29.9.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 262/1

(1)

Az 1151/2012/EU rendelet 50. cikke (2) bekezdése a) pontjának megfelelően a Bizottság közzétette az Európai Unió Hivatalos Lapjában Olaszország kérelmét (2) a „Culurgionis d'Ogliastra” elnevezés bejegyzésére.

(2)

A Bizottsághoz nem érkezett az 1151/2012/EU rendelet 51. cikke szerinti felszólalási nyilatkozat, ezért a „Culurgionis d'Ogliastra” elnevezést be kell jegyezni,

29.9.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 262/3

(1)

Az 1151/2012/EU rendelet 50. cikke (2) bekezdése a) pontjának megfelelően a Bizottság közzétette az Európai Unió Hivatalos Lapjában Olaszország kérelmét (2) a „Pizzoccheri della Valtellina” elnevezés bejegyzésére.

(2)

A Bizottsághoz nem érkezett az 1151/2012/EU rendelet 51. cikke szerinti felszólalási nyilatkozat, ezért az „Pizzoccheri della Valtellina” elnevezést be kell jegyezni,

29.9.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 262/4

(1)

2006. március 23-án a Bizottság elfogadta a Kínai Népköztársaságból (a továbbiakban: Kína) és Vietnamból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik (a továbbiakban: lábbelik) behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes intézkedések bevezetéséről szóló 553/2006/EK rendeletet (2) (a továbbiakban: ideiglenes rendelet).

(2)

Az 1472/2006/EK rendelettel (3) (a továbbiakban: 1472/2006/EK rendelet vagy vitatott rendelet) a Tanács kétéves időtartamra 9,7 %-tól 16,5 %-ig terjedő végleges dömpingellenes vámokat vetett ki a Vietnamból és a Kínából származó egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára.

(3)

A Tanács a 388/2008/EK rendelettel (4) kiterjesztette a Kínából származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára bevezetett végleges dömpingellenes intézkedéseket a Makaó Különleges Közigazgatási Területről szállított – a Makaóból való származás bejelentésére tekintet nélkül – behozatalra.

(4)

A 2008. október 3-án indított hatályvesztési felülvizsgálatot (5) követően a Tanács az 1294/2009/EU végrehajtási rendelettel (6) (a továbbiakban: 1294/2009/EU rendelet) további 15 hónappal, vagyis 2011. március 31-ig meghosszabbította a dömpingellenes intézkedések hatályát, amikor is az intézkedések hatályukat vesztették.

(5)

A Brosmann Footwear (HK/Hongkong) Ltd, a Seasonable Footwear (Zhongshan/Csungsan) Ltd, a Lung Pao Footwear (Guangzhou/Kuangcsou) Ltd és a Risen Footwear (HK/Hongkong) Co. Ltd, valamint a Zhejiang Aokang Shoes Co. Ltd (a továbbiakban: felperesek) az Elsőfokú Bíróság (jelenleg: Törvényszék) előtt megtámadták a vitatott rendeletet. A T-401/06. sz., Brosmann Footwear (HK) és társai kontra Tanács ügyben 2010. március 4-én (EBHT 2010., II-671. o.) és a T-407/06. és T-408/06. sz., Zhejiang Aokang Shoes és Wenzhou Taima Shoes kontra Tanács egyesített ügyekben 2010. március 4-én (EBHT 2010., II-747. o.) hozott ítéleteivel a Törvényszék elutasította a kereseteket.

(6)

Ezen ítéletek ellen a felperesek fellebbezést nyújtottak be. A C-249/10. P. sz., Brosmann és társai ügyben 2012. február 2-án, valamint a C-247/10. P. sz., Zhejiang Aokang Shoes Co. Ltd ügyben 2012. november 15-én hozott ítéleteiben (a továbbiakban: Brosmann- és Aokang-ítéletek) a Bíróság hatályon kívül helyezte az említett ítéleteket. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Törvényszék jogban való tévedést követett el, amikor megállapította, hogy a Bizottság nem volt köteles megvizsgálni a mintában nem szereplő gazdasági szereplőktől származó, az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontján alapuló piacgazdasági elbánás (MET) iránti kérelmeket (a C-249/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 36. pontja és a C-247/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 29. és 32. pontja).

(7)

A Bíróság ezt követően maga hozott érdemi döntést az ügyben. Kimondta, hogy: „[…] a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia a fellebbezőknek az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontja alapján benyújtott, a vitatott rendeletben előírt dömpingellenes eljárás keretében a MET megszerzése iránti indokolt kérelmeit. Ezt követően meg kell állapítani, nem zárható ki az, hogy ez a vizsgálat a fellebbezők tekintetében a vitatott rendelet 1. cikkének (3) bekezdése értelmében velük szemben alkalmazandó 16,5 %-ostól eltérő végleges dömpingellenes vám kivetéséhez vezetett volna. E rendelkezésből ugyanis az derül ki, hogy csak egy, a mintában szereplő kínai gazdasági szereplővel szemben vetettek ki 9,7 %-os végleges vámot, aki megkapta a MET-et. Márpedig, amint az a jelen ítélet 38. pontjából következik, ha a Bizottság azt állapította volna meg, hogy piacgazdasági feltételek állnak fenn a fellebbezők tekintetében is, amennyiben egyéni dömpingkülönbözet kiszámítása nem lett volna lehetséges, velük szemben is ugyanezen vámot kellett volna alkalmazni” (a C-249/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 42. pontja és a C-247/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 36. pontja).

(8)

Mindezek alapján a Bíróság megsemmisítette a vitatott rendeletet az érintett felpereseket érintő részében.

(9)

2013 októberében a Bizottság az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett értesítés (7) útján bejelentette, úgy határozott, hogy a jogellenesség bekövetkeztének pontjától folytatja a dömpingellenes eljárást, és megvizsgálja, hogy a felperesek tekintetében 2004. április 1. és 2005. március 31. között piacgazdasági feltételek érvényesültek-e, valamint felkérte az érdekelt feleket, hogy jelentkezzenek a Bizottságnál.

(10)

A Tanács 2014 márciusában a 2014/149/EU végrehajtási határozattal (8) elutasította a Kínai Népköztársaságból származó és a Brosmann Footwear (HK/Hongkong) Ltd, a Seasonable Footwear (Zhongshan/Csungsan) Ltd, a Lung Pao Footwear (Guangzhou/Kuangcsou) Ltd, a Risen Footwear (HK/Hongkong) Co. Ltd és a Zhejiang Aokang Shoes Co. Ltd által gyártott egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelikre vonatkozó végleges dömpingellenes vám ismételt kivetéséről, valamint a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló tanácsi végrehajtási rendelet elfogadására irányuló bizottsági javaslatot, és e gyártók tekintetében megszüntette az eljárásokat. A Tanács álláspontja szerint azon exportáló gyártóktól cipőt vásárló importőrök esetében, akik részére az illetékes nemzeti vámhatóságok a 2913/92/EGK tanácsi rendelet (9) (a továbbiakban: Közösségi Vámkódex) 236. cikke alapján visszatérítették az érintett vámokat, jogos elvárás keletkezett a vitatott rendelet 1. cikkének (4) bekezdése alapján, amely a Közösségi Vámkódex (10) rendelkezéseinek és különösen a 221. cikkének alkalmazását írta elő a vámok beszedésére vonatkozóan.

(11)

Az érintett termék három importőre, a C&J Clark International Ltd (a továbbiakban: Clark), a Puma SE (a továbbiakban: Puma) és a Timberland Europe B.V. (a továbbiakban: Timberland) (a továbbiakban: érintett importőrök) az (5)–(7) preambulumbekezdésben említett joggyakorlatra hivatkozva megtámadta az egyes lábbelik Kínából és Vietnamból történő behozatalára vonatkozó dömpingellenes intézkedéseket nemzeti bíróságaik előtt, amelyek az ügyeket előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé terjesztették.

(12)

A C-659/13. sz. C & J Clark International Limited és a C-34/14. sz. Puma SE egyesített ügyekben a Bíróság érvénytelennek nyilvánította az 1472/2006/EK rendeletet és az 1294/2009/EU végrehajtási rendeletet, amennyiben az Európai Bizottság a 384/96/EK tanácsi rendelet (11) 2. cikke (7) bekezdésének b) pontjában és 9. cikkének (5) bekezdésében meghatározott követelmények ellenére nem vizsgálta meg a mintába fel nem vett kínai és vietnami exportáló gyártók által benyújtott piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmeket (a továbbiakban: az ítéletek).

(13)

A harmadik, a C-571/14. sz., Timberland Europe B.V. kontra Inspecteur van de Belastingdienst, kantoor Rotterdam Rijnmond ügyet illetően a Bíróság 2016. április 11-én úgy határozott, hogy az ügyet – a kérdést előterjesztő nemzeti bíróság kérésére – törli a nyilvántartásból.

(14)

Az EUMSZ 266. cikke előírja, hogy az intézmények kötelesek megtenni a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. Az intézmények igazgatási – így a dömpingellenes – eljárásokkal összefüggésben elfogadott aktusainak megsemmisítése esetén a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséből adódik, hogy a megsemmisített aktust új, a Bíróság által megállapított jogellenességet megszüntető aktussal kell felváltani (12).

(15)

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a megsemmisített aktus felváltására irányuló eljárás folytatható attól a ponttól, amikor a jogellenesség bekövetkezett (13). Ez elsősorban azt jelenti, hogy abban az esetben, amikor igazgatási eljárást lezáró aktust semmisítenek meg, akkor e megsemmisítés nem feltétlenül érinti az előkészítő lépéseket, mint amilyen például a dömpingellenes eljárás megindítása. Amennyiben olyan rendeletet semmisítenek meg, amely végleges dömpingellenes intézkedések bevezetését írta elő, akkor az azzal jár, hogy a megsemmisítést követően a dömpingellenes eljárás – hacsak a jogellenesség nem a megindítási szakaszban következett be – továbbra is folyamatban van, mivel az eljárást lezáró aktus immár nem része az Unió jogrendjének (14).

(16)

Eltekintve attól a ténytől, hogy az intézmények nem vizsgálták meg a mintába fel nem vett kínai és vietnami exportáló gyártók által benyújtott, piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmeket, az 1472/2006/EK rendeletben és az 1294/2009/EU végrehajtási rendeletben foglalt minden egyéb ténymegállapítás érvényben marad.

