European flag

Az Európai Unió
Hivatalos Lapja

HU

C sorozat


C/2025/6280

2025.12.19.

P10_TA(2025)0135

A kutyák és a macskák jóléte és nyomonkövethetősége

Az Európai Parlament 2025. június 19-én elfogadott módosításai a kutyák és a macskák jólétéről és nyomonkövethetőségéről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslathoz (COM(2023)0769 – C9-0443/2023 – 2023/0447(COD)) (1)

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

(C/2025/6280)

Módosítás 1

Rendeletre irányuló javaslat

1 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)

Az élő állatok, köztük a macskák és a kutyák az Európai Unió működéséről szóló szerződés I. mellékletének hatálya alá tartoznak, és az Unió közös agrárpolitikájának részét képezik. Ezeknek az állatoknak van piaca az Unióban, és jelentős a velük folytatott, határokon átnyúló kereskedelem. Számos tagállam aláírta a kedvtelésből tartott állatok védelméről szóló európai egyezményt. Bizonyítékok széles köre támasztja alá a kutyák és a macskák belső piacának optimálistól elmaradó működését az Unióban, valamint az ezen állatokkal az Unión belül és az Unióba történő behozatal során folytatott illegális kereskedelmet. Ezért minimumkövetelményeket kell megállapítani a létesítményekben tenyésztett és tartott kutyák és macskák jólétére, valamint szigorúbb követelményeket kell meghatározni az Unióban beszállított kutyák és macskák nyomonkövethetőségére.

(1)

Az élő állatok, köztük a macskák és a kutyák az Európai Unió működéséről szóló szerződés I. mellékletének hatálya alá tartoznak, az Unió közös agrárpolitikájának részét képezik , és jólétüket védeni kell . Ezeknek az állatoknak van piaca az Unióban, és jelentős a velük folytatott, határokon átnyúló kereskedelem. Számos tagállam aláírta a kedvtelésből tartott állatok védelméről szóló európai egyezményt. Bizonyítékok széles köre támasztja alá a kutyák és a macskák belső piacának optimálistól elmaradó működését az Unióban, valamint az ezen állatokkal az Unión belül és az Unióba történő behozatal során folytatott illegális kereskedelmet. Ezért – figyelembe véve az állatokkal kapcsolatos megállapításokat, amelyek elismerik az állatok érzelmekre, fájdalomra és társas interakciókra való képességét – minimumkövetelményeket kell megállapítani a tenyésztett és tartott kutyák és macskák jólétére, valamint szigorúbb követelményeket kell meghatározni az uniós piacon forgalomba hozott kutyák és macskák nyomonkövethetőségére.

Módosítás 2

Rendeletre irányuló javaslat

2 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)

A kutyák és a macskák tenyésztésére, tartására és forgalomba hozatalára vonatkozó uniós állatjóléti rendelkezések hiánya, valamint a létező nemzeti szabályok közötti eltérések nagyon gyakran ahhoz vezettek, hogy az említett állatok a jólétük szempontjából káros körülmények között születtek, illetve ilyen körülmények között tenyésztették, értékesítették vagy adták örökbe ingyenesen őket. A különböző tagállamokban működő kereskedelmi kutya- és macskatenyésztők közötti verseny nem egyenlő versenyfeltételek mellett zajlik, mivel az állatjóléti körülmények ezen üzemeltetők versenyképességének egyik fő elemét képezik, és tagállamonként jelentősen eltérnek egymástól. Ennek következtében torzul a verseny, különösen a szigorú előírásokat követő tenyésztők és állattartók esetében, akik a határokon átnyúló kereskedelem során nem tudják pénzre váltani az állatjólét terén megvalósított beruházásaikat, mivel olyan üzemeltetőkkel versengenek, amelyek az előírásoknak nem megfelelő állatjóléti körülményekből hasznot húzva versenynyomást gyakorolnak, leszorítják az árakat és az elvárások szintjét.

(2)

Az egyedi biológiai és viselkedési szükségletekkel rendelkező kutyákat és macskákat kedvtelésből tartott állatokként forgalmazzák és tartják az Unióban. A kutyák és a macskák tenyésztésére, tartására és forgalomba hozatalára vonatkozó uniós állatjóléti rendelkezések hiánya, valamint a létező nemzeti szabályok közötti eltérések esetenként ahhoz vezettek, hogy az említett állatok a jólétük szempontjából káros körülmények között és esetlegesen súlyos következményekkel születtek, illetve ilyen körülmények között tenyésztették, értékesítették vagy adták örökbe ingyenesen őket. A különböző tagállamokban működő kereskedelmi kutya- és macskatenyésztők közötti verseny nem egyenlő versenyfeltételek mellett zajlik, mivel az állatjóléti körülmények ezen üzemeltetők versenyképességének egyik fő elemét képezik, és tagállamonként jelentősen eltérnek egymástól. Ennek következtében torzul a verseny, különösen a szigorú előírásokat követő tenyésztők és állattartók esetében, akik a határokon átnyúló kereskedelem során nem tudják pénzre váltani az állatjólét terén megvalósított beruházásaikat, mivel olyan üzemeltetőkkel versengenek, amelyek az előírásoknak nem megfelelő állatjóléti körülményekből hasznot húzva versenynyomást gyakorolnak, leszorítják az árakat és az elvárások szintjét.

