ISSN 1977-0731

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

L 48

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Jogszabályok

60. évfolyam
2017. február 24.

Tartalom

II   Nem jogalkotási aktusok

Oldal

RENDELETEK

*

A Bizottság (EU) 2017/306 végrehajtási rendelete (2017. február 6.) a tengerészeti felszerelésekre vonatkozó tervezési, gyártási és teljesítménykövetelmények, valamint vizsgálati előírások meghatározásáról ( 1 )

1

(1)   EGT-vonatkozású szöveg.

HU

Azok a jogi aktusok, amelyek címe normál szedéssel jelenik meg, a mezőgazdasági ügyek napi intézésére vonatkoznak, és rendszerint csak korlátozott ideig maradnak hatályban.

Valamennyi más jogszabály címét vastagon szedik, és előtte csillag szerepel.

II Nem jogalkotási aktusok

RENDELETEK

2017.2.24.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 48/1

A BIZOTTSÁG (EU) 2017/306 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2017. február 6.)

a tengerészeti felszerelésekre vonatkozó tervezési, gyártási és teljesítménykövetelmények, valamint vizsgálati előírások meghatározásáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a tengerészeti felszerelésekről és a 96/98/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. július 23-i 2014/90/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 35. cikke (2) bekezdésére,

mivel:

(1)

A 2014/90/EU irányelv összehangolt, gyors és egyszerű végrehajtásának elősegítése érdekében az említett irányelv értelmében elfogadott végrehajtási jogi aktusoknak bizottsági rendeletek formáját kell ölteniük.

(2)

A 2014/90/EU irányelv előírja, hogy a Bizottság határozza meg a nemzetközi jogi eszközökben előírt tervezési, gyártási és teljesítménykövetelményeket és vizsgálati előírásokat, valamint azt, hogy mely időponttól kezdődően kell alkalmazni ezeket a követelményeket és vizsgálati előírásokat.

(3)

A 2014/90/EU irányelv és a végrehajtási jogi aktusai részét képező összehangolt követelmények alá újonnan felkerülő felszereléseket egyértelműen új tételként kell felsorolni e rendelet mellékletének 1. oszlopában.

(4)

Helyénvaló és arányos lehetővé tenni az egy adott tagállamban az e rendelet hatálybalépése előtt hatályos típusjóváhagyásra vonatkozó nemzeti követelményeknek megfelelő új tételek átmeneti időszakra történő forgalomba hozatalát, valamint uniós hajók fedélzetén való elhelyezését.

(5)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a tengeri közlekedés biztonságával és a hajókról történő szennyezés megelőzésével foglalkozó bizottság (COSS) véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A nemzetközi jogi eszközökben előírt tervezési, gyártási és teljesítménykövetelményeket és vizsgálati előírásokat a tengerészeti felszereléseknek az e rendelet mellékletében felsorolt minden egyes tételére alkalmazni kell.

2. cikk

Az e rendelet mellékletének 1. oszlopában új tételként felsorolt azon felszerelések, amelyek megfelelnek a 2017. március 16. megelőzően egy adott tagállamban hatályos típusjóváhagyásra vonatkozó nemzeti követelményeknek, 2020. március 16-ig továbbra is forgalomba hozhatók és elhelyezhetők az uniós hajók fedélzetén.

3. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2017. február 6-án.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER

(1)   HL L 257., 2014.8.28., 146. o.

MELLÉKLET

Általános megjegyzés: A SOLAS-előírásokon a módosított, az „Életbiztonság a tengeren” tárgyú nemzetközi egyezmény rendelkezései értendők.

Általános megjegyzés: Egyes tételeknél ugyanazon megnevezés alatt néhány lehetséges termékvariáns szerepel a 3. oszlopban. A termékvariánsok egymástól függetlenül kezelendők; ezeket szaggatott vonal választja el egymástól. Tanúsítási célra csak az adott esetnek megfelelő variáns választandó ki (példa: MED/3.3).

Betűszavak és rövidítések

A.1.– az IMO-n kívüli szabványdokumentumokra vonatkozó 1. módosítás

A.2.– az IMO-n kívüli szabványdokumentumokra vonatkozó 2. módosítás

AC– az IMO-n kívüli szabványdokumentumokra vonatkozó módosító helyesbítés

CAT– az IEC 62388 (2007) 1.3. szakaszában meghatározott radarberendezésre vonatkozó kategória

Circ.– körlevél

COLREG– tengeren való összeütközések megelőzésére vonatkozó nemzetközi szabályok

COMSAR– az IMO rádiókommunikációval, felkutatással és mentéssel foglalkozó albizottsága

EN– európai szabvány

ETSI– Európai Távközlési Szabványügyi Intézet

FSS– tűzbiztonsági rendszerek nemzetközi szabályzata

FTP– tűzállósági vizsgálatok alkalmazásának nemzetközi szabályzata

HSC– nagy sebességű vízi járművekre vonatkozó szabályzat

IBC– vegyi anyagokra vonatkozó nemzetközi szabályzat

ICAO– Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet

IEC– Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság

IGC– a cseppfolyósított gázokat ömlesztve szállító hajók építésére és felszerelésére vonatkozó nemzetközi szabályzat

IMO– Nemzetközi Tengerészeti Szervezet

ISO– Nemzetközi Szabványügyi Szervezet

ITU– Nemzetközi Távközlési Unió

LSA– életmentő eszköz

MARPOL– a hajókról történő szennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi egyezmény

MED– a tengerészeti felszerelésekről szóló irányelv

MEPC– Tengerikörnyezet-védelmi Bizottság

MSC– Tengerészeti Biztonsági Bizottság

NOx – nitrogén-oxidok

O2/HC rendszerek– oxigén/szénhidrogén-ellátó rendszerek

SOLAS– „Életbiztonság a tengeren” tárgyú nemzetközi egyezmény

SOx – kén-oxidok

Reg.– előírás

Res.– határozat

Az e melléklet egészére vonatkozó megjegyzések

a)

Általában: az e mellékletben kifejezetten megemlített tesztelési követelmények mellett a típusvizsgálat (típusjóváhagyás) megköveteli a nemzetközi egyezmények alkalmazandó követelményeinek, valamint az IMO vonatkozó határozatainak és körleveleinek való megfelelést. E megfelelésre a 2014/90/EU irányelvben a megfelelőségértékelési modulok utalnak.

b)

3. oszlop: ahol két különböző, „vagy” kötőszóval elválasztott tesztelési előírás szerepel, ott mindkettő eleget tesz a vizsgálattal szemben támasztott követelményeknek, így megfelel valamennyi IMO teljesítési normának. Ezért csupán az egyikre vonatkozó tesztelés is elegendő az alkalmazandó nemzetközi dokumentumok követelményeinek való megfelelés igazolására. Ugyanakkor ott, ahol egyéb elválasztó elemek (vesszők) szerepelnek, valamennyi felsorolt hivatkozás által jelzett tesztelés alkalmazandó.

c)

6. oszlop: A hajógyártásra vonatkozó időkeretek figyelembevétele érdekében az adott tengerészeti felszerelések jellemzőitől függően a fedélzeten való elhelyezés következő (a dátum után zárójelben feltüntetett) értelmezései alkalmazandók:

I:

A felszereléseknek a 2014/90/EU irányelv 2. cikke szerint meghatározott uniós hajó fedélzetén funkcionális pozícióban való első elhelyezése.

II.

A felszereléseknek valamely uniós hajó fedélzetén funkcionális pozícióban való első elhelyezése vagy elrendezése.

III.

A felszereléseknek a hajógyárba történő szállítására a funkcionális pozícióban való első elhelyezést megelőző 30 hónapon belül kerül sor.

d)

Az ebben a mellékletben meghatározott követelmények nem érintik a nemzetközi egyezményekben előírt felszerelésszállítási követelményeket.

e)

Ha egy tengerészeti felszereléshez (pl. MED/1/1.2c) két sor tartozik, a második (alsó) sor tartalmazza a nemzetközi okmányoknak az első (felső) sorban megadottakkal kapcsolatos új követelményeit.

f)

Ilyen esetekben és ha az 5. és 6. oszlopban nincs megadva dátum, ez arra utal, hogy nem történt változás a tesztelési követelményekben, és hogy az érintett tengerészeti felszerelés az alsó (második) sorban feltüntetett követelményeknek felel meg.

1.   Életmentő eszközök

2. oszlop: az IMO MSC/980. körlevelét kell alkalmazni, kivéve, amikor azt a 2. oszlopban említett különös utasítások felülírják.

Sorszám és megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és -körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

A forgalomba hozatalra vonatkozó időpontok

A fedélzeten való elhelyezésre vonatkozó időpontok

1

2

3

4

5

6

MED/1.1

Mentőgyűrűk

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/7,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) II,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.2a

Életmentő eszközök helyzetjelző lámpái:

a)

túlélési járművekhez és készenléti mentőcsónakokhoz

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/7,

SOLAS 74 Reg. III/22,

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/32,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) II,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

módosított IMO Res.MSC.81(70).

MED/1.2b

Életmentő eszközök helyzetjelző lámpái:

b)

mentőgyűrűkhöz

MED/1/1.2c

Életmentő eszközök helyzetjelző lámpái:

c)

mentőmellényekhez

MED/1.3

Mentőgyűrűkre szerelt önműködő füstjelző eszközök

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/7,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) II,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.4

Mentőmellények

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.922,

IMO MSC.1/Circ.1304,

IMO MSC.1/Circ.1470.

MED/1.5a

Mentőmellénnyel EGYÜTT viselendő, vízbe merülésre alkalmas ruházat és az időjárási viszontagságok ellen védő ruházat

a)

nem szigetelt, vízbe merülésre alkalmas ruházat

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/7,

SOLAS 74 Reg. III/22,

SOLAS 74 Reg. III/32,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) II,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.1046.

MED/1.5b

Mentőmellénnyel EGYÜTT viselendő, vízbe merülésre alkalmas ruházat és az időjárási viszontagságok ellen védő ruházat

b)

szigetelt, vízbe merülésre alkalmas ruházat

MED/1.5c

Mentőmellénnyel EGYÜTT viselendő, vízbe merülésre alkalmas ruházat és az időjárási viszontagságok ellen védő ruházat

c)

időjárási viszontagságok ellen védő ruházat

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/7,

SOLAS 74 Reg. III/22,

SOLAS 74 Reg. III/32,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) II,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.1046.

MED/1.6a

Mentőmellény NÉLKÜL viselendő, vízbe merülésre alkalmas ruházat és az időjárási viszontagságok ellen védő ruházat

a)

nem szigetelt, vízbe merülésre alkalmas ruházat,

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/7,

SOLAS 74 Reg. III/22,

SOLAS 74 Reg. III/32,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) II,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.1046.

MED/1.6b

Mentőmellény NÉLKÜL viselendő, vízbe merülésre alkalmas ruházat és az időjárási viszontagságok ellen védő ruházat

b)

szigetelt, vízbe merülésre alkalmas ruházat

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/7,

SOLAS 74 Reg. III/22,

SOLAS 74 Reg. III/32,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) II,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.1046.

