1)

A gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16-i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (1) 1. cikke 2. pontjának rendelkezését úgy kell-e értelmezni, hogy a „károsult” fogalma a jogutódot (a követelést megszerző személyt, az engedményest) is magában foglalja?

2)

A gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16-i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 18. cikkének a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben értelmezett rendelkezését úgy kell-e értelmezni, hogy olyan cselekmények, mint a gépjármű elidegenítése vagy (teljes vagy részleges) javítása, amelyeket a közvetlen károsult a követelés engedményezését követően végzett, befolyásolhatják a jogutód (a követelést megszerző személy, engedményes) biztosítóval szemben fennálló, a 2009/103/EK irányelv 18. cikkében említett kereseti jog terjedelmét?

3)

Megfosztja-e az uniós jog rendelkezéseit, különösen a 2009/103/EK irányelvet – köztük annak 18. cikkét – tényleges érvényesülésüktől (effet utile) az a megkülönböztetés, amely különbséget tesz az olyan károsultak között, akik a gépjárművet megjavították, és azok között, akik azt nem javították meg, továbbá azok között, akik részleges kár bekövetkezését követően a gépjárművet elidegenítették, és azok között, akik a gépjárművet tulajdonukban megtartották, amennyiben e gyakorlat hivatalból kizárja, vagy aránytalanul korlátozza a károsult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján fennálló kártérítéshez való jogát?