(1)

Az „Úton az európai közúti közlekedésbiztonsági térség felé: a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos politikai iránymutatás (2011–2020)” című, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, 2010. július 20-i bizottsági közlemény az Unió stratégiai célkitűzéseiként határozta meg, hogy a halálos kimenetelű közúti balesetek számát 2020-ig a 2010-es érték felére, 2050-re pedig közel nullára kell csökkenteni. Az elmúlt években azonban az e célkitűzések megvalósításának irányába tett előrehaladás megtorpant. A Tanács a közúti közlekedés biztonságáról szóló, a 2017. márciusi vallettai nyilatkozatot jóváhagyó 2017. június 8-i következtetéseiben egy új, köztes célkitűzést hagyott jóvá, amelynek értelmében a súlyos sérülések számát 2030-ig a 2020-as érték felére kell csökkenteni. Ezért nagyobb erőfeszítésekre van szükség e két célkitűzés elérése érdekében.

(2)

A „Safe System” (biztonságos rendszer) megközelítés értelmében a halálos kimenetelű közúti balesetek és a súlyos sérüléssel járó közúti balesetek nagyrészt megelőzhetők. Minden szinten közös felelősségként kell kezelni annak biztosítását, hogy a közúti balesetek ne vezessenek súlyos vagy halálos sérülésekhez. Különösen a jól tervezett, megfelelően karbantartott, egyértelmű burkolati jelekkel és jelzőtáblákkal ellátott utaknak csökkenteniük kell a közúti balesetek valószínűségét, míg a „megbocsátó” utaknak (az olyan utak, amelyeket intelligens módon terveztek meg annak biztosítása érdekében, hogy a vezetési hibáknak ne legyenek azonnal súlyos vagy halálos következményeik), csökkenteniük kell a balesetek súlyosságát. A Bizottságnak az összes tagállam tapasztalatára építve iránymutatásokat kell adnia a „megbocsátó útkörnyezet” kialakítására és karbantartására vonatkozóan.

(3)

Az 1315/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (4) azonosított transzeurópai közlekedési hálózat (a továbbiakban: TEN-T hálózat) útjai az európai integráció támogatása szempontjából kulcsfontosságúak. Ezeken az utakon ezért garantálni kell a közlekedésbiztonság magas szintjét.

(4)

A TEN-T hálózaton végrehajtott, a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésére irányuló eljárások segítettek az Unióban bekövetkező halálesetek és súlyos sérülések számának visszaszorításában. A 2008/96/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (5) hatásainak értékeléséből egyértelműen kiderül, hogy azok a tagállamok, amelyek a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének elveit önkéntes alapon, a TEN-T hálózaton kívüli belföldi útjaikra is alkalmazták, a többi tagállamhoz képest a közlekedésbiztonság sokkal magasabb szintjét érték el. Ezért kívánatos, hogy a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének ezen elveit az európai úthálózat egyéb elemeire is alkalmazzák.

(5)

Fontos, hogy ezen irányelv hatálya a közúti közlekedés biztonsága tekintetében kiterjedjen a hidakon és az ezen irányelv hatálya alá tartozó hálózat részét képező alagutakban kiépített útszakaszokra is, a 2004/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (6) hatálya alá tartozó alagutak kivételével.

(6)

A közúti közlekedésbiztonság okán fontos, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó úthálózat, különösen az autópályák és az elsődleges utak mentén található parkolók bejáratai és kijáratai szintén ezen irányelv hatálya alá tartozzanak.

(7)

Az évszakokra jellemző körülmények tagállamonként és régiónként jelentősen eltérnek egymástól. Ezért fontos, hogy az ezen irányelvet átültető nemzeti rendelkezésekben megfelelően figyelembe vegyék e körülményeket.

(8)

A közúti balesetek jelentős hányada nagy forgalmú és sebességű, az utak kis hányadát képező utakon következik be, amelyeken nagymértékben eltérő típusú és eltérő sebességgel haladó gépjárművek közlekednek. A 2008/96/EK irányelv hatályának az autópályákra és a TEN-T hálózaton kívüli egyéb elsődleges utakra történő, korlátozott kiterjesztésének ezért jelentős mértékben hozzá kell járulnia az Unió területén a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonságának javításához.

(9)

Annak biztosítása érdekében, hogy a hatály ilyen jellegű kiterjesztése elérje a kívánt hatást, logikus, hogy az autópályáktól eltérő elsődleges utak magukban foglaljanak minden olyan utat, amely a közutak nemzeti besorolásában az „autópálya” kategória alatti legmagasabb útkategóriák valamelyikébe tartozik. Ugyanezen okból a tagállamokat ösztönözni kell annak biztosítására, hogy ezen irányelv hatálya továbbra is kiterjedjen legalább minden olyan útra, amely ezen irányelv hatálybalépése előtt, akár önkéntes jelleggel is, a 2008/96/EK irányelv hatálya alá tartozott.

(10)

A 2008/96/EK irányelvben megállapított eljárásoknak a városi területeken kívül, uniós források felhasználásával megvalósított bármely közúti infrastrukturális projektre való kötelező alkalmazásának biztosítania kell, hogy uniós források ne kerüljenek felhasználásra nem biztonságos utak építéséhez.

(11)

A 2008/96/EK irányelv kizárólag a közúti infrastruktúrára vonatkozik. Ez az irányelv ezért nem érinti sem a közúti közlekedési jogot, sem a tagállamok azon hatáskörét, hogy saját hatáskörükben döntsenek a közúti közlekedési jog vonatkozásában. A Szerződő Feleknek tiszteletben kell tartaniuk az ENSZ közúti közlekedésről szóló, 1949. szeptember 19-i genfi egyezményét és a közúti közlekedésről szóló, 1968. november 8-i bécsi egyezményt, valamint a közúti jelzésekről szóló, 1968. november 8-i bécsi egyezményt is.

(12)

A közúthálózat elemeinek baleseti kockázat szerinti közlekedésbiztonsági rangsorolása hatékony és eredményes eszköznek bizonyult a hálózat azon szakaszainak azonosítása szempontjából, amelyeken alaposabb közúti közlekedésbiztonsági felülvizsgálatot kell végezni, valamint a beruházások az alapján való rangsorolása szempontjából, hogy azok potenciálisan milyen mértékben javítják a hálózati szintű közlekedésbiztonságot. Az Unió területén a közúti közlekedésbiztonság javítása érdekében ezért az ezen irányelv hatálya alá tartozó teljes úthálózatot rendszeresen fel kell mérni, többek között elektronikus és digitális eszközökkel gyűjtött adatok révén.

(13)

A korábbi, „a működő úthálózat közlekedésbiztonsági besorolására és kezelésére irányuló eljárás” legjobban teljesítő elemei új, hálózati szintű közúti közlekedésbiztonsági felmérési eljárásba történő beillesztésének lehetővé kell tennie azon útszakaszok eredményesebb azonosítását, amelyek a közlekedésbiztonság javítására a legjobb lehetőséget kínálják, és amelyeken a célzott beavatkozásoknak a legnagyobb mértékű javulást kell eredményezniük.

(14)

A közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésére irányuló eljárások minőségének, objektivitásának és hatékonyságának javítása érdekében hasznos lehetővé tenni a tagállamok számára, hogy adott esetben kiaknázzák az útszakaszok ellenőrzésére, a közúti közlekedésbiztonsági körülmények dokumentálására, valamint az úthálózat biztonságosságához kapcsolódó egyéb adatok gyűjtésére szolgáló, folyamatosan fejlődő technológiákat.

(15)

A közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésére irányuló eljárások nyomán tett megállapítások rendszeres nyomon követése kulcsfontosságú az uniós közlekedésbiztonsági célkitűzések eléréséhez szükséges közúti közlekedésbiztonsági fejlesztések megvalósításához. Ennek érdekében prioritást élvező cselekvési terveknek kell biztosítaniuk, hogy a szükséges beavatkozások végrehajtása a lehető leghamarabb megtörténjen. Különösen a közúthálózat elemeinek közlekedésbiztonsági rangsorolása nyomán tett megállapításokat vagy célzott közúti közlekedésbiztonsági felülvizsgálatoknak, vagy – ha lehetséges és költséghatékony – a közúti közlekedésbiztonsági kockázatok megszüntetését vagy enyhítését célzó, közvetlen javító intézkedéseknek kell követniük anélkül, hogy ez indokolatlan adminisztratív terhet róna a kötelezettekre.

(16)

A meglévő utak közlekedésbiztonságát a legnagyobb baleseti koncentrációval és a legnagyobb balesetcsökkentési potenciállal rendelkező útszakaszokon megvalósított célzott befektetésekkel kell javítani.

(17)

Az ilyen beruházások támogatása céljából uniós szintű források és pénzügyi ösztönzők használhatók – az alkalmazandó feltételekkel összhangban – a vonatkozó nemzeti beruházások és ösztönzők kiegészítéseként.

(18)

A transzeurópai közúthálózatnak a 2004/54/EK irányelv hatálya alá tartozó közúti alagútjaiba becsatlakozó úthálózati szakaszokon a balesetveszély különösen nagy. Az ezen irányelv hatálya alá tartozó úthálózat közlekedésbiztonságának javítása érdekében ezért be kell vezetni az említett útszakaszoknak a közutakért és az alagutakért felelős illetékes hatóságok képviselőinek bevonásával történő egyesített közúti közlekedésbiztonsági felülvizsgálatát.

(19)

2017-ben az Unió területén bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetek 47 %-ában védtelen úthasználók voltak érintettek. A védtelen úthasználók igényeinek a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésére irányuló valamennyi eljárásban történő figyelembevétele, valamint az ilyen úthasználóknak szánt infrastruktúra minőségi előírásainak fejlesztése révén ezért javulnia kell a közúti közlekedés során általuk élvezett biztonságnak.

(20)

Annak lehetővé tétele érdekében, hogy a tagállamok javítsák útburkolati jeleik és közúti jelzéseik operatív felhasználásának biztosítását célzó eljárásaikat, egységes előírásokat kell megállapítani az útburkolati jelek és közúti jelzések járművezetők és automatizált vezetéstámogató rendszerek általi tényleges olvashatóságának és észlelhetőségének támogatása céljából.

(21)

A biztonság javítása a szintbeli keresztezések (azaz a jelzések, az infrastruktúra fejlesztése) tekintetében is elsőbbséggel bír. Az Európai Unió Vasúti Ügynökségének az Európai Unión belüli vasúti biztonságról és átjárhatóságról szóló, 2018. évi jelentése szerint 2016-ban az Unióban lévő 108 000 szintbeli keresztezésben 433 súlyos baleset történt, amelyek következtében 255-en életüket vesztették, és 217-en súlyosan megsérültek. Következésképpen a komoly biztonsági kockázatot jelentő szintbeli keresztezéseket fejlesztésük céljából azonosítani kell.

(22)

A magas minőségű útburkolati jelek és közúti jelzések kulcsfontosságúak a járművezetők, valamint az összekapcsolt és automatizált gépjárművek támogatása érdekében. Az útburkolati jelekre és közúti jelzésekre vonatkozó egységes előírások alapján kell elősegíteni a fejlett összekapcsolt és automatizált mobilitási rendszerek elterjedését. Kívánatos lenne a közúti jelzésekről szóló 1968. évi bécsi egyezménynek megfelelő, közös európai megközelítés kialakítása.

(23)

Az ezen irányelv alkalmazásától várt eredmények megerősítése és vészhelyzetekben a megfelelő biztonsági szint biztosítása érdekében a tagállamok adott esetben és különösen a határokon átnyúló útszakaszokon elősegíthetik a polgári védelmi, a vészhelyzet-elhárító és a közlekedésrendészeti szolgálataik közötti együttműködést. Amennyiben e tevékenységek során a tagállamok közötti együttműködésre van szükség, ahhoz az 1313/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozat (7) szerinti uniós polgári védelmi mechanizmus nyújt keretet.

(24)

A közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok, különösen a 2014/25/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (8) sérelme nélkül a biztonságra vonatkozó műszaki előírásokat nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni, amennyiben a közúti infrastruktúra ágazatában közbeszerzések végrehajtására kerül sor.

(25)

Az átláthatóság megvalósítása és az elszámoltathatóság javítása érdekében a közlekedésbiztonsági minősítéseket úgy kell jelenteni, hogy az úthasználók tájékozódhassanak az infrastruktúra állapotáról, valamint hogy az általánosan elősegítse az úthasználók tudatosabb magatartását.

(26)

Ösztönözni kell a „Safe System” (biztonságos rendszer) elnevezésű módszertannal kapcsolatos tapasztalatcserét a gyakorló szakemberek között, valamint az információcserét a közúti biztonsági auditorok között.

(27)

A közúthálózat elemeinek közlekedésbiztonsági rangsorolása eredményeinek közzététele lehetővé kell, hogy tegye az Unió területén a közúti infrastruktúra biztonsági szintjének összehasonlítását.

(28)

mivel ezen irányelv célját, nevezetesen olyan eljárások létrehozását, amelyek a TEN-T hálózat, valamint az Unió területén az autópályák és elsődleges utak hálózatának egységesen magas közlekedésbiztonsági szintjét biztosítják, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban – mivel a közúti közlekedésbiztonság szintje emelésének biztosításához az Unió területén fejlődésre van szükség –, e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. Az uniós szintű tevékenység eredményeként az Unió területén történő utazásnak biztonságosabbá kell válnia, aminek egyúttal javítania kell a belső piac működését, és támogatnia kell a gazdasági, társadalmi és területi kohézió célkitűzését.

(29)

Annak érdekében, hogy a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésére irányuló eljárások továbbra is az elérhető legjobb technológiával kapcsolatos ismereteket tükrözzék, a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el az ezen irányelv mellékleteinek a műszaki fejlődéshez való hozzáigazítására vonatkozóan. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak (9) megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(30)

Konkrét intézkedéseket kell elfogadni a közúti közlekedésbiztonság-kezelési gyakorlatok folyamatos fejlesztése, valamint az útburkolati jeleknek és közúti jelzéseknek a vezetéstámogató rendszerekkel felszerelt vagy nagyobb mértékben automatizált járművek általi felismerésének elősegítése érdekében. Ezen irányelv vonatkozó rendelkezései végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (10) megfelelően kell gyakorolni.

(31)

A 2008/96/EK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

1.

A 1. cikk helyébe a következő szöveg lép:

2.

A 2. cikk a következőképpen módosul:

3.

