(1)

Az euroövezethez tartozó tagállamok közös valutájaként az euro az Unió gazdaságának és az uniós polgárok életének fontos tényezőjévé vált. Mivel az euro 2002-es bevezetése óta azonban e pénznem a pénzhamisítás területén aktív bűnszervezetek egyik állandó célpontja, az euro hamisítása legalább 500 millió EUR pénzügyi veszteséget okozott. Az Unió egészének érdeke, hogy fellépjen az euro hitelességét a hamisításon keresztül veszélyeztető bármely tevékenységgel szemben, és szankcionálja azt.

(2)

A hamis vagy hamisított pénz jelentős negatív hatással van a társadalomra. Kárt okoz a polgárok és a vállalkozások számára, akiknek nem kapnak visszatérítést a hamisítványokért akkor sem, ha azokat jóhiszeműen vették át. A hamis vagy hamisított pénz aggodalmat kelthet a fogyasztókban a készpénz elégséges védelmét illetően, és félelmet ébreszthet bennük azzal kapcsolatban, hogy nem kapnak-e hamis vagy hamisított bankjegyeket vagy érméket. Ezért alapvető jelentőségű annak biztosítása, hogy a polgárok, vállalkozások és pénzügyi szervezetek az összes tagállamban és harmadik országokban is bízzanak a bankjegyek és érmék hitelességében.

(3)

Lényeges, hogy az euro és más törvényes fizetőeszközöknek minősülő pénznemek védelmét valamennyi tagállamban hatékony és hatásos büntetőjogi intézkedések biztosítsák.

(4)

A 974/98/EK tanácsi rendelet (4) kötelezi azon tagállamokat, amelyek pénzneme az euro arra, hogy megfelelő szankciókat biztosítsanak az eurobankjegyek és -érmék hamisítása és meghamisítása ellen.

(5)

Az 1338/2001/EK (5) és a 1339/2001/EK (6) tanácsi rendelet előírja az euro pénzhamisítás elleni védelméhez szükséges intézkedéseket, különösen a hamis eurobankjegyek és érmék forgalomból való kivonásának szabályait.

(6)

A pénzhamisítás visszaszorítására irányuló, Genfben 1929. április 20-án aláírt nemzetközi egyezmény és annak jegyzőkönyve (Genfi Egyezmény) (7) szabályokat ír elő a pénzhamisítás bűncselekményének hatásos megelőzése, üldözése és büntetése érdekében. Célja különösen annak biztosítása, hogy a pénzhamisítási bűncselekmények miatt súlyos büntetőjogi és egyéb szankciók legyenek kiszabhatók. A Genfi Egyezmény részes felei a hazai pénzüktől eltérő pénz esetében a megkülönböztetés-mentesség elvét kötelesek alkalmazni.

(7)

Ez az irányelv kiegészíti a rendelkezéseket és megkönnyíti a Genfi Egyezmény tagállamok általi alkalmazását. E célból fontos, hogy a tagállamok a Genfi Egyezmény részes felei.

(8)

Ezen irányelv a 2000/383/IB tanácsi kerethatározatra épül (8). Az irányelv a szankciók mértékével, a nyomozati eszközökkel és a hamisítványok bírósági eljárás során történő elemzésével, azonosításával és felderítésével kapcsolatos további rendelkezésekkel egészíti ki az említett kerethatározatot.

(9)

Ennek az irányelvnek bármely törvényes fizetőeszköznek minősülő bankjegy és érme védelmét biztosítania kell, függetlenül attól, hogy az papírból, fémből vagy egyéb anyagból készült.

(10)

Az euro és más pénznemek védelme szükségessé teszi a pénzhamisítással kapcsolatos bűncselekmények közös fogalommeghatározását és a természetes és jogi személyekre vonatkozó közös, hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciók megállapítását. A Genfi Egyezménnyel való összhang biztosítása érdekében ezen irányelvnek ugyanazokat a bűncselekményeket kell büntetendővé nyilvánítania, mint a Genfi Egyezménynek. Bűncselekménnyé kell ezért nyilvánítani a hamis vagy hamisított bankjegyek és érmék előállítását és terjesztését. Külön kell büntetni az ezen a bűncselekmények előkészítésére irányuló tevékenységet, például a hamisításra szolgáló eszközök és alkotórészek előállítását. A bűncselekmények ezen fogalommeghatározásának közös célja, hogy megakadályozzon minden olyan cselekményt, amely hamis vagy hamisított bankjegyekkel és érmékkel, valamint hamisításra szolgáló eszközökkel vagy egyéb megoldásokkal kapcsolatos.

