(1)

2009. július 8-án a Bizottsághoz négy, a 2004/17/EK irányelv 30. cikkének (4) bekezdése szerinti, Olaszország által e-mailben benyújtott kérelem érkezett. A Bizottság 2009. szeptember 24-én e-mailben további információkat kért, amelyeket a kezdeti határidő meghosszabbítását követően az olasz hatóságok 2009. október 16-án e-mailben elküldtek.

(2)

Az Olasz Köztársaság által a Poste Italiane S.p.A. (a továbbiakban: a Poste) nevében elküldött kérelmek a Poste által nyújtott bizonyos pénzügyi szolgáltatásokra vonatkoznak. A 30. cikk (4) bekezdése szerinti négy önálló kérelem mindegyike négy külön csoportba sorolt különféle pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozik. A kérelmekben ismertetett szolgáltatások a következők:

(3)

A kérelemhez csatolták egy független nemzeti hatóság (Autorità per la vigilanza sui contratti pubblici di lavori, servizi e forniture, a közbeszerzéseket felügyelő olasz hatóság) két nyilatkozatát. A hatóság 2008. november 12-i végleges nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy amennyiben a 30. cikk (1) bekezdése az itt érintett szolgáltatások egy részére vagy mindegyikére nézve alkalmazandónak minősülne, különleges felügyeleti intézkedésekre lenne szükség annak érdekében, hogy biztosítani lehessen, hogy a közbeszerzésekre vonatkozó közösségi szabályok alkalmazása továbbra is megfelelően történik a Poste azon közbeszerzései esetén, amelyek a 30. cikk (1) bekezdésének hatályán kívül eső tevékenységek végrehajtását célozzák. A határozat következésképpen kimondja, hogy a Poste-nak meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket a beszerzéseknek a célzott tevékenység jellege szerinti elkülönítésére.

(4)

A kérelemhez csatolták továbbá egy független nemzeti hatóság, az Autorità garante della concorrenza e del mercato (az olasz versenyhatóság) véleményét is. A hatóság hangsúlyozza az olasz pénzügyi ágazat általános nyitottságát, mivel ez több mint 800 bankot, több mint 80 bankcsoportot és 170-nél is több, a biztosítási ágazatban tevékenykedő vállalatot foglal magában; ez utóbbiak közül 68 intézmény kizárólag az életbiztosítási ágazat aktív szolgáltatója, 77 csak a nem életbiztosítások területén, 17 intézmény pedig mindkét biztosítási ágban tevékenykedik. A pénzügyi ágazatot emellett az összefonódás viszonylag alacsony szintje jellemzi, mivel 2007-ben az öt legnagyobb csoport összesített piaci részesedése a bankszektorban hozzávetőleg 51,5 %, az összes életbiztosítási ágazat tekintetében pedig körülbelül 53 % volt. A hatóság általános észrevételeiben arra is rámutat, hogy a Poste pénzügyi szolgáltatásait „a postai tevékenységén alapuló, igen átfogó és a többi szolgáltatóéhoz nem hasonlítható forgalmazási hálózaton keresztül nyújtja. A hálózatot mintegy 14 000 postahivatal alkotja (2), míg Olaszország vezető bankcsoportjának teljes hálózata 6 000-nél valamivel több fiókot számlál.”

(5)

A bankfúziók terén szerzett gyakorlata alapján a hatóság részletes megjegyzéseket fűzött a kérelemben foglalt egyes szolgáltatásokhoz, és a következőket állapította meg: „A Poste Italiane által indított eljárás a banki, a biztosítási és az irányított megtakarítási ágazatban folytatott alapvető tevékenységek széles körét érinti. Ezen ágazatok tekintetében, amelyekhez a hozzáférés korlátlannak tekinthető, a versenyhatóság a nyílt piacot jellemző tulajdonságokat állapított meg. […] Ebben az összefüggésben maga a Poste Italiane különleges szolgáltatónak tekinthető, egyrészről a BancoPosta/Bancoposta szolgáltatásait szabályozó normatív korlátozások, másrészről pedig az általa kiszolgált ügyfélkör jellege miatt. Ezt a Hatóság által ismert korábbi tények is megerősítik, amelyek szerint a Poste Italiane soha nem volt teljes mértékben összehasonlítható az érintett piacokon működő bankokkal vagy egyéb pénzügyi közvetítőkkel. A BancoPosta/Bancoposta szolgáltatásai összességükben kiegészítik a banki szolgáltatásokat, és azokhoz szorosan kapcsolódnak, de nem helyettesíthetik azokat […], a Poste Italiane sajátos jellege ellenére megállapítható, hogy a banki, pénzügyi és biztosítási szolgáltatások nyújtása Olaszországban olyan piacokon történik, amelyeket illetően a hozzáférés nem korlátozott, ahol különböző szolgáltatók működnek, és ahol az összefonódás mértéke hasonló az európai átlaghoz”.

(6)

Mindazonáltal az olasz versenyhatóság időközben eljárást indított a Poste Italiane S.p.A. ellen a kifizetések, pontosabban a postai folyószámlákon keresztül történő hitelátutalások terén meglévő erőfölényével való visszaélés miatt. A Poste Italiane jelenleg megbeszéléseket folytat a versenyhatósággal a probléma megoldásához szükséges lépésekről (3).

(7)

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/17/EK irányelv 6. cikke (2) bekezdése c) pontjának megfelelően az irányelv előírásai csak olyan mértékben vonatkoznak az említett c) pont negyedik francia bekezdésében meghatározott pénzügyi szolgáltatások nyújtására, amennyiben az ilyen szolgáltatásokat a rendelkezés b) pontjában meghatározott postai szolgáltatásokat is nyújtó szervezetek biztosítják. Olaszországban a Poste az egyetlen olyan ajánlatkérő, amely az e határozattal érintett szolgáltatásokat nyújtja.

(8)

A 2004/17/EK irányelv 30. cikke előírja, hogy az irányelvben említett bármely tevékenység folytatására irányuló szerződések nem tartozhatnak a 2004/17/EK irányelv hatálya alá, ha abban a tagállamban, ahol a szerződést teljesítik, a tevékenység közvetlen módon ki van téve a versenynek olyan piacokon, amelyekre a belépés nem korlátozott. A versenynek való közvetlen kitettséget objektív szempontok alapján kell értékelni, figyelembe véve az érintett ágazat egyedi jellemzőit. A piaci belépés akkor minősül szabadnak, ha a tagállam végrehajtotta és alkalmazta az adott ágazatot vagy annak egy részét megnyitó, megfelelő közösségi jogszabályokat. Ha az itt érintett szolgáltatások esetéhez hasonlóan az irányelv XI. mellékletében nem szerepelnek vonatkozó közösségi jogszabályok, a 30. cikk (3) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy „bizonyítani kell, hogy az érintett piacra való belépés ténylegesen és jogilag is szabad”.

(9)

A pénzügyi szolgáltatások tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy közösségi szinten számos olyan jogi aktust fogadtak el, amelynek célja az ágazati szolgáltatások létrehozásának és biztosításának liberalizációja. Továbbá a Bizottság a Poste-t érintő egyéb állami támogatásokkal kapcsolatos ügyekben is megállapította, hogy „a bankszektor sok éve nyitva áll a verseny előtt. A fokozatos liberalizáció fokozta a versenyt, amit már az EK-Szerződésben előírt tőke szabad mozgása indított el.” (4) A 30. cikk (3) bekezdése által a piacra való szabad belépés tekintetében előírt feltétel ezért teljesítettnek tekinthető.

(10)

Egy adott piacon a versenynek való közvetlen kitettséget több mutató alapján kell értékelni, amelyek közül önmagában egyik sem döntő jellegű. A határozat által érintett piacokra vonatkozó egyik fontos paraméter az adott piac legfontosabb szereplőinek piaci részesedése. A másik kritérium a piacok összefonódásának szintje. Mivel a határozat hatálya alá tartozó egyes tevékenységek feltételei változóak, a versenyhelyzet vizsgálata során figyelembe kell venni a különböző piacokon fennálló különböző helyzeteket.

(11)

Noha bizonyos esetekben a piac fogalmának szűkebb meghatározása is elképzelhető, e határozat alkalmazásában az érintett piac pontos meghatározása nyitva hagyható, mivel az elemzés eredménye a Poste által benyújtott kérelemben felsorolt szolgáltatások közül több esetében a szűkebb vagy a tágabb értelmű meghatározástól függetlenül ugyanaz marad.

(12)

Ez a határozat nem sérti a versenyszabályok alkalmazását.

(13)

A fenti (5) preambulumbekezdésben említetteknek megfelelően az illetékes olasz hatóság korábban több olaszországi bank és más pénzügyi intézmények közötti fúzióval (5) is foglalkozott, és megállapította, hogy a Poste által a postai folyószámlákhoz kapcsolódóan nyújtott pénzügyi szolgáltatások a bankok által a különböző típusú bankszámlák révén nyújtott szolgáltatások szempontjából „kiegészítő” és nem „helyettesítő” jellegűek. Ezt a gyakorlatot azonban összefüggéseiben kell szemlélni, vagyis meg kell vizsgálni, hogy nincs-e a Poste-nak lehetősége arra, hogy versenynyomást gyakoroljon a bankokra. (6) Az olasz hatóság által, illetve részére elvégzett részletes elemzés eredményei arról tanúskodnak, hogy a bankszámlával rendelkező ügyfelek túlnyomó része (7) nem szüntetné meg jelenlegi bankszámláját, és nem nyitna helyette postai folyószámlát. Ennek megfelelően 2005-ben több mint 28 millió (jogi vagy természetes) személy rendelkezett csak bankszámlával, több mint 3 millióan bankszámlával és postai folyószámlával egyaránt, és kevesebb mint 2,3 millióan csak postai folyószámlával. Megjegyzendő továbbá, hogy az eredmények szerint a kizárólag postai folyószámlával rendelkező személyek száma lassabb ütemben nő, mint a posta- és bankszámlával egyaránt rendelkezőké. Ezeket a tényeket nagy részben magyarázzák a Poste működését szabályozó normatív korlátozások, valamint ebből következően az a tény, hogy az intézmény saját folyószámláihoz kapcsolódóan szűkebb körű szolgáltatásokat nyújt. A széles körű szolgáltatásokat igénylő ügyfelek ezért nem szívesen váltanának az általuk megszokott szolgáltatásokat nem biztosító postai folyószámlára (8). A kétféle számlatípus használatát leggyakrabban azzal magyarázták, hogy így „minden alkalommal a legpraktikusabb/legegyszerűbb és/vagy a legelőnyösebb/leggazdaságosabb [megoldás] választható”.

