9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/1

(1)

A Tanács 2006. február 24-én felhatalmazta a Bizottságot a mediterrán térségbeli partnerországokkal folytatandó, a kereskedelmi rendelkezésekre vonatkozó vitarendezési mechanizmus létrehozására irányuló tárgyalások megkezdésére.

(2)

A Bizottság – a Tanács által kiadott tárgyalási irányelvek keretén belül – tárgyalásokat folytatott, melyek során konzultált a Szerződés 207. cikke értelmében kinevezett bizottsággal.

(3)

A fent említett tárgyalások lezárultak, és 2009. december 9-én sor került az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Jordán Hasimita Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás kereskedelmi rendelkezéseinek hatálya alá tartozó viták vitarendezési mechanizmusának létrehozásáról szóló, az Európai Unió és a Jordán Hasimita Királyság közötti jegyzőkönyv formájában létrejött megállapodás (1) („a jegyzőkönyv”) parafálására.

(4)

A jegyzőkönyvet alá kell írni,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/2

(1)

A 661/2009/EK rendelet a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló, 2007. szeptember 5-i 2007/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („keretirányelv”) (2) által előírt típusjóváhagyás céljait szolgáló új, különálló rendelet.

(2)

A 661/2009/EK rendelet hatályon kívül helyezi a gépjárművek és pótkocsijaik egyes kategóriáinak a felcsapódó víz elleni védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1991. március 27-i 91/226/EGK tanácsi irányelvet (3).

(3)

A 661/2009/EK rendelet alapvető rendelkezéseket határoz meg a gépjárműveknek a felcsapódó víz elleni védőrendszereik tekintetében történő típusjóváhagyására, valamint a felcsapódó víz elleni védőrendszerek önálló műszaki egységként történő típusjóváhagyására vonatkozó követelményekről. Ezért a típusjóváhagyással összefüggő sajátos eljárásokat, vizsgálatokat és követelményeket meg kell állapítani.

(4)

Ennek keretében a 91/226/EK irányelvben megállapított követelményeket adott esetben a tudományos és a műszaki ismeretek fejlődéséhez igazítva át kell venni ebben a rendeletbe.

(5)

E rendelet hatályának összhangban kell lennie a 661/2009/EK rendelet hatályával, így az N és az O kategóriájú járművekre kell korlátozódnia. Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a „Műszaki Bizottság – Gépjárművek” elnevezésű bizottság véleményével,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/29

(1)

A 458/2007/EK rendelet létrehozott egy módszertani keretet a statisztikának az Európai Unió javát szolgáló összehasonlítható alapon történő összeállítására, valamint határidőket szabott a ESSPROS-nak (European system of integrated social protection statistics, integrált szociális védelmi statisztikák európai rendszere) megfelelően összeállított statisztika továbbítására.

(2)

A 458/2007/EK rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében végrehajtási intézkedéseket kell elfogadni a nettó szociális védelmi juttatásokra vonatkozó modul esetében az adattovábbítás formátumával, a továbbítandó eredményekkel és a minőségmérés feltételeivel kapcsolatban.

(3)

A nettó szociális védelmi juttatásokra vonatkozó modult a „leszűkített megközelítés” alkalmazásával kell előállítani annak érdekében, hogy a kedvezményezettek populációja megegyezzék az ESSPROS-alaprendszerben gyűjtött bruttó szociális védelmi juttatások kedvezményezettjeiével.

(4)

Az ebben a rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az európai statisztikai rendszer bizottságának véleményével,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/33

(1)

A 2658/87/EGK rendelet mellékletét képező Kombinált Nómenklatúra egységes alkalmazása érdekében intézkedéseket szükséges elfogadni az e rendelet mellékletében meghatározott áruk besorolásáról.

(2)

A 2658/87/EGK rendelet meghatározza a Kombinált Nómenklatúra értelmezésére irányadó általános szabályokat. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni bármely más olyan nómenklatúrára vonatkozóan is, amely részben vagy egészben a Kombinált Nómenklatúrán alapul vagy azt bármilyen további albontással kiegészíti, és amelyet az árukereskedelemhez kapcsolódó tarifális és más intézkedések alkalmazása céljából az Unió valamely más rendelkezése hoz létre.

(3)

Az említett általános szabályok értelmében a mellékletben szereplő táblázat 1. oszlopában leírt árukat a 3. oszlopban feltüntetett indokok alapján a táblázat 2. oszlopában megjelölt KN-kód alá kell besorolni.

(4)

Indokolt úgy rendelkezni, hogy a tagállamok vámhatóságai által kibocsátott, e rendelet rendelkezéseitől eltérő tartalmú, az áruk Kombinált Nómenklatúra szerinti besorolására vonatkozó kötelező érvényű tarifális felvilágosítást a jogosult – a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (2) 12. cikke (6) bekezdésének alkalmazásában – három hónapig továbbra is felhasználhatja.

(5)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Vámkódex Bizottság véleményével,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/35

(1)

A 2658/87/EGK rendelet mellékletét képező Kombinált Nómenklatúra egységes alkalmazása érdekében intézkedéseket szükséges elfogadni az e rendelet mellékletében meghatározott áruk besorolásáról.

(2)

A 2658/87/EGK rendelet meghatározza a Kombinált Nómenklatúra értelmezésére irányadó általános szabályokat. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni bármely más olyan nómenklatúrára vonatkozóan is, amely részben vagy egészben a Kombinált Nómenklatúrán alapul vagy azt bármilyen további albontással kiegészíti, és amelyet az árukereskedelemhez kapcsolódó tarifális és más intézkedések alkalmazása céljából az Unió valamely más rendelkezése hoz létre.

(3)

Az említett általános szabályok értelmében a mellékletben szereplő táblázat 1. oszlopában leírt árukat a 3. oszlopban feltüntetett indokok alapján a táblázat 2. oszlopában megjelölt KN-kód alá kell besorolni.

(4)

Indokolt úgy rendelkezni, hogy a tagállamok vámhatóságai által kibocsátott, e rendelet rendelkezéseitől eltérő tartalmú, az áruk Kombinált Nómenklatúra szerinti besorolására vonatkozó kötelező érvényű tarifális felvilágosítást a jogosult – a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (2) 12. cikke (6) bekezdésének alkalmazásában – három hónapig továbbra is felhasználhatja.

(5)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Vámkódex Bizottság véleményével,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/37

(1)

A 2658/87/EGK rendelet mellékletét képező Kombinált Nómenklatúra egységes alkalmazása érdekében intézkedéseket szükséges elfogadni az e rendelet mellékletében meghatározott áruk besorolásáról.

(2)

A 2658/87/EGK rendelet meghatározza a Kombinált Nómenklatúra értelmezésére irányadó általános szabályokat. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni bármely más olyan nómenklatúrára vonatkozóan is, amely részben vagy egészben a Kombinált Nómenklatúrán alapul vagy azt bármilyen további albontással kiegészíti, és amelyet az árukereskedelemhez kapcsolódó tarifális és más intézkedések alkalmazása céljából az Unió valamely más rendelkezése hoz létre.

(3)

Az említett általános szabályok értelmében a mellékletben szereplő táblázat 1. oszlopában leírt árukat a 3. oszlopban feltüntetett indokok alapján a táblázat 2. oszlopában megjelölt KN-kód alá kell besorolni.

(4)

Indokolt úgy rendelkezni, hogy a tagállamok vámhatóságai által kibocsátott, e rendelet rendelkezéseitől eltérő tartalmú, az áruk Kombinált Nómenklatúra szerinti besorolására vonatkozó kötelező érvényű tarifális felvilágosítást a jogosult – a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (2) 12. cikke (6) bekezdésének alkalmazásában – három hónapig továbbra is felhasználhatja.

(5)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Vámkódex Bizottság véleményével,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/39

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/41

(1)

A biocid termékek forgalomba hozataláról szóló 98/8/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében említett 10 éves munkaprogram második szakaszáról szóló, 2007. december 4-i 1451/2007/EK bizottsági rendelet (2) megállapítja azon hatóanyagok jegyzékét, amelyeket a 98/8/EK irányelv I., IA., illetőleg IB. mellékletébe való felvétel lehetősége szempontjából meg kell vizsgálni. E jegyzékben szerepel a bifentrin.

(2)

Az 1451/2007/EK rendelet alapján és a 98/8/EK irányelv 11. cikkének (2) bekezdésével összhangban megtörtént a bifentrin értékelése az említett irányelv V. melléklete szerinti 8. terméktípusban, azaz a faanyagvédő szerekben történő felhasználás vonatkozásában.

(3)

A tárgyban Franciaországot jelölték ki referens tagállamnak, amely az 1451/2007/EK rendelet 14. cikke (4) és (6) bekezdésének megfelelően 2008. január 3-án benyújtotta a Bizottságnak az illetékes hatóság jelentését és egy kapcsolódó ajánlást.

(4)

A tagállamok és a Bizottság megvizsgálták az illetékes hatóság jelentését. Az 1451/2007/EK rendelet 15. cikkének (4) bekezdésével összhangban a Biocid Termékek Állandó Bizottsága 2010. szeptember 24-én értékelő jelentésben foglalta össze a vizsgálat eredményeit.

(5)

Az elvégzett értékelésekből kitűnik, hogy a faanyagvédő szerként felhasznált, bifentrint tartalmazó biocid termékek várhatóan eleget tesznek a 98/8/EK irányelv 5. cikkében megfogalmazott követelményeknek. Ennek megfelelően indokolt a bifentrint felvenni az említett irányelv I. mellékletébe.

(6)

Uniós szinten nem értékeltek minden lehetséges felhasználási módot. Ezért helyénvaló, hogy a tagállamok értékeljék azokat a felhasználási vagy expozíciós körülményeket, valamint a környezeti elemeket és a népességcsoportokat érintő azon kockázatokat, amelyek nem szerepeltek reprezentatív módon az uniós szintű kockázatértékelésben, továbbá a termékengedély megadásakor biztosítsák, hogy a megállapított kockázatok elfogadható szintre való csökkentése érdekében megfelelő intézkedéseket hoznak, illetve meghatározott feltételeket szabnak.

(7)

Elfogadhatatlan mértékű kockázatot azonosítottak a nem foglalkozásszerű felhasználók vonatkozásában. Ezért helyénvaló előírni, hogy a termékengedélyek kiadását ipari vagy ipari vagy foglalkozásszerű felhasználáshoz kössék, kivéve, ha a termék engedélyezése iránti kérelem bizonyítja, hogy a nem foglalkozásszerű felhasználókat érintő kockázatok a 98/8/EK irányelv 5. cikkének és VI. mellékletének megfelelően elfogadható szintre csökkenthetők.

(8)

A kockázatértékelés során tett megállapítások fényében indokolt úgy rendelkezni, hogy az ipari vagy foglalkozásszerű felhasználásra engedélyezett termékeket megfelelő egyéni védőeszközökkel kell használni, kivéve, ha a termék engedélyezése iránti kérelem bizonyítja, hogy az ipari vagy foglalkozásszerű felhasználókat érintő kockázatok más módon is elfogadható szintre csökkenthetők.

(9)

A talaj és a víz vonatkozásában megállapított kockázatok fényében megfelelő intézkedéseket kell hozni e környezeti elemek védelmére. Ezért helyénvaló előírni olyan útmutatás biztosítását, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a frissen kezelt faanyagot a kezelést követően fedett helyen vagy folyadékot át nem áteresztő, szilárd aljzatú helyen – illetve mindkét feltételnek megfelelő helyen – kell tárolni, valamint hogy a faanyagvédőként használt, bifentrint tartalmazó termékek alkalmazása során kiszivárgott szerfelesleget újrafelhasználás vagy ártalmatlanítás céljából össze kell gyűjteni. Ezen túlmenően indokolt azt is előírni, hogy a termékek nem engedélyezhetők a faanyag kültéri helyszínen történő kezelésére, illetve az időjárási viszonyoknak vagy állandóan kitett, vagy az időjárási viszonyoktól védett, de a nedvességnek gyakran kitett faanyag kezelésére (az OECD meghatározása szerinti 3. felhasználási osztály (3), kivéve, ha a benyújtott adatok bizonyítják, hogy a termék – szükség esetén a megfelelő kockázatcsökkentő intézkedések megtételével – megfelel a 98/8/EK irányelv 5. cikkében és VI. mellékletében foglalt követelményeknek.

