|
ISSN 1977-0731 |
||
|
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318 |
|
|
||
|
Magyar nyelvű kiadás |
Jogszabályok |
65. évfolyam |
|
|
|
Helyesbítések |
|
|
|
* |
|
|
|
|
|
(1) EGT-vonatkozású szöveg. |
|
HU |
Azok a jogi aktusok, amelyek címe normál szedéssel jelenik meg, a mezőgazdasági ügyek napi intézésére vonatkoznak, és rendszerint csak korlátozott ideig maradnak hatályban. Valamennyi más jogszabály címét vastagon szedik, és előtte csillag szerepel. |
II Nem jogalkotási aktusok
NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOK
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/1 |
A TANÁCS (EU) 2022/2417 HATÁROZATA
(2022. július 26.)
az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság közötti, a közúti árufuvarozásról szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő megkötéséről
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 91. cikkére, összefüggésben 218. cikke (6) bekezdésének a) pontjára.
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
tekintettel az Európai Parlament egyetértésére (1),
mivel:
|
(1) |
Az (EU) 2022/1165 (2) tanácsi határozattal összhangban az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság közötti, a közúti árufuvarozásról szóló megállapodást (a továbbiakban: a megállapodás) 2022. június 29-én aláírták, figyelemmel annak egy későbbi időpontban történő megkötésére. |
|
(2) |
Tekintettel arra, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háború következtében a közlekedési ágazat jelentős zavarokkal néz szembe a Moldovai Köztársaságban, a Moldovai Köztársaság fuvarozóinak az Európai Unión áthaladó új közúti tranzitútvonalakat és új exportpiacokat kell találniuk. |
|
(3) |
Tekintettel arra, hogy a Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája keretében a Nemzetközi Közlekedési Fórum által működtetett többoldalú kvótarendszer alapján kiadott engedélyek és a Moldovai Köztársasággal kötött kétoldalú megállapodások nem teszik lehetővé a Moldovai Köztársaság közúti árufuvarozói számára a szükséges rugalmasságot ahhoz, hogy előre megtervezzék és növeljék az Unión keresztül és az Unióval folytatott tevékenységüket, alapvető fontosságú a közúti árufuvarozás liberalizációja a kétoldalú műveletek és az árutovábbítás tekintetében egyaránt. |
|
(4) |
A megállapodás aláírását, ideiglenes alkalmazását és megkötését szükségessé tevő rendkívüli és egyedi körülményekre tekintettel, illetve a Szerződésekkel összhangban helyénvaló, hogy az Unió ideiglenesen gyakorolja a Szerződések által rá ruházott vonatkozó megosztott hatáskört. Az e határozat által az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztásra gyakorolt hatásnak időben szigorúan korlátozottnak kell maradnia. Az e határozat és a megállapodás alapján az Unió által gyakorolt hatáskört ezért csak a megállapodás alkalmazásának időszaka alatt lehet gyakorolni. Ennek megfelelően a megállapodás alkalmazásának megszűnésekor a megosztott hatáskör Unió általi gyakorlása is megszűnik. Más uniós intézkedések sérelme nélkül, és azok tiszteletben tartása mellett, az említett uniós hatáskört az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 2. cikkének (2) bekezdésével összhangban ezt követően ismét a tagállamok gyakorolják. Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az Európai Unióról szóló szerződéshez és az EUMSZ-hez csatolt, a megosztott hatáskörök gyakorlásáról szóló 25. jegyzőkönyvben foglaltak szerint az uniós hatáskör e határozat szerinti gyakorlásának hatálya kizárólag azokra az elemekre terjed ki, amelyekre e határozat és a megállapodás vonatkozik, és nem terjed ki a terület egészére. Az uniós hatáskör e határozat szerinti gyakorlása nem sérti az Unió és a tagállamok saját hatásköreit az említett területen bármely más harmadik országgal kötendő nemzetközi megállapodások folyamatban lévő vagy jövőbeli megtárgyalása, aláírása vagy megkötése tekintetében. |
|
(5) |
A megállapodást az Unió nevében jóvá kell hagyni, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az Európai Unió és Moldovai Köztársaság közötti, a közúti árufuvarozásról szóló megállapodást az Unió nevében a Tanács jóváhagyja (3).
2. cikk
(1) Az uniós hatáskörnek az e határozat és a megállapodás szerinti gyakorlása a megállapodás alkalmazásának időszakára korlátozódik. Más uniós intézkedések sérelme nélkül, és azok tiszteletben tartása mellett, ezen alkalmazási időszak végét követően az Unió haladéktalanul megszünteti az említett hatáskör gyakorlását, és az EUMSZ 2. cikkének (2) bekezdésével összhangban újból a tagállamok gyakorolják a hatáskörüket.
(2) Az uniós hatáskör e határozat és a megállapodás szerinti gyakorlása nem sérti a tagállamok hatáskörét a más harmadik országokkal, illetve a megállapodás alkalmazásának megszűnését követő időszakra vonatkozóan a Moldovai Köztársasággal kötendő, a közúti árufuvarozásról szóló nemzetközi megállapodások folyamatban lévő vagy jövőbeli megtárgyalása, aláírása vagy megkötése tekintetében.
(3) Az (1) bekezdésben említett uniós hatáskörgyakorlás kizárólag azokra az elemekre terjed ki, amelyekre e határozat és a megállapodás irányadó.
(4) E határozat és a megállapodás nem sérti az Uniónak és a tagállamoknak a közúti árufuvarozás területén olyan elemek tekintetében fennálló hatásköreit, amelyekre e határozat és a megállapodás nem irányadó.
3. cikk
A megállapodás 12. cikkében előírt értesítést az Unió nevében a Tanács elnöke teszi meg.
4. cikk
Az Uniót a tagállamok képviselőinek megfigyelőként történő támogatásával az Európai Bizottság képviseli a megállapodás 6. cikke által létrehozott vegyes bizottságban.
5. cikk
Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.
Kelt Brüsszelben, 2022. július 26-án.
a Tanács részéről
az elnök
M. KUPKA
(1) 2022. november 10-i egyetértés (a Hivatalos Lapban még tették közzé).
(2) A Tanács (EU) 2022/1165 határozata (2022. június 27.) az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság közötti, a közúti árufuvarozásról szóló megállapodásnak az Unió nevében történő aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról (HL L 181., 2022.7.7., 1. o.).
(3) A megállapodás szövegét a HL L 181., 2022.7.7-i számának 4. oldalán hirdették ki.
RENDELETEK
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/4 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2022/2418 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2022. december 9.)
a 333/2007/EK rendeletnek az élelmiszerekben előforduló nyomelemek és élelmiszer-feldolgozás során keletkező szennyező anyagok mennyiségének ellenőrzése céljából végzett vizsgálati módszerek tekintetében történő módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az élelmiszer- és takarmányjog, valamint az állategészségügyi és állatjóléti szabályok, a növényegészségügyi szabályok, és a növényvédő szerekre vonatkozó szabályok alkalmazásának biztosítása céljából végzett hatósági ellenőrzésekről és más hatósági tevékenységekről, továbbá a 999/2001/EK, a 396/2005/EK, az 1069/2009/EK, az 1107/2009/EK, az 1151/2012/EU, a 652/2014/EU, az (EU) 2016/429 és az (EU) 2016/2031 európai parlamenti és tanácsi rendelet, az 1/2005/EK és az 1099/2009/EK tanácsi rendelet, valamint a 98/58/EK, az 1999/74/EK, a 2007/43/EK, a 2008/119/EK és a 2008/120/EK tanácsi irányelv módosításáról, és a 854/2004/EK és a 882/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 89/608/EGK, a 89/662/EGK, a 90/425/EGK, a 91/496/EGK, a 96/23/EK, a 96/93/EK és a 97/78/EK tanácsi irányelv és a 92/438/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. március 15-i (EU) 2017/625 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) (a hatósági ellenőrzésekről szóló rendelet) és különösen annak 34. cikke (6) bekezdésére,
mivel:
|
(1) |
A Bizottság 333/2007/EK rendelete (2) megállapítja az élelmiszerekben előforduló nyomelemek és élelmiszer-feldolgozás során keletkező szennyező anyagok mennyiségének hatósági ellenőrzéséhez használandó mintavételi és vizsgálati módszereket. |
|
(2) |
A rendelkezésre álló legjobb tudományos ismeretek alapján a takarmányban és az élelmiszerekben előforduló szennyező anyagokkal foglalkozó uniós referencialaboratóriumok iránymutatást (3) dolgoztak ki a kimutatási határ (LOD) és a meghatározási határ (LOQ) méréséhez a takarmányban és élelmiszerekben előforduló szennyező anyagok tekintetében. Mivel ez az iránymutatás a legkorszerűbb technológiai ismereteket tartalmazza, következtetéseinek tükröződniük kell a 333/2007/EK rendeletben meghatározott, az arzén analitikai módszereire vonatkozó LOQ-követelményekben. |
|
(3) |
A 333/2007/EK rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell. |
|
(4) |
Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
A 333/2007/EK rendelet melléklete e rendelet mellékletének megfelelően módosul.
2. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2022. december 9-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 95., 2017.4.7., 1. o.
(2) A Bizottság 333/2007/EK rendelete (2007. március 28.) az élelmiszerekben előforduló nyomelemek és élelmiszer-feldolgozás során keletkező szennyező anyagok mennyiségének ellenőrzése céljából végzett mintavétel és vizsgálat módszereinek megállapításáról (HL L 88., 2007.3.29., 29. o.).
(3) Wenzl, T., Haedrich, J., Schaechtele, A., Robouch, P., Stroka, J., Guidance Document on the Estimation of LOD and LOQ for Measurements in the Field of Contaminants in Feed and Food (Iránymutatás a kimutatási határ és a meghatározási határ méréséhez a takarmányban és élelmiszerekben előforduló szennyező anyagok tekintetében); EUR 28099, az Európai Unió Kiadóhivatala, Luxembourg, 2016, ISBN 978-92-79-61768-3; doi:10.2787/8931.
MELLÉKLET
A 333/2007/EK rendelet mellékletének C.3.3.1. pontjában az a) pont helyébe a következő szöveg lép:
|
„a) |
Az ólom, a kadmium, a higany, a szervetlen ón és a szervetlen arzén vizsgálati módszereire vonatkozó alkalmassági kritériumok 5. táblázat
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/7 |
AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2022/2419 RENDELETE
(2022. december 6.)
a kötelező tartalékképzési követelmények alkalmazásáról szóló (EU) 2021/378 rendelet módosításáról (EKB/2021/1) (EKB/2022/43)
AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK KORMÁNYZÓTANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank Alapokmányára és különösen annak 19.1. cikkére,
tekintettel a kötelező tartalékok Európai Központi Bank által történő alkalmazásáról szóló, 1998. november 23-i 2531/98/EK tanácsi rendeletre (1),
mivel:
|
(1) |
A kötelező tartalékok után eddig az Európai Központi Bank (EKB) irányadó refinanszírozási műveleteire alkalmazott kamatláb szerint fizettek kamatot. Annak érdekében, hogy a kötelező tartalék után fizetendő kamat szorosabban igazodjon a pénzpiaci feltételekhez, a Kormányzótanács 2022. október 27-én úgy határozott, hogy ezt a fizetendő kamatot az eurorendszer betéti rendelkezésre állási kamatlábán (DFR) határozza meg. Az uralkodó piaci és likviditási feltételek mellett a DFR jobban tükrözi azt a kamatlábat, amelyen a pénzeszközöket pénzpiaci eszközökbe lehet befektetni, ha azokat nem kötelező tartalékként tartják, valamint azt a kamatlábat, amelyen a bankok pénzeszközökhöz juthatnak a pénzpiacon a kötelező tartalékképzés teljesítése érdekében. A kötelező tartalékok után fizetendő kamat változása azt kívánja biztosítani, hogy az eurorendszer kötelező tartalékképzési rendszere egyrészt ne terhelje le az euroövezet bankrendszerét, másrészt ne akadályozza az erőforrások hatékony eloszlását sem. A hatékony átmenet biztosítása érdekében a kamatfizetés változását össze kell hangolni a 2022. december 21-én kezdődő tartalékperiódus kezdetével. |
|
(2) |
A jogi egyértelműség és az átláthatóság biztosítása érdekében a Kormányzótanácsnak a nem monetáris politikai betétek kamatozásának az eurorendszer szintjén történő felülvizsgálatára irányuló, 2022. február 17-i döntését követő intézkedésként helyénvaló meghatározni az eredetileg a kötelező tartalékállományban lévő azon pénzeszközök kamatfizetés tekintetében való kezelését is, amelyek később úgy tekintendők, hogy teljesítik az (EU) 2021/378 európai központi banki rendelet (EKB/2021/1) (2) 3. cikke (1) bekezdésének d) pontjában foglalt feltételeket, és így e jogi aktus értelmében kizártak az intézmény tartalékállományának köréből. |
|
(3) |
Ezt a rendeletet 2022. december 21-től kell alkalmazni. |
|
(4) |
Ezért az (EU) 2021/378 rendeletet (EKB/2021/1) ennek megfelelően módosítani kell, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Módosítás
Az (EU) 2021/378 rendelet (EKB/2021/1) 9. cikke helyébe a következő szöveg lép:
„9. cikk
Kamatfizetés
(1) Az érintett NKB a tartalékszámlákon tartott kötelező tartalékok állománya után a tartalékperiódus alatt az eurorendszerbeli betéti rendelkezésre állásra alkalmazott (naptári napok számával súlyozott) átlagos kamatlábbal fizet kamatot, a következő képlet alapján (az eredményt a legközelebbi centre kell kerekíteni):
Ahol:
|
Rt |
= |
a t tartalékperiódus alatt a kötelező tartalék állománya után fizetendő kamat; |
|
Ht |
= |
a t tartalékperiódus alatt a kötelező tartalék átlagos napi állománya; |
|
nt |
= |
a naptári napok száma a t tartalékperiódusban; |
|
rt |
= |
a t tartalékperiódus alatt a kötelező tartalék állományára vonatkozó kamatláb; a kamatlábat egységesen két tizedesjegyig kell kerekíteni; |
|
i |
= |
a t tartalékperiódus i-edik naptári napja; |
|
DFRi |
= |
a betéti rendelkezésre állás kamatlába a tartalékperiódus minden i napján. |
(2) Az érintett NKB a kötelező tartalék állományára vonatkozó kamatot annak a tartalékperiódusnak a végét követő második TARGET2-munkanapon fizeti ki, amely alatt a kamat felhalmozódott.
(3) Azon, a kötelező tartalék állományában lévő pénzeszközök után, amelyek később a 3. cikk (1) bekezdésének d) pontja szerint kizárásra kerülnek a tartalékállomány köréből, az érintett NKB az (EU) 2019/671 európai központi banki iránymutatás (EKB/2019/7) (*1) szerinti nem monetáris politikai betétekre alkalmazandó szabályokkal összhangban fizet kamatot, attól az érintett NKB által meghatározott időponttól kezdődően, amikor a 3. cikk (1) bekezdésének d) pontja szerinti különös feltétel alkalmazandó.
2. cikk
Záró rendelkezések
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba. Ezt a rendeletet 2022. december 21-től kell alkalmazni.
Ez a rendelet a Szerződéseknek megfelelően teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban.
Kelt Frankfurt am Mainban, 2022. december 6-án.
az EKB Kormányzótanácsa részéről
az EKB elnöke
Christine LAGARDE
(1) HL L 318., 1998.11.27., 1. o.
(2) Az Európai Központi Bank (EU) 2021/378 rendelete (2021. január 22.) a kötelező tartalékképzési követelmények alkalmazásáról (EKB/2021/1) (HL L 73., 2021.3.3., 1. o.).
HATÁROZATOK
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/9 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2022/2420 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
(2022. december 1.)
az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2021/641 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról
(az értesítés a C(2022) 8991. számú dokumentummal történt)
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a fertőző állatbetegségekről és egyes állategészségügyi jogi aktusok módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendeletre („állategészségügyi rendelet”) (1) és különösen annak 259. cikke (1) bekezdése c) pontjára,
mivel:
|
(1) |
A magas patogenitású madárinfluenza a madarak fertőző vírusos betegsége, amely jelentősen csökkentheti a baromfitartás jövedelmezőségét, zavart okozva az Unión belüli kereskedelemben és a harmadik országokba irányuló kivitelben. A magas patogenitású madárinfluenza vírusai megfertőzhetik a vándormadarakat, amelyek azután őszi és tavaszi vándorlásuk során nagy távolságokat megtéve továbbterjesztik ezeket a vírusokat. A magas patogenitású madárinfluenza vírusainak vadon élő madarakban való előfordulása tehát folyamatosan magában hordozza azt a veszélyt, hogy a vírusok közvetlen vagy közvetett úton eljutnak a baromfit vagy fogságban tartott madarakat tartó létesítményekbe. A magas patogenitású madárinfluenza kitörésekor fennáll az a veszély, hogy a kórokozó más – baromfit vagy fogságban tartott madarakat tartó – létesítményekre is átterjed. |
|
(2) |
Az (EU) 2016/429 rendelet új jogszabályi keretet hoz létre az állatra vagy emberre átvihető betegségek megelőzéséhez és leküzdéséhez. A magas patogenitású madárinfluenza az említett rendelet szerinti jegyzékbe foglalt betegség fogalommeghatározása alá és az ott megállapított betegségmegelőzési és járványvédelmi szabályok hatálya alá tartozik. Emellett az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (2) kiegészíti az (EU) 2016/429 rendeletet a bizonyos jegyzékbe foglalt betegségek megelőzésére és az e betegségekkel szembeni védekezésre vonatkozó szabályok – köztük a magas patogenitású madárinfluenzára vonatkozó járványvédelmi intézkedések – tekintetében. |
|
(3) |
Az (EU) 2016/429 rendelet keretében elfogadásra került az (EU) 2021/641 bizottsági végrehajtási határozat (3), amely a magas patogenitású madárinfluenza kitöréseivel kapcsolatos uniós szintű vészhelyzeti intézkedéseket állapít meg. |
|
(4) |
Az (EU) 2021/641 végrehajtási határozat úgy rendelkezik, hogy a magas patogenitású madárinfluenza megjelenését követően a tagállamok által az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendeletnek megfelelően kialakított védő-, felügyeleti és további, korlátozás alatt álló körzeteknek legalább a szóban forgó végrehajtási határozat mellékletében védő-, felügyeleti és további, korlátozás alatt álló körzetekként felsorolt területeket magukban kell foglalniuk. |
|
(5) |
Az (EU) 2021/641 végrehajtási határozat mellékletét a közelmúltban az (EU) 2022/2322 bizottsági végrehajtási határozat (4) módosította azt követően, hogy Belgiumban, Németországban, Írországban, Franciaországban, Horvátországban, Olaszországban, Magyarországon és Hollandiában a magas patogenitású madárinfluenza előfordulásait észlelték baromfiknál, illetve fogságban tartott madaraknál, amit az említett mellékletnek tükröznie kell. |
|
(6) |
Az (EU) 2022/2322 végrehajtási határozat elfogadását követően Írország, Franciaország, Olaszország, Magyarország és Hollandia arról értesítette a Bizottságot, hogy az írországi Monaghan megye, a franciaországi Bretagne, Centre-Val de Loire, Hauts-de-France, Nouvelle-Aquitaine, Occitanie és Pays de la Loire közigazgatási régiók, az olaszországi Emilia-Romagna és Lombardia régió, a magyarországi Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megye, valamint a hollandiai Friesland, Zuid-Holland és Limburg tartomány területén baromfit vagy fogságban tartott madarakat tartó létesítményekben a magas patogenitású madárinfluenza további kitöréseit észlelte. |
|
(7) |
Írország, Franciaország, Olaszország, Magyarország és Hollandia illetékes hatóságai meghozták az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendeletben előírt szükséges járványvédelmi intézkedéseket, beleértve az e kitörések körüli védő- és felügyeleti körzetek létrehozását. |
|
(8) |
Emellett Franciaország illetékes hatósága úgy határozott, hogy az e tagállamban észlelt kitörések miatt létrehozott védő- és felügyeleti körzeteken felül további, korlátozás alatt álló körzeteket hoz létre. |
|
(9) |
Ezenkívül a betegség e megerősített kitörését Hollandiának a német határ közvetlen közelében észlelték. Ezért e két tagállam illetékes hatóságai megfelelő egyeztetést folytattak a szükséges felügyeleti körzetnek az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelettel összhangban történő létrehozása tekintetében, mivel a felügyeleti körzet átterjed Németország területére is. |
|
(10) |
Ezen túlmenően a betegség Írországban megerősített kitörését ismét az Írország és Észak-Írország közötti határ közvetlen közelében észlelték. A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással (a továbbiakban: a kilépésről rendelkező megállapodás) és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban az (EU) 2016/429 rendelet és az annak alapján elfogadott bizottsági jogi aktusok a kilépésről rendelkező megállapodásban előírt átmeneti időszak végét követően Észak-Írország tekintetében továbbra is alkalmazandók az Egyesült Királyságra és az Egyesült Királyságban. |
|
(11) |
Következésképpen az (EU) 2021/641 végrehajtási határozatban meghatározott vészhelyzeti intézkedések az Egyesült Királyságban Észak-Írország vonatkozásában alkalmazandók. Ezért Írország és – Észak-Írország tekintetében – az Egyesült Királyság illetékes hatóságai megfelelő egyeztetést folytattak a szükséges védő- és felügyeleti körzeteknek az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelettel összhangban történő létrehozása tekintetében, mivel az Írországban megerősített kitöréssel kapcsolatos védő- és felügyeleti körzet átterjed Észak-Írország tekintetében az Egyesült Királyság területére. |
|
(12) |
A Bizottság az érintett tagállamokkal és – Észak-Írország tekintetében – az Egyesült Királysággal együttműködve megvizsgálta a Németország, Írország, Franciaország, Olaszország, Magyarország, Hollandia és – Észak-Írország tekintetében – az Egyesült Királyság által hozott járványvédelmi intézkedéseket, és meggyőződött arról, hogy az érintett tagállamok és Észak-Írország tekintetében az Egyesült Királyság illetékes hatóságai által Németországban, Írországban, Franciaországban, Olaszországban, Magyarországon, Hollandiában és – Észak-Írország tekintetében – az Egyesült Királyságban létrehozott felügyeleti körzetek határai elegendő távolságra vannak azoktól a létesítményektől, amelyekben megerősítésre kerültek a magas patogenitású madárinfluenza kitörései. |
|
(13) |
Az Unión belüli kereskedelem szükségtelen megzavarásának megelőzése, valamint a harmadik országok által felállított indokolatlan kereskedelmi akadályok elkerülése érdekében – az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelettel összhangban – a Németország, Írország, Franciaország, Olaszország, Magyarország, Hollandia és – Észak-Írország tekintetében – az Egyesült Királyság által megfelelően létrehozott védő- és felügyeleti körzetek, valamint a Franciaország által létrehozott további, korlátozás alatt álló körzetek mielőbbi, a szóban forgó tagállamokkal és – Észak-Írország tekintetében – az Egyesült Királysággal együttműködésben való, uniós szinten történő meghatározására van szükség. |
|
(14) |
Ezért az (EU) 2021/641 végrehajtási határozat mellékletében módosítani kell a Németország, Írország, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Hollandia és – Észak-Írország tekintetében – az Egyesült Királyság vonatkozásában felsorolt védő- és felügyeleti körzeteket, valamint a Franciaország vonatkozásában felsorolt további, korlátozás alatt álló körzeteket. |
|
(15) |
Ennek megfelelően az uniós szintű régiókba sorolás aktualizálásának érdekében az (EU) 2021/641 végrehajtási határozat mellékletét indokolt úgy módosítani, hogy az figyelembe vegye az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendeletnek megfelelően Németország, Írország, Franciaország, Olaszország, Magyarország, Hollandia és – Észak-Írország tekintetében – az Egyesült Királyság által létrehozott védő- és felügyeleti körzeteket, valamint a Franciaország által létrehozott további, korlátozás alatt álló körzeteket, továbbá az azokban alkalmazandó korlátozások időbeli hatályát. |
|
(16) |
Az (EU) 2021/641 végrehajtási határozatot ezért ennek megfelelően módosítani kell. |
|
(17) |
Tekintettel a magas patogenitású madárinfluenza terjedésével kapcsolatos uniós járványügyi helyzet sürgősségére, fontos, hogy az (EU) 2021/641 végrehajtási határozat e határozattal való módosítása a lehető leghamarabb hatályba lépjen. |
|
(18) |
Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az (EU) 2021/641 végrehajtási határozat mellékletének helyébe e határozat mellékletének szövege lép.
2. cikk
Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.
Kelt Brüsszelben, 2022. december 1-jén.
a Bizottság részéről
Stella KYRIAKIDES
a Bizottság tagja
(1) HL L 84., 2016.3.31., 1. o.
(2) A Bizottság (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelete (2019. december 17.) az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a bizonyos jegyzékbe foglalt betegségek megelőzésére és az e betegségekkel szembeni védekezésre vonatkozó szabályok tekintetében történő kiegészítéséről (HL L 174., 2020.6.3., 64. o.).
(3) A Bizottság (EU) 2021/641 végrehajtási határozata (2021. április 16.) az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről (HL L 134., 2021.4.20., 166. o.).
(4) A Bizottság (EU) 2022/2322 végrehajtási határozata (2022. november 21.) az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2021/641 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról (HL L 307., 2022.11.28., 164. o.).
MELLÉKLET
„MELLÉKLET
A. rész
Az 1. és 2. cikkben említett védőkörzetek az érintett tagállamokban*:
Tagállam: Belgium
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
|
BE-HPAI(P)-2022-00010 |
Those parts of the municipalities Kasterlee, Lille, Turnhout and Vosselaar contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 4,930419, lat 51,27616. |
2022.11.30. |
Tagállam: Dánia
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
|
DK-HPAI(P)-2022-00006 |
The parts of Slagelse municipality that are contained within a circle of radius 3 km, centered on GPS coordinates N 55,2347; E 11,3952 |
2022.12.5. |
Tagállam: Németország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
||||
|
BAYERN |
||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00088 |
Landkreis Landshut 3 km um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 12,469717/48,465004 Betroffen sind Gemeinden oder Teile der Gemeinden Aham Bodenkirchen Schalkham |
2022.12.3. |
||||
|
Landkreis Rottal-Inn 3 km um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 12,469717/48,465004 Betroffen sind Teile der Gemeinde Gangkofen. |
2022.12.3. |
|||||
|
HESSEN |
||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00086 |
Landkreis Gießen 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 8.887042/50.438181 Betroffen sind Teile der Gemeinde Hungen |
2022.11.30. |
||||
|
Wetteraukreis 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 8.887042/50.438181 Betroffen sind Teile der Gemeinden Wölfersheim, Echzell und Nidda |
2022.11.30. |
|||||
|
NIEDERSACHSEN |
||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00089 |
Landkreis Aurich 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS-Koordinaten 7.649228/53.428679 Betroffen sind Teile der Gemeinden Großefehn und Wiesmoor |
2022.12.8. |
||||
|
NORDRHEIN-WESTFALEN |
||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00084 |
Oberbergischer Kreis 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 7.685763/50.834267) Betroffen sind Teile:
|
2022.11.29. |
||||
|
RHEINLAND-PFALZ |
||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00084 DE-HPAI(NON-P)-2022-01219 |
Kreis Altenkirchen Union der 3 km-Radien um die Ausbruchsbetriebe mit den GPS Koordinaten:
Betroffen sind die Stadt Wissen und die Ortsgemeinde Birken-Honigsessen, jeweils ausserhalb der Ortslage Richtung Kreisgrenze zu NRW sowie die Ortsgemeinden Forst und Fürthen |
2022.12.15. |
||||
|
SCHLESWIG-HOLSTEIN |
||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00083 |
Kreis Rendsburg-Eckernförde 3 km Radius um Primär-Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 9,799269/54,237815 Teile der Gemeinden Emkendorf, Bokel und Groß Vollstedt |
2022.12.1. |
||||
Tagállam: Írország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
|
IE-HPAI(P)-2022-00001 IE-HPAI(P)-2022-00003 |
That part of the County of Monaghan) that comprises the townlands of Largy, lying partly in the Electoral Division of Clones Rural and partly in the Electoral Division of Clones Urban, Aghafin, Atartate Glebe, Burdautien, Carney’s Island, Carrivatragh, Cavan, Clonkirk, Clonkee (Cole), Corraghy, Creevaghy, Drumard, Edenaforan, Gortnawhinny, Legnakelly, Leonard’s Island, Liseggerton, Lisnaroe Near, Lisoarty, Longfield, Magheramore, Mullanacloy, Shanamullen South, Tanderagee, Tirnahinch Near, Tirnahinch Far, all in the Electoral Division of Clones Rural, and Carrickmore and Drumadagory, all in the Electoral Division of St. Tierney That part of the County of Monaghan) that comprises the townlands of Largy, lying partly in the Electoral Division of Clones Rural and partly in the Electoral Division of Clones Urban, Aghafin, Altartate Glebe, Burdautien, Carney’s Island, Carrivatragh, Cavan, Clonkirk, Clonkeen (Cole), Corraghy, Creevaghy, Drumard, Edenaforan, Gortnawhinny, Legnakelly, Leonard’s Island, Liseggerton, Lisnaroe Near, Lisoarty, Longfield, Magheranure, Mullanacloy, Shanamullen South, Tanderagee, Tirnahinch Near, Tirnahinch Far, all in the Electoral Division of Clones Rural, and Carrickmore, Drumadagory and Drumaddarainy, all in the Electoral Division of St. Tierney |
2022.12.13. |
Tagállam: Franciaország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
|
Département: Côtes-d’Armor (22) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01419 FR-HPAI(P)-2022-01425 |
CALORGUEN EVRAN LE QUIOU SAINT-ANDRE-DES-EAUX SAINT-JUVAT SAINT-MADEN TREFUMEL TREVRON |
2022.12.8. |
|
Département: Eure (27) |
||
|
FR-HPAI(NON-P)-2022-00354 |
LA HAYE-SAINT-SYLVESTRE MELICOURT MESNIL-ROUSSET NOTRE-DAME-DU-HAMEL SAINT-PIERRE-DE-CERNIERES |
2022.12.7. |
|
Département: Finistère (29) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01421 FR-HPAI(P)-2022-01429 |
HENVIC TAULE |
2022.12.7. |
|
Département: Ille-et-Vilaine (35) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01418 |
RANNEE à l’est de la D95 et au sud des lignes de la belle etoile |
2022.11.30. |
|
Département: Indre (36) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01412 |
AIZE: Sud de D31 et route entre Moulin Bailly et Aize BUXEUIL: Sud de D960 ROUVRES LES BOIS |
2022.11.30. |
|
Département: Landes (40) |
||
|
FR-HPAI(NON-P)-2022-00391 |
LEON SAINT-MICHEL-ESCALUS |
2022.12.16. |
|
Département: Loiret (45) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01407 FR-HPAI(P)-2022-01420 FR-HPAI(P)-2022-01432 |
AUVILLIERS-EN-GÂTINAIS BEAUCHAMPS-SUR-HUILLARD CHAILLY-EN-GÂTINAIS CHÂTENOY COUDROY AUVILLIERS-EN-GÂTINAIS BEAUCHAMPS-SUR-HUILLARD CHAILLY-EN-GÂTINAIS CHÂTENOY COUDROY NOYERS AUVILLIERS-EN-GÂTINAIS BEAUCHAMPS-SUR-HUILLARD CHAILLY-EN-GÂTINAIS CHÂTENOY COUDROY NOYERS |
2022.12.10. |
|
Département: Mayenne (53) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01418 |
BRAINS-SUR-LES-MARCHES FONTAINE-COUVERTE LA ROUAUDIERE SAINT-AIGNAN-SUR-ROE SAINT-MICHEL-DE-LA-ROE |
2022.11.30. |
|
FR-HPAI(P)-2022-01431 |
ASSE-LE-BERENGER EVRON SAINTE-GEMMES-LE-ROBERT SAINT-GEORGES-SUR-ERVE |
2022.12.7. |
|
Département: Morbihan (56) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01422 FR-HPAI(P)-2022-01435 |
EVELLYS -Partie de la commune à l’est de la D767 jusqu’à Siviac puis à l’est de la route allant à Naizin puis au sud de la D203 MOREAC – Partie de la commune à l’est de la D767 jusqu’à Porh Legal puis au nord de la D181 jusqu’à Keranna puis au nord de la route allant de Keranna à Kervalo en passant par Le Petit Kerimars, Bolcalpère et le Faouët d’En Haut REGUINY – Partie de la commune au sud de la D203 jusqu’à Le Pont Saint Fiacre RADENAC -Partie de la commune à l’ouest de la D11 |
2022.12.13. |
|
Département: Nord (59) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01423 |
NEUF-BERQUIN STEENWERCK ESTAIRES LE DOULIEU |
2022.12.8. |
|
FR-HPAI(P)-2022-01434 |
NEUF-BERQUIN STEENWERCK ESTAIRES LE DOULIEU AUBERS HERLIES ILLIES |
2022.12.11. |
|
Département: Pas-de Calais (62) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01427 |
ALLOUAGNE BURBURE CHOQUES GONNEHEM LABEUVRIERE LAPUGNOY LILLERS LOZINGHEM |
2022.12.10. |
|
Département: Deux – Sèvres (79) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01397 |
COULONGES-SUR-L’AUTIZE SAINT-MAIXENT-DE-BEUGNE |
2022.11.29. |
|
FR-HPAI(P)-2022-01411 FR-HPAI(P)-2022-01415 FR-HPAI(P)-2022-01414 FR-HPAI(P)-2022-01417 FR-HPAI(P)-2022-01430 FR-HPAI(P)-2022-01436 FR-HPAI(P)-2022-01428 |
L’ABSIE LE BUSSEAU CHANTELOUP LA CHAPELLE-SAINT-ETIENNE COULONGES-SUR-L’AUTIZE LARGEASSE SAINT-MAIXENT-DE-BEUGNE SAINT-PAUL-EN-GATINE TRAYES VERNOUX-EN-GATINE |
2022.12.11. |
|
Département: Somme (80) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01437 |
AMIENS BOVES CAGNY DURY SAINS-EN-AMIENOIS SAINT-FUSCIEN |
2022.12.12. |
|
Département: Tarn (81) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01433 |
ALBI CARLUS CASTELNAU-DE-LEVIS MARSSAC-SUR-TARN ROUFFIAC LE SEQUESTRE TERSSAC |
2022.12.11. |
|
Département: Vendée (85) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01397 FR-HPAI(P)-2022-01408 |
SAINT HILAIRE DES LOGES au nord de la D745 L’ORBRIE MERVENT SAINT-MICHEL-LE-CLOUCQ FOUSSAIS PAYRE à l’est de la D49 |
2022.11.18. |
|
FR-HPAI(P)-2022-01409 |
CHAMPAGNE-LES-MARAIS LUCON MOREILLES PUYRAVAULT SAINTE-DEMME-LA-PLAINE SAINTE-RADEGONDE-DES-NOYERS |
2022.11.18. |
|
FR-HPAI(P)-2022-01410 |
BREUIL-BARRET LA CHAPELLE-AUX-LYS LOGE-FOUGEREUSE SAINT-HILAIRE-DE-VOUST |
2022.11.22. |
|
FR-HPAI(P)-2022-01416 |
BREM-SUR-MER LANDEVIEILLE SAINT-JULIEN-DES-LANDES VAIRE |
2022.11.27. |
Tagállam: Horvátország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
||||||
|
Grad Zagreb |
||||||||
|
HR-HPAI(P)-2022-00007 |
|
2022.12.6. |
||||||
|
Zagrebačka županija |
||||||||
|
HR-HPAI(P)-2022-00007 |
|
2022.12.6. |
||||||
Tagállam: Olaszország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
|
Region: Veneto |
||
|
IT-HPAI(P)-2022-00033 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.211179, E11.272346 |
2022.11.29. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00034 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.221390806, E11.04331334 |
2022.12.2. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00036 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.771464, E12.147417 |
2022.11.29. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00037 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.741660, E12.452298 |
2022.11.28. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00039 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N 44.964074644, E12.282057809 |
2022.12.6. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00040 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.233473, E11.657231 |
2022.12.1. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00042 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.296865835, E10.878880005 |
2022.12.4. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00043 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.504494974, E12.616275373 |
2022.12.3. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00045 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.380764707, E11.07799142 |
2022.12.10. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00047 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.966036, E12.305402 |
2022.12.13. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00048 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.393604155, E11.098068838 |
2022.12.10. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00050 |
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.074265, E11.604144 |
2022.12.18. |
|
Region: Lombardia |
||
|
IT-HPAI(P)-2022-00032 |
The area of the parts of Lombardia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.049383, E10.35708 |
2022.11.29. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00041 |
The area of the parts of Lombardia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.040236, E10.36325 |
2022.12.3. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00046 |
The area of the parts of Lombardia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.033964, E10.302944 |
2022.12.16. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00051 |
The area of the parts of Lombardia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.073379, E10.367887 |
2022.12.30. |
|
Region: Emilia Romagna |
||
|
IT-HPAI(P)-2022-00044 |
The area of the parts of Emilia Romagna Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.79259, E10. 930896 |
2022.12.5. |
|
IT-HPAI(P)-2022-00049 |
The area of the parts of Emilia Romagna Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.873686, E11.336651 |
2022.12.11. |
|
Region: Friuli Venezia Giulia |
||
|
IT-HPAI(P)-2022-00035 |
The area of the parts of Friuli Venezia Giulia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.962481, E12.606420 |
2022.11.26. |
Tagállam: Magyarország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
|
Bács-Kiskun megye |
||
|
HU-HPAI(P)-2022-00211 HU-HPAI(P)-2022-00216 HU-HPAI(P)-2022-00219 HU-HPAI(P)-2022-00225 |
Bugac, Bugacpusztaháza, Fülöpjakab, Jakabszállás és Móricgát települések települések közigazgatási területeinek a 46.67844 és 19.65301 és a 46.679183 és a 19.663134, 46.686318 és a 19.661755, valamint a 46.695600 és a 19.681280 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.7. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00212 HU-HPAI(P)-2022-00217 HU-HPAI(P)-2022-00226 HU-HPAI(P)-2022-00229 HU-HPAI(P)-2022-00230 HU-HPAI(P)-2022-00233-00235 HU-HPAI(P)-2022-00237 – 00242 HU-HPAI(P)-2022-00244 HU-HPAI(P)-2022-00247 – 00251 HU-HPAI(P)-2022-00256 – 00259 HU-HPAI(P)-2022-00262 HU-HPAI(P)-2022-00265 |
Csólyospálos, Harkakötöny, Jászszentlászló, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kömpöc, Móricgát Szank és Zsana települések közigazgatási területeinek a 46.489980 és a 19.772640, a 46.544237 és a 19.741665, a 46.569793 és a 19.692088, a 46.494360 és a 19.781250, a 46.517887 és a 19.678431, a 46.465166 és a 19.753716, a 46.540082 és a 19.646619, a 46.491690 és a 19.689880, a 46.559267 és a 19.683815, a 46.457070 és a 19.620880, 46.511456 és a 19.726186, a 46.493138 és a 19.690420, a 46.485781 és a 19.676447, a 46.499678 és a 19.687294, a 46.484707 és a 19.693469, a 46.537062 és a 19.727489, a 46.520024 és a 19.725265, a 46.532441 és a 19.644402, a 46.545107 és a 19.702540, a 46.543879 és a 19.700779, a 46.556750 és a 19.783380, a 46.460140 és a 19.480575, a 46.469155 és a 19.769960, a 46.525178 és a 19.618940, a 46.566283 és a 19.627354, valamint a 46.497336 és a 19.775280 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.21. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00215 HU-HPAI(P)-2022-00218 HU-HPAI(P)-2022-00220 – 00221 HU-HPAI(P)-2022-00223 – 00224 HU-HPAI(P)-2022-00227 – 00228 HU-HPAI(P)-2022-00231- 00232 HU-HPAI(P)-2022-00252 |
Bócsa és Bugac, Bugacpusztaháza, Kakantyú, Orgovány és Szank települések közigazgatási területeinek a 46.627319 és a 19.536083, 46.626416 és a 19.545777, a 46.630891 és a 19.536630, a 46.619573 és a 19.537445, a 46.622916 és a 19.537992, a 46.645837 és a 19.513270, a 46.640484 és a 19.524528, a 46.641252 és a 19.532421, a 46.616930 és a 19.545510, a 46.673759 és a 19.497050, valamint a 46.618622 és a 19.536336 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.15. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00236 HU-HPAI(P)-2022-00243 HU-HPAI(P)-2022-00245 HU-HPAI(P)-2022-00253 HU-HPAI(P)-2022-00255 HU-HPAI(P)-2022-00260 – 00261 HU-HPAI(P)-2022-00263 – 00264 |
Csólyospálos és Kömpöc települések közigazgatási területeinek a 46.387300 és a 19.862000, a 46.449825 és a 19.874751, a 46.442671 és a 19.844208, a 46.442530 és a 19.847300, a 46.457047 és a 19.878295, a 46.457105 és a 19.878381, a 46.446674 és a 19.842729, a 46.432070 és a 19.844230, a 46.417660 és a 19.855820, valamint a 46.279380 és a 19.344527 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.21. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00238 |
Harkakötöny, Kiskunhalas és Kiksunmajsa települések közigazgatási területeinek a 46.457070 és a 19.620880 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.13. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00246 |
Kispáhi és Orgovány települések közigazgatási területeinek a 46.735284 és a 19.458263 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.15. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00254 |
Bócsa, Soltvadkert és Tázlár települések közigazgatási területeinek a 46.563426 és a 19.472723 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.25. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00257 |
Kiskunhalas település közigazgatási területének a 46.460140 és a 19.480575 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.18. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00267 |
Kiskunfélegyháza, Pálmonostora és Petőfiszállás települések közigazgatási területeinek a 46.633607 és a 19.891596 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.23. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00268 |
Jánoshalma és Mélykút települések közigazgatási területeinek a 46.279380 és a 19.344527 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.23. |
|
Csongrád-Csanád megye |
||
|
HU-HPAI(P)-2022-00213 |
Algyő, Sándorfalva és Szeged települések közigazgatási területeinek a 46.353600 és a 20.173300 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00214 HU-HPAI(P)-2022-00222 |
Szentes település közigazgatási területének 46.647079 és a 20.325001, valamint a 46.664455 és a 20.294252 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00229 HU-HPAI(P)-2022-00256 HU-HPAI(P)-2022-00265 |
Csengele település közigazgatási területének a 46.494360 és a 19.781250, a 46.556750 és a 19.783380, valamint a 46.497336 és a 19.775280 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.21. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00266 |
Bordány, Forráskút és Üllés Szeged települések közigazgatási területeinek a 46.359048 és a 19.888786 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.21. |
|
Békés megye |
||
|
HU-HPAI(P)-2022-00269 |
Kaszaper és Tótkomlós települések közigazgatási területeinek a 46.437833 és a 20.778503 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.22. |
Tagállam: Hollandia
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
|
NL-HPAI(P)-2022-00085 |
Those parts of the municipality Nederweert contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 5.59, lat 51.65 |
2022.12.2. |
|
NL-HPAI(NON-P)-2022-00736 |
Those parts of the municipality Woerden contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 4.84, lat 52.13 |
2022.12.2. |
|
NL-HPAI(P)-2022-00086 |
Those parts of the municipality Venray contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 6.05, lat 51.54 |
2022.12.13. |
|
NL-HPAI(P)-2022-00087 |
Those parts of the municipality Krimpenerwaard contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 4.8, lat 51.97 |
2022.12.13. |
|
NL-HPAI(P)-2022-00088 |
Those parts of the municipality Súdwest-Fryslân contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 5.47 lat 52.92 |
2022.12.14. |
Tagállam: Ausztria
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
|
|
STEIERMARK |
|
|
AT-HPAI(NON-P)-2022- 00021 |
Bezirk Graz-Umgebung: in der Gemeinde Kumberg die Katastralgemeinden Gschwendt, Hofstätten, Kumberg und Rabnitz und in der Gemeinde Eggersdorf bei Graz die Katastralgemeinden Hart bei Eggersdorf, Haselbach und Purgstall |
2022.12.3. |
Egyesült Királyság (Észak-Írország)
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 39. cikkének megfelelően |
|
IE-HPAI(P)-2022-00001 |
Those parts of County Fermanagh contained within a circle of a radius of three kilometres, centred on GPS coordinates N 54,2073 and E -7,2153 |
2022.12.7. |
|
IE-HPAI(P)-2022-00003 |
Those parts of County Fermanagh contained within a circle of a radius of three kilometres, centred on GPS coordinates N 54.2093 and E -7,2219 |
2022.12.13. |
B. rész
Az 1. és 3. cikkben említett felügyeleti körzetek az érintett tagállamokban*:
Tagállam: Belgium
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
|
BE-HPAI(P)-2022-00010 |
Those parts of the municipalities Arendonk, Beerse, Geel, Herentals, Kasterlee, Lille, Merksplas, Olen, Oud-Turnhout, Ravels, Retie, Turnhout, Vorselaar and Vosselaar, extending beyond the area described in the protection zone and contained within a circle of a radius of 10 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 4,930419, lat 51,27616. |
2022.12.9. |
|
Those parts of the municipalities Kasterlee, Lille, Turnhout and Vosselaar contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 4,930419, lat 51,27616. |
2022.12.1. – 2022.12.9. |
|
|
FR-HPAI(P)-2022-01423 |
Those parts of the municipality Heuvelland contained within a circle of a radius of 10 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 2,709029, lat 50,670097. |
