(1)

Az ENSZ Közgyűlése 2015. szeptember 25-én elfogadta a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendet (a továbbiakban: a 2030-ig tartó menetrend), a fenntartható fejlődési célok köré épülő új globális fejlődési keretrendszert. „A következő lépések Európa fenntartható jövőjéért” című, 2016. november 22-i bizottsági közlemény összekapcsolja a fenntartható fejlődési célokat az uniós szakpolitikai kerettel annak érdekében, hogy e fenntartható fejlődési célok kezdettől fogva valamennyi uniós intézkedésben és szakpolitikai kezdeményezésben érvényesüljenek, az Unión belül és globális szinten egyaránt. A Tanács a 2017. június 20-i következtetéseiben megerősítette az Unió és tagállamai elkötelezettségét a 2030-ig tartó menetrend teljes körű, koherens, átfogó, integrált és hatékony módon, a partnerekkel és más érdekelt felekkel szoros együttműködésben történő végrehajtása iránt.

(2)

Az uniós gazdaság hosszú távú versenyképességének biztosításához kulcsfontosságú az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, fenntarthatóbb, erőforrás-hatékony és körforgásos gazdaságra való áttérés a fenntartható fejlődési célokkal összhangban. Az Unió által 2016. október 5-én jóváhagyott (3) és 2016. november 4-én hatályba lépett, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye keretében elfogadott párizsi megállapodásnak (továbbiakban: a Párizsi Megállapodás) célja erősíteni az éghajlatváltozásra adott választ, többek között azáltal, hogy a pénzügyi mozgásokat összehangolja az alacsony üvegházhatásúház-kibocsátások és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens fejlődés felé tartó pályával.

(3)

A Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek elérése és az éghajlatváltozás kockázatainak és hatásainak jelentős csökkentése érdekében az a globális cél, hogy a globális átlaghőmérsékletnek az iparosodás előtti szintekhez viszonyított emelkedése jóval 2 °C alatt maradjon, és hogy erőfeszítések történjenek annak érdekében, hogy a hőmérséklet-emelkedés ne haladja meg a 1,5 °C-ot az iparosodás előtti szinthez képest.

(4)

A 2009/65/EK (4), a 2009/138/EK (5), a 2011/61/EU (6), a 2013/36/EU (7), a 2014/65/EU (8), az (EU) 2016/97 (9) és az (EU) 2016/2341 (10) európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a 345/2013/EU (11), a 346/2013/EU (12), az (EU) 2015/760 (13) és az (EU) 2019/1238 európai parlamenti és tanácsi rendelet (14) közös célkitűzése az, hogy elősegítse az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozások (ÁÉKBV-k), a hitelintézetek, az olyan alternatívbefektetésialap-kezelők (ABAK-ok), amelyek alternatív befektetési alapokat, többek között európai hosszú távú befektetési alapokat (EHTBA-kat) kezelnek és/vagy forgalmaznak, a biztosítók, a befektetési vállalkozások, a biztosításközvetítők, a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények, a minősített kockázatitőke-alapok kezelői (EuVECA-kezelők), a minősített szociális vállalkozási alapok kezelői (ESZVA-kezelők), valamint a páneurópai egyéni nyugdíjtermékek (PEPP-ek) szolgáltatói tevékenységeinek megkezdését és végzését. Az említett irányelvek és rendeletek biztosítják a végső befektetők egységesebb védelmét, és megkönnyítik számukra a pénzügyi termékek és széles köréből adódó előnyök kihasználását, ezzel egyidejűleg pedig olyan szabályokat írnak elő, amelyek lehetővé teszik a végső befektetők számára a befektetésekkel kapcsolatos megalapozott döntések meghozatalát.

(5)

A befektetési döntéshozatal és a tanácsadási folyamatok során a fenntarthatósági kockázatok integrálásáról, a fenntarthatóság szempontjából káros hatások figyelembe vételéről, a fenntartható befektetési célokról, vagy a környezeti vagy társadalmi jellemzők előmozdításáról a végső befektetőknek címzett közzétételek kialakítása még nem megfelelő, mivel ezekre a közzétételekre még nem vonatkoznak harmonizált követelmények.

(6)

A kevesebb mint három személyt foglalkoztató pénzügyi tanácsadók e rendelet alóli mentessége nem érintheti a 2014/65/EU és az (EU) 2016/97 irányelvet átültető nemzeti jog rendelkezéseinek – különösen a befektetési és biztosítási tanácsadásra vonatkozó szabályoknak – alkalmazását. Így bár e tanácsadók nem kötelesek e rendeletnek megfelelően információt szolgáltatni, tanácsadási eljárásaikban mérlegelniük kell és tényezőként figyelembe kell venniük a fenntarthatósági kockázatokat.

(7)

Tevékenységeik jellegétől függően az e rendelet hatálya alá tartozó szervezeteknek, amennyiben pénzügyi termékeket állítanak elő, a pénzügyi piaci szereplőkre vonatkozó szabályoknak, amennyiben pedig befektetési tanácsadást vagy biztosítási tanácsadást nyújtanak, a pénzügyi tanácsadókra vonatkozó szabályoknak kell megfelelniük. Ezért azokban a helyzetekben, amikor egy adott szervezet mind pénzügyi piaci szereplői, mind pénzügyi tanácsadói jellemző tevékenységeket egyszerre végez, pénzügyi piaci szereplőnek kell tekinteni akkor, amikor pénzügyi termék előállítójaként jár el, ideértve a portfóliókezelést is, és pénzügyi tanácsadónak kell tekinteni akkor, amikor befektetési vagy biztosítási tanácsadást végez.

(8)

Mivel az Uniónak egyre inkább szembe kell néznie az éghajlatváltozásnak és az erőforrások kimerülésének katasztrofális és kiszámíthatatlan következményeivel és egyéb fenntarthatósággal kapcsolatos problémákkal, sürgős fellépésre van szükség ahhoz, hogy ne csupán a közpolitikák keretében, hanem a pénzügyi szolgáltatási ágazat által is lehessen tőkét mozgósítani. Ezért elő kell írni a pénzügyi piaci szereplők és a pénzügyi tanácsadók számára, hogy tegyenek közzé konkrét információkat arról, hogy milyen megközelítést alkalmaznak a fenntarthatósági kockázatok integrálásával és a fenntarthatóság szempontjából káros hatások figyelembevételével kapcsolatban.

(9)

A végső befektetőknek szóló, fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekre vonatkozó harmonizált uniós szabályok hiányában a tagállamok nemzeti szinten valószínűleg a továbbiakban is eltérő intézkedéseket fognak elfogadni, és fennmaradhatnak a különböző pénzügyi szolgáltatási ágazatok eltérő megközelítései. Ezek az eltérő intézkedések és megközelítések a közzétételi standardok közötti jelentős eltérések miatt továbbra is jelentősen torzítanák a versenyt. Emellett az eltérő eredményekkel járó, üzleti megfontolásokon alapuló piaci gyakorlatok párhuzamos fejlődése tovább fragmentálja a piacot, és a jövőben még tovább súlyosbíthatja a belső piac működésének hatékonyságában mutatkozó hiányosságokat. Az eltérő közzétételi standardok és piaci gyakorlatok nagymértékben megnehezítik a különböző pénzügyi termékek összehasonlítását, egyenlőtlen versenyfeltételeket teremtenek e termékek és az értékesítési csatornák számára, továbbá újabb akadályokat gördíthetnek a belső piac működésének útjába. Ezek az eltérések a végső befektetőket is összezavarhatják, és torzíthatják a befektetési döntéseiket. Fennáll a kockázata annak, hogy a Párizsi Megállapodásnak való megfelelés biztosítása során a tagállamok eltérő nemzeti intézkedéseket fogadnak el, amelyek akadályozhatják a belső piac zökkenőmentes működését, és károsak lehetnek a pénzügyi piaci szereplők és a pénzügyi tanácsadók számára. Emellett az átláthatósággal kapcsolatos harmonizált szabályok hiánya megnehezíti a végső befektetők számára a különböző tagállamokban kínált eltérő pénzügyi termékek tényleges összehasonlítását a környezeti, társadalmi és irányítási kockázatok, valamint a fenntartható befektetési célkitűzések tekintetében. Ezért foglalkozni kell a belső piac működése előtt álló meglévő akadályokkal, és fokozni kell a pénzügyi termékek összehasonlíthatóságát a valószínű jövőbeli akadályok elkerülése érdekében.

(10)

E rendelet célja csökkenteni a megbízó és megbízott közötti viszonyban a fenntarthatósági kockázatok integrálása, a fenntarthatóság szempontjából káros hatások figyelembevétele, a környezeti vagy társadalmi jellemzők előmozdítása és a fenntartható befektetések tekintetében fennálló információs aszimmetriákat, arra kötelezve a pénzügyi piac szereplőit és a pénzügyi tanácsadókat, hogy amikor e végső befektetők (megbízók) megbízottjaként járnak el, szerződéskötés előtti és folyamatos közzétételt biztosítsanak a végső befektetőknek.

(11)

E rendelet kiegészíti a 2009/65/EK, a 2009/138/EK, a 2011/61/EU, a 2014/65/EU, az (EU) 2016/97 és az (EU) 2016/2341 irányelvben, valamint a 345/2013/EU, a 346/2013/EU, az (EU) 2015/760 és az (EU) 2019/1238 rendeletben, továbbá az egyéni nyugdíjbiztosítási termékekre alkalmazandó nemzeti jogban megállapított közzétételi követelményeket. Az e rendeletben foglalt követelményeknek való megfelelés rendszeres és hatékony nyomon követésének biztosítása érdekében a tagállamoknak az említett szabályok alapján már kijelölt illetékes hatóságokra kell támaszkodniuk.

(12)

E rendelet fenntartja a pénzügyi piaci szereplőkre és a pénzügyi tanácsadókra vonatkozó azon követelményeket hogy a végső befektetők érdekeinek megfelelően kell eljárniuk, ideértve többek között, de nem kizárólag azon követelményt, hogy a 2009/65/EK, a 2009/138/EK, a 2011/61/EU, a 2013/36/EU, a 2014/65/EU, az (EU) 2016/97 és az (EU) 2016/2341 irányelvben, valamint a 345/2013/EU és a 346/2013/EU rendeletben, valamint a magán-, illetve egyéni nyugdíjbiztosítási termékekre alkalmazandó nemzeti jogban előírtak szerint megfelelő átvilágítást végezzenek a befektetést megelőzően. A fenti szabályok értelmében fennálló kötelezettségeik teljesítése érdekében a pénzügyi piaci szereplőknek és a pénzügyi tanácsadóknak integrálniuk kell az eljárásaikba, többek között az átvilágítási eljárásaikba nem csupán minden olyan releváns pénzügyi kockázatot, hanem minden olyan releváns fenntarthatósági kockázatot is, amelyek a befektetés vagy tanács pénzügyi megtérülésére lényeges és releváns negatív hatást gyakorolhatnak, és folyamatosan értékelniük kell e kockázatokat. Ezért a pénzügyi piaci szereplőknek és a pénzügyi tanácsadóknak politikáikban részletezniük kell, hogyan integrálják ezeket a kockázatokat, és e politikákat közzé kell tenniük.

(13)

E rendelet előírja a pénzügyi piaci szereplők és a befektetési tanácsadást, illetve a biztosítási alapú befektetési termékekkel kapcsolatban biztosítási tanácsadást nyújtó pénzügyi tanácsadók számára – a pénzügyi termékek kialakításától és a célpiactól függetlenül –, hogy tegyék közzé a fenntarthatósági kockázatok integrálására vonatkozó írásos politikáikat, valamint hogy biztosítsák a fenntarthatósági kockázatok integrálásának átláthatóságát.

(14)

Fenntarthatósági kockázat alatt olyan környezeti, társadalmi vagy irányítási jellegű esemény vagy helyzet értendő, amely bekövetkezése esetén lényeges negatív hatást gyakorolhat a befektetés értékére, amint azt az ágazati jogszabályok, különösen a 2009/65/EK, a 2009/138/EK, a 2011/61/EU, a 2013/36/EU, a 2014/65/EU, az (EU) 2016/97 és az (EU) 2016/2341 irányelv, valamint az ezek alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok és szabályozástechnikai standardok meghatározzák.

(15)

Ez a rendelet nem érinti a 2009/65/EK, a 2009/138/EK, a 2011/61/EU, a 2013/36/EU, a 2014/65/EU, az (EU) 2016/97 és az (EU) 2016/2341 irányelvben, valamint a 345/2013/EU és a 346/2013/EU rendeletben, továbbá a magán-, illetve egyéni nyugdíjbiztosítási termékekre alkalmazandó nemzeti jogban a kockázatok integrálása tekintetében előírt, többek között, de nem kizárólag a releváns alkalmazandó arányossági kritériumokra, például a méretre, a belső felépítésre, valamint a szóban forgó tevékenységek jellegére, nagyságrendjére és összetettségére vonatkozó szabályokat. E rendelet célja nagyobb átláthatóságot biztosítani azzal kapcsolatban, hogy a pénzügyi piaci szereplők és a pénzügyi tanácsadók miként integrálják a fenntarthatósági kockázatokat a befektetési döntéseikbe és befektetési, illetve biztosítási tanácsadásukba. Ha a fenntarthatósági kockázatok elemzése azzal a megállapítással zárul, hogy nincs olyan fenntarthatósági kockázat, amely a pénzügyi termék szempontjából relevánsnak minősülne, ennek indokolását ki kell fejteni. Ha az értékelés azzal a megállapítással zárul, hogy e kockázatok relevánsak, akkor közzé kell tenni akár minőségi, akár mennyiségi szempontból, hogy milyen mértékben gyakorolhatnak hatást a fenntarthatósági kockázatok a pénzügyi termék teljesítményére. A pénzügyi piaci szereplők által végzett fenntarthatóságikockázat-értékelésnek és a kapcsolódó, szerződéskötést megelőző közzétételnek meg kell jelennie a pénzügyi tanácsadók szerződéskötést megelőző tájékoztatóiban. A pénzügyi tanácsadóknak a tanácsadást megelőzően közzé kell tenniük, hogy miként veszik figyelembe a fenntarthatósági kockázatokat azon pénzügyi termékek kiválasztási folyamatában, amelyeket bemutatnak a végső befektetőknek, függetlenül azok fenntarthatósági preferenciáitól. Ez nem érintheti a 2014/65/EU és az (EU) 2016/97 irányelvet átültető nemzeti jog rendelkezéseinek alkalmazását, mindenekelőtt a pénzügyi piaci szereplőknek és a pénzügyi tanácsadóknak a termékirányítással, az alkalmasság és a megfelelőség értékelésével, valamint az igényeket és szükségleteket felmérő vizsgálattal kapcsolatos kötelezettségeit.

(16)

A befektetési döntések és a befektetési tanácsadás lényeges vagy valószínűsíthetően lényeges negatív hatásokat gyakorolhatnak a fenntarthatósági tényezőkre, illetve hozzájárulhatnak vagy közvetlenül kapcsolódhatnak e negatív hatásokhoz.

(17)

E rendelet egységes és következetes alkalmazása érdekében meg kell határozni a „fenntartható befektetés” egységes fogalommeghatározását, amely szerint a befektetési célpontként kiválasztott vállalkozások helyes vállalatirányítási gyakorlatokat követnek, és teljesül a „jelentős károkozás elkerülését célzó” elővigyázatosság elve, azaz nem sérül jelentősen sem a környezeti, sem a társadalmi célkitűzés.

(18)

Ha a pénzügyi piaci szereplők, kellő tekintettel a méretükre, tevékenységeik jellegére, illetve nagyságrendjére, valamint az általuk kínált pénzügyi termékek típusaira, figyelembe veszik a befektetési döntéseknek a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt lényeges vagy valószínűsíthetően lényeges, főbb káros hatásait, akkor az eljárásaikba – többek között az átvilágítási eljárásaikba – integrálniuk kell azokat az eljárásokat, amelyek segítségével a releváns pénzügyi kockázatokkal és a releváns fenntarthatósági kockázatokkal együtt figyelembe vehetők az említett főbb káros hatások is. A pénzügyi piaci szereplők az említett eljárásokra vonatkozó tájékoztatásban ismertethetik, hogy hogyan ruházzák át a fenntarthatósággal összefüggő kérdések kezelésével kapcsolatos feladataikat vagy egyéb részvényesi kötelezettségvállalásaik teljesítését. A pénzügyi piaci szereplőknek a honlapjukon információkat kell közölniük az említett eljárásokról, és közzé kell tenniük a főbb káros hatások leírását. E tekintetben az 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (15) által létrehozott Európai Bankhatóság (EBH), az (EU) 1094/2010 európai parlamenti és tanácsi rendelet (16) által létrehozott Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) és az (EU) 1095/2010 európai parlamenti és tanácsi rendelet (17) által létrehozott Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) vegyes bizottságának (a továbbiakban: a vegyes bizottság), valamint a pénzügyi piaci szereplőknek és a pénzügyi tanácsadóknak figyelembe kell venniük a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által kidolgozott, a felelősségteljes üzleti magatartás tekintetében követendő kellő gondosságra vonatkozó útmutatást, valamint az ENSZ által támogatott Felelős Befektetési Elveket.

(19)

A fenntarthatósági tényezőknek a befektetésekre vonatkozó döntéshozatal és a tanácsadási eljárások során történő figyelembevétele olyan előnyökkel járhat, amelyek túlmutatnak a pénzügyi piacokon. Ez fokozhatja a reálgazdaság ellenállóképességét és a pénzügyi rendszer stabilitását. Ezáltal végső soron hatással lehet a pénzügyi termékek kockázat-nyereség profiljára is. Ezért alapvető fontosságú, hogy a pénzügyi piaci szereplők és a pénzügyi tanácsadók olyan információt nyújtsanak, amely lehetővé teszi, hogy a végső befektetők megalapozott befektetési döntéseket hozzanak.

(20)

Azoknak a pénzügyi piaci szereplőknek, amelyek figyelembe veszik a befektetési döntéseknek a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatásait, a szerződéskötést megelőző tájékoztatásban minden egyes pénzügyi termékre vonatkozóan, tömören, minőségi vagy mennyiségi szempontból közzé kell tenniük, hogy hogyan vették figyelembe a főbb káros hatásokat, és a tájékoztatásnak arra vonatkozó nyilatkozatot is tartalmaznia kell, hogy a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatásokra vonatkozó információk a folyamatos jelentéstétel keretében hozzáférhetők. Főbb káros hatásnak a befektetési döntések és a befektetési tanácsadás azon hatásait kell tekinteni, amelyek negatív következményekkel járnak a fenntarthatósági tényezőkre nézve.

(21)

Eddig több, eltérő szintű célokat kitűző fenntartható termék került kidolgozásra. Ezért a szerződést megelőző közzététel és az időszakos jelentésekben történő közzététel során különbséget kell tenni egyrészről az olyan pénzügyi termékekre vonatkozó követelmények között, amelyek környezeti vagy társadalmi jellemzőket mozdítanak elő, másrészről az olyan pénzügyi termékekre vonatkozó követelmények között, amelyeknek célkitűzése a környezetre és a társadalomra gyakorolt pozitív hatás. Következésképpen a környezeti vagy társadalmi jellemzőkkel bíró pénzügyi termékek tekintetében a pénzügyi piaci szereplőknek közzé kell tenniük, hogy a kijelölt mutató, a fenntarthatósági mutató vagy az általános mutató összhangban van-e ezekkel a jellemzőkkel, és ha igen, hogyan, továbbá olyan esetekben, ahol nem használnak referenciamutatókat, arra vonatkozó tájékoztatást kell közzétenniük, hogy miként érvényesülnek a pénzügyi termékek fenntarthatósági jellemzői. A környezetre és a társadalomra gyakorolt pozitív hatást célul kitűző pénzügyi termékek esetében a pénzügyi piaci szereplőknek közzé kell tenniük, hogy milyen fenntarthatósági referenciamutatókkal mérik a fenntarthatósági teljesítményt, illetve ha nem használnak referenciamutatót, ki kell fejteniük, hogyan teljesíti a termék a fenntarthatósági célkitűzést. Az időszakos jelentések útján történő közzétételt évente kell megtenni.

(22)

Ez a rendelet nem érinti a 2009/65/EK, a 2009/138/EK, a 2011/61/EU, a 2013/36/EU, a 2014/65/EU, az (EU) 2016/97 és az (EU) 2016/2341 irányelvben, a 345/2013/EU és a 346/2013/EU rendeletben, a végrehajtási jogi aktusokban, valamint a magán-, illetve egyéni nyugdíjbiztosítási termékekre alkalmazandó nemzeti jogban a pénzügyi piaci szereplők és a pénzügyi tanácsadók alkalmazottainak javadalmazása vagy teljesítményének értékelése tekintetében előírt, többek között, de nem kizárólag a releváns alkalmazandó arányossági kritériumokra, például a méretre, a belső felépítésre, valamint a szóban forgó tevékenységek jellegére, nagyságrendjére és összetettségére vonatkozó szabályokat. Helyénvaló azonban – minőségi jellegű vagy számszerűsített információk formájában – nagyobb átláthatóságot biztosítani a pénzügyi piaci szereplők és a pénzügyi tanácsadók befektetési vagy biztosítási tanácsadással kapcsolatos azon javadalmazási politikái tekintetében, amelyek előmozdítják a fenntarthatósági kockázatok megfelelő és hatékony kezelését, olyan módon, hogy a javadalmazás szerkezete ne ösztönözzön túlzott kockázatvállalásra a fenntarthatósági kockázatok tekintetében és kapcsolódjon a kockázattal korrigált teljesítményhez.

(23)

Az átláthatóság javítása és a végső befektetők tájékoztatása céljából az arra vonatkozó információkhoz való hozzáférést, hogy a pénzügyi piaci szereplők hogyan integrálják a releváns, lényeges vagy valószínűsíthetően lényeges fenntarthatósági kockázatokat a befektetési döntéshozatali eljárásaikba – ideértve ezen eljárások szervezeti, kockázatkezelési és irányítási szempontjait is –, a pénzügyi tanácsadók pedig a tanácsadási folyamataikba, olyan módon kell szabályozni, hogy az említett szervezetek kötelesek legyenek a honlapjukon szerepeltetni az ezzel kapcsolatos politikáikra vonatkozó tömör információkat.

(24)

Az uniós jogban meghatározott jelenlegi közzétételi követelmények nem írják elő minden olyan információ közzétételét, amely ahhoz szükséges, hogy megfelelően tájékoztassa a végső befektetőket azon befektetéseik fenntarthatósággal kapcsolatos hatásairól, amelyeket környezeti vagy társadalmi jellemzőkkel bíró pénzügyi termékek, illetve fenntarthatósági célok megvalósítására irányuló pénzügyi termékek útján valósítanak meg. Ezért helyénvaló pontosabb és egységesített közzétételi követelményeket előírni e befektetések tekintetében. Helyénvaló például, hogy a kiválasztott fenntartható befektetési célkitűzés mérése szempontjából releváns mutatók felhasználásával rendszeresen jelentés készüljön a pénzügyi termék fenntarthatósággal kapcsolatos általános hatásáról. Amennyiben valamely megfelelő mutatót kijelöltek referenciamutatónak, ezt az információt az összehasonlíthatóság érdekében a kijelölt mutató és az általános piaci index tekintetében is meg kell adni. Amikor az ESZVA-kezelők a 346/2013/EU rendelettel összhangban információkat bocsátanak rendelkezésre egy adott alap célkitűzéseként választott pozitív társadalmi hatásról, az elért általános szociális eredményekről és az alkalmazott kapcsolódó módszerekről, akkor adott esetben ezeket az információkat felhasználhatják az e rendelet szerinti közzétételek céljára.

(25)

A 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (18) átláthatósági kötelezettségeket ír elő a nem pénzügyi kimutatásokban előforduló környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kérdésekkel kapcsolatban. Az említett irányelv által megkövetelt forma és megjelenítés azonban nem minden esetben alkalmas arra, hogy a pénzügyi piaci szereplők és a pénzügyi tanácsadók a végső befektetőkkel folytatott tárgyalások során közvetlenül használják azokat. A pénzügyi piaci szereplők és a pénzügyi tanácsadók számára biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy adott esetben e rendelet céljaira felhasználják az említett irányelvvel összhangban a vezetés beszámolóiban és a nem pénzügyi kimutatásokban szereplő információkat.

(26)

A pénzügyi piaci szereplők és a pénzügyi tanácsadók honlapjain közzétett információk megbízhatóságának biztosítása érdekében ezeket az információkat naprakészen kell tartani, és minden felülvizsgálatukat vagy módosításukat világosan meg kell magyarázni.

(27)

Jóllehet ez a rendelet nem vonatkozik a 883/2004/EK rendelet és a 987/2009/EK rendelet hatálya alá tartozó nemzeti szociális biztonsági rendszerekre, tekintettel arra, hogy a tagállamok egyre nagyobb mértékben nyitják meg a szociális biztonsági rendszereik részét képező kötelező nyugdíjrendszereik kezelésének elemeit a pénzügyi piac szereplői vagy más magánjogi szervezetek előtt, és mivel e rendszerek fenntarthatósági kockázatoknak vannak kitéve, figyelembe vehetnek a fenntarthatóság szempontjából káros hatásokat, előmozdíthatnak környezeti vagy társadalmi jellemzőket vagy fenntartható befektetésekre irányulhatnak, a tagállamok számára lehetővé tenni, hogy az ilyen rendszerek esetében is alkalmazzák e rendeletet az információs aszimmetriák csökkentése érdekében.

(28)

Ez a rendelet nem gátolja a tagállamokat abban, hogy szigorúbb rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak fenn az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó szakpolitikákkal kapcsolatos tájékoztatást és a fenntarthatósági kockázatokkal kapcsolatos, a végső befektetők részére teljesítendő további közzétételeket illetően, feltéve hogy az érintett pénzügyi piaci szereplők és pénzügyi tanácsadók székhelye a területükön található. Az említett rendelkezések azonban nem akadályozhatják e rendelet hatékony alkalmazását vagy céljainak elérését.

(29)

Az (EU) 2016/2341 irányelv alapján a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményeknek a folytonosság és a rendszeresség garantálása érdekében befektetési döntéseikre és kockázatértékeléseikre alkalmazniuk kell az irányítási és kockázatkezelési szabályokat. A befektetési döntéseket olyan módon kell meghozni és a vonatkozó kockázatokat - köztük a környezeti, társadalmi és irányítási kockázatokat - oly módon kell értékelni, hogy az biztosítsa a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tagjai és kedvezményezettjei érdekeinek való megfelelést. Az EIOPA-nak iránymutatásokat kell kibocsátania, amelyekben meghatározza, hogy az említett irányelv értelmében a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények befektetési döntéseiben és kockázatértékeléseiben hogyan kell figyelembe venni a környezeti, társadalmi és irányítási kockázatokat.

(30)

Az átláthatóság javítása és a harmonizáció megfelelő szintjének biztosítása érdekében az EBH-t, az EIOPA-t és az ESMA-t (a továbbiakban együttesen: európai felügyeleti hatóságok, EFH-k) meg kell bízni a vegyes bizottság keretében az 1093/2010/EU rendelet, az 1094/2010/EU rendelet és az 1095/2010/EU rendelet 10–14. cikkével összhangban szabályozástechnikai standardtervezetek kidolgozásával, amelyekben részletesebben meghatározzák a pénzügyi piaci szereplők szerződéskötést megelőző dokumentumaiban, időszakos éves jelentéseiben és honlapjain közzéteendő, az éghajlatváltozással és egyéb környezeti vonatkozású káros hatásokkal, a társadalmi és munkavállalói kérdésekkel, az emberi jogok tiszteletben tartásával, valamint a korrupció és a vesztegetés elleni küzdelemmel kapcsolatos fenntarthatósági mutatókra vonatkozó információk tartalmát, módszereit és megjelenítését, valamint amelyekben meghatározzák a környezeti vagy társadalmi jellemzők előmozdítására és a fenntartható befektetési célkitűzésekre vonatkozó információk megjelenítését és tartalmát. A Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 290. cikke szerinti felhatalmazáson alapuló jogi aktusok útján és az 1093/2010/EU rendelet, az 1094/2010/EU rendelet és az 1095/2010/EU rendelet 10–14. cikkével összhangban elfogadja az említett szabályozástechnikai standardokat.

