MELLÉKLET

1.   BEVEZETÉS

Ez az ajánlás csak a Bizottság véleményét tükrözi, nem módosítja az irányelvek és rendeletek joghatásait, és nem érinti az energiahatékonyságról szóló módosított 2012/27/EU irányelv (a továbbiakban: energiahatékonysági irányelv) 7., 7a. és 7b. cikkének, valamint V. mellékletének a Bíróság által megfogalmazott kötelező erejű értelmezését. Ez az ajánlás a tagállamoktól az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv átültetése óta a Bizottsághoz érkezett visszajelzéseken, valamint azon alapul, milyen megállapításokat vont le a Bizottság a tagállami értesítésekből, valamint a nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek és éves jelentések értékeléséből (1).

Összefoglaló: A 2012/27/EU irányelv főbb módosításai

1.

Az energiamegtakarítási kötelezettségre vonatkozó és a kapcsolódó rendelkezések felépítése — 7. cikk (az energiamegtakarítási kötelezettségre vonatkozó általános szabályok), 7a. cikk (az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerekre vonatkozó szabályok) és 7b. cikk (az alternatív szakpolitikai intézkedésekre vonatkozó szabályok); — V. melléklet (a számításra vonatkozó közös módszerek és elvek); és — tervezési és jelentési kötelezettségek az irányításról szóló rendelet értelmében.

2.

Az energiamegtakarítási kötelezettség hatálya (2021–2030) — Új energiamegtakarítási kötelezettségi időszak (2021–2030), valamint a kötelezettség kiterjesztése a 2030 utáni időszakra záró dátum nélkül, ami 2027-ig, majd azt követően 10 évente felülvizsgálandó; — a 2021–2030 közötti időszakban a tagállamoknak a végsőenergia-fogyasztás legalább 0,8 %-ának megfelelő új éves megtakarítással egyenértékű halmozott végfelhasználási energiamegtakarítást kell elérniük (kivéve Ciprust és Máltát, amelynek a végsőenergia-fogyasztás 0,24 %-ának megfelelő új megtakarítást kell elérnie), ami több, mint a jelenlegi időszakban; — a tagállamoknak lehetőségük nyílik a megtakarítások eltérő számítására, feltéve, hogy elérik az előírt halmozott végfelhasználási energiamegtakarítást; és — a tagállamoknak a szakpolitikai intézkedések kidolgozásakor a tagállamok által meghatározandó követelményeknek megfelelően figyelembe kell venniük az energiaszegénység csökkentésének szükségességét.

3.

A szakpolitikai intézkedések hatásának kiszámítása — A tagállamok csak akkor jelenthetnek be az uniós jog végrehajtásából származó energiamegtakarítást, ha az az épületek felújításához kapcsolódik. Ettől eltérve és bizonyos feltételek mellett az új épületekre vonatkozó nemzeti minimumkövetelmények végrehajtásából származó megtakarítások beszámíthatók kizárólag az első kötelezettségi időszak (2014–2020) tekintetében előírt energiamegtakarításba.

4.

Magyarázatok — Az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek és az alternatív szakpolitikai intézkedések egyaránt használhatók az energiahatékonysági irányelv átültetésére; — az egyes szakpolitikai intézkedéstípusokból származó energiamegtakarítást az energiahatékonysági irányelv V. mellékletében meghatározott közös elveknek és módszereknek megfelelően kell kiszámítani; — a mérési és ellenőrzési követelmény pontosítása és annak egyértelművé tétele, hogy milyen fontos az energiahatékonyság-javító intézkedésekre vonatkozó reprezentatív mintavétel; — a tagállamok az energiahatékonysági irányelv 20. cikke (6) bekezdésének megfelelően nemzeti energiahatékonysági alapot hozhatnak létre alternatív szakpolitikai intézkedésként vagy olyan energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek részeként, amelyek előírják, hogy a kötelezett felek a megtakarításaik egy részével vagy egészével járuljanak hozzá az alaphoz; — a kiegészítő jellegre vonatkozó követelmény pontosítása (az energiamegtakarítás kiegészíti azt az energiamegtakarítást, amelyre a kötelezett vagy részt vevő fél tevékenysége nélkül is mindenképpen sor került volna), beleértve bizonyos tényezőket, így a potyautasokat, a piaci hatásokat és a meglévő szakpolitikák hatását; — az energiamegtakarítás kiszámításánál figyelembe kell venni az intézkedések élettartamát és azt, hogy idővel milyen ütemben csökken az energiamegtakarítás; és — az épületekben vagy épületeken felszerelt kisléptékű, fogyasztásközeli megújulóenergia-technológiák használatából származó energiamegtakarítás beszámítható, amennyiben megfelel az V. mellékletnek.

2.   A 2021–2030 KÖZÖTTI KÖTELEZETTSÉGI IDŐSZAKRA ELŐÍRT ENERGIAMEGTAKARÍTÁS KISZÁMÍTÁSA

A fenti b) pont az alábbiak elérését írja elő a tagállamok számára:

—	halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás (vagyis az energiamegtakarítás teljes nagysága) 2021–2030 között, és

—	új megtakarítás (amelynek mértéke nincs meghatározva) ezen időszak minden évében.

Az első kötelezettségi időszakban (2014–2020) valamennyi tagállam esetében azonos az új éves energiamegtakarítás nagysága (1,5 %), a második időszakban (2021–2030) azonban már nem, mert Ciprusnak és Máltának a végsőenergia-fogyasztás (1)0,24 %-ának megfelelő új megtakarítással egyenértékű halmozott végfelhasználási energiamegtakarítást kell elérnie.

Minden tagállamnak 2030. december 31-ig el kell érnie a halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás (vagyis a 2021–2030 közötti időszakra vonatkozó teljes energiamegtakarítás) számításokkal meghatározott nagyságát. Az első kötelezettségi időszaktól eltérően ez a mennyiség nem csökkenthető a tagállamok számára biztosított számítási rugalmasság eredményeként (2).

A tagállamoknak nem kell az éves végsőenergia-fogyasztás (3)0,8 %-ával (illetve Málta és Ciprus esetében 0,24 %-ával) egyenértékű új megtakarításokat elérniük a második kötelezettségi időszak minden évében. A második időszakban és az azt követő időszakokban továbbra is alkalmazható az a jelenleg biztosított számítási rugalmasság, amelynek értelmében a tagállamok eloszthatják az új megtakarítások nagyságát az adott időszakban (4).

2.1.   A második kötelezettségi időszakra előírt halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás kiszámítása

A második kötelezettségi időszakra előírt halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás nagyságának kiszámításához a tagállamoknak először ki kell számítaniuk a 2019-et megelőző három év (vagyis a 2016 és 2018 közötti időszak) átlagos végsőenergia-fogyasztását (5).

Következő lépésként az „új” éves megtakarítás egyenértékű mennyiségének megállapításához ezt az átlagot meg kell szorozni 0,8-cal (Ciprus és Málta esetében 0,24-gyel).

Példa:

Egy tagállam 2016. évi 102 Mtoe (millió tonna olajegyenérték), 2017. évi 98 Mtoe és 2018. évi 100 Mtoe nagyságú energiafogyasztásának hároméves átlaga 100 Mtoe.

A halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás (2021–2030) kiszámításához így az új megtakarítás minimális nagysága minden évben0,8 Mtoe (100 Mtoe x 0,8).

A tagállamok ezt követően a teljes kötelezettségi időszak vonatkozásában kiszámíthatják a halmozott végfelhasználási energiamegtakarítást.

Példa:

Egy tagállam kiszámítja, hogy a 2016 és 2018 közötti átlagos végsőenergia-fogyasztása 100 Mtoe volt. 2021 tekintetében a teljes végfelhasználási megtakarítás így 0,8 Mtoe (100 × 0,8 x 1) lenne.

Mivel 2021 és 2030 között minden évben legalább az új megtakarítással egyenértékű halmozott végfelhasználási energiamegtakarítást kell elérnie, a tagállamnak a 2030-ig hátralévő valamennyi további év vonatkozásában új megtakarítást kell kiszámítania.

A 2022 vonatkozásában kiszámított teljes halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás 1,6 Mtoe (100 × 0,8 × 2) (beleértve 0,8 Mtoe új megtakarítást 2022-ben, lent szürkével jelölve).

A 2030-ig hátralévő valamennyi további év vonatkozásában az energiamegtakarítás nagysága hasonlóképpen számítható ki. A 10 éves időszakra előírt teljes halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás 44,0 Mtoe (100 × 0,8 × 55).

Tárgyév	2021	2022	2023	2024	2025	2026	2027	2028	2029	2030
Végfelhasználási energia-megtakarítás (Mtoe)										0,8	Teljes halmozott végfelhasználási energia-megtakarítás (2030-ig)
									0,8	0,8
								0,8	0,8	0,8
							0,8	0,8	0,8	0,8
						0,8	0,8	0,8	0,8	0,8
					0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8
				0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8
			0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8
		0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8
	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8
Összesen (Mtoe)	0,8	1,6	2,4	3,2	4,0	4,8	5,6	6,4	7,2	8,0	44,0  (6)

2.2.   Statisztikai adatkészlet

2.2.1.   Az Eurostat adatkészletének használata

A 2021–2030 közötti kötelezettségi időszakban használandó statisztikai adatkészletek létrehozásához a tagállamoknak az Eurostat statisztikai adatkészletét kell használniuk, amely az előírt megtakarítás mennyiségének kiszámítására vonatkozó alapvető forrás (lásd az irányításról szóló rendelet III. melléklete 1. pontjának c) alpontját).

Az Eurostat 2019-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének Statisztikai Bizottsága által kiadott energetikai statisztikákra vonatkozó nemzetközi ajánlások alapján felülvizsgálta az energiamérleget (7). A tagállami energiahatékonysági hozzájárulások és energiamegtakarítási kötelezettségek tekintetében létrehozta a „végsőenergia-fogyasztás (Európa, 2020–2030)” külön kategóriát (8) (kód: FEC2020-2030). Ez az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjában előírt elemeket tartalmaz, és a tagállamok kötelesek ezt használni az energiamegtakarítási kötelezettség alkalmazásában (9).

Az új kategóriába az alábbi számtani fogalommeghatározások tartoznak az energiastatisztikáról szóló 1099/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (10) legutóbbi módosításai alapján:

Végsőenergia-fogyasztás (Európa, 2020–2030) [Valamennyi termék összesen] =

Végsőenergia-fogyasztás [Valamennyi termék összesen]

– Végsőenergia-fogyasztás [Környezeti hő (hőszivattyúk)]

+ Nemzetközi légi közlekedés [Valamennyi termék összesen]

+ Átalakítási input Nagyolvasztók [Valamennyi termék összesen]

+ Átalakítási output Nagyolvasztók [Valamennyi termék összesen]

+ Energiaágazat Nagyolvasztók [Szilárd fosszilis tüzelőanyagok]

+ Energiaágazat Nagyolvasztók [Feldolgozott gázok]

+ Energiaágazat Nagyolvasztók [Tőzeg és tőzegtermékek]

+ Energiaágazat Nagyolvasztók [Olajpala és olajhomok]

+ Energiaágazat Nagyolvasztók [Olaj és petróleumtermékek]

+ Energiaágazat Nagyolvasztók [Földgáz]

2.2.2.   Alternatív statisztikai források és szakértői becslések használata

A tagállamok használhatnak alternatív statisztikai forrásokat, de a Bizottságnak benyújtott értesítésben (lásd az irányításról szóló rendelet III. melléklete 1. pontjának c) alpontját) ismertetniük és indokolniuk kell a használatukat, illetve az eredményül kapott mennyiségekben mutatkozó eltéréseket.

Ha adott évekre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre a tagállami jelentés időpontjában, a tagállamok szakértői becslésekhez is folyamodhatnak (ezeket is meg kell indokolni az értesítésben). Ha a hivatalos adatok elérhetővé válásakor jelentős eltérések vannak a becsült és a tényleges értékek között, az előírt megtakarítás mennyiségét az utóbbihoz kell igazítani.

Ajánlott, hogy a tagállamok az irányítási mechanizmus keretében a lehető leghamarabb a hivatalos adatokhoz igazítsák a becsléseket az adatoknak az irányításról szóló rendelet értelmében vett következő benyújtásával vagy kötelező jelentésével (például a nemzeti energia- és éghajlat-politikai terv 2023. június 30-ig történő, a rendelet 14. cikkének (1) bekezdése értelmében vett aktualizálásakor).

2.2.3.   A közlekedésben felhasznált energia

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (2) bekezdése b) pontjának sérelme nélkül (11) a tagállamok a második kötelezettségi időszakban és az azt követő kötelezettségi időszakokban a közlekedési végsőenergia-fogyasztást a továbbiakban nem hagyhatják ki a számítási alapértékből.

2.2.4.   A saját végső használatra termelt energia

Míg az első kötelezettségi időszakban a halmozott végfelhasználási energiamegtakarítások „a végső felhasználók számára értékesített energián” alapulnak, addig az energiahatékonysági irányelv a második és az azt követő minden további kötelezettségi időszak vonatkozásában tudatosan változtat ezen, és a „végsőenergia-fogyasztást” veszi figyelembe.

A tagállamoknak így az ezekre az időszakokra vonatkozó számítási alapértékekbe bele kell foglalniuk a saját végső használatra termelt energiát (például a fotovoltaikus rendszerek által termelt villamos energiát és a napkollektorokkal vagy a hulladékok ipari együttégetésével termelt hőenergiát).

A „végsőenergia-fogyasztás” elnevezésű Eurostat-kategória (kód: B 101700 (12)) – az energiahatékonysági irányelv megvitatása és elfogadása idején – magában foglalt az épületekben vagy épületeken felszerelt kisléptékű, fogyasztásközeli technológiák vonatkozásában releváns bizonyos megújuló energiaforrásokat (napenergia, beleértve a fotovoltaikus energiát és a naphőenergiát, szélenergia, szilárd biomassza, biogáz és folyékony bio-tüzelőanyagok (13)). A környezeti hő, például a hőszivattyúkban használt hő nem szerepelt a „végsőenergia-fogyasztás” kategóriában. Annak biztosítása érdekében, hogy az energiamérlegek átdolgozása ne módosítsa az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében meghatározott, a társjogalkotók által elfogadott energiamegtakarítási kötelezettséget, az energiahatékonyság alkalmazásában az Eurostat létrehozta és alkalmazza a „végsőenergia-fogyasztás (Európa, 2020–2030)” külön kategóriát (kód: FEC2020-2030), amely 2030-ig továbbra sem foglalja magában a környezeti hőt (14).

Az irányításról szóló rendelet III. melléklete 1. pontjának c) alpontja előírja, hogy az Eurostat adatkészlete az alapértelmezett forrás, a tagállamoknak azonban figyelembe kell venniük valamennyi nemzeti szinten elérhető adatot. Abban az esetben, ha ezek eltérnek az Eurostat adataitól, a tagállamoknak fel kell tüntetniük a nemzeti forrásaikat, amennyiben azok pontosabbak. A tagállamoknak ezeket az adatokat figyelembe kell venniük a számítási alapértékben, illetve a nemzeti energia- és éghajlat-politikai tervükben be kell jelenteniük és ismertetniük kell, hogy milyen adatforrásokat használtak, beleértve az Eurostat adatkészletében nem szereplő, a végsőenergia-fogyasztásra vonatkozó további hivatalos adatokat vagy becsült mennyiségeket.

2.3.   Az energiamegtakarítások elosztása a 2021-2030 közötti időszakban

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdésének utolsó albekezdése értelmében a tagállamok „döntik el, hogy az új megtakarítás kiszámított mennyiségét hogyan szakaszolják [az egyes időszakokon] belül, feltéve, hogy minden egyes kötelezettségi időszak végéig sikerült elérni az előírt teljes halmozott végfelhasználási energiamegtakarítást”.

Példák:

Az egyik tagállam úgy dönthet, hogy a megtakarítások időben lineáris növekedését választja, egy másik viszont dönthet úgy, hogy későbbi kezdi a megtakarításokat, de a második kötelezettségi időszak közepe/vége felé nagyobb megtakarítást ír elő.

Egy harmadik tagállam dönthet úgy, hogy a halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás előírt mennyiségét (például 44,0 Mtoe-t) a lentieknek megfelelően elosztja, feltéve, ha 2021 és 2030 között eléri az előírt halmozott megtakarítás mennyiségét (feltéve, hogy valamennyi intézkedés tartós hatással bír, és legalább 2030-ig minden évben megtakarítást eredményez):

Tárgyév	2021	2022	2023	2024	2025	2026	2027	2028	2029	2030
Végfel-használási energia-megtakarítás (Mtoe)										0,8	Teljes halmozott végfel-használási energia-megtakarí-tás (2030-ig)
									1,1	1,1
								0,5	0,6	0,6
							0,7	0,7	0,7	0,7
						0,6	0,6	0,6	0,6	0,6
					0,8	0,8	0,8	0,8	0,8	0,8
				1,0	1,0	1,0	1,0	1,0	1,0	1,0
			1,2	1,2	1,2	1,2	1,2	1,2	1,2	1,2
		0,9	0,9	0,9	0,9	0,9	0,9	0,9	0,9	0,9
	0,4	0,4	0,4	0,4	0,4	0,4	0,4	0,4	0,4	0,4
Összesen (Mtoe)	0,4	1,3	2,5	3,5	4,3	4,9	5,6	6,1	7,3	8,1	44

Ha egy tagállam energiahatékonysági kötelezettségi rendszert hoz létre vagy tart fenn, nem kell jelentenie, hogyan osztja be az erőfeszítéseit a kötelezettségi időszakban. Ugyanakkor ajánlott, hogy a tagállamok kidolgozzák, hogyan fogják ezt megtenni, és ajánlott ezt bejelenteniük. Az irányításról szóló rendelet III. melléklete 3.1. pontja b) alpontjának megfelelően a tagállamoknak be kell jelenteniük a megtakarítás várható halmozott és éves mennyiségét és a kötelezettségi rendszerük időtartamát.

Az energiahatékonysági irányelv 7b. cikke értelmében alternatív szakpolitikai intézkedéseket és/vagy az energiahatékonysági irányelv 20. cikkének (6) bekezdése értelmében nemzeti energiahatékonysági alapot létrehozó vagy fenntartó tagállamok teljes mérlegelési jogkörrel rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogyan osztják el a második kötelezettségi időszakban az előírt halmozott végfelhasználási energiamegtakarításukat. Nem kötelező jelleggel köztes időszakokat vezethetnek be, amelyek eltérő hosszúságúak lehetnek. Ugyanakkor az irányításról szóló rendelet III. melléklete 3.2. pontjának c) alpontja előírja, hogy jelentsék be „az egyes intézkedések alapján várható megtakarítás teljes halmozott és éves összegét és/vagy az energiamegtakarítás mennyiségét a köztes időszakokhoz képest”.

3.   AZ ELŐÍRT ENERGIAMEGTAKARÍTÁS KISZÁMÍTÁSÁNAK EGYÉB MÓDJAI

3.1.   Arány és hatókör

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében szereplő lehetőségek nem érintik az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjában szereplő energiamegtakarítási kötelezettséget. Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) és (4) bekezdése lehetővé teszi, hogy a tagállamok eltérő számítási módszereket alkalmazzanak (például bizonyos nemzeti körülmények figyelembevétele érdekében), de ez nem vezethet az előírt energiamegtakarítás csökkenéséhez, vagyis a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében szereplő egy vagy több módszerrel végzett számítások ugyanakkora halmozott minimális energiamegtakarítást eredményeznek, mint amekkorát az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja előír.

Ezért a 2021–2030 közötti kötelezettségi időszak tekintetében, függetlenül attól, hogy az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) és (4) bekezdésében szereplő lehetőségeket használják-e, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy 2030. december 31-ig megvalósuljon a legalább 0,8 %-nak (15) megfelelő új éves megtakarítással egyenértékű előírt halmozott végsőenergia-fogyasztási megtakarítás. Annak biztosítása érdekében, hogy az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) és (4) bekezdése értelmében alkalmazott számítási rugalmasság ne csökkentse a végsőenergia-fogyasztást illetően a kötelezettségi időszakban elérendő új megtakarítás kiszámított minimális nettó mennyiségét, a tagállamok saját éves megtakarítási arányának magasabbnak kell lennie az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjában előírt halmozott energiamegtakarítás eléréséhez szükséges aránynál (16). A tagállamok nem kötelesek igénybe venni az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében felsorolt lehetőségeket.