(17)

A jelenlegi ügyben a jogellenesség a megindítás után következett be. A Bizottság emiatt úgy határozott, hogy a jelenlegi, az ítéletek nyomán még mindig folyamatban lévő dömpingellenes eljárást a jogellenesség bekövetkeztének pontjától folytatja, és megvizsgálja, hogy piacgazdasági feltételek érvényesültek-e az érintett exportáló gyártók tekintetében 2004. április 1. és 2005. március 31. között, amely időszak az (1) és (2) preambulumbekezdésben említett végleges vámok kivetéséhez vezető vizsgálatban a vizsgálati időszak volt (a továbbiakban: eredeti vizsgálat). A Bizottság adott esetben azt is megvizsgálta, hogy a 1225/2009/EK tanácsi rendelet (15) (a továbbiakban: módosítás előtti alaprendelet) 9. cikkének (5) bekezdésével összhangban az érintett exportáló gyártók egyéni elbánásra jogosultak-e (16).

(18)

A Bizottság az (EU) 2016/1395 végrehajtási rendelettel (17) ismételten kivetett egy végleges dömpingellenes vámot, valamint véglegesen beszedte a kivetett ideiglenes vámot azon Kínából származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik Clark és Puma általi behozatalára, melyeket azon tizenhárom kínai exportáló gyártó gyártott, melyek piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmet nyújtottak be a végleges vámok kivetését eredményező vizsgálatban (a továbbiakban: eredeti vizsgálat), ám melyek a vizsgálat során nem kerültek be a mintába.

(19)

A Bizottság az (EU) 2016/1647 bizottsági végrehajtási rendeletével (18) ismételten kivetett egy végleges dömpingellenes vámot, valamint véglegesen beszedte a kivetett ideiglenes vámot a Vietnamból származó és bizonyos, az eredeti vizsgálatban piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmet benyújtó, de a szóban forgó vizsgálat során mintába fel nem vett vietnami exportáló gyártók által gyártott egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik Clark, Puma és Timberland általi behozatalára.

(20)

Ezt követően azonosítottak két további, a Pumának beszállító olyan vietnami vállalatot, nevezetesen a Diamond Vietnam Co. Ltd-t és a Ty Hung Footgearmex/Footwear Co. Ltd-t (a továbbiakban: Ty Hung Co. Ltd), amelyek az eredeti vizsgálat keretében piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmet nyújtottak be. A Ty Hung Co. Ltd-t illetően meg kell jegyezni, hogy míg a Puma nemzeti bírósághoz benyújtott aktájában szereplő vietnami beszállítók egyike „Lac Hung Co. Ltd” néven szerepelt, addig a rendelkezésre álló információk alapján feltételezhető, hogy a vállalat neve megváltozott az eredeti vizsgálat és a nemzeti bíróság előtti keresetindítás között eltelt időszakban. A jelek szerint a szóban forgó vállalat korábbi elnevezése „Ty Hung Footgearmex/Footwear Co. Ltd” (Ty Hung Co. Ltd) volt.

(21)

Ami a Timberland behozatalát illeti, a C-571/14. sz. ügyben azonosított két kínai beszállító közül az egyik, a General Shoes Ltd tulajdonképpen vietnami illetőségű volt, és vietnamiként is vizsgálták az eljárásban. Az e vállalattal kapcsolatos ténymegállapításokat a Bizottság a már említett (EU) 2016/1647 végrehajtási rendeletben tette közzé ((19) preambulumbekezdés). Ezt a megállapítást az Európai Sportszergyártók Szövetsége (a továbbiakban: FESI) vitatta arra hivatkozva, hogy a General Shoes Ltd valójában kínai beszállító. A FESI szerint a kínai General Footwear Ltd vállalat piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmét szintén értékelni kell. A Bizottság jelzi, hogy bár a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás kérelmezésére benyújtott űrlap kétértelmű volt a tekintetben, hogy a szóban forgó vállalat valójában kínai vagy vietnami, a teljesség kedvéért most a General Footwear Ltd piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás kérelmezésére benyújtott űrlapját is értékelte.

(22)

A Puma és a Timberland Kínából és Vietnamból érkező behozatala esetében a Bizottság azon mintában nem szereplő, említett exportáló gyártók piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmeit értékelte, amelyek e kérelmeket benyújtották az eredeti vizsgálat során.

(23)

A Bizottságnak lehetősége van arra, hogy a vitatott rendeletnek csak azon aspektusait helyesbítse, amelyek a szóban forgó rendelet megsemmisítéséhez vezettek, és változatlanul hagyja az értékelésnek az ítélet által nem érintett részeit (19).

(24)

Ez a rendelet a vitatott rendelet azon aspektusainak helyesbítésére irányul, amelyekről megállapítást nyert, hogy nem állnak összhangban az alaprendelettel, és ezáltal egyes vietnami és kínai exportáló gyártók tekintetében történő érvénytelenítés kinyilvánításához vezettek.

(25)

A vitatott rendelet összes többi megállapítása, amelyeket a Bíróság nem nyilvánított érvénytelennek, továbbra is érvényes marad, és beillesztésre kerül e rendeletbe.

(26)

Az alábbi preambulumbekezdések ezért az ítéletekben foglaltak teljesítéséhez szükséges új értékelésre korlátozódnak.

(27)

A Bizottság megvizsgálta, hogy piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás vonatkozott-e a 2004. április 1-jétől2005. március 31-ig tartó időszakban a (20) és (21) preambulumbekezdésben említett, az eredeti vizsgálat keretében piacgazdasági elbánást/egyéni elbánást kérelmező, a Pumának és a Timberlandnek beszállító három exportáló gyártóra. E meghatározás célja, hogy a Bizottság meggyőződjön arról, milyen mértékben jogosult a két érintett importőr az e beszállítók kivitelére fizetett dömpingellenes vámok tekintetében fizetett dömpingellenes vám visszafizetésének átvételére.

(28)

Amennyiben az elemzésből az derül ki, hogy azokat az érintett kínai és vietnami exportáló gyártókat, amelyek kivitele a két érintett importőr valamelyike által fizetett dömpingellenes vám hatálya alá tartozott piacgazdasági elbánásban vagy egyéni elbánásban kellett volna részesíteni, úgy az adott exportáló gyártó számára egyedi vámtételt kellene meghatározni, és a vám visszafizetését a befizetett vám és az egyedi vámtétel közötti különbözetre kellene korlátozni, amely Kína esetében a 16,5 % és az egyetlen piacgazdasági elbánásban részesülő, mintába felvett exportáló vállalatra, vagyis a Golden Stepre kivetett – 9,7 %-os – vám közötti különbözetet, Vietnam esetében pedig a 10 % és – ha van ilyen – az érintett exportáló gyártó számára kiszámított egyedi vámtétel közötti különbözetet jelenti.

(29)

Amennyiben azonban az ilyen piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmek elemzéséből az derül ki, hogy mindkét kérelmet el kell utasítani, úgy a dömpingellenes vámok visszafizetését nem lehet elrendelni.

(30)

Amint azt a (12) preambulumbekezdés is tárgyalja, a Bíróság az egyes lábbelik bizonyos kínai és vietnami exportáló gyártóktól (a továbbiakban: az érintett exportáló gyártók) származó kivitele tekintetében megsemmisítette a vitatott rendeletet és az 1294/2009/EU végrehajtási rendeletet, amennyiben a Bizottság nem vizsgálta meg az érintett exportáló gyártók által benyújtott piacgazdasági elbánás és egyéni elbánás iránti kérelmeket.

(31)

A Bizottság ennélfogva megvizsgálta az érintett exportáló gyártók piacgazdasági elbánásra és egyéni elbánásra vonatkozó kérelmeit a kiviteleikre vonatkozó vámtétel meghatározása érdekében. Az értékelés során bebizonyosodott, hogy a benyújtott információk nem elégségesek annak bizonyítására, hogy az érintett exportáló gyártók piacgazdasági feltételek alapján működtek vagy egyéni elbánásra jogosultak (a részletes magyarázatot lásd a (32) és az azt követő preambulumbekezdésekben).

(32)

Hangsúlyozni kell, hogy a bizonyítási teher az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja alapján a piacgazdasági elbánást kérelmezni kívánó gyártóra hárul. Ezzel összefüggésben a 2. cikk (7) bekezdése c) pontjának első albekezdése előírja, hogy az e gyártó által benyújtott kérelemnek elegendő, az említett rendelkezésben meghatározott bizonyítékkal kell szolgálnia arról, hogy a gyártó piacgazdasági feltételek alapján működik. Ennek megfelelően nem az uniós intézményeknek kell bizonyítaniuk, hogy a gyártó nem felel meg a szóban forgó státus megadásához előírt feltételeknek. Az uniós intézményeknek ellenben mérlegelniük kell azt, hogy az érintett gyártó által benyújtott bizonyítékok elegendőek-e annak igazolására, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első albekezdése által a piacgazdasági elbánás megadása tekintetében előírt kritériumok teljesülnek, és az uniós bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ezt az értékelést valamely nyilvánvaló hiba nem érvényteleníti-e (a C-249/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 32. pontja és a C-247/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 24. pontja).

(33)

Az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában meghatározottak szerint az e cikkben felsorolt mind az öt kritériumnak teljesülnie kell ahhoz, hogy egy exportáló gyártó piacgazdasági elbánásban részesülhessen. Ennélfogva a Bizottság úgy vélte, hogy legalább egy kritériumnak való meg nem felelés elegendő volt a piacgazdasági elbánás iránti kérelem elutasításához.

(34)

Az érintett exportáló gyártók egyike sem tudta bizonyítani, hogy megfelelt volna az 1. kritériumnak (a vállalkozás döntései). Konkrétabban: a három exportáló gyártó által szolgáltatott információk mindhárom vállalat esetében azt mutatták, hogy az üzleti döntéseket nem a keresletet és kínálatot tükröző piaci jelzésekre adott válaszul, jelentős állami beavatkozás nélkül hozták meg.

(35)

A 2. kritériumnak (könyvelés) két vállalat (1. sz. és a 2. sz. vállalat) nem felelt meg. A könyvelés mindkét vállalat esetében hiányosságokat mutatott, és egyikük esetében sem felelt meg a nemzetközi számviteli standardoknak. Bizonyos kiadások tévesen eszközként kerültek besorolásra, holott azokat az érintett időszak során felmerült kiadásként kellett volna bevezetni a könyvelésbe (2. sz. vállalat), míg egy másik esetben a könyvvizsgálói jelentés rámutatott arra, hogy a pénzügyi számlák nem felelnek meg az érintett országon kívüli országok számviteli szabályainak és elveinek. A 3. sz. vállalat egyetlen, a nemzetközi számviteli szabályoknak megfelelően független könyvvizsgálat alávetett könyvviteli nyilvántartást nyújtott be.

