyártási Szövetség); FNPTs AO »NPO ‘MARS’« |
Cím(ek): 432022, Ulyanovsk Oblast, Ulyanovsk, Solnechnaya Str., 20, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8422) 52-47-22 Honlap: http://npomars.com/ru/ E-mail-cím: mars@mv.ru Cégjegyzékszám: 7303026811 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
175. |
Ryazan Radio-Plant Helyi név: Акционерное Общество «Рязанский Радиозавод» (АО «Рязанский Радиозавод») |
Cím(ek): 390023, Ryazan Oblast, Ryazan Lermontova Str., 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4912) 29-27-33; + 7 (4912) 29-29-30 Honlap: https://radiozavod.ru/ E-mail-cím: mail@radiozavod.ru Cégjegyzékszám: 6231006875 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
176. |
Scientific Production Center Vigstar JSC (Vigstar Tudományos Termelési Központ Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственный Центр «Вигстар» (АО «НПЦ «Вигстар») Más néven: AO Nauchno-Proizvodstvennyy Tsentr Vigstar; JSC SRC Vigstar; AO NPTs Vigstar |
Cím(ek): 117545, Moscow, 1st Dorozhny Proezd, 8, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 276 5201; + 7 (495) 276 5202 Honlap: https://www.vigstar.ru/ E-mail-cím: vigstar@vigstar.ru Cégjegyzékszám: 7726687555 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
177. |
Scientific Production Enterprise »Radiosviaz« (Radiosviaz Tudományos Termelővállalat) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Радиосвязь» (АО «НПП «Радиосвязь») Más néven: AO NPP Radiosvyaz; Joint Stock Company »Research and Production Enterprise ‘Radiosvyaz’« |
Cím(ek): 660021, Krasnoyarsk Krai, Krasnoyarsk, Dekabristov Str., 19, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (391) 204-11-02 Honlap: https://krtz.su/ E-mail-cím: info@krtz.su Cégjegyzékszám: 2460243408 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
178. |
Scientific Research Institute Ferrite-Domen (Ferrit-Domen Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт «Феррит-Домен» (АО «НИИ «Феррит-Домен») Más néven: AO NII Ferrit-Domen |
Cím(ek): 196006, St. Petersburg, Zvetochnaya Str., 25, Building 3, Letter B, Room 417, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 676-28-83 Honlap: https://www.domen.ru/ E-mail-cím: dpo@domen.ru Cégjegyzékszám: 7810245940 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
179. |
Scientific Research Institute of Communication Management Systems (Kommunikációs Irányítási Rendszerek Tudományos Kutatóintézete) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Систем Связи и Управления» (АО «НИИСУ») Más néven: AO NIISU; Joint Stock Company »Research and Development Institute of Communication and Management Systems« |
Cím(ek): 117630, Moscow, Starokaluzhkoe Shosse, 58, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 333-75-03 Honlap: https://niissu.ru/ E-mail-cím: niissu@niissu.ru Cégjegyzékszám: 7728804257 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
180. |
Scientific-Production Association and Scientific-Research Institute of Radio-Components (Rádióalkatrészek Tudományos-gyártási Szövetsége és Tudományos Kutatóintézete) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Научно-Производственное Объединение НИИРК» (ООО «НПО НИИРК») Más néven: NIIRK; Limited Liability Company »Research and Production Association NIIRK«; OOO NPO NIIRK |
Cím(ek): 119049, Moscow, Krymsky Val Str., 3, Building 1, Office 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (499)764-58-89 Honlap: http://niirk.ru/ E-mail-cím: niirk@yandex.ru Cégjegyzékszám: 7706265403 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
181. |
Scientific-Production Enterprise »Kant« (Kant Tudományos Termelővállalat) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Кант» (АО «НПП «Кант») Más néven: AO NPP Kant; Joint Stock Company »Research and Production Enterprise ‘Kant’« |
Cím(ek): 109316, Moscow, Talalikhina Str., 12, Building 7, Oroszországi Föderáció; 129626, Moscow, 3rd Mytishchinskaya Str., 16, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 902-73-27; + 7 (495) 902-72-37 Honlap: https://npp-kvant.ru/ E-mail-cím: info@npp-kvant.ru Cégjegyzékszám: 7709868424 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
182. |
Scientific-Production Enterprise »Svyaz« (Szvjaz Tudományos Termelővállalat) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Связь» (АО «НПП «Связь») Más néven: AO NPP Svyaz; Joint Stock Company »Research and Production Enterprise ‘Svyaz’« |
Cím(ek): 301214, Tula Oblast, Shekinsky District, Yasnaya Polyana Village, Shkolnaya Str., 19, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (487) 517-63-68 Honlap: http://www.nppsvyaz.ru/ E-mail-cím: mail@nppsvyaz.ru Cégjegyzékszám: 7118011916 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
183. |
Scientific-Production Enterprise Almaz JSC (Almaz Tudományos Termelővállalat Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Алмаз» (АО «НПП «Алмаз») Más néven: AO NPP Almaz; Joint Stock Company »Research and Production Enterprise ‘Almaz’«; Almaz Research and Production Enterprise; RPE Almaz |
Cím(ek): 410033, Saratov Oblast, Saratov, Panfilov I.V. Str., 1A, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8452) 63-35-58 Honlap: https://almaz-rpe.ru/ E-mail-cím: info@almaz-rpe.ru Cégjegyzékszám: 6453119615 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
184. |
Scientific-Production Enterprise Salyut JSC (Szaljut Tudományos Termelővállalat Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Салют» (АО «НПП «Салют») Más néven: AO NPP Salyut; Joint Stock Company »Research and Production Enterprise ‘Salute’« |
Cím(ek): 603107, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Larina Str., 7, Building 4, Office 4264, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 211-40-00 Honlap: https://nppsalut.ru/ E-mail-cím: salut@nppsalut.ru Cégjegyzékszám: 5261079332 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
185. |
Scientific-Production Enterprise Volna (Volna Tudományos Termelővállalat) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Волна» (АО «НПП «Волна») Más néven: AO NPP Volna; Joint Stock Company »Research and Production Enterprise ‘Wave’« |
Cím(ek): 117105, Moscow, Varshavskoe Shosse, 26, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (499) 611-31-00; + 8 (499) 782 20 31 Honlap: http://volna.ru/ E-mail-cím: volna@volna.ru Cégjegyzékszám: 7726534774 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
186. |
Scientific-Production Enterprise Vostok JSC (Vosztok Tudományos Termelővállalat Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Восток» (АО «НПП «Восток») Más néven: AO NPP Vostok; Joint Stock Company »Research and Production Enterprise ‘Wave’« |
Cím(ek): 630049, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Dusi Kovalchuk Str. 276, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (383) 226-57-17 Honlap: http://vostok.nsk.su/ E-mail-cím: vostok@nzpp.ru |
2022.6.3. |
|
187. |
Scientific-Research Institute »Argon« (Argon Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт «Аргон» (АО «НИИ «Аргон») Más néven: AO NII Argon; Joint Stock Company »Scientific Research Institute ‘Argon’« |
Cím(ek): 117587, Moscow, Varshavskoe Shosse, 125, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 319-78-67 Honlap: http://www.argon.ru/ E-mail-cím: argon@argon.ru Cégjegyzékszám: 7726694231 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
188. |
Scientific-Research Institute and Factory Platan (Platan Tudományos Kutatóintézet és Üzem) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт «Платан» с Заводом при НИИ» (АО «НИИ «Платан» с Заводом при НИИ») Más néven: AO NII Platan s Zavodom pri NIII; Joint Stock Company »Scientific Research Institute ‘Platan’«; Joint Stock Company »Scientific Research Institute ‘Platan’ with a Plant at the Research Institute« |
Cím(ek): 141190, Moscow Oblast, Fryazino, Territory Vostochnaya Zavodskaya Promyshlennaya, 16, Oroszországi Föderáció; 141190, Moscow Oblast, Fryazino, Zavodskoy Proezd, 2, Room 225, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (496) 566-90-17; + 7 (495) 221-71-43 Honlap: https://f-platan.ru/ E-mail-cím: info@f-platan.ru Cégjegyzékszám: 5052023047 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
189. |
Scientific-Research Institute of Automated Systems and Communications Complexes Neptune JSC (Neptun Automatizált Rendszerek és Kommunikációk Tudományos Kutatóintézete Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Автоматизированных Систем и Комплексов Связи «Нептун» (АО «НИИ «Нептун») Más néven: AO NII Neptun |
Cím(ek): 199178, St. Petersburg, Vasilyevsky Island, 7th Line, 80, Building 1, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 327-09-72 Honlap: http://www.niineptun.ru/ E-mail-cím: inform@niineptun.ru Cégjegyzékszám: 7801563590 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
190. |
Special Design and Technical Bureau for Relay Technology Helyi név: Акционерное Общество «Специальное Конструкторско-Технологическое Бюро по Релейной Технике» (АО «СКТБ РТ») Más néven: Relay Technology Bureau JSC; AO SKTB RT; Joint Stock Company Special Relay System Design and Engineering Bureau |
Cím(ek): 173021, Novgorod Oblast, Veliky Novgorod, Nekhinskaya Str., 55, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 8162 629001 Honlap: http://sktbrt.ru/ E-mail-cím: office@sktbrt.ru Cégjegyzékszám: 5321095589 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
191. |
Special Design Bureau Salute JSC Helyi név: Акционерное общество «Особое Конструкторское Бюро «Салют» (АО «ОКБ «Салют») Más néven: AO OKB Salyut |
Cím(ek): 630049, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Krasny Prospekt, 153, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (383) 226-57-19 Honlap: http://okb-salyut.ru/ E-mail-cím: info@okb-salyut.ru Cégjegyzékszám: 5402512720 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
192. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company »Salute« Helyi név: АО «Салют» Más néven: AO Salyut; Zavod »Salyut«; Kuibyshev Mechanical Plant |
Cím(ek): 443028, Samara Oblast, Samara, Moskovskoe Shosse, 20, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (846) 957-01-01 Honlap: https://www.ao-salut.ru/; https://www.salut-samara.ru/ E-mail-cím: salut-info@yandex.ru Cégjegyzékszám: 6313034986 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
193. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company »State Machine Building Design Bureau ‘Vympel’ named after I.I.Toropov« (I.I. Toropovról elnevezett Állami Gépgyártási Tervezőiroda Rt., Vimpel) Helyi név: Акционерное Общество «Государственное Машиностроительное Конструкторское Бюро «Вымпел» им. И.И.Торопова» (АО «Гос МКБ «Вымпел» им. И.И. Торопова») Más néven: AO Gos MKB »Vympel« im. I.I. Toropova; NPO Vympel; JSC State Machine-Building Construction Bureau ‘Vympel’ named after I.I. Toropov JSC |
Cím(ek): 125424, Moscow, Volokolamskoe Shosse, 90, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 491-06-74 Honlap: https://vympelmkb.com/ E-mail-cím: info@vympelmkb.ru Cégjegyzékszám: 7733546058 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
194. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company »Uralelement« Helyi név: Акционерное Общество «Верхнеуфалейский Завод «Уралэлемент» (АО «Уралэлемент») Más néven: Joint Stock Company »Verkhneufaleysky Plant ‘Uralelement’«; Aktsionernoe Obshchestvo Verkhneufaleysky Zavod Uralelement; AO Uralelement |
Cím(ek): 456800, Chelyabinsk Oblast, Verkhny Ufaley, Dmitrieva Str., 24, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (351)-649-21-10 Honlap: https://uralelement.ru/ E-mail-cím: support@uralelement.ru Cégjegyzékszám: 7402006277 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
195. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company »Plant Dagdiesel« Helyi név: Акционерное Общество «Завод «Дагдизель» (АО «Завод «Дагдизель») Más néven: Dagdizel Plant JSC; Factory Dagdizel; AO Zavod »Dagdizel« |
Cím(ek): 368399, Republic of Dagestan, Kaspiysk, Lenina Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (872) 465-27-34 Honlap: http://dagdizel.ru/ E-mail-cím: info@dagdizel.ru Cégjegyzékszám: 0545001919 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
196. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company »Scientific Research Institute of Marine Heat Engineering« (Tengeri Hőenergia Tudományos Kutatóintézet Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Морской Теплотехники» (АО «НИИ Мортеплотехники») Más néven: Research Institute of Morteplotehniki; AO NII Morteplotekhniki; Joint Stock Company »Scientific Research Institute of Marine Thermal Engineering« |
Cím(ek): 198412, St. Petersburg, Lomonosov, Chernikova Str., 44, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 363-8000 Honlap: https://gidropribor.ru/about/departments/morteplotekhniki.html E-mail-cím: fmtt@mail.ru Cégjegyzékszám: 7819308094 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
197. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company Plant Kulakov Helyi név: Акционерное Общество «Завод имени А.А.Кулакова» (AO «Завод им А.А. Кулакова») Más néven: JSC Plant named after A.A. Kulakov; AO Zavod im. A.A. Kulakova; JSC Zavod Kulakova |
Cím(ek): 197198, St. Petersburg, Yablochkova Str., 12, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 233-29-02 Honlap: https://zavodkulakova.ru/ E-mail-cím: office@zavodkulakova.ru Cégjegyzékszám: 7813346618 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
198. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company Ravenstvo Helyi név: Акционерное Общество «Равенство» (АО «Равенство») Más néven: Joint Stock Company Rawenstvo; AO Ravenstvo |
Cím(ek): 198095, St. Petersburg, Promyshlennaya Str., 19, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 252-93-33; + 7 (812) 252-93-42 Honlap: https://rawenstvo.ru/ru/ E-mail-cím: rawenstvo@rawenstvo.ru Cégjegyzékszám: 7805395957 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
199. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company Ravenstvo-Service Helyi név: Акционерное Общество «Равенство-Сервис» (АО «Равенство-Сервис») Más néven: Joint Stock Company Rawenstvo-Service; AO Ravenstvo-Servis |
Cím(ek): 198095, St. Petersburg, Promyshlennaya Str., 19, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 252-92-00 Honlap: https://ktrv.ru/about/structure/ravenstvo-servis.html; https://www.granit-electron.ru/concern/subsidiaries/jsc-ravenstvo-service/ E-mail-cím: rs@rawenstvo.ru Cégjegyzékszám: 7805417618 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
200. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company Saratov Radio Instrument Plant (Szaratovi Rádióüzem Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Саратовский Радиоприборный Завод» (АО «СРЗ») Más néven: Aktsionernoe Obshchestvo Saratovsky Radiopriborny Zavod; AO SRZ |
Cím(ek): 410040, Saratov Oblast, Saratov, Prospekt 50 Let Oktyabrya, 108, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8452) 79-95-05 Honlap: http://granit-srz.ru E-mail-cím: srz@granit-srz.ru Cégjegyzékszám: 6453104288 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
201. |
Tactical Missile Company, Joint Stock Company Severny Press Helyi név: Акционерное Общество «Северный Пресс» (АО «Северный Пресс») Más néven: Joint Stock Company »Northern Press«; AO Severny Press |
Cím(ek): 195196, St. Petersburg, Tallinskaya Str., 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 445-21-36 Honlap: http://new.nordpress.spb.su/; https://www.granit-electron.ru/concern/subsidiaries/ao-severnyy-press/ E-mail-cím: post@nordpress.spb.su Cégjegyzékszám: 7806337732 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
202. |
Tactical Missile Company, Joint-Stock Company »Research Center for Automated Design« (Automatikus Tervezési Kutatóközpont Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Центр Автоматизированных Систем Конструирования» (АО «НИЦ АСК») Más néven: AO NITs ASK; Joint Stock Company »Scientific Research Center for Automated Design Systems« |
Cím(ek): 125167, Moscow, Leningradsky Prospekt, 37, Building 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 666-32-74 Honlap: http://www.nicask.ru/ E-mail-cím: info@nicask.ru Cégjegyzékszám: 7714022309 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
203. |
Tactical Missile Company, KB Mashinostroeniya Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственная Корпорация «Конструкторское Бюро Машиностроения» (АО «НПК «КБМ») Más néven: Joint Stock Company »Research and Production Corporation ‘Design Bureau of Mechanical Engineering’«; AO NPK KBM; Joint Stock Company »Research and Production Corporation ‘Machine Building Design Bureau’«; Joint Stock Company Research and Production Corporation Konstruktorskoye Byuro Mashynostroyeniya; Kolomna Design Bureau of Machine-Building |
Cím(ek): 140402, Moscow Oblast, Kolomna, Oksky Prospekt, 42, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 363-38-56; + 7 kbm-kbm@mail.ru Honlap: https://ktrv.ru/about/structure/kb_mashinostroeniya.html E-mail-cím: kbm-kbm@mail.ru Cégjegyzékszám: 5022039177 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
204. |
Tactical Missile Company, NPO Lightning Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение «Молния» (АО «НПО «Молния») Más néven: Research and Production Association Lightning JSC; Molniya Research & Industrial Corporation JSC; JSC NPO Molniya |
Cím(ek): 125363, Moscow, Lodochnaya Str., 5, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 580-71-86; +7 495 580-71-87 Honlap: http://www.npomolniya.ru/ E-mail-cím: molniya@npomolniya.ru Cégjegyzékszám: 7733028761 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
205. |
Tactical Missile Company, Petrovsky Electromechanical Plant »Molot« Helyi név: Акционерное Общество «Петровский Электромеханический Завод «Молот» (АО «ПЭМЗ «Молот») Más néven: Aktsionernoe Obshchestvo Petrovskii Elektromekhanicheskii Zavod Molot; JSC Petrovsky Electromechanical Zavod Molot; AO PEMZ Molot |
Cím(ek): 412540, Saratov Oblast, Petrovsk, Gogolya Str., 40, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (84555) 31-501; + 7 (84555) 3-37-01 Honlap: https://ktrv.ru/about/structure/petrovskiy_emz_-molot.html; http://pemz-molot.ru/ E-mail-cím: ao@pemzmolot.ru; molot_pemz@mail.ru Cégjegyzékszám: 6444009038 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
206. |
Tactical Missile Company, PJSC »MBDB ‘ISKRA’« Helyi név: Акционерное Общество «Машиностроительное Конструкторское Бюро «ИСКРА» имени Ивана Ивановича Картукова» (АО «МКБ «ИСКРА») Más néven: JSC »MDB ‘Iskra’«; Joint Stock Company Machine Building Design Bureau »ISKRA«; Iskra Engineering Design Bureau JSC named after I.I. Kartukov; JSC MBDB ISKRA; Machine-Building Design Bureau »Iskra« named after Ivan Kartukov JSC; Aktsionernoe Obshchestvo “Mashinostroitelnoe; Konstruktorskoe Byuro »Iskra« Imeni Ivana Ivanovicha Kartukova; AO MKB ISKRA |
Cím(ek): 125284, Moscow, Leningradsky Prospekt, 35, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 612-53-51; + 7 (495) 945-43-59; + 7 (495) 614-00-52 Honlap: http://www.iskramkb.ru/ E-mail-cím: info@iskramkb.ru Cégjegyzékszám: 7714288059 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
207. |
Tactical Missile Corporation, »Central Design Bureau of Automation« Helyi név: Акционерное Общество «Центральное Конструкторское Бюро Автоматики» (АО «ЦКБА») Más néven: CDBA; TsKBA; Central Design Bureau for Automatics Engineering JSC |
Cím(ek): 644027, Omsk Oblast, Omsk, Kosmichesky Prospekt, 24A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3812) 53-98-30 Honlap: http://www.ckba.net/ E-mail-cím: aockba@ckba.net Cégjegyzékszám: 5506202219 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
208. |
Tactical Missile Corporation, 711 Aircraft Repair Plant Helyi név: Акционерное Общество «711 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «711 АРЗ») Más néven: 711 ARZ |
Cím(ek): 397171, Voronezh Oblast, Borisoglebsk, Chkalova Str., 18, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (47354) 6-69-73 Honlap: http://711arz.ru/ E-mail-cím: arz@711arz.ru Cégjegyzékszám: 3604016369 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
209. |
Tactical Missile Corporation, AO GNPP »Region« Helyi név: Акционерное Общество «Государственное Научно-Производственное Предприятие «Регион» (АО «ГНПП «Регион») Más néven: Aktsionernoe Obshchestvo Gosudarstvennoe Nauchno Proizvodstvennoe Predpriyatie Region; »Region« Scientific & Production Enterprise JSC; AO GNPP Region |
Cím(ek): 115230, Moscow, Kashirskoe Shosse, 13A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 741-55-44; + 7 (499) 611-30-55 Honlap: https://gnppregion.ru/ E-mail-cím: GNPPREGION@SOVINTEL.RU Cégjegyzékszám: 7724552070 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
210. |
Tactical Missile Corporation, AO TMKB »Soyuz« Helyi név: Акционерное Общество Тураевское Машиностроительное Конструкторское Бюро «Союз» (АО ТМКБ «Союз») Más néven: TMBDB Soyuz PJSC, Aktsionernoe Obshchestvo Turaevskoe Mashinostroitelnoe Konstruktorskoe Byuro »Soyuz«, JSC Turayev Machine-Building Design Bureau »Soyuz« |
Cím(ek): 140080, Moscow Oblast, Lytkarino, Industrial Zone Tyraevo, Building 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 552-57-21; + 7 (495) 555-08-77 Honlap: http://tmkb-soyuz.ru/ E-mail-cím: info@tmkb-soyuz.ru Cégjegyzékszám: 5026000759 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
211. |
Tactical Missile Corporation, Azov Optical and Mechanical Plant Helyi név: Акционерное Общество «Азовский Оптико-Механический Завод» (АО «АОМЗ») Más néven: Azovsky Optiko-Mechanichesky Zavod; JSC AOMZ; Azov Optomechanical Plant JSC |
Cím(ek): 346780, Rostov Oblast, Azov, Promyshlennaya Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 863 424-07-67; + 8 (863-42) 4-07-67 Honlap: https://aomz.org/ E-mail-cím: volna.aomz@mail.ru Cégjegyzékszám: 6140022069 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
212. |
Tactical Missile Corporation, Concern »MPO – Gidropribor« Helyi név: Акционерное Общество «Концерн «Морское Подводное Оружие - Гидроприбор» (АО «Концерн «МПО - Гидроприбор») Más néven: JSC Concern Sea Underwater Weapons Gidropribor; Central Research Institute »Gidropribor«; AO Konstern Morskoe Podvonoe Oruzhie Gidropribor |
Cím(ek): 194044, St. Petersburg, Bolshoi Sampsonievskiy Prospekt, 24A, Letter Z, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 542-01-47, + 7 (812) 542-95-51 Honlap: https://gidropribor.ru/ E-mail-cím: info@gidropribor.ru Cégjegyzékszám: 7802375889 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
213. |
Tactical Missile Corporation, Joint Stock Company »Krasny Gidropress« Helyi név: Акционерное Общество «Красный Гидропресс» (АО «Красный Гидропресс») Más néven: Aktsionernoe Obshchestvo »Krasny Gidropress«; JSC Red Hydraulic Press |
Cím(ek): 347928, Rostov Oblast, Taganrog, Severnaya Square, 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8634) 36-63-39; + 7 (8634) 366-338 Honlap: http://aohpress.ru/ E-mail-cím: hpress@mail.ru Cégjegyzékszám: 6154082903 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
214. |
Tactical Missile Corporation, Joint Stock Company Avangard Helyi név: Акционерное Общество «Авангард» (АО «Авангард») |
Cím(ek): 215500, Smolensk Oblast, Safonovo, Oktyabrskaya Str., 78, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (48142) 3-42-45; + 7 (481) 226 86-05; + 7 (48142) 3-42-32 Honlap: https://avangard-plastik.ru/ E-mail-cím: info@avangard-plastik.ru Cégjegyzékszám: 6726504312 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
215. |
Tactical Missile Corporation, Joint Stock Company Concern Granit-Electron Helyi név: Акционерное Общество «Концерн «Гранит-Электрон» (АО «Концерн «Гранит-Электрон») Más néven: AO Konstern Granit Elektron |
Cím(ek): 191014, St. Petersburg, Gospitalnaya Str., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 271-45-85; + 7 (812) 578-94-17 Honlap: https://www.granit-electron.ru/ E-mail-cím: office@granit-electron.ru Cégjegyzékszám: 7842335610 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
216. |
Tactical Missile Corporation, Joint Stock Company Elektrotyaga Helyi név: Акционерное Общество «Электротяга» (АО « Электротяга») |
Cím(ek): 198099, St. Petersburg, Kalinina Str., 50 A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 252-80-77; + 7 (812) 786-32-19; + 7 (812) 786-97-19; + 7 (812) 240-12-90 Honlap: https://gidropribor.ru/about/departments/electrotyaga.html E-mail-cím: contact@aoelectrotyaga.ru Cégjegyzékszám: 7805230257 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
217. |
Tactical Missile Corporation, RKB Globus Helyi név: Акционерное Общество «Рязанское Конструкторское Бюро «Глобус» (АО «РКБ «Глобус») Más néven: JSC Ryazan Design Bureau Globus |
Cím(ek): 390013, Ryazan Oblast, Ryazan, Vysokovoltnaya Str., 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4912) 76-52-16; + 7 (4912) 22-80-02 Honlap: https://rkbglobus.ru/ E-mail-cím: office@rkbglobus.ru Cégjegyzékszám: 6229060995 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
218. |
Tactical Missile Corporation, Smolensk Aviation Plant Helyi név: Акционерное Общество «Смоленский Авиационный Завод» (АО «СмАЗ») Más néven: JSC »SMAZ«; Smolensk Aircraft Plant JSC |
Cím(ek): 214006, Smolensk Oblast, Smolensk, Frunze Str., 74, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (4812) 29 93 07; + 7 (4812) 21-95-50; + 7 (4812) 21-82-58 Honlap: http://www.smaz.ru/ E-mail-cím: oaosmaz@yandex.ru Cégjegyzékszám: 6729001476 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
219. |
Tactical Missile Corporation, TRV Engineering Helyi név: Акционерное Общество «ТРВ - Инжиниринг» (АО «ТРВ - Инжиниринг») |
Cím(ek): 141076, Moscow Oblast, Korolev, Ordzhonikidze Str., 2A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 245 5132; + 7 (498) 601-29-49 Honlap: https://trv-e.ru/ E-mail-cím: trv-e@mail.ru; zvezda-strela@mail.ru Cégjegyzékszám: 5018205784 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
220. |
Tactical Missile Corporation, Zvezda-Strela Limited Liability Company Helyi név: Акционерное Общество «Звезда-Стрела» (АО «Звезда-Стрела») Más néven: JSC Zvezda-Strela |
Cím(ek): 347904, Rostov Oblast, Taganrog, 18th Pereulok, 1, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8634) 366-359; + 7 (8634) 366-341 Honlap: https://tdzs.ru/ E-mail-cím: taganrog@tdzs.ru Cégjegyzékszám: 6154160069 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
221. |
Tambov Plant (TZ) »October« Helyi név: Акционерное Общество «Тамбовский Завод «Октябрь» (АО «ТЗ «Октябрь») Más néven: Tambov AO »TZ Oktyabr« |
Cím(ek): 392029, Tambov Oblast, Tambov, Bastionnaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4752) 73-77-60; + 7 (4752) 78-13-52 Honlap: https://www.oktabr-tz.ru/ E-mail-cím: oktabr@t-sozvezdie.ru Cégjegyzékszám: 6829014768 (Adószám/INN) |
2022.6.3. |
|
222. |
United Shipbuilding Corporation »5th Shipyard« Helyi név: Головной Филиал «5 Судоремонтный Завод» Акционерного Общества «Центр Судоремонта «Звездочка» (ФЛ «5 Судоремонтный Завод – АО «ЦС «Звездочка») Más néven: 5-y Sudoremontnyy Zavod; 5 SRZ; Head Branch »5 Shipyard« of Joint Stock Company »Zvezdochka Shiprepair Centre«; FL »5 Shipyard - JSC ‘CS Zvezdochka’«; 5 Ship Repair Plant |
Cím(ek): 353500, Krasnodar Krai, Temryuk, Port, Lenina Str., 67, Oroszországi Föderáció; 164509, Archangelsk Oblast, Severodvinsk, Proezd Mashinostroiteley., 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (86148) 5-86-41 Honlap: https://www.star.ru/Filiali/5-y-SRZ E-mail-cím: 5srz@mail.ru |
2022.6.3. |
|
223. |
Federal Center for Dual-Use Technology (FTsDT) Soyuz (Kettős Felhasználású Technológiák Szövetségi Központja – Soyuz) Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Федеральный центр двойных технологий «Союз» (ФГУП «ФЦДТ «Союз») Más néven: FGUP FTsDT »Soyuz«; FSUE “FCDT »Soyuz« |
Cím(ek): 140090, Moscow Oblast, Dzerzhinsky, Akademika Zhukova Str., 42, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 551-76-00; + 7 (495) 551-72-00 Honlap: https://fcdt.ru/ E-mail-cím: soyuz@fcdt.ru Cégjegyzékszám: 5027030450 (Adószám/INN) |
2022.7.21. |
|
224. |
Zhukovskiy Central Aerohydrodynamics Institute (TsAGI) (Zhukovskiy Központi Aerohidrodinamikai Intézet) Helyi név: Федеральное Автономное Учреждение «Центральный Аэрогидродинамический Институт имени Профессора Н.Е. Жуковского» (ФАУ «ЦАГИ») Más néven: Central Aerohydrodynamic Institute named after Professor N.E. Zhukovsky |
Cím(ek): 140180, Moscow Oblast, Zhukovsky, Zhukovsky Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (495) 556-43-03 Honlap: http://www.tsagi.ru/ E-mail-cím: info@tsagi.ru Cégjegyzékszám: 5040177331 (Adószám/INN) |
2022.7.21. |
|
225. |
Rosatomflot Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие Атомного Флота (ФГУП «Атомфлот») Más néven: FSUE Rosatomflot, Federal State Unitary Enterprise »Atomflot«; Federal State Unitary Enterprise of the Atomic Fleet |
Cím(ek): 183038, Murmansk Oblast, Murmansk, Territory of Murmansk-17, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8152) 28-91-16, + 7 (8152) 55-33-55 Honlap: http://www.rosatomflot.ru/ E-mail-cím: general@rosatomflot.ru Cégjegyzékszám: 5192110268 (Adószám/INN) |
2022.7.21. |
|
226. |
A. Lyulki Experimental-Design Bureau (A. Lyulki Kísérleti Tervezőiroda) Helyi név: Опытно-конструкторское Бюро имени А. Люльки — Филиал ОДК-Уфимского Моторостроительного Производственного Объединения («ОКБ им. А. Люльки» – Филиал ПАО «ОДК-УМПО») Más néven: A. Lyulki OKB; Lyulki Experimental-Design Bureau Branch of UEC UMPO; Experimental Design Bureau named after A. Lyulka – Branch of ODK-Ufa Engine Building Production Association |
Cím(ek): 129301 Moscow, Kasatkina Str., 13, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 783-01-11 Honlap: https://www.uecrus.com/about/structure/okb-im-a-m-lyulki/ E-mail-cím: okb@okb.umpo.ru |
2022.12.16. |
|
227. |
A. Lyulki Science and Technology Center (A. Lyulki Tudományos és Technológiai Központ) Helyi név: «Научно-Технический Центр им. А. Люльки» – Филиал ПАО «ОДК-Сатурн» (НТЦ им. А. Люльки) Más néven: NTTs A. Lyulki; A. Lyulka Research and Engineering Centre – Branch of ODK-Saturn PJSC |
Cím(ek): 129301 Moscow, Kasatkina Str., 13, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 286-28-52 |
2022.12.16. |
|
228. |
AO Aviaagregat Helyi név: Акционерное Общество «Авиаагрегат» (АО «Авиаагрегат») Más néven: Aviaagregat JSC |
Cím(ek): 443009, Samara Oblast, Samara, Zavodskoye Shosse, 55, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (846) 207-00-01 Honlap: http://aviaagregat.net/ E-mail-cím: mail@aviaagregat.net Cégjegyzékszám: 6319031396 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
229. |
Closed Joint Stock Company Turborus (Turborus) Helyi név: Акционерное Общество «Турборус» (АО «Турборус») Más néven: Turborus ZAO |
Cím(ek): 152907, Yaroslavl Oblast, Rybinsk District, Rybinsk, Lenina Prospekt, 179, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(4855) 32 0040; + 7(4855) 296-416 Honlap: https://www.turborus.com/ E-mail-cím: info@turborus.com Cégjegyzékszám: 7610005718 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
230. |
Federal Autonomous Institution Central Institute of Engine-Building N.A. P.I. Baranov («’P.I. Baranov’ Központi Gépgyártási Intézet» Szövetségi Autonóm Intézmény); Central Institute of Aviation Motors (CIAM) (Légiközlekedésben használt Motorok Központi Intézete) Helyi név: Государственный Научный Центр, Федеральное Автономное Учреждение «Центральный Институт Авиационного Моторостроения имени П.И. Баранова» (ФАУ «ЦИАМ им. П.И. Баранова») Más néven: Central Institute of Aviation Motors; CIAM |
Cím(ek): 111116, Moscow, Aviamotornaya Str., 2, Oroszországi Föderáció; 140080, Moscow Oblast, Lytkarino, Turaevo industrial zone, Building 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 763-61-67 Honlap: https://ciam.ru/ E-mail-cím: info@ciam.ru Cégjegyzékszám: 7722497881 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
231. |
Federal State Budgetary Institution National Research Center Institute N.A. N.E. Zhukovsky («N.E. Zhukovskyról elnevezett Nemzeti Kutatóközpont» szövetségi állami költségvetési intézmény) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение «Национальный Исследовательский Центр «Институт имени Н.Е. Жуковского» (ФГБУ «НИЦ «Институт имени Н.Е. Жуковского») Más néven: NRCZH |
Cím(ek): 140180, Moscow Oblast, Zhukovsky, Zhukovskogo Str., 1, Oroszországi Föderáció; 125319, Moscow, Viktorenko Str., 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 231-76-23; + 7 (495) 231-76-24 Honlap: https://nrczh.ru/ E-mail-cím: info@nrczh.ru Cégjegyzékszám: 5040136208 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
232. |
Federal State Unitary Enterprise »State Scientific-Research Institute for Aviation Systems« (GosNIIAS) (»Légiközlekedési rendszerekkel foglalkozó állami tudományos kutatóintézet« szövetségi állami vállalat) Helyi név: Федеральное Автономное Учреждение «Государственный Научно-Исследовательский Институт Авиационных Систем» (ФАУ «ГосНИИАС») Más néven: FAA GosNIIAS; State Research Institute of Aviation Systems (Légiközlekedési rendszerekkel foglalkozó állami kutatóintézet) |
Cím(ek): 125319, Moscow, Viktorenko Str., 7, Building 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 157-70-47 Honlap: https://gosniias.ru/ E-mail-cím: info@gosniias.ru Cégjegyzékszám: 7714482225 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
233. |
Joint Stock Company 123 Aviation Repair Plant (123 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «123 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «123 АРЗ») Más néven: JSC »123 Aircraft Repair Plant« |
Cím(ek): 175201, Novgorod Oblast, Staraya Russa, Starorussky District, Gorodok Microdistrict, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (816 52) 368-00; + 7 (816 52) 368-51 Honlap: http://aviaremont.ru/company/plants/123arz; http://avia.novgorod.com E-mail-cím: aviaremont@aviaremont.ru; avia@avia.novgorod.com Cégjegyzékszám: 5322010620 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
234. |
Joint Stock Company 218 Aviation Repair Plant (218 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «218 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «218 АРЗ»); Акционерное Общество «ОДК-Сервис» (АО «ОДК-Сервис») Más néven: United Engine Corporation-Service; Joint Stock Company »UEC-Service«; ODK-Service |
Cím(ek): 188307, Leningrad Oblast, Gatchina, Grigorina Str., 7A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (81371) 9-34-82 Honlap: https://www.uecrus.com/about/structure/ao-odk-servis/; https://218арз.рф/ E-mail-cím: zavod@218arz.ru; zavod@uec-service.ru Cégjegyzékszám: 4705036363 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
235. |
Joint Stock Company 360 Aviation Repair Plant (360 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «360 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «360 АРЗ») Más néven: JSC »360 Aircraft Repair Plant« |
Cím(ek): 390015, Ryazan Oblast, Ryazan, Zabaikalskaya Str., 13V, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4912) 392-509; + 7 (4912) 392-529 Honlap: http://www.360arz.ru/ E-mail-cím: contact@360arz.ru Cégjegyzékszám: 6229059220 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
236. |
Joint Stock Company 514 Aviation Repair Plant (514 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «514 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «514 АРЗ») Más néven: JSC »514 Aircraft Repair Plant« |
Cím(ek): 172383, Tver Oblast, Rzhev, Chelyuskintsev Str., 121, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (48232) 6-02-01 Honlap: http://arz514.ru/ E-mail-cím: info@arz514.ru Cégjegyzékszám: 6914013187 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
237. |
Joint Stock Company 766 UPTK Helyi név: Акционерное Общество «766 Управление Производственно-Технологической Комплектации» (АО «766 УПТК»); Акционерное Общество «Специальное Конструкторское Бюро МО РФ» (АО «СКБ МО РФ») Más néven: JSC 766 UPTK; JSC »766 Management of Production and Technological Equipment«; Special Design Bureau of the Ministry of Defence of the Russian Federation (az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Speciális Tervezőirodája); JSC »Special Design Bureau MO RF«; JSC SKB MO RF |
Cím(ek): 143432, Moscow Oblast, Krasnogorsk, Nakhabino, Institutskaya Str. 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 566-57-17 Honlap: https://skbmo.ru/ E-mail-cím: info@skbmo.ru Cégjegyzékszám: 5024076350 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
238. |
Joint Stock Company Aramil Aviation Repair Plant (AARZ) Helyi név: Филиал АО «ОДК-Сервис» «Арамиль» Más néven: Aramil Branch of ODK-Service JSC |
Cím(ek): 624003, Sverdlovsk Oblast, Aramil, Garnizon Str., 11a, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (343) 383-15-17 Honlap: http://www.aarz.ru/ E-mail-cím: info@aarz.ru |
2022.12.16. |
|
239. |
Joint Stock Company Aviaremont (Aviaremont) Helyi név: Акционерное Общество « Авиаремонт» (АО «Авиаремонт») |
Cím(ek): 119021, Moscow, Rossolimo Str. 17, Building 2, Floor 4, Section V, Rooms 11-28, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-02 Honlap: http://aviaremont.ru/ E-mail-cím: aviaremont@aviaremont.ru Cégjegyzékszám: 7704726240 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
240. |
Joint Stock Company Flight Research Institute N.A. M.M. Gromov (FRI Gromov) Helyi név: Акционерное Общество «Летно-Исследовательский Институт имени М.М.Громова» (АО « ЛИИ им.М.М.Громова») Más néven: Aktsionernoe Obshchestvo Letno-Issledovatelski Institut Imeni M. M. Gromova; JSC LII named after M. M. Gromov |
Cím(ek): 140180, Moscow Oblast, Zhukovsky, Garnaeva Str., 2A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 556-59-38 Honlap: http://www.lii.ru E-mail-cím: dir@lii.ru Cégjegyzékszám: 5040114973 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
241. |
Joint Stock Company Metallist Samara (Metallist Samara) Helyi név: Акционерное Общество «Металлист-Самара» (АО «Металлист-Самара») Más néven: Metalist |
Cím(ek): 443023, Samara Oblast, Samara, Promyshlennosti Str., 278, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (846) 246-91-57 Honlap: http://metallist-s.ru/ E-mail-cím: metallist@metallist-s.ru Cégjegyzékszám: 6318105574 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
242. |
Joint Stock Company Moscow Machine-Building Enterprise named after V. V. Chernyshev (MMP V.V. Chernyshev) Helyi név: Акционерное Общество «Московское Машиностроительное Предприятие имени В.В. Чернышева» (АО «ММП имени В.В. Чернышева») Más néven: Chernyshev UEC |
Cím(ek): 125362, Moscow, Vishnevaya Str., 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 491-57-44 Honlap: http://avia500.ru; https://www.uecrus.com/about/structure/ao-mmp-imeni-v-v-chernysheva/ E-mail-cím: zavod@avia500.ru Cégjegyzékszám: 7733018650 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
243. |
JSC NII Steel Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Стали» (АО «НИИ Стали») Más néven: Scientific Research Institute of Steel; Research Institute of Steel; AO NII Stali |
Cím(ek): 127411, Moscow, Dubninskaya Str., 81A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 484-63-61 Honlap: https://www.niistali.ru/ E-mail-cím: mail@niistali.ru Cégjegyzékszám: 7713070243 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
244. |
Joint Stock Company Remdizel Helyi név: Акционерное Общество «Ремдизель» (АО « Ремдизель ») Más néven: Remdiesel JSC |
Cím(ek): 423800, Republic of Tatarstan, Naberezhnye Chelny, Menzelinsky Trakt, 40, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8552) 30-80-00 Honlap: http://remdizel.com/ E-mail-cím: info@remdizel.com Cégjegyzékszám: 1650004741 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
245. |
Joint Stock Company Special Industrial and Technical Base Zvezdochka (SPTB Zvezdochka) Helyi név: Акционерное Общество «Специальная Производственно-Техническая База Звездочка» (АО «СПТБ Звездочка») Más néven: JSC »Special Production and Technical Base Zvezdochka«; SPTB Zvezdochka |
Cím(ek): 184650, Murmansk Oblast, Polyarny, Komsomolskaya Str., 2/7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (8152) 21-20-20 Honlap: http://sptb-mf.ru/ E-mail-cím: m.star@sptb-mf.ru Cégjegyzékszám: 5116060209 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
246. |
Joint Stock Company STAR Helyi név: Акционерное Общество «ОДК-Стар» (AO «ОДК-Стар») Más néven: AO ODK-Star; JSC UEC-Star |
Cím(ek): 614990, Perm Oblast, Perm, Kuybyshev Str., 140A, Oroszországi Föderáció; 615990, Perm Oblast, Perm, Komsomol Prospekt, 93, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (342) 249-18-13 Honlap: https://ao-star.ru/ E-mail-cím: star@ao-star.ru Cégjegyzékszám: 5904100329 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
247. |
Joint Stock Company Votkinsk Machine Building Plant Helyi név: Акционерное Общество «Воткинский Завод» (АО «Воткинский Завод») Más néven: JSC »Votkinsk Plant«; AO Votkinsky Zavod |
Cím(ek): 427430, Udmurt Republic, Votkinsk, Kirov Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (34145) 6-53-53 Honlap: https://vzavod.ru/ E-mail-cím: zavod@vzavod.ru Cégjegyzékszám: 1828020110 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
248. |
Joint Stock Company Yaroslav Radio Factory Helyi név: Акционерное Общество «Ярославский Радиозавод» (АО «Ярославский Радиозавод») Más néven: PJSC »Yaroslavl Radiozavod«; Aktsionernoe Obschestvo Yaroslavskiy Radiozavod; JSC Yaroslavl Radio Plant; YRZ; YARZ |
Cím(ek): 150010, Yaroslavl Oblast, Yaroslavl, Margolina Str., 13, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4852) 48-78-69 Honlap: https://yarz.ru/ E-mail-cím: yarz@yarz.ru Cégjegyzékszám: 7601000086 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
249. |
Joint Stock Company Zlatoustovsky Machine Building Plant (JSC Zlatmash) Helyi név: Акционерное Общество «Златоустовский Машиностроительный Завод» (АО «Златмаш») Más néven: JSC Zlatoust Machine-Building Plant |
Cím(ek): 456227, Chelyabinsk Oblast, Zlatoust, Parkovy Proezd, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3513) 67-11-11 Honlap: http://zlatmash.ru/ E-mail-cím: info@zlatmash.ru Cégjegyzékszám: 7404052938 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
250. |
Limited Liability Company Center for Specialized Production OSK Propulsion (OSK Propulsion) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Центр Продуктовой Специализации «ОСК-Движение» (ООО «ЦПС «ОСК-Движение») Más néven: OOO »Center for Product Specialization »USC-Movement« |
Cím(ek): 199226, Saint Petersburg, Municipal District Gavan, Galerny Passage, 3, Letter A, Room 75, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 603-69-99 Honlap: https://www.aoosk.ru/ E-mail-cím: info@osk-propulsion.ru Cégjegyzékszám: 3017053239 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
251. |
Lytkarino Machine-Building Plant Helyi név: Лыткаринский Машиностроительный Завод – Филиал ПАО «ОДК-УМПО» Más néven: Branch of UEC-UMPO Lytkarino Machine-Building Plant |
Cím(ek): 140080, Moscow Oblast, Lytkarino, Turayevskaya Str., 9, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 552-43-94 |
2022.12.16. |
|
252. |
Moscow Aviation Institute (moszkvai légiközlekedési intézet) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Образовательное Учреждение Высшего Образования «Московский Авиационный Институт (Национальный Исследовательский Университет)» Más néven: MAI; Federal State Budgetary Establishment of Higher Education »Moscow Aviation Institute (National Research University)« |
Cím(ek): 125993, Moscow Region, Volokolamskoe Highway, 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 158-49-18 Honlap: https://mai.ru/ E-mail-cím: mai@mai.ru Cégjegyzékszám: 7712038455 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
253. |
Moscow Institute of Thermal Technology (moszkvai hőtechnológiai intézet) Helyi név: Акционерное Общество «Корпорация «Московский Институт Теплотехники» (АО «Корпорация «МИТ») Más néven: AO Koporatsiya Moskovskiy Institut Teplotekhniki, JSC Corporation MIHT, Moscow Institute of Thermal Technology |
Cím(ek): 127273, Moscow, Berezovaya Alleya, 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8-499-907-37-74 Honlap: http://corp-mit.ru/ E-mail-cím: mitE-mail-cím@umail.ru Cégjegyzékszám: 7715842760 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
254. |
Omsk Motor-Manufacturing Design Bureau Helyi név: Филиал ПАО «ОДК-Сатурн» - Омское Моторостроительное Конструкторское Бюро (ОМКБ) Más néven: FL UEC-Saturn – OMKB; Omsk Engine Design Bureau; Branch of PAO UEC-Saturn Omsk Motor-Manufacturing Design Bureau |
Cím(ek): 644021, Omsk, Okruzhnaya Road Str., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3812) 36-07-04 Honlap: https://www.uecrus.com/about/structure/pao-odk-saturn/filial-pao-odk-saturn-omkb/ E-mail-cím: omkb@omkb.uec-saturn.ru |
2022.12.16. |
|
255. |
Open Joint Stock Company 170 Flight Support Equipment Repair Plant (170 RZ SOP) Helyi név: Акционерное Общество «170 Ремонтный Завод Средств Обеспечения Полетов» (АО «170 РЗ СОП») Más néven: JSC »170 Repair Plant of Flight Support«, OJSC »170 Maintenance Works of Flights Support« |
Cím(ek): 603104, Nizhny Novgorod, Meditsinskaya Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42; + 7 (831) 465 19 78 Honlap: http://170rz.ru/ E-mail-cím: info@170rz.ru Cégjegyzékszám: 5262240714 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
256. |
Open Joint Stock Company 20 Aviation Repair Plant (20 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «20 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «20 АРЗ») |
Cím(ek): 196603, St. Petersburg, Pushkin, Gatchinskoe Shosse, 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42 Honlap: http://www.aviaremont.ru/company/plants/20arz/ E-mail-cím: 20arz@inbox.ru Cégjegyzékszám: 7820309254 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
257. |
Open Joint Stock Company 275 Aviation Repair Plant (275 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «275 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «275 АРЗ») Más néven: PJSC »275 Aircraft Repair Plant« |
Cím(ek): 350090, Krasnodar, Dzerzhinsky Str., 141, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42 Honlap: http://www.aviaremont.ru/company/plants/275arz/; http://275arz.ru E-mail-cím: 275arz@bk.ru Cégjegyzékszám: 2311096404 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
258. |
Open Joint Stock Company 308 Aviation Repair Plant (308 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «308 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «308 АРЗ») Más néven: AO 308 ARZ |
Cím(ek): 153035, Ivanovo, Lezhnevskaya Str., 118-B, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42; + 7 (4932)23-40-26 Honlap: http://308arf.ru/ E-mail-cím: arf308@yandex.ru Cégjegyzékszám: 3702530967 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
259. |
Open Joint Stock Company 32 Repair Plant of Flight Support Equipment (32 RZ SOP) Helyi név: Акционерное Общество «32 Ремонтный Завод Средств Обеспечения Полетов» (АО «32 РЗ СОП») Más néven: OJSC 32 Repair Plant of Flight Support Equipment; JSC »32 Flight Support Equipment Repair Plant«; JSC »32 RZ SOP« |
Cím(ek): 692243, Primorsky Krai, Spassk-Dalny, Hospitalnaya Str., 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42; + 8 (42352) 24033 Honlap: http://32rzsop.ru/ E-mail-cím: 32rzsop@mail.ru Cégjegyzékszám: 2510012328 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
260. |
Open Joint Stock Company 322 Aviation Repair Plant (322 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «322 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «322 АРЗ») Más néven: JSC »322 Aircraft Repair Plant«; JSC »322 ARP« |
Cím(ek): 692557, Primorsky Krai, Ussuriysky District, Vozdvizhenka Village, Zhukovsky Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42; (4234) 399-222 Honlap: http://322арз.рф/ E-mail-cím: info@322arz.ru Cégjegyzékszám: 2511055959 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
261. |
Open Joint Stock Company 325 Aviation Repair Plant (325 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «325 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «325 АРЗ») Más néven: JSC »325 Aircraft Repair Plant«; JSC »325 ARP« |
Cím(ek): 347916, Rostov Oblast, Taganrog, Tsiolkovsky Str., 42, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42; (8634) 33-45-74 Honlap: www.325arz.ru E-mail-cím: 325@mail.ru; asf325@pbox.ttn.ru Cégjegyzékszám: 6154105808 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
262. |
Open Joint Stock Company 680 Aircraft Repair Plant (680 ARZ) Helyi név: Акционерное Общество «680 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «680 АРЗ») Más néven: JSC »680 Aircraft Repair Plant«; JSC »680 ARP« |
Cím(ek): 676859, Amur Oblast, Belogorsk, Bazarnaya Str. 2a, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42 Honlap: http://aviaremont.ru/company/plants/680arz/ E-mail-cím: arz680@mail.ru Cégjegyzékszám: 2804012458 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
263. |
Open Joint Stock Company 720 Special Flight Support Equipment Repair Plant (720 RZ SOP) Helyi név: Акционерное Общество «720 Ремонтный Завод Средств Обеспечения Полетов» (АО «720 РЗ СОП») Más néven: JSC »720 Repair Plant of Flight Support Facilities« |
Cím(ek): 216507, Smolensk Oblast, Roslavl District, Krasnoarmeiskaya Str., 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42 Honlap: http://aviaremont.ru/company/plants/720rzsop/ E-mail-cím: 720rz@mail.ru Cégjegyzékszám: 6725015051 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
264. |
Open Joint Stock Company Volgograd Radio-Technical Equipment Plant (VZ RTO) Helyi név: Акционерное Общество «Волгоградский Завод Радиотехнического Оборудования» (АО «ВЗРТО») Más néven: JSC VZRTO |
Cím(ek): 400010, Volgograd Oblast, Volgograd, Novodvinskaya Str., 60, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 911-69-42 Honlap: http://aviaremont.ru/company/plants/vzrto/ E-mail-cím: vzrto@mail.ru Cégjegyzékszám: 3443073324 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
265. |
Public Joint Stock Company Agregat (PJSC Agregat) Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Агрегат» (ПАО «Агрегат») |
Cím(ek): 456020, Chelyabinsk Oblast, Sim, Ashinsky District, Pushkin Str. 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (35159) 79-022 Honlap: https://www.agregat-avia.ru/ E-mail-cím: info@agregat-avia.ru Cégjegyzékszám: 7401000191 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
266. |
Salute Gas Turbine Research and Production Center Helyi név: Производственный комплекс «Салют» АО «ОДК» (ПК «Салют» АО «ОДК») Más néven: Salyut Production Complex of UEC JSC; Scientific Production Center for Gas Turbine Engineering »Salyut« JSC |
Cím(ek): 105118, Moscow, Budyonnogo Avenue 16, Building 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 785-81-19; + 7 (499) 785-80-01 Honlap: http://www.salut.ru/; https://www.uecrus.com/about/structure/ao-odk-pk-salyut/ E-mail-cím: info@salut.ru |
2022.12.16. |
|
267. |
Scientific-Production Association Vint of Zvezdochka Shipyard (SPU Vint) Helyi név: Головной филиал «Научно-Производственное Объединение «Винт» Акционерное Общество «Центр Судоремонта «Звездочка» (Головной филиал «НПО «Винт» АО «ЦС «Звездочка») Más néven: NPO Vint; Head Branch »Scientific and Production Association ‘Vin’« of Joint Stock Company »Shiprepair Centre ‘Zvezdochka’« |
Cím(ek): 121099, Moscow, Novinsky Boulevard, 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 255-49-04 Honlap: http://vintnpo.ru/ E-mail-cím: msk@vintnpo.ru |
2022.12.16. |
|
268. |
Scientific Research Institute of Applied Acoustics (NIIPA) (Alkalmazott Akusztika Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Научно-Исследовательский Институт Прикладной Акустики» (ФГУП «НИИПА») Más néven: FSUE »Research Institute of Applied Acoustics«; FGUP NIIPA |
Cím(ek): 141980, Moscow, Dubna, 9 May Str., 7A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (49621) 276-37 Honlap: http://niipa.ru/ E-mail-cím: info@niipa.ru Cégjegyzékszám: 5010007607 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
269. |
Siberian Scientific-Research Institute of Aviation N.A. S.A. Chaplygin (SibNIA) (az S.A. Chaplyginról elnevezett szibériai légiközlekedési tudományos kutatóintézet) Helyi név: Федеральное Автономное Учреждение «Сибирский Научно-Исследовательский Институт Авиации им. С.А. Чаплыгина» (ФАУ «СибНИА им. С.А. Чаплыгина») Más néven: S.A. Chaplygin Siberian Research Institute of Aviation; Federal Autonomous Institution »Siberian Research Institute of Aviation named after S. A. Chaplygin«; FAU SibNIA im. S.A. Chplygina |
Cím(ek): 630051, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Polzunova Str., 21, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (383) 278-70-10 Honlap: https://www.sibnia.ru/ E-mail-cím: sibnia@sibnia.ru Cégjegyzékszám: 5405071094 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
