(1)

Ezen irányelv célja, hogy átfogó keretet biztosítson a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni hatékony küzdelemhez és azok megelőzéséhez az egész Unióban. Ennek érdekében megerősít és bevezet intézkedéseket a következő területek tekintetében: a vonatkozó bűncselekményi tényállások és büntetések meghatározása, az áldozatok védelme és az igazságszolgáltatáshoz való jog, az áldozatok támogatása, megerősített adatgyűjtés, megelőzés, koordináció és együttműködés.

(2)

A nők és férfiak közötti egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség az Unió alapvető értékei, valamint az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkében, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 21. és 23. cikkében rögzített alapvető jogok. A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak veszélyezteti ezeket az értékeket és jogokat, és aláássa a nők és lányok egyenlőséghez való jogát az élet minden területén, valamint akadályozza társadalmi és szakmai részvételüket.

(3)

A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak sérti a Chartában és a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményben foglalt olyan alapvető jogokat, mint az emberi méltósághoz való jog, a személy életéhez és sérthetetlenségéhez való jog, az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalma, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog, a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, a személyes adatok védelméhez való jog, a – többek között nemi alapon történő – megkülönböztetéstől való mentesség joga, valamint a gyermekek jogai.

(4)

Ez az irányelv támogatja a tagállamok által a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelem és azok megelőzése érdekében tett nemzetközi kötelezettségvállalásokat, különösen a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményt, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, valamint adott esetben az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményét, valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a munka világában tapasztalható erőszak és zaklatás felszámolásáról szóló, 2019. június 21-én Genfben aláírt egyezményét.

(5)

A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak bűncselekményeihez kapcsolódó sajátosságokra tekintettel átfogó szabályokat kell megállapítani, amelyek célzottan kezelik a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak továbbra is fennálló problémáját, és kielégítik az ilyen erőszak áldozatainak sajátos szükségleteit. A meglévő uniós és nemzeti szintű rendelkezések elégtelennek bizonyultak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni hatékony küzdelemhez és azok megelőzéséhez. Különösen, bár az áldozatok – akik ezen irányelv alkalmazásában a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak áldozatait jelentik – számára bizonyos biztosítékokat nyújt az ilyen erőszak konkrét formáira összpontosító 2011/36/EU (3) és 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (4), és a bűncselekmények áldozataira vonatkozó általános keretet meghatározó 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (5), ezek mégsem kezelik az áldozatok sajátos szükségleteit.

(6)

A nőkkel szembeni erőszakot és a kapcsolati erőszakot súlyosbíthatja, ha a nem és bármely más, a megkülönböztetés alapját képező, a Charta 21. cikkében említett tulajdonság vagy tulajdonságok – nevezetesen faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonságok, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság – kombinációján alapuló megkülönböztetéssel (a továbbiakban: interszekcionális megkülönböztetés) párosul. A tagállamoknak ezért egyedi intézkedések meghozatala révén kellő figyelmet kell fordítaniuk az ilyen interszekcionális megkülönböztetés által érintett áldozatokra. Az interszekcionális megkülönböztetés által érintett személyek fokozottan ki vannak téve a nemi alapú erőszak veszélyének. Következésképpen, a tagállamoknak figyelembe kell venniük ezt a magasabb kockázati szintet az ezen irányelvben előírt intézkedések végrehajtása során, különös tekintettel az áldozatok védelmi szükségleteinek azonosítását célzó egyéni értékelésre, az áldozatoknak nyújtott szakértői támogatásra, valamint az áldozatokkal várhatóan kapcsolatba kerülő szakemberek képzésére és tájékoztatására.

(7)

Az áldozatokat fokozottan fenyegeti a megfélemlítés, a megtorlás, valamint a másodlagos és ismételt viktimizáció veszélye. A tagállamoknak ezért gondoskodniuk kell arról, hogy különös figyelmet kapjanak ezek a veszélyek, valamint az, hogy meg kell védeni az ilyen áldozatok méltóságát és testi épségét. Az elkövetővel való korábbi ismeretség vagy korábbi kapcsolat olyan tényező, amelyet figyelembe kell venni a megtorlás kockázatának értékelésekor.

(8)

Az áldozatok számára lehetővé kell tenni, hogy a büntetőeljárást megelőzően, annak folyamán és azt követően megfelelő ideig, szükségleteiknek megfelelően és az ezen irányelvben meghatározott feltételek mellett élhessenek jogaikkal

(9)

Ennek az irányelvnek az áldozatok jogaira vonatkozó rendelkezéseit a nőkkel szembeni erőszaknak vagy a kapcsolati erőszaknak minősülő, az uniós vagy a nemzeti jog alapján büntetendő cselekmények összes áldozatára alkalmazni kell. E büntetendő cselekmények magukban foglalják az ezen irányelvben meghatározott bűncselekményeket, nevezetesen a női nemi szervek megcsonkítását, a kényszerházasságot, az intim vagy manipulált anyagok beleegyezés nélküli megosztását, az internetes fenyegető zaklatást, az internetes zaklatást, az intim képek kéretlen internetes küldését (cyber flashing) és az erőszakra vagy gyűlöletre való internetes uszítást, valamint azokat a bűncselekményeket, amelyek más uniós jogi aktusok, különösen a 2011/36/EU és a 2011/93/EU irányelv hatálya alá tartoznak. Végül, a nemzeti jog szerinti egyes bűncselekmények a nőkkel szembeni erőszak fogalommeghatározása alá tartoznak. Ide tartoznak az olyan bűncselekmények, mint a nőgyilkosság, a szexuális kényszerítés, a szexuális zaklatás, a szexuális bántalmazás, a zaklatás, a korai házasság, a kényszerabortusz, a kényszersterilizáció és az online erőszak különböző formái, például az online szexuális zaklatás és az internetes megfélemlítés. A kapcsolati erőszak az erőszak olyan formája, amely a nemzeti jog alapján külön bűncselekménynek minősülhet, vagy amely a családon vagy a háztartáson belül, illetve a volt vagy jelenlegi házastársak vagy partnerek között elkövetett bűncselekmények tárgyát képezheti, függetlenül attól, hogy közös háztartásban élnek-e vagy sem. Annak, hogy a nemzeti büntetőjog értelmében mi minősül a nőkkel szembeni erőszaknak, az egyes tagállamok szélesebb körű értelmezést biztosíthatnak. Meg kell jegyezni, hogy ez az irányelv nem foglalkozik a nőkkel szembeni erőszaknak minősülő bűncselekmények teljes spektrumával.

(10)

A nőkkel szembeni erőszak a nőkkel szembeni strukturális megkülönböztetés tartós megnyilvánulása, amely a nők és férfiak közötti történelmi egyenlőtlenségekből ered. A nemi alapú erőszak olyan formája, amely elsődlegesen nőket és lányokat érint, és férfiak követik el. Azokban a társadalmilag kialakult szerepekben, viselkedésmintákban, tevékenységekben és attribútumokban gyökerezik, amelyeket egy adott társadalom a nők és férfiak kapcsán megfelelőnek ítél. Következésképpen ezen irányelv végrehajtása során figyelembe kell venni a nemek közötti egyenlőség szempontját.

(11)

A kapcsolati erőszak súlyos társadalmi probléma, amely gyakran rejtve marad. Súlyos pszichológiai és fizikai traumához vezethet, amely súlyos következményekkel jár az áldozat személyes és szakmai életére nézve, mivel az elkövető jellemzően az áldozat előtt ismert személy, akiben az áldozat meg szeretne bízni. Az ilyen erőszak különböző formákat ölthet, ideértve a fizikai, szexuális, pszichológiai és gazdasági formákat is, és többféle kapcsolattípuson belül is előfordulhat. A kapcsolati erőszak gyakran kényszerellenőrzést foglal magában, és attól függetlenül bekövetkezhet, hogy az elkövető az áldozattal közös háztartásban él-e vagy élt-e.

(12)

Az ezen irányelv szerinti intézkedéseket úgy alakították ki, hogy azok kielégítsék a nők és lányok sajátos szükségleteit, mivel őket – amint azt adatok és tanulmányok is megerősítik – aránytalanul sújtják az ezen irányelv hatálya alá tartozó erőszakformák, nevezetesen a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak. Ugyanakkor más személyek is az erőszak e formáinak áldozatává válnak, következésképpen nekik is részesülniük kell az ezen irányelvben az áldozatokra vonatkozóan meghatározott ugyanazon intézkedések előnyeiből. Ezért az „áldozat” kifejezésnek nemtől függetlenül minden személyre vonatkoznia kell, és amennyiben ez az irányelv másként nem rendelkezik, minden áldozatnak részesülnie kell az áldozatok védelméhez, az igazságszolgáltatáshoz, az áldozatok támogatásához és a megelőző intézkedésekhez fűződő jogokban.

(13)

Kiszolgáltatottságuk miatt a gyermekek számára a kapcsolati erőszak tanúként való megélése lesújtó lehet. A családon vagy a háztartáson belüli kapcsolati erőszakot tanúként megélő gyermekek jellemzően közvetlen lelki és érzelmi sérülést szenvednek, ami kihat fejlődésükre, és mind rövid, mind hosszú távon fokozott a kockázata annak, hogy fizikai és mentális betegségben szenvednek. Annak elismerése, hogy a kapcsolati erőszakot közvetlenül tanúként megélő és sérelmet elszenvedő gyermekek maguk is áldozatok, fontos lépés a kapcsolati erőszak miatt szenvedő gyermekek védelmében.

(14)

Ezen irányelv alkalmazásában „illetékes hatóságok” alatt a nemzeti jog alapján az ezen irányelvben előírt valamely feladat ellátására illetékesként kijelölt hatóságot vagy hatóságokat kell érteni. Minden tagállamnak meg kell határoznia, hogy mely hatóságok illetékesek az említett feladatok mindegyikének ellátására.

(15)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 288. cikke alapján az irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja. Tekintettel azonban a női nemi szervek megcsonkítása bűncselekményének sajátos jellegére, valamint arra, hogy biztosítani kell az ennek következtében különös károsodást elszenvedett áldozatok védelmét, ezzel a bűncselekménnyel a tagállamok büntetőjogában kifejezetten foglalkozni kell. A női nemi szervek megcsonkítása bántalmazó és kizsákmányoló gyakorlat, amely nők vagy lányok nemi szerveire vonatkozik, és amelynek célja a nők és lányok feletti dominancia megőrzése és megerősítése, valamint a nők és lányok szexualitásának társadalmi ellenőrzése. Egyes esetekben gyermekházasság vagy kényszerházasság keretében, vagy kapcsolati erőszakkal összefüggésben hajtják végre. A női nemi szervek megcsonkítása hagyományos gyakorlatként fordulhat elő, amelyet egyes közösségek női tagjain végeznek el. A fogalomnak ki kell terjednie a nem orvosi okokból végzett csonkítási gyakorlatokra, amelyek helyrehozhatatlan és egész életen át tartó károsodást okoznak az áldozatoknak. A női nemi szervek megcsonkítása pszichológiai és szociális károsodást okoz, ami súlyosan érinti az áldozat életminőségét. A „kimetszés” kifejezésnek a klitorisz és a nagy szeméremajkak részleges vagy teljes eltávolítására kell vonatkoznia. Az „infibuláció” kifejezésnek a nagy szeméremajkak oly módon történő lezárására kell vonatkoznia, hogy a hüvelynyílás szűkítése érdekében részlegesen összevarrják a nagy szeméremajkakat. A „bármely más csonkítás végrehajtása” kifejezésnek a női nemi szervek minden egyéb fizikai módosítására kell vonatkoznia.

