TARTALOMJEGYZÉK

1.

Bevezetés

1

2.

Energiahatékonysági minimumszabványok nem lakáscélú épületekhez

5

2.1.

A követelmények alkalmazási köre

5

2.2.

Irányadó fogalommeghatározások

5

2.2.1.

A 9. cikk hatálya alá tartozó nem lakáscélú épületek meghatározása

5

2.2.2.

A legrosszabbul teljesítő nem lakáscélú épületek meghatározása

6

2.3.

Lépésenkénti megközelítés a nem lakáscélú épületek energiahatékonysági minimumszabványainak kialakításához

6

2.3.1.

1. LÉPÉS: Az adatforrások azonosítása és a nem lakáscélú épületállomány jellemzése

7

2.3.1.1.

A meglévő épületállományra vonatkozó adatok és a kiegészítő adatforrások felhasználása

7

2.3.1.2.

Statisztikai mintavétel és eseti adatgyűjtés

10

2.3.2.

2. LÉPÉS: A mutató(k), az energiahatékonysági alapforgatókönyv és az energiahatékonysági küszöbértékek meghatározása

11

2.3.2.1.

Mutató az energiahatékonysági minimumszabványok végrehajtásához

11

2.3.2.2.

Alapforgatókönyv az energiahatékonysági minimumszabványok rendszeréhez

13

2.3.2.3.

Energiahatékonysági küszöbértékek az energiahatékonysági minimumszabványokhoz

17

2.3.2.4.

2033 utáni energiahatékonysági küszöbértékek

19

2.3.2.5.

A küszöbérték ideiglenes kiigazítása természeti katasztrófa okozta súlyos kár esetén

20

2.3.3.

3. LÉPÉS: Az energiahatékonysági minimumszabványokra vonatkozó irányítás és a megfelelési szabályok kialakítása

20

2.3.3.1.

Irányítás és felelősségi körök

20

2.3.3.2.

Megfelelés: Az energiahatékonysági minimumszabványoknak való megfelelésre kötelezett épületek/tulajdonosok azonosítása

22

2.3.3.3.

Megfelelés: Megfelelési mechanizmus létrehozása

23

2.3.3.4.

Nem kötelező: az egyes épületek mentesítésének lehetővé tétele

26

2.3.4.

4. LÉPÉS: Támogató keret létrehozása

32

2.3.4.1.

A támogató keret célja és a főbb szempontok

32

2.3.4.2.

Támogatási mechanizmusok

33

2.3.5.

5. LÉPÉS: Nyomonkövetési mechanizmus és szankciórendszer létrehozása

33

2.3.5.1.

Nyomon követés

34

2.3.5.2.

Szankciórendszer

34

3.

A lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pálya

35

3.1.

A követelmények alkalmazási köre

35

3.2.

Fogalommeghatározások

35

3.2.1.

A 9. cikk hatálya alá tartozó lakóépületek meghatározása

35

3.3.

A lakóépület-állomány felújítására vonatkozó teljesítési pálya kialakítása

36

3.3.1.

1. LÉPÉS: Az adatforrások azonosítása és a lakóépület-állomány osztályozása

37

3.3.1.1.

Adatforrások, előzetes osztályozás és épületkategóriák

37

3.3.1.2.

A lakóépületek energiahatékonyságának becslése energetikai tanúsítványok és az épületek fizikai jellemzőire vonatkozó adatok alapján

38

3.3.1.3.

Statisztikai mintavétel és eseti adatgyűjtés

38

3.3.2.

2. LÉPÉS: Az átlagos primerenergia-felhasználás fokozatos csökkentésére vonatkozó teljesítési pálya és mérföldkövek meghatározása

39

3.3.2.1.

Átlagos primerenergia-felhasználás 2020-ban

40

3.3.2.2.

Mérföldkövek és részcélok

41

3.3.2.3.

A lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználásának csökkentésére irányuló támogatható intézkedések

42

3.3.2.4.

A teljesítési pályára vonatkozó jelentéstételi követelmények

43

3.3.2.5.

Az átlagos primerenergia-felhasználás csökkenésének elérése érdekében felújítandó épületek számának vagy alapterületének becslése

44

3.3.3.

3. LÉPÉS: Azon részcél meghatározása, hogy az átlagos primerenergia-felhasználás csökkenésének legalább 55 %-a a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek felújítása révén valósuljon meg

44

3.3.3.1.

A legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületekre vonatkozó küszöbérték meghatározása

44

3.3.3.2.

Az épületek számának vagy alapterületének becslése az egyes részcélok elérése érdekében

45

3.3.4.

4. LÉPÉS: Szakpolitikai intézkedések bevezetése az átlagos primerenergia-felhasználás csökkentésére

46

3.3.4.1.

Lakóépületekre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok

46

3.3.4.2.

Pénzügyi támogatás

47

3.3.4.3.

A legrosszabbul teljesítő épületek felújításának pénzügyi támogatása

47

3.3.4.4.

A kiszolgáltatott helyzetű csoportok pénzügyi támogatása épületek felújításához

47

3.3.4.5.

Energiahatékonyság-alapú támogatási rendszerek

48

3.3.4.6.

Technikai segítségnyújtás

48

3.3.4.7.

Hatások nyomon követése

49

1.   BEVEZETÉS

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv (1) 9. cikke új követelményeket vezet be a tagállamok számára a meglévő épületállományuk energiahatékonyságának javításához. Ez a szöveg ahhoz nyújt iránymutatást a tagállamoknak, hogy miként építsék be a nem lakáscélú épületekre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok és a lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pályák követelményeit a nemzeti jogba (9. cikk).

E melléklet nem módosítja az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv joghatásait, és nem érinti annak a Bíróság által megfogalmazott kötelező erejű értelmezését.

2.   ENERGIAHATÉKONYSÁGI MINIMUMSZABVÁNYOK NEM LAKÁSCÉLÚ ÉPÜLETEKHEZ

2.1.   A követelmények alkalmazási köre

Az energiahatékonysági minimumszabványok a meglévő épületek nagyarányú felújítását ösztönző szabályozási eszközt jelentik. Ezek megszüntetik a felújítás előtt álló olyan fő akadályokat – például az eltérő érdekeket és a közös tulajdoni struktúrákat –, amelyeket gazdasági ösztönzőkkel nem lehet elhárítani, amint azt a (25) preambulumbekezdés is jelzi. A preambulumbekezdés megállapítja továbbá, hogy az energiahatékonysági minimumszabványok általános célja a legrosszabbul teljesítő épületek fokozatos kivezetése és ezáltal az épületállomány energiahatékonyságának javítása.

A nem lakáscélú épületek esetében a 9. cikk (1) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy a nem lakáscélú épületekre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok megállapítása alapján hozzák létre az energiahatékonysági minimumszabványok nemzeti rendszerét. Ezzel biztosítható, hogy az épületek ne lépjék túl a meghatározott maximális energiahatékonysági küszöbértéket. A rendszer célja, hogy bizonyos végrehajtási időpontokig javítsa a legrosszabbul teljesítő nem lakáscélú épületek energiahatékonyságát.

2.2.   Irányadó fogalommeghatározások

2.2.1.   A 9. cikk hatálya alá tartozó nem lakáscélú épületek meghatározása

A nem lakáscélú épületnek nincs kifejezett meghatározása. A nem lakáscélú épület olyan épület, amelyet nem lakhatási célra használnak, pl. irodaépületek, egészségügyi épületek, nagy- és kiskereskedelmi épületek, oktatási épületek, sportlétesítmények, szállodák és éttermek. Ez a nem lakáscélú épületek rendeltetés szerinti típusainak nem kimerítő felsorolása az I. melléklet 6. pontjával összhangban.

A vegyes rendeltetésű épületek, azaz a lakás- és nem lakáscélú önálló rendeltetési egységek esetében (pl. lakáscélú épület földszinti üzletekkel) a tagállamok meghatározhatják a leginkább megfelelő megközelítést, és a (34) preambulumbekezdésnek megfelelően továbbra is megválaszthatják, hogy lakás- vagy nem lakáscélú önálló rendeltetési egységként, vagy a kettő kombinációjakén kezelik-e őket.

Vegyes rendeltetésű épület felújítása esetén kerülni kell az energiahatékonyság-javulás kettős elszámolását. A javulást tehát egyértelműen az állomány lakás- vagy nem lakáscélú részének kell hozzárendelni.

Minden nem lakáscélú épület a 9. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, függetlenül attól, hogy annak tulajdonosa vagy használója köz- vagy magánintézmény-e. A nem lakáscélú középületek energetikai felújítása ezért hozzájárulhat mind az energiahatékonysági minimumszabványok küszöbértékeinek, mind az energiahatékonysági irányelv ((EU) 2023/1791 irányelv) (2) 6. cikkében megállapított éves felújítási cél eléréséhez, feltéve, hogy az ilyen felújítások mind a két jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelnek.

2.2.2.   A legrosszabbul teljesítő nem lakáscélú épületek meghatározása

A 9. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a legrosszabbul teljesítő nem lakáscélú épületek meghatározásának alapját a 2020-ban fennálló nem lakáscélú épületállomány legrosszabb 16 %-a és legrosszabb 26 %-a energiahatékonysági szintjének megfelelő nemzeti küszöbértékek jelentik. A legrosszabbul teljesítő épületek fokozatos kivezetése érdekében a tagállamok 2040-re és 2050-re vonatkozóan további küszöbértékeket állapítanak meg alacsonyabb maximális energiahatékonysági küszöbértékek mellett. A küszöbértékek meghatározhatók a teljes nem lakáscélú épületállományra, vagy épülettípus vagy -kategória szerint, például az I. mellékletben felsorolt épületkategóriák alapján. Az épületek kategóriája meghatározható azok konkrétabb rendeltetése, valamint mérete, tipológiája, éghajlati övezete, illetve ezek vagy más jellemzők kombinációja alapján is.

2.3.   Lépésenkénti megközelítés a nem lakáscélú épületek energiahatékonysági minimumszabványainak kialakításához

Az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének kialakítását – ideértve a mutató kiválasztását, valamint a küszöbértékek és a megfelelési módozatok meghatározását – több lépésben kell elvégezni. Az összes tervezési elem figyelembevétele és a megfelelő támogató keret létrehozása érdekében a következő öt lépést javasolt követni a nem lakáscélú épületekre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok nemzeti rendszerének kialakítása és végrehajtása során:

—	az adatforrások azonosítása és a nem lakáscélú épületállomány jellemzése,

—	a mutató(k), az energiahatékonysági alapforgatókönyv és az energiahatékonysági küszöbértékek meghatározása,

—	az irányítás és a megfelelési szabályok kialakítása,

—	támogató keret létrehozása,

—	nyomonkövetési mechanizmus és szankciórendszer létrehozása.

1. ábra: Ajánlott lépések a nem lakáscélú épületekre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok nemzeti rendszerének kialakításához

Az alábbi szakaszok a 9. cikknek megfelelően ismertetik az energiahatékonysági minimumszabványok kialakításának egyes jellemzőire vonatkozó példákat és lehetséges opciókat az 1. ábra szerinti öt lépés alapján. Az egyes lépések elemei szabadon kombinálhatók az adott tagállamok körülményeihez – például a meglévő épületállomány sajátosságaihoz, bizonyos akadályok előfordulási gyakoriságához és az azok kezelésére szolgáló kapacitásokhoz – való igazodás érdekében.

2.3.1.   1. LÉPÉS: Az adatforrások azonosítása és a nem lakáscélú épületállomány jellemzése

A nem lakáscélú épületek alapforgatókönyvének meghatározásához a tagállamoknak világos képet kell alkotniuk a nem lakáscélú épületállományuk 2020. január 1-jei energiahatékonyságáról. A tagállamoknak ezért el kell végezniük épületállományuk jellemzését, azaz a releváns adatok összegyűjtését és feldolgozását az épületállomány fő jellemzők szerinti leírásához és az energiahatékonyság ily módon történő meghatározásához. A nem lakáscélú épületállomány e jellemzésének lehetővé kell tennie a tagállamok számára az összes nem lakáscélú épületet energiafelhasználás szerinti rangsorolását, majd a maximális energiahatékonysági küszöbértékek meghatározását, ideértve a nem lakáscélú épületállományra vonatkozó 2030. évi 16 %-os és 2033. évi 26 %-os, valamint a 2040. és 2050. évi küszöbértéket. A legrosszabbul teljesítő épületek, amelyek energiafelhasználása meghaladja az egyes évekre meghatározott maximális küszöbértékeket, kötelesek lesznek megfelelni az energiahatékonysági minimumszabványoknak.

A nem lakáscélú állomány jellemzésére legalább két általános megközelítés létezik, amelyek önállóan vagy együttesen is alkalmazhatók a) a meglévő épületállományra vonatkozó adatok és a kiegészítő adatforrások, és/vagy b) statisztikai mintavétel és eseti adatgyűjtések felhasználásával. Ezeket a következő alszakaszok ismertetik.

A tagállamok által választott bármely megközelítés esetében ajánlott egyértelmű tervet kidolgozni az idő és az erőforrások tekintetében.

A nem lakáscélú épületállomány jellemzése a 22. cikkben ismertetett adatbázis fejlesztéséhez is kapcsolódik. A középületek esetében a tagállamok hasznosíthatják az energiahatékonysági irányelv 6. cikke (5) bekezdésének előírása szerint a középületek nyilvántartása céljából gyűjtött adatokat, amelyek a nem lakáscélú középületek állományának jellemzésére is alkalmasak lehetnek. A nem lakáscélú épületállomány kezdeti jellemzése során különböző meglévő adatbázisokat kell azonosítani és használni. Egyes ilyen adatbázisok, például az energetikai tanúsítványok adatbázisai, a 3D városmodellek és a kataszteri vagy ingatlan-nyilvántartások potenciálisan állandó adatforrásokká válhatnak az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan a 22. cikkben meghatározott nemzeti adatbázis feltöltéséhez.

A nem lakáscélú épületállomány jellemzése előtt ajánlott kiválasztani az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének végrehajtásához alkalmazandó mutatót. A 9. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamok választhatnak, hogy a nemzeti küszöbértékeket végsőenergia-felhasználás vagy primerenergia-felhasználás alapján állapítják-e meg. Az előnyben részesített mutató kiválasztása hatással van az energiahatékonyság javítása és ezáltal az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség teljesítése céljából végrehajtható intézkedések típusára és körére (lásd: 2.3.2.1. szakasz). Ezért a nem lakáscélú épületállomány jellemzéséhez ajánlott az energiahatékonysági minimumszabványok rendszeréhez alkalmazott mutatót használni.

Amennyiben már léteznek, a meglévő adatbázisok – például az energetikai tanúsítványok adattárai vagy a kataszteri nyilvántartások – frissítése és fejlesztése a nem lakáscélú épületállomány gyorsabb és költséghatékonyabb jellemzését teheti lehetővé egy nulláról induló adatgyűjtést magában foglaló megközelítés alkalmazásához képest. A nem lakáscélú épületállomány jellemzésére szolgáló adatforrások kiválasztásakor a tagállamok lényeges adatszempontokat – például tulajdonjog, akadálymentességhez, magánélethez és biztonsághoz való jog – mérlegelnek az épülettulajdonosok, bérlők és más érintett felek jogainak védelme érdekében. Az egyéb szakaszokban tárgyaltak szerint ezek a szempontok az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének más lépései esetében is relevanciával bírnak.

2.3.1.1.   A meglévő épületállományra vonatkozó adatok és a kiegészítő adatforrások felhasználása

2.3.1.1.1.   Adatforrások

A tagállamok a meglévő adatforrások széles körét használhatják fel a nem lakáscélú épületállomány jellemzésére. A nem lakáscélú épületállomány egyes részhalmazaira vagy szegmenseire vonatkozó energiahatékonysági információk – amennyiben elérhetők – olyan forrásokból is származhatnak, mint az energetikai tanúsítványok, kutatási eredmények, népszámlálások, energetikai auditok vagy összesített energiamérési adatok. Egy épület energiahatékonysága a hasonló jellemzőkkel – mint például rendeltetés, építési időpont, tipológia és elhelyezkedés – rendelkező olyan épületekkel való összevetés útján becsülhető meg, amelyekről energiahatékonysági adatok állnak rendelkezésre.

A nem lakáscélú épületállomány fizikai jellemzőire és egyéb tulajdonságaira – mint például rendeltetés, építési időpont, tipológia, elhelyezkedés, geometriai jellemzők vagy épülettechnikai rendszeradatok – vonatkozó információk olyan forrásokból gyűjthetők, mint a 3D városmodellek, műholdfelvételek, digitális épületnaplók, kataszteri adatok, építési és tervezési engedélyek nyilvántartásai, építészekkel vagy fejlesztőkkel folytatott interjúk stb.

Ajánlott, hogy a tagállamok vizsgálják meg a különböző adatkészletek minőségét, teljességét és reprezentativitását. Javasolt továbbá folytatni ezen adatkészletek automatikus frissítését és az adatbázisok közötti interoperabilitás fejlesztését.

2.3.1.1.2.   Előzetes jellemzés és épületkategóriák

A nem lakáscélú épületállomány jellemzését ajánlott az épületállomány teljes nagyságáról és az épületeknek az egyes rendeltetési kategóriákon – például irodák, egészségügyi, nagy- és kiskereskedelmi és oktatási épületek, sportlétesítmények, szállodák és éttermek – belüli részarányáról készített előzetes becsléssel kezdeni az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv I. mellékletében foglaltak szerint. Célszerű, ha a tagállamok a már bevett – és adott esetben részletesebb – rendeltetési kategóriákat használják a meglévő szakpolitikai intézkedésekből. Ez lehetővé teszi azon szegmensek azonosítását, ahol az adatgyűjtés nagyobb erőfeszítést igényelhet.

A nem lakáscélú épületállomány nemcsak a rendeltetés, hanem a méret, tipológia, homlokzati anyagok és épülettechnikai rendszerek tekintetében is változatos. Az állomány jobb jellemzése érdekében ezért ajánlatos azt kezelhetőbb részekre bontani nemcsak a rendeltetés, hanem e további jellemzők némelyike alapján is. E folyamatot támogathatják az EPISCOPE (3) és a TABULA, vagy a meglévő nemzeti besorolási rendszerek révén kapott kutatási eredmények is. A kategorizálásnál szempontot jelenthetnek a helyi vagy regionális szinten jellemző építési szokások is. Az egyéb szempontok közé tartozik például az építési időpont, az éghajlati övezet és a fűtési rendszer technológiája. Ez lehetővé teszi a nem lakáscélú állomány hasonló jellemzőkkel rendelkező épületek szegmenseire való bontását (pl. adott éghajlati övezetben található nagy kórházak, amelyek alapterülete > x m2). Ez szükség esetén megkönnyítheti az egyes szegmensekre vonatkozó feltételezések kidolgozását, és javíthatja az eredményeket azon épületek energiahatékonyságának becslése során, amelyekre vonatkozóan nem áll rendelkezésre adat. E kategóriák felhasználhatók továbbá az egyes épületkategóriákra vonatkozó, a tagállamok által meghatározható különböző küszöbértékek kidolgozásához.

Az épületek építési időszak, elhelyezkedés vagy éghajlati övezet szerinti osztályozása összekapcsolható a bevett építési gyakorlatokkal. Például a korábbi építési szabályzatok vagy energiahatékonysági szabványok – köztük az anyagok hőtechnikai jellemzőire vonatkozó követelmények – végrehajtása a nem lakáscélú épületek anyagaival, hőtechnikai jellemzőivel és rendszereivel kapcsolatos feltételezéseket tehet lehetővé. Egy az 1980-as években bevezetett épületenergetikai szabályzat – amely például tartalmazta az ablakok U-értékére vonatkozó minimumkövetelményeket vagy a szigetelés minimális szintjét – alapján feltételezni lehet, hogy az adott időszakban épült, de egyedi adatokkal nem rendelkező épületek anyagai vagy más jellemzői milyen értékekkel bírnak. A tagállamok az egyéb célokra használt osztályozásokra, például a költségoptimalizált számításhoz használt épülettipológiákra is támaszkodhatnak.

Az építészekkel, kivitelezőkkel és fejlesztőkkel folytatott interjúk segíthetnek az évek során alkalmazott építési gyakorlatokra vonatkozó feltételezések pontosításában. Segíthetik továbbá az épülettipológiák, azok fizikai jellemzőinek és időbeli eloszlásának azonosítását (pl. a tipikus iskolaépítések 1960 és 1970 között).

Eltérő éghajlati övezetek esetén a helyi éghajlati viszonyok bizonyos követelményeket támaszthatnak az építési gyakorlatokkal szemben, pl. a hideg éghajlatú régiókban magasabb szintű szigetelésre lehet szükség, mint a melegebb régiókban. Az ilyen jellegű elemzések az egyedi adatok nélküli épületekre vonatkozó feltételezéseket is megerősíthetik.

2.3.1.1.3.   Az energetikai tanúsítványok adatainak használata

Fontos biztosítani, hogy a rendelkezésre álló energetikai tanúsítványok kellően reprezentálják a nem lakáscélú épületállományt. A reprezentatív adatállomány tükrözi a teljes nem lakáscélú épületállomány jellemzőit, ideértve például a különböző épületkategóriák kor, méret, éghajlati régió stb. szerinti megoszlását. A középületek energetikai tanúsítványainak lefedettsége például felülreprezentált lehet, mivel a 2010/31/EU irányelv 10. cikkének (6a) bekezdése szerint a középületek energetikai tanúsítványának adatai kötelezően szerepelnek a meglévő energiahatékonysági adatbázisokban. A nem lakáscélú épületek nagy sűrűségű térségei (pl. fővárosok vagy kiterjedt szolgáltatási szektorral rendelkező városok) szintén felülreprezentáltak lehetnek. Fontos megvizsgálni, hogy ezen esetek olyan éghajlati régiókhoz kapcsolódnak-e, amelyek nem reprezentálják a nem lakáscélú épületállomány többi részének körülményeit. Ehhez hasonlóan más jellemzőket, például a méretet és a tipológiát is vizsgálni kell. Az energetikai tanúsítványok rendelkezésre álló adataiban feltárt hiányosságok az alulreprezentált épületkategóriákra, régiókra vagy éghajlati övezetekre vonatkozó további információk gyűjtésével orvosolhatók.

A rendeltetés, méret, tipológia, éghajlati övezet és egyéb jellemzők szerinti lefedettség mellett az energetikai tanúsítványok adatainak felhasználásakor a kiállítás időpontja is releváns tényező. Az energetikai tanúsítványok 10 évig érvényesek, és előfordulhat, hogy az épület felújítását követően nem adták ki újra az energetikai tanúsítványt. Emellett az energetikai tanúsítványok kiállítására vonatkozó követelmények az adatbázist is torzítják. Az energetikai tanúsítványokat általában új épületekre, illetve eladásra vagy bérbeadásra szánt épületekre állítják ki. Az ilyen épületek energiahatékonysága eltérhet azon épületekétől, amelyek már hosszabb ideje nincsenek jelen a piacon. Végül, de nem utolsósorban számos támogatási rendszer megköveteli az energetikai tanúsítványt az épületek jobb energiahatékonyságának igazolásához. Ide tartozhatnak a beavatkozás előtti és utáni energetikai tanúsítványok, illetve a csak a beavatkozást közvetlenül megelőző vagy azt követő tanúsítványok.

Az épület aktuális állapotára vonatkozó adatok finomítása céljából az energetikai tanúsítványok adatai kombinálhatók az építési és tervezési engedélyek nyilvántartásaiból, valamint – ha elérhetők – a digitális épületnaplókból származó információkkal. Ezekből megtudható, hogy mikor és milyen terjedelemben került sor korábbi felújításokra az adott épületeken.

2.3.1.1.4.   A nem lakáscélú épületek energiahatékonyságának becslése

Ha biztosított az, hogy az épületek egy részhalmazára vonatkozó energetikai tanúsítványok adatai vagy más energiahatékonysági adatok reprezentatívak a nem lakáscélú épületállomány egészére (vagy részeire), és rendelkezésre állnak, a tagállamok dönthetnek úgy, hogy ezen adatokat az ugyanazon épületek fizikai jellemzőire és egyéb tulajdonságaira vonatkozó adatokkal kombinálják egy referenciakészlet létrehozása érdekében. Az energiahatékonysági adatokkal nem rendelkező épületek esetében egyes adatok – köztük a rendeltetés, építési időpont, elhelyezkedés és épületméret – kombinációja (a referenciakészleten alapuló) statisztikai modellekbe, például multinomiális logisztikus regresszióba vihető be az energiahatékonyság becsléséhez. Ez lehetővé teszi, hogy energiahatékonysági értéket rendeljenek az ilyen adattal nem rendelkező minden egyes épülethez, ily módon kiegészítve a nem lakáscélú épületállomány jellemzését.

Ha a nem lakáscélú szektor részhalmazaiból vagy szegmenseiből származó energiahatékonysági adatok nem reprezentatívak vagy nem állnak rendelkezésre, az egyes épületekre vonatkozó információk (rendeltetés, építési időpont, tipológia, elhelyezkedés, geometriai jellemzők vagy épülettechnikai rendszerek) energiamodellekbe vihetők be az épületek üzemeltetésének szimulálása és energiahatékonyságuk becslése céljából. A fent ismertetett esethez hasonlóan ez lehetővé teszi, hogy energiahatékonysági értéket rendeljenek az ilyen adattal nem rendelkező épületekhez, ily módon kiegészítve a nem lakáscélú épületállomány jellemzését.

Az alulról felfelé irányuló adatok (az épületek fizikai jellemzői, elhelyezkedése, energiahatékonysága stb.) és a felülről lefelé irányuló adatok (különböző energiahordozók fogyasztásának összesített adatai, végsőenergia-felhasználás, épületépítési gyakorlatok nemzeti statisztikája stb.) összekapcsolása erősítheti a nem lakáscélú épületállomány jellemzését. Az alulról felfelé irányuló adatokon alapuló becslések összevethetők a rendelkezésre álló felülről lefelé irányuló adatokkal a feltételezések és becslések kalibrálása érdekében.

Ajánlott, hogy a tagállamok a nemzeti épületfelújítási terveikben ismertessék a nem lakáscélú épületállomány jellemzéséhez használt adatforrásokat és megközelítést.

2.3.1.2.   Statisztikai mintavétel és eseti adatgyűjtés

Abban az esetben, ha a nem lakáscélú épületállományról nem áll rendelkezésre reprezentatív vagy semmilyen adat, statisztikai mintavétel és eseti adatgyűjtés támogathatja az épületszegmensek jellemzését. Az adatgyűjtés felhasználható a meglévő adatok kiegészítésére és egyes hiányosságok pótlására, pl. az épülettípusokkal, a földrajzi területekkel vagy az éghajlati övezetekkel kapcsolatban. Ez a megközelítés önmagában vagy a meglévő adatokkal együtt is használható a megállapítások ellenőrzésére és hitelességük értékelésére.

Statisztikai mintavétel alkalmazásakor ajánlatos előzetesen áttekinteni a nem lakáscélú épületállományt, és azt a rendeltetés, tipológia, elhelyezkedés, építési időpont és/vagy más jellemzők szerint hasonló épületek különböző kategóriáira bontani. A különböző épületkategóriáknak szerepelniük kell a végső statisztikai mintában.

Egyértelmű mintavételi eljárásra van szükség, pl. többlépcsős felméréssel, amely ötvözi az olyan módszereket, mint a mintaépületekről rendelkezésre álló általános információk szűrése, majd az épülettulajdonosokkal folytatott interjúk, ezt követően pedig a helyszíni vizsgálatok (4). Az összegyűjtendő információk között szerepelnek az épület üzemeltetésére, az energiaigényre, az energiaszolgáltatókra, az építőanyagokra és a korábbi felújításokra vonatkozó részletek és minden egyéb releváns adat.

Az összegyűjtött információk szimulációs modellbe illeszthetők a mintaépületek energiahatékonyságának becslése céljából. Az eredmények a kezdeti kategorizálást figyelembe véve kiterjeszthetők az épületállomány többi részére. Az eredmények ezt követően – az előző megközelítéshez hasonlóan – összevethetők az épületállomány energiahatékonyságára vonatkozóan rendelkezésre álló összesített adatokkal.

1. táblázat

A nem lakáscélú épületállomány jellemzésére vonatkozó megközelítések

Megközelítés	Főbb követelmények és lépések	Előnyök/kihívások
Épületállományra vonatkozó adatok és kiegészítő adatforrások	— Kellően reprezentatív adatok olyan szempontok szerint, mint a rendeltetési kategóriák, földrajzi és éghajlati lefedettség, építési év, méret, tipológiák, egyebek. — Az adatkészletek minőségének értékelése és a hiányosságok azonosítása. — A rendelkezésre álló különböző adatkészletek/források integrálása és a hiányosságok pótlása. — Az energiahatékonysági adatokkal rendelkező épületek jellemzése rendeltetés, tipológia stb. szerint. Az energiahatékonysági adatokkal nem rendelkező épületek hasonló módon történő jellemzése. — Az épületek jellemzői és referenciakészlete alapján modell meghatározása az energiahatékonyság becsléséhez az erre vonatkozó adatokkal nem rendelkező épületek esetében.	Előnyök A meglévő adatforrások hasznosítása. Ha energetikai tanúsítványok képezik az alapot, akkor ez megkönnyíti az energetikai tanúsítványok megfelelési mechanizmusként való használatát. Hasznos a célzott adatgyűjtéssel pótlandó hiányosságok azonosításához. Kihívások A különböző adatbázisokban szereplő adatok általában nem egységesek. Ha az adatok háromszögelése nem lehetséges, az energiahatékonyság egyszerűsített becslése téves számításokhoz vezethet. A különböző forrásokból származó adatok tulajdonjoga és hozzáférhetősége akadályt jelenthet.
Statisztikai mintavétel és eseti adatgyűjtés	— A nem lakáscélú nemzeti épületállományt reprezentáló épületminta jellemzőinek megállapítása. — Felmérés végzése a nem lakáscélú épületállomány reprezentatív mintájából történő adatgyűjtéshez. — Épületmodell használata a nem lakáscélú épületállomány energiahatékonyságának becsléséhez.	Előnyök Naprakész, valamint kifejezetten az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének kialakítására és nyomon követésére vonatkozó szakpolitikai követelményekhez igazodik. Az adatok egyéb szakpolitikai célokra is felhasználhatók. Kihívások A mintavételi időszak hosszú lehet. Költségek és reagálási sebesség.   Az épületmodell megbízhatósága.

2.3.2.   2. LÉPÉS: A mutató(k), az energiahatékonysági alapforgatókönyv és az energiahatékonysági küszöbértékek meghatározása

A 9. cikk rendelkezései lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy különböző döntéseket hozzanak a nem lakáscélú épületekre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének bizonyos jellemzőiről, például az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének alkalmazására vonatkozó mutató kiválasztásáról (végsőenergia- vagy primerenergia-felhasználás) ahhoz, hogy kizárjanak-e egyes épületkategóriákat az alapforgatókönyvből, illetve hogy a teljes nem lakáscélú épületállományra vagy kategóriánként állapítsanak-e meg küszöbértéket (lásd: 2. ábra). E szakasz különböző megfontolásokat mutat be, amelyeket a tagállamoknak figyelembe kell venniük az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének meghatározásakor.

2. ábra: Az energiahatékonysági minimumszabványok rendszere főbb jellemzőinek meghatározása nem lakáscélú épületekhez

2.3.2.1.   Mutató az energiahatékonysági minimumszabványok végrehajtásához

A 9. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy a tagállamok a maximális energiahatékonysági küszöbértékekhez a végsőenergia-felhasználás vagy a primerenergia-felhasználás mutatóját választhatják. Az előnyben részesített mutató kiválasztása hatással van az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség teljesítéséhez szükséges intézkedések típusára és körére (lásd: 2. táblázat).

A végsőenergia-felhasználás azon energiamennyiség, amelyet az épület számára biztosítani kell a helyiségek fűtéséhez és hűtéséhez, a használati melegvíz előállításához, a szellőztetéshez, a beépített világításhoz és az egyéb épülettechnikai rendszerek működtetéséhez annak érdekében, hogy az épület egész évben szabvány szerinti módon üzemeljen. Az épület elméleti energiaigényét írja le a külső térelhatárolók és a technológiai rendszerek fizikai tulajdonságai alapján. A primerenergia az a megújuló és nem megújuló forrásból származó energia, amely nem esett át semminemű átalakításon vagy feldolgozási eljáráson (2. cikk (9) bekezdés). Fő mutatóként a végsőenergia-felhasználás ösztönzi az épületek hatékony energiafelhasználásának javítását célzó intézkedéseket, például a külső térelhatárolók felújítását és a hatékonyabb fűtési rendszerek telepítését, ily módon hozzájárulva a dekarbonizációhoz az energiaigény csökkentésén keresztül. Az energiaforrások összehasonlítását, a megújuló energiaforrások épületekbe való bevezetését vagy az energiahálózat fejlesztésének figyelembevételét illetően azonban korlátai vannak. A primerenergia-felhasználás alkalmazása magában foglalná mind a fent leírt energiahatékonysági intézkedéseket, mind a megújuló energiaforrások épületekben való felhasználását, előmozdítva ezzel az épületek energiaellátásának dekarbonizációját is. Emellett megkönnyíti a különböző energiahordozók összehasonlítását is.

Ha a primerenergia-tényezők vagy a súlyozó tényezők energiahordozónkénti kiigazítása a kiszámított energiahatékonyság jobb eredményéhez vezet, a tagállamoknak meg kell indokolniuk a kiigazításokat a Bizottság számára, és bizonyítaniuk kell, hogy azok az energiaforrások összetételében bekövetkezett tényleges változást tükrözik. A meghozott döntéseket és az adatforrásokat az EN 17423 szabványnak vagy bármely azt felülíró dokumentumnak megfelelően kell jelenteni (lásd: I. melléklet 2. pont).

A Bizottság a primerenergia használatát ajánlja, mivel azt fő mutatóként használják az energiahatékonyság számítási módszertanában (I. melléklet) és az energetikai tanúsítványokban.

A 9. cikk (3) bekezdésével összhangban a tagállamok kiegészítő mutatókat határozhatnak meg a nem megújuló és a megújuló primerenergia-felhasználás, valamint a kgCO2eq/m2/év mértékegységben kifejezett, üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátások vonatkozásában. E mutatók további mutatókként kezelendők, azaz második követelmény megállapítására használhatók azon nem lakáscélú épületeknél, amelyek a fő mutató (végsőenergia- vagy primerenergia-felhasználás) alapján meghatározott küszöbértékek felett vannak. E második követelmény segítheti a megújuló energia nagyobb mértékű felhasználását az épületekben, vagy az üvegházhatásúgáz-kibocsátás további csökkentését. A további mutatók tehát nem helyettesíthetik a végsőenergia- vagy primerenergia-felhasználást mint fő mutatót az energiahatékonysági minimumszabványok rendszere energiahatékonysági küszöbértékének meghatározásakor.

Az arányt eredményező és a végsőenergia- vagy primerenergia-felhasználás kWh/m2/év mértékegységében kifejezett referenciaépület megközelítés is elfogadható az alapforgatókönyv és a küszöbértékek 9. cikk (1) bekezdése szerinti megállapításához.

2. táblázat

Küszöbérték-mutató opciók

	Előnyök	Hátrányok
Végsőenergia-felhasználás	Ösztönzi az energiaszükséglet csökkentésére irányuló intézkedéseket, ideértve a külső térelhatárolók felújítását, a hatékony fűtési rendszereket, valamint az épületen belüli hőelosztó rendszerek hőveszteségének csökkentését célzó alacsony költségű intézkedéseket. Könnyebben kommunikálható, mivel közvetlenül kapcsolódik az energiaszámlákhoz és ennek megfelelően a fogyasztók döntéshozatalához is.	A mutató nem tükrözi az épületek energiaellátásának dekarbonizációjával és a megújuló energiaforrások helyszíni használatával kapcsolatos intézkedéseket. Az energiahordozók összehasonlítása összetettebb feladat.
Primerenergia-felhasználás	Ösztönzi a szélesebb körű intézkedéseket, ideértve mind az energiaigény csökkentésére irányuló, mind az épületek energiaellátásának dekarbonizációjával és a megújuló energiaforrások helyszíni használatával kapcsolatos intézkedéseket. Lehetővé teszi a különböző energiahordozók közvetlen összehasonlítását. Az energiaosztályok meghatározásához az energetikai tanúsítványokban használttal azonos mutatóra épül. Ez megkönnyítheti a nyomon követést és a megfelelés ellenőrzését. Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvben használt jól bevált mutató az épületek energiahatékonyságának kifejezésére több rendelkezés (pl. kibocsátásmentes épületek, energiahatékonysági minimumkövetelmények) vonatkozásában.	Az energiamix és a primerenergia-tényezők változásai miatt módosulhat a primerenergia-felhasználás, ami megnehezíti a nyomon követést. Figyelembe kell venni a primerenergia kínálati oldali intézkedések révén történő csökkentését. Nem szakértők számára nehezebben kommunikálható.

2.3.2.2.   Alapforgatókönyv az energiahatékonysági minimumszabványok rendszeréhez

A 9. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy a nem lakáscélú épületek energiahatékonyságát javítani kell annak biztosítása érdekében, hogy energiafelhasználásuk a maximális energiahatékonysági küszöbértékek alatt maradjon, ideértve a nem lakáscélú épületállományra vonatkozó 2030. évi 16 %-os és 2033. évi 26 %-os, valamint a 2040. és 2050. évi küszöbértéket. E küszöbértékek meghatározásához a tagállamoknak a nem lakáscélú épületállomány 2020. január 1-jei állapotát tükröző alapforgatókönyvet kell kialakítaniuk. A tagállamok 2020 utáni adatokat is használhatnak a vonatkozó feltételezések (például az új építések üteme és a felújítási vagy bontási nyilvántartások) mellett annak érdekében, hogy interpolációval reális képet kapjanak a 2020-as épületállományról. A tagállamoknak a nemzeti épületfelújítási tervükben szereplő 2020-as adatokat, valamint frissebb adatokat (a 2025-ös első terv benyújtásához szánt 2023-as adatokat) kell jelenteniük. Ezt a nemzeti épületfelújítási terv sablonja is tükrözi.

A nem lakáscélú épületállomány 1. LÉPÉS szerinti jellemzése képezi az alapforgatókönyv megállapításának és az energiahatékonysági küszöbértékek meghatározásának fő kiindulópontját.

Az irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a 9. cikk (6) bekezdése szerint mentesítsenek bizonyos épületkategóriákat az energiahatékonysági minimumszabványok alól, a 9. cikk (1) bekezdése szerint pedig mentesítsenek egyes épületeket. Mindkét rendelkezés opcionális, és eltérő hatással van az energiahatékonysági minimumszabványok alkalmazására.

A 9. cikk (6) bekezdésében leírt, bizonyos épületkategóriákon alapuló mentességek a kiválasztott épületek alapforgatókönyvből való kizárásához vezetnek. Az ezekkel kapcsolatos megfontolásokat a következő alszakasz ismerteti.

Ezzel szemben a 9. cikk (1) bekezdése szerint mentességben részesíthető egyes épületek nem távolíthatók el az alapforgatókönyvből. Ezeket a 2.3.3.4. szakasz ismerteti.

2.3.2.2.1.   A 9. cikk (6) bekezdése szerinti mentességek

A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a 9. cikk (6) bekezdésében felsorolt bizonyos épületkategóriákat mentesítik a 9. cikk (1) bekezdése szerinti követelmények alól, az alábbiak szerint:

a)

A – pl. különleges építészeti vagy történeti értékük miatt – hivatalosan védett épületek, vagy egyéb, a kulturális örökség részét képező épületek. Ez csak akkor alkalmazandó, ha a szabvány teljesítése elfogadhatatlan mértékben megváltoztatná az épület jellegzetességét vagy megjelenését, vagy ha a felújítás műszaki vagy gazdasági szempontból nem megvalósítható. — Biztosított a műszaki megvalósíthatóság, ha az épület és az épülettechnikai rendszerek műszaki jellemzői lehetővé teszik az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti követelménynek megfelelő felújítás elvégzését. Nem biztosított a műszaki megvalósíthatóság, ha műszaki korlátok – például az épület szerkezeti elemei, anyagok, esztétika, helyszűke stb. – miatt nem lehetséges az épület energiahatékonyságán annyit javítani, hogy az az energiahatékonysági minimumszabványok küszöbértéke alá kerüljön. — A gazdasági megvalósíthatóság az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti követelmények alkalmazásával járó költségekre és arra vonatkozik, hogy: i. e költségek arányosak-e a tervezett beavatkozás (pl. épülettechnikai rendszer korszerűsítése) átfogó céljával, ii. a várható előnyök meghaladják-e a költségeket, figyelembe véve – adott esetben – a rendszer vagy az épület várható élettartamát.

b)	Istentiszteletre vagy vallásos tevékenységekre használt épületek.

c)	Ideiglenes (legfeljebb kétévi) használatra szánt épületek, ipari területek, műhelyek és alacsony energiaigényű, nem lakáscélú mezőgazdasági épületek, valamint olyan nem lakáscélú mezőgazdasági épületek, amelyeket az energiahatékonyságra vonatkozó nemzeti ágazati megállapodást kötött ágazat használ.

d)

Olyan lakóépületek, amelyeket évente négy hónapnál rövidebb ideig használnak, vagy négy hónapnál rövidebb használatra szánnak, vagy évente korlátozott idejű használatra szánnak, és a várható energiafogyasztás kevesebb, mint 25 %-a annak az energiafogyasztásnak, amelyet egész éves használat esetén érnének el.

e)	Az 50 m2 hasznos alapterületet el nem érő önálló épületek.

f)	A fegyveres erők vagy a központi kormányzat tulajdonában lévő és nemzetvédelmi célokat szolgáló épületek, kivéve a fegyveres erők vagy a nemzetvédelmi hatóságok egyéb alkalmazottai által használt lakónegyedeket vagy irodaépületeket.

Ha a tagállamok úgy döntenek, hogy az e kategóriák közül néhányhoz vagy többhöz kapcsolódó épületeket nem veszik fel az energiahatékonysági minimumszabványok nemzeti rendszerébe, akkor ezen épületeket el kell távolítani az alapforgatókönyvből, azaz a küszöbértékek meghatározásakor nem számítanak bele a nem lakáscélú épületállományba. A kizárás tehát nem automatikus, hanem az adott nemzeti hatóságok feladata dönteni a mentességek alkalmazásáról és az ilyen határozatokat jelenteni a nemzeti épületfelújítási terveikben. Nemzeti épületfelújítási terveikben a tagállamok megadják az alapforgatókönyvből kizárt épületek arányának becslését is (lásd az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv II. mellékletét). A kizárás (például a nem lakáscélú történelmi épületek esetében) azért hátrányos, mert megakadályozza az ilyen épületek és tulajdonosaik számára az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 9. cikke (4) bekezdésének a), b) és d) pontja alapján nyújtandó testre szabott pénzügyi támogatáshoz és speciális iránymutatáshoz való hozzáférést.

Ha a tagállamok egy vagy több fent említett kategória mentesítése mellett döntenek, akkor egyértelmű és nyilvános/átlátható kritériumokat kell kidolgozniuk annak meghatározására, hogy mely épületek részesüljenek mentességben. Ez lényeges szempontot jelent a rendszernek az épülettulajdonosokkal való ismertetésekor. Ha például egy tagállam a kulturális örökség részét képező vagy történelmi épületek mentesítése mellett dönt, akkor az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerében egyértelműen meg kell határozni, hogy mi minősül történelmi épületnek és hogy a történelmi épületek mely típusai tartoznak a mentesség hatálya alá (pl. történelmi épületek katalógusára hivatkozva).

2.3.2.2.2.   Épületkategória szerinti differenciálás

Az alapforgatókönyv és az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének küszöbértékei megállapíthatók a teljes nem lakáscélú épületállományra vonatkozóan, illetve épülettípus vagy -kategória szerint is. Az épületkategóriák meghatározhatók rendeltetés szerint (az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv I. mellékletében szereplő példák alapján: irodák, oktatási épületek, kórházak, szállodák és éttermek, sportlétesítmények, nagy- és kiskereskedelmi szolgáltatóépületek vagy egyéb (5)), de méret, tipológia, éghajlati övezet, valamint ezen vagy más jellemzők kombinációja szerint is.

A meglévő adatforrások – például a kataszteri nyilvántartások vagy népszámlálások – előre meghatározott kategóriái támogathatják a kategorizálás folyamatát. Kategóriaalapú megállapítás esetén a küszöbértékeket minden egyes kategóriához külön kell meghatározni.

A teljes nem lakáscélú épületállományra vonatkozó egyetlen küszöbérték bevezetése egyszerűsítheti a jellemzési és nyomonkövetési folyamatot. Ugyanakkor az épületek kategória szerinti besorolása ajánlott annak érdekében, hogy elkerülhető legyen egyes épületszegmensek méltánytalan kezelése.

Ha például az alapforgatókönyvet a teljes nem lakáscélú épületállomány szintjén határozzák meg, akkor a kórházakra, irodaépületekre és szállodákra azonos küszöbérték lesz érvényes. Ezen épülettípusok gyakorlati energiafelhasználási szokásai eltérnek egymástól, és az energiafelhasználás csökkentésére vonatkozó potenciáljuk is különböző. Ha a teljes nem lakáscélú állományra egyetlen küszöbértéket határoznak meg, az hátrányos helyzetbe hozná azon épületeket, amelyekre sajátos funkcióik miatt eleve magasabb négyzetméterenkénti energiaigény jellemző. Fokozott szellőztetési követelményeik miatt például a kórházak több energiát használnak fel. Ez hátrányos helyzetet teremt számukra az irodaépületekkel összehasonlítva, mivel azok hasonló körülmények között általában alacsonyabb energiafogyasztással működnek, és ezért könnyebben teljesítik ugyanazt a küszöbértéket.

További példaként említhető az eltérő éghajlati övezetekben található épületek esete. Jelentős eltérések lehetnek az azonos rendeltetési kategóriájú (pl. szálloda) és hasonló méretű épületek energiahatékonysága terén attól függően, hogy milyen éghajlati övezetben helyezkednek el. Az eltérő éghajlati övezetek jellemzői (hőmérséklet, páratartalom, napsugárzás stb.) eltérő építési gyakorlatokat tehetnek szükségessé az anyagok, épülettechnikai rendszerek stb. tekintetében. Egy meleg, partvidéki éghajlaton fekvő szálloda esetében például árnyékolórendszerekre és jelentős hűtési kapacitásra lehet szükség. Ezzel szemben egy hideg, nem tengerparti város hasonló méretű szállodájában az árnyékolás nem feltétlenül indokolt, ugyanakkor jelentős fűtési igény jelentkezhet.

Ajánlott tehát különböző kategóriákat meghatározni a különböző épületszegmensek sajátosságainak az egyes tagállamok körülményei szerinti megragadása érdekében, figyelembe véve a rendeltetést, méretet, tipológiát, éghajlati övezeteket stb. Az osztályozás például olyan szempontoktól függ, hogy az épületadatbázisokban – köztük a kataszteri nyilvántartásokban – léteznek-e már osztályozási rendszerek, hogy vannak-e előre meghatározott éghajlati régiók az országon belül, illetve hogy vannak-e az anyagok és épületrendszerek stb. konkrét követelményeit előíró korábbi épületenergetikai szabályzatokhoz kapcsolódó egyértelmű időszakok.

Nem költséghatékony és az optimálistól elmaradó felújításokat eredményezhet az, ha az összes nem lakáscélú épületre – azok sajátosságainak figyelmen kívül hagyásával – azonos küszöbértéket alkalmaznak. Az alapforgatókönyv kategóriák szerinti meghatározása azt is megkönnyíti, hogy célzottabb felújítási támogatást és stratégiákat dolgozzanak ki az energiahatékonysági minimumszabványok végrehajtásához, figyelembe véve a tulajdonosi/bérleti gyakorlatok, a becsült felújítási idők, a közös jellemzők és tipológiák stb. közötti különbségeket. Ez innovációs fejlesztéseket is kiválthat, például az egyes kategóriákra (pl. kórházra és irodaépületre) szakosodott eszközök és épületrendszerek terén.

2.3.2.2.3.   Végső alapforgatókönyv

A nem lakáscélú épületállomány 1. LÉPÉS során elvégzett jellemzése alapján a nem lakáscélú épületek energiahatékonyságára vonatkozóan összegyűjtött és becsült adatokat használják fel az épületeknek a kiválasztott mutató (végsőenergia-felhasználás vagy primerenergia-felhasználás) szerinti rangsorolására.

Ha a tagállamok a 9. cikk (6) bekezdésében megjelölt egyes épületkategóriák mentesítése mellett döntenek, akkor ezek adatait el kell távolítani a jellemzésből, így ezek az épületek kikerülnek az alapforgatókönyvből és így már nem szerepelnek többé a rangsorolásban sem.

Az épületállomány jellemzése során összegyűjtött és becsült adatok alapján az épületek rangsorolása az épületek gyakorisági eloszlásának létrehozásával vagy az egyes épületekre vonatkozó adatok felhasználásával végezhető el. A gyakorisági eloszlás létrehozásához az adattartományt (az energiafelhasználás minimális és maximális értéke közötti különbséget, pl. 0–500 kWh/m2/év) a kívánt számú osztályra osztják fel. Az egyes osztályok tartományát ennek megfelelően határozzák meg, így lesz pl. az 1. osztály 0–19 kWh/m2/év, a 2. osztály 20–39 kWh/m2/év, a 3 osztály 40–59 kWh/m2/év, és így tovább. Az egyes osztályokhoz tartozó adatpontokat összesíteni kell a gyakoriság meghatározásához. Ez az épületek száma vagy alapterülete szerint végezhető. A 3. ábra egy gyakorisági eloszlás példáját mutatja. Az oszlopok az egyes osztályokba tartozó épületek számát vagy alapterületét jelölik. A grafikon tetején látható osztályokba tartozó épületek teljesítménye gyengébb, mint az alsó osztályokba sorolt épületeké.

3. ábra: A nem lakáscélú épületállomány gyakorisági eloszlás szerint rendezve az energiafelhasználás alapján

Az alapforgatókönyvnek az egyes épületek adatai alapján történő kialakítása során az épületeket energiafelhasználás szerint rendezik, amint azt a 4. ábra szemlélteti. Minden oszlop egy-egy épületet jelöl. A 4. ábra egy teljes mértékben fiktív nem lakáscélú épületállományt hivatott szemléltetni. A szemléltetés egyszerűsítése céljából az ábra egy 25 épületből álló feltételezett épületállományt mutat, így az ábrán is csak 25 oszlop szerepel. Ugyanez a megközelítés több ezer épületből álló épületállományok gyakorisági eloszlásának létrehozására is alkalmazható. E megközelítés és hasonló ábrák szolgálnak az alábbi szakaszokban szereplő egyéb fogalmak és rendelkezések szemléltetésére.

4. ábra: A nem lakáscélú épületállomány alapforgatókönyvének szemléltetése

Az alapforgatókönyvnek tartalmaznia kell legalább az épületek számát (vagy alapterületét), az épülettípust (pl. iroda, egészségügyi, nagy- és kiskereskedelmi és oktatási épületek, sportlétesítmények, szállodák és éttermek stb.), az egyéb épületkategóriákat (ha a tagállam meghatározza), valamint azok energiahatékonyságát. Az alapforgatókönyvnek lehetővé kell tennie a legrosszabbul teljesítő épületek részhalmazainak azonosítását (pl. 16 %, 26 %) a maximális energiahatékonysági küszöbértékek meghatározásához, amint azt a következő alszakasz ismerteti. A kategóriák vagy alkategóriák számától függetlenül a felújítandó épületállomány teljes (épületek száma vagy alapterülete szerinti) aránya változatlan marad.

5. ábra: A nem lakáscélú épületállomány különböző kategóriáira vonatkozó alapforgatókönyvek szemléltetése

Ha több épületkategória esetén kerül sor küszöbértékek alkalmazására, minden kategóriához külön alapforgatókönyvet kell kialakítani. Az egyes kategóriákba tartozó épületeket energiafelhasználásuk szerint rendezik. Az 5. ábra két kategória esetét szemlélteti, minden oszlop egy-egy épületet jelöl (6). Megjegyzendő, hogy az egyes kategóriákhoz eltérő számú és különböző energiahatékonyság-tartományú épület tartozhat.

2.3.2.3.   Energiahatékonysági küszöbértékek az energiahatékonysági minimumszabványokhoz

A 9. cikk értelmében a nem lakáscélú épületeknek konkrét energiahatékonysági küszöbértékeknek kell megfelelniük, amelyeket az előírt határidőkig nem szabad túllépni. Az energiahatékonysági küszöbértékeket úgy kell meghatározni, hogy azokat a nem lakáscélú nemzeti épületállomány legalább 16 %-a, illetve 26 %-a meghaladja. E küszöbértékek kWh/m2/év mértékegységben vannak megadva, és végsőenergia- vagy primerenergia-felhasználást kell tükrözniük. A 2040-es és 2050-es további küszöbértékeket a nemzeti épületállomány kibocsátásmentes épületekké történő átalakítására vonatkozó pályával összhangban kell meghatározni.

A tagállamok biztosítják, hogy valamennyi nem lakáscélú épület 2030-ra a 16 %-os, illetve 2033-ra a 26 %-os küszöbérték alá kerüljön, kivéve, ha az épületek a 9. cikk (1) vagy (6) bekezdésével összhangban mentesülnek a rendelkezés alól.

A küszöbértékek megállapításához az épületek száma vagy alapterülete az alábbiak szerint használható.

2.3.2.3.1.   Küszöbértékek meghatározása az épületek száma alapján

6. ábra: A 16 %-os küszöbérték megállapítása: (a) az épületek 16 %-ának azonosítása, (b) a küszöbérték meghatározása

Ha a küszöbértékeket az épületek száma alapján állapítják meg, az alapforgatókönyv szerinti épületeket a legrosszabb energiahatékonyságú épülettől kezdve az adott mérföldkőhöz jelzett százalékos arány eléréséig kell összeszámolni. A 2030-as küszöbértéket például az épületek teljes számának 16 %-át lefedve kell megállapítani, amint azt a 6. ábra (a) része szemlélteti. Az épületek 16 %-ának elérése után következő épület energiafelhasználása (végsőenergia- vagy primerenergia-felhasználás) felel meg a 2030-as maximális energiahatékonysági küszöbértéknek, amint azt a 6. ábra (b) része szemlélteti. A példában 2030-ra a 16 %-os csoport valamennyi épületet fel kell újítani, hogy energiahatékonyságuk a vízszintes narancssárga vonallal jelölt kWh/m2/év mértékegységben megadott küszöbérték alá kerüljön.

A 2033. évi 26 %-os küszöbérték a 7. ábra által jelzettel megegyező megközelítéssel határozható meg. A 2040-re és 2050-re vonatkozó további küszöbértékek ugyanezen megközelítés szerint határozhatók meg, lásd még a 9. ábrát.

7. ábra: Az energiahatékonysági minimumszabványokhoz tartozó 2030-as és 2033-as energiahatékonysági küszöbértékek szemléltetése

8. ábra: Az energiahatékonysági minimumszabványokhoz tartozó 2030-as és 2033-as energiahatékonysági küszöbértékek szemléltetése több kategória használata esetén

Ha a küszöbértékeket különböző épületkategóriákra határozzák meg, akkor a kategóriák minden egyes alapforgatókönyvére a korábban leírt eljárást kell alkalmazni, amint azt a 8. ábra szemlélteti. A 16 %-os és a 26 %-os küszöbérték eltérő számú épületet fed le az egyes kategóriákban, a küszöbértékek pedig a kategóriába tartozó épületek energiafelhasználásától függően eltérő kWh/m2/év értékkel fognak megjelenni.

2.3.2.3.2.   Küszöbérték meghatározása az alapterület alapján

Ha a küszöbértéket az épület alapterülete alapján állapítják meg, a megközelítés hasonló az épületek számán alapuló módszerhez. Az alapforgatókönyv szerinti épületek alapterületét a legrosszabbul teljesítő épülettől kezdve az adott mérföldkőhöz jelzett százalékos alapterületi arány eléréséig kell összeszámolni. 2030-ban ezen értéknek az alapforgatókönyv szerinti épületek teljes alapterületének 16 %-át kell lefednie. Az alapterület 16 %-ának elérése után következő épület energiafelhasználása felel meg a 2030-as maximális energiahatékonysági küszöbértéknek.

Ebben az esetben fontos megjegyezni, hogy bár a küszöbértéket az alapterület alapján állapítják meg, a küszöbérték felett teljesítő épületek számát is meg kell határozni.

A 2033. évi 26 %-os küszöbérték, valamint a 2040-re és 2050-re vonatkozó további küszöbértékek ugyanezen megközelítés szerint határozhatók meg.

Ha a küszöbértékeket különböző épületkategóriákra határozzák meg, a kategóriák minden egyes alapforgatókönyvére a korábban leírt eljárást kell alkalmazni.

2.3.2.3.3.   Küszöbérték meghatározása az energiahatékonysági osztály alapján

A tagállamok számára nem kötelező az energiahatékonysági osztályhoz kapcsolódó küszöbérték meghatározása. Előnye, hogy javítja az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének láthatóságát, és megkönnyíti a kommunikációt és a nyomon követést.

Ha a küszöbértéket a 19. cikk (2) bekezdése alapján egy konkrét energiahatékonysági osztály teljesítéséhez határozzák meg, a meghatározásnak továbbra is meg kell felelnie a 9. cikk (1) bekezdése harmadik albekezdésének. A küszöbérték feletti épületeknek ezért legalább a legrosszabbul teljesítő épületek megjelölt részét, azaz 2030-ra 16 %-ot, 2033-ra 26 %-ot stb. kell lefedniük.

Ez az energetikai tanúsítványok G. és F. energiahatékonysági osztályának meghatározása révén érhető el a 9. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdésében jelzett lefedettség, azaz a G. és F. esetében 16 %-os, illetve 26 %-os küszöbérték alkalmazásával. Alternatív megoldásként a tagállamok a G. osztályt az épületállomány 26 %-os küszöbértékeként is meghatározhatják. Bár ez nagyobb teret adna a felsőbb osztályoknak, ugyanakkor csökkentené a 16 %-os és a 26 %-os küszöbértékek megkülönböztetésének láthatóságát. Az épületeket úgy kell felújítani, hogy javuljon az energiahatékonyságuk, és a küszöbérték szerintinél jobb energiahatékonysági osztályt érjenek el. Ehhez hasonlóan további osztályok (pl. E. és D.) használhatók a 2040-es és 2050-es küszöbértékekhez.

2.3.2.4.   2033 utáni energiahatékonysági küszöbértékek

Az első két küszöbértéken túl a tagállamok 2040-re és 2050-re további küszöbértékeket állapítanak meg, fokozatosan alacsonyabb energiafogyasztási szinteket tükröző értékekkel. E küszöbértékeket a 3. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett nemzeti felújítási tervekben kell jelenteni.

A 2040-es és 2050-es maximális energiahatékonysági küszöbértékeknek összhangban kell lenniük a nemzeti épületállomány kibocsátásmentes épületállománnyá történő átalakítására vonatkozó pályával. A 2040-es küszöbérték a 2033. évi 26 %-os és a 2050-es küszöbérték köztes küszöbértékeként határozható meg (lásd: 10. ábra). A 2040-es küszöbértéknek a 26 %-os (2033. évi) küszöbértékhez közelebbi vagy a 2050. évi végső küszöbértékhez közelebbi hozzárendelése határozza meg, hogy 2033 és 2040, valamint 2040 és 2050 között hány épületet vagy mekkora alapterületet kell felújítani. Ha a 2040-es küszöbérték a 2050. évi végső küszöbértékhez áll közelebb, akkor a felújítási munkálatok zöme 2033 és 2040 között válik szükségessé. A 26 %-hoz közelebb álló 2040-es küszöbérték viszont arra ösztönözhet, hogy a 2033-as küszöbértékre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség hatálya alá tartozó nem lakáscélú épületek esetében olyan megfelelő felújítási intézkedéseket végezzenek, amelyekkel már a közelgő 2040-es küszöbértéket is teljesíthetik. Ezzel elkerülhető lesz, hogy az épületen kétszer kelljen beavatkozást végezni: először a 2033-as, majd a 2040-es küszöbérték teljesítése érdekében. A 2040-es és 2050-es küszöbértékek meghatározásakor ajánlott mérlegelni ezt a méretgazdaságossági előnyt.

9. ábra: A nem lakáscélú épületállományra vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok 2040-es és 2050-es küszöbértékeinek szemléltetése

Ajánlott a küszöbértékeket és az időkeretet mielőbb és egyértelmű módon nyilvánosan elérhetővé tenni valamennyi érintett szereplő számára.