Módosítás 3

Rendeletre irányuló javaslat

3 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)

Emellett a fogyasztók nem részesülnek kellő védelemben, mivel kutya vagy macska beszerzésekor gyakran szembesülnek azon rossz jóléti körülmények negatív következményeivel, amelyek között az állatokat a létesítményekben nevelték és tartották, például a megvásárolt vagy beszerzett kutya vagy macska egészségügyi problémáival, viselkedési problémáival vagy genetikai rendellenességeivel.

(3)

Emellett a fogyasztók nem részesülnek kellő védelemben, mivel kutya vagy macska beszerzésekor gyakran szembesülnek azon rossz jóléti körülmények negatív következményeivel, amelyek között az állatokat a létesítményekben nevelték és tartották, például a megvásárolt vagy beszerzett kutya vagy macska egészségügyi problémáival, viselkedési problémáival vagy genetikai rendellenességeivel. A megalapozott fogyasztói döntések támogatása és az uniós szabályoknak való megfelelés előmozdítása érdekében alapvető fontosságú a nyilvánosság tájékoztatása és a felelősségteljes, valamint a nem megfelelő vagy jogellenes nemesítési gyakorlatok közötti különbség tudatosítása.

Módosítás 280 és 307

Rendeletre irányuló javaslat

3 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3a)

Bár több tagállam már bevezetett nemzeti pozitív listákat az állatok magánszemélyek általi tulajdonlásának szabályozására, a kutyáktól és macskáktól eltérő, kedvtelésből tartott állatfajok tenyésztésére, tartására és forgalomba hozatalára vonatkozó uniós állatjóléti rendelkezések közös uniós keretének hiánya, valamint az eltérő nemzeti szabályok következetlenségekhez, joghézagokhoz és a fogyasztók számára bizonytalanságokhoz vezetnek, és gyakran súlyos állatjóléti következményekkel járnak a kedvtelésből való tartásra alkalmatlan fajokra nézve, továbbá kockázatot jelentenek a biológiai sokféleségre, az emberi egészségre és biztonságra, valamint a természetvédelemre nézve.

Módosítás 308

Rendeletre irányuló javaslat

3 b preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3b)

Már korábban is voltak kezdeményezések azon állatok tudományosan megalapozott uniós szintű jegyzékének létrehozására, amelyekről megállapították, hogy megfelelő jóléti feltételek mellett alkalmasak kedvtelésből való tartásra anélkül, hogy károsítanák a vadon élő populációkat, és ezáltal az európai biológiai sokféleséget, illetve az emberi egészséget és biztonságot. Ennek során alapvető fontosságú az állatokra gyakorolt hatás értékelése, beleértve azok jólétét, viselkedését, táplálkozási szükségleteit és állatorvosi ellátását, hogy elkerülhetők legyenek az olyan helyzetek, amelyek szükségtelen szenvedést, nem megfelelő életkörülményeket vagy a fajok veszélyeztetését okozhatják.

Módosítás 4

Rendeletre irányuló javaslat

4 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(4a)

Fokozni kell a tagállamok közötti együttműködést az illegális tenyésztelepek azonosítása, a kapcsolódó hálózatok felszámolása és az alkalmazandó szabályok hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében. A határokon átnyúló együttműködés, információcsere és összehangolt ellenőrzések megerősítése alapvető fontosságú egyes jogellenes tevékenységek transznacionális jellegének kezelése, valamint az állatok jólétének és a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében az Unió egész területén.

Módosítás 5

Rendeletre irányuló javaslat

4 b preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(4b)

Az elmúlt években jelentősen nőtt a kedvtelésből tartott állatok száma az Unióban, ami azt tükrözi, hogy az uniós polgárok erősen kötődnek a kutyák és macskák jólétéhez. Az állatjóléti tudomány fejlődése fényében az Uniót és tagállamait ösztönözni kell egy olyan jogi megközelítés előmozdítására, amely nem kizárólag tulajdonnak tekinti az állatokat, hanem az embereknek az állatok jóléte és védelme iránti etikai felelősségét is tükrözi.

Módosítás 6

Rendeletre irányuló javaslat

6 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)

Az illegális kutya- és macskakereskedelem részben azért alakult ki, mert ezek az állatok nem követhetők nyomon az eredeti alomig. Az illegális kereskedelmi gyakorlatokhoz viszont az ellenőrizetlen tenyésztési gyakorlatoknak alávetett kutyák és macskák szenvedése társul. Ha nincsenek olyan megbízható eszközök, amelyekkel nyomon követhetnék az állatokat származási helyükig, nem lehet biztosítani, hogy az üzemeltetők ugyanazokat az állatjóléti előírásokat tartsák be, és hogy a kutyák és a macskák beszállítása tekintetében egységes versenyfeltételek legyenek a belső piacon. Ezért alapvető fontosságú a kutyák és a macskák nyomonkövethetőségének biztosítása egy olyan rendszerrel, amely azonosítja és nyilvántartásba veszi a kutyákat és a macskákat az Unióban történő első beszállításuk előtt, valamint minden olyan esetben, amikor az állatok tulajdonjogát átruházzák.

