|
ISSN 1977-0731 |
||
|
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 331 |
|
|
||
|
Magyar nyelvű kiadás |
Jogszabályok |
62. évfolyam |
|
Tartalom |
|
II Nem jogalkotási aktusok |
Oldal |
|
|
|
HATÁROZATOK |
|
|
|
* |
|
HU |
Azok a jogi aktusok, amelyek címe normál szedéssel jelenik meg, a mezőgazdasági ügyek napi intézésére vonatkoznak, és rendszerint csak korlátozott ideig maradnak hatályban. Valamennyi más jogszabály címét vastagon szedik, és előtte csillag szerepel. |
II Nem jogalkotási aktusok
HATÁROZATOK
|
2019.12.20. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 331/1 |
A TANÁCS (EU) 2019/2143 HATÁROZATA
(2019. november 11.)
az egyrészről az Európai Közösség, másrészről a csendes-óceáni államok közötti átmeneti partnerségi megállapodással létrehozott kereskedelmi bizottságban a megállapodás II. jegyzőkönyve II. és VIII. mellékletének módosításával kapcsolatban az Európai Unió által képviselendő álláspontról
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 207. cikke (3) bekezdésére, valamint 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdésére, összefüggésben annak 218. cikke (9) bekezdésével,
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
mivel:
|
(1) |
Az egyrészről az Európai Közösség, másrészről a csendes-óceáni államok közötti átmeneti gazdasági partnerségi megállapodást (1) (a továbbiakban: a megállapodás) 2009. július 30-án írták alá és az létrehozta a gazdasági partnerségi megállapodás kereteit. A megállapodást Pápua Új-Guinea Független Állam 2009. december 20., a Fidzsi Köztársaság 2014. július 28., a Szamoai Független Állam pedig 2018. december 31. óta ideiglenesen alkalmazza. |
|
(2) |
A megállapodás II. jegyzőkönyvének II. melléklete a Vámigazgatások Világszervezetének Harmonizált Áruleíró és Kódrendszeréről szóló nemzetközi egyezményéhez mellékelt, a Harmonizált Rendszer (HR) nómenklatúrájának 2007. évi változata alapján készült. 2007. január 1. óta számos módosítást tettek a HR-nómenklatúrában. Az említett módosításokat figyelembe kell venni és a HR-nómenklatúra 2017. változatával összhangba kell hozni a II. mellékletet. A származási szabályok tekintetében ugyanakkor fenn kell tartani a jelenlegi helyzetet, mivel a HR-nómenklatúrát érintő módosításoknak nem célja, hogy hatást gyakoroljanak egy adott termékre alkalmazandó származási szabályra. |
|
(3) |
A megállapodás II. jegyzőkönyvének VIII. melléklete felsorolja az Unió tengerentúli országait és területeit (TOT-ok). Bermuda (2), Mayotte (3) és Saint-Barthélemy (4) jogállásának megváltozását, valamint az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról szóló 2013/755/EU tanácsi határozat (5) hatálybalépését követően az említett közelmúltbeli változások figyelembevétele érdekében összhangba kell hozni a TOT-ok jegyzékét az az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) II. mellékletével. |
|
(4) |
A megállapodás II. jegyzőkönyvének II. és VIII. mellékletét módosítani kell annak érdekében, hogy azokat összhangba hozzák a HR-nómenklatúra 2017. évi változatával és a TOT-oknak az EUMSZ II. mellékletében foglalt jegyzékével. |
|
(5) |
A megállapodás II. jegyzőkönyvének 41. cikke értelmében a megállapodás által létrehozott kereskedelmi bizottság (a továbbiakban: a kereskedelmi bizottság) határozhat az említett jegyzőkönyv rendelkezéseinek módosításáról. |
|
(6) |
Az Uniónak meg kell határoznia az említett módosításokkal kapcsolatban a kereskedelmi bizottságban képviselendő álláspontot, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az egyrészről az Európai Közösség, másrészről a csendes-óceáni államok közötti átmeneti partnerségi megállapodással létrehozott kereskedelmi bizottságban a megállapodás II. jegyzőkönyve II. és VIII. mellékletének módosításával kapcsolatban az Unió által képviselendő álláspont a kereskedelmi bizottságnak az e határozathoz csatolt határozattervezetén alapul.
2. cikk
Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.
Kelt Brüsszelben, 2019. november 11-én.
a Tanács részéről
az elnök
F. MOGHERINI
(1) HL L 272., 2009.10.16., 2. o.
(2) Az EUMSZ II. melléklete (HL C 326., 2012.10.26., 336. o.).
(3) Az Európai Tanács 2012/419/EU határozata (2012. július 11.) Mayotte Európai Unióval kapcsolatos jogállásának módosításáról (HL L 204., 2012.7.31., 131. o.).
(4) Az Európai Tanács 2010/718/EU határozata (2010. október 29.) a Saint-Barthélemy sziget Európai Unióval kapcsolatos jogállásának módosításáról (HL L 325., 2010.12.9., 4. o.).
(5) Az Európai Tanács 2013/755/EU határozata az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról (tengerentúli társulási határozat) (HL L 344., 2013.12.19., 1. o.).
TERVEZET
AZ EGYRÉSZRŐL AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG, MÁSRÉSZRŐL A CSENDES-ÓCEÁNI ÁLLAMOK KÖZÖTTI ÁTMENETI PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁS ÁLTAL LÉTREHOZOTT KERESKEDELMI BIZOTTSÁG …/2019 HATÁROZATA
(…)
a megállapodás II. jegyzőkönyve II. és VIII. mellékletének módosításáról
A KERESKEDELMI BIZOTTSÁG,
tekintettel az egyrészről az Európai Közösség, másrészről a csendes-óceáni államok közötti átmeneti partnerségi megállapodásra (1) (a továbbiakban: a megállapodás), amelyet 2009. július 30-án Londonban írtak alá, és különösen annak 68. cikke (3) bekezdésére és 78. cikkére, összefüggésben annak II. jegyzőkönyve 41. cikkével,
mivel:
|
(1) |
A megállapodást Pápua Új-Guinea Független Állam 2009. december 20., a Fidzsi Köztársaság 2014. július 28., a Szamoai Független Állam pedig 2018. december 31. óta ideiglenesen alkalmazza. |
|
(2) |
A megállapodás II. jegyzőkönyvének II. melléklete a Vámigazgatások Világszervezetének (WCO) Harmonizált Áruleíró és Kódrendszeréről szóló nemzetközi egyezményéhez mellékelt, a Harmonizált Rendszer (HR) nómenklatúrájának 2007. évi változata alapján készült. A WCO új, 2017. január 1-jétől hatályos 2017. évi HR-nómenklatúrát adott ki. A megállapodás II. jegyzőkönyvének II. mellékletét frissíteni kell annak érdekében, hogy az összhangba kerüljön a HR-nómenklatúra 2017. évi változatával. A származási szabályok tekintetében ugyanakkor fenn kell tartani a jelenlegi helyzetet, mivel a HR-nómenklatúrát érintő módosításoknak nem célja, hogy hatást gyakoroljanak egy adott termékre alkalmazandó származási szabályra. |
|
(3) |
A megállapodás II. jegyzőkönyvének VIII. melléklete felsorolja az Európai Unió tengerentúli országait és területeit (TOT-ok). Egyes területek jogállása a közelmúltban megváltozott: Saint-Barthélemyt (Franciaország) 2012. január 1-jén, Bermudát (Egyesült Királyság) 2014. január 1-jén az Unióval társult TOT-tá nyilvánították, Mayotte (Franciaország) pedig 2014. január 1-jén az Unió legkülső régiójává vált. Annak érdekében, hogy a jegyzék összhangba kerüljön az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel, naprakésszé kell tenni a TOT-oknak a megállapodás II. jegyzőkönyvének VIII. mellékletében foglalt jegyzékét, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az egyrészről az Európai Közösség, másrészről a csendes-óceáni államok közötti átmeneti gazdasági partnerségi megállapodás a következőképpen módosul:
|
(1) |
A megállapodás II. jegyzőkönyvének II. melléklete helyébe az e határozat I. mellékletében foglalt szöveg lép. |
|
(2) |
A megállapodás II. jegyzőkönyvének VIII. melléklete helyébe az e határozat II. mellékletében foglalt szöveg lép. |
2. cikk
Ez a határozat …-án/-én lép hatályba.
Kelt …,
a kereskedelmi bizottság részéről
az Unió részéről
a csendes-óceáni államok részéről
I. MELLÉKLET
„A II. JEGYZŐKÖNYV II. MELLÉKLETE
AZ ELŐÁLLÍTOTT TERMÉK SZÁRMAZÓ HELYZETÉNEK ELÉRÉSÉHEZ A NEM SZÁRMAZÓ ANYAGOKON VÉGZENDŐ MEGMUNKÁLÁSOK VAGY FELDOLGOZÁSOK JEGYZÉKE
Előfordulhat, hogy e megállapodás nem terjed ki az e jegyzékben szereplő összes termékre. Ezért e megállapodás más részeit is figyelembe kell venni.
