31.1.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 28/1

(1)

2009. július 21-i levelében, amelyet 2009. július 22-én iktattak a Bizottságnál CP 231/2009. számon, a Ryanair Ltd (jelenleg Ryanair Designated Activity Company, a továbbiakban: Ryanair) panaszt nyújtott be a Bizottsághoz, amelyben kifejtette, hogy Írország jogellenes állami támogatást nyújtott a légiutas-adón keresztül; e jövedéki adót Írország az ír repülőterekről közlekedő járatok utasainak indulására vetette ki.

(2)

2009. július 28-i levelében a Bizottság továbbította a panaszt Írországnak, és kikérte álláspontját a 2009. július 21-i levél állításairól.

(3)

2009. augusztus 26-i levelében Írország a válaszadási határidő meghosszabbítását kérte, amelyet a Bizottság 2009. szeptember 3-i levelében hagyott jóvá.

(4)

2009. október 15-én Írország megválaszolta a Bizottság levelét; e választ a Bizottságnál ugyanezen a napon iktatták.

(5)

mivel az állítólagos támogatást a Bizottságnak történő előzetes bejelentés nélkül hajtották végre, az ügyet be nem jelentett intézkedésként vették nyilvántartásba. A Bizottság előzetes vizsgálatot folytatott az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdése értelmében.

(6)

2011. július 13-i határozatával (a továbbiakban: a 2011-es határozat) (2), amelyet az előzetes vizsgálati szakasz végén fogadott el, a Bizottság elutasította a Ryanair panaszainak többségét. Különösen azt állapította meg, hogy a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése nem minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak. A Bizottság ezzel együtt úgy határozott, hogy hivatalos vizsgálati eljárást indít a Dublin repülőtérről legfeljebb 300 km-re található célállomásokra induló járatokra és az összes többi járatra vonatkozó adómértékek differenciálását illetően.

(7)

A Törvényszék Hivatalához 2011. szeptember 24-én benyújtott kérelmével a Ryanair keresetet indított a 2011-es határozat részleges hatályon kívül helyezéséért, amennyiben az azt állapította meg, hogy a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése nem minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak. Ez az ügyet T-512/11 ügyként vették nyilvántartásba.

(8)

2012. július 25-én a Bizottság határozatot hozott (a továbbiakban: a 2012-es határozat) a differenciált légi közlekedési adókulcsok alkalmazásáról (3). Azt állapította meg, hogy Írország állami támogatást nyújtott a Dublin repülőtérről legfeljebb 300 km-re található célállomásokra induló járatokra alkalmazott alacsonyabb légiutasadó-kulccsal 2009. március 30. és 2011. február 28. között. A Bizottság ezenfelül arra a következtetésre jutott, hogy a támogatás jogellenes és összeegyeztethetetlen a belső piaccal, és felszólította Írországot, hogy az összeegyeztethetetlen támogatást fizettesse vissza a kedvezményezettekkel.

(9)

A 2012. november 1-jén és 2012. november 15-én benyújtott keresetével a Ryanair és az Aer Lingus fellebbezett a 2012-es határozattal szemben. Ezeket az ügyeket T-473/12. és T-500/12. számon iktatták.

(10)

2014. november 25-i ítéletében a Törvényszék hatályon kívül helyezte a 2011-es határozatot, amennyiben az azt állapította meg, hogy a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése nem minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak (4). A Törvényszék ítélete értelmében a Bizottságnak meg kellett volna indítania az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást.

(11)

2015. február 5-i ítéletében a Törvényszék hatályon kívül helyezte a Dublin repülőtérről legfeljebb 300 km-re található célállomásokra induló járatokra alkalmazott differenciált adókulcsokról szóló 2012-es határozatot, amennyiben e határozat elrendelte a támogatás kedvezményezettekkel való visszafizettetését utasonként 8 EUR összegben (5). A Bizottság ezt az ítéletet megfellebbezte a Bíróság előtt.

(12)

A 2011-es határozat hatályon kívül helyezését követően a Bizottság 2015. szeptember 28-i levelében arról tájékoztatta Írországot, hogy úgy határozott, megindítja az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárást a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése tekintetében. E határozatot (a továbbiakban: az eljárás megindításáról szóló határozat) közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (6). A Bizottság felkérte az érdekelteket, hogy tegyék meg észrevételeiket a vonatkozó intézkedéssel kapcsolatban.

(13)

Írország a 2015. december 22-én kelt, a Bizottságnál 2016. január 6-án iktatott levélben nyújtotta be észrevételeit az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatosan.

(14)

A Bizottsághoz két érdekelt féltől érkeztek észrevételek. 2016. augusztus 23-án kelt levelében a Bizottság továbbította ezeket Írország részére, és lehetőséget biztosított számára, hogy válaszoljon. Mivel Írország nem válaszolt, a Bizottság 2016. október 17-i levelében megismételte a neki címzett felhívását, hogy fejtse ki álláspontját az érdekelt felek észrevételeivel kapcsolatban.

(15)

2016. december 9-én kelt levelében a Bizottság kiegészítő információkat kért Írországtól. Írország a 2017. január 18-i levelében válaszolt. Ebben a levélben Írország előadta az érdekelt felek észrevételeivel kapcsolatos álláspontját is.

(16)

2016. december 21-i ítéletében a Bíróság hatályon kívül helyezte a Törvényszék ítéleteit, amennyiben azok megsemmisítették a 2012-es határozatot (7). A Bíróság megerősítette, hogy Írországnak vissza kell fizettetnie a jogellenes állami támogatás kedvezményezett légitársaságaival az utasonkénti 8 EUR összeget.

(17)

A légiutas-adót a második pénzügyi törvény (Finance (No. 2) Act 2008, a továbbiakban: pénzügyi törvény) 55. szakaszának (2) bekezdése vezette be (8). A törvény 2009. március 30-án lépett hatályba. A pénzügyi törvény 55. szakaszának (2) bekezdése előírja, hogy a légitársaságoknak légiutas-adót kell fizetniük „minden egyes utas Írországban található repülőtérről repülőgépen történő indulása” után.

(18)

A pénzügyi törvény 55. szakaszának (2) bekezdésében szereplő kifejezéseket az 55. szakasz (1) bekezdése határozza meg. A pénzügyi törvény 55.vszakaszának (2) bekezdésében található „utas” kifejezés meghatározása egyértelműen kizárja az „átszálló vagy tranzitutasokat”, azzal, hogy az „átszálló vagy tranzitutasok” indulása nem minősül „utas … indulásának”, amely tekintetében a légitársaságok légiutas-adót kötelesek fizetni. A „tranzitutast” a következőképpen határozzák meg: „a repülőgép fedélzetén utazó olyan utas, aki utazása során leszáll egy repülőtéren és folytatja útját az említett repülőgépen”. Emellett az „átszálló utas”„olyan utas, aki adott járaton megérkezik egy repülőtérre, majd egy további járaton elindul a repülőtérről egy, az útja indulási repülőterétől eltérő repülőtérre, amennyiben mindkét járat egyetlen foglalás része, és ahol a járat repülőtérre történő megérkezésének menetrend szerinti ideje és a járat e repülőtérről történő indulásának menetrend szerinti ideje közötti idő nem haladja meg a 6 órát”. Végül, a „repülőtér” a légi irányításról és közlekedésről szóló 1998. évi (módosított) törvény értelmében vett repülőtér, de nem tartoznak ide azok a repülőterek, amelyeken az előző naptári évben az induló utasok száma nem érte el a 10 000-et (9).

(19)

A légiutas-adó bevezetésekor a pénzügyi törvény 55. szakasza (2) bekezdésének b) pontja előírta, hogy „a légiutas-adó kivetésére, beszedésére és megfizetésére a járat indulási helye és a járat célállomása közötti távolság alapján kerül sor, a következő mértékekkel: i. 2 EUR a Dublin repülőtértől legfeljebb 300 km-re található célállomásra induló járat esetén, ii. 10 EUR bármely más esetben”.

(20)

Az 1008/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (10), valamint az EUMSZ szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló 56. cikkének lehetséges megsértésével kapcsolatos bizottsági vizsgálatot követően az adómértékeket 2011. március 1-jével megváltoztatták, így egységesen 3 EUR adót kellett alkalmazni attól az időponttól kezdve valamennyi indulásra, függetlenül a Dublin repülőtértől való távolságtól (11).

(21)

A légiutas-adót 2014. április 1-jével hatályon kívül helyezték.

(22)

2017. január 18-i levelében Írország kifejtette, hogy a fizetendő adómértéknek az Office of the Revenue Commissioners (a továbbiakban: ír adóhatóság) által 2009. március 30-án kiadott iránymutatás (lásd a (84) preambulumbekezdést) szerinti meghatározásához a légitársaságnak a több szakaszból álló utazásokat egyetlen egész utazásnak kell tekintenie. Írország egy kétszakaszos repülést hozott fel példaként: az első szakasz Dublin–Shannon, a második Shannon–New York. Shannon 300 km-en belül van a Dublin repülőtértől, míg New York több mint 300 km-re. A végső célállomás (New York) 300 km-nél messzebb van a Dublin repülőtértől. Írország szerint mivel az utazást egészében kell vizsgálni (azaz Dublintól New Yorkig), a repülésre a 10 EUR mértékű légiutas-adót kell alkalmazni. A Shannonból történő indulást figyelmen kívül lehet hagyni abban az értelemben, hogy nem kell (további) légiutas-adót fizetni, feltéve, hogy az utas a pénzügyi törvény 55. szakaszának (1) bekezdése alkalmazásában megfelel az „átszálló utas” vagy a „tranzitutas” fogalmának a Shannon repülőtéren. A légitársaságnak tehát az egész utazást kellett alapul vennie, és a végső célállomásnak megfelelő adómértéket kell alkalmaznia. (12)

(23)

Az Air Lingus, amely 2009 és 2014 között az ír adóhatóság által kiadott iránymutatásnak megfelelően szedte be a légiutas-adót, az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatos észrevételeiben szintén megerősítette, hogy a légiutas-adót nem az utazás egyes szakaszaira kellett alkalmazni. Ehelyett az adóköteles esemény az Írországból kiinduló utazás volt, és a fizetendő adó a repülőjegyen feltüntetett célállomástól függött, tekintet nélkül arra, hogy az utas egy vagy több járatot vett-e igénybe ahhoz, hogy eljusson a végső célállomásra.

(24)

A légiutas-adó mértékét tekintve a 2009. március 30. és 2011. március 1. közötti időszak vonatkozásában Írország kifejtette, hogy az utasonkénti 2 EUR alacsonyabb mértéket csak akkor vetették ki, amikor az egész utazás végső célállomása – az utazáshoz igénybe vett járatok számától függetlenül – a Dublin repülőtér 300 km-es körzetén belül volt, míg a magasabb mértéket „minden más esetben” kellett alkalmazni. Írország szerint az alacsonyabb mérték (2 EUR) a főszabály alóli kivétel volt.

(25)

Az Írország által átadott információkat tartalmazó 1. táblázat bemutatja, hogy hogyan alkalmazták a légiutas-adót az egységes adómérték 2011-es bevezetése előtt és után valamennyi adóköteles indulásra.

1. táblázat

Példa utazásokra és a fizetendő adóra az adómérték 2011-es változása előtt és után

(26)

Írország szerint az 1. táblázatban megadott példák a következőképpen magyarázhatók:

(27)

Ezek a példák nem foglalják magukban azt a helyzetet, amikor az utazás Írországon kívül indul és ér véget, de Írországban megszakítják, például a London és New York közötti utazást a Dublin repülőtéren. Ugyanakkor, az Írország által szolgáltatott magyarázatok alapján kétség sem férhet ahhoz, hogy az ilyen utazás után nem kell légiutas-adót fizetni. A londoni indulásra ugyanis nem kell a légiutas-adót alkalmazni, mivel a londoni repülőterek nem tartoznak a pénzügyi törvény 55. szakaszának (1) bekezdésében meghatározott „repülőtér” fogalmába, tekintve, hogy nem Írország területén találhatók, a dublini indulás pedig nem adóköteles, mert az utasok tranzit- vagy átszálló utasoknak minősülnek.

(28)

Az Írország által átadott információk alapján a légiutas-adót a pénzügyi és gazdasági világválság jelentette pénzügyi kihívásokra válaszul vezették be, a bevételek növelése érdekében. Írország más célkitűzést, például a környezetvédelmet nem említette.

(29)

A (6) preambulumbekezdésben említettek szerint a 2011-es határozatot a 2009. július 21-én kezdődő előzetes vizsgálati szakasz lezárultával fogadták el.

(30)

Annak értékelése érdekében, hogy a légiutas-adó alkalmazásának tranzit- és átszálló utasokat érintő mellőzése szelektív volt-e, a Bizottság először is azonosította a megfelelő referenciául szolgáló adórendszert. A Bizottság úgy vélte, hogy a légiutasadó-rendszer célkitűzése és struktúrája szerint az Írországban található repülőterekről induló utasokat kellett megadóztatni az állami költségvetés bevételeinek növelése érdekében. A Bizottság az Írország által továbbított információt úgy értelmezte, hogy a több szakaszból álló utazás első szakasza mindig mentes a légiutas-adó alól. Írország több példát szolgáltatott New York és Dublin, illetve Dublin és New York közötti, shannoni útmegszakítást tartalmazó és nem tartalmazó utazásokra és a légiutas-adó alkalmazandó mértékére. A referenciarendszert tehát úgy állapították meg, mint az az adó, amelyet minden egyes utas Írországban található repülőtérről repülőgépen történő indulására kivetnek. A Bizottság emellett úgy tekintette, hogy az átszálló és tranzitutasok egy ír repülőtérről induló utasok, ezért a referenciarendszer részének tűnnek. Így az átszálló és tranzitutasok kivétele eltért az általános adózási keret szokásos alkalmazásától.

(31)

A Bizottság ezt követően megvizsgálta, hogy az átszálló és tranzitutasok kivétele a légiutas-adó alól indokolt volt-e a tagállam adórendszerének jellegéből vagy általános elveiből adódóan. Megállapította, hogy a légiutas-adó célja szerint semleges volt a végső célállomás elérése érdekében választott út szempontjából, és független volt attól, hogy megszakították-e az utat vagy sem, továbbá a kettős adóztatás elkerülését szogálta. A 2011-es határozat szerint, ha a légiutas-adót a tranzit- és az átszálló utasokra is alkalmazták volna, a légitársaságnak akár kétszer is meg kellett volna fizetnie ezt az adót az útmegszakítással érintett utazások után. Ezért megállapítást nyert, hogy a tranzit- és átszálló utasok légiutas-adó alóli mentessége, amelynek eredményeként az utasokat az utazástól függetlenül ugyanúgy adóztatják, a megfelelő adórendszer jellegébe és logikájába illeszkedik.

(32)

A Bizottság e tényezőkből arra a következtetésre jutott, hogy az átszálló és tranzitutasok kivétele a légiutas-adó alól a meghatározott adórendszer jellegébe és logikájába illeszkedik (13).

(33)

A fenti (10) preambulumbekezdésben említettek szerint a Törvényszék a T-512/11 ügyben hozott ítéletében hatályon kívül helyezte a 2011-es határozatot, amennyiben az azt állapította meg, hogy a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése nem minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak.

(34)

A Törvényszék megállapította, hogy a majdnem kétéves előzetes vizsgálat jóval meghaladta az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdése értelmében lefolytatott előzetes vizsgálatokhoz szokásosan szükséges időt.

(35)

Emellett úgy tekintette, hogy a bizottsági vizsgálat nem volt teljes és elégséges. A Törvényszék különösen következetlenségeket tárt fel Írország (4) preambulumbekezdésben említett, 2009. október 15-i levelének tartalma és a 2011-es határozat között.

(36)

E tekintetben a Törvényszék úgy vélte, hogy a Bizottság osztotta Írország azon álláspontját, amely szerint a légiutas-adó megfizetése alól az utazások első szakaszát mentesítették, jóllehet a 2011-es határozat 9. pontjában feltüntetett táblázatban szereplő példák nem támasztották alá ezt a következtetést. A Törvényszék szerint, noha ez lehet a helyzet a Dublinból New Yorkba közlekedő és útjukat Shannonban megszakító, légiutas-adó alá vetett utasokra vonatkozó példában, ezzel szemben nem volt egyértelmű, és a Bizottság sem adott arra magyarázatot, hogy az ellenkező irányba, azaz New Yorkból Dublinba közlekedő és utazásukat ugyanúgy Shannonban megszakító utasoknak miért nem kell megfizetniük a légiutas-adót a köztes Shannon repülőtérről való indulás után.

(37)

Emellett, hivatkozva arra, hogy az ír hatóságok szerint a semlegesség indokai más tagállamokat is arra ösztönöztek, hogy a meglévő légi közlekedési adózási rendszerekben ugyanezen utaskategóriák számára mentességet biztosítsanak, amire kifejezetten az Egyesült Királyságot hozták fel példaként, a Törvényszék azt állapította meg, hogy az Egyesült Királyságban meglévő légiutas-illeték nem minősülhet releváns referenciának ebben az ügyben, mivel az a rendszer kimondja, hogy mindig az utazás első szakasza az, amely alapján az adót meg kell fizetni, ami nem felel meg az ír hatóságok 2009. október 15-i levélben kifejtett és a Bizottság által a 2011-es határozatban megerősített álláspontjának.

(38)

A Törvényszék azt is hangsúlyozta, hogy a 2009. október 15-i levél nem hivatkozik kifejezetten a kettős adóztatás elkerülésének szükségességére. A Törvényszék megjegyezte továbbá, hogy Írország felajánlotta, hogy mérlegeli az átszálló és tranzitutasokról szóló törvény kiigazítását, azzal, hogy az átszálló utas fogalmának meghatározásából elhagyja az egyetlen foglalásra vonatkozó követelményt, de erről a Bizottság nem foglalt állást.

(39)

E következetlenségek alapján a Törvényszék arra jutott, hogy amikor a Bizottság elfogadta a 2011-es határozatot, nem rendelkezett elegendő információval ahhoz, hogy elvégezze az intézkedés szelektivitásának kielégítően teljes elemzését, és hogy arra következtessen, a mentesség alkalmazásának szabályai nem vetnek fel kétségeket.

(40)

A Törvényszék megállapította, hogy a vitatott intézkedés belső piaccal való lehetséges összeegyeztethetősége elemzésének hiányában a Bizottságnak meg kellett volna indítania a hivatalos vizsgálati eljárást, hogy beszerezzen minden olyan releváns információt, amelynek révén meggyőződhet arról, hogy a vitatott intézkedés nem szelektív, és lehetőség szerint azt állapítsa meg, hogy az említett intézkedés nem minősül állami támogatásnak, továbbá lehetővé tegye a kérelmező és más érintett felek számára, hogy az említett eljárással kapcsolatos észrevételeiket megtegyék.

(41)

A T-512/11 ítéletet követően a Bizottság megindította a hivatalos vizsgálati eljárást, hogy további információkat gyűjtsön, amelyek révén meggyőződhet arról, a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése nem volt szelektív, és hogy lehetővé tegye a kérelmező és más érintett felek számára, hogy az említett eljárással kapcsolatos észrevételeiket előadják.

(42)

Az eljárás megindításáról szóló határozatban a Bizottság megjegyezte, hogy a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasok indulását érintő mellőzésével az állam adóbevételről mondott le, ezt tehát állami forrásokból finanszírozta, és úgy tűnik, előnyhöz juttatta a kedvezményezett légitársaságokat. Ráadásul a Bizottság a hivatalos vizsgálat megindításakor nem tudta kizárni, hogy a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése szelektív volt.

(43)

A Bizottság így előzetesen azt állapította meg, hogy mivel az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében foglalt valamennyi kritérium első látásra teljesül, az intézkedés azoknak a légi fuvarozóknak nyújtott támogatásnak minősülhet, amelyek az átszálló és tranzitutasok tekintetében légiutas-adó alóli mentességben részesített járatokat üzemeltetik.

(44)

A Bizottság ezért felkérte Írországot, hogy újra fejtse ki a légiutas-adó elfogadásával kapcsolatos indokait, és magyarázza meg, miért nem alkalmazta a légiutas-adót az átszálló és tranzitutasokra.

(45)

A Bizottság felkérte Írországot arra is, hogy részletezze, hogyan kell értelmezni a pénzügyi törvény 55. szakaszát. A Bizottság arra kötelezte Írországot, hogy szolgáltasson egyértelmű példákat arra, miként kell alkalmazni a légiutas-adót valamennyi releváns utazási kategóriára, pontosítsa, hogy vajon a légiutas-adó kifejezetten az utazás második szakaszát mentesíti-e, vagy általánosabban valamennyi átszálló és tranzitutast, és adjon meg minden további információt, amelyet hasznosnak ítél ebben a tekintetben. A Bizottság arra is felhívta Írországot, hogy ezeket a példákat a légiutas-adó mértékének 2011-ben bevezetett módosítását megelőző és követő időszak vonatkozásában is adja meg.

(46)

Azon előzetes feltevés szerint, hogy a referenciarendszer olyan adó, amelyet minden egyes utas Írországban található repülőtérről repülőgépen történő indulása tekintetében kiszabnak, a Bizottság kétségeit fejezte ki azt illetően, hogy vajon a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése eltért-e a referencia-adórendszertől azzal, hogy különbséget tett az érintett tagállam adórendszeréhez társított célkitűzés fényében összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között, és ezáltal előnyben részesített bizonyos légitársaságokat.

(47)

A Bizottság azt is megállapította ugyanakkor, hogy a légiutas-adó elnevezése és megszövegezése is azt sugallhatja, hogy vezérelve a valamely írországi repülőtérről kiinduló légi utazások megadóztatása, semmint az írországi repülőterekről történő minden egyes indulás megadóztatása. A Bizottság szerint e feltevés mellett a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése közvetlenül következik ebből az elvből, mivel egy légi utazás több mint egy, valamely írországi repülőtérről történő indulást foglalhat magában.

(48)

Az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatos, 2015. december 22-i észrevételeiben Írország elutasított minden olyan utalást, amely szerint az átszálló és tranzitutasok mentesítése állami támogatásnak minősülne.

(49)

Írország azt állította, hogy a légiutas-adó megfizetésével kapcsolatos kötelezettséget a pénzügyi törvény határozta meg, amelyet megszorítóan kell értelmezni. Az ír legfelsőbb bíróság ítélkezési gyakorlata alapján Írország hangsúlyozta, hogy az ír jog szerint az adófizető csak akkor kötelezhető adó fizetésére, illetve hátrány elszenvedésére, ha ez kifejezetten szerepel a jogszabályban, és a Texaco (Írország) Ltd kontra Murphy (Inspector of Taxes) ügyben hozott ítéletet idézte: „Állandó jogi norma, hogy az állampolgárt nem lehet megadóztatni, kivéve, ha a törvény nyelvezete kifejezetten előírja ezt a kötelezettséget” (14). Ezen az alapon Írország kifejtette, hogy annak meghatározásához, hogy egy utazás a légiutas-adó hatálya alá tartozik-e, a pénzügyi törvény megfogalmazását kell alapul venni. A pénzügyi törvény alkalmazásával kapcsolatos bármely kétség esetén az adófizető javára kell ítélni.

(50)

A pénzügyi törvény 55. szakasza (2) bekezdésének c) pontja szerint a légiutas-adó akkor lesz „esedékes, amikor az utas egy repülőgépen elindul a repülőtérről”. Ezzel kapcsolatban Írország megjegyezte, hogy:

(51)

Az (50) preambulumbekezdés fényében Írország úgy vélte, hogy légiutas-adót nem kell fizetni az átszálló vagy tranzitutasok után, az utazás érintett szakaszától függetlenül. Írország megerősítette, hogy az utazás második szakasza nem mentesül automatikusan az adó alól. Írország szerint az utazás második szakaszát adott esetben megadóztathatták, a pénzügyi törvény 55. szakaszának az adott körülményekre történő alkalmazásától függően, ideértve azt is, hogy az utas átszálló vagy tranzitutas volt-e (ugyanez vonatkozik az utazás első szakaszára is). A „repülőtér” meghatározása is kizár bizonyos utazásokat, így például nem kell légiutas-adót fizetni egy Írországon kívüli repülőtérről történő indulás után.

(52)

Írország arra is rámutatott, hogy az átszálló és tranzitutasok kivétele szokásosnak tekinthető más országok, például az Egyesült Királyság. Franciaország és Németország légiutas-adói esetében. Írország azzal érvelt, hogy az egyes adókra vonatkozó szabályokat a megfelelő nemzeti joggal összefüggésben kell értelmezni.

(53)

Írország észrevételt tett a T-512/11 ítéletnek a 2011-es határozat 20. pontjában szereplő következő állítással foglalkozó 88. pontjára: „Az adó alkalmazásának tranzit- és átszálló utasokat érintő mellőzését illetően az ír hatóságok azt állítják, azzal, hogy egy teljes utazás első szakaszát nem adóztatják, garantálható, hogy az utast nem büntetik azért, mert az utazása megszakítást követően ér el a végső célállomásra”. A T-512/11 ítélet fent említett pontjában a Törvényszék arra utalt, hogy noha a Bizottságnak nem volt oka kétségbe vonni az Írország 2009. október 15-i levelében foglalt információkat, amelyekre a 2011-es határozat 20. pontja is épül, továbbra is igaz, hogy még az ír hatóságok azon értelmezését követve is, amely szerint a megszakítást tartalmazó utazás bármely első szakasza mentesül a légiutas-adó alól, a 2011-es határozat 9. pontjában szereplő táblázatban bemutatott példák nem alkalmasak ezen értelmezés alátámasztására. A Törvényszék rámutatott arra, hogy nem volt egyértelmű, és a Bizottság sem fejtette ki, hogy a New Yorkból Dublinba utazó, utazásukat Shannonban megszakító utasok után miért nem kell a légiutas-adót megfizetni a közbenső Shannon repülőtérről való indulás tekintetében. Írország a 2009. október 15-i levelének 13. pontjára hivatkozott, amely szerint „az átszálló utasok tekintetében a mentesség egyedül azt garantálja, hogy egy teljes utazás első szakasza nem áll a légiutas-adó hatálya alatt”. Írország rámutatott arra, hogy ez a pont a Shannonban megszakított Dublin–New York járat leírását követi, és azzal az utazással összefüggésben helytálló is volt, de nem helyénvaló azt olyan főszabályként jellemezni, amelynek értelmében egyetlen utazás első szakasza sem tartozna soha a légiutas-adó hatálya alá.

(54)

A Törvényszék által a T-512/11 ítélet 88. pontjában hozott példa – a Shannonban megszakított, New York és Dublin közötti utazás – vonatkozásában Írország kifejtette, hogy nem kell légiutas-adót fizetni ezen utazás egyetlen szakaszára sem, a pénzügyi törvény megfogalmazásából következően, közelebbről:

(55)

Írország arra a következtetésre jutott, hogy a Shannonban megszakított, New York és Dublin közötti teljes utazás mentes a légiutas-adó alól, a pénzügyi törvény szövegéből következően. Írország szerint a 2009. október 15-i levelében foglalt magyarázatok célja a jogszabály egyértelművé tétele volt, de ezek nem kötelező jellegűek.

(56)

Ami az átszálló és tranzitutasok mentesítésével kapcsolatos okokat illeti, Írország kifejtette, hogy nem helyénvaló egyedi járatokat külön-külön adóztatni, amennyiben a valóságban azok egyetlen utazás szakaszait jelentik. E tekintetben Írország a következőkre hivatkozott:

(57)

Írország különösen arra az elméleti forgatókönyvre hivatkozott, amelyet a Bizottságnak küldött, 2009. október 15-i levele tartalmazott, és amely az Egyesült Államokból induló, Shannonban megszakított és Dublinba érkező járatra vonatkozott. A szöveghely a következőket mondta ki „a járat egyértelműen az Egyesült Államok és Dublin közötti járat, és az a tény, hogy azt megszakítják, nem keletkeztet kötelezettséget a légiutas-adó megfizetésére”. Az ellenkező irányba tartó járat leírásakor a szöveg így hangzik: „az országot megszakítást követően elhagyó járatok tekintetében a mentesítés egyetlen célja annak garantálása volt, hogy ne kelljen megadóztatni az utazás mindkét szakaszát külön-külön”. Írország szerint ez rávilágít arra, hogy a Dublin és az Egyesült Államok közötti utazást egyetlen utazásnak tekintették, ezért arra csak egyszer vonatkozik a légiutas-adó akkor is, ha több indulást tartalmaz.

