ISSN 1977-0731 |
||
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313 |
|
Magyar nyelvű kiadás |
Jogszabályok |
59. évfolyam |
|
|
|
(1) EGT-vonatkozású szöveg |
HU |
Azok a jogi aktusok, amelyek címe normál szedéssel jelenik meg, a mezőgazdasági ügyek napi intézésére vonatkoznak, és rendszerint csak korlátozott ideig maradnak hatályban. Valamennyi más jogszabály címét vastagon szedik, és előtte csillag szerepel. |
II Nem jogalkotási aktusok
NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOK
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/1 |
Tájékoztatás az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, valamint másrészről a Koreai Köztársaság közötti, a polgári globális navigációs műholdrendszerről (GNSS) szóló együttműködési megállapodás hatálybalépésének időpontjáról
Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, valamint másrészről a Koreai Köztársaság közötti, a polgári globális navigációs műholdrendszerről (GNSS) szóló, 2006. szeptember 9-én, Brüsszelben aláírt együttműködési megállapodás (1) – a megállapodás 18. cikke (1) bekezdésének megfelelően – 2016. július 1-jén lépett hatályba.
(1) HL L 288., 2006.10.19., 31. o.
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/1 |
Tájékoztatás az Európai Közösség és tagállamai, valamint Ukrajna közötti, a polgári globális műholdas navigációs rendszerről (GNSS) szóló együttműködési megállapodás hatálybalépésének időpontjáról
Az Európai Közösség és tagállamai, valamint Ukrajna közötti, a polgári globális műholdas navigációs rendszerről (GNSS) szóló, 2005. december 1-jén Kijevben aláírt együttműködési megállapodás (1) – 17. cikke (1) bekezdésének megfelelően – 2013. december 1-jén lépett hatályba.
(1) HL L 125., 2014.4.26., 3. o.
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/1 |
Tájékoztatás az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Amerikai Egyesült Államok közötti, a GALILEO, valamint a GPS műholdas navigációs rendszerek és kapcsolódó alkalmazásaik előmozdításáról, biztosításáról és használatáról szóló megállapodás hatálybalépésének időpontjáról
Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Amerikai Egyesült Államok közötti, a GALILEO, valamint a GPS műholdas navigációs rendszerek és kapcsolódó alkalmazásaik (1) előmozdításáról, biztosításáról és használatáról szóló, 2004. június 26-án Brüsszelben aláírt megállapodás – 20. cikkének (1) bekezdésével összhangban – 2011. december 12-én lépett hatályba.
(1) HL L 348., 2011.12.31., 3. o.
RENDELETEK
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/2 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2020 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
(2016. május 26.)
a pénzügyi eszközök piacairól szóló 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az elszámolási kötelezettség hatálya alá tartozó származtatott termékek kereskedési kötelezettség hatálya alá vonásának megállapítására vonatkozó kritériumokat meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a pénzügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15-i 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 32. cikke (6) bekezdésére,
mivel:
(1) |
Ez a rendelet részletezi a harmadik felek részéről a származtatott termékek valamely kategóriája vagy releváns alkategóriája tekintetében fennálló elegendő vételi és eladási szándék meghatározására vonatkozó kritériumokat. Amennyiben az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (a továbbiakban: ESMA) azt állapította meg, hogy a származtatott termékek valamely kategóriájának a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) szerinti elszámolási kötelezettség hatálya alá kell tartoznia, és hogy a származtatott termékeket egy kereskedési helyszínre bevezették vagy azzal ott kereskednek, az ESMA-nak az e rendeletben megállapított kritériumok alapján meg kell határoznia, hogy a származtatott termékek vagy azok alkategóriája kellően likvidnek tekinthetők-e ahhoz, hogy azokkal kizárólag kereskedési helyszíneken lehessen kereskedni. |
(2) |
A 648/2012/EU rendelet előírása szerint származtatott termékek akkor minősülnek tőzsdén kívülinek, ha azokkal nem szabályozott piacon kereskednek, vagy azokra nem vonatkoznak a szabályozott piac előírásai, míg a tőzsdén kívüli származtatott termékeknek a 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (3) szerinti, szűkebb fogalommeghatározása azokat a származtatott termékeket foglalja magában, amelyekkel nem kereskednek szabályozott piacon, multilaterális kereskedési rendszerben vagy szervezett kereskedési rendszerben, vagy amelyekre nem valamely szabályozott piac, multilaterális kereskedési rendszer vagy szervezett kereskedési rendszer előírásai vonatkoznak. Az ESMA-nak ezért meg kell vizsgálnia, hogy a származtatott termékek valamely kategóriájával vagy releváns alkategóriájával milyen mértékben kereskednek már kereskedési helyszíneken, és ezt össze kell hasonlítania a kereskedési helyszínen kívül végrehajtott kereskedés szintjével. A kereskedési helyszínen kívüli kereskedés gyakorisága azonban nem vonhatja maga után automatikusan annak megállapítását, hogy a származtatott termékek valamely kategóriája vagy releváns alkategóriája nem alkalmas kereskedési kötelezettség alá vonásra. Az ESMA-nak figyelembe kell vennie továbbá a kereskedési kötelezettség várható hatását, és ennek során mérlegelnie kell egyfelől a likviditás és a piaci integritás előmozdításának lehetőségét a pénzügyi eszközök átláthatóságának és rendelkezésre állásának megerősítése révén, másfelől egy ilyen döntés esetleges hátrányos következményeit. |
(3) |
Mivel a nem tulajdonviszonyt megtestesítő eszközök likvid piacának a 600/2014/EU rendelet 2. cikke 17. pontjának a) pontja szerinti fogalommeghatározása hasonló az említett rendelet 32. cikkének (3) bekezdésében előírt azon kritériumokhoz, amelyek alapján meghatározható, hogy a származtatott termékek valamely kategóriája vagy releváns alkategóriája kellően likvid-e, az eszközkezelés következetességének előmozdítása érdekében e két szempontot az értékelések során kölcsönösen figyelembe kell venni. Mindazonáltal amennyiben a származtatott termékek valamely kategóriája vagy releváns alkategóriája az átláthatóság szempontjából likvid piaccal rendelkezőnek minősül, ennek nem szabad automatikusan maga után vonnia, hogy likviditása a kereskedési kötelezettség szempontjából is megfelelő. A mennyiségi határértékek és a minőségi súlyozás az értékelések eltérő céljai szerint különbözőek lehetnek. |
(4) |
Tekintettel a származtatott termékekre vonatkozó kereskedési kötelezettség által potenciálisan érintett eszközök széles körére és sajátos jellemzőikre, a pénzügyi piacok folyamatos fejlődésére és az érintett nemzeti piacok változatosságára, nem határozható meg a származtatott termékek minden egyes típusára vonatkozóan olyan teljes körű lista, amely részletezi a harmadik fél részéről fennálló vételi és eladási szándék értékelése szempontjából releváns elemeket vagy az egyes elemek súlyozását. |
(5) |
Mindazonáltal biztosítani kell bizonyos fokú egyértelműséget annak meghatározásához, hogy a származtatott termékek valamely kategóriája vagy releváns alkategóriája kellően likvid-e, mindenekelőtt a kötések átlagos gyakoriságára és átlagos nagyságrendjére, az aktív piaci szereplők számára és típusára, valamint az eladási és vételi ár különbségének (spread) átlagos nagyságrendjére vonatkozó kritériumok meghatározása révén, amelyek együttesen megfelelő alapot jelentenek a harmadik fél részéről fennálló vételi és eladási szándék szintjének megállapításához. |
(6) |
Az annak megállapítására szolgáló megfigyelési időszaknak, hogy származtatott termékek valamely kategóriája vagy releváns alkategóriája kellően likvid-e ahhoz, hogy azzal kizárólag kereskedési helyszíneken kereskedjenek, a származtatott termékek érintett kategóriájától vagy releváns alkategóriájától függően eltérőnek kell lennie. Megfelelő hosszúságú időtartamot kell meghatározni annak érdekében, hogy az összegyűjtött adatokat ne torzítsák olyan események, amelyek szokatlan kereskedési magatartást válthatnak ki. A megfigyelési időszaknak minden esetben legalább három hónapnak kell lennie. |
(7) |
Az e rendeletben ismertetett kritériumokat úgy kell kialakítani, hogy a származtatott termékek vagy a származtatott termékek kategóriáinak értékelését össze lehessen hasonlítani más, hasonló jellemzőkkel rendelkező származtatott termékekkel vagy származtatott termékek kategóriáival. A származtatott termékek hasonló jellemzőkkel rendelkező kategóriáinak azonosítása során többféle tényezőt lehet figyelembe venni, így a kereskedés pénznemét, a lejárati időpontokat, a szerződés futamidejének kezdő időpontját, valamint azt, hogy szabvány megállapodásról, illetőleg frissen kötött referenciaügyletről van-e szó. |
(8) |
Az ESMA-nak figyelembe kell vennie a likviditás változásait jelző korábbi adatokat annak megállapításához, hogy a származtatott termékek valamely kategóriája vagy releváns alkategóriája kellően likvid-e ahhoz, hogy azzal csak kereskedési helyszíneken kereskedjenek, valamint hogy csak bizonyos nagyságrendet el nem érő ügyletek esetén biztosított-e a kellő likviditás. Az említett értékelésekhez kapcsolódó küszöbértékek a származtatott termékek kategóriái vagy alkategóriái esetében eltérőek lehetnek, amennyiben a kategóriák vagy alkategóriák jellemzői és nominális nagysága különbözőek. Az eladási és vételi ár különbségének értékelése során az ESMA-nak figyelembe kell vennie az átlagos árkülönbözetet és az árkülönbözetek rendelkezésre állását, ugyanakkor mérlegelnie kell, hogy az árkülönbözetek hiánya vagy a túl nagy árkülönbözetek valóban nem megfelelő likviditásra utalnak-e, vagy a kereskedési kötelezettség bevezetése esetén az átláthatóság és a pénzügyi eszközök rendelkezésre állásának megerősítése révén az árkülönbözetek csökkenhetnek-e. |
(9) |
Az ESMA-nak az értékelés során végzett számításaiból ki kell hagynia azokat a kötéseket, amelyek esetében egyértelműen megállapítható, hogy kereskedés utáni kockázatcsökkentő kötésekről van szó, amelyek csökkentik a származtatott termékek portfólióinak nem piaci kockázatait. Az ilyen ügyletek bevonása a kereskedési kötelezettség értékelésébe ugyanis a valósnál magasabbnak tüntetheti fel a harmadik fél részéről fennálló vételi és eladási szándék szintjét. |
(10) |
Az ESMA-nak értékelése során figyelembe kell vennie azt is, hogy szükséges-e ügyletcsomagok engedélyezése. A befektetési vállalkozások saját számlára vagy ügyfelek nevében gyakran bonyolítanak le származtatott termékekkel vagy egyéb pénzügyi eszközökkel olyan ügyleteket, amelyek több egymással összefüggő, kapcsolódó tranzakciót foglalnak magukban. Tekintve, hogy az ügyletcsomagok lehetővé teszik a befektetési vállalkozások és ügyfeleik számára a kockázatkezelést és javítják a pénzügyi piacok rugalmasságát, célszerű lehet továbbra is engedélyezni egyes olyan – kétoldalú alapon, kereskedési helyszínen kívül végrehajtandó – ügyletcsomagok kötését, amelyek egy vagy több, kereskedési kötelezettség hatálya alá tartozó származtatott terméket tartalmaznak. |
(11) |
Meg kell állapítani azokat a kritériumokat, amelyek alapján az ESMA meg tudja határozni, hogy a származtatott termékek kategóriája vagy releváns alkategóriája esetében szükség van-e a fennálló kereskedési kötelezettség módosítására, felfüggesztésére vagy visszavonására, amennyiben a származtatott termékek adott kategóriájával vagy releváns alkategóriájával már egyetlen kereskedési helyszínen sem kereskednek. |
(12) |
A következetesség és a jogbiztonság érdekében az e rendeletben megállapított rendelkezéseket és a 2014/65/EU irányelv, valamint a 600/2014/EU rendelet rendelkezéseit azonos időponttól kell alkalmazni. |
(13) |
Ez a rendelet az ESMA által a Bizottságnak benyújtott szabályozástechnikai standardtervezeteken alapul. |
(14) |
Az ESMA nyilvános konzultációt folytatott az e rendelet alapját képező szabályozástechnikai standardtervezetekről, elemezte az ezekkel összefüggésben felmerülő esetleges költségeket és hasznot, és kikérte az 1095/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) 37. cikke alapján létrehozott Értékpapírpiaci Érdekképviseleti Csoport véleményét, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Harmadik fél részéről fennálló elegendő vételi és eladási szándék
Annak megállapítása során, hogy harmadik fél részéről elegendő vételi és eladási szándék áll-e fenn ahhoz, hogy a származtatott termékek valamely kategóriáját vagy releváns alkategóriáját a kereskedési kötelezettség szempontjából kellően likvidnek lehessen tekinteni, az ESMA a 600/2014/EU rendelet 32. cikkének (3) bekezdésében meghatározott és az alábbi 2–5. cikkben részletezett kritériumokat alkalmazza.
2. cikk
A kötések átlagos gyakorisága
(1) A kötések átlagos gyakorisága tekintetében az ESMA a következő elemeket veszi figyelembe:
a) |
azoknak a napoknak a száma, amelyeken ügyletkötésre került sor; |
b) |
a kötések száma. |
(2) Az (1) bekezdés szerinti kritériumok ESMA általi elemzése során figyelembe kell venni a kereskedési helyszíneken és a tőzsdén kívül végrehajtott kötések megoszlását. Az ESMA az említett kritériumokat olyan kellő hosszúságú időszakot vizsgálva értékeli, amely megfelelő annak meghatározásához, hogy a származtatott termékek egyes kategóriáinak vagy azok releváns alkategóriájának likviditására hatnak-e szezonális vagy strukturális tényezők. Az ESMA-nak azt is mérlegelnie kell, hogy a vizsgált időszakban jellemzően meghatározott időpontokban és nagyságrendben kerül-e sor a kötésekre, és adott esetben meg kell határoznia, hogy ez mennyire kiszámítható séma szerint történik.
3. cikk
A kötések átlagos nagyságrendje
(1) A kötések átlagos nagyságrendje tekintetében az ESMA a következő elemeket veszi figyelembe:
a) |
az átlagos napi forgalom, amelynek megállapításához az összes kötés együttes nominális értékét el kell osztani a kereskedési napok számával; |
b) |
a kötések átlagos értéke, amelynek megállapításához az összes kötés együttes nominális értékét el kell osztani a kötések számával. |
(2) Az (1) bekezdés szerinti kritériumok ESMA általi elemzése során figyelembe kell venni a 2. cikk (2) bekezdésében meghatározott tényezőket.
4. cikk
Az aktív piaci szereplők száma és típusa
(1) Az aktív piaci szereplők száma és típusa tekintetében az ESMA a következő elemeket veszi figyelembe:
a) |
a származtatott termékek adott kategóriájával vagy releváns alkategóriájával kereskedő piaci szereplők teljes száma nem lehet kevesebb kettőnél; |
b) |
azon kereskedési helyszínek száma, ahol a származtatott termékek adott kategóriáját vagy releváns alkategóriáját bevezették vagy azzal kereskednek; |
c) |
az olyan árjegyzők vagy egyéb piaci szereplők száma, amelyeket kötelező erejű írásbeli megállapodás vagy kötelezettség köt likviditás biztosítására. |
(2) Az ESMA az elemzés során összehasonlítja a piaci szereplők arányát a kötések átlagos nagyságrendjének és átlagos gyakoriságának elemzésére szolgáló adatokon alapuló megállapításokkal.
5. cikk
Az eladási és vételi ár különbségének (spread) átlagos nagyságrendje
(1) Az eladási és vételi ár különbségének (spread) átlagos nagyságrendje tekintetében az ESMA a következő elemeket veszi figyelembe:
a) |
a (többek között a volumen szerint) súlyozott árkülönbözetek (spread) nagyságrendje különböző időszakokban; |
b) |
árkülönbözetek a kereskedési nap különböző időpontjaiban. |
(2) Amennyiben nem áll rendelkezésre az eladási és vételi ár különbségére vonatkozó információ, az ESMA-nak e kritérium értékelése során közelítő adatokat kell figyelembe vennie.
6. cikk
Hatálybalépés és alkalmazás
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ezt a rendeletet a 600/2014/EU rendelet 55. cikkének második bekezdésében említett dátumtól kell alkalmazni.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2016. május 26-án.
a Bizottság részéről
az elnök
Jean-Claude JUNCKER
(1) HL L 173., 2014.6.12., 84. o.