(11)

Ugyancsak bűncselekménynek minősül az engedélyezett pénzjegynyomdák vagy pénzverdék engedélyezett berendezéseinek vagy anyagainak olyan jogszerűtlen felhasználása, amely nem engedélyezett bankjegyek vagy érmék csalárd felhasználást szolgáló előállítását célozza. Ilyen jogszerűtlen felhasználásnak minősül az a helyzet, amikor egy nemzeti központi bank, pénzverde vagy egyéb engedélyezett létesítmény az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) által engedélyezett kvótát meghaladó mennyiségben állít elő bankjegyeket vagy érméket. Ide tartozik továbbá az a helyzet, amikor egy engedélyezett pénzjegynyomda vagy pénzverde alkalmazottja saját céljára jogszerűtlenül használja fel a berendezéseket. Ez a magatartás abban az esetben is bűncselekményként büntetendő, ha az engedélyezett mennyiséget nem haladták meg, mivel az előállított bankjegyeket és érméket – azok forgalomba hozatalát követően – nem lehetne megkülönböztetni az engedélyezett pénznemtől.

(12)

Az EKB vagy a nemzeti központi bankok és pénzverdék által formálisan még ki nem bocsátott bankjegyeknek és érméknek ugyancsak ezen irányelv védelme alá kell tartozniuk. Így például az új nemzeti oldallal ellátott euroérméket vagy az új eurobankjegy-sorozatokat már hivatalos forgalomba hozataluk előtt védelmezni kell.

(13)

Adott esetben ugyancsak büntetendő a fő hamisítási bűncselekmények elkövetésére való felbujtás, az azok elkövetéséhez nyújtott bűnsegély és az azok elkövetésének kísérlete, ideértve az engedélyezett berendezések és anyagok jogszerűtlen felhasználását, valamint a forgalmazásra szánt, de még ki nem bocsátott bankjegyek és érmék hamisítását. Ez az irányelv nem követeli meg a tagállamoktól, hogy büntetendővé tegyék a hamisításhoz szolgáló eszközökkel vagy alkotórészekkel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésének kísérletét.

(14)

Az ezen irányelvben meghatározott bűncselekmények valamennyi tényállási elemére ki kell, hogy terjedjen a szándék.

(15)

A pénzhamisítás hagyományosan súlyosan büntetendő bűncselekménynek számít a tagállamokban. Ennek oka a bűncselekmény súlyos jellege, a polgárokra és vállalkozásokra gyakorolt hatása, illetve a polgároknak és vállalkozásoknak az euro és más pénznemek valódiságába vetett bizalmának biztosítására irányuló igény. Különösen vonatkozik ez az euróra, amely az euroövezetben élő több mint 330 millió ember közös valutája, és amely a világ második legfontosabb nemzetközi pénzneme.

(16)

A tagállamoknak a pénzhamisítás elleni küzdelmet célzó uniós jogi rendelkezések tekintetében jogukban büntetőjogi szankciókat kell előírniuk. E szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük, és a szabadságvesztést is magukban kell foglalniuk. Az irányelvben meghatározott bűncselekmények a kiszabható szabadságvesztés irányelv által meghatározott maximális büntetési tételének legalacsonyabb mértékét kell alkalmazni legalább az ilyen bűncselekmények legsúlyosabb formáira.

(17)

A szankciók mértékének hatékonynak és visszatartó erejűnek kell lennie, de nem lehet aránytalan az elkövetett bűncselekménnyel. Annak ellenére, hogy a jóhiszeműen átvett hamis vagy hamisított pénz szándékos továbbadására a tagállamok joga alapján más típusú büntetőjogi szankció, többek között pénzbüntetés is alkalmazható, az adott nemzeti jogoknak maximális szankcióként szabadságvesztést kell előírnia. A természetes személyekkel szemben alkalmazható szabadságvesztés szankció Unió-szerte erős elrettentő erővel bír majd a potenciális bűnözőkre nézve.