MED/1.6c

MED/1.7

Kihűlés elleni védőeszköz

MED/1.8

Ejtőernyős világítórakéta (pirotechnika)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/6,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) III,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.9

Kézi jelzőfény (pirotechnika)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) III,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.10

Úszó füstjelzők (pirotechnika)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) III.

MED/1.11

Kötélkilövő készülékek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/18,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VII,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.12

Felfújható mentőtutajok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

Valamint hosszabb szervizintervallum esetében:

IMO MSC.1/Circ.1328.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/13,

SOLAS 74 Reg. III/21,

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/31,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.811,

IMO MSC.1/Circ.1328.

MED/1.13

Merev szerkezetű mentőtutajok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70),

IMO MSC/Circ.1006.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/21,

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/31,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.811.

MED/1.14

Önbeálló mentőtutajok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res. MSC.81(70).

Valamint hosszabb szervizintervallum esetében:

IMO MSC.1/Circ.1328.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.809,

IMO MSC/Circ.811,

IMO MSC.1/Circ.1328.

MED/1.15

Átfordítható fedett mentőtutajok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

Valamint hosszabb szervizintervallum esetében:

IMO MSC.1/Circ.1328.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.809,

IMO MSC/Circ.811,

IMO MSC.1/Circ.1328.

MED/1.16

Felúszást elősegítő berendezések mentőtutajokhoz (hidrosztatikus kioldó szerkezetek)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/13,

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC/Circ.811.

MED/1.17a

Mentőcsónakok:

a)

csónakdaruval vízre eresztett mentőcsónakok:

részben zárt terű

teljesen zárt terű

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70),

IMO MSC/Circ.1006.

B+D

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/21,

SOLAS 74 Reg. III/31,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC.1/Circ.1423.

MED/1.17b

Mentőcsónakok:

b)

szabadesési üzemmódban vízre bocsátható mentőcsónakok.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70),

IMO MSC/Circ.1006.

B+D

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/21,

SOLAS 74 Reg. III/31,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC.1/Circ.1423.

MED/1.18

Merev szerkezetű készenléti mentőcsónakok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70),

IMO MSC/Circ.1006.

B+D

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/21,

SOLAS 74 Reg. III/31,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.19

Felfújható mentőcsónakok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70),

ISO 15372:2000.

B+D

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/21,

SOLAS 74 Reg. III/31,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.20a

Nagy sebességű készenléti mentőcsónakok:

a)

felfújható

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4.

módosított IMO Res.MSC.81(70),

IMO MSC/Circ.1006,

ISO 15372:2000.

B+D

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO MSC/Circ.1016,

IMO MSC/Circ.1094.

ED/1.20b

Nagy sebességű készenléti mentőcsónakok:

b)

merev szerkezetű

MED/1.20c

Nagy sebességű készenléti mentőcsónakok:

c)

merev szerkezetű, felfújható

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4.

módosított IMO Res.MSC.81(70),

IMO MSC/Circ.1006,

ISO 15372:2000.

B+D

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO MSC/Circ.1016,

IMO MSC/Circ.1094.

MED/1.21

Csigás vízrebocsátó berendezések (csónakdaru)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/23,

SOLAS 74 Reg. III/33,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.22 – Felúszást elősegítő vízre bocsátó berendezések túlélési járművekhez – Szándékosan üresen hagyva

MED/1.23

Gravitációs rendszerű vízre bocsátó berendezések mentőcsónakokhoz

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/16,

SOLAS 74 Reg. III/23,

SOLAS 74 Reg. III/33,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.24

Vízre bocsátó berendezés mentőtutajokhoz (csónakdaruk)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/12,

SOLAS 74 Reg. III/16,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.25

Vízre bocsátó berendezések nagy sebességű készenléti mentőcsónakokhoz (csónakdaruk)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI.

MED/1.26a

Kioldószerkezet

a)

mentőcsónakokhoz és készenléti mentőcsónakhoz (csigasorral vagy csigasorokkal történő vízre bocsátás)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/16,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC.1/Circ.1419.

MED/1.26b

Kioldószerkezet

b)

mentőtutajokhoz (csigasorral vagy csigasorokkal történő vízre bocsátás)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/16,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC.1/Circ.1419.

MED/1.26c

Kioldószerkezet

c)

szabadesési üzemmódban vízre bocsátható mentőcsónakokhoz

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/16,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO MSC.1/Circ.1419.

MED/1.27

Tengeri evakuálást szolgáló rendszerek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/15,

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.28

Mentésre szolgáló eszközök

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4.

módosított IMO Res.MSC.81(70),

IMO MSC/Circ.810.

B+D

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI.

MED/1.29

Beszállóhágcsók

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. III/11,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70),

ISO 5489:2008.

B+D

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/11,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code),

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code),

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code),

IMO MSC.1/Circ.1285.

MED/1.30

Fényvisszaverő anyagok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

IMO Res. A.658(16).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.31 – URH adó-vevő készülék túlélési járművekhez – Áthelyezve: MED/5.17 és MED/5.18.

MED/1.32 – 9 GHz-es kereső-mentő adókészülék (SART) – Áthelyezve: MED/4.18.

MED/1.33

Radarreflektor mentőcsónakhoz és készenléti mentőcsónakhoz (passzív)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

EN ISO 8729:1998,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

Vagy:

EN ISO 8729:1998,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

Vagy:

ISO 8729-1:2010,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

Vagy:

ISO 8729-1:2010,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.A.384(X),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.164(78).

MED/1.34 – Tájoló mentőcsónakokhoz és készenléti mentőcsónakokhoz – Áthelyezve: MED/4.23.

MED/1.35 – Hordozható tűzoltó felszerelés mentőcsónakhoz és készenléti mentőcsónakhoz – Áthelyezve: MED/3.38.

MED/1.36

Mentőcsónak és készenléti mentőcsónak hajtómotorja

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V.

MED/1.37

Készenléti mentőcsónak hajtómotorja, csónakmotor

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V.

MED/1.38

Kereső fényszórók mentőcsónakhoz és készenléti mentőcsónakhoz

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.39

Átfordítható nyitott mentőtutajok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 10. melléklet,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 11. melléklet,

Valamint hosszabb szervizintervallum esetében:

IMO MSC.1/Circ.1328.

B+D

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 10. melléklet,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 11. melléklet,

IMO MSC.1/Circ.1328.

MED/1.40 – Mechanikus révkalauz-beemelő szerkezet – Áthelyezve: MED/4.48

MED/1.41a

Csörlők túlélési járművekhez és készenléti mentőcsónakokhoz

a)

csónakdaruval vízre eresztett mentőcsónakok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/16,

SOLAS 74 Reg. III/17,

SOLAS 74 Reg. III/23,

SOLAS 74 Reg. III/24,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.41b

Csörlők túlélési járművekhez és készenléti mentőcsónakokhoz:

b)

szabadesési üzemmódban vízre bocsátható mentőcsónakok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/16,

SOLAS 74 Reg. III/17,

SOLAS 74 Reg. III/23,

SOLAS 74 Reg. III/24,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.41c

Csörlők túlélési járművekhez és készenléti mentőcsónakokhoz

c)

mentőtutajok

MED/1.41d

Csörlők túlélési járművekhez és készenléti mentőcsónakokhoz

d)

készenléti mentőcsónakok

MED/1.41e

Csörlők túlélési járművekhez és készenléti mentőcsónakokhoz

e)

nagy sebességű készenléti mentőcsónakok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/16,

SOLAS 74 Reg. III/17,

SOLAS 74 Reg. III/23,

SOLAS 74 Reg. III/24,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) VI,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/1.42 – Révkalauzhágcsó – Áthelyezve: MED/4.49

MED/1.43

Merev szerkezetű/felfújható készenléti mentőcsónakok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.81(70),

IMO MSC/Circ.1006,

ISO 15372:2000.

B+D

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/21,

SOLAS 74 Reg. III/31,

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

2.   Tengerszennyezés megelőzése

Sorszám és megnevezés

Módosított MARPOL 73/78-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és -körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

Első forgalomba hozatal

A fedélzeten való utolsó elhelyezés

1

2

3

4

5

6

MED/2.1

Olajszűrő berendezés (legfeljebb 15 ppm olajtartalmú szennyvíz esetén)

Típus-jóváhagyási követelmények

MARPOL 73/78 I. melléklet, Reg. 14.

IMO Res.MEPC.107(49),

IMO MEPC.1/Circ. 643.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

MARPOL 73/78 I. melléklet, Reg. 14.

IMO MEPC.1/Circ. 643.

MED/2.2

Olaj/víz-határfelület-érzékelők

Típus-jóváhagyási követelmények

MARPOL 73/78 I. melléklet, Reg. 32.

IMO Res.MEPC.5(XIII).

B+D

B+E

B+F

MED/2.3

Olajtartalom-mérő műszerek

Típus-jóváhagyási követelmények

MARPOL 73/78 I. melléklet, Reg. 14.

IMO Res.MEPC.107(49),

IMO MEPC.1/Circ. 643.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

MARPOL 73/78 I. melléklet, Reg. 14.

IMO MEPC.1/Circ. 643.

MED/2.4 – Meglévő olajosvíz-leválasztó berendezéshez kapcsolódó feldolgozó készülékek (legfeljebb 15 ppm olajtartalmú szennyvíz esetén) – Szándékosan üresen hagyva

MED/2.5

Olajkibocsátás-ellenőrző és -szabályozó rendszer olajszállító tartályhajókhoz

Típus-jóváhagyási követelmények

MARPOL 73/78 I. melléklet, Reg. 31,

IMO MEPC.1/Circ.761 Rev.1,

IMO MEPC.1/Circ.858.

módosított IMO Res. MEPC.108(49).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

MARPOL 73/78 I. melléklet, Reg. 31.

MED/2.6

Szennyvízkezelő berendezések

Típus-jóváhagyási követelmények

MARPOL 73/78 IV. melléklet, Reg. 9.

IMO Res.MEPC.227(64).

B+D

B+E

B+F

2018.1.1.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

MARPOL 73/78 IV. melléklet, Reg. 9.

MED/2.6

Szennyvízkezelő berendezések

Típus-jóváhagyási követelmények

MARPOL 73/78 IV. melléklet, Reg. 9.

IMO Res.MEPC.227(64).

a)

beleértve a 4.2. szakaszt (személyhajókon való használatra minden területen, beleértve a MARPOL-egyezmény IV. melléklete szerinti különleges területet is),

b)

a 4.2. szakasz kivételével (a személyhajóktól eltérő hajókon való használatra minden területen és a személyhajókon való használatra a MARPOL-egyezmény IV. melléklete szerinti különleges területeken kívül).

B+D

B+E

B+F

G

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

MARPOL 73/78 IV. melléklet, Reg. 9.

MED/2.7

Hajófedélzeti hulladékégetők

Típus-jóváhagyási követelmények

MARPOL 73/78 VI. melléklet, Reg. 16.

IMO Res.MEPC.76(40)

B+D

B+E

B+F

G

2018.1.1.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

MARPOL 73/78 VI. melléklet, Reg. 16.

IMO MEPC.1/Circ.793.

MED/2.7

Hajófedélzeti hulladékégetők

(1 500 kW-nál nagyobb, de legfeljebb 4 000 kW kapacitású hulladékégetők)

Típus-jóváhagyási követelmények

MARPOL 73/78 VI. melléklet, Reg. 16.