(2) Az Európai Parlament és a Tanács 2012. július 4-i 648/2012/EU rendelete a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról (HL L 201., 2012.7.27., 1. o.).
(3) Az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i 2014/65/EU irányelve a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról (HL L 173., 2014.6.12., 349 o.).
(4) Az Európai Parlament és a Tanács 2010. november 24-i 1095/2010/EU rendelete az európai felügyeleti hatóság (Európai Értékpapír-piaci Hatóság) létrehozásáról, a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/77/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 331., 2010.12.15., 84. o.).
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/6 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2021 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
(2016. június 2.)
a pénzügyi eszközök piacairól szóló 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a referenciaértékekhez való hozzáférésre vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a pénzügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15-i 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 37. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdésére,
mivel:
(1) |
A 600/2014/EU rendelet megkülönböztetésmentes hozzáférést biztosít a kereskedés és az elszámolás céljára a központi szerződő felek és a kereskedési helyszínek számára, ideértve a kereskedés és az elszámolás céljára az egyes pénzügyi eszközök értékének meghatározásához használt referenciaértékekre (benchmarkokra) vonatkozó engedélyekhez és információkhoz való hozzáférést. Tekintettel a referenciaértékek sokféleségére, a központi szerződő felek és a kereskedési helyszínek számára a kereskedés és az elszámolás biztosításához szükséges információk számos tényező – egyebek mellett a kereskedés vagy elszámolás tárgyát képező pénzügyi eszközök vagy a pénzügyi eszköz referenciaértékét képező benchmark típusa – függvényében eltérőek lehetnek. Következésképpen a központi szerződő felek és a kereskedési helyszínek számára lehetővé kell tenni, hogy hozzáférést kérjenek a kereskedés és az elszámolás céljára szükséges bármely információhoz. |
(2) |
A referenciaértékek sokfélesége és alkalmazásuk különbségei miatt egyenmegoldásra nincs mód, és nem célszerű messzemenően harmonizálni az engedélyezési megállapodások tartalmát. A hozzáférés feltételeinek előre meghatározott és kimerítő szempontok alapján történő korlátozása ezért minden fél számára káros lehet. |
(3) |
Biztosítani kell, hogy a referenciaértékek tulajdonosi jogait gyakorló személyek csak abban az esetben állapíthassanak meg különböző feltételeket a referenciaértékekhez való hozzáférés tekintetében a különböző kategóriákba sorolt központi szerződő felek és kereskedési helyszínek számára, ha ez például a kért mennyiség, alkalmazási kör vagy használati terület alapján objektíven indokolt és arányosan alkalmazott. A központi szerződő felek és a kereskedési helyszínek különböző kategóriáit és az e kategóriák meghatározására alkalmazott kritériumokat nyilvánosságra kell hozni. |
(4) |
Esetről esetre változik, hogy egy referenciaértéket milyen módon értékelnek újnak vagy sem. Biztosítani kell ezért, hogy amennyiben a referenciaértékek tulajdonosi jogait gyakorló személyek újnak minősítenek egy referenciaértéket, és erre hivatkozva megtagadják az azonnali hozzáférést, igazolják, milyen alapon minősítették azt újnak. Az újnak nyilvánított referenciaérték vizsgálata során különböző tényezők és ezek megfelelő súlyozásának kombinációját kell figyelembe venni, és a 600/2014/EU rendeletben meghatározott kritériumoknak való megfelelés értékelése nem támaszkodhat kizárólag egyetlen tényezőre. |
(5) |
Két referenciaérték összetétele vagy módszertana akkor is alapvetően eltérő lehet, ha értékeik – különösen rövid távon – szorosan korrelálnak egymással. Ezért egy referenciaérték újszerűségének értékelése során a benchmarkok közötti hosszú távú korrelációt, valamint összetételük és módszertanuk hasonlóságait kell figyelembe venni. A referenciaértékek sokfélesége miatt a referenciaértékek tulajdonosi jogait gyakorló személyeknek az e rendeletben meghatározott tényezők mellett a használatban lévő standardokra tekintettel egyéb, az érintett referenciaérték típusára jellemző tényezőket is figyelembe kell venniük. Az árupiaci referenciaértékek esetében más tényezőket kell értékelni, például azt, hogy a szóban forgó referenciaértékek különböző alapul szolgáló árukra vagy eltérő szállítási helyekre vonatkoznak-e. |
(6) |
A referenciaértékek új sorozatait – például a hitel-nemteljesítési csereügyletekre vonatkozó referenciaértékek esetében – időszakos alapon vezetik be. Ilyen esetben az újonnan bevezetett referenciaérték a korábbi sorozat folytatásának minősül, és nem tekinthető új referenciaértéknek. |
(7) |
A következetesség és a pénzügyi piacok zavartalan működése érdekében az e rendeletben megállapított rendelkezéseket és a 600/2014/EU rendelet rendelkezéseit azonos időponttól kell alkalmazni. |
(8) |
Ez a rendelet az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) által a Bizottsághoz benyújtott szabályozástechnikai standardtervezeten alapul. |
(9) |
Az ESMA nyilvános konzultációt folytatott az e rendelet alapját képező szabályozástechnikai standardtervezetről, elemezte az ezekkel összefüggésben felmerülő, esetleges költségeket és hasznot, és kikérte az 1095/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) 37. cikke alapján létrehozott Értékpapírpiaci Érdekképviseleti Csoport véleményét, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
A központi szerződő felek és a kereskedési helyszínek rendelkezésére bocsátandó információk
(1) A referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy kérésre a központi szerződő felek és kereskedési helyszínek rendelkezésére bocsátja az elszámolási és kereskedési feladataik elvégzéséhez szükséges információkat a kért hozzáférés tárgyát képező referenciaérték típusának és a kereskedés vagy elszámolás tárgyát képező releváns pénzügyi eszköznek megfelelően.
(2) Kérésében a központi szerződő fél vagy a kereskedési helyszín ismerteti az információk elszámolási vagy kereskedési célokra való igénylésének okát.
(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában a releváns kereskedési és elszámolási feladatok legalább a következők:
a) |
kereskedési helyszín esetében:
|
b) |
központi szerződő fél esetében:
|
(4) A 600/2014/EU rendelet 37. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett ár- és adatfolyamokra vonatkozó releváns információk legalább a következők:
a) |
a benchmark értékeinek adatfolyama; |
b) |
késedelem nélküli értesítés a benchmark értékeinek kiszámításában előfordult pontatlanságokról és az aktualizált vagy helyesbített érték; |
c) |
historikus benchmarkértékek, amennyiben a referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy rendelkezik ezekkel az információkkal. |
(5) Az összetétel, módszertan és árazás tekintetében biztosított információknak érthetővé kell tenniük a központi szerződő fél és a kereskedési helyszín számára a benchmark egyes értékeinek létrehozását és a referenciaérték kialakítása során használt tényleges módszertant. Az összetétel, módszertan és árazás tekintetében releváns információk legalább a következők:
a) |
a referenciaértékkel kapcsolatos főbb fogalmak meghatározása; |
b) |
a referenciaérték kiszámításához használt módszertan indoklása és a módszertan felülvizsgálatát és jóváhagyását célzó eljárások; |
c) |
a referenciaérték meghatározása során alkalmazott kritériumok és eljárások, ideértve a bemeneti adatok leírását, a bemeneti adatok különböző típusaihoz rendelt prioritásokat, az alkalmazott extrapolációs modelleket vagy módszereket és a referenciaérték összetevőinek újrasúlyozására szolgáló eljárásokat; |
d) |
az esetlegesen alkalmazott mérlegelés következetességét biztosító ellenőrző eljárások és szabályok; |
e) |
a referenciaérték meghatározására stresszhelyzetben vagy olyan helyzetben szolgáló eljárások, amikor az ügyletiadat-források elégtelenek, pontatlanok vagy megbízhatatlanok, továbbá ezen időszakokban a referenciaértékre vonatkozó korlátozások; |
f) |
a referenciaérték kiszámításának órában megadott időintervalluma; |
g) |
a referenciaérték újrasúlyozási módszertanát szabályozó eljárások és a referenciaérték összetevőinek ezek eredményeként kialakított súlyozása; |
h) |
a hibás bemeneti adatok kezelésére vagy a referenciaérték hibás kiszámításának kezelésére vonatkozó eljárások, utóbbiak közé sorolva azokat a helyzeteket is, amikor a referenciaérték újbóli meghatározására lehet szükség; |
i) |
az összetétel és módszertan belső felülvizsgálatának és jóváhagyásának gyakoriságára vonatkozó információk és adott esetben az összetétel és módszertan külső felülvizsgálatának eljárására és gyakoriságára vonatkozó információk. |
2. cikk
Az engedélyezés keretében a központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín számára rendelkezésre bocsátandó információk nyújtásának általános feltételei
(1) A referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy a központi szerződő fél és a kereskedési helyszín által az engedélyezés keretében kért, az 1. cikkben említett releváns információkat indokolatlan késedelem nélkül az érintett információ jellegétől függően vagy eseti alapon (ideértve a korábban közölt információ módosítását is) vagy folyamatosan vagy rendszeres időközönként rendelkezésre bocsátja.
(2) A referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy az engedélyezés keretében nyújtott, az 1. cikkben említett releváns információkat minden központi szerződő fél és kereskedési helyszín számára egységes határidővel és azonos feltételek mellett biztosítja, kivéve akkor, ha különböző feltételek alkalmazása objektíven igazolható.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt követelmények nem alkalmazandók, amennyiben és ameddig a referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy igazolni tudja, hogy egyes információk a központi szerződő felek és a kereskedési helyszínek számára nyilvánosan vagy más kereskedelmi eszközön keresztül hozzáférhetők, és ezek az információk megbízhatók és mindenkor aktuálisak.
3. cikk
Megkülönböztetés és megkülönböztetésmentesség
(1) Amennyiben a referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy a 600/2014/EU rendelet 37. cikke (1) bekezdésének megfelelően eltérő feltételeket állapít meg többek között a díjak és a fizetési kondíciók tekintetében, e feltételek az egyes engedélyesi kategóriák sajátosságainak megfelelően alkalmazandók.
(2) A referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy az azonos kategóriába tartozó engedélyese számára azonos jogokat és kötelezettségeket állapít meg.
(3) A referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy nyilvánosan elérhetővé teszi az engedélyesek különböző kategóriáinak meghatározásához használt kritériumokat.
(4) A referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy kérésre bármely központi szerződő felet vagy kereskedési helyszínt díjmentesen tájékoztat az arra a kategóriára vonatkozó feltételekről, amelybe az adott központi szerződő fél vagy kereskedési helyszín tartozik.
(5) A referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy az azonos kategóriába sorolt minden engedélyest tájékoztat az azonos feltételeket alkalmazó azonos kategóriába tartozó bármely más engedélyessel kötött engedélyezési megállapodások feltételeinek kiegészítéseiről és módosításairól.
4. cikk
A hozzáférés nyújtására vonatkozó egyéb feltételek
(1) A referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy megállapítja és a központi szerződő felek és a kereskedési helyszínek részére kérésre díjmentesen rendelkezésre bocsátja az engedélyezési megállapodás feltételeit. Ezen feltételek közé tartoznak többek között a következők:
a) |
az engedélyezési megállapodás alapján biztosított felhasználási kör és az egyes felhasználások esetében lehetővé tett információtartalom, minden esetben egyértelműen megjelölve a bizalmas információkat; |
b) |
az információk központi szerződő felek és kereskedési helyszínek általi továbbforgalmazásának feltételei, amennyiben ez engedélyezett; |
c) |
a szolgáltatás nyújtásának műszaki feltételei; |
d) |
a fizetendő díjak és a fizetési feltételek; |
e) |
a megállapodás lejáratának feltételei, figyelemmel a referenciaértékre hivatkozó pénzügyi eszközök élettartamára; |
f) |
a rendkívüli körülmények és a rendkívüli helyzetben a szolgáltatás folytatását, az átmeneti időszakokat és a szolgáltatás megszakítását szabályozó azon releváns intézkedések, amelyek:
|
g) |
az irányadó jog és a felelősség megosztása. |
(2) Az engedélyezési megállapodásban elő kell írni, hogy a központi szerződő feleknek, a kereskedési helyszíneknek és a referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személyeknek megfelelő elveket, eljárásokat és rendszereket kell kialakítaniuk a következők biztosítása érdekében:
a) |
a szolgáltatás előre megállapított ütemezés szerinti, indokolatlan késedelem nélküli végrehajtása; |
b) |
a felek által nyújtott információk, köztük az esetlegesen hírnevet érintő információk naprakészen tartása a hozzáférést lehetővé tevő megállapodás teljes időtartama alatt; |
c) |
az engedélyezési megállapodás teljes időtartama alatt a felek közötti kommunikációt késedelem nélkül, megbízhatóan és biztonságos módon biztosító csatorna; |
d) |
konzultáció abban az esetben, ha bármely szervezet működését érintő változás valószínűsíthetően jelentős hatást gyakorol az engedélyezési megállapodásra vagy a másik szervezet számára felmerülő kockázatokra, és ésszerű időn belüli értesítés azt megelőzően, hogy bármely szervezet működését érintő változás végrehajtásra kerül; |
e) |
az információ és az információk meghatározott műszaki eszközökön keresztül történő továbbítására és felhasználására vonatkozó útmutatások nyújtása; |
f) |
a referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy naprakész információkkal történő ellátása az információk a központi szerződő felek klíringtagjai és a kereskedési helyszínek tagjai vagy résztvevői felé történő továbbforgalmazásáról, amennyiben ez engedélyezett; |
g) |
a megállapított körülményeknek megfelelő, rendezett módon történő vitarendezés és felmondás. |
5. cikk
A referenciaérték újszerűségének bizonyítására vonatkozó előírások
(1) Annak megállapítása során, hogy egy új referenciaérték megfelel-e a 600/2014/EU rendelet 37. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott feltételeknek, a referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy a következő körülményeket figyelembe veszi:
a) |
nem nettósíthatók-e vagy állíthatók-e jelentős mértékben szembe a központi szerződő fél által az újabb referenciaértéken alapuló szerződések az érintett meglévő referenciaértéken alapuló szerződésekkel; |
b) |
nem azonosak-e vagy hasonlók-e az érintett referenciaértékek által lefedett régiók és iparágak; |
c) |
nem korrelálnak-e szorosan az érintett benchmarkok értékei; |
d) |
nem azonos-e vagy hasonló-e az érintett referenciaértékek összetétele, tekintettel az összetevők számára, azok tényleges mivoltára, értékeire és súlyozására; |
e) |
nem azonos-e vagy hasonló-e az érintett referenciaértékek módszertana. |
(2) Az árupiaci referenciaértékek esetében az (1) bekezdésben meghatározott körülmények mellett a következő további körülményeket kell figyelembe venni:
a) |
nem azonos alapul szolgáló árura vonatkoznak-e az érintett referenciaértékek; |
b) |
nem azonosak-e az alapul szolgáló áru szállítási helyei. |
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott körülményeken túl a referenciaérték tulajdonosi jogait gyakorló személy megfelelő módon figyelembe veszi a vizsgált referenciaérték típusa tekintetében releváns, használatban lévő további standardokat is.
(4) Valamely referenciaérték újonnan bevezetett sorozata nem minősül új referenciaértéknek.
6. cikk
Hatálybalépés és alkalmazás
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ezt a rendeletet a 600/2014/EU rendelet 55. cikkének negyedik bekezdésében említett naptól kell alkalmazni.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2016. június 2-án.
a Bizottság részéről
az elnök
Jean-Claude JUNCKER
(1) HL L 173., 2014.6.12., 84. o.
(2) Az Európai Parlament és a Tanács 2010. november 24-i 1095/2010/EU rendelete az európai felügyeleti hatóság (Európai Értékpapír-piaci Hatóság) létrehozásáról, a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/77/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 331., 2010.12.15., 84. o.).
(3) Az Európai Parlament és a Tanács 2012. július 4-i 648/2012/EU rendelete a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról (HL L 201., 2012.7.27., 1. o.).