270. |
Software Research Institute (Szoftverkutató Intézet) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Программных Средств» (АО «НИИ ПС») Más néven: JSC Research Institute of Software Tools; JSC NII PS |
Cím(ek): 194021, St. Petersburg, Politekhnicheskaya Str., 22, Letter H, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 313-78-00 Honlap: http://www.nii-ps.ru/ E-mail-cím: office@nii-ps.ru Cégjegyzékszám: 7804454896 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
271. |
Subsidiary Sevastopol Naval Plant of Zvezdochka Shipyard (Sevastopol Naval Plant) (az Oroszország által jogellenesen annektált Szevasztopol városa) Helyi név: Акционерное Общество «Севастопольский Морской Завод имени Серго Орджоникидзе» (АО «СМЗ»); Филиал «Севастопольский морской завод» АО «Центр Судоремонта «Звездочка» Más néven: Sevastopol Naval Plant N.A. Sergo Ordzhonikidze; Sevastopol Marine Plant Branch of JSC »Ship Repair Center ‘Zvezdochka’«; JSC »Sevastopolskiy Morskoy Zavod Imeni Sergo Ordjonikidze« |
Cím(ek): 299001, Sevastopol, Geroev Sevastopol Str., 13 Telefonszám: + 7 (8692) 55-99-50 Honlap: https://aosmz.ru/ E-mail-cím: info@aosmz.ru Cégjegyzékszám: 9200010443 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
272. |
Russian Institute of Radio Navigation and Time (rádiónavigációval és az idővel foglalkozó oroszországi intézet) Helyi név: Акционерное Общество «Российский Институт Радионавигации и Времени» (АО «РИРВ») Más néven: RIRT; AO RIRV |
Cím(ek): 192012, St. Petersburg, Obukhovskaya Oborona Prospekt, 120, Letter ETs, Oroszországi Föderáció; 105066, Moscow, Staraya Basmannaya Str., 19, Building 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 665-58-77; + 7 (812) 665-58-80; + 7 (495) 098-0213 Honlap: https://rirt.ru/ E-mail-cím: office@rirt.ru; osp_rirt@mail.ru |
2022.12.16. |
|
273. |
Federal Technical Regulation and Metrology Agency (Rosstandart) (Szövetségi Műszaki Szabályozási és Mérésügyi Intézet) Helyi név: Федеральное Агентство по Техническому Регулированию и Метрологии (Росстандарт) Más néven: Federal Agency for Technical Regulation and Metrology (Szövetségi Műszaki Szabályozási és Mérésügyi Intézet) |
Cím(ek): 123112, Moscow, Presnenskaya Naberezhnaya, 10, Building 2, Floors 7, 29, 39, Oroszországi Föderáció; 123112, Moscow, Presnenskaya Naberezhnaya, 10, Building 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 547-51-51 Honlap: https://www.rst.gov.ru/ E-mail-cím: info@rst.gov.ru Cégjegyzékszám: 7706406291 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
274. |
Federal State Budgetary Institution of Science P.I. K.A. Valiev RAS of the Ministry of Science and Higher Education of Russia (FTIAN) (Oroszország Tudományos és Felsőoktatási Minisztériumának P.I. K.A. Valiev RAS szövetségi állami költségvetési tudományos intézménye) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки Физико-Технологический Институт имени К.А. Валиева Российской Академии Наук (ФТИАН им. К.А.Валиева РАН) Más néven: FTIAN im. K.A. Valiev RAS; FRI RAS |
Cím(ek): 117218, Moscow, Nakhimovsky Prospekt, 34, Oroszországi Föderáció; 117218, Moscow, Nakhimovsky Prospekt, 36, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 129-54-92 Honlap: https://www.rst.gov.ru/ E-mail-cím: ftian.director@bk.ru; lukichev@ftian.ru Cégjegyzékszám: 7727084140 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
275. |
Federal State Unitary Enterprise All-Russian Research Institute of Physical, Technical and Radio Engineering Measurements (VNIIFTRI) (Fizikai, Technikai és Rádiómérnöki Mérések Össz-oroszországi Kutatóintézete, szövetségi állami vállalat) Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Всероссийский Научно-Исследовательский Институт Физико-Технических и Радиотехнических Измерений» (ФГУП «ВНИИФТРИ») Más néven: FGUP VNIIFTRI; VNIIFTRI - State Scientific Center of the Russian Federation (VNIIFTRI – az Oroszországi Föderáció állami tudományos központja) |
Cím(ek): 141570, Moscow Oblast, Solnechnogorsk, Mendeleevo Village, Industrial Zone of FGUP VNIIFTRI, Building 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 526-63-63 Honlap: https://vniiftri.ru/ E-mail-cím: office@vniiftri.ru Cégjegyzékszám: 5044000102 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
276. |
Institute of Physics Named After P. N. Lebedev of the Russian Academy of Sciences (LPI) (az Orosz Tudományos Akadémia P. N. Lebedevről elnevezett Fizikai Intézete) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки Физический Институт им. П.Н. Лебедева Российской Академии Наук (ФИАН) Más néven: Lebedev Physical Institute (Lebedev Fizikai Intézet); LPI RAS; FIAN; R.N. Lebedev Physical Institute of the Russian Academy of Sciences (az Orosz Tudományos Akadémia Lebedev Fizikai Intézete) |
Cím(ek): 119991, Moscow, Leninsky Prospekt, 53, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(495) 668-88-88 Honlap: https://lebedev.ru/ E-mail-cím: office@vniiftri.ru Cégjegyzékszám: 7736037394 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
277. |
The Institute of Solid-State Physics of the Russian Academy of Sciences (ISSP) (az Orosz Tudományos Akadémia Szilárdtestfizikai Intézete) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки Институт Физики Твердого Тела имени Ю.А. Осипьяна Российской Академии Наук (ИФТТ РАН) Más néven: IFTT RAS; Federal State Budgetary Institution of Science Institute of Solid-State Physics N.A. Yu. A. Osipyan of the Russian Academy of Sciences; («Az Orosz Tudományos Akadémia Yu. A. Osipyanról elnevezett Szilárdtestfizikai Tudományos Intézete» szövetségi állami költségvetési tudományos intézmény) Osipyan Institute of Solid-State Physics RAS |
Cím(ek): 142432, Moscow Oblast, Chernogolovka, Akademika Osipyana Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 906 095 4402; 8(496)52 219-82 Honlap: http://issp.ac.ru/ E-mail-cím: adm@issp.ac.ru Cégjegyzékszám: 5031003120 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
278. |
Rzhanov Institute of Semiconductor Physics, Siberian Branch of Russian Academy of Sciences (IPP SB RAS) (Rzhanov Félvezető-fizikai Intézet, az Orosz Tudományos Akadémia szibériai részlege) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки Институт Физики Полупроводников им. А.В. Ржанова Сибирского Отделения Российской Академии Наук (ИФП СО РАН) Más néven: IPP SB RAS; Institute of Semiconductor Physics NA A.V. Rzhanov (az A.V. Rzhanovról elnevezett Félvezető-fizikai Intézet); IFP SO RAN |
Cím(ek): 630090, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Akademika Lavrenteva Prospekt, 13, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(383)330-90-55; + 7(383)333-29-65 Honlap: https://www.isp.nsc.ru/ E-mail-cím: ifp@isp.nsc.ru Cégjegyzékszám: 5408100057 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
279. |
UEC-Perm Engines, JSC Helyi név: Акционерное Общество «ОДК-Пермские Моторы» (АО «ОДК-ПМ») Más néven: Permsky Motorny Zavod; AO ODK-PM; Perm Motors; Perm Engine Plant |
Cím(ek): 614010, Perm Krai, Perm, Komsomolsky Prospekt, 93, Building 61, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (342) 211-39-39 Honlap: http://pmz.ru/; https://perm-motors.ru/ Cégjegyzékszám: 5904007312 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
280. |
Ural Works of Civil Aviation, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Уральский Завод Гражданской Авиации» (АО «УЗГА») Más néven: UZGA; Ural Civil Aviation Factory |
Cím(ek): 620025, Sverdlovsk Oblast, Ekaterinburg, Bakhchivandzhi Str., 2G, Oroszországi Föderáció; 123308, Moscow, Marshala Zhukova Prospekt, 1, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (343) 295-51-51; + 7 (495) 122-25-33 Honlap: https://uwca.ru/ Cégjegyzékszám: 6664013640 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
281. |
Central Design Bureau for Marine Engineering »Rubin«, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Центральное Конструкторское Бюро Морской Техники «Рубин» (АО «ЦКБ МТ «Рубин ») Más néven: »Rubin« Design Bureau; JSC Tsentralnoye Konstruktorskoye Byuro Morskoy Tekhniki Rubin; JSC TsKB MT Rubin; CDB ME »Rubin« |
Cím(ek): 191119, St. Petersburg, Marata Str., 90, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812 407-51-32 Honlap: https://ckb-rubin.ru/ E-mail-cím: neptun@ckb-rubin.ru Cégjegyzékszám: 7838418751 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
282. |
»Aeropribor-Voskhod«, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Аэроприбор-Восход» (АО «АП Восход») Más néven: AO AP-Voskhod |
Cím(ek): 105318, Moscow, Tkatskaya Str. 19, Floor 4, Room 400, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 363-23-01 Honlap: http://aeropribor.ru/ E-mail-cím: ext@aeropribor.ru Cégjegyzékszám: 7719021450 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
283. |
Aerospace Equipment Corporation, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Корпорация «Аэрокосмическое Оборудование» (АО «КАО») Más néven: Aerospace Equipment JSC; KAO JSC |
Cím(ek): 198095, St. Petersburg, Marshala Govorova Str., 40, Building 11, Office 407., Oroszországi Föderáció; 197101, St. Petersburg, Kropotkina Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (495) 926-66-77 Honlap: http://aequipment.ru E-mail-cím: info@aequipment.com Cégjegyzékszám: 7813132895 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
284. |
Central Research Institute of Automation and Hydraulics (CNIIAG), JSC (Automatizációs és Hidraulikai Központi Kutatóintézet Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Центральный Научно-Исследовательский Институт Автоматики И Гидравлики» (АО «ЦНИИАГ») Más néven: TsNIIAG |
Cím(ek): 127018, Moscow, Sovetskaya Armiya Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 631-29-44 Honlap: http://cniiag.ru/ E-mail-cím: cniiag@cniiag.ru Cégjegyzékszám: 7715900066 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
285. |
Aerospace Systems Design Bureau, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Опытно-Конструкторское Бюро «Аэрокосмические Системы» (АО «ОКБ «Аэрокосмические Системы») Más néven: JSC »OKB ‘Aerospace Systems’« |
Cím(ek): 141983, Moscow Oblast, Dubna, Programistov Str., 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 526-69-77 Honlap: https://aerospace-systems.ru/ E-mail-cím: info@aerospace-systems.ru Cégjegyzékszám: 5010041950 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
286. |
Afanasyev Technomac, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение «Техномаш» имени С.А. Афанасьева» (АО «НПО «Техномаш» им. С.А. Афанасьева») Más néven: JSC Scientific and Production Association »Tekhnomash« named after S.A. Afanasiev; Afanasyev Research and Production Enterprise Technomac, JSC; AO NPO Technomash |
Cím(ek): 127018, Moscow, Maryina Roshcha 3rd Proezd, 40, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (495) 689-50-66 Honlap: https://tmnpo.ru/ E-mail-cím: info@tmnpo.ru Cégjegyzékszám: 9715411975 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
287. |
Ak Bars Shipbuilding Corporation, CJSC Helyi név: Акционерное Общество «Судостроительная Корпорация «Ак Барс» (АО «СК «Ак Барс») Más néven: Shipbuilding Corporation »Ak Bars« |
Cím(ek): 422546, Republic of Tatarstan, Zelenodolsk District, Zelenodolsk, Zavodskaya Str., 5, Oroszországi Föderáció; 422546, Republic of Tatarstan, Zelenodolsk District, Zelenodolsk, Zavodskaya Str., 9a, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (84-371) 2-11-66 Honlap: https://sk-akbars.ru/ E-mail-cím: info@sk-akbars.ru Cégjegyzékszám: 1648040380 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
288. |
AGAT, Gavrilov-Yaminskiy Machine-Building Plant, JSC Helyi név: Акционерное Общество Гаврилов-Ямский Машиностроительный Завод «АГАТ» (АО ГМЗ «АГАТ») Más néven: AO GMZ AGAT |
Cím(ek): 152240, Yaroslavl Oblast, Gavrilov-Yamsky District, Gavrilov-Yam, Mashinostroiteley Proezd, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(48534)2-54-34 Honlap: http://gmzagat.ru/ E-mail-cím: tnpmag@gmzagat.ru Cégjegyzékszám: 7616002417 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
289. |
Almaz Central Marine Design Bureau, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Центральное Морское Конструкторское Бюро «Алмаз» (АО «ЦМКБ «Алмаз») Más néven: JSC TsMKB Almaz; St. Petersburg Naval Design Bureau Almaz |
Cím(ek): 196128, St. Petersburg, Varshavskaya Str. 50, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812 373 70 53; +7 812 373 28 00 Honlap: http://almaz-kb.ru/ E-mail-cím: office@almaz-kb.ru Cégjegyzékszám: 7810537558 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
290. |
Joint Stock Company Eleron Helyi név: Акционерное Общество «Федеральный центр науки и высоких технологий «Специальное научно-производственное объединение «Элерон» (АО «ФЦНИВТ «СНПО «Элерон») Más néven: JSC »Federal Center for Science and High Technologies Special Research and Production Association ‘Aileron’«; AO FZNIVT SNPO Eleron |
Cím(ek): 115563, Moscow, Generala Belova Str., 14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 725-02-06 Honlap: https://www.eleron.ru/ E-mail-cím: support.atss@eleron.org Cégjegyzékszám: 7724313681 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
291. |
AO Rubin Helyi név: Акционерное Общество «Рубин» (АО «Рубин») Más néven: Joint Stock Company Rubin |
Cím(ek): 191119, St. Petersburg, Marata Str., 86, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 320 26 40 Honlap: https://rubingroup.ru/ E-mail-cím: rubin@rubingroup.ru Cégjegyzékszám: 7809002741 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
292. |
Branch of PAO II – Aviastar Helyi név: Филиал Публичного Акционерного Общества «Авиационный Комплекс Им. С.В. Ильюшина» - Авиастар (Филиал ПАО «Ил» - Авиастар) Más néven: Aviastar-SP; Branch of the Public Joint Stock Company »S.V. Ilyushin Aviation Complex« – Aviastar; Branch of PJSC »IL« – Aviastar |
Cím(ek): 432072, Ulyanovsk, Antonova Avenue, 21, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8422) 28-09-09; + 7 (8422) 28-12-81 Honlap: https://aviastar-sp.ru/ E-mail-cím: mail@aviastar-sp.ru |
2022.12.16. |
|
293. |
Branch of RSK MiG Nizhny Novgorod Aircraft-Construction Plant Sokol Helyi név: Нижегородский Авиастроительный Завод «Сокол» – Филиал АО «Российская Самолетостроительная Корпорация «МиГ» (РСК «МиГ»); Филиал ПАО «Объединенная Авиастроительная Корпорация» – Нижегородский Авиастроительный завод «Сокол» Más néven: SOKOL NAZ; Nizhny Novgorod Aviation Plant Sokol; Sokol Aircraft Plant; United Aircraft Corporation PJSC Branch – Nizhny Novgorod Aircraft Building Plant Sokol |
Cím(ek): 603035, Nizhny Novgorod, Chaadaeva Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 222-19-25 Honlap: http://www.migavia.ru/index.php/ru/o-korporatsii/struktura; http://www.sokolplant.ru/o-nas/ E-mail-cím: nazsokol@rsk-mig.ru |
2022.12.16. |
|
294. |
Chkalov Novosibirsk Aviation Plant Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Новосибирское Авиационное Производственное Объединение им. В.П. Чкалова» (ОАО «НАПО им. В.П. Чкалова»); Новосибирский Авиационный Завод имени В.П. Чкалова - Филиал ПАО «Компания «Сухой» Más néven: Novosibirsk Aircraft Production Association Plant; OAO NAPO im. V. P. Chkalova; JSC Novosibirsk Aircraft Production Plant named after V.P. Chkalov; V.P. Chkalov Novosibirsk Aviation Plant - Branch of PJSC Sukhoi Company |
Cím(ek): 630051, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Polzunova Str., 15, Oroszországi Föderáció Telefonszám: (383) 278-85-01; + 7 (499) 550-01-06 Honlap: http://www.napo.ru/ E-mail-cím: info@naz.sukhoi.org |
2022.12.16. |
|
295. |
Joint Stock Company All-Russian Scientific-Research Institute Gradient Helyi név: Акционерное Общество «Всероссийский Научно-Исследовательский Институт «Градиент» (АО «ВНИИ «Градиент») Más néven: AO VNII Gradient |
Cím(ek): 344000, Rostov Oblast, Rostov-on-Don, Sokolov Avenue, 96, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 (863) 232-47-70; + 7 (863) 204-20-31 Honlap: http://gradient-rnd.ru/; https://gradient.kret.com/ E-mail-cím: rostov@gradient-rnd.ru Cégjegyzékszám: 6163111477 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
296. |
Joint Stock Company Almatyevsk Radiopribor Plant (JSC AZRP) Helyi név: Акционерное Общество «Альметьевский Завод «Радиоприбор» (АО «Альметьевский Завод «Радиоприбор») Más néven: JSC »Alymetyevsk Plant ‘Radiopribor’« |
Cím(ek): 423457, Republic of Tatarstan, Almetyevsk District, Almetyevsk, 2, Stroiteley Prospekt, 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8553) 22-19-09 Honlap: https://radiopribor-zavod.kret.com/ E-mail-cím: azrp@mail.ru; azrp@yandex.ru Cégjegyzékszám: 1644018390 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
297. |
Joint Stock Company Experimental-Design Bureau Elektroavtomatika named after P.A. Efimov (P.A. Efimovról elnevezett Elektroautomatikai Kísérleti Tervezőiroda Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Опытно-Конструкторское Бюро «Электроавтоматика» Имени П.А.Ефимова» (АО «ОКБ «Электроавтоматика») Más néven: JSC »Development аnd Design Bureau ‘Elektroavtomatika’ named after P. A. Efimov« (P.A. Efimovról elnevezett Elektroautomatikai Fejlesztési és Tervezőiroda Rt.); AO OKB Elektroavtomatika |
Cím(ek): 198095, St. Petersburg, Marshala Govorova Str., 40, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 252-1398 Honlap: http://electroavtomatica.kret.com/ E-mail-cím: postmaster@elavt.spb.ru Cégjegyzékszám: 7805326230 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
298. |
Joint Stock Company Industrial Controls Design Bureau Helyi név: Акционерное Общество «Конструкторское Бюро Промышленной Автоматики» (АО «КБПА») Más néven: Joint Stock Company »Design Bureau of Industrial Automatics«; AO KBPA; Design Bureau for Industrial Automatics |
Cím(ek): 410005, Saratov Oblast, Saratov, Bolshaya Sadovaya Str., 239, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 845 247-86-70 Honlap: https://kbpa.kret.com/ E-mail-cím: pilot@kbpa.ru Cégjegyzékszám: 6452099998 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
299. |
Joint Stock Company Kazan Instrument-Engineering and Design Bureau Helyi név: Акционерное Общество «Казанское Приборостроительное Конструкторское Бюро» (АО «КПКБ») Más néven: JSC »Kazan Instrument Design Bureau«; AO KPKB |
Cím(ek): 420061, Republic of Tatarstan, Kazan, Sibirskiy Trakt Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (843) 202-0502 (112) Honlap: https://kpkb.kret.com/ E-mail-cím: kpkb@mail.ru; office@kpkb.ru Cégjegyzékszám: 1660151791 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
300. |
Joint Stock Company Microtechnology Helyi név: Акционерное Общество «Микротехника» (АО «Микротехника») Más néven: JSC Microtechnology; AO Mikrotechnica |
Cím(ek): 197110, St. Petersburg, Pionerskaya Str., 44, Letter R, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 230-45-33 Honlap: http://microt.ru E-mail-cím: info@microt.ru Cégjegyzékszám: 7813183628 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
301. |
Phasotron Scientific-Research Institute of Radio-Engineering (Phasotron Rádiómérnöki Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Акционерное Общество «Корпорация «Фазотрон - Научно-Исследовательский Институт Радиостроения» (АО «Корпорация «Фазотрон-НИИР») Más néven: Phasotron NIIR; Corporation »Fazotron – Research Institute of Radio Engineering« JSC |
Cím(ek): 115516, Moscow, Kavkazsky Boulevard, 59, Floor 3, Space XIV, Room 21, Oroszországi Föderáció; 123557, Moscow, Elektrichesky Lane, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 927-0777 Honlap: http://phazotron.kret.com/; http://www.phazotron.com/ E-mail-cím: info@phazotron.com Cégjegyzékszám: 7710037914 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
302. |
Joint Stock Company Radiopribor Helyi név: Акционерное Общество «Радиоприбор» (АО «Радиоприбор») Más néven: AO Radiopribor |
Cím(ek): 420021, Republic of Tatarstan, Kazan, Fatkullina Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 843 293-38-00 Honlap: https://radiopribor.kret.com/ E-mail-cím: rp@mi.ru Cégjegyzékszám: 1659034109 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
303. |
Joint Stock Company Ramensk Instrument-Engineering Bureau Helyi név: Акционерное Общество «Раменское Приборостроительное Конструкторское Бюро» (АО «РПКБ») Más néven: Joint-Stock Company Ramenskoye Instrument-Making Design Bureau; Ramenskoye Engineering Design Office, JSC; Ramenskoye Instrument-Making Design Bureau, JSC; RPKB |
Cím(ek): 140103, Moscow Oblast, Ramenskoye, Guriev Street, 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 992-56-96; + 7 (496) 463-21-07 Honlap: https://rpkb.kret.com/ E-mail-cím: rpkb@rpkb.ru Cégjegyzékszám: 5040007594 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
304. |
Joint Stock Company Research and Production Center SAPSAN Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственный Центр «САПСАН» (АО НПЦ «САПСАН») Más néven: AO NPTs SAPSAN; NPC SAPSAN |
Cím(ek): 115280, Moscow, Avtozavodskaya Str., 25, Building 2, Oroszországi Föderáció; 115280, Moscow, Avtozavodskaya Str., 23, Building 15, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7-(495)-225-60-88; + 7 (495) 674-63-28 Honlap: http://www.sapsan.org.ru; http://npc-sapsan.ru/ E-mail-cím: sapsan@systud.msk.su |
2022.12.16. |
|
305. |
Joint Stock Company Rychag Helyi név: Акционерное Общество «Рычаг» (АО «Рычаг») |
Cím(ek): 420075, Republic of Tatarstan, Kazan, Lipatova Str., 37, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 843 235-80-70; +7 917 273-79-40 Honlap: http://oaorychag.narod2.ru/ E-mail-cím: info@ao-rychag.ru Cégjegyzékszám: 1660170995 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
306. |
Joint Stock Company Scientific Production Enterprise Izmeritel Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Измеритель» (АО «НПП «Измеритель») Más néven: NPP Izmeritel.; NPP Meter; Joint Stock Company »Research and Production Enterprise ‘Izmeritel’« |
Cím(ek): 214031, Smolensk Oblast, Smolensk, Babushkina Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(4812) 62-11-99; + 7(4812) 31-30-88 Honlap: http://npp-izmeritel.ru/ E-mail-cím: izmerit@smoltelecom.ru Cégjegyzékszám: 6731036814 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
307. |
Joint Stock Company Scientific-Production Union for Radioelectronics named after V.I. Shimko (V.I. Shimkóról elnevezett Rádióelektronikai Tudományos Gyártószövetkezet) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение «Радиоэлектроника» имени В.И. Шимко» (АО «НПО «Радиоэлектроника» им. В.И. Шимко») Más néven: NPO Radioelectronics N.A. V.I. Shimko |
Cím(ek): 420029, Republic of Tatarstan, Kazan, Zhurnalistov Str., 50, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (843) 272-55-00 Honlap: http://shimko.rostechn.org/; https://radioelectronika.kret.com/ E-mail-cím: info@nposhimko.ru Cégjegyzékszám: 1660155764 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
308. |
Joint Stock Company Taganrog Communications Scientific-Research Institute (Taganrog Communications tudományos kutatóintézet rt) Helyi név: Акционерное Общество «Таганрогский Научно-Исследовательский Институт Связи» (АО «ТНИИС») Más néven: AO TNIIS; JSC »Taganrog Scientific-Research Institute of Communication« |
Cím(ek): 347900, Rostov Oblast, Taganrog, Sedova Str., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (8634) 65-71-61 Honlap: https://tniis.ru/ E-mail-cím: niis@pbox.ttn.ru Cégjegyzékszám: 6154573235 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
309. |
Joint Stock Company Urals Instrument-Engineering Plant Helyi név: Акционерное Общество «Уральский Приборостроительный Завод» (АО «УПЗ») Más néven: AO UPZ; JSC »Ural Instrument-Making Plant« |
Cím(ek): 624000, Sverdlovsk Oblast, Sysertsky District, 25 Km Chelyabinskiy Trakt, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (343) 359-93-76; + 8 (800) 222-58-40 Honlap: https://upz.ru/ E-mail-cím: mail@upz.ru Cégjegyzékszám: 6660000400 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
310. |
Joint Stock Company Vzlet Engineering Testing Support Helyi név: Акционерное Общество »Инженерное Сопровождение Испытаний ‘Взлет’« (АО »ИСИ ‘Взлет’«) Más néven: AO ISI Vzlet |
Cím(ek): 416511, Astrakhan Oblast, Aktyubinsk District, Territory № 1, Building 5, Oroszországi Föderáció; 476507, Astrakhan Oblast, Aktyubinsk District, Aktyubinsk-7, ISI Vzlet Room, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (85141) 4-03-23; + 7 (85141) 3-02-01 Honlap: https://vzlet.kret.com/ E-mail-cím: isi.vzlet@yandex.ru Cégjegyzékszám: 3022001050 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
311. |
Joint Stock Company Zhiguli Radio Plant Helyi név: Акционерное Общество «Жигулевский Радиозавод» (АО «ЖРЗ») Más néven: AO ZhRZ |
Cím(ek): 445359, Samara Oblast, Zhigulevsk, Radiozavodskaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (84862) 2-17-24 Honlap: https://zhigulevskiyradiozavod.kret.com/ E-mail-cím: radioplant@mail.ru Cégjegyzékszám: 6345012304 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
312. |
Joint Stock Company Bryansk Electromechanical Plant Helyi név: Акционерное Общество «Брянский Электромеханический Завод» (АО «БЭМЗ») Más néven: AO BEMZ |
Cím(ek): 241017, Bryansk Oblast, Bryansk, Vokzalnaya Str., 136, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4832)53-01-01 Honlap: http://aobemz.ru/ E-mail-cím: mail@aobemz.ru Cégjegyzékszám: 3255517577 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
313. |
Public Joint Stock Company Moscow Institute of Electro-Mechanics and Automation (Moszkvai Elekromechanikai és Automatizálási Intézet Nyrt.) Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Московский Институт Электромеханики и Автоматики» (ПАО «МИЭА») Más néven: PAO MIEA, Moscow Institute of Electromechanics and Automatics PJSC, Moskovskiy Institut Elektromekhaniki i Avtomatiki |
Cím(ek): 125167, Moscow, Aviatsionny Pereulok, 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 499 152-48-74 Honlap: https://aomiea.ru/; https://miea.kret.com/ E-mail-cím: aomiea@aviapribor.ru Cégjegyzékszám: 7714025469 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
314. |
Public Joint Stock Company Stavropol Radio Plant Signal Helyi név: Публичное Акционерное Общество Ставропольский Радиозавод «Сигнал» (ПАО «Сигнал») Más néven: Signal Radio Plant; PJSC Signal; Public Joint Stock Company Stavropol Radioplant »Signal« |
Cím(ek): 355014, Stavropol Krai, Stavropol, 2nd Yugo-Zapadny Proezd, 9A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8652) 77-98-35 Honlap: http://signalrp.ru/ E-mail-cím: info@signalrp.ru Cégjegyzékszám: 2635000092 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
315. |
Public Joint Stock Company Techpribor Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Техприбор» (ПАО «Техприбор») Más néven: PAO Techpribor |
Cím(ek): 196128, St. Petersburg, Varshavskaya Str., 5A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: (812) 648-85-82; +7 812 648-84-76 Honlap: http://techpribor.ru/ E-mail-cím: info@techpribor.ru Cégjegyzékszám: 7810237177 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
316. |
Joint Stock Company Ramensky Instrument-Engineering Plant Helyi név: Акционерное Общество «Раменский Приборостроительный Завод» (АО «РПЗ») Más néven: AO RPZ |
Cím(ek): 140100, Moscow Oblast, Ramenskoye, Mikhalevicha Str., 39, Building 20, Floor 2, Room 124, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495)995-94-03 Honlap: https://rpz.kret.com/ E-mail-cím: pochta@rpz.ru Cégjegyzékszám: 5040001426 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
317. |
V.V. Tarasov Avia Avtomatika Helyi név: Акционерное Общество «Авиаавтоматика» имени В.В. Тарасова» (АО «Авиаавтоматика» им. В.В. Тарасова») Más néven: Kursk Pribor; Joint Stock Company Aviaavtomatika named after V.V. Tarasov |
Cím(ek): 305040, Kursk Oblast, Kursk, Zapolnaya Str., 47, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4712) 72-24-83; + 7 (4712) 72-28-83 Honlap: http://www.aviaavtomatika.ru/; https://www.privodpribor.ru/ E-mail-cím: plant@aviaavtomatika.ru Cégjegyzékszám: 4629019412 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
318. |
Design Bureau of Chemical Machine Building KBKhM Helyi név: Акционерное Общество «Конструкторское Бюро Химического Машиностроения имени А.М. Исаева» (АО «КБхиммаш им. А.М. Исаева») Más néven: A.M. Isayev Chemical Engineering Design Bureau; KB KhimMash; Joint Stock Company »Chemical Machine Building Design Bureau named after A.M. Isaev« |
Cím(ek): 141070, Moscow Oblast, Korolev, Bogomolova Str., 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (499) 429-03-02 Honlap: http://kbhmisaeva.ru/ E-mail-cím: kbhimmash@korolev-net.ru Cégjegyzékszám: 5018202198 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
319. |
Far Eastern Shipbuilding and Ship Repair Center Helyi név: Акционерное Общество «Дальневосточный Центр Судостроения и Судоремонта» (АО «ДЦСС») Más néven: AO DTSSS |
Cím(ek): 690001, Primorsky Krai, Vladivostok, Svetlanskaya Str., 72, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (423) 2651736 Website https://dcss.ru/ E-mail-cím: dcss@dcss.ru Cégjegyzékszám: 2536196045 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
320. |
Ilyushin Aviation Complex Branch: Myasishcheva Experimental Mechanical Engineering Plant Helyi név: Филиал ПАО «Авиационный Комплекс им С.В. Ильюшина» – «Экспериментальный Машиностроительный Завод им. В.М. Мясищева» Más néven: Myasishcheva EMZ; V.M. Мyasishchev Experimental Mechanical Engineering Plant PJSC; Branch of S.V. Ilyushin Aviation Complex PJSC – lV.M. Myasishchev Experimental Machine-Building Plant |
Cím(ek): 140182, Moscow Oblast, Zhukovsky, Narkomvod Str., 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 664-76-76 Honlap: http://www.emz-m.ru/ E-mail-cím: mdb@emz-m.ru |
2022.12.16. |
|
321. |
Institute of Marine Technology Problems Far East Branch Russian Academy of Sciences (tengeri technológiai problémákkal foglalkozó intézet, az Orosz Tudományos Akadémia távolkeleti részlege) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки Институт Проблем Морских Технологий им. Академика М.Д. Агеева Дальневосточного Отделения Российской Академии Наук (ИПМТ ДВО РАН) Más néven: Federal State Budgetary Institution of Science M.D. Ageev Institute of Marine Technology Problems Far East Branch Russian Academy of Sciences («’M.D. Ageev’ tengeri technológiai problémákkal foglalkozó intézet» szövetségi állami költségvetési tudományos intézmény, az Orosz Tudományos Akadémia távolkeleti részlege); IPMT DVO RAN; IPMT FEB RAS |
Cím(ek): 690091, Primorsky Krai, Vladivostok, Sukhanova Str., 5A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (423) 243-24-16 Honlap: http://imtp.febras.ru E-mail-cím: imtp@marine.febras.ru Cégjegyzékszám: 2536007749 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
322. |
Irkutsk Aviation Plant Helyi név: Филиал ПАО «Яковлев» — Иркутский Авиационный Завод Más néven: Branch of PJSC Yakovlev – Irkutsk Aviation Plant; Irkutsk Aircraft Factory |
Cím(ek): 664020, Irkutsk Oblast, Irkutsk, Novatorov Str., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3952) 21-16-75 Honlap: https://www.yakovlev.ru/structure/aviation-factory/; http://www.irkut.com/ru/corporation/iaz/ E-mail-cím: iaz@irkut.ru |
2022.12.16. |
|
323. |
Joint Stock Company Aerocomposit Ulyanovsk Plant Helyi név: Акционерное Общество «АэроКомпозит» — Ульяновский Завод; Филиал АО «АэроКомпозит» в городе Ульяновск Más néven: Branch of AeroKomposit JSC in the city of Ulyanovsk |
Cím(ek): 432072, Ulyanovsk Oblast, Ulyanovsk, Antonov Prospekt, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8422) 59-06-00 Honlap: http://aerocomposit.ru E-mail-cím: info@u-composit.ru |
2022.12.16. |
|
324. |
Joint Stock Company Experimental Design Bureau named after A.S. Yakovlev (A.S. Yakovlevről elnevezett Kísérleti Tervezőiroda Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Опытно-Конструкторское Бюро им. А.С. Яковлева» (АО «ОКБ ИМ. А.С. Яковлева») Más néven: Joint-Stock Company »A. S. Yakovlev Design Bureau« (»A.S. Yakovlev Tervezőiroda« Rt.); A.S Yakovlev EDB |
Cím(ek): 125315, Moscow, Leningradsky Prospekt, 68, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 787-28-77 Honlap: http://www.yak.ru/ E-mail-cím: okb@yak.ru Cégjegyzékszám: 7714039849 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
325. |
Joint Stock Company Federal Research and Production Center Altai (Altai Szövetségi Kutató- és Gyártóközpont Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Федеральный Научно-Производственный Центр «Алтай» (АО «ФНПЦ «Алтай») Más néven: AO FNPZ Altai |
Cím(ek): 659322, Altai Krai, Biysk, Socialisticheskaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8-800-300-8379 Honlap: http://frpc.secna.ru/ E-mail-cím: post@frpc-altay.ru Cégjegyzékszám: 2204051487 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
326. |
Joint Stock Company »Head Special Design Bureau Prozhektor« Helyi név: Акционерное Общество «Головное Особое Конструкторское Бюро «Прожектор» (АО «ГОКБ «Прожектор») Más néven: AO GOKB Prozhektor |
Cím(ek): 111123, Moscow, Enthusiastov Highway, 56, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 305-59-25 Honlap: https://projektor.su/ E-mail-cím: info@projektor.su Cégjegyzékszám: 7720699480 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
327. |
Joint Stock Company Ilyushin Aviation Complex Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Авиационный Комплекс им. С.В. Ильюшина» (ПАО «Ил») Más néven: Ilyushin; Ilyushin Design Bureau; PJSC Aviation Complex named after S. V. Ilyushin; PAO »Il« |
Cím(ek): 125190, Moscow, Leningradsky Prospekt, 45G, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 943-81-17; + 7 (499) 943-81-21 Honlap: http://ilyushin.org/ E-mail-cím: info@ilyushin.net Cégjegyzékszám: 7714027882 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
328. |
Joint Stock Company Lazurit Central Design Bureau Helyi név: Акционерное Общество «Центральное Конструкторское Бюро «Лазурит» (АО «ЦКБ «Лазурит») Más néven: AO TsKB Lazurit |
Cím(ek): 603003, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Svobody Str., 57, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 273-84-00; + 7 (831) 273-00-69 Honlap: https://cdb-lazurit.ru/ E-mail-cím: cdb@cdb-lazurit.ru Cégjegyzékszám: 5263000105 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
329. |
Joint Stock Company Research and Development Enterprise Protek Helyi név: Акционерное Общество Научно-Внедренческое Предприятие «Протек» (АО НВП «Протек») Más néven: AO NVP Protek |
Cím(ek): 394028, Voronezh Oblast, Voronezh, Basovaya Str., 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (473) 220-47-22; + 7 (473) 220-47-23 Honlap: http://www.protek-vrn.ru/ E-mail-cím: protek@protek-vrn.ru Cégjegyzékszám: 3665017521 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
330. |
Joint Stock Company SPMDB Malachite Helyi név: Акционерное Общество «Санкт-Петербургское Морское Бюро Машиностроения «Малахит» (АО «СПМБМ «Малахит») Más néven: Joint Stock Company »St. Petersburg Marine Bureau of Machine Building ‘Malakhit’«; Malakhit Marine Engineering Bureau; St. Petersburg Marine Bureau of Machine Building Malakhit; AO SPMBM Malakhit |
Cím(ek): 196135, St. Petersburg, Frunze Str., 18, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 242-85-85 Honlap: http://malachite-spb.ru/ E-mail-cím: info-ckb@malachite-spb.ru Cégjegyzékszám: 7810537540 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
331. |
Kalyazinsky Machine Building Factory – Branch of RSK MiG (Kalyazinsky gépgyár, az RSK MiG fióktelepe) Helyi név: Филиал АО «РСК «МиГ» «Калязинский Машиностроительный Завод »; Филиал Публичного Акционерного Общества «Объединенная Авиастроительная Корпорация» - Калязинский Машиностроительный Завод (Филиал ПАО «ОАК» - Калязинский Машиностроительный Завод) Más néven: Branch of Public Joint Stock Company »United Aircraft Corporation« – Kalyazinskiy Machine Building Factory; Kalyazinskiy Machine Building Plant |
Cím(ek): 171573, Tver Oblast, Kalyazin District, Kalyazin, Industrialnaya Str. 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (48249) 2-07-50; + 7 (48249)-2-30-57 E-mail-cím: kmz@kalazin.tver.ru; kmz@rsk-mig.ru |
2022.12.16. |
|
332. |
Main Directorate of Deep-Sea Research of the Ministry of Defense of the Russian Federation (az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Mélytengeri Kutatással Foglalkozó Főigazgatósága) Helyi név: Главное Управление Глубоководных Исследований Министерства Обороны Российской Федерации (ГУГИ) Más néven: Main Directorate of Deep-Sea Research; GUGI; Hydrographic Service of the Navy (a haditengerészet hidrográfiai szolgálata); Department of Navigation and Oceanography of the Ministry of Defence of the Russian Federation (az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Tengerhajózási és Oceanográfiai Osztálya) |
Cím(ek): 125413, Moscow, Onezhskaya Str., 26A / 119019, Oroszországi Föderáció; 199034, St. Petersburg, 8, 11 line of Vasilievsky Island, Oroszországi Föderáció |
2022.12.16. |
|
333. |
NPP Start Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Старт» им. А.И. Яскина» (АО «НПП «Старт» им. А. И. Яскина») Más néven: AO NPP Start im. A. I. Yaskina; JSC Research and Production Enterprise “Start” named after A.I. Yaskin |
Cím(ek): 620007, Sverdlovsk Oblast, Ekaterinburg, Pribaltiyskaya Str., 24, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (343) 228-92-22 Honlap: https://nppstart.ru/ E-mail-cím: nppstart@tdhc.ru Cégjegyzékszám: 6662054224 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
334. |
OAO Radiofizika Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Радиофизика» (ПАО «Радиофизика») Más néven: PJSC Radiophysics; PAO Radiofizika |
Cím(ek): 125480, Moscow, Geroev Panfilovtsev Str., 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 272-48-01 Honlap: https://radiofizika.ru/ E-mail-cím: mail@radiofizika.ru Cégjegyzékszám: 7733022671 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
335. |
P.A. Voronin Lukhovitsk Aviation Plant, Branch of RSK MiG (P.A. Voronin Lukhovitsk légi közlekedési üzem, az RSK MiG fióktelepe) Helyi név: Филиал Публичного Акционерного Общества «Объединенная Авиастроительная Корпорация» – Луховицкий Авиационный Завод имени П.А. Воронина (Филиал ПАО «ОАК» - Луховицкий Авиационный Завод) Más néven: Branch of Public Joint Stock Company »United Aircraft Corporation« – Lukhovitsky Aviation Plant named after P. A. Voronin; LAZ im. P. A. Voronina |
Cím(ek): 140500, Moscow Oblast, Lukhovitsky District, Territory LAZ imeni Pavla Andreevicha Voronina, Oroszországi Föderáció Honlap: https://www.uacrussia.ru/ru/corporation/company/lukhovitskiy-aviatsionnyy-zavod/ E-mail-cím: laz@rsk-mig.ru |
2022.12.16. |
|
336. |
Public Joint Stock Company Bryansk Special Design Bureau Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Брянское Специальное Конструкторское Бюро» (ПАО «БСКБ») Más néven: PAO BSKB |
Cím(ek): 241017, Bryansk Oblast, Bryansk, Vokzalnaya Str., 136, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4832) 53-16-82 Honlap: https://bckb.ru/ E-mail-cím: mail@bckb.ru Cégjegyzékszám: 3232001722 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
337. |
Public Joint Stock Company Voronezh Joint Stock Aircraft Company Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Воронежское Акционерное Самолетостроительное Общество» (ПАО «ВАСО») Más néven: PJSC »VASO«; PAO VASO; Voronezh Aircraft Production Association |
Cím(ek): 394029, Voronezh Oblast, Voronezh, Tsiolkovskogo Str., 27, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 473 244-88-00 Honlap: https://www.vaso.ru/ E-mail-cím: admin@air.vrn.ru |
2022.12.16. |
|
338. |
Radio Technical Institute named after A. L. Mints (az A. L. Mintsről elnevezett rádiótechnikai intézet) Helyi név: Акционерное Общество «Радиотехнический Институт имени Академика А.Л. Минца» (АО РТИ) Más néven: Concern Radio-Technical Information Systems (rádiótechnikai információs rendszerek); AO RTI; Academician A.L. Mints Radio Engineering Institute |
Cím(ek): 127083, Moscow, 8 Marta Str., 10, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 612-99-99 Honlap: https://www.rti-mints.ru/ E-mail-cím: info@rti-mints.ru Cégjegyzékszám: 7713006449 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
339. |
Russian Federal Nuclear Center – All-Russian Research Institute of Experimental Physics (Orosz Szövetségi Nukleáris Központ – Össz-oroszországi Kísérleti Fizikai Kutatóintézet) Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Российский Федеральный Ядерный Центр - Всероссийский Научно-Исследовательский Институт Экспериментальной Физики» (ФГУП «РФЯЦ - ВНИИЭФ»); Филиал Федерального Государственного Унитарного Предприятия «Российский Федеральный Ядерный Центр – Всероссийский Научно-Исследовательский Институт Экспериментальной Физики»; Федеральное Государственное Унитарное Предприятие Федеральный Научно-Производственный Центр «Научно-Исследовательский Институт Измерительных Систем им.Ю.Е.Седакова» (ФГУП «ФНПЦ НИИИС им. Ю. Е. Седакова») Más néven: Federal State Unitary Enterprise Yu. E. Sedakov Scientific Research Institute of Measuring Systems (E. Sedakov Mérőrendszerek Tudományos Kutatóintézete); FGUP RFYaTs VNIIEF; FGUP FNPTs NIIS; Sedakov Mérőrendszerek Kutatóintézete |
Cím(ek): 603137, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Tropinina Str., 47, Oroszországi Föderáció; 607188, Nizhny Novgorod Oblast, Sarov, Prospekt Mira, 37, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 466-59-90; 8 (83130) 2-48-02 Honlap: https://vniief.ru/; https://www.niiis.nnov.ru/ E-mail-cím: niiis@niiis.nnov.ru; staff@vniief.ru Cégjegyzékszám: 5254001230 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
340. |
Shvabe JSC Helyi név: Акционерное Общество «Швабе» (АО «Швабе») Más néven: Shvabe |
Cím(ek): 129366, Moscow, Prospekt Mira, 176, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 951-48-32 Honlap: https://shvabe.com/ E-mail-cím: mail@shvabe.com Cégjegyzékszám: 7717671799 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
341. |
Special Technological Center LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Специальный Технологический Центр» (ООО «СТЦ») Más néven: STC LLC; Special Technology Center Ltd.; Special Technology Centre Limited Liability Company (Különleges Technológiai Központ, korlátolt felelősségű társaság) OOO STTs |
Cím(ek): 195220, St. Petersburg, Gzhatskaya Str., 21, Office 53, Letter B, Oroszországi Föderáció; 195220, St. Petersburg Piskarevsky Prospekt, 150, Building 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (812) 244-33-13 Honlap: https://www.stc-spb.ru/ Cégjegyzékszám: 7802170553 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
342. |
St. Petersburg Shipbuilding Institution Krylov (szentpétervári hajóépítési intézet Krilov) Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Крыловский Государственный Научный Центр» (ФГУП «Крыловский Государственный Научный Центр») Más néven: Federal State Unitary Enterprise Krylov State Scientific Centre; Krylov State Research Centre; FSUE Krylov State Scientific Centre |
Cím(ek): 196158, St. Petersburg, Moskovskoye Highway, 44, Oroszországi Föderáció; 109240, Moscow, Slavyanskaya Square, 2/5/4, Building 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 415-46-07; + 7 (499) 502-76-62 Honlap: https://krylov-centre.ru/ E-mail-cím: krylov@ksrc.ru; mpkrylov@mail.ru Cégjegyzékszám: 7810213747 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
343. |
Strategic Control Posts Corporation Helyi név: Акционерное Общество «Корпорация «Стратегические Пункты Управления» (АО «Корпорация «СПУ-ЦКБ ТМ») Más néven: CCB TM; AO SPU-TsKB TM; Central Design Bureau of Heavy Machine Building; JSC Corporation SPU-CCB TM |
Cím(ek): 109052, Moscow, Podyomnaya Str., 12A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 673-62-46 Honlap: https://ckbtm.org/ E-mail-cím: mail@corpspu.ru Cégjegyzékszám: 7722775458 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
344. |
V.A. Trapeznikov Institute of Control Sciences of Russian Academy of Sciences (az Orosz Tudományos Akadémia V.A. Trapeznikov Vezérléstudományi Intézete) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки Институт Проблем Управления им. В.А. Трапезникова Российской Академии Наук (ИПУ РАН) Más néven: ICS RAS; IPU RAN; Institute of Control Sciences RAS (az Orosz Tudományos Akadémia Vezérléstudományi Intézete) |
Cím(ek): 117997, Moscow, Profsoyuznaya Str., 65, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 334-89-10 Honlap: http://ipu.ru/ E-mail-cím: novikov@ipu.ru Cégjegyzékszám: 7728013512 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
345. |
Vladimir Design Bureau for Radio Communications OJSC Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Владимирское Конструкторское Бюро Радиосвязи» (ОАО «ВКБР») Más néven: OAO VKBR |
Cím(ek): 600017, Vladimir Oblast, Vladimir, Baturina Str., 28, Oroszországi Föderáció; 600009, Vladimir, P.O. Box 68, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4922) 43-15-54 Honlap: http://elcom.ru/~vkbrs/ E-mail-cím: vkbrs@vkbrs.elcom.ru Cégjegyzékszám: 3328412561 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
346. |
Voentelecom JSC Helyi név: Акционерное Общество «Воентелеком» (АО «Воентелеком») |
Cím(ek): 107014, Moscow, Bolshaya Olenya Str. 15A, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 609-50-05, + 7 (985) 900-50-05 Honlap: https://voentelecom.ru E-mail-cím: info@voentelecom.ru Cégjegyzékszám: 7718766718 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
347. |
A.A. Kharkevich Institute for Information Transmission Problems (IITP), Russian Academy of Sciences (RAS) (az információs és átviteli zavarokkal foglalkozó A.A. Kharkevich intézet, Orosz Tudományos Akadémia) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки Институт Проблем Передачи Информации им. А.А. Харкевича Российской Академии Наук (ИППИ РАН) Más néven: IPPI RAN; IITP RAS |
Cím(ek): 127051, Moscow, Bolshoy Karetny Pereulok, 19, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 650-42-25 Honlap: http://iitp.ru/ E-mail-cím: director@iitp.ru Cégjegyzékszám: 7707020131 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
348. |
Ak Bars Holding Helyi név: Акционерное Общество «Холдинговая Компания «Ак Барс» (АО «Холдинговая Компания «Ак Барс») Más néven: »Ak Bars« Holding Company JSC |
Cím(ek): 420094, Kazan, Korolenko Str., 58a, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (843) 511-45-50 Honlap: http://abh.ru/ E-mail-cím: abh@abh.ru Cégjegyzékszám: 1657049075 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
349. |
Special Research Bureau for Automation of Marine Researches of the Far East Branch of the Russian Academy of Sciences (a tengeri kutatások automatizálásával foglalkozó különleges kutatóiroda, az Orosz Tudományos Akadémia távol-keleti részlege) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение Науки Специальное Конструкторское Бюро Средств Автоматизации Морских Исследований Дальневосточного Отделения Российской Академии Наук (СКБ САМИ ДВО РАН) Más néven: SKB SAMI DVO RAN; Federal State Budgetary Institution of Science Special Design Bureau of Marine Research Automation Means of the Far Eastern Branch of the Russian Academy of Sciences (a tengeri kutatások automatizálásával foglalkozó különleges tervezőiroda szövetségi állami költségvetési tudományos intézménye, az Orosz Tudományos Akadémia távol-keleti részlege); SKB SAMI FEB RAS; |
Cím(ek): 693023, Sakhalin Oblast, Yuzhno-Sakhalinsk, Aleksei Maksimovich Gorky Str., 25, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (4242) 23-69-66; + 8 (4242) 75-05-70 Honlap: https://skbsami.ru/ E-mail-cím: skb@skbsami.ru Cégjegyzékszám: 6501084820 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
350. |
Systems of Biological Synthesis LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Системы Биологического Синтеза» (ООО «СБС») Más néven: SBS LLC; OOO SBS |
Cím(ek): 129515, Moscow, Akademika Koroleva Str., 13, Building 1, Floor 2, Premises II, Room 60, 61, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 674-70-08 Honlap: https://sysbiosyn.ru/ E-mail-cím: infor@sysbiosyn.ru Cégjegyzékszám: 7736314136 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
351. |
Borisfen, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Борисфен» (АО «Борисфен») |
Cím(ek): 125252, Moscow, 2nd Peschanaya Str., 4, Premises 1a, Rooms 1-4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 411-51-11 Honlap: https://bf-avia.ru/ E-mail-cím: info@bf-avia.ru Cégjegyzékszám: 7743754385 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
352. |
Barnaul Cartridge Plant, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Барнаульский Патронный Завод» (АО «БПЗ») Más néven: BCP |
Cím(ek): 656002, Altai Krai, Barnaul, Kulagina Str., 28, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3852) 77-55-65 Honlap: https://www.barnaulpatron.ru/ E-mail-cím: ammo@bszholding.ru Cégjegyzékszám: 2224080239 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
353. |
Concern Avrora Scientific and Production Association, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Концерн «Научно-Производственное Объединение «Аврора» (АО «Концерн «НПО «Аврора») Más néven: JSC Avrora; AO Kontsern NPO »Avrora« |
Cím(ek): 194021, St. Petersburg, Karbyshev Str. 15, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 297-23-11 Honlap: http://avrorasystems.com/ E-mail-cím: mail@avrorasystems.com Cégjegyzékszám: 7802463197 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
354. |
Bryansk Automobile Plant, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Брянский Автомобильный Завод» (АО «БАЗ») Más néven: AO BAZ; Joint Stock Company »Bryansk Automobile Factory« |
Cím(ek): 241035, Bryansk Oblast, Bryansk, Staleliteynaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 4832 221500 Honlap: http://www.baz32.ru/ E-mail-cím: info@baz32.ru Cégjegyzékszám: 3255502838 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
355. |
Burevestnik Central Research Institute (Burevestnik Központi Kutatóintézet), JSC Helyi név: Акционерное Общество «Центральный Научно-Исследовательский Институт «Буревестник» (АО «ЦНИИ «Буревестник») Más néven: AO TsNII Burevestnik |
Cím(ek): 603950, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Sormovskoye Shosse, 1A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 241-12-42 Honlap: https://www.burevestnik.com/ E-mail-cím: mail@burevestnik.com Cégjegyzékszám: 5259075468 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
356. |
Research Institute of Space Instrumentation, JSC (Űrműszerészeti Kutatóintézet Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Космического Приборостроения» (АО «НИИ КП») Más néven: AO NII KP |
Cím(ek): 111024, Moscow, Aviamotornaya Str., 53, Building 1, Floor 2, Premises VII, Room 12-14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 517-92-00 Honlap: https://orkkniikp.ru/ E-mail-cím: info@orkkniikp.ru Cégjegyzékszám: 7722488005 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
357. |
Arsenal Machine-Building plant, OJSC Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Машиностроительный Завод «Арсенал» (ОАО «МЗ «Арсенал») Más néven: OAO MZ Arsenal |
Cím(ek): 195009, St. Petersburg, Komsomola Str., 1-3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 292 40 11 Honlap: http://www.mzarsenal.spb.ru/ E-mail-cím: arsenal@mzarsenal.com Cégjegyzékszám: 7804040302 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
358. |
Zelenodolsk Design Bureau, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Зеленодольское Проектно-Конструкторское Бюро» (АО «Зеленодольское ПКБ») Más néven: AO Zelenodolskoe PKB; ZPKB |
Cím(ek): 422540, Republic of Tatarstan, Zelenodolsk, Lenin Str., 41a, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (84371) 530-66 Honlap: https://zpkb.com/ E-mail-cím: info@zpkb.com Cégjegyzékszám: 1648024290 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
359. |
Zavod Elecon, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Завод Элекон» (АО «Завод Элекон») Más néven: OA Zavod Elekon |
Cím(ek): 420094, Republic of Tatarstan, Kazan, Korolenko Str., 58, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (843) 510-10-10 Honlap: https://zavod-elecon.ru/ E-mail-cím: office@zavod-elecon.ru Cégjegyzékszám: 1657032272 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
360. |
VMP »Avitec«, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Вятское Машиностроительное Предприятие «Авитек» (АО «ВМП «Авитек») Más néven: AO VMP Avitek; Joint Stock Company Vyatka Machine-Building Enterprise Avitek; Joint Stock Company Vyatskoye Mashinostroitelnoye Predpriyatiye Avitek |
Cím(ek): 610047, Kirov Oblast, Kirov, Oktyabrsky Prospekt, 1A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7-800-222-43-43, + 7 (8332) 232-522 Honlap: https://vmpavitec.ru/ E-mail-cím: info@vmpavitec.ru Cégjegyzékszám: 4345047310 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
361. |