2.3.2.5.   A küszöbérték ideiglenes kiigazítása természeti katasztrófa okozta súlyos kár esetén

A 9. cikk (1) bekezdésének utolsó albekezdése kimondja, hogy a nem lakáscélú épületállomány egy részében természeti katasztrófa által okozott súlyos kár esetén a tagállamok ideiglenesen kiigazíthatják a maximális energiahatékonysági küszöbértéket. Ily módon a felújítási tevékenységek a sérült épületek felújítására összpontosíthatók. A küszöbérték kiigazításának arányosan meg kell felelnie a legrosszabbul teljesítő épületek azon hányadának, amely a sérült épületekkel egyenértékű. A küszöbérték kiigazítása miatt e legrosszabbul teljesítő épületeknek ideiglenesen nem kell megfelelniük a küszöbértéknek. E rendelkezés alkalmazása esetén a tagállamoknak a nemzeti épületfelújítási terveikben kell jelenteniük a kiigazításokat és a becsült időtartamot (3. cikk).

Példa: Ha röviddel a 2030-as (a legrosszabbul teljesítő épületek 16 %-ának megfelelő) első küszöbértéket megelőzően a nem lakáscélú épületállomány 1 %-a súlyosan sérül egy természeti katasztrófa következtében, és a tagállam a sérült épületek energetikai felújítását tekinti prioritásnak, akkor a maximális küszöbérték oly módon igazítható ki, hogy a nem lakáscélú épületállomány 15 %-a (16 %–1 %) legyen az új küszöbérték felett. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy hasonló számú épület essen át energetikai felújításon. Ebben a példában a sérült épületállomány 1 %-át kell felújítani. A sérült épületek felújítási prioritásának megszűnte után a küszöbértéket ki kell igazítani. E lehetőség alkalmazását az adott katasztrófára vonatkozó nyilatkozatnak kell kísérnie.

2.3.3.   3. LÉPÉS: Az energiahatékonysági minimumszabványokra vonatkozó irányítás és a megfelelési szabályok kialakítása

A számítások befejezését és a küszöbértékek meghatározását követően szükség van a jogi keret és a megfelelési szabályok megállapítására. Ide tartozik az érintett hatóságok kijelölése, valamint a megfelelés igazolására szolgáló eszközök, a megfelelési eljárás, a mentességi kritériumok, a mentességek kérelmezési folyamata stb. meghatározása. A 10. ábra az energiahatékonysági minimumszabványok rendszere jogi struktúrájának kialakítására javasolt általános lépéseket mutatja be. E lépések nem teljes körűek, és a tagállamok sajátosságaitól és jellemzőitől függően további elemekre is szükség lehet. Noha a lépések lineárisan jelennek meg, a folyamat magában foglalja az egyes lépésekben meghatározott különböző elemek közötti ismétléseket, visszajelzéseket és kiigazításokat is. A következő szakaszok ajánlásokat fogalmaznak meg az egyes bemutatott lépésekre vonatkozóan, kivéve a nyomon követéssel és szankciókkal kapcsolatos utolsó lépést. E lépés részleteihez lásd: 5. LÉPÉS (Nyomonkövetési mechanizmus és szankciórendszer létrehozása).

10. ábra: Az energiahatékonysági minimumszabványok rendszere jogi struktúrájának kialakítási lépései

Mindezen döntéseket egyértelmű tervbe és időkeretbe kell foglalni a különböző fázisok során (azaz 2030 előtt, 2030–2033, 2033–2040 és 2040–2050 között) történő megfeleléshez. Ez lehetővé teszi az épülettulajdonosok és bérlők számára, hogy jobban felkészüljenek és időben reagáljanak az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti követelményekre. Ajánlott az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének jogi struktúráját és a megfelelési mechanizmust már korán kialakítani és világosan kommunikálni az épülettulajdonosok, hatóságok, építőipari szövetségek és minden más fontos szereplő felé a fontos érdekelt felek különböző csoportjai körében felmerülő bizonytalanságok, félretájékoztatás és hiányos feltételezések csökkentése érdekében.

2.3.3.1.   Irányítás és felelősségi körök

A tagállamoknak a 9. cikk (1) bekezdését és az abból eredő küszöbértékeket be kell építeniük a nemzeti jogba és létre kell hozniuk az energiahatékonysági minimumszabványoknak az épülettulajdonos szintjén érvényesíthető rendszerét. Az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének alapvető elemei közé tartozik az érintett hatóságok kijelölése, felelősségi körük meghatározása és a megfelelési rendszer létrehozása. Az energiahatékonysági minimumszabványok struktúrájának biztosítania kell, hogy a küszöbértéket meghaladó nem lakáscélú épületek tulajdonosait időben és megfelelően tájékoztassák a rendszer főbb szempontjairól, ideértve a rendelkezésre álló technikai és pénzügyi támogatást (a 9. cikk (4) bekezdésében előírtak szerint), valamint a megfelelés igazolásának módjáról.

2.3.3.1.1.   Az érintett hatóságok kijelölése

A tagállamok kialakíthatják az energiahatékonysági minimumszabványok központilag szervezett rendszerét, pl. azáltal, hogy létrehozzák a nem lakáscélú épületek tulajdonosainak központi nyilvántartását, amelyet a megfelelőség ellenőrzéséért is felelős központi hatóság kezelne.

Ehelyett az energiahatékonysági minimumszabványok decentralizált rendszere mellett is dönthetnek, pl. a helyi hatóságokra vagy önkormányzatokra vagy állami egyablakos ügyintézési pontokra ruházva a felelősségi köröket, vagy energiaügynökségeket felkérve a rendszer regionális vagy helyi szintű működtetésére. A tagállamoknak mindkét esetben egyértelműen meg kell határozniuk az érintett végrehajtó hatóság hatáskörét, és elegendő forrásról kell gondoskodniuk a zökkenőmentes megvalósítás biztosításához. A szankciórendszer bevételei felhasználhatók az energiahatékonysági minimumszabványok rendszere adminisztratív költségeinek (részleges) finanszírozására (lásd: 5. LÉPÉS: Nyomonkövetési mechanizmus és szankciórendszer létrehozása).

Szerepeket és felelősségi köröket kell meghatározni az olyan tevékenységekhez, mint az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség hatálya alá tartozó épülettulajdonosok értesítése és megkeresése, a megfelelési bizonyítékok kezelése és minőségének ellenőrzése, a nyomonkövetési és szankciórendszer működtetése, a technikai és pénzügyi támogatási eszközök kialakítása stb. Az épülettulajdonosokkal már rendszeres kapcsolatban álló szereplők, mint az ingatlankezelő vagy épületenergetikai, illetve az ellenőrzéseket végző vállalatok is alkalmasak lehetnek arra, hogy szerepet vállaljanak az energiahatékonysági minimumszabványokra vonatkozó irányításban.

Különösen fontos a végrehajtó hatóságok, szerepek és felelősségi körök egyértelmű azonosítása, valamint ezeknek az épülettulajdonosok felé történő kommunikálása. Ez lehetővé teszi az épülettulajdonosok számára, hogy jobban megértsék a rendszert, és – ami még fontosabb – megfelelően tudjanak érdeklődni vagy a szükséges dokumentációt benyújtani az érintett hatóságoknál.

A végrehajtó hatóság egyik fontos feladata az alkalmazandó küszöbértékek feletti energiafelhasználású épületek tulajdonosainak azonosítása. A rendszer struktúrájának egyértelművé kell tennie, hogy miként érhetők el a vélhetően az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség hatálya alá tartozó épülettulajdonosok. Az energiahatékonysági minimumszabványok regionális/helyi szintű végrehajtása előnyös lehet, mivel a helyi szereplők – különösen az önkormányzatok – felhasználhatják a helyben elérhető adatokat és információkat, például a bérbeadók és a helyi lakástulajdonosi szövetségek nyilvántartásait, a cégnyilvántartásokat stb.

A központi irányítású rendszer viszont egységesebb és következetesebb végrehajtást biztosíthat.

2.3.3.1.2.   Az épülettulajdonosok bevonása

Ajánlott, hogy minden érintett szereplő számára a lehető leghamarabb és egyértelműen tegyék nyilvánosan elérhetővé az összes küszöbértéket, időkeretet, megfelelési mechanizmust, szankciórendszert és a végrehajtási eljárás egyéb elemeit.

Az épülettulajdonosok/bérlők megfelelési követelményekről való tájékoztatása során ajánlott hangsúlyozni az épületüket esetlegesen érintő későbbi küszöbértékeket és a vonatkozó időkeretet. Ily módon a nem lakáscélú épületek legrosszabbul teljesítő 16 %-ának és 26 %-ának tulajdonosai lehetőséget kapnak arra, hogy a 2030-as, 2033-as, 2040-es és 2050-es energiahatékonysági küszöbértékek ismeretében tervezzék meg a felújítást. Ez maximalizálja az előnyöket, minimalizálja a költségeket, elkerüli a bezártsági hatásokat és arra ösztönzi az épülettulajdonosokat, hogy a felújítási ambíciószintet és saját felújítási projektjeik tervezését a nemzeti épületfelújítási tervhez igazítsák (3. cikk).

Az egyes épülettulajdonosok megkeresését ki kell egészíteni az épülettulajdonosoknak a követelményekről, a későbbi küszöbértékekről, az időkeretről, a felújítás általános előnyeiről, az elérhető egyablakos ügyintézési pontokról és más rendelkezésre álló technikai segítségnyújtásról, a finanszírozási eszközökről, a felújítás utáni megfelelési mechanizmusról és minden egyéb releváns információról nyújtott tájékoztatással (lásd még: 4. LÉPÉS: Támogató keret létrehozása).

Az épülettulajdonosok bevonására az érintett hatóságok által kialakított megfelelési mechanizmus különböző fázisaiban kerülhet sor. Például:

—	Az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének megértését segítő informális támogatás, pl. műhelytalálkozók, a tulajdonosok és érdekelt felek szövetségein keresztüli tájékoztatás, médianyilvánosság, szórólapok stb. révén.

—	Technikai támogatás, pl. egyablakos ügyintézési pontokon keresztül, az energiahatékonyság javítását célzó legmegfelelőbb felújítási megoldások meghatározásához.

—	Az érintett hatóságok hivatalos megfelelési intézkedései, például a megfelelésre vonatkozó hivatalos felszólítás.

—

Időzítés (eljárás és határidők) és megfelelést igazoló eszközök, ha az épülettulajdonosok úgy ítélik meg, hogy épületük energiafelhasználása nem haladja meg az alkalmazandó küszöbértéket. Ha például az épülettulajdonos érvényes energetikai tanúsítványa bizonyítja, hogy az épület a küszöbértéknél jobb teljesítményt nyújt, mentesülhet az épület felújítására vonatkozó követelmény alól.

—	Időzítés (eljárás és határidők) és bizonyítási eszközök, ha az épület egy épületkategóriára vonatkozó mentesség vagy egyedi mentesség hatálya alá tartozik (nehézség esetén).

—	Időzítés (eljárás és határidők) és megfelelést igazoló bizonyítási eszközök az épület energiahatékonysági minimumszabványok miatti felújítását követően.

—	Megfelelés hiányában az érintett hatóságok és szükség esetén a bíróságok által a 9. cikk (7) bekezdése szerint tett hivatalos intézkedés lehet a következő fázis.

2.3.3.2.   Megfelelés: az energiahatékonysági minimumszabványoknak való megfelelésre kötelezett épületek/tulajdonosok azonosítása

Az érintett hatóságoknak módszert kell kidolgozniuk energiahatékonysági minimumszabványok rendszere szerinti küszöbértékek betartására kötelezett épületek azonosításához. Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv nem határozza meg ennek konkrét módját, így e téren rugalmasságot biztosít a tagállamoknak.

Kiindulópontként szolgálhat a nem lakáscélú épületállomány jellemzése az 1. LÉPÉS (Az adatforrások azonosítása és a lakóépület-állomány osztályozása) keretében kifejtettek szerint. Az épületek bizonyos műszaki jellemzőkön alapuló végsőenergia- vagy primerenergia-felhasználásának becslései felhasználhatók a vélhetően az alkalmazandó küszöbérték feletti energiafelhasználású épületek azonosítására. E módszer azonban önmagában nem feltétlenül elegendő, így azt ajánlott más stratégiákkal kiegészíteni az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének hatálya alá tartozó épületek és tulajdonosaik azonosítása érdekében.

Energetikai tanúsítvánnyal bíró épületek esetében a hatóságok az energetikai tanúsítványok adatbázisát felhasználva értékelhetik, hogy az épület teljesíti-e a küszöbértéket. Ekkor az ilyen épületek tulajdonosai előre értesíthetők az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség teljesítésének szükségességéről. Szükség lehet az energetikai tanúsítvány értékeinek kiigazítására, ha az energiahatékonyság számításának feltételei, például a primerenergia-tényezők vagy a súlyozó tényezők megváltoztak. Emellett az energetikai tanúsítvány adatai elavultak is lehetnek, ha az épületet a tanúsítvány kiállítása óta felújították.

További lehetőség az épülettulajdonosi nyilvántartások vagy bérbeadói engedélyezési rendszerek (7) használata. Ezek helyi vagy országos szinten is bevezethetők az épülettulajdonosok önkéntes regisztrációjának előmozdítása és az épületük energiahatékonysági adatainak szolgáltatása érdekében. Az ingatlanokra és a tulajdonosokra vonatkozó minimális adatszolgáltatást előíró bérbeadói engedélyezési rendszerekkel könnyebben azonosíthatók a maximális energiahatékonysági küszöbértékeket túllépő épületek a bérleti piacon.

A különböző engedélyeket vagy jogosítványokat kiadó közintézmények és hivatalok közötti koordináció elősegítheti a célzott épületek azonosítását. Ha pl. egy épülettulajdonos bérbeadási engedélyt vagy más típusú engedélyt (pl. szállodaüzemeltetési engedélyt) kérelmez, ez lehetőséget adhat az ingatlan energiahatékonysági igazolásának ellenőrzésére vagy bekérésére. Amikor új energetikai tanúsítványt adnak ki az épület eladása, új bérlőnek történő bérbeadása vagy a bérleti szerződés megújítása miatt, ez lehetőséget jelent az épület energiahatékonyságának meghatározására is. Az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének való megfelelésért felelős érintett hatóság automatikusan értesítést kaphat, ha az energetikai tanúsítványok nemzeti adatbázisában az aktuálisan alkalmazandó küszöbértéket meghaladó új energetikai tanúsítványt regisztrálnak. Hasonlóképpen, ha egy energetikai tanúsítvány frissítése nyomán a teljesítmény a küszöbérték alá kerül, az adott épület kivezethető a nem megfelelőnek minősített épületek köréből.

2.3.3.3.   Megfelelés: megfelelési mechanizmus létrehozása

Az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség teljesítéséhez a küszöbérték feletti energiafelhasználású épületeket úgy kell felújítani, hogy teljesítményük a vonatkozó küszöbértékek alá kerüljön. A felújítási intézkedéseknek javítaniuk kell az épület azon energiafelhasználási teljesítményét, amelyet az I. melléklet 1. pontja szerint közvetlenül figyelembe vesznek az épület energiahatékonyságának meghatározásakor. Az épület energiahatékonyságának javítására és az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettségnek való megfelelésre irányuló támogatható intézkedések ezért magukban foglalják a külső térelhatárolók energetikai felújítását és az épülettechnikai rendszerek cseréjét, ideértve a helyiségfűtésre, helyiséghűtésre, szellőztetésre, használatimelegvíz-ellátásra, beépített világításra, épületautomatizálásra és -szabályozásra és helyszíni megújulóenergia-termelésre szolgáló műszaki berendezéseket, vagy ezek kombinációit.

A félreértések elkerülése érdekében a küszöbérték teljesítésének bizonyítékát egységes megközelítés alapján, világos módszertan és időkeret mentén kell levezetni. A megfelelési mechanizmus előírt három fő eleme a következő:

—	országos szinten elismert meglévő mechanizmus,

—	benyújtandó bizonyíték,

—	minőségbiztosítás alá vonás.

A megfelelési mechanizmusok példái közé tartoznak az energetikai tanúsítványok, az előre meghatározott intézkedéseket tartalmazó ellenőrzőlisták, a meglévő nemzeti összehasonlító értékelési rendszerek (pl. BREEAM, DGNB) stb. Ha e nemzeti összehasonlító értékelési rendszerek nem léteznek vagy módosításra szorulnak, akkor kialakításukról a végrehajtási időkeret korai szakaszában kell gondoskodni.

A bizonyítékot harmadik fél szolgáltató (pl. az energetikai tanúsítvány független bejegyzett szakértője) is kiállíthatja. Ennek célja egyrészt az összeférhetetlenség kizárása, másrészt annak biztosítása, hogy az értékelést az elismert módszertannak megfelelően végezték.

A bizonyítéknak független fél által végzett minőségértékelési eljáráson kell átesnie. A minőség validálásába ajánlott bevonni az érintett hatóságokat.

A minden tagállamban elérhető energetikai tanúsítási rendszer elismert értékelési eszköz és az összes fenti kritériumnak megfelel. A megfelelési mechanizmus alapjaként ezért az energetikai tanúsítvány használata ajánlott.

A következő alszakaszok további információkkal szolgálnak a megfelelés időzítéséről, a megfelelési mechanizmusok két példáját, az energetikai tanúsítványokat és a felújítási intézkedések listáját bemutatva.

2.3.3.3.1.   A megfelelés időzítése

Egyértelműen meg kell határozni az alkalmazandó megfelelési mechanizmust, valamint az adott mechanizmus kibocsátására, minőségére és jellemzőire vonatkozó szabályokat. Ajánlott az elemek kellően korai megállapítása, hogy azokat egyértelműen és időben lehessen közölni az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség hatálya alá tartozó épülettulajdonosokkal.

Az időkeretet a 9. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekhez kell igazítani, azaz az első alkalmazandó küszöbérték 2030-ig, a második alkalmazandó küszöbérték 2033-ig stb. Ajánlott beépíteni az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség és a megfelelési határidők rendszeres emlékeztetőit. A meg nem felelő épülettulajdonosokra vonatkozó következményeket és szankciókat is közölni kell (lásd: 5. LÉPÉS: Nyomonkövetési mechanizmus és szankciórendszer létrehozása).

A megfelelőség-ellenőrzések két időpontban relevánsak: a) azon esetekben, amikor az épülettulajdonosok úgy ítélik meg, hogy ingatlanuk már megfelel az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettségről szóló értesítés időpontjában, tehát jóval a küszöbértékek 9. cikk (1) bekezdésében meghatározott időpontjai előtt, b) azon szokásos esetekben, amikor az épülettulajdonosok az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettségről szóló értesítés után végeznek felújítási munkálatokat, hogy az épület energiahatékonyságát az alkalmazandó küszöbérték alá vigyék. Mindkét esetben alkalmazni kell a megfelelési mechanizmus minőségi és ellenőrzési követelményeit (egyértelmű módszertan, harmadik fél általi kibocsátás, minőség-ellenőrzés alá vonás).

Mivel az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség hatálya alá tartozó épületek és épülettulajdonosok azonosítása egyes esetekben az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének bevezetése előtt gyűjtött adatokra és becslésekre támaszkodhat, előfordulhatnak olyan esetek, amikor a maximális küszöbérték feletti energiafelhasználásúként azonosított épületek valójában már megfelelnek az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettségnek, mert a tényleges energiafelhasználásuk alacsonyabb a küszöbértéknél.

Amennyiben az azonosított épületek energiahatékonysága meghaladja az alkalmazandó küszöbértéket, a megfelelési időkeret a 9. cikk (1) bekezdésében foglalt időkerethez igazítható, azaz az első alkalmazandó küszöbérték 2030-ig, a második alkalmazandó küszöbérték 2033-ig stb. Ezen esetekben az épülettulajdonosoknak felújítási tevékenységeket kell végezniük annak érdekében, hogy az épület energiahatékonysága a meghatározott időpontokig az alkalmazandó küszöbérték alá kerüljön. A tagállamok korábbi időkereteket is megállapíthatnak az épülettulajdonosok számára a megfelelés igazolására.

2.3.3.3.2.   Megfelelés igazolása energetikai tanúsítvánnyal

A megfelelés energetikai tanúsítvánnyal történő igazolása megköveteli, hogy az épülettulajdonos érvényes tanúsítványt nyújtson be ingatlanáról, amely az I. melléklet 1. pontja szerint számított energiahatékonyságot mutatja az épülethez.

Ahhoz, hogy megfelelési mechanizmusként érvényes legyen, az energetikai tanúsítványnak tartalmaznia kell az energiahatékonysági minimumszabványok rendszeréhez kiválasztott mutató információit, azaz a végsőenergia-felhasználásra vagy primerenergia-felhasználásra vonatkozó információkat. Ha az energetikai tanúsítvány nem tartalmazza a fő mutató információit (pl. végsőenergia-fogyasztás), vagy nem naprakész (pl. az épületet az energetikai tanúsítvány megszerzése után újították fel), akkor más megfelelési mechanizmusokat kell alkalmazni.

Ha az energiahatékonysági minimumszabványok által kiváltott felújítás jelentős felújításnak minősül, az energetikai tanúsítványt a 20. cikk szerint kell kiállítani. A tagállamoknak célszerű kihasználniuk ezt a kiváltó eseményt, az energetikai tanúsítványt pedig megfelelési mechanizmusként alkalmazniuk. Az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének való megfelelésért felelős érintett hatóság automatikusan értesítést kaphat, ha az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének hatálya alá tartozó épületekhez új energetikai tanúsítványt regisztrálnak az energetikai tanúsítványok nemzeti adatbázisában. Ez összekapcsolható a nyomonkövetési mechanizmussal és az épületek energiahatékonyságára vonatkozó nemzeti adatbázissal, amelyet a 22. cikk szerint kell létrehozni.

2.3.3.3.3.   Megfelelés igazolása a felújítási intézkedések listája alapján

Egy másik megfelelési mechanizmus előírhatná az épülettulajdonosok számára, hogy a minimális műszaki követelményekhez kapcsolódó intézkedések listája és az energiahatékonyság-javulásra vonatkozó becslések alapján bizonyítékot szolgáltassanak a felújítási tevékenységek végrehajtásáról.

Ez a megfelelési mechanizmus kétféleképpen valósítható meg: a) az épületelemekre vonatkozó követelményeket tartalmazó minimumintézkedések előre meghatározott listája alapján, b) az egyes épületek energetikai tanúsítványában vagy az épületfelújítási útlevélben ajánlott felújítási intézkedések listája alapján (ha rendelkezésre áll). A tagállamok mindkét esetben kidolgoznak egy világos módszertant a benyújtandó bizonyíték és a benyújtásra kötelezett meghatározásával (önkéntes közzététel, harmadik fél), valamint egy módszertant annak értékelésére, hogy az épület energiahatékonysága az alkalmazandó maximális energiahatékonysági küszöbérték alá került-e. E megközelítésnek mindenképpen biztosítania kell az épület energiahatékonyságának helyes megállapítását és a nemzeti szinten meghatározott energiahatékonysági küszöbérték teljesülését.

Az első megközelítés esetében a tagállamok meghatározzák azon minimumintézkedések listáját, amelyek javítanák az energiahatékonyságot, hogy ezáltal az épület teljesítse az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettséget. A lista például alapértelmezett értéket adna a (korábbi ablakokénál alacsonyabb) maximális U értékű ablakok cseréjéhez vagy a falszigetelés néhány centiméterrel történő növeléséhez. Ezek az értékek az aktuális felújítási gyakorlatok és technológiai fejlődés, a különböző nem lakáscélú épületszegmensekben végzett szokásos intézkedések vagy több reprezentatív épület energiamodellezése alapján becsülhetők.

Az intézkedéseknek javítaniuk kell az épület teljesítményét a helyiségfűtés, helyiséghűtés, használati melegvíz-ellátás, szellőztetés, beépített világítás vagy egyéb épülettechnikai rendszerek energiafelhasználása tekintetében, mivel ezen elemek befolyásolják az épületek energiahatékonyságának az I. melléklet 1. pontja szerinti kiszámítását. Az intézkedések például a következők lehetnek:

a)	a külső falszigetelés, tetők és egyéb külső térelhatároló elemek, például ablakok és ajtók javítása;

b)	a fűtési rendszer nagyobb energiahatékonyságú rendszerrel való felváltása;

c)	épületautomatizálási és -szabályozási rendszerek telepítése az energiahatékonyság nyomon követése, szabályozása és optimalizálása érdekében;

d)	megújulóenergia-rendszer helyszíni telepítése.

Az épülettulajdonosoknak vagy a kijelölt harmadik félnek (pl. vállalkozó, külső értékelő) bizonyítékot (pl. fizetési igazolást) kell szolgáltatniuk a minimumintézkedések előre meghatározott listájában szereplő, az épületen végrehajtott felújítási intézkedésekről. A becsült energetikai javítások alkalmazását követően az épület energiahatékonyságának az alkalmazandó maximális energiahatékonysági küszöbérték alatt kell lennie. Az elért energetikai javulások az elvégzett felújítási intézkedések energetikai javítási potenciáljának (8) összegzésével becsülhetők. A tagállamok biztosítják a megfelelő módszertan alkalmazását. A mutató kiválasztása hatással lehet a felújítási intézkedések kiválasztására (lásd: 2. táblázat).

A felújítási intézkedések listáján alapuló megfelelés második megközelítése az érvényes energetikai tanúsítvánnyal (ideértve a felújítási ajánlásokat is) vagy épületfelújítási útlevéllel rendelkező épületekhez kapcsolódik. Ilyen esetben az épülettulajdonosoknak vagy a kijelölt harmadik félnek bizonyítékot kell szolgáltatniuk annak igazolására, hogy az épület energetikai tanúsítványában vagy az épületfelújítási útlevélben ajánlott felújítási intézkedéseket elvégezték.

Az előző megközelítéshez hasonlóan az épületen elvégzett felújítási intézkedések révén, az általános energetikai javítások alkalmazását követően elért energiahatékonyságnak alacsonyabbnak kell lennie az alkalmazandó maximális energiahatékonysági küszöbértéknél. Az általános energetikai javulás az energetikai tanúsítványban vagy az épületfelújítási útlevélben (ha van) előre jelzett energiamegtakarítás alapján becsülhető. Alternatív megoldásként a javulás alapját az egyes intézkedésekhez társított energetikai javulások előre meghatározott alapértelmezett értékei is jelenthetik, az előző megközelítésnél ismertetettek szerint.

2.3.3.3.4.   A megfeleléssel kapcsolatos egyéb megfontolások

A tagállamok biztosítják a megfelelési bizonyítékok minőségét. Ha a megfelelés energetikai tanúsítványokon alapul, akkor az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv átültetését követően kiadott energetikai tanúsítványoknak meg kell felelniük a 19. és 20. cikkben, valamint az I. és V. mellékletben bevezetett vonatkozó rendelkezéseknek.

Ha a tagállamok a felújítási intézkedések listáján alapuló két megközelítés bármelyikét alkalmazzák, akkor előírható a benyújtott bizonyítékok és az energiahatékonyság-javulásra vonatkozó becslések harmadik fél általi minőség-ellenőrzés és vizsgálat alá vonása. Emellett az érintett hatóság legalább véletlenszerű mintavétel alapján validálja a minőséget.

Ha az épülettulajdonosok maguk nyújtják be a bizonyítékot, akkor szigorúbb ellenőrzéssel és vizsgálattal kell biztosítani a benyújtott bizonyíték megfelelő minőségét és az egyenlő bánásmódot.

A megfelelés különböző igazolási módjainak lehetővé tétele nagyobb rugalmasságot biztosíthat az épülettulajdonosok számára a követelmény teljesítéséhez, és jelentéstételre ösztönözheti őket.

A tagállamok a különböző épületkategóriákra különböző megfelelési mechanizmusokat alkalmazhatnak.

A megfelelési mechanizmusok további előnyökhöz vagy ösztönzőkhöz is kapcsolhatók, például az elért javulásra vonatkozó tanúsítvány kiadásához vagy az ingatlan felvételéhez az előírásoknak megfelelő épületek nyilvános jegyzékébe, amelyet az épülettulajdonosok/bérlők felhasználhatnak az ingatlan népszerűsítésére.

A pénzügyi intézmények nemcsak a felújítással járó előnyökről és lehetőségekről szóló tájékoztatásban, hanem az energiahatékonysági minimumszabványoknak való megfelelést szolgáló felújítási beruházásokhoz szükséges hitelek elősegítésében is kulcsszerepet játszhatnak.

2.3.3.4.   Nem kötelező: az egyes épületek mentesítésének lehetővé tétele

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv a 9. cikk (6) bekezdése szerint bizonyos épületkategóriák és a 9. cikk (1) bekezdése szerint egyes épületek mentesítését teszi lehetővé a tagállamok számára. Mindkét rendelkezés opcionális, és eltérő hatással van az energiahatékonysági minimumszabványok alkalmazására. Az épületkategóriáknak a 9. cikk (6) bekezdése szerinti mentesítéséhez lásd a 2.3.2.2.1. szakaszt. E szakasz a 9. cikk (1) bekezdésének 8. albekezdése szerinti, egyedileg azonosított épületekre vonatkozó mentességekkel foglalkozik.

A tagállamok által meghatározott kritériumok alapján egyedi alapon mentesített épületek nem távolíthatók el az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének alapforgatókönyvéből. Ehelyett a nem realizált energiahatékonyság-javulások összegét a nem lakáscélú épületállomány más részein elért egyenértékű energiahatékonyság-javulásokkal kell ellensúlyozni (lásd: 2.3.3.4.3.2. „Az egyenértékű energetikai javulások számszerűsítése” szakasz).

Ha a tagállamok úgy döntenek, hogy alkalmazzák az egyes épületek mentesítésének lehetőségét, akkor egyértelmű, pontos és szigorú kritériumokat kell kidolgozniuk. E kritériumokat az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 3. cikkének megfelelően a nemzeti épületfelújítási tervekben kell jelenteni. Az egyes épületek mentesítésére vonatkozó kritériumok három okot tükrözhetnek: a) az épület várható jövőbeli használata; b) súlyos nehézségek; c) kedvezőtlen költség-haszon elemzés (további részletekért lásd: „Mentességi kritériumok”).

Kiválasztásukat úgy kell végezni, hogy a mentességek csak kivételes esetekben és azzal a feltétellel legyenek megengedettek, hogy az adott épületnél bizonyíték igazolja a követelményeknek való megfelelés lehetetlenségét. Ilyen következtetések csak eseti alapon vonhatók le, és a tagállamok semmilyen épületkategóriára nem vezethetnek be szisztematikus mentességet. Az épülettulajdonosoknak bizonyítaniuk kell az egyedi mentesség kérelmezéséhez szükséges adott kritérium fennállását.

A mentességi kritériumok fennállásának értékelési feltételeit tagállami szinten, vagy amennyiben a regionális feltételek az adott tagállam területének csak egy részét érintik, regionális szinten kell meghatározni. Ez utóbbi esetben azonban a regionális feltételeket a nemzeti épületfelújítási tervekben kell ismertetni. E feltételeket minden esetben dokumentálni kell (pl. műszaki iránymutatások részeként), és a nemzeti vagy adott esetben a regionális területen egységesen kell alkalmazni. A mentességi kritériumokat az energiahatékonysági minimumszabványok átfogó rendszerének részeként világosan kell kommunikálni az épülettulajdonosok felé. Végezetül a követelmények alkalmazásának hiányát a hatóságok által kialakított és felügyelt, egyértelmű eljárások alkalmazásával kell értékelni.

Ajánlott a mentességi kritériumok korai közzététele, valamint egyértelmű időkeret és eljárás kialakítása az épülettulajdonosok számára a mentességek bejelentéséhez. Az alkalmazandó bizonyítéknak (pl. bontási igazolás, harmadik fél által végzett kedvezőtlen költség-haszon elemzés) a három mentességi kategória mindegyikére vonatkozóan egyértelműnek és világosnak kell lennie.

2.3.3.4.1.   Előzetes jelentés a becsült egyedi mentességekről

Ha a tagállamok a 9. cikk (1) bekezdésének nyolcadik albekezdése szerinti kritériumok alapján egyedi mentességeket engedélyeznek, akkor előzetes értékelést kell végezniük a mentességek által érintett épületek potenciális arányáról. Ezt az értékelést jelenteni kell a 3. cikkben említett nemzeti épületfelújítási tervekben. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy nem mentesítenek aránytalan számú nem lakáscélú épületet. A mentesített épületek számának aránytalanságát befolyásoló tényezők közé tartozik a mentességek nyomon követésére és az alternatív intézkedések tervezésére irányuló további adminisztratív erőfeszítés.

Az egyedileg mentesített épületek potenciális arányának előzetes értékelése különböző módokon végezhető. A tagállamok becsléseket készíthetnek az épületállomány tipikus használata és jellemzői, valamint az épületállományt használók alapján. Alternatív megoldásként előírhatják az épülettulajdonosok számára, hogy oly módon kérelmezzék előzetesen a mentességet, hogy azt egy adott időpontig bejegyzik egy központi nyilvántartásba és bizonyítják, hogy megfelelnek a tagállamok által meghatározott kritériumoknak. A második megközelítés pontosabb, és növelheti az épülettulajdonosok tudatosságát épületeik energiahatékonyságával kapcsolatban. Emellett a máshol végrehajtandó felújítási intézkedések jobb tervezését is lehetővé teszi. A tagállamok az említett megközelítések ötvözése mellett is dönthetnek.

Ajánlott, hogy a tagállamok utólag ellenőrizzék a mentesített épületek számát és alapterületét annak megállapításához, hogy azok megfelelnek-e az előzetes becsléseknek.

2.3.3.4.2.   Mentességi kritériumok

Az egyes épületek 9. cikk (1) bekezdése szerinti mentesítésére vonatkozó kritériumok három okot tükrözhetnek: a) az épület várható jövőbeli használata; b) súlyos nehézségek; valamint c) kedvezőtlen költség-haszon elemzés.

A kritériumokat a lehető legpontosabban és legvilágosabban kell meghatározni, alátámasztva azokat a támogathatóságot igazoló mutatókkal. Ajánlott, hogy az épülettulajdonos a végrehajtás időpontja előtt kérelmezze a mentességet, és a támogathatóság olyan bizonyítékát nyújtsa be, amelyet egy harmadik fél vagy az érintett hatóság ellenőrizhet. A mentesség iránti kérelemhez tartozó bizonyítékot az alkalmazandó kritériumok szerint kell meghatározni. A kritériumokra a következő alszakaszok mutatnak be példákat.

2.3.3.4.2.1.   Az épület várható jövőbeli használata

Az épület várható jövőbeli használatára vonatkozó kritérium olyan helyzetekre vonatkozik, amikor a használati szokások megváltozása miatt az épület felújítása nem lenne előnyös, vagy az épület már nem tartozna a követelmény hatálya alá. Példák erre:

Az épület lakóépületté történő átalakítására vonatkozó tervek: Az épülettulajdonos mentesülhet az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség alól, ha egy meglévő nem lakáscélú épületet lakóépületté kíván átalakítani. Az épület ebben az esetben a 9. cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartozik. Megfelelő bizonyítékot pl. érvényes építési engedélyt, az építési munkálatok megrendelését igazoló szerződéseket stb. kell benyújtani.

Az épületnek a 9. cikk (1) bekezdése szerinti másik kategóriájú nem lakáscélú épületté történő átalakítására vonatkozó tervek: A nem lakáscélú épület egyik kategóriából a másikba történő átalakítása (pl. szállodából irodaépület) esetén nem adható mentesítés az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség teljesítése alól. Ilyenkor az épület jövőbeli használati kategóriájára vonatkozó küszöbérték alkalmazandó.

Egy nem lakáscélú épületnek a 9. cikk (6) bekezdése szerinti másik kategóriájú nem lakáscélú épületté történő átalakítására vonatkozó tervek: Mentesülhet az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség alól a 9. cikk (1) bekezdése szerinti nem lakáscélú épület olyan épületté történő átalakítása, amely a 9. cikk (6) bekezdése alapján kizárható lenne az energiahatékonysági minimumszabványok rendszeréből, pl. istentiszteletre használt épületek, nem lakáscélú mezőgazdasági épületté vagy nemzetvédelmi célokat szolgáló épületté történő átalakítás esetén. További példát jelenthetnek a valamely kijelölt környezet részeként vagy különleges építészeti vagy történeti értékük miatt hivatalosan védetté váló épületek. Ha mentességet kap, az épületet el kell távolítani az alapforgatókönyvből, vagy az épületállomány más részein energiahatékonyság-javulást kell elérni. Megfelelő bizonyítékot pl. érvényes építési engedélyt, az építési munkálatok megrendelését igazoló szerződéseket vagy az épület védett állapotát igazoló tanúsítványt kell benyújtani.

Az épület bontására vonatkozó tervek: A tervezett bontások kifejezetten olyan különleges helyzetként kerülnek említésre, amely az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv (26) preambulumbekezdése szerint egyedi mentességekre jogosít. Amennyiben a lebontandó egyes épületek mentesülnek az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség alól, 9. cikk szerint a nem lakáscélú épületállomány más részein egyenértékű megtakarítást kell elérni. A bontási engedély az épület tervezett jövőbeli használatának bizonyítékaként szolgálhat.

Ha egy épület jövőbeli használata mentesül az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség alól, akkor az épülettulajdonosnak megfelelő bizonyítékot kell szolgáltatnia. A kérelmezési folyamathoz ajánlott egyértelmű időkeretet meghatározni, az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének végrehajtási eljárásához igazítva.

A használat megváltoztatásának teljesítéséhez is ajánlott egyértelmű időkeretet meghatározni. Ha például az épülettulajdonos tervezi, de adott időkereten belül nem hajtja végre az épület használatának megváltoztatását, akkor a felújítási kötelezettség alkalmazandó.

2.3.3.4.2.2.   Súlyos nehézségek

A súlyos nehézségek kritériumának célja a nehéz, de átmeneti helyzet tükrözése, amit az épülettulajdonos vagy bérlő egyéni helyzetével kell indokolni. A (26) preambulumbekezdés szerint „a súlyos nehézségek addig szolgálthatnak indokul a mentességre, amíg fennállnak”. Súlyos nehézségek állnak fenn például akkor, ha az épület tulajdonosa vagy bérlője likviditási problémákkal küzd, csődhelyzet veszélyének van kitéve vagy az elmúlt évben a személyzet bizonyos százalékát elbocsátotta.

Likviditási problémák: Ezek pl. pénzügyi kimutatások, bankszámlakivonatok, adóbevallások, hiteljelentések, könyvvizsgálói jelentések stb. segítségével igazolhatók. Az e kritériumon alapuló mentességek méltányos alkalmazása érdekében egyértelmű feltételeket és szabályokat kell meghatározni.

Csődhelyzet veszélye: Csődhelyzet veszélye esetén az épülettulajdonosnak a likviditási problémákhoz hasonló bizonyítékkal kell szolgálnia. A tulajdonosnak jeleznie kell továbbá a következő évi profitprognózisokat, amelyeket a felújítási munkálatokból eredő beruházási költségekkel vagy bérletidíj-emelésekkel kell összevetni. Ezeket a költségeket alá kell támasztani, pl. három független tanácsadó ajánlatával. Emellett a tényleges nyereséget évente be kell nyújtani annak igazolására, hogy a feltételezések észszerűek voltak. Ha a nyereség az előre jelzettnél magasabb, akkor a kritérium nem alkalmazható, a mentesség megszüntethető és az energiahatékonysági minimumszabványoknak való megfelelési kötelezettség alkalmazandó.

Betegség: A súlyos egyedi helyzetek (például betegség) akkor tekinthetők súlyos nehézségeknek, ha az épület tulajdonosa egy kis- vagy középvállalkozás vagy magánépület tulajdonosa. Az épülettulajdonosnak ekkor orvosi igazolás benyújtásával kell bizonyítania, hogy nincs más személy, aki felelős lehet az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség teljesítéséért.

Friss épülettulajdonos: Előfordulhat, hogy valaki váratlanul lesz egy épület tulajdonosa (például bérbe adott ingatlan öröklése révén), ami nagyon megnehezítené a szükséges felújítási munkák azonnali elvégzését. Az ilyen eset rövid mentességet indokolhat az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség teljesítése alól.

2.3.3.4.2.3.   Kedvezőtlen költség-haszon elemzés

A c) ponton (kedvezőtlen költség-haszon elemzés) alapuló kritérium esetében a tagállamoknak képesnek kell lenniük annak értékelésére, hogy az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettségnek való megfelelés céljából végzett felújítási intézkedések költségei arányosak-e, és hogy a várható előnyök meghaladják-e a költségeket, lehetőséget adva az alternatívák összehasonlítására. Ennek érdekében az egyes épületek szintjén elvégzik a tervezett felújítási intézkedések költség-haszon elemzését.

A költség-haszon elemzés az épületre vonatkozó különféle felújítási intézkedések költségeinek és hasznainak értékelésére szolgáló eszköz. Ez a pénzügyi alapú értékelés olyan tényezőket vesz figyelembe, mint az építési költségek, az energiamegtakarítás, az ingatlan értéknövekedése és a karbantartási megtakarítások. A számításnak ki kell terjednie a környezeti és egészségügyi externáliák költségeire és hasznára is, igazodva az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv azon céljához, hogy egyre nagyobb mértékben vegyék figyelembe a környezeti és egészségügyi externáliákat (lásd például a 2. cikk 32. pontjának iv. alpontját és a 13. cikket). Egy alapos költség-haszon elemzésnek figyelembe kell vennie az épület és az egyes felújított elemek élettartamát, mivel a különböző elemek hatékonysági időtartama és költségei idővel eltérőek lesznek.

Ha a tagállamok a kedvezőtlen költség-haszon elemzések miatt egyedi mentességeket engedélyeznek, akkor egyértelmű és nyilvánosan elérhető keretet kell biztosítaniuk az elemzés elvégzéséhez. Ez magában foglalja az elemzés során figyelembe veendő számítási lépések és paraméterek meghatározását, köztük az épületelemek élettartamára vonatkozó átlagértékeket, a nettó jelenérték meghatározásához szükséges diszkontrátákat, bizonyos intézkedések költségeinek referenciaértékeit stb. A tagállamoknak létre kell hozniuk a számítások ellenőrzésére szolgáló rendszert, pl. az érintett hatóság által jóváhagyandó ellenőrzőlistákat, vagy független szakértőket kell felkérniük a megállapítások validálásához szükséges számítások elvégzésére. A tagállamok elutasíthatják a kérelmeket, ha a költség-haszon elemzés nem az előre meghatározott keretnek megfelelően történik.

A költség-haszon elemzés akkor minősül kedvezőtlennek, ha a kapott nettó jelenérték – az externáliákkal együtt – az épület hátralevő élettartama alatt negatív marad. Alternatív megoldásként kiszámítható és mutatóként használható a beruházás megtérülése, azaz a nettó haszon (vagyis a haszon teljes jelenértéke mínusz a költségek teljes jelenértéke) osztva az összköltséggel.

A számításnak részleteznie kell az egyes intézkedésekhez kapcsolódó költségeket és hasznokat annak megállapításához, hogy mely intézkedések eredményeznek még kedvező költség-haszon elemzést. A 9. cikk (1) bekezdésének tizedik albekezdésében foglaltak szerint kedvezőtlen költség-haszon elemzés esetén a tagállamok előírják, hogy legalább azokat az egyedi felújítási intézkedéseket végre kell hajtani, amelyek esetében a költség-haszon elemzés kedvező. A számításnak ezért lehetővé kell tennie az alternatívák összehasonlítását. Például egy régi és értékcsökkentett kazán cseréje esetén a gazdasági költségek értékelésekor pl. olyan alternatívákat kell mérlegelni, mint a gázkazán és a hőszivattyú, és össze kell hasonlítani a gázkazán költségeit a hőszivattyú költségeivel, figyelembe véve ez utóbbi alacsonyabb működési költségeit és környezeti előnyeit.

Az épületfelújítási útlevél (19. cikk, XIII. melléklet) hasznos eszközként segítheti a tagállamokat és az épülettulajdonosokat a költség-haszon elemzés elvégzésében, ha az épületfelújítási útlevél rendelkezésre áll. Részletesen ismerteti a különböző felújítási lépéseket és az ezen intézkedésekhez kapcsolódó költségeket, figyelembe véve az egyes épületek felújítási ütemtervét az idő függvényében.

2.3.3.4.3.   A mentességek eredményeként az épületállomány más részein elért egyenértékű javulás

2.3.3.4.3.1.   A nem realizált energetikai javulások számszerűsítése

Az egyes épületek mentességéből eredő nem realizált energetikai javulások összegét a nem lakáscélú épületállomány más részein elért egyenértékű javulásokkal kell ellensúlyozni. A tagállamok nyomon követik az ilyen egyenértékű javulásokra irányuló felújítási tevékenységeket. Az egyenértékű energiahatékonyság-javulás becslését a 3. cikkben említett nemzeti épületfelújítási tervben kell jelenteni.

A teljes nem realizált energetikai javulás az összes mentesített épület esetében nem realizált javulások összegének felelnek meg. Egyetlen mentesített épület esetében a nem realizált energetikai javulások az aktuális energiahatékonyság és az elérendő küszöbérték közötti különbség alapján becsülhetők meg, az alábbi egyenletben foglaltak szerint. Ha például egy 500 m2 alapterületű és 350 kWh/m2/év energiahatékonyságú mentesített épület várhatóan megfelelne az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség 280 kWh/m2/év küszöbértékének, a nem realizált energetikai javulások évi 35 000 kWh-t tennének ki. A számítás következetességének biztosítása érdekében az alapterületnek meg kell egyeznie az épület energiahatékonyságának meghatározásához használt alapterülettel.

—	Unrealised improvementsj: a j épület nem realizált javulásai (kWh/év)

—	EPerformancej: a j épület aktuális energiahatékonysága (kWh/m2/év)

—	Aj: a j épület alapterülete

A nem realizált energetikai javulásokat minden egyes mentesített épületre vonatkozóan ki kell számítani. Ezt követően a teljes nem realizált javulást az összes mentesített épület nem realizált javulásainak összegeként számítják ki:

A nem realizált energetikai javulás azon minimumintézkedések listájának hatása alapján is becsülhető, amelyek ahhoz lennének szükségesek, hogy az épület energiahatékonysága a küszöbérték alá csökkenjen. A standard energiamegtakarítás ezen intézkedésekhez való hozzárendelése lehetővé teszi az intézkedések általános energiahatékonyságra gyakorolt hatásának becslését. A listán szereplő intézkedések végrehajtásának javítania kell az épület energiahatékonyságát a helyiségfűtés, helyiséghűtés, használati melegvíz-ellátás, szellőztetés, beépített világítás vagy egyéb épülettechnikai rendszerek energiafelhasználása tekintetében, az épületek energiahatékonyságának kiszámítására vonatkozó, az I. melléklet 1. pontjában foglalt közös általános keretben meghatározottak szerint. Ilyen például a megújulóenergia-rendszer helyszíni telepítése, a külső falszigetelés, tetők és egyéb külső térelhatároló elemek, például ablakok és ajtók javítása, a fűtési rendszer nagyobb energiahatékonyságú rendszerrel való felváltása, épületautomatizálási és -szabályozási rendszerek telepítése az energiahatékonyság nyomon követése, szabályozása és optimalizálása érdekében.

E megközelítésnél az alapértelmezett energiamegtakarítást az általános gyakorlatok, felújítási statisztikák, műszaki vizsgálatok stb. alapján rendelik hozzá az egyes intézkedésekhez. Ezt követően megbecsülik az energiahatékonyság-javulásnak a mentesített épületre gyakorolt hatását, azaz összevetik az épület feltételezett végrehajtás előtti és utáni energiahatékonyságát, és kiszámítják a nem realizált energetikai javulást. A számítás következetességének biztosítása érdekében az alapterületnek meg kell egyeznie az épület energiahatékonyságának meghatározásához használt alapterülettel.

—	Unrealised improvementsj: a j épület nem realizált javulásai (kWh/év)

—	EPerformancej: a j épület aktuális energiahatékonysága (kWh/m2/év)

—	Aj: a j épület alapterülete

—	Measure energy savingsi: az i felújítási intézkedés végrehajtásához kapcsolódó energiamegtakarítás (%)

—	i: az előre meghatározott listán szereplő felújítási intézkedések

Amint korábban is, a nem realizált energetikai javulásokat minden egyes mentesített épületre vonatkozóan ki kell számítani. Ezt követően a teljes nem realizált javulást az összes mentesített épület nem realizált javulásainak összegeként számítják ki:

2.3.3.4.3.2.   Az egyenértékű energetikai javulások számszerűsítése

A teljes nem realizált energetikai javulást a nem lakáscélú épületállomány más részein elért egyenértékű energiahatékonyság-javulásokkal kell ellensúlyozni. Az előző szakasz példáját alapul véve: a mentesített épület nem realizált 35 000 kWh/év energetikai javulását egy 700 m2 alapterületű és 250 kWh/m2/év energiahatékonyságú épület felújításával lehetne elérni, ha annak energiahatékonyságát 200 kWh/m2/év-re csökkentik (a számítás alapja 250 kWh/m2/év – [35 000 kWh/700 m2]). Az energetikai javulás a következő egyenlettel számítható ki:

—	Energy improvementk: a nem lakáscélú épületállomány egy másik részében található egyedi épületben elért energetikai javulás (kWh/év)

—	EPerformance: energiahatékonyság (kWh/m2/év)

—	Ak: a k épület alapterülete

A nem realizált energetikai javulások külön-külön is végrehajthatók. Ehhez nyomon kell követni azt, hogy a mentesített j épület nem realizált energetikai javulásai megegyeznek-e az épületállomány más részein található k épület energetikai javulásaival. Az épületállomány más részein található összes felújított épület teljes egyenértékű energetikai javulása azonban össze is vonható, majd összevethető az előző szakaszban kiszámított teljes nem realizált energetikai javulással. A teljes egyenértékű energetikai javulás az egyes k épületek esetében megvalósult javulások összegzésével számítható ki:

A nem lakáscélú épületállomány más részein található összes épületben elért teljes egyenértékű energetikai javulás nem lehet kevesebb az előző szakaszban kiszámított teljes nem realizált energetikai javulásnál.

2.3.3.4.3.3.   Az egyenértékű energetikai javulások elérésének módjai

Az egyenértékű javulást különböző módokon lehet elérni. Az egyik megközelítés szerint a nem realizált energetikai javulás a nem lakáscélú épületállomány jobban teljesítő részén található egyedi épületek felújításával érhető el, amint azt a 11. ábra szemlélteti. A példában a piros épület (lásd a 11. ábra (a) részét) mentességét kérelmezték (9). A 11. ábra (b) része szemlélteti a nem realizált energetikai javulások számszerűsítésének módját. A nem realizált javulással egyenlő vagy annál nagyobb egyenértékű javulást az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerén kívüli egyéb épületek (zöld épületek) felújításával kell elérni. Ehhez az ezen épületekre irányuló további felújítási programokra lehet szükség. E megközelítés rugalmasságot biztosít a különböző épületek megcélzása terén, de nagy nyomonkövetési erőfeszítést igényelhet annak figyeléséhez, hogy hol sikerül elérni az egyenértékű javulásokat.

11. ábra: Kivételek: (a) Mentesített épület; (b) Egyenértékű javulás elérése a nem lakáscélú épületállomány más részein

A második megközelítés célja további energetikai javulás elérése a következő küszöbértéket meghaladó épületek felújításakor (lásd: 12. ábra). E megközelítés megkönnyíti a nyomonkövetési folyamatot, mivel az egyenértékű javuláshoz célba vett épületek csak a legrosszabbul teljesítő épületek következő csoportját jelentik, nem pedig az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerén kívüli épületek teljes körét. E megközelítés a legrosszabbul teljesítő épületek felújítását is felgyorsítja, de további támogatási mechanizmusokat igényelhet ahhoz, hogy épületeiknek az előre meghatározott határidőnél korábbi felújítására ösztönözze az épülettulajdonosokat.

12. ábra: Kivételek: (a) Mentesített épület; (b) Egyenértékű javulás elérése a legrosszabbul teljesítő nem lakáscélú épületek következő csoportjában

2.3.4.   4. LÉPÉS: Támogató keret létrehozása

2.3.4.1.   A támogató keret célja és a főbb szempontok

A megfelelés támogatása érdekében a tagállamoknak a 9. cikk (4) bekezdésével, valamint a 17. és 18. cikkel összhangban támogató szakpolitikai keretet kell létrehozniuk. Bár a 9. cikk (4) bekezdése szerinti szakpolitikai keretnek teljeskörűen rendelkezésre kell állnia, nem kell minden intézkedést elérhetővé tenni az összes épülettípus vagy épülettulajdonos számára. A támogató intézkedések kiválasztása részben a nemzeti vagy helyi adottságoktól, valamint az energiahatékonysági minimumszabványok kialakításával kapcsolatos döntésektől függ. A meglévő gyakorlat elemzése azt mutatja, hogy léteznek kulcsfontosságú általános támogató intézkedések, többek között a következők:

a)	Pénzügyi támogatási rendszerek az egyes csoportokra nehezedő pénzügyi terhek enyhítésére.

b)

Technikai segítségnyújtás több szinten: a) (Ingyenes) tanácsadás az épülettulajdonosok részére a teljes felújítási folyamat során, az első tanácsadástól kezdve a mélyreható elemzésen, a pénzügyi ösztönzők elérésének támogatásán és a kivitelezők felkutatásán át a minőség-ellenőrzésig, pl. egyablakos ügyintézési pontokon keresztül. b) Készségek az építőipari értékláncban: az energiahatékonysági minimumszabványok által kiváltott felújítások elvégzéséhez szakképzett munkaerőre van szükség. A 17. cikk (12) bekezdésével összhangban beruházás szükséges a képzésbe és kapacitásépítésbe, valamint a személyi és intézményi feltételek fejlesztésébe annak érdekében, hogy a felújítási hullám idején elegendő szakképzett munkaerő álljon rendelkezésre. c) Az érintett hatóságok, pl. helyi szereplők támogatása a rendszer végrehajtásában.

c)

A mélyfelújítást fontolgató ingatlanbefektetők és -tulajdonosok különböző eszközök, köztük támogatások, adókedvezmények és zöldkötvények révén történő ösztönzése arra, hogy a 9. cikk (4) bekezdésének c) pontjával („integrált finanszírozási rendszerek kialakítása, amelyek […] ösztönzőket nyújtanak a mélyfelújításokhoz és a szakaszos mélyfelújításokhoz”), valamint a 17. cikkel és a 17. cikk (16) bekezdésével összhangban túlteljesítsék a minimumkövetelményeket.

d)	Finanszírozási rendszerek létrehozása vagy kiigazítása oly módon, hogy azokban szerepeljenek az épületfelújítási útlevelek kiállításának pénzügyi ösztönzői, valamint az épületfelújítási útlevélben ajánlott intézkedések esetleges további beruházási ösztönzői.

e)

Az energiahatékonysági minimumszabványok hatékony végrehajtását szolgáló társadalmi tudatosság és elfogadottság növelésére irányuló intézkedések. A támogatás irányulhat testre szabott kommunikációs kampányok végzésére és az integrált felújítási szolgáltatások, köztük a 18. cikkben előírt egyablakos ügyintézési pontok hálózatának létrehozására, a felújítási folyamat zökkenőmentesebbé tétele érdekében.

f)

Különös figyelmet kell fordítani a nem gazdasági akadályok, köztük az eltérő érdekek felszámolására (9. cikk (4) bekezdés d) pont) olyan intézkedések ötvözésével, mint pl. az épületérték energetikai felújítást követő növekedésének tudatosítása, a műszaki támogatás és jogszabályok – például a közös tulajdonra vonatkozó szabályok tekintetében –, vagy a felújítási költségek megtérülése érdekében a bérleti díj alapösszege növelésének lehetővé tétele a bérlők energiaköltség-megtakarításával összhangban.

2.3.4.1.1.   Az eltérő érdekek kezelése

Bár az energiahatékonysági minimumszabványok implicit módon segítenek kezelni a beruházások eltérő érdekek miatti elmaradását, az eltérő érdekek költségvonzatai továbbra is fennállnak. A 2. mellékletnek a 17. cikkre vonatkozó iránymutatása az eltérő érdekek kezelését szolgáló lehetőségeket és meglévő intézkedési példákat ismertet.

2.3.4.1.2.   Az egyedi mentességekre jogosult épületek felújításának ösztönzése

A 9. cikk (1) bekezdése szerinti követelmények alóli (ideiglenes) mentességre való jogosultsághoz az épülettulajdonosoknak egyénileg kell bizonyítaniuk a tagállami szinten előírt kritériumoknak való megfelelést. E folyamat ösztönözheti is a felújítást azáltal, hogy a mentességeket automatikusan összekapcsolják az épületfelújítási útlevél (részleges) finanszírozásával, vagy – a 19. cikk (13) bekezdéséhez hasonlóan – az egyablakos ügyintézési pont felkeresésére irányuló automatikus felkéréssel, amelyet C szint alatti energetikai tanúsítvány kiállítása esetén kap az épület tulajdonosa.

2.3.4.1.3.   Az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti követelmények alól a tagállamok által mentesíthető épületkategóriák felújításának ösztönzése

A nem lakáscélú épületek bizonyos kategóriái a 9. cikk (6) bekezdésének alkalmazásával mentesülhetnek a 9. cikk (1) bekezdése szerinti követelmények alól, és esetlegesen kimaradhatnak a nemzeti felújítási stratégiákból. Az épületállomány e részeiben az energiahatékonyság jelentős további javulásához vezethet egy olyan támogató keret megléte, amely külön támogatást irányít ezen épületkategóriákhoz.

2.3.4.2.   Támogatási mechanizmusok

A 9. cikk (4) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy a támogató keret részeként pénzügyi intézkedéseket és integrált finanszírozási rendszereket, valamint technikai segítségnyújtást biztosítsanak.

2.3.4.2.1.   Pénzügyi támogatás a mélyfelújítás ösztönzésére (9. cikk (4) bekezdés c) pont)

Az épülettulajdonosokat és befektetőket a 9. cikk (1) bekezdése szerinti maximális energiahatékonysági küszöbértékek túlteljesítésére kell ösztönözni. Ez a hosszabb távú követelményeket közvetlenül teljesítő egylépcsős mélyfelújítások jutalmazásán keresztül érhető el. Ezért erősen ajánlott a nem lakáscélú épületekre vonatkozó 2040-es és 2050-es célok korai meghatározása tagállami szinten. Ezt követően a pénzügyi támogatás az elért teljesítményszintnek megfelelően szakaszolható. Ha az épülettulajdonosok lépcsőzetes felújítás mellett döntenek, a pénzügyi támogatás kialakításának másik módja az épületfelújítási útlevél finanszírozása, valamint a javasolt lépések elvégzésének az energiahatékonysági minimumszabványok végrehajtási időpontja előtti támogatása.

További pontosítások és példák a 2. mellékletnek a 17. cikkre vonatkozó iránymutatásában találhatók.

2.3.4.2.2.   Technikai segítségnyújtás

Az energiahatékonysági minimumszabványok által érintett épülettulajdonosokat a hatálybalépés előtt megfelelően tájékoztatni kell. A célzott – például ingatlantársulásokon vagy önkormányzatokon keresztül segített – tájékoztató kampányoknak közérthetően kell ismertetniük a követelmények hátterét, teljesítési határidejét és módját, ideértve az energetikai szakértőkhöz, egyablakos ügyintézési pontokhoz vagy pénzügyi támogatási programokhoz vezető linkeket is.

Az egyablakos ügyintézési pontok különösen alkalmasak arra, hogy a követelményekről tájékoztassák, illetve segítsék az épülettulajdonosokat a felújítási folyamat során, ideértve a finanszírozást is (lásd az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikkét, az (EU) 2023/1791 irányelv 22. cikke (3) bekezdésének a) pontját és a vonatkozó iránymutatásokat).

A kibocsátáskereskedelemből vagy az energiahatékonysági minimumszabványok érvényesítésére szolgáló szankciómechanizmuson keresztül beszedett bírságokból származó bevételek részben a szükséges intézményi háttér és technikai segítségnyújtás finanszírozására, részben pedig a súlyos nehézségekkel küzdő épülettulajdonosoknak nyújtott célzott támogatás finanszírozására fordíthatók (lásd: „Mentességi kritériumok”).