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/11 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2022 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
(2016. július 14.)
a 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a harmadik országbeli vállalkozások bejegyzéséhez szükséges információkra, és az ügyfeleknek nyújtandó információk formátumára vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a pénzügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15-i 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 46. cikke (7) bekezdésére,
mivel:
(1) |
A 600/2014/EU rendelet meghatározza azon, az Unióban tevékenykedő harmadik országbeli vállalkozások kezelésének harmonizált keretét, amelyek jogosult szerződő feleknek és szakmai ügyfeleknek biztosítanak befektetési szolgáltatásokat és végeznek tevékenységeket. |
(2) |
A harmadik országbeli vállalkozásokkal kapcsolatos egységes követelmények megállapítása, valamint az egész Unióban történő szolgáltatásnyújtás lehetőségének kihasználása érdekében helyénvaló meghatározni azt az információt, amelyet a befektetési szolgáltatások vagy befektetési tevékenységek egész Unióban történő nyújtását, illetve végzését kérelmező harmadik országbeli vállalkozásnak kell az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) rendelkezésére bocsátania, valamint a 600/2014/EU rendelet 46. cikkének (5) bekezdésében említettek szerinti ügyfeleknek nyújtandó információ formátumát. |
(3) |
Annak érdekében, hogy az ESMA helyesen tudja azonosítani és bejegyezni a harmadik országbeli vállalkozásokat, az ESMA rendelkezésére kell bocsátani azok elérhetőségét, nemzeti és nemzetközi azonosító kódjaikat, valamint az arra vonatkozó engedélyük igazolását, hogy befektetési szolgáltatásokat nyújtsanak abban az országban, ahol a vállalkozás letelepedett. |
(4) |
Figyelmet kell fordítani a harmadik országbeli vállalkozások által az ügyfeleknek történő információnyújtáshoz használt nyelvre és megjelenítésre, annak biztosítása érdekében, hogy az információ érthető és világos legyen. |
(5) |
E rendelet alkalmazását el kell halasztani, és össze kell hangolni a 600/2014/EU rendelet alkalmazásának kezdeti időpontjával. |
(6) |
Ez a rendelet az ESMA által a Bizottságnak benyújtott szabályozástechnikai standardtervezeten alapul. |
(7) |
Az ESMA nyilvános konzultációt folytatott az e rendelet alapját képező szabályozástechnikai standardtervezetekről, elemezte az ezekkel összefüggésben felmerülő, esetleges költségeket és hasznot, és kikérte az 1095/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) 37. cikke alapján létrehozott Értékpapírpiaci Érdekképviseleti Csoport véleményét, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
A bejegyzéshez szükséges információk
A befektetési szolgáltatások vagy befektetési tevékenységek egész Unióban való nyújtását, illetve végzését kérelmező harmadik országbeli vállalkozásnak a 600/2014/EU rendelet 46. cikke (4) bekezdésének második albekezdése szerint a következő információkat kell benyújtania az ESMA-hoz:
a) |
a vállalkozás teljes neve, beleértve a hivatalos nevét, és a vállalkozás által használandó minden más kereskedelmi nevet; |
b) |
a vállalkozás elérhetőségei, beleértve a központi ügyviteli helyének címét, telefonszámát és e-mail címét; |
c) |
a kérelemért felelős személy elérhetőségei, beleértve telefonszámát és e-mail címét; |
d) |
weboldal, adott esetben; |
e) |
a vállalkozás nemzeti azonosító száma, ha van; |
f) |
a vállalkozás jogalany-azonosítója (LEI), ha van; |
g) |
a vállalkozás vállalatazonosító kódja (BIC), ha van; |
h) |
a harmadik ország azon illetékes hatóságának neve és címe, amely a vállalkozás felügyeletéért felelős; amennyiben egynél több hatóság felel a felügyeletért, az illetékesség vonatkozó területeit meg kell adni; |
i) |
link a harmadik ország minden egyes illetékes hatóságának nyilvántartásához, adott esetben; |
j) |
információ arról, hogy milyen befektetési szolgáltatások, tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások nyújtására rendelkezik engedéllyel abban az országban, ahol a vállalkozás letelepedett; |
k) |
az Unióban nyújtandó befektetési szolgáltatások és végzendő befektetési tevékenységek, a kiegészítő szolgáltatásokkal együtt. |
2. cikk
Az információk benyújtására vonatkozó követelmények
(1) A harmadik országbeli vállalkozás 30 napon belül tájékoztatja az ESMA-t az 1. cikk a)–g), j) és k) pontja alapján rendelkezésre bocsátott információ bármely változásáról.
(2) Az 1. cikk j) pontja alapján az ESMA-nak nyújtandó információt a harmadik ország illetékes hatósága által kibocsátott írásbeli nyilatkozattal kell rendelkezésre bocsátani.
(3) Az 1. cikk alapján az ESMA-nak nyújtandó információt angolul, a latin ábécé használatával kell megadni. Az 1. cikk alapján, valamint e cikk (2) bekezdése alapján az ESMA rendelkezésére bocsátott kísérő dokumentumokat angolul kell benyújtani, vagy ha azok más nyelven íródtak, hitelesített angol fordítást is kell hozzájuk mellékelni.
3. cikk
Az unióbeli ügyféltípusokra vonatkozó információk
(1) A harmadik országbeli vállalkozásnak a 600/2014/EU rendelet 46. cikkének (5) bekezdésében említett információkat tartós adathordozón kell az ügyfelek rendelkezésére bocsátania.
(2) A 600/2014/EU rendelet 46. cikke (5) bekezdésében említett információ:
a) |
megadása angolul, vagy azon tagállam hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyelvei egyikén történik, amelyben a szolgáltatást nyújtani tervezik; |
b) |
könnyen olvasható megjelenítéssel és elrendezéssel, olvasható méretű karakterek használatával készül; |
c) |
az információ érthetőségét esetleg csökkentő színek használatától mentes. |
4. cikk
Hatálybalépés és alkalmazás
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ezt a rendeletet a 600/2014/EU rendelet 55. cikkének második bekezdésében szereplő dátumtól kell alkalmazni.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2016. július 14-én.
a Bizottság részéről
az elnök
Jean-Claude JUNCKER
(1) HL L 173., 2014.6.12., 84. o.
(2) Az Európai Parlament és a Tanács 2010. november 24-i 1095/2010/EU rendelete az európai felügyeleti hatóság (Európai Értékpapírpiaci Hatóság) létrehozásáról, a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/77/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 331., 2010.12.15., 84. o.)
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/14 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2023 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2016. november 18.)
a nátrium-benzoát, a kálium-szorbát, a hangyasav és a nátrium-formiát valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a takarmányozási célra felhasznált adalékanyagokról szóló, 2003. szeptember 22-i 1831/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 9. cikke (2) bekezdésére,
mivel:
(1) |
Az 1831/2003/EK rendelet rendelkezik az adalékanyagok takarmányokban történő felhasználásának engedélyezéséről, az engedély megadásának feltételeiről és az engedélyezési eljárásokról. Az 1831/2003/EK rendelet 10. cikke (7) bekezdésének a 10. cikk (1)–(4) bekezdésével összefüggésben értelmezett rendelkezései egyedi előírásokat határoznak meg az Unióban szilázs-adalékanyagként használt termékek értékelésére. |
(2) |
Az 1831/2003/EK rendelet 10. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően a nátrium-benzoátot mint a „szilázs-adalékanyagok” funkcionális csoportba tartozó, meglévő terméket valamennyi állatfajra vonatkozóan felvették a takarmány-adalékanyagok nyilvántartásába. |
(3) |
Az 1831/2003/EK rendelet 7. cikkével összefüggésben értelmezett 10. cikke (2) bekezdésének megfelelően kérelmet nyújtottak be a nátrium-benzoát engedélyezésére, valamint az 1831/2003/EK rendelet 7. cikke szerint kérelmet nyújtottak be a kálium-szorbát, a hangyasav és a nátrium-formiát engedélyezésére. A kérelmekhez csatolták az 1831/2003/EK rendelet 7. cikkének (3) bekezdésében előírt adatokat és dokumentumokat. |
(4) |
A szóban forgó kérelmek a nátrium-benzoát, a kálium-szorbát, a hangyasav és a nátrium-formiát valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezésére, valamint azoknak a „technológiai adalékok” kategóriába történő besorolására irányulnak. |
(5) |
2012. június 13-i véleményében (2) az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) arra a következtetésre jutott, hogy a nátrium-benzoát a javasolt felhasználási feltételek mellett nincs káros hatással sem az állati és emberi egészségre, sem a környezetre; a Hatóság azonban potenciális szenzibilizálónak tekintette az anyagot, amelynek esetében a belégzésből eredő kockázat sem zárható ki. A Hatóság arra a következtetésre jutott, hogy az adalékanyag a könnyen, mérsékelten nehezen vagy nehezen silózható alapanyag pH-értékének csökkentése és szárazanyag-tartalmának fokozottabb megóvása révén javíthatja a szilázs előállításának hatékonyságát. |
(6) |
2013. június 18-i véleményében (3) a Hatóság arra a következtetésre jutott, hogy a kálium-szorbát a javasolt felhasználási feltételek mellett nincs káros hatással sem az állati és emberi egészségre, sem a környezetre; a Hatóság azonban bőr- és szemirritáló, valamint potenciálisan légúti irritációt előidéző anyagnak tekintette. A Hatóság arra a megállapításra jutott, hogy az adalékanyag potenciálisan javítja a könnyen vagy mérsékelten nehezen silózható alapanyagok aerob stabilitását. |
(7) |
2014. szeptember 11-i véleményében (4) a Hatóság arra a következtetésre jutott, hogy a hangyasav a javasolt felhasználási feltételek mellett nincs káros hatással sem az állati és emberi egészségre, sem a környezetre; a Hatóság szerint azonban az anyag a bőrre, a szembe és a légutakba kerülve maró hatású. A Hatóság arra a következtetésre jutott, hogy az adalékanyag potenciálisan javítja a silózás folyamatát, a szilázs minőségét, valamint a könnyen, mérsékelten nehezen vagy nehezen silózható alapanyagok aerob stabilitását. |
(8) |
2015. március 11-i véleményében (5) a Hatóság arra a következtetésre jutott, hogy a nátrium-formiát a javasolt felhasználási feltételek mellett nincs káros hatással sem az állati és emberi egészségre, sem a környezetre; a Hatóság szerint azonban folyékony formában az anyag a bőrre, a szembe és a légutakba kerülve maró hatású. A Hatóság arra a megállapításra jutott, hogy az adalékanyag a könnyen, mérsékelten nehezen vagy nehezen silózható alapanyag szárazanyag-veszteségének mérséklése révén jobban megőrzi a szilázsban a tápanyagokat. |
(9) |
A Hatóság megítélése szerint a nátrium-benzoát, a kálium-szorbát, a hangyasav és a nátrium-formiát esetében nem szükséges a forgalomba hozatalt követő egyedi nyomonkövetési előírásokat elrendelni. A Hatóság ellenőrizte továbbá az 1831/2003/EK rendelettel létrehozott referencialaboratórium által benyújtott, a takarmányban lévő takarmány-adalékanyagokra alkalmazott analitikai módszerről szóló jelentést. |
(10) |
A nátrium-benzoát, a kálium-szorbát, a hangyasav és a nátrium-formiát értékelése azt mutatja, hogy az 1831/2003/EK rendelet 5. cikkében előírt engedélyezési feltételek teljesülnek. Ennek megfelelően a szóban forgó anyagok használatát az e rendelet mellékletében meghatározottak szerint engedélyezni kell. |
(11) |
Mivel semmilyen biztonsági ok nem indokolja a nátrium-benzoátra vonatkozó engedélyezési feltételek módosításának azonnali alkalmazását, átmeneti időszakot kell biztosítani az érdekelt felek számára, hogy felkészülhessenek az engedélyezésből adódó új követelmények teljesítésére. |
(12) |
Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Engedélyezés
A mellékletben meghatározott, a „technológiai adalékanyagok” adalékanyag-kategóriába és a „szilázs-adalékanyagok” funkcionális csoportba tartozó adalékanyagok takarmány-adalékanyagként történő használata a mellékletben meghatározott feltételek mellett engedélyezett.
2. cikk
Átmeneti intézkedések
A mellékletben említett nátrium-benzoát, valamint a nátrium-benzoátot tartalmazó olyan takarmányok, amelyeket 2017. június 9. előtt állítottak elő és címkéztek fel a 2016. december 9. előtt alkalmazandó szabályoknak megfelelően, a meglévő készletek kimerüléséig továbbra is forgalomba hozhatók és használhatók.
3. cikk
Hatálybalépés
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2016. november 18-án.
a Bizottság részéről
az elnök
Jean-Claude JUNCKER
(1) HL L 268., 2003.10.18., 29. o.
(2) The EFSA Journal 2012; 10(7):2779.
(3) The EFSA Journal 2013; 11(7):3283.
(4) The EFSA Journal 2014; 1(10):3827.
(5) The EFSA Journal 2015; 13(5):4056.
MELLÉKLET
Az adalékanyag azonosító száma |
Az engedély jogosultjának neve |
Adalékanyag |
Összetétel, kémiai képlet, leírás, analitikai módszer |
Állatfaj vagy -kategória |
Maximális életkor |
Legkisebb tartalom |
Legnagyobb tartalom |
További rendelkezések |
Az engedély lejárta |
||||
mg/kg 12 %-os nedvességtartalmú teljes értékű takarmányban |
|||||||||||||
Kategória: technológiai adalékanyagok. Funkcionális csoport: szilázs-adalékanyagok. |
|||||||||||||
1k301 |
— |
Nátrium-benzoát |
Az adalékanyag összetétele Nátrium-benzoát ≥ 99,5 % szilárd formában A hatóanyag jellemzése: Nátrium-benzoát ≥ 99,5 % C7 H5 Na O2 CAS-szám: 532-32-1 Kémiai szintézissel előállított Analitikai módszer (1) A nátrium-benzoát meghatározásához: titrimetriás módszer (01/2008:0123 Európai Gyógyszerkönyv). |
Valamennyi állatfaj |
— |
|
2 400 |
|
2026.december 9. |
||||
1k202 |
— |
Kálium-szorbát |
Az adalékanyag összetétele Kálium-szorbát ≥ 99 % szilárd formában A hatóanyag jellemzése: Kálium-szorbát ≥ 99 % C6 H7 KO2 CAS-szám: 24634-61-5 Kémiai szintézissel előállított Analitikai módszer (1) A takarmány-adalékanyag kálium-szorbát-tartalmának meghatározása: perklórsavval végzett titrálás (Európai Gyógyszerkönyv, monográfiák, 6.0 módszer, 01/2008:0618). Az előkeverékek és a takarmányok teljes kálium-szorbát-tartalmának meghatározására: ionexklúziós nagy teljesítményű folyadék-kromatográfia UV detektálással (HPLC-UV) |
Valamennyi állatfaj |
|
|
300 |
|
2026.december 9. |
||||
1k236 |
— |
Hangyasav |
Az adalékanyag összetétele Hangyasav (≥ 84,5 %) Folyékony formában A hatóanyag jellemzése: Hangyasav ≥ 84,5 % H2CO2 CAS-szám: 64-18-6 Analitikai módszer (1) A hangyasav meghatározásához: elektromos vezetőképességen alapuló detektort használó ionkromatográfia (IC/ECD) |
Valamennyi állatfaj |
— |
|
10 000 |
|
2026.december 9. |
||||
1k237 |
— |
Nátrium-formiát |
Az adalékanyag összetétele szilárd formában Nátrium-formiát ≥ 98 % Folyékony formában Nátrium-formiát ≥ 15 % Hangyasav ≤ 75 % Víz ≤ 25 % A hatóanyag jellemzése: Nátrium-formiát ≥ 98 % (szilárd formában) NaHCO2 CAS-szám: 141-53-7 Formaldehid ≤ 6,2 mg/kg Acetaldehid ≤ 5 mg/kg Butilaldehid ≤ 25 mg/kg Nátrium-formiát ≥ 15 % (folyékony formában) Hangyasav ≤ 75 % Kémiai szintézissel előállított Analitikai módszer (1) A nátriumtartalom meghatározása a takarmány-adalékanyagban: EN ISO 6869 szabvány: atomabszorpciós spektrometria (AAS) vagy EN 15510 szabvány; induktív csatolású plazmás atomemissziós spektrometria (ICP-AES). A teljes formiáttartalom meghatározása a takarmány-adalékanyagokban: EN 15909 szabvány; fordított fázisú nagy teljesítményű folyadékkromatográfia UV detektálással (RP-HPLC-UV). A teljes formiáttartalom meghatározása az előkeverékekben és a takarmányokban: UV-detektoros vagy törésmutató-detektoros nagy teljesítményű ionkizárásos folyadékkromatográfia (HPLC-UV/RI) vagy elektromos vezetőképességen alapuló detektort használó ionpár-kromatográfia (IC/ECD) |
Valamennyi állatfaj |
— |
|
10 000 (hangyasav-egyenérték) |
|
2026.december 9. |
(1) Az analitikai módszerek részletes leírása a referencialaboratórium honlapján található: https://ec.europa.eu/jrc/en/eurl/feed-additives/evaluation-reports.