2022.12.15. |
Tagállam: Bulgária
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
|
Region: Haskovo |
||
|
BG-HPAI(P)-2022-00021 |
The folowing village in the Haskovo municipality: Krivo pole, Koren and Momino |
2022.11.23. – 2022.12.2. |
|
The following villages in the Haskovo municipality: Elena, Knizhovnik, Malevo, Manastir, Dinevo, Rodopi, Stamboliyski, Stoykovo, Podkrepa The following villages in the Harmanli municipality: Slavyanovo, Bolyarski izvor The following villages in Stambolovo municipality: Malak izvor, Golyam izvor, Dolno Botevo, Kralevo, Gledka, Stambolovo, Tsareva polyana, Zhalti bryag |
2022.12.2. |
|
Tagállam: Dánia
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
|
DK-HPAI(P)-2022-00006 |
The parts of Slagelse and Næstved municipalities beyond the area described in the protection zone and within the circle of radius 10 kilometres, centred on GPS koordinates coordinates N 55,2347; E 11,3952 |
2022.12.14. |
|
The parts of Slagelse municipality that are contained within a circle of radius 3 km, centered on GPS coordinates N 55,2347; E 11,3952 |
2022.12.6. – 2022.12.14. |
|
|
DK-HPAI(NON-P)-2022-00148 |
The parts of Sønderborg municipality beyond the area described in the protection zone and within the circle of radius 10 kilometres, centred on GPS koordinates coordinates N 54,9365; E 9,9795 |
2022.11.29. |
|
The parts of Sønderborg municipality that are contained within a circle of radius 3 km, centered on GPS coordinates N 54,9365; E 9,9795 |
2022.11.21. – 2022.11.29. |
Tagállam: Németország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
||||||||||||||||||
|
BAYERN |
||||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00088 |
Landkreis Dingolfing-Landau 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 12.469717/48.465004 Betroffen sind Gemeinden oder Teile der Gemeinden Frontenhausen und Marklkofen. |
2022.12.12. |
||||||||||||||||||
|
Landkreis Landshut 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 12.469717/48.465004 Betroffen sind Gemeinden oder Teile der Gemeinden Adlkofen, Aham, Bodenkirchen, Geisenhausen, Gerzen, Kröning, Schalkam, Vilsbiburg |
2022.12.12. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(NON-P)-2022-01198 |
Landkreis Miltenberg 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 9.178982/49.740677 Betroffen sind die Städte und Gemeinden Erlenbach a.Main, Obernburg a.Main, Wörth a.Main, Elsenfeld mit den Gemarkungen Schippach und Rück, Eschau, Mönchberg, Röllbach, Collenberg mit der Gemarkung Reistenhausen, Bürgstadt, Miltenberg mit den Gemarkungen Wenschdorf, Mainbullau und Breitendiel, Weilbach mit den Gemarkungen Weckbach und Ohrenbach, Amorbach mit den Gemarkungen Reichartshausen und Boxbrunn im Odenwald |
2022.12.7. |
||||||||||||||||||
|
Landkreis Miltenberg 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 9.178982/49.740677 Betroffen ist die Stadt Klingenberg a. Main mit den Gemarkungen Trennfurt und Röllfeld sowie die Gemeinden Großheubach, Kleinheubach, Rüdenau und Laudenbach |
2022.11.28.- 2022.12.7. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00088 |
Landkreis Mühldorf 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 12.469717/48.465004 Betroffen sind Teile der Gemeinde Egglkofen und der Stadt Neumarkt St. Veit |
2022.12.12. |
||||||||||||||||||
|
Landkreis Rottal-Inn 10 km um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 12,469717/48,465004 Betroffen sind Teile der Gemeinde Gangkofen. |
2022.12.12. |
|||||||||||||||||||
|
HESSEN |
||||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00086 |
Landkreis Gießen 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 8.887042/50.438181 Betroffen sind Teile der Gemeinden Hungen, Lich und Laubach. |
2022.12.9. |
||||||||||||||||||
|
Landkreis Gießen 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 8.887042/50.438181 Betroffen sind Teile der Gemeinde Hungen |
2022.12.1.-2022.12.9. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(NON-P)-2022-01198 |
Landkreis Odenwald In der Gemeinde Michelstadt die Gemarkungen Vielbrunn und Weitengesäß, in der Gemarkung Würzberg das Gebiet nördlich Mangelsbach und östlich der K 45, in der Gemeinde Bad König die Gemarkung Bad König östlich der Verbindungsstraße zwischen Kimbacher Straße und Mainstraße und östlich des Birkertsgrabens und nördlich der L 3318, die Gemarkungen Kimbach, Momart östlich der Straße Strathweg und nördlich der Hohe Straße, in der Gemarkung Fürstengrund das Gebiet östlich des Waldrandes, in der Gemeinde Lützelbach die Gemarkungen Lützel-Wiebelsbach, Breitenbrunn, Haingrund und Seckmauern, in der Gemeinde Breuberg die Gemarkung Rai-Breitenbach östlich der L 3259 und der Mühlhäuser Straße bis abzweig Kreuzstarße und südlich der Kreuzstraße und deren Verlängerung nach Osten bis zur Landesgrenze. |
2022.12.7. |
||||||||||||||||||
|
Landkreis Odenwald In der Gemeinde Michelstadt die Gemarkung Vielbrunn östlich der Langestein-Schneise und der K 94 ab dem Abzweig zur Alten Laudenbacher Straße |
2022.11.29.-2022.12.7. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00086 |
Wetteraukreis 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 8.887042/50.438181 Betroffen sind Teile der Gemeinden Nidda, Ranstadt, Florstadt, Reichelsheim, Echzell, Wölfersheim, Bad Nauheim, Münzenberg und Rockenberg. |
2022.12.9. |
||||||||||||||||||
|
Wetteraukreis 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 8.887042/50.438181 Betroffen sind Teile der Gemeinden Wölfersheim, Echzell und Nidda |
2022.12.1.-2022.12.9. |
|||||||||||||||||||
|
MECKLENBURG-VORPOMMERN |
||||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00082 |
Landkreis Nordwestmecklenburg 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 10.634830/53.898535 Betroffen ist die Gemeinde Lüdersdorf, Ortsteil Herrnburg |
2022.12.2. |
||||||||||||||||||
|
NIEDERSACHSEN |
||||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00089 |
Landkreis Aurich 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 7.649228/53.428679 Betroffen sind Teile der Gemeinden Großefehn, Wiesmoor, Aurich, Ihlow, Wittmund, Friedeburg, Hesel, Firrel und Uplengen. |
2022.12.17. |
||||||||||||||||||
|
Landkreis Aurich 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 7.649228/53.428679 Betroffen sind Teile der Gemeinden Großefehn und Wiesmoor. |
2022.12.9.- 2022.12.17. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00066 DE-HPAI(P)-2022-00071 DE-HPAI(P)-2022-00073 DE-HPAI(P)-2022-00074 DE-HPAI(P)-2022-00075 DE-HPAI(P)-2022-00078 |
Landkreis Cloppenburg Union der 10 km- Radien um die Ausbruchsbetriebe mit den GPS Koordinaten:
Betroffen sind Teile der Gemeinde Saterland und der Stadt Friesoythe. |
2022.11.29. |
||||||||||||||||||
|
Landkreis Emsland Union der 10 km- Radien um die Ausbruchsbetriebe mit den GPS Koordinaten:
Betroffen sind Teile der Gemeinden Börger, Bockhorst, Breddenberg, Esterwegen, Hilkenbrook, Lorup, Rastdorf, Sögel, Spahnharrenstätte, Surwold, Vrees, Werlte und Werpeloh. |
2022.11.29. |
|||||||||||||||||||
|
Landkreis Emsland Union der 3 km- Radien um die Ausbruchsbetriebe mit den GPS Koordinaten:
Betroffen sind Teile der Gemeinden Börger, Breddenberg, Esterwegen und Lorup. |
2022.11.21.-2022.11.29. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00079 |
Landkreis Osnabrück 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 8.103891/52.330964 Betroffen sind Teile der Gemeinden Belm und Wallenhorst und der Stadt Osnabrück. |
2022.12.1. |
||||||||||||||||||
|
Landkreis Osnabrück 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten: 8.103891/52.330964 Betroffen sind Teile der Gemeinden Belm, Bissendorf, Bohmte, Bramsche, Ostercappeln, Wallenhorst und der Stadt Osnabrück. |
2022.11.23.– 2022.12.1. |
|||||||||||||||||||
|
NORDRHEIN-WESTFALEN |
||||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00085 |
Kreis Kleve 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 6.441599/51.772975) Betroffen sind Teile:
|
2022.11.27. – 2022.12.5. |
||||||||||||||||||
|
Kreis Kleve 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 6.441599/51.772975) Betroffen sind Teile:
|
2022.12.5. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00080 |
Oberbergischer Kreis 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 7.710063/50.961332 Betroffen sind Teile:
|
2022.11.24.- 2022.12.2. |
||||||||||||||||||
|
Oberbergischer Kreis 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 7.710063/50.961332 Betroffen sind Teile:
|
2022.12.2. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00084 |
Oberbergischer Kreis 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 7.685763/50.834267) Betroffen sind Teile:
|
2022.11.30. – 2022.12.8. |
||||||||||||||||||
|
Oberbergischer Kreis 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 7.685763/50.834267) Betroffen sind Teile:
|
2022.12.8. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00079 |
(Ausbruch in Niedersachsen) 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 8.103891/52.330964) Betroffen sind Teile:
|
2022.12.1. |
||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(NON-P)-2022-01219 |
Rhein-Sieg-Kreis 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 7.640940/50.800340) Betroffen sind Teile:
|
2022.11.28. – 2022.12.6. |
||||||||||||||||||
|
Rhein-Sieg-Kreis 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 7.640940/50.800340) Betroffen sind Teile:
|
2022.12.6. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00087 |
Rheinisch Bergischer Kreis 3 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 7.111490/50.982802) Betroffen sind Teile:
|
2022.11.26. – 2022.12.4. |
||||||||||||||||||
|
Rheinisch Bergischer Kreis 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 7.111490/50.982802) Betroffen sind Teile:
|
2022.12.4. |
|||||||||||||||||||
|
NL-HPAI(P)-2022-00086 |
(Ausbruch in den Niederlanden) 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb (GPS-Koordinaten 6.043777/51.532737) Betroffen sind Teile:
|
2022.12.22. |
||||||||||||||||||
|
RHEINLAND-PFALZ |
||||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(NON-P)-2022-01219 DE-HPAI(P)-2022-00080 DE-HPAI(P)-2022-00081 DE-HPAI(P)-2022-00084 |
Kreis Altenkirchen Union der 10 km Radien um die Ausbruchsbetriebe mit den GPS-Koordinaten:
Betroffen sind Verbandsgemeinden Hamm, Kirchen und Wissen sowie die Stadt Herdorf, außerdem in der Verbandsgemeinde Altenkirchen-Flammersfeld die Ortsgemeinden Werkhausen, Oberirsen, Ölsen, Wölmersen, Busenhausen, Kettenhausen, Obererbach, Heupelzen, Bachenberg, Hilgenroth, Volkerzen, Racksen, Isert, Eichelhardt, Idelberg und Helmeroth |
2022.12.15. |
||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(NON-P)-2022-01219 |
Westerwaldkreis 10 km Radius um den Ausbruchsbetrieb mit den GPS-Koordinaten: 7.640940/50.800340 Betroffen sind in der Gemeinde Stein-Wingert die Ortsteile Altburg und Alhausen und in der Gemeinde Mörsbach der nordwestliche Teil des Staatsforstes Hachenburg |
2022.12.16. |
||||||||||||||||||
|
SCHLESWIG-HOLSTEIN |
||||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00082 |
Hansestadt Lübeck Ausgehend im Norden von An der Bundesstr. Haus-Nr.12 die Stadtgrenze nach Osten entlang bis zur Schwartauer Landstr., Schwartauer Allee bis zu und weiter auf Bei der Lohmühle, Schönböckener Str., Steinrader Damm bis Hofland, Hofland bis zur Kieler Str., Kieler Str. nach Nordwesten bis zum Kreisverkehr, Steinrader Hauptstr. bis zur Stadtgrenze, die Stadtgrenze entlang nach Norden bis zu An der Bundesstr. Haus-Nr.12 |
2022.12.4. |
||||||||||||||||||
|
Hansesatdt Lübeck Das gesamte Stadtgebiet mit Ausnahme der Stadtbezirke:
|
2022.11.25. – 2022.12.4. |
|||||||||||||||||||
|
Kreis Herzogtum Lauenburg Betroffen sind die nördlichen 150 Meter der Gemeinde Groß Schenkenberg, Gemarkung Rothenhausen, Flur 1, Flurstück 1, Flurstück 73/2 und Flurstück 76/21 angrenzend an die Hansestadt Lübeck. In der Überwachungszone des Kreises Herzogtum Lauenburg befinden sind keine Geflügelhaltungen. |
2022.12.4. |
|||||||||||||||||||
|
Kreis Ostholstein Gemeinden/Stadt: Stockelsdorf, Bad Schwartau, Teil Ratekau, Teil Scharbeutz, Teil Ahrensbök |
2022.12.4. |
|||||||||||||||||||
|
Kreis Ostholstein Gemeinden/Stadt: Stockelsdorf, Bad Schwartau, Teil Ratekau, Teil Scharbeutz, Teil Ahrensbök |
2022.11.25. – 2022.12.4. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00083 |
Kreis Rendsburg-Eckernförde Die Überwachungszone umfasst
|
2022.12.10. |
||||||||||||||||||
|
Kreis Rendsburg-Eckernförde 3 km Radius um Primär-Ausbruchsbetrieb GPS Koordinaten 9,799269/54,237815 Teile der Gemeinden Emkendorf, Bokel und Groß Vollstedt |
2022.12.2. -2022.12.10. |
|||||||||||||||||||
|
DE-HPAI(P)-2022-00082 |
Kreis Segeberg Gemeinden Pronstorf und Strukdorf |
2022.12.4. |
||||||||||||||||||
|
Kreis Stormarn Betroffen von der Überwachungszone ist jeweils das gesamte Gemeindegebiet der Gemeinden Heilshoop, Mönkhagen, Zarpen, Badendorf, Hamberge, Wesenberg, Heidekamp sowie Teile des Gemeindegebietes der Gemeinden Rehhorst, Reinfeld und Klein Wesenberg |
2022.12.4. |
|||||||||||||||||||
Tagállam: Írország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
|
Monaghan County |
||
|
IE-HPAI(P)-2022-00001 IE-HPAI(P)-2022-00003 |
That part of the County of Monaghan that comprises the Electoral Divisions of Killeevan and Newbliss, the Electoral Division of Clones, except for the townlands of Derryarrit and Skeatry, the Electoral Divisions of Clones Rural, Clones Urban and St. Tierney, apart from the townlands situate in the protection zone, the townlands of Aghareagh, Closdaw, Corkish, Corlougharoe, Correvan, Drumanan, Drumacreeve, Drumary, Drumcrow, Drumgramph, Drumlina, Killyeg, Lislongfield, Tullyard, all in the Electoral Division of Drum, the Electoral Division of Drumhillagh, except for the townlands of Aghaclay, Carn, Corleck, Doosky, Drumhullagh, Drumkirk, Drumleny, Liscumaskey and Latnamard, the townlands of Annaghbrack, Brookvale, Carrowbarra, Carrowbarra Island, Coolatty, Gortmore South, Liscat, Naghill, Mullabrack, Mulladuff, Mullanacross, Skeagh, Skervan, Thornhill, all in the Electoral Division of Drumsnat, the Electoral Division of Drummully except for the townlands of Annaghraw and Clontask, the townlands of Derrins and Lurganboy, all in the Electoral Division of Killynenagh, the townlands of Aghagaw, Allagesh, Annagh, Annyeeb, Aughnahunshin, Corrinshigo, Crenlough, Drumslavog, Formoyle, Gortmore North, Graffagh, Killytur, Killydonnelly and Mullatagorry, all in the Electoral Division of Scotstown, the townlands of Cornacreeve, Cornaguillagh, Derrynahesco, Kilmore West, Lennaght and Sruveel, all in the Electoral Division of Sheskin, the townlands of Carolina, Crover, Drumaghkeel, Drumskelt, Drumgristin, Feagh, and Mullymagaraghan, all in the Electoral Division of Aghabog, and the townlands Aghnahola, Annaveagh, Annies, Carnroe, Cavanreagh, Cavany, Coolnacarte, Corraskea, Drumgarran, Drumreenagh, Dunsrim, Hilton Demense, Killyfargy, Lisarearke, Skerrick East, Lisnalee, all of the Electoral Division of Currin. That part of the County of Monaghan that comprises the Electoral Divisions of Killeevan and Newbliss, the Electoral Division of Clones, except for the townlands of Derryarrit and Skeatry, the Electoral Divisions of Clones Rural, Clones Urban and St. Tierney, apart from the townlands situate in the protection zone, the townlands of Aghareagh, Closdaw, Cornawall, Corkish, Corlougharoe, Correvan, Drumanan, Drumacreeve, Drumary, Drumcrow, Drumgramph, Drumlina, Killyeg, Lislea, Lislongfield, Tullyard, all in the Electoral Division of Drum, the Electoral Division of Drumhillagh, except for the townlands of Aghaclay, Corleck, Drumhullagh, Drumkirk, Drumleny, Liscumaskey and Latnamard, the townlands of Annaghbrack, Brookvale, Carnasoo, Carrowbarra, Carrowbarra Island, Coolatty, Gortmore South, Liscat, Naghill, Mullabrack, Mulladuff, Mullanacross, Mullavannog, Skeagh, Skervan, Thornhill, all in the Electoral Division of Drumsnat, the Electoral Division of Drummully except for the townlands of Annaghraw and Clontask, the townlands of Briscarnagh, Derrins and Lurganboy, all in the Electoral Division of Killynenagh, the townlands of Aghagaw, Allagesh, Annagh, Annyeeb, Aughnahunshin, Corrinshigo, Crenlough, Drumslavog, Formoyle, Gortmore North, Graffagh, Killytur, Killydonnelly, Tirnaskea South and Mullatagorry, all in the Electoral Division of Scotstown, the townlands of Cornacreeve, Cornaguillagh, Derrynahesco, Derryallaghan, Derrynasell West, Kilmore West, Lennaght, Milligan and Sruveel, all in the Electoral Division of Sheskin, the townlands of Carolina, Crover, Drumaghakeel, Drumskelt, Drumgristin, Feagh, and Mullymagaraghan, all in the Electoral Division of Aghabog, and the townlands Aghnahola, Annaveagh, Annies, Carnroe, Cavanreagh, Cavany, Coolnacarte, Corraskea, Drumgarran, Drumreenagh, Dunsrim, Hilton Demense, Killyfargy, Lisarearke, Lisnalee and Skerrick East, all of the Electoral Division of Currin. |
2022.12.22. |
|
That part of the County of Monaghan) that comprises the townlands of Largy, lying partly in the Electoral Division of Clones Rural and partly in the Electoral Division of Clones Urban, Aghafin, Atartate Glebe, Burdautien, Carney’s Island, Carrivatragh, Cavan, Clonkirk, Clonkee (Cole), Corraghy, Creevaghy, Drumard, Edenaforan, Gortnawhinny, Legnakelly, Leonard’s Island, Liseggerton, Lisnaroe Near, Lisoarty, Longfield, Magheramore, Mullanacloy, Shanamullen South, Tanderagee, Tirnahinch Near, Tirnahinch Far, all in the Electoral Division of Clones Rural, and Carrickmore and Drumadagory, all in the Electoral Division of St. Tierney That part of the County of Monaghan) that comprises the townlands of Largy, lying partly in the Electoral Division of Clones Rural and partly in the Electoral Division of Clones Urban, Aghafin, Altartate Glebe, Burdautien, Carney’s Island, Carrivatragh, Cavan, Clonkirk, Clonkeen (Cole), Corraghy, Creevaghy, Drumard, Edenaforan, Gortnawhinny, Legnakelly, Leonard’s Island, Liseggerton, Lisnaroe Near, Lisoarty, Longfield, Magheranure, Mullanacloy, Shanamullen South, Tanderagee, Tirnahinch Near, Tirnahinch Far, all in the Electoral Division of Clones Rural, and Carrickmore, Drumadagory and Drumaddarainy, all in the Electoral Division of St. Tierney |
2022.12.14.– 2022.12.22. |
|
Tagállam: Franciaország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
|
Département: Côtes-d’Armor (22) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01406 |
GOMENÉ LANRELAS LAURENAN MERDRIGNAC LE MENÉ PLÉNÉE-JUGON ROUILLAC SEVIGNAC TRÉMOREL |
2022.12.2. |
|
ÉRÉAC MÉRILLAC MERDRIGNAC LE MENÉ SAINT-VRAN SAINT-LAUNEUC |
2022.11.24. – 2022.12.2. |
|
|
FR-HPAI(P)-2022-01413 |
PLERIN SAINT-BRIEUC PLOUFRAGAN TREGUEUX PLEDRAN YFFINIAC QUESSOY POMMERET LAMBALLE COETMIEUX ANDEL MORIEUX PLANGUENOUAL |
2022.12.7. |
|
HILLION LANGUEUX |
2022.11.29. – 2022.12.7. |
|
|
FR-HPAI(P)-2022-01419 FR-HPAI(P)-2022-01425 |
BOBITAL BRUSVILY CAULNES DINAN EVRAN GUENROC GUITTE LANVALLAY LE HINGLE LES CHAMPS-GERAUX PLOUASNE PLUMAUDAN SAINT-CARNE SAINT-JUDOCE TRELIVAN YVIGNAC-LA-TOUR |
2022.12.17. |
|
CALORGUEN EVRAN LE QUIOU SAINT-ANDRE-DES-EAUX SAINT-JUVAT SAINT-MADEN TREFUMEL TREVRON |
2022.12.9.– 2022.12.17. |
|
|
Département: Eure (27) |
||
|
FR-HPAI(NON-P)-2022-00354 |
MESNIL-EN-OUCHE (partie ouest/D49) LES BOTTEREAUX CHAMBLAC CHAMBORD LA GOULAFRIERE JUIGNETTES MONTREUIL-L’ARGILLE SAINT-AGNAN-DE-CERNIERES SAINT-DENIS-D’AUGERONS SAINT-LAURENT-DU-TENCEMENT LA TRINITE-DE-REVILLE VERNEUSSES |
2022.12.16. |
|
LA HAYE-SAINT-SYLVESTRE MELICOURT MESNIL-ROUSSET NOTRE-DAME-DU-HAMEL SAINT-PIERRE-DE-CERNIERES |
2022.12.8.– 2022.12.16. |
|
|
Département:Finistère (29) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01421 FR-HPAI(P)-2022-01429 |
CARANTEC GUICLAN LOCQUENOLE MESPAUL MORLAIX PLEYBER-CHRIST PLOUENAN PLOUEZOC’H PLOUGASNOU PLOUGOULM PLOUVORN SAINT MARTIN DES CHAMPS SAINT POL DE LEON SAINTE SEVE SAINT THEGONNEC TAULE |
2022.12.16. |
|
HENVIC TAULE |
2022.12.8.– 2022.12.16. |
|
|
Département: Ille-et-Vilaine (35) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01419 |
LONGAULNAY TREVERIEN SAINT PERN PLESDER SAINT THUAL MEDREAC à l’est de la RD 20 et au nord de la RD 220 |
2022.12.3. |
|
FR-HPAI(P)-2022-01418 |
LA SELLE GUERCHAISE RANNEE DROUGES FORGES LA FORET CHELUN EANCE MARTIGNE-FERCHAUD |
2022.12.9. |
|
RANNEE à l’est de la D95 et au sud des lignes de la belle etoile |
2022.11.1.-2022.12.9. |
|
|
|
Département: Indre (36) |
|
|
FR-HPAI(P)-2022-01412 |
AIZE: Nord de D31 BAUDRES BOUGES-LE-CHATEAU BRETAGNE BUXEUIL: Nord de D960 FONTENAY GUILLY LA CHAPELLE-SAINT- LAURIAN LANGE: Est du Nahon LEVROUX: Nord D8 LINIEZ: Ouest de A20 MOULINS-SUR-CEPHONS: Nord D8 ORVILLE: Ouest de D25 POULAINES SAINT-FLORENTIN VALENCAY: Sud-Est du Nahon VICQ-SUR-NAHON: Est du Nahon |
2022.12.9. |
|
AIZE: Sud de D31 et route entre Moulin Bailly et Aize BUXEUIL: Sud de D960 ROUVRES LES BOIS |
2022.12.1.– 2022.12.9. |
|
|
Département: Landes (40) |
||
|
FR-HPAI(NON-P)-2022-00391 |
AZUR CASTETS LEON LINXE MAGESCQ MESSANGES MOLIETS-ET-MAA VIELLE-SAINT-GIRONS |
2022.12.25. |
|
LEON SAINT-MICHEL-ESCALUS |
2022.12.17. -2022.12.25. |
|
|
Département: Loiret (45) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01407 FR-HPAI(P)-2022-01420 FR-HPAI(P)-2022-01432 |
AUVILLIERS-EN-GÂTINAIS BELLEGARDE BOUZY-LA-FORÊT CHÂTENOY CHEVILLON-SUR-HUILLARD COUDROY LA COUR-MARIGNY FRÉVILLE-DU-GÂTINAIS LADON LORRIS MÉZIÈRES-EN-GÂTINAIS MONTLIARD NESPLOY NOYERS OUZOUER-SOUS-BELLEGARDE PRESNOY QUIERS-SUR-BÉZONDE SURY-AUX-BOIS THIMORY VIEILLES-MAISONS-SUR-JOUDRY VILLEMOUTIERS AUVILLIERS-EN-GÂTINAIS BELLEGARDE BOUZY-LA-FORÊT CHÂTENOY CHEVILLON-SUR-HUILLARD COUDROY LA COUR-MARIGNY FRÉVILLE-DU-GÂTINAIS LADON LOMBREUIL LORRIS MÉZIÈRES-EN-GÂTINAIS MONTLIARD NESPLOY MONTEREAU - LE MOULINET-SUR-SOLIN OUSSOY-EN-GÂTINAIS OUZOUER-SOUS-BELLEGARDE PRESNOY QUIERS-SUR-BÉZONDE SAINT MAURICE SUR FRESSARD SURY-AUX-BOIS THIMORY VARENNES-CHANGY VIEILLES-MAISONS-SUR-JOUDRY VILLEMOUTIERS BELLEGARDE BOUZY-LA-FORÊT CHÂTENOY CHEVILLON-SUR-HUILLARD COUDROY LA COUR-MARIGNY FRÉVILLE-DU-GÂTINAIS LADON LOMBREUIL LORCY LORRIS MÉZIÈRES-EN-GÂTINAIS MONTLIARD MOULON NESPLOY MONTEREAU LE MOULINET-SUR-SOLIN OUSSOY-EN-GÂTINAIS OUZOUER-SOUS-BELLEGARDE PRESNOY QUIERS-SUR-BÉZONDE SAINT MAURICE SUR FRESSARD SURY-AUX-BOIS THIMORY VARENNES-CHANGY VIEILLES-MAISONS-SUR-JOUDRY VILLEMOUTIERS |
2022.12.19. |
|
AUVILLIERS-EN-GÂTINAIS BEAUCHAMPS-SUR-HUILLARD CHAILLY-EN-GÂTINAIS CHÂTENOY COUDROY AUVILLIERS-EN-GÂTINAIS BEAUCHAMPS-SUR-HUILLARD CHAILLY-EN-GÂTINAIS CHÂTENOY COUDROY NOYERS AUVILLIERS-EN-GÂTINAIS BEAUCHAMPS-SUR-HUILLARD CHAILLY-EN-GÂTINAIS CHÂTENOY COUDROY NOYERS |
2022.12.11.– 2022.12.19. |
|
|
Departement: Mayenne (53) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01418 |
BALLOTS CONGRIER CUILLE GASTINES LA ROE LA SELLE-CRAONNAISE SAINT-ERBLON SAINT-MARTIN-DU-LIMET SAINT-SATURNIN-DU-LIMET SENONNES |
2022.12.9. |
|
BRAINS-SUR-LES-MARCHES FONTAINE-COUVERTE LA ROUAUDIERE SAINT-AIGNAN-SUR-ROE SAINT-MICHEL-DE-LA-ROE |
2022.12.1. – 2022.12.9. |
|
|
FR-HPAI(P)-2022-01431 |
BAIS BREE EVRON HAMBERS IZE JUBLAINS LIVET MEZANGERS MONTSURS NEAU SAINT-LEGER SAINTE-SUZANNE-ET-CHAMMES TORCE-VIVIERS-EN-CHARNIE VIMARTIN-SUR-ORTHE VOUTRE |
2022.12.16. |
|
ASSE-LE-BERENGER EVRON SAINTE-GEMMES-LE-ROBERT SAINT-GEORGES-SUR-ERVE |
2022.12.8. -2022.12.16. |
|
|
Departement: Morbihan (56) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01422 FR-HPAI(P)-2022-01435 |
BIGNAN – Commune entière BULEON – Commune entière CREDIN – Partie de la commune à l’ouest de la D11 jusqu’à Bellevue puis au sud de la route allant de Bellevue à Le Pont du redressement EVELLYS – Partie de la commune à l’ouest de la D767 jusqu’à Siviac puis au nord-ouest de la route allant à Naizin puis au nord de la D203 KERFOURN – Partie de la commmune au sud de la route allant de Le Guéric à Le Lindreu LANTILLAC – Commune entière LOCMINE – Commune entière MOREAC – Partie de la commune à l’ouest de la D767 jusqu’à Porh Legal puis au sud de la D181 jusqu’à Keranna puis au sud de la route allant de Keranna à Kervalo en passant par Le Petit Kerimars, Bolcalpère et le Faouët d’En Haut MOUSTOIR-AC – Partie de la commune au nord de la route allant de Plumelin à Moustoir-Ac puis au nord de la D318 et à l’ouest de la D767 PLEUGRIFFET – Commune entière PLUMELIAU-BIEUZY – Partie de la commune au sud de la D203 et à l’est de la route allant du bourg à Talhouet Avalec en passant par Kerjegu et Beau Soleil PLUMELIN – Partie de la commune au nord de la D117 jusqu’à Kerfourchec puis à l’est de la route allant à Moustoir-Ac RADENAC – Commune entière REGUINY – Partie de la commune au nord de la D203 jusqu’à Le Pont Saint Fiacre SAINT-ALLOUESTRE – Commune entière GUEGON – Partie de la commune au nord de la N24 entre Caradec et la Pointe puis à l’ouest de la D778 GUEHENNO – Commune entière LANOUEE – Partie de la commune à l’ouest de la D778 jusqu’à la Bourdonnais puis au sud de la D764 LES FORGES – Partie de la commune à l’ouest de la D778 RADENAC -Partie de commune à l’est de la D11 |
2022.12.22. |
|
EVELLYS -Partie de la commune à l’est de la D767 jusqu’à Siviac puis à l’est de la route allant à Naizin puis au sud de la D203 MOREAC – Partie de la commune à l’est de la D767 jusqu’à Porh Legal puis au nord de la D181 jusqu’à Keranna puis au nord de la route allant de Keranna à Kervalo en passant par Le Petit Kerimars, Bolcalpère et le Faouët d’En Haut REGUINY – Partie de la commune au sud de la D203 jusqu’à Le Pont Saint Fiacre RADENAC -Partie de la commune à l’ouest de la D11 |
2022.12.14. – 2022.12.22. |
|
|
Département: Nord (59) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01423 |
BAILLEUL ERQUINGHEM-LYS LA GORGUE MERRIS MERVILLE METEREN NIEPPE STRAZEELE VIEUX-BERQUIN |
2022.12.17. |
|
NEUF-BERQUIN STEENWERCK ESTAIRES LE DOULIEU |
2022.12.9.– 2022.12.17. |
|
|
FR-HPAI(P)-2022-01434 |
ALLENES-LES-MARAIS ANNOEULLIN BAILLEUL BAUVIN BEAUCAMPS-LIGNY BOIS-GRENIER DON ERQUINGHEM-LE-SEC ERQUINGHEM-LYS ESCOBECQUES FOURNES-EN-WEPPES FROMELLES HALLENNE-LES-HAUBOURDIN HANTAY LA BASSEE LA GORGUE LE MAISNIL MARQUILLIES MERRIS MERVILLE METEREN NIEPPE PROVIN RADINGHEM-EN-WEPPES SAINGHIN-EN-WEPPES SALOME STRAZEELE VIEUX-BERQUIN WAVRIN WICRES |
2022.12.20. |
|
NEUF-BERQUIN STEENWERCK ESTAIRES LE DOULIEU AUBERS HERLIES ILLIES |
2022.12.12.– 2022.12.20. |
|
|
Département: Orne (61) |
||
|
FR-HPAI(NON-P)-2022-00339 FR-HPAI(NON-P)-2022-00342 |
AVERNES-SAINT-GOURGON CANAPVILLE CHAUMONT COUDEHARD CROISILLES CROUTTES ECORCHES GACE LE BOSC-RENOULT LES CHAMPEAUX LE RENOUARD LA FERTE-EN-OUCHE MENIL-HUBERT-EN-OUCHE MONT-ORMEL NEAUPHE-SUR-DIVE PONTCHARDON RESENLIEU SAINT-EVROULT-DE-MONTFORT SAINT-GERMAIN-D’AUNAY SAINT-LAMBERT-SUR-DIVE VIMOUTIERS |
2022.12.7. |
|
AUBRY-LE-PANTHOU CAMEMBERT CHAMPOSOULT LA FRESNAIE-FAYEL FRESNAY-LE-SAMSON GUERQUESALLES MARDILLY NEUVILLE-SUR-TOUQUES ROIVILLE SAP-EN-AUGE GUFFERN-EN-AUGE zone nord au-dessus de la D14, puis D16 entre Le bourg Saint-Léonard et Chambois et D3 jusqu’à la limite de la commune TICHEVILLE |
2022.11.29. –2022.12.7. |
|
|
FR-HPAI(NON-P)-2022-00354 |
LA FERTE-EN-OUCHE LA GONFRIERE SAINT-NICOLAS-DE-SOMMAIRE |
2022.12.16. |
|
Département: Pas-de-Calais (62) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01427 |
AMES AMETTES ANNEZIN AUCHEL AUCHY-AU-BOIS AUMERVAL BAILLEUL-LES-PERNES BARLIN BETHUNE BEUGIN BOURECQ BEUVRY BRUAY-LA-BUISSIERE BUSNES CALONNE-RICOUART CALONNE-SUR-LA-LYS CAMBLAIN-CHATELAIN CAUCHY-A-LA-TOUR DIEVAL DIVION DROUVIN-LE-MARAIS ECQUEDECQUES ESSARS FERFAY FLEURBAIX FLORINGHEM FOUQUEREUIL FOUQUIERES-LES-BETHUNES GOSNAY GUARBECQUE HAILLICOURT HAM-EN-ARTOIS HESDIGNEUL-LES-BETHUNE HINGES HOUCHIN HOUDAIN ISBERGUES LA COUTURE LAVENTIE LESPESSES LESTREM LIERES LOCON LORGIES MAISNIL-LES-RUITZ MAREST MARLES-LES-MINES MAZINGHEM MONT-BERNANCHON NEUVE-CHAPELLE NORRENT-FONTES OBLINGHEM OURTON PERNES PRESSY REBREUVE-RANCHICOURT RICHEBOURG ROBECQ RUITZ SAILLY-SUR-LA-LYS SAINT-FLORIS SAINT-HILAIRE-COTTES SAINT -VENANT VAUDRICOURT VENDIN-LES-BETHUNE VERQUIGNEUL VERQUIN VIEILLE-CHAPELLE |
2022.12.19. |
|
ALLOUAGNE BURBURE CHOQUES GONNEHEM LABEUVRIERE LAPUGNOY LILLERS LOZINGHEM |
2022.12.11. – 2022.12.19. |
|
|
Département: Seine-et-Marne (77) |
||
|
FR-HPAI(NON-P)-2022-00304 |
BAILLY-ROMAINVILLIERS BUSSY-SAINT-GEORGES BUSSY-SAINT-MARTIN CHALIFERT CHANTELOUP-EN-BRIE LES CHAPELLES-BOURBON CHATRES CHESSY CHEVRY-COSSIGNY COLLEGIEN CONCHEN-SUR-GONDOIRE COUPVRAY COUTEVROULT CRECY-LA-CHAPELLE CREVECOEUR-EN-BRIE CROISSY-BEAUBOURG DAMMARTIN-SUR-TIGEAUX FAVIERES FERRIERES-EN-BRIE FONTENAY-TRESIGNY GOUVERNES GRETZ-ARMAINVILLIERS GUERARD GUERMANTES LA HOUSSAYE-EN-BRIE JOSSIGNY LAGNY-SUR-MARNE LIVERDY-EN-BRIE MAGNY-LE-HONGRE MARLES-EN-BRIE MONTEVRAIN MONTRY MORTCERF NEUFMOUTIERS-EN-BRIE OZOIR-LA-FERRIERE PONTCARRE PRESLES-EN-BRIE ROISSY-EN-BRIE SAINT-GERMAIN-SUR-MORIN SERRIS TIGEAUX TOURNAN-EN-BRIE VILLENEUVE-LE-COMTE VILLENEUVE-SAINT-DENIS VILLIERS-SUR-MORIN VOULANGIS |
2022.12.6. |
|
FAVIERES JOSSIGNY NEUFMOUTIERS EN BRIE VILLENEUVE LE COMTE VUILLENEUVE EN BRIE |
2022.11.28. – 2022.12.6. |
|
|
FR-HPAI(P)-2022-01403 |
ANDREZEL AUBEPIERRE-OZOUER-LE-REPOS BLANDY BOMBON BREAU CHAMPEAUX LA CHAPELLE-GAUTHIER LA CHAPELLE-RABLAIS LE CHATELET-EN-BRIE CHATILLON-LA-BORDE CLOS-FONTAINE COURPALAY COUTENCON LA CROIX-EN-BRIE ECHOUBOULAINS LES ECRENNES FONTAINS FONTENAILLES GASTINS GRANDPUITS-BAILLY-CARROIS LAVAL-EN-BRIE MACHAULT MORMANT NANGIS PAMFOU QUIERS RAMPILLON SAINT-MERY SAINT-OUEN-EN-BRIE SIVRY-COURTRY VALENCE-EN-BRIE VILLENEUVE-LES-BORDES |
2022.12.1. |
|
BOMBON LA CHAPELLE-GAUTHIER LA CHAPELLE-RABLAIS FONTENAILLES GRANDPUITS-BAILLY-CARROIS NANGIS SAINT-OUEN-EN-BRIE |
2022.11.23. -2022.12.1. |
|
|
Département: Deux-Sèvres (79) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01397 FR-HPAI(P)-2022-01408 FR-HPAI(P)-2022-01410 FR-HPAI(P)-2022-01411 FR-HPAI(P)-2022-01415 FR-HPAI(P)-2022-01414 FR-HPAI(P)-2022-01417 FR-HPAI(P)-2022-01430 FR-HPAI(P)-2022-01436 FR-HPAI(P)-2022-01428 |
ADILLY AMAILLOUX ARDIN BECELEUF LE BEUGNON LE BREUIL-BERNARD CHANTELOUP LA CHAPELLE-SAINT-LAURENT LA CHAPELLE-THIREUIL CHICHE CLESSÉ FÉNERY FENIOUX LA FORÊT-SUR-SÈVRE MONCOUTANT MOUTIERS-SOUS-CHANTEMERLE NEUVY-BOUIN POUGNE-HÉRISSON PUGNY PUIHARDY SAINT-AUBIN-LE-CLOUD SAINT-GERMAIN-DE-LONGUE-CHAUME SAINT-LAURS SAINT-POMPAIN SCILLÉ SECONDIGNY VILLIERS-EN-PLAINE |
2022.12.7. |
|
L’ABSIE LE BUSSEAU LA CHAPELLE-SAINT-ETIENNE COULONGES-SUR-L’AUTIZE LARGEASSE SAINT-MAIXENT-DE-BEUGNE SAINT-PAUL-EN-GATINE TRAYES VERNOUX-EN-GATINE |
2022.11.29. – 2022.12.7. |
|
|
FR-HPAI(P)-2022-01397 FR-HPAI(P)-2022-01408 |
COULONGES-SUR-L’AUTIZE SAINT-MAIXENT-DE-BEUGNE |
2022.11.30. – 2022.12.7. |
|
Département: Somme (80) |
||
|
|
BACOUEL-SUR-SELLE BLANGY-TRONVILLE CAMON COTTENCHY DOMMARTIN ESTREES-SUR-NOYE FOSSEMANANT FOUENCAMPS GENTELLES (à l’ouest des rues Faidherbe, Leopold Jouancoux et de la voie communale n°204 de Gentelles à Daours) GLISY GRATTEPANCHE GUYENCOURT-SUR-NOYE HEBECOURT JUMEL LAMOTTE-BREBIERE LONGUEAU NAMPTY ORESMAUX PLACHY-BUYON PONT-DE-METZ PROUZEL REMIENCOURT RIVERY RUMIGNY SAINT-SAUFLIEU SALEUX SALOUEL SAVEUSE THEZY-GLIMONT VERS-SUR-SELLE |
2022.12.21. |
|
|
AMIENS BOVES CAGNY DURY SAINS-EN-AMIENOIS SAINT-FUSCIEN |
2022.12.13.-2022.12.21. |
|
Département: Tarn (81) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01433 |
ARTHES AUSSAC BERNAC BRENS CADALEN CAGNAC-LES-MINES CAMBON CASTANET CESTAYROLS CUNAC DENAT FAYSSAC FENOLS FLORENTIN FREJAIROLLES LE GARRIC LABASTIDE-DE-LEVIS LAGRAVE LAMILLARIE LASGRAISSES LESCURE-D’ALBIGEOIS LOMBERS MAILHOC ORBAN POULAN-POUZOLS PUYGOUZON RIVIERES SAINT-JUERY SALIES SENOUILLAC SIEURAC TAIX VILLENEUVE-SUR-VERE SAINTE-CROIX |
2022.12.20. |
|
ALBI CARLUS CASTELNAU-DE-LEVIS MARSSAC-SUR-TARN ROUFFIAC LE SEQUESTRE TERSSAC |
2022.12.12.– 2022.12.20. |
|
|
Département: Vendée (85) |
||
|
FR-HPAI(P)-2022-01397 |
SAINT HILAIRE DES LOGES au sud de la D745 FOUSSAIS PAYRE a l’ouest de la D49 FAYMOREAU MARILLET ANTIGNY BOURNEAU CEZAIS FONTENAY-LE-COMTE L’ORBRIE LA CHATAIGNERAIE LA TARDIERE LOGE-FOUGEREUSE MARSAIS-SAINTE-RADEGONDE SAINT-MARTIN-DE-FRAIGNEAU SAINT-MAURICE-DES-NOUES SAINT-PIERRE-DU-CHEMIN SERIGNE PISSOTTE MARVENT NIEUL-SUR-L’AUTISTE PUY-DE-SERRE SAINT-HILAIRE-DE-VOUST VOUVANT SAINT-MICHEL-LE-CLOUCQ XANTON-CHASSENON |
2022.12.1. |
|
SAINT HILAIRE DES LOGES au nord de la D745 FOUSSAIS PAYRE à l’est de la D49 |
2022.11.23. – 2022.12.1. |
|
|
FR-HPAI(P)-2022-01410 |
BREUIL-BARRET LA CHAPELLE-AUX-LYS LOGE-FOUGEREUSE SAINT-HILAIRE-DE-VOUST |
2022.11.23. – 2022.12.1. |
|
FR-HPAI(P)-2022-01409 |
CHAMPAGNE-LES-MARAIS LUCON MOREILLES PUYRAVAULT SAINTE-DEMME-LA-PLAINE SAINTE-RADEGONDE-DES-NOYERS |
2022.11.19. – 2022.12.9. |
|
FR-HPAI(P)-2022-01416 |
BREM-SUR-MER BRETIGNOLLES-SUR-MER COEX GIVRAND LA CHAIZE-GIRAUD LA CHAPELLE-HERMIER L’AIUGUILLON-SUR-VIE LES ACHARDS L’ILE-D’OLONNE MARTINET OLONNE-SUR-MER SAINTE-FOY SAINT-GEORGES-DES-POINTINDOUX SAINT-JULIEN-DES-LANDES SAINT-MATHURIN SAINT-REVEREND |
2022.12.6. |
|
BREM-SUR-MER LANDEVIEILLE SAINT-JULIEN-DES-LANDES VAIRE |
2022.11.28. – 2022.12.6. |
|
Tagállam: Horvátország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
||||||||||||
|
Grad Zagreb |
||||||||||||||
|
HR-HPAI(P)-2022-00007 |
|
2022.12.15. |
||||||||||||
|
2022.12.7.-2022.12.15. |
|||||||||||||
|
Zagrebačka županija |
||||||||||||||
|
HR-HPAI(P)-2022-00007 |
|
2022.12.15. |
||||||||||||
|
2022.12.7.-2022.12.15. |
|||||||||||||
Tagállam: Olaszország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
|
Region: Veneto |
||
|
IT-HPAI(P)-2022-00029 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.753972, E12.149041 |
2022.12.4. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.753972, E12.149041 |
2022.11.26. – 2022.12.4. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00031 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.9193668, E12.4351595 |
2022.12.3. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.9193668, E12.4351595 |
2022.11.25. – 2022.12.3. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00033 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.211179, E11.272346 |
2022.12.8. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.211179, E11.272346 |
2022.11.30. – 2022.12.8. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00034 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.221390806, E11.04331334 |
2022.12.11. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.221390806, E11.04331334 |
2022.12.3. – 2022.12.11. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00036 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.771464, E12.147417 |
2022.12.8. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.771464, E12.147417 |
2022.11.30.-2022.12.8. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00037 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.741660, E12.452298 |
2022.12.7. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.741660, E12.452298 |
2022.11.29.-2022.12.7. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00039 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.964074644, E12.282057809 |
2022.12.15. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.964074644, E12.282057809 |
2022.12.7.-2022.12.15. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00040 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.233473, E11.657231 |
2022.12.10. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.233473, E11.657231 |
2022.12.2.-2022.12.10. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00042 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.296865835, E10.878880005 |
2022.12.13. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.296865835, E10.878880005 |
2022.12.5. – 2022.12.13. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00043 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates |
2022.12.12. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.504494974, E12.616275373 |
2022.12.4. – 2022.12.12. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00045 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.380764707, E11.07799142 |
2022.12.19. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.380764707, E11.07799142 |
2022.12.11. – 2022.12.19. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00047 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.966036, E12.305402 |
2022.12.22. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.966036, E12.305402 |
2022.12.14. – 2022.12.22. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00048 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.393604155, E11.098068838 |
2022.12.19. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.393604155, E11.098068838 |
2022.12.11. – 2022.12.19. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00050 |
The area of the parts of Veneto Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.074265, E11.604144 |
2022.12.27. |
|
The area of the parts of Veneto Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.074265, E11.604144 |
2022.12.19. – 2022.12.27. |
|
|
Region: Lombardia |
||
|
IT-HPAI(P)-2022-00030 |
The area of the parts of Lombardia Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.098875, E8.81998199999998 |
2022.11.30. |
|
The area of the parts of Lombardia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.098875, E8.81998199999998 |
2022.11.22. – 2022.11.30. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00032 |
The area of the parts of Lombardia Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.049383, E10.35708 |
2022.12.8. |
|
The area of the parts of Lombardia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.049383, E10.35708 |
2022.11.30. – 2022.12.8. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00041 |
The area of the parts of Lombardia Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.040236, E10.36325 |
2022.12.12. |
|
The area of the parts of Lombardia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.040236, E10.36325 |
2022.12.4. – 2022.12.12. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00046 |
The area of the parts of Lombardia Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.033964, E10.302944 |
2022.12.25. |
|
The area of the parts of Lombardia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.033964, E10.302944 |
2022.12.17. – 2022.12.25. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00051 |
The area of the parts of Lombardia Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.073379, E10.367887 |
2023.1.8. |
|
The area of the parts of Lombardia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.073379, E10.367887 |
2022.12.31. –2023.1.8. |
|
|
Region: Emilia Romagna |
||
|
IT-HPAI(P)-2022-00028 |
The area of the parts of Emilia Romagna Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.714462, E11.926653 |
2022.11.29. |
|
The area of the parts of Emilia Romagna Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.714462, E11.926653 |
2022.11.21. – 2022.11.29. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00044 |
The area of the parts of Emilia Romagna Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.79259, E10. 930896 |
2022.12.14. |
|
The area of the parts of Emilia Romagna Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.79259, E10. 930896 |
2022.12.6. – 2022.12.14. |
|
|
IT-HPAI(P)-2022-00049 |
The area of the parts of Emilia Romagna Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.873686, E11.336651 |
2022.12.20. |
|
The area of the parts of Emilia Romagna Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N44.873686, E11.336651 |
2022.12.12.-2022.12.20. |
|
|
Region: Friuli Venezia Giulia |
||
|
IT-HPAI(P)-2022-00035 |
The area of the parts of Friuli Venezia Giulia Region extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of ten kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.962481, E12.606420 |
2022.12.5. |
|
The area of the parts of Friuli Venezia Giulia Region contained within a circle of radius of three kilometres, centred on WGS84 dec. coordinates N45.962481, E12.606420 |
2022.11.27.-2022.12.5. |
|
Tagállam: Magyarország
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
|
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megye |
||
|
HU-HPAI(P)-2022-00211 – 00269 |
Ágasegyháza, Balotaszállás, Bócsa, Borota, Bugac, Bugacpusztaháza, Csengőd, Csólyospálos, Felsőszentiván, Fülöpjakab, Gátér, Harkakötöny, Helvécia, Imrehegy, Izsák, Jakabszállás, Jánoshalma, Jászszentlászló, Kaskantyú, Kéleshalom, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunfehértó, Kunszállás, Mélykút, Móricgát, Orgovány, Páhi, Pálmonostora, Petőfiszállás, Pirtó, Soltvadkert, Szank, Tabdi, Tataháza, Tázlár, Tiszaalpár, Városföld, Zsana, Békéssámson, Csanádapáca, Kardoskút, Kaszaper, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes, Orosháza, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Végegyháza, Algyő, Ambrózfalva, Árpádhalom, Baks, Balástya, Bordány, Csanytelek, Csengele, Csongrád, Derekegyház, Dóc, Domaszék, Fábiánsebestyén, Felgyő, Forráskút, Hódmezővásárhely, Kistelek, Mártély, Mindszent, Nagyér, Nagymágocs, Nagytőke, Ópusztaszer, Pusztamérges, Pusztaszer, Ruzsa, Sándorfalva, Szatymaz, Szeged, Szegvár, Székkutas, Szentes, Tömörkény, Üllés, Zákányszék és Zsombó települések védőkörzeten kívül eső teljes közigazgatási területe. Kecskemét település közigazgatási területének a 46.686318 és a 19.661755, valamint a 46.695600 és a 19.681280 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 10 km sugarú körön belül eső területe. Kiskőrös település közigazgatási területének 46.56342697 és a 19.47272301 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 10 km sugarú körön belül eső területe. |
2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00211 HU-HPAI(P)-2022-00216 HU-HPAI(P)-2022-00219 HU-HPAI(P)-2022-00225 |
Bugac, Bugacpusztaháza, Fülöpjakab, Jakabszállás és Móricgát települések települések közigazgatási területeinek a 46.67844 és 19.65301 és a 46.679183 és a 19.663134, 46.686318 és a 19.661755, valamint a 46.695600 és a 19.681280 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.8. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00212 HU-HPAI(P)-2022-00217 HU-HPAI(P)-2022-00226 HU-HPAI(P)-2022-00229-00230 HU-HPAI(P)-2022-00233-00235 HU-HPAI(P)-2022-00237-00242 HU-HPAI(P)-2022-00244 HU-HPAI(P)-2022-00247-00251 HU-HPAI(P)-2022-00256-00259 HU-HPAI(P)-2022-00262 HU-HPAI(P)-2022-00265 |
Csólyospálos, Harkakötöny, Jászszentlászló, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kömpöc, Móricgát Szank és Zsana települések közigazgatási területeinek a 46.489980 és a 19.772640, a 46.544237 és a 19.741665, a 46.569793 és a 19.692088, a 46.494360 és a 19.781250, a 46.517887 és a 19.678431, a 46.465166 és a 19.753716, a 46.540082 és a 19.646619, a 46.491690 és a 19.689880, a 46.559267 és a 19.683815, a 46.457070 és a 19.620880, 46.511456 és a 19.726186, a 46.493138 és a 19.690420, a 46.485781 és a 19.676447, a 46.499678 és a 19.687294, a 46.484707 és a 19.693469, a 46.537062 és a 19.727489, a 46.520024 és a 19.725265, a 46.532441 és a 19.644402, a 46.545107 és a 19.702540, a 46.543879 és a 19.700779, a 46.556750 és a 19.783380, a 46.460140 és a 19.480575, a 46.469155 és a 19.769960, a 46.525178 és a 19.618940, a 46.566283 és a 19.627354, valamint a 46.497336 és a 19.775280 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.22. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00215 HU-HPAI(P)-2022-00218 HU-HPAI(P)-2022-00220-00221 HU-HPAI(P)-2022-00223-00224 HU-HPAI(P)-2022-00227-00228 HU-HPAI(P)-2022-00231-00232 HU-HPAI(P)-2022-00252 |
Bócsa és Bugac, Bugacpusztaháza, Kakantyú, Orgovány és Szank települések közigazgatási területeinek a 46.627319 és a 19.536083, 46.626416 és a 19.545777, a 46.630891 és a 19.536630, a 46.619573 és a 19.537445, a 46.622916 és a 19.537992, a 46.645837 és a 19.513270, a 46.640484 és a 19.524528, a 46.641252 és a 19.532421, a 46.616930 és a 19.545510, a 46.673759 és a 19.497050, valamint a 46.618622 és a 19.536336 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.16. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00236 HU-HPAI(P)-2022-00243 HU-HPAI(P)-2022-00245 HU-HPAI(P)-2022-00253 HU-HPAI(P)-2022-00255 HU-HPAI(P)-2022-00260-00261 HU-HPAI(P)-2022-00263-00264 |
Csólyospálos és Kömpöc települések közigazgatási területeinek a 46.387300 és a 19.862000, a 46.449825 és a 19.874751, a 46.442671 és a 19.844208, a 46.442530 és a 19.847300, a 46.457047 és a 19.878295, a 46.457105 és a 19.878381, a 46.446674 és a 19.842729, a 46.432070 és a 19.844230, a 46.417660 és a 19.855820, valamint a 46.279380 és a 19.344527 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.22. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00238 |