(31)

Az EFH-kat meg kell bízni a vegyes bizottság keretében végrehajtás-technikai standardtervezetek kidolgozásával, amelyek meghatározzák a marketingközleményekben szereplő, a környezeti és társadalmi jellemzők előmozdítására és a fenntartható befektetésekre vonatkozó információk egységes megjelenítését. A Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 291. cikke szerinti végrehajtási jogi aktus útján és az 1093/2010/EU rendelet, az 1094/2010/EU rendelet és az 1095/2010/EU rendelet 15. cikkével összhangban elfogadja az említett végrehajtástechnikai standardokat.

(32)

Mivel az éves jelentések elvileg a teljes naptári évre vonatkozó üzleti eredményeket összesítik, az e rendeletben foglalt, az időszakos jelentésekre vonatkozó átláthatósági követelményekkel kapcsolatos rendelkezéseket 2022. január 1-ig nem kell alkalmazni.

(33)

Az e rendeletben foglalt közzétételi szabályoknak ki kell egészíteniük a 2009/65/EK, a 2009/138/EK, a 2011/61/EU, a 2014/65/EU, az (EU) 2016/97 és az (EU) 2016/2341 irányelvben, valamint a 345/2013/EU, a 346/2013/EU, az (EU) 2015/760 és az (EU) 2019/1238 rendeletben foglalt rendelkezéseket.

(34)

Ez a rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és megfelel a különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert elveknek.

(35)

Mivel e rendelet céljait, nevezetesen a végső befektetők védelmének erősítését és a nekik szóló közzétételek javítását, többek között a végső befektetők határokon átnyúló vásárlásai esetében is, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és – tekintve, hogy egységes közzétételi követelményeket kell meghatározni – azok uniós szinten jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányossági elvnek megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket,

(1)

Az ENSZ Közgyűlése 2015. szeptember 25-én új globális fejlesztési keretrendszert fogadott el: ez a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend (továbbiakban: „ a 2030-ig tartó menetrend”), amelynek középpontjában a fenntartható fejlesztési célok állnak. „A következő lépések Európa fenntartható jövőjéért” című 2016. november 22-i bizottsági közlemény a fenntartható fejlesztési célokat az uniós szakpolitikai kerethez köti annak érdekében, hogy hogy e fenntartható fejlesztési célok uniós és globális szinten egyaránt kezdettől fogva valamennyi uniós intézkedésben és szakpolitikai kezdeményezésben egyaránt érvényesüljenek. A Tanács 2017. június 20-i következtetéseiben megerősítette az Unió és tagállamai elkötelezettségét a 2030-ig tartó menetrend teljeskörű, koherens, átfogó, integrált és hatékony módon, a partnerekkel és más érdekelt felekkel szoros együttműködésben történő végrehajtása iránt.

(2)

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye keretében létrejött párizsi megállapodás (3) (a továbbiakban: a Párizsi Megállapodás), amelyet az Unió 2016. október 5-én hagyott jóvá és amely 2016. november 4-én lépett hatályba, azt célozza, hogy megerősítse az éghajlatváltozásra adott választ többek között azáltal, hogy a pénzügyi források áramlását összhangba hozza az üvegházhatású gázok alacsonyabb szintű kibocsátására és az éghajlatváltozással szemben ellenálló fejlesztésre irányuló erőfeszítésekkel.

(3)

A Párizsi Megállapodás felmelegedéssel kapcsolatos hosszú távú célkitűzéseinek elérése, valamint az éghajlatváltozás kockázatainak és hatásainak jelentős csökkentése érdekében a globális cél az, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedése az iparosodást megelőző szinthez képest jóval 2 °C alatt maradjon, és erőfeszítések történjenek annak érdekében, hogy az iparosodás előtti szinthez viszonyított hőmérséklet-emelkedés 1,5 °C-ra korlátozódjon.

(4)

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2018. október 8-án közzétette az „1,5 °C-os globális felmelegedés” című különjelentését, amelyben kijelentette, hogy a globális felmelegedés 1,5 °C-ra történő korlátozása a társadalom minden területén gyors, messzire ható és példa nélküli változásokat tesz szükségessé, valamint hogy a globális felmelegedés 2 °C helyett 1,5 °C-ra történő korlátozása együtt járhatna a fenntarthatóbb és méltányosabb társadalom biztosításával.

(5)

A fenntarthatóság, valamint a karbonszegény, az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens, erőforrás-hatékonyabb és körforgásos gazdaságra való átállás döntő fontosságú az uniós gazdaság hosszú távú versenyképessége szempontjából. A fenntarthatóság régóta az uniós projekt középpontjában áll, és társadalmi és környezeti vonatkozásait az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) is elismeri. Korlátozott lehetőség van a pénzügyi ágazat kultúrájának fenntarthatóság felé történő elmozdítására annak érdekében, hogy biztosítsák a globális átlaghőmérséklet-emelkedés 2 °C alatt maradását. Ezért elengedhetetlen, hogy az új infrastrukturális beruházások hosszú távon fenntarthatóak legyenek.

(6)

2018. március 8-i közleményében a Bizottság közzétette a fenntartható növekedés finanszírozására vonatkozó cselekvési tervét, amelyben elindította a fenntartható finanszírozás ambiciózus és átfogó stratégiáját. A terv egyik célkitűzése, hogy a befektetéseket a fenntartható és inkluzív növekedés elérése érdekében a fenntartható befektetések felé irányítsa. Az éghajlatváltozás hatásának korlátozására fordított nagyobb figyelem döntő jelentőségű, mivel az időjárási viszonyok kiszámíthatatlansága okozta katasztrófák száma drámai mértékben növekedett.

(7)

Az Európai Parlament és a Tanács 1386/2013/EU határozata (4) a környezeti és éghajlatváltozási kiadások magánszektor általi finanszírozásának növelésére szólított fel, nevezetesen olyan ösztönzők és módszerek létrehozásával, amelyek arra ösztönzik a társaságokat, hogy mérjék fel vállalkozásuk környezeti költségeit és a környezeti szolgáltatások felhasználásából származó hasznukat.

(8)

A fenntartható fejlesztési célok Unióban történő megvalósításához a forrásokat a fenntartható befektetések irányába kell terelni. E célok eléréséhez fontos a belső piacban rejlő lehetőségek maradéktalan kiaknázása. Ezzel összefüggésben létfontosságú a belső piacon a tőke fenntartható befektetések irányába történő hatékony mozgása előtt álló akadályok felszámolása és az új akadályok felmerülésének megelőzése.

(9)

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/1011 rendelete (5) egységes szabályokat állapít meg a referenciamutatókra vonatkozóan az Unióban és kitér a referenciamutatók különböző típusaira. Egyre több befektető alkalmaz karbonszegény befektetési stratégiát és használ karbonszegénységi referenciamutatókat a befektetési portfóliók teljesítményének mérésére. Az uniós éghajlatváltozási referenciamutatók és a Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatók létrehozása – a Párizsi Megállapodásban meghatározott szén-dioxid-kibocsátási kötelezettségvállalásokhoz kapcsolt módszertannal alátámasztva – hozzájárulna az átláthatóság fokozásához és a „zöldrefestés” megelőzéséhez.

(10)

Jelenleg sokféle indexet sorolnak egy csoportba karbonszegénységi indexként. Ezeket a karbonszegénységi indexeket referenciamutatóként használják a határokon átnyúlóan értékesített befektetési portfóliók és termékek esetében. A karbonszegénységi referenciamutatók minősége és integritása hatással van a belső piac hatékony működésére számtalan egyéni és kollektív befektetési portfólió esetében. A befektetési portfóliók teljesítménymérésére használt számos karbonszegénységi indexet az egyik tagállamban bocsátják rendelkezésre, de más tagállamokban használják a portfólió- és eszközkezelők, különösen az elkülönített befektetési számláknál és a kollektív befektetési rendszereknél. A portfólió- és eszközkezelők ráadásul gyakran fedezik szén-dioxid-kitettségi kockázataikat más tagállamokban kidolgozott referenciamutatók használatával.

(11)

Különböző kategóriájú, sokféle célt szolgáló karbonszegénységi indexek jelentek meg a piacon. Míg egyes referenciamutatók célja egy szokványos befektetési portfólió szénlábnyomának csökkentése, más referenciamutatók csak olyan komponenseket választanak, amelyek a Párizsi Megállapodásban megállapított 2 °C-os célkitűzés teljesülését hivatottak elősegíteni. A célkitűzések és stratégiák különbségei ellenére számos ilyen referenciamutatóra általában karbonszegénységi referenciamutatóként utalnak.

(12)

A referenciamutatók módszertanának eltérő megközelítései a belső piac széttagoltságához vezetnek, mert a referenciamutatók felhasználói előtt nem világos, hogy egy adott karbonszegénységi index a Párizsi Megállapodás célkitűzéseihez igazodó referenciamutató-e vagy csupán egy olyan referenciamutató, amely egy szokványos befektetési portfólió szénlábnyomát kívánja csökkenteni. A referenciamutató-kezelők által a referenciamutatóik karbonszegénységi jellegére vonatkozóan tett potenciálisan megalapozatlan állításokkal összefüggésben a tagállamok valószínűleg saját szabályok elfogadásával próbálják megvédeni a befektetőket a karbonszegény befektetési portfóliók esetében referenciamutatóként használt úgynevezett karbonszegénységi indexek különböző kategóriái mögött meghúzódó célokkal és törekvési szinttel kapcsolatos félreértésektől és kétértelműségektől.

(13)

Az egyéni vagy kollektív befektetési portfólióknál használt karbonszegénységi referenciamutatók fő kategóriáinak pontosságát és integritását biztosító harmonizált keret hiányában valószínű, hogy a tagállami megközelítések különbségei akadályozni fogják a belső piac zökkenőmentes működését.

(14)

A belső piac megfelelő működésének a befektetők javát szolgáló fenntartása, és működésének további javítása, valamint a fogyasztók és befektetők magas szintű védelmének biztosítása érdekében helyénvaló az (EU) 2016/1011 rendelet oly módon történő módosítása, hogy az bevezessen egy, az uniós éghajlatváltozási referenciamutatókra és a Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatókra vonatkozó minimumkövetelményeket lefektető, uniós szintű szabályozási keretet. E tekintetben különösen fontos, hogy az ilyen referenciamutatók ne sértsenek jelentős mértékben más környezeti, társadalmi és irányítási célkitűzéseket.

(15)

Az uniós éghajlatváltozási referenciamutatók és a Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatók közötti világos különbségtétel, valamint az e referenciamutatókra vonatkozó minimumkövetelmények kidolgozása hozzájárulna az ezen referenciamutatók közötti összhang biztosításához. A Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatóknak az indexek szintjén összhangban kell lenniük a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel.

(16)

Annak biztosítása érdekében, hogy az „uniós éghajlatváltozási referenciamutató” és a„ Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutató” megjelölések megbízhatóak és könnyen felismerhetőek legyenek az uniós befektetők számára, kizárólag az e rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő referenciamutató-kezelők számára kell jogosultságot biztosítani e címkék használatára az említett referenciamutatók Unióban történő forgalmazása során.

(17)

A társaságok arra való ösztönzése érdekében, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozóan hiteles célkitűzéseket hozzanak nyilvánosságra, az uniós éghajlatváltozási referenciamutató kezelőjének az alapul szolgáló eszközök kiválasztásakor vagy súlyozásakor azokat a társaságokat kell figyelembe vennie, amelyeknek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célkitűzése a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek való megfelelésre irányul. Az ilyen célkitűzéseknek nyilvánosaknak és hiteleseknek kell lenniük abban az értelemben, hogy tükrözniük kell a dekarbonizáció melletti tényleges elkötelezettséget, és kellően részletesnek és technikailag megvalósíthatónak kell lenniük.

(18)

A referenciamutatók felhasználói nem mindig rendelkeznek az arra vonatkozó szükséges információval, hogy a referenciamutató-kezelők által alkalmazott módszertan milyen mértékben veszi figyelembe a környezeti, társadalmi és irányítási tényezőket. Ezen információk gyakran elszórtan elérhetők, vagy nem léteznek, és nem teszik lehetővé a határokon átívelő befektetési célú hatékony összehasonlítást. Ahhoz, hogy a piaci szereplők megalapozott döntéseket hozhassanak, a referencia-kamatlábak és referencia-árfolyamok kezelői kivételével valamennyi referenciamutató-kezelő számára elő kell írni annak közzétételét a referenciamutató-nyilatkozatukban, hogy referenciamutatóik vagy referenciamutató-családjaik törekednek-e környezeti, társadalmi és irányítási célokra, és hogy a referenciamutató-kezelők kínálnak-e ilyen referenciamutatókat.

(19)

Annak érdekében, hogy a befektetőket tájékoztassa a jelentős tőke- és kötvény-referenciamutatóknak, az uniós éghajlatváltozási referenciamutatóknak és a Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatóknak a Párizsi Megállapodás célkitűzéseihez való hozzájárulása mértékéről, a referenciamutató-kezelőknek részletes információkat kell közzétenniük arról, hogy biztosított-e, és ha igen, milyen mértékben biztosított a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vagy a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek elérésére vonatkozó céloknak való általános megfelelés.

(20)

Az uniós éghajlatváltozási referenciamutatók kezelőinek és a Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatók kezelőinek a referenciamutatók számításához használt módszertant is közzé kell tenniük. E tájékoztatás részeként be kell mutatni, hogy az alapul szolgáló eszközöket hogyan választották ki és súlyozták, és hogy mely eszközöket zárták ki és miért. Annak értékeléséhez, hogy a referenciamutató hogyan járul hozzá a környezeti célkitűzésekhez, a referenciamutató-kezelőnek közzé kell tennie, hogy az alapul szolgáló eszközök szén-dioxid-kibocsátásait hogyan számították ki, továbbá azok értékét, ideértve a referenciamutató teljes szénlábnyomát, valamint a felhasznált adatok típusát és forrását. Ahhoz, hogy az eszközkezelők befektetési stratégiájukhoz a legmegfelelőbb referenciamutatót választhassák ki, a referenciamutató-kezelőknek meg kell magyarázniuk, hogy mi alapján határozták meg a módszertan paramétereit, továbbá azt, hogy a referenciamutató hogyan járul hozzá a környezeti célkitűzésekhez. A közzétett információnak ki kell terjednie a felülvizsgálatok gyakoriságával és az alkalmazott eljárással kapcsolatos részletekre is.

(21)

Az uniós éghajlatváltozási referenciamutatók és a Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatók tekintetében használt módszertanoknak tudományosan megalapozott dekarbonizációs pályákon, vagy a Párizsi Megállapodás célkitűzéseihez való általánosan igazodáson kell alapulniuk.

(22)

Annak biztosítása érdekében, hogy a kiválasztott éghajlatváltozás-mérséklési célkitűzést folyamatosan betartsák, az uniós éghajlatváltozási referenciamutatók kezelőinek és a Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatók kezelőinek rendszeresen felül kell vizsgálniuk módszertanaikat és tájékoztatniuk kell a felhasználókat a módszertan minden jelentős megváltoztatása esetén alkalmazott eljárásról. Jelentős változtatás bevezetésekor a referenciamutató-kezelőknek közzé kell tenniük a változtatás okait, és meg kell magyarázniuk, hogy a változtatás hogyan áll összhangban a referenciamutatók eredeti célkitűzéseivel.

(23)

Az olyan referenciamutatók, mint például a referencia-kamatlábak vagy a referencia-árfolyamok esetében, amelyek nem rendelkeznek az éghajlatváltozást befolyásoló, alapul szolgáló eszközzel, mentesítést kell adni azon követelmény alól, hogy a referenciamutató-nyilatkozatban közöljék, hogy biztosított-e, és ha igen, milyen mértékben biztosított a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vagy a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek elérésére vonatkozó céloknak való általános megfelelés. Ezenfelül az egyes, a szén-dioxid-kibocsátási célokat megvalósítani nem kívánó referenciamutatók vagy adott esetben referenciamutató-családok esetében elegendő a referenciamutató-nyilatkozatban egyértelműen kijelenteni, hogy nem kívánnak ilyen célokat megvalósítani.

(24)

Az átláthatóság növelése és a harmonizáció megfelelő szintjének biztosítása érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el az uniós éghajlatváltozási referenciamutatók kezelőire és a Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatók kezelőire vonatkozó közzétételi kötelezettség minimális tartalmának meghatározására és az uniós éghajlatváltozási referenciamutatók és a Párizsi Megállapodáshoz igazodó uniós referenciamutatók módszertanának harmonizációjára vonatkozó minimumkövetelmények meghatározására vonatkozóan, ideértve az alapul szolgáló eszközökhöz kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátások kiszámításának módszerét, figyelemmel a 2013/179/EU bizottsági ajánlás (6) 2. pontjának a) és b) alpontjában meghatározott, a termék és a szervezet környezeti lábnyomára vonatkozó módszerekre és a fenntartható finanszírozással foglalkozó technikai szakértői csoport munkájára. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő nyílt és nyilvános konzultációkat folytasson e felhatalmazáson alapuló jogi aktusok mindegyikéről, többek között szakértői szinten, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodás (7) elveinek megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein, és megkapják a fenntartható finanszírozással foglalkozó technikai szakértői csoport valamennyi ülésének jegyzőkönyvét.

(25)

Az (EU) 2016/1011 rendelet átmeneti időszakot vezetett be, amelynek értelmében a 2016. június 30-án referenciamutatót előállító indexszolgáltatóknak 2020. január 1-ig kell kérelmezniük engedélyezésüket. Amennyiben megszakadna valamelyik kritikus referenciamutató alkalmazása, az hatással lehetne a piac integritására, a pénzügyi stabilitásra, a fogyasztókra, a reálgazdaságra, vagy a háztartások és vállalkozások finanszírozására a tagállamokban. Amennyiben megszakadna valamelyik kritikus referenciamutató alkalmazása, az befolyásolhatná a pénzügyi szerződések vagy pénzügyi eszközök érvényességét is, és zavarokat okozhatna mind a beruházók, mind a fogyasztók számára, amely potenciálisan súlyos következményekkel járna a pénzügyi stabilitásra nézve. Továbbá, amennyiben a kritikus referenciamutatók tekintetében megszűnne a bemeneti adatok szolgáltatása, az aláásná ezen mutatók reprezentatív jellegét és hátrányosan befolyásolná azon képességüket, hogy képet adjanak a mögöttes piaci vagy gazdasági realitásról. Ezért a kritikus referenciamutatók kötelező kezelésének és az ilyen mutatókra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségnek a maximális időtartamát öt évre kell meghosszabbítani. A kritikus referenciamutatók reformfolyamat tárgyát képezik. A jelenlegi kritikus referenciamutatókról az őket felváltó rátákra való áttéréshez átmeneti időszakra van szükség, hogy az átmenethez szükséges összes jogi és technikai intézkedést zavarok nélkül véghez lehessen vinni. Az említett átmeneti időszak során a meglévő kritikus referenciamutatókat az őket felváltó rátákkal együtt kell közzétenni. Ezért meg kell hosszabbítani azt az időtartamot, amely alatt egy meglévő kritikus referenciamutatót közzé lehet tenni és alkalmazni lehet anélkül, hogy referenciamutató-kezelője engedélyért folyamodott volna.

(26)

Az (EU) 2016/1011 rendeletet ennek megfelelően módosítani kell,

(1)

Az (EU) 2017/625 rendelet szabályokat állapít meg a tagállamok illetékes hatóságai által végzett azon hatósági ellenőrzések és más hatósági tevékenységek végrehajtására vonatkozóan, amelyek azt hivatottak igazolni, hogy betartják-e az uniós jogszabályokat, többek között az élelmiszer-biztonság területén az előállítás, a feldolgozás és a forgalmazás valamennyi szakaszában. A rendelet különös szabályokat ír elő azon anyagok hatósági ellenőrzésére vonatkozóan, amelyek felhasználása következtében maradékanyagok fordulhatnak elő az élelmiszerekben és a takarmányokban.

(2)

Az (EU) 2017/625 rendelet 137., illetve 138. cikke megállapítja az illetékes hatóságoknak a meg nem felelés gyanúja esetén hozandó intézkedésekkel kapcsolatos kötelezettségeit, valamint felsorolja a megállapított meg nem felelés esetén meghozandó intézkedéseket.

(3)

Az (EU) 2017/625 tanácsi rendelet 2019. december 14-i hatállyal hatályon kívül helyezi a 96/23/EK irányelvet (2). Az említett irányelv jelenleg intézkedéseket állapít meg egyes, élő állatokban és állati termékekben lévő anyagok és azok maradványainak ellenőrzésére vonatkozóan, és konkrétan meghatározza az illetékes hatóságok által az irányelv hatálya alá tartozó anyagokkal és maradékanyagokkal kapcsolatos szabályoknak való feltételezett vagy megállapított meg nem felelés esetén meghozandó végrehajtási intézkedéseket.

(4)

A 96/23/EK irányelvben meghatározott szabályok biztosítják a gyógyszerhatóanyagok használatával és maradékanyagaival kapcsolatos uniós élelmiszer-biztonsági jogszabályok összehangolt végrehajtását. Az átfogó jogi keret észszerűsítése és egyszerűsítése érdekében az agrár-élelmiszeripari láncra vonatkozó jogszabályok meghatározott területeire kiterjedő hatósági ellenőrzésekre vonatkozó szabályokat beépítették a hatósági ellenőrzések (EU) 2017/625 rendeletben meghatározott keretébe. A folyamatos és összehangolt végrehajtás biztosítása érdekében a 96/23/EK irányelvnek a meg nem felelés nyomon követésével kapcsolatos szabályait be kell építeni az (EU) 2017/625 rendelet szerinti új jogi keretbe.

(5)

Az e rendeletben meghatározott szabályoknak az (EU) 2017/625 európai parlamenti és tanácsi rendelet keretein belül biztosítaniuk kell az állatgyógyászati készítményekben vagy takarmány-adalékanyagként történő felhasználásra engedélyezett gyógyszerhatóanyagok használatára vagy maradékanyagaira vonatkozó szabályoknak, illetve a tiltott vagy nem engedélyezett gyógyszerhatóanyagok használatára vagy maradékanyagaira vonatkozó uniós szabályoknak való feltételezett vagy megállapított meg nem felelés nyomon követésére vonatkozó, különösen a következő jogszabályokban meghatározott követelmények fenntartását:

(6)

Amennyiben az (5) preambulumbekezdésben említett uniós szabályok alapján tiltott vagy nem engedélyezett anyagokat találnak jogosulatlan személyek birtokában – ami felveti a törvénytelen kezelés gyanúját, továbbá élelmiszer-biztonsági hatással járhat –, az (EU) 2017/625 rendeletben és az ebben a rendeletben előírt, hatósági zárolással és vizsgálatokkal kapcsolatos intézkedéseket kell alkalmazni.

(7)

A 2001/82/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (11) meghatározza az állatgyógyászati készítmények forgalomba hozatalára, gyártására, behozatalára, kivitelére, értékesítésére, forgalmazására, farmakovigilanciájára, ellenőrzésére és felhasználására vonatkozó szabályozási keretet. Az állatgyógyászati készítményekben történő felhasználásra nem engedélyezett gyógyszerhatóanyagok – a lófélék kezelése szempontjából az 1950/2006/EK rendeletben foglaltaknak megfelelően fontos anyagok kivételével – nem alkalmazhatók az élelmiszer-termelő állatok esetében. Az állatgyógyászati készítmények felhasználásával kapcsolatos szabályoknak történő, feltételezett vagy megállapított élelmiszer-biztonsági hatással járó megállapított vagy feltételezett meg nem felelés eseteinek nyomon követése az (EU) 2017/625 rendelet és e rendelet hatálya alá tartozik. A 2001/82/EK irányelvet hatályon kívül helyezte és felváltotta az állatgyógyászati készítményekről szóló, 2022. január 28-tól alkalmazandó (EU) 2019/6 európai parlamenti és tanácsi rendelet (az állatgyógyászati készítményekről szóló új rendelet) (12), amely többek között korlátozásokat ír elő az antimikrobiális állatgyógyászati készítmények állatokon való alkalmazása tekintetében.

(8)

Tekintettel arra, hogy az eltérő végrehajtási gyakorlatok az emberi és az állati egészség egyenlőtlen védelméhez, a belső piac zavaraihoz és a verseny torzulásához vezethetnek, az (EU) 2017/625 rendeletet ki kell egészíteni az állatok és az áruk tekintetében a gyártás, a feldolgozás, a forgalmazás és a felhasználás bármely szakaszában a vonatkozó anyagokkal kapcsolatos feltételezett vagy megállapított meg nem felelés kapcsán végzett hatósági ellenőrzések elvégzésére, valamint az e hatósági ellenőrzések nyomán meghozandó intézkedésekre vonatkozó különös szabályokkal.

(9)

Tekintettel a gyógyszerhatóanyagok élelmiszer-termelő állatokon történő alkalmazására, valamint maradékanyagaira vonatkozó uniós szabályoknak való feltételezett vagy megállapított meg nem felelés esetén végrehajtandó intézkedések és ellenőrzések sajátosságaira, továbbá a végrehajtási intézkedések Unió-szerte egységes alkalmazásának biztosítása érdekében meg kell határozni azokat az eseteket, amelyekben az (EU) 2017/625 rendelet 137. és 138. cikkében felsorolt intézkedéseket kell meghozni, hogy azok igazodjanak az ágazat jellegzetességeihez.

(10)

Az (EU) 2017/625 rendelet 79. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerint az említett rendelet alapján végzett hatósági ellenőrzések kötelező díjaival vagy illetékeivel kapcsolatos költségeket az állatokért és az árukért felelős vállalkozónak kell viselnie.

(11)

A 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (13) 50. cikke előírja a tagállamok számára, hogy az e célból létrehozott hálózaton keresztül jelentsék be az élelmiszerekből vagy takarmányokból származó, az emberi egészséget közvetlenül vagy közvetve érintő veszélyeket. A gyógyszerhatóanyagok maradékanyagaival kapcsolatos, ilyen veszélyt jelentő meg nem feleléseket ezért ennek megfelelően be kell jelenteni. Ezenkívül amennyiben a meg nem feleléseket egy másik tagállamból származó állatokkal vagy állati eredetű termékekkel kapcsolatban azonosították, a meg nem felelést azonosító tagállam és a származási tagállam hatóságainak az (EU) 2017/625 rendeletben foglalt, segítségnyújtásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazniuk, és meg kell hozniuk az e rendeletben meghatározott megfelelő nyomonkövetési intézkedéseket.

(12)

mivel a 96/23/EK irányelv hatálya alá tartozó, megállapított vagy feltételezett meg nem felelés konkrét eseteinek nyomon követésére az említett irányelvben meghatározott szabályok 2019. december 14-én hatályukat veszítik, ezt a rendeletet az említett naptól kell alkalmazni.

(1)

Annak érdekében, hogy az (EU) 2015/2197 végrehajtási rendelet (2) mellékletében említett devizapárok továbbra is az adott pénznemek közötti tényleges korrelációt tükrözzék, aktualizálni szükséges az egymással nagymértékben korreláló pénznemek jegyzékét.

(2)

A jegyzék a devizapároknak az 575/2013/EU rendelet szerinti értékeléséhez szükséges három- és ötéves adatsorok számítása céljából 2018. március 31-ét tekinti záródátumnak.

(3)

Ez a rendelet az Európai Bankhatóság (EBH) által a Bizottsághoz benyújtott végrehajtás-technikai standardtervezeteken alapul.