(2) Könnyen silózható takarmány: > 3 % oldható szénhidrát a friss alapanyagokban. Mérsékelten nehezen silózható takarmány: 1,5–3,0 % oldható szénhidrát a friss alapanyagban. 429/2008/EK bizottsági rendelet (HL L 133., 2008.5.22., 1. o.).
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/21 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2024 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2016. november 18.)
az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),
tekintettel az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldség-, valamint a feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-ágazatra alkalmazandó részletes szabályainak a megállapításáról szóló, 2011. június 7-i 543/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeletre (2) és különösen annak 136. cikke (1) bekezdésére,
mivel:
(1) |
Az Uruguayi Forduló többoldalú kereskedelmi tárgyalásai eredményeinek megfelelően az 543/2011/EU végrehajtási rendelet a XVI. mellékletének A. részében szereplő termékek és időszakok tekintetében meghatározza azokat a szempontokat, amelyek alapján a Bizottság rögzíti a harmadik országokból történő behozatalra vonatkozó átalányértékeket. |
(2) |
Az 543/2011/EU végrehajtási rendelet 136. cikke (1) bekezdése alapján a behozatali átalányérték számítására munkanaponként, változó napi adatok figyelembevételével kerül sor. Ezért helyénvaló előírni, hogy e rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lépjen hatályba, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Az 543/2011/EU végrehajtási rendelet 136. cikkében említett behozatali átalányértékeket e rendelet melléklete határozza meg.
2. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2016. november 18-án.
a Bizottság részéről,
az elnök nevében,
Jerzy PLEWA
mezőgazdasági és vidékfejlesztési főigazgató
(1) HL L 347., 2013.12.20., 671. o.
(2) HL L 157., 2011.6.15., 1. o.
MELLÉKLET
Az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek
(EUR/100 kg) |
||
KN-kód |
Országkód (1) |
Behozatali átalányérték |
0702 00 00 |
MA |
78,0 |
TR |
102,4 |
|
ZZ |
90,2 |
|
0707 00 05 |
TR |
146,6 |
ZZ |
146,6 |
|
0709 93 10 |
MA |
99,2 |
TR |
142,1 |
|
ZZ |
120,7 |
|
0805 20 10 |
MA |
74,6 |
ZZ |
74,6 |
|
0805 20 30 , 0805 20 50 , 0805 20 70 , 0805 20 90 |
JM |
98,8 |
MA |
98,3 |
|
PE |
116,9 |
|
TR |
75,5 |
|
ZZ |
97,4 |
|
0805 50 10 |
TR |
79,8 |
ZZ |
79,8 |
|
0806 10 10 |
BR |
298,5 |
IN |
166,9 |
|
LB |
214,0 |
|
PE |
312,2 |
|
TR |
155,5 |
|
US |
362,7 |
|
ZZ |
251,6 |
|
0808 10 80 |
CL |
213,0 |
NZ |
153,2 |
|
ZA |
167,7 |
|
ZZ |
178,0 |
|
0808 30 90 |
CN |
77,8 |
TR |
126,8 |
|
ZZ |
102,3 |
(1) Az országoknak a Közösség harmadik országokkal folytatott külkereskedelmére vonatkozó statisztikáról szóló 471/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az országok és területek nómenklatúrájának frissítése tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2012. november 27-i 1106/2012/EU bizottsági rendeletben (HL L 328., 2012.11.28., 7. o.) meghatározott nómenklatúrája szerint. A „ZZ” jelentése „egyéb származás”.
HATÁROZATOK
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/23 |
A TANÁCS (EU) 2016/2025 HATÁROZATA
(2016. november 8.)
a Régiók Bizottságának a Lengyel Köztársaság által javasolt három tagja és két póttagja kinevezéséről
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 305. cikkére,
tekintettel a lengyel kormány javaslatára,
mivel:
(1) |
A Tanács 2015. január 26-án, 2015. február 5-én, illetve 2015. június 23-án elfogadta a Régiók Bizottsága tagjainak és póttagjainak a 2015. január 26-tól2020. január 25-ig tartó időszakra történő kinevezéséről szóló (EU) 2015/116 (1), (EU) 2015/190 (2), illetve (EU) 2015/994 (3) határozatot. |
(2) |
Jacek PROTAS, Marek SOWA és Jerzy ZAJĄKAŁA hivatali idejének lejártát követően a Régiók Bizottsága három tagjának helye megüresedett. |
(3) |
Krysztof PASZYK hivatali idejének lejártát követően a Régiók Bizottsága egy póttagjának helye megüresedett. |
(4) |
Władysław ORTYL-nak a Régiók Bizottsága tagjává történő kinevezését követően egy póttag helye megüresedett. |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
A Tanács a hivatali idő hátralévő részére, azaz 2020. január 25-ig, a Régiók Bizottságába a következő személyeket nevezi ki:
a) |
tagként:
és |
b) |
póttagként:
|
2. cikk
Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.
Kelt Brüsszelben, 2016. november 8-án.
a Tanács részéről
az elnök
P. KAŽIMÍR
(1) A Tanács 2015. január 26-i (EU) 2015/116 határozata a Régiók Bizottsága tagjainak és póttagjainak a 2015. január 26-tól2020. január 25-ig tartó időszakra történő kinevezéséről (HL L 20., 2015.1.27., 42. o.).
(2) A Tanács 2015. február 5-i (EU) 2015/190 határozata a Régiók Bizottsága tagjainak és póttagjainak a 2015. január 26-tól2020. január 25-ig tartó időszakra történő kinevezéséről (HL L 31., 2015.2.7., 25. o.).
(3) A Tanács 2015. június 23-i (EU) 2015/994 határozata a Régiók Bizottsága tagjainak és póttagjainak a 2015. január 26-tól2020. január 25-ig tartó időszakra történő kinevezéséről (HL L 159., 2015.6.25., 70. o.).
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/25 |
A TANÁCS (EU) 2016/2026 HATÁROZATA
(2016. november 15.)
a tagállamok által az Európai Fejlesztési Alapba fizetendő, a 2018-ra vonatkozó felső határt, a 2017-ben fizetendő összeget, a 2017. évi első részletet és a 2019-ben és 2020-ban fizetendő várható éves összegekre vonatkozó indikatív, nem kötelező erejű előrejelzést is magában foglaló pénzügyi hozzájárulásokról
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között, Cotonouban 2000. június 23-án aláírt partnerségi megállapodás (1) legutóbb módosított változatára (a továbbiakban: az AKCS–EU partnerségi megállapodás),
tekintettel az Európai Unió tagállamai kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői között az AKCS–EU partnerségi megállapodással összhangban a 2014–2020 közötti időtartamra szóló többéves pénzügyi keret értelmében nyújtandó európai uniós támogatás finanszírozásáról, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés negyedik részének hatálya alá tartozó tengerentúli országok és területek számára nyújtandó pénzügyi támogatás elosztásáról szóló belső megállapodásra (2) (a továbbiakban: belső megállapodás) és különösen annak 7. cikke (2) bekezdésére,
tekintettel a 11. Európai Fejlesztési Alapra alkalmazandó pénzügyi szabályzatról szóló, 2015. március 2-i (EU) 2015/323 tanácsi rendeletre (3) (a továbbiakban: a 11. EFA-ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat) és különösen annak 21. cikke (2) bekezdésére,
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
mivel:
(1) |
A 11. EFA-ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 21. cikkének (2) bekezdésében megállapított eljárás alapján a Bizottság 2016. október 15-ig javaslatot terjesztett elő, amelyben feltüntette a) a 2018. évi hozzájárulás éves összegének felső határát, b) a 2017. évi hozzájárulás éves összegét, c) a 2017. évi hozzájárulás első részletének összegét, valamint d) a 2019–2020. évi hozzájárulások várható éves összegeinek indikatív, nem kötelező erejű előrejelzését. |
(2) |
Az Európai Beruházási Bank (EBB) a 11. EFA-ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 52. cikkével összhangban 2016. július 28-án megküldte a Bizottságnak az általa kezelt eszközök kötelezettségvállalásaira és kifizetéseire vonatkozó aktualizált becsléseket. |
(3) |
A 11. EFA-ra alkalmazandó pénzügyi szabályzat 22. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a hozzájárulások lehívása során először a korábbi Európai Fejlesztési Alapokra (EFA-k) meghatározott összegeket kell felhasználni. Következésképpen a 10. EFA-ból kell pénzeszközöket lehívni. |
(4) |
Az (EU) 2015/2288 határozattal (4) a Tanács a Bizottság javaslata alapján 2015. november 30-án határozatot fogadott el, amely a 2017. évi tagállami EFA-hozzájárulások felső határát a Bizottság esetében 3 850 000 000 EUR-ban, az EBB esetében pedig 150 000 000 EUR-ban állapította meg. |
(5) |
A 2013/759/EU határozattal (5) a Tanács 2013. december 12-én elfogadta az áthidaló eszköz létrehozásáról szóló határozatot, mely az EFA tekintetében a 2014. január 1-je és a 11. Európai Fejlesztési Alap hatálybalépése közötti átmeneti igazgatási intézkedésekről rendelkezik (a továbbiakban: az áthidaló eszköz), |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
A 2018. évre szóló tagállami EFA-hozzájárulások éves összegének felső határa a Bizottság vonatkozásában 4 550 000 000 EUR, az EBB vonatkozásában pedig 250 000 000 EUR.
2. cikk
A 2017. évre szóló tagállami EFA-hozzájárulások éves összege 4 000 000 000 EUR-ban kerül meghatározásra. Az összeget a következőképpen kell felosztani: a Bizottság része 3 850 000 000 EUR, az EBB része 150 000 000 EUR.
3. cikk
E határozat mellékletében található táblázat tartalmazza az EFA-hoz történő, 2017. évre szóló hozzájárulások első részleteként a Bizottságnak és az EBB-nek a tagállamok által fizetendő egyes összegeket.
E hozzájárulások befizetése kombinálható az áthidaló eszköz szerint lekötött források csökkentése keretében történő kiigazításokkal, azon kiigazítási terv alapján, amelyet a 2015. évi harmadik részlet elfogadásakor minden egyes tagállam benyújtott a Bizottságnak.
4. cikk
A várható éves hozzájárulásokra vonatkozó indikatív, nem kötelező erejű előrejelzés a 2019. évre 4 500 000 000 EUR a Bizottság, és 300 000 000 EUR az EBB vonatkozásában, a 2020. évre pedig 4 500 000 000 EUR a Bizottság, és 300 000 000 EUR az EBB vonatkozásában.
5. cikk
Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.
Kelt Brüsszelben, 2016. november 15-én.
a Tanács részéről
az elnök
I. KORČOK
(1) HL L 317., 2000.12.15., 3. o.
(2) HL L 210., 2013.8.6., 1. o.
(3) HL L 58., 2015.3.3., 17. o.
(4) A Tanács (EU) 2015/2288 határozata (2015. november 30.) a tagállamok által az Európai Fejlesztési Alapba fizetendő, a 2017-re vonatkozó felső határt, a 2016-ban fizetendő összeget, a 2016. évi első részletet és a 2018-ban és 2019-ben fizetendő várható éves összegekre vonatkozó indikatív, nem kötelező erejű előrejelzést is magában foglaló pénzügyi hozzájárulásokról (HL L 323., 2015.12.9., 8. o.).
(5) A Tanács 2013/759/EU határozata (2013. december 12.) az EFA tekintetében a 2014. január 1-je és a 11. Európai Fejlesztési Alap hatálybalépése közötti átmeneti igazgatási intézkedésekről (HL L 335., 2013.12.14., 48. o.).
MELLÉKLET
Tagállamok |
10. EFA-ra vonatkozó kulcs (%) |
2017. évi 1. részlet (EUR) |
||
Fizetve az EBB-nek |
Fizetve a Bizottságnak |
Összesen |
||
10. EFA |
10. EFA |
|||
Ausztria |
2,41 |
2 410 000,00 |
40 970 000,00 |
43 380 000,00 |
Belgium |
3,53 |
3 530 000,00 |
60 010 000,00 |
63 540 000,00 |
Bulgária |
0,14 |
140 000,00 |
2 380 000,00 |
2 520 000,00 |
Ciprus |
0,09 |
90 000,00 |
1 530 000,00 |
1 620 000,00 |
Cseh köztársaság |
0,51 |
510 000,00 |
8 670 000,00 |
9 180 000,00 |
Dánia |
2,00 |
2 000 000,00 |
34 000 000,00 |
36 000 000,00 |
Észtország |
0,05 |
50 000,00 |
850 000,00 |
900 000,00 |
Finnország |
1,47 |
1 470 000,00 |
24 990 000,00 |
26 460 000,00 |
Franciaország |
19,55 |
19 550 000,00 |
332 350 000,00 |
351 900 000,00 |
Németország |
20,50 |
20 500 000,00 |
348 500 000,00 |
369 000 000,00 |
Görögország |
1,47 |
1 470 000,00 |
24 990 000,00 |
26 460 000,00 |
Magyarország |
0,55 |
550 000,00 |
9 350 000,00 |
9 900 000,00 |
Írország |
0,91 |
910 000,00 |
15 470 000,00 |
16 380 000,00 |
Olaszország |
12,86 |
12 860 000,00 |
218 620 000,00 |
231 480 000,00 |
Lettország |
0,07 |
70 000,00 |
1 190 000,00 |
1 260 000,00 |
Litvánia |
0,12 |
120 000,00 |
2 040 000,00 |
2 160 000,00 |
Luxemburg |
0,27 |
270 000,00 |
4 590 000,00 |
4 860 000,00 |
Málta |
0,03 |
30 000,00 |
510 000,00 |
540 000,00 |
Hollandia |
4,85 |
4 850 000,00 |
82 450 000,00 |
87 300 000,00 |
Lengyelország |
1,30 |
1 300 000,00 |
22 100 000,00 |
23 400 000,00 |
Portugália |
1,15 |
1 150 000,00 |
19 550 000,00 |
20 700 000,00 |
Románia |
0,37 |
370 000,00 |
6 290 000,00 |
6 660 000,00 |
Szlovákia |
0,21 |
210 000,00 |
3 570 000,00 |
3 780 000,00 |
Szlovénia |
0,18 |
180 000,00 |
3 060 000,00 |
3 240 000,00 |
Spanyolország |
7,85 |
7 850 000,00 |
133 450 000,00 |
141 300 000,00 |
Svédország |
2,74 |
2 740 000,00 |
46 580 000,00 |
49 320 000,00 |
Egyesült királyság |
14,82 |
14 820 000,00 |
251 940 000,00 |
266 760 000,00 |
EU-27 összesen |
100,00 |
100 000 000,00 |
1 700 000 000,00 |
1 800 000 000,00 |
NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOKKAL LÉTREHOZOTT SZERVEK ÁLTAL ELFOGADOTT JOGI AKTUSOK
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/28 |
A KERESKEDELMI FORMÁCIÓBAN ÜLÉSEZŐ EU–MOLDOVAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSULÁSI BIZOTTSÁG 1/2016 HATÁROZATA
(2016. október 19.)