(14)

E határozat célja annak megállapítása, vajon a Poste által kínált szolgáltatások olyan szintű versenynek vannak-e kitéve (azokon a piacokon, amelyekre a belépés szabad), amely biztosítja, hogy a Poste által az itt érintett tevékenységek folytatására irányuló beszerzések a 2004/17/EK irányelvben előírt beszerzési szabályok által meghatározott fegyelem hiányában is átlátható, megkülönböztetésmentes módon történjenek, olyan feltételek alapján, amelyek lehetővé teszik a gazdasági szempontból legelőnyösebb megoldás meghatározását. Ennek érdekében tehát meg kell vizsgálni, hogy a bankoknak lehetősége van-e arra, hogy versenynyomást gyakoroljanak a Poste intézményére.

(15)

A fenti (13) preambulumbekezdésben felsorolt tények – különösen az a tény, hogy a Poste ügyfele számára a bankszámla új szolgáltatásokat, de a két számlatípus által kínált szolgáltatások igénybe vételekor legalábbis több lehetőséget kínál – erősen valószínűsíti, hogy a Poste valóban versenynyomásnak van kitéve a bankok részéről. Ezt jelzi a Bizottság 2006. szeptember 26-i C(2006) 4207 végleges határozata (9) is, amelyben a Bizottság a Poste-nak a pénzügyi szolgáltatások piacán való versenyhelyzetét vizsgálva kifejezetten kimondta, hogy „a postai folyószámlák különösen olyan esetekben állnak versenyben a banki folyószámlákkal, ahol a bankok és a PI fiókjai egyaránt elérhetők.” (10) Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az állami támogatások területén végzett piacelemzés rendkívül általános módon történik abban az értelemben, hogy a piacok nem definiáltak, és nem kerül sor konkrét piaci tesztek végrehajtására. Ezért nem beszélhetünk olyan szervezett piaci vizsgálatokról, mint amilyeneket a Bizottság például a trösztellenes határozatokhoz kapcsolódóan indított.

(16)

Következésképpen a 30. cikk alkalmazásában és a versenyszabályok sérelme nélkül, annak megállapításakor, hogy a megtakarítási szolgáltatások nyújtásakor a Poste ki van-e téve közvetlen versenynek, figyelembe kell venni a bankok és más pénzügyi intézmények által nyújtott szolgáltatásokat.

(17)

Földrajzi szempontból a megtakarítási beszedések piacai regionális kiterjedésűek, és a Poste piaci részesedése régiónként eltérő. Az olasz hatóságok által 2009. október 16-án elküldött legújabb rendelkezésre álló információk szerint a Poste piaci részesedése a Trentino Alto Adige régióban tapasztalt 1,4 %, valamint a Molisében mért 11,8 %-os régióbeli maximum közötti sávban mozog. A rendelkezésre álló adatok szerint a Poste részesedése 2006-ban országos szinten 5,6 %-nak felelt meg, és a következő években láthatóan ezen a szinten maradt, illetve némileg csökkent. Figyelembe véve a szóban forgó piac összefonódásának mértékét, ahol a két legnagyobb versenytárs országos szintű összesített piaci részesedése 2008-ban becslések szerint 44,7 % volt, ezek a tényezők a versenynek való közvetlen kitettségre utaló jelzésként értékelendők.

(18)

Az e megnevezéssel illetett szolgáltatások a meghatározás szerint a hitelnyújtást, vagyis a (harmadik fél általi) jelzáloghiteleket és kölcsönöket, a fogyasztói hitelezést és a pénzügyi lízinget foglalják magukban. A Poste a működését szabályozó normatív korlátozásokat (az intézmény nem nyújthat hitelt a lakosságnak) figyelembe véve alapvetően olyan közvetítőként tevékenykedik, amely az érintett szolgáltatásokat bankok és akkreditált pénzügyi közvetítők nevében nyújtja. A Poste, belső részlege, a BancoPosta/Bancoposta révén „elsősorban a fogyasztói banki és pénzügyi szolgáltatások kiskereskedelmi piacán” tevékenykedik, „és csak marginálisan van jelen az üzleti szolgáltatások és a közigazgatás piacán”.

(19)

Az itt érintett szolgáltatások további alcsoportokra bonthatók olyan tényezők alapján, mint amilyen például a kölcsönfelvétel célja (11) vagy a jellemző ügyfél (fogyasztók, kkv-k, nagyobb vállalkozások, közigazgatás) stb. A (11) preambulumbekezdésnek megfelelően azonban a pontos meghatározás e határozat alkalmazásában nyitva hagyható.

(20)

A számításoktól függően a Poste által személyikölcsön-forgalmazóként elért piaci részesedés 2008-ban hozzávetőleg 4,8 % (12) – 5 % volt, míg a személyi kölcsönök területén tevékenykedő három legnagyobb versenytársának összesített piaci részesedése ugyanebben az évben 43,6 %-ot tett ki. A pénzügyi lízing tekintetében a Poste 2008. évi piaci részesedése elhanyagolható, csupán 0,03 %. A jelzálogokat illetően bár ennél magasabb piaci részesedést könyvelhetett el, az eredmény így is meglehetősen elhanyagolható, hiszen 2008-ban csupán 1,6 %-os volt. E határozat alkalmazásában ezért ezek a tényezők a versenynek való közvetlen kitettségre utaló jelzésként értékelendők.

(21)

A befektetések területén a Poste elsősorban a pénzügyi eszközök (főként kötvények), illetve a kiegészítő nyugdíj- és pénzügyi/biztosítási termékek (főként magánnyugdíj-biztosítások) eladásának alsó (forgalmazói) fázisában vesz részt aktívan. Ezek a szolgáltatások számos különböző módon csoportosíthatók (a pénzügyi eszköz típusától, az irányítási láncon belül [feljebb/lejjebb] elfoglalt helytől, az ügyfelek típusától stb. függően). E határozat alkalmazásában a pontos meghatározás ebben az esetben is nyitva hagyható (lásd a fenti (11) preambulumbekezdést).

(22)

A rendelkezésre álló információk értelmében a Poste által az itt érintett egyes területeken elért piaci részesedés mértéke a viszonylag korlátozottól – a teljes közvetett bevétel 19,8 %-a, ideértve a BancoPosta/Bancoposta-kötvényeket is – az elhanyagolhatóig terjedt, mint például a kölcsönös befektetési alapok esetében, ahol a 2008. évi piaci részesedés 0,7 %-ot tett ki. Ez utóbbi területen két fő versenytársának összesített piaci részesedése 43,4 %; a kölcsönös befektetési alapok különböző forgalmazási csatornáit vizsgálva még nyilvánvalóbbá válik a versenynyomás, mivel a bankokon (13) és közvetítőkön (14) keresztül megvalósuló forgalmazás 78,3 %-os piaci részesedésnek felel meg, szemben a postahivatali forgalmazás által elért 0,7 %-kal. Az életbiztosítások területén 2008-ban a Poste különböző típusú biztosításokat kínált az I. és III. biztosítási ágazaton belül, míg a IV., V. és VI. ágazatban nem tevékenykedett aktívan. A megkötött biztosítások számát tekintve az I. ágazatba tartozó életbiztosítások terén elért piaci részesedése 17,03 %-ot tett ki, míg a III. ágazatban ez az érték 19,4 % volt. Az ágazatok összesített eredményeit tekintve a Poste átfogó piaci részesedése a megkötött biztosítások száma szempontjából 2008-ban 17,5 % volt. A beszedett életbiztosítási díjakat (vagyis az értékoldalt) figyelembe véve a Poste 2008-ban 10,1 %-os piaci részesedést szerzett szemben az ugyanebben az évben a bankok által beszedett 43,6 %-os, valamint az ügynökök által elért 23,8 %-os részesedéssel. E határozat alkalmazásában ezért ezek a tényezők a versenynek való közvetlen kitettségre utaló jelzésként értékelendők.

(23)

Az itt érintett fizetési szolgáltatások hitelkártya-szolgáltatásokat, köztük rulírozó hitelkártyákat, bankkártya-szolgáltatásokat és előre fizetett kártyával kapcsolatos szolgáltatásokat tartalmaznak. A Postét érintő fent említett normatív korlátozások értelmében az intézmény a hitelkártyák tekintetében alapvetően közvetítő szerepet tölt be, és a fizetésképtelenség kockázatát teljes mértékben vállaló más intézmények által kibocsátott kártyákat értékesíti. Bankkártyák (Postamat) és előre fizetett kártyák kibocsátására ugyanakkor lehetősége van. A kapott adatok szerint a Poste által a hitelkártyák értékének tekintetében elért piaci részesedés 2008-ban 0,8 %-ot tett ki. (15) A bankkártyák piacán az intézmény 16,74 %-os részesedést szerzett, amely a teljes olaszországi fizetésikártya-ágazat 44,6 %-ának felel meg. A bankkártya-ágazat fennmaradó részét a POS-terminálokon (Point of Sale, értékesítési pont) való fizetéshez használt bankkártyák teszik ki. Különösen az előre fizetett kártyák tekintetében a Poste a PostePay kártya 2003 novemberi bevezetését követően jelentős részesedést szerzett, és jelenlegi piaci részesedése a 2007. évi 59,8 %-ról 2008-ban 56,5 %-ra csökkent. Ezzel szemben ugyanebben az időszakban két legnagyobb versenytársának összesített piaci részesedése 15,7 %-ról 20,4 %-ra nőtt, míg a három legnagyobb versenytárs esetében az összesített piaci részesedés a 2007. évi 18,8 %-ról 2008-ban 24,6 %-ra emelkedett. Jóllehet a Poste által ezen a piacon elfoglalt pozíció, amely a teljes olaszországi fizetésikártya-ágazat 9,7 %-nak felel meg, továbbra is erős, három legnagyobb versenytársának összesített (és növekedő) piaci részesedése megközelíti a Poste részesedésének felét, és ezen a szinten a versenytársak jelentős versenynyomást gyakorolhatnak a Postéra (16). E határozat alkalmazásában ezért ezek a tényezők a hitelkártyák, bankkártyák és előre fizetett kártyák piacán a versenynek való közvetlen kitettségre utaló jelzésként értékelendők.