(4)

Tekintettel arra, hogy az (EU) 2015/2197 végrehajtási rendelet szükséges módosításai nem eredményeznek jelentős tartalmi változást, az 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 15. cikke (1) bekezdése második albekezdésének megfelelően az EBH nem folytatott nyilvános konzultációt, mivel úgy vélte, hogy az az érintett végrehajtás-technikai standardtervezetek hatóköréhez és hatásához viszonyítva aránytalan lenne.

(5)

Az (EU) 2015/2197 végrehajtási rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

(1)

Az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) 2018. december 6-án az alaprendelet 10. cikke alapján szubvencióellenes vizsgálatot indított az Indonéziából származó biodízel Európai Unióba (a továbbiakban: Unió) érkező behozatalára vonatkozóan.

(2)

A Bizottság az eljárás megindításáról értesítést (a továbbiakban: az eljárás megindításáról szóló értesítés) tett közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában (2).

(3)

A Bizottság az Európai Biodízeltanács (a továbbiakban: panaszos vagy EBB) által a teljes uniós termelés 32 %-át képviselő gyártók nevében 2018. október 22-én benyújtott panasz nyomán indította el a vizsgálatot.

(4)

A Bizottság 2019. augusztus 14-én az (EU) 2019/1344 bizottsági végrehajtási rendelet (3) (a továbbiakban: ideiglenes rendelet) útján ideiglenes kiegyenlítő vámot vetett ki az Indonéziából származó biodízel Unióba érkező behozatalára.

(5)

Az ideiglenes rendelet (13) preambulumbekezdésében foglaltaknak megfelelően a támogatás és a kár vizsgálata a 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. közötti időszakra (a továbbiakban: vizsgálati időszak), a kár értékelése szempontjából lényeges tendenciák vizsgálata pedig a 2015. január 1. és a vizsgálati időszak vége közötti időszakra (a továbbiakban: figyelembe vett időszak) terjedt ki.

(6)

Az érdekelt feleknek az ideiglenes kiegyenlítő vámok kivetését eredményező lényeges tényekről és szempontokról történő tájékoztatását (a továbbiakban: az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatása) követően az Európai Biodízeltanács, az indonéz kormány és mind a négy indonéz exportáló gyártó írásos beadványt nyújtott be az ideiglenes ténymegállapításokkal kapcsolatos álláspontjuk ismertetése céljából.

(7)

A meghallgatást kérő felek lehetőséget kaptak a meghallgatásra. A meghallgatások az Európai Biodízeltanács, az indonéz kormány és mind a négy indonéz exportáló gyártó részvételével zajlottak.

(8)

A Bizottság az érdekelt felek észrevételeit mérlegelte és az e rendeletben foglaltak szerint megválaszolta.

(9)

A Bizottság tájékoztatta az érdekelt feleket azokról a lényeges tényekről és szempontokról, amelyek alapján végleges kiegyenlítő vámot szándékozott kivetni az Indonéziából származó biodízel Unióba érkező behozatalára (a továbbiakban: az érdekelt felek végső tájékoztatása).

(10)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az Európai Biodízeltanács, az indonéz kormány és a négy indonéz exportáló gyártó közül három nyújtott be írásos észrevételeket a végleges megállapításokról. A Bizottság megjegyezte, hogy az indonéz kormány és a két exportáló gyártó beadványai minden tekintetben megegyeznek, és ez a rendelet a végső tájékoztatással kapcsolatos ezen észrevételeket az indonéz kormány megjegyzéseként foglalja össze.

(11)

A meghallgatást kérő felek lehetőséget kaptak a meghallgatásra. Az érdekelt felek végső tájékoztatását követő meghallgatások az Európai Biodízeltanács, az indonéz kormány és a négy indonéz exportáló gyártó közül kettő részvételével zajlottak.

(12)

Az érdekelt felek végső tájékoztatására vonatkozó észrevételeikben az indonéz kormány és két exportáló gyártó azt állították, hogy védelemhez való jogukat nem tartották tiszteletben, különösen az áralákínálás kiszámítását illetően és az érdekelt feleknek a számítások során alkalmazott, az uniós gazdasági ágazat termékellenőrzési számaira (a továbbiakban: PCN-ek), az uniós gazdasági ágazat keverékeiben használt alapanyagokra, valamint az uniós gazdasági ágazat értékesítéseiben a hidegszűrhetőségi határhőmérsékletre (a továbbiakban: CFPP-k) (4) vonatkozó tájékoztatása tekintetében.

(13)

Az indonéz kormány és a négy indonéz exportáló gyártó közül kettő meghallgatást kért a meghallgató tisztviselő jelenlétében, és a meghallgatásra 2019. október 14-én került sor.

(14)

Mindezekkel a kérdésekkel a Bizottság már az érdekelt felek végső tájékoztatása során foglalkozott, és azokat az érdekelt felek végső tájékoztatásának megküldését követően lebonyolított meghallgatások során elmagyarázta az indonéz kormánynak.

(15)

A Bizottság az érdekelt felek végső tájékoztatását követően mérlegelte az érdekelt felek észrevételeit és az e rendeletben foglaltak szerint megválaszolta.

(16)

mivel a vizsgálati időszakkal és a figyelembe vett időszakkal kapcsolatban nem érkeztek észrevételek, a Bizottság megerősítette az ideiglenes rendelet (13) preambulumbekezdését.

(17)

Az ideiglenes rendelet közzétételét követően a Wilmar csoport (a továbbiakban: Wilmar), egy indonéz exportáló gyártó azt kérte, hogy a szakaszosan előállított metil-észterek kivitelét ne tekintsék az érintett termék kivitelének. A Wilmar megjegyezte, hogy ezt a kérést a határidőn belül megtették, mivel az megtalálható volt a mintavételi űrlapjuk I. mellékletében.

(18)

A kérést nem külön nyújtották be, ezért azt a többi érdekelt fél nem vette észre az ideiglenes rendelethez fűzött észrevételek beérkezéséig.

(19)

A Bizottság megjegyezte, hogy ugyanez a kérés hangzott el ugyanezen információk alapján az Indonéziából származó biodízel ugyanazon exportáló gyártó általi behozatalára vonatkozó korábbi dömpingellenes vizsgálat során is, és azt a Bizottság mind az ideiglenes rendeletben (5), mind a végleges rendeletben (6) (a továbbiakban: eredeti vizsgálat) elutasította.

(20)

Ebben a vizsgálatban a Bizottság ismét elutasította a termék kizárására irányuló kérelmet, a korábbi dömpingellenes rendeletben foglaltakkal azonos három ok miatt, a következők szerint:

(21)

Először is a szakaszosan előállított metil-észterek zsírsav-metil-észterek, és felhasználhatók biodízelgyártáshoz. Ebben az értelemben a nem üzemanyagként bejelentett biodízel megegyező fizikai és technikai tulajdonságaiból adódóan üzemanyagként is használható.

(22)

Másodszor a behozatal helyén végzett vegyi elemzés hiányában nehéz megkülönböztetni egymástól a zsírsav-metil-észtereket.

(23)

Harmadszor pedig jóllehet a szakaszosan előállított metil-észterek nem felelnek meg az európai szabványnak (EN 14214), azokat össze lehet keverni más biodízelekkel, hogy a szabványnak megfelelő vegyületet hozzanak létre.

(24)

A Wilmar azt is kérte, hogy a Bizottság erősítse meg, hogy főszabály szerint a szakaszosan előállított metil-észterek esetében alkalmazható a meghatározott célra történő felhasználás miatti vámkedvezmény, amennyiben a vámok mentességet élveznek, feltéve, hogy a vállalat a nemzeti vámhatóság számára kielégítő módon bizonyítani tudja, hogy a szakaszosan előállított metil-észter végső felhasználására nem üzemanyagként kerül sor.

(25)

A Bizottság megjegyezte, hogy az (EU) 2018/2069 tanácsi rendeletben (7) foglaltak szerint a meghatározott célra történő felhasználás vámfelügyeletétől függő vámfelfüggesztést engedélyezett a szakaszosan előállított metil-észterek egyes behozatalai tekintetében. Ez a mentesség azonban csak a közös vámtarifában rögzített autonóm vámtételekre vonatkozik, és nem érinti a kiegyenlítő vámok alkalmazását. Következésképpen a Bizottság a kiegyenlítő vámok alkalmazása tekintetében elutasította a meghatározott célra történő felhasználás miatti vámkedvezmény iránti kérelmet.

(26)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Wilmar ismét kérelmezte a meghatározott célra történő felhasználás miatti vámkedvezményt a szakaszosan előállított metil-észterek kivitelére vonatkozó kiegyenlítő vámok tekintetében. Nem nyújtottak be olyan új információt vagy okokat, amelyek miatt a meghatározott célra történő felhasználás miatti vámkedvezményt ki kellene terjeszteni a kiegyenlítő vámok alóli mentesítésre, és ezért a kérelmet a Bizottság elutasította. A Bizottság nem talált olyan érvényes okot, amely alapján ki kellene zárni a szakaszosan előállított metil-észtereket a termékkörből. Csupán azért, mert a Wilmar a szakaszosan előállított metil-észtereket az üzemanyagtól eltérő célokra is használhatja, nem jelenti azt, hogy egy ilyen terméktípust ki kellene zárni e vizsgálat hatálya alól.

(27)

A Bizottság a termékkörre vonatkozó egyéb észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (31)–(37) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit megerősítette.

(28)

Az ideiglenes tájékoztatást követően az indonéz kormány azt állította, hogy a Bizottság nem bizonyította az exportáló gyártók javára nyújtott pénzügyi hozzájárulás meglétét.

(29)

Az indonéz kormány és az összes exportáló gyártó azt állította, hogy az olajpálma-telepítési alapot (a továbbiakban: OPPF) kizárólag a nyers pálmaolajra (a továbbiakban: CPO) és a származékos termékekre kivetett exportilleték beszedéséből finanszírozzák, nagy részben maguk a biodízelgyártók. Ezenkívül az indonéz kormány azt állította, hogy az exportilletéket közvetlenül az exportáló gyártók fizetik be az OPPF-be az áruk kivitele előtt. Az indonéz kormány szerint ezért az állam általános költségvetéséből nem vonnak ki pénzt, így nincs pénzügyi hozzájárulás.

(30)

E tekintetben a Bizottság megismételte, hogy az ideiglenes rendelet (56)–(61) preambulumbekezdésében foglaltak szerint az olajpálma-telepítési alap kezelő ügynökség (a továbbiakban: kezelő ügynökség) az alaprendelet 2. cikkének b) pontja értelmében vett közjogi szervként jár el, összefüggésben az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjával és a WTO vonatkozó ítélkezési gyakorlatával. A kezelő ügynökség által felhasznált pénzeszközök ezért állami támogatásnak minősülnek.

(31)

Ezen túlmenően az indonéz kormány székhelyén végzett ellenőrző látogatás során a Bizottság arra törekedett, hogy bizonyítékot szerezzen az indonéz kormány azon állításának, hogy az OPPF forrásai nem képezik az állami költségvetés részét. Az indonéz kormány azonban nem tudott ilyen bizonyítékkal szolgálni.

(32)

Az indonéz kormány viszont bizonyítékkal szolgált arra vonatkozóan, hogy az exportáló gyártók áruik kivitele előtt ténylegesen befizették az exportilletéket. Azt azonban nem tudta bemutatni, hogy ezeket a kifizetéseket az OPPF – az általános állami költségvetéstől különálló – számláján írják jóvá, és ezáltal megakadályozná, hogy a CPO-ra és származtatott termékeire kivetett exportilletékből beszedett összegek az általános állami költségvetésbe kerüljenek, és azokat az indonéz kormány által megfelelőnek ítélt bármely más célra használják fel. Ezenkívül nincs arra utaló jel, hogy az OPPF külön számlákkal rendelkezne a biodízelből és más termékekből (beleértve a CPO-t is) származó exportilletékek beszedése céljából. Ez azt jelenti, hogy a kezelő ügynökség számára rendelkezésre álló források nem függnek az adót elsőként fizető biodízel exportáló gyártójától, mivel az indonéz kormány már korábban is beszedhetett állami bevételeket más termékekre kivetett exportilletékek kivetésén keresztül. Ennélfogva az ellenkezőjét bizonyító további bizonyítékok hiányában a Bizottság megerősítette az ideiglenes rendelet (64) preambulumbekezdésében foglalt megállapításokat.

(33)

A Bizottság továbbá megállapította, hogy az indonéz kormány és az exportáló gyártók sem vitatták az OPPF közjogi szervként való minősítését. Ennélfogva, és figyelembe véve azt, hogy az indonéz kormány nem rendelkezik ezzel ellentétes meggyőző bizonyítékkal, az OPPF rendelkezésére álló pénzeszközöket közfinanszírozásnak kell tekinteni és ezért kormányzati forrásokból (például kötelező exportilletékből) kell lehívni.

(34)

Az indonéz kormány és az összes exportáló gyártó ezenkívül azt állította, hogy a Bizottság nem járt el helyesen, amikor külön-külön és nem az indonéz kormány által a biodízel-beszerzés során teljesített kifizetések részeként elemezte az OPPF kifizetéseit. Az indonéz kormány és az összes exportáló gyártó azt állította továbbá, hogy a Bizottság a programot tévesen vissza nem térítendő támogatásnak minősítette, holott azt leginkább a megfelelő ellenszolgáltatásnál nagyobb összeg fejében történő kormányzati árubeszerzésnek kellene minősíteni.

(35)

Az alábbiakban ismertetett okok miatt a Bizottság elutasította azt az állítást, hogy a Bizottság az OPPF által teljesített kifizetéseket külön-külön vizsgálta, és hogy a programot az indonéz kormány általi áru-(biodízel-)beszerzésnek kell tekinteni.

(36)

A Bizottság megállapította, hogy az indonéz kormány nem vásárol biodízelt, azt kiválasztott keverők vásárolják (Pertamina és AKR). Az indonéz kormány nem áll szerződéses kapcsolatban az OPPF-en keresztül a biodízelgyártókkal, és nem kap semmit az általa a biodízelgyártóknak teljesített kifizetésekért cserébe. A vizsgálat során egyik érdekelt fél sem állította, hogy az indonéz kormány szerződéses kapcsolatban állna a biodízelgyártókkal.

(37)

Az alkalmazandó jogszabályok felhatalmazzák az e programban részt venni kívánó biodízel-szolgáltatókat arra, hogy a pálmaolaj-metil-észtert (a továbbiakban: PME) eljuttassák a benzinüzemanyag-szervezetek (lásd az ideiglenes rendelet (45) és (46) preambulumbekezdését), a Pertamina vagy az AKR számára, amelyek azt ásványi dízellel keverik, hogy előállítsák a B20 dízelüzemanyagot. Az alkalmazandó jogszabályok feljogosítják az e programban részt vevő biodízelgyártókat arra, hogy megkapják a) a keverők által a biodízel után fizetendő összeget; és b) az OPPF-től származó többletpénzt. A biodízelgyártóknak nincsenek szerződéses kötelezettségei az indonéz kormánnyal vagy az OPPF-fel szemben, kivéve azt, hogy eleget kell tenniük a vonatkozó szabályoknak megfelelően kapott megbízásnak, és amelyért kompenzációban részesülnek. A kölcsönös szerződéses kötelezettség hiánya miatt az OPPF által folyósított pénz nem képezi a mérlegelendő szerződés részét (például a kormány által az ár fejében vásárolt biodízel). Leegyszerűsítve az indonéz kormány minden egyes, a programban részt vevő biodízelgyártót felhatalmazza, hogy meghatározott mennyiségű biodízelt értékesítsen adott áron (az ásványi dízel referenciaárán) a Pertamina vagy az AKR számára, és az indonéz kormány további forrásokat biztosít közvetlenül a biodízelgyártóknak. Jóllehet a program célja és háttere az, hogy ösztönözze a biodízel belföldi piacon történő használatát, az indonéz kormány azonban nem közvetlenül vásárol biodízelt kormányzati felhasználásra vagy a piacon történő továbbértékesítésre. Ehelyett az indonéz kormány azzal támogatja a biodízel értékesítését, hogy további forrásokat biztosít a biodízelgyártók számára olyan ügyletek esetében is, amelyekben magánüzemeltetők (például az AKR) is érintettek. Sem az indonéz kormány, sem az exportáló gyártók nem szolgáltak bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy a Pertamina és az AKR e tekintetben közjogi szervnek minősülnek; ezek olyan üzemeltetők, amelyek önkéntesen vesznek részt e programban.

(38)

A Bizottság ezért ebben az összefüggésben vizsgálta a programot és megállapította, hogy az OPPF-ből a biodízelgyártók javára történő kifizetés nem minősülhet az indonéz kormány és a biodízelgyártók közötti adásvételi szerződés keretében esedékes kifizetésnek, hanem közvetlen transzfernek minősül, amint azt az ideiglenes rendelet (69) preambulumbekezdése megállapítja.

(39)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány, a Wilmar, a PT Pelita Agung Agrindustri és a PT Permata Hijau Palm Oleo (a továbbiakban együttesen: Permata csoport) és a PT Ciliandra Perkasa azt állította, hogy az OPPF által fizetett összegek nem tekinthetők pénzügyi hozzájárulásnak. Az indonéz kormány szerint ez azért van így, mert a OPPF-et a pálmaolajra és a származékos termékekre vonatkozó exportilleték beszedéséből finanszírozzák, ezért azt magánfinanszírozásnak kell tekinteni.

(40)

A Bizottság megállapította, hogy ezt az állítást az indonéz kormány már az ideiglenes intézkedéseket követően benyújtotta, és azzal a Bizottság a fenti (30)–(33) preambulumbekezdés már foglalkozott. A felek nem nyújtottak be új bizonyítékot ismételt érveik alátámasztására. Következésképpen a Bizottság megerősítette az említett preambulumbekezdésekben levont következtetéseket, és ezért elutasította ezt az állítást.

(41)

Az indonéz kormány, a PT Ciliandra Perkasa és a Permata csoport továbbá azt is állította, hogy a Bizottság tévedett, amikor megerősítette azokat a megállapításokat, amelyek szerint az OPPF forrásai közpénznek minősülnek és nem magánforrásból származnak, a (32) preambulumbekezdésben kifejtett okok miatt. Az indonéz kormány szerint ennek az az oka, hogy a 133/2015. számú pénzügyminiszteri rendelet és a 2018. évi 66. számú elnöki rendeletének alkalmazandó rendelkezései előírják, hogy (1) az OPPF-t kizárólag az exportilleték beszedéséből finanszírozzák, és (2) ezen összegek csak meghatározott kifizetések céljára használhatók fel, beleértve a biodízelgyártóknak nyújtott vissza nem térítendő támogatások kifizetését is.

(42)

A fenti (31) preambulumbekezdésben kifejtettek szerint a Bizottság az ellenőrző látogatás során felkérte az indonéz kormányt, hogy szolgáltasson bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az exportilleték kifizetése hogyan kerül elszámolásra a költségvetésben. Az indonéz kormánynak nem sikerült bizonyítékot szereznie azon állításának alátámasztására, hogy az OPPF forrásai nem képezik az állami költségvetés részét.

(43)

Mindenesetre a fenti megállapítás nem releváns azon következtetés szempontjából, hogy az OPPF forrásai az ideiglenes rendelet (63) preambulumbekezdésében foglaltaknak megfelelően közfinanszírozásnak minősülnek. Az összegeket kötelező exportilleték alkalmazásával szedik be. Ezért, ellentétben azzal a helyzettel, amikor a magánszolgáltatók szabadon dönthetnek arról, hogy magánforrásokat gyűjtenek egy adott felhasználási célra, jelen esetben az indonéz kormány kötelezi az egyes gyártókat (többek között, de nem kizárólag a biodízelgyártókat) az exportilleték megfizetésére.

(44)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány, a PT Ciliandra Perkasa, a Permata csoport és a Wilmar azt állította, hogy a Bizottság tévedett, amikor az OPPF kifizetéseit vissza nem térítendő támogatásnak minősítette, mivel azokat biodízel-vásárlásnak kellene minősíteni. A válaszadók szerint a Bizottság azt is tévesen jelentette ki, hogy nem áll fenn szerződéses kapcsolat a biodízelgyártók és az OPPF között. Állításának alátámasztása érdekében a Wilmar az OPPF-fel kötött megállapodásainak másolatát is benyújtotta. Az indonéz kormány szerint az OPPF kifizetéseit árubeszerzés (nevezetesen biodízel-vásárlás) ellenértékének kell tekinteni, mivel a Pertamina állami tulajdonban lévő vállalat, és ezért azt egyetlen gazdasági egységként kell kezelni az indonéz kormánnyal, amely a biodízel végső felvásárlója.

(45)

A Bizottság megítélése szerint a szerződéseket megfelelő ellenőrzés céljából korábban be kellett volna nyújtani. Még annak elismerése mellett is, hogy vannak hatályban lévő szerződések az OPPF és a biodízelgyártók között, a Bizottság megjegyezte, hogy az indonéz kormány által rendelkezésre bocsátott információk szerint ezek a szerződések nem teremtik meg a biodízelgyártók szerződéses kötelezettségét az OPPF felé. Az indonéz kormány magyarázata szerint ezek a szerződések inkább csupán megismétlik a OPPF által a keverők által fizetett ár és a biodízel referenciaára közötti különbség megfizetésére vonatkozó jogi kötelezettséget azt követően, hogy az érintett biodízelgyártó a Pertamina számára szállítja a biodízelt. Fontos, hogy az említett szerződésekben sehol sem szerepel, hogy az indonéz kormány biodízelt vásárol, és hogy a kifizetésekre ezen ok miatt került sor. Éppen ellenkezőleg, az OPPF és a biodízelgyártók között hatályban lévő szerződés nem utal az indonéz kormány által vásárolt bármilyen biodízelvásárlásra, inkább olyan feltételeket tartalmaz, amelyek alapján az indonéz kormány az úgynevezett „biodízel-finanszírozási forrásokat” a biodízelgyártóknak fizeti ki. Pontosabban a szerződések előírják, hogy az OPPF finanszírozást biztosítson a biodízelgyártók számára, miután az utóbbiak az egyik keverőbe szállítottak biodízelt, és hogy a szállítást ellenőrizzék.

(46)

A Bizottság megállapította, hogy az OPPF és a biodízelgyártók közötti szerződések megléte nem változtatja meg a Bizottság arra vonatkozó következtetését, hogy az OPPF kifizetései vissza nem térítendő támogatást képeznek. Ennek az az oka, hogy kölcsönös kötelezettségeket támasztó (azaz az áruszállítással és az ár kifizetésével kapcsolatos) szerződések csak a Pertamina és a biodízel-szolgáltatók között vannak hatályban. Mindezek alapján a Bizottság ezt a felvetést elutasította.

(47)

Az alábbiakban ismertetett okok miatt a Bizottság véleménye szerint nem fogadható el az az állítás, hogy a Pertamina és az indonéz kormány egyetlen gazdasági egységnek tekintendő.

(48)

Az (53)–(54) preambulumbekezdésben említettek szerint – amellett, hogy állami tulajdonban van – nincs más bizonyíték arra, hogy a Pertamina közjogi szerv és így a kormány részét képezi. Ezenkívül az indonéz kormány beadványában nem tett említést arról, hogy a Pertamina nem az egyetlen keverő, amelyre a keverési követelmény vonatkozik, de a vizsgálati időszak alatt az AKR is ugyanezen megbízás hatálya alá tartozott. Az AKR ugyanakkor a fenti (37) preambulumbekezdésben említettek szerint magánvállalat. Az AKR és a Pertamina is ugyanazon jogi eszközök és ugyanazon rendszer szerint alkalmazza a keverési megbízást. A keverési megbízás keretében az indonéz kormány ezért nem vásárol biodízelt, kivéve, ha az indonéz kormány azt is megállapítja, hogy az AKR-t ugyanazon gazdasági egység részének kell tekinteni.

(49)

A fentiekre tekintettel a Bizottság fenntartotta azt a következtetését, hogy a Pertamina, annak ellenére, hogy állami tulajdonban lévő vállalat, olyan piaci szereplőként jár el, amely biodízelt vásárol a biodízelgyártóktól annak érdekében, hogy azt ásványi dízellel elegyítse, amelyet később maga értékesít.

(50)

A Bizottság ennélfogva fenntartotta azon következtetését is, hogy az OPPF kezelő ügynökségének kifizetései vissza nem térítendő támogatásnak minősülnek. Az indonéz kormány magyarázata szerint sem az alkalmazandó jogszabályok, sem pedig az OPPF és a keverők közötti szerződések nem tartalmaznak kölcsönös kötelezettségeket. A keverési megbízás teljes kialakításakor az egyetlen kölcsönös kötelezettség a biodízelgyártók (a biodízel szállítására vonatkozó kötelezettség) és a keverők (az ár megfizetésére vonatkozó kötelezettség) között oszlik meg. A Bizottság véleménye szerint ezért az OPPF kezelő ügynöksége anélkül folyósít pénzösszegeket, hogy azokért cserébe bármit is elvárna. Ezért az OPPF által teljesített kifizetések vissza nem térítendő támogatásnak minősülnek.

(51)

A Wilmar, a Permata csoport és a PT Ciliandra Perkasa továbbá azt állította, hogy a teljes mértékben állami tulajdonban lévő Pertamina közjogi szervnek tekintendő. Ezt az állítást a válaszadók egyike sem tudta semmiféle bizonyítékkal alátámasztani.

(52)

A Bizottság megállapította, hogy ha a Pertaminát e vizsgálat alkalmazásában közjogi szervnek kellett volna tekinteni (a biodízelt az OPPF kezelő ügynökségével közösen vásárolja), az indonéz kormánynak ezt már a vizsgálati eljárás korai szakaszában fel kellett volna vetnie, és utasítania kellett volna a Pertaminát, hogy működjön együtt és vegyen részt a vizsgálatban.

(53)

A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az állami tulajdon önmagában nem felel meg a „közjogi szerv” fogalmának. Amint az az ideiglenes rendelet (55) preambulumbekezdésében már kifejtésre került, a WTO Fellebbezési Testülete az Egyesült Államok – Dömpingellenes és kiegyenlítő vámok (Kína) jelentésében megállapította, hogy a „közjogi szerv” kifejezés olyan szervezetet jelent, amely kormányzati hatáskörrel rendelkezik, ilyen hatáskört gyakorol, vagy ilyen hatáskörrel ruházták fel (8). Az ellenőrzés formális jelölése (például az állami tulajdon) nem elegendő ahhoz, hogy egy szervezetet közjogi szervnek minősítsenek (9).

(54)

A felek egyike sem támasztotta alá állításait, annak részletezésével, hogy a Pertaminát hogyan ruházták fel kormányzati hatáskörrel. A Bizottság megjegyezte, hogy a Pertaminának, az AKR-hez hasonlóan, eleget kell tennie a keverési megbízásból eredő kötelezettségeknek. A jogi követelménynek való megfelelés azonban nem jelenti azt, hogy a szervezetet állami hatáskörrel ruházták fel. Ezen túlmenően a Pertamina (az AKR-hez hasonlóan) egyszerűen megvásárolja a biodízelt, és nem vesz részt a vissza nem térítendő támogatásnak a biodízelgyártók részére történő folyósításában.

(55)

Végezetül a Bizottság megállapította, hogy az AKR – egy magánvállalat – szintén ugyanannak a megbízásnak a részét képezi, és ugyanolyan kötelezettségei vannak, mint a Pertaminának. A válaszadók állításait követve a Bizottságnak nem lenne más választása, mint megállapítani, hogy az AKR is közjogi szerv, amely kormányzati hatáskörrel rendelkezik. Jóllehet a saját érvelésükkel ellentmondásban a válaszadók egyike sem nyújtott be ilyen felvetést. A felek valójában nem szólnak arról, hogy a Pertamina és az OPPF által történő közös biodízelvásárlásról szóló állításuk hogyan egyeztethető össze a magántulajdonban lévő AKR-re vonatkozó rendszerrel. A Bizottság ezért ezt az állítást elutasította.

