19.10.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 289/1

(1)

A United Parcel Service (a továbbiakban: UPS) 1994-ben panaszt nyújtott be, amelyben arra hivatkozott, hogy a Deutsche Bundespost POSTDIENST (a továbbiakban: POSTDIENST) jogellenes állami támogatásokban részesült.

(2)

Az állami támogatási eljárást 1999. október 23-án indították meg (a továbbiakban: az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozat), ezt követően 1999. szeptember 16-án Németország megküldte észrevételét. Az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozat közzététele után a Bizottság 14 érdekelt féltől kapott észrevételeket, amelyeket 1999. december 15-én kelt levelében juttatott el a szövetségi kormányhoz annak érdekében, hogy a szövetségi kormány azokkal kapcsolatban állást foglalhasson. Németország 2000. február 1-jén kelt levelében nyújtotta be válaszait, a levelet beérkezésekor, 2000. február 2-án iktatták.

(3)

A Bizottság 2002. június 19-én nemleges határozatot (3) fogadott el (a továbbiakban: 2002. évi nemleges határozat), amelyben megállapította, hogy a POSTDIENST és jogutódja, a Deutsche Post AG (a továbbiakban: DPAG, a POSTDIENST és a DPAG együttesen a továbbiakban: Deutsche Post) a szolgáltatáshoz kapcsolódó többletköltségek alatt határozta meg a háztól házig történő csomagküldés díját, és ez az agresszív árpolitika nem tartozott a Deutsche Post egyetemes szolgáltatási kötelezettsége körébe. Az ebből keletkező 572 millió EUR veszteséget az EUMSZ 106. és 107. cikkeinek megsértésével végül állami forrásokból finanszírozták, amelyek különböző formákban folytak be a Deutsche Posthoz (például állami kompenzációk a Deutsche Bundespost TELEKOM (a továbbiakban: TELEKOM) testvérvállalaton keresztül, állami hitelgaranciák és állami támogatás a postai tisztviselők nyugdíjának finanszírozásához (a továbbiakban: nyugdíjtámogatás).

(4)

A Bizottság felhívására Németország visszakövetelte a DPAG-tól a belső piaccal összeegyeztethetetlen 572 millió EUR összegű állami támogatást. A Deutsche Post a határozat ellen fellebbezést nyújtott be az Unió bíróságainál.

(5)

Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság, illetve Törvényszék) 2008. évi (4) ítéletében megsemmisítette a 2002. évi nemleges határozatot, mivel a Bizottság nem végezte el az egyetemes szolgáltatásokból eredő összes bevétel és költség átfogó elemzését annak megállapítása érdekében, hogy a Deutsche Post alul- vagy túlkompenzációban részesült-e.

(6)

Németország ennek alapján a visszakövetelt 572 millió EUR állami támogatást kamatokkal együtt visszafizette a Deutsche Post számára.

(7)

A Bíróság 2010. szeptember 2-án elutasította a Bizottságnak a Bíróság ítélete (5) ellen benyújtott fellebbezését.

(8)

A UPS 2004. május 13-án újabb panaszt nyújtott be, amelyben arra hivatkozott, hogy a Deutsche Post a 2002. évi nemleges határozat után jogellenes állami támogatásokat kapott. A UPS véleménye szerint a 2002. évi nemleges határozatban nem vizsgálták meg az 1994-ben benyújtott eredeti panaszban felsorolt összes intézkedést, és a Deutsche Post számára nyújtott pénzügyi kedvezmények jelentősen meghaladták az állami támogatási szabályokkal összeegyeztethetetlen 572 millió EUR nagyságú állami támogatást. A Deutsche Post állami forrásokat használt fel csomagküldő műveleteinek kiszélesítésére (amelyre például más vállalatok felvásárlása útján került sor), valamint arra, hogy szolgáltatásait túl alacsony árakon értékesítse leányvállalatai, a Postbank AG és a Deutsche Post Euro Express GmbH & Co OHG (a továbbiakban: DPEED) számára, melyek a banki szolgáltatások, illetve DHL márkanév alatt a vállalati csomagküldés terén működtek.

(9)

A Bizottság 2004. november 9-én és 2005. április 1-jén információkat kért Németországtól, amely megkeresésekre Németország 2004. december 2-án és 2005. június 3-án küldte meg válaszait.

(10)

A TNT Post AG & Co KG (a továbbiakban: TNT) 2004. július 16-án panaszt nyújtott be, amelyben szintén arra hivatkozott, hogy a Deutsche Post túl alacsony árakon értékesített szolgáltatásokat a Postbank AG számára. A TNT állítása szerint a Postbank AG csak a teljesített szolgáltatások változó költségeit fizette meg, míg a Deutsche Post a kézbesítési hálózat állandó közös költségeit teljes mértékben a levélküldési monopóliumából szerzett bevételeiből finanszírozta.

(11)

A Bizottság 2004. november 11-én és 2005. április 25-én információkat kért Németországtól, amely megkeresésekre Németország 2004. december 17-én és 2005. június 23-án küldte meg válaszait.

(12)

Miután a Bizottsághoz további panaszokat nyújtottak be, a Bizottság 2007. szeptember 12-én kelt levelében (6) (a továbbiakban: az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozat) értesítette Németországot arról, hogy kiterjeszti az 1999-ben indított eljárást. Az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozat célja az volt, hogy beemeljék az eljárásba az újonnan beérkezett információkat, és alaposan megvizsgálják a Deutsche Post javára nyújtott állami intézkedések által esetlegesen előidézett versenytorzulásokat (az I.1.14. szakaszban kerülnek részletesebben kifejtésre az állami kompenzációk, az állami garanciák, a nyugdíjtámogatások valamint a levélszolgáltatások nyújtása terén élvezett kizárólagos engedély).

(13)

A Bizottság szerint a Deutsche Post 1990-2007 közötti könyvelését pontosan rekonstruálni kell annak érdekében, hogy tiszta képet lehessen alkotni arról, milyen hatásokkal jártak az állami intézkedések a Deutsche Post által nyújtott különböző szolgáltatások bevételeire és költségeire.

(14)

Németország 2007. december 14-én küldte meg észrevételeit, a Deutsche Post pedig fellebbezést nyújtott be az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozat ellen (lásd még az I.3.1. szakaszt).

(15)

A UPS és a TNT 2007. november 16-án küldte meg észrevételeit.

(16)

Németország 2007. december 20-án a határidő meghosszabbítását kérte, majd 2008. március 12-én a szövetségi kormány benyújtotta a TNT és a UPS véleményéhez fűzött észrevételét.

(17)

2008. január 23-án a Bizottság olyan szakvélemény elkészítésére irányuló kiírást tett közzé, amely megkönnyíti számára annak eldöntését, hogy a Deutsche Post 1990-2007 között túlkompenzációban részesült-e egyetemes szolgáltatási kötelezettségeiért (7).

(18)

A Bizottság 2008. június 18-án szerződést kötött a postai ágazat költségelszámolására szakosodott WIK Consult GmbH-val.

(19)

2008. június 10-én és 2008. június 18-án kelt levelében Németország kifogásolta azt az időszakot (1990-2007.), amelyre a Bizottság a vizsgálatot kiterjesztette, meglátása szerint ugyanis elegendő lenne a vizsgálatot az 1990-1994 közötti évekre korlátozni, azokra az évekre, amikor az állami kompenzációkat biztosították. Ebben az időszakban a veszteségek meghaladták az állami kompenzációkat, így a Deutsche Post nem részesült túlkompenzációban. A közszolgáltatással járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatásról szóló közösségi keretszabály (8) (a továbbiakban: 2005. évi közösségi keretszabály) alapján aránytalan az 1994 utáni időszakra vonatkozó könyvelési adatok rendelkezésre bocsátása, mivel a túlkompenzációk kiszámítására meghatározott időszak négy évre van korlátozva.

(20)

2008. június 27-én Németország jogi szakvéleményt juttatott el a Bizottság részére a Bizottságnak az állami kompenzációk, az állami garanciák és a nyugdíjtámogatás egyedi vizsgálatával kapcsolatos kötelezettségéről (9). Németország ezenkívül úgy érvelt, hogy az állami garanciák és a nyugdíjtámogatás értékeléséhez nincs szükség a könyvelési adatok vizsgálatára.

(21)

Németország ugyanezt a véleményt képviselte a Bizottság szervezeti egységeivel szemben a 2008. május 29-én és 2008. július 15-én tartott találkozókon.

(22)

A Bizottság 2008. július 17-én információkéréssel fordult Németországhoz, megkeresése az összes vizsgálandó állami intézkedésre irányult, és tartalmazott egy, a Deutsche Post 1990-2007 közötti bevételeire és költségeire vonatkozó kérdőívet is. A megkeresés kidolgozására a WIK Consulttal együttműködésben került sor. 2008. augusztus 5-én Németország a határidő határozatlan idejű meghosszabbítását kérte, mivel először meg kellett vizsgálnia, hogy bizonyos adatok rendelkezésre állnak-e.

(23)

2008. augusztus 12-én a Bizottság kifejtette, hogy miért van szükség a Deutsche Post 1990-2007 közötti bevételeinek és költségeinek vizsgálatára, és ragaszkodott a kért információk megküldéséhez.

(24)

2008. augusztus 14-i közlésében Németország újra azzal érvelt, hogy nem áll fenn olyan ok, ami miatt a Deutsche Post 1994 utáni bevételeit és veszteségeit vizsgálni kellene. Az EK-Szerződés (10) 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet 10. cikkének (3) bekezdése alapján a Bizottság 2008. augusztus 22-én fenntartotta magának a jogot információnyújtás elrendelésére arra az esetre, ha Németország nem küldi meg a kért információkat.

(25)

2008. szeptember 29-i közlésében Németország megküldte egy újabb jogi szakvélemény eredményeit (végül 2008. október 2-án kézbesítették), amely azon véleményének alátámasztására szolgált, miszerint nincs szükség az 1994 utáni könyvelés elemzésére, és az 1990-1994 közötti időszak tekinthető megfelelő vizsgálati időszaknak (11).

(26)

2008. október 28-án Németország az állami garanciákra és a nyugdíjtámogatásra vonatkozó információkat juttatott el a Bizottsághoz.

(27)

A Bizottság nem fogadta el Németország érveit, és ragaszkodott ahhoz, hogy a biztosított állami intézkedések versenyjogi hatásainak teljes értékeléséhez szükség van a 2007-ig kiterjedő elemzésre. A 2008. augusztus 12-i és 2008. augusztus 22-i két emlékeztetőt követően 2008. október 30-án információnyújtási rendelkezést bocsátott ki, amellyel hivatalosan felszólította Németországot az 1990-2007 közötti teljes időszak összes szükséges könyvelési adatának bemutatására.

(28)

Németország és a Deutsche Post vitatta az információnyújtási rendelkezés érvényességét (vö. I.3.2. szakasz).

(29)

Németország 2008. november 27-én megküldte az 1990-1994 közötti időszakra vonatkozó kért könyvelési adatokat, 2008. december 5-én és 16-án pedig aktualizálta azokat.

(30)

Pfaffenbach úr, a német államtitkár, Appel úr, a DPAG igazgatóságának elnöke, valamint a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja közötti, 2009. február 6-án lezajlott találkozót követően Németország és a Deutsche Post beleegyezett abba, hogy rendelkezésre bocsátja az 1994 utáni könyvelési adatokat.

(31)

2009. március 3-án Németország megküldte az 1990-2007 közötti teljes vizsgálati időszak könyvelési adatainak első részletét.

(32)

A Deutsche Post és a Bizottság szervezeti egységei között 2009. március 3-án Brüsszelben, valamint 2009. március 12-én, 2009. április 2-án, 2009. május 28-án, 2009. június 23-án és 2009. szeptember 18-án Bonnban került sor találkozókra. Németország a Deutsche Post vonatkozó észrevételeit 2009. március 26-án, 2009. május 7-én és 2009. június 22-én küldte meg.

(33)

E találkozókat követően, valamint a Bizottság szervezeti egységei által 2009. június 4-én és 2009. július 30-án a Deutsche Posthoz intézett kérdésekre reagálva 2009. július 9-én, 2009. július 31-én, 2009. augusztus 17-én, 2009. szeptember 8-án, 2009. szeptember 10-én és 2009. október 15-én Németország aktualizált könyvelési adatokat és további pontosító nyilatkozatokat közölt.

(34)

A Bizottság szervezeti egységei 2009. szeptember 16-án és 24-én újabb kérdéseket küldtek, amelyekre Németország 2009. október 14-én válaszolt.

(35)

A könyvelési adatok rendelkezésre bocsátása körüli késlekedések miatt a WIK Consulttal kötött szerződést több alkalommal meg kellett hosszabbítani. 2009. november 9-én végül a WIK Consult benyújtotta szakvéleményét (a továbbiakban: WIK-szakvélemény).

(36)

2010. január 14-én és 21-én Németország megküldte a WIK-szakvéleménnyel kapcsolatos észrevételeit. 2010. február 11-én Németország benyújtott egy, a KPMG által összeállított szakvéleményt (a továbbiakban: KPMG-szakvélemény) azon visszaengedményezések jogi természetéről (12), amelyeket a Deutsche Postnak 1995-ig kellett fizetnie a szövetségi állam részére, továbbá benyújtott egy, a Deloitte által készített szakvéleményt (13) (a továbbiakban: I. Deloitte-szakvélemény), amely a „méltányos” nyereségnek a WIK-szakvéleményben alapul vett referenciaértékével foglalkozott.

(37)

2010. április 23-án Németország egy újabb Deloitte-tanulmányt (a továbbiakban: II. Deloitte-szakvélemény) terjesztett be azon méltányos nyereség összegének tárgyában, amelyet a Deutsche Post egyetemes szolgáltatásai esetében alapul kell venni.

(38)

Németország 2010. augusztus 9-én további észrevételeket küldött a túlkompenzáció kiszámítására, valamint a piacgazdasági befektető elvének az állami kompenzációk értékelése során történő alkalmazására vonatkozóan.

(39)

2010. november 5-én Németország egy újabb jogi szakvéleményt juttatott el a Bizottsághoz, amely azzal foglalkozik, hogy milyen jelentősége van a C-399/08. sz. Bizottság kontra Deutsche Post ügyben hozott ítéletnek (vö. I.3.5. szakasz) a folyamatban lévő állami támogatási vizsgálati eljárás szempontjából (14).

(40)

A Bizottság 2011. május 10-én kelt levelében értesítette Németországot arról, hogy az 1999-ben megindított és 2007-ben kiterjesztett eljárást az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdése alapján kiterjeszti annak érdekében, hogy alaposan megvizsgálja a nyugdíjtámogatást, amelyben a Deutsche Post 1995 óta részesült (a továbbiakban: az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozat).

(41)

Miután Németország 2011. május 23-án a határidő meghosszabbítását kérte, 2011. július 29-én észrevételt, valamint további szakvéleményeket küldött a túlkompenzáció számításának az állítólagos kereszttámogatások (15) bizonyítása érdekében fennálló szükségességéről, a Deutsche Post által ténylegesen viselt szociális kiadásoknak a piacon szokásos szociális kiadásokkal (16) való összehasonlításáról, valamint a Deutsche Post által viselt, a piaci mértéket meghaladó szociális kiadások (17) nagyságáról.

(42)

A UPS 2011. október 4-én, a Free and Fair Postal Initiative (a továbbiakban: FFPI) 2011. október 5-én, a Bundesverband Internationaler Express und Kurierdienste (a továbbiakban: BIEK) pedig 2011. október 7-én küldte meg észrevételét. A Bizottság az érdekelt felek észrevételeit 2011. október 13-án továbbította Németországnak.

(43)

Németország 2011. november 14-én foglalt állást az érdekelt felek észrevételeivel kapcsolatban.

(44)

2011. november 18-án a Bizottság újabb, információkérésre irányuló megkeresést küldött, ami a 2007 utáni nyugdíjigények finanszírozásának részleteire vonatkozott. Németország 2012. január 2-án és 19-én kelt levelében válaszolt a megkeresésre. 2011. december 16-án a Bizottság megküldte Németország számára a Charles River Associates által készített szakvéleményt, amely a nyereség-benchmarking (18) témájával foglalkozott (a továbbiakban: CRA-szakvélemény), a szakvéleménnyel kapcsolatban Németország 2012. január 16-án foglalt állást.

(45)

A UPS által 1994-ben benyújtott panasz alapján a Bizottság megállapította, hogy a Deutsche Post 1990-1995 között a business-to-consumer (üzlettől a vásárlóig) szegmensben a csomagszállítás terén alkalmazott kiszorító árpolitikájával megsértette az EUMSZ 102. cikkét. A Deutsche Posttal szemben a Bizottság 24 millió EUR összegű pénzbírságot szabott ki (19).

(46)

2004. április 22-én az EUMSZ 102. cikkére hivatkozva a UPS újabb panaszt nyújtott be, amelyben azt állította, hogy a Deutsche Post visszaélt piaci erőfölényével. A UPS szerint a Deutsche Post túlságosan magas levéldíjakat számlázott szabályozott levélszolgáltatásaiért.

(47)

Vizsgálata során 2004. november 5-én a Bizottság megkapta a német postai szabályozó hatóság (Postregulierungsbehörde) (a továbbiakban: postai szabályozó hatóság) azon határozatával kapcsolatos dokumentumokat, amely a Deutsche Post szabályozott levélszolgáltatásaira 2003. január 1-jétől alkalmazandó árplafonokról szól (a továbbiakban: a referenciaárakról szóló 2002. évi határozat). 2007. június 13-án kelt levelében Németország hozzájárult ezen dokumentumoknak az állami támogatási eljárásban való felhasználásához.

(48)

A Bizottság 2008. március 25-én úgy döntött, hogy megszünteti a kartelleljárást, mivel véleménye szerint nem valószínű, hogy be lehet bizonyítani az EUMSZ 102. cikkének ilyen jellegű megszegését (20).

(49)

A Deutsche Post megtámadta az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozatot, és ennek során előadta, hogy a 2002. évi nemleges határozat azt a jogos bizakodást keltette, hogy a Bizottság nem indítja meg újra a vizsgálatokat.

(50)

A Törvényszék 2011. december 8-án a megtámadást mint elfogadhatatlant elutasította (21).

(51)

Németország és a Deutsche Post megtámadta a Bizottság 2008. október 30-án hozott információnyújtási rendelkezését, véleményük szerint ugyanis ezen rendelkezés keretében irreleváns információkat követelt a Bizottság, és a rendelkezés a Deutsche Post számára aránytalanul nagy ráfordításokkal járt együtt.

(52)

2010. július 16-án a Törvényszék mindkét keresetet elfogadhatatlannak nyilvánította, mivel az információnyújtási rendelkezés elfogadása nem járt sem a Deutsche Post, sem pedig Németország eljárási jogainak sérelmével.

(53)

2010. szeptember 27-én a Deutsche Post és Németország fellebbezést nyújtott be a Törvényszék ítélete ellen, és továbbra is azt az álláspontot képviselte, hogy az információnyújtási rendelkezés jogsértő volt. A Bíróság 2011. október 13-án hatályon kívül helyezte a Törvényszék 2010. július 16-i ítéletét (22), és az ügyet visszautalta a Törvényszék elé, az eljárás még folyamatban van.

(54)

A UPS 2010. augusztus 20-án keresetet nyújtott be a Törvényszéknél arra hivatkozva, hogy a Bizottság az állami támogatási szabályoknak való megfelelés 2007. évi vizsgálata kapcsán jogellenes mulasztást követett el. Mivel majdnem három év telt el az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozat óta, a Bizottságnak volt alkalma arra, hogy a végső határozat meghozatala és a vizsgálati eljárás lezárása érdekében megvizsgálja a szóban forgó intézkedéseket, és értékelje a ténybeli és jogi körülményeket. Az eljárás még folyamatban van.

(55)

2011. július 22-én a Deutsche Post megtámadta az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozatot arra hivatkozva, hogy a Bizottság nyilvánvalóan tévedett, amikor előzetes értékelésében a nyugdíjtámogatást az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak, valamint az EUMSZ 108. cikkének (1) bekezdése szerinti új támogatásnak minősítette. Az eljárás még folyamatban van.

(56)

A Deutsche Post 1989 óta különböző intézkedések formájában kapott állami támogatást:

(57)

A nyugdíjtámogatás 1995 óta a Deutsche Post nyugalmazott tisztviselői számára teljesített nyugdíjkifizetések nagy részét fedezi. A nyugdíjtámogatás hatásainak átfogó értékelése érdekében az alábbi szakaszok részletesen bemutatják a tisztviselőknek járó társadalombiztosítási ellátásokat és társadalombiztosítási járulékokat, és összehasonlítják azokat a magánjog szabályai alapján foglalkoztatottak (a továbbiakban: magánalkalmazottak) kötelező társadalombiztosítási rendszereivel.

(58)

A tisztviselők nyugellátásra, valamint betegség és ápolásra szorulás esetén támogatásra jogosultak. A Deutsche Post tisztviselőinek járó ellátások megegyeznek azokkal az ellátásokkal, amelyekben más tisztviselők is részesülnek:

(59)

Az 1989. évi első postareformot követően az 1989. évi PostVerfG 54. §-ának (2) bekezdése alapján a POSTDIENST-nek, a TELEKOM-nak és a POSTBANK-nak teljes mértékben finanszíroznia kellett az egyes tisztviselők korábbi tevékenysége alapján a megfelelő vállalathoz tartozó nyugalmazott tisztviselők nyugdíjkifizetéseit és egészségügyi költségeit. E rendelkezés alapján a tisztviselők még mindig érvényesíthetik követeléseiket az állammal szemben, az állam pedig a teljes összeget behajthatja a POSTDIENST-től, a TELEKOM-tól, illetve a POSTBANK-tól.

(60)

Az 1994. évi második postareform keretében a POSTDIENST-nél dolgozó tisztviselők az 1994. évi PostPersRG 2. §-ának (1) bekezdése alapján a DPAG-hoz kerültek. Ennek során a tisztviselők az 1994. évi PostPersRG 2. §-ának (3) bekezdése alapján megtartották jogi státusukat, a DPAG pedig a törvény 1. §-a (1) bekezdésének megfelelően átvállalta a szövetségi államtól a munkáltatói jogokat és kötelezettségeket, valamint a törvény 2. §-ának (3) bekezdése alapján átvállalta a tisztviselők összes vagyoni követelését is.

(61)

Az 1994. évi PostPersRG 15. §-a értelmében a nyugalmazott tisztviselőknek járó nyugdíj- és egészségügyi ellátások kifizetését a Deutsche Post tisztviselői számára újonnan létrehozott nyugdíjalap vállalta át. 2001. július 1-jén a Deutsche Post, a Deutsche Telekom AG és a Postbank AG nyugdíjalapjait a Postbeamtenversorgungskasséba (a postai tisztviselők nyugdíjpénztárába) (a továbbiakban az 1995. január 1-jét követő teljes időszakra: nyugdíjalap) vonták össze.

(62)

Az 1994. évi PostPersRG 16. §-ának (1) bekezdése alapján a Deutsche Postnak 1995-1999 között évi 2,045 milliárd EUR, illetve összesen 10,225 milliárd EUR összegű hozzájárulást kellett fizetnie a nyugdíjalap számára. 2000 óta a törvény 16. §-ának (2) bekezdése a felmerülő tisztviselői illetmények 33 %-ának megfelelő nagyságú és a nyugdíjalapba fizetendő éves hozzájárulást (ezek a hozzájárulások a 2000. évi 735 millió EUR-tól a 2010. évben fizetett 540 millió EUR-ig terjedtek) ír elő a Deutsche Post részére.

(63)

Az 1994. évi PostPersRG 16. §-ának (2) bekezdése alapján a nyugdíjtámogatás a fennmaradó hiányt fedezi (azaz a nyugalmazott tisztviselőknek járó nyugdíjkifizetések és a Deutsche Post nyugdíjalaphoz való hozzájárulása közötti különbözetet). A nyugdíjtámogatás az 1995-ben fizetett 151 millió EUR-ról 2010-ben 3,203 milliárd EUR-ra emelkedett, és az 1995-2010 közötti időszakban összesen 37,121 milliárd EUR-ra rúgott.

1.   ábra

A nyugdíjalap finanszírozása (millió EUR-ban)

(64)

A magánalkalmazottak kötelesek társadalombiztosítási járulékot fizetni, valamint az alábbi négy biztosítást megkötni: nyugdíjbiztosítás, munkanélküliségi biztosítás, betegbiztosítás és ápolási biztosítás (28). A magánalkalmazottakra alkalmazandó kötelező társadalombiztosítási rendszerek a nyugdíj- és betegbiztosítás terén a tisztviselőkre érvényes rendszertől eltérő biztosításról rendelkeznek:

(65)

A társadalombiztosítási ellátások finanszírozását illetően is lényeges különbségek figyelhetőek meg a tisztviselőkre alkalmazandó szabályokhoz képest: a magánalkalmazottak kötelező társadalombiztosítását az alkalmazott munkaviszonya során teljesített munkavállalói és munkáltatói járulékok (a továbbiakban: kötelező társadalombiztosítási járulékok) fedezik. A teljes hozzájárulás formálisan munkavállalói és munkáltatói járulékra oszlik, amelyek mindegyike körülbelül a felét teszi ki a teljes összegnek. Valójában a munkáltató köteles arra, hogy a teljes hozzájárulást befizesse a társadalombiztosítási rendszerbe.

2.   ábra

A kötelező társadalombiztosítás járulékainak mértéke a magánalkalmazottak bruttó jövedelmének százalékában (lásd még a mellékletet)

(66)

A 2. ábrán látható, hogy a kötelező társadalombiztosítás járulékainak mértéke 1995 óta a bruttó bér (= nettó bér + munkavállalói járulék) 38-42 %-a között alakult. A társadalombiztosítási járulékok munkáltató és munkavállaló által fizetett hányada a bruttó bér 19-21 %-ának felelt meg (részletes időrend a mellékletben található).

(67)

A Deutsche Post magánalkalmazottai nemcsak a kötelező társadalombiztosítási rendszerekből részesültek, hanem egy kiegészítő nyugdíjbiztosításból is. Az 1997 előtt munkába állt magánalkalmazottaknak felkínáltak egy kiegészítő nyugdíjbiztosítást, amelynek köszönhetően a köztisztviselői nyugdíjhoz hasonló nyugdíjat kaphatnak. Így a kiegészítő nyugdíjbiztosítás fedezte a magánalkalmazott egész élete során kapott átlagfizetés meghatározott százalékának megfelelő kötelező társadalombiztosítási nyugdíj és az utolsó illetmény meghatározott százalékának megfelelő köztisztviselői nyugdíj közötti különbözetet. A pontos rendelkezéseket a Versorgungsanstalt der Deutschen Bundespost (a Deutsche Bundespost Nyugdíjbiztosító Intézete) (a továbbiakban: VAP) alapszabálya tartalmazza (29).

(68)

1997-ig a Deutsche Post finanszírozta a nyugalmazott magánalkalmazottak kiegészítő nyugdíját az aktív magánalkalmazottak bruttó jövedelmének körülbelül [5-10 %-át] (30) kitevő hozzájárulás révén. 1997 után a VAP függőben lévő kötelezettségeire a Deutsche Post tartalékokat képzett (lásd a II.3.1.3. szakaszban a 4. számú teher ismertetését).

(69)

1997-től kezdve az újonnan felvett magánalkalmazottaknak egy jelentősen alacsonyabb kiegészítő nyugdíjbiztosítást kínáltak fel, amelyhez a Deutsche Post 1997-2007 között a bruttó bér [0-5 %-ának] megfelelő összeget fizetett.

(70)

1998 előtt az 1989. évi PostG 2. §-a értelmében kizárólag a Deutsche Post hozhatott létre és működtethetett olyan létesítményeket, amelyek díjfizetés ellenében továbbítanak levélküldeményeket. Egyéb postai szolgáltatásokat, mint például a csomagok, napilapok vagy folyóiratok kézbesítését, nem tartották fenn a Deutsche Postnak, és ezen szolgáltatások terén verseny uralkodott. Az 1989. évi PostVerfG 37. §-a alapján a fenntartott levélszolgáltatásokból származó nyereséget a versenyhelyzetben kínált egyetemes szolgáltatások veszteségeinek fedezésére kell felhasználni. Az 1994. évi PTRegG 4. §-a értelmében (31) a postáért és telekommunikációért felelős szövetségi miniszter hagyta jóvá a fenntartott levélszolgáltatásokért fizetendő díjakat.

(71)

A Deutsche Post számára fenntartott szolgáltatások köre az 1997. évi PostG 1998. évi hatálybalépésével fokozatosan szűkült. A törvény 51. §-a értelmében 1997-ben a Deutsche Post kizárólagos engedélye a 200 grammot meg nem haladó levélküldemények és címzett katalógusok továbbítására terjedt ki, de később a súlyhatárt fokozatosan csökkentették, és 2006-ban 50 grammban rögzítették. A kizárólagos engedély 2007. december 31-én lejárt.