JSC V. V. Tikhomirov Scientific Research Institute of Instrument Design (V. Tikhomirov Műszertervezési Tudományos Kutatóintézet Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Приборостроения имени В.В. Тихомирова» (АО «НИИП имени В.В. Тихомирова») Más néven: JSC »V.V. Tikhomirov Scientific Research Institute of Instrument Engineering« (Tikhomirov Műszertervezési Tudományos Kutatóintézet Rt.) AO NIIP imeni V. V. Tikhomirova; Joint Stock Company »Scientific Research Institute of Instrument Engineering named after V.V. Tikhomirov« |
Cím(ek): 140180, Moscow Oblast, Zhukovsky, Gagarina Str., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 556-23-48 Honlap: https://niip.ru E-mail-cím: niip@niip.ru Cégjegyzékszám: 5013045054 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
362. |
Tulatochmash, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Тулаточмаш» (АО «Тулаточмаш») |
Cím(ek): 300041, Tula Oblast, Tula, Kominterna Str., 24, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4872) 32-93-38 Honlap: https://tulatochmash.ru/ E-mail-cím: info@tulatochmash.ru Cégjegyzékszám: 7106002829 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
363. |
PJSC »I.S. Brook« INEUM Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Институт Электронных Управляющих Машин им. И.С. Брука» (ПАО «ИНЭУМ им. И.С. Брука») Más néven: Public Joint Stock Company Institute of Electronic Control Computers named after I.S. Bruk; JSC INEUM; AO INEUM im. I.S. Bruka |
Cím(ek): 119334, Moscow, Vavilova Str., 24, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 135 33 21 Honlap: http://ineum.ru/ E-mail-cím: ineum@ineum.ru Cégjegyzékszám: 7736005096 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
364. |
SPE »Krasnoznamenets«, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Краснознамёнец» (АО «НПП «Краснознамёнец») Más néven: Scientific and Production Enterprise Krasnoznamenets; Research and Production Enterprise »Krasnoznamyonets« (Tudományos és Gyártási Vállalat); AO NPP Krasnoznamenets |
Cím(ek): 195043, St. Petersburg, Chelyabinskaya Str., 95, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(812)677-04-48 Honlap: http://npp-krzn.ru/ E-mail-cím: vpetrov@krzn.ru Cégjegyzékszám: 7806469104 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
365. |
SPA Pribor named after S.S. Golembiovsky, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение «Прибор» имени С.С. Голембиовского» (АО «НПО «Прибор» имени С.С. Голембиовского») Más néven: Golembiovsky Tudományos és Termelő Szövetkezet »Pribor« Rt. (JSC »Scientific and Production Association ’Pribor’ named after S.S. Golembiovsky«) AO NPO Pribor imeni S. S. Golumbiovskogo |
Cím(ek): 117587, Moscow, Kirovogradskaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +8 991 626 39 22 Honlap: https://www.militarypribor.ru/ E-mail-cím: s.kluev@ao-pribor.ru Cégjegyzékszám: 7726700943 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
366. |
SPA »Impuls«, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение «Импульс» (АО «НПО «Импульс») Más néven: Joint Stock Company »Research and Production Association ’Impulse’«; AO NPO Impuls |
Cím(ek): 195299, St. Petersburg, Kirishskaya Str., 2, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 590-38-33 Honlap: http://npoimpuls.ru/ E-mail-cím: kanz@npoimpuls.ru Cégjegyzékszám: 7804478424 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
367. |
RusBITech Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение Русские Базовые Информационные Технологии» (АО «НПО РусБИТех») Más néven: Joint Stock Company »Scientific and Production Association Russian Basic Information Technologies«; AO NPO RusBITech; RPA RusBITech |
Cím(ek): 117105, Moscow, Varshavskoe Shosse, 26, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 648-06-40 Honlap: https://rusbitech.ru/ E-mail-cím: mail@rusbitech.ru Cégjegyzékszám: 7726604816 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
368. |
ROTOR 43 Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Ротор-43» (ООО «Ротор-43») Más néven: Rotor-43 LLC; OOO Rotor-43 |
Cím(ek): 344056, Rostov Oblast, Rostov-on-Don, Kombaynostroiteley Str., 4A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7-928-105-81-67 Honlap: https://rotor43.ru/ E-mail-cím: rotor-43@mail.ru Cégjegyzékszám: 6166117477 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
369. |
Rostov Optical and Mechanical Plant, PJSC Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Ростовский Оптико-Механический Завод» (ПАО «РОМЗ») Más néven: PJSC »ROMZ«; PAO ROMZ; Public Joint Stock Company »Rostov Optical-Mechanical Plant« |
Cím(ek): 152150, Yaroslavl Oblast, Rostov, Savinskoye Shosse, 36, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (48536) 9-52-03 Honlap: http://romz.ru/ E-mail-cím: priem@romz.ru Cégjegyzékszám: 7609000881 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
370. |
RATEP, JSC Helyi név: Акционерное Общество «РАТЕП» (АО «РАТЕП») Más néven: AO RATEP |
Cím(ek): 142205, Moscow Oblast, Serpukhov, Dzerzhinskogo Str., 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4967) 78-64-00 Honlap: https://www.ratep.ru/ E-mail-cím: ratep@ratep.ru Cégjegyzékszám: 5043000212 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
371. |
PLAZ Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «ПЛАЗ» (ООО «ПЛАЗ») Más néven: PLAZ LLC; OOO PLAZ |
Cím(ek): 194021, St. Petersburg, Politekhnicheskaya Str., 22, Letter V, Room 1-H, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 363-33-67 Honlap: https://www.plazlink.com/ E-mail-cím: plaz@plazlink.com Cégjegyzékszám: 7816388172 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
372. |
OKB »Technika« Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Опытно-Конструкторское Бюро «Техника» (ООО «ОКБ «Техника») Más néven: Limited Liability Company Experimental Design Bureau Technika; OOO OKB Tekhnika |
Cím(ek): 115191, Moscow, Novaya Zarya Str., 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 954-51-51 Honlap: https://www.plazlink.com/ E-mail-cím: plaz@plazlink.com Cégjegyzékszám: 7725568298 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
373. |
Ocean Chips Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Океан Электроники» (ООО «Океан Электроники») Más néven: Ocean Electronics Limited Liability Company; OOO Okean Elektroniki |
Cím(ek): 198099, St. Petersburg, Kalinina Str., 2, Building 4, Letter A, Premises 1N, Room 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 309-75-97 Honlap: https://oceanchips.ru/ E-mail-cím: ocean@oceanchips.ru Cégjegyzékszám: 7813525631 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
374. |
Nudelman Precision Engineering Design Bureau Helyi név: Акционерное Общество «Конструкторское Бюро Точного Машиностроения имени А.Э. Нудельмана» (АО «КБточмаш им. А.Э. Нудельмана») Más néven: KB Tochmash; Joint Stock Company »Design Bureau of Precision Engineering named after A.E. Nudelman«; AO KBTochmash im. A. E. Nudelmana |
Cím(ek): 117342, Moscow, Vvedenskogo Str., 8, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 333 01 65 Honlap: http://kbtochmash.ru/ E-mail-cím: mail@kbtochmash.ru Cégjegyzékszám: 7728789425 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
375. |
Angstrem JSC Helyi név: Акционерное Общество «Ангстрем» (АО «Ангстрем ») |
Cím(ek): 124498, Moscow, Zelenograd, Shokina Square, 2, Building 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 720-84-44 Honlap: http://angstrem.ru/ E-mail-cím: general@angstrem.r Cégjegyzékszám: 7735010706 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
376. |
NPCAP Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственный Центр Автоматики и Приборостроения имени Академика Н.А. Пилюгина» (АО «НПЦАП») Más néven: JSC NPCAP; AO NPTsAP; Joint Stock Company »Academician Piyugin Scientific-Production Center of Automatics and Instrument Making«; Joint Stock Company Scientific Production Center of Automatics and Instrument Building named after Academician N.A. Pilyugin |
Cím(ek): 117342, Moscow, Vvedenskogo Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 330-65-70 Honlap: https://npcap.ru/ E-mail-cím: info@npcap.ru Cégjegyzékszám: 9728050571 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
377. |
Novosibirsk Plant of Artificial Fibre Helyi név: Акционерное Общество «Новосибирский Завод Искусственного Волокна» (АО «НЗИВ») Más néven: AO NZIV; JSC NPAF |
Cím(ek): 633208, Novosibirsk Oblast, Iskitim, Yuzhny Mkr., 101, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (383) 254-77-74 Honlap: http://nziv.ru/ E-mail-cím: smirnovan@nziv.ru Cégjegyzékszám: 5446013327 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
378. |
Novosibirsk Cartridge Plant, JSC (SIBFIRE) Helyi név: Акционерное Общество «Новосибирский Патронный Завод» (АО «НПЗ») Más néven: AO NPZ |
Cím(ek): 630108, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Stantsionnaya Str., 30A, Office 307, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (383) 364-01-33; + 7 (383) 341-35-55 Honlap: https://sibfire.com/; http://lveplant.ru/ E-mail-cím: otdel_prodag@lveplant.ru; n-v-a@lveplant.ru Cégjegyzékszám: 5445115799 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
379. |
Novator DB Helyi név: Акционерное Общество «Опытное Конструкторское Бюро «Новатор» (АО «ОКБ «Новатор») Más néven: Joint Stock Company »Experimental Design Bureau ’Novator’«; Novator Design Bureau JSC; AO OKB Novator |
Cím(ek): 620091, Sverdlovsk Oblast, Yekaterinburg, Kosmonavtov Prospekt, 18, Oroszországi Föderáció Honlap: http://okb-novator.ru/ (offline) Telefonszám: + 7 (343) 264-13-00 E-mail-cím: main@okb-novator.ru Cégjegyzékszám: 6673092045 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
380. |
NIMI named after V.V. Bakhirev, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Машиностроительный Институт имени В.В. Бахирева» (АО «НИМИ им. В.В. Бахирева») Más néven: Joint Stock Company »V.V. Bakhirev Research and Development Machine Building Institute« (Bakhirev Gépészeti Kutatásfejlesztési Intézet); Joint Stock Company Mechanical Engineering Research Institute; Joint Stock Company »Scientific Research Mechanical Engineering Institute named after V.V. Bakhirev«; AO NIMI im. V. V. Bakhireva |
Cím(ek): 125212, Moscow, Leningradskoye Shosse, 58, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 459-97-78 Honlap: https://nimi.su/ E-mail-cím: nimi@nimi.su Cégjegyzékszám: 7743873015 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
381. |
Nevskoe Design Bureau, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Невское Проектно-Конструкторское Бюро» (АО «Невское ПКБ») Más néven: AO Nevskoe PKB; Joint Stock Company »Nevskoye Design Bureau« |
Cím(ek): 199226, St. Petersburg, Galerny Proezd, 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 7 (812) 635-05-66 Honlap: http://www.npkb.ru/ E-mail-cím: info@npkb.ru Cégjegyzékszám: 7801074335 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
382. |
Neva Electronica JSC Helyi név: Акционерное Общество «Нева Электроника» (АО «Нева Электроника») |
Cím(ek): 196105, St. Petersburg, Yuri Gagarin Prospekt, 2, Letter A, Room 20-N, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812 646-50-50 Honlap: https://nevael.ru/ E-mail-cím: info@nevael.ru Cégjegyzékszám: 7813389280 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
383. |
ENICS Helyi név: Акционерное Общество «ЭНИКС» (АО «ЭНИКС») Más néven: AO ENIKS; JSC ENICS |
Cím(ek): 420094, Republic of Tatarstan, Kazan, Korolenko Str., 120, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (843) 212-07-08 Honlap: https://enics.aero/ E-mail-cím: uav@enics.ru Cégjegyzékszám: 1661009974 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
384. |
JSC Makeyev Design Bureau Helyi név: Акционерное Общество «Государственный Ракетный Центр имени Академика В.П.Макеева» (АО «ГРЦ Макеева») Más néven: Joint Stock Company »Academician V.P.Makeyev State Rocket Centre«; JSC »Makeyev State Rocket Centre«; Joint Stock Company »State Missile Center named after Akademika V.P. Makeyeva«; Makeyev OKB; Makeyev SRC; AO GRTs Makeyeva |
Cím(ek): 456313, Chelyabinsk Oblast, Miass, Turgoyakskoye Shosse, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 (3513) 28-63-70 Honlap: https://makeyev.ru/ E-mail-cím: src@makeyev.ru Cégjegyzékszám: 7415061109 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
385. |
Kurganpribor, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение «Курганприбор» (АО «НПО «Курганприбор») Más néven: Joint-Stock Company »Scientific and Production Association »Kurganpribor«; Kurganpribor Kutató- és Termelőtársaság Rt. (AO NPO Kurganpribor) |
Cím(ek): 640007, Kurgan Oblast, Kurgan, Yastrzhembskogo Str., 41a, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3522) 443-529 Honlap: https://kurganpribor.ru/ E-mail-cím: kp@kurganpribor.ru Cégjegyzékszám: 4501129676 (Adószám/INN) |
2022.12.16. |
|
386. |
Ural Optical-Mechanical Plant E.S. Yalamova, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Производственное объединение «Уральский оптико-механический завод» имени Э. С. Яламова» (АО «ПО «УОМЗ») Más néven: JSC »Production Association ’Ural Optical and Mechanical Plant’ named after E. S. Yalamov«; JSC »PA ’UOMP’«, AO PO UOMZ |
Cím(ek): 620100, Yekaterinburg, Vostochnaya Str., 33 B, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (343) 229-80-75 Honlap: http://www.uomz.ru/; https://уомз.рф/ E-mail-cím: mail@uomz.com Cégjegyzékszám: 6672315362 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
387. |
Vologda Optical and Mechanical Plant, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Вологодский Оптико-Механический Завод» (АО «ВОМЗ») Más néven: Joint Stock Company Vologda Optical and Mechanical Plant; OA VOMZ; JSC VOMP |
Cím(ek): 160009, Vologda Oblast, Vologda, Maltseva Str., 54, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 817 221-58-15 Honlap: https://vomz.ru/; https://pilad-vomz.ru/ Cégjegyzékszám: 3525023010 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
388. |
Videoglaz Project Helyi név: ООО «Видеоглаз Проект» Más néven: Limited Liability Company »Videoglaz Project« |
Cím(ek): 105118, Moscow, Volnaya Str., 35, Oroszországi Föderáció; 117041, Moscow, Admiral Rudnev Str., 4, Floor 6, Premises 6, Office 6G Telefonszám: + 7 (495) 278-09-56 Honlap: https://project.videoglaz.ru/; https://vgproekt.ru/ Cégjegyzékszám: 7719828389 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
389. |
Innovative Underwater Technologies, LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Инновационные Подводные Технологии» (ООО «ИПТ») Más néven: IPT LLC; OO IPT |
Cím(ek): 198035, St. Petersburg, Mezhevoy Canal Str., 4, Premises 58A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 713 03 94 Honlap: https://ipt.spb.ru/ E-mail-cím: mail@ipt.spb.ru Cégjegyzékszám: 7805315905 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
390. |
Ulyanovsk Mechanical Plant Helyi név: Акционерное Общество «Ульяновский Механический Завод» (АО «УМЗ») Más néven: Joint Stock Company Ulyanovsk Mechanical Plant; AO UMZ; JSC UMP |
Cím(ek): 432008, Ulyanovsk Oblast, Ulyanovsk, Moskovskoe Shosse, 94, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8422) 40-74-50; + 7 (8422) 42-03-70; + 7 (8422) 32-61-63 Honlap: http://aoumz.ru/; http://ump.mv.ru/ E-mail-cím: ump@aoumz.ru Cégjegyzékszám: 7303026762 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
391. |
All-Russian Research Institute of Radio Engineering Helyi név: Акционерное Общество «Всероссийский Научно-Исследовательский Институт Радиотехники» (АО «ВНИИРТ») Más néven: AO VNIIRT, AO Vserossiyskiy Nauchno-Issledovatelskiy Institut Radiotekhniki |
Cím(ek): 105082, Moscow, Bolshaya Pochtovaya Str. 22, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 499 267-66-04 Honlap: http://vniirt.ru/ Cégjegyzékszám: 7701315700 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
392. |
PJSC »Scientific and Production Association ’Almaz’ named after Academician A.A. Raspletin« Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение «Алмаз» имени Академика А.А.Расплетина» (ПАО «НПО «Алмаз» имени Академика А. А. Расплетина) Más néven: NPO Almaz; Almaz Scientific Production Association; JSC NPO Almaz named after A.A. Raspletin; AO NPO Almaz imeni Akademika A. A. Raspletina |
Cím(ek): 125190, Moscow, Leningradskiy Prospekt, 80, Building 16, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 499 940 02 22 Honlap: https://www.raspletin.com/ Cégjegyzékszám: 7712040285 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
393. |
OJSC Concern Kizlyar Electro-Mechanical Plant Helyi név: Акционерное Общество «Концерн Кизлярский Электромеханический Завод» (АО «Концерн КЭМЗ») Más néven: Concern KEMZ, AO Kontsern KEMZ; Joint-Stock Company »Concern Kizlyar Electromechanical Plant« |
Cím(ek): 368832, Republic of Dagestan, Kizlyar, Kutuzov Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (87239) 2-31-48 Honlap: https://kizlyar-kemz.ru/ E-mail-cím: koncern_kemz@mail.ru Cégjegyzékszám: 0547003781 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
394. |
Concern Oceanpribor, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Концерн «Океанприбор» (АО «Концерн «Океанприбор») Más néven: AO Kontsern Okeanpribor |
Cím(ek): 197376, St. Petersburg, Chkalovsky Prospekt, 4, Oroszországi Föderáció; 187341, Leningrad Oblast, Kirovsk, Severnaya Str., 1, Oroszországi Föderáció; 186734, Republic of Karelia, Lahdenpokhsky District, Lasanen Village, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 320-80-40 Honlap: http://www.oceanpribor.ru/ E-mail-cím: mfp@mail.wplus.net; mail@oceanpribor.ru Cégjegyzékszám: 7813341546 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
395. |
JSC Zelenogradsky Nanotechnology Center Helyi név: Акционерное Общество «Зеленоградский Нанотехнологический Центр» (АО «ЗНТЦ») Más néven: AO ZNTC; Joint Stock Company »Zelenograd Nanotechnology Center« |
Cím(ek): 124527, Moscow, Zelenograd, Solnechnaya Alleya, 6, Room IX, Office 17, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 720 6944; + 7 (499) 720 6969 Honlap: https://zntc.ru/ E-mail-cím: sales@zntc.ru Cégjegyzékszám: 7735570680 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
396. |
JSC Elektronstandart Pribor Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Электроприбор» (ОАО «Электроприбор») Más néven: OJSC Elektropribor |
Cím(ek): 428020, Chuvash Republic - Chuvashia, Cheboksary, I.Y. Yakovlev Prospekt, 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8352) 39-99-18, 39-99-71 Honlap: https://www.elpribor.com/ E-mail-cím: op@elpribor.ru Cégjegyzékszám: 2128002051 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
397. |
Vest Ost Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Вест – Ост» (ООО «Вест – Ост») Más néven: OOO Vest Ost; West Ost Company |
Cím(ek): 620107, Sverdlovsk Oblast, Yekaterinburg, Gotvalda Str., 21, Building 2, Premises 17, Oroszországi Föderáció Cégjegyzékszám: 6670249749 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
398. |
Trade-Component LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Трейд-Компонент» (ООО «Трейд-Компонен») Más néven: OOO Tried-Komponent; OOO Treyd-Komponent |
Cím(ek): 127055, Moscow, Tihvinskii Pereulok, 11, Building 2, Room 29, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 916 858-78-51; +7 495 280-15-12 Honlap: http://trade-component.ru/ E-mail-cím: info@trade-component.ru Cégjegyzékszám: 7707366122 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
399. |
Radiant Electronic Components JSC Helyi név: Акционерное Общество «Радиант-ЭК» (АО «Радиант-ЭК») Más néven: AO Radiant-EK |
Cím(ek): 117246, Moscow, Profsoyuznaya Str., 65, Building 1, Oroszországi Föderáció; 196006, St. Petersburg, Tashkentskaya Str. 1, Building A, Room 30N, Business Centre »Davidov«, Oroszországi Föderáció; 630132; Novosibirsk, Narymskaya Str, 8A, Office 304, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 7 495 602-04-71; +7 495 725-04-04; +7 495 981-49-91 Honlap: https://radiant.su/ E-mail-cím: radiant@ranet.ru Cégjegyzékszám: 7728792756 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
400. |
JSC ICC Milandr Helyi név: Акционерное Общество «ПКК Миландр» (АО «ПКК Миландр») Más néven: Milandr EK OOO; Milandr ICC JSC; Milur IS, OOO; Mikroelectronic Production Complex (MPK) Milandr; AO PLL Milandr |
Cím(ek): 124498, Moscow, Zelenograd, Georgievskiy Prospekt, 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 981-54-33 Honlap: https://www.milandr.com/ E-mail-cím: export@milandr.com Cégjegyzékszám: 7735040690 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
401. |
SMT iLogic LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «СМТ-Айлогик» (ООО «СМТ-Айлогик») Más néven: SMT-iLogic, SMT-Ailogic; SMT Aylogik |
Cím(ek): 195220, St. Petersburg, Nepokorennykh Prospekt, 17, Building 4, Letter B, Room 5-N, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 981 893-20-01; +7 812 244-33-13 Honlap: https://smtilogic.ru/ E-mail-cím: smt.ilogic@mail.ru Cégjegyzékszám: 7804552300 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
402. |
Device Consulting Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Девайс Консалтинг» (ООО «Девайс Консалтинг») Más néven: Limited Liability Company Device Consulting; OOO Devais Konsalting |
197348, St. Petersburg, Aerodromnaya Str., 6, Letter A, Room 45, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (800) 777-18-79 Honlap: https://device.consulting/ E-mail-cím: info@device.consulting Cégjegyzékszám: 7814128203 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
403. |
Concern Radio-Electronic Technologies Helyi név: Акционерное Общество «Концерн Радиоэлектронные Технологии» (АО «КРЭТ») Más néven: Joint Stock Company Concern Radio-Electronic Technologies; AO KRET |
Cím(ek): 109240, Moscow, Goncharnaya Str., 20/1, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 587-70-7 Honlap: https://kret.com E-mail-cím: info@kret.com Cégjegyzékszám: 7703695246 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
404. |
Technodinamika, JSC Helyi név: Акционерное Общество «Технодинамика» (АО «Технодинамика») Más néven: AO Tekhnodinamika, JSC Aviation Equipment, JSC Technodynamics |
Cím(ek): 115184, Moscow, Bolshaya Tatarskaya Str., 35, Building 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 627-10-99 Honlap: https://technodinamika.ru/ E-mail-cím: info@tdhc.ru Cégjegyzékszám: 7719265496 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
405. |
OOO »Unitek« Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Юнитек» (ООО «Юнитек») Más néven: Unitek LLC, Limited Liability Company »Unitech«; OOO Yunitek |
Cím(ek): 121596, Moscow, Gorbunova Str., 2, Building 3, Premises 238, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 496 547-35-05; +7 916 537-78-16 Cégjegyzékszám: 7731414560 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
406. |
Closed Joint Stock Company TPK Linkos Helyi név: Закрытое Акционерное Общество «Технологический Парк Космонавтики «Линкос» (ЗАО «ТПК «Линкос») Más néven: Linkos Space Technology Park Company; ZAO TPK Linkos; Closed Joint Stock Company »Technological Park of Cosmonautics ’Linkos’» |
Cím(ek): 142172, Moscow, Shcherbinka, Dorozhnaya Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 906 455-48-10; +7 499 944-24-53; +7 495 780-68-55 Honlap: www.linkos-tcp.ru E-mail-cím: info@linkos-tcp.ru Cégjegyzékszám: 7733061279 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
407. |
Closed Joint Stock Company TPK Linkos, Subdivision in Astrakhan Helyi név: Закрытое Акционерное Общество «Технологический Парк Космонавтики «Линкос» - Филиал в Ахтубинске |
Cím(ek): Astrakhan Oblast, Akhtubinsk, Velichko Str. 6, Oroszországi Föderáció Honlap: www.linkos-tcp.ru Telefonszám: +7 906 455-48-10; +7 499 944-24-53; +7 495 780-68-56 |
2023.2.25. |
|
408. |
Design and Manufacturing of Aircraft Engines (DAMA) Helyi név: طراحی و ساخت موتور هواپیما Más néven: Iranian Turbine Manufacturing Industries; Design and Manufacturing of Aero-Engine Company; Turbine Engine Manufacturing Co. |
Cím(ek): Shishesh Mina Street, Karaj Special Road, Tehran, Iráni Iszlám Köztársaság Cégjegyzékszám: 14005160213 (ID) |
2023.2.25. |
|
409. |
Islamic Revolutionary Guard Corps Aerospace Force (az Iszlám Forradalmi Gárda Repülés- és Űripari Részlege) Helyi név: نیروی هوافضای سپاه پاسداران انقلاب اسلامی Más néven: IRGC-ASF; Aerospace Division of IRGC; Aerospace Force of the Army of the Guardians of the Islamic Revolution; AFAGIR; Air Force, IRGC; IRGC Aerospace Force; IRGC Air Force; IRGCAFSepah Pasdaran Air Force |
Cím(ek): Damavand Tehran Highway, Tehran Province, Iráni Iszlám Köztársaság |
2023.2.25. |
|
410. |
Islamic Revolutionary Guard Corps Research and Self-Sufficiency Jihad Organization (IRGC SSJO) Helyi név: سازمان تحقیقات و جهادخودکفایی سپاه پاسداران · سازمان جهاد خودکفایی و تحقیقات سپاه |
Cím(ek): Teheran and Isfahan, Iráni Iszlám Köztársaság Cégjegyzékszám: 5083678967 (ID) |
2023.2.25. |
|
411. |
Oje Parvaz Mado Nafar Company (Mado) Helyi név: شرکت اوج پرواز ما دو نفر Más néven: Mado; Owj Parvaz Mado Nafar Company LLC; Oje Parvaz Mado Nafar Co |
Cím(ek): Qom, No. 1106, 11 Hemmat Corner, Hemmat Square, Hemmat Boulevard, Shokuhieh Industrial Town, Qom Province, 3718116354, Iráni Iszlám Köztársaság Cégjegyzékszám: 10590042155 (ID) |
2023.2.25. |
|
412. |
Paravar Pars Company Helyi név: شرکت پراور پارس Más néven: Paravar Pars Aerospace Research and Engineering Services; Paravar Pars Aerospace Research Institute; Paravar Pars Engineering and Services Aerospace Research Company; Paravar Pars; ParavarPars; Pravarpars Engineering Research and Design Company |
Cím(ek): 13 km of Shahid Babaei Highway, after Imam Hossein University, next to Telo Road, Tehran, Iráni Iszlám Köztársaság Telefonszám: + 982177000031 E-mail-cím: info@paravar-pars.com Honlap: www.paravar-pars.com Cégjegyzékszám: 10101373495 (ID) |
2023.2.25. |
|
413. |
Qods Aviation Industries Helyi név: شرکت صنایع هوایی قدس · صنایع هوایی قدس Más néven: Qods Aeronautics Industries; Company for Designing and Manufacturing Light Aircraft; Ghods Aviation Industries |
Cím(ek): Unit (or Suite) 207, Saleh Blvd, Tehran, Iráni Iszlám Köztársaság; Unit 207, Tarajit Maydane Taymori (or Teimori) Square, Basiri Building, Tarasht, Tehran, Iráni Iszlám Köztársaság; P.O. Box 15875-1834, Km 5 Karaj Special Road, Tehran, Iráni Iszlám Köztársaság Cégjegyzékszám: 14005441856 (ID) |
2023.2.25. |
|
414. |
Shahed Aviation Industries Helyi név: صنایع هوایی شاهد · مرکز تحقیقات صنایع هوایی شاهد Más néven: Shahed Aviation Industries Research Centre |
Cím(ek): Shahid Lavi Street, Sajad Street, Isfahan, Iráni Iszlám Köztársaság Honlap: www.shahedaviation.com |
2023.2.25. |
|
415. |
Concern Morinformsystem–Agat Helyi név: Акционерное Общество «Концерн «Моринформсистема – Агат» (АО «Концерн «Моринсис – Агат») Más néven: Morinsis-Agat Concern JSC; JSC Kontsern Morinformsistema Agat; AO Kontsern Morinsis-agat |
Cím(ek): 105275, Moscow, Shosse Entuziastov, 29, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 673-4063 Honlap: http://concern-agat.ru E-mail-cím: info@concern-agat.ru Cégjegyzékszám: 7720544208 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
416. |
AO Papilon Helyi név: Акционерное Общество «Папилон» (АО «Папилон») Más néven: Aktsionernoe Obshchestvo Papilon |
Cím(ek): 456320, Chelyabinsk Oblast, Miass, Makeeva Prospekt, 48, Oroszországi Föderáció; 117418, Moscow, Novocheremushkinskaya Str., 63, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3513) 54-64-33; + 7 (495) 718-22-77 Honlap: https://papillonsystems.com/ E-mail-cím: info@papillon.ru Cégjegyzékszám: 7415020254 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
417. |
IT-Papillon OOO Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Информационные технологии Папилон» (ООО «ИТ-Папилон») Más néven: Papillon Information Technologies LLC |
Cím(ek): 456320, Chelyabinsk Oblast, Miass, Makeeva Prospekt, 48, Premises 222, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3513) 54-64-33; + 7 (495) 718-22-77 Honlap: https://papillonsystems.com/ E-mail-cím: info@papillon.ru Cégjegyzékszám: 7415099399 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
418. |
OOO Adis Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Адис» (ООО «Адис») Más néven: Adis LLC |
Cím(ek): 456320, Chelyabinsk Oblast, Miass, Makeeva Prospekt, 48, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3513) 54-65-88 Cégjegyzékszám: 7415068591 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
419. |
Papilon Systems Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Системы Папилон» (ООО «Системы Папилон») Más néven: OOO Sistemy Papilon |
Cím(ek): 456320, Chelyabinsk Oblast, Miass, Makeeva Prospekt, 48, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 351 352-04-31; +7 351 354-65-88 Honlap: https://www.papillon.ru/ E-mail-cím: info@papillon.ru Cégjegyzékszám: 7415002030 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
420. |
Advanced Research Foundation Helyi név: Фонд Перспективных Исследований (ФПИ) Más néven: Russian Foundation for Advanced Research Projects; Fond Perspektivnykh Issledovaniy; FPI |
Cím(ek): 121059, Moscow, Berezhkovskaya Embankment, 22, Building 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 418-00-25 Honlap: https://www.fpi.gov.ru/ E-mail-cím: fpi@fpi.gov.ru Cégjegyzékszám: 7710480347 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
421. |
Federal Service for Military Technical Cooperation Helyi név: Федеральная Служба по Военно-Техническому Сотрудничеству (ФСВТС России) Más néven: Federalnaya Sluzhba po VoennoTekhnicheskomu Sotrudnishestvu, FSMTC, FSVTS, FSVTS Rossii |
Cím(ek): 115324, Moscow, Ovchinnikovskaya Embankment, 18/1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (495) 950-98-08 Honlap: https://en.fsvts.gov.ru/ E-mail-cím: zapros@fsvts.gov.ru Cégjegyzékszám: 7705513237 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
422. |
Federal State Budgetary Scientific Institution Research and Production Complex Technology Center («Kutatási és Gyártási Komplex Technológiai Központja» szövetségi állami költségvetési tudományos intézet) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Научное Учреждение «Научно-Производственный Комплекс «Технологический Центр» (НПК «Технологический Центр») Más néven: Federalnoe Gosudarstvennoe Byudzhetnoe Nauchnoe Uchrezhdenie Nauchno-Proizvodstvenny Kompleks Tekhnologicheskiy Tsentr; NPK Technological Center; NPKTS; Scientific Manufacturing Complex Technological Center; SMC Technological Center |
Cím(ek): 124498, Moscow, Zelenograd, Shokina Square, 1, Building 7, Room 7237, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 734-45-21 Honlap: http://www.tcen.ru/ E-mail-cím: market@tcen.ru Cégjegyzékszám: 7735096460 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
423. |
Federal State Institution Federal Scientific Center Scientific Research Institute for System Analysis of the Russian Academy of Sciences («Orosz Tudományos Akadémia Szövetségi Tudományos Központjának Rendszerelemzési Tudományos Kutatóintézete» szövetségi állami intézet) Helyi név: Федеральное государственное учреждение «Федеральный научный центр Научно-исследовательский институт системных исследований Российской академии наук» (ФГУ ФНЦ НИИСИ РАН) Más néven: Federalnoe Gosudarstvennoe Uchrezhdenie Federalnyy Nauchnyy Tsentr NauchnoIssledovatelskiy Institut Sistemnykh Issledovaniy Rossiyskoy Akademii Nauk, FGU FNTS NIISI RAN, FSI FSC SRISA RAS, Scientific Research Institute of System Analysis, Russian Academy of Science |
Cím(ek): 117218, Moscow, Nakhimovsky Prospekt, 36, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 718 21 10 Honlap: https://www.niisi.ru/ E-mail-cím: niisi@niisi.msk.ru Cégjegyzékszám: 7727086772 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
424. |
Joint Stock Company All-Russian Research Institute Signal Helyi név: Акционерное Общество «Всероссийский Научно-Исследовательский Институт «Сигнал» (АО «ВНИИ «Сигнал») Más néven: AO Vserossiyskiy NauchnoIssledovatelskiy Institut Signal, AO VNII Signal, JSC VNII Signal, OJSC All-Russian Research Institute Signal |
Cím(ek): 601903, Vladimir Oblast, Kovrov, Krupskoy Str., 57, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (49232) 9-03-34 Honlap: https://vniisignal.ru/ E-mail-cím: mail@vniisignal.ru Cégjegyzékszám: 3305708964 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
425. |
Joint Stock Company Center of Research and Technology Services Dinamika Helyi név: Акционерное Общество «Центр Научно-Технических Услуг «Динамика» (АО ЦНТУ «Динамика») Más néven: AO TSNTU Dinamika, AO Tsentr NauchnoTekhnicheskikh Uslug Dinamika, JSC Center for Scientific and Technical Services Dinamika. |
Cím(ek): 140184, Moscow Oblast, Zhukovsky, Shkolnaya Str., 9/18, Room 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 276-000-9 Honlap: http://dinamika-avia.ru/ E-mail-cím: info@dinamika-avia.ru Cégjegyzékszám: 5013026936 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
426. |
Joint Stock Company Concern Avtomatika Helyi név: Акционерное Общество «Концерн «Автоматика» (АО «Концерн «Автоматика») Más néven: AO Kontsern Avtomatika, JSC Concern Automation, OJSC Kontsern Avtomatika |
Cím(ek): 127106, Moscow, Botanicheskaya Str. 25, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 250-33-33 Honlap: https://www.ao-avtomatika.ru/ E-mail-cím: mail@ao-avtomatika.ru Cégjegyzékszám: 7715906332 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
427. |
Joint Stock Company Design Center Soyuz Helyi név: Акционерное Общество «Дизайн Центр «Союз» (АО «Дизайн Центр «Союз») Más néven: AO Dizain Tsentr Soyuz |
Cím(ek): 124482, Moscow, Zelenograd, Konstruktora Lukina Str., 14, Building 1, Oroszországi Föderáció; 124681, Moscow, Zelenograd, Building 100, Room 205, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (499) 995-25-18 Honlap: https://dcsoyuz.ru/ E-mail-cím: mail@dcsoyuz.ru Cégjegyzékszám: 7735143270 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
428. |
Joint Stock Company Design Technology Center Elektronika Helyi név: Акционерное Общество «Конструкторско-Технологический Центр «Электроника» (АО «КТЦ «Электроника») Más néven: AO KTTs Elektronika, AO KonstruktorskoTekhnologicheskiy Tsentr Elektronika, JSC Electronics EDC, JSC Electronics Engineering and Design Center, JSC Elektronika Engineering and Design Center |
Cím(ek): 394033, Voronezh Oblast, Voronezh, Leninskiy Prospekt, 119A, Letter 17a, Floor 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (473) 202-00-22 Honlap: http://edc-electronics.ru/ E-mail-cím: market@edc-electronics.ru Cégjegyzékszám: 3661033667 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
429. |
Joint Stock Company Institute for Scientific Research Microelectronic Equipment Progress Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Микроэлектронной Аппаратуры «Прогресс» (АО «НИИМА «Прогресс») Más néven: AO NIIMA Progress, Microelectronics Research Institute Progress JSC, Nauchno-Issledovatelskiy Institut Mikroelektronnoiy Apparatury Progress, Progress MRI JSC |
Cím(ek): 125183, Moscow, Cherepanovkh Proezd, 54, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 281-7057; + 7 (499) 153-0161 Honlap: https://i-progress.tech/ E-mail-cím: niima@i-progress.tech Cégjegyzékszám: 7743869192 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
430. |
Joint Stock Company Machine-Building Engineering Office Fakel Named After Akademika P.D. Grushina Helyi név: Акционерное Общество «Машиностроительное Конструкторское Бюро «Факел» Имени Академика П.Д.Грушина» (АО «МКБ «Факел») Más néven: AO MKB Fakel, Engineering Design Bureau Fakel, JSC EBD Fakel; Mashinostroitelnoe Konstruktorskoe Byuro Fakel imeni Akademika P.D. Grushina; Joint Stock Company »Machine-Building Design Bureau ’Fakel’ named after Academician P.D.« |
Cím(ek): 141401, Moscow Oblast, Khimki, Akademika Grushina Str., 33, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (495) 781-05-73 Honlap: https://www.mkbfakel.ru/ E-mail-cím: info@mkbfakel.ru Cégjegyzékszám: 5047051923 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
431. |
Joint Stock Company North Western Regional Center of Almaz Antey Concern Obukhovsky Plant Helyi név: Акционерное Общество «Северо-Западный Региональный Центр Концерна ВКО «Алмаз-Антей» - Обуховский Завод» (АО «Обуховский Завод») Más néven: AO GOZ, AO Severo-Zapadny Regionalny Tsentr Kontserna VKO Almaz-Antei Obukhovsky Zavod, JSC GOZ Obukhov Plant, AO Obukhovsky Zavod, JSC SOP Obukhovskiy Plant |
Cím(ek): 192012, St. Petersburg, Obukhovskaya Oborona Avenue, 120, Building 19, Room1-Н № 708, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 363-93-40; + 7 (812) 363-95-23 Honlap: https://www.goz.ru/ E-mail-cím: dou@goz.ru Cégjegyzékszám: 7811144648 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
432. |
Joint Stock Company Obninsk Research and Production Enterprise Technologiya Named After A.G. Romashin Helyi név: Акционерное Общество «Обнинское Научно-Производственное Предприятие «Технология» им. А.Г.Ромашина» (АО «ОНПП «Технология» им. А.Г.Ромашина») Más néven: AO Obninskoe NPP Tekhnologiya IM. A.G. Romashina, AO ONPP Tekhnologiya im. A.G. Romashina, JSC ORPE Technology Named After A.G. Romashin |
Cím(ek): 249031, Kaluga Oblast, Obninsk, Kievskoe Shosse, 15, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 484 399 68 68; +7 484 396 39 87 Honlap: https://technologiya.ru/ E-mail-cím: info@technologiya.ru Cégjegyzékszám: 4025431260 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
433. |
Joint Stock Company Penza Electrotechnical Research Institute Helyi név: Акционерное Общество «Пензенский Научно-Исследовательский Электротехнический Институт» (АО «ПНИЭИ») Más néven: AO Penzenskiy NauchnoIssledovatelskiy Elektrotekhnicheskiy Institut, JSC Penza, JSC PNIEI |
Cím(ek): 440026, Penza Oblast, Penza, Sovetskaya Str., 9, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8412)59-33-35 Honlap: http://pniei.ru/ E-mail-cím: info@pniei.ru; info@pniei.penza.ru Cégjegyzékszám: 5836649358 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
434. |
Joint Stock Company Production Association Sever Helyi név: Акционерное Общество «Производственное Объединение «Север» (АО «ПО «Север») Más néven: AO PO Sever; JSC PA North; Proizvodstvennoe Obedinenie Sever |
Cím(ek): 630020, Novosibirsk Oblast, Novosibirsk, Obedineniya Str., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (383) 27-44-500 Honlap: https://posever.ru/ E-mail-cím: info@posever.ru Cégjegyzékszám: 5410079229 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
435. |
Joint Stock Company Research Center ELINS Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Технический Центр ЭЛИНС» (АО «НТЦ ЭЛИНС») Más néven: AO Nauchnyy Tsentr ELINS; ELINS STC JSC; AO NTs ELINS; JSC Scientific and Technical Center ELINS; NTTS ELINS; Scientific-Technical Center ELINS; CJSC NTC Elins |
Cím(ek): 124460, Moscow, Zelenograd, Panfilovsky Propsekt, 10, Oroszországi Föderáció; 124460, Moscow, Zelenograd, Panfilovsky Prospekt, 4, Building 1, Premises V, Room 1-9, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 651-08-86; + 7 (495) 532-22-62 Honlap: https://elins.ru/; https://elins-journal.ru/ E-mail-cím: info@elins.ru Cégjegyzékszám: 7735064324 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
436. |
Joint Stock Company Research and Production Association of Measuring Equipment Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение Измерительной Техники» (АО «НПО ИТ») Más néven: AO NPO IT; AO Nauchno Proizvodstvennoe Obedinenie Izmeritelnoi Tekhniki, JSC NPO IT |
Cím(ek): 141074, Moscow Oblast, Korolev, Pionerskaya Str., 2, Building 4, Floor 2, Office 344, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 750-40-50 Honlap: https://russianspacesystems.ru/holding/struktura/npo-it/ E-mail-cím: npoit@npoit.ru Cégjegyzékszám: 5018139517 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
437. |
Joint Stock Company Research and Production Enterprise Radar MMS Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Радар ММС» (АО «НПП «Радар ММС») Más néven: AO Nauchno-Proizvodstvennoe Predpriyatie Radar MMS; JSC Radar MMS; NPP Radar MMS; Scientific Production Association Radar MMS JSC |
Cím(ek): 197375, St. Petersburg, Novoselkovskaya Str., 37, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 777-50-51 Honlap: https://radar-mms.com/ E-mail-cím: radar@radar-mms.com Cégjegyzékszám: 7814027653 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
438. |
Joint Stock Company Research and Production Enterprise Sapfir Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Сапфир» (АО «НПП «Сапфир») Más néven: AO NPP Sapfir; AO Nauchno-Proizvodstvennoe Predpriyatie Sapfir, JSC NPP Sapphire; Joint Stock Company »Research and Production Company ’Sapfir’« |
Cím(ek): 105187, Moscow, Shcherbakovskaya Str., 53, Room 304А, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +8 499 290 05 41; +8 967 061 32 32 Honlap: https://sapfirbusiness.ru/ E-mail-cím: Uventa22@yandex.ru Cégjegyzékszám: 7719007689 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
439. |
Joint Stock Company RT-Tekhpriemka Helyi név: Акционерное Общество «РТ-Техприемка» (АО «РТ-Техприемка») Más néven: AO RT-Techpriemka; JSC Aviatekhpriemka; JSC RT-Tekhpriemka, RTTEC |
Cím(ek): 123557, Moscow, Elektrichesky Lane, 1, Building 12, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 927 07 55 Honlap: https://rttec.ru/ E-mail-cím: info@rt-techpriemka.ru Cégjegyzékszám: 7714710760 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
440. |
Joint Stock Company Russian Research Institute Electronstandart Helyi név: Акционерное Общество «Российский Научно-Исследовательский Институт «Электронстандарт» (АО «РНИИ «Электронстандарт») Más néven: AO Nauchno-Proizvodtvennoe Predpriyatie Elektronstandart; AO RNII Elektronstandart, JSC NPP Elektrostandart, RNII Electronstandard |
Cím(ek): 196006, St. Petersburg, Tsvetnaya Str., 25, Building 3, Letter R, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812 676-29-29 Honlap: http://elstandart.spb.ru/ E-mail-cím: info@elstandart.spb.ru Cégjegyzékszám: 7810196298 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
441. |
Joint Stock Company Ryazan Plant of Metal Ceramic Instruments Helyi név: Акционерное Общество «Рязанский Завод Металлокерамических Приборов» (АО «РЗМКП») Más néven: AO Ryazanski Zavod Metallokeramicheskikh Priborov, AO RZMKP, JSC Ryazan Metal Ceramics Instrumentation Plant, Ryazan Plant of Ceramic Devices, RMCIP |
Cím(ek): 390027, Ryazan Oblast, Ryazan, Novaya Str., 51v, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4912) 24 97 57 Honlap: http://rmcip.ru/; https://rzmkp.com/ E-mail-cím: rzmkp@rmcip.ru Cégjegyzékszám: 6230006400 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
442. |
Joint Stock Company Scientific Production Enterprise Digital Solutions Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Цифровые Решения» (АО «НПП «Цифровые Решения») Más néven: ASIC; Electronic Engineering Design Center Digital Solutions JSC; AO NPP Tsifrovye Resheniya; DSol NPP; JSC Digital Solutions; Joint Stock Company »Research and Production Enterprise ’Digital Solutions’« |
Cím(ek): 111020, Moscow, 2nd Sinichkina Str., 9A, Building 7, Floor 3, Office I, Room 4, Oroszországi Föderáció; 111020, Moscow, 2nd Sinichkina Str., 9a, Building 7, Business Centre Sinitsa Plaza, Oroszországi Föderáció; 105066, Moscow, P.O. Box 18, Oroszországi Föderáció; 111250, Moscow, Zavoda Serp i Molot Drive, 10, Business Centre Integral, Oroszországi Föderáció; 440026, Penza, Kirov Str., 56, Business Centre Atrium, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 978-28-70 Honlap: https://dsol.ru/ E-mail-cím: mail@dsol.ru Cégjegyzékszám: 7722471770 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
443. |
Joint Stock Company Scientific Production Enterprise Kontakt Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Контакт» (АО «НПП «Контакт») Más néven: Joint Stock Company »Scientific Production Enterprise ’Contact’«; AO NPP Kontakt; AO Nauchno-Proizvodstvennoe Predpriyatie Kontakt; JSC NPP Kontakt; JSC SPE Contact |
Cím(ek): 410086, Saratov Oblast, Saratov, Spitsyna Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8452) 35-76-76 Honlap: http://kontakt-saratov.ru/ E-mail-cím: office@kontakt-saratov.ru Cégjegyzékszám: 6453097665 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
444. |
Joint Stock Company Scientific Production Enterprise Topaz Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Топаз» (АО «НПП «Топаз») Más néven: AO Nauchno-Proizvodstvennoe Predpriyatie Topaz; JSC NPP Topaz; Closed Joint-Stock Company Scientific Production Enterprise Topaz; JSC Research and Production Enterprise Topaz |
Cím(ek): 129626, Moscow, 3rd Mytishchinskaya Str., 16, Building 34, Floor 2, Office III, Room 25, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 909-84-82; + 7 (495) 909-84-83 Honlap: https://topazlab.ru E-mail-cím: mail@topazlab.ru Cégjegyzékszám: 5008011331 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
445. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute Giricond Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт «Гириконд» (АО «НИИ «Гириконд») Más néven: AO Nauchno-Issledovatelskiy Institut Girikond; AO NII Girikond; Research Institute Girikond (Girikond Kutatóintézet) |
Cím(ek): 194223, St. Petersburg, Kurchatova Str., 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 247-14-50 Honlap: https://giricond.ru/ E-mail-cím: 5526057@giricond.ru Cégjegyzékszám: 7802144144 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
446. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute of Computer Engineering NII SVT Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Средств Вычислительной Техники» (АО «НИИ СВТ») Más néven: AO NII SVT; AO Nauchno Issledovatelskii Institut Sredstv Vychislitelnoi Tekhniki; JSC NII SVT; NII SVT PAO; Joint Stock Company »Research Institute for Computer Hardware«; Joint Stock Company »Scientific Research Institute of Computer Technology« |
Cím(ek): 610025, Kirov Oblast, Kirov, Melnichnaya Str., 31, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (8332) 67-99-75 Honlap: https://niisvt.ru/ E-mail-cím: niisvt@niisvt.ru Cégjegyzékszám: 4345309407 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
447. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute of Electrical Carbon Products Helyi név: Акционерное Общество «Научно - Исследовательский и Проектно-Технологический Институт Электроугольных Изделий» (АО «НИИЭИ») Más néven: AO NIIEI; AO Nauchno Issledovatelskii I ProektnoTekhnologicheskii Institut Elektrougolnykh Izdelii; JSC NIIEI; JSC Scientific Research and Project-Technical Institute of Electrical Carbon Products |
Cím(ek): 142455, Moscow Oblast, Noginsk, Elektrougli, Gorki Lane, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 270-64-11 Honlap: https://niiei.ru/ E-mail-cím: info@niiei.ru Cégjegyzékszám: 5031099373 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
448. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute of Electronic and Mechanical Devices Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Электронно-Механических Приборов» (АО «НИИЭМП») Más néven: AO NII Elektronno-Mekhanicheskikh Priborov; AO NIIEMP; JSC SRIEMI; Penza Scientific Research Institute of Electromechanical Devices; Joint Stock Company »Scientific Research Institute of Electronic and Mechanical Devices« |
Cím(ek): 440600, Penza Oblast, Penza, Karakozova Str., 44, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8412) 47-71-01 Honlap: https://niiemp.ru/ E-mail-cím: niiemp@niemp.ru Cégjegyzékszám: 5834054179 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
449. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute of Electronic Engineering Materials Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Материалов Электронной Техники» (АО «НИИМЭТ») Más néven: AO Nauchno-Issledovatelskiy Institut Materialov Elektronnoi Tekhniki; AO NIIMET; JSC NIIMET |
Cím(ek): 248650, Kaluga Oblast, Kaluga, Gagarina Str., 1, Oroszországi Föderáció; 248033, Kaluga Oblast, Kaluga, 2nd Akademichesky Drive, 17, Building 3G, Rooms 27-40, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4842) 74-44-38, + 7 (4842) 75-11-48, + 7 (495) 601-71-50 Honlap: http://www.ruselectronics.ru/enterprises/niimet/ E-mail-cím: niimet@kaluga.net Cégjegyzékszám: 4026008516 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
450. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute of Gas Discharge Devices Plasma Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Газоразрядных Приборов «Плазма» (АО «Плазма») Más néven: AO Nauchno-Issledovatelskiy Institut Gazorazriyadnikh Priborov Plazma; AO Plasma; JSC Plasma |
Cím(ek): 390023, Ryazan Oblast, Ryazan, Tsiolkovskogo Str., 24, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4912) 24-90-02 Honlap: https://plasmalabs.ru/ E-mail-cím: market@plasmalabs.ru Cégjegyzékszám: 6230005886 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
451. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute of Industrial Television Rastr Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Промышленного Телевидения «Растр» (АО «НИИПТ «Растр») Más néven: AO Nauchno Issledovatelskii Institut Promyshlennogo Televideniya Rastr; AO NIIPT Rastr |
Cím(ek): 173003, Novgorod Oblast, Veliky Novgorod, Bolshaya Sankt-Peterburgskaya Str., 39, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8162) 77-43-31, + 7 (8162) 77-41-06 Honlap: http://www.rastr.natm.ru/ E-mail-cím: market@rastr.natm.ru Cégjegyzékszám: 5321144204 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
452. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute of Precision Mechanical Engineering Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Точного Машиностроения» (АО «НИИТМ») Más néven: AO Nauchno-Issledovatelskiy Institut Tochnogo Mashinostroeniya; AO NIITM; NIITM PAO; OJSC Scientific and Research Institute of Precision Engineering; Research Institute of Precision Machine Manufacturing; Scientific and Research Institute of Precision Mechanical Engineering |
Cím(ek): 124460, Moscow, Zelenograd, Panfilovsky Avenue, 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(495)229-75-01 Honlap: http://niitm.ru/ E-mail-cím: info@niitm.ru Cégjegyzékszám: 7735043966 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
453. |
Joint Stock Company Special Design Bureau of Computer Engineering Helyi név: Акционерное Общество «Специальное Конструкторское Бюро Вычислительной Техники» (АО «СКБ ВТ») Más néven: AO Spetsialnoe Konstruktorskoe Byuro Vychislitelnoi Tekhniki; AO SKB VT; Joint Stock Company »Special Design Bureau of Computer Technology« |
Cím(ek): 180007, Pskov Oblast, Pskov, Maksima Gorkogo Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8112) 57 35 22 Honlap: http://www.skbvt.ru/ E-mail-cím: info@skbvt.ru Cégjegyzékszám: 6027075580 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
454. |
Joint Stock Company Special Design Bureau of Control Means Helyi név: Акционерное Общество «Специальное Проектно-Конструкторское Бюро Средств Управления» (АО «СПКБ СУ») Más néven: AO Spetsialnoe Proektno-Konstruktorskoe Byuro Sredstv Upravleniya; AO SPKB SU; Joint Stock Company »Special Design Bureau of Control Facilities« |
Cím(ek): 170100, Tver Oblast, Tver, Vagzhanovski Lane, 9, Office 315, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4822) 35-96-76, + 7 (4822) 41-53-41 Honlap: https://spkbsu.ru/ E-mail-cím: mail@spkbsu.ru Cégjegyzékszám: 6950087667 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
455. |
Joint Stock Company Special Design Bureau Turbina Helyi név: Акционерное Общество «Специальное Конструкторское Бюро «Турбина» (АО СКБ «Турбина») Más néven: AO SKB Turbina; AO Spetsialnoe Konstrucktorskoe Byuro Turbina; JSC Turbina SDB |
Cím(ek): 454085, Chelyabinsk Oblast, Chelyabinsk, Lenina Avenue, 2B, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (351) 775-10-37, + 7 (351) 775-10-36 Honlap: http://www.skb-turbina.com/ E-mail-cím: info@skb-turbina.com Cégjegyzékszám: 7452033815 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
456. |
Joint Stock Company State Scientific Research Institute Kristall Helyi név: Акционерное Общество «Государственный Научно-Исследовательский Институт «Кристалл» (АО «ГОСНИИ «Кристалл») Más néven: AO GOSNII Kristall; AO Gosudarstvenny Nauchno-Issledovatelski Institut Kristall; OAO GOSNII Kristall; OJSC Kristall State Research Institute; GosNII »Kristall« OJSC; State-Owned Scientific-Research Institute »Crystal« |
Cím(ek): 606007; Nizhny Novgorod Oblast; Dzerzhinsk; Zelenaya Str.; 6; Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8313) 24-39-05 Honlap: http://niikristall.ru/ E-mail-cím: kristall@niikristall.ru Cégjegyzékszám: 5249116549 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
457. |
Joint Stock Company Svetlana Semiconductors Helyi név: Акционерное Общество «Светлана-Полупроводники» (АО «Светлана-Полупроводники») Más néven: AO Svetlana Poluprovodniki |
