|
ISSN 1977-0731 |
||
|
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 224 |
|
|
||
|
Magyar nyelvű kiadás |
Jogszabályok |
66. évfolyam |
|
|
|
|
|
(1) EGT-vonatkozású szöveg. |
|
HU |
Azok a jogi aktusok, amelyek címe normál szedéssel jelenik meg, a mezőgazdasági ügyek napi intézésére vonatkoznak, és rendszerint csak korlátozott ideig maradnak hatályban. Valamennyi más jogszabály címét vastagon szedik, és előtte csillag szerepel. |
II Nem jogalkotási aktusok
RENDELETEK
|
2023.9.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 224/1 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1753 RENDELETE
(2023. szeptember 11.)
a 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. és III. mellékletének a bizonyos termékekben, illetve azok felületén található piriproxifen megengedett szermaradék-határértékei tekintetében történő módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről, valamint a 91/414/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2005. február 23-i 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjára és 49. cikkének (2) bekezdésére,
mivel:
|
(1) |
A piriproxifen tekintetében alkalmazandó maradékanyag-határértékeket (a továbbiakban: MRL-ek) a 396/2005/EK rendelet III. mellékletének A. része állapította meg. |
|
(2) |
A piriproxifen tekintetében érvényben lévő MRL-ek felülvizsgálatáról az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) indokolással ellátott véleményt adott ki a 396/2005/EK rendelet 12. cikke (1) bekezdésének megfelelően (2). A Hatóság ajánlása szerint – az MRL-ek észszerűen elérhető legalacsonyabb szinten való meghatározásának elvével összhangban és a jelenlegi helyes mezőgazdasági gyakorlatokat kellően alátámasztó adatok alapján – a piriproxifen tekintetében a sertés-, szarvasmarha-, kecske- és lófélék izom-, zsír-, máj- és veseszöveteire, valamint a tehén- és lótejre vonatkozóan érvényben lévő MRL-eket a kimutatási határra célszerű csökkenteni. Mivel nem merül fel a fogyasztókat érintő kockázat, az említett termékek tekintetében a piriproxifenre vonatkozó MRL-t a Hatóság által megállapított szinten indokolt rögzíteni a 396/2005/EK rendelet II. mellékletében. |
|
(3) |
A Hatóság továbbá arra a következtetésre jutott, hogy a mandula, a gesztenye, a mogyoró, a pekándió, a pisztácia, a dió, a fenyőmag, az almatermésűek, a szőlő, az étkezési olajbogyó, a kakiszilva/datolyaszilva, az ananász, a paradicsom, az étkezési paprika, a padlizsán/tojásgyümölcs, az ehető héjú kabakosok és a görögdinnye esetében a piriproxifenre vonatkozóan meghatározott MRL-eket – az MRL-ek észszerűen elérhető legalacsonyabb szinten való meghatározásának elvével összhangban, továbbá a jelenlegi helyes mezőgazdasági gyakorlatok és a Codex által meghatározott, a fogyasztókra nézve bizonyítottan biztonságos maximális szermaradék-határértékek (CXL-ek) alapján – csökkenteni kell (3). A Hatóság emellett megállapította, hogy a sárgabarack/kajszi, az őszibarack, a szilva, a szamóca, a mangó, a papája, a dinnye, a gyapotmag és a tea esetében a piriproxifenre vonatkozóan meghatározott MRL-eket – a jelenlegi helyes mezőgazdasági gyakorlatok és a fogyasztókra nézve bizonyítottan biztonságos CXL-ek alapján – fenn kell tartani3 (4). A Hatóság további következtetése szerint a citrusfélék, a cseresznye és7 a kumkvat/japán törpemandarin esetében a piriproxifenre vonatkozóan megállapított MRL-eket – a jelenlegi helyes mezőgazdasági gyakorlatok és a fogyasztókra nézve bizonyítottan biztonságos CXL-ek alapján – növelni kell. Mivel a Hatóság egy indokolással ellátott korábbi véleményében (5) megerősítette, hogy a banán esetében a piriproxifenre vonatkozóan meghatározott MRL a fogyasztókra nézve biztonságos, az említett MRL-t fenn lehet tartani. Mivel azonban egyes információk nem álltak rendelkezésre, a kockázatkezelők részéről további vizsgálatra volt szükség. Ezért, bár a mandula, a gesztenye, a mogyoró, a pekándió, a pisztácia, a dió, a fenyődiómag, az almatermésűek, a szőlő, az étkezési olajbogyó, a kakiszilva/datolyaszilva, az ananász, a paradicsom, az étkezési paprika, a padlizsán/tojásgyümölcs, az ehető héjú kabakosok, a görögdinnye, a sárgabarack/kajszi, az őszibarack, a szilva, a szamóca, a mangó, a papája, a dinnye, a gyapotmag, a tea, a citrusfélék, a cseresznye, a kumkvat/japán törpemandarin és a banán vonatkozásában meghatározott MRL-ek biztonságosnak tekinthetők, felül fogják vizsgálni őket. A felülvizsgálat figyelembe fogja venni az e rendelet kihirdetését követő két éven belül rendelkezésre álló információkat. Mivel nem merül fel a fogyasztókat érintő kockázat, az említett termékek tekintetében a piriproxifenre vonatkozó MRL-eket a Hatóság által megállapított szinteken indokolt rögzíteni a 396/2005/EK rendelet II. mellékletében. |
|
(4) |
Mivel a Hatóság megállapította, hogy nem állnak rendelkezésre a piriproxifennel kapcsolatban olyan szermaradék-vizsgálatok, amelyekből az ausztráliai mogyoróra/makadámdióra, az avokádóra, a gránátalmára, a csirimojóra/krémalmára, a burgonyára, az édesburgonyára/batátára és a jamszgyökérre, a cukorrépától eltérő egyéb gyökér- és gyökgumós zöldségekre, a hagymafélékre, az okrára/bámiára, a sütőtökre, a káposztafélék gyökereitől és kis levelű terményeitől eltérő káposztafélékre, a salátára és egyéb salátafélékre, a spenótra és hasonló levelekre, a vízitormára, a cikóriasalátára, a fűszernövényekre és ehető virágokra, a hüvelyes zöldségekre, a szárukért termesztett zöldségekre, a (száraz) babra és a szójababra alkalmazható MRL-értékekre lehetne következtetni, a kockázatkezelők részéről további vizsgálatra volt szükség. Az MRL-érték megállapításához szükséges említett vizsgálatok hiányában a Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó termékek tekintetében az MRL-eket a 396/2005/EK rendelet II. mellékletének megfelelően a termékspecifikus kimutatási határérték szintjén indokolt rögzíteni. |
|
(5) |
A Bizottság konzultált az Európai Unióban növényvédő szerek maradékanyagaival foglalkozó referencialaboratóriumokkal arról, hogy szükséges-e az egyes kimutatási határértékek kiigazítása. A piriproxifen tekintetében az említett laboratóriumok olyan termékspecifikus kimutatási határértékeket javasoltak, amelyek analitikailag elérhetők. |
|
(6) |
A Bizottság a Kereskedelmi Világszervezeten keresztül kikérte az Unió kereskedelmi partnereinek véleményét az új MRL-ekről, és figyelembe vette megállapításaikat. |
|
(7) |
A 396/2005/EK rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell. |
|
(8) |
A termékek zavartalan forgalmazásának, feldolgozásának és fogyasztásának lehetővé tétele érdekében ez a rendelet nem alkalmazandó azokra a termékekre, amelyeket az új MRL-ek érvénybe lépése előtt állítottak elő az Unióban vagy hoztak be az Unió területére, és amelyek esetében a fogyasztók magas szintű védelme továbbra is biztosított. Ez valamennyi termékre fennáll. |
|
(9) |
Az új MRL-ek érvénybe lépése előtt elegendő időt kell biztosítani arra, hogy a tagállamok, a harmadik országok és az élelmiszer-vállalkozók felkészülhessenek az MRL-ek módosulásából fakadó követelmények teljesítésére. |
|
(10) |
Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
A 396/2005/EK rendelet II. és III. melléklete e rendelet mellékletének megfelelően módosul.
2. cikk
Az Unióban 2024. április 2. előtt előállított, vagy oda ezen időpontot megelőzően behozott termékekre a 396/2005/EK rendelet továbbra is az e rendeletben szereplő módosítások nélkül alkalmazandó.
3. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ezt a rendeletet 2024. április 2-től kell alkalmazni.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2023. szeptember 11-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 70., 2005.3.16., 1. o.
(2) Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság; Reasoned opinion on the review of the existing maximum residue levels for pyriproxyfen according to Article 12 of Regulation (EC) No 396/2005 (Indokolással ellátott vélemény a piriproxifen tekintetében érvényben lévő szermaradék-határértékeknek a 396/2005/EK rendelet 12. cikke szerinti felülvizsgálatáról); EFSA Journal 2022;20(11):7617.
(3) Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság; Scientific support for preparing an EU position in the 51st Session of the Codex Committee on Pesticide Residues (CCPR) (Tudományos alátámasztó munka a peszticid-szermaradékok Codex-bizottságának [CCPR] 51. ülésén képviselendő uniós álláspont előkészítéséhez); EFSA Journal 2019;17(7):5797.
(4) Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság; Scientific support for preparing an EU position for the 52nd Session of the Codex Committee on Pesticide Residues (CCPR) (Tudományos alátámasztó munka a peszticid-szermaradékok Codex-bizottságának [CCPR] 51. ülésén képviselendő uniós álláspont előkészítéséhez); EFSA Journal 2021;19(8):6766.
(5) Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság; Reasoned Opinion on the modification of the existing maximum residue level for pyriproxyfen in bananas (Indokolással ellátott vélemény a piriproxifenre a banán vonatkozásában megállapított jelenlegi MRL módosításáról); EFSA Journal 2016;14(2):4387.
MELLÉKLET
A 396/2005/EK rendelet II. és III. melléklete a következőképpen módosul:
|
1. |
A II. melléklet a piriproxifenre vonatkozó alábbi oszloppal egészül ki: „II. MELLÉKLET Növényvédőszer-maradékok és megengedett szermaradék-határértékek (mg/kg)
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
2. |
A III. melléklet A. részében a piriproxifenre vonatkozó oszlopot el kell hagyni. |
(*1) Az analitikai kimutathatóság alsó határát mutatja.
(1) Azon növényi és állati eredetű termékek teljes listája, amelyekre MRL-ek vonatkoznak, az I. mellékletben található.
|
2023.9.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 224/16 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1754 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2023. szeptember 11.)
a légi járművek üzemben tartásához kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról szóló 965/2012/EU rendelet német nyelvi változatának helyesbítéséről
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a polgári légi közlekedés területén alkalmazandó közös szabályokról és az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének létrehozásáról és a 2111/2005/EK, az 1008/2008/EK, a 996/2010/EU, a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 2014/30/EU és a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint az 552/2004/EK és a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 3922/91/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 4-i (EU) 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 31. cikke (1) bekezdésére,
mivel:
|
(1) |
A 965/2012/EU bizottsági rendelet (2) német nyelvi változata a III. melléklet ORO része FC alrésze 1. szakaszának ORO.FC.100 c) pontjában olyan hibát tartalmaz, amely az előírt szakszolgálati engedélyek és jogosítások tekintetében érinti az említett rendelkezés lényegét. |
|
(2) |
A 965/2012/EU rendelet német nyelvi változatát ezért ennek megfelelően helyesbíteni kell. Ez a helyesbítés a többi nyelvi változatot nem érinti. |
|
(3) |
Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 65. cikkének (1) bekezdésével létrehozott bizottságnak a 965/2012/EU rendelet elfogadását megelőzően megfogalmazott véleményével, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
(a magyar változatot nem érinti)
2. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező, és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2023. szeptember 11-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 212., 2018.8.22., 1. o.
(2) A Bizottság 965/2012/EU rendelete (2012. október 5.) a légi járművek üzemben tartásához kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról (HL L 296., 2012.10.25., 1. o.).
(3) Az Európai Parlament és a Tanács 216/2008/EK rendelete (2008. február 20.) a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról, valamint a 91/670/EGK tanácsi irányelv, az 1592/2002/EK rendelet és a 2004/36/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 79., 2008.3.19., 1. o.).
|
2023.9.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 224/18 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1755 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2023. szeptember 11.)
a zsírsavak desztillációs maradéka kis kockázatú hatóanyagnak az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyása meghosszabbításáról, valamint az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 20. cikke (1) bekezdésére, összefüggésben 22. cikke (1) bekezdésével,
mivel:
|
(1) |
A 2008/127/EK bizottsági irányelv (2) felvette a 91/414/EGK tanácsi irányelv (3) I. mellékletébe a zsírsavak desztillációs maradéka hatóanyagot. |
|
(2) |
Az 1107/2009/EK rendelet 78. cikkének (3) bekezdése szerint a 91/414/EGK irányelv I. mellékletében szereplő hatóanyagok az 1107/2009/EK rendelet értelmében jóváhagyott hatóanyagoknak tekintendők, és az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet (4) mellékletének A. részében foglalt felsorolásban is szerepelnek. |
|
(3) |
A zsírsavak desztillációs maradéka hatóanyagnak az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet mellékletének A. részében megállapított jóváhagyása 2024. december 15-én lejár. |
|
(4) |
A 844/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet (5) 1. cikkének megfelelően és az említett cikkben előírt határidőn belül kérelmet nyújtottak be a Csehországhoz, a referens tagállamhoz és Franciaországhoz, a társreferens tagállamhoz a zsírsavak desztillációs maradéka hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbítása iránt. |
|
(5) |
A kérelmező a 844/2012/EU végrehajtási rendelet 6. cikkének megfelelően benyújtotta az előírt kiegészítő dokumentációt a referens tagállamnak, a társreferens tagállamnak, a Bizottságnak és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (a továbbiakban: Hatóság). A referens tagállam a kérelmet elfogadhatónak találta. |
|
(6) |
A referens tagállam a társreferens tagállammal konzultálva elkészítette a hosszabbítási kérelmet értékelő jelentéstervezetet, amelyet 2021. február 25-én benyújtott a Hatósághoz és a Bizottsághoz. A referens tagállam a hosszabbítási kérelmet értékelő jelentéstervezetében a zsírsavak desztillációs maradéka jóváhagyásának meghosszabbítását javasolta. |
|
(7) |
A Hatóság közzétette a kiegészítő összefoglaló dokumentációt. A Hatóság ezenkívül észrevételezés céljából elküldte a kérelmezőnek és a tagállamoknak a megújításértékelő jelentés tervezetét, amelyről nyilvános konzultációt is indított. A Hatóság a kapott észrevételeket továbbította a Bizottságnak. |
|
(8) |
A Hatóság 2023. január 5-én eljuttatta a Bizottsághoz állásfoglalását (6), amely szerint a zsírsavak desztillációs maradéka várhatóan megfelel az 1107/2009/EK rendelet 4. cikkében előírt jóváhagyási kritériumoknak. |
|
(9) |
A Bizottság 2023. március 22-én, illetve 2023. május 25-én ismertette a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságával a zsírsavak desztillációs maradékára vonatkozó hosszabbítási jelentést és rendelettervezetet. |
|
(10) |
A Bizottság felkérte a kérelmezőt, hogy nyújtsa be észrevételeit a Hatóság következtetéséről, és – a 844/2012/EU végrehajtási rendelet 14. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdésének megfelelően – a hosszabbításra vonatkozó jelentésről. A kérelmező benyújtotta észrevételeit, és azokat a Bizottság alaposan megvizsgálta és figyelembe vette. |
|
(11) |
Legalább egy, a zsírsavak desztillációs maradéka hatóanyagot tartalmazó növényvédő szer egy vagy több reprezentatív felhasználása tekintetében megállapítást nyert, hogy az 1107/2009/EK rendelet 4. cikkében előírt jóváhagyási kritériumok teljesülnek. |
|
(12) |
A Bizottság továbbá úgy ítélte meg, hogy a zsírsavak desztillációs maradéka az 1107/2009/EK rendelet 22. cikke értelmében vett kis kockázatú hatóanyag. A zsírsavak desztillációs maradéka nem minősül aggályos anyagnak, és megfelel az 1107/2009/EK rendelet II. mellékletének 5. pontjában meghatározott feltételeknek. |
|
(13) |
Ezért helyénvaló meghosszabbítani a zsírsavak desztillációs maradéka kis kockázatú hatóanyagként történő jóváhagyását. |
|
(14) |
Az 1107/2009/EK rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a rendelet 6. cikkével összefüggésben értelmezett rendelkezései értelmében, valamint a jelenlegi tudományos és műszaki ismeretek és a kockázatértékelés eredménye fényében azonban a növényvédő szerekben felhasználandó hatóanyag biztonságosságának biztosítása érdekében meg kell határozni a zsírsavak desztillációs maradéka minimális tisztaságát és a zsírsavak desztillációs maradéka nikkelszennyeződésének maximális szintjét. |
|
(15) |
Az 540/2011/EU végrehajtási rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell. |
|
(16) |
Az (EU) 2023/1446 bizottsági végrehajtási rendelet (7)2024. december 15-ig meghosszabbította a zsírsavak desztillációs maradéka jóváhagyási időtartamát, hogy a jóváhagyás meghosszabbítására irányuló eljárást a hatóanyag jóváhagyási időtartamának lejárta előtt le lehessen zárni. Ugyanakkor, mivel a jóváhagyás meghosszabbítására vonatkozó határozatot a lejárat kiterjesztett időpontját megelőzően meghozták, ennek a rendeletnek már korábban alkalmazandóvá kell válnia. |
|
(17) |
Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
A hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbítása
Az I. mellékletben meghatározott zsírsavak desztillációs maradéka hatóanyag jóváhagyása az ugyanabban a mellékletben foglalt feltételekkel meghosszabbításra kerül.