(72)

Az egyetemes szolgáltatási kötelezettséget hivatalosan két jogi aktus ruházta a Deutsche Postra:

(73)

Az 1997. évi PostG 11. §-a az egyetemes szolgáltatásokat a postai szolgáltatások olyan minimális kínálataként határozza meg, amelyeket az egész ország területén elérhető árakon kell teljesíteni. E szolgáltatások közé tartozik a levélküldemények, az egyenként 20 kg-ot meg nem haladó súlyú címzett csomagok, valamint a könyvek, katalógusok, napilapok és folyóiratok továbbítása (egyetemes szolgáltatások).

(74)

Az egyetemes szolgáltatásokról szóló 1999. évi rendelet rögzíti az egyetemes szolgáltatással szemben támasztott minimális minőségi követelményeket:

(75)

Az 1997. évi PostG 52. §-a 2007. december 31-ig, azaz a levélszolgáltatások terén biztosított kizárólagos engedély visszavonásáig meghosszabbította a DPAG egyetemes szolgáltatásnyújtási megbízását. Mióta lejárt a DPAG kizárólagos engedélye, az egyetemes szolgáltatási kötelezettséggel nem bíztak meg más postai szolgáltatót Németországban, ami azt jelenti, hogy valamennyi postai szolgáltató egyetemes postai szolgáltatásokat kell, hogy teljesítsen (piaci erők). Ha bizonyossá válik, vagy feltételezni lehet, hogy valamely egyetemes szolgáltatást nem elegendő mértékben vagy nem megfelelő módon teljesítenek, az 1997. évi PostG jogi eszközöket nyújt ezen szolgáltatások teljesítésének biztosítása érdekében.

(76)

Ahogyan az a WIK-szakvéleményből kitűnik (vö. a 3. ábrával), 1990-2007 között az összbevétel mintegy 88 %-át az egyetemes szolgáltatások tették ki. Az egyetemes levélszolgáltatások nagy része a Deutsche Post piaci erőfölénye miatt árszabályozás alá esett (vö. II.2.1. szakasz). Az összbevétel mintegy 62 %-át kitevő szabályozott szolgáltatásokon kívül a Deutsche Post más szolgáltatókkal versenyben (az összbevétel mintegy 15 %-ának megfelelő) egyetemes csomagküldő szolgáltatásokat, valamint további, árszabályozás alá nem eső (az összbevétel mintegy 11 %-ának megfelelő) egyetemes levélszolgáltatásokat végzett.

(77)

Ezenkívül a Deutsche Post kereskedelmi szolgáltatásokat is nyújtott (például lakossági banki szolgáltatásokat a Postbank számára, terjesztési szolgáltatásokat a Telekom számára, csoportos postai küldemények kézbesítését). A Deutsche Post összbevételének mintegy 12 %-a származott 1990-2007 között a kereskedelmi szolgáltatásokból.

(78)

1950-ben történt alapítása óta a Deutsche Bundespost a szövetségi állam elkülönített alapjaként (Sondervermögen) működött. A német közigazgatási jog szerint az elkülönített alapok nem rendelkeznek az államtól független jogi személyiséggel, azonban saját költségvetésük van, és nem felelnek az állam általános adósságaiért.

(79)

Az 1989. évi első postareform előírta, hogy az elkülönített alapot három részegységre – POSTDIENST, POSTBANK és TELEKOM – kell osztani, ezeket az egységeket „állami vállalatnak” minősítették, azonban az államtól független jogi személyiséggel az egységek nem rendelkeztek.

(80)

Az 1989. évi PostVerfG 37. §-ának (2) és (3) bekezdései alapján az általános szabály szerint a három vállalatnak ki kellett gazdálkodnia az egyes szolgáltatások összes költségét, de megengedhető volt közöttük a kereszttámogatás, ha a veszteségek az egyetemes szolgáltatási kötelezettségből származtak. Ennek alapján a POSTDIENST 1990-1993 között összesen 2,844 milliárd EUR-t kapott veszteségeinek fedezésére a TELEKOM-tól.

(81)

A második postareform során az elkülönített alap három részegységét 1995. január 1-jével részvénytársasággá alakították át: a POSTDIENST-ből DPAG, a POSTBANK-ból Postbank AG, a TELEKOM-ból pedig Telekom AG lett. Az 1994. évi PostUmwG 2. §-ának (2) bekezdése alapján a Telekom AG vállalta át az elkülönített alap összes, hitelből eredő kötelezettségét, de megtérítési követelés illette meg a DPAG-val és a Postbank AG-val szemben azon hitelből eredő kötelezettségek esetén, amelyek a jogelődöknek voltak betudhatóak.

(82)

Az 1994. évi PostUmwG 7. §-a alapján azonban 1994. december 31-én a POSTDIENST felhalmozódott veszteségeinek megfelelő összegben megszűntek a Telekom AG-nak a DPAG-val szembeni (az 1994. évi PostUmwG 2. §-ának (2) bekezdéséből eredő) megtérítési követelései. Ennek eredményeként a Telekom AG egy 2,822 milliárd EUR összegű tőketranszfert hajtott végre a DPAG javára. Németország szerint a Telekom AG által végrehajtott transzfer – akárcsak az 1989. évi PostVerfG 37. §-ának (3) bekezdése szerinti korábbi átutalások – nélkülözhetetlen volt a DPAG egyetemes szolgáltatási kötelezettségének teljesítéséhez.

(83)

1990-1995 között az egyetemes szolgáltatási kötelezettség kompenzációjaként a POSTDIENST összesen 5,666 milliárd EUR-t kapott.

(84)

Az 1953. évi PostVwG 22. §-ának (4) bekezdése (34) alapján 1953 óta a Deutsche Bundespost kötvényei ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a szövetségi állam kötvényei. Amikor az 1989. évi PostVerfG hatályon kívül helyezte az 1953. évi PostVwG-t, ezt a rendelkezést az 1989. évi PostVerfG 40. §-ába ültették át.

(85)

A három részegység 1989. évi létrehozását követően a POSTDIENST nem önállóan adta ki a kötvényeket, hanem a vonatkozó ügyleteket a Deutsche Bundespost valamennyi vállalata számára önállóan a POSTBANK intézte. A kötvényeket ezután osztották fel a POSTDIENST, a TELEKOM és a POSTBANK között azok mindenkori pénzügyi szükségleteinek megfelelően.

(86)

Az 1994. évi PostUmwG 2. §-ának (4) bekezdése alapján 1995 után Németország továbbra is helytállt azon kötelezettségek teljesítéséért, amelyeket a Deutsche Bundespost 1995 előtt vállalt, és amelyek ezt követően a POSTDIENST-et, a TELEKOM-ot és a POSTBANK-ot terhelték. Németországot azonban nem terhelte semmilyen helytállási kötelezettség azokért a kötvényekért, amelyeket a DPAG később adott ki.

(87)

Az 1997. évi PostG ezenkívül a Bundesnetzagenturt (a továbbiakban: postai szabályozó hatóság) bízza meg a fenntartott és liberalizált levélpiacok felügyeletével. A törvény 19. §-a értelmében a postai szabályozó hatóság feladata azoknak a díjaknak a megszabása, amelyeket a Deutsche Post a piaci erőfölénye által uralt levélpiacokon kivet. A Deutsche Post piaci erőfölénnyel bírt nemcsak a fenntartott szolgáltatások terén (az 1997. évi PostG 51. §-a alapján), hanem szinte minden más, a verseny előtt már nyitva álló levélszolgáltatás esetében is. Árszabályozásra sor kerülhet előzetesen (ex ante) a referenciaárak rögzítésével vagy utólag (ex post) díjellenőrzések keretében.

(88)

A postai szabályozó hatóság piackutatásai azt állapították meg, hogy a Deutsche Post a szabályozott levélszolgáltatások piacain átlagosan 90-97 %-os piaci részesedéssel rendelkezett. Legutóbbi jelentésében a hatóság arra panaszkodik, hogy a piacok 1997. évi fokozatos megnyitásával nem sikerült működőképes versenyt létrehozni a német levélpiacon (35).

(89)

A szabályozott levélszolgáltatásokból származott a Deutsche Post összbevételének nagyobbik hányada (például 1990-2007 között összbevételének mintegy 62 %-a (lásd 3. ábra), 2008-2010 között pedig elért összbevételének mintegy 56 %-a).

(90)

Azokat az egyetemes szolgáltatásokat és kereskedelmi szolgáltatásokat, amelyek nem tartoznak az 1997. évi PostG (36) díjszabályozásról rendelkező 19-27. §-ainak hatálya alá, a továbbiakban „árszabályozás alá nem eső szolgáltatásoknak” nevezzük.

(91)

Az árszabályozás alá eső levélszolgáltatások tekintetében az 1997. évi PostG 20. §-ának (1) és (2) bekezdései rögzítik, hogy a díjaknak a hatékony szolgáltatásnyújtás költségein kell alapulniuk. Bármikor, amikor szakmailag indokolt, a postai szabályozó hatóságnak többek között az alábbiakat kell megfelelően figyelembe vennie:

(92)

Az 1997. évi PostG 57. §-a, valamint a gazdaságért és technológiáért felelős szövetségi miniszter 2000. március 27-i Általános Utasítása értelmében a szabályozott árakat 2002. december 31-ig az 1997. évi árak szintjén befagyasztották.

(93)

A postai szabályozó hatóság 2002-ben adta ki legelső olyan határozatát, amely a 2003. január 1. és 2007. december 31. közötti időszakra vonatkozóan a szabályozott levéldíjak plafonjáról rendelkezett (a továbbiakban: a referenciaárakról szóló 2002. évi határozat). Az úgynevezett „ársapka-szabályozás” valamely szolgáltatáscsomag árainak szabályozására szolgáló olyan eljárás, amely során az egyes szolgáltatások árainak külön-külön történő ellenőrzése helyett a felső határt az adott csomagban lévő összes ár súlyozott átlagában szabják meg. Az 1997. évi PostG 19. §-a értelmében a referenciaárakat minden olyan postai szolgáltatás esetében előzetesen rögzíteni kellett, amely tekintetében a Deutsche Post piaci erőfölénnyel rendelkezett.

(94)

A referenciaárakról szóló 2002. évi határozat céljaira a Deutsche Post először egy szabályozói bevétel- és költségelszámolást (regulatorische Erlös- und Kostenrechnung, a továbbiakban: 2002. évi REK) küldött meg a postai szabályozó hatóság számára, amely az 1998-2006 közötti időszakot fedte le. A REK a 2001-ig elért eredményeken és a következő évekre vonatkozó előrejelzéseken alapult.

(95)

2002-ben a Deutsche Post az egyetemes szolgáltatási kötelezettségből, valamint a POSTDIENST-től átvett tisztviselők és magánalkalmazottak foglalkoztatásából eredő, úgynevezett „terhekre” hivatkozott. E terhek esetében azokról a költségekről van szó, amelyek a Deutsche Post szerint az egyetemes szolgáltatási kötelezettség, valamint a POSTDIENST alkalmazottainak és infrastruktúrájának átvétele nélkül nem merültek volna fel (lásd az 1. táblázat részletes listáját).

1.   táblázat

A referenciaárakról szóló 2002. évi határozat keretében engedélyezett terhek (millió EUR, névértékek)

(96)

A postai szabályozó hatóság végül elfogadta a Deutsche Post azon érvelését, miszerint az egyetemes szolgáltatási kötelezettség (3. és 5. számú teher, az egyetemes szolgáltatás költségei), illetve a POSTDIENST tisztviselőinek és magánalkalmazottainak átvételére irányuló kötelezettség nélkül (1., 2., 4., 6., 7. és 8. számú teher) a Deutsche Postnál nem merültek volna fel ezek a költségek. Ennek alapján a postai szabályozó hatóság magasabb szabályozott levéldíjakat engedélyezett annak érdekében, hogy a 2002-2006 közötti időszakra érvényesített […] milliárd EUR összegű átlagos éves terheket a szabályozott levélszolgáltatásokból elért bevételekből lehessen finanszírozni. A referenciaárakról szóló 2002. évi határozat alapján a terhek 100 %-át azokhoz az árakhoz rendelik hozzá, amelyek esetében előzetesen egy referenciaár kerül meghatározásra.

(97)

Az 1. számú teher a postai dolgozók alapbére azon hivatkozott hányadának felel meg, amely meghaladja az ágazatban szokásos átlagot. A Deutsche Post a „versenyben szokásos” bérek viszonyítási alapjaként azokat a béreket vette alapul, amelyekben a 2002 után felvett dolgozókra alkalmazandó bértarifa-szerződésben (a továbbiakban: ETV) a szakszervezetekkel megállapodott. Az 1. számú teher kiszámítása során ugyanakkor valamennyi dolgozóra vonatkozóan ezt használta fel referenciaösszegként, ezenkívül 1998-ig visszamenőleg ezt vette alapul a költségekkel és ellátásokkal kapcsolatos, megküldött számításokban is.

(98)

A postai szabályozó hatóság elfogadta a Deutsche Post azon érvét is, miszerint a Deutsche Postnak a magánalkalmazottak és a tisztviselők után magasabb társadalombiztosítási járulékokat kellett fizetnie, mint amilyeneket a magánszférában tevékenykedő versenytársak magánalkalmazottaik után rendszerint fizetnek.

(99)

Számításai során a Deutsche Post a társadalombiztosítási járulék olyan mértékét veszi alapul, amit mind a tisztviselők, mind pedig a magánalkalmazottak vonatkozásában „versenyben szokásosnak” tart (a továbbiakban: REK–járulékmérték). A REK–járulékmérték az alábbiak összegéből tevődik össze:

(100)

A szabályozott bevételekből kerül sor a REK–járulékmértéket meghaladó társadalombiztosítási járulékok (a továbbiakban: versenyben nem szokásos társadalombiztosítási járulékok) finanszírozására. A 2. táblázat a tisztviselők után 2001-ben fizetett, versenyben nem szokásos társadalombiztosítási járulékok számításának példáján keresztül azt mutatja, hogy a tisztviselők után ténylegesen fizetett társadalombiztosítási járulékok összege szinte kétszerese volt a REK–járulékmérték szerinti és „versenyben szokásosnak” minősített társadalombiztosítási járulékoknak.

2.   táblázat

A 2001. évben a tisztviselők után fizetett, versenyben nem szokásos szociális kiadások számítása a 2002. évi REK alapján (millió EUR)

(101)

A felmerült társadalombiztosítási járulékok tartalmazzák a Deutsche Post által a nyugdíjalapba fizetett, az aktív tisztviselőknek járó bér 33 %-ának megfelelő hozzájárulást (illetve 1995-1999 között a 2,045 milliárd EUR-nak megfelelő éves átalánykifizetéseket), valamint a tisztviselők egészségügyi költségeihez való hozzájárulást. 2001-ben a felmerült társadalombiztosítási járulékok összesen a felmerült tisztviselői illetmények [40-45 %-át] tették ki.

(102)

Bár a társadalombiztosítási járulék mértéke a magánalkalmazottak bruttó bérének (nettó bér + a társadalombiztosítási járulék munkavállaló által fizetett része) százalékos arányában van meghatározva, a Deutsche Post a REK-referenciaértéket úgy számolja ki, hogy a [20-25 %-os] REK–járulékmértéket megszorozza a felmerült tisztviselői bérekkel.

(103)

A 4. számú teher célja, hogy kompenzációt nyújtson az 1997 előtt a Deutsche Post magánalkalmazottainak járó VAP kiegészítő nyugdíjbiztosításból eredő kötelezettségek érdekében képzett tartalékokért.

(104)

Ahogyan azt a II.1.4. szakasz kifejti, az 1997 előtt felvett magánalkalmazottak számára a Deutsche Post kiegészítő nyugdíjbiztosítást nyújtott abból a célból, hogy a magánalkalmazottak a tisztviselői nyugdíjhoz hasonló nyugdíjban részesülhessenek. A POSTDIENST azonban a későbbi nyugdíjkifizetésekhez nem képzett megfelelő tartalékokat, és csak a DPAG létrejötte után került sor a mérlegben 8,153 milliárd EUR összegben tartalékok képzésére.

(105)

A 6. számú teher azt a hozzájárulást jelenti, amit a Deutsche Post a POSTDIENST-től átvett tisztviselők és magánalkalmazottak számára meghatározott szociális szolgáltatásokat (például szociális lakásokat) nyújtó Bundesanstalt für Post und Telekommunikation (Postai és Telekommunikációs Szövetségi Intézet, BanstPT) részére teljesít. A 7. számú teher a Deutsche Postot terhelő, a tisztviselők után fizetendő betegbiztosítás hiányának fedezetére szolgáló hozzájárulásokra vonatkozik. A 8. számú teher (a személyi állomány átszervezése) a tisztviselőket és a magánalkalmazottakat egyaránt érinti.

(106)

Ezekben a terhekben azok a költségmegtakarítások jelennek meg, amelyeket a Deutsche Post akkor tudott volna megvalósítani, ha postahivatalainak hálózatát, valamint csomagszállítási hálózatát kereskedelmi szempontok alapján alakítja ki. A költségmegtakarítások kiszámítása például azon postahivatalok számán alapul, amelyeket a Deutsche Post elméletileg abban az esetben működtetne, ha nem terhelné egyetemes szolgáltatási kötelezettség.

(107)

2007. november 7-én a postai szabályozó hatóság jóváhagyta a 2008. január 1. és 2011. december 31. közötti időszakban alkalmazandó referenciaárakat (a továbbiakban: a referenciaárakról szóló 2007. évi határozat), 2011. november 4-én pedig elfogadta a 2012. január 1. és 2013. december 31. közötti időszakban érvényes referenciaárakat (a továbbiakban: a referenciaárakról szóló 2011. évi határozat).

(108)

A referenciaárakról szóló 2007. évi határozat óta több mint 50 levél feladása esetén az árakat már nem előzetesen ellenőrzik, hanem az 1997. évi PostG 25. §-a (37) értelmében ezek az árak utólagos árellenőrzés tárgyát képezik. A többi olyan postai szolgáltatás árát, amelyek esetében a Deutsche Post piaci erőfölénnyel rendelkezik, az 1997. évi PostG 19. §-ának megfelelően továbbra is előzetesen hagyják jóvá.

(109)

A Bizottság a jelen határozatban „árszabályozás alá eső szolgáltatásokként” hivatkozik azokra a szolgáltatásokra, amelyek tekintetében a Deutsche Post piaci erőfölénnyel rendelkezik, és amelyek az 1997. évi PostG 19. §-a értelmében előzetes árellenőrzés alá vagy a törvény 25. §-a alapján utólagos árellenőrzés alá esnek. „Árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokként” jelöli a Bizottság azokat a szolgáltatásokat, amelyek esetében a Deutsche Post nem bír erőfölénnyel a piacon, és amelyek esetében nem kell árszabályozást alkalmazni.

(110)

A Deutsche Post hivatkozott továbbá azokra a terhekre is, amelyek a POSTDIENST dolgozóinak átvétele következtében felmerülő, versenyben nem szokásos bér- és szociális kiadások révén keletkeztek (például 2008 óta átlagosan […] millió EUR-nak megfelelő összeg a 2. számú teher, azaz a versenyben nem szokásos szociális kiadások esetén), valamint hivatkozott az egyetemes szolgáltatási kötelezettségből eredő terhekre is. Ahogyan ez a referenciaárakról szóló 2002. évi határozat esetében is történt, a postai szabályozó hatóság újra engedélyt adott arra, hogy ezeket a költségeket a szabályozott bevételekből fedezzék, ezért ennek megfelelő magasabb referenciaárat határozott meg. Az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokat illetően tehát a postai szabályozó hatóság a referenciaárakról szóló 2002., 2007. és 2009. évi határozatokban változatlan módon elismerte ezeket a terheket.

(111)

A DPAG 1995-2006 közötti pénzügyi eredményeit az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozat 2. ábrája mutatja be. Míg az 1995-1999 közötti évek eredményei vegyes képet mutatnak (egyes években veszteségek merültek fel, más években pedig nyereséget könyveltek el), a 2000-2006 közötti időszak éveiben a DPAG folyamatosan 1 és 2 milliárd EUR összegű adózás előtti nyereséget tudott felmutatni.

(112)

A 2007-2010 közötti években a DPAG az alábbi nettó nyereségeket termelte: 1,8 milliárd EUR (2007.), -2,0 milliárd EUR (2008.), 0,7 milliárd EUR (2009.) és 2,6 milliárd EUR (2010.).

(113)

A DPAG nyilvánosságra hozott mérlegei alapján a nyereségek nem rendelhetőek hozzá az egyes szolgáltatásokhoz. A nyilvánosságra hozott mérlegek alapján ezért nem állapítható meg, hogy az árszabályozás alá eső egyetemes szolgáltatások összességében veszteségesek voltak-e, vagy pedig nyereséget termeltek.

(114)

A Törvényszék a T-421/07. sz. ügyben (38) hozott ítéletében megerősítette, hogy valamennyi, az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozat óta vizsgált intézkedés tárgyát képezi annak az eljárásnak, amit az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozattal folytatott a Bizottság.

(115)

Az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozat megállapította, hogy a nyugdíjtámogatás új állami támogatásnak minősül, mivel az 1995. évi nyugdíjreform előtt a Deutsche Postnak teljes mértékben saját forrásokból kellett finanszíroznia a nyugdíjköltségeket. A határozat elutasította Németországnak a Combus-ítéleten (39) alapuló azt az érvét is, miszerint a nyugdíjtámogatás nem minősül állami támogatásnak.

(116)

Annak vizsgálata során, hogy a korábbi nyugdíjköltségek nyugdíjtámogatás formájában történő ellentételezése a belső piaccal összeegyeztethető-e (például a Bizottságnak a francia La Poste (40) tárgyában hozott határozatával összhangban (a továbbiakban: La Poste-határozat)), az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozat figyelembe vette, hogy a rendhagyóan magas nyugdíjköltségeket nemcsak nyugdíjtámogatással, hanem a szabályozott bevételekből (lásd például a 2. számú terhet, azaz a piacon nem szokásos társadalombiztosítási járulékokat) is kompenzálták.

(117)

Az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozatban végzett és mindkét kompenzációs elemet figyelembe vevő számítások kimutatták, hogy a Deutsche Post ténylegesen olyan társadalombiztosítási járulékokat fizethetett, amelyek 10-14 százalékponttal alacsonyabbak voltak a magánszférában tevékenykedő versenytársak által teljesített kötelező társadalombiztosítási járulék összmértékénél (munkáltatói + munkavállalói hányad).

(118)

Az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozat ezért megkérdőjelezte, hogy a korábbi nyugdíjköltségek ellentételezéseként juttatott nyugdíjtámogatás az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján a belső piaccal összeegyeztethető.

(119)

Németország az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdésére hivatkozik az egyetemes szolgáltatási kötelezettség ellentételezéseként biztosított állami kompenzáció és állami garancia összeegyeztethetőségének indokolásakor:

(120)

Az Altmark-ítélet (41) alapján az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozatban a Bizottság úgy vélte, hogy az állami kompenzációk és az állami garancia az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásoknak minősülnek.

(121)

Az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozatban a Bizottság kételyeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az állami kompenzációk és garanciák az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükségesek és a célnak megfelelőek voltak. A Bizottság szerint elsősorban az egyetemes szolgáltatásokra, illetve a kereskedelmi szolgáltatásokra jutó költségallokációt kellett megvizsgálni a 2005. évi közösségi keretszabályokban lefektetett alapelvek alapján. Kételyei voltak ezenkívül a méltányos nyereség megállapítását illetően is, amelyhez az ágazat átlagos jövedelmezőségét és a Deutsche Post kockázati pozícióit kellett figyelembe venni.

(122)

A WIK-szakvéleményt azért rendelték meg, hogy segítse a Bizottságot a Deutsche Post 1990-2007 közötti időszakra vonatkozó elszámolásának vizsgálatában annak megállapítása érdekében, hogy a Deutsche Post egyetemes szolgáltatási kötelezettségeiért túlkompenzációban részesült-e. A WIK Consult GmbH-t különösen az alábbi feladatokkal bízták meg:

(123)

A Bizottság 2008. október 30-án kiadott információnyújtási rendelkezésére reagálva Németország 2009-ben végül megküldte az 1990-2007 közötti időszakra vonatkozó teljes körű REK-et (a továbbiakban: 2009. évi REK).

(124)

A Deutsche Post bevételei az alábbi három, tágan meghatározott kategóriába oszthatóak:

3.   ábra

A bevételben való átlagos részesedés 1990-2007 között (névértékek alapján)

(125)

A WIK-szakvélemény csak azokra a kereskedelmi szolgáltatásokra terjed ki, amelyeket a jogi személy DPAG és a jogelőd vállalat POSTDIENST nyújtott az egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódóan. A szakvélemény nem foglalkozott azokkal a kereskedelmi szolgáltatásokkal (például a DHL globális expressz szolgáltatásaival), amelyeket a Deutsche Post World Net (a továbbiakban: DPWN) keretein belül más jogi személyek végeztek.

(126)

Azon REK-ekkel ellentétben, amelyeket a Deutsche Post a referenciaárakról szóló 2002., 2007. és 2011. évi határozatokhoz nyújtott be a szabályozó hatóságnak, a 2009. évi REK-ben - amelyet a hatóságnak soha nem küldtek meg - a Deutsche Post sokkal magasabb költségeket rendel hozzá a szabályozott szolgáltatásokhoz.

(127)

A 2009. évi REK-re hivatkozva a Deutsche Post az 1990-2006 közötti időszakra […] milliárd EUR-nak megfelelő átlagos költségeket érvényesít, a 2002. évi REK-ben ezek […] milliárd EUR-t tettek ki.

4.   ábra

Az egyetemes szolgáltatásból eredő, a 2009. évi REK szerinti terhek összehasonlítása a referenciaárakról szóló 2002. évi határozatban jóváhagyott terhekkel (éves átlag, névérték millió EUR-ban meghatározva)

(…)

(128)

Míg a 2002. évi REK és a 2009. évi REK számításaiban nincs jelentős különbség a 2. számú terhet (versenyben nem szokásos szociális kiadások) és a 4. számú terhet (kiegészítő nyugdíjbiztosítás) illetően, addig az 1. számú teher (versenyben nem szokásos alapbérek) esetében ez mintegy […]. A 2002. évi REK-től eltérően a Deutsche Post a „versenyben szokásos” alapbérek viszonyítási alapjaként nem a bértarifa-szerződés szerinti béreket veszi alapul, hanem a szövetségi munkaügyi minisztérium 2007. évi rendeletében szereplő, a postai ágazatban irányadó minimálbért (a továbbiakban: 2007. évi minimálbér). Ezt a rendeletet azonban a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) jogellenesnek találta, és ezért soha nem lépett hatályba.

(129)

A 2009. évi REK-ben a Deutsche Post új teherként hivatkozik „A levélküldéssel kapcsolatos infrastruktúrára” (Infrastruktur Brief), ami a 6. kézbesítési naphoz kapcsolódó inkrementális költségeket (átlagosan évi […] millió EUR) jelenti. A számítás azon az elméleti feltevésen alapul, hogy egyetemes szolgáltatási kötelezettség hiányában a Deutsche Post hat helyett csak öt napon keresztül kézbesített volna postai küldeményeket.

(130)

A 3. számú teher, azaz a postahivatalok infrastrukturális terhének kiszámítása a 2002. évi REK-től eltérően történik. Csak azokat az állítólagos költségmegtakarításokat foglalja magába, amelyeket abban az esetben lehetett volna elérni, ha 1990 után valamennyi postahivatalt ügynökség formájában működtették volna. A 3. számú teher kiszámítására azon díjazás alapján kerül sor, amelyet a Deutsche Post 2007-ben harmadik személyek számára fizetett a terjesztési szolgáltatásokért.

(131)

Az, hogy a terheket az árszabályozás alá eső egyetemes levélszolgáltatásokhoz rendelik hozzá, jelentős mértékben mentesíti a szabályozás alá nem eső szolgáltatásokat az olyan költségek alól, mint például a bér- és szociális kiadások. Ez az újraosztás a kereskedelmi szolgáltatások esetében igen pozitív, körülbelül [15-25 %-os] haszonkulcsokat, míg az árszabályozás alá eső levélszolgáltatások terén [0-10 %-os] veszteségeket eredményez.

(132)

Éves beszámolóiban a Deutsche Post nagyon magas nyereséget mutat ki a levéltovábbítási ágazatban (lásd az V.3. szakaszt is), amelyet azonban elnyelnek az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokról az árszabályozás alá eső szolgáltatásokra átterhelt költségek.

5.   ábra

Átlagos árbevétel-arányos jövedelmezőség a 2009. évi REK alapján

(…)

(133)

Az értéklánc és a vállalt üzleti kockázatok elemzése szükséges a „méltányos” nyereség megállapítására szolgáló benchmarking előkészítéséhez és a költségallokáció értékeléséhez. Csak akkor lehet „összehasonlítható” vállalkozáscsoportot keresni, és kiszámítani a Deutsche Postot megillető méltányos nyereség referenciaértékét, ha ismertek a működési és kockázati jellemzők.