(24)

A fenti (2) preambulumbekezdés d) pontjában említettek szerint a kérelem a pénzátutalási szolgáltatásokra is vonatkozik. A rendelkezésre álló adatok alapján a Poste által a pénzesutalványok és a banki megbízások tekintetében elért piaci részesedés mértéke 2008-ban 16 %-os volt. Megbeszélések folynak a banki megbízások és a postai pénzesutalványok közötti átjárhatóság és verseny fokozásáról. A nemzetközi pénzesutalványokra vonatkozóan a rendelkezésre álló információk nem tartalmaznak a Poste piaci részesedésével kapcsolatos adatokat, feltehetően azért, mert a nemzetközi pénzátutalásokra vonatkozó statisztikáknak a bankrendszerből történő kinyerése nehézségekbe ütközik. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy a pénzesutalványoknak és banki megbízásoknak összesen alig több mint 2 %-a nemzetközi pénzesutalvány, valamint, hogy a határokon átnyúló pénzátutalások tekintetében egyre növekvő liberalizációs kezdeményezések figyelhetők meg (pl. egységes eurofizetési térség), e határozat alkalmazásában ez elhanyagolhatónak tekinthető. E határozat alkalmazásában ezért ezek a tényezők a pénzátutalási szolgáltatások piacán a versenynek való közvetlen kitettségre utaló jelzésként értékelendők.

(25)

Tekintettel a (13)–(24) preambulumbekezdésben megvizsgált tényezőkre, a 2004/17/EK irányelv 30. cikkének (1) bekezdésében a versenynek való közvetlen kitettségre vonatkozó feltételt Olaszországban a következő szolgáltatások tekintetében teljesítettnek kell tekinteni:

(26)

Mivel a piachoz való korlátlan hozzáférés feltétele is teljesül, a 2004/17/EK irányelv nem alkalmazandó abban az esetben, ha az ajánlatkérők a (25) preambulumbekezdés a)–d) pontjában felsorolt szolgáltatások nyújtását Olaszországban lehetővé tevő szerződéseket ítélik oda, sem pedig akkor, ha az ilyen tevékenységek Olaszországban való folytatására szerveznek tervpályázatot.

(27)

E határozat alapját az Olasz Köztársaság által benyújtott információk alapján a 2009 júliusától októberéig fennálló jogi és ténybeli helyzet képezi. E határozat felülvizsgálható, amennyiben a jogi vagy ténybeli helyzetben beálló jelentős változások miatt a 2004/17/EK irányelv 30. cikke (1) bekezdésének alkalmazhatóságára vonatkozó feltételek nem teljesülnek,

(1)

Németország 2008. április 30-án kelt, a Bizottságnál ugyanezen a napon iktatott levelében két, az iparűzésiadó-kötelezettségre, illetve a veszteség későbbre való elhatárolásának korlátozása alóli mentességre vonatkozó intézkedést (N 221/08) jelentett be a Bizottságnak a jogbiztonság érdekében. A Bizottság 2008. június 26-án és október 23-án kelt leveleiben további tájékoztatást kért. Németország a 2008. július 24-én, illetve november 21-én kelt, ugyanezeken a napokon iktatott levelekben válaszolt.

(2)

Németország ezen túlmenően 2008. augusztus 22-én kelt, a Bizottság által ugyanezen a napon iktatott levelében egy harmadik, a magánbefektetők adókedvezményeire vonatkozó intézkedést (N 413/08) is bejelentett a Bizottságnak a jogbiztonság érdekében. 2008. október 9-én találkozóra került sor Németország képviselői és a Versenypolitikai Főigazgatóság között. Ezt követően Németország a 2008. november 19-én kelt, ugyanezen a napon iktatott levelében további tájékoztatást adott.

(3)

A Bizottság 2009. január 28-án mindhárom intézkedés tekintetében megindította a hivatalos vizsgálati eljárást. A határozat összefoglalóját 2009. március 14-én tették közzé a Hivatalos Lapban (2). Németország 2009. március 3-án kelt, ugyanezen a napon iktatott levelében megtette észrevételeit az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatban. A 2009. április 9-én és 14-én kelt, ugyanezeken a napokon iktatott leveleikben harmadik felek is benyújtották észrevételeiket. Németországot 2009. április 23-án tájékoztatták ezekről az észrevételekről, amelyekre a 2009. május 22-én kelt, ugyanezen a napon iktatott levelében válaszolt.

(4)

A bejelentések három adózási intézkedést ölelnek fel, és a kedvezményezetteket illetően két meghatározást tartalmaznak. Az intézkedéseket a tőkebefektetések általános feltételeinek korszerűsítéséről szóló törvénybe foglalták (Gesetz zur Modernisierung der Rahmenbedingungen für Kapitalbeteiligungen – MoRaKG). Az intézkedések közös célkitűzése egy meghatározott vállalkozáscsoport, a „célvállalkozások” magán kockázati tőkével való ellátásának előmozdítása.

(5)

Az első (N 221/08 számon iktatott) intézkedés arra irányul, hogy a kockázatitőke-társaságok iparűzésiadó-kötelezettségére vonatkozó sajátos behatárolási kritériumokkal előmozdítsa a kockázati tőkével való ellátást. Németország abból indul ki, hogy ennek az intézkedésnek az alkalmazása az adóbevételek évi 90 millió EUR összegű csökkenéséhez fog vezetni.

(6)

A második (szintén N 221/08 számon iktatott) intézkedés a veszteségek elhatárolásakor történő visszaélések megakadályozására irányuló szigorú előírásokat lazítja azáltal, hogy lehetővé teszi a célvállalkozások számára a veszteségek későbbre való elhatárolását, ha bennük kockázatitőke-társaság szerez részesedést. Németország várakozásai szerint ez az intézkedés az adóbevételek évi 385 millió EUR összegű csökkenéséhez fog vezetni.

(7)

A harmadik (N 413/08 számon iktatott) intézkedés meghatározza, hogy a célvállalkozásokba befektető természetes személyek (a továbbiakban „magánbefektetők”) értékesítéskor, amennyiben a részesedést haszonnal értékesítik, jövedelemadó-kedvezményekben részesülnek. Jóllehet, az adókedvezményt közvetlenül a magánbefektetőknek nyújtják, az intézkedés a célvállalkozásokba irányuló több befektetés révén közvetetten mégis kedvezményben részesítheti a célvállalkozásokat. Németország várakozásai szerint ez az intézkedés az adóbevételek évi 30 millió EUR összegű csökkenéséhez fog vezetni.

(8)

A MoRaKG-ben szereplő három adóügyi intézkedés a MoRaKG értelmében vett kockázatitőke-társaságokat és célvállalkozásokat, valamint a magánbefektetőket (a továbbiakban „üzleti angyalok”) – rendszerint tehetős magánbefektetőket – részesíti kedvezményben, a következők szerint:

(9)

A kockázatitőke-társaságok olyan társaságok, amelyeket a Szövetségi Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht – BaFin) ekként elismer, és amelyek egyidejűleg nincsenek magántőke-befektetési társaságként (3) is bejegyezve. A kockázatitőke-társaságként való elismeréshez ezen túlmenően a következő kritériumoknak kell teljesülniük:

(10)

A célvállalkozásoknak jogi személyiséggel rendelkező vállalkozásoknak kell lenniük, és ezen túlmenően meg kell felelniük a következő feltételeknek:

(11)

Az intézkedésben a célvállalkozás fogalommeghatározása kapcsán nincs semmilyen utalás a nehéz helyzetben lévő vállalkozások (4) fogalommeghatározására.

(12)

A német iparűzési adót a mindenkori helyi hatóságok vetik ki az állandó telephely által a település területén folytatott gazdasági tevékenységek után. Ez azon az elképzelésen alapul, hogy az üzemi telephelyeknek hozzá kell járulniuk az általuk használt helyi infrastruktúra költségeihez. Az iparűzési adót az iparűzési adóról és a jövedelemadóról szóló jogszabályok értelmében ipari vagy kereskedelmi tevékenységet folytató valamennyi vállalkozásnak meg kell fizetnie, jogi formájától függetlenül. A jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások esetében alapvetően abból indulnak ki, hogy ezek ipari vagy kereskedelmi tevékenységet folytatnak. A jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozásokat tevékenységük szerint különböztetik meg: A jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozás jogi formájában működő olyan vállalkozások, amelyek kizárólag vagyonkezelési tevékenységet folytatnak, nem tartoznak az iparűzési adó hatálya alá. Azok a jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások azonban, amelyek ipari vagy kereskedelmi tevékenységet folytatnak, iparűzési adó fizetésére kötelezettek.

(13)

A Szövetségi Pénzügyminisztérium egy útmutatót (5) (a továbbiakban a „2003-as útmutató”) adott ki a kockázatitőke-alapok és magántőkealapok által folytatott vagyonkezelési tevékenységek, illetve ipari vagy kereskedelmi tevékenységek elhatárolásáról. Ezen útmutató szerint a kockázatitőke-alapok/magántőkealapok az iparűzési adó hatálya alá tartoznak, ha tevékenységüket ipari vagy kereskedelmi tevékenységként sorolják be. Ha azonban csak vagyonkezelést folytatnak, nem tartoznak az iparűzési adó hatálya alá. Ez a 2003-as útmutató a Szövetségi Pénzügyi Bíróság (Bundesfinanzhof – BFH) 2001. július 25-én hozott ítéletén (6) alapul. Eszerint vélelmezik, hogy a kockázatitőke-alap nem folytat ipari vagy kereskedelmi tevékenységet, amennyiben teljesülnek a következő kritériumok:

(14)

Ezek a kritériumok lényegében arra szolgálnak, hogy tisztázzák a kockázatitőke-alapok/magántőkealapok ipari vagy kereskedelmi, illetve nem ipari vagy kereskedelmi tevékenységei közötti, német adójogban lefektetett hagyományos megkülönböztetést. A vagyonkezelést nem ipari vagy kereskedelmi tevékenységnek tekintik. Az ipari vagy kereskedelmi, illetve a nem ipari vagy kereskedelmi tevékenység közötti megkülönböztetés borotvaélen táncol, és az számos, többek között a Szövetségi Pénzügyi Bíróság (Bundesfinanzhof) által is hozott ítélet tárgya. A kockázatitőke-alap vagy magántőkealap általános szabályként akkor folytat ipari vagy kereskedelmi tevékenységet, ha az eszközökkel folytatott kereskedelem (rövid időtartam az eszközök, mint például értékpapírok megszerzése és elidegenítése között) tevékenységének jelentős részét teszi ki (9).

(15)

A bejelentés szerint a MoRaKG 1. cikkének 19. §-a a 2003-as útmutató „pontosítását” tartalmazza, és állítólag nincsenek lényeges különbségek a jogszabály és az útmutató között.

