26.7.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 204/1

(1)

A légi szolgáltatások egységes piacának valamennyi polgár javát kell szolgálnia. Ezért a fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek számára biztosítani kell a légi közlekedéshez való, más polgárok lehetőségeivel összehasonlítható hozzáférést, függetlenül attól, hogy a csökkent mozgásképességet fogyatékosságuk, koruk vagy bármely más tényező okozza. A fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyeket a többi polgárhoz hasonlóan megilleti a szabad mozgáshoz, a választás szabadságához és a megkülönböztetésmentes bánásmódhoz való jog. Ez a légi közlekedésre éppúgy érvényes, mint az élet egyéb területeire.

(2)

Ennek megfelelően gondoskodni kell a fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek szállításáról, és – a jogszabályban meghatározott, biztonsági indokok kivételével – nem szabad szállításukat megtagadni fogyatékosságuk, illetve mozgásképtelenségük okán. A fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű utas helyfoglalásának kiadását megelőzően a légi fuvarozóknak, képviselőiknek és az utazásszervezőknek lehetőségeikhez mérten mindent meg kell tenniük, hogy meggyőződjenek arról, fennáll-e olyan biztonsági ok, amely meggátolná, hogy az érintett utasok számára az adott járaton helyet biztosítsanak.

(3)

Ez a rendelet nem érinti az utasokat megillető egyéb jogokat, amelyeket a közösségi jog, különösen a szervezett utazási formákról szóló, 1990. június 13-i 90/314/EGK tanácsi irányelv (3), valamint a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról szóló, 2004. február 11-i 261/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) állapított meg. Amennyiben egyazon esemény bekövetkezte folytán az utas a fenti jogszabályok bármelyike és e rendelet alapján egyaránt jogosulttá válik visszatérítésre vagy átfoglalásra, az érintett személy e jogát csak egyszer gyakorolhatja, saját választása szerint.

(4)

Annak érdekében, hogy biztosítható legyen a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyek más polgárok lehetőségeivel összehasonlítható hozzáférése a légi közlekedéshez, a repülőtereken és a repülőgépek fedélzetén a szükséges személyzet és felszerelés biztosítása révén segíteni kell őket sajátos szükségleteik kielégítésében. A társadalmi beilleszkedés elősegítése érdekében ehhez a segítséghez az érintett személyeknek tovább díj megfizetése nélkül kell hozzájutniuk.

(5)

A Szerződés hatálya tartozó tagállami területen található repülőtereken nyújtandó segítségnek többek között lehetővé kell tennie, hogy a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyek a repülőtér egy kijelölt érkezési pontjáról eljussanak a repülőgépig, továbbá a repülőgéptől eljussanak a repülőtér egy kijelölt távozási pontjáig, beleértve a be- és kiszállást is. Ilyen pontokat kell kialakítani legalább a terminálépületek főbejáratánál, az utasfelvételi pultoknál, a vasút-, helyiérdekű vasút-, földalatti-, busz- és taxiállomásokon és más kiszállási pontokon, valamint a repülőtéri autóparkolókban. A segítségnyújtást úgy kell megszervezni, hogy a fennakadások és a késlekedések kizárhatók legyenek, miközben gondoskodni kell a Közösségen belüli, az igénybe vett repülőtértől és légi fuvarozótól függetlenül magas színvonalú, egységes szolgáltatásról és az erőforrások lehető leghatékonyabb kihasználásáról.

(6)

E célok elérése érdekében a repülőtéren a magas színvonalú segítségnyújtás biztosítása egy központi szerv feladata kell, hogy legyen. Mivel a repülőtér vezetése a repülőtér teljes területén központi szerepet játszik a szolgáltatások biztosításában, ezt az általános feladatot is neki kell ellátnia.

(7)

A repülőtér vezetése maga is biztosíthatja a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyeket megillető segítségnyújtást. Ennek alternatívájaként, tekintettel egyes utazásszervezők és légi fuvarozók múltban játszott pozitív szerepére, a vezetés harmadik feleket is megbízhat e segítségnyújtás biztosításával, a vonatkozó közösségi jogszabályok alkalmazásának sérelme nélkül, beleértve a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályokat is.

(8)

A segítségnyújtást úgy kell finanszírozni, hogy annak terhe egyenlően oszoljon meg a repülőteret használó valamennyi utas között, és elkerülhető legyen a fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek szállításában való ellenérdekeltség. A finanszírozás legalkalmasabb módjának az látszik, ha a repülőteret használó légi fuvarozók a repülőtérre érkező és az onnan induló utasaik számával arányos mértékű díjat fizetnek.

(9)

Annak érdekében, hogy a légi fuvarozóknak felszámított díjak arányosak legyenek a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyeknek nyújtott segítséggel, és hogy e díjakat ne fordíthassák a repülőtér vezetése által nem e segítségnyújtással összefüggésben végzett egyéb tevékenységek finanszírozására, a díjakat teljesen átlátható módon kell meghatározni és alkalmazni. Ennek megfelelően a közösségi repülőterek földi kiszolgálási piacára való bejutásról szóló, 1996. október 15-i 96/67/EK tanácsi irányelv (5), és különösen a számvitel elkülönítéséről szóló rendelkezések alkalmazandók minden olyan esetben, amikor e rendelettel ez nem ellentétes.

(10)

A fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyeket megillető segítségnyújtás és a személyzeti képzés megszervezése során a repülőterek és a légi fuvarozók figyelembe kell, hogy vegyék az Európai Polgári Repülési Konferencia (ECAC) 30. dokumentuma I. részének 5. szakaszát és az ahhoz kapcsolódó mellékleteket, különösen a csökkent mozgásképességű személyek földi kiszolgálására vonatkozó magatartási kódexet, amelyet e rendelet elfogadása időpontjában az említett dokumentum J. melléklete tartalmaz.

(11)

Az új repülőterek és terminálok tervezésével, illetve a meglévők nagyszabású átalakításával kapcsolatos döntések meghozatala során a repülőtér vezetésének lehetőség szerint figyelembe kell vennie a fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek igényeit. Hasonlóképpen, amennyire lehetséges, a légi fuvarozóknak is figyelembe kell venniük az ilyen utasok igényeit az új vagy újonnan átalakítandó repülőgépek tervezésével kapcsolatos döntések meghozatala során.

(12)

Szigorúan be kell tartani a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (6) annak érdekében, hogy biztosított legyen a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyek magánéletének tiszteletben tartása, valamint az, hogy a kért információ kizárólag az e rendeletben megállapított segítségnyújtási kötelezettség teljesítésére korlátozódjon, és azt ne használják fel a szolgáltatást kérő utasok ellen.

(13)

A légi járműveken utazóknak nyújtott valamennyi információt olyan alternatív formákban is biztosítani kell, amely a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű utasok számára is érthető, és azokat közölni kell legalább olyan nyelveken, mint a többi utas rendelkezésére bocsátott információt.