A 4. cikk a következő bekezdéssel egészül ki:

4.

Az 5. cikk helyébe a következő szöveg lép:

5.

A 6. cikk a következőképpen módosul:

6.

A szöveg a következő cikkekkel egészül ki:

7.

A 7. cikk a következő bekezdéssel egészül ki:

8.

A 9. cikk a következő bekezdéssel egészül ki:

9.

A 10. cikk helyébe a következő szöveg lép:

10.

A 11. cikk (2) bekezdését el kell hagyni.

11.

A szöveg a következő cikkel egészül ki:

12.

A 12. cikk helyébe a következő szöveg lép:

13.

A szöveg a következő cikkel egészül ki:

(*2)   HL L 123., 2016.5.12., 1. o. ” "

14.

A 13. cikk helyébe a következő szöveg lép:

(*3)  Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.).” "

15.

A mellékletek ezen irányelv mellékletének megfelelően módosulnak.

(1)

Gyakran a köz- vagy magánjogi szervezetek dolgozói vagy a munkavégzéssel összefüggő tevékenységük során e szervezetekkel kapcsolatba kerülő személyek értesülnek először a közérdeket ilyen összefüggésben érintő veszélyekről vagy sérelemről. Az uniós jog közérdeket sértő megsértésének bejelentésével e személyek visszaélést bejelentő személyekként járnak el, és ezáltal kulcsszerepet játszanak az ilyen jogsértések feltárásában és megelőzésében, valamint a társadalom jólétének biztosításában. A visszaélést potenciálisan bejelentő személyeket ugyanakkor a megtorlástól való félelem gyakran eltántorítja attól, hogy hangot adjanak aggodalmaiknak vagy gyanújuknak. Ezzel összefüggésben mind uniós, mind nemzetközi szinten egyre inkább elismerést nyer a visszaélést bejelentő személyek számára biztosított kiegyensúlyozott és hatékony védelem fontossága.

(2)

Uniós szinten a visszaélést bejelentő személyek bejelentései és az általuk nyilvánosságra hozott információk egyre fontosabb elemei az uniós jog és szakpolitikák érvényesítésének. E bejelentések és nyilvánosságra hozatalok az uniós jog megsértésének hatékony felderítését, kivizsgálását, valamint a vádeljárás lefolytatását lehetővé tevő információval látják el a nemzeti és uniós jogérvényesítési rendszereket, növelve ezzel az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.

(3)

Bizonyos szakpolitikai területeken az uniós jog megsértése – függetlenül attól, hogy az a nemzeti jog alapján közigazgatási jogsértésnek, bűncselekménynek vagy egyéb típusú jogsértésnek minősül-e – súlyos sérelmet okozhat a közérdeknek oly módon, hogy a társadalom jólétét fenyegető jelentős kockázatot teremt. Ha ezeken a területeken a jogérvényesítésben tapasztalt gyengeségeket azonosítottak, és a visszaélést bejelentő személyek általában abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy fel tudják fedni a jogsértéseket, akkor hatékony, bizalmas és biztonságos bejelentési csatornák bevezetésével, valamint a visszaélést bejelentő személyek megtorlástól való hatékony védelmének biztosításával javítani kell a jogérvényesítést.

(4)

A visszaélést bejelentő személyek számára az Unióban jelenleg biztosított védelem széttagolt a tagállamok szintjén és szakpolitikai területenként is egyenetlen. Az uniós jog visszaélést bejelentő személyek által bejelentett, határokon átnyúló dimenzióval rendelkező megsértéseinek következményei azt mutatják, hogy a valamely tagállamban elégtelen védelem nem csupán az említett tagállamban gyakorol negatív hatást az uniós szakpolitikák működésére, hanem más tagállamokban és az Unió egészében is.

(5)

A visszaélést bejelentő személyek hatékony védelmét biztosító közös minimumszabályokat azon jogi aktusok és szakpolitikai területek tekintetében kell alkalmazni, amelyek esetén szükség van a jogérvényesítés erősítésére, amelyek esetén a visszaélést bejelentő személyek jelentésének elmaradása kulcsfontosságú a jogérvényesítésre nézve, valamint amelyek esetén az uniós jog megsértése súlyos sérelmet okozhat a közérdekben. A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a visszaélést bejelentő személyek védelmét szolgáló átfogó és koherens nemzeti szintű keret biztosítása céljából kiterjesztik a nemzeti rendelkezések alkalmazását más területekre is.

(6)

A visszaélést bejelentő személyek védelme szükséges a közbeszerzéssel kapcsolatos uniós jog érvényesítésének javítása érdekében. Ez nem csak az Unió költségvetésének végrehajtásával összefüggésben a közbeszerzéssel kapcsolatos csalás és korrupció megelőzéséhez és feltárásához szükséges, hanem az építési beruházások kivitelezése, áruk szállítása vagy szolgáltatások nyújtása során a közbeszerzéssel kapcsolatos szabályok nemzeti ajánlatkérő szervek és közszolgáltató ajánlatkérők általi elégtelen érvényesítésének kezeléséhez is. Az ilyen szabályok megsértése torzítja a versenyt, növeli az üzleti tevékenység végzésének költségeit, sérti a befektetők és a tulajdonosi részesedéssel rendelkezők érdekeit, valamint általában kevésbé vonzóvá teszi a befektetési környezetet és Unió-szerte egyenlőtlen versenyfeltételeket teremt a vállalkozások számára, és ezáltal hatást gyakorol a belső piac megfelelő működésére.

(7)

A pénzügyi szolgáltatások terén az uniós jogalkotó már elismerte a visszaélést bejelentő személyek védelme által jelentett többletértéket. A vonatkozó szabályok érvényesítésének súlyos hiányosságait feltáró pénzügyi válság utóhatásaként a pénzügyi szolgáltatások területén jelentős számú jogalkotási aktusban fogadtak el a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó intézkedéseket, ideértve a belső és külső bejelentési csatornákat, valamint a megtorlás kifejezett tilalmát, amint arra a Bizottság „A pénzügyi szolgáltatások ágazatában a szankciórendszerek megerősítéséről” című, 2010. december 8-i közleményében is utalt. Így különösen, a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra alkalmazandó prudenciális kerettel összefüggésben a 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) rendelkezik a visszaélést bejelentő személyek védelméről, amely az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (5) összefüggésben alkalmazandó.

(8)

A belső piacon forgalomba hozott termékek biztonságát illetően a gyártási és forgalmazási láncban részt vevő vállalkozások a bizonyítékok elsődleges forrásai, ebből következően az ilyen vállalkozásokban dolgozó, visszaélést bejelentő személyek bejelentései jelentős hozzáadott értékkel rendelkeznek, mivel ők sokkal közelebb állnak a nem biztonságos termékekkel kapcsolatos tisztességtelen és tiltott gyártási, importálási és forgalmazási gyakorlatokra vonatkozó információhoz. Ennek megfelelően indokolt bevezetni a visszaélést bejelentő személyek védelmét az (EU) 2019/1020 európai parlamenti és tanácsi rendelet (6) I. és II. mellékletében foglaltak szerinti uniós harmonizációs jogszabályok által szabályozott termékekre alkalmazandó biztonsági követelmények, valamint a 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (7) foglalt általános termékbiztonsági követelmények tekintetében. A visszaélést bejelentő személyek ezen irányelv szerinti védelme továbbá a tűzfegyverek, azok részei és alkotóelemei, valamint a lőszerek és a védelmi vonatkozású termékek illetéktelen kezekbe jutásának elkerülésére is szolgálna, mivel ösztönzőleg hatna az uniós jog olyan megsértéseinek bejelentésére, mint például az okirathamisítás, a megjelölés-változtatás, valamint a tűzfegyverek csalárd beszerzése az Unión belül, amelyek esetében a jogsértés gyakran a terméknek a legális piacról az illegális piacra való eltérítését foglalja magában. A visszaélést bejelentő személyek ezen irányelv szerinti védelme továbbá a házi készítésű robbanóanyagok tiltott gyártását is segítene megakadályozni azáltal, hogy hozzájárul a robbanóanyag-prekurzorokra vonatkozó korlátozások és ellenőrzések megfelelő alkalmazásához.

(9)

A repülésbiztonságra vonatkozó uniós ágazati jogi aktusokban – nevezetesen a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (8) – és a tengeri közlekedés biztonságára vonatkozó uniós ágazati jogi aktusokban – nevezetesen a 2013/54/EU (9) és a 2009/16/EK (10) európai parlamenti és tanácsi irányelvben –, amelyek a visszaélést bejelentő személyek védelmére célirányos intézkedésekről és külön bejelentési csatornákról rendelkeznek, már elismerték a visszaélést bejelentő személyek védelmének fontosságát a közlekedésbiztonságról szóló uniós szabályok emberéleteket veszélyeztető megsértésének megelőzése és az ilyen jogsértésektől való elrettentés szempontjából. Az említett jogi aktusok rendelkeznek azon munkavállalók megtorlással szembeni védelméről is, akik saját, jóhiszeműen elkövetett hibáikról tesznek bejelentést (az úgynevezett méltányossági kultúra, „just culture”). Az említett két ágazatban ki kell egészíteni a visszaélést bejelentő személyek védelmének meglévő elemeit, és védelmet kell biztosítani a többi – nevezetesen a belvízi, a közúti és a vasúti – közlekedési módon belül is, az e közlekedési módokra irányadó biztonsági előírások érvényesítésének javítása érdekében.

(10)

Ami a környezetvédelem területét illeti, a környezet és a természet elleni bűncselekményekkel és jogellenes magatartásokkal kapcsolatos bizonyítékok összegyűjtése, az ilyen bűncselekmények és jogellenes magatartások megelőzése, felderítése és orvoslása továbbra is kihívást jelent, és az e tekintetben folytatott tevékenységeket javítani kell, ahogyan azt a Bizottság az „Uniós intézkedések a környezetvédelmi megfelelés és irányítás javítására” című, 2018. január 18-i közleményében is elismerte. Mivel ezen irányelv hatálybalépése előtt a környezetvédelemmel összefüggésben csak egyetlen ágazati jogi aktus – nevezetesen a 2013/30/EU Európai Parlament és tanácsi irányelv (11) – rendelkezik a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó szabályokról, szükség van az ilyen védelem bevezetésére az uniós környezetvédelmi vívmányok hatékony érvényesítésének biztosítása érdekében, amely vívmányok megsértése a nemzeti határokon esetleg továbbgyűrűző hatások révén sérelmet okozhat a közérdeknek. E védelem bevezetése ugyancsak releváns azokban az esetekben, amikor nem biztonságos termékek okozhatnak környezeti károkat.

(11)

A visszaélést bejelentő személyek védelmének javítása továbbá előmozdítaná az Európai Atomenergia-közösségnek a nukleáris biztonsággal, a sugárvédelemmel, valamint a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok felelősségteljes és biztonságos kezelésével kapcsolatos szabályai megsértésének megelőzését, illetve az ilyen jogsértésektől való elrettentést. Emellett megerősítené a 2009/71/Euratom tanácsi irányelv (12) hatékony nukleáris biztonsági kultúra előmozdításával és erősítésével kapcsolatos, vonatkozó rendelkezéseinek, különösen az említett irányelv 8b. cikke (2) bekezdése a) pontjának az érvényesítését, amely többek között arra kötelezi az illetékes szabályozó hatóságot, hogy olyan irányítási rendszereket vezessen be, amelyek kellő prioritást tulajdonítanak a nukleáris biztonságnak, továbbá a személyzet és a vezetők minden szintjén előmozdítják azt a képességet, hogy megkérdőjelezzék a releváns biztonsági elvek és gyakorlatok tényleges érvényesülését, és hogy kellő időben bejelentést tehessenek biztonsági kérdésekről.

(12)

A visszaélést bejelentő személyek védelme keretének bevezetése hozzájárulna az élelmiszerlánccal – különösen az élelmiszer- és takarmánybiztonsággal, valamint az állategészségüggyel, az állatok védelmével és jólétével – kapcsolatos meglévő rendelkezések érvényesítésének megerősítéséhez, valamint a vonatkozó uniós szabályok megsértésének megakadályozásához is. Az e téren megállapított különböző uniós szabályok szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (13) rendelkezik az élelmiszerrel és takarmánnyal kapcsolatos valamennyi uniós és nemzeti intézkedés alapjául szolgáló általános alapelvekről és követelményekről – különös hangsúlyt helyezve az élelmiszer-biztonságra – annak érdekében, hogy az élelmiszerek tekintetében biztosítsa az emberi egészség és a fogyasztói érdekek magas szintű védelmét, valamint a belső piac hatékony működését. Az említett rendelet többek között arról rendelkezik, hogy az élelmiszer-vállalkozók és a takarmányipari vállalkozók nem akadályozhatják meg, hogy a munkavállalóik vagy mások együttműködjenek az illetékes hatóságokkal, amennyiben ilyen együttműködés révén megelőzhető, csökkenthető vagy megszüntethető lenne egy élelmiszerrel kapcsolatos kockázat. Az uniós jogalkotó hasonló megközelítést alkalmazott az állategészségügy terén az állatra vagy emberre átvihető állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére vonatkozó szabályokat megállapító (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet (14) révén, továbbá a tenyésztés céljából tartott állatok és a tudományos célokra felhasznált állatok esetén, valamint az állatok szállítása és leölése során az állatok védelme és jóléte terén a 98/58/EK tanácsi irányelv (15) és a 2010/63/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (16), valamint az 1/2005/EK (17) és az 1099/2009/EK (18) tanácsi rendelet révén.

(13)

A jogsértések visszaélést bejelentő személyek általi bejelentése kulcsfontosságú lehet az uniós szabályok megsértéséből eredő, olyan közegészségügyi és fogyasztóvédelmi kockázatok felderítése, megelőzése, csökkentése és felszámolása szempontjából, amelyek egyébként rejtve maradnának. Így különösen a fogyasztóvédelem szoros kapcsolatban áll azokkal az esetekkel is, amikor nem biztonságos termékek számottevő kárt okozhatnak a fogyasztóknak.