(36)

A 3. kritérium (eszközök és áthozott torzulások) kapcsán a három érintett exportáló gyártó egyike sem tudta bebizonyítani, hogy a korábbi, nem piacgazdasági rendszerből nem maradtak fenn torzulások. Egyetlen exportáló gyártó sem szolgált teljes körű információval (például bizonyítékkal a bérleti szerződésre, információkkal a feltételekről, árakról és kifizetésekről, vagy tőkeellenőrzési jelentésekkel) arra vonatkozóan, hogy a nem piacgazdasági rendszerből nem maradtak fenn torzulások.

(37)

Minthogy az 1. kritériumot és a 3. kritériumot egyik exportáló gyártó sem teljesítette, a 2. kritériumnak pedig két exportáló gyártó nem felelt meg, a (32) preambulumbekezdésben meghatározott okokból kifolyólag a 4. (csődre és a tulajdonjogra vonatkozó jogszabályok) és 5. (valutaváltások) kritérium értékelésére nem került sor.

(38)

A fentiek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a három érintett exportáló gyártó egyike sem részesülhet piacgazdasági elbánásban, és erről megfelelően tájékoztatta az érintett exportáló gyártókat, akiket felkért észrevételeik megtételére. A három érintett exportáló gyártó egyikétől sem érkezett észrevétel a Bizottsághoz.

(39)

Ennélfogva a három érintett exportáló gyártó egyike sem teljesítette az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában meghatározott összes feltételt, és így mindegyiküktől megtagadták a piacgazdasági elbánást.

(40)

A módosítás előtti alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy amennyiben ugyanazon rendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja alkalmazandó, mindenféleképpen egyedi vámtételt kell megállapítani az olyan exportőr esetében, amely bizonyítani tudja, hogy a módosítás előtti alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében meghatározott összes kritériumnak megfelel.

(41)

A (32) preambulumbekezdésben említettek szerint hangsúlyozni kell, hogy a bizonyítási teher a módosítás előtti alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése alapján egyéni elbánást kérelmezni kívánó gyártóra hárul. Ebből a célból a 9. cikk (5) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy a kérelmet megfelelően alá kell támasztani. Ennek megfelelően nem az uniós intézményeknek kell bizonyítaniuk, hogy az exportőr nem felel meg a szóban forgó státus megadásához előírt feltételeknek. Az uniós intézményeknek ellenben mérlegelniük kell azt, hogy az érintett exportőr által benyújtott bizonyítékok elegendőek-e annak igazolására, hogy a módosítás előtti alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése által az egyéni elbánás megadása tekintetében előírt feltételek teljesülnek.

(42)

A módosítás előtti alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésével összhangban az egyéni elbánás megadása érdekében az exportőröknek megfelelően alátámasztott kérelem alapján bizonyítaniuk kell, hogy az ebben a cikkben felsorolt öt kritérium mindegyike teljesül.

(43)

A Bizottság ezért úgy vélte, hogy legalább egy kritériumnak való meg nem felelés elegendő volt az egyéni elbánás iránti kérelem elutasításához.

(44)

Az öt kritérium a következő:

(45)

Mind a három érintett, piacgazdasági elbánásért folyamodó exportáló gyártó egyúttal egyéni elbánást is kérelmezett arra az esetre, ha az előbbit nem adják meg számukra.

(46)

A három érintett exportáló gyártó egyike sem tudta bizonyítani a 2. kritérium teljesítését (az exportértékesítések és -árak szabadon történő meghatározását). Konkrétabban: két érintett exportáló gyártó (az 1. sz. és 2. sz. vállalat) működési engedélye bizonyos piacok esetében korlátozta az értékesíthető mennyiségeket, míg a harmadik vállalatnál (a 3. sz. vállalat) az alapszabály írta elő a termelés, illetve a bizonyos piacokra értékesíthető mennyiség korlátozását. Ebből adódóan nem tudták bebizonyítani, hogy az olyan üzleti döntéseket, mint például a kivitel mennyisége szabadon, továbbá a keresletet és kínálatot tükröző piaci jelzésekre adott válaszul hozták meg.

(47)

Ami a 3. kritériumot illeti (a vállalat – azaz a kulcsfontosságú vezetés és részvények – megfelelően független az állami befolyástól), a 1. sz. vállalat nem tudta igazolni, hogy a földhasználatért bérleti díjat fizetne, jóllehet a pénzügyi kimutatás azt mutatta, hogy bizonyos időszakra mentesült az ilyen jellegű kifizetések alól. A 2. sz. vállalat ellentmondó információkat szolgáltatott, és a gyár, az infrastruktúra, valamint a földterülettel összefüggő kezdeti kiadások tekintetében a részvényesi szerepvállalás sem volt egyértelmű. Végezetül: a 3. sz. vállalat egyáltalán nem szolgáltatott bizonyítékokat a földterület bérleti szerződésére vonatkozóan, és a feltételekről, az árakról és a fizetésekről sem nyújtott tájékoztatást. Ezen túlmenően mindhárom vállalatról megállapítást nyert, hogy üzleti tevékenységükre korlátozások vonatkoztak. Ennek alapján a három érintett exportáló gyártó egyike sem bizonyította, hogy megfelelően független az állami befolyástól.

(48)

A három érintett exportáló gyártó egyike sem teljesítette tehát a módosítás előtti alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésében meghatározott feltételeket, amiről a Bizottság az érintett exportáló gyártókat megfelelően tájékoztatta, illetve felkérte őket, hogy tegyék meg észrevételeiket. A három érintett exportáló gyártó egyike sem nyújtott be észrevételt, és az egyéni elbánást – következésképpen – mindegyiküktől megtagadták.

(49)

Ennek megfelelően a General Footwear Ltd kivitelére a Kínára alkalmazandó maradék dömpingellenes vámot, a Diamond Vietnam Co. Ltd és a Ty Hung Footgearmex/Footwear Co. Ltd (Ty Hung Co. Ltd) kivitelére pedig a Vietnamra alkalmazandó maradék dömpingellenes vámot kell kivetni az 1472/2006/EK rendelet alkalmazási időszakára vonatkozóan. A rendelet alkalmazási időszaka eredetileg a 2006. október 7-től2008. október 7-ig tartó időtartamot ölelte fel. A hatályvesztési felülvizsgálat megindítását követően 2009. december 30-án ezt az időszakot 2011. március 31-ig meghosszabbították. Az ítéletek által megállapított jogellenesség abban áll, hogy az uniós intézmények nem állapították meg, hogy az érintett exportáló gyártók által előállított termékekre vonatkozóan a maradékvámot vagy pedig egyedi vámtételt kell-e alkalmazni. A Bíróság által megállapított jogellenesség nem jelent jogalapot arra, hogy az érintett exportáló gyártók által előállított termékek után egyáltalán ne kelljen dömpingellenes vámot fizetni. A Bíróság által megállapított jogellenesség jogorvoslatára szolgáló új aktusnak ezért kizárólag az alkalmazandó dömpingellenes vámtételt kell újra felmérnie, és nem kell magukat az intézkedéseket értékelnie.

(50)

Mivel megállapítást nyert, hogy az érintett exportáló gyártók esetében a vitatott rendelettel és az 1294/2009/EU végrehajtási rendelettel eredetileg kivetett vám mértékével azonos maradékvámot kell ismét kivetni, nem szükséges a 388/2008/EK rendelet módosítása. A szóban forgó rendelet érvényben marad.

(51)

Az érintett exportáló gyártókat és az összes jelentkező felet tájékoztatták azokról a lényeges tényekről és szempontokról, amelyek alapján a tizennégy érintett exportáló gyártó behozatalaira alkalmazandó végleges dömpingellenes vám ismételt kivetését javasolták. A feleknek kijelöltek egy időszakot, amelyen belül e nyilvánosságra hozatalt követően előadhatták észrevételeiket.

(52)

A fenti megállapításokat és következtetéseket nyilvánosságra hozták az érdekelt felek számára, akik lehetőséget kaptak arra, hogy meghatározott időn belül megtegyék észrevételeiket. A FESI (20), valamint a Wolverine Europe BV, a Wolverine Europe Limited és a Damco Netherlands BV (21), továbbá a Skechers jelentkezett, és tett észrevételt.

(53)

A FESI állítása szerint a jelenlegi végrehajtási folyamat során több eljárási hibát is vétettek. Rámutatattak, hogy a három kínai és vietnami érintett exportáló gyártó piacgazdasági elbánás iránti kérelmeit már azelőtt megvizsgálták és nyilvánosságra hozták, mielőtt a Bíróság a C-659/13. sz. C & J Clark International Limited és a C-34/14. sz. Puma SE egyesített ügyekben 2015. december 3-án ítéletet hozott volna, illetve a Bizottság a lábbelik behozatalára vonatkozó 16,5 %-os, illetve 10 %-os végleges dömpingellenes vám ismételt kivetését kilátásba helyezte volna. E vizsgálatokat tehát jogalap nélkül hajtották végre, egyben előrevetítve a Bíróság közelgő ítéletét. A FESI végezetül azzal érvelt, hogy a Bizottság megszegte az EU alapvető jogi keretét, ezáltal pedig visszaélt hatáskörével.

(54)

A Bizottság nem ért egyet a fenti állításokkal, ugyanis mindössze előkészítette egy jövőbeni esetleges ítélet végrehajtását. Az ilyen jellegű előkészítés az alábbi okokból a gondos ügyintézést szolgálta: először is nem vitás, hogy a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeket. A még folyamatban lévő bírósági eljárásokkal kapcsolatosan az egyetlen kérdéses pont az volt, hogy a független importőrök – mint amilyen például a Puma és a Timberland – hagyatkozhatnak-e az említett jogellenességre. Mivel ez egy igen/nem eldöntendő kérdés, a Bizottság kivételesen fel tudott készülni e kérdés negatív elbírálásának esetére. Másodszor: gyors végrehajtásra volt szükség annak lehetővé tétele érdekében, hogy a nemzeti vámhatóságok gyorsan kezelhessék a folyamatban lévő visszatérítési kérelmeket és jogbiztonságot teremtsenek valamennyi gazdasági szereplő számára. A Bíróság ítéletére gyakorolt bármely hatás kizárt volt, mivel a szóban forgó ítélet tárgya más volt (nevezetesen az, hogy az importőrök hagyatkozhatnak-e az exportáló gyártóknak a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeik elbírálására vonatkozó jogára).

(55)

Következésképp az eljárási szabálytalanságokkal összefüggésben tett valamennyi állítást elutasították.