(14)

Ha a repülőtéri kezelés vagy repülőgép fedélzetén történő szállítás során kerekes székek, vagy egyéb, mozgást segítő berendezések vagy segítő eszközök elvesznek vagy megrongálódnak, az utast, akihez ezek az eszközök tartoznak, kártérítésben kell részesíteni, a nemzetközi, közösségi és nemzeti jogi előírásokkal összhangban.

(15)

A tagállamoknak felügyelniük és biztosítaniuk kell e rendelet teljesítését, és ki kell jelölniük egy megfelelő szervet a végrehajtással összefüggő feladatok ellátására. Ez a felügyeleti kötelezettség nem érinti a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű utasok azon jogát, hogy jogorvoslatért a nemzeti jog szerint bírósághoz forduljanak.

(16)

Fontos, hogy az a fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személy, aki úgy véli, hogy e rendeletet megsértették, felhívhassa a repülőtér vezetése, vagy adott esetben az érintett légi fuvarozó figyelmét az ügyre. Ha panaszára a fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személy nem talál kielégítő megoldást, akkor lehetőséget kell biztosítani, hogy panaszt tehessen az érintett tagállam által e célra kijelölt szervnél vagy szerveknél.

(17)

Repülőtéri segítségnyújtásra vonatkozó panasszal a repülőtér helye szerinti tagállam által e rendelet végrehajtására kijelölt szervhez vagy szervekhez kell fordulni. Légi fuvarozó által nyújtott segítségnyújtásra vonatkozó panasszal a légi fuvarozó működési engedélyét kiadó tagállam által e rendelet végrehajtására kijelölt szervhez vagy szervekhez kell fordulni.

(18)

A tagállamoknak meg kell állapítaniuk az e rendelet megszegése esetén alkalmazandó szankciókat, és biztosítaniuk kell a szankciók alkalmazását. A szankcióknak – amelyek magukban foglalhatják az érintett személy számára fizetendő kártérítés elrendelését is – hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

(19)

Mivel e rendelet céljait – nevezetesen a tagállamok mindegyikében nyújtandó magas színvonalú és egységes védelmet és segítséget, valamint annak biztosítását, hogy az egységes piacon a gazdasági szereplők összehangolt feltételek között működjenek – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért az intézkedés terjedelme vagy hatásai miatt azok közösségi szinten jobban megvalósíthatók, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben meghatározott arányosság elvének megfelelően e rendelet nem lépi túl az említett célok eléréséhez szükséges mértéket.

(20)

E rendelet tiszteletben tartja azokat az alapvető jogokat és megfelel azoknak az alapelveknek, amelyeket különösen az Európai Unió alapjogi chartája állapít meg.

(21)

A gibraltári repülőtér használatát érintő fokozottabb együttműködésre vonatkozó szabályokról megállapodás született Londonban 1987. december 2-án a Spanyol Királyság és az Egyesült Királyság között a két ország külügyminiszterei által kiadott közös nyilatkozat formájában. E szabályok gyakorlati alkalmazása azonban még várat magára,

a)

„fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személy”: bármely személy, akinek mozgásképessége a közlekedés során bármilyen fizikai (érzék- vagy mozgásszervi, állandó vagy időleges) fogyatékosság, értelmi fogyatékosság vagy sérülés, vagy más fogyatékossághoz vezető ok, illetve kor miatt korlátozott, és akinek helyzete kellő figyelmet igényel, és szükségessé teszi az összes utas rendelkezésére álló szolgáltatás hozzáigazítását az érintett személy egyéni igényeihez;

b)

„légi fuvarozó”: érvényes működési engedéllyel rendelkező légi közlekedési vállalkozás;

c)

„üzemeltető légi fuvarozó”: olyan légi fuvarozó, amely egy utassal vagy az utassal szerződéses jogviszonyban álló más jogi vagy természetes személlyel kötött szerződés szerint repülést végrehajt, vagy végrehajtani szándékozik;

d)

„közösségi légi fuvarozó”: olyan légi fuvarozó, amely a légi fuvarozók engedélyezéséről szóló, 1992. július 23-i 2407/92/EGK tanácsi rendelet (7) értelmében valamely tagállam által megadott érvényes működési engedéllyel rendelkezik;

e)

„utazásszervező”: a légi fuvarozó kivételével a 90/314/EGK irányelv 2. cikkének 2. és 3. pontja szerinti szervező vagy közvetítő;

f)

„a repülőtér vezetése” vagy „a vezetés”: az a szerv, amelynek a nemzeti jogszabályok alapján feladata különösen a repülőtéri létesítmények igazgatása és kezelése, és a repülőtéren vagy repülőtérrendszeren belül jelen lévő különféle üzemeltetők tevékenységeinek összehangolása, valamint ellenőrzése;

g)

„a repülőtér használója”: minden olyan természetes vagy jogi személy, akinek, illetve amelynek feladata légi közlekedés útján utasok fuvarozása a kérdéses repülőtérre vagy repülőtérről;

h)

„a repülőtér használóinak bizottsága”: a repülőtér használói vagy az azokat képviselő szervezetek képviselőiből álló bizottság;

i)

„helyfoglalás”: az a tény, hogy az utasnak jegye vagy más olyan igazolása van, amely jelzi, hogy a helyfoglalást a légi fuvarozó vagy az utazásszervező elfogadta, és nyilvántartásba vette;

j)

„repülőtér”: bármely földterület, amelyet kimondottan repülőgépek leszállására, felszállására, és repülőgépekkel végzett manőverezésre alakítottak ki, beleértve az olyan kapcsolódó létesítményeket, amelyekre e műveletek végzéséhez a repülőgépek forgalma és kiszolgálása során szükség lehet, beleértve a kereskedelmi légi közlekedés kiszolgálásához szükséges létesítményeket;

k)

„repülőtéri autóparkoló”: a repülőteret használó utasok közvetlen használatára kialakított, a repülőtér körzetében lévő, vagy a repülőtér vezetésének közvetlen ellenőrzése alá tartozó autóparkoló;

l)

„kereskedelmi célú légi utasszállítás”: a légi fuvarozó által önállóan vagy csomag részeként, ellenérték fejében, a nyilvánosság számára ajánlott menetrend szerinti vagy nem menetrend szerinti légi utasszállításra irányuló szolgáltatás.

a)

helyfoglalás kiadását olyan repülőjáratra, amely az e rendelet hatálya alá tartozó repülőtérről indul vagy oda érkezik;

b)

fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személy beszállítását ilyen repülőtéren, amennyiben az érintett személy érvényes jeggyel és helyfoglalással rendelkezik.

a)

amennyiben ez nemzetközi, közösségi vagy nemzeti jog által vagy az érintett légi fuvarozó légi fuvarozási engedélyét kiállító hatóság által előírt biztonsági követelmények teljesítése érdekében szükséges;

b)

ha a repülőgép vagy ajtóinak mérete következtében a fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személy beszállítása vagy szállítása fizikailag lehetetlen.

a)

az indulási, érkezési és átszállási repülőterek vezetésének; valamint

b)

az üzemeltető légi fuvarozó részére, ha a helyfoglalás nem az adott légi fuvarozónál történt, kivéve, ha az üzemeltető légi fuvarozó adatai nem ismertek a bejelentés időpontjában, amely esetben az információt az első lehetséges alkalommal továbbítani kell.