(14)

A magánélet tiszteletben tartása és a személyes adatok védelme – amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartájának (továbbiakban: a Charta) 7. és 8. cikke alapjogként rögzít – további olyan területek, ahol a visszaélést bejelentő személyek segíthetnek felfedni a közérdeket esetleg sértő jogsértéseket. A visszaélést bejelentő személyek segíthetnek továbbá felfedni a hálózati és információs rendszerek biztonságáról szóló (EU) 2016/1148 európai parlamenti és tanácsi irányelvet (19) sértő jogsértéseket is, amely irányelv bevezeti a biztonsági események bejelentésének követelményét – ideértve az olyan biztonsági eseményeket is, amelyek nem veszélyeztetnek személyes adatokat –, valamint a több ágazatban – például az energia, az egészségügy, a közlekedés és a bankszolgáltatások területén – alapvető szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, a kulcsfontosságú digitális – például felhőalapú – szolgáltatásokat nyújtók, illetve az alapvető közüzemi szolgáltatásokat (például víz, villamos energia és gáz) nyújtó szervezetek biztonsági követelményeit. A visszaélést bejelentő személyek bejelentései ezen a területen különösen értékesek az olyan biztonsági események megelőzése érdekében, amelyek kulcsfontosságú gazdasági és társadalmi tevékenységeket, valamint széles körben használt digitális szolgáltatásokat érintenének, továbbá az uniós adatvédelmi szabályok megsértésének megakadályozása érdekében. E bejelentések segítik az olyan szolgáltatások folytonosságának biztosítását, amelyek alapvető fontosságúak a belső piac működése és a társadalom jóléte szempontjából.

(15)

Mindemellett az Unió pénzügyi érdekeinek védelme, amely a csalás, a korrupció és minden egyéb olyan jogellenes tevékenység elleni küzdelemre irányul, amely érinti az uniós kiadásokat, az uniós bevételek és források, illetve uniós pénzeszközök beszedését, olyan alapvető terület, ahol erősíteni kell az uniós jogérvényesítést. Az Unió pénzügyi érdekei védelmének megerősítése az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés (Euratom-Szerződés) alapján felmerülő kiadásokhoz kapcsolódó uniós költségvetés végrehajtása szempontjából is releváns. Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme területén – ideértve a nemzeti szintű csalás és korrupció megelőzését is – a hatékony jogérvényesítés hiánya az uniós bevételek csökkenéséhez és az uniós pénzeszközökkel való visszaélésekhez vezet, ami torzíthatja a közberuházásokat, akadályozhatja a növekedést, valamint alááshatja a polgároknak az uniós intézkedésekbe vetett bizalmát. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 325. cikke előírja az Unió és a tagállamok számára, hogy küzdjenek a csalás és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység ellen. Az e tekintetben releváns uniós intézkedések közé tartozik különösen a 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet (20) és a 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (21). A 2988/95/EK, Euratom rendeletet a csaláshoz kapcsolódó tevékenységek legsúlyosabb típusai vonatkozásában az (EU) 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelv (22) és az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikkén alapuló, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. július 26-i egyezmény (23) egészíti ki, ideértve annak 1996. szeptember 27-i (24), 1996. november 29-i (25) és 1997. június 19-i (26) jegyzőkönyvét is. Az említett egyezmény és jegyzőkönyvek továbbra is hatályosak maradnak azon tagállamok tekintetében, amelyekre nézve az (EU) 2017/1371 irányelv nem kötelező.

(16)

Közös minimumszabályokat szükséges meghatározni a visszaélést bejelentő személyek védelmére az EUMSZ 26. cikkének (2) bekezdésében említett belső piacot érintő jogsértések tekintetében is. Emellett az Európai Unió Bíróságának (továbbiakban: a Bírság) ítélkezési gyakorlatával összhangban azok az uniós intézkedések, amelyek célja a belső piac megteremtése vagy működésének biztosítása, hozzá hivatottak járulni az áruk szabad mozgása és a szolgáltatásnyújtás szabadsága előtt álló vagy felmerülő akadályok felszámolásához, és a versenyt torzító tényezők felszámolásához.

(17)

A visszaélést bejelentő személyek konkrétan abból a célból biztosított védelme, hogy fokozni lehessen az uniós – többek között az állami támogatásokra vonatkozó – versenyjog érvényesítését, elősegítené a piacok hatékony működését az Unióban, egyenlő versenyfeltételeket tenne lehetővé a vállalkozások számára és előnyökkel járna a fogyasztók számára. Ami a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályokat illeti, a versenyjogi jogsértések felderítése terén már elismerték a belső információk szolgáltatásának fontosságát a Bizottság által a 773/2004/EK bizottsági rendelet (27) 4a. cikke szerint követett engedékenységi politikában, valamint a Bizottság által nemrég bevezetett, a visszaélések anonim bejelentésére szolgáló eszköz által. A versenyjog és az állami támogatásra vonatkozó szabályok megsértése az EUMSZ 101., 102., 106., 107. és 108. cikkéhez, valamint az ezek alkalmazása céljából elfogadott másodlagos jogszabályokhoz kapcsolódnak.

(18)

A társasági adóra vonatkozó jog megsértései, valamint az adóelőny szerzését és a jogi kötelezettségek megkerülését szolgáló konstrukciók, amelyek ellentétesek a társasági adóra vonatkozó alkalmazandó jog tárgyával vagy céljával, negatív hatást gyakorolnak a belső piac megfelelő működésére. E jogsértések és konstrukciók tisztességtelen adóversenyt és széles körű adókijátszást eredményezhetnek, torzítva a vállalkozások közötti egyenlő versenyfeltételeket, valamint adóbevétel-kiesést eredményezve a tagállamok és az uniós költségvetés egésze számára. Ez az irányelv a megtorlással szemben védelmet kell, hogy biztosítson azon személyek számára, akik bejelentést tesznek az olyan, adókijátszást és/vagy visszaélést megvalósító konstrukciókról, amelyek egyébként észrevétlenek maradnának – ennek célja az, hogy az illetékes hatóságok nagyobb mértékben képesek legyenek a belső piac megfelelő működésének biztosítására és azoknak a versenyt torzító tényezőknek és kereskedelmi akadályoknak a felszámolására, amelyek a belső piacon hatással vannak a vállalkozások versenyképességére –, valamint amelyek közvetlenül kapcsolódnak a szabad mozgást érintő szabályokhoz és relevánsak az állami támogatásra vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából is. A visszaélést bejelentő személyek ezen irányelv szerinti védelme kiegészíti a Bizottság azon közelmúltbeli kezdeményezéseit, amelyek célja az adózás területén az átláthatóság növelése és az információcsere javítása, valamint az Unión belüli méltányosabb társasági adózási környezet megteremtése annak érdekében, hogy a tagállamok eredményesebbek legyenek az adókijátszást és/vagy visszaélést megvalósító konstrukciók felismerésében, és elősegítené az ilyen konstrukcióktól való elrettentést. Ez az irányelv ugyanakkor nem harmonizálja az adózással kapcsolatos – anyagi vagy eljárásjogi – rendelkezéseket és nem célja a nemzeti társasági adószabályok érvényesítésének megerősítése, ez azonban nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy az említett célból felhasználják a bejelentett információkat.

(19)

A 2. cikk (1) bekezdésének a) pontja az uniós jogi aktusoknak a mellékletben foglalt jegyzékére hivatkozva meghatározza ezen irányelv tárgyi hatályát. Ez azt jelenti, hogy ha az említett uniós jogi aktusok a tárgyi hatályukat maguk is a mellékleteikben felsorolt uniós jogi aktusokra hivatkozva határozzák meg, akkor az utóbbi jogi aktusok szintén ezen irányelv tárgyi hatályának a részét képezik. Emellett a mellékletben foglalt jogi aktusokra történő hivatkozást úgy kell értelmezni, hogy azok magukban foglalják az összes olyan nemzeti és uniós végrehajtási vagy felhatalmazáson alapuló intézkedést is, amelyeket az említett jogi aktusok alapján fogadtak el. Ezen túlmenően, az uniós jogi aktusokra történő hivatkozás a mellékletben – az uniós jogi aktusokra való hivatkozás rendszerint bevett módja szerint – dinamikus hivatkozásként értendő. Így, ha a mellékletben foglalt uniós jogi aktust módosították vagy módosítják, a hivatkozás a módosított jogi aktusra vonatkozik; ha a mellékletben foglalt uniós jogi aktus helyébe új jogi aktus lépett vagy lép, akkor a hivatkozás az új jogi aktusra értendő.

(20)

Bizonyos uniós jogi aktusok – különösen a pénzügyi szolgáltatások területén –, mint például az 596/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (28), valamint az említett rendelet alapján elfogadott (EU) 2015/2392 bizottsági végrehajtási irányelv (29), már részletes szabályokat tartalmaz a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozóan. Az ilyen hatályos uniós jogszabályokban – ideértve azokat a jogi aktusokat is, amelyek szerepelnek az ezen irányelv mellékletének II. részében foglalt jegyzékben – e tekintetben foglalt különös szabályokat, amelyek a releváns ágazatokhoz szabottak, fenn kell tartani. Ez különösen fontos annak megállapításához, hogy a pénzügyi szolgáltatásoknak, valamint a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzésének terén jelenleg mely jogalanyok kötelesek létrehozni belső bejelentési csatornákat. Ugyanakkor a tagállamokban a következetesség és a jogbiztonság biztosítása érdekében ennek az irányelvnek alkalmazandónak kell lennie minden olyan kérdés tekintetében, amelyet az ágazatspecifikus jogi aktusok keretében nem szabályoznak, és ezeket a jogi aktusokat ennek az irányelvnek ki kell egészítenie annak érdekében, hogy teljes mértékben összhangban legyenek a minimumszabályokkal. Ennek az irányelvnek különösen részletesebben meg kell határoznia a belső és külső bejelentési csatornák kialakítását, az illetékes hatóságok kötelezettségeit, valamint a megtorlással szemben nemzeti szinten biztosítandó védelem konkrét formáit. E tekintetben az 1286/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (30) 28. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a tagállamok az említett rendelet hatálya alá tartozó területen belső bejelentési csatornát hozhatnak létre. Az ebben az irányelvben meghatározott minimumszabályokkal való összhang érdekében az ezen irányelvben foglalt, a belső bejelentési csatornák létrehozására vonatkozó kötelezettségnek az 1286/2014/EU rendelet tekintetében is alkalmazandónak kell lennie.

(21)

Ez az irányelv nem érintheti az uniós munkajoggal kapcsolatos jogsértéseket bejelentő munkavállalókat megillető védelmet. Különösen a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén a 89/391/EGK tanácsi irányelv (31) 11. cikke már kötelezi a tagállamokat annak biztosítására, hogy a munkavállalókat és a munkavállalók képviselőit ne érje hátrány amiatt, hogy a munkavállalókat fenyegető veszélyek mérséklése és/vagy a veszélyforrások eltávolítása céljából a munkáltatót megfelelő intézkedések megtételére kérik, illetve hozzá erre vonatkozó javaslatokat nyújtanak be. A munkavállalók, illetve képviselőik az említett irányelv alapján az illetékes hatósághoz folyamodhatnak, ha úgy vélik, hogy a munkáltató által megtett intézkedések és alkalmazott eszközök nem megfelelőek a munkahelyi biztonság és egészségvédelem biztosításához.

(22)

A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a kizárólag a bejelentő személyt érintő, személyek közötti sérelmekkel kapcsolatos bejelentések – azaz amelyek olyan személyközi konfliktusokkal kapcsolatosak, amelyek a bejelentő személy és egy másik munkavállaló között alakultak ki – kezelését más eljárások keretében lehet rendezni.

(23)

Ez az irányelv nem érintheti az esetleges jogellenes tevékenységek – ideértve az Unió érdekeinek hátrányt okozó csalást vagy korrupciót, illetve a szakmai feladatok teljesítésével kapcsolatos olyan magatartást, amely az Unió tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését képezi – bejelentésére vonatkozó, azon eljárások által biztosított védelmet, amelyeket a 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelettel (32) megállapított, az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 22a., 22b. és 22c. cikke határoz meg. Ezt az irányelvet alkalmazni kell, ha az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai az uniós intézményekkel, szervekkel, hivatalokkal vagy ügynökségekkel fennálló munkaviszonyukon kívüli, munkavégzéssel összefüggésben felmerülő jogsértésről tesznek bejelentést.

(24)

A nemzetbiztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad. Ez az irányelv a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban nem alkalmazható a védelmi és biztonsági vonatkozású közbeszerzésekkel kapcsolatos jogsértések bejelentésére, amennyiben azok az EUMSZ 346. cikkének hatálya alá tartoznak. Ha egyes tagállamok úgy döntenek, hogy az ebben az irányelvben előírt védelmet kiterjesztik más olyan területekre vagy jogi aktusokra is, amelyek nem tartoznak ezen irányelv tárgyi hatálya alá, e tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy különös rendelkezéseket fogadjanak el e tekintetben a nemzetbiztonság alapvető érdekeinek védelme céljából.

(25)

Ez az irányelv továbbá nem érintheti a minősített információk olyan védelmét, amelyet uniós jogszabály vagy az érintett tagállamban hatályos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések írnak elő biztonsági okokból az illetéktelenek hozzáférésének megakadályozása érdekében. Ezen irányelv továbbá nem érintheti a 2013/488/EU tanácsi határozatból (33) vagy az (EU, Euratom) 2015/444 bizottsági határozatból (34) eredő kötelezettségeket.

(26)

Ez az irányelv a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban nem érintheti az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének a nemzeti és adott esetben az uniós jog által előírt védelmét (a továbbiakban: az ügyvédi titoktartási kötelezettség). Ez az irányelv továbbá nem érintheti az egészségügyi szolgáltatók – köztük a terapeuták – és betegeik közötti érintkezés, valamint az egészségügyi dokumentáció bizalmas jellegének a nemzeti és uniós jog által előírt fenntartását (a továbbiakban: az egészségügyi titoktartási kötelezettség).

(27)

A vonatkozó szakmai szabályok alapján védett információk bejelentésével összefüggésben az ügyvédektől és az egészségügyi szolgáltatóktól eltérő szakmák képviselői számára is lehetővé kell tenni, hogy védelemben részesüljenek ezen irányelv alapján, feltéve, hogy az adott információ bejelentése szükséges az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértés feltárása céljából.

(28)

Bár ez az irányelv bizonyos feltételek mellett a felelősség alóli korlátozott mentességről kell, hogy rendelkezzen – beleértve a büntetőjogi felelősséget is –, a titoktartási kötelezettség megsértése esetén nem érintheti a nemzeti büntetőeljárási szabályokat, különösen azokat, amelyek célja a nyomozások és eljárások integritásának, vagy az érintett személyek védelemhez való jogának a megóvása. Ez nem érinti a védelemre irányuló intézkedéseknek a nemzeti eljárásjog egyéb típusaiba való bevezetését és különösen a bizonyítási teher megfordulását a nemzeti közigazgatási, polgári vagy munkajogi eljárásokban.