(134)

A Deutsche Post értéklánca két fő működési formára osztható:

(135)

A levél- és csomagküldési hálózat logisztikája alacsony technológiájú üzletág, ami nem igényel széles körű kutatásokat és fejlesztéseket, ezért az ágazat valamennyi szolgáltatója hasonló, szabványos módon dolgozik. Az ilyen jellegű tevékenységekre gyakran mint „rutintevékenységekre” hivatkoznak, és rutinszerűségükre utal az is, hogy ezeket a Deutsche Post nagyrészt kihelyezte. Ugyanez a helyzet az ország egész területén jelenlévő postahivatali hálózat által végzett terjesztési szolgáltatások esetében is, amelyek közül szintén egyre több szolgáltatás kerül kihelyezésre.

(136)

A rutintevékenységeken kívül a Deutsche Post legfontosabb nem anyagi értékeit az ügyfélkör, a márkanév és az elsősorban a levélpiacon megfigyelhető erős piaci pozíció jelentik. A WIK-szakvélemény szerint azonban ezek a nem anyagi jellegű értékek lényegében nem a Deutsche Post erőfeszítéseinek vagy befektetéseinek köszönhetőek, hanem nagyrészt korábbi kizárólagos engedélyére vezethetőek vissza. A Deutsche Postnak ezért nem kellett különösebben marketing tevékenységekbe fektetnie, hanem 2007-ig jogilag biztosított piaci helyzetére hagyatkozhatott. Ebből következően nem lenne helyes, ha a Deutsche Postot kárpótlás illetné meg ezekért a nem anyagi értékekért.

(137)

A Deutsche Post a szabályozott és a szabályozás alá nem eső szolgáltatások terén is alacsonyabb kockázatnak volt kitéve, mint versenytársai, aminek több oka is volt:

(138)

Először is a Deutsche Postot 2007-ig törvény által biztosított levélküldési monopólium védte. Ezenkívül valamennyi szabályozott levélszolgáltatás esetében előnye származott abból, hogy 90 %-os piaci részesedéssel rendelkezett, továbbá abból is, hogy vagy egyáltalán nem volt jelen verseny a piacon, vagy a verseny csak csekély mértékű volt. Az árszabályozás alá eső szolgáltatások adták a Deutsche Post bevételének csaknem kétharmadát.

(139)

Másodszor, a postai szabályozó hatóság árplafont engedélyezett a szabályozott levélszolgáltatásokra vonatkozóan. Ezt a felső határt a hatékonyan működő vállalatok költségeinél magasabban szabták meg, többek között azért, hogy kompenzálják az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások terén az állítólag versenyben nem szokásos költségeket. A DPAG-nak nem volt olyan versenytársa, aki olyan kizárólagos engedéllyel vagy piaci erőfölénnyel rendelkezett volna, ami lehetővé tette volna számára a szociális kiadások keresztfinanszírozását. A kizárólagos engedély, illetve a piaci erőfölény ezért nemcsak a szabályozott, hanem az árszabályozás alá nem eső egyetemes szolgáltatások és a kereskedelmi szolgáltatások terén is jelentősen alacsonyabb üzleti kockázatokat eredményezett.

(140)

Harmadszor, más állami intézkedések is a kockázatok jelentős mértékű csökkenéséhez vezettek mind az egyetemes szolgáltatások, mind pedig a kereskedelmi szolgáltatások terén: a 90-es évek elején az állami kompenzációk elnyelték a veszteségeket, az állami garanciának köszönhetően pedig a Deutsche Post, annak ellenére, hogy a 90-es évek elején súlyos pénzügyi helyzetben volt, 1995-ig a szövetségi állammal megegyező mértékű kamattal vehetett fel hitelt.

(141)

A Deutsche Postot versenytársaihoz képest összességében jelentősen alacsonyabb piaci kockázatok és költségkockázatok fenyegették, mivel ügyfélkörét nem magának kellett kiépítenie, és a szabályozott díjak emelése révén tovább tudta hárítani a magasabb költségeket. A WIK-szakvélemény ezen érv alapján arra a következtetésre jut, hogy azok a postatársaságok felelnek meg leginkább az összehasonlítható versenytárs kategóriájának, amelyek csak rutintevékenységeket végeznek (például nem fektetnek jelentős összegeket marketingbe és márkanévbe), és nincsenek kitéve magas üzleti kockázatnak (például hosszú időre szóló szerződésekkel rendelkeznek).

(142)

A működési és kockázatelemzés eredményeit felhasználva a WIK-szakvélemény készítői összehasonlítható postai szolgáltatókat kerestek a pénzügyi adatbankokban (például az ORBIS nevű adatbankban, amely globális szinten mintegy 10 millió vállalkozás adatait tartalmazza). A mennyiségi és minőségi szempontú válogatás ellenőrzött fázisainak segítségével olyan összehasonlítható vállalkozásokat választottak ki, amelyek a versenypiacokon postai szolgáltatásokat nyújtanak.

(143)

A WIK-szakvéleményhez 26 összehasonlítható vállalkozást jelöltek ki, amelyek főként a csomagszállítás terén tevékenykednek, és a postai szolgáltatókra jellemző rutintevékenységeket végeznek. Az összes összehasonlítható versenytárs a „postai és futárpostai” gazdasági ágazatban (NACE-kód (43) 641.) működött.

(144)

Ezzel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy kevés összehasonlítható versenytárs létezik, mert a vezető szolgáltatóknak a levélszolgáltatások jelentős részét lefedő kizárólagos engedélyei miatt magánvállalkozások szinte egyáltalán nem végeztek nagyobb mértékben levélszolgáltatásokat. A WIK-szakvélemény ezenkívül kizárja az összehasonlítható vállalkozások köréből más országok fő postai szolgáltatóit is, mert ezeket a szolgáltatókat a Deutsche Posthoz hasonlóan kizárólagos engedélyek védték, és tevékenységüket elsősorban olyan piacokon fejtették ki, amelyek nem minősülnek versenypiacnak.

(145)

A „méltányos” nyereség megállapításához a WIK-szakvélemény az árbevétel-arányos jövedelmezőséget (return-on-sales, a továbbiakban: ROS) használja, ami a könyv szerinti nyereség (kamatok és adózás előtti eredmény, (EBIT)) és az árbevétel hányadosának felel meg. A WIK-szakvélemény kiszámítja az eszközarányos jövedelmezőséget (return-on-asset, a továbbiakban: ROA) (például EBIT az összes tőke százalékos arányában) is annak érdekében, hogy a méltányos nyereség megállapításához egy tőkén alapú referenciaérték is rendelkezésre álljon.

3.   táblázat

A WIK-szakvélemény ROS és ROA referenciaértékei

(146)

A mintából kiderül, hogy 1998-2007 között a postai ágazat versenynek kitett részében a ROS-medián 3,48 % volt. A WIK-szakvélemény azonban nemcsak a jövedelmezőség mediánját tartalmazza, hanem a méltányos nyereség felső határát is, mégpedig az összehasonlítható versenytársak nyereségének felső kvartilisát, ami 6,77 %-os ROS mutatónak felel meg. Másképp megfogalmazva ez azt jelenti, hogy az összehasonlítható versenytársak 75 %-ának nyeresége nem haladja meg a 6,77 %-os ROS értéket (44).

(147)

Az árbevétel-arányos jövedelmezőséget illetően a WIK-szakvélemény szerint a ROA-medián 7,33 %-nak, a felső határ pedig 13,41 %-nak felel meg.

(148)

Tekintettel arra, hogy a Deutsche Post sokkal alacsonyabb kockázatnak van kitéve, mint az éles versennyel jellemezhető piacokon (például az expressz csomagszállítás piacán) tevékenykedő összehasonlítható vállalkozások, a WIK-szakvélemény szerint a Deutsche Post méltányos nyeresége szempontjából a 3,48 %-os ROS-medián egy óvatos és konzervatív referenciaértéket jelent, és a szakvélemény nem ajánlja egy, a 6,77 %-os felső ROS-kvartilisig terjedő magasabb érték alkalmazását. Inkább egy ennél is alacsonyabb referenciaérték lenne indokolt, mert a 3,48 %-os ROS-medián egy 7,33 %-os ROA mutatóban csapódik le, ami még mindig sokkal magasabb a kockázatmentes kamatlábnál.

(149)

A WIK-szakvélemény kifogásokat fogalmazott meg a 2009. évi REK költségfelosztását illetően, mivel a kereskedelmi szolgáltatások mintegy [15 %-25 %]-os ROS értékei jelentősen meghaladták az ágazatra jellemző átlagot (45). Tekintettel arra, hogy a magánszférában tevékenykedő versenytársak sokkal kisebb haszonkulcsok dacára is nyereségesen működnek, a WIK-szakvélemény azt a következtetést vonta le, hogy magasabb költségeket kellene hozzárendelni a Deutsche Post kereskedelmi szolgáltatásaihoz, és ezért a szabályozott szolgáltatások esetében ennek megfelelően alacsonyabb költségekkel kellene számolni.

(150)

A WIK-szakvélemény így arra az eredményre jut, hogy a kereskedelmi szolgáltatások a rájuk eső költségek ellenére még mindig a versenytársak 3,48 %-os ROS-mediánjával megegyező nagyságú nyereséget termelnek. A szakvélemény ebből következően az 1990-2007 közötti időszakra a szabályozott szolgáltatások esetében […] millió EUR-val alacsonyabb éves átlagköltséget vesz alapul.

(151)

Mivel a kereskedelmi jellegű terjesztési szolgáltatásokat nagyobb részben a két kapcsolt vállalkozás, a Postbank és a Telekom számára végezték, a WIK-szakvélemény azt is vizsgálta, hogy a piaci követelményeknek megfelelőek voltak-e a két vállalat felé számlázott végső árak, és így referenciaárként szolgálhatnak-e a kereskedelmi jellegű terjesztési szolgáltatásokra eső költségek szempontjából. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a WIK-szakvélemény úgy véli, hogy a Deutsche Post és a két kapcsolt vállalkozás közötti szerződések olyan feltételeket tartalmaznak, amelyekkel független harmadik személyek is megkötötték volna a szerződéseket. Mivel a POSTBANK-nak és a TELEKOM-nak a 90-es évek elején nem volt lehetősége arra, hogy külső terjesztési hálózatokat vegyen igénybe, a két vállalat a felmerülő költségek megosztásában egyezett meg. Amikor azonban a Postbank és a Telekom később könnyebben tudott más terjesztési hálózatokat találni, és csökkentek az egyetemes szolgáltatások hálózatának költségei, a szerződést módosították, és egy olyan, bevételhez kötött jutalékban állapodtak meg, ami sokkal inkább megfelelt a terjesztési szolgáltatások teljesítése érdekében kötött tipikus szerződéseknek (46).

(152)

A WIK-szakvélemény az alábbi módszer alapján több kiigazítást hajt végre a 2009. évi REK-en:

4.   táblázat

A WIK-szakvéleménynek a 2009. évi REK-en alapuló, túlzottan magas éves nyereségekre vonatkozó számítási módszere

(153)

A Deutsche Post eladta ingatlanjainak nagy részét (például azokat az ingatlanokat, amelyekre postai tevékenységének átszervezése miatt már nem volt szüksége). Az ebből származó bevételeket az egyetemes szolgáltatáshoz kell hozzárendelni, mivel ezen eszközök fő használója az egyetemes szolgáltatási ágazat, amely az eszközöket kereskedelmi szolgáltatások céljára bérbe adta.

(154)

A kiigazítás következtében az 1990-2007 közötti teljes időszakban az egyetemes szolgáltatásból származó bevételek átlagosan évi […] millió EUR-val emelkednek.

(155)

A 2009. évi REK nem megfelelően bontja fel a szolgáltatások belső elszámolását: az egyetemes szolgáltatásoknál nem szerepel az elért össznyereség, mivel bizonyos funkciókból (például a postahivatalokból) származó nyereségeket nem az egyetemes szolgáltatások és a kereskedelmi szolgáltatások szerint (például az egyes szolgáltatások költségei) bontottak meg, hanem összeadták, és kereskedelmi nyereségként mutatták ki őket. A Deutsche Post ezért nem tudott olyan elkülönített üzleti elszámolásokat bemutatni, amelyek megfelelnek a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról, illetve egyes vállalkozások pénzügyi átláthatóságáról szóló, 2006. november 16-i 2006/111/EK bizottsági irányelv (47) előírásainak.

(156)

Míg a Deutsche Post 1997-ig beterjesztette a belső költségelszámolás hozzávetőleges felbontását, a WIK-szakvéleményben korrigálni kellett az 1997 utáni évekre vonatkozó elszámolást, és a szakvélemény a helytelenül az egyetemes szolgáltatásokhoz sorolt költségeket a költségelszámolásban a kereskedelmi szolgáltatásokhoz helyezte át.

(157)

A megfelelő kiigazítással az egyetemes szolgáltatások éves költségei átlagosan […] millió EUR-val csökkennek az 1998-2007 közötti időszakban.

(158)

Ahogyan az az előzőekben is kifejtésre került, a WIK-szakvélemény nem korrigálja minden terhet külön-külön, hanem ehelyett a kereskedelmi szolgáltatások végső árait veszi alapul az új számításoknál, amelyek az ágazatra jellemző átlagköltségek szempontjából megbízható referenciaárnak tekinthetőek. A kereskedelmi szolgáltatásokból (48) származó túlzottan magas nyereségek ezért az eredetileg hivatkozott terhek finanszírozására szolgálnak. Az 1990-2007 közötti teljes időszakban a terhek átlagosan évi […] millió EUR-val csökkennek.

(159)

A 4. számú teherrel, azaz a kiegészítő nyugdíjbiztosítással a Deutsche Post olyan költségeket vállalt magára, amelyek éves beszámolóiban nem szerepelnek. Mivel a ROS-referenciaérték az „összehasonlítható versenytársak” REK–je alapján kerül meghatározásra, a Deutsche Post költségelszámolásánál csak azok a költségek vehetőek figyelembe, amelyek a nemzeti számviteli standardok és a nemzetközi számviteli standardok (IAS) alapján is elfogadhatóak. Ezért az IAS-magyarázatokban rendszerint nem szereplő extra költségek nem fogadhatóak el költségtételként, és ezeket a rögzített haszonkulcsból (viszonyítási alap) kell finanszírozni.

(160)

A megfelelő kiigazítással a 4. számú teher (kiegészítő nyugdíjbiztosítás) költségei az 1990-2007 közötti teljes időszakban évente átlagosan […] millió EUR-val csökkennek.

(161)

A Deutsche Post olyan tőkeköltségeket is belefoglalt a 2009. évi REK-be, amelyeket a REK eredetileg nem tartalmazott, például a […] és […] költségeit. A WIK-szakvélemény törölte mind a […] és a […] költségeit, és azokat a méltányos nyereség referenciaértékével helyettesítette.

(162)

A méltányos nyereség az egyetemes szolgáltatásokból eredő korrigált bevételek és a 3,48 %-os ROS-referenciaérték alapján kerül meghatározásra, ami így éves szinten átlagosan […] millió EUR méltányos nyereséget jelent. A […] millió EUR-nak megfelelő átlagos éves tőkeköltségek ([…] millió EUR-t kitevő kamatköltségek és […] millió EUR-nak megfelelő magasabb törvényes értékcsökkenések) a 2009. évi REK-ből törlésre kerülnek.

(163)

Különösen figyelemre méltó, hogy a 3,48 %-os ROS-referenciaérték alapján számolt méltányos nyereség a 2009. évi REK-hez képest abszolút számokban nagyobb, mint a Deutsche Post által hivatkozott tőkeköltségek (például a befektetett saját tőke körülbelül […]-nak megfelelő belső ROS alapján számolt kamatköltségek és a piaci értéken alapuló magasabb amortizációs költségek).

(164)

A Post VerfG 63. §-ának (1) bekezdése értelmében a Deutsche Post 1995-ig köteles volt úgynevezett visszaengedményezéseket (49) teljesíteni a szövetségi kormány számára, amelyek összege körülbelül 5,838 milliárd EUR-nak, illetve a bevételek 8 %-ának felelt meg. Cserébe a törvény 63. §-ának (4) bekezdése felmentette a Deutsche Postot a visszaengedményezéseket meghaladó osztalékok kifizetésének kötelezettsége alól.

(165)

A WIK-szakvélemény ezért kifejezetten eltekint attól, hogy az 1995-ig terjedő időszakra is „méltányos nyereséget” vegyen figyelembe, hiszen a visszaengedményezések teljes mértékben fedezték a Deutsche Post saját tőke költségeit. A Deutsche Post […] millió EUR-nak megfelelő átlagos éves tőkeköltségeit ([…] millió EUR-t kitevő kamatköltségek és […] millió EUR-nak megfelelő törvényes értékcsökkenés növekedések) ezért törlik a 2009. évi REK-ből, az egyetemes szolgáltatás költségeit pedig ennek megfelelően csökkentik.

(166)

A 2009. évi REK és a WIK-szakvélemény egyaránt azt mutatja, hogy az egyetemes szolgáltatásokból származó bevételek 1996-ig nem fedezték az egyetemes szolgáltatások költségeit. Míg a Deutsche Post a 2009. évi REK alapján még az állami kompenzációkkal együtt is kumulált hiányt mutatott ki a 2007-ig terjedő teljes időszakra, a WIK-szakvélemény arra a következtetésre jut, hogy az állami kompenzációk olyan összegűek voltak, hogy a Deutsche Postnak 1997-ben sikerült elérnie a fedezeti pontot.

(167)

A 2009. évi REK alapján az egyetemes szolgáltatások jövedelmezősége 1999-ig alig javult, és csak 2000 óta állapítható meg, hogy az egyetemes szolgáltatásokból eredő bevételek átlagban véve fedezik a költségeket. A WIK-szakvélemény ezzel szemben a 2000. évtől kezdve jelentős, a 3,48 %-os ROS-mediánt jelentősen meghaladó nyereségeket mutat az egyetemes szolgáltatások esetében, bár az egyetemes csomagszállítási szolgáltatásoknál csak átlag alatti, […]-os árbevétel-arányos jövedelmezőség valósult meg (lásd 6. ábra).

6.   ábra

Az egyetemes szolgáltatások túlzottan magas éves nyereségének összehasonlítása 1990-2007 között (millió EUR, névértékek)

(168)

Az érdekelt felek észrevételeket küldtek az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozathoz, az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozathoz, valamint az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozathoz kapcsolódóan. Jelen szakasz a határozatokhoz fűzött leglényegesebb megjegyzéseket foglalja össze.

(169)

A TNT kétségbe vonta, hogy a Deutsche Post a szövetségi pénzügyminisztérium által kibocsátott postabélyegek felhasználására adott kizárólagos engedélyért ellenszolgáltatást fizetett volna. Az 1997. évi PostG 43. §-a értelmében a szövetségi pénzügyminisztériumot illeti meg a „Németország” felülnyomású postabélyegek kibocsátásának joga. Az ilyen postabélyegek felhasználását kérelmező postai szolgáltatónak ellenszolgáltatást kell fizetnie, valamint vállalnia kell a költségeket. A törvény 54. §-a értelmében a Deutsche Post AG 2007. december 31-ig kizárólagos engedéllyel rendelkezett a szövetségi pénzügyminisztérium által kiadott postabélyegeket illetően.

(170)

Amennyiben a Deutsche Post a szövetségi pénzügyminisztérium által kiadott postabélyegek felhasználásáért tényleg nem fizetett ellenszolgáltatást, akkor a TNT beadványa szerint ez jogellenes állami támogatásnak minősül.

(171)

A Bizottság megállapítja, hogy ezt az intézkedést az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozat, az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozat és az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozat nem vizsgálta, ezért ez az intézkedés nem képezi jelen határozat tárgyát.

(172)

A UPS szerint a Deutsche Post előnyben részesült azáltal, hogy részben felmentést kapott az 1995 előtti fizetési kötelezettségek alól. Mivel a rendes szolgáltatóknak maguknak kell fizetniük nyugdíjköltségeiket, a Deutsche Post versenytársaihoz képest előnyösebb helyzetben volt. A UPS egyetért a Bizottság azon érvével is, miszerint a szóban forgó támogatás nem minősülhet létező támogatásnak, mert alapvető változás történt a Deutsche Post pozíciójában, és olyan új törvényi rendelkezések kerültek bevezetésre, amelyek értelmében a Deutsche Post részben mentesül a tisztviselői nyugdíjköltségek átvállalására irányuló kötelezettsége alól. A UPS úgy véli, hogy az ilyen alapvető rendszerbeli változások nem minősülhetnek pusztán formális vagy adminisztratív jellegű egyszerű változtatásoknak.

(173)

A UPS üdvözli a Bizottság azon előzetes következtetését, miszerint a nyugdíjtámogatás az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján nem egyeztethető össze a belső piaccal. A Deutsche Post tartós jövedelmezőségét és kizárólagos engedélyét figyelembe véve felmerül az a jogos kérdés, hogy tényleg szükség van-e a hivatkozott régi terhek enyhítésére. A nyújtott támogatás ráadásul nem áll megfelelő arányban a Németország által hivatkozott közérdekű céllal, különösen azért, mert a régi terheket kompenzálják a magasabb levéldíjak és a nyugdíjtámogatás is. A UPS kiemeli, hogy a szövetségi kormánynak kell bizonyítania, hogy az intézkedés arányos volt-e. Németország viszont eddig még nem fejtette ki pontosan, hogy mennyiben voltak arányosak azok az előnyök, amelyek a Deutsche Post számára az intézkedésből származtak.

(174)

A UPS szerint a támogatásnak köszönhetően a Deutsche Post kedvezőbb helyzetbe tudta hozni magát nemcsak Németországban, hanem azokon az európai piacokon is, amelyeken versenyben áll más postai szolgáltatókkal, így például a UPS-szel. Tekintettel arra, hogy a nyugdíjtámogatás segítségével a Deutsche Post a többi érdekelt fél hátrányára tudta kiépíteni pozícióját a kereskedelmi ágazatban, a verseny a Deutsche Post versenytársainak hátrányára torzult.

(175)

A UPS azt kéri, hogy a Bizottság vizsgálja meg a nyugdíjigények finanszírozására nyújtott összes olyan támogatás szükségességét és arányosságát is, amelyet a 2007-2011 közötti időszakra vonatkozóan a hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozat megnevez, továbbá vizsgálja meg, hogy a Deutsche Post még mindig kap-e az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében jogellenesnek minősülő állami támogatásokat.

(176)

A UPS ezenkívül arra is felkéri a Bizottságot, hogy fejtse ki részletesebben, hogyan jutott arra a következtetésre, miszerint a Deutsche Post számára nyújtott támogatások nem egyeztethetőek össze a belső piaccal. A UPS különösen a WIK-szakvélemény egy példányát szeretné megkapni, hogy képet alkothasson arról, mennyiben kerültek felhasználásra az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozatban a WIK-szakvélemény eredményei a nyugdíjtámogatás értékelése során.

(177)

A UPS teljes mértékben támogatja a bizottsági vizsgálatot, és feltétel nélkül egyetért az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozatban megfogalmazott, az egyetemes szolgáltatások nyújtásának ellentételezésére vonatkozó értékeléssel. A UPS ezenkívül megküldte a 2006. októberi (50) NERA szakértői jelentés aktualizált változatát (51), amelyre a Bizottság az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozat 58. pontjában hivatkozik.

(178)

Míg a 2006. évi NERA szakértői jelentésben olyan becslés szerepelt, miszerint az 1999 utáni időszakban a DPWN levélküldési ágazatának átlagos tőkehozama 20 % felett volt (52), a szakvélemény átdolgozott változata szerint 2000-2005 között a tőkehozam még az 50 %-ot is meghaladta. Sőt mi több, a 2003-2005 közötti időszakra vonatkozóan a tőkehozamot 100 % felettire becsülték. A UPS ezért arra a következtetésre jut, hogy a különösen nyereséges szabályozott levélküldési ágazatból származó nyereség több mint elegendő volt az egyetemes szolgáltatás veszteségeinek fedezésére.

(179)

A UPS szerint ezenkívül a Deutsche Post költségelszámolása nem jelent megfelelő alapot a szabályozott ágazat jövedelmezőségének és terheinek elemzése és értékelése szempontjából, ezért a költségek szabályozott szolgáltatásokra, egyetemes szolgáltatásokra és kereskedelmi szolgáltatásokra való felosztását kellene átfogó módon elemezni. A támogatás összegének és a túlkompenzáció mértékének megállapítása során figyelembe kellene venni minden olyan előnyt, amelynek biztosítására a Deutsche Post régi terheinek fedezése érdekében került sor, így például a Németország által a Deutsche Post javára 1995-ben nyújtott tőkejuttatásokat, valamint az eszközök ingatlanok és infrastruktúra formájában történő átruházását.

(180)

A kapcsolt vállalkozásokkal a belső transzferárakról kötött megállapodásokra a UPS szerint a Chronopost-ítéletnek (53) megfelelően továbbra is a függetlenség elvét (arm’s length principle) kell alkalmazni. A Bizottságnak ezért a Deutsche Post és a DPEED között létrejött szerződést különösen az abban szereplő ármegállapodások szempontjából kell megvizsgálnia.

(181)

Az FFPI teljes mértékben egyetért az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozattal, az FFPI szerint ugyanis a nyugdíjköltségek növekedését eredményező törvényi és közigazgatási módosítások hozzátartoznak a rendes üzleti kockázathoz, ami egy vállalkozás jövedelmezőségére is hatással lehet. Mivel a szokásos piaci feltételek mellett működő vállalkozásoknak saját forrásaikból kell finanszírozniuk az ilyen jellegű többletköltségeket, a Deutsche Postot sem részesíthette volna Németország nyugdíjtámogatásban.

(182)

Az FFPI arra is hivatkozik, hogy 2000. évi üzleti jelentésében a Deutsche Post kifejezetten kiemelte nyugellátási reformjának jelentőségét, és ebben a tekintetben kifejtette, hogy a vállalati ügyfelek számára végzett postai tevékenységek terén jegyzett EBITA (adózás, kamatok és értékcsökkenés előtti működési eredmény) 98,6 %-kal való növekedése mindenekelőtt a tisztviselői nyugdíjalapba fizetendő kevesebb járulékra vezethető vissza. Ebből következően a nyugdíjreformot nem lehet jelentéktelennek vagy túlnyomó részben adminisztratív jellegűnek felfogni.

(183)

Az FFPI által 2001-2008 között végzett tanulmányból kiderül, hogy a 20 grammot meg nem haladó súlyú szabványlevelek 2009-ben Németországban érvényes szállítási díja az élmezőnyben helyezkedett el. Az 500 grammot meg nem haladó súlyú csomagok szállításának díja ezzel szemben az alacsonyabb tartományban volt, ami kereszttámogatásra utal.

(184)

Az FFPI meggyőződése szerint a Deutsche Post támogatásának célja nem a németországi postai szolgáltatási piac, illetve meghatározott postai szolgáltatások növekedésének fellendítése volt. A vizsgálat tárgyát képező időszakban a Deutsche Post nyereséges vállalat volt, amely a német piacon vezető pozíciót tudott szerezni, valamint meg tudta teremteni a hatékony működést, és bővíteni tudta üzleti tevékenységeit. A nyugdíjtámogatásokat ezért nem lehet az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinteni.

(185)

A BIEK véleménye szerint a többi postai szolgáltató számára hátrányt okozott, hogy a Deutsche Post az egyes levélpiacokon fennálló dominanciáját az élesebb versennyel jellemezhető piacokon végzett levél- és csomagküldési szolgáltatások költségeinek keresztfinanszírozására használta. Mivel a Deutsche Post áremeléseket hajthat végre azokon a piacokon, amelyeken kizárólagos engedéllyel rendelkezett, és amelyeken továbbra is 90 %-ot meghaladó piaci részesedéssel bír, lehetősége nyílik arra, hogy keresztfinanszírozással fedezze a verseny szempontjából intenzívebb piacokon felmerülő költségeket.

(186)

A BIEK másik érve, hogy azon régi terhek dacára, amelyekre hivatkozik, a Deutsche Post a más európai országokban működő összehasonlítható vállalkozásokhoz képest sokkal nagyobb nyereséget termelt, ezt támasztják alá többek között a belföldi szállítás terén a 10-20 %-os ROS-értékek is. Ezt a haszonkulcsot adott esetben még alacsonyabbra is lehet torzítani, mivel a belföldi szállítás olyan csomagszállítási szolgáltatásokat is magába foglal, amelyek esetében a haszonkulcs átlagosan alacsonyabb, mint a levélküldési szolgáltatásoknál.