a)

az érintett személy bejelentkezik utasfelvételre:

b)

az érintett személy megérkezik az 5. cikkel összhangban kijelölt pontra a repülőtér határán belül:

a)

biztosítja, hogy fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyeknek közvetlen segítséget nyújtó személyzet valamennyi tagja, beleértve az esetleges alvállalkozók által alkalmazottakat is, rendelkezzen ismeretekkel arra vonatkozóan, hogy hogyan elégíthetők ki a különböző fogyatékkal vagy mozgáskorlátozottsággal élő személyek igényei;

b)

képzést biztosít a fogyatékkal élők egyenjogúságáról, és a fogyatékossággal kapcsolatos tudatosság növeléséről a repülőtéren dolgozó személyzetük minden olyan tagja számára, aki közvetlenül kapcsolatba kerül az utazóközönséggel;

c)

biztosítja, hogy a felvételt követően minden új alkalmazott részesüljön fogyatékossággal kapcsolatos képzésben, valamint hogy adott esetben a személyzet tagjai ismeretfrissítő képzéseken vegyenek részt.

26.7.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 204/10

(1)

Az élelmiszer-adalékanyagok akkor hagyhatók jóvá élelmiszerekben történő felhasználásra, ha megfelelnek az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerekben felhasználásra engedélyezett élelmiszer-adalékanyagokra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/107/EGK tanácsi irányelv (3) II. mellékletének.

(2)

A 95/2/EK irányelv (4) meghatározza a Közösségben felhasználható élelmiszer-adalékanyagok listáját és ezek felhasználásának feltételeit.

(3)

A 94/35/EK irányelv (5) meghatározza a Közösségben felhasználható édesítőszerek listáját és ezek felhasználásának feltételeit.

(4)

A 95/2/EK és 94/35/EK irányelvek elfogadása óta technikai fejlődés következett be az élelmiszer-adalékanyagok területén. Ezen irányelveket ki kell igazítani e fejlődés figyelembevétele céljából.

(5)

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2003. november 26-i véleménye alapján változások történtek a jelenlegi engedélyezések területén a nitrozaminok lehető legalacsonyabb szinten tartása céljából az élelmiszerekhez adott nitritek és nitrátok szintjeinek csökkentése által, az élelmiszeripari termékek mikrobiológiai biztonságának fenntartása mellett. Az EFSA azt javasolja, hogy a nitrit- és nitrátszinteket „hozzáadott mennyiségként” határozzák meg a jogszabályokban. Az EFSA álláspontja szerint a C. botulinum elleni gátló aktivitásához inkább a nitrit hozzáadott mennyisége járul hozzá, nem pedig a maradékmennyiség. A jelenlegi előírásokat úgy kell módosítani, hogy az EFSA által említett engedélyezett legmagasabb szinteket a nem hőkezelt, illetve hőkezelt húsárukban, a sajtokban és a halakban hozzáadott mennyiségekként határozzák meg. Egyes hagyományosan előállított húsáruk esetében azonban kivételesen legmagasabb maradékszinteket kell meghatározni, azzal a feltétellel, hogy a termékeket megfelelő módon meghatározzák, és azonosítják. A meghatározott szinteknek biztosítaniuk kell, hogy az élelmiszerügyi tudományos bizottság által 1990-ben megállapított elfogadható napi bevitelt (ADI) nem haladják meg. Az ebben az irányelvben nem kifejezetten nevesített termékek, amelyeket hagyományosan hasonló módon állítanak elő (azaz hasonló termékek), szükség esetén a 95/2/EK irányelv 5. és 6. cikkének megfelelően sorolhatók be. A sajtok esetében a szintet a sajttejhez hozzáadott mennyiségként kell meghatározni. Amennyiben az alkalmazott eljárás során a nitrát hozzáadására a tejsavó eltávolítása és a víz hozzáadása után kerül sor, akkor ennek ugyanolyan szinteket kell eredményeznie, mint amilyenek akkor keletkeztek volna, ha a nitrátot közvetlenül a sajttejhez adták volna hozzá.

(6)

A 95/2/EK irányelvet módosító 2003/114/EK irányelv előírta a Bizottságnak és az EFSA-nak az E 214 – E 219 p-hidroxibenzoátok és ezek nátriumsói felhasználási feltételeinek 2004. július 1-je előtti felülvizsgálatát. Az EFSA értékelte a p-hidroxibenzoátok biztonságára vonatkozó információkat, és 2004. július 13-án erről véleményt adott ki. Az EFSA létrehozott egy az összes csoport esetében érvényes, 0-10 mg/ testtömegkilogramm ADI-t a metil- és etil-p-hidroxibenzoesav észterek és ezek nátriumsói esetében. Az EFSA úgy vélte, hogy a propil parabent nem szükséges ebbe az ADI csoportba bevonni, mert a propil paraben a metil- és etil-parabennel ellentétben hatással volt a fiatal patkányok szexuális hormonjaira és hímivarszerveire. Ilyen körülmények között és a nem észlelhető kedvezőtlen hatás szintjének (NOAEL) egyértelmű hiányából fakadóan, az EFSA nem tudott egy ADI-t javasolni a propil parabenre vonatkozóan. Az E 216 propil-p-hidroxibenzoátot és az E 217 nátrium-propil-p-hidroxibenzoátot ki kell venni a 95/2/EK irányelv hatálya alól. Ezenfelül szükséges megszüntetni a p-hidroxibenzoátok folyékony diétás étrend-kiegészítőkben történő felhasználását is.

(7)

A 2004/374/EK bizottsági határozat (6) felfüggesztette a tengeri algákból és egyes mézgákból származó gélképző élelmiszer-adalékanyagokat tartalmazó zselés minicsészék forgalomba hozatalát és importját az e termékek lenyelése által okozott fulladási kockázat miatt. A határozat felülvizsgálatának fényében ki kell zárni egyes gélképző élelmiszer-adalékanyagok zselés minicsészékben történő felhasználását.

(8)

Az élelmiszerügyi tudományos bizottság értékelte az eritritol biztonságosságára vonatkozó információkat, és e tekintetben 2003. március 5-én véleményt adott ki. A bizottság az eritritol élelmiszer-adalékanyagként történő felhasználását elfogadhatónak ítélte. A bizottság azt is megjegyezte, hogy az eritritolnak purgatív hatása van, de csak nagyobb adagban, mint az egyéb polioloknak. Az eritritol számos technológiai nem édesítő tulajdonsággal rendelkezik, amelyek az élelmiszerek széles körében, az édességektől a tejtermékekig fontosak. Ezek olyan funkciókat foglalnak magukban, mint az ízfokozó, hordozó, nedvesítőszer, stabilizáló, sűrítő, dúsító és savstabilizáló funkciók. Az eritritol használatát a többi poliol esetében jelenleg engedélyezett élelmiszeripari felhasználással azonos módon kell engedélyezni. Ezenkívül módosítani kell a 94/35/EK irányelvet, mivel a jelenleg engedélyezett poliolokkal azonos módon, az eritritol is felhasználható édesítési célokra.