(58)

Írország kijelentette, hogy ez volt az oka, amiért a pénzügyi törvény 55. szakaszának (1) bekezdése kifejezetten kiveszi az abban a szakaszban meghatározott „átszálló” és a „tranzitutasokat” a légiutas-adó hatálya alól.

(59)

A Bizottság által az eljárás megindításáról szóló határozatban vázolt referenciarendszert tekintve, amely szerint vagy i. minden indulás után kellene adót fizetni vagy ii. minden utazás után, amely utazás több szakaszból is állhat, Írország kifejtette, hogy a légiutas-adó célja az volt, hogy minden utazást csak egyszer adóztasson meg. Írország szerint pontosabb lenne a légiutas-adót olyan adóként kezelni, amelyet az utazásokra alkalmaznak és nem az indulásokra. A pénzügyi törvény 55. szakaszának (2) bekezdése az „indulásra” hivatkozik, mint a légiutas-adót keletkeztető eseményre. A pénzügyi törvény (18) és (19) preambulumbekezdésben leírt meghatározásai és szakaszai ugyanakkor azt igazolják, hogy a megadóztatott szolgáltatás az utazás volt, és a valós célkitűzés az utazások és nem az indulások megadóztatására irányult.

(60)

Írország úgy tartotta, hogy annak értékelése, hogy a kizárólag pont-pont összeköttetést nyújtó légitársaságok és a csatlakozó járatokat üzemeltető légitársaságok hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak-e az érintett tagállam adórendszeréhez társított célkitűzés fényében, a panasz elutasításának csak másodlagos oka lehet. Írország elsődleges állítása, hogy a légiutas-adó célja az utazások és nem az egyedi indulások megadóztatása volt. Ennek eredményeként az átszálló és a tranzitutasok mentesítése pusztán azt tükrözi, hogy az egyetlen utazás több „szakaszból” is állhat. Írország arra is rámutatott, hogy a légiutas-adót nem úgy alakították ki, hogy kedvezzen vagy szankcionáljon bármely konkrét üzleti modellt.

(61)

Írország végül azt állította, hogy ha az átszálló és tranzitutasok mentesítése előnyhöz juttatott bizonyos légitársaságokat, az következhetett közvetlenül az ír adórendszer alap- és vezérelveiből, például a kettős adóztatás elkerüléséből vagy az adósemlegességből.

(62)

Emlékeztetve a 2009. október 15-i levelében megfogalmazottakra, Írország kifejtette, hogy a mentesítés célja az volt, hogy elkerüljék a légiutas-adó túlzott alkalmazását. Különösen az volt a szándék, hogy ne diszkriminálják azokat az utasokat, akiknek az utazása útmegszakítást tartalmazott. A megkülönböztetésre történő e hivatkozás szükségképpen magában foglalta a) a megszakított utazáson részt vevő utasok összehasonlítását b) azokkal az utasokkal, akik közvetlen járaton közlekedtek. Minthogy itt arra törekedtek, hogy mindkét csoportot egyforma bánásmódban részesítsék, ez alátámasztja azt a következtetést, hogy a légiutas-adó célja az volt, hogy az egyes utazásokat csak egyszer adóztassák.

(63)

Írország hivatkozott a kettős adóztatás elkerülésének szükségességére is. Jóllehet Írország nem említette ezt az elvet a 2009. október 15-i levelében, az a levél felvetette a méltányosság és az egyenlő bánásmód elvét, amelyek okán az államok tartózkodnak a kettős adóztatástól. Hasonlóan, Írország hivatkozott az adósemlegesség elvére.

(64)

A Ryanair azon a véleményen van, hogy az intézkedés szelektív, ezért az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül, és nem vonatkoznak rá az EUMSZ 107. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározott mentességek sem.

(65)

A légitársaság rámutatott arra, hogy észrevételeit a következőkkel összefüggésben kell értelmezni:

(66)

A Ryanair egyetért azzal, hogy a Dublin–Shannon–New York járat példájában az átszálló és tranzitutasok kivétele az utazás második szakaszát érintené. Ennek megfelelően a Ryanair azzal érvel, hogy az adómértékek 2011. március 1-jétől hatályos változását megelőzően járó adónak az alacsonyabb, azaz a 2 EUR mértékűnek kellett volna lennie (Dublin–Shannon viszonylatban), az 1. táblázatban bemutatott 10 EUR helyett.

(67)

Emellett, még ha Írország bizonyítaná is, hogy ezen intézkedés gyakorlati alkalmazása összhangban áll azzal az értelmezéssel, hogy az utazás első szakasza mentes a légiutas-adó alól, a Ryanair meglátása szerint ez nem lenne elegendő a pénzügyi törvény jelentette torzulás orvoslásához.

(68)

A Ryanair fenntartja álláspontját a „szokásos” vagy referencia-adórendszer meghatározásáról és relevanciájáról, a Bírósághoz benyújtott fellebbezésnek a C-164/15 P és C-165/15 P egyesített ügyekben hozandó ítéletben megfogalmazott kimeneteléig (16). A Ryanair azt állítja, hogy a Bizottság „szokásos” vagy referencia-adórendszerrel kapcsolatos meghatározása nem áll összhangban az eljárás megindításáról szóló határozat további részeiben levont következtetéseivel.

(69)

Hivatkozva az eljárás megindításáról szóló határozat (44) preambulumbekezdésére, és idézve azt a szöveghelyet, a Ryanair felteszi a kérdést, hogy a Bizottság a referencia-adórendszerrel kapcsolatos korábbi következtetése alapján hogyan tud a (44) preambulumbekezdésben azzal érvelni, hogy „a légiutas-adó célja valamely írországi repülőtérről kiinduló légi utazások megadóztatása,” majd ezt követően további magyarázat vagy elemzés nélkül arra a logikátlan következtetésre jutni, hogy e célkitűzés fényében „helyénvaló lehet különbséget tenni a pont-pont összeköttetést nyújtó légitársaságok, valamint azon légitársaságok jogi és ténybeli helyzete között, amelyek az ilyen repülőtereken való átszállást vagy tranzitot magukban foglaló szolgáltatásokat is nyújtanak” (17). Az előző következtetés, amelyre a Ryanair hivatkozik, az eljárás megindításáról szóló határozat (42) preambulumbekezdésében szerepel, amelyben a Bizottság előzetesen azt az álláspontot fogadja el, hogy a referenciául szolgáló adórendszer az az adó, amelyet minden egyes utas Írországban található repülőtérről repülőgépen történő indulására kivetnek.

(70)

A Ryanair az eljárás megindításáról szóló határozat (44) preambulumbekezdésében szereplő idézeteket arra törekvő kísérletként értékeli, hogy megindokolják a különbségtételt a pont-pont összeköttetést nyújtó légitársaságok, valamint azon légitársaságok jogi és ténybeli helyzete között, amelyek átszállást vagy tranzitot magukban foglaló szolgáltatásokat is kínálnak. A Ryanair hibásnak és sajnálatosnak érzi e különbségtételt, mivel nyilvánvalóan olyan végső határozatot alapoz meg, amely szerint a vizsgált intézkedés nem minősül állami támogatásnak.

(71)

Észrevételeiben a Ryanair az eljárás megindításáról szóló határozat (45) preambulumbekezdésére hivatkozik, ahol a Bizottság, tekintettel az uniós összefonódás-ellenőrzési határozathozatali gyakorlatra, kifejti, hogy az átszállást vagy tranzitot tartalmazó szolgáltatások a vevő szemszögéből az indulási repülőtér és a célállomás közötti utazásnak minősülnek, nem két különálló utazásnak. A Ryanair meglátása szerint a Bizottság ezzel összekeveri az érintett termékpiacok meghatározásával kapcsolatos igen szűkre szabott szakmai feladatot az állami támogatási ügyekben alkalmazott „hasonló ténybeli és jogi helyzet” fogalmával. Hivatkozva a Bíróság ítélkezési gyakorlatára és az eljárás megindításáról szóló határozatra (18), a Ryanair azt állítja, hogy a „hasonló ténybeli és jogi helyzet” fogalmát nem a kereslet és kínálat helyettesíthetősége révén határozzák meg (amelyek a Ryanair szerint tipikusan az összefonódások felülvizsgálatánál és más versenyjogi jogesetekben alkalmazott kritériumok, és amelyeket itt a Bizottság alapul vesz), hanem az a vizsgált rendszer által követett célkitűzések függvénye.

(72)

Az állami támogatási ügyekben alkalmazott „hasonló ténybeli és jogi helyzet” a Ryanair szerint majdnem mindig sokkal tágabb hatályú, mint az „érintett termékpiacok” fogalma az összefonódási ügyekben, mivel a belföldi rendszer által követett célnak ebben vagy más állami támogatási esetekben semmi köze az érintett termékpiacok összefonódás-ellenőrzési ügyekben jellemző meghatározásához. Ebben a tekintetben a Ryanair ismét a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amelynek rételmében a Bíróság a „hasonló ténybeli és jogi helyzetet” nem határolja körül a vevők szemszögét vagy a kedvezményezettek üzleti modelljét alapul véve, amint azt a Bizottság e határozatban javasolja.

(73)

Észrevételeiben a Ryanair hivatkozik a Bizottság határozathozatali gyakorlatára, különösen az online és játéktermi szerencsejáték terén, ahol a Bizottság elfogadta, hogy a különböző üzleti modellt követő vállalkozások hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak a (72) preambulumbekezdésben vett értelemben (19).

(74)

A Ryanair kifejti, hogy ha a légiutas-adó referenciarendszere olyan adó lenne, amelyet minden egyes utas Írországban található repülőtérről repülőgépen történő indulására kivetnének, az egyetlen logikus következtetés az lehet, hogy e rendszer nem kívánná figyelembe venni az utasok utazásukkal kapcsolatos meglátását sem az érintett légitársaság üzleti modelljét. Ettől eltérő értelmezés szelektív, a légiutas-adó célkitűzésénél szűkebb megközelítést tükrözne, és így teljesítené az állami támogatás egyik elsődleges feltételét.

(75)

Közelebbről, e határozatban a szelektivitás abból következne, hogy jóllehet a hagyományos légitársaságok, amelyek transzfer- és tranzitjáratokat is kínálnak, valamint a kizárólag pont-pont összeköttetést nyújtó légitársaságok (például a Ryanair) hasonló jogi és ténybeli helyzetben vannak az állami támogatás szempontjából, csak az előbbiek az átszálló és a tranzitutasok légiutas-adó alóli mentesítésének kedvezményezettjei.

(76)

A Ryanair azt állítja, hogy e mentesség kedvezményezettjeit könnyű előzetesen meghatározni. Ezenfelül nem állítható, hogy a mentesség minden légitársaság számára nyitva állt, megkülönböztetés nélkül. Először is, gyakorlatilag nem lehetséges, hogy egy légitársaság a pont-pont összeköttetésről gyűjtő–elosztó modellre állítsa át alapvető üzleti modelljét; a Ryanair ismeretei szerint ilyen változásra nincs egyetlen precedens sem a piacon. Másodszor, ezt az átállást a legtöbb repülőtéren kapacitáskorlátok gátolnák.

(77)

Zárásképpen, a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése a Ryanair véleménye szerint egyértelmű eltérést jelent a referenciarendszertől és a légiutas-adó által követett céloktól, abban az értelemben, ahogy ezeket a feltételeket az uniós ítélkezési gyakorlat értelmezi. Ebben az összefüggésben a Ryanair hivatkozik korábbi beadványaira, amelyek szerint Írország ki nem nyilvánított, de valós célkitűzése az volt, hogy szelektíven támogasson egyes belföldi légitársaságokat és a Dublin repülőteret nemzetközi csomópontként népszerűsítse.

(78)

A Ryanair visszautasítja azt az elgondolást, amely szerint a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése közvetlenül a „rendszer alap- és vezérelveiből” következik. A Ryanair úgy tekint az eljárás megindításáról szóló határozatra, mint olyan kísérletre, amellyel e következtetést meg kívánják indokolni, egy sor kicsavart érvelés alapján, amelyet Írország és a Bizottság visszamenőlegesen szedett össze, hogy kioltsák a légiutas-adó eljárás megindításáról szóló határozatban korábban megállapított „referenciarendszerének” és „célkitűzésének” egyértelmű kihatásait, az „alap- és vezérelvek” homályos kifejezéseken keresztül.

(79)

Az eljárás megindításáról szóló határozat 6.1.5. szakasza tekintetében a Ryanair számos olyan elvvel kapcsolatban tesz észrevételt, amelyeket a megítélése szerint a Bizottság, Írország vagy mindkettő alapul vesz:

(80)

Az előzetes vizsgálati eljárás, a bírósági eljárás és a hivatalos vizsgálati eljárás tartamát illetően a Ryanair azt állítja, hogy a releváns tényeknek mostanra kellően tisztázottnak kell lenniük. A Ryanair aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy e körülmények között a Bizottság eljárás megindításáról szóló határozatban foglalt azon észrevétele, amely szerint a vitatott mentességnek a légiutas-adó „alap- és vezérelveinek” való megfelelésével kapcsolatos következtetését felül kell vizsgálni a hivatalos vizsgálat során beszerzett információ fényében, pusztán nagyon csekély reményt ad arra, hogy a Bizottság ténylegesen megváltoztatja álláspontját. Ebben a tekintetben a Ryanair hangsúlyozza, hogy – akárhogy is – semmilyen információ vagy utólagos érvelés nem torzíthatja az átszálló és tranzitutasok vitatott mentesítésének egyértelmű megszövegezését és kihatásait vagy használható fel kifogásként a támogatás meglétének hiányával kapcsolatos, e határozatban foglalt megállapítás vonatkozásában.

(81)

A Ryanair felkéri a Bizottságot, hogy a beadványai fényében gondolja át előzetes megállapításait.

(82)

Észrevételeiben a Ryanair egyetért a Bizottság azon álláspontjával, hogy amennyiben a szóban forgó intézkedés állami támogatásnak minősülne, nem vonatkozik rá az EUMSZ 107. cikke (2) és (3) bekezdésében meghatározott egyik mentesség sem.

(83)

Az Aer Lingus azt állítja, hogy az átszálló és tranzitutasok légiutas-adó alóli mentesítése nem minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak a következő két okból:

(84)

Az Aer Lingus pontosítást kért az ír adóhatóságtól a pénzügyi törvény értelmezésével kapcsolatban. 2009. március 30-án az ír adóhatóság e-mailt küldött az Aer Lingusnak, amelyben pontosította a pénzügyi törvény értelmezését. Az Aer Lingus állítása szerint ezen e-mail alapján a pénzügyi törvény 55. szakasza (2) bekezdésének értelmezéséből egyértelmű, hogy az adót a végső célállomás alapján kell megállapítani, figyelmen kívül hagyva minden köztes útmegszakítást. Az Aer Lingus arra a következtetésre jut, hogy függetlenül azon szakaszok számától, amelyet egy utazás magában foglal, az adót az utas végső célállomása alapján vetik ki, és azt egyszer állapítják meg, a teljes utazásra vonatkoztatva, tekintet nélkül arra, hogy egy vagy több járatból áll-e. A 2009. március 30-i e-mail idevágó szakasza a következőképpen szól:

„A repülés vége az utas foglalása szerinti végső célállomás, függetlenül attól, hogy a légi fuvarozó milyen utat tervezett a célállomásig a számára. Az Ön által vázolt transzatlanti járatok [Shannon–Dublin–Chicago] forgatókönyve szerint, amennyiben egy személy Shannon és Chicago közötti járatra ad le foglalást az Aer Lingusnál, az Aer Lingus által alkalmazandó adómérték 10 EUR, mivel a repülés Chicagóban ér véget, azaz több mint 300 km-re a Dublin repülőtértől. Az, hogy az utazás menet közben útmegszakítást tartalmaz, nem változtat ezen az állásponton” (kiemelés az Aer Lingustól).

(85)

Az Aer Lingus szerint ez az értelmezés összhangban áll az átszálló és tranzitutasok fogalmának meghatározásával, amelyek az utas „utazására”, és nem az utas által igénybe vett járatokra hivatkoznak. Az Aer Lingus szerint ebből az következik, hogy az utazás lehet folyamatos, vagy tartalmazhat hat óránál nem hosszabb útmegszakítást.

(86)

Az Aer Lingus úgy látja, a mentesség segít azon alapelv hatályosulásában, amely szerint az adót a végső célállomás alapján kell megállapítani, figyelmen kívül hagyva minden köztes útmegszakítást.

(87)

Az Aer Lingus azzal érvel, hogy emellett a mentesség a kettős adóztatás elkerülésének célját is szolgálná, nemcsak Írországban, hanem a határon túl is. Ebben a tekintetben az Aer Lingus hivatkozik a (84) preambulumbekezdésben említett, az ír adóhatóságtól kapott e-mail egy szövegrészletére:

„Az »átszálló utas« fogalommeghatározás hatása, hogy elkerüljék az adónak az utazás egyes szakaszaira történő külön-külön kivetését (…), amennyiben a járatok között 6 óránál kevesebb idő telik el. Ha a járatok között több mint hat órát kell várni, az „átszálló utas” kivétel nem alkalmazható, és az utazás minden szakaszát külön-külön kellene megadóztatni (azaz két indulással számolni, amelyre a légiutas-adó megfelelő mértékét kell alkalmazni” (kiemelés az Aer Lingustól).

(88)

A (87) preambulumbekezdésben említett szövegrész alapján az Aer Lingus azt állapítja meg, hogy az, hogy egy ír repülőtérről, két (vagy több) szakaszból álló útvonalon közlekedő járattal induló utas a légiutas-adó hatálya alá tartozik-e, elsősorban az első járat indulási helyétől, másodsorban a végső célállomás érkezési helyétől függ. Ezzel elkerülhető, hogy

(89)

Az Aer Lingus kifejti, hogy a szóban forgó mentesség nem csak az ír légiutas-adó egyedülálló vonása, hanem más légi közlekedési adózási formák szerves része is. Ebben a tekintetben az Aer Lingus rámutat az Egyesült Királyságban alkalmazott légiutas-illetékre, amely a csatlakozó járatokat egyetlen utazásként és nem két különálló utazásként kezeli, feltéve, hogy a csatlakozás megfelel bizonyos konkrét körülményeknek (23). Az Aer Lingus később kifejti, hogy míg annak meghatározása, hogy mi minősül „csatlakozó járatnak”, számos tényezőtől függ, többek között a vonatkozó járatok között eltelt időtől vagy attól, hogy a csatlakozás az Egyesült Királyság belföldi járata vagy nemzetközi járat-e, az Aer Lingus szerint az alapelv az, hogy a csatlakozó járatokat egyetlen utazásként kezelik, és a légiutas-illetéket csak azokra az utazásokra alkalmazzák, amelyeket a megítélés szerint az Egyesült Királyságban kezdtek meg. Kivételes jelleggel, az ugyanazon országból érkező és oda induló járatokat nem tekintik csatlakozó járatnak (Párizs–London–Marseille), és a légiutas-illetéket az Egyesült Királyságban megkezdett utazásokra kivetik. Az Aer Lingus ezenfelül megjegyzi, hogy a csatlakozó járatokra vonatkozó mentességre való jogosultsághoz a csatlakozó járatnak ugyanazon a jegyen vagy kapcsolódó jegyen kell szerepelnie, ezért a csatlakozó járat utas általi kiválasztása (self-connection) nem mentesíthető.

(90)

Az Aer Lingus a következő példákat említi meg az adók vonatkozásában (24):

(91)

Az Aer Lingus példákat szolgáltatott, hogy bemutassa a légiutas-adó alkalmazását, valamint az átszálló és tranzitutasok mentesítésének okait; ezeket a 2. táblázat ismerteti.

2. táblázat

A légiutas-adó 2011 előtti és utáni alkalmazására az Air Lingus által szolgáltatott példák

(92)

Az Aer Lingus megjegyzéseket fűzött a 2. táblázathoz:

(93)

Az Aer Lingus hivatkozik az eljárás megindításáról szóló határozatra, amely megemlítette Írország 2009. október 15-i levelét, amelyben kifejtették, hogy a több szakaszból álló utazás esetén a légiutas-adó az utazás első szakaszát mentesíti (25). Az Aer Lingus hangsúlyozza, hogy nem ismeri el ezt az elvet, és nem talál magyarázatot arra, hogy miért utaltak egyáltalán ilyen elvre.

(94)

Az Aer Lingus szerint ez az elv nem áll összhangban az ír adóhatóságnak a (84) preambulumbekezdésben említett, 2009. március 30-i e-mailjében adott iránymutatással, és az Aer Lingus a gyakorlatban sem így számítja ki a légiutas-adót. Nem fér össze az eljárás megindításáról szóló határozat (20) preambulumbekezdésében említett példákkal sem, amelyek nem azt szemléltetik, hogy a tranzitutasokra vonatkozó mentességet az utazás első szakaszára alkalmazzák, hanem azt, hogy az utazás nem tartozik a légiutas-adó hatálya alá, ha Írországon kívül kezdődik (26).

(95)

Az Aer Lingus azt állítja, hogy a légiutas-adót az ír adóhatóság iránymutatásával összhangban szedte be, és a megküldött összeget önbevallás útján jelentette a hatóságoknak (27).

(96)

Az Aer Lingus azzal érvel, hogy az átszálló és tranzitutasok légiutas-adó alóli mentesítése nem szelektív. Az Aer Lingus szerint a légiutasadó-rendszer szerves része, hogy figyelmen kívül kell hagyni az átszálló és a tranzitutasokat, mivel a légiutas-adó nem alkalmazandó az utazás adott szakaszaira. Ehelyett az adóköteles esemény az Írországban induló utazás, és az adó a repülőjegyen feltüntetett végső célállomástól függ, tekintet nélkül arra, hogy az utas egy vagy több járatot vesz-e igénybe ahhoz, hogy eljusson a végső célállomásra.

(97)

Ebben a tekintetben az Aer Lingus az eljárás megindításáról szóló határozat (41) preambulumbekezdésére hivatkozik, ahol a Bizottság azt az álláspontot fogadta el, hogy az adóköteles esemény az Írországban induló utazás, és az adó a repülőjegyen feltüntetett végső célállomástól függ, tekintet nélkül arra, hogy az utas egy vagy több járatot vesz-e igénybe ahhoz, hogy eljusson a végső célállomásra:

„Egy másik lehetséges referenciarendszer az írországi repülőtérről induló légi utazásra kivetett adó, »légi utazás« alatt pedig olyan utazást kell érteni, amely egy írországi repülőtérről indul egy végső célállomás felé, és egy vagy több szakaszból áll. Ha ez a helyes referenciarendszer, nyilvánvalónak tűnik, hogy a légiutas-adó nem alkalmazandó az átszálló vagy tranzitutasokra. Ebből következően az intézkedés nem szelektív” (kiemelés az Aer Lingustól).

(98)

Feltételezve, hogy a Bizottság továbbra is fenntartja azon előzetes álláspontját, hogy a légiutas-adó referenciarendszere minden egyes indulás (egyenkénti) megadóztatása, az Aer Lingus azt állítja:

(99)

Az ítélkezési gyakorlatra (28) hivatkozva az Aer Lingus azt állítja, hogy a légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasok indulását érintő mellőzése csak akkor lenne szelektív, ha differenciálna a légiutas-adóhoz társított célkitűzés fényében hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között. Ebben a tekintetben az Aer Lingus arra a kérdésre utal, hogy az alkalmazás átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése előnyben részesíti-e az olyan légi fuvarozókat, mint az Aer Lingus (amelyek a két vagy több járatból álló utazásokra egyetlen jegyet adnak ki) a pont-pont összeköttetést nyújtó légi fuvarozókkal szemben (amelyek nem kínálnak egyetlen jegyet az ilyen utazások tekintetében, ezért a légiutas-adót minden olyan járatra ki kellett vetniük, amelyek esetében az utasok saját maguk választották ki a csatlakozó járatot az utazásukhoz).

(100)

Az Aer Lingus arra a következtetésre jut, hogy tekintve a tisztán pont-pont összeköttetést nyújtó szolgáltatások és az egyetlen jegyet kiadó szolgáltatások ténybeli és jogi helyzetének, különösen a fuvarozó költségeinek és az utas számára nyújtott szolgáltatásoknak a különbözőségére, az átszálló és tranzitutasok mentesítése nem volt szelektív, a következő okokból:

(101)

Utalva az eljárás megindításáról szóló határozatnak az egyetlen foglalás alatt több járatot magukban foglaló utazások és a különálló foglalások alatt több járatot magukban foglaló utazások közötti különbségre vonatkozó szövegrészeire, az Aer Lingus a szelektivitással összefüggésben a további észrevételeket is teszi:

(102)

Az Aer Lingus azt állítja, hogy az intézkedéssel elkerülhető a kettős adóztatás, és azt Írországban és a határon túl is alkalmazni kell. Ilyen mentességet más joghatóság alatt is szokásosan alkalmaznak, többek között az Egyesült Királyságban.

(103)

Az Aer Lingus azt állítja továbbá, hogy a légiutas-adó vezér- és alapelve, hogy azt az egész utazásra vonatkoztatva számítják ki. Egyetlen jegy esetén az egyetlen jegy egyetlen utazásnak felel meg (amennyiben az útmegszakítás hat óránál rövidebb időt vesz igénybe). Ugyanakkor, ha az utas saját maga választja meg a csatlakozó járatot, és a szolgáltatás két különálló foglalást tartalmaz, ezek mindegyikét a légitársaságok foglalási rendszere külön foglalásként kezeli és az utasok nem minősülnek átszálló utasnak.

(104)

Írország összességében egyetértett az Aer Lingus álláspontjával, a (93) és (94) preambulumbekezdésben foglaltak kivételével. Írország szerint az Aer Lingus egy Írország által 2009. október 15-én küldött levélből idézett, amelynek kapcsán kifejtette, hogy ha az utazás több szakaszból áll, az első szakasz mindig mentes a légiutas-adó alól. Írország hivatkozott a 2015. december 22-i levelére, amelyben tisztázta, hogy ez félreértés. Írország 2009. október 15-i levele egy konkrét példát hozott, amelyben az utazás első szakasza mentesült a légiutas-adó alól. Ugyanakkor Írország úgy véli, hogy ezt nem lehet olyan általános kijelentésként értelmezni, amely szerint az első szakasz mindig adómentes.

(105)

A Ryanair által a fizetendő adóval kapcsolatosan tett észrevételeket (lásd a (65) preambulumbekezdést) illetően Írország rámutatott arra, hogy a Ryanair saját maga nem szállít átszálló vagy tranzitutasokat, ezért nincs gyakorlati tapasztalata a légiutas-adóra vonatkozó szabályok alkalmazásában. Írország úgy látja, a Ryanair nem ad magyarázatot az okfejtésére.

(106)

2009. október 15-i levelében Írország azt állította, hogy a tranzit- vagy átszálló utasok mentesítése garantálja, hogy egy teljes utazás „első szakasza” ne álljon a légiutas-adó hatálya alatt. Ez a kijelentés zavart okozott a mentesség helyes értelmezésében, amint az a Törvényszék T-512/11 ügyben hozott ítéletéből is nyilvánvaló.

(107)

Az Írországtól és harmadik felektől beérkezett észrevételek fényében mostanra világossá vált, hogy az ír jogszabályt a fenti 2.2. pont szerint kell érteni.

(108)

Az ott megfogalmazottak értelmében a pénzügyi törvény 55. szakaszának (2) bekezdése alapján a légitársaságoknak légiutas-adót kell fizetniük minden egyes utas Írországban található repülőtérről repülőgépen történő indulása után, míg a tranzit- és átszálló utasokat a pénzügyi törvény 55. szakaszának (2) bekezdése nem tekinti utasoknak, ezért az ő indulásukra a légiutas-adót nem kell alkalmazni. Ebből következően nem lehet általánosan kijelenteni, hogy a légiutas-adó egy légi utazás konkrét szakaszára vonatkozik.

(109)

Meg kell jegyezni, hogy a 2011-es határozat elfogadásakor két különböző adómértéket kellett alkalmazni a Dublin repülőtérről legfeljebb 300 km-re található célállomásokra induló járatokra és az összes többi járatra. Most már egyértelmű, hogy az alkalmazandó adómérték a végső célállomástól való távolság függvénye, és nem az átszállás vagy a tranzit helye szerint alakul. Például egy Dublin és New York közötti, Shannonban megszakított utazásra 10 EUR-t szabnak ki, nem 2 EUR-t. A Dublin repülőtérről való indulás esetén a légiutas-adó mértéke 10 EUR, még akkor is, ha Shannon 300 km-en belül található Dublintól, mivel a Dublin repülőtér és New York közötti távolság meghaladja ezt a küszöböt. Ezenfelül, a Shannon repülőtéren való útmegszakítást követő indulás mentes a légiutas-adó alól, mivel az utasok azon a repülőtéren tranzit- vagy átszálló utasok.