Harkakötöny, Kiskunhalas és Kiksunmajsa települések közigazgatási területeinek a 46.457070 és a 19.620880 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.14. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00246 |
Kispáhi és Orgovány települések közigazgatási területeinek a 46.735284 és a 19.458263 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.16. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00254 |
Bócsa, Soltvadkert és Tázlár települések közigazgatási területeinek a 46.563426 és a 19.472723 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.26. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00257 |
Kiskunhalas település közigazgatási területének a 46.460140 és a 19.480575 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.19. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00267 |
Kiskunfélegyháza, Pálmonostora és Petőfiszállás települések közigazgatási területeinek a 46.633607 és a 19.891596 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.24. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00268 |
Jánoshalma és Mélykút települések közigazgatási területeinek a 46.279380 és a 19.344527 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.24. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00213 |
Algyő, Sándorfalva és Szeged települések közigazgatási területeinek a 46.353600 és a 20.173300 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.4. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00214 HU-HPAI(P)-2022-00222 |
Szentes település közigazgatási területének 46.647079 és a 20.325001, valamint a 46.664455 és a 20.294252 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.4. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00229 HU-HPAI(P)-2022-00256 HU-HPAI(P)-2022-00265 |
Csengele település közigazgatási területének a 46.494360 és a 19.781250, a 46.556750 és a 19.783380, valamint a 46.497336 és a 19.775280 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.22. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00266 |
Bordány, Forráskút és Üllés Szeged települések közigazgatási területeinek a 46.359048 és a 19.888786 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.22. – 2023.1.3. |
|
HU-HPAI(P)-2022-00269 |
Kaszaper és Tótkomlós települések közigazgatási területeinek a 46.437833 és a 20.778503 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső területe. |
2022.12.23. – 2023.1.3. |
Tagállam: Hollandia
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Municipality Noardeast-Fryslân, province Friesland |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
NL-HPAI(P)-2022-00083 |
|
2022.11.30. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Those parts of the municipality Noardeast-Fryslân contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 6.12 lat 53.3 |
2022.11.22. -2022.11.30. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Municipality Nederweert province Limburg |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
NL-HPAI(P)-2022-00084 |
|
2022.12.1. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Those parts of the municipality Nederweert contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 5.81, lat 51.3 |
2022.11.23.– 2022.12.1. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Municipality Maashorst province Noord-Brabant |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
NL-HPAI(P)-2022-00085 |
|
2022.12.11. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
Those parts of the municipality Nederweert contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 5.59, lat 51.65 |
2022.12.3. -2022.12.11. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Municipality Woerden province Utrecht |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
NL-HPAI(NON-P)-2022-00736 |
Bewakingszone (10 kilometer) Zegveld
|
2022.12.11. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
Those parts of the municipality Woerden contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 4.84, lat 52.13 |
2022.12.3. -2022.12.11. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Municipality Venray province Limburg |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
NL-HPAI(P)-2022-00086 |
|
2022.12.22. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Those parts of the municipality Venray contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 6.05, lat 51.54 |
2022.12.14. -2022.12.22. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Municipality Krimpenerwaard province Zuidholland |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
NL-HPAI(P)-2022-00087 |
|
2022.12.22. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Those parts of the municipality Krimpenerwaard contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 4.8, lat 51.97 |
2022.12.14. – 2022.12.22. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Municipality Súdwest-Fryslân province Friesland |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
NL-HPAI(P)-2022-00088 |
|
2022.12.23. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Those parts of the municipality Súdwest-Fryslân contained within a circle of a radius of 3 kilometres, centered on WGS84 dec. coordinates long 5.47 lat 52.92 |
2022.12.15. -2022.12.23. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tagállam: Ausztria
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
|
|
STEIERMARK |
|
|
AT-HPAI(NON-P)-2022- 00021 |
Magistrat Graz die Katastralgemeinden Graz-Stadt-Fälling, Ragnitz, Stifting, Graz Stadt-Weinitzen, Wenisbuch; im Bezirk Graz-Umgebung: in der Gemeinde Kainbach bei Graz die Katastralgemeinden Hönigthal, Kainbach, Schafthal; in der Gemeinde Sankt Radegund bei Graz die Katastralgemeinden St. Radegund, Rinnegg und Schöckl, in der Gemeinde Stattegg die Katastralgemeinde Stattegg, in der Gemeinde Weinitzen die Katastralgemeinden Fälling, Niederschöckl und Weinitzen, in der Gemeinde Eggersdorf bei Graz die Katastralgemeinden Affenberg, Brodersdorf, Edelsbach, Eggersdorf, Höf und Präbach; im Bezirk Weiz in der Gemeinde Ludersdorf-Wilfersdorf die Katastralgemeinden Pircha und Wilfersdorf; in der Gemeinde Mitterdorf an der Raab die Katastralgemeinden Dörfl, Hohenkogl, Mitterdorf, Oberdorf bei Stadl, Obergreith, Pichl, Untergreith; in der Gemeinde Mortantsch die Katastralgemeinden Göttelsberg, Hafning, Haselbach, Leska, Mortantsch, Steinberg; in der Gemeinde Naas die Katastralgemeinde Birchbaum, in der Gemeinde Gutenberg-Stenzengreith die Katrastralgemeinden Garrach, Kleinsemmering, Stenzengreith, Stockheim; in der Gemeinde St. Ruprecht an der Raab die Katastralgemeinden Arndorf, Dietmanndorf, Fünfing bei St. Ruprecht, Grub, Neudorf bei St. Ruprecht, St. Ruprecht an der Raab, Unterfladnitz und Wolfsgruben bei St. Ruprecht; in der Gemeinde Weiz die Katastralgemeinden Farcha, Krottendorf, Preding, Reggerstätten und Weiz |
2022.12.12. |
|
Bezirk Graz-Umgebung: in der Gemeinde Kumberg die Katastralgemeinden Gschwendt, Hofstätten, Kumberg und Rabnitz und in der Gemeinde Eggersdorf bei Graz die Katastralgemeinden Hart bei Eggersdorf, Haselbach und Purgstall |
2022.12.4.– 2022.12.12. |
Egyesült Királyság (Észak-Írország)
|
A járványkitörés ADIS hivatkozási száma |
A következőket magában foglaló terület: |
Az alkalmazási időszak vége az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikkének megfelelően |
|
|
||
|
IE-HPAI(P)-2022-00001 |
The area of the parts of County Fermanagh extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of 10 kilometres, centred on GPS coordinates N 54,2073 and E -7,2153 |
2022.12.16. |
|
Those parts of County Fermanagh contained within a circle of a radius of three kilometres, centred on GPS coordinates N 54,2073 and E -7,2153 |
2022.12.8.– 2022.12.16. |
|
|
IE-HPAI(P)-2022-00003 |
The area of the parts of County Fermanagh extending beyond the area described in the protection zone and within the circle of a radius of 10 kilometres, centred on GPS coordinates N 54,2093 and E -7,2219 |
2022.12.22. |
|
Those parts of County Fermanagh contained within a circle of a radius of three kilometres, centred on GPS coordinates N 54,2093 and E -7,2219 |
2022.12.14. – 2022.12.22. |
|
C. rész
Az 1. és 3a. cikkben említett további, korlátozás alatt álló körzetek az érintett tagállamokban*:
Tagállam: Franciaország
|
A következőket magában foglaló terület: |
Az intézkedések alkalmazásának időbeli hatálya a 3a. cikknek megfelelően |
|
Les communes suivantes dans le département: Calvados (14) |
|
|
CERNAY LA FOLLETIÈRE-ABENON ORBEC SAINT-MARTIN-DE-BIENFAITE-LA-CRESSONNIÈRE LA VESPIÈRE-FRIARDEL MEULLES* PREAUX-SAINT-SEBASTIEN* FAMILLY* CERQUEUX* LIVAROT-PAYS-D’AUGE |
2022.12.16. |
|
Les communes suivantes dans le département: Charente-Maritime (17) |
|
|
ANDILLY CHARRON ESNANDES MARANS MARSILLY SAINT-JEAN-DE-LIVERSAY SAINT-OUEN-D’AUNIS VILLEDOUX |
2022.11.30. |
|
Les communes suivantes dans le département: Cher (18) |
|
|
GENOUILLY GRACAY NOHANT-EN-GRACAY SAINT-OUTRILLE |
2022.12.3. |
|
Les communes suivantes dans le département: Eure (27) |
|
|
AMBENAY LES BAUX-DE-BRETEUIL BOIS-ANZERAY BOIS-ARNAULT BOIS-NORMAND-PRES-LYRE BROGLIE CAORCHES-SAINT-NICOLAS CAPELLE-LES-GRANDS CHAMPIGNOLLES LA CHAPELLE-GAUTHIER FERRIERES-SAINT-HILAIRE LA FERRIERE-SUR-RISLE LE FIDELAIRE GRAND-CAMP MESNIL-EN-OUCHE (partie est/D49) NEAUFLES-AUVERGNY LA NEUVE-LYRE LE NOYER-EN-OUCHE RUGLES SAINT-ANTONIN-DE-SOMMAIRE SAINT-AUBIN-DU-THENNEY SAINT-AUBIN-LE-VERTUEUX SAINT-GERMAIN-LA-CAMPAGNE SAINT-JEAN-DU-THENNEY SAINT-MARDS-DE-FRESNE SAINT-QUENTIN-DES-ISLES SAINT-VICTOR-DE-CHRETIENVILLE LA VIEILLE-LYRE |
2022.12.16. |
|
Les communes suivantes dans le département: Indre (36) |
|
|
ANJOUIN ARGY BAGNEUX BRION CHABRIS LA CHAMPENOISE DUN-LE-POELIER FRANCILLON FREDILLE GEHEE GIROUX HEUGNES JEU-MALOCHES LANGE: Ouest du Nahon LEVROUX: Sud de la D8 LIZERAY LUCAY-LE-LIBRE LUCAY-LE-MALE MENETOU-SUR-NAHON MENETREOLS-SOUS-VATAN MEUNET-SUR-VATAN MOULINS-SUR-CEPHONS: Sud de la D8 ORVILLE: A l’est de la D25 PAUDY PELLEVOISIN REBOURSIN SAINT-CHRISTOPHE-EN-BAZELLE SAINT-VALENTIN SELLES-SUR-NAHON SEMBLECAY SOUGE VALENCAY: Nord-Ouest du Nahon VAL-FOUZON VATAN VEUIL VICQ-SUR-NAHON: A l’ouest du Nahon VILLEGONGIS VINEUIL |
2022.12.9. |
|
Les communes suivantes dans le département: Loiret (45) |
|
|
AUXY BATILLY-EN-GÂTINAIS BEAUNE-LA-ROLANDE BOISCOMMUN BONNÉE BORDEAUX-EN-GÂTINAIS BRAY-SAINT AIGNAN CHAMBON-LA-FORÊT CHAPELON CHÂTEAUNEUF-SUR-LOIRE COMBREUX CORBEILLES CORQUILLEROY ÉGRY GAUBERTIN GERMIGNY-DES-PRÉS GONDREVILLE INGRANNES JURANVILLE LANGESSE LE MOULINET-SUR-SOLIN LES BORDES LOMBREUIL LORCY MIGNÈRES MIGNERETTE MONTBARROIS MONTEREAU MORMANT-SUR-VERNISSON MOULON NANCRAY-SUR-RIMARDE NIBELLE OUSSOY-EN-GÂTINAIS OUZOUER-DES-CHAMPS OUZOUER-SUR-LOIRE PANNES SAINT-BENOÎT-SUR-LOIRE SAINT-HILAIRE-SUR-PUISEAUX SAINT-LOUP-DES-VIGNES SAINT-MARTIN-D’ABBAT SAINT-MAURICE-SUR-FESSARD SAINT-MICHEL SAINT-PÈRE-SUR-LOIRE SEICHEBRIÈRES SOLTERRE VARENNES-CHANGY VILLEMANDEUR VILLEVOQUES VIMORY VITRY-AUX-LOGES |
2022.12.19. |
|
AMILLY AUXY BATILLY-EN-GÂTINAIS BEAUNE-LA-ROLANDE BOISCOMMUN BOISMORAND BONNÉE BORDEAUX-EN-GÂTINAIS LES BORDES BRAY-SAINT AIGNAN CHÂLETTE-SUR-LOING CHAMBON-LA-FORÊT CHAPELON CHÂTEAUNEUF-SUR-LOIRE LES CHOUX COMBREUX CONFLANS-SUR-LOING CORBEILLES CORQUILLEROY CORTRAT DAMPIERRE-EN-BURLY ÉGRY GAUBERTIN GERMIGNY-DES-PRÉS GONDREVILLE INGRANNES JURANVILLE LANGESSE LES BORDES LORCY MIGNÈRES MIGNERETTE MONTARGIS MONTBARROIS MONTCRESSON MORMANT-SUR-VERNISSON MOULON NANCRAY-SUR-RIMARDE NEVOY NIBELLE NOGENT-SUR-VERNISSON OUZOUER-DES-CHAMPS OUZOUER-SUR-LOIRE PANNES PRESSIGNY-LES-PINS SAINT-BENOÎT-SUR-LOIRE SAINT-HILAIRE-SUR-PUISEAUX SAINT-LOUP-DES-VIGNES SAINT-MARTIN-D’ABBAT SAINT-MICHEL SAINT-PÈRE-SUR-LOIRE SEICHEBRIÈRES SOLTERRE VILLEMANDEUR VILLEVOQUES VIMORY VITRY-AUX-LOGES |
2022.12.19. |
|
Les communes suivantes dans le département: Nord (59) |
|
|
ARMENTIERES AUBERS BEAUCAMPS-LIGNY BERTHEN BLARINGHEM BOESCHEPE BOESEGHEM BOIS-GRENIER BORRE CAESTRE CAPINGHEM CASSEL DEULEMONT EECKE ENGLOS ENNETIERES-EN-WEPPES ERQUINGHEM-LE-SEC ESCOBECQUES FOURNES-EN-WEPPES FRELINGHIEN FROMELLES GODEWAERSVELDE HALLENNES-LEZ-HAUBOURDIN HANTAY HAVERSKERQUE HAZEBROUCK HERLIES HONDEGHEM HOUPLINES ILLIES LA BASSEE LA CHAPELLE-D’ARMENTIERES LE MAISNIL LYNDE MARQUILLIES MORBECQUE OXELAERE PERENCHIES PRADELLES PREMESQUES QUESNOY-SUR-DEULE RADINGHEM-EN-WEPPES SAINGHIN-EN-WEPPES SAINT-JANS-CAPPEL SAINT-SYLVESTRE-CAPPEL SAINTE-MARIE-CAPPEL SALOME SANTES SEQUEDIN SERCUS STEENBECQUE STEENVOORDE TERDEGHEM THIENNES VERLINGHEM WALLON-CAPPEL WARNETON WAVRIN WICRES FLETRE |
2022.12.17. |
|
Les communes suivantes dans le département: Orne (61) |
|
|
AUBE AVERNES-SAINT-GOURGON BEAUFAI LE BOSC-RENOULT BRETHEL CHAUMONT CISAI-SAINT-AUBIN ECORCEI LA FERTE-EN-OUCHE LA GONFRIERE L’AIGLE NEUVILLE-SUR-TOUQUES RAI SAINT-AUBIN-DE-BONNEVAL SAINT-EVROULT-DE-MONTFORT SAINT-EVROULT-NOTRE-DAME-DU-BOIS SAINT-GERMAIN-D’AUNAY SAINT-HILAIRE-SUR-RISLE SAINT-MARTIN-D’ECUBLEI SAINT-NICOLAS-DE-SOMMAIRE SAINT-PIERRE-DES-LOGES SAINT-SULPICE-SUR-RISLE SAINT-SYMPHORIEN-DES-BRUYERES SAP-EN-AUGE LE SAP-ANDRE TOUQUETTES LA TRINITE-DES-LAITIERS |
2022.12.16. |
|
Les communes suivantes dans le département: Pas-de-Calais (62) |
|
|
ABLAIN-SAINT-NAZAIRE AGNIERES AIRE-SUR-LA-LYS AIX-NOULETTE ANGRES ANNEQUIN ANVIN AUBIGNY-EN-ARTOIS AUCHY-LES-MINES AVERDOINGT BAILLEUL-AUX-CORNAILLES BAJUS BARLIN BERGUENEUSE BERLES-MONCHEL BETHONSART BILLY-BERCLAU BLESSY BOMY BOURS BOVIGNY-BOYEFFLES BOYAVAL BRIAS BULLY-LES-MINES CAMBLAIN-L’ABBE CAMBLIGNEUL CAMBRIN CARENCY CAUCOURT CHELERS CONTEVILLE-EN-TERNOIS CUINCHY DOUVRINS EPS ERNY-SAINT-JULIEN ESTREE-BLANCHE ESTREE-CAUCHY FEBVIN-PALFART FESTUBERT FIEFS FLECHIN FONTAINE-LES-BOULANS FONTAINE-LES-HERMANS FRESNICOURT-LE-DOLMEN FREVILLERS GAUCHIN-LEGAL GAUCHIN-VERLOINGT GIVENCHY-LES-LA-BASSEE GOUY-SERVINS GRENAY HAISNES HERNICOURT HERSIN-COUPIGNY HESTRUS HEUCHIN HUCLIER HULLUCH LA COMTE LA THEULOYE LABOURSE LAIRES LAMBRES LIETTRES LIEVIN LIGNY-LES-AIRE LIGNY-SAINT-FLOCHEL LINGHEM LISBOURG LOOS-EN-GOHELLE MAGNICOURT-EN-COMTE MAMETZ MARQUAY MAZINGARBE MINGOVAL MONCHY-BRETON MONCHY-CAYEUX NEDON NEDONCHEL NOEUX-LES-MINES NOYELLES-LES-VERMELLES OSTREVILLE PREDEFIN QUERNES RELY ROELLECOURT ROMBLY ROQUETOIRE SACHIN SAILLY-LABOURSE SAINS-EN-GOHELLE SAINS-LES-PERNES SAINT-AUGUSTIN SAINT-MICHEL-SUR-TERNOISE SAINT-POL-SUR-TERNOISE SAVY-BERLETTE SERVINS TANGRY TINCQUES TROISVAUX VALHUON VERMELLES VILLERS-AU-BOIS VILLERS-BRULIN VILLERS-CHATEL VIOLAINES WESTREHEM WITTERNESSE WITTES |
2022.12.19. |
|
Les communes suivantes dans le département: Seine-et-Marne (77) |
|
|
ANDREZEL ARGENTIERES AUBEPIERRE-OZOUER-LE-REPOS AVON BEAUVOIR BERNAY-VILBERT BLANDY BOIS-LE-ROI BOMBON BREAU CANNES-ECLUSE CESSOY-EN-MONTOIS CHAMPAGNE-SUR-SEINE CHAMPDEUIL CHAMPEAUX LA CHAPELLE-GAUTHIER LA CHAPELLE-IGER LA CHAPELLE-RABLAIS LA CHAPELLE-SAINT-SULPICE CHARTRETTES CHATEAUBLEAU LE CHATELET-EN-BRIE CHATENAY-SUR-SEINE CHATILLON-LA-BORDE CHATRES CHAUMES-EN-BRIE CHENOISE CLOS-FONTAINE COURCELLES-EN-BASSEE COURPALAY COURQUETAINE COURTOMER COUTENCON CRISENOY LA CROIX-EN-BRIE CUCHARMOY DONNEMARIE-DONTILLY ECHOUBOULAINS LES ECRENNES EGLIGNY ESMANS QUIERS FERICY FONTAINEBLEAU FONTAINE-LE-PORT FONTAINS FONTENAILLES FONTENAY-TRESIGNY FORGES FOUJU GASTINS LA GRANDE-PAROISSE GRANDPUITS-BAILLY-CARROIS GUIGNES GURCY-LE-CHATEL HERICY JOUY-LE-CHATEL LAVAL-EN-BRIE LIMOGES-FOURCHES LISSY LIVERDY-EN-BRIE LIVRY-SUR-SEINE LIZINES LUISETAINES LUMIGNY-NESLES-ORMEAUX MACHAULT MAINCY MAISON-ROUGE MARLES-EN-BRIE MAROLLES-SUR-SEINE MEIGNEUX MELUN MOISENAY MONS-EN-MONTOIS MONTEREAU-FAULT-YONNE MONTEREAU-SUR-LE-JARD MONTIGNY-LENCOUP MORET-LOING-ET-ORVANNE MORMANT NANGIS OZOUER-LE-VOULGIS PAMFOU PECY LE PLESSIS-FEU-AUSSOUX THENISY RAMPILLON LA ROCHETTE ROZAY-EN-BRIE RUBELLES SAINT-GERMAIN-LAVAL SAINT-GERMAIN-LAXIS SAINT-JUST-EN-BRIE SAINT-LOUP-DE-NAUD SAINT-MAMMES SAINT-MERY SAINT-OUEN-EN-BRIE SALINS SAMOIS-SUR-SEINE SAMOREAU SAVINS SIGY SIVRY-COURTRY SOGNOLLES-EN-MONTOIS SOIGNOLLES-EN-BRIE THOMERY LA TOMBE TOUQUIN VALENCE-EN-BRIE VANVILLE VARENNES-SUR-SEINE VAUDOY-EN-BRIE VAUX-LE-PENIL VERNEUIL-L’ETANG VERNOU-LA-CELLE-SUR-SEINE VIEUX-CHAMPAGNE VILLENEUVE-LES-BORDES VIMPELLES VOINSLES VOISENON VULAINES-LES-PROVINS VULAINES-SUR-SEINE YEBLES SOLERS |
2022.12.1. |
|
Les communes suivantes dans le département: Somme (80) |
|
|
AILLY-SUR-NOYE AILLY-SUR-SOMME ALLONVILLE ARGOEUVES AUBERCOURT AUBIGNY AUBVILLERS BEAUCOURT-EN-SANTERRE BEAUCOURT-SUR-L’HALLUE BEHENCOURT BERTANGLES BERTEAUCOURT-LES-THENNES BONNAY BOSQUEL BOUGAINVILLE BOVELLES BRACHES BREILLY BRIQUEMESNIL-FLOXICOURT BUSSY-LES-DAOURS CACHY CARDONNETTE CAVILLON CHAUSSOY-EPAGNY CHIRMONT CLAIRY-SAULCHOIX COISY CONTRE CONTY CORBIE CREUSE DAOURS DEMUIN DOMART-SUR-LA-LUCE DREUIL-LES-AMIENS ESCLAINVILLERS ESSERTAUX FERRIERES FLERS-SUR-NOYE FLESSELLES FLEURY FLUY FOLLEVILLE FOUILLOY FOURDRINOY FRANSURES FRANVILLERS FRECHENCOURT FREMONTIERS FRESNOY-AU-VAL GENTELLES (à l’est des rues Faidherbe, Leopold Jouancoux et de la voie communale n°204 de Gentelles à Daours) GRIVESNES GUIGNEMICOURT HAILLES HALLIVILLERS HAMELET HANGARD IGNAUCOURT LA CHAUSSEE-TIRANCOURT LA FALOISE LA NEUVILLE-SIRE-BERNARD LAHOUSSOYE LAWARDE-MAUGER-L’HORTOY LE HAMEL LE PLESSIER-ROZAINVILLERS LOEUILLY LOUVRECHY MAILLY-RAINEVAL MARCELCAVE MEZIERES-EN-SANTERRE MIRVAUX MOLLIENS-AU-BOIS MONSURES MONTIGNY-SUR-L’HALLUE MONTONVILLERS MOREUIL MORISEL NAMPS-MAISNIL NEUVILLE-LES-LOEUILLY OISSY PICQUIGNY PIERREGOT PISSY PONT-NOYELLES POULAINVILLE QUERRIEU QUEVAUVILLERS QUIRY-LE-SEC RAINNEVILLE REVELLES ROGY ROUVREL SAINT-GRATIEN SAINT-SAUVEUR SAINT-VAAST-EN-CHAUSSEE SAISSEVAL SAUVILLERS-MONGIVAL SEUX SOURDON THENNES THORY TILLOY-LES-CONTY VAIRE-SOUS-CORBIE VAUX-EN-AMIENOIS VAUX-SUR-SOMME VECQUEMONT VELENNES VILLERS-AUX-ERABLES VILLERS-BOCAGE VILLERS-BRETONNEUX |
2022.12.21. |
|
Les communes suivantes dans le département: Tarn (81) |
|
|
ALOS ALMAYRAC AMARENS AMBIALET ANDILLAC ANDOUQUE BELLEGARDE-MARSAL BLAYE-LES-MINES BRIATEXTE BROUSSE BROZE BUSQUE LES CABANNES CAHUZAC-SUR-VERE CARMAUX CASTELNAU-DE-MONTMIRAL COMBEFA CORDES-SUR-CIEL CRESPIN CRESPINET DONNAZAC FAUCH FRAUSSEILLES GAILLAC GRAULHET LABASTIDE-GABAUSSE LABESSIERE-CANDEIL LABOUTARIE LAUTREC LISLE-SUR-TARN LIVERS-CAZELLES LOUBERS MILHAVET MONESTIES MONTANS MONTDRAGON MONTELS MOULARES MOUZIEYS-TEULET NOAILLES PAMPELONNE PARISOT PAULINET PEYROLE PUYBEGON REALMONT ROSIERES TERRE-DE-BANCALIE SAINT-BENOIT-DE-CARMAUX SAINT-CIRGUE SAINTE-GEMME SAINT-GENEST-DE-CONTEST SAINT-GREGOIRE SAINT-JEAN-DE-MARCEL SAINT-JULIEN-DU-PUY SAINT-JULIEN-GAULENE SAINT-MARCEL-CAMPES SALLES SAUSSENAC LE SEGUR SERENAC SOUEL TECOU TEILLET TREVIEN VALDERIES VALENCE-D’ALBIGEOIS VENES LE VERDIER VIEUX VILLEFRANCHE-D’ALBIGEOIS VIRAC |
2022.12.20. |
Tagállam: Olaszország
|
A következőket magában foglaló terület: |
Az intézkedések alkalmazásának időbeli hatálya a 3a. cikknek megfelelően |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Region: Lombardia |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
2023.1.31. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Region: Veneto |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
2023.1.31. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
* |
A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is. |
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/96 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2022/2421 HATÁROZATA
(2022. december 5.)
az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Görögország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról
(az értesítés a C(2022) 8733. számú dokumentummal történt)
(Csak a görög nyelvű szöveg hiteles)
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról szóló, 2004. március 10-i 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (a továbbiakban: keretrendelet) (1) és különösen annak 11. cikke (3) bekezdésének c) pontjára,
tekintettel az egységes európai égboltra vonatkozó teljesítmény- és díjszámítási rendszer létrehozásáról, valamint a 390/2013/EU és a 391/2013/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. február 11-i (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendeletre (2) és különösen annak 15. cikke (2) bekezdésére,
mivel:
ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK
|
(1) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 10. cikke szerint a tagállamoknak nemzeti szinten vagy a funkcionális légtérblokkok szintjén teljesítményterveket kell kidolgozniuk, amelyeknek kötelező teljesítménycélokat kell tartalmazniuk a léginavigációs szolgálatok és hálózati funkciók teljesítményrendszerének mindegyik referencia-időszakára. E teljesítménycéloknak összhangban kell állniuk a Bizottság által az adott referencia-időszakra vonatkozóan elfogadott uniós szintű célokkal. |
|
(2) |
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokat eredetileg az (EU) 2019/903 bizottsági végrehajtási határozat (3) állapította meg. Mivel az említett uniós szintű teljesítménycélok és a tagállamok által ezt követően a 2019 októberében benyújtott, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetek kidolgozására a Covid19-világjárvány 2020. márciusi kitörése előtt került sor, nem vették bennük figyelembe a légi forgalomnak a tagállamok és a harmadik országok által a világjárvány megfékezése érdekében meghozott intézkedések miatt bekövetkező jelentős csökkenését. |
|
(3) |
A Covid19-világjárvány léginavigációs szolgáltatásokra gyakorolt hatására válaszul az (EU) 2020/1627 bizottsági végrehajtási rendelet (4) a harmadik referencia-időszakra vonatkozóan olyan rendkívüli intézkedéseket állapított meg, amelyek eltérnek az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet rendelkezéseitől. A Bizottság 2021. június 2-án elfogadta az (EU) 2021/891 bizottsági végrehajtási határozatot (5), amelyben kijelölte a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélokat. Ez alapján a tagállamok 2021 októberében benyújtották a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált helyi teljesítménycélokat tartalmazó teljesítményterv-tervezeteket. |
|
(4) |
Az (EU) 2022/728 bizottsági végrehajtási határozat (6) címzettje Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország volt. Az említett határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Görög Köztársaság (a továbbiakban: Görögország) harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetében szereplő útvonali költséghatékonysági és kapacitási teljesítménycélok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal, és ajánlásokat adott ki e célok felülvizsgálatára. |
|
(5) |
Az Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított orosz agressziós háborúra reagálva az Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek megtiltják az orosz légitársaságok, az Oroszországban lajstromozott légi járművek, valamint a nem Oroszországban lajstromozott, bármely orosz természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában lévő, bérelt vagy egyéb módon ellenőrzött légi járművek számára, hogy az Unió területén leszálljanak, felszálljanak vagy átrepüljenek. Ezek a korlátozó intézkedések és az Oroszország által elfogadott ellenintézkedések változásokat idéztek elő az európai légtérben zajló légi forgalomban. Bizonyos tagállamokat súlyosan érintett az illetékességi körükbe tartozó légtér forgalmának jelentős csökkenése. Uniós szinten azonban a légi járatok számára gyakorolt megfigyelhető hatás mérsékelt volt, szemben azzal, hogy a Covid19-világjárvány kitörése következtében Európa-szerte jelentősen csökkent a légi forgalom. |
|
(6) |
Görögország 2022. július 13-án benyújtotta a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált teljesítményterv-tervezetet (a továbbiakban: felülvizsgált teljesítményterv-tervezet). |
|
(7) |
A teljesítményrendszer végrehajtásában a Bizottságot az 549/2004/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében segítő teljesítmény-felülvizsgálati szerv a Bizottsághoz benyújtott jelentésében megfogalmazta Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetének értékelésével kapcsolatos szakvéleményét. |
|
(8) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 15. cikkének (1) bekezdésével összhangban a Bizottság az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1. pontjában szereplő értékelési kritériumok alapján és a helyi körülmények figyelembevételével értékelte a Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt helyi teljesítménycélok összhangját. A Bizottság minden egyes fő teljesítményterület és a kapcsolódó teljesítménycélok tekintetében kiegészítette az értékelését az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2. pontjában meghatározott elemek felülvizsgálatával. |
|
(9) |
Az Eurocontrol Statisztikai és Előrejelzési Szolgálatának (a továbbiakban: STATFOR) 2022 júniusában közzétett alapvető forgalmi előrejelzése figyelembe veszi az európai légtérben zajló légi forgalom körülményeiben bekövetkezett változásokat. Az említett előrejelzés alapján a Bizottság megjegyzi, hogy a harmadik referencia-időszak során Görögország várhatóan nem fog kedvezőtlen, az ukrajnai orosz háborúnak tulajdonítható forgalmi változásokat tapasztalni. |
BIZOTTSÁGI ÉRTÉKELÉS
A „biztonság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(10) |
A „biztonság” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. melléklete 1.1. pontjával összhangban értékelte a léginavigációs szolgáltatók repülésbiztonság-menedzsmentjének hatékonyságával kapcsolatban Görögország által benyújtott célok összhangját. |
|
(11) |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságát illetően Görögország által javasolt helyi repülésbiztonsági teljesítménycélok repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzések szerinti bontásban és a megvalósítás szintjében kifejezve a következők:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(12) |
A Görögország által a léginavigációs szolgáltató, azaz a Hellenic Aviation Service Provider (a továbbiakban: HASP) számára javasolt repülésbiztonsági teljesítménycélok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycéllal. |
|
(13) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a Görögország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezet a helyi repülésbiztonsági célok elérését szolgáló intézkedéseket is meghatároz, köztük a személyzet képzésével, az események bejelentésével és kivizsgálásával, a repülésbiztonsági menedzsmentrendszer ellenőrzéseinek elvégzésével, a repülésbiztonsági felmérésekkel és a változásmenedzsmenttel kapcsolatos intézkedéseket. |
|
(14) |
Ezért a (11), (12) és (13) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján és tekintettel arra, hogy az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban kitűzött uniós szintű repülésbiztonsági teljesítménycélokat a harmadik referencia-időszak utolsó évére, tehát 2024-re kell elérni, a Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt, a „biztonság” fő teljesítményterülethez tartozó célokat úgy kell tekinteni, hogy összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(15) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. melléklete 1.2. pontjával összhangban értékelte a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonysággal kapcsolatban Görögország által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a Bizottság a Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt javasolt célokat összehasonlította a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló európai útvonalhálózat-javítási tervben meghatározott, vízszintes útvonali repülési hatékonyságra vonatkozó releváns referenciaértékekkel. |
|
(16) |
A 2020. évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „környezetvédelem” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben sem lehet visszamenőleges hatállyal módosítani a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben a 2021. év vonatkozásában meghatározott helyi környezetvédelmi teljesítménycélokat. Ezért a helyi környezetvédelmi teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(17) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületen a Görögország által javasolt teljesítménycélok és az európai útvonalhálózat-javítási terv szerinti, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezett kapcsolódó nemzeti referenciaértékek a következők:
|
|
(18) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Görögország által javasolt környezetvédelmi célok megegyeznek a 2022., 2023. és 2024. évekre megállapított kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(19) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Görögország a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében olyan, a helyi környezetvédelmi célok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő, amelyek főként az uniós jog alapján már meglévő jogi követelményeknek tesznek eleget, és amelyek egy teljesítményalapú navigációra való átállási tervet, a légiforgalmi szolgálati útvonalak javítását és egy 24 órás szabad útvonalú légtér megvalósítását is magukban foglalják. |
|
(20) |
Ezért a (17), (18) és (19) preambulumbekezdésben kifejtettek fényében úgy kell tekinteni, hogy a Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében szereplő, a „környezetvédelem” fő teljesítményterületre vonatkozó célok összhangban állnak az uniós szintű teljesítménycélokkal. A „kapacitás” fő teljesítményterülethez kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélok értékelése |
|
(21) |
Az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Görögország 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetében foglalt, az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (a továbbiakban: ATFM) összefüggő, járatonkénti átlagos késéssel kapcsolatban javasolt útvonali kapacitáscélok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal. Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében felülvizsgált útvonali kapacitáscélokat javasolt. |
|
(22) |
A 2020. évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „kapacitás” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben sem lehet visszamenőleges hatállyal módosítani a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben a 2021. év vonatkozásában meghatározott helyi kapacitási teljesítménycélokat. Ezért a helyi kapacitási teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(23) |
Az alábbi táblázat Görögország díjszámítási körzetének harmadik referencia-időszakra vonatkozó eredeti, a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt útvonali kapacitási teljesítménycéljait, a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt felülvizsgált teljesítménycéljait, valamint a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló hálózatműködtetési tervben meghatározott kapcsolódó referenciaértékeket mutatja be.
|
|
(24) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.3. pontjával összhangban értékelte a Görögország által benyújtott felülvizsgált útvonali kapacitáscélok összhangját, e célok és a 2021. június 2-án rendelkezésre álló hálózatműködtetési tervben meghatározott releváns referenciaértékek összehasonlítása révén. A Bizottság megállapítja, hogy a Görögország által javasolt kapacitási célok megegyeznek a 2022., 2023. és 2024. évekre megállapított kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(25) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Görögország a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben a helyi útvonali kapacitáscélok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő. Ezen intézkedések közé tartozik a légiforgalmi irányítók teljes munkaidős egyenértékben kifejezett létszámának növelése a harmadik referencia-időszak végéig, egy új légiforgalmi irányítási rendszer (ATM-rendszer) bevezetése és egy 24 órás szabad útvonalú légtér megvalósítása. |
|
(26) |
A Bizottság úgy véli, hogy Görögország megfelelően végrehajtotta az (EU) 2022/728 végrehajtási határozat 2. cikkében foglalt, a kapacitási teljesítménycéljainak felülvizsgálatára vonatkozó ajánlásokat. |
|
(27) |
Ezért a (23)–(26) preambulumbekezdésben kifejtettek fényében úgy kell tekinteni, hogy a Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében szereplő, a „kapacitás” fő teljesítményterületre vonatkozó célok összhangban állnak az uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokhoz kapcsolódó kapacitáscélok felülvizsgálata
|
(28) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali kapacitáscélok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó kapacitáscéloknak az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. b) pontja szerinti felülvizsgálatával. |
|
(29) |
Az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban a Bizottság aggályokat fogalmazott meg a Görögország által a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben javasolt közelkörzeti kapacitáscélokkal kapcsolatban, és úgy ítélte meg, hogy Görögországnak e célokat további indokokkal kell alátámasztania, vagy pedig lefelé kell módosítania. |
|
(30) |
A Bizottság megállapította, hogy Görögország közelkörzeti kapacitáscéljai a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben változatlanok maradtak. A Bizottság azonban megjegyzi, hogy Görögország kellően indokolta és alátámasztotta ezeket a teljesítménycélokat, többek között azzal, hogy további információkat nyújtott be a harmadik referencia-időszak során alkalmazandó, az érkezési ATFM-késések teljesítményének javítását célzó kapacitásnövelő intézkedésekről. Görögország arról is beszámolt, hogy szoros együttműködést kezdeményezett a hálózatirányítóval annak érdekében, hogy több repülőtéren – többek között az athéni repülőtéren – javítsa az érkező ATFM-teljesítményt. Tekintettel a Görögország által benyújtott indokolásokra, a Bizottságnak nincs további észrevétele a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt közelkörzeti kapacitáscélokkal kapcsolatban. |
A „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélok értékelése
|
(31) |
A Bizottság az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban megállapította, hogy a Görögország által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt javasolt útvonali költséghatékonysági célok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal. Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célokat javasolt. |
|
(32) |
Az alábbi táblázat Görögország díjszámítási körzetének harmadik referencia-időszakra vonatkozó eredeti, a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt útvonali költséghatékonysági teljesítménycéljait, valamint a 2022-ben benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt, kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélokat mutatja be.
|
|
(33) |
A Bizottság megállapítja, hogy Görögország felülvizsgálta a 2022-re, 2023-ra és 2024-re vonatkozó helyi költséghatékonysági céljait. Ezek a célok a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben 16,1 %-kal, a harmadik referencia-időszak egészében pedig 11,6 %-kal alacsonyabb teljes megállapított egységköltséget eredményeznek. A megállapított egységköltség szóban forgó csökkenése egyrészt a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben 2022-re, 2023-ra és 2024-re vonatkozóan használt, a forgalomra vonatkozó frissített feltételezéseknek, másrészt a reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett, 2022-re, 2023-ra és 2024-re vonatkozó megállapított költségek lefelé történő korrekciójának tudható be. |
|
(34) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben használt forgalmi előrejelzés a 2022. júniusi Eurocontrol STATFOR forgalmi alap-előrejelzésen alapul. A 2022., 2023. és 2024. naptári évre vonatkozó forgalmi előrejelzések változásait az alábbi táblázat mutatja be.
|
|
(35) |
Az alábbi táblázat a 2022., 2023. és 2024. évre vonatkozó, felülvizsgált megállapított költségeket mutatja be reálértéken, 2017. évi árakon kifejezve.
|
|
(36) |
A felülvizsgált teljesítményterv-tervezet Görögország 2022., 2023. és 2024. évre vonatkozó aktualizált inflációs előrejelzését is tartalmazza, az alábbi táblázatban foglaltak szerint.
|
|
(37) |
Bár az aktualizált inflációs előrejelzés magasabb, a Bizottság megállapítja, hogy Görögország 2022-re, 2023-ra és 2024-re lefelé módosította a nominális megállapított költségeket, az alábbiak szerint:
|
|
(38) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a), b) és c) pontjával összhangban értékelte a Görögország által javasolt felülvizsgált költséghatékonysági célok összhangját. |
|
(39) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a) pontját illetően a Bizottság megállapítja, hogy a harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó +4,8 %-os útvonali megállapítottegységköltség-trend az azonos időszakban +1,0 %-os uniós szintű trendhez képest gyengébb teljesítményt mutat. A Bizottság azonban megjegyzi, hogy ez javulásnak minősül a 2021-ben Görögország által benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján számított +9,1 %-os megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(40) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. b) pontját illetően a Bizottság megállapítja, hogy a második és harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó –1,3 %-os hosszú távú útvonali megállapítottegységköltség-trend megegyezik az azonos időszakban –1,3 %-os hosszú távú uniós szintű trenddel. A Bizottság megjegyzi, hogy ez javulásnak minősül a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetek alapján számított +0,5 %-os megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(41) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. c) pontját illetően a Bizottság megállapítja, hogy Görögország esetében a megállapított egységköltség reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett 23,20 EUR összegű kiindulási érték 18,9 %-kal alacsonyabb, mint a releváns kontrollcsoport 2017. évi árakon kifejezett 28,59 EUR összegű kiindulási átlagértéke. |
|
(42) |
A (40) preambulumbekezdésben foglaltak szerint egyértelmű, hogy Görögország felülvizsgált költséghatékonysági céljai olyan hosszú távú megállapítottegységköltség-trendet eredményeznek a második és a harmadik referencia-időszak során, amely megfelel a kapcsolódó uniós szintű trendnek. Ezenkívül a 2019. évi görög kiindulási érték jelentősen elmarad a kapcsolódó kontrollcsoport átlagától. Végezetül a Bizottság megjegyzi, hogy Görögország mind reál-, mind nominális értéken lefelé módosította a harmadik referencia-időszak megállapított költségeit, jóllehet a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált forgalmi előrejelzés alapján további forgalom kiszolgálását tervezi. A Bizottság ezért úgy véli, hogy Görögország tekintetében a harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű megállapítottegységköltség-trendtől való eltérés nem zárja ki, hogy a költséghatékonysági teljesítménycélok összhangban legyenek az uniós szintű költséghatékonysági teljesítménycélokkal. |
|
(43) |
A Bizottság így arra a következtetésre jut, hogy Görögország megfelelően végrehajtotta az (EU) 2022/728 végrehajtási határozat 3. cikkében foglalt ajánlásokat. |
|
(44) |
Ezért a (32)–(43) preambulumbekezdésben kifejtettek fényében úgy kell tekinteni, hogy a Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében szereplő, a „költséghatékonyság” fő teljesítményterületre vonatkozó célok összhangban állnak az uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokhoz kapcsolódó felülvizsgált költséghatékonysági célok felülvizsgálata
|
(45) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint az említett rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali költséghatékonysági célok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó költséghatékonysági céloknak az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. c) pontja szerinti felülvizsgálatával. |
|
(46) |
Az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban a Bizottság aggályokat fogalmazott meg a Görögország által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben javasolt közelkörzeti költséghatékonysági célokkal kapcsolatban, és úgy ítélte meg, hogy Görögországnak e célokat további indokokkal kell alátámasztania, vagy pedig lefelé kell módosítania. A Bizottság megjegyzi, hogy Görögország 2022-re és 2023-ra lefelé, 2024-re pedig felfelé módosította ezeket a célokat, megfelelő indokolás nélkül. |
|
(47) |
A Bizottság megállapítja, hogy Görögország harmadik referencia-időszakra vonatkozó +7,7 %-os közelkörzeti megállapítottegységköltség-trendje változatlanul magasabb, mint a második referencia-időszak során megfigyelt –3,9 %-os tényleges közelkörzeti megállapítottegységköltség-trend. Emellett a harmadik referencia-időszak közelkörzeti megállapítottegységköltség-trendje romlott, és magasabb, mint a Görögország által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben szereplő + 6,8 %-os közelkörzeti megállapítottegységköltség-trend. |
|
(48) |
Ezért a (46) és (47) preambulumbekezdésben foglaltak fényében a Bizottság megállapítja, hogy Görögország felülvizsgált közelkörzeti költséghatékonysági teljesítménycéljai továbbra is aggodalomra adnak okot. A Bizottság ezért fenntartja azt a véleményét, hogy Görögországnak lefelé kell módosítania, vagy megfelelően meg kell indokolnia e célokat, beleértve a 2024-re alkalmazott további költségnövekedéseket is. A Bizottság felkéri Görögországot, hogy végleges teljesítménytervének az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 16. cikkének a) pontja szerinti elfogadásával összefüggésben találjon megoldást ezekre az aggályokra. |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikkében említett ösztönzőrendszerek felülvizsgálata a kapacitáscélok Bizottság általi értékelésének kiegészítéseként
|
(49) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. f) pontjával összhangban kiegészítette a kapacitáscélok értékelését az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikkében említett ösztönzőrendszerek felülvizsgálatával. E tekintetben a Bizottság megvizsgálta, hogy a javasolt ösztönzőrendszerek megfelelnek-e az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikkének (1) és (3) bekezdésében meghatározott tartalmi követelményeknek. |
|
(50) |
Az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Görögországnak oly módon kell felülvizsgálnia az útvonali és közelkörzeti kapacitáscélok elérését szolgáló ösztönzőrendszereit, hogy az említett ösztönzőrendszerekből eredő maximális pénzügyi hátrányt olyan szinten határozza meg, hogy az lényeges hatást gyakoroljon a kockázatnak kitett bevételre. A Bizottság megjegyzi, hogy Görögország felülvizsgálta az útvonali és közelkörzeti kapacitáscélok elérését szolgáló ösztönzőrendszereit azáltal, hogy az azokból eredő maximális pénzügyi hátrányt a megállapított költségek 2 %-ában, illetve 1,5 %-ában határozta meg. A felülvizsgálat megfelelő megoldásokat kínál a Bizottság által az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban felvetett megállapításokra. A Bizottságnak nincs további észrevétele a Görögország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt ösztönzőrendszerekkel kapcsolatban. |
KÖVETKEZTETÉSEK
|
(51) |
A fentiek fényében a Bizottság megállapítja, hogy a Görögország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az 549/2004/EK rendelet alapján Görögország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt és e határozat mellékletében felsorolt teljesítménycélok összhangban állnak az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélokkal.
2. cikk
Ennek a határozatnak a Görög Köztársaság a címzettje.
Kelt Brüsszelben, 2022. december 5-én.
a Bizottság részéről
Adina VĂLEAN
a Bizottság tagja
(1) HL L 96., 2004.3.31., 1. o.
(2) HL L 56., 2019.2.25., 1. o.
(3) A Bizottság (EU) 2019/903 végrehajtási határozata (2019. május 29.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű teljesítménycéljainak a 2020. január 1-jén kezdődő és 2024. december 31-én záruló harmadik referencia-időszakra vonatkozó meghatározásáról (HL L 144., 2019.6.3., 49. o.).
(4) A Bizottság (EU) 2020/1627 végrehajtási rendelete (2020. november 3.) az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének harmadik referencia-időszakára (2020–2024) vonatkozó, a Covid19-világjárvány miatti rendkívüli intézkedésekről (HL L 366., 2020.11.4., 7. o.).
(5) A Bizottság (EU) 2021/891 végrehajtási határozata (2021. június 2.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű felülvizsgált teljesítménycéljainak a harmadik referencia-időszakra (2020–2024) szóló meghatározásáról és az (EU) 2019/903 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 195., 2021.6.3., 3. o.).
