(1)

A Bizottság 2013. július 3-án levélben átfogó kérdőívet küldött az összes tagállamnak, hogy tájékozódjon a kikötők társasági adózásáról, valamint a különféle beruházásokhoz vagy a kikötők üzemeltetéséhez nyújtott állami támogatás egyéb lehetséges formáiról. Az olasz hatóságok 2013. szeptember 12-i és 2013. október 1-jei levelükben küldték meg válaszaikat az említett kérdőívre. A Bizottság 2014. január 24-én és 2014. szeptember 2-én levélben kiegészítő információkat kért, amelyeket Olaszország 2014. február 14-én, 2014. szeptember 11-én és 2014. szeptember 29-én levélben közölt. Az olasz hatóságok 2014. november 14-én levélben további tájékoztatást nyújtottak. A Bizottság 2017. április 27-én levélben újabb tájékoztatász kért az olasz hatóságoktól, amelyek 2017. május 24-én válaszoltak.

(2)

A Bizottság 2018. április 30-án levélben az (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (2) (a továbbiakban: eljárási rendelet) 21. cikke értelmében tájékoztatta Olaszországot a kikötők társasági adózására vonatkozó rendelkezések állami támogatás szempontjából végzett előzetes értékeléséről, és felkérte az olasz hatóságokat, hogy tegyék meg észrevételeiket. A Bizottság és az olasz hatóságok 2018. május 22-én és 2018. június 27-én megbeszélést tartottak. Olaszország 2018. július 3-án válaszolt a Bizottság 2018. április 30-i levelére. Olaszország 2018. szeptember 10-én levélben kiegészítő információkat közölt.

(3)

A Bizottság 2019. január 8-án az eljárási rendelet 22. cikke értelmében megfelelő intézkedéseket javasolt. A Bizottság felkérte Olaszországot, hogy hozzon intézkedéseket annak biztosítására, hogy a gazdasági tevékenységeket folytató kikötőrendszeri hatóságok más vállalkozásokkal azonos módon hasonlóan a társasági adó hatálya alá tartozzanak. Ezenkívül a Bizottság felkérte az olasz hatóságokat, hogy a javaslat kézhezvételétől számított két hónapon belül írásban tájékoztassák arról, hogy az eljárási rendelet 23. cikkének (1) bekezdése szerint, feltétel nélkül, egyértelműen és teljes egészében elfogadják a javasolt megfelelő intézkedéseket.

(4)

Olaszország 2019. március 7-én levélben hivatalosan elutasította a Bizottság javaslatát. A Bizottság és az olasz hatóságok 2019. április 2-án, majd 2019. május 7-én újabb megbeszéléseket tartottak. Ezeken a megbeszéléseken Olaszország ismét megerősítette álláspontját.

(5)

Mivel az olasz hatóságok nem fogadták el a megfelelő intézkedésekre tett javaslatot, a Bizottság 2019. november 15-i levelében tájékoztatta őket arról a döntéséről, hogy az eljárási rendelet 23. cikkének (2) bekezdésével összhangban megindítja az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárást. Az eljárás megindításáról szóló bizottsági határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában (3). A Bizottság felkérte Olaszországot és az érdekelt feleket, hogy tegyék meg észrevételeiket.

(6)

Olaszország 2020. február 4-i levelében küldött észrevételeket a Bizottságnak.

(7)

A Bizottság az alábbi érdekelt felektől kapott észrevételeket:

(8)

A Bizottság emellett az úgynevezett Trieszti Szabad Terület nemzetközi ideiglenes képviselőjétől is kapott észrevételeket.

(9)

A Bizottság továbbította ezeket az észrevételeket Olaszországnak, és biztosította számára a lehetőséget, hogy azokhoz fűzzön hozzájuk. Olaszország nem nyújtott be megjegyzéseket.

(10)

A kikötőrendszeri hatóságok Olaszországban nem tartoznak a társasági adó (IRES) hatálya alá. E határozat tárgyát a kikötőrendszeri hatóságok számára Olaszországban társaságiadó-mentességet biztosító intézkedés képezi.

(11)

A módosított 84/1994. sz. törvény (4) (a továbbiakban: a 84/1994. sz. törvény) szabályozza a kikötői tevékenységeket, és rögzíti a kikötőrendszeri hatóságok, a Tengerészeti Hatóság és a kikötők tevékenységeiben érintett egyéb vállalkozások feladatait és funkcióit.

(12)

A kikötők, ahol kikötőrendszeri hatóságok működnek, úgynevezett „nemzet- és nemzetközi gazdasági jelentőségű kikötők és meghatározott kikötői területek” (a II. kategória I. és II. osztályába tartozó kikötők).

(13)

A „nemzet- és nemzetközi gazdasági jelentőségű kikötők és meghatározott kikötői területek” (a II. kategória I. és II. osztályába tartozó kikötők) funkciói az alábbi területekre terjednek ki:

(14)

A 169/2016. sz. törvényerejű rendelet hatálybalépését követően 16 kikötőrendszeri hatóság jött létre Olaszországban. E hatóságok hatáskörébe tartozik az 57 legnagyobb kikötő. A kikötőrendszeri hatóságok által igazgatott kikötők jegyzékét a 84/1994. sz. törvény elválaszthatatlan részét képező A. melléklet tartalmazza. Az A. melléklet kikötő belefoglalása vagy másik kikötőrendszeri hatóság hatáskörébe utalása céljából, bizonyos feltételek teljesülése esetén módosítható.

(15)

A 84/1994. sz. törvény szerint a kikötőrendszeri hatóságok különleges jogállással rendelkező, nemzetgazdasági jelentőségű, nem gazdasági jellegű közjogi szervezetek, amelyek igazgatási, szervezeti, szabályozási, költségvetési és pénzügyi autonómiával rendelkeznek. Az infrastrukturális és közlekedési miniszter felügyeleti hatáskörébe tartoznak. Költségvetésüket és mérlegüket szintén az infrastrukturális és közlekedési miniszter hagyja jóvá a gazdasági és pénzügyminiszterrel egyetértésben. A kikötőrendszeri hatóságok pénzgazdálkodását a Számvevőszék ellenőrzi.

(16)

A 84/1994. sz. törvény szerint a kikötőrendszeri hatóságoknak stratégiai tervezési programot kell kidolgozniuk a fejlesztési céljaik meghatározásával. Támogatniuk kell a kikötők energiahatékonyságának fejlesztésére és a megújuló energiaforrások kikötőkben való felhasználásának fokozására irányuló intézkedésekre vonatkozó tervezési dokumentum elkészítését.

(17)

A 84/1994. sz. törvény az állam feladatkörébe utalja az infrastrukturális nagyberuházások kivitelezését (tengeri csatornák, védőgátak, dokkok és felszerelt dokkok építése, tengerfenék kotrása és mélyítése) a II. kategóriájú (I. és II. osztályú) kikötőkben. A régiók, a községek és a kikötőrendszeri hatóságok saját forrásaikat felhasználva közreműködhetnek. Az általuk kivitelezett beruházások költségeinek fedezéséhez a kikötőrendszeri hatóságok pótdíjat számíthatnak fel a be- és kirakodott áruk után, vagy emelhetik a koncessziós díjak összegét.

(18)

A 84/1994. sz. törvény 6. szakaszával összhangban a kikötőrendszeri hatóságok az alábbi feladatokat látják el:

(19)

A 84/1994. sz. törvény szerint a Tengerészeti Hatóság tartozik felelősséggel a hajózási törvénykönyvben és különös jogszabályokban meghatározott rendészeti és biztonsági funkciók ellátásáért.

(20)

A 84/1994. sz. törvény 6. szakaszával összhangban a kikötőrendszeri hatóságok sem közvetlenül, sem a tulajdonában lévő vállalkozáson keresztül nem végezhet kikötői műveleteket (5) és azokhoz szorosan kapcsolódó tevékenységeket. Ezenkívül a kikötőrendszeri hatóságok nem nyújthatnak olyan műszaki-hajózási szolgáltatásokat, mint a révkalauzolás, a vontatás, a kikötés és az átrakóhajón történő szállítás.

(21)

Tanácsadó bizottságot kell létrehozni, amelynek tagságát a kikötőben működő vállalkozások alkalmazottainak öt képviselője, a kikötőrendszeri hatóság alkalmazottainak egy képviselője és a kikötőben működő vállalkozások következő kategóriáinak egy-egy képviselője alkotja: hajótulajdonosok, ipari vállalkozások, a 16. (lásd a lenti 2.1.4. pontot) és a 18. szakaszban (lásd a lenti 2.1.5. pontot) említett vállalkozások, szállítmányozók, tengerészek és ügynökök, valamint a kikötői ágazatban működő fuvarozók. Ez a bizottság tanácsadói funkciókat lát el az engedélyek és koncessziók megadását, felfüggesztését és visszavonását illetően.

(22)

A kikötőrendszeri hatóságok saját területi irodákat hoznak létre, ahol a kikötőrendszeri hatóság főtitkárának vagy az ő képviselőjének a feladatkörébe tartozik többek között a koncessziók legfeljebb négy évre történő megadása és a vonatkozó koncessziós díjak megállapítása a tanácsadó bizottság és az irányítóbizottság véleményének figyelembevételével.

(23)

A kikötőrendszeri hatóságok bevétele az alábbi forrásokból származik:

(24)

Az olasz Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium jelentése szerint a „kikötői díjak” (nevezetesen a ki- és a berakodott árukra felszámított díjak, illetve a horgonydíj, tehát a tassa portuale, illetve a tassa di ancoraggio) és a koncessziós díjak képezték a kikötők két fő bevételi forrását 2017-ben: a működési bevételek 53,2 %-át, illetve 27,1 %-át tették ki (6).

(25)

A kikötői műveletek körébe tartozik az áruknak és egyéb cikkeknek a kikötő területén végzett be- és kirakodása, átrakodása, tárolása és általános mozgatása. A kikötői szolgáltatások a kikötői műveletsorhoz kapcsolódó szak-, kiegészítő és járulékos szolgáltatások. Ezeket a szolgáltatásokat a közlekedési és hajózási miniszter rendeletével meghozandó különös szabályok alapján határozhatják meg a kikötőrendszeri hatóságok.

(26)

A kikötőrendszeri hatóságok szabályozzák és felügyelik a kikötői műveleteket és a kikötői szolgáltatásokat, valamint az egyes vállalkozások által közzétett tarifák alkalmazását, továbbá rendszeresen jelentést tesznek a közlekedési és hajózási miniszternek.

(27)

A saját számlára vagy harmadik fél bevonásával végzett kikötői műveletek és kikötői szolgáltatások a kikötőrendszeri hatóságok engedélyéhez kötöttek. Ez az engedély a kikötői műveletek, illetve az engedélyben megjelölt egy vagy több kikötői szolgáltatás végzésére vonatkozik.

(28)

Az engedéllyel rendelkező vállalkozásokat be kell jegyezni a kikötőrendszeri hatóságok által vezetett külön nyilvántartásba, emellett éves díjat kell fizetniük és biztosítékot kell nyújtaniuk.

(29)

Az engedélyek kiállítása céljából a közlekedési és hajózási miniszter rendelet útján meghatározza az alábbiakat:

(30)

A kikötői műveletek után fizetendő tarifákat a kikötőrendszeri hatóságok teszik közzé. Az engedéllyel rendelkező vállalkozásoknak tájékoztatják a kikötőrendszeri hatóságokat az általuk a használóknak felszámítani tervezett tarifákról és azok későbbi változásáról.

(31)

Az engedély időtartamát a vállalkozás által javasolt működési programtól függően kell megállapítani, vagy amennyiben az engedéllyel rendelkező vállalkozás egyúttal a 84/1994. sz. törvény 18. szakasza (lásd a lenti 2.1.5. pontot) értelmében vett koncessziós jogosult, annak egyeznie kell a koncesszió időtartamával. Az engedély új működési programokkal összefüggésben vagy a koncesszió meghosszabbítását követően meghosszabbítható.

(32)

A kikötőrendszeri hatóságok a helyi tanácsadó bizottsággal folytatott egyeztetés után, a kikötő működési követelményeinek és forgalmának figyelembevételével állapítják meg a kiadható engedélyek maximális számát úgy, hogy minden esetben a lehető legnagyobb verseny alakuljon ki az ágazatban.