(10)

Fontos, hogy ezen irányelv előírásai valamennyi tagállamban egyidejűleg kerüljenek alkalmazásra, mivel így biztosítható a forgalomban lévő, bifentrin hatóanyagot tartalmazó biocid termékekkel kapcsolatos egyenlő bánásmód, és általában véve így segíthető elő a biocid termékek piacának megfelelő működése is.

(11)

Egy adott hatóanyagnak a 98/8/EK irányelv I. mellékletébe való felvételét megelőzően indokolt elegendő időt hagyni arra, hogy a tagállamok és az érdekelt felek felkészülhessenek a felvételből fakadó új követelmények teljesítésére; ezzel egyúttal az is biztosítható, hogy a dossziét benyújtó kérelmezők teljes mértékben kihasználhassák a tízéves adatvédelmi időszakot, amely a 98/8/EK irányelv 12. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontja alapján a felvétel napjával veszi kezdetét.

(12)

A felvételt követően célszerű elegendő időt hagyni arra, hogy a tagállamok végrehajtsák a 98/8/EK irányelv 16. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.

(13)

A 98/8/EK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(14)

Az ezen irányelvben előírt intézkedések összhangban vannak a Biocid Termékek Állandó Bizottságának véleményével,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/45

(1)

A biocid termékek forgalomba hozataláról szóló 98/8/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében említett 10 éves munkaprogram második szakaszáról szóló, 2007. december 4-i 1451/2007/EK bizottsági rendelet (2) megállapítja azon hatóanyagok jegyzékét, amelyeket a 98/8/EK irányelv I., IA., illetőleg IB. mellékletébe való felvétel lehetősége szempontjából meg kell vizsgálni. E jegyzékben szerepel a (Z,E)-tetradeka-9,12-dienil-acetát.

(2)

Az 1451/2007/EK rendelet alapján és a 98/8/EK irányelv 11. cikkének (2) bekezdésével összhangban megtörtént a (Z,E)-tetradeka-9,12-dienil-acetát értékelése az említett irányelv V. melléklete szerinti 19. terméktípusban, azaz a riasztó- és csalogatószerekben történő felhasználás vonatkozásában.

(3)

A tárgyban Ausztriát jelölték ki referens tagállamnak, amely az 1451/2007/EK rendelet 14. cikke (4) és (6) bekezdésének megfelelően 2009. február 23-án benyújtotta a Bizottságnak az illetékes hatóság jelentését és egy kapcsolódó ajánlást.

(4)

A tagállamok és a Bizottság megvizsgálták az illetékes hatóság jelentését. Az 1451/2007/EK rendelet 15. cikkének (4) bekezdésével összhangban a Biocid Termékek Állandó Bizottsága 2010. szeptember 24-én értékelő jelentésben foglalta össze a vizsgálat eredményeit.

(5)

Az elvégzett értékelésekből úgy tűnik, hogy a csalógatószerként felhasznált, (Z,E)-tetradeka-9,12-dienil-acetátot tartalmazó biocid termékek várhatóan megfelelnek a 98/8/EK irányelv 5. cikkében megfogalmazott követelményeknek. Ennek megfelelően indokolt a (Z,E)-tetradeka-9,12-dienil-acetátot felvenni az említett irányelv I. mellékletébe.

(6)

Az elvégzett értékelésekből az is kitűnik, hogy a csalógatószerként felhasznált, (Z,E)-tetradeka-9,12-dienil-acetátot tartalmazó biocid termékek – különösen az értékelő jelentésben megvizsgált és részletesen elemzett felhasználás, nevezetesen a beltéri használatra szánt, legfeljebb 2 mg hatóanyagot tartalmazó csapdákban való felhasználás tekintetében – várhatóan csupán alacsony kockázatot jelentenek emberre, állatra és a környezetre, és megfelelnek a 98/8/EK irányelv 5. cikkében meghatározott követelményeknek. Ennek megfelelően indokolt a (Z,E)-tetradeka-9,12-dienil-acetátot felvenni a 98/8/EK irányelv IA. mellékletébe.

(7)

Uniós szinten nem értékeltek minden lehetséges felhasználási módot. Ezért helyénvaló, hogy a tagállamok a termékengedély megadásakor értékeljék azokat a felhasználási vagy expozíciós körülményeket, valamint a környezeti elemeket és a népességcsoportokat érintő azon kockázatokat, amelyek nem szerepeltek reprezentatív módon az uniós szintű kockázatértékelésben, továbbá biztosítsák, hogy a megállapított kockázatok elfogadható szintre való csökkentése érdekében megfelelő intézkedéseket hoznak, illetve meghatározott feltételeket szabnak.

(8)

Az értékelés során tett feltételezések fényében indokolt előírni, hogy a (Z,E)-tetradeka-9,12-dienil-acetát ne legyen alkalmazható élelmiszer vagy takarmány tárolására szolgáló helyszíneken, kivéve, ha az élelmiszerek vagy a takarmány csomagolását lezárják vagy visszazárják. Ezért célszerű címkékkel jelölni, hogy a (Z,E)-tetradeka-9,12-dienil-acetátot tartalmazó biocid termékek nem használhatók olyan terekben, ahol kicsomagolt élelmiszer vagy takarmány található.

(9)

Fontos, hogy ezen irányelv előírásai valamennyi tagállamban egyidejűleg kerüljenek alkalmazásra, mivel így biztosítható a forgalomban lévő, (Z,E)-tetradeka-9,12-dienil-acetát hatóanyagot tartalmazó biocid termékekkel kapcsolatos egyenlő bánásmód, és általában véve így segíthető elő a biocid termékek piacának megfelelő működése is.

(10)

Egy adott hatóanyagnak a 98/8/EK irányelv I. mellékletébe való felvételét megelőzően indokolt elegendő időt hagyni arra, hogy a tagállamok és az érdekelt felek felkészülhessenek a felvételből fakadó új követelmények teljesítésére; ezzel egyúttal az is biztosítható, hogy a dossziét benyújtó kérelmezők teljes mértékben kihasználhassák a tízéves adatvédelmi időszakot, amely a 98/8/EK irányelv 12. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontja alapján a felvétel napjával veszi kezdetét.

(11)

A felvételt követően célszerű elegendő időt hagyni arra, hogy a tagállamok végrehajtsák a 98/8/EK irányelv 16. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.

(12)

A 98/8/EK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(13)

Az ezen irányelvben előírt intézkedések összhangban vannak a Biocid Termékek Állandó Bizottságának véleményével,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/49

(1)

A biocid termékek forgalomba hozataláról szóló 98/8/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében említett 10 éves munkaprogram második szakaszáról szóló, 2007. december 4-i 1451/2007/EK bizottsági rendelet (2) megállapítja azon hatóanyagok jegyzékét, amelyeket a 98/8/EK irányelv I., IA., illetőleg IB. mellékletébe való felvétel lehetősége szempontjából meg kell vizsgálni. E jegyzékben szerepel a fenoxikarb.

(2)

Az 1451/2007/EK rendelet alapján és a 98/8/EK irányelv 11. cikkének (2) bekezdésével összhangban megtörtént a fenoxikarb értékelése az említett irányelv V. melléklete szerinti 8. terméktípusban, azaz a faanyagvédő szerekben történő felhasználás vonatkozásában.

(3)

A tárgyban Németországot jelölték ki referens tagállamnak, amely az 1451/2007/EK rendelet 14. cikke (4) és (6) bekezdésének megfelelően 2008. szeptember 12-én benyújtotta a Bizottságnak az illetékes hatóság jelentését és egy kapcsolódó ajánlást.

(4)

A tagállamok és a Bizottság megvizsgálták az illetékes hatóság jelentését. Az 1451/2007/EK rendelet 15. cikkének (4) bekezdésével összhangban a Biocid Termékek Állandó Bizottsága 2010. szeptember 24-én értékelő jelentésben foglalta össze a vizsgálat eredményeit.

(5)

Az elvégzett értékelésekből kitűnik, hogy a faanyagvédő szerként felhasznált, fenoxikarbot tartalmazó biocid termékek várhatóan eleget tesznek a 98/8/EK irányelv 5. cikkében megfogalmazott követelményeknek. Ennek megfelelően indokolt a fenoxikarbot felvenni az említett irányelv I. mellékletébe.

(6)

Uniós szinten nem értékeltek minden lehetséges felhasználási módot. Ezért helyénvaló, hogy a tagállamok értékeljék azokat a felhasználási vagy expozíciós körülményeket, valamint a környezeti elemeket és a népességcsoportokat érintő azon kockázatokat, amelyek nem szerepeltek reprezentatív módon az uniós szintű kockázatértékelésben, továbbá a termékengedély megadásakor biztosítsák, hogy a megállapított kockázatok elfogadható szintre való csökkentése érdekében megfelelő intézkedéseket hoznak, illetve meghatározott feltételeket szabnak.

(7)

A kockázatértékelés során tett megállapítások fényében helyénvaló előírni, hogy a frissen kezelt faanyagot a kezelést követően fedett helyen vagy folyadékot át nem áteresztő, szilárd aljzatú helyen – illetve mindkét feltételnek megfelelő helyen – kell tárolni, valamint hogy a faanyagvédőként használt, fenoxikarbot tartalmazó termékek alkalmazása során kiszivárgott szerfelesleget újrafelhasználás vagy ártalmatlanítás céljából össze kell gyűjteni.

(8)

A vízi környezet vonatkozásában megállapított kockázatok fényében megfelelő intézkedéseket kell hozni e környezeti elemek védelmére. Elfogadhatatlan mértékű kockázatot állapítottak meg a fedetlen helyen található és a talajjal nem érintkező, az időjárási viszonyoknak vagy állandóan kitett, vagy az időjárási viszonyoktól védett, de a nedvességnek gyakran kitett kezelt faanyag felhasználása (az OECD meghatározása szerinti 3. felhasználási osztály (3)) során, különösen a tavacskákon átívelő hidak esetében. Ezért indokolt előírni, hogy a termékek ne legyenek engedélyezhetők a víz közelében vagy felett található kültéri építkezéseken felhasználandó faanyagok kezelésére, kivéve, ha a benyújtott adatok bizonyítják, hogy a termék – szükség esetén a megfelelő kockázatcsökkentő intézkedések megtételével – megfelel a 98/8/EK irányelv 5. cikkében és VI. mellékletében foglalt követelményeknek.

(9)

Fontos, hogy ezen irányelv előírásai valamennyi tagállamban egyidejűleg kerüljenek alkalmazásra, mivel így biztosítható a forgalomban lévő, fenoxikarb hatóanyagot tartalmazó biocid termékekkel kapcsolatos egyenlő bánásmód, és általában véve így segíthető elő a biocid termékek piacának megfelelő működése is.

(10)

Egy adott hatóanyagnak a 98/8/EK irányelv I. mellékletébe való felvételét megelőzően indokolt elegendő időt hagyni arra, hogy a tagállamok és az érdekelt felek felkészülhessenek a felvételből fakadó új követelmények teljesítésére; ezzel egyúttal az is biztosítható, hogy a dossziét benyújtó kérelmezők teljes mértékben kihasználhassák a tízéves adatvédelmi időszakot, amely a 98/8/EK irányelv 12. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontja alapján a felvétel napjával veszi kezdetét.

(11)

A felvételt követően célszerű elegendő időt hagyni arra, hogy a tagállamok végrehajtsák a 98/8/EK irányelv 16. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.