(29)

Ez az irányelv nem érintheti azokat a nemzeti szabályokat, amelyek a munkavállalók képviselőinek a tájékozódáshoz, a konzultációhoz és a kollektív tárgyalásokon történő részvételhez való jogának gyakorlására, valamint a munkavállalók foglalkoztatáshoz kapcsolódó jogainak a munkavállalók képviselői általi védelmére vonatkoznak. Ez nem érintheti az ezen irányelv által biztosított védelem szintjét.

(30)

Ez az irányelv nem alkalmazandó azokban az esetekben, amikor olyan személyek jelentenek be jogsértéseket a végrehajtó hatóságoknak jutalom vagy ellenszolgáltatás fejében, akiket tájékoztatáson alapuló beleegyezésüket követően informátorként azonosítottak vagy informátorként regisztráltak a nemzeti szinten kijelölt hatóságok, például a vámhatóságok által kezelt adatbázisokban. Az ilyen bejelentésekre különleges eljárások vonatkoznak, amelyek testi épségük védelme céljából garantálják e személyek névtelenségét, és amelyek az ezen irányelvben meghatározott bejelentési csatornáktól eltérő csatornákon keresztül zajlanak.

(31)

A munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységük során szerzett, a közérdeket érintő veszélyekkel és sérelemmel kapcsolatos információt bejelentő személyek a véleménynyilvánítás szabadságához való jogukat gyakorolják. A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága, amelyet a Charta 11. cikke, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 10. cikke rögzít, magában foglalja az információk megismerésének és közlésének szabadságát, valamint a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét. Ennek megfelelően ez az irányelv az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó ítélkezési gyakorlatára, valamint az Európa Tanácsnak az említett ítélkezési gyakorlat alapján kidolgozott, a visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 2014. április 30-án elfogadott ajánlásában foglalt elvekre támaszkodik.

(32)

Annak érdekében, hogy ezen irányelv szerint védelemben részesüljenek, szükséges, hogy a bejelentő személyek a bejelentés időpontjában fennálló körülmények és a számukra elérhető információk fényében alapos okkal feltételezzék, hogy az általuk bejelentett ügyek valósak. Ez a követelmény elengedhetetlen biztosíték a rosszindulatú, komolytalan vagy visszaélésszerű bejelentések ellen, mivel garantálja, hogy azok a személyek ne élvezzenek védelmet, akik a bejelentés időpontjában tudatosan és szándékosan jelentettek be téves vagy megtévesztő információt. Ugyanakkor e követelmény biztosítja, hogy a védelem ne szűnjön meg, ha a bejelentő személy jóhiszeműen jelentett be pontatlan információt jogsértéssel kapcsolatban. Hasonlóképpen a bejelentő személyeknek joguk van az ezen irányelv szerinti védelemhez, amennyiben alapos okkal feltételezik, hogy a bejelentett információ ezen irányelv hatálya alá tartozik. Az, hogy a bejelentő személy milyen indítékból tesz bejelentést, nem bírhat jelentőséggel annak eldöntése szempontjából, hogy részesülhet-e védelemben.

(33)

Általánosságban elmondható, hogy a bejelentő személyek szívesebben folyamodnak a belső csatornákhoz, kivéve, ha okuk van a külső csatornák igénybevételére. Empirikus tanulmányok szerint a visszaélést bejelentő személyek többsége azon a szervezeten belül tesz bejelentést, ahol dolgozik. A belső bejelentés emellett a legjobb módja annak, hogy az információk eljussanak azokhoz a személyekhez, akik hozzá tudnak járulni a közérdeket érintő kockázatok mielőbbi és hatékony felszámolásához. Ugyanakkor lehetővé kell tenni a bejelentő személy számára, hogy az ügy sajátos körülményeitől függően válassza meg a legmegfelelőbb csatornát. Emellett a demokratikus alapelvek, így például az átláthatóság és az elszámoltathatóság, valamint az alapvető jogok, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága, valamint a tömegtájékoztatás szabadsága és sokszínűsége figyelembevételével a nyilvánosságra hozatalt is védelemben kell részesíteni, ugyanakkor az EJEB ítélkezési gyakorlatában kialakult kritériumoknak megfelelően meg kell találni az egyensúlyt egyrészről a munkáltatóknak a szervezetük irányításához, valamint érdekeik megvédéséhez fűződő érdeke, másrészről a közérdek sérelemmel szembeni védelme között.

(34)

A névtelen bejelentés lehetővé tételére vonatkozó, az uniós jog alapján jelenleg fennálló kötelezettségek sérelme nélkül a tagállamok számára lehetővé kell tenni annak eldöntését, hogy a magánszektorban és a közszférában működő jogalanyok, valamint az illetékes hatóságok kötelesek-e elfogadni az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértések névtelen bejelentését és nyomon követni azt. Mindazonáltal abban az esetben, ha egy személy névtelenül tett bejelentést vagy névtelenül hozott nyilvánosságra az ezen irányelv hatálya alá tartozó információt, és megfelel az ezen irányelvben foglalt feltételeknek, amennyiben későbbi azonosítását követően megtorlás érte, ezen irányelv alapján védelmet kell biztosítani számára.

(35)

Ezen irányelv védelmet kell, hogy biztosítson azokban az esetekben is, ha egy személy az uniós jogszabályokkal összhangban uniós intézménynek, szervnek, hivatalnak vagy ügynökségnek tett bejelentést, például az uniós költségvetést érintő csalásokkal összefüggésben.

(36)

Különleges jogi védelmet kell biztosítani azoknak a személyeknek, akiknek munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységük során jut birtokába az általuk bejelentett információ, és ezáltal fennáll a kockázata annak, hogy velük szemben munkavégzéssel összefüggő megtorlást alkalmaznak, például a titoktartási és a lojalitási kötelezettség megsértése miatt. Az e személyek védelmének biztosítása mögött meghúzódó ok az, hogy gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetben vannak azzal a személlyel szemben, akitől a munkájuk folytán ténylegesen függnek. Amennyiben nem állnak fenn ilyen egyenlőtlen munkahelyi erőviszonyok – például általános panaszosok vagy kívülálló állampolgárok esetében –, akkor nincs szükség megtorlással szembeni védelemre.

(37)

Az uniós jog hatékony érvényesítése megköveteli, hogy azon személyek lehető legszélesebb kategóriáit illesse meg védelem, akik – tekintet nélkül arra, hogy uniós polgárok vagy harmadik országok állampolgárai – munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységüknél fogva – függetlenül e tevékenységek jellegétől, és attól, hogy jár-e értük díjazás – kiemelt módon férhetnek hozzá olyan, jogsértésekkel kapcsolatos információkhoz, amelyek bejelentése a közérdeket szolgálná, és akiket az ilyen információ bejelentése esetén megtorlás érhet. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a védelem szükségességének megállapítása ne csupán a jogviszony jellegének, hanem valamennyi releváns körülménynek a figyelembevételével történjen, annak érdekében, hogy kiterjedjen azoknak a személyeknek a teljes körére, akik tágabb értelemben kötődnek ahhoz a szervezethez, ahol a jogsértés történt.

(38)

A védelemnek először is ki kell terjednie a Bíróság értelmezésével összhangban az EUMSZ 45. cikkének (1) bekezdése szerinti „munkavállalókra”, azaz azokra a személyekre, akik meghatározott időn keresztül valamely másik személy részére és irányítása alatt szolgáltatásokat teljesítenek, amiért cserébe számukra díjazás jár. Védelem illeti meg ezért az atipikus munkaviszonyban álló dolgozókat is, ideértve a részmunkaidőben és a határozott idejű munkaviszonyban foglalkoztatottakat, valamint a munkaerő-kölcsönző ügynökségekkel szerződésben vagy munkaviszonyban álló személyeket is – ezek olyan bizonytalan jogviszonyok, amelyekre a tisztességtelen bánásmód elleni védelemre vonatkozó általános előírások gyakran nehezen alkalmazhatók. A „munkavállalók” fogalmába a köztisztviselők, a közalkalmazottak és a közszférán belül dolgozó egyéb munkavállalók is beletartoznak.

(39)

A védelmet a természetes személyek olyan kategóriáira is célszerű kiterjeszteni, akik – noha nem minősülnek az EUMSZ 45. cikke (1) bekezdésének értelmében vett munkavállalónak – kulcsszerepet játszhatnak az uniós jog megsértésének feltárásában, és munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységükkel összefüggésben gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetben találhatják magukat. Így például a termékbiztonságot illetően a beszállítók sokkal közelebb állnak a nem biztonságos termékekkel kapcsolatos esetlegesen tisztességtelen és tiltott gyártási, importálási és forgalmazási gyakorlatainak forrásaihoz; továbbá az uniós források végrehajtása tekintetében szolgáltatásaik nyújtásakor a tanácsadók vannak kiváltságos helyzetben ahhoz, hogy felhívják a figyelmet azokra a jogsértésekre, amelyeknek tanúivá válnak. Az ilyen kategóriákba tartozó személyek – amelyek közé tartoznak a szolgáltatásokat nyújtó önálló vállalkozók, a szabadúszó munkavállalók, a vállalkozók, az alvállalkozók és a beszállítók – jellemzően megtorlás áldozataivá válhatnak, amely például a szolgáltatási szerződés vagy engedély idő előtti megszüntetése vagy felmondása, üzleti lehetőség elvesztése, bevételkiesés, kényszerítés, megfélemlítés vagy zaklatás, feketelistára helyezés vagy üzleti bojkott, vagy pedig a jó hírnév megsértése formáját öltheti. A tulajdonosi részesedéssel rendelkezők és az ügyvezető testületek tagjai ugyancsak megtorlás áldozataivá válhatnak például a pénzügyi feltételeket illetően, vagy pedig megfélemlítés vagy zaklatás, feketelistára helyezés vagy a jó hírnév megsértése formájában. Védelemben kell továbbá részesíteni azokat a személyeket, akiknek a munkaviszonya megszűnt, továbbá azokat az állásra jelentkezőket vagy valamely szervezet részére szolgáltatást nyújtani szándékozókat, akik a felvételi folyamat vagy a szerződéskötést megelőző egyéb tárgyalási szakasz során jutnak a jogsértésre vonatkozó információ birtokába, és például negatív munkareferencia, feketelistára helyezés vagy üzleti bojkott formájában megtorlás áldozatává válhatnak.

(40)

A visszaélést bejelentő személyek hatékony védelme feltételezi továbbá olyan személyek kategóriáinak védelmét is, akik ugyan gazdaságilag nem függnek a munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységüktől, jogsértések bejelentése miatt mégis megtorlás áldozataivá válhatnak. Az önkéntesekkel és a fizetett vagy nem fizetett gyakornokokkal szembeni megtorlás például megnyilvánulhat abban, hogy nem tartanak többé igényt a szolgálataikra, vagy pedig negatív munkareferenciát adnak róluk, vagy egyéb módon sértik meg jó hírnevüket vagy veszélyeztetik szakmai előmenetellel kapcsolatos kilátásaikat.

(41)

A védelmet nemcsak közvetlenül magával a bejelentő személlyel szemben alkalmazott megtorló intézkedésekkel szemben kell biztosítani, hanem többek között a bejelentő személy olyan segítői, munkatársai vagy rokonai ellen esetlegesen hozott közvetett intézkedésekkel szemben is, akik a bejelentő személy munkáltatójával vagy vásárlójával vagy szolgáltatásának kedvezményezettjével állnak munkajellegű kapcsolatban. A szakszervezeti képviselők és a munkavállalók képviselői számára ilyen minőségükben az egyéb uniós és nemzeti szabályok alapján biztosított védelem sérelme nélkül, helyénvaló, hogy az ezen irányelv szerinti védelem is megillesse őket, akkor is, ha munkavállalóként tesznek bejelentést, és akkor is, ha egy bejelentő személy részére nyújtottak tanácsot és támogatást. A közvetett megtorlás magában foglalja az olyan jogalannyal szemben alkalmazott megtorló intézkedéseket is, amely a bejelentő személy tulajdona, amelynek a bejelentő személy dolgozik, vagy amellyel munkavégzéssel összefüggésben egyéb módon kapcsolatban áll, így például a szolgáltatásnyújtás megtagadását, feketelistára helyezést vagy üzleti bojkottot.

(42)

A közérdek súlyos sérelmének hatékony felderítése és megelőzése megköveteli, hogy a jogsértés fogalma magában foglalja a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott visszaélésszerű gyakorlatokat is, nevezetesen olyan cselekményeket vagy mulasztásokat, amelyek alakilag nem minősülnek jogellenesnek, azonban a jogi szabályozás által elérni kívánt célokat vagy hatásokat meghiúsítják.

(43)

Ahhoz, hogy hatékonyan megelőzhető legyen az uniós jog megsértése, védelmet kell biztosítani azon személyek számára, akik olyan információkat bocsátanak rendelkezésre, amelyek szükségesek a következők valamelyikének feltárásához: már elkövetett jogsértések; még el nem követett, de nagy valószínűséggel bekövetkező jogsértések; olyan cselekmények vagy mulasztások, amelyeket a bejelentő személy alapos okkal tekinthet jogsértésnek; továbbá a jogsértések leplezésének megkísérlése. Ugyanezen okokból indokolt védelmet nyújtani olyan személyeknek is, akik ugyan nem bocsátanak rendelkezésre pozitív bizonyítékot, azonban megalapozott aggályokra és gyanúra mutatnak rá. A védelem ugyanakkor nem alkalmazandó az olyan információt bejelentő személyekre, amely már teljeskörűen elérhető a nyilvánosság számára, illetve a megalapozatlan pletykát vagy szóbeszédet bejelentő személyekre.

(44)

A bejelentés és a bejelentő személy által közvetlenül vagy közvetetten elszenvedett hátrányos bánásmód között szoros ok-okozati összefüggésnek kell fennállnia ahhoz, hogy a hátrányos bánásmód megtorlásnak minősüljön, és hogy a bejelentő személy ennek következtében e tekintetben jogi védelemben részesülhessen. A bejelentő személyek hatékony védelméhez – amely az uniós jogérvényesítés javításának eszköze – a megtorlás fogalmát tág értelemben kell meghatározni, és annak ki kell terjednie a munkakörnyezetben történő minden olyan cselekményre vagy mulasztásra, amely e személyeket hátrányosan érinti. Ez az irányelv azonban nem gátolhatja meg a munkáltatókat abban, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatban olyan döntéseket hozzanak, amelyek nem függnek össze a bejelentéssel vagy a nyilvánosságra hozatallal.