(33)

A kikötőrendszeri hatóságok a kikötő területén belüli földterületeket és dokkokat adnak koncesszióba a 84/1994. sz. törvény 16. szakaszában (lásd a lenti 2.1.5. pontot) említett vállalkozásoknak kikötői műveletek végrehajtása céljából.

(34)

A koncessziókat hirdetmény alapján kell odaítélni, amelynek megfelelő formáit a közlekedési és hajózási miniszter által a pénzügyminiszterrel egyetértésben hozott rendelet rögzíti. Ugyanez a rendelet az alábbiakat is meghatározza:

(35)

A koncesszió odaítéléséhez az ajánlattevőknek az alábbi követelményeknek kell eleget tenniük:

(36)

Az állami tulajdonú földterületre vonatkozó koncesszió jogosultja mindegyik kikötőben közvetlenül folytatja a koncesszió tárgyát képező tevékenységet. A koncessziós jogosult nem lehet egyidejűleg ugyanazon kikötőben lévő másik állami területre vonatkozó koncesszió jogosultja, kivéve, ha az új koncessziót igénylő tevékenység eltér az ugyanazon állami területre vonatkozóan fennálló koncessziók tárgyát képező tevékenységtől. A koncessziós jogosult emellett nem folytathat kikötői tevékenységeket azokon a területeken kívül, amelyekre a koncesszió vonatkozik.

(37)

A kikötőrendszeri hatóságok éves ellenőrzéssel győződnek meg arról, hogy a koncesszió odaítélésének időpontjában hatályos követelmények teljesülnek, az üzleti tervben foglalt beruházások pedig megvalósulnak.

(38)

A koncessziós jogosultat terhelő kötelezettségek és az üzleti tervben foglalt célok teljesítésének indokolatlan elmulasztása esetén a kikötőrendszeri hatóságok visszavonják a koncessziót.

(39)

Az olaszországi jövedelemadót az 1986. december 22-i 917. sz. elnöki rendelet szabályozza: Testo Unico delle Imposte sui Redditi (egységes szerkezetbe foglalt adótörvény, a továbbiakban: TUIR) (7). A TUIR II. címe állapítja meg a társasági adóra vonatkozó szabályokat.

(40)

Az olasz társasági adó (Imposta sul reddito sulle società, a továbbiakban: IRES) fő elemeit az alábbiakban ismertetjük (8).

(41)

A TUIR 73. szakaszának (1) bekezdése értelmében az alábbi jogalanyok tartoznak a társasági adó hatálya alá:

(42)

A TUIR 74. szakasza különös rendelkezéseket vezet be az állami és közjogi szervekre vonatkozóan, és meghatározza a kereskedelmi tevékenységnek nem minősülő tevékenységek körét.

(43)

A TUIR 74. szakaszának (1) bekezdése szerint az állami és a közigazgatási szervek, köztük az autonóm közigazgatási szervek, valamint – amennyiben jogi személyiséggel rendelkeznek – a községek, a helyi önkormányzati társulások, a közvagyonnal gazdálkodó szövetségek és szervek, a hegyvidéki közösségek, a megyék és a régiók nem tartoznak a társasági adó hatálya alá. A TUIR 74. szakaszának (2) bekezdése szerint az állami funkciók közjogi szervek általi ellátása nem minősül kereskedelmi tevékenységnek.

(44)

A kereskedelmi tevékenységeket folytató társaságok összes jövedelme üzleti jövedelemnek minősül, így az IRES hatálya alá tartozik (a TUIR 81. szakasza). Az adóalap a társasági jogi szabályok szerint az adott pénzügyi évre vonatkozóan elkészített eredménykimutatásban szereplő és az üzleti jövedelemmel kapcsolatos adójogi rendelkezések szerint kiigazított összes jövedelem.

(45)

Az ingatlaneszközökből származó jövedelem adóügyi megítélése társasági adó tekintetében az adott ingatlaneszköz jellegétől függ. Ha az ingatlaneszközt ténylegesen és kizárólagosan kereskedelmi tevékenység folytatására használják (vagy jellemzőiből adódóan csak kereskedelmi tevékenység folytatására használható), a belőle származó jövedelem üzleti jövedelemnek minősül. Következésképpen ez a jövedelem beleszámít a társaság adóköteles jövedelmébe.

(46)

A társasági adó alkalmazásában az adómegállapítási időszak a társaság jogszabályban vagy alapszabályban meghatározott pénzügyi éve. Ha ettől eltérően határozzák meg a pénzügyi évet, vagy annak időtartama meghaladja a két évet, az adómegállapítási időszak a naptári év (a TUIR 76. szakasza).

(47)

Az IRES adókulcsa 24 % (a TUIR 77. szakasza) (11).

(48)

A 2019. december 27-i 160. sz. törvény (12) 1. szakaszának (716) bekezdése az IRES-en felül új, 3,5 százalékpontos különadót vetett ki a 84/1994. sz. törvény 16. és 18. szakasza szerint adott kikötői engedélyek és koncessziók alapján folytatott tevékenységekből származó jövedelemre. Ez ideiglenes intézkedés, amely csak a 2019 és 2021 közötti pénzügyi évekre vonatkozik.

(49)

A kikötőrendszeri hatóságok Olaszországban nem tartoznak a társasági adó (IRES) hatálya alá. E határozat tárgyát a kikötőrendszeri hatóságok számára Olaszországban társaságiadó-mentességet biztosító intézkedés képezi. Ez az adómentesség különösen a TUIR 74. szakaszán alapul, annak az olasz hatóságok általi értelmezésében és alkalmazásában.

(50)

A TUIR 74. szakasza szerint az állami és a közigazgatási – köztük az autonóm szervezettel rendelkező – szervek, valamint a községek, a helyi önkormányzati társulások, a közvagyonnal gazdálkodó szövetségek és szervek, a hegyvidéki közösségek, a megyék és a régiók még akkor sem tartoznak a társasági adó hatálya alá, amennyiben jogi személyiséggel rendelkeznek.

(51)

Az olasz hatóságok álláspontja szerint a kikötőrendszeri hatóságok közigazgatási funkciók ellátására kizárólagos megbízatással rendelkező közjogi szervek, ezért a TUIR 74. szakaszának hatálya alá tartoznak. Véleményük szerint a TUIR 73. szakasza ellenben azt feltételezné, hogy az érintett jogalany – még ha melléktevékenységként is, de – kereskedelmi tevékenységeket folytat, ezért annak rendelkezései nem vonatkozhatnak a kikötőrendszeri hatóságokra.

(52)

A 73. és 74. szakasz az olasz hatóságok általi értelmezésében és alkalmazásában olyan helyzetet teremt, amelyben az olaszországi kikötőrendszeri hatóságok még a kikötői infrastruktúra hasznosításából származó jövedelmük tekintetében is mentesülnek a társasági adó fizetése alól.

(53)

2019. január 8-án a Bizottság az eljárási rendelet 22. cikke értelmében megfelelő intézkedéseket javasolt, és felkérte Olaszországot, hogy hozzon intézkedéseket annak biztosítására, hogy a gazdasági tevékenységeket folytató kikötőrendszeri hatóságok más vállalkozásokkal azonos módon a társasági adó hatálya alá tartozzanak. Olaszország viszont 2019. március 7-i levelében hivatalosan elutasította a Bizottság javaslatát, és nem hozott intézkedéseket annak biztosítására, hogy a gazdasági tevékenységeket folytató kikötőrendszeri hatóságok más vállalkozásokkal azonos módon a társasági adó hatálya alá tartozzanak.

(54)

Mivel a Bizottság változatlanul úgy ítélte meg, hogy a gazdasági tevékenységeket folytató kikötőrendszeri hatóságokat megillető társaságiadó-mentesség létező állami támogatási programnak minősül, és kétségeit fejezte ki afelől, hogy ez a támogatási program összeegyeztethető a belső piaccal, ezért úgy határozott, hogy az eljárási szabályzat 23. cikke (2) bekezdésének megfelelően megindítja az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdésében előírt eljárást. E határozatában a Bizottság ideiglenesen azt a következtetést vonta le, hogy a kikötőrendszeri hatóságokat megillető társaságiadó-mentesség az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében létező állami támogatásnak minősül, így nem tekinthető összeegyeztethetőnek a belső piaccal.

(55)

Olaszország és más érdekelt felek előadták, hogy a kikötőkre vonatkozó uniós jog és a kikötői hatóság fogalmának az uniós jogban rögzített meghatározása hiányában a tagállamok hatáskörébe tartozik a kikötőket üzemeltető szervek jellegének és funkcióinak megállapítása és szabályozása, amint azt az (EU) 2017/352 európai parlamenti és tanácsi rendelet (13) is alátámasztja.

(56)

Úgy vélik, hogy a más tagállamokat érintő egyedi ügyekben a Bizottság által hozott határozatokban rögzített elveket észszerűtlen lenne Olaszország esetében alkalmazni. Álláspontjuk szerint az olaszországi helyzet nem hasonlítható más tagállamok helyzetéhez (14).

(57)

Olaszország szerint és az érdekelt felektől kapott észrevételek többsége alapján a kikötőrendszeri hatóságok nem vállalkozások, és nem folytatnak gazdasági tevékenységet (15). Az olasz jogrendszer előírja, hogy a kikötőrendszeri hatóságoknak nemzetgazdasági jelentőségű, nem gazdasági jellegű közjogi szerveknek kell lenniük, és igazgatási, szervezeti, szabályozási, költségvetési és pénzügyi autonómiával kell rendelkezniük.

(58)

A kikötőrendszeri hatóságok az Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium felügyelete alá tartoznak, a pénzgazdálkodásukról szóló jelentéseket pedig ugyanúgy a Számvevőszék ellenőrzi, mint a közigazgatás részét képező összes többi szerv esetében. Szerepelnek azon az Olasz Statisztikai Hivatal által összeállított jegyzéken, amely az állam összevont pénzügyi mérlegének elkészítésére szolgál. A kikötőrendszeri hatóságok tehát nemcsak hogy állami tulajdonban vannak, hanem ténylegesen nem gazdasági jellegű közjogi szervek (16).

(59)

Olaszország és az érdekelt felek többsége megjegyezte, hogy maguk a kikötőrendszeri hatóságok nem nyújtanak kikötői szolgáltatásokat vagy műszaki-hajózási szolgáltatásokat (17). A műszaki-hajózási szolgáltatások (révkalauzolás, vontatás, kikötés és átrakóhajón történő szállítás) feletti szabályozói hatáskört egy, az Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium alá tartozó decentralizált szerv, a Tengerészeti Hatóság gyakorolja. E szolgáltatások kapcsán a szolgáltatók kijelölésének szabályait az olasz hajózási törvénykönyv és annak végrehajtási rendeletei rögzítik. Emellett maguk a kikötőrendszeri hatóságok más tevékenységet, például üzemanyagtöltést vagy hulladékgyűjtést sem végeznek.

(60)

Az olasz hatóságok és az érdekelt felek többsége szerint a kikötőrendszeri hatóságok közérdekből, a szabad verseny feltételei mellett, megkülönböztetésmentes módon biztosítanak lehetőséget a kikötői szolgáltatások piacára való bejutásra, és gondoskodnak arról, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás teljesen átlátható és pártatlan legyen (18). A kikötőrendszeri hatóságoknak a 84/1994. sz. törvényben meghatározott tevékenységét a kikötői területek megfelelő működéséhez fűződő közérdek vezérli.

(61)

Olaszország és több más érdekelt fél úgy véli, hogy a kikötői koncesszióknak a kikötőrendszeri hatóságok általi odaítélése szabályozási tevékenység, amely a kikötői infrastruktúra hatékonyabb hasznosítására irányul a kikötői közösség és a kikötőhasználók érdekében. A kikötőrendszeri hatóságok gondoskodnak arról, hogy a köztulajdonban lévő kikötői területek használatára vonatkozó koncessziókat úgy ítéljék oda, hogy ezáltal javítsák a kikötőüzemeltetés és a hozzá kapcsolódó összes tevékenység színvonalát. A koncessziókat semmiképpen sem nyereségszerzési céllal ítélik oda. Az odaítélés nem versenypiaci keretek között zajlik (19).