(6)

Az illegális kutya- és macskakereskedelem részben azért alakult ki, mert ezek az állatok nem követhetők nyomon az eredeti alomig , valamint a fogyasztók irántuk tanúsított lelkesedése miatt, amit az online vásárlás fejlődése is elősegített . Az illegális kereskedelmi gyakorlatokhoz viszont az ellenőrizetlen tenyésztési gyakorlatoknak alávetett kutyák és macskák szenvedése társul. Ha nincsenek olyan megbízható eszközök, amelyekkel nyomon követhetnék az állatokat származási helyükig, nem lehet biztosítani, hogy az üzemeltetők ugyanazokat az állatjóléti előírásokat tartsák be, és hogy a kutyák és a macskák piaci formalomba hozatala tekintetében egységes versenyfeltételek legyenek a belső piacon. Ezért alapvető fontosságú a kutyák és a macskák nyomonkövethetőségének biztosítása egy olyan rendszerrel, amely azonosítja és nyilvántartásba veszi a kutyákat és a macskákat az uniós piacon való első forgalomba hozataluk előtt, valamint minden olyan esetben, amikor az állatok tulajdonjogát átruházzák.

Módosítás 309

Rendeletre irányuló javaslat

6 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(6a)

Ez a rendelet bevezeti a kötelező nyilvántartásba vételt, az online értékesítés megerősített ellenőrzését, valamint a kutyák és macskák fokozott nyomonkövethetőségét, legfeljebb 10 éves átmeneti időszakokat biztosítva annak érdekében, hogy az illetékes hatóságok felkészülhessenek. Hangsúlyozza továbbá a felelősségteljes tenyésztésre vonatkozó uniós szintű szabványok fontosságát a kutyákra és macskákra gyakorolt káros egészségügyi hatások és körülmények megelőzése érdekében. E kérdések szabályozása érdekében ez a rendelet egyértelmű állatjóléti követelményeket állapít meg és rendelkezik arról, hogy a tenyésztési gyakorlatok a legmagasabb szintű előírásoknak feleljenek meg.

Módosítás 7

Rendeletre irányuló javaslat

7 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(7)

Az EU-n kívülről származó macskák és kutyák illegális kereskedelme bővül. A kutyák és macskák EU-ba irányuló mozgására vonatkozó jelenlegi uniós szabályok, például az 576/2013/EU rendelet és az állategészségügyi rendelet rendelkezései nem tartalmaznak olyan kielégítő eszközöket, amelyekkel megelőzhető lenne az ilyen illegális kereskedelem. Ez azt jelenti, hogy további szabályokra van szükség az illegális kutya- és macskakereskedelem elleni küzdelem érdekében. A hatályos állategészségügyi szabályok előírják, hogy az Unióba beléptetett kutyák és macskák kereskedelmi és nem kereskedelmi célú mozgása esetén az állatokat mikrocsippel kell azonosítani. E nyomonkövethetőségi rendelkezések megerősítése érdekében az Unióba beléptetett kutyák és macskák tulajdonosainak gondoskodniuk kell az állatoknak a rendeltetési helyen a tagállami adatbázisok egyikében való nyilvántartásba vételéről. Ez lehetővé teszi ezen állatok mozgásának fokozottabb ellenőrzését.

(7)

Az EU-n kívülről származó macskák és kutyák illegális kereskedelme bővül. A kutyák és macskák EU-ba irányuló mozgására vonatkozó jelenlegi uniós szabályok, például az 576/2013/EU rendelet és az állategészségügyi rendelet rendelkezései nem tartalmaznak olyan kielégítő eszközöket, amelyekkel megelőzhető lenne az ilyen illegális kereskedelem. Ez azt jelenti, hogy további szabályokra van szükség az illegális kutya- és macskakereskedelem elleni küzdelem érdekében. A hatályos állategészségügyi szabályok előírják, hogy az Unióba beléptetett kutyák és macskák kereskedelmi és nem kereskedelmi célú mozgása esetén az állatokat mikrocsippel kell azonosítani. E nyomonkövethetőségi rendelkezések megerősítése érdekében az Unióba beléptetett kutyák és macskák tulajdonosainak vagy az azokért felelős személyeknek gondoskodniuk kell az állatoknak a rendeltetési helyen a tagállami adatbázisok egyikében való nyilvántartásba vételéről. Ez lehetővé teszi ezen állatok mozgásának fokozottabb ellenőrzését.