2. cikk
Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet módosításai
Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet melléklete a II. mellékletnek megfelelően módosul.
3. cikk
Hatálybalépés és az alkalmazás kezdőnapja
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ezt a rendeletet 2023. november 1-jétől kell alkalmazni.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2023. szeptember 11-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 309., 2009.11.24., 1. o.
(2) A Bizottság 2008/127/EK irányelve (2008. december 18.) a 91/414/EGK tanácsi irányelv egyes hatóanyagok felvétele céljából történő módosításáról (HL L 344., 2008.12.20., 89. o.).
(3) A Tanács 91/414/EGK irányelve (1991. július 15.) a növényvédő szerek forgalomba hozataláról (HL L 230., 1991.8.19., 1. o.).
(4) A Bizottság 540/2011/EU végrehajtási rendelete (2011. május 25.) az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról (HL L 153., 2011.6.11., 1. o.).
(5) A Bizottság 844/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. szeptember 18.) a hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozó eljárás végrehajtásához szükséges rendelkezéseknek a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megállapításáról (HL L 252., 2012.9.19., 26. o.).
(6) Conclusion on the peer review of the pesticide risk assessment of the active substance fat distillation residues (A zsírsavak desztillációs maradéka hatóanyagú növényvédő szereknél felmerülő kockázatok felméréséről szóló szakértői értékelésből levont következtetések), EFSA Journal doi:10.2903/j.efsa.2023,7811.
(7) A Bizottság (EU) 2023/1446 végrehajtási rendelete (2023. július 12.) az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek a 2,5-diklór-benzoesav-metil-észter, az ecetsav, az alumínium-ammónium-szulfát, az alumínium-foszfid, az alumínium-szilikát, a kalcium-karbid, a cimoxanil, a dodemorf, az etilén, a teafakivonat, a zsírsavak desztillációs maradéka, a C7–C20 zsírsavak, a flonikamid (IKI-220), a gibberellinsav, a gibberellinek, a haloszulfuron-metil, a hidrolizált fehérjék, a vas-szulfát, a magnézium-foszfid, a maltodextrin, a metamitron, a növényi olajok/szegfűszegolaj, a növényi olajok/repceolaj, a növényi olajok/fodormentaolaj, a piretrinek, a szulkotrion, a tebukonazol és a karbamid hatóanyagok jóváhagyási időtartamának meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról (HL L 178., 2023.7.13., 1. o.).
I. MELLÉKLET
|
Közhasználatú név, azonosító szám |
IUPAC-név |
Tisztaság (1) |
Jóváhagyás dátuma |
Jóváhagyás lejárta |
Egyedi rendelkezések |
|
Zsírsavak desztillációs maradéka CAS-szám: nincs CIPAC-szám: 915 |
Nem áll rendelkezésre |
≥ 400 g/kg hasított zsírsav (szabad/észterezett) palmitinsav, a hasított zsírsavak legalább 19 %-a sztearinsav, a hasított zsírsavak legalább 18 %-a olajsav, a hasított zsírsavak legalább 37 %-a Savszám: min 70 mg KOH/g A következő szennyeződés toxikológiai szempontból aggályos, ezért koncentrációja a műszaki minőségű anyagban nem haladhatja meg a következő szinteket: nikkel, max. 0,1 g/kg |
2023. november 1. |
2038. október 31. |
Az 1107/2009/EK rendelet 29. cikkének (6) bekezdésében említett egységes alapelvek érvényesítése érdekében figyelembe kell venni a zsírsavak desztillációs maradékáról szóló hosszabbítási jelentésben és különösen annak I. és II. függelékében található megállapításokat. A felhasználási feltételek között adott esetben kockázatcsökkentő intézkedéseknek is szerepelniük kell. |
(1) A hatóanyagok azonosításával és specifikációjával kapcsolatban további részletek a hosszabbítási jelentésben találhatók.
II. MELLÉKLET
Az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet melléklete a következőképpen módosul:
|
1. |
Az A. részben a zsírsavak desztillációs maradékára vonatkozó 229. bejegyzést el kell hagyni. |
|
2. |
a D. rész a következő bejegyzéssel egészül ki:
|
(1) A hatóanyagok azonosításával és specifikációjával kapcsolatban további részletek a hosszabbítási jelentésben találhatók.
|
2023.9.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 224/23 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1756 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2023. szeptember 11.)
a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) kis kockázatú hatóanyagnak az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyása meghosszabbításáról, valamint az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 20. cikke (1) bekezdésére, összefüggésben 22. cikke (1) bekezdésével,
mivel:
|
(1) |
A 2008/113/EK bizottsági irányelv (2) felvette a 91/414/EGK tanácsi irányelv (3) I. mellékletébe a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) hatóanyagot. |
|
(2) |
A 91/414/EGK irányelv I. mellékletében szereplő hatóanyagok az 1107/2009/EK rendelet értelmében jóváhagyott hatóanyagoknak tekintendők, és az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet (4) mellékletének A. részében foglalt felsorolásban is szerepelnek. |
|
(3) |
A Cydia pomonella granulovirus (CpGV) hatóanyagnak az 540/2011/EU végrehajtási rendelet melléklete A. részében megállapított jóváhagyása 2024. augusztus 15-én lejár. |
|
(4) |
A 844/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet (5) 1. cikkének megfelelően és az említett cikkben előírt határidőn belül kérelmet nyújtottak be Németországhoz, a referens tagállamhoz és Hollandiához, a társreferens tagállamhoz a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbítása iránt. |
|
(5) |
A kérelmező a 844/2012/EU végrehajtási rendelet 6. cikkének megfelelően benyújtotta az előírt kiegészítő dokumentációt a referens tagállamnak, a társreferens tagállamnak, a Bizottságnak és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (a továbbiakban: Hatóság). A referens tagállam a kérelmet elfogadhatónak találta. |
|
(6) |
A referens tagállam a társreferens tagállammal konzultálva elkészítette a hosszabbítási kérelmet értékelő jelentéstervezetet, amelyet 2020. október 16-án benyújtott a Hatósághoz és a Bizottsághoz. A referens tagállam a hosszabbítási kérelmet értékelő jelentéstervezetében a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) jóváhagyásának meghosszabbítását javasolta. |
|
(7) |
A Hatóság közzétette a kiegészítő összefoglaló dokumentációt. A Hatóság ezenkívül észrevételezés céljából elküldte a kérelmezőnek és a tagállamoknak a megújításértékelő jelentés tervezetét, amelyről nyilvános konzultációt is indított. A Hatóság a kapott észrevételeket továbbította a Bizottságnak. |
|
(8) |
A Hatóság 2022. október 4-én eljuttatta a Bizottsághoz az arra vonatkozó következtetését (6), hogy a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) várhatóan megfelel az 1107/2009/EK rendelet 4. cikkében előírt jóváhagyási kritériumoknak. |
|
(9) |
A Bizottság a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) tekintetében 2023. március 22-én ismertette a hosszabbításra vonatkozó jelentést, 2023. május 24-én pedig e rendelet tervezetét a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságával. |
|
(10) |
A Bizottság felkérte a kérelmezőt, hogy nyújtsa be észrevételeit a Hatóság következtetéséről, és – a 844/2012/EU végrehajtási rendelet 14. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdésének megfelelően – a hosszabbításra vonatkozó jelentésről. A kérelmező benyújtotta észrevételeit, és azokat a Bizottság alaposan megvizsgálta és figyelembe vette. |
|
(11) |
Legalább egy, a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) hatóanyagot tartalmazó növényvédő szer egy vagy több reprezentatív felhasználása tekintetében megállapítást nyert, hogy az 1107/2009/EK rendelet 4. cikkében előírt jóváhagyási kritériumok teljesülnek. |
|
(12) |
A Bizottság továbbá úgy ítélte meg, hogy a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) az 1107/2009/EK rendelet 22. cikke értelmében vett kis kockázatú hatóanyag. A Cydia pomonella granulovirus (CpGV) teljesíti az 1107/2009/EK rendelet II. mellékletének 5. pontjában meghatározott feltételeket, mivel a Baculoviridae családba tartozik, és egyetlen nem célzott rovarra sem gyakorolt káros hatást. |
|
(13) |
Ezért helyénvaló meghosszabbítani a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) mint kis kockázatú anyag jóváhagyását. |
|
(14) |
Az 1107/2009/EK rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a rendelet 6. cikkével összefüggésben értelmezett rendelkezései értelmében, valamint a jelenlegi tudományos és műszaki ismeretek és a kockázatértékelés eredménye fényében azonban bizonyos feltételeket elő kell írni a releváns mikrobiológiai szennyeződésre vonatkozó határértékek teljesítésének, valamint a szert kezelők és más dolgozók védelmének biztosítása érdekében, figyelembe véve, hogy a mikroorganizmusok önmagukban potenciális szenzibilizálóknak minősülnek. |
|
(15) |
Az 540/2011/EU végrehajtási rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell. |
|
(16) |
Az (EU) 2023/689 bizottsági végrehajtási rendelet (7)2024. augusztus 15-ig meghosszabbította a Cydia pomonella granulovirus (CpGV) jóváhagyási időszakát annak érdekében, hogy a jóváhagyás meghosszabbítására irányuló eljárást az említett hatóanyag jóváhagyási időtartamának lejárta előtt le lehessen zárni. Ugyanakkor, mivel a jóváhagyás meghosszabbítására vonatkozó határozatot a lejárat kiterjesztett időpontját megelőzően meghozták, ennek a rendeletnek már korábban alkalmazandóvá kell válnia. |
|
(17) |
Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
A hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbítása
Az I. mellékletben meghatározott Cydia pomonella granulovirus (CpGV) hatóanyag jóváhagyása az ugyanabban a mellékletben foglalt feltételekkel meghosszabbításra kerül.
2. cikk
Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet módosításai
Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet melléklete e rendelet II. mellékletének megfelelően módosul.
3. cikk
Hatálybalépés és alkalmazás
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ezt a rendeletet 2023. november 1-jétől kell alkalmazni.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2023. szeptember 11-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 309., 2009.11.24., 1. o.
(2) A Bizottság 2008/113/EK irányelve (2008. december 8.) a 91/414/EGK tanácsi irányelvnek a mikroorganizmusok hatóanyagként való felvétele tekintetében történő módosításáról (HL L 330., 2008.12.9., 6. o.).
(3) A Tanács 91/414/EGK irányelve (1991. július 15.) a növényvédő szerek forgalomba hozataláról (HL L 230., 1991.8.19., 1. o.).
(4) A Bizottság 540/2011/EU végrehajtási rendelete (2011. május 25.) az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról (HL L 153., 2011.6.11., 1. o.).
(5) A Bizottság 844/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. szeptember 18.) a hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozó eljárás végrehajtásához szükséges rendelkezéseknek a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megállapításáról (HL L 252., 2012.9.19., 26. o.).
(6) EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság), 2022. Peer review of the pesticide risk assessment of the active substance Cydia pomonella granulovirus (CpGV) (A Cydia pomonella granulovirus (CpGV) hatóanyagú növényvédő szereknél felmerülő kockázatok értékelésének szakmai vizsgálata), EFSA Journal 2022; 20(11):7630. Online elérhető a következő címen: www.efsa.europa.eu.
(7) A Bizottság (EU) 2023/689 végrehajtási rendelete (2023. március 20.) az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeletnek a Bacillus subtilis (Cohn 1872) QST 713 törzse, a Bacillus thuringiensis ssp. aizawai ABTS-1857 és GC-91 törzse, a Bacillus thuringiensis ssp. israeliensis (H-14 szerotípus) AM65-52 törzse, a Bacillus thuringiensis ssp. kurstaki ABTS 351, PB 54, SA 11, SA12 és EG 2348 törzse, a Beauveria bassiana ATCC 74040 és GHA törzse, a klodinafop, a Cydia pomonella Granulovirus (CpGV), a ciprodinil, a diklórprop-P, a fenpiroximát, a foszetil, a malation, a mepanipirim, a metkonazol, a metrafenon, a pirimikarb, piridaben, a pirimetanil, a rimszulfuron, a spinozad, a Trichoderma asperellum (korábban T. harzianum) ICC012, T25 és TV1 törzse, a Trichoderma atroviride (korábban T. harzianum) T11 törzse, a Trichoderma gamsii (korábban T. viride) ICC080 törzse, a Trichoderma harzianum T-22 és ITEM 908 törzse, a triklopir, a trinexapak, a tritikonazol és a ziram hatóanyag jóváhagyási időtartamának meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról (HL L 91., 2023.3.29., 1. o.).
I. MELLÉKLET
|
Közhasználatú név, azonosító szám |
IUPAC-név |
Tisztaság (1) |
Jóváhagyás dátuma |
Jóváhagyás lejárta |
Egyedi rendelkezések |
||||
|
Cydia pomonella granulovirus (CpGV) |
Tárgytalan |
Bacillus cereus: < 1×107 CFU/g a készítményekben. |
2023. november 1. |
2038. október 31. |
Az 1107/2009/EK rendelet 29. cikkének (6) bekezdésében említett egységes alapelvek érvényesítése érdekében figyelembe kell venni a Cydia pomonella granulovirusról (CpGV) szóló felülvizsgálati jelentésben és különösen annak I. és II. függelékében található megállapításokat. Az átfogó értékelésben a tagállamoknak fokozott figyelmet kell fordítaniuk a következőkre:
A felhasználási feltételek között adott esetben kockázatcsökkentő intézkedéseknek is szerepelniük kell. |
(1) A hatóanyag azonosítására és specifikációjára vonatkozó további részletek a PLAN/2023/240 vizsgálati jelentésben találhatók.
(2) https://ec.europa.eu/food/system/files/2016-10/pesticides_ppp_app-proc_guide_phys-chem-ana_microbial-contaminant-limits.pdf
II. MELLÉKLET
Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet melléklete az alábbiak szerint módosul:
|
1. |
Az A. részben a Cydia pomonella granulovirusra (CpGV) vonatkozó 198. bejegyzést el kell hagyni. |
|
2. |
A D. rész a következő bejegyzéssel egészül ki:
|
(1) A hatóanyag azonosítására és specifikációjára vonatkozó további részletek a PLAN/2023/240 vizsgálati jelentésben találhatók.
(2) https://ec.europa.eu/food/system/files/2016-10/pesticides_ppp_app-proc_guide_phys-chem-ana_microbial-contaminant-limits.pdf”
|
2023.9.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 224/28 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1757 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2023. szeptember 11.)