(56)

A FESI állítása szerint a jelen végrehajtásnak nincs jogalapja. A FESI különösen arra hivatkozott, hogy az EUMSZ 266. cikke nem alkalmazható, mivel a lábbelikre vonatkozó végleges intézkedések 2011. március 31-én hatályukat vesztették, ennélfogva ezen intézkedések jogellenességéből további hatások nem származnak. A FESI arra hivatkozott, hogy az EUMSZ 266. cikkének nem célja visszamenőlegesen korrigálni a hatályvesztett intézkedések jogellenességeit. Ezt az álláspontot szerintük az EUMSZ 263. és 265. cikkei is alátámasztják, melyek határidőt állapítanak meg az uniós intézmények jogellenes aktusaival és döntéshozatali mulasztásaival szembeni keresetindításra. A FESI azt állította továbbá, hogy jelenlegi megközelítésnek nincs precedense, a Bizottság pedig szintén nem szolgált semmiféle indoklással vagy korábbi joggyakorlattal, mely alátámasztaná az EUMSZ 266. cikkének bizottsági értelmezését.

(57)

A FESI továbbá azzal érvelt, hogy az EUMSZ 266. cikke szerint ebben az esetben a vizsgálat nem folytatható attól a ponttól kezdve, ahol a jogellenesség bekövetkezett, mivel a Bíróság nem csupán az indoklás hiányát állapította meg, hanem hogy a jogellenesség az alaprendelet egyik alapvető jogi rendelkezését sértette meg, ami az érintett exportáló gyártókkal kapcsolatos dömping teljes értékelését befolyásolja.

(58)

A FESI kijelentette továbbá, hogy a hatályvesztett intézkedések visszamenőleges korrekciója szembemegy a bizalomvédelem elvével. A FESI azzal érvelt, hogy először is a felek biztosítékokat kaptak arra vonatkozóan, hogy az intézkedések 2011. március 31-én hatályukat vesztették, és tekintettel az eredeti vizsgálat óta eltelt időre, a felek indokoltan számíthattak arra, hogy az eredeti vizsgálatot nem fogják folytatni vagy újrakezdeni. Másodszor: maga a tény, hogy az eredeti vizsgálat során a piacgazdasági elbánás iránti kérelmeket nem vizsgálták meg a három hónapos határidőn belül, jogbiztonságot nyújtott a vietnami és kínai exportáló gyártóknak arra vonatkozóan, hogy a piacgazdasági elbánás iránti kérelmeiket valóban nem fogják felülvizsgálni. Végezetül a felek kijelentették, hogy a hosszú időszakokra tekintettel a vizsgálat folytatása megsértette az elévülés és jogvesztés egyetemes elvét, amely valamennyi jogi körülmény esetében fennáll.

(59)

A FESI továbbá azzal érvelt, hogy sem az EUMSZ 266. cikke, sem az alaprendelet nem teszi lehetővé a 10 %-os, illetve 16,5 %-os végleges vám visszamenőleges hatályú, ismételt kivetését a vietnami és kínai érintett exportáló gyártók behozatalára.

(60)

Ami a szóban forgó intézkedések 2011. március 31-i hatályvesztésével kapcsolatos állítást illeti, a Bizottság számára nem világos, hogy az intézkedés hatályvesztése miért bírna bármiféle jelentőséggel a tekintetben, hogy a Bizottságnak lehetősége van az eredeti aktus megsemmisítését elrendelő ítéletet követően a megsemmisített aktust új aktus elfogadásával felváltani. A (15) preambulumbekezdésben említett ítélkezési gyakorlat szerint az igazgatási eljárást a jogellenesség bekövetkeztétől kell folytatni.

(61)

A dömpingellenes eljárásokat lezáró aktus megsemmisítésének eredményeként ezen eljárások tehát továbbra is folyamatban vannak. A Bizottságnak kötelessége lezárni a szóban forgó eljárásokat, mivel az alaprendelet 9. cikke előírja, hogy a vizsgálatokat a Bizottság által elfogadott jogi aktussal kell lezárni.

(62)

Ami az alaprendelet 10. cikkén és a dömpingellenes WTO-megállapodás 10. cikkén alapuló visszamenőleges hatállyal kapcsolatos állítást illeti, az alaprendelet 10. cikkének (1) bekezdése – amely a dömpingellenes WTO-megállapodás 10. cikke (1) bekezdésének szövegét követi – kiköti, hogy ideiglenes intézkedéseket és végleges dömpingellenes vámot csak azokra a termékekre lehet alkalmazni, amelyek, az esettől függően, az alaprendelet 7. cikkének (1) bekezdése vagy 9. cikkének (4) bekezdése szerint hozott határozat hatálybalépése után kerülnek szabad forgalomba. A jelenlegi ügy kapcsán a szóban forgó dömpingellenes vámok kizárólag azokra a termékekre alkalmazandók, amelyek az alaprendelet 7. cikkének (1) bekezdése, illetve 9. cikkének (4) bekezdése szerint hozott ideiglenes és vitatott (végleges) rendelet hatálybalépése után kerültek szabad forgalomba. Az alaprendelet 10. cikke (1) bekezdésének értelmében a visszamenőleges hatály azonban csak olyan helyzetre vonatkozik, amelyben az árut az intézkedések bevezetése előtt hozták szabad forgalomba, mint ahogyan kiderül az említett rendelkezés szövegéből és az alaprendelet 10. cikkének (4) bekezdésében előírt kivételből.

(63)

A Bizottság azt is megjegyzi, hogy a jelenlegi esetben nincs szó visszamenőleges hatályról, és nem forog fenn a jogbiztonság és jogos elvárás megsértése.

(64)

Ami a visszamenőleges hatályt illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlata – annak értékelésekor, hogy egy intézkedés visszamenőleges hatályú-e – különbséget tesz egy új szabálynak már véglegessé vált helyzetre (más néven „hatálybalépése előtt létrejött” vagy „véglegesnek minősülő jogi” helyzetre) történő alkalmazása (22), és az új szabály hatálybalépése előtt létrejött, de még nem végleges helyzetre (más néven „ideiglenes helyzetre”) történő alkalmazása (23) között.

(65)

A jelenlegi ügyben az érintett termékek 1472/2006/EK rendelet alkalmazási időszaka alatti behozatalainak helyzete nem vált véglegessé, mivel a vitatott rendelet megsemmisítése miatt a rájuk alkalmazandó dömpingellenes vám végleges megállapítására még nem került sor. Másfelől, a lábbeli-importőröket az eljárás megindításáról szóló értesítés (24) és az ideiglenes rendelet közzétételével értesítették arról, hogy sor kerülhet ilyen jellegű vámok kivetésére. Az uniós bíróságok állandó ítélkezési gyakorlata szerint a gazdasági szereplőknek csak az után keletkezhet jogos elvárása, hogy véglegessé válik az intézmények által elfogadott, az igazgatási eljárást lezáró aktus (25).

(66)

E rendelet azonnali alkalmazást ír elő a folyamatban lévő helyzet jövőbeli hatásaira: a lábbelikre vonatkozó vámokat a nemzeti vámhatóságok kivetették. A visszatérítések iránti kérelmek – amelyekről még nem született végleges döntés – azt eredményezik, hogy a helyzet még folyamatban lévő helyzetnek minősül. E rendelet az említett behozatalra alkalmazandó vámtételt határozza meg, és így egy még folyamatban lévő helyzet jövőbeli hatásait szabályozza.

(67)

Mindenesetre még ha fenn is állna az uniós jog értelmében visszamenőleges hatály (mint ahogyan nem áll fenn), az ilyen visszamenőleges hatály az alábbi okból indokolt lenne:

(68)

A hatálybalépés előtt létrejött helyzetekre alkalmazhatók az uniós jogrendben szereplő anyagi jogi szabályok, amennyiben azok szövegéből, céljából és rendszertani elhelyezkedéséből az ilyen értelmezés világosan következik (26). A C-337/88. sz. Società agricola fattoria alimantare (SAFA) ügyben  (27) a Bíróság kimondta: jóllehet a jogbiztonság elve általában nem teszi lehetővé, hogy valamely közösségi aktus időbeli hatályának kezdő időpontját az aktus megjelenése előtti időpontban állapítsa meg, kivételesen ettől eltérő megoldás is lehetséges, ha azt közérdekű cél követeli meg, és ha az érdekeltek jogos elvárását megfelelően tiszteletben tartják.

(69)

Jelen esetben a cél a Bizottságnak az EUMSZ 266. cikkéből eredő kötelezettségének teljesítése. Minthogy a (12) preambulumbekezdésben hivatkozott ítéletekben a Bíróság kizárólag az alkalmazandó vámtétel meghatározásával kapcsolatban állapított meg jogellenességet, az intézkedések bevezetésével (vagyis a dömping és az okozott kár fennállására, illetve az uniós érdekre vonatkozó megállapításokkal) kapcsolatban pedig nem, az érintett exportáló gyártóknak nem keletkezhetett jogos elvárása a tekintetben, hogy nem fog sor kerülni végleges dömpingellenes intézkedések bevezetésére. Következésképpen az intézkedések szóban forgó bevezetése, még akkor is, ha az visszamenőleges hatályú lenne (mint ahogy nem az), nem tekinthető a jogos elvárások megsértésének.

(70)

Ezenfelül a jogbiztonság és a jogos elvárás védelmét illetően elsőként azt kell megjegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az importőrök nem hivatkozhatnak a jogbiztonság és a jogos elvárás védelmére abban az esetben, ha értesítették őket az uniós kereskedelempolitika közelgő átalakulásáról (28). A jelenlegi ügyben az importőröket az – uniós jogrendnek továbbra is részét képező – eljárás megindításáról szóló értesítés és ideiglenes rendelet Hivatalos Lapban történt közzétételével tájékoztatták arról, hogy fennáll annak esélye, hogy az érintett exportáló gyártók által előállított termékekre esetleg dömpingellenes vámokat vetnek ki. Az érintett exportáló gyártók következésképp nem hivatkozhatnak a jogbiztonságra és a jogos elvárások védelmére.

(71)

A gazdasági szereplők teljes mértékben tudatában voltak annak, hogy a Kínából és Vietnamból érkező lábbeli-behozatal esetében az import vám hatálya alá tartozott. A szóban forgó vámot figyelembe vették az értékesítési árak meghatározásakor és a gazdasági kockázatok értékelésekor. Ezért részükről nem merülhetett fel az a jogbiztonság vagy jogos elvárás, hogy a behozatal vámmentes lenne, és a vámokat általában áthárították a vevőikre. Ennélfogva az Unió érdekében áll, hogy most meghatározásra kerüljön az alkalmazandó vámtétel annak elkerülésére, hogy az érintett importőrök extraprofitra, és így indokolatlan vagyongyarapodásra tegyenek szert.

(72)

Ebből adódóan sem az elévülés, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve, sem pedig az alaprendelet és a dömpingellenes WTO-megállapodás rendelkezései nem sérültek.