Módosítás 8

Rendeletre irányuló javaslat

8 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(8)

E javaslat nyomonkövethetőségi rendelkezései a népegészség védelméhez is hozzájárulnak az állatjólét javítása, az állatok egészségének javítása, valamint az állatbetegségek (amelyek némelyike zoonózis jellegű) lehetséges átvitelével szembeni jobb védekezés révén, az „Egy az egészség” koncepciót követve.

(8)

E javaslat nyomonkövethetőségi rendelkezései a népegészség védelméhez is hozzájárulnak az állatjólét javítása, az állatok egészségének javítása, valamint az állatbetegségek (amelyek némelyike zoonózis jellegű , némelyike pedig a vadon élő állatokra is átterjed ) lehetséges átvitelével szembeni jobb védekezés révén, az „Egy az egészség” koncepciót követve.

Módosítás 9

Rendeletre irányuló javaslat

8 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(8a)

Az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet szabályozza a fertőző állatbetegségeket az ilyen betegségek Unión belüli terjedésének megakadályozása érdekében. Az állatok egészsége az állatjólét öt területének egyike, amellyel így e rendelet is foglalkozik. Ez a rendelet azonban nem az (EU) 2016/429 rendeletben felsorolt betegségekkel foglalkozik, hanem a kutyák és a macskák nem fertőző betegségek (például sérülések) vagy a fel nem sorolt betegségek (például bizonyos élősködők) által alakított egészségi állapotával. Az e rendeletben megállapított szabályok ezért kiegészítik az (EU) 2016/429 rendeletet, és nem ismétlik meg az említett rendeletben megállapított szabályokat, valamint nincsenek átfedésben velük.

Módosítás 10

Rendeletre irányuló javaslat

10 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(10)

Az (EU) 2016/429 rendelet előírja a kutyák és a macskák transzponderrel történő azonosítását, de csak akkor, ha az Unióba történő beléptetés vagy tagállamok közötti mozgatás tárgyát képezik. Az említett rendeletben előírt azonosítás nem teljesen harmonizált, mivel nem tartalmaz pontos előírásokat a transzponderekre vonatkozóan. Az említett rendelet továbbá nem írja elő a tagállamok számára a kutyákra és macskákra vonatkozó adatbázisok vezetését. Ezért elő kell írni a tagállamok számára, hogy ezen állatok nyomonkövethetőségének biztosítása érdekében hozzanak létre és tartsanak fenn adatbázisokat az uniós piacon beszállított kutyákról és macskákról. Biztosítani kell ezen adatbázisok interoperabilitását is. Ez Unió-szerte megkönnyíti a kutyákra és a macskákra vonatkozó információk megtalálását, valamint lehetővé teszi az illetékes hatóságok számára, hogy hatósági ellenőrzéseket végezzenek az állatjóléti szabályoknak való megfelelés biztosítása érdekében.

(10)

Az (EU) 2016/429 rendelet előírja a kutyák és a macskák transzponderrel történő azonosítását, de csak akkor, ha az Unióba történő beléptetés vagy tagállamok közötti mozgatás tárgyát képezik. Az említett rendeletben előírt azonosítás nem teljesen harmonizált, mivel nem tartalmaz pontos előírásokat a transzponderekre vonatkozóan. Az említett rendelet továbbá nem írja elő a tagállamok számára a kutyákra és macskákra vonatkozó adatbázisok vezetését. Ezért elő kell írni a tagállamok számára, hogy ezen állatok nyomonkövethetőségének biztosítása érdekében hozzanak létre és tartsanak fenn adatbázisokat az uniós piacon forgalomba hozott kutyákról és macskákról. Biztosítani kell ezen adatbázisok interoperabilitását is. Ez Unió-szerte megkönnyíti a kutyákra és a macskákra vonatkozó információk megtalálását, valamint lehetővé teszi az illetékes hatóságok számára, hogy hatósági ellenőrzéseket végezzenek az állatjóléti szabályoknak való megfelelés biztosítása érdekében.

Módosítás 11

Rendeletre irányuló javaslat

11 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(11)

A kutyák és a macskák akár nyereségszerzési céllal, akár költségmentesen történő beszállítása hatással van a belső piacra. Ezért a csalás megelőzése érdekében biztosítani kell az uniós piacon forgalmazott valamennyi állat nyomonkövethetőségét, és részletes szabályoknak kell vonatkozniuk az állatok tenyésztelepeken, állatkereskedésekben vagy állatmenhelyeken való tartására.

(11)

A kutyák és a macskák akár nyereségszerzési céllal, akár költségmentesen történő forgalomba hozatala hatással van a belső piacra. Ezért a csalás megelőzése érdekében biztosítani kell az uniós piacon forgalmazott valamennyi állat nyomonkövethetőségét, és részletes szabályoknak kell vonatkozniuk az állatok tenyésztelepeken, értékesítési létesítményeken, ideiglenes befogadóhelyeken  vagy állatmenhelyeken való tartására. Azok a katonai, rendőri vagy vámügyi szervek, amelyek saját szolgálataik számára kutyákat tenyésztenek vagy tartanak, nincsenek ilyen helyzetben, mivel tenyésztéssel vagy tartással kapcsolatos tevékenységüket nem a piac számára végzik.