(6) A Bizottság (EU) 2022/728 végrehajtási határozata (2022. április 13.) az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország által benyújtott nemzeti és funkcionális légtérblokkszintű teljesítményterv-tervezetekben foglalt bizonyos teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélok közötti összhang hiányáról és az e célok felülvizsgálatára vonatkozó ajánlások felsorolásáról (HL L 135., 2022.5.12., 4. o.).
MELLÉKLET
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokkal összhangban lévőnek ítélt, az 549/2004/EK rendelet alapján Görögország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok
„BIZTONSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonysága
|
Görögország |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságával kapcsolatos célok a megvalósítás szintjében kifejezve, A-tól D-ig terjedő EASA-szinten |
|||
|
Érintett léginavigációs szolgáltató |
Repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzés |
2022 |
2023 |
2024 |
|
HASP |
Repülésbiztonsági politika és a kapcsolódó célkitűzések |
C |
C |
C |
|
Repülésbiztonsági kockázatok kezelése |
C |
C |
D |
|
|
Repülésbiztonság biztosítása |
C |
C |
C |
|
|
A repülésbiztonság előmozdítása |
C |
C |
C |
|
|
Repülésbiztonsági kultúra |
C |
C |
C |
|
„KÖRNYEZETVÉDELEM” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyság a tényleges röppályán
|
Görögország |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „környezetvédelem” fő teljesítményterület céljai a tényleges röppályára vonatkozó átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezve |
1,92 % |
1,92 % |
1,92 % |
„KAPACITÁS” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (ATFM) összefüggő, percben meghatározott, járatonkénti átlagos késés
|
Görögország |
2022 |
2023 |
2024 |
|
Felülvizsgált útvonali kapacitáscélok a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezve |
0,14 |
0,15 |
0,15 |
„KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali léginavigációs szolgálatok megállapított egységköltsége
|
Görögország útvonali díjszámítási körzete |
2014. évi kiindulási érték |
2019. évi kiindulási érték |
2020–2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
|
Felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célok megállapított útvonali egységköltségben (reálértéken, 2017. évi árakon) kifejezve |
31,37 EUR |
23,20 EUR |
40,71 EUR |
27,86 EUR |
26,96 EUR |
27,98 EUR |
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/107 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2022/2422 HATÁROZATA
(2022. december 5.)
az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Ciprus által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról
(az értesítés a C(2022) 8719. számú dokumentummal történt)
(Csak a görög nyelvű szöveg hiteles)
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról szóló, 2004. március 10-i 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (a továbbiakban: keretrendelet) (1) és különösen annak 11. cikke (3) bekezdésének c) pontjára,
tekintettel az egységes európai égboltra vonatkozó teljesítmény- és díjszámítási rendszer létrehozásáról, valamint a 390/2013/EU és a 391/2013/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. február 11-i (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendeletre (2) és különösen annak 15. cikke (2) bekezdésére,
mivel:
ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK
|
(1) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 10. cikke szerint a tagállamoknak nemzeti szinten vagy a funkcionális légtérblokkok szintjén teljesítményterveket kell kidolgozniuk, amelyeknek kötelező teljesítménycélokat kell tartalmazniuk a léginavigációs szolgálatok és hálózati funkciók teljesítményrendszerének mindegyik referencia-időszakára. E teljesítménycéloknak összhangban kell állniuk a Bizottság által az adott referencia-időszakra vonatkozóan elfogadott uniós szintű célokkal. |
|
(2) |
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokat eredetileg az (EU) 2019/903 bizottsági végrehajtási határozat (3) állapította meg. Mivel az említett uniós szintű teljesítménycélok és a tagállamok által ezt követően a 2019 októberében benyújtott, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetek kidolgozására a Covid19-világjárvány 2020. márciusi kitörése előtt került sor, nem vették bennük figyelembe a légi forgalomnak a tagállamok és a harmadik országok által a világjárvány megfékezése érdekében meghozott intézkedések miatt bekövetkező jelentős csökkenését. |
|
(3) |
A Covid19-világjárvány léginavigációs szolgáltatásokra gyakorolt hatására válaszul az (EU) 2020/1627 bizottsági végrehajtási rendelet (4) a harmadik referencia-időszakra vonatkozóan olyan rendkívüli intézkedéseket állapított meg, amelyek eltérnek az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet rendelkezéseitől. A Bizottság 2021. június 2-án elfogadta az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatot (5), amelyben kijelölte a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélokat. Ez alapján a tagállamok 2021 októberében benyújtották a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált helyi teljesítménycélokat tartalmazó teljesítményterv-tervezeteket. |
|
(4) |
Az (EU) 2022/728 bizottsági végrehajtási határozat (6) címzettje Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország volt. Ciprus harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezete tekintetében a Bizottság megállapította, hogy az útvonali kapacitásra és a költséghatékonyságra vonatkozó teljesítménycélok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal, és ajánlásokat adott ki e célok felülvizsgálatára. |
|
(5) |
Az Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított orosz agressziós háborúra reagálva az Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek megtiltják az orosz légitársaságok, az Oroszországban lajstromozott légi járművek, valamint a nem Oroszországban lajstromozott, bármely orosz természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában lévő, bérelt vagy egyéb módon ellenőrzött légi járművek számára, hogy az Unió területén leszálljanak, felszálljanak vagy átrepüljenek. Ezek a korlátozó intézkedések és az Oroszország által elfogadott ellenintézkedések változásokat idéztek elő az európai légtérben zajló légi forgalomban. Bizonyos tagállamokat súlyosan érintett az illetékességi körükbe tartozó légtér forgalmának jelentős csökkenése. Uniós szinten azonban a légi járatok számára gyakorolt megfigyelhető hatás mérsékelt volt, szemben azzal, hogy a Covid19-világjárvány kitörése következtében Európa-szerte jelentősen csökkent a légi forgalom. |
|
(6) |
Ciprus 2022. július 13-án értékelésre benyújtotta a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált teljesítményterv-tervezetet (a továbbiakban: felülvizsgált teljesítményterv-tervezet). |
|
(7) |
Az 549/2004/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerint a teljesítményrendszer végrehajtásában a Bizottságot segítő teljesítmény-felülvizsgálati szerv a Bizottsághoz benyújtott jelentésében megfogalmazta a felülvizsgált teljesítményterv-tervezet értékelésével kapcsolatos szakvéleményét. |
|
(8) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 15. cikkének (1) bekezdésével összhangban a Bizottság az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1. pontjában szereplő értékelési kritériumok alapján és a helyi körülmények figyelembevételével értékelte a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt helyi teljesítménycélok összhangját. A Bizottság minden egyes fő teljesítményterület és a kapcsolódó teljesítménycélok tekintetében kiegészítette az értékelését az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2. pontjában meghatározott elemek felülvizsgálatával. |
|
(9) |
Az Eurocontrol Statisztikai és Előrejelzési Szolgálatának (a továbbiakban: STATFOR) 2022 júniusában közzétett alapvető forgalmi előrejelzése figyelembe veszi az (5) preambulumbekezdésben említett megváltozott körülményeket. Az említett előrejelzés alapján a Bizottság megjegyzi, hogy a harmadik referencia-időszak során Ciprus várhatóan nem fog kedvezőtlen, az ukrajnai orosz háborúnak tulajdonítható forgalmi változásokat tapasztalni. |
|
(10) |
Tekintve, hogy a harmadik referencia-időszakra vonatkozóan Ciprus egyik repülőtere sem tartozik az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet hatálya alá, felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében nem szerepelnek helyi teljesítménycélok a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatások tekintetében. Ennélfogva az e határozatban szereplő megállapítások kizárólag az útvonali léginavigációs szolgáltatásokra vonatkoznak. |
BIZOTTSÁGI ÉRTÉKELÉS
A „biztonság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(11) |
A „biztonság” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.1. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte a léginavigációs szolgáltatók repülésbiztonság-menedzsmentjének hatékonyságával kapcsolatban Ciprus által benyújtott célok összhangját. |
|
(12) |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságát illetően Ciprus által javasolt helyi repülésbiztonsági teljesítménycélok repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzések szerinti bontásban és a megvalósítás szintjében kifejezve a következők:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(13) |
A Ciprus által a léginavigációs szolgáltató, a CYPRUS Air Navigation Services (a továbbiakban: CYATS) számára javasolt repülésbiztonsági teljesítménycélok összhangban vannak a referencia-időszak egyes éveire vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
|
(14) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezet a helyi repülésbiztonsági célok elérését szolgáló intézkedéseket is meghatároz a CYATS tekintetében, így például a változásmenedzsment-folyamatok felülvizsgálatát és aktualizálását, a méltányossági alapú repülésbiztonsági kultúra szabályaihoz fűződő iránymutatásokat, valamint a repülésbiztonsági célok teljesítését támogató további személyzetet. |
|
(15) |
A (12)–(14) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján és tekintettel arra, hogy az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban kitűzött uniós szintű repülésbiztonsági teljesítménycélokat a harmadik referencia-időszak utolsó évére, tehát 2024-re kell elérni, a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt célokat úgy kell tekinteni, hogy összhangban vannak a „biztonság” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(16) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.2. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonysággal kapcsolatban Ciprus által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a Bizottság a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt javasolt célokat összehasonlította a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló európai útvonalhálózat-javítási tervben meghatározott, vízszintes útvonali repülési hatékonyságra vonatkozó releváns referenciaértékekkel. |
|
(17) |
A 2020. naptári évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „környezetvédelem” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben meghatározott, 2021-re vonatkozó helyi környezetvédelmi teljesítménycélokat nem lehetett visszamenőleges hatállyal módosítani a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben. Ezért a helyi környezetvédelmi teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. naptári év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(18) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületen a Ciprus által javasolt teljesítménycélok és az európai útvonalhálózat-javítási terv szerinti, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezett kapcsolódó nemzeti referenciaértékek a következők:
|
|
(19) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Ciprus által javasolt környezetvédelmi célok megegyeznek a 2022., 2023. és 2024. naptári évekre megállapított kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(20) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Ciprus a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben a helyi környezetvédelmi teljesítménycélok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő, amelyek főként az uniós jog alapján már meglévő jogi követelményeknek tesznek eleget, és amelyek magukban foglalják a 2024-ig teljesítendő, teljesítményalapú navigációra való átállási tervet, a ciprusi szabad útvonalú légtér (NICFRA) első szakaszának 2023. márciusi, 205–660. repülési szint közötti végrehajtását, valamint a nicosiai repüléstájékoztató körzeten belüli útvonalhálózat folyamatos fejlesztését. |
|
(21) |
A (18), a (19) és a (20) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt célokat, hogy összhangban vannak a „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „kapacitás” fő teljesítményterülethez kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélok értékelése
|
(22) |
Az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban a Bizottság megállapította, hogy a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt, az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (a továbbiakban: ATFM) összefüggő, járatonkénti átlagos késéssel kapcsolatban javasolt útvonali kapacitáscélok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal. Ciprus felülvizsgált teljesítményterv-tervezetének részeként felülvizsgált útvonali kapacitáscélokat javasolt. |
|
(23) |
A 2020. naptári évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „kapacitás” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben meghatározott, 2021-re vonatkozó helyi kapacitási teljesítménycélokat nem lehetett visszamenőleges hatállyal módosítani a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben. Ezért a helyi kapacitási teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. naptári év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(24) |
Az alábbi táblázat Ciprus díjszámítási körzetének harmadik referencia-időszakra vonatkozó eredeti, a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt útvonali kapacitási teljesítménycéljait, a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt felülvizsgált teljesítménycélokat, valamint a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló hálózatműködtetési tervben meghatározott kapcsolódó referenciaértékeket mutatja be.
|
|
(25) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.3. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte a Ciprus által benyújtott felülvizsgált útvonali kapacitáscélok összhangját, e célok és a 2021. június 2-án rendelkezésre álló hálózatműködtetési tervben meghatározott releváns referenciaértékek összehasonlítása révén. A Bizottság megállapítja, hogy a Ciprus által javasolt kapacitáscélok megegyeznek a 2022., 2023. és 2024. naptári évekre megállapított kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(26) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Ciprus a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben a helyi útvonali kapacitáscélok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő. Ezen intézkedések közé tartozik új légiforgalmi irányítók felvétele, ami lehetővé teszi a körzeti irányító központban szolgálatot teljesítő légiforgalmi irányítók teljes munkaidős egyenértékben kifejezett létszámának bővítését. Ciprus a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben arról számol be, hogy 2021 decemberében megállapodás született a személyzeti érdekképviseleti szervekkel a légiforgalmi irányítók képzésének javítása és munkaidejének rugalmasabbá tétele érdekében. A Bizottság megállapítja továbbá, hogy Ciprus a 2022. és 2023. naptári évet illetően felülvizsgálta a légiforgalmi irányítókra vonatkozó eredeti tervét, így e két naptári évre további 4 teljes munkaidős egyenértékkel való bővítést tervez. Emellett a felülvizsgált teljesítményterv-tervezet jelentős beruházásokat irányoz elő az ATM-infrastruktúra korszerűsítésére annak érdekében, hogy további légiforgalmi irányítási szektorok léphessenek működésbe, továbbá tartalmazza az operatív kiválósági programnak a hálózatirányítóval együttműködésben történő végrehajtását, légtérátalakítási intézkedéseket, valamint intézkedéseket a légiforgalom-áramlás és a kapacitásszervezés fejlesztésére. |
|
(27) |
A Bizottság megállapítja, hogy a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest Ciprus további releváns kapacitásbővítési intézkedéseket terjesztett elő, amelyeket a 2021. szeptemberi hálózatműködtetési terv is ajánl. |
|
(28) |
A Bizottság fenti észrevételek alapján úgy véli, hogy Ciprus megfelelően végrehajtotta az (EU) 2022/728 végrehajtási határozat 2. cikkében foglalt, a kapacitási teljesítménycéljainak felülvizsgálatára vonatkozó ajánlásokat. |
|
(29) |
A (24)–(28) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a Ciprus felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célok összhangban vannak a „kapacitás” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélok értékelése
|
(30) |
A Bizottság az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban megállapította, hogy a Ciprus által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt javasolt útvonali költséghatékonysági célok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal. Ciprus felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célokat javasolt. |
|
(31) |
Az alábbi táblázat Ciprus díjszámítási körzetének harmadik referencia-időszakra vonatkozó eredeti, a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt útvonali költséghatékonysági teljesítménycéljait, valamint a 2022-ben benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt, kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélokat mutatja be.
|
|
(32) |
A Bizottság megállapítja, hogy Ciprus felülvizsgálta a 2022–2024 közötti időszakra vonatkozó helyi költséghatékonysági céljait, ami a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest az említett naptári évek során 9,7 %-kal, a harmadik referencia-időszak egészében pedig 6,6 %-kal alacsonyabb teljes megállapított egységköltséget eredményez. A megállapított egységköltség szóban forgó csökkenése egyrészt a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben 2022-re, 2023-ra és 2024-re vonatkozóan használt, a forgalom élénkülését mutató előrejelzésnek, másrészt a reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett, az említett naptári évekre vonatkozó megállapított költségek lefelé történő korrekciójának tudható be. |
|
(33) |
A 2022., 2023. és 2024. naptári évre vonatkozó forgalmi előrejelzés változásait az alábbi táblázat mutatja be. A Bizottság megjegyzi, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben használt forgalmi előrejelzés a 2022. júniusi Eurocontrol STATFOR forgalmi alap-előrejelzésen alapul.
|
|
(34) |
Az alábbi táblázat a 2022., 2023. és 2024. naptári évre vonatkozó, felülvizsgált megállapított költségeket mutatja be reálértéken, 2017. évi árakon kifejezve.
|
|
(35) |
A felülvizsgált teljesítményterv-tervezet Ciprus 2022., 2023. és 2024. naptári évre vonatkozó aktualizált inflációs előrejelzését is tartalmazza, az alábbi táblázatban foglaltak szerint.
|
|
(36) |
A Bizottság megállapítja, hogy a 2022., 2023. és 2024. naptári évre vonatkozóan Ciprus nominális értéken kifejezett megállapított költségei az inflációs előrejelzés felfelé történő korrekciója ellenére alacsonyabbak a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben szereplőknél.
|
|
(37) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a), b) és c) pontjában meghatározott kritériumok alapján értékelte a Ciprus által javasolt felülvizsgált költséghatékonysági célok összhangját. |
|
(38) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy a harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó +2,3 %-os útvonali megállapítottegységköltség-trend az azonos időszakban +1,0 %-os uniós szintű trendhez képest gyengébb teljesítményt mutat. A Bizottság ugyanakkor megjegyzi, hogy ez javulásnak minősül a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetek alapján számított +4,9 %-os megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(39) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. b) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy a második és harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó –1,4 %-os hosszú távú útvonali megállapítottegységköltség-trend felülmúlja az azonos időszakban –1,3 %-os hosszú távú uniós szintű trendet. A Bizottság megjegyzi, hogy ez javulásnak minősül a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján számított –0,2 %-os hosszú távú megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(40) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. c) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy Ciprus esetében a megállapított egységköltségre vonatkozó, reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett 26,61 EUR összegű kiindulási érték 4,7 %-kal alacsonyabb, mint a releváns kontrollcsoport reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett 27,91 EUR összegű kiindulási átlagértéke. |
|
(41) |
A (39) preambulumbekezdésben foglaltak szerint Ciprus felülvizsgált költséghatékonysági céljai olyan hosszú távú megállapítottegységköltség-trendet eredményeznek, amely felülmúlja a kapcsolódó uniós szintű trendet. Emellett Ciprus 2024-re vonatkozó felülvizsgált megállapított egységköltsége alacsonyabb a 2014-es kiindulási értéknél, ami a második és a harmadik referencia-időszak alatt a megállapított egységköltség csökkenését jelzi. A (40) preambulumbekezdést illetően Ciprus jó költséghatékonysági teljesítményt mutat a 2019. évi kiindulási érték tekintetében, amely alacsonyabb, mint a kontrollcsoport kapcsolódó átlaga. Végezetül a Bizottság megjegyzi, hogy Ciprus a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében mind reál-, mind nominális értéken csökkentette a harmadik referencia-időszak megállapított költségeit, jóllehet a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált forgalmi előrejelzés alapján további forgalom kiszolgálását tervezi. A Bizottság ezért úgy véli, hogy Ciprus esetében a harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű megállapítottegységköltség-trendtől való, a (38) preambulumbekezdésben említett eltérés nem zárja ki az uniós szintű költséghatékonysági teljesítménycélokkal való összhang megállapítását. |
|
(42) |
A Bizottság ezért úgy véli, hogy Ciprus megfelelően hajtotta végre az (EU) 2022/728 végrehajtási határozat 3. cikkében foglalt, a költséghatékonysági teljesítménycéljainak felülvizsgálatára vonatkozó ajánlásokat. |
|
(43) |
A (31)–(42) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a Ciprus felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célok összhangban vannak a „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
KÖVETKEZTETÉSEK
|
(44) |
A fentiek fényében a Bizottság megállapította, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az 549/2004/EK rendelet alapján Ciprus által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt és e határozat mellékletében felsorolt teljesítménycélok összhangban állnak az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélokkal.
2. cikk
Ennek a határozatnak a Ciprusi Köztársaság a címzettje.
Kelt Brüsszelben, 2022. december 5-én.
a Bizottság részéről
Adina-Ioana VĂLEAN
a Bizottság tagja
(1) HL L 96., 2004.3.31., 1. o.
(2) HL L 56., 2019.2.25., 1. o.
(3) A Bizottság (EU) 2019/903 végrehajtási határozata (2019. május 29.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű teljesítménycéljainak a 2020. január 1-jén kezdődő és 2024. december 31-én záruló harmadik referencia-időszakra vonatkozó meghatározásáról (HL L 144., 2019.6.3., 49. o.).
(4) A Bizottság (EU) 2020/1627 végrehajtási rendelete (2020. november 3.) az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének harmadik referencia-időszakára (2020–2024) vonatkozó, a Covid19-világjárvány miatti rendkívüli intézkedésekről (HL L 366., 2020.11.4., 7. o.).
(5) A Bizottság (EU) 2021/891 végrehajtási határozata (2021. június 2.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű felülvizsgált teljesítménycéljainak a harmadik referencia-időszakra (2020–2024) szóló meghatározásáról és az (EU) 2019/903 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 195., 2021.6.3., 3. o.).
(6) A Bizottság (EU) 2022/728 végrehajtási határozata (2022. április 13.) az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország által benyújtott nemzeti és funkcionális légtérblokkszintű teljesítményterv-tervezetekben foglalt bizonyos teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélok közötti összhang hiányáról és az e célok felülvizsgálatára vonatkozó ajánlások felsorolásáról (HL L 135., 2022.5.12., 4. o.).
MELLÉKLET
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokkal összhangban lévőnek ítélt, az 549/2004/EK rendelet alapján Ciprus által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok
„BIZTONSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonysága
|
Ciprus |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságával kapcsolatos célok a megvalósítás szintjében kifejezve, A-tól D-ig terjedő EASA-szinten |
|||
|
Érintett léginavigációs szolgáltató |
Repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzés |
2022 |
2023 |
2024 |
|
CYATS |
Repülésbiztonsági politika és a kapcsolódó célkitűzések |
C |
C |
C |
|
Repülésbiztonsági kockázatok kezelése |
D |
D |
D |
|
|
Repülésbiztonság biztosítása |
C |
C |
C |
|
|
A repülésbiztonság előmozdítása |
C |
C |
C |
|
|
Repülésbiztonsági kultúra |
C |
C |
C |
|
„KÖRNYEZETVÉDELEM” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyság a tényleges röppályán
|
Ciprus |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „környezetvédelem” fő teljesítményterület céljai a tényleges röppályára vonatkozó átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezve |
3,84 % |
3,84 % |
3,84 % |
„KAPACITÁS” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (ATFM) összefüggő, percben meghatározott, járatonkénti átlagos késés
|
Ciprus |
2022 |
2023 |
2024 |
|
Felülvizsgált útvonali kapacitáscélok a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezve |
0,16 |
0,15 |
0,15 |
„KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali léginavigációs szolgálatok megállapított egységköltsége
|
Ciprus útvonali díjszámítási körzete |
2014. évi kiindulási érték |
2019. évi kiindulási érték |
2020–2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
|
Felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célok megállapított útvonali egységköltségben (reálértéken, 2017. évi árakon) kifejezve |
32,94 EUR |
26,61 EUR |
49,85 EUR |
30,92 EUR |
29,35 EUR |
29,11 EUR |
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/116 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2022/2423 HATÁROZATA
(2022. december 5.)
az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Svédország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról
(az értesítés a C(2022) 8716. számú dokumentummal történt)
(Csak a svéd nyelvű szöveg hiteles)
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról szóló, 2004. március 10-i 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (a továbbiakban: keretrendelet) (1) és különösen annak 11. cikke (3) bekezdésének c) pontjára,
tekintettel az egységes európai égboltra vonatkozó teljesítmény- és díjszámítási rendszer létrehozásáról, valamint a 390/2013/EU és a 391/2013/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. február 11-i (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendeletre (2) és különösen annak 15. cikke (2) bekezdésére,
mivel:
ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK
|
(1) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 10. cikke szerint a tagállamoknak nemzeti szinten vagy a funkcionális légtérblokkok szintjén teljesítményterveket kell kidolgozniuk, amelyeknek a teljesítményrendszer minden egyes referencia-időszakára kötelező teljesítménycélokat kell tartalmazniuk a léginavigációs szolgálatok és a hálózati funkciók tekintetében. E teljesítménycéloknak összhangban kell állniuk a Bizottság által az adott referencia-időszakra vonatkozóan elfogadott uniós szintű célokkal. |
|
(2) |
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokat eredetileg az (EU) 2019/903 bizottsági végrehajtási határozat (3) állapította meg. Mivel az említett uniós szintű teljesítménycélok és a tagállamok által ezt követően a 2019 októberében benyújtott, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetek kidolgozására a Covid19-világjárvány 2020. márciusi kitörése előtt került sor, nem vették bennük figyelembe a légi forgalomnak a tagállamok és a harmadik országok által a világjárvány megfékezése érdekében meghozott intézkedések miatt bekövetkező jelentős csökkenését. |
|
(3) |
A Covid19-világjárvány léginavigációs szolgáltatásokra gyakorolt hatására válaszul az (EU) 2020/1627 bizottsági végrehajtási rendelet (4) a harmadik referencia-időszakra vonatkozóan olyan rendkívüli intézkedéseket állapított meg, amelyek eltérnek az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet rendelkezéseitől. A Bizottság 2021. június 2-án elfogadta az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatot (5), amelyben kijelölte a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélokat. Ez alapján a tagállamok 2021 októberében benyújtották a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált helyi teljesítménycélokat tartalmazó teljesítményterv-tervezeteket. |
|
(4) |
Az (EU) 2022/728 bizottsági végrehajtási határozat (6) címzettje Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország volt. Az említett határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Svédország harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetében szereplő útvonali költséghatékonysági teljesítménycélok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal, és ajánlásokat adott ki e célok felülvizsgálatára. |
|
(5) |
Az Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított orosz agressziós háborúra reagálva az Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek megtiltják az orosz légitársaságok, az Oroszországban lajstromozott légi járművek, valamint a nem Oroszországban lajstromozott, bármely orosz természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában lévő, bérelt vagy egyéb módon ellenőrzött légi járművek számára, hogy az Unió területén leszálljanak, felszálljanak vagy átrepüljenek. Ezek a korlátozó intézkedések és az Oroszország által elfogadott ellenintézkedések változásokat idéztek elő az európai légtérben zajló légi forgalomban. Bizonyos tagállamokat – köztük Svédországot – súlyosan érintette az illetékességi körükbe tartozó légtér forgalmának jelentős csökkenése. Uniós szinten azonban a légi járatok számára gyakorolt megfigyelhető hatás mérsékelt volt, szemben azzal, hogy a Covid19-világjárvány kitörése következtében Európa-szerte jelentősen csökkent a légi forgalom. |
|
(6) |
Svédország 2022. július 13-án értékelésre benyújtotta a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált teljesítményterv-tervezetet (a továbbiakban: felülvizsgált teljesítményterv-tervezet). |
|
(7) |
Az 549/2004/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerint a teljesítményrendszer végrehajtásában a Bizottságot segítő teljesítmény-felülvizsgálati szerv a Bizottsághoz benyújtott jelentésében megfogalmazta a felülvizsgált teljesítményterv-tervezet értékelésével kapcsolatos szakvéleményét. |
|
(8) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 15. cikkének (1) bekezdésével összhangban a Bizottság az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1. pontjában szereplő értékelési kritériumok alapján és a helyi körülmények figyelembevételével értékelte a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt helyi teljesítménycélok összhangját. A Bizottság minden egyes fő teljesítményterület és a kapcsolódó teljesítménycélok tekintetében kiegészítette az értékelését az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2. pontjában meghatározott elemek felülvizsgálatával. |
|
(9) |
Az Eurocontrol Statisztikai és Előrejelzési Szolgálatának (a továbbiakban: STATFOR) 2022 júniusában közzétett alapvető forgalmi előrejelzése figyelembe veszi az (5) preambulumbekezdésben említett körülményekben bekövetkezett változásokat. Az említett előrejelzés alapján a Bizottság megjegyzi, hogy az Ukrajna elleni orosz agressziós háború következtében Svédország a harmadik referencia-időszak hátralevő részében is igen kedvezőtlen forgalmi kilátásokra számíthat. Mivel a körülményekben bekövetkezett változások jelentős hatást gyakorolnak a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélokra, figyelembe kell őket venni a szóban forgó tervezetben foglalt helyi teljesítménycélok értékelésekor. |
BIZOTTSÁGI ÉRTÉKELÉS
A „biztonság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(10) |
A „biztonság” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.1. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte a léginavigációs szolgáltatók repülésbiztonság-menedzsmentjének hatékonyságával kapcsolatban Svédország által benyújtott célok összhangját. |
|
(11) |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságát illetően az elsődleges léginavigációs szolgáltató, azaz az LFV tekintetében Svédország által javasolt helyi repülésbiztonsági teljesítménycélok repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzések szerinti bontásban és a megvalósítás szintjében kifejezve a következők:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(12) |
A Svédország által az LFV tekintetében javasolt repülésbiztonsági teljesítménycélok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal. |
|
(13) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezet az LFV-re vonatkozóan nem határoz meg a helyi repülésbiztonsági célok elérését szolgáló konkrét intézkedéseket. A terv azonban olyan általános intézkedéseket tartalmaz, mint a konkrét kockázatok kezelésére szolgáló nyomon követés, illetve a kockázatcsökkentő intézkedések alkalmazása, valamint a funkcionális rendszerben bekövetkezett változások repülésbiztonsági menedzsmentrendszer révén való értékelése. Tekintettel a teljesítmény-felülvizsgálati szerv értékelésére, a Bizottság megjegyzi, hogy a jelentések szerint az LFV már elérte az uniós szintű célok szintjét, ezért Svédország nem határozott meg az e célok elérését szolgáló további intézkedéseket az LFV-re vonatkozóan. |
|
(14) |
A felülvizsgált teljesítményterv-tervezet hatálya alá tartozó közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokat biztosító szolgáltatók – nevezetesen az ACR, az SDATS és az AFAB – tekintetében Svédország által javasolt repülésbiztonsági célok szintén összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal. A Bizottság megjegyzi továbbá, hogy az említett léginavigációs szolgáltatók tekintetében Svédország intézkedéseket határozott meg, amelyek a repülésbiztonsági teljesítménycéljaik elérését szolgálják. |
|
(15) |
A (11), (12), (13) és (14) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján, és tekintettel arra, hogy az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban kitűzött uniós szintű repülésbiztonsági teljesítménycélokat a harmadik referencia-időszak utolsó évére, tehát 2024-re el kell érni, úgy kell tekinteni, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt célok összhangban vannak a „biztonság” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(16) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.2. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonysággal kapcsolatban Svédország által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a Bizottság a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt javasolt célokat összehasonlította a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló európai útvonalhálózat-javítási tervben meghatározott, vízszintes útvonali repülési hatékonyságra vonatkozó releváns referenciaértékekkel. |
|
(17) |
A 2020. naptári évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „környezetvédelem” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben meghatározott, 2021-re vonatkozó helyi környezetvédelmi teljesítménycélokat nem lehetett visszamenőleges hatállyal módosítani a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben. Ezért a helyi környezetvédelmi teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. naptári év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(18) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületen a Svédország által javasolt teljesítménycélok és az európai útvonalhálózat-javítási terv szerinti, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezett kapcsolódó nemzeti referenciaértékek a következők:
|
|
(19) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Svédország által javasolt környezetvédelmi célok megegyeznek a 2022., 2023. és 2024. naptári évekre megállapított kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(20) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Svédország a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben olyan, a helyi környezetvédelmi teljesítménycélok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő, amelyek magukban foglalják a Lengyelországgal közös, határokon átnyúló, szabad útvonalú légtér tervezett megvalósítását. |
|
(21) |
A (18), a (19) és a (20) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt célok összhangban vannak a „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „kapacitás” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(22) |
A „kapacitás” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.3. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (a továbbiakban: ATFM) összefüggő, járatonkénti átlagos késéssel kapcsolatban Svédország által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt javasolt célokat összehasonlították a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló hálózatműködtetési tervben meghatározott releváns referenciaértékekkel. |
|
(23) |
A 2020. naptári évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „kapacitás” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben meghatározott, 2021-re vonatkozó helyi kapacitási teljesítménycélokat nem lehetett visszamenőleges hatállyal módosítani a tagállamok felülvizsgált teljesítményterv-tervezeteiben. Ezért a helyi kapacitási teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. naptári év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(24) |
A Svédország által a harmadik referencia-időszakra javasolt, a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezett útvonali kapacitáscélok, valamint a hálózatműködtetési terv szerinti kapcsolódó referenciaértékek a következők:
|
|
(25) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Svédország által javasolt kapacitáscélok megegyeznek a 2022., 2023. és 2024. naptári évekre megállapított kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(26) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Svédország a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben a helyi útvonali kapacitáscélok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő. Ezen intézkedések közé tartozik a svéd légtérprojekt (SWEA) végrehajtása, valamint a légiforgalmi irányítók teljes munkaidős egyenértékben kifejezett létszámának növelése a harmadik referencia-időszakban és azt követően; a szóban forgó intézkedések a jövőbeli forgalmi igényeket hivatottak kielégíteni, és többek között a légiforgalmi irányítók terv szerinti nyugdíjazását is figyelembe veszik. A Bizottság megjegyzi, hogy az (5) és a (9) preambulumbekezdésben vázolt körülményekben bekövetkezett változás miatt a stockholmi és a malmöi körzeti irányítóközpontban végzett műveletekben részt vevő légiforgalmi irányítók teljes munkaidős egyenértékben kifejezett tervezett létszámát a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest lefelé módosították. |
|
(27) |
A (24), a (25) és a (26) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt célok összhangban vannak a „kapacitás” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokhoz kapcsolódó kapacitáscélok felülvizsgálata
|
(28) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint az említett végrehajtási rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali kapacitáscélok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó kapacitáscéloknak az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. b) pontja szerinti felülvizsgálatával. E célok Svédország esetében nem vetettek fel aggályokat. |
A „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(29) |
A Bizottság az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban megállapította, hogy a Svédország által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt javasolt útvonali költséghatékonysági célok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal. Felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében Svédország felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célokat javasolt. |
|
(30) |
Az alábbi táblázat Svédország útvonali díjszámítási körzetének harmadik referencia-időszakra vonatkozó eredeti, a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt útvonali költséghatékonysági teljesítménycéljait, valamint a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt, kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycél-terveket mutatja be.
|
|
(31) |
A Bizottság megállapítja, hogy Svédország felülvizsgálta a 2022-re, 2023-ra és 2024-re vonatkozó helyi költséghatékonysági céljait, ami a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest az említett naptári években 8,2 %-kal, a harmadik referencia-időszak egészében pedig 7,1 %-kal magasabb teljes megállapított egységköltséget eredményez. A megállapított egységköltség említett növekedése a forgalom előrejelzés szerinti jelentős visszaesésének tudható be, amelyet – amint arra az (5) és a (9) preambulumbekezdés is kitér – az okoz, hogy Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja következtében a svéd légtérben csökkent a légi forgalom. A 2022., 2023. és 2024. naptári évre előre jelzett kevesebb szolgáltatási egységet azonban Svédország részben ellensúlyozta a megállapított költségek csökkentésével. |
|
(32) |
Emellett Svédország a 2014-es kiindulási értéket felfelé, a 2019. évi kiindulási értéket pedig lefelé igazította ki. Svédország a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben kifejti, hogy a 2014. évi és a 2019. évi kiindulási értékeket elsősorban az említett naptári években rögzített tényleges nyugdíjköltségekhez kapcsolódó jelentős egyszeri összegek hatásának figyelembevétele érdekében igazították ki, mivel ezek az összegek befolyásolják a harmadik referencia-időszak megállapított költségeivel való összehasonlíthatóságot. Ezenfelül Svédország két további kiigazítást is alkalmazott a 2019. évi kiindulási értékre, ezt egyrészt az indokolta, hogy a második és a harmadik referencia-időszak között megváltozott az útvonali díjszámítási körzet területi hatálya, másrészt pedig az, hogy Svédország módosította azon számítási módszerét, amely alapján a léginavigációs szolgáltatónak juttatott állami finanszírozást levonta a felhasználók által fizetett útvonaldíjakból. |
|
(33) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben használt, forgalomra vonatkozó feltételezések a 2022. júniusi Eurocontrol STATFOR alapvető forgalmi előrejelzésen alapulnak. Az alábbi táblázat a díjszámítási körzetre vonatkozóan a 2022., 2023. és 2024. naptári évre előre jelzett útvonali szolgáltatási egységeket mutatja be a teljesítményterv-tervezetben foglalt számadatokkal összehasonlítva.
|
|
(34) |
A 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest a 2022., 2023. és 2024. naptári évben a szolgáltatási egységek száma éves szinten hozzávetőlegesen –11 % és –14 % közötti csökkenést mutat. Ennek megfelelően Svédország útvonali szolgáltatási egységei 2024-ben várhatóan 11,1 %-kal elmaradnak a világjárvány előtti szinttől (2019. naptári év), jóllehet a STATFOR 2021. októberi alapvető forgalmi előrejelzése korábban azt vetítette előre, hogy 3,1 %-kal meghaladják a világjárvány előtti szintet. |
|
(35) |
Amint azonban az alábbi táblázatban látható, a svéd légtérben a műszeres repülési szabályok (a továbbiakban: IFR) szerint üzemeltetett légijármű-mozgások várhatóan nem fognak ugyanolyan mértékben csökkenni, mint az útvonali szolgáltatási egységek. Ez az eltérés az átrepülések jelentős csökkenésének tulajdonítható, mivel ezek arányaikban véve átlagosan több útvonali szolgáltatási egységet generálnak, mint a svédországi repülőterekről induló, illetve ott leszálló járatok.
|
|
(36) |
A Bizottság ezért megjegyzi, hogy a léginavigációs szolgáltatónak az ellenőrzött légijármű-mozgásokból adódó munkaterhe várhatóan nem csökken az útvonali szolgáltatási egységek alacsonyabb számából eredő bevételcsökkenéssel arányosan. |
|
(37) |
Az alábbi táblázat a 2022., 2023. és 2024. naptári évre vonatkozó, felülvizsgált megállapított költségeket mutatja be reálértéken, 2017. évi árakon kifejezve. A Bizottság megjegyzi, hogy Svédország a szóban forgó naptári évek mindegyikére vonatkozóan lefelé módosította a reálértéken kifejezett megállapított költségeket.
|
|
(38) |
A felülvizsgált teljesítményterv-tervezet Svédország 2022., 2023. és 2024. naptári évre vonatkozó aktualizált inflációs előrejelzését is tartalmazza, az alábbi táblázatban foglaltak szerint.
|
|
(39) |
Az inflációs előrejelzés aktualizálása miatt a 2022. naptári évre vonatkozó, nominális értéken felülvizsgált megállapított költségek növekedtek, míg a 2023-ra vonatkozó költségek nem változtak. A 2024. naptári év tekintetében a nominális megállapított költségek alacsonyabbak, mint a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben szereplők.
|
|
(40) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a), b) és c) pontjában meghatározott kritériumok alapján értékelte a Svédország által javasolt felülvizsgált költséghatékonysági célok összhangját. |
|
(41) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy a harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó +2,2 %-os útvonali megállapítottegységköltség-trend az azonos időszakban +1,0 %-os uniós szintű trendhez képest gyengébb teljesítményt mutat. A Svédország által 2019-re vonatkozóan meghatározott, a (32) preambulumbekezdésben említett kiigazított kiindulási érték negatívan befolyásolja a kiszámított megállapítottegységköltség-trendet. Svédország esetében a megállapítottegységköltség-trend kedvezőtlenebbül alakult a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján kiszámított +0,2 %-os megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(42) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. b) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy a második és harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó –0,3 %-os hosszú távú útvonali megállapítottegységköltség-trend az azonos időszakban –1,3 %-os hosszú távú uniós szintű trendhez képest gyengébb teljesítményt mutat. A Svédország által 2014-re vonatkozóan meghatározott, a (32) preambulumbekezdésben említett kiigazított kiindulási érték pozitívan befolyásolja a kiszámított hosszú távú megállapítottegységköltség-trendet. Svédország esetében a hosszú távú megállapítottegységköltség-trend javult a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján kiszámított +1,0 %-os hosszú távú megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(43) |
A (33) és a (34) preambulumbekezdésben említettek szerint a Bizottság emlékeztet arra, hogy Svédország szolgáltatási egységre vonatkozó, a harmadik referencia-időszakot érintő előrejelzése jelentősen lefelé módosult az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújának tulajdonítható forgalomváltozás következtében. Ezért a (41) és a (42) preambulumbekezdésben vizsgált értékelési kritériumok összefüggésében szükséges és helyénvaló mérlegelni, hogy Svédország akkor is megfelelne-e az uniós szintű költséghatékonysági trendeknek, ha a 2022., 2023. és 2024. naptári évben nem következik be a megváltozott körülményeknek tulajdonítható jelentős forgalomcsökkenés. |
|
(44) |
A Bizottság ezért az Eurocontrol STATFOR 2021. októberi alapvető forgalmi előrejelzésére támaszkodva újraszámította Svédország megállapítottegységköltség-trendjét a harmadik referencia-időszakra, valamint Svédország hosszú távú megállapítottegységköltség-trendjét a második és a harmadik referencia-időszakra. Ez az újraszámítás Svédország útvonali díjszámítási körzete tekintetében a harmadik referencia-időszakot nézve –1,5 %-os kiigazított megállapítottegységköltség-trendet és –1,9 %-os kiigazított hosszú távú megállapítottegységköltség-trendet eredményez. Mindkét kiigazított trend alacsonyabb értéket mutat, mint a kapcsolódó, +1,0 %-os, illetve –1,3 %-os uniós szintű megállapítottegységköltség-trend. A Bizottság ezért megállapítja, hogy Svédország abban az esetben is teljesíti a (41) és a (42) preambulumbekezdésben vizsgált értékelési kritériumokat, ha Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja nyomán nem következnek be forgalmi változások. |
|
(45) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. c) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy Svédország díjszámítási körzetének szintjén a megállapított egységköltség (2017. évi árakon kifejezett) 55,84 EUR összegű kiindulási értéke 24,8 %-kal magasabb, mint a releváns kontrollcsoport 2017. évi árakon kifejezett 44,74 EUR összegű kiindulási átlagértéke. |
|
(46) |
A Bizottság nyugtázza, hogy a Svédország díjszámítási körzetére vonatkozó felülvizsgált költséghatékonysági célok magasabbak a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt eredeti céloknál. Ez a kedvezőtlen fejlemény azonban teljes mértékben azoknak a feltételezéseknek tulajdonítható, amelyek szerint a forgalom jelentős mértékben visszaesik. Ha kizárjuk az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja nyomán jelentkező forgalmi változások negatív hatását, egyértelmű, hogy Svédország megfelel mind az uniós szintű megállapítottegységköltség-trendnek, mind pedig az uniós szintű hosszú távú megállapítottegységköltség-trendnek. |
|
(47) |
Továbbá a (37) preambulumbekezdésben említettek szerint a Bizottság emlékeztet arra, hogy Svédország a harmadik referencia-időszak hátralevő részére a forgalomra vonatkozó, jelentősen kedvezőtlenebb feltételezésekre válaszul csökkentette a reálértéken kifejezett megállapított költségeit. A Bizottság megállapítja, hogy ezek a költségmegszorító intézkedések összességében arányosak a 2022., 2023. és 2024. naptári évre előre jelzett IFR-repülések alacsonyabb számával, amint az a (35) preambulumbekezdésben is szerepel. |
|
(48) |
A Bizottság ezért mindent egybevetve úgy véli, hogy Svédország megfelelően hajtotta végre az (EU) 2022/728 végrehajtási határozat 3. cikkében foglalt, a helyi költséghatékonysági teljesítménycéljainak felülvizsgálatára vonatkozó ajánlásokat. |
|
(49) |
A (30)–(48) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt célok összhangban vannak a „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokhoz kapcsolódó felülvizsgált költséghatékonysági célok felülvizsgálata
|
(50) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint az említett végrehajtási rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali költséghatékonysági célok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó költséghatékonysági céloknak az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. c) pontja szerinti felülvizsgálatával. |
|
(51) |
Az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban a Bizottság aggályokat fogalmazott meg a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben Svédország által javasolt közelkörzeti költséghatékonysági célokkal kapcsolatban, és úgy ítélte meg, hogy Svédországnak e célokat további indokokkal kell alátámasztania, vagy pedig lefelé kell módosítania. |
|
(52) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Svédország a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben megfelelően indokolta és alátámasztotta közelkörzeti költséghatékonysági céljait, többek között azzal, hogy a második referencia-időszakhoz képest csökkent a közelkörzeti díjszámítási körzetben közlekedő járatok száma, valamint hogy a harmadik referencia-időszak során jelentős hatást gyakorol a közelkörzeti költségalapra, hogy több légiforgalmi irányító is nyugdíjba vonul. A Bizottságnak nincs további észrevétele a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt közelkörzeti költséghatékonysági célokkal kapcsolatban. |
KÖVETKEZTETÉSEK
|
(53) |
A fentiek fényében a Bizottság megállapította, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az 549/2004/EK rendelet alapján Svédország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt és az e határozat mellékletében felsorolt teljesítménycélok összhangban állnak az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélokkal.
2. cikk
Ennek a határozatnak a Svéd Királyság a címzettje.
Kelt Brüsszelben, 2022. december 5-én.
a Bizottság részéről
Adina VĂLEAN
a Bizottság tagja
(1) HL L 96., 2004.3.31., 1. o.
(2) HL L 56., 2019.2.25., 1. o.
(3) A Bizottság (EU) 2019/903 végrehajtási határozata (2019. május 29.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű teljesítménycéljainak a 2020. január 1-jén kezdődő és 2024. december 31-én záruló harmadik referencia-időszakra vonatkozó meghatározásáról (HL L 144., 2019.6.3., 49. o.).
(4) A Bizottság (EU) 2020/1627 végrehajtási rendelete (2020. november 3.) az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének harmadik referencia-időszakára (2020–2024) vonatkozó, a Covid19-világjárvány miatti rendkívüli intézkedésekről (HL L 366., 2020.11.4., 7. o.).
(5) A Bizottság (EU) 2021/891 végrehajtási határozata (2021. június 2.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű felülvizsgált teljesítménycéljainak a harmadik referencia-időszakra (2020–2024) szóló meghatározásáról és az (EU) 2019/903 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 195., 2021.6.3., 3. o.).
(6) A Bizottság (EU) 2022/728 végrehajtási határozata (2022. április 13.) az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország által benyújtott nemzeti és funkcionális légtérblokkszintű teljesítményterv-tervezetekben foglalt bizonyos teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélok közötti összhang hiányáról és az e célok felülvizsgálatára vonatkozó ajánlások felsorolásáról (HL L 135., 2022.5.12., 4. o.).