(73)

Az állítást illetően, amely szerint a vizsgálat megindításától számított három hónapon belül meg kellett volna hozni a piacgazdasági elbánásra vonatkozó döntést, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának második albekezdése semmiféle utalást nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy következményekkel járna, ha a Bizottság túllépi a három hónapos határidőt. A Törvényszék ennek alapján azt az álláspontot képviseli, hogy a piacgazdasági elbánásról későbbi szakaszban hozott döntés egészen addig nem befolyásolja a végleges intézkedéseket bevezető rendelet érvényességét, amíg a felperesek nem bizonyítják, hogy a három hónapos határidő Bizottság általi túllépésének hiányában a Tanács a vitatott rendelettől eltérő, érdekeik tekintetében kedvezőbb rendeletet fogadhatott volna el (29). A Bíróság azt is elismerte, hogy a végleges intézkedések elfogadásáig az intézmények módosíthatják a piacgazdasági elbánásra vonatkozó értékelést (30).

(74)

A (6) preambulumbekezdésben említett Brosmann- és Aokang-ítéletek nem mondtak ellent a fenti ítélkezési gyakorlatnak. A Bizottság azon kötelezettségét, amely szerint három hónapon belül kell elvégezni az értékelést, annak alátámasztására említik meg a Brosmann- és Aokang-ítéletek, hogy az értékelés elvégzésének kötelezettsége attól függetlenül fennáll, hogy a Bizottság alkalmaz-e mintavételt vagy sem. A Bíróság nem foglal állást a tekintetben, hogy milyen jogi következményekkel jár, ha a Bizottság a vizsgálat későbbi szakaszában végzi el a piacgazdasági elbánáshoz kapcsolódó értékelést. A Bíróság mindössze azt mondja ki, hogy az intézmények nem hagyhatnák teljesen figyelmen kívül a piacgazdasági elbánás iránti kérelmeket, és azok értékelését legkésőbb a végleges intézkedések bevezetéséig el kellene végezniük. Az ítéletek megerősítik az előző preambulumbekezdésben idézett ítélkezési gyakorlatot.

(75)

A jelenlegi ügy kapcsán az érintett exportáló gyártók nem bizonyították, hogy a Tanács a vitatott rendelettől eltérő, érdekeik tekintetében kedvezőbb rendeletet fogadhatott volna el abban az esetben, ha a Bizottság 2005-ben a dömpingellenes eljárás megindítástól számított három hónapon belül elvégezte volna a piacgazdasági elbánáshoz kapcsolódó értékelést. A piacgazdasági elbánás iránti kérelmek értékelésére vonatkozó jogvesztésről szóló állítást ezért a Bizottság elutasítja.

(76)

A Törvényszék T-2/95. sz., IPS kontra Tanács ügyben hozott ítéletére hivatkozva a FESI rámutatott a „vizsgálat” és az „eljárás” közötti formai különbségekre, és azt állította, hogy ha egy eljárás megszűnik, mint ahogy az a jelen esetben is történt, az többet már nem folytatható.

(77)

A Bizottság a szóban forgó ítéletek végrehajtásával összefüggésben nem érzékel lényegi különbséget a „vizsgálat” és az „eljárás” fogalmak között. Az ítéletek egy konkrét vizsgálat kapcsán feltárt eljárásbeli szabálytalansággal foglalkoznak, amelyet a Bizottság – a (23)–(31) preambulumbekezdésben foglaltak szerint – köteles orvosolni. A T-2/95. sz. ügyben hozott ítéletet mindenesetre a szóban forgó ügyben benyújtott fellebbezést követően hozott ítélettel összefüggésben kell értelmezni.

(78)

A FESI továbbá azt állította, hogy az EUMSZ 266. cikke nem engedi meg a Bíróság által hozott ítélet részleges végrehajtását, jelen esetben tehát a bizonyítási teher megfordulását. A FESI szerint ennek alapján a Bizottság helytelenül járt el, amikor csak azon exportáló gyártók piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeit vizsgálta, akik visszatérítési kérelmet benyújtó importőrök beszállítói voltak. Állítását a FESI arra alapozta, hogy a Bíróság a C-659/13. sz. C & J Clark International Limited és a C-34/14. sz. Puma SE egyesített ügyekben hozott ítélete erga omnes joghatást fejtene ki, és hogy nem zárható ki, hogy a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmek jelenlegi értékelésének eredménye a valamennyi kínai és vietnami exportáló gyártó esetében alkalmazandó maradékvámra is hatással lehet. A Bizottságnak ezért a FESI szerint az eredeti vizsgálat során benyújtott valamennyi piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmet értékelnie kellett volna.

(79)

A FESI továbbá nem értett egyet azzal, hogy a bizonyítási teher a piacgazdasági elbánást/egyéni elbánást kérelmezni kívánó gyártóra hárul, rámutatva, hogy a gyártók 2005-ben teljesítették a rájuk háruló bizonyítási terhet azáltal, hogy az eredeti vizsgálat során benyújtották a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeiket. A FESI azzal sem értett egyet, hogy a Bíróság a C-659/13. sz. C & J Clark International Limited és a C-34/14. sz. Puma SE egyesített ügyekben hozott ítéletét egyszerűen a mintába fel nem vett exportáló gyártók által benyújtott piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmek értékelésével végre lehet hajtani, ugyanis a Bíróság külön nem tüntette fel, hogy a szóban forgó érvénytelenítés valóban erre a szempontra korlátozódik.

(80)

A Bizottság úgy véli, hogy az ítélet végrehajtása csak azon exportáló gyártók esetében szükséges, amelyek esetében nem minden behozatali ügylet vált véglegessé. Mihelyt a Közösségi Vámkódex 236. cikkében meghatározott hároméves elévülési időszak letelt, a vám valóban véglegessé vált, mint ahogy azt az ítéletekben is megerősítették. Kizárt bármilyen, a maradékvámot érintő hatás, mivel a mintában szereplő vállalatok piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeit értékelték, az pedig, hogy piacgazdasági elbánásban/egyéni elbánásban részesítenek egy, a mintában nem szereplő vállalatot, nincs hatással a maradékvám mértékére.

(81)

A bizonyítási teher nem korlátozódik a kérelem benyújtására, hanem a kérelem tartalmával függ össze, mely azt hivatott bebizonyítani, hogy a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás valamennyi feltétele teljesül.

(82)

Az ítéletekben megállapított egyedüli jogellenesség a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmek értékelésének elmulasztása. Ezen állításokat ebből adódóan elutasítják.

(83)

A FESI kifogásolta, hogy a Bizottság két különböző jogrendszert alkalmazott, azaz egyrészről az exportáló gyártók egyéni elbánás iránti kérelmeinek értékeléséhez a módosítás előtti alaprendeletet (31), másrészről pedig a jelenlegi alaprendeletet (32), amely magába foglalja – a többek között – a piacvédelem területére komitológiai eljárásokat bevezető 1168/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (33) által beiktatott módosításokat, átruházva így a döntéshozatal jogkörét a Bizottságra.

(84)

A FESI ismételten rámutatott, hogy az EUMSZ 266. cikke nem teszi lehetővé a dömpingellenes vámok visszamenőleges hatállyal történő kivetését, amit a Bíróság C-459/98 P. sz., IPS kontra Tanács ügyben hozott ítélete, valamint a 1515/2001/EK tanácsi rendelet is megerősít (34). A FESI érvelése szerint a Bizottság nem mutatott fel semmilyen jogos indokot a visszaható hatály tilalmának elvétől való eltérésre, ezáltal pedig megszegte a jogos elvárások elvét.

(85)

A FESI továbbá azzal érvelt, hogy a jelenlegi végrehajtásban érintett kínai és vietnami exportáló gyártóktól származó behozatalra vonatkozó végleges dömpingellenes intézkedések ismételt elrendelése i. a jelenlegi végrehajtásban érintett importőröknek a – (6) preambulumbekezdésben említett – Brosmann- és Aokang-ítéletek végrehajtásában érintett importőrökkel szembeni megkülönböztetése, ugyanis az ezen ítéletek által érintett öt exportáló gyártótól származó lábbeli-behozatal után fizetett vámokat visszatérítették, valamint ii. a jelenlegi végrehajtásban érintett exportáló gyártóknak a Brosmann- és Aokang-ítéletek öt érintett exportáló gyártójával szembeni megkülönböztetése, ez utóbbiakra ugyanis nem vetettek ki semmilyen vámot a 2014/149/EU végrehajtási határozatot követően.

(86)

Az állítás szerint e megkülönböztető bánásmód miatt nem teljesül az uniós jog egységes értelmezése és alkalmazása, ami sérti a hatékony jogi védelemhez való alapvető jogot.

(87)

Ami a különböző jogrendszerek állítólagos alkalmazását illeti, a Bizottság úgy véli, hogy ez a szóban forgó alaprendeletet módosító három rendeletben foglalt átmeneti szabályok közötti különbségekből fakad.

(88)

Elsőször is: a 765/2012/EU rendelet (az egyéni elbánásról szóló úgynevezett „Kötőelemek módosítás”) 2. cikke meghatározza, hogy „[ezt] a rendeletet hatálybalépését követően az 1225/2009/EK rendelet alapján indított valamennyi vizsgálatra alkalmazni kell”. Mivel a jelenlegi vizsgálatot az említett időpont előtt indították, a szóban forgó rendeletnek az alaprendeletre vonatkozó módosításai a jelen ügyre nem alkalmazhatók.

(89)

Másodszor: az 1168/2012/EU rendelet (a piacgazdasági elbánásról szóló úgynevezett „Brosmann módosítás”) 2. cikke meghatározza, hogy „[ezt] a rendeletet 2012. december 15-től kezdődően valamennyi új és valamennyi folyamatban lévő vizsgálatra alkalmazni kell”. Ezért, ha a Bizottság szigorú megközelítést alkalmazott volna, többé nem is lett volna szükség a mintában nem szereplő vállalatok piacgazdasági elbánás iránti kérelmeinek értékelésére, hiszen azok 2012. december 15-én elvesztették a piacgazdasági elbánásra vonatkozó értékeléshez való jogukat. A Bizottság azonban úgy véli, hogy az efféle elbánást nehezen lehetne összeegyeztetni az ítéletek végrehajtására irányuló kötelezettségével. Az 1168/2012/EU rendelet, úgy tűnik, nem vezeti be a mintában nem szereplő felektől érkezett piacgazdasági elbánás iránti kérelmek vizsgálatának teljes körű tilalmát, ugyanis az egyéni elbánás iránti kérelmek esetében engedélyezi az effajta vizsgálatot. Ennek mintájára elmondható, hogy ez a helyzet áll fenn a jelen esetben is. A Bizottság egyébiránt úgy véli, hogy az 1168/2012/EU rendeletnek a jelenlegi ügyben történő alkalmazása ugyanahhoz az eredményhez vezetne, hiszen valamennyi piacgazdasági elbánás iránti kérelmet értékelés lefolytatása nélkül automatikusan elutasítanák.