IMO Res. MEPC.244(66).

B+D

B+E

B+F

G

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

MARPOL 73/78 VI. melléklet, Reg. 16.

MED/2.8

NOx-elemző készülék fedélzeti használatra a NOx műszaki előírás 2008 szerint

Típus-jóváhagyási követelmények

IMO Res. MEPC.176(58) – (MARPOL felülvizsgálat VI. melléklete, Reg. 13).

módosított IMO Res. MEPC.177(58) – (NOx műszaki előírás 2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res. MEPC.176(58) – (MARPOL felülvizsgálat VI. melléklete, Reg. 13).

IMO Res. MEPC.177(58) – (NOx műszaki előírás 2008),

IMO Res.MEPC.198(62),

IMO MEPC.1/Circ. 638.

MED/2.9 – A SOx-kibocsátás korlátozására egyéb technológiai megoldásokat alkalmazó berendezések – Szándékosan üresen hagyva

MED/2.10

Kipufogógázt tisztító fedélzeti berendezések

Típus-jóváhagyási követelmények

IMO Res. MEPC.176(58) – (MARPOL felülvizsgálat VI. melléklete, Reg. 4),

IMO Res. MEPC.184(59).

IMO Res.MEPC.184(59).

B+D

B+E

B+F

G

2018.5.15.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res. MEPC.176(58) – (MARPOL felülvizsgálat VI. melléklete, Reg. 4),

MED/2.10

Kipufogógázt tisztító fedélzeti berendezések

Típus-jóváhagyási követelmények

IMO Res. MEPC.176(58) – (MARPOL felülvizsgálat VI. melléklete, Reg. 4),

IMO Res.MEPC.259(68).

IMO Res.MEPC.259(68).

A rendszer

B+F

G

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res. MEPC.176(58) – (MARPOL felülvizsgálat VI. melléklete, Reg. 4).

B rendszer

G

3.   Tűzvédelmi berendezés

Sorszám és megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, valamint vonatkozó IMO-határozatok és -körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

Első forgalomba hozatal

A fedélzeten való utolsó elhelyezés

1

2

3

4

5

6

MED/3.1

Fedélzetek elsődleges burkolatai

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. II-2/6,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. II-2/6,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.2

Hordozható tűzoltó készülékek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 4.

EN 3-7:2004, benne: A1:2007,

EN 3-8:2006, benne: AC:2007,

EN 3-9:2006, benne: AC:2007,

EN 3-10:2009.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. II-2/18,

SOLAS 74 Reg. II-2/19,

SOLAS 74 Reg. II-2/20,

IMO Res.A.951(23),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 4.

IMO MSC/Circ.1239,

IMO MSC/Circ.1275.

MED/3.3

Tűzoltó felszerelés: védőöltözet (hőálló védőöltözet)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

Védőöltözet tűzoltáshoz:

EN 469 2005, benne: A1:2006 és AC:2006,

Vagy:

Védőöltözet tűzoltáshoz – Hővisszaverő öltözet különleges tűzoltáshoz:

EN 1486:2007,

Vagy:

Védőöltözet tűzoltáshoz – Védőöltözet hővisszaverő külső felülettel:

ISO 15538:2001.

Megjegyzés: 2. szint

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

MED/3.4

Tűzoltó felszerelés: lábbeli

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

EN 15090:2012.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

MED/3.5

Tűzoltó felszerelés: kesztyű

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

EN 659 2003, benne: A1:2008 és AC:2009.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

MED/3.6

Tűzoltó felszerelés: sisak

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

EN 443:2008.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

MED/3.7

Autonóm túlnyomásos légzőkészülék

Megjegyzés: veszélyes áruval összefüggő baleseteknél kötelező a túlnyomásos maszk használata

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

EN 136:1998, benne: AC:2003,

EN 137:2006,

A készülék rakománnyal terhelt állapotban bekövetkező baleseteknél való alkalmazása esetén:

ISO 23269-3:2011.

IMO Res.MSC.4(48)-(IBC Code) 14,

IMO Res.MSC.5(48)-(IGC Code) 14.

IMO MSC.1/Circ.1499.

MED/3.8

Zártrendszerű túlnyomásos légzőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

Megjegyzés: Ez a felszerelés csak az 1994. évi HSC Code rendelkezéseinek megfelelően megépített nagy sebességű vízi járművekhez használható.

EN 14593-1:2005,

EN 14593-2:2005, benne: AC:2005

EN 14594:2005, benne: AC:2005.

MED/3.9

Permetező rendszereknek a SOLAS 74 II-2/12 előírásban említettekkel egyenértékű, lakóterekben, szolgálati tereken és vezérlőállásokon használt részei (szórófejekre és azok teljesítményére korlátozva).

(Idesorolva a nagy sebességű vízi járműveken alkalmazott beépített permetező rendszerek szórófejeit)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 8.

módosított IMO Res. A.800(19).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.44(65),

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 8.

IMO MSC/Circ.912.

MED/3.10

Gépterek és rakományszivattyú-terek beépített, nagynyomású vízpermettel oltó tűzoltó rendszereinek szórófejei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

módosított IMO MSC/Circ.1165, A. függelék

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

IMO MSC.1/Circ.1313.

MED/3.11a

„A” és „B” tűzállósági osztályú válaszfalak

a)

„A” osztályú válaszfalak

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,2.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code),

IMO MSC.1/Circ.1435.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,2.

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO MSC/Circ.1120,

IMO MSC.1/Circ.1434.

MED/3.11b

„A” és „B” tűzállósági osztályú válaszfalak

b)

„B” osztályú válaszfalak

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,4.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,4.

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.12

Olajszállító tartályhajókon a tűz raktérbe jutását gátló berendezések

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. II-2/16.

P/V szelepek:

IMO MSC/Circ.677,

ISO 15364:2007,

Lángvisszacsapást meggátló berendezések, robbanási láng visszacsapását meggátló berendezések és nagy sebességű szelepek:

IMO MSC/Circ.677,

EN ISO 16852:2010.

Szelepektől eltérő berendezések:

B+D

B+E

B+F

Szelepekhez:

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. II-2/16.

MED/3.12

Olajszállító tartályhajókon a tűz raktérbe jutását gátló berendezések

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. II-2/16.

a)

– P/V szelepek:

módosított IMO MSC/Circ.677,

EN ISO 16852:2010,

ISO 15364:2016.

b)

lángvisszacsapást meggátló berendezések:

módosított IMO MSC/Circ.677,

EN ISO 16852:2010.

c)

robbanási láng visszacsapását meggátló berendezések

módosított IMO MSC/Circ.677,

EN ISO 16852:2010.

d)

nagy sebességű szellőzőszelepek:

módosított IMO MSC/Circ.677,

EN ISO 16852:2010,

ISO 15364:2016.

Szelepektől eltérő berendezések:

B+D

B+E

B+F

Szelepekhez:

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. II-2/16.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 15.

MED/3.13

Nem éghető anyagok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.14 – „A” vagy „B” osztályú válaszfalon átvezetett, nem acélból készült csövek anyaga – A MED/3.26 és MED/3.27 sorszám alatt szerepel.

MED/3.15a

Olaj vagy fűtőolaj továbbítására használt, nem acélból készült csövek anyaga:

a)

műanyag csövek és illesztések

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

Csövek és illesztések:

módosított IMO Res.A.753(18),

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 10,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 10,

IMO MSC/Circ.1120.

MED/3.15b

Olaj vagy fűtőolaj továbbítására használt, nem acélból készült csövek anyaga:

b)

szelepek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

Szelepek:

EN ISO 10497:2010.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 10,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 10,

IMO MSC/Circ.1120.

MED/3.15c

Olaj vagy fűtőolaj továbbítására használt, nem acélból készült csövek anyaga:

c)

rugalmas csőszerelvények és kompenzátorok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

Rugalmas csőszerelvények:

EN ISO 15540:2001,

EN ISO 15541:2001.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 10,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 10,

IMO MSC/Circ.1120.

MED/3.15d

Olaj vagy fűtőolaj továbbítására használt, nem acélból készült csövek anyaga:

d)

rugalmas, elasztomer tömítéssel ellátott fém csőalkatrészek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

Rugalmas, elasztomer tömítéssel ellátott fém csőalkatrészek:

ISO 19921:2005,

ISO 19922:2005.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 10,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 10,

IMO MSC/Circ.1120.

MED/3.16

Tűzvédelmi ajtók

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code),

IMO MSC.1/Circ.1319.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.16

Tűzvédelmi ajtók

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code),

IMO MSC.1/Circ.1319.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

IMO MSC.1/Circ.1511.

MED/3.17

Tűzálló ajtók vezérlő rendszerének részei.

Megjegyzés: Ahol a „rendszer részei” kifejezés szerepel a 2. oszlopban, ott vagy egyetlen részt, vagy a részek egy csoportját, vagy az egész rendszert kell vizsgálni, biztosítva a nemzetközi előírások teljesítését.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.18a

Felületi anyagok és padlóburkolatok alacsony lángterjedési jellemzőkkel:

a)

díszítő burkolatok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. II-2/6,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. II-2/6,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO MSC/Circ.1120.

MED/3.18b

Felületi anyagok és padlóburkolatok alacsony lángterjedési jellemzőkkel:

b)

festési rendszerek

MED/3.18c

Felületi anyagok és padlóburkolatok alacsony lángterjedési jellemzőkkel:

c)

padlóburkolatok

MED/3.18d

Felületi anyagok és padlóburkolatok alacsony lángterjedési jellemzőkkel:

d)

csőszigetelések burkolatai

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO MSC/Circ.1120.

MED/3.18e

Felületi anyagok és padlóburkolatok alacsony lángterjedési jellemzőkkel:

e)

„A”, „B” és „C” osztályú válaszfalak kialakítása során használt ragasztóanyagok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.18f

Felületi anyagok és padlóburkolatok alacsony lángterjedési jellemzőkkel:

f)

éghető csövek membránja

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO MSC/Circ.1120.

MED/3.19

Kárpitok, függönyök, más függesztett textilanyagok és fóliák

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

módosított IMO MSC.1/Circ.1456.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.20

Kárpitozott bútorok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/5,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.21

Ágynemű

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.22

Tűzvédelmi csappantyúk

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.23 – Nem éghető csőátvezetések „A” osztályú válaszfalakon – Szándékosan üresen hagyva

MED/3.24 – Elektromos kábelátvezetések „A” osztályú válaszfalakon – Szándékosan üresen hagyva

MED/3.25

„A” és „B” tűzveszélyességi fokozatú tűzálló ablakok és körablakok

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

IMO MSC/Circ.1120.

MED/3.26a

Átvezetések „A” osztályú válaszfalon:

a)

elektromos kábelátvezetések

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

2018.1.12.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.26a

Átvezetések „A” osztályú válaszfalon:

a)

elektromos kábelátvezetések

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code),

MSC.1/Circ. 1488.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.26b

Átvezetések „A” osztályú válaszfalon:

b)

csövek, csatornák stb. átvezetései

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

2018.1.12.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO MSC.1/Circ. 1276.