MELLÉKLET
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokkal összhangban lévőnek ítélt, az 549/2004/EK rendelet alapján Svédország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok
„BIZTONSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonysága
|
Svédország |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságával kapcsolatos célok a megvalósítás szintjében kifejezve, A-tól D-ig terjedő EASA-szinten |
|||
|
Érintett léginavigációs szolgáltató |
Repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzés |
2022 |
2023 |
2024 |
|
LFV |
Repülésbiztonsági politika és a kapcsolódó célkitűzések |
C |
C |
C |
|
Repülésbiztonsági kockázatok kezelése |
D |
D |
D |
|
|
Repülésbiztonság biztosítása |
C |
C |
C |
|
|
A repülésbiztonság előmozdítása |
C |
C |
C |
|
|
Repülésbiztonsági kultúra |
C |
C |
C |
|
„KÖRNYEZETVÉDELEM” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyság a tényleges röppályán
|
Svédország |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „környezetvédelem” fő teljesítményterület céljai a tényleges röppályára vonatkozó átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezve |
1,05 % |
1,05 % |
1,05 % |
„KAPACITÁS” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (ATFM) összefüggő, percben meghatározott, járatonkénti átlagos késés
|
Svédország |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „kapacitás” fő teljesítményterület céljai, a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezve |
0,07 |
0,08 |
0,08 |
„KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali léginavigációs szolgálatok megállapított egységköltsége
|
Svédország útvonali díjszámítási körzete |
2014. évi kiindulási érték |
2019. évi kiindulási érték |
2020–2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
|
Felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célok megállapított útvonali egységköltségben (reálértéken, 2017. évi árakon) kifejezve |
604,02 SEK |
537,87 SEK |
1 361,88 SEK |
774,65 SEK |
650,98 SEK |
587,62 SEK |
|
62,70 EUR |
55,84 EUR |
141,38 EUR |
80,42 EUR |
67,58 EUR |
61,00 EUR |
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/126 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2022/2424 HATÁROZATA
(2022. december 5.)
az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Románia által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról
(az értesítés a C(2022) 8740. számú dokumentummal történt)
(Csak a román nyelvű szöveg hiteles)
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról szóló, 2004. március 10-i 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (a továbbiakban: keretrendelet) (1) és különösen annak 11. cikke (3) bekezdésének c) pontjára,
tekintettel az egységes európai égboltra vonatkozó teljesítmény- és díjszámítási rendszer létrehozásáról, valamint a 390/2013/EU és a 391/2013/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. február 11-i (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendeletre (2) és különösen annak 15. cikke (2) bekezdésére,
mivel:
ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK
|
(1) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 10. cikke szerint a tagállamoknak nemzeti szinten vagy a funkcionális légtérblokkok szintjén teljesítményterveket kell kidolgozniuk, amelyeknek kötelező teljesítménycélokat kell tartalmazniuk a léginavigációs szolgálatok és hálózati funkciók teljesítményrendszerének mindegyik referencia-időszakára. E teljesítménycéloknak összhangban kell állniuk a Bizottság által az adott referencia-időszakra vonatkozóan elfogadott uniós szintű célokkal. |
|
(2) |
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokat eredetileg az (EU) 2019/903 bizottsági végrehajtási határozat (3) állapította meg. Mivel az említett uniós szintű teljesítménycélok és a tagállamok által ezt követően a 2019 októberében benyújtott, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetek kidolgozására a Covid19-világjárvány 2020. márciusi kitörése előtt került sor, nem vették bennük figyelembe a légi forgalomnak a tagállamok és a harmadik országok által a világjárvány megfékezése érdekében meghozott intézkedések miatt bekövetkező jelentős csökkenését. |
|
(3) |
A Covid19-világjárvány léginavigációs szolgáltatásokra gyakorolt hatására válaszul az (EU) 2020/1627 bizottsági végrehajtási rendelet (4) a harmadik referencia-időszakra vonatkozóan olyan rendkívüli intézkedéseket állapított meg, amelyek eltérnek az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet rendelkezéseitől. A Bizottság 2021. június 2-án elfogadta az (EU) 2021/891 bizottsági végrehajtási határozatot (5), amelyben kijelölte a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélokat. Ez alapján a tagállamok 2021 októberében benyújtották a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált helyi teljesítménycélokat tartalmazó teljesítményterv-tervezeteket. |
|
(4) |
Az (EU) 2022/728 bizottsági végrehajtási határozat (6) címzettje Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország volt. Az említett határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Románia harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetében szereplő útvonali költséghatékonysági teljesítménycélok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal, és ajánlásokat adott ki e célok felülvizsgálatára. |
|
(5) |
Az Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított orosz agressziós háborúra reagálva az Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek megtiltják az orosz légitársaságok, az Oroszországban lajstromozott légi járművek, valamint a nem Oroszországban lajstromozott, bármely orosz természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában lévő, bérelt vagy egyéb módon ellenőrzött légi járművek számára, hogy az Unió területén leszálljanak, felszálljanak vagy átrepüljenek. Ezek a korlátozó intézkedések és az Oroszország által elfogadott ellenintézkedések változásokat idéztek elő az európai légtérben zajló légi forgalomban. Bizonyos tagállamokat súlyosan érintett az illetékességi körükbe tartozó légtér forgalmának jelentős csökkenése. Uniós szinten azonban a légi járatok számára gyakorolt megfigyelhető hatás mérsékelt volt, szemben azzal, hogy a Covid19-világjárvány kitörése következtében Európa-szerte jelentősen csökkent a légi forgalom. |
|
(6) |
Románia 2022. július 13-án benyújtotta a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált teljesítményterv-tervezetet (a továbbiakban: felülvizsgált teljesítményterv-tervezet). |
|
(7) |
Az 549/2004/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerint a teljesítményrendszer végrehajtásában a Bizottságot segítő teljesítmény-felülvizsgálati szerv a Bizottsághoz benyújtott jelentésében értékelte a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetet. |
|
(8) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 15. cikkének (1) bekezdésével összhangban a Bizottság az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1. pontjában szereplő értékelési kritériumok alapján és a helyi körülmények figyelembevételével értékelte a Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt helyi teljesítménycélok összhangját. A Bizottság minden egyes fő teljesítményterület és a kapcsolódó teljesítménycélok tekintetében kiegészítette az értékelését az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2. pontjában meghatározott elemek felülvizsgálatával. |
|
(9) |
Az Eurocontrol Statisztikai és Előrejelzési Szolgálatának (a továbbiakban: STATFOR) 2022 júniusában közzétett alapvető forgalmi előrejelzése figyelembe veszi az európai légtérben zajló légi forgalom körülményeiben bekövetkezett változásokat. Ezen előrejelzés alapján a Bizottság megjegyzi, hogy Románia légterében a harmadik referencia-időszak hátralévő részében további légijármű-mozgások várhatók az ukrajnai orosz háború miatt a légiforgalom-áramlásban bekövetkezett változások miatt. Ez a helyzet azonban nem változtatja meg jelentősen a romániai léginavigációs szolgálatok működési feltételeit, és nem gyakorol kedvezőtlen hatást a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetre. |
BIZOTTSÁGI ÉRTÉKELÉS
A „biztonság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(10) |
A „biztonság” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. melléklete 1.1. pontjával összhangban értékelte a léginavigációs szolgáltatók repülésbiztonság-menedzsmentjének hatékonyságával kapcsolatban Románia által benyújtott célok összhangját. |
|
(11) |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságát illetően Románia által javasolt helyi repülésbiztonsági teljesítménycélok repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzések szerinti bontásban és a megvalósítás szintjében kifejezve a következők:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(12) |
A Románia által a léginavigációs szolgáltató, a ROMATSA számára javasolt repülésbiztonsági teljesítménycélok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal. |
|
(13) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a Románia által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezet a helyi repülésbiztonsági célok elérését szolgáló intézkedéseket is meghatároz a ROMATSA tekintetében, így például belső repülésbiztonság-monitoring eljárások és a repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságának folyamatos javítását célzó folyamatok végrehajtását. |
|
(14) |
Ezért a (11), (12) és (13) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján és tekintettel arra, hogy az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban kitűzött uniós szintű repülésbiztonsági teljesítménycélokat a harmadik referencia-időszak utolsó évére, tehát 2024-re kell elérni, a Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt, a „biztonság” fő teljesítményterülethez tartozó célokat úgy kell tekinteni, hogy összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(15) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. melléklete 1.2. pontjával összhangban értékelte a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonysággal kapcsolatban Románia által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a Bizottság a Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt javasolt célokat összehasonlította a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló európai útvonalhálózat-javítási tervben meghatározott, vízszintes útvonali repülési hatékonyságra vonatkozó releváns referenciaértékekkel. |
|
(16) |
A 2020. évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „környezetvédelem” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben nem lehet visszamenőleges hatállyal módosítani a tagállamok által a 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben a 2021. évre vonatkozóan meghatározott helyi környezetvédelmi teljesítménycélokat. Ezért a helyi környezetvédelmi teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(17) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületen a Románia által javasolt teljesítménycélok és az európai útvonalhálózat-javítási terv szerinti, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezett kapcsolódó nemzeti referenciaértékek a következők:
|
|
(18) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Románia által javasolt környezetvédelmi célok megegyeznek a 2022., 2023. és 2024. évekre megállapított kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(19) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében a helyi környezetvédelmi célok elérését szolgáló intézkedéseket is előterjesztett, amelyek magukban foglalják a délkelet-európai szabad útvonalú légtérre irányuló kezdeményezésben való részvételt, a fokozott határokon átnyúló együttműködést, a teljesítményalapú navigációra való átállásra vonatkozó tervet, valamint az operatív ágazatok konfigurációjának a légtérfelhasználás javítását célzó módosításait. |
|
(20) |
Ezért a (17), (18) és (19) preambulumbekezdésben kifejtettek fényében a Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében szereplő, a „környezetvédelem” fő teljesítményterületre vonatkozó célokat úgy kell tekinteni, hogy összhangban állnak az uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „kapacitás” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(21) |
A „kapacitás” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.3. pontjával összhangban értékelte az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (a továbbiakban: ATFM) összefüggő, járatonkénti átlagos késéssel kapcsolatban Románia által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt javasolt célokat összehasonlították a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló hálózatműködtetési tervben meghatározott releváns referenciaértékekkel. |
|
(22) |
A 2020. évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „kapacitás” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben sem lehet visszamenőleges hatállyal módosítani a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben a 2021. év vonatkozásában meghatározott helyi kapacitási teljesítménycélokat. Ezért a helyi kapacitási teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(23) |
A Románia által a harmadik referencia-időszakra javasolt, a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezett útvonali kapacitáscélok, valamint a hálózatműködtetési terv szerinti kapcsolódó referenciaértékek a következők:
|
|
(24) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Románia által javasolt kapacitáscélok megegyeznek a 2022., 2023. és 2024. évekre megállapított kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(25) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Románia a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben a helyi útvonali kapacitáscélok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő. Ezen intézkedések közé tartozik egy új légiforgalmi szolgáltatási rendszer bevezetése, a szabad útvonalú légtér megvalósítására és a légtérkoncepciók rugalmas használatára összpontosító légtérkonfiguráció, valamint új légiforgalmi irányítók felvétele és képzése. |
|
(26) |
Ezért a (23), (24) és (25) preambulumbekezdésben kifejtettek fényében a Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében szereplő, a „kapacitás” fő teljesítményterületre vonatkozó célokat úgy kell tekinteni, hogy összhangban állnak az uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokhoz kapcsolódó kapacitáscélok felülvizsgálata
|
(27) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint az említett rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali kapacitáscélok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó kapacitáscéloknak az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. b) pontja szerinti felülvizsgálatával. E célok Románia esetében nem vetettek fel aggályokat. |
A „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélok értékelése
|
(28) |
A Bizottság az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban megállapította, hogy a Románia által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt javasolt útvonali költséghatékonysági célok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal. Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célokat javasolt. |
|
(29) |
Az alábbi táblázat Románia díjszámítási körzetének harmadik referencia-időszakra vonatkozó eredeti, a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt útvonali költséghatékonysági teljesítménycéljait, valamint a 2022-ben benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt, kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélokat mutatja be.
|
|
(30) |
A Bizottság megállapítja, hogy Románia felülvizsgálta a 2022-re, 2023-ra és 2024-re vonatkozó helyi költséghatékonysági céljait. Ezek a célok a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben 6,9 %-kal, a harmadik referencia-időszak egészében pedig 5,4 %-kal alacsonyabb teljes megállapított egységköltséget eredményeznek. A szóban forgó megállapítottegységköltség-csökkentések a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben használt, 2022., 2023. és 2024. évi forgalomra vonatkozó feltételezések felfelé történő korrekciójából erednek, amit részben ellensúlyoz a megállapított költségek 2023. és 2024. évi növekedése. |
|
(31) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben használt, forgalomra vonatkozó feltételezések a 2022. júniusi Eurocontrol STATFOR alapvető forgalmi előrejelzésen alapulnak. Az alábbi táblázat a díjszámítási körzetre vonatkozóan a 2022., 2023. és 2024. évre előre jelzett útvonali szolgáltatási egységeket mutatja be a teljesítményterv-tervezetben foglalt számadatokkal összehasonlítva.
|
|
(32) |
A 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest a szolgáltatási egységek számának a 2022., 2023. és 2024. évre vonatkozó éves növekedése az 5 % és 11 % közötti tartományba esik. |
|
(33) |
Az alábbi táblázat a 2022., 2023. és 2024. évre vonatkozó, felülvizsgált megállapított költségeket mutatja be reálértéken, 2017. évi árakon kifejezve.
|
|
(34) |
A felülvizsgált teljesítményterv-tervezet Románia 2022., 2023. és 2024. évre vonatkozó aktualizált inflációs előrejelzését is tartalmazza, az alábbi táblázatban foglaltak szerint.
|
|
(35) |
A tervek szerint a nominális értéken kifejezett felülvizsgált megállapított költségek az inflációs előrejelzés aktualizálásából adódóan jelentősen emelkednek, különösen 2023-ban és 2024-ben, az alábbiak szerint:
|
|
(36) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a), b) és c) pontjában meghatározott kritériumokkal összhangban értékelte a Románia által javasolt felülvizsgált költséghatékonysági célok összhangját. |
|
(37) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a) pontját illetően a Bizottság megállapítja, hogy a harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó +0,8 %-os útvonali megállapítottegységköltség-trend felülmúlja az azonos időszakban +1,0 %-os uniós szintű trendet. A Bizottság megjegyzi, hogy ez javulásnak minősül a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján számított +2,9 %-os megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(38) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. b) pontját illetően a Bizottság megállapítja, hogy a második és harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó –0,3 %-os hosszú távú útvonali megállapítottegységköltség-trend messze elmarad az azonos időszakban –1,3 %-os hosszú távú uniós szintű trendtől. A Bizottság ugyanakkor megjegyzi, hogy ez javulásnak minősül a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján számított +0,6 %-os hosszú távú megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(39) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. c) pontját illetően a Bizottság megállapítja, hogy Románia esetében a megállapított egységköltség reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett 34,03 EUR összegű kiindulási érték 14,6 %-kal alacsonyabb, mint a releváns kontrollcsoport 2017. évi árakon kifejezett 39,84 EUR összegű kiindulási átlagértéke. |
|
(40) |
Egyértelmű, hogy Románia felülvizsgált költséghatékonysági céljai olyan megállapítottegységköltség-trendet eredményeznek a harmadik referencia-időszak során, amely felülmúlja a kapcsolódó uniós szintű trendet. Emellett Románia 2024-re vonatkozó felülvizsgált megállapított egységköltsége alacsonyabb a 2014-es kiindulási értéknél, ami a második és a harmadik referencia-időszak alatt a megállapított egységköltség csökkenését jelzi, jóllehet a hosszú távú uniós szintű megállapítottegységköltség-trend nem teljesül. Végezetül Románia jó költséghatékonysági teljesítményt mutat a 2019. évi kiindulási érték tekintetében, amely jelentősen alacsonyabb, mint a kontrollcsoport kapcsolódó átlaga. A Bizottság ezért úgy véli, hogy Románia tekintetében a (38) preambulumbekezdésben említett, uniós szintű megállapítottegységköltség-trendtől való eltérés nem zárja ki, hogy a költséghatékonysági teljesítménycélok összhangban legyenek az uniós szintű költséghatékonysági teljesítménycélokkal. |
|
(41) |
A Bizottság ezért mindent egybevetve úgy véli, hogy Románia megfelelően hajtotta végre az (EU) 2022/728 végrehajtási határozat 3. cikkében foglalt, a helyi költséghatékonysági teljesítménycéljainak felülvizsgálatára vonatkozó ajánlásokat. |
|
(42) |
A (29)–(41) preambulumbekezdésben kifejtettek fényében a Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében szereplő, a „költséghatékonyság” fő teljesítményterületre vonatkozó célokat úgy kell tekinteni, hogy összhangban állnak az uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokhoz kapcsolódó felülvizsgált költséghatékonysági célok felülvizsgálata
|
(43) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint az említett rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali költséghatékonysági célok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó költséghatékonysági céloknak az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. c) pontja szerinti felülvizsgálatával. |
|
(44) |
Az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban a Bizottság aggályokat fogalmazott meg a Románia által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben javasolt közelkörzeti költséghatékonysági célokkal kapcsolatban, és úgy ítélte meg, hogy Romániának e célokat további indokokkal kell alátámasztania, vagy pedig lefelé kell módosítania. A Bizottság ugyanakkor megjegyzi, hogy Románia ezzel szemben felfelé módosította ezeket a célokat a 2022. és 2023. évre vonatkozóan, beleértve a 2023-as, reálértéken kifejezett megállapított költségek növelését. |
|
(45) |
A Bizottság megállapítja, hogy Románia harmadik referencia-időszakra vonatkozó +4,2 %-os közelkörzeti megállapítottegységköltség-trendje változatlanul magasabb, mint a harmadik referencia-időszakra vonatkozó +0,8 %-os útvonali megállapítottegységköltség-trend, és változatlanul meghaladja a második referencia-időszak során megfigyelt –3,1 %-os tényleges közelkörzeti megállapítottegységköltség-trendet. Emellett a harmadik referencia-időszak közelkörzeti megállapítottegységköltség-trendje csak enyhe javulást mutat a Románia által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest, amelyben +4,3 %-os közelkörzeti megállapítottegységköltség-trend szerepelt. |
|
(46) |
Ezért a (44) és (45) preambulumbekezdésben foglaltak fényében a Bizottság megállapítja, hogy Románia felülvizsgált közelkörzeti költséghatékonysági teljesítménycéljai továbbra is aggodalomra adnak okot. A Bizottság ezért fenntartja azt a véleményét, hogy Romániának lefelé kell módosítania, vagy megfelelően meg kell indokolnia e célokat, beleértve a 2023. évi megállapított költségek növekedését is. Végleges teljesítménytervének az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 16. cikkének a) pontja szerinti elfogadásával összefüggésben Romániának megoldást kell találnia ezekre az aggályokra. |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikkében említett ösztönzőrendszerek felülvizsgálata a kapacitáscélok Bizottság általi értékelésének kiegészítéseként
|
(47) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. f) pontjával összhangban kiegészítette a kapacitáscélok értékelését az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikkében említett ösztönzőrendszerek felülvizsgálatával. E tekintetben a Bizottság megvizsgálta, hogy a javasolt ösztönzőrendszerek megfelelnek-e az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikkének (1) és (3) bekezdésében meghatározott tartalmi követelményeknek. |
|
(48) |
Az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Romániának oly módon kell felülvizsgálnia a közelkörzeti kapacitáscélok elérését szolgáló ösztönzőrendszerét, hogy az említett ösztönzőrendszerből eredő maximális pénzügyi hátrányt olyan szinten határozza meg, hogy az lényeges hatást gyakoroljon a kockázatnak kitett bevételre. A Bizottság megjegyzi, hogy Románia felülvizsgálta a közelkörzeti kapacitáscélok elérését szolgáló ösztönzőrendszerét azáltal, hogy az abból eredő maximális pénzügyi hátrányt a megállapított költségek 1 %-ában határozta meg. A felülvizsgálat megoldásokat kínál a Bizottság által az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban felvetett aggályokra. A Bizottságnak nincs további észrevétele a Románia felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt ösztönzőrendszerekkel kapcsolatban. |
KÖVETKEZTETÉS
|
(49) |
A fentiek fényében a Bizottság megállapítja, hogy a Románia által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az 549/2004/EK rendelet alapján Románia által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt és e határozat mellékletében felsorolt teljesítménycélok összhangban állnak az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélokkal.
2. cikk
Ennek a határozatnak Románia a címzettje.
Kelt Brüsszelben, 2022. december 5-én.
a Bizottság részéről
Adina VĂLEAN
a Bizottság tagja
(1) HL L 96., 2004.3.31., 1. o.
(2) HL L 56., 2019.2.25., 1. o.
(3) A Bizottság (EU) 2019/903 végrehajtási határozata (2019. május 29.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű teljesítménycéljainak a 2020. január 1-jén kezdődő és 2024. december 31-én záruló harmadik referencia-időszakra vonatkozó meghatározásáról (HL L 144., 2019.6.3., 49. o.).
(4) A Bizottság (EU) 2020/1627 végrehajtási rendelete (2020. november 3.) az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének harmadik referencia-időszakára (2020–2024) vonatkozó, a Covid19-világjárvány miatti rendkívüli intézkedésekről (HL L 366., 2020.11.4., 7. o.).
(5) A Bizottság (EU) 2021/891 végrehajtási határozata (2021. június 2.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű felülvizsgált teljesítménycéljainak a harmadik referencia-időszakra (2020–2024) szóló meghatározásáról és az (EU) 2019/903 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 195., 2021.6.3., 3. o.).
(6) A Bizottság (EU) 2022/728 végrehajtási határozata (2022. április 13.) az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország által benyújtott nemzeti és funkcionális légtérblokkszintű teljesítményterv-tervezetekben foglalt bizonyos teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélok közötti összhang hiányáról és az e célok felülvizsgálatára vonatkozó ajánlások felsorolásáról (HL L 135., 2022.5.12., 4. o.).
MELLÉKLET
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokkal összhangban lévőnek ítélt, az 549/2004/EK rendelet alapján Románia által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok
„BIZTONSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonysága
|
Románia |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságával kapcsolatos célok a megvalósítás szintjében kifejezve, A-tól D-ig terjedő EASA-szinten |
|||
|
Érintett léginavigációs szolgáltató |
Repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzés |
2022 |
2023 |
2024 |
|
ROMATSA |
Repülésbiztonsági politika és a kapcsolódó célkitűzések |
C |
C |
C |
|
Repülésbiztonsági kockázatok kezelése |
C |
C |
D |
|
|
Repülésbiztonság biztosítása |
C |
C |
C |
|
|
A repülésbiztonság előmozdítása |
C |
C |
C |
|
|
Repülésbiztonsági kultúra |
C |
C |
C |
|
„KÖRNYEZETVÉDELEM” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyság a tényleges röppályán
|
Románia |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „környezetvédelem” fő teljesítményterület céljai a tényleges röppályára vonatkozó átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezve |
2,05 % |
2,05 % |
2,05 % |
„KAPACITÁS” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (ATFM) összefüggő, percben meghatározott, járatonkénti átlagos késés
|
Románia |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „kapacitás” fő teljesítményterület céljai, a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezve |
0,04 |
0,04 |
0,04 |
„KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali léginavigációs szolgálatok megállapított egységköltsége
|
Románia útvonali díjszámítási körzete |
2014. évi kiindulási érték |
2019. évi kiindulási érték |
2020–2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
|
Felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célok megállapított útvonali egységköltségben (reálértéken, 2017. évi árakon) kifejezve |
165,00 RON |
155,38 RON |
298,87 RON |
179,53 RON |
163,47 RON |
160,39 RON |
|
36,13 EUR |
34,03 EUR |
65,45 EUR |
39,32 EUR |
35,80 EUR |
35,13 EUR |
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/136 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2022/2425 HATÁROZATA
(2022. december 5.)
az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Málta által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról
(az értesítés a C(2022) 8743. számú dokumentummal történt)
(Csak az angol és a máltai nyelvű szöveg hiteles)
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról szóló, 2004. március 10-i 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (a továbbiakban: keretrendelet) (1) és különösen annak 11. cikke (3) bekezdésének c) pontjára,
tekintettel az egységes európai égboltra vonatkozó teljesítmény- és díjszámítási rendszer létrehozásáról, valamint a 390/2013/EU és a 391/2013/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. február 11-i (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendeletre (2) és különösen annak 15. cikke (2) bekezdésére,
mivel:
ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK
|
(1) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 10. cikke szerint a tagállamoknak nemzeti szinten vagy a funkcionális légtérblokkok szintjén teljesítményterveket kell kidolgozniuk, amelyeknek kötelező teljesítménycélokat kell tartalmazniuk a léginavigációs szolgálatok és hálózati funkciók teljesítményrendszerének mindegyik referencia-időszakára. E teljesítménycéloknak összhangban kell állniuk a Bizottság által az adott referencia-időszakra vonatkozóan elfogadott uniós szintű célokkal. |
|
(2) |
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokat eredetileg az (EU) 2019/903 bizottsági végrehajtási határozat (3) állapította meg. Mivel az említett uniós szintű teljesítménycélok és a tagállamok által ezt követően a 2019 októberében benyújtott, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetek kidolgozására a Covid19-világjárvány 2020. márciusi kitörése előtt került sor, nem vették bennük figyelembe a légi forgalomnak a tagállamok és a harmadik országok által a világjárvány megfékezése érdekében meghozott intézkedések miatt bekövetkező jelentős csökkenését. |
|
(3) |
A Covid19-világjárvány léginavigációs szolgáltatásokra gyakorolt hatására válaszul az (EU) 2020/1627 bizottsági végrehajtási rendelet (4) a harmadik referencia-időszakra vonatkozóan olyan rendkívüli intézkedéseket állapított meg, amelyek eltérnek az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet rendelkezéseitől. A Bizottság 2021. június 2-án elfogadta az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatot (5), amelyben kijelölte a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélokat. Ez alapján a tagállamok 2021 októberében benyújtották a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált helyi teljesítménycélokat tartalmazó teljesítményterv-tervezeteket. |
|
(4) |
Az (EU) 2022/728 bizottsági végrehajtási határozat (6) címzettje Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország volt. Az említett határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Málta harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetében szereplő útvonali költséghatékonysági teljesítménycélok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal, és ajánlásokat adott ki e célok felülvizsgálatára. |
|
(5) |
Az Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított orosz agressziós háborúra reagálva az Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek megtiltják az orosz légitársaságok, az Oroszországban lajstromozott légi járművek, valamint a nem Oroszországban lajstromozott, bármely orosz természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában lévő, bérelt vagy egyéb módon ellenőrzött légi járművek számára, hogy az Unió területén leszálljanak, felszálljanak vagy átrepüljenek. Ezek a korlátozó intézkedések és az Oroszország által elfogadott ellenintézkedések változásokat idéztek elő az európai légtérben zajló légi forgalomban. Bizonyos tagállamokat súlyosan érintett az illetékességi körükbe tartozó légtér forgalmának jelentős csökkenése. Uniós szinten azonban a légi járatok számára gyakorolt megfigyelhető hatás mérsékelt volt, szemben azzal, hogy a Covid19-világjárvány kitörése következtében Európa-szerte jelentősen csökkent a légi forgalom. |
|
(6) |
Málta 2022. július 13-án értékelésre benyújtotta a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált teljesítményterv-tervezetet (a továbbiakban: felülvizsgált teljesítményterv-tervezet). |
|
(7) |
Az 549/2004/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerint a teljesítményrendszer végrehajtásában a Bizottságot segítő teljesítmény-felülvizsgálati szerv a Bizottsághoz benyújtott jelentésében megfogalmazta Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetének értékelésével kapcsolatos szakvéleményét. |
|
(8) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 15. cikkének (1) bekezdésével összhangban a Bizottság az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1. pontjában szereplő értékelési kritériumok alapján és a helyi körülmények figyelembevételével értékelte a Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt helyi teljesítménycélok összhangját. A Bizottság minden egyes fő teljesítményterület és a kapcsolódó teljesítménycélok tekintetében kiegészítette az értékelését az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2. pontjában meghatározott elemek felülvizsgálatával. |
|
(9) |
Az Eurocontrol Statisztikai és Előrejelzési Szolgálatának (a továbbiakban: STATFOR) 2022 júniusában közzétett alapvető forgalmi előrejelzése figyelembe veszi az (5) preambulumbekezdésben említett megváltozott körülményeket. Az említett előrejelzés alapján a Bizottság megjegyzi, hogy a harmadik referencia-időszak során Málta várhatóan nem fog kedvezőtlen, az ukrajnai orosz háborúnak tulajdonítható forgalmi változásokat tapasztalni. |
BIZOTTSÁGI ÉRTÉKELÉS
A „biztonság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(10) |
A „biztonság” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.1. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte a léginavigációs szolgáltatók repülésbiztonság-menedzsmentjének hatékonyságával kapcsolatban Málta által benyújtott célok összhangját. |
|
(11) |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságát illetően Málta által javasolt helyi repülésbiztonsági teljesítménycélok repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzések szerinti bontásban és a megvalósítás szintjében kifejezve a következők:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(12) |
A Málta által a MATS tekintetében javasolt repülésbiztonsági célok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal, sőt 2024 vonatkozásában felül is múlják azokat a „repülésbiztonsági politika és a kapcsolódó célkitűzések”, a „repülésbiztonság biztosítása” és a „repülésbiztonság előmozdítása” területén. |
|
(13) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a Málta által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezet a helyi repülésbiztonsági célok elérését szolgáló intézkedéseket is meghatároz a MATS tekintetében, így például egy repülésbiztonsági műveleti központ és egy hálózati műveleti központ létrehozását, új repülésbiztonsági szoftverek bevezetését, kiberbiztonsági szakemberek felvételét a kockázatkezelés javítása érdekében, valamint a személyzet képzését az (EU) 2017/373 végrehajtási rendeletben meghatározott, változásmenedzsmenttel kapcsolatos követelményeknek való megfelelés érdekében. |
|
(14) |
A (11) és a (13) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján és tekintettel arra, hogy az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban kitűzött uniós szintű repülésbiztonsági teljesítménycélokat a harmadik referencia-időszak utolsó évére, tehát 2024-re kell elérni, a Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célokat úgy kell tekinteni, hogy összhangban vannak a „biztonság” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(15) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.2. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonysággal kapcsolatban Málta által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a Bizottság a Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt javasolt célokat összehasonlította a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló európai útvonalhálózat-javítási tervben meghatározott, vízszintes útvonali repülési hatékonyságra vonatkozó releváns referenciaértékekkel. |
|
(16) |
A 2020. évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „környezetvédelem” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben meghatározott, 2021-re vonatkozó helyi környezetvédelmi teljesítménycélokat nem lehetett visszamenőleges hatállyal módosítani a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben. Ezért a helyi környezetvédelmi teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(17) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületen a Málta által javasolt teljesítménycélok és az európai útvonalhálózat-javítási terv szerinti, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezett kapcsolódó nemzeti referenciaértékek a következők:
|
|
(18) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Málta által javasolt környezetvédelmi célok megegyeznek a 2022 és 2024 közötti évekre vonatkozó kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(19) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Málta a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben a helyi környezetvédelmi célok elérését szolgáló intézkedéseket is előterjesztett, amelyek magukban foglalják a 195-ös repülési szint feletti szabad útvonalú légtér megvalósítását, egy új közelkörzeti irányító körzet kialakítását, valamint új érkezési és indulási eljárásokat. |
|
(20) |
A (17)–(19) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célok összhangban vannak a „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „kapacitás” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(21) |
A „kapacitás” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.3. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (a továbbiakban: ATFM) összefüggő, járatonkénti átlagos késéssel kapcsolatban Málta által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt javasolt célokat összehasonlították a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló hálózatműködtetési tervben meghatározott releváns referenciaértékekkel. |
|
(22) |
A 2020. évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „kapacitás” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben meghatározott, 2021-re vonatkozó helyi kapacitási teljesítménycélokat nem lehetett visszamenőleges hatállyal módosítani a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben. Ezért a helyi kapacitási teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(23) |
A Málta által a harmadik referencia-időszakra javasolt, a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezett útvonali kapacitáscélok, valamint a hálózatműködtetési terv szerinti kapcsolódó referenciaértékek a következők:
|
|
(24) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Málta által javasolt kapacitáscélok megegyeznek a 2022 és 2024 közötti évekre vonatkozó kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(25) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Málta a teljesítményterv-tervezetben a helyi útvonali kapacitáscélok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő. Ezen intézkedések közé tartozik a légiforgalmi irányítók teljes munkaidős egyenértékben kifejezett létszámának növelése a harmadik referencia-időszak végéig, és egy szabad útvonalú légtér megvalósítása. |
|
(26) |
A (23)–(25) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célok összhangban vannak a „kapacitás” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatások tekintetében tervezett kapacitáscélok felülvizsgálata
|
(27) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint az említett rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali kapacitáscélok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó kapacitáscéloknak az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. b) pontja szerinti felülvizsgálatával. E célok Málta esetében nem vetettek fel aggályokat. |
A „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélok értékelése
|
(28) |
A Bizottság az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban megállapította, hogy a Málta által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt útvonali költséghatékonysági célok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal. Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célokat javasolt. |
|
(29) |
Az alábbi táblázat Málta díjszámítási körzetének harmadik referencia-időszakra vonatkozó eredeti, a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt útvonali költséghatékonysági teljesítménycéljait, valamint a 2022-ben benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt, kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélokat mutatja be.
|
|
(30) |
A Bizottság megállapítja, hogy Málta felülvizsgálta a 2022–2024 közötti időszakra vonatkozó helyi költséghatékonysági céljait, ami a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest az említett három év során 12,3 %-kal, a harmadik referencia-időszak egészében pedig 8,7 %-kal alacsonyabb teljes megállapított egységköltséget eredményez. A megállapított egységköltség szóban forgó csökkenése egyrészt a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben 2022-re, 2023-ra és 2024-re vonatkozóan használt, a forgalomra vonatkozó frissített feltételezéseknek, másrészt a reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett, 2022-re, 2023-ra és 2024-re vonatkozó megállapított költségek lefelé történő korrekciójának tudható be. |
|
(31) |
A 2022–2024. évekre vonatkozó forgalmi előrejelzések változásait az alábbi táblázat mutatja be. A Bizottság megjegyzi, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben használt forgalmi előrejelzés a 2022. júniusi Eurocontrol STATFOR forgalmi alap-előrejelzésen alapul.
|
|
(32) |
Az alábbi táblázat bemutatja a 2022–2024. évekre vonatkozó, reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett felülvizsgált megállapított költségeket.
|
|
(33) |
A felülvizsgált teljesítményterv-tervezet Málta 2022., 2023. és 2024. naptári évre vonatkozó aktualizált inflációs előrejelzését is tartalmazza, az alábbi táblázatban foglaltak szerint.
|
|
(34) |
Az inflációs előrejelzés aktualizálása miatt a 2022. évre vonatkozó, nominális értéken kifejezett felülvizsgált megállapított költségek közel változatlanok. A Bizottság azonban megállapítja, hogy Málta 2023-ra és 2024-re lefelé módosította a nominális megállapított költségeket.
|
|
(35) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a), b) és c) pontjában meghatározott kritériumok alapján értékelte a Málta útvonali díjszámítási körzetére vonatkozóan javasolt felülvizsgált költséghatékonysági célok összhangját. |
|
(36) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy a harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó –1,0 %-os útvonali megállapítottegységköltség-trend felülmúlja az azonos időszakban +1,0 %-os uniós szintű trendet. A Bizottság megjegyzi, hogy ez javulásnak minősül a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján számított +2,0 %-os megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(37) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. b) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy a második és harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó +0,3 %-os hosszú távú útvonali megállapítottegységköltség-trend az azonos időszakban –1,3 %-os hosszú távú uniós szintű trendhez képest gyengébb teljesítményt mutat. A Bizottság ugyanakkor megjegyzi, hogy ez javulásnak minősül a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján számított +1,6 %-os hosszú távú megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(38) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. c) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy Málta esetében a megállapított egységköltség reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett 22,98 EUR összegű kiindulási értéke 19,7 %-kal alacsonyabb, mint a releváns kontrollcsoport 2017. évi árakon kifejezett 28,64 EUR összegű kiindulási átlagértéke. |
|
(39) |
A (36) preambulumbekezdésben foglaltak szerint Málta felülvizsgált költséghatékonysági céljai a harmadik referencia-időszak során olyan megállapítottegységköltség-trendet eredményeznek, amely jelentősen felülmúlja a kapcsolódó uniós szintű trendet, és a megállapított egységköltség csökkenését mutatja a referencia-időszakban. Továbbá a (38) preambulumbekezdést illetően Málta jó költséghatékonysági teljesítményt mutat a 2019. évi kiindulási értéke tekintetében, amely jelentősen alacsonyabb, mint a kontrollcsoport kapcsolódó átlaga. Végezetül a Bizottság megjegyzi, hogy Málta mind reál-, mind nominális értéken lefelé módosította a harmadik referencia-időszak megállapított költségeit, jóllehet a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált forgalmi előrejelzés alapján további forgalom kiszolgálását tervezi. A Bizottság ezért úgy véli, hogy Málta esetében az uniós szintű hosszú távú megállapítottegységköltség-trendtől való, a (37) preambulumbekezdésben megállapított eltérés nem zárja ki az uniós szintű költséghatékonysági teljesítménycélokkal való összhang megállapítását. |
|
(40) |
A Bizottság fenti észrevételek alapján megjegyzi, hogy Málta megfelelően végrehajtotta az (EU) 2022/728 végrehajtási határozat 3. cikkében foglalt ajánlásokat. |
|
(41) |
A (29)–(40) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célok összhangban vannak a „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokhoz kapcsolódó felülvizsgált költséghatékonysági célok felülvizsgálata
|
(42) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint az említett rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali költséghatékonysági célok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó költséghatékonysági céloknak az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. c) pontja szerinti felülvizsgálatával. |
|
(43) |
Az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban a Bizottság aggályokat fogalmazott meg a Málta által a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben javasolt közelkörzeti költséghatékonysági célokkal kapcsolatban, és úgy ítélte meg, hogy Máltának e célokat további indokokkal kell alátámasztania, vagy pedig lefelé kell módosítania. A Bizottság azonban megjegyzi, hogy Málta ezzel szemben a 2023-as év kivételével felfelé módosította ezeket a célokat, anélkül, hogy ehhez indokolást fűzött volna. |
|
(44) |
A Bizottság megállapítja, hogy Málta harmadik referencia-időszakra vonatkozó +5,0 %-os közelkörzeti megállapítottegységköltség-trendje változatlanul magasabb, mint a harmadik referencia-időszakra vonatkozó –1,0 %-os útvonali megállapítottegységköltség-trend, és változatlanul meghaladja a második referencia-időszak során megfigyelt +0,6 %-os tényleges közelkörzeti megállapítottegységköltség-trendet. Emellett a harmadik referencia-időszak közelkörzeti megállapítottegységköltség-trendje romlott a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest, amelyben + 4,3 %-os közelkörzeti megállapítottegységköltség-trend szerepelt. |
|
(45) |
A (43) és (44) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások fényében a Bizottság megállapítja, hogy Málta felülvizsgált közelkörzeti költséghatékonysági teljesítménycéljai továbbra is aggodalomra adnak okot. A Bizottság ezért fenntartja azt az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban már kifejtett véleményét, hogy Máltának lefelé kell módosítania, vagy megfelelően meg kell indokolnia e célokat, beleértve a 2022-re és a 2024-re alkalmazott további költségnövekedéseket is. A Bizottság felkéri Máltát, hogy végleges teljesítménytervének az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 16. cikkének a) pontja szerinti elfogadásával összefüggésben találjon megoldást erre az észrevételre. |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikkében említett ösztönzőrendszerek felülvizsgálata a kapacitáscélok Bizottság általi értékelésének kiegészítéseként
|
(46) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. f) pontjával összhangban a helyi kapacitáscélok értékelésével kapcsolatban a Bizottság áttekintette a Málta felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt ösztönzőrendszereket. A Bizottság különösen azt vizsgálta, hogy a szóban forgó ösztönzőrendszerek megfelelnek-e az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikkének (1) és (3) bekezdésében meghatározott tartalmi követelményeknek. A Bizottság megjegyzi, hogy Málta a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest nem módosította ezeket az ösztönzőrendszereket. |
|
(47) |
A Málta által javasolt útvonali- és közelkörzetikapacitás-rendszereket illetően a teljesítmény-felülvizsgálati szerv szakvéleménye alapján a Bizottságnak komoly kétségei vannak a tekintetben, hogy a javasolt maximális pénzügyi hátrányok, amelyek a megállapított költségek 0,5 %-ának, illetve 0,25 %-ának felelnek meg, az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) pontjában előírtaknak megfelelően lényeges hatást gyakorolnának-e a kockázatnak kitett bevételre. |
|
(48) |
Ezért Máltának a végleges teljesítményterve (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 16. cikkének a) pontja szerinti elfogadásával összefüggésben felül kell vizsgálnia az útvonali és közelkörzeti kapacitáscélok elérésére irányuló ösztönzőrendszereit, hogy az ezen ösztönzőrendszerekből eredő maximális pénzügyi hátrányokat olyan szinten határozzák meg, amely az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) pontjában kifejezetten előírtaknak megfelelően lényeges hatással van a kockázatnak kitett bevételre, aminek a Bizottság álláspontja szerint a megállapított költségek legalább 1 %-ának megfelelő maximális pénzügyi hátrányt kell eredményeznie. |
KÖVETKEZTETÉSEK
|
(49) |
A fentiek fényében a Bizottság megállapítja, hogy a Málta által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az 549/2004/EK rendelet alapján Málta által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt és e határozat mellékletében felsorolt teljesítménycélok összhangban állnak az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélokkal.
2. cikk
Ennek a határozatnak a Máltai Köztársaság a címzettje.
Kelt Brüsszelben, 2022. december 5-én.
a Bizottság részéről
Adina VĂLEAN
a Bizottság tagja
(1) HL L 96., 2004.3.31., 1. o.
(2) HL L 56., 2019.2.25., 1. o.
(3) A Bizottság (EU) 2019/903 végrehajtási határozata (2019. május 29.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű teljesítménycéljainak a 2020. január 1-jén kezdődő és 2024. december 31-én záruló harmadik referencia-időszakra vonatkozó meghatározásáról (HL L 144., 2019.6.3., 49. o.).
(4) A Bizottság (EU) 2020/1627 végrehajtási rendelete (2020. november 3.) az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének harmadik referencia-időszakára (2020–2024) vonatkozó, a Covid19-világjárvány miatti rendkívüli intézkedésekről (HL L 366., 2020.11.4., 7. o.).
(5) A Bizottság (EU) 2021/891 végrehajtási határozata (2021. június 2.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű felülvizsgált teljesítménycéljainak a harmadik referencia-időszakra (2020–2024) szóló meghatározásáról és az (EU) 2019/903 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 195., 2021.6.3., 3. o.).
(6) A Bizottság (EU) 2022/728 végrehajtási határozata (2022. április 13.) az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország által benyújtott nemzeti és funkcionális légtérblokkszintű teljesítményterv-tervezetekben foglalt bizonyos teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélok közötti összhang hiányáról és az e célok felülvizsgálatára vonatkozó ajánlások felsorolásáról (HL L 135., 2022.5.12., 4. o.).
MELLÉKLET
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokkal összhangban lévőnek ítélt, az 549/2004/EK rendelet alapján Málta által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok
„BIZTONSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonysága
|
Málta |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságával kapcsolatos célok a megvalósítás szintjében kifejezve, A-tól D-ig terjedő EASA-szinten |
|||
|
Érintett léginavigációs szolgáltató |
Repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzés |
2022 |
2023 |
2024 |
|
MATS |
Repülésbiztonsági politika és a kapcsolódó célkitűzések |
C |
C |
D |
|
Repülésbiztonsági kockázatok kezelése |
C |
C |
D |
|
|
Repülésbiztonság biztosítása |
C |
C |
D |
|
|
A repülésbiztonság előmozdítása |
C |
C |
D |
|
|
Repülésbiztonsági kultúra |
C |
C |
C |
|
„KÖRNYEZETVÉDELEM” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyság a tényleges röppályán
|
Málta |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „környezetvédelem” fő teljesítményterület céljai a tényleges röppályára vonatkozó átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezve |
1,80 % |
1,80 % |
1,80 % |
„KAPACITÁS” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (ATFM) összefüggő, percben meghatározott, járatonkénti átlagos késés
|
Málta |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „kapacitás” fő teljesítményterület céljai, a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezve |
0,01 |
0,01 |
0,01 |
„KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali léginavigációs szolgálatok megállapított egységköltsége
|
Málta útvonali díjszámítási körzete |
2014. évi kiindulási érték |
2019. évi kiindulási érték |
2020–2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
|
Felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célok megállapított útvonali egységköltségben (reálértéken, 2017. évi árakon) kifejezve |
21,50 EUR |
22,98 EUR |
44,08 EUR |
27,44 EUR |
21,61 EUR |
22,09 EUR |
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/147 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2022/2426 HATÁROZATA
(2022. december 5.)
az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében Lettország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangról
(az értesítés a C(2022) 8718. számú dokumentummal történt)
(Csak a lett nyelvű szöveg hiteles)
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról szóló, 2004. március 10-i 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (a továbbiakban: keretrendelet) (1) és különösen annak 11. cikke (3) bekezdésének c) pontjára,
tekintettel az egységes európai égboltra vonatkozó teljesítmény- és díjszámítási rendszer létrehozásáról, valamint a 390/2013/EU és a 391/2013/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. február 11-i (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendeletre (2) és különösen annak 15. cikke (2) bekezdésére,
mivel:
ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK
|
(1) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 10. cikke szerint a tagállamoknak nemzeti szinten vagy a funkcionális légtérblokkok szintjén kötelező teljesítménycélokat kell meghatározniuk a léginavigációs szolgálatok és hálózati funkciók teljesítményrendszerének mindegyik referencia-időszakára. E teljesítménycéloknak összhangban kell állniuk a Bizottság által az adott referencia-időszakra vonatkozóan elfogadott uniós szintű célokkal. |
|
(2) |
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokat eredetileg az (EU) 2019/903 bizottsági végrehajtási határozat (3) állapította meg. Mivel az említett uniós szintű teljesítménycélok és a tagállamok által ezt követően a 2019 októberében benyújtott, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetek kidolgozására a Covid19-világjárvány 2020. márciusi kitörése előtt került sor, nem vették bennük figyelembe a légi forgalomnak a tagállamok és a harmadik országok által a világjárvány megfékezése érdekében meghozott intézkedések miatt bekövetkező jelentős csökkenését. |
|
(3) |
A Covid19-világjárvány léginavigációs szolgáltatásokra gyakorolt hatására válaszul az (EU) 2020/1627 bizottsági végrehajtási rendelet (4) a harmadik referencia-időszakra vonatkozóan olyan rendkívüli intézkedéseket állapított meg, amelyek eltérnek az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet rendelkezéseitől. A Bizottság 2021. június 2-án elfogadta az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatot (5), amelyben kijelölte a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélokat. Ez alapján a tagállamok 2021 októberében benyújtották a Bizottságnak a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, felülvizsgált helyi teljesítménycélokat tartalmazó teljesítményterv-tervezeteket. |
|
(4) |
Az (EU) 2022/728 bizottsági végrehajtási határozat (6) címzettje Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország volt. Az említett határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Lettország harmadik referencia-időszakra vonatkozó teljesítményterv-tervezetében szereplő útvonali költséghatékonysági teljesítménycélok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal, és ajánlásokat adott ki e célok felülvizsgálatára. |
|
(5) |
Az Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított orosz agressziós háborúra reagálva az Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek megtiltják az orosz légitársaságok, az Oroszországban lajstromozott légi járművek, valamint a nem Oroszországban lajstromozott, bármely orosz természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv tulajdonában lévő, bérelt vagy egyéb módon ellenőrzött légi járművek számára, hogy az Unió területén leszálljanak, felszálljanak vagy átrepüljenek. Ezek a korlátozó intézkedések és az Oroszország által elfogadott ellenintézkedések változásokat idéztek elő az európai légtérben zajló légi forgalomban. Bizonyos tagállamokat – köztük Lettországot – súlyosan érintette az illetékességi körükbe tartozó légtér forgalmának jelentős csökkenése. Uniós szinten azonban a légi járatok számára gyakorolt megfigyelhető hatás mérsékelt volt, szemben azzal, hogy a Covid19-világjárvány kitörése következtében Európa-szerte jelentősen csökkent a légi forgalom. |
|
(6) |
Lettország 2022. július 13-án benyújtotta a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált teljesítményterv-tervezetet (a továbbiakban: felülvizsgált teljesítményterv-tervezet). |
|
(7) |
A teljesítményrendszer végrehajtásában a Bizottságot az 549/2004/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében segítő teljesítmény-felülvizsgálati szerv a Bizottsághoz benyújtott jelentésében megfogalmazta Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetének értékelésével kapcsolatos szakvéleményét. |
|
(8) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 15. cikkének (1) bekezdésével összhangban a Bizottság az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1. pontjában szereplő értékelési kritériumok alapján és a helyi körülmények figyelembevételével értékelte a Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt helyi teljesítménycélok összhangját. A Bizottság minden egyes fő teljesítményterület és a kapcsolódó teljesítménycélok tekintetében kiegészítette az értékelését az említett végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2. pontjában meghatározott elemek felülvizsgálatával. |
|
(9) |
Az Eurocontrol Statisztikai és Előrejelzési Szolgálatának (a továbbiakban: STATFOR) 2022 júniusában közzétett alapvető forgalmi előrejelzése figyelembe veszi az európai légtérben zajló légi forgalom körülményeiben bekövetkezett változásokat. Az említett előrejelzés alapján a Bizottság megjegyzi, hogy az Ukrajna elleni orosz agressziós háború következtében Lettország a harmadik referencia-időszak hátralevő részében is igen kedvezőtlen forgalmi kilátásokra számíthat. Mivel a megváltozott körülmények jelentős hatást gyakorolnak a Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt teljesítménycélokra, figyelembe kell őket venni a szóban forgó tervezetben foglalt helyi teljesítménycélok értékelésekor. |
BIZOTTSÁGI ÉRTÉKELÉS
A „biztonság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(10) |
A „biztonság” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.1. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte a léginavigációs szolgáltatók repülésbiztonság-menedzsmentjének hatékonyságával kapcsolatban Lettország által benyújtott célok összhangját. |
|
(11) |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságát illetően Lettország által javasolt helyi repülésbiztonsági teljesítménycélok repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzések szerinti bontásban és a megvalósítás szintjében kifejezve a következők:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(12) |
A Lettország által az LGS tekintetében javasolt repülésbiztonsági célok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal, sőt 2023 és 2024 vonatkozásában felül is múlják azokat a „repülésbiztonsági politika és a kapcsolódó célkitűzések”, a „repülésbiztonság biztosítása”, a „repülésbiztonság előmozdítása” és a „repülésbiztonsági kultúra” területén. |
|
(13) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a Lettország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezet a helyi repülésbiztonsági célok elérését szolgáló intézkedéseket is meghatároz az LGS tekintetében, így például a személyzet rendszeres képzését, a repülésbiztonsági menedzsmentrendszer eljárásainak felülvizsgálatát, a repülésbiztonsági folyamatok és a méltányossági alapú repülésbiztonsági kultúra értékelését, szimulációs gyakorlatokat, a repülésbiztonsági adatok terjesztését, valamint a repülésbiztonsági menedzsment elveinek beépítését az üzleti tervezésbe és a döntéshozatalba. |
|
(14) |
A (11)–(13) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján és tekintettel arra, hogy az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban kitűzött uniós szintű repülésbiztonsági teljesítménycélokat a harmadik referencia-időszak utolsó évére, tehát 2024-re kell elérni, a Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célokat úgy kell tekinteni, hogy összhangban vannak a „biztonság” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(15) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.2. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonysággal kapcsolatban Lettország által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a Bizottság a Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt javasolt célokat összehasonlította a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló európai útvonalhálózat-javítási tervben meghatározott, vízszintes útvonali repülési hatékonyságra vonatkozó releváns referenciaértékekkel. |
|
(16) |
A 2020. évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „környezetvédelem” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben meghatározott, 2021-re vonatkozó helyi környezetvédelmi teljesítménycélokat nem lehetett visszamenőleges hatállyal módosítani a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben. Ezért a helyi környezetvédelmi teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(17) |
A „környezetvédelem” fő teljesítményterületen a Lettország által javasolt teljesítménycélok és az európai útvonalhálózat-javítási terv szerinti, a harmadik referencia-időszakra vonatkozó, a tényleges röppályán az átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezett kapcsolódó nemzeti referenciaértékek a következők:
|
|
(18) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Lettország által javasolt környezetvédelmi célok megegyeznek a 2022 és 2024 közötti évekre vonatkozó kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(19) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Lettország a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben olyan, a helyi környezetvédelmi célok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő, amelyek főként az uniós jog alapján már meglévő jogi követelményeknek tesznek eleget, és amelyek magukban foglalják az együttműködésen alapuló repülőtéri döntéshozatal alkalmazását, a teljesítményalapú navigációt alkalmazó légiforgalmi eljárások elfogadását, valamint a szabad útvonalú légtér megvalósítását. |
|
(20) |
A (17)–(19) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célok összhangban vannak a „környezetvédelem” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A „kapacitás” fő teljesítményterülethez kapcsolódó teljesítménycélok értékelése
|
(21) |
A „kapacitás” fő teljesítményterületet illetően a Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.3. pontjában meghatározott kritérium alapján értékelte az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (a továbbiakban: ATFM) összefüggő, járatonkénti átlagos késéssel kapcsolatban Lettország által benyújtott célok összhangját. Ennek megfelelően a Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt javasolt célokat összehasonlították a harmadik referencia-időszakra vonatkozó felülvizsgált uniós szintű teljesítménycélok elfogadásának időpontjában, tehát 2021. június 2-án rendelkezésre álló hálózatműködtetési tervben meghatározott releváns referenciaértékekkel. |
|
(22) |
A 2020. évet illetően az (EU) 2021/891 végrehajtási határozat nem vizsgálta felül a „kapacitás” fő teljesítményterületen eredetileg az (EU) 2019/903 végrehajtási határozatban, még a Covid19-világjárvány kitörése előtt rögzített, harmadik referencia-időszakra szóló uniós szintű teljesítménycélt, tekintettel arra, hogy e cél alkalmazási időszaka lejárt, így végrehajtása véglegessé vált, tehát már nincs lehetőség visszamenőleges kiigazításra. Hasonlóképpen, a tagállamok által 2021 októberében benyújtott teljesítményterv-tervezetekben meghatározott, 2021-re vonatkozó helyi kapacitási teljesítménycélokat nem lehetett visszamenőleges hatállyal módosítani a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetekben. Ezért a helyi kapacitási teljesítménycélok és a kapcsolódó uniós szintű teljesítménycélok közötti összhangot a 2022., 2023. és 2024. év vonatkozásában kell értékelni. |
|
(23) |
A Lettország által a harmadik referencia-időszakra javasolt, a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezett útvonali kapacitáscélok, valamint a hálózatműködtetési terv szerinti kapcsolódó referenciaértékek a következők:
|
|
(24) |
A Bizottság megállapítja, hogy a Lettország által javasolt kapacitáscélok megegyeznek a 2022 és 2024 közötti évekre vonatkozó kapcsolódó nemzeti referenciaértékekkel. |
|
(25) |
A Bizottság megjegyzi, hogy Lettország a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben a helyi útvonali kapacitáscélok elérését szolgáló intézkedéseket terjesztett elő. Ezek az intézkedések a légiforgalmi irányítókra vonatkoznak, és magukban foglalnak egy új képzési programot, valamint a szektorokra bontás különböző forgatókönyveit érintő személyzetfejlesztést. A Bizottság megjegyzi, hogy a Lettország által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet tekintetében az LGS léginavigációs szolgáltató az (5) és a (9) preambulumbekezdésben vázolt körülményekben bekövetkezett változás miatt csökkentette a légiforgalmi irányítók teljes munkaidős egyenértékben kifejezett, 2022 és 2024 közötti időszakra tervezett létszámát. |
|
(26) |
A (23)–(25) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célok összhangban vannak a „kapacitás” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokhoz kapcsolódó kapacitáscélok felülvizsgálata
|
(27) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint az említett rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali kapacitáscélok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó kapacitáscéloknak az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. b) pontja szerinti felülvizsgálatával. E célok Lettország esetében nem vetettek fel aggályokat. |
A „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélok értékelése
|
(28) |
A (4) preambulumbekezdésben említetteknek megfelelően a Bizottság az (EU) 2022/728 végrehajtási határozatban megállapította, hogy a Lettország által 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt javasolt útvonali költséghatékonysági célok nincsenek összhangban az uniós szintű teljesítménycélokkal. Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célokat javasolt. |
|
(29) |
Az alábbi táblázat Lettország díjszámítási körzetének harmadik referencia-időszakra vonatkozó eredeti, a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt útvonali költséghatékonysági teljesítménycéljait, valamint a 2022-ben benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt, kapcsolódó felülvizsgált teljesítménycélokat mutatja be.