(9)

Az élelmiszerügyi tudományos bizottság értékelte a szójabab hemicellulóz biztonságosságára vonatkozó információkat, és e tekintetben 2003. április 4-én adott ki véleményt. A bizottság arra az álláspontra jutott, hogy a szójabab hemicellulóz felhasználása elfogadható a kérelemben szereplő egyes élelmiszerekben való felhasználás és egyes bekeverési szintek esetében. Helyénvaló engedélyezni meghatározott célokra történő ilyen jellegű felhasználását. Az allergiában szenvedők helyzetének megkönnyítése érdekében, azonban a szóban forgó felhasználás nem engedhető meg olyan feldolgozatlan élelmiszerekben, amelyekben nem valószínű szójabab előfordulása. A fogyasztókat – az élelmiszerek címkézésére, kiszerelésére és reklámozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2000. március 20-i 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (7) rendelkezéseinek megfelelően – minden olyan esetben tájékoztatni kell, amikor a termékek szójababból származó hemicellulózt tartalmaznak.

(10)

Az EFSA értékelte az etil-cellulóz biztonságosságára vonatkozó információkat, és e tekintetben 2004. február 17-én adott ki véleményt. Határozott az etil-cellulóznak az élelmiszerügyi tudományos bizottság által létrehozott módosított cellulózok „nem meghatározott” ADI csoportjába történő felvételéről. Az etil-cellulóz fő alkalmazási területe az étrend-kiegészítők és a kapszulázott aromaanyagok. Az etil-cellulóz felhasználását ezért az egyéb cellulózokéval azonos módon engedélyezni kell.

(11)

Az EFSA értékelte a pullulán biztonságosságára vonatkozó információkat, és e tekintetben 2004. július 13-án véleményt adott ki. Elfogadhatónak találta a pullulán felhasználását a kapszula és tabletta formájában előállított étrend-kiegészítők bevonataként, valamint a film formájában előállított leheletfrissítőkben. Ezért helyénvaló az ilyen felhasználások engedélyezése.

(12)

Az EFSA értékelte a tercier butil-hidrokinon (TBHQ) biztonságosságára vonatkozó információkat, és e tekintetben 2004. július 12-én véleményt adott ki. Ennek az antioxidánsnak a tekintetében 0–0,7 mg/testtömegkilogrammban határozta meg az ADI-t, és megállapította, hogy alkalmazása elfogadható egyes élelmiszerekben egyes bekeverési szintek esetében. Ezért helyénvaló ezen adalékanyag engedélyezése.

(13)

Az élelmiszerügyi tudományos bizottság értékelte a keményítő-alumínium-oktenil-szukcinát biztonságosságára vonatkozó információkat, és e tekintetben 1997. március 21-én véleményt adott ki. A bizottság megállapította, hogy ezen adalékanyag mikrokapszulába zárt vitaminok és karotinoidok összetevőjeként való felhasználása elfogadhatónak tekinthető. Ezért helyénvaló az ilyen felhasználás engedélyezése.

(14)

A savanyútejsajt előállítása során a pasztőrizált tejhez E 500ii nátrium-hidrogén-karbonátot adnak a tejsav által okozott savasság megfelelő pH-értékre való pufferolása céljából, ezzel kialakítva az érlelő kultúrák számára szükséges szaporodási feltételeket. Ezért helyénvaló engedélyezni a nátrium-hidrogén-karbonát használatát a savanyútejsajt előállításához.

(15)

Jelenleg engedélyezett a szorbátok (E 200, E 202 és E 203) és benzoátok (E 210–E 213) keverékének felhasználása főtt garnélarákok esetében tartósítás céljából. Helyénvaló kiterjeszteni az engedélyt ezek használatára az összes főtt rákféleség és puhatestű tekintetében.

(16)

Az E 551 szilícium-dioxid élelmiszer-színezék hordozóként legfeljebb 5 %-os szintig engedélyezett. A szilícium-dioxidot az E 171 titánium-dioxid, az E 172 vas-oxid és a vas-hidroxid élelmiszer-színezékek esetében is hordozóként engedélyezni kell a pigmenthez képest legfeljebb 90 %-os szinten.

(17)

A 95/2/EK irányelv korlátozza az I. mellékletében felsorolt adalékanyagoknak a „Pain courant français” hagyományos francia kenyérben való felhasználását. Ugyanezt a korlátozást kell alkalmazni a hasonló hagyományos magyar kenyér esetén. Helyénvaló továbbá engedélyezni a magyar májpástétomokban az aszkorbinsav (E 300), a nátrium-aszkorbát (E 301) és a kálcium-dinátrium-EDTA (E 385) felhasználását.

(18)

A szulfitok (E 220–E 228) főtt rákfélékhez, csemegeszőlőhöz és licsihez való felhasználására vonatkozó hatályos rendelkezéseket naprakésszé kell tenni.

(19)

Az egyik tagállam kérésének és az élelmiszerügyi tudományos bizottság 2003. március 5-i véleményének megfelelően a 89/107/EGK irányelv alapján nemzeti szinten engedélyezett 4-hexilrezorcinolt közösségi szinten is engedélyezni kell.

(20)

A 95/2/EK irányelvben használt terminológiát a különleges táplálkozási célokra szánt élelmiszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1989. május 3-i 89/398/EGK tanácsi irányelv (8), az étrend-kiegészítőkre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2002. június 10-i 2002/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (9) és a speciális gyógyászati célokra szánt diétás élelmiszerekről szóló, 1999. március 25-i 1999/21/EK bizottsági irányelv (10) figyelembevétele céljából módosítani kell.

(21)

A 95/2/EK és a 94/35/EK irányelveket ennek megfelelően módosítani kell,

1.

Az 1. cikk (3) bekezdésének c) pontja helyébe a következő szöveg lép:

2.

A 3. cikk (2) bekezdésében az „elválasztás alatt adott ételekre” szavak helyébe a „feldolgozottgabona-alapú élelmiszerekre és bébiételekre” szavak lépnek.

3.

A mellékletek ezen irányelv I. melléklete szerint módosulnak.

a)

az ezen irányelvvel összhangban lévő termékek kereskedelmének és felhasználásának 2008. február 15-ig történő engedélyezése;

b)

az ezen irányelvvel összhangban nem lévő termékek kereskedelmének és felhasználásának 2008. augusztus 15-ig történő betiltása céljából.

26.7.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 204/23

(1)

A férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló, 1976. február 9-i 76/207/EGK tanácsi irányelvet (3), valamint a férfiak és a nők közti egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben történő megvalósításáról szóló, 1986. július 24-i 86/378/EGK tanácsi irányelvet (4) jelentősen módosították (5).A férfiak és a nők egyenlő díjazása elvének alkalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1975. február 10-i 75/117/EGK tanácsi irányelv (6), valamint a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés esetén a bizonyítási teherről szóló, 1997. december 15-i 97/80/EK tanácsi irányelv (7) szintén tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek célja a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének megvalósítása. Mivel ezen irányelvek további módosítása szükséges, az áttekinthetőség érdekében azokat át kell dolgozni, egyrészt a területet érintő főbb meglévő intézkedések, másrészt az Európai Közösségek Bírósága (a továbbiakban: a Bíróság) ítélkezési gyakorlatából fakadó egyes fejlemények egyetlen szövegben történő egyesítése céljából.