(62)

Olaszország és más érdekelt felek rámutattak arra, hogy a koncessziós jogosultakat átlátható és megkülönböztetésmentes eljárások útján választják ki (20). A kiválasztás nem feltétlenül a területhasználatért várt nagyobb ellentételezés, azaz a legnagyobb várható jövedelmezőség függvénye. A cél inkább a kikötői területek közérdekű hasznosságának és értékének maximalizálása.

(63)

Olaszország és több más érdekelt fél úgy véli, hogy a kikötői alapinfrastruktúra kereskedelmi hasznosítása és szolgáltatások nyújtása céljából a kikötőrendszeri hatóságok által magánvállalkozásoknak adott koncessziók és engedélyek odaítélésének díjai nem minősülnek nyújtott szolgáltatás vagy felkínált áru ellentételezésének. Álláspontjuk szerint az érintett szolgáltatások nem tekinthetők gazdasági tevékenységnek (21).

(64)

A kikötőrendszeri hatóságok átlátható és megkülönböztetésmentes versenyeljárások útján ítélik oda a koncessziókat. A koncessziós jogosult kiválasztásához vezető odaítélési eljárás teljesen független a díj összegétől. A kikötőrendszeri hatóságok kötelesek felügyelni a koncessziós jogosultat, és meggyőződni arról, hogy eleget tesz a koncesszióra vonatkozó feltételeknek. Megfelelőség-ellenőrzéseket végeznek, és külön szankcionálási hatáskörrel rendelkeznek a koncessziós jogosult felett, például a kötelezettségek teljesítésének elmulasztása esetén visszavonhatják a koncessziót. Csak a koncessziós jogosultak állnak közvetlen szerződéses jogviszonyban a hajótulajdonosokkal és -üzemeltetőkkel, a kikötőrendszeri hatóságok nem.

(65)

Olaszország és több más érdekelt fél észrevételei szerint számottevő különbség van az állami tulajdonú vagyontárgy koncessziós jogosultnak való átengedése (mint Olaszország esetében) és az ilyen vagyontárgy bérbeadása között (22). A kikötőrendszeri hatóságok által a koncessziós jogosultakra átruházott jogok kevésbé fontosak, mint a hagyományos („landlord” típusú) kikötőtulajdonlási modellben fennálló bérleti jogviszony alapján a jellemző bérlőt megillető jogok. Ez az olasz rendszer alábbi sajátosságai is bizonyítják:

(66)

Következésképpen Olaszország és több érdekelt fél szerint a koncessziós jogosultak által a kikötőrendszeri hatóságoknak fizetett koncessziós díjak nem minősülnek sem bérleti díjnak, sem piaci árnak, mivel a tárgyaló felek között nincs lehetőség mérlegelésre. A koncessziós díjakat jogszabály rögzíti, a jellemzőiket tekintve pedig olyanok, mintha a koncessziós jogosult a kikötőrendszeri hatóságon keresztül adót fizetne az államnak a kikötőben folytatott gazdasági tevékenységek piacára való bejutásért – különösen a közvagyon használatával járó műveletek és szolgáltatások végzéséért (23).

(67)

A kikötőrendszeri hatóságok tehát semmilyen gazdasági tevékenységet nem végeznek, mivel nem tudják befolyásolni minden, piaci feltételek mellett végrehajtott gazdasági ügylet legfontosabb elemét, vagyis a szolgáltatás árát (24).

(68)

Egyes érdekelt felek (25) megjegyezték, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján nem áll fenn gazdasági tevékenység, ha bizonyos áruk vagy szolgáltatások felkínálásának konkrét módjait közvetlenül jogszabály rögzíti, így nem az ajánlattevők által végzett gazdasági értékeléseken alapulnak (26). Az infrastruktúrát üzemeltető vállalkozás által közvetlenül megállapított kereskedelmi díj megléte tehát a vállalkozásnak minősítés egyik feltétele (27).

(69)

Olaszország és egyes érdekelt felek megjegyezték, hogy a kikötőrendszeri hatóságok által a kikötői vagyon kezelése keretében végzett tevékenységek nem érintik a közvagyont. Tehát, noha a kikötőrendszeri hatóságok tevékenységeinek egy része gazdasági jellegű, ebből nem vonható le az a következtetés, hogy a kikötőrendszeri hatóságok vállalkozások (28). Olaszország szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlata kizárja, hogy nem gazdasági jellegű közhatalmi funkciók és tevékenységek ellátására létrehozott és szabályozott, ugyanakkor bizonyos gazdasági tevékenységeket végző szervek vállalkozásnak minősüljenek (29).

(70)

Olaszország elismerte, hogy a koncessziós jogosultak által fizetett díjaknak van gazdasági összetevője. A díjakat nemzeti szinten meghatározott kritériumok alapján állapítják meg. Azonban a koncessziós jogosult által a teherszállítás volumene, a beruházások jellege és a forgalom nagysága tekintetében tett kötelezettségvállalásokat is figyelembe veszik a díjak megállapításához. Ennek következtében az alapdíj csökkenhet például abban az esetben, ha a koncessziós jogosultak infrastrukturális nagyberuházásokat hajtanak végre, vagy elvégzik a kikötőrendszeri hatóságok hatáskörébe tartozó közjavak rendkívüli karbantartását.

(71)

Összefoglalásként tehát az olasz hatóságok szerint a koncessziós díjak rögzített és változó összetevőt is tartalmaznak. A rögzített összetevő arányos az érintett területek méretével, és több más paraméter is befolyásolja (az érintett területek elhelyezkedése és infrastruktúrájának szintje). A változó összetevőt a termelékenység fokozására, az energiahatékonyság és a környezeti teljesítmény javítására, valamint a szolgáltatások színvonalának különösen a kikötők közlekedési és intermodális integráció terén történő emelésére ösztönző mechanizmusok alapján számítják ki. A koncessziós díjak változó összetevőjéhez használt ösztönző paraméterek jellemzően a forgalom nagyságára (a hajók száma, valamint az áruk mennyisége és fajtái tekintetében egyaránt), továbbá meghatározott piaci és szolgáltatásminőségi mutatók (az áruk tárolóterületen való tárolásának átlagos ideje, a modális váltási műveletek hatékonysága, a teljes kikötői műveletsor energia- és környezeti hatékonysága, valamint a koncesszióval érintett kikötői terület egységnyi részére vetített termelékenység) alakulására vonatkoznak.

(72)

A (rögzített és változó összetevőből álló) koncessziós díj tehát egyrészt a kikötő üzemeltetésének és a kikötői vagyon alapinfrastruktúraként való használatának ellentételezésére szolgáló, nem gazdasági jellegű összetevőt tartalmaz, másrészt a közvagyon koncessziós jogosultak tevékenységeinek folytatását lehetővé tevő üzemeltetését és használatát fedezi.

(73)

Olaszország megítélése szerint a koncessziós díj nem gazdasági jellegű (rögzített összetevő) és gazdasági jellegű részét (változó összetevő) közvetve megerősíti az (EU) 2017/352 rendelet. Ez a rendelet rögzíti, hogy a kikötőhasználati díjakat differenciálni lehet a kikötő gazdasági stratégiájának és területfejlesztési politikájának megfelelően, a kikötői infrastruktúra hatékonyabb használatának előmozdítása érdekében (30).

(74)

Olaszország emellett úgy véli, hogy a koncessziós díjak jellegének vizsgálatakor figyelembe kell venni a kikötőrendszeri hatóságok által közvagyonnal gazdálkodó közjogi szervként folytatott tevékenységeket. Az ítélkezési gyakorlat iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy amennyiben közjogi szerv a közhatalmi jogosítványainak gyakorlásától elválasztható gazdasági tevékenységet folytat, e tevékenység tekintetében vállalkozásként jár el. Ha viszont ez a gazdasági tevékenység elválaszthatatlan a közhatalmi jogosítványok gyakorlásától, akkor az adott szerv által folytatott összes tevékenység teljes egészében a közhatalmi jogosítványaihoz kapcsolódó tevékenységnek tekintendő (31).

(75)

A kikötőrendszeri hatóságok esetében azok a tevékenységek, amelyek a kikötői vagyon kezelésében gazdasági jelentőséggel bírhatnak, és a koncessziós díj megállapítása szempontjából lényegesek lehetnek, minden esetben elválaszthatatlanok a jogszabály által a kikötőrendszeri hatóságokra bízott közhatalmi tevékenységektől, úgymint a kikötői vagyon ellenőrzésétől és kezelésétől, valamint az összes, kikötői területek használatát igénylő tevékenység tervezésétől. A kikötőrendszeri hatóságok által felszámított koncessziós díjak ezért nem tekinthetők társasági jövedelemnek.

(76)

Olaszország elismerte, hogy a koncessziós díj változó összetevője gazdasági jellegű, ami elméletileg indokolná az adóalapba való bevonását egy vállalkozás jövedelmének esetleges adóztatása céljából.

(77)

Olaszország álláspontja szerint viszont a koncessziós díjak változó összetevőjének ösztönző paraméterei hatására a megállapított díjösszegek fokozatosan csökkennek, amikor a koncessziós jogosultak elérik a gazdasági célokat. Olaszország szerint ez összességében véve magának a koncessziós díjnak a csökkenését eredményezi. Következésképpen a kikötőrendszeri hatóságok bevételei teljes mértékben vagy szinte teljes mértékben a rögzített összetevőből származnak, amely a kikötőrendszeri hatóságok irányítási és szabályozási tevékenységének ellentételezésére korlátozódik. Olaszország álláspontja szerint ezért a kikötőrendszeri hatóságok nem folytatnak gazdasági tevékenységet.

(78)

Egyes érdekelt felek észrevételei szerint a kikötőrendszeri hatóságok társaságiadó-fizetési kötelezettség alóli mentesítése nem jár adóbevétel-kieséssel, mivel a kikötőrendszeri hatóságok az államszervezet részét képezik. Ezért nem merül fel az állami források adóügyi vagy költségvetési kiadások formájában történő felhasználása (32).

(79)

Az érdekelt felek egy része azt is megjegyezte, hogy a kikötőrendszeri hatóságok a jövedelmük adóztatása esetén forrásoktól esnének el, ugyanis az ily módon az államnak kifizetett összegek nem állnának a rendelkezésükre az intézményi feladatkörük ellátásához. Emiatt pedig az államnak növelnie kellene a kikötőrendszeri hatóságoknak nyújtott hozzájárulását.

(80)

A kikötőrendszeri hatóság társasági adó (IRES) alóli mentességét illetően Olaszország és az érdekelt felek többsége megjegyezte, hogy a kikötőrendszeri hatóságok szükségszerűen mentesülnek a társasági adó alól, mivel az egységes szerkezetbe foglalt olasz adótörvény (TUIR) a nem gazdasági jellegű közjogi szervek közé sorolja őket (33). Ez nem tekinthető a rendszer alóli kivételnek vagy a kikötőrendszeri hatóság javára végrehajtott egyedi intézkedésnek, ugyanis maradéktalanul összhangban van az olasz adórendszer elveivel (34).

(81)

Az olasz TUIR által meghatározott adórendszer emellett a kikötőrendszeri hatóságok jellegével és a rájuk ruházott funkciókkal is maradéktalanul összhangban van, mivel a kikötőrendszeri hatóságok igazgatási funkciók ellátására kizárólagos megbízatással rendelkező közjogi szervek, ezért a TUIR 74. szakaszának hatálya alá tartoznak. A TUIR 73. szakasza ellenben azt feltételezi, hogy az érintett jogalany – még ha melléktevékenységként is, de – kereskedelmi tevékenységeket folytat, ezért annak rendelkezései nem vonatkozhatnak a kikötőrendszeri hatóságokra (35).

(82)

Az egyik érdekelt fél megítélése szerint az intézkedés nincs hatással a kereskedelemre és a versenyre, mivel Olaszországban nincsenek magánkikötők (36). A kikötőrendszeri hatóságoknak nem kell ösztönözniük a leendő koncessziós jogosultakat azzal, hogy alacsony vagy mérsékelt koncessziós díjat kínálnak, mivel a kikötői területek rendelkezésre bocsátása iránti kereslet mindenképpen meghaladja a rendelkezésre álló területek kínálatát.