(16)

A kényszerházasság az erőszak olyan formája, amely súlyosan sérti az alapvető jogokat, különösen a nők és lányok testi épséghez, szabadsághoz, autonómiához, testi és mentális egészséghez, szexuális és reproduktív egészséghez, oktatáshoz és magánélethez való jogát. A szegénység, a munkanélküliség, a szokások és a konfliktusok mind olyan tényezők, amelyek kedveznek a kényszerházasság előfordulásának. A fizikai és szexuális erőszakot, valamint az erőszakkal való fenyegetést gyakran alkalmazzák mint kényszerítési formát, amelynek célja, hogy a nőket vagy lányokat házasságkötésre kényszerítsék. A kényszerházassághoz gyakran társulnak a fizikai és a lelki kizsákmányolás és erőszak különböző formái, például a szexuális kizsákmányolás. Ezért a kényszerházasságnak valamennyi tagállamban bűncselekménynek kell minősülnie, és az elkövetőket megfelelő szankciókkal kell sújtani. Ez az irányelv nem érinti a „házasság” nemzeti vagy nemzetközi jog szerinti fogalommeghatározásait. A tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy olyan elévülési időt írjanak elő, amely lehetővé teszi a kényszerházassággal kapcsolatos nyomozást, büntetőeljárás lefolytatását, tárgyalást és elbírálást. Tekintettel arra, hogy a kényszerházasság áldozatai gyakran kiskorúak, az elévülési időnek a szóban forgó bűncselekmény súlyának megfelelő és azzal arányos ideig kell tartania annak érdekében, hogy azután is hatékonyan meg lehessen megindítani az eljárást, hogy az áldozat betöltötte tizennyolcadik életévét.

(17)

Rendelkezni kell a bűncselekmények és a szankciók harmonizált fogalommeghatározásáról az online erőszak bizonyos olyan formái tekintetében, amelyek esetében az erőszak elválaszthatatlanul kapcsolódik az információs és kommunikációs technológiák (a továbbiakban: az IKT) használatához, és ezeket a technológiákat arra használják, hogy jelentősen felerősítsék a bűncselekmény következtében elszenvedett sérelem súlyát, megváltoztatva ezáltal a bűncselekmény jellemzőit. Az online erőszak különösen a női politikusokat, újságírókat és emberijog-védőket célozza és érinti. Az emberi jogok védelmezői azon egyének, csoportok vagy szervezetek, amelyek egyetemesen elismert emberi jogokat és alapvető szabadságokat mozdítanak elő és védelmeznek. Az online erőszak azzal a hatással járhat, hogy elhallgattatja a nőket, és akadályozza a férfiakkal egyenrangú társadalmi részvételüket. Az online erőszak aránytalanul sújtja a nőket és lányokat az oktatási környezetben, például az iskolákban és az egyetemeken, ami káros következményekkel jár a továbbtanulásukra és mentális egészségükre nézve, társadalmi kirekesztést, szorongást és önkárosításra való ösztönzést okoz, és szélsőséges esetekben öngyilkossághoz vezethet.

(18)

Az IKT használata azzal a veszéllyel jár, hogy az online erőszak bizonyos formái könnyen, gyorsan és széles körben felerősödnek, ami az áldozat számára egyértelműen azt a kockázatot hordozza magában, hogy súlyos és tartós kárt okoz vagy súlyosbítja azt. Az ilyen amplifikáció lehetőségét, amely az ezen irányelvben meghatározott, az online erőszakkal kapcsolatos számos bűncselekmény elkövetésének előfeltétele, tükröznie kell annak, hogy bizonyos anyagokat IKT használatával a „nyilvánosság számára hozzáférhetővé” tesznek. A „nyilvánosság számára hozzáférhető” és a „nyilvánosan hozzáférhető” fogalmakat úgy kell értelmezni, hogy több személy potenciális elérését jelentik. Ezeket a fogalmakat a releváns körülmények figyelembevételével kell értelmezni és alkalmazni, beleértve az adott anyag hozzáférhetővé tételéhez használt technológiát. Továbbá annak érdekében, hogy az online erőszak legsúlyosabb formáira csak minimumszabályok vonatkozzanak, az ezen irányelvben meghatározott releváns bűncselekményeket azokra a magatartásokra kell korlátozni, amelyek valószínűsíthetően súlyos kárt vagy súlyos lelki sérülést okoznak az áldozatnak, vagy olyan magatartásra, amelyről feltételezhető, hogy miatta az áldozat félti saját vagy eltartottjai biztonságát. Annak vizsgálata során, hogy a magatartás valószínűleg súlyos kárt okoz-e, minden esetben figyelembe kell venni az ügy konkrét körülményeit, a bírói függetlenség sérelme nélkül. A súlyos kár bekövetkezésének valószínűsége objektív ténybeli körülményekből vezethető le. Ez az irányelv e tekintetben minimális jogi keretet hoz létre, és a tagállamok szabadon elfogadhatnak vagy fenntarthatnak szigorúbb büntetőjogi szabályokat.

(19)

Különösen a könnyű, gyors és széles körű terjesztést és elkövetést lehetővé tévő jellege, valamint intim jellege miatt a kifejezetten szexuális tevékenységeket vagy egy személy intim testrészeit ábrázoló képek, videók vagy hasonló anyagok IKT révén történő hozzáférhetővé tétele a nyilvánosság számára az említett személyek beleegyezése nélkül, nagyon káros lehet az áldozatokra nézve. Az ezen irányelvben meghatározott releváns bűncselekménynek ki kell terjednie az ilyen anyagok valamennyi típusára, így a képekre, fényképekre és videókra, beleértve a szexualizált képeket, hangklipeket és videoklipeket is. Olyan helyzetekre kell kiterjednie, amikor az anyagnak a nyilvánosság számára az IKT révén történő hozzáférhetővé tétele az áldozat beleegyezése nélkül történik, függetlenül attól, hogy az áldozat beleegyezett-e az ilyen anyagok létrehozásába, vagy adott esetben továbbíthatta azt egy adott személynek. A bűncselekménynek ki kell terjednie az anyag beleegyezés nélküli előállítására vagy – például többek között mesterséges intelligenciát használó képszerkesztéssel történő – manipulálására vagy módosítására is, amelynek köszönhetően úgy tűnik, mintha egy személy szexuális tevékenységet folytatna, amennyiben az anyagot ezt követően IKT révén, az adott személy beleegyezése nélkül hozzáférhetővé teszik a nyilvánosság számára. Az ilyen előállítás, manipuláció vagy módosítás alá kell tartoznia a „deepfake” előállításának is, amelynek esetében az anyag egyértelmű egyezést mutat egy létező személlyel, tárggyal, helyszínnel vagy más alannyal vagy eseménnyel, egy személy szexuális tevékenységeit ábrázolja, és más személyekben azt a téves benyomást keltheti, hogy az anyag hiteles vagy valódi. Az áldozatoknak az ilyen magatartástól való hatékony védelme érdekében a szabályozásnak az ilyen magatartással való fenyegetésre is ki kell terjednie.

(20)

A kifejezetten szexuális tevékenységet vagy egy személy intim testrészeit ábrázoló képeknek, videóknak vagy más anyagoknak az említett személy beleegyezése nélkül a nyilvánosság számára IKT révén történő terjesztése nem minősülhet bűncselekménynek, amennyiben a bűncselekménynek nyilvánítás ezen hiánya szükséges a Charta által védett alapvető jogoknak, különösen a véleménynyilvánítás szabadságának – így a nyitott és demokratikus társadalmakban az információk és eszmék megismerése és közlése szabadságának –, valamint a művészet és a tudomány szabadságának, így a tudományos élet szabadságának a védelméhez. Ezen túlmenően a bűncselekmény fogalma nem terjedhet ki anyagoknak a hatóságok általi, különösen büntetőeljárások lefolytatása vagy bűncselekmények megelőzése, felderítése vagy kivizsgálása céljából történő kezelésére, és a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy meghatározott körülmények között mentesíthessenek bizonyos személyeket a felelősség alól, például akkor, ha telefonos vagy internetes segélyvonalak kezelik az anyagot annak érdekében, hogy egy bűncselekményt bejelentsenek a hatóságoknak.

(21)

Az internetes fenyegető zaklatás az erőszak modern formája, amelyet gyakran családtagok vagy az elkövetővel azonos háztartásban élő személyek ellen, vagy akár korábbi partnerek vagy ismerősök követnek el. Az elkövető jellemzően visszaél a technológiával, hogy fokozza a kényszerítő és ellenőrző magatartást, manipulációt és megfigyelést, ezáltal növelve az áldozat félelmét, szorongását és a barátoktól, a családtól és a munkától való fokozatos elszigetelődését. Ezért minimumszabályokat kell megállapítani az internetes fenyegető zaklatásra vonatkozóan. Az internetes fenyegető zaklatás bűncselekményének ki kell terjednie az áldozat beleegyezése vagy jogi engedélye nélkül, IKT révén történő ismételt vagy folyamatos megfigyelésre. Az ilyen megfigyelést az áldozat személyes adatainak kezelésével, például személyazonosság-lopással, jelszavak ellopásával, az áldozat eszközeinek feltörésével, az áldozat magánterületeihez való hozzáférés érdekében a számítógépes tevékenységet megfigyelő (keylogging) szoftverek titkos telepítésével, földrajzi helymeghatározási alkalmazások – többek között nyomkövető (stalkerware) szoftverek – telepítésével vagy az áldozat eszközeinek ellopásával lehet megvalósítani. Ezenkívül az internetes fenyegető zaklatás bűncselekményének ki kell terjednie az áldozatoknak a dolgok internetén keresztül csatlakoztatott technológiai eszközök, például intelligens otthoni készülékek segítségével történő, az áldozat beleegyezése vagy engedélye nélküli megfigyelésére is. Adódhatnak azonban olyan helyzetek, amikor a megfigyelésre jogszerű okokból kerül sor, például amikor a szülők gyermekeik hollétét és online tevékenységeit figyelik meg, amikor hozzátartozók beteg, idős, kiszolgáltatott, illetve fogyatékossággal élő személyek egészségi állapotát figyelik meg, illetve médiafigyelés és a nyílt forrásból származó információk gyűjtése során.