MED/3.26b

Átvezetések „A” osztályú válaszfalon:

b)

csövek, csatornák stb. átvezetései

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code),

IMO MSC.1/Circ. 1488.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9,

IMO MSC.1/Circ. 1276.

MED/3.27a

Átvezetések „B” osztályú válaszfalon:

a)

elektromos kábelátvezetések

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.27b

Átvezetések „B” osztályú válaszfalon:

b)

csövek, csatornák stb. átvezetései

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.28

Permetező rendszerek (a szórófejekre korlátozva)

(Idesorolva a nagy sebességű vízi járműveken alkalmazott beépített permetező rendszerek szórófejeit)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

ISO 6182-1:2014.

Vagy:

EN 12259-1:1999, benne: A1:2001, A2:2004 és A3:2006.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.44(65),

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 8,

IMO MSC/Circ.912.

MED/3.29

Tűzoltótömlők legfeljebb 52 mm átmérővel

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

EN 14540:2004, benne: A1:2007,

B+D

B+E

B+F

2017.7.31.

(II.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.29

Tűzoltó tömlők

Szivárgásmentes lapos tűzoltó tömlők (25 mm és 52 mm közötti belső átmérővel)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

EN 14540:2014.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.30

Hordozható oxigénelemző és gázérzékelő berendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. VI/3,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008) vagy IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 60092-504:2001, benne: IEC 60092 -504. 1. helyesbítés: 2011

IEC 60533:1999,

illetve alkalmazhatóság szerint:

a)

1. kategória: (biztonságos terület):

EN 50104:2010,

EN 60079-29-1:2007,

b)

2. kategória: (robbanásveszélyes gázt tartalmazó légterek),

EN 50104:2010,

EN 60079-29-1:2007,

EN 60079-0:2012, benne: A11:2013,

EN 60079-1:2007 benne: IEC 60079-1 1. helyesbítés (2008),

EN 60079-10-1:2009,

EN 60079-11:2012,

EN 60079-15:2010,

EN 60079-26:2007.

B+D

B+E

B+F

2019.6.1.

(II.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. VI/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 15.

MED/3.30

Hordozható oxigénelemző és gázérzékelő berendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. VI/3,

SOLAS 74 Reg. XI-1/7.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008) vagy IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 60092-504:2016,

IEC 60533:2015,

illetve alkalmazhatóság szerint:

a)

1. kategória: (biztonságos terület):

EN 50104:2010,

EN 60079-29-1:2007,

b)

2. kategória: (robbanásveszélyes gázt tartalmazó légterek),

EN 50104:2010,

EN 60079-29-1:2007,

EN 60079-0:2012, benne: A11:2013,

EN 60079-1:2014,

EN 60079-10-1:2015,

EN 60079-11:2012,

EN 60079-15:2010,

EN 60079-26:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. VI/3,

SOLAS 74 Reg. XI-1/7.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 15,

IMO MSC..1/Circ.1477.

MED/3.31 – Nagy sebességű vízi járműveken alkalmazott beépített permetező rendszerek szórófejei – Törölve – a MED/3.9 és MED/3.28 sorszám alatt szerepel.

MED/3.32

Tűzgátló anyagok (bútorok kivételével) nagy sebességű vízi járművekre

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO MSC.1/Circ.1457.

MED/3.33

Tűzgátló anyagok bútorokhoz nagy sebességű vízi járműveken

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.34

Tűzgátló válaszfalak nagy sebességű vízi járműveken

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO MSC.1/Circ.1457.

MED/3.35

Tűzálló ajtók nagy sebességű vízi járműveken

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.36

Tűzvédelmi csappantyúk nagy sebességű vízi járműveken

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.37a

Átvezetések nagy sebességű vízi járművek tűzgátló válaszfalain

a)

elektromos kábelátvezetések

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.37b

Átvezetések nagy sebességű vízi járművek tűzgátló válaszfalain

b)

csövek, csatornák stb. átvezetései.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.38

Hordozható tűzoltó felszerelés mentőcsónakhoz és készenléti mentőcsónakhoz

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3.

EN 3-7:2004, benne: A1:2007,

EN 3-8:2006, benne: AC:2007,

EN 3-9:2006, benne: AC:2007,

EN 3-10:2009.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.A.951(23),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) I,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8.

MED/3.39

Gépterek és rakományszivattyú-terek egyenértékű, vízköddel oltó tűzoltó rendszereinek szórófejei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

módosított IMO MSC/Circ.1165.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

IMO MSC.1/Circ.1313,

IMO MSC.1/Circ.1458.

MED/3.40

Alacsonyan elhelyezett világítási rendszerek (csak részek)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/13,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 11.

IMO Res.A.752(18),

ISO 15370:2010.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/13,

IMO Res.A.752(18),

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 11.

MED/3.41

Vészhelyzeti mentő légzőkészülékek (EEBD)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/13,

ISO 23269-1:2008,

illetve alternatívaként:

Autonóm nyílt rendszerű túlnyomásos légzőkészülék teljes álarccal vagy szájcsutorakészlettel:

EN 402:2003;

Autonóm nyílt rendszerű túlnyomásos légzőkészülék kámzsával:

EN 1146:2005;

Autonóm zárt rendszerű túlnyomásos légzőkészülék:

EN 13794:2002.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/13.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3,

IMO MSC/Circ.849.

MED/3.42

Inert gázzal oltó rendszerek részei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4.

módosított IMO MSC/Circ.353.

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4.

IMO Res.A.567(14),

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 15,

IMO MSC/Circ.353,

IMO MSC/Circ.485,

IMO MSC/Circ.731,

IMO MSC/Circ.1120.

MED/3.43

Olajsütő (automatikus vagy kézi) tűzoltó rendszerének szórófejei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/1,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

ISO 15371:2009.

B+D

B+E

B+F

2018.11.15.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/1,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO MSC.1/Circ.1433.

MED/3.43

Olajsütő (automatikus vagy kézi) tűzoltó rendszerének szórófejei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/1,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

ISO 15371:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/1,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO MSC.1/Circ.1433.

MED/3.44

Tűzoltó felszerelés – mentőkötél

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

módosított IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3,

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

MED/3.45

Gépterek és rakományszivattyú-terek egyenértékű, beépített, gázzal oltó tűzoltó rendszereinek részei (oltószer, főszelepek és szórófejek)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 5.

módosított IMO MSC/Circ.848,

IMO MSC.1/Circ.1316.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 5.

IMO MSC/Circ.848,

IMO MSC.1/Circ.1313,

IMO MSC.1/Circ.1316.

MED/3.46

Gépterek egyenértékű, beépített, gázzal oltó tűzoltó rendszerei (aeroszolos rendszerek)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 5.

módosított IMO MSC/Circ.1270 benne: 1. helyesbítés.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 5.

IMO MSC/Circ.1270 benne: 1. helyesbítés,

IMO MSC.1/Circ.1313.

MED/3.47

Koncentrátum gépterek és rakományszivattyú-terek beépített, könnyűhabbal oltó tűzoltó rendszereihez.

Megjegyzés: A gépterekben és a rakományszivattyú-terekben alkalmazott beépített, könnyűhabbal oltó tűzoltórendszert (ideértve az olyan rendszereket is, amelyek rendeltetészszerű működéséhez az üzemtérből származó belső levegőt használnak), a jóváhagyott koncentrátummal kell tesztelni a közigazgatás előírásainak megfelelően.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10.

IMO MSC/Circ.670.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 6.

MED/3.48

„A” osztályú gépterek beépített, vízzel oltó helyi tűzoltó rendszereinek részei

(szórófejek és teljesítménytesztek).

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

IMO MSC.1/Circ.1387.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.49a

Vízsugárral oltó tűzoltó rendszerek ro-ro terekben, járműterekben és egyedi kategóriájú terekben való használatra

a)

előíró jellegű rendszerek a Circ. 1430 4. szakasza szerint.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/19,

SOLAS 74 Reg. II-2/20,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

IMO MSC.1/Circ.1430.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/19,

SOLAS 74 Reg. II-2/20,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

MED/3.49b

Vízsugárral oltó tűzoltó rendszerek ro-ro terekben, járműterekben és egyedi kategóriájú terekben való használatra

b)

Teljesítményalapú rendszerek a Circ. 1430 5. szakasza szerint.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/19,

SOLAS 74 Reg. II-2/20,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

IMO MSC.1/Circ.1430.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/19,

SOLAS 74 Reg. II-2/20,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

MED/3.50 – Vegyi hatásnak ellenálló védőöltözet – Szándékosan üresen hagyva

MED/3.51a

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei:

a)

Ellenőrző és jelző berendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Ellenőrző és jelző berendezés Elektromos berendezések hajókon:

EN 54-2:1997, benne: AC:1999 és A1:2006.

Valamint elektromos és elektronikus berendezések hajókon, alkalmazhatóság szerint:

IEC 60092-504:2001, benne: IEC 60092 -504. 1. helyesbítés: 2011

IEC 60533:1999.

B+D

B+E

B+F

2019.6.1.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

IMO MSC.1/Circ.1242.

IEC 60533:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

IMO MSC.1/Circ.1242,

IMO MSC.1/Circ.1487.

MED/3.51b

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei:

b)

Energiaellátó berendezés,

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Energiaellátó berendezés:

EN 54-4:1997, benne: AC:1999, A1:2002 és A2:2006.

Energiaellátó berendezés

MED/3.51c

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei:

c)

Hőérzékelők – pontszerű érzékelők,

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Hőérzékelők – pontszerű érzékelők:

EN 54-5:2000, benne: A1:2002.

MED/3.51d

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei:

d)

Füstérzékelők pontszerű szórt fényes, áteső fényes vagy ionizációs érzékelők:

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Füstérzékelők – pontszerű szórt fényes, áteső fényes vagy ionizációs érzékelők:

EN 54-7:2000, benne: A1:2002 és A2:2006.

EN 54-7:2015.

Valamint elektromos és elektronikus berendezések hajókon, alkalmazhatóság szerint:

IEC 60092-504:2016,

IEC 60533:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

IMO MSC.1/Circ.1242.

MED/3.51e

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei:

e)

Lángérzékelők: pontszerű érzékelők

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Lángérzékelők – pontszerű érzékelők:

EN 54-10:2002, benne: A1:2005.

EN 54-10:2002, benne: A1:2005,

Valamint elektromos és elektronikus berendezések hajókon, alkalmazhatóság szerint:

IEC 60092-504:2016,

IEC 60533:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

IMO MSC.1/Circ.1242.

MED/3.51f

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei:

f)

Kézi tűzjelzők

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Kézi tűzjelzők:

EN 54-11:2001, benne: A1:2005.

MED/3.51 g

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei:

g)

Zárlatszakaszolók

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Zárlatszakaszolók:

EN 54-17:2007 benne: AC:2007.

MED/3.51h

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei:

h)

Bemeneti/kimeneti készülékek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Bemeneti/kimeneti készülékek:

EN 54-18 (2005), benne: AC(2007).

EN 54-18:2005 benne: AC:2007.

Valamint elektromos és elektronikus berendezések hajókon, alkalmazhatóság szerint:

IEC 60092-504:2016,

IEC 60533:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

IMO MSC.1/Circ.1242.