(12)

A 98/8/EK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(13)

Az ezen irányelvben előírt intézkedések összhangban vannak a Biocid Termékek Állandó Bizottságának véleményével,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/52

(1)

A biocid termékek forgalomba hozataláról szóló 98/8/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében említett 10 éves munkaprogram második szakaszáról szóló, 2007. december 4-i 1451/2007/EK bizottsági rendelet (2) megállapítja azon hatóanyagok jegyzékét, amelyeket a 98/8/EK irányelv I., IA., illetőleg IB. mellékletébe való felvétel lehetősége szempontjából meg kell vizsgálni. E jegyzékben szerepel a nonánsav.

(2)

Az 1451/2007/EK rendelet alapján és a 98/8/EK irányelv 11. cikkének (2) bekezdésével összhangban megtörtént a nonánsav értékelése az említett irányelv V. melléklete szerinti 19. terméktípusban, azaz a riasztó- és csalogatószerekben történő felhasználás vonatkozásában.

(3)

A tárgyban Ausztriát jelölték ki referens tagállamnak, amely az 1451/2007/EK rendelet 14. cikke (4) és (6) bekezdésének megfelelően 2008. október 10-én benyújtotta a Bizottságnak az illetékes hatóság jelentését és egy kapcsolódó ajánlást.

(4)

A tagállamok és a Bizottság megvizsgálták az illetékes hatóság jelentését. Az 1451/2007/EK rendelet 15. cikkének (4) bekezdésével összhangban a Biocid Termékek Állandó Bizottsága 2010. szeptember 24-én értékelő jelentésben foglalta össze a vizsgálat eredményeit.

(5)

Az elvégzett értékelésekből kitűnik, hogy a riasztószerként felhasznált, nonánsavat tartalmazó biocid termékek várhatóan megfelelnek a 98/8/EK irányelv 5. cikkében megfogalmazott követelményeknek. Ennek megfelelően indokolt a nonánsavat felvenni az említett irányelv I. mellékletébe.

(6)

Uniós szinten nem értékeltek minden lehetséges felhasználási módot. Ezért helyénvaló, hogy a tagállamok értékeljék azokat a felhasználási vagy expozíciós körülményeket, valamint a környezeti elemeket és a népességcsoportokat érintő azon kockázatokat, amelyek nem szerepeltek reprezentatív módon az uniós szintű kockázatértékelésben, továbbá a termékengedély megadásakor biztosítsák, hogy a megállapított kockázatok elfogadható szintre való csökkentése érdekében megfelelő intézkedéseket hoznak, illetve meghatározott feltételeket szabnak.

(7)

Fontos, hogy ezen irányelv előírásai valamennyi tagállamban egyidejűleg kerüljenek alkalmazásra, mivel így biztosítható a forgalomban lévő, nonánsavat tartalmazó biocid termékekkel kapcsolatos egyenlő bánásmód, és általában véve így segíthető elő a biocid termékek piacának megfelelő működése is.

(8)

Egy adott hatóanyagnak a 98/8/EK irányelv I. mellékletébe való felvételét megelőzően indokolt elegendő időt hagyni arra, hogy a tagállamok és az érdekelt felek felkészülhessenek a felvételből fakadó új követelmények teljesítésére; ezzel egyúttal az is biztosítható, hogy a dossziét benyújtó kérelmezők teljes mértékben kihasználhassák a tízéves adatvédelmi időszakot, amely a 98/8/EK irányelv 12. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontja alapján a felvétel napjával veszi kezdetét.

(9)

A felvételt követően célszerű elegendő időt hagyni arra, hogy a tagállamok végrehajtsák a 98/8/EK irányelv 16. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.

(10)

A 98/8/EK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(11)

Az ezen irányelvben előírt intézkedések összhangban vannak a Biocid Termékek Állandó Bizottságának véleményével,

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/55

(1)

Egy 2007. november 14-én beérkezett panasz alapján a Bizottság 2009. január 13-án hivatalos vizsgálati eljárást indított a Magyarország által a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (a továbbiakban: MOL) javára foganatosított, állítólagosan állami támogatást megvalósító intézkedések tekintetében.

(2)

Magyarország 2009. április 8-án benyújtotta észrevételeit a Bizottságnak az eljárás megindításáról szóló határozatára.

(3)

Az eljárás megindításáról szóló határozatot 2009. március 28-án közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (3). Két érdekelt féltől érkeztek észrevételek: a MOL-tól és a Magyar Bányászati Szövetségtől, mindkettő 2009. április 27-én.

(4)

Az észrevételeket a Bizottság 2009. június 2-i levelével továbbította Magyarországnak. 2009. július 3-i levelében Magyarország közölte, hogy nem kíván megjegyzéseket fűzni az érdekelt felek észrevételeihez.

(5)

A Bizottság 2009. szeptember 21-én és 2010. január 12-én további információkat kért a magyar hatóságoktól, amire Magyarország 2009. október 19-i, illetve 2010. február 9-i levelében válaszolt.

(6)

A MOL integrált olaj- és gázipari társaság, amelynek székhelye Budapesten, Magyarországon található. A magyar piacon fő tevékenységei közé a következők tartoznak: kőolaj és földgáz feltárása és kitermelése; gázipari termékek gyártása; kőolajtermékek finomítása, szállítása, tárolása és forgalmazása kis- és nagykereskedelmi szinten egyaránt; földgázszállítás; valamint olefinek és poliolefinek előállítása és értékesítése. Továbbá a MOL-csoport (amelyhez a MOL tartozik) több más magyar és külföldi leányvállalatot is magában foglal (4).

(7)

A MOL-csoport valamennyi fő tevékenysége tekintetében piacvezető Magyarországon és Szlovákiában. 2008-ban (5) a MOL (a MOL-csoport) nettó értékesítése hozzávetőlegesen 6,8 milliárd EUR-t (13 milliárd EUR-t) tett ki. Ugyanebben az évben a MOL (a MOL-csoport) körülbelül 400 millió EUR (732 millió EUR) működési nyereséget ért el.

(8)

A magyarországi bányászati tevékenységekre vonatkozó általános szabályokat az 1993. évi bányászati törvény (6) (a továbbiakban: bányászati törvény) határozza meg, amely többek között a szénhidrogénekre (vagyis kőolajra és földgázra) vonatkozó bányászati tevékenységeket (kutatás, feltárás és kitermelés) is szabályozza.

(9)

A törvény különbséget tesz két különböző jogi eszköz, nevezetesen i. a koncesszió (7), illetve ii. az engedély (8) alapján folytatott bányászati tevékenységek között.

(10)

A bányászati törvény meghatározása szerint (13) a zárt terület bányászati tevékenység céljából koncesszióra kijelölt terület. Következésképpen minden zárt területen kívüli terület nyílt területnek minősül. A Magyarország által szolgáltatott magyarázat szerint eredetileg minden mezőt koncesszióra kijelölt, zárt területnek kívántak minősíteni. A nyílt területek, amelyek a feltételezések szerint ásványi anyagokban kevésbé gazdagok, kivételt képeztek volna. Ez utóbbi esetben a mezőket kevésbé értékesnek tartották, és úgy vélték, nyilvános pályázaton ezekre nem érkeznének ajánlatok.

(11)

Továbbá a bányászati törvény előírja (14), hogy az ásványi nyersanyagok kitermelése esetében bányajáradékot kell fizetni az államnak, amelynek összege a kitermelt ásványi nyersanyag mennyisége után keletkező érték meghatározott százaléka. A bányajáradék mértéke eltérően alakul az alkalmazandó rendszertől függően:

(12)

A bányászati törvény 26/A. cikkének (5) bekezdése (18) arra a helyzetre tartalmaz rendelkezéseket, amikor az engedélyezési rendszer hatálya alatt álló bányavállalkozó a bányafelügyeleti engedély időpontjától számított 5 éven belül nem kezdi meg a kitermelést. Amennyiben eddig az időpontig nem kezdődik el a kitermelés, a bányászati jogot törlik.

(13)

Ez a bekezdés arról is rendelkezik, hogy e határidő az illetékes miniszter és a bányavállalkozó között létrejövő szerződéssel meghosszabbítható (19). A bekezdés 3 különböző térítés fizetéséről rendelkezik arra az esetre, ha a bányászati jogot meghosszabbítják:

(14)

2005. szeptember 19-i kérelmével a MOL szénhidrogénmezői közül tizenkettőre vonatkozóan – amelyeken a határidőn belül nem kezdte meg a kitermelést – a korábban engedély útján szerzett bányászati jogának meghosszabbítását kérte. 2005. december 22-én a MOL és a miniszter a bányászati törvény 26/A. cikkének (5) bekezdése alapján szerződést kötött a meghosszabbításról (a továbbiakban: a meghosszabbítási szerződés), az alábbi feltételekkel:

a)   Meghosszabbításért fizetendő térítés: A kérelem tárgyát képező 12 bányászati engedélyt 5 évvel meghosszabbították (azaz további öt év állt a MOL rendelkezésére ahhoz, hogy megkezdje a kitermelést e mezőkön). A meghosszabbításért fizetendő térítést az ötéves meghosszabbítási időszak minden egyes évére az akkor érvényes, 12 % -os mértékű bányajáradék, valamint egy 1,020 és 1,050 közötti szorzó („c”) alkalmazásával határozták meg, az alábbi 1. táblázatban felsorolt mértékű térítéseket állapítva meg (21). A meghosszabbításért fizetendő térítést a hosszabbítás 5 éves időtartamára állapították meg. Ha a mezőket ténylegesen termelésbe állítják, a megállapított térítést a hosszabbítással érintett mezők után fizetendő bányajáradékként kell alkalmazni a 15 éves időszakból hátralevő időre (22).

b)   A megemelt térítés kiterjesztése az összes bányatelekre: Mivel a bányászati jog meghosszabbítását kettőnél több bányatelekre kérték, a megnövelt összegű bányajáradékot (ami az 1. táblázatból megállapíthatóan a meghosszabbításért fizetendő térítésnek felelt meg) a következő 15 éven át, vagyis 2020-ig a MOL összes, az engedélyezési rendszer hatálya alatt álló és 1998. január elseje után termelésbe állított bányatelkére alkalmazni kell. Az 1998. január 1-jét megelőzően termelésbe állított bányatelkek tekintetében a „J” tényező és a „c” szorzata alkalmazandó (23).

c)   Rögzített bányajáradék: A felek továbbá abban is kifejezetten megállapodtak, hogy a szerződésben megállapított bányajáradék a bányászati törvény esetleges módosításaitól függetlenül a szerződés teljes időtartamára (azaz 2020-ig) alkalmazandó marad (24).

d)   Egyszeri térítés: Mivel a bányászati jog meghosszabbítását ötnél több bányatelekre kérték, a szerződés 20 milliárd HUF (25) összegű egyszeri térítés fizetéséről is rendelkezett (26).

e)   Felmondási záradék: A szerződés rögzítette, hogy egyoldalúan nem módosítható (csak mindkét fél egyetértésével). A szerződést az egyik fél csak a MOL tulajdonosainak személyében bekövetkező (és a részvények minimum 25 %-át érintő) változás esetén mondhatja fel.

(15)

2005. december 23-i határozatával a bányafelügyelet meghosszabbította a MOL bányászati jogait a kért 12 bányatelekre vonatkozóan, és a megnövelt összegű bányajáradékot kiterjesztette a társaság összes bányatelkére.

(16)

A bányászati törvény egy 2008. január 8-án hatályba lépett (27) módosítása (28) (a továbbiakban: a 2008-as módosítás) jelentősen megemelte a bányajáradékot a szénhidrogének egyes kategóriái esetében. A más típusú ásványi nyersanyagok után fizetendő bányajáradékot ez a módosítás nem érintette. A módosító törvény 5. cikke értelmében a bányajáradék összege eltérően alakult i. a bányatelek termelésbe állításának időpontjától, ii. a kitermelt szénhidrogének mennyiségétől, és iii. a kőolaj aktuális árától függően.