3.2.   Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében szereplő lehetőségek

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a tagállamok kiszámítsák az energiamegtakarítás előírt mennyiségét

—	az éves megtakarítási aránynak a végső felhasználók számára értékesített energiavolumenre vagy a végsőenergia-fogyasztásra való alkalmazásával, a 2016–2018 közötti időszak átlagában, és/vagy

—	a közlekedésben felhasznált energiának a számítási alapértékből részben vagy egészben történő kihagyásával, és/vagy

—	az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében szereplő lehetőségek igénybevételével.

3.3.   Saját éves megtakarítási arány és számítási alapérték

Amikor a tagállamok igénybe vesznek egy vagy több lehetőséget, az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy meg kell állapítaniuk

—	a halmozott végfelhasználási energiamegtakarításuk kiszámításához alkalmazandó saját éves megtakarítási arányukat annak biztosítása érdekében, hogy az előírt energiamegtakarítás ne legyen kevesebb az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjában előírtnál, és

—	saját számítási alapértéküket, amelyből részben vagy egészben kihagyhatják a közlekedésben felhasznált energiát (17).

Ezek kiegészítik (18) az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja értelmében vett éves új megtakarítási arányra és a halmozott végfelhasználási megtakarításra vonatkozó számításokat.

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (5) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy függetlenül attól, hogy a tagállamok részben vagy egészben kihagyják-e a közlekedésben felhasznált energiát a számítási alapértékükből vagy alkalmazzák-e az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (4) bekezdésben felsorolt lehetőségek valamelyikét, biztosítaniuk kell, hogy a végsőenergia-fogyasztást illetően a 2021-től 2030-ig tartó kötelezettségi időszakban elérendő új megtakarítás kiszámított nettó mennyisége ne legyen kevesebb a 7. cikk (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjában említett éves megtakarítási arány alkalmazásából származó mennyiségnél, vagyis 0,8 %-nál (Ciprus és Málta esetében 0,24 %-nál).

3.4.   Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében szereplő lehetőségek

A 2021-től 2030-ig tartó kötelezettségi időszakban a tagállamok igénybe vehetnek egy vagy több alábbi lehetőséget (az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (4) bekezdése):

b)	az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó egyes ipari tevékenységek során fogyasztott energia egy részének vagy egészének kizárása;

c)	az energiaátalakítási és -elosztási ágazatokban elért egyes energiamegtakarítások beszámítása;

d)	a 2008 végét követően végrehajtott olyan korai fellépések beszámítása, amelyek 2020 után is eredményeznek megtakarítást;

e)	a 2018 elejétől 2020 végéig megvalósított olyan egyéni fellépések beszámítása, amelyek 2020 után is eredményeznek megtakarítást;

f)	a megújulóenergia-technológiák új telepítésének előmozdítására irányuló szakpolitikai intézkedések eredményeként az épületeken vagy az épületekben saját használatra termelt energiamennyiség 30 %-ának kihagyása a számításból; és

g)	a 2014-től 2020-ig tartó kötelezettségi időszakra előírt energiamegtakarításon felüli egyes energiamegtakarítások beszámítása.

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (5) bekezdésének b) pontja értelmében ezek a lehetőségek csak „az energiamegtakarításnak a 7. cikk (2) és (3) bekezdésével összhangban kiszámított mennyisége” esetén alkalmazhatók, és mindez „nem eredményezheti az energiamegtakarítás […] mennyiségének 35 %-nál nagyobb csökkenését”.

Fontos, hogy ezek a lehetőségek nem használhatók az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja értelmében előírt halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás teljes mennyiségének csökkentésére. Más szavakkal, függetlenül attól, hogy a tagállamok részben vagy egészben kihagyják-e a közlekedésben felhasznált energiát a számítási alapértékükből vagy alkalmazzák-e a felsorolt lehetőségek valamelyikét, biztosítaniuk kell, hogy a végsőenergia-fogyasztást illetően a 2021-től 2030-ig tartó kötelezettségi időszakban elérendő új megtakarítás kiszámított nettó mennyisége ne legyen kevesebb az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjában említett éves megtakarítási arány alkalmazásából származó mennyiségnél (19). Ennek biztosítására az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (5) bekezdése szerint a tagállamoknak ki kell számítaniuk, hogy milyen hatást gyakorol az egy vagy több lehetőség igénybevételére vonatkozó döntés a kötelezettségi időszakban (20).

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének b) és f) pontjában szereplő lehetőségek csak az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelő saját számítási érték kiszámítása céljából vehetők igénybe. A mennyiségek levonhatók a kiszámított mennyiségből (az előírt korlátozásoknak megfelelően).

A c), d), e) és g) pontban szereplő lehetőségek az energiamegtakarításhoz kapcsolódnak, és csak az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében előírt energiamegtakarítás kiszámított mennyiségébe számíthatók be. Ezért nem használhatók az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjában szereplő energiamegtakarítási kötelezettség mértékének csökkentésére, de felhasználhatók e kötelezettség teljesítésére.

3.4.1.   A lehetőségek részletes ismertetése

3.4.1.1.   Az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó egyes ipari tevékenységek során fogyasztott energia egy részének vagy egészének kizárása (a 7. cikk (4) bekezdésének b) pontja)

Ha egy tagállam csak azzal a lehetőséggel él, hogy részben vagy egészben kizárja az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó egyes ipari tevékenységek során fogyasztott energiát a számításból (az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének b) pontja), meg kell állapítania, hogy ezen ipari tevékenységek vonatkozásában mekkora mennyiségű biztosított vagy értékesített energia felhasználására kerül sor. A számítás a kibocsátáskereskedelmi rendszerről szóló irányelv (21) I. mellékletében felsorolt tevékenységekhez használt energián alapul.

Az említett mellékletben felsorolt „energetikai tevékenységekhez” (tüzelőanyag-berendezések 20 MW-ot meghaladó névleges bemenő hőteljesítménnyel – kivéve a veszélyeshulladék-égető és településihulladék-égető létesítményeket –, ásványolaj-feldolgozók, kokszolókemencék) használt energia és a légi közlekedésben használt energia levonásra kerül ebből a mennyiségből (22).

3.4.1.2.   Az energiaátalakítási és -elosztási ágazatokban elért energiamegtakarítás (a 7. cikk (4) bekezdésének c) pontja)

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének c) pontja lehetővé teszi, hogy a tagállamok beszámítsák az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően kiszámított energiamegtakarítás mennyiségébe az energiaátalakítási, -szállítási és -elosztási ágazatban – ezen belül a hatékony távfűtési és távhűtési infrastruktúra terén – az energiahatékonysági irányelv 14. cikkének (4) bekezdésében, a 14. cikke (5) bekezdésének b) pontjában, valamint a 15. cikke (1)–(6) és (9) bekezdésében foglalt követelmények végrehajtásának eredményeként elért energiamegtakarítást (23).

3.4.1.3.   A 2008. december 31. óta újonnan végrehajtott egyéni fellépésekből származó energiamegtakarítás (a 7. cikk (4) bekezdésének d) pontja)

Ha egy tagállam beszámítja az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően kiszámított előírt energiamegtakarítás mennyiségébe a 2008. december 31. óta újonnan végrehajtott egyéni fellépésekből származó energiamegtakarítást, az ilyen fellépéseknek 2020 után is hatást kell gyakorolniuk a 2021–2030 közötti kötelezettségi időszak tekintetében, vagyis 2020. december 31. után új energiamegtakarítást kell eredményezniük. Az energiahatékonysági irányelv 2. cikke (19) bekezdésében szereplő fogalommeghatározás szerint az „egyéni fellépés” olyan fellépés, amely ellenőrizhető, és mérhető vagy megbecsülhető energiahatékonysági javulást eredményez és arra egy szakpolitikai intézkedés nyomán került sor. Az energiamegtakarításokat továbbá mérni és ellenőrizni kell.

3.4.1.4.   A 2018 elejétől 2020 végéig megvalósított egyéni fellépések (a 7. cikk (4) bekezdésének e) pontja)

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének e) pontja értelmében a tagállamok beszámíthatják az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően kiszámított energiamegtakarítás mennyiségébe a szakpolitikai intézkedésekből származó energiamegtakarítást, feltéve, ha bizonyítják, hogy ezek az intézkedések olyan egyéni fellépéseket eredményeznek, amelyek 2018. január 1-jétől2020. december 31-ig kerülnek megvalósításra, és amelyek ezt követően is eredményeznek megtakarítást.

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének d) pontja utal a 2008. december 31. és 2013. december 31. közötti egyéni fellépések végrehajtására, de az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének e) pontja csak a 2018. január 1-jétől2020. december 31-ig megvalósított egyéni fellépésekre vonatkozik. Ez a különbség fontos, amikor a tagállamok egy 2008-ban végrehajtott fellépés esetében legfeljebb 21 éves élettartammal, egy 2018-ban végrehajtott fellépés esetében pedig legfeljebb 12 éves élettartammal számolnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hosszú élettartamú fellépések, például a külső térelhatárolók szigetelése esetében az első eset releváns.

3.4.1.5.   A megújulóenergia-technológiák új telepítésének eredményeként az épületeken vagy az épületekben saját használatra termelt energia (a 7. cikk (4) bekezdésének f) pontja)

E lehetőség értelmében a tagállamok kihagyhatják az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően előírt energiamegtakarítás mennyiségére vonatkozó számításból a megújulóenergia-technológiák új telepítésének eredményeként az épületeken vagy az épületekben saját használatra termelt energia meghatározott, ellenőrizhető mennyiségét.

E lehetőség használata az alábbi három szempontból korlátozott:

—	a megújulóenergia-technológiák új telepítésének eredményeként az épületeken vagy az épületekben saját használatra termelt energia legfeljebb 30 %-a hagyható ki a számítási alapértékből,

—	nem eredményezheti az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdésével összhangban kiszámított energiamegtakarítás 35 %-nál nagyobb csökkenését, és

—	az ilyen energiamennyiség nem hagyható ki az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja szerinti megtakarítási kötelezettség tekintetében végzett számításokból.

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának e) alpontja meghatározza, hogy a kisléptékű, fogyasztásközeli megújulóenergia-technológiák épületekbe való beépítését vagy épületekre való felszerelését támogató intézkedések eredményeképpen megvalósuló energiamegtakarítás hogyan számítható bele az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében előírt energiamegtakarításba (24). Mennyiségi korlátozások nem alkalmazandók.

Mivel az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének f) pontja „az épületeken vagy az épületekben saját használatra termelt, ellenőrizhető energiamennyiségre” (25) utal (nem a ténylegesen felhasznált mennyiségre), a tagállamoknak meg kell határozniuk, illetve ellenőrizniük kell az új telepítéseket támogató intézkedések eredményeképpen a 2021–2030 közötti kötelezettségi időszakban az épületeken saját használatra termelt megújuló energia mennyiségét (ktoe, MW vagy ezzel egyenértékű mértékegység használatával). Mivel a rendelkezés „ellenőrizhető energiamennyiséget” említ, ez a számítás csak a 2020. december 31. után az épületekbe beépített vagy épületekre felszerelt egységek által 2021–2030 között saját használatra termelt megújuló energia átlagos becsült mennyiségét veheti figyelembe.

Az irányításról szóló rendelet 21. cikke b) pontjának 3. alpontja előírja, hogy a tagállamok integrált nemzeti energia- és éghajlat-politikai eredményjelentéseinek információkat kell tartalmazniuk a nemzeti energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek és az alternatív szakpolitikai intézkedések végrehajtásával kapcsolatban. Ezért 2021. március 15-től (majd ezt követően kétévente) tájékoztatást kell nyújtaniuk az újonnan telepített megújulóenergia-technológiák eredményeként az épületeken vagy az épületekben saját használatra termelt energia tényleges mennyiségéről.

Tájékoztató, nem kimerítő jellegű példák

Az alábbi táblázat a technológiák nem kimerítő jellegű felsorolása mellett megmutatja, mennyi energia zárható ki az energiamegtakarítási követelménynek megfelelő számításból. Például egy naphőenergiával és gázzal működő kazán telepítése során 1 000 kWh megújuló energia termelődhet, amelynek 30 %-a (300 kWh) kihagyható a számításból (amennyiben ez nem haladja meg az előírt megtakarítás 35 %-át).

Technológia típusa		Végfelhasználói energiaigény (kWh)	Az épületeken termelt megújuló energia aránya (%)	A megtakarítási célmennyiség csökkentése szempontjából figyelembe vehető energiatermelés (kWh)	30 %, amely figyelmen kívül hagyható a megtakarításokra vonatkozó követelmény szempontjából (kWh)
1.	Gáztüzelésű kondenzációs kazán	10 526	0	0
2.	Fatüzelésű kondenzációs kazán	10 870	100	10 870 kWh	3 261
3.	Hőszivattyú (hálózati energiával)	2 857	0	0 kWh
4.	Naphőenergiával és gázzal működő kazán	10 474	~10	1 000 kWh	300
	naphőenergia-berendezés	1 000	100	1 000 kWh	300
	gáztüzelésű kazán	9 474	0	0 kWh
5.	Fotovoltaikus létesítmény	3 500	100	3 500 kWh	1 050

3.4.1.6.   Az első kötelezettségi időszakra előírt energiamegtakarítás mennyiségén felüli energiamegtakarítás (a 7. cikk (4) bekezdésének g) pontja)

A tagállamok beszámíthatják az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdése szerint számolt energiamegtakarítás mennyiségébe az első kötelezettségi időszakra (2014–2020) előírt energiamegtakarításon felüli energiamegtakarítást, feltéve, hogy

—	ez a megtakarítás az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer vagy alternatív szakpolitikai intézkedések alapján megvalósított egyéni fellépésekből származik, és

—	a tagállam a nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervében beszámolt az érintett szakpolitikai intézkedésekről, és jelentést tett róluk az elért eredményekről szóló jelentésében a 24. cikk (2) bekezdésével összhangban (26).

4.   AZ ELŐÍRT HALMOZOTT VÉGFELHASZNÁLÁSI ENERGIAMEGTAKARÍTÁS ELÉRÉSÉRE SZOLGÁLÓ SZAKPOLITIKAI INTÉZKEDÉSEK KIVÁLASZTÁSA

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (10) bekezdése értelmében a tagállamoknak az előírt halmozott végfelhasználási energiamegtakarítást az alábbiakkal kell elérniük:

—	energiahatékonysági kötelezettségi rendszer létrehozása,

—	alternatív szakpolitikai intézkedések meghozatala, vagy

—	a fentiek kombinációja.

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke egyértelművé teszi, hogy az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek és az alternatív szakpolitikai intézkedések egyaránt alkalmazhatók ebben a tekintetben. A tagállamok rendkívül rugalmasan és széles mérlegelési jogkört gyakorolva kiválaszthatják a különböző típusú rendszerek közül azt a rendszert, amelyik leginkább megfelel helyzetüknek és körülményeiknek (27).

Az energiahatékonysági irányelv 7a. cikkének (1) bekezdése és 7b. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy valamennyi szakpolitikai intézkedést az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése értelmében vett energiamegtakarítási kötelezettség teljesítése céljából kell megtervezni, és hozzá kell tudniuk járulni a „végfelhasználási energiamegtakarításhoz”„a végső felhasználók körében”. Ugyanakkor nem hátrány, ha egy szakpolitikai intézkedés más célokat és célkitűzéseket is figyelembe vesz (például az energetikai szakpolitikák keretében foglakozik a környezet megőrzésével, védelmével és minőségének javításával vagy a természeti erőforrások körültekintő és észszerű felhasználásával).

Az energiahatékonysági irányelv 2. cikkének (18) bekezdése értelmében a „szakpolitikai intézkedés” olyan szabályozási, pénzügyi, adóügyi, önkéntes vagy tájékoztatási eszköz, amelyet egy tagállamban az előírásoknak megfelelően hoztak létre és hajtottak végre annak érdekében, hogy a piaci szereplők számára olyan támogatási keret, követelmény vagy ösztönző jöjjön létre, amelynek köszönhetően ez utóbbiak energiahatékonysági szolgáltatásokat nyújtanak és vesznek igénybe, valamint egyéb energiahatékonyság-javító intézkedéseket vezetnek be. Elképzelhető, hogy az energiahatékonysági irányelv 7. cikke szempontjából figyelmen kívül kell hagyni az olyan szakpolitikai intézkedéseket, amelyek csak az energiahatékonyságon kívüli szakpolitikai célkitűzéseket támogatnak, vagy csak energetikai szolgáltatások biztosítására vagy vásárlására szolgálnak, vagy nem a végső felhasználók körében elért végfelhasználási energiamegtakarítást eredményeznek. A tagállamoknak minden esetben gondosan értékelniük kell az intézkedéseket, és bizonyítaniuk kell, hogy az energiamegtakarítás közvetlenül ezeknek tulajdonítható.

Függetlenül attól, hogy a tagállamok energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek használata vagy alternatív szakpolitikai intézkedések meghozatala mellett döntenek, biztosítaniuk kell, hogy a szakpolitikai intézkedések figyelembe vehetők legyenek az előírt halmozott végfelhasználási energiamegtakarítások 2030. december 31-ig (vagy az intézkedések dátumától függően egy későbbi megtakarítási időszakban) történő elérése szempontjából.

A szakpolitikai intézkedések kidolgozásakor a fogalommeghatározások alábbi nem kimerítő listáját kell figyelembe venni (a módosított energiahatékonysági irányelvben ezek a fogalommeghatározások nem változtak):

Az energiahatékonysági irányelv 2. cikke

„(4)	„energiahatékonyság”: a teljesítményben, a szolgáltatásban, a termékekben vagy az energiában kifejezett eredmény és a befektetett energia hányadosa;

(5)	„energiamegtakarítás”: az a megtakarított energiamennyiség, amely valamely energiahatékonyság-javító intézkedés végrehajtása előtt és után mért és/vagy becsült fogyasztás alapján kerül meghatározásra, biztosítva az energiafogyasztást befolyásoló külső feltételeknek megfelelő normalizálást;

(6)	„energiahatékonyság-javulás”: az energiahatékonyság növekedése a technológiai, magatartásbeli és/vagy gazdasági változások eredményeképpen;”

„(14)

„kötelezett fél”: a 7. cikkben említett, a nemzeti energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek hatálya alá tartozó energiaelosztó vagy kiskereskedelmienergia-értékesítő;

(15)	„megbízott fél”: olyan jogi személy, amely a kormánytól vagy más közintézménytől felhatalmazást kapott arra, hogy a kormány vagy más közintézmény nevében dolgozzon ki, kezeljen vagy működtessen egy finanszírozási rendszert;

(16)	„részt vevő fél”: olyan vállalkozás vagy közintézmény, amely egy önkéntes megállapodás keretében vállalta bizonyos célkitűzések elérését, vagy amely nemzeti szabályozás hatálya alá tartozik;

(17)

„végrehajtó állami hatóság”: olyan közjogi szerv, amely felel az energiaadóztatás vagy a széndioxidkibocsátás-adóztatás, a finanszírozási rendszerek és eszközök, a pénzügyi ösztönzők, a szabványok és normák, az energiacímkézési rendszerek, valamint az oktatás és képzés megvalósításáért vagy nyomon követéséért;

(18)

„szakpolitikai intézkedés”: olyan szabályozási, pénzügyi, adóügyi, önkéntes vagy tájékoztatási eszköz, amelyet egy tagállamban az előírásoknak megfelelően hoztak létre és hajtottak végre annak érdekében, hogy a piaci szereplők számára olyan támogatási keret, követelmény vagy ösztönző jöjjön létre, amelynek köszönhetően ez utóbbiak energiahatékonysági szolgáltatásokat nyújtanak és vesznek igénybe, valamint egyéb energiahatékonyság-javító intézkedéseket vezetnek be;

(19)	„egyéni fellépés”: olyan fellépés, amely ellenőrizhető, és mérhető vagy megbecsülhető energiahatékonysági javulást eredményez és arra egy szakpolitikai intézkedés nyomán került sor;

(20)	„energiaelosztó”: az a természetes vagy jogi személy, az elosztórendszer-üzemeltetőket is beleértve, aki az energia végső felhasználókhoz, illetve a végső felhasználók számára energiát értékesítő elosztóállomásokhoz történő szállításáért felel;

(21)	„elosztórendszer-üzemeltető”: a 2009/72/EK, illetve a 2009/73/EK irányelv értelmében vett elosztórendszer-üzemeltető;

(22)	„kiskereskedelmienergia-értékesítő vállalkozás”: az a természetes vagy jogi személy, aki energiát ad el a végső felhasználók számára;

(23)	„végső felhasználó”: az a természetes vagy jogi személy, aki saját végső felhasználásra vásárol energiát;

(24)	„energiahatékonysági szolgáltató”: az a természetes vagy jogi személy, aki energiahatékonysági szolgáltatásokat nyújt vagy egyéb energiahatékonyság-javító intézkedéseket hajt végre a végső felhasználók létesítményeiben vagy helyiségeiben;”

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (10) bekezdésének alkalmazásában a tagállamok beszámíthatják a 2021–2030 közötti kötelezettségi időszakban újonnan elfogadott szakpolitikai intézkedések eredményeként megvalósuló energiamegtakarítást. A 2014–2020 közötti kötelezettségi időszakban (vagy korábban) elfogadott szakpolitikai intézkedések eredményeként megvalósuló energiamegtakarítást is beszámíthatják, amennyiben az megfelel az energiahatékonysági irányelv 7., 7a. vagy 7b. cikkében szereplő követelményeknek.