(56)

Ezenkívül a Wilmar azt állította, hogy még ha a Pertamina nem is tekinthető közjogi szervnek, a keverőket az indonéz kormány bízza meg és irányítja, hogy a kormány nevében biodízelt vásároljanak, és/vagy a biodízel-szolgáltatókat bízzák meg a biodízel keverőknek történő értékesítésére, illetve irányítják e tevékenységüket. A Wilmar ezt az állítást semmiféle bizonyítékkal sem tudta alátámasztani. A rendelkezésre álló bizonyítékok inkább azt mutatják, hogy a vizsgálati időszak alatt létezik egy olyan program, amelyben a keverők és a biodízelgyártók hajlandóak részt venni, ha az indonéz kormány bizonyos keverési követelményeket ír elő, és amennyiben az indonéz kormány pénzügyi hozzájárulást nyújt a keverési megbízásból eredő terhek enyhítésére.

(57)

A Bizottság megjegyezte, hogy a keverési kötelezettség puszta megléte jogi kötelezettséget hárít a biodízel-vásárlásra, de nem vonja maga után azt, hogy az indonéz kormány biodízelt vásároljon a piacon. Az indonéz kormány egyszerűen meghatározza a megbízásban az ásványi dízellel elegyített PME százalékos arányát. Az indonéz kormány nem vásárol PME-t és nem is szándékozik azt megvásárolni.

(58)

Ennek alapján a Bizottság ezt a felvetést is elutasította.

(59)

Valamennyi exportáló gyártó azt állította, hogy még ha a Bizottság helyesen is minősítette az OPPF által kapott kifizetéseket vissza nem térítendő támogatásként, tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy gazdasági előny képződött.

(60)

Összefoglalva, az exportáló gyártók azt állították, hogy mivel az OPPF-et kizárólag a többek között a biodízelgyártók által fizetett exportilleték fedezi, a biodízelgyártók nem részesülnek a támogatásból, hiszen többet fizetnek az alapba, mint amennyit kapnak. Az exportáló gyártók szerint az OPPF magánfinanszírozású, ezért a Bizottságnak le kellett volna vonnia az OPPF-be csoportszinten befizetett összegeket. Ezenkívül az exportáló gyártók azt állították, hogy a Bizottságnak nem csupán a biodízel kiviteléért fizetendő illeték összegét kellett volna levonnia az illeték által érintett valamennyi termék kiviteléért fizetett illetékből.

(61)

Az alábbiakban ismertetett okok miatt a Bizottság nem értett egyet ezzel az állítással.

(62)

Először is, a Bizottság megállapította, hogy a CPO-értékláncban részt vevő valamennyi vállalat – köztük a biodízelgyártók – a rendelet erejénél fogva köteles megfizetni az illetéket. Az általános adóztatáshoz hasonlóan a CPO-értékláncon belül működő vállalkozásoknak nincs mérlegelési jogkörük, hogy hozzájárulnak-e az OPPF-hez vagy sem, és ezért nem helyénvaló azzal érvelni, hogy az utóbbi magánfinanszírozású. Ehelyett az OPPF finanszírozása az indonéz kormány szokásos költségvetési és állami bevételgyűjtő tevékenységén keresztül történik. Az indonéz kormány valójában nem szolgáltatott bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az exportilletéken keresztül beszedett bevételeket az általános állami költségvetés számlája helyett közvetlenül az OPPF külön számláján számolták volna el. Így a biodízelgyártók által fizetett exportilletékeknek az előny fennállásának megállapításához történő levonása ugyanúgy nem helyénvaló, mint a kedvezményezettek által befizetett összes adó levonása.

(63)

Másodszor, a Bizottság megállapította, hogy mindenesetre ténybeli tévedés az az állítás, hogy a biodízelgyártók többet fizettek az OPPF-be, mint amennyit kaptak. Ez az állítás valójában a csoportszinten fizetett teljes exportilletéken alapul és az exportilleték alá eső valamennyi termék esetében. Azonban úgy, hogy csak az exportáló gyártók (egyénileg, nem a csoportjuk) által a biodízel után fizetett illetéket veszik figyelembe, az OPPF-be befizetett összegek alacsonyabbak az OPPF-től vissza nem térítendő támogatás formájában kapott összegeknél.

(64)

Az indonéz kormány és a Wilmar, a Permata csoport és a PT Ciliandra Perkasa exportáló gyártók továbbá azt állították, hogy a Bizottság tévesen állapította meg azt, hogy ez a program előnyt biztosít a biodízelgyártók számára. Ennek az az oka, hogy a OPPF kifizetései nélkül a keverőknek a biodízel referenciaárán kellene beszerezniük a biodízelt. Ily módon a biodízelgyártók ugyanazt az összeget kapnák, amelyet a mai napon kapnak, és ezért nem „járnának jobban”, mint egyébként.

(65)

A Bizottság nem értett egyet ezzel az állítással. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a megfelelő kontrafaktuális forgatókönyv nem az, hogy az OPPF hiányában a keverők megfizetnék a biodízel referenciaárát. Az OPPF szakpolitikai célkitűzéseinek egyike és a keverésre vonatkozó megbízások célja az, hogy elősegítse a biodízel Indonéziában történő használatát (szemben az ásványi dízel használatával). Mivel az ásványi dízel ára általában alacsonyabb a biodízel áránál, az indonéz kormány beavatkozik annak érdekében, hogy megkönnyítse a biodízel-gyártók számára a biodízel-értékesítést. Ezek a kifizetések ugyanakkor hozzájárulnak a kötelező keverési követelmények teljesítéséhez. Az OPPF program puszta létezése azt mutatja, hogy a rendes piaci feltételek nem támogatnák a biodízel referenciaárát, amelyet a Pertamina/AKR és a biodízelgyártók közötti ügyletek kiegészítésére használnak. Így a keverési megbízás nélkül a keverőket egyáltalán nem ösztönözné a biodízel vásárlására. Az OPPF és annak kifizetései nélkül nem kerülne sor belföldi biodízel-értékesítésre. A biodízelgyártóknak versenyezniük kellene az ásványi dízel gyártóival. Az OPPF és az indonéz kormány által létrehozott program esetében azonban a biodízelgyártók nem részesülnének kiegészítő finanszírozásban a biodízelnek az indonéz kormány által rögzített referenciaár-szintjén.

(66)

A Bizottság véleménye szerint a megfelelő kontrafaktuális forgatókönyv értelmében a biodízelgyártók rosszabb helyzetben lennének, mint a vizsgálati időszak alatt és után. A biodízelgyártók esetében a keverési megbízás ténylegesen azt jelenti, hogy garantált értékesítéseken keresztül kiszámítható és megbízható jövedelemforrás áll rendelkezésre. Ezen túlmenően az indonéz kormánynak előzetesen meg kell határoznia a belföldi értékesítés összes bevételét, azaz a keverők által kifizetett összeget és az OPPF által kifizetett vissza nem térítendő támogatást, hatékonyan megvédve a biodízel-szolgáltatókat a szabadpiacon egyébként is előforduló rendes áringadozásokról, feltételezve, hogy van ilyen.

(67)

E tekintetben a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a biodízel független beszállítók számára fizetett referenciaárának kiszámítása a kormányzati beavatkozás nélkül nem tükrözi a rendes piaci feltételek melletti keresletet és kínálatot. A Pertamina, függetlenül attól, hogy gazdasági előnyhöz jutott-e vagy sem, csak a referenciaárnál alacsonyabb árat volt hajlandó fizetni a biodízelért. Ezt a megállapítást az indonéz kormány is megerősítette az ellenőrző látogatás során, amikor kifejtette, hogy amennyiben a Pertamina a biodízelt referenciaáron vásárolná meg, akkor veszteséges lenne. Ez a megállapítás bizonyította, hogy a torzulásmentes piaci viszonyok között a biodízel piaci ára jelentősen alacsonyabb lenne, mint az indonéz kormány által jelenleg meghatározott biodízel-referenciaár.

(68)

A Bizottság az indonéz kormány állításából arra következtetett, hogy ha a biodízel ára az indonéz kormány által meghatározott referenciaár lenne, akkor egy vevő – mint a Pertamina – sem lenne képes nyereséges üzleti tevékenységet folytatni. Ily módon vagy nem lenne Indonéziában értékesített biodízel, és ezért a biodízelgyártók sem tennének szert bevételre, vagy a biodízel ára alacsonyabb lenne az indonéz kormány által meghatározott szintnél. Mivel Indonéziában az indonéz kormány keverési kötelezettséget hoz létre és hajt végre (lásd az ideiglenes rendelet (49) és (50) preambulumbekezdését), az első forgatókönyv nagyon valószínűtlen. Ezért a Bizottság úgy ítélte meg, hogy – az elemzés tárgyát képező rendszer hiányában – a legvalószínűbb kontrafaktuális forgatókönyv az, hogy a biodízel ára alacsonyabb lenne.

(69)

A Bizottság konkrétan megállapította, hogy az indonéz kormány által az OPPF által kifizetett vissza nem térítendő támogatás összegének meghatározására alkalmazott referenciaárak nem adnak megfelelő iránymutatást a piaci árról, mivel a kiszámításukhoz használt képlet nem a torzítatlan piaci feltételeken alapul. Ennek az az oka, hogy egyrészt az egész piac, mind az upstream, mind a downstream piac torzult, és ezért nem tekinthető reprezentatívnak a rendes és versenyképes piaci feltételek szempontjából. Másrészt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az indonéz kormány által a biodízel referenciaárának kiszámításához használt képlet részeként kiszámított átalakítási költségek összege (a CPO átlagos belföldi ára és az ehhez hozzáadott tonnánkénti 100 USD átalakítási díj) túl magas. A Bizottság ellenőrizte az exportáló gyártók némelyikének tényleges átalakítási költségeit, és megállapította, hogy az indonéz kormány számításai szerint e költségek magasabbak. Ezek a tényleges átalakítási költségek átlagosan 60–80 USD/tonna összeget tettek ki a vizsgálati időszak alatt (10).

(70)

Ezért még ha a Bizottság el is fogadná azt az állítást, hogy a keverők és az OPPF együttes kifizetései a biodízel árának megfizetését jelentik, amely helyzet nem áll fenn, a Bizottságnak ennek ellenére arra kellene következtetnie, hogy a biodízel-szolgáltatók számára fizetett „ár” túlzó lenne.

(71)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy a program fennállása folytán a biodízelgyártók helyzete kedvezőbb annál, mint ami egyébként lenne, és így számukra előnyt jelent.

(72)

Az indonéz kormány és az összes exportáló gyártó továbbá azt állította, hogy még ha van is előny, azt teljes mértékben továbbadják a keverőknek (Pertamina és AKR). Ennek oka az, hogy a biodízelgyártók állítólag a biodízel piaci árát kapják, miközben a keverők számára előnyös, hogy azt alacsonyabb áron (azaz az ásványi dízel referenciaárán) veszik meg.

(73)

A Bizottság nem értett egyet ezzel az állítással. Amint az az ideiglenes rendelet (195)–(201) preambulumbekezdésében már kifejtésre került, és a (67) preambulumbekezdésben is szerepel, a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy Indonéziában nem határoztak meg tényleges piaci árat a biodízel tekintetében, mivel az indonéz kormány szabályozza és torzítja a teljes CPO-biodízel értékláncot. A Bizottság mindenesetre megállapította, hogy a piacon meglévő egyetlen ár a keverők által fizetett ár (azaz az ásványi dízel referenciaára).

(74)

Tekintettel arra az állításra, hogy a program által biztosított előnyből adódóan a keverők az általuk vásárolt biodízel után alacsonyabb árat fizetnek, a Bizottság megjegyezte, hogy az a kérdés, hogy a Pertamina vagy az AKR (szintén) részesül-e e program előnyeiből, nem képezi e vizsgálat tárgyát, mivel azok nem az érintett termék exportáló gyártói.

(75)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány, a PT Ciliandra Perkasa, a Permata csoport és a Wilmar azt állította, hogy a Bizottság tévesen állapította meg azt, hogy az OPPF előnyhöz juttatja a biodízelgyártókat, mivel:

(76)

A Bizottság mérlegelte az érdekelt felek végső tájékoztatásában bemutatott kontrafaktuális forgatókönyvet és azt a fenti (65) preambulumbekezdésben részletezte. A Bizottság azonban úgy ítélte meg, hogy az indonéz kormány által megfogalmazott állítás megerősíti továbbá, hogy az OPPF előnyhöz juttatja a biodízelgyártókat. Az indonéz kormány érvelése két fő elemre támaszkodik: (1) a biodízelgyártókat nem terheli jogi kötelezettség, hogy belföldön értékesítsék a biodízelt; és (2) a biodízelgyártók racionális gazdasági szereplők, akik a nyereségük maximalizálására törekednek.

(77)

A Bizottság nem vitatta az indonéz kormány által előterjesztett két elemet. A Bizottság véleménye szerint az a tény, hogy a belföldi értékesítésre vonatkozó jogi kötelezettség hiánya ellenére a racionális gazdasági szereplők, mint a biodízelgyártók úgy döntenek, hogy részt vesznek az OPPF rendszerben, olyan tapasztalati és vitathatatlan bizonyíték, hogy ez a legjobb lehetőség üzleti tevékenységük folytatásához.

(78)

Amint azt az indonéz kormány állította és a Bizottságnak nem volt oka vitatni, ha „a magántulajdonban lévő biodízelgyártók (amelyek közül több multinacionális csoportok részét képezi) célja a jövedelmezőség maximalizálása” (11), akkor ez azt jelenti, hogy az OPPF rendszer részét képezni a legjövedelmezőbb módja a rendelkezésükre álló üzleti tevékenység folytatásának. Ezért a biodízelgyártók helyzete minden kontrafaktuális forgatókönyv esetén rosszabb lenne. Ha ez nem így lenne, a mindenféle jogi korláttól mentes racionális gazdasági szereplő inkább nyereségesebb opciót választott volna, mintsem azt, hogy a rendszer részét képezze.

(79)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy a biodízelgyártók helyzete biztonságosabb e rendszer keretében, függetlenül az alternatív kontrafaktuális forgatókönyvtől. Következésképpen a Bizottság megerősítette azt a következtetését, hogy az OPPF gazdasági előnyhöz juttatja a biodízelgyártókat.

(80)

Ami az indonéz kormány azon állítását illeti, hogy a biodízel referenciaárának kiszámítására szolgáló képletben alkalmazott átalakítási költségek nem túlzott mértékűek, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az OPPF által a biodízelgyártók számára teljesített kifizetések vissza nem térítendő támogatásnak minősülnek, és azok nem számítanak lényeges tényezőnek a biodízel-vásárlás szempontjából. Ezért a Bizottság véleménye szerint irreleváns a gazdasági előny meglétének meghatározása szempontjából, hogy a szóban forgó átalakítási költségek túlzottak-e vagy sem.

(81)

Mindenesetre, még ha a Bizottság követné is az indonéz kormány érvelését, miszerint ebben az esetben nem keletkezett gazdasági előny, mivel az OPPF kifizetései a biodízel-vásárlás ellenértékét jelentik, a Bizottság megállapította, hogy az átalakítási költségek összege nem változik rendszeresen, és azt 2016. március 21-e óta tonnánként 100 USD-ban határozták meg. A Bizottság elismerte, hogy az indonéz kormány az ellenőrző látogatás során azt állította, hogy az átalakítási költségeket évente felülvizsgálják. A Bizottság azonban úgy ítélte meg, hogy egy ilyen felülvizsgálati eljárás eredménye nem tükrözi a piaci valóságot, mivel az átalakítási költségek összege magasabb, mint a biodízelgyártók esetében felmerült, a (69) bekezdésben ismertetett tényleges költségek.

(82)

Az indonéz kormány azt is állította, hogy véleménye szerint a Bizottság által beszedett átalakítási költségek köre nem reprezentatív. E tekintetben a Bizottság először megállapította, hogy az indonéz kormány nem nyújtott be tényszerű bizonyítékot állításának alátámasztására. Másodsorban a Bizottság megállapította, hogy néhány biodízelgyártó telephelyein elvégzett ellenőrző látogatások során ellenőrizte ezeket a költségeket. Az egyértelműség érdekében a Bizottság e költségek kiszámítása céljából levonta a CPO-ból biodízelt előállító finomítási eljárás során keletkező glicerin értékét (12).

(83)

A fentiek fényében, még ha a Bizottság el is fogadná az indonéz kormány azon állítását, hogy az OPPF kifizetései a biodízel-vásárlás ellenértékét jelentik, amely helyzet nem áll fenn, továbbra is gazdasági előnyben részesülnének a biodízelgyártók. Még ha nem is létezne a keverési megbízás, a biodízelgyártók nem kapnák meg az OPPF által nyújtott teljes ellentételezést.

(84)

A Wilmar továbbá azt állította, hogy a belföldi indonéz biodízelre megállapított referenciaár tükrözi és szorosan követi a torzítatlan piaci dinamikát. A Bizottság megállapította, hogy az indonéz belföldi biodízelpiac a CPO-ártól kezdve a biodízel árán át a biodízel-keresletig teljes mértékben szabályozott. A biodízelgyártóknak bizonyos mennyiségeket olyan meghatározott áron kell értékesíteniük, amelyet előzetesen rögzített képlet alapján és olyan elemek alapján rögzítenek, amelyek nem tükrözik a piaci valóságot. A Bizottság ezért fenntartotta azt a következtetését, hogy az indonéz kormány által meghatározott referenciaár nem tükrözi a torzulásmentes piaci feltételek szerinti árat. Különösen ez az oka annak, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy a torzítatlan belföldi piaci ár egyetlen megbízható mutatója a keverők által fizetendő ár. A Bizottság ezért elutasította ezt az állítást.

(85)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány és a Wilmar azt állította, hogy a Bizottság tévesen ítélte irrelevánsnak azt, hogy az OPPF a keverőket is gazdasági előnyben részesíti. Az indonéz kormány szerint ennek az az oka, hogy az a tény, hogy az OPPF a keverők javát (is) szolgálja, azt jelenti, hogy nem minősíthető vissza nem térítendő támogatásnak.

(86)

A (64)–(74) preambulumbekezdésben foglaltak szerint a Bizottság úgy vélte, hogy a jelen vizsgálat szempontjából nem releváns, hogy a keverők a szóban forgó programból előnyben részesültek-e. Vitathatatlan, hogy az OPPF vissza nem térítendő támogatást nyújt a biodízelgyártóknak, ami a program hiányában nem valósult volna meg. A Bizottság ezért elutasította ezt az állítást.

(87)

Valamennyi exportáló gyártó azt állította, hogy a Bizottság tévesen számította ki az exportáló gyártók által kapott gazdasági előny összegét, mivel tartalmazta azt a pénzösszeget, amelyet az OPPF a szállítási költségek visszatérítéseként fizetett. Az exportáló gyártók szerint ez a pénz pusztán a korábban felmerült költségek visszatérítése, és ezért nem jelent gazdasági előnyt. Ezen túlmenően egy exportáló gyártó azt állította, hogy e költségeket a támogatási rendszer keretében elszámolható költségnek kell tekinteni, és ezért az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján ki kell zárni.

(88)

Az alábbiakban ismertetett okok miatt a Bizottság nem értett egyet ezzel az állítással, mivel a biodízelgyártóknál felmerült szállítási költségeket nem úgy tekinti, mint olyan „kérelmezési díj vagy egyéb költség, amely szükségszerűen a támogatás iránti jogosultság elnyerése, illetve megszerzése érdekében merült fel”.

(89)

Először is a Bizottság megállapította, hogy a kiegyenlítő vámok vizsgálata során a támogatás összegének kiszámítására vonatkozó iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) egyértelműen kimondja, hogy „az egyedüli, általában levonható díjak vagy költségek azok, amelyeket a vizsgálati időszakban közvetlenül a kormánynak fizetnek ki. Bizonyítani kell, hogy ez a kifizetés kötelező a támogatás elnyeréséhez. Így a magánfeleknek, pl. az ügyvédeknek, könyvelőknek történő, a támogatásért folyamodáskor felmerült költségek fedezését szolgáló kifizetések nem vonhatók le (13). ”

(90)

Az iránymutatásban foglaltakkal ellentétben a szóban forgó szállítási költségeket nem közvetlenül az indonéz kormánynak, hanem magánvállalatoknak fizetik. Az exportáló gyártó azt sem fejtette ki, hogy ezek a szállítási költségek milyen módon „kötelezők” a támogatás elnyeréséhez.

(91)

Másodszor, a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szállítási költségek inkább a biodízelgyártók által a keverőkkel lebonyolított kereskedelmi ügyleteik során szokásosan felmerülő költségek. A szállítási költségek általában a beszerzési ár/szerződés részét képezik, ezért a Bizottság nem lát semmilyen objektív indokot ezek visszatérítésére. Következésképpen az OPPF által a szállítási költségek visszatérítéseként kifizetett összeg gazdasági előnyt jelent.

(92)

A fentiekre tekintettel a Bizottság ezt az állítást elutasította, és arra a következtetésre jutott, hogy a biodízelgyártók szállítási költségeinek visszatérítése nem vonható le a gazdasági előny kiszámításából. A kezelő ügynökség által a biodízelgyártóknak nyújtott források ugyanazon támogatás részeként nemcsak az ásványi dízel referenciaára és a biodízel referenciaára közötti különbséget fedezik, hanem a szállítási költségeket is.

(93)

Az exportáló gyártók azt is állították, hogy az OPPF kifizetéseivel kapcsolatban hitelköltségek merülnek fel. A biodízelgyártók szerint ennek az az oka, hogy az OPPF a vissza nem térítendő támogatást több hónappal azután fizeti ki, hogy a gyártók kiszámlázták az érintett keverőt.

(94)

A Bizottság nem értett egyet ezzel az állítással, mivel fenntartotta azon következtetését, hogy az OPPF kifizetései támogatást jelentenek, nem pedig áruvásárlás kifizetését. A Bizottság ezért úgy ítélte meg, hogy az exportáló gyártóknak először is meg sem kellett volna kapniuk ezeket a vissza nem térítendő támogatásokat, és hogy azokhoz semmilyen hitelköltséget sem lehet rendelni.

(95)

A fentiekre tekintettel a Bizottság ezt az állítást elutasította, és arra a következtetésre jutott, hogy a biodízelgyártók állítólagos hitelköltségei nem vonhatók le a gazdasági előny számításából.

(96)

Következésképpen a Bizottság fenntartotta azon megállapításait, hogy az indonéz kormány által a biodízel-ágazatnak a „Biodízel-támogatási alapon” keresztül történő közvetlen transzfer révén nyújtott támogatás kiegyenlíthető támogatást jelentett, amint azt az ideiglenes rendelet (80)–(83) preambulumbekezdése megállapítja.

(97)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány, a PT Ciliandra Perkasa, a Permata csoport és a Wilmar azt állította, hogy a Bizottság tévedett, amikor elutasította az exportáló gyártók azon állítását, miszerint a Bizottságnak a szállítási költségeket és a hitelköltségeket a gazdasági előny kiszámításából kellett volna levonnia. Az indonéz kormány szerint ennek az az oka, hogy e költségek szükségszerűen a vissza nem térítendő támogatás kifizetése érdekében merülnek fel.

(98)

A Bizottság a fenti (89) preambulumbekezdésben már megvitatta ezt az állítást. A fenti (91) preambulumbekezdésben már kifejtetteken kívül a Bizottság megjegyezte, hogy az iránymutatás szerint „az általában levonható díjak vagy költségek azok, amelyeket a vizsgálati időszakban közvetlenül a kormánynak fizetnek ki.” Ebben az esetben a szállítási költségeket nem a kormánynak, hanem magánfeleknek fizetik ki, majd az indonéz kormány visszatéríti azokat. A Bizottság ezért fenntartja azt a következtetését, hogy a szállítási költségek nem minősülnek az iránymutatás alapján levonható költségeknek. Az állítást a Bizottság ezért elutasította.

(99)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány azt állította, hogy a Bizottság tévedett, amikor az e rendszer keretében kapott előny kiszámítása során nem vonta le az OPPF hozzájárulását. E hozzájárulások azonban az indonéz kormány által az Indonéziából exportált különböző CPO-alapú termékekre kivetett exportilletékek kifizetéséhez kapcsolódnak. Ezen illetékeket ezért a vizsgált terméktől eltérő számos egyéb termék vonatkozásában is beszedték. Amint azt az ideiglenes rendelet (64) preambulumbekezdése és a fenti (62) preambulumbekezdés részletesebben kifejti, ezek az illetékek állami források. Ez a pont helytálló, akármelyik kormányzati szerv is felelős a beszedésért. Ezért a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy nem helyénvaló levonni a kapott előnyből az OPPF részesedését. A felvetést ezért a Bizottság elutasította.

(100)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány azt állította, hogy a Bizottság tévesen használta fel a biodízel forgalmát a támogatás összegének meghatározásához. Az állítás szerint a biodízelgyártók (és így a biodízeltől eltérő termékek) teljes forgalmát kellett volna használni. Az OPPF által nyújtott támogatások azonban kizárólag abból adódtak, hogy a gyártók biodízelt értékesítettek. Következésképpen a Bizottság úgy ítélte meg, hogy helyes forgalomadatot használt fel a számításaihoz, ezért ezt az állítást a Bizottság elutasította.

(101)

A Bizottság megállapította, hogy az indonéz kormány nem nyújtott be új bizonyítékot állításának alátámasztására és ezért megerősítette a (95) preambulumbekezdésben foglalt megállapításait.

(102)

Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően az indonéz kormány és az exportáló gyártók többsége azt állította, hogy a Bizottság tévesen minősítette kiegyenlíthető támogatásnak az indonéz kormány által a CPO-ra és annak származtatott termékeire kivetett exportkorlátozásokat. Az indonéz kormány és az exportáló gyártók szerint ez azért van így, mert a WTO ítélkezési gyakorlata következetesen úgy véli, hogy az exportkorlátozások nem minősülnek kiegyenlíthető támogatásnak.

(103)

Ezen állítással kapcsolatban a Bizottság megállapította, hogy az ideiglenes rendelet önmagában nem tekinti az exportkorlátozásokat kiegyenlíthető támogatásoknak. A Bizottság inkább úgy vélte, hogy az exportkorlátozások (mint az exportadók és -illetékek) bevezetése egyike azon eszközöknek vagy instrumentumoknak, amelyeket az indonéz kormány arra használt, hogy a megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében biztosítsa a CPO-t. A Bizottság megállapította (lásd az ideiglenes rendelet (172) preambulumbekezdését), hogy – tekintettel a jelen vizsgálatban rendelkezésre álló bizonyítékokra, valamint az EU és a WTO ítélkezési gyakorlatának megfelelően – a CPO megfelelő ellenszolgáltatásnál kisebb összeg fejében történő biztosítása kiegyenlíthető támogatást tartalmazott.

(104)

A Bizottság foglalkozik majd az érdekelt felek által azon ideiglenes bizottsági megállapításokkal kapcsolatban megfogalmazott állításokkal, amelyek szerint az indonéz kormány által a biodízel-ágazatnak a CPO megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében történő biztosítása révén nyújtott támogatás az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának iv. alpontja értelmében pénzügyi hozzájárulásnak és/vagy az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti jövedelempótló- vagy ártámogató intézkedésnek minősül. A Bizottság a gazdasági előny megállapítása során elkövetett hibákkal kapcsolatos állításokat is figyelembe fogja venni.

(105)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány és a Permata csoport azt állította, hogy a kormány által bevezetett exportkorlátozások soha nem keletkeztethetnek pénzügyi hozzájárulást. E tekintetben a Bizottság megállapította, hogy ez az állítás az ügy szempontjából nem releváns. Ennek az az oka, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az indonéz kormány által az exportáló gyártók javára nyújtott pénzügyi hozzájárulás a CPO megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében történő rendelkezésre bocsátásából származik. A Bizottság ezért elutasította ezt az állítást.