MED/3.51i

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei:

i)

Kábelek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Kábelek

EN 60332-1-2:2004,

IEC 60092-376:2003,

Kábelek:

EN 60332-1-2:2004,

IEC 60092-376:2003.

Valamint elektromos és elektronikus berendezések hajókon, alkalmazhatóság szerint:

IEC 60092-504:2016,

IEC 60533:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

IMO MSC.1/Circ.1242.

MED/3.52

Nem hordozható és nem szállítható tűzoltó készülékek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

EN 1866-1:2007,

EN 1866-3:2013,

Vagy:

ISO 11601:2008.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.52

Nem hordozható és nem szállítható tűzoltó készülékek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

EN 1866-1:2007,

EN 1866-2:2014.

Vagy:

EN 1866-1:2007,

EN 1866-3:2013.

Vagy:

ISO 11601:2008.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.53

Tűzriasztó berendezések – Akusztikus jelzőkészülékek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Akusztikus jelzőkészülékek

EN 54-3:2001, benne: A1:2002 és A2:2006.

IEC 60092-504:2001, benne: IEC 60092 -504. 1. helyesbítés: 2011

IEC 60533:1999.

B+D

B+E

B+F

2019.6.1.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

IMO MSC.1/Circ.1242.

MED/3.53

Tűzriasztó berendezések – Akusztikus jelzőkészülékek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

Akusztikus jelzőkészülékek

EN 54-3:2014,

IEC 60092-504:2016,

IEC 60533:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 9.

IMO MSC.1/Circ.1242,

IMO MSC.1/Circ.1487.

MED/3.54

Beépített oxigénelemző és gázérzékelő berendezések

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. VI/3,

IEC 60092-504:2001, benne: IEC 60092 -504. 1. helyesbítés: 2011

IEC 60533:1999.

illetve alkalmazhatóság szerint:

a)

4. kategória: (biztonságos terület),

EN 50104:2010;

b)

3. kategória: (robbanásveszélyes gázt tartalmazó légterek),

EN 50104:2010,

EN 60079-0:2012, benne: A11:2013,

EN 60079-29-1:2007.

Kombinált O2/CH rendszerek esetében továbbá:

IMO MSC.1/Circ.1370.

B+D

B+E

B+F

2019.6.1.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. VI/3.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 15,

Kombinált O2/CH rendszerek esetében továbbá:

IMO MSC.1/Circ.1370.

MED/3.54

Beépített oxigénelemző és gázérzékelő berendezések

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. VI/3.

IEC 60092-504:2016,

IEC 60533:2015.

illetve alkalmazhatóság szerint:

a)

4. kategória: (biztonságos terület),

EN 50104:2010,

b)

3. kategória: (robbanásveszélyes gázt tartalmazó légterek),

EN 50104:2010,

EN 60079-0:2012, benne: A11:2013,

EN 60079-29-1:2007.

Kombinált O2/CH rendszerek esetében továbbá:

IMO MSC.1/Circ.1370.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4,

SOLAS 74 Reg. VI/3.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 15,

Kombinált O2/CH rendszerek esetében továbbá:

IMO MSC.1/Circ.1370.

MED/3.55

Kettős rendeltetésű szórófejek (permet/sugár)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

Kézi tűzoltó sugárcsövek – Kombinált sugárcsövek PN 16:

EN 15182-1:2007, benne: A1:2009,

EN 15182-2:2007, benne: A1:2009,

Kézi tűzoltó sugárcsövek – Tömör vízsugarú és/vagy állandó szögű, szórt vízsugarú sugárcsövek PN 16:

EN 15182-1:2007, benne: A1:2009.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.55

Kettős rendeltetésű szórófejek (permet/sugár)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

Kézi tűzoltó sugárcsövek – Kombinált sugárcsövek PN 16:

EN 15182-1:2007, benne: A1:2009,

EN 15182-2:2007, benne: A1:2009,

Kézi tűzoltó sugárcsövek – Tömör vízsugarú és/vagy állandó szögű, szórt vízsugarú sugárcsövek PN 16:

EN 15182-1:2007, benne: A1:2009,

EN 15182-3:2007, benne: A1:2009.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.56

Beépített tűzoltó tömlőberendezések

Tömlődob alaktartó tömlővel

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

EN 671-1:2012

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.57

Középhabbal oltó tűzoltó rendszerek részei – tartályhajók beépített fedélzeti haboltói

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO MSC/Circ.798.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10.8.1,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 14,

IMO MSC/Circ.1239,

IMO MSC.1/Circ.1276.

MED/3.58

Gépterek és tartályhajó-fedélzetek beépített, nehézhabbal oltó tűzoltó rendszereinek részei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10.

IMO MSC.1/Circ.1312,

IMO MSC.1/Circ.1312 1. helyesbítés.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 6,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 14,

IMO MSC/Circ.1239,

IMO MSC.1/Circ.1276.

MED/3.59

Oltóhab vegyianyag-szállító tartályhajók beépített tűzoltó rendszereihez

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/1.

IMO Res.MSC.4(48)-(IBC Code) 11.

IMO MSC.1/Circ.1312,

IMO MSC.1/Circ.1312 1. helyesbítés.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.MSC.4(48)-(IBC Code) 11.

IMO MSC/Circ.553.

MED/3.60

Kabinerkélyek beépített, nagynyomású vízpermettel oltó tűzoltó rendszereinek szórófejei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

IMO MSC.1/Circ.1268.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 7.

IMO MSC.1/Circ.1313.

MED/3.61a

a)

A gépterekben, rakományszivattyú-terekben, járműterekben, ro-ro terekben, speciális kategóriájú terekben és rakterekben alkalmazott, belső levegővel működő, könnyűhabbal oltó rendszerek.

Megjegyzés: A gépterekben, rakományszivattyú-terekben, járműterekben, ro-ro terekben, speciális kategóriájú terekben és rakterekben alkalmazott, belső/külső levegővel működő, könnyűhabbal oltó rendszereket a jóváhagyott koncentrátummal kell tesztelni a közigazgatás előírásainak megfelelően.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10.

IMO MSC.1/Circ.1384.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 6.

MED/3.61b

b)

A gépterekben, rakományszivattyú-terekben, járműterekben, ro-ro terekben, speciális kategóriájú terekben és rakterekben alkalmazott, külső levegővel működő, könnyűhabbal oltó rendszerek.

Megjegyzés: A gépterekben, rakományszivattyú-terekben, járműterekben, ro-ro terekben, speciális kategóriájú terekben és rakterekben alkalmazott, belső/külső levegővel működő, könnyűhabbal oltó rendszereket a jóváhagyott koncentrátummal kell tesztelni a közigazgatás előírásainak megfelelően.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10.

IMO MSC.1/Circ.1384.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 6.

MED/3.62

Száraz vegyi porral oltó tűzoltó rendszerek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/1.

IMO MSC.1/Circ.1315.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/1.

IMO Res.MSC.5(48)-(IGC Code) 11.

MED/3.63

Mintavevő füstérzékelő rendszerek részei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/7,

SOLAS 74 Reg. II-2/19,

SOLAS 74 Reg. II-2/20.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 10.

valamint:

Ellenőrző és jelző berendezés Elektromos berendezések hajókon:

EN 54-2:1997, benne: AC:1999 és A1:2006.

Energiaellátó berendezés:

EN 54-4:1997, benne: AC:1999, A1:2002 és A2:2006.

Aspirációs füstérzékelők:

EN 54-20:2006 benne: AC:2008.

Valamint elektromos és elektronikus berendezések hajókon, alkalmazhatóság szerint:

IEC 60092-504:2001, benne: IEC 60092 -504. 1. helyesbítés: 2011

IEC 60533:1999.

Valamint robbanásveszélyes légterek, alkalmazhatóság szerint:

EN 60079-0:2012, benne: A11:2013.

IEC 60092-504:2016.

MED/3.64

„C” osztályú válaszfalak

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,10.

módosított IMO Res.MSC.307(88)-(2010 FTP Code).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/3,10.

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.65

Rögzített szénhidrogén-gázérzékelő rendszer

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4.

IMO MSC.1/Circ.1370,

EN 60079-0:2012, benne: A11:2013,

EN 60079-29-1:2007,

IEC 60092-504:2001, benne: IEC 60092 -504. 1. helyesbítés: 2011

IEC 60533:1999.

B+D

B+E

B+F

2019.6.1.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 16,

IMO MSC.1/Circ.1370.

MED/3.65

Rögzített szénhidrogén-gázérzékelő rendszer

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4.

IMO MSC.1/Circ.1370,

EN 60079-0:2012, benne: A11:2013,

EN 60079-29-1:2007,

IEC 60092-504:2016,

IEC 60533:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/4.

IMO Res.MSC.98(73)-(FSS Code) 16,

IMO MSC.1/Circ.1370.

MED/3.66

Alacsonyan elhelyezett világítási rendszerek helyett alkalmazható evakuációirányító rendszerek

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/13.

IMO MSC.1/Circ.1168.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/13.

IMO MSC.1/Circ.1168.

MED/3.67

Helikopterek habbal oltó tűzoltó készülékei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/18.

EN 13565-1:2003, benne: A1:2007.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/18.

IMO MSC.1/Circ.1431.

MED/3.68

Konyhai páraelszívó beépített tűzoltó rendszerének részei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

ISO 15371:2009.

B+D

B+E

B+F

2018.4.30.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.68

Konyhai páraelszívó beépített tűzoltó rendszerének részei

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

ISO 15371:2015.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/9.

MED/3.69

Hordozható vízágyú a 2016. január 1-jén. vagy azt követően épített, a nyitott fedélzeten vagy a felett öt vagy több tartálysor szállítására tervezett hajókhoz

(új tétel)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg.II-2/10.

MSC.1/Circ.1472.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg.II-2/10.

MSC.1/Circ.1472.

MED/3.70

Tűzoltó tömlők

Alaktartó tömlők beépített rendszerekhez

(új tétel)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

EN 694 (2014).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

MED/3.71

Beépített tűzoltó tömlőberendezések

Falitűzcsap-szekrények lapostömlővel

(új tétel)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

SOLAS 74 Reg. X/3.

EN 671-2:2012.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-2/10,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 7,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 7.

4.   Navigációs berendezések

Megjegyzések a 4. szakaszhoz: Navigációs berendezések.

2. oszlop: Minden navigációs berendezés esetében az A.1021(26) határozatot („Riasztóberendezésekre és kijelzőkre vonatkozó szabályzat, 2009”), illetve az MSC.302(87) határozatot („Hídi riasztáskezelő rendszerre vonatkozó teljesítési normák elfogadása”) kell figyelembe venni (alkalmazhatóság szerint).

Sorszám és megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, valamint vonatkozó IMO-határozatok és -körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

Első forgalomba hozatal

A fedélzeten való utolsó elhelyezés

1

2

3

4

5

6

MED/4.1

Mágneses tájoló

„A” osztály: hajókhoz

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

ISO 1069:1973,

ISO 25862:2009,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

Vagy:

ISO 1069:1973,

ISO 25862:2009,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.382(X),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.2

Haladási irányra vonatkozó információt továbbító berendezés (THD) (mágneses módszer)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. V/19,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 22090-2:2014,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

ISO 22090-2:2014,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.116(73),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.3

Pörgettyűs tájoló

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

ISO 8728:1998,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07)

Vagy:

ISO 8728:1997,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat,

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

2017.7.25.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.424(XI),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.191(79).