(16)

E rendelkezés szerint azokat a jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozás jogi formájában működő kockázatitőke-társaságokat, amelyek kizárólag kockázatitőke-részesedések megszerzésével, tartásával, kezelésével és értékesítésével foglalkoznak, és kizárólag jogi személyiséggel rendelkező vállalkozásokban tartanak részesedéseket, a jövedelemadó szempontjából vagyonkezelési tevékenységet folytatóként kell besorolni. A kockázatitőke-társaságok eszerint különösen akkor nem minősülnek vagyonkezelési tevékenységet folytatónak, ha a következő vagy hasonló tevékenységeket folytatnak:

(17)

Továbbá eszerint a saját üzlethelyiségek és az üzletszerű szervezet szerzése és fenntartása nem akadályozza meg, hogy a kockázatitőke-társaság tevékenységét vagyonkezelési tevékenységnek minősítsék. A (16) preambulumbekezdésben megnevezett tevékenységeket azonban folytathatja egy, a kockázatitőke-társaság 100 %-os tulajdonában lévő leányvállalat is.

(18)

A vállalkozások a valamely pénzügyi évben elszenvedett veszteségeiket rendszerint elhatárolhatják későbbre, vagyis elszámolhatják a későbbi pénzügyi évek nyereségeivel szemben. A veszteség elhatárolása miatt a veszteségek a vállalkozás teljes fennállása alatt figyelembe vehetők. Ez azonban visszaélésre is lehetőséget ad, az úgynevezett kiürített társaságok formájában, amelyeket – jóllehet, már nem végeznek tényleges tevékenységet – azért értékesítenek, mert elhatárolt veszteségeik valós értéket képeznek. Az ilyenfajta elhatárolt veszteségekkel rendelkező kiürített társaság felvásárlója hasznot húz abból, hogy ezeket az elhatárolt veszteségeket levonja jövőbeni, adóköteles nyereségeiből, és emiatt az alkalmazandó adókulcsnak megfelelően kevesebb adót kell befizetnie.

(19)

Németország a társasági adóról szóló törvénybe (Körperschaftsteuergesetz – KStG) a veszteségekkel való kereskedelem révén megvalósuló visszaélés megakadályozását célzó intézkedéseket foglalt. A vállalkozások adóztatása reformjának folytatásáról szóló 1997. évi törvénnyel (Gesetz zur Fortsetzung der Unternehmenssteuerreform) véget vetettek a veszteségek kiürített társaságok formájában folytatott kereskedelmének. A vállalkozások adóztatásának reformjáról szóló 2008. évi törvénnyel (Unternehmenssteuerreformgesetz) Németország szigorította a visszaélések megakadályozását célzó intézkedéseket. A törvény a 25 % feletti közvetlen és közvetett tulajdoni részesedések ötéves időszakon belüli minden változására hatással van. A KStG a veszteség részarányos levonását irányozza elő abban az esetben, ha a jegyzett tőke, a tagsági jogok, a részesedési jogok vagy a szavazati jogok több mint 25 %-át öt éven belül közvetlenül vagy közvetetten átruházzák valamely vásárlóra. A fel nem használt veszteségek egyáltalán nem vonhatók le, ha a jegyzett tőke vagy a fent említett jogok több mint 50 %-át öt éven belül közvetlenül vagy közvetetten átruházzák valamely vásárlóra.

(20)

A MoRaKG a kockázatitőke-társaságok által megszerzett célvállalkozások esetében lazítaná a veszteségek elhatárolására vonatkozó rendelkezéseket, mivel a jelentősen megváltozott tulajdonosi szerkezetű célvállalkozások számára lehetővé teszi, hogy az adózás szempontjából elhatárolják veszteségeiket, amelyek a főszabály szerint egyébként elévülnének.

(21)

A MoRaKG 4. cikke szerint a kockázatitőke-társaságnak a célvállalkozásban való közvetlen részesedésszerzése esetén a célvállalkozás veszteségei a célvállalkozás adóköteles belföldi eszközállománya rejtett tartalékainak erejéig továbbra is levonhatók. Ugyanez érvényes, ha egy vásárló, amely maga nem kockázatitőke-társaság, közvetlenül részesedést vásárol egy kockázatitőke-társaságtól egy célvállalkozásban, ha

(22)

A levonható veszteség a jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerinti veszteséglevonás keretében a részesedés megszerzésének évében egyötödrészben levonható; ez az összeg a következő négy év mindegyikében a levonható veszteség tovább egyötödével emelkedik.

(23)

A MoRaKG célja, hogy a befektetésekkel elért nyereségekre vonatkozó adókedvezményekkel hozzájáruljon ahhoz, hogy magánbefektetők, mint például üzleti angyalok fektessenek be a célvállalkozásokba.

(24)

A MoRaKG 1. cikkének 20. §-a szerint a célvállalkozásban lévő részesedések elidegenítéséből származó értékesítési nyereségeket a befektetők között a részesedés szerint, arányosan osztják fel. Az ebből adódó összeget veszik figyelembe a magánbefektetők/üzleti angyalok jövedelemadóztatásánál.

(25)

Az adókedvezmény csak realizált értékesítési nyereségek esetében jelentkezik. A magánbefektető/üzleti angyal célvállalkozásban lévő részesedésének az utolsó öt év során 3 % és 25 % között kell lennie, és a részesedés legfeljebb 10 éve állhat fenn. A magánbefektetők/üzleti angyalok a legfeljebb 25 %-os részesedés tekintetében befektetésenként legfeljebb 50 000 EUR (200 000 EUR x 0,25) adómentes nyereségre tarthatnak igényt. Németország számításai szerinti ebből következően a maximális adókedvezmény üzleti angyalonként és befektetésenként 22 500 EUR. Befektetésenként 800 000 EUR-t meghaladó nyereség esetén az adókedvezmény részarányosan csökken, és ha a teljes nyereség eléri az 1 millió EUR-t, teljesen megszűnik.

(26)

Mint az a (3) preambulumbekezdésben szerepelt, a Bizottság 2009. január 28-án határozatot hozott a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról (a továbbiakban az „eljárás megindításáról szóló határozat”). A Bizottság ebben kinyilvánította azt az előzetes véleményét, hogy mindhárom intézkedés állami támogatást képez.

(27)

A 2003-as útmutató és MoRaKG-ban szereplő „pontosítás” Bizottság által elvégzett összehasonlítása alapján a Bizottság kétségének adott hangot Németország azon állításával kapcsolatban, miszerint a MoRaKG csupán törvényi szabályozás keretében pontosítja a 2003-as útmutatót, mivel úgy tűnik, hogy a törvény a benne meghatározott kockázatitőke-társaságok újonnan létrehozott speciális kategóriája számára bizonyos adójogi előnyöket határoz meg. A Bizottságnak az volt a benyomása, hogy a „pontosítás” eltér a 2003-as útmutatótól, és bizonyos kockázatitőke-társaságok számára kevésbé szigorú kritériumokat állapít meg az iparűzési adó alóli mentesség tekintetében.

(28)

E kétséget illetően a Bizottság megállapította, hogy az iparűzési adóra vonatkozó intézkedés előnyben részesítene bizonyos kockázatitőke-társaságokat más, esetleg ugyanolyan vagy hasonló tevékenységet folytató befektetési társaságokkal szemben. Ezenkívül az éves adóbevételek az iparűzési adó leírt kiesése miatt a becslés szerint 90 millió EUR-val csökkennének, ami arra utalhat, hogy a MoRaKG nem pusztán a 2003-as útmutató „pontosítása”.

(29)

Németország alapvetően nem zárta ki, hogy a veszteség elhatárolására vonatkozó intézkedés szelektív, és ezáltal előnyben részesíti a célvállalkozásokat és a kockázatitőke-társaságokat. Németország azonban azt állította, hogy ezt a német adórendszer jellege és logikája indokolttá teszi. Mivel a veszteség felhasználására vonatkozó általános korlátozás 2008-as bevezetése Németország álláspontja szerint különös nehézséget jelent a kockázatitőke-piac számára, a veszteség felhasználásának lehetőségét e piac esetében továbbra is fenn kellene tartani. Az intézkedés ebből következően megfelel az állami támogatási szabályoknak a vállalkozások közvetlen adózásával kapcsolatos intézkedésekre történő alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény (12) (a továbbiakban „a vállalkozások adózásáról szóló bizottsági közlemény”) kritériumainak.

(30)

A Bizottság azonban utalt arra, hogy nem szabadna kizárni más befektetési társaságokat (vagyis a kockázatitőke-társaság fogalommeghatározásán kívül eső társaságokat), ha az intézkedést a német adórendszer jellege és logikája indokolja, mert lehetséges, hogy más befektetési társaságok is befektethetnek célvállalkozásokba, és ezeknek szintén képesnek kell lenniük arra, hogy éljenek a veszteség felhasználásának jogával. Nem ez azonban a helyzet, mivel az olyan célvállalkozások, amelyekben más befektetési társaságok rendelkeznek részesedéssel, csak akkor vihetik tovább veszteségeiket, ha ezek a társaságok részesedésüket a (21) preambulumbekezdésben leírt feltételek mellett kockázatitőke-társaságtól vásárolták.

(31)

Németország azt állította továbbá, hogy az intézkedés nem érinti hátrányosan az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésének értelmében a tagállamok közötti kereskedelmet, mivel a vállalkozások adózásáról szóló bizottsági közleménnyel összhangban lévő „magától az adórendszertől elválaszthatatlan célkitűzést” követ. Az intézkedés csak egy kivételt képez egy szigorú szabály alól, amelynek más tagállamokban nincs megfelelője. Ezért ez nem is gyakorolhat a versenyre vagy a kereskedelemre határokon átnyúló hatást.

(32)

A Bizottság azonban megállapította, hogy az intézkedés kedvezményezettjei mindazonáltal foglalkozhatnak más tagállamokkal való kereskedelemmel, ezért az intézkedés hatással lehet a kereskedelemre. Ezenkívül annak a kérdésnek a megvizsgálásakor, hogy egy adózási intézkedés bizonyos vállalkozások számára szelektív előnyt biztosít-e, a szóban forgó tagállamban általánosan érvényes rendszerből kell kiindulni. Az a kérdés, hogy más tagállamokban milyen előírások alkalmazandók, alapvetően lényegtelen.

(33)

Németország kijelentette, hogy ez az intézkedés nem képez állami támogatást, mivel a kedvezményezettek természetes személyek. Mivel azonban az intézkedés a befektetők számára vonzóbbá tesz bizonyos vállalkozásokba – a célvállalkozásokba – irányuló befektetéseket, bizonyos vállalkozások (a célvállalkozások) közvetetten előnyhöz juthatnak (13).

(34)

A Bizottság ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy teljesülnek az „előny” és a „szelektivitás” kritériumai. Ezen túlmenően az intézkedés alkalmazása révén az éves adóbevételek becslés szerint mintegy 30 millió EUR-val csökkennének.