(106)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány, a Permata csoport és a Wilmar azt állította, hogy a Bizottságnak nem sikerült bizonyítania, hogy lenne pénzügyi hozzájárulás. A válaszadók véleménye szerint ez azért van így, mert:

(107)

A fenti a) ponttal kapcsolatban a Bizottság megállapította, hogy a vizsgálati időszak alatt az exportilleték hatályban volt, és azt beszedték. Ennélfogva az indonéz kormány azon állítása, miszerint a vizsgálati időszak alatt nem szedték be az exportkorlátozásokat, tényszerűen tévedés, mivel exportilleték volt érvényben, és az a vizsgálati időszak alatt hatást gyakorolt.

(108)

A Bizottság nem értett egyet az érvelés második részével. Ha az indonéz kormány már nem szándékozna exportkorlátozásokat bevezetni a CPO-ra és származtatott termékeire, akkor hatályon kívül helyezte volna a jogszabályt. Az exportilleték és exportadó nulla értéken történő ideiglenes megállapítása azt jelzi, hogy az indonéz kormány a jövőben még alkalmazni kívánja ezeket a korlátozásokat. Ezt a megállapítást az indonéz kormány tagjainak nyilvános nyilatkozatai is megerősíthetik. Egy 2019. szeptember 25-i újságcikk például az alábbiakról számol be: „A kormány úgy határozott, hogy a következő évig felfüggeszti a nyers pálmaolajra (CPO) és származtatott termékeire kivetett exportadót, hogy enyhítse a CPO-árak világpiaci árának csökkenése miatt a pálmaolaj-gyártókra nehezedő pénzügyi terheket. Darmin Nasution, a gazdasági koordinációért felelős miniszter kedden azt nyilatkozta Jakartában, hogy a jövő év januárjáig felfüggesztették az exportadót, mivel a kormány hivatalosan megkezdi a kötelező „B-30” biodízelprogram végrehajtását. Darmin kijelentette, reméli, hogy a pálmaolaj iránti kereslet jelentős növelését célzó „B-30” biodízel-politika végrehajtása képes lesz megemelni a pálmaolaj-árakat a belföldi piacon. Állítása szerint az exportadó felfüggesztését Joko „Jokowi” Widodo elnök hagyta jóvá. A 2019. évi pénzügyminisztériumi rendelet alapján a kormány tonnánként 25 USD exportadót vetett volna ki, ha az árak tonnánként 570 és 619 USD között mozognak, és 50 USD exportadót vetett volna ki, ha az ár meghaladja a tonnánkénti 619 USD-t. Szeptember 20-a óta a CPO-ár tonnánként 574,9 USD volt, és az év végéig várhatóan kis mértékben, tonnánként 570 USD-re csökken. A miniszter ezért a rendelet felülvizsgálatát kérte annak érdekében, hogy az exportadó felfüggesztését lehetővé tegye, mivel a fenti árképlet alapján továbbra is alkalmazható.” (14)

(109)

Ez a nyilatkozat közvetlen kapcsolatot hoz létre az exportkorlátozások bevezetése (más elemekkel együtt a CPO-beszállítók konkrét magatartásának kiváltása érdekében) és a belföldi piacon uralkodó tényleges árszint között. Azt is bizonyítja, hogy az indonéz kormány ezeket az eszközöket felhasználja az árszint befolyásolása érdekében.

(110)

Az indonéz kormány és a Wilmar által az érdekelt felek végső tájékoztatására adott válaszában szereplő állítás ellenére a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az indonéz kormány a jövőben folytatni kívánja az exportilleték és esetleg az exportadó alkalmazását. Az a tény, hogy az indonéz kormány ideiglenesen nem szedett be adókat és illetékeket, azt is szem előtt tartva, hogy ezek csupán az indonéz kormány azon eszközei közül néhány, amelyek a megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében biztosítják a CPO-t, nem kérdőjelezheti meg a pénzügyi hozzájárulás meglétét.

(111)

Valamennyi exportáló gyártó szerint a Bizottság megbízásra vagy utasításra vonatkozó állítása azon a téves megállapításon alapul, hogy a CPO és annak származékai tekintetében az indonéz kormány által kivetett adó és exportilleték célja a biodízel-ágazat támogatása. A Wilmar és a Permata továbbá azt állította, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a belföldi CPO-árakat ténylegesen a PT Perkebunan Nusantara, a teljes egészében az indonéz kormány tulajdonában álló CPO-gyártó (a továbbiakban: PTPN) határozza meg.

(112)

Az első állítást illetően az exportáló gyártók kifejtették továbbá, hogy a vizsgálati időszak alatt az exportadót nullában állapították meg, és ezért az értékelés szempontjából irreleváns. Az exportilleték ezzel szemben nem volt nulla, és azt semmiképpen sem a biodízelágazat támogatása, hanem az OPPF finanszírozása céljából tervezték.

(113)

A Bizottság az ideiglenes rendelet (88) preambulumbekezdésében elismerte, hogy a vizsgálati időszak alatt az exportadót nullában állapították meg. Ugyanakkor, még ha a konkrét piaci körülményekre tekintettel a vizsgálati időszak alatt nem is hajtották végre azt, az exportadó azt bizonyítja, hogy az indonéz kormány által használt eszközök arra késztetik a CPO-beszállítókat, hogy a megfelelő ellenszolgáltatásnál jóval alacsonyabb összeg fejében biztosítsák a CPO-t. A Bizottság megállapította továbbá, hogy az indonéz kormány nem helyezte hatályon kívül az exportadót, jóllehet az a vizsgálati időszakban nulla volt. A Bizottság azt is megállapította, hogy – az ideiglenes rendelet (117)–(121) preambulumbekezdésében foglaltak szerint – nem vitatott, hogy az indonéz kormány abból a célból alkalmazza az exportadót, hogy mesterségesen alacsonyan tartsa a belföldi CPO-árakat.

(114)

Az exportilletéket illetően a Bizottság megállapította, hogy míg az exportilletéket előíró jogszabály kifejezetten nem tesz említést arról, hogy célja a biodízel-ágazatnak a CPO alacsonyabb árakon való biztosítása révén történő támogatása, az OPPF részét képező exportilletékek ténylegesen kizárólag a biodízel-ágazatot támogatják az OPPF vissza nem térítendő támogatásain keresztül. A vizsgálat során a Bizottság valóban ellenőrizhette, hogy a tágabb értelemben vett hivatalos hatáskör ellenére az OPPF szinte kizárólag a biodízel-ágazatot támogatta a vizsgálati időszak alatt.

(115)

Ezenkívül az exportilletéknek az indonéz kormány általi 2015. évi bevezetése egy olyan időszakkal esett egybe, amikor az indonéz CPO-árak közel azonosak voltak a világpiaci árakkal. E tekintetben, ahogy az az ideiglenes rendelet (64)–(68) preambulumbekezdésében már bizonyítást nyert, az exportilletéket nem lehet önmagában, hanem a biodízel-ágazat támogatását és a belföldi CPO-árak szabályozását célzó szélesebb körű intézkedéscsomag részeként kezelni.

(116)

A Bizottság megállapította továbbá, hogy az exportilleték a gyakorlatban megvalósította a belföldi CPO-árak leszorítására irányuló célt. Elemzésében a Bizottság elsőként megfigyelhette a belföldi árak és az indonéz CPO exportárai közötti különbséget. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez az árkülönbség azzal magyarázható, hogy az exportilleték kivetése lenyomta a belföldi árakat azáltal, hogy a CPO árát az országban az indonéz kormány által meghatározott és ténylegesen a CPO-beszállítók által követett alacsony árakon tartja.

(117)

Az a tény, hogy az indonéz kormány nem helyezte hatályon kívül, csak nullában állapította meg az exportadót, egyértelműen jelzi, hogy továbbra is fenntartja a CPO-árak alacsonyan tartására irányuló szándékát. Mivel az indonéz kormány két olyan eszközt vezetett be, amelyek azonos hatást gyakorolnak a belföldi CPO-árakra és elérik a kívánt hatást, úgy döntött, hogy a kívánt hatások legszélesebb körét (azaz a CPO-árak alacsony szinten tartását és az OPPF finanszírozását) biztosító eszközt, azaz az exportilletéket tartja érvényben.

(118)

A Bizottság ezért megerősítette, hogy az indonéz kormány által bevezetett általános exportkorlátozási rendszer a biodízel-ágazat javát szolgálja azáltal, hogy mesterségesen alacsonyan tartja a belföldi CPO-árakat (szemben az állami bevételek beszedésére irányuló kormányzati intézkedések mellékhatásával).

(119)

Azzal az állítással kapcsolatban, hogy az indonéz kormány ténylegesen nem állapította meg a belföldi CPO-árakat, Wilmar azt fűzte hozzá, hogy a Bizottság következtetése helytelen, mivel:

(120)

Ami a fenti a) pontban foglalt állítást illeti, a Bizottság emlékeztetett arra, hogy az ideiglenes rendelet (91)–(99) és (126) preambulumbekezdésében foglaltak szerint a Bizottság kénytelen volt a rendelkezésre álló tényekre támaszkodni a CPO-beszállítók és a PTPN együttműködésének hiánya miatt. Az ideiglenes rendelettel kapcsolatos észrevételeikben egyetlen exportáló gyártó sem szolgáltatott bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy miként fogalmazzák meg a CPO-ra vonatkozó ajánlataikat, csupán nem egyértelműen, de azt állítják, hogy azok általában „nemzetközi piaci árakon” alapulnak.

(121)

A Bizottság az ezen állítást alátámasztó ellenőrizhető bizonyítékok hiányában ezt az állítást elutasította. A CPO-beszállítók ahelyett, hogy a nemzetközi árakra tekintettel önállóan határoznák meg áraikat, a PTPN által ténylegesen meghatározott CPO-árakat követik.

(122)

A fenti b) pontban foglalt állítást illetően a Bizottság az ideiglenes rendelet (133) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy a PTPN valójában nem köteles magasabb áron ellenajánlatot nyújtani, ha a beérkezett ajánlatok az adott napra vonatkozó „árelképzelés” alatt maradnak. A Bizottság tulajdonképpen az ellenőrző látogatás során megerősítette, hogy a PTPN rendszeresen elfogadott ilyen ár alatti ajánlatokat.

(123)

A Bizottság továbbá megállapította, hogy – az ideiglenes rendelet 3.3.2. szakaszában kifejtettek szerint – az alaprendelet 28. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit alkalmazta, mivel a PTPN nem adott választ a pálmaolaj valamennyi előállítójának és forgalmazójának a szubvencióellenes kérdőívhez (a pálmaolaj-beszállítókra vonatkozó kérdőív) csatolt B. függelékre. Ezen túlmenően az indonéz kormány telephelyén tett ellenőrző látogatás során a PTPN nem fejtette ki, hogy mily módon határozza meg a CPO-ra vonatkozó napi „árelképzelést”. A PTPN ehelyett pontatlanul azzal érvelt, hogy az nemzetközi referenciaértékeken alapul, de nem adott részletes tájékoztatást.

(124)

A Bizottság ezért nem tudott bizonyítékot szerezni arra vonatkozóan, hogy az „árelképzelés” a versenytárgyalási eljárásból eredő piaci árat tükrözi-e. A Bizottság inkább azt állapította meg, hogy a belföldi CPO-ár alacsonyabb, mint az állítólagos nemzetközi referenciaértékek (beleértve az indonéz exportárat is), amelyek állítása szerint a PTPN-árak alapját képezték.

(125)

A c) állítás tekintetében a Bizottság megállapította, hogy a PTPN-re vonatkozóan nem adtak választ a Bizottság fent említett kérdőívére. A Bizottság ezért a rendelkezésre álló tényeket alkalmazta. Az indonéz kormány ellenőrzése során a PTPN benyújtotta a 2016. és 2017. évre vonatkozó, ellenőrzött elszámolások egy példányát. Ezek azt mutatták, hogy a PTPN veszteséges volt. A PTPN egy későbbi szakaszban és a rendelkezésre álló tények Bizottság általi alkalmazásának bejelentéséről szóló levélre vonatkozó észrevételek benyújtási határidején túl is további információkat nyújtott be. Az indonéz kormány állítása szerint az ilyen kiegészítő információknak meg kellene változtatniuk a Bizottság értékelését. A Bizottság megjegyezte, hogy az információkat nagyon későn és jóval a határidő után nyújtották be. A PTPN a 2018. évre vonatkozóan nem nyújtott be ellenőrzött elszámolást. A legutóbbi időszak tekintetében ezért a Bizottság a vizsgálati időszak egy negyedévére (2017 utolsó negyedévére) csak az ellenőrzött elszámolásokat kapta meg. A Bizottsághoz beérkezett ellenőrzött elszámolások szerint a PTPN veszteséges volt. A 2016 és a vizsgálati időszak közötti időszakra vonatkozó adatoknak az indonéz kormány általi késedelmes benyújtása (különösen egy Excel-táblázat) azt kísérli meg bemutatni, hogy a PPTN CPO-üzletága (amely tevékenységeinek nagy részét teszi ki) nyereséges volt, és hogy a vállalat belföldi és exportértékesítései során ugyanazt a nyereséget érte el. Ezt az információt azonban az ellenőrzött elszámolások nem támasztották alá. Ezzel szemben az ellenőrzött elszámolások alapján szolgáltatott információk megerősítették, hogy a PTPN a CPO értékesítésénél nem realizált nyereséget, és így nem lehetett racionális gazdasági szereplő. Mindenesetre a Bizottság megjegyezte, hogy az ilyen késői szakaszban (még az ideiglenes rendelettel kapcsolatos észrevételek után) benyújtott információk nem fogadhatók el, mert azok nem ellenőrizhetők. Következésképpen a Bizottság elutasította ezt az állítást.

(126)

A d) állítás kapcsán az indonéz kormány és az exportáló gyártók azt is állították, hogy a Bizottság elmulasztotta annak bizonyítását, hogy a CPO-beszállítók magatartása irracionális volt, mivel azok nyereségesek voltak. Ez az állítás a Bizottság kérdőívére, valamint a PTPN-re adott válaszokat adó CPO-beszállítókra vonatkozik (15).

(127)

A Bizottság véleménye szerint az irracionális magatartás fogalma nem korlátozódik a veszteséges üzleti tevékenység folytatására, hanem olyan intézkedéseket is magában foglal, amelyek egy üzleti műveletet kevésbé előnyös (kevésbé nyereséges) helyzetbe hoznak. A Bizottság egyértelmű árkülönbséget állapított meg a CPO-árak belföldi és exportárai között Indonéziában, így – leszámítva az exportilletéket – az exportra történő értékesítés jövedelmezőbb lenne a CPO-beszállítók számára.

(128)

Továbbá az a megállapítás, hogy az indonéz kormány által bevezetett exportkorlátozási rendszer hatékonyan megakadályozza a belföldi CPO-gyártók észszerű működését, alátámasztja azt a tényt, hogy az export az exportilleték megszüntetése következtében várhatóan növekedni fog. Ezzel kapcsolatban a közelmúltban megjelent újságcikk a következőket állapította meg: „Togar Sitanggang főtitkár szerint az indonéz Pálmaolaj Szövetség vagy a GAPKI előrejelzése szerint az ország CPO-exportja az exportilleték nullára csökkentését követően 10 %-ról 15 %-ra ugorhat, szemben a korábbi tonnánkénti 50 USD-vel. Sitanggang úr becslései szerint Indonézia havi CPO-exportjának mennyisége a korábbi 700 000 tonnáról már 800 000 és 900 000 tonna közötti mennyiségre nőtt. „Nem volna meglepő, hogy a havi CPO-export elérné az egymillió tonnát, ha marad a nulla exportilleték,” – tette hozzá. A GAPKI becslései szerint Indonézia ebben az évben már 6 millió tonna CPO-t exportált, ami a teljes éves CPO- és más pálmaolaj-származékok kivitelének mintegy egyötödét teszi ki” (16).

(129)

Egy másik sajtócikk megerősíti azt a megállapítást, hogy az exportilleték beszedése arra készteti a CPO-beszállítókat, hogy az exportpiacon nagyobb nyereség elérése helyett belföldi értékesítést végezzenek. Ebben a cikkben egy független elemző „ezt a hírt (azaz az exportilleték nullán történő meghatározását) pozitívnak találta az Indonéziának kiszolgáltatott upstream ültetvényesek szempontjából, mivel az exportilleték mértékének felülvizsgálata segíthet a CPO-árak jelenlegi szinten történő támogatásában. Az Ng azonban nem számol az FY19F–20F esetében az ültetvényesek nettó nyereségével, és arra figyelmeztet, hogy a hírek kedvezőtlenek az indonéz downstream feldolgozókra nézve, mivel a csökkentett CPO-árakon számított felülvizsgált illeték aláássa majd a különbözetből adódó előnyüket, amely jelenleg a CPO és a feldolgozott pálmaolaj-termékek árai közötti különbség. „Fenntartjuk azon álláspontunkat, hogy az exportilleték megszüntetése növelni fogja az indonéz pálmaolaj-termékek exportőreinek versenyképességét, mivel tonnánként 20–50 USD exportadót takarítanának meg, ha a CPO-ár 570 USD/tonna érték alatt lenne. A megtakarítások nagy része valószínűleg a magasabb belföldi CPO-árakon keresztül áramlik vissza az indonéz mezőgazdasági termelőkhöz.” (17)

(130)

Ez utóbbi cikk megerősíti azt a megállapítást, hogy megvalósult az exportilleték tervezett hatása, azaz a belföldi CPO-árak megszüntetése. Az a tény, hogy Indonéziából sor kerül CPO-exportra, nem jelenti azt, hogy az indonéz kormány által a CPO Indonéziában tartását célzó intézkedések nem ösztönözték a CPO-beszállítókat arra, hogy észszerűtlen gazdasági magatartást kövessenek. A fentiek fényében a Bizottság ezért elutasította ezeket az állításokat.

(131)

Végül az e) állítás tekintetében a Bizottság megállapította, hogy annak az érvnek az alátámasztására, hogy a PTPN árelfogadóként jár el, a Wilmar csak részben idézi az ideiglenes rendelet (146) preambulumbekezdését. Ezzel a Wilmar azt állította, hogy a Bizottság olyan következtetésre jutott, amely valójában ellentmond az említett preambulumbekezdésben foglalt következtetésnek. Különösen azon állítást követően, hogy „a vizsgálat azt is kimutatta, hogy a tárgyalási pozíciókat illetően a piacon jelentős egyensúlyhiány figyelhető meg a CPO-vevők javára”, amint azt a Wilmar helyesen idézte, a Bizottság kifejtette továbbá, hogy „[…]” Ebben az összefüggésben bármely vevő jelentős vevői erővel fog rendelkezni, így ellen tud állni a beszállítója arra irányuló törekvéseinek, hogy az indonéz kormány által meghatározottnál magasabb árat kérjen. Ezért a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Indonéziában a napi CPO-árak átlátható közlésével az indonéz kormány a PTPN-en keresztül ténylegesen meghatározza a legmagasabb napi CPO-árakat.” Az ideiglenes rendelet (146) preambulumbekezdése ezért a Wilmar által megfogalmazott állítással ellentétes következtetésre jutott. A PTPN valójában a CPO ármeghatározójaként működik a piacon, mivel a CPO-beszállítók ténylegesen követik ezt az árat a piaci struktúra ellenére (ami alapvetően azt mutatja, hogy a CPO-beszállítók jelentős tárgyalási pozícióval rendelkeznek, amelyet nem alkalmaznak a vásárlókkal szemben).

(132)

A fent említett ténybeli tévedés mellett a Bizottság tudomásul vette továbbá azt a tényt, hogy a Wilmar által tett észrevételt nem támasztja alá tényszerű bizonyíték. Új tényszerű bizonyítékok hiányában a Bizottság elutasította ezt az állítást.

(133)

A Wilmar továbbá azt állította, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy az indonéz kormány arra ösztönzi a CPO-beszállítókat, hogy a CPO-t a megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében biztosítsa.

(134)

A Bizottság megállapította, hogy a Wilmar nem nyújtott be olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná azt az állítást, hogy nem ez a helyzet. E tekintetben a Bizottság emlékeztet az Európai Biodízeltanács azon állítására, miszerint a CPO-beszállítók korlátozott számú választ adtak a kérdőívre. A CPO-beszállítók együttműködésének hiányában és az ideiglenes rendeletben foglalt elemek alapján a Bizottság úgy ítélte meg, hogy jelentős bizonyítékok támasztják alá, hogy az indonéz kormány megbízást adott vagy utasította a CPO-beszállítókat annak érdekében, hogy az indonéz kormánynak a biodízel-ágazat fejlődésének támogatására irányuló szakpolitikai célkitűzéseinek megvalósítása érdekében a megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében biztosítsák a CPO-t.

(135)

A Bizottság megállapította továbbá, hogy Wilmar állítása ellentmond annak a nem vitatott ténymegállapításnak, amely szerint szinte az összes Indonéziában megvalósult belföldi CPO-beszerzést a napi PTPN-árakon bonyolítják le, az ideiglenes rendelet (168) preambulumbekezdésében tárgyalt szállítási költségekhez igazítva. Abban az esetben, ha a Wilmar állítása helytálló volt, és a CPO-beszállítók teljesen függetlenül járnak el kormányzati utasítástól, a CPO-árak ilyen tökéletes összehangolása nem magyarázható egy széttagolt piacon.

(136)

Ezért a Bizottság ezt az állítást elutasította.

(137)

Továbbá Wilmar állítása szerint a Bizottság elmulasztotta azt bizonyítani, hogy megbízást vagy utasítást adott volna a CPO-beszállítóknak, hogy a CPO-t a megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében biztosítsák. A Wilmar állítása lényegében arra a tényre támaszkodik, hogy (1) a PTPN nem határozza meg az árat, ezért a CPO-t nem a megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg ellenében bocsátják rendelkezésre, és (2) a CPO-beszállítók előtt nem állnak akadályok az exportpiacon történő értékesítés előtt.

(138)

A Bizottság e kérdésekkel már foglalkozott a (127)–(135) preambulumbekezdésben és azokat elutasította. A Bizottság ezért úgy ítélte meg, hogy a Wilmar állítása helytelen tényállásokon alapul és nem fogadható el. Az e vizsgálat során rendelkezésre álló bizonyítékok azt mutatták, hogy a PTPN a CPO tekintetében ármeghatározó szerepet tölt be a piacon, és hogy az indonéz kormány által elfogadott intézkedések aláássák a CPO-beszállítók exportkapacitását.

(139)

Hasonló állításokat már az indonéz kormány, a PT Intibenua Perkasatama és a PT Musim Mas (a továbbiakban: Musim Mas csoport), valamint a Permata is tett. Észrevételeiben az indonéz kormány azt állította, hogy a CPO-árakat a piaci erők határozzák meg, és hogy a vevők általában a nemzetközi piaci árakra vonatkozó árelképzeléseiket fogalmazzák meg.

(140)

A Bizottság a (62)–(96) preambulumbekezdésben már megvitatta a hasonló érveket és úgy ítélte meg, hogy azok nem fogadhatók el. Ugyanezt a következtetést fenntartja az indonéz kormány állításaival kapcsolatban is. A Bizottság ismételten megállapította, hogy az indonéz kormány nem nyújtott be új bizonyítékot állításának alátámasztására.

(141)

Az indonéz kormány azt állította, hogy a Bizottság nem igazolta, hogy bizonyítható kapcsolat áll fenn a CPO-gyártók magatartása és az indonéz kormány intézkedései között. E tekintetben a Bizottság ismételten megjegyezte az ideiglenes rendelet (168) preambulumbekezdésében tett megállapítását, amely a (137) preambulumbekezdésben is szerepel. A Bizottság véleménye szerint az a tény, hogy valamennyi független CPO-beszállító gyakorlatilag mindig követi a PTPN-árakat, egyértelmű bizonyítéka az említett kapcsolat meglétének (és még inkább egy olyan piacon, amely a CPO-beszállítók, valamint a földrajzilag/több szigeten működő szolgáltatók számát tekintve szétaprózott). Még inkább olyan helyzetben, amikor a belföldi CPO-árak nem a torzulásmentes piaci árat, hanem az indonéz kormány célzott intézkedéseit tükrözik.

(142)

Az indonéz kormány beadványában azt is állította, hogy a Bizottság utasította az indonéz kormányt és a független CPO-beszállítókat részletes információk benyújtására, de nem ellenőrizték ezeket az információkat. Az indonéz kormány továbbá azt állította, hogy a Bizottság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta ezt az információt a megállapítások megtétele során. Végül e tekintetben az indonéz kormány megjegyezte, hogy a Bizottság az alaprendelet 28. cikkét alkalmazta az indonéz kormányra, hogy az ne adjon ilyen válaszokat a továbbiakban és nem kapjon több információt a PTPN-től.

(143)

E tekintetben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez az állítás ténybeli tévedést tartalmaz. A Bizottság elemezte a CPO-beszállítók által kapott összes választ. A Bizottság azonban megjegyezte, hogy az összes felszólítás ellenére egy kivételével az összes független CPO-beszállító elmulasztotta megküldeni válaszának nyílt változatát. Az alaprendelet 29. cikkének (3) bekezdése fényében a Bizottság figyelmen kívül hagyhatja azokat az információkat, amelyeket már rendelkezésre bocsátottak, de amelyekre vonatkozóan a benyújtó fél nem nyújtott be megfelelő összefoglalót. Továbbá a válaszok túlnyomó többsége hiányos volt, és ezek közül sok nem tartalmazott a jövedelmezőségre vonatkozó információkat. A Bizottság ezért nem tudott következtetéseket levonni ezekből a válaszokból. Valójában az indonéz kormány és a CPO-beszállítók együttműködésének hiánya további jele annak, hogy a CPO-beszállítók az indonéz kormány által a biodízelgyártók támogatása érdekében adott utasítás szerint járnak el.

(144)

Hasonlóképp indokolatlan az indonéz kormány azon állítása, miszerint a Bizottság figyelmen kívül hagyta a PTPN válaszát. Amint azt korábban kifejtettük, a Bizottság több alkalommal, ám hiába kérte a PTPN-től az együttműködést. Az ideiglenes rendelet (29) és (30) preambulumbekezdésében foglaltak szerint a Bizottság megállapította, hogy a teljes egészében az indonéz kormány tulajdonában álló PTPN az előírt határidőn belül nem válaszolt az indonéz kormány kérdőívének B. függelékére. A Bizottság ezért a 28. cikk szerinti levelet intézett az indonéz kormányhoz a be nem nyújtott konkrét információkra korlátozódóan. Az ideiglenes rendelet (98) preambulumbekezdésében foglaltak szerint az indonéz kormány 2019. június 30-án megküldte a B. függelékhez kapcsolódó válaszát a PTPN-re vonatkozóan. Ez jóval meghaladta az információ benyújtási határidejét (2019. március 14.) és az indonéz kormány telephelyén tett ellenőrző látogatást is. A beadványt a határidőn túl nyújtották be, az nem volt ellenőrizhető, és az indonéz kormány nem tanúsította az alaprendelet 28. cikkének megfelelően a képességei szerint tőle elvárható igyekezetet. A Bizottság mindenesetre felhasználta a PTPN által benyújtott összes és ellenőrizhető bizonyítékot. A Bizottság ezért megfelelően értékelte a PTPN által szolgáltatott információkat és a CPO-piacon Indonéziában rendelkezésre álló egyéb információkat.

(145)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány, a Permata csoport és a Wilmar azt állította, hogy a Bizottságnak nem sikerült a CPO-beszállítókra vonatkozó megbízást vagy utasítást találnia, mivel:

(146)

A Bizottság először is megállapította, hogy az exportilletéket kifejezetten az OPPF támogatása céljából hozták létre, és az OPPF-et pedig ténylegesen a pálmaolaj-ágazat általános támogatására tervezték, jóllehet a (76) és (77) preambulumbekezdésben foglaltak szerint az csak a biodízel-ágazatot támogatja. Ezenfelül a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a biodízel-ágazat indonéz kormány általi támogatása a CPO-nak a megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében történő biztosításával is elérhető. Ezt a célkitűzést a különböző intézkedések, köztük az exportilleték együttes hatása éri el.