A tagállamok a 2020. december 31-ig vagy azt követően elfogadott intézkedések eredményeként megvalósuló energiamegtakarítást csak akkor számíthatják be, ha ezek az intézkedések 2020. december 31. után és 2030. december 31. előtt végrehajtott új egyéni fellépéseket eredményeznek.

Példák az intézkedésekre, fellépésekre és megtakarításokra:

2010-ben az épületek energetikai felújítására irányuló pénzügyi támogatási program indult. Amíg ez a program működik és a releváns időszakban új felújításokhoz vezet, az ilyen felújításokból származó energiamegtakarítás beszámítható a második kötelezettségi időszakra előírt energiamegtakarításba.

2021 előtt sor került egy üzemanyagadó bevezetésére a fogyasztói magatartás megváltozásából származó megtakarítások és a hatékonyabb közlekedés érdekében. Amíg ez az adó érvényben van és a fogyasztói magatartásra gyakorolt hatásai mérhetők és ellenőrizhetők a legfrissebb árrugalmasság tekintetében, az ebből az intézkedésből származó energiamegtakarítás beszámítható a második kötelezettségi időszakra előírt energiamegtakarításba.

4.1.   Energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek

Az energiahatékonysági kötelezettségi rendszernek az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja értelmében előírt halmozott végfelhasználási energiamegtakarítás elérése érdekében történő alkalmazására vonatkozó döntés melletti legfőbb érv az lehet, hogy az energiaszolgáltatók, az energia- kiskereskedők és az energiaelosztók tudják legjobban azonosítani az energiamegtakarítást az ügyfeleik körében, és képesek lesznek energiamegtakarítást elérni az energetikai szolgáltatásokra vonatkozó üzleti modellekben. Ebben az esetben a tagállamoknak nemzeti szinten ki kell jelölniük egy vagy több kötelezett felet (28), és nekik kell megvalósítaniuk az energiamegtakarítást a végső fogyasztók körében (29). A kötelezett fél kijelölésének az energiahatékonysági irányelv 7a. cikke (2) bekezdése értelmében objektív és megkülönböztetésmentes kritériumokon kell alapulnia.

A kötelezett feleknek az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek értelmében való kijelölésekor a tagállamoknak figyelembe kell venniük a Bíróság által a C-561/16. sz. ügyben hozott ítéletet. A Bíróság kimondta, hogy a tagállamok „csak az energiaágazat bizonyos meghatározott vállalkozásaival szemben ír[hatnak] elő energiahatékonysági kötelezettségeket, feltéve, hogy e vállalkozások kötelezett felekként történő kijelölése ténylegesen kifejezetten meghatározott, objektív és megkülönböztetésmentes kritériumokon alapul, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia” (30).

A tagállamoknak emellett meg kell határozniuk az egyes kötelezett felek (alkategóriái) által elérendő energiamegtakarítás mennyiségét. Ezeket a mennyiségeket ezt követően hozzá kell rendelni az egyes kötelezett felekhez, hogy ellenőrizni lehessen, teljesítették-e kötelezettségeiket.

A 7a. cikk (4) bekezdése lehetővé teszi, hogy a tagállamok a IV. mellékletben meghatározott átváltási tényezők alkalmazásával az egyes kötelezett felek részére előírt energiamegtakarítás mennyiségét végsőenergia-fogyasztásként vagy primerenergia-fogyasztásként fejezzék ki (31).

A tagállamok azt is eldönthetik, hogy engedélyezik-e vagy előírják-e a kötelezett felek számára, hogy a nemzeti jog értelmében fennálló kötelezettségeik egy részét vagy egészét a nemzeti energiahatékonysági alaphoz való hozzájárulásként teljesítsék (32). Lehetővé tehetik, hogy a kötelezett felek az energiaszolgáltatók (33) vagy egyéb harmadik felek által elért energiamegtakarítást beszámítsák az általuk teljesítendő kötelezettségbe. Az energiahatékonysági irányelv 7a. cikke (6) bekezdésének a) pontja értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az energiamegtakarítás tanúsítására egyértelmű, átlátható és minden piaci szereplő számára nyitott, a tanúsítás költségeinek minimalizálására törekvő jóváhagyási folyamat mentén kerüljön sor (34).

Az energiahatékonysági irányelv 7a. cikkének (3) bekezdése pontosítja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy az energiaértékesítő vállalkozások semmilyen módon ne akadályozzák a fogyasztókat abban, hogy szolgáltatót váltsanak.

Az energiahatékonysági irányelv 7a. cikkének (5) bekezdése értelmében a tagállamok olyan mérési, irányítási és ellenőrzési rendszereket vezetnek be, amelyek keretében a kötelezett felek által megvalósított energiahatékonyság-javító intézkedéseknek legalább egy statisztikailag jelentős részén és reprezentatív mintáján dokumentált ellenőrzést végeznek (35).

Az energiahatékonysági irányelv 7a. cikke (6) bekezdésének b) pontja értelmében a tagállamok lehetővé tehetik a „tartalékolást és átadást”, vagyis lehetővé tehetik a kötelezett felek számára, hogy az egy adott évben elért megtakarítást a négy megelőző vagy a három következő évben elért megtakarításként vegyék figyelembe. Meg kell jegyezni, hogy ez a rugalmas megközelítés

—	csak a 2014. január 1-je óta alkalmazott energiahatékonysági kötelezettségi rendszerekből származó energiamegtakarításra vonatkozik, az alternatív szakpolitikai intézkedésekre nem, és

—	időben korlátozott, mert a tagállamok csak valamely kötelezettségi időszakon belül tehetik lehetővé a kötelezett felek számára a „tartalékolást és átadást”.

Más szavakkal a 2014 és 2020 között elért energiamegtakarítás 2020. december 31. után nem „tartalékolható” és nem „adható át”. A 2021 és 2030 között elért energiamegtakarítás 2020. december 31. előtt vagy 2030. december 31. után nem „tartalékolható” és nem „adható át”. A 2010 után és 2014. január 1-jét megelőzően elért energiamegtakarítás nem „tartalékolható” és nem „adható át” az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja alkalmazásában.

Mivel az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (8) bekezdése kifejezetten rendelkezik eltérésről, alkalmazása korlátozó, és az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontjára korlátozódik.

Példák:

A 2014-ben (az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek eredményeként) elért energiamegtakarítás beszámítható úgy, mintha 2017-ben valósult volna meg.

A 2014-ben (az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek eredményeként) elért energiamegtakarítás 2021 vonatkozásában nem számítható be.

A 2018-ban (az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek eredményeként) elért energiamegtakarítás 2014 vonatkozásában beszámítható.

Az energiahatékonysági irányelv 7a. cikke (6) bekezdésének második albekezdése értelmében a tagállamok „értékelik a helyzetet és adott esetben intézkedéseket hoznak az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek közvetlen és közvetett költségeinek a nemzetközi versenynek kitett energiaigényes iparágak versenyképességére gyakorolt hatásának minimálisra csökkentése érdekében”.

Általánosságban véve az alábbi kétféle költségről van szó:

—	beruházási költségek; és

—	igazgatási költségek (beleértve a nyomon követést és a jelentéstételt).

A Bizottság a hatásvizsgálatában (36) – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján – megmutatta, hogy az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek rendkívül költséghatékonyak. Az ilyen rendszerek alkalmazásakor a kötelezett felek kötelesek biztosítani, hogy a végfelhasználási energiamegtakarításra a legalacsonyabb (beruházási és igazgatási) költségek mellett kerüljön sor, különösen akkor, ha a költségek továbbhárulnak a végfelhasználókra. Ez a követelmény akkor is alkalmazandó, ha a kötelezett felek úgy döntenek, hogy elszámolják azt a tanúsított energiamegtakarítást, amelyet az energiahatékonysági szolgáltatók vagy más harmadik felek értek el.

Az energiahatékonysági irányelv 7a. cikkének (7) bekezdése értelmében a tagállamok „évente közzéteszik a rendszer keretében az egyes kötelezett felek vagy a kötelezett felek egyes alkategóriái által elért energiamegtakarítást, valamint az összesített adatokat”. Ezt az információt közzétehetik más olyan adatokkal együtt, amelyeket kötelesek nyilvánosságra hozni. Az ilyen adatok egyéb felek, például a Bizottság általi közzététele nem mentesíti őket e kötelezettség alól.

4.2.   Alternatív szakpolitikai intézkedések

Az energiahatékonysági irányelv egyértelművé teszi, hogy nagy fokú rugalmasságot kell biztosítani a tagállamok számára az alternatív szakpolitikai intézkedések megtervezése és végrehajtása során. Az energiahatékonysági irányelv már nem tartalmazza az intézkedéstípusok felsorolását, de a 2. cikkének (18) bekezdésében a „szakpolitikai intézkedés” fogalommeghatározása tartalmazza a lehetséges típusok nem kimerítő jellegű felsorolását: „olyan szabályozási, pénzügyi, adóügyi, önkéntes vagy tájékoztatási eszköz, amelyet egy tagállamban az előírásoknak megfelelően hoztak létre és hajtottak végre annak érdekében, hogy a piaci szereplők számára olyan támogatási keret, követelmény vagy ösztönző jöjjön létre, amelynek köszönhetően ez utóbbiak energiahatékonysági szolgáltatásokat nyújtanak és vesznek igénybe, valamint egyéb energiahatékonyság-javító intézkedéseket vezetnek be”.

A tagállamok mérlegelhetik annak lehetőségét, hogy előmozdítsák a helyi megújulóenergia-közösségek szerepét az alternatív szakpolitikai intézkedések végrehajtásához való hozzájárulásban (37).

Az energiahatékonysági irányelv V. mellékletének 3. pontja meghatározza az alternatív szakpolitikai intézkedések tervezésére és kezelésére vonatkozó követelményeket:

a)	a szakpolitikai intézkedések és az egyéni fellépések ellenőrizhető végfelhasználási energiamegtakarítást eredményeznek;

b)	az esettől függően az egyes részt vevő felek, megbízott felek vagy a végrehajtó állami hatóság felelőssége egyértelműen meghatározott;

c)	az elért vagy az elérendő energiamegtakarítást átlátható módon határozzák meg;

d)	a szakpolitikai intézkedések által előírt vagy elérendő energiamegtakarítás mennyisége végsőenergia-felhasználásban vagy primerenergia-felhasználásban van kifejezve a IV. mellékletben foglalt átváltási tényezők alkalmazásával;

e)	éves jelentés készítése és közzététele a megbízott felek, a részt vevő felek és a végrehajtó állami hatóságok által elért energiamegtakarításról és az energiamegtakarítás terén érvényesülő éves tendenciákkal kapcsolatos adatokról;

f)	az eredmények nyomon követése és megfelelő intézkedések meghozatala arra az esetre, ha az előrehaladás nem kielégítő;

g)	az egyéni fellépésből származó energiamegtakarítást nem jelenti be egynél több fél;

h)	a részt vevő fél, a megbízott fél vagy a végrehajtó állami hatóság tevékenységei bizonyítottan lényegesek a bejelentett energiamegtakarítás elérésében.

Az energiahatékonysági irányelv 7b. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamok olyan mérési, irányítási és ellenőrzési rendszereket vezetnek be, amelyek keretében a részt vevő vagy megbízott felek által megvalósított alternatív energiahatékonyság-javító intézkedéseknek legalább egy statisztikailag jelentős részén és reprezentatív mintáján dokumentált ellenőrzést végeznek.

Megjegyzendő, hogy

—	a mérést, irányítást és ellenőrzést az említett felektől (38) függetlenül kell elvégezni, és

—	a „statisztikailag jelentős része és reprezentatív minta” olyan részhalmaz, amely megfelelően tükrözi az energiatakarékossági intézkedések statisztikai sokaságát, és így lehetővé teszi az összes intézkedés megbízhatóságára vonatkozó észszerűen megbízható következtetések levonását.

4.2.1.   Finanszírozási rendszerek és eszközök, valamint költségvetési ösztönzők

Ezek olyan, a tagállamok által kidolgozott szakpolitikai intézkedések, amelyek keretében egy monetáris és költségvetési ösztönző energiahatékony technológiák vagy technikák alkalmazását eredményezi, és hatásukra csökken a végfelhasználási energiafogyasztás (39).

Megjegyzendő, hogy

—	a hatások mérését, irányítását vagy ellenőrzését a részt vevő és megbízott felektől (40) függetlenül kell elvégezni; és

—

finanszírozási rendszerek vagy eszközök esetében a finanszírozás — állami (európai vagy nemzeti) forrásból származik, vagy — állami (európai vagy nemzeti) forrásból és magánforrásból (például bankok, beruházási alapok, nyugdíjalapok) származik, és kifejezetten a végfelhasználási energiamegtakarítást eredményező egyéni fellépések megvalósítására irányul.

4.2.2.   Nemzeti energiahatékonysági alap

A tagállamok az energiahatékonysági irányelv 20. cikke (6) bekezdésének megfelelően nemzeti energiahatékonysági alapot hozhatnak létre alternatív szakpolitikai intézkedésként vagy az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek részeként, hogy a kötelezett felek a megtakarítási kötelezettséget részben vagy egészben az alaphoz való hozzájárulással teljesítsék.

Ha egy tagállam az energiahatékonysági kötelezettségek teljesítésének elsődleges módszereként egy nemzeti energiahatékonysági alaphoz való évenkénti hozzájárulási mechanizmust hoz létre, nemzeti jogszabályainak biztosítaniuk kell az alábbiakat:

—	az elért energiamegtakarítás egyenértékű az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek keretében elért energiamegtakarítással, és

—	a támogatott intézkedések eleget tesznek az energiahatékonysági irányelv 7b. cikkében, a 20. cikke (6) bekezdésében és az V. melléklete 3. pontjában szereplő követelményeknek (41).

A nemzeti energiahatékonysági alap a tagállam által a nemzeti energiahatékonysági kezdeményezések támogatása céljából létrehozott bármely alap lehet. Létrehozható a gazdasági és pénzügyi támogatási rendszerek, a technikai segítségnyújtás, a képzés és tájékoztatás vagy az energiahatékonyság fokozására irányuló egyéb intézkedések finanszírozása céljából, hogy hozzájáruljon az uniós jog célkitűzéseinek eléréséhez (42). Általában véve az állami alapok (például a piac nem megfelelő működésének kezelésére a piaci alapú mechanizmusok keretében általában mellőzött költségkategóriák vagy intézkedések) és a magántőke kombinálható is a hatékonyabb megoldások érdekében.

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke alkalmazásában történő beszámításhoz a finanszírozás

—	állami (európai vagy nemzeti) forrásból származik, vagy

—	állami (európai vagy nemzeti) forrásból és magánforrásból (például bankok, beruházási alapok, nyugdíjalapok, kötelezett felek) származik, és kifejezetten a végfelhasználási energiamegtakarítást eredményező egyéni fellépések megvalósítására irányul.

4.2.3.   Rendeletek és önkéntes megállapodások

Ezek olyan, a tagállamok által kidolgozott szakpolitikai intézkedések, amelyek energiahatékony technológiák vagy technikák alkalmazását eredményezik, és hatásukra csökken a végfelhasználási energiafogyasztás. Ezek lehetnek

—	jogilag kötelező érvényű intézkedések, amelyek konkrét technológiákat vagy technikákat írnak elő, vagy

—	olyan önkéntes megállapodások, amelyek keretében a vállalkozások vagy az önkormányzatok vállalnak bizonyos fellépéseket (43).

A „részt vevő fél” olyan „vállalkozás vagy közintézmény, amely egy önkéntes megállapodás keretében vállalta bizonyos célkitűzések elérését, vagy amely nemzeti szabályozás hatálya alá tartozik”.

4.2.4.   Standardok és normák

Ezek olyan, a tagállamok által kidolgozott szakpolitikai intézkedések, amelyek célja (például) a termékek, szolgáltatások, épületek és járművek energiahatékonyságának javítása (44). Az ezekben a rendszerekben részt vevő felek a „végrehajtó állami hatóságok”.

4.2.5.   Energiacímkézési rendszerek

Ezek a tagállamok által létrehozott címkézési rendszerek, kivéve az uniós jog értelmében kötelező rendszereket (például az energiacímkézésről szóló rendeletek vagy az energiacímkézési rendelet (45) alkalmazásából származó energiamegtakarítás nem számítható be) (46).

Az egyidejűleg végrehajtott egyéb szakpolitikai intézkedések is hatással lehetnek az energiamegtakarításra, így az értékelés tárgyát képező intézkedés bevezetése óta megfigyelt változások nem mindene esetben tulajdoníthatók csak annak az intézkedésnek. A címkézési rendszerek hatását gondosan meg kell vizsgálni az energiamegtakarítással járó, neki tulajdonítható egyéni fellépéssel való összefüggés megállapítására.

4.2.6.   Képzés és oktatás, beleértve az energetikai tanácsadói programokat

Ezek olyan, a tagállamok által kidolgozott szakpolitikai intézkedések, amelyek energiahatékony technológiák vagy technikák alkalmazását eredményezik, és hatásukra az energetikai auditorok számára szervezett képzési programok, az energetikai menedzserek számára szervezett oktatási programok vagy a háztartások számára szervezett energetikai tanácsadói programok révén csökken a végfelhasználási energiafogyasztás.

Megjegyzendő, hogy

—	az ilyen intézkedéseket a „végrehajtó állami hatóságoknak” nyomon kell követniük, és

—	gondosan meg kell vizsgálni a hatásukat az alábbiak megállapítása érdekében: — a képzési vagy oktatási tevékenység és az annak tulajdonítható egyéni fellépés közötti összefüggés, és — az az időtartam, amelyen keresztül a programok továbbra is hatást fejthetnek ki (47).

4.2.7.   Egyéb alternatív intézkedések

Az alternatív szakpolitikai intézkedések felsorolása nem teljes, és egyéb szakpolitikai intézkedések is alkalmazhatók. A tagállamoknak azonban a Bizottságnak benyújtott értesítésben ismertetniük kell, hogyan kerül sor a megtakarítás egyenértékű nagyságának biztosítására, a nyomon követésre és az ellenőrzésre (48).

Az energiafogyasztás csökkentése és a megújuló energia használata az épületekben fontos intézkedés az energiafüggőség és üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése szempontjából, különös tekintettel a 2030-ra kitűzött ambiciózus uniós éghajlat- és energiapolitikai célokra, valamint a Párizsi Megállapodás keretében tett globális kötelezettségvállalásra. Ezért a kisléptékű, fogyasztásközeli megújulóenergia-technológiák épületekbe való beépítését vagy épületekre való felszerelését támogató szakpolitikai intézkedések is az energiamegtakarítási kötelezettség teljesítésének minősülhetnek (49).