(35)

A Bizottság kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az intézkedések összeegyeztethetők a kis- és középvállalkozásokba történő kockázatitőke-befektetések előmozdítását célzó állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatással (a továbbiakban „kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás”) (14), mivel ezen iránymutatás szerint kockázati tőke formájú állami támogatás nem nyújtható nagyvállalkozásoknak (15), nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak, valamint a hajógyártásban, a szén- és acéliparban tevékenykedő vállalkozásoknak. A szóban forgó esetben azonban a fent említett csoportokhoz tartozó vállalkozások is igénybe vehetik az intézkedéseket. Az intézkedések hatályának meghatározása ezért (a kedvezményezettek tekintetében) nincs összhangban a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatással.

(36)

Ezen túlmenően az állami támogatásnak a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 4.3. pontja szerint olyan piaci hiányosságra kell irányulnia, amelynek fennállása megfelelően bizonyítható. Németország nem szolgált ilyen bizonyítékkal.

(37)

A Bizottság kétségét fejezte ki továbbá azzal kapcsolatban is, hogy teljesülnek a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 4. pontjában felsorolt további előfeltételek. A Bizottság megállapította azt is, hogy az adókedvezmény jogi személyiséggel rendelkező vállalkozásokba befektető kockázatitőke-társaságokra való korlátozása ellentmondani látszik az intézkedés kinyilvánított céljának, amely minden olyan vállalkozás kockázati tőkével való ellátásának előmozdítása, amelynek kockázati tőkére van szüksége. A fiatal, innovatív vállalkozások ugyanis, amelyeknek kockázati tőkére van szüksége, a jogi személyiséggel rendelkező vállalkozásén kívül más jogi formát is választhatnak. A jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozás jogi formájában működő fiatal, innovatív vállalkozásokat azonban az intézkedés nem részesítené kedvezményben.

(38)

A Bizottság kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az intézkedések összeegyeztethetők a közös piac előírásaival. Kockázatitőke-társaságként csak németországi székhellyel és üzletvezetéssel rendelkező vállalkozások sorolhatók be. Következésképpen úgy tűnik, hogy bizonyos vállalkozások – különösen a Közösségből és az EGT-ből származó, Németországon kívüli székhelyű vállalkozások állandó telephelyei/fiókjai és leányvállalatai nem támogathatók. Ez a feltétel korlátozhatja az EK-Szerződés 43. cikke értelmében vett szabad letelepedéshez való jogot.

(39)

Németország azt állítja, hogy a Németországon kívüli székhelyű vállalkozásokat a BaFin nem ellenőrizheti, és indokolatlan versenyelőnyt élveznének a német kockázatitőke-társaságokkal szemben. A Bizottság mindazonáltal kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy nem létezik más lehetőség a külföldi vállalkozások Németországban bejegyzett és a kockázatitőke-társaságokkal ténylegesen versenyben álló állandó telephelyeinek felügyeletére. Ezért a Bizottság ekkor arra a következtetésre jutott, hogy nem indokolt e vállalkozások kizárása a szabályozásból. A Bizottság ebből az okból kifolyólag azt is kétségesnek találta, hogy az érintett intézkedéseket a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilváníthatja.

(40)

Németország a 2009. március 3-án kelt levélben tette meg észrevételeit a Bizottság határozatával kapcsolatban, amellyel megindította az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárást. Az észrevételek mindhárom intézkedést érintik. Németország továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az intézkedések nem képeznek állami támogatást.

(41)

Németország hangsúlyozta azt a nézetét, miszerint az iparűzési adóra vonatkozó intézkedés nem határoz meg az iparűzési adó alóli mentességet, hanem az ipari és kereskedelmi, illetve a vagyonkezelési tevékenységek közötti elhatárolásra szolgál, és emiatt pusztán kinyilatkoztató értelme van. Azt, hogy egy kockázatitőke-társaság ipari vagy kereskedelmi, vagy vagyonkezelési tevékenységet folytat-e, végső soron a német legfelsőbb bírósági ítélkezési gyakorlat szerint értékelik, amelynek összefoglalása a 2003-as útmutatóban található.

(42)

Az adóbevételek 90 millió EUR összegű várható csökkenését illetően Németország kijelentette, hogy a MoRaKG pontosításai révén kevesebb olyan „balul sikerült” szerződésre kerül sor, amelyek esetében csak a szerződés „balul sikerült” kialakítása miatt válnak esedékessé adók.

(43)

Németország megerősítette azt az álláspontját, hogy a veszteség célvállalkozások szintjén történő levonására vonatkozó előírásokat az adórendszer jellege és logikája indokolja, még akkor is, ha olyan befektetési társságok is befektetnek célvállalkozásokba, amelyek nem tartoznak a MoRaKG meghatározása alá.

(44)

Németország véleménye szerint a jogalkotó mozgásterének része, hogy a kockázatitőke-társaságokat elhatárolja az egyéb befektetési társaságoktól, mivel a kockázatitőke-társaságok és egyéb befektetési társaságok között objektív különbségek vannak. Ezért a vállalkozások adózásáról szóló bizottsági közlemény 24. pontja szerint indokolt az eltérő bánásmód.

(45)

Ezenkívül a kockázatitőke-társaságok – Németország állítása szerint – különleges helyzetben vannak. Mivel ezek esetében jellemző, hogy elhatárolt veszteséggel rendelkező célvállalkozásokba fektetnek be, a második intézkedés esetében nem állami támogatásról van szó, hanem a jelenlegi rendszer kockázatitőke-piacot érintő hátrányainak kiegyenlítésére szolgáló szabályozásról.

(46)

Németország nézete szerint az adókedvezményre vonatkozó intézkedés nincs jelentős hatással a tagállamok közötti kereskedelemre, különösen mivel az adókedvezmény befektetőnként 22 500 EUR-ra korlátozódik. Ezen túlmenően az intézkedés ugyanúgy vonatkozik a más tagállamokban székhellyel rendelkező célvállalkozásokra, és nem alkalmaznak megkülönböztetést a német célvállalkozások és a más tagállamokból származó célvállalkozások között.

(47)

Németország kijelenti továbbá, hogy a közvetlen kedvezményezettek természetes személyek, akikre nem vonatkoznak az állami támogatási előírások. Ezenkívül a célvállalkozások az intézkedés különleges felépítéséből adódóan nem részesülnek semmiféle számszerűsíthető előnyben, ami szintén kizárja az intézkedés állami támogatás jellegét.

(48)

Németország leírása szerint az adókedvezmény nem közvetlenül a befektetéshez, hanem a célvállalkozásban lévő részesedés elidegenítéséhez kapcsolódik.

(49)

Németország véleménye szerint a MoRaKG nem sérti az EK-Szerződés 43. cikke szerinti szabad letelepedés alapelvét, mivel a letelepedés szabadságának korlátozását indokolja, hogy a székhelyre vonatkozó követelmény kínálkozik egyetlen lehetőségként a törvényi előfeltételek betartásának szavatolására.

(50)

A 2009. április 9-én kelt levélben (a Bundesverband Deutscher Kapitalbeteilungsgesellschaften – German Private Equity and Venture Capital Association e. V. [BVK]) és a 2009. április 14-én kelt levélben (a Biotechnologie-Industrie-Organisation Deutschland e.V. (BIO), valamint a Business Angels Network Deutschland e. V. [BAND]) három érdekelt fél nyújtott be észrevételeket az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatban.

(51)

A BVK nézete szerint a MoRaKG-ben szereplő törvényi kritériumok bevezetése, amelyek alapján az adózás szempontjából vagyonkezelési tevékenységet folytatóként sorolják be a kockázatitőke-társaságokat, nem jár a kockázatitőke-társaságok adózási támogatásával. A MoRaKG sokkal inkább az ágazat további elbizonytalanításához járul hozzá.

(52)

A BVK szerint a „pontosítás” nem kevésbé szigorú a 2003-as útmutatónál, mivel a német Bundestag pénzügyi bizottsága azt az álláspontot képviselte, hogy a MoRaKG mellett kiegészítésképpen a 2003-as útmutató továbbra is alkalmazandó marad (16). Következésképpen a MoRaKG 1. cikkének 19. §-ában foglalt általános kijelentéseket a 2003-as útmutató konkretizálja. E nem kielégítő szabályozási technika miatt a 2003-as útmutató kritériumai a kockázatitőke-társaságok tekintetében is továbbra is érvényben maradnak. A BVK álláspontja szerint ezért nem támasztható alá az adóbevételekkel kapcsolatos, a szövetségi kormány által 90 millió EUR-ra becsült összegű kiesés.

(53)

A BVK kifejezetten a belföldi és külföldi – különösen az Európai Unió más tagállamaiból származó – magántőke-társaságokra, valamint bel- és külföldi befektetőikre vonatkozó egységes általános feltételek mellett áll ki Németországban.

(54)

A BIO véleménye szerint a MoRaKG nem határozza meg, hogy a kockázatitőke-társaságok az iparűzési adó alóli kedvezményes mentességet kapnának. A MoRaKG azt a már a 2003-as útmutató alapján bevett gyakorlatot foglalja törvénybe, hogy a vagyonkezelési tevékenységet folytató alapok mentesülnek az iparűzési adó alól.

(55)

A BVK nézete szerint a német jogalkotónak ugyanolyan bánásmódban kellene részesítenie a bel- és külföldi kockázatitőke- és magántőke-társaságokat, mint a MoRaKG meghatározása szerinti kockázatitőke-társaságokat. A BVK továbbá azt az álláspontot képviseli, hogy ez a cél csak a valamennyi magántőkealap-kezelő társaságra vonatkozó egységes jogi és adózási keretfeltételek révén érhető el. A BVK azt javasolja, hogy azok a kockázatitőke-társaságok is megkülönböztetés-mentesen élhessenek a veszteség levonásának lehetőségével, amelyek nem tartoznak a MoRaKG fogalommeghatározásának hatálya alá. A BVK hangsúlyozza azt az álláspontját, hogy a társasági adóról szóló német törvény veszteség levonására vonatkozó tilalma tartósan hátráltatja a kockázatitőke- és magántőke-társaságok befektetési tevékenységét.

(56)

A BIO Deutschland a MoRaKG-ban a veszteség elhatárolása tekintetében a fennálló helyzethez képest javulást lát. A BIO elsősorban a veszteség elhatárolását helyezi a középpontba, és úgy véli, hogy egy hátrány célzott mérséklése nem tekinthető támogatásnak. Mivel az érvényben lévő veszteség levonására vonatkozó szabályok különösen az innovatív kkv-ket hozzák hátrányos helyzetbe, a MoRaKG-t az adóhátrányt kiegyenlítő szabályozásnak kell tekinteni. A BIO nézete szerint a MoRaKG helyes és szükséges módon lehetővé teszi a vállalkozás számára tőkét biztosító tőkebefektetési társaságok megkülönböztetését.