(45)

A véleménynyilvánítás szabadságának, valamint a tömegtájékoztatás szabadságának és sokszínűségének megóvását szolgáló eszközként a megtorlással szembeni védelmet biztosítani kell azon személyek számára, akik valamely cselekményről vagy mulasztásról valamely szervezeten belül (belső bejelentés) vagy pedig külső hatóságnak (külső bejelentés) szolgáltatnak információt, továbbá olyan személyek számára is, akik nyilvánosan (például a nyilvánosságnak közvetlenül, online platformokon vagy a közösségi médiában, vagy pedig a médiának, választott tisztviselőknek, civil társadalmi szervezeteknek, szakszervezeteknek, vagy szakmai és üzleti szervezeteknek) hozzáférhetővé tesznek ilyen információt.

(46)

A visszaélést bejelentő személyek különösen fontos forrásai a tényfeltáró újságíróknak. A visszaélést bejelentő személyek megtorlással szembeni hatékony védelme növeli a visszaélést potenciálisan bejelentő személyek számára a jogbiztonságot, ezáltal ösztönzi a visszaélések média felé történő bejelentését. Ebben a tekintetben az újságírói forrásként közreműködő, visszaélést bejelentő személyek védelme alapvető fontosságú a tényfeltáró újságírás által a demokratikus társadalmakban betöltött „őrszem” szerep megóvásában.

(47)

Az uniós jog megsértésének hatékony felderítése és megelőzése érdekében alapvető fontosságú, hogy a releváns információ gyorsan eljusson a probléma forrásához legközelebb állókhoz, akik a leginkább képesek azt kivizsgálni és hatáskörrel rendelkeznek annak orvosolására, amennyiben lehetséges. Ezért elvben arra kell ösztönözni a bejelentő személyeket, hogy elsőként a belső bejelentési csatornákat vegyék igénybe, és munkáltatójuknak tegyenek bejelentést, amennyiben rendelkezésükre állnak ilyen csatornák és azok megfelelő működése észszerűen feltételezhető. Ez különösen vonatkozik azokra az esetekre, amelyekben a bejelentő személy úgy véli, hogy a jogsértést hatékonyan lehet kezelni az érintett szervezeten belül, és nem áll fenn a megtorlás kockázata. Ebből következően a magánszektorban és a közszférában működő jogalanyok megfelelő belső eljárásokat kell, hogy létrehozzanak a bejelentések fogadására és nyomon követésére. A belső csatornák használatának ösztönzése azokra az esetekre is vonatkozik, amikor a csatorna létrehozására nem az uniós vagy a nemzeti jog szerinti kötelezettség miatt került sor. Ennek az elvnek elő kell segítenie a szervezeteken belül a hatékony kommunikáció és a vállalati társadalmi felelősségvállalás kultúrájának a megteremtését, amelynek keretében úgy tekintik, hogy a bejelentő személy jelentősen hozzájárul a szervezeten belül az önkorrekció és a kiválóság előmozdításához.

(48)

A magánszektorban működő jogalanyok számára a belső bejelentési csatornák létrehozására irányuló kötelezettség arányban kell, hogy álljon a méretükkel, valamint azzal, hogy tevékenységeik milyen mértékű kockázatokat hordoznak a közérdekre nézve. A belső bejelentési csatornák létrehozására irányuló kötelezettséget a tevékenységük jellegére való tekintet nélkül, a héabeszedési kötelezettségeik alapján alkalmazni kell valamennyi olyan vállalkozásra, amely legalább 50 munkavállalót foglalkoztat. Megfelelő kockázatértékelést követően a tagállamok egyéb vállalkozásokat is kötelezhetnek arra, hogy meghatározott esetekben – például a tevékenységükből fakadó esetleges jelentős kockázatokra tekintettel – hozzanak létre belső bejelentési csatornákat.

(49)

Ez az irányelv nem érintheti a tagállamok lehetőségét arra, hogy az 50-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató, magánszektorban működő jogalanyokat is ösztönözzék arra, hogy hozzanak létre belső csatornákat a bejelentések megtételére és nyomon követésére, többek között azáltal, hogy az ezen irányelvben meghatározottaknál kevésbé szigorú követelményeket állapítanak meg ezekre a csatornákra vonatkozóan, feltéve, hogy az említett követelményekkel garantálható a titoktartás, valamint a gondos nyomon követés.

(50)

A kis- és mikrovállalkozásoknak a belső bejelentési csatornák létrehozására irányuló kötelezettség alóli mentessége nem alkalmazható azokra a magánvállalkozásokra, amelyek a melléklet I.B. és II. részében említett uniós jogi aktusok értelmében kötelesek létrehozni belső bejelentési csatornákat.

(51)

Egyértelművé kell tenni, hogy amennyiben egy magánszektorban működő jogalany nem hoz létre belső bejelentési csatornákat, lehetővé kell tenni a bejelentő személyek számára, hogy külső csatornán keresztül az illetékes hatóságoknak tegyenek bejelentést, és az ilyen személyeket meg kell, hogy illesse az ezen irányelvben biztosított, megtorlással szembeni védelem.

(52)

Különösen annak érdekében, hogy a közbeszerzési szabályok tiszteletben tartása biztosított legyen a közszektorban, valamennyi ajánlatkérő szervre és közszolgáltató ajánlatkérőre helyi, regionális és nemzeti szinten alkalmazni kell a belső bejelentési csatornák létrehozására irányuló kötelezettséget, ugyanakkor annak arányosnak kell lennie az ajánlatkérő szervek és közszolgáltató ajánlatkérők méretével.

(53)

Feltéve hogy a bejelentő személy személyazonosságának bizalmas jellege biztosított, az egyes, a magánszektorban és a közszférában működő jogalanyok maguk dönthetik el, hogy milyen típusú bejelentési csatornát hoznak létre. Konkrétabban a bejelentési csatornáknak lehetővé kell tenniük, hogy a személyek írásban tegyenek bejelentést, és hogy a bejelentéseket postai úton, tényleges panaszdoboz(ok)on vagy online – intranetes vagy internetes – platformon keresztül nyújtsák be, vagy szóban, telefonos forródróton vagy más hangüzenetküldő rendszer útján, vagy mindkét úton tegyenek bejelentést. A bejelentő személy kérésére e csatornákon keresztül lehetővé kell tenni a személyes találkozók útján történő bejelentést is.

(54)

Harmadik személyek is felhatalmazhatók arra, hogy a magánszektorban vagy a közszférában működő jogalanyok nevében jogsértésekre vonatkozó bejelentéseket fogadjanak, feltéve, hogy megfelelően garantálják a függetlenség, a bizalmas kezelés, az adatvédelem és a titkosság tiszteletben tartását. Ilyen harmadik személyek lehetnek külső bejelentési platformok szolgáltatói, külső tanácsadók, ellenőrök, szakszervezeti képviselők vagy a munkavállalók képviselői.

(55)

A belső bejelentési eljárásoknak alkalmasnak kell lenniük arra, hogy a magánszektorban működő jogalanyok teljes titoktartás mellett fogadják és vizsgálják ki a szervezetnek, leányvállalatainak vagy kapcsolt vállalatainak (a továbbiakban: a csoport) munkavállalói által tett bejelentéseket, illetve – a lehetséges mértékben – a csoport bármely ügynöke vagy beszállítója, valamint bármely olyan személyek által tett bejelentéseket, akik a szervezettel vagy a csoporttal fennálló munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységük során jutottak az információ birtokába.

(56)

Az, hogy egy magánszektorban működő jogalanyon belül melyik személy vagy részleg a legalkalmasabb arra, hogy a bejelentések fogadására és nyomon követésére illetékesként kijelöljék, a szervezet struktúrájától függ, a feladatkörüknek ugyanakkor minden esetben biztosítania kell a függetlenséget és azt, hogy ne álljon fenn összeférhetetlenség. Kisebb szervezeteknél ez lehet kettős feladatkör, amelyet olyan vállalati vezető láthatna el, aki elég magas beosztásban van ahhoz, hogy közvetlenül a szervezet vezetőjének tudjon jelenteni, így például a megfelelésellenőrzési részleg vezetője vagy HR-vezető, az integritás-tanácsadó, a jogi vagy adatvédelmi tisztviselő, a pénzügyi igazgató, az ellenőrzési igazgató vagy egy igazgatótanácsi tag.

(57)

A belső bejelentések tekintetében elengedhetetlen, hogy a bejelentő személy – amennyire jogilag lehetséges és a lehető legteljesebb módon – tájékoztatást kapjon a bejelentés nyomon követéséről, annak érdekében, hogy bizalom alakuljon ki a visszaélést bejelentő személyek védelme egész rendszerének hatékonyságát illetően, illetve hogy a további szükségtelen bejelentések és nyilvánosságra hozatalok valószínűsége csökkenjen. A bejelentő személyt észszerű időn belül tájékoztatni kell a bejelentés nyomán tervezett vagy tett nyomonkövetési intézkedésekről, valamint a nyomonkövetési intézkedések megválasztásának indokairól. A nyomonkövetési intézkedések lehetnek például a következők: másik csatorna vagy eljárás alkalmazása olyan esetekben, ha a bejelentés kizárólag a bejelentő személy személyhez fűződő jogait érinti; az eljárás megszüntetése kellő bizonyíték hiánya miatt vagy más okból; belső vizsgálat indítása és esetlegesen annak megállapításai és a felmerült probléma orvosolása érdekében megtett intézkedések, valamint az ügynek az illetékes hatósághoz utalása további vizsgálat lefolytatása céljából – olyan mértékben, amennyiben az ilyen információ nem érinti a belső vizsgálatot vagy a vizsgálatot, vagy nem sérti az érintett személy jogait. A bejelentő személyt minden esetben tájékoztatni kell a vizsgálat előrehaladásáról és eredményéről. Lehetővé kell tenni, hogy a bejelentő személytől a vizsgálat során további információ szolgáltatását kérjék, ezen információ szolgáltatásának kötelezettsége nélkül.

(58)

A bejelentő személy tájékoztatására vonatkozó észszerű időkeret nem haladhatja meg a három hónapot. Amennyiben a nyomonkövetési intézkedések meghatározása még folyamatban van, a bejelentő személyt tájékoztatni kell erről, valamint arról, hogy a későbbiekben milyen visszajelzésre számíthat.

(59)

Azon személyeknek, akik az uniós jog megsértésének bejelentését mérlegelik, képesnek kell lenniük arra, hogy megalapozott döntést hozzanak arról, hogy tegyenek-e bejelentést, illetve hogy milyen módon és mikor tegyék azt. A magánszektorban és a közszférában működő, belső bejelentési eljárásokat biztosító jogalanyok kötelesek információt nyújtani ezekről az eljárásokról, valamint a releváns illetékes hatóságoknak címzett külső bejelentésre vonatkozó eljárásokról. Az ilyen információknak a lehetséges mértékben a munkavállalóktól eltérő más olyan személyek számára is világosnak és könnyen hozzáférhetőnek kell lenniük, akik munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységük révén kerülnek kapcsolatba a szervezettel, így például a szolgáltatók, a forgalmazók, a beszállítók és az üzleti partnerek számára is. Az ilyen információk megjeleníthetők például az összes ilyen személy számára elérhető, látható helyszínen vagy a szervezet honlapján, továbbá az etikáról és az integritásról szóló kurzusok vagy képzések anyagába is be lehet őket építeni.

(60)

Az uniós jog megsértésének hatékony felderítése és megelőzése megköveteli, hogy a visszaélést potenciálisan bejelentő személyek könnyen és teljes titoktartás mellett hozhassák a birtokukban lévő információt azon releváns illetékes hatóságok tudomására, amelyeknek módjában áll a probléma kivizsgálása és lehetőség szerint orvosolása.

(61)

Előfordulhat, hogy nem állnak rendelkezésre belső csatornák, vagy ha igénybe is vették őket, nem működtek megfelelően, például a bejelentést nem vizsgálták ki gondosan vagy észszerű időn belül, vagy nem tették meg a megfelelő intézkedéseket a jogsértés kezelésére, jóllehet a kapcsolódó belső vizsgálat megállapította a jogsértés fennállását.

(62)

Más esetekben a belső csatornák megfelelő működését nem lehet észszerűen feltételezni. Ez leginkább abban az esetben fordul elő, ha a bejelentő személy alapos okkal feltételezi, hogy a bejelentéssel kapcsolatban megtorlást szenvedne el, többek között a titoktartási kötelezettség megszegése miatt, vagy hogy az illetékes hatóságok hatékonyabban tudnának fellépni a jogsértés kezelése érdekében. Az illetékes hatóságok tudnának hatékonyabban fellépni például olyan esetben, amikor a munkavégzéssel összefüggő környezetben a legfőbb felelős maga is érintett a jogsértésben, vagy fennáll a veszélye a jogsértés leplezésének vagy a kapcsolódó bizonyítékok elrejtésének vagy megsemmisítésének; vagy általánosságban véve, az illetékes hatóságok vizsgálati intézkedéseinek hatékonysága egyébként veszélybe kerülne – például ha a bejelentés kartellmegállapodásokra vagy a versenyszabályok egyéb megsértésére vonatkozik –; vagy a jogsértés sürgős fellépést tesz szükségessé például személyek egészségének, illetve biztonságának megóvása vagy a környezet védelme érdekében. Az illetékes hatóságoknak, illetve adott esetben az uniós intézményeknek, szerveknek, hivataloknak vagy ügynökségeknek külső bejelentést tevő személyeket valamennyi esetben védelem illeti meg. Ez az irányelv védelmet kell, hogy biztosítson akkor is, ha az uniós vagy a nemzeti jog előírja a bejelentő személy számára, hogy bejelentést tegyen a nemzeti illetékes hatóságoknak, például munkahelyi feladatai vagy felelősségi köre keretében, vagy ha a jogsértés bűncselekménynek minősül.