(90)

Harmadszor: ami a komitológiát illeti, a 37/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (35) 3. cikke előírja, hogy a Tanács marad továbbra is az illetékes az olyan aktusok esetében, ahol a Bizottság aktust fogadott el, konzultációt kezdeményeztek, vagy ha a Bizottság javaslatot fogadott el. A jelenlegi ügyben az ítélet végrehajtása kapcsán effajta intézkedésre nem került sor a 37/2014/EU rendelet hatálybalépése előtt.

(91)

A végleges dömpingellenes vámok visszamenőleges hatályú kivetését illetően a (62)–(69) preambulumbekezdésben felvázolt szempontok említendők, ahol ezen állításokkal részletesen foglalkoztunk.

(92)

A megkülönböztetésre vonatkozó állítást illetően a Bizottság megjegyzi, hogy az e rendelet által érintett exportáló gyártók és egyes importőrök a jelenlegi rendelettel szemben jogi védelmet élveznek az uniós bíróságokon. Más importőrök a nemzeti bíróságok és igazságszolgáltatási fórumok előtt élveznek ilyen védelmet, amelyek a rendes uniós jog bíráiként lépnek fel.

(93)

A megkülönböztetés vádja szintén megalapozatlan. A Brosmanntól és a másik négy exportáló gyártótól importáló importőrök más ténybeli és jogi helyzetben vannak, mivel exportáló gyártóik úgy határoztak, hogy megtámadják a vitatott rendeletet, és mivel a kifizetett vámokat részükre visszatérítették, és így a Közösségi Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdése szerinti védelem alatt állnak. Mások tekintetében nem került sor ilyen megkérdőjelezésre és visszatérítésre. A Bizottság a Clark, a Puma és a Timberland kínai és vietnami exportáló gyártói tekintetében megkezdte a végrehajtás előkészítését. A mintába fel nem vett többi kínai és vietnami exportáló gyártó, valamint azok importőrei az e rendeletben meghatározott eljárás értelmében ugyanolyan elbánásban részesülnek majd egy későbbi szakaszban.

(94)

A FESI azt állította továbbá, hogy az alaprendelet 14. cikke nem szolgálhat jogalapul a Közösségi Vámkódex 236. cikke alkalmazásába való beavatkozáshoz, a Közösségi Vámkódex 236. cikkének érvényesülése pedig bármilyen, az alaprendelet vagy a Bizottságnak az EUMSZ 266. cikke szerinti kötelezettségei értelmében hozott döntéstől független.

(95)

Ebben az összefüggésben a FESI jelezte, hogy a Közösségi Vámkódex 236. cikkének alkalmazása a nemzeti vámhatóságok kizárólagos hatáskörébe tartozik, és ennek megfelelően ezen vámhatóságok kötelesek visszatéríteni valamennyi kifizetett, de nem jog szerinti vámot. A FESI azzal érvelt továbbá, hogy a Közösségi Vámkódex 236. cikkét nem lehet az alaprendelet 14. cikke alá vetni, vagy alá rendelni, ugyanis mindkettő másodlagos jogszabály, ezért egyik sem hatálytalanítja a másikat. Ezenkívül az alaprendelet 14. cikkének hatálya az alaprendelet szerint folytatott vizsgálatokra és eljárásokra vonatkozó különös rendelkezésekre terjed ki, és nem alkalmazható semmilyen egyéb jogi eszközre, így a Közösségi Vámkódexre sem.

(96)

A Bizottság megjegyzi, hogy a Közösségi Vámkódex nem automatikusan alkalmazandó a dömpingellenes vámok kivetésére, hanem csakis a dömpingellenes vámokat kivető rendeletben való hivatkozás útján. Az alaprendelet 14. cikke értelmében a Bizottság dönthet úgy is, hogy nem alkalmazza a Vámkódex bizonyos rendelkezéseit, és inkább külön szabályokat alkot. Mivel a Közösségi Vámkódex kizárólag a Tanács és a Bizottság végrehajtási rendeleteiben szereplő hivatkozás alapján alkalmazható, ezért az alaprendelet 14. cikkével nem azonos helyet foglal el a jogszabályi hierarchiában, hanem szerepe alárendelt, és eltérő módon lehet alkalmazni vagy alkalmazásától eltekinteni. Ezt az érvet tehát szintén el kellett utasítani.

(97)

A FESI kifejtette továbbá, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 296. cikkét azzal, hogy nem nyújtott megfelelő indokolást, és nem ismertette, hogy milyen jogalapon vetették ki ismételten és visszamenőleges hatállyal a vámokat, valamint tagadták meg emiatt a jelenlegi végrehajtásban érintett importőröktől a vámok visszatérítését.

(98)

A megfelelő indokolás hiánya különösen a következőkre vonatkozott: i. a Bizottság azzal, hogy mindössze azon exportáló gyártók piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmét értékelte, amelyek esetében az importőrök visszatérítés iránti kérelmet nyújtottak be, a szóban forgó ítéleteteket jogalap és indoklás nélkül részlegesen hajtotta végre; ii. az intézkedések 2011. márciusi hatályvesztését követően nem volt jogalapja a vizsgálat ismételt megindításának, valamint a három kínai és vietnami érintett exportáló gyártó által benyújtott piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmek újbóli értékelésének; iii. az uniós vámhatóságokat jogalap nélkül szólították fel arra, hogy ne fizessék vissza a bírósági ügy tárgyát képező dömpingellenes vámokat; iv. a visszaható hatály tilalmának elvétől való, jogalap nélküli eltérés; v. a piacgazdasági elbánás és az egyéni elbánás iránti kérelmek értékelésére, valamint a dömpingellenes vámok ismételt kivetésének előterjesztéséhez szolgáló megfelelő jogi eszköz alkalmazása kapcsán az indokolás hiánya; vi. a kínai és vietnami érintett exportáló gyártók piacgazdasági elbánás iránti kérelmei értékeléséről szóló 2015. december 15-i, illetve 2016. június 6-i és 16-i bizottsági nyilvánosságra hozatalt követően a szóban forgó felek által felsorakoztatott jogi érvekre nem érkezett válasz.

(99)

Ami az ítéletek részleges végrehajtását illeti, az, hogy az uniós intézményeknek egy ítéletet végre kell-e hajtaniuk, és hogy milyen mértékben kell végrehajtaniuk, az ítélet konkrét tartalmától függ. Annak eldöntése, hogy lehetséges-e vagy sem az ítélethozatalt megelőzően lebonyolított behozatalra történő vámkivetés megerősítése, attól függ, hogy az ítéletben azonosított jogellenesség magára a kárt okozó dömping megállapítására vagy csak a pontos vámtétel kiszámítására gyakorol-e hatást. Az utóbbi helyzetben, amely a jelen esetet is jellemzi, nem indokolja semmi az összes vám visszatérítését. Ehelyett elegendő meghatározni a megfelelő vámtételt, valamint visszatéríteni az esetleges különbözetet (a vámtétel növelése ellenben nem lenne lehetséges, mivel a megnövelt rész visszamenőleges hatályú vámkivetésnek minősülne).

(100)

Az érdekelt felek által hivatkozott múltbeli megsemmisítések a dömping, az okozott kár és az uniós érdek megállapítására vonatkoztak (vagy a ténymegállapítás, a tények értékelése vagy a védelemhez való jog tekintetében).

(101)

A szóban forgó megsemmisítések vagy részlegesek vagy teljes körűek voltak.

(102)

Az uniós bíróságok a részleges megsemmisítés módszerét abban az esetben alkalmazzák, ha az aktában rendelkezésre álló tények alapján meg tudják állapítani, hogy az intézményeknek bizonyos kiigazítást kellett volna biztosítaniuk vagy egy bizonyos számításhoz eltérő módszert kellett volna használniuk, amelynek eredményeként alacsonyabb vámot vetettek volna ki (de nem kérdőjelezték meg a dömping, az okozott kár és az uniós érdek megállapítását). Az (alacsonyabb) vám mind a megsemmisítést megelőző, mind a megsemmisítést követő időszakra vonatkozóan hatályban marad (36). Az ítélet teljesítése érdekében az intézmények újból kiszámítják a vámot, és a múltra és jövőre nézve is ennek megfelelően módosítják a vámot kivető rendeletet. Ezen túlmenően felszólítják a nemzeti vámhatóságokat, hogy térítsék vissza a különbözetet, amennyiben az erre vonatkozó kérelmeket kellő időben benyújtották (37).

(103)

Az uniós bíróságok akkor folyamodnak a teljes körű megsemmisítéshez, amennyiben az aktában fellelhető tények alapján nem állapítható meg számukra, hogy az intézmények joggal feltételezték-e a dömping, az okozott kár és az uniós érdek fennállását, mivel az intézményeknek vizsgálatuk egy részét újra el kellett végezniük. Mivel az uniós bíróságok nem illetékesek a Bizottság helyett elvégezni a vizsgálatot, teljes mértékben megsemmisítették a végleges vámokat kivető rendeleteket. Következésképp az intézmények csak a vámok megsemmisítését elrendelő ítéletet követően állapították meg érvényes módon az intézkedések bevezetéséhez szükséges három feltétel meglétét. A dömping, az okozott kár és az uniós érdek érvényes megállapítása előtt megvalósult behozatalok tekintetében a végleges vámok kivetését tiltja mind az alaprendelet, mind pedig a dömpingellenes WTO-megállapodás. Az intézmények által az említett vizsgálatok lezárása érdekében elfogadott jogi aktusok ezért végleges vámokat csak a jövőre nézve vetettek ki (38).

(104)

A jelenlegi ügy eltér a korábbi (részleges vagy teljes) megsemmisítésektől, mivel nem magára a dömping, a kár és az uniós érdek fennállására vonatkozik, hanem pusztán a megfelelő vámtétel meghatározására. Ezért tehát nem a vámkivetés elve vitatott, hanem csupán a vám pontos mértéke (más szóval: modalitása). A kiigazítás – amennyiben szükséges – csak lefelé irányuló kiigazítás lehet.

(105)

A (103) preambulumbekezdésben elemzett korábbi részleges megsemmisítések eseteivel ellentétben a Bíróság nem tudta eldönteni, hogy új (csökkentett) vámtételt kell-e biztosítani, mivel e döntéshez először is értékelni kell a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmet. A piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelem értékelésének feladata a Bizottság jogkörébe tartozik. A Bíróság ennélfogva nem végezheti el a Bizottság helyett a vizsgálat e részét anélkül, hogy hatásköreit túllépné.