|
HR-vámtarifaszám |
A termék megnevezése |
A származó termék helyzet elérése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás |
|||||||||||||
|
(1) |
(2) |
(3) vagy (4) |
|||||||||||||
|
1. árucsoport |
Élő állatok |
Az 1. árucsoportba tartozó összes felhasznált állat teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
2. árucsoport |
Hús és élelmezési célra alkalmas belsőség |
Előállítás, amelynek során a 1. és 2. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 3. árucsoport |
Halak és rákfélék, puhatestű és más gerinctelen víziállatok; kivéve: |
A 3. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
0304 |
Halfilé és más halhús (aprított is), frissen, hűtve vagy fagyasztva |
Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 15 %-át |
|
||||||||||||
|
0305 |
Szárított, sózott vagy sós lében tartósított hal; füstölt hal, a füstölési eljárás előtt vagy alatt főzött is; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) halból |
Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 15 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 0306 |
Rákféle héjában is, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva; füstölt rákféle, héjában is, a füstölési eljárás előtt vagy alatt főzve is; rákféle héjában gőzölve vagy vízben forrázva, hűtve, fagyasztva, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva is; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) rákféléből |
Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 15 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 0307 |
Puhatestű állat kagylóban is, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva; füstölt puhatestű állat, kagylóban is, a füstölési eljárás előtt vagy alatt főzve is; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) puhatestű állatból |
Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 15 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 0308 |
Gerinctelen víziállat, a rákfélék és puhatestűek kivételével, szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva; füstölt gerinctelen víziállatok a rákfélék és a puhatestűek kivételével, a füstölési eljárás előtt vagy alatt főzve is; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) gerinctelen víziállatból, a rákfélék és a puhatestűek kivételével |
Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 15 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 04. árucsoport |
Tejtermékek; madártojás; természetes méz; másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű élelmiszer; kivéve: |
Előállítás, amelynek során a 4. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
0403 |
Író, aludttej és tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej és tejföl sűrítve vagy cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve vagy gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 5. árucsoport |
Másutt nem említett állati eredetű termékek; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az 5. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 0502 |
Kikészített sertés- és vaddisznószőr, sörte |
Tisztítás, fertőtlenítés, válogatás, valamint a sörte és a szőr kiegyenesítése |
|
||||||||||||
|
06. árucsoport |
Élő fák és egyéb növények; hagymák, gumók, gyökerek és hasonlók; vágott virágok és díszítő lombozat |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
07. árucsoport |
Élelmezésre alkalmas zöldségfélék, gyökerek és gumók |
Előállítás, amelynek során a 7. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított; |
|
||||||||||||
|
08. árucsoport |
Élelmezésre alkalmas gyümölcs és diófélék; citrusfélék vagy dinnyefélék héja |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 09. árucsoport |
Kávé, tea, matétea és fűszerek; kivéve: |
Előállítás, amelynek során a 9. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
0901 |
Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
0902 |
Tea, aromásítva is |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 0910 |
Fűszerkeverék |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
10. árucsoport |
Gabonafélék |
Előállítás, amelynek során a 10. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 11. árucsoport |
Malomipari termékek; maláta; keményítők; inulin; búzasikér; kivéve: |
Előállítás, amelynek során a 0714 vámtarifaszám alá tartozó összes gabonaféle, élelmezési célra alkalmas zöldség, gyökér és gumó vagy gyümölcs teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 1106 |
A 0713 vámtarifaszám alá tartozó szárított, kifejtett hüvelyes zöldség lisztje, pora és darája |
A 0708 vámtarifaszám alá tartozó hüvelyes zöldség szárítása és őrlése |
|
||||||||||||
|
ex 12. árucsoport |
Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari vagy gyógynövények; szalma és takarmány |
Előállítás, amelynek során a 12. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 1211 |
Növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer vagy rovarirtószer, gombaölőszer vagy hasonlók gyártására, hűtve vagy fagyasztva, vágva, zúzva vagy porítva is: |
|
|
||||||||||||
|
ex 1211 20 |
– Ginzenggyökér |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 1211 30 , ex 1211 40 és ex 1211 50 |
– Kokalevél, mákszalma és csikófark |
Előállítás, amelynek során a 14. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 1211 90 |
Másutt nem említett zöldségtermékek, a gyapothulladék kivételével: |
Előállítás, amelynek során a 14. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
|
– Dióféle, hozzáadott cukor vagy alkohol nélkül |
Előállítás, amelynek során a 0801 , 0802 és 1202 –1207 vámtarifaszámok alá tartozó, felhasznált származó diófélék és olajos magvak értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Amerikai mogyoróvaj; gabonaalapú keverékek; pálmaszív; kukorica |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
|
– Más, kivéve nem gőzölve vagy vízben forrázva megfőzött gyümölcs és dióféle, hozzáadott cukor nélkül, fagyasztva |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
1301 |
Sellak; természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és oleorezin (pl. balzsam) |
Előállítás, amelynek során a 1301 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
1302 |
Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi termékből nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is |
|
|
||||||||||||
|
|
– Növényi termékből nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) |
Előállítás nem modifikált (átalakított) nyálkából és dúsítóból |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
14. árucsoport |
Növényi eredetű nyersanyag fonásra; másutt nem említett növényi termék |
Előállítás, amelynek során a 14. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 15. árucsoport |
Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek bontási termékei; elkészített ételzsír; állati vagy növényi eredetű viasz; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
1501 |
Sertészsír (zsiradék is) és baromfizsír a 0209 vagy a 1503 vámtarifaszám alá tartozó kivételével: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Zsír csontból vagy hulladékból |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0203 , 0206 vagy 0207 vámtarifaszám alá tartozóból vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csontból |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás a 0203 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó sertéshúsból vagy élelmezési célra alkalmas belsőségből, vagy a 0207 vámtarifaszám alá tartozó baromfihúsból és élelmezési célra alkalmas belsőségből |
|
||||||||||||
|
1502 |
Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, a 1503 vámtarifaszám alá tartozó kivételével: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Zsír csontból vagy hulladékból |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0201 , 0202 , 0204 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozóból vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csontból |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
1504 |
Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír és olaj és ezek frakciója finomítva is, de vegyileg nem átalakítva: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Szilárd frakció |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1504 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során a 2. és 3. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 1505 |
Finomított lanolin |
Előállítás a 1505 vámtarifaszám alá tartozó nyers gyapjúzsírból |
|
||||||||||||
|
1506 |
Más állati zsír és olaj és ezek frakciója finomítva is, de vegyileg nem átalakítva: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Szilárd frakció |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1506 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során a 2. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
1507 és 1515 között |
Növényi olajok és frakcióik: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Szójababolaj, földimogyoró-olaj, pálmamagbél-olaj, babassuolaj, tungolaj (kínai faolaj), oiticicaolaj, mirtuszviasz és japánviasz, jojobaolaj-frakciók és olajak műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
|
– Szilárd frakció, kivéve a jojobaolajét |
Előállítás a 1507 –1515 vámtarifaszám alá tartozó más anyagból |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált növényi anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
1516 |
Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciója részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően észterezve, újraészterezve vagy elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
1517 |
Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsír vagy olajok vagy különböző zsírok vagy olajok frakcióinak étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vámtarifaszám alá tartozó étkezési zsír vagy olaj vagy ezek frakciója kivételével |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 16. árucsoport |
Húsból, halból vagy rákból, puhatestűből, valamint más gerinctelen víziállatból készült termékek; kivéve: |
Előállítás az 1. árucsoportba tartozó állatból |
|
||||||||||||
|
1604 és 1605 |
Elkészített vagy konzervált hal; kaviár és halikrából készített kaviárpótló; Elkészített vagy konzervált rákféle, puhatestű és más gerinctelen víziállat |
Előállítás, amelynek során a 3. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 15 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 17. árucsoport |
Cukor és cukoráruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
ex 1701 |
Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítve vagy színezve |
Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
|
||||||||||||
|
1702 |
Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és a gyümölcscukrot is, szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő- vagy színezőanyag nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is; égetett cukor |
|
|
||||||||||||
|
|
– Vegytiszta malátacukor és gyümölcscukor |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 1702 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is |
|
||||||||||||
|
|
– Más cukor szilárd állapotban, ízesítve vagy színezve |
Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag már származó |
|
||||||||||||
|
ex 1703 |
Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, ízesítve vagy színezve |
Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
|
||||||||||||
|
1704 |
Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
18. árucsoport |
Kakaó és kakaókészítmények |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
1901 |
Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401 –0404 vámtarifaszám alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Malátakivonat |
Előállítás a 10. árucsoportba tartozó gabonaféléből |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
1902 |
Tészta, főzve vagy töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is |
|
|
||||||||||||
|
|
– legfeljebb 20 tömegszázaléknyi hús-, belsőség-, hal-, rákféle-, vagy puhatestű-tartalommal |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált gabonaféle és származéka (a durumbúza és származékai kivételével) teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
|
– 20 tömegszázalékot meghaladó hús-, belsőség-, hal-, rákféle-, vagy puhatestű-tartalommal |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
1903 |
Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy, átszitált vagy hasonló formában |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, az 1108 vámtarifaszám alá tartozó burgonyakeményítő kivételével |
|
||||||||||||
|
1904 |
Gabonából vagy gabonatermékekből puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt, a dara és a durva őrlemény kivételével), előfőzve vagy másképp elkészítve |
Előállítás:
|
|
||||||||||||
|
1905 |
Kenyér, cukrászsütemény, kalács, keksz (biscuit) és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 11. árucsoportba tartozó kivételével |
|
||||||||||||
|
ex 20. árucsoport |
Zöldségfélékből, gyümölcsből, diófélékből vagy más növényrészekből előállított készítmények; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált gyümölcs, dióféle vagy zöldség teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 2001 |
Jamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas része, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
ex 2004 és ex 2005 |
Burgonya liszt, dara vagy pelyhesített formában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
2006 |
Zöldség, gyümölcs, dióféle, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott) |
Előállítás, amelynek során a 17. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
|
||||||||||||
|
2007 |
Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré és krém gyümölcsből vagy diófélékből, főzéssel készítve, cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 2008 |
– Dióféle, hozzáadott cukor vagy alkohol nélkül |
Előállítás, amelynek során a 0801 , 0802 és 1202 –1207 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált származó dióféle és olajos mag értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Amerikai mogyoróvaj; gabonaalapú keverékek; pálmaszív; kukorica |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
|
– Más, kivéve nem gőzölve vagy vízben forrázva megfőzött gyümölcs és dióféle, hozzáadott cukor nélkül, fagyasztva |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
2009 |
Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 21. árucsoport |
Különféle ehető készítmények; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
2101 |
Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén, teán vagy matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája és koncentrátuma |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
2103 |
Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék és fűszerkeverék; mustárliszt és -dara, és elkészített mustár |
|
|
||||||||||||
|
|
– Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék és fűszerkeverék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható mustárliszt, mustárdara vagy elkészített mustár |
|
||||||||||||
|
|
– Mustárliszt és -dara, és elkészített mustár |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 2104 |
Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2002 –2005 vámtarifaszám alá tartozó elkészített vagy tartósított zöldség kivételével |
|
||||||||||||
|
2106 |
Másutt nem említett élelmiszer-készítmény |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 22. árucsoport |
Italok, alkoholtartalmú folyadékok és ecet; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
2202 |
Víz, beleértve az ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vámtarifaszám alá tartozó gyümölcs- vagy zöldséglevek kivételével |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
2207 |
Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etilalkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal |
Előállítás:
|
|
||||||||||||
|
2208 |
Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital |
Előállítás:
|
|
||||||||||||
|
ex 23. árucsoport |
Az élelmiszeripar melléktermékei és hulladékai; elkészített állati takarmány; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
ex 2301 |
Bálnadara; emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) halból, vagy rákféléből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatból |
Előállítás, amelynek során a 2. és 3. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 2303 |
Keményítő gyártásánál keletkező hulladék kukoricából (kivéve az áztatólé-koncentrátumot), amelynek szárazanyagra számított fehérjetartalma meghaladja a 40 tömegszázalékot |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált kukorica teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
ex 2306 |
Olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más maradék, 3 %-ot meghaladó olívaolaj-tartalommal |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált olíva teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
2309 |
Állatok etetésére szolgáló készítmény |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 24. árucsoport |
Dohány és feldolgozott dohánypótló; kivéve: |
Előállítás, amelynek során a 24. árucsoportba tartozó összes felhasznált anyag teljes egészében előállított |
|
||||||||||||
|
2402 |
Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) és cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból |
Előállítás, amelynek során a 2401 vámtarifaszám alá tartozó feldolgozatlan dohány vagy dohányhulladék legalább 70 tömegszázaléka már származó |
|
||||||||||||
|
ex 2403 |
Fogyasztási dohány |
Előállítás, amelynek során a 2401 vámtarifaszám alá tartozó feldolgozatlan dohány vagy dohányhulladék legalább 70 tömegszázaléka már származó |
|
||||||||||||
|
ex 25. árucsoport |
Só; kén; földek és kövek; gipsz, mész és cement; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
ex 2504 |
Természetes kristályos grafit, dúsított széntartalommal, tisztítva és őrölve |
A nyers kristályos grafit széntartalmának dúsítása, tisztítása és őrlése |
|
||||||||||||
|
ex 2515 |
Márvány, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy téglalap (beleértve a négyzetet) alakú tábla formában, legfeljebb 25 cm vastag |
A 25 cm-t meghaladó vastagságú márvány (akkor is, ha már fűrészelt) vágása fűrésszel vagy más módon |
|
||||||||||||
|
ex 2516 |
Gránit, porfír, bazalt, homokkő és más emlékművi vagy építőkő, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb vagy téglalap (beleértve a négyzetet) alakú tábla formában, legfeljebb 25 cm vastag |
A 25 cm-t meghaladó vastagságú kő (akkor is, ha már fűrészelt) vágása fűrésszel vagy más módon |
|
||||||||||||
|
ex 2518 |
Kalcinált dolomit |
A nem kalcinált dolomit kalcinálása |
|
||||||||||||
|
ex 2519 |
Porított természetes magnézium-karbonát (magnezit) légmentesen lezárt konténerben, és magnézium-oxid, vegyileg tisztán is, az olvasztott magnézián és a kiégetett (szinterezett) magnézián kívül |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható természetes magnézium-karbonát (magnezit) |
|
||||||||||||
|
ex 2520 |
Gipsz, speciálisan fogászati célra elkészítve |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 2524 |
Természetes azbesztszál |
Előállítás azbesztkoncentrátumból |
|
||||||||||||
|
ex 2525 |
Csillámpor |
A csillám vagy csillámhulladék megőrlése |
|
||||||||||||
|
ex 2530 |
Földfesték, kalcinálva vagy porítva |
A földfestékek kalcinálása vagy megőrlése |
|
||||||||||||
|
26. árucsoport |
Ércek, salakok és hamu |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
ex 27. árucsoport |
Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékei; bitumenes anyagok; ásványi viaszok; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
|
||||||||||||
|
ex 2707 |
Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert ásványolajhoz hasonló olajok, amelyekben az aromás alkotórészek tömege meghaladja a nem aromás alkotórészek tömegét, ha több mint 65 térfogatszázalékuk legfeljebb 250 °C hőmérsékleten átdesztillál (beleértve a benzinkeverékeket és a benzolt is), energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (1) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
ex 2709 |
Bitumenes ásványból előállított nyersolaj |
A bitumenes anyagok roncsoló lepárlása |
|
||||||||||||
|
2710 |
Kőolaj és bitumenes anyagból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legalább 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes anyagokból előállított olajat tartalmaz, ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (2) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
2711 |
Földgáz és gáz-halmazállapotú más szénhidrogén |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (3) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
2712 |
Vazelin; paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (4) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
2713 |
Ásványolajkoksz, ásványolaj-bitumen és kőolaj vagy bitumenes ásványból előállított olaj más maradéka |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (5) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
2714 |
Természetes bitumen és aszfalt; bitumenes vagy olajpala és kátrányos homok; aszfaltit és aszfaltkő |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (6) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
2715 |
Természetes aszfaltot, természetes bitument, ásványolaj-bitument, ásványi kátrányt vagy ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes keverék (pl. bitumenes masztix, lepárlási maradvány) |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (7) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
ex 28. árucsoport |
Szervetlen vegyi anyagok; szervetlen vagy szerves vegyületek nemesfémből, ritkaföldfémből, radioaktív elemekből vagy izotópokból; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 2805 |
Kevert fém (»Mischmetall«) |
Előállítás elektrolízissel vagy hőkezeléssel, melynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 2811 |
Kén-trioxid |
Előállítás kén-dioxidból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 2833 |
Alumínium-szulfát |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 2840 |
Nátrium-perborát |
Előállítás dinátrium-tetraborát-pentahidrátból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 2852 |
– Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékainak higanyvegyületei: |
|
|
||||||||||||
|
|
– – Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2909 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– – Ciklikus acetálok és belső félacetálok, és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékaik |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Nukleinsavak és sóik higanyvegyületei; vegyileg nem meghatározottak is; más heterociklikus vegyületek |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 , 2933 és 2934 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Másutt nem említett vagy besorolt egyéb, higanyvegyületeket tartalmazó vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Hordozóra felvitt, higanyvegyületeket tartalmazó diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek, elkészített diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek hordozón is, a 3002 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozók kivételével; higanyvegyületeket tartalmazó hitelesített etalonok |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 29. árucsoport |
Szerves vegyi anyagok; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 2901 |
Aciklikus szénhidrogének energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (8) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
ex 2902 |
Ciklánok és ciklének (azulének kivételével), benzol, toluol, xilolok, energetikai vagy fűtőanyagként történő felhasználásra |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (9) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
ex 2905 |
Az e vámtarifaszám alá tartozó alkoholok és az etanol fémalkoholátjai |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 2905 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Azonban felhasználható az e vámtarifaszám alá tartozó fémalkoholát is, ha összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
2915 |
Telített, aciklikus, egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2915 és 2916 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 2932 |
– Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2909 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Ciklikus acetálok és belső félacetálok, és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékaik |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
2933 |
Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2932 és 2933 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
2934 |
Nukleinsavak és sóik; más heterociklikus vegyületek |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2932 , 2933 és 2934 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 2937 |
Természetes vagy szintetikus úton előállított hormonok, prosztaglandinok, tromboxánok és leukotriének; ezek főképp hormonként használt származékai és szerkezeti analógjai, beleértve a láncukban módosított polipeptideket is |
|
|
||||||||||||
|
|
– Egyéb, csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2932 és 2933 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Egyéb nukleinsavak és sóik más heterociklikus vegyületek |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban a 2932 , 2933 és 2934 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 2939 11 |
Mákszalma-koncentrátum, legalább 50 tömegszázalék alkaloidatartalommal |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
2939 80 |
Nem növényi eredetű alkaloidok: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 és 2933 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Nukleinsavak és sóik; más heterociklikus vegyületek |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 , 2933 és 2934 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 30. árucsoport |
Gyógyszeripari termékek; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 3002 |
Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok, más vérfrakciók és módosított immunológiai termék biotechnológiai eljárással módosítva vagy előállítva is; vakcina, toxin, mikroorganizmus-kultúra (az élesztő kivételével) és hasonló termék: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Más karboxi-imid-funkciós vegyületek (szaharin és sói is) és iminfunkciós vegyületek peptidek és fehérjék formájában, amelyek közvetlenül részt vesznek az immunológiai folyamatok szabályozásában |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Két vagy több összetevőből álló termék, amelyet terápiás vagy megelőzési célra kevertek össze, vagy nem kevert termék ugyanilyen felhasználásra, kimért adagban vagy formában vagy kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e termékmegnevezés alá tartozó anyag is felhasználható, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más: |
|
|
||||||||||||
|
|
– – emberi vér |

– – állati vér terápiás vagy megelőzési célra előkészítve |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e termékmegnevezés alá tartozó anyag is felhasználható, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– – vérfrakciók; ellenszérumok, hemoglobin, hemoglobulinok és szeroglobulinok kivételével |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e termékmegnevezés alá tartozó anyag is felhasználható, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– – hemoglobin, hemoglobulinok és szeroglobulinok |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is. Az e termékmegnevezés alá tartozó anyag is felhasználható, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– – Más |

– Szerkezetükben nem fuzionált (kondenzált) imidazolgyűrűt (hidrogénezve is) tartalmazó más csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek az immunológiai folyamatok szabályozásában közvetlenül részt vevő peptidek és fehérjék formájában |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 és a 2933 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag együttes értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más nukleinsavak és sóik, vegyileg nem meghatározottak is, az immunológiai folyamatok szabályozásában közvetlenül részt vevő peptidek és fehérjék formájában; más heterociklikus vegyületek az immunológiai folyamatok szabályozásában közvetlenül részt vevő peptidek és fehérjék formájában |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 , a 2933 és a 2934 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag együttes értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Természetes vagy szintetikus úton előállított más hormonok, prosztaglandinok, tromboxánok és leukotriének az immunológiai folyamatok szabályozásában közvetlenül részt vevő peptidek és fehérjék formájában (a 2937 vámtarifaszám alá tartozó áruk kivételével); ezek főképp hormonként használt származékai és szerkezeti analógjai, beleértve a láncukban módosított polipeptideket is, az immunológiai folyamatok szabályozásában közvetlenül részt vevő peptidek és fehérjék formájában (a 2937 vámtarifaszám alá tartozó áruk kivételével) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más poliéterek alapanyagok formájában, peptidek és fehérjék formájában, amelyek közvetlenül részt vesznek az immunológiai folyamatok szabályozásában |
Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át (10) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
3003 és 3004 |
Gyógyszerek (a 3002 , 3005 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozó termékek kivételével): |
|
|
||||||||||||
|
|
– A 2941 vámtarifaszám alá tartozó amikacinból előállítva |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a 3003 és a 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 3006 |
Osztómiás felhasználásra szánt eszközök műanyagból: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Steril sebészeti vagy fogászati felszívódó fonal; steril sebészeti vagy fogászati tapadásgátlók, a nem felszívódók is: |
|
|
||||||||||||
|
|
– – Műanyagból: |
|
|
||||||||||||
|
|
– – – Sík termék felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva, vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakútól eltérő alakra vágva; más termék felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva |
Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó bármilyen felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– – – Addíciós homopolimerizációs termék, amelyben egyetlen monomer a teljes polimertartalom több mint 99 tömegszázalékát teszi ki |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– – – Más |
Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó bármilyen felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át (12) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– – Textíliából |
Előállítás fonalból (13) |
|
||||||||||||
|
3006 70 |
Humán vagy állatgyógyászati felhasználásra szánt gélkészítmény, amelyet sebészeti műtéteknél vagy fizikai vizsgálatoknál a test egyes részein síkosító anyagként vagy a test és az orvosi műszer között közvetítő anyagként alkalmaznak |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 3006 92 |
Gyógyszerhulladék: |
|
|
||||||||||||
|
|
Másutt nem említett vagy besorolt egyéb vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 31. árucsoport |
Trágyázószerek; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 3105 |
A nitrogén, foszfor és kálium közül két vagy három trágyázó elemet tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, vagy legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban, kivéve:
|
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 32. árucsoport |
Cserző- vagy színezőkivonatok; tanninok és származékaik; színezékek, pigmentek és más színező anyagok; festékek és lakkok; gitt és más masztix (simító- és tömítőanyagok); tinták; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 3201 |
Tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik |
Előállítás növényi eredetű cserzőkivonatból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
3205 |
Színes lakkfesték; az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 3. pontjában meghatározott színes lakkfesték alapú készítmények (14) |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3203 , 3204 és 3205 vámtarifaszám kivételével. Azonban felhasználható a 3205 vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 33. árucsoport |
Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
3301 |
Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorbció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve az e vámtarifaszám alatt egy másik »csoporthoz« (15) tartozókat is. Azonban felhasználhatók ugyanazon csoportba tartozó anyagok is, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 34. árucsoport |
Szappan, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- vagy polírozóanyagok, gyertyák és hasonló termékek, mintázópaszta, »fogászati viasz« és gipszalapú fogászati készítmények; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 3403 |
Kenőanyagok 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal |
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (16) |
A 3. oszlopban említettektől eltérő műveletek, melyek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
3404 |
Műviaszok és elkészített viaszok: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Paraffin, kőolajviasz, bitumenes ásványból nyert viasz, salakviasz, paraffingács vagy izzasztott préselt paraffinviasz alappal |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve:
Azonban felhasználhatók ilyen anyagok is, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 35. árucsoport |
Fehérjeanyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
3505 |
Dextrinek és más átalakított keményítők (pl. előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, vagy dextrin- vagy más átalakítottkeményítő- alappal készült enyvek |
|
|
||||||||||||
|
|
– Keményítőéterek és -észterek |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3505 vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1108 vámtarifaszám alá tartozó kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 3507 |
Másutt nem említett elkészített enzim |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
36. árucsoport |
Robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények; gyufák; piroforos ötvözetek; egyes gyúlékony anyagok |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 37. árucsoport |
Fényképészeti vagy mozgófényképészeti termékek; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
3701 |
Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton vagy a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is |
|
|
||||||||||||
|
|
– Azonnal előhívó film színes fényképezéshez, csomagolva |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a 3701 -től vagy 3702 -től eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a 3701 -től vagy 3702 -től eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
3702 |
Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton vagy a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a 3701 -től vagy 3702 -től eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
3704 |
Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és textil |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a 3701 –3704 -től eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 38. árucsoport |
A vegyipar különféle termékei; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 3801 |
– Kolloid grafit olajos szuszpenzióban és szemikolloid grafit; szénmassza elektródokhoz |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Massza állagú grafit, több mint 30 tömegszázalék grafitot tartalmazó ásványolajkeverék |
Előállítás, amelynek során a 3403 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 3803 |
Finomított tallolaj |
Nyers tallolaj finomítása |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 3805 |
Szulfátterpentin-alkohol, tisztítva |
A nyers szulfátterpentin-alkohol tisztítása desztillálással vagy finomítással |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 3806 |
Észtergyanta |
Előállítás gyantasavból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 3807 |
Fakátrány (fakátrányszurok) |
Fakátrány desztilálása |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
3808 |
Rovarölő, patkányirtó, gombaölő, gyomirtó, csírázásgátló termék, és növénynövekedés-szabályozó szer, fertőtlenítő és hasonló termék, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmény vagy készáru (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, és kéngyertya és légyfogó papír) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3809 |
Textil-, papír-, bőr- vagy hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szer, festést gyorsító és elősegítő vagy színtartósságot növelő anyag, valamint más termék és készítmény (pl. appretálószer és pácanyag) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3810 |
Fémfelület-marató szer; folyósítószer és más segédanyag hegesztéshez, keményforrasztáshoz vagy forrasztáshoz; forrasztó-, keményforrasztó- vagy hegesztőpor és -paszta, fém- és más anyagtartalommal; hegesztőelektróda vagy -pálca mag- vagy bevonó anyaga |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3811 |
Kopogásgátló szer, antioxidáns, gyantásodásgátló, viszkozitásjavító, korróziógátló készítmény és egyéb elkészített adalékanyag ásványolajhoz (közte benzinhez), vagy az ásványolajéval azonos célra használt egyéb folyadékhoz |
|
|
||||||||||||
|
|
– Kenőolaj-adalék kőolajtartalommal vagy bitumenes ásványból nyert olajtartalommal |
Előállítás, amelynek során a 3811 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3812 |
Elkészített vulkanizálást gyorsító; másutt nem említett gumi- vagy műanyaglágyító; antioxidáns készítmény és egyéb gumi- vagy műanyag-stabilizátor |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3813 |
Készítmény és töltet tűzoltó készülékhez; töltött tűzoltógránát |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3814 |
Másutt nem említett szerves oldószerkeverék és hígító; elkészített lakk- vagy festékeltávolítók |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3818 |
Elektronikai célra átitatott kémiai elem korong, ostya vagy hasonló formában; átitatott kémiai vegyület elektronikai célra |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3819 |
Hidraulikus fékfolyadék és más elkészített folyadék hidraulikus hajtóműhöz, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3820 |
Fagyásgátló készítmény és elkészített jégtelenítő folyadék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 3821 |
Elkészített táptalajok mikroorganizmusok (beleértve a vírusokat és hasonlókat is) vagy növényi, humán és állati sejtek fenntartására. |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3822 |
Hordozóra felvitt diagnosztikai vagy laboratóriumi reagens, elkészített diagnosztikai vagy laboratóriumi reagens hordozón is, a 3002 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozó kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3823 |
Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert savas olaj; ipari zsíralkohol |
|
|
||||||||||||
|
|
– Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert savas olaj |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
|
– Ipari zsíralkohol |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 3823 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is |
|
||||||||||||
|
3824 |
Elkészített kötőanyag öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vagy besorolt vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is); a vegyipar és a rokon iparágak másutt nem említett vagy besorolt maradványtermékei: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Ebből a vámtarifaszámból az alábbiak: Természetes gyantatermék-alapú elkészített kötőanyag öntödei formához vagy maghoz Nafténsavak, ezek vízben oldhatatlan sói és észterei Szorbit, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó kivételével Kőolajszulfonátok az alkálifémek, az ammónium vagy az etanol-aminok kőolajszulfonátjai kivételével; bitumenes ásványokból nyert olajok tiofénezett szulfonsavai és ezek sói Ioncserélő Getter vákuumcsövekhez Alkáli vasoxidok gáztisztításhoz Ammóniákvíz és a gáztisztítás folyamán kimerült oxid Szulfonafténsavak, ezek vízben oldhatatlan sói és észterei Kozmaolaj és Dippel (csontkátrány)-olaj; Különböző anionokat tartalmazó sókeverékek Zselatin alapú másolópaszták, papír vagy textil alapra is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 3825 |
A vegyipar vagy vele rokon iparágak máshol nem említett maradékai és melléktermékei; kommunális hulladékok; szennyvíziszap; az árucsoporthoz tartozó megjegyzések 6. pontjában meghatározott más hulladék: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Vatta, géz, kötés és hasonló cikkek (pl. kötszer, ragtapasz, mustártapasz) gyógyszerészeti anyaggal impregnálva vagy bevonva vagy gyógykezelési, sebészeti, fogászati vagy állatgyógyászati célra, a kiskereskedelem számára szokásos formákban vagy kiszerelésben |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Klinikai hulladék: sebészeti kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
|
– Fecskendő, tű, katéter, kanül és hasonló |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
3826 |
Biodízel és keverékei 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványokból nyert olajtartalommal vagy anélkül |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
3901 és 3915 között |
Műanyag alapanyag formájában, hulladék, forgács és törmelék; az ex 3907 és a 3912 vámtarifaszám kivételével, amelyekre a következő szabály vonatkozik: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Addíciós homopolimerizációs termék, amelyben egyetlen monomer a teljes polimertartalom több mint 99 tömegszázalékát teszi ki |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át (18) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
ex 3907 |
– Akrilonitril-butadién-sztirol-(ABS)- és polikarbonát-kopolimer |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a termékével megegyező vámtarifaszám alá tartozó anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át (19) |
|
||||||||||||
|
|
– Poliészter |
Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át és/vagy az előállítás tetrabromo-(biszfenol A)-polikarbonátból történik |
|
||||||||||||
|
3912 |
Másutt nem említett cellulóz és kémiai származékai, alapanyag formájában |
Előállítás, amelynek során a termékkel megegyező vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
3916 és 3921 között |
Félkész és késztermék műanyagból; az ex 3916 , ex 3917 , ex 3920 és ex 3921 vámtarifaszámok kivételével, amelyekre az alábbi szabályok vonatkoznak: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Sík termék felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva, vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakútól eltérő alakra vágva; más termék felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva |
Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más: |
|
|
||||||||||||
|
|
– – Addíciós homopolimerizációs termék, amelyben egyetlen monomer a teljes polimertartalom több mint 99 tömegszázalékát teszi ki |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– – Más |
Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó bármilyen felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át (21) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
ex 3916 és ex 3917 |
Profil és cső |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
ex 3920 |
– Ionomer lemez vagy film |
Előállítás hőre lágyuló parciális sóból, amely fémionokkal, főleg cink- és nátriumionokkal részben semlegesített etilén és metakrilsav kopolimere |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– Lemez regenerált cellulózból, poliamidokból vagy polietilénből |
Előállítás, amelynek során a termékkel megegyező vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 3921 |
Műanyag fóliák, metallizálva |
Előállítás kevesebb mint 23 mikron vastagságú, különösen átlátszó poliészterfóliából (22) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
3922 és 3926 között |
Műanyag áru |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 40. árucsoport |
Gumi és ebből készült áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 4001 |
Laminált kreppgumi lap lábbelihez |
Természetes gumilemez laminálása |
|
||||||||||||
|
4005 |
Vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez vagy szalag alakban |
Előállítás, amelynek során (a természetes gumi kivételével) az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
4012 |
Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag |
|
|
||||||||||||
|
|
– Újrafutózott lég-, tömör vagy kisnyomású gumiabroncs |
Használt gumiabroncs újrafutózása |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4011 és 4012 vámtarifaszám alá tartozó kivételével |
|
||||||||||||
|
ex 4017 |
Keménygumiból készült áruk |
Előállítás keménygumiból |
|
||||||||||||
|
ex 41. árucsoport |
Nyersbőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 4102 |
Juh- vagy báránybőr nyersen, gyapjú nélkül |
A gyapjú eltávolítása a gyapjas juh- és báránybőrről |
|
||||||||||||
|
ex 4104 –4106 |
Szőrtelen vagy gyapjú nélküli, cserzett vagy crust bőr, hasítva is, de tovább nem megmunkálva |
A cserzett bőr újracserzése |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
||||||||||||
|
4107 |
Szarvasmarhafélék (a bivalyt is beleértve) vagy lófélék szőrtelen, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőre, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vámtarifaszám alá tartozó bőr kivételével: |