(18)

Mivel ez az irányelv szabályozási minimumokat állapít meg, a tagállamok a pénzhamisítással kapcsolatos bűncselekmények tekintetében szigorúbb szabályokat fogadhatnak el vagy tarthatnak fenn.

(19)

Ez az irányelv nem sérti az egyes egyedi ügyek konkrét körülményeinek megfelelő büntetések alkalmazására és végrehajtására vonatkozó, a nemzeti büntetőjog általános szabályait és elveit.

(20)

Mivel a bankjegyek és érmék valódisága iránti bizalmat jogi személyek magatartása is sértheti vagy veszélyeztetheti, a jogi személyek javára elkövetett bűncselekményekért a jogi személyeknek kell felelniük.

(21)

A pénzhamisítási bűncselekmények felderítése és az azokkal kapcsolatos vádemelés sikerének a biztosítása érdekében az ilyen bűncselekmények felderítéséért és az azokkal kapcsolatos vádemelésért felelős személyek számára lehetővé kell tenni az olyan hatásos nyomozati eszközök igénybevételét, mint amilyenek a szervezett bűnözés és más súlyos bűncselekmények elleni küzdelem keretében alkalmazott nyomozati eszközök. Az említett eszközök adott esetben magukban foglalhatnák például a beszélgetések lehallgatását, a leplezett megfigyelést – az elektronikus megfigyelést is ideértve –, a bankszámlák megfigyelését vagy más pénzügyi nyomozásokat. Figyelembe véve többek között az arányosság elvét, az ilyen eszközök nemzeti joggal összhangban történő igénybevételének arányban kell állnia a nyomozás tárgyát képező bűncselekmények jellegével és súlyosságával. A személyes adatok védelméhez való jogot tiszteletben kell tartani.

(22)

A tagállamoknak joghatóságukat a Genfi Egyezménnyel és az egyéb uniós büntetőjogi aktusok joghatóságra vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kell megállapítaniuk, azaz a területükön elkövetett, illetve az állampolgáraik által elkövetett bűncselekmények vonatkozásában, megjegyezve, hogy a bűncselekményekkel kapcsolatos eljárás folytatására általában az elkövetési helyük szerinti ország büntető igazságszolgáltatási rendszere a legalkalmasabb.

(23)

Az eurónak az Unió gazdasága és társadalma tekintetében játszott kiemelkedő szerepe, valamint az eurót mint világméretű fontossággal bíró pénznemet fenyegető, például a harmadik országokban létező nagyszámú pénznyomda jelentette veszélyek egyedi veszélye miatt az euro védelmében kiegészítő intézkedésre van szükség. Ezért joghatóságot kell megállapítani az adott tagállam területén kívül elkövetett, az euróval kapcsolatos bűncselekmények tekintetében, amennyiben az elkövető az adott állam területén tartózkodik, és nem adják ki, vagy ott a bűncselekménnyel kapcsolatos hamis vagy hamisított eurobankjegyeket vagy -érméket derítenek fel.

Mivel objektíve különböző azon tagállamok helyzete, amelyek pénzneme az euro, helyénvaló, hogy az ilyen joghatóság megállapításának kötelezettsége csak az említett tagállamokra vonatkozzon. A 3. cikk (1) bekezdésének a) pontjában, illetve – amennyiben azok a 3. cikk (1) bekezdésének a) pontjára vonatkoznak –, a 3. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott bűncselekményekkel valamint az ilyen bűncselekmények elkövetésére való felbujtással, az azok elkövetéséhez nyújtott bűnsegéllyel és az azok elkövetésének kísérletével kapcsolatos büntetőeljárás lefolytatásának céljából a joghatóság nem rendelhető alá annak a feltételnek, hogy a cselekmények az elkövetésük helyén bűncselekménynek minősülnek-e. Az ilyen joghatóság gyakorlása során a tagállamoknak figyelembe kell venniük, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatos eljárás lefolytatására az elkövetés helye szerinti ország büntető igazságszolgáltatási rendszere a legalkalmasabb-e, valamint tiszteletben kell tartaniuk az arányosság elvét, különösen a harmadik országok által az ugyanazon magatartás tekintetében bűnösséget megállapító ítéletek vonatkozásában.