Módosítás 12

Rendeletre irányuló javaslat

11 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(11a)

A bármiféle kereskedelmi szándék vagy cél nélkül, saját maguk vagy családjuk szórakoztatására és társaság céljára kutyákat vagy macskákat tartó tulajdonosok által kedvtelésből tartott kutya- és macskakölykök alkalmi szállítása nincs jelentős hatással a belső piacra, ezért azt indokolt kizárni e rendelet hatálya alól.

Módosítás 13

Rendeletre irányuló javaslat

13 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(13)

A 2010/63/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) szabályozza a tudományos célokra felhasznált állatok, köztük kutyák és macskák tartását, tenyésztését és beszállítását. A tudományos célokra szánt kutyákat és macskákat ezért ki kell venni e rendelet hatálya alól.

(13)

A 2010/63/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) szabályozza a tudományos célokra felhasznált állatok, köztük kutyák és macskák tartását, tenyésztését és beszállítását. Az (EU) 2019/6 európai parlamenti és tanácsi rendelet szabályozza az állatgyógyászati készítmények esetében állatok, köztük kutyák és macskák használatával végzett klinikai vizsgálatokat. A tudományos célokra szánt vagy használt kutyákat és macskákat, valamint az állatgyógyászati készítmények forgalombahozatali engedélyéhez szükséges klinikai vizsgálatokhoz használt kutyákat és macskákat ezért ki kell venni e rendelet hatálya alól.

Módosítás 14

Rendeletre irányuló javaslat

14 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(14)

Számos kutya és macska első alkalommal fog részletes jóléti szabályok hatálya alá tartozni, ami lehetővé teszi, hogy jobb életkörülmények között éljenek. Tekintettel azonban arra, hogy bizonyos esetekben gyakorlati nehézségekbe ütközik annak meghatározása, hogy a kutyákat és a macskákat kedvtelésből tartják-e, illetve forgalomba hozatalra vagy beszállításra szánják-e, e rendeletnek mentesítenie kell bizonyos kötelezettségek alól a kedvtelésből tartott állatok azon tulajdonosait, akik egy meghatározott küszöb alatti számú kutyát és macskát tartanak, és egy meghatározott küszöb alatti számú almot tenyésztenek. Ellenkező esetben a kedvtelésből tartott állatok e tulajdonosaira e rendelet megfelelő követelményeit kellene alkalmazni, ami nem lenne arányos.

(14)

Számos kutya és macska első alkalommal fog részletes jóléti szabályok hatálya alá tartozni, ami lehetővé teszi, hogy jobb életkörülmények között éljenek. Tekintettel azonban arra, hogy bizonyos esetekben gyakorlati nehézségekbe ütközik annak meghatározása, hogy a kutyákat és a macskákat kedvtelésből tartják-e, vagy mezőgazdasági célokra – például terelésre, az állatállomány őrzésére, a gazdaságok védelmére – használják-e, illetve forgalomba hozatalra vagy beszállításra szánják-e, e rendeletnek mentesítenie kell a kedvtelésből tartott állatok azon tulajdonosait, akik egy meghatározott küszöb alatti számú kutyát és macskát tartanak, és egy meghatározott küszöb alatti számú almot tenyésztenek. Ellenkező esetben a kedvtelésből tartott állatok e tulajdonosaira e rendelet megfelelő követelményeit kellene alkalmazni, ami nem lenne arányos. A szabadon barangoló és a rágcsálópopulációkat szabályozó kóbor macskák mindig is részét képezték ennek a vidéki egyensúlynak, és funkcionális és szimbiotikus szerepet töltenek be a mezőgazdasági üzemekben. Megfelelően figyelembe kell venni a vidéki és távoli területeket, ahol az állat-egészségügyi szolgáltatásokhoz és a megfelelési infrastruktúrához való hozzáférés korlátozott lehet, valamint azt, hogy ne terheljék aránytalanul a mezőgazdasági termelőket és a kisüzemi tenyésztőket.

Módosítás 15

Rendeletre irányuló javaslat

17 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(17)

Emellett az uniós piacon különböző típusú tevékenységeket folytató, különböző típusú üzemeltetők szállítanak be kutyákat és macskákat. A kereskedelmi tenyésztőkön kívül vannak olyan állatkereskedések is, ahol jellemzően más létesítményekben született és tenyésztett kutyákat és macskákat tartanak eladásra. Előfordulhat, hogy ezen állatok védelme elmarad az optimálistól, és nincsenek olyan közös állatjóléti előírások, amelyeket ezekben a létesítményekben be kell tartani. Mivel az állatkereskedések olyan kereskedelmi szereplők, amelyek kutyákat és macskákat hoznak forgalomba, e rendelet követelményeit ezekre a létesítményekre is alkalmazni kell.