Cím(ek): 124460, Moscow, Zelenograd, Akademika Valieva Str., 6, Building 2 Floor/Premises 1/I, Room 28, Oroszországi Föderáció; 194156, St. Petersburg, Engelsa Avenue, 27, Letter AM, Room 18-H, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812 554-03-85, + 7 (812) 646-85-66 Honlap: https://svetpol.ru/ E-mail-cím: office@svetpol.ru Cégjegyzékszám: 7802002037 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
458. |
Joint Stock Company Voronezh Semiconductor Devices Factory Assembly Helyi név: Акционерное Общество «Воронежский Завод Полупроводниковых Приборов - Сборка"» (АО «ВЗПП-С») Más néven: AO Voronezhsky Zavod Poluprovodnikovykh PriborovSborka; AO VZPP-S; JSC VZPP-S |
Cím(ek): 394033, Voronezh Oblast, Voronezh, Leninsky Avenue, 119A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (473) 223-03-55 Honlap: https://vzpp-s.ru/ E-mail-cím: ceo@vzpp-s.ru Cégjegyzékszám: 3661033635 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
459. |
KAMAZ Publicly Traded Company Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Камаз» (ПАО «Камаз») Más néven: KAMAZ PJSC; KAMAZ PAO; KAMAZ PTC; Kamskoe Obedinenie po Proizvodstvu Bolshegruznykh Avtomobilei Kamaz |
Cím(ek): 423827, Republic of Tatarstan, Naberezhnye Chelny, Avtozavodskiy Prospekt, 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8-800-555-00-99 Honlap: https://kamaz.ru/ E-mail-cím: callcentre@kamaz.org Cégjegyzékszám: 1650032058 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
460. |
Keldysh Institute of Applied Mathematics of the Russian Academy of Sciences (Orosz Tudományos Akadémia »Keldysh« Alkalmazott Matematikai Intézete) Helyi név: Федеральное Государственное Учреждение «Федеральный Исследовательский Центр Институт Прикладной Математики Им. М.В. Келдыша Российской Академии Наук» (ИПМ ИМ. М.В. Келдыша РАН) Más néven: Federalnoe Gosudarstvennoe Uchrezhdenie Federalny Issledovatelski Tsentr Institut Prikladnoi Metematiki I.M. Keldysha Rossiiskoi Akademii Nauk; IPM IM. M.V. Keldisha RAN; KIAM RAS; Federal State Institution »Federal Research Center Institute of Applied Mathematics named after. M.V. Keldysh of the Russian Academy of Sciences« (Szövetségi kutatóintézet »az orosz tudományos akadémia ’Keldysh’ alkalmazott matematikai intézete«) |
Cím(ek): 125047, Moscow, Miusskaya Square, 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 499 978-13-14 Honlap: https://keldysh.ru/ E-mail-cím: office@keldysh.ru Cégjegyzékszám: 7710063939 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
461. |
Limited Liability Company Research and Production Association Radiovolna Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Научно-Производственное Объединение «Радиоволна» (ООО «НПО «Радиоволна») Más néven: LLC NPO Radiovolna, OOO Nauchno-Proizvodstvennoe Obedinenie Radiovolna, OOO NPO Radiovolna |
Cím(ek): 199106, St. Petersburg, 22nd Liniya, 3, Building 1, Letter M, Premises 1N, Office 618, Oroszországi Föderáció; 199106, St. Petersburg, Kozhevennaya Liniya, 1-3, Letter P, Premises 1N, Oroszországi Föderáció; 198320, St. Petersburg, Avotovo District, Kingiseppskoe Highway, 55, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 640-78-32 Honlap: https://nporadiovolna.ru/ E-mail-cím: mail@nporadiovolna.ru Cégjegyzékszám: 7838478782 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
462. |
Limited Liability Company RSB-Group Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «РСБ-ГРУПП» (ООО «РСБ-ГРУПП») Más néven: LLC Intelligence Technologies; OOO RSB-Grupp; Razvedyvatelnye Tekhnologii OOO; Orosz Biztonsági Rendszerek (Russian Security Systems) |
Cím(ek): 117525, Moscow, Dnepropetrovskaya Str., 3, Building 5, Floor 1, Premises III, Room 8, Office 6-6, Oroszországi Föderáció; Telefonszám: +7 499 124-78-53; +7 495 500-62-84 Honlap: http://rsb-group.ru/ E-mail-cím: office@rsb-group.ru Cégjegyzékszám: 7726531639 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
463. |
Mitishinskiy Scientific Research Institute of Radio Measuring Instruments Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение «Всероссийский Научно-Исследовательский Институт Радиоэлектроники» (ФГБУ «ВНИИР») Más néven: Federalnoe Gosudarstvennoe Byudzhetnoe Uchrezhdenie Vserossiiskii Nauchno-Issledovatelskii Institut Radioelektroniki; Federal State Unitary Enterprise MNIIRIP; FGBU VNIIR; FGBU Vserossiiskii Nauchno-Issledovatelskii Institut Radioelektroniki; FGUP MNIIRIP; FSBI VNIIR; Mytishchi Research Institute for RF Measurement Instruments; Federal State Budgetary Institution All-Russian Scientific Research Institute of Radio Electronics («Össz-oroszországi Tudományos Rádióelektronikai Kutatóintézet» szövetségi állami költségvetési intézmény) |
Cím(ek): 141002, Moscow Oblast, Kolpakova Str., 2A, Building B1, Floor 3, Offices 66, 87, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 906 784-95-25; +7 495 586-17-21 Honlap: https://vniir-m.ru/ E-mail-cím: info@mniirip.ru; vniir@vniir-m.ru Cégjegyzékszám: 5029267743 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
464. |
Open Joint Stock Company Khabarovsk Radio Engineering Plant Helyi név: Акционерное Общество «Хабаровский Радиотехнический Завод» (АО «ХРТЗ») Más néven: AO Khabarovskiy Radiotekhnicheskiy Zavod; AO KhRTZ, JSC Khabarovsk Radio Engineering Plant; KHRTZ PAO; OAO KHRTZ |
Cím(ek): 680041, Khabarovsk Krai, Khabarovsk, Kedrovy Lane, 8, Building V, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 421 253-02-52; +7 421 253-00-91 Honlap: https://khrtz.ru/ E-mail-cím: khrtz@mail.ru Cégjegyzékszám: 2723118304 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
465. |
Open Joint Stock Company Mariyskiy Machine-Building Plant Helyi név: Акционерное Общество «Марийский Машиностроительный Завод» (АО «ММЗ») Más néven: AO Mariyskiy Mashinostroitelnyi Zavod; AO MMZ; JSC Mari Machine Building Plant; MARI MMZ; OAO Mariyskiy Mashinostroitelnyy Zavod; OAO MMZ |
Cím(ek): 424003, Republic of Mari-El, Yoshkar-Ola, Suvorova Str., 15, Oroszországi Föderáció Telefonszám: (8362) 45-27-77 Honlap: https://marimmz.ru/ E-mail-cím: mmz@marimmz.ru Cégjegyzékszám: 1200001885 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
466. |
Open Joint Stock Company Scientific and Production Enterprise Pulsar Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Предприятие «Пульсар» (АО «НПП «Пульсар») Más néven: AO Nauchno-Proizvodstvennoe Predpriyatie Pulsar; AO NPP Pulsar; Enterprise SPE Pulsar JSC; JSC NPP Pulsar; JSC SPC Pulsar; OAO NPP Pulsar; SPE Pulsar |
Cím(ek): 105187, Moscow, Okruzhnoy Proezd, 27, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 365-12-30 Honlap: https://pulsarnpp.ru/ E-mail-cím: administrator@pulsarnpp.ru Cégjegyzékszám: 7719846490 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
467. |
Open Joint Stock Company Megafon Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Мегафон» (ПАО «Мегафон») Más néven: Megafon; PAO Megafon; PJSC Megafon |
Cím(ek): 127006, Moscow, Oruzheiny Lane, 41, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8-800-550-05-00; +7 922-111-05-00 Honlap: http://megafon.ru/ Cégjegyzékszám: 7812014560 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
468. |
Public Joint Stock Company Tutaev Motor Plant Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Тутаевский Моторный Завод» (ПАО «ТМЗ») Más néven: OAO Tutaevski Motorny Zavod; PAO TMZ; és PAO Tutaevski Motorny Zavod |
Cím(ek): 152303, Yaroslavl Oblast, Tutaevsky District, Tutaev, Stroiteley Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 800-234-12-21 Honlap: https://paotmz.ru/ E-mail-cím: info@paotmz.ru Cégjegyzékszám: 7611000399 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
469. |
Public Joint Stock Company Vympel Interstate Corporation Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Межгосударственная Акционерная Корпорация «Вымпел» (ПАО «МАК «Вымпел») Más néven: JSC MAC Vympel; PAO MAK Vympel; PAO Mezhgosudarstvennaya Aktsionernaya Korporatsiya Vympel; Vympel Interstate Commercial Corporation |
Cím(ek): 125480, Moscow, Geroev Panfilovtsev Str. 10, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 152 98 08 Honlap: https://macvympel.ru/ E-mail-cím: info@macvympel.ru Cégjegyzékszám: 7714041693 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
470. |
RT-Inform Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «РТ-Информ» (ООО «РТ-Информ») Más néven: OOO RT-Inform |
Cím(ek): 119048, Moscow, Turchaninov Lane, 6, Building 2, Office 105, Oroszországi Föderáció; 119435, Moscow, Savvinskaya Embankment, 23, Building 2, Room 613, Oroszországi Föderáció; 125424, Moscow, Volokolamskoe Highway, 75A, Oroszországi Föderáció; 420021, Republic of Tatarstan, Kazan, Tatarstan Str., 11, P.O. Box 107, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 557-06-52 Honlap: http://rtinform.ru/ E-mail-cím: info@rtinform.ru Cégjegyzékszám: 7704810710 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
471. |
Skolkovo Foundation Helyi név: Некоммерческая Организация Фонд Развития Центра Разработки и Коммерциализации Новых Технологий (Фонд «Сколково») Más néven: Foundation for the Development of the Center for Elaboration and Commercialization of New Technologies; Fond Skolkovo; Fund Skolkovo; and Nekommercheskaya Organizatsiya Fond Razvitiya Tsentra Razrabortki I Kommertsializatsii Novykh Tekhnologii; Non-profit Organization Development Fund of the Center for Development and Commercialization of New Technologies |
Cím(ek): 121205, Moscow, Skolkovo Innovation Centre, Lugovaya Str., 4, Oroszországi Föderáció; 121205, Skolkovo Innovation Centre, Nobelya Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 956 0033; + 7 (800) 250 0921 Honlap: https://sk.ru/ E-mail-cím: skfoundation@sk.ru Cégjegyzékszám: 7701058410 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
472. |
Skolkovo Institute of Science and Technology Helyi név: Автономная Некоммерческая Образовательная Организация Высшего Образования «Сколковский Институт Науки и Технологий» (Сколковский Институт Науки И Технологий, Сколтех) Más néven: Autonomous Non-Profit Organization for Higher Education Skolkovo Institute of Science and Technology; Skolkovskiy Institut Nauki I Tekhnologii; Skoltech |
Cím(ek): 121205, Moscow, Skolkovo Innovation Centre, Bolshoi Boulevard, 30, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 280-14-81 Honlap: http://skoltech.ru/ E-mail-cím: inbox@skoltech.ru Cégjegyzékszám: 5032998454 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
473. |
State Flight Testing Center Named After V.P. Chkalov Helyi név: 929-й Государственный лётно-испытательный центр Министерства обороны Российской Федерации имени В. П. Чкалова (929 ГЛИЦ ВВС) Más néven: 929 GLITS; 929 State Flight Test Center; 929 GLITS VVS; 929 Gosudarstvenniy Letno-Ispytatelniy Tsentr Ministerstvo Oboroni Rossiiskoi Federatsii IM. V.P. Chkalova; GLITS MO RF IM. V.P. Ckhalova |
Cím(ek): 416500, Astrakhan Oblast, Akhtubinsk, Oroszországi Föderáció; Chkalovsky Airfield, Oroszországi Föderáció; Astrakhan Oblast, Akhtubinsk-7, Military Unit 15650, Oroszországi Föderáció |
2023.2.25. |
|
474. |
Joint Stock Company Research and Production Association Named After S.A. Lavochkina Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение им. С.А.Лавочкина» (АО «НПО Лавочкина») Más néven: AO Nauchno-Proizvodstvennoe Obedinenie IM. S.A. Lavochkina; JSC Lavochkin Science and Production Association; NPO imeni S.A. Lavochkina; NPO Lavochkin; S.A. Lavochkin Scientific Production Association |
Cím(ek): 141402, Moscow Oblast, Khimki, Leningradskaya Str., 24, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(495) 286-60-00 Honlap: https://www.laspace.ru/ E-mail-cím: npol@laspace.ru Cégjegyzékszám: 5047196566 (Adószám/INN) |
2023.2.25. |
|
475. |
VMK Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «ВМК» (ООО «ВМК») Más néven: VMK LLC; OOO VMK |
Cím(ek): 443050, Samara Oblast, Samara, Zubchaninovka Village, Smyshlyaevskoe Shosse, 1a, Office 258, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 846 972-94-22; +7 987 987-60-64; +7 846 224-07-25 E-mail-cím: rebus@vmksamara.ru Cégjegyzékszám: 6312121234 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
476. |
Testkomplekt LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Тесткомплект» (ООО «Тесткомплект») Más néven: OOO TestKomplekt |
Cím(ek): 107140, Moscow, Upper Krasnoselskaya Str., 2/1, Building 1, Floor 3, Room 317, Oroszországi Föderáció; 141008, Moscow Oblast, Mytishchi, Kolpakova Str., 24A, Office 5.06, Business Centre »Atrium«, Oroszországi Föderáció Honlap: http://test-komplekt.ru/ Telefonszám: + 7 (495) 409-05-95 E-mail-cím: info@test-komplekt.ru Cégjegyzékszám: 5029208152 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
477. |
Radiopriborsnab LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Радиоприборснаб » (ООО «Радиоприборснаб ») Más néven: OOO Radiopriborsnab; AO Radiopriborsnab |
Cím(ek): 141014, Moscow Oblast, Mytischi, Trudovaya Str., 31 Building 1, Office 111, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 926-07-78; +7 925 556-28-45 Honlap: http://www.crpribor.ru/ E-mail-cím: mail@crpribor.ru Cégjegyzékszám: 5029221971 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
478. |
CJSC Radiotekhkomplekt Helyi név: Акционерное Общество «Радиотехкомплект» (АО «РТКТ») Más néven: AO RTKT; JSC Radiotekhkomplekt |
Cím(ek): 115184, Moscow, Bolshaya Tatarskaya Str., 35, Building 7-9, Floor 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 741-65-80 Honlap: https://www.rtkt.ru/ E-mail-cím: radio@rtkt.ru Cégjegyzékszám: 7713122621 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
479. |
Asia Pacific Links Ltd. Más néven: Asia Pacific Links Limited |
Cím(ek): Office E, 8/F., Shing Hing Commercial Building, 21-27 Wing Kut Street, Central District, Hongkong Cégjegyzékszám: 2182045 (CR szám) |
2023.6.23. |
|
480. |
Tordan Industry Limited Más néven: Tordan Industry Ltd. |
Cím(ek): Unit 617, 6/F, 131-132 Connaught Road West, Solo Workshops, Hongkong Cégjegyzékszám: 2687207 (CR szám) |
2023.6.23. |
|
481. |
Alpha Trading Investments Limited Más néven: Alpha Trading Investments; Alpha Trading Investments Ltd |
Cím(ek): Unit 617, 6/F, 131-132 Connaught Road West, Solo Workshops, Hongkong Cégjegyzékszám: 3014289 (CR szám) |
2023.6.23. |
|
482. |
A-CONTRAKT Helyi név: Холдинг А-Контракт Más néven: A-Kontrakt |
Cím(ek): 115419, Moscow, 2nd Roshchinskiy Prospekt, 8, Business Centre »Serpukhovskoy Dvor«, Oroszországi Föderáció; 197022, St. Petersburg, Aptekarsky Prospekt, 6, Oroszországi Föderáció; 194044, St. Petersburg, Gelsingforskaya Str., 3, Letter »3«, Premises 411-416, Oroszországi Föderáció; St. Petersburg, Business Centre »Krasnaya Nitya«, Oroszországi Föderáció; 197022, St. Petersburg, Medikov Prospekt, 5, Letter »V«, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812 703-00-55 Honlap: https://a-contract.ru/ E-mail-cím: info@acont.ru |
2023.6.23. |
|
483. |
JCS Izhevsk Motozavod Axion-Holding Helyi név: Акционерное Общество «Ижевский Мотозавод «Аксион-Холдинг» (АО «Ижевский Мотозавод «Аксион-Холдинг») Más néven: JSC Izhevsk Motor Plant Aksion-Holding |
Cím(ek): 426008, Udmurt Republic, Izhevsk, Maksim Gorkogo Str., 90, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3412) 56-08-99; + 7 (3412) 783–074 Honlap: http://axion.ru/ E-mail-cím: office@axion.ru Cégjegyzékszám: 1826000616 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
484. |
Gorky Plant of Communication Equipment (GZAS) Helyi név: Акционерное Общество «Горьковский Завод Аппаратуры Связи им. А.С. Попова» (АО «ГЗАС им. А.С. Попова») Más néven: Popov Communications Equipment Plant; JSC »GZAS«; Joint Stock Company »Gorky Communications Equipment Plant named after. A.S. Popova«; AO GZAS im. A. S. Popova |
Cím(ek): 603951, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Internatsionalnaya Str., 100, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 260-01-01; + 7 (831) 245-61-74 Honlap: https://gzas.ru/ E-mail-cím: info@gzas.ru Cégjegyzékszám: 5257008145 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
485. |
Nizhny Novgorod Research Institute of Radio Engineering (NNIIRT) Helyi név: Акционерное Общество «Федеральный Научно-Производственный Центр «Нижегородский Научно-Исследовательский Институт Радиотехники» (АО «ФНПЦ «ННИИРТ») Más néven: Federal Research and Production Center »Nizhny Novgorod Scientific Research Institute of Radio Engineering«; AO FNPTs NNIIRT |
Cím(ek): 603152, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Shaposhnikova Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 465 63 79; + 7 (831) 465 20 28 Honlap: https://www.nniirt.ru/ E-mail-cím: nniirt@nniirt.ru Cégjegyzékszám: 5261064047 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
486. |
Nizhegorodskiy Televizionnyy Zavod (NITEL JSC) Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Нижегородский Телевизионный Завод им. В. И. Ленина» (ПАО «НиТел») Más néven: PAO NITEL; Public Joint Stock Company »Nizhny Novgorod Television Plant named after. V. I. Lenin« |
Cím(ek): 603009, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Gagarina Prospekt, 37, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 469-71-83 Honlap: https://nitel-oao.ru/ E-mail-cím: nitel-nnov@mail.ru Cégjegyzékszám: 5261001745 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
487. |
LLC Rezonit Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Резонит» (ООО «Резонит») Más néven: OOO Rezonit |
Cím(ek): 124527, Moscow, Zelenograd, Solnechnaya Alleya, 6, Premises III, Floor 2, Room 3, Oroszországi Föderáció; 197022, St. Petersburg, Instrumentalnaya Str., Building 3, Letter K, Door No. 4, Kantemirovsky Business Centre, Oroszországi Föderáció; 620137, Ekaterinburg, Botanicheskaya Str., 19, Office 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 800 777-81-18; + 7 (495) 777-80-80 Honlap: http://rezonit.ru/ E-mail-cím: pcb@rezonit.ru Cégjegyzékszám: 5044031157 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
488. |
ZAO Promelektronika Helyi név: Закрытое Акционерное Общество «Промэлектроника» (ЗАО «Промэлектроника») Más néven: Closed Joint Stock Company »Promelectronica«; Promelektronika, |
Cím(ek): 620034, Sverdlovsk Oblast, Ekaterinbourg, Kolmogorova Str.,70, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +8 800 1000-321 Honlap: https://www.promelec.ru/ E-mail-cím: info@promelec.ru Cégjegyzékszám: 6659002145 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
489. |
TD Promelektronika LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью Торговый Дом «Промэлектроника» (ООО ТД «Промэлектроника») Más néven: OOO TD Promelektronika; Trading House Promelektronica |
Cím(ek): 620034, Sverdlovsk Oblast, Ekaterinburg, Kolmogorova Str.,70, Office 209, Oroszországi Föderáció; Ekaterinburg, Kolmogorova Str., 73/2, Oroszországi Föderáció; Ekaterinburg, Sukhodolskaya Str., 197, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +8 800 1000-321; + 7 (343) 372-92-28 Honlap: https://www.promelec.ru/ E-mail-cím: order@promelec.ru Cégjegyzékszám: 6659197470 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
490. |
Tako LLC Helyi név: «ՏԱԿՈ» ՍՊԸ; ООО «ТАКО» Más néven: Taco LLC; OOO TAKO |
Cím(ek): 17 Garegin Nzhdehi Street, Shengavit, Yerevan, 0026, Örmény Köztársaság Cégjegyzékszám: 269.110.1228684 (Cégjegyzékszám) |
2023.6.23. |
|
491. |
Art Logistics LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Искусство Логистики» (ООО «Искусство Логистики») Más néven: Art of Logistics LLC |
Cím(ek): 117519, Moscow, Kirovogradskaya Str., 32, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 499 501-00-92 Cégjegyzékszám: 7726745648 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
492. |
GFK Logistics LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Джиэфкей Логистикс» (ООО «Джиэфкей Логистикс») Más néven: OOO Dzhiefkei Logistiks |
Cím(ek): 117519, Moscow, Kirovogradskaya Str., 32, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 340-11-69; + 8 (495) 506-74-10 Honlap: https://gfklog.ru/ E-mail-cím: info@gfklog.ru Cégjegyzékszám: 7701970257 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
493. |
Novastream Limited Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Новастрим» (ООО «Новастрим») Más néven: Novastream LTD; OOO Novastrim |
Cím(ek): 600007, Vladimir Oblast, Vladimir, Severnaya Str., 2A, Room 51, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 999 516-75-09 E-mail-cím: novastream@bk.ru Cégjegyzékszám: 3329101270 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
494. |
SKS Elektron Broker Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «СКС Электрон Брокер» (ООО «СКС Электрон Брокер») Más néven: OOO SKS Elektron Broker; LLC SKS Electron Broker |
Cím(ek): 117218, Moscow, Krzhizhanovskogo Str., 15, Building 5, Floor 5, Office 517B, Oroszországi Föderáció; 129301, Moscow, Kosmonavtov Street, 18, Block 2, Oroszországi Föderáció; 141400, Moscow Oblast, Khimki, Sheremetyevo-2 Business, Floor 3, Office 316, Oroszországi Föderáció; 142015, Moscow Oblast, Domodedovo Airport Territory, Building 8, Oroszországi Föderáció; 692941, Primorsky Krai, Nakhodka, Vnutriportovaya Str., Office 301, Oroszországi Föderáció; 150054, Yaroslavl Oblast, Yaroslavl, Lenina Avenue, 61A, Office 701, Oroszországi Föderáció; 196210, St. Petersburg, Pulkovskoe Highway, 37, Building 4, Floor 3n1, Office 3.076, Oroszországi Föderáció; 194292, St. Petersburg, 5th Verkhniy Lane, Industrial Zone Pamas, Letter Zh, Office 117, Oroszországi Föderáció; 196084, St. Petersburg, Tsvetochnaya Str., 16, Business Centre Osipoff, Office 415, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 682-21-35 E-mail-cím: support@eps-customs.ru Honlap: http://eps-customs.ru/; http://sks-broker.ru/ Cégjegyzékszám: 7704548269 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
495. |
Trust Logistics Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Логистика Доверия» (ООО «Логистика Доверия») Más néven: OOO Logistika Deveriya; Trust Logistics LLC |
Cím(ek): 141402, Moscow Oblast, Khimki, Engels St., 27, Floor 2, Room. 89, Oroszországi Föderáció; 141402, Moscow Oblast, Khimki, Territory of Sheremetyevo Airport, Property 5, 3rd Floor, Office 321, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 499 505-50-48; +7 495 796-27-68; Honlap: https://www.trust-logistics.ru/ E-mail-cím: p.akifev@trust-logistics.ru Cégjegyzékszám: 7721758555 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
496. |
Trust Logistics LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Траст Лоджистикс Групп» (ООО «Траст Лоджистикс Групп») Más néven: Trust Logistics Group LLC; OOO Trast Lodzhistiks Grupp |
Cím(ek): 125368, Moscow, Baryshikha Str., 32, Building 1, Room 1/1, Oroszországi Föderáció; 141402, Samara; Yelizarova Str., 23, Oroszországi Föderáció; 125466, Yurovskaya Str., 92, Suite I, Room 40, Oroszországi Föderáció; 141402, Moscow Oblast, Khimki, Territory of Sheremetyevo Airport, Property 5, 3rd Floor, Office 321, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 499 505-50-48; +7 499 505 5048; +7 937 184-49-77 Honlap: https://www.trust-logistics.ru/ Cégjegyzékszám: 7733899720 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
497. |
Alfa Beta Creative LLC Helyi név: “ALFA BETA CREATIVE” mas`uliyati cheklangan jamiyati |
Cím(ek): 16A Navoi Street, Shaykhantakhur District, Tashkent, 100011, Üzbég Köztársaság Telefonszám: 999810409 E-mail-cím: seva4505@mail.ru Cégjegyzékszám: 309628784 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
498. |
GFK Logistics Asia LLC Helyi név: “GFK LOGISTIC ASIA” mas`uliyati cheklangan jamiyati |
Cím(ek): 16A Navoi Street, Shaykhantakhur District, Tashkent, 100011, Üzbég Köztársaság Telefonszám: 977467546 E-mail-cím: lady.k.yu.a31@gmail.com Cégjegyzékszám: 305439019 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
499. |
I Jet Global DMCC Más néven: iJet |
Cím(ek): Damascus, Szíriai Arab Köztársaság |
2023.6.23. |
|
500. |
I Jet Global DMCC Helyi név: آي جت غلوبال م.د.م.س Más néven: iJet |
Cím(ek): Unit No: 3504, 1 Lake Plaza, Plot No: JLT-PH2-T2A, Jumeirah Lakes Towers, P.O. Box-211764, Dubai, Egyesült Arab Emírségek; Telefonszám: + 971 4 553 04 02 Honlap: http://www.ijet.aero/ Cégjegyzékszám: 11464425 (CBLS szám) |
2023.6.23. |
|
501. |
Success Aviation Services FZC Helyi név: ساكسيس افييشن سيرفيسز ش م ح Más néven: Sucess Aviation; Success Aviation Services FZCO |
Cím(ek): 608, The Apricot Tower, Dubai Silicon Oasis, P.O.BOX-341999, Dubai, Egyesült Arab Emírségek; Building L1, Sharjah International Airport, Sharjah, Egyesült Arab Emírségek Telefonszám: + 971 4 3020 444 Honlap: https://success.aero/ Cégjegyzékszám: 11442981 (CBLS szám) |
2023.6.23. |
|
502. |
LLC CST (Zala Aero Group) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «ЦСТ» (ООО «ЦСТ») Más néven: Zala Aero Group; Zala Aero |
Cím(ek): 127030, Moscow, Institutskiy Lane, 2, Floor 5, Room 7, Oroszországi Föderáció; 426011, Izhevsk, UR, P.O. 9050, Oroszországi Föderáció; 127055, Moscow, Perunovsky Lane, 3, Building 2, Floor 3, Room 21, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 665-51-20; +7 341 243-05-05; + 7 (800) 550-421-4 Honlap: https://zala-aero.com/ E-mail-cím: info@zala.ru; info@zala.aero; info@zala-aero.com Cégjegyzékszám: 1841015504 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
503. |
Iran Aircraft Manufacturing Industries Corporation Helyi név: شرکت صنایع هواپیماسازی ایران Más néven: HESA; Iran Aircraft Manufacturing Industrial Company; Hava Peyma Sazi-e Iran; Havapeyma Sazhran; Havapeyma Sazi Iran; IAMI; IAMCO; HTC |
Cím(ek): P.O. Box 8140, No. 107 Sepahbod Gharany Ave, Tehran, Iráni Iszlám Köztársaság; Esfahan, P.O. Box 83145-311, 28 km Esfahan – Tehran Freeway, Shahin Shahr, Iráni Iszlám Köztársaság; Box 14155-5568, No27 Ahahamat Ave, Vallie Asr Square, Teheran, Iráni Iszlám Köztársaság Telefonszám: + 98 31 45224910-20 Honlap: http://www.hesa.ir E-mail-cím: info@hesaco.com Cégjegyzékszám: 10100722073 (ID) |
2023.6.23. |
|
504. |
Closed Joint Stock Company Special Design Bureau Helyi név: Акционерное Общество «Специальное Конструкторское Бюро» (АО «СКБ») Más néven: ZAO SKB; AO SKB |
Cím(ek): 614014, Perm Krai, Perm, 1905 Goda Str., 35/Zh, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(342) 260-76-98 Honlap: http://mz.perm.ru E-mail-cím: sdg@mz.perm.ru Cégjegyzékszám: 5906034720 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
505. |
Federal State Enterprise Kazan State Gunpowder Plant Helyi név: Федеральное Казенное Предприятие «Казанский Государственный Казенный Пороховой Завод» (ФКП «КГКПЗ») Más néven: FKP KGKPZ |
Cím(ek): 420032, Republic of Tatarstan, Kazan, Pervogo Maya Str., 14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (843) 554-45-73 Honlap: http://kazanpowder.ru/ E-mail-cím: odp@kgpp.ru Cégjegyzékszám: 1656025681 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
506. |
Federal State Unitary Enterprise Central Scientific Research Institute of Chemistry and Mechanics Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Центральный Научно-Исследовательский Институт Химии и Механики» (ФГУП «ЦНИИХМ») Más néven: FGUP TSNIIKHM |
Cím(ek): 115487, Moscow, Nagatinskaya Str., 16A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (499) 611-51-29 Honlap: http://cniihm.ru/ E-mail-cím: mail@cniihm.ru Cégjegyzékszám: 7724073013 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
507. |
Federal State Unitary Enterprise Rostov-On-Don Research Institute of Radio Communications Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Ростовский-На-Дону Научно-Исследовательский Институт Радиосвязи» (ФГУП «РНИИРС» или ФГУП «Федеральный Научно-Производственный Центр РНИИРС») Más néven: FGUP RNIIRS; Federal Research and Production Centre RNIIRS |
Cím(ek): 344038, Rostov Oblast, Rostov-on-Don, Nansen Str., 130, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (863) 2000-555, + 7 (863) 2555-311 Honlap: https://www.rniirs.ru/ E-mail-cím: rniirs@rniirs.ru Cégjegyzékszám: 6152001024 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
508. |
Informtest Firm Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью Фирма «Информтест» (ООО Фирма «Информтест») Más néven: Informtest Firm LLC; OOO Firma Informtest |
Cím(ek): 124482, Moscow, Zelenograd, Savyolkinsky Proezd, 4, Apartment 6, Floor XIV, Room 8, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 983-10-73 Honlap: http://inftest.ru/ E-mail-cím: inftest@inftest.ru Cégjegyzékszám: 7735075319 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
509. |
Joint Stock Company 150 Aircraft Repair Plant Helyi név: Акционерное Общество «150 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «150 Авиационный Ремонтный Завод») Más néven: JSC 150 ARZ |
Cím(ek): 238347, Kaliningrad Oblast, Svetly, Lublino Village, Garrisonnaya Str., 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (40152) 2 41 72 Honlap: http://150-arz.ru/; https://rhc.aero/structure/150-aviacionnyy-remontnyy-zavod E-mail-cím: inform@150-arz.ru Cégjegyzékszám: 3913501370 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
510. |
Joint Stock Company 810 Aircraft Repair Plant Helyi név: Акционерное Общество «810 Авиационный Ремонтный Завод» (АО «810 Авиационный Ремонтный Завод») Más néven: 810 ARZ |
Cím(ek): 672003, Trans-Baikal Krai, Chita, Vertoletnaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3022) 28 34 11 Honlap: https://810arz.ru/; https://rhc.aero/structure/ao-810-aviacionnyy-remontnyy-zavod E-mail-cím: 810to@mail.ru Cégjegyzékszám: 7536080716 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
511. |
Joint Stock Company Arzamas Instrument-Making Plant named after P.I. Plandin Helyi név: Акционерное Общество «Арзамасский Приборостроительный Завод имени П.И. Пландина» (АО «АПЗ») Más néven: AO APZ; Joint Stock Company Plandin Arzamas Instrument Manufacturing Plant |
Cím(ek): 607220, Nizhny Novgorod Oblast, Arzamas, 50 Let VLKSM Str., 8-А, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (83147) 7-91-33 Honlap: https://aoapz.ru/ E-mail-cím: apz@aoapz.ru Cégjegyzékszám: 5243001742 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
512. |
Joint Stock Company Concern Central Institute for Scientific Research Elektropribor Helyi név: Акционерное Общество «Концерн «Центральный Научно-Исследовательский Институт «Электроприбор» (АО «Концерн «ЦНИИ «Электроприбор») Más néven: Concern TsNII Elektropribor; State Research Center of the Russian Federation Concern CSRI Elektropribor, JSC; Elektropribor |
Cím(ek): 197046, St. Petersburg, Malaya Posadskaya Str., 30, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 232-59-15 Honlap: http://www.elektropribor.spb.ru/ E-mail-cím: office@eprib.ru Cégjegyzékszám: 7813438763 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
513. |
Joint Stock Company Dux Helyi név: Акционерное Общество «Дукс» (АО «Дукс») Más néven: AO DUKS |
Cím(ek): 125124, Moscow, Pravdy Str. 8, Building 3, Room 1/2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 257-10-93 Honlap: http://duks.su/ E-mail-cím: info@duks.su Cégjegyzékszám: 7714077682 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
514. |
Joint Stock Company Eastern Shipyard Helyi név: Акционерное Общество « Восточная Верфь» (АО «Восточная Верфь») Más néven: AO Vostochnaya Verf; JSC Vostochnaia Verf; AO V-VERF |
Cím(ek): 690017, Primorsky Krai, Vladivostok, Geroev Tikachestsev Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 423 265-88-10 Honlap: https://vverf.ru/ E-mail-cím: Info@vverf.ru Cégjegyzékszám: 2537009643 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
515. |
Joint Stock Company Information Satellite Systems Named After Academician M.F. Reshetnev Helyi név: Акционерное Общество «Нформационные Спутниковые Системы» имени Академика М.Ф. Решетнёва» (АО «Решетнёв») Más néven: AO ISS, AO Reshetnev; Satellite Information Systems Reshetnev |
Cím(ek): 662972, Krasnoyarsk Krai, Zheleznogorsk, Lenina Str., 52, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3919) 72-24-39 Honlap: http://iss-reshetnev.ru/ E-mail-cím: office@iss-reshetnev.ru Cégjegyzékszám: 2452034898 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
516. |
Joint Stock Company Izhevsk Electromechanical Plant Kupol Helyi név: Акционерное Общество «Ижевский Электромеханический Завод «Купол» (АО «ИЭМЗ «Купол») Más néven: AO IEMZ Kupol |
Cím(ek): 426033, Udmurt Republic, Izhevsk, Pesochnaya Str., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3412) 72-22-09 Honlap: https://kupol.ru/ E-mail-cím: iemz@kupol.ru Cégjegyzékszám: 1831083343 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
517. |
Joint Stock Company Kazan Optical-Mechanical Plant Helyi név: Акционерное Общество «Казанский Оптико-Механический Завод» (АО «КОМЗ») Más néven: AO KOMZ; JSC Kazan Optical and Mechanical Plant |
Cím(ek): 420075, Republic of Tatarstan, Kazan, Lipatova Str., 37, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(843) 235-80-01 Honlap: https://komzrt.ru/ E-mail-cím: Info@komzrt.ru Cégjegyzékszám: 1660004229 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
518. |
Joint Stock Company Khabarovsk Shipbuilding Yard Helyi név: Акционерное Общество «Хабаровский Судостроительный Завод» (АО «ХСЗ») Más néven: Joint-Stock Company Khabarovskiy Shipyard; Joint-Stock Company Khabarovsky Shipbuilding Plant; AO KhSZ |
Cím(ek): 680003, Khabarovsk Krai, Khabarovsk, Suvorova Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4212) 458-535 Honlap: https://aohsz.com/ E-mail-cím: aohsz@aohsz.ru Cégjegyzékszám: 2723112662 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
519. |
Joint Stock Company Machine Building Company Vityaz Helyi név: Акционерное Общество «Машиностроительная Компания «Витязь» (АО «МК «Витязь») Más néven: MK Vityaz AO; JSC Vityaz |
Cím(ek): 453203, Republic of Bashkortostan, Ishimbay District, Ishimbay, Industrialnoye Shosse, 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8(34794)2-47-87 Honlap: http://bolotohod.ru/ E-mail-cím: vityaz@vtz.uvz.ru Cégjegyzékszám: 0261013879 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
520. |
Joint Stock Company Management Company Radiostandard Helyi név: Акционерное Общество «Управляющая Компания «Радиостандарт» (АО «УК «Радиостандарт») Más néven: JSC MC Radiostandard; AO UK Radiostandart |
Cím(ek): 198097, St. Petersburg, Marshala Govorova Str., 29, Letter N, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812 336-70-55; + 7 (812) 319-67-82 Honlap: http://www.radio-standart.ru/ E-mail-cím: info@radio-standart.ru Cégjegyzékszám: 7805242397 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
521. |
Joint Stock Company Marine Instrument Engineering Corporation Helyi név: Акционерное Общество «Корпорация Морского Приборостроения» (АО «КМП») Más néven: AO KMP; JSC Marine Instrumentation Corporation |
Cím(ek): 197046, St. Petersburg, Malaya Posadskaya Str., 30, Letter A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (800)222-86-68 Honlap: https://aokmp.ru/ E-mail-cím: mail@ao-kmp.ru Cégjegyzékszám: 7813649764 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
522. |
Joint Stock Company NII Gidrosvyazi Shtil Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Гидросвязи «Штиль» (АО «НИИ Гидросвязи «Штиль») Más néven: JSC Research Institute of Hydrocommunication »Shtil« |
Cím(ek): 400081, Volgograd Oblast, Volgograd, Angarskaya Str., 17, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8442) 49-98-52 Honlap: http://shtil.org/ E-mail-cím: shtil@shtil.org Cégjegyzékszám: 3443055050 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
523. |
Joint Stock Company Nizhny Novgorod Plant of the 70th Anniversary of Victory Helyi név: Акционерное Общество «Нижегородский Завод 70-Летия Победы» (АО «НЗ 70-Летия Победы») Más néven: AO Nizhegorodskiy Zavod 70 Letiya Pobedy; NZSLP; AO NZ 70-Letiya Pobedy |
Cím(ek): 603052, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Sormovskoe Highway, 21, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (831) 249-82-38 Honlap: https://nzslp.ru/ E-mail-cím: 70Pobeda@nzslp.ru Cégjegyzékszám: 5259113339 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
524. |
Joint Stock Company Northern Production Association Arktika Helyi név: Акционерное Общество «Северное Производственное Объединение «Арктика» (АО «СПО «Арктика») Más néven: JSC SPO Arktika |
Cím(ek): 164500, 34 Arkhangelsk Oblast, Severodvinsk, Arkhangelskoye Shosse, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 8184 58-75-99 Honlap: https://spoarktika.ru/ E-mail-cím: arktika@spoarktika.ru Cégjegyzékszám: 2902057930 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
525. |
Joint Stock Company Perm Machine Building Plant Helyi név: Акционерное Общество «Пермский Завод «Машиностроитель» (АО «ПЗ «Маш», АО «Пермский Завод «Машиностроитель») Más néven: JSC PZ Mash; AO PZ Mash; AO Permskiy Zavod Mashinostroitel; JSC PP Mash; JSC Perm Plant Mashinostroitel |
Cím(ek): 614014, Perm Krai, Perm, Novozvyaginskaya Str., 57, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (342) 263-17-24 Honlap: http://pzmash.ru/ E-mail-cím: pzmash@perm.ru Cégjegyzékszám: 5906075029 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
526. |
Joint Stock Company Production Complex Akhtuba Helyi név: Акционерное Общество «Производственный Комплекс «Ахтуба» (АО «ПК «Ахтуба») Más néven: JSC PC Akhtuba; AO PK Akhtuba |
Cím(ek): 400081, Volgogradskaya Oblast, Volgograd, Angarskaya Str., 17, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8442) 37-69-48 Honlap: http://akhtuba.ru/ E-mail-cím: pk@akhtuba.ru Cégjegyzékszám: 3443048328 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
527. |
Joint Stock Company Project Design Bureau RIO Helyi név: Акционерное Общество «Проектно-Конструкторское Бюро «РИО» (АО «ПКБ «РИО») Más néven: JSC PKB RIO; RIO Design Bureau; Joint Stock Company »Design and Engineering Bureau RIO« |
Cím(ek): 199155, St. Petersburg, Uralskaya Str., 19, Building 9, Letter Zh, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 313-61-81 Honlap: https://pkb-rio.com/ E-mail-cím: rio@pkb-rio.com Cégjegyzékszám: 7805069865 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
528. |
Joint Stock Company Scientific Production Association Orion Helyi név: Акционерное Общество «НПО «Орион» (АО «НПО «Орион») Más néven: JSC SPA Orion; AO NPO Orion; Orion Research Production Association |
Cím(ek): 111538, Moscow, Kosinskaya Str., 9, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 374-94-00 Honlap: https://orion-ir.ru/ E-mail-cím: orion@orion-ir.ru Cégjegyzékszám: 7720770380 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
529. |
Joint Stock Company Scientific Production Association Volna Plant Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Производственное Объединение Завод «Волна» (АО «НПО Завод «Волна») Más néven: AO NPO Zavod Volnaб AO Nauchno-Proizvodstvennoe Obedinenie Zavod Volna; JSC SPA Volna Plant; Volna SPB |
Cím(ek): 198095, St. Petersburg, Marshal Govorova Str., 29, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 448-69-60 Honlap: https://volnaspb.ru/ E-mail-cím: info@volnaspb.ru Cégjegyzékszám: 7805047646 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
530. |
Joint Stock Company Scientific Research Engineering Institute Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Инженерный Институт» (АО «НИИИ») Más néven: AO NIII; AO Nauchno-Issledovatelskiy Inzhenerniy Institut; JSC SREI |
Cím(ek): 143900, Moscow Oblast, Balashikha, Enthusiastov Shosse (Territory of the Western Industrial Zone), 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 (495) 524-91-12 Honlap: http://oaoniii.ru/ E-mail-cím: pochta@aoniii.ru Cégjegyzékszám: 5001086137 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
531. |
Joint Stock Company Scientific Research Institute of Computing Complexes Named After M.A. Kartsev Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Исследовательский Институт Вычислительных Комплексов им. М.А. Карцева» (АО «НИИВК им. М. А. Карцева») Más néven: AO NIIVK N.A. M.A. Kartsev; AO NIIVK im. M.A. Kartsev; AO Nauchno-Issledelvatelsky Institut Vychislitelnykh Kompleksov imeni M.A. Kartseva |
Cím(ek): 17437, Profsoyuznaya Str., 108, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74953300929 Honlap: https://niivk.ru/ E-mail-cím: postoffice@niivk.ru Cégjegyzékszám: 7728032882 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
532. |
Joint Stock Company Scientific Technical Institute Radiosvyaz Helyi név: Акционерное Общество «Научно-Технический Институт «Радиосвязь» (АО «НТИ «Радиосвязь») Más néven: AO NTO Radiosvyaz |
Cím(ek): 198097, St. Petersburg, Marshala Govorova Str., 29, Letter N, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 714-28-54; + 7 (812) 305-25-20; + 7 (812) 305-25-28 Honlap: https://ntiradio.ru/ E-mail-cím: ntiradio@ntiradio.ru Cégjegyzékszám: 7812011739 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
533. |
Joint Stock Company Taganrog Plant Priboy Helyi név: Акционерное Общество «Таганрогский Завод «Прибой» (АО «ТЗ «Прибой») Más néven: AO TZ Priboy |
Cím(ek): 347913, Rostov Oblast, Taganrog, Bolshaya Bulvarnaya Str., 13, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 313-61-81 Honlap: https://pkb-rio.com/ E-mail-cím: rio@pkb-rio.com Cégjegyzékszám: 6154093944 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
534. |
Joint Stock Company Tula Cartridge Works Helyi név: Акционерное Общество «Тульский Патронный Завод» (АО «ТПЗ») Más néven: Tula Cartridge Plant JSC; TulAmmo; JSC »Tula Ammunition Plant«; AO TPZ |
Cím(ek): 300004, Tula Oblast, Tula, Marata Str., 47B, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 4872 46 90 43 Honlap: https://tulammo.ru/ E-mail-cím: tpz@tulammo.ru Cégjegyzékszám: 7105008338 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
535. |
Joint Stock Company Tula Machine-Building Plant Helyi név: Акционерное Общество «Акционерная Компания «Туламашзавод» (АО «АК «Туламашзавод») Más néven: AO AK Tulamashzavod |
Cím(ek): 300002, Tula Oblast, Tula, Mosina Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4872) 32-10-09; + 7 (4872) 55-87-13 Honlap: http://www.tulamash.ru/ E-mail-cím: sekretar@tulamash.ru Cégjegyzékszám: 7106002836 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
536. |
Joint Stock Company Ulan-Ude Aviation Plant Helyi név: Акционерное Общество «Улан-Удэнский Авиационный Завод» (АО «У-УАЗ») Más néven: JSC UUAP; U-UAP JSC; AO U-UAZ; Ulan-Ude Aircraft Aviation Plant; Ulan-Ude Aviation Factory |
Cím(ek): 670009, Republic of Buryatia, Ulan-Ude, Khorinskaya Str., 1, Oroszországi Föderáció; 670009, Republic of Buryatia, Ulan-Ude, Tchaikovsky Str., 5, Office 35, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3012) 58-11-95; + 7 (3012) 25 33 86 Honlap: http://uuaz.ru/; https://www.rhc.aero/structure/ulan-udenskiy-aviacionnyy-zavod E-mail-cím: uuaz@uuaz.ru Cégjegyzékszám: 0323018510 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
537. |
Joint Stock Company Ulyanovsk Cartridge Works Helyi név: Акционерное Общество «Ульяновский Патронный Завод» (АО «УПЗ») Más néven: AO UPZ; JSC »Ulyanovsk Ammunition Plant« |
Cím(ek): 432007, Ulyanovsk Oblast, Ulyanovsk, Shoferov Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (8422) 26-95-55 Honlap: https://ulnammo.ru/ E-mail-cím: info@ulnammo.ru Cégjegyzékszám: 7328500127 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
538. |
Joint Stock Company Ural Automotive Plant Helyi név: Акционерное Общество «Автомобильный Завод «Урал» (АО «АЗ «УРАЛ», АО «Автомобильный Завод «Урал») Más néven: Ural AZ; JSC Automobile Plant URAL; AO AZ Ural |
Cím(ek): 456304, Chelyabinsk Oblast, Miass, Avtozavodtsev Prospekt, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8-800-100-11-74; + 7 (3513) 55-49-83 Honlap: https://uralaz.ru/ E-mail-cím: SecrUral@uralaz.ru Cégjegyzékszám: 7415029289 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
539. |
Joint Stock Company Vodtranspribor Helyi név: Акционерное Общество «Водтрансприбор» (АО «Водтрансприбор») |
Cím(ek): 197342, St. Petersburg, Serdobolskaya Str., 64, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 416-55-39 Honlap: https://vodtranspribor.ru/ E-mail-cím: vtp@vtp.ru Cégjegyzékszám: 7814010307 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
540. |
Joint Stock Company Zavolzhskiy Plant of Caterpillar Tractors Helyi név: Акционерное Общество «Заволжский Завод Гусеничных Тягачей» (АО «ЗЗГТ») Más néven: AO ZZGT; AO Zavolzhskiy Zavod Gusenichnikh Tyagachey; JSC ZCVP; Joint Stock Company »Zavolzhsky Crawler Vehicle Plant« |
Cím(ek): 606522, Nizhny Novgorod Oblast, Gorodetsky District, Zavolzhye, Zheleznodorozhnaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (83161) 2-14-03; + 7 (916) 033-87,60 Honlap: https://zzgt.ru/ E-mail-cím: SergeyGZ@main-group.ru Cégjegyzékszám: 5248031980 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
541. |
Joint Stock Company Zelenodolsk Plant Named After A.M. Gorky Helyi név: Акционерное Общество «Зеленодольский Завод имени А.М. Горького» (АО «Зеленодольский Завод имени А.М. Горького») Más néven: JSC Zelenodolsk Shipyard; AO Zelenodolsky Zavod imeni A.M. Gorkogo |
Cím(ek): 422546, Republic of Tatarstan, Zelenodolsk District, Zelenodolsk, Zavodskaya Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 843 715-76-10 Honlap: https://zdship.ru/ E-mail-cím: zdship@nimb.ru Cégjegyzékszám: 1648013442 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
542. |
Machine Building Group Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Машиностроительная Группа» (ООО «МГ») Más néven: Machine Building Group; OOO Mashinostroitelnaya Gruppa; OOO MG; MG LLC |
Cím(ek): 123376, Moscow, Rochdelskaya Str., 15, Building 1, Oroszországi Föderáció; 123022, Moscow, Rochdelskaya Str., 15, Building 8, Floor 2, Premises II, Room 45, Oroszországi Föderáció E-mail-cím: manoshkinaoi@umg.ru Cégjegyzékszám: 7722469147 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
543. |
Military Industrial Company Limited Liability Company Helyi név: Общество С Ограниченной Ответственностью «Военно-Промышленная Компания» (ООО «ВПК») Más néven: LLC Voenno-Promyshlennaya Kompaniya; OOO VPK; VPK Military Industrial Company |
Cím(ek): 123376, Rochdelskaya Str., 15, Building 8, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 662-10-57 Honlap: http://www.milindcom.ru E-mail-cím: SecrVPK@hq.basel.ru Cégjegyzékszám: 7703602065 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
544. |
Open Joint Stock Company Degtyaryov Plant Helyi név: Открытое Акционерное Общество «Завод им. В.А. Дегтярева» (ОАО «ЗИД») Más néven: OJSC Plant im. V.A. Degtyareva; Degtyaryov Factory; OAO ZiD; Open Joint Stock Company »Plant named after V.A. Degtyarev«; Open Joint Stock Company »V.A. Degtyarev Plant« |
Cím(ek): 601900, Vladimir Oblast, Kovrov, Truda Str., 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (49232) 9-12-09 Honlap: https://zid.ru/ E-mail-cím: zid@zid.ru Cégjegyzékszám: 3305004083 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
545. |
Promtekhnologiya Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Промтехнология» (ООО «Промтехнология») Más néven: LLC »Promtechnology«; Limited Liability Company Promtechnologia; OOO Promtekhnologiya; ORSIS |
Cím(ek): 109052, Moscow, 14 Podyomnaya Str.,14, Building 8; Oroszországi Föderáció; 117218, Moscow, Krzhizhanovskogo Str., 29, Building 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 647-88-66 Honlap: http://www.orsis.com/company/contacts/factory E-mail-cím: promtechnologies@gmail.com; info@orsis.com Cégjegyzékszám: 7708696860 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
546. |
Public Joint Stock Company Kurganmashzavod Helyi név: Акционерное Общество «Курганский Машиностроительный Завод» (АО «Курганмашзавод») Más néven: AO Kurganmashzavod; Joint Stock Company »Kurgan Machine-Building Plant« |
Cím(ek): 640021, Kurgan Oblast, Kurgan, Mashinostroiteley Prospekt, 17, Office Letter 1Zh, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3522) 471-999 Honlap: https://www.kmz.ru/ E-mail-cím: ok@kmz.ru Cégjegyzékszám: 4501008142 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
547. |
Public Joint Stock Company Motovilikha Plants Helyi név: Публичное Акционерное Общество Специального Машиностроения и Металлургии «Мотовилихинские Заводы» (ПАО «Мотовилихинские Заводы») Más néven: PJSC Motovilikha Plants; Public Joint Stock Company of Special Machine Building and Metallurgy Motovilikhinskie Zavody; PJSC Motovilikhinskie Zavody |
Cím(ek): 614014, Perm Krai, Perm, 1905 Goda Str., 35, Building 245, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(342) 260-73-01 Honlap: https://mz.perm.ru/ E-mail-cím: mz1@mz.perm.ru Cégjegyzékszám: 5906009273 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
548. |
Public Joint Stock Company Proletarsky Plant Helyi név: Публичное Акционерное Общество «Пролетарский Завод» (ПАО «Пролетарский Завод») Más néven: PJSC Proletarsky Factory; PAO Proletarsky Zavod |
Cím(ek): 192029, St. Petersburg, Dudko Str., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 640-11-69 Honlap: https://proletarsky.ru/ E-mail-cím: info@proletarsky.ru Cégjegyzékszám: 7811039386 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
549. |
Public Joint Stock Company Rostvertol Helyi név: Ростовский Вертолетный Производственный Комплекс Публичное Акционерное Общество «Роствертол» имени Б.Н.слюсаря (ПАО «Роствертол») Más néven: Rostov Helicopter Production Complex; Rostvertol PJSC; PAO Rosvertol; Rostov Helicopter Production Complex Public Joint Stock Company »Rostvertol« named after B.N. Slyusar |
Cím(ek): 344038, Rostov Oblast, Rostov-on-Don, Novatorov Str., 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (863) 272-72-21 Honlap: https://www.rostvertolplc.ru/ E-mail-cím: g.bunyaeva@rostvert.ru Cégjegyzékszám: 6161021690 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
550. |
Scientific Production Association Izhevsk Unmanned Systems Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Научно-Производственное Объединение «Ижевские Беспилотные Систем» (ООО «НПО «ИжБС») Más néven: Izhevsk Unmanned Systems Research and Production Association LLC; Limited Liability Company »Research and Production Association ’Izhevsk Unmanned Systems’«; OOO NPO IzhBS |
Cím(ek): 115432, Moscow, Trofimova Str., 2A, Room. 221, Oroszországi Föderáció; 426063, Udmurt Republic, Izhevsk, Ordzhunikidze Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3412) 43-01-11; + 7 (939) 875-00-17 Honlap: http://www.izh-bs.ru/ E-mail-cím: info@izh-bs.ru Cégjegyzékszám: 1831117433 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
551. |
Scientific Production Enterprise Prima Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Научно-Производственное Предприяти «Прима» (ООО НПП «Прима») Más néven: NPP Proma; OOO Nauchno-Proizvodstvennoe Predpriyatie Prima; Research & Production Company Prima; Prima Systems; SPE Prima LLC |
Cím(ek): 603003, Nizhny Novgorod Oblast, Nizhny Novgorod, Svobody Str., 63, Oroszországi Föderáció; 603950, Nizhny Novgorod, Sormovskoye Shosse, 1Zh Telefonszám: + 7 (831) 233-19-03 Website: https://prima-systems.ru/ E-mail-cím: info@prima.nnov.ru Cégjegyzékszám: 5257013402 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
552. |
United Machine Building Group Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Объединенная Машиностроительная Группа» (ООО «ОМГ»); Общество с Ограниченной Ответственностью «Производственное Объединение «Уралаз» (ООО «ПО «Уралаз») Más néven: OOO OMG; OOO Obedinennaya Mashinostroitelnaya Gruppa; UMG LLC; Limited Liability Company »Production Association ’Uralaz’«; OOO PO Uralaz |
Cím(ek): 123376, Moscow, Rochdelskaya Str., 15, Building 1, Oroszországi Föderáció; 123022, Moscow, Rochdelskaya Str., 15, Building 8, Floor 2, Premises II, Room 45, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 (800) 250-49-55; +7 495 653-85-76; +7 482 241-54-31 Honlap: https://umg-sdm.com/ E-mail-cím: info@umg.ru Cégjegyzékszám: 7722469161 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
553. |
Volgograd Machine Building Company Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Волгоградская Машиностроительная Компания «ВГТЗ» (ООО «ВМК «ВГТЗ») Más néven: OOO VMK VGTZ; Volgograd Tractor Plant |
Cím(ek): 400006, Volgograd Oblast, Volgograd, Dzerzhinsky Square, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8442) 77-10-04; + 7 (8442) 74-60-01 Honlap: https://vgtz.com/ E-mail-cím: info@vgtz.com Cégjegyzékszám: 3441023695 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
554. |
VXI-Systems Limited Liability Company Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «VXI-Системы» (ООО «VXI-Системы») Más néven: InformTest Holdings |
Cím(ek): 124482, Moscow, Zelenograd, Savyolkinsky Proezd, 4, Apartment 6, Floor XIV, Room 1, Oroszországi Föderáció; 124482, Moscow, Zelenograd, Savyolkinsky Proezd, 4, Floor 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 983-10-73 Honlap: http://www.vxisystems.ru/ E-mail-cím: 4send@vxisystems.ru Cégjegyzékszám: 7735126740 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
555. |