(106)

A korábbi teljes körű megsemmisítések eseteivel ellentétben a dömpingre, az okozott kárra, az okozati összefüggésre és az uniós érdekre vonatkozó megállapításokat nem semmisítették meg. Az 1472/2006/EK rendelet elfogadásának időpontjában tehát érvényesen került megállapításra a dömping, a kár, az okozati összefüggés és az uniós érdek. Ennélfogva nem indokolt a végleges dömpingellenes vámok ismételt kivetését a jövőre korlátozni.

(107)

E rendelet ezért semmi esetre sem tér el az intézmények döntéshozatali gyakorlatától, még ha az releváns is lenne.

(108)

Ami a vizsgálat jogalap nélküli ismételt megindítását illeti, a Bizottság emlékeztet a (15) preambulumbekezdésben hivatkozott ítélkezési gyakorlatra, amelynek értelmében a vizsgálat folytatható attól a ponttól, amikor a jogellenesség bekövetkezett.

(109)

Az ítélkezési gyakorlat szerint egy dömpingellenes rendelet jogszerűségét az uniós jog objektív normái fényében, nem pedig a döntéshozatali gyakorlat alapján kell értékelni, még akkor sem, ha létezik ilyen gyakorlat (ami jelen esetben nem áll fenn) (39). Ennélfogva az a tény, miszerint a Bizottság a múltban egyes esetekben eltérő gyakorlatot követett, még nem keletkeztethet jogos elvárást. Itt sokkal inkább ez a helyzet áll fenn, mivel az említett korábbi gyakorlat nem felel meg a jelenlegi ügy ténybeli és jogi helyzetének, és a megmutatkozó különbségek a jelen esettől eltérő ténybeli és jogi különbségekkel magyarázhatók.

(110)

A szóban forgó eltérések a következők: a Bíróság által megállapított jogellenesség kizárólag a vám pontos mértékére vonatkozik, és nem érinti a dömpinggel, az okozott kárral és az uniós érdekkel kapcsolatos megállapításokat, tehát magát a vámkivetést sem. Azok a korábbi megsemmisítések viszont, amelyekre az érdekelt felek hivatkoztak, a dömpinggel, az okozott kárral és az uniós érdekkel kapcsolatos megállapításokra vonatkoztak. Az intézmények ezért találták helyénvalóbbnak, hogy a jövőre vonatkozóan új intézkedéseket fogadjanak el.

(111)

A jelen esetben egyáltalán nem volt szükség arra, hogy az érdekelt felektől további információkat kérjenek. A Bizottságnak ehelyett az 1472/2006/EK rendelet elfogadását megelőzően nem értékelt, de nyilvántartásba vett információkat kellett értékelnie. A többi ügy esetében alkalmazott korábbi gyakorlat mindenesetre nem jelent pontos és feltétel nélküli biztosítékot a jelenlegi ügyre nézve.

(112)

Végül: az összes olyan felet, aki ellen az eljárás irányul – vagyis az érintett exportáló gyártókat és a bírósági ügyekben érintett feleket, továbbá a szóban forgó felek egyikét képviselő szövetséget is – tájékoztatták azon kapcsolódó tények nyilvánosságra hozatala nyomán, amelyek alapján a Bizottság a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelem jelenlegi értékelését el kívánja fogadni. E felek védelemhez való joga tehát szavatolt. E tekintetben mindenekelőtt azt kell megjegyezni, hogy a dömpingellenes eljárások során a független importőröket nem illeti meg a védelemhez való jog, mivel ezek az eljárások nem ellenük irányulnak (40).

(113)

Ami a visszaható hatály tilalmának az elvétől való állítólagos eltérést illeti, a Bizottság a (62)–(69) preambulumbekezdésre hivatkozik, ahol már ez kimerítően megtárgyalásra került.

(114)

Ami a két különböző jogrendszer állítólagos, jelenlegi végrehajtás során történt alkalmazását illeti, a Bizottság a (87)–(90) preambulumbekezdésre hivatkozik, ahol már ez kimerítően megtárgyalásra került.

(115)

Végezetül: ami a FESI-nek a kínai és vietnami érintett exportáló gyártók tekintetében végzett, piacgazdasági elbánására vonatkozó értékelés nyilvánosságra hozatalát követően tett észrevételeit illeti, a Bizottság ezek mindegyikét megválaszolta a jelenlegi rendelet (32) és (39) preambulumbekezdésében.

(116)

A FESI állítása szerint ugyanazokat az eljárási jogokat kellett volna biztosítani a jelenlegi végrehajtásban érintett exportáló gyártóknak, mint amelyekben az eredeti vizsgálat során a mintába felvett exportáló gyártókat részesítették. A FESI mindenekelőtt azzal érvelt, hogy a kínai és vietnami exportáló gyártóknak nem biztosítottak semmilyen lehetőséget piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeik kapcsán a hiánypótlásra, és mindössze elméleti elemzést folytattak, helyszíni ellenőrző látogatásokra nem került sor. A FESI ezt kiegészítette azzal, hogy a Bizottság nem biztosította, hogy a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmek értékelésére vonatkozó tájékoztatást az érintett exportáló gyártók megfelelő módon megkapják.

(117)

A FESI azt is nehezményezte, hogy a jelen végrehajtásban érintett exportáló gyártóknak nem a standard dömpingellenes vizsgálatokban alkalmazottakkal azonos eljárási garanciákat biztosítottak, hanem esetükben szigorúbb normákat alkalmaztak. A FESI szerint a Bizottság nem vette figyelembe a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeknek az eredeti vizsgálat során történt benyújtása és azok értékelése közötti időbeli különbséget. Továbbá, az exportáló gyártóknak az eredeti vizsgálat idején a megszokott 21 nap helyett mindössze 15 nap állt a rendelkezésükre a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeik kitöltéséhez.

(118)

Emellett a FESI azt is állította, hogy a Bizottság az alaprendelet 18. cikke (1) bekezdésében foglalt de facto rendelkezésre álló tényeket alkalmazta, de ő maga nem tartotta be az alaprendelet 18. cikke (4) bekezdésében előírt eljárási szabályokat.

(119)

A Bizottság hangsúlyozza, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a bizonyítási teher az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja alapján piacgazdasági elbánást/egyéni elbánást kérelmezni kívánó gyártóra hárul. Ezzel összefüggésben a 2. cikk (7) bekezdése c) pontjának első albekezdése előírja, hogy az e gyártó által benyújtott kérelemnek elegendő, az említett rendelkezésben meghatározott bizonyítékkal kell szolgálnia arról, hogy a gyártó piacgazdasági feltételek alapján működik. Ennek megfelelően, ahogy azt a bírósági ítéletek is kimondják a Brosmann- és Aokang-ügyekben, nem az intézményeknek kell bizonyítaniuk, hogy a gyártó nem felel meg a szóban forgó státus megadásához előírt feltételeknek. A Bizottságnak ellenben mérlegelnie kell, hogy az érintett gyártó által benyújtott bizonyítékok elegendőek-e annak igazolására, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első albekezdése által a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás megadása tekintetében előírt kritériumok teljesülnek (lásd a (32) preambulumbekezdést). A meghallgatáshoz való jog a felek számára biztosított azon lehetőségre vonatkozik, hogy kifejthessék a Bizottság által mérlegelendő álláspontjukat.

(120)

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nem köteles felkérni az exportáló gyártókat piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeik kiegészítésére. Amint az említésre került az előző preambulumbekezdésben, a Bizottság az exportáló gyártó által benyújtott információkra támaszkodva végezheti el az értékelését. Az érintett exportáló gyártók ugyanakkor nem vitatták a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeik bizottsági értékelését, és azt sem jelezték, hogy mely dokumentumok vagy személyek nem állnak jelenleg már a rendelkezésükre. Ez az állítás tehát annyira elvont, hogy a Bizottság nem veheti figyelembe az említett nehézségeket a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmek értékelésekor. Ezt az érvet el kell utasítani, mivel egyfelől feltevésen alapul, másfelől pedig nem határozták meg pontosan, hogy mely dokumentumok és személyek nem állnak immár rendelkezésre, illetve azt sem, hogy e dokumentumok és személyek milyen jelentőséggel bírnak a piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmek értékelése szempontjából.

(121)

Ami az alaprendelet 18. cikkének (1) bekezdését illeti, a Bizottság a jelenlegi ügyben nem utasította vissza, hanem elfogadta az érintett exportáló gyártók által szolgáltatott információkat, és értékelését is ezen információkra alapozta. A Bizottság tehát nem alkalmazta a 18. cikket, és ebből következően az alaprendelet 18. cikkének (4) bekezdése szerinti eljárást sem kellett követnie. A 18. cikk (4) bekezdése szerinti eljárás akkor alkalmazandó, ha a Bizottságnak szándékában áll visszautasítani bizonyos, az érdekelt fél által szolgáltatott információkat, és a rendelkezésre álló tényekre kíván hagyatkozni.

(122)

Az 1. kritérium kapcsán a FESI vitatta a Bizottságnak a kínai és vietnami érintett beszállítók piacgazdasági elbánás iránti kérelmei tekintetében végzett értékelését. A FESI részletesebb tájékoztatást kért a Bizottságtól arra vonatkozóan, hogy mi alapján jutott a következtetésre, miszerint a három kínai és vietnami beszállító üzleti döntései nem a piaci jelzések figyelembevételével, jelentős állami beavatkozás nélkül születtek. Ennek kapcsán a FESI emlékeztetett arra, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontja szerinti 1. kritériumnak megfelelően az állami beavatkozásnak túl kell mennie a puszta befolyáson.

(123)

A 2. kritériumot illetően a FESI megjegyezte, hogy a bizottsági értékelés homályossága miatt nem derült ki számára, hogy milyen alapvető indokok szóltak a piacgazdasági elbánás elutasítása mellett.

(124)

Ami a 3. kritériumot illeti, a Bíróság a T-586/14. sz., Xinyi OV kontra Bizottság ügyben hozott ítéletére hivatkozva a FESI rámutatott, hogy az adóösztönzők vagy a kedvezményes adórendszerek nem utalnak torzulásra vagy nem piacgazdasági magatartásra.

(125)

Ennek alapján a felek azt állították, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett el az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának alkalmazása során, és nem indokolta meg kellőképpen, hogy miért utasította el az exportáló gyártók piacgazdasági elbánás iránti kérelmeit.