(83)

Egyes érdekelt felek azt is megjegyezték, hogy a kikötők nem versenyeznek más közlekedési szolgáltatókkal, mivel a különféle közlekedési infrastruktúrák eltérő áru- és forgalmi piacokat szolgálnak ki, így nem helyettesíthetik egymást.

(84)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerint a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

(85)

Az ítélkezési gyakorlat szerint a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet végző jogalanyt felölel, jogállástól és finanszírozásának módjától függetlenül (37). Az, hogy valamely jogalany nem nyereségérdekelt, nem döntő szempont annak megállapításához, hogy vállalkozásnak minősül-e (38). Az sem döntő tényező, hogy köztulajdonban van.

(86)

Amint azt az uniós bíróságok is egyértelműen kimondták, gazdasági tevékenységnek minősül minden, adott piacon áruk vagy szolgáltatások – tehát rendszerint ellentételezés fejében nyújtott szolgáltatások – kínálásában megnyilvánuló tevékenység. Az ellentételezés lényegi jellemzője, hogy az adott szolgáltatásért nyújtott ellenszolgáltatást képez (39). Nem nyereségérdekelt jogalanyok is kínálhatnak a piacon árukat és szolgáltatásokat (40).

(87)

A közcélú infrastruktúra építését és hasznosítását illetően az uniós bíróságok egyértelművé tették, hogy az infrastruktúra későbbi használata – vagyis gazdasági hasznosítása vagy annak hiánya – határozza meg, hogy az ilyen infrastruktúra építésének finanszírozása az uniós állami támogatási szabályok hatálya alá tartozik-e (41). Elismert tény, hogy a kikötői vagy repülőtéri infrastruktúra kereskedelmi hasznosítása, illetve kereskedelmi hasznosítás céljából történő építése gazdasági tevékenységnek minősül (42).

(88)

Ezzel az ítélkezési gyakorlattal összhangban a Bizottság több határozatban is megállapította, hogy a kikötői infrastruktúrák építése és kereskedelmi hasznosítása gazdasági tevékenységnek minősül (43). Például díjfizetés ellenében a használók rendelkezésére bocsátott kikötői vagy repülőtéri terminál kereskedelmi hasznosítása gazdasági tevékenységnek minősül (44). Következésképpen a kikötői infrastruktúra közfinanszírozása gazdasági tevékenységet részesít előnyben, és elvben az állami támogatási szabályok hatálya alá tartozik (45).

(89)

Ugyanakkor a közhatalmi jogosítványainak gyakorlása keretében az állam felelősségi körébe tartozó tevékenységek folytatásához szükséges infrastruktúrába való beruházás nem esik állami támogatási ellenőrzés alá (46). Csak az alapvető állami funkciók részét képező infrastruktúrák nem gazdasági jellegűek.

(90)

Olaszország és az érdekelt felek többsége azt állította, hogy a kikötőrendszeri hatóságok nemzetgazdasági jelentőségű, nem gazdasági jellegű közjogi szervek, amelyek igazgatási, szervezeti, szabályozási, költségvetési és pénzügyi autonómiával rendelkeznek. Olaszország szerint és az érdekelt felektől kapott észrevételek többsége alapján a kikötőrendszeri hatóságok nem vállalkozások, és nem folytatnak gazdasági tevékenységet.

(91)

A Bizottság megítélése szerint az, hogy a kikötőrendszeri hatóságok az olasz jog értelmében nem gazdasági jellegű közjogi szervnek minősülnek, nem elegendő annak a következtetésnek a levonásához, hogy nem vállalkozások. Annak megállapításához, hogy a kikötőrendszeri hatóságok által folytatott tevékenységek megfelelnek-e az EUMSZ értelmében vett vállalkozás tevékenységeinek, meg kell meghatározni e tevékenységek jellegét (47).

(92)

A kikötőrendszeri hatóságok tevékenységeinek leírása (lásd a 2.1.2–2.1.5. pontot) alapján a Bizottság úgy véli, hogy a kikötők igénybevételének ellentételezésért (horgonydíjak, valamint a ki- és berakodott árukra felszámított díjak) történő biztosítása, a kikötői műveletek elvégzésére vonatkozó engedélyek ellentételezésért történő megadása, valamint a koncessziók ellentételezésért történő odaítélése gazdasági tevékenységnek minősülnek. A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy a kikötőrendszeri hatóságok nem gazdasági jellegű és gazdasági tevékenységeket egyaránt végeznek.

(93)

A Bizottság nem vitatja, hogy a kikötőrendszeri hatóságok felruházhatók bizonyos, nem gazdasági jellegű közhatalmi jogosítványokkal (például a tengeri forgalom ellenőrzése és biztonságának szavatolása vagy a szennyezésfelügyelet, amelyet önállóan vagy más közjogi szervekkel, például a Tengerészeti Hatósággal együtt végez) (48). E tevékenységek folytatása során nem minősülnek az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vállalkozásnak.

(94)

Ugyanakkor önmagában az, hogy a kikötőrendszeri hatóságok bizonyos tevékenységeik folytatása során közhatalmi jogosítványokat gyakorolnak, nem zárja ki, hogy vállalkozásnak minősüljenek (49).

(95)

A kikötőrendszeri hatóságok gazdasági tevékenységeket is folytatnak. Általános szolgáltatást nyújtanak a kikötőhasználóknak (hajótulajdonosok és -üzemeltetők) azzal, hogy ellentételezés – együttes elnevezéssel kikötői díjak (nevezetesen a ki- és berakodott árukra felszámított díjak, valamint horgonydíj) – fejében hozzáférést adnak hajóknak a kikötői infrastruktúrához. Az ellentételezés fejében adott engedélyek és koncessziók alapján bizonyos infrastruktúrákat vagy földterületeket olyan vállalkozások rendelkezésére bocsátanak, amelyek ezeket a területeket saját céljaikra veszik igénybe, vagy arra használják, hogy hajótulajdonosoknak és -üzemeltetőknek szolgáltatásokat nyújtsanak.

(96)

Olaszország és több más érdekelt fél előadta, hogy a kikötőrendszeri hatóságok nem állnak közvetlen szerződéses jogviszonyban a hajótulajdonosokkal és -üzemeltetőkkel (csak a koncessziós jogosultak). Mindazonáltal a Bizottság véleménye szerint az, hogy a koncessziós jogosultak bizonyos kikötői földterületeket és infrastruktúrákat azzal a céllal vesznek igénybe, hogy hajótulajdonosoknak és -üzemeltetőknek szolgáltatásokat nyújtsanak, nem zárja ki, hogy a kikötőrendszeri hatóságok által folytatott egyes tevékenységek – például az említett kikötői földterületek és infrastruktúrák e külső vállalkozásoknak való bérbeadása – szintén gazdasági jellegűek legyenek (50).

(97)

Ez az álláspont összhangban van a Bizottság által több más, az olasz kikötőrendszeri hatóságoknak nyújtott állami támogatással kapcsolatos ügyben megfogalmazott álláspontjával (51). Ezenkívül a Belgiumi és a Franciaországi kikötők társaságiadó-mentességével kapcsolatos ügyekben a Bizottság egyértelművé tette, hogy a közvagyon ellentételezés fejében történő bérbeadása gazdasági tevékenységnek minősül (52). Ez az álláspontot a Törvényszék is megerősítette (53).

(98)

Összefoglalásként tehát a kikötőrendszeri hatóság akkor minősül vállalkozásnak, ha – és amennyiben – ténylegesen folytat egy vagy több gazdasági tevékenységet (54). A kikötőrendszeri hatóságok ellentételezés (nevezetesen a ki- és berakodott árukra felszámított díjak, valamint horgonydíj) fejében a hajótulajdonosok és -üzemeltetők rendelkezésére bocsátják a kikötői infrastruktúrát. Ellentételezés (engedélyezési díjak) fejében adnak engedélyt kikötői műveletek végrehajtására, és ellentételezés (koncessziós díjak) fejében adják bérbe a közvagyont. Ezek a tevékenységek gazdasági tevékenységnek minősülnek. Ezért a Bizottság megítélése szerint a kikötőrendszeri hatóságok az általuk végzett gazdasági tevékenységek tekintetében vállalkozásnak minősülnek.

(99)

Olaszország és több érdekelt fél előadta, hogy a kikötőrendszeri hatóságok nem kereskedelmi logikát követnek, és nem törekednek nyereségmaximalizálásra. Ezzel összefüggésben a Bizottság hangsúlyozni kívánja, hogy még ha nem nyereségszerzési céllal kínálnak is árukat vagy szolgáltatásokat, nem zárható ki, hogy a piacon ilyen tevékenységeket folytató jogalanyok vállalkozásnak minősüljenek (55).

(100)

A Bizottság megjegyzi, hogy sem Olaszország, sem az érdekelt felek nem állítják azt, hogy a kikötőrendszeri hatóságok által felszámított díjak pusztán jelképesek, és nem függenek össze a nyújtott szolgáltatások költségével. A Bizottság arra is rámutat, hogy a kikötői díjak (nevezetesen a ki- és berakodott árukra felszámított díjak, valamint horgonydíj), továbbá az engedélyezési és koncessziós díjak teszik ki a kikötőrendszeri hatóságok bevételének túlnyomó részét. Az olasz Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium jelentése szerint 2017-ben a kikötőrendszeri hatóságok bevételének 53,2 %-a kikötői díjakból (a ki- és berakodott árukra felszámított díjak, illetve a horgonydíj), 27,1 %-a pedig koncessziós díjakból származott (56).

(101)

Olaszország és több érdekelt fél azt állította, hogy a kikötői alapinfrastruktúra kereskedelmi hasznosítása, valamint kikötői műveletek és szolgáltatások végzése céljából a kikötőrendszeri hatóságok által magánvállalkozásoknak adott koncessziók és engedélyek díjai nem minősülnek nyújtott szolgáltatás vagy felkínált áru ellentételezésének (lásd a 3.2.3. pontot).

(102)

Olaszország állítása szerit a koncessziós díjakat jogszabály rögzíti. A kikötőrendszeri hatóságok ezért nem végeznek gazdasági tevékenységet, mivel nem tudják befolyásolni minden, piaci feltételek mellett végrehajtott gazdasági ügylet legfontosabb elemét, vagyis a szolgáltatás árát.

(103)

Először is a Bizottság emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint azok a szolgáltatások jellemezhetők gazdasági tevékenységként, amelyeket rendszerint ellentételezés fejében nyújtanak. Az ellentételezés lényegi jellemzője, hogy az adott előnyért nyújtott ellenszolgáltatást képez (57). Az ellentételezés megléte tehát meghatározó tényező a gazdasági tevékenység meglétének megállapításában (58).

(104)

A szolgáltatások jogszabályban meghatározott ellentételezés fejében történő nyújtása önmagában véve nem elegendő annak kizárásához, hogy az adott tevékenység gazdasági tevékenységnek minősül (59).

(105)

Ezért a Bizottság megítélése szerint az az érv, hogy a koncessziós díjakat jogszabály határozza meg, nem elegendő annak a következtetésnek a levonásához, hogy a kikötőrendszeri hatóságok nem folytatnak gazdasági tevékenységeket. A Bizottság emellett azt is megjegyezte, hogy a jogszabály csak a koncessziós díjak minimális összegét állapítja meg, tehát teret enged a kikötőrendszeri hatóságoknak, hogy üzleti stratégiájuknak megfelelően befolyásolják a díjakat. Mindenesetre még ha valóban teljes mértékben a jogszabály írná is elő a koncessziós díjakat, ez a körülmény akkor is lényegtelen lenne, mivel a kikötőrendszeri hatóságok bizonyos infrastruktúrákat és földterületeket ellentételezés fejében bocsátják vállalkozások rendelkezésére, ami gazdasági tevékenységnek minősül.

(106)

A Bizottság következésképpen megállapította, hogy a koncessziók ellentételezés fejében történő odaítélését gazdasági tevékenységnek kell minősíteni.