(24)

Az euro tekintetében a hamis vagy hamisított bankjegyek és érmék elemzését és azonosítását központosítva végzik a nemzeti bankjegyszakértői központok és a nemzeti érmeszakértői központok, amelyeket az 1338/2001/EK rendelet szerint kell kijelölni, illetve állítanak fel. A hamis eurobankjegyek és érmék elemzését, azonosítását és felderítését a tisztességes és hatékony eljárás elvének megfelelő tiszteletben tartása mellett a folyamatban lévő bírósági eljárások alatt is lehetővé kell tenni a hamisítványokat előállító forrás felderítésének az adott bűnügyi nyomozás vagy büntetőeljárás keretében való felgyorsítása, valamint a hamisítványok ilyen típusai további forgalmazásának megelőzése és megszüntetése céljából. Ez hozzájárulna a hamisítással kapcsolatos bűncselekményekkel szembeni küzdelem hatékonyabbá tételéhez, és egyidejűleg növelné a lefoglalt hamisítványok átadásának számát a folyamatban lévő büntetőeljárások alatt, azon korlátozott számú eset kivételével, amikor csak a hamisítványokhoz való hozzáférést kell biztosítani. Általában az illetékes hatóságoknak engedélyezniük kell a hamisítványok nemzeti bankjegyszakértői központok és nemzeti érmeszakértői központok számára történő fizikai átadását. Bizonyos körülmények között, például amikor csak néhány hamis bankjegy vagy érme alkotja a büntetőeljárásban a bizonyítékot, vagy amikor a fizikai átadás a bizonyíték, úgy mint ujjlenyomat pusztulásának kockázatával járhat, az illetékes hatóság számára biztosítani kell, hogy fizikai átadás helyett a bankjegyekhez és érmékhez való hozzáférésről határozhasson.

(25)

Az ezen irányelvben meghatározott bűncselekményekre vonatkozóan összehasonlítható adatokat szükséges gyűjteni. Annak érdekében, hogy uniós szinten teljesebb kép alakuljon ki a hamisítás problémájáról, és ez hozzájáruljon a hatékonyabb válaszlépések kialakításához, a tagállamoknak át kell adniuk a Bizottságnak a hamis vagy hamisított bankjegyekkel és érmékkel kapcsolatos bűncselekmények számára, valamint a büntetőeljárás alá vont és elítélt személyek számára vonatkozó lényeges statisztikai adatokat.

(26)

Az eurobankjegyek és euroérmék hamisítása elleni küzdelem célkitűzésének elérése érdekében harmadik országokkal – különösen az eurót pénznemként használó országokkal – a Szerződés vonatkozó eljárásai szerint megállapodásokat kell kötni.

(27)

Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat és különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert elveket, nevezetesen a szabadsághoz és a biztonsághoz való jogot, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a foglalkozás megválasztásának szabadságát és a munkavállaláshoz való jogot, a vállalkozás szabadságát, a tulajdonhoz való jogot, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot, a bűncselekmények és büntetések törvényességének és arányosságának elvét, továbbá a kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalmát. Ez az irányelv az említett jogok és elvek teljes körű tiszteletben tartására törekszik, és ezen irányelvet ennek megfelelően kell végrehajtani.

(28)

Ezen irányelv célja a 2000/383/IB kerethatározat rendelkezéseinek módosítása és kiterjesztése. Mivel nagyszámú és lényeges tartalommal bíró módosításról van szó, az egyértelműség érdekében e kerethatározat helyébe teljes egészében új szövegnek kell lépnie az ezen irányelv hatálya alá tartozó tagállamok esetében.

(29)

Mivel ezen irányelv célját, nevezetesen az euro és más pénznemek hamisítás elleni védelmét a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az intézkedés terjedelme és hatásai miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl a cél eléréséhez szükséges mértéket.

(30)

Az EUSZ-hez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez (EUMSZ) csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(31)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban Írország bejelentette, hogy részt kíván venni ennek az irányelvnek az elfogadásában és alkalmazásában.