2.3.5.   5. LÉPÉS: Nyomonkövetési mechanizmus és szankciórendszer létrehozása

A 9. cikk (7) bekezdése rögzíti, hogy a „tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az […] energiahatékonysági minimumszabványok végrehajtásának biztosítására, ideértve a megfelelő nyomonkövetési mechanizmusokat és szankciókat is a 34. cikkel összhangban”. Ebben az értelemben a 9. cikk (7) bekezdése emlékeztet a tagállamoknak az uniós irányelvek nyomon követésére és érvényesítésére vonatkozó általános kötelezettségére.

2.3.5.1.   Nyomon követés

Az első feladat tehát a 2030-as, 2033-as és későbbi referencia-időpontokig történő megfelelés (meg nem felelés) azonosítására szolgáló mechanizmus meghatározása. Ennek egyik módja a 9. cikk (1) bekezdése szerinti maximális energiahatékonysági küszöbértékeket meghaladó nem lakáscélú épületek nyilvántartásának létrehozása. A nyilvántartás ezen épületek megfelelési célú azonosításakor hozható létre (lásd: „Megfelelés: az energiahatékonysági minimumszabványoknak való megfelelésre kötelezett épületek/tulajdonosok azonosítása”) és összekapcsolható az épületek energiahatékonyságára vonatkozó nemzeti adatbázissal, amelyet a 22. cikk szerint kell létrehozni. A nyilvántartást akkor frissítenék, ha az épület tulajdonosa bizonyítékot nyújt be arról, hogy a szükséges energiahatékonyság-javítás révén az épület a maximális küszöbérték alá került, vagyis megfelel az energiahatékonysági minimumszabványok rendszere követelményeinek.

A megfelelés támogatásához az érintett hatóságok rendszeresen, pl. évente egyszer emlékeztethetnék az épülettulajdonosokat a közelgő megfelelési kötelezettség referencia-időpontja (pl. 2030) előtt. Ennek alkalmával az épülettulajdonosokat tájékoztatni kellene a meg nem felelés esetén alkalmazandó lehetséges szankciókról, valamint a végrehajtás támogatásához rendelkezésre álló intézkedésekről. Közvetlenül a referencia-időpontot követően (pl. 2030 után) az adatbázisból lekérdeznék a fennmaradó meg nem feleléseket, majd egy utolsó emlékeztetőt küldenének, amely néhány hónapos végső határidőt szabna a megfelelés igazolására. E határidőt követően végrehajtási eljárást kellene indítani.

2.3.5.2.   Szankciórendszer

A tagállamok szabályokat és szankciókat vezetnek be az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség megszegése esetére. Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 34. cikkében foglaltak szerint a szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. A 9. cikk (7) bekezdése értelmében a szankciókra vonatkozó szabályok megállapításakor a tagállamok figyelembe veszik a lakástulajdonosok pénzügyi helyzetét és a megfelelő pénzügyi támogatáshoz való hozzáférését, különösen a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások esetében.

A végrehajtási folyamat különböző fázisaihoz határozhatók meg szankciók. Ha például egy tagállam épülettulajdonosi nyilvántartást vagy bérbeadói engedélyezési rendszert vezet be, és határidőt állapít meg az épülettulajdonosok és az ingatlanok önkéntes regisztrációjához, akkor az előírt adatok határidőn túli rögzítése esetén szankció alkalmazható. Egy másik fázishoz szankciórendszer állítható fel azon épülettulajdonosok számára, akik azt állították, hogy épületük az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettségről szóló értesítés időpontjában már megfelelt a követelményeknek, de a határidőig nem nyújtották be a megfelelési mechanizmus által előírt bizonyítékot. Végezetül szankciórendszer vezethető be azon épülettulajdonosokkal szemben, akik az adott határidőig nem tesznek eleget az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettségnek.

A szankciómechanizmusok közé tartozik például a meg nem felelő épületek nyilvános közzététele, a bírság, a bérleti díj emelésére vagy az ingatlan értékesítésére/bérbeadására vonatkozó korlátozások stb. Lényeges szempont, hogy a szankció alkalmazása nem szüntetheti meg a megfelelési kötelezettséget. Minden létrehozott szankciómechanizmushoz ajánlott meghatározni az időkeretet, a (legelső) meg nem felelés szankcióját, valamint az ismétlődő meg nem felelés szankcióját.

A szankciómechanizmus egyik példája lehet a meg nem felelő épületek közzététele a meg nem felelő ingatlanok adatbázisában. Ha az épülettulajdonosok nem teljesítik az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettséget, az ingatlan bekerül az adatbázisba, amely a potenciális bérlők/vevők, hatóságok, fontos érdekelt felek vagy akár a nagyközönség számára is elérhető. E szankciót az eredményesség fokozása érdekében más intézkedésekkel is lehetne kombinálni.

Szankciómechanizmusként a bírságok a következők alapján határozhatók meg:

—	azonos (EUR) értékben rögzített összeg minden meg nem felelő épülettulajdonos számára,

—	az ingatlan mérete szerint meghatározott EUR összeg/m2,

—

az épület aktuális energiahatékonysága (kWh/m2/év) és a be nem tartott küszöbérték közötti különbözet. Ha például az aktuális energiahatékonyság 350 kWh/m2/év és az alkalmazandó küszöbérték 250 kWh/m2/év, akkor a bírságot a különbözet (100 kWh/m2/év) és egy bizonyos EUR/kWh/m2/év összeg alapján számítják ki,

—	a meg nem felelés időtartama, pl. bizonyos EUR/hó összeg az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti kötelezettség teljesítési határidejének elmulasztását követően,

—	az előző lehetőségek kombinációja, pl. egy rögzített összeg, amelyhez az ingatlan méretén alapuló további összeg társul.

Ha a bírságokat szankciómechanizmusként alkalmazzák, különösen fontos figyelembe venni az épülettulajdonosok pénzügyi helyzetét. A bírságrendszernek az arányosság elvét kell tükröznie, hogy az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének céljához képest ne rójon túlzott terhet az egyes épülettulajdonosokra. Tekintettel kell lenni az olyan speciális esetekre, amikor az épülettulajdonos csődbe ment, vagy más rendkívüli anyagi helyzetben van.

3.   A LAKÓÉPÜLET-ÁLLOMÁNY FOKOZATOS FELÚJÍTÁSÁRA VONATKOZÓ TELJESÍTÉSI PÁLYA

3.1.   A követelmények alkalmazási köre

A 9. cikk (2) bekezdésének célja a lakóépület-állomány fokozatos felújítása annak érdekében, hogy a lakossági szegmens hozzájáruljon a nemzeti épületállomány 2050-ig kibocsátásmentes állománnyá történő átalakításához. Előírja a tagállamok számára, hogy határozzák meg a lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pályát. A teljesítési pálya a teljes lakóépület-állomány kWh/m2/év-ben kifejezett átlagos primerenergia-felhasználásának csökkenéseként van kifejezve, 2030-ra, 2035-re, 2040-re, 2045-re és 2050-re vonatkozó kötelező mérföldkövekkel.

E teljesítési pályának összhangban kell lennie a nemzeti ütemtervvel és a tagállam nemzeti épületfelújítási tervében foglalt célokkal, és a nemzeti épületállomány 2050-ig kibocsátásmentes állománnyá történő átalakítására kell irányulnia.

A teljesítési pálya célja a lakóépület-állomány általános energiahatékonyságának javítása, különös tekintettel a legrosszabbul teljesítő épületekre. A teljesítési pályának biztosítania kell, hogy az átlagos primerenergia-felhasználás említett években bekövetkező csökkenésének legalább 55 %-a a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületek felújítása révén valósuljon meg. Ez azt jelenti, hogy a lakóépület-állományra vonatkozó teljesítési pálya tervezésekor a tagállamok meghatározzák az évente felújítandó lakóépületek és önálló rendeltetési egységek számát vagy alapterületét, ideértve a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületek és önálló rendeltetési egységek számát vagy alapterületét is.

A nemzeti teljesítési pályájukban szereplő célok eléréséhez a tagállamok a teljes lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználásának csökkentése érdekében olyan intézkedéseket alkalmaznak, mint az energiahatékonysági minimumszabványok, a technikai segítségnyújtás és a pénzügyi támogatás. Ennek során a tagállamok nem mentesítik aránytalanul a szakpolitikai intézkedések alól a bérbe adott lakóépületeket vagy önálló rendeltetési egységeket. A tagállamok szabadon dönthetnek arról, hogy kívánnak-e nemzeti szinten kidolgozott és a nemzeti feltételekhez igazított energiahatékonysági minimumszabványokat megállapítani.

3.2.   Fogalommeghatározások

3.2.1.   A 9. cikk hatálya alá tartozó lakóépületek meghatározása

A lakóépület vagy épület önálló rendeltetési egysége 2. cikk 18. pontja szerinti meghatározása „egy vagy több szoba, amely állandó épületben vagy annak szerkezetileg elkülönített részében található, és kialakítása egy magánháztartás egész éves lakhatását szolgálja”.

A vegyes rendeltetésű épületek, azaz a lakás- és nem lakáscélú önálló rendeltetési egységeket illetően (pl. lakáscélú épület földszinti üzletekkel) a tagállamok meghatározhatják a leginkább megfelelő megközelítést, és a (34) preambulumbekezdésnek megfelelően továbbra is megválaszthatják, hogy lakás- vagy nem lakáscélú önálló rendeltetési egységként, vagy a kettő kombinációjaként kezelik-e őket.

Vegyes rendeltetésű épület felújítása esetén kerülni kell az energiahatékonyság-javulás kettős elszámolását, ezért a javulást egyértelműen lakás- vagy nem lakáscélúként kell besorolni. Minden lakóépület a 9. cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartozik, függetlenül attól, hogy annak tulajdonosa vagy használója köz- vagy magánintézmény-e. A lakáscélú középületek, köztük a szociális lakások a 9. cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartoznak.

3.3.   A lakóépület-állomány felújítására vonatkozó teljesítési pálya kialakítása

A lakóépület-állomány fokozatos felújításához szükséges teljesítési pálya és az intézkedések kialakítása több lépésből áll. 13. ábra: Ajánlott lépések a lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pálya kidolgozásához

13. ábra: Ajánlott lépések a lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pálya kidolgozásához

Az összes tervezési elem figyelembevétele és a megfelelő keret létrehozása érdekében a következő négy lépés javasolt:

—	az adatforrások azonosítása és a lakóépület-állomány osztályozása,

—	az átlagos primerenergia-felhasználás fokozatos csökkentésére vonatkozó teljesítési pálya és mérföldkövek meghatározása,

—	azon részcél meghatározása, hogy az átlagos primerenergia-felhasználás csökkenésének legalább 55 %-a a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek felújítása révén valósuljon meg,

—	szakpolitikai intézkedések bevezetése az átlagos primerenergia-felhasználás csökkentésére.

Az alábbi szakaszok példákkal és opciókkal szolgálnak a 9. cikk szerinti teljesítési pálya különböző jellemzőihez, a 13. ábra által jelzett négy lépést követve.

3.3.1.   1. LÉPÉS: Az adatforrások azonosítása és a lakóépület-állomány osztályozása

A 9. cikk (2) bekezdése értelmében a tagállamoknak a teljes lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználásának 2020–2050 közötti csökkenésében kell kifejezniük nemzeti teljesítési pályájukat. Ezért 2020 (2020. január 1-jétől 2020. december 31-ig) jelenti azt a referenciaévet, amelyhez az átlagos primerenergia-fogyasztásban elért előrehaladást viszonyítani kell. A tagállamoknak azonosítaniuk kell lakóépület-állományukat és annak jellemzőit, azaz össze kell gyűjteniük és fel kell dolgozniuk az épületállományt annak fő jellemzői szerint leíró adatokat, és ezek alapján kell levezetniük az energiahatékonyságot.

E folyamat célja, hogy reprezentatív adatok alapján meghatározzák a lakóépület-állomány 2020-as átlagos primerenergia-felhasználásának referenciaértékét. A folyamatnak azt is lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy energiahatékonysági küszöbértéket állapítsanak meg, amely az épületek száma vagy teljes alapterülete alapján azonosítja az energiahatékonyság terén legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületeket. A tagállamok 2020 utáni adatokat is használhatnak a vonatkozó feltételezések (például az új építések üteme és a felújítási vagy bontási nyilvántartások) mellett az adatok kiegészítéséhez és a 2020-as épületállomány reális jellemzésének eléréséhez.

Az állomány osztályozásához szükséges erőforrások és idő tervezésére, az energetikai tanúsítványok adatainak felhasználására, a 22. cikk szerinti adatbázisra mutató linkre, valamint a lakóépület-állomány meglévő adatbázisainak és adatvédelmének újrafelhasználására és bővítésére vonatkozó ajánlások hasonlóak a nem lakáscélú épületállományra vonatkozó ajánlásokhoz.

A nem lakáscélú állományhoz hasonlóan legalább két általános megközelítés alkalmazható a lakóépület-állomány osztályozására és jellemzőinek meghatározására, akár önállóan, akár együttesen. Az első megközelítés a) az energetikai tanúsítványok adatait és kiegészítő adatforrásokat, a második pedig b) statisztikai mintavételt és eseti adatgyűjtést alkalmaz. Ezeket a megközelítéseket az alábbi alszakaszok ismertetik.

3.3.1.1.   Adatforrások, előzetes osztályozás és épületkategóriák

A tagállamok az energetikai tanúsítványok adatait olyan más adatforrásokkal együtt használhatják a lakóépület-állomány osztályozására, mint a kutatási eredmények, népszámlálások, energetikai auditok vagy összesített energiamérési adatok. A lakóépület-állomány fizikai jellemzőire és egyéb tulajdonságaira – mint például rendeltetés, építési időpont, tipológia, elhelyezkedés, geometriai jellemzők vagy épülettechnikai rendszeradatok – vonatkozó információk olyan forrásokból gyűjthetők, mint a 3D városmodellek, műholdfelvételek, digitális épületnaplók, kataszteri adatok, építési engedélyek nyilvántartásai, építészekkel vagy fejlesztőkkel folytatott interjúk. Ajánlott, hogy a tagállamok vizsgálják meg az adatkészletek minőségét, teljességét és reprezentativitását, így biztosítva a lakóépület-állomány különböző szegmenseinek megfelelő reprezentálását.

A nem lakáscélú épületállományhoz hasonlóan ajánlatos előzetesen áttekinteni az állományt a lakóépületek osztályozása érdekében. Érdemes a lakóépület-állomány teljes méretéből kiindulni, majd megbecsülni például a családi házak, többlakásos épületek és egyéb lakóépülettípusok arányát.

Az osztályozáshoz ajánlott a lakóépület-állományt kezelhető szegmensekre bontani méret, típus, homlokzati anyag és épületrendszer szerint. A kategóriák meghatározásánál szempontot jelenthetnek a közös helyi vagy regionális építési szokások is. Az egyéb szempontok közé tartozik például az építési időpont, az éghajlati övezet és a fűtési rendszer technológiája. Az energiahatékonysági követelmények költségoptimalizált szintjeinek meghatározásához az összehasonlító módszertani keret céljára szolgáló referenciaépület kategóriák is felhasználhatók. Ez segít hasonló jellemzőkkel rendelkező épületszegmensekre felosztani a lakásállományt, így szükség esetén könnyebb az egyes szegmensekhez feltételezéseket kidolgozni és javítani az eredményeket azon épületek energiahatékonyságának becslése során, amelyekről nem állnak rendelkezésre adatok.

3.3.1.2.   A lakóépületek energiahatékonyságának becslése energetikai tanúsítványok és az épületek fizikai jellemzőire vonatkozó adatok alapján

Fontos biztosítani, hogy az energetikai tanúsítványok kellően reprezentálják (10) a lakóépület-állományt. Ezért a lakóépület-állomány energetikai tanúsítványok általi lefedettségét külön kell értékelni, ideértve a különböző épülettípusok lefedését, a kiadás dátumát és egyéb releváns tényezőket.

Az elérhető energetikai tanúsítványok adatai ötvözhetők ugyanezen épületek fizikai jellemzőivel és egyéb tulajdonságaival, és ily módon minden kategóriához létrehozható a referencia lakóépületek egy-egy csoportja. Az energetikai tanúsítványok adatai felhasználhatók az azonos kategóriájú épületek és az ugyanazon a területen található, nagyon hasonló fizikai jellemzőkkel rendelkező épületek energiahatékonyságának közelítésére is.

Ha a lakossági szektor alcsoportjainak vagy szegmenseinek energiahatékonyságáról szóló adatok nem reprezentatívak, akkor az egyes épületekre vonatkozó információk (rendeltetés, építési időpont, tipológia, elhelyezkedés, geometriai jellemzők vagy épülettechnikai rendszerek) energiamodellekbe vihetők be az épületek üzemeltetésének szimulálása és energiahatékonyságuk becslése céljából. Miután a lakóépület-állományból kiválasztásra került a referenciaépületek egy csoportja, egyszerűsített megközelítést lehet alkalmazni a referenciaépületek energiahatékonyságának becslésére.

Az alulról felfelé irányuló adatok (az épületek fizikai jellemzői, elhelyezkedése, energiahatékonysága stb.) és a felülről lefelé irányuló adatok (különböző energiahordozók fogyasztásának összesített adatai, végsőenergia-felhasználás, épületépítési gyakorlatok nemzeti statisztikája stb.) összekapcsolása finomíthatja a lakóépület-állomány osztályozását. Az alulról felfelé irányuló adatokon alapuló becslések összevethetők a rendelkezésre álló felülről lefelé irányuló adatokkal a feltételezések és becslések kalibrálásához.

A 9. cikk (2) bekezdésének alkalmazásában a tagállamoknak nemzeti épületfelújítási terveikben ismertetniük kell a lakóépület-állomány és annak energiahatékonyságának jellemzésére használt adatforrásokat és módszertant.

3.3.1.3.   Statisztikai mintavétel és eseti adatgyűjtés

Amennyiben a lakóépület-állomány energiahatékonyságára vonatkozóan az energetikai tanúsítványokból vagy más adatforrásokból származó adatok nem kellően reprezentatívak, statisztikai mintavétel és eseti adatgyűjtés használható a különböző épületszegmensek osztályozásának segítésére. Új adatok gyűjthetők a meglévő adatok kiegészítésére és bizonyos hiányosságok megszüntetésére, pl. az épülettipológiák, a földrajzi területek vagy az éghajlati övezetek tekintetében. Fordított extrapolációs technikák segíthetnek, amikor frissebb adatokat, valamint új épületekre és bontási tendenciákra vonatkozó adatokat használnak egy adott épületszegmens korábbi primerenergia-felhasználásának kiszámításához. Ez a megközelítés önmagában vagy a meglévő adatokkal együtt is használható a megállapítások ellenőrzésére és hitelességük értékelésére.

Statisztikai mintavétel alkalmazásakor ajánlatos előzetesen áttekinteni a lakóépület-állományt, és azt a típus, tipológia, elhelyezkedés, építési időpont stb. jellemzők szerint hasonló épületek különböző kategóriáira bontani. A különböző épületkategóriáknak szerepelniük kell a végső statisztikai mintában.

Az összegyűjtött információk szimulációs modellbe illeszthetők az épületek energiahatékonyságának becslése céljából. Az eredmények ezután a kezdeti osztályozás alapján extrapolálhatók a teljes épületállományra. Az eredmények összevethetők továbbá az épületállomány energiahatékonyságára vonatkozóan rendelkezésre álló összesített adatokkal. Ebben az esetben fontos biztosítani, hogy az alkalmazott mutatók tükrözzék az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv I. mellékletében foglalt energiafelhasználásokat (pl. főzés kivételével).

3.3.2.   2. LÉPÉS: Az átlagos primerenergia-felhasználás fokozatos csökkentésére vonatkozó teljesítési pálya és mérföldkövek meghatározása

A teljesítési pálya az átlagos primerenergia-felhasználás 2020. január 1. és 2050 közötti csökkenésében van kifejezve. Ezt a koncepciót a 14. ábra szemlélteti. A lakóépület-állomány 2020. évi átlagos primerenergia-felhasználása a következő évek mérföldköveihez szolgál referenciapontként: 2030, 2035, 2040, 2045 és 2050. A 9. cikk (2) bekezdése rögzíti a 2030-ig és 2035-ig elérendő mérföldköveket, az átlagos primerenergia-felhasználás 16 %-kal, illetve 20–22 %-kal történő csökkenését célozva. A 9. cikk (2) bekezdése értelmében a tagállamoknak 2040-re, 2045-re és 2050-re vonatkozóan az átlagos primerenergia-felhasználás fokozatos csökkentésével összhangban kell mérföldköveket meghatározniuk azzal a céllal, hogy a lakóépület-állomány 2050-re kibocsátásmentes épületállománnyá alakuljon át.

14. ábra: A lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pálya és mérföldkövek áttekintése

Az átlagos primerenergia-felhasználáson túlmenően a tagállamok a 9. cikk (3) bekezdésével összhangban további mutatókat dolgozhatnak ki a nem megújuló és megújuló primerenergia-felhasználás, valamint a kgCO2-egyenérték/m2/év mértékegységben kifejezett, üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás vonatkozásában. E további mutatók alkalmazása javíthatja az épületek energiaellátásának dekarbonizációját és a lakóépület-állomány üvegházhatásúgáz-kibocsátásának nyomon követését, a teljesítési pályát a nemzeti kibocsátási célértékekhez és a meglévő fűtési és hűtési tervekhez igazítva. Ha a tagállamok úgy döntenek, hogy e kiegészítő mutatókat beépítik a megközelítésükbe, akkor az e mutatókra vonatkozó mérföldköveket a fő teljesítési pálya éveire (2030, 2035, 2040 stb.) kell meghatározni, amint azt a 15. ábra szemlélteti.

15. ábra: A lakóépület-állomány ÜHG-kibocsátására vonatkozó kiegészítő mutató szemléltetése

3.3.2.1.   Átlagos primerenergia-felhasználás 2020-ban

A 9. cikk (2) bekezdése szerint a lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pálya meghatározásához használt mérőszámot a teljes lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználása jelenti. A lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználása az épületállomány primerenergia-fogyasztására (kWh/év) és alapterületére (m2) vonatkozik, az alábbi egyenlet szerint. Fontos emlékeztetni arra, hogy a 9. cikk (6) bekezdésében a nem lakáscélú épületek tekintetében meghatározott alapforgatókönyv alóli kizárás és mentesség itt nem alkalmazható. Az alapforgatókönyvnek tehát a teljes lakóépület-állományt tartalmaznia kell.

—	Teljes primerenergia: a lakóépület-állomány primerenergia-felhasználása (kWh/év)

—	Teljes A: a lakóépület-állomány teljes alapterülete (m2)

A lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználásának kiszámításához szükséges adatok különböző megközelítésekkel szerezhetők be. Amint azt az épületállomány osztályozásáról szóló 1. LÉPÉS ismerteti, a tagállamok az egyes épületek olyan különböző adatainak kombinációját használhatják, mint az energetikai tanúsítványok, népszámlálások, kutatási eredmények, energiamérési adatok, felmérések és eseti adatgyűjtések, valamint az energiastatisztikákból vagy más adatgyűjtésekből származó összesített adatok. A megközelítés kiválasztása nagymértékben függ az adatok rendelkezésre állásától.

Valamennyi épületszegmens reprezentálása és az összes végfelhasználás figyelembevétele érdekében különböző adatforrások kombinálása ajánlott. Ajánlott, hogy a tagállamok által az átlagos primerenergia-felhasználás kiszámításához használt módszer összhangban legyen az épületek energiahatékonyságával, amelyet az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv I. melléklete ismertet. E célból a mért adatok használatakor a tagállamoknak biztosítaniuk kell azok éghajlat és viselkedés szerinti korrekcióját és az I. mellékletben leírt energiahatékonysághoz való igazítását (pl. a főzéshez felhasznált energiát ki kell zárni).

Ha az épületállomány jellemzése lehetővé teszi az egyes lakóépületek egyéni primerenergia-felhasználásának és alapterületének meghatározását, a lakóépület-állomány teljes primerenergia-felhasználása az alábbi egyenlet szerint számítható ki.

—	PEU: primerenergia-felhasználás (kWh/m2/év)

—	A: épület alapterülete (m2)

—	i: 1-től N-ig (lakóépületek száma összesen)

A teljes primerenergia-felhasználás kiszámításának másik lehetséges megközelítése a lakóépület-állomány végsőenergia-felhasználására vonatkozó összesített adatok (pl. Eurostat) és a nemzeti primerenergia-tényezők kombinált alkalmazása a lakóépület-állomány teljes primerenergia-fogyasztásának (kWh/év) kiszámításához az alábbiak szerint.

—	E: végső energia energiahordozó szerint (kWh/év)

—	PEF: primerenergia-tényező energiahordozó szerint

A lakóépület-állomány teljes primerenergia-felhasználásának kiszámítását követően az átlagos primerenergia-felhasználás úgy kapható meg, hogy a teljes primerenergia-felhasználást elosztják a lakóépület-állomány teljes alapterületével vagy az épületek számával.

A tagállamoknak nemzeti épületfelújítási terveikben ismertetniük kell az általuk használt adatforrásokat és módszertant. A teljesítési pálya és az eredményekről szóló jelentések összhangja érdekében a módszertant a végrehajtási és jelentéstételi időszakok során egységesen kell alkalmazni. A tervekben részletesen ismertetni kell a módszertan időközbeni kiigazítását.

3.3.2.2.   Mérföldkövek és részcélok

A lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó nemzeti teljesítési pályával kapcsolatban a 9. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezések két követelményre oszthatók:

1)	az átfogó mérföldkövek elérése az átlagos primerenergia-felhasználás adott határidőig történő csökkentésére (pl. 2030-ra 16 %-kal); és

2)	azon részcél elérése, hogy e csökkentés legalább 55 %-a (pl. a 2030-ig elérendő 16 %-os csökkentés 55 %-a) a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek felújítása révén valósuljon meg, meghatározva a felújítandó épületek számát vagy alapterületét.

Míg az átlagos primerenergia-felhasználás csökkentése a teljes lakóépület-állományra vonatkozik, addig a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek esetében kitűzött részcélt kifejezetten felújítási munkálatok révén kell elérni.

16. ábra: A lakóépület-állomány fokozatos felújításának elérésére vonatkozó teljesítési pálya

A lakóépület-állomány teljes alapterülete változni fog a 2020-as referenciaévet követő bontások és új építések miatt. A 2020 utáni bontások csökkentik az épületállomány alapterületét, míg az új épületek új alapterület hozzáadását jelentik. Az épületek megszűnt és hozzáadott alapterülete eltérő mértékben csökkenti, illetve növeli a primerenergia-felhasználást. Az alapterület és a primerenergia-felhasználás e változásai a teljes lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználására hatással lesznek.

Mindazonáltal az épületek bontása és az új épületek építése nem minősül felújítási intézkedésnek, miközben kifejezett elvárás, hogy az 55 %-os részcél elérése „a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületek felújítása révén valósuljon meg”. Ezért a legrosszabbul teljesítő épületek bontásának az átlagos primerenergia-felhasználásra gyakorolt hatásai nem vehetők figyelembe az 55 %-os részcél vonatkozásában.

17. ábra: 2050 kibocsátásmentes épületállomány

A kibocsátásmentes épületállomány 2050-ig történő eléréséhez vezető út főbb mérföldkövei az épületállomány egészére vonatkoznak; nem minden épületnek kell a 11. cikkben meghatározott kibocsátásmentes épületté válnia. Több tényező is hozzá fog járulni a kibocsátásmentes épületállomány hosszú távú eléréséhez: az épületek energiahatékonyságot javító fokozatos felújítása kulcstényező lesz, de szerepet fog játszani az épületeknek szolgáltatott energia általános dekarbonizációja – különösen a fűtési rendszerek dekarbonizációja –, valamint az energiarendszerek további átalakulása és a társadalmi-demográfiai dinamika is. A tagállamoknak e tényezőket mind figyelembe kell venniük a 2050-es mérföldkő meghatározásakor.

Hosszabb távú mérföldkövek meghatározásakor a tagállamok számára hasznos lehet a nemzeti előrejelzések, a nemzeti dekarbonizációs stratégiákhoz, a nemzeti energia- és klímatervekhez (NEKT-ek) és a megújuló energia és energiahatékonyság célértékeihez készült forgatókönyvek, valamint a nemzetileg meghatározott hozzájárulások figyelembevétele. A lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pályát illető feltételezéseknek összhangban kell lenniük a NEKT-forgatókönyvek alapjául szolgáló feltételezésekkel, különösen az energiamixhez kapcsolódó feltételezésekkel (pl. primerenergia-tényezők). Ez biztosítaná a nemzeti stratégiák közötti összhangot.

A 9. cikk (2) bekezdése szerint, ha a lakóépületek energiafelhasználásában a fosszilis tüzelőanyagok átlagos részaránya nem éri el a 15 %-ot, a tagállamok kiigazíthatják a 2030-as és 2035-ös mérföldet annak biztosítása érdekében, hogy a teljes lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználása 2030-ra, és azt követően ötévente egyenértékű vagy alacsonyabb legyen egy olyan, nemzetileg meghatározott értékkel, amely az átlagos primerenergia-felhasználás 2020 és 2050 közötti lineáris csökkenésén alapul, a lakóépület-állomány kibocsátásmentes épületállománnyá való átalakításával összhangban.

3.3.2.3.   A lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználásának csökkentésére irányuló támogatható intézkedések

A fentiekben kifejtettek szerint az egyes mérföldkövek eléréséhez hozzájáruló két részcél esetében eltérőek lesznek a támogatható intézkedések. A 45 %-os részcél épületfelújítási intézkedések, valamint az épületállomány energiahatékonyságának az új épületek és a bontások miatti megváltozása révén érhető el. Az 55 %-os részcél csak felújítási munkálatok révén érhető el, amelyek csökkentik a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek átlagos primerenergia-felhasználását. Az épületek viselkedését érintő intézkedések egyik részcélba sem számíthatók be.

A megújuló energia villamosenergia-termelésen belüli részarányának növelése kihat az épület primerenergia-felhasználására, ezért az a 9. cikk (2) bekezdése szerinti átfogó célok szempontjából az épületállomány energiahatékonyságának javításaként tekintendő. Ha a primerenergia-tényezők vagy az energiahordozók súlyozó tényezőinek kiigazítása jobb számított energiahatékonyságot eredményez, a tagállamoknak e változásokat ismertetniük kell a Bizottsággal, és bizonyítaniuk kell, hogy azok pontosan tükrözik az energiamixben bekövetkezett valódi elmozdulást. A választásokat és az adatforrásokat az EN 17423 szabvány formátumának vagy bármely azt felülíró dokumentumnak megfelelően kell jelenteni. Az is elvárás, hogy a 2030-ra vonatkozó dokumentált primerenergia-tényezők igazodjanak a nemzeti energia- és klímatervekben használt tényezőkhöz.

Az 55 %-os részcél elérését célzó intézkedéseknek (az átlagos primerenergia-felhasználás legalább 55 %-os csökkenésének a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületek felújításából kell származnia) ezért az energiahatékonyságot javító felújításokra kell összpontosítaniuk az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv I. mellékletében meghatározott energiahatékonysági számításokkal összhangban (lásd: 3. LÉPÉS). Ez magában foglalja a külső térelhatárolók felújítását és az épülettechnikai rendszerek cseréjét, ideértve a helyiségfűtésre, helyiséghűtésre, szellőztetésre, használatimelegvíz-ellátásra, beépített világításra, épületautomatizálásra és -szabályozásra és helyszíni megújulóenergia-termelésre szolgáló műszaki berendezéseket, vagy ezek kombinációit.

A 9. cikk (2) bekezdésének ötödik albekezdése értelmében a tagállamok által a részcélok elérése érdekében tett felújítási erőfeszítések nem mentesíthetik aránytalanul a bérbe adott lakóépületeket vagy önálló rendeltetési egységeket.

Ha az átlagos primerenergia-fogyasztás csökkenését természeti katasztrófák által sújtott épületek felújítása révén érik el, akkor e megtakarítás beszámítható a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületekre vonatkozó célértékekbe. Ajánlott, hogy a tagállamok kövessék nyomon a természeti katasztrófa által sújtott, felújított épületek számát vagy alapterületét, valamint a felújításuk révén elért primerenergia-felhasználás csökkenést, és erről számoljanak be a nemzeti épületfelújítási terveikben (3. cikk).

Az előző két szakasz képezi a kiindulópontot azon célpálya és mérföldkövek rögzítéséhez, amelyeket a lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználásának csökkentésével kell elérni a meghatározott évek során. A 9. cikk (2) bekezdése értelmében és a nemzeti épületfelújítás tervek értékelésének részeként a Bizottságnak nyomon kell követnie az átlagos primerenergia-felhasználás csökkenését, ideértve az épületek és önálló rendeltetési egységek számát vagy a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületek alapterületét, és szükség esetén ajánlásokat kell tennie. Ezért ajánlott, hogy a tagállamok nemzeti épületfelújítási tervei számoljanak be a lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználásának csökkentése érdekében végrehajtott különböző intézkedések hatásáról.

3.3.2.4.   A teljesítési pályára vonatkozó jelentéstételi követelmények

A 3. cikk és a 9. cikk (2) bekezdése értelmében a tagállamok nemzeti épületfelújítási terveinek tartalmazniuk kell a teljesítési pálya rögzítéséhez, a mérföldkövek értékeinek becsléséhez és a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületek meghatározásához használt módszertant és adatokat, valamint az évente felújítandó épületek és önálló rendeltetési egységek számát vagy alapterületét.

A 18. ábra szemlélteti a nemzeti teljesítési pályák részeként jelentendő főbb tételeket.

18. ábra: Jelentéstétel a lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pályáról

3.3.2.5.   Az átlagos primerenergia-felhasználás csökkenésének elérése érdekében felújítandó épületek számának vagy alapterületének becslése

A felújítandó épületek számának (vagy alapterületének) becslése több változótól függ, mint például a célzott épületállomány részeinek fizikai tulajdonságai, jellemzői (rendeltetés, tulajdon, használat stb.) és az ilyen épületek felújítására vonatkozóan meglévő vagy tervezett szakpolitikák.

Amint azt a 3. LÉPÉS ismerteti, a részcél elérése érdekében a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevők közül felújítandó épületek számára (vagy alapterületére) több megfontolás vonatkozik.

Az átfogó célhoz való hozzájárulás érdekében felújítandó egyéb épületek száma (vagy alapterülete) tekintetében a tagállamoknak mérlegelniük kell, hogy a felújítási munkálatok milyen mértékben járulnak hozzá a cél fennmaradó részéhez. Ez szorosan kapcsolódik az egyéb tényezők, például az épületek energiaellátásának dekarbonizációja és az épületállomány energiahatékonyságának az új épületek és a bontások miatti megváltozása stb. tekintetében a teljesítési pályára vonatkozóan tett feltételezésekhez (lásd: 2.3.2.2. szakasz). A tagállamoknak ezért meg kell becsülniük a felújítandó épületek számát (vagy alapterületét) az átfogó mérföldkövek fennmaradó részéhez, összhangban az épületállomány 2050-ig kibocsátásmentes épületállománnyá történő korszerűsítésére vonatkozó elemzéseikben szereplő feltevésekkel és becslésekkel.

3.3.3.   3. LÉPÉS: Azon részcél meghatározása, hogy az átlagos primerenergia-felhasználás csökkenésének legalább 55 %-a a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek felújítása révén valósuljon meg

3.3.3.1.   A legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületekre vonatkozó küszöbérték meghatározása

A legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek azonosításához ajánlott a 2020-as állományhoz tartozó lakóépületeket a primerenergia-felhasználás (kWh/m2/év) szerint mért energiahatékonyságuk alapján rangsorolni. Ezt követően meghatározható a lakóépület-állomány alsó 43 %-ának azonosítására szolgáló küszöbérték. E küszöbérték az épületek száma vagy a teljes alapterület alapján számítható ki. Az épületek rangsorolása gyakorisági eloszlás létrehozásával vagy az egyedi adatok elemzésével végezhető el. Gyakorisági eloszlás esetén konkrét intervallumokra vagy osztályokra van felosztva a primerenergia-felhasználás tartománya (pl. 0–500 kWh/m2/év). Minden osztályhoz egy meghatározott tartomány tartozik (pl. az 1. osztályhoz 0–19 kWh/m2/év, a 2. osztályhoz 20–39 kWh/m2/év stb.). Ezt követően primerenergia-felhasználásuk alapján rendelik hozzá az épületeket ezekhez az osztályokhoz, és kiszámítják az épületek vagy alapterület egyes osztályokon belüli gyakoriságát.

Ha a küszöbérték kiszámítása az épületek száma alapján történik, a legrosszabbul teljesítő épületeket veszik számba, a leggyengébb energiahatékonyságú épülettől kezdve az épületek teljes száma 43 %-ának eléréséig, amint azt a 19. ábra szemlélteti (25 épületből álló fiktív lakóépület-állomány). A 43 %-os határ után következő épület primerenergia-felhasználás szerinti energiafelhasználása (kWh/m2/év) határozza meg a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek küszöbértékét. Az e küszöbértéknél rosszabb energiahatékonysággal rendelkező valamennyi lakóépület a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek részét képezi.

19. ábra: A lakóépület-állomány legrosszabbul teljesítő 43 %-át kitevő épületek

Ha a küszöbértéket az épület alapterülete alapján határozzák meg, a megközelítés az épületekhez alkalmazott módszert tükrözi. A legrosszabbul teljesítő épülettől kezdve az alapterület rangsorolását a teljes terület 43 %-ának eléréséig végzik. Az alapterület 43 %-ának elérése után következő épület primerenergia-felhasználása határozza meg a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek küszöbértékét (kWh/m2/év).

Az épületek száma vagy alapterülete szerinti kiválasztás a lakóépület-állomány eltérő – kisebb vagy nagyobb – részeinek azonosítását eredményezheti. A legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek azonosítása az épületméret alapján történik, de az épületek számának alkalmazása a kisebb épületek (amelyek felújítási potenciálja korlátozott lehet) felülreprezentálásához vezethet. A tagállamoknak tanácsos felmérniük az adatok rendelkezésre állását és a lakóépület-állományuk jellemzőit, például az egycsaládos és a többcsaládos épületek megoszlását (szám vagy alapterület szerint), és az épületek átlagos méretét az egyes csoportokban. Ezen információk felhasználásával kell meghatározni (az épületek száma vagy alapterülete alapján) a legnagyobb energiamegtakarítási és felújítási potenciállal rendelkező legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületcsoport azonosítására alkalmas megközelítést.

Az új nemzeti épületfelújítási terv kidolgozásakor (az első tervet követően, amelynek tervezetét 2025. december 31-ig, végleges változatát pedig 2026. december 31-ig kell elkészíteni) a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek kategóriájának összetétele megváltozhat az épületállománynak a 9. cikk (2) bekezdése szerinti felújításokból eredő javulása miatt. Ezért ajánlott, hogy a tagállamok úgy igazítsák ki a rangsort, hogy az tükrözze a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületek aktualizált összetételét.

A következő számítás használható annak becslésére, hogy a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek felújítása milyen mértékben járul hozzá az egyes mérföldkövek teljesítéséhez:

—	Legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek részcél: a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületek felújításával elérendő átlagos primerenergia-felhasználás-csökkenés (kWh/m2/év)

—	PEU2020: primerenergia-felhasználás (kWh/m2/év) 2020-ban

—	A: épület alapterülete (m2)

—	i: 1-től N-ig (lakóépületek száma összesen)

3.3.3.2.   Az épületek számának vagy alapterületének becslése az egyes részcélok elérése érdekében

A 9. cikk (2) bekezdése szerint a tagállamoknak meg kell határozniuk az évente felújítandó lakóépületek és önálló rendeltetési egységek számát vagy alapterületét, ideértve a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületeket is.

Több különböző változó jelentős mértékben befolyásolhatja e szám becslését. Például a felújítás előtti épületek energiahatékonyságára vonatkozó feltételezések (pl. 150 kWh/m2/év kontra 500 kWh/m2/év), valamint a felújítások mértéke (vagy mélysége) nagymértékben eltérő becsléseket eredményezhetnek a részcél teljesítése érdekében felújítandó épületek számára vagy alapterületére vonatkozóan. Egyszerűsített megközelítés alkalmazása esetén a tervezett felújítási mélység 30 %-ról 60 %-ra emelése felére csökkenti a felújítandó épületek becsült számát.

Ezért ajánlott, hogy a tagállamok az épületek fizikai jellemzőivel, egyéb sajátos tulajdonságaival (pl. használat és tulajdonosi struktúrák), valamint a lakóépületek felújításának ösztönzésére tervezett szakpolitikai intézkedések (és a szükséges erőforrások) várható hatásával kapcsolatos több tényezőt is figyelembe vegyenek.

További célkitűzések – például annak elkerülése, hogy a 9. cikk (2) bekezdése szerinti felújítási terv aránytalanul mentesítse a bérbe adott lakóépületeket vagy önálló rendeltetési egységeket, illetve a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások védelme – szintén befolyásolhatják az épületek kategorizálását. A szakpolitikai intézkedések célzottabbá tétele érdekében hasznos lehet megkülönböztetni a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat a tulajdonos által használt épületek csoportján belül. Ez tükrözi a 17. cikk (18) bekezdése rendelkezéseinek szándékát, amely szerint a tagállamok által létrehozott pénzügyi ösztönzőknek az (EU) 2023/1791 irányelv 24. cikkével összhangban prioritásként kell kezelniük a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat, az energiaszegénység által érintett személyeket és a szociális bérlakásokban élő személyeket.

Ajánlott, hogy a tagállamok részletes tanulmányt készítsenek a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek jellemzőiről, valamint további konkrét tényezőkről, és ezzel párhuzamosan dolgozzanak ki szakpolitikákat és intézkedéseket a tervezett felújítások ösztönzésére. E szempontok és összefüggéseik elemzése átfogóbb és pontosabb becslést adhat a részcél elérése érdekében felújítandó épületek számáról vagy alapterületéről.

3.3.4.   4. LÉPÉS: Szakpolitikai intézkedések bevezetése az átlagos primerenergia-felhasználás csökkentésére

A tagállamoknak mérlegelési jogkörük van a 9. cikk (2) bekezdése követelményeinek teljesítésére szolgáló szakpolitikai eszközök kiválasztása és az átlagos primerenergia-fogyasztás előírt csökkentésének elérését célzó felújítási intézkedések végrehajtása terén. A 9. cikk (2) bekezdése a lehetséges szakpolitikai eszközök és intézkedések példájaként kifejezetten említi az energiahatékonysági minimumszabványokat, a technikai segítségnyújtást és a pénzügyi támogatási intézkedéseket. Ezen intézkedésekről a 20. ábra nyújt áttekintést.

20. ábra: Szakpolitikai intézkedések az átlagos primerenergia-felhasználás előírt csökkentésének elérésére

A 9. cikk (2) bekezdése szerint a tagállamok nem mentesíthetik aránytalanul a lakóépületeket vagy önálló rendeltetési egységeket a felújítási munkák alól. Ezért biztosítaniuk kell a felújítási munkák és előnyök méltányos elosztását a bérbe adott és a tulajdonos által használt épületek között. A szakpolitikák kombinációját – köztük az olyan intézkedéseket, mint az energiahatékonysági minimumszabványok, a pénzügyi támogatás és a technikai segítségnyújtás – úgy kell kialakítani, hogy az megfeleljen mindkét szegmens sajátos igényeinek és biztosítsa az előnyök méltányos elosztását garantáló mechanizmusokat. Ha a fő szakpolitikai intézkedés nem foglalkozik kifejezetten az eltérő érdekekkel, akkor további intézkedéseket kell végrehajtani a fennmaradó akadályok leküzdésére.

Az alábbi szakaszokban olyan szakpolitikai intézkedések példái láthatók, amelyeket a tagállamok végrehajthatnak a lakóépület-állomány átlagos primerenergia-felhasználásának előírt csökkentésére, miközben az előnyök méltányos elosztását is biztosítják.

3.3.4.1.   Lakóépületekre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok

A tagállamok a lakóépületek felújításának kiváltására és a 9. cikk (2) bekezdésének való megfelelésre használhatják az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerét. A 2. cikk 4. pontja szerint az „energiahatékonysági minimumszabványok” olyan szabályok, amelyek előírják, hogy a meglévő épületeknek – az épületállomány széles körű felújítási tervének részeként vagy egy piaci beavatkozási ponton – teljesíteniük kell valamely energiahatékonysági követelményt. A beavatkozási pontok közé tartozik az értékesítés, bérbe adás, ajándékozás vagy a kataszteri vagy ingatlan-nyilvántartás szerinti rendeltetésmód megváltozása, továbbá egy meghatározott időszak vagy konkrét időpont, azaz minden olyan pont, amely kiváltja a meglévő épületek felújítását. A tagállamok feladata a lakóépület-állományhoz kiválasztani az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének tervezési lehetőségeit és hatókörét.

Más nem uniós régiókhoz hasonlóan már több uniós ország is alkalmazta – különböző körülmények és eltérő jellemzők mellett – a lakóépület-állományra az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerét (11). Ha a tagállamok lakóépületekre vonatkozóan is energiahatékonysági minimumszabványokat kívánnak bevezetni, akkor meg kell határozniuk a célérték e szakpolitikai eszközzel elérendő arányát és az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének hatálya alá tartozó épületek körét (pl. az összes legrosszabbul teljesítő épület vagy csak a lehető legrosszabbul teljesítő épületek [az energetikai tanúsítvány G. osztálya, illetve az F. és G. osztály]). A tagállamok dönthetnek úgy is, hogy a lakóépület-állomány egy adott alszegmensére – például adott korcsoportba tartozó bérelt ingatlanokra vagy többcsaládos bérelt épületekre – vezetnek be energiahatékonysági minimumszabványokat. A felújítási munkák és előnyeik méltányos elosztásának javításához a tagállamokon belüli strukturálisan gyenge régiókra vonatkozó külön rendszerek alkalmazhatók. Általánosságban a szakpolitikai eszközöknek a lakóépület-állomány különböző szegmenseihez való megfelelősége azzal arányban nő, hogy a 3. LÉPÉS keretében milyen alapossággal elemezték az épületállományt és annak szegmenseit. E döntések alapján a tagállamok küszöbértéket állapíthatnak meg a kiválasztott szegmensen belül azon legrosszabbul teljesítő épületekre vonatkozóan, amelyeknek egy bizonyos időpontig meg kell felelniük az energiahatékonysági minimumszabványok szerinti követelménynek. A nem lakáscélú épületekre vonatkozó lépésekhez hasonló megközelítés alkalmazható a küszöbértékek meghatározásához és az energiahatékonysági minimumszabványoknak megfelelő lakóépületek azonosításához. Minden szabályozási intézkedés – mint például az energiahatékonysági minimumszabványok rendszere – támogató kerettel támasztandó alá a hatékony végrehajtás, valamint a költségek és hasznok méltányos elosztása érdekében. Elvileg az energiahatékonysági minimumszabványok nem lakáscélú épületekhez használt támogató keretének jellemzői a lakóépületekre is alkalmazhatók, mivel mindkét épületszegmensben szükség van a bérlők és a kiszolgáltatott helyzetű csoportok kezelésére és védelmére.

A pénzügyi ösztönzők és a technikai segítségnyújtás központi szerepet játszanak minden támogató keretben, és elengedhetetlenek a lakóépület-állományra vonatkozó rendelkezések végrehajtásához. Ezeket a szempontokat a következő szakaszok egyenként tárgyalják.

3.3.4.2.   Pénzügyi támogatás (12)

A legtöbb uniós tagállam pénzügyi támogatási rendszereket fogadott el az épületfelújítások ösztönzésére. Széles körű szakirodalom ismerteti az e területen alkalmazott megközelítéseket, innovatív stratégiákat és bevált gyakorlatokat (13).

A pénzügyi támogatásnak azáltal kell ösztönöznie a korai fellépést, hogy az épülettulajdonosokat a felújításoknak az előírt teljesítési pályában rögzített mérföldkövek előtti elvégzésére bátorítja.

Tekintettel arra, hogy a 9. cikk (2) bekezdése a legrosszabbul teljesítő épületek felújítására vonatkozó részcélt ír elő, és felismerve az irányelv 9. és 17. cikke közötti szoros kapcsolatot, az alábbi szakaszok a következőkre irányuló finanszírozási stratégiákra összpontosítanak: a) legrosszabbul teljesítő épületek, b) kiszolgáltatott helyzetű csoportok, és c) energiahatékonyság-alapú mechanizmusok.

3.3.4.3.   A legrosszabbul teljesítő épületek felújításának pénzügyi támogatása

A legrosszabbul teljesítő épületek felújításához pénzügyi támogatás nyújtható. Az állami támogatás típusa eltérő lehet. Ez történhet például alacsony kamatozású vagy kamatmentes kölcsönök, a törlesztendő kamat összegét és ezáltal a kölcsön futamidejét csökkentő törlesztési bónusz, vagy adókedvezmény formájában. A támogatás mértéke is változhat, és kialakítható úgy, hogy bónuszként egészítse ki a meglévő támogatási programokat, vagy teljes mértékben finanszírozza az energiaszegény háztartások tulajdonában lévő egyes legrosszabbul teljesítő épületek felújítását.

A támogatásra való jogosultsághoz az épülettulajdonosoknak igazolniuk kell, hogy ingatlanuk a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületek közé tartozik. Ennek legegyszerűbb ellenőrzési módja egy érvényes energetikai tanúsítvány bemutatása. A tagállamok más jogosultsági kritériumokat is meghatározhatnak. Példaként említhető a bizonyos években vagy időszakokban épült épületekre való összpontosítás és olyan további tényezők figyelembevétele, mint a felújítatlan külső térelhatárolók (vagy azok részei), a fosszilis tüzelőanyaggal működő fűtési rendszerek életkora vagy a legutóbb mért energiafogyasztási adatok.

3.3.4.4.   A kiszolgáltatott helyzetű csoportok pénzügyi támogatása épületek felújításához

A legrosszabbul teljesítő épületek és a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások – köztük az energiaszegény háztartások – által lakott épületek átfedést mutatnak. A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatása, valamint a legrosszabbul teljesítő épületek felújítása érdekében támogatási rendszerek alakíthatók ki, különösen e célcsoport számára.

A gyakorlatban ezek a támogatási rendszerek gyakran a költségek nagy részét fedezik. Lásd például Írország „Better Energy Warmer Homes” programját, Szlovénia ZERO500 programját, a skót kormány által a szociális lakásokra vonatkozó skót energiahatékonysági szabvány teljesülése céljából a Social Housing Net Zero Heat Fund keretében nyújtott jelentős támogatást, valamint a baszk Opengela egyablakos ügyintézési pontot, amely a felújítási költségek 100 %-áig nyújt kölcsönt. Általánosságban minél alacsonyabb a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartás jövedelmi szintje, annál nagyobb támogatást kell biztosítani.

Az épület-, közúti közlekedési és további ágazatokra vonatkozó kibocsátáskereskedelmi rendszerrel (ETS 2) párhuzamosan létrehozott Szociális Klímaalap (14) lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy a közvetlenül a kiszolgáltatott helyzetű csoportok javát szolgáló támogatási intézkedéseket dolgozzanak ki. Kifejezetten arra tervezték, hogy az e csoportok lakta épületek felújítása, valamint az épület- és közlekedési ágazatban eszközölt intézkedések irányába terelje a beruházásokat. A legrosszabbul teljesítő épületek és a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások gyakran eltérő módon oszlanak el a tagállamok egyes régióiban. A nemzeti és regionális szintű hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy elegendő támogatás álljon rendelkezésre a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások számára épületeik felújításához, függetlenül attól, hogy az kapcsolódik-e az energiahatékonysági minimumszabványokhoz vagy sem. A központi hatóságoknak nagyobb mértékű támogatást kell nyújtaniuk azon régióknak, ahol a legrosszabbul teljesítő épületek és a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások aránya magasabb. A központi kapcsolattartó pontok (egyablakos ügyintézési pontok) által nyújtott technikai támogatás döntő szerepet játszhat a rendelkezésre álló pénzügyi támogatás méltányos elosztásának biztosításában.

A kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásoknak nyújtott támogatással kapcsolatban további pontosítást a 17. cikkre vonatkozó iránymutatás (2. melléklet) ad.

Emellett külön finanszírozási rendszert lehetne létrehozni a legrosszabbul teljesítő szociális lakások felújításának finanszírozására, függetlenül attól, hogy az kapcsolódik-e az energiahatékonysági minimumszabványokhoz vagy sem. Ez különösen hasznos, ha a tagállamban található szociális lakások energiahatékonysága alacsonyabb, mint a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások lakta egyéb épületeké.

3.3.4.5.   Energiahatékonyság-alapú támogatási rendszerek

A pénzügyi támogatás önmagában nem garantálja az energiahatékonyság javítását célzó intézkedések megvalósulását. Ezért a 17. cikk (14) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy pénzügyi intézkedéseiket a bekezdésben felsorolt egy vagy több kritérium alapján meghatározott célzott vagy elért energiahatékonyság-javuláshoz kössék. Ehhez kialakíthatók olyan rendszerek, amelyek például az épületfelújítási útlevélben meghatározott intézkedésekhez kapcsolódnak, vagy amelyek az energiafogyasztás munkálatok előtti és utáni mérésén keresztül végzett megbízhatósági ellenőrzést tartalmaznak. Emellett az energiatakarékosságra irányuló pályázatok kiírása kedvező költség-haszon arányú felújítási megoldásokat eredményezhetne, ha a legnagyobb megtakarítást a legalacsonyabb költség mellett vállaló projektek további támogatásra lennének jogosultak. Ezek a rendszerek legalább minimális, beavatkozás utáni nyomon követést igényelnének.

A 9. cikk (4) bekezdésének c) pontjával összhangban elsőbbséget kell biztosítani az energiahatékonyság-alapú mélyfelújításoknak, amelyek fokozott támogatást nyújtanak az időtálló épületeket eredményező korszerűsítésekhez, például az épületfelújítási útlevélben meghatározott korszerűsítésekhez. E megközelítés segít megelőzni a bezártsági hatásokat, és biztosítja a hosszú távú energiahatékonyságot és fenntarthatóságot.

Az eltérő érdekek problémájának részleges kezelése érdekében az energiahatékonyság-alapú korszerűsítési díjak a bérleti díj maximalizálásával ellensúlyozhatnák a felújításokból eredő bérletidíj-emelést, biztosítva ugyanakkor, hogy a bérlők részesüljenek a fejlesztések előnyeiből. Ugyanakkor ezek a díjak stabil bevételi forrást biztosítanának az ingatlantulajdonosok számára a felújítási költségek refinanszírozásához (lásd pl. az EPV (15) néven ismert hollandiai energiahatékonysági pótlékot). Az eltérő érdekek kezelésének egy másik módja a szén-dioxid-árazás költségeinek a bérlők és a bérbeadók közötti elosztása az épület energiahatékonysága alapján (mint Németországban). Ez a megközelítés mindkét felet ösztönzi az energiahatékonyság javítását célzó beruházásokra.

3.3.4.6.   Technikai segítségnyújtás

A 18. cikk előírja, hogy a tagállamok hozzanak létre és széles körben alkalmazzanak egyablakos ügyintézési pontokat az épülettulajdonosok energiahatékonysági felújításainak támogatására.

Az energiahatékonysági irányelv 21., 22. és 24. cikkére vonatkozó iránymutatás (16) pontosítja ezen egyablakos ügyintézési pontok létrehozását és szerepét, különösen az 5.3. szakaszban („Egyablakos ügyintézési pontok az energiahatékonysággal kapcsolatos műszaki, adminisztratív és pénzügyi tanácsadás céljából – 22. cikk (4), (5) és (6) bekezdés”) és a 6.5. szakaszban („A technikai segítségnyújtás előmozdítása, valamint támogató finanszírozási és pénzügyi eszközök bevezetése – 24. cikk (3) bekezdés d) pont”).

Emellett a Bizottság az energiahatékonysági irányelv 22. cikkének (6) bekezdésével és az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 18. cikkének (1) bekezdésével összhangban az egyablakos ügyintézési pontok fejlesztésére vonatkozó iránymutatást tesz közzé, amely a hatóságok számára kulcsfontosságú szakpolitikai megfontolásokat tárgyalja.

Az alábbi bekezdések csupán a 9. cikk (2) bekezdésének végrehajtásához kapcsolódó néhány sajátos szempontot emelnek ki.

A szakpolitikai intézkedések – mint az energiahatékonysági minimumszabványok rendszere – hatékony végrehajtása és annak biztosítása érdekében, hogy a pénzügyi támogatás a kiszolgáltatott helyzetű csoportok lakta épületekre irányuljon, az egyablakos ügyintézési pontoknak a célzott támogatás nyújtására kell összpontosítaniuk. E központoknak speciális segítséget kell nyújtaniuk e sajátos csoportok egyedi igényeinek kielégítésére, biztosítva az erőforrásokhoz és az iránymutatáshoz való méltányos hozzáférést.

Ahhoz, hogy az egyablakos ügyintézési pontok hatékonyak és a különböző társadalmi csoportok számára könnyen elérhetők legyenek, az online működés mellett a fizikai tanácsadó központ szerepét is be kell tölteniük.

Az egyablakos ügyintézési pontok kulcsszerepet játszanak a felújítási erőfeszítések részeként bevezetett szakpolitikai intézkedések támogatásában. Ha például a nehezen elérhető szegmensek – köztük a közös tulajdonban lévő nagy többlakásos épületek – az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének hatálya alá tartoznak, az épülettulajdonosoknak fel kell gyorsítaniuk és egyszerűsíteniük kell a felújításokra vonatkozó döntéseket. Szakértői tanácsadás nyújtása és egy központi koordinátor kijelölése különösen hasznos lenne az ilyen eljárás elősegítéséhez.

Hasonlóképpen, az egyablakos ügyintézési pontok feladatává lehetne tenni a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások segítését és a felújítási tevékenységekre szánt pénzügyi támogatáshoz való hozzáférésük biztosítását.

Az épületfelújítási útlevél egy meghatározott számú lépésből álló testre szabott ütemterv az épületek mélyfelújításához. Ez is kulcsfontosságú eszköz a lakóépület-tulajdonosoknak nyújtott tanácsadáshoz és technikai segítségnyújtáshoz. Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 12. cikke és VIII. melléklete az épületfelújítási útlevelekre vonatkozó közös keretet, valamint a használatuk előmozdítását célzó további rendelkezéseket tartalmaz. Az épületfelújítási útlevelekkel kapcsolatos további részletekért lásd a 4. mellékletben található külön iránymutatást.

3.3.4.7.   Hatások nyomon követése

A Bizottság a 3. cikk (5) bekezdésének és a 9. cikk (2) bekezdésének megfelelően értékeli a nemzeti épületfelújítási terveket, kifejezetten figyelembe véve az átlagos primerenergia-felhasználás 2030-ra, 2035-re, 2040-re, 2045-re és 2050-re vonatkozó csökkentési céljait. A Bizottság azt is értékelni fogja, hogy a legrosszabb energiahatékonyságú lakóépületek 43 %-a esetében elérték-e a megcélzott részarányt. Az első nemzeti épületfelújítási terv értékelése be fog épülni az irányelv felülvizsgálatába, amelyet a 28. cikk értelmében a Bizottságnak 2028. január 31-ig kell elvégeznie. A 28. cikk szerint, ha az irányelv és a kapcsolódó jogszabályok értékelése azt mutatja, hogy a tervekben szereplő szakpolitikák és intézkedések valószínűleg nem érik el a célokat – köztük a 9. cikk (2) bekezdése szerinti, a lakóépület-állományra vonatkozó célokat –, a Bizottság fontolóra veszi, hogy az épületállomány egészére kiterjedő kötelező energiahatékonysági minimumszabványokat javasoljon.

Annak nyomon követéséhez, hogy a szakpolitikai intézkedések milyen hatást gyakorolnak a lakóépület-állomány fokozatos felújítására vonatkozó teljesítési pálya haladására, több további szempont figyelése is nélkülözhetetlen: a felújított épületek száma és a felújítással elért energetikai javulás, a megvalósított energiahatékonysági minimumszabványok társadalmi hatásai, valamint más kulcsfontosságú változók, például a felújítási arányok, a felújítások hatóköre és mélysége, továbbá az épületek ellátásához használt energiamix.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az egyes épületek energiahatékonyságának javulását csak egyszer számolják el. A javulást egyértelműen egy adott szakpolitikai eszközhöz kell hozzárendelni. Ha a felújítás több szakpolitikai eszközön alapul, az energiahatékonyság javulását arányosan kell hozzárendelni az egyes eszközökhöz.

A teljesítési pálya haladásának nyomon követését a 22. cikkben említett, az épületek energiahatékonyságára vonatkozó nemzeti adatbázisokban szereplő adatok felhasználásával lehetne elősegíteni. Az egyes tagállamok által létrehozott adatbázisban összesített adatok segíthetnek nyomon követni az átlagos primerenergia-felhasználás általános csökkenését a lakóépület-állományban.