MED/4.3

Pörgettyűs tájoló

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

ISO 8728:2014,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

ISO 8728:2014,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.424(XI),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.4, Radarberendezés – Áthelyezve: MED/4.34, MED/4.35 és MED/4.3.6

MED/4.5 Automatikus forgalmihelyzet-értékelő radarkészülék (ARPA) – Áthelyezve: MED/4.34

MED/4.6

Ultrahangos mélységmérő berendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 9875 (2001), benne: ISO 1. technikai helyesbítés: 2006.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

ISO 9875 (2000), benne: ISO 1. technikai helyesbítés: 2006.

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.224(VII),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.74(69), 4. melléklet,

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.7

Menetsebességet és megtett távolságot mérő készülék (SDME)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61023:2007,

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61023 (2007),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.824(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.8, Kormányhelyzet-, fordulatszám- és hajócsavar-állásszög-jelző – Áthelyezve: MED/4.20, MED/4.21 és MED/4.22.

MED/4.9

Fordulásisebesség-kijelző

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

ISO 20672:2007, benne: 1. helyesbítés (2008),

EN 62288:2014,

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

ISO 20672:2007, benne: 1. helyesbítés (2008),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.526(13),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.10 – Rádió-iránymérő – Szándékosan üresen hagyva.

MED/4.11 Loran berendezés – Szándékosan üresen hagyva.

MED/4.12 – Chayka berendezés – Szándékosan üresen hagyva

MED/4.13 – Decca navigátor berendezés – Szándékosan üresen hagyva.

MED/4.14

GPS berendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61108-1:2003,

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61108-1 Ed. 2.0 (2003),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.112(73),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.15

GLONASS berendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61108-2:1998,

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61108-2 Ed. 1.0 (1998),

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13

IMO Res.MSC.113(73),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.16

Iránytartást ellenőrző rendszer (HCS)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

ISO 11674:2006,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

ISO 11674:2006,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.342(IX),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.64(67), 3. melléklet,

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.17 – Mechanikus révkalauz-beemelő szerkezet – Áthelyezve: MED/1.40

MED/4.18

Kereső-mentő helymeghatározó készülék (SRLD):

9 GHz-es kereső-mentő adókészülék (SART)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61097-1:2007.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-1 (2007).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/6,

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. III/26,

IMO Res.A.530(13),

IMO Res.A.802(19),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14,

ITU-R M.628-5 (03/2012),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.19 – Radarberendezés nagy sebességű vízi járművekhez – Áthelyezve: MED/4.37.

MED/4.20

Kormányhelyzetjelző

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

ISO 20673:2007.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

ISO 20673:2007.

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.21

Hajócsavar-fordulatszám-jelző

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

ISO 22554:2007.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat,

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

ISO 22554:2007.

B+D

B+E

B+F

G

2018.3.15.

(I.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79).

MED/4.21

Hajócsavar-fordulatszám-jelző

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

ISO 22554:2015.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

ISO 22554:2015.

B+D

B+E

B+F

G

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.22

Hajócsavar-állásszög-jelző

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

ISO 22555:2007.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

ISO 22555:2007,

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.23

Tájoló mentőcsónakokhoz és készenléti mentőcsónakokhoz

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 1069:1973,

ISO 25862:2009,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

MED/4.23

Mágneses tájoló – „B”osztály: mentőcsónakokhoz és készenléti mentőcsónakokhoz

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 1069:1973,

ISO 25862:2009,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/34,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) IV,

IMO Res.MSC.48(66)-(LSA Code) V,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

MED/4.24 – Automatikus forgalmihelyzet-értékelő radarkészülék (ARPA) – Áthelyezve: MED/4.37.

MED/4.25 – Automata célkövető segédeszköz (ATA) – Áthelyezve: MED/4.35

MED/4.26 – Automata célkövető segédeszköz (ATA) nagy sebességű vízi járművekhez – Áthelyezve: MED/4.38.

MED/4.27 – Elektronikus forgalmihelyzet-értékelő segédeszköz – Áthelyezve: MED/4.36.

MED/4.28 – Integrált hídrendszer – Áthelyezve: MED/4.30.

MED/4.29

Útiadat-rögzítő (VDR)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. V/20,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 61996-1:2013, benne: IEC 61996 -1. 1. helyesbítés (2014),

EN 62288:2014.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 61996-1 Ed. 2.0 (2013-05), benne: IEC 61996 -1. 1. helyesbítés (2014),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/20,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87),

IMO Res.MSC.333(90).

MED/4.30

Elektronikus térkép és információs rendszer (ECDIS) biztonsági másolattal és raszteres térképmegjelenítő rendszer (RCDS)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

EN 61174:(2008),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat,

IEC 61174 (2008),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

2017.8.31.

(I.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.232(82),

IMO SN.1/Circ.266,

[Az ECDIS biztonsági másolat és az RCDS csak akkor alkalmazható, ha az ECDIS rendelkezik ezekkel a funkciókkal. A B modul tanúsítványán fel kell tüntetni, hogy ezen opciók tesztelése megtörtént-e.]

MED/4.30

Elektronikus térkép és információs rendszer (ECDIS) biztonsági másolattal és raszteres térképmegjelenítő rendszer (RCDS)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 61174:2015,

EN 62288:2014.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 61174 Ed. 4.0 (2015),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.232(82),

IMO Res.MSC.302(87),

IMO SN.1/Circ.266.

[Az ECDIS biztonsági másolat és az RCDS csak akkor alkalmazható, ha az ECDIS rendelkezik ezekkel a funkciókkal. A B modul tanúsítványán fel kell tüntetni, hogy ezen opciók tesztelése megtörtént-e.]

MED/4.31

Pörgettyűs tájoló nagy sebességű vízi járművekhez

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 16328:2014,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

ISO 16328:2014,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.821(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87),

IMO MSC.1/Circ.1349.

MED/4.32

Nemzetközi automatikus hajóazonosítási rendszer (AIS)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 61993-2:2013,

EN 62288:2014.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 61993-2 (2012),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.- IMO Res.MSC.74(69),

IMO Res.MSC.191(79),

ITU-RM-1371-5 (02-2014) Megjegyzés: Az ITU-RM 1371-5(02-2014) csupán az IMO Res. MSC.74 (69) követelményeivel összhangban alkalmazandó.

MED/4.33

Útvonal-ellenőrző rendszer

(a minimális manőverezési sebesség és a 30 csomó közötti tartományban)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 62065:(2014),

EN 62288:2014.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62065 Ed. 2.0 (2014-02),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07)._

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.74(69),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.34

CAT 1 radarberendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

EN 62388:2013.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

IEC 62388 Ed. 2.0 (2013-06).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.278(VIII),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.192(79),

IMO Res.MSC.302(87),

ITU-R M.1177-4 (04/11).

MED/4.35

CAT 2 radarberendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62388:2013,

EN 62288:2014.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62388 Ed. 2.0 (2013-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.278(VIII),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.192(79),

IMO Res.MSC.302(87),

ITU-R M.1177-4 (04/11).

MED/4.36

CAT 3 radarberendezés

MED/4.37

Radarberendezés nagy sebességű vízi járművekhez (CAT 1H és CAT 2H)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

EN 62388:2013,

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

IEC 62388 Ed. 2.0 (2013-06).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.A.278(VIII),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.- IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.192(79),

IMO Res.MSC.302(87),

MSC.1/Circ.1349,

ITU-R M.1177-4 (04/11).

MED/4.38a

Térképészeti beállítással jóváhagyott radarberendezés:

a)

CAT 1C

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

EN 62388:2013.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

IEC 62388 Ed. 2.0 (2013-06).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.A.278(VIII),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.192(79),

IMO Res.MSC.302(87),

ITU-R M.1177-4 (04/11).

MED/4.38b

Térképészeti beállítással jóváhagyott radarberendezés:

b)

CAT 2C

MED/4.38c

Térképészeti beállítással jóváhagyott radarberendezés:nagy sebességű vízi járművekhez:

c)

CAT 1HC

ITU-R M.1177-4 (04/11),

IMO Res.MSC.302(87),

IMO MSC.1/Circ.1349.

MED/4.38d

Térképészeti beállítással jóváhagyott radarberendezés:nagy sebességű vízi járművekhez:

d)

CAT 2HC

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

IEC 62388 Ed. 2.0 (2013-06).

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

EN 62388:2013.

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.A.278(VIII),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.192(79),

IMO Res.MSC.302(87),

IMO MSC.1/Circ.1349,

ITU-R M.1177-4 (04/11).

MED/4.39

Radarreflektor – passzív

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 8729-1:2010,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

Vagy:

ISO 8729-1:2010,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.164(78).

MED/4.40

Iránytartást ellenőrző rendszer nagy sebességű vízi járművekhez

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 16329:2003,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

ISO 16329:2003,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.822(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87),

IMO MSC.1/Circ.1349.

MED/4.41

Haladási irányra vonatkozó információt továbbító berendezés (THD) (GNSS-módszer)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 22090-3:2014,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

ISO 22090-3:2014,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.116(73),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.42

Kereső fényszóró nagy sebességű vízi járművekhez

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 17884:2004,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

Vagy:

ISO 17884:2004,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

MED/4.43

Éjjellátó berendezés nagy sebességű vízi járművekhez

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 16273:2003,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

Vagy:

ISO 16273:2003,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

2017.3.26.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.94(72),

MED/4.44

Differenciál irányadóvevő DGPS és DGLONASS berendezéshez

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61108-4 (2004),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61108-4 (2004),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.114(73).

MED/4.45 – Térképészeti eszközök hajóradarhoz – Szándékosan üresen hagyva – a MED/4.38 sorszám alatt szerepel.

MED/4.46

Haladási irányra vonatkozó információt továbbító berendezés (THD) (pörgettyűs módszer)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 22090-1:2014,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

Vagy:

ISO 22090-1:2014,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.116(73),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.47

Egyszerűsített útiadat-rögzítő (S-VDR)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/20.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 61996-2:2008,

EN 62288:2014.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 61996-2 (2007),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/20.

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.163(78),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.48 – Mechanikus révkalauz-beemelő szerkezet – Szándékosan üresen hagyva (mivel a 2012. július 1-jétől hatályba lépő IMO Res. MSC.308(88) értelmében „mechanikus révkalauz-beemelő szerkezetek nem alkalmazhatók”)

MED/4.49

Révkalauzhágcsó

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/23,

SOLAS 74 Reg. X/3.

IMO Res. A.1045(27),

ISO 799:2004.

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/23,

IMO Res. A.1045(27),

IMO MSC/Circ.1428.

MED/4.50

DGPS berendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61108-1:2003,

EN 61108-4:2004,

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61108-1 (2003),

IEC 61108-4 (2004),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.112(73),

IMO Res.MSC.114(73),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.51

DGLONASS berendezés

MED/4.52

Nappali jelzőlámpa

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code),

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code).

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ISO 25861:2007.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ISO 25861:2007.