(2)

A nők és férfiak közötti egyenlőség az EK-Szerződés 2. cikke és 3. cikkének (2) bekezdése, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint alapelv. A Szerződés e rendelkezései kimondják, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség a Közösség „feladata” és „célja”, és tevőleges kötelezettséget rónak a Közösségre, hogy ezt minden tevékenysége során előmozdítsa.

(3)

A Bíróság megállapította, hogy a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazási körét nem lehet az adott személy egyik vagy másik nemhez való tartozásán alapuló megkülönböztetés megtiltására korlátozni. Céljánál és az általa oltalmazandó jogok természeténél fogva azt a személy nemének megváltoztatásából eredő megkülönböztetés esetére is alkalmazni kell.

(4)

A Szerződés 141. cikkének (3) bekezdése jelenleg konkrét jogalapot nyújt a közösségi intézkedések elfogadásához annak érdekében, hogy biztosítsa az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód elvének alkalmazását a foglalkoztatás és munkavégzés területén, beleértve az egyenlő vagy egyenlő értékű munkára vonatkozó egyenlő díjazás elvét.

(5)

Az Európai Unió alapjogi chartája 21. és 23. cikke ugyancsak tiltja a nemi alapon történő megkülönböztetés minden formáját, továbbá valamennyi területre vonatkozóan rögzíti a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmódhoz való jogot, beleértve a foglalkoztatást, a munkát és a díjazást.

(6)

A zaklatás és szexuális zaklatás ellentétes a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvével, ezért az ilyen zaklatás ezen irányelv alkalmazásában nemi alapon történő megkülönböztetésnek tekintendő. A megkülönböztetés e formái nemcsak a munkahelyeken jelennek meg, hanem a munkavállalás, a szakképzés, valamint az előmenetel területén is. Ennélfogva a megkülönböztetés ezen formáit meg kell tiltani, továbbá hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal kell sújtani.

(7)

Ebben az összefüggésben a munkaadókat és a szakképzésért felelős személyeket ösztönözni kell, hogy hozzák meg a megfelelő intézkedéseket a nemi alapon történő megkülönböztetés minden formájának kiküszöbölésére és különösen a munkahelyi, a munkavállalás, a szakképzés, valamint az előmenetel esetében történő zaklatást és a szexuális zaklatást megelőző intézkedéseket, a nemzeti jogszabályoknak és gyakorlatnak megfelelően.

(8)

A Szerződés 141. cikkében megállapított, egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás elve, amelyet a Bíróság ítélkezési gyakorlata is következetesen betart, a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének fontos eleme, illetve a közösségi vívmányok lényegi és elengedhetetlen része, ideértve a Bíróságnak a nemi megkülönböztetéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát is. Ezért helyénvaló a megvalósítását szolgáló további rendelkezések meghozatala.

(9)

A Bíróság kialakult ítélkezési gyakorlatával összhangban annak felmérése érdekében, hogy a munkavállalók ugyanazt a munkát vagy ugyanolyan értékű munkát végeznek-e, meg kell határozni, hogy számos tényezőt, többek között a munka természetét és a képzést, valamint a munkakörülményeket tekintetbe véve az adott munkavállalók úgy tekinthetők-e, mint akik hasonló helyzetben vannak.

(10)

A Bíróság megállapította, hogy bizonyos körülmények között az egyenlő díjazás elve nem csupán azokra a helyzetekre korlátozódik, amelyekben férfiak és nők egyazon munkaadó számára végeznek munkát.

(11)

A tagállamoknak a szociális partnerekkel együttesen folytatniuk kell a munkaerőpiacra továbbra is jellemző nemek közötti díjazásbeli különbségek és a nemek közötti erőteljes megkülönböztetés problémájának kezelését olyan eszközök segítségével – mint például a munkaidő hosszának rugalmas szabályozása –, amelyek a férfiak és a nők számára egyaránt lehetővé teszik a munkahelyi és a családi kötelezettségek jobb összehangolását. Ez magában foglalhatná a megfelelő szülői szabadság biztosítását is, amelyet bármelyik szülő igénybe vehetne, valamint az elérhető és anyagilag megengedhető gyermekgondozó létesítményeket, és az eltartott személyek gondozását.

(12)

Az alkalmazási körének egyértelműbb meghatározásával párhozamosan az egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben történő megvalósítását biztosító különös intézkedések elfogadására van szükség.

(13)

A Bíróság a C-262/88. sz. ügyben 1990. május 17-i ítéletében (8) kimondta, hogy a Szerződés 141. cikke értelmében a foglalkozási nyugdíj minden formája a díjazás részét képezi.

(14)

Noha a díjazás fogalma a Szerződés 141. cikke értelmében nem foglalja magában a szociális biztonsági juttatásokat, mára egyértelműen megállapítást nyert, hogy a köztisztviselők egy adott nyugdíjrendszere az egyenlő díjazás elvének alkalmazási körébe tartozik, amennyiben a rendszer értelmében fizetendő juttatások kifizetését a munkavállaló állami munkáltatóval fennálló munkaviszonya indokolja, annak ellenére, hogy az ilyen rendszer egy általános törvényileg szabályozott rendszer részét képezi. A Bíróság C-7/93. sz. ügyben (9), valamint a C-351/00. sz. ügyben (10) hozott ítélete szerint ez a feltétel akkor teljesül, amennyiben a nyugdíjrendszer a munkavállalók egy adott csoportját érinti, és juttatásai közvetlenül kapcsolódnak a szolgálati időszakhoz, továbbá azokat a köztisztviselő utolsó illetményére való hivatkozással számítják ki. Az egyértelműség végett helyénvaló az e célt szolgáló további rendelkezések meghozatala.

(15)

A Bíróság megerősítette, hogy míg a férfi és női munkavállalók járulékai a tőkefedezeti ellátás alapú nyugdíjrendszerekben a Szerződés 141. cikke hatálya alá tartoznak, e rendelkezést nem kell alkalmazni tőkefedezeti, ellátásalapú rendszereknek fizetett, a nemek esetében különböző biztosításmatematikai számításokból eredő, bármely eltérő mértékű munkáltatói járulékok esetén.

(16)

Példának okáért, a tőkefedezeti ellátás alapú nyugdíjrendszerek esetében egyes összetevők, mint például a rendszeres nyugdíj egy részének tőkésítése, a nyugdíjjogosultság átruházása, a hozzátartozói nyugellátás, amely egy jogosultnak kerül kifizetésre, a nyugdíj egy részéről történő lemondás fejében, valamint a csökkentett összegű nyugdíj, ha a munkavállaló előnyugdíjazást választ, egyenlőtlenek lehetnek, amennyiben az összegek egyenlőtlensége a rendszer finanszírozásának megvalósítása idején alkalmazott, nemektől függően eltérő biztosításmatematikai számításokból ered.