A legrosszabbul teljesítő épületszegmensben a célok elérésének nyomon követésére az alulról építkező megközelítés használata ajánlott, pl. energetikai tanúsítványok nyilvántartásai vagy önkéntes bevallási rendszerek. A jelentős felújítást követően a 20. cikk szerint kiadott, rendszeresen frissített vagy új energetikai tanúsítványok fontos eszközök lehetnek az energiahatékonyság terén elért haladás nyomon követéséhez az épületállomány bizonyos szegmenseiben, különösen a legrosszabbul teljesítő épületek esetében.

A jövőbeni szakpolitika-alkotás során a szakpolitikai visszajelzések jobb felhasználása érdekében erősen ajánlott évente nyomon követni a 9. cikk (2) bekezdése alapján végrehajtott szakpolitikai eszközöket alkotó egyes intézkedések hatását. Ez később szélesebb körű – pl. az (EU) 2018/1999 rendelet (irányítási rendelet) szerinti – teljesítési kötelezettségek céljára is felhasználható, és úgy alakítható ki, hogy megfeleljen az (EU) 2023/1791 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének.

Ha az energiahatékonysági minimumszabványokat a lakóépület-állomány fokozatos felújítására irányuló szakpolitikai eszközök részeként alkalmazzák, a tagállamoknak a 9. cikk (7) bekezdésével összhangban nyomonkövetési mechanizmust kell bevezetniük az energiahatékonysági minimumszabványok hatásának értékelésére. A célok elérésének nyomon követésén túl a tagállamoknak a 9. cikk (4) bekezdése e) pontjának megfelelően figyelemmel kell kísérniük a társadalmi hatásokat, különösen a legkiszolgáltatottabb helyzetű csoportok tekintetében. Ide tartozhat a háztartások – különösen az alacsony jövedelmű háztartások – esetében az energiaköltségek csökkenésének (továbbá az energiaszegénységi rátának) és a felújításban részesülő, kiszolgáltatott helyzetben lévő vagy alacsony jövedelmű háztartások százalékos arányának nyomon követése, valamint a felújítási referenciaprojektek egy csoportjára vonatkozó társadalmi költség-haszon elemzések végzése.

TARTALOMJEGYZÉK

1.

Bevezetés

52

2.

A felújítás, a finanszírozási eszközök és a finanszírozáshoz való hozzáférés akadályai (17. cikk (2)–(9), (11) és (13) bekezdés)

54

2.1.

A követelmények hatálya és célkitűzései

54

2.2.

A követelmény teljesítéséhez szükséges szakpolitikai intézkedések kiválasztása

57

2.2.1.

Támogató finanszírozási és pénzügyi eszközök, valamint az épületfelújításokhoz kapcsolódó hiteltermékek előmozdítása

57

2.2.2.

Az eltérő érdekek kezelése

57

2.2.3.

Közös tulajdonú struktúrák

58

2.2.4.

Az energetikai felújítások tervezésének adminisztratív összetettsége, bizonytalansága és késedelmei

60

2.2.5.

Hozzáférhetőség: egyszerű és letisztult kérelmek és eljárások a támogatás igényléséhez

60

2.2.6.

Hozzáférhetőség: könnyen hozzáférhető információk a finanszírozási lehetőségekről

62

3.

A finanszírozás felhasználása (17. cikk (12) és (14)–(16) bekezdés)

63

3.1.

A követelmények hatálya és célkitűzései

63

3.2.

A követelmény teljesítéséhez szükséges szakpolitikai intézkedések kiválasztása

65

3.2.1.

A pénzügyi intézkedések összekapcsolása a megcélzott vagy megvalósult energiamegtakarítással és fejlesztésekkel

65

3.2.2.

A mélyfelújítások és a jelentős programok nagyobb támogatása

65

3.2.3.

A képzés és a kapacitásépítés támogatása

67

4.

Társadalmi méltányosság (17. cikk (3) bekezdés és 17. cikk (17)–(19) bekezdés)

67

4.1.

A követelmények hatálya és célkitűzései

67

4.2.

A követelmény teljesítéséhez szükséges szakpolitikai intézkedések kiválasztása

68

4.2.1.

Nagyobb támogatás nyújtása az alacsonyabb pénzügyi kapacitású épülettulajdonosoknak

68

4.2.2.

A „felújítás miatti kilakoltatás” (renoviction) kockázatának és a tulajdonos–bérlő dilemmának a kezelése

69

5.

Egyablakos ügyintézési pontok (18. cikk és 19. cikk (3) bekezdés)

72

5.1.

Bevezetés: alkalmazási kör, jogi háttér és szakpolitikai háttér

72

5.2.

Releváns fogalommeghatározások és fogalmak

73

5.3.

Egyablakos ügyintézési pontok rendelkezésre állása a nemzeti területeken

73

5.3.1.

Földrajzi lefedettség

74

5.3.2.

Az online és a fizikai megközelítések ötvözése

75

5.4.

Felkérés az egyablakos ügyintézési pont felkeresésére

76

I.

függelék: Az (EU) 2024/1275 irányelv 17. cikkének átültetésére vonatkozó egyéb releváns bizottsági dokumentumok

37

1.   BEVEZETÉS

E dokumentum iránymutatásokat és ajánlásokat tartalmaz az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv (az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv) (1) 17. és 18. cikkével kapcsolatban.

A 17. cikk meghatározza az épületek energiahatékonyságának javítását támogató finanszírozási keretre vonatkozó követelményeket. E finanszírozási keret célja, hogy optimálisan kezelje az épületek energetikai felújításának akadályait. E cél tükröződik a cikk első bekezdésében, amely kimondja, hogy a „tagállamok a nemzeti épületfelújítási tervükben azonosított szükséges beruházások megvalósítása érdekében megfelelő finanszírozást, támogatási intézkedéseket és a piaci akadályok kezelésére képes egyéb eszközöket biztosítanak, hogy épületállományukat 2050-re kibocsátásmentes épületekké alakítsák át”.

A tagállamoknak ajánlott, hogy a nemzeti épületfelújítási terveik kidolgozási folyamatára támaszkodjanak annak érdekében, hogy:

—

azonosítsák ezen – gazdasági és nem gazdasági – akadályokat és felmérjék a kezelésük legjobb módját finanszírozási eszközök és más típusú – szabályozási vagy nem szabályozási – intézkedések, köztük i. „szakpolitikák és intézkedések”  (2), ii. „állami beruházások” és iii. „költségvetési források”  (3) révén.

—	biztosítsák, hogy a 2030-ra, 2040-re és 2050-re becsült beruházások megfeleljenek a teljes beruházási igénynek (4).

A finanszírozási eszközök kapcsán a 17. cikk (6) bekezdése azt is előírja, hogy a „tagállamok a lehető legköltséghatékonyabban használják fel a nemzeti finanszírozást és az uniós szinten létrehozott finanszírozást, különösen a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt, a Szociális Klímaalapot, a Kohéziós Alapot, az InvestEU-t, a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti kibocsátáskereskedelemből származó árverési bevételeket és más közfinanszírozási forrásokat. Ezeket a finanszírozási forrásokat a kibocsátásmentes épületállomány 2050-ig történő eléréséhez vezető pályával összhangban kell felhasználni”. E bekezdés értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az épületfelújításhoz általuk igénybe vett nemzeti finanszírozás (nemzeti költségvetés) és uniós finanszírozás aránya összhangban legyen az épületekre vonatkozó energia- és éghajlat-politikai célok teljesítéséhez szükséges lehetőségekkel és igényekkel (5). Emellett a 17. cikk (6) bekezdése azt is kimondja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a kibocsátásmentes épületállomány 2050-re történő költséghatékony elérését.

A 17. cikk (6) bekezdését a 3. cikkben és a II. mellékletben meghatározott, a nemzeti épületfelújítási tervekre vonatkozó tervezési és jelentéstételi követelményekkel együtt kell értelmezni, amelyek alapján a tagállamoknak be kell nyújtaniuk: i. a nemzeti épületfelújítási tervük végrehajtásához szükséges beruházási igények, ii. a terv végrehajtásához szükséges finanszírozási források és intézkedések, és iii. az épületfelújításához szükséges adminisztratív forrásaik áttekintését (6).

A nemzeti épületfelújítási terveik kidolgozási folyamata lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy úgy alakítsák ki finanszírozási keretüket, hogy az támogassa e célkitűzéseket, de az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelvben (7) is meghatározott egyéb kiemelt prioritásokat is teljesítse. E kiemelt prioritások közé tartozik i. az energiaszegénység enyhítése, ii. a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások szerepvállalásának megerősítése, és iii. a lakhatás megfizethetővé tétele.

Mindezek alapján e dokumentum a következőkhöz nyújt iránymutatást:

—	a felújítási akadályok kezelése a támogató eszközök alkalmazásának, továbbá a finanszírozási programokhoz és engedélyezési eljárásokhoz való hozzáférésnek a biztosításával (2. szakasz),

—	a finanszírozás lehető legköltséghatékonyabb felhasználásának biztosítása (3. szakasz),

—	a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások előnyben részesítése (4. szakasz).

A tagállamokat ezért arra ösztönzik, hogy ne csak az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv átültetésekor, hanem nemzeti épületfelújítási terveik kidolgozásakor is e dokumentumra támaszkodjanak.

A 17. cikk több rendelkezését illetően ez az iránymutatás más közelmúltbeli bizottsági ajánlásokra és dokumentumokra hivatkozik, vagy közvetlenül a dokumentum főszövegében, vagy az I. függelékben („Az (EU) 2024/1275 irányelv 17. cikkének átültetéséhez szükséges egyéb releváns bizottsági dokumentumok”). Az I. függelék felsorolja ezen egyéb iránymutató dokumentumokat, jelentéseket stb. Az I. függelék konkrétan felsorolja a 17. cikknek az átültetésre vonatkozó alszakaszait, és e releváns alszakaszokat összekapcsolja az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 17. cikkének rendelkezéseivel.

A 18. cikk másra helyezi a hangsúlyt. Előírja a tagállamok számára, hogy hozzanak létre a lakosságot a felújítási folyamat során segítő technikai segítségnyújtási eszközöket.

E technikai segítségnyújtási eszközök – közismert nevükön egyablakos ügyintézési pontok – létrehozásába be kell vonni minden szükséges szereplőt, beleértve a lakástulajdonosokat, adminisztratív személyzetet, műszaki szakértőket, vállalkozásokat és bankokat.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ezen egyablakos ügyintézési pontok megfelelő lefedettséggel működjenek a tagállamok területén, és a teljes lakosság számára elérhetők legyenek. Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv például a következő kritériumokat határozza meg az elérési kapacitás értékeléséhez és biztosításához: i. az egy állampolgárra jutó létesítmények száma, ii. az állampolgár mennyi idő alatt érheti el az egyablakos ügyintézési pontot, vagy iii. az egyablakos ügyintézési pontok földrajzi lefedettsége.

A 18. cikkel kapcsolatban e dokumentum négy területen nyújt iránymutatást, és az alábbi felsorolás ezek mindegyikét ismerteti.

—

Az első iránymutatási terület a technikai segítségnyújtási eszközök és az egyablakos ügyintézési pontok által nyújtandó szolgáltatások és támogatás típusaira vonatkozik. E tekintetben ezt az iránymutatást a következő két dokumentummal együtt kell értelmezni: — a Bizottság (EU) 2024/2481 ajánlása (8) az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 21., 22. és 24. cikkére („Tájékoztatás és a tudatosság növelése”) vonatkozó iránymutatás meghatározásáról, és — az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 22. cikke (6) bekezdésének és az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikke (1) bekezdésének azon követelményére való reagálás okán készülő közös iránymutatás, miszerint az egyablakos ügyintézési pontjaikat létrehozó és működtető tagállamok számára utalásokat, javaslatokat és gyakorlati példákat kell biztosítani inspirációként.

—	A második iránymutatási terület azon ajánlásokat öleli fel, amelyek a 18. cikk (1) bekezdésében foglalt kritériumok szerint a technikai segítségnyújtás és az egyablakos ügyintézési pontok teljes nemzeti területen történő hatékony bevezetésének biztosítását szolgálják.

—	A harmadik iránymutatási terület olyan ajánlásokat ölel fel, hogy miként ötvözhetők hatékonyan az online és a fizikai/helyszíni megközelítések.

—	A negyedik iránymutatási terület öleli fel az egyablakos ügyintézési pontok 19. cikk (13) bekezdése szerinti felkeresésével kapcsolatos ajánlásokat, például a kötelező felkeresést (azaz amikor az egyablakos ügyintézési pont felkeresésére szóló felkérést kell kiadni).

Ezek az egyablakos ügyintézési pontok a felújítások hatékony ösztönzését és támogatását szolgáló támogató keret egyik fő elemét jelentik. Ezért szerves részét kell képezniük mind a nemzeti épületfelújítási tervek kidolgozásának, mind azok végrehajtásának. A tagállamokat ezért arra ösztönzik, hogy mind a 18. cikk rendelkezéseinek átültetésekor, mind pedig nemzeti épületfelújítási terveik kidolgozásakor támaszkodjanak az egyablakos ügyintézési pontokra (a II. melléklet sablonja külön szakaszt tartalmaz az „egyablakos ügyintézési pontok vagy hasonló mechanizmusok 18. cikk szerinti létrehozása” témájával kapcsolatos szakpolitikák és intézkedések ismertetésére).

2.   A FELÚJÍTÁS, A FINANSZÍROZÁSI ESZKÖZÖK ÉS A FINANSZÍROZÁSHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS AKADÁLYAI (17. CIKK (2)–(9), (11) ÉS (13) BEKEZDÉS)

2.1.   A követelmények hatálya és célkitűzései

A 17. cikk több bekezdésben említi a felújítás akadályait (9).

A 17. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamok „megfelelő finanszírozást, támogatási intézkedéseket és egyéb olyan eszközöket biztosítanak, amelyek képesek kezelni a piaci akadályokat”.

A 17. cikk (3) bekezdése értelmében a tagállamok „felmérik és adott esetben kezelik a felújítások kezdeti költségeivel kapcsolatos akadályokat”.

A felújítások kezdeti költségeivel kapcsolatos problémák jellemzően három fő oknak tudhatók be: i. a fizetőképesség (az épülettulajdonos pénzügyi kötelezettségeinek teljesítésére, pl. hiteltörlesztésre való strukturális képesség) hiánya, ii. likviditáshiány (a felújítási költségek rövid távon, adott időpontban történő fedezésére való képesség, azaz az épület felújításához szükséges tőkének még a munkálatok elvégzése és a felújítási előnyök megvalósulása előtti biztosítására való képesség hiánya), vagy iii. a felújítási munkálatok előnyben részesítésének elmulasztása az épület tulajdonosa által figyelembe vett egyéb kiadásokhoz képest. Ez a három különböző helyzet eltérő megközelítéseket tesz indokolttá.

E különböző akadályokra tekintettel a 17. cikk (7) bekezdése előírja, hogy a tagállamok nyújtsanak pénzügyi támogatást az épületek energetikai felújításának előmozdításához. A következőképpen szól:

„A beruházások mobilizálásának támogatása érdekében a tagállamok előmozdítják az olyan támogató finanszírozás és pénzügyi eszközök tényleges kidolgozását és alkalmazását, mint például az épületfelújításhoz kapcsolódó energiahatékonysági hitelek és jelzáloghitelek, az energiahatékonyság-alapú szerződések, a megtakarítás alapú fizetésre épülő pénzügyi programok, az adóügyi ösztönzők, például a felújítási munkákra és felújítási anyagokra vonatkozó csökkentett adókulcsok, az adózási rendszerek, a számlaalapú rendszerek, a garanciaalapok, a mélyfelújításokat célzó alapok, a jelentős célzott energiamegtakarítási minimumküszöbökkel rendelkező felújításokat célzó alapok és a jelzálogportfólió-standardok. […] A tagállamok előmozdíthatják és egyszerűsíthetik a köz- és magánszféra közötti partnerségek alkalmazását is.”

A 17. cikk (9) bekezdése ezt azzal egészíti ki, hogy „a támogató finanszírozás és pénzügyi eszközök magukban foglalhatnak az energiahatékonysági felújítások céljára szolgáló felújítási hiteleket vagy garanciaalapokat, adott esetben vonatkozó uniós programokkal kombinálva is”  (10).

Az adóügyi ösztönzők tekintetében a tagállamoknak számos lehetőségük van. Például alacsonyabb hozzáadottértékadó-kulcsokat vethetnek ki az energetikai felújításokra, mint a nem energetikai felújításokra vagy az új építésre. Az ingatlanadó-rendszeren keresztül is nyújthatnak ösztönzőket. Az ingatlanadó általában az önálló rendeltetési egység értékéhez kapcsolódik, de a tagállamok csökkentett adókulcsot is megállapíthatnak az önálló rendeltetési egységekre, amennyiben bizonyítható, hogy az önálló rendeltetési egység energetikai felújításon esett át. Az ingatlanadóhoz kapcsolódó ösztönző az éves jövedelemadón keresztül nyújtott kedvezmény vagy visszatérítés formájában is megvalósulhat (11).

A 17. cikk (7) bekezdése a „jelzálogportfólió-standardokra” is hivatkozik. A 2. cikk 39. pontjának meghatározása szerint ezek „olyan mechanizmusok, amelyek ösztönzőket nyújtanak a jelzáloghitelezők számára arra, hogy 2030-ig és 2050-ig szóló pályát dolgozzanak ki az általuk nyújtott jelzáloggal fedezett épületportfólió medián energiahatékonyságának javítására, és arra késztessék a potenciális ügyfeleket, hogy javítsák ingatlanaik energiahatékonyságát az uniós dekarbonizációs törekvések és az épületek energiafogyasztása terén kitűzött releváns energiacélokkal összhangban, az (EU) 2020/852 rendelet 3. cikkében meghatározott környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységek meghatározására vonatkozó kritériumokra támaszkodva” (taxonómiai rendelet (12)).

Az ilyen innovatív pénzügyi eszközök tagállami támogatása lehetővé teszi a kezdeti költségek különböző típusú finanszírozási nehézségeinek orvoslását, miközben jobb ár-érték arányt biztosít a felújításokra szánt közfinanszírozáshoz (nagyobb tőkeáttételi hatás). A közfinanszírozás jobb ár-érték aránya úgy érhető el, hogy csökkentik a vissza nem térítendő támogatásként nyújtott pénzügyi támogatás arányát, és a vissza nem térítendő támogatásokat elsődlegesen a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokhoz használják fel. Nemzeti energia- és klímastratégiáik alapján, valamint az európai energiahatékonyság-finanszírozási koalíció (13) részeként az energiahatékonyság finanszírozásával foglalkozó nemzeti központjuk keretében a tagállamok fontolóra vehetik olyan lehetséges teljesítési pályák megvitatását, amelyek lehetővé tennék a nemzeti hitelintézetek számára, hogy árbevételük nagyobb részét fokozatosan a legrosszabbul teljesítő épületek energetikai felújítását célzó jelzáloghitelekre és fedezet nélküli hitelekre fordítsák.

A tőkeáttételi tényező az állami forrásokon keresztül mobilizált magánberuházások arányát jelenti. Az épületek energetikai felújítására vonatkozó tőkeáttételi tényező jelentősen különböző lehet a nyújtott támogatás típusától függően. Az állami támogatások és a magán-jelzáloghitelek kombinációja eltér egy adott (pl. garanciákat alkalmazó) pénzügyi rendszer állami és magánforrásainak kombinációjától, és mindkettő eltér a technikai segítségnyújtást biztosító programoktól (pl. az ELENA finanszírozási eszköztől (14)).

A 17. cikk (7) és (9) bekezdése mellett a 17. cikk (11) bekezdése többek között az energetikai felújítási hitelek olyan termékekké történő összevonására vonatkozik, amelyekkel bankok és más pénzügyi szereplők kereskedhetnek, illetve amelyekbe befektethetnek. A 17. cikk (11) bekezdése szerint „a tagállamok elősegítik a projektek összevonását annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a befektetői hozzáférést és csomagmegoldásokat a potenciális ügyfelek számára. A tagállamok olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyek népszerűsítik az épületfelújítással kapcsolatos energiahatékonysági hiteltermékeket, például a biztosítékkal fedezett vagy a fedezetlen zöld jelzálogokat és zöld hiteleket, és amelyek biztosítják, hogy a pénzügyi intézmények széles körben és megkülönböztetéstől mentesen kínáljanak ilyen termékeket, és hogy ezek jól láthatók és hozzáférhetők legyenek a fogyasztók számára. A tagállamok biztosítják, hogy a bankok és más pénzügyi intézmények, valamint a befektetők tájékoztatást kapjanak az épületek energiahatékonyságának javításához nyújtott finanszírozás igénybevételének lehetőségeiről”.

Ezen innovatív finanszírozás és e pénzügyi eszközök hatókörét illetően lásd az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 30. cikkének átültetéséről szóló bizottsági ajánlás (az átdolgozott energiahatékonysági irányelv) mellékletének 2.2.1. szakaszát (15) , ,  (16).

Konkrétan a bérelt épületek esetében az eltérő érdekek – az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 2. cikkének 54. pontjában foglalt meghatározás szerint – a felújítás jelentős akadályát képezik. Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 9. cikke (4) bekezdésének d) pontja értelmében az energiahatékonysági minimumszabványok rendszereit támogató keret részeként meg kell szüntetni az ilyen eltérő érdekeket. Az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 22. cikkének (9) bekezdése rögzíti továbbá, hogy a tagállamok „meghozzák a szükséges intézkedéseket az energiahatékonyságot akadályozó szabályozási és nem szabályozási korlátok elhárítására, különös tekintettel az épületek vagy önálló rendeltetési egységek tulajdonosai és bérlői, illetve több tulajdonos közötti eltérő érdekekre”. Emellett az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv előírása szerint a nemzeti épületfelújítási tervekben minden tagállam „jelentést tesz ezekről a korlátokról, valamint a [kezelésük érdekében] megtett intézkedésekről”  (17).

A magasabb bérleti díjak, a minimumszabványoknak való megfelelés és az ingatlan értékének az időtálló épületekből eredő növekedése gazdasági ösztönzőket jelenthetnek az épülettulajdonosok számára az épületük energetikai felújításában való részvételre. Előfordulhat azonban, hogy az ilyen egyedi gazdasági ösztönzőket további intézkedésekkel, például pénzügyi eszközökkel vagy az ingatlanbérlési jog aktualizálásával kell kiegészíteni annak biztosítása érdekében, hogy a meglévő bérlők ne kerüljenek kilakoltatásra, illetve ne szembesüljenek az energetikai felújítást követően drasztikusan megemelkedett bérleti díjakkal.

A 17. cikk (5) bekezdése az épületfelújítás nem gazdasági akadályainak kérdésére és e nem gazdasági akadályok leküzdésének módjaira egyaránt utal. Előírása szerint a „tagállamok megfelelő szabályozási intézkedéseket hoznak az épületfelújítás nem gazdasági akadályainak elhárítása érdekében. Az egynél több önálló rendeltetési egységgel rendelkező épületek esetében az ilyen intézkedések magukban foglalhatják a közös tulajdonú struktúrákkal kapcsolatos egyhangú döntéshozatali követelmények megszüntetését, vagy annak lehetővé tételét, hogy a közös tulajdonú struktúrák közvetlenül pénzügyi támogatásban részesüljenek”. A tagállamokban irányadó kerettől függően a közös tulajdonú struktúrák nem minősülnek jogi személynek, ezért előfordulhat, hogy jogilag nem képesek i. (állami vagy magán) finanszírozás közvetlen kedvezményezettjeként fellépni, ii. adminisztratív eljárásokat lefolytatni, vagy iii. jogilag felelősséget vállalni a munkálatokért. Ez bizonytalanná és bonyolulttá teszi a felújítási folyamatot. A tagállamoknak értékelniük kell, hogy az energetikai felújítások esetében indokolhatók-e ezek a korlátok. A 9. cikk (4) bekezdésének d) pontja értelmében az ilyen nem gazdasági korlátok elhárítása is az energiahatékonysági minimumszabványok rendszereit támogató keret részét képezi.

A közös tulajdonú struktúrákat (18) képező többlakásos épületekben a különböző rendeltetési egységek tulajdonosainak eltérő igényei, nézetei, motivációi és gyakorlati okai lehetnek a felújítás elvégzését vagy el nem végzését illetően. Az ilyen épületekben a homlokzat, a fűtési rendszerek és más közös elemek megosztott jellege miatt nehezebb lehet a felújítások végzése, mint az önálló rendeltetési egységek esetében. A tulajdonosoknak általában megállapodásra kell jutniuk a beruházási költségek elosztásáról, amely jellemzően az előnyök megosztásához kapcsolódik. A közös tulajdonú struktúrák, mint például a többszintes társasházak, sajátos felújítási kihívásokat és lehetőségeket jelentenek az egyes épületekhez vagy önálló rendeltetési egységekhez képest. E közös tulajdonú struktúrák jellemző kihívásai közé tartozik a beruházási költségek vagy az előnyök megosztásáról való megállapodás szükségessége. Ez magában foglalhatja az összes rendeltetési egység tulajdonosának egyhangú hozzájárulására vonatkozó követelményt. A közös tulajdonú struktúrák korszerűsítése azonban több lehetőséget is kínál. Közéjük tartozik i. az adminisztrációs folyamat egyszerűsítése az egyedi kérelmek, megállapodások és nyomonkövetési eljárások számának csökkentése révén, ii. a méretgazdaságosság elérése az anyagok nagy tételben való beszerzésének lehetővé tételével, iii. a munkaerőköltségek megosztása és a projektirányítás egyszerűsítése, és iv. az átfogó felújítás ösztönzése az energiahatékonysághoz nem szorosan kapcsolódó területeken (például szerkezeti korszerűsítések, valamint az akadálymentesítés és a beltéri klíma javítása).

Az energetikai felújítási projektekkel kapcsolatos összetett és elhúzódó adminisztratív eljárások további bizonytalanságot teremthetnek, és jelentős akadályokat gördíthetnek a felújítási erőfeszítések elé. Az épületek engedélyköteles változtatásai esetében a helyi hatóságok döntéshozatalának időtartama eltérő lehet, és a hosszabb eljárások különféle okokból (például szezonális időjárási követelmények miatt) megnehezítik a projekteket. Az összetett és elhúzódó adminisztratív eljárások akkor is problémát jelentenek, ha a finanszírozási kérelmekről vagy más támogatásokról szóló döntésre kell várni. E bonyolult körülmények és bizonytalanságok nehézséget jelenthetnek a további finanszírozás biztosításában, a szükséges anyagok beszerzésében vagy a felújítási munkálatoknak az érintett szakemberekkel (villanyszerelők, építészek, vízvezeték-szerelők stb.) való ütemezésében.

A 17. cikk három bekezdésének középpontjában is a finanszírozáshoz való hozzáférés áll. E három bekezdést az alábbi felsorolás tárgyalja részletesebben.

—

A 17. cikk (2) bekezdése szerint a „tagállamok biztosítják, hogy a közfinanszírozás kérelmezése és eljárásai egyszerűek és bürokráciamentesek legyenek annak érdekében, hogy megkönnyítsék különösen a háztartások finanszírozáshoz való hozzáférését”. A pénzügyi támogatás lehetséges kedvezményezettjeit – különösen a háztartásokat – valóban elbátortalaníthatják az összetett eljárások.

—

A 17. cikk (8) bekezdése szerint a „tagállamok biztosítják, hogy a rendelkezésre álló finanszírozásra és pénzügyi eszközökre vonatkozó információkat a nyilvánosság számára könnyen és átlátható módon hozzáférhetővé tegyék, többek között digitális eszközökkel”. Az átláthatóság magában foglalja a rendelkezésre álló költségvetésre, a szakaszra vagy az elosztási eljárásra és a feldolgozási időkre vonatkozó információkat.

—	Emellett a 17. cikk (13) bekezdése kimondja, hogy a „tagállamok biztosítják, hogy [az épületek energiahatékonyságának növelését célzó] programokat úgy dolgozzák ki, hogy a kisebb adminisztratív, pénzügyi és szervezeti kapacitással rendelkező szervezetek számára is hozzáférhetők legyenek”.

Az alábbi 2.2 ismerteti az e rendelkezéseknek való megfelelést biztosító kritériumokat.

2.2.   A követelmény teljesítéséhez szükséges szakpolitikai intézkedések kiválasztása

2.2.1.   Támogató finanszírozási és pénzügyi eszközök, valamint az épületfelújításokhoz kapcsolódó hiteltermékek előmozdítása

Az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 30. cikkének átültetéséről szóló bizottsági ajánlás (mellékletének 2.2.2. szakasza) több lehetséges intézkedést tartalmaz a támogató pénzügyi és finanszírozási eszközök tényleges kidolgozásának és alkalmazásának előmozdítására vonatkozó követelmény (azaz a 17. cikk (7) és (9) bekezdésében foglalt követelmények) teljesítésére. Emellett az épületek energiahatékonyságára vonatkozó finanszírozási gyakorlatok alakulásáról szóló jelentés hasznos információkat tartalmaz az innovatív termékekről (19).

A közműszámla- és adóalapú finanszírozással kapcsolatos információkat az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 30. cikkére vonatkozó iránymutatás mellékletének 2.3. szakasza tartalmazza (20).

Az energiahatékonysági szerződések államháztartási számlákon való rögzítéséről szóló Eurostat-útmutatónak való megfeleléssel kapcsolatban további magyarázatok találhatók az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 29. cikkére vonatkozó iránymutatás mellékletének (21) 4.3. szakaszában.

Az épületfelújításokhoz kapcsolódó energiahatékonysági hiteltermékek előmozdítására és azok széles körű kínálatának biztosítására vonatkozó tagállami lehetőségeket (az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 17. cikkének (11) bekezdése) az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 30. cikkére vonatkozó iránymutatás mellékletének 2.2.2. szakasza sorolja fel.

2.2.2.   Az eltérő érdekek kezelése

A 17. cikk (7) bekezdésében felsorolt finanszírozási eszközök (köztük a bérlők/bérbeadók célcsoportjaira irányuló közvetlen pénzügyi és adóügyi ösztönzők és közműszámla-alapú finanszírozás) melletti egyéb mechanizmusok az eltérő érdekek problémáját célozzák. Például az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 22. cikkére vonatkozó iránymutatás (22) mellékletének 5.5. szakasza lehetőségeket biztosít az eltérő ösztönzőkkel kapcsolatos ilyen akadályok felszámolására, amelyek szabályozási vagy pénzügyi jellegűek lehetnek. A szabályozási intézkedések közé tartoznak i. az energiahatékonysági minimumszabványok, ii. a bérletre és a társasházakra vonatkozó törvények felülvizsgálata, és iii. az egyedi mérés vagy almérés, amint azt (EU) 2023/1791 irányelv előírja, lehetővé téve a bérlők számára, hogy jobban tisztában legyenek az energiafogyasztásukkal.

Az átdolgozott energiahatékonysági irányelv kimondja, hogy a műszaki megvalósíthatóság és a költséghatékonyság függvényében egyedi fogyasztásmérőket kell felszerelni az egyes épületek vagy önálló rendeltetési egységek fűtés-, hűtés- vagy használati melegvíz-fogyasztásának mérésére.

Az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 15. cikkének (3) bekezdése a távfűtési vagy távhűtési hálózatról, illetve saját központi fűtő- vagy hűtőrendszerekről ellátott többlakásos vagy több célra használt épületek esetével is foglalkozik. Az ilyen épületek esetében a tagállamoknak az egyedi fogyasztás elszámolásának átláthatóságát és pontosságát biztosító nemzeti szabályokat is hatályban kell tartaniuk. Az ilyen (például az egyes lakások esetében a hőmennyiség-megosztást illető) átláthatósági és pontossági szabályokkal kapcsolatos részletes útmutatást a fogyasztásmérésre és számlázásra vonatkozó rendelkezésekről szóló bizottsági ajánlás (23) mellékletének 5. szakasza („Hőmennyiség-megosztási szabályok”) tartalmazza.

Egyes tagállamok beltéri hőmérsékleten alapuló bérleti megállapodásokra – például „all-inclusive” bérleti díjra (a rezsiköltséget is magában foglaló bérleti díj) – támaszkodnak, amelyek keretében a tulajdonosok (azaz a bérbeadók) és a bérlők megállapodnak a fűtési vagy hűtési időszakra vonatkozó beltéri hőmérsékletről, és a bérleti díj meghatározása ez alapján történik (24). Ez beltéri hőmérséklet-érzékelőkkel követhető nyomon, valamint időjárási normalizálás és kalibrálás alapján egyedi fogyasztásmérőkkel kapcsolható össze (25), az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 18. cikkének (1) bekezdésével összhangban (26). Ily módon a fűtés költségét viselő épülettulajdonosoknál jelentkezik a felújításból fakadóan mérséklődött energiaköltségek előnye. E forgatókönyvnél a bérlők jellemzően a visszapattanó hatás költségterhét viselik, amely akkor állna elő, ha a felújítást követően (jelentősen) megemelnék a beltéri hőmérsékletet. A „warm rent” (rezsiköltséget is magában foglaló bérleti díj) modellek nagyobb energiafelhasználáshoz vezethetnek olyan helyzetekben, amikor a bérlők szellőztetési céllal ablakot nyitnak – különösen az automatikus szellőztetés nélküli, kevésbé energiahatékony épületekben –, de az egyéni fogyasztásmérők használata korlátozza e kockázatot.

E dokumentum 4. szakasza a kiszolgáltatott helyzetű bérlőket érintő helyzetekre vonatkozó egyes szempontokat tárgyalja.

2.2.3.   Közös tulajdonú struktúrák

A közös tulajdonú struktúrák célzott finanszírozási eszközei: A közös tulajdonú struktúrák pénzügyi eszközeinek hozzáférhetősége biztosíthatja a közös tulajdonban lévő önálló rendeltetési egységek felújításának megvalósíthatóságát. A közös tulajdonú struktúrák egyes tagjai számára nehézséget jelenthet az, hogy egyénileg vagy hagyományos csatornákon keresztül kölcsönt szerezzenek vagy finanszírozzanak. Ennek következtében az egész épület felújítása akadályba ütközhet, mivel a szükséges tőkét nem tudják előteremteni. Azon finanszírozási eszközök elérhetősége, amelyek a közös tulajdonú struktúráknál együttes pénzügyi támogatási kérelmek benyújtását biztosítják (vagy – jogi természetüktől függően – magát a közös tulajdonú struktúrát teszik a támogatás közvetlen kedvezményezettjévé), egyetlen pénzügyi támogatási program keretében több lakás felújítását teszi lehetővé. Amint azt az alábbi példák mutatják, a több lakóegységet magukban foglaló épületek esetében kölcsönök és kölcsöngaranciák formájában nyújtott ilyen egyedi eszközök megkönnyíthetik a felújítás finanszírozásához való hozzáférést.

Meglévő gyakorlat: a közös tulajdonú struktúrák finanszírozása Az Észt Üzleti és Innovációs Ügynökség (korábban KredEx) felügyeli a lakásokra irányuló felújítási finanszírozási programok adminisztrálását. E programok vissza nem térítendő támogatások, kölcsönök és garanciák kombinációjából állnak. Az alábbi négy szakasz e programok közül négyre mutat be példákat. — Az újjáépítési vissza nem térítendő támogatás 2022–2027  (27) olyan támogatást kínál, amely fedezi a három vagy több lakást tartalmazó társasházak energiahatékonyságát javító beruházási költségek egy részét. A társasházaknak 2000 előtt használatba vett épületeknek kell lenniük, és a lakások legalább 80 %-ának természetes személyek tulajdonában kell állnia. Észtország kormánya összesen 300 millió EUR-t különített el az Európai Unió strukturális alapjaiból e program számára. — A társasházi felújítási kölcsön  (28) azon társasházi közösségek számára érhető el, amelyek számára nehézséget jelent a finanszírozás hagyományos csatornákon keresztüli megszerzése. A minimális kölcsönösszeg 15 000 EUR. A kölcsönfeltételek legalább 5 %-os önfinanszírozást írnak elő (azaz a lakástulajdonosoknak a felújítási költség legalább 5 %-át kell finanszírozniuk ahhoz, hogy a fennmaradó 95 %-ra kölcsönt kaphassanak). — A társasházi közösségeknek nyújtott kölcsöngarancia  (29) a kölcsönösszeg legfeljebb 80 %-ig nyújt garanciát a felújítási célú bankhitel biztosítékául szolgáló garanciát igénylő társasházi közösségek számára. Ez a program azonban nem csupán az energiahatékonyság javítására irányul. — A társasházak számára nyújtott gyári újjáépítési vissza nem térítendő támogatás  (30) elősegíti a társasházak új műszaki megoldásainak, például az előre összeállított és előre gyártott épületelemek és komponensek alkalmazását, amelyek javítják az épületek energiahatékonyságát és kedvezőbb beltéri klímát biztosítanak.

Az egyhangúsági követelmények megszüntetése a közös tulajdonú struktúrákban: A közös tulajdonú struktúrák, például társasházak esetében alapvető fontosságú a tulajdonosok közötti konszenzus kialakítása a közös döntéseknél, például a karbantartással, a felújítással vagy az ingatlant érintő egyéb jelentős intézkedésekkel kapcsolatban. Az egyhangú szavazás előírása azonban patthelyzetet okozhat, ha a felújítási projektet finanszírozni hajlandó tulajdonosok száma nem elegendő, aminek következtében az energetikai felújítás végül nem valósul meg. Az egyhangú szavazás követelményének az egyszerű többség követelményével való felváltása megkönnyítheti a döntéshozatali folyamatot és ösztönözheti az épülettulajdonosok részvételét.

Meglévő gyakorlatok: szavazási szabályok közös tulajdonú struktúrák esetén Észtországban a felújítási munkálatok terjedelméről és költségvetéséről szóló döntés akkor hajtható végre, ha az épülettulajdonosok 51 %-ának többsége egyetért (31) ,,  (32). Spanyolországban a társasházakról szóló törvény módosításai – különösen a 8/2013. sz. törvény (33) révén – az egyhangú szavazás követelményét a többségi szavazás követelményével váltották fel. E többségi szavazási követelmény azt is lehetővé teszi, hogy az energia- vagy víztakarékos berendezések telepítésére vonatkozó döntések költségeit a tulajdonosok részesedési hányadai (azaz a társasház tulajdonosa által fizetett közös költségek szokásos aránya) alapján osszák meg (34). E jogszabályi módosítás célja a társasházakon belüli döntéshozatali folyamatok egyszerűsítése, megkönnyítve a tulajdonosi közösségek számára a környezeti szempontból előnyös korszerűsítések megvalósítását, az egyhangúsági követelmények által támasztott korábbi akadályok mellőzésével. Például a 8/2013. sz. spanyol törvény 15. cikke meghatározza a többlakásos ingatlanok energetikai felújításához szükséges eljárások szabályait. E cikk kimondja, hogy az energetikai felújítási munkálatok a szomszédok legalább egyharmadának jóváhagyásával végezhetők el, akiknek a munkálatokat finanszírozniuk kell. Hollandiában a lakásfelújítási munkálatok megkezdéséhez elegendő, ha a lakók 70 %-ának minősített többsége támogatja azokat (35). Németországban a „WEG” reformja (a lakástulajdonról szóló törvény 2020. évi reformja) értelmében a lakástulajdonosok közössége egyszerű többséggel dönthet a felújítási munkálatok elvégzéséről. A költségek megosztására fokozatos eljárás vonatkozik: ha a döntés egyszerű többséggel születik, a költségeket kizárólag azok a tulajdonosok viselik, akik a szóban forgó intézkedés mellett szavaztak. Ha azonban a közösség a leadott szavazatok kétharmados többségével dönt az intézkedésről, akkor a közös tulajdoni hányad arányában mindenki köteles fizetni (36). Ausztriában, Franciaországban és Litvániában is hasonló intézkedések könnyítik a közös tulajdonban lévő társasházak irányítási struktúráját.

Az épületkezelők szerepe: Alapvető fontosságú az épületkezelők bevonásának biztosítása a felújítás teljes folyamata során. A tulajdonosi közösségen belül e kezelők kapcsolatba léphetnek a tulajdonosokkal a jogi követelmények, az építési előírások, a finanszírozási feltételek stb. ismertetése érdekében. Ez különösen hasznos a döntések meghozatala előtt (pl. a közgyűlések előtt), de a felújítási folyamat során is szükséges (a tulajdonosok bevonása és tájékoztatása révén). Az épületkezelők az egyablakos ügyintézési pontokkal is kapcsolatba léphetnek, azok pedig információt és eszközöket biztosíthatnak számukra feladataik ellátásához, vagy adott esetben közvetlenül bevonhatják őket a folyamatba.

2.2.4.   Az energetikai felújítások tervezésének adminisztratív összetettsége, bizonytalansága és késedelmei

Az egyablakos ügyintézési pontok jelentős lehetőséget kínálnak az adminisztratív eljárások megkönnyítésére és az azokhoz kapcsolódó nehézségek leküzdésére. Az egyablakos ügyintézési pontokkal kapcsolatban lásd az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 21., 22. és 24. cikkére vonatkozó iránymutatás mellékletét (37) (5. szakasz).

Emellett a tagállamok az első nemzeti épületfelújítási tervüket 2026. december 31-ig, az első tervezetet pedig 2025. december 31-ig kötelesek benyújtani a Bizottságnak. A tagállamok számára ajánlott a tervükbe foglalni az engedélyezési és pénzügyi támogatási eszközökkel kapcsolatos adminisztratív eljárások értékelését azzal a céllal, hogy felgyorsítsák az építési engedélyezésről és a finanszírozási támogatásról szóló döntéshozatalt. Nemzeti épületfelújítási terveikben a tagállamok i. elemezhetik az engedélyezési és a finanszírozási eljárások időtartamát, és határidőket állapíthatnak meg ezen eljárásokhoz, és ii. több forrást különíthetnek el e határidők betartatására, hasonlóan az (EU) 2023/2413 irányelvből (RED III) (38) eredő követelményekhez, amely irányelv a megújulóenergia-projektekkel kapcsolatos adminisztratív és engedélyezési eljárások közös kihívásait kezeli (39).

Meglévő gyakorlat: engedélyezési eljárások A Cseh Köztársaság jelentős változtatásokat vezetett be az építési projektek engedélyezési eljárásában. A 283/2021. sz. törvény (40) átalakítja az engedélyező hatóságok feladatköreit azáltal, hogy egyablakos ügyintézési pontokat hoz létre a különböző épületkategóriák számára. A törvény egy elsősorban digitális eljárást is bevezet, amely online platformon keresztüli kommunikációt biztosít az engedélykérők és a hatóságok számára. Korlátozások vonatkoznak az első kérelem benyújtása és a döntés meghozatala közötti ügyintézési időtartamra, és e korlátozásokat közölni kell a kérelmezővel. Lakóépületek esetében ez a korlátozás 30 nap (41).

2.2.5.   Hozzáférhetőség: egyszerű és letisztult kérelmek és eljárások a támogatás igényléséhez

Az egyértelműség és az átláthatóság a hozzáférhető finanszírozási eszközök kulcsfontosságú paraméterei. Az egyértelműségnek magában kell foglalnia annak biztosítását, hogy a kérelmekhez kapcsolódó útmutató részletes és a nem szakértő közönség számára is érthető legyen. Emellett valamennyi kérelmező számára biztosítani kell a kérelemsablonokat, és egyértelműen fel kell sorolni a szükséges igazoló dokumentumokat. Adott esetben közzé kell tenni a pályázati felhívások benyújtási határidejét és a kiválasztási kritériumokat, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a tervezéshez és az előkészítéshez.

A maximális egyértelműség és átláthatóság érdekében erősen mérlegelni kell a digitális eljárások alkalmazását. A kérelmek digitális benyújtása megoldásokat kínál i. a hiánytalansági vizsgálatokra, és ii. a bevitt adatokon alapuló magyarázatokat vagy további információkéréseket tartalmazó felugró ablakokra. Emellett a digitális eszközök lehetővé teszik a hatóságok közötti gyors adatcserét és a finanszírozást kérelmezőkkel való közvetlen kommunikációt.

Meglévő gyakorlat: adminisztratív támogatás Az adminisztratív támogatás egyik jó példája Bécs „Tiszta fűtést mindenkinek” programja. E program szerepel az uniós Szociális Klímaalap költséghatékony intézkedésekről és beruházásokról szóló útmutatójában (42), a program egyszerű online portált használ, valamint a teljes kérelmezési folyamat során támogatja a kedvezményezetteket.

A támogatási programoknak arra is törekedniük kell, hogy elkerüljék a „stop-and-go” megközelítés rövid fordulóit abban az esetben, ha több kérés irányul további információkra. E többszörös információcsere elkerülése kritikus fontosságú, ha a kérelmezési eljárás hossza döntő tényező lehet annak meghatározásában, hogy az energetikai felújítási projekt folytatódik-e vagy sem.

Ha a pénzügyi támogatás iránti igény várhatóan meghaladja az erre elkülönített állami keretet, akkor a pénzügyi támogatás kiigazításán felül (ami jellemzően a vissza nem térítendő támogatások által fedezett elszámolható költségek százalékos arányának csökkentésével történik) a megfelelő időtartamú és egyértelmű kiválasztási kritériumokat tartalmazó pénzügyi támogatási pályázati felhívások jelentik az előnyben részesítendő lehetőséget.

Amennyiben a finanszírozás elosztásában különböző hatóságok vesznek részt, vagy ha a finanszírozási döntés kapcsolódik az engedélyekről szóló döntéshez, az összes hatóság közötti szoros együttműködés segítheti az előnyök egyszerűsítését és gyorsabb reagálást eredményezhet a kérelmezők számára.

Az egyablakos ügyintézési pontok kiemelten releváns megoldást jelentenek, mivel egyesítik a pénzügyi és technikai támogatás terén szükséges szakértelmet. Előnyeiket az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 22. cikkére (43) és 30. cikkére (44) vonatkozó iránymutatás is kiemeli. Ajánlott továbbá az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 17. és 18. cikke kapcsán kombinált megközelítést alkalmazni (azaz mindkét cikkel egyidejűleg foglalkozni), hogy a figyelemfelkeltést ötvözzék a megfelelő irányítási szintet megcélzó technikai és pénzügyi támogatással.

Meglévő gyakorlat: tanácsadás a háztartások számára Több kezdeményezés keretében folyik kombinált tanácsadás a háztartások számára. Például a Spanyolország baszk régiójában működő OpenGela kísérleti projekt körzeti szinten nyújt tanácsadást és támogatást. A tanácsadás és a támogatás az energiával kapcsolatos adminisztratív, technikai és pénzügyi kérdések mellett olyan más releváns témákra is kiterjed, mint a fogyatékossággal élő személyek számára biztosított hozzáférhetőség. Az egyablakos ügyintézési szolgáltatás mellett az OpenGela kifejlesztett egy online eszközt is, amely tartalmazza a baszk régió összes épületének energiatérképét. Az eszköz integrált keretet biztosít a felújítási tervek kidolgozásának támogatásához, amelyet a pénzügyi kihatásokra vonatkozó, több szintet – nemzeti, regionális, körzeti és egyedi lakásszintet – lefedő becslések egészítenek ki. Az OpenGela támogatja a nemzeti épületfelújítási tervekben meghatározott intézkedések végrehajtására irányuló stratégiák kidolgozását is, például az igények – köztük a legrosszabbul teljesítő épületek – azonosítása révén. Az ilyen információk ezután felhasználhatók azon területek meghatározására, ahol az egyablakos ügyintézési pontok létrehozása a leghasznosabb lenne. Végezetül, az eszköz alapként vagy kiindulópontként is szolgálhat az egyes épületek energetikai felújítási szükségleteinek meghatározásához. Baszkföldön a modell azonosított épülettipológiákra és az ingatlan-nyilvántartásból származó információkra épül (45). Egy kifejezetten a többcsaládos társasházi épületekre irányuló hasonló kezdeményezés létezik a litvániai Vilniusban, ahol az „Újítsuk meg a várost” (litvánul: Atnaujinkime miestą) nevű projekt – az épület bérlői összetételétől függően – tulajdonosoknak és bérlőknek is ad tanácsokat a felújítás előnyeiről, a műszaki opciókról és a finanszírozási lehetőségekről (46).

Előfordulhat, hogy a háztartásoknak nincs kellő ismeretük a finanszírozási kérelmek és a szükséges projektdokumentáció terén. Az általános kérelmezési eljárásokon túl az ambiciózus energetikai felújítási finanszírozáshoz való hozzáférés általában energiahatékonysági vagy az ÜHG-kibocsátás lehetséges javulására vonatkozó számításokat igényel. Ennek figyelembevétele és annak lehetővé tétele érdekében, hogy a háztartások széles köre hozzáférjen a finanszírozási programokhoz, komolyan fontolóra kell venni a külső szakértők, például energetikai tanácsadók bevonását. Célszerű lehetővé tenni, hogy külső szakértők készítsék el és nyújtsák be a kérelmeket.

Meglévő gyakorlat: a kérelmek benyújtása A fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánok hőszivattyúkkal való felváltására irányuló német támogatási rendszerben az energetikai tanácsadók az ingatlantulajdonosok nevében nyújthatnak be kérelmet (47).

Az értékelések, a dokumentáció és a kérelmek elkészítéséhez nyújtott ilyen jellegű támogatás pénzügyi fedezetét a programnak reális becslések alapján kell végeznie.

A hozzáférhetőség és a támogatás mérlegelését a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára is elérhetővé kell tenni, mivel hasonló korlátokkal szembesülnek.

2.2.6.   Hozzáférhetőség: könnyen hozzáférhető információk a finanszírozási lehetőségekről

A finanszírozási támogatási rendszerek könnyen hozzáférhető információi az energetikai felújításra vonatkozó közpolitika alapvető tervezési jellemzőjét alkotják. Ennek oka az, hogy a könnyen hozzáférhető információk támogatják az inkluzivitást és a szélesebb körű részvételt a különböző háztartási demográfiai csoportok, a vállalkozások (különösen a kkv-k) és általában az épülettulajdonosok körében. E hozzáférhetőség egyik fő kritériuma az, hogy a nyelvezet és a szóhasználat a nem szakértő közönség számára is érthető legyen. A szakzsargon mellőzésével és az információk világos tálalásával a döntéshozók szélesebb közönséget szólíthatnak meg, így biztosítva, hogy – energiahatékonysági vagy pénzügyi szakértelemtől függetlenül – a háztartások és vállalkozások (különösen a kkv-k) mindegyike megérthesse és igénybe vehesse a rendelkezésre álló támogatási rendszereket. Ez az inkluzivitás alapvető fontosságú a széles körű energetikai felújítások előmozdítása terén, ami a közösségek szintjén nagyobb energiahatékonysághoz és kisebb szénlábnyomhoz vezet.

A digitális és nem digitális információfolyamok integrálása lehetővé teszi, hogy a közpolitika hatékonyan támogassa és ösztönözze az átfogó energetikai felújítási erőfeszítéseket.

—

A digitális platformok – köztük a honlapok – jelentős előnyöket kínálnak a finanszírozási támogatási rendszerekről szóló információk terjesztése terén. E platformok széles körű hozzáférést biztosítanak és rendszeresen frissíthetők, így biztosítva a programok határidejének, finanszírozási volumenének és más lényeges részleteinek lehető legnagyobb átláthatóságát. Ezenkívül a digitális szolgáltatások célzott információt nyújthatnak az épület elhelyezkedésével, típusával és energiahatékonyságával kapcsolatos, előre kiválasztott adatok alapján, megkönnyítve a háztartások számára a releváns támogatási lehetőségek megtalálását. Már számos uniós országban működnek ilyen honlapok, ám azokat a felhasználói élmény és a bemutatott információk egyértelműsége alapján kell értékelni.

– A korlátozott internet-hozzáférésű vagy digitális jártasságú háztartások igényeinek kielégítése céljából azonban nem digitális eszközöket, például helyi rendezvényeket és brosúrákat is alkalmazni kell. Ez a többcsatornás megközelítés biztosítja, hogy – a digitális erőforrásokhoz való hozzáféréstől függetlenül – minden háztartás tájékozott legyen és igénybe vehesse a rendelkezésre álló energetikai felújítási finanszírozást. A háztartások helyi szintű megkeresése megfelelő módja lehet az energetikai felújításokkal és támogatási programokkal kapcsolatos figyelemfelkeltésnek.

Meglévő gyakorlat: fizikai és mobil információszolgáltatás A németországi Freiburg az „Energy Caravan” nevű program útján tájékoztatja a különböző körzetek épülettulajdonosait az energetikai felújításokról (48). E megközelítés kiváló lehetőséget kínál a pénzügyi és technikai támogatási információk ötvözésére, a 18. cikkben meghatározott az egyablakos ügyintézés részeként.

A helyi szintű megközelítés lehetővé teszi továbbá a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások nagyobb arányát mutató területek célzott információkkal való elérését, valamint az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 9. cikke (4) bekezdésének b) pontja szerint az energiahatékonysági minimumszabványok eszközéhez tartozó támogató keret létrehozásának tekinthető.

3.   A FINANSZÍROZÁS FELHASZNÁLÁSA (17. CIKK (12) ÉS (14)–(16) BEKEZDÉS)

3.1.   A követelmények hatálya és célkitűzései

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 17. cikkének (14) bekezdése kimondja, hogy a pénzügyi támogatást az energetikai felújítási projekt által elért energiamegtakarításhoz vagy fejlesztésekhez kell kötni. Kimondja, hogy „A tagállamok az épületfelújítás során megvalósítandó energiahatékonyság-javításra és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére irányuló pénzügyi intézkedéseket – kellő figyelemmel a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokra – a megcélzott vagy megvalósult energiamegtakarításhoz és fejlesztésekhez kötik, melyet a következő kritériumok közül egy vagy több alkalmazásával kell meghatározni:

a)

a felújítás céljából használt berendezés vagy anyag energetikai jellemzője és a kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése, amely esetben a felújítás céljából felhasznált berendezést vagy anyagot megfelelő szintű minősítéssel vagy képesítéssel rendelkező szakembernek kell telepítenie, és azoknak meg kell felelniük legalább az épületelemekre vonatkozó energiahatékonysági minimumkövetelményeknek vagy az épületek jobb energiahatékonyságára vonatkozó magasabb referenciaértékeknek;

b)	az épületeken belüli energiamegtakarítás és üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkenésének kiszámításához használt szabványos értékek (49);

c)	a felújítással elért javulás, a felújítás előtt, illetve után kiállított energetikai tanúsítványok összehasonlításának tükrében;

d)	energetikai audit eredményei;

e)

az energiahatékonyság javulását jelző, más releváns, átlátható és arányos módszerrel végzett vizsgálat eredményei, például a felújítás előtti és utáni energiafogyasztást intelligens fogyasztásmérő rendszerek segítségével összehasonlítva, amennyiben az megfelel az I. mellékletben meghatározott követelményeknek”.

E követelmény a pénzügyi intézkedések valamennyi típusára vonatkozik, beleértve az adóintézkedéseket is.

A követelmény attól függetlenül alkalmazandó, hogy az adott felújítás az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 2. cikkének 22. pontja értelmében „jelentős felújítás”-e.

A tagállamoknak a fenti a)–e) pontban említett egy vagy több kritériumot kell alkalmazniuk. Azt is biztosítaniuk kell, hogy a munkálatokat ténylegesen elvégezték.

Az e) kritérium alternatív, megfelelő, átlátható és arányos módszerek alkalmazására vonatkozik a jobb energiahatékonyság igazolásárhoz. Alkalmazható például a felújítás előtt és után mért energiafogyasztás összehasonlítása. Mindazonáltal a mért energiafogyasztás alkalmazásának eljárása és alapja meg kell, hogy feleljen az I. mellékletben foglalt követelményeknek. Ez azt jelenti, hogy a mért energiafogyasztásra vonatkozó számítási módszertannak képesnek kell lennie a felhasználói magatartás és a helyi éghajlat hatását megragadni (a helyi éghajlat hatását (a jellemző hőmérsékletektől való eltéréseket stb.) ki kell zárni az eredményből).

A „kellő figyelemmel a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokra” hivatkozást a 17. cikk (18) bekezdésével összefüggésben kell értelmezni, amely kimondja, hogy a „pénzügyi ösztönzőknek […] prioritásként kell kezelniük a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat, az energiaszegénység által érintett személyeket és a szociális lakásokban élő személyeket”. Ez azt jelenti, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy finanszírozási rendszereik együttesen kezeljék ezt a két prioritást: i. a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások nagyobb mértékű támogatásának előnyben részesítése, és ii. a megcélzott vagy megvalósult energiamegtakarítással és fejlesztésekkel kapcsolatos kritériumok beépítése (50). Egyik sem részesíthető előnyben a másikkal szemben. E két követelménynek egyidejűleg kell megfelelni annak érdekében, hogy teljesüljön a két alapvető célkitűzés, nevezetesen a költséghatékony energetikai felújítások biztosítása és a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások energetikai felújításának elősegítése.

A 17. cikk (14) bekezdése együtt értelmezendő továbbá a 17. cikk (12) bekezdésével, amely rögzíti, hogy a „tagállamok intézkedéseket és finanszírozást vezetnek be az oktatás és képzés előmozdítására annak biztosítása érdekében, hogy elegendő munkaerő álljon rendelkezésre az építőipari ágazat igényeinek megfelelő készségekkel, különös tekintettel adott esetben a kkv-kra, beleértve a mikrovállalkozásokat is. A 18. cikk alapján létrehozott egyablakos ügyintézési pontok megkönnyíthetik az ilyen intézkedésekhez és finanszírozáshoz való hozzáférést”.

A készségek központi szerepet játszanak a felújítás minőségének biztosításában, így az energiahatékonyságra irányuló pénzügyi intézkedéseknek elő kell írniuk, hogy a felújítási intézkedéseket képzett vagy tanúsított szakemberek hajtsák végre. Ez különösen a fenti a) kritérium esetében fontos, amely szerint i. a felújítás céljából használt berendezések és anyagok telepítése, és ii. a felújítás hitelesítése érdekében egyaránt képzett és tanúsított szakemberek bevonására van szükség. A tagállamoknak felül kell vizsgálniuk a releváns szakmákról szóló nemzeti szabályozásukat annak biztosítása érdekében, hogy csak képzett és tanúsított szakemberek vegyenek részt a felújításban.

A megfelelő készségekkel rendelkező munkavállalók korlátozott rendelkezésre állása viszont akadályozhatja az energetikai felújítások széles körű megvalósítását. Ezért a 17. cikk (12) bekezdése intézkedések és finanszírozás bevezetését írja elő az épületek energiahatékonyságának javításához szükséges készségekkel rendelkező munkavállalók képzése és képesítése érdekében. E bekezdés beillesztése hangsúlyozza i. a szükséges munkák elvégzésére képes munkaerő fontosságát, és ii. a tagállamok felelősségét a képzés és oktatás támogatásában az építőipari értéklánc valamennyi szintjén. Az épületállomány energetikai felújítások révén történő átalakításához szükséges készségek példái közé tartozik i. az energetikai auditok végzése, ii. az energiahatékony és megújuló energiával működő épületrendszerek telepítése, és iii. a megfelelő szigetelési megoldások meghatározása.

A kkv-k, köztük a mikrovállalkozások különös nehézségekkel szembesülnek munkavállalóik képzése terén. E nehézségek többek között a korlátozott pénzügyi kapacitásukkal és a méretükből adódó korlátokkal függenek össze, emiatt pedig kevésbé rugalmasan tudnak új munkát vállalni, amikor a munkavállalók képzésen vesznek részt vagy nincsenek a munkaterületen. A képzési vagy képesítési rendszerek kialakításakor a tagállamoknak fokozott figyelmet kell fordítaniuk a kkv-k helyzetére, szükségleteire és korlátaira. Ez a képzési és képesítési rendszerek (azaz a munkavállalókra vonatkozó követelmények) kialakítását, valamint a kifejezetten a kkv-kat célzó támogatási intézkedések kialakítását foglalja magában. Ez különösen fontos, mivel az építőiparban nagyon magas a kkv-k aránya (az építőipari vállalatok több mint 90 %-a kkv).

A 17. cikk (16) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a mélyfelújításokat és a szakaszos mélyfelújításokat nagyobb támogatásban, többek között pénzügyi, költségvetési, adminisztratív és technikai támogatásban kell részesíteni. A mélyfelújítások kiemelt támogatásának fontosságát a 9. cikk (4) bekezdésének c) pontja is hangsúlyozza, az energiahatékonysági minimumszabványok rendszere támogató keretének részeként.