az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek a benszulfuron, a klórmekvát, a klórtoluron, a klomazon, a daminozid, a deltametrin, az eugenol, a fludioxonil, a flufenacet, a flumetralin, a fosztiazát, a geraniol, az MCPA, az MCPB, a propakizafop, a proszulfokarb, a kizalofop-P-etil, a kizalofop-P-tefuril, a nátrium-5-nitroguajakolát, a nátrium-o-nitrofenolát, a nátrium-p-nitrofenolát, a szulfuril-fluorid, a tebufenpirad, a timol és a tritoszulfuron hatóanyagok jóváhagyási időtartamának meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 17. cikke első bekezdésére,
mivel:
|
(1) |
Az 1107/2009/EK rendelet 78. cikkének (3) bekezdése szerint a 91/414/EGK tanácsi irányelv (2) I. mellékletében szereplő hatóanyagok az 1107/2009/EK rendelet értelmében jóváhagyott hatóanyagoknak tekintendők, és az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet (3) mellékletének A. részében foglalt felsorolásban is szerepelnek. Az 1107/2009/EK rendelet alapján jóváhagyott hatóanyagokat az 540/2011/EU végrehajtási rendelet mellékletének B. része, az 1107/2009/EK rendelet alapján helyettesítésre jelölt anyagokként jóváhagyott hatóanyagokat pedig az említett melléklet E. része sorolja fel. |
|
(2) |
A benszulfuron, a klórmekvát, a klórtoluron, a klomazon, a daminozid, a deltametrin, a fludioxonil, a flufenacet, a fosztiazát, az MCPA, az MCPB, a propakizafop, a proszulfokarb, a kizalofop-P-etil, a kizalofop-P-tefuril, a nátrium-5-nitroguajakolát, a nátrium-o-nitrofenolát, a nátrium-p-nitrofenolát, a szulfuril-fluorid, a tebufenpirad és a tritoszulfuron hatóanyagok szerepelnek az 540/2011/EU végrehajtási rendelet mellékletének A. részében. Az eugenol, a geraniol és a timol hatóanyagokat az említett melléklet B. része, a flumetralin hatóanyagot pedig az E. része sorolja fel. |
|
(3) |
Az (EU) 2022/1480 bizottsági végrehajtási rendelet (4)2023. október 31-ig meghosszabbította a benszulfuron, a klórtoluron, a klomazon, a daminozid, a deltametrin, a fludioxonil, a flufenacet, a fosztiazát, az MCPA, az MCPB, a proszulfokarb, a nátrium-5-nitroguajakolát, a nátrium-o-nitrofenolát, a nátrium-p-nitrofenolát és a tebufenpirád hatóanyagok jóváhagyási időtartamát, 2023. november 30-ig meghosszabbította a klórmekvát, a propakizafop, a kizalofop-P-etil, kizalofop-P-tefuril és tritoszulfuron hatóanyagok jóváhagyási időtartamát, továbbá 2023. december 11-ig meghosszabbította a flumetralin hatóanyag jóváhagyási időtartamát. |
|
(4) |
Az (EU) 2018/184 bizottsági végrehajtási rendelet (5)2023. október 31-ig meghosszabbította a szulfuril-fluorid hatóanyag jóváhagyási időtartamát. |
|
(5) |
Az eugenol hatóanyag jóváhagyása az 546/2013/EU bizottsági végrehajtási rendeletnek (6) megfelelően 2023. november 30-án lejár. |
|
(6) |
A geraniol hatóanyag jóváhagyása az 570/2013/EU bizottsági végrehajtási rendeletnek (7) megfelelően 2023. november 30-án lejár. |
|
(7) |
A timol hatóanyag jóváhagyása az 568/2013/EU bizottsági végrehajtási rendeletnek (8) megfelelően 2023. november 30-án lejár. |
|
(8) |
Az említett hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítása érdekében a 844/2012/EU bizottsági végrehajtási rendeletnek (9) megfelelően kérelmeket és kiegészítő dokumentációt nyújtottak be. Az érintett referens tagállamok valamennyi kérelmet elfogadhatónak nyilvánítottak. |
|
(9) |
A klórmekvát, az eugenol, a flumetralin, a fosztiazát, a geraniol, a propakizafop, a proszulfokarb, a kizalofop-P-etil, a kizalofop-P-tefuril, a nátrium-5-nitroguajakolát, a nátrium-o-nitrofenolát, a nátrium-p-nitrofenolát, a szulfuril-fluorid, a tebufenpirad és a timol hatóanyagok vonatkozásában az érintett referens tagállamok még nem véglegesítették a 844/2012/EU végrehajtási rendelet 11. cikke szerinti kockázatértékelést. |
|
(10) |
A benszulfuron, a klórtoluron, a deltametrin, az MCPA és az MCPB hatóanyagok tekintetében az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (a továbbiakban: Hatóság) további időre van szüksége ahhoz, hogy állásfoglalást fogadjon el, ami adott esetben szakértői konzultációt tesz szükségessé. Ezenkívül további időre van szükség ahhoz, hogy a Bizottság elfogadja az ezt követő kockázatkezelési határozatot. |
|
(11) |
A klomazon, a daminozid, a fludioxonil, a flufenacet és a tritoszulfuron hatóanyagok tekintetében a Hatóság az 1107/2009/EK rendelet II. mellékletének 3.6.5. és 3.8.2. pontjában meghatározott jóváhagyási kritériumok értékelése céljából további információkat kért a 844/2012/EU végrehajtási rendelet 13. cikke (3a) bekezdésének első albekezdése szerint, és azokat a kérelmezők a Hatóság által megállapított határidőn belül benyújtották. Ugyanakkor további időre van szükség ahhoz, hogy a Hatóság értékelje a kapott információkat, és következtetést fogadjon el arról, hogy a hatóanyagok várhatóan megfelelnek-e a jóváhagyási kritériumoknak, valamint ahhoz, hogy a Bizottság elfogadja az ezt követő kockázatkezelési határozatot. |
|
(12) |
Tekintettel arra, hogy a vonatkozó jóváhagyási időszakok 2023. október 31-i, 2023. november 30-i, illetve 2023. december 11-i lejárta előtt valószínűleg nem lehet határozatot hozni e hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbításáról, és hogy a meghosszabbítási eljárások elhúzódásának okai az érintett kérelmezőkön kívül állnak, a hatóanyagok jóváhagyási időtartamát meg kell hosszabbítani annak érdekében, hogy lehetővé váljon a szükséges értékelések elvégzése és a jóváhagyás meghosszabbítása iránti kérelemre vonatkozó szabályozási döntéshozatali eljárások véglegesítése. |
|
(13) |
Mivel a kockázatértékelést a referens tagállamok még nem véglegesítették, és figyelembe véve az egyes megújítási eljárások fennmaradó lépéseinek befejezéséhez szükséges időt, a klórmekvát, a fosztiazát, a propakizafop, a proszulfokarb, a kizalofop-P-etil, a kizalofop-P-tefuril, a nátrium-5-nitroguajakolát, a nátrium-o-nitrofenolát, a nátrium-p-nitrofenolát, a szulfuril-fluorid és a tebufenpirad hatóanyagok esetében a meghosszabbítás időtartamát harminckilenc hónapban, az eugenol, a flumetralin, a geraniol és a timol hatóanyagok esetében pedig huszonkilenc hónapban kell megállapítani. |
|
(14) |
Mivel a Hatóságnak további időre van szüksége ahhoz, hogy következtetést vonjon le a benszulfuron, a klórtoluron, a deltametrin, az MCPA és az MCPB hatóanyagok kockázatértékeléséről, ami adott esetben szakértői konzultációt tesz szükségessé, e hatóanyagok esetében a meghosszabbítás időtartamát harminchárom és fél hónapban kell megállapítani. |
|
(15) |
Mivel a Hatóság az 1107/2009/EK rendelet II. mellékletének 3.6.5. és 3.8.2. pontjában meghatározott jóváhagyási kritériumok értékelése céljából további információkat kért, a daminozid hatóanyag esetében a meghosszabbítás időtartamát huszonkét és fél hónapban kell megállapítani, és figyelembe véve, hogy további időre van szükség az értékeléshez, a klomazon, a fludioxonil, a flufenacet és a tritoszulfuron hatóanyagok esetében a meghosszabbítás időtartamát tizenkilenc és fél hónapban kell megállapítani. |
|
(16) |
Az 540/2011/EU végrehajtási rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell. |
|
(17) |
Abban az esetben, ha a Bizottság olyan rendeletet fogad el, amelynek értelmében az e rendelet mellékletében említett valamely hatóanyag jóváhagyása nem kerül meghosszabbításra, a Bizottság a lejárat időpontjaként vagy az e rendelet hatálybalépése előtt érvényben lévő időpontot, vagy az azon rendelet hatálybalépésének időpontjában érvényben lévő időpontot határozza meg, amelynek értelmében a hatóanyag jóváhagyása nem kerül meghosszabbításra, attól függően, hogy melyik időpont a későbbi. Azokban az esetekben, amikor a Bizottság az e rendelet mellékletében említett valamely hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozó rendeletet fogad el – a körülményeknek megfelelően – a lehető legkorábbi alkalmazási időpontot tűzi ki. |
|
(18) |
Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet melléklete e rendelet mellékletének megfelelően módosul.
2. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2023. szeptember 11-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 309., 2009.11.24., 1. o.
(2) A Tanács 91/414/EGK irányelve (1991. július 15.) a növényvédő szerek forgalomba hozataláról (HL L 230., 1991.8.19., 1. o.).
(3) A Bizottság 540/2011/EU végrehajtási rendelete (2011. május 25.) az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról (HL L 153., 2011.6.11., 1. o.).
(4) A Bizottság (EU) 2022/1480 végrehajtási rendelete (2022. szeptember 7.) az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek a 2-fenilfenol (beleértve sóit is, mint például a nátriumsóját), a 8-hidroxikinolin, az amidoszulfuron, a bifenox, a klórmekvát, a klórtoluron, a klofentezin, a klomazon, a daminozid, a deltametrin, a dikamba, a difenokonazol, a diflufenikan, a dimetaklór, az eszfenvalerát, az etofenprox, a fenoxaprop-P, a fenpropidin, a fenpirazamin, a fludioxonil, a flufenacet, a flumetralin, a fosztiazát, a lenacil, az MCPA, az MCPB, a nikoszulfuron, a paraffinolajok, a paraffinolaj, a penkonazol, a pikloram, a prohexadion, a propakizafop, a proszulfokarb, a kizalofop-P-etil, a kizalofop-P-tefuril, a nátrium-5-nitroguajakolát, a nátrium-o-nitrofenolát, a nátrium-p-nitrofenolát, a kén, a tebufenpirád, a tetrakonazol, a triallát, a trifluszulfuron és a tritoszulfuron hatóanyagok jóváhagyási időtartamának meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról (HL L 233., 2022.9.8., 43. o.).
(5) A Bizottság (EU) 2018/184 végrehajtási rendelete (2018. február 7.) az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek a FEN 560 (más néven görögszéna vagy görögszénamagpor) és a szulfuril-fluorid hatóanyagok jóváhagyási időtartamának meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról (HL L 34., 2018.2.8., 10. o.).
(6) A Bizottság 546/2013/EU végrehajtási rendelete (2013. június 14.) az eugenol hatóanyagnak a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyásáról, továbbá az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet mellékletének módosításáról (HL L 163., 2013.6.15., 17. o.).
(7) A Bizottság 570/2013/EU végrehajtási rendelete (2013. június 17.) a geraniol hatóanyagnak a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyásáról, továbbá az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet mellékletének módosításáról (HL L 168., 2013.6.20., 18. o.).
(8) A Bizottság 568/2013/EU végrehajtási rendelete (2013. június 18.) a timol hatóanyagnak a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyásáról, továbbá az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet mellékletének módosításáról (HL L 167., 2013.6.19., 33. o.).
(9) A Bizottság 844/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. szeptember 18.) a hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozó eljárás végrehajtásához szükséges rendelkezéseknek a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megállapításáról (HL L 252., 2012.9.19., 26. o.), amely a hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozó eljárás végrehajtásához szükséges rendelkezéseknek az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megállapításáról és a 844/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2020. november 20-i (EU) 2020/1740 bizottsági végrehajtási rendelet (HL L 392., 2020.11.23., 20. o.) 17. cikke értelmében továbbra is alkalmazandó az említett hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítására irányuló eljárásra.
MELLÉKLET
Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet melléklete az alábbiak szerint módosul:
1.
Az A. rész a következőképpen módosul:|
1. |
a 40. sor („Deltametrin”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2026. augusztus 15.” lép; |
|
2. |
a 65. sor („Flufenacet”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2025. június 15.” lép; |
|
3. |
a 69. sor („Fosztiazát”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. január 31.” lép; |
|
4. |
a 102. sor („Klórtoluron”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2026. augusztus 15.” lép; |
|
5. |
a 104. sor („Daminozid”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2025. szeptember 15.” lép; |
|
6. |
a 107. sor („MCPA”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2026. augusztus 15.” lép; |
|
7. |
a 108. sor („MCPB”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2026. augusztus 15.” lép; |
|
8. |
a 160. sor („Proszulfokarb”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. január 31.” lép; |
|
9. |
a 161. sor („Fludioxonil”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2025. június 15.” lép; |
|
10. |
a 162. sor („Klomazon”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2025. június 15.” lép; |
|
11. |
a 186. sor („Tritoszulfuron”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2025. július 15.” lép; |
|
12. |
a 271. sor („Benszulfuron”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2026. augusztus 15.” lép; |
|
13. |
a 272. sor („Nátrium-5-nitroguajakolát”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. január 31.” lép; |
|
14. |
a 273. sor („Nátrium-o-nitrofenolát”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. január 31.” lép; |
|
15. |
a 274. sor („Nátrium-p-nitrofenolát”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. január 31.” lép; |
|
16. |
a 275. sor („Tebufenpirad”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. január 31.” lép; |
|
17. |
a 276. sor („Klórmekvát”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. február 28.” lép; |
|
18. |
a 278. sor („Propakizafop”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. február 28.” lép; |
|
19. |
a 279. sor („Kizalofop-P-etil” és „Kizalofop-P-tefuril”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. február 28.” lép; |
|
20. |
a 307. sor („Szulfuril-fluorid”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2027. január 31.” lép. |
2.
A B. rész a következőképpen módosul:|
1. |
a 45. sor („Eugenol”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2026. április 30.” lép; |
|
2. |
a 46. sor („Geraniol”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2026. április 30.” lép; |
|
3. |
a 47. sor („Timol”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „2026. április 30.” lép. |
3.
Az E. rész a következőképpen módosul:|
|
az 1. sor („Flumetralin”) hatodik oszlopában („Jóváhagyás lejárta”) megadott dátum helyébe „ 2026. május 11. ” lép. |
|
2023.9.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 224/34 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1758 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2023. szeptember 11.)
a „SALVECO SALVESAFE PRODUCTS” biocid termékcsalád 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló, 2012. május 22-i 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 44. cikke (5) bekezdésének első albekezdésére,
mivel:
|
(1) |
2019. április 26-án a Salveco SAS az 528/2012/EU rendelet 43. cikkének (1) bekezdésével összhangban kérelmet nyújtott be az Európai Vegyianyag-Ügynökséghez (a továbbiakban: Ügynökség) egy, a rendelet V. melléklete szerinti 2., 3. és 4. terméktípushoz tartozó, „SALVECO SALVESAFE PRODUCTS” elnevezésű biocid termékcsalád uniós engedélyezése iránt, amelyhez írásbeli megerősítést mellékelt arról, hogy az illetékes francia hatóság vállalta a kérelem értékelését. A kérelem BC-HC051278-51 ügyszámon került bejegyzésre a biocid termékek nyilvántartásába. |
|
(2) |
A „SALVECO SALVESAFE PRODUCTS” hatóanyagként L-(+)-tejsavat tartalmaz, amely a 2., 3. és 4. terméktípus tekintetében szerepel az engedélyezett hatóanyagoknak az 528/2012/EU rendelet 9. cikkének (2) bekezdésében említett uniós jegyzékében. |
|
(3) |
2022. január 7-én az értékelő illetékes hatóság az 528/2012/EU rendelet 44. cikke (1) bekezdésének megfelelően benyújtotta értékelési jelentését, valamint értékelésének következtetéseit az Ügynökséghez. |
|
(4) |
2022. július 5-én az Ügynökség az 528/2012/EU rendelet 44. cikke (3) bekezdésének megfelelően benyújtotta a Bizottsághoz a véleményét (2), a „SALVECO SALVESAFE PRODUCTS” termékcsaládhoz tartozó biocid termék jellemzői összefoglalójának (a továbbiakban: a termék jellemzőinek összefoglalója) tervezetét és a biocid termékcsaládra vonatkozó végleges értékelési jelentést. |
|
(5) |
Véleményében az Ügynökség arra a következtetésre jutott, hogy a „SALVECO SALVESAFE PRODUCTS” az 528/2012/EU rendelet 3. cikke (1) bekezdésének s) pontja szerinti biocid termékcsalád, amelynek az említett rendelet 42. cikke (1) bekezdésével összhangban uniós engedély adható, és amelyre vonatkozóan – feltéve, hogy megfelel a termék jellemzői összefoglalójának tervezetében foglaltaknak – teljesülnek a rendelet 19. cikkének (1) és (6) bekezdésében meghatározott feltételek. |
|
(6) |
2022. július 20-án az Ügynökség az 528/2012/EU rendelet 44. cikke (4) bekezdésének megfelelően az Unió valamennyi hivatalos nyelvén benyújtotta a Bizottsághoz a termék jellemzőinek összefoglaló-tervezetét. |
|
(7) |
A Bizottság egyetért az Ügynökség véleményével, ezért úgy ítéli meg, hogy helyénvaló uniós engedélyt adni a „SALVECO SALVESAFE PRODUCTS” biocid termékcsaládra. |
|
(8) |
Az ebben a rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a biocid termékekkel foglalkozó állandó bizottság véleményével, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
A Salveco SAS EU-0028967-0000 engedélyszámon uniós engedélyt kap a „SALVECO SALVESAFE PRODUCTS” biocid termékcsaládnak a biocid termék jellemzőinek a mellékletben szereplő összefoglalójával összhangban történő forgalmazására és felhasználására.
Az uniós engedély 2023. október 2-től 2033. szeptember 30-ig érvényes.
2. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2023. szeptember 11-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 167., 2012.6.27., 1. o.
(2) Az ECHA 2022. június 15-i véleménye a „SALVECO SALVESAFE PRODUCTS” uniós engedélyezéséről (ECHA/BPC/346/2022), https://echa.europa.eu/opinions-on-union-authorisation.