(17)

Emellett az uniós piacon különböző típusú tevékenységeket folytató különböző típusú üzemeltetők hoznak forgalomba kutyákat és macskákat. A kereskedelmi tenyésztőkön kívül vannak olyan értékesítési létesítmények is, ahol jellemzően más létesítményekben született és tenyésztett kutyákat és macskákat tartanak eladásra. Előfordulhat, hogy ezen állatok védelme elmarad az optimálistól, és nincsenek olyan közös állatjóléti előírások, amelyeket ezekben a létesítményekben be kell tartani. Mivel az értékesítési létesítmények olyan kereskedelmi szereplők, amelyek kutyákat és macskákat hoznak forgalomba, e rendelet követelményeit ezekre a létesítményekre is alkalmazni kell.

Módosítás 16

Rendeletre irányuló javaslat

19 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(19)

Annak ellenére, hogy egyfelől a kereskedelmi tenyésztők és az állatkereskedések , másfelől az állatmenhelyek tevékenysége eltér egymástól, valamennyien kutyákat és macskákat szállítanak be az uniós piacon, és bizonyos mértékű átfedés figyelhető meg, különösen a kereslet szintjén. Ha kutyát vagy macskát keresnek, a fogyasztók választhatnak, hogy tenyésztőtől vásárolnak állatot (közvetlenül, illetve állatkereskedésen vagy közvetítőn keresztül), vagy menhelyről fogadnak örökbe. A kutyák vagy a macskák közvetlenül a kedvtelésből tartott állatok tulajdonosaitól való beszerzése elhanyagolható. A kutya vagy a macska kiválasztásának fontos tényezői azok a lehetséges viselkedési vagy egyéb problémák, amelyeket az állat amiatt tanúsíthat, hogy rossz jóléti körülmények között tartották, és amelyek csökkenthetik az állat kedvtelési célú tartásra való alkalmasságát, függetlenül attól, hogy az állatot kereskedelmi tenyésztelepen, állatkereskedésben vagy menhelyen tartották-e. Továbbá mivel a kereskedelmet közvetítők is folytatják, és többnyire online, előfordulhat, hogy a fogyasztók nem tudják, mielőtt kutyát vagy macskát szereznének be, hogy az állat menhelyről, tenyésztőtől vagy állatkereskedésből származik-e. Bizonyított, hogy a menhelyek által az uniós piacra beszállított állatok száma jelentős, különösen a macskák esetében. Arra is bizonyíték van, hogy az állatokat egyes tagállamokban található menhelyekről kedvtelésből tartott állatok más tagállamokban található, leendő tulajdonosainak szállítják be, különösen kutyák esetében . E rendelet azon célkitűzése elérésének biztosítása érdekében, hogy a kutyák és macskák belső piaca zavartalanul működjön, valamint az ágazat észszerűen fejlődjön az állatjólét magas szintjének garantálása mellett, e rendelet egyes követelményeit azokra a menhelyekre is alkalmazni kell, amelyek legalább egy bizonyos számú állatot tartanak, függetlenül attól, hogy ellenérték fejében értékesítenek állatokat , vagy ingyenesen vagy az észszerű költségek megtérítése mellett csak beszállítanak állatokat . Az arányosság érdekében azonban, valamint tekintettel arra, hogy a menhelyek tevékenysége eltér a többi üzemeltető tevékenységeitől, és azok közérdekű feladatot láthatnak el, rájuk e rendelet követelményeinek csak egy részét indokolt alkalmazni, különösen az állatgondozók számára és kompetenciájára, az elhelyezésre, az etetésre és az itatásra, a viselkedési szükségletekre és a fájdalmat okozó gyakorlatokra, valamint az állatorvosi tanácsadó látogatásokra vonatkozókat.

(19)