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code),

IMO Res.MSC.95(72),

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code).

MED/4.53

Aktív radarreflektor

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

ISO 8729-2:2009,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

Vagy:

ISO 8729-2:2009,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.164(78),

ITU-R M.1176-1 (02/13).

MED/4.54

Iránymérő

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

ISO 25862:2009,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

Vagy:

ISO 25862:2009,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19.

MED/4.54

Iránytűs helyzetmeghatározó

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

ISO 25862:2009,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

Vagy:

ISO 25862:2009,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19.

MED/4.55

Kereső-mentő helymeghatározó készülék (SRLD):

AIS SART berendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. III/4,

SOLAS 74 Reg. IV/14,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61097-14:2010.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-14 (2010).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/6,

SOLAS 74 Reg. III/26,

SOLAS 74 Reg. IV/7,

IMO Res.MSC.246(83),

ITU-R M.1371-5 (2014),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.56

Galileo-berendezés

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3.

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61108-3:2010,

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61108-3 (2010),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.813(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.233(82),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.57

Hídi navigációs őrszolgálati riasztórendszer (BNWAS)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

IEC 62616 (2010) benne: IEC 62616 1. helyesbítés (2012).

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

IEC 62616 (2010) benne: IEC 62616 1. helyesbítés (2012).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.128(75),

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87),

MSC.1/Circ.1474.

MED/4.58

Hangvevő rendszer

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code),

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code).

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

ISO 14859:2012.

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

ISO 14859:2012.

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code),

IMO Res.MSC.86(70),

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code).

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.302(87).

MED/4.59

Integrált navigációs rendszer

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. V/15,

SOLAS 74 Reg. V/18,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

EN 62288:2014,

IEC 61924-2 Ed. 1.0 (2012-12).

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

IEC 62288 Ed. 2.0 (2014-07),

IEC 61924-2 Ed. 1.0 (2012-12).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. V/19,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 13,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 13.

IMO Res.MSC.191(79),

IMO Res.MSC.252(83),

IMO Res. MSC.302(87).

5.   Rádió-hírközlési berendezések

Megjegyzések az 5. szakaszhoz: Rádió-hírközlési berendezések.

3. oszlop: Ha az IMO MSC/862. körlevél követelményei és a termék tesztelési követelményei ellentétesek egymással, akkor az IMO MSC/862. körlevél követelményeit kell alkalmazni.

Sorszám és megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, valamint vonatkozó IMO-határozatok és -körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

Első forgalomba hozatal

A fedélzeten való utolsó elhelyezés

1

2

3

4

5

6

MED/5.1

DSC és rádiótelefon adó és vevő üzemmódra alkalmas URH-rádiókészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 301 843-2 V1.2.1 (2004-06),

ETSI EN 301 925 V1.4.1 (2013-05).

B+D

B+E

B+F

2019.3.21.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.385(X),

IMO Res.A.524(13),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.803(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

IMO MSC.1/Circ.1460,

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.489-2 (10/95),

ITU-R M.493-13 (10/09),

ITU-R M.541-9 (05/04),

ITU-R M.689-3 (03/12).

MED/5.1

DSC és rádiótelefon adó és vevő üzemmódra alkalmas URH-rádiókészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 301 843-2 V2.1. 1 (2016-03),

ETSI EN 301 925 V1.4.1 (2013-05).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. X/3.

IMO Res.A.385(X),

IMO Res.A.524(13),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.803(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

IMO MSC.1/Circ.1460,

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.489-2 (10/95),

ITU-R M.493-14 (09/15),

ITU-R M.541-10 (10/15).

MED/5.2

URH DSC őrszolgálati vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 301 033 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-2 V1.2.1 (2004-06).

B+D

B+E

B+F

2019.3.21.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.803(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.489-2 (10/95),

ITU-R M.493-13 (10/09),

ITU-R M.541-9 (05/04)

MED/5.2

URH DSC őrszolgálati vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 301 033 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-2 V2.1.1 (2016-03).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.803(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.489-2 (10/95),

ITU-R M.493-14 (09/15),

ITU-R M.541-10 (10/15).

MED/5.3

NAVTEX vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ETSI EN 300 065-1 V1.2.1 (2009-01),

ETSI EN 301 843-4 V1.2.1 (2004-06),

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-6 (2012-01).

B+D

B+E

B+F

2019.3.21.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO Res.MSC.148(77),

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.540-2 (06/90),

ITU-R M.625-4 (03/12).

MED/5.3

NAVTEX vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ETSI EN 300 065-1 V1.2.1 (2009-01),

ETSI EN 301 843-4 V2.1.1 (2016-03).

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-6 (2012-01).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO Res.MSC.148(77),

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.540-2 (06/90),

ITU-R M.625-4 (03/12).

MED/5.4

EGC vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ETSI ETS 300 460 ed.1 (1996-05),

ETSI ETS 300 460 A1 (1997-11),

ETSI EN 300 829 V1.1.1 (1998-03),

ETSI EN 301 843-1 V1.3.1 (2012-08),

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-4 (2012).

B+D

B+E

B+F

2019.3.21.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.570(14),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO Res.MSC.306(87),

IMO COMSAR Circ.32.

MED/5.4

EGC vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ETSI ETS 300 460 ed.1 (1996-05),

ETSI ETS 300 460 A1 (1997-11),

ETSI EN 301 843-1 V2.1.1 (2016-03).

MED/5.5

Nagyfrekvenciájú tengerészeti biztonsági közlemények (MSI) vételére szolgáló vevőkészülék (HF NBDP)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

ETSI ETS 300 067 ed.1 (1990-11),

ETSI ETS 300 067/A1 ed.1 (1993-10),

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat,

ETSI ETS 300 067 ed.1 (1990-11),

ETSI ETS 300 067/A1 ed.1 (1993-10).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.699(17),

IMO Res.A.700(17),

IMO Res.A.806(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC.1/Circ.1460,

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.492-6 (10/95),

ITU-R M.540-2 (06/90),

ITU-R M.625-4 (03/12),

ITU-R M.688 (06/90).

MED/5.5

Nagyfrekvenciájú tengerészeti biztonsági közlemények (MSI) vételére szolgáló vevőkészülék (HF NBDP)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

ETSI ETS 300 067 ed.1 (1990-11),

ETSI ETS 300 067/A1 ed.1 (1993-10),

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06),

ETSI ETS 300 067 ed.1 (1990-11),

ETSI ETS 300 067/A1 ed.1 (1993-10).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.699(17),

IMO Res.A.700(17),

IMO Res.A.806(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC.1/Circ.1460,

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.492-6 (10/95),

ITU-R M.540-2 (06/90),

ITU-R M.625-4 (03/12),

ITU-R M.688 (06/90).

MED/5.6

406 MHz-es EPIRB (COSPAS-SARSAT)

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

Megjegyzés: Az IMO MSC/862. körlevél csak az esetleges távirányításos készülékre alkalmazható, az EPIRB-re magára nem.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ETSI EN 300 066 V1.3.1 (2001-01),

Vagy:

IMO MSC/Circ.862,

Megjegyzés: Az IMO MSC/862. körlevél csak az esetleges távirányításos készülékre alkalmazható, az EPIRB-re magára nem.

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-2 ed3.0 (2008).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/7,

IMO Res.A.662(16),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.696(17),

IMO Res.A.810(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.633-4 (12/10),

ITU-R M.690-3 (03/15).

MED/5.7 – „Hosszúhullámú EPIRB (INMARSAT)” – Szándékosan üresen hagyva

MED/5.8 – „Középfrekvenciájú DSC vevőkészülék” – Szándékosan üresen hagyva

MED/5.9 – „Kéthangú riasztójel-generátor” – Szándékosan üresen hagyva

MED/5.10

DSC és rádiótelefon adó és vevő üzemmódra alkalmas középfrekvenciájú rádióberendezés

Megjegyzés: Az IMO- és ITU-határozatok értelmében a kéthangú riasztójel-generátorra és a H3E-átvitelre vonatkozó követelmények a tesztelés tekintetében már nem érvényesek.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 373-1 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-5 V1.1.1 (2004-06).

B+D

B+E

B+F

2019.3.21.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/9,

SOLAS 74 Reg. IV/10,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.804(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC.1/Circ.1460,

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.493-13 (10/09),

ITU-R M.541-9 (05/04).

MED/5.10

DSC és rádiótelefon adó és vevő üzemmódra alkalmas középfrekvenciájú rádióberendezés

Megjegyzés: Az IMO- és ITU-határozatok értelmében a kéthangú riasztójel-generátorra és a H3E-átvitelre vonatkozó követelmények a tesztelés tekintetében már nem érvényesek.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 373-1 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-5 V2.1.1 (2016-03).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/9,

SOLAS 74 Reg. IV/10,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.804(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC.1/Circ.1460,

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.493-14 (09/15),

ITU-R M.541-10 (10/15),

ITU-R M.1173-1 (03/12).

MED/5.11

Középfrekvenciájú DSC őrszolgálati vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 301 033 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-5 V1.1.1 (2004-06).

B+D

B+E

B+F

2019.3.21.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/9,

SOLAS 74 Reg. IV/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.804(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.493-13 (10/09),

ITU-R M.541-9 (05/04),

ITU-R M.1173-1 (03/12).

MED/5.11

Középfrekvenciájú DSC őrszolgálati vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 301 033 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-5 V2.1.1 (2016-03).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/9,

SOLAS 74 Reg. IV/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.804(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.493-14 (09/15),

ITU-R M.541-10 (10/15),

ITU-R M.1173-1 (03/12).

MED/5.12

Inmarsat-B SES

Megjegyzés: A szolgáltatás 2016. december 31-ével megszűnik.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

Vagy:

IMO MSC/Circ.862,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.570(14),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.808(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

IMO COMSAR Circ.32.

MED/5.13

Inmarsat-C SES

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

ETSI ETS 300 460 ed.1 (1996-05),

ETSI ETS 300 460 A1 (1997-11),

ETSI EN 300 829 V1.1.1 (1998-03),

ETSI EN 301 843-1 V1.3.1 (2012-08).

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-4 (2012),

IEC 61162 szabványsorozat.

B+D

B+E

B+F

2019.3.21.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.570(14),

IMO Res.A.664(16),

Megjegyzés: a Res. A.644(16)-hoz: csak akkor alkalmazandó, ha az Inmarsat-C SES rendelkezik EGC-funkcióval

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.807(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO Res.MSC.306(87),

IMO MSC/Circ.862,

IMO COMSAR Circ.32.

MED/5.13

Inmarsat-C SES

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

ETSI ETS 300 460 ed.1 (1996-05),

ETSI ETS 300 460 A1 (1997-11),

ETSI EN 301 843-1 V2.1.1 (2016-03).

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-4 (2012),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.570(14),

IMO Res.A.664(16),

Megjegyzés a Res. A.664(16)-hoz: csak akkor alkalmazandó, ha az Inmarsat-C SES rendelkezik EGC-funkcióval

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.807(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO Res.MSC.306(87),

IMO MSC/Circ.862,

IMO COMSAR Circ.32.