(17)

Megállapítást nyert, hogy a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben fizetendő juttatások nem tekintendők díjazásnak, amennyiben azok az 1990. május 17-ét megelőző munkaviszony alapján járnak, kivéve az olyan munkavállalók vagy az azok jogán jogosultak esetében, akik az irányadó nemzeti jog szerint bírósági eljárást indítottak vagy azzal azonos hatályú igényt jelentettek be ezen időpont előtt. Ennélfogva szükség van az egyenlő bánásmód elve megvalósításának ennek megfelelően történő korlátozására .

(18)

A Bíróság következetesen úgy ítélte meg, hogy a Barber-jegyzőkönyv (11) nem befolyásolja a foglalkoztatási nyugdíjrendszerbe történő belépési jogot, és a C-262/88. sz. ügyben hozott ítélet hatályának időbeli korlátozása nem vonatkozik a foglalkoztatási nyugdíjrendszerbe történő belépés jogára. A Bíróság továbbá úgy ítélkezett, hogy a foglalkoztatási nyugdíjrendszerbe való belépésre irányuló jogukat követelő munkavállalókkal szemben hivatkozni lehet a nemzeti jogszabályok szerinti keresetek megindításának határidejére vonatkozó nemzeti szabályokra, feltéve, hogy ezek az ilyen keresetek vonatkozásában nem kedvezőtlenebbek, mint a hasonló, hazai jellegű keresetekre vonatkozóak, és nem teszik a közösségi jog által nyújtott jogok gyakorlását lehetetlenné a gyakorlatban. A Bíróság rámutatott továbbá, hogy az a tény, hogy egy munkavállaló visszamenőleg is követelheti egy foglalkoztatási nyugdíjrendszerbe történő belépését, nem teszi lehetővé a számára, hogy kikerülje az érintett tagsági időszakkal kapcsolatos hozzájárulások megfizetését.

(19)

A munkavállalásra és az azt eredményező szakképzésre való egyenlő jogosultság biztosítása alapvető jelentőséggel bír a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és a munkavégzés területén történő alkalmazása szempontjából. Az ezen elv alóli bármely kivételt ezért azon szakmai tevékenységek körére kell korlátozni, amelyeknél egy bizonyos nemhez tartozó munkavállaló alkalmazása szükséges azok természete vagy ellátásuk körülményei miatt, feltéve, hogy a kitűzött cél jogos, és megfelel az arányosság elvének .

(20)

Ez az irányelv nem érinti az egyesülési szabadságot, ideértve a személyeknek azt a jogát, hogy érdekeik védelme céljából szakszervezeteket alakítsanak, illetve azokhoz csatlakozhassanak. A Szerződés 141. cikkének (4) bekezdése értelmében hozott intézkedések kiterjedhetnek olyan egyesületek vagy szövetségek tagságára, illetve tevékenységük folytatására, amelyek fő célkitűzése a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének előmozdítása a gyakorlatban.

(21)

A megkülönböztetés tilalma nem sértheti az egyik nemhez tartozó személyek csoportja által elszenvedett hátrányok megakadályozását vagy kompenzálását célzó intézkedések fenntartását vagy meghozatalát. Az ilyen intézkedések megengedhetik az egyik nemhez tartozó személyek szervezeteinek alapítását és működését, amelyek fő célja e személyek különleges igényeinek a támogatása és a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítása.

(22)

A Szerződés 141. cikkének (4) bekezdésével összhangban, a munkafeltételek terén a férfiak és nők közötti teljes egyenlőség tényleges biztosítása céljából az egyenlő bánásmód elve nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy meghatározott előnyöket nyújtó intézkedéseket fenntartsanak vagy elfogadjanak annak érdekében, hogy az alulreprezentált nem számára a szakmai tevékenység folytatását megkönnyítsék, vagy hogy a szakmai előmenetelükben őket érő hátrányokat megakadályozzák vagy kiegyenlítsék. A jelenlegi helyzet ismeretében és az Amszterdami Szerződés 28. nyilatkozatát szem előtt tartva a tagállamoknak mindenekelőtt arra kell törekedniük, hogy javítsák a nők helyzetét a munka világában.

(23)

A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján egyértelmű, hogy a nőkkel szembeni hátrányos bánásmód, a terhességgel vagy anyasággal kapcsolatban, nemi alapon történő közvetlen megkülönböztetésnek minősül. Ezen irányelvnek ezért kifejezetten ki kell terjednie az ilyen bánásmódra.

(24)

A Bíróság, az egyenlő bánásmód elvének értelmében következetesen elismerte a nők terhesség és anyaság alatti fizikai állapota védelmének jogosságát, valamint a nemek közötti érdemi egyenlőség elérésének eszközéül szolgáló anyaságvédelmi intézkedések bevezetését. Ez az irányelv ezért nem érinti a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1992. október 19-i 92/85/EGK tanácsi irányelvet (12). Ez az irányelv nem érinti továbbá az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött keretmegállapodásról szóló, 1996. június 3-i 96/34/EK tanácsi irányelvet (13).

(25)

Az egyértelműség végett helyénvaló rendelkezéseket hozni a szülési szabadságon lévő nők munkához való jogának védelme érdekében, különösen azt a jogukat érintően, hogy ugyanabba vagy hasonló állásba térjenek vissza, a szülési szabadság lejárta után ne kerüljenek hátrányos helyzetbe a munkaviszonyukra vonatkozó szabályok tekintetében, valamint hogy részesüljenek a munkakörülmények azon javulásából, amelyre távollétük során jogosultak lettek volna.

(26)

A Tanács és a Tanácsban ülésező foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszterek 2000. június 29-i, a nőknek és férfiaknak a családi életben és a munka világában való kiegyensúlyozott részvételéről szóló állásfoglalásában (14) a tagállamokat arra ösztönözték, hogy vegyék fontolóra annak vizsgálatát, hogy jogrendszereik mennyiben biztosítanak a dolgozó férfiaknak egyéni és nem átruházható apasági szabadságot, miközben fenntartják a foglalkoztatottsághoz fűződő jogaikat.

(27)

Ugyanilyen feltételekkel gyermek örökbefogadása esetén a tagállamok elismerhetnek egyéni és nem átruházható szabadságot férfiak és nők számára. Az apasági vagy örökbefogadási szabadsághoz való jog megadására vonatkozó döntés meghozatala, valamint a felmentésen és a munkába való visszatérésen kívül minden olyan feltétel meghatározása, amely ezen irányelv hatályán kívül esik, a tagállam hatáskörébe tartozik.

(28)

Az egyenlő bánásmód elvének eredményes megvalósításához elengedhetetlen, hogy a tagállamok megfelelő eljárásokat vezessenek be.

(29)

Az egyenlő bánásmód elvének eredményes megvalósítása szempontjából alapvető jelentőséggel bír, hogy megfelelő igazságügyi vagy közigazgatási eljárások álljanak rendelkezésre az ezen irányelv által előírt kötelezettségek betartatása érdekében.