Annak ellenére, hogy egyfelől a kereskedelmi tenyésztők és az értékesítési létesítmények , másfelől az állatmenhelyek tevékenysége eltér egymástól, valamennyien kutyákat és macskákat hoznak forgalomba az uniós piacon, és bizonyos mértékű átfedés figyelhető meg, különösen a kereslet szintjén. Ha kutyát vagy macskát keresnek, a fogyasztók választhatnak, hogy tenyésztőtől vásárolnak állatot (közvetlenül, illetve értékesítő létesítményen vagy közvetítőn keresztül), vagy menhelyről fogadnak örökbe. A kutyák vagy a macskák közvetlenül a kedvtelésből tartott állatok tulajdonosaitól való beszerzése elhanyagolható. A kutya vagy a macska kiválasztásának fontos tényezői azok a lehetséges viselkedési vagy egyéb problémák, amelyeket az állat amiatt tanúsíthat, hogy rossz jóléti körülmények között tartották, és amelyek csökkenthetik az állat kedvtelési célú tartásra való alkalmasságát, függetlenül attól, hogy az állatot kereskedelmi tenyésztelepen, értékesítési létesítményen vagy menhelyen tartották-e. Továbbá mivel a kereskedelmet közvetítők is folytatják, és többnyire online, előfordulhat, hogy a fogyasztók nem tudják, mielőtt kutyát vagy macskát szereznének be, hogy az állat menhelyről, tenyésztőtől vagy értékesítési létesítményből származik-e. Az ilyen információk rendelkezésre bocsátása segítheti a vevőket a tájékozott és felelős döntések meghozatalában. Bizonyított, hogy a menhelyek által az uniós piacon forgalomba hozott állatok száma jelentős, különösen a macskák esetében. Arra is bizonyíték van, hogy egyes tagállamokban található menhelyekről kedvtelésből tartott állatokat, különösen kutyákat hoznak forgalomba más tagállamokban található, leendő tulajdonosaik számára . E rendelet azon célkitűzése elérésének biztosítása érdekében, hogy a kutyák és macskák belső piaca zavartalanul működjön, valamint az ágazat észszerűen fejlődjön az állatjólét magas szintjének garantálása mellett, e rendelet egyes követelményeit azokra a menhelyekre is alkalmazni kell, amelyek legalább egy bizonyos számú állatot tartanak, függetlenül attól, hogy ellenérték fejében, ingyenesen vagy az észszerű költségek megtérítése mellett hoznak forgalomba kutyákat vagy macskákat az uniós piacon . Az arányosság érdekében azonban, valamint tekintettel arra, hogy a menhelyek tevékenysége eltér a többi üzemeltető tevékenységeitől, és azok közérdekű feladatot láthatnak el, rájuk e rendelet követelményeinek csak egy részét indokolt alkalmazni, különösen az állatgondozók számára és kompetenciájára, az elhelyezésre, az etetésre és az itatásra, a viselkedési szükségletekre és a fájdalmat okozó gyakorlatokra, valamint az állatorvosi tanácsadó látogatásokra vonatkozókat.

Módosítás 17

Rendeletre irányuló javaslat

19 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(19a)

A tagállamok megállapították, hogy a nem kívánt, elhagyott, kóbor, elveszett vagy elkobzott kutyákért vagy macskákért felelős üzemeltetők egyre gyakrabban használnak ideiglenes befogadóhelyeket. Mivel az ideiglenes befogadóhelyeken tartott kutyák és macskák száma hatással lehet a kutyák és macskák piacára, e rendeletnek ki kell terjednie az ideiglenes befogadóhelyekre. Ilyen esetekben a kutyákat vagy macskákat ideiglenes befogadóhelyeken elhelyező üzemeltetők felelősek annak biztosításáért, hogy az említett ideiglenes befogadóhelyeken teljesüljenek az e rendeletben foglalt követelmények. Ez többek között az üzemeltető és a befogadó család közötti szerződéses kapcsolat létrehozásával érhető el.

Módosítás 18

Rendeletre irányuló javaslat

20 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(20)

Ezen túlmenően, tekintettel a menhelyek által az Unióban beszállított állatok jelentős számára, valamint arra, hogy biztosítani kell e rendelet nyomonkövethetőséggel és az illegális kereskedelem megelőzésével kapcsolatos célkitűzéseinek elérését, a menhelyekre e rendeletnek a kutyák és macskák azonosítására és nyilvántartására vonatkozó követelményeit is alkalmazni kell, függetlenül attól, hogy tevékenységük gazdasági jellegűnek tekinthető-e.

(20)

Ezen túlmenően, tekintettel a menhelyek által az Unióban forgalomba hozott állatok jelentős számára, valamint arra, hogy biztosítani kell e rendelet nyomonkövethetőséggel és az illegális kereskedelem megelőzésével kapcsolatos célkitűzéseinek elérését, a menhelyekre e rendeletnek a kutyák és macskák azonosítására és nyilvántartására vonatkozó követelményeit is alkalmazni kell, függetlenül attól, hogy tevékenységük gazdasági jellegűnek tekinthető-e. Arra kell ösztönözni a menhelyekért felelős vállalkozókat, hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket a menhelyeken tartott kutyák vagy macskák szaporodásának megakadályozására.

Módosítás 19

Rendeletre irányuló javaslat

23 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(23)

E rendelet megfelelő végrehajtásának biztosítása érdekében alapvető fontosságú, hogy az illetékes hatóságok azonosítani tudják a hatósági ellenőrzésüknek alávetendő létesítményeket. Ezért szükséges, hogy a kutyákat és macskákat létesítményekben tartó üzemeltetők bejelentsék tevékenységeiket az illetékes hatóságoknak.

(23)

E rendelet megfelelő végrehajtásának biztosítása érdekében alapvető fontosságú, hogy az illetékes hatóságok azonosítani tudják a hatósági ellenőrzésüknek alávetendő létesítményeket. Ezért szükséges, hogy a kutyákat és macskákat létesítményekben tartó üzemeltetők bejelentsék tevékenységeiket az illetékes hatóságoknak , és hogy az illetékes hatóságok naprakész nyilvántartást vezessenek ezekről a létesítményekről. Az üzemeltetők adminisztratív terheinek minimalizálása érdekében az illetékes hatóságok számára lehetővé kell tenni, hogy e célból felhasználják a kutyákkal és macskákkal foglalkozó létesítmények (EU) 2016/429 rendelet szerinti nyilvántartásában gyűjtött információkat vagy adatokat.