(22)

A büntetőjogi felelősségnek olyan helyzetekre kell korlátozódnia, amelyekben a megfigyelés valószínűleg súlyos kárt okoz az adott áldozatnak. Annak vizsgálata során, hogy egy cselekmény valószínűleg súlyos kárt okoz-e, a középpontban annak kell állnia, hogy az adott cselekmény jellemzően kárt okoz-e egy áldozat számára.

(23)

Az internetes fenyegető zaklatás bűncselekményének meghatározása során a „nyomon követés” fogalma alatt egy személy hollétének és mozgásának követését kell érteni, a „megfigyelés” fogalma alatt pedig az adott személy általánosabb figyelemmel kísérését, így többek között tevékenységeinek figyelemmel követését. Az internetes fenyegető zaklatás kontextusában mindkét tevékenység végső célja ellenőrzést gyakorolni egy személy felett.

(24)

Az internetes zaklatás bűncselekményére vonatkozóan olyan minimumszabályokat kell megállapítani, amelyek kiterjednek az internetes zaklatás legsúlyosabb formáira. Ez magában foglalja ismételt vagy folyamatos fenyegető magatartás tanúsítását egy személy ellen, legalább azokban az esetekben, amikor az ilyen magatartás bűncselekmény elkövetésére irányuló, IKT révén tett fenyegetésekkel jár, és amennyiben e magatartás valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az érintett személy komolyan félti saját vagy eltartottjai biztonságát. Ez magában foglalja IKT révén más személyekkel közösen fenyegető vagy sértő magatartás tanúsítását egy másik személy ellen olyan módon, hogy az a nyilvánosság számára hozzáférhető, amennyiben valószínűsíthető, hogy az ilyen magatartás súlyos lelki sérülést okoz annak a személynek. Az ilyen széles körű támadások – beleértve az összehangolt internetes zaklatási támadásokat is – offline támadásig fajulhatnak, vagy jelentős pszichológiai sérülést okozhatnak, és szélsőséges esetekben az áldozat öngyilkosságához vezethetnek. Az ilyen támadások gyakran kiemelkedő női politikusokat, újságírókat és emberijog-védőket vagy más jól ismert nőket céloznak meg, de különböző helyzetekben, például kampuszokon, iskolákban és munkahelyeken is előfordulhatnak. Az ilyen online erőszakkal különösen akkor kell foglalkozni, ha a támadások széles körben fordulnak elő, például jelentős számú ember által elkövetett, halmozott zaklatás formájában. Az internetes zaklatás bűncselekményére vonatkozó minimumszabályok magukban foglalják a nemi szerveket ábrázoló kép, videó vagy egyéb hasonló anyag kéretlen elküldését is valamely személynek (cyberflashing), amennyiben valószínűsíthető, hogy az ilyen magatartás súlyos lelki sérülést okoz annak a személynek. A cyberflashing a nők megfélemlítésének és elhallgattatásának általános formája. Az internetes zaklatás bűncselekményére vonatkozó minimumszabályok keretében szabályokat kell megállapítani az olyan helyzetekre vonatkozóan is, amelyekben az áldozatra vonatkozó személyes információkat tesznek közzé IKT segítségével, az áldozat beleegyezése nélkül, azzal a céllal, hogy más személyeket arra bújtsanak fel, hogy okozzanak testi vagy súlyos lelki sérülést az áldozatnak (doxolás).

(25)

Az elmúlt években az internet és a közösségi média használatának növekedése az erőszakra és gyűlöletre való nyilvános uszítás – többek között nemen alapuló uszítás – meredek növekedéséhez vezetett. A gyűlöletbeszéd digitális szón keresztüli egyszerű, gyors és széles körű megosztását erősíti az internet gátlástalanító hatása, mivel a feltételezett internetes anonimitás és a büntetlenség érzése csökkenti az ilyen beszédmód alkalmazásának akadályozását. A nők gyakran a szexista és nőgyűlölő online gyűlölet célpontjai, ami offline gyűlölet-bűncselekményig fajulhat. Ezt a magatartást már korai szakaszban meg kell előzni, vagy fel kell fedni. Az ilyen típusú uszításban használt nyelv nem mindig utal közvetlenül a megcélzott személy nemére, de a diszkriminatív motiváció levezethető az uszítás általános tartalmából vagy kontextusából.

(26)

Az erőszakra vagy gyűlöletre való internetes uszítás bűncselekménye azt feltételezi, hogy az uszítást nem tisztán magánkörnyezetben, hanem nyilvánosan, IKT alkalmazásával fejtik ki. Ezért az irányelvnek elő kell írnia a nyilvánosság számára történő terjesztést, amelyet úgy kell értelmezni, hogy egy adott, erőszakra vagy gyűlöletre uszító anyagot IKT révén potenciálisan korlátlan számú személy számára hozzáférhetővé tesznek, nevezetesen az anyagot a felhasználók számára általánosan könnyen hozzáférhetővé tesznek anélkül, hogy az anyagot rendelkezésre bocsátó személy részéről további cselekvésre lenne szükség, függetlenül attól, hogy ezek a személyek ténylegesen hozzáférnek-e a szóban forgó információhoz. Ennek megfelelően, ha az anyaghoz való hozzáférés regisztrációt vagy felhasználói csoporthoz való csatlakozás engedélyezését teszi szükségessé, az csak akkor tekintendő nyilvános terjesztésnek, ha az anyaghoz hozzáférni kívánó felhasználókat automatikusan regisztrálják, vagy csatlakozásukat arra vonatkozó emberi döntés vagy válogatás nélkül engedélyezik, hogy kinek biztosítanak hozzáférést. Annak értékelése során, hogy az anyag gyűlöletre vagy erőszakra való uszításnak minősül-e, az illetékes hatóságoknak figyelembe kell venniük a Charta 11. cikkében foglalt, a véleménynyilvánítás szabadságához való alapvető jogokat.

(27)

A véleménynyilvánítás szabadsága és az erőszakra vagy gyűlöletre való internetes uszítás bűncselekménye miatt büntetőeljárás megindítása közötti megfelelő egyensúly biztosítása érdekében a tagállamok számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy dönthessenek, hogy kizárólag azt a cselekményt büntetik, amely a közrend megzavarására alkalmas vagy fenyegető, gyalázkodó vagy sértő jellegű. E feltételek alkalmazása – amennyiben azt a nemzeti jog előírja – nem veszélyeztetheti az erőszakra vagy gyűlöletre való internetes uszítás bűncselekményét meghatározó rendelkezés hatékonyságát.

(28)

Az e rendeletben meghatározott bűncselekményekre vonatkozó szankcióknak hatékonynak, visszatartó erejűnek és arányosnak kell lenniük. Ebből a célból természetes személyek esetében meg kell határozni a szabadságvesztés felső határának minimumszintjét. Az ezen irányelv értelmében a természetes személyek által elkövetett bűncselekmények tekintetében kiszabható szabadságvesztés felső határait kell alkalmazni legalább az említett bűncselekmények legsúlyosabb formáira.

(29)

Az áldozatok számára lehetővé kell tenni, hogy könnyen bejelenthessék a nőkkel szembeni erőszak vagy a kapcsolati erőszak bűncselekményeit, és bizonyítékokat szolgáltathassanak, anélkül, hogy másodlagos vagy ismételt viktimizációnak lennének kitéve. Rendkívül fontos, hogy bűncselekmények bejelentésekor az áldozatokat lehetőség szerint egy szakosodott kapcsolattartó ponthoz irányítsák, függetlenül attól, hogy tettek-e feljelentést vagy sem. Ez a kapcsolattartó pont lehet képzett rendőrtiszt vagy az áldozatok segítésére kiképzett szakember.

(30)

A tagállamoknak a személyes bejelentés mellett lehetőséget kell biztosítaniuk arra, hogy a nőkkel szembeni erőszak vagy a kapcsolati erőszak bejelentése céljából online vagy más hozzáférhető és biztonságos IKT-n keresztül tehessenek feljelentést, legalább ezen irányelvben meghatározottak szerinti, az intim vagy manipulált anyagok nem beleegyezésen alapuló megosztása, az internetes fenyegető zaklatás, az internetes zaklatás és az erőszakra vagy gyűlöletre való internetes uszítás kiberbűncselekménye tekintetében. Az áldozatok számára lehetővé kell tenni, hogy feltöltsék a bejelentésükkel kapcsolatos anyagokat, például az állítólagos erőszakos magatartásról készült képernyőfelvételeket.

(31)

Tekintettel a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak sajátosságaira, valamint annak megnövekedett kockázatára, hogy az áldozatok annak ellenére visszavonhatják feljelentésüket, hogy bűncselekmény áldozatává váltak, fontos, hogy a releváns bizonyítékokat a lehető leghamarabb, átfogó módon gyűjtsék össze, az alkalmazandó nemzeti eljárási szabályokkal összhangban.

(32)

A tagállamok kiterjeszthetik a jogi segítségnyújtást, beleértve az ingyenes jogi segítségnyújtást is, a bűncselekményt bejelentő áldozatokra, amennyiben a nemzeti jog úgy rendelkezik. Amikor a tagállamok értékelik az áldozat forrásait annak eldöntése céljából, hogy nyújtsanak-e jogi segítségnyújtást vagy sem, figyelembe kell venniük, hogy az áldozat ténylegesen hozzáfér-e pénzügyi forrásaihoz. A kapcsolati erőszak az elkövető általi gazdasági ellenőrzésben nyilvánulhat meg, és nem biztos, hogy az áldozatok ténylegesen hozzáférnek pénzügyi forrásaikhoz.