(147)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az exportilleték kivetése a létrehozása óta két különálló célkitűzést kíván elérni: az OPPF finanszírozása és egy olyan intézkedéscsomag részét képezni, amelynek célja a belföldi árak leszorítása. A Bizottság véleménye szerint az indonéz kormány szándékosan (és sikerrel) keresett ilyen, a piacra gyakorolt hatást, és ez nem pusztán valamely kormányzati politika mellékhatása.

(148)

Azon állítást illetően, hogy a PTPN versenyképes ajánlatok révén határozza meg árait, és ezért azt az eredményt piaci árnak kell tekinteni, Bizottság ismételten hangsúlyozza, hogy mint az az ideiglenes rendelet (91)–(99) és (126) preambulumbekezdésében is szerepel, a Bizottság kénytelen volt a rendelkezésre álló tényekre támaszkodni a CPO-beszállítók és a PTPN együttműködésének hiánya miatt. Az ideiglenes rendelettel kapcsolatos észrevételeikben egyetlen exportáló gyártó sem szolgáltatott bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy miként fogalmazzák meg a CPO-ra vonatkozó ajánlataikat. Nem teljesen egyértelműen, de azt állítják, hogy azok általában „nemzetközi piaci árakon” alapulnak. Ugyanakkor nem állt rendelkezésre közvetlen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a beszállítók hogyan határozzák meg áraikat; a tények inkább a PTPN által meghatározott árhoz való igazítást mutatják.

(149)

E tekintetben az érdekelt felek végső tájékoztatásával kapcsolatos észrevételeiben a Wilmar hangsúlyozta, hogy a Bizottság szolgálatai a telephelyén tett ellenőrző látogatás során feltették azt a kérdést, hogy miként hozzák meg az egyes PTPN-pályázatok árajánlatára vonatkozó döntést. A Wilmar kifejti továbbá, hogy az ezt követő, az ellenőrző látogatásról készült jelentés nem tesz utalást semmilyen hiányzó információra. E tekintetben a Bizottság megállapította, hogy a Wilmar nem vitatja, hogy a szóban forgó esetben az általa szolgáltatott információk nem voltak egyértelműek. Ezen túlmenően a Bizottság megállapította, hogy a Wilmar nem tartotta helyénvalónak, hogy a vizsgálat bármely további szakaszában részletesebb magyarázatot nyújtson erről a mechanizmusról, annak ellenére, hogy ezt a Bizottság többször is megemlítette.

(150)

A Bizottság az ezen állítást alátámasztó ellenőrizhető bizonyítékok hiányában ezt az állítást elutasította. A CPO-beszállítók ahelyett, hogy a nemzetközi árakra tekintettel önállóan határoznák meg áraikat, a PTPN által ténylegesen meghatározott CPO-árakat követik.

(151)

Ami azt az állítást illeti, hogy a PTPN nyereséges, a Bizottság megállapította, hogy a (125) és (144) preambulumbekezdésben már kifejtettek mellett az indonéz kormány az érdekelt felek végső tájékoztatását követően megkésve nyújtotta be a PTPN 2018. évre vonatkozó ellenőrzött elszámolásait. A Bizottság azonban csak az elszámolások egy részére vonatkozóan kapta meg a fordítást. A 2018. évi elszámolásokból kiderül, hogy a PTPN 2018-ban nyereséges volt. A Bizottság azonban nem tudta ezt értékelni, mivel az elszámolások kulcsfontosságú részeit nem fordították le, és ezek az elszámolások nem csupán a nyers pálmaolaj értékesítéséből származó bevételre vonatkoztak. Továbbá, a fent kifejtettek szerint a CPO-értékesítés és a vállalat egészére vonatkozó adatokat késedelmesen nyújtották be, így azok nem voltak ellenőrizhetők. Ez kiegészíti azt a tényt, hogy a PTPN nem működött együtt a vizsgálatban. A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az állítás pontossága nem volt értékelhető, és azt el kellett utasítani. A fenti b) pont alatti állítást illetően a Bizottság az ideiglenes rendelet (133) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy a PTPN nem köteles magasabb árat ajánlani, ha a beérkezett ajánlatok az adott napra vonatkozó „árelképzelés” alatt maradnak. A Bizottság tulajdonképpen az ellenőrző látogatás során megerősítette, hogy a PTPN rendszeresen elfogadott ilyen ár alatti ajánlatokat. Ezen túlmenően a Bizottság megállapította, hogy az indonéz kormány befolyást gyakorolhat és gyakorol a PTPN-nek az árpolitikájával kapcsolatos döntéshozatalára (18).

(152)

Ami azt az állítást illeti, hogy a CPO-beszállítók által a PTPN-árakhoz való napi szintű igazodás inkább annak a ténynek tudható be, hogy a piac nem torzult, és nem a megbízás vagy az utasítás meglétét jelzi, a Bizottság megállapította, hogy a CPO-beszállítók mindegyike az adott napi PTPN-árral azonos vagy annál alacsonyabb árat kínál. A Bizottság véleménye szerint ez nem utalhat torzítatlan piaci dinamikára: ez úgy hangzik, mintha ellentmondana a józan észnek: a CPO-beszállítók egy versenyképes piacon miért nem értékesítenének a versenytárs által meghatározott árnál magasabb áron (kivéve, ha a versenytárs ténylegesen meghatározza az adott áru maximális piaci árát, és a kormány megbízza vagy arra ösztönzi az összes többi gazdasági szereplőt, hogy tartsa tiszteletben ezt a felső határértéket).

(153)

Az indonéz kormány azon állítása tekintetében, miszerint a CPO-gyártók észszerű piaci szereplők, mivel a CPO 70 %-át exportálják, a Bizottság megállapította, hogy az állami források szerint a CPO belföldi felhasználása a termelés 30 %-át teszi ki (19). Ez azt jelenti, hogy a nyerspálmaolaj-gyártók teljes mértékben kielégítik a belföldi keresletet, és e kereslet kielégítése után a kivitelhez folyamodnak. Ezért az a tény, hogy a nyerspálmaolaj-termelés 70 %-át exportálják, nem mond ellent annak a megállapításnak, hogy a CPO-beszállítókat megfosztják a racionális választás lehetőségétől, hanem épp ellenkezőleg. Ha az indonéz CPO-beszállítók észszerűen viselkednének, akkor nem elégítenék ki a belföldi keresletet, és termelésük egészét vagy jelentős részét ott exportálnák, ahol nagyobb nyereséget érhetnek el. A kivitelből származó potenciális többletnyereséget korlátozzák az indonéz kormány által a CPO-beszállítók belföldi értékesítésére és a helyi igények kielégítésére történő ösztönzésére használt exportkorlátozások. Ennélfogva az a tény, hogy a belföldi keresletet teljes egészében kielégítik, inkább azt jelzi, hogy az indonéz kormány teljesítette azon célkitűzését, hogy a belföldi piacot a biodízelgyártók számára kedvező árakon lássa el.

(154)

Az érdekelt felek végső tájékoztatásával kapcsolatos észrevételeiben a Wilmar továbbá azt állította, hogy az a tény, hogy az exportilleték nulla értéken történő megállapítását követően a nyerspálmaolaj-kivitel aránya nem emelkedett, bizonyíték arra, hogy a Bizottság tévesen azt a következtetést vonta le, hogy az exportilleték célja, hogy az országon belül tartsa a nyerspálmaolajat és leszorítsa annak árát.

(155)

E tekintetben a Bizottság megállapította, hogy a Wilmar által szolgáltatott adatok azt mutatták, hogy a belföldi felhasználás nőtt, és így a teljes nyerspálmaolaj-termelés nagyobb hányadát tette ki. Ez alátámaszthatja a Wilmar állítását, ha az indonéz kormány kifejezte volna azon szándékát, hogy véget vessen az exportkorlátozási rendszernek. Azonban, amint azt a (108) preambulumbekezdés kifejti, az indonéz kormány nem szándékozik véget vetni az exportkorlátozási mechanizmusnak. Sokkal egyértelműbb, hogy a külső tényezőkre, azaz a pálmaolaj árának globális csökkenésére válaszul az exportkorlátozások rendszere egyszerűen nulla értéket mutat. Valamennyi indonéz gyártó tisztában van azzal, hogy ez a szint csupán átmeneti, és ezért továbbra is először a belföldi kereslet kielégítését részesíti előnyben.

(156)

A Wilmar emellett válaszában árakra vonatkozó tájékoztatást is adott, és azzal érvelt, hogy amióta az exportilleték nulla, a belföldi CPO-árak nem emelkedtek jelentős mértékben. A Bizottság ezen információk elemezését követően megállapította, hogy nem tudja meghatározni a Wilmar által felhasznált adatok forrását; ezért a Bizottság nem tudta ellenőrizni azok pontosságát. A Bizottság azonban, ha ezen adatokra hagyatkozik, megállapította, hogy annak ellenére, hogy az exportilleték mértéke ideiglenes jelleggel nulla, az adatok a belföldi áraknak az exportárakhoz való igazodását mutatják. Mivel a vizsgálati időszak alatt a két ár közötti átlagos különbség 50 USD/tonna körül volt, a Wilmar által benyújtott adatok szerint a belföldi árak az exportárakhoz közeli szintre emelkedtek, és a különbség jelenleg kevesebb mint 20 USD/tonna. Az a tény, hogy a belföldi ár abszolút értékben nem növekedett számottevő mértékben, egyszerűen annak tudható be, hogy a világpiaci árak csökkentek.

(157)

A Bizottság véleménye szerint ez alátámasztja annak megállapítását, hogy az exportkorlátozási rendszer célja többek között és a többi intézkedéssel együtt a belföldi CPO-árak leszorítása.

(158)

Az indonéz kormány azon állításával kapcsolatban, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg a független CPO-beszállítók válaszait, a Bizottság megjegyzi, hogy ez tényszerűen helytelen állítás. Amint az a (143) preambulumbekezdésből már kiderül, a Bizottság megfelelően elemezte a beérkezett válaszokat, de megállapította, hogy a válaszok túlnyomó többsége hiányos volt, közülük sok nem tartalmazott a jövedelmezőségre vonatkozó információkat, és sokan nem adták meg válaszaik nyílt változatát.

(159)

Az indonéz kormány ezen állítás mellett azt is megállapította, hogy helytelenek a Bizottság által az érdekelt felek végső tájékoztatása során tett állítások, amelyek a (143) preambulumbekezdésben szerepelnek, mivel nem találta a nyílt aktában lévő emlékeztetőket. Erre az állításra hivatkozva a Bizottság megállapította, hogy az emlékeztetők a korlátozott dokumentáció részét képezik, és megtalálhatók az érdekelt felek rendelkezésére álló korlátozott dokumentumok listáján. A Bizottság mindazonáltal egy 2019. október 16-i meghallgatás során benyújtotta az érintett mentésszámok listáját az indonéz kormánynak. A Bizottság azt is megállapította, hogy a független CPO-beszállítóknak szóló kérdőívek az indonéz kormánynak címzett kérdőív részét képezték, és ezért teljes mértékben az indonéz kormányra hárult a kitöltött kérdőívek koordinálásának, összegyűjtésének és időben történő megküldése biztosításának felelőssége.

(160)

Hivatkozással a fenti e) pontban említett kérésre, a Bizottság az ideiglenes rendelet (124)–(143) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy az indonéz kormány a PTPN révén hogyan határozza meg az árakat az indonéz belföldi piacon, és hogyan követi az összes független CPO-beszállító ezeket az árakat. Az érdekelt felek végső tájékoztatására vonatkozó észrevételeiben az indonéz kormány azt állította, hogy a PTPN korlátozott piaci részesedésére tekintettel ez az eredmény nem valószínű. A Bizottság ugyanakkor megállapította, hogy az indonéz kormány egyáltalán nem szolgáltatott tényszerű bizonyítékokat állításának alátámasztására és hogy ellentmondjon a Bizottság megállapításainak.

(161)

A fentiek fényében a Bizottság elutasította az indonéz kormány és az exportáló gyártók állításait, és megerősítette a megbízásra és az utasításra vonatkozó megállapítását.

(162)

Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően az indonéz kormány és az exportáló gyártók azt állították, hogy a Bizottság a WTO ítélkezési gyakorlatában előírt követelménynek megfelelően nem tudta bizonyítani, hogy a biodízelgyártók jövedelem- és ártámogatásban részesültek.

(163)

E tekintetben a Bizottság megállapította, hogy sem az indonéz kormány, sem az exportáló gyártók nem szolgáltattak olyan új információt vagy bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a jövedelem- vagy ártámogatás hiányáról szóló kérelmet. Az ezzel kapcsolatban felvetett állítások egyszerűen nem egyeznek a Bizottság által követett ítélkezési gyakorlat értelmezésével. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az ideiglenes rendelet 3.3.3.7. szakaszában elvégzett elemzés megfelel az alaprendelet, a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás és a WTO ítélkezési gyakorlata által meghatározott bizonyítási kötelezettségnek.

(164)

Az ideiglenes rendelet 3.3.3.7. szakaszában foglalt következtetést a Bizottság megerősítette, mivel nem áll rendelkezésre olyan új ténybeli elem, amely lehetővé tenné ténymegállapításának újraértékelését.

(165)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány azt állította, hogy a Bizottság tévesen talált jövedelem- és ártámogatást, mivel ez olyan intézkedés meglétét követeli meg, amely bizonyos eredményt garantál, nem pedig olyan intézkedést, amely az árakra járulékos hatást gyakorol.

(166)

E tekintetben a Bizottság a (153) és (160) preambulumbekezdésben már kifejtette, hogy az intézkedéssorozat célja a belföldi árak szabályozása és leszorítása, és ez nem egyszerűen az indonéz kormány politikájának a következménye. Ezen túlmenően a Bizottság megállapította, hogy sem az indonéz kormány, sem az exportáló gyártók nem szolgáltattak olyan új információt vagy bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a jövedelem- vagy ártámogatás hiányáról szóló kérelmet.

(167)

A Wilmar azt állította, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatására adott válaszában szereplő állításait, és sürgette a Bizottságot ennek megtételére.

(168)

A Bizottság a Wilmar állításával ellentétben elemezte ezeket az állításokat, és – amint az a (163) preambulumbekezdésben is szerepel – nem talált új ténybeli elemet. A Wilmar kifejti, hogy miért nem ért egyet azzal, ahogyan a Bizottság a WTO ítélkezési gyakorlatát és az ügy tényállását értelmezte. Ezen észrevételekben a Wilmar a megfelelő kontrafaktuális forgatókönyvvel kapcsolatos álláspontját is tárgyalja.

(169)

Az egyértelműség érdekében a Bizottság újra megerősítette, hogy nem ért egyet a Wilmarnak a WTO ítélkezési gyakorlatával és az ideiglenes rendelethez fűzött észrevételek III.B.3. szakaszában foglaltaknak megfelelően az eset ténymegállapításaival kapcsolatos értelmezéseivel, valamint teljes mértékben megerősítette az ideiglenes rendelet 3.3.3.7. szakaszában foglalt következtetést.

(170)

Az ideiglenes rendeletben a Bizottság megállapította, hogy az Indonéziából a világ többi részére irányuló, FOB-paritáson számított, az indonéz exportstatisztikákban szereplő CPO-exportárak megfelelő viszonyítási alapnak tekinthetők, mivel szabadpiaci elvek szerint kerülnek megállapításra, a külföldi piacokon versenyeznek az egyéb termékek áraival, tükrözik Indonézia uralkodó piaci viszonyait és az állami beavatkozás következtében nem torzulnak. A Bizottság továbbá úgy tekintette, hogy a használt referenciaérték jelenti a legközelebbi közelítő értéket az indonéz kormány beavatkozása nélküli torzítatlan indonéz belföldi ár tekintetében. A Bizottság azt is megállapította, hogy a referenciaértékként használt FOB-árak összhangban állnak a nemzetközi árakkal (például a rotterdami CIF-árral).

(171)

A Bizottság ezért minden egyes exportáló gyártó esetében a kiegyenlíthető támogatás összegét a kedvezményezett számára a vizsgálati időszak során megállapított gazdasági előny mértékének megfelelően számította ki. A Bizottság a gazdasági előnyt úgy értékelte, hogy az a belföldön vásárolt CPO-ért fizetett árak és a CPO vizsgálati időszakra havi alapon kiszámított referenciaára közötti különbségek összegének felel meg.

(172)

Az indonéz kormány, a Wilmar és a Permata csoport azt állította, hogy a Bizottság tévesen (1) ítélte megfelelőnek az adott referenciaértéket, és (2) számította ki a teljes gazdasági előnyt. Az indonéz kormány, a Wilmar és a Permata csoport állítása szerint ennek az az oka, hogy a FOB-exportár magában foglalja az exportilletéket, és ezért torzult. Az Európai Biodízeltanács nagyon hasonló megállapítást nyújtott be.

(173)

A Bizottság megállapította, hogy az exportár torzulására vonatkozó állítás lényegében fogalmi szinten próbálja visszafordítani az eset indokolását. Míg a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a belföldi CPO-árak mesterségesen alacsonyak, az exportőrök azt állítják, hogy az exportárak (nagyjából a nemzetközi árakkal összhangban) túl magasak. Más szóval az exportőrök azt állítják, hogy az exportilleték túl magas árakat eredményez. A belföldi ár azonban – többek között – az exportilleték miatt torzult. Végezetül az indonéz kormány maga is azt állította, hogy a Bizottság a számítások során nem foglalta bele az exportilletéket az exportárba (20). A Bizottság tudomásul vette az indonéz kormány ezen állítását. Úgy vélte azonban, hogy az exportilleték hatását az FOB-áron kell figyelembe venni. A Bizottság valójában úgy ítélte meg, hogy az eladó figyelembe veszi azt a kötelezettséget, hogy az exportárat az exportár megállapítása során ki kell fizetnie, majd ezt követően statisztikai célból közli az indonéz kormány hatóságaival.

(174)

Ezenfelül – az ideiglenes rendelet (198) preambulumbekezdésében foglaltaknak megfelelően – a Bizottság az indonéz statisztikákban jelentett havi FOB-exportárat a legmegfelelőbb referenciaértéknek tekintette. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez a referenciaérték megfelelő az egyes vásárlási ügyletek szempontjából. A Bizottság megállapította, hogy az FOB-paritáson számított referenciaár és az exportáló gyártók által végrehajtott belföldi vásárlási ügyletek értéke összehasonlítható volt. A Bizottsághoz ezzel kapcsolatban nem érkezett észrevétel az érdekelt felek részéről.

(175)

A fentiek mellett a Wilmar azt állította, hogy a Bizottság tévesen számította ki az előbbi által kapott gazdasági előny összegét, mivel azt le kellett volna vonni a gazdasági előny összegének számításából, amellyel a CPO-vételár meghaladja a referenciaértéket. E tekintetben a Bizottság megjegyezte, hogy csak azokat az ügyleteket vette figyelembe, amelyek számára gazdasági előnyt biztosítottak (más szóval, ha az exportáló gyártók által fizetett ár a referenciaérték alatt volt). Ezek azok az ügyletek, amelyek esetében a kérdéses program az exportáló gyártók számára nyújt gazdasági előnyt. Ezért nincs értelme az olyan ügyleteket levonni, amelyek esetében nem keletkezett előny, mivel azok megfeleltek a piaci feltételeknek. Ebben az értelemben a Bizottság megállapította, hogy a WTO-vizsgálóbizottság az Egyesült Államok – Egyes Kínából származó termékekre kivetett végleges dömpingellenes és kiegyenlítő vámok című jelentésben (21), amely azt vizsgálja, hogy az USDOC milyen módon határozta meg a szóban forgó támogatást, amelyre a „gumi” megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében történő nyújtásaként hivatkozik (22), megjegyezte, hogy az állítólagos támogatásokat „egy adott időszakra vonatkozóan kell elemezni, hogy végső soron megkapják a vizsgált termék támogatásának teljes összegét” (23), valamint hogy „a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 14. cikkének d) pontja semmilyen utalást nem tartalmaz az ellentételezés fogalmára, vagy „negatív előnyökre” vagy a vizsgálati időszak során átlagoltan egy adott árura vonatkozóan” (24). Az összehasonlítás az adott beszerzési ügyletben érintett egyedi referenciaértékkel rendelkező egyedi beszerzési ügyletek összehasonlítása. A Bizottság összehasonlította az ügyleteket annak megállapítása érdekében, hogy keletkezett-e gazdasági előny, és annak mekkora volt az összege. Az ügyletenként megállapított gazdasági előny összege a támogatás összege. Ezt az állítást ezért a Bizottság elutasította.

(176)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány azt is állította, hogy a Bizottságnak nem sikerült bizonyítania a gazdasági előny meglétét, mivel (1) nem logikus gazdasági előnyt találni exportkorlátozások formájában egy versenyképes pénzügyi piacon, és (2) a belföldi CPO-árak versenypiaci dinamikát követnek.

(177)

E tekintetben a Bizottság ismételten hangsúlyozni kívánja, hogy az ebben az esetben biztosított gazdasági előny a CPO-nak a megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében történő biztosítása formájában valósul meg. Ezért a Bizottság elutasította az indonéz kormány első érvelését.

(178)

Ami az indonéz kormány azon állítását illeti, hogy a belföldi CPO-árak versenyképes és torzítatlan piaci dinamikát követnek, a Bizottság az elvégzett elemzésre és különösen a (151) preambulumbekezdésre hivatkozik.

(179)

A Bizottság ezért fenntartotta azt a megállapítását, hogy ez a rendszer előnyös az exportáló gyártók számára.

(180)

Az indonéz kormány azt állította továbbá, hogy a Bizottság lényegében azért azonosította a helytelen referenciamutatót, mert az általa alkalmazott magában foglalta az exportilletéket, és az exportilletéket le kellene vonnia a referenciaértékből.

(181)

E tekintetben a Bizottság megállapította, hogy ellentmondás van ezen állítás és az indonéz kormánynak a 2019. március 14-i hiánypótlásra felszólító levélre adott válasza között. Válaszában az indonéz kormány azt állította, hogy: „Az indonéz kormány megerősíti, hogy az EU-ba irányuló kiviteli statisztika kizárólag az Indonéziában gyártott biodízelre vonatkozik. A kivitel bejelentett értéke FOB-paritású adó, és nem tartalmazza az exportadót/-illetéket”. A Bizottság ezenkívül megállapította, hogy az indonéz kormány nem nyújtott be további tényszerű bizonyítékot állításának alátámasztására. A (173) preambulumbekezdésben foglaltaknak megfelelően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a bejelentett FOB-exportárár ténylegesen az exportilleték hatásait foglalja magában.

(182)

A Wilmar azt állította, hogy a gazdasági előny kiszámításához használt referenciaérték túlzott volt, mivel egy „országon kívüli” referenciaértéket alkalmaztak. A legpontosabb és legmegfelelőbb referenciaérték meghatározásához azonban emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nem használt olyan „országon kívüli” referenciaértékeket, mint a Malajziában vagy Európában rendelkezésre álló referenciaértékek, például a rotterdami CIF-ár. Az indonéz exportárakat azért használták, mert azok indonéz (és ebben az értelemben belföldi) árak, valamint azért, mert az összehasonlítás céljából megbízható piaci alapot jelentenek. Ezért a Bizottság ezt az állítást elutasította.

(183)

A Bizottság ezért megerősítette a (172) preambulumbekezdésben foglalt következtetést.

(184)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány azt állította, hogy a Bizottságnak nem sikerült bizonyítania a program egyediségét. Az indonéz kormány szerint a támogatás akkor egyedi, ha csak egyetlen iparágra vonatkozik.

(185)

A Bizottság nem értett egyet ezzel az állítással. A Bizottság megjegyezte, hogy az USA–Upland Cotton vizsgálóbizottság kifejtette, hogy: „A támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 2. cikkének szövege szerint a támogatás akkor minősül „egyedinek”, ha az a támogatást nyújtó hatóság joghatósága alá tartozó valamely vállalatra vagy iparágra, illetve vállalatok vagy iparágak csoportjára jellemző (a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás szerint „egyes vállalatok”). (…)”. A vizsgálóbizottság kifejtette továbbá, hogy „[…] az „Egyediség” az iparágak egy csoportjára terjed ki, mivel az „egyes vállalatok” kifejezés a 2.1. cikk bevezető mondatában valamely vállalatként vagy iparágként, vagy vállalatok vagy iparágak csoportjaként kerül meghatározásra.” (25)

(186)

A Fellebbezési Testület a Egyesült Államok – Dömpingellenes és kiegyenlítő vámok (Kína) című jelentésben megvizsgálta az „egyes vállalkozások” jelentését a 2. cikkben: „Továbbá a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 2.1. cikkének a) pontja szerinti támogatás egyedinek minősül, ha a támogatást nyújtó hatóság vagy az e hatóság működését meghatározó törvény kifejezetten a meghatározott vállalatokra korlátozza a támogatáshoz való hozzáférést”. A 2.1. cikk bevezető mondata kimondja, hogy a „meghatározott vállalat” kifejezés alatt a „vállalat vagy iparág, illetve vállalatok vagy iparágak csoportja” értendő. Először is megjegyezzük, hogy a „meghatározott” szó definiálása úgy történik, hogy „[i]smert és meghatározott, de nem egyértelműen azonosítható: (egyes számban) egy bizonyos, (többes számban) néhány meghatározott, néhány konkrét”. A „csoport” szó általában véve a meghatározás szerint: „[…]emberek vagy dolgok együttese, akik/amelyek egységet vagy egészt alkotnak valamilyen kölcsönös vagy közös kapcsolat vagy cél alapján, vagy bizonyos fokú hasonlóság miatt közös osztályba sorolandók”. Az „egyes” és „csoport” szavakkal kapcsolatban pedig a „vállalat” a következőképpen határozható meg: „[egy] cég, egy társaság”, míg az „iparág” azt jelenti, hogy „a termelő munka bizonyos formája vagy ágazata; kereskedelem, gyártás”. Megjegyezzük, hogy az USA – Upland Cotton vizsgálóbizottság úgy ítélte meg, hogy „egy iparágra vagy az »iparágak csoportjára« általában az általuk előállított termékek típusa szerint hivatkoznak”; hogy „az »iparág« fogalma bizonyos termékek termelőire vonatkozik”; és hogy „az »iparág« e fogalmának terjedelme egy adott ügyben több tényezőtől függhet”. A fentiek alapján az „egyes vállalatok” kifejezés egyetlen vállalkozásra vagy iparágra, illetve olyan vállalkozástípusokra vagy iparágakra vonatkozik, amelyek ismertek és meghatározottak. Mindazonáltal egyetértünk Kínával, hogy ez a fogalom „helyenként némiképp meghatározhatatlan szintű” és az USA–Upland Cotton vizsgálóbizottságával, amely szerint annak meghatározása, hogy bizonyos számú vállalkozás vagy iparág „meghatározott vállalatot” alkot-e, csak eseti alapon dönthető el” (26).

(187)

A Bizottság ezért megjegyezte, hogy a WTO ítélkezési gyakorlata nem írja elő, hogy a támogatás egyetlen ágazatra (iparág) vonatkozzon, hanem inkább „olyan vállalkozások vagy iparágak csoportjára, amelyek ismertek és meghatározottak”. Ebben az esetben a Bizottság az ideiglenes rendelet (202) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy az intézkedéscsomag azért egyedi, mert a pálmaolaj-értékláncban tevékenykedő vállalkozások javát szolgálja. Ezért a Bizottság – a WTO ítélkezési gyakorlatával összhangban – arra a következtetésre jutott, hogy az intézkedéssorozat azért egyedi, mert „olyan vállalkozások vagy iparágak csoportjára utalnak, amelyek ismertek és meghatározottak”. Ezért a Bizottság elutasította az indonéz kormány érvelését.