|
|
(30) |
A Bizottság megállapítja, hogy Lettország felülvizsgálta a 2022–2024 közötti időszakra vonatkozó helyi költséghatékonysági céljait, ami a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest az említett három év során 23,0 %-kal, a harmadik referencia-időszak egészében pedig 16,4 %-kal magasabb teljes megállapított egységköltséget eredményez. A megállapított egységköltség említett növekedése a forgalmi előrejelzés jelentős romlásának tudható be, amelyet – amint arra az (5) és a (9) preambulumbekezdés is kitér – az okozott, hogy Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja következtében a lett légtérben csökkent a légi forgalom. A 2022–2024 közötti időszakra előre jelzett kevesebb szolgáltatási egységet azonban Lettország részben ellensúlyozta a megállapított költségek csökkentésével. |
|
(31) |
A Bizottság megjegyzi, hogy a felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben használt, forgalomra vonatkozó feltételezések a 2022. júniusi Eurocontrol STATFOR alapvető forgalmi előrejelzésen alapulnak. Az alábbi táblázat a díjszámítási körzetre vonatkozóan a 2022–2024 közötti időszakra előre jelzett útvonali szolgáltatási egységeket mutatja be a teljesítményterv-tervezetben foglalt számadatokkal összehasonlítva.
|
|
(32) |
A 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezethez képest a szolgáltatási egységek számának a 2022., 2023. és 2024. évre vonatkozó éves csökkenése megközelítőleg a –35 % és –37 % közötti tartományba esik. Ennek megfelelően Lettország útvonali szolgáltatási egységei 2024-ben várhatóan 40,1 %-kal elmaradnak a világjárvány előtti szinttől (2019. év), jóllehet a STATFOR 2021. októberi alapvető forgalmi előrejelzése korábban azt vetítette előre, hogy 11,4 %-kal meghaladják a világjárvány előtti szintet. |
|
(33) |
Amint azonban az alábbi táblázatban látható, a lett légtérben a műszeres repülési szabályok (a továbbiakban: IFR) szerint üzemeltetett légijármű-mozgások várhatóan nem fognak ugyanolyan mértékben csökkenni, mint az útvonali szolgáltatási egységek. Ez az eltérés az átrepülések jelentős csökkenésének tulajdonítható, mivel ezek arányaikban véve átlagosan több útvonali szolgáltatási egységet generálnak, mint a lettországi repülőterekről induló, illetve ott leszálló járatok.
|
|
(34) |
A Bizottság ezért megjegyzi, hogy a léginavigációs szolgáltatónak az ellenőrzött légijármű-mozgásokból adódó munkaterhe várhatóan nem csökken az útvonali szolgáltatási egységek alacsonyabb számából eredő bevételcsökkenéssel arányosan. |
|
(35) |
Az alábbi táblázat bemutatja a 2022–2024. évekre vonatkozó, reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett felülvizsgált megállapított költségeket. A Bizottság megjegyzi, hogy Lettország a szóban forgó évek mindegyikére vonatkozóan lefelé módosította a reálértéken kifejezett megállapított költségeket.
|
|
(36) |
A felülvizsgált teljesítményterv-tervezet Lettország 2022., 2023. és 2024. évre vonatkozó aktualizált inflációs előrejelzését is tartalmazza, az alábbi táblázatban foglaltak szerint.
|
|
(37) |
Az alábbi táblázat a megállapított költségeket mutatja be, nominális értéken, a 2022–2024 közötti időszak minden egyes évére vonatkozóan. A Bizottság megállapítja, hogy Lettország az inflációs előrejelzés felfelé történő korrekciója ellenére lefelé módosította a 2023-ra és 2024-re vonatkozó nominális megállapított költségeket.
|
|
(38) |
A Bizottság az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a), b) és c) pontjában meghatározott kritériumok alapján értékelte a Lettország által javasolt felülvizsgált költséghatékonysági célok összhangját. |
|
(39) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. a) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy a harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó +9,2 %-os útvonali megállapítottegységköltség-trend az azonos időszakban +1,0 %-os uniós szintű trendhez képest gyengébb teljesítményt mutat. A Bizottság megjegyzi, hogy ez kedvezőtlen fejleménynek minősül a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján számított +3,3 %-os megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(40) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. b) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy a második és harmadik referencia-időszakot nézve a díjszámítási körzet szintjére vonatkozó +2,1 %-os hosszú távú útvonali megállapítottegységköltség-trend az azonos időszakban –1,3 %-os hosszú távú uniós szintű trendhez képest gyengébb teljesítményt mutat. A Bizottság megjegyzi, hogy ez kedvezőtlen fejleménynek minősül a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezet alapján számított –0,4 %-os hosszú távú megállapítottegységköltség-trendhez képest. |
|
(41) |
A (31) és a (32) preambulumbekezdésben említettek szerint a Bizottság emlékeztet arra, hogy Lettország szolgáltatási egységre vonatkozó, a harmadik referencia-időszakot érintő előrejelzése jelentősen lefelé módosult az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújának tulajdonítható forgalomváltozások következtében. Ezért a (39) és a (40) preambulumbekezdésben vizsgált értékelési kritériumok összefüggésében szükséges és helyénvaló mérlegelni, hogy Lettország akkor is megfelelne-e az uniós szintű költséghatékonysági trendeknek, ha a 2022., 2023. és 2024. évben nem következik be a megváltozott körülményeknek tulajdonítható jelentős forgalomcsökkenés. |
|
(42) |
A Bizottság e célból az Eurocontrol STATFOR 2021. októberi alapvető forgalmi előrejelzésére támaszkodva újraszámította Lettország megállapítottegységköltség-trendjét a harmadik referencia-időszakra, valamint Lettország hosszú távú megállapítottegységköltség-trendjét a második és a harmadik referencia-időszakra. Ez az újraszámítás Lettország esetében a harmadik referencia-időszakot nézve –6,5 %-os kiigazított megállapítottegységköltség-trendet, a második és a harmadik referencia-időszakot tekintve pedig –4,7 %-os kiigazított hosszú távú útvonali megállapítottegységköltség-trendet eredményez. Mindkét kiigazított trend számottevően alacsonyabb értéket mutat, mint a +1,0 %-os, illetve –1,3 %-os kapcsolódó uniós szintű megállapítottegységköltség-trend. Következésképpen Lettország abban az esetben is teljesíti a (39) és a (40) preambulumbekezdésben vizsgált értékelési kritériumokat, ha Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja nyomán nem következnek be forgalmi változások. |
|
(43) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 1.4. c) pontjában meghatározott kritériumot illetően a Bizottság megállapítja, hogy Lettország esetében a megállapított egységköltség reálértéken, 2017. évi árakon kifejezett 23,61 EUR összegű kiindulási értéke 17,2 %-kal alacsonyabb, mint a releváns kontrollcsoport 2017. évi árakon kifejezett 28,51 EUR összegű kiindulási átlagértéke. |
|
(44) |
A Bizottság nyugtázza, hogy a Lettország díjszámítási körzetére vonatkozó felülvizsgált költséghatékonysági célok magasabbak a 2021-ben benyújtott teljesítményterv-tervezetben foglalt eredeti céloknál. Ez a kedvezőtlen fejlemény azonban teljes mértékben azoknak a feltételezéseknek tulajdonítható, amelyek szerint a forgalom jelentős mértékben visszaesik. Ha kizárjuk az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja nyomán jelentkező forgalmi változások negatív hatását, egyértelmű, hogy Lettország megfelel mind az uniós szintű megállapítottegységköltség-trendnek, mind pedig az uniós szintű hosszú távú megállapítottegységköltség-trendnek. Emellett Lettország 2019-re vonatkozó kiindulási értéke jelentős mértékben elmarad a kontrollcsoport kapcsolódó átlagértékétől, ami azt jelzi, hogy relatív értelemben megfelelő szinten tartja a költséghatékonyságot. |
|
(45) |
Továbbá a (35) preambulumbekezdésre hivatkozva a Bizottság megjegyzi, hogy Lettország intézkedéseket hozott a rendkívüli forgalmi körülmények enyhítésére: jelentősen csökkentette a harmadik referencia-időszak hátralevő részére vonatkozó megállapított költségeit. A Bizottság megállapítja, hogy ezek a költségmegszorító intézkedések összességében arányosak a 2022., 2023. és 2024. évre előre jelzett IFR-repülések alacsonyabb számával, amint az a (32) preambulumbekezdésben is szerepel. |
|
(46) |
A Bizottság ezért mindent egybevetve úgy véli, hogy Lettország megfelelően hajtotta végre az (EU) 2022/728 végrehajtási határozat 3. cikkében foglalt, a helyi költséghatékonysági teljesítménycéljainak felülvizsgálatára vonatkozó ajánlásokat. |
|
(47) |
A (29)–(46) preambulumbekezdésben foglalt megállapítások alapján úgy kell tekinteni, hogy a Lettország felülvizsgált teljesítményterv-tervezetében foglalt célok összhangban vannak a „költséghatékonyság” fő teljesítményterülethez tartozó uniós szintű teljesítménycélokkal. |
A közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokhoz kapcsolódó költséghatékonysági célok felülvizsgálata
|
(48) |
Az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint az említett rendelet hatálya alá tartozó repülőterek tekintetében a Bizottság kiegészítette az útvonali költséghatékonysági célok értékelését a közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásokra vonatkozó költséghatékonysági céloknak az (EU) 2019/317 végrehajtási rendelet IV. mellékletének 2.1. c) pontja szerinti felülvizsgálatával. E célok Lettország esetében nem vetettek fel aggályokat. |
KÖVETKEZTETÉSEK
|
(49) |
A fentiek fényében a Bizottság megállapította, hogy a Lettország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok összhangban vannak az uniós szintű teljesítménycélokkal, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az 549/2004/EK rendelet alapján Lettország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt és e határozat mellékletében felsorolt teljesítménycélok összhangban állnak az (EU) 2021/891 végrehajtási határozatban a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélokkal.
2. cikk
Ennek a határozatnak a Lett Köztársaság a címzettje.
Kelt Brüsszelben, 2022. december 5-én.
a Bizottság részéről
Adina-Ioana VĂLEAN
a Bizottság tagja
(1) HL L 96., 2004.3.31., 1. o.
(2) A Bizottság (EU) 2019/317 végrehajtási rendelete (2019. február 11.) az egységes európai égboltra vonatkozó teljesítmény- és díjszámítási rendszer létrehozásáról, valamint a 390/2013/EU és a 391/2013/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 56., 2019.2.25., 1. o.).
(3) A Bizottság (EU) 2019/903 végrehajtási határozata (2019. május 29.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű teljesítménycéljainak a 2020. január 1-jén kezdődő és 2024. december 31-én záruló harmadik referencia-időszakra vonatkozó meghatározásáról (HL L 144., 2019.6.3., 49. o.).
(4) A Bizottság (EU) 2020/1627 végrehajtási rendelete (2020. november 3.) az egységes európai égbolt teljesítmény- és díjszámítási rendszerének harmadik referencia-időszakára (2020–2024) vonatkozó, a Covid19-világjárvány miatti rendkívüli intézkedésekről (HL L 366., 2020.11.4., 7. o.).
(5) A Bizottság (EU) 2021/891 végrehajtási határozata (2021. június 2.) a légiforgalmi szolgáltatási hálózat uniós szintű felülvizsgált teljesítménycéljainak a harmadik referencia-időszakra (2020–2024) szóló meghatározásáról és az (EU) 2019/903 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 195., 2021.6.3., 3. o.).
(6) A Bizottság (EU) 2022/728 végrehajtási határozata (2022. április 13.) az 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Lettország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia és Svédország által benyújtott nemzeti és funkcionális légtérblokkszintű teljesítményterv-tervezetekben foglalt bizonyos teljesítménycélok és a harmadik referencia-időszakra meghatározott uniós szintű teljesítménycélok közötti összhang hiányáról és az e célok felülvizsgálatára vonatkozó ajánlások felsorolásáról (hl l 135., 2022.5.12., 4. o.).
MELLÉKLET
A harmadik referencia-időszakra vonatkozó uniós szintű teljesítménycélokkal összhangban lévőnek ítélt, az 549/2004/EK rendelet alapján Lettország által benyújtott felülvizsgált teljesítményterv-tervezetben foglalt teljesítménycélok
„BIZTONSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonysága
|
Lettország |
A repülésbiztonság-menedzsment hatékonyságával kapcsolatos célok a megvalósítás szintjében kifejezve, A-tól D-ig terjedő EASA-szinten |
|||
|
Érintett léginavigációs szolgáltató |
Repülésbiztonság-menedzsmenttel kapcsolatos célkitűzés |
2022 |
2023 |
2024 |
|
LGS |
Repülésbiztonsági politika és a kapcsolódó célkitűzések |
C |
D |
D |
|
Repülésbiztonsági kockázatok kezelése |
C |
D |
D |
|
|
Repülésbiztonság biztosítása |
C |
D |
D |
|
|
A repülésbiztonság előmozdítása |
C |
D |
D |
|
|
Repülésbiztonsági kultúra |
C |
D |
D |
|
„KÖRNYEZETVÉDELEM” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyság a tényleges röppályán
|
Lettország |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „környezetvédelem” fő teljesítményterület céljai a tényleges röppályára vonatkozó átlagos vízszintes útvonali repülési hatékonyságként kifejezve |
1,25 % |
1,25 % |
1,25 % |
„KAPACITÁS” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali légiforgalmiáramlás-szervezéssel (ATFM) összefüggő, percben meghatározott, járatonkénti átlagos késés
|
Lettország |
2022 |
2023 |
2024 |
|
A „kapacitás” fő teljesítményterület céljai, a járatonkénti ATFM-késés percben meghatározott időtartamában kifejezve |
0,03 |
0,03 |
0,03 |
„KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG” FŐ TELJESÍTMÉNYTERÜLET
Az útvonali léginavigációs szolgálatok megállapított egységköltsége
|
Lettország útvonali díjszámítási körzete |
2014. évi kiindulási érték |
2019. évi kiindulási érték |
2020 – 2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
|
Felülvizsgált útvonali költséghatékonysági célok megállapított útvonali egységköltségben (reálértéken, 2017. évi árakon) kifejezve |
27,90 EUR |
23,61 EUR |
40,07 EUR |
38,04 EUR |
35,62 EUR |
33,59 EUR |
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/157 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2022/2427 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
(2022. december 6.)
az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti elérhető legjobb technikákkal (BAT) kapcsolatos következtetéseknek a vegyiparban használt általános hulladékgáztisztító és -kezelő rendszerek tekintetében történő meghatározásáról
(az értesítés a C(2022) 8788. számú dokumentummal történt)
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) szóló, 2010. november 24-i 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 13. cikke (5) bekezdésére,
mivel:
|
(1) |
A 2010/75/EU irányelv II. fejezetének hatálya alá tartozó létesítményekre vonatkozó engedélyek feltételei az elérhető legjobb technikákkal (BAT) kapcsolatos következtetések alapján kerülnek megállapításra, és az illetékes hatóságoknak olyan kibocsátási határértékeket kell meghatározniuk, amelyek biztosítják, hogy normál üzemeltetési feltételek mellett a kibocsátások ne haladják meg a BAT-következtetésekben meghatározott legjobb technikákhoz kapcsolódó kibocsátási szinteket. |
|
(2) |
A 2010/75/EU irányelv 13. cikkének (4) bekezdésével összhangban a 2011. május 16-i bizottsági határozattal (2) létrehozott és a tagállamok, az érintett iparágak és a környezetvédelemmel foglalkozó nem kormányzati szervezetek képviselőiből álló fórum 2022. május 11-én megosztotta a Bizottsággal a vegyiparban használt általános hulladékgáztisztító és -kezelő rendszerekre vonatkozó BAT-referenciadokumentum javasolt tartalmával kapcsolatos véleményét. Ez a vélemény nyilvánosan hozzáférhető (3). |
|
(3) |
Az e határozat mellékletében található BAT-következtetések figyelembe veszik a fórumnak a BAT-referenciadokumentum javasolt tartalmával kapcsolatos véleményét. Magukban foglalják a BAT-referenciadokumentum kulcsfontosságú elemeit. |
|
(4) |
Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak a 2010/75/EU irányelv 75. cikkének (1) bekezdése alapján létrehozott bizottság véleményével, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
A vegyiparban használt általános hulladékgáztisztító és -kezelő rendszerekre vonatkozóan elérhető legjobb technikákkal (BAT) kapcsolatos következtetések az e határozat mellékletében foglalt formában elfogadásra kerülnek.
2. cikk
Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.
Kelt Brüsszelben, 2022. december 6-án.
a Bizottság részéről
Virginijus SINKEVIČIUS
a Bizottság tagja
(1) HL L 334., 2010.12.17., 17. o.
(2) A Bizottság határozata (2011. május 16.) az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelv 13. cikke értelmében az információcserével foglalkozó fórum létrehozásáról (HL C 146., 2011.5.17., 3. o.).
(3) https://circabc.europa.eu/ui/group/06f33a94-9829-4eee-b187-21bb783a0fbf/library/acce74d3-4314-43f8-937b-9bbc594a16ef?p=1&n=10&sort=modified_DESC
MELLÉKLET
1. Az elérhető legjobb technikákkal (BAT) kapcsolatos következtetések a vegyiparban használt általános hulladékgáz-tisztító és -kezelő rendszerek tekintetében
HATÁLY
Ezek a BAT-következtetések a 2010/75/EU irányelv I. mellékletében meghatározott alábbi tevékenységre vonatkoznak: 4. Vegyipar (azaz eltérő rendelkezés hiányában az I. melléklet 4.1–4.6. pontjában felsorolt tevékenységi kategóriákba tartozó valamennyi gyártási folyamat).
Konkrétabban ezek a BAT-következtetések a fent említett tevékenységből származó, levegőbe történő kibocsátásokra összpontosítanak.
Ezek a BAT-következtetések nem terjednek ki az alábbiakra:
|
1. |
Klór, hidrogén és nátrium-/kálium-hidroxid sóoldat elektrolízisével történő előállításából származó, levegőbe történő kibocsátások. Ezekre a klóralkáli (CAK) gyártására vonatkozó BAT-következtetések terjednek ki. |
|
2. |
Az alábbi vegyi anyagok folyamatos eljárásokban történő előállításából származó, levegőbe történő irányított kibocsátások, ha az előállításuk teljes termelőkapacitása meghaladja a 20 ezer tonna/év értéket:
Erre a nagy mennyiségű szerves vegyi anyagok előállítására (LVOC) vonatkozó BAT-következtetések vonatkoznak. A fent említett gyártási folyamatokból származó hulladékgázok hőkezeléséből származó nitrogén-oxidok (NOX) és szén-monoxid (CO) levegőbe történő irányított kibocsátása azonban ezen BAT-következtetések hatálya alá tartozik. |
|
3. |
A következő szervetlen vegyi anyagok előállításából származó, levegőbe történő kibocsátások:
Ez a nagy mennyiségű szervetlen vegyi anyagok előállítására (LVIC) vonatkozó BAT-következtetések hatálya alá tartozhat. |
|
4. |
Gőzreformálásból, valamint az elhasznált kénsav fizikai tisztításából és újrakoncentrálásából származó, levegőbe történő kibocsátások, feltéve, hogy ezek a folyamatok közvetlenül kapcsolódnak a fent említett 2. vagy 3. pontban felsorolt valamely gyártási folyamathoz. |
|
5. |
A magnézium-oxid száraz eljárás útján történő előállításából származó, levegőbe történő kibocsátások. Ez a cement, mész és magnézium-oxid előállítására (CLM) vonatkozó BAT-következtetések hatálya alá tartozhat. |
|
6. |
A következőkből származó, levegőbe történő kibocsátások:
|
|
7. |
A hulladékégető művekből származó, levegőbe történő kibocsátások. Ez a hulladékégetésre (WI) vonatkozó BAT-következtetések hatálya alá tartozhat. |
|
8. |
Folyadékok, cseppfolyósított gázok és szilárd anyagok tárolásából, szállításából és kezeléséből származó, levegőbe történő kibocsátások, amennyiben ezek nem kapcsolódnak közvetlenül a 2010/75/EU irányelv I. mellékletében meghatározott „4. Vegyipar” tevékenységhez. Ez a tárolásból eredő kibocsátásokra (EFS) vonatkozó BAT-következtetések hatálya alá tartozhat. Ezen BAT-következtetések hatálya alá tartoznak ugyanakkor a folyadékok, cseppfolyósított gázok és szilárd anyagok tárolásából, szállításából és kezeléséből származó, levegőbe történő kibocsátások, amennyiben ezek a folyamatok közvetlenül kapcsolódnak az ezen BAT-következtetésekben meghatározott vegyipari gyártási folyamathoz. |
|
9. |
Közvetett hűtőrendszerek levegőbe történő kibocsátásai. Ez az ipari hűtőrendszerekre (ICS) vonatkozó BAT-következtetések hatálya alá tartozhat. |
Az ezen BAT-következtetések hatálya alá tartozó tevékenységeket kiegészítő egyéb BAT-következtetések közé tartoznak a vegyipari ágazatban használt általános szennyvíz- és hulladékgáz-tisztító/-kezelő rendszerek (CWW).
Egyéb BAT-következtetések és referenciadokumentumok, amelyek az ezen BAT-következtetések hatálya alá tartozó tevékenységek szempontjából lényegesek lehetnek:
|
— |
klóralkáligyártás (CAK), |
|
— |
nagy mennyiségű szervetlen vegyi anyagok (ammónia, savak és műtrágyák) gyártása (LVIC-AAF), |
|
— |
nagy mennyiségű szervetlen vegyi anyagok (szilárd anyagok és mások) gyártása (LVIC-S), |
|
— |
nagy mennyiségű szerves vegyi anyagok (LVOC) előállítása, |
|
— |
szerves finomvegyszerek gyártása (OFC), |
|
— |
polimerek gyártása (POL), |
|
— |
szervetlen finomvegyszerek gyártása (SIC), |
|
— |
ásványolaj- és gázfinomítás (REF), |
|
— |
gazdasági és környezeti elemek közötti kölcsönhatások (ECM), |
|
— |
tárolásból származó kibocsátások (EFS), |
|
— |
energiahatékonyság (ENE), |
|
— |
ipari hűtőrendszerek (ICS), |
|
— |
nagy tüzelőberendezések (LCP), |
|
— |
az ipari kibocsátásokról szóló irányelv hatálya alá tartozó létesítményekből (IED-létesítmények) származó, levegőbe és vízbe történő kibocsátások monitoringja (ROM), |
|
— |
hulladékégetés (WI), |
|
— |
hulladékkezelés (WT). |
Ezek a BAT-következtetések más vonatkozó jogszabályok, például a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló (REACH) rendelet, vagy az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló (CLP) rendelet sérelme nélkül alkalmazandók.
FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK
Ezen BAT-következtetések alkalmazásában az alábbi fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:
|
Általános fogalmak |
|||||||||||
|
Használt kifejezés |
Meghatározás |
||||||||||
|
Levegőbe történő irányított kibocsátások |
Szennyező anyagok kibocsátása a levegőbe egy kibocsátási ponton, például kéményen keresztül |
||||||||||
|
Égetőegység |
Olyan műszaki berendezés, amelyben tüzelőanyagot égetnek el az így keletkező hő hasznosítása céljából. Az égetőegységek közé tartoznak a kazánok, motorok, turbinák és technológiai kemencék/fűtőberendezések, de nem tartoznak ide a termikus vagy katalitikus oxidálóberendezések |
||||||||||
|
Komplex szervetlen pigmentek |
Különböző fémkationok stabil kristályrácsa. A legfontosabb rácsok a rutil, a spinell, a cirkon és a hematit/korund, de léteznek más stabil szerkezetek is |
||||||||||
|
Folyamatos mérés |
A telephelyen tartósan beszerelt automatizált mérőrendszerrel végzett mérés |
||||||||||
|
Folyamatos eljárás |
Olyan eljárás, amelynek során a nyersanyagokat folyamatosan táplálják be a reaktorba, ahonnan a reakciótermékek a reaktorhoz kapcsolódó leválasztó és/vagy visszanyerő egységekbe kerülnek |
||||||||||
|
Diffúz kibocsátások |
Levegőbe történő, nem irányított kibocsátások. A diffúz kibocsátások magukban foglalják a fugitív és a nem fugitív kibocsátásokat |
||||||||||
|
Levegőbe történő kibocsátások |
A szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátását jelölő általános kifejezés, beleértve az irányított és a diffúz kibocsátásokat is |
||||||||||
|
Etanol-aminok |
A monoetanol-amin, dietanol-amin és trietanol-amin, illetve keverékeik gyűjtőneve |
||||||||||
|
Etilén-glikolok |
A monoetilén-glikol, dietilén-glikol és trietilén-glikol, illetve keverékeik gyűjtőneve |
||||||||||
|
Meglévő üzem |
Újnak nem minősülő üzem |
||||||||||
|
Meglévő technológiai kemence/fűtőberendezés |
Olyan technológiai kemence/fűtőberendezés, amely nem minősül újnak |
||||||||||
|
Füstgáz |
Az égetőegységből kilépő légnemű égéstermék |
||||||||||
|
Fugitív kibocsátások |
A légmentesre tervezett vagy összeszerelt berendezések légmentességének elvesztése által okozott, levegőbe történő, nem irányított kibocsátások. Fugitív kibocsátások a következőkből adódhatnak:
|
||||||||||
|
Kis szénatomszámú olefinek |
Az etilén, a propilén, a butilén és a butadién, illetve keverékeik gyűjtőneve |
||||||||||
|
Jelentős üzemfejlesztés |
Az üzem konstrukciójának vagy technológiájának jelentős változtatása a technológiai és/vagy kibocsátáscsökkentő egységek és kapcsolódó berendezések jelentős módosításaival vagy cseréjével |
||||||||||
|
Tömegáram |
Egy adott anyag vagy paraméter meghatározott időtartam alatt kibocsátott tömege |
||||||||||
|
Új üzem |
Ezen BAT-következtetések közzétételét követően a létesítménynek otthont adó telephelyen először engedélyezett üzem, vagy teljeskörű cserén átesett üzem |
||||||||||
|
Új technológiai kemence/fűtőberendezés |
Olyan technológiai kemence/fűtőberendezés, amelyet először ezen BAT-következtetések közzétételét követően engedélyeztek egy üzemben, vagy egy technológiai kemence/fűtőberendezés teljeskörű cseréje ezen BAT-következtetések közzétételét követően |
||||||||||
|
Nem fugitív kibocsátások |
A fugitív kibocsátásoktól eltérő diffúz kibocsátások. Nem fugitív kibocsátások származhatnak például légköri szellőzőkből, ömlesztett tárolásból, be-/kirakodási rendszerekből, tartályokból (nyitáskor), nyitott csatornákból, mintavételi rendszerekből, tartályszellőzőből, hulladékból, szennyvízcsatornákból és szennyvíztisztító telepekből |
||||||||||
|
NOX-prekurzorok |
Olyan nitrogéntartalmú vegyületek (pl. akrilnitril, ammónia, nitrózus gázok, nitrogéntartalmú szerves vegyületek), a termikus vagy katalitikus oxidáció bemeneti oldalán, amelyek NOX-kibocsátáshoz vezetnek. Az elemi nitrogén nem tartozik ide |
||||||||||
|
Működési korlát |
Például az alábbiakhoz kapcsolódó korlátozás vagy megkötés:
|
||||||||||
|
Időszakos mérés |
Meghatározott időközönként végzett, manuális vagy automatikus módszerekkel történő mérés |
||||||||||
|
Polimerizációs minőség |
Minden polimertípus esetében különböző termékminőségek (terméktípusok) léteznek, amelyek szerkezetük és molekulatömegük tekintetében eltérőek, és amelyeket az egyes alkalmazásokra optimalizáltak. A poliolefinek esetében ezek eltérőek lehetnek a kopolimerek, például az EVA felhasználásától függően. A PVC esetében ezek különbözhetnek a polimerlánc átlagos hosszát és a részecskék porozitását tekintve |
||||||||||
|
Technológiai kemence/fűtőberendezés |
A technológiai kemencék vagy fűtőberendezések a következők:
A helyes energetikai hasznosítási gyakorlatok alkalmazásának következtében egyes technológiai kemencék/fűtőberendezések kapcsolódó gőz-/villamosenergia-termelő rendszerrel rendelkezhetnek. Ez a technológiai kemence/fűtőberendezés integrált tervezéséből eredő szerves tartozéka, amelyet önmagában nem lehet vizsgálni |
||||||||||
|
Technológiai véggáz |
Eljárásból távozó gáz, amely további kezelésre kerül a visszanyerés és/vagy a kibocsátáscsökkentés érdekében |
||||||||||
|
Oldószer |
A 2010/75/EU irányelv 3. cikkének 46. pontja szerinti szerves oldószer |
||||||||||
|
Oldószerfogyasztás vagy -felhasználás |
A 2010/75/EU irányelv 57. cikkének 9. pontja szerinti fogyasztás vagy felhasználás |
||||||||||
|
Oldószerbevitel |
A 2010/75/EU irányelv VII. mellékletének 7. részében meghatározott bevitt szervesoldószer-mennyiség |
||||||||||
|
Oldószermérleg |
A 2010/75/EU irányelv VII. mellékletének 7. része szerint legalább évente elkészített anyagmérleg |
||||||||||
|
Hőkezelés |
Hulladékgázok kezelése termikus vagy katalitikus oxidációval |
||||||||||
|
Teljes kibocsátás |
Az irányított és a diffúz kibocsátások összege |
||||||||||
|
Érvényes óránkénti vagy félóránkénti átlag |
Egy óránkénti (vagy félóránkénti) átlagérték akkor tekinthető érvényesnek, ha nincs karbantartás vagy működési hiba az automatizált mérőrendszerben |
||||||||||
|
Anyag/paraméter |
|
|
Használt kifejezés |
Meghatározás |
|
Cl2 |
Elemi klór |
|
CO |
Szén-monoxid |
|
CS2 |
Szén-diszulfid |
|
Por |
Az összes (levegőben) szálló por Eltérő rendelkezés hiányában a por fogalmába beletartozik a PM2,5 és a PM10 |
|
EDC |
Etilén-diklorid (1,2-diklór-etán) |
|
HCl |
Hidrogén-klorid (sósav) |
|
HCN |
Hidrogén-cianid |
|
HF |
Hidrogén-fluorid |
|
H2S |
Hidrogén-szulfid |
|
NH3 |
Ammónia |
|
Ni |
Nikkel |
|
N2O |
Dinitrogén-oxid (más néven dinitrogén-monoxid) |
|
NOX |
A nitrogén-monoxid (NO) és a nitrogén-dioxid (NO2) mennyiségének összege NO2-ben kifejezve |
|
Pb |
Ólom |
|
PCDD/F |
Poliklórozott dibenzo-p-dioxinok és -furánok |
|
PM2,5 |
A 2008/50/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (2) meghatározott részecske, amely 50 %-os hatásfokkal átmegy a 2,5 μm aerodinamikai átmérőjű méretszelektív szűrőn |
|
PM10 |
A 2008/50/EK irányelvben meghatározott részecske, amely 50 %-os hatásfokkal átmegy a 10 μm aerodinamikai átmérőjű méretszelektív szűrőn |
|
SO2 |
Kén-dioxid |
|
SOX |
A kén-dioxid (SO2), a kén-trioxid (SO3) és a kénsav aeroszolok összege, SO2-ben kifejezve |
|
TVOC |
Az összes illékony szerves szén, C-ben kifejezve |
|
VCM |
Vinil-klorid monomer |
|
VOC |
A 2010/75/EU irányelv 3. cikkének 45. pontja szerinti illékony szerves vegyület |
RÖVIDÍTÉSEK
Ezen BAT-következtetések alkalmazásában az alábbi rövidítéseket kell alkalmazni:
|
Rövidítés |
Meghatározás |
|
CLP |
Az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) |
|
CMR |
Rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító |
|
CMR 1A |
A módosított 1272/2008/EK rendeletben meghatározott 1A. kategóriájú, azaz a H340, H350, H360 figyelmeztető mondatokat viselő CMR anyag |
|
CMR 1B |
A módosított 1272/2008/EK rendeletben meghatározott 1B. kategóriájú, azaz a H340, H350, H360 figyelmeztető mondatokat viselő CMR anyag |
|
CMR 2 |
A módosított 1272/2008/EK rendeletben meghatározott 2. kategóriájú, azaz a H341, H351, H361 figyelmeztető mondatokat viselő CMR anyag |
|
DIAL |
Differenciálabszorpciós LIDAR |
|
EMS |
Környezetközpontú irányítási rendszer |
|
EPS |
Habosított polisztirol |
|
E-PVC |
Emulzióban polimerizált PVC |
|
EVA |
Etilén-vinil-acetát |
|
GPPS |
Általános célú polisztirol |
|
HDPE |
Nagy sűrűségű polietilén |
|
HEAF |
Nagy hatékonyságú légszűrő |
|
HEPA |
Nagy hatásfokú részecskeszűrő |
|
HIPS |
Ütésálló polisztirol |
|
IED |
Az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelv |
|
I-TEQ |
A 2010/75/EU irányelv VI. mellékletének 2. részében meghatározott egyenérték-tényezők alkalmazásával levezetett nemzetközi toxicitási egyenérték |
|
LDAR |
Szivárgásészlelés és -javítás |
|
LDPE |
Kis sűrűségű polietilén |
|
LIDAR |
Fényérzékelés és távmérés |
|
LLDPE |
Lineáris kis sűrűségű polietilén |
|
OGI |
Optikai gázérzékelés |
|
OTNOC |
A normál üzemi feltételektől eltérő feltételek |
|
PP |
Polipropilén |
|
PVC |
Poli(vinil-klorid) |
|
REACH |
A vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló 1907/2006/EK rendelet (4) |
|
SCR |
Szelektív katalitikus redukció |
|
SNCR |
Szelektív nem katalitikus redukció |
|
SOF |
Szolárokkultációs fluxusmérés |
|
S-PVC |
Szuszpenziós polimerizációval előállított PVC |
|
ULPA |
Ultraalacsony penetrációjú légszűrő |
ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK
Elérhető legjobb technikák
Az ezen BAT-következtetésekben felsorolt és bemutatott technikák nem előíró jellegűek és nem teljeskörűek. Más olyan technikák is alkalmazhatók, amelyek garantálják a környezetvédelem legalább azonos szintjét.
Eltérő rendelkezés hiányában a BAT-következtetések általánosan érvényesek.
A levegőbe történő irányított kibocsátásokra vonatkozó elérhető legjobb technikákhoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek) és indikatív kibocsátási szintek
Az ezen BAT-következtetésekben a levegőbe történő irányított kibocsátásokra vonatkozóan megadott BAT-AEL-értékek és indikatív kibocsátási szintek a kibocsátott anyagok tömege és az egységnyi térfogatú hulladékgáz térfogatának hányadosaként kifejezett, normál körülményekre – 273,15 K hőmérsékletű, 101,3 kPa nyomású száraz gázra – vonatkoztatott és mg/Nm3, μg/Nm3 vagy ng I-TEQ/Nm3 mértékegységben kifejezett koncentrációszintekre értendők.
Az ezen BAT-következtetésekben a BAT-AEL-értékek és az indikatív kibocsátási szintek kifejezéséhez használt vonatkoztatási-oxigéntartalmakat az alábbi táblázat tartalmazza.
|
A kibocsátás forrása |
Vonatkoztatási-oxigéntartalom (OR) |
|
Közvetett fűtést alkalmazó technológiai kemence/fűtőberendezés |
3 térf. % száraz gázra vonatkoztatva |
|
Minden egyéb forrás |
Nincs korrekció az oxigéntartalom miatt |
Azokban az esetekben, amikor meg van adva a vonatkoztatási-oxigéntartalom, a vonatkoztatási-oxigéntartalom melletti kibocsátási koncentráció kiszámításához a következő egyenletet kell alkalmazni:
ahol:
|
ER |
: |
kibocsátási koncentráció az OR vonatkoztatási-oxigéntartalomnál; |
|
OR |
: |
vonatkoztatási-oxigéntartalom térf. %-ban; |
|
EM |
: |
a mért kibocsátási koncentráció; |
|
OM |
: |
mért oxigéntartalom térf. %-ban. |
A fenti egyenlet nem alkalmazható, ha az egy vagy több technológiai kemence/fűtőberendezés oxigénnel dúsított levegőt vagy tiszta oxigént használ, vagy ha a biztonsági okokból történő további levegőbeszívás a hulladékgáz oxigénszintjét nagyon közel hozza 21 térf. %-hoz. Ebben az esetben a 3 térf. % vonatkoztatási-oxigéntartalom (száraz gázra vonatkoztatva) melletti kibocsátási koncentrációt eltérően kell kiszámítani.
A BAT-AEL-értékekhez kapcsolódó átlagolási időszakok és a levegőbe történő irányított kibocsátások indikatív kibocsátási szintjei vonatkozásában az alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók.
|
Mérés típusa |
Átlagolási időszak |
Meghatározás |
|
Folyamatos |
Napi átlag |
Egynapos időszakban mért átlagérték, érvényes óránkénti vagy félóránkénti átlagok alapján számítva |
|
Időszakos |
A mintavételi időszak alatti átlagérték |
Három egymást követő, egyenként legalább 30 percen át tartó mintavétel/mérés átlagértéke (5) |
A tömegáramok BAT 11 (1.1. táblázat), BAT 14 (1.3. táblázat), BAT 18 (1.6. táblázat), BAT 29 (1.9. táblázat) és BAT 36 (1.15. táblázat) kapcsán történő kiszámításához, amennyiben – az illetékes hatóság megítélése szerint – a hasonló jellemzőkkel rendelkező, például egyazon (típusú) anyagokat/paramétereket tartalmazó és két vagy több különálló kéményen keresztül kiengedett hulladékgázokat egy közös kéményen keresztül is ki lehetne engedni, ezeket a kéményeket egyetlen kéménynek kell tekinteni.
A levegőbe történő diffúz VOC-kibocsátásokra vonatkozó BAT-AEL-ek
Az oldószerek használatából vagy a visszanyert oldószerek újrafelhasználásából származó diffúz VOC-kibocsátások esetében az ezen BAT-következtetésekben szereplő BAT-AEL-ek a 2010/75/EU irányelv VII. mellékletének 7. része szerint éves alapon kiszámított oldószerbevitel százalékában vannak megadva.
A polimerek vagy szintetikus gumik előállításához kapcsolódó, levegőbe történő teljes kibocsátásra vonatkozó BAT-AEL-ek
Poliolefinek vagy szintetikus gumik gyártása
A poliolefinek vagy szintetikus gumik gyártásából származó összes, levegőbe történő VOC-kibocsátás tekintetében az ezen BAT-következtetésekben szereplő BAT-AEL-értékeket éves szinten számított fajlagos kibocsátási terhelésként adják meg, amelyet úgy számítanak ki, hogy a teljes VOC-kibocsátást elosztják az ágazattól függő termelt mennyiséggel, az eredmény mértékegysége g/kg termék.
PVC gyártása
A PVC gyártásából származó összes, levegőbe történő VCM-kibocsátás tekintetében az ezen BAT-következtetésekben szereplő BAT-AEL-értékeket éves szinten számított fajlagos kibocsátási terhelésként adják meg, amelyet úgy számítanak ki, hogy a teljes S-kibocsátást elosztják a vágott szálak vagy élelmiszeripari műbelek előállított mennyiségével, az eredmény mértékegysége S/kg termék.
A fajlagos kibocsátási értékek kiszámítása céljából az összkibocsátás magában foglalja a PVC-ben lévő VCM-koncentrációt.
Viszkóz gyártása
A viszkóz gyártása tekintetében az ezen BAT-következtetésekben szereplő BAT-AEL-ek éves alapon kiszámított fajlagos kibocsátási értékben vannak megadva, a teljes kénkibocsátás és a vágott szálak vagy burkolatok egységnyi g S/kg termékben kifejezett gyártási rátájának hányadosaként.
1.1. Általános BAT-következtetések
1.1.1. Környezetközpontú irányítási rendszerek
BAT 1. Az átfogó környezeti teljesítmény javítása érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika olyan környezetközpontú irányítási rendszer (a továbbiakban: EMS) bevezetését és alkalmazását jelenti, amely az összes alábbi szempontot magában foglalja:
|
i. |
elkötelezettség és vezetői szerepvállalás, a vezetés – beleértve a felső vezetést – elszámoltathatósága a hatékony EMS megvalósítása tekintetében; |
|
ii. |
a szervezeti összefüggések meghatározását magába foglaló elemzés, az érdekelt felek igényeinek és elvárásainak felmérése, a létesítmény esetleges környezeti (vagy emberi egészséggel kapcsolatos) kockázatát befolyásoló jellemzők, valamint a környezettel kapcsolatos alkalmazandó jogi követelmények azonosítása; |
|
iii. |
olyan környezetvédelmi politika kidolgozása, amely a létesítmény környezeti teljesítményének folyamatos fejlesztését is magában foglalja; |
|
iv. |
a jelentős környezeti tényezőkkel kapcsolatos célkitűzések és teljesítménymutatók meghatározása, beleértve az alkalmazandó jogi követelményeknek való megfelelés biztosítását; |
|
v. |
a környezetvédelmi célkitűzések megvalósítása és a környezeti kockázatok elkerülése érdekében szükséges eljárások és intézkedések- tervezése és végrehajtása (ideértve adott esetben a korrekciós és megelőző intézkedéseket is); |
|
vi. |
a környezeti szempontokkal és célkitűzésekkel összefüggő struktúrák, szerepek és felelősségi körök meghatározása, valamint a szükséges pénzügyi és emberi erőforrások biztosítása; |
|
vii. |
a létesítmény környezeti teljesítményét esetlegesen befolyásoló munkakörrel rendelkező személyzet szakértelmének és tudatosságának biztosítása (pl. tájékoztatás és képzés révén); |
|
viii. |
belső és külső kommunikáció; |
|
ix. |
a munkavállalók jó környezetgazdálkodási gyakorlatokban való részvételének előmozdítása; |
|
x. |
a jelentős környezeti hatással járó tevékenységek ellenőrzésére szolgáló irányítási kézikönyv és írásbeli eljárások, valamint a vonatkozó nyilvántartások létrehozása és vezetése; |
|
xi. |
hatékony műveleti tervezés és folyamatellenőrzés; |
|
xii. |
megfelelő karbantartási programok végrehajtása; |
|
xiii. |
veszélyhelyzeti felkészültségi és intézkedési tervek, beleértve a veszélyhelyzetek megelőzését és/vagy káros (környezeti) hatásainak enyhítését is; |
|
xiv. |
(új) létesítmény vagy egy létesítmény részének (újra)tervezése során az annak teljes élettartama alatt várható környezeti hatások figyelembevétele, beleértve az építést, a karbantartást, az üzemeltetést és a leszerelést is; |
|
xv. |
nyomonkövetési és mérési program végrehajtása; ezzel kapcsolatban az ipari kibocsátásokról szóló irányelv hatálya alá tartozó létesítményekből származó, levegőbe és vízbe történő kibocsátások monitoringjáról szóló referenciajelentésben található információ; |
|
xvi. |
ágazati összehasonlító teljesítményértékelés rendszeres alkalmazása; |
|
xvii. |
időszakos független belső ellenőrzés (amennyiben megvalósítható), vagy időszakos független külső ellenőrzés a környezeti teljesítmény értékelése, valamint annak meghatározása érdekében, hogy megfelel-e az EMS a tervezett intézkedéseknek, illetve megfelelően vezették-e be és tartják-e fenn; |
|
xviii. |
a meg nem felelések okainak értékelése, a hozott korrekciós intézkedések végrehajtása, a korrekciós intézkedések hatékonyságának vizsgálata, valamint annak meghatározása, hogy léteznek-e vagy előfordulhatnak-e hasonló meg nem felelések; |
|
xix. |
időszakos felsővezetői felülvizsgálat az EMS, illetve annak folyamatos alkalmassága, megfelelősége és hatékonysága tekintetében; |
|
xx. |
a tisztább technológiák fejlesztésének nyomon követése és figyelembevétele. |
Kifejezetten a vegyipari ágazat esetében a BAT szerint a környezetközpontú irányítási rendszernek rendelkeznie kell a következő jellemzőkkel is:
|
xxi. |
a levegőbe történő irányított és diffúz kibocsátások kimutatása (lásd: BAT 2); |
|
xxii. |
a normál üzemi feltételektől eltérő feltételekre vonatkozó irányítási terv a levegőbe történő kibocsátások tekintetében (lásd: BAT 3); |
|
xxiii. |
integrált hulladékgáz-tisztítási és -kezelési stratégia a levegőbe történő irányított kibocsátásokra vonatkozóan (lásd: BAT 4); |
|
xxiv. |
a levegőbe történő diffúz VOC-kibocsátásokra vonatkozó irányítási rendszer (lásd: BAT 19); |
|
xxv. |
vegyianyag-kezelő rendszer, amely tartalmazza a folyamat(ok)ban használt veszélyes anyagok és különös aggodalomra okot adó anyagok jegyzékét; az e jegyzékben felsorolt anyagok helyettesítésének lehetőségét – a nyersanyagoktól eltérő anyagokra összpontosítva – rendszeres időközönként (pl. évente) elemzik annak érdekében, hogy azonosítsák a környezeti hatások nélküli vagy kisebb környezeti hatással járó lehetséges új, rendelkezésre álló és biztonságosabb alternatívákat. |
Megjegyzés
Az 1221/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (6) létrehozza az uniós környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszert (EMAS), amely egy ennek a BAT-nak megfelelő EMS-rendszer.