MELLÉKLET
A BIOCID TERMÉKCSALÁD JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA
SALVECO SALVESAFE PRODUCTS
2. terméktípus – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek (Fertőtlenítőszerek)
3. terméktípus – Állat-egészségügy (Fertőtlenítőszerek)
4. terméktípus – Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek (Fertőtlenítőszerek)
Engedélyszám: EU-0028967-0000
R4BP eszközszám: EU-0028967-0000
I. RÉSZ
ELSŐ INFORMÁCIÓS SZINT
1. ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK
1.1. Termékcsalád neve
|
Név |
SALVECO SALVESAFE PRODUCTS |
1.2. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) 03. terméktípus - Állat-egészségügy(fertőtlenítőszerek) 04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
1.3. Engedélyes
|
Az engedélyes neve és címe |
Név |
SALVECO S.A.S. |
|
Cím |
Avenue Pierre Mendès-France Z.A. Hellieule 4, F 88100 SAINT DIE DES VOSGES Franciaország |
|
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0000 |
|
|
R4BP eszközszám |
EU-0028967-0000 |
|
|
Az engedélyezés dátuma |
2023. október 2. |
|
|
Az engedély léjáratának dátuma |
2033. szeptember 30. |
|
1.4. Biocid termékek gyártója/gyártói
|
A gyártó neve |
SALVECO S.A.S |
|
A gyártó címe |
Avenue Pierre Mendès-France, F-88100 SAINT DIE DES VOSGES Franciaország |
|
Gyártási helyek |
Avenue Pierre Mendès-France, F-88100 SAINT DIE DES VOSGES Franciaország |
|
A gyártó neve |
GESTRA S.A.S |
|
A gyártó címe |
Allée Robert Schumann, F-88110 RAON-L’ETAPE Franciaország |
|
Gyártási helyek |
Allée Robert Schumann, F-88110 RAON-L’ETAPE Franciaország |
1.5. A hatóanyag(ok) gyártója/gyártói
|
Hatóanyag |
L-(+)-tejsav |
|
A gyártó neve |
PURAC BIOCHEM BV |
|
A gyártó címe |
Gran Vial 19-25, 08160 Montmelo Spanyolország |
|
Gyártási helyek |
Gran Vial 19-25, 08160 Montmelo Spanyolország |
|
Hatóanyag |
L-(+)-tejsav |
|
A gyártó neve |
JUNGBUNGZLAUER S.A |
|
A gyártó címe |
Z.I Portuaire BP 32, 67390 Marckolsheim Franciaország |
|
Gyártási helyek |
Z.I Portuaire BP 32, 67390 Marckolsheim Franciaország |
2. TERMÉKCSALÁD ÖSSZETÉTELE ÉS FORMULÁCIÓJA
2.1. Termékcsalád összetételére vonatkozó minőségi és mennyiségi információ
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
0,0 |
28,8 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
0,0 |
8,23 |
2.2. Formuláció típusa(i)
|
Formuláció(k) |
E - Oldható koncentrátum AL - Egyéb folyadék |
II. RÉSZ
MÁSODIK INFORMÁCIÓS SZINT – META-SPC(K)
META-SPC 1
1. META-SPC 1 ADMINISZTRATÍV ADATAI
1.1. Meta-SPC 1 azonosítója
|
Azonosító |
meta-SPC1 |
1.2. Engedélyszám pótszáma
|
Szám |
1-1 |
1.3. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) 04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
2. META-SPC 1 ÖSSZETÉTELE
2.1. Minőségi és mennyiségi adatok a meta-SPC 1 összetételére vonatkozóan
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
15,66 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
13,5 |
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
3,52 |
8,23 |
2.2. A meta-SPC 1 formulációjának típusa
|
Formuláció(k) |
E - Oldható koncentrátum |
3. A META-SPC 1 FIGYELMEZTETŐ ÉS AZ ÓVINTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ MONDATAI
|
Figyelmeztető mondatok |
Bőrirritáló hatású. Súlyos szemkárosodást okoz. |
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok |
Orvosi tanácsadás esetén tartsa kéznél a termék edényét vagy címkéjét. Gyermekektől elzárva tartandó. Olvassa el figyelmesen és kövesse az összes utasítást. A használatot követően a(z) kezet-t alaposan meg kell mosni. Védőkesztyű, védőruha és szemvédő használata kötelező. HA BŐRRE KERÜL:Lemosás bő vízzel. SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN:Óvatos öblítés vízzel több percen keresztül.Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Az öblítés folytatása. Azonnal forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz. Szakellátás (lásd a kiegészítő elsősegélynyújtási utasítást a címkén). Bőrirritáció esetén:Orvosi ellátást kell kérni. A szennyezett ruhadarabot le kell vetni.És újbóli használat előtt ki kell mosni. |
4. A META-SPC 1 ENGEDÉLYEZETT FELHASZNÁLÁSA (FELHASZNÁLÁSAI)
4.1. A felhasználás leírása
1 táblázat
# 1 – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi, egészségügyi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
||||||||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||||||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||||||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri Háztartási, intézményi, egészségügyi és ipari területen való használatra |
||||||||||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||||||||||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% - 1,496% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Egyéb célzott szervezetek:
Az ebben a meta SPC-ben szereplő minden jövőbeni termék esetében a felületaktív anyagok előírt minimális használati koncentrációja 0,29%. |
||||||||||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó Lakossági (nem foglalkozásszerű) |
||||||||||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
A nem foglalkozásszerű célra gyártott terméket tartalmazó palack űrtartalma legfeljebb 3 liter, az 1 liternél nagyobb űrtartalmú palackot fogantyúval kell ellátni
|
4.1.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések

4.1.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések

4.1.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások

4.1.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett

4.2. A felhasználás leírása
2 táblázat
# 2 – Élelmezési és takarmányozási területeken használt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszer minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi és élelmiszeripari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
||||||||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||||||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||||||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri

4.2.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések

4.2.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések

4.2.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások

4.2.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett

5. ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI UTASÍTÁS (1) A META-SPC 1-RA/RE VONATKOZÓAN
5.1. Használati utasítások
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
|
— |
Kizárólag nem porózus felületeken alkalmazandó. |
|
— |
Tájékoztassa a nyilvántartásba vétel jogosultját a kezelés hatástalanságáról. |
|
— |
A használati útmutatóban foglaltakat be kell tartani. |
|
— |
A termék hatékonyságának garantálása érdekében a termékcímkéknek tájékoztatást kell adniuk a hígítás módjáról. Mivel ebben a meta SPC-ben a termékbeli L-(+)-tejsav-koncentráció 15,66%–31,33% lehet, az összes termékhígítás megadására itt nincs lehetőség. |
|
Példa 15,66% L-(+)-tejsavat tartalmazó termékre Baktericid és élesztőgomba-ölő hatás |
A termék hígítása 0,299% (20 ml termék, vízzel hígítsa fel 1 liter térfogatra) |
Behatási idő 5 percen |
Az engedélyesnek minden konkrét termék esetében fel kell tüntetnie a címkén a vízzel hígítandó termék megfelelő térfogatát
5.2. Kockázatcsökkentő intézkedések
|
— |
A koncentrátum használata után kezet kell mosni. |
|
— |
Kerülni kell a szembe jutást. |
|
— |
A keverés és betöltés (hígítás) során kerülni kell a termék kifröccsenését és kiömlését. |
|
— |
Kültéri használatra, ne alkalmazza a terméket, ha 24 órán belül eső várható. |
|
— |
Kültéri használatra permetezéshez, ügyeljen arra, hogy a termék széllel ne terjedjen át más területre (átfújás). |
Kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára:
|
— |
Viseljen az EN 374 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőkesztyűt, az EN 16321 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőszemüveget és az EN 14605 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő kezeslábast a termékkoncentrátum kezelésekor (a hígítás során). Az EN szabványok teljes szövegei a 6. szakaszban érhetők el. – Az egyéni védőfelszerelés anyagát az engedélyes határozza meg a termékismertetőben. |
Kizárólag nem foglalkozásszerű felhasználók számára:
|
— |
Gyermekbiztos zár alkalmazása kötelező. |
|
— |
Gyermekek és nem célzott állatok vagy háziállatok elől elzárva tartandó. |
5.3. Várható közvetlen vagy közvetett hatások részletes leírása, az elsősegélynyújtási előírások és a környezetvédelmi óvintézkedések
|
— |
Orvosi tanácsadás esetén tartsa kéznél a termék edényét vagy címkéjét. |
|
— |
HA BŐRRE KERÜL: Az összes szennyezett ruhadarabot le kell vetni és újbóli használat előtt ki kell mosni. A bőrt vízzel le kell mosni. Bőrirritáció esetén: Orvosi ellátást kell kérni. |
|
— |
SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN: Azonnal öblítse vízzel több percen keresztül. Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Folytassa az öblítést legalább 15 percig. |
Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért.
Információ az egészségügyi személyzetnek vagy orvosnak:
Orvos felkeresése előtt a szemet többször is ki kell öblíteni, ha lúgos (pH >11) vegyi anyagok, aminok és savak – például ecetsav, hangyasav vagy propionsav – kerültek bele.
|
— |
LENYELÉS ESETÉN: Azonnal öblítse ki a száját. Amennyiben az érintett személy képes nyelni, adjon neki valamit inni. TILOS hánytatni. Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért. |
|
— |
BELÉLEGZÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
5.4. A termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
|
— |
Ne juttassa a fel nem használt terméket a talajra, vízfolyásokba, a csőrendszerbe (mosogató, WC stb.) vagy a lefolyóba. |
|
— |
A fel nem használt terméket, annak csomagolását és minden egyéb hulladékot a helyi előírások szerint kell ártalmatlanítani. |
5.5. A termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett

Felhasználhatósági időtartam: 2 év. |
|
— |
Fagytól védendő. |
6. EGYÉB INFORMÁCIÓK
|
— |
A P280 (Védőkesztyű/védőruha/szemvédő/arcvédő használata kötelező) kizárólag a foglalkozásszerű felhasználókra vonatkozik. |
Az 5.2. „Kockázatcsökkentő intézkedések” szakaszban említett EN-szabványok teljes címei a következők:
|
|
EN 374 – Védőkesztyű a veszélyes vegyi anyagok és mikroorganizmusok ellen |
|
|
EN 16321 – Szem- és arcvédelem a foglalkozásszerű felhasználás során |
|
|
EN 14605 – Védőruházat folyékony vegyszerek ellen - Folyadékzáró (3. típus) vagy permetzáró (4. típus) kapcsolatokat tartalmazó ruházat teljesítménykövetelményei, beleértve a csak testrészeket védő darabokat (PB [3] és PB [4] típusok) |
7. HARMADIK INFORMÁCIÓS SZINT: EGYEDI TERMÉKEK A META-SPC 1-BAN/BEN
7.1. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_1 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0001 1-1 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
8,23 |
7.2. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_5 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0002 1-1 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
20,89 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
18,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
5,49 |
7.3. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_9 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
OSANIS – Nettoyant désinfectant concentré |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0003 1-1 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
15,66 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
13,5 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
4,11 |
7.4. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_13 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
MILTON - Dégraissant désinfectant |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0004 1-1 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
3,52 |
META-SPC 2
1. META-SPC 2 ADMINISZTRATÍV ADATAI
1.1. Meta-SPC 2 azonosítója
|
Azonosító |
meta-SPC2 |
1.2. Engedélyszám pótszáma
|
Szám |
1-2 |
1.3. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) 04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
2. META-SPC 2 ÖSSZETÉTELE
2.1. Minőségi és mennyiségi adatok a meta-SPC 2 összetételére vonatkozóan
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
15,66 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
13,5 |
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
3,52 |
8,23 |
2.2. A meta-SPC 2 formulációjának típusa
|
Formuláció(k) |
E - Oldható koncentrátum |
3. A META-SPC 2 FIGYELMEZTETŐ ÉS AZ ÓVINTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ MONDATAI
|
Figyelmeztető mondatok |
Bőrirritáló hatású. Súlyos szemkárosodást okoz. eukaliptolt, karvont és limonént-t tartalmaz. Allergiás reakciót válthat ki. Tiszta illat: metil-szalicilátot és eugenolt-t tartalmaz. Allergiás reakciót válthat ki. Eukaliptusz levél illat: eukaliptolt-t tartalmaz. Allergiás reakciót válthat ki. |
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok |
Orvosi tanácsadás esetén tartsa kéznél a termék edényét vagy címkéjét. Gyermekektől elzárva tartandó. Olvassa el figyelmesen és kövesse az összes utasítást. A használatot követően a(z) kezet-t alaposan meg kell mosni. Védőkesztyű, védőruha és szemvédő használata kötelező. HA BŐRRE KERÜL:Lemosás bő vízzel. SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN:Óvatos öblítés vízzel több percen keresztül.Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Az öblítés folytatása. Azonnal forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz. Szakellátás (lásd a kiegészítő elsősegélynyújtási utasítást a címkén). Bőrirritáció esetén:Orvosi ellátást kell kérni. A szennyezett ruhadarabot le kell vetni.És újbóli használat előtt ki kell mosni. |
4. A META-SPC 2 ENGEDÉLYEZETT FELHASZNÁLÁSA (FELHASZNÁLÁSAI)
4.1. A felhasználás leírása
3 táblázat
# 1 – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi, egészségügyi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri háztartási, intézményi, egészségügyi és ipari területen való használatra. |
||||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% - 1,496% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Egyéb célzott szervezetek:
Az ebben a meta SPC-ben szereplő minden jövőbeni termék esetében a felületaktív anyagok előírt minimális használati koncentrációja 0,29%. |
||||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó Lakossági (nem foglalkozásszerű) |
||||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
A nem foglalkozásszerű célra gyártott terméket tartalmazó palack űrtartalma legfeljebb 3 liter, az 1 liternél nagyobb űrtartalmú palackot fogantyúval kell ellátni Utántöltő kupakok: 20 - 100ml HDPE Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) Hordó: 10-210 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) IBC: 1 000 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) |
4.1.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
4.2. A felhasználás leírása
4 táblázat
# 2 – Élelmezési és takarmányozási területeken használt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszer minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi és élelmiszeripari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% - 1,496% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Az ebben a meta SPC-ben szereplő minden jövőbeni termék esetében a felületaktív anyagok előírt minimális használati koncentrációja 0,29%. |
||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó Lakossági (nem foglalkozásszerű) |
||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
A nem foglalkozásszerű célra gyártott terméket tartalmazó palack űrtartalma legfeljebb 3 liter, az 1 liternél nagyobb űrtartalmú palackot fogantyúval kell ellátni Utántöltő kupakok: 20 - 100ml HDPE Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) Hordó: 10-210 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) IBC: 1 000 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) |
4.2.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
5. ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI UTASÍTÁS (2) A META-SPC 2-RA/RE VONATKOZÓAN
5.1. Használati utasítások
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
|
— |
Kizárólag nem porózus felületeken alkalmazandó. |
|
— |
Tájékoztassa a nyilvántartásba vétel jogosultját a kezelés hatástalanságáról. |
|
— |
A használati útmutatóban foglaltakat be kell tartani. |
|
— |
A termék hatékonyságának garantálása érdekében a termékcímkéknek tájékoztatást kell adniuk a hígítás módjáról. Mivel ebben a meta SPC-ben a termékbeli L-(+)-tejsav-koncentráció 15,66%–31,33% lehet, az összes termékhígítás megadására itt nincs lehetőség. |
|
Példa 15,66% L-(+)-tejsavat tartalmazó termékre Baktericid és élesztőgomba-ölő hatás |
A termék hígítása 0,299% (20 ml termék, vízzel hígítsa fel 1 liter térfogatra) |
Behatási idő 5 percen |
Az engedélyesnek minden konkrét termék esetében fel kell tüntetnie a címkén a vízzel hígítandó termék megfelelő térfogatát
5.2. Kockázatcsökkentő intézkedések
|
— |
A koncentrátum használata után kezet kell mosni. |
|
— |
Kerülni kell a szembe jutást. |
|
— |
A keverés és betöltés (hígítás) során kerülni kell a termék kifröccsenését és kiömlését. |
|
— |
Kültéri használatra, ne alkalmazza a terméket, ha 24 órán belül eső várható. |
|
— |
Kültéri használatra permetezéshez, ügyeljen arra, hogy a termék széllel ne terjedjen át más területre (átfújás). |
Kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára:
|
— |
Viseljen az EN 374 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőkesztyűt, az EN 16321 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőszemüveget és az EN 14605 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő kezeslábast a termékkoncentrátum kezelésekor (a hígítás során). Az EN szabványok teljes címei a 6. szakaszban érhetők el. – Az egyéni védőfelszerelés anyagát az engedélyes határozza meg a termékismertetőben. |
Kizárólag nem foglalkozásszerű felhasználók számára:
|
— |
Gyermekbiztos zár alkalmazása kötelező. |
|
— |
Gyermekek és nem célzott állatok vagy háziállatok elől elzárva tartandó. |
5.3. Várható közvetlen vagy közvetett hatások részletes leírása, az elsősegélynyújtási előírások és a környezetvédelmi óvintézkedések
|
— |
Orvosi tanácsadás esetén tartsa kéznél a termék edényét vagy címkéjét. |
|
— |
HA BŐRRE KERÜL: Az összes szennyezett ruhadarabot le kell vetni és újbóli használat előtt ki kell mosni. A bőrt vízzel le kell mosni. Bőrirritáció esetén: Orvosi ellátást kell kérni. |
|
— |
SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN: Azonnal öblítse vízzel több percen keresztül. Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Folytassa az öblítést legalább 15 percig. |
Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért.