a társulási megállapodás XVI. mellékletének naprakésszé tételéről [2016/2027]
A KERESKEDELMI FORMÁCIÓBAN ÜLÉSEZŐ TÁRSULÁSI BIZOTTSÁG,
tekintettel az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti társulási megállapodásra és különösen annak 173. és 436. cikkére,
mivel:
(1) |
Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti társulási megállapodás (1) (a továbbiakban: megállapodás) 2016. július 1-jén lépett hatályba. |
(2) |
A megállapodás 173. cikke alapján a Moldovai Köztársaság a megállapodás XVI. melléklete rendelkezéseinek megfelelően fokozatosan összhangba kerül a kapcsolódó uniós vívmányokkal. |
(3) |
A megállapodás 2013. november 29-i parafálása óta a megállapodás XVI. mellékletében felsorolt uniós jogi aktusok közül többet módosítottak, átdolgoztak vagy hatályon kívül helyeztek és új uniós jogi aktusokkal váltottak fel. Az Unió az alábbi jogi aktusokat fogadta el és arról értesítette a Moldovai Köztársaságot:
|
(4) |
A XVI. mellékletben felsorolt egyes uniós jogi aktusok a megállapodás IV. mellékletében (Fogyasztóvédelem) és a XI. mellékletében (Környezetvédelem) is szerepelnek. Az egyértelműség érdekében az említett, a XVI. mellékletben felsorolt jogi aktusok közelítésére alkalmazandó határidőket össze kell hangolni a megállapodás IV. mellékletében (Fogyasztóvédelem) és XI. mellékletében (Környezetvédelem) meghatározott határidőkkel. |
(5) |
A megállapodás 436. cikkének (3) bekezdésével összhangban naprakésszé kell tenni a megállapodás XVI. mellékletét az abban felsorolt uniós jogszabályok kapcsán bekövetkezett változások figyelembevétele érdekében. Az egyértelműség érdekében a megállapodás XVI. mellékletének a változások által érintett szakaszait teljes mértékben naprakésszé kell tenni. |
(6) |
A Moldovai Köztársaság a megállapodás XVI. mellékletében meghatározott határidőkkel és prioritásokkal összhangban folytatja a jogszabályainak az uniós jogszabályokhoz való közelítésére irányuló eljárást. Ennélfogva indokolt annak biztosítása, hogy az uniós jogszabályoknak a közelmúltban végrehajtott naprakésszé tétele gyorsan és hatékonyan beépüljön a folyamatban lévő jogszabály-közelítési eljárásba és figyelembe vegyék a Moldovai Köztársaságban már elért előrehaladást. |
(7) |
Helyénvaló átmeneti időszakot biztosítani a Moldovai Köztársaság számára, hogy figyelembe vegye az új uniós jogi aktusokat a nemzeti jogszabályaiban, valamint hogy alkalmazkodási időszakot biztosíthasson a gyártók és importőrök számára. Ennek megfelelően meghosszabbításra kerülnek a Moldovai Köztársaság nemzeti jogszabályainak az említett új uniós jogi aktusokhoz való közelítésére vonatkozó határidők. |
(8) |
A megállapodás 436. cikkének (3) bekezdése alapján az EU–Moldovai Köztársaság Társulási Tanács hatáskörrel rendelkezik a megállapodás mellékleteinek naprakésszé tételére vagy módosítására. A Társulási Tanács felhatalmazta a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságot a 2014. december 16-i 3/2014. sz határozatában, hogy naprakésszé tegyen és módosítson egyes kereskedelmi vonatkozású mellékleteket, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti társulási megállapodás XVI. mellékletének „A termékek forgalmazására vonatkozó horizontális jogi keret” szakasza, a „A CE-jelölést előíró új megközelítés elvein alapuló jogszabályok” szakasza, „Az új megközelítés vagy a globális megközelítés elvein alapuló irányelvek, amelyek nem rendelkeznek a CE-jelölésről” szakasza, a „Gépjárművek konstrukciója” szakasz „Motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok” 2. alszakasza és a „Kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok” 3. alszakasza, a „Vegyi anyagok” szakasz „A REACH és a REACH végrehajtása” 1. alszakasza, a „Veszélyes vegyi anyagok” 2. alszakasza és az „Osztályozás, csomagolás és címkézés” című 3. alszakasza helyébe az e határozat mellékletében szereplő szöveg lép.
2. cikk
Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.
Kelt Brüsszelben, 2016. október 19-én.
a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság részéről
P. SOURMELIS
az elnök
(1) HL L 260., 2014.8.30., 4. o.
(2) HL L 96., 2014.3.29., 357. o.
(3) HL L 96., 2014.3.29., 45. o.
(4) HL L 96., 2014.3.29., 79. o.
(5) HL L 96., 2014.3.29., 309. o.
(6) HL L 96., 2014.3.29., 1. o.
(7) HL L 96., 2014.3.29., 251. o.
(8) HL L 96., 2014.3.29., 149. o.
(9) HL L 96., 2014.3.29., 107. o.
(10) HL L 189., 2014.6.27., 164. o.
(11) HL L 153., 2014.5.22., 62. o.
(12) HL L 354., 2013.12.28., 90. o.
(13) HL L 178., 2013.6.28., 27. o.
(14) HL L 165., 2010.6.30., 1. o.
(15) HL L 60., 2013.3.2., 52. o.
(16) HL L 60., 2013.3.2., 1. o.
(17) HL L 201., 2012.7.27., 60. o.
(18) HL L 197., 2012.7.24., 1. o.
(19) HL L 197., 2012.7.24., 38. o.
MELLÉKLET
A MEGÁLLAPODÁS XVI. MELLÉKLETÉNEK NAPRAKÉSSZÉ TÉTELE
A megállapodás XVI. mellékletének „A termékek forgalmazására vonatkozó horizontális jogi keret” szakasza, a „A CE-jelölést előíró új megközelítés elvein alapuló jogszabályok” szakasza, „Az új megközelítés vagy a globális megközelítés elvein alapuló irányelvek, amelyek nem rendelkeznek a CE-jelölésről” szakasza, a „Gépjárművek konstrukciója” szakasz „Motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok” 2. alszakasza és a „Kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok” 3. alszakasza, a „Vegyi anyagok” szakasz „A REACH és a REACH végrehajtása” 1. alszakasza, a „Veszélyes vegyi anyagok” 2. alszakasza és az „Osztályozás, csomagolás és címkézés” című 3. alszakasza helyébe a következő szöveg lép:
„Uniós jogszabályok |
A közelítésre kijelölt határidő |
A TERMÉKEK FORGALMAZÁSÁRA VONATKOZÓ HORIZONTÁLIS JOGI KERET |
|
Az Európai Parlament és a Tanács 2008. július 9-i 765/2008/EK rendelete a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK renelet hatályon kívül helyezéséről Az Európai Parlament és a Tanács 2008. július 9-i 768/2008/EK határozata a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről |
Közelítve a 2011. december 1-jei 235. sz. törvény hatálybalépésének dátumakor |
Az Európai Parlament és a Tanács 2001. december 3-i 2001/95/EK irányelve az általános termékbiztonságról |
2016 |
A Tanács 1985. július 25-i 85/374/EGK irányelve a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről |
2012 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2012. október 25-i 1025/2012/EU rendelete az európai szabványosításról, a 89/686/EGK és a 93/15/EGK tanácsi irányelv, a 94/9/EK, a 94/25/EK, a 95/16/EK, a 97/23/EK, a 98/34/EK, a 2004/22/EK, a 2007/23/EK, a 2009/23/EK és a 2009/105/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 87/95/EGK tanácsi határozat és az 1673/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről |
2015 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/3/EK irányelvével módosított 1979. december 20-i 80/181/EGK tanácsi irányelv a mértékegységekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről és a 71/354/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről |
2015 |
A CE-JELÖLÉST ELŐÍRÓ ÚJ MEGKÖZELÍTÉS ELVEIN ALAPULÓ JOGSZABÁLYOK |
|
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/35/EU irányelve a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezések forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról |
2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/29/EU irányelve az egyszerű nyomástartó edények forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról |
2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2011. március 9-i 305/2011/EU rendelete az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről |
Teljes körű közelítés: 2015 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/30/EU irányelve az elektromágneses összeférhetőségre vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizálásáról |
2017 |
A Tanács 1989. december 21-i 89/686/EGK irányelve az egyéni védőeszközökre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről |
Felülvizsgálat és teljes körű közelítés: 2015 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2009. november 30-i 2009/142/EK irányelve a gázüzemű berendezésekről |
Felülvizsgálat és teljes körű közelítés: 2016 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2000. március 20-i 2000/9/EK irányelve a személyszállító kötélvontatású vasutakról |
2015 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/34/EU irányelve a robbanásveszélyes légkörben való használatra szánt felszerelésekre és védelmi rendszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról |
2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/28/EU irányelve a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazására és ellenőrzésére vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról A Bizottság 2004. április 15-i 2004/388/EK határozata a robbanóanyagok Közösségen belüli szállítási okmányáról A Bizottság 2008. április 4-i 2008/43/EK irányelve a polgári felhasználású robbanóanyagok azonosítási és nyomon követhetőségi rendszerének a 93/15/EGK tanácsi irányelv értelmében történő létrehozásáról |
2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/33/EU irányelve a felvonókra és a felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról |
2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2006. május 17-i 2006/42/EK irányelve a gépekről és a 95/16/EK irányelv módosításáról |
2015 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/32/EU irányelve a mérőműszerek forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizálásáról |
2017 |
A Tanács 1993. június 14-i 93/42/EGK irányelve az orvostechnikai eszközökről A Tanács 1990. június 20-i 90/385/EGK irányelve az aktív beültethető orvostechnikai eszközökre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről Az Európai Parlament és a Tanács 1998. október 27-i 98/79/EK irányelve az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről |
Felülvizsgálat és teljes körű közelítés: 2015 |
A Tanács 1992. május 21-i 92/42/EK irányelve a folyékony vagy gáznemű tüzelőanyaggal működő új melegvízkazánok hatásfok-követelményeiről |
Teljes körű közelítés: 2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/31/EU irányelve a nem automatikus működésű mérlegek forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról |
2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i 2014/68/EU irányelve a nyomástartó berendezések forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról |
2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2014. április 16-i 2014/53/EU irányelve a rádióberendezések forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról és az 1999/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről |
2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2013. november 20-i 2013/53/EU irányelve a kedvtelési célú vízi járművekről és a motoros vízi sporteszközökről, valamint a 94/25/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről |
2018 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2009. június 18-i 2009/48/EK irányelve a játékok biztonságáról |
Felülvizsgálat és teljes körű közelítés: 2015 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2013. június 12-i 2013/29/EU irányelve a pirotechnikai termékek forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról |
2017 |
AZ ÚJ MEGKÖZELÍTÉS VAGY A GLOBÁLIS MEGKÖZELÍTÉS ELVEIN ALAPULÓ IRÁNYELVEK, AMELYEK AZONBAN NEM RENDELKEZNEK A CE-JELÖLÉSRŐL |
|
Az Európai Parlament és a Tanács 1994. december 20-i 94/62/EK irányelve a csomagolásról és a csomagolási hulladékról |
2015 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2010. június 16-i 2010/35/EU irányelve a szállítható nyomástartó berendezésekről és a 76/767/EGK, 84/525/EGK, 84/526/EGK, 84/527/EGK és az 1999/36/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről |
2017 |
GÉPJÁRMŰVEK KONSTRUKCIÓJA |
|
2. Motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok |
|
Az Európai Parlament és a Tanács 2013. január 15-i 168/2013/EU rendelete a két- vagy háromkerekű járművek, valamint a négykerekű motorkerékpárok jóváhagyásáról és piacfelügyeletéről |
2017 |
3. Kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok |
|
Az Európai Parlament és a Tanács 2013. február 5-i 167/2013/EU rendelete a mezőgazdasági és erdészeti járművek jóváhagyásáról és piacfelügyeletéről |
2016 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2008. január 15-i 2008/2/EK irányelve a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok látómezőjéről és szélvédőtörlőiről |
2016 |
VEGYI ANYAGOK |
|
1. A REACH és a REACH végrehajtása |
|
Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 18-i 1907/2006/EK rendelete a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről |
2019 |
A Bizottság 2008. május 30-i 440/2008/EK rendelete a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló 1907/2006/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet értelmében alkalmazandó vizsgálati módszerek megállapításáról |
2019 |
2. Veszélyes vegyi anyagok |
|
Az Európai Parlament és a Tanács 2012. július 4-i 649/2012/EU rendelete a veszélyes vegyi anyagok kiviteléről és behozataláról |
2017 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2012. július 4-i 2012/18/EU irányelve a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyének kezeléséről, valamint a 96/82/EK tanácsi irányelv módosításáról és későbbi hatályon kívül helyezéséről |
2021 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2011. június 8-i 2011/65/EU irányelve egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról |
2014 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2012. július 4-i 2012/19/EU irányelve az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól |
2016 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2006. szeptember 6-i 2006/66/EK irányelve az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról, továbbá a 91/157/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről |
2013–14 |
A Tanács 1996. szeptember 16-i 96/59/EK irányelve a poliklórozott bifenilek és a poliklórozott terfenilek (PCB/PCT) ártalmatlanításáról |
Közelítve: 2009 |
Az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 29-i 850/2004/EK rendelete a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról és a 79/117/EGK irányelv módosításáról |
2013–14 |
3. Osztályozás, csomagolás és címkézés |
|
Az Európai Parlament és a Tanács 2008. december 16-i 1272/2008/EK rendelete az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról |
2021” |
19.11.2016 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 313/36 |
A KERESKEDELMI FORMÁCIÓBAN ÜLÉSEZŐ EU–MOLDOVAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSULÁSI BIZOTTSÁG 2/2016 HATÁROZATA
(2016. október 19.)
a társulási megállapodás XXIX. mellékletének naprakésszé tételéről [2016/2028]
A KERESKEDELMI FORMÁCIÓBAN ÜLÉSEZŐ TÁRSULÁSI BIZOTTSÁG,
tekintettel az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti társulási megállapodásra és különösen annak 269., 273. és 436. cikkére,
mivel:
(1) |
Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti társulási megállapodás (1) (a továbbiakban: megállapodás) 2016. július 1-jén lépett hatályba. |
(2) |
A megállapodás 269. cikke (5) bekezdése alapján a XXIX-A. mellékletben foglalt közbeszerzési szerződésekre vonatkozó értékhatárokat a megállapodás hatálybalépésének évétől kezdődően kétévente rendszeresen felül kell vizsgálni és e felülvizsgálatot a megállapodás 438. cikke (4) bekezdésében meghatározott, kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság határozatával kell elfogadni. |
(3) |
A megállapodás 273. cikke alapján a Moldovai Köztársaság biztosítja, hogy a megállapodás XXIX. mellékletében foglalt ütemezéssel összhangban a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályait fokozatosan összeegyeztethetővé teszi a vonatkozó uniós közbeszerzési vívmányokkal. |
(4) |
A megállapodás 2013. november 29-i parafálása óta a megállapodás XXIX. mellékletében felsorolt uniós jogi aktusok közül többet módosítottak, átdolgoztak vagy hatályon kívül helyeztek és új jogi aktusokkal váltottak fel. Az Unió az alábbi jogi aktusokat fogadta el és arról értesítette a Moldovai Köztársaságot:
|
(5) |
A fent említett új irányelvek módosították a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó, a XXIX-A. mellékletben foglalt értékhatárokat. |
(6) |
A megállapodás 269., 273. és 436. cikkével összhangban naprakésszé kell tenni a megállapodás XXIX. mellékletét az abban felsorolt uniós vívmányok kapcsán bekövetkezett változások figyelembevétele érdekében. |
(7) |
A közbeszerzésekről szóló új uniós vívmányok új szerkezetet kaptak. Helyénvaló tehát ezt az új szerkezetet a XXIX. mellékletben is figyelembe venni. Az egyértelműség érdekében a XXIX. mellékletet teljes egészében naprakésszé kell tenni, és azt az e határozat mellékletében szereplő szöveggel kell felváltani. Ezenkívül indokolt figyelembe venni a Moldovai Köztársaság által a jogszabályok uniós vívmányokhoz való közelítése terén elért eredményeket. |
(8) |
A megállapodás 436. cikkének (3) bekezdése alapján az EU–Moldovai Köztársaság Társulási Tanács hatáskörrel rendelkezik a megállapodás mellékleteinek naprakésszé tételére vagy módosítására. A Társulási Tanács felhatalmazta a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottságot a 2014. december 16-i 3/2014. sz határozattal, hogy naprakésszé tegyen és módosítson egyes kereskedelmi vonatkozású mellékleteket, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti társulási megállapodás XXIX. mellékletének helyébe az e határozat mellékletében szereplő szöveg lép.
2. cikk
Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.
Kelt Brüsszelben, 2016. október 19-én.
a kereskedelmi formációban ülésező Társulási Bizottság részéről
P. SOURMELIS
az elnök
(1) HL L 260., 2014.8.30., 4. o.
(2) HL L 94., 2014.3.28., 1. o.
(3) HL L 94., 2014.3.28., 65. o.
(4) HL L 94., 2014.3.28., 243. o.