(57)

A BVK üdvözli a magánbefektetők adókedvezményben részesítésének a MoRaKG-ben meghatározott általános célját. A BVK véleménye szerint ez az adókedvezményre vonatkozó intézkedés azoknak a magánszemélyeknek a megfelelő támogatását jelenti, akik a korai szakasz finanszírozásának a MoRaKG által taglalt nagykockázatú szegmensébe fektetnek be.

(58)

A BAND kiemelte, hogy az ilyen jellegű, fiatal vállalkozásokba befektető magánszemélyeknek nyújtott adókedvezmények más tagállamokban is elterjedtek, és kialakításuk másutt nagyvonalúbb. A BVK a magánbefektetőknek szóló adókedvezmények bevezetése mellett érvel, és ebből adódóan üdvözli a MoRaKG-t. A BAND ugyanakkor a meglehetősen csekély adózási előnyökre tekintettel, amelyek csak sikeres kilépés esetén realizálódnak, kétségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a MoRaKG érzékelhető ösztönző hatást fog gyakorolni az üzleti angyalokra. A BAND úgy véli, hogy a befektetőnkénti maximális adókedvezmény összege a részleges jövedelmi eljárás alapján mintegy 14 210 EUR, nem pedig mintegy 22 500 EUR, mint ahogyan azt Németország megadta. A BAND szerint a célvállalkozások közvetett támogatása a valóságban mindig a 20 000 EUR összegű de minimis küszöb alatt maradna. Az előny – ha egyáltalán valamikor – csak a befektető kilépésének időpontjában realizálódna.

(59)

A BIO álláspontja szerint a maximális előny, amelyben egy magánbefektető csak meghatározott előfeltételek mellett részesül, 22 500 EUR. Ez az összeg csekély, és nem a befektetéshez kötődik (hanem a részesedések eladásához), és így nem is vihető át a célvállalkozásokra.

(60)

Németország 2009. május 22-én kelt levelében válaszolt a harmadik felek észrevételeire.

(61)

Németország megállapítja, hogy a BVK a MoRaKG-re vonatkozó bírálata ellenére megerősíti, hogy a MoRaKG nem jelent a jogi helyzettől való eltérést a vagyonkezelési tevékenység ipari vagy kereskedelmi tevékenységtől való elhatárolása tekintetében.

(62)

Németország rámutat arra, hogy a BVK-nak az intézkedés teljes magántőke-ágazatra való kiterjesztésére irányuló javaslata indokolatlan megszolgálatlan nyereségekhez vezetne. Németország azért döntött a szükséges differenciálás mellett, hogy az intézkedés a lehető legcélzottabb legyen.

(63)

Németország hangsúlyozza, hogy a BIO megerősíti Németországnak azt az álláspontját, hogy a MoRaKG a veszteségek túlzott felhasználásának megakadályozását célzó, objektív kritériumokon alapuló következetes differenciálás.

(64)

Németország a harmadik felek észrevételeiben annak megerősítését látja, hogy az intézkedés, tekintettel annak kis léptékére és közvetett voltára, nyereségorientáltságára és arra, hogy valamennyi tagállam célvállalkozásaira vonatkozik, nem képez állami támogatást.

(65)

A hivatalos vizsgálati eljárás nem oszlatta el a Bizottság aggályait a 2003-as útmutató iparűzésiadó-kötelezettség tekintetében a MoRaKG-ben történő állítólagos jogi „pontosításával” kapcsolatban.

(66)

Németország abból indul ki, hogy ez az intézkedés az adóbevételek évi 90 millió EUR összegű csökkenéséhez fog vezetni. Ezt a bevételkiesést azzal magyarázza, hogy kevesebb „balul sikerült szerződéskötésre” fog sor kerülni. Ezt az indokolást a Bizottság nem találja meggyőzőnek. Nehéz ugyanis elhinni, hogy a kockázatitőke-társaságok olyan rosszul ismerik az adójogot, hogy nem képesek elkerülni az ilyenfajta „balul sikerült szerződéskötéseket” és az ebből eredő adókötelezettségeket. Ezenkívül a harmadik felek is nyilvánvalóan a Bizottság álláspontját erősítik meg, minthogy a BVK is megállapította, hogy a MoRaKG az ágazat további elbizonytalanításához vezet.

(67)

A Bizottság mindenesetre megállapítja, hogy az intézkedés egyértelműen olyan állami források kieséséhez vezetne, amelyek különben (a korábbi helyzetben) az államhoz befolytak volna. A Bizottság ezért megállapítja, hogy az intézkedést állami forrásokból biztosítják.

(68)

Tekintet nélkül arra a jelen ügy szempontjából lényegtelen kérdésre, hogy a 2003-as útmutató összeegyeztethető-e a német adórendszer jellegével és logikájával, a Bizottság az eljárás elindításáról szóló határozatban megállapította, hogy a MoRaKG láthatóan eltér az útmutatótól, a következők miatt:

(69)

A vizsgálati eljárás keretében beérkezett észrevételek nem tették lehetővé ezen aggályok eloszlatását. A Bizottságnak ezért azt a következtetést kell levonnia, hogy a MoRaKG bővíti az iparűzésiadó-fizetési kötelezettség alól kikerülő potenciális kedvezményezettek körét, mivel lehetséges, hogy néhány kockázatitőke-társaságot, amely a 2003-as útmutató szerint iparűzésiadó-kötelezett lenne, nem iparűzésiadó-kötelezettként sorolnak be. Ezzel a szóban forgó intézkedés bizonyos kockázatitőke-társaságoknak adókedvezményt nyújt, mivel megengedi számukra, hogy bizonyos tevékenységeket folytassanak, és mégis mentesüljenek az adókötelezettség alól, szemben azokkal a kockázatitőke-alapokkal/magántőkealapokkal, amelyek csak a 2003-as útmutató hatálya alá tartoznak, és amelyek emiatt e tevékenységek folytatása esetén adókötelesek lennének.

(70)

Ezenkívül az intézkedés csak bizonyos, a MoRaKG hatálya alá tartozó kockázatitőke-társaságok számára biztosít szelektív előnyt a kockázatitőke-alapokkal/magántőkealapokkal szemben. A kockázatitőke-társaságok számára ugyanis csak akkor jelent előnyt az intézkedés, ha a MoRaKG fogalommeghatározásának megfelelnek. Így azok a kockázatitőke-alapok/magántőkealapok, amelyek teljes eszközállományuk kevesebb mint 70 %-át fektették célvállalkozásokban lévő sajáttőke-részesedésekbe, nem élhetnek az intézkedés előnyeivel, még akkor sem, ha lényegében ugyanazt a tevékenységet folytatják. Ugyanez vonatkozik azokra a kockázatitőke-alapokra/magántőkealapokra, amelyeknek vagy a székhelye, vagy az üzletvezetése nincs Németországban. Ennek következtében azok a kockázatitőke-alapok/magántőkealapok, amelyek Németországban csak állandó telephellyel rendelkeznek, nem élhetnek a MoRaKG szerinti intézkedés előnyeivel, még akkor sem, ha pontosan ugyanazt a tevékenységet folytatják, mint a kockázatitőke-társaságok.

(71)

Így csak az e kis körhöz tartozó vállalatokat mentesítik állami forrásból működési költségeik egy része (nevezetesen egy adókötelezettség) alól, amelyet a jelenlegi jogi keretek között normális esetben maguknak kellene viselniük. Ezen előny kedvezményezettjei főként magán befektetési tőke és vállalkozási tőke rendelkezésre bocsátásával foglalkoznak, és versenyben állnak más Németországban és más tagállamokban letelepedett befektetési társaságokkal. Azáltal, hogy ez az adózási intézkedés növeli azokat a pénzügyi eszközöket, amelyek a kedvezményezettek rendelkezésére állnak tevékenységük folytatásához, megerősíti helyzetüket közösségi versenytársaikkal szemben. Ez a támogatás ezért alkalmas arra, hogy hátrányosan érintse a versenyt és a tagállamok közötti kereskedelmet.

(72)

A Bizottság ezért arra az eredményre jutott, hogy a bejelentett iparűzési adóra vonatkozó intézkedés esetében az EK-Szerződés 87. cikke (1) bekezdése értelmében vett, meghatározott kockázatitőke-társaságoknak nyújtott állami támogatásról van szó.

(73)

Mint a 4.2. szakasz ismertette, Németország alapvetően elismeri, hogy a veszteség elhatárolásának újbóli bevezetése a céltársaságokba befektető kockázatitőke-társaságok esetében szelektív, és mind a kockázatitőke-társaságokat, mind a célvállalkozásokat előnyben részesíti. Németország mégis azt az álláspontot képviseli, hogy megfelelő és gyakorlatias módon elhatárolták a kockázatitőke-társaságokat és a célvállalkozásokat, és a vállalkozások adózásáról szóló bizottsági közlemény 24. pontja szerinti elhatárolás (amely szerint az adórendszer bizonyos különbségeit indokolttá tehetik az adófizetők közötti objektív különbségek) az adófizetők közötti objektív különbségek miatt indokolt, mivel a veszteség felhasználásának 2008-as általános bevezetése a kockázatitőke-piac számára különös nehézséget okoz.

(74)

A Bizottság először is leszögezi, hogy az intézkedés az állam számára egyértelműen állami források kiesésével jár. Ezért az intézkedést állami forrásból nyújtják. A kieső adó a célvállalkozásokhoz és a kockázatitőke-társaságokhoz kerül, mivel ezek az intézkedés kedvezményezettjei. A veszteség elhatárolására vonatkozó, olyan célvállalkozásokra érvényes kevésbé szigorú rendelkezések, amelyekben kockázatitőke-társaság szerzett részesedést, gazdasági előnyt jelentenek a vállalkozások e két csoportja számára, és lehetővé teszik számukra, hogy adót takarítsanak meg. A célvállalkozás először is a veszteség elhatárolásából tesz szert haszonra, mivel ez lehetővé teszi számára, hogy elszámolja a veszteségeket, és ezáltal kevesebb adót fizessen, amit egyébként a visszaélések megakadályozását célzó előírások kizárnának. A kockázatitőke-társaság annyiban csaknem közvetlen kedvezményhez jut, hogy az egyéb felvásárlók az elszámolás lehetőségét nem tudják kihasználni.

(75)

Mivel az adómegtakarítás lényegében csak akkor érhető el, ha kockázatitőke-társaságok célvállalkozásokba fektetnek be, a célvállalkozások közvetetten is kedvezményhez jutnak. Az intézkedés ugyanis ösztönzőt kínál a kockázatitőke-társaságoknak, amely arra indítja őket, hogy célvállalkozásokba, ne pedig más olyan vállalkozásokba fektessenek be, amelyek pusztán gazdasági megfontolások alapján a kockázatitőke-befektetők számára szóba jöhetnének. A célvállalkozások emiatt más mértékben és más feltételekkel juthatnak kockázati tőkéhez, mint az intézkedés nélkül. Az intézkedés ebből következően alkalmas arra, hogy közvetetten erősítse a célvállalkozások tőkebázisát.