Az intézkedéseket úgy kell megtervezni, hogy az előző technológiához viszonyítva végfelhasználási energiamegtakarítást eredményezzenek. Például az ilyen energiamegtakarítás bejelenthető az épületek hatékonyabb hűtési vagy fűtési rendszerekre való áttérésének vagy meleg vizes technológiák alkalmazásának eredményeként, függetlenül attól, hogy ez megújuló energia felhasználásával történik-e. Az ilyen energiamegtakarítás még akkor is beszámítható, ha az alternatív szakpolitikai intézkedés célja nem elsődlegesen az energiahatékonyság fokozása, feltéve, hogy a tagállam bizonyítani tudja, hogy ez az energiamegtakarítás az energiahatékonysági irányelv V. mellékletében szereplő módszereknek és elveknek megfelelően kiegészítő jellegű, mérhető és ellenőrizhető.

4.2.8.   Energiára vagy szén-dioxidra kivetett adók

A végfelhasználási energiafogyasztás csökkentésére irányuló tagállami adózási intézkedések beszámíthatók lehetnek. A tagállamok továbbá más intézkedésekkel, például támogatásokkal is kombinálhatják az adózási intézkedéseket (50).

Az energiahatékonyságot ösztönző adózás főként a piac energiafogyasztás által okozott nem megfelelő működését kívánja javítani az energiaforrások vagy az energiahasználat bizonyos típusaira kivetett adóval vagy illetékkel. A szén-dioxidra kivetett adók is ösztönzőleg hathatnak az olyan egyéni fellépésekre, amelyek célja az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra való áttérés. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a források ilyen ellenőrzése nem feltétlenül vezet az energiahatékonyság javulásához.

Az adózási intézkedések célja, hogy a fogyasztók és termelők fizessék az áru (többek között a szén-dioxid-kibocsátás és az üvegházhatás formájában jelentkező) társadalmi költségét.

A gyakorlatban az intézkedések (51) általában az alábbiakból állnak:

—

közvetlen intézkedések – idetartoznak a közvetlenül az „externáliákhoz”, azaz a független harmadik félre hatást gyakorló tevékenységekhez kapcsolódó díjak. Ez az intézkedéstípus hallgatólagosan feltételezi, hogy a piac nem megfelelő működése észlelhető és számszerűsíthető. Ilyen intézkedés például a szén-dioxid-kibocsátás megadóztatása, és

—	közvetett intézkedések – ezek az externáliákat előidéző fogyasztási cikkekre (például a szén-dioxid-kibocsátást okozó üzemanyagokra) vagy az ilyen fogyasztási cikkekhez kapcsolódó fogyasztási cikkekre (például az ilyen üzemanyagot használó autókra) kivetett adók.

A tagállamok új adózási intézkedéseket hozhatnak az új időszakra (2021–2030) vonatkozó energiamegtakarítási kötelezettség teljesítése céljából és/vagy továbbra is alkalmazhatják az első időszak (2014–2020) meglévő intézkedéseit.

Annak meghatározása vonatkozásában, hogy mely energiamegtakarítás jelenthető be többletmegtakarításként (52), az V. melléklet 2. pontjának a) alpontja szerint „a tagállamok áttekintik, hogy az adott szakpolitikai intézkedés hiányában hogyan alakulna az energiafogyasztás és -kereslet, figyelembe véve legalább a következő tényezőket: az energiafogyasztási trendek, a fogyasztói magatartás változása, a műszaki fejlődés, valamint az uniós és nemzeti szinten végrehajtott egyéb intézkedések által okozott változások”.

Az adózási intézkedések hatásának kiszámításakor a tagállamoknak továbbá figyelembe kell venniük az V. melléklet 4. pontjában szereplő alábbi követelményeket:

a)	csak a 2003/96/EK vagy a 2006/112/EK tanácsi irányelvben előírt, a tüzelő-, fűtő-, illetve üzemanyagokra vonatkozó adóztatás minimális szintjét meghaladó adózási intézkedésekből származó energiamegtakarítást lehet jóváírni;

b)	az (energiára vonatkozó) adózási intézkedések hatásának kiszámítása során figyelembe vett árrugalmasságnak tükröznie kell az energia iránti kereslet alkalmazkodóképességét az árváltozásokhoz, és az árrugalmasság becsléséhez friss és reprezentatív hivatalos forrásadatokat kell felhasználni;

c)	külön kell elszámolni a kísérő adópolitikai intézkedésekből – köztük a pénzügyi ösztönzőkből vagy az alapokba történő befizetésekből – származó energiamegtakarítást.

A tagállamoknak olyan intézkedéseket kell végrehajtaniuk, amelyek az uniós jog értelmében előírt minimális szint meghaladására törekszenek, beleértve az alábbiakat:

—	az energiatermékek és a villamos energia megadóztatásának minimális szintje (53), és

—	a közös hozzáadottértékadó-rendszerre vonatkozó rendelkezések (54) az energiafogyasztó termékek és áruk tekintetében.

A tagállamoknak az (energiára vonatkozó) adózási intézkedéseik hatásának kiszámításakor figyelembe kell venniük az árrugalmasságokat (az energia iránti kereslet alkalmazkodóképességét az árváltozásokhoz), és az árrugalmasságok becslése során az adatok friss és reprezentatív hivatalos forrásait kell használni (55). Az irányításról szóló rendelet III. melléklete 3.3. pontjának f) alpontja értelmében a tagállamoknak tájékoztatást kell adniuk a számítás módszertanáról, beleértve, hogy milyen árrugalmasságokat alkalmaznak, és azokat miként állapították meg, összhangban az energiahatékonysági irányelv V. mellékletének 4. pontjával.

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 4. pontja c) alpontjának alkalmazásában fontos értékelni, hogy milyen kölcsönhatás van az adózási intézkedések és más szakpolitikai intézkedések között. Az egyéb intézkedésekkel együtt alkalmazott adózási intézkedések hatásának kiszámításakor a tagállamoknak ajánlott az alábbiakat használniuk:

—	csak rövid távú rugalmasság, vagy

—	rövid- és hosszú távú rugalmasság, de a többi intézkedés eredményeként ne jelentsenek be energiamegtakarítást (azaz az adóügyi intézkedést tekintsék a csomag fő szakpolitikai intézkedésének).

A 2021–2030 közötti kötelezettségi időszakot megelőzően végrehajtott adózási intézkedések esetében a tagállamoknak különös figyelmet kell fordítaniuk az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdésének második albekezdésére, amely szerint „A tagállamok azt az energiamegtakarítást számíthatják be, amely 2020. december 31-ig, vagy ezen időpontot követően bevezetett szakpolitikai intézkedésekből származik, feltéve, hogy ezek az intézkedések 2017. december 4. után megvalósítandó új egyéni fellépéseket eredményeznek”.

Ha egy tagállam adózási és támogatási intézkedéseket alkalmaz egyszerre, el kell különítenie az adózási intézkedések, illetve az ezeket kísérő szakpolitikai intézkedések (beleértve a pénzügyi ösztönzőket) eredményeként megvalósuló energiamegtakarítást.

A célidőszakban a rövid távú rugalmasság alapján készített becslésekkel kevésbé valószínű az energiamegtakarítás kettős elszámolása.

4.3.   Az energiaszegénység enyhítésére szolgáló szakpolitikai intézkedések

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (11) bekezdése értelmében az energiamegtakarítás elérésére vonatkozó kötelezettségeik teljesítését célzó szakpolitikai intézkedések kidolgozásakor a tagállamok figyelembe veszik, hogy enyhíteni kell az energiaszegénységet, annak megfelelő mértékű előírásával, hogy a nemzeti energiahatékonysági kötelezettségi rendszerük keretébe tartozó energiahatékonysági intézkedések, az alternatív szakpolitikai intézkedések, illetve a nemzeti energiahatékonysági alap keretében finanszírozott programok vagy intézkedések egy részét prioritásként a – például az energiaszegénység által sújtott – kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások és adott esetben a szociális bérlakások tekintetében kell végrehajtani (56).

A nemzeti energia- és éghajlat-politikai tervek alkalmazásában a tagállamoknak az irányításról szóló rendelet 3. cikke (3) bekezdésének d) pontja értelmében (57) értékelniük kell az energiaszegénységben élő háztartások számát.

A tagállamoknak a meglévő gyakorlataikat figyelembe véve meg kell határozniuk az arra vonatkozó kritériumokat, hogyan fogják figyelembe venni az energiaszegénységet a szakpolitikai intézkedések keretében. Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv (58) értelmében előírt, az épületállomány felújítására és energiahatékonyságának javítására irányuló hosszú távú intézkedések is hasznosak lesznek az energiaszegénység által érintett háztartások számára. Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 2a. cikke értelmében a tagállamok hosszú távú stratégiát dolgoznak ki annak támogatása érdekében, hogy a magán- és köztulajdonban lévő lakó- és nem lakáscélú épületek nemzeti állománya felújítás révén 2050-re nagy energiahatékonyságú és dekarbonizált épületállománnyá váljon.

Ezeknek a stratégiáknak

—	elő kell segíteniük a meglévő épületek közel nulla energiaigényű épületekké való költséghatékony átalakítását, és

—	fel kell vázolniuk azokat a releváns nemzeti intézkedéseket, amelyek hozzájárulnak az energiaszegénység mérsékléséhez (59).

A hatálybalépése, illetve a nemzeti jogba való átültetése vagy végrehajtása óta ez a követelmény – miszerint figyelembe kell venni az energiaszegénység enyhítésének szükségességét – vonatkozik az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek és az alternatív szakpolitikai intézkedések keretében hozott intézkedésekre. A tagállamok szabadon eldönthetik, hogy milyen típusú szakpolitikai intézkedéseket használnak, mivel mindkét lehetőség egyaránt alkalmazható. Ugyanakkor a kiválasztott intézkedéseknek az energiaszegénység enyhítésére kell irányulniuk.

Az EU Energiaszegénységi Megfigyelőközpontja olyan bizottsági kezdeményezés, amelyek segít a tagállamoknak hatékonyabban mérni, nyomon követni és megosztani az energiaszegénységgel kapcsolatos ismereteket és bevált gyakorlatokat. Segíteni kíván a tagállamoknak a szakpolitikai intézkedések kidolgozásában. A Megfigyelőközpont honlapjának (60)„Szakpolitikák és intézkedések” című szakasza példákat hoz a szakpolitikák és intézkedések konkrét típusaira.

4.4.   Az ágazatok kiválasztása

A tagállamok rugalmasan kiválaszthatnak egy vagy több konkrét ágazatot az energiamegtakarítási kötelezettségeik teljesítésére az energiahatékonysági irányelv 7a. vagy 7b. cikkének megfelelő szakpolitikai intézkedések bevezetésével (61). Az irányításról szóló rendelet III. mellékletének 3.1., 3.2. és 3.3. pontja értelmében a tagállamoknak információval kell szolgálniuk az egyes intézkedések tárgyát képező ágazatról vagy ágazatokról (és adózás esetében az adózók célzott rétegéről). Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának d) alpontja engedélyezi a termékek, berendezések, közlekedési rendszerek, járművek és üzemanyagok, épületek és épületelemek (62), folyamatok vagy piacok energiahatékonysági szintjének növelését ösztönző intézkedéseket.

Az ilyen intézkedéseknek adott esetben meg kell felelniük az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló 2014/94/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (63) értelmében létrehozott nemzeti szakpolitikai kereteknek. A tagállamok megcélozhatják például az épületeket vagy az ipari ágazatot.

A tagállamok által az éves jelentésekben és a nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervekben bejelentett elért és várható energiamegtakarítás értékelésének megfelelően, az energiahatékonysági irányelv 24. cikke értelmében

—	az energiamegtakarítás legnagyobb részét várhatóan általában (például a felújításfinanszírozási rendszerek támogatásával) az épületeket megcélzó intézkedések fogják eredményezni,

—	az energiamegtakarítás másodsorban és harmadsorban várhatóan az iparból, illetve a közlekedésből fog származni, és

—

az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer (ágazatközi szakpolitika) fogja a legnagyobb arányú energiamegtakarítást eredményezni szakpolitikai intézkedésenként, és például a fűtési rendszerek cseréjének előmozdítására szolgáló intézkedések révén az épületekre is kiterjed (64).A kiaknázatlan energiamegtakarítási lehetőségeket rejtő további ágazatok (például a közlekedés és a vízügy) hozzájárulhatnak az energiamegtakarítási kötelezettség teljesítéséhez a 2021–2030 közötti időszakban.

4.4.1.   Közlekedési ágazat

A Bizottság a 2016. évi hatásvizsgálatában a tagállami jelentések alapján megállapította, hogy a 7. cikk szerinti energiamegtakarítás 6 %-a a közlekedési ágazatra irányuló intézkedésekhez köthető (65).

Az első, 2014. évi nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek és újabban a 2017. évi nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek óta a tagállamok aktualizálták az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek és az alternatív szakpolitikai intézkedések jegyzékét, és több közlekedési intézkedést jelentettek be. Ezek a fejlemények jelzik, hogy a közlekedési ágazatban 2014–2020 között elért energiamegtakarítás (lehetséges) aránya akár meg is haladhatja a hatásvizsgálatban előre jelzett arányt.

Mivel a közlekedési végsőenergia-fogyasztás szerepel a számítási alapértékben, a közlekedési ágazat nyilvánvaló célágazat lehet a 2021–2030 közötti időszakra vonatkozó energiamegtakarítási kötelezettség teljesítése szempontjából.

Példák:

A szakpolitikai intézkedések előmozdíthatják a hatékonyabb gépjárművek használatát (meghaladva a 443/2009/EK (66), az 510/2011/EU (67) vagy az (EU) 2019/631 (68) európai parlamenti és tanácsi rendeletben vagy a tiszta járművekről szóló átdolgozott irányelvben (69) előírt minimális szintet), vagy a kerékpárhasználatot, a gyaloglást és a közösségi közlekedést előnyben részesítő modális váltást, illetve a közlekedés iránti igényt csökkentő mobilitás- vagy várostervezést.

A lényegesség és a kiegészítő jelleg függvényében (lásd az V. melléklet 2. pontját) figyelembe vehetők olyan intézkedések is, amelyek felgyorsítják az új, hatékonyabb gépjárművek elterjedését, vagy olyan szakpolitikák, amelyek támogatják a kilométerenkénti energiafelhasználást csökkentő, jobb teljesítményű üzemanyagokra való áttérést.

4.4.2.   Vízügyi ágazat

Az energia és a víz szorosan összefügg a gazdasági életben, több szinten is („a víz és energia közötti összefüggés”). Energetikai célokból, például hűtés, tárolás, bio-tüzelőanyagok vagy a vízenergia céljából szükség van vízre. Vízügyi célokból szükség van energiára, például a szivattyúzáshoz, kezeléshez vagy sótalanításhoz (70).

Az energiatermelő ágazat a legnagyobb vízfogyasztó, amelynek fogyasztása az összfogyasztás 44 %-át teszi ki (71). A vízügyi ágazat és a szennyvíztisztító ágazat villamosenergia-felhasználása az Unió villamosenergia-felhasználásának 3,5 %-át teszi ki, és ez a részarány várhatóan növekedni fog (72). Ugyanakkor a vízszivárgás az Unióban a teljes vízfogyasztás 24 %-át teszi ki, ami jelentős pazarlás és veszteség az elpazarolt vízkészletek és az ilyen készletek kezeléséhez szükséges energia tekintetében.

Az irányításról szóló rendelet és a módosított energiahatékonysági irányelv hatálybalépésével alkalmazni kell az „első az energiahatékonyság” elvet. A vízügyi ágazat az említett elv kedvezményezettjei közé tartozhat.

A hatékony és energiahatékony vízgazdálkodás jelentős mértékben hozzájárulhat az energiamegtakarításhoz. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint a globális vízkinyerés 10 %-a az energiatermeléshez kapcsolódik, és ez az arány várhatóan jelentős mértékben nőni fog számos alacsony szén-dioxid-kibocsátású, de vízigényes folyamat előmozdításával, beleértve a villamosenergia-termelést, a bio-tüzelőanyagok gyártását, valamint a szén-dioxid-leválasztást és -tárolást (73). A tagállamok ezért feltérképezhetnék, hogy milyen potenciális energiamegtakarítással jár az intelligens technológiák és folyamatok alkalmazása.

Az intelligens technológiák és folyamatok alkalmazása révén megvalósuló potenciális energiamegtakarítás teljeskörű feltérképezésével – és az energiahatékonysági irányelv ezek használatára ösztönzi a tagállamokat (74) – a tagállamok megoldásokat kereshetnek az energiafogyasztás és a vízfogyasztás közötti összefüggés megszüntetésére.

A tagállamok például megvizsgálhatnák a csapadékvíz és a szennyvíz elkülönített kezeléséhez szükséges kétpillérű rendszer létrehozásában rejlő lehetőségeket. Ezzel elkerülhető lenne a vízkezelési kapacitás fokozásának szükségessége, amely megnövekedett energiafogyasztással járhatna.

A tagállamok a vízzel kapcsolatban korlátozott számú intézkedést jelentettek be a 7. cikk értelmében vett energiamegtakarítási kötelezettségük teljesítésének vonatkozásában. A leggyakoribb intézkedés a meleg víz napkollektorok használatával történő előállítása (a nem megújuló energiaforrásokon alapuló melegvíz-előállítás helyett) vagy a gázzal működő hatékonyabb vízmelegítők, de az ilyen intézkedések inkább a hőtermeléshez kapcsolódnak, nem pedig a víz előállításához.

Az ivóvíz energiahatékony előállításával kapcsolatos szakpolitikai intézkedések a teljes ellátási lánc mentén (elosztás, fogyasztás és szennyvízkezelés) számításba vehetők. A fő nemzeti célkitűzések eddig a vízhiány enyhítésére és a vízminőség javítására irányultak. A hatékonyabb szivattyúk telepítésén túl a bejelentett intézkedés a csökkent vízigény vagy a víz újrafelhasználása révén közvetetten megvalósuló energiamegtakarítást eredményez.

A vízügyi ágazatban a potenciális energiamegtakarítás az alábbiakból származhat:

—	a különböző típusú víz előállításához és kezeléséhez használt energiamennyiség csökkentése; és

—	a vízigény és a hálózati veszteségek csökkentése, ami a szivattyúzás és kezelés tekintetében kisebb energiaszükségletet eredményez.

A vízügyi ágazat energiamegtakarítása pozitív hatással lehet az önkormányzatok költségvetésére. Különösen abban az esetben, ha a közüzemi vízszolgáltató az önkormányzat tulajdonában van, a víztelepek (szennyvíztelepek) villamosenergia-fogyasztása a villamosenergia-költségek jelentős részét teheti ki. Mivel például az egyes önkormányzatok tudatossága, tapasztalata és kapacitása nagymértékben eltérő lehet, a regionális vagy nemzeti programok hasznosak lehetnek a tapasztalatcsere előmozdítása szempontjából, illetve a technológiai és pénzügyi támogatás így növelheti a potenciális energiamegtakarítást.

Tájékoztató jellegű, nem teljeskörű példák:

A tagállamok intézkedéseket hozhatnának annak érdekében, hogy a víz valamennyi formája esetében a víz előállítása és használata, illetve a szennyvíztisztítás során energiát takarítsanak meg a teljes ellátási lánc mentén:

—	ivóvíz előállítása (a felszín alatti víz vagy a felszíni víz szivattyúzása, tisztítása, a tengervíz sótalanítása);

—	a vízveszteség csökkentése az elosztó hálózatban;

—	a végfelhasználók vízfogyasztásának csökkentése (beleértve az ipari folyamatokra, öntözésre, háztartási célokra használt vizet);

—	a háztartási víz visszaforgatásával a vízfogyasztás csökkentése;

—	a szennyvíz tisztítása újrafelhasználás vagy szennyvízként való kibocsátás céljából (szivattyúzás, szennyvízkezelési eljárások, hővisszanyerés); és

—	a csapadékvíz kezelésére használt energiamennyiség csökkentése (a csapadékvíz-kezelő rendszerek esetében a kezelési teher csökkentése).

5.   AZ IRÁNYELV ÁTDOLGOZÁSÁNAK HATÁSA AZ ELSŐ KÖTELEZETTSÉGI IDŐSZAKRA

A tagállamoknak hatályba kell léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy legkésőbb 18 hónappal az energiahatékonysági irányelv hatálybalépését követően, azaz 2020. június 25-ig megfeleljenek a módosított energiamegtakarítási kötelezettségnek.