LLC Yadro Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Группа Компаний Ядро» (ООО «ГК Ядро») Más néven: Yadro Group of Companies; Limited Liability Company »Yadro Group of Companies«; OOO GK Yadro |
Cím(ek): 123376, Moscow, Rochdelskaya Str. 15, Building 13, Technical Floor/IV, Room 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 540 50 55; +7 901 599-47-57; +7 495 262-14-93 Honlap: https://yadro.com/ru E-mail-cím: info@yadro.com Cégjegyzékszám: 7703399790 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
556. |
Perm Powder Plant Helyi név: Федеральное Казенное Предприятие «Пермский Пороховой Завод» (ФКП «Пермский Пороховой Завод») Más néven: Federal State Enterprise »Perm Powder Plant«; FPK Perm Powder Plant; FKP Permsky Porokhovoy Zavod |
Cím(ek): 614042, Perm Oblast, Perm, Galperina Str., 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (342) 250-19-01; + 7 (342) 250-19-10; + 7 (342) 250-19-50 Honlap: http://www.fkpppz.ru/ E-mail-cím: ppz@perm.ru Cégjegyzékszám: 5908006119 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
557. |
RPA Kazan Machine Building Plant Helyi név: Акционерное Общество «Казанское Моторостроительное Производственное Объединение» (АО «КМПО») Más néven: Kazan Engine Building Production Association; AO KMPO |
Cím(ek): 420036, Republic of Tatarstan, Kazan, Dementiev Str, 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (843) 221-26-00 Honlap: https://www.kmpo.ru/ E-mail-cím: kmpo@oao.kmpo.ru Cégjegyzékszám: 1657005416 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
558. |
Proton JSC Helyi név: Акционерное Общество «Протон» (АО «Протон») Más néven: AO Proton |
Cím(ek): 302040, Orel Oblast, Orel, Leskova Str., 19, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4862) 41-44-10; + 7 4862 498634; + 7 4862 414403 Honlap: https://www.proton-orel.ru/ E-mail-cím: priem@proton-orel.ru Cégjegyzékszám: 5753018359 (Adószám/INN) |
2023.6.23. |
|
559. |
Grant Instrument Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Грант Инструмент» (ООО «Грант Инструмент») Más néven: OOO Grant Instrument; Grant Tools |
Cím(ek): 196006, St. Petersburg, Tsvetochnaya Str., 16, Building 1, Premises 425, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812 309 94 73 Honlap: http://grant-tools.ru/ E-mail-cím: info@grant-tools.ru Cégjegyzékszám: 7807042570 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
560. |
Streloy Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Стрелой» (ООО «Стрелой») Más néven: LLC Streloy; Limited Liability Company Streloy; Limited Liability Company Streloi; Obshchestvo S Ogranichennoi Otvetstvennostyu Streloi; Streloi OOO; Streloy OOO |
Cím(ek): 191025, St. Petersburg, Dmitrovsky Per. 13, Office 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 670-50-50 Honlap: https://streloy.ru/ E-mail-cím: hello@streloy.ru Cégjegyzékszám: 7840498176 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
561. |
LLC Research and Production Enterprise Itelma Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Научно-Производственное Предприятие «ИТЭЛМА» (ООО «НПП «ИТЭЛМА»); Итэлма Электронные Решения Más néven: Research and Production Enterprise Itelma LLC; Itelma; LLC »RK-ITELMA«; Itelma Electronics; Nauchno Proizvodstvennoe Predpriyatie Itelma; LLC NPP Itelma |
Cím(ek): 115230, Moscow, 1st Nagatinsky Proyezd, 10, Building 1, Office 25, Oroszországi Föderáció; 600017, Vladimir, Baturina Str., 39/1, Oroszországi Föderáció; 433513, Dimitrovgrad, Avtostroiteley Avenue, 87, Oroszországi Föderáció; 156961, Kostroma, P. Shcherbina Str., 23, Oroszországi Föderáció; 142671, Likino-Dulevo, Kalinina Str., 1, Oroszországi Föderáció; 423823, Naberezhnye Chelny, Pushkina Str., 4, Oroszországi Föderáció; 445044, Togliatti, Voroshilova Str., 17, Oroszországi Föderáció; 347900, Taganrog, Oktyabrskaya Str., 19, Oroszországi Föderáció; 413105, Engels, Ploschad Lenina Str., 40, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 775-07-48; +7 495 280-11-10; +7 495 230-11-11; +7 495 280-11-11 Honlap: https://itelma.ru/ E-mail-cím: npp@itelma.ru Cégjegyzékszám: 7724685256 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
562. |
TTK Kammarket LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью Торгово-Техническая Компания «Каммаркет» (ООО ТТК «Каммаркет») Más néven: Kammamarket Company; Limited Liability Company Trade and Technical Company »Kammarket« |
Cím(ek): 423600, Republic of Tatarstan, Elabuga, Kazanskaya Str., 41, Office 1, Oroszországi Föderáció; Naberezhnye Chelny, Trubny Proyezd, Building 4, Industrial and Communal Zone »Promzona«, Oroszországi Föderáció; Republic of Tatarstan, Kazan, Sibgata Khakima Str., 52, Oroszországi Föderáció; Republic of Bashkiria, Ufa, Mendeleeva Str., 156/2, Oroszországi Föderáció; Udmurt Republic, Zavyalovsky District, Pervomayskoye, Vesennaya Str., 6, Office 7, Oroszországi Föderáció; Ulyanovsk Oblast, Dimitrovgrad, Dimitrova Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (8552) 25-30-20; + 7 (843) 580-11-11; + 7 (347) 286-10-58; + 7 (3412) 57-07-99; + 7 (84235) 3-13-51; + 7 (917) 128-03-13 Honlap: https://www.kammarket.ru/ E-mail-cím: inskam@list.ru Cégjegyzékszám: 1646038762 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
563. |
JSC Kompel Helyi név: Акционерное Общество «Компэл» (АО «Компэл») Más néven: Kompel; Kompel Joint Stock Company; AO Kompel |
Cím(ek): 109316, Moscow, Volgogdradsky Avenue, 28A, Building I, Room 6, Oroszországi Föderáció; 109052, Moscow, Novokhokhlovskaya Str. 23, Building 1 (Ring Park Business Park), 3rd Floor, Oroszországi Föderáció; 199034, St. Petersburg, VO, Bolshoy Prospekt, 18, lit. A (Andriyivskyi Shopping and Office Center), Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 995-09-01; +7 495 620-93-55; +7 495 221-78-05 Honlap: https://www.compel.ru/ E-mail-cím: msk@compel.ru; spb@compel.ru Cégjegyzékszám: 7713005406 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
564. |
LLC MBR-Avia Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «МБР-АВИА» (ООО «МБР-АВИА») Más néven: MBR Avia |
Cím(ek): 125167, Moscow, Vosmova Marta Str. 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 613-35-35; + 8 (495) 999-30-28 E-mail-cím: mbravia2001@gmail.com Cégjegyzékszám: 7714210550 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
565. |
LLC NeoTech Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «НЕОТЕХ» (ООО «НЕОТЕХ») Más néven: Limited Liability Company NeoTech; OOO Neotekh |
Cím(ek): 194044, St. Petersburg, Chugunnaya Str., 20, Letter A, Note 25H (No. 8), Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 640-19-10, + 7 (921) 910-31-32 Honlap: https://neoteh.com.ru/ E-mail-cím: sales@neoteh.com.ru Cégjegyzékszám: 7806486029 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
566. |
JSC Sozvezdie Concern Helyi név: Акционерное Общество Концерн «Созвездие» (АО Концерн «Созвездие») Más néven: Joint-Stock Company Concern Sozvezdie; AO Kontsern Sozvezdie |
Cím(ek): 394018, Voronezh, Plekhanovskaya Str. 14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (473) 252 52 52 Honlap: https://www.sozvezdie.su E-mail-cím: office@sozvezdie.su Cégjegyzékszám: 3666127502 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
567. |
Serov Machine-Building Plant JSC Helyi név: Акционерное Общество «Серовский Механический Завод» (АО «СМЗ») Más néven: Serov Mechanical Plant JSC; SMZ; Joint Stock Company »Serov Mechanical Plant«; JSC SMP; AO CM3 |
Cím(ek): 624981, Sverdlovsk Oblast, Serov, Aglomeratchikov Str. 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (34385) 736-88 Honlap: https://www.serovmp.ru/ E-mail-cím: info@sverovmp.ru Cégjegyzékszám: 6680000479 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
568. |
Aeroscan LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Аэроскан» (ООО «Аэроскан») Más néven: Aeroscan; Aeroskan LLC, Aeroscan Limited Liablity Company; Limited Liability Company Aeroskan; OOO Aeroskan |
Cím(ek): 127055, Moscow, Perunovskiy Pereulok, 3, Building 2, Floor 2, Room 11, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 673-05-05 Honlap: https://scan.aero/ E-mail-cím: info@scan.aero Cégjegyzékszám: 5603045794 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
569. |
STC Orion LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью Научно-Технический Центр «Орион» (ООО НТЦ «Орион») Más néven: LLC Scientific and Technical Center Orion; Limited Liability Company Scientific and Technical Center Orion; OOO NTTS Orion; OOO Nauchno-Tekhnicheski Tsentr Orion |
Cím(ek): 127106, Moscow, Gostinichnaya Str. 7A, Room 1/1, Office 1/B-08, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (929) 210-3408; + 7 (499) 705-75-62; + 7 (495) 914-99-55 Honlap: https://orioncom.ru/ E-mail-cím: info@orioncom.ru Cégjegyzékszám: 9715302790 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
570. |
Technical Center Windeq LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Технический Центр «Виндэк» (ООО «Технический Центр «Виндэк») Más néven: Windek Technical Center; LLC »Technical Center ’Vindek’«; Limited Liability Company Technical Center Windeq |
Cím(ek): 142116, Moscow Oblast, Podolsk, Selkhoztekhnika Village, Pokrovskaya Str. 1B/3, Office 69, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 419-24-11; + 8 (800) 30282-21 Honlap: https://windeq.ru/ E-mail-cím: info@windeq.ru Cégjegyzékszám: 7726551240 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
571. |
OrelMetallPolimer LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Орелметаллполимер» (ООО «ОМП») Más néven: ORELMETALLPOLYMER; Limited Liability Company Orelmetallpolymer; OOO »OMP« |
Cím(ek): 303032, Oryol Region, Mtsensk, Avtomagistral Str., 1Yu, Oroszországi Föderáció; 105066 Moscow, Olkhovskaya Str., 45, Building 3, Floor 1, Room 1, Office 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 8 (800) 550-93-88 Honlap: https://orel-mp.com/ E-mail-cím: info@orelmp.ru Cégjegyzékszám: 5249143334 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
572. |
OMP LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «ОМП» (ООО «ОМП») Más néven: Limited Liability Company OMP; OOO »OMP« |
Cím(ek): 630079, Novosibirsk, Stanislavskogo Str., 3, Building 31/1, Floor 1, Office 2, Oroszországi Föderáció Cégjegyzékszám: 5403049953 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
573. |
Spetstehnotreyd LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Спецтехнотрейд» (ООО «Спецтехнотрейд») Más néven: LLC »SpetsTechnoTrade«; OOO Spetstekhnotreid |
Cím(ek): 1. 426028, Udmurt Republic, Izhevsk, Mekhanizatorskyi Lane 11, Office 105, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 912 856-76-23 Cégjegyzékszám: 1832137908 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
574. |
BIC-inform Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «БИК-Информ» (ООО «БИК-Информ») Más néven: BIK Inform OOO; Limited Liability Company BIK Inform; BIK Inform LLC |
Cím(ek): 190020, St. Petersburg, Bumazhnaya Str. 9, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 447-95-55, + 7 (495) 645-23-92 Honlap: https://bic-inform.ru/ E-mail-cím: bic@bic-inform.ru; msk@bic-inform.ru Cégjegyzékszám: 7805109081 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
575. |
Spel LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Спэл» (ООО «Спэл») Más néven: Limited Liability Company Spel; OOO Spel |
Cím(ek): 199106, St. Petersburg, Gavanskaya Str., 12, Building 2, lit. B, Room 1-H, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 401-44-78 Honlap: https://sp-el.ru/ E-mail-cím: sales@sp.el.ru Cégjegyzékszám: 7801339983 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
576. |
Alfakomponent LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Альфакомпонент» (ООО «Альфакомпонент») Más néven: Limited Liability Company Alfacomponent; Limitied Liability Company Alfakomponent |
Cím(ek): 198216, St. Petersburg, Leninsky Prospekt, 140, Letter E, Office 307, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 425-66-55 Honlap: https://akomponent.ru/ E-mail-cím: zakaz@akomponent.ru Cégjegyzékszám: 7804607729 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
577. |
ID Solution LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Айди Солюшн» (ООО «Айди Солюшн») Más néven: Limited Liability Company ID Solution; IDI Solution LLC; OOO Aydi Solyushn |
Cím(ek): 117405, Moscow, Dorozhnaya St. 60B, Office 421, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 545-32-83 Honlap: http://www.idsolution.ru/ E-mail-cím: info@idsolution.ru Cégjegyzékszám: 5003091492 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
578. |
Inelso LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Инелсо» (ООО «Инелсо») Más néven: Limited Liability Company Inelso; OOO Inelso |
Cím(ek): 194044, St. Petersburg, Gelsingforsskaya Str., 3, Letter Z, Office 412, Oroszországi Föderáció; Moscow, 2nd Roshchinsky Proezd, 8, Building 6, Business Centre »Serpukhovskoy Dvor«, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 628-00-16 Honlap: https://inelso.ru/ E-mail-cím: sales@inelso.ru Cégjegyzékszám: 7813635698 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
579. |
Elitan Trade LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Элитан Трейд» (ООО «Элитан Трейд») Más néven: OOO Elitan Treid; Limited Liability Company Elite Trade |
Cím(ek): 426063, Udmurt Republic, Izhevsk, Melnichnaya Str., 34A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 649-84-45 Honlap: https://www.elitan.ru/ E-mail-cím: info@elitan.ru Cégjegyzékszám: 1831096455 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
580. |
Hartis DV LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Хартис ДВ» (ООО «Хартис ДВ») Más néven: Limited Liability Company »Charteris DV«; LLC »Charteris DV«; Limited Liability Company Hartis DV; OOO Khartis DV |
Cím(ek): 125362, Moscow, Svobody Str., 35, Building 5, Floor 1, Premises 1, Room 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495 364-01-42 Honlap: https://hartisdv.ru/ E-mail-cím: info@hartisdv.ru Cégjegyzékszám: 7733753978 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
581. |
SFT LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «СФТ» (ООО «СФТ») Más néven: Limited Liability Company SFT; CFT; OOO SFT; Obshchestvo s Organzichennoi Otvetstvennostyu SFT |
Cím(ek): 115114, Moscow, Zamoskvorechye Municipal District, Kozhevnicheskaya Str., 10, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 956-1000 Honlap: https://www.sftgroup.ru/ E-mail-cím: info@sftgroup.ru Cégjegyzékszám: 7725842590 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
582. |
Kami Group LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Ками-Групп» (ООО «Ками-Групп») Más néven: Limited Liability Company Kami Group; Obshchestvo s Ogranichennoi Otvetstvennostyu Kami Grupp; Kami Group OOO |
Cím(ek): 107023, Moscow, Bolshaya Semenovskaya Str., 40, Building 13, Floor 3, Room 307, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 781-55-11 Honlap: https://www.stanki.ru/ E-mail-cím: kami@stanki.ru Cégjegyzékszám: 7719429480 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
583. |
AGT Systems LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «АГТ Системс» (ООО «АГТ Системс») Más néven: Limited Liability Company AGT Systems |
Cím(ek): 125445, Moscow, Smolnaya Str., 24/A, Office 1420, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 232-07-86 Honlap: https://agtsys.ru/ E-mail-cím: sales@agtsys.ru Cégjegyzékszám: 7743032118 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
584. |
Entep LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Энтеп» (ООО «Энтеп») Más néven: Limited Liability Company Entep |
Cím(ek): 108811, Moscow, Bianchi Str., 12, Building 2, Office 112, Oroszországi Föderáció; 113039, Moscow, B. Serpukhovskaya Str., 30, Building 7, Oroszországi Föderáció Cégjegyzékszám: 7721809577 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
585. |
Mvizion LLC Helyi név: »MVIZION« mas`uliyati cheklangan jamiyati Más néven: OOO Mvizion |
Cím(ek): 100096, Tashkent, Tursunkulova Street 8, Üzbegisztán; 100161, Tashkent, Gaydar Alieev Kuchasi 313, Üzbég Köztársaság; 10113, Chilanzarskiy District, Tashkent, Katartal Street 8, 7th Block, Üzbég Köztársaság Telefonszám: 917962925 Honlap: https://mvizion.uz/ E-mail-cím: ievlev_igor@mail.ru Cégjegyzékszám: 309644860 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
586. |
Design Bureau of Navigation Sytems (NAVIS) Helyi név: Акционерное Общество «Конструкторское Бюро Навигационных Систем» (АО «КБ НАВИС») Más néven: JSC »KB NAVIS«; Joint-Stock Company Design Bureau Navigation Systems; AO KB NAVIS; Navis Inc. |
Cím(ek): 121170, Moscow, Kulneva Str. 3, Building 1, Room III/5, 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 665-61-53 Honlap: https://navis.ru/ E-mail-cím: navi@navis.ru Cégjegyzékszám: 7725075060 (Adószám/INN) |
2023.12.18. |
|
587. |
Deflog Technologies PTE LTD Más néven: Deflog Tech |
Cím(ek): 367957, Shaw Road 30, #06-01, Roche Building, Szingapúri Köztársaság Telefonszám: + 65 6383 1735; + 65 6383 5084 Honlap: www.deflog-tech.com/ E-mail-cím: tech@deflog-tech.com Cégjegyzékszám: 199508697K (UEN) |
2023.12.18. |
|
588. |
JSC VNIIR Progress Helyi név: Акционерное Общество «ВНИИР-Прогресс» (АО «ВНИИР-Прогресс») Más néven: Joint-Stock Company »VNIIR-Progress« |
Cím(ek): 428024, Chuvash Republic – Chuvashia, Cheboksary, I. Y. Yakovlev Prospekt, 4, Oroszországi Föderáció; 197348, St. Petersburg, Bogatyrsky Prospekt, 18, Building 1, Letter A, Oroszországi Föderáció; 109028, Moscow, Serebryanicheskaya Embankment, 29, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (85557) 5-90-06 Honlap: http://www.vniir-progress.ru/ E-mail-cím: progress@vniir.ru Cégjegyzékszám: 2130094170 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
589. |
Si2 Microsystems Pvt Ltd Más néven: Si2 Microsystems; Si2; Si2 Microsystems Private Limited |
Cím(ek): 84, Deep Towers, EPIP Industrial Area, Whitefield, Bangalore, Karnataka, 560066 Indiai Köztársaság; 52/A, 1st Cross, 3rd Main KIADB Industrial Area, Hoskote, Bangalore, Karnataka, 562114, Indiai Köztársaság Telefonszám: 080 6717 1100 Honlap: https://www.si2microsystems.com/ E-mail-cím: Info-india@si2microsystems.com Cégjegyzékszám: U85110KA1993PTC015018 (CIN) |
2024.2.23. |
|
590. |
Spark TT Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Спарк ТТ» (ООО «Спарк ТТ») Más néven: Spark TT LLC |
Cím(ek): 428022, Chuvash Republic - Chuvashia, Cheboksary, Patrice Lumumba Str., 8, Building 44B, Office 123B, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7(8352) 37-00-94; + 7(937) 015-00-94; + 7 (927) 995-32-3123 Honlap: https://sparktt.ru/ E-mail-cím: sparktt10@gmail.com; traffic@sparktt.ru Cégjegyzékszám: 2130183574 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
591. |
Euro Asia Cargo (Private) Ltd. Más néven: Euro Asia Group; Euro Asia Cargo |
Cím(ek): 51/2, Ananda Coomaraswamy Mawatha, Colombo 00700, Srí Lanka Demokratikus Szocialista Köztársaság; Bandaranaike International Airport Katunayake, 11450, Srí Lanka Demokratikus Szocialista Köztársaság Telefonszám: (+94) 11 2574622 Honlap: https://www.euroasia.lk E-mail-cím: sam.wickramasinghe@euroasia.lk |
2024.2.23. |
|
592. |
Ultran Electronic Components LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Ультран Электронные Компоненты» (ООО «Ультран ЭК») Más néven: Ultran EC LLC; OOO Ultran EK |
Cím(ek): 194021, St. Petersburg, Politekhnicheskaya Str., 22, Letter L, Premises 1-N, Room 8, Oroszországi Föderáció; 194021, St. Petersburg, Politekhnicheskaya Str., 22, Letter L, Premises 9-N, Room 19, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 318-18-95 Honlap: https://ultran.ru/ E-mail-cím: info@ultran.ru Cégjegyzékszám: 7802669110 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
593. |
RG Solutions Limited |
Cím(ek): Room 606, Celebrity Comm., Centre, 64 Castle Peak Road, Sham Shui Po, Hongkong Honlap: www.logistics-sgs.com; https://88hebing.site/ Cégjegyzékszám: 2115045 (CR szám) |
2024.2.23. |
|
594. |
JSC SEZ Alabuga Helyi név: Акционерное Общество «Особая Экономическая Зона Промышленно-Производственного Типа «Алабуга» (АО «ОЭЗ ППТ «Алабуга») Más néven: JSC »Alabuga« Special Economic Zone of Industrial and Production Type; Alabuga Special Economic Zone (SEZ); Yelabuga Special Economic Zone (SEZ); AO OEZ PPT Alabuga |
Cím(ek): 423601, Republic of Tatarstan, Elabuga District, Sh-2 Str. (Territory of the Alabuga Special Economic Zone), 4/1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (85557) 5-90-06 Honlap: https://alabuga.ru/ru/ E-mail-cím: post@alabuga.ru Cégjegyzékszám: 1646019914 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
595. |
LLC Alabuga Development Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Алабуга Девелопмент» (ООО «Алабуга Девелопмент») Más néven: Alabuga Development Company |
Cím(ek): 423601, Republic of Tatarstan, Territory of the Alabuga Special Economic Zone, Sh-2 Str., Building 4, Rooms. 8, 9, 11, 12, 13, 14, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 916 414-76-72; + 7 (85557) 5-90-13 Honlap: https://development.alabuga.ru E-mail-cím: dnurkhametova@alabuga.ru Cégjegyzékszám: 1646043699 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
596. |
AO Geomir Helyi név: Акционерное Общество «Геомир» (АО «Геомир») Más néven: Inzhenerny Tsentr Geomir, AO; CJSC Engineering Center Geomir, JSC Geomir; ZAO Inzhenerny Tsentr Geomir |
Cím(ek): 141006, Moscow Oblast, Mytishchi, Olimiyskiy Prospekt, 50, Oroszországi Föderáció; 394030, Voronezh, Melnichny Pereulok, 24, Oroszországi Föderáció; 350047, Krasnodar, Krasnykh Partizan Str., 249, Office 209/2, Oroszországi Föderáció; 344029, Rostov-on-Don, Molodogvardeysky Pereulok, 39, Office 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 788 59 56 Honlap: https://www.geomir.ru/ E-mail-cím: info@geomir.ru Cégjegyzékszám: 5029062908 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
597. |
OOO Albatross Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Альбатрос» (ООО «Альбатрос») Más néven: Albatross LLC; Limited Liability Company »Albatros«; OOO Albatros |
Cím(ek): 423601, Republic of Tatarstan, Territory of the Alabuga Special Economic Zone, Sh-2 Str., 5/12, Premises 253, Oroszországi Föderáció; 423601, Republic of Tatarstan, Yelabuga Municipal District, Elabuga Urban Settlement, Territory of the Alabuga Special Economic Zone, Sh-1 Str., 8/1, Oroszországi Föderáció; 141206, Moscow Oblast, Pushkino, Zavodskaya Str., 33, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (85557) 5-90-06 Honlap: https://alb.aero/ E-mail-cím: info@alb.aero Cégjegyzékszám: 5038127220 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
598. |
AO SET-1 Helyi név: Акционерное Общество «СЕТ-1» (АО «СЕТ-1») Más néven: Set-1 JSC |
Cím(ek): 127287, Moscow, 2nd Khutorskaya Str., 38A, Building 1, Floor 6, Office 614, Oroszországi Föderáció; 105264, Moscow, Pervomayskaya Verkhnaya Str., 43, Room 16, Office 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 223-22-05 Honlap: http://set-1.ru/ E-mail-cím: set@set-1.ru Cégjegyzékszám: 7720166348 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
599. |
OOO Alabuga Volokno Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Алабуга-Волокно» (ООО «Алабуга Волокно») Más néven: Alabuga-Fiber LLC |
Cím(ek): 423601, Republic of Tatarstan, Elabuga, Territory of the Alabuga Special Economic Zone, Sh-2 Str., 11/9, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 855 575 34 00 Honlap: https://en.umatex.com/company/alabugavolokno/ E-mail-cím: alabuga-volokno@umatex.com Cégjegyzékszám: 1646031132 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
600. |
SuperCam Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Беспилотные Системы» (ООО «Беспилотные Системы») Más néven: LLC Unmanned Systems; Supercam.Aero; SuperCam Unmanned Systems Group; GK »Bespilontye Sistemy«; OOO Bespilotnye Sistemy |
Cím(ek): 426011, Udmurt Republic, Izhevsk, 10 Let Oktyabrya Str.,10, 24, Appartment 62, Oroszországi Föderáció; 426063, Udmurt Republic, Izhevsk, Melnichnaya Str., 34A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (3412) 51-51-65; + 7 (912) 012-10-00 Honlap: https://supercam.aero/ Cégjegyzékszám: 1831156383 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
601. |
AviatestAero Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Авиационные Измерительные Технологии» (ООО «Авиационные Измерительные Технологии»); Авиатест.аэро Más néven: Aviation Measurement Technologies LLC; Aviatest.aero |
Cím(ek): 115432 Moscow, 2nd Kozhukhovsky Proezd, 29, Block 2, Building 16, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 308-90-60 Honlap: https://aviatest.aero/ E-mail-cím: info@aviatest.aero |
2024.2.23. |
|
602. |
Conex Doo Beograd-Stari Grad Helyi név: Društvo Za Proizvodnju i Promet Conex Društvo Sa Ograničenom Odgovornošću Beograd-Stari Grad Más néven: Conex Doo; CONEX D.O.O. BEOGRAD-STARI GRAD; Company for Production and Trade Conex Limited Liability Company Belgrade-Stari Grad |
Cím(ek): Uzun Mirkova 7, 11102 Belgrade (Stari Grad), Szerb Köztársaság Telefonszám: + 381665779319 Honlap: https://conex-corporation.com/ E-mail-cím: milica.milicevic@conex-corporation.com Cégjegyzékszám: 07986653 (ID) |
2024.2.23. |
|
603. |
Guangzhou Ausay Technology Co Limited Helyi név: 广州欧赛科技有限公司 Más néven: Ausay Pcb, HK Ausay Technology Co.,Limited |
Cím(ek): 8e, Guangzhou, Baiyun District, Building C Mizi Industrial, Zone 5, Hebian, Kínai Népköztársaság; R301 Block A of No 3 building West Area of Tongda Industrial Zone Hebian 5 She Helong street Baiyun District Guangzhou GD, Kínai Népköztársaság Telefonszám: + 86 18988913933 Honlap: http://www.ausay.com/sy E-mail-cím: info@ausay.com Cégjegyzékszám: 91440101MA5ALQNR86 (USCC) |
2024.2.23. |
|
604. |
Shenzhen Biguang Trading Co. Ltd Helyi név: 深圳市比广贸易有限公司 |
Cím(ek): 18e, Block B, World Trade Square, Shenzhen, Guangdong, Kínai Népköztársaság Honlap: http://biguang.en.alibaba.com Cégjegyzékszám: 91440300MA5GH3DL64 (USCC) |
2024.2.23. |
|
605. |
Yilufa Electronics Ltd. Helyi név: 深圳市亿路发科技有限公司 Más néven: Yilufa Electronics Limited |
Cím(ek): 1806, Futian District, Shenzhen City, Guangdong Province, Hanguo Center, Shenzhen, Kínai Népköztársaság; Flat 419, 4/F, Block B, Sheung Shui Plaza, 3, Ka Fu Close, Sheung Shui, NT, Hongkong; Unit 02, 21/F, Hip Kwan Commercial Building, 38 Pitt Street, Yau Ma Tei, Kowloon, Hongkong Telefonszám: 0755-82532262 Honlap: http://www.ylfelectronics.com/ E-mail-cím: info@ylfelectronics.com Cégjegyzékszám: 91440300769188559R (USCC); 0868520 (CR szám) |
2024.2.23. |
|
606. |
TOO Elem Group Helyi név: Товарищество с Ограниченной Ответственностью «ELEM GROUP (ЭЛЕМ ГРУПП)» (ТОО «ELEM GROUP (ЭЛЕМ ГРУПП)»); «ELEM GROUP (ЭЛЕМ ГРУПП)» Жауапкершілігі Шектеулі Серіктестігі Más néven: Elem Group LLP, Limited Liability Partnership »Elem Group (Elem Grupp)« |
Cím(ek): 05004, Almaty, Almalinsky District, Nauryzbay Batyra Str., 8, Kazah Köztársaság Telefonszám: +7 778 913 47 56; +7 775 391-83-78 Honlap: https://elemgroup.kz/ E-mail-cím: sales@elemgroup.kz Cégjegyzékszám: 220340015717 (BIN) |
2024.2.23. |
|
607. |
Thai IT Hardware Co., Ltd Helyi név: บริษัท ไทย ไอที ฮาร์ดแวร์ จำกัด Más néven: Thai IT Hardware; Roll Up Co., Ltd. |
Cím(ek): 315/85 Floor 3, Moo 12, Nongprue, Banglamung, Chonburi, Thaiföldi Királyság Telefonszám: + 5396534771 Honlap: https://www.thai-it-hardware.co.th/ E-mail-cím: sale@thai-it-hardware.co.th Cégjegyzékszám: 0205565028297 (jegyzés száma) |
2024.2.23. |
|
608. |
Yildiz Çip Teknoloji Elektronik Elektrik Bilgisayar Malzemeleri Ticaret Sanayi Limited Sirketi Helyi név: Yildiz Çip Teknoloji Elektronik Elektrik Bilgisayar Malzemeleri Ticaret Sanayi Limited Şirketi Más néven: Yildiz Çip; Yildiz Çip Teknoloji Elektronik Elektrik Bilgisayar Malzemeleri Tic. San. Ltd. Şti.; Yildiz Chip Technology Electronic Electric Computer Materials Trade Industry Limited |
Cím(ek): Kishla, cadde Şehit Binbaşı Cengiz Toytunj, Antelsan İş Merkezi No: 118, kat 5, İç kapı: 401 Muratpaşa/ Antalya, Török Köztársaság; Kişla Mah. Şehit Binbaşi Cengiz Toytunç Cad. Antelsan İşmerkezi, 401/118, Antalya / Muratpasa, Török Köztársaság Telefonszám: + 90 (546) 106 10 32; 0507 619 3070 Honlap: https://yildizchip.net/ E-mail-cím: info@yildizchip.net; info@yildizchip.com.tr |
2024.2.23. |
|
609. |
LLC Fregat Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Фрегат» (ООО «Фрегат») Más néven: Fregat LLC; OOO Fregat |
Cím(ek): 197101, St. Petersburg, Petrogradskaya Embankment, 36, Letter A, Oroszországi Föderáció; 191144, St. Petersburg, Moiseenko Str., 24A, Room 1-H, Office 404-404a, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812 325-09-72; +7 495 128-88-55; 8 800 301-96-04 Honlap: https://fregat.ru/; http://www.fregat.spb.ru/ E-mail-cím: info@fregat.ru Cégjegyzékszám: 7814533642 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
610. |
IC Specpostavka Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «ОЭС Спецпоставка» (ООО «ОЭС Спецпоставка») Más néven: OES SPECPOSTAVKA; OOO OES Spetspostavka; OESSP |
Cím(ek): 197183, St. Petersburg, Lipovaya Alley, 9, Letter A, Room 27N, Oroszországi Föderáció; 197046, St. Petersburg, Petrogradskaya Embankment, 36, »Linkor« Business Centre, Oroszországi Föderáció; 191144, St. Petersburg, Moiseenko Str., 24, Letter A, Premises 1-H, Office 101, Oroszországi Föderáció; 119017, Moscow, Novokuznetskaya Str., 4/12, Building 1, Business Centre »Matrix Office«, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 7777-080; + 7 (495) 128-81-64; 8 (800) 707 41 35 Honlap: https://oessp.ru/ E-mail-cím: contact@oessp.ru Cégjegyzékszám: 7840422875 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
611. |
Nordlase LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью Нордлэйз (ООО Нордлэйз) Más néven: NordLase; OOO Nordleyz |
Cím(ek): 198205, St. Petersburg, Staro-Panovo, Tallinskoye Shosse, 206, Letter A, Premises 2126, Office 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: 8 (800) 200-65-60 Honlap: https://nordlase.ru/ E-mail-cím: info@nordlase.ru Cégjegyzékszám: 7801692772 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
612. |
Leningrad Laser Systems Helyi név: Акционерное Общество «ЛЛС» (АО «ЛЛС»); Ленинградские Лазерные Системы Más néven: AO LLS; LenLasers |
Cím(ek): 197198, St. Petersburg, Yablochkova Str., 20, Letter Ya, Office 408, Oroszországi Föderáció; 630090, Novosibirsk, Boris Bogatkova Str., 210, Oroszországi Föderáció; 119019, Moscow, Filippovsky Pereulok, 13, Building 1, Oroszországi Föderáció; 690088, Vladivostok, Zhigura Str., 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (964) 442-90-01; + 7 (812) 507-81-00 Honlap: http://lenlasers.ru/ E-mail-cím: info@lenlasers.ru; lenlasers@gmail.com Cégjegyzékszám: 7813261308 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
613. |
LLS Mark Helyi név: ЛЛС Марк Más néven: LLS |
Cím(ek): 197198, St. Petersburg, Yablochkova Str., 20, Letter Ya, Office 40, Oroszországi Föderáció; 197198, St. Petersburg, Birzhevaya Liniya, 16, ITMO Technopark, Office 401, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 507-83-00; + 7 (812) 612-99-82; + 7 (499) 490-63-00 Honlap: http://www.lls-mark.ru/ E-mail-cím: info@lls-mark.ru |
2024.2.23. |
|
614. |
OOO Staut Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Стаут» (ООО «Стаут») Más néven: Staut Design Center |
Cím(ek): 200961, St. Petersburg, BOX 1410, Oroszországi Föderáció; 191144, St. Petersburg, Moiseenko Str., 41, Letter B, Room 4, Floor 2, Office 1, Oroszországi Föderáció; 192029, St. Petersburg, Prospekt Obukhovsky Aborony, 123A, Premises 20, Oroszországi Föderáció; 192029, St. Petersburg, Prospekt Elizarova, 10, Letter B, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 325-52-03, + 7 (812) 365-64-54, + 7 (812) 777-70-80 Honlap: https://staut.su/ E-mail-cím: mail@staut.su Cégjegyzékszám: 7811401214 (Adószám/INN) |
2024.2.23. |
|
615. |
MFK Fulcrum (Russia) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «МФК Точка Опоры» (ООО «МФК Точка Опоры») Más néven: MFC Fulcrum; MFK Fulcrum LLC; OOO MFK Tochka Opory |
Cím(ek): 117452, Moscow, Balaklavskiy Prospekt, 28B, Building 1, Oroszországi Föderáció; 195027, St. Petersburg, Shaumyana Prospekt, 4, Building 1, Letter A, Office 414, Oroszországi Föderáció; 119571, Moscow, Vernadskogo Prospekt, 119, Apartment 104, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (800) 200-3942; + 7 (495) 956-39-42 Honlap: https://fulcrum.ru E-mail-cím: sales@fulcrum.ru; ic@fulcrum.ru Cégjegyzékszám: 7729185232 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
616. |
Power Telecom LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Пауэр Телеком» (ООО «Пауэр Телеком») Más néven: Pauer Telekom; Ural Telecom Systems; OOO UTS |
Cím(ek): 623630, Sverdlovsk Oblast, Alapaevsk, Vokzalnaya Str., 1, Oroszországi Föderáció; 620014, Sverdlovsk Oblast, Yekaterinburg, Khokhryakova Str., 72, Office 306, Oroszországi Föderáció; 620014, Sverdlovsk Oblast, Yekaterinburg, Khokhryakova Str., 74, (Business Centre »Kristal«), Office 1102, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (800) 200-3942; + 7 (495) 956-39-42; +8 800 302 6605 Honlap: https://www.utsbroker.com/ E-mail-cím: sales@utsbroker.com Cégjegyzékszám: 6671025854 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
617. |
Smart VIP LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Смарт ВИП» (ООО «Смарт ВИП») |
Cím(ek): 115404, Moscow, 6th Radialnaya Str., 9, Premises XII, Floor 4, Room 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 403-37-42 Honlap: http://smart-sps.ru E-mail-cím: info@smart-sps.ru Cégjegyzékszám: 7724461922 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
618. |
RX Electronics Limited Helyi név: 日新電子有限公司 Más néven: RX Electronics |
Cím(ek): Flat/Rm C9, 9/F Wing Hing Industrial Building, No14 Hing Yip Str., Kwun Tong, Kowloon, Hongkong Telefonszám: + 852-3482 3889; + 852-9187-299363 Honlap: https://www.rxelectronics.com E-mail-cím: info@rxelectronics.com Cégjegyzékszám: 2813066 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
619. |
Zixis Limited Más néven: Zixis Ltd. |
Cím(ek): Unit A22, Block A, 10/F, Prince Industrial Building, 706 Prince Edward Road East, San Po Kong, Kln, Hongkong; 501–503 Castle Peak Road, Unit B090, International Industrial Building, Kowloon, Hongkong; Unit D, 16/F One Capital Place, 18 Luard Rd, Wan Chai, Hongkong Cégjegyzékszám: 2851412 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
620. |
LLC NVS Navigation Technologies Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «НВС Навигационные Технологии» (ООО «НВС Навигационные Технологии») Más néven: NVS Technologies; NVS Navigation Technologies Ltd; OOO NVS Navigatsionnye Tekhnologii |
Cím(ek): 121170, Moscow, Kulneva Str., 3, Building 1, Office III, Room 25, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495660) 06-30 Honlap: www.nvs-gnss.ru E-mail-cím: info@nvs-gnss.ru Cégjegyzékszám: 7730637821 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
621. |
JSC Navis Group Helyi név: Акционерное Общество «Навис Групп» (АО «Навис Групп») Más néven: Aktsionernoe Obshchestvo Navis Grupp |
Cím(ek): 121170, Moscow, Kulneva Str., 3, Building 1, Office III, Room 15, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 665-61-54113 Honlap: https://group.navis.ru/ Cégjegyzékszám: 7730671533 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
622. |
JSC Navis-Electronics Helyi név: Акционерное Общество «Навис-Электроника» (АО «Навис-Электроника») Más néven: Aktsionernoe Obshchestvo Navis Elektronika |
Cím(ek): 121170, Moscow, Kulneva Str., 3, Building 1, Office III, Room 15, Oroszországi Föderáció; 127411, Moscow, Dimitrovskoe Shosse, 157, Building 8, Oroszországi Föderáció; 127411, Moscow, P.O. Box 4, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 665-61-59 Honlap: https://navis-electronics.ru E-mail-cím: electronics@navis.ru Cégjegyzékszám: 7730702460 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
623. |
ANO KB Korund-M Helyi név: Автономная Некоммерческая Организация Конструкторское Бюро «Корунд-М» (АНО КБ «Корунд-М») Más néven: Autonomous Nonprofit Organisation Design Bureau Korund-M; Autonomous NGO Design Bureau Korund-M |
Cím(ek): 115280, Moscow, Avtozavodskaya Str., 23, Building 15, Oroszországi Föderáció; 115280, Moscow, Danilovsky Municipal District, Leninskaya Sloboda Str., 9, Oroszországi Föderáció; 115820, Moscow, Avtozavodskaya Str., 25, Building 2, Floor 6, Room 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 739-04-45; + 7 (495) 274-61-08; + 7 (903) 729-76-41 Honlap: http://korund-m.org E-mail-cím: mss@korund_m.ru Cégjegyzékszám: 7725047200 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
624. |
JSC KB Korund-M Helyi név: Акционерное Общество «Конструкторское Бюро «Корунд-М» (АО КБ «Корунд-М») Más néven: JSC Design Bureau Korund-M |
Cím(ek): 115230, Moscow, Elektrolitny Proezd, 9, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 719-76-51; +7 499 678-20-60 Honlap: https://korund-m.ru/ E-mail-cím: oao_korund@korund-m.ru Cégjegyzékszám: 7725700394 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
625. |
JSC Radio Engineering Concern »Vega« (Vega Konsern) Helyi név: Акционерное Общество «Концерн Радиостроения «Вега» (АО «Концерн «Вега») Más néven: Vega Radio Engineering Corporation |
Cím(ek): 121170, Moscow, Kutuzovsky Prospekt, 34, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 753-40-04 Honlap: https://www.vega.su/ (offline) E-mail-cím: mail@vega.su Cégjegyzékszám: 7730170167 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
626. |
LLC Optics.Signals.Antennas (O.S.A.) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Оптика.Сигналы.Антенны» (ООО «О. С. А.») Más néven: LLC O.S.A. |
Cím(ek): 197348, St. Petersburg, Kolomyazhsky Prospekt, 10, Letter E, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 930-07-03; + 7 (812) 986-81-57; + 7 (950) 013-3535 Honlap: https://osa.llc/; http://osa-spb.com/ E-mail-cím: info@osa.llc Cégjegyzékszám: 7814515450 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
627. |
Federal State Unitary Enterprise NPP Gamma Helyi név: Федеральное Государственное Унитарное Предприятие «Научно-Производственное Предприятие «Гамма» (ФГУП «НПП «Гамма») Más néven: Federal State Unitary Enterprise Scientific and Production Enterprise Gamma; Federal State Unitary Enterprise »Research and Production Enterprise ’Gamma’«; FGUP NPP Gamma; FSUE NPP Gamma |
Cím(ek): 117420, Moscow, Profsoyuznaya Str., 78, Building 4, Oroszországi Föderáció; 630005, Novosibirsk, Pisareva Str., 53, Oroszországi Föderáció; 344064, Rostov-on-Don, Vavilova Str., 54, Letter A, Oroszországi Föderáció; 680013, Khabarovsk, Kulibina Str., 1, Oroszországi Föderáció; 236022, Kaliningrad, Gvardeysky Prospekt, 15, Oroszországi Föderáció; 197110, St. Petersburg, Pionerskaya Str., 44, Oroszországi Föderáció; 620078, Yekaterinburg, Studencheskaya Str., 51, Oroszországi Föderáció; 603104, Nizhny Novgorod, Nartova Str., 6, Oroszországi Föderáció; 295017, Simferopol, Kievskaya Str., 34/2, Oroszországi Föderáció; 400012, Volgograd, Onezhskaya Str., 30, Office 206, Oroszországi Föderáció; 625000, Tyumen, Respubliki Str., 59, Office 829, Oroszországi Föderáció;, 690039, Vladivostok, Elseyskaya Str., 55, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 514-02-74 Honlap: https://nppgamma.ru/ E-mail-cím: info@nppgamma.ru Cégjegyzékszám: 7728044373 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
628. |
Dielcom LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Диэлком» (ООО «Диэлком») Más néven: OOO Dielkom |
Cím(ek): 190000, St. Petersburg, Obuchovskoy Oborony Prospekt, 163, Oroszországi Föderáció; 195196, St. Petersburg, Tallinskaya Str., 7, Letter O, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (960) 256-33-00; + 7 (921) 091-47-55; + 7 (812) 339-45-97 Honlap: http://dielcom.ru/ E-mail-cím: spd@dielcom.ru Cégjegyzékszám: 7841484779 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
629. |
Dielcom EK Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Диэлком-ЭК» (ООО «Диэлком-ЭК») Más néven: OOO Dielkom-EK; Dielcom EC LLC |
Cím(ek): 195196, St. Petersburg, Tallinskaya Str., 7, Letter O, Premises 4-N, Office 403-6, Room 117, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (921) 091-47-55; + 7 (812) 339-45-97 Honlap: https://dielcom-ec.ru/ E-mail-cím: spb@dielcom.ru Cégjegyzékszám: 7806552930 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
630. |
Telecommunications Technology (TKT) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Телекоммуникационные Технологии» (ООО «ТКТ») Más néven: OOO TKT; Telecommunication Technologies LLC |
Cím(ek): 121593, Moscow, Gorbunova Str., 2, Building 3, Foor 8, Premises II, Room 27235, Oroszországi Föderáció; 121357, Moscow, Vereyskaya Str., 29, Building 134, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 494-72-83; + 7 (499) 372-59-09237 Honlap: https://telecom-tech.ru/ E-mail-cím: info@telecom-tech.ru Cégjegyzékszám: 7733582433 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
631. |
Azimut LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Азимут» (ООО «Азимут») Más néven: OOO Azimut |
Cím(ek): 115230, Moscow, Varshavskoe Shosse, 42, Floor 7, Office 7122, Oroszországi Föderáció Cégjegyzékszám: 5002005356 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
632. |
Win Key Limited Helyi név: Más néven: Win Key; Win Ket Ltd |
Cím(ek): Room 1606, 16/F Workingbond Commercial Centre, 162-164 Prince Edward Road West, Mong Kok, Kowloon, Hongkong; Unit 1008, 10/F, Sun Cheong Industrial Building, 2-4 Cheung Yee Street, Hongkong Cégjegyzékszám: 2729587 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
633. |
LLC Titan-Micro Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Титан-Микро» (ООО «Титан-Микро») Más néven: Titan Mikro |
Cím(ek): 125481, Moscow, Severnoye Tushino Municipal District, Svobody Str., 103, Building 8, Floor 2, Room 4265, Oroszországi Föderáció; 390023, Ryazan, Yesenina Str, 41, Room N11, Oroszországi Föderáció 266; 125367, Moscow, Polessky Proezd, 16, Building 1, Oroszországi Föderáció; 117246, Moscow, Profsoyuznaya Str., 6, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (925) 160-73-80; + 7 (495) 260-77-50268; + 7 (4912) 43-44-10269 Honlap: https://titan-micro.ru/ E-mail-cím: info@titan-micro.ru270 Cégjegyzékszám: 6230119259 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
634. |
Streloi Ekommerts Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Стрелой Е-Коммерц» (ООО «Стрелой Е-Коммерц») Más néven: LLC Streloy E-Commerce |
Cím(ek): 191025, St. Petersburg, Vladimir Municipal District, Dmitrovsky Pereulok, 13, Letter A280, Oroszországi Föderáció; 194292, St. Petersburg, Parnassus 1st Vekhny Pereulok, 10, Building 3, Hangar A3, Gate 10, Oroszországi Föderáció; 123001, Moscow, Mamonovsky Pereulok 6, Oroszországi Föderáció; 620014, Yekaterinburg, Sheinkman Str., 75, Office 7, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 670-50-50; + 7 (812) 670-50-59 Honlap: https://e-streloy.ru/ E-mail-cím: info@e-streloy.ru Cégjegyzékszám: 7840068335 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
635. |
LLC Chipdevice Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью « Чипдевайс» (ООО «Чипдевайс») Más néven: OOO Chipdevais |
Cím(ek): 195196, St. Petersburg, Malaya Oktha Municipal District, Rizhskaya Str., 5, Building 1, Letter A, Room 27, 28, Office 416291, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 352-74-56292; + 7 (812) 660-56-37 Honlap: https://chipdevice.ru/ E-mail-cím: info@chipdevice.ru Cégjegyzékszám: 7806598766 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
636. |
OOO Novelco Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Новелко» (ООО «Новелко») Más néven: Novelco LLC; OOO Novelko |
Cím(ek): 141506, Moscow Oblast, Solnechnogorsk, Krasnaya Str., 58, Oroszországi Föderáció; 141580, Moscow Oblast, Khimki, Dubrovki Village, Aeroportovskaya Str., 2, Building 2, Business Centre »Sherland«, Office 210-1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 789-47-39307; + 8 (800) 600-42-30 Honlap: https://novelco.ru/ E-mail-cím: order@novelco.ru308 Cégjegyzékszám: 7733744331 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
637. |
Kvantek Limited Más néven: Kvantek; Kvantek (HK) Limited |
Cím(ek): Unit 704, 7/F, 135 Bonham Strand Trade Center, Sheung Wan, Hongkong Telefonszám: + 852 6078 0744; + 852 5801 4778316 Honlap: www.kvantek-ltd.com E-mail-cím: info@kvantek-ltd.com Cégjegyzékszám: 2916042 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
638. |
SuperChip Limited Más néven: Superchip (HK) Limited; Superchip Ltd |
Cím(ek): Unit 704, 7/F, 135 Bonham Strand Trade Center, Sheung Wan, Hongkong Telefonszám: + 85239733866 Honlap: www.superchip-ltd.com E-mail-cím: info@superchip-ltd.com Cégjegyzékszám: 2724415 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
639. |
Crynofist Aviation Helyi név: تسيفونيرك نشييفا ش.م.ح Más néven: Crynofist Aviation FZCO |
Cím(ek): 9WB 159-SO-26, First Floor, 9WB, Dubai Airport Freezone, Dubai, Egyesült Arab Emírségek Telefonszám: + 971 4261 4263 Honlap: https://crynofistaviation.com/ E-mail-cím: sales@crynofist.com Cégjegyzékszám: 11915819 (CBLS szám) |
2024.6.25. |
|
640. |
Kaili Industrial HK Limited Helyi név: 香港凱利實業有限公司 Más néven: Kaili Industrial H.K. Ltd |
Cím(ek): Room 803, Chevalier House, 45-51 Chatham Road South, Tsim Sha Tsui, Kowloon, Hongkong Telefonszám: + 7 (423) 242-85-03; + 7 (423) 261-46-41 Cégjegyzékszám: 3030778 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
641. |
Most Development Limited Helyi név: 莫斯特發展有限公司 Más néven: Most Development; Most Development Ltd |
Cím(ek): 2–16 Fayuen Street, Office 4, 16/F, Ho King Commercial Center, Hongkong; 9 Yin Chong Street, 21F, Room 01, Prosper Commercial Building, Hongkong Honlap: https://most-development.com/ E-mail-cím: sale@most-development.com Telefonszám: + 852 21376113 Cégjegyzékszám: 2694980 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
642. |
Muller Markt LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Мюллер Маркт» (ООО «Мюллер Маркт»); «Мюллер Маркт» жоопкерчилиги чектелген коому Más néven: Müller Markt; OOO Myuller Markt |
Cím(ek): Bishkek, Leninsky District, 95, Kalyk Akieva Str., 3rd Floor, Kirgiz Köztársaság; 720005, Bishkek, Fatyanova Str., 43, Kirgiz Köztársaság Telefonszám: +996 507 220 048; +996 551 88 22 11364 Honlap: http://www.muller-markt.kg/ E-mail-cím: info@muller-makrt.kg Cégjegyzékszám: 01805202210181 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
643. |
Profflab LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «ПроффЛаб» (ООО «ПроффЛаб»); «ПроффЛаб» жоопкерчилиги чектелген коому Más néven: Profflab OSOO |
Cím(ek): 720001, Bishkek, Leninsky District, Toktogula Str., 179/2, Kirgiz Köztársaság Honlap: http://proff-lab.kg/ Cégjegyzékszám: 01703202210047 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
644. |
Megasan Elektronik Ticaret Ve Sanayi A S Helyi név: Megasan Elektronik Ticaret Ve Sanayi Anonim Şirketi Más néven: Megasan |
Cím(ek): 34771, Fatih Sultan Mehmet Mahallesi Poligon Caddesi OneBlock İș Merkezi No:16 Floor:11, Umraniye Istanbul, Török Köztársaság; Perpa Trading Centers A Block Floor:11 No: 1409 34384 Sisli, Istanbul, Török Köztársaság Telefonszám: 0212 293 5900; 0212 293 5903 Honlap: http://www.megasan.com E-mail-cím: info@megasan.com Cégjegyzékszám: 0613-0759-7600-0001 (Központi Nyilvántartási Rendszer száma) |
2024.6.25. |
|
645. |
Karasani Dis Ticaret Limited Sirketi Helyi név: Karasani Diş Ticaret Limited Şirketi Más néven: Karasani Foreign Trade Limited Company |
Cím(ek): Cumhuriyet Mah.Cevval Sk. No:1/3 İç Kapi No:180, Büyükçekmece, Istanbul, Török Köztársaság; Bahcesehir 2. Kisim Mah. Waterfall Cad. 13e, Basaksehir, Istanbul, Török Köztársaság; Bahçeşehir 2. Kısım Mah. Şelale Cad. Manolya Evleri 13E B1:48 Basaksehir, Istanbul, Török Köztársaság Telefonszám: 532 062 57 24; +90 533 136 83 78 Honlap: http://karasani.com.tr/ E-mail-cím: info@karasani.com.tr Cégjegyzékszám: 0079-0681-5280-0001 (Központi Nyilvántartási Rendszer száma) |
2024.6.25. |
|
646. |
CTL Dis Ticaret Limited Helyi név: CTL Diş Ticaret Limited Şirketi Más néven: CTL Foreign Trade Limited; CTL Limited |
Cím(ek): Nisbetiye Mah., Gazi Güçnar Sk. Uygur Iş Merkezi Blok No: 4, İc Kapı No: 2, Beşiktaş, Istanbul, Török Köztársaság Telefonszám: + 905346311587 Honlap: https://www.ctl-limited-tr.com/ E-mail-cím: office@ctl-limited-tr.com Cégjegyzékszám: 0215-0606-4670-0001 (Központi Nyilvántartási Rendszer száma) |
2024.6.25. |
|
647. |
Bion Group Ic Ve Dis Ticaret Limited Helyi név: Bion Group İç Ve Diş Ticaret Limited Şirketi Más néven: Bion Trade Group Limited; Bion Group Ltd Sti |
Cím(ek): Maslak Mah. Büyükdere Cad. Noramin İş Merkezi No: 237 İç Kapi No: 202, Sariyer, Istanbul, Török Köztársaság Telefonszám: +90 212 438 3235 Honlap: https://www.biontrading.com/ E-mail-cím: tr@biontrading.com Cégjegyzékszám: 0050-1012-6670-0001 (Központi Nyilvántartási Rendszer száma) |
2024.6.25. |
|
648. |
Ervacan Makina Ekipmanlari Ve San Ted Ltd Helyi név: Ervacan Makina Ekipmanlari Ve Sanayi Tedarik Limited Şirketi Más néven: Ervacan Makina Ekipmanları ve Sanayi Tedarik Ltd Şti. |
Cím(ek): Küçükbakkalköy Mah., Defne Sok., Flora Suite Office, KNo: 1, DNo: 365, PK: 34750, Atasehir, Istanbul, Török Köztársaság Telefonszám: 532 317 72 99 Honlap: https://www.ervacan.com.tr/ E-mail-cím: info@ervacan.com.tr Cégjegyzékszám: 0376-0151-3570-0001 (Központi Nyilvántartási Rendszer száma) |
2024.6.25. |
|
649. |
Smart Trading Tasimacilik Sanayi Ve Ticaret Limited Helyi név: Smart Trading Taşimacilik Sanayi Ve Ticaret Limited Şirketi |
Cím(ek): Esentepe Mah., Harman 1, Sk.Duran İș Merkezi Blok No:4/8, Șișli, Istanbul, Török Köztársaság Telefonszám: 555 604 38 91 Cégjegyzékszám: 0772-1465-6280-0001 (Központi Nyilvántartási Rendszer száma) |
2024.6.25. |
|
650. |
Orel Dis Tic. Ltd. Sti Helyi név: Orel Diş Ticaret Limited Şirketi Más néven: Orel Dis Ticaret Ltd.; Orel Foreign Trade Limited Company |
Cím(ek): Alaaddinbey Mah. 632. Sk. No: 6a İç Kapi No: 1 Nilüfer, Bursa, Török Köztársaság |
2024.6.25. |
|
651. |
Chang Guang Satellite Technology Co. Ltd Helyi név: 长光卫星技术股份有限公司 (长光卫星) Más néven: CGST; Changguang Setellite Co., Ltd; »Charming Globe« |
Cím(ek): 1299, Mingxi Road, Beihu Technological Development Zone, Changchun City, Jilin Province, Kínai Népköztársaság Telefonszám: + 86-0431-81785191 Honlap: http://www.jl1.cn/EWeb/ Cégjegyzékszám: 91220101310012867G (USCC) |
2024.6.25. |
|
652. |
China Head Aerospace Group Helyi név: 北京和德宇航技术有限公司 Más néven: China Head Aerospace Technology Co.; China Head Technology Co.; China Head Technology Company |
Cím(ek): Room no1, 13th floor, Building no5, Defence Science and Technology Park, Compound A2, West 3rd Ring North Road, Haidian district, Beijing, Kínai Népköztársaság Telefonszám: + 86 10 82890470 Honlap: http://www.head-aerospace.com/ E-mail-cím: info@head-aerospace.com Cégjegyzékszám: 91110108661572276L (USCC) |
2024.6.25. |
|
653. |
Changsha Tianyi Space Science and Technology Research (SpaceTy) Helyi név: 长沙天仪空间科技研究院有限公司 Más néven: Spacety China; Changsha Tianyi Space Science and Technology Research Institute Co. LTD; Spacety Co., Ltd. |
Cím(ek): 25th floor, A Building, Lugu Science&Technology Innovation and Entrepreneurship Park, 1698 Yuelu West Avenue, High-tech development zone, Changsha, Hunan, Kínai Népköztársaság Telefonszám: + 86 0731-88712659 Honlap: https://cn.spacety.com/ E-mail-cím: sales@spacety.cn; bd@spacety.cn; sar@spacety.cn Cégjegyzékszám: 914301003206989977 (USCC) |
2024.6.25. |
|
654. |
Shenzhen 5G High Tech Innovation Co., Ltd Helyi név: 深圳五力高科创新科技有限公司 |
Cím(ek): B502, Block B, Rongchao Yinglong Building, Longfu Road, Shangjing Community, Longcheng Sub-district, Longgang District, Shenzhen, Kínai Népköztársaság; 306 Garden Road, Pingxi Community, Pingdi Sub-district, Longgang District, Shenzhen, Kínai Népköztársaság Cégjegyzékszám: 91440300MA5HLP0L6L (USCC) |
2024.6.25. |
|
655. |
Afox Corporation Helyi név: 元富科技集團股份有限公司 |
Cím(ek): Ft F 10/F, Hung Cheung Ind Ctr Phs 1, 12 Tsing Yeung Circuit Tuen Mun Nt, Hongkong; 807, Yan Hing Centre, 9-13 Wong Chuk Yeung St., Fo Tan, NT, Hongkong; Pan-Asia, Australia, S. America countries and global sales 2F, No.3, Lane 5, Wu Kai Sha Village, Ma On Shan, Nt, Hongkong Telefonszám: + 852 81930016 Honlap: http://afox-corp.com E-mail-cím: sales@afox-corp.com Cégjegyzékszám: 1385734 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
656. |
DEXP International Limited |
Cím(ek): Unit 7103, 7/F Yf Life Tower 33 Lockhart Road Wan Chai, Hongkong; 7B, 1801-03, 18/F, East Town Building, 41 Lockhart Road, Wan Chai, Hongkong Telefonszám: + 852 2760 2965 Honlap: https://dexp.org/ E-mail-cím: info@dexp.org Cégjegyzékszám: 2745132 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
657. |
Agu Information Technology Co Limited Helyi név: 麥克維爾工業貿易有限公司 Más néven: Makewell Industrial Trading Co., Limited |