(187)

A Deutsche Post által hivatkozott magasabb bérköltségekkel kapcsolatban a BIEK utal arra, hogy a Deutsche Post a szállítási ágazatra jellemző átlagbéreket használta fel referenciaértékként azokhoz a számításokhoz, amelyek azt mutatják meg, hogy versenytársaihoz képest mekkora béreket fizet. A BIEK azzal érvel, hogy bár az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozatban a Bizottság referenciaértékként ezeket a számokat vette alapul számításaihoz, gondolnia kell arra, hogy a Deutsche Post versenytársai ezen átlagbéreknél legalább 15 %-kal magasabb béreket fizetnek. Ebből következően azok a kiegészítő jellegű bérköltségek, amelyekre a Deutsche Post hivatkozik, sokkal alacsonyabbak annál, mint amit a Deutsche Post állít. A BIEK szerint a bérköltségek közötti maradék különbség nem a régi terheknek, hanem sokkal inkább a Deutsche Post nagyságának és piaci erőfölényének tulajdonítható.

(188)

Ezenkívül a BIEK szerint a Deutsche Post régi terheit, ideértve a nyugdíjköltségeket is, a kelleténél is jobban kompenzálták a magasabb szabályozott levéldíjak. Azok a támogatási intézkedések, amelyeket a Bizottságnak értékelnie kell, azt eredményezték, hogy mostanáig a levélküldési szolgáltatások terén alapvetően nem létezett verseny, a csomagszállítási szolgáltatások esetében pedig a verseny jelentős mértékben torzult.

(189)

Németország a Combus-ítéletre (54) hivatkozva azon a véleményen van, hogy nem minősülnek támogatásnak azok az állami kifizetések, amelyeket a korábban állami tulajdonban lévő, egyetemes szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók privatizációja keretében a magánszférában tevékenykedő versenytársak által fizetendő mértéket meghaladó nyugdíjköltségek kompenzálása érdekében nyújtanak.

(190)

Németország egyetért a Bizottsággal abban, hogy a Deutsche Post szociális kiadásait össze kell hasonlítani a versenytársakat terhelő szociális kiadásokkal. Az összehasonlítást azonban rögtön az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése alapján kell elvégezni, nem pedig később, az összeegyeztethetőségnek az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján történő vizsgálata során.

(191)

Németország szerint a Deutsche Postot a nyugdíjtámogatás nem mentesítette olyan költségek viselése alól, amelyeket egyébként saját forrásaiból kellett volna fizetnie. Ebből következően a Deutsche Postnak nem származott ebből olyan előnye, ami megfelelne az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésében meghatározott előnynek. Németország kijelenti, hogy a Deutsche Post sem jogilag nem volt köteles arra, sem pedig pénzügyi szempontból nem volt abban a helyzetben, hogy 1995 előtt és után a tisztviselők nyugdíját finanszírozza.

(192)

Németország először is arra hivatkozik, hogy az 1989. évi PostVerfG 46. §-a értelmében az 1989-ben a Deutsche Post által átvett tisztviselők továbbra is a szövetségi állam szolgálatában álltak. Az 1995. évi második postareformot követően is a szövetségi állam szolgálatában maradtak a Deutsche Post által foglalkoztatott tisztviselők az 1994. évi PostPersRG 2. §-a (3) bekezdésének, valamint az alaptörvénybe újonnan beillesztett 143b. cikk értelmében.

(193)

Mivel mindig is kizárólag a szövetségi kormány volt felelős a tisztviselői nyugdíjigények kielégítéséért, a Deutsche Post jogilag soha nem volt köteles arra, hogy saját forrásait használja fel erre a célra.

(194)

Még ha a Deutsche Post az 1989. évi PostVerfG 54. §-ának (2) bekezdése értelmében köteles is lenne a tisztviselők nyugellátását finanszírozni, Németország kitart amellett a nézet mellett, hogy ez a nyugdíjszabályozás (akárcsak a visszaengedményezések fizetésére irányuló kötelezettség az 1989. évi PostVerfG 63. §-a szerint) a „belső jogviszonyban” volt irányadó, és a szövetségi költségvetés bevételi forrásainak javítására szolgált. A Deutsche Post számára azonban nem keletkeztet semmilyen kötelezettséget a tisztviselőkkel szemben.

(195)

Az 1995. évi második postareformot követően az 1994. évi PostPersRG 2. §-ának (3) bekezdése, valamint a törvény 14. és 16. §-ai értelmében is kizárólag a szövetségi kormányt terhelte felelősség a nyugellátásra jogosult tisztviselőkkel szemben. A Deutsche Postnak a törvény 16. §-ának (1) bekezdése szerinti, a postai tisztviselők nyugdíjpénztára felé teljesítendő járulékfizetési kötelezettsége, valamint az 1989. évi PostVerfG 54. §-ának (2) bekezdése szerinti kötelezettsége csak a szövetségi költségvetést tehermentesítette. A kizárólag a szövetségi államot terhelő nyugellátási kötelezettség változatlanul fennállt.

(196)

Polgári jogilag sem lett volna lehetséges, hogy a szövetségi kormány az 1995-ben újonnan létrejött DPAG-ra ruházza át a tisztviselők nyugellátásának finanszírozására irányuló kötelezettségét. Ha az anyavállalat jogilag független leányvállalatára ruházza át fennálló nyugellátási kötelezettségeit, a polgári jogi alapelvek szerint harmadik személyek vagyoni követeléseiért továbbra is az anyavállalatot terheli fizetési kötelezettség.

(197)

Németország azt a további érvet hozza fel, hogy a Deutsche Post soha nem rendelkezett a nyugdíjterhek finanszírozásához szükséges elegendő saját forrással. Egyrészt a POSTDIENST 1995 előtt mindig veszteségesen működött, és a felmerülő hiányt a szövetségi államnak 5,6 milliárd EUR összegű átutalásokkal kellett kiegyenlítenie. Másrészt 1995-ben, amikor a POSTDIENST-ből létrejött a DPAG, a felhalmozódott nyugellátási kötelezettségek körülbelül […] milliárd EUR-t tettek ki. A mérleg passzív oldalán szereplő ilyen jellegű kötelezettségekkel a DPAG-t nem lehetett magánjogi vállalkozásként létrehozni, mivel a szövetségi kormány nem bocsátott rendelkezésre megfelelő tőkét a DPAG szükséges gazdasági fenntarthatóságához.

(198)

Ha a nyugdíjtámogatást az állami támogatások közé kell sorolni, akkor Németország szerint a nyugdíjtámogatást a 659/1999/EK rendelet 1. cikke b) pontjának i) alpontja szerinti létező támogatásnak kell tekinteni, mivel 1953 óta, azaz a német alaptörvény vonatkozó rendelkezésének hatálybalépése óta a tisztviselők nyugdíjigényének kielégítéséért kizárólag az állam felelős, és ebben a tekintetben kizárólag az államot terheli finanszírozási kötelezettség. Németország kitart azon véleménye mellett, miszerint az 1989. évi első és az 1995. évi második postareform sem változtatott az állam nyugellátási és finanszírozási kötelezettségén. Kijelenti, hogy a Deutsche Post 1995 előtt és után sem volt jogilag köteles arra, valamint pénzügyi szempontból sem volt abban a helyzetben, hogy fizesse a tisztviselők nyugdíját.

(199)

Németország ezenkívül a Bizottságnak a T-266/02. sz. ügyben a Bíróság előtt kifejtett állítására hivatkozik. Véleménye szerint az ítélet 54. pontjából világosan kiderül, hogy a Bizottság „a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy a felperesnek kizárólag a DB-Telekom által eszközölt átutalásokból származott előnye” (55).

(200)

Németország ebből az állításból arra következtet, hogy a Bizottság ezáltal a nyugdíjtámogatás esetében is úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn pénzügyi előny. Németország szerint így a Bizottság a 659/1999/EK rendelet 4. cikke értelmében úgy határozott, hogy „nem emel kifogást”. Ezenkívül a rendelet 1. cikke b) pontjának ii) alpontja szerint a megengedő határozat azt jelentené, hogy a nyugdíjtámogatás esetében létező támogatásról van szó.

(201)

A Bizottságnak a La Poste-határozatban kifejtett érveire figyelemmel Németország véleménye szerint a nyugdíjtámogatás az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján összeegyeztethető a belső piaccal, és véleményét az alábbiakkal támasztja alá:

(202)

Németország arra is hivatkozik, hogy a Bizottság a Royal Mail (56) ügyében hozott, az eljárás megindításáról szóló határozatában hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a koherens döntési gyakorlat érdekében koherens kritériumok alapján történjen a korábban állami tulajdonban lévő vállalatok nyugdíjköltségeinek megítélése. A Bizottságnak ezért figyelembe kell vennie a La Poste-határozatot és a Royal Mail ügyében hozott előzetes értékelést is. A Royal Mail ügyében a Bizottság nem kifogásolta a nyugdíjhiány kompenzálását, holott a 2008. évi Hooper-jelentésből kiderül, hogy a Royal Mail nyugdíjköltségeinek fedezésére részben magasabb szabályozott levéldíjak révén került sor.

(203)

Németország az Ehlermann professzor által készített 2011. július 19-i (57) szakvéleményre hivatkozva azt állítja, hogy a Bizottság két hibát is elkövetett a Deutsche Post szociális kiadásai szempontjából alkalmazandó referenciaérték kiszámítása során.

(204)

Németország szerint a járulékok munkavállaló által fizetendő részét nem lehet figyelembe venni a referenciaértéknél, mert a magánszférában a munkáltatókat nem kötelezi a törvény a munkavállalókat terhelő hányad átvállalására. A munkáltató csak adminisztratív okokból vállalja át a társadalombiztosítási járulékok teljes összegének befizetését, holott erre a törvény alapján nem köteles. A munkavállalót terhelő hányadnak a referenciaérték szempontjából történő figyelembevétele ellentmondana az eddigi döntési gyakorlatnak is (vö. La Poste-határozat).

(205)

A szociális kiadások referenciaértékének kiszámítása során a piacon szokásos béreket (58) kell alapul venni, mivel a tisztviselők bére jelentősen meghaladta a piacon jellemző átlagot.

(206)

Németország először is kiemeli, hogy pusztán hipotetikus jellegű az a feltevés, miszerint az árszabályozás alá eső bevételek teljes mértékben fedezik a 2. számú terhet, mivel nem állapítható meg, hogy a szabályozott árak emelésére tényleg a versenyben nem szokásos kiadások fedezése érdekében került-e sor. Egyrészt a referenciaárakról szóló 2002. évi határozatból nem derül ki, hogy a postai szabályozó hatóság figyelembe vette-e a versenyben nem szokásos kiadások hivatkozott terheit, és ha igen, akkor mekkora mértékben. Másrészt 2002-ig az árakat az 1997-ben jóváhagyott szinten tartották, és nem állapítható meg, hogy ezek az árak magukba foglalták-e a szabályozás alá nem eső szolgáltatások versenyben nem szokásos szociális kiadásainak ellentételezését.

(207)

Németország úgy érvel, hogy nem elég kijelenteni, hogy az árszabályozás alá nem eső ágazatban a versenytársakhoz képest alacsonyabb társadalombiztosítási járulékokat kellett fizetni. Azt is vizsgálni kell, hogy a szabályozott szolgáltatások ténylegesen finanszírozhatták-e bevételeikből a hivatkozott, versenyben nem szokásos szociális terheket.

(208)

Versenyben nem szokásos szociális kiadásainak ellentételezése révén a Deutsche Post akkor jutna pénzügyi előnyhöz, ha a számára kifizetett kompenzációs juttatások meghaladnák a tisztviselői után fizetendő összes szociális kiadást.

(209)

Németország sajnálatosnak tartja, hogy nem készült olyan átfogó számítás, amely megmutatná, hogy a tisztviselői után fizetendő szociális kiadásokért a Deutsche Post összességében túl- vagy alulkompenzációban részesült-e. Hangsúlyozza, hogy szükség van egy ilyen számításra annak megállapítása érdekében, hogy fennáll-e az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti pénzügyi előny.

(210)

A fentiekben említett hiány pótlása céljából Németország megküldte a Weber professzor (59) által készített szakvéleményt annak bemutatása érdekében, hogy a Deutsche Postnak pénzügyi hátránya származott a tisztviselők foglalkoztatásával összefüggésben felmerülő szociális kiadások kapcsán. A szakvélemény először is kifejti, hogy a Deutsche Postot ténylegesen terhelő, a tisztviselők után fizetendő szociális kiadások mekkora összeggel haladják meg a magánszférában tevékenykedő versenytársak által alkalmazottaik után fizetendő szociális kiadásokat (a szakvélemény „a DPAG piaci szintet meghaladó szociális kiadásaiként”, illetve „szerkezeti hátrányként” hivatkozik ezekre), és összehasonlítja a piaci szintet meghaladó kiadásokat a 2. számú teherért kapott ellentételezéssel.

(211)

Ahogyan az 5. táblázatból is látható, a szakvélemény beleszámítja a tisztviselők foglalkoztatásából eredő szociális kiadásokba a Deutsche Post által a tisztviselői nyugdíjalapba teljesített kifizetéseket és az egyéb szociális kiadásokat, így például az orvosi költségekhez, valamint a balesetbiztosításhoz és más biztosításokhoz teljesített hozzájárulásokat.

(212)

Az alkalmazottak foglalkoztatása kapcsán felmerülő szociális kiadásokat a szakvélemény az alábbiak szerint határozza meg: a munkáltató által fizetett kötelező nyugdíj-, munkanélküliségi, betegbiztosítási és ápolási biztosítási járulékok szorozva a „versenyben szokásos” bérekkel (például a tisztviselők többségénél a 2007. évi minimálbérrel).

(213)

A versenyben nem szokásos szociális kiadásokat azok, a Deutsche Postnál a tisztviselőkkel összefüggésben felmerülő szociális kiadások jelentik, amelyek meghaladják az alkalmazottakra irányadó és a munkavállalót terhelő társadalombiztosítási járulékok alapján a szociális kiadásokra meghatározott referenciaértéket.

5.   táblázat

A nettó eredmény kiszámítása a német szakértői vélemény alapján

(214)

Az 1995-2007 közötti időszakra vonatkozóan az derül ki a számításokból, hogy a 2. számú teher nem fedezte a versenyben nem szokásos szociális kiadásokat. A szakvélemény szerint ráadásul a Deutsche Post esetében […] milliárd EUR nagyságú alulkompenzáció valósult meg. A szakértő arra a következtetésre jut, hogy a Deutsche Post az őt terhelő, versenyben nem szokásos szociális kiadásokért még akkor sem részesült megfelelő kompenzációban, ha az árszabályozás alá eső bevételek magukba foglalnák a 2. sz. terhet.

(215)

Németország azzal érvel, hogy amíg az árszabályozás alá eső szolgáltatásoknál keletkező veszteségek meghaladják a versenyben nem szokásos szociális kiadásokat, addig nem lehet megállapítani, hogy a szabályozott bevételek ténylegesen kompenzálják-e a versenyben nem szokásos szociális kiadásokat. Annak alátámasztására, hogy az árszabályozás alá eső szolgáltatásoknál felmerülő veszteségek nagyobbak voltak a versenyben nem szokásos szociális kiadásoknál, Németország egy, a 2009. évi REK-en alapuló szakértői észrevételt (60) adott át.

(216)

A számítások a 2009. évi REK-re támaszkodnak, és az árszabályozás alá eső szolgáltatások esetében egy 7 %-os ROS mutatót tekintenek méltányos nyereségnek (hivatkozva a II. Deloitte-szakvéleményre, amellyel a VI.3.2. szakasz foglalkozik részletesebben). A méltányos nyereség levonását követően az árszabályozás alá eső szolgáltatásoknál a veszteség […] milliárd EUR-t tesz ki, ami meghaladja az 1995-2007 közötti időszak vonatkozásában hivatkozott, versenyben nem szokásos szociális kiadásokat. Az árszabályozás alá eső szolgáltatásokból származó bevételek tehát nem voltak elegendőek a szóban forgó, versenyben nem szokásos szociális kiadások fedezésére.

(217)

Németország azzal érvel, hogy az állami kompenzációk nem jelentettek pénzügyi előnyt a Deutsche Post számára, mivel az 5,666 milliárd EUR összegű kifizetések esetében kizárólag a Deutsche Post által 1995-ig fizetendő, 5,838 milliárd EUR-nak megfelelő visszaengedményezések ellentételezéséről van szó.

(218)

Ahogyan az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozatban kifejtésre kerül, a visszaengedményezések a korábbi postai igazgatásra vezethetőek vissza, amely köteles volt minden évben működési bevételeinek mintegy 10 %-át befizetni a szövetségi állam javára. 1989-1995 között a PostVerfG 63. §-ának (1) bekezdése értelmében a visszaengedményezéseket fokozatosan eltörölték. 1993-ig a Deutsche Postnak működési bevételei 10 %-át kellett befizetnie, míg 1993 után a visszaengedményezéseket lassan csökkentették, így például 1993-ban a működési bevételek 10 %-ára, amelyből 153 millió EUR-t levontak. 1994-ben a visszaengedményezések az 1993-ban fizetett összeg 70 %-át, 1995-ben pedig az 1993. évi összeg 50 %-át tették ki. A Deutsche Post 1990-1995 között összesen 5,838 milliárd EUR összegben teljesített visszaengedményezéseket.

(219)

A PostVerfG 63. §-ának (4) bekezdése értelmében az osztalékfizetéseket le kellett vonni a visszaengedményezésekből. E rendelkezésre, valamint a közvetlen és közvetett adók alóli mentességre figyelemmel a Bizottság az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozatban megállapította, hogy a visszaengedményezéseket a közvetett és közvetlen adók alóli mentességért járó pótszolgáltatásnak, továbbá a szövetségi állam mint részvényes által nyújtott finanszírozásért járó ellentételezésnek kell tekinteni.

(220)

E megállapításra válaszul Németország megküldte a Bizottság számára a KPMG által készített szakvéleményt, amely szerint a visszaengedményezéseket több okból kifolyólag sem lehet az adókat vagy osztalékokat helyettesítő szolgáltatásnak tekinteni.

(221)

A KPMG-szakvélemény szerint a visszaengedményezésnek adóként való besorolása ellen szól az a körülmény, hogy a visszaengedményezéseket 1931 óta a működési bevételek összege alapján kell kiszámolni. A visszaengedményezéseket ezért azokban az években is fizetni kellett, amelyekben a Deutsche Post veszteséget könyvelt el. A vállalkozásokat terhelő adó összege ezzel szemben a tényleges éves nyereséghez igazodik. A visszaengedményezések adóként való besorolása ezáltal ellentmondana az eredményesség alapján történő adóztatás alkotmányjogi követelményének.

(222)

A szakvélemény szerint a visszaengedményezéseknek a forgalmi adóval való összehasonlítása sem célravezető. A forgalmi adó esetében az adófizetési kötelezettség a kapott szolgáltatásokért előzetesen felszámított adó levonásával is együttjár, míg a visszaengedményezéseknél nem ez a helyzet, így a visszaengedményezések kiszámítása jelentősen különbözik a vállalkozás által ténylegesen fizetendő forgalmi adó megállapításától.

(223)

Németország a továbbiakban arra hivatkozik, hogy a visszaengedményezések nem tekinthetőek osztaléknak. Az osztalékfizetés a vonatkozó megelőző üzleti év, illetve évek eredményeivel függ össze. A Deutsche Post viszont 1990-1995 között nem termelt nyereséget, és mégis teljesített visszaengedményezéseket, így a visszaengedményezések nem minősülnek osztaléknak.

(224)

A KPMG-szakvélemény arra a következtetésre jut, hogy a visszaengedményezéseket nem lehet adóként vagy osztalékként besorolni, és sokkal inkább egy „sui generis” díjról van szó, amelynek fizetésére csak a Deutsche Bundespost és jogutód vállalatai kötelesek.

(225)

A KPMG-szakvéleményre hivatkozva Németország visszautasítja a Bizottság azon feltevését, miszerint a visszaengedményezések a jövedelemadók vagy osztalékfizetések helyettesítésére szolgálnának. Ragaszkodik ahhoz, hogy a visszaengedményezések olyan terhet jelentettek a Deutsche Post számára, amely sem objektív, sem pénzügyi szempontból nem igazolható. Tekintettel arra, hogy az állami kompenzációk a Deutsche Postot csak a visszaengedményezések alól mentesítették, a Deutsche Postnak nem származott ebből gazdasági előnye, így ezen kifizetések esetében nincs szó állami támogatásról.

(226)

Németország két további okot említ annak alátámasztására, hogy az állami kompenzációk miért nem minősülnek támogatásnak. Először is az állami kompenzációk a későbbi évek során elért magas megtérülési mutatót (ROI) és a Deutsche Post tőzsdei bevezetésével elért magas bevételeket figyelembe véve összhangban álltak a piacgazdasági befektető elvével. Másodszor, az állami kompenzációk azért nem minősülnek állami támogatásnak, mert a 2009. évi REK és a WIK-szakvélemény is kimutatja, hogy 1990-1994 között az egyetemes szolgáltatás kumulált veszteségei meghaladták az állami kompenzációk összegét. A Deutsche Post tehát nem részesült megfelelő kompenzációban az egyetemes szolgáltatási kötelezettsége keretében végzett szolgáltatásokért.

(227)

Németország szerint több okból sem jelentett szelektív előnyt a Deutsche Post számára 1995 után az, hogy az 1994. évi PostUmwG 2. §-ának (4) bekezdése értelmében a szövetségi állam továbbra is helytállt az 1995 előtt kibocsátott kötvényekért.

(228)

Leányvállalatuk kiválása esetén a magánvállalkozások továbbra is felelnek a leányvállalat által vállalt kötelezettségekért. Még ezen kötelezettségek harmadik személy részére való értékesítését követően is felelősség terheli őket függőben lévő kötelezettségeikért. Ezenkívül figyelembe kell venni azt is, hogy a kötvényekért vállalt eredeti állami garanciára csak azért volt szükség, mert a POSTDIENST nem volt önálló jogi személy. Az 1989. évi PostVerfG 40. §-a, miszerint a Deutsche Bundespost kötvényei ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a szövetségi állam kötvényei, pusztán deklaratív jellegű.

(229)

Másodszor, a kötvények POSTDIENST-től történő átvételéből a DPAG-nak nem származott előnye, mivel a DPAG alacsonyabb kamatok mellett refinanszírozhatta volna magát 1995-ben. A POSTDIENST kötvényeinek értéke 1995. január 1-jén 7,17 %-os átlagos kamat mellett összesen 931 millió EUR-t tett ki, a kötvények fennmaradó futamideje pedig 8,8 év volt. Mivel 1995. január 1-jén a rövid távú kamat 5-5,5 % között alakult, a DPAG-nak 1,7 %-os költséghátránya keletkezett, ami 15,3 millió EUR-nak megfelelő magasabb éves kamatköltségben csapódott le.

(230)

Harmadszor, a magánvállalkozások által jegyzett hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokért járó piacon szokásos közepes kamatok és a POSTDIENST hitelviszonyt megtestesítő értékpapírjainak az értékpapírok eredeti kibocsátásának napján érvényes kamatainak összehasonlítása alapján Németország szerint a POSTDIENST olyan kamatok mellett vett fel tőkét, amelyek átlagosan a piaci átlagnál magasabbak voltak. Németország ezzel kapcsolatban nem végzett széles körű vizsgálatot, csupán összehasonlította a POSTDIENST bizonyos kötvényeinek kamatait az aggregált piaci átlaggal.

(231)

Németország másodlagosan azzal érvel, hogy az állami garanciák a 659/1999/EK tanácsi rendelet 1. cikke b) pontjának i) alpontja szerinti létező támogatásoknak minősülnek. Mivel a Deutsche Bundespost 1994 végéig a közigazgatás része volt, 1950-ben történt kiadásuk óta a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok államadósságnak számítanak. Ha az állami garancia révén a Deutsche Postnak a kamatokból előnye származott volna, ezeket létező támogatásnak kellene tekinteni. Németország utal az EDF-ügyben (61) hozott bizottsági határozatra is, amelyben egy hasonló garanciát a Bizottság létező támogatásként értékelt.

(232)

Németország arra hivatkozik, hogy a szabályozott levélküldési ágazatból származó bevételek a PreussenElektra-ítélet (62) értelmében nem állami támogatások.

(233)

Tekintettel arra, hogy a szabályozott levélküldési ágazatból származó bevételek esetében nincs szó állami forrásokról, az állítólag túlságosan magas levéldíjakat csak az EUMSZ 102. cikke szerinti eljárásban lehetne vizsgálni.

(234)

A módszerrel kapcsolatos kifogások ellenére Németország szerint a WIK-szakvélemény az ő nézőpontját erősíti meg, amely szerint szükség volt az állami kompenzációra azon veszteségek kompenzálása érdekében, amelyek a Deutsche Postnál az egyetemes szolgáltatások végzése miatt 1990-1995 között merültek fel.

(235)

Az 1995 utáni rendhagyóan magas nyereségeket nem lehet figyelembe venni, mivel az állami kompenzációkat felemésztették az egyetemes szolgáltatási kötelezettségekből eredő és a Deutsche Postot 1995-ig terhelő nettó költségek. A 2002. évi nemleges határozatnak a Bíróság általi megsemmisítése szintén megerősíti, hogy ha egy forrást egyszer „kimerítenek”, azt nem lehet másodszor is kimeríteni. Mivel az állami kompenzációkat már felhasználták az 1995-ig felhalmozódott veszteségek fedezésére, azok a későbbiekben nem szolgálhattak a túlságosan magas nyereségek finanszírozására.

(236)

A Deloitte-szakvéleményre hivatkozva Németország elsősorban azt kifogásolja, hogy a WIK-szakvélemény túl sok kisvállalkozást vont be a benchmarking során. Mindenekelőtt nagy csomagszállító és logisztikai vállalkozásokat kellene összehasonlítható vállalkozásokként felhasználni, amelyek hálózata nagyságban és komplexitásban összehasonlítható a Deutsche Post hálózatával (63).

(237)

A II. Deloitte-szakvélemény abból indul ki, hogy a csomagszállítási és postai ágazatban tevékenykedő, komplex és kiterjedt gyűjtő- és kézbesítői hálózattal rendelkező vállalkozások számítanak megfelelő összehasonlítható vállalkozásoknak a Deutsche Post szempontjából. A postai szolgáltatási hálózatra jellemző mennyiségi, nagyságbeli és koncentrációs előnyök jelentőségére tekintettel a kisebb vállalatoknál relevánsabb viszonyítási csoportot jelentenek a nagyvállalatok. Bizonyos mértékig a fuvarozó és logisztikai vállalatok is alkalmasak lennének az összehasonlításra, mivel összehasonlítható befektetett eszközöket használnak.

(238)

A II. Deloitte-szakvélemény csak a 100 millió EUR-nál nagyobb éves árbevétellel rendelkező postai szolgáltatókat tekintette összehasonlítható vállalkozásoknak. Ily módon csak egy hat vállalkozásból álló kis viszonyítási csoport jön szóba, amelyet a nagy multinacionális expressz csomagszállítók (a UPS, a FedEX és a TNT Express), valamint (túlnyomó részben egyesült államokbeli és egyesült királyságbeli) más postai szolgáltatók alkotnak.

(239)

Ebben a viszonyítási csoportban az 1998-2007 közötti időszakban a ROS-medián 7,4 %-ot, a méltányos nyereség felső határaként a harmadik ROS-kvartilis pedig 12 %-ot tesz ki. A 18 logisztikai és 19 fuvarozó vállalatból álló nagyobb viszonyítási csoportban a ROS-medián 4,6-5,7 % között alakul, bár a II. Deloitte-szakvélemény kételyeket fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy ezek a vállalkozások összehasonlíthatóak-e a Deutsche Posttal.

(240)

A két viszonyítási csoport adatai alapján a II. Deloitte-szakvélemény egy 6,1-11,7 % közötti ROS-skálát javasol a méltányos nyereség referenciaértékeként.

(241)

Ami a méltányos haszonkulcsnak a viszonyítási csoport segítségével történő megállapítását illeti, a II. Deloitte-szakvélemény arra mutat rá, hogy túl alacsonyan szabták meg a méltányos nyereséget, amikor annak referenciaértékeként egy egyszerű többéves ROS mutatót vettek alapul, mivel először is két egymást követő év jelentős és szisztematikus változatosságot mutathat egymáshoz képest, másodszor pedig az ugyanazon ágazatban tevékenykedő vállalatok jövedelmezősége között is jelentős különbségek lehetnek. Ha a méltányos nyereség esetében túl alacsony referenciaértéket alkalmaznak, akkor fennáll annak a veszélye, hogy nem kerül sor hatékony nagyberuházási projektek végrehajtására.

(242)

Ahogyan már az I. Deloitte-szakvélemény is kiemelte, a WIK-szakvéleményben az összehasonlítható vállalkozások mediánja alapján a méltányos nyereség megállapításához elvégzett benchmarking teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azt a hatékonyságnövekedést, amit a Deutsche Post főként 1990 óta ért el. A 2005. évi közösségi keretszabály 14. és 18. pontjaival összhangban a méltányos nyereséghez ösztönző kritériumokat is meg kell állapítani „a nyújtott szolgáltatás minősége és a termelési hatékonyság javulása tekintetében”.