MELLÉKLET
A megállapodás XXIX. melléklete helyébe a következő szöveg lép:
XXIX. MELLÉKLET
KÖZBESZERZÉS
XXIX-A. MELLÉKLET
ÉRTÉKHATÁROK
1. |
A megállapodás 269. cikkének (3) bekezdésében említett értékhatárok mindkét Fél esetében a következők:
|
2. |
Az (1) bekezdésben említett értékhatárokat ki kell igazítani e megállapodás hatálybalépésének időpontjában a 2014/23/EU, a 2014/24/EU és a 2014/25/EU irányelv szerint alkalmazandó értékhatárok figyelembevétele céljából. |
XXIX-B. MELLÉKLET
Az intézményi reform, a jogszabály-közelítés és a piacra jutás indikatív ütemezése
Szakasz |
|
Indikatív ütemezés |
A Moldovai Köztársaság részéről az Unió számára biztosított piacra jutás |
Az Unió részéről a Moldovai Köztársaság számára biztosított piacra jutás |
|
1. |
Az e megállapodás 270. cikke (2) bekezdésének és 271. cikkének végrehajtása Megegyezés az e megállapodás 272. cikkében meghatározott reformstratégiáról |
a megállapodás hatálybalépésétől számított 9 hónapon belül |
beszerzések a központi kormányzati szervek számára |
beszerzések a központi kormányzati szervek számára |
|
2. |
A 2014/24/EU irányelv és a 89/665/EGK irányelv alapvető elemeinek jogszabály-közelítése és végrehajtása |
a megállapodás hatálybalépésétől számított 5 éven belül |
beszerzések állami, regionális és helyi hatóságok és közjogi intézmények számára |
beszerzések állami, regionális és helyi hatóságok és közjogi intézmények számára |
XXIX-C. és XXIX-N. mellékletek |
A 2014/25/EU irányelv és a 92/13/EGK irányelv alapvető elemeinek jogszabály-közelítése és végrehajtása |
a megállapodás hatálybalépésétől számított 5 éven belül |
beszerzések a közüzemi ágazat valamennyi ajánlatkérője számára |
beszerzések valamennyi ajánlatkérő számára |
XXIX-G. és XXIX-Q. mellékletek |
|
a 2014/24/EU irányelv egyéb elemeinek közelítése és végrehajtása |
a megállapodás hatálybalépésétől számított 5 éven belül |
szolgáltatásnyújtásra, építési beruházásra vonatkozó szerződések valamennyi ajánlatkérő hatóság számára |
szolgáltatásnyújtásra, építési beruházásra vonatkozó szerződések valamennyi ajánlatkérő hatóság számára |
XXIX-D., XXIX-E. és XXIX-O. mellékletek |
|
3. |
a 2014/23/EU irányelv közelítése és végrehajtása |
a megállapodás hatálybalépésétől számított 6 éven belül |
koncessziók valamennyi ajánlatkérő hatóság számára |
koncessziók valamennyi ajánlatkérő hatóság számára |
XXIX-K. és XXIX-L. mellékletek |
4. |
a 2014/25/EU irányelv egyéb elemeinek közelítése és végrehajtása |
a megállapodás hatálybalépésétől számított 8 éven belül |
szolgáltatásnyújtásra és építési beruházásra vonatkozó szerződések a közüzemi ágazat valamennyi ajánlatkérője számára |
szolgáltatásnyújtásra és építési beruházásra vonatkozó szerződések a közüzemi ágazat valamennyi ajánlatkérője számára |
XXIX-H., XXIX-I. és XXIX-R. mellékletek |
XXIX-C. MELLÉKLET
A közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26-i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapvető elemei
(2. szakasz)
I. CÍM |
Hatály, fogalommeghatározások és általános elvek |
|
|
|
|
I. FEJEZET |
Hatály és fogalommeghatározások |
|
1. szakasz |
Tárgy és fogalommeghatározások |
|
1. cikk |
Tárgy és hatály: (1), (2), (5) és (6) bekezdés |
|
2. cikk |
Fogalommeghatározások: Az (1) bekezdés 1., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 18., 19., 20., 22., 23. és 24. pontja |
|
3. cikk |
Vegyes beszerzés |
|
2. szakasz |
Értékhatárok |
|
4. cikk |
Az értékhatárok összege |
|
5. cikk |
A közbeszerzések becsült értékének kiszámítására szolgáló módszerek |
|
3. szakasz |
Kizárások |
|
7. cikk |
Szerződések a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban |
|
8. cikk |
Különös kizárások az elektronikus kommunikáció terén |
|
9. cikk |
Nemzetközi szabályok alapján odaítélt közbeszerzési szerződések és megszervezett tervpályázatok |
|
10. cikk |
Különös kizárások a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések esetében |
|
11. cikk |
Kizárólagos jog alapján odaítélt, szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések |
|
12. cikk |
A közszférába tartozó szervezetek közötti közbeszerzési szerződések |
|
4. szakasz |
Különleges helyzetek |
|
1. alszakasz |
Támogatott szerződések és kutatási-fejlesztési szolgáltatások |
|
13. cikk |
Az ajánlatkérő szervek által támogatott szerződések |
|
14. cikk |
Kutatási és fejlesztési szolgáltatások |
|
2. alszakasz |
Védelmi és biztonsági vonatkozású közbeszerzés |
|
15. cikk |
Védelem és biztonság |
|
16. cikk |
Védelmi vagy biztonsági vonatkozású vegyes közbeszerzések |
|
17. cikk |
Nemzetközi szabályok szerint lefolytatott, védelmi vagy biztonsági vonatkozású közbeszerzési szerződések és tervpályázatok |
|
|
|
|
II. FEJEZET |
Általános rendelkezések |
|
18. cikk |
A közbeszerzés alapelvei |
|
19. cikk |
Gazdasági szereplők |
|
21. cikk |
Titoktartás |
|
22. cikk |
A kommunikációra vonatkozó szabályok: (2)–(6) bekezdés |
|
23. cikk |
Nómenklatúrák |
|
24. cikk |
Összeférhetetlenség |
|
|
|
|
II. CÍM |
A közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok |
|
|
|
|
I. FEJEZET |
Eljárások |
|
26. cikk |
Az eljárások megválasztása: (1), (2) bekezdés, a (4) bekezdés a) pontja, (5) és (6) bekezdés |
|
27. cikk |
Nyílt eljárások |
|
28. cikk |
Meghívásos eljárások |
|
29. cikk |
Tárgyalásos eljárás |
|
32. cikk |
A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása |
|
|
|
|
III. FEJEZET |
Az eljárás menete |
|
1. szakasz |
Előkészítés |
|
40. cikk |
Előzetes piaci konzultációk |
|
41. cikk |
Részvételre jelentkezők vagy ajánlattevők előzetes részvétele |
|
42. cikk |
Műszaki leírás |
|
43. cikk |
Jelölések |
|
44. cikk |
Vizsgálati jelentések, tanúsítás és egyéb bizonyítási eszközök: (1) és (2) bekezdés |
|
45. cikk |
Változatok |
|
46. cikk |
A szerződések részekre osztása |
|
47. cikk |
A határidők megállapítása |
|
2. szakasz |
Közzététel és átláthatóság |
|
48. cikk |
Előzetes tájékoztatók |
|
49. cikk |
A szerződésről szóló hirdetmények |
|
50. cikk |
Tájékoztató a szerződés odaítéléséről: és (4) bekezdés |
|
51. cikk |
A tájékoztatók és hirdetmények közzétételének formája és módja: az (1) bekezdés első albekezdése és az (5) bekezdés első albekezdése |
|
53. cikk |
A közbeszerzési dokumentumok elektronikus elérhetősége |
|
54. cikk |
Jelentkezési felhívások |
|
3. szakasz |
A résztvevők kiválasztása és a szerződések odaítélése |
|
56. cikk |
Általános elvek |
|
1. alszakasz |
A minőségi kiválasztás szempontjai |
|
57. cikk |
Kizárási okok |
|
58. cikk |
Kiválasztási szempontok |
|
59. cikk |
Egységes európai közbeszerzési dokumentum: az (1) bekezdés értelemszerűen és a (4) bekezdés; |
|
60. cikk |
Bizonyítási eszközök |
|
62. cikk |
Minőségbiztosítási és környezetvédelmi vezetési szabványok: (1) és (2) bekezdés |
|
63. cikk |
Más szervezetek kapacitásainak igénybevétele |
|
2. alszakasz |
A részvételre jelentkezők, az ajánlatok és a megoldások számának csökkentése |
|
65. cikk |
A részvételre felhívandó, alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése |
|
66. cikk |
Az ajánlatok és a megoldások számának csökkentése |
|
3. alszakasz |
A szerződés odaítélése |
|
67. cikk |
A szerződés odaítélésének szempontjai |
|
68. cikk |
Az életciklusköltségek meghatározása: (1) és (2) bekezdés |
|
69. cikk |
Kirívóan alacsony összegű ajánlatok: (1)–(4) bekezdés |
|
|
|
|
IV. FEJEZET |
A szerződés teljesítése |
|
70. cikk |
Szerződésteljesítési feltételek |
|
71. cikk |
Alvállalkozás |
|
72. cikk |
A szerződések módosítása azok időtartama alatt |
|
73. cikk |
A szerződés felmondása |
|
|
|
|
III. CÍM |
Különös közbeszerzési szabályok |
|
|
|
|
I. FEJEZET |
Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások |
|
74. cikk |
Szerződések odaítélése a szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások esetében |
|
75. cikk |
Tájékoztatók és hirdetmények közzététele |
|
76. cikk |
A szerződések odaítélésének elvei |
|
|
|
|
MELLÉKLETEK |
||
II. melléklet |
A 2. cikk (1) bekezdése 6. pontjának a) alpontjában említett tevékenységek jegyzéke |
|
III. melléklet |
A 4. cikk b) pontjában említett termékek jegyzéke a védelem területén működő ajánlatkérő szervek által odaítélt szerződések tekintetében |
|
IV. melléklet |
Az ajánlatok, részvételi jelentkezések, valamint a tervpályázatra benyújtott tervek és projektek elektronikus átvételéhez szükséges eszközökre és készülékekre vonatkozó követelmények |
|
V. melléklet |
A hirdetményekben feltüntetendő információk |
|
|
A. rész |
Az előzetes tájékoztató felhasználói oldalon történő közzétételéről szóló hirdetményben feltüntetendő információk |
|
B. rész |
Az előzetes tájékoztatóban feltüntetendő információk (a 48. cikkben említettek szerint) |
|
C. rész |
A hirdetményekben feltüntetendő információk (a 49. cikkben említettek szerint) |
|
D rész |
A szerződés odaítéléséről szóló tájékoztatóban feltüntetendő információk (az 50. cikkben említettek szerint) |
|
G. rész |
A szerződés tartama alatti szerződésmódosításról szóló hirdetményben feltüntetendő információk (a 72. cikk (1) bekezdésében említettek szerint) |
|
H. rész |
A szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra vonatkozó szerződések esetében az eljárást megindító hirdetményben feltüntetendő információk (a 75. cikk (1) bekezdésében említettek szerint) |
|
I. rész |
A szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra vonatkozó szerződések esetében az előzetes tájékoztatóban feltüntetendő információk (a 75. cikk (1) bekezdésében említettek szerint) |
|
J. rész |
A szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra irányuló szerződések esetében a szerződés odaítéléséről szóló tájékoztatóban feltüntetendő információk (a 75. cikk (2) bekezdésében említettek szerint) |
VII. melléklet |
Egyes műszaki leírások meghatározása |
|
IX. melléklet |
Az ajánlattételre vagy a párbeszédben való részvételre vonatkozó felhívások, valamint a szándék megerősítésére vonatkozó, az 54. cikkben említett felhívások tartalma |
|
X. melléklet |
A 18. cikk (2) bekezdésében említett nemzetközi szociális és környezetvédelmi egyezmények jegyzéke |
|
XII. melléklet |
A kiválasztási szempontokhoz kapcsolódó bizonyítási eszközök |
|
XIV. melléklet |
A 74. cikkben említett szolgáltatások |
XXIX-D. MELLÉKLET
A 2014/24/EU irányelv egyéb kötelező elemei
(2. szakasz)
I. CÍM |
Hatály, fogalommeghatározások és általános elvek |
|
|
|
|
I. FEJEZET |
Hatály és fogalommeghatározások |
|
1. szakasz |
Tárgy és fogalommeghatározások |
|
2. cikk |
Fogalommeghatározások: az (1) bekezdés 21. pontja |
|
22. cikk |
A kommunikációra vonatkozó szabályok: (1) bekezdés |
|
|
|
|
II. CÍM |
A közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok |
|
|
|
|
I. FEJEZET |
Eljárások |
|
26. cikk |
Az eljárások megválasztása: (3) bekezdés és a (4) bekezdés b) pontja |
|
30. cikk |
Versenypárbeszéd |
|
31. cikk |
Innovációs partnerség |
|
|
|
|
II. FEJEZET |
Az elektronikus és az összetett beszerzés technikái és eszközei |
|
33. cikk |
Keretmegállapodások |
|
34. cikk |
Dinamikus beszerzési rendszerek |
|
35. cikk |
Elektronikus árverés |
|
36. cikk |
Elektronikus katalógusok |
|
38. cikk |
Eseti közös közbeszerzés |
|
|
|
|
III. FEJEZET |
Az eljárás menete |
|
2. szakasz |
Közzététel és átláthatóság |
|
50. cikk |
Tájékoztató a szerződés odaítéléséről: (2) és (3) bekezdés |
|
|
|
|
III. CÍM |
Különös közbeszerzési szabályok |
|
|
|
|
II. FEJEZET |
A tervpályázatokra vonatkozó szabályok |
|
78. cikk |
Hatály |
|
79. cikk |
Hirdetmények |
|
80. cikk |
A tervpályázatok megszervezésének és a résztvevők kiválasztásának szabályai |
|
81. cikk |
A bírálóbizottság összetétele |
|
82. cikk |
A bírálóbizottság döntései |
|
|
|
|
MELLÉKLETEK |
||
V. melléklet |
A hirdetményekben feltüntetendő információk |
|
|
E. rész: |
A tervpályázati hirdetményben feltüntetendő információk (a 79. cikk (1) bekezdésében említettek szerint) |
|
F. rész: |
A tervpályázati eljárás eredményéről szóló hirdetményben feltüntetendő információk (a 79. cikk (2) bekezdésében említettek szerint) |
VI. melléklet |
Az elektronikus árlejtéshez kapcsolódó közbeszerzési dokumentációban feltüntetendő információk (35. cikk (4) bekezdés) |
XXIX-E. MELLÉKLET
A 2014/24/EU irányelv egyéb nem kötelező elemei
(2. szakasz)
A 2014/24/EU irányelv e mellékletben feltüntetett elemei tekintetében való közelítés nem kötelező, de ajánlott. A Moldovai Köztársaság ezeket az elemeket a XXIX-B. mellékletben szereplő időszakon belül közelítheti.
I. CÍM |
Hatály, fogalommeghatározások és általános elvek |
|
|
I. FEJEZET |
Hatály és fogalommeghatározások |
1. szakasz |
Tárgy és fogalommeghatározások |
2. cikk |
Fogalommeghatározások: az (1) bekezdés 14. és 16. pontja |
20. cikk |
Fenntartott szerződések |
|
|
II. FEJEZET |
Az elektronikus és az összetett beszerzés technikái és eszközei |
37. cikk |
Központosított beszerzési tevékenységek és központi beszerző szervek |
|
|
III. FEJEZET |
Az eljárás menete |
3. szakasz |
A résztvevők kiválasztása és a szerződések odaítélése |
64. cikk |
Az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzéke és a közjogi vagy magánjogi szervezetek által végzett tanúsítás |
|
|
III. CÍM |
Különös közbeszerzési szabályok |
|
|
I. FEJEZET |
Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások |
77. cikk |
Fenntartott szerződések bizonyos szolgáltatások esetében |
XXIX-F. MELLÉKLET
A 2014/24/EU irányelv jogszabály-közelítési eljárás hatályán kívül eső rendelkezései
Az e mellékletben szereplő elemek nem képezik a jogszabály-közelítési folyamat tárgyát.