MED/5.14

DSC, NBDP és rádiótelefon adó és vevő üzemmódra alkalmas közép/nagyfrekvenciájú rádiókészülék

Megjegyzés: Az IMO- és ITU-határozatok értelmében a kéthangú riasztójel-generátorra és az A3H-átvitelre vonatkozó követelmények a tesztelés tekintetében már nem érvényesek.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

ETSI ETS 300 067 ed.1 (1990-11),

ETSI ETS 300 067/A1 ed.1 (1993-10),

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 373-1 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-5 V1.1.1 (2004-06).

B+D

B+E

B+F

2019.3.21.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.806(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

IMO MSC.1/Circ.1460,

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.476-5 (10/95),

ITU-R M.492-6 (10/95),

ITU-R M.493-13 (10/09),

ITU-R M.541-9 (05/04),

ITU-R M.625-4 (03/12),

ITU-R M.1173-1 (03/12).

MED/5.14

DSC, NBDP és rádiótelefon adó és vevő üzemmódra alkalmas közép/nagyfrekvenciájú rádiókészülék

Megjegyzés: Az IMO- és ITU-határozatok értelmében a kéthangú riasztójel-generátorra és az A3H-átvitelre vonatkozó követelmények a tesztelés tekintetében már nem érvényesek.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

ETSI ETS 300 067 ed.1 (1990-11),

ETSI ETS 300 067/A1 ed.1 (1993-10),

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 373-1 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-5 V2.1.1 (2016-03).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.806(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

IMO MSC.1/Circ.1460,

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.476-5 (10/95),

ITU-R M.492-6 (10/95),

ITU-R M.493-14 (09/15),

ITU-R M.541-10 (10/15)

ITU-R M.625-4 (03/12),

ITU-R M.1173-1 (03/12).

MED/5.15

Közép/nagyfrekvenciájú DSC őrszolgálati vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3.

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat,

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 301 033 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-5 V1.1.1 (2004-06),

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-3 (1994),

IEC 61097-8 (1998),

IEC 61162 szabványsorozat.

B+D

B+E

B+F

2019.3.21.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.806(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.493-13 (10/09),

ITU-R M.541-9 (05/04)

MED/5.15

Közép/nagyfrekvenciájú DSC őrszolgálati vevőkészülék

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

EN 61162 szabványsorozat:

EN 61162-1 (2011)

EN 61162-2 (1998)

EN 61162-3 (2008)

EN 61162-450 (2011),

ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),

ETSI EN 301 033 V1.4.1 (2013-09),

ETSI EN 301 843-5 V2.1.1 (2016-03).

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-3 (1994),

IEC 61097-8 (1998),

IEC 61162 szabványsorozat:

IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11)

IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09)

IEC 61162-3 ed1.2, összevonva am1 ed. 1.0 (2010-11) és am2 ed. 1.0 (2014-07) módosítással

IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/10,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.806(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO COMSAR Circ.32,

ITU-R M.493-14 (09/15),

ITU-R M.541-10 (10/15),

ITU-R M.1173-1 (03/12).

MED/5.16 – Légiforgalmi URH adó-vevő készülék – Szándékosan üresen hagyva.

MED/5.17

Hordozható URH adó-vevő készülék túlélési vízi járművekhez

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ETSI EN 300 225 V1.4.1 (2004-12),

ETSI EN 301 843-2 V1.2.1 (2004-06),

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-12 (1996).

B+D

B+E

B+F

2018.12.7.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/6,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.809(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO Res.MSC.149(77),

ITU-R M.489-2 (10/95).

MED/5.17

Hordozható URH adó-vevő készülék túlélési vízi járművekhez

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ETSI EN 300 225 V1.5.1 (2015-12),

ETSI EN 301 843-2 V2.1.0 (2015-12).

Vagy:

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-12 (1996).

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. III/6,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.809(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 8,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO Res.MSC.149(77),

ITU-R M.489-2 (10/95).

MED/5.18

Beépített URH adó-vevő készülék túlélési vízi járművekhez

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

ETSI EN 301 466 V1.1.1 (2000-10),

ETSI EN 301 466 V1.2.1 (2015-12).

MED/5.19

Inmarsat-F77 Reg.

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. IV/14,

SOLAS 74 Reg. X/3,

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-13 (2003).

Vagy:

IMO MSC/Circ.862,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),

IEC 61097-13 (2003).

B+D

B+E

B+F

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. IV/10,

IMO Res.A.570(14),

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.A.808(19),

IMO Res.MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,

IMO Res.MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

IMO MSC/Circ.862,

IMO COMSAR Circ.32.

6.   A COLREG 72-ben előírt berendezések

Sorszám és megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, valamint vonatkozó IMO-határozatok és -körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

Első forgalomba hozatal

A fedélzeten való utolsó elhelyezés

1

2

3

4

5

6

MED/6.1

Navigációs jelzőfények

Típus-jóváhagyási követelmények

COLREG 72 I/14. melléklet.

EN 14744:2005, benne: AC:2006,

EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

Vagy:

EN 14744:2005, benne: AC:2006,

IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B+D

B+E

B+F

G

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

COLREG 72 I/14. melléklet,

IMO Res.A.694(17),

IMO Res.MSC.253(83).

7.   Ömlesztettáru-szállító hajó biztonsági berendezései

E fejezetben jelenleg nem szerepelnek tételek.

8.   A SOLAS II-1. fejezetében előírt berendezések.

Sorszám és megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, valamint vonatkozó IMO-határozatok és -körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

Első forgalomba hozatal

A fedélzeten való utolsó elhelyezés

1

2

3

4

5

6

MED/8.1

Vízszintérzékelők

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-1/22-1,

SOLAS 74 Reg. II-1/25,

SOLAS 74 Reg. XII/12.

IEC 60092-504:2001, benne: IEC 60092 -504. 1. helyesbítés: 2011

IEC 60529 Ed. 2.2 (2013),

IMO Res.MSC.188(79),

IMO MSC.1/Circ.1291.

B+D

B+E

B+F

2019.11.22.

(III.)

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-1/25,

SOLAS 74 Reg. XII/12.

IMO Res.A.1021(26),

IMO Res.MSC.188(79),

IMO MSC.1/Circ.1464 Rev.1.

MED/8.1

Vízszintérzékelők

Típus-jóváhagyási követelmények

SOLAS 74 Reg. II-1/22-1,

SOLAS 74 Reg. II-1/25.

SOLAS 74 Reg. XII/12.

IEC-60092-504:2016,

IEC 60529 Ed. 2.2 (2013),

IMO Res.MSC.188(79),

IMO MSC.1/Circ.1291.

B+D

B+E

B+F

2017.3.16.

Felszerelésszállítási és teljesítménykövetelmények

SOLAS 74 Reg. II-1/25,

SOLAS 74 Reg. XII/12.

IMO Res.A.1021(26),

IMO Res.MSC.188(79),

IMO MSC.1/Circ.1464 Rev.1.

9.   Felszerelések, amelyek tekintetében a MED- tanúsításra vonatkozó követelmények nem teljesek

Megjegyzés a 9. szakaszhoz:

1.

A MED- tanúsításra vonatkozó követelmények akkor tekinthetők hiánytalannak, ha

a típusjóváhagyásra,

a felszerelésszállítási követelményekre és

tesztelési követelményekre

vonatkozó IMO-rendelkezések

rendelkezésre állnak és megfelelőek.

1.   Életmentő eszközök

Sorszám

Megnevezés

MED/9/1.1

Radarreflektor mentőtutajokhoz

MED/9/1.2

Vízbe merülésre alkalmas ruházat anyagai

MED/9/1.3

Felúszást elősegítő vízre bocsátó berendezések túlélési járművekhez

MED/9/1.5

Hangosbemondó és általános vészjelző rendszer (tűzjelző készülékként való használata esetén az A.1/3.53 alkalmazandó)

2.   Tengerszennyezés megelőzése

Sorszám

Megnevezés

MED/9/2.3

A NOx-kibocsátás csökkentésére egyéb egyenértékű módszereket alkalmazó berendezések

MED/9/2.4

A SOx-kibocsátás csökkentésére egyéb technológiai megoldások alkalmazó berendezések

MED/9/2.5

A NOx műszaki előírás 2008 közvetlen mérési és ellenőrzési módszerétől eltérő mérési módszert alkalmazó fedélzeti NOx-elemző készülékek

3.   Tűzvédelmi berendezés

Sorszám

Megnevezés

MED/9/3.8

Elektromos biztonsági lámpa

MED/9/3.9

Vegyi hatásnak ellenálló védőöltözet

MED/9/3.13

Zártrendszerű túlnyomásos légzőkészülék (nagy sebességű vízi jármű)

MED/9/3.21

Festéktároló kamrák és gyúlékony folyadékokat tároló kamrák tűzoltó rendszereinek részei

MED/9/3.24

Hordozható, habbal oltó készülékek

MED/9/3.26

Gázhalmazállapotú-tüzelőanyag rendszerek (részei) háztartási célra

MED/9/3.27

Beépített, gázzal (CO2) oltó tűzoltó rendszerek részei

MED/9/3.31

Vízpermetező kézikészülék

MED/9/3.33

Tűzoltótömlők 52 mm feletti átmérővel

4.   Navigációs berendezések

Sorszám

Megnevezés

MED/9/4.11

Kombinált GPS/GLONASS berendezés

MED/9/4.16

Hajóhíd teljes felszerelése

MED/9/4.19

Mágneses tájoló nagy sebességű vízi járművekhez

MED/9/4.20

Útvonalellenőrző rendszer nagy sebességű vízi járművekhez

MED/9/4.24

Tolóerő-kijelző

MED/9/4.25

Oldalirányú tolóerő-, hajócsavar-állásszög- és üzemmódkijelző

MED/9/4.30

Hajóhíd teljes felszerelése

MED/9/4.33

Útvonalellenőrző rendszer (a hajó menetsebességéhez igazodva működik a 30 csomó feletti tartományban)

MED/9/4.34

Nagy hatótávolságú azonosító és nyomonkövető (LRIT) berendezés

MED/9/4.37

Elektromos dőlésmérő

MED/9/4.38

Loran-C berendezés

MED/9/4.39

Chayka berendezés

5.   Rádió-hírközlési berendezések

Sorszám

Megnevezés

MED/9/5.1

URH EPIRB

MED/9/5.2

Tartalék energiaforrás rádióberendezésekhez

MED/9/5.4

Vészjelző kapcsolótábla

MED/9/5.5

Vészjelző vagy riasztó-kapcsolótábla

MED/9/5.6

Hosszúhullámú EPIRB (INMARSAT)

MED/9/5.7

A hajó védelmi riasztórendszere

MED/9/5.8

Légiforgalmi URH adó-vevő készülék

6.   A COLREG 72-ben előírt berendezések

Sorszám

Megnevezés

MED/9/6.2

Hangjelző berendezések

7.   Ömlesztettáru-szállító hajó biztonsági berendezései

Sorszám

Megnevezés

MED/9/7.1

Rakodóberendezés

MED/9/7.2

Ömlesztettáru-szállító hajók vízszintérzékelői

8.   A SOLAS II-1. fejezetében előírt berendezések

Sorszám

Megnevezés

MED/9/8.1.

Generátorcsoport hideg időjárási körülmények között történő indítására szolgáló berendezések