A cserzett bőr újracserzése |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
||||||||||||
|
ex 4114 |
Lakkbőr és laminált lakkbőr; metalizált bőr |
A 4104 –4107 , 4112 vagy 4113 vámtarifaszám alá tartozó kikészített bőr akkor használható fel, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
42. árucsoport |
Bőráruk; nyerges- és szíjgyártóáruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tartók; állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 43. árucsoport |
Szőrme és műszőrme; ezekből készült áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 4302 |
Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Lap, kereszt és hasonló forma |
A nem összeállított cserzett vagy kikészített szőrme fehérítése vagy festése a vágáson és összeállításon felül |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás nem összeállított, cserzett vagy kikészített szőrméből |
|
||||||||||||
|
4303 |
Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru |
Előállítás a 4302 vámtarifaszám alá tartozó nem összeállított, cserzett vagy kikészített szőrméből |
|
||||||||||||
|
ex 44. árucsoport |
Fa és faipari termékek; faszén; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 4403 |
Durván szögletesre alakított fa |
Előállítás gömbfából, kérgezetten is, vagy pusztán durvára faragva |
|
||||||||||||
|
ex 4407 |
Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállítva |
Gyalulás, csiszolás vagy fogazott illesztés |
|
||||||||||||
|
ex 4408 |
Furnérlap és rétegelt lemez legfeljebb 6 mm vastagságban, lapolva, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez, legfeljebb 6 mm vastagságban, gyalulva, csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállítva |
Lapolás, gyalulás, csiszolás vagy fogazott illesztés |
|
||||||||||||
|
ex 4409 |
Fa bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre gyalulva, csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállítva is |
|
|
||||||||||||
|
|
– Csiszolva vagy fogazott illesztéssel |
Csiszolás vagy fogazott illesztés |
|
||||||||||||
|
|
– Szegélyléc és gyöngyléc |
Peremezés vagy mintázás |
|
||||||||||||
|
ex 4410 –ex 4413 |
Szegélyléc és gyöngyléc, beleértve a padló-szegélylécet és más szegélylemezt is |
Peremezés vagy mintázás |
|
||||||||||||
|
ex 4415 |
Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag |
Előállítás nem méretre vágott falemezből |
|
||||||||||||
|
ex 4416 |
Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei |
Előállítás hasított dongákból, a két főfelület fűrészelésén túl nem megmunkálva |
|
||||||||||||
|
ex 4418 |
– Ács- és épületasztalos-ipari termék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható parkettaléc, zsindely és hasíték |
|
||||||||||||
|
|
– Szegélyléc és gyöngyléc |
Peremezés vagy mintázás |
|
||||||||||||
|
ex 4421 |
Gyufaszál; cipész faszeg vagy facsap |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából a 4409 vámtarifaszám alá tartozó fadrót kivételével |
|
||||||||||||
|
ex 45. árucsoport |
Parafa és parafa áru; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
4503 |
Természetes parafából készült áru |
Előállítás a 4501 vámtarifaszám alá tartozó parafából |
|
||||||||||||
|
46. árucsoport |
Szalmából, eszpartófűből vagy más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő és fonásáruk |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
47. árucsoport |
Papíripari rostanyag fából vagy más cellulóztartalmú anyagból; visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 48. árucsoport |
Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 4811 |
Vonalazott, margózott vagy négyzethálós papír és karton |
Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból |
|
||||||||||||
|
4816 |
Karbonpapír, önmásolópapír, és más másoló- vagy átírópapír (a 4809 vámtarifaszám alá tartozó kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is |
Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból |
|
||||||||||||
|
4817 |
Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 4818 |
Toalettpapír |
Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 4819 |
Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 4820 |
Írótömb |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 4823 |
Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva |
Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 49. árucsoport |
Könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek; kéziratok, gépírásos szövegek és tervrajzok; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
4909 |
Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lap személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is |
Előállítás nem a 4909 vagy 4911 vámtarifaszám alá besorolt anyagból |
|
||||||||||||
|
4910 |
Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Nem papír vagy karton alapú öröknaptár vagy cserélhető lapos naptár |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás nem a 4909 vagy 4911 vámtarifaszám alá besorolt anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 50. árucsoport |
Selyem; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 5003 |
Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót, fonalhulladékot, és a foszlatott anyagot is), kártolva vagy fésülve |
Selyemhulladék kártolása vagy fésülése |
|
||||||||||||
|
5004 és ex 5006 között |
Selyemfonal és fonal selyemhulladékból |
Előállítás (23):
|
|
||||||||||||
|
5007 |
Szövet selyemből vagy selyemhulladékból |
Előállítás fonalból (24) |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
ex 51. árucsoport |
Gyapjú, finom vagy durva állati szőr; lószőr fonal és szövet; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
5106 és 5110 között |
Fonal gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből |
Előállítás (25):
|
|
||||||||||||
|
5111 és 5113 között |
Szövet gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből |
Előállítás fonalból (26) |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
ex 52. árucsoport |
Pamut; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
5204 és 5207 között |
Fonal és pamutcérna; |
Előállítás (27):
|
|
||||||||||||
|
5208 és 5212 között |
Pamutszövet |
Előállítás fonalból (28) |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
ex 53. árucsoport |
Más növényi textilszálak; papírfonal és papírfonalból szőtt szövet; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
5306 és 5308 között |
Fonal más növényi textilrostból; papírfonal |
Előállítás (29):
|
|
||||||||||||
|
5309 és 5311 között |
Szövet más növényi textilrostból; szövet papírfonalból |
Előállítás fonalból (30) |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
5401 és 5406 között |
Fonal, monofil és cérna végtelen műszálból |
Előállítás (31):
|
|
||||||||||||
|
5407 és 5408 |
Szövet végtelen műszálból |
Előállítás fonalból (32) |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
5501 és 5507 között |
Vágott műszál |
Előállítás vegyi anyagból vagy textilpépből |
|
||||||||||||
|
5508 és 5511 között |
Fonal és varrócérna vágott műszálból |
Előállítás (33):
|
|
||||||||||||
|
5512 és 5516 között |
Szövet vágott műszálból |
Előállítás fonalból (34) |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
ex 56. árucsoport |
Vatta, nemez és nem szőtt textília; különleges fonalak; zsineg, kötél, hajókötél és kábel, valamint ezekből készült áruk; kivéve: |
Előállítás (35):
|
|
||||||||||||
|
5602 |
Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is |
|
|
||||||||||||
|
|
– Tűnemez |
Előállítás (36):
|
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás (37):
|
|
||||||||||||
|
5604 |
Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy 5405 vámtarifaszám alá tartozó textilszál, és -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy burkolva: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Gumifonal és -zsineg, textilanyaggal bevonva |
Előállítás textilanyaggal nem bevont gumifonalból vagy zsinegből |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás (38):
|
|
||||||||||||
|
5605 |
Fémezett fonal, paszományozott is, az 5404 vagy 5405 vámtarifaszám alá tartozó olyan textilszálból vagy szalagból vagy hasonló termékből is, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral kombináltak vagy fémmel bevontak |
Előállítás (39):
|
|
||||||||||||
|
5606 |
Paszományozott fonal és az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó szalag és hasonló termék paszományozva (az 5605 vámtarifaszám alá tartozó és a paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a pelyhes zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal |
Előállítás (40):
|
|
||||||||||||
|
57. árucsoport |
Szőnyegek és más textil padlóborítók: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Tűnemezből |
Előállítás (41):
Azonban jutaszövet hátoldalként felhasználható |
|
||||||||||||
|
|
– Más nemezből |
Előállítás (42):
|
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás fonalból (43) Azonban jutaszövet hátoldalként felhasználható |
|
||||||||||||
|
ex 58. árucsoport |
Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány; hímzés; kivéve: |
Előállítás fonalból (44) |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
5805 |
Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel, keresztöltéssel) előállított faliszőnyeg, kárpit, konfekcionálva is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
5810 |
Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
5901 |
Szövetek mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket külső könyvborítónak vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textilszövet kalapkészítéshez |
Előállítás fonalból |
|
||||||||||||
|
5902 |
Kerékköpeny kordszövet magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid, poliészter vagy viszkóz műselyem fonalból |
Előállítás fonalból |
|
||||||||||||
|
5903 |
Textilszövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy laminálva, az 5902 vámtarifaszám alá tartozó szövetek kivételével |
Előállítás fonalból |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
5904 |
Linóleum, kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is |
Előállítás fonalból (45) |
|
||||||||||||
|
5905 |
Textil falborító |
Előállítás fonalból |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
5906 |
Gumizott textilszövet, az 5902 vámtarifaszám alá tartozó kivételével |
Előállítás fonalból |
|
||||||||||||
|
5907 |
Más módon impregnált, bevont vagy beborított textilszövet; festett kanavász színházi díszlet, stúdió- (műtermi) díszletek vagy hasonló számára |
Előállítás fonalból |
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
||||||||||||
|
5908 |
Textilalapanyagból szőtt, fonott vagy kötött bél lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához vagy hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnyaszövet, impregnálva is |
|
|
||||||||||||
|
|
– Fehérizzású gázharisnya impregnálva |
Előállítás csőszerűen kötött gázharisnyaszövetből |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
5909 és 5911 között |
Műszaki textiláru |
|
|
||||||||||||
|
|
– Fényesítő korong vagy gyűrű, az 5911 vámtarifaszám alá tartozó nemezből készült kivételével |
Előállítás fonalból vagy a 6310 vámtarifaszám alá tartozó textilhulladékból vagy rongyból |
|
||||||||||||
|
|
– Az 5911 vámtarifaszám alá tartozó, papírgyártásnál vagy más műszaki célra általánosan használt, csőszerű vagy végtelenített egyszeres vagy többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal, vagy laposszövésű, többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal szőtt textilszövet, nemezelve, impregnálva vagy bevonva is |
Előállítás fonalból (46) |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás fonalból (47) |
|
||||||||||||
|
60. árucsoport |
Kötött vagy hurkolt kelmék |
Előállítás fonalból (48) |
|
||||||||||||
|
61. árucsoport |
Kötött vagy hurkolt ruházati cikk, kellék és tartozék: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Két vagy több, formára kiszabott vagy közvetlenül alakra szabott, kötött vagy hurkolt darab összevarrásával vagy más módon történő összeállításával készítve |
Előállítás szövetből |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás fonalból (49) |
|
||||||||||||
|
ex 62. árucsoport |
Ruházati cikk, kellék és tartozék, a kötött vagy hurkolt áru kivételével; kivéve: |
Előállítás szövetből |
|
||||||||||||
|
6213 és 6214 |
Zsebkendő, kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Hímezve |
Előállítás hímzés nélküli szövetből azzal a feltétellel, hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át (52) |
|||||||||||||
|
|
– Más |
Az előállítást nyomás követi, melyhez legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, mángorlás, zsugorodásmentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és csomóeltávolítás), amennyiben a 6213 és 6214 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált nem nyomott áru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5 %-át |
|||||||||||||
|
6217 |
Más konfekcionált ruházati kellék és tartozék; ruha vagy ruházati kellék és tartozék része, a 6212 vámtarifaszám alá tartozó kivételével: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Hímezve |
Előállítás fonalból (55) |
Előállítás hímzés nélküli szövetből azzal a feltétellel, hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át (56) |
||||||||||||
|
|
– Tűzálló felszerelés alumíniumozott poliészterfóliával borított szövetből |
Előállítás fonalból (57) |
Előállítás nem bevont szövetből, ha a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át (58) |
||||||||||||
|
|
– Közbélés gallérhoz és mandzsettához, kiszabva |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 63. árucsoport |
Más készáru textilanyagból; készletek; használt ruha és használt textiláru; rongy; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
6301 és 6304 között |
Takaró, útitakaró, ágynemű stb.; függöny stb.; más lakástextília stb.: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Nemezből, nem szőtt textíliából |
Előállítás (59):
|
|
||||||||||||
|
|
– Más: |
|
|
||||||||||||
|
|
– – Hímezve |
Előállítás nem hímzett szövetből (amely nem kötött vagy horgolt), ha a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|||||||||||||
|
|
– – Más |
|
|||||||||||||
|
6305 |
Zsák és zacskó áru csomagolására |
Előállítás fonalból (64) |
|
||||||||||||
|
6306 |
Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla, szörfvitorla, vagy szárazföldi járművek vitorlája; kempingcikk |
Előállítás szövetből |
|
||||||||||||
|
6307 |
Más készáru, beleértve a szabásmintát is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
6308 |
Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta vagy hasonló textiltermék készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben |
A készletben minden termék kielégíti azt a szabályt, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Azonban beépíthetők nem származó árucikkek is, ha összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 25 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 64. árucsoport |
Lábbeli, lábszárvédő és hasonló áru; kivéve: |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 6406 vámtarifaszám alá tartozó, a talpbéléshez vagy más talprészhez erősített felsőrész-összeállítás kivételével |
|
||||||||||||
|
6406 |