Ezen felül az így meghatározott bányajáradék összegére a kőolaj árától függő felár alkalmazandó (+ 3 %, illetve + 6 %, ha a kőolaj ára meghaladja a 80, illetve 90 USD/bbl árat, a továbbiakban: Brent felár). Speciális értékek alkalmazandók például nehéz kitermelési feltételek esetében (12 %), valamint magas inertgáztartalom esetében (8 %).

(17)

Ezek az értékek 2008. január 8. és 2009. január 23. között voltak hatályban, a bányászati törvény módosításainak hatálybalépésétől kezdve minden engedély alapján bányatelken tevékenységet végző bányavállalkozóra – a 2008. január előtt kiadott engedéllyel rendelkezőket is ideértve – az új értékeket alkalmazták. 2009. január 23-án (a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatát követően) a bányatörvény újabb módosítása (29) lépett hatályba, amely az 1998. január 1. és 2008. január 1. között termelésbe állított mezők tekintetében újra 12 %-ra csökkentette a bányajáradékot (a Brent felár fenntartásával). Az egyéb típusú mezők esetében fizetendő bányajáradék a bányászati törvény 2008-ban hatályos változatához képest nem változott.

(18)

A 2. táblázat összefoglalja a bányászati törvény különböző változatai alapján az engedélyezési rendszer keretében alkalmazandó bányajáradékokat.

2.   táblázat

A bányászati törvény szerint az engedélyezési rendszer keretében alkalmazandó bányajáradékok összefoglalása

(19)

A vizsgált állítólagos állami támogatási intézkedés a MOL és a Magyar Állam között 2005. december 22-én létrejött meghosszabbítási szerződés, amely lehetővé tette a MOL számára, hogy bizonyos fokig mentesüljön a szénhidrogén-kitermelés után fizetendő bányajáradéknak a bányászati törvény későbbi módosításából következő emelése alól. A szerződés és a későbbi módosítás kialakítását figyelembe véve a Bizottság ezeket ugyanazon intézkedés részének tekinti (a továbbiakban: az intézkedés), és az eljárás megindításáról szóló határozatában együttes hatásukat értékelte.

(20)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatában arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a meghosszabbítási szerződés következtében a MOL mentesült a bányajáradék mértékének jövőbeli változásai, így különösen a bányászati törvény későbbi, 2008-as módosításával bevezetett változásai alól. Így a társaságot előnyben részesítették versenytársaival szemben, amelyek a jelenlegi engedélyezési rendszer alatt működnek (és amelyek nem kötöttek korábban hasonló meghosszabbítási szerződést, és így az új, megemelt bányajáradékot kellett fizetniük). A Bizottság előzetes értékelésében úgy ítélte meg, hogy az intézkedés az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében állami támogatásnak minősül, és nem talált olyan okot, amelynek alapján a belső piaccal összeegyeztethető lehetne, mivel egyetlen mentesség sem tűnt alkalmazhatónak.

(21)

A további ténybeli adatokat az eljárás megindításáról szóló határozat tartalmazza, amely e határozat szerves részének tekintendő.

(22)

Magyarország főbb érvei az állami támogatás meghatározásának kumulatív kritériumai tekintetében többek között i. a szelektivitás hiányára és ii. az állítólagos kedvezményezett által élvezett előny hiányára vonatkoznak.

(23)

A szelektivitást illetően a magyar hatóságok lényegében azzal érvelnek, hogy az intézkedés nem szelektív, mivel a meghosszabbítási szerződés megkötése következtében a MOL az engedélyezési rendszertől eltérő más rendszer hatálya alá került.

(24)

Magyarország először is megerősíti, hogy különbség van a koncessziós és az engedélyezési rendszer között, és kiemeli, hogy koncesszió esetében a bányavállalkozó ajánlatában kínálhat magasabb bányajáradékot, mint ami a pályázati kiírásban szerepel, míg az engedélyezési rendszer esetében a bányajáradék mértékét a bányászati törvény határozza meg. Magyarország azzal folytatja, hogy e két rendszer mellett szükség volt egy új, ún. kvázi-koncessziós megoldásra, azért, hogy annak keretében a bányajáradék összegét a koncessziós rendszeren kívül, egyedi szerződésben rögzítsék. Magyarország véleménye szerint a bányászati törvény 26/A. cikkének (5) bekezdése szerinti meghosszabbítási szerződés megfelelő jogalapnak tekinthető egy ilyen „kvázi-koncessziós” megoldáshoz, mivel a bányászati jogot ténylegesen kivonja az engedélyezési rendszer hatálya alól, és szerződéses alapra helyezi.

(25)

Magyarország hozzáteszi, hogy a meghosszabbítási szerződés közvetlenül a bányászati törvény logikájából következik. Magyarország szerint a bányajáradéknak a meghosszabbítási szerződés teljes időtartamára történő rögzítése természetes eleme a bányászati törvény 26/A. cikkének (5) bekezdésén alapuló szerződésnek, és a határidő meghosszabbításáról nem lehetett volna más feltételekkel megállapodni. Ezenkívül az összes többi bányavállalkozó is számíthat erre, következésképpen a MOL-t nem részesítették kedvezményes elbánásban.

(26)

Nevezetesen a bányászati törvény 20. cikkének (11) bekezdése kimondja, hogy a bányajáradék összege i. a koncessziós szerződésben, ii. a bányászati törvényben vagy iii. a meghosszabbítási szerződésben meghatározott összeg. A magyar hatóságok érvelése szerint így a törvény kifejezetten előírja, hogy a meghosszabbítási szerződésben megállapított bányajáradék nem változik, még jogszabály-módosítás esetén sem. A magyar hatóságok véleménye szerint ezt a bányászati törvény, pontosabban annak 26/A. cikkének (5) bekezdése világosan kimondja, amikor úgy rendelkezik, hogy a megnövelt összegű járadék legfeljebb a járadék eredeti összegének 1,2-szerese (30). Magyarország szerint tehát a magyar jog kizárja ennél magasabb összegű bányajáradék alkalmazását.

(27)

Az előny állítólagos hiányát illetően Magyarország kifejti, hogy az ásványi nyersanyagok az állam tulajdonát képezik, és a bányászati joggal rendelkező bányavállalkozók általi bányászattal, a bányászati jog árának megfizetése ellenében kerülnek magántulajdonba. Magyarország analógiaként a Ryanair-ügyben hozott ítéletre (31) hivatkozik, és azt állítja, hogy az állam e tevékenysége piaci szereplő tevékenységéhez hasonlítható, még ha az állam hatóságként jár is el.

(28)

Magyarország tagadja, hogy a bányajáradék adójellegű lenne, és azt az ásványi nyersanyagok kitermeléséért fizetett árként vagy az állam részesedéseként írja le. Magyarország hangsúlyozza, az a tény, hogy a bányajáradékot jogszabály határozza meg, nem döntő tényező annak eldöntése szempontjából, hogy a bányajáradék adójellegű-e.

(29)

Emellett Magyarország kifejti, hogy a meghosszabbítási szerződés alapján fennálló három különböző fizetési kötelezettség (vagyis a meghosszabbításért fizetendő térítés, a valamennyi bányatelekre kiterjedő megemelt összegű bányajáradék és az egyszeri térítés), amelyek a bányászati törvény vonatkozó rendelkezéseiből erednek, nem tekintendők az olyan bevételek ellentételezésének, amelyekről az állam lemondott, holott azokra mindenképpen jogosult. Magyarország szerint az állam szempontjából ezek a fizetések többletbevételnek tekinthetők, amelynek ellenében az állam lemond arról a jogáról, hogy az érintett mezőkre a koncessziós rendszer keretében pályázatot írjon ki, szem előtt tarva a kapcsolódó kockázatokat és a lehetséges bevételeket.

(30)

Magyarország hangsúlyozza, hogy a törvény vitatott módosítását követően de facto egyetlen más piaci szereplőnek sem kell magasabb összegű bányajáradékot fizetnie mint a MOL-nak, mivel a szóban forgó időszakban nem voltak olyan versenytársak, amelyek a magasabb bányajáradék alá tartozó kategóriákba tartoztak volna.

3.   táblázat

A MOL által fizetendő bányajáradékok éves összege (tényleges és elméleti összegek)

(31)

Magyarország továbbá azt állítja, hogy a meghosszabbítási szerződés következtében a MOL ténylegesen (a szerződés összes elemét, vagyis a meghosszabbításért fizetendő térítést és az egyszeri térítést is figyelembe véve) az évek során abszolút értéken többet fizetett az államnak, mint amennyit a szerződés hiányában, vagyis a bányászati törvény hatálya alatt maradva fizetett volna. A MOL által teljesített tényleges fizetéseket, az elméleti összegekkel szembeállítva a fenti 3. táblázat mutatja. Az adatokat a magyar hatóságok szolgáltatták.

(32)

Magyarország véleménye szerint a bányavállalkozóknak jogos elvárása fűződik a bányajáradék kiszámíthatóságához, ezért annak az idő folyamán állandónak kell lennie. A jogalkotó a bányászati törvény módosítása során követte ezt a logikát, mivel annak ellenére, hogy a bányajáradék mértéke változott, ténylegesen nem volt olyan bányavállalkozás, amelynek a bányajáradéka a törvénymódosítás következtében változott volna. Magyarország szerint a bányászati törvény módosításai azt sugallhatják, hogy az állam a már termelésbe állított mezők tekintetében módosíthatja a bányajáradékot. A 2008-as módosítás azonban a törvény elfogadását megelőző egyeztetések során elért kompromisszum eredménye volt. Így a jogalkotó implicit módon elfogadta, hogy vannak jogos elvárások. Következésképpen egy bányavállalkozó joggal várhatja el, hogy az állam egyoldalúan ne módosítsa ezeket a díjakat. Magyarország megállapítja, hogy a bányászati törvény rendszeréből és egyes rendelkezéseiből az a következtetés vonható le, hogy a bányajáradékok a szerződés teljes időtartama alatt változatlanok maradnak.

(33)

Végezetül a magyar hatóságok kifejtik, hogy az ún. felmondási záradék nemzetbiztonsági megfontolásokon alapul.

(34)

A Bizottsághoz a következő érdekelt felektől érkeztek észrevételek: a MOL-tól azaz az állítólagos támogatási intézkedés kedvezményezettjétől, és a Magyar Bányászati Szövetségtől, amelynek a MOL is tagja. Mindkét érdekelt fél Magyarországhoz hasonlóan érvelt, észrevételeik és Magyarország észrevételei között jelentős átfedés mutatkozott.

(35)

A MOL, a szóban forgó intézkedés állítólagos kedvezményezettje, azt állítja, hogy a Bizottságnak az eljárás megindításáról szóló határozatban foglalt állításával ellentétben nem részesült kedvezményes elbánásban a magyar szénhidrogén-kitermelési piacon. A MOL által a magyar államnak fizetett bányajáradékok nagy része a J % alkalmazása alá eső (vagyis 1998. január 1. előtt termelésbe állított) bányatelkekből származik, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a MOL 64–75 %-ot fizet, míg versenytársainak (amelyek később kezdték meg a termelést és kisebb mezőket üzemeltetnek) csupán a 12 %-os bányajáradékot kell fizetniük.

(36)

Ezenkívül a meghosszabbítási szerződés azt eredményezte, hogy a MOL többet fizetett az államnak (a meghosszabbítási szerződés valamennyi elemét figyelembe véve), mint amennyit a szerződés hiányában, pusztán a bányászati törvény eredeti változata alapján fizetett volna.

(37)

A Bizottság azon érvét illetően, hogy a meghosszabbítási szerződés nem vizsgálható a koncesszió analógiájaként, mivel az az engedélyezési rendszer hatálya alá tartozott, a MOL megjegyzi, hogy a bányászati jog meghosszabbítása nem az állam által egyoldalú döntés alapján megadott engedély tárgyát képező jog, hanem arra csak a bányavállalkozóval kötött szerződés után van lehetőség. Ha a jogalkotó ezt az állam mérlegelési jogkörébe kívánta volna utalni, másként alakította volna ki a vonatkozó rendelkezést. A törvény megfogalmazása arra enged következtetni, hogy a jogalkotó a meghosszabbítási szerződést inkább a koncesszióval analóg módon kívánta szabályozni.