Alkalmazhatóság
Az EMS részletessége és formalizálásának mértéke általában a létesítmény jellegével, méretével és összetettségével, valamint a lehetséges környezeti hatások körével függ össze.
BAT 2. A levegőbe történő kibocsátások csökkentésének elősegítése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika a környezetközpontú irányítási rendszer (lásd: BAT 1) részeként egy, a levegőbe történő irányított és diffúz kibocsátásokról vezetett kimutatás létrehozása, fenntartása és (többek között jelentős változás bekövetkezte esetén) rendszeres felülvizsgálata, amely magában foglalja a következő elemek mindegyikét:
|
i. |
az észszerűen lehetséges legátfogóbb információk a vegyipari gyártási folyamat(ok)ról, beleértve a következőket:
|
|
ii. |
az észszerűen lehetséges legátfogóbb információk a levegőbe történő irányított kibocsátásokról, beleértve a következőket:
|
|
iii. |
az észszerűen lehetséges legátfogóbb információk a levegőbe történő diffúz kibocsátásokról, beleértve a következőket:
|
A diffúz kibocsátásokra vonatkozó megjegyzés
A levegőbe történő diffúz kibocsátásokra vonatkozó információk különösen fontosak a nagy mennyiségű szerves anyagot vagy keveréket felhasználó tevékenységek esetében (pl. gyógyszergyártás, nagy mennyiségű szerves vegyi anyag vagy polimerek előállítása).
A fugitív kibocsátásra vonatkozó információk minden olyan kibocsátó forrásra kiterjednek, amelyek 293,15 K hőmérsékleten 0,3 kPa-nál nagyobb gőznyomású szerves anyagokkal érintkeznek.
A kimutatásból kizárhatók a kis átmérőjű (pl. 12,7 mm-nél, azaz 0,5 hüvelyknél kisebb) csövekhez csatlakoztatott fugitív kibocsátási források.
A kimutatásból kizárhatók a légköri nyomásnál alacsonyabb nyomás alatt működő berendezések.
Alkalmazhatóság
A kimutatás részletessége és formalizálásának mértéke általában a létesítmény jellegével, méretével és összetettségével, valamint a lehetséges környezeti hatások körével függ össze.
1.1.2. A normál üzemi feltételektől eltérő feltételek (OTNOC)
BAT 3. Az OTNOC előfordulási gyakoriságának és az OTNOC során bekövetkező, levegőbe történő kibocsátásoknak a csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika egy kockázatalapú OTNOC intézkedési terv kidolgozása és bevezetése a környezetközpontú irányítási rendszer (lásd: BAT 1) keretében, amely magában foglalja az összes alábbi jellemzőt:
|
i. |
a normál üzemi feltételektől eltérő lehetséges feltételek (pl. a levegőbe történő irányított kibocsátás szabályozása szempontjából kritikus berendezések vagy a balesetek megelőzése vagy az esetlegesen levegőbe történő kibocsátáshoz vezető váratlan események megelőzése szempontjából kritikus berendezések (a továbbiakban: kritikus berendezések) meghibásodása), ezek kiváltó okainak és lehetséges következményeinek azonosítása; |
|
ii. |
a kritikus berendezések megfelelő kialakítása (pl. berendezések modularitása és szegmensekre osztása, tartalékrendszerek, olyan technikák, amelyekkel megelőzhető, hogy az indítás és leállítás során ki kelljen kerülni a hulladékgázkezelést, nagy tömítettségű berendezések stb.); |
|
iii. |
a kritikus berendezésekre (lásd: BAT 1, xii. pont) vonatkozó megelőző karbantartási terv kidolgozása és végrehajtása; |
|
iv. |
a normál üzemi feltételektől eltérő lehetséges feltételek fennállása alatt bekövetkező kibocsátások és a kapcsolódó körülmények nyomon követése (azaz becslése vagy – amennyiben lehetséges – mérése) és rögzítése; |
|
v. |
a normál üzemi feltételektől eltérő feltételek (OTNOC) fennállása alatt bekövetkező kibocsátások időszakos értékelése (pl. az események gyakorisága, időtartama, a iv. pontban rögzítettek szerinti kibocsátott szennyező anyagok mennyisége), valamint szükség esetén korrekciós intézkedések végrehajtása; |
|
vi. |
az i. pont szerint azonosított, a normál üzemi feltételektől eltérő lehetséges feltételek jegyzékének rendszeres felülvizsgálata és aktualizálása az v. pontban említett időszakos értékelést követően; |
|
vii. |
a tartalékrendszerek rendszeres tesztelése. |
1.1.3. Levegőbe történő irányított kibocsátások
1.1.3.1. Általános technikák
BAT 4. A levegőbe történő irányított kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika egy integrált hulladékgáz-tisztítási és -kezelési stratégia alkalmazása, amely prioritási sorrendben tartalmaz folyamatintegrált visszanyerési és kibocsátáscsökkentési technikákat.
Leírás
Az integrált hulladékgáz-tisztítási és -kezelési stratégia a BAT 2 szerinti kimutatáson alapul. Figyelembe veszi az olyan tényezőket, mint az üvegházhatásúgáz-kibocsátás, valamint a különböző technikák alkalmazásához kapcsolódó energia-, víz- és anyagfogyasztás vagy -újrafelhasználás.
BAT 5. Az anyagok visszanyerésének és a levegőbe történő irányított kibocsátások csökkentésének megkönnyítése, valamint az energiahatékonyság növelése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika a hasonló jellemzőkkel rendelkező hulladékgázáramok kombinálása, ezáltal minimálisra csökkentve a kibocsátási pontok számát.
Leírás
A hasonló jellemzőkkel rendelkező hulladékgázok kombinált kezelése hatékonyabb és eredményesebb kezelést biztosít, mint az egyes hulladékgázáramok külön kezelése. A hulladékgázok kombinálásakor figyelembe kell venni az üzembiztonságot (pl. az alsó/felső robbanási határértékhez közeli koncentrációk elkerülése), valamint a műszaki (pl. az egyes hulladékgázáramok kompatibilitása, az érintett anyagok koncentrációja), a környezeti (pl. az anyagok visszanyerésének maximalizálása vagy a szennyező anyagok csökkentése) és a gazdasági tényezőket (pl. a különböző termelési egységek közötti távolság).
Ügyelni kell arra, hogy a hulladékgázok kombinálása ne vezessen a kibocsátások hígításához.
BAT 6. A levegőbe történő irányított kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika annak biztosítása, hogy a hulladékgáz-kezelő rendszereket megfelelő módon alakítsák ki (pl. figyelembe véve a maximális térfogatáramot és a szennyező anyagok koncentrációját), a tervezett tartományokon belül üzemeltessék és karbantartsák (megelőző, korrekciós, rendszeres és nem tervezett karbantartás révén), ezáltal biztosítva a berendezés optimális rendelkezésre állását, hatékonyságát és eredményességét.
1.1.3.2. Nyomon követés
BAT 7. Az elérhető legjobb technika az előkezelésre és/vagy végső kezelésre küldött hulladékgázáramok fő folyamatparamétereinek (pl. hulladékgázáram és hőmérséklet) folyamatos nyomon követése.
BAT 8. Az elérhető legjobb technika a levegőbe történő irányított kibocsátások EN-szabványoknak megfelelő nyomon követése legalább az alábbi gyakorisággal. Amennyiben nem áll rendelkezésre EN-szabvány, az alkalmazandó BAT olyan ISO-, nemzeti vagy egyéb nemzetközi szabványok használata, amelyek tudományos szempontból egyenértékű minőségben biztosítják az adatszolgáltatást.
|
Anyag/paraméter (7) |
Eljárás(ok)/forrás(ok) |
Kibocsátási pontok |
Szabvány(ok) (8) |
Minimális nyomonkövetési gyakoriság |
A nyomon követés az alábbiakhoz kapcsolódik |
|
Ammónia (NH3) |
SCR/SNCR használata |
Minden kémény |
EN 21877 |
BAT 17 |
|
|
Minden egyéb eljárás/forrás |
BAT 18 |
||||
|
Benzol |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
1,3-butadién |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Szén-monoxid (CO) |
Hőkezelés |
Minden olyan kémény, amelynek CO-tömegárama ≥ 2 kg/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos |
BAT 16 |
|
Minden olyan kémény, amelynek CO-tömegárama < 2 kg/h |
EN 15058 |
||||
|
Technológiai kemencék/fűtőberendezések |
Minden olyan kémény, amelynek CO-tömegárama ≥ 2 kg/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos (12) |
BAT 36 |
|
|
Minden olyan kémény, amelynek CO-tömegárama < 2 kg/h |
EN 15058 |
||||
|
Minden egyéb eljárás/forrás |
Minden olyan kémény, amelynek CO-tömegárama ≥ 2 kg/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos |
BAT 18 |
|
|
Minden olyan kémény, amelynek CO-tömegárama < 2 kg/h |
EN 15058 |
||||
|
Metil-klorid |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Az e táblázatban máshol szereplő CMR anyagoktól eltérő CMR anyagok (18) |
Minden egyéb eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Diklór-metán |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Por |
Minden eljárás/forrás |
Minden olyan kémény, amelynek por tömegárama ≥ 3 kg/h |
Általános EN-szabványok (11), EN 13284-1 és EN 13284-2 |
Folyamatos (14) |
BAT 14 |
|
Minden olyan kémény, amelynek por tömegárama < 3 kg/h |
EN 13284-1 |
||||
|
Elemi klór (Cl2) |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
BAT 18 |
|
|
Diklór-etilén (EDC) |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Etilén-oxid |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Formaldehid |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
EN-szabvány kidolgozás alatt |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Gáz-halmazállapotú kloridok |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
EN 1911 |
BAT 18 |
|
|
Gáz-halmazállapotú fluoridok |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
BAT 18 |
|
|
Hidrogén-cianid (HCN) |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
BAT 18 |
|
|
Ólom és vegyületei |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
EN 14385 |
BAT 14 |
|
|
Nikkel és vegyületei |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
EN 14385 |
BAT 14 |
|
|
Dinitrogén-oxid (N2O) |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
EN ISO 21258 |
– |
|
|
Nitrogén-oxidok (NOX) |
Hőkezelés |
Minden olyan kémény, amelynek NOX-tömegárama ≥ 2,5 kg/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos |
BAT 16 |
|
Minden olyan kémény, amelynek NOX-tömegárama < 2,5 kg/h |
EN 14792 |
||||
|
Technológiai kemencék/fűtőberendezések |
Minden olyan kémény, amelynek NOX-tömegárama ≥ 2,5 kg/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos (12) |
BAT 36 |
|
|
Minden olyan kémény, amelynek NOX-tömegárama < 2,5 kg/h |
EN 14792 |
||||
|
Minden egyéb eljárás/forrás |
Minden olyan kémény, amelynek NOX-tömegárama ≥ 2,5 kg/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos |
BAT 18 |
|
|
Minden olyan kémény, amelynek NOX-tömegárama < 2,5 kg/h |
EN 14792 |
||||
|
PCDD/F |
Hőkezelés |
Minden kémény |
EN 1948-1, EN 1948-2, EN 1948-3 |
BAT 12 |
|
|
PM2,5 és PM10 |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
EN ISO 23210 |
BAT 14 |
|
|
Propilén-oxid |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Kén-dioxid (SO2) |
Hőkezelés |
Minden olyan kémény, amelynek SO2-tömegárama ≥ 2,5 kg/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos |
BAT 16 |
|
Minden olyan kémény, amelynek SO2-tömegárama < 2,5 kg/h |
EN 14791 |
||||
|
Technológiai kemencék/fűtőberendezések |
Minden olyan kémény, amelynek SO2-tömegárama ≥ 2,5 kg/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos (12) |
BAT 18, BAT 36 |
|
|
Minden olyan kémény, amelynek SO2-tömegárama < 2,5 kg/h |
EN 14791 |
||||
|
Minden egyéb eljárás/forrás |
Minden olyan kémény, amelynek SO2-tömegárama ≥ 2,5 kg/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos |
BAT 18 |
|
|
Minden olyan kémény, amelynek SO2-tömegárama < 2,5 kg/h |
EN 14791 |
||||
|
Tetraklór-metán |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Toluol |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Triklór-metán |
Minden eljárás/forrás |
Minden kémény |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
6 havonta egyszer (9) |
BAT 11 |
|
Összes illékony szerves vegyület (TVOC) |
Poliolefinek gyártása (16) |
Minden olyan kémény, amelynek TVOC-tömegárama ≥ 2 kg C/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos |
BAT 11, BAT 25 |
|
Minden olyan kémény, amelynek TVOC-tömegárama < 2 kg C/h |
EN 12619 |
||||
|
Szintetikus gumik gyártása (17) |
Minden olyan kémény, amelynek TVOC-tömegárama ≥ 2 kg C/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos |
BAT 11, BAT 32 |
|
|
Minden olyan kémény, amelynek TVOC-tömegárama < 2 kg C/h |
EN 12619 |
||||
|
Minden egyéb eljárás/forrás |
Minden olyan kémény, amelynek TVOC-tömegárama ≥ 2 kg C/h |
Általános EN-szabványok (11) |
Folyamatos |
BAT 11 |
|
|
Minden olyan kémény, amelynek TVOC-tömegárama < 2 kg C/h |
EN 12619 |
1.1.3.3. Szerves vegyületek
BAT 9. Az erőforrás-hatékonyság növelése és a végső hulladékgáz-kezelőbe kerülő szerves vegyületek tömegáramának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika a szerves vegyületeknek a technológiai véggázokból történő visszanyerése és újrafelhasználása az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazásával.
|
Technika |
Leírás |
|
|
a) |
Abszorpció (regeneratív) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
|
b) |
Adszorpció (regeneratív) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
|
c) |
Kondenzáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Alkalmazhatóság
A visszanyerés korlátozott lehet, ha az energiaigény a technológiai véggáz(ok)ban lévő érintett vegyület(ek) alacsony koncentrációja miatt túl magas. Az újrafelhasználás a termékminőséggel kapcsolatos előírások miatt korlátozott lehet.
BAT 10. Az energiahatékonyság növelése és a végső hulladékgáz-kezelésre küldött szerves vegyületek tömegáramának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika a megfelelő fűtőértékű technológiai véggázok olyan égetőegységbe történő küldése, amely – amennyiben az műszakilag lehetséges – hővisszanyeréssel van kombinálva. A BAT 9 elsőbbséget élvez a technológiai véggázok égetőegységbe küldésével szemben.
Leírás
A magas fűtőértékű technológiai véggázokat égetőegységben (gázmotorban, kazánban, technológiai fűtőberendezésben vagy kemencében) tüzelőanyagként elégetik, és a hőt gőzként vagy villamosenergia-termelés céljából, illetve a folyamat hőellátása céljából visszanyerik.
Az alacsony VOC-koncentrációjú (pl. < 1 g/Nm3) technológiai véggázok esetében adszorpcióval (forgó vagy fix ágy, aktív szénnel vagy zeolitokkal) töménységet növelő előkezelő lépések alkalmazhatók a technológiai véggázok fűtőértékének növelése érdekében.
Használhatók jellemzően zeolitokból álló molekuláris sziták (molekulasziták), hogy csökkentsék a technológiai véggázokon belüli VOC-koncentrációk nagy ingadozásait (pl. koncentrációs csúcsok).
Alkalmazhatóság
Szennyező anyagok jelenléte vagy biztonsági megfontolások miatt a technológiai véggázok égetőegységbe küldése korlátozott lehet.
BAT 11. A szerves vegyületek levegőbe történő irányított kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó BAT az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.
|
Technika |
Leírás |
Alkalmazhatóság |
|
|
a) |
Adszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
b) |
Abszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
c) |
Katalitikus oxidáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Az alkalmazhatóságot korlátozhatja a katalizátormérgek hulladékgázokban való jelenléte |
|
d) |
Kondenzáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
e) |
Termikus oxidáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Meglévő üzemek esetében a rekuperatív és regeneratív termikus oxidáció alkalmazhatóságát a kialakítás és/vagy működési korlátok korlátozhatják. Az alkalmazhatóság korlátozott lehet, ha az energiaigény a technológiai véggázokban lévő érintett vegyület(ek) alacsony koncentrációja miatt túl magas |
|
f) |
Biotechnológiai eljárások |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Csak biológiailag lebontható vegyületek kezelésére alkalmazható |
1.1. táblázat
A szerves vegyületek levegőbe történő irányított kibocsátására vonatkozó BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek)
|
Anyag/paraméter |
BAT-AEL (mg/Nm3) (napi átlag vagy a mintavételi időszak alatti átlag) (19) |
|
Összes illékony szerves vegyület (TVOC) |
|
|
CMR 1A vagy 1B besorolású VOC összesen |
< 1 –5 (24) |
|
CMR 2 besorolású VOC összesen |
< 1 –10 (25) |
|
Benzol |
< 0,5 –1 (26) |
|
1,3-butadién |
< 0,5 –1 (26) |
|
Etilén-diklorid |
< 0,5 –1 (26) |
|
Etilén-oxid |
< 0,5 –1 (26) |
|
Propilén-oxid |
< 0,5 –1 (26) |
|
Formaldehid |
1 –5 (26) |
|
Metil-klorid |
|
|
Diklór-metán |
|
|
Tetraklór-metán |
|
|
Toluol |
|
|
Triklór-metán |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 8.
BAT 12. A klórt és/vagy klórozott vegyületeket tartalmazó hulladékgázok hőkezeléséből származó PCDD/F levegőbe történő irányított kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika az alábbi a) és b) technika, valamint a c)–e) technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.
|
Technika |
Leírás |
Alkalmazhatóság |
|
|
Kifejezetten a PCDD/F-kibocsátás csökkentését célzó technikák |
|||
|
a) |
Optimalizált katalitikus vagy termikus oxidáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
b) |
A hulladékgáz gyorshűtése |
A hulladékgázok 400 °C feletti hőmérsékletről 250 °C alá történő gyorshűtése a PCDD/F újbóli szintézisének megelőzése érdekében |
Általánosan alkalmazható |
|
c) |
Adszorpció aktív szén alkalmazásával |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
d) |
Abszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
Egyéb, elsősorban nem a PCDD/F-kibocsátások csökkentésére használt technikák |
|||
|
e) |
Szelektív katalitikus redukció (SCR) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt Amennyiben az NOX mennyiségének csökkentésére SCR-t alkalmaznak, az SCR rendszer megfelelő katalizátorfelülete a PCDD/F kibocsátásának részleges csökkentéséről is gondoskodik |
A meglévő üzemekre való alkalmazhatóságot korlátozhatja a helyigény és/vagy a katalizátormérgek hulladékgázokban való jelenléte |
1.2. táblázat
A BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szint (BAT-AEL) klórt és/vagy klórozott vegyületeket tartalmazó hulladékgázok hőkezeléséből származó PCDD/F levegőbe történő irányított kibocsátásai esetében
|
Anyag/paraméter |
BAT-AEL (ng I-TEQ/Nm3) (a mintavételi időszak átlaga) |
|
PCDD/F |
< 0,01 –0,05 |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 8.
1.1.3.4. Por (azon belül PM10 és PM2,5), valamint részecskéhez kötött fémek
BAT 13. Az erőforrás-hatékonyság növelése és a végső hulladékgáz-kezelőbe kerülő por és részecskéhez kötött fémek tömegáramának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika az anyagoknak a technológiai véggázokból történő visszanyerése és újrafelhasználása az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazásával.
|
Technika |
Leírás |
|
|
a) |
Ciklon |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
|
b) |
Szövetbetétes szűrő |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
|
c) |
Abszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Alkalmazhatóság
A visszanyerés korlátozott lehet, ha a portisztításhoz vagy -mentesítéshez szükséges energiaigény túl magas. Az újrafelhasználás a termékminőséggel kapcsolatos előírások miatt korlátozott lehet.
BAT 14. A por és a részecskéhez kötött fémek levegőbe történő irányított kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó BAT az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.
|
Technika |
Leírás |
Alkalmazhatóság |
|
|
a) |
HEPA-szűrő |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Az alkalmazhatóság korlátozott lehet a ragadós por esetében, vagy ha a hulladékgázok hőmérséklete a harmatpont alatt van |
|
b) |
Abszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
c) |
Szövetbetétes szűrő |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Az alkalmazhatóság korlátozott lehet a ragadós por esetében, vagy ha a hulladékgázok hőmérséklete a harmatpont alatt van |
|
d) |
Nagy hatékonyságú légszűrő |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
e) |
Ciklon |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
f) |
Elektrosztatikus porleválasztó |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
1.3. táblázat
A por, ólom és nikkel levegőbe történő irányított kibocsátására vonatkozó BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek)
|
Anyag/paraméter |
BAT-AEL (mg/Nm3) (napi átlag vagy a mintavételi időszak alatti átlag) |
|
Por |
|
|
Ólom és vegyületei (Pb) |
< 0,01 –0,1 (34) |
|
Nikkel és vegyületei (Ni) |
< 0,02 –0,1 (35) |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 8.
1.1.3.5. Szervetlen vegyületek
BAT 15. Az erőforrás-hatékonyság növelése és a végső hulladékgáz-kezelőbe kerülő szervetlen vegyületek tömegáramának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika a szervetlen vegyületeknek a technológiai véggázokból, abszorpció alkalmazásával történő visszanyerése és újrafelhasználása.
Leírás
Lásd az 1.4.1. szakaszt.
Alkalmazhatóság
A visszanyerés korlátozott lehet, ha az energiaigény a technológiai véggáz(ok)ban lévő érintett vegyület(ek) alacsony koncentrációja miatt túl magas. Az újrafelhasználás a termékminőséggel kapcsolatos előírások miatt korlátozott lehet.
BAT 16. A hőkezelésből származó CO, NOX és SOX levegőbe történő irányított kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó BAT a c) technika és az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.
|
Technika |
Leírás |
Megcélzott főbb szervetlen vegyületek |
Alkalmazhatóság |
|
|
a) |
A tüzelőanyag megválasztása |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NOX, SOX |
Általánosan alkalmazható |
|
b) |
Alacsony NOX-kibocsátású égő |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NOX |
Meglévő üzemek esetében az alkalmazhatóságot a kialakítás és/vagy működési korlátok korlátozhatják |
|
c) |
A katalitikus vagy termikus oxidáció optimalizálása |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
CO, NOX |
Általánosan alkalmazható |
|
d) |
A magas szinteket elérő NOX-prekurzorok kivonása |
A magas szinteket elérő NOX-prekurzorok termikus vagy katalitikus oxidáció előtt – például abszorpció, adszorpció vagy kondenzáció útján – történő kivonása (lehetőség szerint újrafelhasználás céljára) |
NOX |
Általánosan alkalmazható |
|
e) |
Abszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
SOX |
Általánosan alkalmazható |
|
f) |
Szelektív katalitikus redukció (SCR) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NOX |
A meglévő üzemek esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye |
|
g) |
Szelektív nem katalitikus redukció (SNCR) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NOX |
A meglévő üzemek esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a reakcióhoz szükséges tartózkodási idő |
1.4. táblázat
A BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek) az NOX levegőbe történő irányított kibocsátásai esetében és a hőkezelésből származó CO levegőbe történő irányított kibocsátására vonatkozó indikatív kibocsátási szintek
|
Anyag/paraméter |
BAT-AEL (mg/Nm3) (napi átlag vagy a mintavételi időszak alatti átlag) |
|
Katalitikus oxidációból származó nitrogén-oxidok (NOX) |
5 –30 (36) |
|
Termikus oxidációból származó nitrogén-oxidok (NOX) |
5 –130 (37) |
|
Szén-monoxid (CO) |
Nincs BAT-AEL (38) |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 8.
Az SO2 levegőbe történő irányított kibocsátására vonatkozó BAT-AEL értékeket az 1.6. táblázat tartalmazza.
BAT 17. Az NOX-kibocsátás csökkentése céljából alkalmazott szelektív katalitikus redukció (SCR) vagy szelektív nem katalitikus redukció (SNCR) használatából származó ammónia levegőbe történő irányított kibocsátásának (ammóniaszökés) csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika az SCR vagy SNCR kialakításának és/vagy működésének optimalizálása (pl. a reagens és az NOX optimalizált aránya, a reagens homogén eloszlása és a reagenscseppek optimális mérete).
1.5. táblázat
A BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szint (BAT-AEL) az SCR vagy SNCR használatából származó ammónia levegőbe történő irányított kibocsátására vonatkozóan (ammóniaszökés)
|
Anyag/paraméter |
BAT-AEL (mg/Nm3) (a mintavételi időszak átlaga) |
|
SCR-ből/SNCR-ből származó ammónia (NH3) |
< 0,5 –8 (39) |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 8.
BAT 18. A szelektív katalitikus redukció (SCR) vagy szelektív nem katalitikus redukció (SNCR) NOX-kibocsátás csökkentésére szolgáló használatától, a hőkezelés alkalmazásából származó CO, NOX és SOX levegőbe történő irányított kibocsátásától, valamint a technológiai kemencékből/fűtőberendezésekből származó NOX levegőbe történő irányított kibocsátásától eltérő szervetlen vegyületek levegőbe történő irányított kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.
|
Technika |
Leírás |
Megcélzott főbb szervetlen vegyületek |
Alkalmazhatóság |
|
|
Kifejezetten a szervetlen vegyületek levegőbe történő kibocsátásának csökkentésére szolgáló technikák |
||||
|
a) |
Abszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Cl2, HCl, HCN, HF, NH3, NOX, SOX |
Általánosan alkalmazható |
|
b) |
Adszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt. A szervetlen anyagok eltávolítására gyakran porcsökkentési technikával kombinálva alkalmazzák a technikát (lásd: BAT 14) |
HCl, HF, NH3, SOX |
Általánosan alkalmazható |
|
c) |
Szelektív katalitikus redukció (SCR) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NOX |
A meglévő üzemek esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye |
|
d) |
Szelektív nem katalitikus redukció (SNCR) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NOX |
A meglévő üzemek esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a reakcióhoz szükséges tartózkodási idő |
|
Egyéb, elsősorban nem a szervetlen vegyületek levegőbe történő kibocsátásának csökkentésére használt technikák |
||||
|
e) |
Katalitikus oxidáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NH3 |
Az alkalmazhatóságot korlátozhatja a katalizátormérgek hulladékgázokban való jelenléte |
|
f) |
Termikus oxidáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NH3, HCN |
Meglévő üzemek esetében a rekuperatív és regeneratív termikus oxidáció alkalmazhatóságát a kialakítás és/vagy működési korlátok korlátozhatják. Az alkalmazhatóság korlátozott lehet, ha az energiaigény a technológiai véggázokban lévő érintett vegyület(ek) alacsony koncentrációja miatt túl magas |
1.6. táblázat
A szervetlen vegyületek levegőbe történő irányított kibocsátására vonatkozó BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek)
|
Anyag/paraméter |
BAT-AEL (mg/Nm3) (napi átlag vagy a mintavételi időszak alatti átlag) |
|
Ammónia (NH3) |
|
|
Elemi klór (Cl2) |
|
|
Gáz-halmazállapotú fluoridok, HF-ban kifejezve |
≤ 1 (43) |
|
Hidrogén-cianid (HCN) |
< 0,1 –1 (43) |
|
Gáz-halmazállapotú kloridok HCl-ban kifejezve |
1 –10 (45) |
|
Nitrogén-oxidok (NOX) |
|
|
Kén-oxidok (SO2) |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 8.
1.1.4. Levegőbe történő diffúz VOC-kibocsátás
1.1.4.1. A diffúz VOC-kibocsátásokra vonatkozó irányítási rendszer
BAT 19. A légkörbe történő diffúz VOC-kibocsátások megelőzése vagy – amennyiben ez nem kivitelezhető – csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika a diffúz VOC-kibocsátásokra vonatkozó irányítási rendszer kidolgozása és végrehajtása a környezetirányítási rendszer részeként (lásd: BAT 1), amely az alábbi elemek mindegyikét magában foglalja:
|
i. |
A diffúz VOC-kibocsátások éves mennyiségének becslése (lásd: BAT 20). |
|
ii. |
Az oldószerek használatából származó diffúz VOC-kibocsátás nyomon követése adott esetben oldószer-anyagmérleg összeállításával (lásd: BAT 21). |
|
iii. |
A fugitív VOC-kibocsátásokra vonatkozó szivárgásészlelő és -javító (LDAR) program létrehozása és végrehajtása. Az LDAR-program jellemzően 1–5 évig tart, a létesítmény jellegétől, méretétől és összetettségétől függően (az 5 év a nagy számú kibocsátó forrással rendelkező nagy létesítményeknek felelhet meg). Az LDAR-program tartalmazza az alábbi elemek mindegyikét:
|
|
iv. |
A nem fugitív VOC-kibocsátások észlelésére és csökkentésére irányuló program létrehozása és végrehajtása, amely a következő elemek mindegyikét tartalmazza:
|
|
v. |
A BAT 2 szerinti kimutatásban azonosított diffúz VOC-kibocsátó források adatbázisának létrehozása és fenntartása a következők nyilvántartására:
|
|
vi. |
Az LDAR-program időszakos felülvizsgálata és aktualizálása. Ez a következőket foglalhatja magában:
|
|
vii. |
A nem fugitív VOC-kibocsátásokra vonatkozó felderítési és csökkentési program felülvizsgálata és aktualizálása. Ez a következőket foglalhatja magában:
|
Alkalmazhatóság
A iii., iv., vi. és vii. pontok csak olyan diffúz VOC-kibocsátó forrásokra vonatkoznak, amelyek esetében a BAT 22 szerinti nyomon követés alkalmazandó.
A diffúz VOC-kibocsátások irányítási rendszerének részletessége az üzem jellegével, méretével és összetettségével, valamint lehetséges környezeti hatásainak körével függ össze.
1.1.4.2. Nyomon követés
BAT 20. Elérhető legjobb technika a levegőbe történő fugitív és nem fugitív VOC-kibocsátások külön-külön történő, legalább évente egyszeri megbecslése az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazásával, valamint e becslés bizonytalanságának meghatározása. A becslés különbséget tesz a CMR 1A vagy 1B besorolású illékony szerves vegyületek és azon illékony szerves vegyületek között, amelyek nem CMR 1A vagy 1B besorolásúak.
Megjegyzés
A levegőbe történő diffúz VOC-kibocsátások becslése figyelembe veszi a BAT 21 és/vagy a BAT 22 szerint elvégzett nyomon követés eredményeit.
A becslés céljából az irányított kibocsátások akkor számíthatók nem fugitív kibocsátásnak, ha a hulladékgázáram eredendő jellemzői (pl. alacsony sebességek, a térfogatáram és a koncentráció változékonysága) nem teszik lehetővé a BAT 8 szerinti pontos mérést.
A becslés bizonytalanságának fő forrásait meghatározzák, és korrekciós intézkedéseket hajtanak végre a bizonytalanság csökkentése érdekében.
|
Technika |
Leírás |
A kibocsátások típusa |
||||||
|
a) |
Kibocsátási tényezők alkalmazása |
Lásd az 1.4.2. szakaszt |
Fugitív és/vagy nem fugitív |
|||||
|
b) |
Anyagmérleg használata |
Becslés az üzembe/termelőegységbe belépő és onnan kilépő anyagok tömegének különbsége alapján, figyelembe véve az anyag üzemen/termelőegységen belüli keletkezését és megsemmisítését. Az anyagmérleg állhat a termék VOC-koncentrációjának méréséből is (pl. nyersanyag vagy oldószer) |
||||||
|
c) |
Termodinamikai modellek használata |
Becslés a berendezésekre (pl. tartályokra) vagy a gyártási folyamat egyes lépéseire alkalmazott termodinamikai főtételek felhasználásával. A modellhez általában a következő adatokat használják bemeneti adatként:
|
||||||
BAT 21. Az elérhető legjobb technika az oldószerek használatából eredő diffúz VOC-kibocsátások nyomon követése oly módon, hogy legalább évente egyszer összeállítják az üzembe bevitt és onnan kikerülő oldószerek anyagmérlegét a 2010/75/EU irányelv VII. mellékletének 7. részében meghatározottak szerint, és az alábbi technikák mindegyikének alkalmazásával minimálisra csökkentik az oldószer anyagmérlegére vonatkozó adatok bizonytalanságát.
|
Technika |
Leírás |
|||||||||
|
a) |
A releváns oldószerbevitel és -kibocsátás teljeskörű azonosítása és mennyiségi meghatározása, beleértve a kapcsolódó bizonytalanságot is |
Ez a következőket foglalja magában:
|
||||||||
|
b) |
Oldószer-nyomon követő rendszer bevezetése |
Az oldószer-nyomon követő rendszer célja a felhasznált és fel nem használt oldószermennyiségek ellenőrzés alatt tartása (pl. a felviteli területről visszatárolt, fel nem használt mennyiségek lemérésével) |
||||||||
|
c) |
Az oldószer anyagmérlegére vonatkozó adatok bizonytalanságát esetlegesen befolyásoló változások nyomon követése |
Minden olyan változást fel kell jegyezni, amely befolyásolhatja az oldószer anyagmérlegére vonatkozó adatok bizonytalanságát, mint például:
|
||||||||
Alkalmazhatóság
Ez a BAT nem alkalmazható a poliolefinek, PVC vagy szintetikus gumik gyártására.
Ez a BAT nem alkalmazható olyan üzemekre, amelyek teljes éves oldószerfogyasztása nem éri el az 50 tonnát. Az oldószer-anyagmérleg részletessége arányos az üzem jellegével, méretével, összetettségével és lehetséges környezeti hatásainak körével, valamint a felhasznált oldószerek típusával és mennyiségével.
BAT 22. Az elérhető legjobb technika a levegőbe történő diffúz VOC-kibocsátások EN-szabványoknak megfelelő nyomon követése legalább az alábbi gyakorisággal. Amennyiben nem áll rendelkezésre EN-szabvány, az alkalmazandó BAT olyan ISO-, nemzeti vagy egyéb nemzetközi szabványok használata, amelyek tudományos szempontból egyenértékű minőségben biztosítják az adatszolgáltatást.
|
A VOC típusa |
Szabvány(ok) |
Minimális nyomonkövetési gyakoriság |
|
|
Fugitív kibocsátások forrásai |
CMR 1A vagy 1B besorolású VOC |
EN 15446 (58) |
|
|
Nem CMR 1A vagy 1B besorolású VOC |
Az egyes LDAR-programok által lefedett időszak alatt egyszer (lásd a BAT 19 iii. pontját) (56) |
||
|
Nem fugitív kibocsátások forrásai |
CMR 1A vagy 1B besorolású VOC |
EN 17628 |
Évente egyszer |
|
Nem CMR 1A vagy 1B besorolású VOC |
Évente egyszer (57) |
Megjegyzés
Az optikai gázérzékelés (OGI) hasznos kiegészítő technika az EN 15446 módszer (szippantás, „sniffing”) mellett a fugitív VOC-kibocsátások forrásainak azonosítására és különösen fontos a nem hozzáférhető források esetében (lásd az 1.4.2. szakaszt). Ezt a technikát az EN 17628 szabvány írja le.
Nem fugitív kibocsátások esetében a méréseket termodinamikai modellek alkalmazásával is ki lehet egészíteni.
Ahol nagy mennyiségű (pl. 80 tonna/év feletti) illékony szerves vegyületet használnak/fogyasztanak, hasznos kiegészítő technika az üzemből származó VOC-kibocsátások számszerűsítése nyomjelző korrelációval (TC) vagy optikai abszorpción alapuló technikákkal, például differenciálabszorpciós fényérzékeléssel és távméréssel (DIAL) vagy szolárokkultációs fluxusméréssel (SOF) (lásd az 1.4.2. szakaszt). Ezeket a technikákat az EN 17628 szabvány írja le.
Alkalmazhatóság
A BAT 22 csak akkor alkalmazandó, ha az üzemből származó diffúz VOC-kibocsátásoknak a BAT 20 szerint becsült éves mennyisége meghaladja a következőket:
A fugitív kibocsátások tekintetében:
|
— |
1 tonna VOC/év a CMR 1A vagy 1B besorolású illékony szerves vegyületek esetében, vagy |
|
— |
5 tonna VOC/év az egyéb illékony szerves vegyületek esetében. |
A nem fugitív kibocsátások tekintetében:
|
— |
1 tonna VOC/év a CMR 1A vagy 1B besorolású illékony szerves vegyületek esetében, vagy |
|
— |
5 tonna VOC/év az egyéb illékony szerves vegyületek esetében. |
1.1.4.3. A diffúz VOC-kibocsátások megelőzése vagy csökkentése
BAT 23. A levegőbe történő diffúz VOC-kibocsátások megelőzése vagy – amennyiben ez nem kivitelezhető – csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika a lent megadott technikák kombinált alkalmazása az alábbi prioritási sorrendben.
Megjegyzés
A levegőbe történő diffúz VOC-kibocsátások megelőzésére vagy – amennyiben ez nem kivitelezhető – csökkentésére szolgáló technikák alkalmazását a kibocsátott anyag(ok) veszélyes tulajdonságai és/vagy a kibocsátások lényegessége alapján kell rangsorolni.
|
Technika |
Leírás |
A kibocsátások típusa |
Alkalmazhatóság |
|||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
|
a) |
A kibocsátó források számának korlátozása |
Ez a következőket foglalja magában:
|
Fugitív és nem fugitív kibocsátások |
Az alkalmazhatóságot a meglévő üzemek működési korlátai korlátozhatják |
||||||||||||||
|
b) |
Nagy tömítettségű berendezések használata |
A nagy tömítettségű berendezések közé tartoznak többek között a következők:
A nagy tömítettségű berendezések használata különösen fontos a következők megelőzése vagy minimalizálása szempontjából:
A nagy tömítettségű berendezések kiválasztása, telepítése és karbantartása a folyamat típusának és a folyamat üzemi feltételeinek megfelelően történik |
Fugitív kibocsátások |
Az alkalmazhatóságot a meglévő üzemek működési korlátai korlátozhatják Általában új üzemek és jelentős üzemfejlesztések esetén alkalmazható |
||||||||||||||
|
c) |
A diffúz kibocsátások összegyűjtése és a technológiai véggázok kezelése |
A diffúz VOC-kibocsátások összegyűjtése (pl. kompresszortömítésekből, szellőzőkből és öblítővezetékekből) és azok továbbítása visszanyerésre (lásd: BAT 9 és BAT 10) és/vagy a VOC-kibocsátás csökkentésére (lásd: BAT 11) |
Fugitív és nem fugitív kibocsátások |
Az alkalmazhatóság korlátozott lehet:
|
||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
|
d) |
A hozzáférés és/vagy a nyomonkövetési tevékenységek megkönnyítése |
A karbantartási és/vagy nyomonkövetési tevékenységek megkönnyítése érdekében egyszerűbbé teszik a potenciálisan szivárgó berendezésekhez való hozzáférést, például platformok telepítésével, és/vagy drónokat használnak nyomon követésre |
Fugitív kibocsátások |
Az alkalmazhatóságot a meglévő üzemek működési korlátai korlátozhatják |
||||||||||||||
|
e) |
Meghúzás |
Ez a következőket foglalja magában:
|
Fugitív kibocsátások |
Általánosan alkalmazható |
||||||||||||||
|
f) |
A szivárgó berendezések és/vagy alkatrészek cseréje |
Ez magában foglalja a következők cseréjét:
|
Fugitív kibocsátások |
Általánosan alkalmazható |
||||||||||||||
|
g) |
A folyamattervezés felülvizsgálata és aktualizálása |
Ez a következőket foglalja magában:
|
Nem fugitív kibocsátások |
Meglévő üzemek esetében a működési korlátok korlátozhatják az alkalmazhatóságot |
||||||||||||||
|
f) |
Az üzemi feltételek felülvizsgálata és aktualizálása |
Ez a következőket foglalja magában:
|
Nem fugitív kibocsátások |
Általánosan alkalmazható |
||||||||||||||
|
i) |
Zárt rendszerek használata |
Ez a következőket foglalja magában:
A zárt rendszerekből távozó technológiai véggázokat visszanyerésre (lásd: BAT 9 és BAT 10) és/vagy kibocsátáscsökkentésre (lásd: BAT 11) továbbítják |
Nem fugitív kibocsátások |
Az alkalmazhatóságot a meglévő üzemek működési korlátai és/vagy biztonsági megfontolások korlátozhatják |
||||||||||||||
|
j) |
A felületekről származó kibocsátások minimalizálására szolgáló technikák alkalmazása |
Ez a következőket foglalja magában:
|
Nem fugitív kibocsátások |
Az alkalmazhatóságot a meglévő üzemek működési korlátai korlátozhatják |
||||||||||||||
1.1.4.4. Az oldószerek használatára vagy a visszanyert oldószerek újrafelhasználására vonatkozó BAT-következtetések
Az oldószerek felhasználására vagy a visszanyert oldószerek újrafelhasználására vonatkozó, lent megadott kibocsátási szintek az 1.1. szakaszban és az 1.1.4.3. szakaszban megadott általános BAT-következtetésekkel együtt alkalmazandók.
1.7. táblázat
Az oldószerek felhasználásából vagy a visszanyert oldószerek újrafelhasználásából eredő, levegőbe történő diffúz VOC-kibocsátásra vonatkozó BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek)
|
Paraméter |
BAT-AEL (az oldószerbevitel százalékos aránya) (éves átlag) (59) |
|
Diffúz VOC-kibocsátások |
≤ 5 % |
A kapcsolódó nyomon követést a BAT 20, a BAT 21 és a BAT 22 tartalmazza.
1.2. Polimerek és szintetikus gumik
Az e szakaszban ismertetett BAT-következtetések bizonyos polimerek előállítására alkalmazandók. Ezeket az 1.1. szakaszban foglalt általános BAT-következtetésekkel együtt kell alkalmazni.
1.2.1. A poliolefinek gyártására vonatkozó BAT-következtetések
BAT 24. Az elérhető legjobb technika a poliolefin-termékek TVOC-koncentrációjának legalább évente egyszer történő nyomon követése az ugyanabban az évben előállított minden egyes reprezentatív poliolefin-minőség esetében, az EN-szabványoknak megfelelően. Amennyiben nem áll rendelkezésre EN-szabvány, az alkalmazandó BAT olyan ISO-, nemzeti vagy egyéb nemzetközi szabványok használata, amelyek tudományos szempontból egyenértékű minőségben biztosítják az adatszolgáltatást.
|
Poliolefin-termék |
Szabvány(ok) |
A nyomon követés az alábbiakhoz kapcsolódik |
|
HDPE, LDPE, LLDPE |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
BAT 20, BAT 25 |
|
PP |
||
|
EPS, GPPS, HIPS |
Megjegyzés
A mérési mintákat a zárt rendszerről a nyitott rendszerre való átmenet pontján kell venni, ahol a poliolefin érintkezésbe kerül a légkörrel.
A zárt rendszer a gyártási folyamat azon részére vonatkozik, ahol az anyagok (pl. reagensek, oldószerek, szuszpenziós anyagok) nem érintkeznek a légkörrel. Magában foglalja a polimerizációs lépéseket, az anyagok újrafelhasználását és visszanyerését.
A nyitott rendszer a gyártási folyamat azon részére vonatkozik, ahol a poliolefinek érintkezésbe kerülnek a légkörrel. Magában foglalja a befejező lépéseket (pl. szárítás, keverés), valamint a poliolefinek szállítását, kezelését és tárolását.
Ha a nyitott és a zárt rendszer közötti átmeneti pontot nem lehet egyértelműen meghatározni, a mérési mintákat egy megfelelő helyről kell venni.
Alkalmazhatóság
A mérések nem vonatkoznak a kizárólag zárt rendszerből álló gyártási folyamatokra.
BAT 25. Az erőforrás-hatékonyság növelése és a szerves vegyületek levegőbe történő kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika az alábbi technikák mindegyikének lehetőség szerinti alkalmazása.
|
Technika |
Leírás |
Alkalmazhatóság |
|
|
a) |
Alacsony forráspontú vegyi anyagok |
Alacsony forráspontú oldószereket és szuszpenziós anyagokat használnak |
Az alkalmazhatóságot működési korlátok korlátozhatják |
|
b) |
A polimer VOC-tartalmának csökkentése |
A polimer VOC-tartalmát pl. alacsony nyomású leválasztással, sztrippeléssel vagy zárt láncú nitrogénes tisztítással, gáztalanító extrudálással (lásd az 1.4.3. szakaszt) csökkentik. A VOC-tartalom csökkentésére szolgáló technikák a polimertermék típusától és a gyártási folyamattól függenek |
A gáztalanító extrudálást a HDPE, LDPE és LLDPE gyártására vonatkozó termékleírás korlátozhatja |
|
c) |
A technológiai véggázok gyűjtése és kezelése |
A b) technika alkalmazásából, valamint a befejező lépésből (pl. extrudálás és gázeltávolító silók) származó technológiai véggázokat összegyűjtik és visszanyerésre (lásd: BAT 9 és BAT 10) és/vagy kibocsátáscsökkentésre (lásd: BAT 11) továbbítják |
Az alkalmazhatóságot működési korlátok és/vagy biztonsági megfontolások korlátozhatják (pl. az alsó/felső robbanási határértékhez közeli koncentrációk elkerülése) |
1.8. táblázat
A BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek) a poliolefinek gyártásából származó összes, levegőbe történő VOC-kibocsátásra vonatkozóan, fajlagos kibocsátási értékben kifejezve
|
Poliolefin-termék |
Egység |
BAT-AEL (éves átlag) |
|
HDPE |
g C/kg előállított poliolefin |
0,3 –1,0 (60) |
|
LDPE |
||
|
LLDPE |
0,1 –0,8 |
|
|
PP |
0,1 –0,9 (60) |
|
|
GPPS és HIPS |
< 0,1 |
|
|
EPS |
< 0,6 |
A kapcsolódó nyomon követést a BAT 8, a BAT 20, a BAT 22 és a BAT 24 tartalmazza. A TVOC levegőbe történő kibocsátásának nyomon követése magában foglalja a következő technológiai lépésekből származó összes kibocsátást, amennyiben a BAT 2 szerinti kimutatás lényegesnek minősíti a kibocsátásokat: nyersanyagok tárolása és kezelése, polimerizáció, anyagok visszanyerése és szennyező anyag-mentesítés, a polimer kikészítése (pl. extrudálás, szárítás, keverés), valamint polimerek szállítása, kezelése és tárolása.
1.2.2. A polivinil-klorid (PVC) előállítására vonatkozó BAT-következtetések
BAT 26. Az elérhető legjobb technika a levegőbe történő irányított kibocsátások EN-szabványoknak megfelelő nyomon követése legalább az alábbi gyakorisággal. Amennyiben nem áll rendelkezésre EN-szabvány, az alkalmazandó BAT olyan ISO-, nemzeti vagy egyéb nemzetközi szabványok használata, amelyek tudományos szempontból egyenértékű minőségben biztosítják az adatszolgáltatást.
|
Anyag |
Kibocsátási pontok |
Szabvány(ok) |
Minimális nyomonkövetési gyakoriság (63) |
A nyomon követés az alábbiakhoz kapcsolódik |
|
VCM |
Minden olyan kémény, amelynek VCM-tömegárama ≥ 25 g/h |
Általános EN-szabványok (64) |
Folyamatos (65) |
BAT 29 |
|
Minden olyan kémény, amelynek VCM-tömegárama < 25 g/h |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
BAT 27. Az elérhető legjobb technika a PVC-zagyban/latexben lévő vinil-klorid monomer maradék koncentrációjának legalább évente egyszer történő nyomon követése az ugyanabban az évben előállított minden egyes reprezentatív PVC-típus vonatkozásában, az EN-szabványoknak megfelelően.
|
Anyag |
Szabvány(ok) |
A nyomon követés az alábbiakhoz kapcsolódik |
|
VCM |
EN ISO 6401 |
BAT 30 |
Megjegyzés
A PVC-zagyból/latexből a mintákat a zárt rendszerről a nyitott rendszerre való átmenet pontján kell venni, ahol a PVC-zagy/latex érintkezésbe kerül a légkörrel.