(33)

A kapcsolati erőszak és a nőkkel szembeni erőszak esetében, különösen, ha közeli családtagok vagy élettársak követik el, az áldozatokat az elkövető olyan kényszerrel sújthatja, hogy félnek attól, hogy az illetékes hatóságokhoz forduljanak, még akkor is, ha az életük veszélyben van. A tagállamoknak ezért biztosítaniuk kell, hogy titoktartási szabályaik ne akadályozzák az egészségügyi szakembereket abban, hogy bejelentést tegyenek az illetékes hatóságoknak, amennyiben alapos okkal feltételezik, hogy fennáll a súlyos testi sérülés közvetlen veszélye. Az ilyen bejelentés azért indokolt, mert előfordulhat, hogy az ilyen cselekményeket az áldozatok vagy a közvetlen szemtanúk nem feltétlenül jelentik be. Hasonlóképpen, a kapcsolati erőszak vagy a gyermekeket érintő, nőkkel szembeni erőszak eseteit gyakran csak olyan harmadik felek fedik fel, akik a gyermek szokatlan magatartásáról vagy az őt ért testi sérülésről számolnak be. A gyermekeket hatékonyan meg kell védeni az erőszak ilyen formáitól, és haladéktalanul megfelelő intézkedéseket kell hozni. Ezért a gyermekkorú áldozatokkal kapcsolatba kerülő szakembereket – többek között az egészségügyben, a szociális szolgáltatásokban vagy az oktatásban dolgozó szakembereket – a titoktartási szabályok nem korlátozhatják, amennyiben alapos okkal feltételezik, hogy a gyermek súlyos testi sérülést szenvedett el. Amennyiben a szakemberek ilyen erőszakos esetekről számolnak be, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ne vonják felelősségre őket a titoktartás megsértése miatt. Az ügyvédi titoktartási kötelezettséget azonban a Charta 7. cikkével összhangban védeni kell, ahogyan azt a demokratikus társadalmakban az ügyvédek által betöltött alapvető szerep indokolja. Amennyiben a nemzeti jog úgy rendelkezik, a vallásszabadság védelme érdekében alkalmazandó gyónási titoktartást vagy egyenértékű elveket is védeni kell. Emellett a szakemberek azon lehetősége, hogy bejelentsék az ilyen erőszakos eseteket, nem sérti a médiával összefüggésben alkalmazandó, a titoktartásra vagy a forrásokra vonatkozó nemzeti szabályokat.

(34)

Az olyan esetekben, amikor az áldozat gyermek, biztonságos és gyermekbarát bejelentési eljárásokat kell kialakítani annak érdekében, hogy kezelni lehessen a bejelentések elmaradását. Ez magában foglalhatja az illetékes hatóságok általi egyszerű és közérthető nyelven történő kikérdezést is. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a lehetőségekhez mérten a gyermekek gondozására és támogatására szakosodott szakemberek jelen legyenek, hogy segítséget nyújthassanak a gyermekeknek a bejelentési eljárások során. Előfordulhatnak olyan körülmények, amikor az ilyen segítségnyújtás esetleg nem releváns, például a gyermek érettsége miatt vagy online bejelentés esetén, vagy amikor az ilyen segítségnyújtás nehézségekbe ütközhet, például a ritkán lakott területeken.

(35)

Fontos, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy a harmadik országbeli állampolgárságú áldozatok – tartózkodásra való jogosultságuktól függetlenül – ne legyenek visszatartva a nőkkel szembeni erőszak vagy a kapcsolati erőszak eseteinek bejelentésétől, és hogy a 2012/29/EU irányelv célkitűzéseivel összhangban tartózkodásra való jogosultságuk tekintetében megkülönböztetéstől mentes bánásmódban részesüljenek. Ahhoz, hogy minden áldozat védelmet élvezzen az ismételt erőszakkal szemben, fontos az áldozatközpontú megközelítés alkalmazása. Biztosítani kell különösen azt, hogy a 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (6) szerinti kiutasítási eljárás végrehajtása ne akadályozza az áldozatokat a 2012/29/EU irányelv szerinti meghallgatáshoz való joguk gyakorlásában. A tagállamok a 2008/115/EK irányelvvel összhangban dönthetnek úgy, hogy a területükön illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgár számára könyörületességből, humanitárius vagy egyéb okokból önálló tartózkodási engedélyt vagy tartózkodásra jogosító egyéb engedélyt adnak ki, és a tagállamoknak meg kell felelniük az említett irányelv szerinti azon kötelezettségnek, hogy a lehetőségekhez mérten figyelembe kell venni a kiszolgáltatott személyek sajátos szükségleteit az önkéntes távozásra rendelkezésre álló időszak alatt, amennyiben az említett irányelv alapján ilyen időszakot biztosítottak.

(36)

A nőkkel szembeni erőszakkal és a kapcsolati erőszakkal kapcsolatos feljelentések feldolgozásának késedelme különös kockázatot okozhat az áldozatok számára, mivel még mindig közvetlen veszélyben lehetnek, valamint mivel az elkövetők gyakran közeli családtagok vagy házastársak. Ezért az illetékes hatóságoknak megfelelő képzésben kell részesülniük és rendelkezniük kell az ilyen cselekmények kivizsgálásához és büntetőeljárás alá vonásához szükséges megfelelő szakértelemmel és hatékony vizsgálati eszközökkel, anélkül, hogy speciális szolgáltatásokat vagy egységeket kellene létrehozni.

(37)

A szexuális kényszerítés eseteivel kapcsolatos nyomozás vagy büntetőeljárás nem függhet a cselekmény áldozat vagy képviselője általi bejelentésétől vagy az áldozat vagy képviselője általi feljelentéstől. Hasonlóképpen, a büntetőeljárásnak akkor is folytatódnia kell, ha az áldozat visszavonja a feljelentést. Ez nem érinti a bűnüldöző hatóságok arra vonatkozó mérlegelési jogkörét, hogy a büntetőeljárást más okokból megszüntessék, például ha arra a következtetésre jutnak, hogy nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a büntetőeljárás folytatásához.

(38)

A kapcsolati erőszak és a szexuális erőszak áldozatai jellemzően azonnali védelemre és különleges támogatásra szorulnak, például a párkapcsolati erőszak esetében, ahol a visszaesés aránya általában magas. Ezért az áldozat szükségleteinek egyéni értékelését a lehető leghamarabb meg kell kezdeni, például az áldozatnak az illetékes hatóságokkal való első kapcsolatfelvételekor, az áldozatnak az illetékes hatóságokkal való első kapcsolatfelvételét követően a lehető leghamarabb, vagy amint felmerül annak gyanúja, hogy az adott személy kapcsolati erőszak vagy szexuális erőszak áldozata. Erre sor kerülhet azt megelőzően, hogy az áldozat hivatalosan bejelentette a bűncselekményt, vagy az illetékes hatóság saját kezdeményezésére, ha egy harmadik fél jelenti be a bűncselekményt.

(39)

Az áldozat védelmi és támogatási szükségleteinek értékelésekor az elsődleges szempont az áldozat biztonságának védelme és a testre szabott támogatás nyújtása kell, hogy legyen, figyelembe véve többek között az áldozat egyéni körülményeit. A különös figyelmet igénylő körülmények közé tartozhat például az áldozat terhessége, illetve az áldozatnak az elkövetőtől vagy a gyanúsítottól való függősége vagy a vele való kapcsolata, annak kockázata, hogy az áldozat visszatér az elkövetőhöz vagy a gyanúsítotthoz, az elkövetőtől vagy a gyanúsítottól a közelmúltban történt különválás, annak lehetséges kockázata, hogy gyermekeket használnak fel az áldozat feletti ellenőrzés gyakorlására, a fogyatékossággal élő áldozatokat érintő kockázatok, és hogy hobbiállatokat használnak fel arra, hogy nyomást gyakoroljanak az áldozatra. Figyelembe kell venni az elkövető vagy a gyanúsított által az áldozat felett gyakorolt pszichológiai vagy gazdasági ellenőrzés mértékét is.

(40)

Az áldozatok átfogó támogatásának és védelmének biztosítása érdekében valamennyi illetékes hatóságot és érintett szervet – nem kizárólag a bűnüldöző és igazságügyi hatóságokat – be kell vonni az áldozatokat érintő kockázatok értékelésébe és a megfelelő támogatási intézkedésekbe a tagállamok által kiadott egyértelmű iránymutatások alapján. Ezeknek az iránymutatásoknak tartalmazniuk kell az elkövetőtől vagy gyanúsítottól eredő kockázat értékelésekor figyelembe veendő tényezőket, beleértve azt a megfontolást is, hogy a kisebb bűncselekményekkel vádolt gyanúsítottak valószínűleg ugyanolyan veszélyesek, mint a súlyosabb bűncselekmények elkövetésével vádolt gyanúsítottak, különösen kapcsolati erőszak és fenyegető zaklatás esetén. Az illetékes hatóságoknak rendszeres időközönként felül kell vizsgálniuk az egyéni értékelést annak biztosítása érdekében, hogy az áldozat új védelmi vagy támogatási szükségletei ne maradjanak kielégítetlenül. Például egy ilyen felülvizsgálatra sor kerülhetne az eljárás fontos időpontjaiban, például a bírósági eljárás megindításakor, az ítélet vagy a végzés meghozatalakor, illetve a felügyeleti vagy láthatási jog felülvizsgálatára vonatkozó eljárások keretében.

(41)

A másodlagos és ismételt viktimizáció, a megfélemlítés és a megtorlás elkerülése érdekében az eltartottaknak ugyanazon védelmi intézkedésekben kell részesülniük, mint amelyeket az áldozatnak biztosítanak, kivéve, ha vannak arra utaló jelek, hogy az eltartottaknak nincsenek sajátos szükségleteik. Az illetékes hatóságoknak értékelniük kell, hogy vannak-e arra utaló jelek, hogy az eltartottnak nincsenek különleges védelmi szükségletei, mert ha megállapítható, hogy nem állnak fenn különleges védelmi szükségletek, bármely, a különleges védelmi szükségletek téves feltételezésén alapuló intézkedés aránytalan lenne. A 18 év alatti eltartottak kiszolgáltatottságuk miatt különösen ki vannak téve a fejlődésüket befolyásoló érzelmi sérülés kockázatának. Amennyiben a nemzeti jog így rendelkezik, úgy tekinthető, hogy más eltartottak is hasonló kockázatnak vannak kitéve.

(42)

Az áldozatok gyakran külön támogatásra szorulnak. Annak biztosítása érdekében, hogy a segítségre vonatkozó felajánlást ténylegesen megkapják, az illetékes hatóságoknak az áldozatokat megfelelő segítő szolgálatokhoz kell irányítaniuk. Erre különösen akkor kell, hogy sor kerüljön, ha az egyéni értékelés az áldozat sajátos támogatási szükségleteit tárta fel. Annak eldöntésekor, hogy egy gyermek áldozatot segítő szolgálatokhoz kell-e irányítani, elsősorban ezen áldozatok mindenek felett álló érdekét kell figyelembe venni, a Charta 24. cikkében meghatározottak szerint. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a kapcsolódó személyes adatok illetékes hatóságok általi kezelése jogszabályokon alapul, az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (7) meghatározott, a kezelés jogszerűségére vonatkozó releváns előírásokkal és az (EU) 2016/680 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (8) összhangban. Az ilyen jogszabályoknak magukban kell foglalniuk a személyes adatokra vonatkozó garanciákat, amelyek tiszteletben tartják a személyes adatok védelméhez való jog lényeges tartalmát, valamint megfelelő és konkrét intézkedéseket kell előírniuk az egyének alapvető jogainak és érdekeinek védelme érdekében. Amennyiben az illetékes hatóságok továbbítják az áldozatok személyes adatait az áldozat továbbirányítása céljából a segítő szolgálatoknak, biztosítaniuk kell, hogy a továbbított adatok a segítő szolgálatoknak az eset körülményeiről való tájékoztatásához szükséges mértékre korlátozódjanak, hogy az áldozatok megfelelő támogatásban és védelemben részesüljenek. A segítő szolgálatok csak a szükséges ideig tárolhatják a személyes adatokat, de minden esetben legfeljebb a segítő szolgálat és az áldozat közötti utolsó kapcsolatfelvételt követő öt évig vagy a nemzeti jog szerint előírt rövidebb ideig.