(76)

Ezenkívül vissza kell utasítani Németországnak azt az érvelését, miszerint ez az intézkedés – még ha nem is zárható ki, hogy a célvállalkozás fogalmának meghatározása magában foglalja a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat – az ilyen vállalkozások számára nem jelent előnyt. Németország érvelése szerint egy olyan célvállalkozás, amely nehéz helyzetben van, nem ér el nyereséget, amely kiegyenlítené a veszteségeket és adóztatható lenne. Ezért az ilyen vállalkozások esetében lényegtelen a korábbi időszakokból származó veszteség felhasználásának lehetősége. A MoRaKG ebből következően a közösségi fogalommeghatározás értelmében vett nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára nem jelent előnyt. A Bizottság nézete szerint ez az érvelés nem következetes, mivel a nehéz helyzetben lévő vállalkozás vagy „kiürített társaság” felvásárlója valójában adózási okból különösen érdekelt lehet annak elhatárolt veszteségében.

(77)

Ezek az előnyök ezért alkalmasak arra, hogy hátrányosan érintsék a versenyt. A kockázatitőke-társaságok esetében a Bizottság ezt a kritériumot a (71) preambulumbekezdésben megvizsgálta az iparűzési adó szabályozása szempontjából. A célvállalkozásokat illetően a Bizottság megállapítja, hogy ezek a vállalkozások minden elképzelhető gazdasági ágazatban működhetnek, vagyis olyan gazdasági ágazatokban is, amelyekben Közösségen belüli kereskedelem folyik vagy folyhat. Ezért a számukra nyújtott gazdasági előny alkalmas arra, hogy hátrányosan érintse a versenyt és a tagállamok közötti kereskedelmet.

(78)

Másodszor, a Bizottság megállapítja, hogy az intézkedés vitathatatlanul szelektív.

(79)

Harmadszor, a Bizottság megállapítja, hogy Németországnak nem sikerült bizonyítania, hogy az intézkedés összeegyeztethető a német adórendszer jellegével és logikájával. Még ha igaz is lenne, hogy a veszteség felhasználására vonatkozó korlátozás különös nehézséget jelent a kockázatitőke-piac számára, és emiatt indokolt lenne a különleges bánásmód, ez a Bizottság álláspontja szerint nem indokolná Németország által meghatározott, adófizetők közötti megkülönböztetést, mivel a veszteség elhatárolásának tilalma alól nem mentik fel a teljes kockázatitőke-szektort. Ha helyesek lennének Németország feltételezései, nem állna fenn objektív indok arra, hogy kizárják az intézkedésekből azokat a vállalkozásokat, amelyek ugyanazokba a célvállalkozásokba fektetnek be, de nem kockázatitőke-társaságok. Azok a vállalkozások azonban, amelyek nem kockázatitőke-társaságok, csak abban a ritka esetben vehetik igénybe az intézkedést, ha egy kockázatitőke-társaságtól vásárolnak fel egy célvállalkozásban lévő részesedést. Ezt az álláspontot a BVK 5.2. szakaszban ismertetett észrevételei is megerősítik.

(80)

Ezen túlmenően az intézkedés nem tűnik összeegyeztethetőnek a német adórendszer jellegével és logikájával, mivel nem támasztották alá, hogy a veszteség felhasználására vonatkozó korlátozás miért jelent különös nehézséget a kockázatitőke-társaságok számára akkor, ha célvállalkozásokba fektetnek be, és miért nem jelent különös nehézséget akkor, ha ugyanazokat a tevékenységeket folytatva más olyan vállalkozásokat, például jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozásokat látnak el tőkével, amelyek számára szintén nehézséget jelenthet a kockázati tőkéhez való hozzájutás (különösen fiatal, innovatív vállalkozások).

(81)

A Bizottság megállapítja továbbá, hogy Németország a veszteségek továbbvitele során a visszaélések megakadályozását célzó intézkedések 2.4.1. szakaszban már említett, a vállalkozások adózásának reformjáról szóló 2008. évi törvénnyel elvégzett szigorításával állapította meg az új általános adóelőírást ezen a területen. Ezeket a visszaélések megakadályozását célzó intézkedéseket tennék részben meg nem történtté a veszteség elhatárolására vonatkozó kevésbé szigorú, a vállalkozások kiválasztott csoportjára érvényes intézkedésekkel, amit a 2008 óta érvényes adórendszer jellege és logikája láthatóan nem indokol.

(82)

A Bizottság ezért megállapítja, hogy a bejelentett veszteség továbbvitelére vonatkozó intézkedés esetében az EK-Szerződés 87. cikke (1) bekezdése értelmében vett, célvállalkozásoknak és kockázatitőke-társaságoknak nyújtott állami támogatásról van szó.

(83)

Mint azt a 4.3. szakasz ismertette, Németország kijelentette, hogy ez az intézkedés egyáltalán nem képez állami támogatást, mivel a kedvezményezettek természetes személyek. Németország ugyanakkor azt állítja, hogy az intézkedés révén nem keletkezik a célvállalkozások számára bizonyítható és számszerűsíthető előny, és az intézkedés így nincs hatással a részesedések árára. A magánbefektetők adómegtakarítása – Németország állítása szerint – valóban csekély, és csak a befektető sikeres kilépése esetén realizálódik. Az intézkedés Németország álláspontja szerint ezért csak csekély mértékben ösztönzi a célvállalkozásokba való befektetést. Ennek megfelelően a célvállalkozások és más vállalkozások közötti versenyt az intézkedés csak csekély mértékben torzítja.

(84)

Mint a 2.1. szakaszban szerepel, az intézkedés miatt évi 30 millió EUR összegű állami forrás esik ki Németországban. Az intézkedést következésképpen állami forrásból finanszírozzák.

(85)

A szóban forgó intézkedés az adóösztönzők révén arra indítja a magánszemélyeket, hogy a vállalkozások kiválasztott csoportjába (vagyis a célvállalkozásokba) fektessenek be, ne pedig más olyan vállalkozásokba, amelyek pusztán gazdasági megfontolások alapján a kockázatitőke-befektetők számára szóba jöhetnének. A célvállalkozások emiatt más mértékben és más feltételekkel juthatnak kockázati tőkéhez, mint az intézkedés nélkül. Az intézkedés ebből következően alkalmas arra, hogy közvetetten erősítse a célvállalkozások tőkebázisát. Ez a végkövetkeztetés akkor is tartható, ha a befektetőknek nyújtott adóelőnyt jövőbeni nyereségektől teszik függővé, és az összeg – mint Németország és a harmadik felek hangsúlyozzák – viszonylag csekély. Az intézkedés jellegéből adódóan nehéz előzetesen pontosan számszerűsíteni azt az előnyt, amelyre a célvállalkozások az intézkedésből fakadóan szert tesznek (17). Ezért nem vonható le az a következtetés, hogy a célvállalkozásoknak juttatott támogatás esetében mindig de minimis összegekről van szó. Ezen túlmenően azt, hogy a bizonyos vállalkozásokba befektető magánszemélyeknek nyújtott adókedvezmény esetében, függetlenül az egy magánszemélynek nyújtott előny mértékétől, az e vállalkozások javát szolgáló állami támogatásról lehet szó, a Bíróság is megerősítette (18).

(86)

A Bizottság ezért megállapítja, hogy a jövedelemadó-kedvezményre vonatkozó intézkedés szelektív, és korlátozott számú vállalkozást részesít előnyben, mivel számukra a szokásos piaci feltételekhez képest jobb hozzáférést biztosít a kockázati tőkéhez. Az előnyt állami forrásból nyújtják, mivel alapjában véve csökkent adóbevételekkel teremtenek a magánszemélyek számára piaci ösztönzőket, amelyek arra indítják őket, hogy a célvállalkozásokat lássák el tőkével, ne pedig más olyan vállalkozásokat, amelyek a jövedelmi kilátások alapján a tőkebefektetők számára rendes körülmények között szóba jöhetnének.

(87)

A (77) preambulumbekezdés fejti ki, hogy ez a támogatás mennyiben érintheti hátrányosan a versenyt és a tagállamok közötti kereskedelmet.

(88)

A Bizottság ezért azt a következtetést vonja le, hogy a módosított adókedvezményre vonatkozó intézkedés esetében az EK-Szerződés 87. cikke (1) bekezdése értelmében vett, célvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásról van szó.

(89)

Németország bevezetése előtt bejelentette a MoRaKG-t, és ezzel eleget tett az EK-Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésében foglalt kötelezettségeinek. Mivel a MoRaKG valamennyi intézkedésének az a közös célja, hogy támogassa a vállalkozások magán kockázati tőkével való ellátását, a Bizottság a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás alapján vizsgálta a közös piaccal való összeegyeztethetőségüket.

(90)

A Bizottság emellett azt is megvizsgálta, hogy a szóban forgó intézkedésekre alkalmazandók-e további állami támogatási keretek vagy rendeletek, mint például a kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott támogatások közösségi keretrendszere (19), a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK rendelet (általános csoportmentességi rendelet) (20) (a továbbiakban „általános csoportmentességi rendelet”) és a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK rendelet (21). A vizsgált intézkedésekkel ellentétben e közösségi keret, illetve rendeletek kizárják hatályuk alól a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat és a hajógyártásban, szén- és acéliparban tevékenykedő vállalkozásokat, és/vagy a támogathatóságot a kkv-kre korlátozzák. A Bizottság az előbbi okok miatt úgy véli, hogy e közösségi keret és rendeletek hatálya kizárja a bejelentett intézkedésekre való alkalmazandóságukat.

(91)

Mint azt a 7.1.1. szakasz ismertette, az iparűzési adóra vonatkozó intézkedés a kockázatitőke-társaságokat előnyben részesítő állami támogatást képez. Ez az intézkedés mindazonáltal nem kínál kifejezett ösztönzőket a kockázatitőke-társaságoknak, hogy kockázatitőke-befektetéseket eszközöljenek, hanem csupán lehetővé teszi számukra, hogy nagyobb pénzügyi forrásokkal rendelkezzenek, amelynek felhasználásáról szabadon dönthetnek (vagyis magasabb osztalékkifizetést partnereik számára).