I. CÍM |
Hatály, fogalommeghatározások és általános elvek |
|
|
I. FEJEZET |
Hatály és fogalommeghatározások |
1. szakasz |
Tárgy és fogalommeghatározások |
1. cikk |
Tárgy és hatály: (3) és (4) bekezdés |
2. cikk |
Fogalommeghatározások: (2) bekezdés |
2. szakasz |
Értékhatárok |
6. cikk |
Az értékhatároknak és a központi kormányzati szervek listájának a felülvizsgálata |
|
|
II. CÍM |
A közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok |
|
|
I. FEJEZET |
Eljárások |
25. cikk |
A közbeszerzésről szóló megállapodással és az egyéb nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos feltételek |
|
|
II. FEJEZET |
Az elektronikus és az összetett beszerzés technikái és eszközei |
39. cikk |
Különböző tagállamok ajánlatkérő szerveinek részvételével zajló beszerzések |
|
|
III. FEJEZET |
Az eljárás menete |
1. szakasz |
Előkészítés |
44. cikk |
Vizsgálati jelentések, tanúsítás és egyéb bizonyítási eszközök: (3) bekezdés |
2. szakasz |
Közzététel és átláthatóság |
51. cikk |
A tájékoztatók és hirdetmények közzétételének formája és módja: az (1) bekezdés második albekezdése, (2), (3) és (4) bekezdés, az (5) bekezdés második albekezdése, (6) bekezdés |
52. cikk |
Nemzeti szintű közzététel |
3. szakasz |
A résztvevők kiválasztása és a szerződések odaítélése |
61. cikk |
Online közbeszerzési dokumentumkereső (e-Certis) |
62. cikk |
Minőségbiztosítási és környezetvédelmi vezetési szabványok: (3) bekezdés |
68. cikk |
Az életciklusköltségek meghatározása: (3) bekezdés |
69. cikk |
Kirívóan alacsony összegű ajánlatok: (5) bekezdés |
|
|
IV. CÍM |
Irányítás |
83. cikk |
Végrehajtás |
84. cikk |
A szerződések odaítélésére irányuló eljárásokra vonatkozó egyedi jelentések |
85. cikk |
Nemzeti jelentéstétel és statisztikai információ |
86. cikk |
Közigazgatási együttműködés |
|
|
V. CÍM |
Felhatalmazás, végrehajtási hatáskörök és záró rendelkezések |
87. cikk |
A felhatalmazás gyakorlása |
88. cikk |
Sürgősségi eljárás |
89. cikk |
Bizottsági eljárásrend |
90. cikk |
Átültetés és átmeneti rendelkezések |
91. cikk |
Hatályon kívül helyezés |
92. cikk |
Felülvizsgálat |
93. cikk |
Hatálybalépés |
94. cikk |
Címzettek |
|
|
MELLÉKLETEK |
|
I. melléklet |
Központi kormányzati szervek |
VIII. melléklet |
A közzététel jellemzői |
XI. melléklet |
Nyilvántartások |
XIII. melléket |
A 68. cikk (3) bekezdésében említett uniós jogi aktusok jegyzéke |
XV. melléklet |
Megfelelési táblázat |
XXIX-G. MELLÉKLET
A vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő ajánlatkérők beszerzéseiről és a 2004/17/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26-i 2014/25/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapvető elemei
(2. szakasz)
I. CÍM |
Hatály, fogalommeghatározások és általános elvek |
|
|
I. FEJEZET |
Tárgy és fogalommeghatározások |
1. cikk |
Tárgy és hatály: (1), (2), (5) és (6) bekezdés |
2. cikk |
Fogalommeghatározások: (1)–(9), (13)–(16) és (18)–(20) bekezdés |
3. cikk |
Ajánlatkérő szervek: (1) és (4) bekezdés |
4. cikk |
Közszolgáltató ajánlatkérők (1)–(3) bekezdés |
5. cikk |
Ugyanazon tevékenységre kiterjedő vegyes beszerzések |
6. cikk |
Több tevékenységre kiterjedő beszerzés |
|
|
II. FEJEZET |
Tevékenységek |
7. cikk |
Közös rendelkezések |
8. cikk |
Gáz és hőenergia |
9. cikk |
Villamos energia |
10. cikk |
Víz |
11. cikk |
Közlekedési szolgáltatások |
12. cikk |
Kikötők és repülőterek |
13. cikk |
Postai szolgáltatások |
14. cikk |
Kőolaj és földgáz kitermelése, valamint szén vagy más szilárd tüzelőanyag feltárása vagy kitermelése |
|
|
III. FEJEZET |
Anyagi hatály |
1. szakasz |
Értékhatárok |
15. cikk |
Értékhatárok |
16. cikk |
A beszerzések tervezett értékének kiszámítására szolgáló módszerek: (1)–(4) és (7)–(14) bekezdés |
2. szakasz |
Kizárt szerződések és tervpályázatok: Különös rendelkezések a védelmi vagy biztonsági vonatkozású beszerzések tekintetében |
1. alszakasz |
Valamennyi közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó kizárások, valamint a vízügyi és energiaipari ágazatra vonatkozó különleges kizárások |
18. cikk |
Harmadik személyek részére történő viszonteladás vagy bérbeadás céljából odaítélt szerződések: (1) bekezdés |
20. cikk |
Nemzetközi szabályok értelmében odaítélt szerződések és szervezett tervpályázatok |
21. cikk |
Különös kizárások a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések esetében |
22. cikk |
Kizárólagos jog alapján odaítélt, szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések |
23. cikk |
Bizonyos közszolgáltató ajánlatkérők által víz vásárlására és energiatermelés céljából történő energia- vagy tüzelőanyag-ellátásra kötött szerződések |
2. alszakasz |
Védelmi és biztonsági vonatkozású beszerzés |
24. cikk |
Védelem és biztonság |
25. cikk |
Ugyanazon tevékenységre vonatkozó, védelmi vagy biztonsági vonatkozású vegyes beszerzés |
26. cikk |
Több tevékenységre kiterjedő, védelmi vagy biztonsági vonatkozású beszerzés |
27. cikk |
Nemzetközi szabályok szerint odaítélt, illetve szervezett, védelmi vagy biztonsági vonatkozású szerződések és tervpályázatok |
3. alszakasz |
Különleges kapcsolatok (együttműködés, kapcsolt vállalkozások és közös vállalatok) |
28. cikk |
Az ajánlatkérő szervek közötti szerződések |
29. cikk |
Kapcsolt vállalkozásnak odaítélt szerződések |
30. cikk |
Közös vállalatnak vagy közös vállalatban tagsággal rendelkező közszolgáltató ajánlatkérőnek odaítélt szerződések |
4. alszakasz |
Különleges helyzetek |
32. cikk |
Kutatási és fejlesztési szolgáltatások |
|
|
IV. FEJEZET |
Általános elvek |
36. cikk |
A beszerzés alapelvei |
37. cikk |
Gazdasági szereplők |
39. cikk |
Titoktartás |
40. cikk |
A kommunikációra vonatkozó szabályok |
41. cikk |
Nómenklatúrák |
42. cikk |
Összeférhetetlenség |
|
|
II. CÍM |
A szerződésekre alkalmazandó szabályok |
|
|
I. FEJEZET |
Eljárások |
44. cikk |
Az eljárások megválasztása: (1), (2) és (4) bekezdés |
45. cikk |
Nyílt eljárás |
46. cikk |
Meghívásos eljárás |
47. cikk |
Felhívással induló tárgyalásos eljárás |
50. cikk |
Felhívás nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása: a) – i) alpontok |
|
|
III. FEJEZET |
Az eljárás menete |
1. szakasz |
Előkészítés |
58. cikk |
Előzetes piaci konzultációk |
59. cikk |
Részvételre jelentkezők vagy ajánlattevők előzetes részvétele |
60. cikk |
Műszaki leírás |
61. cikk |
Jelölések |
62. cikk |
Vizsgálati jelentések, tanúsítás és egyéb bizonyítási eszközök |
63. cikk |
Műszaki leírások közlése |
64. cikk |
Változatok |
65. cikk |
A szerződések részekre bontása |
66. cikk |
A határidők megállapítása |
2. szakasz |
Közzététel és átláthatóság |
67. cikk |
Időszakos előzetes tájékoztató |
68. cikk |
A minősítési rendszer meglétéről szóló hirdetmények |
69. cikk |
A szerződési hirdetmény |
70. cikk |
Tájékoztató a szerződés odaítéléséről: (1), (3) és (4) bekezdés |
71. cikk |
A tájékoztatók és hirdetmények közzétételének formája és módja: (1) bekezdés és az (5) bekezdés első albekezdése |
73. cikk |
A közbeszerzési dokumentumok elektronikus elérhetősége |
74. cikk |
A jelentkezőknek szóló felhívások |
75. cikk |
A minősítést kérelmezők, a részvételre jelentkezők és az ajánlattevők tájékoztatása |
3. szakasz |
A résztvevők kiválasztása és a szerződések odaítélése |
76. cikk |
Általános elvek |
1. alszakasz |
Minősítés és minőségi kiválasztás |
78. cikk |
A minőségi kiválasztás szempontjai |
79. cikk |
Más szervezetek kapacitásainak igénybevétele: (2) bekezdés |
80. cikk |
A 2014/24/EU irányelv szerinti kizárási okok és kiválasztási szempontok alkalmazása |
81. cikk |
Minőségbiztosítási és környezetvédelmi vezetési szabványok: (1) és (2) bekezdés |
2. alszakasz |
A szerződés odaítélése |
82. cikk |
A szerződés odaítélésének szempontjai |
83. cikk |
Az életciklusköltségek meghatározása: (1) és (2) bekezdés |
84. cikk |
Kirívóan alacsony összegű ajánlatok: (1)–(4) bekezdés |
|
|
IV. FEJEZET |
A szerződés teljesítése |
87. cikk |
Szerződésteljesítési feltételek |
88. cikk |
Alvállalkozás |
89. cikk |
A szerződések módosítása azok időtartama alatt |
90. cikk |
A szerződés felmondása |
|
|
III. CÍM |
Különös közbeszerzési rendszerek |
|
|
I. FEJEZET |
Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások |
91. cikk |
A szerződés odaítélése a szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások esetében |
92. cikk |
Tájékoztatók és hirdetmények közzététele |
93. cikk |
A szerződések odaítélésének elvei |
|
|
MELLÉKLETEK |
|
I. melléklet |
A 2. cikk 2. pontjának a) alpontjában említett tevékenységek jegyzéke |
V. melléklet |
Az ajánlatok, részvételi jelentkezések, minősítés iránti kérelmek, valamint pályázatra benyújtott tervek és projektek elektronikus átvételéhez szükséges eszközökre vonatkozó követelmények |
VI. melléklet A. része |
Az időszakos előzetes tájékoztatóban feltüntetendő információk (67. cikk) |
VI. melléklet B. része |
A nem eljárás megindító felhívásként alkalmazott időszakos előzetes tájékoztató felhasználói oldalon történő közzétételéről szóló értesítésben feltüntetendő információk (67. cikk (1) bekezdése) |
VIII. melléklet |
Egyes műszaki leírások meghatározása |
IX. melléklet |
A közzététel jellemzői |
X. melléklet |
A minősítési rendszer meglétéről szóló hirdetményben feltüntetendő információk (44. cikk (4) bekezdés b) pontja és 68. cikk) |
XI. melléklet |
A szerződési hirdetményben feltüntetendő információk (69. cikk) |
XII. melléklet |
A szerződés odaítéléséről szóló tájékoztatóban feltüntetendő információk (70. cikk) |
XIII. melléket |
A 74. cikkben említett, ajánlattételre, párbeszédben vagy tárgyalásban való részvételre, illetve a szándék megerősítésére vonatkozó felhívás tartalma |
XIV. melléklet |
A 36. cikk (2) bekezdésében említett nemzetközi szociális és környezetvédelmi egyezmények jegyzéke |
XVI. melléklet |
A szerződés tartama alatti szerződésmódosításokról szóló hirdetményben feltüntetendő információk (a 89. cikk (1) bekezdése) |
XVII. melléklet |
A 91. cikkben említett szolgáltatások |
XVIII. melléklet |
A szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra irányuló szerződésekre vonatkozó tájékoztatókban és hirdetményekben feltüntetendő információk (92. cikk) |
XXIX-H. MELLÉKLET
A 2014/25/EU irányelv egyéb kötelező elemei
(4. szakasz)
I. CÍM |
Hatály, fogalommeghatározások és általános elvek |
|
|
I. FEJEZET |
Tárgy és fogalommeghatározások |
2. cikk |
Fogalommeghatározások: 17. pont |
|
|
III. FEJEZET |
Tárgyi hatály |
1. szakasz |
Értékhatárok |
16. cikk |
A beszerzések tervezett értékének kiszámítására szolgáló módszerek: (5) és (6) bekezdés |
|
|
II. CÍM |
A szerződésekre vonatkozó szabályok |
|
|
I. FEJEZET |
Eljárások |
44. cikk |
Az eljárások megválasztása: (3) bekezdés |
48. cikk |
Versenypárbeszéd |
49. cikk |
Innovációs partnerség |
50. cikk |
Felhívás nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása: j) pont |
|
|
II. FEJEZET |
Az elektronikus és az összetett beszerzés technikái és eszközei |
51. cikk |
Keretmegállapodások |
52. cikk |
Dinamikus beszerzési rendszerek |
53. cikk |
Elektronikus árlejtés |
54. cikk |
Elektronikus katalógusok |
56. cikk |
Eseti közös közbeszerzés |
|
|
III. FEJEZET |
Az eljárás menete |
2. szakasz |
Közzététel és átláthatóság |
70. cikk |
Tájékoztató a szerződés odaítéléséről: (2) bekezdés |
3. szakasz |
A résztvevők kiválasztása és a szerződések odaítélése |
1. alszakasz: |
Minősítés és minőségi kiválasztás |
77. cikk |
Minősítési rendszerek |
79. cikk |
Más szervezetek kapacitásainak igénybevétele: (1) bekezdés |
|
|
III. CÍM |
Különös közbeszerzési rendszerek |
|
|
II. FEJEZET |
A tervpályázatokra vonatkozó szabályok |
95. cikk |
Hatály |
96. cikk |
Tájékoztatók és hirdetmények |
97. cikk |
A tervpályázatok megszervezésének szabályai, a résztvevők és a bírálóbizottság kiválasztása |
98. cikk |
A bírálóbizottság döntései |
|
|
MELLÉKLETEK |
|
VII. melléklet |
Elektronikus árlejtés esetén a közbeszerzési dokumentumokban feltüntetendő információk (53. cikk (4) bekezdése) |
XIX. melléklet |
A tervpályázati hirdetményben feltüntetendő információk (a 96. cikk (1) bekezdése) |
XX. melléklet |
A tervpályázati eljárás eredményéről szóló tájékoztatóban feltüntetendő információk (a 96. cikk (1) bekezdése) |
XXIX-I. MELLÉKLET
A 2014/25/EU irányelv egyéb nem kötelező elemei
(4. szakasz)
A 2014/25/EU irányelv e mellékletben feltüntetett elemei tekintetében való közelítés nem kötelező, de ajánlott. A Moldovai Köztársaság ezeket az elemeket a XXIX-B. mellékletben szereplő időszakon belül közelítheti.
I. CÍM |
Hatály, fogalommeghatározások és általános elvek |
|
|
I. FEJEZET |
Tárgy és fogalommeghatározások |
2. cikk |
Fogalommeghatározások: 10–12. pont |
|
|
IV. FEJEZET |
Általános elvek |
38. cikk |
Fenntartott szerződések |
|
|
II. CÍM |
A szerződésekre vonatkozó szabályok |
|
|
I. FEJEZET |
Eljárások |
55. cikk |
Központosított beszerzési tevékenységek és központi beszerző szervek |
|
|
III. CÍM |
Különös közbeszerzési rendszerek |
|
|
I. FEJEZET |
Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások |
94. cikk |
Fenntartott szerződések bizonyos szolgáltatások esetében |
XXIX-J. MELLÉKLET
A 2014/25/EU irányelv jogszabály-közelítési eljárás hatályán kívül eső rendelkezései
Az e mellékletben szereplő elemek nem képezik a jogszabály-közelítési folyamat tárgyát.