Cím(ek): Unit 22, 2/F, Foo To Building, 98 Argyle Street, Mongkok, Kowloon, Hongkong Cégjegyzékszám: 3142653 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
658. |
Grants Promotion Service Limited Más néven: Catalano Limited; GPSL; Zhenao Co. Ltd. |
Cím: 430-436 Nathan Road, Nathan Commercial Building, 8th Floor, Room A, Yau Ma Tei, Hongkong Honlap: https://grantspsltd.com/ E-mail-cím: clients@grantspsltd.com Cégjegyzékszám: 086468819 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
659. |
Innovio Ventures |
Cím(ek): 944 Block C Sushant Lok Phase 1, Gurugram, Haryana, 122001, Indiai Köztársaság; Basai Road, Shop No. 141, Gurgaon, Haryana, 122001, Indiai Köztársaság Telefonszám: + 91 9717344646 Honlap: https://innovioventures.com/ E-mail-cím: contact@innovioventures.com Cégjegyzékszám: 06AAFFI1755F1ZL (GSTIN) |
2024.6.25. |
|
660. |
Imaxchip Helyi név: 愛瑪芯科技有限公司 Más néven: Imaxchip Technology Co Limited; Imaxchip Technology CO Ltd.; Emmaxin Technology Co., Ltd |
Cím(ek): 18E, Building 2, China Phoenix Building, Shennan Road, Futian District, 518000, Shenzhen, Kínai Népköztársaság; No. 59 King Yip Street, King Yip Factory Building, 5th Floor, Unit D5, Kwun Tong, Kowloon, Hongkong; Shennan Middle Road, International Culture Building, Room 2508B, Futian District, Shenzhen, Guangdong, Kínai Népköztársaság; Kwun Tong Industrial Center Phase 3, 3rd Floor, Unit L, Kwun Tong, Kowloon, Hongkong; Nos. 436–446 Kwun Tong Road, 13th Floor, Unit A15, Kowloon, Hongkong; Shennan Road, Phoenix Building 2, Room 18E, Futian District, Shenzhen, Guangdong, Kínai Népköztársaság; Lianqiu Building, No. 735 Renmin West Road, Wucheng District, Jinhua, Zhejiang, Kínai Népköztársaság; Shenfang Building B3109, Futian District, Shenzhen, Guangdong, Kínai Népköztársaság Telefonszám: +86 755 83257992 Honlap: www.imax-chip.com E-mail-cím: kris@imaxchip.com Cégjegyzékszám: 69392858 (USCC); 2697983 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
661. |
M Star International Trading Company Limited Helyi név: 美星國際貿易有限公司 Más néven: M-Star International Trading Co., Ltd.; Meixing International Trade Co., Ltd |
Cím(ek): Room 2501, International Science & Technology Building, Futian District, Shenzhen, Guangdong, Kínai Népköztársaság; Flat/Rm D19 3/F, Wong King Industrial Building, No 2 Tai Yau Street, KL, Hongkong Telefonszám: + 86 15818601197 Honlap: http://www.m-starit.com E-mail-cím: sales@m-starit.com Cégjegyzékszám: 61365134 (BRN) |
2024.6.25. |
|
662. |
Ix Elektronik Ic Ve Dis Ticaret Limited Helyi név: Ix Elektronik İç Ve Diş Ticaret Limited Şirketi |
Cím(ek): Summer Park Sitesi D Blok, No:8D-23 OBA Mahallesi, Antalya, Török Köztársaság; 07450, Alanya/Antalya, Oba Mahallesi 225, Sok Summer Park Sitesi No:8 D BL, Török Köztársaság |
2024.6.25. |
|
663. |
Allparts Trading Co, Limited Más néven: All Parts Trading Company Limited |
Cím(ek): 3 Garden Road Central, Hongkong; Room 13, 27/F, Ho King Commercial Centre, 2-16 Fa Yuen, Street, Mongkok Kowloon, Hongkong; Room 2901B, Bank of Communications, Futian District, Shenzhen, Kínai Népköztársaság; Room 803, Chevalier House, 45-51 Chatham Road South, Kowloon, Tsim Sha Tsui, Hongkong; 4/F Building 6 Deguan Lighting Factory, No. 2 South 1st, Guangzhou, Kínai Népköztársaság; Room 1901H, Bank of Communications, Futian District, Shenzhen, Kínai Népköztársaság Cégjegyzékszám: 3168281 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
664. |
Bee Insaat Mimarlik Anonim Sirketi Helyi név: Bee İnşaat Mimarlik Anonim Şirketi Más néven: Bee Insaat; Bee İnşaat Mimarlik A.Ş. |
Cím(ek): Merkez Mah., Seckin Sok. Z Ofis 2-4 A, Kagithane, Istanbul, Török Köztársaság Honlap: https://beeinsaat.com/ E-mail-cím: Info@beeinsaat.com Cégjegyzékszám: 0160-0722-3990-0001 (Központi Nyilvántartási Rendszer száma) |
2024.6.25. |
|
665. |
Dason HK Technology Co., Ltd. Helyi név: 達仕恩(香港)科技有限公司 Más néven: Dason (HK) Technology Co., Limited |
Cím(ek): Unit 08, 15/F Witty Commercial Building 1A-1L Tung Choi St. KLN, Hongkong Cégjegyzékszám: 1827596 (CR szám) |
2024.6.25. |
|
666. |
Da Group 22 Helyi név: Товарищество с Ограниченной Ответственностью «DA GROUP 22» (ТОО «DA GROUP 22»); «DA GROUP 22» Жауапкершілігі Шектеулі Серіктестігі («DA GROUP 22» ЖШС) |
Cím(ek): Office 1309, ISKER Business Center, 13, Abay Avenue, Saryarka District, Astana, Kazah Köztársaság Telefonszám: + 7 (705) 207-24-77 Honlap: https://da-group22.kz/ Cégjegyzékszám: 220340015320 (BIN) |
2024.6.25. |
|
667. |
SERVIS-SN Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «СЕРВИС-СН» (ООО «СЕРВИС-СН») Más néven: SERVIS-SN LLC |
Cím(ek): 426065, Udmurt Republic, Izhevsk, Avotzavodskaya Str., 2A, Premises 162, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 73412708888 Honlap: http://servicesn.ru/ Cégjegyzékszám: 1840119099 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
668. |
RTK LLC Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «РТК» (ООО «РТК») Más néven: OOO RTK; RTC LLC |
Cím(ek): 107113, Moscow, Sokolniki Municipal District, Malenkovskaya Str. 14, Building 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 79855407740 Cégjegyzékszám: 9715415169 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
669. |
LLC GAUSS (GAUSS Kft.) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «ГАУСС» (ООО «ГАУСС») Más néven: OOO GAUSS |
Cím(ek): 107113, Moscow, Marina Roshcha Municipal District, Perunovsky Pereulok, 3, Building 2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 112-00-20 Honlap: https://gaussaero.ru/ E-mail-cím: info@gaussaero.ru Cégjegyzékszám: 9715444498 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
670. |
JSC Emergence Digital Solutions (EDS) (Emergence Digital Solutions Rt.) Helyi név: Акционерное Общество «Эмердженси Диджитал Солюшенс» (АО «ЭДС») Más néven: AO EDS |
Cím(ek): 107113, Moscow, Marina Roshcha Municipal District, Perunovsky Pereulok, 3, Building 2, Oroszországi Föderáció; 127055, Moscow, P.O. Box 132, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 796-78-79 Honlap: https://www.eds.ai/ E-mail-cím: info@eds.ai Cégjegyzékszám: 9715475552 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
671. |
48th Central Scientific Research Institute (TsNII) (48. sz. Központi Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение «48 Центральный Научно-Исследовательский Институт» Министерства Обороны Российской Федерации (ФГБУ «48 ЦНИИ» Минобороны России) Más néven: 48th TsNII (48. sz. TsNII); Federal State Budgetary Institution „48 Central Scientific Research Institute” of the Ministry of Defence of the Russian Federation („Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának «48-as Központi Tudományos Kutatóintézete» szövetségi állami költségvetési intézmény); FGBU „48 Central Scientific Research Institute” („48. sz. Központi Tudományos Kutatóintézet” szövetségi állami költségvetési intézmény) |
Cím(ek): 141306, Moscow Oblast, Sergeev Posad-6, Oktyabrskaya Str., 11, Oroszországi Föderáció; 610017, Kirov Oblast, Kirov, Oktyabrsky Prospekt, 119, Oroszországi Föderáció; 620085, Sverdlovsk Oblast, Yekaterinburg, Zvezdnaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (496) 552-12-00; + 7 (496) 552-12-06 Honlap: https://ens.mil.ru/science/SRI/information.htm?id=12024@morfOrgScience E-mail-cím: 48cnii@mil.ru Cégjegyzékszám: 9715475552 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
672. |
27th Central Scientific Research Institute (TsNII) (27. sz. Központi Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение «27 Центральный Научно-Исследовательский Институт» Министерства Обороны Российской Федерации (ФГБУ «27 ЦНИИ» Минобороны России) Más néven: 27th TsNII (27. sz. TsNII); Federal State Budgetary Institution „27 Central Scientific Research Institute” of the Ministry of Defence of the Russian Federation («Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának 27. sz. Központi Tudományos Kutatóintézete» szövetségi állami költségvetési intézmény; FGBU „27 Central Scientific Research Institute” („27. sz. Központi Tudományos Kutatóintézet” szövetségi állami költségvetési intézmény) 27th Military Scientific Centre (27. sz. Katonai Tudományos Központ); 27th Research and Development Centre of the Ministry of Defence (a Védelmi Minisztérium 27. sz. Kutatási és Fejlesztési Központja) |
Cím(ek): 123007, Moscow, 1st Khoroshevsky Proezd, 5, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 945-76-96; + 7 (495) 945-70-77 Honlap: https://ens.mil.ru/science/SRI/information.htm?id=10992@morfOrgScience E-mail-cím: fin27cnii@mail.ru Cégjegyzékszám: 7714676767 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
673. |
33rd Central Scientific Research Institute (TsNII) (33. sz. Központi Tudományos Kutatóintézet) Helyi név: Федеральное Государственное Бюджетное Учреждение «33 Центральный Научно-Исследовательский Испытательный Институт» Министерства Обороны Российской Федерации (ФГБУ «33 ЦНИИИ» Минобороны России) Más néven: 33rd Scientific Research and Testing Institute (33. sz. Tudományos Kutató- és Tesztintézet); Institute of Chemical Defence (Vegyvédelmi Intézet); 33rd Central Scientific Research Institute (33. sz. Központi Tudományos Kutatóintézet); 33rd Central Experimental Institute for Scientific Research of the Ministry of Defence (a Védelmi Minisztérium 33. sz. Központi Kísérleti Tudományos Kutatóintézete); 33rd Central Research and Testing Institute of the Ministry of Defence of the Russian Federation (az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának 33. sz. Központi Tudományos Kutató- és Tesztintézete); 33rd Military Scientific Centre (33. sz. Katonai Tudományos Központ); 33rd Research and Development Centre of the Ministry of Defence (a Védelmi Minisztérium 33. sz. Kutatási és Fejlesztési Központja) |
Cím(ek): 412918, Saratov Oblast, Shikhany, Volsk-18, Oroszországi Föderáció 412918, Saratov Oblast, Volsk, Shikhany-2, Krasnoznamennaya Str., 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (84593) 5-38-37; + 7 (84593) 5-24-96; + 7 (845) 935-31-94 Honlap: https://ens.mil.ru/science/SRI/information.htm?id=12027@morfOrgScience E-mail-cím: 33cnii-fes@mil.ru Cégjegyzékszám: 6441013942 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
674. |
Engineering Center of Innovative Technologies (Innovatív Technológiák Műszaki Központja) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Центр Инновационных Технологий и Инжиниринга» (ООО «ЦИТИ») Más néven: ECITECH; OOO TsITI; LLC »Center of Innovative Technologies and Engineering« (Innovatív Technológiák és Műszaki Megoldások Központja” Kft.); |
Cím(ek): 141190, Moscow Oblast, Fryazino, Zavodskoy Proezd, 2, Office 632, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 499 390-19-63 Honlap: https://ecitech.ru/ E-mail-cím: info@ecitech.ru Cégjegyzékszám: 5050127869 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
675. |
Limited Liability Company Technology Flybridge (Technology Flybridge Korlátolt Felelősségű Társaság) Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью Технологическая Компания «Флай Бридж» (ООО ТК «Флай Бридж») Más néven: OOO TK FLY BRIDGE; Limited Liability Company Technological Company Fly Bridge (Fly Bridge Technological Company Kft.); LLC TC Fly Bridge (Fly Bridge Kft.) |
Cím(ek): 141707, Moscow Oblast, Dolgoprudny, Patsaeva Prospekt, 7, Building 1, Office 28/1, Oroszországi Föderáció; 141700, Moscow Oblast, Dolgoprudny, Dirizhabelnaya Str., 15a, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (926) 319-44-28 Honlap: http://flybridge.cc/ E-mail-cím: max@flybridge.cc Cégjegyzékszám: 5008054416 (Adószám/INN) |
2024.6.25. |
|
676. |
OSTEC-Enterprise LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »Предприятие Остек« Más néven: OOO »Предприятие Остек« (Predpriyatie Ostek) |
Cím(ek): ul. Moldavskaya, d. 5, korp. 2, 121467, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74957884444 Honlap: www.ostec-materials.ru E-mail-cím: materials@ostec-group.ru; cleaning@ostec-group.ru Cégjegyzékszám: 7731480806 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
677. |
OSTEC-ARTTOOL LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »Остек-АртТул« Más néven: ООО »Остек-АртТул« |
Cím(ek): Barklaya Street 6/3, zip code: 121087, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 7884444 Honlap: www.arttool.ru E-mail-cím: info@arttool.ru Cégjegyzékszám: 7731481038 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
678. |
OSTEC-EC LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »Остек-Эк« Más néven: OOO »Остек-Эк« |
Cím(ek): ul. Moldavskaya, d. 5, korp. 2, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74957884444 Honlap: www.ostec-group.ru; www.ostec-group.com Cégjegyzékszám: 7731481077 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
679. |
OSTEC-Electro LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »Остек-Электро« Más néven: OOO »Остек-Электро« (OOO Ostek Electro) |
Cím(ek): ul. Moldavskaya, d. 5, korp. 2, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74957884444 Honlap: www.ostec-electro.ru E-mail-cím: ostecelectro@ostec-group.ru Cégjegyzékszám: 7731483966 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
680. |
OSTEC-ETC LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »Остек-ETK« Más néven: OOO »Остек-ETK« |
Cím(ek): Nab. Luzhnetskaya, d. 2/4, str. 16, et/pom. 3/303, 119270, Moscow, Oroszországi Föderáció; ul. Moldavskaya d. 5, korp. 2, 121467 Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74957884444 Honlap: www.ostec-etc.ru E-mail-cím: etc@ostec-group.ru Cégjegyzékszám: 7731481052 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
681. |
OSTEC-INTEGRA LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »Остек Интегрa« Más néven: OOO »Остек Материалс« (Ostek Materials); ООО »Остек-Интегра« |
Cím(ek): Partizanskaya Street 25, zip code: 121351, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74957884444 Honlap: www.ostec-materials.ru E-mail-cím: materials@ostec-group.ru; cleaning@ostec-group.ru Cégjegyzékszám: 7731416984 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
682. |
OSTEC-SMT LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »Остек-CMT« Más néven: OOO »Остек-CMT« |
Cím(ek): ul. Kulakova d. 20, str. 1G, 123592 Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74957884441; + 74957884441 (mellék: 5833) Honlap: www.ostec-smart.ru E-mail-cím: smt@ostec-group.ru Cégjegyzékszám: 7731481045 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
683. |
OSTEC-ST LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »Остек-Cepвиc-Texнoлoгия« Más néven: OOO »Остек-CT« |
Cím(ek): ul. Moldavskaya, d. 5, korp. 2, 121467, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74957884444 Honlap: www.ostec-st.ru E-mail-cím: ost@ostec-group.ru Cégjegyzékszám: 7731630120 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
684. |
OSTEC-TEST LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »Остек-TECT« Más néven: OOO »Остек-TECT« |
Cím(ek): ul. Moldavskaya, d. 5, korp. 2, 121467, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74957884444 Honlap: www.ostec-test.ru Cégjegyzékszám: 7731481020 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
685. |
OSTEC-UМT LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »ОСТЕК-УМНЫЕ ТЕХНОЛОГИИ« Más néven: OOO »Остек-УМT« |
Cím(ek): ul. Kulakova d. 20, str. 1G, 123592 Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 74957884444 Cégjegyzékszám: 7734462210 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
686. |
RIIT LTD Helyi név: Общество с ограниченной ответственностью »НИИИT« Más néven: OOO »NIIIT« |
Cím(ek): ul. Kulakova d. 20, str. 1G, pom. XIV et 3, kom 10, 11, 52-57, 123592, Moscow, Oroszországi Föderáció Cégjegyzékszám: 7731481013 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
687. |
LLC Atlas Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Атлас» (ООО «Атлас») Más néven: OOO Atlas |
Cím(ek): 100-Letiya Prospekt, 155, Building 3 Office 5, 690068, Vladivostok, Primorsky Krai, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (423) 242-85-03; + 7 (423) 261-46-41 Cégjegyzékszám: 2543069263 (TIN) |
2024.12.17. |
|
688. |
Mistral Helyi név: Общество с Ограниченной Ответственностью «Мистраль» (ООО «Мистраль») Más néven: OOO Mistral; Mistral LLC |
Cím(ek): 129626, Moscow, Alekseevsky Municipal District; 1st Mytihchinskaya Str., 3, Building 1, Room 8, Oroszországi Föderáció; 113054, Moscow, Bolshoy Strochenovsky Pereulok, 13, Building 1, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (929) 668-34-74 Cégjegyzékszám: 7717793684 (INN) |
2024.12.17. |
|
689. |
KOMINVEX D.O.O BEOGRAD Más néven: PREDUZEĆE ZA TRGOVINU I INŽENJERING POSLOVE KOMINVEX DOO BEOGRAD RAKOVICA; Kominvex DOO Beograd; Kominvex doo Beograd |
Cím(ek): Nikole Marakovica 21/VI/36, Belgrade 11090, Szerbia Telefonszám: 38163308192 / 381116564086 Honlap: https://kominvex.co.rs Cégjegyzékszám: 20047038 |
2024.12.17. |
|
690. |
SOHA INFO D.O.O Más néven: SOHA INFO D.O.O. NOVI BANOVCI |
Cím(ek): Pionirska 3, Novi Banovci 22304, Szerbia Telefonszám: 38163300346 Honlap: www.sohainfo.rs Cégjegyzékszám: 21802808 |
2024.12.17. |
|
691. |
Fidar System Pooyan Helyi név: فیدار سیستم پیوان Más néven: Fidar System Pouyan |
Cím(ek): Unit 6, No.7, Mahbod Alley, Laleh St., Jomhuri St., Tehran, Irán; No 12, 21th Alley, Ahmad Ghasir St., Argentina Sq, Tehran, Irán; No. 9 Lale Alley, First Floor, Unit 2, Hatef Alley, Crossroad Hafez Neighborhood, Central Sector, Tehran City, Tehran Province, Irán Telefonszám: + 9802166767984 Honlap: http://www.cintix.ir/ |
2024.12.17. |
|
692. |
Time Art International LTD Helyi név: 時亞國際有限公司 |
Cím(ek): Workshop 7(a), 12/f, Wah Lai Industrial Centre, Nos. 10-14 Kweitei Street, Shatin, Hongkong Cégjegyzékszám: 1411127 (hongkongi cégszám) |
2024.12.17. |
|
693. |
Ele Technology Co. LTD Helyi név: 深圳市易络电子有限公司 |
Cím(ek): 3714 Duhuixuan Buildings, 3018 Shennan Road, Futian Area, Shenzhen, Kínai Népköztársaság Telefonszám: + 86-755-82913231 Honlap: http://www.ele-tech.com.cn Cégjegyzékszám: 914403000775394696 (kínai egységes társasági hitelazonosító [USCC]) |
2024.12.17. |
|
694. |
Shenzhen Xingding Machinery Ltd |
Cégjegyzékszám: 440300280527908 (kínai cégjegyzékszám) |
2024.12.17. |
|
695. |
Ningbo Blin Machinery Co., Ltd. Helyi név: 宁波贝宁机床有限公司 |
Cím(ek): No.1& 3, Sanxing Industrial Park, Luotuo, Zhenhai District, Ningbo, Kínai Népköztársaság Telefonszám: 0086-18858060617 Honlap: http://blincnc.com/ Cégjegyzékszám: 91330203591551508B (USCC) |
2024.12.17. |
|
696. |
Baltiyskaya Promishlennaya Kompaniya (JSC Baltic Industrial Company) Helyi név: АО »Балтийская Промышленная Компания« Más néven: AO BALTIISKAYA PROMYSHLENNAYA KOMPANIYA |
Cím(ek): 192288, St. Petersburg, Malaya Bukharestskaya str., 5, Building 2/39, Oroszországi Föderáció; 195276, St. Petersburg, Prospekt Kultury, 49A, Oroszországi Föderáció; 192177, St. Petersburg, 3rd Rybatskiy ave., 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 605-00-33 Honlap: https://bpk-spb.ru E-mail-cím: info@bpk-spb.ru and service@bpk-spb.ru Cégjegyzékszám: 7801200558 (adóazonosítószám) |
2024.12.17. |
|
697. |
Alfa Machinery Group (LLC Company AMG) Helyi név: ООО »Компания АМГ« Más néven: Kompaniya AMG |
Cím(ek): 111141, Moscow, Kuskovskaya str., 20A, room 1. XIIA room 114, Oroszországi Föderáció; 111141, Moscow, Kuskovskaya str., 20A, building A, office A-602, Oroszországi Föderáció; 355035, Stavropol, Mira Str., 267, office 204, Oroszországi Föderáció; 142280, Protvino, Pobedy Str., 2, Oroszországi Föderáció; 450056, Ufa, Mokrousovskaya Str., 8, building 3, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 550-02-52; +7 985 997-93-32 Honlap: https://companyamg.ru/ és https://amgcnc.ru/ E-mail-cím: info@coamg.ru Cégjegyzékszám: 7720821959 (adóazonosítószám); 1147746889531 (OGRN) |
2024.12.17. |
|
698. |
LLC Rustakt Helyi név: ООО »Рустакт« |
Cím(ek): 123290, Moscow, in.ter.g. Presnensky municipal district, Shmitovsky passage, 39, building 2, premises. 5K, Oroszországi Föderáció (eredeti nyelven: 123290, Г.МОСКВА, ВН.ТЕР.Г. МУНИЦИПАЛЬНЫЙ ОКРУГ ПРЕСНЕНСКИЙ, ПРОЕЗД ШМИТОВСКИЙ, Д. 39, К. 2, ПОМЕЩ. 5К) E-mail-cím: zaharova_marisha@mail.ru Cégjegyzékszám: 9703074147 (Adószám/INN) |
2024.12.17. |
|
699. |
LLC SPDBBK Helyi név: ООО »СПДББК« |
Cím(ek): 195009, St. Petersburg, in. ter. g. municipal district finland district, komsomola street, 1-3, letter l, room. 5n, room. 6, Oroszországi Föderáció (eredeti nyelven: 195009, Г.САНКТ-ПЕТЕРБУРГ, ВН.ТЕР.Г. МУНИЦИПАЛЬНЫЙ ОКРУГ ФИНЛЯНДСКИЙ ОКРУГ, УЛ КОМСОМОЛА, Д. 1-3, ЛИТЕРА Л, ПОМЕЩ. 5Н, КОМ. 6) Cégjegyzékszám: 7838044584 |
2024.12.17. |
|
700. |
LLC Vneshekostil Helyi név: ООО »Внешэкостиль« |
Cím(ek): 115211 Moscow, Kashirskoye shosse, 55, Building 5, pom. I, fl.1, room. 19, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (966) 199-83-07 Honlap: https://vnes.tech/ E-mail-cím: info@vnes.tech Cégjegyzékszám: 7724362880 (adóazonosítószám) |
2024.12.17. |
|
701. |
Iskra Technologies JSC Helyi név: Искра Технологии Más néven: IskraUralTel JSC, RTSoft JSC |
Cím(ek): Komvuzovskaya 9, Building A, 620066, Ekaterinburg, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (343) 210-69-51 Honlap: https://iskratchno.ru E-mail-cím: info@iskratechno.ru Cégjegyzékszám: 1026604933475 (OGRN), 6660017837 (TIN) |
2024.12.17. |
|
702. |
Powerever Electronic Technology Más néven: Beijing Powerever Electronic Technology Co., Beijing Weiwangda Electric Technology Co. LTD / 北京威旺达电子科技有限责任公司 |
Cím(ek): No. 23, Jinmao Mansion, Guangqu Road, Chaoyang District, Beijing, Kínai Népköztársaság; Suzhou Pioneer Park, No. 209, Zhuyuan Road, High-tech Zone, Suzhou City, Jiangsu Province, Kínai Népköztársaság Telefonszám: 18612628057; 18612628057 Honlap: http://www.powerever.cn/ |
2024.12.17. |
|
703. |
Juhang Aviation Technology Shenzen Co., LTD |
Cím(ek): 2205, No. 2, Logistics Center, Baoshui Logistics Center, Baoan Guoji Jichang Hangzhan, 4th Road, Hourui Community, Hangcheng Sub-District, Bao, Shenzhen, Guangdong, Kínai Népköztársaság, 518099; Room 101-A Xinghua Building, 1007 Banxuegang Avenue, Maantang Community, Bantian Subdistrict, Longgang District, Shenzhen, Guangdong, Kínai Népköztársaság Honlap: http://www.szjuhang.com/ Cégjegyzékszám: 91440300MA5GN73B4F (kínai egységes társasági hitelazonosító [USCC]) |
2024.12.17. |
|
704. |
Triac Electronics Pvt. Ltd. |
Cím(ek): Dpt-348, DLF Prime Tower Okhla Phase-1,New Delhi-110020, India; Unit No: SG1, 7 & 8, J Matadee Free Trade Zone, Mannur-Valarpuram Village Kancheepuram, Tamil Nadu-602105, India |
2024.12.17. |
|
705. |
Laserchips FZCO (ليزر تشيبس ش م ح) |
Cím(ek): Dubai Silicon Oasis, DSO-IFZA-21645, IFZA Properties, Dubai, Egyesült Arab Emírségek Honlap: https://laserchips.ae/ Cégjegyzékszám: 11996849 (Egyesült Arab Emírségek, nemzeti gazdasági nyilvántartási szám [CBLS]); 22209 (Egyesült Arab Emírségek, Dubaj, engedélyszám) |
2024.12.17. |
|
706. |
Component Logistic LLC Más néven: Komponent Lodzhistik OOO, ООО КОМПОНЕНТ ЛОДЖИСТИК |
Cím(ek): St. Petersburg, inner city, Dachnoye municipal district, Veteranov Avenue, 63, Building A, apt. 46, Oroszországi Föderáció Honlap: http://www.componentlogistik.ru/ Cégjegyzékszám: 1217800045462 (Oroszország, cégjegyzékszám [OGRN]) |
2024.12.17. |
|
707. |
Wellgo International Industrial Limited Más néven: Wellgo International Industrial Ltd. Helyi név: 滙高國際實業有限公司 |
Cím(ek): Flat 28, Block B2, 7/F., Eastern Sea Industrial Building, 48-56 Tai Lin Pai Road, Kwai Chung, N.T., Hongkong E-mail-cím: info@wgi.com.hk2 Cégjegyzékszám: 1946195 |
2025.2.25. |
|
708. |
Yusha Group Co. Ltd. Helyi név: 玉沙集团有限公司 |
Cím(ek): No. 29, Industrial Park Road, Chengdong Industrial Park, Jianli County, Jingzhou, Hubei, 433301, Kínai Népköztársaság Telefonszám: 13451224440 Honlap: www.yushatex.com Cégjegyzékszám: 91421023706973031B |
2025.2.25. |
|
709. |
Siliborn Technology Limited Más néven: Siliborn Technology Ltd. |
Cím(ek): Flat 2, 8th Floor, Workingport Commercial Building, 3 Hau Fook St, Tsim Sha Tsui, Kowloon, Hongkong Cégjegyzékszám: 3271660 |
2025.2.25. |
|
710. |
Piraclinos Limited Más néven: Piraklinos |
Cím(ek): 7/F MW Tower, 111 Bonham Strand, Sheung Wan, Hongkong; Room 5058, Floor 5, Yau Lee Centre, 45 Hoi Yuen Road, Kwun Tong, Kowloon, Hongkong Honlap: www.piraclinos.com Cégjegyzékszám: 3042843 |
2025.2.25. |
|
711. |
Lett Tronic Group Limited Kínai cégnév: 樂芯電子集團有限公司 Más néven: LETT TRONIC és Lett Tronic Group Ltd. |
Cím(ek): Room 02, 21/F, Hip Kwan Commercial Building, 38 Pik Street, Yau Ma Tei, Kowloon, Hongkong Telefonszám: + 86 (0755) 83149884; + 86 (755) 82719405 Honlap: www.lett-tronic.com Cégjegyzékszám: CR szám: 3176428 |
2025.2.25. |
|
712. |
Incomp Limited |
Cím(ek): One Capital Place, Unit D, 16/F, Wan Chai, Hongkong; Room 101a, 1/F., Genplas Industrial Building, 56 Hoi Yuen Road, Kwun Tong, Kowloon, Hongkong Cégjegyzékszám: CR szám: 2408160 |
2025.2.25. |
|
713. |
Hytera Communications Limited Más néven: Hytera Communications Ltd. |
Cím(ek): Flat A516, 5/F, Efficiency House, 35 Tai Yau Street, San Po Kong, Kln, Hongkong Cégjegyzékszám: 2897516 |
2025.2.25. |
|
714. |
Hong Kong Qisu Electronic Technology Co. Ltd. Helyi név: 香港旗速電子有限公司; 香港旗速電子科技有限公司 Shenzheni fiók: Shenzhen Qisu Electronic Technology Co., Ltd; 深圳旗速电子科技有限公司 |
Cím(ek): Room 12G, Block A, Modern Window Building, 1058 Huaqiang North Road, Futian District, Shenzhen, Kínai Népköztársaság; Room 705, 7th Floor, Fa Yuen Commercial Building, 75-77 Fa Yuen St., Mong Kok, Hongkong Telefonszám: + 86 18675538420 Honlap: http://www.hk-qisu.com/ Cégjegyzékszám: CR szám: 3092848 |
2025.2.25. |
|
715. |
Grun Group Co., Ltd |
Cím(ek): Room 04, 16th Floor, Ho King Commercial Centre, 2-16 Fa Yuen St, Mong Kok, Hongkong; Room D06, Flat A, 10th Floor, Tai King Industrial Building, No.100-102 King Fuk Street, Sanpokong, Kowloon, Hongkong Honlap: https://grun.hk E-mail-cím: procurement@grun.hk Cégjegyzékszám: CR szám: 3082169 |
2025.2.25. |
|
716. |
Hong Kong Yayang Trading Ltd. Más néven: Hong Kong Yayang Trading Limited and Hongkong Yayang Trading |
Cím(ek): Room 04, 16/F, Ho King Commercial Centre, 2-16 Fa Yuen St., Mong Kok, Kowloon, Hongkong; Room D08, Flat A, 10th Floor, Tai King Industrial Building, No.100-102 King Fuk Street, Sanpokong, Hongkong Telefonszám: + 852 9235 0291 Honlap: https://www.yayang.hk/ E-mail-cím: info@yayang.hk Cégjegyzékszám: CR szám: 3088382 |
2025.2.25. |
|
717. |
Cloudmax Tech Co., Limited |
Cím(ek): Room A, 15/F, Goldfield Industrial Building, 144-150 Tai Lin Pai Road, Kwai Chung, Hongkong Telefonszám: + 86-755-82589752 Honlap: www.cloudmaxtech.com Cégjegyzékszám: CR szám: 3203355 |
2025.2.25. |
|
718. |
Mei Xin Electronic (HK) Co., Limited Helyi név: 美欣電子(香港)有限公司 Más néven: Meixin Electronics és MEIXIN ELECT |
Cím(ek): Room 1005(B), 10/F, Ho Kong Commercial Center, 2-16 Fa Yuen St., Mong Kok, Hongkong; Room 1D, 2/F, Fu Tao Building, 98 Argyle Street, Mongkok, Hongkong Honlap: www.mx-hk.com Cégjegyzékszám: CR szám: 1770813 |
2025.2.25. |
|
719. |
Chipgoo Electronics Limited Helyi név: 芯購電子有限公司 Más néven: Chipgoo; Chipgoo Technology; Endezo Technology (Hong Kong) Limited |
Cím(ek): Room A29, 24th Floor, Regent's Park Prince Industrial Building, 706 Prince Edward Rd. East, Kowloon, Hongkong; Room G, 26th Floor, Hangdu Building, No. 1006 Haufu Road, Futian District, Shenzhen, Kínai Népköztársaság Telefonszám: + 86-755-8860-4592 Honlap: www.chipgoo.com Cégjegyzékszám: CR szám: 3210821 |
2025.2.25. |
|
720. |
Furuida Heilongjiang Supply Chain Management Co., Ltd. Helyi név: 福瑞达(黑龙江)供应链管理有限公司 |
Cím(ek): Baoshui Third Road, Xiangfang District, Xingfuzhen, Harbin, Heilongjiang, Kínai Népköztársaság Cégjegyzékszám: USCC-szám: 91230109MA1CNM0139 |
2025.2.25. |
|
721. |
LL Electronic Limited |
Cím(ek): 15th Floor, Hillier Comm. Building, 65-67 Bonham Strand East, Sheung Wan, Hongkong Cégjegyzékszám: CR szám: 1955667 |
2025.2.25. |
|
722. |
Midas Lighting Limited |
Cím(ek): Room 603, 6/F, 9 Walnut Street, Tai Kok Tsui, Kowloon, Hongkong; Unit 1402A, 14/F, The Belgian Bank Building, 721-725 Nathan Road, Mong Kok, Kowloon, Hongkong Telefonszám: + 86 18928490950 Honlap: https://midas-lighting.com/ Cégjegyzékszám: CR szám: 2080259 |
2025.2.25. |
|
723. |
Eastech Electronics Limited Más néven: Shenzhen East Technology Limited |
Cím(ek): Room 17F, Block A Huaqiang Square, No. 1019 Huaqiang North Road, Futian District, Shenzhen, Guangdong, Kínai Népköztársaság Room 32, 11/F, Lee Ka Industrial Building, 8 Ng Fong Street, San Po Kong, Kowloon, Hongkong Telefonszám: + 8613632816717 Honlap: https://www.eastechic.com/ Cégjegyzékszám: CR szám: 1005681 |
2025.2.25. |
|
724. |
Shenzhen Bailiansheng Electronic Technology Co., Ltd. Helyi név: 深圳市佰联升电子科技有限公司 Más néven: Shenzhen Bailiansheng Electronic Science and Technology Co., Ltd |
Cím(ek): Room 807, Building 125, Baishilong Area 1, Baishilong Community, Minzhi Subdistrict, Longhua District, Shenzhen, Guangdong, 518131, Kínai Népköztársaság; 2701-F, Bank of Communications Building, Huaqiang North Street, Futian District, Shenzhen Telefonszám: +86 157 207075707 Honlap: www.bls-electronics.com Cégjegyzékszám: 91440300MA5GFQQ76D |
2025.2.25. |
|
725. |
LLC »Research and Production Enterprise« AVIACOM Helyi név: НПП АВИАКОМ Más néven: NPP Aviakom; LTD Aviacom |
Cím(ek): 603032, Nizhny Novgorod, Bauman St., 173, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (903) 8480488 Honlap: https://aviacom.su Cégjegyzékszám: 1085258008054 (OGRN) |
2025.2.25. |
|
726. |
PT Electronics Ltd. Helyi név: ООО ПТ-ЭЛЕКТРОНИК |
Cím(ek): 197350, St. Petersburg, Vn.Ter.G. Kolomyagi Municipal District, D. V Kamenka, 64, Building 2, Estate. 1-H, 2-N, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (919) 7616118 Honlap: http://pttech.ru/ Cégjegyzékszám: 1167847490524 (OGRN) |
2025.2.25. |
|
727. |
LLC Infratest Helyi név: ООО »ИНФРАТЕСТ« |
Cím(ek): 1 Pyatiletki Ploshchad, 1P 4 Floor, 620012 Yekaterinburg, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (343) 3759423 Honlap: https://www.infratest.ru/ Cégjegyzékszám: 1036603526464 (OGRN) |
2025.2.25. |
|
728. |
LLC Infratest Thermal Vision Technologies Helyi név: Ооо Инфратест-Тепловизионные Технологии Más néven: Infratest-Tt; Ooo Infratest-Teplovizionnye Tekhnologii; Llc Infratest-Themal Imaging Technologies |
Cím(ek): Pl. 1-I Pyatiletki Lit. P, Office 151, 620012 Yekaterinburg, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 343 2864359 Honlap: https://www.infratest.ru/ Cégjegyzékszám: 6686016524 (TIN) |
2025.2.25. |
|
729. |
LLC Infratest Optical Technologies Helyi név: ООО Инфратест-Оптические Технологии Más néven: OOO Infratest-Opticheskie Tekhnologii |
Cím(ek): 620135, Sverdlovskaya obl., g. Ekaterinburg, ul. Taganskaya, str. 60/2 ofis 224, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (343) 375-94-42 Honlap: https://www.infratest.ru/ Cégjegyzékszám: 6686016500 (TIN) |
2025.2.25. |
|
730. |
LLC Trading House Infratest Más néven: LLC TD Infratest |
Cím(ek): 620135, Sverdlovskaya obl., g. Ekaterinburg, ul. Taganskaya, str. 60/2 office 224, Oroszországi Föderáció Honlap: https://www.infratest.ru/ Cégjegyzékszám: 1086673011666 (OGRN) |
2025.2.25. |
|
731. |
Yantai Iray Technology Co., Ltd Helyi név: 烟台艾睿光电科技有限公司 Más néven: Yantai Arrow Optoelectronics Technology Co., Ltd, Yantai Airui Optoelectronic Technology Co. Ltd |
Cím(ek): No. 11, Guiyang Street, Development Zone, Shandong, 265599 Yantai, Shandong, Kínai Népköztársaság Telefonszám: + 86 0535-3410600 Honlap: https://www.iraytek.com/ Cégjegyzékszám: 91370600557897249A (USCC) |
2025.2.25. |
|
732. |
Wuhan Global Sensor Technology Co., Ltd Helyi név: 武汉高芯科技有限公司 Más néven: Wuhan Gaoxin Technology Co., Ltd |
Cím(ek): No. 6, Huanglongshan South Road, Donghu Development Zone, Wuhan City, 430205; Kínai Népköztársaság Telefonszám: + 86 81298285 Honlap: http://www.gst-ir.com/ Cégjegyzékszám: 914201000668186736 (UNCC) |
2025.2.25. |
|
733. |
Scientific Research Institute for Modern Telecommunications Technologies (NII STT) (Modern Távközlési Technológiák Tudományos Kutatóintézete) Helyi név: АО НИИ СТТ Más néven: JSC NII STT |
Cím(ek): 214012, Smolensk Region, Smolensk, Ul. Novo-Leningradskaya, 10, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (4812) 27-00-70 Honlap: www.niistt.ru Cégjegyzékszám: 1026701461160 (OGRN) |
2025.2.25. |
|
734. |
Transport Agency Eurologistics (Eurologistics közlekedési ügynökség) Helyi név: ТРАНСПОРТНОЕ АГЕНТСТВО ЕВРОЛОГИСТИКА Más néven: LLC TA Eurologistics |
Cím(ek): Vyborgskaya emb., 47, 5th floor, Business Center »Grenadersky«, 194044, Saint Petersburg, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (800) 7005542 Honlap: https://eurologistics-ru Cégjegyzékszám: 1089847158697 (OGRN) |
2025.2.25. |
|
735. |
LLC Butis Helyi név: ООО »БУТИС« |
Cím(ek): Volgogradsky prospekt, 42 k. 5, floor/room 1/I room. 422-435, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 280-02-06 Honlap: www.butis-m.ru Cégjegyzékszám: 5087746048286 (OGRN) |
2025.2.25. |
|
736. |
MetallStan LLP Más néven: STANEX GROUP ZHSHS, STANEX GROUP LLP |
Cím(ek): Almaty, Samgau Microdistrict, Magistralnaya Street, 17A, Kazahsztán Telefonszám: + 7 (727) 228 24 87 E-mail-cím: info@stanex.kz Honlap: www.stanex.kz Cégjegyzékszám: 120540008532 |
2025.2.25. |
|
737. |
LIMITED LIABILITY PARTNERSHIP KAZSTANEX Más néven: KAZSTANEX LLP, TOO KAZSTANEX |
Cím(ek): Almaty, Alatau district, Kokorai, 2/1, 204 Almaty, SHANYRAK-1 Microdistrict, 166 OTEMISULY Street, Kazahsztán Telefonszám: + 77075878877 E-mail-cím: stanki@kazstanex.kz Honlap: https://kazstanex.kz Cégjegyzékszám: 110340017087 |
2025.2.25. |
|
738. |
UZSTANEX LLC |
Cím(ek): 49 Dzharkurgan Street, Tashkent, Üzbegisztán Telefonszám: + 998 (90) 990 13 65; + 998 (71) 296 13 66; + 7 (775) 554 04 54 E-mail-cím: info@uzstanex.uz Honlap: https://uzstanex.uz Cégjegyzékszám: 305636913 (TIN) |
2025.2.25. |
|
739. |
LLC TEKHNOLOGIYA RAZVITIYA OTKRYTYKH SISTEM Helyi név: ОБЩЕСТВО С ОГРАНИЧЕННОЙ ОТВЕТСТВЕННОСТЬЮ »ТЕХНОЛОГИЯ РАЗВИТИЯ ОТКРЫТЫХ СИСТЕМ« vagy ООО »Т.Р.О.С. « Más néven: T.R.O.S. LLC |
Cím(ek): 105082, Moscow, Bolshaya Pochtovaya Street., 26 »B«, bldg. 1, room 401, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (499) 261-78-89 Honlap: http://tros-stanko.ru/ E-mail-cím: tros-stanko@tros-stanko.ru Cégjegyzékszám: 7706818288 (INN) |
2025.2.25. |
|
740. |
TM-TECH LLC Helyi név: OOO »ТМ-ТЕХ« |
Cím(ek): 105082, Moscow, Bolshaya Pochtovaya Street, D. 26 V, BLD. 1, ROOM. 403, Oroszországi Föderáció Honlap: www.tm-tech.ru Cégjegyzékszám: 7719898900 (INN) |
2025.2.25. |
|
741. |
KRAFTTEK LLC Helyi név: ООО »КРАФТТЕК« Más néven: Crafttech |
Cím(ek): 196006, St. Petersburg, Vn. Ter. G, Moskovskaya Zastava Municipal District, Moskovsky Avenue, 120A, Building 1, Room 23-N, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (812) 622 89 89 Honlap: https://crafttech.ru/ E-mail-cím: info@crafttech.ru Cégjegyzékszám: 7840038027 (INN) |
2025.2.25. |
|
742. |
SHPINNER LLC Helyi név: ООО »ШПИННЕР« Más néven: SPINNER LLC |
Cím(ek): 129226, Moscow, Selskokhozyaystvennaya street 17, building 7, floor 1, Oroszországi Föderáció E-mail-cím: info@spinner-russia.ru Cégjegyzékszám: 7715980551 (INN) |
2025.2.25. |
|
743. |
TKT-1997 Razvoj Limited |
Cím(ek): Room 701, 7/F, Lucky Centre, 165-171 Wanchai Road, Wan Chai, Hongkong Honlap: https://tkt-1997.com E-mail-cím: info@tkt-1997.com Cégjegyzékszám: 3004413 (CR szám) |
2025.2.25. |
|
744. |
Burmech Teknoloji Makina Sanayi Ve Ticaret Limited Şirketi Más néven: Burmech Teknoloji Makina Sanayi Ve Ticaret Ltd; Burmech Industrial Solutions |
Cím(ek): Yaylacık Mahallesi, 37. Sokak, No:9/1 Nilüfer, Bursa, Török Köztársaság Honlap: https://burmech.com E-mail-cím: info@burmech.com Cégjegyzékszám: 119922 |
2025.2.25. |
|
745. |
LLC Trading House Tradetools Helyi név: OOO »Торговый Дом Трейдтулс« Más néven: TREYDTULS Ltd.; Trade House Trade Tools Ltd. |
Cím(ek): 105082, Moscow, Municipal District Basmanny, Perevedenovsky Lane, 13, Building 4, Room 2/2, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 (495) 924-18-00 Cégjegyzékszám: 7715420510 (INN) |
2025.2.25. |
|
746. |
Tireks LLC Helyi név: Общество С Ограниченной Ответственностью »Тирекс« |
Cím(ek): 105082, Moscow, Municipal District Basmanny, Perevedenovsky Lane, 13, Building 4, Oroszországi Föderáció Cégjegyzékszám: 9701251898 |
2025.2.25. |
|
747. |
Shanghai ManYa Industrial and Trade Co., Ltd Helyi név: 上海亚商贸有限公司 |
Cím(ek): Pudong District Shanghai, No. 177, Street Meisheng, Kínai Népköztársaság; Shanghai, District Songjiang, Street Zhongshan, Rongyue Road, Lane 208, Fuyue Plaza, Block C, Room C2001, Kínai Népköztársaság Telefonszám: +86 135 2480 6033 Honlap: http://manyashanghai.com/index.asp Cégjegyzékszám: 913101153244606443 |
2025.2.25. |
|
748. |
Texco FZE |
Cím: Plot No. EWTA59, Jebel Ali Free Zone, Dubai, Egyesült Arab Emírségek, P.O. Box 17585 Telefonszám: + 971-(04)-8850522 Honlap: www.texco.ae E-mail-cím: info@texco.ae Cégjegyzékszám: 11905448 |
2025.2.25. |
|
749. |
ITIC LLC FZ Helyi név: آيتيك ش.ذ.م.م-منطقة حرة Más néven: ITIC International Trading |
Cím: Business Center 1, M Floor, The Meydan Hotel, Nad Al Sheba, Dubai, Egyesült Arab Emírségek; Tamani Arts Office, Business Bay, Dubai, U.A.E. Telefonszám: + 971 (0)44473204 Honlap: https://www.itic.ae/ E-mail-cím: info@itic.ae Cégjegyzékszám: 12124952 (CBLS szám) |
2025.2.25. |
|
750. |
HK (Hong Kong) LINK ASIA ELECTRONICS LIMITED Helyi név: 香港通亞電子有限公司 |
Cím: A105 1/F, New East Sun Industrial Building, 18 Shing Yip Street, Kwun Tong, Kowloon, Hongkong; A08, 35/F, Block A, Electronic Technology Building, No. 2070 Shennan Middle Road, Fuqiangbei Street, Huaqiangbei Street, Futian District, Shenzhen, Kínai Népköztársaság Honlap: https://linkasiae.com/en/ E-mail-cím: we@linkasiae.com Cégjegyzékszám: 3172327 (CR szám) |
2025.2.25. |
|
751. |
Achieve Technology Limited Más néven: Achieve-Tec HK Trading Company Limited; Achieve Tec HK |
Cím: Flat/Rm 611 6/F Ricky Centre 36 Chong Yip Street Kwun Tong Kl, Hongkong; Room 101a, 1/F., Genplas Industrial Building, 56 Hoi Yuen Road, Kwun Tong, Kln, Hongkong Telefonszám: + 852-3077-1122 Honlap: http://www.achieve-tec.hk/ E-mail-cím: sales@achieve-tec.hk Cégjegyzékszám: 0803008 (CR szám) |
2025.2.25. |
|
752. |
Align Trading Company Limited |
Cím: Room A1-13, Building A 3/F, Yee Lim Ind Center, 2-28, Kwai Lok Street, Kwai Chung, Hongkong; Room 2901B, Bank of Communications Building, No. 3018, Shennan Middle Road, Futian District, Shenzhen, Kínai Népköztársaság Cégjegyzékszám: 3266528 Bejegyzés helye: Hongkong |
2025.2.25. |
|
753. |
Pratik Corporation |
Cím: 29/31, Bhagwan Bhuvan, Gr. Floor, Off. Y.M. Road, Masjid Bunder, Mumbai 400009, India Telefonszám: + 91-22-40140707 / 7045145181 Honlap: https://www.pratikcorporation.com/ E-mail-cím: pratikcorporation@gmail.com Cégjegyzékszám: UDYAM-MH-19-0043052 |
2025.2.25. |
|
754. |
OMEGA LLC Helyi név: ООО »Омега« |
Cím: 194100, St. Petersburg, Lesnoy prospekt 63, lit. A, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 812-655-02-96 Honlap: http://omegaspb.su/ E-mail-cím: omegaved1@mail.ru; bylinskiy@omegaspb.su Cégjegyzékszám: 7810419956 |
2025.2.25. |
|
755. |
Agrim Aviation Private Limited |
Cím: 516-A, 5th Floor, World Trade Centre, Babar Road, New Delhi, Delhi, 110001 Telefonszám: + 91 11 4308 3674 Honlap: https://agrimaviation.com/ E-mail-cím: info@agrimavaition.com Cégjegyzékszám: U62200DL2012PTC246754 (CIN) |
2025.2.25. |
|
756. |
SPLENDENT TECHNOLOGIES PTE LTD |
Cím: 5000, Ang Mo Kio Ave. 5, #04-05 Techplace Ii, Singapore 089053; 73 Upper Paya Lebar Road, #06-01c, Centro Bianco, Singapore 534818 Telefonszám: + 65-31384118 Honlap: http://www.splendentpte.net/index.aspx E-mail-cím: milay@splendentpte.net Cégjegyzékszám: 202116808M (UEN) |
2025.2.25. |
|
757. |
LIMITED LIABILITY COMPANY DRAKE Más néven: LLC DRAKE Helyi név: ООО ДРЕЙК |
Cím(ek): room 126, building 5/12, Street Sh-2, Yelabuga district, city settlement Yelabuga, Alabuga SEZ territory, 423601, Republic of Tatarstan, Oroszországi Föderáció E-mail-cím: ooo_dreik@mail.ru Cégjegyzékszám: 1646047020 (TIN) |
2025.2.25. |
|
758. |
LLC ASSISTRAGO Más néven: Assistagro LLC Helyi név: ООО »АССИСТАГРО« |
Cím(ek): »Wall street« biznes-tsentr, building 256, 35 Valovaya street, munitsipalny okrug Zamoskvoreche, Moscow, 11504, Oroszországi Föderáció E-mail-cím: es.bagryantsev@rusagorgoup.ru; info@agroassist.ru Honlap: www.agroassist.ru Cégjegyzékszám: 9705152143 (TIN) |
2025.2.25. |
|
759. |
LLC ALABUGA EXIM Más néven: LLC Alabuga Exim Helyi név: OOO »Алабуга Эксим« |
Cím(ek): Room 102, Building 5/12, Street Sh-2, Yelabuga district, city settlement Yelabuga, Alabuga SEZ territory, 423601, Republic of Tatarstan, Oroszországi Föderáció Honlap: http://exsim.alabuga.ru Telefonszám: +7 987 2911993 E-mail-cím: sales@exsim.ru Cégjegyzékszám: 1674003017 (TIN) |
2025.2.25. |
|
760. |
JSC DIPAUL Más néven: Dipaul Company; JSC NPF DIPAUL; Dipaul Technologies JSC; Scientific Industrial Company Dipaul Joint Stock Company; Dipaul-manufacturing company limited Helyi név: АО НПФ Диполь; АО НАУЧНО-ПРОИЗВОДСТВЕННАЯ ФИРМА »ДИПОЛЬ«; АО НПФ »Диполь« |
Cím(ek): 16 Bolshaya Monetnaya, building 45, letter Ya, room 52 and room 46, 19701, St. Petersburg; 5B Rentgena Street, 197101, St. Petersburg; 20/1 Ogorodny Proezd, 127372, Moscow; 31 Novoslobodskaya str. 31, p.2, 127055, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 8127021266 Honlap: www.dipaul.ru E-mail-cím: info@dipaul.ru Cégjegyzékszám: 7804137537 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
761. |
Geoscan LLC Más néven: Geoscan Helyi név: ОБЩЕСТВО С ОГРАНИЧЕННОЙ ОТВЕТСТВЕННОСТЬЮ »ГЕОСКАН«; ООО »ГЕОСКАН« |
Cím(ek): Politekhnicheskaya street, building 22, complex L, room 1-N, room 12, 194021 St. Petersburg; 26 A Shatelena str., 194021, St. Petersburg, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 4956019890; + 7 8123633387 Honlap: https://www.geoscan.ru E-mail-cím: info@geoscan.aero Cégjegyzékszám: 7801450808 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
762. |
LLC MC Radioelectronic Technopark RV-1 Más néven: Geoscan-UFA (korábbi név) Helyi név: Общество С Ограниченной Ответственностью Управляющая Компания »Радиоэлектронный Технопарк Рв-1« |
Cím(ek): Zainab Biyisheva str. 1, 450074, UFA, Republic of Bashkortostan, Oroszországi Föderáció; 178 Rubezhnaya str., 450018, UFA, Kirovsky district, Republic of Bashkortostan, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 9174277777 Honlap: https://rv-1.ru E-mail-cím: info@rv-1.ru Cégjegyzékszám: 0274965770 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
763. |
JSC »STRATIM« Más néven: STRATIM DESIGN BUREAU Helyi név: Ao »Стpatиm«; Акционерное Общество »Стратим« |
Cím(ek): Elektrodnaya str. d. 2, Str. 34, room 19/3, 111524, Moscow, Oroszországi Föderáció; Federativny avenue, d. 5, k. 1, room. 1/1, in. ter. municipal district Perovo, 111399, Moscow, Oroszországi Föderáció Honlap: http://stratim.tech E-mail-cím: info@stratim.tech Cégjegyzékszám: 7720901379 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
764. |
JSC »STRATIM-TECH« Más néven: Joint Stock Company Stratim Tech Helyi név: AO »Ctpatиm-Tex« |
Cím(ek): Shipilovskaya street, d. 64, k. 1, room. 147, 115682, Moscow, Oroszországi Föderáció Honlap: http://stratim.tech E-mail-cím: info@stratim.tech Cégjegyzékszám: 9724145543 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
765. |
LLC »STRATIM« Helyi név: OOO CTPATИM |
Cím(ek): Varvarskaya str., d. 6, room P6, 603000, Nizhny Novgorod, Oroszországi Föderáció Honlap: http://stratim.tech E-mail-cím: info@stratim.tech Cégjegyzékszám: 5260494520 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
766. |
LLC ALABUGA MACHINERY Más néven: Limited Liability Company »Alabuga Machinery« Helyi név: ООО АЛАБУГА МАШИНЕРИ |
Cím(ek): Street Sh-2, Building 5/12, room 110, 423601, Republic of Tatarstan, Yelabuga district, city settlement Yelabuga, Alabuga Special Economic Zone territory, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 8555759006 Honlap: https://case.alabuga.ru/ru/residents/metalworks/ Cégjegyzékszám: 1674003000 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
767. |
Limited Liability Company Geomiragro Más néven: LLC Geomiragro Helyi név: Общество С Ограниченной Ответственностью »Геомирагро«; OOO »Геомирагро« |
Cím(ek): 5 Kolontsova street, Moscow oblast, Gorizont torgovo-ofisny tsentr, building 302, 141009, Mytischchi, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 4957885956 Honlap: https://www.geomir.ru/ E-mail-cím: HAEF@mail.ru Cégjegyzékszám: 5029269067 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
768. |
LLC Radioline Más néven: Radioline Ltd; Radiolain Helyi név: ООО Радиолайн |
Cím(ek): 42 Volgogradsky prospekt, K. 5, Floor 2, room I, Kom. 1, 109316, Moscow, Oroszországi Föderáció; 28 Khimikov str., BC »H2O«, office 1207, 195030, St. Petersburg, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 4952215143; + 7 8122004623 Honlap: https://radiorf.ru/ E-mail-cím: sales@radioRF.ru Cégjegyzékszám: 7718837905 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
769. |
NPO Rostar LLC Helyi név: ООО Нпо »Ростар« |
Cím(ek): Dorozhnaya str., d. 39, 423800, Naberezhnye Chelny, Tatarstan Republic, BSI, Oroszországi Föderáció Telefonszám: + 7 8552778671 Honlap: https://en.rostar.com/; https://www.rostar.biz/ E-mail-cím: rostar@rmsh.ru Cégjegyzékszám: 1646012500 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
770. |
SPROCURE LLC Helyi név: SPROCURE D.O.O. |
Cím(ek): 1 Ljubana Jednaka, 11042, Beograd, Szerb Köztársaság Telefonszám: + 381642656723 Honlap: https://sprollc.com/ E-mail-cím: inbox@sprollc.com Cégjegyzékszám: 21819719 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
771. |
Invent LTD Más néven: LLC INVENT Helyi név: ОБЩЕСТВО С ОГРАНИЧЕННОЙ ОТВЕТСТВЕННОСТЬЮ »ИНВЕНТ«; ООО »ИНВЕНТ« |
Cím(ek): 15 Marata St., 603002, Nizhny Novgorod Region, Nizhny Novgorod, Oroszországi Föderáció; Melnitsky pereulok, 1, 410105120, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 831 2779933 Honlap: www.in-vent.ru E-mail-cím: info@in-vent.ru, moscow@in-vent.ru Cégjegyzékszám: 5257114908 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
772. |
Gateway Ventures FZC Más néven: Gateway Ventures |
Cím(ek): Building T1, Saif Zone, Sharjah International Airport Free Zone, Sharjah, 050100, Almaty, Egyesült Arab Emírségek (UAE) Telefonszám: + 971 6 5573850 Honlap: http://www.gvcal.com; www.gatewayepm.com E-mail-cím: info@gvcal.com; info@gatewayepm.com Cégjegyzékszám: 0000114330 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
773. |
Burj Al Salam LLC Más néven: BAS |
Cím(ek): Bay Square Building 11, Office 107, Dubai, Business Bay Dubai, Egyesült Arab Emírségek (UAE) Telefonszám: + 971 4 2255421; + 971 2262005 Cégjegyzékszám: 54738 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
774. |
LLC Promservis Helyi név: ООО ПРОМСЕРВИС |
Cím(ek): Spiridonovka str., d. 10, Etazh 1, kom 1, 123001, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 266 69 58; +7 495 2666968 Honlap: http://prmsrv.com/ E-mail-cím: info@prmsrv.com Cégjegyzékszám: 9718015970 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
775. |
CS Yönetim ve Destek Hizmetleri Ltd. Más néven: CSY, Consulting Services Yönetim (Yönetim Tanácsadási Szolgáltatások); Cs Yönetim Ve Destek Hizmetleri Limited Şirketi |
Cím(ek): EGs Business Park Bloklari No: 70, Giris Kat Yesilköy Mah. Bakirköy 34149, Török Köztársaság Telefonszám: + 90 2124652215; +90 532 351 66 77 Honlap: csy.com.tr E-mail-cím: info@csy.com.tr Cégjegyzékszám: 800149 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
776. |
Etkin Hirdavat Insaat Pazarlama Sanayi Ve Ticaret Limited. Más néven: Etkin Hirdavat İnşaat Pazarlama Sanayi Ticaret Limited Şirketi |
Cím(ek): Eskihisar Mh. 8015 Sk. B No. 1B/1, Merkezefendu, Denizli, Török Köztársaság Telefonszám: 0 (531) 269 60 33 Honlap: https://www.etkinhirdavat.com.tr/ E-mail-cím: info@etkinhirdavat.com.tr Cégjegyzékszám: 44559 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
777. |
Inand Industries Company Ltd. Más néven: Cong Ty Tnhh Inand Industries |
Cím(ek): Floor 9, Minori Building, 67a Truong Dinh, District Hai Ba Trung, Hanoi City, Vietnámi Szocialista Köztársaság Telefonszám: + 84 388620299 Honlap: www.inand.vn Cégjegyzékszám: 0110203228 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
778. |
DAV Group Company Ltd. Más néven: Dav Group Co. Ltd, Công TY TNHH DAV GROUP |
Cím(ek): Phòng 508 lầu 5, tòa nhà VCCI, số 155 Nguyễn Thái Học, Phường 7, Thành Phố Vũng Tàu, Bà Rịa, Tỉnh Vũng Tàu, Vietnámi Szocialista Köztársaság; room 508, floor 5, Building VCCI, No 155 Nguyen Thai Hoc, Ward 7 Vung Tau, Vietnámi Szocialista Köztársaság Telefonszám: + 84 338330345 Cégjegyzékszám: 3502495376 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
779. |
Thavico Import Export Company Ltd. Más néven: CONG TY TNHH XUAT NHAP KHAU THAVICO |
Cím(ek): 180-182 Nguyễn Văn Trỗi, Phường 4, Thành Phố Vũng Tàu, Bà Rịa - Vũng Tàu, Vietnámi Szocialista Köztársaság; No. 4 Trung Trac, Ward 1, City Vung Tau, Ba Ria, Vietnámi Szocialista Köztársaság Telefonszám: + 84 91 9647381; + 84 79441 27 87 Honlap: https://thavicoexportimport.wordpress.com/ E-mail-cím: info@thavicoexportimport.com Cégjegyzékszám: 3502257357 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
780. |
Trade Engine System Más néven: OOO Trade Engine System; TES |
Cím(ek): Yakkasaray district, Damarik neighbourhood, Damarik MFY, Nukus Street, house 37, Tashkent city, Üzbég Köztársaság Telefonszám: + 998781134114 Honlap: www.trade-engine.uz E-mail-cím: info@trade-engine.uz Cégjegyzékszám: 309746282 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
781. |
LLC Protech Más néven: PROTEH CO LTD Helyi név: Организация ООО »ПРОТЕХ«; ОБЩЕСТВО С ОГРАНИЧЕННОЙ ОТВЕТСТВЕННОСТЬЮ »ПРОФЕССИОНАЛЬНОЕ ОБОРУДОВАНИЕ И ТЕХНОЛОГИИ« |
Cím(ek): Tarusskaya street 10, office 207, 117588, Moscow, Oroszországi Föderáció; 31-33 Ivan Chernykh st., office 510, Aquamarine Business Center, 198095, St. Petersburg, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 662 96 25; +7 926 18 69500 Honlap: www.protehnology.ru E-mail-cím: info@protehnology.ru; comp@protehnology.ru Cégjegyzékszám: 7701748975 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
782. |
OCS DISTRIBUTION Más néven: O-SI-ES-TSENTR Helyi név: ОБЩЕСТВО С ОГРАНИЧЕННОЙ ОТВЕТСТВЕННОСТЬЮ »О-СИ-ЭС-ЦЕНТР« |
Cím(ek): Kievskoe Shosse, Rumyantsevo, Comcity office park, 6, building 1, 108811, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 995 2575 Honlap: https://www.ocs.ru/ E-mail-cím: info@ocs.ru Cégjegyzékszám: 7701341820 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
783. |
OOO TD KHIMMED Más néven: OOO TORGOVYY DOM KHIMMED; LLC Chimmed; Chimmed Group; LLC TD Himmed; Helyi név: ООО ТД Химмед; ООО ТОРГОВЫЙ ДОМ »ХИММЕД’« |
Cím(ek): Kashirskoe sh. 3, korp. 2, building 4, floor 6 (territory of »Sirius Park« Business Centre), 115230, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 499 2868305; +7 499 3017386 Honlap: chimmed.ru E-mail-cím: mail_user@chimmed.ru; mail408@chimmed.ru Cégjegyzékszám: 7724709468 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
784. |
Turbo King LLC Helyi név: ООО ТУРБО КИНГ |
Cím(ek): Proezd avtosborochny, d. 10, 423800, Republic of Tatarstan, Naberezhnye Chelny, Oroszországi Föderáció Cégjegyzékszám: 1650384878 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
785. |
OOO RUSMEDTORG Más néven: Limited Liability Company Rusmedtorg Helyi név: ООО РУСМЕДТОРГ |
Cím(ek): 2/1 Pokrovka street, str. 2, room 1, kom. 6, 101000 Moscow, Oroszországi Föderáció; 2/21 Lenskaya Street, Floor 5, Room III, Room 2, 129327, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 7778495 Honlap: https://rmedtorg.ru/about-us/ E-mail-cím: sales@rmedtorg.ru Cégjegyzékszám: 7727218122 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
786. |
LLC AVBIS Más néven: Limited Liability Company Avbis Helyi név: ООО Авбис |
Cím(ek): Semyonovsky Lane 15, vn.ter.g. Sokolinaya Gora Municipal district, 107023, Moscow, Oroszországi Föderáció Telefonszám: +7 495 2129378 Honlap: https://avbis.ru E-mail-cím: lky@bk.ru; info@avbis.ru Cégjegyzékszám: 7701840794 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
787. |
GTCT Ltd. Helyi név: Global Turkey Çelik Ve Ticareti Anonim Şirketi |
Cím(ek): Veko Giz Plaza, Maslak Mah. Maslak Meydan Sokak, No:3, Kat: 13, 34396, Sarıyer/İstanbul, Török Köztársaság; Eski Büyükdere Caddesi 1, 34485, Istanbul, Török Köztársaság Telefonszám: + 90212 3563030 Honlap: https://gtct.com.tr/en E-mail-cím: info@gtct.com.tr Cégjegyzékszám: 370025 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
788. |
Stimul Engineering Ltd. Helyi név: Stimul Mühendislik Danişmanlik İç Ve Diş Ticaret Limited Şirketi |
Cím(ek): Aktim 3 Ticaret ve İş Merkezi Cihangir Mah. Güvercin Cad. No:2 Ic Kapi No:4 Avcilar/ İstanbul, Török Köztársaság Telefonszám: +90 537 888 20 44 Honlap: https://stimul.com.tr/ E-mail-cím: info@stimul.com.tr Cégjegyzékszám: 315939-5 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
789. |