(110)

Az, hogy az utas egy ír repülőtéren tranzit- vagy átszálló utas-e, nem attól függött, hogy hol található az a repülőtér, ahonnan az utas érkezett, mielőtt leszállt volna egy ír repülőtéren, ez ugyanis lehet Írországon kívüli helyszín is, például a London és New York közötti utazás esetén, ahol Shannonban legfeljebb hatórás útmegszakításra kerül sor. Az ilyen utazásra nem kell légiutas-adót fizetni, mivel az indulási repülőtér, London Írországon kívül található, és az utasok átszálló vagy tranzitutasnak minősülnek a Shannon repülőtérről való induláskor.

(111)

A Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése szerint: ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

(112)

E rendelkezés értelmében tehát egy intézkedés a következő feltételek egyidejű teljesülése esetén minősül támogatásnak: i. az intézkedésnek az államnak betudhatónak kell lennie és azt állami forrásokból kell finanszírozni; ii. előnyhöz kell juttatnia a kedvezményezettet, amely vállalkozás kell legyen (azaz gazdasági tevékenységet kell folytatnia); iii. az előnynek szelektívnek kell lennie; és iv. az intézkedésnek torzítania kell a versenyt, vagy a verseny torzításával kell fenyegetnie, és alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet.

(113)

Ebben az ügyben először helyénvaló azt vizsgálni, hogy a légiutas-adó alkalmazásának átszálló vagy tranzitutasokat érintő mellőzése alkalmas-e arra, hogy szelektív előnyhöz juttasson bizonyos légitársaságokat.

(114)

Az intézkedés szelektív, ha az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesíti.

(115)

Azon intézkedések esetében, amelyek az egy bizonyos kritériumnak megfelelő valamennyi vállalkozásra alkalmazandók, és enyhítik azokat a terheket, amelyeket e vállalkozásoknak általában viselniük kellene, a szelektivitást szokásosan egy háromlépéses elemzéssel kell értékelni (35). Az első lépésben azonosítani kell az adott tagállamban hatályban lévő közös vagy általános adózási rendszert, azaz a „referenciarendszert”. A második lépésben meg kell határozni, hogy egy adott intézkedés az adott rendszertől való eltérésnek minősül-e, azaz a rendszer saját céljai tükrében különbséget tesz-e a hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között. Ha a szóban forgó intézkedés nem jelent eltérést a referenciarendszertől, akkor nem szelektív. Ha azonban eltér attól (és ezért prima facie szelektív), akkor az elemzés harmadik lépésében meg kell állapítani, hogy a referencia-adórendszer jellege vagy általános felépítése igazolja-e a referenciarendszertől eltérést jelentő intézkedést. Amennyiben egy prima facie szelektív intézkedést a rendszer jellege vagy felépítése igazol, az nem minősül szelektívnek, és ezért nem tartozik a Szerződés 107. cikke (1) bekezdésének hatálya alá.

(116)

Kivételes esetekben a háromlépéses megközelítés – tekintettel az érintett intézkedések gyakorlati hatásaira – nem alkalmazható. Az ilyen helyzetekben szükséges lehet annak értékelése is, hogy a rendszer határait következetesen vagy épp ellenkezőleg, egyértelműen önkényes vagy elfogult módon alakították-e ki úgy, hogy bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítsenek másokkal szemben. Máskülönben ahelyett, hogy a tagállam az összes vállalkozásra általános szabályokat írna elő, amelyektől egyes vállalkozások esetében eltérést állapít meg, ugyanilyen eredményt érhetne el azzal, hogy – az állami támogatási szabályokat megkerülve – úgy illeszti és állítja össze az adószabályokat, hogy azok alkalmazása a különböző vállalkozások számára különböző adóterhet eredményez (36). E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése nem okaik vagy céljaik szerint tesz különbséget az állami beavatkozások között, hanem hatásaik alapján határozza meg azokat, az alkalmazott módszerektől függetlenül (37).

(117)

Az alábbiakban a Bizottság először a háromlépéses értékelést alkalmazza a tranzit- és az átszálló utasok légiutas-adó alóli mentesítésére (6.2.2.2. és 6.2.2.3. szakasz). Ezt követően a Bizottság azt vizsgálja meg, hogy a légiutas-adót a tagállam egyértelműen önkényes vagy elfogult módon alakította-e ki, úgy, hogy bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítsen másokkal szemben (6.2.2.4. szakasz).

(118)

A referenciarendszer az a viszonyítási alap, amelyhez képest az intézkedés szelektív jellege értékelhető. A referenciarendszer olyan következetes szabályok összessége, amelyeket általában a rendszer célja szerint meghatározott módon – objektív kritériumok alapján – az annak hatálya alá tartozó valamennyi vállalkozásra alkalmazni kell. A referenciarendszer meghatározása tehát olyan tényezőktől függ, mint az adóalanyok, az adóalap, az adóköteles események és az alkalmazandó adómérték.

(119)

A légiutas-adó olyan különálló adózási forma, amely nem része egy tágabb adórendszernek. A referenciarendszer tehát nem lépi át magának a légiutas-adónak a kereteit.

(120)

Ebben az esetben az a fő kérdés, hogy a légiutas-adó alkalmazásának mellőzése a tranzit- és az átszálló utasok esetében része-e a referenciarendszernek, vagy hogy ez a mellőzés a referenciarendszertől való eltérést jelent-e. Az első esetben a légiutas-adót olyan adónak kell tekinteni, amely valamennyi Írországból légi utazásra induló utasra vonatkozik, azaz egy légi utazás egynél több járat igénybevételéből is állhat. E megközelítés szerint logikus, hogy az adót nem vetik ki kétszer, amikor a teljes utazás egynél több, írországi repülőtérről való indulást foglal magában. Ezenfelül, azok az utasok, akik harmadik országban kezdik meg utazásukat, nem kötelesek az adót megfizetni, mivel az utazásuk nem írországi repülőtérről indult („utazáson alapuló rendszer”). A második esetben a légiutas-adót olyan adónak kell tekinteni, amely egy Írországban található repülőtérről repülőgépen induló minden egyes utasra vonatkozik, és a légiutas-adó alkalmazásának tranzit- vagy átszálló utasokra történő mellőzése eltérést jelent e szabály alól („induláson alapuló rendszer”).

(121)

Egy előszöri elemzés szerint a pénzügyi törvény 55. szakasza (2) bekezdése a) pontjának megfogalmazása („minden egyes utas […] repülőtérről repülőgépen történő indulása”) azt sugallhatja, hogy az induláson alapuló rendszer a megfelelő referenciarendszer. A Bizottság is ezt az előzetes álláspontot képviselte az eljárás megindításáról szóló határozatban: a referenciarendszer az az adó, amelyet minden egyes utas Írországban található repülőtérről repülőgépen történő indulására kivetnek.

(122)

Ez az előzetes következtetés azon alapult, hogy a pénzügyi törvény az indulások megadóztatását említette. Ugyanakkor, a hivatalos vizsgálat lezárultával, és miután további információt szerzett a pénzügyi törvény 55. szakasza (2) bekezdésének értelmezéséről, továbbá Írország azon magyarázatának fényében, hogy a légiutas-adó célja az ír repülőterekről kiinduló bármely, egyetlennek tekintett utazás megadóztatása, akkor is, ha ez az utazás több szakaszra tagolódik (lásd az (59) preambulumbekezdést), a Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a rendszer célkitűzése az Írországban induló légi utazások megadóztatása. Ezen az alapon, és az alább kifejtett okokból a referenciarendszer az Írországban induló utazások megadóztatása.

(123)

Először is rá kell mutatni arra, hogy az „utas” meghatározása nem foglalja magában az átszálló vagy tranzitutasokat. Ezért a pénzügyi törvény megfogalmazása arra enged következtetni, hogy a referenciarendszer „utazáson alapuló rendszer”, amely kizárja az átszálló és tranzitutasokat, mivel az átszálló vagy tranzitutasok indulása nem minősül az „utas indulásának” a pénzügyi törvény 55. szakasza (2) bekezdésének értelmében, és ekként nem adóköteles esemény (38). A referenciarendszer „utazáson alapuló rendszerkénti” minősítése összhangban áll a jogszabálynak az Írország által az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatos észrevételekben előadott célkitűzésével.

(124)

Ráadásul, a légiutas-adó működése megerősítette, hogy az adó a légi utazásokhoz kötődik. Így a differenciált adómérték időszakában az adómértéket az utasoknak a jegyen szereplő végső célállomása alapján állapították meg, függetlenül attól, hogy az utas egy vagy több járatot vett-e igénybe, hogy eljusson a célállomásra (lásd a (22), illetve a (23) preambulumbekezdést, valamint a légiutas-adó alkalmazására a 2. táblázatban ismertetett példákat). Egy shannoni útmegszakítással Dublinból New Yorkba utazó utas vonatkozásában fizetendő adó például 10 EUR volt, nem 2 EUR (lásd a (91) preambulumbekezdést).

(125)

A Bizottság emellett megjegyzi, hogy elvben jogszerű megadóztatni az egyetlen foglalás útján értékesített légi utazást egy adott írországi repülőtérről egy adott végső célállomásra történő légi utazásra egyszer alkalmazott adómérték alapján, ahelyett, hogy ezen egyetlen utazás egyes szakaszait külön adóztatnák meg. Az ilyen külön adóztatás azzal járna, hogy az adót kétszer fizetik meg azon utasok vonatkozásában, akik egy másik repülőgépre szállnak át egy ír repülőtéren, ami valóban méltányossági és az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos kérdéseket vetne fel (lásd a (63) preambulumbekezdést).

(126)

Az olyan jövedéki adók ugyanis, mint a légiutas-adó szokásosan egy végtermék vagy szolgáltatás vevő általi megszerzésére vonatkoznak, és nem e végtermék vagy szolgáltatás esetleges különálló alkotóelemeire. A fent kifejtett okokból egy több szakaszból álló utazás, ahol az utas tranzit- vagy átszálló utasnak minősül az útmegszakítás minden repülőterén, egyetlen szolgáltatásnak tekinthető.

(127)

Ebben a tekintetben meg kell jegyezni, hogy a légitársaságok szolgáltatásaikat egy adott indulási pont (A) és egy végső célállomás (B) közötti utazásként forgalmazzák, akkor is, ha ez az utazás útmegszakítást tartalmaz egy közbenső (C) repülőtéren. Az ilyen szolgáltatás alapvetően az A és B pont közötti légi szállítást foglalja magában, a közbenső C repülőtér megléte és elhelyezkedése a szolgáltatás másodlagos és az utas szempontjából végső soron irreleváns vonása (figyelmen kívül hagyva az utasok teljes utazási idejére gyakorolt lehetséges hatást) (39). Elvben tehát elfogadható és megkülönböztetésmentes egy közvetett, egyetlen szolgáltatásként értékesített, A és B pont közötti, C ponton áthaladó utazás akként történő megadóztatása, mint az A és B pont közötti közvetlen utazásé (A mindkét esetben Írországban található), mivel mindkét szolgáltatás ugyanazon vevői igényt (azaz az A és B pont közötti utazást) elégíti ki.

(128)

Azt kell még megvizsgálni, hogy a tranzit- és átszálló utasok pénzügyi törvényben foglalt meghatározása tükrözi-e ezeket az elveket. Ezt a következő preambulumbekezdések elemzik.

(129)

A (18) preambulumbekezdésben említettek szerint a tranzitutasok olyan utasok, akik ugyanazon a repülőgépen maradnak az érkező és induló járat tekintetében. A Bizottság úgy véli, hogy ilyen helyzetben egyértelmű, hogy ténylegesen egyetlen utazásról van szó, az egyedüli különbség egy közvetlen járathoz képest, hogy a jármű egy rövid időre megáll egy adott repülőtéren a végső célállomás felé vezető út közben.

(130)

Ami az átszálló utasokat illeti, három feltételt alkalmaztak a C repülőtéren átszálló utasok meghatározására, akik A és B repülőtér között, C repülőtéren át utaznak: i. a C repülőtéren töltött idő legfeljebb 6 óra lehet; ii. A és B nem lehet azonos; és iii. az A és C, illetve C és B közötti járatokra „egyetlen foglalással” kell jegyet vásárolni. A Bizottság úgy véli, hogy mindhárom feltétel megfelelő és arányos. Az i. pont garantálja, hogy C ne egy „leplezett” végső célállomás, hanem valódi átszállási repülőtér legyen, ahol az utasok lényegében előkészülnek és bevárják a csatlakozó járatot. E tekintetben a hat óra észszerű időkeret, amely garantálja, hogy C valódi átszállási repülőtér legyen (40). A ii. pont biztosítja, hogy az utazás ne egy A és C közötti és visszafele irányuló közvetlen járatot leplezzen. Ami a iii. pontot illeti, az alábbi (132)–(134) preambulumbekezdésben kifejtettek szerint ezzel garantálható, hogy az A és B közötti utazást egyetlen integrált szolgáltatásként értékesítsék a vevő számára.

(131)

Az átszálló utasok légiutas-adó alóli mentesítésének az volt a feltétele, hogy az egyetlen utazást alkotó valamennyi járatra egyetlen foglalással kell jegyet váltani.

(132)

Ha az utas egyetlen foglalása több járatot (vagy „szakaszt”) tartalmaz, a szolgáltatóval egyetlen szerződést köt a különböző járatokra. Ezzel szemben, ha az utas egynél több foglalással vált jegyet a különböző járatokra, akkor különálló, független szerződéseket köt egy vagy több szolgáltatóval. Ez már azt mutatja, hogy az egyetlen foglalás a több alkotóelemből álló egyetlen szolgáltatás beszerzésének felel meg, míg a többszöri foglalás több különálló szolgáltatásnak, amelyeket az utas egymástól függetlenül szerez be.

(133)

Az egyetlen foglalással a két vagy több járatból álló egész utazást egy foglalásként értékesítik, és az utas egyetlen jeggyel és egy foglalási hivatkozási számmal rendelkezik a teljes utazás tekintetében. Ráadásul, amint arra Írország és az Aer Lingus is rámutatott az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatos észrevételeikben (lásd a (101) preambulumbekezdést), számos jelentős különbség figyelhető meg a több járatból álló, egyetlen foglalás útján értékesített utazás, és a több járatból álló, de külön foglalásokon keresztül értékesített utazás között. Különösképpen, az egyetlen foglalás során az utasnak nem kell több különböző utasfelvételen átmennie, a poggyásszal és az úti okmányokkal kapcsolatos különböző követelményeknek megfelelnie az utazást alkotó járatok mindegyike tekintetében, hanem egyetlen követelményrendszer vonatkozik a végső célállomásig tartó teljes utazásra. Emellett, ha az első járatot törlik, vagy az annyit késik, hogy az utas lemarad a csatlakozó járatról, az egyetlen foglalással kifizetett utazás szolgáltatójának felelősséget kell vállalnia a lekésett csatlakozásért (például ellátást, segítséget és szállást kell biztosítania, át kel foglalnia az utast a következő rendelkezésre álló járatra, vagy kártérítést kell fizetnie az utas számára).

(134)

A több, külön-külön foglalt szakaszból álló utazás független szolgáltatások beszerzésével jár. Ennek eredményeként például, ha az utas lemarad a második járatról az első járat késedelmes érkezése miatt, nem kérhet segítséget a második járat szolgáltatójától. Az utast a második járaton „meg nem jelentként” fogják kezelni. Ezenfelül, ha több járatra vált jegyet külön foglalások során, az utasnak minden egyes repülőtéren fel kell vennie a csomagját, és jelentkeznie az utasfelvételen a következő járatokra. Az Aer Lingus kiemelte, hogy az ír repülőterek egyikén sincs csomagátszállítási szolgáltatás a csatlakozó járatot saját maguk megválasztó utasok számára (lásd a (101) preambulumbekezdést).

(135)

Ennek fényében a két helyzet közötti fő különbség, hogy az egyik esetben az utas integrált szolgáltatást vásárol (A és B közötti utazás), amely a szolgáltató által összevont két elemből áll, míg a másik esetben az utas vonja össze e két elemet a saját kockázatára, és így ténylegesen két külön szolgáltatást vásárol. Így tehát az egyetlen foglalással A repülőtérről C repülőtéren át B repülőtérre közlekedő utas olyan szolgáltatást vásárol, amely alapvetően különbözik az azon utas által vett szolgáltatástól, aki külön foglalást ad le az A repülőtérről C repülőtérre közlekedő járatra és a C repülőtérről B repülőtérre közlekedő járatra.

(136)

Arra, hogy a több járatot tartalmazó egyetlen foglalás alapjaiban különbözik a külön foglalásokkal érintett több járattól, példaként szolgál az easyJet, az Unióban működő, pont-pont összeköttetést biztosító egyik legfontosabb légi fuvarozó által a weboldalán az utasok számára közzétett közlemény:

„Az easyJet pont-pont összeköttetést biztosító légi fuvarozó (csak az indulási és érkezési repülőtér között közlekedik), nem működtet csatlakozó járatokat a járatainkkal vagy más légitársaságok járataival történő továbbutazáshoz. Amennyiben továbbutazásra foglalt jegyet nálunk, az különálló szerződésnek minősül, és minden járatot külön utazásként kezelünk (41)”.

(137)

Ezért arányos és nem diszkriminatív e két külön szolgáltatást külön megadóztatni, míg az egyetlen foglalással vásárolt közvetett utazást csak egyszer megadóztatni.

(138)

A fenti értékelés fényében (lásd a (131)–(137) preambulumbekezdést), a Bizottság úgy véli, hogy az átszálló és tranzitutasok pénzügyi törvény szerinti meghatározása így összhangban áll azzal a célkitűzéssel, hogy az Írország adott pontjáról adott célállomásra induló, a vevő által egyetlen integrált szolgáltatásként beszerzett egyetlen légi utazást adóztassák meg.

(139)

Megállapítható, hogy a referenciarendszer a pénzügyi törvényben meghatározott légiutas-adó, amely így magában foglalja az adó alkalmazásának tranzit- és átszálló utasokat érintő mellőzését is (utazáson alapuló rendszer).

(140)

Tekintve, hogy az adó alkalmazásának tranzit- és átszálló utasokat érintő mellőzése a referenciarendszer része, nem állapítható meg a referenciarendszertől való eltérés.

(141)

Ebből következően a légiutas-adó háromlépcsős megközelítéssel történő értékelése nem utal szelektivitásra.

(142)

A szelektivitással kapcsolatos végkövetkeztetéshez még meg kell határozni, hogy Írország a légiutas-adót egyértelműen önkényes vagy elfogult módon alakította-e ki úgy, hogy bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítsen másokkal szemben.

(143)

Az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatos észrevételeiben a Ryanair lényegében azzal érvelt, hogy a tranzit- és átszálló utasok légiutas-adó alóli mentesítése indokolatlan megkülönböztetéssel jár két üzleti modell között, nevezetesen a több járatot lefedő egyetlen foglalást kínáló gyűjtő–elosztó légi fuvarozók modellje és az ilyen szolgáltatást nem nyújtó, pont-pont összeköttetést biztosító légi fuvarozók, köztük a Ryanair modellje között, és hogy nem állítható, hogy a mentességben megkülönböztetés nélkül valamennyi légitársaság részesülhetett.

(144)

Először is meg kell jegyezni, hogy nem bizonyított, hogy Írország úgy alakította ki a légiutas-adó alkalmazásának tranzit és átszálló utasokat érintő mellőzését, hogy bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítsen másokkal szemben. E tekintetben megfigyelhető, hogy több tagállam alkalmaz hasonló adókat, amelyek szintén tartalmaznak a tranzit- és az átszálló utasokat érintő mentességeket.

(145)

A Ryanair azon érvelését, amely szerint gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy légitársaság a pont-pont összeköttetésről gyűjtő–elosztó modellre alakítsa át alapvető üzleti modelljét, és hogy ismeretei szerint ilyen változásra nincs precedens a piacon, árnyalni kell, mivel a Ryanair elkezdett csatlakozó járatokat is kínálni (42). 2017 májusában a Ryanair bejelentette, hogy elindítja az első csatlakozó járatát a Róma Fiumicino Repülőtéren keresztül, és lehetőséget biztosít vevői számára, hogy most először a Ryanair csatlakozó járataira közvetlenül foglaljanak és átszálljanak. E tekintetben a Ryanair kereskedelmi igazgatója a következőket mondta: „A Ryanair örömmel jelenti be, hogy elindítja első csatlakozó járatát Róma Fiumicino Repülőtéren keresztül, így vevőink Európában a legolcsóbb díjak mellett foglalhatnak a Ryanair csatlakozó járataira. A kezdeti 10 római útvonalunkon vevőink átszállhatnak a következő járatra, anélkül, hogy a földi oldalra be kellene lépniük és poggyászukat ellenőriztetniük kellene a végső célállomásig. Ez az új szolgáltatás az »Always getting better« [Mindig egyre jobbat] programunk 4. évének része, és a teljes Ryanair hálózatban érvényesülni fog (a következő hetekben és hónapokban további római utak jelennek meg), amíg a Róma Fiumicino Repülőtéren bevezetett próba sikeresnek bizonyul” (43). A vevők emellett egyetlen foglalási hivatkozási számot kapnak mindkét járatra. Ez igazolja, hogy a Ryanair elkezdett egy új szolgáltatást nyújtani, amelyet saját maga is újdonságnak és az eddig működtetett pont-pont összeköttetést biztosító járatoktól alapjaiban különbözőnek tekint.

(146)

Másodszor, megfigyelhető, hogy a légiutas-adó nyomán a külön szolgáltatásokat, azaz a több járatra történő többszöri foglalást külön adóztatják, az egyetlen integrált szolgáltatást, azaz az egyetlen foglalással vásárolt egyetlen utazást alkotó járatokat pedig csak egyszer. A fent említett okokból (lásd e határozat 6.2.2.3. pontját) ez a különbségtétel a vevő által az egyes helyzetekben vásárolt szolgáltatások közötti alapvető különbségekből ered, amelyekből jelentős gyakorlati következmények származnak, különösen az utasfelvétel, a poggyászkezelés és a légitársaság lekésett járat esetén fennálló felelőssége tekintetében. Az, hogy egyes légitársaságok pont-pont összeköttetést nyújtó szolgáltatásokra összpontosító üzleti modellt fogadtak el, míg másoknál a hálózati szolgáltatások állnak középpontban, nem jelenti azt, hogy diszkriminatív lenne különbözőképpen adóztatni az objektíve is különböző szolgáltatásokat. A fenti 6.2.2.3. pontban kifejtettek szerint jogszerűnek tekinthető az Írországban kezdett légi utazások megadóztatása, ahelyett, hogy az Írországot valamely repülőgép utasaként elhagyó személyek minden egyes indulását adóztatnák meg.

(147)

A Bizottság megjegyzi, hogy a Ryanair állítólagos diszkriminációval kapcsolatos állításai úgy tűnik, hallgatólagosan azon az előfeltevésen alapulnak, hogy egyes utasok légi utazásaikat több Ryanair-járatra történő foglalásból állítják össze, hogy két repülőtér között egy harmadikon keresztül jussanak el, és hogy e többszörös járatokat az egyetlen foglalással azonosan kellene kezelni (44). Másként a Ryanairnek nem lenne oka úgy vélni, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesítik más, a több járatra egyetlen foglalást kínáló légitársaságokkal szemben. A Ryanair ugyanakkor nem jelezte, hogy ilyen utasokat szállított volna a légiutas-adó alkalmazásának időszakában, sőt, nem szolgáltatott adatot ezen utasok számáról sem (45). Ami még fontosabb, hogy a Ryanair beadványaiban semmi nem kérdőjelezheti meg a (132)–(134) preambulumbekezdésben említett megfontolásokat, amelyek megindokolják, hogy ha több járatra egyetlen foglalással vesznek jegyet, azt alapvetően különböző szolgáltatásnak kell tekinteni azoktól a járatoktól, amelyek ugyanazon repülőtereket kötik össze, de amelyekre különálló foglalásokkal vesznek jegyet, mivel ez utóbbiak a valóságban több független szolgáltatást jelentenek.

(148)

Amint a (38) preambulumbekezdésben említésre került, a Törvényszék a T-512/11 ügyben hozott ítéletében megjegyezte, hogy Írország hajlandó lett volna kiigazítani a légiutas-adót azzal, hogy az egyetlen foglalásra vonatkozó követelményt szükség esetén kiveszi az átszálló utas fogalmából.

(149)

A hivatalos vizsgálat azt mutatta (lásd a (131)–(148) preambulumbekezdést), hogy az egyetlen foglalással kapcsolatos feltétel nem volt diszkriminatív, mivel azt garantálta, hogy csak az írországi repülőtérről induló, a vevőnek egyetlen integrált szolgáltatásként értékesített légi utazások tartozzanak a légiutas-adó hatálya alá, az utazásban foglalt járatok számától függetlenül. A Bizottság ezért azt állapítja meg, hogy nem volt szükség arra, hogy Írország kivegye az egyetlen foglalásra vonatkozó feltételt az átszálló utas fogalmából annak biztosítása érdekében, hogy ne legyen szó állami támogatásról.

(150)

Következésképpen Írország nem egyértelműen önkényes vagy elfogult módon alakította ki a légiutas-adót úgy, hogy bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítsen másokkal szemben. Ellenkezőleg, a légiutas-adó alkalmazásának tranzit- és átszálló utasokat érintő mellőzése indokoltnak és észszerűnek tűnik.

(151)

A fenti értékelés fényében a vizsgált intézkedés az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek közül legalább egynek nem felel meg, mivel nem szelektív. Minthogy az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás fogalma különböző feltételeinek egyidejűleg kell fennállniuk, az intézkedés nem minősül állami támogatásnak. Ezért nem szükséges vizsgálni, hogy az állami támogatásnak minősítés többi feltétele teljesül-e.

(152)

A légiutas-adó alkalmazásának átszálló és tranzitutasokat érintő mellőzése nem minősült az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak,

31.1.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 28/25

(1)

Egy 2012. november 30-án kelt panasz által tájékoztatták a Bizottságot, hogy Spanyolország számos állítólagos támogatási intézkedést hajtott végre a 2014-ben ICL Iberia Súria & Sallent névre átkeresztelt Iberpotash S.A. javára (a továbbiakban együttesen: Iberpotash). A személyazonosságának bizalmas kezelését kérő panaszos (a továbbiakban: a panaszos) további beadványokkal egészítette ki a panaszát 2012. december 28-án, 2014. február 14-én, 2014. február 24-én, 2014. május 6-án és 2015. január 27-én.

(2)

A panaszt 2013. január 10-én továbbították Spanyolországnak, egyúttal további tájékoztatást kérve. Spanyolország 2013. március 8-án válaszolt. 2013. május 14-én, 2014. január 16-án és 2014. március 26-án további tájékoztatás iránti kérelmeket küldtek Spanyolországnak. Spanyolország e kérelmekre válaszolva 2013. június 13-án, 2014. február 14-én és 2014. április 15-én kelt levelében szolgáltatott további információkat a Bizottságnak.

(3)

2015. január 30-án előzetes értékelő levelet küldtek a panaszosnak. Az előzetes értékelő levélre válaszul a panaszos további információt nyújtott be 2015. március 5-én (előzetes válasz) és 2015. április 21-én (az előzetes értékelő levélre adott végleges válasz). Ezenkívül találkozóra került sor a panaszossal 2015. március 9-én, és a panaszos további információkat nyújtott be 2015. június 4-én.

(4)

A panaszos előzetes értékelő levélre adott végleges válaszát észrevételek megtétele céljából továbbították Spanyolországnak 2015. június 9-én, egyúttal további tájékoztatást kérve. Spanyolország 2015. július 8-án válaszolt. Spanyolország kérésére 2015. július 31-én megküldték részére az előzetes értékelő levél bizalmas adatokat nem tartalmazó változatát.

(5)

A Bizottság a 2016. január 26-án kelt levelében tájékoztatta Spanyolországot, hogy az állítólagos támogatási intézkedések közül kettő tekintetében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárás megindításáról határozott. A Bizottság ugyanebben a levélben arra a következtetésre jutott, hogy a panasz tárgyát képező másik három intézkedés nem minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak.

(6)

Az eljárás megindításáról szóló bizottsági határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (2). A Bizottság felkérte az érdekelt feleket, hogy a két állítólagos támogatási intézkedéssel kapcsolatban nyújtsák be észrevételeiket.