(188)

Az ideiglenes rendelet (237) preambulumbekezdésében említettek szerint a Bizottság az exportáló gyártók számára az importált gépekre vonatkozó behozatali vám alóli mentességből eredő gazdasági előnyt a ki nem fizetett vámok teljes összegeként számította ki, az alapul szolgáló eszközök hasznos élettartama alapján a vizsgálati időszakhoz igazítva. Az exportáló gyártók azt állították, hogy az importált gépeket terhelő behozatali vámok alóli mentességként figyelembe vett előnyök kiszámításakor a Bizottságnak nem csupán az érintett termék árbevételét kellett volna felosztania, hanem az érintett vállalatok teljes forgalmát is. Az exportáló gyártók kifejtették, hogy ennek az az oka, hogy a vámmentesen behozott gépek jegyzéke nemcsak a biodízel előállításához használt gépeket foglalja magában, hanem más termékeket is.

(189)

E tekintetben a Bizottság már az exportáló gyártóknak szóló kérdőívben felkérte a vállalatokat, hogy nyújtsák be a gépek listáját, és adják meg azok használati célját. A Bizottság megjegyezte, hogy az ellenőrző látogatás előtt az exportáló gyártók egyike sem vetette fel az egyedi gépek esetleges kettős felhasználásának lehetőségét, amikor lehetséges lenne ellenőrizni az információkat. Mivel ezt az állítást nem lehetett ellenőrizni, úgy azt elutasították.

(190)

Ami a gépek vámszabad területekre történő behozatalát illeti, az ideiglenes rendelet kihirdetését követően a Bizottság észrevételeket kapott az Európai Biodízeltanácstól a Wilmar által e tekintetben folytatott részleges együttműködéssel kapcsolatban. Az Európai Biodízeltanács emlékeztetett arra, hogy a Wilmar nem fedte fel a vámszabad területre vonatkozó támogatási rendszer keretében kapott támogatások összegét. Az Európai Biodízeltanács továbbá megjegyezte, hogy a Wilmarra kivetett ideiglenes vám nem a legmagasabb vámtétel az e rendszer keretében kivetett ideiglenes vámok között.

(191)

E tekintetben az Európai Bizottság megerősítette, hogy a vámszabad területekre vonatkozó adatok tekintetében az együttműködés részleges hiánya miatt a Bizottság e tekintetben az alaprendelet 28. cikkével összhangban a rendelkezésre álló tényekre támaszkodott a Wilmar esetében.

(192)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a PT Ciliandra Perkasa állítása szerint a Bizottság tévedett, amikor elutasította azt az állítást, hogy a Bizottságnak nem csupán az érintett termék forgalma, hanem az érintett vállalatok teljes forgalma alapján kellett volna hozzárendelnie az átvett összegeket. A PT Ciliandra Perkasa szerint ennek az az oka, hogy a Bizottság el tudta volna dönteni a benyújtott jegyzékből, hogy az egyes gépet csak biodízelhez használják-e vagy az kettős felhasználású.

(193)

A Bizottság a (189) preambulumbekezdésben megjegyezte, hogy az ellenőrző látogatás előtt egyetlen exportáló gyártó, köztük a PT Ciliandra Perkasa sem utalt bizonyos gépek kettős felhasználási lehetőségére, amikor még lehetőség nyílt volna az információk ellenőrzésére. Mivel ezt az állítást nem lehetett ellenőrizni, a Bizottság az állítást elutasította.

(194)

Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően a Wilmar azt állította, hogy a Bizottság tévesen számította ki a támogatási összegeket, mivel azok a forgalom felosztásán alapulnak. A Wilmar szerint az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Bizottságnak az egyes programok helyett a támogatott termék egységenkénti támogatási összegét kellett volna kiszámítania.

(195)

A Bizottság megjegyezte, hogy a támogatás megítélése nem a gyártott, megtermelt, exportált vagy szállított termékek mennyisége szerint kerül meghatározásra. Ezért a teljes támogatási összeget felosztották a Wilmar csoport vállalatainak vonatkozó értékesítési forgalmára az alaprendelet 7. cikkének (2) bekezdésével összhangban, amely a következőképpen szól: „Amennyiben a támogatás megítélése nem a gyártott, megtermelt, exportált vagy szállított termékek mennyisége szerint kerül meghatározásra, a kiegyenlíthető támogatás összegének meghatározásában a teljes támogatási összeget a vizsgált támogatási időszak vonatkozásában az adott esetnek megfelelő módon a termelési, értékesítési vagy szállítási szinteken részarányosan osztják el.”

(196)

mivel e támogatások egyikét sem a gyártott, megtermelt, exportált vagy szállított mennyiségek alapján nyújtják, a vállalat vonatkozó értékesítési forgalma a legmegfelelőbb nevező. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a releváns forgalmat egy olyan érték alapján határozták meg, amely a lehető legpontosabban tükrözi a kedvezményezett vállalat által értékesített termékek eladási értékeit. A kiegyenlíthető támogatás összegének meghatározására irányuló bármilyen más javasolt módszer ellentétes lenne az alaprendelet (7. és 15. cikk) vonatkozó rendelkezéseivel, valamint azzal a közigazgatási gyakorlattal, amelyet a Bizottság szubvencióellenes eljárásaiban a kiegyenlíthető támogatások összegének odaítélésekor a megfelelő számláló/nevező meghatározása során követ. A Wilmar érvelését ezért elutasítják.

(197)

Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően az indonéz kormány észrevételeket tett arra vonatkozóan, hogy a pénzeszközöknek az OPPF rendszeren keresztül történő közvetlen átruházása és a CPO-nak a megfelelő ellenszolgáltatásnál alacsonyabb összeg fejében történő biztosítása révén milyen támogatásban részesült a biodízel-ágazat. Az indonéz kormány különösen azt az észrevételt tette, hogy az OPPF 2018 szeptemberében felfüggesztette a biodízel-exportőrök számára a pénzeszközök folyósítását, és hogy a CPO-t terhelő exportilleték 2018. december 4-étől nulla volt.

(198)

A Bizottság válaszul megjegyezte, hogy mindkét program hatályban marad, és azokat hivatalosan nem helyezték hatályon kívül. A működés módját tekintve az ebből származó előnyök az exportáló gyártók számára a jövőben is fennmaradnak. Az OPPF által teljesített kifizetések nem a program megszűnése miatt, hanem az ásványi dízel referenciaára és a biodízel referenciaára közötti különbség miatt álltak le. Emellett 2018 decemberében újraindultak a biodízelgyártók felé teljesítendő OPPF-kifizetések. Következésképpen a Bizottság úgy ítélte meg, hogy teljesültek a 15. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek, és elutasította ezt az állítást.

(199)

A fent leírt intézkedések tekintetében a végleges támogatási mértékek a vámfizetés nélkül, uniós határparitáson számított CIF-ár százalékában kifejezve a következők:

1. táblázat

Végleges támogatási mértékek

(200)

Az ideiglenes rendelet közzétételét követően az indonéz exportáló gyártó Wilmar arról kért információt, hogy a spanyol biodízelgyártó Masol, amely a minta részét képezi, az uniós gazdasági ágazat tagjának minősül-e, tekintettel arra, hogy az indonéz exportáló gyártó, a Musim Mas csoporthoz tartozik, és hogy a vállalat biodízelt vásárol és azt az Unióban gyártja.

(201)

A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Masol az uniós gazdasági ágazat fogalommeghatározása alá tartozik, mivel biodízelt állít elő az uniós üzemekben. Ezen túlmenően az alaprendelet 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint a Bizottság bevonhatja (de nem köteles így tenni) az ágazat meghatározásába az uniós gyártókat is, még akkor is, ha az érintett terméket is importálják. E tekintetben a Bizottság megállapította, hogy a Masol gazdaságilag az Unióra is összpontosít, mivel uniós termelése nagymértékben meghaladja az Indonéziából vagy más területekről származó biodízel beszerzését.

(202)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Wilmar ismét információt kért arra vonatkozóan, hogy a Masol vállalatot ki kell-e zárni az uniós gazdasági ágazat meghatározásából, mivel az a Musim Mas csoport indonéz exportáló gyártó 100 %-ban tulajdonolt leányvállalata.

(203)

A Bizottság megvizsgálta ezt a kérdést, de véleménye szerint a Masol mint a biodízel uniós gyártója az uniós gazdasági ágazat része maradt. E vállalat tulajdonjoga csak az egyik figyelembe vett tényező e tekintetben, és nem meghatározó a jelen ügy uniós gyártójaként fennálló helyzetét illetően, tekintve, hogy a vállalat számottevő részt képvisel az uniós termelésben.

(204)

Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően a Wilmar észrevételt tett az ideiglenes rendelet 3. táblázatában szereplő uniós termelés szintjével kapcsolatban is. Megjegyezte, hogy ha a termelés a 2015. évi fogyasztással megegyező százalékos arányban (33 %) nőtt volna a vizsgálati időszakban, akkor a vizsgálati időszakban a termelés meghaladta volna ugyanezen időszakban a fogyasztás mértékét.

(205)

A Bizottság megjegyezte, hogy ezt az összehasonlítást a kerekítés befolyásolja, mivel a pontos növekedés a figyelembe vett időszakban a fogyasztás 32,58 %-át tette ki. A termelés 2015-ben alacsonyabb volt az uniós felhasználásnál. Következésképpen, ha mindkét számadat azonos százalékkal emelkedik, matematikailag lehetetlen, hogy az eredetileg alacsonyabb érték (termelés) meghaladja az eredetileg magasabb értéket (fogyasztás), ha a két számadatot matematikai szempontból ugyanolyan arányban megfelelően növelik.

(206)

A Bizottság továbbá rámutatott, hogy tényszerűen pontos az ideiglenes rendelet (269) preambulumbekezdésében tett állítás, amely szerint az uniós gazdasági ágazat termelése nem tartott lépést a kereslettel. A Bizottság mindenesetre megjegyezte, hogy a teljes figyelembe vett időszak alatt az uniós gazdasági ágazat rendelkezett a termelésének növeléséhez és a fogyasztási szint növekedésének fedezéséhez szükséges szabad kapacitással, amelyet a biodízel támogatott behozatala miatt nem ért el.

(207)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Wilmar ugyanezt az észrevételt tette és megjegyezte, hogy az uniós termelés 2015-ben az uniós felhasználás közel 100 %-át tette ki, és ezért ha a Bizottság a termelésnek pontosan a fogyasztással összhangban történő növelését várja, akkor az uniós gazdasági ágazat valójában a teljes uniós felhasználást monopolizálni fogja.

(208)

Az ideiglenes rendelet (269) preambulumbekezdésében azonban egyszerűen az szerepel, hogy az uniós termelés nem tartott lépést az uniós kereslettel, és a különbséget a biodízel Unióba irányuló behozatala jelentette. Ez az állítás továbbra is tényszerűen helytálló. Tényszerűen helytelen az uniós gazdasági ágazat monopóliumáról beszélni. Az ideiglenes rendelet (264) preambulumbekezdésében foglaltak szerint az uniós gazdasági ágazat több mint 200 gyártóból áll, amelyek egymással versengenek az uniós piacon. Ezért ebben az esetben nem helyénvaló az uniós gazdasági ágazat részéről egy esetleges monopóliumról beszélni.

(209)

Az uniós gazdasági ágazatra és az uniós termelésre vonatkozó észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (264)–(269) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit a Bizottság megerősítette.

(210)

Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően az indonéz exportáló gyártó Wilmar megjegyezte, hogy az uniós fogyasztás elemzése során a Bizottság nem hivatkozott a második megújulóenergia-irányelvre (27), illetve a felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre (28), amely a közvetett földhasználat-változás szempontjából nagy kockázatot jelentő alapanyagok felhasználására hivatkozik.

(211)

A Bizottság megjegyezte, hogy ez a két dokumentum a jövőre vonatkozik, nem pedig a múltbeli fogyasztásra, és az uniós politika továbbra is ösztönzi a biodízel dízelmotorokban való felhasználását. Ezenfelül Wilmar azon állításának, hogy e törvények korlátozhatják a PME-fogyasztást, semmi köze sincs a teljes uniós biodízel-fogyasztáshoz.

(212)

Ezenkívül a Wilmar az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatásával kapcsolatos észrevételeiben megerősítette, hogy a PME-fogyasztás 2023 végéig a 2019-es szinten maradhat (29). Csak 2023. december 31-e után csökken majd a közvetett földhasználat-változás szempontjából nagy kockázatot jelentő alapanyagok felhasználása.

(213)

Ezenkívül a PME jelentős részét jelenleg az uniós gazdasági ágazat gyártja. Az Indonéziából származó import középtávon tovább növekedhet, azáltal, hogy helyettesíti az uniós gazdasági ágazat által jelenleg gyártott PME-t.

(214)

Az uniós felhasználásra vonatkozó észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (270)–(278) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit a Bizottság megerősítette.

(215)

Az Indonéziából származó behozatal volumene és piaci részesedése tekintetében az ideiglenes rendelet kihirdetését követően a Bizottság észrevételeket kapott az Indonéziából a figyelembe vett időszak során az indonéz exportőröktől, a Gunvortól (független biodízel-kereskedő) és az indonéz kormánytól származó behozatalok volumenére vonatkozóan.

(216)

Megjegyezték, hogy az Indonéziából származó behozatal elemzése hibás volt, mivel az nem terjedt ki a dömpingellenes vámok 2013. évi bevezetését megelőző 2010–2012 közötti időszakra.

(217)

A Bizottság tudomásul vette ezeket az észrevételeket, azonban az ideiglenes rendelet (279)–(282) preambulumbekezdése helyesen mutatta be az Indonéziából származó behozatali volument, és a Bizottság a (281) és (282) preambulumbekezdésben egyértelművé tette a hatályban lévő dömpingellenes vámok hatását.

(218)

A Bizottság azt is megjegyezte, hogy a figyelembe vett időszak 2015-ben kezdődik, ezért az Indonéziából származó behozatal volumenének elemzése nem térhet ki visszamenőleges hatállyal a 2010–2012-es időszakra, anélkül, hogy megsértené a vizsgálat során figyelembe vett időszakkal való összhangot. Az ebben az esetben figyelembe vett időszak alatt az ilyen vizsgálatokhoz szokásos időtartamot kell figyelembe venni. Mindenesetre a 2013-ban lezárt dömpingellenes vizsgálatban megállapított, Indonéziából származó behozatali volument tekintve megállapítható, hogy az Indonéziából származó, 2010–2011 közötti behozatali volumenek hasonlóak voltak a jelenlegi vizsgálati időszakban meglévő volumenekhez, valamint a közeljövőben várható volumenekhez, amennyiben nem vezetnek be intézkedéseket (30).

(219)

A Gunvor azt is megjegyezte, hogy csupán az Indonéziából származó behozatal figyelembevételével nem veszik számításba az Argentínából származó behozatal vizsgálati időszak alatti szintjét. Ezt az elemzést azonban az ideiglenes rendelet 6. szakaszában (Ok-okozati összefüggés) foglaltak szerint az ideiglenes rendelet (368)–(370) preambulumbekezdésében végezték el.

(220)

Az áralákínálás tekintetében a Bizottság az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően észrevételeket kapott az indonéz exportáló gyártóktól és az indonéz kormánytól, hogy az áralákínálás kiszámításához kiigazításokra vagy további pontosításokra van szükség.

(221)

Az ideiglenes rendelet három módszert határozott meg az Indonéziából származó biodízel-behozatal és az uniós piacon történő biodízel-értékesítés közötti alákínálás kiszámítására. A Bizottság tovább pontosítja az ebben az esetben alkalmazott három módszert annak megállapítására, hogy a mintában szereplő exportáló gyártókra vonatkozó adatok alapján fennáll-e jelentős alákínálás.

(222)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány észrevételeket tett az áralákínálás kiszámításához a Bizottság által használt három módszerre vonatkozóan, és elmondta, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az Európai Bíróság és a Kereskedelmi Világszervezet különböző jogi ítéleteit.

(223)

A Bizottság ezzel nem ért egyet. Az alábbiakban ismertetett három módszer részletesen elemzi az uniós áraknak az Indonéziából származó biodízel behozatala által okozott alákínálását, és mindhárom módszer megállapítja az áralákínálást.

(224)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását az indonéz kormány tett néhány általános észrevételt az áralákínálással kapcsolatban, amelyekkel itt foglalkozni kell.

(225)

Először is az indonéz kormány összehasonlította a PME-t és a repcemagolaj-metil-észtert (a továbbiakban: RME) és megállapította, hogy azok eltérő fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek (az egyik + 13C, a másik pedig -14C CFPP-vel rendelkezik), valamint áraik is eltérőek.

(226)

A Bizottság egyetért az indonéz kormánnyal, és emiatt a Bizottság nem hasonlította össze közvetlenül a PME és az RME értékesítéseit.

(227)

Másodszor az indonéz kormány idézi az ideiglenes rendelet (290) preambulumbekezdését, amely szerint „a PME-t általában nem tiszta formájukban használják, hanem általában összekeverik más biodízelekkel egy alacsonyabb CFPP-vel rendelkező keverék előállítása céljából”.

(228)

Egyértelművé vált, hogy az a tény, miszerint a PME-t általában más biodízelekkel keverik, nem jelenti azt, hogy a PME-t nem kevernék közvetlenül ásványi dízellel. A mintában szereplő uniós gyártók értékesítéseinek elemzéséből kiderült, hogy a tiszta PME-t jelentős mértékben értékesítik közvetlenül az ásványidízel-finomítóknak, ami közvetlen versenyben áll majd az Indonéziából származó tiszta PME behozatalával.

(229)

A biodízel egy homogén termék, amelyet elsősorban dízelmotorokban használnak üzemnyagként. A biodízelt különböző, nem fosszilis nyersanyagokból állítják elő. A nyersanyagtól függően vannak bizonyos különbségek a fizikai tulajdonságok terén, nevezetesen a CFPP-t illetően. A piac gyakran jellemzi a biodízelt egy bizonyos CFPP-vel FAMEX-ként (31), például FAME0 a 0 °C hőmérsékletű CFPP-vel rendelkező biodízel esetében vagy FAME5 az 5 °C hőmérsékletű CFPP-vel rendelkező biodízel esetében.

(230)

A legtöbb biodízelt, beleértve a PME-t is, vagy tisztán, vagy más típusú biodízellel elegyítve értékesítik. Ebben az összefüggésben a „keverék” kifejezés olyan keverékre utal, amely különböző típusú biodízelt tartalmaz, de ásványi dízelt nem. Ez nem tévesztendő össze az általában a benzinkutakon értékesített „keverékkel”, amely például az Unióban rendszerint legfeljebb 10 % biodízelt és legalább 90 % ásványi dízelt tartalmaz.

(231)

A biodízel iránti keresletet két fő tényező határozza meg: a dízelüzemanyag-fogyasztás és ezen üzemanyagban található biodízel tartalma. A biodízel ára e tényezők egyikére sem gyakorol észrevehető hatást, különösen azért, mert a biodízel ára korlátozott hatással van a benzinkutakon lévő dízelüzemanyag árára.

(232)

Ezért sok más terméktől eltérően a biodízel iránti kereslet az árak tekintetében rugalmatlan. Az alacsony árú biodízel általában nem eredményez megnövekedett fogyasztást a biodízelpiacon. A biodízelpiacon uralkodó árverseny tehát zéró összegű játék, amelynek során az egyik piaci szereplő által megszerzett mennyiséget ugyanazon a szinten más piaci szereplők veszítik el.

(233)

Ezért stabil kereslettel, a támogatott biodízel behozatali mennyiségének alacsony áron történő növelése hatással lesz a kereslet és a kínálat egyensúlyára, ami a teljes biodízelpiacon túlkínálathoz vezet. A biodízelpiac egészét jellemző túlkínálat esetén az olcsóbb opció – például a támogatott behozatal – rendelkezésre állása csökkenő árnyomást gyakorol majd a biodízelpiac egészére, ami hátrányosan érinti az összes biodízelgyártót, függetlenül a felhasznált nyersanyagoktól.

(234)

Az ideiglenes rendelet (292)–(295) preambulumbekezdésében foglalt első módszer összehasonlította az Indonéziából származó PME-behozatalt az Európai Unióban előállított PME értékesítésével. Az alákínálási különbözetek 6,0 % és 11,6 % között voltak.

(235)

A számítások egyértelművé tétele érdekében az észrevételeket benyújtó személyek kérésére a pontos összehasonlítás az alábbiakra terjedt ki: az Indonéziából származó PME + 13 hidegszűrhetőségi határhőmérsékleten (a továbbiakban: CFPP) és az uniós gazdasági ágazattól származó PME + 10 CFPP-n (32). A +10 CFPP-n értékesített PME-t nem keverték el úgy, hogy elérje az említett CFPP-t. A biodízelhez az 1 EUR/t-nál alacsonyabb költségű adalékanyagot adták hozzá, amely a termelési költségnek mindössze kb. 0,1 % -át teszi ki. A Bizottság úgy véli, hogy ezen adalékanyag tekintetében nincs szükség kiigazításra, mivel az nem lenne hatással a számításokra.

(236)

Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően a Wilmar megjegyezte, hogy az ideiglenes rendelet (287) preambulumbekezdésében a Bizottságnak részleteznie kell, hogy milyen módon vette figyelembe a „kétszeres beszámítás” sajátos német rendszerét.

(237)

A módszertan egyértelművé tétele érdekében Németország végrehajtotta az olajtársaságok által teljesítendő, üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó kötelező célkitűzéseket. Ennek eredményeként az alacsony CO2-kibocsátású tranzakciók árprémiummal járnak. A német piac értékesítési ügyleteit a termékkódban szereplő „2-es” mutató alkalmazásával azonosították, adott esetben (9 g/MJ-nál alacsonyabb kibocsátás), hogy a Bizottság összehasonlíthassa ezeket az ügyleteket a más tagállamokba irányuló olyan egyenértékű indonéz behozatallal, ahol kétszeres beszámítási rendszert alkalmaznak.

(238)

A Bizottság megjegyezte, hogy – amint azt az ideiglenes rendelet (288) preambulumbekezdése megállapítja – az Indonéziából származó megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvány nélküli behozatalt az uniós gazdasági ágazat megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal való értékesítésével hasonlították össze. Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően az exportáló gyártó Wilmar és az indonéz kormány azt állította, hogy a megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal nem rendelkező biodízel olcsóbb volt, mint a megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal, és kiigazítást kért.

(239)

A Bizottság megjegyezte, hogy ezek a felek nem vitatták, hogy ez a termék azonos volt a megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal értékesített PME-vel, és nem szolgáltatott bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy ez a termék nem áll közvetlen versenyben az uniós gazdasági ágazat által előállított PME-vel. A Bizottság ezért úgy ítélte meg, hogy az árkülönbség tekintetében nincs szükség kiigazításra, különösen azért, mert nem nyújtottak be olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná a vizsgálati időszak alatti árkülönbséget.

(240)

A Bizottság ezért továbbra is úgy vélte, hogy ez a módszer pontosan mutatja az Indonéziából importált biodízel típusa által okozott alákínálást. Mindenesetre a megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal nem rendelkező termékekre megállapított alákínálási különbözet jelentősen meghaladja a Wilmar által jelzett árkülönbséget. Ezért, még ha a Wilmar által igényelt kiigazítást a Bizottság jóvá is hagyta volna, az ilyen kiigazítás hatása mérsékelt lenne, és az Indonéziából származó behozatal tekintetében továbbra is jelentős alákínálás lett volna.

(241)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány és a Wilmar egyaránt olyan kiigazítást kért, amely figyelembe veszi a CFPP10 és a CFPP13 biodízel közötti árkülönbséget.

(242)

A Bizottság nem talált ilyen árkülönbséget, és az indonéz kormány, illetve a Wilmar sem szolgáltatott bizonyítékot az árkülönbözetre vonatkozóan. A Bizottság megállapította, hogy a biodízelt tiszta RME-ként, FAME0-ként és tiszta PME-ként jegyzik a piacokon. A tiszta PME-re vonatkozó jegyzések nem utalnak a termék tényleges CFPP értékére, hanem csak a PME-re, ami alátámasztja a Bizottság azon érvelését, miszerint az összes PME-t a CFPP-től függetlenül hasonló áron értékesítik. A felvetést ezért a Bizottság elutasította.

(243)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Bizottságot ismét felkérte a Wilmar és az indonéz kormány, hogy árkiigazítást végezzen, amely során összehasonlítja a megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal nem rendelkező PME-behozatalt a megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal rendelkező uniós PME-gyártással.

(244)

A Bizottság megismételte azt az álláspontját, hogy nincs szükség ilyen kiigazításra, és elutasította a kérelmet. A vizsgálati időszak alatt nagy mennyiségű PME-t importáltak Indonéziából az Unióba a megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal nélkül, és ez a PME csak abban az esetben használható ásványi dízellel való keverés céljára, ha rendelkezik megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal. A Wilmar nem nyújtott be olyan bizonyítékot, amely azt mutatná, hogy a megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvány nélkül behozott PME nem állt versenyben a megújulóenergia-irányelv szerinti tanúsítvánnyal rendelkező uniós PME-gyártással.

(245)

Az ideiglenes rendelet (296)–(297) preambulumbekezdésében ismertetett második módszer kibővítette az Indonéziából származó behozatallal összehasonlított, az Unióban előállított biodízel mennyiségét azáltal, hogy a mintában szereplő uniós gyártók által a FAME0 biodízel-értékesítést is felvette az összehasonlításba.

(246)

A FAME0 uniós értékesítésének az Indonéziából származó PME országos behozatalával való összehasonlítása érdekében a FAME0 uniós értékesítésének árát kiigazították, és ennek eredményeként a PME uniós értékesítésének árszintjére csökkentették, hogy figyelembe vegyék a fizikai tulajdonságok közötti különbségek piaci értékét.

(247)

A számítások egyértelművé tétele érdekében a fenti észrevételeket tevők kérésére a fenti árcsökkentés mértéke 100–130 EUR/tonna volt. Emellett a számítás egyértelművé tétele érdekében az ezen összehasonlítás tárgyát képező uniós gazdasági ágazat összes értékesítésének 55 %-a tartalmazza a PME-t és a FAME0-át is (33).

(248)

Az e módszer szerint megállapított országos alákínálási különbözet 7,4 %-ot tett ki.

(249)

A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez a számítás észszerű becslést ad az indonéz behozatal FAME0 árára gyakorolt hatására vonatkozóan.

(250)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az exportáló gyártó Wilmar vitatta ezt az összehasonlítást, idézve a WTO-nak az Európai Unió – Az Indonéziából származó biodízelre vonatkozó dömpingellenes intézkedések (34) – című vitarendezési ügyben tett megállapításait, amikor is a Bizottság hasonló kiigazítást tett. A vizsgálóbizottság a 7.157. pontban a következőket mondta:

„Annak ellenére, hogy az Indonéziából származó PME és a kevert CFPP 0 biodízel egyaránt versenyezhet az olyan társaságoknak történő értékesítésekért, amelyek ásványi dízellel keverik a biodízelt, ez a pont azonban nem foglalkozik azzal a ténnyel, hogy az uniós hatóságok nem tudták megmagyarázni, hogy a PME és a kevert CFPP-0 biodízel értékesítése közötti összehasonlításra megfelelő összehasonlítási szinten került-e sor, tekintettel arra, hogy a PME keverékek részét képezi, beleértve a CFPP 0 biodízelt is.”

(251)

A Bizottság megjegyzi, hogy az uniós piac az Indonéziából származó behozatalra vonatkozó eredeti vizsgálat óta megváltozott. A vizsgálóbizottság megjegyezte, hogy akkoriban „a PME-t csak keverékben lehetett alkalmazni, és az valójában az uniós piacon a végfelhasználóknak értékesített különböző keverékek összetevője” (35).