A tagállamoknak meg kell felelniük az alábbiaknak:

—	az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek vagy egyéb szakpolitikai intézkedések hatásának kiszámítására vonatkozó közös módszerek és elvek (az energiahatékonysági irányelv V. melléklete),

—

az arra vonatkozó követelmény, hogy a szakpolitikai intézkedések (energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek és alternatív szakpolitikai intézkedések) kidolgozásakor figyelembe kell venni az energiaszegénység enyhítésének szükségességét, bár különböző intézkedések hozhatók az energiaszegénység által érintett háztartások érdekében (az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (11) bekezdése),

—	az a rendelkezés, amely szerint az uniós jog végrehajtásából származó megtakarítás nem jelenthető be, kivéve a felújítási intézkedéseket és a hatékonyabb háztartási készülékek és járművek korai cseréjét (az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának b) alpontja),

—	az arra vonatkozó a követelmény, hogy az energiamegtakarítás kiszámításának figyelembe kell vennie az intézkedések élettartamát és a megtakarítások idővel történő csökkenésének arányát (az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának g) alpontja – a hatálybalépéstől), és

—

az arra vonatkozó a követelmény, hogy az energiamegtakarítási kötelezettség teljesítése során a kiskereskedelmienergia-értékesítő vállalkozások (az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer értelmében) ne akadályozzák a fogyasztókat abban, hogy szolgáltatót váltsanak (az energiahatékonysági irányelv 7a. cikkének (3) bekezdése).

A tagállamok a módosított energiahatékonysági irányelvet már a határidő előtt átültethetik és végrehajthatják. Ilyen esetekben az első kötelezettségi időszak végéig fennmaradó időszak vonatkozásában

—	igénybe vehetik az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (8) bekezdésében biztosított eltérést,

—	igénybe vehetik az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának b) alpontjában biztosított eltérést, és

—	dönthetnek úgy, hogy a kötelezett felek – részben vagy egészben – a nemzeti energiahatékonysági alaphoz való hozzájárulással teljesítsék az energiamegtakarítási kötelezettségüket (az energiahatékonysági irányelv 20. cikkének (6) bekezdése).

Azok a tagállamok, amelyek az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdése a)–d) pontjának alkalmazásához folyamodnak az első kötelezettségi időszakra előírt energiamegtakarítás mennyiségének kiszámítása során, az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (5) bekezdése a) pontjának megfelelően elkülönítetten alkalmazzák a kiválasztott lehetőségeket és külön számítják ki azok hatását az első időszakra vonatkozóan.

6.   AZ ELŐÍRT ENERGIAMEGTAKARÍTÁS MENNYISÉGÉBE TÖRTÉNŐ BESZÁMÍTÁS

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében a két kötelezettségi időszak (az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontjának megfelelően a 2014 és 2020 közötti időszak, valamint a b) pontban említett, 2021 és 2030 közötti időszak) két külön időszak.

Főszabály szerint, ahogy az első időszak vonatkozásában is, csak az adott időszakban elért energiamegtakarítás számítható be az arra az időszakra vonatkozó kötelezettség teljesítésébe, kivéve, ha az energiahatékonysági irányelv másképp rendelkezik.

A tagállamok visszamenőlegesen nem számíthatnak be energiamegtakarítást, vagyis az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (7) bekezdése értelmében a 2020. december 31. után elért energiamegtakarítás nem számítható bele a 2014-től 2020-ig tartó időszakra előírt mennyiségbe.

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében a tagállamok azt az energiamegtakarítást számíthatják be a 2021–2030 közötti időszakra előírt mennyiségbe, amely 2020. december 31-ig, vagy ezen időpontot követően bevezetett szakpolitikai intézkedésekből származik, feltéve, hogy ezek az intézkedések 2020. december 31. után megvalósítandó új egyéni fellépéseket eredményeznek (75).

A tagállamok főszabály szerint az adott évben megvalósult energiamegtakarítást csak az adott évre számíthatják be. Az energiahatékonysági irányelv 7a. cikke (6) bekezdésének b) pontja értelmében az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerrel rendelkezők lehetővé tehetik, hogy a kötelezett felek egy adott évben elért megtakarítást a négy megelőző vagy a három következő évben elért megtakarításként vegyenek figyelembe, amennyiben ez az időszak nem nyúlik túl az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt kötelezettségi időszak végén.

Tájékoztató jellegű példa:

A 2014-ben megvalósult energiamegtakarítás beszámítható (három évvel később) 2017-re, de a 2024-ben megvalósult energiamegtakarítás nem számítható be 2020-ra, mert bár a négy megelőző év egyikéről van szó, de külön kötelezettségi időszakban.

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (8) bekezdése konkrét eltérést tartalmaz ettől az elvtől. Ha egy 2009. december 31. és 2014. december 31. között bármikor érvényben lévő energiahatékonysági kötelezettségi rendszer lehetővé tette, hogy egy kötelezett fél „tartalékoláshoz és átadáshoz” folyamodjon (az energiahatékonysági irányelv 7a. cikke (6) bekezdésének b) pontja), az adott tagállam a 2010-et követően, de 2014. január 1-jét megelőzően bármely adott évben elért energiamegtakarítást úgy számíthatja be, mintha azt 2013. december 31. után és 2021. január 1. előtt érte volna el, feltéve, hogy az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (8) bekezdésében szereplő alábbi követelmények mindegyike teljesül:

a)	2009. december 31. és 2014. december 31. között valamikor hatályban volt az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer, amely be volt építve a tagállamnak a 24. cikk (2) bekezdése alapján benyújtott első nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervébe;

b)	a megtakarítás az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer keretében keletkezett;

c)	a megtakarítás kiszámítására az V. melléklettel összhangban kerül sor; és

d)	a nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervekben beszámoltak azokról az évekről, amelyekben az elért megtakarítás beszámításra került.

7.   KÖZÖS MÓDSZEREK ÉS ELVEK A 7., A 7A. ÉS A 7B. CIKK, VALAMINT A 20. CIKK (6) BEKEZDÉSE SZERINTI ENERGIAHATÉKONYSÁGI KÖTELEZETTSÉGI RENDSZEREK VAGY MÁS SZAKPOLITIKAI INTÉZKEDÉSEK HATÁSÁNAK KISZÁMÍTÁSÁHOZ

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (9) bekezdése értelmében a tagállamok biztosítják, hogy az energiahatékonysági irányelv 7a. és 7b. cikkében, valamint a 20. cikke (6) bekezdésében említett szakpolitikai intézkedések eredményeként elért megtakarítás kiszámítása az energiahatékonysági irányelv V. mellékletével összhangban történjen.

7.1.   Mérési módszerek

7.1.1.   Mérési módszerek az adózási intézkedésektől eltérő szakpolitikai intézkedések tekintetében

Az energiahatékonysági irányelv V. mellékletének 1. pontja meghatározza, milyen módszerek használhatók az adózási intézkedésekből származóktól eltérő energiamegtakarításnak az energiahatékonysági irányelv 7., 7a. és 7b. cikkének, valamint a 20. cikke (6) bekezdésének alkalmazásában történő kiszámításához.

A kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott felek, illetve a végrehajtó állami hatóságok az energiamegtakarítás kiszámításához az alábbi módszereket alkalmazhatják:

a)	várható energia-megtakarítás, hasonló létesítményekben végrehajtott korábbi, függetlenül ellenőrzött energiafejlesztések eredményeire tett hivatkozással. Az általános megközelítés „előzetes” megközelítésnek minősül;

b)

mért megtakarítás, amikor az intézkedés vagy intézkedéscsomag megvalósítása nyomán elért megtakarítás úgy kerül meghatározásra, hogy rögzítik az energiafelhasználás tényleges csökkenését, kellően figyelembe véve olyan, a fogyasztást befolyásolható tényezőket, mint az addicionalitás, a kihasználtság, a termelési szintek és az időjárás. Az általános megközelítés „utólagos” megközelítésnek minősül;

c)

nagyságrendi megtakarítás, amikor a megtakarítások műszaki becslését alkalmazzák. Ez a megközelítés csak akkor alkalmazható, amikor egy adott létesítmény tekintetében nehéz vagy aránytalanul költséges megbízható mért adatokat megállapítani; ilyen eset például egy attól eltérő kWh teljesítményű kompresszor vagy elektromos motor cseréje, mint amellyel kapcsolatban független megtakarítási adatokat mértek, vagy ha a szóban forgó becsléseket nemzeti szinten meghatározott módszertanok és referenciaértékek alapján végezték olyan, képesítéssel vagy akkreditációval rendelkező szakértők, akik függetlenek az érintett kötelezett, részt vevő vagy megbízott felektől;

d)

felmérésen alapuló megtakarítás, amikor a fogyasztóknak a tanácsokra, tájékoztató kampányokra, címkézési vagy tanúsítási rendszerekre vagy az okos mérésre adott reakcióit mérik fel. Ez a megközelítés csak a fogyasztói magatartás változásából fakadó megtakarítások esetében alkalmazható. Nem használható a fizikai intézkedések foganatosításából adódó megtakarításokra.

7.1.2.   Mérési módszerek az adózási intézkedések esetében

Az energiahatékonysági irányelv 7b. cikke értelmében bevezetett, adózási vonatkozású szakpolitikai intézkedésekből származó energiamegtakarítás meghatározásakor (76) az energiahatékonysági irányelv V. mellékletének 4. pontjában szereplő alábbi elvek alkalmazandók:

a)	csak a 2003/96/EK vagy a 2006/112/EK tanácsi irányelvben előírt, a tüzelő-, fűtő-, illetve üzemanyagokra vonatkozó adóztatás minimális szintjét meghaladó adózási intézkedésekből származó energiamegtakarítást lehet jóváírni;

b)	az (energiára vonatkozó) adózási intézkedések hatásának kiszámítása során figyelembe vett árrugalmasságnak tükröznie kell az energia iránti kereslet alkalmazkodóképességét az árváltozásokhoz, és az árrugalmasság becsléséhez friss és reprezentatív hivatalos forrásadatokat kell felhasználni;

c)	külön kell elszámolni a kísérő adópolitikai intézkedésekből – köztük a pénzügyi ösztönzőkből vagy az alapokba történő befizetésekből – származó energiamegtakarítást.

7.2.   Az intézkedések élettartama és az energiamegtakarítás arányának csökkenése az élettartam során

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának i) alpontja értelmében „az energiamegtakarítás kiszámítása során figyelembe kell venni az intézkedések élettartamát és azt, hogy idővel milyen arányban csökkennek a megtakarítások. Ezt a kiszámítást az egyes egyéni fellépések által a végrehajtásuk időpontjától 2020. december 31-ig vagy adott esetben 2030. december 31-ig tartó időszakban majd elért megtakarítások összeadásával kell elvégezni. A tagállamok ehelyett bevezethetnek más olyan módszert is, amely a becslések szerint legalább ugyanolyan teljes megtakarításmennyiséget eredményez. Más módszerek használata esetén a tagállamok biztosítják, hogy az e módszerrel kiszámított energiamegtakarítás teljes mennyisége ne haladja meg az energiamegtakarítás azon mennyiségét, amelyet annak eredményeképpen kaptak volna, ha összeszámolják az egyes egyéni fellépések által a végrehajtásuk időpontjától 2020. december 31-ig vagy adott esetben 2030. december 31-ig tartó időszakban majd elért megtakarításokat”.

Az egyéni energiamegtakarítási fellépés „élettartama” arra utal, hogy energiamegtakarításra nemcsak a végrehajtás évében, hanem a későbbi években is sor kerülhet. Az „élettartam” ezért az az időszak, amelyben a fellépés továbbra is mérhető energiamegtakarítást eredményez.

A fellépések élettartama során megvalósuló energiamegtakarítás kiszámításakor a tagállamok

—

minden fellépéshez hozzárendelhetik azt a „valós” energiamegtakarítást, amelyet a végrehajtás évétől kezdődően a második kötelezettségi időszak végéig (vagyis 2030. december 31-ig) elérnek, ez az úgynevezett „egyszerű” módszer (77). A 2030 utáni energiamegtakarítás hozzárendelése nem engedélyezett. A tagállamok a 2030 előtt bevezetett szakpolitikai intézkedésekből származó energiamegtakarítást csak akkor számíthatják be a 2030 utáni időszakra előírt mennyiségbe, ha ezek az intézkedések új egyéni fellépéshez vezetnek a következő kötelezettségi időszakban;

—	a várható időtartamot tükrözi jelzőszámot alkalmazhatnak (78);

—	maximalizálhatják az egyéni fellépésekhez hozzárendelt élettartamot (79), például a tagállamok maximálisan 5 évben határozhatják azt meg. Az ezt a módszert alkalmazó tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az eredmény ne haladja meg az „egyszerű” megközelítés eredményét; vagy

—

teljes élettartamban számolnak, de a jövőbeli energiamegtakarítást e módszer alkalmazása mellett „diszkontálják” (80), és a következő években évi 10 %-os diszkontrátával leírhatják az energiamegtakarítást, amennyiben ez észszerű megoldás. Az ezt a módszert alkalmazó tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az eredmény ne haladja meg az „egyszerű” megközelítés eredményét.

A bármely szakpolitikai intézkedésből származó energiamegtakarításnak az előírt halmozott végfelhasználási energiamegtakarításba való beszámításakor a tagállamoknak figyelembe kell venniük az alábbiakat:

i.	mikor kerül sor az intézkedés végrehajtására;

ii.	az éves energiamegtakarítás mennyisége; és

iii.	az intézkedés 2030-ban is fog-e energiamegtakarítást eredményezni (81).

Az épületekre vonatkozó szakpolitikai intézkedések tekintetében az EN 15459-1:2017 uniós szabvány (82) már iránymutatást tartalmaz az élettartam értékelésére.

Különös figyelmet kell fordítani az olyan magatartási jellegű intézkedések élettartamának bejelentésére, amelyek nem kapcsolódnak fizikai intézkedésekhez. (83) A magatartási jellegű intézkedések nagymértékben visszafordíthatók, mert a hatékony viselkedés fenntartásának időtartama számos tényezőtől függhet. Ha például a környezetkímélő vezetés a támogatott hatékony viselkedés, akkor a vezetőktől és a környezetkímélő vezetési képzés típusától függően a környezetkímélő vezetési képzés hatásai tarthatnak néhány napig, de akár néhány évig is.

Példák arra, hogyan számítható ki az intézkedések élettartama

1.   „Egyszerű” módszer

Egy egyéni fellépés (például ablakcsere) évente 1 toe energiafogyasztást takarít meg, és ezt követően is éveken át biztosítja ezt az energiamegtakarítást. Ha a fellépésre 2021-ben kerül sor, 2021-ben 1 toe energiamegtakarítással jár, majd azt követően 2030-ig minden évben 1 toe megtakarítást eredményez, ami 2030-ig összesen 10 toe. Ha a fellépésre 2022-ben kerül sor, 2022 és 2030 között minden évben 1 toe energiamegtakarítással jár, ami összesen 9 toe. Ha a fellépésre 2030-ban kerül sor, csak az arra az évre vonatkozó kötelezettségbe fog beleszámítani, összesen 1 toe mennyiségben.

Egy tagállamnak 65 Mtoe energiát kell megtakarítania az adott időszakban, és ezt várhatóan évi egy tájékoztatási kampánnyal éri el, amely például egymillió fellépéssel (egy felmérés szerint az egyes fellépések hatékonysága 1 toe) és évi egymillió ablakcserével (a becslések szerint minden ablakcsere hatékonysága 1 toe) jár. Minden tájékoztatási kampány a végrehajtás adott évében 1 Mtoe energiamegtakarítást eredményezne, vagyis a 10 kampány összesen 10 Mtoe energiamegtakarítással járna tíz éven át 2030. december 31-ig. Az egymillió ablakcsere az első évben 10 Mtoe energiamegtakarítással járna, a második évben 9 Mtoe, a harmadik évben 8 Mtoe, a negyedik évben 7 Mtoe, az ötödik évben 6 Mtoe, a hatodik évben 5 Mtoe, a hetedik évben 4 Mtoe, a nyolcadik évben 3 Mtoe, a kilencedik évben 2 Mtoe, a tizedik évben pedig 1 Mtoe energiamegtakarítást eredményezne, ami 2030. december 31-ig összesen 55 Mtoe. A tájékoztatási kampányokból és az ablakcserékből származó energiamegtakarítás nagysága így 65 Mtoe (10 Mtoe + 55 Mtoe).

Ezzel szemben egy rövid élettartamú fellépés (például egy tájékoztató kampány) a végrehajtás évében 1 toe energiát takaríthat meg, a következő években pedig nem járna energiamegtakarítással. 2021 és 2030 között bármikor kerül is sor a végrehajtásra, a hozzájárulása 1 toe lesz.

Ha egy tagállam elsősorban rövid élettartamú egyéni fellépéseket vezet be a tízéves kötelezettségi időszak kezdetén, további intézkedéseket kell hoznia a 7. cikk (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjában előírt energiamegtakarítás elérésére.

Az „egyszerű” módszer egyértelműen teljesíti azt a követelményt, hogy a számítási módszernek az előírt energiamegtakarítás tényleges eléréséhez kell vezetnie. A tagállamok ugyanakkor megfelelőbbnek tarthatnak alternatív módszereket.

2.   „Jelzőszám-módszer”

Alternatív megoldásként minden fellépéshez jelzőszám társul, amely tükrözi a fellépés várt élettartamát. Egy tájékoztató kampány jelzőszáma 0,25 lenne, míg egy ablakcsere jelzőszáma 6. Ha minden egyes fellépés évente 1 toe energiát takarít meg, a tájékoztató kampánynak tulajdonítható megtakarítás 0,25 toe (1 x 0,25 toe). Az ablakcserének tulajdonítható energiamegtakarítás – a végrehajtás évétől függetlenül – 6 toe (1 x 6 toe).

A tájékoztató kampányok ekkor 0,25 Mtoe energiamegtakarítással számíthatók be a végrehajtás évében vagy 2,5 Mtoe nagyságban a 2030 végéig tartó tíz évben összesen végrehajtott 10 kampányt tekintve. Ha ebben az időszakban 7 millió ablakcserére kerül sor, akkor az ebből származó 7 Mtoe energiamegtakarítást a jelzőszámmal (6) megszorozva 42 Mtoe energiamegtakarítást kapunk. A tájékoztatási kampányokból és az ablakcserékből származó energiamegtakarítás nagysága így 44,5 Mtoe (2,5 Mtoe + 42 Mtoe).

Az ezt a módszert alkalmazó tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az eredmény ne haladja meg az „egyszerű” megközelítés eredményét.

3.   Maximalizálási módszer

Egy másik lehetőség az egyéni fellépésekhez rendelt élettartam maximalizálása. Például választható ötéves időkorlát. Egy tájékoztató kampányból származó energiamegtakarítás 1,25 Mtoe lenne, például 0,25 Mtoe 2022-ben, 0,25 Mtoe 2023-ban, 0,25 Mtoe 2024-ben, 0,25 Mtoe 2025-ben és 0,25 Mtoe 2026-ban. Az ablakcseréből származó energiamegtakarítás – a végrehajtás évétől függetlenül – (1 x 5), azaz 5 Mtoe lenne, például 1 Mtoe 2022-ben, 1 Mtoe 2023-ban, 1 Mtoe 2024-ben, 1 Mtoe 2025-ben és 1 Mtoe 2026-ban.

Az ezt a módszert alkalmazó tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az eredmény ne haladja meg az „egyszerű” megközelítés eredményét.

A szakpolitikai intézkedések energiahatékonysági szempontból való teljes értékének meghatározásához az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának i) alpontja értelmében a tagállamoknak figyelembe kell venniük, hogy az energiamegtakarítás az egyes intézkedések élettartama alatt csökken (84). Ennek célja az energiamegtakarítás reális beszámításának biztosítása, tekintettel arra, hogy elképzelhető például, hogy egy új energiahatékony termék néhány év használat után nem ugyanakkora energiamegtakarítást eredményez (85). A tagállamoknak ezért ezt figyelembe kell venniük a módszertanukban. A csökkenés aránya a szakpolitikai intézkedések típusától függően eltérhet, és minden tagállamnak be kell jelentenie és ismertetnie kell ezt az arányt az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontja i) alpontjának megfelelően (86).