(107)

A Bizottság megjegyzi, hogy a díjak jogszabályi megállapítása nem zárja ki, hogy legalább részben gazdasági megfontolások alapján határozzák meg a díjakat. A szóban forgó ügyben a koncessziók és kikötői műveletekre vonatkozó engedélyek díjának nemzeti szintű meghatározása előtt több közszférabeli és magánszektorbeli érdekelt féllel (nemzeti és regionális hatóságok, kikötőrendszeri hatóságok és más közjogi szervek, kikötői szolgáltatásokat és kikötői műveleteket végző vállalkozások, szakszervezetek) egyeztetnek. Ugyanez vonatkozik a kikötői díjakra (ki- és berakodott árukra felszámított díjak, valamint horgonydíj).

(108)

A Bizottság úgy véli, hogy a kikötőrendszeri hatóságok a számukra biztosított társaságiadó-mentesség révén alacsonyabb díjakat számíthatnak fel. A díjak mértéke fontos eleme annak a kikötőkben alkalmazott kereskedelempolitikának, amellyel a hajótulajdonosokat és -üzemeltetőket a kikötők használatára, a társaságokat pedig az ottani letelepedésre ösztönzik, hogy bővítsék termelési vagy szolgáltatási tevékenységeiket (60).

(109)

Emellett a koncessziók esetében a koncessziós díjnak csak egy részét (a minimális összeget) állapítják meg nemzeti szinten. Ez a díjrész a koncessziós díj rögzített összetevője. A koncessziós díj változó összetevője lehetővé teszi, hogy a kikötőrendszeri hatóságok a piaci körülményekhez igazodva saját üzleti stratégiájukat kövessék.

(110)

A koncessziós díjak tehát rögzített és változó összetevőből állnak. A rögzített összetevő általában véve arányos a koncesszióval érintett területek méretével, és több más paraméter is befolyásolja (az érintett területek elhelyezkedése és infrastruktúrájának szintje). A változó összetevő a termelékenység fokozására, az energiahatékonyság és a környezeti teljesítmény javítására, valamint a szolgáltatások színvonalának különösen a kikötők közlekedési és intermodális integráció terén történő emelésére ösztönző mechanizmusokat tartalmaz.

(111)

Olaszország elismerte, hogy a koncessziós díjak változó összetevője gazdasági jellegű, így indokolt lenne figyelembe venni az adóalapban a kikötőrendszeri hatóságok jövedelmének esetleges adóztatása céljából. Amikor azonban a koncessziós jogosultak elérik a kitűzött gazdasági célokat, a díj megfelelő részösszege fokozatosan csökken, ennek így a teljes koncessziós díj alacsonyabb lesz. Következésképpen az olasz hatóságok szerint a kikötőrendszeri hatóságok koncessziós bevételei a gyakorlatban szinte teljes mértékben a rögzített összetevőből származnak, amely a kikötőrendszeri hatóságok irányítási és szabályozási tevékenységének ellentételezésére korlátozódik. Mivel Olaszország megítélése szerint a koncessziós díjak rögzített eleme nem gazdasági jellegű tevékenységekért nyújtott ellentételezés, ezért arra a következtetésre jutott, hogy a kikötőrendszeri hatóságok nem folytatnak gazdasági tevékenységet.

(112)

A Bizottság ugyanakkor megjegyzi, hogy sem Olaszország, sem az érdekelt felek nem szolgáltattak olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná azon állításukat, hogy díj változó összetevője révén csökkenhet a teljes koncessziós díj.

(113)

Ami még fontosabb, nem vitatott, hogy a koncessziós díjakat úgy állapítják meg, hogy azok tükrözzék a nyújtott szolgáltatás értékét (terjedelem, hely és infrastrukturális szint). Emellett a koncessziós díjak nem pusztán jelképesek.

(114)

Ezért a Bizottság megállapította, hogy az, hogy a koncessziós díjak változó összetevője miatt csökkenhet a koncessziós díjakból származó összbevétel, amikor a koncessziós jogosultak elérik a koncessziós szerződésben meghatározott gazdasági célokat, nem elegendő annak kizárásához, hogy a kikötőrendszeri hatóságok gazdasági tevékenységeket folytatnak. Emellett a Bizottság álláspontja szerint az, hogy a koncessziós díjakból származó bevételek bizonyos, nem gazdasági jellegű tevékenységek finanszírozására is fordíthatók, nem változtat azon, hogy a díjakat szolgáltatás igénybevételéért, nevezetesen a kikötői infrastruktúra rendelkezésre bocsátásáért kell fizetni (61).

(115)

Emellett Olaszország és több érdekelt fél azt állítja, hogy a kikötőrendszeri hatóságoknak fizetendő díjak a jellemzőiket tekintve olyanok, mintha a koncessziós jogosult a kikötőrendszeri hatóságon keresztül adót fizetne az államnak.

(116)

A Bizottság álláspontja szerint ennek az érvnek nincs jelentősége annak megállapítása szempontjából, hogy a kikötőrendszeri hatóságok gazdasági tevékenységeket folytatnak-e, mivel a nemzeti minősítés önmagában véve nem használható a közös uniós szabályok alkalmazásának megkerülésére. Azok a szolgáltatások jellemezhetők gazdasági tevékenységként, amelyeket rendszerint ellentételezés fejében nyújtanak (62). A kikötőrendszeri hatóságok által beszedett díjak olyan ellentételezések, amelyeket a használók bizonyos szolgáltatások igénybevételéért fizetnek. Amint azt a Törvényszék a spanyol kikötők ügyében (amelyben a kikötők szintén azzal érveltek, hogy a kikötői díjak valójában adók) már kimondta, a kikötői díjak a kikötői infrastruktúra használatáért felszámított díjaknak tekintendők (63).

(117)

Olaszország véleménye szerint a kikötőrendszeri hatóságok által a kikötők üzemeltetése keretében folytatott gazdasági tevékenység jelentősége elhanyagolható, és nem elégséges ahhoz, hogy a kikötőrendszeri hatóságok vállalkozásnak minősüljenek. Olaszország álláspontja szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlata kizárja, hogy a nem gazdasági jellegű közhatalmi funkciók és tevékenységek ellátására létrehozott és szabályozott, ugyanakkor bizonyos gazdasági tevékenységeket folytató szervek vállalkozásnak minősüljenek (64).

(118)

Olaszország emellett úgy véli, hogy azok a tevékenységek, amelyek a kikötői vagyon kezelésében gazdasági jelentőséggel bírhatnak, és a koncessziós díjak megállapítása szempontjából lényegesek lehetnek, elválaszthatatlanok a jogszabály által a kikötőrendszeri hatóságokra bízott közhatalmi tevékenységtől, például a kikötői vagyon ellenőrzésétől és kezelésétől. Olaszország szerint a kikötőrendszeri hatóságok által felszámított díjak ezért nem tekinthetők társasági jövedelemnek.

(119)

A Bizottság emlékeztet arra, hogy az, hogy valamely jogalany a tevékenységi köre egy részének gyakorlásához közhatalmi jogosítványokkal rendelkezik, önmagában véve nem zárja ki, hogy az uniós versenyjog alkalmazásában gazdasági tevékenysége tekintetében vállalkozásnak minősüljön (65).

(120)

Az ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben valamely közjogi szerv a közhatalmi jogosítványainak gyakorlásától elválasztható gazdasági tevékenységet folytat, e tevékenység tekintetében vállalkozásként jár el. Ellenben akkor, ha ez a gazdasági tevékenység elválaszthatatlan a közhatalmi jogosítványai gyakorlásától, akkor az adott szerv által folytatott összes tevékenység teljes egészében a közhatalmi jogosítványaihoz kapcsolódó tevékenységnek tekintendő (66).

(121)

A Bizottság megjegyzi, hogy sem Olaszország, sem az érdekelt felek nem szolgáltattak bizonyítékot annak alátámasztására, hogy a kikötők által folytatott gazdasági tevékenységek elválaszthatatlanok közhatalmi jogosítványaiktól. Önmagában annak lehetősége, hogy e tevékenységek között gazdasági kapcsolat áll fenn, amennyiben a kikötők gazdasági tevékenységei lehetővé teszik a nem gazdasági jellegű tevékenységeik teljes vagy részleges finanszírozását, nem elegendő annak megállapításához, hogy e tevékenységek az ítélkezési gyakorlat értelmében elválaszthatatlanok (67).

(122)

A Bizottság továbbá megjegyzi, hogy ebben az ügyben a kikötőrendszeri hatóságok gazdasági tevékenységeit nem a közérdekű, nem gazdasági jellegű tevékenységeik teszik szükségessé, és ezek hiányában sem feltétlenül veszítenék el a hasznosságukat a nem gazdasági jellegű tevékenységek (68).

(123)

A Bizottság emellett arra is rámutat, hogy sem Olaszország, sem az érdekelt felek nem bizonyították, hogy a kikötők gazdasági tevékenységei az általuk folytatott közérdekű, nem gazdasági jellegű tevékenységeket egészítenék ki (69). Éppen ellenkezőleg, a kikötői díjak (nevezetesen a ki- és berakodott árukra felszámított díjak, valamint horgonydíj) és a koncessziós díjak teszik ki a kikötőrendszeri hatóságok működési bevételének túlnyomó részét, mivel a kapcsolódó tevékenységek képezik a kikötőrendszeri hatóságok fő tevékenységi körét (70).

(124)

A Bizottság ezért megállapította, hogy a kikötőrendszeri hatóságok gazdasági tevékenységei az ítélkezési gyakorlat értelmében nem elválaszthatatlanok az általuk folytatott közérdekű, nem gazdasági jellegű tevékenységektől (71). Következésképpen a Bizottság álláspontja szerint a kikötőrendszeri hatóságok akkor tekintendők vállalkozásnak, ha – és amennyiben – ténylegesen folytatnak egy vagy több gazdasági tevékenységet (72).

(125)

Olaszország és több érdekelt fél előadta, hogy a kikötőrendszeri hatóságoknak nincsenek versenytársai, és olyan piac sem létezik, ahol működhetnének. Mivel nincs olyan piac, hogy szolgáltatásaikat kínálhatnák, a kikötőrendszeri hatóságok nem tekinthetők vállalkozásoknak. Egyes érdekelt felek azt is jelezték, hogy a kikötők üzemeltetése eltér a repülőterek üzemeltetésétől.

(126)

E tekintetben a Bizottság rámutatott arra, hogy jogi monopóliumot élvező jogalany igenis kínálhat árukat és szolgáltatásokat a piacon, ezért az EUMSZ 107. cikke értelmében vett vállalkozásnak minősülhet. A gazdasági tevékenység objektív fogalom, amely tényeken – különösen az érintett szolgáltatások piacának meglétén – alapul (73).

(127)

A Bizottság arra is emlékeztet, hogy az uniós bírások kimondták, hogy a repülőtéri létesítmények légitársaságoknak díjfizetés ellenében történő rendelkezésre bocsátása gazdasági tevékenységnek minősül (74). A Bizottság megítélése szerint alapvetően nincs különbség a repülőtéri infrastruktúra repülőtéri díjak ellenében történő rendelkezésre bocsátása és a kikötői infrastruktúra kikötői jogok ellenében történő rendelkezésre bocsátása között (75), különösen azért, mert a repülőterek az olasz kikötőrendszeri hatóságokhoz hasonlóan jogi monopóliummal rendelkeznek. A kikötőrendszeri hatóságok maguk üzemeltetik a kikötői infrastruktúrát, ha ellentételezés fejében és -üzemeltetők rendelkezésére bocsátják vagy bérbe adják a kikötői infrastruktúrát (76).

(128)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az Olaszország és egyes érdekelt felek által felhozott érvek nem elégségesek annak megállapításához, hogy a kikötőrendszeri hatóságok által folytatott tevékenységek nem gazdasági jellegűek.

(129)

A fentiek fényében a Bizottság megállapította, hogy a kikötőrendszeri hatóságok gazdasági tevékenységeket folytatnak, amelyek tekintetében az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vállalkozásnak minősülnek.

(130)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az intézkedés akkor minősül állami támogatásnak, ha valamely tagállam hajtja végre, vagy bármilyen formában állami forrásból valósul meg. A szóban forgó ügyben a társaságiadó-mentesség különösen a TUIR 74. szakaszán alapul, annak az olasz hatóságok általi értelmezésében és alkalmazásában (lásd az (50)–(52) preambulumbekezdést). A TUIR 74. szakasza szerint az állami és a közigazgatási szervek, valamint más területi szervek, például a régiók és a községek nem tartoznak a társasági adó hatálya alá. Az olasz hatóságok álláspontja szerint a kikötőrendszeri hatóságok közigazgatási funkciók ellátására kizárólagos megbízatással rendelkező közjogi szervek, ezért a TUIR 74. szakaszának hatálya alá tartoznak. Az intézkedés ezért az államnak tudható be.