(38)

Az eljárás megindításáról szóló határozatában a Bizottság azzal érvel, hogy ellentmondás van a magyar hatóságok azon állítása, amely szerit a törvény módosítására az állami bevételek növelése érdekében volt szükség, és azon tény között, hogy a MOL de facto mentesült a megemelt bányajáradékok alól.

(39)

A MOL véleménye szerint ez az állítás nem ellenmondásos. A társaság egyrészt többet fizetett az államnak a meghosszabbítási szerződés alapján, mint amennyit a bányászati törvény alapján fizetett volna. A MOL ezenkívül nagyon magas összegű bányajáradékot fizet a „J” tényező alkalmazása alá tartozó mezők után. Emellett a törvénymódosítás hatást fejthet ki a jövőben termelésbe állításra kerülő mezők esetében.

(40)

A MOL szerint a meghosszabbítás térítésre vonatkozó elemei a Bizottság állításával ellentétben semmiképp sem tekintendők bírságnak. A bányászati törvény szankciókról/bírságokról is rendelkezik arra az esetre, ha a bányászati tevékenységet a törvény rendelkezéseibe ütköző módon folytatják. A meghosszabbítási szerződésben meghatározott térítések a bányavállalkozó és az állam közötti tárgyalások eredményei. A szerződés megkötése nem kötelező, a bányavállalkozó dönthet úgy is, hogy nem köti meg a szerződést, elveszíti bányászati jogát, majd ajánlatot nyújt be a nyilvános pályázati eljárásban, amelynek alapján végül lehetséges, hogy olcsóbban szerzi meg a bányászati jogot.

(41)

Félrevezető az ilyen meghosszabbítási szerződést kötött MOL-t az engedélyezési rendszer alatt működő versenytársakkal összehasonlítani. A MOL hangsúlyozza továbbá, hogy valamennyi kötelezettségének eleget tett, és betartotta a jogszabályi rendelkezéseket.

(42)

A MOL kifogásolja továbbá, hogy a Bizottság a „c” szorzót alacsonynak ítéli (mivel nem éri el az 1,2-es szorzónak megfelelő jogszabályi felső határt). Figyelembe kell venni azt is, hogy a megemelt összegű bányajáradék alkalmazása közel 150 mezőt érintett, így a bányajáradék emelése az állam bányászatból származó bevételeinek jelentős növekedését eredményezte.

(43)

Végezetül a Bizottság azon érvét illetően, hogy a Brent felár alóli mentesülés révén a MOL előnyben részesül, a társaság megjegyzi, hogy a „J” tényező is árérzékeny.

(44)

A Magyar Bányászati Szövetség (a továbbiakban: a Bányászati Szövetség) a bányászati vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységet folytató vállalkozásokat képviseli. Fő célja a bányászati tevékenység működési feltételrendszerének javítása Magyarországon, a jogalkotási folyamatok figyelemmel kísérése és az érdekérvényesítés. Jelenleg 66 tagja van, köztük a MOL. A Bányászati Szövetség elnöke a MOL egyik igazgatója (35).

(45)

A Bányászati Szövetség szerint a bányavállalkozóknak jogos elvárása fűződik ahhoz, hogy a már termelésbe állított mezők esetében a bányajáradék változatlan maradjon. Az állam tehát nem emelheti egyoldalúan, „visszamenőlegesen” (vagyis a már termelésbe állított mezők tekintetében) a bányajáradékot. A Bányászati Szövetség ezen véleményének a bányászati törvény módosítását megelőző törvényjavaslat kapcsán is hangot adott, és ezt az elvet – a Bányászati Szövetség szerint – a jogalkotó a bányászati törvény módosítása során tiszteletben is tartotta. A végleges szövegváltozatot nem ellenezték, mivel az hatását tekintve nem vezet a bányajáradék emelkedéséhez a már megkezdett műveletek esetében.

(46)

A bányászati piac általános jellemzőit és a gazdasági feltételeket illetően a Bányászati Szövetség kifejti, hogy a bányászati projektek időhorizontja viszonylag hosszú. A kutatás megkezdése és a tényleges kitermelés között 10–15 év is eltelhet. Ez alatt az időszak alatt a bányavállalkozónak csak kiadásai vannak, bevétel csak a kitermelés megkezdése után keletkezik. Emellett a tevékenység geológiai kockázatot is magában rejt, mivel nem biztos, hogy a kutatás sikeres lesz. Ezért a projekteket a lehető legnagyobb gondossággal kell tervezni. Egy projekt nyereségessége számos tényezőtől függ. A sokféle kockázatra tekintettel az ágazat elvárja, hogy legalább azok a tényezők, amelyekre az állam befolyással bír, a projekt teljes élettartama alatt stabilak maradjanak, nevezetesen a jogszabályi keret és a bányajáradék. Az ágazat jellegzetességei miatt a finanszírozási struktúrák fontos szerepet játszanak a projektekben. A hitelezők folyamatosan vizsgálják a projekteket, és a feltételek jelentős változása esetén akár vissza is vonhatják a finanszírozást.

(47)

Ezért a magas politikai kockázat jellemezte országokban a bányavállalkozás és az állam magánjogi szerződést köt egymással. Stabil régiókban, így például Nyugat-Európában ilyen megállapodásokra nincs szükség, mivel feltételezhető, hogy az állam nem fogja a jogi kereteket időről időre változtatni. Az állam részesedését illetően a stabilitást mind a bányavállalkozás, mind a hitelezők elvárják. E stabilitás nélkül nőne a projektekhez kapcsolódó kockázat, és egy stabil gazdaságpolitikával rendelkező ország nem engedheti meg magának, hogy gyakran változtasson politikát, mivel ez elriasztaná a bányavállalkozásokat.

(48)

A Bányászati Szövetség továbbá emlékeztet arra, hogy a jogbiztonság és a szerzett jogok védelmének elveit az európai bíróságok ítélkezési gyakorlata és a magyar Alkotmány egyaránt biztosítja. A magyar jogalkotó tehát nem jogosult a már termelésbe állított mezők tekintetében a bányajáradék emelésére, és a jogalkotásnak kiszámíthatónak kell lennie. Ezenkívül a Bányászati Szövetség véleménye szerint a bányajáradék „stabilitása” szerzett jog.

(49)

A Bányászati Szövetség továbbá a hátrányos megkülönböztetés tilalmára is hivatkozik. Nevezetesen, nem állhat fenn hátrányos megkülönböztetés a koncessziós alapon működő, illetve az engedélyezési rendszer alá tartozó piaci szereplők között. Ennek megfelelően a magyar jogalkotó nem jogosult a már termelésbe állított mezők tekintetében a bányajáradék „visszamenőleges” emelésére. Az Európai Bíróság számos ítéletében egyértelművé tette, hogy a jogbiztonság az uniós jog egyik alapvető eleme. Így a jogszabályoknak egyértelműnek, pontosnak és kiszámíthatónak kell lenniük, különösen akkor, ha negatív hatást fejtenek ki az egyénekre vagy a vállalkozásokra (lásd az idézett ítélkezési gyakorlatot). A Bányászati Szövetség úgy érvel tovább, hogy a jogbiztonság és a szerzett jogok elvét a magyar Alkotmány is rögzíti, és arra a következtetésre jut, hogy az uniós jog és az alkotmányos elvek értelmében a jogszabályoknak kiszámíthatónak kell lenniük.

(50)

A Bányászati Szövetség megjegyzi végül, hogy a szerzett jogok védelmének elve a jogbiztonság elvéből ered. A szerzett jogok védelmének elvét a bányászati jogokra vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogalkotási eljárások során egyaránt tiszteletben tartották. Más uniós tagállamok is stabil bányászati jogszabályokkal rendelkeznek, amelyek nem változnak gyakran.

(51)

Annak eldöntéséhez, hogy egy adott intézkedés állami támogatásnak minősül-e, a Bizottságnak értékelnie kell, hogy a vitatott intézkedés megfelel-e az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételeknek. E rendelkezés kimondja, hogy „[h]a a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”. Az alábbiakban a Bizottság e rendelkezés fényében értékeli, hogy a szóban forgó intézkedés állami támogatásnak minősül-e.

(52)

Bevezetésként emlékeztetni kell arra, hogy egy intézkedés az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak minősülhet jogi formájától függetlenül. Még ha a meghosszabbítási szerződést a bányászati törvény vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kötötték is, és a bányajáradékot Magyarország állapíthatja meg jogszabályban, ez önmagában még nem jelenti azt, hogy az előbbiek, vagy hatásaik összeegyeztethetők az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokkal. A tény, hogy egy intézkedés összeegyeztethető a nemzeti jogszabályokkal, nem bír jelentőséggel abból a szempontból, hogy összeegyeztethető-e az EUMSZ állami támogatási szabályaival.

(53)

Ezenkívül, mint azt az eljárás megindításáról szóló határozatban már kifejtetésre került, a Bizottság nem véli úgy, hogy az ügy egyes elemei, vagyis a törvény vonatkozó rendelkezései, a meghosszabbítási szerződés vagy a törvénymódosítás önmagában véve sérti az állami támogatási szabályokat. Ehelyett a Bizottság a jelen ügyben az állam cselekvéseinek teljes sorozatát tekinti „az intézkedésnek”, és a meghosszabbítási szerződés hatását a bányászati törvény későbbi módosításaival együtt értékeli.

(54)

Magyarország azon érvét illetően, amely szerint a bányajáradék nem adó, hanem az állam részesedése, a Bizottság megjegyzi, hogy ez az érv az állami támogatás fennállásának értékelése szempontjából nem releváns. Az állami támogatási szabályok minden fajta költségre alkalmazandók, amelyet a vállalkozásoknak viselniük kell, és amely alól állami intézkedéssel mentesítik őket. Mindenesetre meg kell azonban jegyezni, hogy az ásványi- és szénhidrogén-nyersanyagok kitermelésének közigazgatási engedélyezése tipikus hatósági szerepnek tűnik; az ilyen engedély ellentételezéseként teljesített fizetések adóhoz vagy közigazgatási díjhoz hasonlóak.

(55)

Végezetül a felmondási záradékot illetően a Bizottság úgy véli, hogy ez nem az állami támogatás fennállásával összefüggő kérdés. A tény, hogy a szerződés a szerződés megszűnéséről rendelkezik arra az esetre, ha harmadik fél a MOL részvényeinek több mint 25 %-át megszerzi, olyan intézkedés, amely nem érint állami forrásokat.

(56)

Egy intézkedés akkor tekinthető állami támogatásnak, ha egyéni vagy szelektív, vagyis csak bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését részesíti előnyben.

(57)

A Bíróság ítélkezési gyakorlata (36) szerint a szelektivitás feltételének – amely az állami támogatás fogalmának előfeltétele – értékelését illetően az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában azt kell eldönteni, hogy adott jogi szabályozás keretén belül valamely nemzeti intézkedés alkalmas-e arra, hogy „bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését” előnyben részesítse olyan vállalkozásokkal szemben, amelyek az intézkedés által elérni kívánt cél tekintetében hasonló jogi és ténybeli helyzetben vannak.

(58)

A Bíróság továbbá számos alkalommal (37) megállapította, hogy az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése nem tesz különbséget az állami támogatás okai vagy céljai szerint, hanem a hatásai alapján határozza meg azt.

(59)

Az állami támogatás fogalma azonban nem alkalmazandó azokra az állami intézkedésekre, amelyek különbséget tesznek a vállalkozások között, ha ez a különbségtétel azon rendszer jellegéből vagy általános felépítéséből következik, amelynek részét alkotják.

(60)

A Bizottság nem ért egyet a magyar hatóságoknak és az érdekelt feleknek a szelektivitás hiányára vonatkozó érvelésével.