(243)

Ennek megfelelően a méltányos nyereség referenciaértékének egy éves skálán kell alapulnia. Azok a nyereségek, amelyek a felső tartományban vagy a skálán túl helyezkednek el, arra utalhatnak, hogy jobb működési vagy kereskedelmi teljesítményeinek köszönhetően az átlagos vállalkozás meghaladta a referenciaértéket. Az ilyen nyereségeket a hatékonyság növelésének további ösztönzése érdekében a szabályozó hatóságoknak engedélyezniük kellene.

(244)

Németország arra is hivatkozik, hogy a méltányos nyereség nagyságának összhangban kell állnia azokkal a korábbi határozatokkal, amelyekben a vasút- és busztársaságok számára a Bizottság egy 7-8 % közötti ROS mutatót engedélyezett (64).

(245)

Németország újfent hangsúlyozza, hogy az egyetemes szolgáltatás költségeinek a kereskedelmi szolgáltatásokhoz való bármely átcsoportosítása objektív és jogi szempontok alapján sem megalapozott. A közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatás minőségének javítására (65) vonatkozó közös szabályokról szóló 1998. december 15-i 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikke értelmében az egyetemes szolgáltatási kötelezettségből eredő nettó költségeket a levélküldési monopólium bevételeiből és nem a kereskedelmi szolgáltatások bevételeiből kell finanszírozni.

(246)

Ezenkívül Németország szerint a WIK-szakvélemény a Deutsche Post bizonyos költségeit túl alacsonyra becsülte:

(247)

Németország emlékeztet arra, hogy a Deutsche Post sem jogilag nem volt köteles arra, sem pedig pénzügyi szempontból nem volt abban a helyzetben, hogy a nyugdíjkötelezettségeket 1995-ben átvállalja. A nyugdíjtámogatások a Poste Italiane-ügyben (66) hozott bizottsági határozat értelmében is az államot terhelő adósságnak minősültek. A nyugdíjtámogatások révén a Deutsche Post nem jutott pénzügyi előnyhöz.

(248)

A UPS hangsúlyozza, hogy a rendes körülmények között működő szolgáltatóknak maguknak kell viselniük nyugdíjköltségeiket, Németország azonban erre azt az érvet hozza fel, hogy a tisztviselők nyugdíjköltségei esetében olyan, versenyben nem szokásos költségekről van szó, amelyeket nem lehet összehasonlítani a Deutsche Post versenytársai által az alkalmazottak után fizetett társadalombiztosítási járulékokkal. Utóbbiak csak a munkáltatót terhelő hányadot fizetik be a társadalombiztosítási rendszerbe, és nem terhelik őket fennálló nyugdíjigényekből eredő régi terhek.

(249)

Németország kiemeli, hogy a túlkompenzációt ki kell számítani, mivel a UPS és az FFPI is arra a feltevésre alapozta észrevételeit, hogy a Bizottság elvégzi ezt a számítást annak igazolására, hogy a Deutsche Post túlkompenzációban részesült.

(250)

Németország a 2006. évi NERA szakértői jelentésre hivatkozva kiemeli, hogy a COMP/37/821. számú támogatási ügyben a Bizottság maga is úgy vélte, hogy a jelentésben a DPWN levélküldési ágazatára becsült tőkehozamok nem igazolták kellőképpen az EUMSZ 102. cikkének céljából a túlzottan magas levéldíjak alkalmazását.

(251)

Németország általánosságban úgy gondolja, hogy a tőkehozam alapján nem lehet megállapítani a túlzottan magas nyereségeket. Alacsonyabb tőkeintenzitás esetén a magas tőkehozam alacsony árbevétel-arányos jövedelmezőséggel járhat együtt. Tekintettel arra, hogy a legtöbb kockázat a bevételekből és a költségekből származik, különösen az alacsony tőkeintenzitású vállalkozások esetében alkalmas az árbevétel-arányos jövedelmezőség a túlzottan magas nyereségek megállapítására. Ha a NERA szakértői jelentésekhez hasonlóan másodlagosan az árbevétel-arányos jövedelmezőség alapján mérik a nyereséget, bebizonyosodik, hogy a Deutsche Post a Royal Mailhez képest magasabb árbevétel-arányos jövedelmezőséget ért el, amely azonban sokkal alacsonyabb volt, mint a TNT árbevétel-arányos jövedelmezősége. A DPWN levélküldési ágazatára vonatkozóan a NERA szakértői jelentésekben becsült árbevétel-arányos jövedelmezőségek így a rendhagyóan magas nyereségek referenciaértékénél jóval alacsonyabbak lennének.

(252)

Németország szerint ezért sem a 2006. évi NERA szakértői jelentésnek, sem pedig a jelentés aktualizált változatának nincs jelentősége az állami támogatásokra vonatkozó szabályok vizsgálata szempontjából, ezenkívül nem igazolják kellőképpen a túlságosan magas nyereségek fennállását sem.

(253)

A UPS azon állítására, miszerint a Deutsche Post költségelszámolása nem jelent megfelelő alapot az egyetemes szolgáltatás bevételeinek és költségeinek elemzéséhez, Németország azt a választ adja, hogy a költségelszámolást könyvvizsgálók és a postai szabályozó hatóság is megvizsgálta, és jóváhagyta. Az elszámolás ezenkívül megfelel a 97/67/EK irányelv rendelkezéseinek is.

(254)

A Deutsche Post és a DPEED között megkötött, transzferárakról szóló megállapodásokat illetően Németország hangsúlyozza, hogy a megállapodások megfelelnek a 2001. évi kartellhatározat követelményeinek. A Deutsche Post rendszeresen jelentéseket készít a Bizottság számára a határozat betartásáról, és a Bizottság eddig semmit sem kifogásolt.

(255)

Németország kifogásolja azt is, hogy a túlkompenzáció számításába bevonják a Németország által a Deutsche Post javára 1995-ben végrehajtott vagyonátruházásokat (például eszközök átruházását ingatlanok és infrastruktúra formájában). Ezzel kapcsolatosan már az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozathoz fűzött észrevételeiben közölte a releváns információkat. Mivel a Bizottság az intézkedést a 2002. évi nemleges határozatban nem kifogásolta, és azt az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozatban sem említette, a vagyonátruházások nem képezhetik jelen vizsgálat tárgyát.

(256)

Németország egyetért azzal, hogy a Deutsche Post versenytársai által teljesített társadalombiztosítási járulékok kiszámításához a piacon szokásos béreket kell viszonyítási alapként felhasználni. Ez a viszonyítási alap azonban ellentmond az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozatnak, amelyben a Bizottság a tisztviselők korrigált bruttó bére és nem a piacon szokásos bérek alapján számítja ki a Deutsche Post versenytársai által fizetett társadalombiztosítási járulékokat. Weber professzor szakvéleménye szerint a piacon szokásos bér körülbelül a tisztviselők bruttó bére […] %-ának felel meg. A tisztviselők korrigált bruttó bére ezért nem megfelelő viszonyítási alap a társadalombiztosítási járulékok mértékének kiszámításához.

(257)

Németország szerint nem megalapozott a BIEK feltevése, miszerint a Deutsche Post a szállítási ágazatban kialkudott béreket használta fel viszonyítási alapként azokhoz a számításokhoz, amelyek azt hivatottak megmutatni, hogy a Deutsche Post a versenytársaihoz képest mekkora béreket fizetett. Weber professzor szakvéleményéből kiderül, hogy a Deutsche Post a piacon szokásos béreket a versenytársai által ténylegesen fizetett bérek alapján számította ki.

(258)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése alapján „a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”. A Bizottságnak az alábbi kritériumok megvalósulását kell megvizsgálnia annak megállapítása érdekében, hogy valamely intézkedés az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül-e: az intézkedés az államnak tulajdonítható, és állami forrásból finanszírozzák, bizonyos vállalkozások vagy bizonyos áruk termelése olyan előnyben részesül, amely torzítja a versenyt, továbbá az intézkedés érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

(259)

A nyugdíjtámogatás az 1994. évi PostPersRG 16. §-án alapul, és finanszírozása az állami költségvetésből valósul meg, így az államnak tulajdonítható, és az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében állami forrásból biztosítják. A nyugdíjtámogatás szelektívnek minősül, mert ilyen támogatásban csak a nyugdíjalap részesült, mégpedig abból a célból, hogy a Deutsche Postot mentesítsék a tisztviselői nyugdíjak költségei alól, így ez végül is a Deutsche Post számára jelentett előnyt.

(260)

Németország a Combus-ítéletre hivatkozva úgy véli, hogy a nyugdíjtámogatásból nem származott pénzügyi előny, mivel a támogatás a Deutsche Postot a versenyben nem szokásos szociális kiadások alól mentesítette.

(261)

Annak megállapítása érdekében, hogy a nyugdíjtámogatás szelektív pénzügyi előnyt jelentett-e, azt kell megvizsgálni, hogy a támogatás a Deutsche Postot a vállalkozásokat rendszerint terhelő kiadások alól mentesítette-e, így megakadályozva a piaci erőket abban, hogy szokásos hatásaikat kifejthessék (67).

(262)

A Bizottság nem tudja elfogadni Németországnak a Combus-ítéletre hivatkozó érvét, és utal arra, hogy a Combus-ítéletet a Bíróság nem erősítette meg. A Bíróság több ítélete is ellentmond annak az elméletnek, miszerint a szerkezeti hátrányt kompenzáló intézkedések nem tekinthetőek támogatásnak. A Bíróság vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlata szerint a támogatás megvalósulását az állami intézkedések hatásai és nem azok okai vagy céljai alapján kell megítélni (68). A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a támogatás fogalma lefedi az állami szervek által nyújtott olyan előnyöket is, amelyek különböző formában azokat a terheket enyhítik, amelyeket egy vállalkozásnak rendszerint saját költségvetéséből kell viselnie (69). A Bíróság továbbá azt is kimondta, hogy az alkalmazottaik fizetésével összefüggő költségeket a vállalkozásoknak azok természeténél fogva saját maguknak kell viselniük, függetlenül attól, hogy azok törvényi kötelezettségből vagy tarifaszerződésből fakadnak-e (70). A Bíróság ilyen körülmények között úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy az állami intézkedéseket a többletköltségek kompenzálására hozták, még nem zárja ki eleve a támogatás meglétét (71).

(263)

A Bizottság szerint valamely vállalkozás saját forrásaiból fedezendő rendes költségei közé tartoznak azok a költségek, amelyek a vállalkozást a munkajogi előírásokból vagy a szakszervezetekkel kötött tarifamegállapodásokból fakadó fizetési kötelezettségek alapján terhelik, ilyen költségek például a nyugdíjak költségei is (72). Úgy kell tekinteni, hogy ezek a költségek a vállalkozás gazdasági tevékenységének részét képezik (73). Nincs jelentősége ebből a szempontból annak, hogy korábbi dolgozóinak nyugdíját a vállalkozás közvetlenül finanszírozza (mint a Deutsche Post által foglalkoztatott tisztviselők esetében), vagy pedig ezeket a költségeket úgy viseli, hogy hozzájárulást fizet a magánalkalmazottak nyugdíjbiztosítójának, aki a befizetett járulékokat valamennyi magánalkalmazott nyugdíjának finanszírozására felhasználja. Sokkal inkább az a mérvadó, hogy bármilyen formában is, de a vállalkozásokat terheli az összes nyugdíjköltség.

(264)

A Bizottság megállapítja továbbá, hogy 1950-ben történt alapítása óta a Deutsche Bundespost elkülönített alap formájában működik. Bár az elkülönített alapok nem önálló jogi személyek, azonban saját pénzgazdálkodásuk és elszámolásuk van [1953. évi PostVwG 3. § és HGrG 48. § (74)]. Az állami szervekre irányadó közigazgatási rendelkezések szerint az elkülönített alapok költségvetésének tartalmaznia kell a személyzeti költségeket is, beleértve az állami szerv nyugállományba vonult korábbi tisztviselői után fizetett nyugdíjak költségeit is (HGrG 10. §). A Deutsche Post következésképpen 1950 óta finanszírozta bevételeiből ezeket a költségeket. Az 1953. évi PostVwG 15. §-a alapján kifejezetten tilos a szövetségi költségvetésből a Deutsche Post részére támogatásokat nyújtani. Ezt a rendelkezést az 1989. évi PostVerfG 37. §-ának (1) bekezdésébe is beépítették.

(265)

Az 1989. évi PostVerfG a személyzeti és szociális kérdésekről szóló szakaszában megerősíti ezt a kötelezettséget. A törvény 54. §-ának (2) bekezdése értelmében a Deutsche Postnak saját forrásokból kellett fedeznie az összes költséget, ideértve a tisztviselői nyugdíjakat is.

(266)

Az 1995. évi második postareformot követően az 1994. évi PostPersRG 2. §-ának (3) bekezdése alapján továbbra is a Deutsche Postot terhelte az a kötelezettség, hogy a tisztviselők vagyoni követeléseit teljesítse, és viselje azok költségeit, azonban a tisztviselői nyugdíjak költségeinek fizetése alól részben felmentést kapott. A törvény 16. §-ának (1) bekezdése alapján a Deutsche Post 1995-1999 között egy éves átalányösszeget fizetett a nyugdíjalapba, amely összeg 2,045 milliárd EUR-nak felelt meg. Az 1994. évi PostPersRG törvény 16. §-ának (2) bekezdése értelmében 2000 után az éves átalányösszegeket a tisztviselői bérek 33 %-ának megfelelő összegű hozzájárulás váltotta fel. A törvény 16. §-ának (2) bekezdése azt is előírja, hogy 1995 után a fennmaradó nyugdíjköltségeket a szövetségi állam vállalja át. Az 1. ábrán láthatóak a szövetségi állam által 1995 óta az egyes évekre teljesített éves kifizetések, kezdve az 1995. évi 151 millió EUR összegű kifizetéssel.

(267)

Ebből következik, hogy azon kérdés szempontjából, hogy a nyugdíjtámogatás támogatásnak minősül-e, nem relevánsak azok az érvek, amelyeket Németország annak igazolására ad elő, hogy a DPAG-t a magánszektorbeli versenytársainál magasabb nyugdíjköltségek terhelték, ugyanakkor ezeket az érveket az összeegyeztethetőség vizsgálata során kell majd figyelembe venni.

(268)

Németország azzal érvelt, hogy annak vizsgálata során, hogy a Deutsche Postnak előnye származott-e a nyugdíjtámogatásból, a Deutsche Post által a nyugdíjalapba fizetett hozzájárulást össze kell hasonlítani a magánjogi munkáltatókat terhelő és a munkavállalói hányadot nem tartalmazó nyugdíjjárulékokkal. Ez az érv az intézkedésnek a belső piaccal való összeegyeztethetőségéhez kapcsolódik, de a teljesség kedvéért már itt meg kell jegyezni egyrészt azt, hogy a munkavállaló bruttó béréből a munkáltatónak kell befizetnie a társadalombiztosítás részére a munkavállaló után fizetendő összes járuléknak a munkavállalót terhelő hányadát. Másrészt, és ennek alapvetőbb jelentősége van, ha egy tagállam valamely vállalkozás dolgozóit mentesíti az egyébként őket terhelő költségek viselése alól, ezáltal az érintett munkáltató előnyre tesz szert, mivel egy ilyen intézkedés révén csökken a bruttó és a nettó bér közötti különbség. A munkáltató számára így lehetőség nyílik arra, hogy alacsonyabb bruttó bérekkel is felvegyen, illetve alkalmazzon munkavállalókat. A társadalombiztosítási járulékok munkavállalót terhelő hányadára vonatkozó előny ebből következően egyidejűleg a munkáltató számára is előnyt jelent.

(269)

Németország ezenkívül úgy érvelt, hogy a Deutsche Postnak csak akkor származott pénzügyi előnye a versenyben nem szokásos szociális kiadásokért járó ellentételezésből, ha a Deutsche Postnak fizetett kompenzáció meghaladta a versenyben nem szokásos összes olyan szociális kiadást, amely a Deutsche Postot a tisztviselőivel összefüggésben az árszabályozás alá eső és az árszabályozás alá nem eső ágazatban terhelte. A Bizottság emlékeztet arra, hogy az a tény, hogy valamely intézkedés esetében ellentételezésről van szó, még nem zárja ki eleve az intézkedés állami támogatásnak való minősítését, és hivatkozik a (260) preambulumbekezdésre.

(270)

Németország kitart azon nézete mellett is, hogy a tisztviselői nyugdíjigényeket valójában mindig is a szövetségi államnak kellett finanszíroznia. Mivel az 1995. évi nyugdíjreform nem változtatott a szövetségi államnak a tisztviselőkkel szembeni felelősségén, a nyugdíjtámogatás révén a Deutsche Post nem jutott pénzügyi előnyhöz.

(271)

A Bizottság nem vitatja, hogy 1995 előtt és után végső soron a szövetségi állam tartozott helytállási kötelezettséggel a tisztviselői nyugdíjigények finanszírozásáért, akkor is, ha - mint a Bizottság meg kívánja jegyezni - az 1953. évi PostVwG 3. §-a és az 1989. évi PostVerfG 2. § alapján egyértelműen csak az elkülönített alap felel az alapot terhelő kötelezettségekért és nem a szövetségi állam. 1995-ig ugyanakkor a nyugdíjkifizetéseket a hatályos postatörvények és az általános jogszabályi rendelkezések alapján a Deutsche Bundespost elkülönített alap költségvetése tartalmazta. A kifizetéseket teljes mértékben az elkülönített alap bevételeiből kellett fedezni. Az állami támogatási szabályok alapján történő értékelés szempontjából nem lényeges, hogy végső soron kinek kell helytállnia a tisztviselői nyugdíjigények finanszírozásáért. Sokkal inkább az a mérvadó, hogy a hatályos jogi helyzet alapján rendszerint kinek kellett a nyugdíjigényeket finanszíroznia. Az 1953. évi PostVwG, a HGrG és az 1989. évi PostVerfG szerint ez a kötelezettség egyértelműen és teljes mértékben a Deutsche Postot terheli.

(272)

Ezenkívül, akár állami vagy magánvállalatról van szó, és mindegy, hogy a vállalat önálló jogi személy-e, a nyugdíjköltségek minden vállalat esetében a rendes működési költségek közé tartoznak. A nyugdíjak finanszírozását illetően széles skálán mozgó mechanizmusok jöttek létre a tagállamok között és a tagállamokon belül is. Gyakran a munkába állás időpontjától függően is eltérő rendszereket kell alkalmazni. A Deutsche Postnak ebből következően az általa foglalkoztatott dolgozók után - ideértve a tisztviselőket is - ugyanúgy fizetnie kell a nyugdíjköltségeket, mint minden más vállalkozásnak. A Deutsche Post arra irányuló kötelezettségét, hogy nyugdíjköltségeinek finanszírozását a rendes működési költségei közé kell számítania, nem érinti az, hogy a tisztviselői nyugdíjak finanszírozásának módja különbözik a magánalkalmazottak nyugdíjának finanszírozási módjától. Németország védekezésének elfogadása azt jelentené, hogy az állam mentesítheti az állami vállalatokat a rendes működésükkel összefüggő egyik fontos költségtényező alól.

(273)

Ha Németország végül arra hivatkozik, hogy a Deutsche Post soha nem rendelkezett a tisztviselők nyugdíjigényének finanszírozásához szükséges elegendő saját forrással, akkor nem veszi figyelembe azt, hogy a pénzügyi előny fennállásának értékelése nem függ a vállalkozás gazdasági eredményességétől.

(274)

Tekintettel arra, hogy az 1995. évi nyugdíjreform részben mentesítette a Deutsche Postot a tisztviselőit megillető nyugdíjigények finanszírozásának kötelezettsége alól, a Deutsche Postnak a nyugdíjtámogatásból pénzügyi előnye származott.

(275)

Egy tagállam által nyújtott támogatás akkor érinti az Unión belüli kereskedelmet, ha erősíti valamely vállalkozás Unión belüli kereskedelmi pozícióját a versenytárs vállalkozásokkal szemben. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint (75) egy intézkedés már abban a pillanatban torzítja a versenyt, és érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, amikor a támogatás címzettje más vállalkozásokkal versenyezve a verseny számára nyitva álló piacokra lép.

(276)

Németországban a csomagok, napilapok és folyóiratok számára releváns piacok mindig nyitva álltak a verseny számára. A POSTDIENST ezeken a piacokon mindig versenyzett más vállalkozásokkal, ideértve más tagállamok vállalkozásait is (így például a UPS-szel, a FedEx-szel, a TNT Express-szel, a GLS-szel vagy a DPD-vel). 1998-2007 között a DPAG fokozatosan elveszítette a levélküldés terén szerzett kizárólagos engedélyét, és miután a piacot megnyitották a verseny számára, új vállalkozások jelentek meg a piacon. A támogatás ezért érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, és alkalmas a verseny torzítására.

(277)

A Bizottság ezzel kapcsolatban azt is megjegyzi, hogy a Deutsche Post és holdingtársasága, a DPWN 1997-ben megkezdte a csomagszállítási szolgáltatások felvásárlását az európai és a nemzetközi piacokon: 1999-ben a DPWN a csomagszállítási- és expressz szolgáltatások európai piacain körülbelül 4,6 milliárd EUR összegű éves bevételével már piacvezetőnek számított. A DHL 1998-ban megvalósult felvásárlásával a DPWN Ázsiára és Észak-Amerikára is kiterjesztette a tevékenységét. Logisztikai vállalatok (például a Danzas, a Nedlloyd, az ASG, az Air Express International) felvásárlása révén a DPWN vált az egyik legjelentősebb szolgáltatóvá a légi és tengeri fuvarozási szolgáltatások, valamint a globális logisztikai szolgáltatások terén. A DPWN időközben ezen túlmenően a Németországon kívüli postai szolgáltatási piacokon is megjelent (például Spanyolországban felvásárolta az Unipostot, az Egyesült Királyságban pedig a Williams Lee-t). 1998-2007 között összesen mintegy 21 milliárd EUR (76) értékben vásárolt fel vállalatokat.

(278)

A Bizottság ezért úgy véli, hogy a nyugdíjtámogatás az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül.

(279)

Amennyiben a nyugdíjtámogatás egyáltalán állami támogatásnak minősül, akkor az Németország szerint a 659/1999/EK rendelet 1. cikke b) pontjának i) alpontja szerinti létező támogatásnak tekintendő. Németország arra hivatkozik, hogy a német alaptörvény vonatkozó rendelkezésének 1953-ban történt hatálybalépése óta a tisztviselői nyugdíjigények tekintetében végső soron az államot terheli fizetési és finanszírozási kötelezettség. Továbbra is azon a véleményen van, hogy a nyugdíjalap létrehozása ezen a kötelezettségen nem változtatott.

(280)

A 659/1999/EK rendelet 1. cikke b) pontjának i) alpontja értelmében létező támogatásnak minősül minden támogatás, amely a Szerződésnek az érintett tagállamokban történő hatálybalépését megelőzően már létezett, vagyis az olyan támogatási programok és egyedi támogatások, amelyeket a Szerződés hatálybalépése előtt vezettek be, és azt követően is alkalmazhatók.

(281)

A hatályos postatörvények és az általános jogszabályi rendelkezések értelmében a nyugdíjkifizetéseket 1995-ig a Deutsche Bundespost elkülönített alap költségvetése tartalmazta, és azokat teljes mértékben az elkülönített alap bevételeiből kellett fedezni (ezen rendelkezések részletes értékelése a (262) és a (263) preambulumbekezdésekben található). Következésképpen az 1995. évi második postareformot megelőzően a Deutsche Postnak saját forrásaiból kellett finanszíroznia a tisztviselői után fizetendő nyugdíjkiadásokat, és nem részesült olyan támogatásokban, amelyek célja a nyugdíjköltségek alóli mentesítés volt.

(282)

A DPAG és a postai nyugdíjalap 1995-ben történt létrehozása teljesen új szabályokat eredményezett a tisztviselők után fizetendő nyugdíjak finanszírozását illetően. Az 1995. évi második postareformot követően az 1994. évi PostPersRG 2. §-ának (3) bekezdése alapján a Deutsche Post átvállalta a tisztviselők vagyoni követeléseinek kifizetésére és az azokkal kapcsolatos költségek viselésére irányuló alapvető kötelezettséget, azonban a tisztviselői nyugdíjak költségeinek fizetése alól részben felmentést kapott. Az 1994. évi PostPersRG 16. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a Deutsche Post nem volt már köteles arra, hogy a nyugdíjköltségeket az átalánykifizetéseket (1995-1999 között) vagy a meghatározott összegű hozzájárulásokat (2000 óta) meghaladóan finanszírozza. A kialakult hiányt ettől kezdve a nyugdíjtámogatás fedezte.

(283)

Mivel a nyugdíjtámogatást 1995-ben vezették be, ezért új támogatásról van szó.

(284)

Azzal kapcsolatban, hogy Németország a T-266/02. sz. ügyben a Bizottság kijelentésére hivatkozik, a Bizottság először is arra mutat rá, hogy a Bíróság az ítélet 54. pontjában Németország álláspontját mutatja be (és nem a Bizottság álláspontját, ahogyan azt Németország előadja). Az ítélet 54. pontjából kiderül, hogy a 2002. évi nemleges határozat még Németország szerint sem a nyugdíjtámogatást értékelte. A Bizottság álláspontját az ítélet 61. pontja tükrözi:

„A Bizottság ezzel szemben először is úgy érvel, hogy a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy kizárólag a DB-Telekom által eszközölt átutalások relevánsak.”

(285)

Az ítélet ezért nem támasztja alá Németországnak azt a véleményét, miszerint a Bizottság meghatalmazottai az általuk tett kijelentéssel hallgatólagosan jóváhagyták a nyugdíjtámogatást. Különben is nyilvánvaló, hogy egy ilyen jellegű kijelentés nem járhat ilyen következménnyel.

(286)

A Törvényszék ráadásul a T-421/07. sz. ügyben (77) megerősítette, hogy az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozat a nyugdíjtámogatással is foglalkozott, és ezen intézkedés ügyében a 2002. évi nemleges határozat nem zárta le az eljárást.

(287)

Tekintettel arra, hogy a Bizottság soha nem hozott olyan döntést, illetve határozatot, miszerint a nyugdíjtámogatás nem minősül támogatásnak, illetve az a belső piaccal összeegyeztethető, a Bizottság úgy véli, hogy a nyugdíjtámogatás új támogatásnak minősül.

(288)

Az EUMSZ 107. cikkének (2) bekezdése és az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontja szerinti kivételek egyértelműen nem alkalmazhatóak.

(289)

Az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. évi határozatban a Bizottság figyelembe vette annak lehetőségét, hogy a nyugdíjtámogatás a közszolgáltatások végzéséért járó ellentételezésként az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése alapján legalább részben összeegyeztethető lehet a belső piaccal. A határozatra adott válaszában Németország kiemelte, hogy amennyiben a nyugdíjtámogatás támogatásnak minősül, akkor azt az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése helyett az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján kell megvizsgálni. Az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozatban a Bizottság bemutatott egy olyan módszert is, amelynek segítségével megvizsgálható, hogy a nyugdíjtámogatás az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján összeegyeztethető-e a belső piaccal, Németország pedig ezzel kapcsolatban véleményt is nyilvánított.

(290)

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint (78) a tagállamnak kell megjelölnie azokat a lehetséges okokat, amelyek alátámasztják a belső piaccal való összeegyeztethetőséget, és a tagállamnak kell igazolnia, hogy az összeegyeztethetőség előfeltételei fennállnak. A hivatkozott ítéletből ezért az következik, hogy a Bizottság a jelen ügyben nem köteles vizsgálni, hogy a nyugdíjtámogatás az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése alapján összeegyeztethető-e a belső piaccal, ha a tagállam és a támogatás címzettje kifejezetten elutasítja, hogy az összeegyeztethetőséget a fentiekben megnevezett alapon vizsgálják.

(291)

A Bizottság ezért azt fogja megvizsgálni, hogy a nyugdíjtámogatás esetében olyan támogatásról van-e szó, amely az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján a belső piaccal összeegyeztethető. Az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben, a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősíthető.

(292)

Az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság az állami támogatásokat a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősítheti, ha azok hozzájárulnak valamely közös érdeket szolgáló cél eléréséhez (79), e cél eléréséhez szükségesek (80), és nem befolyásolják hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben (arányosság).

(293)

A postai szolgáltatások hozzájárulnak az Unión belüli társadalmi, gazdasági és területi kohézióhoz. Európai uniós szinten 1998-ban kezdtek nyitni a postai szolgáltatások a verseny felé, ami jobb minőséget, nagyobb hatékonyságot és a felhasználókra való nagyobb odafigyelést eredményezett (81). A piacnyitás lehetővé tette a postai szolgáltatások belső piacának létrehozását, ezért hozzájárul az EUMSZ 3. cikke (3) bekezdésében rögzített, a belső piac létrehozására irányuló cél megvalósításához.