(131)

Emellett az adóbevétel-kiesés egyenértékű az állami források költségvetési kiadások formájában történő felhasználásával.

(132)

Sőt, amint azt az uniós bíróságok is kimondták, az olyan intézkedés, amelyen keresztül közigazgatási szervek bizonyos vállalatoknak adómentességet biztosítanak, amely – noha nem jár állami források kiutalásával – az ebben részesülő kedvezményezetteket kedvezőbb pénzügyi helyzetbe hozza a többi adóalanyhoz képest, kimeríti az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami forrás fogalmát (77).

(133)

Következésképpen a gazdasági tevékenységeket folytató kikötőrendszeri hatóságok társasági adózás alóli mentesítésével az olasz hatóságok állami forrásnak minősülő bevételekről mondanak le. A Bizottság ennélfogva úgy véli, hogy a szóban forgó intézkedés állami forrás elvesztésével jár, ennélfogva állami források révén biztosítják azt.

(134)

Azt az egyes érdekelt felek által felhozott érvet illetően, miszerint a kikötőrendszeri hatóságok társaságiadó-fizetési kötelezettség alóli mentesítése nem jár adóbevétel-kieséssel, mivel a kikötőrendszeri hatóságok az államszervezet részét képezik, a Bizottság emlékeztet arra, hogy az uniós jogrend tulajdonsemleges (78), és semmilyen módon nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy gazdasági szereplőként járjanak el. Ugyanakkor abban az estben, ha a közigazgatási szervek közvetlenül vagy közvetve valamilyen formában gazdasági ügyleteket bonyolítanak, azok az uniós állami támogatási szabályok hatálya alá tartoznak (79). Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően tehát különbséget kell tenni az állam által társaságtulajdonosként és közigazgatási szervként vállalt kötelezettségek között (80). Következésképpen a bevétel, amelyet az állam a tulajdonában lévő társaságból szerezhet, nem vehető figyelembe annak értékelésekor, hogy a társaság számára biztosított adókedvezmény állami forrásokat érint-e. Ezenkívül sem Olaszország, sem az érdekelt felek nem hoztak fel érveket annak bizonyítására, hogy a kikötőrendszeri hatóságok társasági adó alóli mentesítésével összefüggő adókedvezmény a kikötőrendszeri hatóságok intézményi feladatainak finanszírozásához szükséges összegre korlátozódna.

(135)

Az intézkedés akkor minősül állami támogatásnak, ha pénzügyi előnyhöz juttatja a kedvezményezettet. Az előny fogalma nemcsak pozitív előnyöket foglal magában, hanem olyan támogatásokat is, amelyek különböző formában enyhítik a szokásos esetben a vállalkozást terhelő díjak mértékét (81).

(136)

A szóban forgó intézkedés révén a kikötőrendszeri hatóság társaságiadó-mentességet élvez, míg más vállalkozások elvben a társasági adó hatálya alá tartoznak. Az adómentesség csökkenti azokat a terheket, amelyek a gazdasági tevékenységeket folytató vállalkozások működési költségeiben általában megjelennek. Gazdasági előnyhöz juttatja a kikötőrendszeri hatóságokat azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek nem részesülnek ilyen adókedvezményben, noha gazdasági tevékenységeket végeznek. Következésképpen az intézkedés előnyt jelent a kikötőrendszeri hatóságok számára.

(137)

A Bizottság megjegyzi, hogy az olasz hatóságok nem állítják, hogy a kikötőrendszeri hatóságok közszolgáltatási kötelezettségekkel rendelkeznek, az adómentesség pedig ellentételezés lenne a kikötőrendszeri hatóságok számára a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése során felmerülő költségekért. Emellett a Bizottság megítélése szerint nem teljesülnek az Altmark-ítéletben megfogalmazott kritériumok (82), mivel a kikötőrendszeri hatóságok nem kötelesek egyértelműen meghatározott közszolgáltatási kötelezettségeket teljesíteni. Ezenkívül a szóban forgó intézkedés, amely a megtermelt nyereséghez köti a támogatás összegét, nem függ össze a közszolgálati feladat nettó költségeivel, illetve nem korlátozódik e költségekre. Nem alapul az e feladat ellátásához az intézkedés kedvezményezettjeinek adott felhatalmazáson sem.

(138)

Következésképpen a gazdasági tevékenységeket folytató kikötőrendszeri hatóságok társasági adózás alóli mentesítésével az olasz hatóságok előnyhöz juttatják őket. Ezért a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó intézkedés előnyt jelent a kikötőrendszeri hatóságok számára.

(139)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése alapján egy intézkedés akkor minősül támogatásnak, ha ez érinti az Unión belüli kereskedelmet, és torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget.

(140)

A Bizottság mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy az érdekelt felekkel a kikötői ágazatra vonatkozó rendelettervezetről folytatott nyilvános konzultációban minden érdekelt fél kiemelte, hogy stabil és egyenlő versenyfeltételeket kell teremteni a kikötők között az Unióban (83).

(141)

Igaz, hogy egyes tagállamok a kikötői alapinfrastruktúra üzemeltetését jogilag fenntartják bizonyos szerveknek. Erre tekintettel más tagállamokban működő üzemeltetők nem üzemeltethetik a kikötői alapinfrastruktúrát ezekben a tagállamokban, így az adott piac – legalábbis bizonyos mértékben – nem tekinthető liberalizált vagy verseny előtt nyitott piacnak. Ez a konkrét piac azonban nem az egyetlen, ahol a kikötői hatóságoknak juttatott előny torzíthatja a versenyt (84).

(142)

Először is azok a logisztikai és fuvarozó társaságok, amelyek készek árukat fuvarozni, különböző módokon folytathatják ezt a tevékenységet, így igénybe vehetnek más kikötői hatóságok által üzemeltetett egyéb (külföldi vagy belföldi) kikötőket, de akár kikötő használata nélkül is működhetnek. Előfordulhat, hogy különböző tagállamok kikötői azonos hátországgal rendelkeznek, így a kikötői hatóságok versenyeznek azért, hogy árufuvarozási és személyszállítási szolgáltatásokat nyújtsanak az e hátországot kiszolgálni kész szereplőknek. Ez a helyzet például Olaszország északnyugati és Franciaország déli részén a kikötőüzemeltetők körében. A kikötőrendszeri hatóságok által kínált szolgáltatások (kikötők rendelkezésre bocsátása) így versenyben állnak, legalábbis bizonyos mértékig, a más kikötői hatóságok, valamint az Olaszországban és más tagállamokban működő árufuvarozási és személyszállítási szolgáltatók által kínált szolgáltatásokkal. Általánosabban fogalmazva a Bizottság megjegyzi, hogy mivel a kikötőknek jelentős szerepük van a nemzetközi árufuvarozásban és személyszállításban, ezért az olasz kikötőrendszeri hatóságokban juttatott előny egyúttal a jellegéből adódóan érintheti a versenyt és az Unión belüli kereskedelmet.

(143)

E tekintetben az, hogy a kikötőrendszeri hatóságok kizárólagosan jogosultak a saját kikötői infrastruktúrájuk üzemeltetésére (és a kikötői infrastruktúra rendelkezésre bocsátására), nem kérdőjelezi meg az olyan tágabb versenypiac meglétét, ahol a kikötőrendszeri hatóságok által nyújtott szállítási szolgáltatások (a kikötői infrastruktúra rendelkezésre bocsátása) versenyben állnak az Olaszországban letelepedett más fuvarozók, valamint más tagállambeli kikötők vagy fuvarozók által kínált szolgáltatásokkal (85). A kikötői infrastruktúra használóinak lehetőségük van más (olaszországi vagy külföldi) kikötőket és egyéb szállítási módokat igénybe venni, tehát a kikötőrendszeri hatóságok a szállítási szolgáltatások tágabb piacán és a kikötői szolgáltatások szűkebb piacán működő egyéb szolgáltatókkal versenyezve nyújtanak szolgáltatásokat (más uniós kikötők is lehetőséget biztosítanak az uniós piacra és ezáltal Olaszországba való bejutásra, esetenként a közúti, vasúti vagy vízi szállítással kombinálva) (86).

(144)

Emellett azok a vállalkozások, amelyek kikötői szolgáltatásokat kívánnak nyújtani, más kikötői hatóságok által üzemeltetett kikötőkben is megtehetik ezt. A kikötőrendszeri hatóságok azért versengenek, hogy magukhoz vonzzák ezeket a szereplőket (kikötői szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat). A területek és az infrastruktúra (kikötői eszközök) rendelkezésre bocsátásáért a kikötőrendszeri hatóságok által a koncessziós jogosultaknak felszámított díjak mértéke szerepet játszik abban, hogy mely kikötőben telepednek le inkább a leendő koncessziós jogosultak (87). A Bíróság ítélkezési gyakorlata is elismeri, hogy ezen a piacon verseny zajlik, és határon átnyúló hatások érvényesülnek (88).

(145)

Ezenkívül azok a vállalkozások, amelyek egy kikötő közelében kívánnak letelepedni, a kikötőn kívül (nem feltétlenül a kikötői hatóságok tulajdonában álló vagy általuk kezelt földterületen) is letelepedhetnek, tehát a kikötőrendszeri hatóságok versenyben állnak a kikötőn kívül földterületet bérbe adó egyéb szereplőkkel.

(146)

Következésképpen a Bizottság megítélése szerint a kikötőrendszeri hatóságok versenyezhetnek egymással és más európai kikötőkkel, ezért valószínűleg az adómentességük is kihat a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre.

(147)

Az állam által nyújtott intézkedés akkor tekinthető úgy, hogy torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget, ha feltehetően javítja a kedvezményezettnek a versenytársaival szembeni versenyhelyzetét (89). Általánosságban megállapítható az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti versenytorzulás, ha az állam pénzügyi előnyt biztosít egy olyan ágazat valamely vállalkozásának, amelyben verseny zajlik vagy verseny alakulhat ki (90). Az állami támogatás várhatóan még akkor is torzítja a versenyt, ha nem segíti elő, hogy a kedvezményezett vállalkozás tovább bővüljön és piaci részesedést szerezzen. Elég, ha a támogatás lehetővé teszi számára annál erősebb versenyhelyzet fenntartását, mint amellyel a támogatás hiányában rendelkezett volna. Ebben az összefüggésben ahhoz, hogy a támogatás versenytorzító hatásúnak minősüljön, rendszerint elegendő, ha előnyt biztosít a kedvezményezett számára azáltal, hogy mentesíti olyan költségek alól, amelyeket a mindennapos üzletvitel során általában viselnie kellene (91).

(148)

Mivel a szóban forgó intézkedés méretüket, földrajzi helyzetüket és tevékenységeiket tekintve eltérő kikötőkre vonatkozó támogatási programnak minősül, annak megállapításához, hogy a vizsgált intézkedés állami támogatás-e, nem szükséges egyenként bizonyítani, hogy az intézkedés minden egyes kikötőrendszeri hatóság esetében versenytorzulást okoz, és befolyásolja a kereskedelmet (92).

(149)

A társaságiadó-mentesség előnyhöz juttatja a kikötőrendszeri hatóságokat, ezáltal pedig feltehetően javítja a versenyhelyzetüket. Különösen a kikötőrendszeri hatóságok által nyújtott szolgáltatások ára (engedélyezési és koncessziós díjak, ki- és berakodott árukra felszámított díjak, valamint horgonydíj) emelkedik ki a különböző európai kikötők viszonylagos versenyképességét befolyásoló tényezők közül (93).