Lábbelirész (beleértve a felsőrészt is, a belső talphoz erősítve is); kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló áru; lábszárvédő, bokavédő és hasonló áru és ezek részei |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 65. árucsoport |
Kalap és más fejfedők, valamint ezek részei; |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
6505 |
Kalap és más fejfedő kötött vagy hurkolt kelméből vagy csipkéből, nemezből vagy más textilanyagból (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is; hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is |
Előállítás fonalból vagy textilszálból (65) |
|
||||||||||||
|
ex 66. árucsoport |
Esernyők, napernyők, sétabotok, botszékek, ostorok, lovaglókorbácsok és ezek részei; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
6601 |
Esernyő és napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
67. árucsoport |
Kikészített toll és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok; emberhajból készült áruk |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 68. árucsoport |
Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból vagy hasonló anyagokból készült áru; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 6803 |
Palakőből vagy agglomerált palából készült áru |
Előállítás megmunkált palakőből |
|
||||||||||||
|
ex 6812 |
Azbesztrostból készült áru; azbesztalapú vagy azbeszt és magnézium-karbonátalapú keverékből készült áru |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 6814 |
Megmunkált csillám és ebből készült áru, beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is, papír-, karton- vagy más anyagú alátéten is |
Előállítás megmunkált csillámból (beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is) |
|
||||||||||||
|
69. árucsoport |
Kerámiatermékek |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 70. árucsoport |
Üveg és üvegáruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 7003 , ex 7004 és ex 7005 |
Üveg fényvisszaverődés-gátló réteggel |
Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
7006 |
A 7003 , 7004 vagy a 7005 vámtarifaszám alá tartozó üveg hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve |
|
|
||||||||||||
|
|
– dielektromos vékony filmmel bevont üveglap szubsztrátum, félvezetői minőségben, a SEMII- szabványokkal összhangban (66) |
Előállítás a 7006 vámtarifaszám alá tartozó nem bevont üveglap szubsztrátumból |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
7007 |
Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üvegből |
Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
7008 |
Többrétegű szigetelőüveg |
Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
7009 |
Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is |
Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
7010 |
Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más üvegtartály áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
Üvegáru metszése, ha a nem metszett üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
7013 |
Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 vagy a 7018 vámtarifaszám alá tartozó kivételével) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
Üvegáru metszése, ha a nem metszett üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át vagy Kézi munkával fúvott üveg kézi díszítése (a szitanyomás kivételével), ha a kézi munkával fúvott üveg értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
ex 7019 |
Üvegrostból (fonal kivételével) készült áru |
Előállítás:
|
|
||||||||||||
|
ex 71. árucsoport |
Természetes vagy tenyésztett gyöngyök, drágakövek vagy féldrágakövek, nemesfémek, nemesfémmel plattírozott fémek és ezekből készült áruk; ékszerutánzatok; érmék; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 7101 |
Természetes vagy tenyésztett gyöngy, osztályozva és a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 7102 , ex 7103 és ex 7104 |
Megmunkált drágakő vagy féldrágakő (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) |
Előállítás megmunkálatlan drágakőből vagy féldrágakőből |
|
||||||||||||
|
7106 , 7108 és 7110 |
Nemesfém: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Megmunkálatlan |
Előállítás nem a 7106 , 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá besorolt anyagból |
A 7106 , 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfém elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztása vagy A 7106 , 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek ötvözése egymással vagy nem nemesfémmel |
||||||||||||
|
|
– Félgyártmány vagy por formában |
Előállítás megmunkálatlan nemesfémből |
|
||||||||||||
|
ex 7107 , ex 7109 és ex 7111 |
Nemesfémmel plattírozott fém, félgyártmány |
Előállítás nemesfémmel plattírozott fémből, megmunkálatlanul |
|
||||||||||||
|
7116 |
Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
7117 |
Ékszerutánzat |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
Előállítás nemesfémmel nem plattírozott vagy bevont nem nemesfém részekből, ha az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
||||||||||||
|
ex 72. árucsoport |
Vas és acél; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
7207 |
Félkész termék vasból vagy ötvözetlen acélból |
Előállítás a 7201 , 7202 , 7203 , 7204 vagy 7205 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból |
|
||||||||||||
|
7208 és 7216 között |
Síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból |
Előállítás a 7206 vagy 7207 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából vagy félkész anyagból |
|
||||||||||||
|
7217 |
Huzal vasból vagy ötvözetlen acélból |
Előállítás a 7207 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 7218 |
Félkész termék |
Előállítás a 7201 , 7202 , 7203 , 7204 vagy 7205 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
7219 és 7222 között |
Síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes acélból |
Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából vagy félkész anyagból |
|
||||||||||||
|
7223 |
Huzal rozsdamentes acélból |
Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 7224 |
Félkész termék |
Előállítás a 7201 , 7202 , 7203 , 7204 vagy 7205 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
7225 és 7228 között |
Síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben; szögvas, idomvas és szelvény más ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és -rúdacél ötvözött vagy ötvözetlen acélból |
Előállítás a 7206 , 7207 , 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából, illetve félkész anyagból |
|
||||||||||||
|
7229 |
Huzal más ötvözött acélból |
Előállítás a 7224 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 73. árucsoport |
Vas vagy acéláruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 7301 |
Szálpadló |
Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
7302 |
Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín és fogazott sín, váltósín, sínkeresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (talpfa), csatlakozólemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez vagy rögzítéséhez szükséges speciális anyag |
Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
7304 , 7305 és 7306 |
Cső és üreges profil vasból (az öntöttvas kivételével) vagy acélból |
Előállítás a 7206 , 7207 , 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 7307 |
Több részből álló rozsdamentes csőszerelvény (ISO X5CrNiMo 1712) |
Kovácsdarabok esztergálása, fúrása, dörzsárazása, menetvágása, sorjázása és homokfúvása, melyek értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 35 %-át |
|
||||||||||||
|
7308 |
Szerkezet (a 9406 vámtarifaszám alá tartozó előre gyártott épületek kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó és ablak és ezek kerete, valamint ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban nem használható fel a 7301 vámtarifaszám alá tartozó hegesztett szögvas, idom és szelvény |
|
||||||||||||
|
ex 7315 |
Hólánc |
Előállítás, amelynek során a 7315 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 74. árucsoport |
Réz és ebből készült áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
7401 |
Nyers réz (szulfid-fémkeverék); cementréz (kicsapott réz) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
7402 |
Finomítatlan réz; rézanód elektrolízises finomításhoz |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
7403 |
Finomított réz és rézötvözet, megmunkálatlan: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Finomított réz |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
|
– Más elemet tartalmazó rézötvözet és finomított réz |
Előállítás finomított, megmunkálatlan rézből vagy rézhulladékból és réztörmelékből |
|
||||||||||||
|
7404 |
Rézhulladék és -törmelék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
7405 |
Réz segédötvözet (mesterötvözet) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 75. árucsoport |
Nikkel és ebből készült áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
7501 és 7503 között |
Nyers nikkel (szulfid-fémkeverék), zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső terméke; megmunkálatlan nikkel; nikkelhulladék és -törmelék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 76. árucsoport |
Alumínium és ebből készült áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
7601 |
Megmunkálatlan alumínium |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás hőkezeléssel vagy elektrolízissel ötvözetlen alumíniumból vagy alumíniumhulladékból és -törmelékből |
||||||||||||
|
7602 |
Alumíniumhulladék és -törmelék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 7616 |
Alumínium gyártmány, az alumíniumhuzalból készült háló, drótszövet, rács, sodronyfonat, kerítésfonat, erősítőszövet és hasonló anyagok (a végtelen szalagot is beleértve) és a terpesztett alumínium kivételével |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
77. árucsoport |
A HR-ben történő esetleges későbbi felhasználásra fenntartva |
|
|
||||||||||||
|
ex 78. árucsoport |
Ólom és ebből készült áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
7801 |
Megmunkálatlan ólom: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Finomított ólom |
Előállítás »kohóólomból« vagy »finomítatlan ólomból« |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban nem használható fel a 7802 vámtarifaszám alá tartozó hulladék és törmelék |
|
||||||||||||
|
7802 |
Ólomhulladék és -törmelék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 79. árucsoport |
Cink és ebből készült áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
7901 |
Megmunkálatlan cink |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban nem használható fel a 7902 vámtarifaszám alá tartozó hulladék és törmelék |
|
||||||||||||
|
7902 |
Cinkhulladék és -törmelék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 80. árucsoport |
Ón és ebből készült áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
8001 |
Megmunkálatlan ón |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban nem használható fel a 8002 vámtarifaszám alá tartozó hulladék és törmelék |
|
||||||||||||
|
8002 és ex 8007 |
Ónhulladék és törmelék; más áru ónból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
81. árucsoport |
Más nem nemesfém; cermet; ezekből készült áruk |
|
|
||||||||||||
|
|
– Más nem nemesfém megmunkálva; ezekből készült áruk |
Előállítás, amelynek során a felhasznált termékkel megegyező vámtarifaszám alá tartozó összes anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 82. árucsoport |
Szerszámok, késművesáruk, evőeszközök, kanál és villa nem nemesfémből; mindezek részei nem nemesfémből; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
8206 |
A 8202 –8205 vámtarifaszámok közül kettő vagy több alá tartozó szerszám a kiskereskedelemben szokásos kiszerelt készletben |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a 8202 –8205 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban belefoglalható a készletbe a 8202 –8205 vámtarifaszám alá tartozó szerszám is, ha értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15 %-át |
|
||||||||||||
|
8207 |
Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló-, csákoló-, lyukasztó-, menetfúró, menetvágó, fúró-, furatmegmunkáló, üregelő-, maró-, esztergályozó- vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talajfúráshoz való szerszámot is |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
8208 |
Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 8211 |
Kés (beleértve a kertészkést is) pengével, fogazottal is, a 8208 vámtarifaszám alá tartozó kés kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható nem nemesfémből készült késpenge és nyél |
|
||||||||||||
|
8214 |
Másutt nem említett késművesáru (pl. hajnyíró gép, mészárosbárd vagy konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűr- vagy pedikűrkészlet és felszerelés (beleértve a körömreszelőt is) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható nem nemesfémből készült nyél |
|
||||||||||||
|
8215 |
Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható nem nemesfémből készült nyél |
|
||||||||||||
|
ex 83. árucsoport |
Másutt nem említett különféle áruk nem nemesfémből; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 8302 |
Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk, épülethez használt, valamint automatikus ajtócsukó |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a 8302 vámtarifaszám alá tartozó más anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 8306 |
Kis szobor és más dísztárgy, nem nemesfémből |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználható a 8306 vámtarifaszám alá tartozó más anyag is, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 84. árucsoport |
Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 8401 |
Nukleáris fűtőanyagelem |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a végtermék gyártelepi árának 30 %-át |
|
||||||||||||
|
8402 |
Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására is alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével); túlhevítő vízkazán |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8403 és ex 8404 |
Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vámtarifaszám alá tartozó kazán kivételével és segédberendezés központi fűtés céljára szolgáló kazánhoz |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a 8403 -tól vagy 8404 -től eltérő vámtarifaszám alá tartozik |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
8406 |
Gőzturbina, víz- vagy más gőz üzemű |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8407 |
Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8408 |
Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8409 |
Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy 8408 vámtarifaszám alá tartozó motor alkatrésze |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8411 |
Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8412 |
Más erőgép és motor |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 8413 |
Forgódugattyús térfogatkiszorításos szivattyú |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
ex 8414 |
Ipari ventilátor, elszívó és hasonló berendezés |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8415 |
Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, valamint hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8418 |