(7)

Spanyolország 2016. április 19-én kelt levelében tette meg észrevételeit az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatban. 2016. október 6-án kelt levelében a Bizottság arra kérte Spanyolországot, hogy nyújtson be további tájékoztatást, amit Spanyolország 2016. november 28-án kelt levelével teljesített.

(8)

A Bizottsághoz három érdekelt féltől érkeztek észrevételek, például az Iberpotashtól, amely a támogatás állítólagos kedvezményezettje. A Bizottság továbbította ezeket Spanyolországnak, amelynek lehetőséget biztosított a reagálásra; Spanyolország 2016. július 27-én és 2017. április 6-án kelt leveleiben reagált az észrevételekre.

(9)

Az Iberpotash két kálisóbányát birtokol és működtet Katalónia Bages járásában a Llobregat folyó medencéjében: egyet Súria, egyet Sallent és Balsareny településeken. A kálisót műtrágya gyártásához használják. Az Iberpotash emellett sót is termel és árul elsősorban ipari célokra.

(10)

Az Iberpotash az ICL Fertilizers, egy izraeli multinacionális vállalat leányvállalata, amely a legnagyobb műtrágyatermelő a világon. A régióban már az 1920-as évek óta működő kálisóbányák 1998-ig állami tulajdonban voltak. Az Iberpotash a Sociedad Estatal de Participaciones Industriales (SEPI) spanyol állami holdingtársasággal 1998. október 21-én kötött adásvételi megállapodás által megszerezte a Súria és Sallent/Balsareny településeken található kálisóbányákat.

(11)

A panaszos szerint a spanyol hatóságok számos intézkedésen keresztül jogellenes és összeegyeztethetetlen állami támogatást nyújtottak az Iberpotashnak. Valamennyi állítólagos támogatási intézkedés az Iberpotash Llobregat folyó medencéjében található bányatelepei és a bányák több évtizeden keresztül tartó működtetése során itt létrejött só meddőhányók tekintetében fennálló környezetvédelmi kötelezettségeihez kapcsolódott. Az állítólagos állami támogatási intézkedések az alábbiakat foglalják magukban:

(12)

A panaszos becslése szerint az Iberpotashnak ezen intézkedésekkel összefüggésben nyújtott támogatás teljes összege 260 és 407 millió EUR közé tehető.

(13)

A panaszos egy külön panaszt is benyújtott az uniós környezetvédelmi jog állítólagos megsértéséről. E panasz alapján a Bizottság 2014 júliusában felszólító levelet küldött Spanyolországnak, amelyben megindította az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelvben előírt kötelezettségeknek való meg nem felelés miatti kötelezettségszegési eljárást. 2015 szeptemberében egy kiegészítő felszólító levél a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (4) („víz-keretirányelv”) való meg nem felelésre is kiterjesztette a kötelezettségszegési eljárást. A kötelezettségszegési eljárás folyamatban van (5).

(14)

A Bizottság 2016. január 26-án az 1. és a 4. számú intézkedés tekintetében (6) hivatalos vizsgálati eljárás indításáról határozott (a továbbiakban: az eljárás megindításáról szóló határozat), mely eljárás során azt vizsgálja, hogy ezek az intézkedések a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősülnek-e, illetve összeegyeztethetők-e a belső piaccal.

(15)

Ugyanakkor a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a 2., 3. és 5. intézkedés a Szerződés 107. cikke (1) bekezdése értelmében nem minősül állami támogatásnak. Mivel ezt a következtetést nem vitatták, a 2., 3. és 5. intézkedés nem képezi e határozat tárgyát, és további vizsgálatukra nincs szükség.

(16)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatban megállapította, hogy nem zárhatja ki azt, hogy az 1. intézkedés állami támogatásnak minősül. Azzal kapcsolatban merültek fel kétségei, hogy az 1. számú intézkedés állami források átruházását foglalta-e magában, és nyújtott-e bármilyen gazdasági előnyt az Iberpotashnak, ezért felkérte a spanyol hatóságokat és érintett feleket, hogy nyújtsanak be további bizonyítékokat erre nézve.

(17)

Amennyiben az 1. számú intézkedés állami támogatásnak minősül, a Bizottságnak kétségei vannak afelől, hogy az összeegyeztethetőnek tekinthető-e.

(18)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatban megállapította, hogy a vilafrunsi meddőhányó lefedésének közfinanszírozása valószínűleg állami támogatásnak minősül. Úgy vélte, hogy a 4. számú intézkedés valószínűleg szelektív gazdasági előnyt nyújtott az Iberpotashnak azzal, hogy az Iberpotash tulajdonában lévő hulladékkezelő létesítményben jobb szennyezés elleni védelmet biztosított, így garantálva az Iberpotash környezetvédelmi kötelezettségeinek való megfelelést. A Bizottság ezért felkérte a spanyol hatóságokat és harmadik feleket, hogy tegyék meg észrevételeiket az előzetes következtetésekkel kapcsolatban.

(19)

Ezenkívül a Bizottság úgy ítélte meg, hogy mivel a beruházási költségeket teljes mértékben a közigazgatási szervek finanszírozták, és az Iberpotash csak a későbbi fenntartási költségeket fedezi, a 4. számú intézkedés támogatási intenzitása jóval meghaladja a környezetvédelem állami támogatásáról szóló közösségi iránymutatás (2008/C 82/01) (a továbbiakban: 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás) (7) 3.1.1. szakasza szerinti, közösségi szabványokat meghaladó vagy közösségi szabványok hiányában a környezetvédelmet javító vállalkozásoknak nyújtott támogatás szintjét. A Bizottság ezért kétségeit fejezte ki a támogatás összeegyeztethetőségével kapcsolatban, és felkérte a spanyol hatóságokat és harmadik feleket, hogy tegyék meg észrevételeiket erről az előzetes megállapításról.

(20)

Az Iberpotash mindkét vizsgált intézkedés esetében nagyrészt a Spanyolország által benyújtott észrevételekhez igazítja az észrevételeit.

(21)

Az Iberpotash ezenkívül megjegyzi, hogy az 1. számú intézkedés nem foglal állami forrásokat magában, mivel addig nem történt erőforrás-átruházás Spanyolország által az Iberpotash javára. Emellett igen alacsony annak az esélye, hogy ez megtörténik, mivel az Iberpotash nem küzd gazdasági nehézségekkel, és képes lesz viselni a környezeti helyreállítás költségeit, amennyiben a biztosíték összege nem bizonyulna elégségesnek. Az Iberpotash ugyanazoknak az aggályoknak ad hangot, mint Spanyolország az intézkedések szelektivitását és azt illetően, hogy gazdasági előnyt nyújtanak-e vagy torzítják-e a versenyt a tagállamok között.

(22)

Az Iberpotash megismétli, hogy a 4. számú intézkedés összeegyeztethető a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatással, és a szennyezett területek helyreállítására alkalmazható támogatási intenzitás 100 %.

(23)

Az első érdekelt fél, aki szeretné személyazonosságát titokban tartani, támogatja a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását, és mindkét intézkedés esetében támogatja a Bizottságnak az eljárás megindításáról szóló határozatban megfogalmazott érveit.

(24)

Az első érdekelt fél hozzáteszi, hogy a nem megfelelő biztosíték meghatározása valódi terhet ró azokra a közigazgatási szervekre, amelyek az Iberpotash környezetvédelmi kötelezettségeit viselik. Emellett megjegyzi, hogy az Iberpotash gazdasági előnyben részesült, mivel az Iberpotash az általa megtakarított pénzügyi forrásokat a saját gazdasági tevékenységei finanszírozására használta fel.

(25)

Az első érdekelt fél egyetért a Bizottsággal abban, hogy a támogatás összeegyeztethetetlen, mivel működési támogatásnak minősül.

(26)

A 2. számú intézkedés vonatkozásában az első érdekelt fél felhívja a Bizottság figyelmét a Barcelonai Tartományi Bíróság 2016. február 22-i határozatára, amely megerősítette az Iberpotashnak a tevékenysége által károsított területek helyreállítására irányuló kötelezettségét. Ezenkívül hozzáteszi, hogy a só meddőhányó lefedése nem „kísérleti” projekt, mivel egyik ezen intézkedés közfinanszírozásához kapcsolódó dokumentum sem említi a projektet ekként, és mivel az alkalmazott módszer nagyon ismert, amelyet más bányászati vállalatok is már legalább 15 éve alkalmaznak hasonló meddőhányóknál.

(27)

A második érdekelt fél, aki szintén szeretné a személyazonosságát titokban tartani, támogatja az eljárás megindításáról szóló bizottsági határozatot.

(28)

Az 1. számú intézkedés vonatkozásában továbbá megjegyzi, hogy irreleváns, hogy biztosíték összege megfelel-e a vonatkozó uniós vagy spanyol jogszabályoknak, mivel a támogatás abból áll, hogy az állam viseli az érintett létesítmények helyreállításának pénzügyi kockázatát; az ilyen kockázat számszerűsítése pedig kizárólag ténybeli, és nem jogi kérdés.

(29)

Ezen túlmenően a második érdekelt fél megkérdőjelezi, hogy az Iberpotash rendelkezésre fog-e állni a környezeti helyreállítás kiegyenlítésekor, amikor ez a kötelezettség felmerül, mivel az Iberpotash egyetlen spanyol eszközei a bányalétesítményei, amelyeket be fognak zárni, és amelyek ezért 2035 után keveset fognak érni.

(30)

A második érdekelt fél továbbá megjegyzi, hogy a kellő biztosítéki összeg meghatározása legalább 2 806 000 EUR éves költséget jelentene az Iberpotash számára, amely egyáltalán nem jelentéktelen összeg. Hozzáteszi, hogy a biztosítékok aktuális összegen történő meghatározása szintén azt eredményezi, hogy az Iberpotash elkerüli a pénzügyi tartalékai biztosítékkal történő fedezését.

(31)

A 2. számú intézkedést illetően a második érdekelt fél megállapítja, hogy a Legfelsőbb Bíróság 2009. május 14-i ítélete, a 75/442/EGK tanácsi irányelv (8) és a vonatkozó spanyol jog kimondja, hogy az Iberpotash attól a pillanattól felel kizárólagosan a vilafrunsi meddőhányó lefedéséért, amikor a bányászati jogokat átruházták rá, függetlenül attól, hogy a terület aktív-e vagy sem.

(32)

A 4. számú intézkedés vonatkozásában a második érdekelt fél azt állította, hogy a vilafrunsi meddőhányó lefedése az Iberpotash felelőssége, és az Iberpotash így a meddőhányó lefedésének közfinanszírozása miatt szelektív előnyhöz jutott. Ezenkívül a második érdekelt fél nem ért egyet a meddőhányó lefedésének egy új helyreállítási technika kísérleti projektjeként való besorolásával. Úgy véli, hogy a só meddőhányók geomembránokkal történő lefedése egy, például az elzászi és a német kálisóvállalatok által már hosszú ideje használt régi technika.

(33)

Végezetül a második érdekelt fél úgy véli, hogy irreleváns az a kérdés, hogy az Iberpotash az egyetlen kálisótermelő-e Spanyolországban, mivel az érintett kálisópiac globális piac. A kereskedelemre gyakorolt hatás vitathatatlan, mivel földrajzilag az Iberpotash a francia sótermelőkkel versenyez, ahogy az a Súriában és Sallentben található területek francia határhoz való közelségéből (kevesebb mint 100 km) is látható.

(34)

Az első és a második érdekelt fél is nyújtott be észrevételeket az eljárás megindításáról szóló határozatban vizsgált három másik intézkedés vonatkozásában (az i. új sólétárolóhoz; ii. az ivóvízkezelő létesítmények fejlesztésébe való beruházásokhoz; és iii. a cogullói meddőhányó tanulmányához kapcsolódó intézkedések). Ám a (15) preambulumbekezdésben foglaltaknak megfelelően a Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatában már megállapította, hogy ezek az intézkedések nem minősülnek állami támogatásnak, ezért nem képezik a hivatalos vizsgálati eljárás tárgyát. A harmadik felek által kizárólag a hivatalos vizsgálat alá nem tartozó intézkedésekre vonatkozóan benyújtott észrevételek ezért e határozat alkalmazásában irrelevánsak.

(35)

Az 1. számú intézkedés vonatkozásában Spanyolország azon az állásponton van, hogy a biztosíték mértéke mindig megfelelő volt, és azt mindig az alkalmazandó spanyol és uniós jogszabályoknak megfelelően határozták meg. Pontosabban Spanyolország azt állítja, hogy az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelv esetleges megsértései között nem szerepel a biztosíték túl alacsony összegben történő megállapítása, ezért nem történhetett meg az irányelv megsértése.

(36)

Emellett a megfelelő biztosítéki összeg megállapításának kérdését illetően Spanyolország nem meggyőző jellege miatt elutasítja Assumpta Feran asszonynak (a Katalán Kormány környezetvédelemért felelős főigazgatósága igazgatójának) a Katalán Parlament Környezetvédelmi Bizottsága előtt tett 2013. október 2-i nyilatkozatát, aki azt állította, hogy a pénzügyi biztosítékot 200 millió EUR-ban kellene megállapítani. Spanyolország szerint a nyilatkozatot ellentétes politikai pártok vitája közben tették, ezért azt politikai megfontolások vezérelték. Spanyolország ezenkívül a Katalán Felsőbíróság 2011. október 11-i ítéletét szintén nem találja meggyőzőnek a megfelelő biztosítéki összeg megállapítása vonatkozásában, mivel maga a bíróság is tartózkodott annak kiszámításától.

(37)

Spanyolország ezenkívül megbízhatatlannak tartja a panaszos által benyújtott és a Bizottság által az eljárás megindításáról szóló határozat (71) preambulumbekezdésében hivatkozott tanulmányt, mivel a tanulmány nem az 1994. június 14-i 202/1994. rendeletben, azaz nem a biztosíték összegére alkalmazandó jogszabályban megállapított kritériumok alapján számította ki a biztosíték megfelelő összegét.

(38)

Spanyolország úgy véli emellett, hogy az 1. számú intézkedés nem nyújt szelektív gazdasági előnyt az Iberpotashnak. Bármilyen esetleges előnyt a jogi keret alapján rögzítettek, amely minden potenciális versenytársra is egyformán vonatkozott. Ezen túlmenően a Sallentben és Súriában található lelőhelyek aktívak egyedül Spanyolországban, ezért az Iberpotash nem juthatott előnyhöz, mivel nincsenek ehhez hasonló lelőhelyek spanyol területen.

(39)

Spanyolország véleménye szerint nem vontak be állami forrásokat, mivel ha a biztosíték összege elégtelennek bizonyul, az Iberpotashnak továbbra is érvényben marad az a kötelezettsége, hogy helyreállítsa a kitermelési tevékenység által érintett területeket. Spanyolország ez utóbbi jogainak és spanyol területen meglévő tulajdonainak elkobzásával érvényesítheti az Iberpotash kötelezettségét.

(40)

Végezetül Spanyolország megjegyzi, hogy az 1. számú intézkedés nem érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, illetve nem torzítja a versenyt, mivel az Iberpotashnál abban az esetben felmerülő kiadások, ha magasabb biztosítéki összeg megállapítására lenne kötelezve, a kálisókitermelő-ipar standardjai szempontjából elhanyagolhatóak.

(41)

A 4. számú intézkedés vonatkozásában Spanyolország azt állítja, hogy az Iberpotash nem részesülhetett gazdasági előnyben, mivel – lévén nem ő a szennyező – az Iberpotash az általánosan alkalmazandó spanyol jogszabályok alapján nem volt köteles lefedni a vilafrunsi meddőhányót. Ezen túlmenően az Iberpotash viseli a meddőhányó lefedésének karbantartási költségeit, és ezért még ha a közfinanszírozásnak köszönhetően meg is takarította a meddőhányó építési költségeit, sokkal nagyobb összeget kell fordítania annak karbantartására az elkövetkezendő évtizedekben, tehát elveszíti az intézkedés által nyert gazdasági előnyt.

(42)

Spanyolország szerint a 4. számú intézkedés nem lehet szelektív, mivel az Iberpotash az egyetlen vállalkozás Spanyolországban, amely kálisókitermelő tevékenységben vesz részt.

(43)

Ezenkívül az intézkedés nincs torzító hatással a tagállamok közötti versenyre, mivel a kitermelt só annak szállítási nehézségei miatt nem szállítható a tagállamok között.

(44)

Ha a fentiek ellenére a Bizottság úgy dönt, hogy a 4. számú intézkedés állami támogatásnak minősül, Spanyolország úgy véli, hogy az az 1998/2006/EK bizottsági rendelet (9) és az 1407/2013/EU bizottsági rendelet (10) de minimis támogatásra vonatkozó határértékein belül marad.

(45)

Végezetül Spanyolország kéri, hogy a 4. számú intézkedést a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás alapján és különösen a vilafrunsi meddőhányó lefedéséhez használt technológia innovatív jellegére tekintettel nyilvánítsák összeegyeztethetőnek, amely technológiát – a más bányászati létesítményekben használt technológiával ellentétben – úgy terveztek, hogy a letétbe helyezett anyag szivárgását is megakadályozza.

(46)

Spanyolország a két érdekelt fél által az 1. számú intézkedésről megfogalmazott észrevételekre válaszul ismét rámutatott arra a spanyol jog szerinti közigazgatási eljárásra, amely az Iberpotash környezetvédelmi kötelezettségeinek végrehajtása, illetve annak érdekében van érvényben, hogy visszaszerezzék az Iberpotashtól a Spanyolország által esetlegesen abban az esetben fizetendő összegeket, ha a környezeti helyreállításért nyújtott biztosíték elégtelennek bizonyul. Az Iberpotash kötelezettsége ily módon történő érvényesítésének képessége azt jelenti, hogy az nem terheli az állami költségvetést, és ebből következően nem jár állami források átruházásával.

(47)

Spanyolország a két érdekelt fél által a 4. számú intézkedésről megfogalmazott észrevételekre válaszul ismertette, hogy a Barcelonai Tartományi Bíróság 2016. február 22-i határozata magában foglalja azon területek listáját, amelyeken az Iberpotash köteles volt környezeti helyreállítási intézkedéseket végrehajtani, és ez nem tartalmazza a vilafrunsi meddőhányót, továbbá nem említi, hogy a meddőhányó szennyezés forrása lenne. Ezenkívül a határozat alapján elítélt személyek ahhoz a társasághoz tartoztak, amely azelőtt hasznosította a bányákat, hogy az Iberpotash megszerezte a bányászati koncessziót. Emellett ezeket a személyeket olyan cselekményekért és mulasztásokért ítélték el, amelyek jóval a vilafrunsi meddőhányó lefedése előtt történtek.

(48)

Spanyolország végül megismétli érveit amellett, hogy az Iberpotash a spanyol jog szerint nem köteles lefedni a vilafrunsi meddőhányót.

(49)

Végezetül Spanyolország rávilágít arra, hogy bár az első érdekelt fél kiemeli, hogy a meddőhányó lefedésének közfinanszírozásához kapcsolódó egyik dokumentum sem említi a projektet „kísérleti” projektként, mindazonáltal az említett fél nem kérdőjelezi meg, hogy a meddőhányó lefedésénél alkalmazott technológia megkülönböztethető, és – a más kálisóbányákban használt technológiával ellentétben – azt úgy tervezték, hogy a letétbe helyezett anyag szivárgását is megakadályozza. Az, hogy a „kísérleti” szó nincs említve, nem zárja ki az alkalmazott technológia innovatív jellegét.

(50)

Ez a határozat először azt vizsgálja, hogy a két vizsgált intézkedés az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében az Iberpotashnak nyújtott állami támogatásnak minősül-e, és hogy – amennyiben ilyen támogatás van jelen – ez jogszerű és a belső piaccal összeegyeztethető-e.

(51)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

(52)

Az állami támogatás esetleges jelenlétének megállapítása érdekében a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy a vizsgált intézkedések esetében teljesülnek-e az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében foglalt halmozott feltételek (azaz az állami forrásokból történő kifizetés és az államnak való betudhatóság, a szelektív előny, a verseny potenciális torzulása és annak az EU-n belüli kereskedelemre gyakorolt hatása).

(53)

A bányászati létesítmények üzemeltetői a nemzeti jog szerint, illetve a 2008. május 1-jén már működő bányák esetében 2014-től az uniós jog szerint is kötelesek pénzügyi biztosítékot megállapítani, melynek célja, hogy biztosítsa, hogy elegendő elkülönített erőforrással rendelkezzenek a bányászati tevékenység befejezését követően a telephelyek helyreállítási költségeinek fedezésére. Ezenfelül a vonatkozó nemzeti jog értelmében a közigazgatási szervek olyan környezetvédelmi intézkedések finanszírozására használhatják ezeket az erőforrásokat, amelyeket az üzemeltetők kötelesek meghozni, ám ezt elmulasztják. Az üzemeltető ezeket a biztosítékokat bankgarancia formájában is megállapíthatja, amelyért díjat fizet. A panaszos szerint az Iberpotash jogellenes és összeegyeztethetetlen támogatásban részesült azzal, hogy az illetékes hatóságok túl alacsonyan határozták meg a pénzügyi biztosíték mértékét.

(54)

A Bizottságnak először azt kell megvizsgálnia, hogy a pénzügyi biztosíték spanyol hatóságok által megállapított mértéke valóban alacsonyabb volt-e a vonatkozó időszakban alkalmazandó szabályok által előírtnál. Ez az adott intézkedés vonatkozásában az esetleges állami támogatás meglétének szükséges követelménye. Ha ezzel ellentétben a biztosíték mértéke az alkalmazandó szabályoknak megfelelően került volna megállapításra, az Iberpotashsal ugyanúgy bántak volna, mint a hasonló helyzetben lévő vállalkozásokkal, és semmilyen ok miatt nem lehetetett volna azt feltételezni, hogy szelektív módon előnyben részesítették volna a pénzügyi biztosítékok megállapítása tekintetében meghatározott szabályoknak az ő esetére való konkrét alkalmazásával.

(55)

Ennélfogva először a pénzügyi biztosítékok megállapítására irányadó vonatkozó uniós és nemzeti szabályokat kell összefoglalni.

(56)

Az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelv 14. cikke szerint a „hulladék hulladékkezelő létesítményben való felhalmozását vagy elhelyezését is magában foglaló bármely művelet megkezdése előtt az illetékes [nemzeti] hatóság[ok] pénzügyi biztosítékot (pl. pénzügyi letétet, beleértve az ipar által finanszírozott kölcsönös garanciaalapokat) vagy ennek megfelelőjét kér[nek]”. E biztosíték célja, hogy „teljesüljön ezen irányelv szerint kiadott engedélyből következő minden kötelezettség, beleértve a bezárás utáni rendelkezéseket” és hogy „bármikor azonnal hozzáférhető alapok legyenek a […] hulladékkezelő létesítmény által érintett terület rehabilitációjára”.

(57)

Az irányelv 14. cikkének (2) bekezdése szerint a biztosíték kiszámítása i. a létesítmény várható környezeti hatása, és ii. annak feltételezése alapján történik, hogy minden szükséges rehabilitációs munkálatot független és megfelelően képzett harmadik fél értékel és végez. A biztosíték mértékét időszakonként a szükséges rehabilitációs munkához kell igazítani.

(58)

Ami a nemzeti jogot illeti, az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelvet a bányászathoz és a kőfejtéshez kapcsolódó hulladékgazdálkodásról és a bányászati tevékenységek által érintett területek védelméről és rehabilitációjáról szóló, 2009. június 12-i 975/2009. királyi rendelet (a továbbiakban: 975/2009. királyi rendelet) ültette át a spanyol jogba. A 975/2009. királyi rendelet első átültető rendelkezése (Disposición transitoria primera) szerint a jogi aktus pénzügyi biztosítékokra vonatkozó rendelkezései (azaz különösen annak 43. cikke) 2014. május 1-től alkalmazandók a 2008. május 1-jén már működő bányatelepekre (köztük az Iberpotash telephelyeire).

(59)

Az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelvet átültető 975/2009. királyi rendelet alkalmazhatósága előtt a katalán régióban a bányászati társaságokra vonatkozó engedélyeket, helyreállítási terveket és biztosítékokat a bányászati tevékenységgel érintett természetes helyek védelmét szolgáló kiegészítő intézkedések meghatározásáról szóló 12/1981. törvény (a továbbiakban: 12/1981. törvény) (11) és a bányászati tevékenységekhez kapcsolódó helyreállítási programokra vonatkozó biztosítékok meghatározására szolgáló kritériumok megállapításáról szóló 202/1994. rendelet (a továbbiakban: 202/1994. rendelet) (12) határozta meg. A 12/1981. törvény 8. cikkének (2) bekezdése szerint a pénzügyi biztosítékot a helyreállítással érintett területre és/vagy a helyreállítás globális költségeire figyelemmel kell megállapítani. A 202/1994. rendelet 2. cikke számszerűsíti a hektáronkénti biztosíték mértékét többféle szabványos helyreállító intézkedés vonatkozásában, és jelzi, hogy bármely más konkrét intézkedés esetében az összegbe bele kell számítani annak költségeit is (13). Ezenkívül a 202/1994. rendelet 3. cikke előírja, hogy a nem különleges érdeklődésre számot tartó természetes helyen (köztük az Iberpotash telephelyein) végzett bányászati tevékenységek esetében a 2. cikk alapján kiszámított összeget 50 %-kal mérsékelni kell.

(60)

Az Iberpotash e nemzeti szabályok alapján 2006. november 9-én a súriai, míg 2008. április 28-án a balsarenyi/sallenti telephelyeire kapott engedélyt a Katalán Kormánytól, hogy ott kálisó kitermelésére irányuló tevékenységet végezzen. Ezek az engedélyek egyedi közigazgatási határozatoknak minősülnek, amelyek 1 130 128 EUR pénzügyi biztosítékot nyújtanak a balsarenyi/sallenti telephelynek és 773 682,28 EUR biztosítékot (amelyet 2008-ban 828 013,24 EUR-ra emeltek) a súriai telephelynek. A biztosítékok összegét csak 2015-ben vizsgálták felül, amikor a spanyol hatóságok jóval magasabb, 6 979 471,83 EUR összegű biztosítékot javasoltak a balsarenyi/sallenti telephelynek (mely kizárólag a Katalán Felsőbíróság általi 2016. decemberi jóváhagyását követően hatályos – lásd lentebb) és 6 160 872,35 EUR biztosítékot a súriai telephelynek (2015 májusától hatályos). A biztosítékok összegét a Katalán Kormány által elfogadott, az Iberpotashnak címzett egyedi és konkrét határozatok állapították meg.

(61)

Ezzel kapcsolatban ki kell emelni, hogy elsősorban az illetékes környezetvédelmi hatóságok feladata, hogy a szóban forgó ügyre alkalmazandó nemzeti vagy regionális szabályok szerint meghatározzák és jóváhagyják a pénzügyi biztosítékok összegét. Habár a Bizottság felel az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelv helyes átültetésének és végrehajtásának biztosításáért, amely 2014. május 1-től alkalmazandó az Iberpotash pénzügyi biztosítékaira, az irányelv igen széles mérlegelési szabadságot biztosít a tagállamok számára a biztosítékok pontos összegének meghatározásában. Ezen okból a Bizottság nem vizsgálta saját kezűleg a pénzügyi biztosítékok ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelv szerinti helyes szintjét, hanem a pénzügyi biztosítékok elégtelenségét alátámasztó meglévő bizonyítékok értékelésére korlátozza vizsgálatát. Számos bizonyíték utal arra, hogy a közigazgatási szervek által 2006-ban és 2008-ban megállapított pénzügyi biztosítékok összege valójában alacsonyabb volt a vonatkozó jogszabályok által megkövetelt szintnél.

(62)

A leglényegesebb fejlemény, hogy a Katalán Felsőbíróság (Tribunal Superior de Justicia de Cataluña) 2011. október 11-én úgy határozott, hogy az Iberpotash Balsareny/Sallent telephelyén található cogullói meddőhányóra nyújtott 585 153 EUR összegű pénzügyi biztosíték alacsonyabb volt az előírtnál. Az ítélet kimondja, hogy a biztosíték összege nem tartja tiszteletben a nemzeti jogszabályokban meghatározott jogi és szabályozási paramétereket, különösen a 12/1981. törvény 8. cikkének (2) bekezdésére és a 202/1994. rendeletre hivatkozással. Az ítélet megállapítja, hogy a bíróság még a biztosíték helyes összegére vonatkozó, kellőképpen meggyőző bizonyíték („una prueba concluyemente determinada”) hiányában is képes arra a következtetésre jutni, hogy a csupán 585 153 EUR összegű biztosíték egyértelműen nincs összhangban ezekkel a jogi rendelkezésekkel. A bíróság ezért a biztosítékot elégtelennek és a vonatkozó jogszabályokkal összhangban nem állónak minősíti, és felszólítja a spanyol hatóságokat, hogy új összegű pénzügyi biztosítékot határozzanak meg. Az ítéletet annak fellebbezését követően a Legfelsőbb Bíróság (Tribunal Supremo) 2014. július 9-i ítéletében teljeskörűen helybenhagyta. Végezetül, ahogy a spanyol hatóságok is megjegyezték, a Katalán Felsőbíróság 2016. december 14-i megállapításában megerősítette, hogy a balsarenyi/sallenti egész telephelyre vonatkozóan újonnan javasolt 6 979 471,83 EUR összegű biztosíték megfelelő.