(294)

Azóta, hogy 1995-ben részvénytársasággá alakult át, a Deutsche Post nem vett fel tisztviselőket. A tisztviselőket megillető társadalombiztosítási ellátásokkal kapcsolatos kötelezettségek ezért a postai szolgáltatási piacnak a verseny előtt való megnyitását megelőző időre nyúlnak vissza. Ezek a kötelezettségek hasonlóak az úgynevezett „átállási költségekhez”, amelyek a piacnyitást megelőzően vállalt kötelezettségekből erednek, és a verseny által irányított piaci környezetben ugyanazon feltételek mellett már nem teljesíthetőek, mivel a vezető szolgáltató a költségeket nem tudja többé áthárítani a felhasználókra. Ha a Deutsche Postot legalább részben nem mentesítették volna e „régi terhek” alól, akkor ki kellett volna lépnie a piacról.

(295)

A Bizottság elismerte, hogy ésszerű gazdasági feltételek mellett kell megvalósulnia annak a fokozatos átállásnak, ami egy igencsak korlátozott versenyhelyzet helyett uniós szintű igazi versenyt tesz lehetővé (82). Éppen ezért számos döntésben, illetve határozatban engedélyezte a tagállamok számára olyan állami támogatások nyújtását, amelyek mentesítik a vezető szolgáltatókat a nyugdíjkötelezettségekhez kapcsolódó régi terheik egy része alól (83).

(296)

A Bizottság döntési gyakorlata során azt a véleményt képviselte, hogy a nyugdíjköltségek alóli mentesítést olyan mértékre kell korlátozni, ami a vezető szolgáltatókat költségként terhelő társadalombiztosítási járulékok mértékének a versenytársak által fizetett társadalombiztosítási járulékok mértékéhez való igazításához szükséges (84).

(297)

A Bizottság a jelen ügyben elismeri, hogy a Deutsche Post nem tudná megállni a helyét a versenytársaival szemben anélkül az állami beavatkozás nélkül, ami részben mentesíti őt a tisztviselőivel szemben fennálló nyugdíjkötelezettségek alól. Kiszorult volna a postai szolgáltatási piac versenynek kitett részeiről azok miatt a múltból származó szociális terhek miatt, amelyek versenytársait nem terhelik.

(298)

A La Poste-ügyben hozott határozatában a Bizottság először is azt értékelte, hogy a piacnyitást megelőzően felvett tisztviselők után fizetett nyugdíjköltségek enyhítését biztosító támogatási intézkedés szükséges és arányos volt-e. A határozatban a Bizottság azt vizsgálta, hogy a nyugdíjtámogatás a vezető szolgáltatókat terhelő kötelező társadalombiztosítási járulék összegét a levél- és csomagküldési ágazatban tevékenykedő más vállalkozások által fizetett járulékok összegéhez igazítja-e (85).

(299)

Jelen határozatban a Bizottság ugyanezen szempontok alapján jár el. Vizsgálatát három lépésben végzi el:

(300)

A társadalombiztosítási járulékok összegét két tényező határozza meg: a járulék mértéke, valamint a béralap, amelyre ezt a mértéket alkalmazni kell.

(301)

A magánszférában tevékenykedő versenytársaknak a munkáltatói és a munkavállalói hányadot is bevételeikből kell fedezniük. A 2. ábra alapján 1995 óta a teljes hozzájárulás mértéke a magánalkalmazottak bruttó bérének 38-42 %-át tette ki (bruttó bér = nettó bér + munkavállalói járulék). A munkáltatót és a munkavállalót terhelő társadalombiztosítási járulék mértéke mindkét esetben a bruttó bér 19-21 %-ának felelt meg (részletes időrend a mellékletben).

(302)

A magánalkalmazottak társadalombiztosítási járulékától eltérően a tisztviselőket terhelő járulék csak az egészségügyi költségek 30-50 %-át fedi le, de nem tartalmaz a nyugdíjköltségekhez, valamint az egészségügyi és ápolási költségekhez való további hozzájárulást. A Deutsche Postot terhelő hozzájárulás ezért meghaladja a magánszféra munkáltatói által fizetendő járulékokat, és magába foglalja az összes nyugdíjköltséget, valamint az egészségügyi és ápolási költségek fennmaradó részét.

(303)

A Deutsche Post esetében a megfelelő referenciamérték kiszámítása során ezért figyelembe kell venni, hogy a tisztviselői hozzájárulás a magánalkalmazottak hozzájárulásánál alacsonyabb.

(304)

A tisztviselők által egészségügyi és ápolási költségeikhez fizetett 30-50 %-os hozzájárulás gazdasági hatásaiban messzemenően megfeleltethető a magánalkalmazottak kötelező betegbiztosítási és ápolási biztosítási járulékának (ez a járulék 2006-ban például a magánalkalmazottak bruttó bérének 8,50 %-a volt).

(305)

Mivel a tisztviselők nem fizetnek kötelező nyugdíj- és munkanélküliségi járulékot, a Deutsche Postnak kell átvállalnia a megfelelő összeget annak érdekében, hogy ténylegesen annyi társadalombiztosítási járulékot teljesítsen, amennyit a magánvállalkozások kötelező társadalombiztosítási járulékként fizetnek, és saját bevételeikből finanszíroznak.

(306)

A Deutsche Postot terhelő társadalombiztosítási járulékok referenciamértékének (a továbbiakban: referenciamérték) - ahogyan az a táblázatban bemutatásra kerül - ezért tartalmaznia kell a teljes nyugdíj- és munkanélküliségi járulékot (= munkáltatói + munkavállalói járulék), valamint a munkáltató által fizetett betegbiztosítási és ápolási biztosítási járulékot.

7.   ábra

A Deutsche Postot terhelő társadalombiztosítási járulékok referenciamértékének megállapítása

(307)

A 8. ábrán látszik, hogy a 2003-2010 közötti időszakban a referenciamérték a magánalkalmazottak bruttó bérének 30-34,1 %-a között alakult (86).

(308)

Németország azzal a kifogással él, hogy a társadalombiztosítási járulékok munkáltatót terhelő hányadát meghaladó referenciaérték a Deutsche Post számára hátrányos helyzetet teremtene azokkal a versenytársakkal szemben, akiknek csak a munkáltatói járulékokat kell megfizetniük. Ahogyan azt az alábbi leegyszerűsített (a 2006. évi járulékmértékeken alapuló) példa is mutatja, a magánszférában működő versenytársakhoz képest azonban a Deutsche Postnak jelentős előnye származna abból, ha a referenciamérték csak a társadalombiztosítási járulékok munkáltatót terhelő hányadával egyezne meg:

(309)

Bár a Deutsche Post és a magánszférában működő versenytárs ugyanakkora nettó bért fizet, abban az esetben, ha a referenciaérték tartalmazza a munkavállalót terhelő társadalombiztosítási járulékokat, a Deutsche Postot csak a magánalkalmazottak után fizetendő kötelező társadalombiztosítási járulék mintegy 62 %-ának megfelelő szociális költségek terhelik.

(310)

Az is megállapítható, hogy a munkáltatót terhelő társadalombiztosítási járulékok mértéke (amely mérték 1995 óta 19-21 % között alakult) sokkal alacsonyabb volt a felmerült tisztviselői bérek 33 %-ánál. Ezt a mértéket az 1995. évi nyugdíjtörvény határozta meg a Deutsche Post által a nyugdíjalapba fizetendő hozzájárulás referenciamértékeként. A német törvényalkotó szándéka tehát nem arra irányult, hogy a Deutsche Post csupán a munkáltatói járulékokat finanszírozza, hanem a tisztviselői nyugdíjköltségekhez való sokkal nagyobb hozzájárulásra kötelezte a Deutsche Postot, valamint arra, hogy viselje a többi szociális költséget is (például a tisztviselők egészségügyi költségeihez való hozzájárulást).

(311)

A Bizottság ezért elutasítja, hogy a munkáltatót terhelő társadalombiztosítási járulékok mértékét tekintsék referenciamértéknek, mivel a magánalkalmazottaktól eltérően a tisztviselőknek nem kell kötelező nyugdíj- és munkanélküliségi járulékot fizetniük. A referenciamértéknek így mindenképpen tartalmaznia kell ezeket a járulékokat, hogy biztosítani lehessen, hogy a Deutsche Post és a magánszférában működő versenytársak közvetlen, illetve közvetett módon ugyanakkora hozzájárulásokat fizetnek.

(312)

Mivel a Deutsche Post által a tisztviselői után fizetendő társadalombiztosítási járulékok összegét a magánszférában működő versenytársakat terhelő kötelező társadalombiztosítási járulékok összegéhez kell igazítani, amellett, hogy a Deutsche Post ugyanakkora járulékmértéket fizet, még az is fontos, hogy ezt a mértéket a megfelelő béralapra alkalmazzák. Ahogyan az a fenti példából is kitűnik, a felmerült tisztviselői bérek alapján számított 20,5 %-os munkáltatói járulékból egy 17,8 EUR összegű hozzájárulás következik, míg a magánszférában tevékenykedő versenytárs által fizetendő összeg 20,5 EUR (a 100 EUR-nak megfelelő bruttó bér 20,5 %-a).

(313)

Ezért egy olyan tisztviselői bruttó bért kell megállapítani (a továbbiakban: a tisztviselők bruttó bére), amely a magánalkalmazottak bruttó bérének megfelelő béralapot jelent. A tisztviselők által az egészségügyi költségekhez teljesített hozzájárulás a magánalkalmazottak által fizetett betegbiztosítási és ápolási biztosítási járulékkal megegyező összegűnek tekintendő. A bruttó bér és a felmerült bér között fennmaradó különbség így a munkavállalói nyugdíj- és munkanélküliségi járulék összegének felel meg. Az alábbi képlet segítségével számítható át a felmerült bér a magánalkalmazottak bruttó bérének megfelelő bruttó bérbe:

6.   táblázat

A tisztviselők bruttó bérének kiszámítása (a 2006. évi járulékmértékek alapján)

A tisztviselők bruttó bére =

(314)

Ha a 2006. évi járulékokat nézzük, akkor a tisztviselők bruttó bére 15 %-kal magasabb, mint a felmerült tisztviselői bér. Ez a százalék számszerűsíti tehát azt a hibát, amely akkor keletkezne, ha a magánszférában működő versenytársak kötelező társadalombiztosítási járulékaival való összehasonlítás során a Deutsche Post társadalombiztosítási járulékainak számítása a felmerült béren alapulna a bruttó bér helyett. A (308) preambulumbekezdésben felhozott példa világítja meg ezt, a példában ugyanis a helyesen a bruttó béren alapuló 20,5 EUR összegű munkáltatói járulék 15 %-kal több annál a 17,8 EUR összegű munkáltatói járuléknál, amelyet a felmerült bér helytelen alkalmazása eredményez.

(315)

A Bizottság ezért úgy véli, hogy a Deutsche Postot terhelő társadalombiztosítási járulékok referenciamértékének a munkáltatói és munkavállalói nyugdíj- és munkanélküliségi járulékon, valamint a munkáltatói betegbiztosítási és ápolási biztosítási járulékon kell alapulnia. A referenciamértéket a tisztviselők bruttó jövedelmére kell alkalmazni (ahogyan azt a 6. táblázat rögzíti).

(316)

Az 1994. évi PostPersRG 16. §-ának (1) bekezdése alapján a Deutsche Postnak 1995-1999 között évi 2,045 milliárd EUR, illetve összesen 10,225 milliárd EUR összegű hozzájárulást kellett fizetnie a nyugdíjalap számára. A törvény 16. §-ának (2) bekezdése értelmében 2000 óta a Deutsche Post a felmerült tisztviselői bér 33 %-ának megfelelő mértéket fizet.

(317)

A támogatás szükségességének és arányosságának vizsgálata során ugyanakkor figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy a Deutsche Postot pénzügyi szempontból nem terheli a nyugdíjalappal szemben a 2,045 milliárd EUR összegű, azaz a felmerült bérek 33 %-ának megfelelő teljes hozzájárulás. Ezzel kapcsolatban a Bizottság szerint különbséget kell tenni az 1995-2002 közötti időszak és a 2003-tól napjainkig terjedő időszak között.

(318)

Németország azzal érvel, hogy különösen az 1995-1999 közötti időszakban a nyugdíjalap számára teljesített összesen 2,045 milliárd EUR összegű éves átalánykifizetésekre tekintettel a Deutsche Post által fizetett társadalombiztosítási járulékok meghaladták a versenytársakat terhelő kötelező társadalombiztosítási járulékokat. A Deutsche Post ezért 1999-ig, de a teljes vizsgálati időszak alatt is legalább ugyanannyi, ha nem több járulékot fizetett, mint a magánszférában működő vállalkozások. Nem állapítható meg tehát, hogy a nyugdíjtámogatásnak köszönhetően versenytársainál kedvezőbb helyzetben volt. A Bizottság kénytelen elutasítani ezt az érvelést, mivel az nem veszi figyelembe a német hatóságok vonatkozó, az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokból eredő költségek fedezésével kapcsolatos szabályozói rendelkezéseit.

(319)

A Bizottság jelen határozatban megállapítja, hogy a Deutsche Post az árszabályozás alá nem eső piacokon versenytársainál kedvezőbb helyzetben volt, mert az ezen szolgáltatási ágazatokban tevékenykedő tisztviselőkkel kapcsolatban felmerült szociális kiadások egy része nem ezeket a szolgáltatásokat terhelte. A felmerült szociális kiadások ezen részét ehelyett az árszabályozás alá eső szolgáltatásokhoz rendelték hozzá, amely szolgáltatások bevételeit kellően magas szinten tartották ahhoz, hogy azokból az árszabályozás alá eső szolgáltatásoknál felmerült költségeket meghaladóan más költségeket is finanszírozni tudjanak.

(320)

A Deutsche Post belső könyveléséből látszik, hogy 1995 óta a Deutsche Post az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokhoz csak a REK–járulékmértéken alapuló társadalombiztosítási járulékokat rendelte hozzá. Ezt a gyakorlatot a 2002. évi REK és az azt követő REK-ek is megerősítik. Az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások tehát 1999 előtt és után is gazdasági előnyt élveztek, mivel egyértelműen mentesültek a felmerült költségek viselése alól.

(321)

Ellentmond a tényeknek Németország azon érve, miszerint a Deutsche Postnak az árszabályozás alá eső piacokon komparatív hátránya keletkezett amiatt, mert az 1995-1999 közötti időszakban teljesített átalánykifizetések eredményeként magasabbak voltak a szociális kiadásai. Szabályozott szolgáltatásainak többségét illetően először is a Deutsche Post még mindig kizárólagos engedéllyel rendelkezett. Másodszor pedig még ennél is fontosabb az, hogy azon szolgáltatások díjait, amelyek terén a Deutsche Post kizárólagos engedély birtokában volt, kellően magasan szabták meg ahhoz, hogy ezeket a költségeket a szolgáltatásoktól függő felhasználókra hárítsák át.

(322)

1995-ig a díjszabályozás a postai szolgáltatásokról szóló 1991. június 24-i rendeleten (Postdienstverordnung) (87) alapult, amely szerint a monopóliumra meghatározott díjaknak kiegyensúlyozottaknak kellett lenniük. Ez a gyakorlatban magába foglalta a nyugdíjköltségeket is. 1995-1997 között a díjszabályozás alapját a telekommunikáció és a posta igazgatásáról szóló 1994. szeptember 14-i törvény jelentette (BGBl. I., 2325. és 2371. o.). A törvény 2. és 7. §-ával összefüggésben értelmezett 4. §-a alapján az árszabályozás alá eső ágazatokból származó bevételekből fedezni lehetett nemcsak az árszabályozás alá eső szolgáltatások kapcsán felmerült költségeket - ideértve a nyugdíjalapba fizetett hozzájárulásokat is -, hanem az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások költségeit is.

(323)

Ahogyan az a Deutsche Post éves beszámolóiból kiderül, az 1995. évi nyugdíjreform során a szabályozott díjak megmaradtak azon a szinten, ami még akkor volt alkalmazandó, amikor a Deutsche Postnak az összes nyugdíjköltséget viselnie kellett. Míg a nyugdíjköltségeket később (1995-1999 között) az átalányösszegre korlátozták, illetve (2000-től kezdve) az évről évre csökkenő tisztviselői bérek 33 %-ában rögzítették, a szabályozott díjakat nem csökkentették megfelelően annak érdekében, hogy azok csak annyi társadalombiztosítási járulékot fedezzenek, ami megegyezik a versenytársak által fizetett kötelező társadalombiztosítási járulékokkal. Mivel a nyugdíjalapba fizetett rögzített hozzájárulások 1999-ig (évi 2,045 milliárd EUR) nagyjából az 1994. évi nyugdíjköltségek szintjén maradtak, az árszabályozás alá eső szolgáltatások nyugdíjköltségeinek fedezését illetően a Deutsche Post pénzügyi helyzete nem változott. Bevételeinek nagysága és a nyugdíjalapba fizetett hozzájárulása is egyensúlyban maradt.

(324)

Az 1997. évi PostG egyértelműen kimondja, hogy a szabályozott díjaknak nemcsak a „hatékony” szolgáltatásnyújtás költségeit, hanem más terheket is fedezniük kell, így például a tisztviselők szociális kiadásaival kapcsolatos terheket. A törvény tehát kifejezetten elismeri, hogy az árszabályozás alá eső ágazat bevételeit oly módon kell rögzíteni, hogy az összes átalánykifizetés fedezete biztosítva legyen. Mivel úgy tűnik, hogy a német törvényalkotó szerint a szabályozott díjak akkori összege megfelelt az 1997. évi PostG követelményeinek, a törvényalkotó úgy döntött, hogy 1999-ig az árakat az 1997. évi szinten hagyja. Ezt követően a gazdaságért és technológiáért felelős akkori miniszter 2000. március 27-én úgy határozott, hogy az 1997. szeptember 1-jén jóváhagyott díjak 2002. december 31-ig hatályban maradnak.

(325)

A szabályozott díjakat így a történelmileg magas szinten tartották, és azokat nem csökkentették le egy olyan szintre, amelynél a Deutsche Postnak komparatív hátránya keletkezett volna.

(326)

Versenytársaihoz képest a Deutsche Post 2000-től kezdve még kedvezőbb helyzetben volt, mivel a nyugdíjalapba fizetendő rögzített hozzájárulásokat a felmerült tisztviselői bérek 33 %-ára csökkentették. Ez abszolút számokban azt jelenti, hogy a költségek 2,045 milliárd EUR-ról 735 millió EUR-ra csökkentek (és még ennél is alacsonyabb összeget eredményeztek a következő években, mivel csökkent a tisztviselők száma, és ezt a folyamatot csak részben kompenzálta a bérek emelkedése). Tekintettel arra, hogy a szabályozott díjakat a történelmileg magas szinten tartották, a Deutsche Post a 2000. évtől kezdve jelentős nyereségekre tett szert az árszabályozás alá eső szolgáltatások terén.

(327)

A WIK-szakvélemény azt a következtetést vonta le a Deutsche Postnak az árszabályozás alá eső szolgáltatások terén az 1995-2002 közötti teljes időszakban megfigyelhető jövedelmezőségének vizsgálata során, hogy a nyugdíjalapba teljesített átalánykifizetések ellenére például 1999-ig az árszabályozás alá eső szolgáltatásokból a Deutsche Postnak nem keletkeztek veszteségei. Sőt, a szakvélemény 2000 óta kifejezetten pozitív eredményeket mutat ki.

(328)

A Bizottság ezért kénytelen visszautasítani Németország arra irányuló érvelését, hogy a Deutsche Post az árszabályozás alá eső szolgáltatások terén a társadalombiztosítási járulékok fedezetét tekintve versenytársaihoz képest hátrányos helyzetben volt, és a nyugdíjtámogatás 2002 előtt szükséges és arányos volt.

(329)

A fentiekben kifejtettek ellenére a Bizottság kénytelen elismerni, hogy jelen ügyben nem áll rendelkezésére elegendő bizonyíték ahhoz, hogy megállapítsa a Deutsche Post által 1995-2002 között befizetett társadalombiztosítási járulékok pontos összegét. Véleménye szerint egy ilyen számszerűsítés nem alapulhat helyesen azon az utólagos megállapításon, miszerint az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások szociális kiadásainak bizonyos hányadát átcsoportosították annak érdekében, hogy ezeket a kiadásokat az árszabályozás alá eső ágazatok bevételeiből lehessen finanszírozni, továbbá miszerint a Deutsche Post a nyugdíjalap rendelkezéseinek keretei között összességében nem volt hátrányos helyzetben, mivel az árszabályozás alá eső ágazat bevételeit de facto kellőképpen magasan szabták meg ahhoz, hogy azok fedezzék a nyugdíjalapba fizetett hozzájárulásokat és az átcsoportosított terheket. Ugyanilyen kevés az esélye egy olyan módszer kidolgozásának, amely alapján a tagállam erre az időszakra kiszámíthatná a hozzájárulások összegét. A Bizottság az 1995-2002 között érvényes szabályozott díjak jogalapjának vizsgálatát követően megállapítja, hogy a törvényi rendelkezésekből nem lehet kétséget kizáróan levezetni, hogy az illetékes hatóságok hogyan határozták meg előzetesen a szabályozott díjak összetételét. Jelen ügyben különösen azt nem lehet teljes bizonyossággal bebizonyítani, hogy akkor, amikor az illetékes hatóságok a szabályozott díjakat olyan szinten határozták meg, hogy azok de facto végső soron fedezzék az átcsoportosított költségeket, döntéseikben egyértelműen az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokból származó terhek fedezésére jelölték ki a szabályozott díjak meghatározott hányadát.

(330)

A referenciaárakról szóló 2002. évi, 2007. évi és 2011. évi határozatoktól eltérően, amelyekben a postai szabályozó hatóság kifejezetten megerősítette, és engedélyezte ezeket a terheket, ez a korábbi de facto költségfedezés a díjszabás terén illetékes hatóságoknak az egyéb költségösszetevők alakulásával vagy a vállalkozások mutatóinak alakulásával kapcsolatos mérlegelésére vezethető vissza. A korábbi de facto költségfedezés tehát jelen ügyben nem teszi lehetővé annak pontos és biztos meghatározását, hogy az illetékes hatóságok mennyiben növelték a szabályozott díjakat abból a célból, hogy figyelembe vegyék az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások hivatkozott terheit.

(331)

A 2003. január 1-jét követő időszakot illetően ezzel szemben világosan kiderül a referenciaárakról szóló 2002. évi, 2007. évi és 2011. évi határozatokból, hogy a postai szabályozó hatóság hogyan állapította meg a szabályozott díjak összetételét. A szabályozott díjakat egyértelműen magasabb szinten rögzítették annak érdekében, hogy az árszabályozás alá eső ágazat bevételeiből fedezzék az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások terheit.

(332)

Az 1997. évi PostG alapján a Deutsche Post kérheti a szabályozó hatóságtól, hogy a hatóság a kizárólagos engedélyből és az árszabályozás alá eső szolgáltatásokból származó bevételek megengedhető nagyságának megállapításakor a felhasználókra áthárítandó költségekbe beszámítsa többek között a „versenyben nem szokásos szociális kiadásokat”, valamint az egyetemes szolgáltatás hatékony biztosításának költségeit. Ezt a módszert a postai szabályozó hatóság első alkalommal a referenciaárakról szóló 2002. évi határozatban alkalmazta, majd a referenciaárakról szóló 2007. és 2011. évi határozatokban is jóváhagyta a versenyben nem szokásos társadalombiztosítási járulékból adódó terheket. Nem változtat a Bizottság értékelésén az, hogy az előzetes árellenőrzés csak az árszabályozás alá eső szolgáltatások egy részére vonatkozik. Erőfölényének kihasználása révén ugyanis a Deutsche Post még mindig jogosult volt arra, hogy az összes terhet áthárítsa. Ebből a szempontból pedig mindegy, hogy a szabályozó hatóság előzetes vagy utólagos ellenőrzést végez.

(333)

A postai szabályozó hatóság mindig jóváhagyta a Deutsche Post arra irányuló kérelmét, hogy a 2. számú teher (a REK–járulékmértéket meghaladóan felmerült szociális kiadások) refinanszírozása az árszabályozás alá eső ágazat bevételeiből történjen. A versenyben nem szokásos szociális kiadások (2. számú teher) 2001. évre vonatkozó megállapítása során ezért a felmerült bérek [40-45 %]-ának megfelelő (88), a Deutsche Post által a tisztviselőkkel kapcsolatban felmerült társadalombiztosítási járulékokat összehasonlították a REK-referenciaértékkel. A referenciaérték a munkáltatót terhelő társadalombiztosítási, balesetbiztosítási és kiegészítő nyugdíjbiztosítási járulékokból tevődik össze, amelyek a felmerült bérek összesen [20-25 %]-át teszik ki.

(334)

A két százalék közötti, a felmerült tisztviselői bér [15-20 %]-ának megfelelő különbözetet beszámították a 2. számú teherbe, és azt az árszabályozás alá eső ágazat bevételeiből fedezték (vö. 2. táblázat).

(335)

Gazdasági szempontból ezért a Deutsche Post nem fizet a felmerült bérek 33 %-ának megfelelő társadalombiztosítási járulékot, hanem csupán [20-25 %]-os járulék terheli. A különbözet 2003 óta a szolgáltatástól függő fogyasztókat terheli, akiknek olyan díjakat kell fizetniük, amelyek fedezik a Deutsche Post szociális kiadásait. Ezek a szociális kiadások a Deutsche Post azon szolgáltatásaihoz kapcsolódnak, amelyek terén a Deutsche Post 2007-ig kizárólagos engedéllyel rendelkezett, illetve azon egyetemes szolgáltatásokhoz, amelyek esetében a Deutsche Post erőfölénnyel bírt.

(336)

A felmerült bért át kell alakítani a tisztviselők bruttó bérébe ahhoz, hogy össze lehessen hasonlítani a felmerült bérekre alkalmazott járulékmértéket a versenytársak által fizetett társadalombiztosítási járulékok összegével.

(337)

A felmerült bér a tisztviselők bruttó bérének [85-90 %]-a (89). Ennek alapján a felmerült bérek [20-25 %]-a a bruttó bér [17,5-22,5 %]-ának felel meg.

(338)

Annak következtében, hogy a Deutsche Post nyugdíjalapba fizetett hozzájárulását 33 %-ra korlátozták, valamint hogy a postai szabályozó hatóság jóváhagyta a 2. számú terhet, a Deutsche Post a tisztviselői bruttó bérek [17,5-22,5 %]-ának megfelelő társadalombiztosítási járulékokat fizet.

(339)

Az 1995-2002 közötti időszakban a Deutsche Post által a fenntartott ágazatban alkalmazott díjakból származó bevételek jelentősen csökkentették azt a tényleges gazdasági terhet, ami a szociális költségek finanszírozására szolgáló hozzájárulásból származott. A díjelemek külön-külön történő kimutatásának hiányában azonban a Bizottság csak azt tudja megállapítani, hogy a Deutsche Post hozzájárulásának nagysága a referenciamértéknél alacsonyabb volt. A Bizottság sem a két szint közötti pontos különbséget nem tudja kiszámítani, sem pedig egy olyan módszert nem tud kidolgozni, ami ezt a tagállam számára lehetővé tenné.

(340)

A REK–járulékmértéket a referenciamértékkel összehasonlítva megállapítható, hogy a REK–járulékmérték a felmerült tisztviselői béreken alapul, amelyek a magánalkalmazottak bruttó béréhez képest túl alacsony béralapnak számítanak. A REK–járulékmértéket ezért a tisztviselők bruttó bérének százalékaként újra ki kell számítani.

(341)

A 2006. év adatainak összehasonlítása azt mutatja, hogy az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokat ténylegesen a tisztviselők bruttó bére [17,5-22,5] %-ának (illetve a felmerült tisztviselői bérek [20-25] %-ának) megfelelő társadalombiztosítási járulékok terhelték a 33,5 %-os referenciamértékhez képest. A társadalombiztosítási járulékok kapcsán ezáltal a Deutsche Post 2006-ban a tisztviselők bruttó bére [10-15] %-ának megfelelő komparatív előnyben részesült.

7.   táblázat

A REK–járulékmérték és a Deutsche Post társadalombiztosítási járulékai referenciamértékének összehasonlítása a 2006. évre vonatkozóan

(342)

A 7. táblázat alapján a Deutsche Postra irányadó referenciamérték a tisztviselők bruttó bérének 33,5 %-a, ami [10-15] százalékponttal magasabb a Deutsche Post által ténylegesen viselt mértéknél.

(343)

A 2006. évre vonatkozó [10-15] százalékpontot kitevő különbség meghaladja a 33,5 %-os referenciamérték és a [20-25] %-os REK–járulékmérték közötti [8-13] %-os nominális különbséget. A különbség egy [2-3] százalékpontos többletkifizetést tartalmaz, ami abból adódik, hogy a [20-25] %-os nominális REK–járulékmérték indokolatlan módon a tisztviselők felmerült bérén alapul a magánalkalmazottak bruttó bérével megegyező tisztviselői bruttó bér helyett.