Kocaeli Kesici Takimlar Makine Sanayi Ticaret Ltd |
Cím(ek): İzmit Kocaeli, Sanayi Mahallesi İzmit Sanayi Sitesi 12. Cadde 11. Blok No:13, Török Köztársaság Telefonszám: +90 262 373 20 33 Honlap: https://kesicitakimlar.com.tr/ E-mail-cím: info@kesicitakimlar.com.tr Cégjegyzékszám: 27861 (Adószám/INN) |
2025.5.21. |
|
790. |
Over the Line Helyi név: OTL Uluslararasi Diş Ticaret Limited Şirketi |
Cím(ek): Dereboyu Caddesi, Brandium AVM R5 Blok, Atasehir, Istanbul 34953, Török Köztársaság; Aydinli Sb Mh. Kodalak Cd. Mega Bl n.8/z01 Tuzla, Török Köztársaság Telefonszám: +90 216 771 10 74 Cégjegyzékszám: 414068-5 (Adószám/INN) |
2025.5.21.” |
II. MELLÉKLET
A 833/2014/EU rendelet VII. mellékletének helyébe a következő szöveg lép:
„VII. MELLÉKLET
A 2a. cikk (1) bekezdésében és a 2b. cikk (1) bekezdésében említett termékek és technológiák jegyzéke
A. rész
E mellékletre az (EU) 2021/821 rendelet I. mellékletében szereplő Általános megjegyzések, Mozaikszavak és Rövidítések, Fogalommeghatározások alkalmazandók, az „I. rész – Általános megjegyzések, Mozaikszavak és Rövidítések, Fogalommeghatározások, Általános megjegyzések az melléklethez, 2. pont” kivételével.
E mellékletre az Európai Unió közös katonai listájában (C/2024/1945) használt kifejezések fogalommeghatározásai alkalmazandók.
E rendelet 12. cikkének sérelme nélkül, az e mellékletben felsorolt egy vagy több alkotóelemet tartalmazó, ellenőrzés alá nem vont termékek nem tartoznak az e rendelet 2a. és 2b. cikke szerinti ellenőrzések hatálya alá.
I. kategória – Elektronika
|
X.A.I.001 |
Elektronikus eszközök és alkatrészek.
|
|
X.A.I.002 |
Általános célú „elektronikus részegységek”, modulok és berendezések.
Megjegyzés: Az X.A.I.002. pont a kifejezetten analóg oszcilloszkópokhoz tervezett következő alkatrészeket vonja ellenőrzés alá:
|
|
X.A.I.003 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő egyedi feldolgozóberendezések, az alábbiak szerint:
|
|
X.B.I.001 |
Elektronikus alkatrészek vagy anyagok, valamint kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek és tartozékok gyártására szolgáló berendezések, az alábbiak szerint.
Műszaki megjegyzés: Az X.B.I.001. pont alkalmazásában a „tároltprogram-vezérlés” olyan vezérlés, amely elektronikus tárolóban tárolt utasításokat használ, és amelyet a processzor előre meghatározott funkciók ellátásának irányítása érdekében végre tud hajtani. A berendezés attól függetlenül lehet „tároltprogram-vezérlésű”, hogy elektronikus tárolót építettek-e be vagy kívülről csatlakoztattak hozzá. |
|
X.B.I.002 |
Elektronikus alkatrészek és anyagok, valamint kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek és tartozékok ellenőrzésére vagy vizsgálatára szolgáló berendezések.
Műszaki megjegyzés: Az X.B.I.002. pont alkalmazásában a „tároltprogram-vezérlés” olyan vezérlés, amely elektronikus tárolóban tárolt utasításokat használ, és amelyet a processzor előre meghatározott funkciók ellátásának irányítása érdekében végre tud hajtani. A berendezés attól függetlenül lehet „tároltprogram-vezérlésű”, hogy elektronikus tárolót építettek-e be vagy kívülről csatlakoztattak hozzá. |
|
X.B.I.003 |
Nyomtatott áramköri kártyák (NYÁK), valamint kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek és tartozékok gyártására szolgáló berendezések, az alábbiak szerint:
|
|
X.B.I.004 |
Automatizált optikai ellenőrző berendezések nyomtatott áramköri kártyák (NYÁK) vizsgálatához, optikai vagy elektromos érzékelő alapúak, és képesek bármely következő minőségi hiba érzékelésére:
|
|
X.C.I.001 |
Pozitív védőréteg anyagok, amelyeket kifejezetten 370 és 193 nm hullámhosszúságú félvezető litográfiához igazítottak (optimalizáltak). |
|
X.C.I.002 |
Nyomtatott áramköri kártyák (NYÁK) gyártásához használt vegyi anyagok és anyagok, az alábbiak szerint:
|
|
X.D.I.001 |
Kifejezetten az X.A.I.001. pont által ellenőrzés alá vont elektronikus eszközök vagy alkatrészek, az X.A.I.002. pont által ellenőrzés alá vont általános célú elektronikus berendezések, vagy az X.B.I.001. és X.B.I.002. pont által ellenőrzés alá vont gyártó és vizsgálóberendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett „szoftver”; vagy kifejezetten a 3B001.g. vagy 3B001.h. pont (9) által ellenőrzés alá vont berendezések „alkalmazására” tervezett „szoftver”. |
|
X.D.I.002 |
Kifejezetten nyomtatott áramköri kártyák (NYÁK) tesztelésére, „kifejlesztésére” vagy „gyártására” tervezett „szoftver”. |
|
X.E.I.001 |
Az X.A.I.001. pont által ellenőrzés alá vont elektronikus eszközök vagy alkatrészek, az X.A.I.002. pont által ellenőrzés alá vont általános célú elektronikus berendezések, vagy az X.B.I.001. vagy X.B.I.002. pont által ellenőrzés alá vont gyártó és vizsgálóberendezések, vagy az X.C.I.001. pont által ellenőrzés alá vont anyagok „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
|
X.E.I.002 |
Nyomtatott áramköri kártyák (NYÁK) „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
II. kategória – Számítógépek
Megjegyzés: A II. kategória nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket.
|
X.A.II.001 |
A 4A001. vagy a 4A003. pont (10) által ellenőrzés alá nem vont számítógépek, „elektronikus részegységek” és kapcsolódó berendezések, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek. Megjegyzés: Az X.A.II.001. pont alatt meghatározott „digitális számítógépek” és a kapcsolódó berendezések ellenőrzési státusát a többi berendezés vagy rendszer ellenőrzési státusa határozza meg, feltéve, hogy:
|
|
X.D.II.001 |
„Program”-ellenőrző és érvényesítő „szoftver”, „forráskódok” automatikus generálását lehetővé tevő „szoftver”, valamint kifejezetten „valós idejű feldolgozó” berendezésekhez tervezett operációs rendszer „szoftver”.
Műszaki megjegyzés: Az X.D.II.001. pont alkalmazásában, „globális megszakítási késleltetési idő”: az az idő, amely alatt a számítógépes rendszer felismeri az esemény miatti megszakítást, kiszolgálja a megszakítást, végrehajtja a kontextusváltást a megszakításra várakozó másik rezidens feladatra. |
|
X.D.II.002 |
Kifejezetten a 4A101. pont (13) által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett vagy módosított, a 4D001. pont (14) által ellenőrzés alá vontaktól eltérő „szoftverek”. |
|
X.E.II.001 |
Az X.A.II.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezés, vagy az X.D.II.001 vagy X.D.II.002. pont által ellenőrzés alá vont „szoftver” „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
|
X.E.II.002 |
„Multiadatfolyam feldolgozó” berendezések „kifejlesztésére” vagy „gyártására” szolgáló „technológia”. Műszaki megjegyzés: Az X.E.II.002. pont alkalmazásában, „csoportos adatfeldolgozás” (multi-data stream processing): a mikroprogram vagy a berendezés architekturális technikája, amely lehetővé teszi két vagy több adatsor egyidejű feldolgozását egy vagy több utasítássor vezérlésével, az alábbi eszközök révén:
|
III. kategória 1. rész – Távközlés
Megjegyzés: A III. kategória 1. része nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket.
|
X.A.III.101 |
Távközlési berendezések.
Műszaki megjegyzés: Az X.A.III.101. pont alkalmazásában:
Megjegyzés: A berendezés attól függetlenül lehet „tároltprogram-vezérlésű”, hogy elektronikus tárolót építettek-e be vagy kívülről csatlakoztattak hozzá. |
|
X.B.III.101 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő távközlési vizsgáló berendezések. |
|
X.C.III.101 |
Az X.A.III.101. pont által ellenőrzés alá vont optikai szálak gyártására optimalizált, üvegből vagy más anyagból készült előformák. |
|
X.D.III.101 |
Kifejezetten az X.A.III.101. és az X.B.III.101. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” és „alkalmazásához” tervezett vagy átalakított „szoftver”, továbbá dinamikus adaptív útvonalválasztó „szoftver” a következő leírásnak megfelelően:
|
|
X.E.III.101 |
Az X.A.III.101. vagy az X.B.III.101. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”, vagy az X.D.III.101. pont által ellenőrzés alá vont „szoftverek” és egyéb „technológiák” az alábbiak szerint:
Műszaki megjegyzés: Az X.E.III.101. pont alkalmazásában:
|
III. kategória 2. rész – Információbiztonság
Megjegyzés: A III. kategória 2. része nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket.
|
X.A.III.201 |
Berendezések, az alábbiak szerint:
|
|
X.D.III.201 |
„Információbiztonsági” „szoftver” az alábbiak szerint: Megjegyzés: Ez a pont nem vonja ellenőrzés alá a rosszindulatú számítógépes károkozás (például vírus) elleni védelem céljából tervezett vagy átalakított „szoftvert”, ha a „rejtjelezés” alkalmazása hitelesítés, digitális aláírás és/vagy adat- vagy fájlvisszafejtés célját szolgálja.
|
|
X.E.III.201 |
Az Általános technológiai megjegyzés szerinti „információbiztonsági” „technológia” az alábbiak szerint:
|
IV. Kategória – Szenzorok és lézerek
|
X.A.IV.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, víz alatti tárgyak vagy a vízfelszínen közlekedő hajók vagy a víz alatti úszó járművek észlelésére vagy helyzetének meghatározására képes tengerészeti vagy szárazföldi akusztikai berendezések, és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek. |
|
X.A.IV.002 |
Optikai szenzorok, az alábbiak szerint:
|
|
X.A.IV.003 |
Kamerák, ideértve a következőket:
|
|
X.A.IV.004 |
Optika, ideértve a következőket: Megjegyzés: Az X.A.IV.004. pont nem vonja ellenőrzés alá a rögzített légréssel rendelkező optikai szűrőket vagy a Lyot-típusú szűrőket.
|
|
X.A.IV.005 |
„Lézerek”, ideértve a következőket:
|
|
X.A.IV.006 |
„Magnetométerek”, „Szupravezető” elektromágneses szenzorok, és kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek, ideértve a következőket:
|
|
X.A.IV.007 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, földi használatra tervezett graviméterek, az alábbiak szerint:
|
|
X.A.IV.008 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő radarrendszerek, berendezések és lényeges alkatrészek és kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek, az alábbiak szerint:
Műszaki megjegyzések:
|
|
X.A.IV.009 |
Egyedi feldolgozóberendezések, az alábbiak szerint:
|
|
X.B.IV.001 |
Kifejezetten az alábbiakban felsorolt valamely célra tervezett vagy átalakított berendezések, beleérte a szerszámokat, süllyesztékeket, rögzítőelemeket vagy mérőeszközöket, és a kifejezetten ezekhez tervezett egyéb alkatrészeket és tartozékokat:
|
|
X.C.IV.001 |
A kevesebb mint 500 mm „lebegési hossz” (magas kettős törés) elérése érdekében szerkezetileg módosított optikai érzékelőszálak vagy a 6C002.b. pont (19) alatt nem meghatározott és legalább 6 „mólszázalék” cinket tartalmazó optikai érzékelő anyagok. Műszaki megjegyzés: Az X.C.IV.001. pont alkalmazásában:
|
|
X.C.IV.002 |
Optikai anyagok, az alábbiak szerint:
Műszaki megjegyzés: Az X.C.IV.002. pont alkalmazásában:
|
|
X.D.IV.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, kifejezetten a 6A002., 6A003. (21), X.A.IV.001., X.A.IV.006., X.A.IV.007. vagy X.A.IV.008. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett „szoftver”. |
|
X.D.IV.002 |
Kifejezetten az X.A.IV.002., X.A.IV.004. vagy X.A.IV.005. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére” vagy „gyártására” tervezett „szoftver”. |
|
X.D.IV.003 |
Egyéb „szoftver”, az alábbiak szerint:
|
|
X.E.IV.001 |
Az X.A.IV.001., X.A.IV.006., X.A.IV.007., X.A.IV.008., vagy X.A.IV.009.c. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
|
X.E.IV.002 |
Az X.A.IV.002., X.A.IV.004., vagy az X.A.IV.005., X.B.IV.001., X.C.IV.001., X.C.IV.002., vagy az X.D.IV.003. pont által ellenőrzés alá vont berendezések, anyagok vagy „szoftver” „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
|
X.E.IV.003 |
Egyéb „technológia”, az alábbiak szerint:
Műszaki megjegyzés: Az X.E.IV.003. pont alkalmazásában az „érzékenység” (vagy zajszint) az eszközfüggő zajküszöb négyzetes középértéke, amely a legalacsonyabb mérhető jel. |
V. Kategória – Navigáció és repülőelektronika
|
X.A.V.001 |
Fedélzeti kommunikációs berendezések, a „légi járművek” inerciális navigációs rendszerei és egyéb repülőelektronikai berendezések, beleértve ezeknek a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő alkatrészeit. 1. megjegyzés: Az X.A.V.001. pont nem vonja ellenőrzés alá a fejhallgatókat és mikrofonokat. 2. megjegyzés: Az X.A.V.001. pont nem vonja ellenőrzés alá a természetes személyek személyes használatára szolgáló termékeket. |
|
X.B.V.001 |
Kifejezetten navigációs és repülőelektronikai berendezések tesztelésére, ellenőrzésére vagy „gyártására” tervezett egyéb berendezések. |
|
X.D.V.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, a navigáció, fedélzeti kommunikáció és más repülőelektronika „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „szoftver”. |
|
X.E.V.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, navigációs, fedélzeti kommunikációs és egyéb repülőelektronikai berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” vonatkozó „technológia”. |
VI. kategória – Tengerészet
|
X.A.VI.001 |
Hajók, tengerészeti rendszerek vagy berendezések és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek, alkatrészeik és tartozékaik az alábbiak szerint:
|
|
X.D.VI.001 |
A kifejezetten az X.A.VI.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett vagy módosított „szoftver”. |
|
X.D.VI.002 |
Kifejezetten a kőolaj- és földgázkitermeléshez használt, legénység nélküli, merülő járművek működéséhez tervezett „szoftver”. |
|
X.E.VI.001 |
Az X.A.VI.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
VII. kategória – Légtér és hajtórendszerek
|
X.A.VII.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő dízelmotorok és traktorok, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek:
Műszaki megjegyzések:
|
|
X.A.VII.002 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő gázturbinamotorok, valamint alkatrészeik.
|
|
X.A.VII.003 |
Az X.A.VII.002. pontban, a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő repülőgépmotorok, az alábbiak szerint:
Műszaki megjegyzés: Az X.A.VII.003. pont alkalmazásában a légi járművek magukban foglalják a következőket: repülőgépek, pilóta nélküli légijárművek, helikopterek, autogirok, hibrid légi járművek vagy rádióvezérlésű modellek. |
|
X.B.VII.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő vibrációs vizsgálókészülékek, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek; Megjegyzés: Az X.B.VII.001. pont csak a „kifejlesztésre” vagy „gyártásra” szolgáló berendezéseket vonja ellenőrzés alá. Nem vonja ellenőrzés alá az állapotfigyelő rendszereket. |
|
X.B.VII.002 |
Kifejezetten gázturbinalapátok, lapátok vagy lapátkoszorúházak gyártására vagy mérésére tervezett berendezések, szerszámok vagy rögzítőelemek, az alábbiak szerint:
|
|
X.D.VII.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, az X.A.VII.001 vagy X.B.VII.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére” vagy „gyártására” szolgáló „szoftver”. |
|
X.D.VII.002 |
Az X.A.VII.002. vagy X.B.VII.002. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére” vagy „gyártására” szolgáló „szoftver”. |
|
X.E.VII.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, az X.A.VII.001 vagy X.B.VII.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
|
X.E.VII.002 |
Az X.A.VII.002., vagy X.B.VII.002. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
|
X.E.VII.003 |
A 9E003. pont (23) alatt nem meghatározott egyéb „technológia”, az alábbiak szerint:
|
VIII. kategória – Vegyes termékek
|
X.A.VIII.001 |
Berendezés kőolaj kitermeléséhez vagy kutatásához, a következők szerint:
|
|
X.A.VIII.002 |
Kifejezetten kvantumszámítógéphez, kvantumelektronikához, kvantumérzékelőhöz, kvantumprocesszorhoz, qubit-áramkörhöz, qubit-eszközhöz vagy kvantumradarrendszerhez tervezett berendezés, „elektronikus részegység” és alkatrész, ideértve a Pockels-cellát is. 1. megjegyzés: A kvantumszámítógép a kvantumállapotok együttes tulajdonságainak (például szuperpozíció, interferencia és összefonódás) kihasználásával végez számításokat. 2. megjegyzés: Az egységek, áramkörök és eszközök közé tartoznak egyebek mellett a szupravezető áramkörök, a kvantumos globális minimumkeresés (quantum annealing) elvén működő, az ioncsapdás, a fotonok kölcsönhatásán, a szilícium/spin technológián, a hidegatomos technológián alapuló eszközök. |
|
X.A.VIII.003 |
Mikroszkópok, kapcsolódó berendezések és detektorok, a következők szerint:
|
|
X.A.VIII.004 |
Gyűjtőberendezés fémérc mélytengeri gyűjtéséhez. |
|
X.A.VIII.005 |
Gyártóberendezés és szerszámgép a következők szerint:
|
|
X.A.VIII.006 |
Berendezés szerves fénykibocsátó diódák (OLED), szerves térvezérlésű tranzisztorok (OFET) vagy szerves fényelemek (OPVC) nyomtatott elektronikájának „gyártásához”. |
|
X.A.VIII.007 |
Berendezés a szilícium mechanikai jellemzőit felhasználó mikro-elektromechanikai rendszerek (MEMS) „gyártásához”, ideértve a mikrocsip formájú érzékelőket, például membrános nyomásérzékelőket, hajlításos erőmérő cellákat vagy mikrobeállító eszközöket is. |
|
X.A.VIII.008 |
Berendezés kifejezetten e-üzemanyagok (elektro-üzemanyag és szintetikus üzemanyag) vagy különlegesen nagy (30 %-nál nagyobb) hatásfokú napelemek gyártásához. |
|
X.A.VIII.009 |
Berendezés ultravákuumhoz (UHV), a következők szerint:
Megjegyzés: Ultravákuum alatt legfeljebb 100 nanopaszkál (nPa) nyomás értendő. |
|
X.A.VIII.010 |
1,1 K alatti hőmérséklet legalább 48 órán át való tartására tervezett „kriogén hűtőrendszer”, valamint a kapcsolódó kriogén hűtőfelszerelés, a következők szerint:
Megjegyzés: A „kriogén hűtőrendszer” fogalmába egyebek mellett a hígításos hűtésen, az adiabatikus lemágnesezéses hűtésen és a lézerhűtésen alapuló rendszerek tartoznak. |
|
X.A.VIII.011 |
„Kitokozó” berendezés félvezetős eszközökhöz. Megjegyzés: „Kitokozás” alatt a csomagolt integrált áramkör kupakjának, fedelének vagy tokozásának mechanikus, hőtechnikai vagy vegyi úton történő eltávolítása értendő. |
|
X.A.VIII.012 |
Nagy kvantumhatásfokú fotodetektorok, amelyek kvantumhatásfoka a 400 nm-től (azt nem beleértve) 1 600 nm-ig (azt is beleértve) terjedő hullámhossztartományban 80 %-nál nagyobb. |
|
X.A.VIII.013 |
Számjegyvezérlésű szerszámgépek egy vagy több 8 000 mm-nél nagyobb bejárási úthosszú hossztengellyel. |
|
X.A.VIII.014 |
Tömegoszlató vízágyúrendszerek és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek. Megjegyzés: Az X.A.VIII.014 vízágyúrendszerek fogalmába tartoznak például: távvezérlésű vízágyúval felszerelt járművek vagy helyhez kötött állomások, amelyeket arra terveztek, hogy megvédjék a kezelőt külső zavargás esetén, a következő jellemzőkkel: páncél, ütésálló ablakok, fémernyők, gallytörő rácsok vagy defekttűrő abroncsok. A kifejezetten vízágyúkhoz tervezett alkatrészek közé tartozhatnak például: vízágyúfejek, szivattyúk, tárolók (tartályok), kamerák és fények, amelyeket lövedékekkel szemben merevítettek vagy védettek, az ezekhez a tételekhez tartozó emelőoszlopok és távműködtetési rendszerek. |
|
X.A.VIII.015 |
Bűnüldözési célú ütőfegyverek, beleértve a nehezékkel ellátott botokat (sap), a rendőrbotokat, az oldalkaros botokat, a tonfákat, a (rugalmas) pálcákat (szjambok) és korbácsokat/ostorokat. |
|
X.A.VIII.016 |
Rendőrsisakok és védőpajzsok; és a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek. |
|
X.A.VIII.017 |
Bűnüldözési célú rögzítőeszközök, beleértve a lábbilincseket (lábvas), bilincseket és kézi bilincseket; kényszerzubbonyt; elektromos sokkolóbilincset; elektromos sokkolóövet; sokkolószíjakat; többpontos rögzítőeszközöket, például fogva tartásra szolgáló székeket; és a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészeket és kiegészítőket. Megjegyzés: Az X.A.VIII.017 pont a bűnüldözési tevékenységek során használt rögzítőeszközökre vonatkozik. Nem vonatkozik azon orvosi eszközökre, amelyek fel vannak szerelve arra, hogy az orvosi eljárások során korlátozzák a betegek mozgását. Nem vonatkozik azon eszközökre, amelyek célja a memóriazavarokkal küzdő betegek megfelelő egészségügyi létesítményekben tartása. Nem vonatkozik az olyan biztonsági berendezésekre, mint a biztonsági övek vagy az autós biztonsági gyermekülések. |
|
X.A.VIII.018 |
Olaj- és gázfeltáró berendezések, „szoftverek” és adatok, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
Műszaki megjegyzés: A „támasztóanyag” olyan szilárd anyag, jellemzően kezelt homok vagy mesterséges kerámiaanyag, amelyet arra terveztek, hogy a rétegrepesztés során vagy azt követően az indukált hidraulikus repedést nyitva tartsa. Ezt az anyagot hozzáadják egy „rakkolófolyadékhoz”, amelynek összetétele az alkalmazott repesztés típusától függően változhat, és lehet gél-, hab- vagy síkosítóvíz-alapú. |
|
X.A.VIII.019 |
Speciális feldolgozó berendezések, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.A.VIII.020 |
Tömegoszlatás céljára és önvédelmi célokra tervezett eszközök:
|
|
X.A.VIII.021 |
Tömegoszlatás vagy önvédelem céljából cselekvőképtelenséget okozó vagy irritáló hatású anyagok vagy egyes kapcsolódó anyagok alkalmazására szolgáló fegyverek és eszközök:
|
|
X.A.VIII.022 |
Termékek, amelyeket fecskendő segítségével halálos adagot beadva emberek kivégzésére használhatnak fel:
|
|
X.A.VIII.023 |
Kifejezetten álcázáshoz tervezett hálók, védőtetők, sátrak, takarók és ruházati cikkek. |
|
X.A.VIII.024 |
„Terepjáró járművek”. Műszaki megjegyzés: „Terepjáró jármű”: burkolat nélküli felületeken három vagy négy alacsony nyomású (0,9 bar nyomásnál kisebb) gumiabroncson történő helyváltoztatásra képes motoros jármű, amely lovaglóülésben elfoglalható üléssel rendelkezik és a kormányzáshoz kormányszarvakkal van felszerelve. A terepjáró járművek magukban foglalhatják például a kvadokat, a terepjárókat és a terepjáró haszonjárműveket. |
|
X.B.VIII.001 |
Speciális feldolgozó berendezések, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.C.VIII.001 |
Fémpor és fémötvözetpor az X.A.VIII.005.a pontban felsorolt rendszerek bármelyikében való használatra. |
|
X.C.VIII.002 |
Fejlett anyag a következők szerint:
|
|
X.C.VIII.003 |
Konjugált polimer (vezető, félvezető, elektrolumineszcens) nyomtatott vagy szerves elektronikához. |
|
X.C.VIII.004 |
Energiahordozó anyag a következők szerint, valamint keveréke:
|
|
X.D.VIII.001 |
Kifejezetten az X.A.VIII.005–X.A.VIII.0013. pontban meghatározott berendezés „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” vagy „alkalmazásához” tervezett „szoftver”. |
|
X.D.VIII.002 |
Kifejezetten az X.A.VIII.002. pontban meghatározott „elektronikus részegység” vagy alkatrész „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” vagy „alkalmazásához” tervezett „szoftver”. |
|
X.D.VIII.003 |
„Szoftver” additív gyártással készült termék digitális ikermodelljének előállításához vagy additív gyártással készült termék megbízhatóságának meghatározásához. |
|
X.D.VIII.004 |
A kifejezetten az X.A.VIII.014. pont által ellenőrzés alá vont árucikkek „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett „szoftver”. |
|
X.D.VIII.005 |
Speciális „szoftver”, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.E.VIII.001 |
„Technológia” az X.A.VIII.001–X.A.VIII.0013. pontban meghatározott berendezés „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” vagy „alkalmazásához”. |
|
X.E.VIII.002 |
„Technológia” az X.C.VIII.002. vagy X.C.VIII.003. pontban meghatározott anyag „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” vagy „alkalmazásához”. |
|
X.E.VIII.003 |
„Technológia” additív gyártással készült termék digitális ikermodelljének előállításához, additív gyártással készült termék megbízhatóságának meghatározásához vagy az X.D.VIII.003. pontban meghatározott „szoftverhez”. |
|
X.E.VIII.004 |
„Technológia” az X.D.VIII.001–X.D.VIII.002. pontban meghatározott „szoftver” „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” vagy „alkalmazásához”. |
|
X.E.VIII.005 |
Az X.A.VIII.014. pont által ellenőrzés alá vont áruk „kifejlesztéséhez” vagy „gyártásához” „szükséges” „technológia”. |
|
X.E.VIII.006 |
Kizárólag az X.A.VIII.017. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére” vagy „gyártására” szolgáló „technológia”. |
IX. kategória – Különleges anyagok és kapcsolódó berendezések
|
X.A.IX.001 |
Vegyi anyagok, beleértve a legfeljebb 1 tömegszázalék ortoklór-benzalmalononitrilt (CS) vagy legfeljebb 1 tömegszázalék klóracetofenont (CN) tartalmazó könnygázkészítményt, kivéve legfeljebb 20 g nettó tömegű egyedi tárolóedényekben; paprika spray, kivéve, ha legfeljebb 85,05 g nettó tömegű egyedi tárolóedénybe csomagolt; füstbombák; nem irritáló füstölő fáklyák, kannák, gránátok és töltetek; valamint a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő, kettős katonai és kereskedelmi célú egyéb pirotechnikai termékek és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek. |
|
X.A.IX.002 |
Ujjnyomatvételi porok, színezékek és tinták. |
|
X.A.IX.003 |
Nem kifejezetten katonai felhasználásra tervezett és az 1A004. vagy 2B351. pont (24) által ellenőrzés alá nem vont védő- és detektáló berendezések, valamint azok nem kifejezetten katonai felhasználásra tervezett és az 1A004. vagy 2B351. pont ellenőrzése alá nem vont részegységei, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek felsorolását):
Megjegyzés: Az X.A.IX.003. pont nem vonja ellenőrzés alá a vegyi vagy biológiai anyagokkal szembeni védelemre szolgáló, kiskereskedelmi célú vagy személyes használatra csomagolt fogyasztási cikkeket, valamint az olyan egészségügyi termékeket, mint a latex vizsgálati kesztyűk, latex sebészeti kesztyűk, folyékony fertőtlenítőszerek, eldobható műtéti kendők, sebészi köpenyek, sebészi lábborítások és sebészi maszkok. |
|
X.A.IX.004 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő speciális feldolgozó berendezések, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.B.IX.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő speciális feldolgozó berendezések, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.C.IX.001 |
Önálló, vegyileg meghatározott vegyületek a Kombinált Nómenklatúra 28. és 29. árucsoportjához tartozó megjegyzések 1. pontja szerint:
|
|
X.C.IX.002 |
Fentanil és származékai: alfentanil, szufentanil, remifentanil, karfentanil és ezek sói. Megjegyzés: Az X.C.IX.002. pont nem vonja ellenőrzés alá a fogyasztási cikkeknek minősített, kiskereskedelmi csomagolásban kiszerelt személyes használatra szánt, vagy önálló használatra csomagolt termékeket. |
|
X.C.IX.003 |
Vegyi prekurzorok a központi idegrendszerben ható vegyületek számára, a következők szerint:
Megjegyzések:
|
|
X.C.IX.004 |
Az 1C010. vagy 1C210. pont (25) által ellenőrzés alá nem vont szál-, illetve rostanyagok „kompozit” szerkezetekben történő felhasználásra, és amelyek fajlagos modulusa legalább 3,18 x 106 m, fajlagos szakítószilárdsága pedig legalább 7,62 x 104 m. |
|
X.C.IX.005 |
„Oltóanyagok”, „immunotoxinok”, „egészségügyi termékek”, „diagnosztikai és élelmiszer-vizsgálati készletek”, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
Műszaki megjegyzések:
|
|
X.C.IX.006 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő energiahordozó anyagokat, valamint gáz-halmazállapotú nitrogén-trifluoridot tartalmazó kereskedelmi töltetek és eszközök (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
Megjegyzések:
|
|
X.C.IX.007 |
Az 1C350. vagy az 1C450. pont (26) által ellenőrzés alá nem vont keverékek, amelyek az 1C350. vagy az 1C450. pont által ellenőrzés alá vont vegyi anyagokat, valamint az 1C350 vagy 1C450 által ellenőrzés alá nem vont orvosi, analitikai, diagnosztikai és élelmiszer-vizsgálati készleteket tartalmaznak, és amelyek az 1C350. pont által ellenőrzés alá vont vegyi anyagokat tartalmaznak, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
Műszaki megjegyzés: E bejegyzés alkalmazásában az „orvosi, analitikai, diagnosztikai és élelmiszer-vizsgálati készletek” meghatározott összetételű előrecsomagolt anyagok, amelyeket kifejezetten orvosi, analitikai, diagnosztikai vagy népegészségügyi célokra fejlesztettek ki, csomagoltak és forgalmaznak. Az X.C.IX.007.c. pontban leírt orvosi, analitikai, diagnosztikai és élelmiszer-vizsgálati készletek cserereagenseit az 1C350. pont vonja ellenőrzés alá, ha a reagensek az 1C350. pont alatt a keverékekre megadott ellenőrzési szinttel megegyező vagy annál nagyobb koncentrációban tartalmaznak az adott bejegyzésben azonosított prekurzor vegyi anyagok közül legalább egyet. |
|
X.C.IX.008 |
Az 1C008. pont (27) által ellenőrzés alá nem vont, nem fluorozott polimer anyagok, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.C.IX.009 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő különleges anyagok, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.C.IX.010 |
Az 1C010., 1C210. vagy X.C.IX.004. pont által ellenőrzés alá nem vont aromás poliamidok (aramidok), az alábbi formák bármelyikében megjelenítve (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.C.IX.011 |
Nanoanyagok, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
Megjegyzések: Az X.C.IX.011. pont alkalmazásában a nanoanyag olyan anyagot jelent, amely az alábbi kritériumok közül legalább egynek megfelel:
|
|
X.C.IX.012 |
Ritkaföldfémek és vegyületeik, szerves vagy szervetlen formában, beleértve ezek egymással való keverékeit vagy ötvözeteit is. 1. megjegyzés: A ritkaföldfémek és vegyületeik közé tartoznak a következők: szkandium, ittrium, lantán, cérium, prazeodímium, neodímium, prométium, szamárium, európium, gadolínium, terbium, diszprózium, holmium, erbium, túlium, itterbium és lutécium. 2. megjegyzés: Az X.C.IX.012. pont szerinti ellenőrzés alá vonás alkalmazásában a ritkaföldfémeket tartalmazó ásványok nem tartoznak az ellenőrzés hatálya alá. 3. megjegyzés: Az X.C.IX.012. pont nem vonja ellenőrzés alá azokat a keverékeket, amelyekben egyetlen, ebben a bejegyzésben meghatározott fém vagy vegyület sem képvisel 5 tömegszázaléknál nagyobb arányt. |
|
X.C.IX.013 |
Az 1C117. vagy az 1C226. pont (28) által ellenőrzés alá nem volt volfrám, volfrámkarbid és ötvözetek, amelyek volfrámtartalma meghaladja a 90 tömegszázalékot. 1. megjegyzés: Az X.C.IX.013. pont szerinti ellenőrzés alá vonás alkalmazásában a huzalok nem tartoznak az ellenőrzés hatálya alá. 2. megjegyzés: Az X.C.IX.013. pont szerinti ellenőrzés alá vonás alkalmazásában a sebészeti vagy orvosi műszerek nem tartoznak az ellenőrzés hatálya alá. |
|
X.C.IX.014 |
Lítium és lítiumvegyületek, az alábbiak szerint:
|
|
X.C.IX.015 |
Az 1C010. vagy 1C210. pont (29) által ellenőrzés alá nem vont ultra nagy molekulatömegű polietilén (UHMWPE), az alábbi formák bármelyikében megjelenítve:
|
|
X.D.IX.001 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő különleges „szoftverek”, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.E.IX.001 |
Az X.C.IX.004. és az X.C.IX.010. pont által ellenőrzés alá vont szál-, illetve rostanyagok „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
|
X.E.IX.002 |
Az X.C.IX.011. pont által ellenőrzés alá vont nanoanyagok „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
X. kategória – Anyagfeldolgozás
|
X.A.X.001 |
Ömlesztett, vagy nyomokban előforduló robbanóanyag vagy detonátor felderítésére szolgáló berendezés, amely automatizált eszközből vagy eszközök kombinációjából áll a különböző típusú robbanóanyagok, robbanószer-maradványok vagy detonátorok jelenlétének kimutatására; és a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő összetevők:
Megjegyzés: Az X.A.X.001. pontban szereplő robbanóanyag- vagy detonátorérzékelő berendezések közé tartoznak többek között a személyek, okmányok, poggyász, egyéb személyes tárgyak, rakomány és/vagy postai küldemények átvizsgálására szolgáló berendezések. Műszaki megjegyzések:
|
|
X.A.X.002 |
A 30 GHz-től 3 000 GHz-ig terjedő frekvenciatartományban működő rejtett objektumérzékelő berendezések, amelyek térbeli felbontása 0,1 mrad (milliradián) és legfeljebb 1 mrad (milliradián) között van, 100 m-es állótávolság mellett; és a közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő összetevők. Megjegyzés: A rejtett objektumérzékelő berendezések közé tartoznak többek között a személyek, okmányok, poggyász, egyéb személyes tárgyak, rakomány és/vagy postai küldemények átvizsgálására szolgáló berendezések. Műszaki megjegyzés: A frekvenciák méréstartománya, amelyet általában milliméteres, szubmilliméteres hullámú és terahertz frekvenciatartománynak tekintenek. |
|
X.A.X.003 |
A 2A001. pont által ellenőrzés alá nem vont csapágyak és csapágyrendszerek (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
Műszaki megjegyzések:
|
|
X.A.X.004 |
Rozsdamentes, réz-nikkel ötvözetből vagy más, legalább 10 % nikkelt és/vagy krómot tartalmazó ötvözött acélból vagy ezek bevonatával készült csővezetékek, szerelvények és szelepek:
Megjegyzések:
|
|
X.A.X.005 |
Elektromágneses erővel megolvasztott fémek mozgatására tervezett szivattyúk. Megjegyzések:
|
|
X.A.X.006 |
„Hordozható elektromos generátorok” és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek. Műszaki megjegyzés: „Hordozható elektromos generátorok” – Az X.A.X.006. pontban szereplő generátorok hordozhatóak – legfeljebb 2 268 kg, kerekeken, vagy 2,5 tonna súlyú tehergépkocsiban szállíthatóak, külön kialakítási követelmény nélkül. |
|
X.A.X.007 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő speciális feldolgozó berendezések, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.B.X.001 |
„Folyamatos üzemű áramlásos kémiai reaktorok” és „moduláris alkatrészeik”. Műszaki megjegyzések:
|
|
X.B.X.002 |
A 2B352.i pont által ellenőrzés alá nem vont, részben vagy teljesen automatizált nukleinsav-összeállítók és -szintetizálók, amelyeket 50 bázist meghaladó nukleinsavak előállítására terveztek. |
|
X.B.X.003 |
Ellenőrzött légköri körülmények között működőképes automatizált peptidszintetizálók. |
|
X.B.X.004 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő számjegyvezérlésű egységek szerszámgépekhez és „számjegyvezérlésű” szerszámgépek (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.B.X.005 |
Nem „számjegyvezérlésű” szerszámgépek optikai minőségű felületek előállítása céljából (lásd az Ellenőrzött tételek listáját) és a kifejezetten ezekhez tervezett alkatrészek:
|
|
X.B.X.006 |
A 2B003. pont által ellenőrzés alá nem vont sebességváltó-gyártó és/vagy kikészítő gépek, amelyek képesek az AGMA 11-nél jobb minőségű sebességváltók előállítására. |
|
X.B.X.007 |
A 2B006. vagy 2B206. pont által ellenőrzés alá nem vont méretvizsgáló vagy mérőrendszerek vagy berendezések, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.B.X.008 |
A 2B007. vagy 2B207. pont által ellenőrzés alá nem vont „robotok”, amelyek képesek egy vagy több érzékelő visszacsatolási információinak valós idejű feldolgozás során történő felhasználására programok létrehozása vagy módosítása, illetve numerikus programadatok létrehozása vagy módosítása céljából. |
|
X.B.X.009 |
Kifejezetten az X.B.X.004. pont által ellenőrzés alá vont szerszámgépekhez vagy az X.B.X.006., X.B.X.007. vagy X.B.X.008. pont által ellenőrzés alá vont berendezésekhez tervezett részegységek, áramköri kártyák vagy betétek:
|
|
X.B.X.010 |
A közös katonai listában vagy az (EU) 2021/821 rendeletben meghatározottaktól eltérő speciális feldolgozó berendezések, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.B.X.011 |
Legalább 2,5 méter névleges szélességű, padlóra szerelt (walk-in-style) füstszekrények. |
|
X.B.X.012 |
II. osztályba sorolt biológiai biztonsági kabinok és kesztyűs fülkék. |
|
X.B.X.013 |
Legalább 4 l rotorkapacitású, biológiai anyagokkal kapcsolatban használható szakaszos üzemű centrifugák. |
|
X.B.X.014 |
Biológiai eredetű anyagokhoz felhasználható fermentorok 10–20 literes belső térfogattal. |
|
X.B.X.015 |
Reaktoredények, reaktorok, keverők, hőcserélők, kondenzátorok, szivattyúk (beleértve az egyszeres tömítésű szivattyúkat is), szelepek, tárolótartályok, tartályok, vevőkészülékek, desztilláló vagy abszorpciós oszlopok, amelyek eleget tesznek a 2B350. pont (32) szerinti ellenőrzés teljesítményparamétereinek, szerkezeti anyaguktól függetlenül. Megjegyzés: Az X.B.X.015 pont szerinti ellenőrzés alá vonás alkalmazásában az olyan vízvezetékszelepek és az 1 m3-nél (1 000 liternél) kisebb teljes belső (geometrikus) térfogatú olyan tárolótartályok, amelyeket háztartási víz- vagy gázrendszerekhez terveztek, nem tartoznak a szabályozás hatálya alá. |
|
X.B.X.016 |
A P3 vagy P4 (BSL3, BSL4, L3, L4) biztonsági szintű létesítményekben alkalmazható, hagyományos vagy turbulenses légáramlású szabályozott légterű kamra, valamint ventilátorral egybeépített HEPA-szűrős berendezés. |
|
X.B.X.017 |
Olyan vákuumszivattyúk, amelyeknél a gyártó által meghatározott legnagyobb térfogatáram nagyobb mint 1 m3/h (normál hőmérséklet és nyomás mellett), az ilyen szivattyúkhoz tervezett házak (szivattyúházak), előformált szivattyúbélések, keverőlapátok, rotorok vagy sugárszivattyú fúvókák, amelyekben a feldolgozott vegyszerekkel közvetlenül érintkező valamennyi felület ellenőrzés alá vont anyagokból készült. |
|
X.B.X.018 |
Laboratóriumi készülék, beleértve az ilyen berendezések alkatrészeit és tartozékait, amelyek vegyi anyagok roncsolásos vagy roncsolásmentes vizsgálatára vagy kimutatására szolgálnak. |
|
X.B.X.019 |
Teljes klór-alkáli elektrolízis cellák – higany, diafragma és membrán. |
|
X.B.X.020 |
Kifejezetten klór-alkáli cellákban történő felhasználásra tervezett titánelektródák (beleértve a más fémoxidokból előállított bevonattal ellátottakat is). |
|
X.B.X.021 |
Kifejezetten klór-alkáli cellákban történő felhasználásra tervezett nikkelelektródák (beleértve a más fémoxidokból előállított bevonattal ellátottakat is). |
|
X.B.X.022 |
Kifejezetten klór-alkáli cellákban történő felhasználásra tervezett kétpólusú titánelektródák (beleértve a más fémoxidokból előállított bevonattal ellátottakat is). |
|
X.B.X.023 |
Kifejezetten klór-alkálicellákban történő felhasználásra tervezett azbesztdiafragmák. |
|
X.B.X.024 |
Kifejezetten klór-alkálicellákban történő felhasználásra tervezett, fluort tartalmazó polimer alapú diafragmák. |
|
X.B.X.025 |
Kifejezetten klór-alkálicellákban történő felhasználásra tervezett, fluort tartalmazó polimer alapú ioncserélő membránok. |
|
X.B.X.026 |
Kifejezetten nedves vagy száraz klór kompressziójára tervezett kompresszorok, szerkezeti anyagtól függetlenül. |
|
X.B.X.027 |
Mikrohullámú reaktorok – Gép, berendezés vagy laboratóriumi berendezés, elektromos fűtésű is, anyagoknak hőmérséklet-változás, mint pl. melegítés által való kezelésére. |
|
X.D.X.001 |
A kifejezetten az X.A.X.001. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett vagy módosított „szoftver”. |
|
X.D.X.002 |
Az X.A.X.002. pont által ellenőrzés alá vont rejtett tárgyak felderítésére szolgáló berendezések „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” vagy „alkalmazásához” „szükséges” „szoftver”. |
|
X.D.X.003 |
Kifejezetten az X.B.X.004., az X.B.X.006. vagy az X.B.X.007., az X.B.X.008. és az X.B.X.009. pontban meghatározott berendezés „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” vagy „alkalmazásához” tervezett „szoftver”. |
|
X.D.X.004 |
Speciális „szoftver”, az alábbiak szerint (lásd az Ellenőrzött tételek listáját):
|
|
X.D.X.005 |
Kifejezetten az X.A.X.004. vagy az X.A.X.005. pont által ellenőrzés alá vont tételek „kifejlesztésére”, „gyártására” vagy „alkalmazására” tervezett vagy módosított „szoftver”. Megjegyzés: Az e pontban ellenőrzés alá vont „szoftver” „technológiája” tekintetében lásd a 2E001. pontot („kifejlesztés”). |
|
X.D.X.006 |
Kifejezetten az X.A.X.006. pont által ellenőrzés alá vont hordozható elektromos generátorok „kifejlesztésére” vagy „gyártására” tervezett „szoftver”. |
|
X.D.X.007 |
A Közös Vámtarifa 8456–8465 vámtarifaszáma alá besorolt, az X.D.X.003. alatt nem szereplő CNC-berendezések “kifejlesztésére”, “gyártására” vagy “alkalmazására” szolgáló “szoftver”. |
|
X.E.X.001 |
Az X.A.X.002. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „kifejlesztéséhez”, „gyártásához” vagy „alkalmazásához” „szükséges” „technológia”, vagy az X.D.X.002. pont által ellenőrzés alá vont „szoftver” „kifejlesztéséhez” „szükséges” „technológia”. Megjegyzés: A kapcsolódó áru- és „szoftver” ellenőrzéseket lásd az X.A.X.002. és X.D.X.002. pontban. |
|
X.E.X.002 |
Az X.B.X.004., X.B.X.006., X.B.X.007. vagy X.B.X.008. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
|
X.E.X.003 |
Az X.A.X.004. vagy X.A.X.005. pont által ellenőrzés alá vont berendezések „alkalmazására” vonatkozó, az Általános technológiai megjegyzés szerinti „technológia”. |
|
X.E.X.004 |
Az X.A.X.006. pont által ellenőrzés alá vont hordozható elektromos generátorok „alkalmazására” szolgáló „technológia”. |
B. rész
1. Félvezető eszközök
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
8541 10 |
Dióda, a fényérzékeny vagy fénykibocsátó dióda kivételével (LED) |
|
8541 21 |
Tranzisztor, a fényérzékeny (foto-) tranzisztor kivételével, kevesebb mint 1 W disszipációs teljesítménnyel |
|
8541 29 |
Más tranzisztor, a fényérzékeny (foto-) tranzisztor kivételével |
|
8541 30 |
Tirisztor, diak és triak (a fényérzékeny félvezető eszközök kivételével) |
|
8541 49 |
Fényérzékeny félvezető eszköz (a fényvillamos generátor és a fényelem kivételével) |
|
8541 51 |
Más félvezető eszköz: Félvezetőalapú átalakító |
|
8541 59 |
Más félvezető eszköz |
|
8541 60 |
Szerelt piezoelektromos kristály |
|
8541 90 |
Félvezető eszközök: Alkatrész |
2. Elektronikus integrált áramkörök, gyártó- és vizsgálóberendezések
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
3818 00 |
Elektronikai célokra átitatott kémiai elemek korong, ostya vagy hasonló formában; átitatott kémiai vegyületek elektronikai célokra |
|
8486 10 |
Gépek és készülékek rudak vagy szeletek gyártásához |
|
8486 20 |
Gépek és készülékek félvezető eszközök vagy elektronikus integrált áramkörök gyártásához |
|
8486 40 |
Az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 11. pontjában meghatározott gépek és készülékek |
|
8534 00 |
Nyomtatott áramkör |
|
8537 10 |
Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), -asztal, -doboz és más foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vtsz. alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű készülék, a 8517 vtsz. alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével, legfeljebb 1 000 V feszültségig |
|
8542 31 |
Processzorok és vezérlők memóriákkal, átalakítókkal, logikai áramkörökkel, erősítőkkel, óra- és időzítő áramkörökkel, vagy más áramkörökkel kombinálva is |
|
8542 32 |
Tárolók |
|
8542 33 |
Erősítők |
|
8542 39 |
Egyéb elektronikus integrált áramkörök |
|
8542 90 |
Elektronikus integrált áramkörök: Alkatrész |
|
8543 20 |
Szignálgenerátor |
|
9027 50 |
Más műszer és készülék, amely optikai sugárzással (ultraibolya, látható, infravörös) működik |
|
9030 20 |
Oszcilloszkópok és oszcillográfok |
|
9030 32 |
Univerzális mérőműszer (multiméter) regisztrálóval |
|
9030 39 |
Feszültség-, áram-, ellenállás- vagy teljesítménymérő vagy ellenőrző műszer és készülék, regisztrálóval |
|
9030 82 |
Műszer és készülék félvezető lemez vagy eszköz mérésére vagy ellenőrzésére |
3. Fényképezőgépek, szenzorok és optikai alkatrészek
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
8525 89 |
Más televíziós kamerák, digitális fényképezőgépek és videokamera-felvevők |
|
8529 90 |
Kizárólag vagy elsősorban a 8524 –8528 vtsz. alá tartozó készülékek más alkatrészei |
|
9006 30 |
Víz alatti használatra, légi felvételekre vagy belső szervek orvosi vagy sebészeti vizsgálatára tervezett speciális fényképezőgép; törvényszéki vagy kriminológiai célra való összehasonlító fényképezőgép |
|
9006 91 |
Alkatrész és tartozék fényképezőgéphez |
|
9013 10 |
Fegyver célzótávcsöve; periszkóp; ebbe az árucsoportba vagy a XVI. áruosztályba tartozó géphez, berendezéshez, műszerhez vagy készülékhez tervezett teleszkóp, amelynek részét képezi |
|
9013 80 |
Más optikai műszer, készülék és felszerelés |
|
9025 19 |
Más hőmérő és pirométer, más műszerrel nem kombinálva |
|
9032 10 |
Termosztát |
4. Egyéb elektromos/mágneses alkatrészek
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
8501 32 |
Egyenáramú (DC) motor és egyenáramú (DC) generátor (a fotovoltaikus generátor kivételével), 750 W-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel |
|
8504 31 |
Transzformátor legfeljebb 1 kVA vezérelhető teljesítménykapacitással (a folyékony dielektrikumú transzformátor kivételével) |
|
8504 40 |
Statikus áramátalakító |
|
8505 11 |
Állandó mágnes és olyan áru, amely mágnesezés után állandó mágnessé válik; fémből |
|
8529 10 |
Antenna és az antennareflektor összes típusa; az ezek használatához alkalmas alkatrészek |
|
8532 21 |
Más fix tantálkondenzátor |
|
8532 22 |
Alumínium-elektrolit fix elektromos kondenzátor (a teljesítménykondenzátor kivételével) |
|
8532 24 |
Kerámia-dielektrikumú, többrétegű kondenzátor |
|
8533 21 |
Legfeljebb 20 W teljesítményű fix (nem állítható) elektromos ellenállás (a fűtőellenállás és a fix (nem állítható) szén ellenállás kivételével) |
|
8533 40 |
Elektromos változtatható ellenállás, beleértve a szabályozó ellenállást (reosztat) és potenciométert (a változtatható huzalellenállás és a fűtőellenállás kivételével) |
|
8536 41 |
Relé, legfeljebb 60 V feszültségre |
|
8536 49 |
Relé, 60 V-ot meghaladó, de legfeljebb 1 000 V feszültségre |
|
8536 50 |
Más kapcsoló |
|
8536 69 |
Dugasz és foglalat |
|
8536 90 |
Legfeljebb 1 000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló egyéb készülék (például kapcsolók, relék, olvadóbiztosítékok, túlfeszültség-csökkentők, dugaszok, foglalatok, lámpafoglalatok és más csatlakozók, csatlakozódobozok); optikai szálakhoz, optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók |
|
8543 70 02 |
Mikrohullámú erősítő |
|
8543 70 04 |
Digitális repülésiadat-rögzítő |
|
8543 70 30 |
Antennaerősítő |
|
8548 00 |
Gépnek vagy készüléknek a 85. árucsoportban máshol nem említett elektromos alkatrésze |
5. Szerszámgép, additív gyártóberendezés és az azokhoz kapcsolódó termékek
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
8205 59 80 |
Kéziszerszám, beleértve a gyémánthegyű üvegvágót is, a háztartási szerszám kivételével, valamint szerszámok kőművesek, mintázók, betonozók, vakolók és festők részére |
|
8456 11 |
Lézerrel működő, bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép |
|
8457 10 |
Megmunkálóközpont fém megmunkálására |
|
8458 11 |
Vízszintes eszterga, beleértve az esztergáló központot is, numerikus vezérlésű |
|
8458 91 |
Más, numerikus vezérlésű eszterga |
|
8459 61 |
Más marógép, numerikus vezérlésű |
|
8466 10 |
Szerszámbefogó bármilyen kéziszerszámhoz és szerszámgéphez; önnyíló menetmetsző fej |
|
8466 93 |
Máshol nem említett, a 8456 –8461 vtsz. alá tartozó szerszámgéphez kizárólag vagy elsősorban használt alkatrész és tartozék |
|
8485 20 |
Műanyag- vagy gumirétegezéssel működő, additív gyártásra szolgáló gép |
|
8485 30 |
Gipsz-, cement-, kerámia- vagy üvegrétegezéssel működő, additív gyártásra szolgáló gép |
|
8485 90 |
Additív gyártásra szolgáló gép alkatrésze |
6. Energiahordozó anyagok és prekurzorok
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
2804 50 10 |
Bór |
|
2829 90 |
Perklorátok; bromátok és perbromátok; jodátok és perjodátok |
|
2829 11 00 |
Nátrium-klorátok |
|
2829 19 00 |
Más klorátok |
|
4706 10 |
Papíripari rostanyag visszanyert (hulladék és használt) papírból vagy kartonból nyert szálakból vagy más cellulóztartalmú rostos anyagból: Pamutlinters rostanyag |
|
7603 10 00 |
Nem lemezes szerkezetű por |
|
7603 20 00 |
Lemezes szerkezetű por; pehely |
|
8104 30 00 |
Magnézium reszelék, forgács és szemcse, méret szerint osztályozva; por |
7. Elektronikus eszközök, modulok és részegységek
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
8471 50 |
Feldolgozóegység a 8471 41 vagy a 8471 49 alszám alá tartozók kivételével, akár tartalmaz egy burkolaton belül a következő egységekből egyet vagy kettőt, akár nem: tárolóegység, inputegység, outputegység |
|
8471 70 98 |
Más tárolóegység |
|
8471 80 |
Egység automatikus adatfeldolgozó géphez (a feldolgozóegység, az input- vagy outputegység és a tárolóegység kivételével) |
|
8517 62 |
Hang, képek vagy más adatok vételére, átalakítására és adására, továbbítására vagy helyreállítására szolgáló gépek, beleértve a kapcsoló- és útvonalválasztó berendezéseket |
|
8517 69 |
Hang, képek vagy más adatok továbbítására vagy vételére szolgáló más készülékek, beleértve a vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatok távközlési berendezéseit |
|
8517 79 |
Távbeszélő készülék, mobilhálózathoz vagy más vezeték nélküli hálózathoz való telefon és máshol nem említett hang, kép és adat továbbítására és vételére szolgáló berendezés alkatrésze, kivéve az antenna és az antennareflektor összes típusát, valamint ezek alkatrészeit |
|
8526 91 |
Rádiónavigációs segédkészülék |
|
9014 20 |
Légi- vagy űrnavigációs műszer és készülék (az iránytű kivételével) |
|
9014 80 |
Más navigációs műszer és készülék |
8. Vegyi anyagok, fémek, ötvözetek, kompozitok és egyéb fejlett anyag
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
2610 00 |
Krómérc, dúsított is |
|
2819 10 |
Króm-trioxid |
|
2819 90 |
Más króm-oxidok és króm-hidroxidok |
|
8112 21 |
Króm: megmunkálatlan; por |
|
8112 22 |
Króm: Hulladék és maradék |
|
8112 29 |
Króm: Más |
|
8112 41 |
Megmunkálatlan rénium, rénium hulladék, törmelék és por |
|
8112 49 |
Rénium, a megmunkálatlan, a hulladék és a törmelék, valamint a por kivételével |
9. Gépalkatrész, részegység és alkatrész
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
8482 10 |
Golyóscsapágy |
|
8482 20 |
Kúpgörgős csapágy, beleértve a kúp és a kúpgörgő szerelvényeit is |
|
8482 30 |
Hordógörgős csapágy |
|
8482 40 00 |
Tűgörgős csapágy, beleértve a kosár és a tűgörgő szerelvényeit is |
|
8482 91 |
Golyó, tű és görgő |
|
8482 50 |
Más hengergörgős csapágy, beleértve a kosár és a görgő szerelvényeit is |
|
8483 40 30 |
Golyó- vagy görgőbetétes mozgató csavarszerkezet |
|
8484 90 00 |
Különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban: más |
|
9031 80 20 |
Más műszer, berendezés és gép, geometriai mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére |
10. Különféle
|
KN-kód |
Árumegnevezés |
|
8807 30 |
Repülőgép, helikopter és pilóta nélküli légi jármű más alkatrészei". |
(1) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(2) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(3) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(4) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(5) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(6) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(7) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(8) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(9) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(10) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(11) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(12) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(13) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(14) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(15) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(16) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(17) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(18) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(19) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(20) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(21) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(22) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(23) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(24) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(25) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(26) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(27) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(28) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(29) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(30) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(31) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
(32) Hiv.: az (EU) 2021/821 rendelet I. melléklete.
III. MELLÉKLET
A 833/2014/EU rendelet XXIX. mellékletének helyébe a következő szöveg lép:
„XXIX. MELLÉKLET
A 3n. cikk (6) bekezdésének c) pontjában említett termékek és harmadik országok jegyzéke
|
A mentesség hatálya |
Az alkalmazás kezdőnapja |
A hatályvesztés időpontja |
|
Az Oroszországban található Szahalin-2 (Сахалин-2) projektből származó, a 2709 00 KN-kód alá tartozó, kondenzátummal vegyített nyersolaj hajóval Japánba történő szállítása, az ilyen szállításhoz kapcsolódó technikai segítségnyújtás, brókertevékenység, finanszírozás vagy pénzügyi segítségnyújtás |
2022. december 5. |
2026. június 28. ”. |
IV. MELLÉKLET
A 833/2014/EU rendelet XLII. mellékletének helyébe a következő szöveg lép:
„XLII. MELLÉKLET
A 3s. cikkben említett hajók jegyzéke
|
|
Hajó neve |
IMO-szám |
Jegyzékbe vétel indokai |
Az alkalmazás kezdőnapja |
|
1. |
Angara |
9179842 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének a) pontja: a védelmi és biztonsági ágazatban felhasznált termékek és technológiák szállítása Oroszországból vagy Oroszországba, oroszországi felhasználásra vagy Oroszország Ukrajna elleni hadviseléséhez. |
2024.6.25. |
|
2. |
Maria |
8517839 |