A „mélyfelújítás” és a „szakaszos mélyfelújítás” fogalmát a 2. cikk 20. és 21. pontja határozza meg. 2030-tól kezdődően a mélyfelújítás folyamatának alapértelmezetten kibocsátásmentes épületeket kell eredményeznie. A 11. cikk a szén-dioxid-kibocsátás és az energiaigény tekintetében is meghatározza ezen épületek követelményeit.

A kibocsátásmentes épületek elérését célzó felújítások nem minden esetben valósíthatók meg. Ilyen esetekben a megvalósíthatóság hiánya műszaki vagy gazdasági feltételek alapján állapítható meg. A „kibocsátásmentes épület” (11. cikkben meghatározott) fogalmának való megfelelés követelménye kiigazítható az ilyen nehéz felújítási esetekhez, ezért – a 17. cikk konkrét alkalmazásában – a primerenergia-felhasználás 60 %-os csökkenése mélyfelújításnak tekinthető és kiemelt támogatásban részesülhet. Tekintettel a 60 %-os csökkenés eléréséhez szükséges felújítások mélységére és arra, hogy ez a 60 %-os csökkenés arányosan magasabb finanszírozási rátákban részesíthető, a Bizottság azt ajánlja, hogy közpénzek felhasználása esetén az energiamegtakarítást i. a felújítás előtt/után kiállított energetikai tanúsítványok összehasonlítása, ii. energetikai audit, vagy iii. bármely egyéb releváns, átlátható és arányos módszer alapján számítsák ki.

Megjegyzendő, hogy jelentős felújításra lehet szükség ahhoz, hogy egy épület egyetlen felújítás keretében elérje a közel nulla energiaigényű épület vagy a kibocsátásmentes épület szintjét, különösen, ha egy legrosszabbul teljesítő épület a kiindulási pont. Ilyen esetben a felújítási munkálatok befejezését követően már követelmény az energetikai tanúsítvány kiállítása (20. cikk (1) bekezdés). Ezen túlmenően a 23. cikk (8) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy vezessenek be vizsgálati rendszereket vagy alternatív intézkedéseket a teljesített munkák minőségének tanúsítására.

Meglévő gyakorlatok: a munkálatok előtti és utáni energetikai tanúsítványokra való támaszkodás Görögországban a lakóingatlan-tulajdonosoknak szóló „SAVING” program energetikai tanúsítványokat használ az eredeti kérelemben, majd később a projekt tanúsításához. Ezen energetikai tanúsítványokat a kérelmezési folyamat során a legrosszabbul teljesítő épületek előnyben részesítésére, majd annak megerősítésére használják, hogy a munkálatok befejezésével az épületek jelentős energiamegtakarítást értek el. Romániában az épület felújítás előtti állapotáról energetikai tanúsítványt kell benyújtani (az energetikai auditjelentéssel együtt), a felújított épülethez pedig (az összes munka befejezése után) új energetikai tanúsítványt, valamint megvalósítási jelentést kell benyújtani (amely leírja, hogy a hatásmutatók hogyan teljesültek). A korszerűsítés hatását a kezdeti és a végső energetikai tanúsítvány közötti különbség alapján értékelik, mégpedig i. a végső és a primer energia közötti különbség, ii. a CO2-kibocsátás, és iii. a megújuló energia (és egyéb fő teljesítménymutatók) tekintetében. Portugáliában az energetikai tanúsítványt magának az ösztönzőprogramnak az összesített szintű értékelésére használják.

A megvalósíthatósági kritériumokkal kapcsolatos további útmutatásért lásd az épülettechnikai rendszerekre, a beltéri környezet minőségére és az ellenőrzésekre vonatkozó iránymutatást (10. melléklet) – 5. szakasz.

3.2.   A követelmény teljesítéséhez szükséges szakpolitikai intézkedések kiválasztása

3.2.1.   A pénzügyi intézkedések összekapcsolása a megcélzott vagy megvalósult energiamegtakarítással és fejlesztésekkel

Az alkalmazandó eszköz(ök) kiválasztásakor az energetikai tanúsítványok kulcsszerepet játszhatnak egy adott felújítási intézkedés hatásának értékelésében, miközben a nemzeti épületállomány energiahatékonyságának számszerűsítését is támogatják (51). Az energetikai tanúsítványokat hitelintézetek is felhasználják az energiamegtakarítás igazolásához és a pénzügyi eszközök követelményeinek teljesítéséhez. Az energetikai tanúsítványok és az épületfelújítási útlevelek ösztönzőprogramokkal való integrálása oly módon javítaná azok hatékonyságát, hogy i. egyértelműbb iránymutatást ad a közigazgatás számára arról, hogy mely felújítási beavatkozásokat kell kiemelten ösztönözni, ii. a finanszírozás pontos összegét köti a meghatározott és mérhető energetikai javulásokhoz, és iii. világos, megbízható és hasznosítható információval látja el az épülettulajdonosokat, ezáltal hozzáférhetőbbé téve a felújításokat.

Az épületfelújítási útlevelek bevezetésének keretét és az épületfelújítási útlevelek rendszere által teljesítendő követelményeket a 12. cikk és a VIII. melléklet határozza meg. E rendelkezések közül egyesek kötelezőek, míg mások nem. Az épületfelújítási útlevél lényegében becslést ad a felújítási folyamat egyes lépései utáni energetikai javulásról, ideértve i. az energiahatékonyság javulását, ii. a primer- és végsőenergia-fogyasztás megtakarítását, és iii. az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkenését.

Ezért például egy tagállam dönthet úgy, hogy felújítás előtti és utáni energetikai tanúsítványt ír elő, vagy az épületfelújítási útlevélre támaszkodik, miközben biztosítja a munkálatok elvégzését.

Az alkalmazandó minőségi kritériumok kiválasztását követően a tagállamok valamennyi megfelelő, a pénzügyi intézkedések tervezéséért és végrehajtásáért felelős hatóság/hivatal (például üzemeltető hatóság) számára eljuttatják az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 17. cikkének (14) bekezdését átültető nemzeti intézkedéseket. Ez fontos lépés ahhoz, hogy az intézkedések tervezése és végrehajtása összekapcsolódjon egy vagy több kritériummal.

3.2.2.   A mélyfelújítások és a jelentős programok nagyobb támogatása

A mélyfelújítások nagyobb támogatása érdekében egyedi finanszírozási eszközöket vagy kritériumokat lehet létrehozni vagy hozzáférhetővé tenni az energetikai felújítások általánosabb rendszerei mellett, amelyek olykor csak minimális energiahatékonyság-javulást érnek el. A pénzügyi támogatást illetően az energetikai tanúsítvány, energetikai audit vagy épületfelújítási útlevél által mért energiahatékonyság-növekedés alapján különböző támogatási szintek határozhatók meg.

Meglévő gyakorlatok: a költségek moduláris fedezése vissza nem térítendő támogatások révén Bécsben a Wohnfonds Wien alacsony kamatozású kölcsönöket kínál, amelyekre általában az energetikai felújítások is jogosultak. A konkrét minimális energiahatékonyság-javulást elérő és magas energiahatékonyságot biztosító felújítások esetében azonban a kölcsön egyre nagyobb része alakítható át vissza nem térítendő támogatássá (52). Németországban a Bundesförderung für effiziente Gebäude (az energiahatékony épületek szövetségi támogatása) az épület energiahatékonyságától függően növeli a vissza nem térítendő támogatás szintjét (53). Emellett számos lehetőséget kínál i. a megújuló energiaforrások használatát eredményező felújítások, ii. a legrosszabbul teljesítő épületek felújítása, vagy iii. a sorozatos jellegű felújítási folyamat keretében végzett felújítások támogatási szintjének növelésére. A harmadik példa a franciaországi MaPrimeRénov program. Az alapprogram a kiegészítő MaPrimeRénov Parcours accompagné támogatási programmal bővíthető (a parcours accompagné jelentése „irányított eljárás”  (54)). E kiegészítő támogatási programban a felújítás révén elért energiaosztályok száma (pl. az energetikai tanúsítvány F-ről C-re történő javítása) növeli a vissza nem térítendő támogatás elszámolható összegét. A fenti német példában a legrosszabbul teljesítő épületek felújítását további támogatással jutalmazzák. A program fedezi továbbá az energetikai tanácsadó által a felújítási folyamat során nyújtott technikai segítségnyújtás költségeit. A MaPrimeRénov Parcours accompagné a háztartás jövedelme alapján tovább differenciálja a támogatási szinteket, ami jó példa arra, hogy miként segíthető elő a mélyfelújítások elvégzése a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások esetében. Ez a jellemző e jelentés 4.2 szakaszában is ki van emelve, és erős szinergiákat teremt a 9. cikk (4) bekezdésével összhangban a lakóépületekre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok rendszerének támogató keretével, mivel a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat célozza, miközben mélyfelújításokkal javítja a legrosszabbul teljesítő épületeket.

Az adminisztratív támogatást illetően a tagállamok előírhatják az érintett hatóságok (a legtöbb esetben a helyi hatóságok) számára a mélyfelújítások figyelembevételét, például i. a mélyfelújítási eljárások egyszerűsítésével, ii. nagyobb rugalmasság biztosításával egyes mélyfelújítási szabályok alkalmazása terén (pl. megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos létesítményekre vonatkozó engedélyek), vagy iii. a mélyfelújítási kérelmek feldolgozásának előnyben részesítésével. Az eljárások időkeretére és a folyamat későbbi frissítéseire vonatkozó egyértelmű tájékoztatás különösen fontos a munkálatok és az erőforrások részletes tervezését igénylő mélyfelújítások esetében. A tagállamok számára javasolt mind az ilyen mélyfelújításokra vonatkozó eljárások, mind az ilyen mélyfelújításokról a nyilvánosság számára nyújtott tájékoztatás felülvizsgálata. A kiegészítő támogatás vagy segítségnyújtás – különösen a testre szabott segítségnyújtás – bizonyítottan hasznos eszköz a mélyfelújítási folyamatok megkönnyítéséhez.

A technikai támogatást illetően a tagállamok a mélyfelújításokra szabott egyedi tanácsadást nyújthatnak, például egyablakos ügyintézési pontokon keresztül. Ez nemcsak a hatékonysági intézkedésekhez vagy a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos berendezések helyszíni telepítéséhez kapcsolódó tanácsadást foglalhatja magában, hanem az épületek egyéb szempontjaira, például a tűzvédelemre, akadálymentességre, szerkezeti stabilitásra vagy földrengés elleni védelemre vonatkozó tanácsadást is. Ezek mind fontos szempontok, amelyeket figyelembe kell venni egy épület mélyfelújítása során. Megjegyzendő, hogy ezek és más szempontok a már meglévő követelmények részét képezhetik egy mélyfelújítás vagy jelentős felújítás (pl. az épület korszerű tűzbiztonsági előírásoknak való megfeleltetése vagy az elektromos hálózat korszerűsítése) során.

A 17. cikk (16) bekezdése nagyobb ösztönzőket ír elő továbbá a több épület vagy körzet felújítását célzó jelentős programok számára. E megközelítés különösen a legrosszabbul teljesítő épületek összefüggő tömbjeire vagy a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokra irányuló rendszerszintű megközelítésekhez lehet releváns.

Ebben az összefüggésben a „jelentős programok” és a „nagyszámú épület” kifejezés nem abszolút értelemben értendő. Ehelyett fontos figyelembe venni i. a program méretét az azt működtető hatóság költségvetésének nagyságához viszonyítva, ii. a program méretét a program által lefedett területen megcélzott épületek számához és arányához viszonyítva, és iii. a felújítandó épületek relatív energiahatékonyságát. A jelentős programokhoz jól illenek a nagyobb és célzottabb pénzügyi, költségvetési, adminisztratív és technikai támogatást ötvöző vagy a különböző támogatási elemek használatát lehetővé tevő konkrét támogatási lehetőségek. Ezen eszközök közé kell tartoznia egy minimális energiahatékonyság-növekedésnek (a meghatározás szerint a primerenergia-felhasználás legalább 30 %-os csökkenése), valamint a hatékonyság javulásától függő többszintű támogatásnak.

A tagállamoknak nemcsak a nemzeti kormányok által a végső kedvezményezettek, például épülettulajdonosok számára nyújtott közvetlen pénzügyi eszközök révén, hanem az alacsonyabb kormányzati szinteknek és pénzügyi közvetítőknek szánt szabályozásaik, iránymutatásaik és pénzügyi támogatásuk révén is nagyobb támogatást kell nyújtaniuk a nagy léptékű mélyfelújításokhoz és közepes felújításokhoz.

3.2.3.   A képzés és a kapacitásépítés támogatása

A szakképzett munkavállalók korlátozott rendelkezésre állását a felújítások elterjedésének egyik jelentős szűk keresztmetszeteként azonosították. Ez a korlátozott rendelkezésre állás késedelmekhez, költségnövekedéshez és esetleges minőségi problémákhoz vezet. A nemzeti épületfelújítási tervekkel összhangban a tagállamok számára javasolt a szakképzett munkaerő kialakítását támogató intézkedéseket bevezetni (55). A tagállamok ezt a készségek kínálati és keresleti oldalának támogatásával is megtehetik.

A keresleti oldalon a tagállamok követelményeket írhatnak elő annak biztosítására, hogy a munkálatokat megfelelő készségekkel rendelkező vagy adott képesítési követelményeket teljesítő képzett szakemberek végezzék. Ez magában foglalhatja a meglévő követelmények módosítását vagy – ha azok még nem léteznek – újak megalkotását. A követelmények fokozatos bevezetése és alkalmazása érdekében a tagállamok kötelezővé tehetik e követelményeket, ha a pénzügyi támogatás közfinanszírozás (pl. támogatások, adóügyi ösztönzők vagy pénzügyi eszközök) révén történik.

A kínálati oldalon a tagállamok maguk is támogathatják a képzés fejlesztését vagy bevezetését. Idetartozhatnak például a munkavállalóik számára képzést biztosító vállalatoknak nyújtott támogatások vagy adóügyi ösztönzők. Tekintettel a kkv-k (köztük a mikrovállalkozások) előtt álló jelentős kihívásokra, a tagállamok számára határozottan javasolt a képzéshez való hozzáférést megkönnyítő célzott intézkedéseket kidolgozni. Ez külön erre a célra kialakított programokat is magában foglalhat (56).

Az építőipari képzés és kapacitásépítés támogatására irányuló intézkedéseik során a tagállamok számára javasolt a BUILD UP Skills kezdeményezésből levont tanulságok felhasználása.

Az Európai Éghajlat-politikai, Környezetvédelmi és Infrastrukturális Végrehajtó Ügynökség (CINEA) által irányított BUILD UP Skills kezdeményezés (57) 2011 óta több mint száz projektet támogatott. E projektek biztosították az Európa-szerte ahhoz szükséges továbbképzési intézkedések keretét, hogy az épületek energiahatékonysági céljai által megkövetelt léptékben valósulhassanak meg az energetikai felújítások. A BUILD UP Skills támogatta a fontos érdekelt felek által kidolgozott nemzeti készségstratégiákat, amelyeket 2024-ben 15 tagállamban aktualizáltak. Emellett a támogatott projektek olyan innovatív megközelítéseket is kipróbáltak, amelyek immár országos szinten is megismételhetők és kiterjeszthetők. Ezen innovatív megközelítések közé tartoztak i. az új készségeket tükröző képesítési és képzési rendszerek, ii. a készségek iránti kereslet növelését szolgáló figyelemfelkeltő kampányok, és iii. a közbeszerzési eljárások során a készségek és képesítések iránti kereslet növelését célzó intézkedések. A Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a készségekkel kapcsolatos intézkedéseik továbbfejlesztése során hasznosítsák a több projekt keretében elvégzett munkát (az igények azonosításától a képzés megvalósításáig). Ez mind a nemzeti épületfelújítási tervek, mind a képzéshez kapcsolódó pénzügyi programok tagállamok általi kidolgozására vonatkozhat.

4.   TÁRSADALMI MÉLTÁNYOSSÁG (17. CIKK (3) BEKEZDÉS ÉS 17. CIKK (17)–(19) BEKEZDÉS)

4.1.   A követelmények hatálya és célkitűzései

A 2. cikk 28. pontjában szereplő „kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások” fogalommeghatározása egyaránt vonatkozik i. azon háztartásokra, amelyek jelenleg nehezen tudják megfizetni az energiát, vagy amelyek az áremelkedés miatt a jövőben kerülhetnek ilyen helyzetbe, és ii. azon háztartásokra, amelyek nem engedhetik meg maguknak a felújításhoz szükséges beruházást. E fogalommeghatározás azt jelenti, hogy az ingatlantulajdonosok és a bérlők egyaránt kerülhetnek kiszolgáltatott helyzetbe. Az alábbi felsorolás részletesebben tárgyalják ezt a két kategóriát.

—

A kiszolgáltatott helyzetű lakástulajdonosok gyakran rossz energiahatékonyságú épületekben élnek, mivel nem engedhetik meg maguknak a szükséges felújítási munkálatokat. Előfordulhat, hogy a leendő hitelfelvevő pénzügyi helyzete miatt a kezdeti beruházásokat fedező kölcsön nem áll rendelkezésre vagy nagy többletköltséggel jár.

—

A kiszolgáltatott helyzetű bérlők esete más, de az energetikai felújítások előtt – vagy következtében – ők is szembesülhetnek pénzügyi nehézségekkel. A legrosszabbul teljesítő épületekben magas energiaszámlákkal szembesülhetnek. Az energiaszegénység fogalmán és a „kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások” 2. cikk 28. pontja szerinti fogalommeghatározásán túl előfordulhat, hogy egyes bérlők az energetikai felújítás után nagyobb bérleti díjat fizetnek, mint amennyit a kisebb energiaköltségeknek köszönhetően megtakarítanak. Ez olyan helyzethez is vezethet, hogy az alacsony jövedelmű háztartások az energetikai felújítás közvetett hatásaként kiszorulnak otthonaikból. E jelenségre az Európai Bizottság energiaszegénységről szóló szolgálati munkadokumentuma (58) – amely a Bizottság energiaszegénységre vonatkozó ajánlásainak (59) alapjául szolgál – a „felújítás miatti kilakoltatás” (renoviction) kifejezést használja.

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv több rendelkezése kapcsolódik a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokhoz, többek között a 3., 9., 17. és 18. cikkben. A tagállamoknak ezért először meg kell határozniuk, hogy mely lakossági szegmensek tartoznak a „kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások” körébe.

Az „Uniós iránymutatás az energiaszegénységről” című bizottsági szolgálati munkadokumentum (60) az energiaszegénységben élő háztartások helyzetét tárgyalja. Ez mutatókat és adatforrásokat határoz meg, továbbá ismerteti a bérlő vagy tulajdonos kiszolgáltatott helyzetének megállapítása során felmerülő kihívásokat. Az említett dokumentumban szereplő információk rendkívül fontos alapot jelentenek a finanszírozási támogatásra jogosult célcsoportok és a bérleti díj védintézkedések meghatározásához (61).

A tagállamoknak az energiaszegénységben élő háztartásokon kívül a „kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások” egyéb kategóriáinak meghatározásához is kritériumokat kell megállapítaniuk.

Az energiahatékonysági minimumszabványok támogató keretének részeként különös figyelmet kell fordítani a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokra. A 9. cikk (4) bekezdésének a) pontja szerint a megfelelő pénzügyi intézkedések kulcsfontosságúak az energiahatékonysági minimumszabványok végrehajtásának támogatásához, ideértve a lakóépületekhez megállapított energiahatékonysági minimumszabványok esetét is.

A következő szakaszban ismertetett megfontolások és eszközök ahhoz adnak útmutatást, hogy miként teljesíthetők az energiahatékonysági minimumszabványok lakóépületekre vonatkozó keretének kiegészítő követelményei.

4.2.   A követelmény teljesítéséhez szükséges szakpolitikai intézkedések kiválasztása

4.2.1.   Nagyobb támogatás nyújtása az alacsonyabb pénzügyi kapacitású épülettulajdonosoknak

A 17. cikk (18) bekezdésében foglaltak szerint a felújítási ösztönzőknek elsősorban a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások és a szociális lakásokban élő személyek számára kell rendelkezésre állniuk. E kedvezményezettek eléréséhez jogosultsági szabályok felállítása ajánlott a tagállamoknak, például a következők alapján: i. jövedelemplafonok (bizonyos jövedelem felett nincs jogosultság), ii. a háztartás jövedelméhez kapcsolt degresszív támogatás (minél magasabb a jövedelem, annál alacsonyabb a támogatás), iii. az eltartott családtagok (például gyermekek) száma; és iv. a tulajdonolt ingatlanok száma és típusa (például nincs pénzügyi támogatás üdülőingatlanokra vagy több ingatlannal rendelkező tulajdonosok számára).

Egy másik kiegészítő lehetőség a teljes finanszírozás minimális hányadának fenntartása a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások és a szociális lakásokat biztosító szervezetek számára.

Ahhoz, hogy az intézkedések az érintett csoportokat célozzák, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a rangsorolási kritériumok kapcsolódjanak a társadalmi méltányosságra, a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokra vagy az energiaszegénységre vonatkozóan elérhető mutatókhoz, illetve azokkal arányosak legyenek. A kritériumok kapcsolódhatnak például az energiaszegénység vagy az „alacsony jövedelmű háztartások” nemzeti fogalommeghatározásához.

Meglévő gyakorlatok: a pénzügyi támogatás háztartási jövedelemhez kötése Több meglévő eszköz szolgál példákkal a pénzügyi támogatás háztartási jövedelemhez kötésére. A „Gent Knapt Op” („Gent megújul”) program 15 000–30 000 EUR összegű vissza nem térítendő támogatást nyújt a korlátozott jövedelemmel rendelkező lakástulajdonosok számára otthonuk felújításához. E kezdeményezés az alapvető javítások elvégzésével, az energiahatékonyság növelésével és az általános komfortérzet fokozásával kívánja javítani az életkörülményeket. A program jelentős pénzügyi támogatással segíti a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat az energiaköltségek csökkentése és életminőségük javítása terén (62). A berlini „Klimabonus” program négyzetméterenként havi 0,40–0,60 EUR kiegészítő lakbértámogatást nyújt a bérlőknek a bérbeadó/tulajdonos által megvalósított energiahatékonysági intézkedésektől és az ezen energiahatékonysági intézkedések révén elért szabványoktól függően. E bónusz célja a bérbeadó/tulajdonos által elvégzett szükséges energiatakarékossági felújítások miatti nagyobb megélhetési költségek hatásának enyhítése, ily módon biztosítva, hogy az alacsony jövedelmű háztartások számára a korszerűsítés nyomán esetleg megemelkedő lakhatási költségek ellenére is megfizethető legyen a bérleti díj (63). Az ír Fenntartható Energiaügyi Hatóság által működtetett Warmer Homes Scheme program ingyenes energiahatékonysági korszerűsítést kínál az alacsony jövedelmű jogosult háztartások számára. A program az energiaköltségek csökkentését és a komfortérzetet javító fejlesztésekre, például a tetőtér és a falak szigetelésére, energiahatékony világításra és a fűtési rendszer korszerűsítésére terjed ki. A jogosultsági kritériumok közé tartozik, ha i. a háztartás 2006 előtt épített otthont tulajdonol és abban él, ii. az otthon C, D, E, F vagy G épületenergetikai tanúsítvánnyal (BER) rendelkezik, és iii. a háztartás bizonyos szociális ellátásokban részesül (64). A degresszív támogatás egy másik példáját a fentiekben már említett francia MaPrimeRénov Parcours accompagné támogatási program jelenti (65). E program az energetikai felújítási munkálatok, köztük az energetikai auditok finanszírozásában segíti a saját ingatlanukban lakókat. A program jövedelemplafonok alapján kínál különböző finanszírozási kategóriákat, és biztosítja a lakástulajdonosok számára az ösztönzők és a helyi vissza nem térítendő támogatások ötvözését, ami lehetővé teszi, hogy az alacsony jövedelmű lakástulajdonosok a teljes projektköltség akár 90 %-át kitevő támogatásban részesüljenek. A vissza nem térítendő támogatás igénybevételéhez a lakástulajdonosok feladata a kormány honlapjának felkeresése, fiók létrehozása, a pályázati lépések követése és a szükséges dokumentumok (legutóbbi jövedelemadó-bevallás, érvényes e-mail-cím stb.) benyújtása.

E „beépített” paraméterek mellett a tagállamoknak ajánlott kapcsolatba lépniük a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokkal, amelyek esetleg nem tudnak a pénzügyi támogatásról vagy nem érzik magukat jogosultnak annak igénybevételére.

4.2.2.   A „felújítás miatti kilakoltatás” (renoviction) kockázatának és a tulajdonos–bérlő dilemmának a kezelése

A 17. cikk (17) bekezdése szerint a „tagállamok […] foglalkoznak a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások esetében annak nyomán bekövetkező kilakoltatással, hogy a lakóépület vagy a lakóépület önálló rendeltetési egysége energetikai felújítását követően aránytalanul emelkedett a bérleti díj”. A tagállamok állapítják meg az azt rögzítő kritériumokat, hogy a bérleti díj milyen mértékű emelkedése lenne „aránytalan” a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások számára.

A teljesség igénye nélkül, a bérleti díj növekedése a következőkhöz képest lehet aránytalan:

—	az épülettulajdonosnál felmerült és a magasabb bérleti díj alapján becsült megtérüléshez viszonyított költségek, vagy

—	az energiahatékonyság javulása.

A 17. cikk (17) bekezdése kimondja továbbá, hogy a tagállamok „nemzeti gazdaság- és szociálpolitikájuk, valamint az ingatlantulajdonra vonatkozó jogi rendszerük sérelme nélkül” teszik meg e lépéseket. Ez annyit jelent, hogy az adott tagállam saját döntése szerint vizsgálhatja, hogy vannak-e olyan intézkedések, amelyek nem igényelnek alapvető ingatlanjogi változtatásokat, de amelyek továbbra is védik a bérlőket. A bérleti díjak felső határának vagy emelésének szabályozását nem alkalmazó tagállam például a bérleti díjak szabályozásának, a bérlők közvetlen támogatásának vagy mindkettő alkalmazásának bevezetéséről is dönthet.

Ugyanakkor mind a bérlők, mind a tulajdonosok számára előnyős pénzügyi eszközöket kell bevezetni (17. cikk (19) bekezdés). Az épületek felújítása előnyös a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások számára, mivel i. javítja lakásuk beltéri környezeti minőségét, és ii. csökkentheti energiaszámláikat. Amint azonban az ezen iránymutatás 2.1. szakaszában is szerepel, az eltérő érdekek („eltérő”, mert a tulajdonos/bérbeadó fizeti a korszerűsítést, de a bérlő élvezi az olcsóbban fűthető, melegebb lakás előnyeit) visszatarthatják az épülettulajdont a munkálatok elvégzésétől.

Az alábbi szempontok útmutatóként szolgálhatnak az eltérő érdekek miatti akadály kezeléséhez, ideértve az energiahatékonysági minimumszabványok rendszerét.

A tulajdonosok felújításra való ösztönzése és a bérlők nagy bérletidíj-emelések elleni védelme közötti eltérő érdekek összeegyeztetésének lehetőségei általában az ingatlanbérlési szabályozást és a tulajdonosoknak vagy bérlőknek nyújtott kifizetéseket foglalnák magukban.

Az ingatlanbérlés és a bérleti díj szabályozása kulcsfontosságú szakpolitikai eszköz ahhoz, hogy a bérlők védelmet kapjanak az épülettulajdonosok felújítási költségeiből eredő aránytalan vagy túlzott bérletidíj-emelések és kilakoltatások kockázatával szemben. Összességében a szabályozásnak ösztönöznie kell a bérbeadók és a bérlők között a bérleti díjak emeléséről, kényelmetlenségekről stb. folytatott párbeszédet. A bérletidíj-emelésnek arányosnak kell lennie a felújítások költségével, ami azt is jelenti, hogy i. a bérletidíj-emelés nem akadályozhatja a mélyfelújításokat, ii. megfelelő jóléti intézkedések formájában elegendő biztosítékot kell nyújtani a bérlők számára a bérletidíj-emelések és a „felújítás miatti kilakoltatás” (renoviction) mérséklésére, és iii. jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani az esetlegesen aránytalan emelésekkel szemben.

Emellett – továbbá a nemzeti vagy regionális ingatlanbérlési szabályozástól függően –, ha az épület tulajdonosa az energetikai felújítás után jelentősen megemelheti a bérleti díjat, akkor az energetikai felújításra kapott támogatás bizonyos hányadát vissza kell követelni.

Meglévő gyakorlat: tulajdonos–bérlő párbeszéd és maximált bérletidíj-emelések Dániában az ingatlanbérlési törvény és lakásügyi szabályozási törvény (66) értelmében a bérleti díjak emelését kölcsönös megállapodásban kell rögzíteni és az energiahatékonysági munkálatok dokumentált költségeire kell alapozni. Az emelésnek a felmerült kiadások észszerű megtérülését kell biztosítania az értékcsökkenési, karbantartási, adminisztrációs és biztosítási költségek fedezése mellett. Az energiamegtakarítást eredményező munkálatok esetében a bérbeadók az összes észszerű költség alapján, de legfeljebb a bérlők által elért megtakarítás mértékéig emelhetik a bérleti díjat. A bérbeadók kötelezhetők arra, hogy ideiglenes elhelyezést nyújtsanak azon bérlőknek, akik a felújítás után jogosultak visszatérni ugyanabba a lakásba. A német polgári törvénykönyv szerint (559. §) az energetikai felújítások végrehajtási költségeinek a bérleti díjon keresztül áthárítható része évente legfeljebb 8 % lehet, és – egyéb feltételek mellett – a végrehajtást követő hat év során nem haladhatja meg a havi 3 EUR/m2 összeget (67). Németországban bevezették a környezetvédelmi rendeletet (Milieuschutzgesetz) is, amelynek célja annak lehető legnagyobb mértékű megakadályozása, hogy i. egy terület lakossági összetétele a várható felújítási intézkedések folytán teljesen megváltozzon, és ii. a gyengébb érdekérvényesítő képességű társadalmi csoportok (pl. az alacsony jövedelmű vagy alacsonyabb iskolázottságú csoportok) kiszoruljanak az energetikai felújításon nemrég átesett területekről. Az épülettulajdonosok több intézkedése is a helyi önkormányzat engedélyéhez kötött, és ha ezen intézkedések megváltoztatják egy ingatlan általános jellegét (pl. lakások összevonása), akkor rendszerint nem kapnak jóváhagyást. A bérleti díjak maximálása kölcsönös megállapodás útján lehetséges (68). Franciaországban a bérleti díj emelésének a bérletidíj-referenciaindex szabályait kell követnie. A nagy lakásbérleti igényű területeken az éves bérleti díj kiigazítása nem haladhatja meg a bérleti szerződés utolsó megújítása óta elvégzett felújítások (köztük a nem energiahatékonysági korszerűsítések) tényleges költségének 15 %-át (69), adókkal együtt (70). Hollandiában a bérelt ingatlan energiahatékonysága egy pontrendszeren (woningwaarderingsstel  (71)) keresztül befolyásolja a maximális bérleti díjat. Az energiacímkék és -mutatók által meghatározott jobb energiahatékonyság több pontot jelent, ezáltal növelve a lehetséges bérleti díjat. 2021-től egy bérelt ingatlan energiahatékonysága az energiacímkéje alapján befolyásolja a bérleti díjhoz tartozó pontokat (72). Az önálló és a közös lakóterek esetében eltérő a pontrendszer: a jobb energiacímkék több pontot jelentenek, ami magasabb bérleti díjakat tesz lehetővé. Az energiahatékonyságot növelő felújítások magasabb bérleti díjat eredményezhetnek, de a bérlőket tájékoztatni kell ezekről a változásokról. Svédországban a bérlők számára többféle védelmi és jogorvoslati lehetőség áll rendelkezésre, ideértve a bérletidíj-csökkentést, az ideiglenes átköltöztetést és az olyan szervezeteken keresztül történő jogi közvetítést, mint a Bérlők Szövetsége (Hyresgästföreningen) és a Bérleti Bíróság (Hyresnämnden), amely a bérlők és a bérbeadók közötti felújítási vitákban közvetít.

A szabályozás mellett a kiszolgáltatott helyzetű bérlők bérletidíj-emelése közvetlen pénzügyi támogatási kifizetések révén is enyhíthető, erre az alábbi keretes írás szolgál példával.

Meglévő gyakorlat: bérletidíj-emelést fedező kifizetés Németországban a Wohngeld program (73) segíti az alacsony jövedelmű háztartásokat és nyújt pénzügyi támogatást a lakhatási költségek fedezésére. A támogatási rátákat részben az energiaköltség és a szén-dioxid-kibocsátási költség határozza meg, de a 2022-es legutóbbi felülvizsgálat óta külön elemet alkalmaznak az energetikai felújításon átesett épületek magasabb bérleti díjainak figyelembevételéhez.

Számos program létezik az átlagpolgárok energiaköltségeinek enyhítésére. A tagállamok hasonló intézkedéseket alkalmazhatnak a felújítás utáni bérletidíj-emelések kompenzálására.

A tulajdonosokat és a bérlőket egyaránt támogató, a negatív hatásokat pedig mindkét fél számára mérséklő különböző finanszírozási eszközök ötvözése stabil megközelítést jelent az eltérő érdekek problémájának csökkentéséhez. Fontos alapelem például az energetikai felújítások beruházási költségei és az épület valamennyi bérlőjére vonatkozó engedélyezett bérletidíj-emelések teljes összege közötti közvetlen kapcsolat megteremtése. Ez lehetővé teszi továbbá a tulajdonos által végzett magánberuházások költségét csökkentő vissza nem térítendő állami támogatások beszámítását és azok levonását a projekt beruházási költségeiből.

Fenn kell tartani az épülettulajdonosok energetikai felújítására irányuló ösztönzőket, ugyanakkor nem szabad büntetni a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat. A bérletidíj-emelések maximálásának (nem pedig a bérleti díj maximálásának) és a bérlőknek nyújtott támogatási kifizetéseknek a kombinálása tényleges egyensúlyt teremthet az ösztönzők és a biztosítékok között. Az alábbi 1. táblázat a szakpolitika kialakításánál figyelembe veendő szempontokat mutatja be annak függvényében, hogy a két eszköz közül az egyik vagy mindkettő létezik-e már.

1. táblázat

Az eltérő érdekek kezelésére szolgáló szakpolitikai lehetőségek a kiszolgáltatott helyzetű bérlők számára meglévő biztosítékoktól függően

		Meglévő bérlővédelem a bérletidíj-emelés maximálásán keresztül
		Igen	Nem
Meglévő közvetlen bérlői támogatás a bérleti díjak kifizetéséhez	Igen	További támogatási kifizetéseket lehetne bevezetni a bérlő pénzben kifejezett (mért) energiaköltség-megtakarítása és a felújításból eredő bérletidíj-emelés között fennmaradó – esetleges – különbség fedezésére.	A lakóépületek – különösen a legrosszabbul teljesítők – fokozódó felújításával összefüggésben kizárólag a kiszolgáltatott helyzetű bérlőknek nyújtott támogatási kifizetésekre való támaszkodás szükségessé teheti a tagállam számára, hogy az energetikai felújításokra válaszul jelentősen növelje e támogatási kifizetéseket. A kiszolgáltatott helyzetű bérlők védelme érdekében e tényezőt figyelembe kell venni a bérletidíj-támogatás szükséges finanszírozási volumenének tervezésekor. Alternatív megoldásként vagy kiegészítésként bevezethető a bérletidíj-emelések maximálása.
	Nem	A kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások kiegészítő támogatása nélkül kulcsfontosságú szerepet kap a bérletidíj-emelések maximálása. Ez a maximálás azonban korlátozhatja az épülettulajdonosok ösztönzőit, ha nem teszi lehetővé az épülettulajdonos számára a felmerült költségek kellő mértékű megtérülését. A maximálás kiegészítéseként külön támogatási eszközöket lehetne létrehozni a bérbe adott épületek tulajdonosai részére az általuk végzett munkákhoz. Alternatív megoldásként vagy kiegészítésként bérlőtámogatási kifizetések is előirányozhatók (lásd a fenti cellát).	A két eszköz valamelyikének hiányában a bérlők akár jelentős bérletidíj-emelésnek is ki lehetnek téve. Fontolóra kell venni egy összehangolt szakpolitikai keret bevezetését. Egy ilyen keret ötvözhetné a bérletidíj-emelések szabályozását és a bérlőtámogatási kifizetéseket a költségkülönbségek fedezése érdekében.

5.   EGYABLAKOS ÜGYINTÉZÉSI PONTOK (18. CIKK ÉS 19. CIKK (3) BEKEZDÉS)

5.1.   Bevezetés: alkalmazási kör, jogi háttér és szakpolitikai háttér

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikkének (1) bekezdése előírja a Bizottság számára, hogy az épületek energiahatékonyságának javítása érdekében iránymutatást nyújtson az egyablakos ügyintézési pontok létrehozásához. A jelen iránymutatás e követelményre reagál, és célja a tagállamok támogatása annak biztosításában, hogy az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikkének megfelelően egész területükön rendelkezésre álljanak a technikai segítségnyújtási eszközök (köztük az egyablakos ügyintézési pontok). Ezen iránymutatás tisztázza az egyablakos ügyintézési pontokhoz kapcsolódó egyéb szempontokat is, például az épülettulajdonosok felkérését egy egyablakos ügyintézési pont felkeresésére, az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 19. cikkének (13) bekezdése szerint.

A jelen iránymutatást a következő két dokumentummal együtt kell értelmezni.

—	Az első dokumentum az átdogozott energiahatékonysági irányelv 21., 22. és 24. cikkére („Tájékoztatás és a tudatosság növelése”) vonatkozó iránymutatás megállapításáról szóló (EU) 2024/2481 bizottsági ajánlás (74).

—	A második dokumentum az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 22. cikkének (6) bekezdésében és az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményre reagáló, előkészületben lévő közös iránymutatás.

5.2.   Releváns fogalommeghatározások és fogalmak

Az „egyablakos ügyintézés” fogalmát az átdolgozott energiahatékonysági irányelv és az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv jogilag nem határozza meg. Mindazonáltal az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikkének (2) és (3) bekezdése részletezi a technikai segítségnyújtás – ideértve tagállamok által a 18. cikk (1) bekezdése alapján létrehozandó inkluzív egyablakos ügyintézési pontokat – által nyújtandó szolgáltatásokat. E szolgáltatások körébe tartozik i. a rendszerezett technikai és pénzügyi információk nyújtása, ii. a független tanácsadás nyújtása, iii. a teljes körű támogatást nyújtása, különös hangsúlyt helyezve az energiaszegénység által érintett háztartásokra és a legrosszabbul teljesítő épületekre, és iv. támogatás nyújtása az utólagos felújítási projekt különböző szakaszaira vonatkozóan.

Emellett az átdogozott energiahatékonysági irányelv 21., 22. és 24. cikkére vonatkozó iránymutatás megállapításáról szóló (EU) 2024/2481 bizottsági ajánlás (a melléklet 3.2.2. szakasza) jelzi, hogy az egyablakos ügyintézési pont „olyan virtuális vagy fizikai helyre utal, ahol az érdekelt felek támogatást kapnak az energiahatékonysággal kapcsolatos felújítási projekt[ek] minden kérdésében és megvalósítási szakaszában, a témával kapcsolatos tanácsadástól kezdve egészen az ambiciózus globális energiahatékonysági/felújítási projekt végrehajtásához szükséges valamennyi információig és szolgáltatásig”. Az egyablakos ügyintézési pontok jellemzően technikai, adminisztratív és pénzügyi tanácsadást és segítséget nyújtanak az energiahatékonyság terén, különösen az épületfelújítások esetében.

Az alábbi 5.3. szakasz példákat mutat be az egyablakos ügyintézési pontok szolgáltatásaira.

Az egyablakos ügyintézési pont fogalma azt az elképzelést fejezi ki, hogy az épülettulajdonosok számára egyszerűsödjön a felújítás gyakorlati folyamata, különösen a szükséges kapcsolatfelvételek és eljárások számának csökkentése és egyszerűsítése révén. Az egyablakos ügyintézési pontok kialakítása során követett célkitűzések eltérőek, és az alábbi öt pontban foglalt célkitűzések mindegyikét vagy némelyikét tartalmazhatják.

—

Az első lehetséges célkitűzés az épületfelújításokkal kapcsolatos információk és gyakorlati tanácsok terjesztése, jelentős erőfeszítéseket téve a következők biztosítására: i. a felújításban érintett szereplők által közölt üzenetek és információk következetessége, és ii. az ezen üzeneteket és információkat terjesztő szervezet (vagy szervezetek) hitelessége. A célkitűzés az, hogy az épületek jobbítására és felújítására irányuló intézkedések egyszerűek, gyakorlati jellegűek és könnyen érthetőek legyenek.

—	A második lehetséges célkitűzés a pénzügyi támogatáshoz való hozzáférés észszerűsítése (pl. egységes finanszírozási portál létrehozásával) azáltal, hogy egyszerűsítik a célkitűzéseket és a jogosultsági feltételeket, és optimalizálják az irányítási költségeket.

—

A harmadik lehetséges célkitűzés a felelősségi körök tisztázása és a bizalom megszilárdítása, ami alapfeltétele az ambiciózusabb felújításoknak. A felelősségi körök tisztázása és a bizalom megszilárdítása elősegíti az új piacok szerveződését is, amelyek – bár ugyan a magánszektor által is elláthatók lennének – magánkezdeményezések révén nem vagy legalábbis nem a kívánt ütemben szerveződnek meg spontán módon.

—	A negyedik lehetséges célkitűzés a készségek összevonása a szakismeretek egyesítése és az új készségek fejlesztésének támogatása révén.

—

Az ötödik lehetséges célkitűzés a kis léptékű beruházások egyesítése és a kritikus tömeg elérése e beruházások némelyikével. Ha a befektetők számára sikerül elérni ezt a kritikus tömeget, akkor az indokolttá teheti az e célra szolgáló pénzügyi megoldások, köztük a pénzügyi eszközök és a pénzintézetekkel létrehozott célzott partnerségek kidolgozását (75).

5.3.   Egyablakos ügyintézési pontok rendelkezésre állása a nemzeti területeken

A finanszírozás önmagában nem elegendő a felújítási igények kielégítéséhez. A pénzügyi támogatás mellett elengedhetetlen a megfelelő támogató keret biztosítása és a felújítást gátló nem pénzügyi akadályok lebontása is. Ennek egyik módja a hozzáférhető és átlátható tanácsadási és segítségnyújtási eszközök, például integrált energetikai felújítási szolgáltatásokat nyújtó egyablakos ügyintézési pontok létrehozása.

A hatékonyság érdekében az egyablakos ügyintézési pontoknak technikai segítséget kell nyújtaniuk és könnyen hozzáférhetőknek kell lenniük az épületfelújításokban részt vevő valamennyi szereplő számára, beleértve a lakástulajdonosokat, ügyintézőket és finanszírozókat, valamint a vállalkozásokat, például a kkv-kat és mikrovállalkozásokat.

E szakasz néhány pontosítást tartalmaz arra nézve, hogy miként hajtható végre hatékonyan az a kötelezettség, hogy a földrajzi lefedettség és a formátum (online kontra fizikai) tekintetében minden érintett érdekelt fél számára biztosított legyen az egyablakos ügyintézési pontokhoz való könnyű és zökkenőmentes hozzáférés.

5.3.1.   Földrajzi lefedettség

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A tagállamok biztosítják, hogy a technikai segítségnyújtási eszközök rendelkezésre álljanak az egész területükön, legalább egy egyablakos ügyintézési pont létrehozásával:

a)	80 000 lakosra vetítve;

b)	régiónként;

c)	olyan területeken, ahol az épületállomány átlagéletkora meghaladja a nemzeti átlagot;

d)	olyan területeken, ahol a tagállamok integrált körzeti felújítási programokat szándékoznak végrehajtani; vagy

e)	olyan helyen, amely a környéken rendelkezésre álló közlekedései eszközzel 90 percnél rövidebb átlagos utazási időn belül elérhető.”

A fenti rendelkezés fő követelménye az, hogy a tagállamoknak az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv átültetési határidejéig (2026. május 29.) egyablakos ügyintézési pontokat kell létrehozniuk és működtetniük területükön a 18. cikk (1) bekezdésének a)–e) pontjában meghatározott öt kritérium közül egynek vagy többnek megfelelően. Bár a minimumkövetelmény csak az egyik kritériumnak való megfelelés, a tagállamok felelősek azon kötelezettség tényleges végrehajtásának biztosításáért, hogy a technikai segítségnyújtási eszközök az egész területükön rendelkezésre álljanak. A tagállamok részére ezért ajánlott úgy alakítani az ökoszisztémát és az egyablakos ügyintézési pontok területi eloszlását, hogy kiaknázzák az azokban rejlő lehetőségeket, adott esetben a 18. cikk (1) bekezdésén túlmenően is. A releváns szakértelemmel rendelkező helyi energiaügynökségek már meglévő hálózatai szintén felhasználhatók az energetikai felújítások egyablakos ügyintézési pontjainak kialakítására.

Előzetes pontosításként megjegyzendő, hogy tagállamonként eltérhet az „egyablakos ügyintézési pontok” elnevezése, amennyiben megfelelnek az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv követelményeinek.

A 18. cikk (1) bekezdése szerinti rendelkezés végrehajtásakor a tagállamoknak biztosítaniuk kell az abban foglalt célkitűzés megvalósulását, nevezetesen azt, hogy egész területükön technikai segítségnyújtási eszközök álljanak rendelkezésre. E követelmény tényleges végrehajtásának biztosítása érdekében a tagállamok a fenti kritériumokat ötvöző, lépésenkénti megközelítést alkalmazhatnak, például:

—	1. lépés: régiónként legalább egy olyan egyablakos ügyintézési pont létrehozása, amely a 18. cikk (2) és (3) bekezdésében felsorolt szolgáltatásokat kínálja (76) (b) kritérium).

—

2. lépés: további egyablakos ügyintézési pontok létrehozása azon régiókban, ahol az 1. lépés szerint létrehozott egyablakos ügyintézési pont nem érhető el 90 percnél rövidebb átlagos utazási időn belül e régiók minden részéből (e) kritérium). E lépésnek biztosítania kell a tényleges rendelkezésre állást és hozzáférhetőséget az egész területen.

—

3. lépés: nagy népsűrűségű területeken/régiókban, például nagyvárosi területeken: igényfelmérés annak biztosítása érdekében, hogy 80 000 lakosonként legalább egy egyablakos ügyintézési pont álljon rendelkezésre (a) kritérium). E lépésnek biztosítania kell, a lehető legtöbb felhasználó észszerű időn belül hozzáférjen az egyablakos ügyintézési pontokhoz.

—

4. lépés (adott esetben): további egyablakos ügyintézési pontok létrehozása olyan területeken (77), ahol a kormány vagy helyi önkormányzat integrált körzeti felújítási programokat szándékozik végrehajtani (d) kritérium), vagy ahol az épületállomány átlagéletkora meghaladja a nemzeti átlagot (c) kritérium).

Az észszerű időn (90 percnél rövidebb átlagos utazási időn) belüli hozzáférhetőség kritériuma azt jelenti, hogy fizikai irodák révén kell minimális helyszíni jelenlétet biztosítani, ahol ez észszerűen megvalósítható (78). Az energiahatékonysággal foglalkozó polgári vitacsoport is egy „független szakértők általi nyomon követést nyújtó, helyi szintű fizikai egyablakos ügyintézési pontok hálózatának létrehozását” javasolta (79).

A d) kritériumnak való megfelelés érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy átfogó és naprakész ismereteik legyenek az integrált körzeti felújítási programokra irányuló kezdeményezésekről. Az integrált körzeti felújítási programok a térben kapcsolódó épületek, például lakótömbök felújításával foglalkoznak. Mivel nagyszámú épületet céloznak meg, segíthetnek javítani a felújítások költséghatékonyságát, és különböző, nagyobb léptékű megoldásokat kínálnak. Olyan, várostervezéssel összefüggő kiegészítő kérdésekkel is foglalkozhatnak, mint az energia, a mobilitás, a zöld infrastruktúra, a hulladék- és vízkezelés. Figyelembe vehetik továbbá a helyi és regionális erőforrásokat, a körforgásos jelleget és a mértékletességet.

Emellett az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikkének (1) bekezdése szerint a „tagállamok az (EU) 2023/1791 irányelv 22. cikkének (3) bekezdése a) pontja alapján létrehozott egyablakos ügyintézési pontokat e cikk alkalmazásában egyablakos ügyintézési ponttokként jelölhetik ki”. Más szóval a tagállamok az energiahatékonysági irányelv követelményének való megfelelés érdekében létrehozott egyablakos ügyintézési pontokra támaszkodhatnak az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv követelményének átültetése során. Fontos megjegyezni, hogy az ezt választó tagállamoknak teljesíteniük kell a kötelezettséget, miszerint az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikkének (1) bekezdése szerint az egész területen biztosítják a rendelkezésre állást, valamint azt, hogy az egyablakos ügyintézési pontok a 18. cikk (2) és (3) bekezdésében szereplő szolgáltatásokat kínálják.

5.3.2.   Az online és a fizikai megközelítések ötvözése

Amint azt az előző szakasz említette, az egész területen való rendelkezésre állásra vonatkozóan a 18. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezést úgy kell érteni, hogy az a fizikai irodák formájában való helyszíni jelenlét biztosítását írja elő.

Ennek oka az, hogy a teljes mértékben online megközelítés nem elegendő az igényelt felújítási munka típusához (azaz az uniós éghajlat-politikai, versenyképességi és energiabiztonsági célkitűzéseihez hozzájáruló integrált felújításokhoz). Elsősorban azért, mert a polgárok digitális jártassága eltérő szintű, és még a legjobb online eszköz is óhatatlanul kizárja a lakosság jelentős részét, főként az időseket és a kiszolgáltatott helyzetben lévőket. Alapvetően viszont azért, mert nem valószínű, hogy egy háztartás jelentős költséggel járó, nagyobb munkába fogjon a lakóterében anélkül, hogy többször is személyesen egyeztetne a munkát meghatározó, azaz a projekt során elvégzendő feladatokról részletes útmutatást vagy iránymutatást adó személlyel vagy személyekkel.

Ennek kapcsán érdemes felidézni, hogy mit emeltek ki az energiahatékonysággal foglalkozó polgári vitacsoportnak az Európai Bizottság által 2024 februárja és áprilisa között szervezett ülései. A vitacsoportot az összes uniós tagállamból véletlenszerűen kiválasztott 150 polgár alkotta. Összesen 13 végleges ajánlást fogadtak el. Az 1. ajánlás hangsúlyozza, hogy az egyablakos ügyintézési pontoknak a tagállam egész területén elérhetőknek kell lenniük. Ezzel összefüggésben a résztvevők kiemelték annak fontosságát, hogy e létesítményeket minden polgár (köztük a kisebb településeken, vidéki vagy távoli térségekben élők, illetve a csökkent mozgásképességű polgárok) számára elérhetővé kell tenni. A vitacsoport ajánlása kiemeli a helyi szint jelentőségét, mivel ez van a legközelebb a polgárokhoz. A vitacsoport azt javasolta, hogy a tagállamok „hozzák létre a fizikai egyablakos ügyintézési pontok hálózatát települési szinten (városházák, könyvtárak), ahol független szakértők végzik a nyomon követést. A hálózat nem tehet különbséget a vidéki/városi térségek és az egyes társadalmi csoportok között. Az egyablakos ügyintézési pontnak jogszabályi, pénzügyi és technikai kérdésekben, valamint a helyi szolgáltatókkal kapcsolatban kell tanácsokat adnia. A helyi szereplők feladata, hogy növeljék a szolgáltatás ismertségét”  (80).

Nem követelmény, hogy az adott területen működő valamennyi egyablakos ügyintézési pont nyújtsa az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 18. cikkének (2) és (3) bekezdésében leírt összes szolgáltatást, de minden ilyen szolgáltatást a tagállam által kiválasztott kritérium vagy kritériumok szerint kell nyújtani. Különböző egyablakos ügyintézési pontok és/vagy egyéb technikai segítségnyújtási eszközök kiegészítő jelleggel is nyújthatják a szolgáltatásokat.

A tagállamoknak érdemes hivatkozniuk az átdolgozott energiahatékonysági irányelv 22. cikkének (6) bekezdése szerinti iránymutatásra, amely inspiráló eseteket, példákat és modelleket mutat be a különböző típusú egyablakos ügyintézési pontokhoz.

Ezenfelül a lehető legszélesebb elérés mérsékelt költség mellett történő biztosítása érdekében a tagállamok további online egyablakos ügyintézési pontokat is létrehozhatnak. Az online egyablakos ügyintézési pontok segíthetnek felhívni az épülettulajdonosok figyelmét az energiafogyasztás módjára, az energiafogyasztás ellenőrzésének fontosságára és az energiafogyasztás ellenőrzésének eszközeire. A tanácsadás még hatásosabb lehet, ha együtt jár a pénzügyi támogatási lehetőségekről szóló tájékoztatással. Online eszközök használhatók azon tulajdonosok azonosítására és előzetes kiválasztására, akik a legtöbbet profitálhatnak az ilyen célzott szolgáltatásokból. A mérsékelt költségű online megközelítések valószínűleg széles közönséget érnek el, és nemcsak azonnali intézkedéseket válthatnak ki, hanem több embert is ösztönözhetnek a felújításban való részvételre.

Végezetül, az energiahatékonysággal foglalkozó polgári vitacsoport 1. ajánlása is kiemelte a fogyasztók számára nyújtott információk hozzáférhetőségének fontosságát ahhoz, hogy a háztartások és szervezetek fokozni tudják az energiahatékonyságukat. A vitacsoport javasolta, hogy hozzanak létre egy „önellenőrzési funkcióval rendelkező online portált, amely a közlekedéssel, otthonfejlesztéssel és alacsony költségű tippekkel kapcsolatos igényeik felmérésében segíti a fogyasztókat. Ez egy megoldáscsomagot biztosítana számukra, benne a további lépésekkel és a kapcsolattartási adatokkal”  (81). Ez az ajánlás megerősíti a folyamat első lépéseként szolgáló online eszköz fontosságát. Mindazonáltal elengedhetetlen az online kínálat kiegészítése fizikai jelenléttel, legalább a kijelölt regionális/helyi irodákban, de a felújítandó ingatlan helyszínén is, ahogyan ez már számos régióban és településen történik.

5.4.   Felkérés az egyablakos ügyintézési pont felkeresésére

Az egyablakos ügyintézési pontok hálózatának létrehozása szükséges, de önmagában nem garantálja azok tényleges használatát, illetve hozzájárulását az épületek energiahatékonyságának javításához. Ezért e szakasz azt vizsgálja, hogy mely tényezők és eszközök ösztönözhetik az embereket arra, hogy – akár saját kezdeményezésre, akár előírt követelmények miatt – kapcsolatba lépjenek az egyablakos ügyintézési pontokkal.

Az információ és a marketing elegendő lehet ugyan a legegyszerűbb felújítási lépések kiváltására, ám az összetettebb és drágább, jellemzően meghatározott időpontokban végrehajtott energetikai mélyfelújítások kiváltására már nem alkalmas.

Különösen fontos például a háztartásokat a lakásvásárlás folyamatában megszólítani, mivel ekkor hajlamosak lehetnek arra, hogy még a beköltözés előtt jelentős felújítási munkálatokat végezzenek. A háztartások gyakran akkor is hajlandóak lehetnek munkálatokba fogni, ha bővül a család vagy – épp ellenkezőleg – elköltöznek a gyerekek. Ilyenkor az energiahatékonyság növelése és a számlák csökkentése nem feltétlenül jelent központi kiváltó okot, ám kiegészítő célként hozzájárulhat egy más aggályok miatt elindított folyamathoz. Az energetikai „trigger” tipikus példája az, amikor egy kazán vagy egy energiát hasznosító másik berendezés meghibásodik vagy üzemképtelenné válik. Meghibásodás esetén azonban a háztartás általában a kazán gyors javítására koncentrál, és kevésbé valószínű, hogy átfogó energetikai felújítást fontolgatna.

Tagállami intézkedésektől függően az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében és esetleg 9. cikkének (2) bekezdésében a nem lakáscélú épületekre előírt energiahatékonysági minimumszabványok végrehajtásából eredő felújítási kötelezettség is kiváltó esemény lehet. A nemzeti energiahatékonysági minimumkövetelményeknek való megfelelésre kötelezett épülettulajdonosok meghatározásakor az érintett hatóság gondoskodhat arról, hogy ezek felkérést kapjanak egy egyablakos ügyintézési pont felkeresésére, ahol felújítási tanácsokat kaphatnak.

Végezetül, az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 19. cikkének (13) bekezdése értelmében a C szint alatti energiahatékonysági tanúsítvánnyal rendelkező épületek tulajdonosait fel kell kérni egy egyablakos ügyintézési pont felkeresésére, ahol felújítási tanácsokat kapnak a következők közül a korábbi időpontban:

—	közvetlenül az épület energetikai tanúsítványának lejártát követően, vagy

—	öt évvel az energetikai tanúsítvány kiállítását követően.

E rendelkezés tényleges végrehajtásának biztosítása érdekében a tagállamoknak és az érintett hatóságoknak érdemes jó előre megtervezni i. az e rendelkezés miatt a technikai segítségnyújtási szolgáltatások iránt az egyablakos ügyintézési pontok esetében felmerülő többletigényt, és ii. a kapcsolódó költségvetést.

Ezt a következők révén tehetik meg:

1.	az e kategóriába tartozó és/vagy az energiahatékonysági minimumszabványok hatálya alá eső épületek számának becslése az energetikai tanúsítványok nemzeti adatbázisának vagy más releváns forrás (pl. bérbeadói nyilvántartás, finanszírozási program jelentkezési lapja) felhasználásával;

2.

az egyablakos ügyintézési pontok erőforrásainak eszerinti megtervezése a felkérések kezelése érdekében, részben annak biztosítása céljából, hogy e rendelkezés érdemi eredményeket hozzon (pl. a felkért tulajdonosok egy minimális százaléka elkezdje az energetikai és a kapcsolódó felújítási munkát), és hogy az épülettulajdonos számára ne okozzon csalódást a szakértővel való találkozás túlzott késedelme.

A tagállamok feladata továbbá:

1.	meghatározni az érintett tulajdonosok azonosításának legjobb módjait, például a bérbeadók és a helyi lakástulajdonosi szövetségek nyilvántartásai, a cégnyilvántartások és egyebek felhasználásával;

2.	biztosítani, hogy minden érintett tulajdonos megkapja a felkérést, amelyhez a tagállamok levelek, e-mailek, telefonhívások és tájékoztató workshopok kombinációjára támaszkodhatnak.