I. CÍM |
Hatály, fogalommeghatározások és általános elvek |
|
|
I. FEJEZET |
Tárgy és fogalommeghatározások |
1. cikk |
Tárgy és hatály: (3) és (4) bekezdés |
3. cikk |
Ajánlatkérő szervek: (2) és (3) bekezdés |
4. cikk |
Közszolgáltató ajánlatkérők: (4) bekezdés |
|
|
III. FEJEZET |
Anyagi hatály |
1. szakasz |
Értékhatárok |
17. cikk |
Az értékhatárok felülvizsgálata |
2. szakasz |
Kizárt szerződések és tervpályázatok: Különös rendelkezések a védelmi vagy biztonsági vonatkozású beszerzések tekintetében |
1. alszakasz |
Valamennyi közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó kizárások, valamint a vízügyi és energiaipari ágazatra vonatkozó különleges kizárások |
18. cikk |
Harmadik személyek részére történő viszonteladás vagy bérbeadás céljából odaítélt szerződések: (2) bekezdés |
19. cikk |
Az ezen irányelv hatálya alá tartozó tevékenység folytatásától eltérő célra vagy ilyen tevékenység harmadik országban történő folytatására odaítélt beszerzések és szervezett tervpályázatok: (2) bekezdés |
3. alszakasz |
Különleges kapcsolatok (együttműködés, kapcsolt vállalkozások és közös vállalatok) |
31. cikk |
Információk bejelentése |
4. alszakasz |
Különleges helyzetek |
33. cikk |
Különleges szabályozás hatálya alá tartozó szerződések |
5. alszakasz |
A versenynek közvetlenül kitett tevékenységek és a rájuk vonatkozó eljárási szabályok |
34. cikk |
A versenynek közvetlenül kitett tevékenységek |
35. cikk |
Eljárás annak megállapítására, hogy a 34. cikk alkalmazandó-e |
|
|
II. CÍM |
A szerződésekre vonatkozó szabályok |
|
|
I. FEJEZET |
Eljárások |
43. cikk |
A közbeszerzésről szóló megállapodással és az egyéb nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos feltételek |
|
|
II. FEJEZET |
Az elektronikus és az összetett beszerzés technikái és eszköze |
57. cikk |
Különböző tagállamok közszolgáltató ajánlatkérőinek részvételével zajló beszerzések |
|
|
III. FEJEZET |
Az eljárás menete |
2. szakasz |
Közzététel és átláthatóság |
71. cikk |
A tájékoztatók és hirdetmények közzétételének formája és módja: (2), (3), (4) bekezdés, az (5) bekezdés második albekezdése, (6) bekezdés |
72. cikk |
Nemzeti szintű közzététel |
3. szakasz |
A résztvevők kiválasztása és a szerződések odaítélése |
81. cikk |
Minőségbiztosítási és környezetvédelmi vezetési szabványok: (3) bekezdés |
83. cikk |
Az életciklusköltségek meghatározása: (3) bekezdés |
4. szakasz |
Harmadik országból származó termékekre vonatkozó ajánlatok és az ezen országokkal fennálló kapcsolatok |
85. cikk |
Harmadik országokból származó termékekre vonatkozó ajánlatok |
86. cikk |
Harmadik országokkal építési beruházásra, árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések tekintetében fennálló kapcsolatok |
|
|
IV. CÍM |
Irányítás |
99. cikk |
Végrehajtás |
100. cikk |
A szerződések odaítélésére irányuló eljárásokra vonatkozó egyedi jelentések |
101. cikk |
Nemzeti jelentéstétel és statisztikai információ |
102. cikk |
Közigazgatási együttműködés |
|
|
V. CÍM |
Felhatalmazás, végrehajtási hatáskörök és záró rendelkezések |
103. cikk |
A felhatalmazás gyakorlása |
104. cikk |
Sürgősségi eljárás |
105. cikk |
Bizottsági eljárás |
106. cikk |
Átültetés és átmeneti rendelkezések |
107. cikk |
Hatályon kívül helyezés |
108. cikk |
Felülvizsgálat |
109. cikk |
Hatálybalépés |
110. cikk |
Címzettek |
|
|
MELLÉKLETEK |
|
II. melléklet |
A 4. cikk (3) bekezdésében említett uniós jogi aktusok jegyzéke |
III. melléklet |
A 34. cikk (3) bekezdésében említett uniós jogi aktusok jegyzéke |
IV. melléklet |
A 35. cikkben említett végrehajtási jogi aktus elfogadására vonatkozó határidők |
XV. melléklet |
A 83. cikk (3) bekezdésében említett uniós jogi aktusok jegyzéke |
XXIX-K. MELLÉKLET
A koncessziós szerződésekről szóló, 2014. február 26-i 2014/23/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapvető elemei
(3. szakasz)
I. CÍM |
Tárgy, hatály, elvek és fogalommeghatározások |
|
|
I. FEJEZET |
Hatály, általános elvek és fogalommeghatározások |
I. szakasz |
Tárgy, hatály, általános elvek, fogalommeghatározások és értékhatárok |
1. cikk |
Tárgy és hatály: (1), (2) és (4) bekezdés |
2. cikk |
A hatóságok igazgatási szabadságának elve |
3. cikk |
Az egyenlő bánásmód, a megkülönböztetésmentesség és az átláthatóság elve |
4. cikk |
Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások meghatározásának szabadsága |
5. cikk |
Fogalommeghatározások |
6. cikk |
Ajánlatkérő szervek: (1) és (4) bekezdés |
7. cikk |
Közszolgáltató ajánlatkérők |
8. cikk |
A koncessziók becsült értékének kiszámítására szolgáló módszerek és értékhatár |
II. szakasz |
Kizárások |
10. cikk |
Az ajánlatkérő szervek és a közszolgáltató ajánlatkérők által odaítélt koncessziókra alkalmazandó kizárások |
11. cikk |
Különleges kizárások az elektronikus hírközlés terén |
12. cikk |
Különleges kizárások a vízügy területén |
13. cikk |
Kapcsolt vállalkozásnak odaítélt koncessziók |
14. cikk |
Közös vállalkozásnak vagy közös vállalkozásban tagsággal rendelkező közszolgáltató ajánlatkérőnek odaítélt koncessziók |
17. cikk |
A közszférába tartozó jogi személyek közötti koncesszióba adás |
III. szakasz |
Általános rendelkezések |
18. cikk |
A koncesszió időtartama |
19. cikk |
Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások |
20. cikk |
Vegyes szerződések |
21. cikk |
Védelmi vagy biztonsági vonatkozású vegyes közbeszerzési szerződések |
22. cikk |
A II. mellékletben felsorolt tevékenységekre és egyéb tevékenységekre egyaránt kiterjedő szerződések |
23. cikk |
A II. mellékletben említett tevékenységeket és egyúttal védelmi vagy biztonsági vonatkozású tevékenységeket is magukban foglaló koncessziók |
25. cikk |
Kutatási és fejlesztési szolgáltatások |
|
|
II. FEJEZET |
Általános elvek |
26. cikk |
Gazdasági szereplők |
27. cikk |
Nómenklatúrák |
28. cikk |
Titoktartás |
29. cikk |
A kommunikációra vonatkozó szabályok |
|
|
II. CÍM |
A koncesszió odaítélésének szabályai: Általános elvek és eljárási garanciák |
|
|
I. FEJEZET |
Általános elvek |
30. cikk |
Általános elvek: (1), (2) és (3) bekezdés |
31. cikk |
A koncessziós eljárást megindító hirdetmény |
32. cikk |
A koncesszió odaítéléséről szóló tájékoztató |
33. cikk |
A tájékoztatók és hirdetmények közzétételének formája és módja: az (1) bekezdés első albekezdése |
34. cikk |
A koncessziós dokumentáció elektronikus elérhetősége |
35. cikk |
A korrupció elleni küzdelem és az összeférhetetlenség megelőzése |
|
|
II. FEJEZET |
Eljárási garanciák |
36. cikk |
Műszaki és funkcionális követelmények |
37. cikk |
Eljárási garanciák |
38. cikk |
A részvételre jelentkezők kiválasztása és minőségi értékelése |
39. cikk |
A koncesszióra való részvételi jelentkezések és koncessziós ajánlatok beérkezésének határideje |
40. cikk |
A részvételre jelentkezőknek és az ajánlattevőknek nyújtott információ |
41. cikk |
Odaítélési szempontok |
|
|
III. CÍM |
A koncesszió teljesítési szabályai |
42. cikk |
Alvállalkozás |
43. cikk |
A szerződések módosítása azok időtartama alatt |
44. cikk |
A koncesszió felmondása |
45. cikk |
Monitoring és jelentéstétel |
|
|
MELLÉKLETEK |
|
I. melléklet |
Az 5. cikk 7. pontjában említett tevékenységek jegyzéke |
II. melléklet |
A 7. cikkben említett közszolgáltató ajánlatkérők által végzett tevékenységek |
III. melléklet |
A 7. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett uniós jogi aktusok jegyzéke |
IV. melléklet |
A 19. cikkben említett szolgáltatások |
V. melléklet |
A 31. cikkben említett koncessziós hirdetményben feltüntetendő információk |
VI. melléklet |
A 31. cikk (3) bekezdésében említett szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra vonatkozó koncessziók esetében az előzetes tájékoztatóban feltüntetendő információk |
VII. melléklet |
A 32. cikkben említett, a koncesszió odaítéléséről szóló tájékoztatóban feltüntetendő információk |
VIII. melléklet |
A 32. cikkben említett, szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra irányuló koncessziókra vonatkozó, a koncesszió odaítéléséről szóló tájékoztatókban feltüntetendő információk |
IX. melléklet |
A közzététel jellemzői |
X. melléklet |
A 30. cikk (3) bekezdésében említett nemzetközi szociális és környezetvédelmi egyezmények jegyzéke |
XI. melléklet |
A koncesszió időtartamán belül történő, 43. cikk szerinti módosításáról szóló hirdetményben feltüntetendő információk |
XXIX-L. MELLÉKLET
A 2014/23/EU irányelv egyéb nem kötelező elemei
(3. szakasz)
A 2014/23/EU irányelv e mellékletben feltüntetett elemei tekintetében való közelítés nem kötelező, de ajánlott. A Moldovai Köztársaság ezeket az elemeket a XXIX-B. mellékletben szereplő időszakon belül közelítheti.
I. CÍM |
Tárgy, hatály, elvek és fogalommeghatározások |
|
|
I. FEJEZET |
Hatály, általános elvek és fogalommeghatározások |
|
|
IV. SZAKASZ |
Különleges helyzetek |
24. cikk |
Fenntartott koncessziók |
XXIX-M. MELLÉKLET
A 2014/23/EU irányelv jogszabály-közelítési eljárás hatályán kívül eső rendelkezései
Az e mellékletben szereplő elemek nem képezik a jogszabály-közelítési folyamat tárgyát.
I. CÍM |
Tárgy, hatály, elvek és fogalommeghatározások |
|
|
I. FEJEZET |
Hatály, általános elvek és fogalommeghatározások |
I. szakasz |
Tárgy, hatály, általános elvek, fogalommeghatározások és értékhatárok |
1. cikk |
Tárgy és hatály: (3) bekezdés |
6. cikk |
Ajánlatkérő szervek: (2) és (3) bekezdés |
9. cikk |
Az értékhatár felülvizsgálata |
II. szakasz |
Kizárások |
15. cikk |
Tájékoztató közzététele a közszolgáltató ajánlatkérő által |
16. cikk |
Versenynek közvetlenül kitett tevékenységek kizárása |
|
|
II. CÍM |
A koncesszió odaítélésének szabályai: Általános elvek és eljárási garanciák |
|
|
I. FEJEZET |
Általános elvek |
30. cikk |
Általános elvek: (4) bekezdés |
33. cikk |
A tájékoztatók és hirdetmények közzétételének formája és módja: az (1) bekezdés második albekezdése, (2), (3) és (4) bekezdés |
|
|
IV. CÍM |
A 89/665/EGK és a 92/13/EGK irányelv módosításai |
46. cikk |
A 89/665/EGK irányelv módosításai |
47. cikk |
A 92/13/EGK irányelv módosításai |
|
|
V. CÍM |
Felhatalmazás, végrehajtási hatáskörök és záró rendelkezések |
48. cikk |
A felhatalmazás gyakorlása |
49. cikk |
Sürgősségi eljárás |
50. cikk |
Bizottsági eljárás |
51. cikk |
Átültetés |
52. cikk |
Átmeneti rendelkezések |
53. cikk |
Monitoring és jelentéstétel |
54. cikk |
Hatálybalépés |
55. cikk |
Címzettek |
XXIX-N. MELLÉKLET
A 89/665/EGK és a 92/13/EGK tanácsi irányelvnek a közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó jogorvoslati eljárások hatékonyságának javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2007. december 11-i 2007/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel, valamint a 2014/23/EU irányelvvel módosított, az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21-i 89/665/EGK tanácsi irányelv alapvető elemei
(2. szakasz)
1. cikk |
A jogorvoslati eljárások alkalmazási köre és rendelkezésre állása |
2. cikk |
A jogorvoslati eljárásokra vonatkozó előírások |
2a. cikk |
Szerződéskötési tilalmi időszak |
2b. cikk |
Eltérések a szerződéskötési tilalmi időszaktól: az első bekezdés b) pontja |
2c. cikk |
A jogorvoslati kérelem benyújtásának határideje |
2d. cikk |
Érvénytelenség: az (1) bekezdés b) pontja és a,(2) és (3) bekezdés |
2e. cikk |
Ezen irányelv megsértése és alternatív szankciók |
2f. cikk |
Határidők |
XXIX-O. MELLÉKLET
A 89/665/EGK irányelv egyéb elemei
(2. szakasz)
2b. cikk |
Eltérések a szerződéskötési tilalmi időszaktól:az első bekezdés c) pontja |
2d. cikk |
Érvénytelenség: az első bekezdés c) pontja, (5) bekezdés |
XXIX-P. MELLÉKLET
A 89/665/EGK irányelv jogszabály-közelítési eljárás hatályán kívül eső rendelkezései
Az e mellékletben szereplő elemek nem képezik a jogszabály-közelítési folyamat tárgyát.
2b. cikk |
Eltérések a szerződéskötési tilalmi időszaktól: az első bekezdés a) pontja |
2d. cikk |
Érvénytelenség: az első bekezdés a) pontja, (4) bekezdés |
3. cikk |
Korrekciós mechanizmus |
3a. cikk |
Az önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény tartalma |
3b. cikk |
A bizottság eljárása |
4. cikk |
Végrehajtás |
4a. cikk |
Felülvizsgálat |
XXIX-Q. MELLÉKLET
A 2007/66/EK és a 2014/23/EU irányelvvel módosított, a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1992. február 25-i 92/13/EGK tanácsi irányelv alapvető elemei
(2. szakasz)
1. cikk |
A jogorvoslati eljárások alkalmazási köre és rendelkezésre állása |
2. cikk |
A jogorvoslati eljárásokra vonatkozó előírások |
2a. cikk |
Szerződéskötési moratórium |
2b. cikk |
Eltérések a szerződéskötési tilalmi időszaktól: az első bekezdés b) pontja |
2c. cikk |
A jogorvoslati kérelem benyújtásának határideje |
2d. cikk |
Érvénytelenség: az (1) bekezdés b) pontja, (2) és (3) bekezdés |
2e. cikk |
Ezen irányelv megsértése és az alternatív szankciók |
2f. cikk |
Határidők |
XXIX-R. MELLÉKLET
A 92/13/EGK irányelv egyéb elemei
(4. szakasz)
2b. cikk |
Eltérések a szerződéskötési tilalmi időszaktól: az első bekezdés c) pontja, (5) bekezdés |
XXIX-S. MELLÉKLET
A 92/13/EGK irányelv jogszabály-közelítési eljárás hatályán kívül eső rendelkezései
Az e mellékletben szereplő elemek nem képezik a jogszabály-közelítési folyamat tárgyát.
2b. cikk |
Eltérések a szerződéskötési tilalmi időszaktól: az első bekezdés a) pontja |
2d. cikk |
Érvénytelenség: az első bekezdés a) pontja, (4) bekezdés |
3a. cikk |
Az önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény tartalma |
3b. cikk |
A bizottság eljárása |
8. cikk |
Korrekciós mechanizmus |
12. cikk |
Végrehajtás |
12a. cikk |
Felülvizsgálat |
XXIX-T. MELLÉKLET
Moldovai Köztársaság: Az együttműködési területek indikatív jegyzéke
1. |
Képzés a közbeszerzésben érintett kormányzati szervek moldovai köztársasági köztisztviselői számára – az Unióban és a Moldovai Köztársaságban. |
2. |
Képzés a közbeszerzésben részt venni kívánó szállítók számára. |
3. |
A közbeszerzés területén a jó gyakorlatokkal és a szabályozási előírásokkal kapcsolatos információk és tapasztalatok cseréje. |
4. |
A közbeszerzési weboldal funkcióinak fejlesztése és közbeszerzés-nyomonkövetési rendszer felállítása. |
5. |
A modern elektronikus technológiák alkalmazásával kapcsolatos konzultációk és módszertani segítségnyújtás az Unió részéről a közbeszerzés területén. |
6. |
A közbeszerzés valamennyi területére vonatkozó koherens politika biztosításával megbízott szervek megerősítése, valamint az ajánlatkérő szervek döntéseinek független és pártatlan megítélése (felülvizsgálata). (lásd: e megállapodás 270. cikke). |