7.3.   Kiegészítő jelleg

Az energiamegtakarítás meghatározásakor a szakpolitikai intézkedések minden formája esetében figyelembe kell venni a kiegészítő jellegre vonatkozó követelményt. Az alapelveket az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának a) és b) alpontja tartalmazza:

a)

megtakarításról bizonyítani kell, hogy többletmegtakarítás ahhoz képest, amelyre mindenképpen sor került volna, függetlenül a kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott felek, vagy a végrehajtó állami hatóságok tevékenységétől. Annak meghatározásához, hogy mely megtakarítások jelenthetők be többletmegtakarításként, a tagállamok áttekintik, hogy az adott szakpolitikai intézkedés hiányában hogyan alakulna az energiafogyasztás és -kereslet, figyelembe véve legalább a következő tényezőket: az energiafogyasztási trendek, a fogyasztói magatartás változása, a műszaki fejlődés, valamint az uniós és nemzeti szinten végrehajtott egyéb intézkedések által okozott változások;

b)	kötelező erejű uniós jog végrehajtásából származó megtakarítások olyan megtakarításnak tekintendők, amelyekre mindenképpen sor került volna, ezért azokat a 7. cikk (1) bekezdése alkalmazásában nem lehet energiamegtakarításként bejelenteni.

Ez azt jelenti, hogy ha az uniós jog előírja a tagállamok számára az energiamegtakarítás bizonyos mennyiségét vagy mértékét, csak az ezt meghaladó energiamegtakarítást jelenthetik be, amennyiben a többi követelmény teljesül, például bemutatható és ellenőrizhető, hogy az energiamegtakarításra a szóban forgó fellépés/intézkedés eredményeként került sor.

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának a) alpontja emellett előírja a tagállamok számára a jelenlegi piaci fejlemények nyomon követését és egy alapforgatókönyv kidolgozását. Ez különösen a – szállítói kötelezettségek és a pénzügyi támogatási rendszerek összefüggésében gyakori – „potyautasok” bejelentésének elkerülése érdekében fontos. Például, ha egy nemzeti épületfelújítási támogatási rendszer egy adott évben 100 egyéni fellépést támogat, ezek közül néhány fellépésre mindenképpen sor került volna (a rendszer nélkül), ezért ezek nem számíthatók be.

Hasonlóképpen, amikor egy szakpolitika sok éven át érvényben van, nagyon valószínű, hogy átalakítja a piacot. Például a magánszektorhoz tartozó érdekelt felek figyelembe fogják ezt venni a termékek, szolgáltatások stb. kidolgozására vonatkozó saját stratégiáikban. Ez azt jelenti például, hogy az átlagos piacokra jellemző jelenlegi tendenciák részben az előző években követett szakpolitika hatásainak eredményei. Ezért, ha a „potyautasok” hatásait értékelő felmérésre kerül sor, valószínű, hogy néhány ilyen mai hatás az előző évekből származó továbbgyűrűző hatás is egyben. Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának b) és c) alpontja eltéréseket tesz lehetővé az ilyen alapelvek alkalmazásától:

„Ezen követelménytől eltérve, a meglévő épületek felújításához kapcsolódó megtakarítások a 7. cikk (1) bekezdése alkalmazásában bejelenthetők energiamegtakarításként, amennyiben biztosítva van az V. melléklet 3. pontjának h) alpontjában említett lényegességi kritérium teljesülése. Az új épületekre vonatkozóan a 2010/31/EU irányelv átültetése előtt meghatározott nemzeti minimumkövetelmények végrehajtásából származó megtakarítások a 7. cikk (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásában bejelenthetők energiamegtakarításként, amennyiben biztosítva van a lényegességi kritérium teljesülése, és amennyiben a tagállamok e megtakarításokról a nemzeti energiahatékonysági cselekvési terveikben a 24. cikk (2) bekezdésével összhangban beszámoltak.

c)

A megtakarítások csak akkor írhatók jóvá, ha azok meghaladják az alábbi szinteket: i. a 443/2009/EK, illetve az 510/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtását követő uniós kibocsátási követelmények az új személygépkocsikra és az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozóan; ii. a 2009/125/EK irányelv szerinti végrehajtási intézkedések végrehajtását követően bizonyos, energiafogyasztást befolyásoló termékek piacról való kivonására vonatkozó uniós követelmények.”

A tagállamoknak továbbá figyelembe kell venniük és a nemzeti jogukban meg kell haladniuk az (EU) 2019/631 rendeletben meghatározott szinteket, illetve az egyes közúti járművek beszerzésekor a tiszta és kibocsátásmentes járművekre vonatkozó minimális célértékeket a tiszta járművekről szóló átdolgozott irányelv végrehajtását követően.

7.3.1.   Kiegészítő jelleg az épületek felújítására irányuló intézkedések tekintetében (87)

Általános elvként az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának b) alpontja szerint a kötelező erejű uniós jog végrehajtásából származó megtakarítások olyan megtakarításoknak tekintendők, amelyekre mindenképpen sor került volna, ezért azokat nem lehet energiamegtakarításként bejelenteni.

Az épületek energiahatékonyságával kapcsolatos helyi építési szabályzatok általában kötelező követelményeket fogalmaznak meg az uniós jog (az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv) értelmében, és ezek a szabályzatok az alapforgatókönyv részei.

Ettől eltérve, a tagállamok az épületek felújításából származó megtakarítást teljes egészében beszámíthatják, amennyiben teljesül az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 3. pontjának h) alpontjában szereplő lényegességi kritérium, és minden energiamegtakarítás a felújítást előmozdító szakpolitikai intézkedések eredménye. Azt is be kell mutatniuk, hogy az intézkedések eredményeként bejelentett energiamegtakarítás meghaladja azt az energiamegtakarítást, amely az intézkedések hiányában bekövetkezett volna. Bizonyítaniuk kell, hogy a kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott fél hozzájárul a bejelentett energiamegtakarítások eléréséhez (88).

Az energiamegtakarítás kiszámításának kiindulópontja az épület felújítás előtti és utáni fogyasztásának mérése. A tagállamok ezt az eltérést mindkét kötelezettségi időszak vonatkozásában igénybe vehetik a módosító irányelv (az (EU) 2018/2002 irányelv) hatálybalépésétől kezdve, azaz 2018. december 24. óta.

Példa

Egy nemzeti helyi építési szabályzat szerint a jelentős felújításon áteső épületeknek a felújítás eredményeként legalább B energiahatékonysági osztályba kell tartozniuk. Az érintett tagállam a 7. cikk alkalmazásában nem jelentheti be az ebből származó energiamegtakarítást.

Ugyanakkor energiamegtakarítást jelenthet be, ha felújítást előmozdító intézkedést hozott (például támogatást nyújt a háztartásoknak olyan felújítások céljára, amelyekre máskülönben nem kerülne sor). Ebben az esetben az ebből az intézkedésből származó valamennyi energiamegtakarítás bejelenthető a magasabb energiahatékonysági osztályba való besorolástól függetlenül (vagyis minden energiamegtakarítás bejelenthető például D osztályból C osztályba, D osztályból B osztályba vagy D osztályból A osztályba stb. való energetikai besorolás esetén).

A felújítási projekteknek meg kell felelniük az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvben meghatározott nemzeti energiahatékonysági minimumkövetelményeknek. A tagállamok olyan intézkedésekre ösztönözhetnek, amelyek hozzájárulhatnak a nagyobb szabású célokhoz, vagyis az előírtnál jobb energiateljesítményhez.

7.3.2.   Kiegészítő jelleg az új épületek építésére irányuló intézkedések tekintetében

A módosított energiahatékonysági irányelv hatálybalépése és szükség esetén a nemzeti átültetés vagy végrehajtás óta a tagállamok az új épületekre vonatkozó nemzeti minimumkövetelmények végrehajtásából származó energiamegtakarítást csak az első kötelezettségi időszakra (2014–2020) előírt energiamegtakarításba számíthatják be, amennyiben ez az energiamegtakarítás

i.	megfelel az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv átültetését megelőzően, azaz 2012. július 9-ig megállapított nemzeti minimumkövetelményeknek (lásd az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 28. cikkének (1) bekezdését);

ii.	„lényeges”; és

iii.	2017. április 30-ig bejelentésre került a nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek részeként (lásd az energiahatékonysági irányelv 24. cikkének (2) bekezdését).

Energiamegtakarítás csak a módosított energiahatékonysági irányelv hatálybalépésének időpontjától számítható be és csak a 2020. december 31-ig előírt halmozott végfelhasználási megtakarításokba. A tagállamoknak bizonyítaniuk kell, hogy a nemzeti minimumkövetelmények alkalmazása olyan mérhető megtakarításhoz vezetett, amelyet máskülönben nem értek volna el. Ha az ilyen energiamegtakarítás beszámíthatóságához bármilyen nemzeti átültetési vagy végrehajtási intézkedésre van szükség, ezeket el kell fogadni és alkalmazni kell őket az energiamegtakarítás bejelentése előtt.

Ha egy tagállam az eltéréshez folyamodik, gondosan mérlegelnie kell az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének d) pontjában biztosított mentességgel („korai fellépés”) való lehetséges kölcsönhatást, és biztosítani kell a kettős beszámítás elkerülését.

Az épületek építési projektjeinek meg kell felelniük a nemzeti energiahatékonysági minimumkövetelményeknek. A tagállamok olyan intézkedésekre ösztönözhetnek, amelyek hozzájárulhatnak a nagyobb szabású célokhoz, vagyis az előírtnál jobb energiateljesítményhez.

7.3.3.   Kiegészítő jelleg a közintézmények épületei tekintetében

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának b) alpontjában szereplő, a kiegészítő jellegre vonatkozó elvtől való eltérés főszabály szerint a közintézmények épületeinek felújításával kapcsolatos energiamegtakarításokra is vonatkozik, mivel az ilyen energiamegtakarítások „a meglévő épületek felújításához kapcsolódó megtakarítások” (lásd az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának b) alpontját).

Az eltérés célja, hogy a tagállamok – a módosító irányelv hatálybalépésétől – az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában beszámíthassanak valamennyi energiamegtakarítást, amely például a központi kormányzat tulajdonában és használatában lévő fűtött és/vagy hűtött épületek alapterületének 3 %-át érintő felújítási arány elérésére irányuló intézkedés eredménye (lásd az 5. cikket).

Ugyanakkor a tagállamoknak igazolniuk kell, hogy valamennyi bejelentett energiamegtakarítás a közintézmények épületeinek felújítása érdekében végrehajtott szakpolitikai intézkedésekből származik (89). Nem számítható be olyan energiamegtakarítás, amely a szakpolitikai intézkedés hiányában is bekövetkezett volna. A tagállamoknak ezért bizonyítaniuk kell a lényegességet. Ha az ilyen energiamegtakarítás beszámíthatóságához bármilyen nemzeti átültetési vagy végrehajtási intézkedésre szükség van, azokat meg kell hozni az energiamegtakarítás bejelentése előtt.

A tagállamoknak az V. mellékletnek megfelelően kell kiszámítaniuk a közintézmények épületeinek felújítása érdekében végrehajtott szakpolitikai intézkedésekből származó, bejelentett energiamegtakarítást. Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében előírt végfelhasználási energiamegtakarításba beszámított energiamegtakarítás mennyiségét végsőenergia-fogyasztásban kell kifejezni. Ha az energiamegtakarítás mennyisége primer energiában van kifejezve, a tagállamoknak alkalmazniuk kell az energiahatékonysági irányelv IV. mellékletében meghatározott átváltási tényezőket.

7.3.4.   Kiegészítő jelleg a környezetbarát tervezésre vonatkozó irányelv értelmében végrehajtott végrehajtási intézkedések tekintetében (90)

A kazáncsere önmagában nem minősül felújítási intézkedésnek az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának c) pontjában szereplő konkrét rendelkezés miatt. A kiindulópontot ezért mindig a környezetbarát tervezésre vonatkozó konkrét rendelkezések értelmében előírt minimumkövetelmények jelentik (91). A környezetbarát tervezésre vonatkozó jogszabályok által szabályozott háztartási készülékek, például a helyiségfűtő berendezések cseréjéből származó energiamegtakarítás csak akkor számítható be, ha meghaladja a környezetbarát tervezésre vonatkozó minimumkövetelményeket, kivéve korai csere esetében (lásd az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának e) alpontját).

Ha a tagállamok az uniós energiacímkézési rendeletek hatálya alá tartozó termékeket érintő ösztönzőket vagy támogatásokat biztosítanak, ajánlott megcélozni a magasabb energiahatékonysági osztályokat. Például az új, energiahatékonyabb kazánok használatát előmozdító ösztönzők vagy támogatások csak azokra a kazánokra vonatkoznának, amelyek a két legmagasabb energiahatékonysági osztályba tartoznak, az adott időszakra vonatkozó piaci adatok alapján.

7.3.5.   Kiegészítő jelleg a 8. cikk értelmében vett energetikai auditok tekintetében

A 8. cikk (4) bekezdése szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a nagyobb vállalatoknál (vagyis amelyek nem kis- és középvállalkozások) négyévente energetikai auditra kerüljön sor; ez önmagában nem vezet energiamegtakarításhoz.

Az auditok során megfogalmazott ajánlások végrehajtását előmozdító vagy támogató intézkedések meghaladják a 8. cikk értelmében előírt minimumot; a 8. cikk (7) bekezdésének második albekezdése értelmében a tagállamok „ösztönző vagy támogatási rendszereket alkalmazhatnak”. Ezért az ilyen intézkedésekből származó energiamegtakarítás beszámítható – mert az intézkedések hiányában nem került volna rá sor –, amennyiben teljesül a lényegességi követelmény. Ugyanez vonatkozik azokra az energiamegtakarításokra, amelyek a kis- és középvállalkozásokra irányuló intézkedésekből származnak.

7.4.   Lényegesség és beszámíthatóság

A kiegészítő jellegre vonatkozó elv mellett a tagállamoknak a „lényegességre” vonatkozó követelménynek is eleget kell tenniük. Az uniós jogszabályok automatikus bevezetése, illetve a piaci erők vagy a technológiafejlesztések miatt bekövetkező önálló fejlemények (például) nem vehetők figyelembe, mert a tagállamok nem számíthatnak be olyan fellépéseket, amelyekre mindenképpen sor került volna.

A nemzeti hatóságok által a szakpolitikai intézkedés végrehajtása során végrehajtott tevékenységeknek „lényegesnek” kell lenniük a bejelentett energiamegtakarítás elérése szempontjából, más szóval

—	hozzá kellett járulniuk a szóban forgó egyéni fellépéshez; és

—	a kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott fél támogatásának vagy részvételének egyértelműen a minimális hatást meghaladó hatást kellett gyakorolnia a végfelhasználó által az energiahatékonysági beruházás érdekében hozott döntésre.

A tagállamoknak ezért igazolniuk kell, hogy a megtakarításra a végfelhasználási energiamegtakarítás céljából kidolgozott szakpolitikai intézkedés eredményeként került sor (92). A kötelezően teljesítendő éves üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentésekről szóló (EU) 2018/842 európai parlamenti és tanácsi rendelet (93) értelmében hozott intézkedések lényegesnek tekinthetők, de a tagállamoknak igazolniuk kell, hogy ellenőrizhető, és mérhető vagy felbecsülhető energiahatékonysági javulást eredményeznek.

A finanszírozási rendszerek esetében például a támogatás összegének jelzése nem elegendő a lényegesség igazolására, mert ez önmagában nem bizonyítja, hogy a támogatások hatással voltak a végfelhasználók beruházási döntéseire. A fellépésekben érintett szereplők szerepe főszabály szerint bizonyítható anélkül is, hogy egy támogatás lenne a viszonyítási pont; a szabványosított fellépés (például a termékekre vonatkozó telepítési szabványok kidolgozása, energetikai tanácsadás vagy energetikai audit, amelyet a fellépések tényleges végrehajtása követ) fontos lényegességi mutató lehet.

A megfelelőség biztosítása érdekében a tagállamok általános lényegességi követelményeket állapíthatnak meg az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer vagy az alternatív intézkedések keretében, és ezeket projektalapon ellenőrizhetik (94). Ezek előírhatják, hogy a feleknek (például „fehér bizonyítvány” (95) igénylésekor) dokumentálniuk és bizonyítaniuk kell a fellépés végrehajtásához való közvetlen hozzájárulást.

A kötelezett felek esetében előírás lehet az alábbiak bizonyítása:

—	a hozzájárulásra közvetetten (vagyis közvetítők révén) vagy közvetlenül került-e sor; és

—	a döntésre a fellépést megelőzően került-e sor.

A tagállamok emellett előírhatják például az alábbiakat is:

—	szerződést kell kötni az elosztó hálózat üzemeltetői (azaz a kötelezett felek) és a harmadik felek között;

—	energiamegtakarításra ne kerüljön sor a szerződéskötést megelőzően;

—	a felek csak akkor számíthatnak be megtakarítást, ha közvetlenül részt vettek az intézkedés végrehajtásában (például energetikai auditokkal, támogatásokkal stb.); és

—	megállapodást kell kötni a kötelezett felektől kezdve az energetikai végfelhasználókig az ellátási lánc egészére vonatkozóan.

7.5.   A kisléptékű, fogyasztásközeli megújulóenergia-technológiák épületekben vagy épületeken való, saját használatra irányuló telepítését támogató intézkedések

Fontos különbséget tenni az alábbiak között:

—

az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének f) pontjában szereplő lehetőség, amely arra az épületeken vagy az épületekben saját használatra termelt energiamennyiségre utal, amely kihagyható az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően kiszámított energiamegtakarítás mennyiségéből; és

—

az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának e) alpontjában szereplő pontosítás, amely szerint a kisléptékű, fogyasztásközeli megújulóenergia-technológiák épületekbe való beépítését vagy épületekre való felszerelését támogató intézkedések eredményeképpen megvalósuló energiamegtakarítás főszabály szerint beszámítható a 7. cikk (1) bekezdése értelmében előírt energiamegtakarításba.

Ezt az energiahatékonysági irányelv (43) preambulumbekezdése is kifejti.

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának e) alpontja értelmében a tagállamok a kisléptékű, fogyasztásközeli megújulóenergia-technológiák saját használat céljából épületekbe való beépítését vagy épületekre való felszerelését támogató intézkedésekből származó energiamegtakarítást beszámíthatják az energiamegtakarítási irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében előírt energiamegtakarításba, feltéve, hogy ezek az intézkedések ellenőrizhető, és mérhető vagy felbecsülhető végfelhasználási energiamegtakarítást eredményeznek, illetve kiszámításuk az energiahatékonysági irányelv V. mellékletének megfelelően történik (96).

Ezért a kiegészítő jellegre és a lényegességre vonatkozó követelmények és a tagállamok nyomon követésre és ellenőrzésre vonatkozó szabályai is alkalmazandók.

A tagállamoknak bizonyítaniuk kell, hogy az ilyen intézkedések a technológiai váltás miatt eredményeznek végfelhasználási energiamegtakarítást. Például az épületekben a hatékonyabb fűtési és melegvíz-ellátási technológiákra – beleértve a megújulóenergia-technológiákat – való áttérésből származó megtakarítás továbbra is teljes mértékben beszámítható, ha a tagállamok biztosítani tudják, hogy kiegészítő jellegű, mérhető és ellenőrizhető az V. mellékletben szereplő módszereknek és elveknek megfelelően (97).

Ezt pontosítja az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának e) alpontja, és mindez az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott általános célkitűzés, vagyis a végfelhasználási energiamegtakarítás irányába mutat, technológiától függetlenül (legyen szó akár megújuló vagy fosszilis energiát használó technológiákat támogató intézkedésről, amelynek eredményeképpen csökken az épületekben, a közlekedésben vagy az iparban tényleges felhasznált energiamennyiség).

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának e) alpontja kifejezetten utal a 7. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott energiamegtakarítási kötelezettségre, amely szerint a tagállamoknak halmozott végfelhasználási energiamegtakarítást kell elérniük, és amely a természetes vagy jogi személyek által felhasznált energia tényleges csökkentésére törekszik (az V. melléklet 1. pontja b) alpontjának megfelelően). A 2. cikk (5) bekezdése értelmében az „energiamegtakarítás” az a megtakarított energiamennyiség, amely valamely energiahatékonyság-javító intézkedés végrehajtása előtt és után mért és/vagy becsült fogyasztás alapján kerül meghatározásra, biztosítva az energiafogyasztást befolyásoló külső feltételeknek megfelelő normalizálást. Mivel az energiahatékonysági irányelv 7. cikke a végfelhasználói energia tényleges csökkentésére irányul, megállapítható, hogy az V. melléklet 2. pontjának e) alpontja előírja annak igazolását, hogy a kisléptékű, fogyasztásközeli megújulóenergia-technológiák épületekbe való beépítését vagy épületekre való felszerelését támogató intézkedések energiamegtakarításhoz vezetnek, vagyis ténylegesen csökkentik a végfelhasználási energiamennyiséget.