Saam FSU |
9915090 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.6.25. |
|
4. |
Koryak FSU |
9915105 |

Kavya (korábban Hana) |
9353113 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.6.25. |
|
6. |
N Cerna (korábban Canis Power) |
9289520 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.6.25. |
|
7. |
Apar (korábban Feng Shou; Andromeda Star) |
9402471 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.6.25. |
|
8. |
Legacy (korábban NS Lotus) |
9339337 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.6.25. |
|
9. |
Saga (korábban NS Spirit) |
9318553 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.6.25. |
|
10. |
Serenade (korábban NS Stream) |
9318541 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.6.25. |
|
11. |
Success (korábban SCF Amur) |
9333436 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.6.25. |
|
12. |
Lady R |
9161003 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének a) pontja: a védelmi és biztonsági ágazatban felhasznált termékek és technológiák szállítása Oroszországból vagy Oroszországba, oroszországi felhasználásra vagy Oroszország Ukrajna elleni hadviseléséhez. |
2024.6.25. |
|
13. |
Maia-1 |
9358010 |

Audax |
9763837 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.6.25. |
|
15. |
Pugnax |
9763849 |

Hunter Star |
9830769 |

Daksha (korábban Hebe) |
9259185 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.6.25. |
|
18. |
Enisey |
9079169 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének d) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon olyan intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna gazdasági fennmaradását vagy élelmezésbiztonságát – így például az ellopott ukrán gabona szállítása –, vagy Ukrajna kulturális örökségének megőrzését, így például az ellopott ukrán kulturális javak szállítása. |
2024.6.25. |
|
19. |
Kelly Grace (korábban Vela Rain) |
9331141 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.6.25. |
|
20. |
Ozanno (korábban Ocean AMZ) |
9394935 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.6.25. |
|
21. |
Delvina (korábban Galian 2) |
9331153 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.6.25. |
|
22. |
Bodhi (korábban Robon) |
9144782 |

Lunar Tide (korábban Beks Aqua) |
9277735 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.6.25. |
|
24. |
Kemerovo |
9312884 |

Krymsk |
9270529 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének g) pontja: a 269/2014/EU rendelet I. mellékletében felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek tulajdonában áll, bérelik vagy üzemeltetik, illetve egyéb módon ilyen személyek nevében, képviseletében, velük kapcsolatban vagy javára használják. |
2024.6.25. |
|
26. |
Krasnoyarsk |
9312896 |

Kaliningrad |
9341067 |

Dashan (korábban Mianzimu) |
9299666 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.12.17. |
|
29. |
Sputnik Energy (korábban Pioneer) |
9256602 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.12.17. |
|
30. |
Alissa |
9273052 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.12.17. |
|
31. |
Marabella Sun |
9323376 |

Christophe de Margerie |
9737187 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.12.17. |
|
33. |
Altair |
9413547 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.12.17. |
|
34. |
Peta Lumina |
9296391 |

San Damian |
9274331 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének d) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon olyan intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna gazdasági fennmaradását vagy élelmezésbiztonságát – így például az ellopott ukrán gabona szállítása –, vagy Ukrajna kulturális örökségének megőrzését, így például az ellopott ukrán kulturális javak szállítása. |
2024.12.17. |
|
36. |
San Cosmas |
9274343 |

Monte Bianco (korábban San Severus) |
9385233 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének d) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon olyan intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna gazdasági fennmaradását vagy élelmezésbiztonságát – így például az ellopott ukrán gabona szállítása –, vagy Ukrajna kulturális örökségének megőrzését, így például az ellopott ukrán kulturális javak szállítása. |
2024.12.17. |
|
38. |
Galaxy |
9826902 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.12.17. |
|
39. |
Rigel |
9511533 |

Cassiopeia |
9341081 |

Constellation |
9306794 |

Andromeda |
9292204 |

Callisto |
9299692 |

Alliance |
9413561 |

Phoenix |
9333424 |

Leo |
9412347 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.12.17. |
|
47. |
Zenith |
9610781 |

Turbo Voyager |
9299898 |

Sirius |
9422445 |

Saturn |
9421972 |

Oasis (korábban Life) |
9265756 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.12.17. |
|
52. |
Krishna 1 |
9271585 |

Vladimir Vinogradov |
9842188 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.12.17. |
|
54. |
Meridian (korábban Moskovsky Prospect) |
9511521 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.12.17. |
|
55. |
Bolero |
9412335 |

Vega |
9316127 |

Tyagaraja |
9327372 |

Yi Meng Shan (korábban Attica) |
9436941 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.12.17. |
|
59. |
La Perouse |
9849887 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.12.17. |
|
60. |
Echo (korábban Elbrus) |
9276030 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének g) pontja: a 269/2014/EU rendelet I. mellékletében felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek tulajdonában áll, bérelik vagy üzemeltetik, illetve egyéb módon ilyen személyek nevében, képviseletében, velük kapcsolatban vagy javára használják. |
2024.12.17. |
|
61. |
Georgy Maslov |
9610793 |

Premier |
9577082 |

Pathfinder |
9577094 |

Sierra |
9522324 |

Trust |
9382798 |

Zaliv Amerika |
9354301 |

Zaliv Amurskiy |
9354313 |

Amber 6 |
9235713 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.12.17. |
|
69. |
Areia (korábban Emily S) |
9321847 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2024.12.17. |
|
70. |
Fjord Seal |
9513139 |

Heidi A |
9321976 |

Cortex (korábban Line) |
9291250 |

Okeansky Prospect |
9866380 |

Capella |
9341079 |

Siri |
9281683 |

North Way |
9953535 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2024.12.17. |
|
77. |
North Sky |
9953523 |

North Air |
9953509 |

North Mountain |
9953511 |

Yuri Senkevich |
9301419 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének g) pontja: a 269/2014/EU rendelet I. mellékletében felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek tulajdonában áll, bérelik vagy üzemeltetik, illetve egyéb módon ilyen személyek nevében, képviseletében, velük kapcsolatban vagy javára használják. |
2025.2.25. |
|
81. |
Belgorod |
9412359 |

Bratsk |
9411020 |

Nikolay Zadornov |
9901037 |

Victor Konetsky |
9301421 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2025.2.25. |
|
85. |
Viktor Titov |
9301407 |

Pavel Chernysh |
9301380 |

Captain Kostichev |
9301392 |

Xanthos Eos (korábban Mermar) |
9231212 |

Surrey Quays |
9350654 |

Nichole |
9332822 |

Crius |
9251274 |

Great Jacombo |
9319703 |

Chen Lu |
9404948 |

Bull |
9292503 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.2.25. |
|
95. |
Huihai Pacific |
9346732 |

Kudos Stars |
9288710 |

Udaya |
9288746 |

Merope |
9281891 |

PRS Ocean |
9276561 |

Auro (korábban Stratos Aurora) |
9288708 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.2.25. |
|
101. |
Mercury |
9321706 |

Neer 1 (korábban Kapal Cantik) |
9224283 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.2.25. |
|
103. |
Kiwala |
9332810 |

Andaman Skies |
9288693 |

Voyager |
9843560 |

Kareliya |
9306782 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének g) pontja: a 269/2014/EU rendelet I. mellékletében felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek tulajdonában áll, bérelik vagy üzemeltetik, illetve egyéb módon ilyen személyek nevében, képviseletében, velük kapcsolatban vagy javára használják. |
2025.2.25. |
|
107. |
Kazan |
9258002 |

Kotlas |
9299719 |

Ligovsky Prospect |
9256066 |

NS Leader |
9339301 |

NS Pride |
9322956 |

NS Silver |
9309576 |

Pacific |
9329667 |

Primorye |
9421960 |

Shturman Albanov |
9752084 |

Symphony |
9309588 |

Noctis (korábban Luna; Asher) |
9258868 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2025.2.25. |
|
118. |
Carl |
9288851 |

Deliver |
9194983 |

Facca |
9271951 |

Aqua Titan (korábban Lang Ya) |
9332781 |

Minerva M |
9282479 |

Moti |
9281011 |

Ocean Faye |
9321689 |

Pontus I |
9255660 |

Sea Fidelity |
9285835 |

Swiftsea Rider |
9318539 |

Aquatica |
9299769 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.2.25. |
|
129. |
Ederra |
9258026 |

Eventin |
9308065 |

Pravasi |
9409467 |

Sauri |
9266475 |

Temiro |
9209972 |

East Energy |
9216298 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2025.2.25. |
|
135. |
Zaliv Vostok |
9360130 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.2.25. |
|
136. |
Zaliv Aniva |
9418494 |

Lokosao |
9286657 |

Madhav |
9353096 |

Atlas |
9413573 |

Metagas Everest |
9243148 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2025.2.25. |
|
141. |
Rolin |
9286073 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.2.25. |
|
142. |
Viktor Bakaev |
9610810 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2025.2.25. |
|
143. |
Fiora |
9282493 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.2.25. |
|
144. |
Noble |
9333400 |

Unity |
9388792 |

Sikar |
9419137 |

Anatoly Kolodkin |
9610808 |

Wilma II |
9247431 |

Lorena Grand |
9288899 |

Corum |
9544281 |

Xiwang |
9317949 |

Azure Celeste |
9288722 |

Aria |
9397559 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének g) pontja: a 269/2014/EU rendelet I. mellékletében felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek tulajdonában áll, bérelik vagy üzemeltetik, illetve egyéb módon ilyen személyek nevében, képviseletében, velük kapcsolatban vagy javára használják. |
2025.2.25. |
|
154. |
Mitzel (korábban Olivia) |
9233741 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.5.21. |
|
155. |
Nan Feng Zhi Xing |
9934498 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2025.5.21. |
|
156. |
Tong Yuan |
9638197 |

Ocean 28 |
1021570 |

Vladimir Asenyev |
9901025 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.5.21. |
|
159. |
Si He |
9378618 |

Lotus (korábban Himalayan) |
9392822 |

Ascendant |
9248801 |

Talisman |
9292060 |

Hyperion |
9322968 |

Saturn I |
9655470 |

Volga River |
9435363 |

Irtysh River |
9435375 |

VF Tanker-3 |
9640516 |

VF Tanker-4 |
9640528 |

Kupava |
9749154 |

Cilicia |
9171175 |

Taimyr |
9105140 |

Savitri |
9289752 |

Agnes |
9314167 |

Eastern Pearl |
9285859 |

North Moon |
9958303 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének c) pontja: oly módon történő működtetés, hogy hozzájáruljon az oroszországi energiaágazat – ideértve az energetikai infrastruktúrát is – hasznosítására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló intézkedésekhez vagy politikákhoz, vagy azokat támogassa. |
2025.5.21. |
|
176. |
North Ocean |
9958315 |

North Light |
9958298 |

Starlit |
9257022 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.5.21. |
|
179. |
Benedict (korábban Junia) |
9293155 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.5.21. |
|
180. |
Dmitry Pokrovsky |
9683726 |

Soul |
9263203 |

Fast Kathy |
9408205 |

Fulger |
9326718 |

Hera |
9326720 |

Maini |
9319870 |

Olympus |
9511387 |

Garasan |
9323986 |

Heng Tai |
9419448 |

Koala |
9234642 |

190 |
Koen |
9199127 |

Ma Jin |
9346744 |

Meru |
9187227 |

Min Hang |
9257137 |

Panda |
9284582 |

Rozmarine |
9250531 |

Surya |
9388742 |

Thalia III |
9259197 |

Eagle S |
9329760 |

Lily (korábban Daban) |
9294331 |

Berra |
9308821 |

Buddha |
9283306 |

Cai Yun |
9437983 |

Centurion |
9380673 |

Huang He |
9306627 |

Lieto |
9389679 |

Manta |
9424651 |

Rangler |
9206671 |

Trend |
9231509 |

Yodan |
9304356 |

Maisha |
9232929 |

Thane |
9237228 |

Fuga Bluemarine |
9235725 |

Invicta |
9250543 |

Lalique |
9247792 |

Argent (korábban Jaguar) |
9293002 |

Jumbo |
9290335 |

Hatti |
9247883 |

Quartanus (korábban Morpheus) |
9247443 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.5.21. |
|
219. |
Saathi (korábban Onrim) |
9402732 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak. |
2025.5.21. |
|
220. |
Izola |
9249312 |

Daphne I |
9251456 |

Nurkez |
9253325 |

Carcharodon |
9258882 |

Sezar |
9259991 |

Frunze |
9263643 |

Fotuo |
9293959 |

Ji Shun |
9384447 |

Spring Fortune |
9386536 |

Ariadne |
9397547 |

Katiuska |
9236004 |

Neon |
9183295 |

Arabesca |
9288734 |

Ector |
9288863 |

Bolognia Falcon |
9255244 |

Deyna |
9299903 |

Agni |
9337389 |

Almond |
9385142 |

Freda |
9402469 |

Triumph |
9344033 |

Turaco |
9247780 |

Universal |
9384306 |

Afkada |
9311531 |

Reus |
9253076 |

Zevs |
9168946 |

Stellar Beverly |
9208069 |

Enigma |
9333412 |

Silvera |
9248849 |

New Power |
9266853 |

Arlan |
9227443 |

Clyde Noble |
9282792 |

Thya |
9283289 |

Bonifacy |
9284726 |

Vayu 1 |
9290517 |

Beast |
9290921 |

Team |
9292589 |

9296406 |

Cangjie |
9299680 |

Tendua |
9299862 |

Ina |
9308443 |

Pier |
9273442 |

Next |
9286023 |

Vault |
9310707 |

Long Bai |
9388754 |

Niblo |
9332028 |

Okean |
9142916 |

Ostrov Russkiy |
9087714 |

Sagar Violet |
9292981 |

Eternal Peace |
9259745 |

Lahar |
9321691 |

Malak (korábban Ping An) |
9378632 |

Sun |
9293117 |

Tai Shan |
9405057 |

Caruzo |
9137648 |

Fu Hai Wan |
9368235 |

Hannah |
9261619 |

Missoni |
9296810 |

Odune |
9229374 |

Pacific 01 |
9395379 |

Raven |
9205067 |

Sagitta |
9296822 |

Thorin |
9330472 |

Torex |
9257814 |

View (korábban Venture) |
9832547 |

Cup |
9271327 |

Leopard |
9284594 |

Samsun |
9436006 |

Spring |
9315446 |

Makalu |
9314105 |

Vostochny Prospect |
9866392 |

Akademik Gubkin |
9842190 |

Vladimir Monomakh |
9842176 |

Night Glory |
9319674 |

Sakina |
9530917 |

Destamar |
9253894 |

Vanguard |
9311622 |

Huihai Atlantic |
9312872 |

Zaliv Baikal |
9360128 |

Sakarya |
9524463 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak |
2025.5.21. |
|
299. |
Cheetah II |
9222560 |

Cindy |
9270517 |

Ganga |
9378620 |

Indras |
9314894 |

Kolomna |
9341093 |

Ocean Jupiter |
7381556 |

Ocean Autumn |
9379052 |

MD Miranda |
9198290 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.11920(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak |
2025.5.21. |
|
307. |
Seabass |
9266750 |
A 3s. cikk (2) bekezdésének b) pontja: a XXV. mellékletben felsorolt olyan nyersolaj vagy kőolajtermékek szállítása, amelyek Oroszországból származnak, vagy amelyeket Oroszországból a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közgyűlésének A.1192(33) határozatában meghatározottak szerinti szabálytalan és nagy kockázatú tengeri szállítási gyakorlatok alkalmazása mellett exportálnak |
2025.5.21. |
|
308. |
Sky Rider |
9208124 |

Wall |
9299886 |

Xue Song |
9428358 |

Zambra |
9175078 |

Tiburon |
9283291 |

Onyx |
9236640 |

Kruger |
9412995 |

Zangazur |
9420617 |

Partizansk |
8700096 |

Immanuel |
9056571 |

Avior |
9164512 |

Arno Babajanyan |
9163764 |

Black Sea Eagle |
9495832 |

Caria Ka |
9327360 |

Genji |
9289738 |

Gurudev |
9253234 |

Kord Atlantic |
9299161 |

Lyra |
9314088 |

Nimbus Spb |
8821761 |

Np Dudinka |
9183831 |

Odin |
9151890 |

Page |
9275763 |

Shturman Skuratov |
9759915 |

Veles |
9299173 |

Danshui |
9589750 |

Lucky Fairy |
9348479 |

Narcissus |
9232931 |

Blue |
9236353 |

Canara |
9411331 |

OLAF 1 |
9224465 |

Vesna |
9233349 |

Eminent |
9383950 |

Yi Tong |
9259733 |

Olive |
9318034 |

Chandra |
9353125 |

ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2025/932/oj
ISSN 1977-0731 (electronic edition)