Információ az egészségügyi személyzetnek vagy orvosnak:
Orvos felkeresése előtt a szemet többször is ki kell öblíteni, ha lúgos (pH >11) vegyi anyagok, aminok és savak – például ecetsav, hangyasav vagy propionsav – kerültek bele.
|
— |
LENYELÉS ESETÉN: Azonnal öblítse ki a száját. Amennyiben az érintett személy képes nyelni, adjon neki valamit inni. TILOS hánytatni. Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért. |
|
— |
BELÉLEGZÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
5.4. A termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
|
— |
Ne juttassa a fel nem használt terméket a talajra, vízfolyásokba, a csőrendszerbe (mosogató, WC stb.) vagy a lefolyóba. |
|
— |
A fel nem használt terméket, annak csomagolását és minden egyéb hulladékot a helyi előírások szerint kell ártalmatlanítani. |
5.5. A termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
|
— |
Gyermekek és nem célzott állatok/háziállatok elől elzárva tartandó. |
|
— |
Felhasználhatósági időtartam: 2 év. |
|
— |
Fagytól védendő. |
6. EGYÉB INFORMÁCIÓK
|
— |
A P280 (Védőkesztyű/védőruha/szemvédő/arcvédő használata kötelező) kizárólag a foglalkozásszerű felhasználókra vonatkozik. |
Az 5.2. „Kockázatcsökkentő intézkedések” szakaszban említett EN-szabványok teljes címei a következők:
|
|
EN 374 – Védőkesztyű a veszélyes vegyi anyagok és mikroorganizmusok ellen |
|
|
EN 16321 – Szem- és arcvédelem a foglalkozásszerű felhasználás során |
|
|
EN 14605 – Védőruházat folyékony vegyszerek ellen - Folyadékzáró (3. típus) vagy permetzáró (4. típus) kapcsolatokat tartalmazó ruházat teljesítménykövetelményei, beleértve a csak testrészeket védő darabokat (PB [3] és PB [4] típusok) |
7. HARMADIK INFORMÁCIÓS SZINT: EGYEDI TERMÉKEK A META-SPC 2-BAN/BEN
7.1. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_2 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0005 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
8,23 |
7.2. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_3 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0006 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
8,23 |
7.3. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_4 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
MAISON VERTE - Recharge pour spray désinfectant multi-usages |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
MAISON VERTE PRO - Recharge pour spray désinfectant multi-usages |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
MAISON VERTE PRO - Recharge pour spray désinfectant salle de bain |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANIVERT - Recharge pour spray désinfectant multi-usages |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
YOU - Recharge désinfectant toutes surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
YOU - Recharge désinfectant WC |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANILAK - Recharge Nettoyant désinfectant multi-usages Eucalyptus |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANILAK - Recharge Nettoyant désinfectant sanitaires Eucalyptus |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANILAK - Recharge Nettoyant désinfectant cuisine Eucalyptus |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
YOU - Refill All purpose disinfecting cleaner |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0007 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
8,23 |
7.4. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_6 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0008 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
20,89 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
18,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
5,49 |
7.5. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_7 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0009 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
20,89 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
18,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
5,49 |
7.6. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_8 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0010 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
20,89 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
18,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
5,49 |
7.7. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_10 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
SANILAK - Nettoyant désinfectant concentré Menthe |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
SANILAK - Recharge Nettoyant désinfectant sols et surfaces Menthe |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0011 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
15,66 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
13,5 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
4,11 |
7.8. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_11 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0012 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
15,66 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
13,5 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
4,11 |
7.9. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_12 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
MAISON VERTE - Recharge pour sol désinfectant multi-surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
MAISON VERTE PRO - Recharge pour désinfectant sol |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
MAISON VERTE PRO - Recharge pour désinfectant Multi-surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANIVERT - Recharge désinfectant multi-surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
YOU - Recharge désinfectant sols & surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANILAK - Nettoyant désinfectant concentré Eucalyptus |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANILAK - Recharge Nettoyant désinfectant sols et surfaces Eucalyptus |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0013 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
15,66 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
13,5 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
4,11 |
7.10. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_14 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0014 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
8,23 |
7.11. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_15 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
TECH'LAB - Concentré détergent désinfectant sols & surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0015 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
15,66 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
13,5 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
4,11 |
7.12. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM1_16 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0016 1-2 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
15,66 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
13,5 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
4,11 |
META-SPC 3
1. META-SPC 3 ADMINISZTRATÍV ADATAI
1.1. Meta-SPC 3 azonosítója
|
Azonosító |
meta-SPC3 |
1.2. Engedélyszám pótszáma
|
Szám |
1-3 |
1.3. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) 04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
2. META-SPC 3 ÖSSZETÉTELE
2.1. Minőségi és mennyiségi adatok a meta-SPC 3 összetételére vonatkozóan
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
7,83 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
6,75 |
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
1,32 |
3,52 |
2.2. A meta-SPC 3 formulációjának típusa
|
Formuláció(k) |
E - Oldható koncentrátum |
3. A META-SPC 3 FIGYELMEZTETŐ ÉS AZ ÓVINTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ MONDATAI
|
Figyelmeztető mondatok |
Bőrirritáló hatású. Súlyos szemkárosodást okoz. |
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok |
A használatot követően a(z) kezet-t alaposan meg kell mosni. Védőkesztyű, védőruha és szemvédő használata kötelező. HA BŐRRE KERÜL:Lemosás bő vízzel. SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN:Óvatos öblítés vízzel több percen keresztül.Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Az öblítés folytatása. Azonnal forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz. Szakellátás (lásd a kiegészítő elsősegélynyújtási utasítást a címkén). Bőrirritáció esetén:Orvosi ellátást kell kérni. A szennyezett ruhadarabot le kell vetni.És újbóli használat előtt ki kell mosni. |
4. A META-SPC 3 ENGEDÉLYEZETT FELHASZNÁLÁSA (FELHASZNÁLÁSAI)
4.1. A felhasználás leírása
5 táblázat
# 1 – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre intézményi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Egyéb célzott szervezetek:
Az ebben a meta SPC-ben szereplő minden jövőbeni termék esetében a felületaktív anyagok előírt minimális használati koncentrációja 0,29%. |
||||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Utántöltő kupakok: 20 – 100ml HDPE Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE |
4.1.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
4.2. A felhasználás leírása
6 táblázat
# 2 – Élelmezési és takarmányozási területeken használt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszer minden mosható kemény felületre intézményi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Az ebben a meta SPC-ben szereplő minden jövőbeni termék esetében a felületaktív anyagok előírt minimális használati koncentrációja 0,29%. |
||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Utántöltő kupakok: 20 – 100ml HDPE Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE |
4.2.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
5. ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI UTASÍTÁS (3) A META-SPC 3-RA/RE VONATKOZÓAN
5.1. Használati utasítások
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
|
— |
Kizárólag nem porózus felületeken alkalmazandó. |
|
— |
Tájékoztassa a nyilvántartásba vétel jogosultját a kezelés hatástalanságáról. |
|
— |
A termék hatékonyságának garantálása érdekében a termékcímkéknek tájékoztatást kell adniuk a hígítás módjáról. Mivel ebben a meta SPC-ben a termékbeli L-(+)-tejsav-koncentráció 7,83%–31,33% lehet, az összes termékhígítás megadására itt nincs lehetőség.
|
Az engedélyesnek minden konkrét termék esetében fel kell tüntetnie a címkén a vízzel hígítandó termék megfelelő térfogatát
5.2. Kockázatcsökkentő intézkedések
|
— |
Viseljen az EN 374 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőkesztyűt, az EN 16321 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőszemüveget és az EN 14605 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő kezeslábast a termékkoncentrátum kezelésekor (a hígítás során). Az EN szabványok teljes címei a 6. szakaszban érhetők el. |
|
— |
Az egyéni védőfelszerelés anyagát az engedélyes határozza meg a termékismertetőben. |
|
— |
A koncentrátum használata után kezet kell mosni. |
|
— |
Kerülni kell a szembe jutást. |
|
— |
A keverés és betöltés (hígítás) során kerülni kell a termék kifröccsenését és kiömlését. |
|
— |
Kültéri használatra, ne alkalmazza a terméket, ha 24 órán belül eső várható. |
|
— |
Kültéri használatra permetezéshez, ügyeljen arra, hogy a termék széllel ne terjedjen át más területre (átfújás). |
5.3. Várható közvetlen vagy közvetett hatások részletes leírása, az elsősegélynyújtási előírások és a környezetvédelmi óvintézkedések
|
— |
HA BŐRRE KERÜL: Az összes szennyezett ruhadarabot le kell vetni és újbóli használat előtt ki kell mosni. A bőrt vízzel le kell mosni. Bőrirritáció esetén: Orvosi ellátást kell kérni. |
|
— |
SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN: Azonnal öblítse vízzel több percen keresztül. Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Folytassa az öblítést legalább 15 percig. |
Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért.
Információ az egészségügyi személyzetnek vagy orvosnak:
Orvos felkeresése előtt a szemet többször is ki kell öblíteni, ha lúgos (pH >11) vegyi anyagok, aminok és savak – például ecetsav, hangyasav vagy propionsav – kerültek bele.
|
— |
LENYELÉS ESETÉN: Azonnal öblítse ki a száját. Amennyiben az érintett személy képes nyelni, adjon neki valamit inni. TILOS hánytatni. Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért. |
|
— |
BELÉLEGZÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
5.4. A termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
|
— |
Ne juttassa a fel nem használt terméket a talajra, vízfolyásokba, a csőrendszerbe (mosogató, WC stb.) vagy a lefolyóba. |
|
— |
A fel nem használt terméket, annak csomagolását és minden egyéb hulladékot a helyi előírások szerint kell ártalmatlanítani. |
5.5. A termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
|
— |
Felhasználhatósági időtartam: 2 év. |
|
— |
Fagytól védendő. |
6. EGYÉB INFORMÁCIÓK
Az 5.2. „Kockázatcsökkentő intézkedések” szakaszban említett EN-szabványok teljes címei a következők:
|
|
EN 374 – Védőkesztyű a veszélyes vegyi anyagok és mikroorganizmusok ellen |
|
|
EN 16321 – Szem- és arcvédelem a foglalkozásszerű felhasználás során |
|
|
EN 14605 – Védőruházat folyékony vegyszerek ellen - Folyadékzáró (3. típus) vagy permetzáró (4. típus) kapcsolatokat tartalmazó ruházat teljesítménykövetelményei, beleértve a csak testrészeket védő darabokat (PB [3] és PB [4] típusok) |
7. HARMADIK INFORMÁCIÓS SZINT: EGYEDI TERMÉKEK A META-SPC 3-BAN/BEN
7.1. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM2_1 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0017 1-3 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
15,66 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
13,5 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
1,76 |
7.2. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM2_2 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0018 1-3 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
3,52 |
7.3. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM2_6 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0019 1-3 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
7,83 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
6,75 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
1,32 |
META-SPC 4
1. META-SPC 4 ADMINISZTRATÍV ADATAI
1.1. Meta-SPC 4 azonosítója
|
Azonosító |
meta-SPC4 |
1.2. Engedélyszám pótszáma
|
Szám |
1-4 |
1.3. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) 04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
2. META-SPC 4 ÖSSZETÉTELE
2.1. Minőségi és mennyiségi adatok a meta-SPC 4 összetételére vonatkozóan
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
7,83 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
6,75 |
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
1,32 |
5,28 |
2.2. A meta-SPC 4 formulációjának típusa
|
Formuláció(k) |
E - Oldható koncentrátum |
3. A META-SPC 4 FIGYELMEZTETŐ ÉS AZ ÓVINTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ MONDATAI
|
Figyelmeztető mondatok |
Bőrirritáló hatású. Súlyos szemkárosodást okoz. Friss mentolos illat: eukaliptolt, karvont és limonént-t tartalmaz. Allergiás reakciót válthat ki. Tiszta illat: metil-szalicilátot és eugenolt-t tartalmaz. Allergiás reakciót válthat ki. |
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok |
A használatot követően a(z) kezet-t alaposan meg kell mosni. Védőkesztyű, védőruha és szemvédő használata kötelező. HA BŐRRE KERÜL:Lemosás bő vízzel. SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN:Óvatos öblítés vízzel több percen keresztül.Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Az öblítés folytatása. Azonnal forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz. Szakellátás (lásd a kiegészítő elsősegélynyújtási utasítást a címkén). Bőrirritáció esetén:Orvosi ellátást kell kérni. A szennyezett ruhadarabot le kell vetni.És újbóli használat előtt ki kell mosni. |
4. A META-SPC 4 ENGEDÉLYEZETT FELHASZNÁLÁSA (FELHASZNÁLÁSAI)
4.1. A felhasználás leírása
7 táblázat
# 1 – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre intézményi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Egyéb célzott szervezetek:
Az ebben a meta SPC-ben szereplő minden jövőbeni termék esetében a felületaktív anyagok előírt minimális használati koncentrációja 0,29%. |
||||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Utántöltő kupakok: 20 – 100ml HDPE Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE |
4.1.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
4.2. A felhasználás leírása
8 táblázat
# 2 – Élelmezési és takarmányozási területeken használt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszer minden mosható kemény felületre intézményi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Az ebben a meta SPC-ben szereplő minden jövőbeni termék esetében a felületaktív anyagok előírt minimális használati koncentrációja 0,29%. |
||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Utántöltő kupakok: 20 – 100ml HDPE Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE |
4.2.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
5. ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI UTASÍTÁS (4) A META-SPC 4-RA/RE VONATKOZÓAN
5.1. Használati utasítások
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
|
— |
Kizárólag nem porózus felületeken alkalmazandó. |
|
— |
Tájékoztassa a nyilvántartásba vétel jogosultját a kezelés hatástalanságáról. |
|
— |
A termék hatékonyságának garantálása érdekében a termékcímkéknek tájékoztatást kell adniuk a hígítás módjáról. Mivel ebben a meta SPC-ben a termékbeli L-(+)-tejsav-koncentráció 7,83%–31,33% lehet, az összes termékhígítás megadására itt nincs lehetőség.
|
Az engedélyesnek minden konkrét termék esetében fel kell tüntetnie a címkén a vízzel hígítandó termék megfelelő térfogatát
5.2. Kockázatcsökkentő intézkedések
|
— |
Viseljen az EN 374 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőkesztyűt, az EN 16321 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőszemüveget és az EN 14605 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő kezeslábast a termékkoncentrátum kezelésekor (a hígítás során). Az EN szabványok teljes címei a 6. szakaszban érhetők el. |
|
— |
Az egyéni védőfelszerelés anyagát az engedélyes határozza meg a termékismertetőben. |
|
— |
A koncentrátum használata után kezet kell mosni. |
|
— |
Kerülni kell a szembe jutást. |
|
— |
A keverés és betöltés (hígítás) során kerülni kell a termék kifröccsenését és kiömlését. |
|
— |
Kültéri használatra, ne alkalmazza a terméket, ha 24 órán belül eső várható. |
|
— |
Kültéri használatra permetezéshez, ügyeljen arra, hogy a termék széllel ne terjedjen át más területre (átfújás). |
5.3. Várható közvetlen vagy közvetett hatások részletes leírása, az elsősegélynyújtási előírások és a környezetvédelmi óvintézkedések
|
— |
HA BŐRRE KERÜL: Az összes szennyezett ruhadarabot le kell vetni és újbóli használat előtt ki kell mosni. A bőrt vízzel le kell mosni. Bőrirritáció esetén: Orvosi ellátást kell kérni. |
|
— |
SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN: Azonnal öblítse vízzel több percen keresztül. Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Folytassa az öblítést legalább 15 percig. |
Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért.
Információ az egészségügyi személyzetnek vagy orvosnak:
Orvos felkeresése előtt a szemet többször is ki kell öblíteni, ha lúgos (pH >11) vegyi anyagok, aminok és savak – például ecetsav, hangyasav vagy propionsav – kerültek bele.
|
— |
LENYELÉS ESETÉN: Azonnal öblítse ki a száját. Amennyiben az érintett személy képes nyelni, adjon neki valamit inni. TILOS hánytatni. Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért. |
|
— |
BELÉLEGZÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
5.4. A termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
|
— |
Ne juttassa a fel nem használt terméket a talajra, vízfolyásokba, a csőrendszerbe (mosogató, WC stb.) vagy a lefolyóba. |
|
— |
A fel nem használt terméket, annak csomagolását és minden egyéb hulladékot a helyi előírások szerint kell ártalmatlanítani. |
5.5. A termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
|
— |
Felhasználhatósági időtartam: 2 év. |
|
— |
Fagytól védendő. |
6. EGYÉB INFORMÁCIÓK
Az 5.2. „Kockázatcsökkentő intézkedések” szakaszban említett EN-szabványok teljes címei a következők:
|
|
EN 374 – Védőkesztyű a veszélyes vegyi anyagok és mikroorganizmusok ellen |
|
|
EN 16321 – Szem- és arcvédelem a foglalkozásszerű felhasználás során |
|
|
EN 14605 – Védőruházat folyékony vegyszerek ellen - Folyadékzáró (3. típus) vagy permetzáró (4. típus) kapcsolatokat tartalmazó ruházat teljesítménykövetelményei, beleértve a csak testrészeket védő darabokat (PB [3] és PB [4] típusok) |
7. HARMADIK INFORMÁCIÓS SZINT: EGYEDI TERMÉKEK A META-SPC 4-BAN/BEN
7.1. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM2_3 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
ATOUT-VERT - DD303 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
SANILAK - Recharge Nettoyant Désinfectant Multi-usages Menthe |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANILAK - Recharge Nettoyant Désinfectant Sanitaires Menthe |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANILAK - Recharge Nettoyant Désinfectant Cuisine Menthe |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0020 1-4 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
5,28 |
7.2. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM2_4 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0021 1-4 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
27,0 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
5,28 |
7.3. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM2_5 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
ATOUT-VERT - DDP38 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0022 1-4 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
7,83 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
6,75 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
1,32 |
META-SPC 5
1. META-SPC 5 ADMINISZTRATÍV ADATAI
1.1. Meta-SPC 5 azonosítója
|
Azonosító |
meta-SPC5 |
1.2. Engedélyszám pótszáma
|
Szám |
1-5 |
1.3. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) 03. terméktípus - Állat-egészségügy(fertőtlenítőszerek) 04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
2. META-SPC 5 ÖSSZETÉTELE
2.1. Minőségi és mennyiségi adatok a meta-SPC 5 összetételére vonatkozóan
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
28,8 |
28,8 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
3,52 |
3,52 |
2.2. A meta-SPC 5 formulációjának típusa
|
Formuláció(k) |
E - Oldható koncentrátum |
3. A META-SPC 5 FIGYELMEZTETŐ ÉS AZ ÓVINTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ MONDATAI
|
Figyelmeztető mondatok |
Bőrirritáló hatású. Súlyos szemkárosodást okoz. |
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok |
A használatot követően a(z) kezet-t alaposan meg kell mosni. Védőkesztyű, védőruha és szemvédő használata kötelező. HA BŐRRE KERÜL:Lemosás bő vízzel. SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN:Óvatos öblítés vízzel több percen keresztül.Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Az öblítés folytatása. Azonnal forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz. Szakellátás (lásd a kiegészítő elsősegélynyújtási utasítást a címkén). Bőrirritáció esetén:Orvosi ellátást kell kérni. A szennyezett ruhadarabot le kell vetni.És újbóli használat előtt ki kell mosni. |
4. A META-SPC 5 ENGEDÉLYEZETT FELHASZNÁLÁSA (FELHASZNÁLÁSAI)
4.1. A felhasználás leírása
9 táblázat
# 1 – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre intézményi, egészségügyi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés kivéve az orvosi területet, felmosás Részletes leírás:
|
||||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,4485% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Egyéb célzott szervezetek:
A koncentrált termékből felhasználás előtt 1,5 térfogatszázalékos oldatot kell készíteni. |
||||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE |
4.1.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
4.2. A felhasználás leírása
10 táblázat
# 2 – Élelmezési és takarmányozási területeken használt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszer minden mosható kemény felületre intézményi és ipari (élelmiszeripari) területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,4485% - 0,598% A kezelések száma és időzítése: Általános fertőtlenítés és húsipar Kötelező célzott szervezetek:
A koncentrált termékből felhasználás előtt 1,5–2 térfogatszázalékos oldatot kell készíteni. Tejipar Kötelező célzott szervezetek:
A koncentrált termékből felhasználás előtt 2 térfogatszázalékos oldatot kell készíteni. |
||||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE |
4.2.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
4.3. A felhasználás leírása
11 táblázat
# 3 – Az állatok tartására szolgáló anyagok és felületek fertőtlenítésére szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre állategészségügyi területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
03. terméktípus - Állat-egészségügy(fertőtlenítőszerek) |
||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri |
||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
A koncentrált termékből felhasználás előtt 1 térfogatszázalékos oldatot kell készíteni. |
||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE |
4.3.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
|
— |
A termék alkalmazása előtt gondosan tisztítsa meg a felületeket. |
4.3.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.3.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések

4.3.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások

4.3.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett

5. ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI UTASÍTÁS (5) A META-SPC 5-RA/RE VONATKOZÓAN
5.1. Használati utasítások
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 - 30 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
|
— |
Kizárólag nem porózus felületeken alkalmazandó. |
|
— |
Tájékoztassa a nyilvántartásba vétel jogosultját a kezelés hatástalanságáról. |
5.2. Kockázatcsökkentő intézkedések
|
— |
Viseljen az EN 374 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőkesztyűt, az EN 16321 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőszemüveget és az EN 14605 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő kezeslábast a termékkoncentrátum kezelésekor (a hígítás során). Az EN szabványok teljes címei a 6. szakaszban érhetők el. |
|
— |
Az egyéni védőfelszerelés anyagát az engedélyes határozza meg a termékismertetőben. |
|
— |
A koncentrátum használata után kezet kell mosni. |
|
— |
Kerülni kell a szembe jutást. |
|
— |
A keverés és betöltés (hígítás) során kerülni kell a termék kifröccsenését és kiömlését. |
|
— |
Kültéri használatra, ne alkalmazza a terméket, ha 24 órán belül eső várható. |
|
— |
Kültéri használatra permetezéshez, ügyeljen arra, hogy a termék széllel ne terjedjen át más területre (átfújás). |
5.3. Várható közvetlen vagy közvetett hatások részletes leírása, az elsősegélynyújtási előírások és a környezetvédelmi óvintézkedések
|
— |
HA BŐRRE KERÜL: Az összes szennyezett ruhadarabot le kell vetni és újbóli használat előtt ki kell mosni. A bőrt vízzel le kell mosni. Bőrirritáció esetén: Orvosi ellátást kell kérni. |
|
— |
SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN: Azonnal öblítse vízzel több percen keresztül. Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Folytassa az öblítést legalább 15 percig. |
Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért.