(92)

A jelen intézkedéssel szemben a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás szerint nem adható állami támogatás kockázati tőke formájában a nagyvállalkozásoknak, a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak és a hajógyártás, a szén- és az acélipar ipari ágazatok vállalkozásainak. Az iparűzési adóra vonatkozó intézkedés azonban előnyben részesítheti az ilyenfajta vállalkozásokat, különösen a nagyvállalkozásokat. Ezért az intézkedés hatálya nem egyeztethető össze a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatással.

(93)

Az intézkedés nem egyeztethető össze a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 4. pontjával, mivel nem teljesülnek e pont alkalmazásának különleges előfeltételei. Így a befektetési részösszegek maximális mértéke a 4. pont szerint egy tizenkét hónapos időszak során kedvezményezettenként nem haladhatja meg az 1,5 millió EUR-t. A vizsgált intézkedés nem határoz meg ilyen felső határt. Továbbá, a kockázatitőke-befektetésről szóló iránymutatás szerint az állami támogatási intézkedések keretében nyújtott finanszírozásnak a kisvállalkozások esetében a bővítési szakaszra, a középvállalkozások esetében pedig a korai szakaszra kell korlátozódnia. Ezek az előfeltételek nem teljesülnek, mivel a célvállalkozások nagyvállalkozások is lehetnek.

(94)

Az intézkedés nincs összhangban a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 6. és 7.1. pontja szerinti halmozódási és jelentési előírásokkal.

(95)

A Bizottság úgy látja továbbá, hogy nem vizsgálhatja az intézkedést abból a szempontból, hogy összeegyeztethető-e a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 5. pontjának rendelkezéseivel. Az állami támogatásnak a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás szerint olyan meghatározott piaci hiányosságra kell irányulnia, amelynek léte megfelelően bizonyítható. Németország nem nyújtott be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a célvállalkozásokat meghatározott piaci hiányosság érintené.

(96)

A Bizottság ezért arra az eredményre jut, hogy az iparűzési adóra vonatkozó intézkedés nem egyeztethető össze a közös piaccal.

(97)

Mint azt a 7.1.2. szakasz ismertette, a veszteség továbbvitelére vonatkozó intézkedés a kockázatitőke-társaságok és a célvállalkozások szintjén állami támogatást képez. A támogatásra a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 4.2. pont d) alpontja értelmében vett adózási ösztönző formájában kerül sor.

(98)

A Bizottság a jelen intézkedést a már a (92), (93), (94) és (95) preambulumbekezdésben ismertetett okokból nem tekintheti összeegyeztethetőnek a közös piaccal; nincs összhangban sem a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 2.1. pontja szerinti kizárási kritériumokkal, sem a 6. és 7.1. pont szerinti halmozódási és jelentési előírásokkal, sem a 4. pontban előírt feltételekkel; ezenkívül nem bizonyított a piaci hiányosság fennállása, amely a célvállalkozásokat és a kockázatitőke-társaságokat érintené, ezért a Bizottság nem vizsgálhatja meg alaposabban a szóban forgó intézkedések kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 5. pontjával való összeegyeztethetőségét.

(99)

Az intézkedésben nem zárják ki a célvállalkozásban lévő meglévő részesedések megszerzését (kiváltási tőke). A kiváltási finanszírozás azonban a „kockázati tőke” kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás szerinti fogalommeghatározása alapján nem megengedett.

(100)

A Bizottság megállapítja továbbá, hogy az adókedvezmény jogi személyiséggel rendelkező vállalkozásokba befektető kockázatitőke-társaságokra való korlátozása ellentmondani látszik az intézkedés kinyilvánított céljának, amely a kockázatitőke-befektetések előmozdítása. A fiatal, innovatív vállalkozások ugyanis, amelyeknek kockázati tőkére van szükségük, a jogi személyiséggel rendelkező vállalkozásén kívül más jogi formát is választhatnak. A jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozás jogi formájában működő fiatal, innovatív vállalkozásokat az intézkedés nem részesítené kedvezményben.

(101)

A Bizottság ezért arra az eredményre jut, hogy a veszteség elhatárolására vonatkozó intézkedés nem egyeztethető össze a közös piaccal.

(102)

Mint azt a 7.1.3. szakasz ismertette, a jövedelemadó-kedvezményre vonatkozó intézkedés a célvállalkozások szintjén közvetett állami támogatást képez. Mivel az intézkedés ösztönzőket teremt a magánszemélyek számára, hogy a célvállalkozásokba fektessenek be, előnyben részesítheti a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 4.2. pontjának d) pontja szerinti kockázatitőke-befektetéseket.

(103)

A Bizottság a jelen intézkedést a már a (92), (93), (94) és (95) preambulumbekezdésben ismertetett okokból nem tekintheti összeegyeztethetőnek a közös piaccal; nincs összhangban sem a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 2.1. pontja szerinti kizárási kritériumokkal, sem a 6. és 7.1. pont szerinti halmozódási és jelentési előírásokkal, sem a 4. pontban előírt feltételekkel; ezenkívül nem bizonyított a piaci hiányosság fennállása, amely a célvállalkozásokat és a kockázatitőke-társaságokat érintené, ezért a Bizottság nem vizsgálhatja felül alaposabban a szóban forgó intézkedések kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás 5. pontjával való összeegyeztethetőségét.

(104)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jut, hogy a jövedelemadó-kedvezményre vonatkozó intézkedés a jelenlegi formájában a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás szerint nem tekinthető a közös piaccal összeegyeztethetőnek. Mivel azonban a magánszemélyeknek viszonylag csekély ösztönzőket adnak, amelyek a célvállalkozásokba való befektetésre indítanak, és így a célvállalkozások számára nyújtott előny is csekély lenne, az intézkedés vélhetően csak csekély mértékben torzítaná a célvállalkozások és a nem célvállalkozás vállalkozások közötti versenyt. Másrészről az intézkedés annyiban alkalmas arra, hogy általános pozitív hatást fejtsen ki, hogy hozzájárulhat ahhoz, hogy a kockázati tőkét igénylő vállalkozásokat megbízható gazdasági szempontok alapján lássák el kockázati tőkével. A magánbefektetők ugyanis a szóba jöhető célvállalkozásokat a tőkebefektetés jövedelmi kilátásai alapján választják ki. A Bizottság ezért megállapítja, hogy az intézkedés az e határozat 3. cikkében felsorolt feltételek teljesítésével összhangba hozható a kockázatitőke-befektetésekről szóló iránymutatás előfeltételeivel.

(105)

Az iparűzési adóra vonatkozó intézkedés és a veszteség elhatárolására vonatkozó intézkedés, amely a kockázatitőke-társaságokat előnyben részesítheti, ütközik a közös piac szabályaival, különös tekintettel az EK-Szerződés 43. cikke értelmében vett letelepedés szabadságával (lásd a 3.5. szakaszt).

(106)

Németország magyarázata szerint a MoRaKG részletes rendelkezéseket tartalmaz a kockázatitőke-társaságok szerkezetére és üzleti tevékenységére vonatkozóan. Ide- tartoznak különösen a kockázatitőke-társaságok tranzakcióinak típusaira, befektetési politikájára, a vállalatcsoportokba való integrálódásuk kérdésére és a kockázatitőke-társaságokban lévő részesedések minimális névértékére vonatkozó előírások. Ezek az előírások valamennyi kockázatitőke-társaságra alkalmazandók lennének. A külföldi tőkebefektetési társaságok német állandó telephelyei esetében nem biztosítható, hogy a társaság egésze betartsa az előírásokat. A német állandó telephely csupán korlátozott elismerése ebből következően lehetőséget adna az előírások megkerülésére és ezáltal tényleges érvénytelenítésére. Minden pénzügyi felügyeleti hatóság a mindenkori nemzeti előírások alapján felügyeli a hatáskörébe tartozó vállalkozásokat, amely előírások jelentős része az uniós joggal harmonizált. A kockázatitőke-finanszírozás területén azonban nem harmonizálták ilyen módon az uniós joggal a felügyeleti előírásokat.

(107)

A Bizottság versenyjogi aggályait nem oszlatták el. Először is, a Németországon kívüli székhellyel és németországi állandó telephellyel rendelkező EK- és EGT-vállalkozásoknak alapvetően támogathatóknak kellene lenniük, ha bizonyítani tudják, hogy teljesítik a támogatási szabályokban felsorolt előfeltételeket és a kockázatitőke-társaságok szerkezetére és üzleti tevékenységére vonatkozó rendelkezéseket (amennyiben ezek összeegyeztethetők az EK-Szerződéssel). Az az érv, miszerint a BaFin nem képes arra, hogy felügyelje ezeket a társaságokat, nem jelenti szükségszerűen sem azt, hogy ezek versenyelőnyt élveznek a Németországban letelepedett társaságokkal szemben, sem azt, hogy ezek ténylegesen nem felelnek meg a támogatási szabályokban felsorolt előfeltételeknek és a kockázatitőke-társaságok szerkezetére és üzleti tevékenységére vonatkozó rendelkezéseknek. Ez az érv ezért önmagában nem elegendő az EK-Szerződés egyik alapvető szabályától való eltéréshez.

(108)

Összefoglalóan megállapítható, hogy a Bizottságnak az a benyomása, hogy Németország ugyanezt a célt kevésbé diszkriminatív eszközökkel is elérhetné (22). Így a támogatási szabályokban felsorolt előfeltételek teljesítéséről meg lehetne győződni például a BaFin-hez felülvizsgálat céljából önkéntesen benyújtott beadványok, a külföldi felügyeleti hatóság igazolása vagy független könyvvizsgálói jelentés segítségével is. Németországnak ezért lehetővé kellene tennie a németországi állandó székhellyel rendelkező külföldi társaságok számára annak igazolását, hogy megfelelnek a támogatási szabályokban felsorolt előfeltételeknek és a kockázatitőke-társaságok szerkezetére és üzleti tevékenységére vonatkozó rendelkezéseknek.

(109)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jut, hogy az iparűzési adóra vonatkozó rendelkezés és a veszteség elhatárolására vonatkozó rendelkezés nem egyeztethető össze a közös piaccal, mivel ütközik az EK-Szerződés 43. cikkének értelmében vett letelepedés szabadságának alapelvével.

(110)

A Bizottság az iparűzésiadó-kötelezettséggel kapcsolatos állami támogatási intézkedést nem tekinti összeegyeztethetőnek az EK-Szerződéssel.

(111)

A Bizottság a veszteség elhatárolásával kapcsolatos támogatási intézkedést a kockázatitőke-társaságok által megszerzett célvállalkozások esetében nem tekinti összeegyeztethetőnek az EK-Szerződéssel.

(112)

A Bizottság megállapítja továbbá, hogy az e határozat 3. cikkében felsorolt feltételek teljesítésével szavatolható a magánbefektetőket célzó, adókedvezményre vonatkozó intézkedés EK-Szerződéssel való összeegyeztethetősége,