(150)

A Olaszország azzal érvelt, hogy a kikötőrendszeri hatóságok csak korlátozott befolyással rendelkeznek a tevékenységeikért felszámított díjak megállapítására. Az engedélyezési és koncessziós díjak megállapítására vonatkozóan állami rendeletben rögzített kritériumok csak a díjak minimális összegét határozza meg, tehát mérlegelési jogkört biztosít a kikötőrendszeri hatóságok számára a díjaik mértékének megállapítása tekintetében (lásd a 4.1.1.5. pontot). Mindenesetre még a kizárólag központi szinten – az egyes kikötőrendszeri hatóságok számára a központilag rögzített díjak mértékének befolyásolása tekintetében biztosított mérlegelési jogkör nélkül – rögzített díjak megléte sem zárná ki a versenytorzulást, mivel a vállalkozások az ártól eltérő paraméterek (szolgáltatásminőség stb.) alapján is versenyezhetnek, a kikötőrendszeri hatóságoknak a szóban forgó adómentességgel juttatott előny pedig az ajánlatuk színvonalának javításában, valamint hajótulajdonosok és -üzemeltetők bevonzásában is a segítségükre lehet.

(151)

Következésképpen a Bizottság megállapította, hogy a gazdasági tevékenységeket folytató kikötőrendszeri hatóságok társasági adózás alóli mentesítésével az olasz hatóságok olyan előnyhöz juttatják őket, amely alkalmas a verseny befolyásolására. A Bizottság tehát úgy ítéli meg, hogy a szóban forgó intézkedés torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget.

(152)

A vállalkozásoknak nyújtott állami támogatás csak akkor minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerint állami támogatásnak, „amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”. Nem azt kell megállapítani, hogy a támogatásnak tényleges hatása van-e a tagállamok közötti kereskedelemre, hanem csak azt, hogy e támogatás hatást gyakorolhat-e a kereskedelemre (94). Az uniós bíróságok megállapították, hogy különösen, ha az állam által nyújtott pénzügyi támogatás valamely vállalkozás helyzetét megerősíti az Unión belüli kereskedelemben versenytársaival szemben, a támogatást olyannak kell tekinteni, mint amely érinti az utóbbiakat (95).

(153)

Az ítélkezési gyakorlat azért alkalmazható ebben az ügyben, mivel a társaságiadó-mentesség erősíti a kikötőrendszeri hatóságok helyzetét. Lehetővé teszi számukra, hogy csökkentsék a díjaikat, és vonzóbbá tegyék az általuk üzemeltetett kikötői infrastruktúrát a hajótulajdonosok és -üzemeltetők számára, különösen a más tagállamokban letelepedettek körében.

(154)

Ebben az ügyben az olasz kikötők részt vesznek az Unión belüli kereskedelemben, így az érintett kikötőrendszeri hatóságoknak juttatott előny is érinti az Unión belüli kereskedelmet. Az olasz kikötők tevékenyen közreműködnek az Unión belüli kereskedelemben, és több olasz kikötő is van a konténerforgalom és teherárutömeg szempontjából legjelentősebb uniós szintű kikötők között. A nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján 2019-ben két olasz kikötő, nevezetesen Genova és Gioia Tauro tartozott a 15 vezető európai konténerkikötő közé. (96)

(155)

A kikötőrendszeri hatóságok olyan adófizetési kötelezettség alóli mentesítése révén, amelyet egyébként viselniük kellett volna, és amelyet a versenytárs vállalkozásoknak viselniük kell, a társaságiadó-mentesség e vállalkozások esetében olyan pénzügyi forrásokat szabadít fel, amelyeket az üzleti tevékenységeikre fordíthatnak, ez pedig befolyásolja azokat a feltételeket, amelyek mellett a piacon kínálni tudják a termékeiket és szolgáltatásaikat, vagyis ez által torzítja a belső piaci versenyt. Következésképpen a kikötőrendszeri hatóságok adómentessége érinti az Unión belüli kereskedelmet.

(156)

Azt az Olaszország által felhozott érvet illetően, hogy a legtöbb olasz kikötőtől még annak a lehetősége is távol áll, hogy európai piacokon versenyezzen, ehelyett főként észak-afrikai kikötőkkel áll versenyben, a Bizottság megjegyzi, hogy az olasz hatóságok semmilyen információt nem közöltek ennek az álláspontjuknak az alátámasztására (97).

(157)

Ezért a gazdasági tevékenységeket folytató kikötőrendszeri hatóságok társasági adózás alóli mentesítésével az olasz hatóságok olyan előnyhöz juttatják őket, amely érintheti az Unión belüli kereskedelmet.

(158)

Ahhoz, hogy állami támogatásnak minősüljön, a támogatási intézkedésnek szelektívnek (98) kell lennie abban az értelemben, hogy bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését kell előnyben részesítenie. Az állandó ítélkezési gyakorlat (99) szerint egy adóintézkedés tárgyi szelektivitását három szakaszban kell értékelni: először meg kell határozni és meg kell vizsgálni az adott tagállamban hatályban lévő közös vagy „rendes” adórendszert (a továbbiakban: a referenciakeret). A második szakaszban ehhez a közös vagy „rendes” adórendszerhez viszonyítva kell megvizsgálni és megállapítani, hogy az adott adóintézkedés által nyújtott előny szelektív lehet-e. Ehhez azt kell bizonyítani, hogy az intézkedés eltér az említett közös adórendszertől, amennyiben az adott adórendszer által elérni kívánt cél szempontjából hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő gazdasági szereplők között különbséget tesz. A harmadik szakaszban pedig, ha van eltérés, akkor azt kell megvizsgálni, hogy az a vonatkozó adórendszer jellegéből vagy általános szerkezetéből fakad-e, tehát azt, hogy ennek a rendszernek a jellege vagy logikája indokolja-e az eltérést. Ebben az összefüggésben a tagállamnak kell bizonyítania, hogy az eltérő adóügyi megítélés közvetlenül a rendszer alapvető vagy irányadó elveire vezethető vissza (100).

(159)

Egy adóintézkedés szelektivitásának vizsgálatához először is meg kell határozni a megfelelő referenciakeretet, majd meg kell állapítani, hogy a szóban forgó intézkedés hátrányos megkülönböztetést eredményez-e az adott keretben. A referenciakeret olyan következetes szabályok összessége, amelyeket általában a keret célja szerint – objektív kritériumok alapján – annak hatálya alá tartozó valamennyi vállalkozásra alkalmazni kell.

(160)

Ebben az ügyben a Bizottság az egységes szerkezetbe foglalt olasz adótörvényen (TUIR, lásd a (38)–(43) preambulumbekezdést), ezen belül az adóalanyoknak és az adóköteles jövedelemnek a TUIR 72. és 73. szakaszának együttes alkalmazásából eredő meghatározásán alapuló olasz társaságiadó-rendszert tekinti referenciakeretnek.

(161)

A TUIR 72. szakasza rögzíti azt az alapelvet, hogy a társasági adó tárgyát képezi minden pénzbeli vagy természetbeni jövedelem.

(162)

A TUIR 73. szakaszának (1) bekezdése előírja, hogy a társasági adó hatálya alá tartozik formától függetlenül minden társaság, ideértve az önsegélyező biztosítótársaságokat is, továbbá a nem társasági formában működő szövetkezetek, valamint köz- és magánjogi szervezetek, továbbá a bizalmi vagyonkezelők, függetlenül attól, hogy kizárólagos vagy fő céljuk kereskedelmi tevékenységek folytatása-e.

(163)

A 75. szakasz rögzíti azt az alapelvet, miszerint a társasági adó a nettó összjövedelmet terheli, és eltérő szabályok szerint kell meghatározni az adóköteles jövedelmet egyrészt a kizárólagos vagy fő célként kereskedelmi tevékenységeket folytató társaságok, valamint köz- és magánjogi szervezetek (a TUIR 81–141. szakasza) (101), másrészt a kizárólagos vagy fő célként nem kereskedelmi tevékenységeket folytató köz- és magánjogi szervezetek (a TUIR 143–150. szakasza) (102) esetében. A 76. és 77. szakasz a társasági adó kulcsát, illetve adóidőszakát határozza meg.

(164)

A fentiekből az következik, hogy az Olaszországban alkalmazandó társaságiadó-szabályok elvben a társasági adó hatálya alá vonják a társaságok (a 73. szakasz (1) bekezdésének a) pontja) és a nem társasági formában működő köz- és magánjogi szervezetek (a 73. szakasz (1) bekezdésének b) és c) pontja) által termelt jövedelem minden fajtáját, abban az esetben is, ha az érintett szervezetek kizárólagos vagy fő célja nem kereskedelmi tevékenységek folytatása.

(165)

A TUIR 74. szakasza állami és közjogi szervekre vonatkozó különös szabályokat rögzít. Ezek a rendelkezések a kereskedelmi tevékenységnek nem minősülő tevékenységek körét is meghatározzák.

(166)

A TUIR 74. szakasza szerint az állami és a közigazgatási – köztük az autonóm szervezettel rendelkező – szervek, valamint a községek, a helyi önkormányzati társulások, a közvagyonnal gazdálkodó szövetségek és szervek, a hegyvidéki közösségek, a megyék és a régiók még akkor sem tartoznak a társasági adó hatálya alá, amennyiben jogi személyiséggel rendelkeznek. Az olasz hatóságok közvagyonnal gazdálkodó szervnek tekintik a kikötőrendszeri hatóságokat. Ezért a 74. szakasz az olasz hatóságok általi értelmezésében és alkalmazásában olyan helyzetet teremt, amelyben az olaszországi kikötőrendszeri hatóságok még az infrastruktúrájuk hasznosításából származó jövedelmük tekintetében is mentesülnek a társasági adó fizetése alól.

(167)

Ha egy intézkedés a referenciakeret céljára tekintetettel hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését részesíti előnyben, akkor ez az intézkedés prima facie szelektív. A szóban forgó ügyben a kikötőrendszeri hatóságok és más jogalanyok hasonló jogi és ténybeli helyzetben vannak az IRES céljára tekintettel, amely a társaságok és más jogalanyok jövedelmének adóztatására irányul, függetlenül attól, hogy kizárólagos vagy fő célként kereskedelmi tevékenységeket folytatnak-e. Ezért a TUIR 74. szakasza az olasz hatóságok általi értelmezésében és alkalmazásában előnyben részesíti a kikötőrendszeri hatóságokat az IRES céljára tekintettel annak hatálya alá tartozó egyéb jogalanyokkal szemben.

(168)

Az olasz hatóságok szerint a kikötőrendszeri hatóságok társaságiadó-mentessége nem tér el az olasz társaságiadó-rendszer általános alapelveitől, hanem annak logikáját követi, nevezetesen azt, hogy a nem kereskedelmi jellegű tevékenységek általában véve nem társaságiadó-kötelesek. Ez azt jelentené, hogy a kikötőrendszeri hatóságok összes tevékenysége nem kereskedelmi jellegű tevékenység. A Bizottság ugyanakkor rámutat arra, hogy a 73. szakasz az összes köz- és magánjogi szervezetet a társasági adó hatálya alá vonja, még abban az esetben is, ha kizárólagos vagy fő céljuk nem kereskedelmi tevékenység folytatása. A TUIR 74. szakasza ettől az alapelvtől eltérve mentesíti az állami és egyéb közjogi szerveket a társasági adó alól.

(169)

Emellett az olasz hatóságok megítélése szerint a kikötőrendszeri hatóságok nem a TUIR 73. szakaszának, hanem a 74. szakaszának hatálya alá tartoznak. Az olasz hatóságok szerint a TUIR 74. szakasza úgy rendelkezik, hogy a közigazgatási funkciók ellátására kizárólagos megbízatással rendelkező közjogi szervek (lásd az (51) és (52) preambulumbekezdést) nem tartoznak a társasági adó hatálya alá. Az olasz hatóságok álláspontja szerint a TUIR 74. szakasza ezért nem értelmezhető a TUIR 73. szakaszától való eltérésként. A TUIR 73. és 74. szakasza ehelyett különböző és párhuzamos hatállyal rendelkezik. Az olasz hatóságok előadták, hogy e szakaszok rendelkezései két elkülönülő rendes adórendszert hoznak létre olyan jogalanyok általános és elvont módon meghatározott, konkrét kategóriáira vonatkozóan, amelyek nincsenek hasonló ténybeli és jogi helyzetben. Olaszország ezért azt állítja, hogy a társaságiadó-mentesség nem szelektív, mivel a TUIR 74. szakasza a kikötőrendszeri hatóságok mellett az államra, különféle közjogi szervekre, valamint objektív, általános és elvont szempontok alapján a közigazgatás részét képező egyéb jogalanyokra is vonatkozik. Mindezek a TUIR 74. szakaszának hatálya alá tartozó jogalanyok azonos ténybeli és jogi helyzetben lennének.