A tagállamok rugalmasan megadhatják az energiamegtakarításukat végsőenergia-fogyasztásban vagy primerenergia-felhasználásban az V. melléket 3. pontja d) alpontjának (alternatív szakpolitikai intézkedések) és a 7a. cikk (4) bekezdésének (energiahatékonysági kötelezettségi rendszer) megfelelően. Ez a rugalmasság nem változtat a halmozott energiamegtakarítási kötelezettségen az értékesített energia (a 2020-ig tartó időszakban) és a végsőenergia-fogyasztás (2021–2030) tekintetében.

7.6.   A hatékonyabb termékek és járművek elterjedését előmozdító intézkedések

A tagállamok közlekedési energiahatékonyság-fejlesztési intézkedései figyelembe vehetők a végfelhasználási energiamegtakarítási kötelezettségük elérése érdekében (98). Ezen intézkedések az alábbiakat foglalják magukban:

—	a hatékonyabb járművek használatának támogatására, illetve a kerékpárhasználatot, a gyaloglást és a közösségi közlekedést előnyben részesítő modális váltás előmozdítására irányuló szakpolitikák; és

—	a közlekedés iránti igényt csökkentő mobilitás- vagy várostervezés.

A tiszta és kibocsátásmentes járművek közbeszerzése figyelembe vehető a tiszta járművekről szóló átdolgozott irányelvben szereplő minimumkövetelmények tekintetében való kiegészítő jellegüktől függően.

A lényegességre és a kiegészítő jellegre vonatkozó szabályoknak való megfelelés függvényében figyelembe vehetők olyan rendszerek is, amelyek felgyorsítják az új, hatékonyabb gépjárművek elterjedését, illetve olyan szakpolitikák is, amelyek támogatják a kilométerenkénti energiafelhasználást csökkentő, jobb teljesítményű üzemanyagokra való áttérést (99).

Az V. melléklet 2. pontjának f) alpontja egyértelművé teszi, hogy a hatékonyabb termékek és járművek elterjedését felgyorsító szakpolitikák tekintetében teljes jóváírás igényelhető, feltéve, hogy

—	az említett elterjedés bizonyítottan a termék vagy a jármű átlagos várható élettartamának lejárta előtt valósul meg, vagy azt megelőzően, hogy a terméket vagy a járművet normál esetben lecserélnék; és

—	a megtakarítás teljes mennyisége bizonyítottan csak a lecserélendő termék vagy jármű átlagos várható élettartamának lejártáig tartó időszakra kerül bejelentésre (100).

Az ilyen intézkedéseknek adott esetben meg kell felelniük az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló 2014/94/EU irányelv értelmében létrehozott tagállami nemzeti szakpolitikai kereteknek.

7.7.   A minőségi előírások fenntartásának biztosítása

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának g) alpontja egyértelművé teszi, hogy az energiahatékonysági intézkedések előmozdítása nem csökkentheti a termékekre, a szolgáltatásokra és az intézkedések végrehajtására vonatkozó minőségi előírások színvonalát. A tagállamoknak gondoskodniuk kell a minőségi előírások fenntartásáról, illetve ilyen előírások hiányában azok bevezetéséről.

7.8.   Az éghajlati eltérések figyelembevétele

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának h) alpontja lehetővé teszi, hogy a régiók közötti éghajlati eltérések figyelembevétele érdekében a tagállamok kiigazítsák az energiamegtakarításokat. A rendelkezés két lehetőséget biztosít:

i.	egy standard értékhez való hozzáigazítást; vagy

ii.	a különböző megtakarítások egyeztetését a régiók közötti hőmérsékleti ingadozással.

7.9.   A kettős beszámítás elkerülése

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (12) bekezdése szerint a tagállamok bizonyítják, hogy amennyiben átfedés van a szakpolitikai intézkedések vagy az egyéni fellépések hatása között, az energiamegtakarítást nem számítják duplán. Tekintettel a tagállamok által bejelentett eszközök széles körére, valamint az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek és az alternatív intézkedések egyidejű használatából eredően a szakpolitikai átfedések nagy valószínűségére (például az energiaadózás és a háztartásoknak ablakcserére vagy helyiségfűtő berendezésekre nyújtott támogatások közötti kölcsönhatás), fontos foglalkozni a kettős elszámolás kockázatával.

Ebben a tekintetben hasznos eszköz lehetne egy nemzeti adatbázis. Az adatbázis például nyilvántartaná, hogy egy adott háztartás támogatást kapott egy régi kazán cseréjének előmozdítására, és figyelmeztetné a felhasználót, ha ugyanaz a háztartás ismét támogatásra pályázna.

Több szakpolitikai intézkedés együttes használata nagyobb összetettséget eredményez a tagállamok számára az alábbiak tekintetében:

—	a végrehajtáshoz kapcsolódó nagyobb erőfeszítések, például az energiamegtakarítás kiszámítása, és (ami még fontosabb)

—	az alábbiak biztosítása: — érvényesítés, különösen akkor, ha a különböző eszközök hatálya rendkívül eltérő, és — a hatás ellenőrzése kettős beszámítás nélkül.

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (12) bekezdése abban az esetben is tiltja a kettős beszámítást, ha szakpolitikák fedik egymást, vagyis a tagállamoknak figyelembe kell venniük azt a tényt, hogy az ugyanazon időtartam során végrehajtott egyéb szakpolitikai intézkedések hatással lehetnek az energiamegtakarítás mennyiségére, ezért az adott szakpolitikai intézkedés bevezetése óta tapasztalt változások nem minden esetben tulajdoníthatók egyedül annak az intézkedésnek.

8.   MÉRÉS, NYOMON KÖVETÉS, IRÁNYÍTÁS, MINŐSÉG ÉS ELLENŐRZÉS

Az energiahatékonysági irányelv kihangsúlyozza a nyomon követésre és ellenőrzésre vonatkozó szabályok fontosságát az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek alkalmazása, illetve az alternatív szakpolitikai intézkedések végrehajtása szempontjából, beleértve az intézkedések statisztikailag reprezentatív mintájának ellenőrzésére vonatkozó követelményt.

Az energiahatékonyság-javítási intézkedések statisztikailag jelentős részének és reprezentatív mintájának kiválasztása keretében meghatározásra kerül az egyes intézkedések körébe tartozó energiatakarékossági fellépések statisztikai sokaságának olyan részhalmaza, amely megfelelően tükrözi valamennyi energiatakarékossági intézkedés statisztikai sokaságát, és így lehetővé teszi az összes intézkedés megbízhatóságára vonatkozó észszerűen megbízható következtetések levonását (101).

Az energiahatékonysági irányelv 7a. cikkének (5) bekezdése (az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek vonatkozásában)

Az energiahatékonysági irányelv 7b. cikkének (2) bekezdése (az alternatív szakpolitikai intézkedések vonatkozásában)

A mérési, irányítási és ellenőrzési rendszereknek biztosítaniuk kell az energiamegtakarítási számítások ellenőrzését az energiahatékonyság-javító intézkedések statisztikailag jelentős része és reprezentatív mintája tekintetében.

Ezek a követelmények teljesíthetők többek között az alábbiakkal:

—	a kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott felek vagy a kedvezményezettek (amennyiben a kedvezményezettek közvetlenül a hatóságoknak jelentik az adatokat) által bejelentett adatok és számítások automatizált számítógépes ellenőrzése vagy dokumentumalapú vizsgálata;

—	a mért energiamegtakarítás értékelése az intézkedések vagy kedvezményezettek statisztikailag jelentős részén és reprezentatív mintáján;

—	valamely szabályozási, minősítési, akkreditációs vagy hitelesítési rendszer keretében elvégzett ellenőrzések, például amikor a bejelentett energiamegtakarítás energetikai auditokon vagy energiahatékonysági tanúsítványokon alapul (nagyságrendi megtakarítások).

A szakpolitikai intézkedés dokumentációjában ismertetni kell, hogy az említett másik rendszer követelményei hogyan biztosítják, hogy az irányításra vagy ellenőrzésekre az energetikai auditok vagy a megtakarításokkal kapcsolatos egyéb értékelések statisztikailag jelentős része és reprezentatív mintája vonatkozásában kerüljön sor.

A nyomonkövetési és ellenőrzési rendszer különböző lépésekben vagy szinteken szervezhető meg. A helyszíni vizsgálatok a megközelítés részét képezhetik az olyan egyéni fellépések almintái esetében elvégzett ellenőrzés második szakaszaként, amelyek esetében felmerült annak kockázata, hogy nem felelnek meg az intézkedésekre vonatkozó követelményeknek. Ahol ez műszakilag vagy gazdaságilag nem megvalósítható, az kifejthető az intézkedésre vonatkozó dokumentációban.

A tagállamoknak ismertetniük kell, hogyan használják a referenciaértékeket a várható és a nagyságrendi megtakarítás ellenőrzésére (az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 5. pontjának g) alpontja).

A mérés, az irányítás és a rendszerek függetlensége (lásd az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 5. pontjának j) alpontját) dokumentálható azon az alapon, hogy az ellenőrző szerv (a kritériumok felsorolása nem kimerítő jellegű)

—	olyan közintézmény, amelynek függetlenségét jogszabály garantálja, vagy

—	nem áll pénzügyi kapcsolatban a kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott felekkel (vagyis sem részben, sem egészben nem ezek a felek fizetik), vagy

—	a kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott felek szerződést köthetnek vele, de ebben az esetben a hatóságok vagy egy minősítési, akkreditációs vagy tanúsítási testület ellenőrzésének hatálya alá tartozik.

Az ellenőrző szerv

—	közvetlenül ellenőrizheti az energiahatékonyság-javítási intézkedéseket vagy az energiamegtakarítási számításokat, vagy

—	a más szervezetek, köztük a kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott felek által elvégzett ellenőrzések ellenőrzésével és az ellenőrzések mintavételezésével foglalkozik.

9.   TERVEZÉSI ÉS JELENTÉSTÉTELI KÖTELEZETTSÉGEK

9.1.   Az első kötelezettségi időszak

A 2014–2020 közötti kötelezettségi időszak vonatkozásában a tagállamoknak 2019. és 2020. április 30-ig éves jelentést kell benyújtaniuk (a 24. cikk (1) bekezdése és a XIV. melléklet 2. része) (102). Ennek során többek között jelentést készítenek az energiamegtakarítási célkitűzések megvalósítása terén elért előrehaladásról és a XIV. melléklet 2. része értelmében elfogadott vagy tervezett szakpolitikai intézkedésekről. A Bizottság értékelni fogja ezt a jelentést.

Az irányításról szóló rendelet 27. cikke értelmében 2022. április 30-ig minden tagállam jelentést tesz a Bizottságnak a 2020-ig teljesítendő – az energiahatékonysági irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében meghatározott – nemzeti energiahatékonysági célkitűzései megvalósításáról, megadva az említett rendelet IX. mellékletének 2. részében foglalt információkat.

9.2.   A második kötelezettségi időszak és az azt követő időszakok

A 2021–2030 közötti kötelezettségi időszakban és azt követően az alábbi főbb tervezési és jelentéstételi kötelezettségek vannak érvényben (az energiahatékonysági irányelv 7., 7a. és 7b. cikke, valamint V. melléklete):

—

az integrált nemzeti energia- és klímaterveikben (azok tervezetében és végleges változatában) (az irányításról szóló rendelet III. melléklete) a tagállamoknak ismertetniük kell a 2021–2030 közötti időszakban elérendő energiamegtakarítás mennyiségének kiszámítását a 7. cikk (1) bekezdése első albekezdése b) pontjának megfelelően (lásd az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (6) bekezdését);

—

mivel egyes adatok (például a 2016–2018 közötti éves végsőenergia-fogyasztás átlaga [ktoe]) a nemzeti energia- és klímatervek első tervezetének (103) benyújtása idején nem feltétlenül voltak elérhetők, elképzelhető, hogy nem volt lehetséges a fenti számítás bemutatása. Ugyanakkor a tagállamoknak a nemzeti energia- és klímatervek első végleges változatában és későbbi tervezeteiben és végleges változataiban be kell mutatniuk, hogyan vették figyelembe az irányításról szóló rendelet III. mellékletében felsorolt elemeket;

—

a fentieken túl a tagállamoknak adott esetben a nemzeti energia- és klímatervükben (a tervezetben és a végleges változatban) ki kell fejteniük, hogyan állapították meg az éves energiamegtakarítási arányt és a számítási alapértéket az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében, illetve hogyan és milyen mértékben alkalmazták a 7. cikk (4) bekezdésében említett lehetőségeket (lásd az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (6) bekezdését);

—

ha egy tagállam úgy dönt, hogy alkalmaz az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében szereplő egy vagy több lehetőséget, alkalmazza a kiválasztott lehetőségeket és kiszámítja a kötelezettségi időszakra gyakorolt hatásukat (lásd az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (5) bekezdését); és

—

ha egy tagállam az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (4) bekezdésének c) pontjában szereplő lehetőséghez folyamodik a 2021–2030 közötti időszak vonatkozásában, a nemzeti energia- és klímatervében (a tervezetben és a végleges változatban) tájékoztatnia kell a Bizottságot a tervezett szakpolitikai intézkedésekről. Az energiahatékonysági irányelv V. mellékletének megfelelően ki kell számítania és fel kell tüntetnie az intézkedések hatását a nemzeti energia- és klímatervében (lásd a 7. cikk (4) bekezdésének c) pontját). Ezt az információt először a nemzeti energia- és klímaterv első végleges változatában kell megadni (2019. december 31-ig).

Emellett a tagállamoknak a következőket kell tenniük:

—

az irányításról szóló rendelet 17. cikke értelmében vett integrált nemzeti energia- és éghajlat-politikai eredményekről szóló jelentéseikben információval szolgálnak az energiahatékonysági irányelv keretében az energiaszegénység enyhítése érdekében hozott intézkedések eredményéről (lásd az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (11) bekezdését);

—	évente közzéteszik a rendszer keretében az egyes kötelezett felek (vagy a kötelezett felek egyes alkategóriái) által elért energiamegtakarítást, valamint az összesített adatokat (lásd az energiahatékonysági irányelv 7a. cikkének (7) bekezdését); és

—

a nemzeti energia- és klímatervükben részletesen ismertetik az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 2. pontjának i) alpontjában szereplő követelmény (az energiamegtakarítás kiszámítása során figyelembe kell venni az intézkedések élettartamát és azt, hogy idővel milyen arányban csökkennek a megtakarítások) teljesítésének biztosítására szolgáló alternatív módszert és rendelkezéseket. A tagállamok ehelyett bevezethetnek más olyan módszert is, amely a becslések szerint legalább ugyanolyan teljes megtakarításmennyiséget eredményez. Ebben az esetben biztosítaniuk kell, hogy az ilyen módszer alkalmazásával kiszámított mennyiség ne haladja meg az egyes egyéni fellépések által a fellépések végrehajtásától 2020. vagy adott esetben 2030. december 31-ig megvalósított energiamegtakarítás kiszámított mennyiségét.

Következésképpen az irányításról szóló rendelet értelmében vett alábbi tervezési és jelentéstételi kötelezettségek az energiahatékonysági irányelv 7., 7a. és 7b. cikke, illetve V. melléklete értelmében vett energiamegtakarítási kötelezettség végrehajtására és a kapcsolódó előrehaladásra is vonatkoznak:

Menetrend

2018. december 31. (ezt követően 2028. január 1., majd tízévente)	A nemzeti energia- és klímaterv tervezetének benyújtása (az irányításról szóló rendelet 9. cikkének (1) bekezdése, 4. és 6. cikke, az irányításról szóló rendelet I. és III. melléklete)
6 hónappal a végleges nemzeti energia- és klímatervet megelőzően	A Bizottság ajánlásokat fogalmazhat meg azon tagállamok számára, amelyek hozzájárulásait (beleértve az energiahatékonysági irányelv 3. cikkének (5) bekezdése értelmében vett energiamegtakarítási kötelezettség teljesítéséhez való hozzájárulást) nem tartja elégségesnek (az irányításról szóló rendelet 31. cikkének (1) bekezdése)
2019. december 31. (ezt követően 2029. január 1., majd tízévente)	A végleges nemzeti energia- és klímaterv benyújtása (az irányításról szóló rendelet 3. cikkének (1) bekezdése, 4. és 6. cikke, az irányításról szóló rendelet I. és III. melléklete)
2020. március 10.	Az első hosszú távú felújítási stratégia benyújtása (az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 2a. cikkének (8) bekezdése)
2021. október 31-ig (majd kétévente)	A Bizottság értékelése az uniós célkitűzések terén elért eredményekről, különösen az integrált nemzeti energia- és éghajlat-politikai eredményjelentések alapján (az irányításról szóló rendelet 29. cikke). Az energiamegtakarítási kötelezettség tekintetében az irányításról szóló rendelet 29. cikke, 21. cikke (az energiahatékonyságra vonatkozó integrált jelentéstétel) és 24. cikke (az energiaszegénységre vonatkozó integrált jelentéstétel) alkalmazandó. Valamely tagállam elégtelen előrehaladása esetén a Bizottság ajánlásokat fog megfogalmazni (az irányításról szóló rendelet 32. cikkének (1) bekezdése).
2022. április 30-ig	A 2020-ra kitűzött energiahatékonysági célok egyes tagállamok általi megvalósításáról szóló jelentés (az irányításról szóló rendelet 27. cikke és a IX. mellékletének 2. része)
2023. március 15-ig (majd kétévente)	A nemzeti energia- és klímaterv végrehajtásáról szóló jelentés („integrált nemzeti energia- és éghajlat-politikai eredményjelentések”) (az irányításról szóló rendelet 17. cikke)
2023. június 30. (ezt követően 2033. január 1., majd tízévente)	A nemzeti energia- és klímaterv aktualizálására vonatkozó tervezet benyújtása (az irányításról szóló rendelet 14. cikkének (1) bekezdése)
2024. június 30. (ezt követően 2034. január 1., majd tízévente)	A nemzeti energia- és klímaterv végleges aktualizált változatának benyújtása (az irányításról szóló rendelet 14. cikkének (2) bekezdése)

9.3.   Az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek és az alternatív intézkedések (kivéve adózási intézkedések) bejelentése

Az energiahatékonysági irányelv V. mellékletének 5. pontja és az irányításról szóló rendelet III. melléklete értelmében a tagállamok értesítik a Bizottságot az energiahatékonysági irányelv 7a. és 7b. cikkében, valamint a 20. cikkének (6) bekezdésében említett szakpolitikai intézkedések végrehajtására vonatkozóan javasolt részletes módszertanukról. Az értesítésben – az adózástól eltérő esetekben (lásd a 9.4. szakaszt) – részletesen meg kell adni a következőket:

a)	a 7. cikk (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja szerint előírt energiamegtakarítás szintje vagy a 2021-től 2030-ig tartó teljes időszakban várható megtakarítás;

b)	a kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott felek, vagy a végrehajtó állami hatóságok;

c)	a célzott ágazatok;

d)	a szakpolitikai intézkedések és egyéni fellépések, beleértve a halmozott energiamegtakarítás egyes intézkedésenkénti várható teljes mennyiségét;

e)	az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer keretében meghatározott kötelezettségi időszak időtartama;

f)	a szakpolitikai intézkedések által meghatározott fellépések;

g)	a számítás módszertana, beleértve azt is, hogy miként határozták meg az addicionalitást és a lényegességet, valamint hogy milyen módszertanokat és referenciaértékeket alkalmaznak a várható és a nagyságrendi megtakarítás tekintetében;

h)	az intézkedések élettartama és számításuk módja, vagy az, hogy min alapulnak;

i)	a tagállamon belüli éghajlati eltérések figyelembevételére alkalmazott megközelítés; és

j)	a 7a. és a 7b. cikk szerinti intézkedésekre vonatkozó nyomonkövetési és ellenőrzési rendszerek, valamint azoknak a kötelezett, a részt vevő vagy a megbízott felektől való függetlensége biztosításának módja.