Információ az egészségügyi személyzetnek vagy orvosnak:
Orvos felkeresése előtt a szemet többször is ki kell öblíteni, ha lúgos (pH >11) vegyi anyagok, aminok és savak – például ecetsav, hangyasav vagy propionsav – kerültek bele.
|
— |
LENYELÉS ESETÉN: Azonnal öblítse ki a száját. Amennyiben az érintett személy képes nyelni, adjon neki valamit inni. TILOS hánytatni. Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért. |
|
— |
BELÉLEGZÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
5.4. A termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
|
— |
Ne juttassa a fel nem használt terméket a talajra, vízfolyásokba, a csőrendszerbe (mosogató, WC stb.) vagy a lefolyóba. |
|
— |
A fel nem használt terméket, annak csomagolását és minden egyéb hulladékot a helyi előírások szerint kell ártalmatlanítani. |
5.5. A termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
|
— |
Felhasználhatósági időtartam: 2 év. |
|
— |
Fagytól védendő. |
6. EGYÉB INFORMÁCIÓK
|
— |
A termék habzó készítmény. |
Az 5.2. „Kockázatcsökkentő intézkedések” szakaszban említett EN-szabványok teljes címei a következők:
|
|
EN 374 – Védőkesztyű a veszélyes vegyi anyagok és mikroorganizmusok ellen |
|
|
EN 16321 – Szem- és arcvédelem a foglalkozásszerű felhasználás során |
|
|
EN 14605 – Védőruházat folyékony vegyszerek ellen - Folyadékzáró (3. típus) vagy permetzáró (4. típus) kapcsolatokat tartalmazó ruházat teljesítménykövetelményei, beleértve a csak testrészeket védő darabokat (PB [3] és PB [4] típusok) |
7. HARMADIK INFORMÁCIÓS SZINT: EGYEDI TERMÉKEK A META-SPC 5-BAN/BEN
7.1. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM3_1 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
CLEAN DESINFECTANT |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
GERM D |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0023 1-5 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
28,8 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
3,52 |
META-SPC 6
1. META-SPC 6 ADMINISZTRATÍV ADATAI
1.1. Meta-SPC 6 azonosítója
|
Azonosító |
meta-SPC6 |
1.2. Engedélyszám pótszáma
|
Szám |
1-6 |
1.3. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
2. META-SPC 6 ÖSSZETÉTELE
2.1. Minőségi és mennyiségi adatok a meta-SPC 6 összetételére vonatkozóan
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
28,8 |
28,8 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
5,28 |
5,28 |
2.2. A meta-SPC 6 formulációjának típusa
|
Formuláció(k) |
E - Oldható koncentrátum |
3. A META-SPC 6 FIGYELMEZTETŐ ÉS AZ ÓVINTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ MONDATAI
|
Figyelmeztető mondatok |
Bőrirritáló hatású. Súlyos szemkárosodást okoz. Eukaliptolt és karvont-t tartalmaz. Allergiás reakciót válthat ki. |
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok |
A használatot követően a(z) kezet-t alaposan meg kell mosni. Védőkesztyű, védőruha és szemvédő használata kötelező. HA BŐRRE KERÜL:Lemosás bő vízzel. SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN:Óvatos öblítés vízzel több percen keresztül.Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Az öblítés folytatása. Azonnal forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz. Szakellátás (lásd a kiegészítő elsősegélynyújtási utasítást a címkén). Bőrirritáció esetén:Orvosi ellátást kell kérni. A szennyezett ruhadarabot le kell vetni.És újbóli használat előtt ki kell mosni. |
4. A META-SPC 6 ENGEDÉLYEZETT FELHASZNÁLÁSA (FELHASZNÁLÁSAI)
4.1. A felhasználás leírása
12 táblázat
# 1 – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre egészségügyi területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, felmosás Részletes leírás:
|
||||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,4485% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Egyéb célzott szervezetek:
A koncentrált termékből felhasználás előtt 1,5 térfogatszázalékos oldatot kell készíteni. |
||||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE |
4.1.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
5. ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI UTASÍTÁS (6) A META-SPC 6-RA/RE VONATKOZÓAN
5.1. Használati utasítások
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
|
— |
Kizárólag nem porózus felületeken alkalmazandó. |
|
— |
Tájékoztassa a nyilvántartásba vétel jogosultját a kezelés hatástalanságáról. |
5.2. Kockázatcsökkentő intézkedések
|
— |
Viseljen az EN 374 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőkesztyűt, az EN 16321 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőszemüveget és az EN 14605 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő kezeslábast a termékkoncentrátum kezelésekor (a hígítás során). Az EN szabványok teljes címei a 6. szakaszban érhetők el. |
|
— |
Az egyéni védőfelszerelés anyagát az engedélyes határozza meg a termékismertetőben. |
|
— |
A koncentrátum használata után kezet kell mosni. |
|
— |
Kerülni kell a szembe jutást. |
|
— |
A keverés és betöltés (hígítás) során kerülni kell a termék kifröccsenését és kiömlését. |
|
— |
Kültéri használatra, ne alkalmazza a terméket, ha 24 órán belül eső várható. |
|
— |
Kültéri használatra permetezéshez, ügyeljen arra, hogy a termék széllel ne terjedjen át más területre (átfújás). |
5.3. Várható közvetlen vagy közvetett hatások részletes leírása, az elsősegélynyújtási előírások és a környezetvédelmi óvintézkedések
|
— |
HA BŐRRE KERÜL: Az összes szennyezett ruhadarabot le kell vetni és újbóli használat előtt ki kell mosni. A bőrt vízzel le kell mosni. Bőrirritáció esetén: Orvosi ellátást kell kérni. |
|
— |
SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN: Azonnal öblítse vízzel több percen keresztül. Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Folytassa az öblítést legalább 15 percig. |
Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért.
Információ az egészségügyi személyzetnek vagy orvosnak:
|
— |
Orvos felkeresése előtt a szemet többször is ki kell öblíteni, ha lúgos (pH >11) vegyi anyagok, aminok és savak – például ecetsav, hangyasav vagy propionsav – kerültek bele. |
|
— |
LENYELÉS ESETÉN: Azonnal öblítse ki a száját. Amennyiben az érintett személy képes nyelni, adjon neki valamit inni. TILOS hánytatni. Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért. |
|
— |
BELÉLEGZÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
5.4. A termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
|
— |
Ne juttassa a fel nem használt terméket a talajra, vízfolyásokba, a csőrendszerbe (mosogató, WC stb.) vagy a lefolyóba. |
|
— |
A fel nem használt terméket, annak csomagolását és minden egyéb hulladékot a helyi előírások szerint kell ártalmatlanítani. |
5.5. A termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
|
— |
Felhasználhatósági időtartam: 2 év. |
|
— |
Fagytól védendő. |
6. EGYÉB INFORMÁCIÓK
Az 5.2. „Kockázatcsökkentő intézkedések” szakaszban említett EN-szabványok teljes címei a következők:
|
|
EN 374 – Védőkesztyű a veszélyes vegyi anyagok és mikroorganizmusok ellen |
|
|
EN 16321 – Szem- és arcvédelem a foglalkozásszerű felhasználás során |
|
|
EN 14605 – Védőruházat folyékony vegyszerek ellen - Folyadékzáró (3. típus) vagy permetzáró (4. típus) kapcsolatokat tartalmazó ruházat teljesítménykövetelményei, beleértve a csak testrészeket védő darabokat (PB [3] és PB [4] típusok) |
7. HARMADIK INFORMÁCIÓS SZINT: EGYEDI TERMÉKEK A META-SPC 6-BAN/BEN
7.1. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM3_2 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0024 1-6 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
28,8 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
5,28 |
META-SPC 7
1. META-SPC 7 ADMINISZTRATÍV ADATAI
1.1. Meta-SPC 7 azonosítója
|
Azonosító |
meta-SPC7 |
1.2. Engedélyszám pótszáma
|
Szám |
1-7 |
1.3. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) 03. terméktípus - Állat-egészségügy(fertőtlenítőszerek) 04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
2. META-SPC 7 ÖSSZETÉTELE
2.1. Minőségi és mennyiségi adatok a meta-SPC 7 összetételére vonatkozóan
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
24,93 |
24,93 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
3,52 |
3,52 |
2.2. A meta-SPC 7 formulációjának típusa
|
Formuláció(k) |
E - Oldható koncentrátum |
3. A META-SPC 7 FIGYELMEZTETŐ ÉS AZ ÓVINTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ MONDATAI
|
Figyelmeztető mondatok |
Bőrirritáló hatású. Súlyos szemkárosodást okoz. |
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok |
A használatot követően a(z) kezet-t alaposan meg kell mosni. Védőkesztyű, védőruha és szemvédő használata kötelező. HA BŐRRE KERÜL:Lemosás bő vízzel. SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN:Óvatos öblítés vízzel több percen keresztül.Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Az öblítés folytatása. Azonnal forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz. Szakellátás (lásd a kiegészítő elsősegélynyújtási utasítást a címkén). Bőrirritáció esetén:Orvosi ellátást kell kérni. A szennyezett ruhadarabot le kell vetni.És újbóli használat előtt ki kell mosni. |
4. A META-SPC 7 ENGEDÉLYEZETT FELHASZNÁLÁSA (FELHASZNÁLÁSAI)
4.1. A felhasználás leírása
13 táblázat
# 1 – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Törlés, felmosás vagy ecsettel történő kezelés, permetezés, merítés vagy mártás (merítés) Részletes leírás:
|
||||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Egyéb célzott szervezetek:
A koncentrált termékből felhasználás előtt 1 térfogatszázalékos oldatot kell készíteni. |
||||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE Puha tartály: 1,5, 2,5 liter Kis sűrűségű polietilén ( LDPE) |
4.1.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
- Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel).
4.1.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
4.2. A felhasználás leírása
14 táblázat
# 2 – Élelmezési és takarmányozási területeken használt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszer minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi és ipari (élelmiszeripari) területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
||||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Kizárólag burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Törlés, felmosás vagy ecsettel történő kezelés, permetezés, merítés vagy mártás (merítés) Részletes leírás:
|
||||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,299% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
Egyéb célzott szervezetek:
A koncentrált termékből felhasználás előtt 1 térfogatszázalékos oldatot kell készíteni, a címkén feltüntetett módon. |
||||
|
Felhasználói kör |
Ipari Foglalkozásszerű felhasználó |
||||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE Puha tartály: 1,5, 2,5 liter LDPE |
4.2.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
4.2.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
4.3. A felhasználás leírása
15 táblázat
# 3 – Az állatok tartására szolgáló anyagok és felületek fertőtlenítésére szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre állategészségügyi területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
03. terméktípus - Állat-egészségügy(fertőtlenítőszerek) |
||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri - |
||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Törlés, felmosás vagy ecsettel történő kezelés, permetezés, merítés vagy mártás (merítés) Részletes leírás:
|
||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0,748% A kezelések száma és időzítése: Kötelező célzott szervezetek:
A koncentrált termékből felhasználás előtt 2,5 térfogatszázalékos oldatot kell készíteni, a címkén feltüntetett módon. |
||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó |
||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE Hordó: 10-210 liter HDPE IBC: 1 000 liter HDPE Puha tartály: 1,5, 2,5 liter LDPE |
4.3.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
|
— |
A termék alkalmazása előtt gondosan tisztítsa meg a felületeket. |
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 30 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
4.3.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.3.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.3.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.3.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
5. ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI UTASÍTÁS (7) A META-SPC 7-RA/RE VONATKOZÓAN
5.1. Használati utasítások
|
— |
Kizárólag nem porózus felületeken alkalmazandó. |
|
— |
Tájékoztassa a nyilvántartásba vétel jogosultját a kezelés hatástalanságáról. |
5.2. Kockázatcsökkentő intézkedések
|
— |
Viseljen az EN 374 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőkesztyűt, az EN 16321 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő vegyszerálló védőszemüveget és az EN 14605 vagy azzal egyenértékű szabványnak megfelelő kezeslábast a termékkoncentrátum kezelésekor (a hígítás során). Az EN szabványok teljes címei a 6. szakaszban érhetők el. |
|
— |
Az egyéni védőfelszerelés anyagát az engedélyes határozza meg a termékismertetőben. |
|
— |
A koncentrátum használata után kezet kell mosni. |
|
— |
Kerülni kell a szembe jutást. |
|
— |
A keverés és betöltés (hígítás) során kerülni kell a termék kifröccsenését és kiömlését. |
|
— |
Kültéri használatra, ne alkalmazza a terméket, ha 24 órán belül eső várható. |
|
— |
Kültéri használatra permetezéshez, ügyeljen arra, hogy a termék széllel ne terjedjen át más területre (átfújás). |
5.3. Várható közvetlen vagy közvetett hatások részletes leírása, az elsősegélynyújtási előírások és a környezetvédelmi óvintézkedések
|
— |
HA BŐRRE KERÜL: Az összes szennyezett ruhadarabot le kell vetni és újbóli használat előtt ki kell mosni. A bőrt vízzel le kell mosni. Bőrirritáció esetén: Orvosi ellátást kell kérni. |
|
— |
SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN: Azonnal öblítse vízzel több percen keresztül. Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Folytassa az öblítést legalább 15 percig. |
Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért.