(43)

A tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy biztosítsák a sürgős eltávolítási határozatok, távoltartási határozatok és védelmi határozatok rendelkezésre állását az áldozatok és az eltartottak hatékony védelme céljából.

(44)

A tagállamoknak – anélkül, hogy ez helyettesítené a gyanúsítottak és az elkövetők letartóztatását és őrizetbe vételét, amely továbbra is a nemzeti jog hatálya alá tartozik – biztosítaniuk kell, hogy azonnali veszélyhelyzetben – például olyan esetekben, amikor közvetlen kár áll fenn, vagy már bekövetkezett, és valószínűleg ismét bekövetkezik –, sürgős eltávolítási határozatokat, távoltartási határozatokat és védelmi határozatokat lehessen kibocsátani, és hogy az ilyen releváns helyzetekben, valamint amennyiben a nemzeti jog értelmében az ilyen határozatot az áldozatnak kell kérelmeznie, az áldozatokat tájékoztassák az ilyen határozatok kérelmezésének lehetőségéről.

(45)

A védelmi határozatok magukban foglalhatják az elkövető vagy a gyanúsított bizonyos helyekre való bejutásának megtiltását, az áldozat vagy az eltartottak előírt távolságnál közelebbi megközelítésének tilalmát vagy a velük való – többek között online interfészek használata révén történő – kapcsolatfelvétel tilalmát. A védelmi határozatokban szükség esetén elő lehet írni továbbá tűzfegyverek vagy halált okozó fegyverek tartásának tilalmát. A sürgős eltávolítási határozatok, távoltartási határozatok vagy védelmi határozatok érvényessége vagy meghatározott időtartamra, vagy pedig módosításukig vagy megszüntetésükig szól.

(46)

Az elektronikus megfigyelés adott esetben lehetővé teszi a sürgős eltávolítási határozatoknak, távoltartási határozatoknak és védelmi határozatoknak való megfelelés biztosítását, az ilyen határozatok megsértésére vonatkozó bizonyítékok rögzítését, valamint az elkövetők felügyeletének fokozását. Amennyiben rendelkezésre áll, megfelelő és releváns, figyelembe véve az ügy körülményeit és az eljárás jogi természetét, fontolóra kell venni az elektronikus megfigyelést a sürgős eltávolítási határozatok, távoltartási határozatok és védelmi határozatok végrehajtásának biztosítása érdekében. Elektronikus megfigyelés alkalmazása esetén annak képességeiről és korlátairól az áldozatokat mindig tájékoztatni kell.

(47)

A sürgős eltávolítási határozatok, távoltartási határozatok és védelmi határozatok hatékonyságának biztosítása érdekében az ilyen határozatok megsértése szankciókat von maga után. Ezek a szankciók büntetőjogi vagy nem büntetőjogi jellegűek lehetnek, és szabadságvesztést, pénzbírságot vagy bármely más, hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciót is magukban foglalhatnak. Alapvető fontosságú, hogy az áldozatok tájékoztatást kapjanak a sürgős eltávolítási határozatok, távoltartási határozatok vagy védelmi határozatok megsértéséről, amennyiben az ilyen jogsértés hatással lehet a biztonságukra. Mivel a sürgős eltávolítási határozatok, távoltartási határozatok vagy védelmi határozatok megsértése növelheti a kockázatokat és további védelem biztosítását teheti szükségessé, a bejelentett jogsértés után szükség esetén meg kell fontolni az egyéni értékelés felülvizsgálatát.

(48)

Az áldozatok hitelességének és beleegyezésük hiányának megkérdőjelezését célzó, az áldozat múltbeli szexuális magatartására, szexuális irányultságára, valamint megjelenésére és öltözékére vonatkozó bizonyítékok bemutatása a szexuális erőszak eseteiben, különösen a szexuális kényszerítés eseteiben megerősítheti az áldozatokra vonatkozó káros sztereotípiák állandósulását, és ismételt vagy másodlagos viktimizációhoz vezethet. Ezért a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az áldozat múltbeli szexuális magatartására vagy az áldozat magánéletének egyéb vonatkozásaival kapcsolatos szempontokra vonatkozó bizonyítékok csak akkor legyenek megengedettek, ha azok a szóban forgó ügyben egy konkrét kérdés értékeléséhez vagy a védelemhez való jog gyakorlásához szükségesek.

(49)

Tekintettel a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak bűncselekményeinek egyedi sajátosságaira és körülményeire, a bűnüldöző és ügyészi hatóságokra vonatkozó iránymutatások szerves értéket képviselnek. Tekintettel az áldozatok különleges kiszolgáltatottságára, a tudatosság növelése és az ismételt viktimizáció elkerülése érdekében alapvető fontosságú, hogy az ilyen típusú bűncselekmények kezelése során iránymutatást adjanak arról, hogy hogyan kell kezelni azokat az eljárás egyes szakaszaiban. Az ügyészi hatóságok számára készült iránymutatások egyszerre tekinthetők eljárási kézikönyvnek és a bevált gyakorlatok referenciájának. Különösen azzal kapcsolatban, hogy hogyan közelítsenek az áldozatokhoz, és hogyan kezeljék őket egyedi körülményeiknek és tapasztalataiknak megfelelően, a nőket segítő szakszolgálatok szakértői tanácsot és útmutatást tudnak nyújtani az áldozatokkal való mindennapi kapcsolataik alapján. A Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat, hogy konzultáljanak a nőket segítő szakszolgálatokkal és működjenek velük együtt az ilyen iránymutatások kidolgozása és felülvizsgálata érdekében. A tagállamoknak felül kell vizsgálniuk a bűnüldöző és ügyészi hatóságokra vonatkozó iránymutatásaikat, ha jogi kereteikben vagy általában a társadalomban jelentős fejlemények következnek be. Ide tartozhatnak azok az esetek is, amikor a meglévő jogszabályok vagy a kialakult ítélkezési gyakorlat jelentős mértékben módosul, vagy amikor az erőszak új tendenciái vagy formái jelennek meg, különösen amikor a technológiai fejlődés az online erőszak új formáihoz vezet.

(50)

Tekintettel a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak bűncselekményeinek összetettségére és súlyosságára, valamint az áldozatok sajátos támogatási szükségleteire, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a kijelölt szervek további támogatást biztosítsanak és megelőzzék az ilyen bűncselekményeket. Tekintettel a nemen alapuló megkülönböztetés terén szerzett szakértelmükre, a 2004/113/EK tanácsi irányelv (9), a 2006/54/EK (10) és a 2010/41/EU (11) európai parlamenti és tanácsi irányelvekkel összhangban létrehozott, egyenlőséggel foglalkozó nemzeti szervek megfelelő helyzetben vannak e feladatok ellátásához. Annak érdekében, hogy e szervek hatékonyan el tudják látni feladataikat, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy elegendő emberi és pénzügyi erőforrással rendelkezzenek.

(51)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó egyes bűncselekmények az újbóli, elhúzódó vagy akár folyamatos viktimizáció fokozott kockázatát hordozzák magukban. Ez a kockázat különösen az olyan bűncselekmények esetében merül fel, amelyek az online erőszakkal kapcsolatos egyes bűncselekményekből eredő anyagok IKT-n keresztüli hozzáférhetővé tételével járnak, figyelembe véve az ilyen anyagok széles körben történő terjesztésének egyszerűségét és gyorsaságát, valamint az ilyen anyagok eltávolítása során gyakran felmerülő nehézségeket. Ez a kockázat jellemzően a bűnösséget megállapító ítéletet követően is fennáll. Ezért az ilyen bűncselekmények áldozatai jogainak hatékony védelme érdekében a tagállamoknak megfelelő intézkedéseket kell hozniuk a szóban forgó anyagok azonnali eltávolítására. Tekintettel arra, hogy a forrásnál történő eltávolítás nem mindig megvalósítható, például az eltávolításra irányuló határozat végrehajtásával vagy kikényszerítésével kapcsolatos jogi vagy gyakorlati nehézségek miatt, a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy intézkedéseket írjanak elő az ilyen anyagokhoz való hozzáférés azonnali megszüntetésére.

(52)

Ezen irányelvnek a releváns anyagok eltávolítására és az azokhoz való hozzáférés megszüntetésére irányuló határozatokra és egyéb intézkedésekre vonatkozó rendelkezéseinek érintetlenül kell hagyniuk az (EU) 2022/2065 európai parlamenti és tanácsi rendelet (12) vonatkozó szabályait. Az ilyen határozatoknak meg kell felelniük különösen a nyomon követésre vagy aktív tényfeltáró tevékenységre irányuló általános kötelezettségek előírására vonatkozó tilalomnak, valamint az említett rendeletnek a jogellenes online tartalom eltávolítására irányuló határozatokra vonatkozó konkrét követelményeinek.

(53)

Az anyagok azonnali eltávolítására vagy az anyagokhoz való hozzáférés azonnali megszüntetésére vonatkozó intézkedéseknek magukban kell foglalniuk különösen a nemzeti hatóságok felhatalmazását arra, hogy a tárhelyszolgáltatók számára a szóban forgó anyag egy vagy több konkrét elemének eltávolítására vagy az azokhoz való hozzáférés megszüntetésére vonatkozó határozatokat bocsássanak ki. A nemzeti hatóságok számára lehetővé kell tenni azt is, hogy a hozzáférés megszüntetésére vonatkozó határozatot más releváns közvetítő szolgáltaltóknak is címezhessék.

(54)

Az eltávolításra vagy a hozzáférés megszüntetésére irányuló bármely ilyen intézkedés – többek között különösen az eltávolításra vagy a hozzáférés megszüntetésére irányuló határozatok – érinthetik az áldozatoktól eltérő feleknek, például a tartalomszolgáltatóknak, azon tárhelyszolgáltatóknak, amelyek szolgáltatásait esetlegesen fel lehet használni, valamint e szolgáltatók végfelhasználóinak jogait és érdekeit, valamint a közérdeket. Ezért biztosítani kell, hogy az ilyen határozatokat és egyéb intézkedéseket csak átlátható módon lehessen meghozni, és hogy megfelelő biztosítékok álljanak rendelkezésre annak biztosítása érdekében, hogy azok továbbra is a szükséges és arányos mértékre korlátozódjanak, hogy biztosított legyen a jogbiztonság, hogy a tárhelyszolgáltatók, más releváns közvetítő szolgáltatók és a tartalomszolgáltatók a nemzeti joggal összhangban gyakorolhassák a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogukat, továbbá hogy méltányos egyensúly álljon fenn valamennyi érintett jog és érdek között, beleértve – a Chartával összhangban – valamennyi érintett fél alapvető jogait. Fontos a szóban forgó jogok és érdekek gondos, eseti alapon történő súlyozása.