(344)

Az alábbi okok miatt nem tekinthető sem szükségesnek, sem pedig arányosnak az a nyugdíjtámogatás, ami a nyugdíjalapnál keletkező, a Deutsche Post által foglalkoztatott tisztviselők felmerült bére 33 %-át kitevő társadalombiztosítási járulékot meghaladó finanszírozási igény fedezésére szolgál:

(345)

A 2003 utáni eltérő mértékekre két magyarázat adható:

(346)

Az 1995-2002 közötti időszakra vonatkozóan nem lehet pontosan meghatározni, hogy mekkora a mentesítésnek az a része, ami a szükségesnek és arányosnak tekinthető mértéket meghaladja. A 2003. évtől kezdve ez a hányad a bruttó bér [10-15] %-ának felel meg.

(347)

A nyugdíjtámogatás szükségességének és arányosságának értékelése során figyelembe kell venni, hogy különleges versenykörnyezetről és szabályozói környezetről van szó.

(348)

Ahogyan az a II.2.1. szakaszban kifejtésre kerül, 2007. december 31-ig a Deutsche Post kizárólagos engedéllyel rendelkezett meghatározott levélküldemények kézbesítését illetően. Az 1997. évi PostG 52. §-a értelmében eddig az időpontig a Deutsche Post feladata volt a 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (90) 2. fejezete és az 1997. évi PostG 11. §-a szerinti egyetemes szolgáltatási kötelezettség. 2008. január 1-je óta a Deutsche Post önkéntes alapon nyújt egyetemes szolgáltatásokat.

(349)

Amíg a Deutsche Post meghatározott levélszolgáltatásokra kizárólagos engedéllyel rendelkezett, a postai szolgáltatási piac ezen részén versenytársai nem tudták felkínálni szolgáltatásaikat. Nem érintheti a közös érdekkel ellentétes mértékben a kereskedelmet az a tény, hogy a postai szabályozó hatóság engedélyezte a Deutsche Post számára, hogy a Deutsche Post az árszabályozás alá eső szolgáltatások magasabb díjai révén teljes mértékben és a versenytársait terhelő társadalombiztosítási járulékokat meghaladóan refinanszírozza a postai tisztviselők után fizetett szociális kiadásoknak azt a részét, ami a kizárólagos engedély hatálya alá tartozó szolgáltatások nyújtásából származott.

(350)

Az egyetemes szolgáltatási kötelezettséget az teszi indokolttá, hogy versenypiac esetében a postai szolgáltatók a vidéki vagy félreeső helyeken egyáltalán nem vagy csak rendhagyóan magas árakon nyújtanak bizonyos szolgáltatásokat. Ezért a 97/67/EK irányelv 4. cikkének értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a felhasználók számára olyan egyetemes szolgáltatás álljon rendelkezésre, amely állandó jelleggel és az egész ország területét lefedve valamennyi felhasználó számára meghatározott minőségű postai szolgáltatásokat biztosít megfizethető árakon.

(351)

Erre figyelemmel a német törvényalkotás különleges kötelezettséget ró azokra a postai szolgáltatókra, akik erőfölénnyel rendelkeznek az egyetemes szolgáltatási kötelezettség alá tartozó piacokon. A PDLV 2. §-a (91) értelmében az ilyen postai szolgáltatók kötelesek szolgáltatásaikat valamennyi felhasználó számára azonos feltételekkel rendelkezésre bocsátani az egyetemes szolgáltatási kötelezettséggel jellemzett piacon. Eddig a Deutsche Post volt az egyetlen szolgáltató, aki piaci erőfölénnyel rendelkezett, és ennek megfelelően vonatkozott rá ez a kötelezettség.

(352)

Privatizációja óta a Deutsche Post nem kapott állami támogatásokat az egyetemes szolgáltatások kompenzációjaként. A piaci erőfölénye által jellemzett, árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételei ugyanakkor kompenzálják az egyetemes szolgáltatás biztosítása miatt felmerülő költségeket. A Bizottság megítélése szerint a nyugdíjtámogatás arányosságának és szükségességének értékelése során ésszerű ezt a körülményt figyelembe venni.

(353)

A Bizottság ezért megállapítja, hogy a postai tisztviselőkkel kapcsolatosan felmerülő azon szociális kiadások esetében, amelyek az egyetemes szolgáltatási kötelezettség alá eső és a Deutsche Post piaci erőfölénye által jellemzett, árszabályozás alá eső szolgáltatásokból erednek, nem érinti a közös érdekkel ellentétes mértékben a kereskedelmet az a körülmény, hogy a postai szabályozó hatóság beleegyezett abba, hogy az árszabályozás alá eső szolgáltatások végzése miatt felmerülő szociális kiadásokat - még ha azok meg is haladják a Deutsche Post versenytársait rendszerint terhelő szociális kiadásokat - teljes mértékben a magasabb díjakból finanszírozzák. Ez a következtetés annak a különleges versenykörnyezetnek és szabályozói környezetnek az eredménye, amelynek a keretei között a szolgáltatásnyújtásra sor kerül, és ezért nem alkalmazható más ágazatokra.

(354)

Az a következtetés vonható le, hogy 2003 óta a Deutsche Post az árszabályozás alá nem eső szolgáltatási ágazatokban dolgozó tisztviselők után versenytársaihoz képest 11-14 százalékponttal alacsonyabb társadalombiztosítási járulékokat fizetett.

8.   ábra

A társadalombiztosítási járulék mértékéből adódó komparatív előny az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokhoz képest (a járulékmértékek a tisztviselők bruttó bérének százalékos arányában vannak meghatározva)

(…)

(355)

Az alacsony társadalombiztosítási járulékok nem szükségesek a postai szolgáltatások piacának fokozatos megnyitásához, továbbá azzal nem is arányosak. Az érintett piacokon a Deutsche Post éles versenyben áll más szolgáltatókkal. A Bizottság ezért úgy véli, hogy az alacsony társadalombiztosítási járulékok a közös érdekkel ellentétes mértékben érintik a kereskedelmet, és emiatt azokat nem lehet a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősíteni.

(356)

A 2003. január 1-jét követő időszakra a nyugdíjtámogatás belső piaccal össze nem egyeztethető része az alábbi képlet alapján számolható ki: a referenciamérték és a REK–járulékmérték különbségét meg kell szorozni az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások terén foglalkoztatott tisztviselők bruttó bérének összegével.

8.   táblázat

A belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatás meghatározásának képlete a 2003. január 1-jét követő időszakra

(357)

A rendelkezésre álló adatok alapján a 2003-2010 közötti időszakra vonatkozóan a komparatív előny összesen [500-1 000] millió EUR-t tesz ki (lásd a mellékletet). Ezen időszak alatt a csökkenő tisztviselői állomány miatt a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatás éves összege a 2003. évi […] millió EUR-ról 2010-re […] millió EUR-ra csökkent.

(358)

Az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozatban a Bizottság kétségbe vonta a nyugdíjtámogatás szükségességét és arányosságát, mivel az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások társadalombiztosítási járulékainak mértéke 11-14 %-kal alacsonyabb volt a magánszférában tevékenykedő versenytársakat terhelő járulékok mértékénél. A határozat az ebből származó előnyt évi 100 millió EUR és 200 millió EUR közötti összegre becsülte.

(359)

Az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozathoz fűzött észrevételében Németország két fő kifogást terjesztett elő:

(360)

Németország azzal érvel, hogy a társadalombiztosítási járulékok munkáltatót terhelő hányadánál magasabb referenciaérték a Deutsche Post számára hátrányos helyzetet teremtene azon versenytársakkal szemben, akiknek csak a munkáltatói járulékokat kell megfizetniük.

(361)

Az első érvvel kapcsolatban a Bizottság rögzíti, hogy a magánalkalmazottaktól eltérően a tisztviselők nem kötelesek nyugdíjjárulékot és munkanélküliségi járulékot fizetni. A referenciamértéknek ezért szükségszerűen tartalmaznia kell ezeket a járulékokat is, hogy biztosítani lehessen, hogy a Deutsche Post és a magánszférában működő versenytársak közvetlen, illetve közvetett módon ugyanakkora hozzájárulásokat fizetnek.

(362)

Németország ragaszkodik ahhoz is, hogy a referenciamértéket ne a tisztviselők bruttó bérére vagy a tisztviselők felmerült bérére alkalmazzák, hanem csak a „versenyben szokásos” bérekre. A Deutsche Post szerint a 2002. évi, a 2007. évi és a 2011. évi REK-ekben a „versenyben szokásos bérnek” az ETV szerinti bérhez vagy a postai ágazat 2003. évi tarifaszerződéseihez kell igazodnia.

(363)

A 2009. évi REK-ben a 2007. évi minimálbér szerepel „versenyben szokásos” bérként, ami még alacsonyabb, mint az ETV szerinti bér.

(364)

Németország úgy nyilatkozik, hogy ahhoz, hogy a Deutsche Post társadalombiztosítási költségei a versenytársai által fizetett költségekkel megegyező szinten helyezkedjenek el, a számításoknak a „versenyben szokásos” béreken kell alapulniuk.

(365)

A Bizottság nem fogadhatja el ezt az érvet, mivel a támogatást a szükséges minimumra kell korlátozni annak biztosítása érdekében, hogy ésszerű gazdasági feltételek mellett valósuljon meg az a fokozatos átállás, ami egy igencsak korlátozott versenyhelyzet helyett uniós szinten igazi versenyt tesz lehetővé.

(366)

Ezért aránytalan lenne a támogatást olyan mértékűre emelni, hogy a Deutsche Postnak 1995 óta csak a „versenyben szokásos” és az előző évek munkaerőpiaci feltételeit figyelmen kívül hagyó béreken alapuló társadalombiztosítási költségeket kelljen finanszíroznia. A gazdaságban nem számít rendhagyónak az, hogy a már működő vállalkozások, illetve az új piaci résztvevők által különböző időpontokban felvett foglalkoztatottak eltérő bérezésben részesülnek.

(367)

A France Telecom (92) támogatási ügyben szintén elutasította a Bizottság Franciaország arra irányuló érvét, miszerint a társadalombiztosítási járulékok mértékét illetően figyelembe kell venni azt is, hogy a tisztviselők bére magasabb, mint a versenytársak által foglalkoztatott dolgozóké. A Bizottság ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a tisztviselőknek köszönhetően a vezető szolgáltatónak a piac megnyitásakor olyan képzett és kompetens munkatársai voltak, akik nélkül piaci pozícióját nem tudta volna megőrizni. Egyébként is teljesen mesterséges lenne a vezető postai szolgáltatókat ért hátrányokat külön kiemelni, és figyelmen kívül hagyni azokat a jelentős előnyöket, amelyek például a piaci részesedésből, az ismertségből és az ügyfélkörből erednek.

(368)

A Deutsche Post számításai alapján az sem állapítható meg hitelt érdemlően, hogy a Deutsche Post akkor is meg tudta volna takarítani a kikalkulált bérköltségeket, ha nem lett volna köteles tisztviselőket foglalkoztatni. Még ha 1995-ben a tisztviselők jogviszonyát ténylegesen rendes alkalmazotti jogviszonyra módosították volna, akkor sem becsülték meg, hogy 1995-ben hány tisztviselőt váltottak volna fel magánalkalmazottakkal, továbbá azt sem, hogy ennek során milyen fizetési fokozatot alkalmaztak volna. A Deutsche Post által 1995-ben foglalkoztatott tisztviselők nagy száma (93) már önmagában valószínűtlenné teszi, hogy 1995 után jogilag és pénzügyileg lehetséges lett volna a tisztviselőket ugyanolyan produktív, de alacsonyabb fizetésben részesülő magánalkalmazottakkal helyettesíteni.

(369)

A Bizottság ezért elutasítja a referenciamértékkel és a bérekkel kapcsolatos német érveket.

(370)

Németország arra hivatkozik, hogy a Bizottság csak az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások társadalombiztosítási járulékainak összegét értékelte, és nem vizsgálta meg, hogy a szabályozott egyetemes szolgáltatásokból származó nyereség elegendő volt-e a hivatkozott terhek finanszírozására.

(371)

Németország két érvet hoz fel. Először is, a Bizottság nem bizonyította, hogy a német szabályozó hatóság tényleg jóváhagyta a Deutsche Post által hivatkozott költségeket. Másodszor, még ha a szabályozó hatóság jóvá is hagyta ezeket a költségeket, az árszabályozás alá eső egyetemes szolgáltatásokból mégsem származott annyi bevétel, hogy finanszírozni lehetett volna ezeket a terheket. Németország két szakértői véleményt küldött meg - Weber professzor szakvéleményét, valamint a CTcon szakértői állásfoglalását - annak bemutatása érdekében, hogy az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételei nem voltak elegendőek a versenyben nem szokásos szociális kiadásokból eredő, hivatkozott terhek fedezésére, és ebből következően a Deutsche Postot a versenyben nem szokásos szociális kiadásokért alulkompenzálták.

(372)

A vonatkozó dokumentumok igazolják, hogy a postai szabályozó hatóság a referenciaárakról szóló 2002. évi határozat óta jóváhagyta a Deutsche Post terheit, és a szabályozott díjakat oly módon rögzítette, hogy ezeket a terheket a díjak fedezzék. A referenciaárakról szóló 2007. és 2011. évi határozatok ezenkívül azt is megerősítik, hogy a postai szabályozó hatóság helyt adott a Deutsche Post kérelmének, és engedélyezte, hogy a hivatkozott, versenyben nem szokásos szociális kiadásokat az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételeiből finanszírozzák.

(373)

Weber professzor szakvéleménye az 1995-2010 közötti időszakra vonatkozik, és nemcsak azt rögzíti, hogy a Deutsche Post nyugdíjtámogatásban részesült, hanem azt is, hogy 2. számú terhét teljes mértékben az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételeiből fedezték (a szakvélemény részletes ismertetése a VI.1.4.2. (a) szakaszban található).

(374)

A szakvélemény értékelése során először is a díjjóváhagyás értékmérőit kell felidézni, amelyeket az 1997. évi PostG 20. §-ának (2) bekezdése határoz meg. Ezen értékmérők alapján a referenciaárnak megfelelően figyelembe kell vennie a hatékony szolgáltatásnyújtás költségeit, a postai szolgáltatások egész ország területére kiterjedő ellátásának költségeiből eredő terheket, valamint a Deutsche Bundespost jogutódlása miatti, a foglalkoztatottak ellátási terheinek átvételéből származó költségeket.

9.   táblázat

Árrögzítés az 1997. évi PostG 20. §-ának (2) bekezdése alapján

(375)

A postai szabályozó hatóságnak úgy kell megállapítania a szabályozott díjakat, hogy a bevételek fedezzék az árszabályozás alá eső szolgáltatások „hatékony rendelkezésre bocsátásának” költségeit, valamint a jóváhagyott terheket. Másképpen fogalmazva ez azt jelenti, hogy a szabályozott díjak nemcsak az árszabályozás alá eső szolgáltatások összes költségét fedezik teljes mértékben, mégpedig függetlenül attól, hogy ezek „teherként” vagy „a hatékony szolgáltatásnyújtás költségeiként” vannak-e megjelölve, hanem a terheknek azt a részét is, ami az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokból származik. Az 1997. évi PostG 20. §-ának (2) bekezdése biztosítja, hogy a jóváhagyott terheket az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételei teljes mértékben fedezzék. Németország érvelésével ellentétben tehát törvény gondoskodik arról, hogy az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokban foglalkoztatott dolgozók versenyben nem szokásos szociális kiadásainak átvállalása ne okozza az árszabályozás alá eső szolgáltatások alulkompenzációját.

(376)

A szakvélemény először is a tisztviselőkkel kapcsolatban felmerült, versenyben nem szokásos szociális kiadásokat a Deutsche Postot a tisztviselőkkel kapcsolatosan terhelő összes szociális kiadás (a nyugdíjalapba teljesített kifizetések, valamint az egészségügyi költségek, a balesetbiztosítás és egyéb biztosítások díjai) és a 2007. évi minimálbér alapul vételével számított munkáltatói nyugdíjjárulék, betegbiztosítási és ápolási biztosítási járulék különbségeként határozza meg. Második lépésben a szakvélemény összehasonlítja ezt a különbséget a 2. számú teherrel.

(377)

Weber professzor szakvéleménye kétféle szempontból is megtámadható: először is, a versenyben nem szokásos költségek túlságosan magasan vannak meghatározva. Másodszor, a szakvélemény nem veszi figyelembe, hogy emiatt a versenyben nem szokásos költségek azon költségeket is tartalmazzák, amelyekért a Deutsche Post olyan ellentételezésekben részesült, amelyek nem a 2. számú tehernél, hanem más tételeknél vannak kimutatva. Külön-külön az alábbi gyenge pontokra kell felhívni a figyelmet:

(378)

Először is, a szakvélemény a versenyben nem szokásos szociális kiadásokat a társadalombiztosítási járulékok munkáltatót terhelő hányada alapján határozza meg, míg a 2. számú terhet a REK–járulékmérték alapján. Mivel a REK–járulékmérték magasabb a társadalombiztosítási járulékok munkáltatót terhelő hányadánál, a szakvéleményben megállapított, versenyben nem szokásos szociális kiadások meghaladják a 2. számú terhet. A szakvélemény tehát figyelembe vesz olyan, versenyben nem szokásos szociális kiadásokat, amelyeket a postai szabályozó hatóság a „hatékony rendelkezésre bocsátás” költségeinek tekint.

(379)

Másodszor, a szakvélemény nem veszi figyelembe, hogy az 1. számú teher (versenyben szokásos bérköltségek) tartalmazza a versenyben nem szokásos szociális kiadások egy részét is (például a felmerült bérek és a „versenyben szokásos” bérszint referenciaértéke közötti eltérések miatt), és ezáltal ezeket a kiadásokat is az 1. számú teherből finanszírozzák. A szakvélemény által figyelembe vett további szociális kiadásokat más terhek fedezik (például a BAnstPT részére teljesített kifizetések a 6. számú teher alá tartoznak), és így kompenzálva vannak. Míg a szakvélemény a tisztviselőkkel kapcsolatban felmerült összes szociális kiadás összegét feltünteti, azt nem említi meg, hogy a versenyben nem szokásos költségeket más terhek is tartalmazzák, nem csak a 2. számú teher.

(380)

Harmadszor megjegyzendő, hogy a 2. számú teher tartalmazza a tisztviselőkkel és a magánalkalmazottakkal kapcsolatos, versenyben nem szokásos szociális kiadásokat is. A magánalkalmazottak után járó társadalombiztosítási járulékok 2003 előtt magasabbak voltak a REK–járulékmértéknél, mivel ezek a költségek magukba foglalták a magánalkalmazottak kiegészítő nyugdíjbiztosításának kamatait is mintegy […] millió EUR összegben. 2003 óta a kamatköltségeket a pénzügyi költségekhez számítják hozzá, és azóta a magánalkalmazottakkal kapcsolatban felmerült szociális kiadások a REK–járulékmérték alatt helyezkednek el.

(381)

Tekintettel arra, hogy a szakvélemény a teljes 2. számú terhet a versenyben nem szokásos szociális kiadások ellentételezésére használja fel, a tisztviselők szociális költségeinek enyhítése a 2003 előtti időszakban túlzott mértékű, míg 2003 óta elégtelen volt. Ahhoz, hogy meg lehessen határozni a tisztviselőkkel kapcsolatos, versenyben nem szokásos szociális kiadásokért járó és a 2. számú teherből megvalósuló megfelelő ellentételezést, a 2. számú tehernél külön kell kezelni a tisztviselőket és a magánalkalmazottakat.

(382)

A szakvéleményben meghatározott alulkompenzáció következésképpen félrevezető, mivel a szakvélemény nem vette figyelembe, hogy a hivatkozott, versenyben nem szokásos szociális kiadásokat nem csak a 2. számú teher fedezi, továbbá azt sem, hogy a postai szabályozó hatóság a szociális kiadások nagyobb hányadát számította a „hatékony rendelkezésre bocsátás” költségei közé. A szakvélemény ellentételezéssel kapcsolatos hibáinak megfelelő kiigazítását követően a terhek és a versenyben nem szokásos szociális kiadások - ahogyan azt az 1997. évi PostG 20. §-ának (2) bekezdése is megköveteli - pontosan kiegyenlítik egymást.

(383)

Ezért el kell utasítani Németországnak azt az érvét, miszerint az eljárás kiterjesztéséről szóló 2011. évi határozatban a Bizottság hibát követett el akkor, amikor csak az árszabályozás alá nem eső ágazat komparatív előnyét határozta meg, mivel az 1997. évi PostG 20. §-ának (2) bekezdése értelmében a postai szabályozó hatóságnak úgy kell rögzítenie a referenciaárakat, hogy az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételei fedezzék az árszabályozás alá eső szolgáltatások hatékony rendelkezésre bocsátásának költségeit és a jóváhagyott terheket.

(384)

A 2009. évi REK-re hivatkozva Németország kitart amellett, hogy 1990 óta a Deutsche Post jelentős hiányt mutatott ki az árszabályozás alá eső szolgáltatások terén, mivel a szabályozott ágazat bevételeit elnyelték az árszabályozás alá eső szolgáltatások költségei, valamint az egyetemes szolgáltatási kötelezettség teljesítése miatt felmerülő nettó költségek (94). Szintén ez az oka annak, hogy Németország elutasítja a Bizottság azon érvét, miszerint az árszabályozás alá eső szolgáltatásokból származó nyereségek elegendőek voltak az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások versenyben nem szokásos szociális kiadásainak finanszírozására.

(385)

A Bizottság ezzel kapcsolatban először is megállapítja, hogy a postai szabályozó hatóság 2003 óta meghozott határozataiból világosan kiderül, hogy a hatóság az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételeinek egy részét a 2. számú teher ellentételezésére szánta. Az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételeiből származó hozzájárulás megléte tehát világosan és egyértelműen következik a postai szabályozó hatóság határozataiból.

(386)

Másodszor, a 2009. évi REK–kel ellentétben a WIK-szakvélemény kifejti, hogy az árszabályozás alá eső szolgáltatások terén 2000 óta az árbevétel több mint [6,5-8,5] %-ának megfelelő magas pozitív haszonkulcsok mutatkoztak.

9.   ábra

Az árszabályozás alá eső szolgáltatások ROS mutatójának kiszámítása a WIK-szakvélemény alapján

(…)

(387)

Közvetlen összefüggés áll fenn a 2000 óta megfigyelhető magasabb nyereségek és az 1995. évi nyugdíjtörvény alapján megállapított nyugdíjjárulékok csökkenése között. Míg a Deutsche Post 1999-ben 2,045 milliárd EUR összegű éves átalánykifizetést teljesített, ez az összeg 2000-ben mindössze mintegy 735 millió EUR volt (a felmerült tisztviselői bérek 33 %-a). Mivel a postai szabályozó hatóság 2000-ben nem végezte el az alacsonyabb nyugdíjjárulékoknak megfelelően a szabályozott díjak lefelé történő kiigazítását, a Deutsche Post nyereségei jelentősen megnőttek. A megtermelt nyereség a referenciaárakról szóló 2002. évi határozatot követően is magas szinten maradt, mivel a szabályozott díjakat nem csökkentették elég jelentős mértékben ahhoz, hogy megfeleljenek az árszabályozás alá eső szolgáltatások költségeinek.

(388)

Németországnak a WIK-szakvéleménnyel kapcsolatban megfogalmazott kritikáját illetően a Bizottság úgy gondolja, hogy a szakvélemény a 2009. évi REK-hez képest megfelelőbb betekintést nyújt a Deutsche Post pénzügyi helyzetébe általában és különösen az árszabályozás alá eső szolgáltatások nyereségeibe. Ez az alábbiakkal indokolható.

(389)

A Chronopost-ítélet értelmében a kereskedelmi szolgáltatásoknak maguknak kell viselniük közvetlen költségeiket, és megfelelően hozzá kell járulniuk a közös költségekhez. A költségeknek a különböző szolgáltatásokhoz való megfelelő hozzárendelése vagy külső referenciaértékek (pl. piaci árak) vagy belső költségadatok alapján igazolható (95).

(390)

A 2009. évi REK az 1997. évi PostG 20. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott elven alapul, eszerint az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokhoz csak a hatékony szolgáltatásnyújtás költségei rendelhetőek hozzá, míg az összes terhet (pl. a POSTDIENST által foglalkoztatott dolgozók ellátási terheinek átvállalásából származó extra költségeket, valamint az egyetemes szolgáltatási kötelezettség nettó költségeit) az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételeiből kell finanszírozni. A WIK-szakvélemény ugyanakkor a 2009. évi REK-nek a magánszférában működő versenytársak jövedelmezőségével való összehasonlítását követően megállapítja, hogy a Deutsche Post az árszabályozás alá eső szolgáltatásokhoz a terhek túlságosan nagy hányadát rendeli hozzá, a kereskedelmi szolgáltatásokhoz pedig nem rendel hozzá elegendő költséget.

(391)

A Deutsche Post által az egyes terhek kiszámításához felhasznált, „versenyben szokásos” hivatkozott referenciaértékek vizsgálata megerősíti a WIK-szakvélemény eredményeit. Ahogyan már kimutatásra került, a 2. számú teher (versenyben nem szokásos szociális kiadások) kiszámításához használt REK–járulékmérték túlzottan alacsony referenciaértéknek bizonyul a magánszférában működő versenytársak által fizetett kötelező társadalombiztosítási járulékokhoz képest. Ráadásul például a postahivatalok infrastrukturális terhei esetében egy pusztán hipotetikus referenciaértékről van szó, mivel nem bizonyítható, hogy a Deutsche Post 1990 után akkor is működtetett volna saját postahivatalokat, ha nem terhelte volna egyetemes szolgáltatási kötelezettség. Azt sem lehet bizonyítani, hogy a Deutsche Post 1990-től kezdve csak olyan dolgozókat foglalkoztathatott volna, akiknek csupán a 2007. évi minimálbérnek megfelelő bért kellett volna fizetnie.

(392)

A Bizottság ezért azt a következtetést vonja le, hogy a WIK-szakvélemény alapján helyesebben lehet megállapítani a kereskedelmi szolgáltatásokhoz tartozó költségeket.

(393)

A költségbecslésnek ezenkívül a 97/67/EK és a 2006/111/EK irányelvek alapján meg kell felelnie az általános számviteli elveknek is. A Deutsche Post éves beszámolói nem tartalmazzák sem a megnövelt amortizációs költségeket, sem pedig a magasabban megszabott nyugdíjköltségeket. Ezeket a költségeket - és ez vonatkozik a Deutsche Postra és versenytársaira is - rendszerint a vállalkozások mérleg szerinti nyereségéből finanszírozzák. Egy felfelé történő újbóli értékelés ezért versenytársaihoz képest előnyben részesítené a Deutsche Postot.

(394)

A Deutsche Post által 2000 óta elért nyereségek jelentősen meghaladták a WIK-szakvéleményben meghatározott 3,48 %-os ROS-mediánt és a II. Deloitte-szakvélemény 6,1 %-os alsó ROS mutatóját. Nem fogadható el tehát Németországnak az az érve, miszerint a Deutsche Post veszteségei olyan magasak voltak, hogy az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételeiből nem tudta fizetni a terheket.

(395)

A főleg multinacionális expressz csomagszállítók (többek között a UPS, a FedEx, a TNT Express) kis viszonyítási csoportjára támaszkodó II. Deloitte-szakvéleményt ezenkívül kritikusan kell szemlélni. A II. Deloitte-szakvélemény ajánlása szerint méltányos haszonkulcsként egy 6,1 %-os alsó ROS mutatót és egy 7,4 %-os ROS-mediánt kellene alapul venni, ez az ajánlás azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a Deutsche Post által folytatott üzleti tevékenység nemcsak jóval kevesebb tőkét igényel, de sokkal kevesebb kockázatnak is van kitéve:

(396)

A WIK-szakvélemény ezért a nyereséghez helyesen a II. Deloitte-szakvéleményben meghatározott kulcsnál alacsonyabb referenciaértéket alkalmaz, mert megfelelő módon számításba veszi a Deutsche Post üzleti tevékenységeinek a multinacionális expressz futárszolgáltatásokhoz képest alacsonyabb tőkeintenzitását és kockázatait. A nyereség referenciaértékének pontos meghatározására azonban nincs szükség, mivel a 8,3 %-os átlagos ROS értékek meghaladják a II. Deloitte-szakvéleményben becsült 6,1 %-os alsó ROS mutatót. Még a Németország által benyújtott szakértői vélemény alapján sem lehetett tehát bizonyítani, hogy a Deutsche Post 2000 óta túl kevés kompenzációban részesült.

(397)

Mindenesetre nehezen érthető Németországnak a WIK-szakvéleménnyel kapcsolatban megfogalmazott kritikája, hiszen a 3,48 %-os ROS-medián nem haladja meg azt a nyereségszintet, amit a postai szabályozó hatóság és a Deutsche Post maga is megfelelőnek minősített. Egyrészt a 3,48 %-os ROS-referenciaértékből abszolút mértékben nagyobb nyereség következik, mint a Deutsche Post által a REK-ekben hivatkozott és a szabályozó hatóság által jóváhagyott tőkeköltségek (például a […] és a […] költségei) (lásd IV.4.3. szakasz). Másrészt a WIK-szakvéleményben megjelölt 7,66 %-os ROA-medián hasonló tartományban mozog, mint azok a tőkehozamok, amelyeket a Deutsche Post […].