(170)

A Bizottság megjegyzi, hogy a 74. szakasz a közhatalmi funkcióik ellátásához kapcsolódó tevékenységeik erejéig mentesíti az államot és más közjogi szerveket a társasági adó alól. Ezzel szemben e szervek kereskedelmi tevékenységei elvben társaságiadó-kötelesek. Ha a TUIR 74. szakasz – vagy a közigazgatási szervek általi értelmezése – azt eredményezné is, hogy a kikötőrendszeri hatóságok semmilyen esetben (még az állami támogatási szabályok értelmében gazdasági jellegűnek minősülő tevékenységek folytatása esetén sem) fizetnek társasági adót, ez hátrányos megkülönböztetéshez vezetne az EUMSZ 107. cikke értelmében vett gazdasági tevékenységeket folytató vállalkozások között. Ebben az esetben a TUIR 74. szakasza az olasz hatóságok általi értelmezése szerint előnyökhöz juttatna meghatározott kategóriába tartozó vállalkozókat (103), nevezetesen a kikötőrendszeri hatóságokat, noha más vállalkozásokhoz hasonló jogi és ténybeli helyzetben vannak (a gazdasági tevékenységeikből származó jövedelmük tekintetében) (104).

(171)

A Bizottság megítélése szerint tehát a kikötőrendszeri hatóságok nem követnek „sajátos működési elveket követnek, amelyek egyértelműen megkülönböztetik azokat más gazdasági szereplőktől”, akik a társasági adó hatálya alá tartoznak (105). Konkrétabban fogalmazva az, hogy a kikötőrendszeri hatóságok nem nyereségérdekeltek, nem elegendő annak megállapításához, hogy a társasági adó hatálya alá tartozó más szereplőktől eltérő helyzetben vannak (106). Olaszország ne hozott fel olyan érvet annak alátámasztására, hogy a kikötőrendszeri hatóságok nem vállalkozások és nem folytatnak gazdasági tevékenységet (lásd a 3.2. pontot), amely lényeges és következetes lenne a társaságiadó-rendszer társaságok és más jogalanyok jövedelmének adóztatására irányuló célja tekintetében (107).

(172)

Ezért még ha a TUIR 74. szakasza képezné is a jogalapját annak, hogy a kikötőrendszeri hatóságok nem fizetnek társasági adót, ez az adómentesség prima facie szelektív intézkedés lenne a kikötőrendszeri hatóságok gazdasági tevékenységeit illetően (108).

(173)

Mivel a Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó adómentesség prima facie elfogadható módon szelektív, az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlatának megfelelően meg kell határozni, hogy ezt a mentességet indokolja-e annak a rendszernek a jellege vagy általános szerkezete, amelynek részét képezi. Az általános adórendszer alkalmazása alól kivételt jelentő intézkedés így akkor indokolható, ha az érintett tagállam bizonyítani tudja, hogy az intézkedés közvetlenül az adórendszer alapvető vagy irányadó elveiből fakad.

(174)

Sem az olasz hatóságok, sem az érdekelt felek nem hoztak fel ilyen érveket. A Bizottság sem tudott ilyen indokot találni. Következésképpen a Bizottság megítélése szerint az intézkedés nem indokolható az adórendszer logikájával. A Bizottság így arra a következtetésre jutott, hogy az intézkedés szelektív.

(175)

A Bizottság ezért megállapította, hogy az olasz kikötőrendszeri hatóságok társaságiadó-mentessége megfelelő indoklás nélkül tér el az olasz társaságiadó-rendszer azon elvétől, miszerint a társasági adó a társaságok vagy a nem társasági formában működő köz- és magánjogi szervek által termelt jövedelem minden fajtáját terheli. Még ha az olasz társaságiadó-rendszerrel összeegyeztethetőnek lehetne is tekinteni, hogy a kikötőrendszeri hatóságok azért mentesülnek a társasági adó alól, mert az olasz hatóságok szerint kizárólagosan látnak el közfunkciókat, ez olyan helyzetet eredményezne, amelyben „bizonyos” vállalkozások vagy „bizonyos” áruk termelése az EUMSZ 107. cikke értelmében előnyben részesülne (109). A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy a kikötőrendszeri hatóságok gazdasági tevékenységeinek a társasági adó hatálya alóli kivonása szelektív előnnyel jár.

(176)

A Bizottság továbbá azt is megállapította, hogy ez az állam által vállalkozásoknak biztosított és államnak betudható kedvezőbb elbánás alkalmas a verseny torzítására és az Unión belüli kereskedelem befolyásolására. A Bizottság ezért azt a következtetést vonta le, hogy a kikötőrendszeri hatóságoknak biztosított adómentesség az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak minősül (110).

(177)

Az állami támogatási intézkedések az EUMSZ 93. cikkében, 106. cikke (2) bekezdésében, valamint 107. cikke (2) és (3) bekezdésében meghatározott kivételek alapján tekinthetők összeegyeztethetőnek a belső piaccal.

(178)

Az EUMSZ 93. cikke rögzíti, hogy azok a támogatások, amelyek „megfelelnek a közlekedés összehangolására irányuló igényeknek, vagy amelyek a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő bizonyos kötelezettségek terheinek megtérítését szolgálják”, a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilváníthatók.

(179)

A Bizottság mindenekelőtt megjegyzi, hogy a szóban forgó ügyben nincsenek arra utaló jelek, hogy a támogatás a közlekedés összehangolására irányuló igényeknek megfelelő intézkedéseket finanszíroz. Éppen ellenkezőleg, a támogatás társaságiadó-mentességből áll, amely nem kapcsolódik konkrét beruházáshoz, és egyáltalán nem függ össze a közlekedés összehangolására irányuló igényekkel. Az intézkedés közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének ellentételezésére sem irányul.

(180)

Következésképpen a Bizottság megítélése szerint az intézkedés az EUMSZ 93. cikke alapján nem tekinthető összeegyeztethetőnek.

(181)

Mivel a vizsgált intézkedés az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül, meg kell vizsgálni, hogy az EUMSZ 107. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt kivételek értelmében összeegyeztethető-e a belső piaccal.

(182)

Az olasz hatóságok nem hoztak fel érveket arra vonatkozóan, hogy az EUMSZ 107. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt kivételek alkalmazhatók a kikötőrendszeri hatóságoknak biztosított társaságiadó-mentességre.

(183)

A Bizottság úgy véli, hogy az EUMSZ 107. cikkének (2) bekezdése szerinti kivételek egyike sem alkalmazható, mert a vizsgált intézkedés nem az említett rendelkezésben felsorolt célkitűzések megvalósítására irányul. Konkrétabban fogalmazva, a vizsgált intézkedés nem kapcsolódik a magánszemély fogyasztóknak nyújtott szociális jellegű támogatáshoz, a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatáshoz vagy a Németországi Szövetségi Köztársaság egyes területei gazdaságának nyújtott támogatáshoz.

(184)

Az EUMSZ 107. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik: a) az egyes térségek fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatás, b) a közös európai érdeket szolgáló fontos projektek megvalósítására nyújtott támogatás, c) egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, d) a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás, valamint e) tanácsi határozattal meghatározott támogatás összeegyeztethetőnek tekinthető a belső piaccal.

(185)

Az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja engedélyezi az olyan térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatást, ahol rendkívül alacsony az életszínvonal vagy jelentős az alulfoglalkoztatottság. Ez a kivétel nem alkalmazható.

(186)

Ezenkívül az intézkedés nem tekinthető az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének b) pontjában foglaltak szerint valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására vagy Olaszország gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatásnak.

(187)

Az intézkedés emellett nem irányul a kultúra és a kulturális örökség megőrzésének előmozdítására az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdése d) pontjának megfelelően.

(188)

Az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítható az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben. A rendelkezésre álló információkból viszont nem állapítható meg, hogy az adókedvezmény az uniós szabályozás és iránymutatások értelmében támogatható, konkrét beruházásokra vonatkozik.

(189)

Éppen ellenkezőleg, a Bizottság megítélése szerint az intézkedés azon terhek csökkentésére irányul, amelyeket a kikötőrendszeri hatóságoknak rendes üzletvitelük folyamán rendszerint viselniük kellene, ezért működési támogatásnak tekinthető. Az ilyen támogatás általában véve nem minősül a belső piaccal összeegyeztethetőnek, amennyiben időtartamát tekintve nem korlátozott, és jól meghatározott európai érdekhez kapcsolódó költségek finanszírozása szempontjából sem szükséges vagy arányos.

(190)

Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy az EUMSZ 107. cikkének (3) bekezdésében foglalt kivételek nem alkalmazhatók.

(191)

Mindezekből következően a Bizottság megítélése szerint az intézkedés az EUMSZ 107. cikkének (2) és (3) bekezdése szerint nem tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetőnek.

(192)

Ha az állam általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével bízta meg a támogatás kedvezményezettjét, a támogatás az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése értelmében is összeegyeztethető lehet.

(193)

Az olasz hatóságok azonban nem szolgáltattak olyan információkat, amelyekből azt a következtetést lehetne levonni, hogy a kikötőrendszeri hatóságok társasági adó alóli mentessége indokolt lenne az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése értelmében. A szóban forgó intézkedés, amely a jogalanyok adóköteles nyereségéhez köti a támogatás összegét, nem függ össze a közszolgálati feladat nettó költségeivel, illetve nem korlátozódik e költségekre. Nem alapul az e feladat ellátásához az intézkedés kedvezményezettjeinek adott felhatalmazáson sem. Következésképpen a Bizottság megítélése szerint az intézkedés nem tekinthető a belső piaccal összeegyeztethető, közszolgáltatásért járó kompenzációnak, és nem összeegyeztethető az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése alapján.

(194)

Mindezekre figyelemmel a Bizottság megítélése szerint az olaszországi kikötőrendszeri hatóságoknak biztosított társaságiadó-mentesség nem tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetőnek.

(195)

Az eljárási rendelet 1. cikkének b) pontja értelmében a létező támogatás olyan intézkedés, amely az EUMSZ Olaszországban történő hatálybalépését megelőzően már létezett, amelyet már engedélyeztek, amely az eljárási rendelet 17. cikke értelmében létező támogatásnak tekintendő, vagy amely a hatálybalépése idején nem minősült támogatásnak, de a közös piac fejlődésének eredményeként támogatássá vált. Minden olyan támogatás, amely nem felel meg a létező támogatás fogalommeghatározásának, az eljárási rendelet 1. cikkének c) pontja értelmében új támogatás.

(196)

Az olasz kikötőrendszeri hatóságok társaságiadó-mentessége a TUIR 74. szakaszán alapul, annak az olasz hatóságok általi értelmezésében és alkalmazásában.

(197)

Az olasz hatóságok megerősítették, hogy 1958 előtt ugyanaz az adórendszer vonatkozott a kikötőrendszeri hatóságokra, mint jelenleg. Különösen azt erősítették meg, hogy a kikötői hatóságok soha nem tartoztak társasági adó hatálya alá. Ezenkívül ennek ellentmondó információ nem áll a Bizottság rendelkezésére.

(198)

A Bizottság következésképpen úgy ítéli meg, hogy a társaságiadó-mentesség az eljárási rendelet 1. cikke b) pontjának i. alpontjával összhangban létező támogatás.

(199)

Az olasz kikötőrendszeri hatóságok társaságiadó-mentessége a belső piaccal összeegyeztethetetlen, létező állami támogatási program.

(200)

Helyénvaló tehát, hogy az olasz hatóságok az olasz kikötőrendszeri hatóságok társaságiadó-mentességének eltörlésével megszüntessék a támogatási programot. Ezt az intézkedést e határozat kihirdetésétől számítva két hónapon belül el kell fogadni, és legalább az elfogadását követő pénzügyi év kezdetétől, de legkésőbb 2022-től gazdasági tevékenységgel termelt jövedelmekre kell alkalmazni,