(55)

Figyelembe véve azoknak az anyagoknak a vonatkozó büntetőjogi bűncselekmények kivizsgálása vagy büntetőeljárás alá vonása szempontjából felmerülő potenciális jelentőségét, amelyek az ezen irányelv alapján az eltávolításuk vagy az azokhoz való hozzáférés megszüntetése érdekében hozott határozatok vagy egyéb intézkedések tárgyát képezhetik, meg kell tenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az illetékes hatóságok szükség esetén beszerezhessék vagy biztonságba helyezhessék az ilyen anyagokat. Ezek az intézkedések magukban foglalhatják például az érintett tárhelyszolgáltatók vagy egyéb érintett közvetítő szolgáltatók arra történő kötelezését, hogy az anyagot továbbítsák az említett hatóságoknak, vagy az anyagot a szükséges mértéket meg nem haladó, korlátozott ideig megőrizzék. Minden ilyen intézkedésnek biztosítania kell az anyag biztonságát, az észszerű és arányos mértékre kell korlátozódnia, és meg kell felelnie a személyes adatok védelmére vonatkozó, hatályos szabályoknak.

(56)

A másodlagos viktimizáció elkerülése érdekében az áldozatok számára lehetővé kell tenni, hogy a büntetőeljárás során kártérítést kapjanak.

(57)

A segítő szakszolgálatoknak támogatást kell nyújtaniuk a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak valamennyi formájának, többek között a szexuális erőszaknak, a női nemi szervek megcsonkításának, a kényszerházasságnak, a kényszerabortusznak és sterilizálásnak, a szexuális zaklatásnak és az online erőszak különböző formáinak áldozatai számára. Az áldozatok számára attól függetlenül fel kell ajánlani a segítő szakszolgálatokat, hogy tettek-e hivatalos feljelentést.

(58)

A segítő szakszolgálatoknak az áldozatok sajátos szükségleteihez igazított támogatást kell nyújtania. Az ilyen segítő szakszolgálatot azonos nemű személynek kell nyújtania, ha ezt kérik, vagy ha szükséges, és ha ilyen személy rendelkezésre áll. A 2012/29/EU irányelvben meghatározott követelményekre építve a jogi keretet ki kell egészíteni annak biztosítása érdekében, hogy a segítő szakszolgálatok minden szükséges eszközzel rendelkezzenek ahhoz, hogy célzott és integrált támogatást tudjanak nyújtani az áldozatoknak, figyelembe véve sajátos szükségleteiket. Az említett szolgálatokat az általános áldozatsegítő szolgálatokon kívül, vagy azok szerves részeként lehetne biztosítani, mely utóbbiak a szaksegítséget nyújtó, már létező szervezetekhez, mint a nőket célzó segítő szakszolgálatokhoz fordulhatnak. A szakértői segítséget nyújthatják hatóságok, áldozatsegítő szervezetek vagy más nem kormányzati szervezetek, figyelembe véve a tagállamok földrajzi helyzetét és demográfiai összetételét. Az ilyen hatóságok vagy szervezetek számára elegendő emberi és pénzügyi erőforrást kell biztosítani. Amennyiben a szolgálatokat nem kormányzati szervezetek nyújtják, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy azok megfelelő finanszírozásban részesüljenek.

(59)

A nőket segítő szakszolgálatok kiemelt szerepet játszhatnak az áldozatoknak nyújtott tanácsadásban és támogatásban, többek között a női támogató központok, a női menedékhelyek, a segélyvonalak, a szexuális kényszerítés áldozatai számára fenntartott krízisközpontok, a szexuális erőszak esetén támogatást nyújtó áldozatsegítő központok és az elsődleges megelőzési szolgálatok. Ezeket nők által vezetett nem kormányzati szervezetek is üzemeltethetik.

(60)

Az áldozatoknak jellemzően több védelmi és támogatási szükségletük van. E szükségletek hatékony kezelése érdekében a tagállamoknak ugyanazon a helyszínen segítő szakszolgálatokat kell biztosítaniuk azáltal, hogy a szolgáltatásokat egy kapcsolattartó ponton keresztül koordinálják, vagy egyablakos online hozzáférés révén megkönnyítik az ilyen szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Az egyablakos online hozzáférés révén biztosítani lehetne azt, hogy a távoli területeken élő, vagy az ilyen segítő szakszolgálatokat személyesen elérni képtelen áldozatok is hozzáférjenek e szolgálatokhoz. Az egyablakos online hozzáféréshez legalább létre kell hozni egy egységes és naprakész weboldalt, amelyen a nyújtott támogatási és védelmi szolgáltatásokra vonatkozó valamennyi releváns információ megtalálható, és az azokhoz való hozzáférés módjai is elérhetők. Egy ilyen weboldalnak meg kell felelnie a fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó akadálymentességi követelményeknek.

(61)

Az áldozatoknak az elszenvedett trauma miatt egyedi támogatási szükségleteik vannak. A segítő szakszolgálatoknak olyan segítséget kell nyújtaniuk az áldozatoknak, amely megerősíti az áldozatokat, és segíti őket a felépülési folyamatban. A segítő szakszolgálatoknak elegendő számban kell rendelkezésre állniuk, és azokat megfelelően el kell osztani az egyes tagállamok területén, figyelembe véve az érintett tagállam földrajzi helyzetét és demográfiai összetételét, valamint az online erőforrások kínálatát. Ezt szem előtt tartva, a szakszolgálati támogatást, amennyire csak lehetséges, olyan nyelven kell nyújtani, amelyet az áldozat megért, és oly módon, hogy az életkorának megfeleljen.

(62)

A segítő szakszolgálatokat, köztük a menedékhelyeket és a szexuális kényszerítés áldozatai számára fenntartott krízisközpontokat alapvető fontosságúnak kell tekinteni válságok és szükségállapotok idején, többek között egészségügyi válságok alatt is. Azt kell kitűzni célul, hogy e szolgáltatások nyújtása olyan helyzetekben is folytatódjon, amikor a kapcsolati erőszak és a nőkkel szembeni erőszak gyakoribbá válik.

(63)

Az áldozatoknak a büntetőeljárást megelőzően, annak folyamán és azt követően megfelelő ideig segítséget és támogatást kell nyújtani, például akkor, ha az erőszak súlyos fizikai vagy pszichológiai következményeinek kezeléséhez továbbra is orvosi ellátásra van szükség, vagy ha az áldozat biztonsága veszélyben van, különösen az áldozat által az említett eljárás során tett nyilatkozatok miatt.

(64)

A szexuális erőszak, többek között a szexuális kényszerítés traumatikus jellege különösen érzékeny reagálást tesz szükségessé a képzett és szakértő személyzet részéről. A szexuális erőszak áldozatai azonnali traumakezelésre, valamint azonnali igazságügyi szakértői vizsgálatokra szorulnak a későbbi büntetőeljáráshoz szükséges bizonyítékok biztonságos megőrzése érdekében. A szexuális kényszerítés áldozatai számára fenntartott krízisközpontoknak vagy a szexuális erőszak esetén támogatást nyújtó áldozatsegítő központoknak elegendő számban kell rendelkezésre állniuk, és azokat megfelelően el kell osztani az egyes tagállamok területén, figyelembe véve az érintett tagállam földrajzi helyzetét és demográfiai összetételét. Az ilyen központok az adott tagállamban meglévő egészségügyi rendszer részét is képezhetik. Hasonlóképpen, a női nemi szervek megcsonkításának áldozatai, akik gyakran lányok, jellemzően célzott támogatásra szorulnak. A tagállamoknak ezért biztosítaniuk kell, hogy célzott, az említett áldozatokra szabott támogatást nyújtsanak. Figyelembe véve az ilyen bűncselekmények áldozatainak egyedi körülményeit és az ebből adódó kiszolgáltatottságukat, az ilyen szakértői támogatást a magánélet védelmére és a titoktartásra vonatkozó legmagasabb szintű előírások betartásával kell nyújtani.

(65)

A munkahelyi szexuális zaklatást a 2004/113/EK, a 2006/54/EK és a 2010/41/EU irányelv a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés egy formájának tekinti. A munkahelyi szexuális zaklatás jelentős negatív következményekkel jár mind az áldozatokra, mind a munkáltatókra nézve. Amennyiben a munkahelyi szexuális zaklatás a nemzeti jog alapján bűncselekménynek minősül, belső vagy külső tanácsadási szolgáltatásokat kell nyújtani mind az áldozatok, mind a munkáltatók számára. E szolgáltatások keretében tájékoztatást kell nyújtani arról, hogy miként lehet megfelelően kezelni a munkahelyi szexuális zaklatás eseteit, és hogy milyen jogorvoslati lehetőségek állnak rendelkezésre az elkövetőnek a munkahelyről való eltávolítását illetően.

(66)

A tagállamokat ösztönzik annak biztosítására, hogy a meglévő nemzeti telefonszámok mellett a nemzeti segélyvonalak ingyenesen elérhetők legyenek a „116 016” uniós szinten harmonizált számon, és hogy ez a szám éjjel-nappal elérhető legyen. A nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni kell e harmonizált szám létezéséről és használatáról. Lehetővé kell tenni, hogy az ilyen segélyvonalakat a nemzeti gyakorlattal összhangban, segítő szakszolgálatok – beleértve a nőket segítő szakszolgálatokat is – működtessék. A meglévő segélyvonal-szolgáltatók, beleértve a nem kormányzati szervezeteket is, jelentős tapasztalattal rendelkeznek az ilyen szolgáltatások nyújtása terén. Az ilyen segélyvonalakon keresztül nyújtott támogatásnak magában kell foglalnia a válsággal kapcsolatos tanácsadást, valamint az áldozatoknak nyújtott tájékoztatást a személyes szolgáltatásokról, például a menedékhelyekről, a segítő szakszolgálatokról, egyéb releváns szociális és egészségügyi szolgáltatásokról vagy a rendőrségről. A bűncselekmények áldozatait segítő segélyvonalak számára lehetővé kell tenni, hogy szükség esetén és kérésre segítő szakszolgálatokhoz, szaksegélyvonalakhoz vagy mindkettőhöz irányítsák az áldozatokat.