I. függelék

Az (EU) 2024/1275 irányelv 17. cikkének átültetésére vonatkozó egyéb releváns bizottsági dokumentumok

Az Európai Bizottság más dokumentumaiban szereplő iránymutatás és meglévő gyakorlatok
A 17. cikk bekezdése	Egyedi rendelkezés	Az energiahatékonyságról szóló (EU) 2023/1791 irányelv (az átdolgozott energiahatékonysági irányelv) nemzeti energiahatékonysági alapról, finanszírozásról és technikai támogatásról szóló 30. cikkének átültetéséről szóló, 2023. december 12-i C/2023/1553 bizottsági ajánlás melléklete (82)	A Bizottság (EU) 2023/2407 ajánlása (2023. október 20.) az energiaszegénységről (beleértve az SWD(2023) 647 final dokumentumot) (83)	Energiahatékonysági magánberuházások mozgósítása – iránymutatás tagállamok és piaci szereplők számára az energiahatékonysági irányelv 30 cikkének (10) bekezdése alapján [előkészületben]	A Szociális Klímaalap végrehajtásának támogatása. Feljegyzés a költséghatékony intézkedések és beruházások bevált gyakorlatairól (2024. június) (84)	Jelentés az épületek, a kkv-k és az ipar energiahatékonyságával kapcsolatos finanszírozási gyakorlatok alakulásáról, Energiahatékonyság-finanszírozási Szakértői Csoport (EEFIG, 2022) (85)	Egyéb dokumentumok és jelentések
(1)	Megfelelő finanszírozás, támogatási intézkedések és egyéb eszközök a piaci akadályok kezelésére						Az energetikai felújítások akadályainak leírása a 2.2. szakaszban vagy az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv átdolgozására irányuló javaslatot kísérő hatásvizsgálatban (SWD)(2021 453 final) Link: https://op.europa.eu/en/publication-detail/-/publication/daf643a4-5da2-11ec-9c6c-01aa75ed71a1/language-en
(1)	A nemzeti épületfelújítási tervükben azonosított szükséges beruházások megvalósítása, hogy épületállományukat 2050-re kibocsátásmentes épületekké alakítsák						Lásd a szükséges beruházásokra vonatkozó nemzeti épületfelújítási tervek sablonját
(2)	A tagállamok biztosítják, hogy a közfinanszírozás kérelmezése és eljárásai egyszerűek és bürokráciamentesek legyenek annak érdekében, hogy megkönnyítsék különösen a háztartások finanszírozáshoz való hozzáférését		A bizalom, a szerepvállalás és a kommunikáció jelentősége az energiaszegénység kockázatának kitett háztartások számára a VIII. fejezetben (SWD) ismertetve		Példák közvetítők támogatására és igénybevételére a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások finanszírozási eszközeihez való hozzáférés érdekében (3.5.4. szakasz)		Iránymutatás az energiahatékonysági irányelv 24. cikkéhez, valamint iránymutatások az egyablakos ügyintézési pontoknak az energiahatékonysági irányelv 22. cikkének (6) bekezdése és az (EU) 2024/1275 irányelv 18. cikkének (1) bekezdése szerinti létrehozásához (közzététel alatt)
(3)	A felújítások kezdeti költségeivel kapcsolatos akadályok kezelése					A 2.4. szakasz említi a (pénzügyi és nem pénzügyi) akadályokat, valamint a felújítások mozgatórugóit. Az eszközök a 2.3. szakaszban ismertetve
(4)	A bevételalapú paraméterek alkalmazásának mérlegelése
(4)	A tagállamok, amennyiben létrehoztak az (EU) 2023/1791 irányelv 30. cikke szerinti nemzeti energiahatékonysági alapokat, azokat a célzott rendszerek és programok finanszírozására használhatják fel	A 3. szakaszban részletesen bemutatva
(5)	A tagállamok megfelelő szabályozási intézkedéseket hoznak az épületfelújítás nem gazdasági akadályainak elhárítása érdekében.					A 2.4. szakasz felsorolja a (pénzügyi és nem pénzügyi) akadályokat, valamint a felújítások mozgatórugóit	Az akadályok teljes körének összefoglalása a 2.2. szakaszban vagy az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv átdolgozására irányuló javaslatot kísérő hatásvizsgálatban (SWD)(2021 453 final) Link: https://op.europa.eu/en/publication-detail/-/publication/daf643a4-5da2-11ec-9c6c-01aa75ed71a1/language-en Elsősorban a nem gazdasági akadályok, mint például a kényelmetlenségi tényező, érzékelt kockázatok stb. részletesebb ismertetése az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) „Accelerating the energy efficiency renovation of residential buildings” (A lakóépületek energiahatékonysági felújításának felgyorsítása) című jelentésében. Link: https://www.eea.europa.eu/publications/accelerating-the-energy-efficiency
(5)	Az egynél több önálló rendeltetési egységgel rendelkező épületek esetében az ilyen intézkedések magukban foglalhatják a közös tulajdonú struktúrákkal kapcsolatos egyhangú döntéshozatali követelmények megszüntetését, vagy annak lehetővé tételét, hogy a közös tulajdonú struktúrák közvetlenül pénzügyi támogatásban részesüljenek		Az eltérő érdekek a VII. fejezet 2. része c) pontjának i. alpontjában (SWD) tárgyalva			Egyes releváns eszközök és levont tanulságok a 2.3.3. szakaszban említve (67. oldal)	Európai Bizottság, Közös Kutatóközpont (2017): Overcoming the split-incentive barrier in the building sector. Unlocking the energy efficiency potential in the rental & multifamily sectors (Az eltérő érdekekkel kapcsolatos akadály leküzdése az építőipari ágazatban. Az energiahatékonysági potenciál felszabadítása a bérleti és a többcsaládos ágazatokban), Link: https://op.europa.eu/en/publication-detail/-/publication/ae5716d7-fb39-11e7-b8f5-01aa75ed71a1/language-en
(6)	A nemzeti finanszírozás és az uniós szinten létrehozott finanszírozás, valamint más közfinanszírozási források lehető legköltséghatékonyabb felhasználása		Az energiaszegénység elleni küzdelem uniós finanszírozási lehetőségei a X. fejezetben (SWD) ismertetve több példával		Ajánlások az energetikai felújítások költséghatékony támogatásáról és a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások védelméről a 3.1.5. szakaszban, példák a 3.1.1–3.1.4. szakaszban		Uniós szintű finanszírozásról szóló külön jelentések a Kohéziós Alapról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapról (ERFA), az InvestEU programról stb., pl.: https://managenergy.ec.europa.eu/publications/2021-2027-cohesion-policy-support-energy-efficiency-and-building-renovation_en
(6)	E finanszírozási forrásokat a kibocsátásmentes épületállomány 2050-ig történő eléréséhez vezető pályával összhangban kell felhasználni						Lásd a szükséges beruházásokra vonatkozó nemzeti épületfelújítási tervek sablonját
(7)	A tagállamok előmozdítják az olyan támogató finanszírozás és pénzügyi eszközök tényleges kidolgozását és alkalmazását, mint például az épületfelújításhoz kapcsolódó energiahatékonysági hitelek és jelzáloghitelek, az energiahatékonyság-alapú szerződések, a megtakarítás alapú fizetésre épülő pénzügyi programok, az adóügyi ösztönzők, például a felújítási munkákra és felújítási anyagokra vonatkozó csökkentett adókulcsok, az adózási rendszerek, a közműszámla-alapú rendszerek, a garanciaalapok, a mélyfelújításokat célzó alapok, a jelentős célzott energiamegtakarítási minimumküszöbökkel rendelkező felújításokat célzó alapok és a jelzálogportfólió-standardok	Iránymutatás a támogató finanszírozási eszközök előmozdítására irányuló lehetséges intézkedésekhez a 2.2.2. szakaszban; a közműszámla- és adóalapú finanszírozási rendszerek ismertetése a 2.3. szakaszban	Az energiahatékonyság-alapú szerződések által a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások esetében betöltött szerep a VII. fejezet 2. része c) pontjának i. alpontjában (SWD) bemutatva A különböző – köztük innovatív – finanszírozási és szakpolitikai eszközök példái a X. fejezetben (SWD) összegyűjtve	Az iránymutatás alkalmazási körében		A finanszírozási eszközök összefoglalása a 2.3.1. szakaszban, további példákkal a D. mellékletben. Kereskedelmi épületekre (2.3.2. szakasz) és lakóépületekre (2.3.3. szakasz) vonatkozó konkrét ajánlások.	Európai Bizottság, Közös Kutatóközpont jelentése (2019): „Accelerating energy renovation investments in buildings” (Az épületek energiahatékonysági felújításának felgyorsítása). Különféle finanszírozási programokat ölel fel Link: https://publications.jrc.ec.europa.eu/repository/handle/JRC117816. Ez a jelentés további információkat és elemzéseket tartalmaz az energiahatékonyság-alapú szerződésekről és azok épületfelújítással kapcsolatos végrehajtásáról: Moles-Grueso, S., Bertoldi, P. and Boza-Kiss, B., Energy Performance Contracting in the EU – 2020-2021 (Energiahatékonyság-alapú szerződések az EU-ban, 2020–2021) Link: https://publications.jrc.ec.europa.eu/repository/handle/JRC133984
(7)	Iránymutatással szolgálnak az energiahatékony középületállományba történő beruházásokhoz, összhangban az energiahatékonysági szerződések kormányzati számlákon történő rögzítésére vonatkozó Eurostat-iránymutatással						Az energiahatékonysági irányelv 29. cikkére vonatkozó bizottsági iránymutatás mellékletének 4.3.2. szakasza pontosítja, hogy a nemzeti és regionális számlák európai rendszerének szabályai hogyan alkalmazandók az energiahatékonyság-alapú szerződésekre Link: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=OJ:L_202402476
(7)	A tagállamok előmozdíthatják és egyszerűsíthetik a köz- és magánszféra közötti partnerségek alkalmazását is	A 2.4.1. szakaszban említve				Az Európai Energiahatékonysági Alap középületekkel foglalkozó köz- és magánszféra közötti partnerségként említve (2.3.4. szakasz)
(8)	A tagállamok biztosítják, hogy a rendelkezésre álló finanszírozásra és pénzügyi eszközökre vonatkozó információkat a nyilvánosság számára könnyen és átlátható módon hozzáférhetővé tegyék, többek között digitális eszközökkel	Az általános energiahatékonysági finanszírozás kapcsán a 2.2.1. és 2.2.2. szakaszban ismertetve	A bizalom, a szerepvállalás és a kommunikáció jelentősége az energiaszegénység kockázatának kitett háztartások számára a VIII. fejezetben (SWD) ismertetve		A bevált gyakorlat néhány példájával a 3.4. és 4.1. szakaszban bemutatva
(9)	A támogató finanszírozás és pénzügyi eszközök magukban foglalhatnak az energiahatékonysági felújítások céljára szolgáló felújítási hiteleket vagy garanciaalapokat	Hitelgaranciák a 2.5.2. szakaszban ismertetve				A 2.3.1. szakaszban és a D. mellékletben szereplő finanszírozási eszközök listájának része
(9)	adott esetben vonatkozó uniós programokkal kombinálva is	Az InvestEU és a kohéziós politikai keret használata a 2.5.2. szakaszban ismertetve
(10)	2025. május 29-ig a Bizottság a 32. cikkel összhangban felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogad el ezen irányelv annak érdekében történő kiegészítése céljából, hogy hatékonyan ösztönözze a pénzügyi intézményeket az energiahatékonysági felújításokhoz nyújtott volumen növelésére egy olyan átfogó portfóliókeret létrehozása révén, amelyet a pénzügyi intézmények önkéntes alapon használhatnak, és amely támogatja a hitelezőket abban, hogy az Unió dekarbonizációs célkitűzéseivel és a releváns energiapolitikai célértékekkel összhangban célozni és növelni tudják a hitelezési volument. Az átfogó portfóliókeretben meghatározott intézkedéseknek ki kell terjedniük az energetikai felújításokhoz kapcsolódó hitelezési volumen növelésére, és olyan javasolt biztosítékokat kell tartalmaznia, amelyek vegyes finanszírozási megoldások révén védik a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat. A keretben ismertetni kell azokat a legjobb gyakorlatokat, amelyek arra ösztönzik a hitelezőket, hogy portfóliójukon belül azonosítsák a legrosszabbul teljesítő épületeket, és intézkedéseket tegyenek azokkal kapcsolatban.
(11)	A tagállamok elősegítik a projektek összevonását annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a befektetői hozzáférést és csomagmegoldásokat a potenciális ügyfelek számára	A 2.4.1. és 2.4.2. szakaszban bemutatva		Az iránymutatás alkalmazási körében		A 2.3.1. és 2.5. szakaszban ismertetett eszközök része
(11)	A tagállamok olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyek népszerűsítik az épületfelújítással kapcsolatos energiahatékonysági hiteltermékeket, például a biztosítékkal fedezett vagy a fedezetlen zöld jelzálogokat és zöld hiteleket, és amelyek biztosítják, hogy a pénzügyi intézmények széles körben és megkülönböztetéstől mentesen kínáljanak ilyen termékeket, és hogy ezek jól láthatók és hozzáférhetők legyenek a fogyasztók számára	Szinte azonos megfogalmazás a 2.2. szakaszban, különösen az innovatív támogató finanszírozási eszközök alkalmazási körére és a megkülönböztetésmentességre vonatkozó információkat illetően a 2.2.2. szakaszban				A 2.3.1. szakaszban és a D. mellékletben szereplő finanszírozási eszközök listájának része
(11)	A tagállamok biztosítják, hogy a bankok és más pénzügyi intézmények, valamint a befektetők tájékoztatást kapjanak az épületek energiahatékonyságának javításához nyújtott finanszírozás igénybevételének lehetőségeiről	A 2.4.2. szakaszban bemutatva		Az iránymutatás alkalmazási körében
(12)	A tagállamok intézkedéseket és finanszírozást vezetnek be az oktatás és képzés előmozdítására annak biztosítása érdekében, hogy elegendő munkaerő álljon rendelkezésre az építőipari ágazat igényeinek megfelelő készségekkel, különös tekintettel adott esetben a kkv-kra, beleértve a mikrovállalkozásokat is		A zöld készségek építőiparban történő előmozdítására vonatkozó példák a IX. fejezetben (SWD) ismertetve
(12)	A 18. cikk alapján létrehozott egyablakos ügyintézési pontok megkönnyíthetik az ilyen intézkedésekhez és finanszírozáshoz való hozzáférést	Az egyablakos ügyintézési pontok a 2.1.2. szakaszban bemutatva, de nem kifejezetten a képzés tekintetében				A beruházások és a felújítás fontos mozgatórugójaként a 2.3.3. szakaszban említve	Iránymutatás az energiahatékonysági irányelv 24. cikkéhez, valamint iránymutatások az egyablakos ügyintézési pontoknak az energiahatékonysági irányelv 22. cikkének (6) bekezdése és az (EU) 2024/1275 irányelv 18. cikkének (1) bekezdése szerinti létrehozásához (közzététel alatt)
(13)	A Bizottság – adott esetben – kérésre segítséget nyújt a tagállamoknak az épületek – különösen a már meglévő épületek – energiahatékonyságának növelésére irányuló nemzeti vagy regionális pénzügyi támogatási programok létrehozásához, többek között azáltal, hogy támogatja a felelős nemzeti vagy regionális hatóságok vagy szervek között a legjobb gyakorlatok cseréjét
(13)	A tagállamok biztosítják, hogy az ilyen programokat úgy dolgozzák ki, hogy a kisebb adminisztratív, pénzügyi és szervezeti kapacitással rendelkező szervezetek számára is hozzáférhetők legyenek
(14)	A tagállamok az épületfelújítás során megvalósítandó energiahatékonyság-javításra és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére irányuló pénzügyi intézkedéseket – kellő figyelemmel a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokra – a megcélzott vagy megvalósult energiamegtakarításhoz és fejlesztésekhez kötik, melyet a következő kritériumok közül egy vagy több alkalmazásával kell meghatározni: a) a felújítás céljából használt berendezés vagy anyag energetikai jellemzője és a kapcsolódóüvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése, amely esetben a felújítás céljából felhasznált berendezést vagy anyagot megfelelő szintű minősítéssel vagy képesítéssel rendelkező szakembernek kell telepítenie, és azoknak meg kell felelniük legalább az épületelemekre vonatkozó energiahatékonysági minimumkövetelményeknek vagy az épületek jobb energiahatékonyságára vonatkozó magasabb referenciaértékeknek, b) az épületeken belüli energiamegtakarítás és üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkenésének kiszámításához használt szabványos értékek, c) a felújítással elért javulás, a felújítás előtt, illetve után kiállított energetikai tanúsítványok összehasonlításának tükrében, d) energetikai audit eredményei, e) az energiahatékonyság javulását jelző, más releváns, átlátható és arányos módszerrel végzett vizsgálat eredményei, például a felújítás előtti és utáni energiafogyasztást intelligens fogyasztásmérő rendszerek segítségével összehasonlítva, amennyiben az megfelel az I. mellékletben meghatározott követelményeknek
(15)	A tagállamok magasabb pénzügyi, költségvetési, adminisztratív és technikai támogatással ösztönzik a mélyfelújítást és a szakaszos mélyfelújítást
(16)	Amennyiben műszakilag és gazdaságilag nem megvalósítható egy épület kibocsátásmentes épületté való átalakítása, e bekezdés alkalmazásában mélyfelújításnak kell tekinteni azt a felújítást, amely a primerenergia-felhasználás legalább 60 %-os csökkenését eredményezi
(16)	A tagállamok az elért teljesítményszintnek megfelelő, fokozott pénzügyi, költségvetési, adminisztratív és technikai támogatással ösztönzik azon jelentős programokat, amelyek nagyszámú épülettel – különösen a legrosszabb energiahatékonyságú épületekkel – foglalkoznak, például integrált körzeti felújítási programok révén, és amelyek a primerenergia-felhasználás legalább 30 %-os általános csökkenését eredményezik
(17)	A tagállamok – nemzeti gazdaság- és szociálpolitikájuk, valamint az ingatlantulajdonra vonatkozó jogi rendszerük sérelme nélkül – foglalkoznak a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások esetében annak nyomán bekövetkező kilakoltatással, hogy a lakóépület vagy a lakóépület önálló rendeltetési egysége energetikai felújítását követően aránytalanul emelkedett a bérleti díj		Az energiaszegénység fogalommeghatározása a IV. fejezetben, mutatókkal, adatforrásokkal és további magyarázatokkal (SWD) Az energiaszegénység kezelésének általános elemei, köztük a szociális díjszabások és kedvezmények a VI. fejezetben (SWD) ismertetve A felújítás miatti kilakoltatás (renoviction) elkerülését célzó gyakorlatok példái a VII. fejezet 2. része c) pontjának ii. alpontjában (SWD) A finanszírozási és szakpolitikai eszközök további példái a X. fejezetben (SWD)		A kilakoltatás nem szerepel a külön szakaszban, de több gyakorlati példa tartalmaz az e rendelkezés szempontjából releváns intézkedéseket (pl. 3.2.3., 3.3.5. szakasz)
(18)	A pénzügyi ösztönzőknek az (EU) 2023/1791 irányelv 24. cikkével összhangban prioritásként kell kezelniük a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat, az energiaszegénység által érintett személyeket és a szociális lakásokban élő személyeket		Bevált gyakorlatok a VII. fejezet 2. részének c) pontjában (SWD) A finanszírozási és szakpolitikai eszközök további példái a X. fejezetben (SWD)		A dokumentumban összegyűjtött ajánlások és bevált gyakorlatok (pl. 2.1., 3.1.5., 3.4.2., 3.4.3., 3.5.4. szakasz)
(19)	Amikor a tagállamok pénzügyi ösztönzőket nyújtanak az épületek vagy épületrészek tulajdonosainak a bérbe adott épületek vagy épületrészek felújításához, arra törekednek, hogy a pénzügyi ösztönzők mind a tulajdonosok, mind a bérlők számára előnyösek legyenek		Az eltérő érdekek jelentette kihívások csökkentésére szolgáló lehetőségek ismertetése a VII. fejezet 2. része c) pontjának i. alpontjában, beleértve a közműszámla-alapú finanszírozás és az energiahatékonyság-alapú szerződések példáit (SWD) A finanszírozási és szakpolitikai eszközök további példái a X. fejezetben (SWD)				Az (EU) 2023/1791 irányelv 22. cikkére vonatkozó iránymutatás 5.5. szakasza lehetőségeket kínál az eltérő ösztönzőkkel kapcsolatos ilyen akadályok felszámolásának módjára Európai Bizottság, Közös Kutatóközpont (2017): Overcoming the split-incentive barrier in the building sector. Unlocking the energy efficiency potential in the rental & multifamily sectors (Az eltérő érdekekkel kapcsolatos akadály leküzdése az építőipari ágazatban. Az energiahatékonysági potenciál felszabadítása a bérleti és a többcsaládos ágazatokban), Link: https://op.europa.eu/en/publication-detail/-/publication/ae5716d7-fb39-11e7-b8f5-01aa75ed71a1/language-en
(19)	A tagállamok hatékony biztosítékokat vezetnek be különösen a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások védelme érdekében, többek között bérleti támogatás nyújtása vagy a bérleti díjak növelésére vonatkozó felső határok előírása révén, és ösztönözhetnek a felújításokkal járó kezdeti költségek kezelését célzó pénzügyi rendszereket, például a közműszámla-alapú rendszereket, a megtakarítás alapú fizetésre épülő programokat vagy az energiahatékonyság-alapú szerződéseket, az (EU) 2023/1791 irányelv 33. cikkének 2. pontjában és a 29. cikkében említettek szerint		A közműszámla-alapú finanszírozás és az energiahatékonyság-alapú szerződések példái a VII. fejezet 2. része c) pontjának i. alpontjában ismertetve, az ingatlanbérlési szabályozásokban foglalt szabályozási biztosítékok példái a VII. fejezet 2. része c) pontjának ii. alpontjában (SWD) említve Az energiaszegénységben élő háztartásokkal kapcsolatos megfizethetőség részletei és példái a VI. fejezetben (SWD) A finanszírozási és szakpolitikai eszközök további példái a X. fejezetben (SWD)

TARTALOMJEGYZÉK

1.

Bevezetés

100

2.

Energetikai tanúsítvány osztályok

100

2.1.

Az energiahatékonysági osztályok, az időkeret és a vizuális megjelenés meghatározása

100

2.2.

Az A. osztály meghatározása

101

2.3.

A G. osztály meghatározása

102

2.4.

A B–F. osztályok felosztása

102

2.5.

A+ osztály

103

3.

Az energetikai tanúsítványok minőségére, megbízhatóságára és megfizethetőségére vonatkozó rendelkezések

106

3.1.

Megfizethetőség

106

3.2.

Virtuális eszközökkel és szemrevételezéssel kiegészített helyszíni ellenőrzések

106

3.3.

Akadálymentesség, olvashatóság és géppel olvasható formátum

107

4.

Ajánlások

108

4.1.

Általános szempontok

109

4.2.

Üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás

110

4.3.

A beltéri környezet minősége

110

4.4.

Hatékonyabb hőmérséklet-beállítások

111

4.4.1.

A hidronikus fűtési rendszerek terminológiája és a fő paraméterek

111

4.4.2.

Az „alacsony hőmérsékletű fűtés” meghatározása

112

4.4.3.

Javasolt értékelési lépések

112

4.5.

A fűtési vagy légkondicionáló rendszerek hátralévő élettartama

113

5.

Az energetikai tanúsítványok érvényessége és az egyszerűsített tanúsítási eljárások

114

5.1.

Az energetikai tanúsítványok érvényessége

114

5.2.

Egyszerűsített frissítési eljárások

116

5.3.

Felújítási tanácsadás épülettulajdonosok számára

117

5.4.

A felülvizsgált energetikai tanúsítási rendszerek ismertetése

117

6.

Az energetikai tanúsítványok kiállítása és kihelyezése

118

6.1.

Beavatkozási pontok

118

6.2.

Az energetikai tanúsítványok kihelyezése

119

7.

V. melléklet – Az energetikai tanúsítványok sablonja

119

7.1.

Kötelező elemek

119

7.2.

Önkéntes elemek

121

8.

A VI. melléklet szerinti kötelezettségek végrehajtása

124

8.1.

Az energetikai tanúsítvány érvényességének meghatározása

124

8.1.1.

A számítások érvényessége

124

8.1.2.

Az alapértelmezett vagy standard értékektől eltérő elemek minimális száma

124

8.1.3.

A bemeneti adatok érvényességi ellenőrzése

125

8.1.4.

Az épület energiahatékonyságától való maximális eltérés

126

8.1.5.

További elemek

127

8.1.6.

Az energetikai tanúsítvány érvényessége és minősítése a független ellenőrzési rendszerrel végzett értékelést követően

128

8.2.

Az energetikai tanúsítási rendszerek független ellenőrzési rendszerének minőségelemzése

129

8.2.1.

A minőségi célkitűzések meghatározása a tagállamokban

129

8.2.2.

A minőségi szint értékelése mintavétel útján

129

8.2.3.

Bemeneti adatok ellenőrzésére irányuló helyszíni látogatások

131

8.2.4.

Az energetikai tanúsítási rendszerek és a független ellenőrzési rendszerek átruházása

132

8.3.

Az energetikai tanúsítási rendszerek minőségirányítása

132

8.3.1.

Képesítés és tanúsítás

132

8.3.2.

Képzés

132

8.3.3.

A számítási eszközökbe vagy az épületek energiahatékonysági adatbázisaiba beépített ellenőrzés és tanácsadás

133

8.3.4.

Folyamatos minőség-ellenőrzés és ellenőrzés

133

8.3.5.

Végrehajtás / szankciók

134

8.3.6.

Teljes körű minőségirányítás

134

8.4.

Független ellenőrzési rendszerek és az épületek energiahatékonysági adatbázisai

135

8.5.

Az energetikai tanúsítványok rendelkezésre állása

135

8.6.

A minőségi szintekre vonatkozó információk nyilvános közzététele

136

8.6.1.

A számított/becsült és a mért energiahatékonyság közötti különbségek

136

1.   BEVEZETÉS

Ez az útmutató ahhoz ad pontosításokat és gyakorlati ajánlásokat, hogy miként kell végrehajtani és alkalmazni az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 19–21. cikkében, valamint V. és VI. mellékletében az energetikai tanúsítványokra vonatkozóan jelentősen frissített vagy hozzáadott követelmények többségét.

2.   ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNYOSZTÁLYOK

2.1.   Az energiahatékonysági osztályok, az időkeret és a vizuális megjelenés meghatározása

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 19. cikke az V. melléklettel együtt határozza meg az épületek osztályozásának keretét. A skála egyik végén lévő A. osztály a kibocsátásmentes épületeknek felel meg, a másik végén található G. osztály pedig a skála bevezetése idején a nemzeti épületállomány lehető legrosszabbul teljesítő épületeit jelöli. Azon tagállamok, amelyek 2026. május 29-én már A0-ként jelölik a kibocsátásmentes épületeket, továbbra is használhatják ezt a megjelölést az A. osztály helyett. A fennmaradó B–F., illetve az A0-t használó tagállamoknál az A–F. osztályok esetében a tagállamoknak biztosítaniuk kell az energiahatékonysági küszöbértékek megfelelő elosztását az energiahatékonysági osztályok között.

Az A–G. osztályok bevezetése, valamint az A. és G. osztály meghatározása a tagállamokban és az EU egészében egyaránt előrelépést jelent az épületek egyértelműbb és egyszerűbb osztályozása felé. Emellett az uniós lakáspiac akadályainak felszámolásához is alapvető fontosságú, és megkönnyíti a határokon átnyúló szereplők, például a bankok, biztosítótársaságok, pénzügyi szereplők, építőipari vállalatok és ingatlanvállalkozások munkáját. Az épületek országok közötti, csupán osztályok alapján végzett közvetlen összevetése azonban félrevezető és pontatlan lehet, mivel az energiahatékonyság számítására alkalmazott nemzeti módszertanok eltérhetnek egymástól.

Az épület energiahatékonyságát az energetikai tanúsítványban a primerenergia-felhasználást kWh/m2/év formában jelző számmal, az energiahatékonysági osztályt pedig az A–G. közötti zárt skála egyik betűjével kell kifejezni. Az épület energiahatékonyságát az I. mellékletnek megfelelően kell meghatározni, így biztosítva az összhangot azzal, hogy az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv más rendelkezéseiben az energiahatékonyság fő mérőszámként és mutatóként szerepel. A zárt skálákra való hivatkozás azt jelenti, hogy minden osztályt egy felső és egy alsó értékkel kell meghatározni, és a szomszédos osztályoktól egyértelműen el kell különíteni.

Ebben az összefüggésben különösen fontos az I. melléklet 1. pontjának negyedik albekezdése, amely egyértelművé teszi, hogy az épületek energiahatékonyságát – mind az energetikai tanúsítvány, mind pedig az energiahatékonysági minimumkövetelményeknek való megfelelés céljára – a referencia-alapterület egységére vetített éves primerenergia-fogyasztás kWh/m2/év formában megadott számszerű mutatójával kell kifejezni.

A nemzeti osztályozási rendszernek ezért biztosítania kell, hogy az osztályok hozzárendelése az energiahatékonyságon alapuljon, amelynek számítását az I. melléklet szerint kell végezni.

A tagállamok továbbra is alkalmazhatnak referenciaépületeken alapuló módszertant az épületek osztályozására, feltéve, hogy azok megfelelnek az energiahatékonyságon alapuló A–G. osztályok létrehozására és hozzárendelésére vonatkozó követelményeknek.

Az energetikai tanúsítványok energiahatékonyságon alapuló osztályai mellett a tagállamok további mutatókat is hozzáadhatnak az energetikai tanúsítványhoz. A tagállamok mérlegelhetik például további üvegházhatásúgáz-kibocsátási osztályok (opcionális mutató az V. melléklet 2. pontjának b) alpontjában) létrehozását annak bemutatására, hogy az épület milyen távol áll a klímasemlegességtől. Egy ilyen önkéntes kiegészítő osztályozás azonban csak másodlagos minősítésként működhet, például azért, hogy felhívja a figyelmet bizonyos szempontokra és kérdésekre. Ez nem helyettesítheti az energiahatékonyságon alapuló kötelező osztályokat.

A 19. cikk (1) bekezdése jelzi továbbá az energetikai tanúsítványokban kötelezően feltüntetendő egyes elemeket, amelyeket az energetikai tanúsítványok kötelező és önkéntes elemeire vonatkozó V. melléklet rendelkezései egészítenek ki (lásd: 7. szakasz).

A 19. cikk (3) bekezdésének előírása szerint a tagállamok egész területükön biztosítják az energetikai tanúsítványok egységes vizuális megjelenését. Ez a már most is bevett gyakorlat biztosítja, hogy – bár kiállításukat több különböző szereplő végzi – az energetikai tanúsítványok azonos számításokon és értékelési módszereken alapuljanak, és az egész országban egységes megjelenésűek legyenek. A tagállamoknak némi mozgásterük van a vizuális megjelenés régiós eltérésekhez való igazítása terén, és a területükön belüli regionális vagy nyelvi eltéréseket is figyelembe kell venniük ahhoz, hogy a nagyközönség számára elérhető legyen az információ.

E követelmények átültetésének és végrehajtásának időkeretét illetően a tagállamoknak – az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv legtöbb más rendelkezéséhez hasonlóan – 2026. május 29-ig (átültetési határidő) kell biztosítaniuk, hogy nemzeti osztályozási rendszerük megfeleljen az új rendelkezéseknek. Szükség esetén addigra újra meg kell határozniuk az épületek nemzeti energiahatékonysági osztályait, és ki kell igazítaniuk a hozzárendeléshez használt módszertant. Kivételt képeznek azok a tagállamok, amelyek 2019. január 1. és 2024. május 28. között már módosították energiahatékonysági osztályaik skáláját. A felülvizsgálat időpontja az energiaosztályokat meghatározó jogi aktus vagy azzal egyenértékű dokumentum hivatalos közzétételének időpontja. Ezek a tagállamok legkésőbb 2029. december 31-ig elhalaszthatják a 19. cikk (2) bekezdésében előírt új osztályozási rendszer bevezetését. Ez a kivétel biztosítja, hogy a nemzeti osztályozási rendszerek ne változzanak túl gyakran, ezáltal stabilitást teremtve a piaci szereplők és az épülettulajdonosok számára. Az energetikai tanúsítványokat regionális szinten meghatározó és kezelő tagállamok esetében a kötelezettség regionális szinten alkalmazandó.

Bár a 19. cikk nem említi külön, a tagállamok különböző energiahatékonysági szinteket és osztályokat rendelhetnek a lakóépületek és a nem lakáscélú épületek különböző kategóriáihoz és típusaihoz. Ez már jelenleg is bevett és jó gyakorlat, amelyet az energiafelhasználási szokások és az épülettípusok közötti különbségek indokolnak. A tagállamok az ország éghajlati övezetei alapján is differenciálhatják az energiahatékonysági szinteket. Az osztályok épületkategóriák szerinti differenciálása azzal az előnnyel is jár, hogy megkönnyíti a nyomon követést és az egyes épületekre vonatkozó konkrét rendelkezéseknek, például a 9. cikken alapuló energiahatékonysági minimumszabványoknak való megfelelést.

Ez a megközelítés összhangban áll az energiaigény szintjével is, amely a kibocsátásmentes épületek (A. osztály) egyik kritériuma. A 11. cikk (2) bekezdése értelmében a kibocsátásmentes épület energiaigényére maximális küszöbértéket kell megállapítani. A 11. cikk (6) bekezdése értelmében ez az energiaigény-küszöbérték épülettípus szerint és az adott országon belüli éghajlati övezetekre való hivatkozás útján határozható meg. A maximális küszöbértékek az új és a felújítás alá vont meglévő épületek esetében is különbözhetnek.

2.2.   Az A. osztály meghatározása

A 19. cikk (2) bekezdése értelmében 2026. május 29-től az energetikai tanúsítványoknak az épület energiahatékonysági osztályát az A–G. közötti zárt skála betűivel kell meghatározniuk.

A cikk kimondja, hogy az A betű a „kibocsátásmentes épületek” jelölésére szolgál. Ezért a jogi keret világos egyenértékűséget állapít meg a kibocsátásmentes épületek meghatározása és az A. osztályba sorolás között. A kibocsátásmentes épületek meghatározása az energiahatékonyságon túlmutató kritériumokat is magában foglal. Nevezetesen a fosszilis tüzelőanyagokból származó helyszíni szén-dioxid-kibocsátás hiányát, továbbá az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátása nulla vagy nagyon alacsony szintjét írja elő; az energiaigénynek adott küszöbérték alatt kell lennie, és a teljes primerenergia-felhasználást egy zárt listán szereplő energiaforrásokkal kell fedezni. E kritériumokat az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 2. cikke határozza meg és 11. cikke pontosítja tovább, a VII. melléklet kibocsátásmentes épületekről szóló iránymutatása pedig részletesen értelmezi ezeket a rendelkezéseket.

Ez azt jelenti, hogy még a nemzeti szinten az A. osztályra kWh/m2/év értékben meghatározott tartományon belüli energiafogyasztású épületeknek is teljesíteniük a kibocsátásmentes épületekre vonatkozó többi követelményt az A. osztályba soroláshoz.

Ennélfogva, ha egy épület energiahatékonysága megfelel a nemzeti szinten az A. osztályra előírt küszöbértéknek, de nem felel meg a kibocsátásmentes épületekre vonatkozó többi követelménynek – például mert gáz- vagy olajkazánnal fűtik, ami helyszíni szén-dioxid-kibocsátással jár –, akkor az alacsonyabb, B. osztályba kell sorolni.

Az értékelés során ezért az energetikai tanúsító köteles figyelembe venni a kibocsátásmentes épületek egyéb kötelező kritériumait is, például a fűtési és hűtési célra fosszilis tüzelőanyagokat használó technológiákból származó kibocsátás hiányát.

Az energetikai tanúsítvány A. osztályának megállapításához a tagállamoknak a kibocsátásmentes épületek maximális energiaigényének az új energetikai skála bevezetésekor érvényes küszöbértékét kell alkalmazniuk. Az A. osztályhoz tartozó energiahatékonyság maximális értékének meghatározásához a maximális küszöbértéket kell használni (a minimális érték nulla). Bár a maximális küszöbértéket a költségoptimalizált szintek felülvizsgálatával együtt (ötévente) felül kell vizsgálni, nincs előírva, hogy az energetikai tanúsítvány A. osztályát minden ilyen alkalommal aktualizálni kellene.

A 19. cikk (2) bekezdése értelmében azon tagállamok, amelyek a 2. cikkben és a 11. cikkben meghatározott kibocsátásmentes épületeket 2026. május 29. előtt „A0.” osztályba sorolják, továbbra is használhatják ezt a megjelölést az „A.” osztály helyett. Ekkor „A.” – „G.” jelentené a fennmaradó osztályokat.

2.3.   A G. osztály meghatározása

A 19. cikk (2) bekezdése értelmében a G betű a skála legalacsonyabb szintjét jelzi, és a skála bevezetésekor a nemzeti épületállomány lehető legrosszabbul teljesítő épületeinek felel meg. A G. osztály meghatározásakor nem szabad maximális energiafelhasználást előírni; csak az F. osztállyal alkotott „határnak” megfelelő küszöbértéket kell meghatározni. A legrosszabbul teljesítő épületek azok, amelyek energiahatékonysága a leggyengébb, így primerenergia- és végsőenergia-felhasználásuk értéke (kWh/m2/év) értéke a legmagasabb a nemzeti épületállományon belül. Nemzeti épületfelújítási terveikben a tagállamoknak meg kell határozniuk a legrosszabbul teljesítő épületek fogalmát.

Az a kikötés, hogy csak a lehető legrosszabbul teljesítő épületek sorolhatók a G. osztályba, azt jelenti, hogy a tagállamoknak ügyelniük kell arra, hogy az épületállomány ne túl nagy hányada kerüljön a G. osztályba. Ha a teljes épületállomány igen nagy hányada kerül a G. osztályba, az veszélyeztetheti az épületállomány megfelelő nyomon követését, és megnehezítené az energiahatékonyság javulásának követését és dokumentálását. Emellett a kifejezetten a legalacsonyabb energiahatékonyságú épületszegmens(eke)t célzó intézkedések bevezetését is nehezítené. Ha pedig túl sok épület kerül a lehető legrosszabbul teljesítő kategóriába, akkor a többi osztály között kisebb lesz a megkülönböztetés lehetősége.

A G. osztály energiahatékonyságának meghatározásakor a tagállamoknak ajánlott referenciaként figyelembe venni az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvben a nem lakáscélú épületekre vonatkozó energiahatékonysági minimumszabványok 9. cikk szerinti megállapítása céljából használt küszöbértéket. E küszöbérték megfelel az épületállomány legalacsonyabb 16 %-ához tartozó maximális energiahatékonysági szintnek (az épületek száma vagy alapterülete szerint). Ennek megfelelően a lakás- vagy nem lakáscélú épületállomány 14–18 %-os tartományán belüli referenciaérték lenne ideálisnak tekinthető. Alternatív megoldásként a tagállamok a G. osztályt a nem lakáscélú épületekre vonatkozó 2030-as és 2033-as céljaikhoz is köthetnék. Ennek következtében a lakóépületek G. osztálya az épületállomány 26 %-át tenné ki. Bár ez viszonylag rövid ideig aránylag nagy G. osztályt eredményez, hosszabb távon az energetikai besorolás stabilitását biztosítja. A G. osztály túlzsúfoltságának elkerülése érdekében a G. osztályú épületek teljes száma nem haladhatja meg a 26 %-ot.

2.4.   A B–F. osztályok felosztása

Míg az A. (valamint A0. és A+) és a G. osztályt konkrét kritériumok határozzák meg, a 19. cikk (2) bekezdése értelmében a fennmaradó B–F. (illetve „A0.” használata esetén az A–F.) osztályokat) megfelelően kell felosztani. Ezen esetben a „megfelelően” úgy értendő, hogy az osztályok ne legyenek mesterségesen túl kicsik vagy túl nagyok. Ez többé-kevésbé „egyenletes tartományszélesség” – vagyis az egyes osztályok energiahatékonysági mutatóinak hasonló méretű tartománya – útján érhető el, amely arányos lépéseket tesz lehetővé a G. osztály felső határától az A osztály alsó határát képviselő energiahatékonysági szintig.

1. ábra

Példa a primerenergia-felhasználás egyenletes tartományszélességű energiahatékonysági osztályaira (kWh/m2/év)

E megközelítés előnye az egyszerűség, mivel a skálák közötti egyenletes tartományok könnyen értelmezhetők. Minden osztály egyértelmű és azonos nagyságú lépésnek felel meg a skálán. További előnye a következetesség, mivel egyenletes tartományszélességnél a szomszédos (pl. B. és C., illetve D. és E.) skálák közötti különbség állandó marad.

Egy ilyen besorolási rendszer az osztályok feltöltöttségének változásán keresztül egyértelműen képes mutatni az energiahatékonyság időbeli javulását. Ez azonban azzal jár, hogy az egyes osztályokban eltérő lesz az épületek feltöltöttsége. Egyes osztályok aránytalan feltöltöttsége esetén a tartományszélesség módosításával érhető el, hogy ne maradjanak üres osztályok a skálán. Ugyanakkor egyes osztályok várhatóan üresebbek lesznek, mint mások. Az A. és a B. osztály feltöltöttsége például kisebb lesz, mint a D. vagy az E. osztályé. A tagállamoknak ezért el kell dönteniük, hogy a jelenlegi energiahatékonyság figyelembevételével a megfelelő skálafelosztás miként alkalmazható legjobban a nemzeti épületállományukra.

A 2. ábra egy megfelelő tartományszélesség példáját mutatja, nem egyenletesen felosztott skálák esetén. Egy A0. osztályt tartalmazó skála is szerepel rajta.

Lakóépületek esetében a tagállamok figyelembe vehetik a lehetséges szinergiákat, és az osztályok felosztását úgy alakíthatják, hogy az E., F. és G. energetikai osztály együttesen lefedje a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő épületeket; ez a szám a 9. cikk (2) bekezdése szempontjából jelentős. Ez azt jelentené, hogy az „E” betűhöz tartozó primerenergia-hatékonyság mutató alsó határának meg kell egyeznie a legrosszabbul teljesítő épületek küszöbértékével. A 9. cikk (2) bekezdése szerint „a tagállamok biztosítják, hogy a harmadik albekezdésben említett átlagos primerenergia-felhasználás csökkenésének legalább 55 %-a a legrosszabbul teljesítő 43 %-ot kitevő lakóépületek felújítása révén valósuljon meg”. Ez az összefüggés megkönnyítené az épülettulajdonosok és a hatóságok számára a legrosszabbul teljesítő épületek azonosítását a 9. cikk (2) bekezdésének a lakóépületek szempontjából történő végrehajtásához.

2. ábra

Példa a primerenergia-felhasználás változó tartományszélességű energiahatékonysági osztályaira, opcionális „A0.” osztállyal (primerenergia-felhasználás, kWh/m2/év)

2.5.   A+ osztály

A 19. cikk (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy A+ energiahatékonysági osztályt hozzanak létre. Az A+ osztály tehát önkéntes, és bevezetésekor a skála legfelső fokát képviseli.

Ha a tagállamok ilyen osztály bevezetése mellett döntenek, akkor ez az energetikai tanúsítványi rendszerük szerves részévé válik. A tagállamok által meghatározott A+ energiahatékonysági osztálynak a következő kritériumoknak kell megfelelnie:

1.	az épületek energiaigényének legalább 20 %-kal alacsonyabbnak kell lennie az A osztályba tartozó kibocsátásmentes épületek maximális küszöbértékénél;

2.	a 11. cikk szerint azok az épületek, amelyek bármilyen mennyiségű fosszilis tüzelőanyagot használnak, még akkor sem sorolhatók az A vagy A+ osztályba, ha egyébként megfelelnek az energiaigényre vonatkozó mutatóknak;

3.	az épületeknek a teljes éves primerenergia-igényüknél több megújuló energiát kell évente előállítaniuk a helyszínen;

4.

az energiahatékonyság mellett az A+ osztály is releváns az életciklusra vonatkozó globális felmelegedési potenciál szempontjából, mivel a 19. cikk szerint az A+ osztályúvá felújított meglévő épületek esetében a tagállamok biztosítják, hogy az életciklusra vonatkozó globális felmelegedési potenciált az épület energetikai tanúsítványa révén becsüljék meg és abban tegyék közzé. Megjegyzendő, hogy a 7. cikk (3) bekezdésének megfelelően az Európai Bizottság által 2025. december 31-ig elfogadandó felhatalmazáson alapuló jogi aktusban meghatározott, az életciklusra vonatkozó globális felmelegedési potenciál számítási módszertanának uniós keretét kizárólag az új épületek életciklusra vonatkozó globális felmelegedési potenciáljának kiszámítására tervezték. A felújítás alá vont meglévő épületek életciklusra vonatkozó globális felmelegedési potenciáljának becsléséhez a tagállamok szabadon kiigazíthatják a módszertant a szükséges lépésekkel, vagy a vonatkozó szabványoknak megfelelően saját számítási módszertant alkalmazhatnak.

A 3. kritérium teszi leginkább egyértelművé az épület „pozitív” jellegét. Előírja, hogy az épület a helyszínen több megújuló energiát termeljen, mint amennyit a hálózatból igényelne. E számítás során különös figyelmet kell fordítani a megújuló energiaforrásokra. A koncepciót az alábbi számpéldák szemléltetik.

A. példa: a primerenergia-igény beállított küszöbértéke 65 kWh/m2/év) (1).

Egy épület energiaigénye a következő (a rendszerhiányosságok vagy a primerenergia-tényezők (PEF) beszámítása előtt):

Rendszerhez igényelt energia összesen (a megújuló energiaforrások beszámítása előtt)
Fűtés	55
Használati melegvíz (HMV)	15
Egyéb (pl. szellőztetés, világítás)	5
Összesen	75

Az elemzett épület hőszivattyút (HP) használ, és fotovoltaikus panelekkel (PV) van felszerelve. Az energiaelosztás a következő lenne:

A rendszer energiaigénye (energiahordozó szerint)	Energiafelhasználás (FE)	Energiahordozó	PEF	PE
Fűtés (HP – villamos energia)	11,0	Villamos energia	1,5	16,5
Fűtés (HP – környezeti)	44,0	Környezeti	0,0	0,0
Használati melegvíz (HP – villamos energia)	3,8	Villamos energia	1,5	5,6
Használati melegvíz (HP – környezeti)	11,3	Környezeti	0,0	0,0
Egyéb (pl. szellőztetés, világítás)	5,0	Villamos energia	1,5	7,5
Megújuló energiaforrások (PV – helyszíni felhasználás) (*1)	15,0  (*1)	Villamos energia (*1)	0,0  (*1)	0,0  (*1)
Megújuló energia (PV – exportálás)	5,0	Villamos energia	–0,9	–4,5

Energiaigény összesen (PV exportálás előtt)	7,1
Helyszínen előállított energia összesen	–4,5
Energiamérleg	2,6

A fenti forgatókönyv szerint:

—	az épület teljesítené az energiaigény küszöbértékére vonatkozó 1. kritériumot (épület energiaigény 7,1 < [65 – 65 * 20 %]),

—	az épület teljesítené a fosszilis tüzelőanyagok helyszíni használatának tilalmára vonatkozó kritériumot (hőszivattyú felszerelve),

—	az épület nem teljesítené az energia előállítására vonatkozó kritériumot (3. kritérium), mivel az energiaigény meghaladja a helyszínen előállított megújuló energiát.

Az A+ kritériumok teljesítése érdekében az épület növelhetné a helyszínen előállított PV energia mennyiségét, vagy csökkenthetné az energiaigényt. Az alábbi B. és C. példák egyaránt megfelelnek az 1–3. kritériumnak.

B. példa: a helyszínen előállított PV növelése.

A rendszer energiaigénye (energiahordozó szerint)	Energiafelhasználás (FE)	Energiahordozó	PEF	Primer energia (PE)
Fűtés (Hőszivattyú (HP) – villamos energia)	11,0	Villamos energia	1,5	16,5
Fűtés (HP – környezeti)	44,0	Környezeti	0,0	0,0
Használati melegvíz (HP – villamos energia)	3,8	Villamos energia	1,5	5,6
Használati melegvíz (HP – környezeti)	11,3	Környezeti	0,0	0,0
Egyéb (pl. szellőztetés, világítás)	5,0	Villamos energia	1,5	7,5
Megújuló energia (PV – helyszíni felhasználás)*	15,0 *	Villamos energia*	0,0 *	0,0 *
Megújuló energia (PV – exportálás)	10,0	Villamos energia	–0,9	9,0

Energiaigény összesen (PV exportálás előtt)	7,1
Helyszínen előállított energia összesen	–9,0
Energiamérleg	–1,9

C. példa: az energiaigény csökkentése.

A rendszer energiaigénye (energiahordozó szerint)	Energiafelhasználás (FE)	Energiahordozó	PEF	PE
Fűtés (HP – villamos energia)	9,0	Villamos energia	1,5	13,5
Fűtés (HP – környezeti)	36,0	Környezeti	0,0	0,0
Használati melegvíz (HP – villamos energia)	3,8	Villamos energia	1,5	5,6
Használati melegvíz (HP – környezeti)	11,3	Környezeti	0,0	0,0
Egyéb (pl. szellőztetés, világítás)	5,0	Villamos energia	1,5	7,5
Megújuló energia (PV – helyszíni felhasználás)*	15,0 *	Villamos energia*	0,0 *	0,0 *
Megújuló energia (PV – exportálás)	5,0	Villamos energia	–0,9	–4,5

Energiaigény összesen (PV exportálás előtt)	4,1
Helyszínen előállított energia összesen	–4,5
Energiamérleg	–0,4

3.   AZ ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNYOK MINŐSÉGÉRE, MEGBÍZHATÓSÁGÁRA ÉS MEGFIZETHETŐSÉGÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

A 19. cikk (4) bekezdésének előírása szerint a tagállamok biztosítják az energetikai tanúsítványok minőségét, megbízhatóságát és megfizethetőségét.

3.1.   Megfizethetőség

Az épülettulajdonosok számára megfizethető energetikai tanúsítványok biztosítását célzó intézkedések a konkrét nemzeti vagy helyi körülményektől függhetnek, ezért a tagállamok számára ajánlott annak értékelése, hogy az adott körülmények között nem túl magasak-e az energetikai tanúsítványok piaci árai. A tulajdonosok költségeinek csökkentéséhez olyan intézkedések hozhatók, amelyek vagy az értékelők munkaterhét mérsékelnék (ezáltal korlátozva az energetikai tanúsítványok kiállítási költségét), vagy a piaci egyensúlyhiányok és a spekuláció elkerülését szolgálnák. Alternatív megoldásként mérlegelhető a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások célzott támogatása.

Az alapértelmezett értékeket tartalmazó szabványos protokollok vagy a virtuális eszközök használata (lásd még 3.2. szakasz) csökkenthetné az energetikai tanúsítványok előállítási és kiadási idejét, és így a költségeket. Ezen intézkedések tekintetében ajánlott, hogy nemzeti körülményeik alapján a tagállamok egyensúlyt alakítsanak ki az energetikai tanúsítványok költségei és minősége között.

Nemzeti szinten árplafonok is bevezethetők azzal a céllal, hogy az épülettulajdonosok költségeit korlátok között tartsák és elkerüljék a spekulációt. Az árplafonoknak ez esetben is minőségi energetikai tanúsítvány kiállítását kell lehetővé tenniük. Néhány tagállamban az árplafonok alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok az árplafonok rendszeres indexálásának fontosságára világítottak rá.

A 19. cikk (4) bekezdésének kifejezett előírása szerint a tagállamok mérlegelik a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások pénzügyi támogatását az energetikai tanúsítványok megfizethetőbbé tétele érdekében. A tagállamok mérlegelhetik például egyedi támogató intézkedések bevezetését az alacsony jövedelmű háztartások számára, vagy az energetikai felújításokat támogató pénzügyi programok kiterjesztését az (pl. felújítás előtti és utáni) energetikai tanúsítványok költségének fedezésére az alacsony jövedelmű épülettulajdonosok számára.

3.2.   Virtuális eszközökkel és szemrevételezéssel kiegészített helyszíni ellenőrzések

A 19. cikk (4) bekezdésének előírása szerint a tagállamok biztosítják, hogy az energetikai tanúsítványok kiadásának alapja helyszíni látogatás legyen, amelyet adott esetben virtuális módon történő szemrevételezéssel is le lehet bonyolítani. Mindkét esetben biztosítani kell az energetikai tanúsítványok minőségét és megbízhatóságát.

A fizikai helyszíni látogatás részesítendő előnyben, mivel ez zökkenőmentes értékelést, valamint a független szakértő és az épület tulajdonosa/képviselője közötti közvetlen kapcsolatot tesz lehetővé. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy a virtuális látogatás – megfelelő végrehajtás esetén – a fizikai látogatás érvényes alternatívája lehet. Javíthatja ugyanis az energetikai tanúsítványok megfizethetőségét, különösen akkor, ha a helyszíni látogatás aránytalan logisztikai erőfeszítést igényelne (pl. távoli területeken). A tagállamok kritériumokat és feltételeket állapíthatnak meg azon esetekhez, amikor a virtuális ellenőrzés helyettesítheti a helyszíni látogatást.

Általános szabályként a virtuális épületlátogatás akkor tekinthető megfelelőnek, ha a független energetikai szakértő ugyanolyan típusú értékelést tud végezni az épülethez való ugyanolyan szintű hozzáférés alapján, mint a fizikai látogatás során, és ha ez azonos szintű minőséget eredményez. A virtuális látogatás a más módon (pl. tervek, rajzok, műszaki előírások alapján) szerzett adatok érvényességének megerősítésére is szolgálhat. A hozzáférésnek magában kell foglalnia az épület vagy önálló rendeltetési egység minden releváns részét, ideértve például a pincét, fűtési rendszert, tetőt, kertet vagy udvart és legalább egy lakást, valamint az ablakok/ajtók részleteinek zavartalan megtekinthetőségét.

Az energetikai tanúsítvány virtuális módon végzett szemrevételezéssel történő kiállítása jellemzően egy online környezetben tett épületlátogatáson alapulna. A virtuális épületlátogatás a gyakorlatban úgy történne, hogy az épület tulajdonosa vagy képviselője (épületkezelő, építésvezető stb.) a helyszínről virtuálisan, például videóhívási platformon keresztül lép kapcsolatba a független energetikai szakértővel. A lakóépületek virtuális látogatása a nagyközönség számára általánosan elérhető és ismert virtuális platformokon keresztül szervezhető meg. A nem lakáscélú nagyobb épületek esetében célszerűbb lehet a 360°-os videókonferenciát lehetővé tevő speciális videóplatformok használata. Technológiai szempontból az épület tulajdonosának vagy képviselőjének stabil internetkapcsolatot és megfelelő minőségű kamerával ellátott elektronikus eszközt (okostelefon, táblagép, laptop stb.) kellene biztosítania.

Amennyiben szükséges és helyénvaló, a virtuális épületlátogatást további dokumentumokkal és fényképekkel kell alátámasztani, összegyűjtve és bemutatva a kiválasztott épületrendszerek, például a fűtési vagy szellőztető rendszerek műszaki adatait. Az energetikai szakértők/értékelők ellenőrzőlistákat állíthatnak össze, hogy tájékoztassák az épülettulajdonosokat a szükséges előfeltételekről és/vagy további adatigényekről.

Ha a műszaki előfeltételek nem teljesülnek, és az értékelés nem végezhető el megfelelő minőségi szinten, a virtuális ellenőrzést meg kell ismételni, vagy fizikai helyszíni látogatással kell kiegészíteni.

Az energetikai tanúsítvány kiállítása céljából végzett virtuális látogatás érvényességének megállapításáért végső soron a független szakértő/értékelő felelős. Ha a független szakértő úgy ítéli meg, hogy a virtuális látogatás nem biztosítana kellő minőségű energetikai tanúsítványt (pl. a virtuális látogatás során a szakértő nem tudja azonosítani a lényeges paramétereket), akkor a szakértőnek helyszíni látogatást kell tennie. A szakértő nem használhatja fel a helyszíni látogatást az energetikai tanúsítványban előforduló hibák vagy pontatlanságok igazolására.

3.3.   Akadálymentesség, olvashatóság és géppel olvasható formátum

A 19. cikk (4) bekezdése szerint „az energetikai tanúsítványoknak egyértelműnek és könnyen olvashatónak kell lenniük, valamint géppel olvasható formátumban […] kell rendelkezésre állniuk”, az V. melléklet pedig előírja, hogy a „fogyatékossággal élő személyek számára egyenlő hozzáférést kell biztosítani az energetikai tanúsítványokban szereplő információkhoz”. Mivel az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 20. cikkének (1) bekezdése értelmében az energetikai tanúsítványokat digitális formátumban kell kiállítani, kivéve ha papíralapú változatot kérnek, az alábbi ajánlások elsősorban a digitális dokumentumokra vonatkoznak.

Géppel olvasható

A nyílt hozzáférésű adatokról és a közszféra információinak további felhasználásáról szóló (EU) 2019/1024 irányelv meghatározása szerint a gépi olvashatóság olyan formátumot jelent, amely a szoftveres alkalmazások számára lehetővé teszi, hogy a benne lévő egyedi adatokat könnyen beazonosítsák, felismerjék és kinyerjék (2). A géppel olvasható formátumok közé tartozik például a CSV, a JSON és az XML. Nem tekinthetők géppel olvashatónak azok az adatok, amelyek a kinyerésüket vagy automatikus feldolgozásukat korlátozó fájlformátumban vannak kódolva (3). Például a nyomtatott vagy kézzel írott, majd később digitalizált dokumentumok géppel nem olvashatók, de az ugyanazon szöveget tartalmazó egyszerű ASCII szövegfájl géppel feldolgozható (4).

Akadálymentesség és olvashatóság

Az energetikai tanúsítványokra vonatkozó akadálymentességi és olvashatósági követelmények bevezetése fontos előrelépést jelent a fogyatékossággal élő személyek befogadása terén (5). Az uniós jogszabályok nemcsak az épített környezetre, hanem a (digitális és nem digitális) információkra, köztük a honlapokra vonatkozóan is tartalmaznak akadálymentességi követelményeket. A jogszabályt kiegészítő ajánlások meghatározzák, hogy adott körülmények között mely akadálymentességi követelményeket kell alkalmazni.

A fogyatékossággal élő személyeket illetően a termékek és szolgáltatások akadálymentességére (valamint a szolgáltatások nyújtásának helyéül szolgáló épített környezetre) vonatkozó releváns követelményeket a termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményekről szóló (EU) 2019/882 irányelv (európai akadálymentesítési irányelv) I. és III. melléklete is tartalmazza (6). Maguk az energetikai tanúsítványok ugyan nem tartoznak az említett irányelv tárgyi hatálya alá, annak mellékletei azonban az energetikai tanúsítványokban foglalt információk szempontjából releváns követelményeket állapítanak meg (7).

Akadálymentességük érdekében a nem digitális energetikai tanúsítványoknak meg kell felelniük az alábbi követelményeknek.

—

A címkéket és utasításokat egynél több érzékszervi csatornán keresztül kell elérhetővé tenni, továbbá a felhasználók számára érthető és érzékelhető módon, megfelelő betűméreteket és betűtípusokat alkalmazva, elegendő kontraszttal, valamint állítható betűtávolsággal, sortávolsággal és bekezdéstávolsággal kell megjeleníteni.

Akadálymentességük érdekében a digitális energetikai tanúsítványokat:

– i.	egynél több érzékszervi csatornán keresztül kell elérhetővé tenni;

– ii.

érthető módon kell megjeleníteni, például ugyanazon szavak következetes módon, vagy világos és logikus szerkezet alkalmazásával történő használatával, hogy az értelmi fogyatékossággal élő személyek jobban meg tudják érteni azokat;

– iii.

a felhasználók számára érzékelhető módon kell megjeleníteni, például az energetikai tanúsítványokat az előtérben megjelenő képek kontrasztjának erősítését lehetővé tevő módon kell kialakítani, hogy gyengénlátó személyek is láthassák azokat; a színt nem szabad egyedüli eszközként használni egy adott információ közlésére (pl. az energiacímke illusztrációján);

– iv.

megfelelő betűméreteket és betűtípusokat alkalmazva, az előrelátható használati körülmények figyelembevételével és elegendő kontraszttal, továbbá állítható betűtávolsággal, sortávolsággal és bekezdéstávolsággal kell megjeleníteni;

– v.

a tartalmat illetően olyan szöveges formátumokban kell rendelkezésre bocsátani, amelyek felhasználhatók alternatív támogató formátumok létrehozására, hogy különböző módokon, illetve egynél több érzékszervi csatornán keresztül érzékelhető módokon lehessen őket megjeleníteni; például hang vagy Braille-írás útján biztosított információk képernyő-leolvasók használatával;

– vi.

a nem szöveges tartalom alternatív megjelenítésének kell kísérnie; például az ábrákat (köztük az energiacímke illusztrációját) a fő elemeket meghatározó vagy a legfontosabb cselekvéseket leíró szöveges leírással kell kiegészíteni (8).

Papíralapú energetikai tanúsítvány biztosítása esetén a Braille-írással való nyomtatást is lehetővé kell tenni (9).

4.   AJÁNLÁSOK

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv több újdonságot vezet be az energetikai tanúsítványokban az épületek energiahatékonyság-javításának céljával szereplő ajánlásokkal kapcsolatban. Az ajánlások már az energetikai tanúsítványok kötelező részét képezték, de az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv kiterjesztette az alkalmazási körüket. Az energetikai tanúsítványban foglalt ajánlásoknak tömörnek kell lenniük, míg az épületfelújítási útlevél (12. cikk) alkalmasabb eszköz az épületen végezhető konkrét fejlesztések részletes bemutatására, jóval átfogóbb technikai és gyakorlati információt nyújtva, ideértve a lépések sorrendjét is.

E szakasz a legfontosabb új követelményeket ismerteti, amelyeket az alábbi táblázat a már meglévők mellett külön is kiemel.