(63)

A bejelentés eredményességébe vetett bizalom hiánya az egyik olyan fő tényező, amely elbizonytalanítja a visszaélést potenciálisan bejelentő személyeket. Ennek megfelelően az illetékes hatóságok számára egyértelműen kötelező jelleggel elő kell írni a megfelelő külső bejelentési csatornák létrehozását, továbbá a beérkezett bejelentések gondos nyomon követését és észszerű időn belül visszajelzés biztosítását a bejelentő személy számára.

(64)

A tagállamok feladata kijelölni az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekkel kapcsolatos információk fogadására és a bejelentések megfelelő nyomon követésére hatáskörrel rendelkező hatóságokat. Ilyen illetékes hatóságok lehetnek az igazságügyi hatóságok, a konkrét érintett területen illetékes szabályozó vagy felügyeleti hatóságok, vagy az általánosabb hatáskörrel rendelkező, központi szintű hatóságok a tagállamon belül, a bűnüldöző hatóságok, a korrupcióellenes szervezetek vagy az ombudsmanok.

(65)

A bejelentések címzettjeiként az illetékesként kijelölt hatóságoknak rendelkezniük kell az ahhoz szükséges kapacitásokkal és hatáskörökkel, hogy a megbízatásukkal összhangban biztosítani tudják a megfelelő nyomon követést, így többek között a bejelentésben tett állítások helytállóságának értékelését és a jogsértések kezelését, mégpedig belső vizsgálat indítása, vizsgálat, vádeljárás, a pénzeszközök visszafizettetésére irányuló intézkedés vagy más megfelelő jogorvoslati intézkedés útján. Másik lehetőségként az említett hatóságoknak rendelkezniük az ahhoz szükséges hatáskörökkel, hogy a bejelentést egy másik hatóság elé utalják, amelynek ki kell vizsgálnia a bejelentett jogsértést, biztosítva emellett az említett hatóság általi megfelelő nyomon követést. Így különösen, amennyiben a tagállamok központi szinten külső bejelentési csatornákat kívánnak létrehozni, például az állami támogatás területén, megfelelő biztosítékokat kell bevezetniük az ezen irányelvben a függetlenség és az autonómia tekintetében előírt követelmények betartásának biztosítása céljából. Az említett külső bejelentési csatornák létrehozása nem érintheti a tagállamoknak vagy a Bizottságnak az állami támogatás felügyelete tekintetében meglévő hatásköreit, továbbá ez az irányelv nem érintheti a Bizottságnak az állami támogatási intézkedések – különösen az EUMSZ 107. cikkének (3) bekezdése szerinti – összeegyeztethetőségének megállapítása tekintetében fennálló kizárólagos hatáskörét. Az EUMSZ 101. és 102. cikkének megsértése tekintetében a tagállamoknak az 1/2003/EK tanácsi rendelet (35) 35. cikkében említett hatóságokat kell illetékes hatóságként kijelölniük, a Bizottság e területen fennálló hatásköreinek sérelme nélkül.

(66)

Az illetékes hatóságoknak továbbá visszajelzést kell adniuk a bejelentő személy számára a tervezett vagy tett nyomonkövetési intézkedésekről – például: más hatóság elé utalás, az eljárás megszüntetése kellő bizonyíték hiányában vagy más okból, vizsgálat indítása és esetlegesen annak megállapításai, és a felmerült probléma orvosolása érdekében hozott intézkedések –, valamint a nyomonkövetési intézkedések megválasztásának indokairól. A vizsgálatok végleges eredményéről való tájékoztatás nem érintheti az alkalmazandó uniós szabályokat, ami magában foglalhatja a pénzügyi szabályozás területén hozott döntések közzétételének lehetséges korlátozásait is. Ez értelemszerűen a társasági adózás területén is alkalmazandó, amennyiben az alkalmazandó nemzeti jog hasonló korlátozásokat ír elő.

(67)

A nyomon követésnek és a visszajelzésnek észszerű időn belül meg kell történnie, tekintve hogy a bejelentés tárgyát képező problémát haladéktalanul orvosolni kell és el kell kerülni a szükségtelen nyilvánosságra hozatalt. Ez az időkeret nem haladhatja meg a három hónapot, ugyanakkor hat hónapra meghosszabbítható, amennyiben az ügy sajátos körülményei miatt ez szükséges, különös tekintettel a bejelentés tárgyának jellegére és összetettségére, ami hosszú vizsgálatot tehet szükségessé.

(68)

Az uniós jog meghatározott területeken – például az 596/2014/EU rendelet és az (EU) 2015/2392 végrehajtási irányelv a piaci visszaélés terén, a 376/2014/EU rendelet a polgári repülés terén vagy a 2013/30/EU irányelv a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonsága terén – már rendelkezik belső és külső bejelentési csatornák létrehozásáról. Az ilyen csatornák létrehozására irányuló, ezen irányelvben meghatározott kötelezettségeknek lehetőség szerint az adott uniós jogi aktusokban előírt, már meglévő csatornákra kell támaszkodniuk.

(69)

A Bizottság, valamint egyes uniós szervek, hivatalok és ügynökségek – például az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség (EMSA), az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – már működtetnek az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekre vonatkozó bejelentések fogadására szolgáló külső bejelentési csatornákat és eljárásokat, amelyek főként a bejelentő személyek személyazonosságának bizalmas kezeléséről rendelkeznek. Ezen irányelv nem érintheti az ilyen külső bejelentési csatornákat és eljárásokat, amennyiben azok már léteznek, ugyanakkor biztosítania kell, hogy az uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek felé bejelentéssel élő személyeket az Unió egészében megillessék a védelem közös minimumszabályai.

(70)

A bejelentések nyomon követésére szolgáló eljárások hatékonyságának biztosítása és az érintett uniós szabályok megsértésének orvoslása céljából a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy intézkedéseket hozzanak az ezen irányelv hatálya alá tartozó rendelkezések enyhébb megsértésének bejelentései, az ismétlődő bejelentések vagy a kiegészítő – például a dokumentációra vagy az értesítési kötelezettségre vonatkozó – rendelkezések megsértésének bejelentései következtében az illetékes hatóságokra háruló terhek enyhítése céljából. Ilyen intézkedés lehet például az, hogy az ügy kellő vizsgálatát követően az illetékes hatóságok dönthessenek úgy, hogy a bejelentett jogsértés egyértelműen enyhe mértékű és az eljárás megszüntetésén kívül nem igényel az ezen irányelv szerinti további nyomonkövetést. A tagállamok ezenfelül lehetővé tehetik az illetékes hatóságok számára, hogy megszüntessék az eljárást olyan ismétlődő bejelentések esetében, amelyek nem tartalmaznak új érdemi információkat egy olyan, korábbi bejelentéshez képest, amellyel kapcsolatban a vonatkozó eljárások már befejeződtek, kivéve, ha új jogi vagy ténybeli körülmények miatt eltérő típusú nyomon követés indokolt. A tagállamok továbbá lehetővé tehetik az illetékes hatóságok számára, hogy nagyszámú bejelentések esetén az ezen irányelv hatálya alá tartozó súlyos jogsértésekkel vagy lényegi rendelkezések megsértésével kapcsolatos bejelentéseket fontossági sorrendet felállítva kezeljék.

(71)

Amennyiben az uniós vagy a nemzeti jog azt előírja, az illetékes hatóságoknak az ügyeket vagy a jogsértésekkel kapcsolatos releváns információt továbbítaniuk kell az uniós intézményekhez, szervekhez, hivatalokhoz vagy ügynökségekhez, ami ezen irányelv alkalmazásában magában foglalja az OLAF-ot és az Európai Ügyészséget is, a bejelentő személy azon lehetőségének sérelme nélkül, hogy közvetlenül forduljon ezekhez az uniós szervekhez, hivatalokhoz vagy ügynökségekhez.

(72)

Az ezen irányelv tárgyi hatálya alá tartozó több szakpolitikai területen is léteznek olyan együttműködési mechanizmusok, amelyek keretében az illetékes nemzeti hatóságok az uniós szabályok határokon átnyúló dimenzióval bíró megsértése tekintetében információt cserélnek egymással és nyomonkövetési tevékenységet végeznek. Példa erre az agrár-élelmiszerláncra vonatkozó uniós jogszabályok határokon átnyúló megsértése esetén alkalmazott, az (EU) 2015/1918 bizottsági végrehajtási határozattal (36) létrehozott igazgatási segítségnyújtási és együttműködési rendszer, a 882/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (37) szerinti Élelmiszercsalás Elleni Hálózat, a nem élelmiszer jellegű, veszélyes termékekre vonatkozó, a 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (38) létrehozott Gyors Tájékoztatási Rendszer, a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (39) szerinti Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat, a 2018. január 18-i bizottsági határozattal (40) létrehozott környezetvédelmi megfelelési és irányítási fórum, az 1/2003/EK rendelet alapján létrehozott Európai Versenyhatóságok Hálózata, valamint az adózás terén a 2011/16/EU tanácsi irányelv (41) szerint folytatott igazgatási együttműködés. Az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekre vonatkozó bejelentések nyomon követésére vonatkozó kötelezettségük részeként a tagállamok illetékes hatóságainak adott esetben maradéktalanul igénybe kell venniük ezeket a meglévő együttműködési mechanizmusokat. Ezenfelül az adott területre vonatkozó együttműködési mechanizmus hiányában a tagállamok hatóságai a határokon átnyúló dimenzióval bíró jogsértések esetén a meglévő együttműködési mechanizmusokon kívül is együttműködhetnek egymással.

(73)

A bejelentések kezeléséért felelős személyzet tagjaival való hatékony kommunikáció lehetővé tétele érdekében az illetékes hatóságoknak olyan csatornákkal kell rendelkezniük, amelyek felhasználóbarátak, biztonságosak, garantálják a bejelentő személy által szolgáltatott, jogsértésre vonatkozó információk fogadásának és kezelésének bizalmas jellegét és további vizsgálatok céljából lehetővé teszik az információk tartós tárolását. Az említettek miatt szükség lehet arra, hogy az említett csatornák elkülönüljenek azoktól a csatornáktól, amelyeken keresztül az illetékes hatóság általában a nyilvánossággal kommunikál, így például a rendes nyilvános panasztételi rendszerektől, vagy azoktól a csatornáktól, amelyeket az illetékes hatóság a belső kommunikációra és a harmadik felekkel folytatott kommunikációra használ a szokásos működése során.

(74)

Az illetékes hatóságok bejelentések kezeléséért felelős személyzetének szakmailag – többek között a vonatkozó adatvédelmi szabályok tekintetében is – képzett munkatársaknak kell lenniük, a bejelentések megfelelő kezelése, a bejelentő személlyel való megfelelő kommunikáció, valamint a bejelentés megfelelő nyomon követésének biztosítása érdekében.

(75)

Azoknak a személyeknek, akik bejelentést szándékoznak tenni, képesnek kell lenniük arra, hogy megalapozott döntést hozzanak arról, hogy tegyenek-e bejelentést, illetve hogy milyen módon és mikor tegyék azt. Az illetékes hatóságoknak ezért világos és könnyen hozzáférhető információt kell nyújtaniuk az illetékes hatóságoknál rendelkezésre álló bejelentési csatornákra, az alkalmazandó eljárásokra, valamint a bejelentések kezeléséért felelős munkatársaik elérhetőségére vonatkozóan. A bejelentésre vonatkozó összes információnak átláthatónak, könnyen érthetőnek, valamint megbízhatónak kell lennie annak érdekében, hogy inkább ösztönözze, mintsem visszatartsa a jogsértések bejelentését.

(76)

A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az illetékes hatóságok megfelelő védelmi eljárásokkal rendelkezzenek a bejelentések feldolgozása, valamint a bejelentésben hivatkozott személyek személyes adatainak védelme tekintetében. Az ilyen eljárásoknak biztosítaniuk kell, hogy a bejelentő személyek, a bejelentéssel érintett személyek, valamint a bejelentésben hivatkozott harmadik személyek – például tanúk vagy kollégák – személyazonossága az eljárás valamennyi szakaszában védve maradjon.

(77)

Az illetékes hatóság bejelentések kezeléséért felelős munkatársainak, valamint az illetékes hatóság azon munkatársainak, akik jogosultak hozzáférni a bejelentő személy által szolgáltatott információkhoz, eleget kell tenniük a szakmai titoktartásra és a bizalmas kezelésre vonatkozó kötelezettségüknek az adatok illetékes hatóságon belüli és kívüli továbbítása során, abban az esetben is, amikor az illetékes hatóság vizsgálatot vagy belső vizsgálatot indít, vagy jogérvényesítési tevékenységet folytat a bejelentéssel kapcsolatban.

(78)

Az illetékes hatóságok eljárásainak rendszeres felülvizsgálata és a bevált gyakorlatok cseréje révén gondoskodni kell arról, hogy az említett eljárások megfelelőek legyenek és a céljukat szolgálják.

(79)

A jogsértést nyilvánosságra hozó személyeket védelemnek kell megilletnie olyan esetekben, ahol a belső és külső bejelentés ellenére a jogsértést nem orvosolták, például abban az esetben, ha a jogsértést nem értékelték vagy vizsgálták ki megfelelően, vagy nem került sor megfelelő jogorvoslati intézkedésre. A nyomon követés megfelelőségét objektív kritériumok szerint kell értékelni, az illetékes hatóságok azon kötelezettségével összefüggésben, hogy értékelniük kell az állítások helytállóságát és véget kell vetniük az uniós jog mindennemű esetleges megsértésének. A nyomon követés megfelelősége így az egyes esetek körülményeitől és a megsértett szabályok jellegétől függ. A hatóságok azon döntése, amely szerint a jogsértés egyértelműen enyhe mértékű és az eljárás megszüntetésén kívül nem igényel további nyomon követést, ezen irányelv alkalmazásában megfelelő nyomon követésnek minősülhet.

(80)

A jogsértést közvetlenül nyilvánosságra hozó személyeket is védelemnek kell megilletnie abban az esetben, ha alapos okuk van feltételezni, hogy a közérdeket közvetlen vagy nyilvánvaló módon veszély fenyegeti van vagy visszafordíthatatlan kár kockázata áll fenn, beleértve a személy testi épségében okozott kárt is.

(81)

A jogsértést közvetlenül nyilvánosságra hozó személyeket védelemnek kell megilletnie akkor is, ha alapos okuk van feltételezni, hogy külső bejelentés esetén az ügy sajátos körülményeiből fakadóan fennáll a megtorlás kockázata, illetve kicsi az esélye annak, hogy a jogsértést érdemben orvosolni fogják, például azért, mert bizonyítékok elrejtésére vagy megsemmisítésére kerülhet sor, vagy mert valamely hatóság összejátszhat a jogsértés elkövetőjével vagy érintett lehet a jogsértésben.