(67)

A bűncselekmények áldozatai számára kialakított menedékhelyek és egyéb megfelelő ideiglenes szálláshelyek alapvető szerepet játszanak az áldozatok erőszakos cselekményekkel szembeni védelmében. A biztonságos tartózkodási hely biztosításán túl a menedékhelyeknek meg kell adniuk a szükséges támogatást az áldozatok egészségével, többek között mentális egészségével, pénzügyi helyzetével és gyermekeik jóllétével kapcsolatos problémák megoldásához, végső soron felkészítve az áldozatokat az önálló életre. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy elegendő számú menedékhely és egyéb megfelelő ideiglenes szálláshely álljon rendelkezésre. Az „elegendő számú” kifejezés célja annak biztosítása, hogy valamennyi áldozat szükségleteit kielégítsék, mind a menedékhelyek, mind a szakszolgálati támogatás tekintetében. Az Európa Tanács keretében a nőkkel szembeni erőszak és azon belül a kapcsolati erőszak leküzdésével foglalkozó munkacsoport tevékenységéről szóló, 2008. szeptemberi zárójelentés azt ajánlja, hogy minden régióban speciális női menedékhelyeken biztosítsanak biztonságos szállást, 10 000 lakosonként egy családi férőhellyel. A menedékhelyek számának azonban a tényleges szükségletek reális becslésétől kell függenie. A nők biztonságának garantálása érdekében az ilyen menedékhelyeken tartózkodó áldozatok személyazonosságát bizalmasan kell kezelni. A menedékhelyeket úgy kell kialakítani, hogy kielégítsék a nők sajátos szükségleteit, többek között a kizárólag nők számára fenntartott menedékhelyek biztosításával. Menedékhelyeket és egyéb megfelelő átmeneti szálláshelyet kell biztosítani a 18 év alatti eltartottak számára. Mindazonáltal az ilyen menedékhelyeken és szálláshelyeken elhelyezett áldozatok biztonsága és jólléte továbbra is prioritást élvez, különösen akkor, ha az áldozatok és a felnőttkor küszöbén álló eltartottak ugyanazon a szálláshelyen vannak elhelyezve. Amennyiben a menedékhelyek nem ingyenesek, és a tagállamok hozzájárulást kérnek az áldozatoktól a menedékhelyeken vagy átmeneti szállásokon való elhelyezés esetén, a hozzájárulásnak megfizethetőnek kell lennie, és nem akadályozhatja az áldozatok menedékhelyekhez vagy átmeneti szállásokhoz való hozzáférését. A menedékhelyeknek biztosítaniuk kell, hogy képzett és szakképzett személyzet álljon rendelkezésre, akik foglalkoznak az áldozatokkal és támogatják őket.

(68)

A gyermekeket érintő negatív következmények hatékony kezelése érdekében a gyermekeknek nyújtott támogatási intézkedéseknek magukban kell foglalniuk a gyermek életkorának, fejlődési szükségleteinek és egyéni helyzetének megfelelő specializált pszichológiai tanácsadást, szükség esetén gyermekgyógyászati ellátással együtt, és ezeket azonnal biztosítani kell, amint az illetékes hatóságok alapos okkal feltételezik, hogy gyermekek áldozattá válhattak, többek között az események tanúiként. A gyermekeknek nyújtott támogatás során elsősorban a gyermekeknek a Charta 24. cikkében meghatározott jogait kell figyelembe venni.

(69)

Figyelembe véve a nőkkel szembeni erőszak vagy a kapcsolati erőszak azon gyermekekre gyakorolt, egész életen át tartó következményeit, akiknek szülőjét e bűncselekmények következtében ölték meg, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ezek a gyermekek teljes mértékben részesülhessenek ezen irányelv előnyeiből, különösen célzott védelmi és támogatási intézkedések révén, többek között a vonatkozó bírósági eljárások során is.

(70)

Annak érdekében, hogy biztosított legyen a gyermekek biztonsága a láthatási joggal rendelkező, szülői felügyeletet gyakorló elkövetővel vagy gyanúsítottal való esetleges találkozások során, az alkalmazandó nemzeti polgári jogi szabályok szerint meghatározottak szerint, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy felügyelet alatt álló semleges helyek – többek között gyermekvédelmi vagy gyermekjóléti hivatalok – álljanak rendelkezésre annak érdekében, hogy az ilyen látogatásokra a gyermek mindenek felett álló érdekét szem előtt tartva kerülhessen sor. Szükség esetén a látogatásokra gyermekvédelmi vagy gyermekjóléti tisztviselők jelenlétében kell sort keríteni. Amennyiben ideiglenes elhelyezésre van szükség, a gyermekeket prioritásként a szülői felügyeletet gyakorló azon személlyel együttesen kell elhelyezni, aki nem az elkövető vagy a gyanúsított. Mindig figyelembe kell venni a gyermek mindenek felett álló érdekét.

(71)

Az interszekcionális megkülönböztetés elszenvedő áldozatok fokozottan ki vannak téve az erőszak veszélyének. Ide tartozhatnak a fogyatékossággal élő nők, az eltartottkénti tartózkodásra való jogosultsággal vagy az eltartott hozzátartozói tartózkodási engedéllyel rendelkező nők, az okmányokkal nem rendelkező migráns nők, a nemzetközi védelmet kérelmező nők, a fegyveres konfliktus elől menekülő nők, a hajléktalanság által érintett nők, a faji vagy etnikai kisebbséghez tartozó nők, a vidéki térségekben élő nők, a prostituált nők, az alacsony jövedelemmel rendelkező nők, a fogva tartott nők, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű vagy interszexuális személyek, az idősebb nők vagy az alkohol- és kábítószer-fogyasztással összefüggő problémákkal küzdő nők. Az interszekcionális megkülönböztetést elszenvedő áldozatoknak ezért különleges védelemben és támogatásban kell részesülniük.

(72)

A fogyatékossággal élő nők aránytalanul nagy mértékben szembesülnek a nőkkel szembeni erőszakkal és a kapcsolati erőszakkal, és fogyatékosságuk miatt gyakran nehézségekbe ütköznek a védelmi és támogatási intézkedésekhez való hozzáférés terén. A tagállamoknak ezért biztosítaniuk kell, hogy más személyekkel azonos alapon teljes mértékben élhessenek az ezen irányelvben meghatározott jogokkal, ugyanakkor kellő figyelmet kell fordítaniuk az ilyen áldozatok különleges kiszolgáltatottságára és arra, hogy számukra valószínűleg nehézségekbe ütközhet a segítségkérés.

(73)

A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak megelőzését célzó fellépéseknek az elsődleges, másodlagos és harmadlagos megelőző intézkedésekből álló átfogó megközelítésen kell alapulniuk. Az elsődleges megelőző intézkedéseknek az erőszak előfordulásának megelőzésére kell irányulniuk, és olyan fellépéseket foglalhatnak magukban, mint figyelemfelkeltő kampányok és célzott oktatási programok, amelyek célja, hogy növeljék a nyilvánosság tudatosságát és megértését az erőszak valamennyi formájának különböző megnyilvánulásaival és azok következményeivel kapcsolatban, valamint hogy már fiatal korban növeljék a beleegyezés kérdésével kapcsolatos ismereteket az interperszonális kapcsolatokban. A másodlagos megelőző intézkedéseknek az erőszak korai felismerésére és arra kell irányulniuk, hogy korai szakaszban felismerjék annak súlyosbodását vagy eszkalálódását. A harmadlagos megelőzésnek a bűnismétlés és az ismételt viktimizáció megelőzésére, valamint az erőszak következményeinek megfelelő kezelésére kell összpontosítania, és magában foglalhatja a szemtanúk beavatkozásának, a korai intervenciós központoknak, valamint az intervenciós programoknak az előmozdítását.

(74)

A tagállamoknak meg kell hozniuk a megfelelő megelőző intézkedéseket. Ezen intézkedések között a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet célzó figyelemfelhívó kampányokat is lehet szervezni. A megelőzést a formális oktatásban is meg lehet valósítani, különösen a szexuális felvilágosítás, a társadalmi-érzelmi kompetenciák megerősítése és az empátia, valamint az egészséges és tiszteletteljes kapcsolatok kialakításának megtanulása révén. Figyelembe véve a nyelvi akadályokat, valamint az írástudás és a képességek különböző szintjeit, a tagállamoknak célzott intézkedésekre kell összpontosítaniuk a fokozottabb kockázatnak kitett csoportokat illetően, így többek között – életkorukat és érettségüket figyelembe véve – a gyermekekkel, a fogyatékossággal élő személyekkel, az alkohol- vagy kábítószer-fogyasztással összefüggő problémákkal küzdő személyekkel, valamint a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű vagy interszexuális személyekkel kapcsolatban.

(75)

A tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy megelőzzék a káros nemi sztereotípiák művelését annak érdekében, hogy meg lehessen szüntetni a nők alsóbbrendűségéről, illetve a nők és férfiak sztereotip szerepeiről alkotott elképzelést. Ide tartozhatnak olyan intézkedések is, amelyek célja annak biztosítása, hogy a kultúra, a szokások, a vallás, a hagyományok vagy a tisztesség ne szolgálhassanak a nőkkel szembeni erőszak vagy a kapcsolati erőszak bűncselekményeinek indokaként vagy ne eredményezzenek azokkal szembeni enyhébb fellépést. A megelőző intézkedéseknek arra kell ösztönözniük a férfiakat és a fiúkat, hogy mutassanak pozitív példát a férfiak és nők közötti egyenlőség támogatása terén, de az azon sztereotípiákkal való leszámolást is célul kell kitűzniük, amelyek szerint a férfiak nem kérhetnek segítséget az ellenük irányuló erőszak esetén. Tekintettel arra, hogy a gyermekek nagyon fiatal koruktól kezdve ki vannak téve a nemi szerepeknek, ami alakítja az öntudatukat, és befolyásolja tudományos és szakmai választásaikat, valamint a női és férfi szerepekkel kapcsolatos elvárásaikat egész életük során, már a koragyermekkori neveléstől és gondozástól kezdve alapvető fontosságú a nemi sztereotípiák kezelése.

(76)

Annak érdekében, hogy a források oda összpontosuljanak, ahol azokra a legnagyobb szükség van, a női nemi szervek megcsonkításával és a kényszerházassággal kapcsolatos tudatosság növelését célzó megelőző intézkedések meghozatalára vonatkozó követelménynek és ezen intézkedések mértékének arányosnak kell lennie az érintett tagállamban az e gyakorlat kockázatának kitett vagy érintett személyek számával.