(32)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével, valamint 4a. cikkének (1) bekezdésével összhangban, és e jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, az Egyesült Királyság nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó,

a)

„pénz”: olyan bankjegy és érme, amely törvényes fizetőeszköz, beleértve az eurobankjegyeket és euroérméket, amelyek a 974/98/EK rendeletnek megfelelően törvényes fizetőeszközök;

b)

„jogi személy”: minden, az alkalmazandó jog értelmében jogi személyiséggel rendelkező jogalany, kivéve az államokat és a közhatalmi jogosítványokat gyakorló közjogi testületeket, valamint a közjogi nemzetközi szervezeteket.

a)

kizárás az állami kedvezményekből és támogatásokból;

b)

gazdasági tevékenységek gyakorlásától való ideiglenes vagy végleges eltiltás;

c)

bírósági felügyelet alá helyezés;

d)

a bíróság által elrendelt megszüntetés;

e)

a bűncselekmény elkövetésére használt létesítmények ideiglenes vagy végleges bezárása.

(1)

Az Európai Unió és a Tunéziai Köztársaság (a továbbiakban: Tunézia) közötti kapcsolatok az európai szomszédságpolitika keretén belül fejlődnek. Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, és másrészről Tunézia között létrejött euromediterrán társulási megállapodás (2) (a továbbiakban: EU–Tunézia társulási megállapodás) 1998. március 1-jén lépett hatályba. Az EU–Tunézia társulási megállapodás értelmében Tunézia 2008-ban befejezte az ipari termékekre kivetett vámok leépítését, ezáltal Tunézia lett az első dél-mediterrán ország, amely szabadkereskedelmi térséget alakított ki az Unióval. A kétoldalú politikai párbeszéd és gazdasági együttműködés az európai szomszédságpolitikai cselekvési tervek keretében fejlődött tovább, amelyek közül a – jelenleg tárgyalt – legújabb a 2013 és 2017 közötti időszakra vonatkozik.

(2)

A tunéziai gazdaságot jelentős mértékben érintették a dél-mediterrán térségben 2010 vége óta lejátszódott, „arab tavasz” néven ismert eseménysorozathoz kapcsolódó hazai események, és a régióban – különösen a szomszédos Líbiában – azt követően tapasztalt nyugtalanság. Ezek az események és a kedvezőtlen globális gazdasági környezet, különösen az euroövezetnek – amely Tunézia fő kereskedelmi és pénzügyi partnere – a recessziója, rendkívül negatívan hatottak a tunéziai gazdaságra, és a növekedés lassulásához, valamint jelentős külső és költségvetési finanszírozási hiány kialakulásához vezetett.

(3)

A tunéziai elnök, Ben Ali 2011. január 14-i megbuktatását követően 2011. október 23-án megrendezték az első szabad és demokratikus választásokat. Azóta megalakult az alkotmányozó nemzetgyűlés, és bár a politikai átalakulás nem mentes a nehézségektől, a főbb politikai szereplők összehangolt erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a reformok révén valódi demokratikus rendszert építsenek ki.

(4)

A Tunézia alkotmányozó nemzetgyűlése által elfogadott alkotmány némi előrelépést jelent a személyhez fűződő jogok és szabadságok, valamint a nemek közötti egyenlőség területén, ami elindította Tunéziát a demokrácia és a jogállamiság útján.

(5)

Az arab tavasz kezdete óta az Unió számos alkalommal kinyilvánította a tunéziai gazdasági és politikai reformfolyamat támogatása iránti elkötelezettségét. Ezt az elkötelezettséget 2012 novemberében az EU–Tunézia Társulási Tanács ülésének következtetéseiben is megerősítették. A tunéziai reformfolyamatnak az Unió részéről való politikai és gazdasági támogatása összhangban van az európai szomszédságpolitika keretében folytatott uniós dél-mediterrán politikával.