(63)

A vonatkozó nemzeti szabályokat hitelt érdemlően értelmező Katalán Felsőbíróság 2011. október 11-i nemzeti ítéletére tekintettel a Bizottság bizonyítottnak véli, hogy az Iberpotash balsarenyi/sallenti telephelyére vonatkozó pénzügyi biztosítékának 2006-ban megállapított eredeti, 1 130 128 EUR összege (mely magában foglalja a cogullói meddőhányóra vonatkozó 585 153 EUR-t) igencsak elégtelen volt. A Katalán Felsőbíróság 2016. évi megállapításában megerősítette, hogy a Balsareny/Sallent telephely teljes biztosítékát valójában legalább hatszor ekkora összegben, illetve a Phoenix terv 2011-ben történő bejelentését megelőző időszakban még ennél is magasabb összegben kellett volna meghatározni – lásd a (73), (80) és (81) preambulumbekezdést.

(64)

Habár a súriai telephely biztosítéka tekintetében nem született hasonló bírósági ítélet, meggyőző bizonyíték áll rendelkezésre, hogy az egyértelműen elégtelen szintű biztosítékra vonatkozó megállapítás bármilyen bírósági határozatban egyaránt lehetséges lett volna. Az eredetileg 773 682,28 EUR összegű biztosíték (melyet 2008-ban 828 013,24 EUR-ra emeltek) arányosan tükrözi azt, hogy a súriai telephely a felhalmozódott hulladék tömegét és a meddőhányók teljes területét tekintve kisebb, mint a balsarenyi/sallenti telephely (14). Ezenkívül a súriai biztosítékot jelentős mértékben és még nagyobb arányban (több mint hétszeres összegre) 6 160 872,35 EUR-ra emelték meg akkor, amikor a balsarenyi/sallenti telephely biztosítékát is (azaz csak a bíróság határozatát és annak fellebbezés utáni helybenhagyását követően). Ennélfogva az egyrészt a súriai, másrészt a balsarenyi/sallenti telephely biztosítékai összegének különbségét magyarázó tények hiányában a súriai telephely biztosítékának összege szintén elégtelennek tekinthető.

(65)

A spanyol hatóságok és az Iberpotash is megerősítette beadványában, hogy a Katalán Felsőbíróság megállapította, hogy az El Cogulló biztosítéka elégtelen mértékű volt. Azzal próbálják tompítani a bíróság ítéletét, hogy kijelentik, hogy: i. a bíróság elismerte, hogy a helyzet – legalábbis részben – 1929-ig nyúlik vissza; ii. a bíróság elismerte, hogy nem rendelkezik perdöntő bizonyítékkal; és iii. a bíróság állítólagosan nem fedte fel valamely jogi norma konkrét megsértését. Ugyanakkor az ítélet tekintetében egyik fenti érv sincs hatással a biztosíték elégtelenségére vonatkozó megállapításra. Az, hogy a spanyol hatóságok tényleg felülvizsgálták a biztosíték mértékét a fellebbezett ítélet helybenhagyását követően, és azt jóváhagyásra benyújtották a bíróságra, megerősíti az ítélet relevanciáját. Ezen túlmenően a 2011. október 11-i ítélet kifejezetten hivatkozik a 12/1981. törvény 8. cikkének (2) bekezdésében és a 202/1994. rendeletben megállapított vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre.

(66)

A nemzeti bíróság hitelt érdemlő megállapítása mellett a vizsgálat számos egyéb bizonyítékot is felszínre hozott, amelyek alátámasztják azt a megállapítást, hogy a pénzügyi biztosítékok eredeti mértéke túlzottan alacsony volt.

(67)

Először, a harmadik felek benyújtották a Katalán Parlament Környezetvédelmi Bizottsága előtti 2013. október 2-i meghallgatás hivatalos átiratait a Katalán Kormány környezetvédelmi főigazgatójának kifejezett kijelentéseivel arra vonatkozóan, hogy a biztosítékok mértéke egyértelműen elégtelen volt. A főigazgató azt javasolta, hogy a biztosíték szükséges mértéke vélhetően a 200 millió EUR-t is elérheti. Habár egy, a parlamentben tartott politikai megbeszélés átiratai nem foglalják magukban a megelőlegezett összeg releváns indokolását, ezért azokat óvatosan kell kezelni, a nagyságrendek és a tényleges összegtől való eltérés mértéke megerősíti a terület szakértői által levont következtetéseket, akik egyértelműen elégtelennek találták a biztosítékok 2006-ban és 2008-ban megállapított mértékét.

(68)

Másodszor, a panaszos benyújtott egy 2012. augusztusi tanulmányt, amelyet környezetvédelmi szakértőktől rendelt meg (a továbbiakban: ERF-tanulmány). A tanulmány egy, az adott témáról szóló meglévő, kiterjedt (jogi, tudományos vagy piacvizsgálatból származó) információkat elemző és összeállító szakértői felmérés. Az ERF-tanulmány elemezte az Iberpotash bányatelkeinek környezeti hatásával kapcsolatos fennálló helyzetet, és előre jelezte a meddőhányón felhalmozott anyagok összmennyiségének jövőbeli fejleményeit. Arra a következtetésre jut, hogy a meddőhányók környezeti hatásai jelentősek voltak, és a jövőben várhatóan tovább erősödnek.

(69)

A rendelkezésre álló információk alapján az ERF-tanulmány becslései szerint a súriai és a sallenti meddőhányókon felhalmozott hulladék mennyisége a következőképpen alakul a bányászati tevékenység 2035-ben történő befejezéséig:

1. táblázat

A súriai és a sallenti meddőhányókon felhalmozott hulladék becsült mennyisége

(70)

Ezenkívül az ERF-tanulmány a meddőhányók helyreállításának lehetséges opcióit is elemzi, ideértve az alábbiakat: i. a hulladék föld alatti bányákban történő feltöltése; ii. a meddőhányók sótartalmának feloldása víz szivattyúzásával és a keletkező sólé tengerbe vagy föld alá történő továbbítása; vagy iii. a meddőhányók esővíz beszivárgását és a környezetbe való sószivárgást megakadályozó anyaggal történő lefedése. Arra a következtetésre jut, hogy az Iberpotash telephelyeinek esetében a legmegfelelőbb módszer a meddőhányók lefedése. Ez egy igen egyszerű és jól ismert módszer, mivel már maguk a katalán hatóságok is számos esetben alkalmazták azt. Ezenkívül ez a legmegfelelőbb módszer a közigazgatási szervek általi helyreállításra abban az esetben, ha a bányavállalat nem teljesíti kötelezettségeit, mivel más módszerekkel ellentétben ez nem igényli jelentős ipari infrastruktúra kiegészítő létesítését. Ezért az ERF-tanulmány az Iberpotash telephelyei helyreállításának várható költségeit a meddőhányók lefedésével számítja ki.

(71)

A várható költségek kiszámítása a meddőhányó lefedése egyes elemei – a szakértők számos építési munka és árubeszerzés bevont beszállítóival készített piackutatásának eredményeként kiszámított – egységköltségének elemzése alapján és a Katalán Építési Technológiai Intézet (Institut de Tecnologia de la Construcció de Catalunya – ITeC) által közzétett 2012. évi árképzési adatok felhasználásával történik. Összehasonlításképpen, a tanulmány a különböző helyreállítási opcióknak a Symonds Group által az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága számára 2001-ben készített tanulmányban (15) megbecsült teljes helyreállítási költségeit is alkalmazza. Ezenkívül a lefedés befejezésétől számított további 10 évre vonatkozóan tartalmazza a lefedett meddőhányók karbantartási és ellenőrzési költségeit. Ezeket az egységköltségeket ezután három eltérő időpontban alkalmazzák a meddőhányókra halmozott hulladékok becsült mennyiségére: i. a 2012. évi tényleges mennyiségre; ii. a 2015-ben várható mennyiségre (egy súriai új üzemben a hulladékból származó só kitermelésének várható kezdési éve); és iii. a 2035-ben várható mennyiségre (amikor az Iberpotash bányászati tevékenységét a tervek szerint leállítja). A helyreállítás eredő teljes költségeit ezekben az időszakokban az alábbi táblázat tartalmazza:

2. táblázat

A helyreállítás becsült költségei az ERF-tanulmány szerint

(72)

Ezek alapján az ERF-tanulmány megállapítja, hogy a 975/2009. királyi rendelet új jogi rendelkezései alapján a pénzügyi biztosíték mértéke határozottan nem lehet alacsonyabb, mint a két telephely vonatkozásában felmerült 71 millió EUR összegű, 2012. évi helyreállítás alapvető költségei, és a helyes összegnek – a jövőbeli összes költséget figyelembe véve – inkább 100 millió EUR körül kellene lennie.

(73)

Végezetül az ERF-tanulmány az újonnan bejelentett Phoenix terv (amelyet 2012-ben kezdtek végrehajtani) alapján elemzi a meddőhányókban található só tervezett kitermelésének és forgalmazásának hatásait. A kálisó és só jövőbeni várható kitermelésével kapcsolatos számos forgatókönyvet figyelembe véve (ideértve az Iberpotash legambiciózusabb tervét, mely szerint évente 1,5 millió tonna sót értékesít) az ERF-tanulmány azt a következtetést vonja le, hogy a Phoenix terv az összes forgatókönyv szerint csak lelassítaná, de nem állítaná meg az Iberpotash telephelyein felhalmozott hulladék összmennyiségének folyamatos éves növekedését. A legoptimistább forgatókönyvben a Phoenix terv a meddőhányókon letétbe helyezett hulladék összmennyiségének évi 1 213 kt-ra való mérséklését érné el (a Phoenix terv hiányában fennálló évi 1 979 kt-hoz képest). Ezért bár a Phoenix terv érzékelhető hatással jár azzal, hogy akár majdnem 40 %-kal csökkenti a hulladék éves felhalmozódását, az ERF-tanulmány úgy véli, hogy a Phoenix terv nem tekinthető önálló helyreállító intézkedésnek, hanem csak enyhítő tényezőnek, mivel legfeljebb a meglévő meddőhányók növekedésének lassítását eredményezi, és nem azok felszámolását.

(74)

Az Iberpotash azt állítja, hogy az ERF-tanulmány nem szolgálhat a biztosíték mértéke kiszámításának alapjául, mivel ő maga is elismeri, hogy nem a 202/1994. rendelet vonatkozó rendelkezésein alapul, és számos pontatlan és helytelen kijelentést és adatot tartalmaz.

(75)

A Bizottság tudomásul veszi, hogy a tanulmány nem követi a 202/1994. rendelet vonatkozó rendelkezéseit, és inkább a helyreállítás várható költségeivel foglalkozó, az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelvet átültető 975/2009. királyi rendelet feltételeire összpontosít. Ugyanakkor az Iberpotash egyes telephelyeinek becsült helyreállítási költségeit jelző eredményei a (68)–(73) preambulumbekezdésben ismertetett megbízható módszertanon és észszerű feltételezéseken alapulnak, ezért a biztosítékok 202/1994. rendelet szerinti kiszámítása szempontjából is relevánsak. Ezt bizonyítja különösen a 202/1994. rendelet 2.4. cikkének h) pontja, amely bármely egyéb esetlegesen szükséges konkrét helyreállító intézkedés költségeire vonatkozik, és így nem korlátozza a számolást 2. cikk előző pontjaiban egyesével felsorolt intézkedésekre (16).

(76)

Ezenfelül a környezetnek okozott kár mértékének és a várható helyreállítási költségeknek a relevanciája – legalábbis implicit módon – nyilvánvalóan kitűnik a Katalán Felsőbíróság 2011. október 11-i ítéletének szövegéből, amely a pénzügyi biztosítékok mértéke tekintetében kimondja, hogy: „a kulcsfontosságú és központi rendelkezés a 12/1981. törvény 8.2. cikke, […] mely előírja, hogy a helyreállítással kapcsolatosan a mértéket minden esetben a helyreállítás által érintett terület nagysága, a helyreállítás teljes költsége vagy e két szempont együttese alapján kell megállapítani […]” („el precepto cardinal y central del caso es el artículo 8.2 de Ley 12/1981 […] al disponer que en cualquier caso, en lo referente a la restauración, la cuantía debe fijarse en función de la superficie afectada por la restauración, por el coste global de la restauración o por ambos aspectos conjuntamente […]”), és amely ezután arra a következtetésre jut, hogy az engedélyezés nincs összhangban a vonatkozó jogszabályokkal, mivel „jelen esetben nem a jogi korlátoknak megfelelően állapította meg a biztosítékokat […]” („no ha establecido una fianza ajustada al caso en los límites legales […]”). Végezetül ezek a várható helyreállítási költségek egyértelműen relevánsak a biztosítéknak az Iberpotashra 2014. május 1-től alkalmazandó 975/2009. királyi rendelet 43. cikke szerinti kiszámítása szempontjából.

(77)

Ezen túlmenően a Bizottság megjegyzi, hogy az ERF-tanulmány állítólagos pontatlan és helytelen feltételezéseinek általános kritikáján kívül sem a spanyol hatóságok, sem az Iberpotash nem azonosították ezeket az állítólagos pontatlanságokat és helytelen feltételezéseket, illetve nem nyújtottak be konkrét érveket vagy javasoltak saját alternatív becsléseket az Iberpotash telephelyei teljes helyreállítási költségeinek vonatkozásában.

(78)

A spanyol hatóságok azt állítják, hogy a biztosítékok mértéke megfelelt a nemzeti jog szerinti szempontoknak azzal, hogy az akkoriban meglévő helyreállítási terv szerint vették figyelembe a várható költségeket. Ezenkívül az Iberpotash azzal a céllal nyújtotta be saját szakértői tanulmányát, hogy bizonyítsa, hogy a biztosíték a nemzeti jogban megjelölt mindkét szempont, azaz az érintett terület nagysága és a helyreállítás várható költségei tekintetében is megfelelő volt.

(79)

Ám a fentiekben ismertetetteknek megfelelően a bírósági ítélet egyértelműen nem erősítette meg a nemzeti jog szerinti szempontoknak való megfelelést. Emellett a helyreállítási tervben szereplő és az Iberpotash által benyújtott tanulmányban figyelembe vett intézkedések csak a körülvevő csatornák és az összegyűjtött sólének szánt medencék építésére, illetve a szennyezés korlátozását célzó hasonló intézkedésekre szorítkoztak, ám egyértelműen nem vezettek a meddőhányók tartós helyreállításához. A tanulmány ezért nem tartalmazza és nem számszerűsíti a várható költségek kiszámításához kapcsolódó megfelelő helyreállító intézkedéseket. Mivel a helyreállítás tényleges várható költségei a katalán (lásd a fenti (75) preambulumbekezdést) és az uniós jogszabályok szerint is releváns a pénzügyi biztosíték kiszámítása szempontjából, az Iberpotash által benyújtott tanulmány következtetései nem szolgálhatnak a biztosítékok teljes és helyes összege kiszámításának alapjául. Ahogy azt nemcsak az ERF-tanulmány, hanem a franciaországi és németországi hasonló meddőhányók (17) példái is mutatják, az ilyen helyreállítás magában foglalja a) meddőhányók teljes eltávolítását (pl. az anyag föld alá történő betöltésével) vagy b) meddőhányók fokozatos sótalanítását víz meddőhányóba történő szivattyúzásával és a keletkező sólé összegyűjtésével vagy c) a meddőhányók tartós lefedését. Ezek a megfelelő helyreállító intézkedések azonban jelentősen drágábbak a körülvevő csatornák és az összegyűjtött sólének szánt medencék építésénél és a hasonló, pusztán a szennyezés korlátozását célzó intézkedéseknél. Ezt bizonyítja szintén a vilafrunsi meddőhányó lefedésének költsége is, amely 7,9 millió EUR-t ért el (ide nem értve az éves karbantartási költségeket). Tekintettel arra, hogy a körülbelül 3 millió tonnányi sómennyiségével a Vilafruns egy kis meddőhányó a 41 millió tonnás aktív cogullói (Balsareny/Sallent) vagy a 22 millió tonnás fustereti meddőhányóhoz (Súria) képest, ezen aktív bányák helyreállításának és a kapcsolódó meddőhányók lefedésének teljes költsége valószínűsíthetően lényegesen magasabb lesz a vilafrunsi költségeknél.

(80)

Ezen túlmenően az Iberpotash azt állítja, hogy a meddőhányókon található hulladék mennyisége jelentősen csökkenni fog a 2011-ben bejelentett Phoenix tervnek köszönhetően, amelynek az a szándéka, hogy a meddőhányók hulladékát a piacon értékesíthető ipari só előállítása céljából feldolgozzák. A projekt részeként az Iberpotash a kálisó bányászati tevékenysége során termelődött hulladékból sót kinyerő vákuumsóüzem megépítését és e só piacon történő értékesítését tervezi. Várakozásai szerint kezdetben évente körülbelül 750 ezer tonna sót értékesít, és később ezt a mennyiséget évi 1,5 millió tonnára tervezi felemelni.

(81)

Bár a hulladék legalább egy részének feldolgozására és forgalomba hozatalára irányuló terv elviekben csökkentheti a meddőhányók méretét és sótartalmát és így a helyreállításuk várható költségeit is, ezt a tervet az Iberpotash csak 2011-ben jelentette be, és a 2012-ben megkezdett végrehajtása még mindig folyamatban van. Ezért a Phoenix tervet egyértelműen nem kellett volna figyelembe venni a biztosítékok mértékének 2006-ban és 2008-ban történő megállapításához, mivel az akkoriban még nagyon bizonytalan lábakon állt.

(82)

A fentiekre tekintettel a Bizottság úgy véli, hogy az összegyűjtött bizonyítékok és a benyújtott szakértői jelentések alátámasztják a nemzeti bíróság arra vonatkozó megállapítását, hogy a pénzügyi biztosítékok eredeti összege egyértelműen elégtelen volt a megfelelő helyreállítás biztosításához.

(83)

Ezért a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a spanyol hatóságok által 2006-ban és 2008-ban megállapított pénzügyi biztosítékok összege valójában alacsonyabb volt az alkalmazandó nemzeti jogszabályok által általában megkövetelt szintnél. Ezért az Iberpotash a pénzügyi biztosítékért fizetendő alacsonyabb éves banki díjak formájában nyújtott gazdasági előnyben részesült. Mivel az Iberpotash szerint a biztosítékért fizetett banki díjak a biztosíték összegének 1 %-át tették ki évente, a biztosítékok lényegesen alacsonyabb teljes összege ennek megfelelően csökkentette az Iberpotash által fizetett vonatkozó banki díjakat, és így más gazdasági szereplőkhöz képest – amelyek biztosítékainak meg kellett felelniük a törvényeknek – mérsékelte a költségeit. Ezért a Bizottság úgy véli, hogy az Iberpotash gazdasági előnyben részesült a pénzügyi biztosítékok csökkentett összege miatt.

(84)

A spanyol hatóságok és az Iberpotash arra vonatkozó érvei, hogy a közigazgatási szervek nem biztosítottak az Iberpotashnak előnyt vagy preferenciális elbánást a vonatkozó szabályok szigorú alkalmazásából eredően, nem elfogadhatóak, mivel fent már megállapításra került, hogy a közigazgatási szervek szóban forgó határozatai az általában előírt szintnél alacsonyabb összegű pénzügyi biztosítékokat eredményeztek. Emellett az az érv, hogy a katalán jog valójában szigorúbb volt a hasonló nemzeti szintű szabályokhoz vagy Spanyolország más régióinak szabályaihoz képest, nem releváns, hiszen a költségek helyszínspecifikusak, és az Iberpotash által a pénzügyi biztosítékok vonatkozásában megállapítandó szabályok, amelyeket tiszteletben kellett tartani, a Katalóniában alkalmazandó szabályok voltak, ahol a meddőhányók is találhatók. A közigazgatási szervek lehetővé tették az Iberpotash számára, hogy a rá vonatkozó katalán jogszabályok által általában előírtnál alacsonyabb pénzügyi biztosítékokat tartsanak fenn, és így a csökkentett biztosítékok után alacsonyabb banki díjak formájában a hasonló helyzetben lévő más gazdasági szereplőkhöz képest szelektív előnyhöz jutott.

(85)

A Bizottság ezért azt a következtetést vonja le, hogy az 1. számú intézkedés szelektív gazdasági előnyt nyújtott az Iberpotashnak.

(86)

Az állami források átruházását illetően a panaszos azt állítja, hogy a teljes helyreállítási költségeket nem fedező, túl alacsony biztosíték az állami források (potenciális) átruházását jelenti. Ez állítólagosan azt a kockázatot rejti, hogy amennyiben az Iberpotash nem teljesíti a telephelyei helyreállítására vonatkozó kötelezettségeit, az államnak kellene ezeket a költségeket viselnie. A panaszos a Georgsmarienhütte ügyben (18) hozott bizottsági határozatra hivatkozik, amelyben a Bizottság állami támogatásnak tekintette az acélgyártó ipari por újrahasznosítására és ártalmatlanítására vonatkozó környezetvédelmi kötelezettségei alóli felmentést.

(87)

A spanyol hatóságok és az Iberpotash azt állítják, hogy még ha a biztosíték az előírtnál alacsonyabb is lenne, az Iberpotashnak még mindig meglenne az az általános kötelezettsége, hogy helyreállítsa a telephelyeit, és köteles lenne a helyreállítás költségeit viselni. Ezeket a költségeket semmilyen formában nem korlátozza a pénzügyi biztosíték mértéke. Ezért az állam nem mentesíti az Iberpotasht a pénzügyi kötelezettségei alól. Ezenfelül annak a kockázata, hogy az Iberpotash a jövőben ne lenne képes fedezni az összes ilyen költséget, és az államnak kelljen beavatkoznia állami forrásokból, az Iberpotash anyavállalata egészséges pénzügyi helyzetének fényében nagyon távoli és valószínűtlen. A spanyol hatóságok azt állítják, hogy amennyiben az Iberpotash a jövőben nem teljesíti ezeket a kötelezettségeket, elegendő eszköze van az Iberpotashnak Spanyolországban, amelyet a hatóságok lefoglalhatnak a helyreállítás költségeinek fedezése érdekében.

(88)

A Bizottság megjegyzi, hogy az adott eset tárgyát képező biztosítékokat nem aszerint vizsgálják az állami támogatási szabályok szerint, hogy mekkora az esetlegesen elmaradt díj a kezesnél (azaz egy magánbanknál, nem az államnál) felmerült kockázat vagy kitettség fényében, hanem hogy mekkora az állam kockázata, ha a biztosított összeg alacsonyabb a környezeti károk tényleges költségeinél, és ha a biztosított vállalat nem tudja vagy nem akarja kifizetni a helyreállítás teljes költségét.

(89)

A panaszos által felvetett precedens értékű ügyet illetően a Georgsmarienhütte ügy igen eltérő volt, hiszen egyértelműen Alsó-Szászország tartomány viselte a felelősséget a por ártalmatlanításáért, és ténylegesen 64,64 millió DEM összeget fizetett ki ezért. Itt nem ez a helyzet, mivel az Iberpotash a biztosíték mértékétől függetlenül felelős marad a bányatelkei helyreállításáért, és a spanyol hatóságok eddig nem vállaltak kötelezettséget arra, hogy az Iberpotash helyett kifizetik a helyreállítás költségeit. A Georgsmarienhütte ügy ezért nem szolgálhat precedensként ebben az ügyben.

(90)

Az Iberpotash a pénzügyi biztosítékot bankgarancia formájában nyújtja, amely nem férhető hozzá szabadon az állam számára. Ez csak a törvényben szigorúan meghatározott intézkedések esetében használható fel, különösen a hulladék eltávolításának finanszírozására, a telephely helyreállítására és más környezetvédelmi intézkedésekre, amennyiben az Iberpotash nem teljesíti környezetvédelmi kötelezettségeit. Az állam nem kap kamatot a biztosíték összege után, illetve nem jut egyéb pénzügyi előnyhöz, amelyet az alacsonyabb összegű biztosíték csökkentene. Ezenkívül az állam eddig nem került olyan helyzetbe, hogy fel kellett volna használnia a biztosítékot a fent említett célok valamelyikére. Ugyanakkor még ha a csökkentett összegű biztosíték eddig nem is volt semmilyen tényleges hatással az állami forrásokra, ez önmagában nem zárja ki az állami forrásokra gyakorolt esetleges hatás meglétét, mivel az állam számára fokozott a kockázata annak, hogy forrásait a jövőben el kell költenie.

(91)

Ha konkrét kockázata merül fel annak, hogy az államot a jövőben pótlólagos terhek sújthatják, e kockázat létrejötte elegendő a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése (19) szerinti állami támogatás fogalmának teljesítéséhez. A Bíróság szintén kimondta, hogy az állami támogatási intézkedés állami forrásokkal való kapcsolatának és az azokra gyakorolt hatásának nem kell közvetlennek lennie e kritérium teljesüléséhez.

(92)

Az ilyen pénzügyi biztosítékok valódi célja, hogy biztosítsák, hogy a bányavállalatok elegendő forrásokat különítsenek el a jövőbeni helyreállítási költségek fedezéséhez, függetlenül a jövőbeni (gyakran igen távoli) pénzügyi helyzetükről. Ezért egyértelmű, hogy ha a biztosíték mértéke lényegesen alacsonyabb a várható helyreállítási költségeknél, minimum fokozott kockázata áll fenn annak, hogy állami források érintettek lesznek a jövőben. Az állami költségvetésnek okozott potenciális költségek kockázata egyértelműen magasabb, mint abban az esetben, ha a biztosított összeget a vonatkozó jogszabályokkal összhangban helyesen állapították volna meg, kellően figyelembe véve a várható helyreállítási költségeket. Ha ezek a források a szükségesnél lényegesen alacsonyabbak, az állami forrásoknak kell végső soron fedezniük ezeknek a költségeknek a nagyobbik részét, amennyiben az Iberpotash bármilyen okból kifolyólag nem akarja vagy nem tudja ezeket kifizetni. Ezenkívül ha az Iberpotash a jövőben nem képes kifizetni a helyreállítás költségeit, az az állítólagos lehetőség, hogy a spanyol hatóságok lefoglalják az Iberpotash eszközeit, valószínűleg nem hoz jelentős többletforrásokat, mivel az Iberpotash (és az egész ICL csoport) egyetlen spanyol eszközei a kálisóbányái. Ám amint bezárják a kálisóbányákat, ezen eszközök értéke kétségessé válik.

(93)

Az, hogy az államnak a saját nevében be kellene avatkoznia, ha az Iberpotash nem akarja vagy nem képes meghozni a meddőhányóihoz kapcsolódó szükséges helyreállító intézkedéseket, kellően meg van határozva a vonatkozó jogszabályokban.

(94)

Elsősorban, a 39/2015. törvény 102. cikke (20) értelmében az állam az ilyen intézkedések meghozataláért jogilag felelős fél helyett intézkedéseket hozhat. Spanyolországnak i. fel kellene szólítania az Iberpotash konkrétan meghatározott intézkedések meghozatalára; ii. tájékoztatnia kellene az Iberpotasht, hogy egyebekben a közigazgatás saját maga fogja meghozni ezeket az intézkedéseket, és milyen áron; iii. végre kellene hajtania ezeket az intézkedéseket; és iv. meg kellene kísérelnie visszafizettetni a költségeket az Iberpotashsal, ami a dolog meghatározásánál fogva nem lesz lehetséges, ha Spanyolországnak végre kell hajtania az elégtelen mértékű pénzügyi biztosítékot. Bár ez a döntés formálisan fakultatív, ha az Iberpotash nem teljesíti a telephelyei helyreállítására vonatkozó kötelezettségeit, Spanyolországnak nem lesz más választása, mint előre kifizetni a helyreállítást, mivel Spanyolország egyebekben nem teljesítené a saját kötelezettségeit.