(77)

Annak biztosítása érdekében, hogy az áldozatokat azonosítsák és megfelelő támogatásban és védelemben részesítsék, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az áldozatokkal valószínűleg kapcsolatba kerülő tisztviselők képzésben és célzott tájékoztatásban részesüljenek. A bírósági alkalmazottaknak csak akkor kell ilyen képzésben részesülniük, ha valószínűleg kapcsolatba kerülnek az áldozatokkal, és csak olyan szinten, amely megfelel az áldozatokkal való kapcsolatuknak. A képzést népszerűsíteni kell az ügyvédek, az ügyészek, a bírák, valamint az áldozatsegítő és a helyreállító igazságszolgáltatási szolgáltatást nyújtó gyakorlati szakemberek körében is. E képzésnek szükség szerint magában kell foglalnia az azon speciális segítő szolgálatokkal kapcsolatos képzést is, amelyekhez az áldozatokat át kell irányítani, vagy ha munkájuk során sajátos szükségletekkel rendelkező áldozatokkal is kapcsolatba kerülnek, akkor az erre vonatkozó speciális képzést is, továbbá speciális pszichológiai képzést is. A képzéseknek ki kell terjedniük a megfélemlítés kockázatára és megelőzésére, az ismételt és másodlagos viktimizációra, valamint az áldozatok számára rendelkezésre álló védelmi és támogatási intézkedésekre. A munkahelyi szexuális zaklatás megelőzése és megfelelő kezelése érdekében a felügyeleti feladatokat ellátó személyeket is képzésben kell részesíteni, amennyiben a munkahelyi szexuális zaklatás a nemzeti jog alapján bűncselekménynek minősül. E személyeket a harmadik felek által elkövetett erőszak kockázatáról is tájékoztatni kell. A „harmadik fél által elkövetett erőszak” olyan erőszakot jelent, amelyet a munkavállalók a munkahelyen szenvedhetnek el egy kollégától eltérő személy részéről, és olyan eseteket foglal magában, mint az ápolónők betegek általi szexuális zaklatása.

(78)

A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak valamennyi formája elleni küzdelemre és azok megelőzésére vonatkozó átfogó megközelítés kialakítása érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az érintett tisztviselők és szakemberek képzésben részesüljenek a koordinált multidiszciplináris együttműködésről annak biztosítása érdekében, hogy az illetékes kormányzati szervek és hatóságok gyorsan kezeljék az ügyek továbbutalását, és hogy az érintett szakembereket – többek között az orvosi, jogi, oktatási vagy szociális szolgáltatások területén – bevonják az ilyen ügyek kezelésébe. A tagállamokra kell bízni, hogy eldöntsék, hogyan szervezik meg az ilyen képzést. Az ezen irányelvben foglalt kötelezettségek nem értelmezhetők a felsőoktatási intézmények autonómiájába való beavatkozásként.

(79)

Az alacsony bejelentési arány ellensúlyozása érdekében a tagállamoknak kapcsolatba kell lépniük a bűnüldöző hatóságokkal különösen a káros nemi sztereotípiákkal kapcsolatos képzések kidolgozása, valamint a bűncselekmények megelőzése terén, tekintettel az erőszak veszélyének kitett csoportokkal és az áldozatokkal való jellemzően szoros kapcsolatukra.

(80)

Intervenciós programokat kell létrehozni a nőkkel szembeni erőszak vagy a kapcsolati erőszak bűncselekményeinek elkövetésére vagy a bűnismétlésre irányuló kockázat megelőzése és minimálisra csökkentése érdekében. Az intervenciós programokat képzett és szakképzett szakembereknek kell végrehajtaniuk. Az intervenciós programoknak kifejezetten arra kell irányulniuk, hogy biztosítsák a biztonságos kapcsolatokat és megtanítsák a bűnelkövetőket vagy azokat, akik esetében fennáll a bűnelkövetés veszélye, hogyan tudnak erőszakmentes magatartást tanúsítani az interperszonális kapcsolatokban, és hogyan tudják ellensúlyozni az erőszakos viselkedési mintákat. A tagállamok az intervenciós programokhoz a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete által kidolgozott közös szabványokat és iránymutatásokat használhatják.

(81)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó erőszak elkövetőjét vagy feltételezett elkövetőjét, aki sürgős eltávolítási határozat, távoltartási határozat és védelmi határozat hatálya alatt áll, tájékoztatni kell a rendelkezésre álló intervenciós programokról.

(82)

Ami a szexuális kényszerítésnek minősülő bűncselekményeket illeti, az elkövetőket arra kell ösztönözni, hogy a visszaesés kockázatának csökkentése érdekében intervenciós programokban vegyenek részt.

(83)

A tagállamok hatékony, átfogó és összehangolt szakpolitikákat fogadnak el és hajtanak végre, amelyek magukban foglalják a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak valamennyi formája elleni küzdelemre és azok megelőzésére irányuló összes releváns intézkedést. Ezeknek a politikáknak az áldozat jogait kell az összes intézkedés középpontjába helyezniük. A tagállamoknak – a tagállamok eljárási autonómiájának elvével összhangban – mérlegelési jogkört kell biztosítani annak eldöntésére, hogy milyen hatóságokat jelölnek ki vagy hoznak létre arra a célra, hogy az erőszak ezen irányelv hatálya alá tartozó valamennyi formája elleni küzdelmet és azok megelőzését célzó szakpolitikák és intézkedések koordinálásáért, végrehajtásáért, nyomon követéséért és értékeléséért felelős hivatalos szervekként járjanak el, feltéve, hogy e hatóságok rendelkeznek az ezen irányelvben meghatározott feladatok elvégzéséhez szükséges kompetenciákkal. A tagállamoknak a nemzeti joggal összhangban és az egyes tagállamokon belüli hatáskörmegosztás sérelme nélkül biztosítaniuk kell a minimális szakpolitikai koordinációt központi szinten és adott esetben regionális vagy helyi szinten. Ez a koordináció a nemzeti cselekvési tervek részét képezheti.

(84)

Az áldozatokkal foglalkozó civil szervezetek, köztük a nem kormányzati szervezetek, a szereplők széles körét foglalják magukban, többféle funkcióval és hatáskörrel. Az ilyen szervezetek értékes szakértelemmel rendelkeznek, és bevonásuk és hozzájárulásuk hasznosan felhasználható a kormányzati politikák kidolgozásának, végrehajtásának és nyomon követésének folyamatában.

(85)

A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelem részeként a tagállamoknak nemzeti cselekvési terveket kell elfogadniuk.

(86)

Annak biztosítása érdekében, hogy online erőszakkal kapcsolatos, ezen irányelvben meghatározott bűncselekmények áldozatai hatékonyan érvényesíthessék az ilyen bűncselekményekhez kapcsolódó jogellenes anyagok eltávolításához való jogukat, a tagállamoknak ösztönözniük kell a releváns közvetítő szolgáltatók közötti önszabályozó együttműködést. Annak biztosítása érdekében, hogy az ilyen anyagokat korán meg lehessen találni és hatékonyan lehessen kezelni, valamint hogy az ilyen bűncselekmények áldozatai megfelelő segítséget és támogatást kapjanak, a tagállamoknak elő kell segíteniük önkéntes jellegű önszabályozó intézkedések – például magatartási kódexek – létrehozását vagy fel kell hívniuk a figyelmet a már meglévő ilyen intézkedésekre. Ennek keretében elő kell segíteni a rendszerszintű kockázatok feltárását célzó önszabályozó intézkedéseket is, kiváltképp az online erőszak kezelése érdekében létrehozott mechanizmusok megerősítése, valamint az ilyen közvetítő szolgáltatóknak az erőszak megelőzésében és az áldozatoknak biztosított segítség és támogatás nyújtásában részt vevő alkalmazottai számára nyújtott képzések javítása érdekében. Az ilyen önszabályozó intézkedések kiegészíthetik az uniós szintű – különösen az (EU) 2022/2065 rendelet szerinti – fellépést.

(87)

A bevált gyakorlatok cseréje és az egyedi esetekben folytatott konzultáció az Eurojust, a büntetőügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózat és más érintett uniós ügynökségek megbízatásán belül nagy értéket képviselhet a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak valamennyi formája elleni küzdelem és azok megelőzése szempontjából.

(88)

A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak megfelelő kezelésére irányuló szakpolitikákat csak átfogó és összehasonlítható, lebontott adatok alapján lehet kidolgozni. A tagállami fejlemények hatékony nyomon követése érdekében a tagállamokat felkérik arra is, hogy rendszeresen végezzenek felméréseket. Ezt a Bizottság (Eurostat) harmonizált módszertanának alkalmazásával lehetne megvalósítani.

(89)

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az ezen irányelv alkalmazásában összegyűjtött adatok a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elterjedtségének és tendenciáinak nyomon követéséhez feltétlenül szükséges mértékre korlátozódjanak, és új szakpolitikai stratégiákat kell kidolgozniuk ezen a területen. A tagállamoknak a kért adatokat a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének rendelkezésére kell bocsátaniuk az adatok uniós szintű összehasonlíthatóságának, értékelésének és elemzésének lehetővé tétele érdekében.

(90)

A személyes adatok ezen irányelv alapján történő kezelését – beleértve a személyes adatok illetékes hatóságok általi cseréjét vagy továbbítását is – az (EU) 2016/679 rendelettel, valamint a 2002/58/EK (13) és az (EU) 2016/680 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban kell végezni. A személyes adatok uniós intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek általi kezelését az (EU) 2016/794 (14), az (EU) 2018/1725 (15) és az (EU) 2018/1727 (16) európai parlamenti és tanácsi rendelettel vagy bármely más alkalmazandó uniós adatvédelmi szabállyal összhangban kell végezni.

(91)

Ez az irányelv minimumszabályokat állapít meg, ezért a tagállamok szabadon elfogadhatnak vagy fenntarthatnak szigorúbb büntetőjogi szabályokat a nőkkel szembeni erőszak területén a bűncselekményi tényállások és büntetések meghatározására vonatkozóan. Az ezen irányelvben az áldozatok jogaival kapcsolatban meghatározott rendelkezések tekintetében a tagállamok szigorúbb előírásokat tartalmazó rendelkezéseket is bevezethetnek vagy fenntarthatnak, többek között olyanokat, amelyek magasabb szintű védelmet és támogatást biztosítanak az áldozatok számára.

(92)

Mivel ezen irányelv célját – azaz azt, hogy a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelem és azok megelőzése Unió-szerte, közös minimumszabályok alapján történjen – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a tervezett intézkedések terjedelme és hatásai miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az EUSZ 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(93)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban Írország 2022. június 22-én kelt levelében bejelentette, hogy részt kíván venni ennek az irányelvnek az elfogadásában és alkalmazásában.

(94)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(95)

Az (EU) 2018/1725 rendelet 42. cikkének (1) bekezdésével összhangban konzultációra került sor az európai adatvédelmi biztossal, aki 2022. április 5-én nyilvánított véleményt,