(30)

A bizonyítási teherrel kapcsolatos szabályok elfogadása jelentős szerepet játszik annak biztosításában, hogy lehetőség nyíljon az egyenlő bánásmód elvének eredményes betartatására. A Bíróság határozata értelmében gondoskodni kell annak biztosításáról, hogy a bizonyítás az alperest terheli, amennyiben a megkülönböztetés valószínűsíthető, kivéve olyan eljárások esetében, amelyekben a bíróság vagy az egyéb illetékes nemzeti hatóság feladata a tények feltárása. Lényeges azonban annak tisztázása, hogy a közvetlen vagy a közvetett megkülönböztetésre utaló tények értékelése a nemzeti jogszabályoknak vagy gyakorlatnak megfelelően továbbra is az illetékes nemzeti szerv feladata. Ezen túlmenően a tagállamok feladata az eljárás megfelelő szakaszában a felperes számára kedvezőbb bizonyítási szabályok bevezetése.

(31)

Az ezen irányelv által nyújtott védelem szintjének további fokozása érdekében az egyesületeket, szervezeteket és egyéb jogi személyeket fel kell jogosítani arra, hogy – amennyiben a tagállamok úgy határoznak – részt vehessenek az eljárásokban a panaszos nevében vagy érdekében, a képviseletre és védelemre vonatkozó eljárás nemzeti szabályainak sérelme nélkül.

(32)

Tekintettel a eredményes jogi védelemhez való jog alapvető természetére, helyénvaló annak biztosítása, hogy a munkavállalók továbbra is élvezzék ezt a védelmet, még abban az esetben is, ha az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértésével járó munkakapcsolatuk véget ért. Az a munkavállaló, aki egy, az ezen irányelv szerint védelemben részesülő személyt véd, vagy érdekében bizonyítékot szolgáltat, ugyanerre a védelemre jogosult

(33)

A Bíróság – az eredményesség érdekében – egyértelműen megállapította, hogy az egyenlő bánásmód elvéből az következik, hogy a kártérítésnek valamennyi jogsértés esetén arányban kell állnia az elszenvedett kárral. Ezért helyénvaló, hogy ilyen jellegű kártérítés esetén kizárják bármely előzetes felső határ megállapítását, amennyiben a munkaadó bizonyítani tudja, hogy a pályázó ezen irányelv szerinti megkülönböztetés következtében csak azt a kárt szenvedte el, hogy pályázatát nem vették figyelembe.

(34)

Az egyenlő bánásmód elvének eredményes megvalósítását elősegítendő, a tagállamoknak támogatniuk kell a szociális partnerek közötti, valamint a hazai gyakorlat keretein belül, a nem kormányzati szervezetekkel folytatott párbeszédet.

(35)

A tagállamok hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat írnak elő arra az esetre, ha az ezen irányelv szerinti kötelezettségeket megsértik.

(36)

Mivel ezen irányelv céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért azok közösségi szinten jobban megvalósíthatók, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározottak szerinti szubszidiaritás elvének megfelelően. Az e cikkben meghatározott arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket.

(37)

A férfiak és nők között a foglalkoztatás és munkavállalás terén eltérő bánásmód közötti különbség jobb megértése érdekében folytatni kell összehasonlítható statisztikai adatok nemek szerinti gyűjtését és elemzését, valamint azoknak a megfelelő szinten történő hozzáférhetővé tételét.

(38)

A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód foglalkoztatási és munkavállalási kérdésekben nem korlátozódhat jogalkotói intézkedésekre. Ehelyett az Európai Uniónak és a tagállamoknak – a köz- és a magánszféra szintjén az érintett felek lehető legnagyobb mértékű bevonásával – ösztönöznie kell a bérezés terén történő megkülönböztetés problémájával összefüggésben a lakossági tudatosság növelését és a lakossági szemléletmód megváltoztatását. Ebben a folyamatban fontos szerepet játszhat a szociális partnerek közötti párbeszéd.

(39)

Ezen irányelvnek a nemzeti jogba történő átültetésére irányuló kötelezettség csak azokat a rendelkezéseket érinti, amelyek tartalmán a korábbi irányelvekhez képest jelentős mértékben változtattak. A tartalmilag változatlan rendelkezések átültetésére vonatkozó kötelezettség az eddigi irányelvekből fakad.

(40)

Ez az irányelv nem sértheti az I. melléklet B. részében felsorolt irányelvek nemzeti jogba történő átültetésére és alkalmazására vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségeket.

(41)

A jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodás (15) 34. pontjával összhangban a tagállamokat ösztönzik arra, hogy – a maguk számára, illetve a Közösség érdekében – készítsenek táblázatokat, amelyekben a lehető legpontosabban bemutatják az ezen irányelv és az átültető intézkedések közötti megfelelést, és hogy e táblázatokat tegyék közzé.

a)

az előmenetelt is magában foglaló munkavállalás és a szakképzés;

b)

a díjazást is magában foglaló munkafeltételek;

c)

foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek.

a)

közvetlen megkülönböztetés: ha egy személlyel szemben neme miatt kevésbé kedvezően járnak el, mint ahogyan egy másik személlyel szemben hasonló helyzetben eljárnak, eljártak vagy eljárnának;

b)

közvetett megkülönböztetés: ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest hátrányosan érint, kivéve ha ez a rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek;

c)

zaklatás: ha egy személy nemével kapcsolatos nemkívánatos magatartásra kerül sor olyan céllal vagy hatással, amely sérti az adott személy méltóságát, és amely megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy sértő környezetet teremt;

d)

szexuális zaklatás: szexuális természetű, nemkívánatos magatartás minden formája, amely szóbeli, nem szavakkal történő vagy fizikai módon valósul meg, olyan céllal vagy hatással, amely sérti az adott személy méltóságát és különösen amennyiben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy sértő környezetet teremt;

e)

díjazás: az a rendes alap- vagy minimálbér, illetve illetmény és minden egyéb olyan ellátás, amelyet a munkavállaló a munkáltatójától közvetlenül vagy közvetve, készpénzben vagy természetben a munkaviszonyára tekintettel kap;

f)

foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek: olyan, a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19-i 79/7/EGK tanácsi irányelv (16) hatálya alá nem tartozó rendszerek, amelyek célja, hogy valamely vállalkozásban vagy vállalkozások csoportjában, gazdasági ágazatban vagy foglalkoztatási ágazatban vagy ilyen ágazatok csoportjában akár alkalmazottként, akár önálló vállalkozóként tevékenykedő munkavállalóknak olyan ellátásokat biztosítsanak, amelyek a törvény által szabályozott kötelező érvényű szociális biztonsági rendszerek által biztosított ellátásokat kívánják kiegészíteni vagy helyettesíteni, akár kötelező, akár választható az ilyen rendszerekben való tagság.

a)

zaklatás és szexuális zaklatás, továbbá bármilyen kevésbé kedvező bánásmód, amelynek alapja, hogy egy adott személy visszautasítja, vagy tűri az ilyen magatartást;

b)

utasítás, amely egyes személyek nemi alapon történő megkülönböztetésére szólít fel;

c)

egy nő kevésbé kedvező bánásmódban részesítése terhességgel vagy szülési szabadsággal kapcsolatban – a 92/85/EGK irányelv értelmében.