Emellett az irányításról szóló irányelv III. melléklete 3.1. és 3.2. pontja előírja, hogy a tagállamoknak be kell jelenteniük az alábbi információkat:

9.4.   Adózási intézkedések

Az energiahatékonysági irányelv V. melléklete 5. pontjának k) alpontja értelmében a tagállamoknak (az irányításról szóló rendeletnek megfelelően) be kell jelenteniük a Bizottságnak az adózási intézkedések végrehajtására vonatkozó módszertanukat. Különösen az alábbi részleteket kell bejelenteniük:

i.	a célzott ágazatok és az adózók célzott rétege;

ii.	a végrehajtó állami hatóság;

iii.	a várható megtakarítás;

iv.	az adózási intézkedés időtartama; és

v.	a számítás módja, beleértve az alkalmazott árrugalmasságot és megállapításának módját.

Emellett az irányításról szóló irányelv III. mellékletének 3.3. pontja előírja, hogy a tagállamoknak be kell jelenteniük az alábbi információkat az adózási intézkedések vonatkozásában:

a)	az intézkedések tömör leírása;

b)	az intézkedések időtartama;

c)	a végrehajtó állami hatóság;

d)	az egyes intézkedések alapján várható megtakarítás teljes halmozott és éves mennyisége;

e)	célzott ágazatok és az adózói réteg;

f)	a számítás módszertana, beleértve, hogy milyen árrugalmasságokat alkalmaznak, és azokat miként állapították meg, összhangban az V. melléklet 4. pontjával.

A tagállamoknak be kell mutatniuk, hogyan számították ki az árrugalmasságot, és milyen friss és reprezentatív hivatalos adatforrásokat használtak (104).

10.   AZ ENERGIAMEGTAKARÍTÁSI KÖTELEZETTSÉG 2030 UTÁNI IDŐSZAKA

Az energiahatékonysági irányelv 7. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében a tagállamoknak a 2030 utáni tízéves időszakokban az első albekezdés b) pontjával összhangban továbbra is el kell érniük az évenkénti új megtakarítást, kivéve, ha a Bizottság által 2027-ig, majd azt követően tízévente végzett felülvizsgálatok arra a megállapításra jutnak, hogy ez nem szükséges az EU 2050-re szóló, hosszú távú energiaügyi és éghajlat-politikai célkitűzéseinek eléréséhez.

---

(1)  Lásd többek között: Economidou et al., 2018. Assessment of the Second National Energy Efficiency Action Plans under the Energy Efficiency Directive (Az energiahatékonysági irányelv értelmében benyújtott második nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek értékelése). EUR 29272 EN, Publications Office of the European Union, Luxembourg, 2018, ISBN 978-92-79-87946-3, doi:10.2760/780472, JRC110304 (a jelentés elérhető az alábbi internetes oldalon: https://ec.europa.eu/jrc/en/publication/eur-scientific-and-technical-research-reports/assessment-second-national-energy-efficiency-action-plans-under-energy-efficiency-directive) és Tsemekidi-Tzeiranaki et al., 2019. Analysis of the Annual Reports 2018 under the Energy Efficiency Directive (Az energiahatékonysági irányelv értelmében benyújtott 2018. évi éves jelentések elemzése). EUR 29667 EN, Publications Office of the European Union, Luxembourg, 2019, ISBN 978-92-79-00173-7, doi:10.2760/22313, JRC 115238 (a jelentés elérhetősége: http://publications.jrc.ec.europa.eu/repository/bitstream/JRC115238/kjna29667enn.pdf).

(1)  Az energiahatékonysági irányelv 2. cikkének (3) bekezdésében szereplő fogalommeghatározás szerint a „végsőenergia-fogyasztás”„az ipar, a közlekedés, a háztartások, a szolgáltatások és a mezőgazdaság számára szolgáltatott energia. Nem tartozik ide magának az energiaátalakítási ágazatnak és az energetikai iparnak szolgáltatott energiaszállítás”. Az energiahatékonysági irányelv nem határozza meg a végfelhasználás fogalmát, ezért azt az energiamegtakarítási kötelezettségre vonatkozó aránynak megfelelően kell értelmezni. A 7. cikk (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja arra irányul, hogy a természetes vagy jogi személyek a saját végső felhasználású energia mennyiségének csökkentésével csökkentsék a végsőenergia-fogyasztást (eltérő rendelkezés hiányában). Az épületeken vagy épületekben termelt megújuló energiából származó energiamegtakarításra külön feltételek vonatkoznak (lásd az energiahatékonysági irányelv (43) preambulumbekezdését és e dokumentum 7.5. szakaszát).

(2)  Lásd a 3. szakaszt.

(3)  A 2016–2018 közötti időszakra vonatkozó átlag (lásd a 7. cikk (1) bekezdése első albekezdésének b) pontját).

(4)  Lásd még a 2.3. szakaszt.

(5)  Ezzel ellentétben a 7. cikk (1) bekezdése első albekezdésének a) pontja szerint a végső felhasználók számára értékesített energia alapján határozandó meg a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó számítási alapérték (lásd az alábbi dokumentumot: SWD(2013) 451 final, 3. o.).

(6)  = 100 x 0,8 x 55.

(7)  https://unstats.un.org/unsd/energy/ires

(8)  https://ec.europa.eu/eurostat/documents/10186/6246844/Eurobase-changes-energy.pdf (lásd a 25. oldalt)

(9)  Az átdolgozott Eurostat-módszertan ismertetése:

https://ec.europa.eu/eurostat/documents/10186/6246844/Eurobase-changes-energy.pdf

(10)  Az Európai Parlament és a Tanács 1099/2008/EK rendelete (2008. október 22.) az energiastatisztikáról (HL L 304., 2008.11.14., 1. o.).

(11)  Lásd a 3.2. és 3.4. szakaszt.

(12)  „Teljes energiafogyasztás az energiafelhasználás valamennyi terén”.

(13)  „Végső energiafogyasztás” az 1099/2008/EK rendelet fogalommeghatározása szerint.

(14)  Lásd a 2.2.1. szakaszt. Az új Eurostat-módszertan ismertetése:

https://ec.europa.eu/eurostat/documents/10186/6246844/Eurobase-changes-energy.pdf

(15)  Ciprus és Málta esetében 0,24 %.

(16)  Lásd az I. függeléket és a 3.2., 3.3. és 3.4. szakaszt.

(17)  Lásd az I. függeléket.

(18)  Lásd az irányításról szóló rendelet III. mellékletének 2. pontját.

(19)  A 7. cikk (5) bekezdésének második albekezdésében meghatározott korlátokon belül.

(20)  Lásd a 9. szakaszt.

(21)  Az Európai Parlament és a Tanács 2003/87/EK irányelve (2003. október 13.) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról (HL L 275., 2003.10.25., 32. o.), a 2009. április 23-i 2009/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosítva.

(22)  A nem az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó iparágakban felhasznált energiamennyiség megállapításának másik módja, ha az adott ipari ágazatban jelentett végsőenergia-fogyasztást megszorozzuk az üvegházhatást okozó gázok nemzeti nyilvántartása szerinti üvegházhatásúgáz-kibocsátás ETS/nem ETS arányával.

(23)  Lásd a 9. szakaszt.

(24)  Lásd a 7.5. szakaszt és a X. függeléket.

(25)  Az energiahatékonysági irányelv nem határozza meg „az épületeken vagy az épületekben saját használatra termelt energia” fogalmát. Ez a fogalom azonban úgy értendő, hogy az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott épületen vagy épületben működő végső fogyasztó saját fogyasztásra megújuló energiát termel, és ezt a saját maga által termelt megújuló energiát a az adott, körülhatárolható helyszínen tárolni tudja. Az „épületeken vagy az épületekben saját használatra termelt energia” fogalma kizárja a saját termelésű, de értékesített vagy a hálózatba betáplált energiát. A nem háztartási termelő-fogyasztók esetében a fogalom kizárja továbbá az elsődleges kereskedelmi vagy szakmai tevékenységnek minősülő energiatermelést.

(26)  Az intézkedéseket ezért 2017. április 30-ig kellett bejelenteni, mert a 24. cikk (2) bekezdése az irányításról szóló rendelet 59. cikkének, valamint 54. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében 2018. december 24-én törlésre került.

(27)  A Bíróság 2018. augusztus 7-i ítélete a C-561/16. sz. Saras Energía- ügyben (ECLI:EU:C:2018:633, 35. pont), analógia útján utalva a 2013. szeptember 26-án a C-195/12. sz. IBV & Cie-ügyben hozott ítéletre (ECLI:EU:C:2013:598, 62. és 70. pont).

(28)  A 2. cikk (14) bekezdése értelmében a „kötelezett fél” a nemzeti energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek hatálya alá tartozó energiaelosztó vagy kiskereskedelmienergia-értékesítő vállalkozás. A tagállamok a helyi energiaközösségek vagy a megújulóenergia-közösségek szerepét is figyelembe vehetik az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek tervezésekor.

(29)  Lásd az irányításról szóló rendelet I. melléklete 3.2. pontjának v. alpontját.

(30)  A C-561/16. sz., Saras Energía-ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2018:633) 56. pontja.

(31)  A 7a. cikk (4) bekezdése értelmében a kötelezett felek által megvalósított bejelentett megtakarítás kiszámításához is az előírt energiamegtakarítás mennyiségének kifejezéséhez választott módszert kell használni.

(32)  Lásd az energiahatékonysági irányelv (17) preambulumbekezdését és a 4.2.2. szakaszt.

(33)  A 2. cikk (24) bekezdése szerint az „energiahatékonysági szolgáltató” az a természetes vagy jogi személy, aki energiahatékonysági szolgáltatásokat nyújt vagy egyéb energiahatékonyság-javító intézkedéseket hajt végre a végső felhasználók létesítményeiben vagy helyiségeiben.

(34)  Lásd a 8. szakaszt és a XII. függelékben szereplő példákat.

(35)  Lásd a XII. függeléket.

(36)  SWD(2016) 402 final, 46. és 47. o.

(37)  Lásd az irányításról szóló rendelet I. melléklete 3.2. pontjának v. alpontját.

(38)  Lásd a XII. függeléket.

(39)  Lásd a III. függeléket.

(40)  A „megbízott fél” olyan jogi személy, amely a kormánytól vagy más közintézménytől felhatalmazást kapott arra, hogy a kormány vagy más közintézmény nevében dolgozzon ki, kezeljen vagy működtessen egy finanszírozási rendszert.

(41)  A C-561/16. sz., Saras Energía-ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2018:633 EED) 37. pontja az energiahatékonysági irányelv 7. és 20. cikkéről.

(42)  Lásd még a C-561/16. sz., Saras Energía-ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2018:633) 30–33. pontját.

(43)  III. függelék.

(44)  III. függelék.

(45)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1369 rendelete (2017. július 4.) az energiacímkézés keretének meghatározásáról és a 2010/30/EU irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 198., 2017.7.28., 1. o.).

(46)  III. függelék.

(47)  III. függelék.

(48)  XII. függelék.

(49)  X. függelék.

(50)  Lásd a IV. függeléket.

(51)  Lásd a IV. függeléket.

(52)  Lásd a IV. függeléket.

(53)  A Tanács 2003/96/EK irányelve (2003. október 27.) az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről (HL L 283., 2003.10.31., 51. o.).

(54)  A Tanács 2006/112/EK irányelve (2006. november 28.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről (HL L 347., 2006.12.11., 1. o.).

(55)  Lásd a IV. függeléket.

(56)  V. függelék.

(57)  Nemzeti energia- és klímatervükben a tagállamoknak értékelniük kell az energiaszegénységben élő háztartások számát, figyelembe véve a vonatkozó nemzeti összefüggésben az alapvető életszínvonal biztosításához szükséges háztartási energetikai szolgáltatásokat, a meglévő szociális politikát és egyéb releváns politikákat, valamint a Bizottság indikatív iránymutatását a releváns mutatókról – ideértve a földrajzi eloszlást is –, amelyek az energiaszegénység közös megközelítésén alapulnak. Abban az esetben, ha egy tagállam úgy találja, hogy jelentős számú energiaszegénységben élő háztartással rendelkezik, nemzeti tervébe az energiaszegénység csökkentésére irányuló nemzeti indikatív célkitűzést kell belefoglalnia.

(58)  Az Európai Parlament és a Tanács 2010/31/EU irányelve (2010. május 19.) az épületek energiahatékonyságáról (HL L 153., 2010.6.18., 13. o.).

(59)  Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvet és az energiahatékonysági irányelvet módosító (EU) 2018/844 irányelv (HL L 156., 2018.6.19., 75. o.) (11) preambulumbekezdése szerint „A tagállamok által meghatározott kritériumok alapján figyelembe kell venni az energiaszegénység enyhítésének szükségességét is. Az energiaszegénység enyhítését célzó intézkedéseiket tartalmazó felújítási stratégiáik felvázolásakor a tagállamok jogosultak arra, hogy meghatározzák, mely intézkedéseket tekintik relevánsnak”.

(60)  https://www.energypoverty.eu/policies-measures

(61)  Lásd a II. és III. függeléket.

(62)  Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 2. cikkének (9) bekezdése értelmében az „épületelem” egy épületgépészeti rendszer, illetve a külső térelhatárolók valamely eleme.

(63)  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/94/EU irányelve (2014. október 22.) az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről (HL L 307., 2014.10.28., 1. o.).

(64)  Lásd Economidou et al., 2018. Assessment of the Second National Energy Efficiency Action Plans under the Energy Efficiency Directive (Az energiahatékonysági irányelv értelmében benyújtott második nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek értékelése). EUR 29272 EN, Publications Office of the European Union, Luxembourg, 2018, ISBN 978-92-79-87946-3, doi:10.2760/780472, JRC110304 (a jelentés elérhető az alábbi internetes oldalon: https://ec.europa.eu/jrc/en/publication/eur-scientific-and-technical-research-reports/assessment-second-national-energy-efficiency-action-plans-under-energy-efficiency-directive) és Tsemekidi-Tzeiranaki et al., 2019. Analysis of the Annual Reports 2019 under the Energy Efficiency Directive (Az energiahatékonysági irányelv értelmében benyújtott 2019. évi éves jelentések elemzése). EUR 29667 EN, Publications.

(65)  VII. függelék.

(66)  Az Európai Parlament és a Tanács 443/2009/EK rendelete (2009. április 23.) a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében az új személygépkocsikra vonatkozó kibocsátási követelmények meghatározásáról (HL L 140., 2009.6.5., 1. o.).

(67)  Az Európai Parlament és a Tanács 510/2011/EU rendelete (2011. május 11.) az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozó kibocsátási követelményeknek a könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátásának csökkentésére irányuló uniós integrált megközelítés keretében történő meghatározásáról (HL L 145., 2011.5.31., 1. o.).

(68)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/631 rendelete (2019. április 17.) az új személygépkocsikra és az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások meghatározásáról, valamint a 443/2009/EK és az 510/2011/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 111., 2019.4.25., 13. o.).

(69)  „Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a tiszta és energiahatékony közúti járművek használatának előmozdításáról szóló 2009/33/EK irányelv módosításáról”. A HL-ben még nem tették közzé.

(70)  További információkért lásd: JRC, Water – Energy Nexus in Europe (A víz és energia közötti összefüggés Európában), 2019, http://publications.jrc.ec.europa.eu/repository/handle/JRC115853

(71)  Lásd a (22) preambulumbekezdést.

(72)  Lásd a (22) preambulumbekezdést.

(73)  További információkért lásd: IEA, World Energy Outlook 2018 (A világ energiaügyi kilátásai, 2018) https://www.iea.org/weo/water/

(74)  Lásd a (22) preambulumbekezdést.

(75)  Lásd a 4. szakaszban szereplő fogalommeghatározásokat.

(76)  Lásd a IV. függeléket.

(77)  SWD(2013) 451 final, (47) és (49)–(52) preambulumbekezdés.

(78)  SWD(2013) 451 final, (53) preambulumbekezdés.

(79)  SWD(2013) 451 final, (54) preambulumbekezdés.

(80)  SWD(2013) 451 final, (55) preambulumbekezdés.

(81)  Lees, E., és Bayer, E. (2016. február), Toolkit for energy efficiency obligations (Regulatory Assistance Project) (Az energiahatékonysági kötelezettségek eszköztára – Szabályozási segítségnyújtási projekt); http://www.raponline.org/document/download/id/8029

(82)  Energy performance of buildings – Economic evaluation procedure for energy systems in buildings – Part 1: Calculation procedures; https://www.en-standard.eu/din-en-15459-1-energy-performance-of-buildings-economic-evaluation-procedure-for-energy-systems-in-buildings-part-1-calculation-procedures-module-m1-14/.

(83)  Lásd még a VI. és VIII. függeléket.

(84)  További magyarázatokért és példákért lásd a VIII. függeléket.

(85)  További magyarázatokért és példákért lásd a VIII. függeléket.

(86)  Lásd még a VIII. függeléket.

(87)  Az energiahatékonysági irányelv 7. cikkének (1) bekezdése szerint „A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az épületek jelentős felújítása során javuljon az épület vagy a felújított épületrész energiahatákonysága annak érdekében, hogy teljesüljenek az energiahatékonyságra vonatkozóan, a 4. cikkel összhangban meghatározott minimumkövetelmények, amennyiben ez műszaki, funkcionális és gazdasági szempontból megvalósítható”.

Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 2. cikkének (10) bekezdésében szereplő fogalommeghatározás szerint a „jelentős felújítás” az épület olyan átalakítása, amely

a)	a külső térelhatárolókat és az épületgépészeti rendszert érintően – a telekárat nem számítva – összköltségében meghaladja az épület értékének 25 %-át; vagy

b)	a külső térelhatárolók összfelületének legalább 25 %-át érinti;

A tagállamok választhatnak az a) és a b) lehetőség közül.

(88)  Lásd az energiahatékonysági irányelv (41) preambulumbekezdését.

(89)  Lásd az energiahatékonysági irányelv (41) preambulumbekezdését.

(90)  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/125/EK irányelve (2009. október 21.) az energiával kapcsolatos termékek környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási kereteinek létrehozásáról (HL L 285., 2009.10.31., 10. o.).

(91)  A termékkategóriánként felsorolt rendeletekhez lásd az alábbi internetes oldalt:

https://ec.europa.eu/info/energy-climate-change-environment/standards-tools-and-labels/products-labelling-rules-and-requirements/energy-label-and-ecodesign/energy-efficient-products_en

(92)  A lényegességnek a nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervekben és a 7. cikk szerinti értesítésekben való igazolására vonatkozó kritériumokhoz lásd a IX. mellékletet.

(93)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/842 rendelete (2018. május 30.) a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében a tagállamok által 2021-től 2030-ig kötelezően teljesítendő, az éghajlat-politikai fellépéshez hozzájáruló éves üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentések meghatározásáról, valamint az 525/2013/EU rendelet módosításáról (HL L 156., 2018.6.19., 26. o.).

(94)  Lásd a XII. függeléket.

(95)  Valamely engedélyező szerv által kibocsátott olyan jogi eszköz, amely garantálja az energiamegtakarítás bizonyos mértékének elérését. Minden bizonyítvány egyedi és nyomon követhető termék, amely a többletmegtakarítás bizonyos része feletti tulajdonjogot tanúsítja, és garantálja, hogy az ilyen megtakarítások előnyeinek beszámítására máshol ne kerüljön sor.

(96)  A kisléptékű, fogyasztásközeli megújulóenergia-technológiák épületekben vagy épületeken való telepítését támogató intézkedésekért lásd a X. függeléket.

(97)  Lásd a X. függeléket.

(98)  Lásd a VII. függeléket.

(99)  Az energiahatékonysági irányelv (15) preambulumbekezdése.

(100)  Lásd a VII. függeléket.

(101)  Lásd a XII. függeléket.

(102)  Az irányításról szóló rendelet 59. cikkének második albekezdése értelmében a 24. cikk (1) bekezdése 2021. január 1-jétől törlésre kerül.

(103)  Ennek határideje 2018. december 31. volt (az irányításról szóló rendelet 9. cikkének (1) bekezdése).

(104)  A kereslet változásának bemutatására használandó árrugalmasságra vonatkozó további javaslatokkal kapcsolatban lásd a IV. függeléket.