(6)

Az Európai Parlament és a Tanács együttes nyilatkozatával összhangban – amelyet az Európai Parlament és a Tanács 778/2013/EU határozatával (3) együtt fogadtak el – az uniós makroszintű pénzügyi támogatásnak feltétel nélküli és célhoz nem kötött fizetésimérleg-támogatás formájában nyújtott rendkívüli pénzügyi eszköznek kell lennie, amelynek célja a kedvezményezett fenntartható külső pénzügyi helyzetének helyreállítása, és olyan szakpolitikai program végrehajtását indokolt támogatnia, amely erőteljes kiigazítási és strukturális reformintézkedéseket tartalmaz, amelyek célja a fizetési mérlegnek különösen a programidőszakon belüli javítása és az Unióval kötött vonatkozó megállapodások és programok végrehajtásának megerősítése.

(7)

2013 áprilisában a tunéziai hatóságok és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1 146 millió SDR (különleges lehívási jog) összegű hároméves, nem elővigyázatossági jellegű készenléti hitelmegállapodást (a továbbiakban: IMF-program) kötöttek Tunézia gazdasági kiigazítási és reformprogramjának támogatása céljából. Az IMF-program célkitűzései összhangban vannak az uniós makroszintű pénzügyi támogatás céljával, vagyis azzal, hogy enyhítse a fizetési mérlegben rövidtávon fennálló nehézségeket, az erőteljes kiigazítási intézkedések végrehajtása pedig összhangban van az uniós makroszintű pénzügyi támogatás céljával.

(8)

Rendes együttműködési programja keretében az Unió 290 millió EUR összegű vissza nem térítendő támogatást nyújtott a tunéziai gazdasági és politikai reformfolyamat támogatása céljából a 2011-2013 közötti időszakra. Emellett Tunézia a 2011–2013 közötti időszakra „A partnerség, a reformok és az inkluzív növekedés támogatása” elnevezésű program (SPRING) keretében 155 millió EUR támogatásban részesült.

(9)

2013 augusztusában a gazdasági helyzet és a kilátások romlására tekintettel Tunézia makroszintű pénzügyi támogatást kért az Uniótól.

(10)

Mivel Tunézia az európai szomszédságpolitikához tartozó ország, uniós makroszintű pénzügyi támogatásra jogosultnak tekintendő.

(11)

Tekintettel arra, hogy Tunézia – az IMF és más multilaterális intézmények által biztosított forrásokat is beszámítva és az általa végrehajtott erőteljes gazdasági stabilizációs és reformprogramok ellenére – továbbra is jelentős külső finanszírozási hiánnyal szembesül, a Tunéziának nyújtandó uniós makroszintű pénzügyi támogatás (a továbbiakban: uniós makroszintű pénzügyi támogatás) a jelenlegi rendkívüli körülmények között megfelelő válasznak tekinthető Tunézia azon kérésére, hogy az IMF-program mellett az Unió is támogassa a gazdasági stabilizációt. Az uniós makroszintű pénzügyi támogatás támogatná Tunézia gazdasági stabilizációra és strukturális reformokra irányuló programját, és kiegészítené az IMF pénzügyi megállapodása keretében rendelkezésre bocsátott forrásokat.

(12)

Az uniós makroszintű pénzügyi támogatásnak Tunézia fenntartható külső finanszírozási helyzetének helyreállítására kell irányulnia, ezáltal támogatva Tunézia gazdasági és társadalmi fejlődését.

(13)

Az uniós makroszintű pénzügyi támogatás összegét Tunézia továbbra is fennálló külső finanszírozási igényének teljes körű számszerű értékelése alapján kell meghatározni, figyelembe véve, hogy az ország mennyiben képes saját forrásokból – különösen a rendelkezésére álló nemzetközi tartalékokból – finanszírozni magát. Az uniós makroszintű pénzügyi támogatásnak ki kell egészítenie az IMF és a Világbank programjait és forrásait. A támogatás összegének meghatározásakor továbbá figyelembe kell venni a multilaterális támogatóktól várható pénzügyi hozzájárulást, az Unió és a más támogatók közötti méltányos tehermegosztás biztosításának szükségességét, az Unió egyéb külső finanszírozási eszközeinek korábbi tunéziai alkalmazását és a teljes uniós szerepvállalás hozzáadott értékét is.