(398)

Németországnak a vonat- és buszközlekedési ágazat méltányos haszonkulcsaira (7-8 %-os árbevétel-arányos jövedelmezőség) való hivatkozása nem befolyásolja a méltányos nyereség megállapítására szolgáló benchmarkinggal kapcsolatos következtetéseket. Ezeknek a gazdasági ágazatoknak nagyobb a tőkeintenzitása, és így a tőkeköltségek fedezetéhez magasabb árbevétel-arányos jövedelmezőséget igényelnek. Ezekből a számokból - éppen ellenkezőleg - az válik egyértelművé, hogy a méltányos nyereségnek a II. Deloitte-szakvéleményben meghatározott referenciaértéke inkább egy tőkeintenzív gazdasági ágazat átlagos ROS mutatójának felel meg, mint egy munkaerőigényes gazdasági ágazaténak.

(399)

A Bizottság kénytelen elutasítani Németországnak azt az érvét, miszerint az árszabályozás alá eső ágazatból származó bevételek nem fedezték a versenyben nem szokásos szociális kiadások miatt érvényesített terheket. Ez az érv sem a Németország által megküldött szakértői vélemény, sem pedig a 2009. évi REK alapján nem támasztható alá.

(400)

A referenciaárakról szóló 2002. évi, 2007. évi és 2011. évi határozatok ezzel szemben egyértelműen dokumentálják, hogy a postai szabályozó hatóság mindig jóváhagyta, hogy az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételeiből kerüljön sor a hivatkozott terhek kompenzálására.

(401)

Ha a Bizottság megállapítja, hogy valamely támogatás a belső piaccal nem egyeztethető össze, akkor a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság jogosult dönteni arról, hogy az érintett államnak meg kell-e szüntetnie a támogatást vagy módosítania kell azt (100). Az ítélkezési gyakorlat szerint ez a kötelezettség az előző állapot helyreállítására szolgál (101). Ezzel kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy ez a cél akkor valósul meg, amikor a kedvezményezett visszafizette a jogellenes támogatásokat, és ezáltal elveszítette azt az előnyt, amit versenytársaival szemben a piacon élvezett, továbbá amikor ezáltal a támogatás juttatása előtti helyzet helyreállt (102).

(402)

A vonatkozó ítélkezési gyakorlat értelmében a 659/1999/EK rendelet 14. cikkének (1) bekezdése az alábbiakat mondja ki: „Amennyiben a jogellenes támogatások esetén elutasító határozat születik, a Bizottság dönt arról, hogy az érintett tagállam hozza meg a szükséges intézkedéseket a támogatásnak a kedvezményezettől történő visszavételére […]. A Bizottság nem követeli meg a támogatás visszatérítését, amennyiben az ellentétes a közösségi jog valamelyik általános elvével.”

(403)

A Bizottság a továbbiakban megállapítja, hogy az eljárás kiterjesztéséről szóló 2007. és 2011. évi határozatok az 1990-2007 közötti időszakra vonatkoznak. A nyugdíjtámogatás ugyanakkor egy folyamatos, 2007 után is aktuális támogatási program, így a terheknek az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételeiből történő ellentételezését sem szüntették meg 2007-ben. Németország 2012. január 2-i közlése ennek megfelelően információkat tartalmazott a nyugdíjtámogatással és azokkal az árszabályozás alá eső bevételekkel kapcsolatban, amelyekre a 2010. évig bezárólag tett szert a Deutsche Post. A Bizottság ezért úgy dönt, hogy a nyugdíjtámogatás belső piaccal összeegyeztethetetlen részének visszafizettetése nem zárulhat le a 2007. évvel, hanem annak a jelen határozatról szóló értesítés időpontjáig kell terjednie.

(404)

A Deutsche Postnak juttatott támogatási elem kiszámítását illetően kiemelendő, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján az uniós jog egyetlen rendelkezése sem követeli meg a Bizottságtól, hogy a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatás visszafizettetésének előírásakor pontosan rögzítse a visszafizetendő támogatás összegét. Elegendő, ha a Bizottság határozata olyan utalásokat tartalmaz, amely alapján a címzett túlzott nehézség nélkül maga képes meghatározni ezt az összeget (103).

(405)

A belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatásokat a REK–járulékmérték és a referenciamérték (lásd a melléklet és a 7. táblázat szerinti meghatározást), valamint a tisztviselői bruttó bérek (lásd a 6. táblázat szerinti definíciót) alapján kell kiszámítani a 8. táblázat szerinti képletnek megfelelően. Az évente nyújtott jogellenes támogatásokra a visszafizetés időpontjáig kamatot kell felszámítani. A kamatokat az EK-Szerződés (104) 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 21-i 794/2004/EK bizottsági rendelet V. fejezete alapján kell kiszámítani.

(406)

A mellékletben található, a 2003-2010 közötti években nyújtott jogellenes (kamatokat nem tartalmazó) támogatásokra vonatkozó számítások azon a feltevésen alapulnak, hogy a tisztviselőket ugyanolyan arányban foglalkoztatták az árszabályozás alá eső és az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások terén. A rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg, hogy pontosan hány tisztviselő dolgozott az árszabályozás alá eső és az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások terén, ezért abból kell kiindulni, hogy az ezen két szolgáltatási ágazatból származó bevételek aránya a bérköltségek felosztása szempontjából megbízható kezdeti megközelítő értéknek tekinthető.

(407)

Pontosabb adatok felhasználásával azonban a számítások is pontosabbak lehetnek, és az eredmények változhatnak. Németország nemrég új adatokat nyújtott be az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások terén foglalkoztatott tisztviselők 1995-2007 közötti bérének összegére vonatkozóan. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a tisztviselői bérek összegének becsléséhez a Deutsche Postot terhelő, a REK-ekben megjelölt személyzeti költségek alapján végzett felosztást kellene felhasználni. E megközelítés eredményeként alacsonyabb lehet a tisztviselői bérek összege azokhoz a becslésekhez képest, amelyek a bevételi arányok felosztásán alapulnak. 2012. január 2-án és 19-én Németország olyan észrevételeket küldött, amelyek szerint módosult a terheknek az árszabályozás alá eső szolgáltatásokon belüli, valamint az árszabályozás alá eső és az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások közötti - legalábbis, ami a referenciaárakról szóló 2011. évi határozatot illeti - relatív felosztása. Az információk alapján 2008-tól kezdve a terhek egy részét nyilvánvalóan az árszabályozás alá nem eső szolgáltatásokhoz kell hozzárendelni. E határozat végrehajtása során a jogellenes támogatások pontos összegének kiszámítására ezen szempontok figyelembevételével és Németországgal közösen kerül sor.

(408)

A Bizottság minden igyekezete ellenére sem tudott megbízható számokat megállapítani az 1995-2002 között nyújtott jogellenes támogatásokra vonatkozóan. Úgy tűnik, hogy jelen határozatban sem lehet olyan számítási paramétereket megjelölni, amelyek elég pontosak lennének ahhoz, hogy jelen határozat végrehajtása során a tagállam (egyedül vagy a Bizottsággal együttműködve) el tudja végezni a végleges számításokat. E különleges körülmények között a 659/1999/EK rendelet 14. cikkének (1) bekezdése alapján a tagállam védelemhez való jogai és a jogbiztonság elve áll szemben a visszafizettetéssel, e rendelkezés értelmében ugyanis „a Bizottság nem követeli meg a támogatás visszatérítését, amennyiben az ellentétes a közösségi jog valamelyik általános elvével”.

(409)

A visszatérítésnek ezért 2003. január 1-jével kell kezdődnie, és abban az időpontban kell lezárulnia, amikor az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások komparatív előnye megszűnik.

(410)

A jelen határozatról szóló értesítés napjától kezdődő időszakra vonatkozóan biztosítani kell, hogy a Deutsche Post által a tisztviselők után fizetett bérjárulékok szintje ne legyen alacsonyabb a versenytársai által foglalkoztatott magánalkalmazottakra irányadó járulékszintnél. Az összehasonlítás során minden olyan ellentételezést figyelembe kell venni, amiben a Deutsche Post a PostG 20. §-a értelmében az árszabályozás alapján részesül.

(411)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése alapján „a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”. A Bizottságnak az alábbi kritériumok megvalósulását kell megvizsgálnia annak megállapítása érdekében, hogy valamely intézkedés az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül-e: az intézkedés az államnak tulajdonítható, és állami forrásból finanszírozzák, bizonyos vállalkozások vagy bizonyos áruk termelése olyan előnyben részesül, amely torzítja a versenyt, továbbá az intézkedés érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

(412)

Az állami kompenzációk esetében állami forrásokról van szó, melyeket az 1989. évi PostG 37., illetve 40. §-a, valamint az 1994. évi PostUmwG 2. §-a alapján nyújtották, és a TELEKOM állami vállalat forrásaiból finanszírozták.

(413)

Németország azzal érvel, hogy az állami kompenzációk csupán a visszaengedményezések ellentételezésére szolgáltak, a visszaengedményezések esetében pedig olyan költségekről van szó, amelyeknek a megfizetésére a magánszférában működő versenytársak rendszerint nem kötelesek. Véleménye szerint a visszaengedményezések olyan „sui generis” díjak, amelyeket nem lehet sem az adók, sem pedig az osztalékok közé sorolni.

(414)

A Deutsche Post 1924-től 1995-ig volt köteles megfizetni az árbevétel 6,6-10 %-ának megfelelő összegű visszaengedményezéseket. A KPMG-szakvélemény szerint a Bundesverfassungsgericht (szövetségi alkotmánybíróság) 1984. március 22-i ítéletében végül nem értékelte a visszaengedményezések jogi természetét, azokat azonban a „szövetségi állam által szerzett jövedelmek” közé sorolta. A visszaengedményezéseket továbbá olyan „szolgáltatási költségeknek” minősítette, amelyek a Deutsche Postot a szolgáltatásnyújtással kapcsolatban terhelték.

(415)

Noha a Bundesverfassungsgericht nem határozta meg pontosan, hogy a visszaengedményezések mennyiben tekinthetőek adót vagy osztalékot helyettesítő szolgáltatásnak, az egyértelmű, hogy a szövetségi költségvetésnek bevétele származott belőlük.

(416)

Először is, a múltban számos tagállam használta a postai és telekommunikációs monopóliumot az államháztartás bevételi forrásaként. Mivel a BUNDESPOST-ra és elődeire állami vállalatként 1995-ig nem vonatkozott az általános adófizetési kötelezettség, egy „sui generis” díj beszedését vezették be abból a célból, hogy a szövetségi állam ezekből az ágazatokból is jövedelemre tegyen szert. Gazdasági szempontból is ésszerű volt pénzt beszedni ezért a monopóliumért. Anélkül hogy emiatt a szolgáltatásokat kevésbé vették volna igénybe, a felhasználók készek voltak magasabb díjakat is elfogadni, így a szövetségi költségvetés magas jövedelemre tudott szert tenni.

(417)

Másodszor, a Deutsche Post a magánvállalatoktól eltérően nem volt közvetett vagy közvetlen módon adóköteles, és osztalékot sem kellett fizetnie a rendelkezésre bocsátott saját tőkéért. A szövetségi állam számára ezért a visszaengedményezések jelentették az egyetlen lehetőséget arra - akár adóhatósági, akár részvényesi szerepkörében -, hogy a Deutsche Postból jövedelemre tegyen szert. Ebben az összefüggésben nincs jelentősége annak, hogy a visszaengedményezések pontosan megfelelnek-e bizonyos adó- vagy osztalékrendszerek fogalmainak. A visszaengedményezések mindenképpen olyan kifizetéseket jelentettek, amelyeket a Deutsche Postnak 1924 óta kellett fizetnie, és amelyekből a szövetségi államnak jövedelme származott.

(418)

Végül megállapítható, hogy a visszaengedményezések fizetésére irányuló kötelezettség összhangban van azzal a közérdekű céllal, hogy valamely állami monopóliumból, akár adók, akár osztalékok formájában, a szövetségi államnak jövedelme származzon. A visszaengedményezések ebből következően olyan rendes költségeket jelentettek, amelyeket a Deutsche Postnak saját forrásaiból kellett finanszíroznia.

(419)

Németország azt az érvet hozza fel, hogy amikor állami kompenzációt nyújtott, akkor részben úgy járt el, mint egy magánbefektető, mivel a kifizetések a Deutsche Post hálózatába történő jövedelmező befektetéseket finanszíroztak.

(420)

Tekintettel arra, hogy az állami kompenzációk alapjául nem befektetési tervek, hanem a felhalmozódott veszteségek szolgáltak, nyilvánvaló, hogy egy magánbefektető nem folytatott volna ilyen befektetési stratégiát.

(421)

A Deutsche Postnak tehát az állami kompenzációkból pénzügyi előnye származott.

(422)

Németország úgy érvel, hogy az állami kompenzációk nem minősülnek állami támogatásnak, mivel az egyetemes szolgáltatási kötelezettség nettó költségeit kompenzálták.

(423)

A Bíróság az Altmark-ítéletben (105) rögzítette, hogy azok az ellentételezések, amelyek közszolgáltatási kötelezettségekért járó ellenszolgáltatásként kerülnek kifizetésre, nem minősülnek az EUMSZ 107. cikke szerinti állami támogatásoknak, amennyiben az alábbi négy feltétel teljesül. Először is, a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtásával kell megbízni, és ezeknek a kötelezettségeknek egyértelműen meghatározottnak kell lenniük. Másodszor, az ellentételezés kiszámításának alapjául szolgáló feltételeket tárgyilagos és átlátható módon előzetesen kell megállapítani. Harmadszor, az ellentételezés nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtása során felmerülő költségek egészben vagy részben való fedezéséhez szükséges mértéket, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó méltányos nyereségre. Negyedszer, amikor egy adott esetben a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával megbízott vállalkozás kiválasztása nem közbeszerzési eljárás keretében történik, amely lehetővé tenné, hogy azt a jelöltet válasszák, aki a közösségnek legkevesebb költséggel járó szolgáltatást tudja nyújtani, a szükséges ellentételezés mértékét azon költségek elemzése alapján kell megállapítani, amelyek egy átlagos, jól vezetett és közlekedési eszközökkel megfelelően felszerelt vállalkozásnál felmerülnének.

(424)

Mivel a Deutsche Post kiválasztása nem közbeszerzési eljárás keretében történt, és Németország nem bizonyította, hogy a Deutsche Post esetében egy jól vezetett vállalkozásról van szó, az Altmark-ítéletben megjelölt feltételek közül a negyedik feltétel nem teljesül.

(425)

Az állami kompenzációkat állami forrásokból nyújtották, és a kompenzációk olyan költségek alól mentesítették a Deutsche Postot, amelyeket a magánvállalkozásoknak rendszerint maguknak kell viselniük. Németország nem tudta bizonyítani, hogy az állami kompenzációk megfelelnek az Altmark-ítéletben megfogalmazott feltételeknek, és ebből következően nem minősülnek állami támogatásnak.

(426)

A VII.1.2. szakaszban kifejtett okokból az állami kompenzációk alkalmasak arra, hogy torzítsák a versenyt, és hatást gyakoroljanak a kereskedelemre.

(427)

A Bizottság ezért azt a következtetést vonja le, hogy az állami kompenzációk az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősülnek.

(428)

Az állami kompenzációkat az 1989. évi PostVerfG 37. §-ának (2) és (3) bekezdései vezették be, ezért új támogatásnak minősülnek.

(429)

Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vagy a jövedelemtermelő monopólium jellegű vállalkozások az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése szerint a Szerződések szabályai alá, különösen a versenyszabályok hatálya alá tartoznak. A Szerződés mindazonáltal bizonyos kritériumok teljesülése esetén a Szerződésben foglalt szabályok alóli kivételt határoz meg. Először is, az államnak egy bizonyos feladat teljesítésével hivatalosan meg kell bíznia egy vállalkozást. Másodszor, a megbízásnak általános gazdasági érdekű szolgáltatásra kell vonatkoznia. Harmadszor, a kivételnek szükségesnek kell lennie az átruházott feladat elvégzéséhez, és azzal arányban kell állnia. Végül a kereskedelem fejlődését ez nem befolyásolhatja olyan mértékben, amely ellentétes az Unió érdekeivel.

(430)

Az 1996., illetve 2001. évi közleményben (106), (107) valamint a 2005. évi közösségi keretszabályban a Bizottság kifejtette, hogy az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése szerinti kivétel szempontjából hogyan kell alkalmazni a szükségesség és arányosság kritériumát. Legutóbb a 2005. évi közösségi keretszabály 2.4. szakasza kodifikálta azoknak a kritériumoknak a jelentésével és hatályával kapcsolatos szabályokat, amelyeket a múltban a Bíróság, a Törvényszék (Bíróság) és a Bizottság következetesen alkalmazott.

(431)

A 2005. évi közösségi keretszabály 2.4. szakasza alapján a nyújtott ellentételezés szükségességét és arányosságát illetően az alábbi elveket kell figyelembe venni:

(432)

Döntési gyakorlata során a Bizottság az egyetemes szolgáltatás költségeiért járó állami kompenzációkat a belső piaccal összeegyeztethető támogatásoknak tekintette (illetve nem tekintette azokat támogatásnak), ha az állami kompenzációk alacsonyabbak voltak az egyetemes szolgáltatás felmerült nettó költségeinél (108).

(433)

Az egymást követő postai irányelvek, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint (109) a postai szolgáltatások egész ország területére kiterjedő ellátása mindig is általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak számított.

(434)

Az egymást követő postatörvények alapján 2007. december 31-ig a Deutsche Post feladata volt az egyetemes postai szolgáltatások végzése.

(435)

Németország kitart azon nézete mellett, hogy az állami kompenzációk méltányos kompenzációnak tekinthetőek, mivel a 2009. évi REK szerint az állami kompenzációk 1990-1995 között sokkal alacsonyabbak voltak az egyetemes szolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatban felmerült nettó költségeknél. A Deutsche Postnál az állami kompenzációk ellenére a 2009. évi REK 1995-ben az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek kumulált nettó költségeinek alulkompenzációját mutatja ki az 1990-1995 közötti időszakra, ami […] milliárd EUR-t tett ki (kamatot tartalmazó 1995. évi jelenérték).

(436)

A 2009. évi REK költségallokációjának és költségbecslésének kiigazításait követően a WIK-szakvélemény megállapítja, hogy az állami kompenzációk kiegyenlítették az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek 1990-1995 közötti nettó költségeit.

(437)

A WIK-szakvélemény számításai szerint a kompenzáció 1995-ben [0-20] millió EUR-val volt több, mint a kumulált nettó költségek. A Bizottság ugyanakkor elismeri, hogy az ezekre az évekre vonatkozó költségelszámolási adatok hibásak. A WIK-szakvélemény ezenkívül csak a visszaengedményezéseket ismerte el tőkeköltségként, anélkül hogy további méltányos nyereséget vett volna figyelembe.

(438)

E két okból kifolyólag a Bizottság megállapítja, hogy a WIK-szakvélemény alapján nem utasítható el Németország azon érve, miszerint az állami kompenzációk megfelelően ellentételezték a Deutsche Postnál az egyetemes szolgáltatások kapcsán felmerülő költségeket.

10.   táblázat

Az egyetemes szolgáltatási kötelezettség kumulált nettó költségeinek és az állami kompenzációknak a kiszámítása (kamatot tartalmazó 1995. évi jelenérték)

(439)

Az állami kompenzációk tehát az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése szerint a belső piaccal összeegyeztethető támogatások, mivel nem haladták meg azokat a nettó költségeket, amelyek a Deutsche Postnál az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek kapcsán merültek fel.

(440)

A Bizottság megállapítja, hogy a kötvényekért vállalt állami garanciáról szóló szabályokat az 1953. évi PostVwG 22. §-ának (4) bekezdése vezette be 1953-ban. Amikor az 1989. évi PostVerfG hatályon kívül helyezte az 1953. évi PostVwG-t, ezt a rendelkezést módosítás nélkül az 1989. évi PostVerfG 40. §-ába ültették át.

(441)

Mivel a kötvényekért vállalt állami garanciát 1953-ban, tehát az EGK-Szerződés 1958. évi hatálybalépését megelőzően vezették be, a garancia a 659/1999/EK tanácsi rendelet 1. cikke b) pontjának i) alpontja szerinti létező támogatásnak minősül.

(442)

Az 1995. évi PostUmwG 2. §-ának (4) bekezdése megszüntette ezt a támogatást. Az, hogy a szövetségi állam továbbra is helytállt a Deutsche Post privatizációját megelőzően kiadott kötvényekért, nem minősül új támogatásnak, mivel a Deutsche Post akkor jutott előnyhöz, amikor a kötvényeket kibocsátották.

(443)

A Bizottság megállapítja, hogy a nyugdíjtámogatás és az állami kompenzációk esetében az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti támogatásokról van szó, mivel ezek az intézkedések a vállalkozásokat rendszerint terhelő költségek viselése alól mentesítették a Deutsche Postot.

(444)

A Bizottság azt is rögzíti, hogy Németország a nyugdíjtámogatást és az állami kompenzációkat az EUMSZ 108. cikke (2) bekezdésének megsértésével jogellenesen hajtotta végre. A Deutsche Post által privatizációját megelőzően kibocsátott kötvényekért vállalt állami garancia olyan létező támogatásnak számít, amit 1995-ben megszüntettek.

(445)

A nyugdíjtámogatás annyiban nem egyeztethető össze az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján a belső piaccal, amennyiben az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások javára komparatív előny származott abból, hogy a postai szabályozó hatóság engedélyezte a terheknek az árszabályozás alá eső szolgáltatások bevételeiből történő finanszírozását. Németország aránytalan mértékben mentesítette a Deutsche Post AG-t a társadalombiztosítási járulékok viselése alól, mivel a nyugdíjmentesítési intézkedések keretében nemcsak nyugdíjtámogatásban részesítette a Deutsche Post AG-t, hanem ezen túlmenően azt is engedélyezte számára, hogy az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások szociális kiadásainak egy részét - amelyeket a Deutsche Post AG-nak a magánszférában működő versenytársakhoz hasonlóan magának kellett volna viselnie - áthárítsa az árszabályozás alá eső szolgáltatások felhasználóira.

(446)

Az eredményt tekintve a Deutsche Post AG a nyugdíjmentesítési intézkedések miatt a magánszférában működő versenytársakhoz képest előnyös helyzetben van, mivel a Deutsche Post AG-t az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások kapcsán terhelő társadalombiztosítási járulékköltségek alacsonyabbak azoknál a törvény által előírt költségeknél, amelyek a magánszférában működő versenytársaknál felmerülnek.

(447)

Ennek megfelelően a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatást úgy kell megállapítani, hogy a Deutsche Post AG árszabályozás alá nem eső szolgáltatásaihoz kapcsolódó társadalombiztosítási járulékokat a versenytársakéhoz igazító referenciamérték, valamint a Deutsche Post AG-t az árszabályozás alá nem eső szolgáltatások kapcsán ténylegesen terhelő REK–járulékmérték közötti különbözetet meg kell szorozni az árszabályozás alá nem eső ágazatban foglalkoztatott tisztviselők bruttó bérével. A belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatást különösen a REK–járulékmérték és a REK-referenciamérték 7. táblázatban és a mellékletben található meghatározásai, továbbá a tisztviselői bruttó bérek 6. táblázatban megjelölt definíciója alapján kell kiszámítani a 8. táblázatban lévő képlet alapján.

(448)

A Deutsche Post részére 2003. január 1-je óta nyújtott és a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatást vissza kell követelni, a visszakövetelés a fenti időponttól kezdve addig az időpontig alkalmazandó, amikor már nem áll fenn komparatív előny. Németországnak ezenkívül minden szükséges intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy a nyugdíjköltségek alóli, a nyugdíjtámogatáson és a díjszabályozáson alapuló mentesítést úgy módosítsa, hogy a módosítás eredményeként a komparatív előny megszűnjön.

(449)

A Bizottság megállapítja, hogy az állami kompenzációk az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése szerint a belső piaccal összeegyeztethető támogatások, mivel az átutalások kompenzálják az egyetemes szolgáltatási kötelezettség kapcsán a Deutsche Postnál felmerülő kumulált nettó költségeket.

a)

a Deutsche Post AG által visszafizetendő teljes összeg (főkövetelés és kamatok);

b)

az e határozatnak való megfelelés érdekében már meghozott, illetve tervezett intézkedések részletes ismertetése;

c)

azt igazoló dokumentumok, hogy a Deutsche Post AG-t felszólították a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatás visszafizetésére.

19.10.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 289/56

(1)

2009 májusában nyilvánosan hozzáférhető információk alapján a Bizottság tudomására jutott, hogy egy felszámolás alatt álló, állami tulajdonú vállalat, az Osinek a.s. (a továbbiakban: Osinek) megállapodást kötött 2,5 milliárd CZK (körülbelül 100 millió EUR) összegű kölcsön nyújtásáról a ČSA – Czech airlines, a. s. (a továbbiakban: ČSA) számára. A Bizottság 2009. május 14-én és 2009. szeptember 24-én kelt levelében információkat kért a Cseh Köztársaságtól. A Cseh Köztársaság a Bizottság számára a 2009. szeptember 10-én, illetve 2009. november 25-én kelt levelében adott további tájékoztatást.

(2)

2010. február 24-én kelt levelével a Bizottság tájékoztatta a Cseh Köztársaságot arról, hogy az adott intézkedés tekintetében az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárás megindításáról határozott (a továbbiakban: eljárás megindításáról szóló határozat). A Cseh Köztársaság 2010. április 26-án kelt levelében észrevételeket adott elő. A Bizottság további kérdéseket tett fel a 2010. július 6-án kelt levelében, amely kérdésekre a Cseh Köztársaság 2010. szeptember 15-én válaszolt.

(3)

Az eljárás megindításáról szóló határozatot az Európai Unió Hivatalos Lapja közzétette. A Bizottság felszólította az érdekelt feleket, hogy tegyék meg észrevételeiket az intézkedéssel kapcsolatban.

(4)

A Bizottság négy érdekelt féltől kapott észrevételt: A Travel Service and Icelandair Group vállalattól 2011. március 10-én, a Czech Connect Airlines a.s. vállalattól 2011. március 11-én, a JOB AIR Technic a.s. vállalattól 2011. március 10-én, valamint a ČSA vállalattól 2011. március 14-én. Az észrevételeket a Bizottság továbbította a Cseh Köztársaságnak, amely lehetőséget kapott a válaszadásra; a választ a Bizottság a 2011. május 12-én kelt levélben kapta meg.

(5)

A vizsgálat tárgyát képező intézkedés egy kölcsön, amelyet 2009. április 30-án nyújtott az Osinek a cseh nemzeti légitársaságnak, a ČSA-nak. A kölcsön három részletben került kifizetésre az alábbiak szerint:

(6)

A visszafizetés várható ideje 2010. november 30. volt, a hosszabbítás lehetőségével. A kölcsön kamata a három havi prágai bankközi kamatláb (a továbbiakban: PRIBOR) plusz 300 bázispontú kockázati prémium, azaz 5,51 % a kölcsönszerződés aláírásának napján. A kamat negyedévente volt esedékes a naptári negyedév utolsó munkanapján (kamatidőszak). A kamat számítása napi alapon történt az Osinek-kölcsön visszafizetését megelőző naptól.

(7)

A cseh hatóságok véleménye szerint a 300 bázispontú kockázati ráhagyás pontosan tükrözi a Standard & Poor’s B besorolásával (sérülékeny pénzügyi helyzet) rendelkező vállalat pénzügyi helyzetének megfelelő kockázati ráhagyást, valamint a kölcsön összegének 110 %-át kitevő fedezettségi szintet.

(8)

A kölcsön biztosítására szolgáló fedezet a prágai Ruzyně repülőtéren található épületekből, földterületből, raktárkészletből és tartalék alkatrészekből állt. A fedezet legnagyobb részének piaci értékét független szakértő állapította meg. Az Osinek kölcsönszerződéshez négy kiegészítés került megkötésre, amelyek kibővítették és módosították a fedezetként szolgáló eszközök körét (3). A cseh hatóságok állítása szerint minden ilyen módosítás tiszteletben tartotta az Osinek-kölcsönszerződésben rögzített azon feltételt, hogy a tényleges kölcsönösszeg semmikor sem haladhatja meg a fedezet értékének 90 %-át vagy a megállapodás szerinti maximális kölcsönösszeget.

(9)

Az Osinek-kölcsön nem került visszafizetésre az eredeti tervek szerint, hanem a fedezet felszabadításra került, a tartozást pedig tőkésítették 2010. június 30-án (adósság-részvény csere).

1.   táblázat

Az Osinek-kölcsön biztosítására szolgáló eszközök áttekintése