(61)

Annak eldöntése érdekében, hogy egy adott intézkedés szelektív-e, meg kell határozni az alkalmazandó viszonyítási alapot (38).

(62)

A jelen ügyben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az értékelés szempontjából alkalmazandó viszonyítási alap az engedélyezési rendszer. A MOL-nak nem kellett versenyen alapuló pályázati eljárásban ajánlatot tennie, hogy zárt területre vonatkozó koncessziót szerezzen. Ehelyett a mezőire vonatkozó bányászati jogot az engedélyezési rendszer keretében kapta, és az e rendszer alá tartozó egyéb piaci szereplőkkel versenyez. A meghosszabbítási szerződés az engedélyezési rendszer részét képezi. A puszta tény, hogy a MOL nem tudta megkezdeni a kitermelést a megállapított határidőn belül, és meghosszabbítási szerződést kellett kérnie, nem vezethet a viszonyítási alap megváltozásához. Az erre irányuló érv elfogadása olyan helyzethez vezetne, amelyben egy adott társaságot egyéni elbánásban részesítenének, mint az a koncessziós rendszerben jellemző, azonban versenyen alapuló nyilvános pályázat nélkül.

(63)

Valójában a magyar hatóságok diszkrecionális döntésétől függ, hogy egy mező koncesszió vagy engedély hatálya alá tartozik. Így ha a magyar hatóságok szerződéses alapon kívánnak bányászati jogot odaítélni, választhatják az átlátható koncessziós eljárást, amely nyilvános pályázati eljárást foglal magában. A Bizottság nem tudja elfogadni, hogy egy nem átlátható, ún. kvázi-koncessziós rendszer, amely jelenleg csak egyetlen társaságra (a MOL-ra) vonatkozik, külön viszonyítási alapnak lenne tekinthető.

(64)

Ezenkívül Magyarország széles mérlegelési jogkörrel rendelkezett az engedély meghosszabbítását illetően, valamint később a bányászati törvény vonatkozó rendelkezéseinek módosítását illetően is (annak ellenére, hogy tudomása volt arról, milyen kedvező hatással lesz ez a MOL-ra, mivel ez társaság volt az egyetlen olyan szénhidrogén-piaci szereplő, amely meghosszabbítási szerződést kötött). Magyarország mindenkor szabadon határozhatta meg a bányajáradék mértékét, azaz dönthetett volna úgy is, hogy nem módosítja a törvényt. Hatásait tekintve az intézkedéssorozat egyértelműen egy meghatározott vállalkozást részesített előnyben.

(65)

A fentiek alapján a Bizottság megállapítja, hogy viszonyítási alapnak az engedélyezési rendszert kell tekinteni.

(66)

Az engedélyezési rendszer keretében a meghosszabbítási szerződés nyilvánvalóan szelektív jellegű. Mint azt a magyar hatóságok is megerősítették, a felek a szerződés feltételeiről folytatott tárgyalások során bizonyos mérlegelési lehetőséggel rendelkeznek a térítés különböző elemeinek megállapítását illetően, sőt, ami még fontosabb, úgy is dönthetnek, hogy egyáltalán nem kötik meg a szerződést. A magyar hatóságok tehát mérlegelhették, hogy kötnek-e ilyen szerződést a MOL-lal (vagy bármely más piaci szereplővel) (39).

(67)

Az ilyen elbánás a rendszer logikája és jellege alapján nem igazolható. Egyrészt a bányajáradék kivetésének célja, hogy az állam számára bevételt biztosítson a kitermelt érték után. Másrészt a meghosszabbítási szerződésben megállapított fizetési elemeket a meghosszabbítás ellentételezéseként, többlettérítésként fizetik. A jelen ügyben azonban a meghosszabbítási szerződés megkötése és a bányajáradékok ezt követő emelése a MOL számára ahhoz a paradox helyzethez vezetett, hogy a MOL, mivel nem kezdte meg időben a termelést, 2020-ig gyakorlatilag az összes engedélyezés hatálya alá tartozó mezője után alacsonyabb bányajáradékot fizet; versenytársainak ellenben, amelyek ugyanúgy az engedélyezési rendszer hatálya alatt állnak, és amelyek időben megkezdték a termelést és ezért nem kötöttek meghosszabbítási szerződést, a jogszabályban megállapított magasabb összegű bányajáradékot kell fizetniük.

(68)

A szénhidrogénekre vonatkozóan ez volt az egyetlen meghosszabbítási szerződés, amelyet kötöttek. A MOL megjegyezte, hogy szilárd ásványi nyersanyagokra vonatkozóan vannak hatályban további meghosszabbítási szerződések is. A Bizottság azonban megállapítja, hogy ez másfajta ásványi nyersanyagokat érint, amelyekre a bányászati törvény alapján más bányajáradék vonatkozik, mint a szénhidrogénekre. Megjegyzendő továbbá, hogy a szilárd ásványi nyersanyagok tekintetében a bányászati törvény módosítása nem változtatta meg a bányajáradékot (vagyis az ilyen szerződést kötött piaci szereplőket ugyanaz az „intézkedéssorozat” nem érintette, és következésképpen nem keletkezett előnyük).

(69)

A fentiek alapján, a Magyarország által felhozott érvek ellenére a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a cselekvések sorozata, vagyis a bányászati törvény 26/A. cikke (5) bekezdésének megfogalmazása, az ennek alapján kötött meghosszabbítási szerződés és a bányászati törvény későbbi módosítása a MOL vonatkozásában szelektív jellegű volt.

(70)

Az intézkedéssorozat együttes hatása, hogy a bányászati törvény 5. cikke alapján kiadott bányászati engedéllyel rendelkezők közül egyedül a MOL tartozott olyan külön rendszer hatálya alá, amely megvédte a szénhidrogének kitermelése után fizetendő bányajáradékok bármilyen emelésétől, amelyet rendes körülmények között fizetnie kellett volna.

(71)

Következésképpen megállapítható, hogy a meghosszabbítási szerződés megkötésére vonatkozó széles mérlegelési jogkör alapján és tekintettel arra a tényre, hogy a mentesség ténylegesen egy társaságra irányul, a szelektivitási kritérium teljesül.

(72)

A magyar hatóságok érveivel ellentétben a Bizottság véleménye szerint az állam a bányászati tevékenységek engedélyezése során nem folytat gazdasági tevékenységet. A közigazgatási koncessziók vagy bányászati engedélyek megadása sokkal inkább a tipikusan hatósági jogkörök gyakorlásával függ össze, mivel ezt a tevékenységet magánfél eredetileg nem gyakorolhatja (40). Magyarországon – az Unió más tagállamaihoz hasonlóan – magánfél nem lehet ásványi nyersanyagok eredeti tulajdonosa. A tagállamok jogrendje általában a hatóságoknak biztosítja az ásványi nyersanyagok fölötti ellenőrzést (41). Ezért valamely vállalkozás részére az ásványi nyersanyagok kitermelését meghatározott díj fizetése ellenében engedélyező, a tagállamok által választott formát öltő döntés jellegénél és szabályainál fogva a hatóságokat illeti meg, és a hatósági jogkörök gyakorlásának tekinthető. Magyarország beavatkozása – amely a bányászati tevékenység közigazgatási ellenőrzés alá vonásában nyilvánul meg – a közérdeket szolgálja, és nem kereskedelmi célokat követ. Ezt a magatartást ezért a hatóságként történő állami beavatkozás egy formájának kell tekinteni, amely nem hasonló egy piacgazdasági befektető magatartásához (42).

(73)

Még ha a jelen ügyben úgy ítélnénk is meg, hogy az ásványi anyagok kitermelésének engedélyezése gazdasági tevékenység, amelynek során az állam kereskedelmi célokat követ – ami azonban nem így van –, a Bizottság megjegyzi, hogy pénzügyi szempontból nincs világos és közvetlen kapcsolat a Magyarország által a MOL részére megállapított bányajáradékok szintje és a bányászati engedély értéke között. Magyarország érvelése, amely szerint piaci szereplőként járt el, amikor megkötötte a meghosszabbítási szerződést, nincs alátámasztva. Így különösen nincs arra utaló jel, hogy a 12 mezőre (amelyeket nem hosszabbítottak volna meg) vonatkozó bányászati jogra koncessziós pályázat kiírása nem vezetett volna egy versenytárs által benyújtott magasabb ajánlathoz. Magyarország azt sem igazolta, hogy a meghosszabbítási szerződés megkötése során figyelembe vette volna a kereskedelmi szempontból releváns összes tényezőt és kockázatot, vagyis a meghosszabbítási szerződés összes fizetési elemét, a törvény által 2020-ig megállapított, esetlegesen magasabb bányajáradékokat, a szerződés időtartamát és az esetleges versenytársakat.

(74)

Magyarország továbbá azzal érvelt, hogy a törvény vitatott módosítását követően de facto egyetlen más piaci szereplőnek sem kellett magasabb összegű bányajáradékot fizetnie mint a MOL-nak, mivel a szóban forgó időszakban ténylegesen nem voltak olyan versenytársak, amelyek a magasabb bányajáradék alkalmazása alá tartozó kategóriákba tartoztak volna.

4.   táblázat

A bányászati törvény módosítását megelőzően és azt követően fizetendő bányajáradékok összefoglalása

(75)

Ezt az érvet el kell utasítani.

(76)

A fenti 4. táblázat összefoglalja, hogy a meghosszabbítási szerződés és a bányászati törvény ezt követő módosítása mennyiben vezetett a törvényben foglaltnál alacsonyabb bányajáradékhoz a MOL számára.

(77)

Először is, a magyar hatóságok által benyújtott adatok azt mutatják, hogy valójában volt néhány olyan, az engedélyezési rendszer alá tartozó mezőket üzemeltető piaci szereplő, amelyet a MOL által fizetettnél magasabb bányajáradék-fizetési kötelezettség terhelt, 2008. január 8. és 2009. január 23. között a bányászati törvény első módosítása következtében, illetve 2009. január 23-tól a mai napig a bányászati törvény második módosítása következtében. A magyar hatóságok beadványaiból megállapítható, hogy 2008-ban voltak olyan, engedély alapján és a MOL-tól eltérő bányavállalkozók (47) által üzemeltetett bányatelkek, amelyek után 12 %-nál magasabb bányajáradékot fizettek (14,24–18 % között), a Brent felár alkalmazása következtében.

(78)

Másodszor, bár a magyar hatóságok azt állítják, hogy csak olyan versenytársak vannak, amelyek kisebb (vagyis 500 m3 gáznál vagy 200 kt-nál kisebb mennyiséget kitermelő) mezőket üzemeltetnek vagy fognak várhatóan termelésbe állítani, a Bizottság megjegyzi, hogy még ha ezek a kisebb mezők a 12 %-os kategóriába tartoznának is, emellett adott esetben fizetniük kell még a Brent felárat is. Ez akár 18 %-os bányajáradékhoz is vezethet. A Bizottság ismét emlékeztet arra, hogy az intézkedések hatásaként a MOL nem tartozik a Brent felár hatálya alá, amelyet a törvény az összes többi piaci szereplőre vonatkozóan előír.

(79)

Harmadszor, a jelenlegi magyarországi piaci környezetet tekintve, több bányavállalkozó folytat szénhidrogén-kitermelési tevékenységet. Emellett számos társaság végez kutatásokat, amelyek később termelésbe állíthatnak mezőket és a MOL versenytársaivá válhatnak. Az engedélyezési rendszer keretében bármely újonnan piacra lépő félnek a törvényben megállapított bányajáradékot kell majd fizetnie, és a MOL-lal fog versenyben állni, vagyis az egyetlen olyan társasággal, amelynek bányatelkei mentesülnek az általános engedélyezési rendszer keretében alkalmazandó bányajáradék alól, és alacsonyabb bányajáradék alá tartoznak.