(14)

A Bizottságnak biztosítania kell, hogy az uniós makroszintű pénzügyi támogatás jogi szempontból és tartalmilag összhangban álljon a külső tevékenység és az egyéb vonatkozó uniós politikák különféle területein kitűzött alapelvekkel, célokkal és meghozott intézkedésekkel.

(15)

Az uniós makroszintű pénzügyi támogatásnak elő kell segítenie a Tunéziával szembeni uniós külpolitikát. A makroszintű pénzügyi támogatási műveletek során a Bizottság szolgálatainak és az Európai Külügyi Szolgálatnak mindvégig szorosan együtt kell működniük annak érdekében, hogy koordinálják az Unió külpolitikáját, és biztosítsák annak következetességét.

(16)

Az uniós makroszintű pénzügyi támogatásnak hozzá kell járulnia az Unióval közösen vallott értékekkel, többek között a demokráciával, a jogállamisággal, a jó kormányzással, az emberi jogok tiszteletben tartásával, a fenntartható fejlődéssel és a szegénység visszaszorításával, valamint a nyitott, szabályokon alapuló és tisztességes kereskedelem elveivel összefüggésben Tunézia által tett kötelezettségvállalások teljesítéséhez.

(17)

Az uniós makroszintű pénzügyi támogatás nyújtásának előfeltétele kell, hogy legyen, hogy Tunézia tiszteletben tartsa a hatékony demokratikus mechanizmusokat, ezen belül a többpárti parlamentáris rendszert és a jogállamiságot, valamint garantálja az emberi jogok tiszteletben tartását. Emellett az uniós makroszintű pénzügyi támogatásnak a konkrét céljai révén fokoznia kell a tunéziai államháztartás-irányítási rendszerek hatékonyságát, átláthatóságát és elszámoltathatóságát, valamint elő kell segítenie a fenntartható és inkluzív növekedés, a munkahelyteremtés és az államháztartási konszolidáció előmozdítását célzó strukturális reformokat. A Bizottságnak rendszeresen nyomon kell követnie az előfeltétel teljesülését és az említett célkitűzések megvalósítását.

(18)

Az Unió uniós makroszintű pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó pénzügyi érdekeinek hatékony védelme céljából Tunéziának megfelelő intézkedéseket kell hoznia a támogatással kapcsolatos csalás, korrupció és bármely egyéb szabálytalanság megelőzése és az ellenük való küzdelem vonatkozásában. Ezen túlmenően rendelkezni kell a Bizottság által végzendő ellenőrzésekről és a Számvevőszék által végzendő auditokról.

(19)

Az uniós makroszintű pénzügyi támogatás rendelkezésre bocsátása az Európai Parlament és a Tanács hatáskörének sérelme nélkül történik.

(20)

Az uniós makroszintű pénzügyi támogatáshoz szükséges tartalék összegeinek összhangban kell lenniük a többéves pénzügyi keretben megállapított költségvetési előirányzatokkal.

(21)

Az uniós makroszintű pénzügyi támogatást a Bizottságnak kell kezelnie. Annak biztosítására, hogy az Európai Parlament és a Tanács nyomon követhesse e határozat végrehajtását, a Bizottságnak rendszeresen tájékoztatnia kell e testületeket a támogatással kapcsolatos fejleményekről, és rendelkezésükre kell bocsátania a vonatkozó dokumentumokat.

(22)

E határozat végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (4) megfelelően kell gyakorolni.

(23)

Az uniós makroszintű pénzügyi támogatás egyetértési megállapodásban megállapított gazdaságpolitikai feltételektől függően adható meg. A végrehajtás egységes feltételeinek biztosítása és a hatékonyság érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy e feltételeket a 182/2011/EU rendelettel összhangban a tagállamok képviselőiből álló bizottság felügyelete alatt tárgyalja meg a tunéziai hatóságokkal. Az említett rendelet értelmében általános szabályként tanácsadó bizottsági eljárást kell alkalmazni a rendeletben meghatározottaktól eltérő esetekben. Figyelembe véve a 90 millió EUR összeghatárnál nagyobb mértékű támogatás potenciálisan jelentős hatásait, az említett értékhatár feletti műveletekre helyénvaló a vizsgálóbizottsági eljárást alkalmazni. Figyelembe véve a Tunéziának nyújtandó uniós makroszintű pénzügyi támogatás összegét, a vizsgálóbizottsági eljárást kell alkalmazni az egyetértési megállapodás elfogadására, valamint a támogatás csökkentésére, felfüggesztésére és megszüntetésére,