(95)

Másodsorban, a (13) preambulumbekezdésben megállapítottak szerint Spanyolország megsérthetné az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelv és a víz-keretirányelv szerinti kötelezettségeit. Ezért ha az Iberpotash az ásványkincsek kimerítése után elhagyja a telephelyeit és azokat nem állítja helyre, az elégtelen biztosíték miatt Spanyolország számára az egyetlen mód, hogy teljesítse az említett irányelvek szerinti kötelezettségeit és végső soron elkerülje az Európai Unió Bírósága által kiszabott napi büntetés megfizetését, az, ha saját maga fizeti ki a só meddőhányók eltávolítását vagy ugyanolyan hatékony helyreállítását.

(96)

Harmadsorban, a 2006. július 18-i 27/2006. spanyol törvény (21) rendelkezései szerint a spanyol hatóságok kötelezhetők arra, hogy megfeleljenek a környezetvédelmi jogszabályok szerinti kötelezettségeiknek. Bármely nem kormányzati szervezet, amely teljesíti a 27/2006. törvényben meghatározott kritériumokat, bírósághoz fordulhat a 27/2006. törvény 18. cikkének (1) bekezdésében felsorolt környezetvédelmi jogsértések esetén (ideértve például a vízvédelem területén fennálló kötelezettségek megsértését), hogy kötelezze a közigazgatást a környezetvédelmi kötelezettségeinek való megfelelésre.

(97)

Negyedsorban, az Európai Parlament és a Tanács 2004/35/EK irányelve (22) 6. cikkének (3) bekezdésében kimondja, hogy amennyiben a környezeti károk tekintetében kárfelszámolási intézkedések meghozataláért felelős gazdasági szereplő nem teljesíti a kötelezettségeit, az illetékes hatóság végső esetben saját maga is megteheti ezeket az intézkedéseket. Hasonlóképpen az 5. cikk (3) bekezdése szerint az illetékes hatóság saját maga végrehajthatja a szükséges kármegelőzési intézkedéseket a környezeti kár közvetlen veszélyének elhárítása érdekében, amennyiben a gazdasági szereplő nem hajtja végre azokat. Ha az Iberpotash nem hajtja végre a szükséges helyreállító intézkedéseket a bányászati tevékenység befejezését követően, a helyre nem állított meddőhányók közvetlen veszélyt jelenthetnek a környezetre, így végső esetben az illetékes közigazgatási szervek részéről kárfelszámolási vagy megelőző intézkedések válhatnak szükségessé.

(98)

Végezetül maguk a spanyol hatóságok jelezték (23), hogy a 12/1981. törvény 9. cikke szerint ha a gazdasági szereplő nem teljesíti a kötelezettségeit, az Administratión de la Generalitat kényszerrel végrehajthatja ezeket az intézkedéseket a gazdasági szereplő költségére. Rámutatnak arra, hogy a gyakorlatban a közigazgatás hajtja végre a vonatkozó intézkedéseket, amelyeket ezután a pénzügyi biztosítékból vagy – ha a biztosíték nem elegendő – a gazdasági szereplő eszközeinek értékesítéséből finanszíroznak. Ezért ha a pénzügyi biztosíték az előírtnál lényegesen alacsonyabb, a közigazgatás kockázatot vállal azzal, hogy a gazdasági szereplő eszközei esetleg nem elegendőek az általa végrehajtott vonatkozó intézkedések finanszírozására. Ez megerősíti azt, hogy a túl alacsony pénzügyi biztosíték növeli annak kockázatát, hogy a közigazgatás által meghozandó helyreállító intézkedéseket nem fogják kellőképpen fedezni a gazdasági szereplő eszközei (különösen akkor, ha nincs más spanyolországi tevékenysége, ahogy az Iberpotash esetében is), és azokat állami forrásokból kell finanszírozni.

(99)

Ezért a törvény által előírt szintnél lényegesen alacsonyabb biztosíték konkrét kockázatnak teszi ki az államot, hogy a jövőben a saját forrásait pótlólagos terhek sújthatják. Az államot sújtó pótlólagos terhek megnövekedett kockázata ezért kellően konkrét ahhoz, hogy legalább potenciális hatást gyakoroljon az állami forrásokra a pénzügyi biztosíték túlságosan alacsony szintje miatt.

(100)

Az Iberpotash által megállapítandó pénzügyi biztosíték mértékét a kálisó kitermelési tevékenységéhez szükséges működési engedélyt jóváhagyó Katalán Kormány közigazgatási határozatai határozták meg. Mivel az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában a (tag)állam fogalma a közigazgatási szervek összes szintjét magában foglalja függetlenül attól, hogy az országos, regionális vagy helyi szerv, a csökkentett mértékű pénzügyi biztosíték alkalmazására irányuló határozat az államnak tudható be.

(101)

Ezért a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy az 1. számú intézkedéshez állami forrásokat ruháztak át, és az intézkedés az államnak tudható be.

(102)

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy az Iberpotashnak a vonatkozó jogszabályokban előírt szintnél alacsonyabb pénzügyi biztosítékoknak köszönhetően fizetendő csökkentett költségei torzíthatják a versenyt azokon a piacokon, ahol az Iberpotash aktív, azaz főként a kálisó és a só piacán. Amint az az alábbi magyarázatból is kitűnik (lásd a (110) és az azt követő preambulumbekezdést), ez a költségcsökkenés a szóban forgó időszak alatt körülbelül 1,8 millió EUR-t ért el, ezért a spanyol hatóságok állításaival ellentétben nem elhanyagolható.

(103)

Ezenfelül az, hogy az Iberpotash az egyetlen spanyol kálisótermelő, nem zárja ki a potenciális versenytorzulást, mivel az érintett földrajzi piac egyértelműen szélesebb a spanyol nemzeti piacnál. A Bizottság már 1993-ban megállapította, hogy a kálisópiac Spanyolországnál szélesebb: magában foglalja Franciaországot, az Egyesült Királyságot és más tagállamokat is, kivéve Németországot (24). Továbbá az Iberpotash 2014. évi fenntarthatósági jelentésében (25) ismertette, hogy kálisó- és sótermelésének csupán 23 %-át értékesíti Spanyolországban, 50 %-ot más európai országokba exportál, 18 %-ot Dél-Amerikában értékesít, és további értékesítés történik Észak-Amerikába, Afrikába és Ázsiába. Az Iberpotash az összes régióban más kálisó- és sótermelővel versenyez, és ezt a versenyt valószínűsíthetően befolyásolják az Iberpotash mesterségesen alacsony árai.

(104)

Végezetül a potenciális versenytorzulást nem kérdőjelezi meg az Iberpotash arra vonatkozó érve, hogy a pénzügyi biztosíték mértékétől függetlenül ugyanazok maradnak a környezetvédelmi kötelezettségei (azaz a telephelyek helyreállításának biztosítása és a szennyezés megelőzése), és minden esetben tartalékot kell fenntartania az esetleges környezeti károk fedezésére. A könyv szerinti tartalékok mellett a vonatkozó jogszabályokkal összhangban a konkrét pénzügyi biztosítékok fenntartásának kötelezettsége rendes, mégis egyedi működési költségeket jelent, amelyeket az Iberpotashnak – vagy az ugyanezen szabályok hatálya alá tartozó bármely más bányavállalatnak – kell viselnie a biztosíték megállapításáért és fenntartásáért a bank által felszámolt díjak következtében, és ezek jogellenesen alacsony szintje ezért kedvezhet az Iberpotashnak és torzíthatja a versenyt.

(105)

A Bizottság ezért azt a következtetést vonja le, hogy az 1. számú intézkedés torzíthatja a versenyt.

(106)

Amint már fentebb jeleztük, a kálisó és a só piaca egyértelműen határokon átnyúló piac, ahol az Iberpotash a termelésének 50 %-át más európai országokba exportálja. Ezért a pénzügyi biztosítékok csökkentett mértéke hátrányosan befolyásolhatja a tagállamok közötti kereskedelmet.

(107)

Ezért nem támasztják alá az Iberpotash által a 2014. évi fenntarthatósági jelentésben megadott adatok az Iberpotash arra vonatkozó érvelését, hogy a sópiac kizárólag országos vagy csak regionális piac a magas szállítási költségek miatt, mivel a sókitermelése 80 %-át nemcsak európai országokba, hanem Ázsiába, Észak-Afrikába és Amerikába is exportálja. Ezenkívül az Iberpotashnak az eljárás megindításáról szóló határozatra vonatkozó észrevételei e tekintetben ellentmondásosak, mivel egyrészt azt állítják, hogy a sópiac országos vagy csak regionális, másrészt azt, hogy a francia sókitermelő az Iberpotash közvetlen versenytársa, amely megpróbálja kizárni az Iberpotasht a piacról.

(108)

A Bizottság ezért azt a következtetést vonja le, hogy az 1. számú intézkedés befolyásolja az Unión belüli kereskedelmet.

(109)

A támogatás tényleges összegének meghatározásához először legalább az adott időszakban alkalmazandó jogszabályok szerinti pénzügyi biztosítékok hozzávetőleges „helyes” összegét kell megállapítani. A támogatás összege ez alapján megegyezik azon banki díjak és a vállalat által ténylegesen megfizetett banki díjak különbözetével, amelyeket az Iberpotashnak e helyesen megállapított biztosítéki összeg után meg kellett volna fizetnie.

(110)

A harmadik fél azt állítja, hogy a támogatás összege nem csak az alacsonyabb banki díjakra korlátozódik, hanem annak magában kellene foglalnia azt is, hogy pénzügyi tartalékok formájában megfelelő biztosítékokat kell nyújtani a banknak. Ugyanakkor mivel az alábbiakban felbecsült „korrigált” biztosítékok összege az Iberpotash (körülbelül 300 millió EUR) és az egész ICL csoport éves árbevételéhez (5,4 milliárd USD) képest viszonylag szerény, nem valószínű, hogy egy magasabb biztosítéki összeg biztosítása jelentős többletköltségekkel járna a vállalat számára.

(111)

mivel a spanyol hatóságok szerint a Katalán Felsőbíróság 2016 decemberében megállapította, hogy a balsarenyi/sallenti telephelyre vonatkozó, 6 979 471,83 EUR összegű megemelt biztosíték összhangban van a vonatkozó jogszabályokkal, a Bizottság úgy véli, hogy jelenleg a balsarenyi/sallenti telephelyre vonatkozó biztosíték „helyes” összege megegyezik a bíróság által jóváhagyott aktuálisan alkalmazandó összeggel.

(112)

Ezenkívül a Bizottság ennek analógiájára (lásd még a (64) preambulumbekezdést) úgy véli, hogy a súriai telephelyre vonatkozó, 2015 óta alkalmazandó 6 160 872,35 EUR összegű megemelt biztosíték szintén összhangban van a vonatkozó jogszabályokkal. Habár ennek a telephelynek a vonatkozásában nincs hitelt érdemlő bírósági határozat, a kisebb, súriai telephelyre vonatkozó megemelt biztosítéki összeg valójában csaknem megegyezik a balsarenyi/sallenti telephelyre vonatkozó jóváhagyott összeggel. Ez megerősíti, hogy az összeg megfelelőnek tekinthető és összhangban áll a vonatkozó jogszabályokkal.

(113)

Ezért a biztosítékok jelenlegi helyes összege összesen 13 140 344,18 EUR.

(114)

Ezen összeg kiszámításakor ugyanakkor figyelembe vették a 2011-ben bejelentett és 2012-től fokozatosan végrehajtott Phoenix tervet. A terv többek között egy, a kálisó bányászati hulladékában található só feldolgozását és forgalomba hozatalát célzó vákuumsóüzembe való beruházást irányoz elő. A terv szerint az Iberpotash végül körülbelül 1,5 millió tonna sót fog értékesíteni évente.

(115)

A Bizottság egyetért az ERF-tanulmánnyal abban, hogy a Phoenix terv mint olyan nem tekinthető helyreállító intézkedésnek, és nem állítaná le a hulladéklerakók növekedését a bányák üzemelése alatt. A Bizottság ugyanakkor tudomásul veszi az Iberpotash és a spanyol hatóságok arra vonatkozó állításait, hogy a terv nincs hatással a teljes várható helyreállítási költségekre. Az ERF-tanulmány nem veszi figyelembe azt, hogy a sófeldolgozás és -értékesítés valószínűleg a kálisó bányászati tevékenység leállását követően is folytatódni fog. A Phoenix terv ezért valószínűsíthetően fokozatosan hozzájárul a meddőhányók jövőbeni eltávolításához, és így a biztosítékok megfelelő mértékének megállapításakor figyelembe vehető, ahogy az a 2015-ben javasolt és – legalább a balsarenyi/sallenti telephelynél – nemzeti bíróság által jóváhagyott, megemelt biztosítékok esetében is történt.

(116)

Ez azonban azt jelenti, hogy a pénzügyi biztosítékok jelenlegi mértéke nem tekinthető megfelelőnek a Phoenix terv 2012-es indulását megelőző időszakra. Bár az Iberpotash a Phoenix terv bejelentését megelőzően is feldolgozott és értékesített kisebb mennyiségeket a meddőhányóiról származó sóból, a legtöbb sóhulladékot egyszerűen felhalmozták a meddőhányókra abban a reményben, hogy az a későbbiekben kereskedelmi célokra felhasználható lesz (26). Arra azonban nem volt konkrét terv, hogyan és mikor fejlessze a sófeldolgozó létesítményt ahhoz, hogy az így eltávolított sóhulladék mennyisége jelentősebb legyen, és érzékelhető hatást gyakoroljon a jövőbeli helyreállítási költségekre. Ezért a Phoenix terv indulását megelőző időszakot illetően nem vehető figyelembe a meddőhányóknak a jelentős mennyiségű só feldolgozásával és értékesítésével való igencsak hipotetikus, jövőbeni csökkentése.

(117)

A Bizottságnak ezért más rendelkezésre álló bizonyítékokat is meg kell vizsgálnia a 2006 és 2011 közötti időszakra vonatkozó biztosítékok hozzávetőleges „helyes” összegének megbecsléséhez az adott pillanatban várható helyreállítási költségek alapján a Phoenix terv hatásainak kiküszöbölésével.

(118)

Ahogy az a fentiekben már kifejtésre került (lásd a (68)–(81) preambulumbekezdést), a teljes várható helyreállítási költség legmegbízhatóbb becslését (a Phoenix terv nélkül) a panaszos által benyújtott ERF-tanulmány tartalmazta. A Bizottság hitelesnek tekinti e szakértői jelentés feltételezéseit, mivel azok nagymértékben piackutatáson és a világban máshol található hasonló telephelyek összehasonlító teljesítményértékelésén alapulnak. Ezzel ellentétben – a fentiekben már ismertetettek szerint – az Iberpotash által benyújtott tanulmány nem tekinthető a várható helyreállítási költségek megbízható becslésének, mert nem veszi figyelembe a megfelelő helyreállító intézkedéseket (lásd a (79) preambulumbekezdést).

(119)

Az ERF-tanulmány a teljes helyreállítási költséget legalább 71 millió EUR-ra becsüli. Az ERF-tanulmányból vagy más forrásokból (lásd az 5.1.1.1. szakaszt) származó minden más jel szerint még ennél is nagyobb a vélhetően helyes összeg. Ezért a Bizottság úgy véli, hogy a 2006–2011 közötti időszakra vonatkozó jobb becslés hiányában a figyelembe veendő releváns várható helyreállítás költség 71 millió EUR (24,8 millió EUR Súria és 46,2 millió EUR Balsareny/Sallent esetében).

(120)

Végezetül a 202/1994. rendelet (az abban az időszakban alkalmazandó jogszabály) 3. cikke szerint a 2. cikk (azaz a várható helyreállítási költségek) alapján kiszámított pénzügyi biztosíték mértékét a nem különleges érdeklődésre számot tartó természetes helyen (köztük az Iberpotash telephelyein) végzett bányászati tevékenységek esetében 50 %-kal mérsékelni kell.

(121)

Ezért a Bizottság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy véli, hogy az Iberpotash bányászati tevékenységére vonatkozó pénzügyi biztosítékok „helyes” összege legalább 12,4 millió EUR Súria (a 2006-2011 közötti időszakra) és 23,1 millió EUR Balsareny/Sallent (a 2008–2011 közötti időszakra) esetében.

(122)

Az Iberpotash szerint a biztosítékok jelenlegi költsége a biztosítéki összeg 1 %-ának felel meg évente. A két érintett időszakban a biztosíték fenti helyes összegét alkalmazva az Iberpotashnak alacsonyabb biztosítéki díjak formájában nyújtott teljes támogatás tehát minden évben a „helyes” összeg és az adott évre megállapított tényleges összeg különbözetének 1 %-a az alábbi táblázatban meghatározottak szerint.

3. táblázat

A támogatás összegének kiszámítása

(123)

Ezért az Iberpotash javára csökkentett összegű biztosítékért fizetendő alacsonyabb banki díjak formájában nyújtott támogatás teljes összege a 2006 és 2016 közötti időszakra 1 864 622 EUR-t tesz ki.

Ezt a támogatást abban a pillanatban nyújtották, amikor megállapították a spanyol hatóságok által kiállított környezetvédelmi engedélyekben a csökkentett összegű biztosítékokat, azaz 2006. november 6-án Súria és 2008. április 29-én Balsareny/Sallent esetében.

(124)

A fentiek fényében a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy az 1. számú intézkedés állami támogatásnak minősül, ezért megvizsgálja annak jogszerűségét és a belső piaccal való összeegyeztethetőségét.

(125)

A spanyol Környezetvédelmi Minisztérium és a Katalán Kormány 2007. december 17-én egyezményt írtak alá, amelyben megállapodtak, hogy együttműködnek és megosztják a vilafrunsi meddőhányó lefedésére (és ezáltal a meddőhányó negatív környezeti hatásainak csökkentésére) irányuló projekthez kapcsolódó költségeket. A Pénzügyminisztérium beleegyezett, hogy 4 millió EUR-val járul hozzá a beruházási költségekhez, a fennmaradó részt pedig az Agencia Catalana del Agua, a Katalán Kormány által irányított állami vállalkozás fedezte. A projekt munkálatai 2008 augusztusában kezdődtek és 18 hónapig tartottak. A teljes beruházási költség 7 887 571 EUR volt, és azt teljes mértékben közigazgatási szervek finanszírozták a 2007-es egyezménynek megfelelően.

(126)

A projekt keretében egy vízhatlan réteggel („lámina impermeable”) fedték be a vilafrunsi meddőhányót, amely lezárja azt és elszigeteli a sóhulladékot mindenféle külső vízzel való érintkezéstől, ezáltal megakadályozza a meddőhányóból a só szivárgását. Ezt a réteget egy geotextil fólia takarta, amelyre földet raktak, hogy lehetővé tegyék a növényzet betelepítését a lefedett meddőhányó tetején.

(127)

A vilafrunsi meddőhányó az Iberpotash telephelyén és annak tulajdonában áll. Egy 1998. október 21-i adásvételi megállapodás részeként ruházták át rá, amely alapján az Iberpotash megszerezte a Sociedad Estatal de Participaciones Industriales (SEPI) spanyol állami holdingtársaságtól a bányászati tevékenységet a katalán régióban. Az átruházás idején a meddőhányó már inaktív volt, mivel annak a bányának, amelyhez a vilafrunsi meddőhányó tartozott, már 1973-ban beszüntették a működését.

(128)

Amint fentebb jeleztük, az Iberpotash telephelyén és annak tulajdonában álló vilafrunsi meddőhányó lefedésére irányuló beruházást teljes mértékben a közigazgatási szervek finanszírozták. Az Iberpotash csak a létesítmény karbantartási költségeit viseli annak életciklusa során.

(129)

A 2008–2009-ben végzett lefedés olyan meddőhányót érintett, amely 1998 óta van az Iberpotash tulajdonában, amikor a telephelyet más kálisó-bányatelkekkel együtt privatizálták a régióban. A meddőhányó olyan bányához kapcsolódik, amely már 1973-ban beszüntette működését, és így az Iberpotash akkor vette át a telephelyet, amikor az már nem működött. Az Iberpotash ezért azt állítja, hogy sem a nemzeti, sem az uniós jogszabályok alapján nem köteles a meddőhányóból származó szennyezést megakadályozó intézkedéseket hozni, mivel nem az Iberpotash az eredeti szennyező.

(130)

A spanyol hatóságok nem értenek egyet az Iberpotash érveivel, és azt állítják, hogy az Iberpotashnak általános kötelezettsége, hogy megfelelő intézkedéseket hozzon a tulajdonában álló meddőhányóból származó szennyezés megakadályozására, és hogy a vonatkozó jogszabályokkal összhangban kezelje a meddőhányót. Ezért az Iberpotash felel a vonatkozó jogszabályok által előírt környezetvédelmi intézkedésekért és a meddőhányó által esetlegesen okozott környezeti károkért.

(131)

Ezenfelül a harmadik fél észrevételei rámutatnak arra, hogy az Iberpotash a vilafrunsi telephely irányításáért attól a pillanattól felel, hogy a bányászati jogokat átruházták rá. Ez a felelősség a hulladékgazdálkodásról szóló, 1993. július 15-i 6/1993. spanyol törvényen és a spanyol víztörvény átdolgozásáról szóló, 2001. július 20-i 1/2001. királyi törvényerejű rendeleten alapul. A harmadik fél azt állítja, hogy irreleváns az, hogy a vilafrunsi telephely már nem volt aktív, amikor az Iberpotash megszerezte azt, mivel a bányászati koncesszió jogosultjának a bányászati hulladékot teljes egészében kezelnie kell, azaz azt a hulladékot is, amely azelőtt keletkezett, hogy a jogosult megszerezte volna a koncessziót.

(132)

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy az, hogy a vilafrunsi meddőhányóhoz tartozó bánya működését már 1973-ban beszüntették, önmagában nem zárja ki az Iberpotash mint tulajdonos felelősségét a bánya megfelelő helyreállításának biztosítása vonatkozásában. Ahogy a spanyol hatóságok is megerősítették, minden helyreállítási terv – köztük a 2008. évi terv is – tartalmazott konkrét helyreállító intézkedéseket, amelyeket az Iberpotash köteles volt végrehajtani a vilafrunsi meddőhányó vonatkozásában. Az 1973. évi spanyol bányászati törvény 121. cikke értelmében a helyreállítási tervben foglalt kötelezettségek nem teljesítése súlyos jogsértésnek minősül. Ezenkívül a spanyol hatóságok megerősítik, hogy a vonatkozó vízvédelmi jogszabályokkal összhangban az Iberpotash mindig köteles volt meghozni minden szükséges intézkedést a létesítményei – köztük a vilafrunsi meddőhányó – által okozott vízszennyezés megakadályozására. A Bizottság azt is megjegyzi, hogy az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelv 4. cikke szerint az üzemeltető megtesz minden szükséges intézkedést, amely lehetőség szerint megakadályozza vagy csökkenti a környezetre gyakorolt káros hatásokat még a hulladékkezelő létesítmény irányításának bezárása után is.

(133)

Emellett az Iberpotash azt állítja, hogy a telephelyre vonatkozó adásvételi megállapodás tartalmaz egy záradékot, amely úgy értelmezhető, hogy kizárja az Iberpotash 1997 előtti tevékenységekből származó felelősségét, ideértve a meddőhányóért viselt bármilyen felelősséget. Az Iberpotash e tekintetben a Legfelsőbb Bíróság 2009. május 14-i ítéletét említi, amely az adásvételi szerződés azon rendelkezésére hivatkozik, amely előírja, hogy az eladó ellentételezi a vevőt a harmadik felek által az átruházás előtti időszakhoz kapcsolódó, a mérlegben fel nem tüntetett és az átvilágítási folyamat nem ismert tények tekintetében támasztott követelésekből eredő kötelezettségekért. Az Iberpotash azt állítja, hogy a Vilafruns helyreállításához kapcsolódó kötelezettségek nem voltak ismertek az adásvétel előtt, és nem volt ehhez kapcsolódó tartalék a mérlegben, mivel akkoriban nem létezett erre irányuló jogi kötelezettség.

(134)

A spanyol hatóságok azonban azt állítják, hogy a részesedés adásvételére irányuló 1998. évi megállapodás nem tartalmazott olyan konkrét rendelkezést, amely arra kötelezte volna az eladót, hogy a részesedés átruházását követően vegye át a vevő valamely felelősségi köreit.

(135)

A Bizottság továbbá megjegyzi, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletében hivatkozott rendelkezés inkább egy sztenderd szerződéses rendelkezés, amely megvédi az eladót a harmadik feleknek az eladás során nem ismert tényekhez kapcsolódó későbbi követeléseitől. Ugyanakkor az Iberpotash nem állíthatja azt, hogy nem volt tudomása az ügylet részeként átvett meglévő vilafrunsi meddőhányóról és arról az általános kötelezettségről, hogy a hulladék tulajdonosának kell biztosítania a hulladékkezelő létesítményei megfelelő irányítását. Az, hogy az Iberpotash számos helyreállítási tervben elfogadta a vilafrunsi meddőhányóval kapcsolatos környezetvédelmi kötelezettségeket, megerősíti, hogy tudomása volt ezekről a kötelezettségekről.

(136)

A Bizottság ezért úgy ítéli meg, hogy Katalóniában a kálisó bányászati tevékenység 1998-ban történő megszerzésének következtében a vonatkozó jogi szabályozással összhangban az Iberpotash felelt a vilafrunsi meddőhányó megfelelő irányításáért.

(137)

Ugyanakkor a spanyol hatóságok – e következtetés elfogadása mellett – azt állítják, hogy a vilafrunsi meddőhányó lefedése nem tartozott az Iberpotash kötelezettségei közé. A spanyol hatóságok szerint az Iberpotash kötelezettségeit a 2008. évi eredeti helyreállítási tervben foglaltaknál (nevezetesen egy cső/elvezető rendszer kiépítése, más típusú védelem és helyreállítás, melynek teljes költsége körülbelül […] EUR (*1)) lényegesen olcsóbb intézkedésekkel is teljesíteni lehetett volna. Ezért azt állítják az Iberpotashsal együtt, hogy a meddőhányó lefedésére irányuló állami beruházás nem minősül az Iberpotashnak nyújtott gazdasági előnynek, mivel az Iberpotash által megtakarított költségeket ([…] EUR) több mint kiegyenlítik azok a karbantartási költségek, amelyeket a létesítmény életciklusa során viselnie kell (csak a 2015. március és 2016. március közötti időszakban […] EUR), illetve azok az alternatív költségek, amelyeket akkor kell fedeznie, ha nem tudja feldolgozni és értékesíteni a lefedett vilafrunsi meddőhányóból származó sót, mint ahogy azt más meddőhányóinál is tervezi (30).

(138)

A Bizottság úgy véli, hogy az Iberpotash Vilafrunsra vonatkozó kötelezettségeinek mértékétől függetlenül nem elfogadható az, hogy a lényegesen jobb környezetvédelmet biztosító 7,9 millió EUR összegű állami beruházás, amely elvileg megegyezik a bányatelek helyreállításával anélkül, hogy bármilyen beruházási költséggel járna az Iberpotash számára, nem nyújtott semmilyen gazdasági előnyt az Iberpotash számára. A meddőhányó lefedésének megépítése arra szolgált, hogy jelentősen csökkentse a vilafrunsi meddőhányóból származó szivárgások okozta szennyezést. A támogatás hiányában az alternatív intézkedések nem nyújtottak volna ilyen jó és hosszú távú védelmet, és azzal fenyegették volna az Iberpotasht, hogy viselje a szennyezés következményeit (ahogy azt a más bányatelkekre vonatkozó 2014. december 18-i és 2015. február 25-i büntetőjogi ítéletek is bizonyították – lásd az eljárás megindításáról szóló határozat (27) és (94) preambulumbekezdését). Ezért a létesítmény állami forrásokból finanszírozott megépítése lehetővé tette az Iberpotashnak, hogy könnyebben megakadályozza a szennyezést, csökkentse környezeti kockázatait a jövőben, és biztosítsa a meddőhányó hosszú távú helyreállítását (a Franciaországban vagy Németországban található só meddőhányók hasonló helyreállításával összhangban, a fenti (26) és (32) preambulumbekezdésben kifejtetteknek megfelelően). Az Iberpotasht végül kötelezték volna a vilafrunsi meddőhányó megfelelő helyreállításának biztosítására.