(126)

Ami a három kínai és vietnami beszállító piacgazdasági elbánás/egyéni elbánás iránti kérelmeiben foglalt részletesebb információk nyújtására irányuló kérést illeti, mely alapján a Bizottság elutasította az 1. kritériumot, meg kell jegyezni, hogy a kért információkat bizalmas jelleggel – ugyanis üzleti titkokat tartalmaztak – már a Bizottság rendelkezésére bocsátották. Ezeket az információkat tehát ily módon nem lehetett nyilvánosságra hozni, csak egy nem bizalmas összefoglaló formájában lehet az érdekelt felek rendelkezésére bocsátani.

(127)

A 3. kritériumot illetően a Bizottság megerősíti, hogy a piacgazdasági elbánás iránti kérelmet nem az adóösztönzők vagy kedvezményes adórendszerek (ha egyáltalán voltak ilyenek) mérlegelése miatt utasította el.

(128)

Végül pedig a 2. kritériummal kapcsolatban az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontja világosan megszabja, hogy a vállalkozásoknak egy könyvelést kell vezetniük, amelyet a nemzetközi számviteli szabályoknak megfelelően független könyvvizsgálat alá vetnek, és amelyet minden területen alkalmaznak. A kínai vagy a vietnami érintett beszállítók közül egyik sem teljesítette e követelményeket. A (35) preambulumbekezdésben foglaltak szerint az észlelt hiányosságok a következők voltak: az ellenőrzött beszámolóknak vagy a könyvvizsgálói véleményeknek a hiánya, a könyvvizsgálói véleményekben feltárt súlyos problémák (mint például a nemzetközi számviteli standardok megszegése) és a piacgazdasági elbánás iránti kérelemben a hitelekre vonatkozóan feltüntetett bizonyos állítások és a pénzügyi kimutatásokban ezekre vonatkozó adatok közötti ellentmondások.

(129)

A FESI által felhozott valamennyi állítást ezért elutasították, a (32)–(39) preambulumbekezdésben ismertetett megállapítások pedig megerősítést nyertek.

(130)

Az egyéni elbánás 2. kritériumára hivatkozva a FESI először is rámutatott, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy az exportértékesítéseket nem szabadon határozzák meg, holott a Bizottság feladata lett volna megállapítani, hogy az exportárakat befolyásolta-e és miként befolyásolta az állami beavatkozás.

(131)

A FESI azt is megjegyezte, hogy az a megállapítás, miszerint az exportértékesítéseket nem szabadon határozzák meg, ellentmond az eredeti vizsgálatnak az eredetiberendezésgyártó-értékesítés (OEM) kapcsán tett megállapításaival, ugyanis ezekben az áll, hogy az importőrök – mint például a Puma és a Timberland – a beszállítóiktól való beszerzéskor saját kutatást-fejlesztést végeztek és maguk szerezték be a nyersanyagaikat (41). Ennek alapján a FESI szerint a Puma és a Timberland jelentős ellenőrzéssel rendelkezett a gyártási folyamat és az előírások felett, aminek következtében az államnak nem volt lehetősége beavatkoznia.

(132)

Amint azt a (41) preambulumbekezdés is megemlíti, a bizonyítási teher az egyéni elbánást kérelmezni kívánó gyártóra hárul. A (46) preambulumbekezdésben emellett az is említésre került, hogy az exportáló gyártók nem bizonyították, hogy üzleti döntéseiket állami beavatkozás nélkül hozták. Azt is meg kell jegyezni, hogy az egyéni elbánás 2. kritériuma nemcsak az exportárakra, hanem általában véve az exportértékesítésekre vonatkozik, beleértve az exportárakat és -mennyiségeket és egyéb értékesítési feltételeket, melyeket szabadon, állami beavatkozás nélkül kell meghatározni.

(133)

Azon állításának alátámasztására, miszerint az exportárakat szabadon határozták meg, a FESI az 553/2006/EK rendelet (ideiglenes rendelet) (269) preambulumbekezdésére hivatkozott. Ez a preambulumbekezdés azonban az Unióba importálók viszonteladási áraira vonatkozik, ezért nem tekinthető megfelelő alapnak az exportáló gyártók által alkalmazott exportárak megbízhatóságának megállapításához. Hasonlóképpen, az ideiglenes rendelet (132) és az 1472/2006/EK rendelet (vitatott rendelet) (135) preambulumbekezdésére történő hivatkozás a rendes értéknek az exportárral való összehasonlítás során eszközölt kiigazításaira vonatkozik, és nem teszi lehetővé arra vonatkozó következtetések levonását, hogy a vietnami vállalatok exportértékesítéseit szabadon határozták-e meg.

(134)

A FESI azt állította továbbá, hogy a Bizottság arra sem adott magyarázatot, hogy hogyan jutott arra következtetésre, miszerint fennállna a dömpingellenes intézkedés kijátszásnak kockázata, amennyiben az érintett exportáló gyártók számára egyedi vámtételt határoznának meg, amely azonban az egyéni elbánási kritérium valódi célja lenne.

(135)

Ami az intézkedés kijátszásnak kockázatát illeti, a módosítás előtti alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésében közölt öt kritérium közül ez csak az egyik. Eszerint a cikk szerint bizonyítani kell, hogy az exportáló gyártó mind az öt kritériumnak megfelel. Ezért ha legalább egy kritérium nem teljesül, az már elegendő ahhoz, hogy az egyéni elbánás iránti kérelmet elutasítsák a többi kritérium teljesülésének vizsgálata nélkül.

(136)

A benyújtott észrevételek figyelembevételével és azok vizsgálata után megállapítást nyert, hogy a General Footwear Ltd esetében a Kínára alkalmazandó 16,5 %-os maradék dömpingellenes vámot, a Diamond Vietnam Co. Ltd és a Ty Hung Footgearmex/Footwear Co. Ltd (Ty Hung Co. Ltd) esetében pedig a Vietnamra alkalmazandó 10 %-os maradék dömpingellenes vámot kell ismét kivetni a vitatott rendelet alkalmazási időszakára vonatkozóan.

(137)

Ez a rendelet összhangban van az (EU) 2016/1036 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése szerint létrehozott bizottság véleményével,

29.9.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 262/25

(1)

Az Uruguayi Forduló többoldalú kereskedelmi tárgyalásai eredményeinek megfelelően az 543/2011/EU végrehajtási rendelet a XVI. mellékletének A. részében szereplő termékek és időszakok tekintetében meghatározza azokat a szempontokat, amelyek alapján a Bizottság rögzíti a harmadik országokból történő behozatalra vonatkozó átalányértékeket.

(2)

Az 543/2011/EU végrehajtási rendelet 136. cikke (1) bekezdése alapján a behozatali átalányérték számítására munkanaponként, változó napi adatok figyelembevételével kerül sor. Ezért helyénvaló előírni, hogy e rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lépjen hatályba,

29.9.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 262/27

(1)

A 951/2006/EK bizottsági rendelet (2) előírja, hogy a rendelet 27. cikkében meghatározott minőségű melasz CIF-importára „reprezentatív árnak” tekintendő.

(2)

A reprezentatív árak megállapításakor a 951/2006/EK rendelet 29. cikkében előírt valamennyi információt figyelembe kell venni, azon esetek kivételével, amelyekről az említett rendelet 30. cikke rendelkezik, és az árak megállapítása adott esetben történhet a 951/2006/EK rendelet 33. cikkében előírt módszer szerint.

(3)

A szabványostól eltérő minőségre vonatkozó árak kiigazításakor a 951/2006/EK rendelet 32. cikkét alkalmazva a felajánlott melasz minőségétől függően növelni, illetve csökkenteni kell az árakat.

(4)

Ha a szóban forgó termék küszöbára és reprezentatív ára között eltérés van, a 951/2006/EK rendelet 39. cikkében előírt feltételeknek megfelelően helyénvaló kiegészítő importvámokat megállapítani. Az importvámok alkalmazásának az említett rendelet 40. cikke szerinti felfüggesztése esetén meg kell állapítani e vámok egyedi összegeit.

(5)

Indokolt a 951/2006/EK rendelet 34. cikkének megfelelően megállapítani az 1703 10 00 és 1703 90 00 KN-kód alá tartozó melaszra alkalmazandó reprezentatív árakat és kiegészítő importvámokat.

(6)

Tekintettel annak szükségességére, hogy az intézkedés alkalmazása a frissített adatok rendelkezésre bocsátását követően mihamarabb megkezdődjék, indokolt előírni, hogy e rendelet a kihirdetésének napján lépjen hatályba,

29.9.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 262/30

(1)

A Szerződés 128. cikkének (1) bekezdése, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank Alapokmányának 16. cikke úgy rendelkezik, hogy az Unión belül kizárólag az Európai Központi Bank (EKB) jogosult az eurobankjegyek kibocsátásának az engedélyezésére. E jog magában foglalja az eurobankjegyek mint fizetőeszközök sértetlenségének védelmére szolgáló intézkedések meghozatalára vonatkozó hatáskört, valamint ezáltal annak lehetőségét, hogy e hatáskör terjedelmét időről időre módosítsák annak érdekében, hogy az eurobankjegyek sértetlenségének védelmére rendelkezésre álló intézkedések továbbra is megfelelőek maradjanak.

(2)

Az eurobankjegyek sértetlenségének biztosítása érdekében ezért az akkreditált gyártókat az EKB/2013/54 határozatban (1) rögzített folyamatos kötelezettségek terhelik. Bizonyos folyamatos kötelezettségeket módosítani kell az EKB/2013/54 határozat hatálybalépését követően szerzett gyakorlati tapasztalatokra tekintettel.

(3)

Meg kell engedni kell az olyan intézkedéseket, amelyek az akkreditált gyártók akkreditációs jogállását érinthetik, ideértve a fennálló akkreditáció átruházását vagy engedményezését, amennyiben az EKB előzetesen írásban hozzájárult ezen intézkedésekhez. Az EKB-nak a tulajdonosi struktúra változásairól való tájékoztatására vonatkozó kötelezettségnek azokra az esetekre kell korlátozódnia, amikor a tulajdonosi struktúra e változása közvetlenül vagy közvetetten lehetővé teheti a tulajdonosi struktúra tervezett változásával érintett valamely jogalany számára a bizalmas információkhoz való hozzáférést.

(4)

Ezenkívül lehetővé kell az Igazgatóság számára a közös kül- és biztonságpolitika területén elfogadott gazdasági szankciók végrehajtását, valamint a nemzetközi megállapodások alapján kirótt szankciók figyelembevételét. Hasonlóképpen más releváns jogi eszközök, így például az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai is figyelembe vehetők.

(5)

Az EKB/2013/54 határozatot erre tekintettel megfelelően módosítani szükséges,