(1)

Az Európai Uniónak a mali fegyveres erők kiképzéséhez hozzájáruló katonai missziójáról (EUTM Mali) szóló, 2013. január 17-i 2013/34/KKBP tanácsi határozat (1) 8. cikkének (3) bekezdése szerint a harmadik államok részvételére vonatkozó részletes szabályok az Európai Unióról szóló szerződés 37. cikke értelmében, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően megkötött megállapodások tárgyát képezik.

(2)

A Tanács 2014. február 10-én elfogadta a tárgyalások megkezdésére való felhatalmazásról szóló határozatot az Európai Unió és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek az Európai Unió mali fegyveres erők kiképzéséhez hozzájáruló katonai missziójában (EUTM Mali) való részvételéről szóló megállapodásra (a továbbiakban: a „megállapodás”) vonatkozóan.

(3)

A megállapodást jóvá kell hagyni,

—

a 2013. január 17-én elfogadott 2013/34/KKBP tanácsi határozatot az Európai Uniónak a mali fegyveres erők kiképzéséhez hozzájáruló katonai missziójáról (EUTM Mali) (1),

—

a Svájci Államszövetség Szövetségi Külügyi Hivatalának vezetője által küldött, 2013. szeptember 18-án kelt levél, amelyben polgári képességekre korlátozódó hozzájárulást ajánl fel az Európai Unió mali fegyveres erők kiképzéséhez hozzájáruló katonai missziójához az EUMT Mali misszióhoz,

—

a Politikai és Biztonsági Bizottság 2013. november 12-i EUTM Mali/3/2013 határozata (2) a harmadik országoknak az Európai Unió mali fegyveres erők kiképzéséhez hozzájáruló katonai missziójához (EUTM Mali) való hozzájárulása elfogadásáról,

—

a Politikai és Biztonsági Bizottság 2013. november 12-i EUTM Mali/2/2013 határozata (3) az Európai Unió mali fegyveres erők kiképzéséhez hozzájáruló katonai missziója (EUTM Mali)tekintetében a hozzájáruló felek bizottságának létrehozásáról,

(1)

Az Uruguayi Forduló többoldalú kereskedelmi tárgyalásai eredményeinek megfelelően az 543/2011/EU végrehajtási rendelet a XVI. mellékletének A. részében szereplő termékek és időszakok tekintetében meghatározza azokat a szempontokat, amelyek alapján a Bizottság rögzíti a harmadik országokból történő behozatalra vonatkozó átalányértékeket.

(2)

Az 543/2011/EU végrehajtási rendelet 136. cikke (1) bekezdése alapján a behozatali átalányérték számítására munkanaponként, változó napi adatok figyelembevételével kerül sor. Ezért helyénvaló előírni, hogy e rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lépjen hatályba,

(1)

A Tanács 2013. május 22-én elfogadta 2013/233/KKBP határozatot (1), amellyel létrehozta az Európai Unió líbiai integrált határigazgatást segítő misszióját (EUBAM Libya). A 2013/233/KKBP határozat 2015. május 21-én hatályát veszti. A határozatban meghatározott pénzügyi referenciaösszeg a 2013. május 22-től2014. május 21-ig tartó időszakot fedi le.

(2)

A 2013/233/KKBP határozatot a pénzügyi referenciaösszeg által fedezett időszak 2015. május 21-ig tartó meghosszabbítása érdekében módosítani kell.

(3)

Az EUBAM Libya misszió végrehajtására olyan helyzetben kerül sor, amely rosszabbodhat és akadályozhatja az Unió külső tevékenységeinek a Szerződés 21. cikkében meghatározott céljai elérését,

1.

A 11. cikk (5) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

(*1)   HL L 274., 2013.10.15., 1. o. ” "

2.

A 13. cikk (1) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

3.

A 15. cikk (1) és (2) bekezdésében a „2011/292/EU határozattal” szövegrész helyébe a „2013/488/EU határozattal” szövegrész lép.