(139)

Végezetül a Bizottság úgy véli, hogy az intézkedés szelektív, mivel konkrétan az Iberpotash tulajdonában lévő vilafrunsi meddőhányó lefedésének közfinanszírozására irányult. A spanyol hatóságok szerint az intézkedés nem lehet szelektív, mivel az Iberpotash az egyetlen kálisóbányászati vállalat Spanyolországban, ezért nincs lehetőség a más vállalatokkal történő összehasonlításra. Ugyanakkor az, hogy az Iberpotash az egyetlen kálisóbányászati vállalat Spanyolországban, nem érvényteleníti az intézkedés szelektivitását, amely egyértelműen egy konkrétan megnevezett hulladékkezelő létesítményre irányult, és nem bármely másikra.

(140)

A Bizottság ezért azt a következtetést vonja le, hogy a 4. számú intézkedés szelektív gazdasági előnyt nyújtott az Iberpotashnak.

(141)

A vilafrunsi meddőhányó lefedésének teljes beruházási költségét közigazgatási szervek finanszírozták: 4 millió EUR-t a spanyol Környezetvédelmi Minisztérium, a fennmaradó 3 887 571 EUR-t pedig az Agencia Catalana del Agua, a Katalán Kormány által irányított állami vállalkozás fedezte, amely így tett eleget a Katalán Kormány által az 2007. december 17-i egyezményben vállalt kötelezettségvállalásnak, mely szerint fedezi a beruházási költségek fennmaradó részét.

(142)

Sem a spanyol hatóságok, sem az Iberpotash nem állította az állami források nem meglétét ezen intézkedés vonatkozásában.

(143)

Ezenfelül a spanyol Környezetvédelmi Minisztérium és a Katalán Kormány hozta meg azt a döntést, hogy közfinanszírozást nyújt a vilafrunsi meddőhányó lefedésére, amely így egyértelműen az államnak tudható be.

(144)

Ezért a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a 4. számú intézkedéshez állami forrásokat ruháztak át, és az intézkedés az államnak tudható be.

(145)

Ahogy fent már részletesen kifejtettük (lásd a (103) és a (105) preambulumbekezdést), az Iberpotash más kálisó- és sótermelőkkel versenyez. Ezért az, hogy a vilafrunsi telephellyel kapcsolatos környezetvédelmi kötelezettségeinek legalább egy részét állami forrásokból finanszírozták, torzíthatja a versenyt azáltal, hogy mesterségesen csökkenti az Iberpotash költségeit, és így jogtalan előnyhöz juttatja a versenytársaival szemben.

(146)

A Bizottság ezért azt a következtetést vonja le, hogy a 4. számú intézkedés torzíthatja a versenyt.

(147)

Kálisóval és sóval is kereskednek az Unión belül (lásd a (106) és (107) preambulumbekezdést), ezért a Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a 4. számú intézkedés befolyásolja az Unión belüli kereskedelmet.

(148)

A fentiek fényében a Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a 4. számú intézkedés 7 887 571 EUR összegű állami támogatásnak minősül, ezért megvizsgálja annak jogszerűségét és a belső piaccal való összeegyeztethetőségét.

(149)

Az 1. és a 4. számú intézkedést is az EUMSZ 108. cikke (3) bekezdésében meghatározott bejelentési és felfüggesztési kötelezettség megsértésével nyújtották. Ezért a Bizottság úgy véli, hogy mindkét intézkedés jogellenes állami támogatásnak minősül.

(150)

Sem a spanyol hatóságok, sem az Iberpotash nem adtak elő semmilyen összeegyeztethetőségi indokot a vonatkozó jog által előírtnál alacsonyabb pénzügyi biztosíték formájában nyújtott támogatásra.

(151)

A Bizottság úgy véli, hogy az intézkedés az Iberpotashnak nyújtott működési támogatásnak minősül, mivel lehetővé tette, hogy a 2006 és 2016 között eltelt hosszú időszakban a biztosíték díjainak költségei az előírtnál alacsonyabbak legyenek.

(152)

A Bizottság nem talált semmilyen lehetséges összeegyeztethetőségi indokot ilyen működési támogatás nyújtására egy nyilvánvaló közös érdekű célkitűzés megvalósítása nélkül, ezért arra a következtetésre jut, hogy az Iberpotash csökkentett összegű pénzügyi biztosítékaiból álló intézkedés a pénzügyi biztosítékok jogellenesen alacsony szintjéből következő alacsonyabb banki díjak formájában nyújtott összeegyeztethetetlen támogatásnak minősül.

(153)

A spanyol hatóságok szerint amennyiben a vilafrunsi meddőhányó lefedése állami támogatásnak minősül, az a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatásnak az uniós szabványokat meghaladó vagy uniós szabványok hiányában a környezetvédelmet javító vállalkozásoknak nyújtott támogatásról szóló 3.1.1. szakasza alapján összeegyeztethetőnek tekinthető.

(154)

Beadványuk szerint a meddőhányó lefedése egy kísérleti projekt, amely a só meddőhányókból származó szivárgások megelőzésére irányuló új technológia tesztelésére irányul. Állítólag azért választották a vilafrunsi telephelyet ehhez a kísérleti projekthez, mert különleges tulajdonságai vannak (kisebb méret, helyszín tekintetében a Llobregat folyón folyásirány szerint az első só meddőhányó, az, hogy már évtizedek óta inaktív). Azzal, hogy a tényleges eredményekkel ellátják a hatóságokat, segítenek nekik, hogy jobban kezeljék a só meddőhányók általános problémáját a régióban. Ezzel kapcsolatban a projekt várhatóan hozzájárul a Llobregat folyó vízgyűjtőjének régiójában a környezet megőrzéséhez, védelméhez és helyreállításához, és így közös érdekű célkitűzést követ.

(155)

A spanyol hatóságok továbbá ismertetik, hogy a projekt egy, a katalán vízgyűjtő medencék továbbfejlesztett gazdálkodására irányuló általános terv része, amely számos intézkedést tartalmaz; néhányat állami, néhányat magánforrásokból finanszíroznak.

(156)

A Bizottság úgy véli, hogy a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás a jelenlegi esetben valóban alapot szolgáltat az összeegyeztethetőség értékeléséhez. A 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (205) bekezdése a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2014. évi iránymutatás (31) (248) bekezdésével együtt olvasva lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatásban megállapított szabályokat a 2009 és 2011 között nyújtott jogellenes támogatásokra alkalmazza.

(157)

A 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás 3.1.1. szakasza szerint a vállalkozások számára az uniós szabványokat meghaladó vagy uniós szabványok hiányában a környezetvédelem javítását lehetővé tevő beruházási támogatást az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja [jelenleg az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja] szerinti, a közös piaccal összeegyeztethető támogatásnak kell tekinteni, a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás 74–84. pontjában és 3.2. szakaszában megállapított feltételek teljesülése esetén.

(158)

Az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladék helyreállítására vonatkozó uniós szabványokat az ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékokról szóló irányelv tartalmazza. Ugyanakkor az irányelv 24. cikkének (4) bekezdése szerint az 5. cikk, a 6. cikk (3)–(5) bekezdése, a 7. cikk, a 8. cikk, a 12. cikk (1), (2) bekezdése és a 14. cikk (1)–(3) bekezdése nem alkalmazandó azokra a hulladékkezelő létesítményekre, amelyek 2006. május 1. előtt megszüntették a hulladékok átvételét, ahogy a vilafrunsi meddőhányó esetében is. Ezért a szóban forgó ügyben nincsenek konkrét uniós szabványok, amelyek megállapítanák a vilafrunsi meddőhányó esetében elérendő szintet környezetvédelmi értelemben.

(159)

Az egyik harmadik fél azt állítja, hogy az Iberpotashnak már 2008–2009-ben is azonnali jogi kötelezettsége volt, hogy biztosítsa a meddőhányó lefedését, anélkül, hogy ezen állítások alátámasztására konkrét bizonyítékot szolgáltatott volna. Mindenesetre a Bizottság úgy véli, hogy bár az Iberpotasht végül a jövőben kötelezték volna a vilafrunsi meddőhányó megfelelő helyreállításának biztosítására, 2008–2009-ben nem létezett ilyen kötelezettség, és a támogatás nélkül az Iberpotash továbbra is képes lett volna kezelni a meddőhányót a kötelezettségeinek a kapcsolódó helyreállítási terv szerinti teljesítése mellett.

(160)

A 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (79) bekezdésével összhangban az ilyen támogatás intenzitása a nagyvállalkozások esetében soha nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50 %-át. A támogatási intenzitás 10 százalékponttal növelhető, amennyiben a beruházás ökoinnovációs eszköz megszerzésére vagy ökoinnovációs projekt elindítására irányul, feltéve, hogy a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (78) bekezdésében foglalt feltételek teljesülnek. Ezenkívül ha a beruházási támogatást valódi versenyt biztosító pályáztatási eljárás keretében, világos, átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján ítélik oda, ezzel eredményesen biztosítva, hogy a támogatás a környezetvédelmi előny eléréséhez szükséges minimális szintre korlátozódik, a támogatás intenzitása elérheti a támogatható beruházási költségek 100 %-át (lásd a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (77) bekezdését). A versenyt biztosító pályázati eljárás nem lehet hátrányosan megkülönböztető, és elegendő számú vállalkozás részvételét kell biztosítania. Továbbá a versenyt biztosító pályázati eljárás költségvetését kötelező érvényű korlátnak kell tekinteni, abban az értelemben, hogy nem minden résztvevő kaphat támogatást.

(161)

A 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (80) bekezdése szerint az elszámolható költségeket a magasabb szintű környezetvédelem eléréséhez szükséges beruházási többletköltségekre kell korlátozni, és ezekből le kell vonni az első öt év működési előnyeit, és hozzájuk kell adni ezek működési költségeit. Uniós szabványok hiányában a beruházási többletköltségek az ahhoz szükséges beruházási költségeket jelentik, hogy magasabb szintű környezetvédelmet valósítsanak meg annál, mint amit környezetvédelmi támogatás hiányában az érintett vállalkozás elérne (lásd a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (84) bekezdésének c) pontját).

(162)

A szóban forgó ügyben a spanyol hatóságok azt állítják, hogy a meddőhányó lefedésére irányuló beruházást megelőzően az Iberpotash ide kapcsolódó helyreállítási terve konkrét helyreállító intézkedéseket tartalmazott a vilafrunsi meddőhányó vonatkozásában, amelyek a meddőhányóból származó szivárgások korlátozására és a környezetre gyakorolt hatás minimalizálására irányultak. Az intézkedések várható költségei – amelyek a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (81) bekezdésének a) pontjával összhangban beruházási támogatás nélküli alternatív helyzetnek minősülnek – […] EUR-t értek el. A Bizottság megérti, hogy a spanyol hatóságok ezeket az intézkedéseket elegendőnek tartották ahhoz, hogy biztosítsák a vilafrunsi meddőhányóra akkoriban alkalmazandó környezetvédelmi kötelezettségek teljesítését.

(163)

Emellett a spanyol hatóságok magyarázata szerint a vilafrunsi meddőhányó lefedését „kísérleti projektnek” tekintették, amellyel a gyakorlatban igazolhatták, hogy megfelelő-e ez a helyreállítási módszer a Llobregat régióban felmerülő környezetvédelmi problémák kezelésére. Ezért a meddőhányó lefedését nem valamilyen erre irányuló jogi kötelezettség miatt végezték el, hanem ennél általánosabb közérdekből, hogy megtalálják a legmegfelelőbb helyreállítási módszert, amelyet a régió környezetére hatást gyakorló többi meddőhányó esetében is végrehajthatnak majd a jövőben.

(164)

Mindezek alapján a vilafrunsi meddőhányó 2008–2009-es lefedése lehetővé tette az Iberpotash számára, hogy a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (74) bekezdésének b) pontjának megfelelően uniós szabványok hiányában emelje a tevékenységeiből származó környezetvédelmi szintet.

(165)

A fentiekre tekintettel a beruházási projekt beruházási többletköltségei 7 887 571 EUR beruházási összeget érnének el, mínusz az alternatív forgatókönyvben szereplő […] EUR költség. Mivel a Vilafruns évek óta nem üzemel, nincsenek a meddőhányó lefedéséből származó működési előnyök. A tavalyi évben a létesítmény fenntartásának működési költségei a spanyol hatóságok szerint […] EUR-t tettek ki. Feltételezve, hogy az első öt évben ugyanezen a szinten maradnak, az elszámoltatható költségekhez hozzáadandó működési költségek teljes összege […] EUR lenne. A teljes támogatható költség tehát 7 804 922,60 EUR (32).

(166)

Mivel a támogatás a 7 887 571 EUR teljes beruházási költséggel egyezik meg, így az meghaladja az elszámoltatható költségek 100 %-át.

(167)

A spanyol hatóságok nem nyújtottak be bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a vilafrunsi meddőhányót valódi versenyt biztosító pályáztatási eljárás keretében, világos, átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján, nagy számú egyéb lehetséges projekt közül választották volna ki. A spanyol hatóságok a meddőhányót valójában csak a tulajdonságai miatt választották ki, amelyeket a projekthez megfelelőnek találtak (lásd a (154) preambulumbekezdést). Ezért a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás akár 100 %-os támogatási intenzitást megengedő (77) bekezdése nem alkalmazható a szóban forgó ügyre.

(168)

A Bizottság továbbá úgy véli, hogy a meddőhányó vízhatlan réteggel történő helyreállítása, amely biztosítja a vízhatlan szigetelést, nem tekinthető a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (78) bekezdése értelmében vett ökoinnovációs projektnek. Annak ellenére, hogy a spanyol hatóságok úgy érveltek, hogy a záróréteg egyedi és innovatív, ez a módszer az Unióban az iparágban fellelhető legkorszerűbb technológiához képest nem tekinthető új vagy lényegesen továbbfejlesztett módszernek a következő okok miatt.

(169)

Lehetnek technikai különbségek a Vilafruns zárórétege és az elzászi meddőhányók zárórétege között, ahogy azt az Agencia Catalana del Agua technikai hozzájárulása is ismerteti. Ugyanakkor már alkalmaztak hasonló módszereket – különösen Németországban –, melyek arra irányultak, hogy a meddőhányót egy vízhatlan anyaggal vonják be és zárják le. A kifejezetten a kálisó iparágban elérhető technológiákkal foglalkozó német szakértő által írt könyv szerint (33) Németországban már 30 éves, óriási tapasztalat áll rendelkezésre a kálisóbányászathoz kapcsolódó egész meddőhányók lefedésében, melynek célja, hogy megakadályozza a víz bejutását a meddőhányóba és így minimálisra csökkentse a szivárgást. A könyv azt állítja, hogy Németországban a meddőhányók lefedéséhez kapcsolódó kísérletek az 1950-es évekre nyúlnak vissza, és az 1970-es, de különösen az 1990-es évektől számos, főleg közepes méretű meddőhányót fedtek le Németországban, miközben többféle anyaggal és technikával kísérleteztek. A K+S német kálisóbányászati vállalat 2015. évi éves jelentése azt mutatja, hogy a régi felhalmozási stratégiájuk részeként használaton kívüli kis és közepes méretű meddőhányókat fedtek le azzal a céllal, hogy elkerüljék és minimalizálják a természetre és a környezetre gyakorolt hosszú távú hatásokat. Alsó-Szászországban összesen 41, míg Baden-Württembergben kettő használaton kívüli meddőhányót tartanak karban jelenleg. Ezek közül tizenötöt ültettek be ismét növényzettel, és hat másik beültetése jelenleg is folyamatban van (34).

(170)

Ezért bár ezeknek a projekteknek a technikai részletei az egyes telephelyek konkrét feltételei függvényében eltérhetnek, ez a projekt nem tekinthető a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás 3.1.1. szakasza szerinti ökoinnovációnak.

(171)

Az Iberpotashnak mint nagyvállalkozásnak nyújtható maximális támogatási intenzitás a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás (76) bekezdése szerint tehát az elszámolható költségek 50 %-a.

(172)

Mindezek alapján a maximális támogatási összeg, amelyet a Bizottság a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatás alapján mint beruházási összeget a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekint, és amellyel az Iberpotash növelheti a környezetvédelem szintjét, 3 902 461,30 EUR.

(173)

Ebből következően a Bizottság az erre az intézkedésre nyújtott teljes támogatási összeg fennmaradó részét (3 985 109,70 EUR) jogtalan és összeegyeztethetetlen támogatásnak tekinti.

(174)

Az EUMSZ és a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság – amennyiben meggyőződött arról, hogy a támogatás összeegyeztethetetlen a belső piaccal – jogosult annak eldöntésére, hogy az érintett államnak meg kell-e szüntetnie vagy módosítania kell-e a támogatást (35). Szintén a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata azt mutatja, hogy a Bizottság által a belső piaccal összeegyeztethetetlennek tekintett támogatások esetében a támogatás eltörlése vonatkozásában a tagállamra kirótt kötelezettség célja a korábbi helyzet visszaállítása (36).

(175)

A Bíróság e tekintetben kimondta, hogy ez a célkitűzés akkor valósul meg, ha a kedvezményezett visszafizette a jogellenes támogatásként kapott összegeket, elveszítve így azt az előnyt, amelyet versenytársaival szemben élvezett a piacon, és visszaállt a támogatás juttatása előtti állapot (37).

(176)

Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (38) 16. cikkének (1) bekezdése kimondja: „Amennyiben a jogellenes támogatások esetén elutasító határozat születik, a Bizottság dönt arról, hogy az érintett tagállam hozza meg a szükséges intézkedéseket a támogatásnak a kedvezményezettől történő visszavételére […]”.

(177)

Így, mivel a szóban forgó alábbi intézkedéseket:

(178)

A Bizottság megállapítja, hogy Spanyolország jogellenesen hajtotta végre az Iberpotash javára az 1. számú intézkedés keretében a 2006 és 2016 közötti időszakra vonatkozó biztosítékok túlzottan alacsony szintjéből következő túlzottan alacsony biztosítéki díjak formájában nyújtott, 1 864 622 EUR összegű támogatást, megsértve ezzel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének (3) bekezdését. A Bizottság ezért arra a következtetésre jut, hogy a támogatás összeegyeztethetetlen a belső piaccal, és ezért azt vissza kell fizettetni.

(179)

A Bizottság megállapítja, hogy Spanyolország jogellenesen hajtotta végre az Iberpotash javára a vilafrunsi meddőhányó lefedésével a környezetvédelem javítását lehetővé tevő beruházási támogatást (4. számú intézkedés), megsértve ezzel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének (3) bekezdését.

(180)

Ugyanakkor a Bizottság megállapítja, hogy a 4. számú intézkedés 3 902 461,30 EUR összegű része a 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében összeegyeztethető a belső piaccal, mivel összhangban áll a 2008. évi környezetvédelmi iránymutatással.

(181)

Mindazonáltal a Bizottság a 4. számú intézkedésre nyújtott teljes támogatási összeg fennmaradó részét, azaz 3 985 109,70 EUR-t az engedélyezett maximális támogatási intenzitást meghaladónak és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek tekint, amelyet vissza kell fizettetni,

a)

a kedvezményezet által visszafizetendő teljes összeg (tőke és kamatok);

b)

az e határozatnak való megfelelés érdekében már meghozott és tervezett intézkedések részletes bemutatása;

c)

az azt igazoló dokumentumokat, hogy a kedvezményezettet felszólították a támogatás visszafizetésére.

31.1.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 28/49

(1)

A Bizottság 2009. december 14-i határozatával (2) (a továbbiakban: a szerkezetátalakításról szóló határozat) a Royal Bank of Scotland (a továbbiakban: RBS) számára nyújtott egyes állami támogatási intézkedéseket (3) a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította. Ezt a következtetést az Egyesült Királyság kormánya (a továbbiakban: az egyesült királyságbeli hatóságok) által benyújtott szerkezetátalakítási terv (a továbbiakban: a szerkezetátalakítási terv) és kötelezettségvállalások (a továbbiakban: a kötelezettségvállalások) alapján vonta le.

(2)

2014. április 9-i határozatában (4) (a továbbiakban: a szerkezetátalakításról szóló módosított határozat) a Bizottság megállapította, hogy a felsorolt bejelentett módosított kötelezettségvállalások (5) (a továbbiakban: a módosított kötelezettségvállalások) nem minősülnek állami támogatásnak. A módosított kötelezettségvállalások tehát nem érintik a szerkezetátalakításról szóló határozat azon következtetését, miszerint az RBS-nek nyújtott állami támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében a belső piaccal összeegyeztethető.

(3)

A szerkezetátalakításról szóló módosított határozat elfogadása óta a Bizottság szolgálatai, az egyesült királyságbeli hatóságok és az RBS (közvetlenül vagy a szerkezetátalakításról szóló határozat értelmében kijelölt ellenőrző megbízott útján) megbeszélések, konferenciahívások, e-mail váltások és dokumentumcsere formájában gyakori egyeztetéseket folytatott.

(4)

2017. február 17-én a Her Majesty's Treasury (az Egyesült Királyság Pénzügyminisztériuma, a továbbiakban: HMT) nyilvánosan bejelentette, hogy hivatalos módosítást kér majd a Rainbow üzletág (6) elidegenítésére vonatkozó kötelezettségvállalásnak a kkv-k és a közepes méretű vállalkozások számára nyújtott banki szolgáltatások piacán (7) folyó versenyt erősítő intézkedéscsomaggal való felváltása érdekében.

(5)

2017. március 2-i levelükben az egyesült királyságbeli hatóságok értesítették a Bizottságot az arra irányuló hivatalos kérelmükről, hogy felváltsák az úgynevezett Rainbow üzletág elidegenítésére vonatkozó, a szerkezetátalakításról szóló határozatban (8) meghatározott, majd a szerkezetátalakításról szóló módosított határozatban (9) módosított kötelezettségvállalásukat.

(6)

2017. április 4-i levelében a Bizottság tájékoztatta az egyesült királyságbeli hatóságokat határozatáról (a továbbiakban: az eljárás megindításáról szóló határozat), amely szerint a kérelem tekintetében megindítja az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárást.

(7)

Az eljárás megindításáról szóló határozatot 2017. május 5-én tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (10). A Bizottság felkérte az érdekelt feleket, hogy az intézkedéssel kapcsolatban nyújtsák be észrevételeiket.

(8)

2017. május 8-án az egyesült királyságbeli hatóságok benyújtották válaszukat az eljárás megindításáról szóló határozatra.

(9)

2017 májusában és júniusában az érdekeltek észrevételeket nyújtottak be a Bizottságnak. A Bizottság a beérkezett észrevételek tisztázása céljából találkozókat tartott néhány érdekelttel. A Bizottság az érdekelt felek észrevételeit megküldte az egyesült királyságbeli hatóságoknak.

(10)

2017. június 22-én az egyesült királyságbeli hatóságok benyújtották válaszukat az érdekeltek észrevételeire, valamint az egyesült királyságbeli hatóságok saját piaci tesztelése (11) keretében kapott észrevételekre.

(11)

2017. július 28-i levelükkel az egyesült királyságbeli hatóságok aktualizált bejelentést küldtek a Bizottságnak. Ez a bejelentés az eredeti, 2017. március 2-i bejelentésben javasolt alternatív intézkedéscsomag naprakész változatát tükrözte.

(12)

mivel az Egyesült Királyság 2017. március 29-én bejelentette az Európai Unióból való kilépésre vonatkozó szándékát, az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke értelmében a kilépési megállapodás dátumától kezdődően, illetve ennek hiányában a bejelentéstől számított két év elteltével a Szerződések többé nem alkalmazandók az Egyesült Királyságra, kivéve, ha az Európai Tanács az Egyesült Királysággal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz. Következésképpen és a kilépési megállapodás bármely rendelkezésének sérelme nélkül ez a végrehajtási határozat csak addig alkalmazandó, amíg az Egyesült Királyság tagsága az Unióban meg nem szűnik.

(13)

Az edinburgh-i székhelyű Royal Bank of Scotland (RBS) (12) Európa egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoportja, amely lakossági, vállalati és intézményi ügyfeleket szolgál ki. 2016 végén mérlegfőösszege 799 milliárd GBP (13), kockázattal súlyozott teljes eszközállománya (a továbbiakban: kockázattal súlyozott eszközállomány) (14) pedig 228 milliárd GBP volt.

(14)

Az RBS részére nyújtott állami támogatási intézkedések részletes leírása a szerkezetátalakításról szóló határozat (31)–(54) preambulumbekezdésében található. A szerkezetátalakításról szóló módosított határozatban (15) a Bizottság jelezte, hogy az egyetlen, 2013-ban még meg nem szüntetett vagy vissza nem fizetett pénzügyi támogatás a törzsrészvényekkel és „B” típusú elsőbbségi részvényekkel (16) végrehajtott, 45,5 milliárd GBP összegű feltőkésítés volt, amelyhez az állami tulajdonú osztalékfizetést biztosító részesedés is kapcsolódott. Az RBS azért hozta létre az osztalékfizetést biztosító részesedést, hogy kiemelt osztalékjogot nyújtson az egyesült királyságbeli hatóságoknak.

(15)

2015. augusztusában az egyesült királyságbeli hatóságok eladták a bankban lévő részesedésük 5,4 %-át (17), ezzel első alkalommal értékesítettek az RBS-csoport kormányzati tulajdonú részvényeiből. 2015 októberében az „B” típusú elsőbbségi részvények teljes állományát törzsrészvényekké alakították (18). Az osztalékfizetést biztosító részesedést illetően az RBS 2016 márciusában végső osztalékot fizetett az egyesült királyságbeli hatóságoknak, ezt követően pedig megszűnt ez a részesedés (19). A fenti intézkedések következtében az egyesült királyságbeli hatóságok jelenleg 8,4 milliárd törzsrészvénnyel rendelkeznek az RBS-ben, ami a vállalati törzsrészvénytőkéjének 71,2 %-át teszi ki (20).

(16)

A szerkezetátalakításról szóló módosított határozat elfogadását megelőzően végrehajtott elidegenítési és magatartási kötelezettségvállalásokat a szerkezetátalakításról szóló módosított határozat (12)–(22) preambulumbekezdése ismerteti részletesen.

(17)

A szerkezetátalakításról szóló módosított határozatban foglalt kötelezettségvállalások végrehajtását az eljárás megindításáról szóló határozat (15) és (16) preambulumbekezdése írja le. Az RBS az elidegenítéseket a Rainbow üzletág elidegenítésére vonatkozó kötelezettségvállalás kivételével a vállalt határidők előtt teljesítette.

(18)

A kötelezettségvállalások és a módosított kötelezettségvállalások között több üzletág elidegenítése is szerepelt. Ezen üzletágak közé tartozott az RBS fiókokra épülő lakossági és kkv-üzletága Angliában és Walesben, a fiókokra épülő NatWest lakossági és kkv-üzletág Skóciában, valamint a közvetlen kkv-üzletág és bizonyos közepes méretű vállalati ügyfelek (együttesen: a Rainbow üzletág). A szerkezetátalakításról szóló határozatban megjelölt határidő 2013. december 31. volt, ezt azonban a szerkezetátalakításról szóló módosított határozatban 2017. december 31-ig meghosszabbították.

(19)

Az RBS részére nyújtott támogatás összeegyeztethetőségének a szerkezetátalakításról szóló határozatban foglalt értékelésében a Bizottság figyelembe vette, hogy a Rainbow üzletág elidegenítésére vonatkozó kötelezettségvállalás hozzájárult a kkv-k és a közepes méretű vállalkozások számára nyújtott banki szolgáltatások egyesült királyságbeli piacán a támogatás által előidézett versenytorzulás korlátozásához.

(20)

Az RBS és az egyesült királyságbeli hatóságok által a Rainbow üzletág elidegenítése során követett eljárást, valamint az ezzel összefüggésben felmerült nehézségeket az eljárás megindításáról szóló határozat (19)–(25) preambulumbekezdése ismerteti részletesen.

(21)

2017. március 2-i levelükben az egyesült királyságbeli hatóságok értesítették a Bizottságot az arra irányuló kérelmükről, hogy a Rainbow üzletág elidegenítésére vonatkozó kötelezettségvállalásukat alternatív kötelezettségvállalás-csomaggal váltsák fel. 2017. július 28-i levelükkel az egyesült királyságbeli hatóságok módosított bejelentést küldtek a Bizottságnak. Ez a bejelentés az eredeti bejelentésben javasolt alternatív intézkedéscsomag naprakész változatát tükrözte.