Információ az egészségügyi személyzetnek vagy orvosnak:
Orvos felkeresése előtt a szemet többször is ki kell öblíteni, ha lúgos (pH >11) vegyi anyagok, aminok és savak – például ecetsav, hangyasav vagy propionsav – kerültek bele.
|
— |
LENYELÉS ESETÉN: Azonnal öblítse ki a száját. Amennyiben az érintett személy képes nyelni, adjon neki valamit inni. TILOS hánytatni. Hívja a 112-t vagy mentőt orvosi segítségért. |
|
— |
BELÉLEGZÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
5.4. A termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
|
— |
Ne juttassa a fel nem használt terméket a talajra, vízfolyásokba, a csőrendszerbe (mosogató, WC stb.) vagy a lefolyóba. |
|
— |
A fel nem használt terméket, annak csomagolását és minden egyéb hulladékot a helyi előírások szerint kell ártalmatlanítani. |
5.5. A termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
|
— |
Felhasználhatósági időtartam: 2 év. |
|
— |
Fagytól védendő. |
6. EGYÉB INFORMÁCIÓK
Az 5.2. „Kockázatcsökkentő intézkedések” szakaszban említett EN-szabványok teljes címei a következők:
|
|
EN 374 – Védőkesztyű a veszélyes vegyi anyagok és mikroorganizmusok ellen |
|
|
EN 16321 – Szem- és arcvédelem a foglalkozásszerű felhasználás során |
|
|
EN 14605 – Védőruházat folyékony vegyszerek ellen - Folyadékzáró (3. típus) vagy permetzáró (4. típus) kapcsolatokat tartalmazó ruházat teljesítménykövetelményei, beleértve a csak testrészeket védő darabokat (PB [3] és PB [4] típusok) |
7. HARMADIK INFORMÁCIÓS SZINT: EGYEDI TERMÉKEK A META-SPC 7-BAN/BEN
7.1. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE 15 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0025 1-7 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
31,33 |
|
Nátrium-oktil-éter-karboxilát |
|
Nem hatóanyag |
53563-70-5 |
|
24,93 |
|
D-glükopiranóz, oligomer, C10-16 (páros számú)-alkil-glikozidok |
|
Nem hatóanyag |
110615-47-9 |
|
3,52 |
META-SPC 8
1. META-SPC 8 ADMINISZTRATÍV ADATAI
1.1. Meta-SPC 8 azonosítója
|
Azonosító |
meta-SPC8 |
1.2. Engedélyszám pótszáma
|
Szám |
1-8 |
1.3. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) 04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
2. META-SPC 8 ÖSSZETÉTELE
2.1. Minőségi és mennyiségi adatok a meta-SPC 8 összetételére vonatkozóan
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
1,566 |
2.2. A meta-SPC 8 formulációjának típusa
|
Formuláció(k) |
AL - Egyéb folyadék |
3. A META-SPC 8 FIGYELMEZTETŐ ÉS AZ ÓVINTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ MONDATAI
|
Figyelmeztető mondatok |
|
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok |
|
4. A META-SPC 8 ENGEDÉLYEZETT FELHASZNÁLÁSA (FELHASZNÁLÁSAI)
4.1. A felhasználás leírása
16 táblázat
# 1 – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés Részletes leírás:
|
||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0 A kezelések száma és időzítése: Használatra kész termékek. Behatási idő: 5 percen, 20 °C |
||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó Lakossági (nem foglalkozásszerű) |
||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
A nem foglalkozásszerű célra gyártott terméket tartalmazó palack űrtartalma legfeljebb 3 liter, az 1 liternél nagyobb űrtartalmú palackot fogantyúval kell ellátni Permetező készülék (SP05): 0,5 liter - 0,75 liter HDPE vagy PET Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) Hordó: 10-210 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) IBC: 1 000 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) |
4.1.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
4.2. A felhasználás leírása
17 táblázat
# 2 – Élelmezési és takarmányozási területeken használt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszer minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés Részletes leírás: - |
||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): 0 A kezelések száma és időzítése: Használatra kész termékek. Behatási idő: 5 percen, 20 °C |
||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó Lakossági (nem foglalkozásszerű) |
||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
A nem foglalkozásszerű célra gyártott terméket tartalmazó palack űrtartalma legfeljebb 3liter, az 1 liternél nagyobb űrtartalmú palackot fogantyúval kell ellátni Permetező készülék (SP05): 0,5 liter - 0,75 liter HDPE vagy PET Palackok: 0,5 - 5literHDPE vagy PET Tartály: 1-80literHDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) Hordó: 10-210literHDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) IBC: 1 000 literHDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) |
4.2.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
5. ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI UTASÍTÁS (8) A META-SPC 8-RA/RE VONATKOZÓAN
5.1. Használati utasítások
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
|
— |
Kizárólag nem porózus felületeken alkalmazandó. |
|
— |
Tájékoztassa a nyilvántartásba vétel jogosultját a kezelés hatástalanságáról. |
|
— |
A használati útmutatóban foglaltakat be kell tartani. |
5.2. Kockázatcsökkentő intézkedések
|
— |
Kültéri használatra, ne alkalmazza a terméket, ha 24 órán belül eső várható. |
|
— |
Kültéri használatra permetezéshez, ügyeljen arra, hogy a termék széllel ne terjedjen át más területre (átfújás). |
5.3. Várható közvetlen vagy közvetett hatások részletes leírása, az elsősegélynyújtási előírások és a környezetvédelmi óvintézkedések
|
— |
Orvosi tanácsadás esetén tartsa kéznél a termék edényét vagy címkéjét. |
|
— |
SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén alkalmazzon vizes öblítést. Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz. |
|
— |
HA BŐRRE KERÜL: A bőrt vízzel le kell mosni. Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
|
— |
LENYELÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
|
— |
BELÉLEGZÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
5.4. A termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
|
— |
Ne juttassa a fel nem használt terméket a talajra, vízfolyásokba, a csőrendszerbe (mosogató, WC stb.) vagy a lefolyóba. |
|
— |
A fel nem használt terméket, annak csomagolását és minden egyéb hulladékot a helyi előírások szerint kell ártalmatlanítani. |
5.5. A termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
|
— |
Gyermekek és nem célzott állatok/háziállatok elől elzárva tartandó. |
|
— |
Felhasználhatósági időtartam: 2 év. |
|
— |
Fagytól védendő. |
6. EGYÉB INFORMÁCIÓK
7. HARMADIK INFORMÁCIÓS SZINT: EGYEDI TERMÉKEK A META-SPC 8-BAN/BEN
7.1. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM5_1 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0026 1-8 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
7.2. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM5_2 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0027 1-8 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
7.3. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SANILAK - Nettoyant désinfectant multi-usages Eucalyptus |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
SANILAK - Nettoyant désinfectant sanitaires Eucalyptus |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
SANILAK - Nettoyant désinfectant cuisine Eucalyptus |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SALVE FAM5_3 |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0028 1-8 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
7.4. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM5_4 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
YOU - All purpose disinfecting cleaner |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
MAISON VERTE - Désinfectant |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
MAISON VERTE PRO - Désinfectant Multi-usages |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
MAISON VERTE PRO - Désinfectant Salle de Bain |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANIVERT - Désinfectant |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
YOU - Nettoyant désinfectant toutes surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
YOU - Désinfectant WC détartrant |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0029 1-8 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
7.5. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM5_5 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0030 1-8 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
1,566 |
7.6. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM5_6 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
SANILAK - Nettoyant désinfectant sols et surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0031 1-8 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
1,566 |
7.7. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM5_7 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
SANILAK - Nettoyant désinfectant sols et surfaces Eucalyptus |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0032 1-8 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
1,566 |
7.8. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM5_8 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
MAISON VERTE - Désinfectant Multi-surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
MAISON VERTE PRO - Désinfectant Sol |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
MAISON VERTE PRO - Désinfectant Multi-surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANIVERT - Désinfectant Multi-surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
YOU - Désinfectant sols & surfaces |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0033 1-8 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
1,566 |
META-SPC 9
1. META-SPC 9 ADMINISZTRATÍV ADATAI
1.1. Meta-SPC 9 azonosítója
|
Azonosító |
meta-SPC9 |
1.2. Engedélyszám pótszáma
|
Szám |
1-9 |
1.3. Termék típusa(i)
|
Termék típusa(i) |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) 04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
2. META-SPC 9 ÖSSZETÉTELE
2.1. Minőségi és mennyiségi adatok a meta-SPC 9 összetételére vonatkozóan
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
|
Legalább |
Legfeljebb |
|||||
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
0,627 |
2.2. A meta-SPC 9 formulációjának típusa
|
Formuláció(k) |
AL - Egyéb folyadék |
3. A META-SPC 9 FIGYELMEZTETŐ ÉS AZ ÓVINTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ MONDATAI
|
Figyelmeztető mondatok |
|
|
Óvintézkedésre vonatkozó mondatok |
|
4. A META-SPC 9 ENGEDÉLYEZETT FELHASZNÁLÁSA (FELHASZNÁLÁSAI)
4.1. A felhasználás leírása
18 táblázat
# 1 – Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszerek minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
02. terméktípus - Nem közvetlenül embereken vagy állatokon való felhasználásra szánt fertőtlenítőszerek és algásodás elleni szerek(fertőtlenítőszerek) |
||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Vírusok Közhasználatú név: Burkos vírusok Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): - A kezelések száma és időzítése: Használatra kész termékek. Behatási idő: 5 percen, 20 °C |
||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó Lakossági (nem foglalkozásszerű) |
||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
A nem foglalkozásszerű célra gyártott terméket tartalmazó palack űrtartalma legfeljebb 3 liter, az 1 liternél nagyobb űrtartalmú palackot fogantyúval kell ellátni Permetező készülék (SP05): 0,5 liter - 0,75 liter HDPE vagy PET Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) Hordó: 10-210 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) |
4.1.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.1.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
4.2. A felhasználás leírása
19 táblázat
# 2 – Élelmezési és takarmányozási területeken használt fertőtlenítőszerek (fertőtlenítőszer minden mosható kemény felületre háztartási, intézményi és ipari területen való használatra) használata
|
Terméktípus |
04. terméktípus - Élelmiszer és takarmány közelében használt termékek(fertőtlenítőszerek) |
||
|
Az engedélyezett felhasználás pontos leírása, amennyiben indokolt |
- |
||
|
Célorganizmus(ok) (beleértve a fejlődési szakaszt is) |
Tudományos név: Baktériumok Közhasználatú név: Baktériumok Fejlődési szakasz: Nincs adat Tudományos név: Élesztőgombák Közhasználatú név: Élesztőgombák Fejlődési szakasz: Nincs adat |
||
|
Felhasználási terület |
Beltéri Kültéri
|
||
|
Az alkalmazás módja(i) |
Módszer: Permetezés, szórás, törlés, habfelhordás, ecsettel történő kezelés, mártás, merítés, felmosás Részletes leírás:
|
||
|
Alkalmazási arány(ok) és gyakoriság |
Alkalmazási arány: - Hígítás (%): - A kezelések száma és időzítése: Használatra kész termékek. Behatási idő: 5 percen, 20 °C |
||
|
Felhasználói kör |
Foglalkozásszerű felhasználó Lakossági (nem foglalkozásszerű) |
||
|
Csomagolási méretek és csomagolóanyagok |
A nem foglalkozásszerű célra gyártott terméket tartalmazó palack űrtartalma legfeljebb 3 liter, az 1 liternél nagyobb űrtartalmú palackot fogantyúval kell ellátni Permetező készülék (SP05): 0,5 liter - 0,75 liter HDPE vagy PET Palackok: 0,5 - 5 liter HDPE vagy PET Tartály: 1-80 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) Hordó: 10-210 liter HDPE (kizárólag foglalkozásszerű felhasználók számára) |
4.2.1. Felhasználásra vonatkozó specifikus előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.2. Felhasználásra vonatkozó specifikus kockázatcsökkentő intézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.3. A felhasználás során valószínűsíthető közvetlen vagy közvetett hatások részletei, az elsősegély-nyújtási előírások és a környezet védelmét célzó óvintézkedések
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.4. A felhasználástól függően a termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
Lásd az általános használati utasításokat
4.2.5. A felhasználástól függően a termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
Lásd az általános használati utasításokat
5. ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI UTASÍTÁS (9) A META-SPC 9-RA/RE VONATKOZÓAN
5.1. Használati utasítások
|
— |
Hordja fel a terméket úgy, hogy a teljes felület 5 percen át maradéktalanul átnedvesedjen (kb. 18 fújás/m2 vagy 20 ml/m2, vagy teljesen fedje le a fertőtlenítendő tárgyat a fertőtlenítőszerrel). |
|
— |
A használati útmutatóban foglaltakat be kell tartani. |
|
— |
Kizárólag nem porózus felületeken alkalmazandó. |
5.2. Kockázatcsökkentő intézkedések
|
— |
Kültéri használatra, ne alkalmazza a terméket, ha 24 órán belül eső várható. |
|
— |
Kültéri használatra permetezéshez, ügyeljen arra, hogy a termék széllel ne terjedjen át más területre (átfújás). |
5.3. Várható közvetlen vagy közvetett hatások részletes leírása, az elsősegélynyújtási előírások és a környezetvédelmi óvintézkedések
|
— |
Orvosi tanácsadás esetén tartsa kéznél a termék edényét vagy címkéjét. |
|
— |
SZEMBE KERÜLÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén alkalmazzon vizes öblítést. Adott esetben kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz. |
|
— |
HA BŐRRE KERÜL: A bőrt vízzel le kell mosni. Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
|
— |
LENYELÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
|
— |
BELÉLEGZÉS ESETÉN: Tünetek jelentkezése esetén hívja a TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTOT, vagy forduljon orvoshoz. |
5.4. A termék és csomagolása biztonságos ártalmatlanítására vonatkozó előírások
|
— |
Ne juttassa a fel nem használt terméket a talajra, vízfolyásokba, a csőrendszerbe (mosogató, WC stb.) vagy a lefolyóba. |
|
— |
A fel nem használt terméket, annak csomagolását és minden egyéb hulladékot a helyi előírások szerint kell ártalmatlanítani. |
5.5. A termék tárolási feltételei és eltarthatósági ideje szokásos tárolási feltételek mellett
|
— |
Gyermekek és nem célzott állatok/háziállatok elől elzárva tartandó. |
|
— |
Felhasználhatósági időtartam: 2 év. |
|
— |
Fagytól védendő. |
6. EGYÉB INFORMÁCIÓK
-
7. HARMADIK INFORMÁCIÓS SZINT: EGYEDI TERMÉKEK A META-SPC 9-BAN/BEN
7.1. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM6_1 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0034 1-9 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
7.2. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM6_2 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
|
SANILAK - Nettoyant désinfectant multi-usages Menthe |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
SANILAK - Nettoyant désinfectant sanitaires Menthe |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
SANILAK - Nettoyant désinfectant cuisine Menthe |
Forgalmazási terület: EU |
||||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0035 1-9 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
7.3. Az egyes termékek kereskedelmi elnevezése(i), engedélyének száma és egyedi összetétele
|
Kereskedelmi név |
SALVE FAM6_3 |
Forgalmazási terület: EU |
|||
|
Engedélyszám |
EU-0028967-0036 1-9 |
||||
|
Triviális név |
IUPAC-név |
Funkció |
CAS-szám |
EK-szám |
Tartalom (%) |
|
L-(+)-tejsav |
|
Hatóanyag |
79-33-4 |
201-196-2 |
0,627 |
(1) Az e szakasz szerinti használati utasítás, kockázatenyhítési intézkedések és egyéb használati utasítások érvényesek a meta-SPC 1 bármely engedélyezett felhasználásain belül.
(2) Az e szakasz szerinti használati utasítás, kockázatenyhítési intézkedések és egyéb használati utasítások érvényesek a meta-SPC 2 bármely engedélyezett felhasználásain belül.
(3) Az e szakasz szerinti használati utasítás, kockázatenyhítési intézkedések és egyéb használati utasítások érvényesek a meta-SPC 3 bármely engedélyezett felhasználásain belül.
(4) Az e szakasz szerinti használati utasítás, kockázatenyhítési intézkedések és egyéb használati utasítások érvényesek a meta-SPC 4 bármely engedélyezett felhasználásain belül.
(5) Az e szakasz szerinti használati utasítás, kockázatenyhítési intézkedések és egyéb használati utasítások érvényesek a meta-SPC 5 bármely engedélyezett felhasználásain belül.
(6) Az e szakasz szerinti használati utasítás, kockázatenyhítési intézkedések és egyéb használati utasítások érvényesek a meta-SPC 6 bármely engedélyezett felhasználásain belül.
(7) Az e szakasz szerinti használati utasítás, kockázatenyhítési intézkedések és egyéb használati utasítások érvényesek a meta-SPC 7 bármely engedélyezett felhasználásain belül.
(8) Az e szakasz szerinti használati utasítás, kockázatenyhítési intézkedések és egyéb használati utasítások érvényesek a meta-SPC 8 bármely engedélyezett felhasználásain belül.
(9) Az e szakasz szerinti használati utasítás, kockázatenyhítési intézkedések és egyéb használati utasítások érvényesek a meta-SPC 9 bármely engedélyezett felhasználásain belül.