Hűtőgép, fagyasztógép és más hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vámtarifaszám alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
ex 8419 |
Fa-, papíriparirostanyag-, és kartoniparban használt gép |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8420 |
Kalander vagy más hengerlőgép, és ezekhez való henger, a fém- vagy üveghengermű kivételével |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8423 |
Mérleg (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével), beleértve a súllyal működtetett számláló vagy ellenőrző mérleget is; súly mindenfajta mérleghez |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8425 és 8428 között |
Emelő-, mozgató-, be- vagy kirakógép |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8429 |
Önjáró buldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger |
|
|
||||||||||||
|
|
– Úthenger |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8430 |
Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 8431 |
Kizárólag vagy elsősorban úthengerben használható alkatrész |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8439 |
Papíripari rostanyag készítésére, vagy papír vagy karton előállítására vagy kikészítésére szolgáló gép |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8441 |
Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve mindenfajta vágógépet |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 8443 |
Irodagép (pl. írógép, számológép, automatikus adatfeldolgozó gép, sokszorosítógép, fűzőgép) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8444 és 8447 között |
E vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gép |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 8448 |
A 8444 és 8445 vámtarifaszám alá tartozó textilipari gép segédgépei |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8452 |
Varrógép, a 8440 vámtarifaszám alá tartozó könyvkötő gép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor, állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító; varrógéptű: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Varrógép (csak zárt öltésű), motor nélkül legfeljebb 16 kg tömegű fejjel, vagy motorral legfeljebb 17 kg tömegű fejjel |
Előállítás:
|
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 8456 , 8457 –8465 és ex 8466 |
A 8456 –8466 vámtarifaszámok alá tartozó szerszámgép és gép és ezek alkatrésze és tartozéka; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– vízsugaras vágógép; – vízsugaras vágógép alkatrészei és tartozékai |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8469 és 8472 között |
Irodagép (pl. írógép, számológép, automatikus adatfeldolgozó gép, sokszorosítógép, fűzőgép) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8480 |
Öntödei formázószekrény fémöntéshez; öntőforma alaplap; öntőminta; öntőforma (a bugaöntő forma kivételével) fém, keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
8482 |
Golyós- vagy görgőscsapágy |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8484 |
Két vagy több fém, vagy más anyagból rétegelt fémtömítés és hasonló kötőelem; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban; mechanikus tömítőelem |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 8486 |
Bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép, ha lézer- vagy más fény- vagy fotonsugárral, ultrahanggal, elektromos kisüléssel elektrokémiai, elektronsugaras, ionsugaras vagy plazmasugaras eljárással működik, illetve ennek alkatrészei és tartozékai |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
Hajlító, hajtogató, egyenesítő, simító szerszámgép (beleértve a présgépet is) fémmegmunkálásra, illetve ennek alkatrészei és tartozékai |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
Szerszámgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag, vagy üveg hidegmegmunkálására, illetve ennek részei és tartozékai |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
Olyan jelölőeszközök, amelyek mintát létrehozó készülékek, és fényvédő réteggel bevont anyagból sablon vagy hajszálvonal-hálózatos lemez készítésére használatosak; ezek alkatrészei és tartozékai |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
Öntőformák fröccsöntéshez vagy kompressziós öntéshez |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
|
Emelő, mozgató, be- vagy kirakógép |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8487 |
Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 85. árucsoport |
Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -lejátszó, televíziós kép- és hangfelvevő és – lejátszó készülékek és ezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8501 |
Elektromotor és elektromos generátor [áramfejlesztő egység (aggregátor) kivételével] |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8502 |
Elektromos áramfejlesztő egység (aggregátor) és forgó áramátalakító |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 8504 |
Tápegység automatikus adatfeldolgozó géphez |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 8517 |
Hang, képek vagy más adatok adására, továbbítására vagy vételére szolgáló más készülékek, beleértve a vezeték nélküli hálózatok (helyi vagy nagy kiterjedésű hálózat) távközlési berendezéseit a 8443 , a 8525 , a 8527 vagy a 8528 vámtarifaszám alá tartozó, adásra, továbbításra vagy vételre szolgáló készülékek kivételével |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
ex 8518 |
Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8519 |
Hangfelvevő- vagy hanglejátszó készülék |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8521 |
Videofelvevő vagy -lejátszó készülék, beépített videotunerrel is |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8522 |
Kizárólag vagy elsősorban a 8519 vagy 8521 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8523 |
Lemezek, szalagok, szilárd, állandó, nem felejtő tárolóeszközök, »intelligens kártyák« és más adathordozók hang vagy más jel rögzítésére, felvételt tartalmazók is, beleértve a matricát és a mesterlemezt lemezek gyártásához, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Felvételt nem tartalmazó lemezek, szalagok, szilárd, állandó nem felejtő tárolóeszközök és más adathordozók hang vagy más jel rögzítésére, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Felvételt nem tartalmazó lemezek, szalagok, szilárd, állandó nem felejtő tárolóeszközök és más adathordozók hang vagy más jel rögzítésére, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
|
– Lemez készítésére szolgáló matrica és mesterlemez, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Memóriakártya (intelligens kártya) |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8525 |
Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- vagy televízióműsor-adókészülék, beépített vevőkészülékkel vagy hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel is; televíziós kamerák (felvevők); digitális kamera és videókamera-lejátszó |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8526 |
Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8527 |
Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával kombinálva is, közös házban |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8528 |
Monitorok és kivetítők, beépített televízió vevőkészülék nélkül; televízióvevő-készülék, beépített rádióműsor-vevőkészülékkel vagy hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készülékkel is: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Kizárólag vagy elsősorban a 8471 vámtarifaszám alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerekben használt monitorok és kivetítők, beépített televízió-vevőkészülék nélkül |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más monitor és kivetítő, beépített televízióvevő-berendezés nélkül; televízióvevő-készülék, beépített rádióműsor-vevőkészülékkel vagy hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készülékkel is |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8529 |
Kizárólag vagy elsősorban a 8525 –8528 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrésze |
|
|
||||||||||||
|
|
– Kizárólag vagy elsősorban képfelvevő vagy -lejátszó készülékben használható |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Kizárólag vagy elsősorban a 8471 vámtarifaszám alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerekben kizárólagosan vagy elsődlegesen használt monitor és kivetítő, beépített televízió-berendezés nélkül |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8535 |
1 000 V-nál nagyobb feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8536 |
Legfeljebb 1 000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék; optikai szálakhoz, optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Legfeljebb 1 000 V feszültségű elektronikus áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
|
– Optikai szálakhoz, optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók: |
|
|
||||||||||||
|
|
– – műanyagból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– – kerámiából |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
|
– – rézből |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
8537 |
Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), -asztal, -doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy 8536 vámtarifaszám alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű készülék, a 8517 vámtarifaszám alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 8541 |
Dióda, tranzisztor és hasonló félvezető eszköz; a még chippé szét nem vágott félvezetőlemez kivételével |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8542 |
Elektronikus integrált áramkörök: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Monolitikus integrált áramkörök |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– Gép vagy készülék részét képező, ebben az árucsoportban máshol nem említett multichip |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
8544 |
Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és más szigetelt elektromos vezeték, csatlakozóval is; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8545 |
Szénelektróda, szénkefe, ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, grafitból vagy más szénből készült cikk, fémmel is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8546 |
Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8547 |
Szigetelőszerelvény elektromos géphez, készülékhez vagy berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belső menetes foglalat), amelyet az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vámtarifaszám alá tartozó szigetelő kivételével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozódarabjai |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8548 |
Primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor selejtje és hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátor; gépnek vagy készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze: |
|
|
||||||||||||
|
|
– Elektronikus mikroszerelvény |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 86. árucsoport |
Vasúti mozdonyok vagy villamos-motorkocsik, sínhez kötött járművek és alkatrészeik; vasúti vagy villamosvágány-tartozékok, és -felszerelések és alkatrészeik; mindenféle mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) közlekedési jelzőberendezés; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8608 |
Vasúti vagy villamosvágány-tartozék és -felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) közlekedési jelző-, biztonsági vagy ellenőrző berendezés vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 87. árucsoport |
Járművek és ezek alkatrészei és tartozékai, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
8709 |
Önjáró üzemi targonca, rakodó- vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, raktárban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az említett járművek alkatrésze |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8710 |
Harckocsi és más páncélozott harci jármű, motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen jármű alkatrésze |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8711 |
Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt is), és kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi |
|
|
||||||||||||
|
|
– Szikragyújtású dugattyús, belső égésű motorral, melynek hengerűrtartalma: |
|
|
||||||||||||
|
|
– – legfeljebb 50 cm3 |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20 %-át |
||||||||||||
|
|
– – Több mint 50 cm3 |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 8712 |
Kerékpár, golyóscsapágy nélkül |
Előállítás nem a 8714 vámtarifaszám alá tartozó anyagból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8715 |
Gyermekkocsi és alkatrésze |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
8716 |
Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 88. árucsoport |
Légi járművek, űrhajók, és ezek alkatrészei; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 8804 |
Forgó ejtőernyő |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 8804 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
8805 |
Légijármű-indító szerkezet; fedélzeti leszállásfékező készülék vagy hasonló fékezőszerkezet; repülőkiképző földi berendezés; repülőkiképző földi berendezés; |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
89. árucsoport |
Hajók, csónakok és más úszószerkezetek |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban nem használható fel a 8906 vámtarifaszám alá tartozó hajótest |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 90. árucsoport |
Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző-, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
9001 |
Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel, a 8544 vámtarifaszám alá tartozó kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (beleértve a kontaktlencsét is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9002 |
Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9004 |
Szemüveg, védőszemüveg és hasonló, látásjavító, védő- vagy más szemüveg |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 9005 |
Távcső, látcső (két és egy szemlencsés), más optikai teleszkóp és ezek foglalata; a prizmás csillagászati távcső és foglalata kivételével |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 9006 |
Fényképezőgép (a mozgóképfelvevő kivételével); fényképészeti villanófénykészülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
9007 |
Mozgóképfelvevő (kamera) és -vetítő, beépített hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel is |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
9011 |
Összetett optikai mikroszkóp, beleértve a mikro-fényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkópot vagy mikro-képvetítőt is |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
ex 9014 |
Más navigációs eszköz és készülék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9015 |
Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9016 |
Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9017 |
Rajzoló-, jelölő, vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebben az árucsoportban másutt nem említett kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9018 |
Orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi műszer és készülék, szcintigráf készülék is, más elektromos gyógyászati és látásvizsgáló készülék |
|
|
||||||||||||
|
|
– Fogorvosi szék beépített fogászati készülékkel vagy a fogászatban használatos köpőcsészével |
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, beleértve a 9018 vámtarifaszám alá tartozó más anyagokat is |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
9019 |
Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozó készülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék; ózon-, oxigén-, aeroszolterápiai készülék, mesterséges lélegeztető vagy más gyógyászati légzőkészülék |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
9020 |
Más légzőkészülék és gázálarc, a sem mechanikus részekkel sem cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25 %-át |
||||||||||||
|
9024 |
Keménység-, szakító- és nyomásszilárdság-, rugalmasság-vizsgáló gép és készülék vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9025 |
Fajsúlymérő és hasonló folyadékban úszó mérőműszer, hőmérő, pirométer, barométer, higrométer és pszichrométer, regisztrálóval is, és mindezek tetszőleges kombinációja |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9026 |
Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiségmérő), a 9014 , 9015 , 9028 vagy a 9032 vámtarifaszám alá tartozó műszer és készülék kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9027 |
Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő vagy ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- vagy fénymennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágítási-időmérő is); mikrotom (metszetkészítő) |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9028 |
Gáz-, folyadék- vagy áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is |
|
|
||||||||||||
|
|
– Alkatrész és tartozék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
9029 |
Fordulatszámláló, termékszámláló, taxióra, kilométer-számláló, lépésszámláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy 9015 vámtarifaszám alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9030 |
Oszcilloszkóp, spektrumanalizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék, a 9028 vámtarifaszám alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus- vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9031 |
Ebben az árucsoportban másutt nem említett, mérő- vagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profilvetítő |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9032 |
Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9033 |
A 90. árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés (ebben az árucsoportban másutt nem említett) alkatrésze és tartozéka |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 91. árucsoport |
Órák és kisórák és ezek alkatrészei; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
9105 |
Más óra |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
9109 |
Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
9110 |
Komplett kisóraszerkezet vagy óraszerkezet, nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes kisóraszerkezet vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers kisóraszerkezet vagy óraszerkezet |
Előállítás:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
9111 |
Tok kisóraszerkezethez és ennek része |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
9112 |
Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz, és ezek része |
Előállítás, amelynek során:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
||||||||||||
|
9113 |
Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek része |
|
|
||||||||||||
|
|
– Nem nemesfémből, arannyal vagy ezüsttel lemezelve is, vagy nemesfémmel plattírozott fémből |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
|
– Más |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
92. árucsoport |
Hangszerek; mindezek alkatrészei és tartozékai |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
|
||||||||||||
|
93. árucsoport |
Fegyverek és lőszerek; ezek alkatrészei és tartozékai |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 94. árucsoport |
Bútor; ágyfelszerelés, matracok, ágybetétek, párnák és hasonló párnázott lakberendezési cikkek; másutt nem említett lámpák és világító-felszerelések; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók; előre gyártott épületek; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
ex 9401 és ex 9403 |
Nem nemesfémből készült, nem párnázott, legfeljebb 300 g/m 2 tömegű pamutszövetet tartalmazó bútor |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik vagy Előállítás a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá tartozó, már felhasználásra kész pamutszövetből, feltéve hogy:
|
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40 %-át |
||||||||||||
|
9405 |
Lámpa és világító-felszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzés, reklámfelirat, cégtábla és hasonló, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
9406 |
Előre gyártott épület |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 95. árucsoport |
Játékok, játékszerek és sporteszközök; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 9503 |
Más játék; csökkentett méretű (»méretarányos«) modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle kirakós játék (puzzle) |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 9506 |
Golfütő és alkatrésze |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Azonban felhasználhatók durván megmunkált tömbök a golfütőfej készítéséhez |
|
||||||||||||
|
ex 96. árucsoport |
Különböző áruk; kivéve: |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
ex 9601 és ex 9602 |
Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagból készül áru |
Előállítás a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó, »megmunkált«, faragásra alkalmas anyagból |
|
||||||||||||
|
ex 9603 |
Seprű, kefe és ecset (a nyest- és a mókusszőrből készült seprű és hasonló és kefe kivételével), kézi működtetésű, mechanikus padlóseprő motor nélkül; szobafestő párna és henger; gumibetétes törlő és nyeles felmosó |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50 %-át |
|
||||||||||||
|
9605 |
Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő- vagy ruhatisztításhoz |
A készletben minden termék kielégíti azt a szabályt, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Azonban beépíthetők nem származó árucikkek is, ha összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15 %-át |
|
||||||||||||
|
9606 |
Gomb, franciakapocs, patentkapocs és patent, gombtest és ezek más részei; nyers gomb |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
9608 |
Golyóstoll; golyóstoll, filc- és más, szivacsvégű toll és jelző; töltőtoll, rajzolótoll és egyéb toll; másoló töltőtoll (átírótoll); töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza; tollszár, ceruzahosszabbító és hasonló; mindezek részei (beleértve a kupakot és a klipszet is), a 9609 vámtarifaszám alá tartozó áru kivételével |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. Az ugyanazon vámtarifaszám alá besorolt tollhegyek vagy tollhegycsúcsok azonban felhasználhatók |
|
||||||||||||
|
9612 |
Írógép- vagy hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal – lenyomat készítésére – átitatva, orsón vagy kazettában is; bélyegzőpárna, átitatva is, dobozzal is |
Előállítás, amelynek során:
|
|
||||||||||||
|
ex 9613 |
Öngyújtó, piezoelektromos gyújtóval |
Előállítás, amelynek során a 9613 vámtarifaszám alá tartozó összes felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30 %-át |
|
||||||||||||
|
ex 9614 |
Pipa és pipafej |
Előállítás durván megmunkált tömbből |
|
||||||||||||
|
9619 |
Egészségügyi betét (párna) és tampon, csecsemőpelenka és pelenkabetét, és hasonló árucikk bármely anyagból |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
9620 |
Egylábú-, kétlábú- vagy háromlábú-állvány és hasonló árucikk |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
|
97. árucsoport |
Művészeti tárgyak, gyűjteménydarabok és régiségek |
Előállítás, amelynek során az összes felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. |
|
||||||||||||
(1) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.1. és a 7.3. bevezető megjegyzést.
(2) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.2. bevezető megjegyzést.
(3) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.2. bevezető megjegyzést.
(4) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.2. bevezető megjegyzést.
(5) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.1. és a 7.3. bevezető megjegyzést.
(6) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.1. és a 7.3. bevezető megjegyzést.
(7) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.1. és a 7.3. bevezető megjegyzést.
(8) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.1. és a 7.3. bevezető megjegyzést.
(9) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.1. és a 7.3. bevezető megjegyzést.
(10) Az egyrészről a 3901–3906 vámtarifaszám, másrészről a 3907–3911 vámtarifaszám alá sorolt anyagokból álló termékek esetében ez a korlátozás csak az anyagok azon csoportjára vonatkozik, amelyik nagyobb tömegben van jelen a termékben.
(11) Az egyrészről a 3901–3906 vámtarifaszám, másrészről a 3907–3911 vámtarifaszám alá sorolt anyagokból álló termékek esetében ez a korlátozás csak az anyagok azon csoportjára vonatkozik, amelyik nagyobb tömegben van jelen a termékben
(12) Az egyrészről a 3901–3906 vámtarifaszám, másrészről a 3907–3911 vámtarifaszám alá sorolt anyagokból álló termékek esetében ez a korlátozás csak az anyagok azon csoportjára vonatkozik, amelyik nagyobb tömegben van jelen a termékben.
(13) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(14) A 32. árucsoport 3. megjegyzése kimondja, hogy ezek a készítmények bármely anyag festésénél vagy színezőkészítmények előállításánál azok alkotóelemeiként használatosak, feltéve hogy nem a 32. árucsoport valamely másik vámtarifaszáma alá vannak besorolva.
(15) Egy „csoport” úgy tekintendő, mint a vámtarifaszám bármely része, amelyet a többitől pontosvessző választ el.
(16) A „meghatározott eljárások” különleges feltételeit illetően lásd a 7.1. és a 7.3. bevezető megjegyzést.
(17) Az egyrészről a 3901–3906 vámtarifaszám, másrészről a 3907–3911 vámtarifaszám alá sorolt anyagokból álló termékek esetében ez a korlátozás csak az anyagok azon csoportjára vonatkozik, amelyik nagyobb tömegben van jelen a termékben.
(18) Az egyrészről a 3901–3906 vámtarifaszám, másrészről a 3907–3911 vámtarifaszám alá sorolt anyagokból álló termékek esetében ez a korlátozás csak az anyagok azon csoportjára vonatkozik, amelyik nagyobb tömegben van jelen a termékben.
(19) Az egyrészről a 3901–3906 vámtarifaszám, másrészről a 3907–3911 vámtarifaszám alá sorolt anyagokból álló termékek esetében ez a korlátozás csak az anyagok azon csoportjára vonatkozik, amelyik nagyobb tömegben van jelen a termékben.
(20) Az egyrészről a 3901–3906 vámtarifaszám, másrészről a 3907–3911 vámtarifaszám alá sorolt anyagokból álló termékek esetében ez a korlátozás csak az anyagok azon csoportjára vonatkozik, amelyik nagyobb tömegben van jelen a termékben.
(21) Az egyrészről a 3901–3906 vámtarifaszám, másrészről a 3907–3911 vámtarifaszám alá sorolt anyagokból álló termékek esetében ez a korlátozás csak az anyagok azon csoportjára vonatkozik, amelyik nagyobb tömegben van jelen a termékben.
(22) Azokat a fóliákat kell különösen átlátszónak tekinteni, amelyeknek optikai fénytompítása – az ASTM-D 1003-16 szerint Gardner Hazeméterrel (azaz Hazefaktor) mérve – kevesebb mint 2 %.
(23) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(24) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(25) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(26) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(27) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(28) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(29) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(30) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(31) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(32) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(33) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(34) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(35) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(36) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(37) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(38) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(39) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(40) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(41) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(42) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(43) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(44) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(45) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(46) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(47) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(48) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(49) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(50) Lásd a 6. bevezető megjegyzést.
(51) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(52) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(53) Lásd a 6. bevezető megjegyzést.
(54) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(55) Lásd a 6. bevezető megjegyzést.
(56) Lásd a 6. bevezető megjegyzést.
(57) Lásd a 6. bevezető megjegyzést.
(58) Lásd a 6. bevezető megjegyzést.
(59) Lásd a 6. bevezető megjegyzést.
(60) A kötött vagy horgolt (közvetlenül formára szabott vagy kötött) kelmedarabok összevarrásával vagy összeállításával készült nem rugalmas vagy nem gumizott kötött vagy horgolt árucikk esetében lásd a 6. bevezető megjegyzést.
(61) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(62) A kötött vagy horgolt (közvetlenül formára szabott vagy kötött) kelmedarabok összevarrásával vagy összeállításával készült nem rugalmas vagy nem gumizott kötött vagy horgolt árucikk esetében lásd a 6. bevezető megjegyzést.
(63) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(64) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(65) A textilanyagok keverékéből készült termékekre vonatkozó különleges feltételeket lásd az 5. bevezető megjegyzésben.
(66) SEMII: Semiconductor Equipment and Materials Institute Incorporated.
II. MELLÉKLET
„A II. JEGYZŐKÖNYV VIII. MELLÉKLETE
TENGERENTÚLI ORSZÁGOK ÉS TERÜLETEK
E jegyzőkönyv alkalmazásában a »tengerentúli országok és területek« az Európai Unió működéséről szóló szerződés II. mellékletében említett országokat és területeket jelentik az alábbi felsorolás szerint:
(Ez a felsorolás nem sérti ezen országok és területek jogállását vagy annak jövőbeni változását.)
|
(1) |
A Dán Királysággal különleges kapcsolatban álló tengerentúli országok és területek:
|
|
(2) |
A Francia Köztársasággal különleges kapcsolatban álló tengerentúli országok és területek:
|
|
(3) |
A Holland Királysággal különleges kapcsolatban álló tengerentúli országok és területek:
|
|
(4) |
A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságával különleges kapcsolatban álló tengerentúli országok és területek:
|