1. táblázat:

A fejlesztésekre irányuló ajánlások kötelező és önkéntes elemei

Elemek/hatály	Kötelező	Önkéntes
	Az energiahatékonyság javítását célzó intézkedések lefedése	Becslés nyújtása a megtérülési időszakok intervallumára vagy az épület gazdasági élettartama alatti költségekre és haszonra vonatkozóan (új)
	Az ÜHG-kibocsátás csökkentésére irányuló intézkedések lefedése (új)	Tájékoztatás nyújtása a rendelkezésre álló pénzügyi ösztönzőkről, valamint az adminisztratív és technikai segítségnyújtásról (új)
	A beltéri levegő minőségének javítását célzó intézkedések lefedése (új)	Tájékoztatás nyújtása a referenciaértékek eléréséhez általában kapcsolódó pénzügyi előnyökről (új)
	Becslés nyújtása az energiamegtakarításról és az üzemeltetéshez kapcsolódó ÜHG-kibocsátás csökkentéséről (új)	Egyéb tájékoztatás nyújtása kapcsolódó témákról – így például energiaauditokról, (pénzügyi és egyéb jellegű) ösztönzőkről és finanszírozási lehetőségekről –, vagy az épület éghajlatváltozással szembeni rezilienciájának növelésével kapcsolatos tanácsadás
	Mind a) a külső térelhatárolók vagy az épülettechnikai rendszer vagy rendszerek jelentős felújításával összefüggő intézkedések, mind b) az önálló épületelemekkel kapcsolatos intézkedések lefedése
	Annak értékelése, hogy a fűtési, szellőztető, légkondicionáló és használati melegvízrendszer átalakítható-e hatékonyabb hőmérsékleti beállításokkal való működésre (új)
	A fűtési rendszer vagy a légkondicionáló rendszer hátralévő élettartama értékelésének beillesztése. Az ajánlásokban adott esetben fel kell tüntetni a fűtési rendszer vagy a légkondicionáló rendszer lehetséges cseréit, a 2030-ra és a 2050-re vonatkozó éghajlat-politikai célkitűzésekkel összhangban, a helyi és a rendszerrel kapcsolatos körülmények figyelembevétele mellett (új)
	Annak jelzése, hogy az épület vagy az önálló rendeltetési egység tulajdonosa vagy bérlője hol kaphat részletesebb tájékoztatást, többek között az energetikai tanúsítványban foglalt ajánlások költséghatékonyságával kapcsolatban
	Tájékoztatás adása az ajánlások végrehajtásához teendő lépésekről, a vonatkozó egyablakos ügyintézési pontok elérhetőségéről és – adott esetben – a pénzügyi támogatással kapcsolatos lehetőségekről

4.1.   Általános szempontok

A 19. cikk (5) bekezdése értelmében az energetikai tanúsítványoknak ajánlásokat kell tartalmazniuk a következőkre vonatkozóan:

—	az épület energiahatékonyságának költséghatékony növelése,

—	az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése, valamint

—	a beltéri környezet minőségének javítása.

Ez utóbbi kettő bekerült az ajánlásokra vonatkozó meglévő követelmények közé.

Egy másik újdonság, hogy az ajánlásokra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazandók az A energiahatékonysági osztályt már elérő épületekre. Az A. osztályú épületek energetikai tanúsítványában (és így az A+ osztályú épületekében is) ezért az ajánlások szakasza üresen maradhat.

Az ajánlásoknak kétféle intézkedésre kell irányulniuk: a) a külső térelhatárolók vagy épülettechnikai rendszer vagy rendszerek jelentős felújításával összefüggő intézkedések, és b) intézkedések a külső térelhatárolók vagy az épülettechnikai rendszer vagy rendszerek jelentős felújításában nem érintett, önálló épületelemekkel kapcsolatban. Ez a különbségtétel nem változott a korábbi követelményekhez képest.

Az ajánlások tartalmazhatnak továbbá becslést a megtérülési időszakok intervallumára vagy az épület gazdasági élettartama alatti költségekre és haszonra vonatkozóan, valamint tájékoztatást a rendelkezésre álló pénzügyi ösztönzőkről, az adminisztratív és technikai segítségnyújtásról, valamint a referenciaértékek eléréséhez általában kapcsolódó pénzügyi előnyökről.

Végezetül, ha az energetikai tanúsítványt az épületfelújítási útlevéllel együtt vagy ahhoz közeli időpontban állítják ki, a 19. cikk (6) bekezdése alapján az ajánlások kiválthatók az épületfelújítási útlevéllel.

4.2.   Üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás

A 19. cikk (5) bekezdése értelmében az energetikai tanúsítványoknak ajánlásokat kell tartalmazniuk az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás költséghatékony csökkentésére vonatkozóan. Meghatározása szerint az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás nem más, mint „az épülettechnikai rendszerek energiafogyasztásához kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás az épület használata és üzemeltetése során” (2. cikk 23 pont). Ez új elem; az ajánlásokra vonatkozóan az átdolgozás előtt hatályban lévő rendelkezések csak az energiahatékonyság javítását célzó költséghatékony intézkedésekre terjedtek ki.

Az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére irányuló intézkedések ötvözik az energiahatékonysági intézkedéseken keresztül megvalósuló energiahatékonyság-javítási intézkedéseket és a helyszínen előállított megújuló energia felhasználásával kapcsolatos intézkedéseket. Ezért az épületek energiahatékonyságát javító összes intézkedés egyúttal az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátást is csökkenti. Mivel az energiahatékonyság javítását és az ÜHG-kibocsátás csökkentését célzó intézkedések típusa azonos, az ajánlásokban egyértelmű rangsorolást kell biztosítani és fel kell tüntetni az ajánlott intézkedések számszerűsíthető hatásait az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése tekintetében. E célból a 19. cikk (7) bekezdése tovább pontosítja, hogy az ajánlásoknak becslést kell nyújtaniuk az energiamegtakarításról és az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentéséről.

4.3.   A beltéri környezet minősége

Meghatározása szerint a beltéri környezet minősége „egy adott épületen belüli azon körülmények értékelésének eredménye, amelyek befolyásolják az épületben tartózkodók egészségét és jóllétét, alapul véve, mint például a hőmérséklettel, a páratartalommal, a szellőztetési aránnyal és a szennyező anyagok jelenlétével kapcsolatos paramétereket” (2. cikk 66. pont).

A 19. cikk (5) bekezdése előírja, hogy az energetikai tanúsítványoknak ajánlásokat kell tartalmazniuk az épület vagy önálló rendeltetési egység beltéri környezeti minőségének javítására vonatkozóan. Ez az új követelmény kapcsolódik az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv hőkomfortra és beltéri környezeti minőségre vonatkozó egyéb új intézkedéseihez (különösen az 5. cikk (1) bekezdéséhez, a 8. cikk (3) bekezdéséhez és a 13. cikkhez).

Gyakran ajánlhatók az energiahatékonyságot és a beltéri környezet minőségét egyszerre javító intézkedések, más esetekben viszont a beltéri környezet minőségének javítását célzó ajánlásoknak konkrétnak kell lenniük, és igazodniuk kell az épület rendeltetéséhez (lakás- vagy nem lakáscélú).

Ha léteznek és relevánsak, az ajánlások hivatkozhatnak a 13. cikkben említett önkéntes nemzeti követelményekre, amelyek a megfelelő beltéri környezeti minőségi szabványok épületekben való megvalósítását célozzák az egészséges beltéri klíma fenntartása érdekében.

A beltéri környezet minőségére vonatkozó ajánlások – az épületek sajátos körülményeitől és rendeltetésétől függően – a következőket foglalhatják magukban:

—	a hőszigetelés javítása, amely télen és nyáron egyaránt csökkenti a huzatot és a helyi hőérzeti diszkomfortot is,

—

passzív hűtési megoldások, például árnyékoló eszközök telepítése, a szellőzéses hűtés optimalizálása és az épület hőtömegének javítása a túlmelegedési problémák kezelése érdekében, aktív hűtési megoldások (pl. sugárzó vagy levegőalapú rendszerek, ventilátorok) használhatók hűtésre, ha a passzív rendszerek nem elegendőek a komfort és az egészség biztosításához,

—	a jelenlegi fűtési és/vagy hűtési rendszer korszerűsítése vagy energiahatékonyabb, pl. jobb hőszabályozású rendszerrel való felváltása,

—	hővisszanyerést alkalmazó szellőztető rendszer telepítése,

—	hőkomfortot javító intézkedések (pl. léghőmérséklet beállítása vagy a páratartalom szintjének javítása),

—	önszabályozó készülékek felszerelése a hőmérséklet külön szabályozására minden egyes szobában, vagy az épületegység meghatározott fűtött vagy hűtött zónájában,

—	a beltéri környezet minőségét figyelő érzékelők felszerelése,

—	a beltéri környezet minőségének szintjére reagáló, rögzített vezérlők felszerelése,

—	szűrőcsere, légtisztítók vagy levegőfertőtlenítő komponensek felszerelése (adott esetben),

—	a meglévő szellőztető rendszer cseréje vagy teljesítményének javítása,

—	ha az épületben már folyik a beltéri környezet minőségének figyelése (az V. melléklet 2. pontja szerinti önkéntes mutató) (10), akkor – adott esetben – a javításra vonatkozó ajánlásokat erre lehet/kell alapozni.

Ez ugyan új követelmény az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvben, de néhány tagállam energetikai tanúsítványában már most is szerepelnek a beltéri környezet minőségéhez kapcsolódó elemek. Görögországban például külön rovat van a „komfortfeltételek és a beltéri levegő minősége” számára. A román energetikai tanúsítványban nyári komforttal kapcsolatos kérdések szerepelnek (11). Portugáliában az energiahatékonyság javítására ajánlott minden egyes intézkedés esetében az energetikai tanúsítvány jelezheti, hogy azoknak van-e más előnye is, például a hőkomfort, a beltéri levegő minősége vagy az akusztikai komfort terén (12).

4.4.   Hatékonyabb hőmérséklet-beállítások

A 19. cikk (8) bekezdésének előírása szerint az energetikai tanúsítványra vonatkozó ajánlások annak értékelését is tartalmazzák, hogy a fűtési, a szellőztető, a légkondicionáló és a használati melegvízrendszer működhet-e hatékonyabb hőmérséklet-beállításokkal. Ez az értékelés magában foglalja a vízalapú fűtési rendszerek azon alacsony hőmérsékletű hőleadóinak megvalósíthatósági értékelését, amelyek célja az energiahatékonyság optimalizálása és a megújuló energiaforrások integrációjának támogatása. Az energetikai tanúsítványra vonatkozó ajánlások ezen új eleme az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv épülettechnikai rendszerekre, energiahatékonysági minimumkövetelményekre és helyszíni vizsgálatokra (13) vonatkozó követelményeihez is kapcsolódik, és kiegészül az energetikai tanúsítvány sablonjában szereplő egyedi mutatókkal (14).

A következő alpontok pontosítják a hidronikus rendszerek alacsony hőmérsékletű fűtésével kapcsolatos releváns terminológiát és fogalmakat, valamint ismertetik azokat a javasolt értékelési lépéseket, amelyek alapján megállapítható, hogy a fűtési rendszerek mennyire képesek energiahatékony működésre a lakóépületekben. E szakaszok egy átfogóbb műszaki jelentés részét képezik, amelyet ezen útmutató dokumentumtól elkülönítve fognak kiadni.

4.4.1.   A hidronikus fűtési rendszerek terminológiája és a fő paraméterek

Az alábbi kifejezések a hidronikus fűtési rendszerek hőmérsékleti viszonyait írják le.

—	A rendszerhőmérséklet a fűtési rendszer előremenő és visszatérő hőmérsékleteinek az átlaga.

—	Az előremenő hőmérséklet a hőfejlesztő berendezésből (pl. kazánból, hőszivattyúból) a hőleadókhoz vezetett közeg hőmérsékletére vonatkozik.

—	A visszatérő hőmérséklet a hőleadókból a hőfejlesztőbe visszatérő közeg hőmérséklete.

—	A Delta T (ΔT) az előremenő és a visszatérő hőmérséklet különbsége, amely hatással van a rendszer hatékonyságára.

—	A többlethőmérséklet a hőleadó átlagos közeghőmérséklete és a környezeti hőmérséklet különbsége, amely a hőleadó teljesítményének kiszámítására szolgál.

Egy meglévő fűtési rendszer pontos hőmérsékleti viszonyainak jellemzése összetett feladat, és nem támaszkodhat alkalomszerűen mért alacsony hőmérsékletekre. Ezért csupán két fő paraméter, a rendszer tervezési hőmérséklete és a szezonális átlag (előremenő és visszatérő) hőmérséklet jelent hasznos mutatót a fűtési rendszer üzemmódjához és segíti az energetikai tanúsítványban a lehetséges teljesítményjavítások értékelését.

Meglévő épületek esetében ezen értékek meghatározása az aktuális hőterhelés és a beépített hőleadó-kapacitás értékelését foglalja magában. Az elérhető rendszerhőmérsékletek becslésére az éghajlati övezet, a hőfejlesztő berendezés és az elosztási áramlás adataival dolgozó számítási eszközök használhatók.

4.4.2.   Az „alacsony hőmérsékletű fűtés” meghatározása

Az alacsony hőmérsékletű fűtést jellemzően olyan szabványok ismerik el, mint az EN 14825:2022 (hőszivattyúk) és az EN 442:2014 (fémradiátorok és konvektorok). Ezek a szabványok tervezési hőmérséklet szerint osztályozzák a fűtési rendszereket:

—	alacsony hőmérséklet: ≤ 35 °C a tervezési előremenő hőmérséklethez,

—	köztes: ≤ 45 °C,

—	közepes: ≤ 55 °C,

—	magas: ≤ 65 °C.

Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv alkalmazásában az alábbi meghatározások javasoltak:

—	közepes hőmérsékletű üzemmód: rendszer tervezési hőmérséklet ≤ 55 °C, szezonális átlag ≤ 50 °C,

—	alacsony hőmérsékletű üzemmód: rendszer tervezési hőmérséklet ≤ 45 °C, szezonális átlag ≤ 42 °C.

4.4.3.   Javasolt értékelési lépések

Annak értékelésére, hogy a fűtési rendszerek átalakíthatók-e hatékonyabb hőmérséklet-beállítások melletti működésre, meglévő hőleadó- és elosztórendszer esetén az energetikai szakértő/értékelő az alábbi egyszerűsített lépéseket követheti, a hőfejlesztők, keringetőszivattyúk vagy beltéri hőmérséklet-szabályozó rendszerek korlátozó tényezőinek figyelembevétele nélkül.

1.	Az épület vagy önálló rendeltetési egység, valamint a referenciahelyiség hőterhelésének és fűtött alapterületének kiszámítása olyan adatok felhasználásával, mint a helyiségfűtéshez felhasznált végső energia, építési év és szigetelési feltételek.

2.	Hőleadó-kapacitás meghatározása a referenciahelyiségben, ideértve az alapterületet, a típust és a felszerelési beállításokat.

3.	Az elosztócsövek maximális térfogatáramának meghatározása.

4.	Az elérhető rendszerhőmérséklet kiszámítása a megszerzett adatok alapján.

A fent vázolt lépésekből gyűjtött adatok bevihetők egy erre a célra szolgáló egyszerű számítási eszközbe, amelyet a 4. lépéshez lehetne használni (15).

Az ajánlásokban több intézkedés – például a külső falak, a padló és a mennyezet kiegészítő szigetelése – szerepelhet a rendszerhőmérsékletnek a referenciahelyiségben történő csökkentése érdekében. A hőterhelés csökkentéséhez elengedhetetlen a szigetelés és a légmentesség javítása. Az egyéb intézkedések közé tartozik az üvegezés és az ablakkeretek korszerűsítése nagyobb hőszigetelő képességű anyagokkal, a rések tömítése a légmentesség javítása érdekében és az elszívó szellőzés hővisszanyerős rendszerekre való cseréje az energiahatékonyság és a hővisszatartás optimalizálása érdekében. Ezek az ajánlások átfedést mutathatnak az épület általános energiahatékonyságának javítását célzó ajánlásokkal.

A hőterhelés csökkentésén túl az ajánlások a szokásos hőleadók helyett alacsony hőmérsékletű, hasonló méretű változatok beépítésével, illetve a hőleadók számának vagy méretének növelésével javasolhatják a hőleadó-kapacitás növelését. E módosítás hatékonyabb hőelosztást tesz lehetővé alacsonyabb hőmérsékleten, biztosítva az alacsony hőmérsékletű üzemmóddal való kompatibilitást. Az elosztórendszeren belüli térfogatáramok optimalizálása – akár a meglévő csöveken belüli áramlás maximalizálásával, akár egy mérettel nagyobb csőátmérőre váltással – szintén hatékony intézkedés lehet. E kiigazítások tovább javítják a rendszer hatékonyságát, még csökkentett hőmérsékleti viszonyok mellett is hatékony működést lehetővé téve.

Emellett a konkrét energetikai fejlesztési ajánlások megfogalmazása céljából az értékelőnek azt is ajánlott ellenőriznie, hogy más rendszerjellemzők hatással lehetnek-e az alacsonyabb rendszerhőmérsékletek alkalmazására. Ez a következőket foglalja magában:

1.	a beltéri hőmérséklet-szabályozó rendszer típusának meghatározása;

2.	a hőfejlesztő és a keringetőszivattyú/szivattyú típusának és kapacitásának meghatározása;

3.	a hőterhelés és a hőleadó-kapacitás arányának ellenőrzése más kritikus helyiségekben.

Ezek a lépések is segítik a meglévő elosztórendszer mellett elérhető legjobb áramlási sebességet és rendszerhőmérsékletet.

4.5.   A fűtési vagy légkondicionáló rendszerek hátralévő élettartama

Egy másik új ajánlás „a fűtési rendszer vagy a légkondicionáló rendszer hátralévő élettartamának kötelező értékelésére” vonatkozik (19. cikk (9) bekezdés). E rendelkezés az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv egyéb rendelkezéseihez kapcsolódik: a fűtési rendszerek várható élettartamát fel kell tüntetni az épületrendszer adatai között (16. cikk (1) bekezdés). Ezekhez kapcsolódóan az energetikai tanúsítvány sablonjában (V. melléklet 2. pont m) alpont) szereplő egyik önkéntes mutató „adott esetben a fűtési vagy légkondicionáló rendszerek és berendezések várható hátralévő élettartamára” összpontosít.

A hátralévő élettartam fontos mutató az épülettulajdonosok számára, mivel segít felhívni a figyelmet az ilyen berendezések várható élettartamának végére, lehetővé téve, hogy a csere előre tervezetten és a rendelkezésre álló lehetőségekre vonatkozó átfogó információk birtokában történjen, ne pedig vis maior helyzetben, amikor egy fűtési vagy légkondicionáló rendszer meghibásodik.

A fűtési és légkondicionáló rendszerek hátralévő élettartama változó, és főként a koruktól függ. Egyes országokban az élettartamra vonatkozó értékeket nemzeti jogszabályok egységesítik. A rendelkezésre álló szakirodalom (16) és a gyártói adatok alapján az alábbi általános támpontok vehetők figyelembe az értékelés során.

—	Típusától és az adott technológiától függően a fűtési rendszer élettartama (átlagos élettartam) 7–25 év, vagy olykor még ennél is hosszabb lehet.

—	A korszerű hőszivattyúk átlagos élettartama 20–25 év, a régebbi modellek átlagos várható élettartama pedig 10–15 év.

—	A légkondicionáló rendszerek átlagos élettartama 10 és 15 év között mozog.

A fűtési vagy légkondicionáló rendszer korán túl több tényező is befolyásolja a várható élettartamot:

—	a beépítés minősége,

—	a karbantartás rendszeressége és minősége (pl. rendszeresen ütemezett helyszíni vizsgálatok a 23. cikk szerint, szűrők cseréje, tisztítás, a hibás alkatrészek azonnali javítása),

—	a használati feltételek (gyakoriság és intenzitás, megfelelő méretezés).

A hátralévő élettartam értékelése során az energetikai szakértő/értékelő feladata a fenti releváns tényezők súlyozása az adott fűtési vagy légkondicionáló rendszer sajátos jellemzői alapján.

A 19. cikk (9) bekezdése azt is előírja, hogy az ajánlásokban adott esetben „fel kell tüntetni a fűtési rendszer vagy a légkondicionáló rendszer cseréjének lehetséges alternatíváit”. Ezt a 2030-ra és a 2050-re vonatkozó éghajlat-politikai célkitűzésekkel összhangban, a helyi és a rendszerrel kapcsolatos körülmények figyelembevétele mellett kell megtenni. Ha az energetikai szakértő/értékelő megállapítja, hogy a fűtési vagy légkondicionáló rendszer hátralévő élettartama meglehetősen rövid (pl. körülbelül két év), akkor szükség van a meglévő rendszer alternatíváinak azonosítására és jelzésére. A 2030-ra és a 2050-re vonatkozó éghajlat-politikai célkitűzésekkel összhangban és figyelembe véve az új berendezések élettartamát, ezeknek az alternatív rendszereknek kiemelten energiahatékonynak és nem fosszilis tüzelőanyagokon alapulónak kell lenniük. Nagyon fontos lenne továbbá a nemzeti jogszabályok kazáncserére vonatkozó esetleges konkrét előírásainak mérlegelése (17) ,  (18).

5.   AZ ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNYOK ÉRVÉNYESSÉGE ÉS AZ EGYSZERŰSÍTETT TANÚSÍTÁSI ELJÁRÁSOK

5.1.   Az energetikai tanúsítványok érvényessége

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv nem változtatta meg az energetikai tanúsítvány jogilag érvényes időtartamát, amely 10 év marad.

Tekintettel az energetikai tanúsítvány hosszú érvényességi idejére, az új energetikai tanúsítványok párhuzamosan fognak létezni az új követelmények hatálybalépése előtt (2026. május végéig) kiállított energetikai tanúsítványokkal.

Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv rugalmasságot biztosít e kérdés kezeléséhez. A tagállamok eldönthetik, hogy milyen megközelítést kívánnak követni. A skálák módosítását követően az energetikai tanúsítvány érvényességének mérlegelésekor értékelendő főbb kérdések a következők:

—	egyértelműség és érthetőség – a nagyközönség számára mennyire egyértelmű az energetikai tanúsítványok skálái közötti különbség,

—

kapcsolat a kötelezettségekkel – van-e kapcsolat az energetikai tanúsítványok jelenlegi skálái és a kötelezettségek között. Ez kihathat az energiahatékonysági minimumkövetelményekre (pl. az új épületeknek legalább az „X” szintet kell elérniük az energetikai tanúsítvány skáláján) vagy az energiahatékonysági minimumszabványokra, ha azok már hatályban vannak egy tagállamban (pl. a G energetikai tanúsítvánnyal rendelkező épületeket 2030-ig fel kell újítani),

—

egyéb változások hatásai (pl. számítási módszertan) – vannak-e olyan változások az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv egyéb követelményeiben, amelyek befolyásolhatják az energetikai tanúsítványokat. A legegyértelműbb kapcsolat a számítási módszertannal áll fenn. A számítási módszertan változásai nemcsak az energetikai tanúsítvány fő mutatójának értékében eredményezhetnek eltéréseket (pl. 100 helyett 93 kWh/m2/év), hanem a szám tartalmában is (pl. korábban az energetikai tanúsítványok a nem megújuló primerenergiát tüntették fel, az új skála pedig a teljes primerenergiát mutatja),

—

támogató intézkedések és pénzügyi eszközök – ha egy adott program keretében nyújtott pénzügyi támogatás az energetikai tanúsítvány konkrét osztályához kapcsolódik vagy attól függ, akkor az épület besorolásának megváltozása a kedvezményezettek körének módosulásához vezethet, ami eltérhet a finanszírozási rendszer eredeti célkitűzéseitől. Ha például egy program legalább 1 vagy 2 osztállyal való javulást ír elő, akkor az ennek elérési módjáról szóló iránymutatás kiadására lehet szükség. Hasonlóképpen, ha a szám vagy a mutató változik (a módszertan változása miatt), akkor előfordulhat, hogy a közvetlen összehasonlítás bizonyos adatkezelés nélkül nem valósítható meg,

—

az energetikai tanúsítványok tárolása – az energetikai tanúsítványok jelenlegi tárolási módja. Az energetikai tanúsítványok adatbázisban való tárolása lehetővé teszi bizonyos intézkedések elvégzését (pl. újrakiadás vagy egy osztály újraszámítása), ami például nem feltétlenül megvalósítható, ha nem adatbázisban történik a tárolás.

A megfontolásra érdemes különböző lehetőségek a következők.

a)

A régi energetikai tanúsítványok mindaddig érvényesek maradnak, amíg az érvényességi idejük – a kiállítástól számított 10 év – le nem jár. Az új és a régi energetikai tanúsítványok addig működnek és léteznek párhuzamosan, amíg az összes régi energetikai tanúsítvány le nem jár, ami attól függ, hogy mikor frissül a rendszer. Ez 2036-ra tehető, ha az energetikai tanúsítási rendszereket az átültetés időpontjában frissítik (lásd 35. cikk), vagy későbbre, ha a tagállamok nemrégiben már frissítették az energetikai tanúsítási rendszerüket, és élnek a 19. cikk szerinti kivétellel. Ez az opció egyszerű, mert a régi tanúsítványok érvényben maradnak és nem módosulnak. Mivel éveken át egyszerre több energetikai tanúsítvány is érvényes lesz, létfontosságú, hogy a hatóságok világosan jelezzék, milyen hatással van ez a kötelezettségekre (pl. az energiahatékonysági minimumszabványokra vagy a finanszírozási rendszerekre).

b)

A régi energetikai tanúsítványok csak egy adott időpontig érvényesek. A régi energetikai tanúsítványok érvényben maradnak, de a tagállamok korábbi időpontot határoznak meg az érvényességük megszűnésére. Például az átültetési időpont előtt kiadott valamennyi energetikai tanúsítvány 2030. január 1-jéig érvényes. Ez a megközelítés lényegében hasonló az a) opcióhoz (érvényesség a lejáratig), de korlátozza a két rendszer párhuzamos létezésének időszakát és annak lehetséges negatív hatását. Az a) opcióhoz hasonlóan itt is döntő fontosságú, hogy a hatóságok tisztázzák a kötelezettségekre és a finanszírozási rendszerekre gyakorolt hatásokat. Fontos továbbá, hogy az épülettulajdonosok tisztában legyenek azzal, hogy a régi energetikai tanúsítványok érvényessége a teljes 10 évnél rövidebb is lehet.

c)

A régi energetikai tanúsítványok már nem érvényesek. Ezen opció alapján a régi energetikai tanúsítványok érvényessége az új rendszer bevezetésével megszűnik. Ez az opció adminisztratív szempontból egyszerű, és megszünteti a régi és az új rendszer párhuzamos működéséből fakadó zavarokat. Ez az opció azonban sok frissen kiállított energetikai tanúsítványt érvénytelenítene, és jelentős többletköltséget okozna az épülettulajdonosoknak.

d)

A régi energetikai tanúsítványok új címke vagy érték szerinti módosítása. A régi energetikai tanúsítványokat automatikusan vagy kérésre az új értékük szerint frissítik. A (technikai akadály vagy a frissítési kérelem hiánya miatt) nem frissített régi energetikai tanúsítványok érvénytelenné válnak. Ez központilag is történhet, különösen ha az energetikai tanúsítványok (és az energiahatékonysági osztály kiszámításához használt bemeneti adatok) tárolása és elérése adatbázisokon keresztül biztosított. Ezen opció szerint az energetikai tanúsítványokat kezelő hatóság megfeleltetéseket állapít meg a régi és az új energiahatékonysági osztályok között (pl. egy 150 kWh/m2/év értékű energetikai tanúsítvány az előző címkézési rendszerben még D, az új rendszerben pedig már E besorolású), vagy az új energiahatékonysági értékhez (pl. egy 70 kWh/m2/év nem megújuló energia értékű energetikai tanúsítvány az előző címkézési rendszerben még D, az új rendszerben pedig 150 kWh/m2/év értékű teljes primer energia mellett már E besorolású). Ez az opció munkát igényel az energetikai tanúsítványokat kezelő hatóságoktól, viszont mérsékli az összetettséget, amely abból fakadna, ha a két rendszer nem működne párhuzamosan. Emellett nem okoz többletköltséget az épülettulajdonosok számára, bár tájékoztatni kell őket az energetikai tanúsítványok új értékeiről. Ez esetben a régi energetikai tanúsítványok érvényessége az átsorolást követően nem hosszabbodik meg. Az energetikai tanúsítványok érvényessége az eredeti energetikai tanúsítvány kiállítási időpontjától számított 10 év maradna.

A b)–d) opciók példaként szolgálnak, míg az a) opció azt írja le, mi történik akkor, ha a 19. cikkben foglalt követelmények átültetésén túl nem történik semmilyen konkrét vagy további nemzeti intézkedés. A tagállamok eltérő opciókat is választhatnak az egyes épületkategóriákhoz (pl. a) opció a lakóépületeknél és d) opció a nem lakáscélú épületeknél). Valamennyi opció esetében az épülettulajdonosokkal, a független szakértőkkel, az épülettervezőkkel és az építőipari ágazat egészével való kommunikáció marad a legfontosabb szempont.

Szem előtt tartandó, hogy az energetikai tanúsítványok adatbázisa és a bemeneti adatok tárolása támogathatja és elősegítheti az energetikai tanúsítványok (vagy egyes elemeik és mutatóik) idővel történő dinamikus frissítését, a d) opcióhoz hasonlóan. Az energetikai tanúsítványokat általában egy adott időpontban végzett elemzés eredményeként (az épület energiahatékonyságának és egyéb jellemzőinek pillanatfelvételeként) kezelik. Az energetikai tanúsítványok adatbázisban való tárolásával és így az adott tanúsítványhoz tartozó bemeneti adatok felhasználásával az épület minősítése naprakészen tartható, továbbá megjeleníthetők az épület energiahatékonyságának időbeli változásai, amikor ezek külső tényezőktől függenek, miközben az épület műszaki jellemzői nagyrészt változatlanok maradnak.

Például a villamosenergia-hálózat dekarbonizációjának várható üteme miatt az elkövetkező években jelentős változások várhatók a primerenergia-tényezőkben. A villamos energia primerenergia-tényezőjének nemzeti szinten alkalmazott változásai hatással lehetnek az épületek minősítésére. Ha az energetikai tanúsítvány adatbázisban tárolt adatokon alapul, és bizonyos paraméterek frissülnek, akkor az energetikai tanúsítvány értéke a 10 éves időszak alatt változni fog (és megfelel az adatbázis lekérdezésekor megadott értéknek). Az energetikai tanúsítvány érvényessége az eredeti bemeneti adatok dátumához kapcsolódik, hacsak az adatokat időközben nem frissítik.

5.2.   Egyszerűsített frissítési eljárások

A 19. cikk (14) bekezdése előírja a tagállamok számára, hogy bizonyos körülmények között egyszerűsített frissítési eljárásokat vezessenek be.

E rendelkezés célja az energetikai tanúsítvány frissítésének megkönnyítése abban az esetben, ha az épületen csak korlátozott mértékű változtatásokat végeznek, vagy ha más megbízható és releváns forrásokból állnak rendelkezésre adatok és információk.

A tagállamoknak jogszabályban kell rögzíteniük, hogy mely változtatások jogosultak egyszerűsített eljárásokra, és hogy e változtatások miként jelenjenek meg az energetikai tanúsítványban és az energetikai tanúsítványok adatbázisában.

Az épülettulajdonos számára az egyszerűsített eljárásnak az energetikai tanúsítvány alacsonyabb költségében kell megjelennie, mivel az energetikai tanúsítvány frissítése kisebb ráfordítást igényel, mint egy teljesen új tanúsítvány kiállítása.

Az energetikai tanúsítvány érvényessége attól függ, hogy a tagállamok miként alkalmazzák az egyszerűsített eljárást. Ha az egyszerűsített eljárás a meglévő bemeneti adatok validálását is előírja (azaz annak ellenőrzését, hogy nem történt-e változás), az energetikai tanúsítvány érvényessége a frissítés időpontjától indul. Ha az egyszerűsített eljárás nem írja elő a meglévő bemeneti adatok validálását (azaz a szakértő csak a frissített elem értékét erősíti meg), az energetikai tanúsítvány érvényessége továbbra is az eredeti bemeneti adatok dátumához kapcsolódik.

A 19. cikk (14) bekezdése három olyan esetet határoz meg, amikor a tagállamoknak egyszerűsített eljárásokat kell elérhetővé tenniük az energetikai tanúsítványok frissítésére:

a)   Az energetikai tanúsítvány frissítése egyes elemek korszerűsítése esetén

Az egyes elemek egyedi vagy önálló intézkedéseken keresztüli korszerűsítése nem feltétlenül gyakorol döntő hatást az épület általános energiahatékonyságának kiszámítására és összetételére, és ezért a jelentős felújításoktól eltérően kezelhető.

Az energetikai tanúsítvány frissítésének az egyes elemek korszerűsítésén alapuló egyszerűsített eljárása csak az ilyen korszerűsített elemekre korlátozza az értékelési és kibocsátási eljárást. Ha például az alagsori födémet egyedi intézkedésként szigetelték, akkor – bár az energetikai tanúsítvány kiállításának minden követelménye (például a 19. cikk (4) bekezdése szerinti helyszíni látogatás) továbbra is alkalmazandó – az energetikai tanúsítvány frissítése kizárólag erre a munkára helyezné a hangsúlyt.

A frissített energetikai tanúsítvány esetében e hangsúly újraértékelést és felülvizsgálatot foglalhat magában az energiahatékonyság mutatója és osztálya, az üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mutatója és osztálya, továbbá a beltéri környezet minősége szempontjából. A felülvizsgálat azt is eredményezheti, hogy a frissített energetikai tanúsítványban szereplő ajánlások jegyzékéből törlik a végrehajtott egyedi vagy önálló intézkedéshez kapcsolódó felújítási ajánlást, vagy frissítik az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv V. mellékletében felsorolt és a nemzeti energetikai tanúsítvány sablonjában szereplő bármely egyéb olyan információt, amely az egyedi vagy önálló intézkedést követően változhatott.

b)   Az energetikai tanúsítvány frissítése az épületfelújítási útlevélben meghatározott intézkedések bevezetése esetén

Előfordulhat, hogy a meglévő energetikai tanúsítványban ajánlott intézkedések végrehajtását követően az egyszerűsített eljárás nem megfelelő az energetikai tanúsítvány frissítésére. Ennek oka az, hogy az energetikai tanúsítványban foglalt ajánlások és az azokhoz kapcsolódó energiamegtakarítási adatok nem elég részletesek és pontosak ahhoz, hogy felhasználhatók legyenek az energetikai tanúsítvány újraszámításához.

Más a helyzet, ha a szóban forgó épülethez épületfelújítási útlevelet állítottak ki, mivel abban egy személyre szabott, kész felújítási terv található az összes elvégzendő intézkedéssel együtt, ideértve a várható előnyöket, például az energiamegtakarítást és a csökkentett üvegházhatásúgáz-kibocsátást. Az épületfelújítási útlevélben szereplő intézkedések ajánlás szerinti végrehajtása esetén feltételezhető a jelzett energiamegtakarítás elérése. Ha ezen intézkedések az épület jelentős felújításához vezetnek, akkor általában frissíteni kell az energetikai tanúsítványt. Amennyiben nem kerül sor jelentős felújításra, az egyszerűsített eljárás alkalmazható.

Ez esetben az egyszerűsített eljárásnak tartalmaznia kell az épületfelújítási útlevélben ajánlott intézkedések és a ténylegesen elvégzett intézkedések összevetését és megfelelőség-ellenőrzését. Ezt a 19. cikk (4) bekezdésében foglalt helyszíni látogatás részeként az energetikai tanúsítvány kiállításáért felelős energetikai szakértőnek kell elvégeznie. Amennyiben az energetikai szakértő megállapítja, hogy az intézkedéseket az épületfelújítási útlevél ajánlásainak megfelelően hajtották végre, a vonatkozó adatok felhasználhatók a frissített energetikai tanúsítvány kiállításához.

c)   Az energetikai tanúsítvány frissítése digitális épület-ikermodell, egyéb tanúsított módszerek vagy az épület energiahatékonyságát meghatározó tanúsított eszközökből származó adatok használata esetén.

Ha az épület teljesítménymutatóira vonatkozóan új adatok állnak rendelkezésre, ezek felhasználhatók az energetikai tanúsítvány frissítéséhez. Új adatok adódhatnak, ha az épülethez digitális ikermodellt hoztak létre, és abban módosulnak az adatok – például felújítási intézkedések végzését vagy az energetikai tanúsítvány szempontjából releváns épületadatok egyéb változását követően –, vagy ha más alkalmakkor (pl. zöld épületek tanúsítása) az energiahatékonyságot tanúsított módszerekkel vagy tanúsított eszközökkel határozták meg.

Ez esetben az egyszerűsített eljárás során a digitális ikermodellből, illetve a tanúsított módszerből vagy eszközből vennék át a meghatározott adatokat az energetikai tanúsítványhoz. További számításokra vagy helyszíni látogatásokra csak akkor lenne szükség, ha az adatok hiányosak vagy az energetikai szakértő eltéréseket tár fel.

5.3.   Felújítási tanácsadás épülettulajdonosok számára

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv új követelményt vezet be annak biztosítására, hogy a C szint alatti energetikai tanúsítványt kapó épületek tulajdonosait egyablakos ügyintézési pont felkeresésére kérjék fel a következő esetekben:

—	az energetikai tanúsítvány lejáratakor,

—	az energetikai tanúsítvány utolsó kiadásától számított 5 év elteltével.

A felkeresés célja felújítási tanácsok nyújtása és az épülettulajdonos ösztönzése azok megfogadására. E tájékoztatás technikai, adminisztratív és pénzügyi kérdésekre terjedhet ki (a bevonható tevékenységek köréről és az épülettulajdonosok felkérésének lehetőségeiről további információval szolgál a 17. és 18. cikkre vonatkozó iránymutatás a 2. mellékletben).

5.4.   A felülvizsgált energetikai tanúsítási rendszerek ismertetése

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv jelentős változásokat vezet be az energetikai tanúsítási rendszerben. Közülük az egyik legnyilvánvalóbb a skálák módosítása, de a változtatások érintik az energetikai tanúsítványok tartalmát (pl. sablon, ajánlások), a tanúsítvány kötelező rendelkezésre bocsátásának időpontját, az adatbázisokon keresztüli információelérést, a minőségi elemeket stb. is. A felülvizsgált rendszer elfogadása szempontjából kulcsfontosságú lesz az összes ilyen változtatás ismertetése.

Ajánlott tehát az energetikai tanúsítvány osztályainak felülvizsgálatát részletesen és egyértelműen, a régi és az új rendelkezéseket összevetve ismertetni. Az új skála gyors elfogadását megfelelő tájékoztató kampányok és online gyakran ismétlődő kérdések (GYIK) támogathatják. A legtöbb tagállamnak már van tapasztalata az energiahatékonysági osztályok módosítása, illetve a rendszerük módosításainak bevezetése terén.

A promóciós kampányok nemcsak az érdekelt felek és a piaci szereplők, hanem a lakosság körében is fokozzák a tudatosságot. A tagállamoknak mérlegelniük kell a célközönség szerint elkülönülő kampányok indítását, pl. kampányok szakmai és érdekelt csoportok számára, valamint kampányok végfelhasználók, például épülettulajdonosok vagy bérlők számára. Az ilyen kampányok során a célközönség ismereteinek szintjéhez igazítva kell közvetíteni az információkat. A tagállamoknak világos összehasonlító megközelítés alkalmazásával lenne érdemes bemutatniuk az energiahatékonysági osztályok módosításával járó különbségeket (19). A tagállamok a szociális partnerekkel, nem kormányzati szervezetekkel és más érdekelt felekkel való együttműködést is fontolóra vehetnék ahhoz, hogy egyszerűsítsék az információk terjesztését a nagyközönség különböző célcsoportjai között.

6.   AZ ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNYOK KIÁLLÍTÁSA ÉS KIHELYEZÉSE

6.1.   Beavatkozási pontok

A 20. cikk (1) bekezdése szerint a következők esetében kell új energetikai tanúsítványokat kiállítani:

a)	felépülő, jelentős felújításon áteső, értékesítésre vagy új bérlőnek bérbe adásra kerülő vagy meghosszabbított bérleti szerződés hatálya alá tartozó épületek vagy önálló rendeltetési egységek; és

b)	olyan meglévő épületek, amelyek közintézmények tulajdonában vagy használatában vannak.

Az átdolgozott irányelv tehát több beavatkozási pontot vezet be az energetikai tanúsítványokra vonatkozóan, ideértve a jelentős felújításokat és a bérleti szerződés megújítását is. Emellett úgy terjeszti ki az energetikai tanúsítvány követelményének alkalmazási körét, hogy az a közintézmények (20) tulajdonában vagy használatában lévő összes meglévő épületre vonatkozzon, az épület alapterületétől függetlenül.

A jelentős felújításokkal összefüggésben a 2. cikk (22) bekezdése két lehetőséget biztosít a tagállamok számára. Így a felújítás abban az esetben „jelentős”, ha:

a)	a külső térelhatárolókat és az épülettechnikai rendszert érintően – a telekárat nem számítva – összköltségében meghaladja az épület értékének 25 %-át; vagy

b)	a külső térelhatárolók összfelületének legalább 25 %-át érinti.

A nem közintézmény tulajdonában vagy használatában lévő épületek esetében egy épület építése, jelentős felújítása, értékesítése vagy bérbeadása, illetve az épület bérleti szerződésének megújítása is kiváltja az energetikai tanúsítvány kiállításának kötelezettségét. Nem szükséges továbbá új energetikai tanúsítványt kiállítani, ha már rendelkezésre áll a 2010/31/EU irányelvvel vagy az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelvvel összhangban kiállított érvényes tanúsítvány.

A jelenlegi szabályokhoz hasonlóan a tagállamok mentesíthetik az 5. cikk (3) bekezdésének b), c) és e) pontjában (21) említett épületkategóriákat az energetikai tanúsítvány kiállításának kötelezettsége alól. Azon tagállamok, amelyek 2024. május 28-ig éltek a mentesítés lehetőségével, továbbra is fenntarthatják azt olyan lakóépületek esetében, amelyeket évente négy hónapnál rövidebb ideig használnak, vagy négy hónapnál rövidebb használatra szánnak, vagy évente korlátozott idejű használatra szánnak, és a várható energiafogyasztás kevesebb, mint 25 %-a azon energiafogyasztásnak, amelyet egész éves használat (5. cikk, (3) bekezdés d) pont) esetén érnének el.

A 20. cikk egyértelműbbé teszi továbbá az energetikai tanúsítványok és az ellenőrzések vagy más vizsgálatok elérhetőségére vonatkozó követelményeket annak biztosítása érdekében, hogy az energetikai tanúsítványok elérhetők legyenek az eladó vagy bérbeadó épületek online és offline hirdetéseiben, ideértve az ingatlankereső webportálokat is. E szempontokkal ezen iránymutatás VI. mellékletre vonatkozó 8. szakasza foglalkozik.

6.2.   Az energetikai tanúsítványok kihelyezése

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv 21. cikke kiterjeszti az energetikai tanúsítványok kihelyezésére vonatkozó jelenlegi kötelezettséget a közintézmények által használt és a közönség által rendszeresen látogatott épületekre, azok méretétől függetlenül. Ezenkívül az érvényes energetikai tanúsítvánnyal rendelkező nem lakáscélú épületekben is jól látható helyre kell kihelyezni az energetikai tanúsítványt.

A közintézmények által használt és a közönség által rendszeresen látogatott épületek és a nem lakáscélú épületek esetében ki kell helyezni az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv alapján kiadott kötelező energetikai tanúsítványokat (függetlenül attól, hogy az épületek energiahatékonyságáról szóló korábbi vagy átdolgozott irányelven alapulnak-e). Amennyiben egy épületre az épületek energiahatékonyságáról szóló korábbi irányelv alapján nem vonatkozott az energetikai tanúsítvány meglétének kötelezettsége, az épületben csak akkor lenne kötelező az energetikai tanúsítvány kihelyezése, ha annak megléte kötelezővé válik. Például azon üzlet, amely az értékesítést követően 2019-ben kapott energetikai tanúsítványt, e tanúsítványt annak érvényességi ideje alatt – azaz 2029-ig – lenne köteles kihelyezni.

7.   V. MELLÉKLET – AZ ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNYOK SABLONJA

Az V. melléklet a 19. cikkre hivatkozva biztosítja az energetikai tanúsítványok valamennyi tagállamban használandó sablonját. Az V. melléklet tartalmazza az energetikai tanúsítványban feltüntetendő mutatók listáját (V. melléklet 1. pont), valamint azon önkéntes mutatók listáját (V. melléklet 2. pont), amelyek feltüntetéséről és alkalmazási körülményeiről a tagállamok dönthetnek. A 19. cikk (1) bekezdése néhány további kötelező mutatót is megjelöl. Ezen túlmenően az V. melléklet meghatározza azon adatokat, amelyeket az energetikai tanúsítvány első oldalán kell feltüntetni.

Több mutatót az épületek energiahatékonysága kiszámításának általános keretét biztosító I. melléklet követelményeivel szoros összefüggésben kell olvasni és értelmezni.

Bár az elrendezésre és a minősített mutatók bemutatásának módjára nincs konkrét előírás, az energetikai tanúsítványok elérésének javítása érdekében a mutatók értékeit általában ajánlott ábrákkal kísérni, amelyek tartalmazzák a fő elemek szöveges leírását vagy a legfontosabb intézkedési pontok ismertetését (lásd a jelen útmutató 3.3. szakaszát).

7.1.   Kötelező elemek

A következő szakasz áttekintést nyújt az energetikai tanúsítványban kötelezően feltüntetendő elemekről. A 2., 3. és 4. táblázatban szerepel maga a mutató, a feltüntetéséhez használandó mértékegység, valamint egy hivatkozás arra vonatkozóan, hogy hogyan kell kiszámítani a mutatót, vagy hol lehet megtalálni a mutatóra vonatkozó információkat.

2. táblázat

Kötelező elemek az energetikai tanúsítvány első oldalán

	Mutató	Mértékegység	Hogyan/Forrás
a)	Energiahatékonysági osztály	A+, A–G	Az I. mellékletben foglalt követelményeknek megfelelően és a 19–20. cikkben foglalt követelmények alapján megállapított nemzeti módszertan szerint számítandó (22)
b)	Éves primerenergia-felhasználás — energiahordozónként megjelenítve	kWh/m2/év	Az I. melléklet alapján kialakított nemzeti számítási módszertan
c)	Éves végsőenergia-felhasználás — energiahordozónként megjelenítve	kWh/m2/év	Az I. melléklet alapján kialakított nemzeti számítási módszertan
d)	Helyszínen előállított megújuló energia az energiafelhasználás százalékában	%	Az I. melléklet alapján kialakított nemzeti számítási módszertan
e)	Üzemeltetéshez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás — az energiafelhasználás alapján	kgCO2eq/m2/év	Az I. melléklet alapján kialakított nemzeti számítási módszertan
e)	Az életciklusra vonatkozó globális felmelegedési potenciál értéke (ha rendelkezésre áll)	kgCO2eq/m2	A 7. cikk (3) bekezdésében említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusnak megfelelően számítandó és jelentendő

Az alábbi táblázatban szereplő elemek kötelezőek, de nem kell az energetikai tanúsítvány első oldalán megjeleníteni őket.

3. táblázat

Kötelező elemek az energetikai tanúsítványban (V. melléklet)

	Mutató	Mértékegység	Hogyan/Forrás
a)	Éves primerenergia- és végsőenergia-fogyasztás — rendszerenként megjelenítve	kWh/MWh	Az I. melléklet alapján kialakított nemzeti számítási módszertan
b)	Megújuló energia előállítása — adott esetben	kWh/MWh	Az I. melléklet alapján kialakított nemzeti számítási módszertan
b)	Fő energiahordozó és a megújuló energiaforrás típusa — adott esetben	pl. villamos energia és fotovoltaikus	Az I. melléklet alapján kialakított nemzeti számítási módszertan
c)	Energiaszükséglet Az energiaszükséglet azon energiamennyiség, amelyet a beltéri környezet minőségére vonatkozó követelmények fenntartásához kell biztosítani, függetlenül annak forrásától vagy a rendszerek hatékonyságától. Rendszerenként megjelenítve	kWh/m2/év	Az I. melléklet alapján kialakított nemzeti számítási módszertan
d)	Annak jelzése, hogy az épület képes-e reagálni a külső jelekre és kiigazítani az energiafogyasztást Például, hogy az épület rendelkezik-e megfelelő (digitális) keresletoldali válasz- és keresletszabályozási képességekkel	Igen/nem, ismertetés	A 13. cikkel összhangban kell jelezni
e)	Annak jelzése, hogy az épületen belüli hőelosztó rendszer képes-e adott esetben alacsony hőmérsékleten működni	Igen/nem, ismertetés	Az ajánlásokra vonatkozó követelményekhez kapcsolódva, lásd ezen iránymutatás 4.4. szakaszát
f)	A felújítási tanácsadást nyújtó érintett egyablakos ügyintézési pont kapcsolattartási adatai	pl. név, cím, honlap	A 18. cikkben meghatározott egyablakos ügyintézési pontok

Az V. melléklet nem említi kifejezetten, de a 19. cikk (1) bekezdése előírja, hogy az energetikai tanúsítványnak tartalmaznia kell olyan referenciaértékeket, mint például az energiahatékonysági minimumkövetelmények, az energiahatékonysági minimumszabványok, a közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozó követelmények és a kibocsátásmentes épületekre vonatkozó követelmények, annak érdekében, hogy az épület vagy önálló rendeltetési egység tulajdonosai vagy bérlői annak energiahatékonyságát összehasonlíthassák és értékelhessék. Az energetikai értékelőnek kell meghatároznia, hogy mely értékek a legfontosabbak az értékelt épülethez.

Ezenkívül a 19. cikk (5) bekezdése értelmében az energetikai tanúsítványban szerepeltetni kell a fejlesztésre vonatkozó ajánlásokat. Az alábbi táblázat összefoglalja a 19. cikk szerinti kötelező elemeket.

4. táblázat

Kötelező elemek az energetikai tanúsítványban (19. cikk)

	Mutató	Mértékegység	Hogyan/Forrás
	Közel nulla energiaigényű épületek követelményei — új és meglévő épületek esetében	Maximális küszöbérték	A 2. cikk (3) bekezdésében meghatározottak szerint, link az 5. cikkhez
	Kibocsátásmentes épületek követelményei — új és meglévő épületek esetében	Maximális energiaigény küszöbértéke; ÜHG-kibocsátás küszöbértéke	Link a 11. cikkhez
	Energiahatékonysági minimumszabványok — adott esetben	Végső energia vagy primer energia küszöbértéke	Link a 9. cikk (1) bekezdéséhez nem lakóépületek esetében, vagy a nemzeti szakpolitikákhoz
	Energiahatékonysági minimumkövetelmények — esettől függően	Maximális küszöbértékek	A jelentős felújításokra, az épületelemekre vagy az épülettechnikai rendszerekre vonatkozó referenciaértékek az U érték (W/m2K) tekintetében, a legújabb költségoptimalizált módszertan alapján. Link az 5. cikkhez
	Ajánlások az épület vagy önálló rendeltetési egység energiahatékonyságának költséghatékony növelésére és az üzemeltetéshez kapcsolódó ÜHG-kibocsátás csökkentésére, valamint a beltéri környezet minőségének javítására — kivéve, ha az épület vagy önálló rendeltetési egység legalább A energiahatékonysági osztályt ér el	Leírás

7.2.   Önkéntes elemek

A kötelező mutatók mellett az V. melléklet felsorolja azokat az önkéntes mutatókat, amelyek feltüntethetők az energetikai tanúsítványban. A tagállamoknak maguk határozhatják meg, hogy az önkéntes mutatók közül melyeket kell szerepeltetni az energiatanúsítványban, vagy ezt a döntést a tanúsítvány kiállítójára is bízhatják. Általánosságban az energiatanúsítvány ezen önkéntes mutatók nélkül is megfelelőnek minősül.

Ami a kötelező mutatókat illeti, az alábbi táblázatban szerepel maga a mutató, a feltüntetéséhez az energetikai tanúsítványban használandó mértékegység, valamint egy hivatkozás arra vonatkozóan, hogy hol található információ a mutató kiszámításának módjáról, a jogalapról, illetve a mutatóhoz szükséges információk forrásáról.

Egyes önkéntes mutatók esetében hasznos lehet egy kísérő szöveg a mutató okainak és jelentőségének leírásához.

5. táblázat

Az energetikai tanúsítvány önkéntes elemei (V. melléklet)

	Mutató	Mértékegység	Hogyan/Forrás
a)	Energiafelhasználás — e felhasználások mindegyikéhez feltüntetve: helyiségfűtés, helyiséghűtés, használati melegvíz, szellőztetés és beépített világítás	kWh/m2/év	Helyszíni látogatás, gyártói adatok
a)	Csúcsterhelés — e felhasználások mindegyikéhez feltüntetve: helyiségfűtés, helyiséghűtés, használati melegvíz, szellőztetés és beépített világítás	kW	Helyszíni látogatás, gyártói adatok
a)	A generátor vagy a rendszer mérete — e felhasználások mindegyikéhez feltüntetve: helyiségfűtés, helyiséghűtés, használati melegvíz, szellőztetés és beépített világítás	kW	Helyszíni látogatás, gyártói adatok
a)	Fő energiahordozó és fő elemtípus — e felhasználások mindegyikéhez feltüntetve: helyiségfűtés, helyiséghűtés, használati melegvíz, szellőztetés és beépített világítás	Leírás	Helyszíni látogatás, gyártói adatok
b)	Üvegházhatásúgáz-kibocsátási osztály — adott esetben	pl. A–G.	Csak akkor alkalmazandó, ha a tagállam ÜHG-kibocsátási osztályokat vezetett be
c)	A szén épületekben vagy épületeken belüli ideiglenes tárolásához kapcsolódó szén-dioxid-eltávolításra vonatkozó információk	t CO2-egyenérték	A CRCF rendelet (23) hiteles szabványként használható a szén-dioxid-eltávolítási mutató energetikai tanúsítványban való feltüntetéséhez. Ez biztosítja, hogy a szén-dioxid-eltávolítás számszerűsítése és igazolása bevett módszertanokkal és független harmadik fél általi ellenőrzéssel történjen
d)	Annak jelzése, hogy rendelkezésre áll-e az épület felújítási útlevele	Igen/Nem	Információ az épülettulajdonostól
e)	A külső térelhatárolók nem átlátszó elemeinek átlagos U értéke	W/(mK)	Helyszíni szemle vagy az energiahatékonyság kiszámításának módszertana révén
f)	A külső térelhatárolók átlátszó elemeinek átlagos U értéke	W/(mK)	Helyszíni szemle vagy az energiahatékonyság kiszámításának módszertana révén
g)	A leggyakoribb átlátszó elem típusa	(pl. szimpla, dupla vagy tripla üvegezés)	Helyszíni látogatás, gyártói adatok
h)	A túlhevülési kockázat elemzésének eredményei (ha rendelkezésre állnak)	Leírás	Link a 13. cikkhez
i)	Olyan rögzített érzékelők megléte, amelyek ellenőrzik a beltéri környezet minőségét	Igen/Nem	Helyszíni látogatás, link a 13. cikkhez
j)	A beltéri környezet minőségének szintjére reagáló, rögzített vezérlők megléte	Igen/Nem	Helyszíni látogatás, link a 13. cikkhez
k)	Elektromos járművek töltőpontjai	Szám és típus	Helyszíni látogatás, gyártói adatok, link a 14. cikkhez
l)	Energiatároló rendszerek	Meglét, típus és méret (kWh)	Gyártói adatok, link a 13. cikkhez
m)	A fűtési vagy légkondicionáló rendszerek és berendezések várható hátralévő élettartama, adott esetben	Év	Helyszíni látogatás, gyártói adatok, ha rendelkezésre állnak. Link a 13. és 19. cikkhez
n)	A fűtési rendszer hatékonyabb hőmérséklet-beállításokhoz való igazításának megvalósíthatósága	Leírás	Kapcsolat ezen iránymutatás 3.3. szakaszával, technikai jelentés, link a 13. cikkhez
o)	A használati melegvízrendszer hatékonyabb hőmérséklet-beállításokhoz való igazításának megvalósíthatósága	Leírás	Lásd ezen iránymutatás 3.3. szakaszát, technikai jelentés. Link a 13. cikkhez
p)	A légkondicionáló rendszer hatékonyabb hőmérséklet-beállításokhoz való igazításának megvalósíthatósága	Leírás	Link a 13. cikkhez
q)	Mért energiafogyasztás	kWh/MWh	Az I. mellékletben foglaltak szerint mérendő, nemzeti számítási módszer
r)	A távfűtési és -hűtési hálózathoz való csatlakozás megléte és adott esetben arra vonatkozó információ, hogy potenciálisan rá lehet-e csatlakozni egy hatékony távfűtési és -hűtési rendszerre	Igen/Nem, valamint további információk	A távfűtési vagy -hűtési rendszerek helyi áttekintése
s)	A csatlakoztatott helyi távfűtési és -hűtési hálózat helyi primerenergia-tényezői és a kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátási tényezők	Numerikus tényező, pl. 1	Energiatényezők és szén-dioxid-kibocsátási tényezők helyi adatbázisa
t)	Üzemeltetéssel kapcsolatos finomrészecske-kibocsátások (PM 2,5)	μg/m3, μg/kWh vagy PM2,5 gramm, amely támpontot adhat az A–G. minősítéshez	Lásd a bioenergiával és a tiszta levegővel kapcsolatos szakpolitikák és intézkedések közötti szakpolitikai koherencia fokozásáról szóló jelentés A7. mellékletét, amely gyakorlati javaslatot ad az épületek PM2,5-kibocsátásuk alapján való méréséhez és értékeléséhez

A mutatók mellett információ adható a más kezdeményezésekhez való kapcsolódásról is, ha ezek relevánsak az adott tagállamban.

	Mutató	Mértékegység	Hogyan/Forrás
a)	Az épület okos funkciók fogadására való alkalmasságának értékelése	Igen/Nem	Link a 15. cikkhez, IV. melléklet
b)	Az okosfunkció-fogadási alkalmasság értéke	[–]	Link a 15. cikkhez, IV. melléklet
c)	Az épülethez digitális napló áll rendelkezésre	Igen/Nem

8.   A VI. MELLÉKLET SZERINTI KÖTELEZETTSÉGEK VÉGREHAJTÁSA

A tagállamoknak hatályba kell léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a VI. mellékletnek a 2026. május 29-i átültetési határidőig megfeleljenek.

A 19. cikk (2) bekezdésének harmadik albekezdése lehetővé teszi, hogy azok a tagállamok, amelyek 2019. január 1. és 2024. május 28. között módosították az energiahatékonysági osztályaik skáláját, elhalaszthatják az energiahatékonysági osztályaik felülvizsgálatát. Ez az eltérés nem alkalmazandó a független ellenőrzési rendszerrel kapcsolatos kötelezettségek végrehajtására; ezért a 2026. május 29-i átültetési határidő nem halasztható.

8.1.   Az energetikai tanúsítvány érvényességének meghatározása

A VI. melléklet 1. pontjának előírása szerint a tagállamok egyértelműen meghatározzák, hogy saját energetikai tanúsítási rendszerükben mit tekintenek érvényes energetikai tanúsítványnak.

Az érvényes energetikai tanúsítványnak az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv VI. melléklete 1. pontjának a)–d) alpontjában felsorolt elemeket kell lefednie. Ezen alpontokat a 8.1.1–8.1.6. fejezet ismerteti.

Az érvényes energetikai tanúsítvány meghatározására vonatkozó információkat – ideértve a 8.1. fejezetben meghatározott valamennyi kritériumot és elemet – közölni és könnyen hozzáférhetővé kell tenni a független szakértők és minden más releváns érdekelt fél számára. Ez az információ a VI. melléklet 5. pontjában előírt nyilvános közzétételi kötelezettség részét is képezi.

8.1.1.   A számítások érvényessége

Ez az energetikai tanúsítvány elkészítéséhez használt számítási módszerre és magára a számításra vonatkozik. Bár technikailag az energetikai tanúsítvány kézzel is elkészíthető, a független szakértők a legtöbb esetben számítási eszközökre támaszkodnak. Érvényességéhez az energetikai tanúsítványt olyan számítási eszközzel kell elkészíteni, amely összhangban van az érintett tagállam által meghatározott számítási módszerrel.

A tagállamok különféle megközelítéseket alkalmaznak a területükön elérhető számítási eszközök tekintetében. Néhány tagállamban hivatalos eszközt dolgoznak ki, amelynek használata kötelező. Más tagállamok ehelyett olyan kereskedelmi eszközöket használnak, amelyek tanúsítottan megfelelnek a számítási módszerüknek. Egyes tagállamok vegyes megközelítést alkalmaznak: hivatalos eszközt adnak ki, de lehetővé teszik a tanúsított kereskedelmi eszközök használatát is. E különböző lehetőségeknek előnyeik és hátrányaik is vannak, de mindegyik érvényes, és a tagállamok szabadon választhatják meg az általuk legmegfelelőbbnek tartott megközelítést.