(80)

Negyedszer, a Bizottság megjegyzi, tény, hogy a MOL hozzávetőlegesen 12,24 %-os bányajáradékot fizetett nem csupán a meghosszabbított 12 mező után, hanem az 1998. január 1-jét követően termelésbe állított összes bányatelke után, amelyeket a 2005-ös meghosszabbítási szerződés idején engedély alapján üzemeltetett, és J %-ot az 1998. január 1. előtt termelésbe állított mezők után. Továbbá a MOL bányajáradékát a meghosszabbítási szerződés 2020-ig 12,24 %-ban határozza meg. Így a MOL engedély alapján üzemeltetett mezői többsége tekintetében jelentős időszakon keresztül előnyt fog élvezni.

(81)

Ötödször, abban a feltételes esetben, ha a bányafelügyelet nem egyezett volna bele a 12 mezőre vonatkozó meghosszabbításba, az engedélyezés alá tartozó összes többi MOL mező (48) után szintén a jelentősen magasabb bányajáradékot kellett volna fizetni, ami magasabb állami bevételeket is jelenthetett volna. Ezenkívül, mint azt a (73) preambulumbekezdésben említettük, az állam koncessziós pályázatot írhatott volna ki a meg nem hosszabbított 12 mezőre, és így esetlegesen magasabb ajánlatot is kaphatott volna valamely versenytárstól.

(82)

Magyarország azon érvét illetően, amely szerint a MOL magasabb – nevezetesen 12,24 %-os – bányajáradékot fizetett 2006-ban és 2007-ben, a Bizottság megállapítja, hogy ez nem bír jelentőséggel.

(83)

Először is, ez abból eredt, hogy a MOL-nak – bármely más társasághoz hasonlóan, amely meg kívánta volna hosszabbítani bányászati engedélyét – ki kellett fizetnie a bányajáradék megállapított emelését (12 %-ról 12,24 %-ra). E tekintetben a MOL általános elbánásban részesült és nem került hátrányos helyzetbe. Ekkor még a MOL előnye sem jelentkezett: ez végül az első törvénymódosításkor, vagyis 2008. január 8-tól valósult meg.

(84)

Ezenkívül a MOL 2008-ban 28,4 milliárd forinttal, 2009-ben pedig 1,9 milliárd forinttal kevesebb bányajáradékot fizetett termelésben levő mezői után, mint amennyit akkor fizetett volna, ha az akkor hatályos bányászati törvény alapján fizetett volna.

(85)

Ami a bányászati törvény 26/A. cikkének (5) bekezdése szerinti egyéb fizetési elemeket (a meghosszabbításért fizetendő térítés és az egyszeri térítés) illeti, ezeket a meghosszabbítás ellenértékeként fizették, és nem a versenytársak által fizetettnél alacsonyabb bányajáradékhoz való jogért. Ezen fizetési elemek egyike sem tekinthetőek a későbbi időszakokban esedékes bányajáradékok „előzetes kifizetésének” sem. A bányászati törvény 26/A. cikke (5) bekezdésének megfogalmazása egyértelmű e tekintetben. E bekezdés kimondja különösen, hogy „meghosszabbítás esetén a bányavállalkozó térítést köteles fizetni”. A két másik elem a meghosszabbítással érintett mezők számával függ össze. Így a bányászati törvény 26/A. cikkének (5) bekezdése egyértelműen kapcsolatot teremt a meghosszabbítás és a fizetési kötelezettség között.

(86)

Az ítélkezési gyakorlat (49) szerint egy adott vállalkozásnak nyújtott támogatás nem ellensúlyozható az e vállalkozásra kirótt olyan díjjal, amely a támogatásnak minősülő intézkedéssel kapcsolatban nem álló, konkrét és külön díjat jelent. A jelen ügyben az e határozat (85) preambulumbekezdésében leírtaknak megfelelően a bányászati törvény 26/A. cikkének (5) bekezdése szerinti egyéb fizetési elemek a meghosszabbításért fizetendő díjat jelentenek, amely az engedélyezési rendszer törvényi díjainak későbbi módosításával kapcsolatban nem álló, konkrét és külön díjnak tekinthető.

(87)

Végül a Bizottság emlékeztet arra, hogy a meghosszabbítási szerződés megkötése és a bányajáradékok ezt követő emelése a MOL számára ahhoz a paradox helyzethez vezetett, hogy a MOL, mivel nem kezdte meg időben a termelést, 2020-ig szinte az összes engedélyezés hatálya alá tartozó mezője után alacsonyabb bányajáradékot fizet; versenytársainak ellenben, amelyek nem kötöttek meghosszabbítási szerződést, mert időben megkezdték a termelést, és ugyanúgy az engedélyezési rendszer alá tartoznak, a jogszabályban megállapított magasabb összegű bányajáradékot kell fizetniük.

(88)

A fentiek alapján a Bizottság megállapítja, hogy az intézkedés előnyt biztosított a MOL számára. Az intézkedés olyan költségek alól mentesíti a MOL-t, amelyeket egyébként viselnie kellene. A meghosszabbítási szerződés és a bányászati törvény ezt követő módosításának együttes hatása ahhoz az eredményhez vezet, hogy a társaság előnyben részesül.

(89)

Az intézkedés olyan bevétel kiesésével jár, amelyre az állam jogosult lenne, tehát azt állami forrásból nyújtják.

(90)

A MOL integrált olaj- és gázipari társaság, és vállalkozásnak minősül. Versenyben áll más vállalkozásokkal, amelyek nem részesülnek ugyanabból az előnyből. Az intézkedés tehát torzítja a versenyt. Ezenkívül a MOL olyan ágazatban tevékenykedik, amelyben a tagállamok között kereskedelem áll fenn; az Unión belüli kereskedelem érintettségére vonatkozó feltétel tehát szintén teljesül.

(91)

A fentiekben kifejtett érvek alapján a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az intézkedés megfelel az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében felsorolt kritériumoknak. Ilyen körülmények közözött a kérdéses intézkedést az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak kell tekinteni.

(92)

Az EUMSZ 107. cikkének (2) és (3) bekezdése mentességeket fogalmaz meg a 107. cikk (1) bekezdésében foglalt általános szabály alól, miszerint az állami támogatások összeegyeztethetetlenek a belső piaccal.

(93)

Az alábbiakban a Bizottság az intézkedés összeegyeztethetőségét értékeli e kivételek alapján. Meg kell jegyezni, hogy Magyarország, nem adott elő a belső piaccal való összeegyeztethetőségre vonatkozó érveket.

(94)

Megjegyzendő továbbá, hogy a kérdéses intézkedés csökkenti azokat a költségeket, amelyeket rendes körülmények között a MOL-nak viselnie kellene, ezért működési támogatásnak tekintendő.

(95)

Az EUMSZ 107. cikkének (2) bekezdésében foglalt mentességek a jelen ügyben nem alkalmazhatók, mivel ez az intézkedés nem szociális jellegű, nem magánszemély fogyasztónak nyújtották, nem a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtották, valamint nem a Német Szövetségi Köztársaság Németország felosztása által érintett egyes területei gazdaságának nyújtották.

(96)

Az EUMSZ 107. cikkének (3) bekezdése további mentességeket állapít meg.

(97)

A 107. cikk (3) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető „az olyan térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatás, ahol rendkívül alacsony az életszínvonal vagy jelentős az alulfoglalkoztatottság”. A csatlakozás időpontjában Magyarország egész területét ilyennek lehetett tekinteni, és az ország régióinak többsége továbbra is részesülhet ilyen támogatásban (50).

(98)

A támogatott területeknek nyújtott állami támogatást a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó nemzeti regionális támogatásokról szóló bizottsági iránymutatás (51) (a továbbiakban: regionális támogatási iránymutatás) szabályozza. A regionális támogatási iránymutatás alapján állami támogatás elvben csak a beruházási költségek fedezésére engedélyezhető (52). Mint azt a fentiekben említettük, a szóban forgó támogatás nem tekinthető beruházási támogatásnak. Ami a működési támogatást illeti, az intézkedés semmiféle tevékenység vagy gazdasági régió fejlődését nem segíti elő, és időben nem korlátozott, nem csökkenő és nem arányos semmilyen sajátos gazdasági hátrány orvoslásának vonatkozásában (53).

(99)

A fentiek alapján a Bizottság megállapítja, hogy a támogatás nem felel meg az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének a) pontjában biztosított mentesség feltételeinek.

(100)

Az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető „valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására vagy egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás”.

(101)

A Bizottság megjegyzi, hogy a szóban forgó támogatás nem közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására irányul, és a Bizottság nem talált arra vonatkozó bizonyítékokat sem, hogy az a magyar gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére irányulna.

(102)

A fentiek alapján a Bizottság megállapítja, hogy a támogatás nem felel meg az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének b) pontjában szereplő mentesség feltételeinek.

(103)

Az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének d) pontja kimondja, hogy összeegyeztethetőnek tekinthető a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás, ha az az Unión belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben. Ez a rendelkezés nyilvánvalóan nem alkalmazható a jelen ügyre.

(104)

Az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás összeegyeztethetőnek tekinthetőségéről rendelkezik, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben. A Bizottság számos iránymutatást és közleményt dolgozott ki, amelyekben kifejti, hogyan fogja alkalmazni az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének c) ponjában foglalt mentességet.

(105)

A Bizottság azonban úgy véli, hogy a támogatás természete és jellemzői miatt az ezen iránymutatásokban és közleményekben foglalt kivételek nem alkalmazhatók a jelen ügyre. Ezenkívül Magyarország nem hivatkozott arra, hogy a támogatás e szabályok alapján összeegyeztethető lehetne.

(106)

Az értékelés tárgyát képező támogatás tehát összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül.

(107)

Bár a Bizottság nem vitatja azt az érvet, hogy a kiszámíthatóság általában a beruházásokat ösztönző tényező, meg kell azonban jegyezni, hogy az állami támogatások Bizottság általi ellenőrzésének az EUMSZ 108. cikkén alapuló kötelező jellegére tekintettel a támogatásban részesült vállalkozások elvben nem támaszthatnak jogos elvárást a támogatás jogszerűsége tekintetében, kivéve, ha azt az állami támogatási eljárással összhangban nyújtották (54). E tekintetben a kedvezményezettek nem hivatkozhatnak jóhiszeműségükre a szerzett jogok védelme és a visszafizettetés elkerülése érdekében (55).

(108)

Igaz ugyan, hogy a Bíróság már többször kimondta, hogy a bizalomvédelem elvére (azaz a jogos elvárások védelmének elvére) való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, amennyiben valamely uniós intézmény benne megalapozott várakozásokat kelt. Azonban senki nem hivatkozhat erre az elvre anélkül, hogy a közigazgatási szerv neki pontos ígéreteket tett volna (56). A jelen ügyben a MOL-nak uniós intézmény nem tett olyan ígéretet, amely indokolná a jogos elvárást.

(109)

Szintén igaz, hogy a jogellenesen nyújtott állami támogatás kedvezményezettje hivatkozhat olyan rendkívüli körülményekre, amelyek alapján megalapozottan feltételezhette, hogy a támogatás jogszerű, és így megtagadhatja e támogatás visszafizetését. A jelen ügyben azonban ilyen rendkívüli körülmények nem állnak fenn. Ellenkezőleg, a bányászati törvény 2008-as módosítása azt mutatja, hogy a bányavállalkozók elvileg nem számíthatnak arra, hogy semmilyen jogszabálymódosításra nem fog sor kerülni.

(110)

A Bizottság emlékeztet arra, hogy a jogalkotó a már termelésbe állított bányatelkek tekintetében a közelmúltban kétszer módosította a bányajáradékot, így 2008. január 8-i és 2009. január 23-i hatállyal. Először is hangsúlyozni kell, hogy a bányászati törvény 2008-as módosítása úgy került kialakításra, hogy azt az érvényben levő bányászati engedélyekre is alkalmazzák. Ezt világosan mutatja az a tény, hogy a bányászati törvény 2008-as szövege a 2008 előtt kiadott engedélyek feltételeit is érinti. Ezen engedélyek esetében a bányajáradékot a bányászati törvény módosítása hatálybalépésének időpontjától kiigazították. Ez bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy az engedéllyel rendelkező vállalkozásoknak nem lehet jogos elvárása, illetve nincs szerzett joga arra vonatkozóan, hogy az általuk fizetendő járadék szintje engedélyük teljes időtartama alatt változatlan maradjon.