(82)

A megtorlás megelőzésének céljából alapvető előzetes intézkedésként biztosítani kell a bejelentő személy személyazonossága bizalmas jellegének védelmét a bejelentési folyamat és a bejelentést követő vizsgálatok során. A bejelentő személy személyazonosságát csak akkor lehet felfedni, ha ez hatóságok által végzett vizsgálatokkal vagy bírósági eljárásokkal összefüggésben az uniós vagy nemzeti jog által előírt szükséges és arányos kötelezettség, különösen az érintett személyek védelemhez való jogának biztosítása céljából. Ez a kötelezettség eredhet különösen a 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvből (42). A személyazonosság bizalmas jellegének védelme nem alkalmazandó, ha a bejelentő személy a nyilvánosságra hozatal keretében szándékosan fedte fel személyazonosságát.

(83)

A személyes adatok ezen irányelv alapján történő bárminemű kezelésének, így például a személyes adatok illetékes hatóságok közötti cseréjének vagy továbbításának összhangban kell lennie az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (43) és az (EU) 2016/680 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (44). Az információk uniós intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek közötti bármely cseréjének vagy továbbításának pedig összhangban kell lennie az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (45). Különös figyelmet kell fordítani az (EU) 2016/679 rendelet 5. cikkében, az (EU) 2016/680 irányelv 4. cikkében és az (EU) 2018/1725 rendelet 4. cikkében foglalt, a személyes adatok kezelésére vonatkozó elvekre, valamint az (EU) 2016/679 rendelet 25. cikkében, az (EU) 2016/680 irányelv 20. cikkében és az (EU) 2018/1725 rendelet 27. és 85. cikkében foglalt, a beépített adatvédelem és az alapértelmezett adatvédelem elvére.

(84)

Az uniós jog ezen irányelv hatálya alá tartozó területeken elkövetett megsértésének bejelentésével kapcsolatos, ezen irányelvben meghatározott eljárások az Uniónak és a tagállamoknak az (EU) 2016/679 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében vett fontos, általános közérdekű célkitűzését szolgálják, mivel céljuk az uniós jog és szakpolitikák érvényesítésének megerősítése olyan meghatározott területeken, ahol a jogsértések súlyos sérelmet okozhatnak a közérdekben. A bejelentő személyek személyazonossága bizalmas jellegének hatékony védelme szükséges ahhoz, hogy védelemben lehessen részesíteni mások – és különösen a bejelentő személyek – jogait és szabadságait, ahogyan arról az (EU) 2016/679 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének i) pontja rendelkezik. A tagállamoknak gondoskodniuk kell ezen irányelv hatékony érvényesítéséről, ideértve szükség esetén azt is, hogy jogalkotási intézkedések útján korlátozzák az érintett személyek bizonyos adatvédelmi jogainak gyakorlását az (EU) 2016/679 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének e) és i) pontjával, valamint 23. cikkének (2) bekezdésével összhangban, oly mértékben és ameddig ez szükséges az olyan kísérletek megelőzése és kezelése érdekében, amelyek a bejelentések megakadályozására, vagy a nyomon követés, így különösen a vizsgálatok meghiúsítására, zavarására vagy lassítására, illetve a bejelentő személyek személyazonosságának kiderítésére irányulnak.

(85)

A bejelentő személyek személyazonossága bizalmas jellegének hatékony védelme ugyancsak szükséges ahhoz, hogy védelemben lehessen részesíteni mások és különösen a bejelentő személyek jogait és szabadságait abban az esetben, ha a bejelentéseket az (EU) 2016/680 irányelv 3. cikkének 7. pontjában meghatározott hatóságok kezelik. A tagállamoknak gondoskodniuk kell ezen irányelv hatékony érvényesítéséről, ideértve szükség esetén azt is, hogy jogalkotási intézkedések útján korlátozzák az érintett személyek bizonyos adatvédelmi jogainak gyakorlását az (EU) 2016/680 irányelv 13. cikke (3) bekezdésének a) és e) pontjával, 15. cikke (1) bekezdésének a) és e) pontjával, 16. cikke (4) bekezdésének a) és e) pontjával, valamint 31. cikkének (5) bekezdésével összhangban, oly mértékben és ameddig ez szükséges az olyan kísérletek megelőzése és kezelése érdekében, amelyek a bejelentések megakadályozására, vagy a nyomon követés, így különösen a vizsgálatok meghiúsítására, zavarására vagy lassítására, illetve a bejelentő személyek személyazonosságának kiderítésére irányulnak.

(86)

A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a jogsértésekre vonatkozó összes bejelentést megfelelően nyilvántartsák, továbbá arról, hogy minden bejelentés visszakereshető legyen, valamint hogy a bejelentések révén szerzett információkat adott esetben bizonyítékként lehessen felhasználni a jogérvényesítési intézkedések során.

(87)

A bejelentő személyeket a megtorlás valamennyi formájával szemben védelemben kell részesíteni, függetlenül attól, hogy az közvetlen vagy közvetett, azt a munkáltató vagy a vásárló vagy a szolgáltatás kedvezményezettje, illetve az utóbbinak dolgozó vagy az utóbbi nevében eljáró személy alkalmazza, arra biztat vagy azt megtűri, ideértve az ugyanazon szervezetnél vagy pedig azon más szervezetnél dolgozó munkatársakat vagy vezetőket, akikkel a bejelentő személy a munkavégzéssel kapcsolatos tevékenysége keretében kapcsolatban áll.

(88)

Amennyiben nincsenek érvényben a megtorlástól elrettentő eszközök és a megtorlásra büntetlenül sor kerülhet, az visszatartó hatással van a visszaélések potenciális bejelentőire. A megtorlás jogszabályban foglalt egyértelmű tilalma komoly elrettentő hatással bírna, amit tovább erősítenének a személyes felelősségre és a megtorlás elkövetőit sújtó szankciókra vonatkozó rendelkezések.

(89)

Azok a személyek, akik potenciálisan visszaélést szándékoznak bejelenteni, de nem biztosak azzal kapcsolatban, hogy miként tegyenek bejelentést, és hogy védelemben részesülnek-e majd, e bizonytalanság miatt végül elállhatnak a bejelentéstől. A tagállamoknak ezért biztosítaniuk kell, hogy e tekintetben releváns és pontos információk világos és könnyen elérhető módon álljanak rendelkezésre a nyilvánosság számára. Egyénre szabott, pártatlan és bizalmas tanácsadást kell ingyenesen hozzáférhetővé tenni például arra vonatkozóan, hogy a kérdéses információra kiterjednek-e a visszaélést bejelentő személyek védelmére alkalmazandó szabályok, hogy melyik bejelentési csatorna használata lehet a legelőnyösebb, illetve hogy milyen alternatív eljárások léteznek abban az esetben, ha az információra nem vonatkoznak az alkalmazandó szabályok (ún. útmutatás). Az ilyen tanácsadáshoz való hozzáférés segíthet annak biztosításában, hogy a megfelelő csatornákon keresztül és felelős módon tegyenek bejelentéseket, továbbá hogy a jogsértéseket megfelelő időben felderítsék, vagy akár megelőzzék azokat. E tanácsadást és tájékoztatást egy információs központ vagy egy egyedüli és független közigazgatási hatóság is nyújthatja. A tagállamok dönthetnek úgy is, hogy ezt a tanácsadást kiterjesztik a jogi tanácsadásra is. Amennyiben a bejelentő személyek olyan civil társadalmi szervezettől kapnak tanácsadást, amelyet köt a kapott információ bizalmas jellegének megőrzése, a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az említett szervezetekkel szemben ne lehessen a szervezet megfelelő működését esetlegesen akadályozó megtorló intézkedéseket alkalmazni, például gazdasági hátrányok formájában, többek között a finanszírozáshoz való hozzáférésük korlátozása, vagy feketelistára helyezésük révén.

(90)

Az illetékes hatóságoknak a bejelentő személyek számára biztosítaniuk kell az ahhoz szükséges támogatást, hogy ténylegesen igénybe tudják venni az őket megillető védelmet. Így például többek között igazolást vagy más olyan dokumentumot kell rendelkezésükre bocsátaniuk, amely szükséges ahhoz, hogy a többi hatóság vagy a bíróságok számára megerősítsék, hogy külső bejelentésre került sor. Egyes nemzeti szabályrendszerek keretében és bizonyos esetekben a bejelentő személyek valamilyen formában tanúsítást kaphatnak arról, hogy teljesítik az alkalmazandó szabályokban foglalt feltételeket. E lehetőségek ellenére is biztosítani kell számukra az olyan bírósági felülvizsgálathoz történő hatékony hozzáférést, ahol a bíróság az ügy valamennyi egyedi körülménye alapján hozza meg a döntést arra vonatkozóan, hogy az adott személyek teljesítik-e az alkalmazandó szabályokban foglalt feltételeket.

(91)

A magánszemélyek jogi és szerződéses kötelezettségeire – például szerződések lojalitási záradékaira vagy bizalmas adatkezelési vagy titoktartási megállapodásokra – hivatkozva nem akadályozható meg a bejelentés, nem tagadható meg a védelem, és nem büntethetők a bejelentő személyek a jogsértésre vonatkozó információk bejelentése vagy a nyilvánosságra hozatal miatt, amennyiben az említett záradékok és megállapodások hatálya alá tartozó információk közlése szükséges a jogsértés feltárásához. Az említett feltételek teljesülése esetén a bejelentő személyeket semmilyen felelősség – sem polgári jogi, sem büntetőjogi, sem közigazgatási jogi, sem pedig munkajogi tekintetben – nem terhelheti. Az információk ezen irányelv szerinti bejelentése vagy nyilvánosságra hozatala tekintetében való felelősség alól helyénvaló mentességet biztosítani, ha a bejelentő személynek alapos oka volt feltételezni azt, hogy egy, az ezen irányelv szerinti jogsértés feltárásához szükség volt az adott információ bejelentésére vagy nyilvánosságra hozatalára. Ez a mentesség nem terjeszthető ki az olyan felesleges információkra, amelyeket a személy ilyen alapos okok nélkül fedett fel.

(92)

Amennyiben a bejelentő személyek jogszerűen szerezték meg a jogsértésre vonatkozó bejelentett információkat, vagy az ezen információkat tartalmazó dokumentumokat, illetve jogszerű hozzáféréssel rendelkeztek ezekhez az információkhoz vagy dokumentumokhoz, mentesülniük kell a felelősség alól. E szabályt kell alkalmazni mind abban az esetben, ha a bejelentő személyek felfedik az olyan dokumentumok tartalmát, amelyekhez jogszerű hozzáféréssel rendelkeznek, mind pedig abban az esetben, ha másolatokat készítenek ezekről a dokumentumokról, vagy kiviszik azokat annak a szervezetnek az épületéből, amely őket foglalkoztatja, és e módon megsértik azokat a szerződéses vagy más rendelkezéseket, amelyek értelmében a vonatkozó dokumentumok a szervezet tulajdonát képezik. A bejelentő személyeknek mentesülniük kell a felelősség alól azokban az esetekben is, amelyekben a vonatkozó információk vagy dokumentumok megszerzése vagy az azokhoz való hozzáférés problémákat vet fel a polgári jogi, közigazgatási jogi vagy munkajogi felelősség tekintetében. Példa lehet erre az, amikor a bejelentő személyek az információt egy munkatárs e-mailjeihez való hozzáférés, vagy olyan fájlokhoz való hozzáférés útján szerezték, amelyeket rendes körülmények között a munkájuk során nem használnak, vagy ha a szervezet olyan helyiségeiről készítettek fényképeket vagy olyan helyiségekbe léptek be, amelyekhez rendszerint nincs hozzáférésük. Amennyiben a bejelentő személyek az adott információkat vagy dokumentumokat úgy szerezték meg, illetve úgy fértek azokhoz hozzá, hogy eközben bűncselekményt követtek el, például illetéktelen fizikai behatolás vagy feltörés (hekkelés) útján, a büntetőjogi felelősség tekintetében továbbra is az alkalmazandó nemzeti jognak kell irányadónak lennie, az ezen irányelv 21. cikkének (7) bekezdése alapján biztosított védelem sérelme nélkül. Hasonlóképpen, továbbra is az alkalmazandó uniós vagy nemzeti jognak kell irányadónak lennie a bejelentő személyek minden olyan egyéb lehetséges felelőssége tekintetében, amely olyan cselekményekből vagy mulasztásokból fakad, amelyek nem kötődnek a bejelentéshez, vagy amelyek nem szükségesek az ezen irányelv szerinti jogsértés feltárásához. Ezekben az esetekben a nemzeti bíróságoknak kell megvizsgálniuk a bejelentő személyek felelősségét, mégpedig az összes releváns ténybeli információ fényében, figyelemmel az eset egyedi körülményeire, ideértve azt is, hogy a cselekmény vagy mulasztás mennyiben volt szükséges és arányos a bejelentés vagy a nyilvánosságra hozatal tekintetében.

(93)

A megtorlást nagy valószínűséggel úgy alkalmazzák, hogy nem a bejelentést, hanem más okokat jelölnek meg annak indokaként, ezáltal a bejelentő személyek számára nagyon nehéz lehet a bejelentés és a megtorlás közötti összefüggés bizonyítása, miközben a megtorlás elkövetőinek több hatalmuk és erőforrásuk lehet a meghozott intézkedés dokumentálására és indokolására. Ezért ha a bejelentő személy megfelelően valószínűsíti, hogy a jogsértést ezen irányelv alapján jelentette be vagy hozta nyilvánosságra, és hátrányt szenvedett el, a bizonyítási tehernek a hátrányos intézkedést meghozó személyre kell szállnia, akinek bizonyítania kell, hogy az intézkedés semmilyen módon nem állt összefüggésben a bejelentéssel vagy a nyilvánosságra hozatallal.