a)

az ilyen rendszerek alkalmazási területe és a belépés feltételei;

b)

a járulékfizetési kötelezettség és a járulékok kiszámítása;

c)

az ellátások kiszámítása, beleértve a házastárs és az eltartottak kiegészítő ellátásait, illetve az ellátásokra való jogosultság tartamára és fenntartására irányuló feltételek.

a)

azokra a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekre, amelyek a következő kockázatok ellen nyújtanak védelmet:

b)

azokra a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekre, amelyek egyéb pénzbeli vagy természetbeli szociális ellátásokat, különösen a túlélő hozzátartozói ellátásokat és a családi támogatásokat biztosítják, ha az ilyen ellátások a munkáltató által a munkavállalónak a munkaviszonyára tekintettel fizetett díjazás részét képezik.

a)

az önálló vállalkozók egyéni szerződéseire;

b)

az önálló vállalkozók kizárólag egy taggal rendelkező rendszereire;

c)

munkavállalók esetében azokra a biztosítási szerződésekre, amelyeknél a munkáltató nem szerződő fél;

d)

a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek tagjainak felkínált választási lehetőségekre, amelyek:

e)

az olyan foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekre, amelyekben az ellátásokat a munkavállalók önkéntes hozzájárulásai fedezik.

a)

meghatározzák azon személyek körét, akik valamely foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerben részt vehetnek;

b)

rögzítik a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerben való részvétel kötelező vagy választható jellegét;

c)

eltérően szabályozzák a rendszerbe történő belépés korhatárát vagy a munkaviszony, illetve a rendszerbeli tagság minimális, ellátásra jogosító időtartamát;

d)

eltérően szabályozzák – a h) és a j) pontban említettek kivételével – a járulékok visszatérítését abban az esetben, amikor a munkavállaló anélkül lép ki a rendszerből, hogy teljesítette volna azokat a feltételeket, amelyek számára később hosszú távú ellátásokat biztosítanak;

e)

különböző feltételeket szabnak az ellátások teljesítésére, vagy az ilyen ellátásokat valamelyik nemhez tartozó munkavállalókra korlátozzák;

f)

eltérő nyugdíjkorhatárokat állapítanak meg;

g)

felfüggesztik a jogosultságok fenntartását vagy teljesítését a szülési szabadság vagy egyéb, jogszabályban vagy megállapodásban biztosított, a munkáltató által fizetett, családi okokból igénybe vett szabadság idejére;

h)

eltérő mértékű ellátásokat állapítanak meg, kivéve, ha ezt biztosításmatematikai számítások szükségessé teszik, amelyek nemtől függően eltérnek a járulékalapú rendszerek esetén; a tőkefedezeti, ellátásalapú rendszerek esetében egyes összetevők egyenlőtlenek lehetnek, amennyiben az összegek egyenlőtlensége a rendszer finanszírozásának megvalósítása idején alkalmazott, nemektől függően eltérő biztosításmatematikai számításokból ered;

i)

eltérő mértékű munkavállalói járulékot állapítanak meg;

j)

eltérő mértékű munkáltatói járulékot állapítanak meg, kivéve:

k)

eltérő szabályokat állapítanak meg vagy csak az egyik nemhez tartozó munkavállalókra nézve állapítanak meg szabályokat – a h) és a j) pontban említettek kivételével – a későbbi ellátásokra való jogosultság biztosítása vagy fenntartása tekintetében, amikor a munkavállaló kilép a rendszerből.

a)

az öregségi nyugdíjak nyújtásának szempontjából a nyugdíjkorhatár, illetve a nyugdíjkorhatárnak az egyéb ellátásokra vonatkozó esetleges következményei meghatározása:

b)

a túlélő hozzátartozói nyugellátások szempontjából mindaddig, amíg e tekintetben a közösségi jog elő nem írja az egyenlő bánásmód elvének a jogszabályban meghatározott szociális biztonsági rendszerekben történő alkalmazását;

c)

a 9. cikk (1) bekezdése i) pontjának alkalmazása a biztosításmatematikai számítások használatának vonatkozásában 1999. január 1-jéig, illetve azon tagállamok esetében, amelyek csatlakozására ezen időpontot követően került sor, a 86/378/EGK irányelv területükön történő alkalmazásának időpontjáig.

a)

a nem önálló és az önálló keresőtevékenységhez, illetve a foglalkoztatáshoz való hozzáférés feltételei – beleértve a kiválasztás kritériumait és a munkaerő-toborzás feltételeit –, a tevékenység fajtájától és a szakmai hierarchiában elfoglalt helytől függetlenül, beleértve az előmenetelt;

b)

hozzájutás a pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az átképzés, ideértve a szakmai gyakorlatot, minden típusához és szintjéhez;

c)

foglalkoztatási és munkafeltételek, ideértve az elbocsátásokat, valamint a Szerződés 141. cikkében előírt díjazást;

d)

tagság és részvétel munkaadói vagy munkavállalói szervezetben, illetve olyan szervezetben, amelynek tagjai egy bizonyos szakmát képviselnek, ideértve az ilyen szervezetek nyújtotta előnyöket.

a)

a Szerződés 141. cikkében és, amennyiben a nemi alapon történő megkülönböztetés áll fenn, a 92/85/EGK és a 96/34/EK irányelvekben említett esetekben;

b)

mind az állami, mind a magánszektorban bármely polgári vagy közigazgatási eljárás keretében, amely a nemzeti jog értelmében jogorvoslati lehetőséget kínál az a) pontban említett intézkedések alapján, az önkéntes alapon történő vagy a nemzeti jogban szabályozott peren kívüli eljárások kivételével.

a)

az áldozatok és a 17. cikk (2) bekezdésében említett egyesületek, szervezetek vagy más jogi személyek jogainak sérelme nélkül önálló segítség nyújtása a megkülönböztetés áldozatainak a megkülönböztetés miatti panaszaik érvényesítése során;

b)

független vizsgálatokat folytatása a megkülönböztetés tárgyában;

c)

független jelentések közzététele, és javaslatok tétele bármely kérdésben, amely összefügg az ilyen megkülönböztetéssel;

d)

a rendelkezésre álló információk cseréje a megfelelő szinten a kapcsolódó európai szervekkel, mint például a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetével.

a)

az egyenlő bánásmód elvével ellentétes minden törvényt, rendeletet vagy közigazgatási rendelkezést hatályon kívül helyezzenek;

b)

az egyenlő bánásmód elvével ellentétes rendelkezéseket, amelyek egyéni vagy kollektív szerződésekben, illetve megállapodásokban, vállalkozások belső szabályzataiban, a szabadfoglalkozásúakra, valamint a munkavállalói és munkaadói szervezetekre vonatkozó szabályokban vagy bármely egyéb intézkedésben szerepelnek, semmissé nyilvánítsanak vagy nyilváníthassanak, illetve módosíthassanak;

c)

az ilyen rendelkezéseket tartalmazó foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek közigazgatási határozatokkal ne legyenek jóváhagyhatók vagy általánosan kötelező érvényűnek nyilváníthatók.