(111)

A Magyarország és az egyéb érdekelt felek által előadottakkal ellentétben az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlata (57) megerősíti, hogy a magánszemélyek nem bízhatnak abban, hogy semmilyen jogszabálymódosításra nem fog sor kerülni. Hasonlóképpen, a jogbiztonság elve nem követeli meg, hogy ne kerüljön sor jogszabálymódosításokra.

(112)

A hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó érvet szintén el kell utasítani. A bányajáradék emelése nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha azt mindenkire alkalmazzák, különösen, mivel a rendszeren belül nincs különbségtétel (vagyis nem tesznek különbséget az engedély alapján működő vállalkozók között).

(113)

Az EUMSZ és a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint – amennyiben meggyőződött arról, hogy a támogatás a belső piaccal összeegyeztethetetlen –, a Bizottság jogosult annak eldöntésére, hogy az érintett államnak meg kell-e szüntetnie vagy módosítania kell-e a támogatást (58). A Bíróság továbbá következetesen megállapította, hogy a Bizottság által a belső piaccal összeegyeztethetetlennek tekintett támogatások esetében az államra a támogatás megszüntetését illetően kirótt kötelezettség célja a korábbi helyzet visszaállítása (59). A Bíróság e tekintetben kimondta, hogy ez a célkitűzés akkor valósul meg, ha a kedvezményezett visszafizette a jogellenes támogatásként kapott összegeket, elveszítve így azt az előnyt, amelyet versenytársaival szemben élvezett a piacon, és visszaállt a támogatás juttatása előtti helyzet (60).

(114)

Az említett ítélkezési gyakorlat nyomán a 659/99/EK tanácsi rendelet (61) 14. cikke rögzítette, hogy amennyiben a jogellenes támogatások esetén elutasító határozat születik, a Bizottság dönt arról, hogy az érintett tagállam hozza meg a szükséges intézkedéseket a támogatásnak a kedvezményezettel való visszafizettetésére.

(115)

Így tekintettel arra, hogy a vizsgált intézkedés jogellenes és összeegyeztethetetlen támogatásnak minősül, azt vissza kell fizettetni annak érdekében, hogy a piacon a támogatás nyújtása előtt fennálló helyzet visszaálljon. A visszafizettetendő összeg ezért attól az időponttól számítandó, amikor a kedvezményezettnél az előny létrejött, vagyis amikor a támogatást a kedvezményezett rendelkezésére bocsátották, és a tényleges visszafizetés időpontjáig visszafizettetési kamat terheli.

(116)

A jelen ügyben az állam cselekvéseinek sorozatát kell az intézkedésnek tekinteni. A meghosszabbítási szerződés megvédte a MOL-t a jogszabályban meghatározott bányajáradék jövőbeli emelésétől. A MOL előnye az első törvénymódosítás hatálybalépésének időpontjában, vagyis 2008. január 8-tól valósult meg. Ez az az időpont, amelytől a MOL de facto mentesült a magasabb bányajáradékok terhe alól, és következésképpen előnyben részesült versenytársaival szemben.

(117)

Mint azt a (61)–(65) preambulumbekezdésben kifejtettük, az alkalmazandó viszonyítási alap az engedélyezési rendszer keretében működő más piaci szereplőket foglalja magában. Ezért az előny a MOL által az engedély alapján üzemeltetett mezők után a törvénymódosítást követően fizetett tényleges bányajáradék és a bányászati törvény szerinti bányajáradék összege közötti különbség.

(118)

Mint azt a (85) preambulumbekezdésben leírtuk, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a szerződésben szabályozott egyéb fizetési elemeket (a meghosszabbításért fizetendő térítés és az egyszeri térítés) a határidő-hosszabbítás ellentételezéseként fizették, és nem a versenytársak által fizetettnél alacsonyabb bányajáradékhoz való jogért. Ezért ezek az előny kiszámítása során nem vehetők figyelembe.

5.   táblázat

A MOL tényleges és „elméleti” bányajáradék-fizetési kötelezettségeinek összege az érintett időszakban

(119)

A különbség, mint az az 5. táblázatban látható, 2008-ban 28,4 milliárd forintot, 2009-ben pedig 1,9 milliárd forintot tett ki, vagyis összesen 30,3 milliárd forintot. Így ezt az összeget Magyarországnak vissza kell fizettetnie a MOL-lal, a visszafizettetési kamatokkal együtt. A visszafizettetésnek a 2010-es összegekre is ki kell terjednie, ezekre vonatkozóan azonban még nem állnak rendelkezésre adatok.

(120)

A 2008-as és a 2009-es kiesett bányajáradék közötti nagyságrendbeli különbség annak tulajdonítható, hogy a bányászati törvény második módosításának 2009. január 23-i hatálybalépésével (a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló bizottsági határozatot követően) a jogalkotó egyes (az 1998 és 2008 között termelésbe állított) mezők tekintetében – legalábbis részben – visszaállította a 2008-as módosítást megelőző helyzetet.

(121)

A fentiek alapján a Bizottság megállapítja, hogy a MOL javára hozott intézkedés, nevezetesen a meghosszabbítási szerződésnek és a bányászati törvény 2008-as módosításának kombinációja az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében olyan állami támogatásnak minősül, amely a belső piaccal összeegyeztethetetlen.

(122)

Így tekintettel arra, hogy az intézkedés jogellenes és összeegyeztethetetlen támogatásnak tekintendő, azt vissza kell fizettetni a MOL-lal annak érdekében, hogy a piacon visszaálljon a támogatás nyújtása előtt fennálló helyzet.

(123)

A visszefizettetendő összeg 2008 tekintetében 28 444,7 millió HUF-ot és 2009 tekintetében 1 942,1 millió HUF-ot tesz ki. 2010-et illetően, amennyiben a bányajáradék megfizetésére már sor került, a visszafizetendő összeget Magyarországnak kell kiszámítania a 2008-as és 2009-es összegekhez hasonlóan, az intézkedés megszüntetéséig terjedően,

a)

a kedvezményezettel visszafizettetendő teljes összeg (tőke és visszafizettetési kamatok), beleértve a 2010-re vonatkozó támogatási összeg kiszámítását is;

b)

az e határozatnak való megfelelés érdekében már meghozott és tervezett intézkedések részletes bemutatása;

c)

az azt igazoló dokumentumok, hogy a kedvezményezettet felszólították a támogatás visszafizetésére.

9.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 34/72

(1)

A költségvetési rendelet 75. cikkének és a végrehajtási szabályok 90. cikke (1) bekezdésének megfelelően az intézmény vagy az intézmény által ráruházott hatáskörökkel rendelkező hatóságok által elfogadott finanszírozási határozatnak – amely meghatározza a költségvetésből fedezett kiadásokkal járó tevékenység lényeges elemeit – meg kell előznie az Európai Unió költségvetéséből a kiadásokra vállalt kötelezettségeket.

(2)

A Q-láz erősen fertőző zoonotikus betegség, amelyet a Coxiella burnetii nevű – a világ csaknem minden országában gyakran előforduló – kórokozó idéz elő. A kórokozót számos házi- és vadon élő állat hordozhatja, de elsősorban szarvasmarhákban, kecskékben és juhokban fordul elő.

(3)

Az állatoknál előforduló Q-láz bejelentésére vagy ellenőrzésére vonatkozóan nincsenek összehangolt uniós szabályok. A járványvédelmi intézkedésekre rendszerint nemzeti vagy regionális szinten, vagy adott esetben az érintett gazdaság szintjén kerül sor.

(4)

Az EFSA 2010. április 27-i véleménye (4) szerint az EU tagállamaiban a Q-láz összességében csak korlátozott hatást gyakorol az emberek és a háziasított kérődzők egészségére. Egyes járványügyi körülmények fennállása esetén és bizonyos kockázati csoportok vonatkozásában azonban jelentős lehet a közegészségre – és ezáltal egyúttal a társadalomra és/vagy a gazdaságra – gyakorolt hatás.

(5)

2008-ban és 2009-ben Hollandiában jelentősen nőtt az emberek körében előforduló Q-láz eseteinek száma, amelyek közül több halált is okozott. A járványügyi vizsgálatok összefüggést mutattak ki a nagy kecsketejtermelő gazdaságokkal az adott területen, ahol a tejtermelés e típusa az elmúlt évtizedben gyors fejlődésen ment keresztül. Az EFSA fent említett véleménye azonban kiemelte, hogy az állatállomány körében 2005-ben tapasztalt klinikai problémák felmerülésének, valamint az emberi megbetegedések 2007-ben regisztrált növekedésének pontos okai még mindig tisztázatlanok.

(6)

2010. március 24-én a holland Mezőgazdasági, Természetvédelmi és Élelmiszerminőségi Minisztérium kérelmet terjesztett elő a 2009/470/EK határozat alapján, a betegség dinamikájával, valamint a háziasított kérődzőkre alkalmazható esetleges szabályozó intézkedések (például a kecskék oltása) hatékonyságával kapcsolatos műszaki és tudományos vizsgálatok társfinanszírozása iránt.

(7)

A Hollandia társfinanszírozás iránti kérelmének tárgyát képező vizsgálatok egyebek mellett a következő témakörökre irányulnak: i. a Coxiella burnetii különböző hollandiai állatfajokban előforduló, egymástól eltérő genotípusainak jellemzése, és az ezek virulenciája közötti esetleges különbségek; ii. a vemhes és a nem vemhes kecskékben előforduló Coxiella burnetii patogenitása; iii. a Coxiella burnetii túlélőképessége trágyában; valamint iv. megfelelő fertőtlenítő eszközök.

(8)

A 2009/470/EK határozat 22. cikke értelmében az Unió végrehajthatja az uniós állat-egészségügyi jogszabályoknak és az azokkal kapcsolatos állatorvosi oktatásnak és képzésnek a továbbfejlesztéséhez szükséges műszaki és tudományos intézkedéseket, vagy segítséget nyújthat a tagállamoknak vagy nemzetközi szervezeteknek az ilyen intézkedések végrehajtásában.

(9)

Hollandiának pénzügyi hozzájárulást kell nyújtani a Q-lázzal kapcsolatos vizsgálatokhoz, mivel ezek eredményei olyan új felismerésekhez vezethetnek, amelyek – elsősorban a betegség nyomon követésével és bejelentésével kapcsolatos összehangolt szabályok esetleges elfogadására tekintettel – hozzájárulhatnak az uniós állat-egészségügyi jogszabályok esetleges jövőbeli továbbfejlesztéséhez.

(10)

A közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló, 2005. június 21-i 1290/2005/EK tanácsi rendelet (5) értelmében az állat-egészségügyi intézkedéseket az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból kell finanszírozni. Pénzügyi ellenőrzés céljából az említett rendelet 9., 36. és 37. cikkét kell alkalmazni.

(11)

A pénzügyi hozzájárulás kifizetésének feltétele az, hogy a tervezett vizsgálatokat ténylegesen végrehajtsák, és a hatóságok valamennyi szükséges információt a Bizottság rendelkezésére bocsássák.

(12)

Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak az Élelmiszerlánc- és Állategészségügyi Állandó Bizottság véleményével,

a)

a vizsgálatok eredményeit a Bizottság és valamennyi tagállam rendelkezésére kell bocsátani, és be kell mutatni az Élelmiszerlánc- és Állategészségügyi Állandó Bizottságnak;

b)

Hollandiának legkésőbb 2012. március 31-ig végleges műszaki és pénzügyi jelentést kell benyújtania a Bizottsághoz, a pénzügyi jelentéshez bizonyító okmányokat kell mellékelnie a felmerült költségekről és az elért eredményekről.

—

17 04 02 01. költségvetési tétel: 500 000 EUR.