(22)

Az egyesült királyságbeli hatóságok előadták, hogy a Rainbow üzletág elidegenítésével összefüggésben felmerült nehézségek (21) miatt a javasolt alternatív intézkedéscsomaggal másik megoldást igyekeztek találni, amely terjedelem és hatás tekintetében legalább egyenértékű a Rainbow üzletág elidegenítésére vonatkozó eredeti kötelezettségvállalással, emellett pedig: i. gyorsabban fejti ki hatását, így hatékonyabban csökkenti az esetleges versenytorzulást; ii. figyelembe veszi a mindenkori piaci körülményeket és a feltörekvő vállalkozások (22), valamint a kkv-k és a közepes méretű vállalkozások számára nyújtott banki szolgáltatások egyesült királyságbeli piacára esetleg újonnan belépő szereplők igényeit; és iii. nem veszélyezteti az RBS életképességét.

(23)

Az aktualizált alternatív intézkedéscsomag számos magatartási jellegű korrekciós intézkedést tartalmaz, és az alábbi két elemből áll:

(24)

A kapacitásfejlesztési és innovációs alap és a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program igazgatására és ellenőrzésére független testület (a továbbiakban: a testület) jönne létre (23).

(25)

Az aktualizált alternatív intézkedéscsomagot az RBS finanszírozná. Az Egyesült Királyság hatóságainak becslése szerint az intézkedéscsomag az RBS számára mintegy [0,5 – 1,5] milliárd GBP összköltséggel járna, figyelembe véve az induló tőkeköltséget és az RBS bevételének folyamatos csökkenését (24).

(26)

A kapacitásfejlesztési és innovációs alap teljes összege 425 millió GBP lenne, amit támogatható vállalkozások között osztanának szét a következő célokból: i. a kkv-k számára nyújtott banki szolgáltatások terén az RBS-szel való versengéshez szükséges kapacitások fejlesztése, és/vagy a kkv-k által igénybe vehető pénzügyi termékek és szolgáltatások kialakítása és fejlesztése. A támogatható beruházási projekteknek az engedélyezett célokra (25) kell irányulniuk.

(27)

A kapacitásfejlesztési és innovációs alap négy keretből állna, a források pedig az 1. táblázatban foglaltak szerint állnának rendelkezésre:

1. táblázat

A kapacitásfejlesztési és innovációs alapból nyújtható támogatások

A kapacitásfejlesztési és innovációs alapból legnagyobbrészt azok a vállalkozások részesülnének kifizetésekben, amelyek a vállalkozói folyószámlák terén már jelentős kapacitásokkal rendelkeznek. A három legnagyobb támogatási összeget ilyen kapacitásokkal rendelkező vállalkozások kapják majd, hogy fejlesszék az RBS-szel szembeni versenyképességüket a kkv-k számára kínált banki szolgáltatások és pénzügyi termékek terén. Az egyes keretek támogathatósági feltételeit a (28)–(31) preambulumbekezdés ismerteti részletesen.

(28)

Az A. keret támogathatósági feltételei: ez a keret minden olyan betétgyűjtő vállalkozás előtt nyitott lenne:

(29)

A B. keret támogathatósági feltételei: a támogathatósági feltételek megegyeznének az A. keretre vonatkozóan a (28) preambulumbekezdésben rögzítettekkel, azzal a kivétellel, hogy a vállalkozásnak nem lenne szükséges már kínálattal rendelkeznie a vállalkozói folyószámlák terén (de legalább ki kellene nyilvánítania ez irányú szándékát).

(30)

A C. keret támogathatósági feltételei: ez a keret nyitott lenne az A., illetve a B. keretből támogatható vállalkozások mellett minden olyan vállalkozás előtt:

(31)

A D. keret támogathatósági feltételei: ez a keret minden olyan vállalkozás előtt nyitott lenne:

(32)

A kapacitásfejlesztési és innovációs alapot a testület igazgatná és ellenőrizné. A testület független lesz az RBS-től és az egyesült királyságbeli hatóságoktól egyaránt, és rendelkezik majd a kapacitásfejlesztési és innovációs alapra benyújtott pályázatok kezelésével vagy annak megszervezésével, valamint a források felhasználásának az ellenőrzésével kapcsolatos feladatainak ellátásához szükséges hatáskörrel. A források kedvezményezett vállalkozások általi felhasználására vonatkozó biztosítékok az alap teljes élettartamát lefednék és a következő négy csoportba sorolhatók: i. kifizetés előtti biztosítékok, ii. a folyamatos jelentéstétel és testület általi nyomon követés, iii. a testület ellenőrzési joga, valamint iv. a testület források visszaköveteléséhez való joga.

(33)

A biztosítékok első csoportja kifizetés előtt lép életbe. A pályázóknak üzleti tervet kell benyújtaniuk a testületnek, amely tervben kellő részletességgel ismertetniük kell, hogyan szándékozzák felhasználni az esetlegesen nekik ítélt forrásokat. A testületnek ezután előre meghatározott tényezők figyelembevételével el kell bírálnia a terv mindegyik elemét, és meg kell vizsgálnia, hogy a terv megfelel-e a megengedett céloknak (27).

(34)

A biztosítékok második csoportjába a folyamatos jelentéstétel és testület általi nyomon követés tartozik: a kedvezményezetteknek 18 hónapon át negyedévente jelentést kell benyújtaniuk a testületnek (a testület saját éves jelentést készít az alap általa végzett kezeléséről). A jelentésnek részletesen leírást kell nyújtania a kapott finanszírozás felhasználásáról, ezen belül az előző három hónapban elköltött teljes összegről. Az A., a B. vagy a C. keretből támogatott vállalkozások esetében a jelentésnek az alábbi elemeket kell tartalmaznia:

(35)

A biztosítékok harmadik csoportjába a testület ellenőrzési joga tartozik: a testületnek szerződéses lehetősége lenne „szakképzett személyt” (28) kijelölni a források kedvezményezettek általi felhasználásának kivizsgálására és ellenőrzésére abban az esetben, ha a testület okkal vonja kétségbe, hogy a kedvezményezett megfelelően vagy teljes mértékben használta-e fel az A. intézkedés alapján kapott forrásokat.

(36)

A biztosítékok negyedik csoportjába a testület források visszaköveteléséhez való joga tartozik: ha a testület (ellenőrzést követően vagy más okból) úgy ítéli meg, hogy a kedvezményezett súlyosan megsértette a testület és a kedvezményezett között létrejött szerződést, akkor a testület visszakövetelheti a kedvezményezettnek már kifizetett forrásokat. Súlyos szerződésszegésnek minősülhet többek között a finanszírozási összeg nem az engedélyezett célokra vagy tiltott célokra (29) való felhasználása: ilyen esetekben a testület a szerződésszegés orvoslására kötelezetheti a kedvezményezettet, vagy a finanszírozási összeg (teljes vagy részleges) visszafizetését követelheti.

(37)

Az A., a B. vagy a C. keretből származó források felhasználását különösen az alábbi rendelkezések szabályozzák:

(38)

A D. keretből származó források felhasználását különösen az alábbi rendelkezések szabályozzák:

(39)

Az A., a B. és a C. keretből támogatott vállalkozásoknak nyújtandó finanszírozást úgy kell ütemezni, hogy a vállalkozások az A. keretből való támogatásra benyújtott pályázatuk sikertelensége esetén pályázhassanak a B. keretből nyújtandó finanszírozásra, a B. keretből való támogatásra benyújtott pályázatuk sikertelensége esetén pedig pályázhassanak a C. keretből nyújtandó támogatásra. A D. keretre vonatkozó finanszírozási eljárás az A., B. és C. keretre vonatkozó, ütemezett finanszírozási eljárással párhuzamosan zajlik majd.

(40)

A testület az A. és a D. keretből támogatott vállalkozások rendelkezésére bocsátja a kapacitásfejlesztési és innovációs alapot, amint ez az okiratba foglalt keret- és állami támogatási megállapodás (31) kidolgozását és aláírását követően észszerűen megvalósítható. A kapacitásfejlesztési és innovációs alap az A. keretből támogatott vállalkozásoknak való rendelkezésre bocsátása után három, illetve hat hónappal válik elérhetővé a B., illetve a C. keretből támogatott vállalkozások számára.

(41)

Az A. keretből származó forrásokra az alap testület általi első meghirdetésének időpontjától számított két hónapig lehet majd pályázni, míg a B. keret pályázati időszaka ugyanezen időponttól számított öt hónapig, a C. kereté pedig az ugyanattól számított nyolc hónapig tart. A D. keret pályázati időszaka egybeesik majd az A-C. keret pályázati időszakával, és az alap testület általi első meghirdetésének időpontjától számított hat hónapig tart.

(42)

Az alap a tervek szerint a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program lezárulta után megszűnik (ugyanakkor előre meghatározott feltételek teljesülése esetén, az el nem osztott források összegétől függően meghosszabbítható az időtartama). A testület jelentéstétellel kapcsolatos jogai és kötelezettségei azonban a testület és a kapacitásfejlesztési és innovációs alapból részesülő bármely kedvezményezett közötti legutolsó szerződés megszűnésétől számított három hónapig fennáll.

(43)

Az A. intézkedés RBS-t terhelő költségei 425 millió GBP összegű induló tőkeköltségből és a testület működési költségeiből (32) állnak, amelyeket azt RBS-nek kellene fedeznie.

(44)

A szolgáltatóváltás ösztönzését támogató programban való részvételre azok a betétgyűjtő vállalkozások jogosultak (a továbbiakban: a támogatható vállalkozások), amelyek eleget tesznek az alábbi feltételeknek:

(45)

Az RBS által finanszírozott, szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program pénzügyi keretösszeget bocsátana a testület rendelkezésére, hogy abból forrásokat osszon szét a támogatható vállalkozások körében, amikor sikeresen átvesznek ügyfeleket. Ennek célja, hogy a támogatható vállalkozások ösztönzőket kínálhassanak az RBS banki ügyfelei közé tartozó kkv-k számára annak érdekében, hogy azok vállalkozói folyószámláikat, letéti számláikat és hiteleiket a támogatható vállalkozásokhoz vigyék át. Ez egy olyan kötelezettségvállalás formájában valósulna meg, amely értelmében az RBS vállalná, hogy:

(46)

A vállalkozói folyószámlákkal kapcsolatos dowry és a hitelekkel kapcsolatos dowry révén a támogatható vállalkozások forrásokhoz juthatnak ahhoz, hogy kedvező árajánlatokat és más ösztönzőket kínáljanak a Williams & Glyn (a továbbiakban: W&G) ügyfélkörébe (34) tartozó RBS-ügyfeleknek, és szolgáltatóváltásra késztesse őket.

(47)

A kedvezményezett vállalkozásoknak fizetendő, vállalkozói folyószámlákkal kapcsolatos dowry több, egymástól nagymértékben eltérő szintre oszlana, hogy a kisebb és a nagyobb kkv-ügyfelek szolgáltatóváltásra való hathatós ösztönzésére is elegendő források álljanak rendelkezésre. A program indulásakor felkínálandó, vállalkozói folyószámlákkal kapcsolatos dowry javasolt összegeit az alábbi táblázat tartalmazza.

2. táblázat

A szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program keretében nyújtandó, vállalkozói folyószámlákkal kapcsolatos dowry javasolt kezdeti összegei

(48)

A hitelekkel kapcsolatos dowry révén a támogatható vállalkozások csökkenthetik az ügyfeleknek nyújtott hitelekre felszámított kamat mértékét, ezzel versenyképesebb ajánlatokat kínálhatnak, egyúttal megfelelő szinten tarthatják a tőkemegtérülést. Ha az ügyfél elsődleges vállalkozói folyószámláját hiteltermékkel együtt viszi át az RBS-től, akkor a testület a kedvezményezett vállalkozónak további dowryt fizet, amelynek összege az átvitt lehívott hitelegyenleg 2,5 %-ának felel meg.

(49)

Az RBS a W&G (megközelítőleg 200 000 kkv-ügyfelet magában foglaló) ügyfélkörébe tartozó ügyfeleit célozná meg, akik felvilágosítást kapnának a szolgáltatóváltás előnyeiről és azokról a feltörekvő vállalkozásokról, amelyeket érdemes lehet figyelembe venniük.

(50)

Az RBS megközelítőleg három hónappal az intézkedéscsomag bevezetése után hirdetné meg a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató programot, a dowry pedig legkorábban 2018 második negyedévében válna elérhetővé (mintegy három hónappal azután, hogy az RBS elkezdi tájékoztatni az ügyfeleit). A szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program keretében a dowry kiosztása negyedévente ismétlődne mindaddig, amíg az e célra elkülönített összeg el nem fogy. A dowry akkor szűnne meg, amikor mind a 225 millió GBP-t kifizetik vállalkozói folyószámlákkal kapcsolatos dowry formájában, vagy amennyiben erre korábban nem kerül sor, 18 hónappal azután, hogy az RBS meghirdeti a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató programot (ez az időtartam legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható, lásd az (51) preambulumbekezdés d) pontját).

(51)

A testület a kapacitásfejlesztési és innovációs alap mellett a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program igazgatásáért és ellenőrzéséért is felelne, valamint folyamatosan figyelemmel kísérné az RBS ügyfelekkel szemben tanúsított magatartását és a velük való kapcsolattartását. Ennek keretében a testület a vonatkozó jogszabályok és adatvédelmi előírások függvényében felhatalmazást kapna arra, hogy:

(52)

Annak érdekében, hogy az RBS megfelelő ösztönzőkkel rendelkezzen a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program hatékony végrehajtásához, abban az esetben, ha kevesebb mint […] ügyfél váltott szolgáltatót, és a dowry tekintetében pedig alulköltés tapasztalható a […] hónapos időszak végén (vagy a meghosszabbított időszak végéig, amennyiben a testület ennek az időszaknak a meghosszabbítása mellett dönt), az RBS kötelezhető lenne arra, hogy ennek az alulköltésnek az előre meghatározott többszörösét (a továbbiakban: a szorzat), de legfeljebb 50 millió GBP-t a testület részére átutaljon.

(53)

A szorzat az alulköltés […]-szeresének felel meg. Ez a szankció az alábbi feltételekkel alkalmazható:

(54)

[…]

(55)

Amennyiben az alulköltés és a szorzat összege (az esetlegesen visszakövetelt összegekkel és az esetlegesen a kapacitásfejlesztési és innovációs alapban maradt összegekkel együtt) 5 millió GBP alatt van, a testület karitatív szervezetek között oszt szét a fennmaradó pénzösszeget.

(56)

Az RBS a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program keretében ügyfélszerzést tiltó rendelkezéseket fogad majd el, amelyek értelmében az RBS és csoportjának tagjai i. nem hozhatnak bizonyos, a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató programot hátrányosan érintő intézkedéseket; valamint ii. nem hívhatják fel, nem bírhatják rá, és nem biztathatják a jogosult ügyfeleket (vagy a szolgáltatóváltás ösztönzése keretében támogatható vállalkozáshoz áttért ügyfeleket) arra, hogy bármilyen vállalkozói folyószámla vagy kapcsolódó hiteltermék vonatkozásában maradjanak továbbra is a csoport ügyfelei, vagy bármilyen vállalkozói folyószámlát vagy kapcsolódó hitelterméket meghatározott időn belül vigyenek át a szolgáltatóváltás ösztönzése keretében támogatható vállalkozástól a csoport valamely tagjához.

(57)

A szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program sikeressége érdekében az RBS lehetővé fogja tenni az e programban részt vevő vállalkozások számára, hogy okiratba foglalt bankközi megbízási szerződést kössenek, amelynek alapján a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program keretében hozzájuk áttérő ügyfelek továbbra is igénybe vehetik a készpénz és a csekkek kezelésére irányuló szolgáltatásokat az RBS fiókjaiban (a továbbiakban: a bankfióki szolgáltatások igénybevételét biztosító program). Ezeket a bankfióki szolgáltatásokat a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató programtól számított legalább három éven át, észszerű és megkülönböztetésmentes üzleti feltételek mellett, az érintett vállalkozás költségére vehetik igénybe a jogosult ügyfelek.

(58)

A B. intézkedés induló tőkeköltsége 350 millió GBP, ehhez jön még az RBS-t terhelő végrehajtási költségek, valamint az RBS jövőbeli folyamatos bevételkiesése (37).

(59)

Az eljárás megindításáról szóló határozat lehetőséget adott az érdekelt feleknek arra, hogy észrevételeket fogalmazzanak meg az egyesült királyságbeli hatóságok javaslatáról. A konzultációs szakaszban számos észrevétel érkezett be. A kapott észrevételek az alternatív intézkedéscsomagnak az eljárás megindításáról szóló határozat (28)–(68) preambulumbekezdésében ismertetett eredeti változatához (a továbbiakban: az eredeti alternatív intézkedéscsomag) kapcsolódtak. Az egyesült királyságbeli hatóságok az érdekelt felektől kapott észrevételek és saját piaci vizsgálata (38) figyelembevételével a 2.3. szakaszban leírtak szerint aktualizálták az alternatív intézkedéscsomagot.

(60)

Az észrevételek nagy számára tekintettel (39) ez a szakasz azokat a főbb észrevételeket ismerteti, amelyeket több érdekelt fél is megfogalmazott, hogy segítse az alternatív intézkedéscsomag Rainbow üzletág elidegenítésével való egyenértékűségének vizsgálatát.

(61)

A beérkezett észrevételek többségében szerepelt, hogy az eredeti alternatív intézkedéscsomagnak több eleme is fokozhatja a versenyt az Egyesült Királyság kkv-piacain. Egyes észrevételekben az fogalmazódott meg, hogy az alternatív intézkedéscsomag gyorsabban kifejtené hatását a versenyre, ha végrehajtása kevesebb kockázattal járna, emellett megvan benne a lehetőség arra, hogy ne csak egyetlen feltörekvő vállalkozás erősödéséhez járuljon hozzá (a Rainbow üzletág elidegenítésével ellentétben).

(62)

Az érdekel felek egy része az eredeti alternatív intézkedéscsomag egészére vonatkozóan az alábbi javaslatokat fogalmazta meg:

(63)

Az egyesült királyságbeli hatóságok úgy vélik, hogy az alternatív intézkedéscsomag az esetleges versenytorzulás korlátozására gyakorolt hatás szempontjából legalább egyenértékű a Rainbow üzletág elidegenítésével, emellett gyorsabban és nagyobb bizonyossággal végrehajtható, mint az elidegenítés.

(64)

Az egyesült királyságbeli hatóságok megítélése szerint az alternatív intézkedéscsomagot egészében véve úgy alakították ki, hogy fejlessze a teljes piacra kiterjedő szolgáltatóváltás mértékének folyamatos növelésére szolgáló piaci kapacitásokat a kkv-k és a közepes méretű vállalkozások számára nyújtott banki szolgáltatások piacán. Ennek terhe a legnagyobb piaci szereplőként leginkább az RBS-re hárul majd. A szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program előnyeihez képest ugyan nehezebben számszerűsíthető, de a kapacitásfejlesztési és innovációs alap több bank kkv-knak szóló banki szolgáltatáskínálatát is erősíti majd azzal, hogy bővíti a piacon elérhető választékot, változatosabbá teszi az üzleti modelleket, és ösztönzi a szolgáltatóváltást. Emellett az új üzletágak kialakításának és új technológiák kidolgozásának folyamatát is felgyorsítja, ami várhatóan csökkenti majd a kkv-k függését a bankjuktól.

(65)

Az egyesült királyságbeli hatóságok továbbá azzal érveltek, hogy az alternatív intézkedéscsomagot kifejezetten a Rainbow üzletág elidegenítésére vonatkozó eredeti kötelezettségvállalás célkitűzéseihez igazították az alábbiak szerint:

(66)

Az alternatív intézkedéscsomag által a közepes méretű vállalkozások szegmensére gyakorolt hatást illetően az egyesült királyságbeli hatóságok az alábbi megállapításokat tették:

(67)

Az egyesült királyságbeli hatóságok emellett úgy vélik, hogy az alternatív intézkedéscsomag további előnyökkel is jár a Rainbow üzletág elidegenítésével szemben.

(68)

Az egyesült királyságbeli hatóságok az érdekelt felektől kapott észrevételekre az alábbi válaszokat fogalmazták meg:

(69)

Észrevételében több érdekelt fél is megemlítette, hogy a kkv-kat kiszolgáló kapacitásokat fejlesztő alap keretösszegét növelni kellene, mivel így nagyobb hatást fejtene ki a kkv-knak szóló banki szolgáltatások piacán zajló versenyre.

(70)

Az érdekeltek más észrevételeikben arra mutattak rá, hogy az alap nem fogja jelentős mértékben befolyásolni a versenyt vagy a piaci koncentrációt, ha a forrásai sok bank között aprózódnak el úgy, hogy egyik sem tud érdemi beruházást végrehajtani. Ezért ahelyett, hogy mindenkinek azonos összeget fizetnének ki az egyes keretekből, a pályázó tényleges szükségleteinek és beruházási terveinek figyelembevételével eltérő összegű kifizetéseket kell teljesíteni.

(71)

Az érdekeltek egy része azt is jelezte, hogy a kkv-kat kiszolgáló kapacitásokat fejlesztő alapnak a vállalkozói folyószámlákkal kapcsolatos kapacitással még nem rendelkező intézmények felé is nyitnia kellene, és nem csak bankoknak, hanem például lakás-takarékpénztáraknak is lehetővé kell tenni a kapacitásokat fejlesztő alap igénybevételét.

(72)

Az egyesült királyságbeli megítélése szerint észszerűen várható el, hogy a kkv-kat kiszolgáló kapacitásokat fejlesztő alap – különösen a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató programmal együttesen alkalmazva – növelje a feltörekvő vállalkozások piaci részesedését, és ennek megfelelően az RBS piaci részesedésének csökkenését eredményezze.

(73)

Az egyesült királyságbeli hatóságok emellett úgy vélik, hogy a kapacitásokat fejlesztő alap azért is növelni fogja a feltörekvő vállalkozások piaci részesedését, mivel nagymértékben fokozza majd a kkv-k (és adott esetben a közepes méretű vállalkozások) számára nyújtott banki szolgáltatások piacára belépő vagy már meglévő kapacitásaikat továbbfejlesztő bankok gazdaságosságát. A mögöttes elgondolást jól szemlélteti, hogy az alaptól kapott 3 millió GBP összegű támogatás gazdaságossá tehet egy határesetnek tekinthető, 10 millió GBP értékű projektet azáltal, hogy annak megtérülését a tőkeköltség alatti értékről életképes és fenntartható szintre emeli.

(74)

Az egyesült királyságbeli hatóságok az érdekelt felektől kapott észrevételekre reagálva az alábbi módosításokat hajtották végre az alternatív intézkedéscsomagon:

(75)

Egyes érdekeltek megkérdőjelezték, hogy a dowry javasolt összegét figyelembe véve elegendő ügyfél kapna kellő ösztönzést arra, hogy vállalja a szolgáltatóváltással járó erőfeszítéseket. Az ügyfelek a korábbiakban közömbösnek mutatkoztak, ezért egyértelmű, zökkenőmentes folyamatra van szükség ahhoz, hogy az ügyfelek hajlandóak legyenek szolgáltatót váltani. A szolgáltatóváltás megkönnyítése érdekében az RBS-nek emellett meg kellene osztania az ügyfeleivel kapcsolatos adatokat (köztük a hitelfelvételi előzményeket) a feltörekvő vállalkozásokkal. Az érdekeltek egy része azt is jelezte, hogy az ügyfelek előzményadataira a hitelképességi vizsgálathoz is szükség van.

(76)

Több észrevétel foglalkozott azzal, hogy a szolgáltatóváltás előmozdítása érdekében emelni kellene a dowry összegét (és össze kellene kapcsolni az ügyfél szervezetének összetettségével és méretével), ehhez pedig a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program teljes keretösszegét is nagymértékben növelni kellene.

(77)

Az észrevételek egy részében az a felvetés fogalmazódott meg, hogy a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató program időtartamának elegendőnek kell lenne ahhoz, hogy az idő ne legyen számottevő kényszerítő tényező. Emellett javaslat érkezett az ügyfélkör automatikus kiterjesztésére is (ha nem sikerül elérni az elvárt szintet a szolgáltatóváltás terén).

(78)

Észrevételében több érdekelt fél is javasolta, hogy az alternatív intézkedéscsomagnak a vállalkozói folyószámlák hordozása mellett a hitelek átvitelére is összpontosítania kellene, mivel a vállalkozói folyószámlákra helyezett hangsúly miatt nem kap kellő figyelmet az a tény, hogy a kkv-knak nyújtott hitelek piacán is a verseny fokozására lenne szükség. Az intézkedéscsomagban túlságosan a vállalkozói folyószámlák szolgáltatóit helyezi a középpontban. A kkv-knak nyújtott hitelek piaca jóval jövedelmezőbbnek tekinthető, mint a vállalkozói folyószámlák piaca, a versenytorzulást pedig a kkv-knak nyújtott hitelek piacán is orvosolni kell. Az észrevételek arra is kitérnek, hogy a jelenleg feltörekvő vállalkozások hátrányos helyzetben vannak, mivel a négy legnagyobb bank egységesített tőkemodell helyett belső minősítésen alapuló fejlett modellt használhatnak, ennek köszönhetően pedig a feltörekvő vállalkozásokhoz képest kedvezőbb díjakkal kínálhatnak hiteleket.

(79)

Egyes észrevételekben olyan javaslat is megfogalmazódott, hogy az RBS-t kötelezni kellene ügyfélköre elidegenítésére (a vállalkozói folyószámlák, és/vagy a hitelek kényszerértékesítését is ideértve) ahelyett, hogy lehetőséget biztosítanának az ügyfeleknek a bankváltásra. Más észrevételek szerint az RBS-nek kötelezettséget kellene vállalnia minimális számú nettó vállalkozói folyószámla átadására, ennek elmulasztása esetén pedig szankció terhelné.

(80)

Több észrevételben is megfogalmazódott, hogy a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató programnak csak azután szabadna elindulnia, miután végre tudták hajtani a kkv-kat kiszolgáló kapacitásokat fejlesztő alap finanszírozásával lehetővé vált beruházásokat.

(81)

Az eredeti alternatív intézkedéscsomag részét képező, szolgáltatóváltás ösztönzését támogató programmal kapcsolatosan az egyesült királyságbeli hatóságok az alábbi megállapításokat fogalmazták meg:

(82)

Az egyesült királyságbeli hatóságok az érdekelt felektől kapott észrevételekre reagálva leszögezték, hogy biztosak abban, hogy a felkínált pénzügyi ösztönzők hatására elegendő kkv-ügyfél váltana szolgáltatót, mivel:

(83)

Az egyesült királyságbeli hatóságok az érdekelt felektől kapott észrevételekre válaszul az alábbi megállapításokat fogalmazták meg:

(84)

Az egyesült királyságbeli hatóságok az érdekelt felektől kapott észrevételekre és saját piaci vizsgálatukra figyelemmel az alábbi módosításokat is végrehajtották a szolgáltatóváltás ösztönzését támogató programon:

(85)

Több érdekelt fél is kétségbe vonta, hogy a bankfióki szolgáltatások igénybevételét biztosító program kedvező hatást gyakorolna a kkv-knak szóló banki szolgáltatások piacán folyó versenyre, és felvetette, hogy a program lebonyolítása és finanszírozása megterhelő lenne az ügyfelek és az érintett feltörekvő vállalkozások számára, és eredménytelen próbálkozásként csak elvonnák a testület figyelmét.

(86)

Néhány érdekelt fél támogatta a bankfióki szolgáltatások igénybevételét biztosító programot, mivel úgy vélte, hogy ki tudná használni.

(87)

Figyelembe véve azokat az észrevételeket, melyek szerint a bankfióki szolgáltatások igénybevételét biztosító program – habár néhányak számára fontos – valószínűleg csak korlátozott mértékben tarthat számot a feltörekvő vállalkozások érdeklődésére, a bankfióki szolgáltatások igénybevételét biztosító program megmarad ugyan, de az egyesült királyságbeli hatóságok az alábbi módosításokat hajtják végre rajta:

(88)

Egyes érdekeltek bírálták a javasolt innovációs alapot, mivel szükségtelennek tartják, és hosszú távú jellegére tekintettel úgy vélik, hogy érdemben nem befolyásolná a versenyt, és semmilyen hatással nem lenne az RBS egyesült királyságbeli kkv-piacon belüli helyzetére. Amellett érveltek, hogy az innovációs alapból nyújtott finanszírozást érdemes lenne inkább az intézkedéscsomag más elemeihez átcsoportosítani.

(89)

Néhány pozitív észrevétel is érkezett az innovációs alappal kapcsolatosan arról, hogy felgyorsítaná az innovációt a kkv-knak szóló banki szolgáltatások ágazatában. Egyesek amellett foglaltak állást, hogy bankoknak és lakás-takarékpénztáraknak is részesülniük kellene e finanszírozási formából.