A zárt rendszer a gyártási folyamat azon részére vonatkozik, ahol a PVC-zagy/latex nem érintkezik a légkörrel. Ez általában magában foglalja a polimerizációs lépéseket, a VCM újrafelhasználását és visszanyerését.
A nyitott rendszer a rendszer azon része, ahol a PVC-zagy/latex érintkezésbe kerül a légkörrel. Magában foglalja a befejező lépéseket (pl. szárítás, keverés), valamint a PVC szállítását, kezelését és tárolását.
BAT 28. Az erőforrás-hatékonyság növelése és a végső hulladékgáz-kezelőbe kerülő szerves vegyületek tömegáramának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika a vinil-klorid monomernek az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazásával a technológiai véggázokból történő visszanyerése, valamint a visszanyert monomer újrafelhasználása.
|
Technika |
Leírás |
|
|
a) |
Abszorpció (regeneratív) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
|
b) |
Adszorpció (regeneratív) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
|
c) |
Kondenzáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Alkalmazhatóság
A visszanyerés korlátozott lehet, ha az energiaigény a technológiai véggáz(ok)ban lévő érintett vegyület(ek) alacsony koncentrációja miatt túl magas.
BAT 29. A vinil-klorid monomer visszanyeréséből származó vinil-klorid levegőbe történő irányított kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.
|
|
Technika |
Leírás |
Alkalmazhatóság |
|
a) |
Abszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
b) |
Adszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
|
|
c) |
Kondenzáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
|
|
d) |
Termikus oxidáció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Meglévő üzemek esetében a rekuperatív és regeneratív termikus oxidáció alkalmazhatóságát a kialakítás és/vagy működési korlátok korlátozhatják. Az alkalmazhatóság korlátozott lehet, ha az energiaigény a technológiai véggázokban lévő érintett vegyület(ek) alacsony koncentrációja miatt túl magas |
1.9. táblázat
A BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szint (BAT-AEL) a VCM visszanyeréséből származó VCM levegőbe történő irányított kibocsátására vonatkozóan
|
Anyag |
BAT-AEL (mg/Nm3) (napi átlag vagy a mintavételi időszak alatti átlag) |
|
VCM |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 26.
BAT 30. A vinil-klorid monomer levegőbe történő kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika az összes alábbi technika alkalmazása.
|
Technika |
Leírás |
|||||||||||
|
a) |
Megfelelő VCM-tároló létesítmények |
Ez a következőket foglalja magában:
|
||||||||||
|
b) |
Gőzkiegyenlítés |
Lásd az 1.4.3. szakaszt |
||||||||||
|
c) |
A berendezésekből származó maradék VCM kibocsátásának minimalizálása |
Ez a következőket foglalja magában:
|
||||||||||
|
d) |
A polimer VCM-tartalmának csökkentése sztrippelés révén |
Lásd az 1.4.3. szakaszt |
||||||||||
|
e) |
A technológiai véggázok gyűjtése és kezelése |
A d) technika alkalmazásából származó technológiai véggázokat összegyűjtik és továbbítják VCM-visszanyerésre (lásd: BAT 28) és/vagy kibocsátáscsökkentésre (lásd: BAT 29) |
||||||||||
1.10. táblázat
A BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek) a PVC gyártásából származó összes VCM-kibocsátásra vonatkozóan, fajlagos kibocsátási értékben kifejezve
|
PVC típusa |
Egység |
BAT-AEL (éves átlag) |
|
S-PVC |
g VCM/kg előállított PVC |
0,01 –0,045 |
|
E-PVC |
0,25 –0,3 (70) |
A kapcsolódó nyomon követést a BAT 20, a BAT 22, a BAT 26 és a BAT 27 tartalmazza. A VCM levegőbe történő kibocsátásának nyomon követése magában foglalja a következő technológiai lépésekből vagy berendezésekből származó összes kibocsátást, amennyiben a BAT 2 szerinti kimutatás lényegesnek minősíti a kibocsátásokat: kikészítés, pl. szárítás és keverés; szállítás, kezelés és tárolás; a reaktor kinyitása; gáztározók; szennyvíztisztító telepek; a VCM visszanyerése és/vagy kibocsátáscsökkentése.
1.11. táblázat
BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek) a PVC-zagy/latex VCM-koncentrációjára vonatkozóan
|
PVC típusa |
Egység |
BAT-AEL (éves átlag) |
|
S-PVC |
g VCM/kg előállított PVC |
0,01 –0,03 |
|
E-PVC |
0,2 –0,4 |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 27.
1.2.3. A mesterséges gumi előállítására vonatkozó BAT-következtetések
BAT 31. Az elérhető legjobb technika a szintetikus gumi TVOC-koncentrációjának legalább évente egyszer történő nyomon követése az ugyanabban az évben előállított szintetikus gumi minden egyes reprezentatív típusának vonatkozásában, az EN-szabványoknak megfelelően. Amennyiben nem áll rendelkezésre EN-szabvány, az alkalmazandó BAT olyan ISO-, nemzeti vagy egyéb nemzetközi szabványok használata, amelyek tudományos szempontból egyenértékű minőségben biztosítják az adatszolgáltatást.
|
Anyag/paraméter |
Szabvány(ok) |
A nyomon követés az alábbiakhoz kapcsolódik |
|
VOC |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
BAT 32 |
Megjegyzés
A mintákat a polimer VOC-tartalmának csökkentése után kell venni (lásd: BAT 32, a) pont), ahol a szintetikus gumi érintkezésbe kerül a légkörrel.
Alkalmazhatóság
A mérések nem vonatkoznak a kizárólag zárt rendszerből álló gyártási folyamatokra.
BAT 32. A szerves vegyületek levegőbe történő kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.
|
|
Technika |
Leírás |
|
a) |
A polimer VOC-tartalmának csökkentése |
A polimer VOC-tartalmát sztrippeléssel vagy gáztalanító extrudálással csökkentik (lásd az 1.4.3. szakaszt) |
|
b) |
A technológiai véggázok gyűjtése és kezelése |
A technológiai véggázokat összegyűjtik és továbbítják visszanyerésre (lásd: BAT 9 és BAT 10) és/vagy kibocsátáscsökkentésre (lásd: BAT 11) |
1.12. táblázat
A BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek) a szintetikus gumi gyártásából származó összes, levegőbe történő VOC-kibocsátásra vonatkozóan, fajlagos kibocsátási értékben kifejezve
|
Anyag/paraméter |
Egység |
BAT-AEL (éves átlag) |
|
TVOC |
g C/kg előállított szintetikus gumi |
0,2 –4,2 |
A kapcsolódó nyomon követést a BAT 8, a BAT 20, a BAT 22 és a BAT 31 tartalmazza. A TVOC levegőbe történő kibocsátásának nyomon követése magában foglalja a következő technológiai lépésekből származó összes kibocsátást, amennyiben a BAT 2 szerinti kimutatás lényegesnek minősíti a kibocsátásokat: nyersanyagok tárolása, polimerizáció, anyagok visszanyerése és kibocsátáscsökkentési technikák, a polimer kikészítése (pl. extrudálás, szárítás, keverés), valamint a szintetikus gumi szállítása, kezelése és tárolása.
1.2.4. BAT-következtetések a CS2 felhasználásával történő viszkózgyártásra vonatkozóan
BAT 33. Az elérhető legjobb technika a levegőbe történő irányított kibocsátások EN-szabványoknak megfelelő nyomon követése legalább az alábbi gyakorisággal. Amennyiben nem áll rendelkezésre EN-szabvány, az alkalmazandó BAT olyan ISO-, nemzeti vagy egyéb nemzetközi szabványok használata, amelyek tudományos szempontból egyenértékű minőségben biztosítják az adatszolgáltatást.
|
Anyag (71) |
Kibocsátási pontok |
Szabvány(ok) |
Minimális nyomonkövetési gyakoriság |
A nyomon követés az alábbiakhoz kapcsolódik |
|
Szén-diszulfid (CS2) |
Minden olyan kémény, amelynek tömegárama ≥ 1 kg/h |
Általános EN-szabványok (72) |
Folyamatos (73) |
BAT 35 |
|
Minden olyan kémény, amelynek tömegárama < 1 kg/h |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
Évente egyszer (74) |
||
|
Hidrogén-szulfid (H2S) |
Minden olyan kémény, amelynek tömegárama ≥ 50 g/h |
Általános EN-szabványok (72) |
Folyamatos (73) |
|
|
Minden olyan kémény, amelynek tömegárama < 50 g/h |
Nem áll rendelkezésre EN-szabvány |
Évente egyszer (74) |
BAT 34. Az erőforrás-hatékonyság növelése és a végső hulladékgáz-kezelésre kerülő CS2 és H2S tömegáramának csökkentése érdekében alkalmazandó elérhető legjobb technika a CS2 visszanyerése az a) és/vagy a b) technika alkalmazásával, vagy a c) technika és az alábbi a) és/vagy b) technika kombinációjával, valamint a CS2 újrafelhasználása, vagy alternatívaként a d) technika alkalmazása.
|
Technika |
A megcélzott fő anyag |
Leírás |
Alkalmazhatóság |
|
|
a) |
Abszorpció (regeneratív) |
H2S |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
A burkolatok előállítására általánosan alkalmazható. Más termékek esetében az alkalmazhatóság korlátozott lehet, amennyiben túl magas az energiaigény abból adódóan, hogy nagy (pl. 120 000 Nm3/h feletti) a hulladékgáz térfogatárama, vagy alacsony (pl. 0,5 g/Nm3 alatti) a hulladékgáz H2S-koncentrációja |
|
b) |
Adszorpció (regeneratív) |
H2S, CS2 |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Az alkalmazhatóság korlátozott lehet, ha a visszanyeréshez szükséges energiaigény túl nagy, amennyiben a CS2 koncentrációja a hulladékgázban pl. 5 g/Nm3 alatti |
|
c) |
Kondenzáció |
H2S, CS2 |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
|
|
d) |
Kénsav előállítása |
H2S, CS2 |
CS2- és H2S-tartalmú technológiai véggázokat használnak kénsav előállítására |
Az alkalmazhatóság korlátozott lehet, ha a hulladékgázban a CS2 és/vagy a H2S koncentrációja 5 g/Nm3 alatti |
BAT 35. A CS2 és a H2S levegőbe történő irányított kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazandó BAT az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.
|
Technika |
A megcélzott fő anyag |
Leírás |
Alkalmazhatóság |
|
|
a) |
Abszorpció |
H2S |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Általánosan alkalmazható |
|
b) |
Biotechnológiai eljárások |
CS2, H2S |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Az alkalmazhatóság korlátozott lehet, amennyiben túl magas az energiaigény abból adódóan, hogy nagy (pl. 60 000 Nm3/h feletti) a hulladékgáz térfogatárama, vagy magas (pl. 1 000 mg/Nm3 feletti) a hulladékgáz CS2-koncentrációja, vagy túl alacsony a H2S-koncentráció |
|
c) |
Termikus oxidáció |
CS2, H2S |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Meglévő üzemek esetében a rekuperatív és regeneratív termikus oxidáció alkalmazhatóságát a kialakítás és/vagy működési korlátok korlátozhatják. Az alkalmazhatóság korlátozott lehet, ha az energiaigény a technológiai véggázokban lévő érintett vegyület(ek) alacsony koncentrációja miatt túl magas |
1.13. táblázat
A BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek) a CS2 felhasználásával történő viszkózgyártásból származó CS2 és H2S levegőbe történő irányított kibocsátására vonatkozóan
|
Anyag |
BAT-AEL (mg/Nm3) (napi átlag vagy a mintavételi időszak alatti átlag) (75) |
|
CS2 |
|
|
H2S |
1 –10 (78) |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 33.
1.14. táblázat
A BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek) a vágott szálak és burkolat gyártásából származó H2S és CS2 levegőbe történő kibocsátásokra vonatkozóan, fajlagos kibocsátási értékben kifejezve
|
Paraméter |
Folyamat |
Egység |
BAT-AEL (éves átlag) |
|
A H2S és a CS2 összege (összes S-ben kifejezve) (79) |
Vágott szálak előállítása |
g összes S a termék kg-jára vonatkoztatva |
6 –9 |
|
Burkolat |
120 –250 |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 33.
1.3. Technológiai kemencék/fűtőberendezések
Az e szakaszban ismertetett BAT-következtetések akkor alkalmazandók, ha az ezen BAT-következtetések hatálya alá tartozó gyártási folyamatokban legalább 1 MW teljes névleges bemenő hőteljesítményű technológiai kemencéket/fűtőket használnak. Ezeket az 1.1. szakaszban foglalt általános BAT-következtetésekkel együtt kell alkalmazni.
Amennyiben két vagy több különálló technológiai kemence/fűtőberendezés hulladékgázait egy közös kéményen keresztül bocsátják ki, vagy az illetékes hatóság megítélése szerint közös kéményen keresztül bocsáthatnák ki, a teljes névleges bemenő hőteljesítmény kiszámítása céljából össze kell adni az egyes kemencék/fűtőberendezések kapacitását.
BAT 36. A CO, a por, az NOX és az SOX levegőbe történő irányított kibocsátásának megelőzése, vagy – amennyiben ez nem kivitelezhető – csökkentése érdekében alkalmazandó BAT a c) technika és az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.
|
Technika |
Leírás |
Megcélzott főbb szervetlen vegyületek |
Alkalmazhatóság |
|
|
Elsődleges technikák |
||||
|
a) |
A tüzelőanyag megválasztása |
Lásd az 1.4.1. szakaszt. Idetartozik a folyékony tüzelőanyagról gáz-halmazállapotú tüzelőanyagra történő átállás, a teljes szénhidrogénmérleg szem előtt tartásával |
NOX, SOX, por |
Meglévő technológiai kemencék/fűtőberendezések esetében az égők kialakítása korlátozhatja a folyékony tüzelőanyagról gáz-halmazállapotú tüzelőanyagra való átállást |
|
b) |
Alacsony NOX-kibocsátású égő |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NOX |
A meglévő technológiai kemencék/fűtőberendezések esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja azok kialakítása |
|
c) |
Optimalizált égés |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
CO, NOX |
Általánosan alkalmazható |
|
Másodlagos technikák |
||||
|
d) |
Abszorpció |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
SOX, por |
A meglévő technológiai kemencék/fűtőberendezések esetében az alkalmazhatóságot a helyigény korlátozhatja |
|
e) |
Szövetbetétes szűrő vagy HEPA-szűrő |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
Por |
Nem alkalmazható kizárólag gáz-halmazállapotú tüzelőanyagok égetése esetén |
|
f) |
Szelektív katalitikus redukció (SCR) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NOX |
A meglévő technológiai kemencék/fűtőberendezések esetében az alkalmazhatóságot a helyigény korlátozhatja |
|
g) |
Szelektív nem katalitikus redukció (SNCR) |
Lásd az 1.4.1. szakaszt |
NOX |
A meglévő technológiai kemencék/fűtőberendezések esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a reakcióhoz szükséges hőmérsékleti tartomány (800–1 100 °C) és tartózkodási idő |
1.15. táblázat
Az NOX levegőbe történő irányított kibocsátására vonatkozó BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-ek) és a technológiai kemencékből/fűtőberendezésekből származó CO levegőbe történő irányított kibocsátásának indikatív szintje
|
Paraméter |
BAT-AEL (mg/Nm3) (napi átlag vagy a mintavételi időszak alatti átlag) |
|
Nitrogén-oxidok (NOX) |
|
|
Szén-monoxid (CO) |
Nincs BAT-AEL (83) |
A kapcsolódó nyomon követést lásd: BAT 8.
1.4. A technikák leírása
1.4.1. A levegőbe történő irányított kibocsátások csökkentésére szolgáló technikák
|
Technika |
Leírás |
||||||
|
Abszorpció |
Gáznemű vagy szilárd szennyező anyag eltávolítása a technológiai véggáz- vagy hulladékgázáramból egy megfelelő folyékony oldószerbe – általában vízbe vagy vizes oldatba – történő tömegátvitel útján. Ez adott esetben kémiai reakciót is magában foglal (pl. savas vagy lúgos mosás). Regeneratív adszorpció esetén a vegyületek visszanyerhetők az oldószerből |
||||||
|
Adszorpció |
Szennyező anyagok eltávolítása a technológiai véggáz- vagy hulladékgázáramból szilárd felületen való megkötéssel (jellemzően aktív szén használatos adszorbensként). Az adszorpció lehet regeneratív vagy nem regeneratív. Nem regeneratív adszorpció esetén az elhasznált adszorbens nincs regeneráltatva, hanem ártalmatlanításra kerül. Regeneratív adszorpció esetén az adszorbált anyagokat ezt követően újrafelhasználás vagy ártalmatlanítás céljából deszorbeálják pl. gőzzel (gyakran helyben), és az adszorbenst újrafelhasználják. Folyamatos működés esetén általában kettőnél több adszorbenst használnak párhuzamosan, az egyiket deszorpciós módban |
||||||
|
Biotechnológiai eljárások |
A biotechnológiai eljárások a következőket foglalják magukban:
|
||||||
|
A tüzelőanyag megválasztása |
Olyan tüzelőanyag használata (beleértve a kiegészítő tüzelőanyagot is), amelyben kevés a potenciálisan szennyező vegyület (például alacsony kén-, hamu-, nitrogén-, fluor- és klórtartalmú tüzelőanyag) |
||||||
|
Kondenzáció |
Technológiai véggáz- és hulladékgázáramokban található szerves és szervetlen vegyületek gőzeinek eltávolítása oly módon, hogy a hőmérsékletüket a harmatpontjuk alá csökkentik, így a gőzök cseppfolyósodnak. A szükséges üzemi hőmérsékleti tartománytól függően különböző hűtőközegeket, pl. vizet vagy sóoldatot használnak. A kriogén kondenzáció során folyékony nitrogént használnak hűtőközegként |
||||||
|
Ciklon |
Olyan berendezés, amely a technológiai véggáz- vagy hulladékgázáramokban található por eltávolítását végzi a centrifugális erővel szembeni tehetetlenség kihasználásával, amire általában egy kúpos kamrában kerül sor |
||||||
|
Elektrosztatikus porleválasztó |
Az elektrosztatikus porleválasztó (ESP) olyan részecskekibocsátás-csökkentő eszköz, amely elektromos erőkkel gyűjtőlemezekre mozgatja a hulladékgázáramban lévő részecskéket. A belépő részecskék elektromos töltést kapnak, amikor áthaladnak egy gázionokat áramoltató gyűrűn. Az áramlás közepén található magas feszültségű elektródák elektromos mezőt hoznak létre, amely a részecskéket a gyűjtő falára tereli. A szükséges pulzáló egyenáramú feszültség a 20–100 kV tartományba esik |
||||||
|
HEPA-szűrő |
A HEPA-szűrőket – más néven nagy hatásfokú részecskeszűrőket vagy ultraalacsony penetrációjú légszűrőket (ULPA) – üvegszövetből vagy szintetikus szálból készült szövetekből állítják elő, amelyeken keresztül a részecskék eltávolítása érdekében átvezetik a tisztítandó gázokat. A HEPA-szűrők nagyobb hatékonyságot mutatnak, mint a szövetbetétes szűrők. A HEPA- és ULPA-szűrők teljesítmény szerinti osztályozását az EN 1822-1 szabvány tartalmazza |
||||||
|
Nagy hatékonyságú légszűrő (HEAF) |
Síkágyas szűrő, amelyben az aeroszolok cseppekké egyesülnek. A szűrőszöveten maradnak a nagy viszkozitású cseppek, amelyek tartalmazzák az ártalmatlanítandó csepp, aeroszol és por formájú maradványokat. A nagy hatékonyságú légszűrők különösen alkalmasak az erősen viszkózus cseppek kezelésére. |
||||||
|
Szövetbetétes szűrő |
A szövetbetétes szűrők (más néven zsákszűrők) finom szövésű vagy nemezes anyagból készülnek, és a gázt ezen áramoltatják át a részecskék eltávolítása érdekében. A szövetbetétes szűrőhöz olyan szövetanyagot kell választani, amely megfelel az adott hulladékgáz tulajdonságainak és a maximális üzemi hőmérsékletnek |
||||||
|
Alacsony NOX-kibocsátású égő |
A (nagyon alacsony NOX-kibocsátású égőt is magában foglaló) technika alapelve a láng csúcshőmérsékletének csökkentése. A levegő/tüzelőanyag keverékének módosítása csökkenti a rendelkezésre álló oxigén mennyiségét és a láng csúcshőmérsékletét, ezáltal késlelteti a tüzelőanyaghoz kötött nitrogén NOX-dá való átalakulását és a termikus NOX-képződést, miközben fenntartja az égés hatékonyságát. A nagyon alacsony NOX-kibocsátású égők kialakításának része a (levegő/)tüzelőanyag többlépcsős adagolása és a füstgáz-visszavezetés |
||||||
|
Optimalizált égés |
A tűzterek, égők és a kapcsolódó berendezések/eszközök megfelelő tervezése az égési feltételek optimalizálásával párosul (pl. az égési zóna hőmérséklete és a tartózkodási idő, a tüzelőanyag és az égési levegő hatékony keverése), valamint az égési rendszer rendszeres tervezett karbantartásával a beszállítók ajánlásainak megfelelően. Az égési feltételek kontroll alatt tartása a megfelelő égési paraméterek (például O2, CO, a tüzelőanyag és a levegő aránya, valamint el nem égett anyagok) folyamatos monitoringján és automatizált szabályozásán alapszik |
||||||
|
A katalitikus vagy termikus oxidáció optimalizálása |
A katalitikus vagy termikus oxidáció kialakításának és működtetésének optimalizálása a hulladékgázokban jelen lévő szerves vegyületek – köztük a PCDD/F – oxidációjának előmozdítása, a PCDD/F és prekurzoraik (újra)képződésének megelőzése, valamint az olyan szennyező anyagok képződésének csökkentése érdekében, mint az NOX és a CO |
||||||
|
Katalitikus oxidáció |
Olyan kibocsátáscsökkentési technika, amely a hulladékgázáramban lévő éghető vegyületeket levegővel vagy oxigénnel oxidálja egy katalizátorágyban. A katalizátor lehetővé teszi, hogy a termikus oxidációhoz képest az oxidálásra alacsonyabb hőmérsékleten és kisebb berendezésben kerüljön sor. A jellemző oxidációs hőmérséklet 200 °C és 600 °C közötti Az alacsony VOC-koncentrációjú (pl. < 1 g/Nm3) technológiai véggázok esetében töménységet növelő előkezelő lépések alkalmazhatók adszorpcióval (forgó vagy fix ágy, aktív szénnel vagy zeolitokkal). A koncentrátorban adszorbeált illékony szerves vegyületeket fűtött környezeti levegővel vagy fűtött hulladékgázzal deszorbeálják, és az így létrejövő magasabb VOC-koncentrációjú térfogatáramot az oxidálóberendezésbe irányítják. A koncentrátorok vagy az oxidálóberendezés előtt használhatók jellemzően zeolitokból álló molekuláris sziták (molekulasziták), hogy csökkentsék a technológiai véggázokon belüli VOC-koncentrációk nagy ingadozásait |
||||||
|
Termikus oxidáció |
Olyan kibocsátáscsökkentési technika, amely oxidálja a hulladékgázáramokban található éghető vegyületeket a következő eljárással: az áram felfűtése a tűztérben levegővel vagy oxigénnel az öngyulladási hőmérséklete fölé, majd magas hőmérséklet fenntartása, amíg a gázáram teljesen el nem ég szén-dioxiddá és vízzé. A jellemző égési hőmérséklet 800 °C és 1 000 °C közötti. Többféle termikus oxidációt működtetnek:
Az alacsony VOC-koncentrációjú (pl. < 1 g/Nm3) technológiai véggázok esetében töménységet növelő előkezelő lépések alkalmazhatók adszorpcióval (forgó vagy fix ágy, aktív szénnel vagy zeolitokkal). A koncentrátorban adszorbeált illékony szerves vegyületeket fűtött környezeti levegővel vagy fűtött hulladékgázzal deszorbeálják, és az így létrejövő magasabb VOC-koncentrációjú térfogatáramot az oxidálóberendezésbe irányítják. A koncentrátorok vagy az oxidálóberendezés előtt használhatók jellemzően zeolitokból álló molekuláris sziták (molekulasziták), hogy csökkentsék a technológiai véggázokon belüli VOC-koncentrációk nagy ingadozásait |
||||||
|
Szelektív katalitikus redukció (SCR) |
A nitrogén-oxidok ammóniával vagy karbamiddal történő szelektív redukciója katalizátor jelenlétében. A technika alapja az NOX nitrogénné redukálása katalizátor ágyon, ammóniával lejátszódó reakció révén olyan optimális üzemi hőmérsékleten, amely jellemzően 200–450 °C körül van. Az ammóniát általában vizes oldatként injektálják; az ammóniaforrás ezenkívül vízmentes ammónia vagy karbamidoldat is lehet. Több réteg katalizátor is alkalmazható. Nagyobb mennyiségű NOX redukálható nagyobb felületű, egy vagy több rétegben alkalmazott katalizátorral. A „füstgáz csatornában végzett SCR” vagy „szökésgátló SCR” kombinálja az SNCR-t és az SNCR utáni SCR-t, amely csökkenti az ammóniavesztést. |
||||||
|
Szelektív nem katalitikus redukció (SNCR) |
A nitrogén-oxidok ammóniával vagy karbamiddal történő szelektív redukciója nitrogénné magas hőmérsékleten, katalizátor nélkül. Az optimális reakció érdekében 800 °C és 1 000 °C közötti üzemi hőmérsékleti tartományt kell fenntartani |
1.4.2. A levegőbe történő diffúz kibocsátások nyomon követésére szolgáló technikák
|
Technika |
Leírás |
|
Differenciálabszorpciós fényérzékelés és távmérés, LIDAR (DIAL) |
Differenciálabszorpciós fényérzékelést és távmérést alkalmazó lézeralapú technológia, amely a rádióhullám-alapú RADAR optikai megfelelője. A technika a lézer fénynyalábjainak a légköri aeroszolok által történő visszaverésén, valamint a teleszkóppal begyűjtött visszaverődő fény spektrumtulajdonságainak elemzésén alapul |
|
Kibocsátási tényező |
A kibocsátási tényezők olyan számok, amelyek megszorozhatók egy aktivitási rátával (pl. a termelési mennyiséggel) a létesítmény kibocsátásának megbecsléséhez. A kibocsátási tényezők megállapítása általában hasonló technológiai berendezések vagy folyamatlépések sokaságának vizsgálatával történik. Ez az információ felhasználható ahhoz, hogy viszonyítani lehessen a kibocsátott anyagmennyiséget a tevékenységi kör bizonyos általános mérőszámához. Egyéb információk hiányában alapértelmezett kibocsátási tényezők (pl. szakirodalmi értékek) használhatók a kibocsátások becsléséhez. A kibocsátási tényezőket általában a kibocsátott anyag tömegének és az anyagot kibocsátó folyamat teljesítményének (pl. termelt mennyiség) hányadosaként fejezik ki. |
|
Szivárgásészlelő és -javító (LDAR) program |
A fugitív VOC-kibocsátások csökkentésére irányuló strukturált koncepció, a szivárgó komponensek felderítése, majd azt követő kijavítása vagy kicserélése révén. Az LDAR-program egy vagy több műveleti szakaszból áll. A műveletet általában egy éven át folytatják, amelynek során a berendezések egy bizonyos százalékát nyomon követik |
|
Optikai gázérzékelési (OGI) módszerek |
Az optikai gázérzékelés kis méretű, könnyű súlyú kézi vagy rögzített kamerákat használ, amelyek valós időben vizualizálni tudják a gázszivárgásokat, így azok a képfelvételen „füstként” jelennek meg, az érintett berendezés képével együtt – ezzel a módszerrel könnyen és gyorsan meg lehet határozni a jelentősebb VOC-szivárgások helyét. Az aktív érzékelőrendszerek szórt infravörös lézerrel alkotnak képet, amely visszaverődik a komponensről és környezetéről. A passzív rendszerek a berendezés és környezetének természetes infravörös sugárzásán alapulnak |
|
Szolárokkultációs fluxusmérés (SOF) |
E technika alapja egy széles sávú infravörös vagy ultraviola/látható napfény-spektrum rögzítése és Fourier-elv szerinti spektrometrikus elemzése egy adott földrajzi útvonal mentén, keresztezve a szélirányt és a VOC-felhőket |
1.4.3. A diffúz kibocsátást csökkentő technikák
|
Technika |
Leírás |
|
Gáztalanító extrudálás |
Amikor a tömény gumioldatot extrudálással tovább feldolgozzák, az extruder szellőzőnyílásából kijövő oldószergőzöket (rendszerint ciklohexánt, hexánt, heptánt, toluolot, ciklopentánt, izopentánt vagy ezek keverékeit) összenyomják és visszanyerésre továbbítják |
|
Sztrippelés |
A polimerben található illékony szerves vegyületek átkerülnek a gázfázisba (pl. gőz használatával). A leválasztási hatékonyság a hőmérséklet, a nyomás és a tartózkodási idő megfelelő kombinációjával, valamint a szabad polimerfelület teljes polimertérfogathoz viszonyított arányának maximalizálásával optimalizálható |
|
Gőzkiegyenlítés |
A fogadó berendezés (pl. tartály) gőze, amelyet a folyadék átvitele során eltávolítanak, és visszajuttatnak abba a szállítóberendezésbe, amelyből a folyadékot szállítják. |
(1) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2193 irányelve (2015. november 25.) a közepes tüzelőberendezésekből származó egyes szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátásának korlátozásáról (HL L 313., 2015.11.28., 1. o.).
(2) Az Európai Parlament és a Tanács 2008/50/EK irányelve (2008. május 21 ) a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról (HL L 152., 2008.6.11., 1. o.).
(3) Az Európai Parlament és a Tanács 1272/2008/EK rendelete (2008. december 16.) az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról (HL L 353., 2008.12.31., 1. o.).
(4) Az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (2006. december 18.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 396., 2006.12.30., 1. o.).
(5) Minden olyan paraméter esetében, amelynél a mintavétellel vagy az elemzéssel összefüggő korlátozások és/vagy az üzemi feltételek (például szakaszos folyamatok) miatt a 30 percig tartó mintavétel/mérés és/vagy a három egymást követő mérés átlaga nem megfelelő, egy reprezentatívabb mintavételi/mérési eljárás alkalmazható. PCDD/F esetében egy 6–8 órás mintavételi időszakot kell alkalmazni.
(6) Az Európai Parlament és a Tanács 1221/2009/EK rendelete (2009. november 25.) a szervezeteknek a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerben (EMAS) való önkéntes részvételéről és a 761/2001/EK rendelet, a 2001/681/EK és a 2006/193/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 342., 2009.12.22., 1. o.).
(7) Az ellenőrzést csak akkor végzik el, ha a szóban forgó anyag/paraméter a BAT 2-nél említett kimutatás alapján lényeges a hulladékgázáramban.
(8) A méréseket az EN 15259 szabvány szerint kell elvégezni.
(9) Amennyire megoldható, a méréseket a rendes üzemi körülmények között várható legmagasabb kibocsátási értékek mellett kell elvégezni.
(10) A nyomon követés minimális gyakorisága évi egy vagy háromévente egy alkalomra csökkenthető, ha a kibocsátási szintek bizonyítottan elég stabilak.
(11) A folyamatos mérésre vonatkozó általános EN szabványok az EN 14181, az EN 15267-1, az EN 15267-2 és az EN 15267-3.
(12) A 100 MW-nál kisebb teljes névleges bemenő hőteljesítménnyel rendelkező és évente 500 óránál kevesebb ideig működtetett technológiai kemencék/fűtőberendezések esetében a nyomon követés minimális gyakorisága évi egy alkalomra csökkenthető.
(13) A nyomon követés minimális gyakorisága 3 évente egy alkalomra csökkenthető, ha a kibocsátási szintek bizonyítottan elég stabilak.
(14) A nyomon követés minimális gyakorisága 6 havonkénti egy alkalomra csökkenthető, ha a kibocsátási szintek bizonyítottan elég stabilak.
(15) A nyomon követés minimális gyakorisága évi egy alkalomra csökkenthető, ha a kibocsátási szintek bizonyítottan elég stabilak.
(16) A poliolefinek gyártása esetében a befejező lépésekből (pl. szárítás, keverés) és a polimerek tárolásából származó TVOC-kibocsátások nyomon követése kiegészíthető a BAT 24 szerinti ellenőrzéssel, amennyiben az jobban tükrözi a TVOC-kibocsátásokat.
(17) A szintetikus gumik gyártása esetében a befejező lépésekből (pl. extrudálás, szárítás, keverés) és a szintetikus gumi tárolásából származó TVOC-kibocsátások nyomon követése kiegészíthető a BAT 31 szerinti ellenőrzéssel, amennyiben az jobban tükrözi a TVOC-kibocsátásokat.
(18) Azaz a benzol, az 1,3-butadién, a metil-klorid, a diklór-metán, az etilén-diklorid, az etilén-oxid, a formaldehid, a propilén-oxid, a tetraklór-metán, a toluol és a triklór-metán kivételével.
(19) Az ipari kibocsátásokról szóló irányelv VII. melléklete 1. részének 8. és 10. pontjában felsorolt tevékenységek esetében a BAT-AEL-tartományok annyiban alkalmazandók, amennyiben alacsonyabb kibocsátási szinteket eredményeznek, mint az ipari kibocsátásokról szóló irányelv VII. mellékletének 2. és 4. részében szereplő kibocsátási határértékek.
(20) A TVOC mg C/Nm3-ben van megadva.
(21) A polimergyártás esetében a BAT-AEL nem alkalmazható a befejező lépésekből (pl. extrudálás, szárítás, keverés) és a polimer tárolásából származó kibocsátásokra.
(22) A BAT-AEL nem alkalmazandó a kisebb kibocsátásokra (azaz amikor a TVOC tömegárama pl. 100 g C/h alatt van), ha a BAT 2-ben megadott kimutatás alapján a hulladékgázáramban nincs releváns CMR anyag.
(23) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 30 mg C/Nm3 értéket az anyagok visszanyerésére szolgáló technikák (pl. oldószerek, lásd: BAT 9) alkalmazása esetén, ha mindkét alábbi feltétel teljesül:
|
— |
a CMR 1A/1B vagy CMR 2 besorolású anyagok jelenléte nem minősül lényegesnek (lásd: BAT 2), |
|
— |
a TVOC tekintetében a hulladékgáz-kezelő rendszer kibocsátáscsökkentési hatékonysága ≥ 95 %. |
(24) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha a CMR 1A vagy 1B besorolású illékony szerves vegyületek összegének tömegárama pl. 1 g/h alatt van).
(25) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha a CMR 2 besorolású illékony szerves vegyületek összegének tömegárama pl. 50 g/h alatt van).
(26) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha az adott anyag tömegárama pl. 1 g/h alatt van).
(27) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha az adott anyag tömegárama pl. 50 g/h alatt van).
(28) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 15 mg/Nm3 értéket az anyagok visszanyerésére szolgáló technikák (pl. oldószerek, lásd: BAT 9) alkalmazása esetén, ha a hulladékgáz-kezelő rendszer kibocsátáscsökkentési hatékonysága ≥ 95 %.
(29) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 20 mg/Nm3 értéket a toluol visszanyerésére szolgáló technikák (lásd: BAT 9) alkalmazása esetén, ha a hulladékgáz-kezelő rendszer kibocsátáscsökkentési hatékonysága ≥ 95 %.
(30) A tartomány felső határa 20 mg/Nm3, ha sem HEPA-szűrő, sem szövetbetétes szűrő nem alkalmazható.
(31) A BAT-AEL nem alkalmazandó a kisebb kibocsátásokra (azaz amikor a por tömegárama pl. 50 g/h alatt van), ha a BAT 2-ben megadott kimutatás alapján a porban nincs releváns CMR anyag.
(32) Komplex szervetlen pigmentek közvetlen melegítéssel történő előállítása, valamint az E-PVC előállításának szárítási lépése esetében a BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb és elérheti akár a 10 mg/Nm3 értéket.
(33) A porkibocsátás várhatóan a BAT-AEL-tartomány alsó határához közelít (pl. 2,5 mg/Nm3 alatti), ha a CMR 1A, 1B vagy CMR 2 besorolású anyagok jelenléte a porban lényegesnek minősül (lásd: BAT 2).
(34) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha a ólom tömegárama pl. 0,1 g/h alatt van).
(35) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha a nikkel tömegárama pl. 0,15 g/h alatt van).
(36) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 80 mg/Nm3 értéket, ha a technológiai véggáz(ok) magas szinteket elérő NOX-prekurzorokat tartalmaz(nak).
(37) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 200 mg/Nm3 értéket, ha a technológiai véggáz(ok) magas szinteket elérő NOX-prekurzorokat tartalmaz(nak).
(38) Tájékoztató jelleggel a szén-monoxid kibocsátási szintje napi átlagban vagy a mintavételi időszak átlagában 4–50 mg/Nm3.
(39) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 40 mg/Nm3 értéket az olyan technológiai véggázok esetében, amelyeknek az SCR-rel vagy SNCR-rel történő kezelés előtt nagyon magas (pl. 5 000 mg/Nm3 feletti) az NOX-tartalma.
(40) A BAT-AEL nem alkalmazandó az SCR vagy SNCR használatából származó ammónia levegőbe történő irányított kibocsátására (ammóniaszökés). Erre a BAT 17 vonatkozik.
(41) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha az NH3 tömegárama pl. 50 g/h alatt van).
(42) Az E-PVC előállításának szárítási lépése esetében a BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 20 mg/Nm3 értéket, ha az ammóniumsók helyettesítése a termékminőségi előírások miatt nem lehetséges.
(43) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha az adott anyag tömegárama pl. 5 g/h alatt van).
(44) 100 mg/Nm3 feletti NOX-koncentrációk esetén a BAT-AEL-tartomány felső határa az analitikai interferencia miatt magasabb is lehet, és elérheti a 3 mg/Nm3 értéket.
(45) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha a HCl tömegárama pl. 30 g/h alatt van).
(46) Robbanóanyagok előállítása esetében a BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 220 mg/Nm3 értéket, ha a gyártási folyamatból származó salétromsavat regenerálják vagy visszanyerik.
(47) A BAT-AEL nem vonatkozik a katalitikus vagy termikus oxidáció alkalmazásából (lásd: BAT 16) vagy a technológiai kemencékből/fűtőberendezésekből (lásd: BAT 36.) származó, levegőbe történő irányított NOX-kibocsátásokra.
(48) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha az adott anyag tömegárama pl. 500 g/h alatti).
(49) A kaprolaktám előállítása esetében a BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 200 mg/Nm3 értéket az olyan technológiai véggázoknál, amelyeknek az SCR-rel vagy SNCR-rel történő kezelés előtt nagyon magas (pl. 10 000 mg/Nm3 feletti) az NOX-tartalma, amennyiben az SCR vagy az SNCR kibocsátáscsökkentési hatékonysága ≥ 99 %.
(50) A BAT-AEL nem alkalmazandó az elhasznált kénsav fizikai tisztítása vagy újrakoncentrációja esetén.
(51) A nyomon követés csak azokra a kibocsátó forrásokra vonatkozik, amelyeket a BAT 2 szerinti kimutatásban lényegesként azonosítottak.
(52) A nyomon követés nem vonatkozik a légköri nyomásnál alacsonyabb nyomás alatt működő berendezésekre.
(53) A fugitív VOC-kibocsátások nem hozzáférhető forrásai esetében (pl. ha az ellenőrzés a szigetelés eltávolítását vagy állványzat használatát teszi szükségessé) az ellenőrzés gyakorisága az egyes LDAR-programok időtartama alatti egyszeri alkalomra csökkenthető (lásd: BAT 19, iii. pont).
(54) A PVC-gyártás esetében a minimális ellenőrzési gyakoriság ötévenkénti egy alkalomra csökkenthető, ha az üzem VCM-gázdetektorokat használ a VCM-kibocsátások folyamatos nyomon követésére, oly módon, amely lehetővé teszi a VCM szivárgásának egyenértékű kimutatását.
(55) A CMR 1A vagy 1B besorolású illékony szerves vegyületekkel érintkező nagy tömítettségű berendezések (lásd: BAT 23, b) pont) esetében alacsonyabb minimális ellenőrzési gyakoriság is elfogadható, de mindenképpen legalább ötévente egyszer.
(56) A CMR 1A vagy 1B besorolású illékony szerves vegyületektől eltérő illékony szerves vegyületekkel érintkező nagy tömítettségű berendezések (lásd: BAT 23, b) pont) esetében alacsonyabb minimális ellenőrzési gyakoriság is elfogadható, de mindenképpen legalább nyolcévente egyszer.
(57) A minimális ellenőrzési gyakoriság ötévente egyszeri alkalomra csökkenthető, ha a nem fugitív kibocsátásokat mérések alkalmazásával számszerűsítik.
(58) Ez a szabvány kiegészíthető az EN 17628 szabvánnyal.
(59) Ez a BAT-AEL nem alkalmazható olyan üzemekre, amelyek teljes éves oldószerfogyasztása nem éri el az 50 tonnát.
(60) A BAT-AEL-tartomány alsó határa jellemzően a gázfázis polimerizációs folyamatához kapcsolódik.
(61) EVA vagy más kopolimerek (pl. etil-akrilát kopolimerek) előállítása esetén a BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti a 2,7 g C/kg értéket.
(62) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 4,7 g C/kg értéket, ha mindkét alábbi feltétel teljesül:
|
— |
termikus oxidáció nem alkalmazható, |
|
— |
EVA vagy más kopolimerek (pl. etil-akrilát kopolimerek) készülnek. |
(63) A befejező lépésekből (pl. szárítás, keverés), valamint a PVC szállításából, kezeléséből és tárolásából származó VCM-kibocsátások nyomon követése helyettesíthető a BAT 27-ben meghatározott ellenőrzéssel.
(64) A folyamatos mérésre vonatkozó általános EN szabványok az EN 14181, az EN 15267-1, az EN 15267-2 és az EN 15267-3.
(65) A nyomon követés minimális gyakorisága 6 havonkénti egy alkalomra csökkenthető, ha a kibocsátási szintek bizonyítottan elég stabilak.
(66) Amennyire megoldható, a méréseket a rendes üzemi körülmények között várható legmagasabb kibocsátási értékek mellett kell elvégezni.
(67) A nyomon követés minimális gyakorisága évi egy alkalomra csökkenthető, ha a kibocsátási szintek bizonyítottan elég stabilak.
(68) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha az VCM tömegárama pl. 1 g/h alatt van).
(69) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 5 mg Nm3 értéket, ha mindkét alábbi feltétel teljesül:
|
— |
termikus oxidáció nem alkalmazható, |
|
— |
az üzem nincs közvetlenül bevonva az EDC és a VCM előállításába. |
(70) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 0,5 g VCM/kg előállított PVC értéket, ha mindkét alábbi feltétel teljesül:
|
— |
termikus oxidáció nem alkalmazható, |
|
— |
az üzem nincs közvetlenül bevonva az EDC és a VCM előállításába. |
(71) Az ellenőrzést csak akkor végzik el, ha a szóban forgó anyag a BAT 2-nél említett kimutatás alapján lényeges a hulladékgázáramban.
(72) A folyamatos mérésre vonatkozó általános EN szabványok az EN 14181, az EN 15267-1, az EN 15267-2 és az EN 15267-3.
(73) Burkolat előállítása esetén a minimális ellenőrzési gyakoriság havi egy alkalomra csökkenthető, ha az analitikai interferencia miatt nem lehetséges a folyamatos ellenőrzés.
(74) Amennyire megoldható, a méréseket a rendes üzemi körülmények között várható legmagasabb kibocsátási értékek mellett kell elvégezni.
(75) A BAT-AEL nem alkalmazandó a szálas fonál gyártására.
(76) A BAT-AEL-tartomány felső határa magasabb is lehet, és elérheti akár az 500 mg CS2/Nm3 értéket is, ha
|
a) |
mindkét alábbi feltétel teljesül:
|
|
b) |
a CS2 -visszanyerés nem alkalmazandó. |
(77) A BAT-AEL-tartomány alsó határa elérhető termikus oxidáció alkalmazásával vagy a BAT 34 d) technikájával.
(78) A BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 30 mg/Nm3 értéket, ha a H2S és a CS2 összege (összes S-ben kifejezve) megközelíti az 1.14. táblázatban szereplő BAT-AEL-tartomány alsó határát.
(79) A levegőbe történő kibocsátások csak az irányított kibocsátásokra vonatkoznak.
(80) Komplex szervetlen pigmentek előállítása esetén a BAT-AEL-tartomány felső határa magasabb lehet, és elérheti a 400 mg/Nm3 értéket, ha az alábbi b) feltétel teljesül, és akár a 1 000 mg/Nm3 értéket, ha az alábbi a) és b) feltétel teljesül:
|
a) |
az égési hőmérséklet meghaladja az 1 000 °C-t; |
|
b) |
oxigénnel dúsított levegőt vagy tiszta oxigént használnak. |
(81) A BAT-AEL nem vonatkozik a kisebb kibocsátásokra (azaz ha az NOX tömegárama pl. 500 g/h alatt van).
(82) Közvetlen fűtés alkalmazása esetén a BAT-AEL-tartomány felső határa lehet magasabb, és elérheti akár a 200 mg/Nm3 értéket is.
(83) Tájékoztató jelleggel a szén-monoxid kibocsátási szintje napi átlagban vagy a mintavételi időszak átlagában 4–50 mg/Nm3.
Helyesbítések
|
2022.12.12. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 318/207 |
Helyesbítés a magas energiaárak kezelését célzó vészhelyzeti beavatkozásról szóló, 2022. október 6-i (EU) 2022/1854 tanácsi rendelethez
( Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 261 I, 2022. október 7. )
|
1. |
A 13. oldalon, a 2. cikk 18. pontjának |
szövege:
|
„18. |
»többletnyereség«: a nyerskőolaj-, földgáz-, szén- és finomítói ágazatban tevékenységet folytató uniós vállalatok vagy állandó telephelyek szintjén végzett tevékenységekből származó, a nemzeti adószabályok értelmében a 2022-es pénzügyi évben és/vagy a 2023-as pénzügyi évben, e két pénzügyi év teljes időtartama alatt realizált adóköteles nyereség azon része, amely a 2018. január 1-jén vagy az azt követően kezdődő pénzügyi évtől számított négy pénzügyi évben meghaladja az átlagos adóköteles nyereség 20 %-os növekedését;”, |
helyesen:
|
„18. |
»többletnyereség«: a nyerskőolaj-, a földgáz-, a szén- és a finomítói ágazatban tevékenységeket folytató uniós vállalatok és állandó telephelyek szintjén végzett tevékenységekből származó, a 2022-es pénzügyi évben és/vagy a 2023-as pénzügyi évben és azok teljes időtartamára vonatkozóan a nemzeti adószabályok szerint meghatározott adóköteles nyereség azon része, amely a 2018. január 1-jén vagy azt követően kezdődő négy pénzügyi évben meghaladja az átlagos adóköteles nyereség 120 %-át;”. |
|
2. |
A 18. oldalon, a 15. cikk első mondatának |
szövege:
„A nyerskőolaj-, a földgáz-, a szén- és a finomítói ágazatban tevékenységeket folytató uniós vállalatok és állandó telephelyek – köztük azok is, amelyek pusztán adózási okok miatt tagjai valamely konszolidált csoportnak – által fizetendő ideiglenes szolidaritási hozzájárulás kiszámításának alapja a 2022-es és/vagy a 2023-as pénzügyi évben és azok teljes időtartamára vonatkozóan a nemzeti adószabályok szerint meghatározott adóköteles nyereség azon része, amely a 2018. január 1-jén vagy az azt követően kezdődő négy pénzügyi évben meghaladja a nemzeti adójogszabályok szerint meghatározott átlagos adóköteles nyereség 20 %-kal megnövelt összegét.”,
helyesen:
„A nyerskőolaj-, a földgáz-, a szén- és a finomítói ágazatban tevékenységeket folytató uniós vállalatokra és állandó telephelyekre – köztük azokra is, amelyek pusztán adózási okok miatt tagjai valamely konszolidált csoportnak – vonatkozó ideiglenes szolidaritási hozzájárulás kiszámításának alapja a 2022-es pénzügyi évben és/vagy a 2023-as pénzügyi évben és azok teljes időtartamára vonatkozóan a nemzeti adószabályok szerint meghatározott adóköteles nyereség azon része, amely a 2018. január 1-jén vagy azt követően kezdődő négy pénzügyi évben meghaladja a nemzeti adószabályok szerint meghatározott átlagos adóköteles nyereség 120 %-át.”