A választott megközelítéstől függetlenül a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az érvényes energetikai tanúsítványokat a területükön érvényes számítási eszközzel állítsák elő, valamint hogy a számítási motor ne legyen manipulálva. A tagállamok ezt például úgy tehetik meg, hogy gondoskodnak a számítási eszközök módosítások elleni védelméről, vagy egyedi ellenőrzéseket végeznek.

8.1.2.   Az alapértelmezett vagy standard értékektől eltérő elemek minimális száma

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az érvényes energetikai tanúsítvány meghatározása tartalmazza annak megjelölését, hogy mely változókat kell kitölteni és melyek esetében kell az alapértelmezett vagy standard értéktől eltérő értéket megadni.

Az energetikai tanúsítványok és bemeneti adataik számítása az épület típusától függően változhat. Például a meglévő kisebb épületek energetikai tanúsítványai általában kevesebb elemet vagy részletet igényelnek, mint egy nagy és összetett új épület. Ez attól is függhet, hogy a számítás milyen mértékű összetettséget tesz lehetővé. Az EU-ban az energetikai tanúsítványok igen jelentősen eltérnek egymástól a számításoknál figyelembe vett elemek számát tekintve, amely 30 és 750 változó között mozog. A legtöbb energetikai tanúsítási rendszerben 100 és 200 közötti változó szerepel (24).

Gyakori, hogy a számítási szoftver e változók némelyikét előre kitölti standard értékekkel, amelyek előre meghatározott, jellemző vagy közös értékek. A legtöbb számítási módszertan és számítási eszköz alapértelmezett vagy standard értékeket alkalmaz. Előfordulhat például, hogy a számítási szoftvernek már van egy előre kitöltött értéke az új épületek falának átviteli teljesítménye tekintetében. Egy másik példa, amikor a számítási motor előre kitölti a fűtési rendszer típusára és teljesítményére vonatkozó adatokat. Meglévő épületek esetében a standard úgy állíthatják be, hogy az tükrözze a jellemző épületépítési sajátosságokat.

A referenciaépületet használó számítási módszertanok esetében a standard értékeket nem szabad összetéveszteni a referencia- vagy névleges épülethez megadott értékekkel. Ennél a megközelítésnél az épület teljesítményét úgy értékelik, hogy a tényleges épületet összehasonlítják egy elméleti épülettel (ez a „referenciaépület”, innen a megközelítés elnevezése), amely azonos geometriai jellemzőkkel rendelkezik, de meghatározott teljesítményjellemzőket (pl. falszigetelést) alkalmaz.

Ahhoz, hogy az energetikai tanúsítvány valóban tükrözze az épületet, az épületmodell és annak jellemzői legalább minimális szintű részletességet igényelnek. Ellenkező esetben fontos információk hiányozhatnak. A tagállamoknak ezért biztosítaniuk kell, hogy a számítás legalább minimális számú épületjellemzőt vagy sajátos jellemzőt tartalmazzon. E minimális jellemzőknek különbözniük kell az alapértelmezett vagy standard értékektől.

Ide tartozhat például az épület típusa és rendeltetése, az elhelyezkedés, az éghajlat, az épület fizikai jellemzői (pl. méret, forma, U értékek) és rendszerei (pl. teljesítmény).

8.1.3.   A bemeneti adatok érvényességi ellenőrzése

Ez a számítási módszertanban használt bemeneti adatokra vonatkozik. Az energetikai tanúsítvány érvényességéhez a benne foglalt bemeneti adatoknak pontosan tükrözniük kell az épületet, ideértve a típust, rendeltetést, elhelyezkedést, éghajlatot és jellemzőket (lásd: 8.1.2. fejezet). Ellenkező esetben a modell nem lesz reprezentatív, és az értékelések eredményei helytelenek lesznek.

Az energetikai tanúsítványok független ellenőrzése során a tagállamoknak érvényességi ellenőrzés útján kell vizsgálniuk, hogy a bemeneti adatok tükrözik-e az épületet.

A Bizottság azt ajánlja, hogy az érvényességi ellenőrzés kapcsolódjon legalább a minimális értékelés részének tekinthető elemekhez (lásd: 8.1.2. fejezet), vagy az épület teljesítményéhez leginkább hozzájáruló tényezőkhöz (pl. az épülettechnikai rendszerek szigetelési értékei és teljesítménye).

A tagállamoknak pontosan meg kell határozniuk az érvényességi ellenőrzés végrehajtásának módját és azt, hogy milyen bizonyíték(ok) fogadható(k) el. Idetartozhat például a dokumentáció (tervek, termékleírások, tanúsítványok vagy helyszíni vizsgálatok (pl. légtömörségmérés)) benyújtása, a szúrópróbaszerű helyszíni ellenőrzések, a számítási szoftverben végzett automatikus ellenőrzések vagy a lehetőségek kombinált alkalmazása.

A tagállamoknak tájékoztatniuk kell a szakértőket az érvényességi ellenőrzés eljárásáról, továbbá arról, hogy az energetikai tanúsítványokkal kapcsolatos munkájuk értékelése hogyan történik. Ez történhet képzéssel, a szakértői adatbázisok rendszeres frissítésével, közvetlenül a számítási szoftverben stb.

8.1.4.   Az épület energiahatékonyságától való maximális eltérés

Az energetikai tanúsítvány érvényességének ellenőrzésére a legkézenfekvőbb és legegyértelműbb módot a fő mutató (kWh/m2/év) használata jelenti. Ezen értékeléshez az energetikai tanúsítvány szakértő által felmért értékét és független ellenőrzési rendszer szerinti értékét kell összevetni. Mivel az érték az adott szakasztól vagy az energetikai tanúsítványt értékelő személytől függően változhat, fontos a továbbiakban használt fogalmak tisztázása:

—	„Értékelői érték”: az energetikai tanúsítványt készítő független szakértő által megadott érték

—	„Ellenőrzési érték”: a független ellenőrzési rendszer által megadott érték

—	„Rögzített érték”: az energetikai tanúsítványban bármely adott időpontban rögzített érték

A tagállamoknak meg kell határozniuk az „értékelői értéknek” az „ellenőrzési értéktől” való maximális eltérését. Ez azt méri fel, hogy egy adott energetikai tanúsítvány legfeljebb milyen mértékben térhet el az ellenőrzési értékétől, mielőtt érvénytelennek minősülne.

A 19. cikk (1) bekezdése értelmében az energetikai tanúsítványok az épület energiahatékonyságát a primerenergia-felhasználás kWh/m2/év formában kifejezett számszerű mutatójával adják meg. A 19. cikk (1) bekezdése szerint előnyösebb, ha az épület energiahatékonyságának maximális eltérése e mutatón alapul. További mutatók is használhatók.

Az épület energiahatékonyságától való maximális eltérés többféle módon határozható meg. Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv némi rugalmasságot biztosít a tagállamok számára azzal kapcsolatban, hogy miként értékeljék az energiahatékonyság maximális eltérését (azaz melyik mutatót használják), és hogy a teljesítmény értékelése terén milyen pontosság (azaz tűrés) alkalmazandó.

A maximális eltérés meghatározásának leggyakoribb lehetőségeit a következő bekezdések ismertetik.

Rögzített összegen alapuló maximális eltérés

Ez az energiahatékonyság mérésére használt egység rögzített összegeként határozza meg a maximális eltérést. Primerenergia-felhasználás esetén például a maximális eltérés ± 10 kWh/m2/év értékben határozható meg.

Ez a kritérium egyértelmű és könnyen érthető a független szakértők és az érdekelt felek számára. A megadott tartománytól (tűréstől) függően különösen alkalmas a részletes számításokra, amennyiben az épület és rendszereinek jellemzői jól ismertek. Ez jellemzően új építések vagy jelentős felújítások esetében érvényes, ahol a független szakértő a rendelkezésre álló és naprakész tervekre vagy műszaki leírásokra támaszkodhat, és ahol könnyű ellenőrizni a helyszíni részleteket. Ha azonban a tartomány (tűrés) korlátozott, akkor ez gondot okozhat a meglévő épületeknél, ahol az adatok nem érhetők el vagy nehézkes az építési részletek helyszíni ellenőrzése.

Ezért nagyon fontos, hogy a maximális eltérésre vonatkozó tűrést a helyes szinten állapítsák meg. A tagállamok eltérő tűréshatárokat állapíthatnak meg az épület típusa, rendeltetése vagy az energetikai tanúsítvány kiállításának időpontja alapján. Ezen elemektől függően a tagállamok eltérő tűréshatárokat állapíthatnak meg.

A ±10 kWh/m2/év értékű eltérést megállapító tagállam példájában:

—	Az energetikai tanúsítvány 85 kWh/m2/év értékelői érték és 93 kWh/m2/év ellenőrzési érték esetén érvényes lenne.

—	Az energetikai tanúsítvány 85 kWh/m2/év értékelői érték és 100 kWh/m2/év ellenőrzési érték esetén nem lenne érvényes.

Arányos értéken alapuló maximális eltérés

Ez az épület energiahatékonyságának arányában határozza meg a maximális eltérést. A primerenergia-felhasználás esetében például a maximális eltérés az épület energiahatékonyságának ±5 %-ában állapítható meg (kWh/m2/év).

Ez a kritérium egyértelmű és könnyen érthető a független szakértők és az érdekelt felek számára. Mivel arányos, így rugalmasságot biztosít a különböző teljesítményszintekhez. Jól használható a rosszul teljesítő meglévő épületek esetében, továbbá akkor, ha az épületről kevés információ áll rendelkezésre. Mivel azonban a teljesítmény értékével arányos, így túl szigorúvá válhat, ha egy épület értéke a 0 kWh/m2/év közelébe kerül. E forgatókönyvnél nagyon szűk lesz a tűrés, és már az értékelés kisebb eltérései is érvénytelenné tehetik az energetikai tanúsítványt. Mivel a számítási módszertanok eleve tartalmaznak egy rugalmassági szintet, ezért fontos annak biztosítása, hogy a maximális eltérés is bizonyos fokú rugalmasságot tegyen lehetővé.

Az energetikai tanúsítvány szintje vagy típusa szerint a tagállamok eltérő tűréshatárokat állapíthatnak meg. Megjegyzendő, hogy a 0-hoz közelítő energiahatékonyságú épületeknél nagyobb tartomány (tűrés) alkalmazása lehet szükséges, ami ellentmondásosnak tűnhet és nehezen kommunikálható.

Az energiahatékonyság ±5 % értékű eltérését megállapító tagállam példájában (kWh/m2/év):

—	Az energetikai tanúsítvány 96 kWh/m2/év értékelői érték és 100 kWh/m2/év ellenőrzési érték esetén érvényes lenne.

—	Az energetikai tanúsítvány 90 kWh/m2/év értékelői érték és 100 kWh/m2/év ellenőrzési érték esetén nem lenne érvényes.

Maximális eltérés az épület helyes besorolása alapján (igen/nem értékelés)

E kritérium csak azt ellenőrzi, hogy az épületet a helyes osztályba sorolták-e be. A mutató értékének (kWh/m2/év) eltéréseit nem veszik figyelembe.

Ez a kritérium nagyon közvetlen, könnyen kommunikálható és alkalmazható. Kellő mértékű tájékoztatást nyújt az energetikai tanúsítási rendszerek szintjén (pl. az energetikai tanúsítványok X %-a helyes/helytelen), bár az egyes tanúsítványok szintjén korlátozottabb értékkel bír.

Mindazonáltal az energetikai osztályokhoz és azok meghatározási módjához kapcsolódik. Az osztályok határértékét megközelítő teljesítményű épületek esetében nagyon szigorúvá válhat.

Korlátai miatt e megközelítés alkalmazását a Bizottság nem javasolja.

Vegyes megközelítésen alapuló maximális eltérés

Amint az elnevezés is sugallja, e megközelítés a fent ismertetett kritériumok közül legalább kettő alkalmazására támaszkodik.

A maximális eltérés például a jól vagy nagyon jól teljesítő épületeknél (pl. A., B. és C. osztály) egy rögzített összegen alapulhat, a rosszabbul teljesítő osztályok (pl. D., E., F. és G.) esetében pedig arányos megközelítés alkalmazható.

Az épületek teljesítményértékelésének jellege eltéréseket eredményezhet az elérhető pontossági szint tekintetében. Bizonyos épületek (pl. új épületek vagy jelentős felújítások) esetében a független szakértő könnyen elérhető és részletes információkra támaszkodhat, míg más épületeknél ezen információk beszerzése nehezebb vagy költségesebb lehet. Ez a korlátozott adatelérés inkább a rosszul teljesítő épületek esetében jellemző.

Tekintettel arra, hogy a különböző megközelítések előnyeit ötvözi, a vegyes megközelítés sok helyzetre alkalmas. A kritériumok vegyes alkalmazása miatt azonban a félreértések lehetősége is nagyobb. Ennek ellenére, végzettségük és minősítéseik alapján a független szakértőknek alkalmasnak kell lenniük a különféle kritériumok kezelésére. Az e megközelítést alkalmazó tagállamoknak a félreértések elkerülése érdekében gondoskodniuk kell a kritériumok megfelelő kommunikálásáról.

8.1.5.   További elemek

A VI. melléklet 1. pontjának utolsó mondatának megfelelően a tagállamok további elemeket is belefoglalhatnak az érvényes energetikai tanúsítvány meghatározásába, például az egyes inputadat-értékekre vonatkozó határokat vagy más egyedi követelményeket.

Ide tartozhatnak például az épület és rendszerei fizikai jellemzőire vonatkozó maximális eltérések értékei (tűrés).

A követelmények megállapításakor a tagállamok figyelembe vehetik az épület típusát, rendeltetését és az energetikai tanúsítvány célját. Ezek közé tartozhat például: az épület tipológiája, geometriája, elhelyezkedése, éghajlati adatai, valamint az épületelemek és -rendszerek teljesítménye.

A tagállamoknak némi mozgásterük van ezen értékek határainak kijelölésekor. E határokat például az épület jellemzői (pl. mérete), tipológiája (pl. lakóépület, iroda, iskola) vagy állapota (pl. új építés, felújított vagy meglévő) alapján módosíthatják. Például a minőségi kritériumok szigorúbbak lehetnek az új épületeknél, ahol az információ és az épülethez való hozzáférés könnyebben biztosítható.

A tagállamok az energetikai tanúsítvány feldolgozásához szükséges információk tekintetében is bevezethetnek követelményeket. Ez magában foglalhat például teljes címet, kataszteri hivatkozást, helyszíni fényképeket, terveket stb. Előfordulhat, hogy ezek az elemek nem befolyásolják közvetlenül az épület energiahatékonyságának kiszámítását, de adminisztratív és minőségi szempontból továbbra is relevánsak. Az épületre való megfelelő hivatkozás (cím vagy kataszteri hivatkozás) például fontos annak biztosítása érdekében, hogy az energetikai tanúsítvány helyesen legyen az épülethez rendelve vagy az adatbázisokkal integrálva. A helyszíni fényképek vagy tervek megerősíthetik a független szakértő jelenlétét (adott esetben), továbbá biztosíthatják a szükséges információkat a független ellenőrzési rendszer működéséhez.

A tagállamok az energetikai tanúsítványban foglalt ajánlásokra is alkalmazhatnak érvényességi követelményeket. Ezek közé tartozhatnak például a következők:

—	az ajánlások minimális száma,

—	az épületnek megfelelő ajánlások,

—	több épületelemre vagy épülettechnikai rendszerre vonatkozó ajánlások,

—	a rövid, közép- és hosszú távú intézkedések kombinációjára vonatkozó ajánlások.

8.1.6.   Az energetikai tanúsítvány érvényessége és minősítése a független ellenőrzési rendszerrel végzett értékelést követően

A független ellenőrzési rendszer célja annak értékelése, hogy az energetikai tanúsítvány megfelel-e az energetikai tanúsítvány érvényességének meghatározásában rögzített határoknak. Az energetikai tanúsítvány „értékelői értéke” és a független ellenőrzési rendszerekkel meghatározott „ellenőrzési érték” között eltérések várhatók. Ez zavart okozhat abban, hogy melyik érték tekinthető helyesnek, és melyik érték jelenik meg az energetikai tanúsítványban („rögzített érték”). E helyzetek kezeléséről a tagállamoknak kell rendelkezniük. A Bizottság a következő megközelítést javasolja a különböző forgatókönyvekhez.

Az energetikai tanúsítványt szakértő készíti és a független ellenőrzési rendszer nem értékeli.

E forgatókönyvnél a független szakértő készíti az energetikai tanúsítványt. Előfordulhat, hogy az energetikai tanúsítvány automatikus ellenőrzésen vagy vizsgálaton esett át (pl. annak megállapításához, hogy teljesítette-e a kitöltött értékek minimális számát), de a független ellenőrzési rendszer nem értékelte.

Az „értékelői érték” érvényesnek minősül, és az energetikai tanúsítványban „rögzített érték” lesz.

Az energetikai tanúsítványt szakértő készíti és a független ellenőrzési rendszer érvényesként értékeli.

E forgatókönyvnél a független szakértő készíti az energetikai tanúsítványt, amely ezt követően a független ellenőrzési rendszer által végzett ellenőrzési és vizsgálati eljárásokon megy keresztül. Ez az eljárás megállapítja, hogy az „értékelői érték” érvényes.

Az „értékelői érték” érvényesnek minősül, és ajánlott, hogy abból az energetikai tanúsítványban „rögzített érték” legyen, még akkor is, ha eltérések vannak az „értékelői érték” és az „ellenőrzési érték” között.

Az energetikai tanúsítvány a határok között van, ezért nincs szükség a módosítására. Ez különösen releváns lehet, ha az energetikai tanúsítvány minősítése kihat az épület jogállására (pl. új épületek esetében), illetve ha támogatásokhoz vagy pénzügyi programokhoz kapcsolódik (pl. amikor az energetikai tanúsítványt fejlesztés igazolására használják). Az energetikai tanúsítvány eredetileg meghatározott minősítését megtartva a független ellenőrzési rendszer nem vezet be változtatásokat ilyen helyzetekben, elkerülve ezáltal az esetleges bonyodalmakat (pl. a támogatás összegének újraszámítását).

Az energetikai tanúsítványt szakértő készíti és a független ellenőrzési rendszer nem érvényesként azonosítja.

E forgatókönyvnél a független szakértő készíti az energetikai tanúsítványt, amely ezt követően a független ellenőrzési rendszer által végzett ellenőrzési és vizsgálati eljárásokon megy keresztül. Ez az eljárás megállapítja, hogy az „értékelői érték” nem érvényes.

Ha az energetikai tanúsítvány érvénytelennek minősül, a Bizottság azt ajánlja, hogy az ellenőrzési érték váljon az épület minősítésévé, vagy az eredeti energetikai tanúsítványt nyilvánítsák semmisnek (azaz az épületnek ne legyen energetikai tanúsítványa). Ez természetesen következményekkel járhat az épületre és annak tulajdonosaira nézve, például új szakértő bevonását teheti szükségessé az energetikai tanúsítvány kiállításához. Ajánlott, hogy a tagállamok tartsák tiszteletben az arányosság elvét, és mérlegeljék a különböző körülmények közötti következményeket. Például:

—

Új épületek vagy jelentős felújítás alá vont épületek energetikai tanúsítványa: ha a független ellenőrzési rendszert követően az épület nem felel meg a vonatkozó jogszabályoknak (pl. kibocsátásmentes épület vagy energiahatékonysági minimumkövetelmények), az épület tulajdonosát vagy fejlesztőjét felkérhetik a helyzet orvoslására, majd új energetikai tanúsítvány kiállítására.

—

Támogatásban részesülő épületek energetikai tanúsítványa: A tagállamok az ellenőrzési értéket felhasználhatják a támogatásokra gyakorolt hatások újraszámítására, vagy kérhetik az értékelés megismétlését a korrekciós munkálatokat követően. A tagállamok más támogatási rendszerekre is alkalmazhatnak hasonló szabályokat, amennyiben a támogatás bizonyos kritériumokkal arányos.

—

Értékesítés vagy felújítás alatt álló épületek energetikai tanúsítványa: korlátozott jogi vagy gazdasági következmények esetén a tagállamok előírhatják, hogy a rögzített érték és az ellenőrzési érték azonos legyen. Ha például ha nincsenek energiahatékonysági minimumszabványok (az energetikai tanúsítvány minősítésén alapuló felújítási kötelezettség), vagy az energetikai tanúsítvány minősítésének eltérései nem jelentenek jelentős eltérést az épület értékében vagy a későbbi üzemeltetési költségekben.

Minden olyan esetben, amikor az energetikai tanúsítvány érvénytelennek minősül, az épület tulajdonosát vagy bérlőjét értesíteni kell a hibáról, ideértve az ellenőrzési rendszer által meghatározott minősítést is. Ez lehetővé teszi számukra, hogy korrekciós intézkedéseket hajtsanak végre, megfelelő kompenzációt kérjenek, vagy egyszerűen tudomásul vegyék, hogy az energetikai tanúsítvány már nem feltétlenül érvényes.

Az energetikai tanúsítványok érvényességének vagy érvénytelenségének következményeit mérlegelve a tagállamoknak figyelembe kell venniük a független szakértő felelősségi szintjét és az esetleges jogi következményeket is (lásd: 8.3.5. fejezet: Végrehajtás és szankciók).

8.2.   Az energetikai tanúsítási rendszerek független ellenőrzési rendszerének minőségelemzése

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv VI. mellékletének 2. pontja új követelményt vezet be annak biztosítására, hogy az energetikai tanúsítványok legalább 90 %-a érvényes legyen. Emellett véletlenszerű mintavételt vezet be annak felméréséhez, hogy a teljes energetikai tanúsítási rendszer megfelel-e a 90 %-os érvényességi kritériumnak. Végezetül, az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv előírja, hogy a tagállamok rendszeresen tegyék közzé a minőségértékelés eredményeit. E megközelítés célja az energetikai tanúsítási rendszerek magas színvonalának biztosítása, a nyilvánosság és a felhasználók tájékoztatása mellett, ezáltal támogatva az energetikai tanúsítványok minőségének megítélését.

A következő szakaszok ismertetik a folyamat különböző lépéseit.

8.2.1.   A minőségi célkitűzések meghatározása a tagállamokban

A VI. melléklet 2. pontjának előírása szerint a tagállamok biztosítják, hogy az energetikai tanúsítványok legalább 90 %-a érvényes legyen az energetikai tanúsítási rendszerükben.

Minőségi célkitűzéseik meghatározásakor a tagállamok túlléphetnek ezen a minimumszinten, vagy további célkitűzéseket is meghatározhatnak. Ide olyan elemek sorolhatók, amelyeket a tagállamok a minőség szempontjából relevánsnak tartanak, de amelyek nem tartoznak bele szigorúan az energetikai tanúsítványok érvényességének meghatározásába. A tagállamok beemelhetik például az ajánlások minőségi szintjére vonatkozó célkitűzéseket (ha ezek nem tartoznak az energetikai tanúsítványok érvényességének meghatározásába), a felhasználóktól érkező panaszok számát vagy az értékelők épületállományhoz viszonyított arányát.

A vonatkozó nemzeti végrehajtási („átültető”) intézkedésekben a tagállamoknak egyértelműen meg kell határozniuk a rendszereikre alkalmazandó minőségi célkitűzéseket.

8.2.2.   A minőségi szint értékelése mintavétel útján

Az energetikai tanúsítási rendszer minőségének biztosítása érdekében fontos a rendszer egészének értékelési lehetősége. Ez magában foglalja annak megállapítását, hogy a rendszer megbízható-e vagy sem, továbbá annak feltárását, hogy a rendszer mennyire van közel a célkitűzésekhez, illetve mely területeken szükséges javítás. Az adott értékelési időszakban kiállított energetikai tanúsítványok 100 %-ának vizsgálata azonban rendkívül összetett és költséges lenne, továbbá késleltetné az energetikai tanúsítvány kiállításának folyamatát. A minőségbiztosítási rendszerek tipikus megközelítése inkább mintákon alapul, amelyeknek számos kritériumot kell teljesíteniük.

Ezért írja elő az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv, hogy a tagállamok véletlenszerű mintavétellel értékeljék az energetikai tanúsítási rendszer (8.2.1. fejezetben meghatározott) általános minőségi szintjét. Annak biztosításához, hogy a mintavétel kellően reprezentatív legyen az értékelési időszak alatt kiadott energetikai tanúsítványok tekintetében, az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv azt is előírja, hogy a véletlenszerű mintavételt legalább 95 %-os statisztikai megbízhatósági szint mellett kell elvégezni.

A véletlenszerű minta méretét a következők határozzák meg:

—	az értékelési időszakban (általában egy évben) kiállított energetikai tanúsítványok teljes száma. Ez a tagállamtól és az energetikai tanúsítványokkal kapcsolatos aktivitás mértékétől függ,

—	az energetikai tanúsítvány érvényességének meghatározása. Ez a tagállamban hatályos meghatározástól függ, és többnyire a mutató értékének maximális eltérésére vonatkozik (primer energia, kWh/m2/év),

—	a minta megbízhatósági szintje. Ezt a VI. melléklet 2. pontja 95 %-ban határozza meg.

Az energetikai tanúsítási rendszer minőségi szintjeinek értékelése igen összetetté válhat attól függően, hogy a mintavétel során mely elemeket veszik figyelembe, illetve milyen jellegű az épületek teljesítményének értékelése.

A fentieknek megfelelően több elem határozza meg, hogy mi minősül érvényes energetikai tanúsítványnak. Ha a minta méretének kiszámításakor valamennyi elemet figyelembe vennék, akkor ez összetett értékelést és aránytalanul nagy mintaméretet eredményezne. Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvben foglalt rendelkezés célja az energetikai tanúsítási rendszer általános minőségi szintjére vonatkozó egyértelmű értékelés biztosítása. Ezért a Bizottság azt ajánlja, hogy csak a fő mutató (primer energia, kWh/m2/év) maximális eltérését vegyék figyelembe. Lásd: 8.1.4. fejezet: „Az épület energiahatékonyságától való maximális eltérés”. Ez az egyszerűsítés biztosítja, hogy a mintavételi folyamat arányban álljon a minőségbiztosítás célkitűzéseivel, anélkül, hogy indokolatlan terhet róna a folyamatra. Ez az egyszerűsítés nem alkalmazható a független ellenőrzési rendszer többi részére.

Például: egy tagállam több kritériumot alkalmaz az energetikai tanúsítvány érvényességének meghatározására, ideértve a maximális eltérést több mutató esetében (pl. teljes primer energia, ÜHG-kibocsátás, megújulóenergia-termelés és egyedi U értékek). A minőségi szint értékelésekor a tagállamok dönthetnek úgy, hogy csak a fő mutatót (teljes primer energia) tekintik az energetikai tanúsítvány érvényességét meghatározó tényezőnek. Ez a minta méretének kiszámítására és a 90 %-os érvényesség biztosításának kötelezettségére egyaránt vonatkozik. A fennmaradó elemeket továbbra is figyelembe kell venni a független ellenőrzési rendszer alkalmazásában.

Amint az a 8.1.4. fejezetben szerepel, a tagállamok különböző kritériumokat alkalmazhatnak az energiahatékonyságtól való maximális eltérésre. A mintaméret számítási folyamatának egyszerűsítése érdekében ajánlott, hogy e célból a tagállamok a jobban teljesítő energiaosztályokra alkalmazottal megegyező állandó maximális eltérést feltételezzenek.

Például: a tagállam az A–C. osztályokhoz ±10 kWh/m2/év maximális eltérést, a D–E. osztályokhoz ±20 kWh/m2/év maximális eltérést, az F–G. osztályokhoz pedig ±30 kWh/m2/év maximális eltérést alkalmaz. E forgatókönyvnél a tagállam a mintaméretet a teljes rendszerre vonatkozóan ±10 kWh/m2/év állandó maximális eltérést, azaz lényegében a legrosszabb eset forgatókönyvét feltételezve számíthatja ki. Ez az egyszerűsítés csak a minta méretének kiszámítására vonatkozik. Az egyes energetikai tanúsítványok érvényességére vonatkozó értékelési kritériumainak azonosnak kell maradniuk.

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv előírja, hogy az energetikai tanúsítási rendszer értékelési időszaka nem haladhatja meg az egy évet. A tagállamok dönthetnek az értékelési időszak kezdetéről és végéről, amelyet egyértelműen kell meghatározni és kommunikálni. A tagállamoknak a véletlenszerű mintát az értékelési időszakban kiállított energetikai tanúsítványok közül kell kiválasztaniuk.

A tagállamokban szokásosan kiállított energetikai tanúsítványok számát és a rendelkezésre álló minőségi szinteket (pl. maximális eltérést) alapul véve, a mintaméret jellemzően a következő tartományba esik:

—	100–150 energetikai tanúsítvány mintavétele a kisebb számú tanúsítványt kiadó és enyhébb minőségi kritériumokat alkalmazó tagállamok esetében,

—	300–350 energetikai tanúsítvány mintavétele a nagy számú tanúsítványt kiadó és szigorúbb minőségi kritériumokat alkalmazó tagállamok esetében.

Megjegyzendő, hogy a véletlenszerű kiválasztás sem feltétlenül garantál teljes reprezentativitást. Bizonyos eltérések szükségszerűen várhatók, de a véletlenszerű kiválasztás jellege miatt előfordulhat, hogy egyes kategóriák vagy energetikai tanúsítványtípusok felülreprezentálttá válnak. Kellő mintaméret esetén e probléma viszonylag kis jelentőségű, ám ennek ellenére előfordulhat, főleg ha bizonyos energetikai tanúsítványtípusok/kategóriák a többinél sokkal kisebbek, vagy viszonylag kicsi a mintaméret. A minta reprezentativitásának biztosításához a kiválasztást követően a tagállamoknak ellenőrizniük kell, hogy az épületkategóriák, az energetikai tanúsítványtípusok (pl. új építés vagy meglévő) és a minősítések eloszlása észszerű határokon belül van-e. Ha a minta nem tekinthető reprezentatívnak, a tagállamok a következőt tehetik:

—	elvetik az első mintát, és újból kiválasztják a teljes mintát,

—	elvetik a felülreprezentált kategóriákból származó energetikai tanúsítványokat, és az alulreprezentált kategóriákból új energetikai tanúsítványokat vonnak be. Az elvetendő vagy bevonandó egyes energetikai tanúsítványokat véletlenszerűen kell kiválasztani.

Egy tagállam például 300 épület véletlenszerű mintáját állítja össze. A minta azt mutatja, hogy a kórházi épületek felülreprezentáltak (45 épület, vagyis a minta 15 %-a, miközben az értékelési évben kiállított energetikai tanúsítványoknak csupán 5 %-át teszik ki). Ebben az esetben a tagállam megteheti, hogy 30 kórházi épületet (véletlenszerűen kiválasztva) kivesz a mintából, és helyettük más kategóriákból választ (véletlenszerűen az alulreprezentált kategóriák közül) 30 új energetikai tanúsítványt.

A legtöbb tagállam folyamatosan értékeli az energetikai tanúsítványok minőségét. Ez azt jelenti, hogy a véletlenszerű mintát nem egy adott időpontban választják ki, hanem a kiválasztást időben elosztva végzik. A folyamatosan értékelő tagállamok esetében a Bizottság javasolja, hogy a teljes általános értékelési időszak során a független ellenőrzési rendszer több alkalommal végezzen értékelést annak ellenőrzésére, hogy a véletlenszerű kiválasztás megközelítőleg reprezentatív-e a teljes sokaságra nézve. Az egyes értékeléseket követően a független ellenőrzési rendszer szükség esetén kiigazíthatja azon kategóriák körét, amelyekből a véletlenszerűen kiválasztott energetikai tanúsítványok származnak.

A tagállamok más módszereket is választhatnak, feltéve, hogy azok az értékelési időszakban kiadott energetikai tanúsítványok teljes számára nézve reprezentatív véletlenszerű kiválasztást biztosítanak.

8.2.3.   Bemeneti adatok ellenőrzésére irányuló helyszíni látogatások

Számos energetikai tanúsítási rendszerben a független ellenőrzési rendszerek dokumentumokkal (pl. tervek vagy műszaki leírások) összevetve ellenőrzik a bemeneti adatok érvényességét. Egyes esetekben a bemeneti adatok ellenőrzése helyszíni látogatással egészül ki annak igazolására, hogy a benyújtott dokumentáció megfelel-e a tényleges épületnek. Ennek oka az, hogy élettartamuk során az épületek számos változáson és módosításon esnek át, a tervezés szakaszától kezdve az építésen, a karbantartáson és a felújításon át egészen a rendeltetésszerű használatig. Az épülethez rendelkezésre álló dokumentáció nem minden esetben tükrözi e változásokat, ezért helyszíni ellenőrzésre van szükség.

A VI. melléklet 2. pontja előírja, hogy a tagállamok az energetikai tanúsítási rendszer minőségértékelése céljából vett véletlenszerű mintából az energetikai tanúsítványok 10 %-át válasszák ki a bemeneti adatok helyszíni ellenőrzéséhez (lásd: 4.2.2. fejezet). E 10 %-os részminta kiválasztását is véletlenszerűen kell végezni.

A helyszíni látogatások legtöbb esetében az épület tulajdonosának és/vagy bérlőjének engedélye szükséges az épülethez való hozzáféréshez. Előfordulhat, hogy az épület tulajdonosai és/vagy bérlői különböző okokból nem kívánnak hozzáférést adni az épülethez. Az épülethez való hozzáférésnek mindenkor a releváns nemzeti jogszabályok szerint kell történnie, és minden személyiségi jogot tiszteletben kell tartani.

Az a tény, hogy az épületeket véletlenszerűen kell kiválasztani, de az épület tulajdonosai és/vagy bérlői esetleg nem adnak hozzáférést, megnehezítheti a véletlenszerű kiválasztás biztosítását. Ebben az esetben a gondosságra törekvés elvének alkalmazása indokolt. A Bizottság ajánlása szerint az épülethez való hozzáférés megtagadása esetén az épület energetikai tanúsítványát ki kell venni a helyszíni látogatásra kijelölt épületek 10 %-os részmintájából (bár az továbbra is a teljes véletlenszerű minta része lehet). Pótlásához egy hasonló profilú energetikai tanúsítvány választható ki a teljes véletlenszerű mintából. Például egy E minősítésű lakóépület tulajdonosa nem engedélyezi a hozzáférést a független ellenőrzési rendszernek. Ilyen esetben a független ellenőrzési rendszer egy másik, E minősítésű lakóépületet választhat, és ahhoz kérhet hozzáférést.

E megközelítés ugyan nem feltétlenül eredményez teljesen véletlenszerű mintát, mégis reprezentatív mintát biztosítana, ami az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv célja.

A tagállamok ösztönzőket kínálhatnak az épületeikhez hozzáférést biztosító tulajdonosok és/vagy bérlők számára. A tagállamok például ingyenes energetikai tanácsadást, épületfelújítási útlevelet vagy pénzbeli ellentételezést kínálhatnak. A tagállamok maguk dönthetnek arról, hogy kínálnak-e ellentételezést, és ha igen, milyen típusú ellentételezést.

A bemeneti adatok helyszíni látogatások révén történő ellenőrzése adott esetben virtuális eszközökkel is elvégezhető. Ilyen esetben a 3.2. szakaszban a virtuális eszközökre vonatkozóan előírt kritériumok alkalmazandók.

8.2.4.   Az energetikai tanúsítási rendszerek és a független ellenőrzési rendszerek átruházása

A 27. cikk lehetővé teszi a tagállamoknak a független ellenőrzési rendszerek működtetésére vonatkozó hatáskörök átruházását. A tagállamok dönthetnek arról, hogyan alkalmazzák a véletlenszerű mintavételt az érvényes energetikai tanúsítványok általános szintjének mérésére az energetikai tanúsítási rendszerben.

A tagállamok azt is választhatják, hogy véletlenszerű mintát értékelnek, és felhatalmazott szervektől kérnek be energetikai tanúsítványokat az azok által kiállított energetikai tanúsítványok teljes száma alapján.

A tagállamok a véletlenszerű mintavétellel történő értékelés átruházása mellett is dönthetnek. Ebben az esetben két lehetőség lenne:

(a)	a nemzeti hatóság teljes mértékben átruházza a minőségi szint értékelését, és kvótát határoz meg az egyes felhatalmazott szervek által véletlenszerűen ellenőrizendő energetikai tanúsítványokra;

(b)	a nemzeti hatóság teljes mértékben átruházza a minőségi szint értékelését, és előírja, hogy minden egyes felhatalmazott szerv külön véletlenszerű mintavételt végezzen (az adott szerv által kiállított energetikai tanúsítványok száma és a 95 %-os megbízhatóság alapján).

A minőségi szintek és az egyértelmű felelősség biztosítása érdekében a Bizottság a b) lehetőség alkalmazását javasolja.

Az V. melléklet 2. pontja szerint ha a független ellenőrzési rendszerekkel nem kormányzati szerveket bíztak meg, akkor a véletlenszerű minta legalább 25 %-át harmadik félnek kell értékelnie. E harmadik fél lehet kormányzati szerv (pl. nemzeti ügynökség) vagy más nem kormányzati szerv. A tagállamok előírhatják, hogy a harmadik fél általi ellenőrzést az ilyen típusú értékelés végzésére tanúsított vállalkozás végezze.

8.3.   Az energetikai tanúsítási rendszerek minőségirányítása

A 4.2. fejezetben leírt eszköz egy számos minőségbiztosítási rendszerben alkalmazott tipikus értékelőeszköz. A véletlenszerű mintavétel azonban csupán azt mutatja meg, hogy elérték-e a minőségi szintet. Önmagában rendszerint nem elegendő a kielégítő minőségi szint fenntartásának eszközeként.

Az előírt minőségi szint biztosításához átfogó minőségirányítási megközelítésre van szükség. A megközelítésnek az energetikai tanúsítási rendszer egészét és az energetikai tanúsítványok kiállításának folyamatát egyaránt figyelembe kell vennie. Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv VI. mellékletének 2. pontja szerint a tagállamok megelőző és reaktív intézkedéseket vezetnek be a teljes rendszer minőségbiztosítása érdekében. Ez némi rugalmasságot ad a tagállamok számára annak eldöntésében, hogy mely intézkedések a legalkalmasabbak.

A Bizottság azt ajánlja, hogy az előírt minőségi szint elérését célzó megközelítésük során a tagállamok vegyék figyelembe a 8.3.1–8.3.6. fejezetben leírt valamennyi elemet.

8.3.1.   Képesítés és tanúsítás

A független szakértőknek az épületek teljesítményének értékeléséhez szükséges szakértelemmel kell rendelkezniük. Ez a szintű szakértelem képesítési vagy tanúsítási rendszereken keresztül igazolható.

A tagállamoknak tekintettel kell lenniük ennek fontosságára a független szakértők képesítésének és/vagy tanúsításának kialakításakor, az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv 25. cikkében foglalt követelményeknek megfelelően.

8.3.2.   Képzés

A képzés az alapképzést (pl. ha előírt a tanúsításhoz) és az évek során folyamatosan végzett képzést egyaránt magában foglalja. Ez a minőségbiztosítás egyik legfontosabb eleme, amely azonban sajnos ritkán kapja meg a szükséges figyelmet.

A képzésnek ki kell terjednie az energetikai tanúsítványok kiállítási és validálási folyamatának minden aspektusára:

—	számítási módszertan (pl. az épület teljesítményének, különböző elemeinek és az értékelés lefolytatásának ismerete),

—	értékelőeszközök (pl. képzés egy adott számítási eszköz használatáról),

—	értékelés az energetikai tanúsítvány elkészítéséhez (azaz hogyan kell elvégezni az energetikai tanúsítvány értékelését),

—	az energetikai tanúsítvány érvényességi feltételei (a független szakértőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a munkájukat miként fogják értékelni),

—	adminisztratív eljárás – amely az energetikai tanúsítvány kiállításának nem műszaki vonatkozásait, például a dokumentációt és az adatbázisba történő feltöltést fedi le,

—	szankciók/végrehajtás; a független szakértőknek ismerniük kell az utóbb érvénytelennek minősített energetikai tanúsítványok kiállításának következményeit.

A Bizottság nyomatékosan javasolja, hogy gondoskodni kell a független szakértők képzésének naprakésszé tételéről. A tagállamok eldönthetik, hogy erre rendszeres időközönként (pl. háromévente), vagy az energetikai tanúsítási rendszer módosításakor kerüljön-e sor. A tagállamok dönthetnek arról is, hogy e frissítések az akkreditáció fenntartása érdekében kötelezőek, vagy csupán önkéntes jellegűek legyenek-e.

8.3.3.   A számítási eszközökbe vagy az épületek energiahatékonysági adatbázisaiba beépített ellenőrzés és tanácsadás

Tekintettel a figyelembe veendő változók számára, előfordulhat, hogy a független szakértők hibákat követnek el az értékelési folyamat során. Ez tévedésből vagy szándékosan is történhet. Az értékelési hibák elkerülésének hatékony módja, ha az ellenőrzést vagy a tanácsadást magába a kiállítási folyamatba építik be, így a független szakértő közvetlen üzenetet kap. Ez megvalósítható a számítási eszközben vagy akkor, amikor az energetikai tanúsítványt feltöltik az épületek energiahatékonysági adatbázisába.

E megközelítés előnye a preventív jelleg, ami segíti a szakértőt a hibák elkerülésében és megkönnyíti a független ellenőrzési rendszer munkáját. Ez a megközelítés általában a költségek és az adminisztratív eljárások csökkenését eredményezi. A Bizottság javasolja ennek alkalmazását – ahol csak lehetséges – az energetikai tanúsítványok kiállításának folyamatában.

Például egy számítási eszköz üzenet generálásával jelezheti a független szakértőnek, hogy az energetikai tanúsítványban egy vagy több bemeneti/kimeneti érték hibás, illetve ellenőrzést igényel. Az üzenetek például a következők lehetnek:

—	„Geometriai értékek ütközése (pl. az egyes épületelemek felületeinek összege nem egyezik a teljes felülettel, vagy a fotovoltaikus panelek felülete nagyobb a tetőfelületnél)”.

—	„Tartományon kívüli értékek (pl. az épület U értéke túl alacsony/magas)”.

—	„Hiányzó műszaki adatok (például a fűtési rendszernél nem szerepelnek a szigetelési értékekre vonatkozó információk, az ablakkeret esetében nem tüntették fel az U értéket)”.

—	„Hiányzó vagy hibás adminisztratív információk (pl. a cím hiányos, a kataszteri hivatkozási szám helytelen)”.

Ezen üzenetek korrekció végzését vagy az érték megerősítését írhatják elő a független szakértő számára. A hibaüzenetek célja, hogy a független szakértő felismerje, ha valami eltérés tapasztalható, és azt megerősítse vagy kijavítsa.

Más információforrásokkal kombinálva e támogató eszközök nagyon specifikusak lehetnek. Az eszköz például észlelheti, hogy az U érték nagyon alacsony egy adott épülettípus (pl. az 1960-as években épült épületek) esetében. A szakértő ezt követően megerősítheti az értéket (ha megmérte a szigetelést és biztos az U értékben), vagy korrekciót végezhet.

A beépített ellenőrzésnek és tanácsadásnak egyértelmű különbséget kell tennie a 8.1.2. és a 8.1.3. pontban foglalt értékek és a többi érték között.

8.3.4.   Folyamatos minőség-ellenőrzés és ellenőrzés

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelvben előírt véletlenszerű minta mellett a tagállamok további minőség-ellenőrzéseket is bevezethetnek. A fentiek szerint a véletlenszerű mintavétel a teljes energetikai tanúsítási rendszer értékelésének egyik kulcseleme, önmagában viszont nem feltétlenül elegendő az előírt minőségi szint biztosításához és fenntartásához. Ezért a tagállamok további minőség-ellenőrzési intézkedések bevezetését vehetik fontolóra.

A tagállamok többféle minőség-ellenőrzési és ellenőrzési intézkedést alkalmazhatnak.

—

További véletlenszerű minták. A nagyobb mintaalap több energetikai tanúsítvány értékelését biztosítja, ami az érvénytelen energetikai tanúsítványok számának csökkentése révén javítja a minőségi szintet. Ez egy helytálló reaktív intézkedés, bár a költséghatékonysága elmaradhat más intézkedésekétől (25).

—

Célzott minőség-ellenőrzés. Ez esetben az energetikai tanúsítványok kiválasztása nem véletlenszerűen, hanem a független ellenőrzési rendszer olyan kritériumai alapján történik, amelyek nagyobb valószínűséggel minősítik őket helytelennek. A tagállamok például külön figyelmet fordíthatnak a minősítési küszöbhöz nagyon közel álló vagy az adott épületkategória esetében kirívóan magas/alacsony teljesítményt mutató energetikai tanúsítványokra. A tagállamok akár konkrét független szakértőkre is összpontosíthatják erőfeszítéseiket. A tagállamok például több ellenőrzést végezhetnek a kirívóan nagy számú energetikai tanúsítványt kiállító szakértők esetében. A nagyobb valószínűséggel érvénytelen energetikai tanúsítványok megcélzása költséghatékonyabbá teszi az ellenőrzéseket. Másfelől e módszer csökkentheti az új típusú hibák észlelésének valószínűségét, és hajlamos a szelekciós torzításra.

—

Részleges ellenőrzések. Ezek hasonlóak a célzott minőség-ellenőrzéshez, de az energetikai tanúsítványok azon konkrét részeire terjednek ki, amelyeket a tagállamok relevánsnak találnak. A független ellenőrzési rendszerek például kiemelt figyelmet fordíthatnak az épületek U értékére, mivel azt észlelték, hogy ezen a területen fordul elő a legtöbb hiba.

A véletlenszerű, célzott vagy részleges ellenőrzésekkel feltárt tipikus hibák jól alkalmazhatók beépített ellenőrzések vagy tanácsadás céljára. Az ellenőrzések eredményei képzési anyagok kifejlesztésére vagy frissítésére is felhasználhatók.

Egy vagy több kiegészítő ellenőrzési intézkedés bevezetése (az általános véletlenszerű mintavételen felül) jobban tudatosítja a szakértőkben a többféle ellenőrzést, így rendszerint figyelmesebbek lesznek az értékelés során, és kisebb valószínűséggel hibáznak.

A tagállamok kombinálhatják az ilyen intézkedéseket, és – tekintettel azok hatékonyságára – ez nyomatékosan ajánlott is számukra.

8.3.5.   Végrehajtás / szankciók

A 34. cikkel (Szankciók) összhangban a tagállamok szankciókat alkalmazhatnak a tévedésből vagy szándékosan nem megfelelő minőségű energetikai tanúsítványt készítő független szakértőkre. A szankciók alkalmazása kulcsfontosságú része az egyenlő versenyfeltételek biztosításának. Az alkalmazott szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

A tagállamoknak eltérő lehetőségeik vannak a szankciók alkalmazásakor. A következőket tehetik:

—	előírják az érintett energetikai tanúsítvány újbóli kiállítását,

—	előírják több energetikai tanúsítvány újbóli kiállítását (hibák feltételezése esetén),

—	előírják az újbóli képzést vagy az újbóli tanúsítást,

—	ideiglenes tilalmat rendelnek el (pl. egyéves tilalom az energetikai tanúsítványok kiállítására),

—	a tanúsítás vagy képesítés végleges visszavonása,

—	pénzbírságok.

A végrehajtáson és a szankciókon túl a tagállamoknak a független szakértők felelősségét is mérlegelniük kell. Franciaországban például az energetikai tanúsítvány jogi úton megtámadható, ami pénzbeli kártalanítást vonhat maga után.

8.3.6.   Teljes körű minőségirányítás

Az elszigetelt minőségbiztosítási intézkedések aligha biztosítják a kívánt eredményeket. Előfordulhat, hogy a célzott mintavétel önmagában kevésbé költséghatékony, mint a képzés. A képzés nélküli szankciók méltánytalanok lennének. Az erős feltárási mechanizmus nélküli szankciók pedig kisebb visszatartó erőt képviselnek.

Ezért ajánlott, hogy a tagállamok strukturált és szervezett megközelítést alkalmazzanak a független ellenőrzési rendszerrel kapcsolatban.

Létrejötte óta az épületek energiahatékonyságára vonatkozó együttes fellépés (CA-EPBD) projekt kiterjedt munkát végzett az energetikai tanúsítási rendszerek többféle minőségbiztosítási megközelítésének elemzése és megvitatása terén. A Bizottság nyomatékosan ajánlja, hogy a független ellenőrzési rendszerek tervezésekor vegyék figyelembe a CA-EPBD megállapításait. E megállapítások a 8.3.1–8.3.6. fejezetben szereplő összes elemre kiterjednek.

Rendelkezésre állnak továbbá átfogó minőségirányítási kézikönyvek és eszközök, melyeket a tagállamoknak ajánlott figyelembe venniük.

8.4.   Független ellenőrzési rendszerek és az épületek energiahatékonysági adatbázisai

A 20. cikk (8) bekezdése előírja, hogy minden kibocsátott energetikai tanúsítványt fel kell tölteni az épületek energiahatékonyságára vonatkozó adatbázisokba. A feltöltésnek tartalmaznia kell a teljes energetikai tanúsítványt, annak minden eredményével és ajánlásával együtt, ideértve az energetikai tanúsítvány kiszámításához szükséges összes adatot (azaz bemeneti adatot). A független ellenőrzési rendszernek szüksége van ezen információkra az energetikai tanúsítványok érvényességének és a tanúsítási rendszer egésze minőségének értékeléséhez.

A minőség és a nyomonkövethetőség érdekében a VI. melléklet 2. pontjának nyolcadik bekezdése előírja, hogy új vagy meglévő energetikai tanúsítvány módosítása vagy kiegészítése esetén az épületek energiahatékonysági adatbázisa és a nemzeti hatóságok (ideértve a független ellenőrzési rendszert is) képesek legyenek azonosítani a tanúsítványt feltöltő, módosító vagy kiegészítő szakértőt. Ez az egyszerűsített frissítési eljárás keretében módosított energetikai tanúsítványokra is alkalmazandó.

Az épületek energiahatékonysági adatbázisai és más adatbázisok közötti kompatibilitás növelése érdekében kifejezetten ajánlott, hogy minden adatbázis egyedi azonosítót használjon az épülethez vagy önálló rendeltetési egységhez. Ezek az azonosítók például a kataszterhez kapcsolhatók.

Az összekapcsolt adatbázisok használata minőségbiztosítási célokat is szolgálhat. Ha például az épületek energiahatékonysági adatbázisát összekapcsolják a nemzeti kataszteri adatbázissal, a tagállamok biztosíthatják bizonyos építési információk vagy adatok keresztellenőrzését vagy akár előzetes kitöltését (pl. építési év, építési terület).

8.5.   Az energetikai tanúsítványok rendelkezésre állása

Az épületek energiahatékonyságáról szóló átdolgozott irányelv kötelezi a tagállamokat annak biztosítására, hogy az energetikai tanúsítvány az épület leendő tulajdonosai és bérlői rendelkezésére álljon. Az energetikai tanúsítvány elsődleges funkciója annak lehetővé tétele, hogy épületvásárlás vagy -bérlés esetén az emberek az épület energiahatékonyságát is figyelembe vehessék a döntéshez. Ezért nagyon fontos az energetikai tanúsítvány rendelkezésre bocsátásának időpontja. Az energetikai tanúsítványok rendelkezésre állásának ellenőrzésekor a tagállamoknak azt is vizsgálniuk kell, hogy azok a kellő időben állnak-e rendelkezésre. Gyakori például, hogy az energetikai tanúsítvány meglétét az adásvételi okiratok aláírásakor vagy a bérleti szerződés megkötése után ellenőrzik. Ez azonban csupán azt szavatolja, hogy az energetikai tanúsítványt a folyamat során átadták valamikor, de az esetleg már túl késő volt ahhoz, hogy érdemben befolyásolja a döntést.

Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv előírja, hogy amikor egy épületet eladásra vagy bérlésre kínálnak, a hirdetésekben fel kell tüntetni az energiahatékonysági osztályt és mutatót. A VI. melléklet kifejezetten előírja a tagállamok számára az energetikai tanúsítvány láthatóságának ellenőrizését. Az energetikai tanúsítvány hirdetésekben való feltüntetése biztosítja, hogy a leendő vevő vagy bérlő már a kezdetektől hozzáférjen a tanúsítvány releváns adataihoz.

Az ellenőrzés költsége miatt a Bizottság ajánlása szerint az erőfeszítéseket célszerű azokra a területekre összpontosítani, ahol az ellenőrzés könnyebben és költséghatékonyabban végezhető. Egyes tagállamok például az energetikai tanúsítvány szerinti minősítés ingatlanos honlapokon, sajtóban vagy hirdetésekben való feltüntetésének ellenőrzésére helyezhetik a hangsúlyt. Az ingatlanok keresésében betöltött kiemelt szerepük és a felületükön található ingatlanok nagy száma miatt a honlapok különösen alkalmasak az automatizált ellenőrzési mechanizmusok használatára.

A tagállamok más eszközöket is alkalmazhatnak, például a hirdetési felületek ellenőrzését vagy vizsgálatát, az ingatlanhelyszínek manuális felmérését vagy próbavásárlást. Ezek hatékony alternatívát jelenthetnek abban az esetben, ha automatizált ellenőrzés nem lehetséges (pl. hagyományos ingatlanügynökségeknél), vagy ha konkrét hiányosságokkal kell foglalkozni.

A 19. cikk (3) bekezdésének előírása szerint a tagállamok biztosítják az energetikai tanúsítványok egységes vizuális megjelenését. A Bizottság javasolja, hogy a tagállamok az energetikai tanúsítvány egységes vizuális megjelenéséhez kapcsolódóan adjanak ki útmutatást, ajánlást vagy kötelező előírást az energetikai tanúsítvány vizuális megjelenésének hirdetési felületeken való alkalmazására. Az egységes vizuális megjelenés használatára vonatkozó egyértelmű megközelítés kommunikálása nemcsak az automatizált ellenőrzési mechanizmusok alkalmazását könnyítené meg, hanem a hirdetők és felhasználók számára is egyértelmű helyzetet teremtene, és megelőzné a félreértéseket.

8.6.   A minőségi szintekre vonatkozó információk nyilvános közzététele

A VI. melléklet 5. pontja előírja a tagállamok számára, hogy rendszeresen tegyenek közzé információkat a független ellenőrzési rendszerről. A Bizottság javasolja, hogy ezen információkat az egyes tagállamokban megállapított értékelési időszakot követően tegyék közzé (pl. legalább évente). Az információk hozzáférhetővé tételével az a cél, hogy javuljon az energetikai tanúsítványok minőségének megítélése. Az értékelési eljárásról és annak eredményeiről szóló naprakész információk biztosításával a tagállamok tisztázhatják az energetikai tanúsítványokra és azok minőségére vonatkozó egyes félreértéseket.

Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv legalább a következő információk hozzáférhetővé tételét írja elő:

—	az érvényes energetikai tanúsítvány meghatározása – ez tisztázza az „érvényes energetikai tanúsítvány” fogalmát, valamint azt, hogy milyen minőségi szint várható el az egyes tanúsítványok esetében,

—	az energetikai tanúsítási rendszer minőségi célkitűzései – ez ad tájékoztatást a rendszer általános minőségi szintjéről, ideértve a további elemeket is (lásd: 4.1.5. fejezet),

—	a minőségértékelés eredményei – ez ad tájékoztatást az energetikai tanúsítási rendszer minőségének tényleges szintjéről. A Bizottság a következő elemek beillesztését ajánlja a tagállamoknak:

—	a véletlenszerű mintavétel ellenőrzési folyamatának eredményei (azaz az érvényes energetikai tanúsítványok százalékos aránya),

—	az összes alkalmazott minőségbiztosítási intézkedés összefoglaló ismertetése,

—	az alkalmazott különféle minőségbiztosítási eszközök eredményeinek összefoglalása (pl. az érvényes energetikai tanúsítványok százalékos aránya célzott mintavétel esetén), az előző évekhez képest történt változásokkal együtt,

—	rendkívüli intézkedések az energetikai tanúsítványok általános minőségi szintjének javítása érdekében.

A fenti információk különböző formátumokban tehetők közzé (pl. jelentésben vagy frissített honlapon az épületek energiahatékonysági adatbázisával együtt).

8.6.1.   A számított/becsült és a mért energiahatékonyság közötti különbségek

A tagállamok szerint a számított/becsült (eszközminősítés) és a mért energiafogyasztás közötti különbségek olyan félreértések forrását képezik, amelyek befolyásolják az energetikai tanúsítási rendszer megítélését (26).

Információs eszközként az energetikai tanúsítványoknak különböző épületek összehasonlítását kell lehetővé tenniük. Ehhez szinte mindig olyan eszközminősítési megközelítés szükséges, amely több – különösen az épület használatához, pl. a lakók számához, a kihasználtsági szokásokhoz és az épület energiahatékonyságától eltérő célokat szolgáló fogyasztás intenzitásához kapcsolódó – épületjellemző és -paraméter szabványosított értékein alapul. Ez hasonló megközelítés ahhoz, amelyet különböző termékek (pl. fogyasztási cikkek, motorok vagy autók) összehasonlítására alkalmaznak.

Az energetikai tanúsítványokkal kapcsolatos egyik gyakori tévhit szerint azoknak pontosan tükrözniük kell az adott épület tényleges energiafogyasztását. Így alakult ki az energetikai tanúsítványokban jelzett energiafogyasztás és a mért fogyasztás közötti úgynevezett „teljesítményrés”. A gyakorlatban a teljesítményrésnek több oka is lehet (az alábbi felsorolás nem jelent fontossági sorrendet):

—	a felhasználói magatartás hatása (várható különbségek),

—	az energetikai tanúsítvány számítási hibái,

—	az épületelemek vagy -rendszerek nem megfelelő beépítése (pl. ablakok nem megfelelő légzárása, hiányzó szigetelés, nem megfelelően üzembe helyezett rendszerek),

—	nem megfelelően működő rendszerek (pl. nem kondenzációs módban működő kazán, magasabb hőmérsékleten működő hőszivattyú),

—	a rendszerek károsodása vagy meghibásodása (pl. kazán meghibásodása, csökkentett szinten működő szellőztetés).

A Bizottság javasolja, hogy a tagállamok a minőségi szintekről szóló nyilvános tájékoztatásban és az energetikai tanúsítványokról szóló általános kommunikációban tisztázzák a számított/becsült (eszközminősítés) és a mért energiafogyasztás közötti különbségekkel kapcsolatos tévhiteket. Tájékoztatást és magyarázatot kell tehát nyújtaniuk az energetikai tanúsítvány jellemzőiről és arról, hogy a lényeges különbségeket miként lehet felismerni és orvosolni. Fontos, hogy a felhasználók megértsék az energetikai tanúsítvány célját, és ennek megfelelően tudjanak eljárni.

Ehhez a tagállamok az alábbi lehetőségek közül egyet vagy többet is alkalmazhatnak:

—	az eszközminősítés elveire, működésére és a várható különbségek típusára vonatkozó információk közzététele (pl. bizonyos épületek esetében jellemző eltérési tartományok),

—	hozzáférés biztosítása független szakértőkhöz, egyablakos ügyintézési pontokhoz vagy energetikai tanácsadást nyújtó más szolgáltatáshoz,

—	lehetőség biztosítása arra, hogy az épület tulajdonosai vagy bérlői kifogással éljenek vagy érdeklődjenek az energetikai tanúsítvány eredményeit illetően,

—

a felhasználók tájékoztatása arról, hogy miként állapíthatják meg, hogy az észlelt teljesítménybeli eltérések az épület használatából erednek-e. Például a fűtési hőmérséklet 1 °C-os emelkedése 5–10 %-kal növeli az energiafogyasztást; a lakók számának növekedése x %-kal növeli a fogyasztást. Ezzel szemben x %-kal csökken a fogyasztás, ha a fűtést csak novemberben kapcsolják be. Az ilyen típusú információval arra is felhívható a lakók figyelme, hogy milyen fontos a felhasználói magatartás az épület teljesítménye szempontjából,

—	olyan energetikai tanúsítási eszközök bevezetése, amelyekkel az épülethasználók egyes paramétereket módosíthatnak az energetikai tanúsítványban, és nyomon követhetik a különbségeket,

—	ellenőrzőlisták biztosítása az épületben ellenőrizendő elemekhez vagy rendszerekhez.

Emellett a tagállamok használhatják az energetikai tanúsítványokhoz kapcsolódó más releváns kommunikációs eszközöket, például honlapokat, GYIK-rovatokat, épületek energiahatékonysági adatbázisait, kézikönyveket, tájékoztató anyagokat és magát az energetikai tanúsítványt is.