(252)

Az eredeti, Indonézia ellen folytatott vizsgálatban a Bizottság megállapította, hogy az uniós gazdasági ágazat nem tudott PME-t importált pálmaolajból előállítani, mivel a PME ára valójában alacsonyabb, mint a pálmaolajé. Az uniós gazdasági ágazat ezért tiszta PME-t vásárolt Indonéziától, és a viszonteladás előtt bekeverte saját maga által előállított más biodízelekkel (36).

(253)

A jelenlegi vizsgálatban azonban a Bizottság megállapította, hogy az Unióban gyártott PME-t közvetlenül az olajtársaságoknak adták el, így a piac dinamikája e tekintetben megváltozott.

(254)

A Bizottság nem vitatja, hogy a PME-t más biodízelekkel való keverés céljából importálják az Unióba, hogy előállítsák például a FAME0-át. A PME-import mennyiségét azonban e behozatalok ára, valamint fizikai tulajdonságai határozzák meg, ezért az importált PME ára árnyomást gyakorol a keverékekre is. A PME az egyik legolcsóbb olyan biodízeltípus, amely az egész év során felhasználható az olyan keverékekben, mint a FAME0 és a FAME+5, amelyek az uniós piac jelentős részében felhasználhatók. A PME-behozatal így közvetlenül versenghet az EU-ban előállított más biodízeltípusokkal, amelyeket egyébként ugyanazon keverési eredmény elérése érdekében nagyobb mennyiségben kevernének össze.

(255)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány elutasította ezt a számítási módszert, azzal érvelve, hogy a módszer csak az uniós piac egy szegmensét érintette, és nem terjedt ki az uniós gazdasági ágazat által értékesített valamennyi terméktípusra. A Bizottság nem értett egyet, mivel az indonéz kormány által kért számítás, amely az uniós gazdasági ágazat által értékesített összes terméktípust lefedné, a 3. módszerként kerül részletes meghatározásra.

(256)

Az ideiglenes rendelet (298)–(299) preambulumbekezdésében foglalt harmadik módszer összehasonlította az Indonéziából származó biodízel teljes országra kiterjedő, a mintában szereplő uniós gyártók által értékesített biodízel teljes mennyiségét. Az e módszer szerint megállapított országos alákínálási különbözet 17,1 %-ot tett ki (37).

(257)

A Bizottság véleménye szerint ez a számítás, amely az érintett termék Indonéziából származó országos behozatalát a hasonló terméknek a mintában szereplő uniós gyártók által az uniós piacon történő értékesítésével hasonlítja össze, azt mutatja, hogy még az összes terméktípus összehasonlításakor is jelentős alákínálás történt Indonézia esetében. Ezt a rendelkezésre álló és az ideiglenes rendelet (284) preambulumbekezdésében említett adatok is megerősítik.

(258)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Wilmar a 2. és a 3. módszer tekintetében közzétett értékesítési volumenek és a 2. módszer alá tartozó uniós gazdasági ágazat összes értékesítésének 55 %-os aránya közötti ellentmondásra hivatkozott.

(259)

A Bizottság az érdekelt felek végső tájékoztatása során megjegyzi ezt a különbséget, mivel a 2. módszer végeredménye nem a 3. módszer végeredményének 55 %-át teszi ki, ahogyan az az ideiglenes rendelet (296) preambulumbekezdésében szerepel.

(260)

A Bizottság egyértelművé tette, hogy ennek oka a három módszer közötti alákínálás kiszámításához használt különböző források, amelyeket az ideiglenes rendelet (292)–(299) preambulumbekezdése határozott meg.

(261)

Az 1. módszer az indonéz exportáló gyártók tranzakciónkénti értékesítési jegyzékét használta fel az egyes termékkódokhoz tartozó tonnánkénti egységár kiszámításához, majd a mintában szereplő uniós gyártók ügyletenkénti értékesítési jegyzékei alapján összehasonlította ezt a tonnánkénti egységárat.

(262)

Az indonéz exportáló gyártók esetében a 2. módszer ugyanazokat a tranzakciókat vette figyelembe, mint az 1. módszer, és ezután hozzáadta a mintában szereplő uniós gyártók jegyzékéből származó FAME0-értékesítéseket.

(263)

A 3. módszert azonban úgy számították ki, hogy az indonéz exportáló gyártók esetében összehasonlították az 1. módszer tranzakciónkénti felsorolását a mintában szereplő uniós gazdasági ágazat egységárához, ahogy azt a kérdőívre adott válaszaikban jelentették, nem pedig a tranzakciók jegyzékében. Ennek az volt a célja, hogy a 3. módszer esetében a teljes lefedettség ne foglalja magában a beszerzett, majd az uniós gyártók által újból értékesített mennyiséget.

(264)

Ezért az 1. és a 2. módszer végeredménye nem hasonlítható össze közvetlenül a 3. módszer végeredményével, mivel a források eltérőek.

(265)

Egyik érdekelt fél sem javasolt másik módszert az Indonéziából származó behozatal és az uniós gazdasági ágazat értékesítése közötti alákínálás kiszámítására, és egyetlen érdekelt fél sem javasolt olyan számításokat, amelyek nem mutattak volna alákínálást a vizsgálati időszakban.

(266)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Wilmar kijelentette, hogy „az áralákínálás kiszámításának egyetlen helyes módja az, ha összehasonlítjuk a terméktípusokat, kiigazítva a fizikai jellemzőkben mutatkozó különbségeket, amelyek befolyásolják az árakat..., miközben foglalkoznak a WTO vizsgálóbizottsága által megállapított ár-összehasonlíthatóság összetettségével.”

(267)

A Bizottság tudomásul vette a Wilmar javaslatát, miszerint az áralákínálás kiszámításához fel kell használni az uniós gazdasági ágazat fent említett összes értékesítését. Tekintettel azonban arra, hogy nem tettek semmilyen javaslatot vagy becslést a fizikai jellemzőkben mutatkozó különbségek miatti kiigazítások összegére vonatkozóan, vagy bármely javaslatot arra vonatkozóan, hogy miként kell kezelni az árak összehasonlíthatóságának bonyolult kérdését, amint azt a WTO vizsgálóbizottsági határozata megállapította, e javaslattal kapcsolatban nem volt lehetőség további intézkedésre.

(268)

A Bizottság számos árösszehasonlítást végzett annak érdekében, hogy képet kapjon a terméktípusok összes lehetséges konfigurációjáról, és a lehetséges mértékig biztosítja a teljes összehasonlíthatóságot. A Bizottság azt is kifejtette, hogy a vizsgálati időszak alatt a piaci helyzet eltért a WTO vizsgálóbizottsága által vizsgált helyzettől (az uniós gyártók jelenleg közvetlenül értékesítenek PME-t). A Bizottság megvizsgálta az Indonéziából származó PME-behozatal és az uniós értékesítések közötti kölcsönhatást és versenyhelyzetet is, és arra a következtetésre jutott, hogy a PME, amely a legolcsóbb biodízeltípusok közé tartozik, képes árnyomást gyakorolni az uniós értékesítésekre.

(269)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány ezt a számítást az indonéz CFPP 13 hőmérsékletű PME és az Unió által gyártott FAME0 és a -14 hőmérsékletű RME összehasonlítása alapján határozta meg, és kijelentette, hogy a fizikai jellemzőkre (azaz a CFPP-re) vonatkozó kiigazítás nélkül az összehasonlítás alapvetően értelmetlenné válik.

(270)

A Bizottság megjegyezte, hogy ez a számítás az indonéz CFPP13 hőmérsékletű PME az uniós gazdasági ágazat saját termelésének valamennyi uniós értékesítésével való összehasonlításán alapul, ami magában foglalja a PME-t is. A lehetséges kiigazításokat illetően nem nyújtottak be megalapozott és számszerűsített igényt a kiigazításra vonatkozóan.

(271)

A fentiek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az Indonéziából származó behozatal a vizsgálati időszak alatt mindhárom vizsgált módszer szerint jelentősen alákínált az uniós gazdasági ágazat értékesítésének.

(272)

Az exportáló gyártó Wilmar jelezte, hogy a Bizottság által a behozatalt követő költségekre alkalmazott, az előző dömpingellenes vizsgálatban megállapított kiigazítás szintje (8,50 EUR/tonna) túl alacsony volt, és olyan dokumentációt nyújtott be, amely a 14,50 EUR/tonna kiigazított adatot hivatott támogatni.

(273)

A benyújtott adatok egy olyan szállítmányra vonatkoznak, amely a vizsgálati időszakot követően érkezett, és a költségek nagy része a behozatalt követően a raktározáshoz kapcsolódott, amely nem lehet része a behozatali költségeknek. A Bizottság ezt nem tekintette megbízhatóbb alapnak, mint a korábban egy független importőrtől származó számadat, és ezért nem fogadta el a kiigazítást.

(274)

A Gunvor biodízel-kereskedő azt a kérdést tette fel, hogy adatait felhasználták-e az alákínálásra vonatkozó számításokban használt behozatali költségek meghatározásához. A Gunvor által a kérdőívre adott válaszokban benyújtott költségek együttes számadatot tartalmaztak (az áralákínálás kiszámításához használt) behozatali költségekre és (a behozatal és a viszonteladás között felmerült és az áralákínálás kiszámításakor nem figyelembe vett) behozatal utáni költségekre.

(275)

A helyszíni vizsgálat során a Gunvor különböző alapokat felhasználva felülvizsgált számadatokat nyújtott be, míg a Gunvor által megadott végleges számadatok becsléseken alapultak, és nem voltak ellenőrizhetőek. Ennek eredményeként a Bizottság úgy határozott, hogy az 1194/2013/EU rendelettel kivetett dömpingellenes vámokat eredményező vizsgálat során alkalmazott importköltségeket alkalmazza, amelyeket az Argentínából származó behozatallal szembeni korábbi vizsgálatban is alkalmaztak (38). A Bizottság ezeket a költségeket megbízhatóbbnak ítélte meg, mint a Gunvor által szolgáltatott adatokat.

(276)

mivel az euróövezetben 2012 óta nagyon alacsony volt az infláció (2012 és 2018 között összesen körülbelül 6 % volt ez az arány), a Bizottság úgy ítélte meg, hogy helyénvaló ezeket a behozatali költségeket az infláció kiigazítása nélkül alkalmazni. Mindenesetre az ilyen értelmű kiigazítás nem lenne hatással a végleges áralákínálási különbözetre.

(277)

Az uniós felhasználásra vonatkozó észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (279)–(301) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit a Bizottság megerősítette.

(278)

Észrevétel hiányában a Bizottság megerősítette az ideiglenes rendelet (302)–(308) preambulumbekezdését.

(279)

Az érdekelt felek tájékoztatását követően az indonéz kormány és a Wilmar az uniós gazdasági ágazat termelési kapacitásáról a figyelembe vett időszak alatti növekvő termelés és kapacitás figyelembevételével tett észrevételt, de nem vitatta a mutatók szintjét vagy tendenciáját. Azzal érveltek, hogy ezek a növekedések azt mutatták, hogy az indonéz biodízel nem okozott kárt az uniós gazdasági ágazatnak.

(280)

Ezekkel az érvekkel az ideiglenes rendelet 6. szakaszának (Ok-okozati összefüggés) (368)–(370) preambulumbekezdése foglalkozik.

(281)

A Bizottság a termékkörre vonatkozó egyéb észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (309)–(313) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit megerősítette.

(282)

Az érdekelt felek tájékoztatását követően az indonéz kormány megállapította, hogy az uniós gazdasági ágazat 2015. évi piaci részesedése annak tudható be, hogy az ágazat „szinte teljes monopolhelyzetben volt, amelyben nincs szabad verseny”.

(283)

A Bizottság megjegyezte, hogy mivel az uniós gazdasági ágazat több mint 100 egymással versenyben lévő vállalatból áll, ez nem tekinthető monopóliumnak. A vizsgálat során nem állt rendelkezésre olyan bizonyíték, amely az uniós gazdasági ágazat monopolhelyzeti viselkedésére utalt volna.

(284)

Az exportőr Wilmar és az indonéz kormány egyaránt azt állította, hogy helytelen volt az ideiglenes rendelet (317) preambulumbekezdése, mivel nem vette figyelembe az Argentínából az EU-ba irányuló, ugyanakkor zajló biodízel-behozatalt.

(285)

Ezeket a behozatalokat az ideiglenes rendelet 6. szakaszának (Ok-okozati összefüggés) (368)–(370) preambulumbekezdése tárgyalja.

(286)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Wilmar azt állította, hogy az uniós gazdasági ágazat piaci részesedésének 2015 utáni csökkenése nem volt „olyan mértékű kármutató, hogy az uniós gazdasági ágazat virtuális monopolhelyzetben lett volna” az uniós piacon. A Wilmar továbbá utalt az eredeti vizsgálat eredményeként kivetett dömpingellenes vámok által teremtett különleges helyzetre is.

(287)

A vizsgálat hatálya a figyelembe vett időszakra korlátozódik, amelyet az eljárás megindításáról szóló értesítés határoz meg. A dömpingellenes vámok megszüntetésének hatását az ideiglenes rendelet (317) preambulumbekezdése is elismeri. Mindezek miatt a Bizottság ezt a felvetést elutasította.

(288)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az indonéz kormány ismételten kijelentette, hogy a Bizottság nem adott választ az argentin biodízel-behozatalnak az uniós gazdasági ágazat teljesítményére gyakorolt kedvezőtlen hatására vonatkozó érveire.

(289)

E tekintetben a Bizottság hivatkozott az ideiglenes rendelet 6.2.1. szakaszára és az e rendelet 6.2.1. szakaszára, amely az argentin behozatalnak az uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatását tárgyalta.

(290)

A Bizottság az értékesítési volumenre és a piaci részesedésre vonatkozó egyéb észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (314)–(317) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit megerősítette.

(291)

Az érdekelt felek tájékoztatását követően a Wilmar exportáló gyártó megjegyezte, hogy az uniós gazdasági ágazat teljesítményét 2015-től a „virtuális monopolhelyzete” fényében kell vizsgálni. A (283) preambulumbekezdésben foglaltak szerint nem szolgáltattak olyan bizonyítékot, amely monopolhelyzetre utalt volna.

(292)

Észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (318) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit a Bizottság megerősítette.

(293)

Az indonéz kormány észrevételeket tett az ideiglenes rendelet 10. táblázatában szereplő növekvő tendenciákkal kapcsolatban, de nem vitatta magukat a szinteket vagy tendenciákat. Az indonéz kormány állítása szerint ezek a növekvő tendenciák nem mutatják az uniós gazdasági ágazatot ért jelentős kár jeleit.

(294)

mivel az eset a kár bekövetkezésének lehetőségén alapul, ezeket az észrevételeket a Bizottság elutasította.

(295)

A Bizottság a termékkörre vonatkozó egyéb észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (319)–(320) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit megerősítette.

(296)

A tájékoztatást követő észrevételeikben az exportáló gyártó Wilmar megjegyezte, hogy a Bizottság e szakaszban nem értékelte a támogatott argentin biodízel-behozatal hatását. A Bizottság ismételten megjegyezte, hogy az argentin behozatal elemzését az ideiglenes rendelet (368)–(370) preambulumbekezdésében, az Ok-okozati összefüggés szakaszban már kifejtette.

(297)

Egyéb észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (321) és (324) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit a Bizottság megerősítette.

(298)

Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően az indonéz kormány hivatkozott az értékesítési egységárak és a termelési egységköltség alakulására, és megjegyezte, hogy mindkét mutató közel 10 %-kal nőtt a figyelembe vett időszak alatt. Az indonéz kormány és az exportáló gyártó, a Wilmar megállapította a termelési költség és az értékesítési ár közötti kapcsolatot, amelyet a Bizottság nem vitat.

(299)

Az exportáló gyártó Wilmar megjegyezte, hogy a Bizottság az ideiglenes rendelet (328) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy a biodízel egy árucikk, és hogy a 10 %-os áralákínálás jelentős lefelé irányuló nyomást gyakorolna az árakra. A Wilmar nem ért egyet és azt állítja, hogy ez ellentétes a Bizottság saját állításával, miszerint a PME használatát a CFPP-szintje miatt korlátozzák.

(300)

A Bizottság nem talált ellentmondást a két állítás között. A Wilmar nem mondja ki, hogy a PME használatára vonatkozó határértéket elérték-e a vizsgálati időszakban. Még ha elérték is ezt az állítólagos határértéket, az a tény, hogy a PME-t önmaga is használhatja, vagy egy keverék formájában, hogy csökkentsék az ilyen keverék árát, szükségszerűen hatással van az árakra. A Bizottság említést tett az ideiglenes rendelet (290) preambulumbekezdésében e keverék hatásáról.

(301)

A Wilmar megjegyezte továbbá, hogy a Bizottság helytelenül látta, hogy kapcsolat áll fenn az ideiglenes rendelet (329) preambulumbekezdésében foglalt PME- behozatalok által okozott árnyomás és az uniós gazdasági ágazat jövedelmezősége között, és ezzel az állítással kapcsolatban az uniós gazdasági ágazat 2012–2013. közötti és 2017. szeptemberi helyzetére hivatkozott.

(302)

E tekintetben a Bizottság megjegyezte, hogy az ideiglenes rendelet (329) preambulumbekezdésében szereplő következtetésre a figyelembe vett időszak adataira tekintettel jutottak, amelyet a vizsgálat kezdetén a külső tényezők figyelembevétele nélkül határoztak meg. A Wilmar nem vitatja a termelési költségek növekedése és a nem kielégítő haszonkulcs között a vizsgált behozatalok árnyomása miatt kialakult korrelációt. Ezért a Bizottság ezt az érvet elutasította.

(303)

Emellett a Wilmar azt is jelezte, hogy a mintában szereplő különböző uniós gyártók jövedelmezősége, pénzforgalma és beruházásainak megtérülése jelentős eltéréseket mutat, ami hangsúlyozza, hogy az indonéz biodízelgyártók által az árra gyakorolt nyomástól eltérő tényezők befolyásolják az uniós gyártó nyereségét és pénzügyi helyzetét.

(304)

A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a mintában szereplő gyártók mind egyéni tendenciákat mutatnak, de az egyes rendellenességek hatása a minta egészének alapján tett megállapítások révén csökken. Ezért a Bizottság ezt az érvet elutasította.

(305)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Wilmar megerősítette a fenti érveit, és nem szolgált új bizonyítékokkal állításaik alátámasztására. A Bizottság ezért azokat ismét elutasította.

(306)

Egyéb észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (325)–(329) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit a Bizottság megerősítette.

(307)

Egyéb észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (330) és (331) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit a Bizottság megerősítette.

(308)

Az érdekelt felek ideiglenes tájékoztatását követően az indonéz kormány a mintában szereplő uniós gyártók készleteinek tendenciájára hivatkozott, de nem vitatta a Bizottság az ideiglenes rendelet (333) preambulumbekezdésében foglalt megállapítását.

(309)

Egyéb észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (332) és (333) preambulumbekezdésében foglalt következtetéseit a Bizottság megerősítette.

(310)

Az ideiglenes intézkedések bevezetését követően az indonéz kormány megállapította, hogy az uniós gazdasági ágazat a figyelembe vett időszakban nyereséges volt, és ezáltal a beruházások megtérültek. Az indonéz kormány észrevételeket tett az uniós gazdasági ágazat jövedelmezőségének az Indonéziából származó behozatalok volumenével szembeni tendenciájával kapcsolatban, és azt állította, hogy a 2015. évi negatív jövedelmezőséget nem lehetett az indonéz biodízel-behozatalnak tulajdonítani, mivel az az említett évben elhanyagolható volt.

(311)

Ezzel a ponttal az ideiglenes rendelet 6. szakaszában (Ok-okozati összefüggés) a (361)–(365) preambulumbekezdés foglalkozott. A 2015. évi enyhén negatív jövedelmezőség tulajdonképpen nem az ideiglenes rendeletben foglalt indonéz biodízel-behozatalra vezethető vissza.

(312)

Az exportáló gyártó Wilmar megjegyezte, hogy megalapozatlan az ideiglenes rendelet (329) preambulumbekezdésében foglalt állítás (nevezetesen, hogy az uniós gazdasági ágazat nem tudta javítani a támogatott behozatal miatti árnyomásból eredő, nem kielégítő haszonkulcsot).

(313)

A Wilmar megjegyezte, hogy az uniós gazdasági ágazat pénzügyi helyzete nem volt megfelelő, amikor az uniós biodízel-ágazat számára 2012–2013-tól legalább 2017 szeptemberéig védelmet jelentett a biodízelvámok megsemmisítése, és ezért pénzügyi helyzetük javulásának elmaradása csak az ágazaton belül fennálló hiányosságokkal magyarázható.

(314)

A Bizottság megjegyezte, hogy az Indonéziából származó biodízel támogatott behozatalának a meglévő dömpingellenes vámok 2018. márciusi megsemmisítését követő hirtelen növekedése miatt az uniós gazdasági ágazat nem tudta javítani a nem kielégítő haszonkulcsot, amely lényegesen alacsonyabb volt a növekvő piacon elérendő nyereségcélnál. Ez tehát megerősíti a Bizottság ideiglenes megállapítását.

(315)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően az exportáló gyártó Wilmar megismételte az ideiglenes szakaszban tett észrevételeit, a fentieknek megfelelően. Ezenkívül a Wilmar azt állította, hogy a figyelembe vett időszak elején az uniós gazdasági ágazat „virtuális monopolhelyzete” miatt az alacsony nyereség nem hozható összefüggésbe a behozatallal.

(316)

Ez az érv megalapozatlan, mivel az uniós gazdasági ágazat több mint 200, egymással versenyben álló vállalatból állt az uniós biodízelpiacon, és nincs bizonyíték arra, hogy bármiféle összejátszás történt volna az uniós gyártók között.

(317)

A jövedelmezőséggel, pénzforgalommal, beruházásokkal, a beruházások megtérülésével és a tőkebevonási képességgel kapcsolatos egyéb észrevételek hiányában az ideiglenes rendelet (334)–(340) preambulumbekezdésében foglalt következtetését a Bizottság megerősítette.

(318)

Az ideiglenes intézkedések bevezetését követően az indonéz kormány arra a következtetésre jutott, hogy az ideiglenes rendelet mutatói alapján az uniós gazdasági ágazat „stabil helyzetben” volt.

(319)

A Bizottság nem értett egyet azzal, hogy egy olyan gazdasági ágazat, amelynek jövedelmezősége a forgalom 1 %-a alatt marad, és amely a piaci részesedés közel 15 százalékpontos csökkenését eredményezi, nem képes kihasználni a 33 %-os piaci növekedést.

(320)

Egyéb észrevételek hiányában a Bizottság megerősítette az ideiglenes rendelet (341)–(346) preambulumbekezdésében foglalt, kárra vonatkozó következtetéseit.

(321)

Annak érdekében, hogy tovább lehessen vizsgálni az uniós gazdasági ágazat helyzetét a kárral való fenyegetés megállapításával összefüggésben, a Bizottság további kérdéseket küldött a mintában szereplő uniós gyártóknak a 2018. október és 2019. június közötti időszakra (a továbbiakban: a vizsgálati időszak utáni időszak) vonatkozó adatok tekintetében. A lent megadott vizsgálati időszak utáni időszakra vonatkozó adatokat – például a mikrogazdasági mutatóikat – a mintában szereplő három uniós gyártóra jellemző adatok súlyozott átlagaként adták meg.

(322)

A vizsgálati időszak utáni időszak egyes makrogazdasági mutatói, mint a kapacitás, a kapacitáskihasználás, a termelés és az értékesítés tekintetében az információt csak a mintában szereplő uniós gyártókat érintően lehetett elemezni a vizsgálat időbeli korlátai miatt. A vizsgálati időszakra vonatkozó számadatok ezért közvetlenül nem hasonlíthatók össze a vizsgálati időszak utáni időszak adataival. Az is igaz, hogy a Bizottság a vizsgálati időszak 12 hónapját a vizsgálati időszak utáni 9 hónappal hasonlítja össze, de a vizsgálat e szakaszában még nem áll rendelkezésre a vizsgálati időszak utáni adatok 12 hónapja.

(323)

Ezek a számok mindazonáltal lehetővé teszik annak elemzését, hogy hogyan alakult a mintában szereplő uniós gyártók helyzete a vizsgálati időszakot követően. Az adatokat éves szinten indexálják egymáshoz.

(324)

Az érdekelt felek végső tájékoztatását követően a Wilmar ismét felkérte a Bizottságot, hogy gyűjtse össze a (2018. október és 2019. szeptember közötti) vizsgálati időszak utáni 12 hónapra vonatkozó adatokat, és mindezt az összes uniós gyártó vonatkozásában. Ezeket a további információkat azonban a rendelkezésre álló idő alatt nem lehetett összegyűjteni. Következésképpen ezt a kérelmet a Bizottság elutasította.

(325)

A mintában szereplő uniós gyártók termelése, értékesítése, egységköltsége és értékesítési egységárai a következőképpen alakultak:

2. táblázat

Az uniós gazdasági ágazat a vizsgálati időszak alatt és azt követően

(326)

A vizsgálati időszakot követő időszak termelési adatai kis mértékű csökkenést mutattak a vizsgálati időszakban, míg az uniós piacon történő értékesítés viszonylag állandó maradt.

(327)

A mintában szereplő vállalatok termelési egységköltsége a vizsgálati időszakot követően enyhén csökkent, míg az értékesítési egységár stabil maradt.

(328)

A mintában szereplő vállalatok nyereségét a vizsgálati időszakot követő kérdőívekből származó adatok felhasználásával számították ki, így a mintában szereplő vállalatok átlagos nyeresége 3,8 % volt a vizsgálati időszakot követő kilenc hónapban. A mintában szereplő vállalatok havi költség- és áradatokat nyújtottak be, amelyeket a Bizottság átlagosan negyedévente összesített, és az alábbi 3. táblázat alatt tüntetett fel.

(329)

Ugyanakkor a nyereség negyedéves bontásban történő elemzése során a tendencia az alábbiak szerint alakul:

3. táblázat

A vizsgálati időszak alatti nyereség

(330)

A 2. és 3. táblázat ezért azt mutatja, hogy a Bizottság a vizsgálati időszakot követő időszak a vizsgálati időszakhoz képest viszonylag csekély mértékű változást mutatott, eltekintve a mintavételben szereplő gyártók nyereségszintjétől, amely a vizsgálati időszak tekintetében 0,8 %-ról a vizsgálati időszak utáni 3,8 %-ra nőtt. A vizsgálati időszak utáni nyereség növekedése 2018 negyedik negyedévére vezethető vissza.

(331)

2018–19 telén a nagyobb nyereség kivételes volt. A nagyobb nyereséget egy mintában szereplő vállalat rögzítette, amely képes volt kihasználni a régió bizonytalan közlekedési helyzetéből fakadó lehetőséget. Az említett helyzet által okozott átmeneti ellátáshiány lehetővé tette a vállalat számára, hogy ebben az időszakban növelje árait és így a nyereségét is, ami hatást gyakorolt 2018 negyedik negyedévére és 2019 első negyedévére (40).

(332)

A mintában szereplő többi vállalat nyeresége azonban jelentősen elmaradt az előirányzott nyereségcéltól a vizsgálati időszakot követő valamennyi negyedévben. 2019 második negyedévében, amikor a bizonytalan szállítási helyzet megoldódott, a mintában szereplő uniós gyártók nyeresége 5 %-os veszteségre esett vissza.

(333)

Az indonéz kormány azzal érvelt, hogy a 2019 második negyedévében tapasztalt negatív jövedelmezőséget az említett negyedév rendkívüli, saipoli eseményei okozták. Ugyanakkor, bár ennek az uniós gyártónak a vizsgálati időszak utáni időszakban valóban volt egy kivételes problémája, ez a probléma 2019 első negyedévét, nem pedig 2019 második negyedévét érintette. Ezért úgy tekinthető, hogy a jövedelmezőség csökkenését az uniós piacra nagyon alacsony áron belépő támogatott behozatal jelentős mennyisége okozza.