(94)

A megtorlás jogszabályban foglalt kifejezett tilalma mellett alapvető fontosságú, hogy a megtorlást elszenvedő bejelentő személy jogorvoslathoz jusson és kártérítésben részesüljön. Valamennyi esetben az elszenvedett megtorlás típusától függően kell meghatározni a megfelelő jogorvoslatot, és az ilyen esetekben okozott kárért a nemzeti joggal összhangban teljeskörű kártérítést kell nyújtani. A megfelelő jogorvoslat lehet a munkaviszony helyreállítására irányuló kereset (például felmondás, áthelyezés vagy lefokozás esetén, illetve képzés vagy előléptetés megtagadása esetén), vagy a visszavont engedély vagy a felmondott szerződés helyreállítására irányuló kereset; a kártérítés a tényleges és jövőbeli anyagi veszteségekért (például elmaradt múltbeli bérekért, illetve jövőbeli jövedelemkiesésért, illetve a szakmaváltáshoz kapcsolódó költségekért); valamint a kártérítés egyéb gazdasági károkért (például a jogi költségekért és az orvosi kezelés költségeiért), vagy pedig nem vagyoni károkért (például a fájdalomért és szenvedésért).

(95)

A jogorvoslati lehetőségek jogrendszerenként eltérhetnek, de azoknak tényleges és hatékony, az elszenvedett hátránnyal arányos mértékű és visszatartó erejű kártérítést vagy jóvátételt kell biztosítaniuk. Ezzel összefüggésben lényegesek a szociális jogok európai pillérében foglalt alapelvek, különösen a 7. alapelv, amelynek értelmében „Elbocsátás esetén a munkavállalókat előzetesen tájékoztatni kell az elbocsátás indokairól, és észszerű felmondási időt kell biztosítani számukra. A munkavállalóknak joguk van hatékony és pártatlan vitarendezést igénybe venni, valamint indokolatlan elbocsátás esetén jogorvoslatban részesülni, ideértve a megfelelő kártérítést is”. Nemzeti szinten úgy kell meghatározni a jogorvoslatokat, hogy azok ne tántorítsák el a bejelentéstől a jövőbeli, visszaélést potenciálisan bejelentő személyeket. Például felmondás esetén a munkaviszony helyreállítása helyett a kártérítés előírása különösen a nagyobb szervezeteknél alakíthat ki rendszerszerű gyakorlatot, ami ezáltal visszatartó hatással van a jövőbeli, visszaélést bejelentő személyekre.

(96)

Különösen fontos, hogy a bejelentő személyek rendelkezésére álljanak ideiglenes jogorvoslati intézkedések az esetlegesen elhúzódó bírósági eljárások lezárásáig. Mindenekelőtt olyan ideiglenes intézkedéseknek is a bejelentő személyek rendelkezésére kell állniuk, amelyekről a nemzeti jog rendelkezik a megtorlással való fenyegetések és arra tett kísérletek, valamint a folyamatos cselekményekkel megvalósuló megtorlás, például a zaklatás megszüntetése céljából, vagy pedig a megtorlás olyan különböző formáinak – például a felmondásnak – a megelőzése céljából, amelyek esetében hosszabb időszak elteltével a folyamat csak nehezen visszafordítható, illetve amely anyagilag is tönkreteheti a visszaélést bejelentő személyt, és az ilyen végkifejlet komolyan eltántoríthatja a visszaélést potenciálisan bejelentő személyeket a bejelentéstől.

(97)

Ugyancsak komoly elrettentő hatással lehet a visszaélést bejelentő személyekre nézve a velük szemben a munkavégzéssel összefüggő környezeten kívül való fellépés is, például a rágalmazás miatt, a szerzői jog, az üzleti titok, a titoktartási kötelezettség megsértése vagy a személyes adatok védelmének megsértése miatt indított eljárások is. A bejelentő személyek számára lehetővé kell tenni, hogy ezekben az eljárásokban védelem céljából arra hivatkozhassanak, hogy a jogsértéseket ezen irányelvnek megfelelően jelentették be vagy információt ezen irányelvnek megfelelően hoztak nyilvánosságra, feltéve, hogy a bejelentett vagy nyilvánosságra hozott információ szükséges volt a jogsértés feltárásához. Az ilyen esetekben az eljárást indító személyre kell hárulnia a bizonyítási tehernek arra vonatkozóan, hogy a bejelentő személy nem teljesíti az ezen irányelvben megállapított feltételeket.

(98)

Az (EU) 2016/943 európai parlamenti és tanácsi irányelv (46) szabályokat állapít meg annak biztosítása érdekében, hogy az üzleti titkok jogosulatlan megszerzése, hasznosítása, illetve felfedése esetére megfelelő és egységes szintű polgári jogi jogorvoslati eszközök álljanak rendelkezésre. Az említett irányelv ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy az üzleti titkok megszerzése, hasznosítása vagy felfedése jogszerűnek minősül, amennyiben azt az uniós jog megengedi. Helyénvaló, hogy azok a személyek, akik munkavégzéssel összefüggésben tudomásukra jutott üzleti titkokat fednek fel, csak abban az esetben részesülhessenek az ezen irányelvvel biztosított védelemben – a polgári jogi felelősség megállapítása alóli mentesülést is beleértve –, ha teljesítik az ezen irányelvben megállapított feltételeket, többek között azt, hogy a felfedés szükséges volt az ezen irányelv tárgyi hatálya alá tartozó jogsértés feltárásához. Az említett feltételek teljesülése esetén az üzleti titkok felfedését az (EU) 2016/943 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében az uniós jog által „megengedettnek” kell tekinteni. Emellett úgy kell tekinteni, hogy a két irányelv kiegészíti egymást, továbbá célszerű, hogy az (EU) 2016/943 irányelv szerinti, a polgári jogi jogorvoslatra lehetőséget adó intézkedések, eljárások és jogorvoslatok, valamint a mentességek továbbra is alkalmazandók legyenek az üzleti titkok minden olyan felfedésére, amely nem tartozik ezen irányelv hatálya alá. A jogsértésekre vonatkozó, üzleti titkokat tartalmazó információkat fogadó illetékes hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az üzleti titkokat a bejelentések megfelelő nyomon követéséhez szükséges mértéket meghaladó célokból ne használják fel, illetve fedjék fel.

(99)

A bejelentő személyek számára a velük szemben alkalmazott megtorló intézkedések vitatásával kapcsolatos bírósági eljárás során jelentős költséget jelenthetnek a felmerülő jogi költségek. Noha ezeket a költségeket az eljárás végén visszatéríthetik nekik, előfordulhat, hogy nem tudják azokat megfizetni, ha az eljárás kezdetén kiróják azokat, különösen, ha munkanélküliek vagy feketelistán szerepelnek. A büntetőeljárás során nyújtott segítség – különösen ha a bejelentő személyek teljesítik az (EU) 2016/1919 európai parlamenti és tanácsi irányelvben (47) foglalt feltételeket –, valamint általánosabban a súlyos pénzügyi gondokkal küzdők számára nyújtott támogatás bizonyos esetekben kulcsfontosságú lehet a védelemhez való jogaik hatékony érvényesítéséhez.

(100)

Az érintett személy jogait védelemnek kell megilletnie a jó hírnév megsértése, valamint más negatív következmények elkerülése érdekében. Az érintett személy védelemhez és jogorvoslathoz való jogának továbbá a Charta 47. és 48. cikkében foglaltaknak megfelelően a bejelentést követő eljárás valamennyi szakaszában teljeskörűen érvényesülnie kell. A tagállamoknak védeniük kell az érintett személy személyazonosságának bizalmas jellegét és biztosítaniuk kell a védelemhez való jogait, beleértve az iratbetekintéshez való jogot, a meghallgatáshoz való jogot, valamint azt a jogot, hogy a nemzeti jogban meghatározott alkalmazandó eljárások – a vizsgálatok vagy azt követő bírósági eljárások – során hozott rá vonatkozó döntésekkel szemben az érintett személy hatékony jogorvoslattal élhessen.

(101)

Minden olyan személynek, akit pontatlan vagy megtévesztő információ bejelentése vagy nyilvánosságra hozatala folytán közvetlenül vagy közvetve sérelem ér, az általános nemzeti jog szabályainak megfelelően továbbra is védelemben kell részesülnie és meg kell illetniük őt az elérhető jogorvoslatoknak. Amennyiben az ilyen pontatlan vagy megtévesztő információ bejelentése vagy nyilvánosságra hozatala szándékos és tudatos volt, az érintett személyeknek a nemzeti jognak megfelelően jogosultnak kell lenniük kártérítésre.

(102)

A visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó szabályok hatékonyságának biztosítása érdekében büntetőjogi, polgári jogi vagy közigazgatási jogi szankciókra van szükség. A bejelentő személyekkel szemben megtorló vagy más hátrányos intézkedést alkalmazó személyek elleni szankciók elrettenthetnek az ilyen intézkedésektől. A további rosszindulatú bejelentésektől való elrettentés és a rendszer hitelességének megőrzése érdekében szankciókra van szükség továbbá azokkal a személyekkel szemben, akik bizonyítottan tudatosan hamis, jogsértésre vonatkozó információt jelentenek be vagy hoznak nyilvánosságra. Az ilyen szankciók arányosságával biztosítani kell, hogy a visszaélést potenciálisan bejelentő személyekre nézve ne legyen visszatartó hatásuk.

(103)

A hatóságok által hozott, az ezen irányelv által biztosított jogokat hátrányosan érintő határozatok – különösen az olyan határozatok, amelyek által az illetékes hatóságok egy bejelentett jogsértéssel kapcsolatos eljárást megszüntetnek azon az alapon, hogy a jogsértés egyértelműen jelentéktelen vagy azon az alapon, hogy a bejelentés ismétlődő jellegű, vagy amelyekben az illetékes hatóságok úgy döntenek, hogy nem részesítik elsőbbségben az adott bejelentést – ellen a Charta 47. cikkével összhangban bírósági felülvizsgálatnak van helye.

(104)

Ez az irányelv minimumszabályokat vezet be, és a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a bejelentő személy számára kedvezőbb rendelkezéseket vezessenek be vagy tartsanak fenn, feltéve, hogy ezek a rendelkezések nem akadályozzák az érintett személyek védelmét szolgáló intézkedéseket. Ezen irányelv átültetése semmilyen körülmények között nem képezhet alapot a bejelentő személyek számára a nemzeti jogban az ezen irányelv hatálya alá tartozó területeken már biztosított védelem szintjének csökkentésére.

(105)

Az EUMSZ 26. cikkének (2) bekezdésével összhangban a belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben biztosított az áruk és a szolgáltatások szabad mozgása. A belső piacnak jobb minőségű és biztonságosabb áruk és szolgáltatások formájában hozzáadott értéket kell nyújtania az uniós polgárok számára, biztosítva egyúttal a közegészség és a környezet magas szintű védelmét, valamint a személyes adatok szabad áramlását. Ennélfogva az EUMSZ 114. cikke a megfelelő jogalap a belső piac létrehozásához és működéséhez szükséges intézkedések elfogadására. Az EUMSZ 114. cikke mellett ennek az irányelvnek további külön jogalapokkal kell bírnia, hogy azokra a területekre is kiterjedjen, amelyek az uniós intézkedések elfogadása céljából az EUMSZ 16. cikkén, 43. cikkének (2) bekezdésén, 50. cikkén, 53. cikkének (1) bekezdésén, 91. cikkén, 100. cikkén, 168. cikkének (4) bekezdésén, 169. cikkén, 192. cikkének (1) bekezdésén és 325. cikkének (4) bekezdésén, valamint az Euratom-Szerződés 31. cikkén alapulnak.

(106)

Ezen irányelv tárgyi hatálya azoknak a területeknek a meghatározásán alapul, ahol a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a visszaélést bejelentő személyek védelmének bevezetése indokoltnak és szükségesnek tűnik. E tárgyi hatály további területekre vagy uniós jogi aktusokra is kiterjeszthető, amennyiben ez a jövőben esetleg felmerülő bizonyítékok fényében e jogi aktusok érvényesítésének megerősítése érdekében vagy az ezen irányelv működésének módjáról szóló értékelés alapján szükségesnek bizonyul.

(107)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó szakpolitikai területek szempontjából releváns jövőbeli jogalkotási aktusok elfogadásakor azokban adott esetben rendelkezni kell arról, hogy ez az irányelv alkalmazandó. Szükség esetén ezen irányelv tárgyi hatályát ki kell igazítani és a mellékletet megfelelően módosítani kell.

(108)

mivel ezen irányelv célját – nevezetesen a visszaélést bejelentő személyek hatékony védelmén keresztül a jogérvényesítés megerősítését bizonyos olyan szakpolitikai területeken és jogi aktusokat illetően, ahol az uniós jog megsértése súlyos sérelmet okozhat a közérdekben – a tagállamok egyedül vagy összehangolás hiányában nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó közös minimumszabályok megállapítása útján e cél jobban megvalósítható, és mivel kizárólag uniós fellépés útján biztosítható a koherencia, illetve hangolhatók össze a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó meglévő uniós szabályok, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(109)

Ez az irányelv tiszteletben tartja a különösen a Chartában – különösen annak 11. cikkében – elismert alapvető jogokat és alapelveket. Ennek megfelelően ezen irányelvet az említett jogokkal és alapelvekkel összhangban kell végrehajtani, biztosítva többek között a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, a személyes adatok védelméhez való jogot, a vállalkozás szabadságát, a magas szintű fogyasztóvédelemhez való jogot, az emberi egészség magas szintű védelméhez való jogot, a magas szintű környezetvédelemhez való jogot, a megfelelő ügyintézéshez való jogot, a hatékony jogorvoslathoz való jogot és a védelemhez való jogot.

(110)

Az európai adatvédelmi biztossal a 45/2001/EK rendelet 28. cikkének (2) bekezdésével összhangban konzultációra került sor,

(1)

Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap (a továbbiakban: EGAA) célja, hogy támogatást nyújtson a globalizáció hatására a világkereskedelemben bekövetkezett fő strukturális változások miatt vagy a globális pénzügyi és gazdasági válság elhúzódása, illetve egy újabb globális pénzügyi és gazdasági válság következtében elbocsátott munkavállalóknak és tevékenységüket megszüntető önálló vállalkozóknak a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedéshez.

(2)

Az EGAA éves maximális összege (2011-es árakon számítva) az 1311/2013/EU, Euratom tanácsi rendelet (3) 12. cikkében meghatározottaknak megfelelően 150 millió EUR.

(3)

Az 1309/2013/EU rendelet értelmében a Bizottság kezdeményezésére az EGAA éves maximális összegének legfeljebb 0,5 %-a minden évben felhasználható technikai segítségnyújtásra.

(4)

Az EGAA forrásaiból ezért a Bizottság kezdeményezésére 610 000 EUR-t mozgósítani kell a technikai segítségnyújtás fedezése érdekében,