HATÁROZATOK
|
2023.9.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 224/100 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1759 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
(2023. szeptember 11.)
az (EU) 2019/2022 rendelet és az (EU) 2019/2017 felhatalmazáson alapuló rendelet támogatása céljából kidolgozott, a háztartási mosogatógépekre vonatkozó harmonizált szabványokról
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az európai szabványosításról, a 89/686/EGK és a 93/15/EGK tanácsi irányelv, a 94/9/EK, a 94/25/EK, a 95/16/EK, a 97/23/EK, a 98/34/EK, a 2004/22/EK, a 2007/23/EK, a 2009/23/EK és a 2009/105/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 87/95/EGK tanácsi határozat és az 1673/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 10. cikke (6) bekezdésére,
mivel:
|
(1) |
A 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (2) 9. cikke (2) bekezdésének megfelelően azt a terméket, amelyre olyan harmonizált szabványokat alkalmaztak, amelyek hivatkozási számát közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a tagállamok úgy tekintik, hogy az megfelel az e szabványokra alkalmazandó végrehajtási intézkedések követelményeinek. Az (EU) 2019/2022 bizottsági rendelet (3) 4. cikke és III. melléklete meghatározza a háztartási mosogatógépekre vonatkozó mérési és számítási követelményeket. Az (EU) 2021/341 bizottsági rendelet (4) módosította az (EU) 2019/2022 rendelet III. mellékletét. |
|
(2) |
Az (EU) 2017/1369 európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) 13. cikkének megfelelően, amennyiben a Bizottság az említett rendelet 16. cikke szerint konkrét címkézési előírásokat megállapító, felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogad el, az elfogadást követően hivatkozásokat tesz közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában azokra a harmonizált szabványokra, amelyek megfelelnek a felhatalmazáson alapuló adott jogi aktus vonatkozó mérési és számítási követelményeinek. Amennyiben egy termék megfelelőségértékelése során ilyen harmonizált szabványokat alkalmaznak, a modellről feltételezendő, hogy megfelel a felhatalmazáson alapuló jogi aktus vonatkozó mérési és számítási követelményeinek. Az (EU) 2019/2017 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (6) 3. cikke és IV. melléklete meghatározza a háztartási mosogatógépekre vonatkozó mérési és számítási követelményeket. Az (EU) 2021/340 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (7) módosította az (EU) 2019/2017 felhatalmazáson alapuló rendelet IV. mellékletét. |
|
(3) |
A C(2020)4329 végrehajtási határozattal (8) a Bizottság felkérte az Európai Szabványügyi Bizottságot (CEN), az Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottságot (CENELEC) és az Európai Távközlési Szabványügyi Intézetet (ETSI), hogy vizsgálják felül a háztartási mosogatógépekre, háztartási mosógépekre és háztartási mosó-szárítógépekre vonatkozó meglévő harmonizált szabványokat az (EU) 2019/2022 és az (EU) 2019/2023 bizottsági rendelet (9), valamint az (EU) 2019/2017 és az (EU) 2019/2014 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (10) támogatása érdekében. |
|
(4) |
A C(2020) 4329 végrehajtási határozatban foglalt kérelem alapján a CENELEC felülvizsgálta az EN 60436:2020/A11:2020 szabvánnyal módosított és az EN 60436:2020/AC:2020-06 szabvánnyal helyesbített EN 60436:2020 harmonizált szabványt annak érdekében, hogy figyelembe vegye a műszaki és tudományos fejlődést, szerkesztési változtatásokat hajtson végre, és a jelentett számok kerekítését összhangba hozza az (EU) 2021/341 rendelettel és az (EU) 2021/340 felhatalmazáson alapuló rendelettel bevezetett módosításokkal. Ennek eredményeként elfogadásra került az említett harmonizált szabvány EN 60436:2020/A12:2022 számú módosítása. |
|
(5) |
A Bizottság a CENELEC-kel közösen megvizsgálta, hogy az EN 60436:2020/A11:2020 szabvánnyal módosított és az EN 60436:2020/AC:2020-06 szabvánnyal helyesbített EN 60436:2020 harmonizált szabvány EN 60436:2020/A12:2022 számú módosítása megfelel-e a C(2020) 4329 végrehajtási határozatban foglalt kérésnek. |
|
(6) |
Az EN 60436:2020/A11:2020 szabvánnyal, valamint az EN 60436:2020/A12:2022 szabvánnyal módosított és az EN 60436:2020/AC:2020-06 szabvánnyal helyesbített EN 60436:2020 harmonizált szabvány megfelel az általa lefedni kívánt, valamint az (EU) 2019/2022 rendeletben és az (EU) 2019/2017 felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott követelményeknek. |
|
(7) |
Ezért helyénvaló az EN 60436:2020/A11:2020 szabvánnyal, valamint az EN 60436:2020/A12:2022 szabvánnyal módosított és az EN 60436:2020/AC:2020-06 szabvánnyal helyesbített EN 60436:2020 harmonizált szabvány hivatkozását közzétenni az Európai Unió Hivatalos Lapjában. |
|
(8) |
Az EN 60436:2020/A11:2020 szabvánnyal, valamint az EN 60436:2020/A12:2022 szabvánnyal módosított és az EN 60436:2020/AC:2020-06 szabvánnyal helyesbített EN 60436:2020 harmonizált szabvány az EN 60436:2020/A11:2020 szabvánnyal módosított és az EN 60436:2020/AC:2020–6 szabvánnyal helyesbített EN 60436:2020 harmonizált szabvány helyébe lép. Ezért a felváltott szabványra vonatkozó hivatkozásokat vissza kell vonni az Európai Unió Hivatalos Lapjából. |
|
(9) |
Az (EU) 2019/2017 felhatalmazáson alapuló rendelet és az (EU) 2019/2022 rendelet támogatása céljából kidolgozott harmonizált szabványok hivatkozásait jelenleg az (EU) 2021/913 bizottsági végrehajtási határozat (11) korlátozásokkal teszi közzé. Az EN 60436:2020/A12:2022 módosításra tekintettel ezekre a korlátozásokra már nincs szükség. |
|
(10) |
Mivel az (EU) 2021/913 végrehajtási határozaton számos lényegi módosítást kell végezni, az egyértelműség érdekében célszerű felváltani az említett határozatot. |
|
(11) |
Egy harmonizált szabványnak való megfelelés alapján azon időponttól kezdődően vélelmezhető az uniós harmonizációs jogszabályokban meghatározott, megfelelő követelményeknek való megfelelés, amikor a szóban forgó szabvány hivatkozása az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétételre kerül. Ezért e határozatnak a kihirdetése napján kell hatályba lépnie, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az (EU) 2019/2017 felhatalmazáson alapuló rendelet támogatása céljából kidolgozott és e határozat I. mellékletében feltüntetett, a háztartási mosogatógépekre vonatkozó harmonizált szabvány hivatkozását a Bizottság közzéteszi az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
Az (EU) 2019/2022 rendelet támogatása céljából kidolgozott és e határozat II. mellékletében felsorolt, a háztartási mosogatógépek környezettudatos tervezésére vonatkozó harmonizált szabvány hivatkozását a Bizottság közzéteszi az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
2. cikk
Az (EU) 2021/913 végrehajtási határozat hatályát veszti.
3. cikk
Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.
Kelt Brüsszelben, 2023. szeptember 11-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 316., 2012.11.14., 12. o.
(2) Az Európai Parlament és a Tanács 2009/125/EK irányelve (2009. október 21) az energiával kapcsolatos termékek környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási kereteinek létrehozásáról (HL L 285., 2009.10.31., 10. o.).
(3) A Bizottság (EU) 2019/2022 rendelete (2019. október 1.) a háztartási mosogatógépek környezettudatos tervezésére vonatkozó követelményeknek a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti megállapításáról, az 1275/2008/EK bizottsági rendelet módosításáról és az 1016/2010/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 315., 2019.12.5., 267. o.).
(4) A Bizottság (EU) 2021/341 rendelete (2021. február 23.) az (EU) 2019/424, az (EU) 2019/1781, az (EU) 2019/2019, az (EU) 2019/2020, az (EU) 2019/2021, az (EU) 2019/2022, az (EU) 2019/2023 és az (EU) 2019/2024 rendeletnek a szerverek és az adattárolók, az elektromos motorok és a frekvenciaváltók, a hűtőkészülékek, a fényforrások és különálló vezérlőegységek, az elektronikus kijelzők, a háztartási mosogatógépek, a háztartási mosógépek és háztartási mosó-szárítógépek, valamint a kiskereskedelmi használatra szánt hűtőkészülékek környezettudatos tervezésére vonatkozó rendelkezések tekintetében történő módosításáról (HL L 68., 2021.2.26., 108. o.)
(5) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1369 rendelete (2017. július 4.) az energiacímkézés keretének meghatározásáról és a 2010/30/EU irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 198., 2017.7.28., 1. o.).
(6) A Bizottság (EU) 2019/2017 felhatalmazáson alapuló rendelete (2019. március 11.) az (EU) 2017/1369 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a háztartási mosogatógépek energiacímkézése tekintetében történő kiegészítéséről és az 1059/2010/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 315., 2019.12.5., 134. o.).
(7) A Bizottság (EU) 2021/340 felhatalmazáson alapuló rendelete (2020. december 17.) az (EU) 2019/2013, az (EU) 2019/2014, az (EU) 2019/2015, az (EU) 2019/2016, az (EU) 2019/2017 és az (EU) 2019/2018 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az elektronikus kijelzők, a háztartási mosógépek és háztartási mosó-szárítógépek, a fényforrások, a hűtőkészülékek, a háztartási mosogatógépek és a kiskereskedelmi használatra szánt hűtőkészülékek energiacímkézésére vonatkozó követelmények tekintetében történő módosításáról (HL L 68., 2021.2.26., 62. o.).
(8) A Bizottság C(2020)4329 végrehajtási határozata (2020. július 1.) az (EU) 2019/2022 és az (EU) 2019/2023 bizottsági rendelet, valamint az (EU) 2019/2017 és az (EU) 2019/2014 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet támogatása céljából az Európai Szabványügyi Bizottsághoz, az Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottsághoz és az Európai Távközlési Szabványügyi Intézethez a háztartási mosogatógépekre, háztartási mosógépekre és háztartási mosó-szárítógépekre vonatkozó környezettudatos tervezési és energiacímkézési követelmények tekintetében intézett szabványosítási kérelemről.
(9) A Bizottság (EU) 2019/2023 rendelete (2019. október 1.) a háztartási mosógépekre és háztartási mosó-szárítógépekre vonatkozó környezettudatos tervezési követelményeknek a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban történő megállapításáról és az 1275/2008/EK bizottsági rendelet módosításáról, valamint az 1015/2010/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 315., 2019.12.5., 285. o.).
(10) A Bizottság (EU) 2019/2014 felhatalmazáson alapuló rendelete (2019. március 11.) az (EU) 2017/1369 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a háztartási mosógépek és a háztartási mosó-szárítógépek energiafogyasztásának címkézése tekintetében történő kiegészítéséről, valamint az 1061/2010/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet és a 96/60/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 315., 2019.12.5., 29. o.).
(11) A Bizottság (EU) 2021/913 végrehajtási határozata (2021. június 3.) az (EU) 2019/2022 rendelet és az (EU) 2019/2017 felhatalmazáson alapuló rendelet támogatása céljából kidolgozott, a háztartási mosogatógépekre vonatkozó harmonizált szabványokról (HL L 199., 2021.6.7., 13. o.).
I. MELLÉKLET
Az (EU) 2019/2017 felhatalmazáson alapuló rendelet támogatása céljából kidolgozott harmonizált szabvány hivatkozása
|
EN 60436:2020 Elektromos mosogatógép háztartási használatra. A működési jellemzők mérési módszerei EN 60436:2020/A11:2020 EN 60436:2020/AC:2020-06 EN 60436:2020/A12:2022 |
II. MELLÉKLET
Az (EU) 2019/2022 rendelet támogatása céljából kidolgozott harmonizált szabvány hivatkozása
|
EN 60436:2020 Elektromos mosogatógép háztartási használatra. A működési jellemzők mérési módszerei EN 60436:2020/A11:2020 EN 60436:2020/AC:2020-06 EN 60436:2020/A12:2022 |
|
2023.9.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 224/105 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1760 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
(2023. szeptember 11.)
az Ausztráliában történő repcemagtermesztésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás jellemző mértékére vonatkozó információkat tartalmazó jelentés elismeréséről az (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelv 31. cikkének (3) és (4) bekezdése alapján
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló, 2018. december 11-i (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 31. cikkének (4) bekezdésére,
mivel:
|
(1) |
Az (EU) 2018/2001 irányelv előírja, hogy a bioüzemanyagoknak, a folyékony bio-energiahordozóknak és a biomasszából előállított üzemanyagoknak jelentős üvegházhatásúgáz-kibocsátást kell megtakarítaniuk a fosszilis tüzelőanyagokhoz képest, hogy beszámíthatók legyenek az említett irányelvben meghatározott célértékek teljesítésébe. E célból a 29. cikk (10) bekezdése konkrét kibocsátásmegtakarítási küszöbértékeket állapít meg ezekre az üzemanyagokra, a 31. cikk pedig a használatukból eredő üvegházhatásúgázkibocsátás-megtakarítás kiszámításának módját határozza meg. E számításokhoz fel lehet használni az (EU) 2018/2001 irányelv V. és VI. melléklete szerinti alapértelmezett értékeket. A mezőgazdasági nyersanyagok termesztéséből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás alapértelmezett értékei helyett bizonyos feltételek mellett a jellemző értékek is felhasználhatók. Ezeket a jellemző értékeket, amelyek egy adott terület átlagértékét jelentik, a tagállamok vagy harmadik országok bejelenthetik a Bizottságnak. A jellemző értékek csak akkor alkalmazhatók, ha a Bizottság azokat pontosnak ismeri el. |
|
(2) |
2023. május 18-án Ausztrália megküldte a Bizottságnak a jellemzően az Unió NUTS 2 (2) régióival egyenértékű ausztrál régiókban történő repcemagtermesztéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mérésére szolgáló adatokat tartalmazó végleges jelentést, és ezen adatok pontosságának az (EU) 2018/2001 irányelv 31. cikkének (4) bekezdésével összhangban történő elismerését kérte. |
|
(3) |
A Bizottság értékelte a jelentést, és megállapította, hogy az pontos adatokat tartalmaz a jellemzően az Unió NUTS 2 régióival egyenértékű ausztrál régiókban történő repcemagtermesztéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mérése céljából. |
|
(4) |
Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak a bioüzemanyagok, a folyékony bio-energiahordozók és a biomasszából előállított üzemanyagok fenntarthatóságával foglalkozó bizottság véleményével, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az Ausztrália által 2023. május 18-án a Bizottsághoz elismerésre benyújtott jelentés az (EU) 2018/2001 irányelv 31. cikkének (4) értelmében pontos adatokat tartalmaz a jellemzően az Unió NUTS 2 régióival egyenértékű ausztrál régiókban történő repcemagtermesztéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mérése céljából. A jelentés adatainak összefoglalóját a melléklet tartalmazza.
2. cikk
Ez a határozat a hatálybalépése időpontjától számított öt évig érvényes. Amennyiben a jelentés tartalma a Bizottsághoz 2023. május 18-án érkezett elismerési kérelem szerintihez képest olyan mértékben módosul, hogy az befolyásolhatja e határozat alapját, a változásokról azonnal tájékoztatni kell a Bizottságot. A Bizottság értékeli a bejelentett változásokat annak megállapítása érdekében, hogy a jelentés továbbra is az elismeréshez szükséges pontos adatokat tartalmazza-e.
3. cikk
A Bizottság hatályon kívül helyezheti e határozatot, ha egyértelmű bizonyítást nyer, hogy a jelentésben szereplő adatok már nem pontosak az Ausztráliában történő repcemagtermesztésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás méréséhez.
4. cikk
Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Kelt Brüsszelben, 2023. szeptember 11-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 328., 2018.12.21., 82. o.
(2) A NUTS az EU statisztikai célú területi egységeinek osztályozási rendszere.
MELLÉKLET
Az ausztrál államokban folytatott repcemag-termesztésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mértéke (tonna szén-dioxid-egyenérték/tonna betakarított repcemag szárazanyagban kifejezve)
|
|
Talaj N2O-tartalma |
Növény-maradványok |
Beágyazott kibocsátás |
Üzemanyag- használat |
Trágyák okozta savasodás |
Mag |
Összesen |
|||
|
|
Közvetlen |
Közvetett |
|
Műtrágya |
Peszticid |
Mész |
|
|
|
|
|
Új-Dél-Wales |
0,060 |
0,015 |
0,056 |
0,229 |
0,038 |
0,002 |
0,065 |
0,041 |
0,002 |
0,508 |
|
Egyszeri hasznosítású |
0,057 |
0,011 |
0,066 |
0,248 |
0,047 |
0,002 |
0,075 |
0,044 |
0,002 |
0,554 |
|
Kettős hasznosítású |
0,039 |
0,007 |
0,026 |
0,162 |
0,018 |
0,001 |
0,029 |
0,028 |
0,002 |
0,313 |
|
Öntözött |
0,261 |
0,136 |
0,066 |
0,327 |
0,007 |
0,003 |
0,096 |
0,058 |
0,001 |
0,954 |
|
Victoria |
0,023 |
0,009 |
0,062 |
0,221 |
0,036 |
0,002 |
0,050 |
0,040 |
0,002 |
0,444 |
|
Egyszeri hasznosítású |
0,024 |
0,009 |
0,065 |
0,226 |
0,038 |
0,002 |
0,052 |
0,041 |
0,002 |
0,458 |
|
Kettős hasznosítású |
0,017 |
0,006 |
0,030 |
0,161 |
0,017 |
0,001 |
0,024 |
0,029 |
0,002 |
0,288 |
|
Queensland |
0,061 |
0,008 |
0,063 |
0,239 |
0,054 |
0,002 |
0,167 |
0,043 |
0,003 |
0,641 |
|
Dél-Ausztrália |
0,016 |
0,004 |
0,059 |
0,214 |
0,068 |
0,002 |
0,062 |
0,039 |
0,002 |
0,466 |
|
Egyszeri hasznosítású |
0,012 |
0,002 |
0,061 |
0,216 |
0,071 |
0,002 |
0,064 |
0,039 |
0,002 |
0,469 |
|
Kettős hasznosítású |
0,009 |
0,001 |
0,028 |
0,155 |
0,032 |
0,001 |
0,029 |
0,028 |
0,002 |
0,285 |
|
Öntözött |
0,232 |
0,125 |
0,061 |
0,288 |
0,007 |
0,003 |
0,096 |
0,052 |
0,001 |
0,865 |
|
Nyugat-Ausztrália |
0,014 |
0,003 |
0,058 |
0,225 |
0,030 |
0,002 |
0,069 |
0,037 |
0,002 |
0,441 |
|
Egyszeri hasznosítású |
0,014 |
0,003 |
0,059 |
0,225 |
0,031 |
0,002 |
0,069 |
0,037 |
0,002 |
0,441 |
|
Kettős hasznosítású |
0,010 |
0,002 |
0,023 |
0,159 |
0,012 |
0,001 |
0,027 |
0,026 |
0,002 |
0,263 |
|
Tasmánia* |
0,240 |
0,127 |
0,057 |
0,298 |
0,013 |
0,003 |
0,079 |
0,054 |
0,001 |
0,873 |