Módosítás 278

Rendeletre irányuló javaslat

24 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(24)

A jól képzett és megfelelő készségekkel rendelkező személyzet elengedhetetlen az állatok jóléti körülményeinek javításához. Az állatjóléttel kapcsolatos kompetenciákhoz szükséges az érintett faj alapvető viselkedési mintáinak és szükségleteinek ismerete. Az állatgondozóknak rendelkezniük kell a feladataik és az általuk gondozott állatok szempontjából releváns állatjóléti kompetenciákkal, hogy elkerüljék, hogy fájdalmat, szorongást és szenvedést okozzanak a kutyáknak és a macskáknak.

(24)

A kutyáknak és macskáknak a képzetlen vagy rosszul képzett állatvezetők általi kiképzése során jelentkező szorongása és szenvedése káros hatással lehet a kutyák és macskák viselkedési mintáira, ami kockázatot jelenthet az emberi egészségre és biztonságra, valamint a környezetre. Ezért a jól képzett és megfelelő készségekkel rendelkező személyzet elengedhetetlen az állatok jóléti körülményeinek javításához , többek között a katonai, rendőrségi és vámügyi szolgálatoknak szánt kutyák tenyésztése, tartása és kezelése során . Az állatjóléttel kapcsolatos kompetenciákhoz szükséges az érintett faj alapvető viselkedési mintáinak és szükségleteinek ismerete. Az állatgondozóknak rendelkezniük kell a feladataik és az általuk gondozott állatok szempontjából releváns állatjóléti kompetenciákkal, hogy elkerüljék, hogy fájdalmat, szorongást és szenvedést okozzanak a kutyáknak és a macskáknak. Az állatgondozóknak és az érintett hatóságoknak – köztük a kormányzati ügynökségeknek – rendszeresen frissíteniük kell kompetenciáikat olyan képzési programok révén, amelyek a büntetésen alapuló módszerek helyett a pozitív megerősítést előtérbe helyező kiképzési módszereket, például az „operáns kondicionálást” alkalmazzák.

Módosítás 21

Rendeletre irányuló javaslat

25 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(25)

Tekintettel arra, hogy az állatjólét magában foglalja az állatok egészségét is, az állatorvosok vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy tanácsot adjanak az üzemeltetőknek a létesítmények állatjóléti helyzetének javítása érdekében. Az állatorvosoknak aktív szerepet kell játszaniuk az állatok egészsége és jóléte közötti kölcsönhatással kapcsolatos tudatosság növelésében. A kutyákat és macskákat tartó létesítményekben ezért az állatorvosoknak rendszeres állatjóléti látogatásokat kell tenniük.

(25)

Tekintettel arra, hogy az állatjólét magában foglalja az állatok egészségét is, az állatorvosok vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy tanácsot adjanak az üzemeltetőknek a létesítmények állatjóléti helyzetének javítása érdekében. Az állatorvosoknak aktív szerepet kell játszaniuk az állatok egészsége és jóléte közötti kölcsönhatással kapcsolatos tudatosság növelésében. A bizonyos küszöbértéket meghaladó számú kutyát és macskát tartó létesítményekben ezért e rendelet alkalmazásának első évében vagy az új létesítmény bejelentésének első évében az állatorvosoknak – ezt követően pedig az illetékes hatóságok kockázatelemzése alapján, megfelelő időközönként – állatjóléti látogatást kell tenniük.

Módosítás 22

Rendeletre irányuló javaslat

25 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(25a)

Az állatjólét magas szintjének biztosítása érdekében az állatorvosok megfelelő szintű szakmai függetlenséget tartanak fenn az üzemeltetőtől, valamint átfogó oktatásban és folyamatos képzésben részesülnek, hogy lépést tartsanak a tudományos és szakmai fejlődéssel. Ez a képzés adott esetben az erőszak és az állatokkal való visszaélés eseteinek felismerésével kapcsolatos elemeket is magában foglalhat.

Módosítás 23

Rendeletre irányuló javaslat

25 b preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(25b)

Amennyiben az állatorvosok az állategészségügyi és állatjóléti látogatásaik során olyan körülményekkel találkoznak, amelyek súlyosan befolyásolhatják a kutyák vagy macskák jólétét, akkor arra ösztönzik őket, hogy adott esetben értesítsék az illetékes hatóságokat, vagy fontoljanak meg egy nyomonkövetési látogatást a helyzet értékelése érdekében.

Módosítás 24

Rendeletre irányuló javaslat

25 c preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(25c)

A kutyák és macskák életének lehetőleg állatorvosi segítséggel kell véget vetni, olyan módszerekkel, amelyek minimalizálják a fájdalmat és a szenvedést. Kivételes esetekben – például amikor egy vadászkutya vagy pásztorkutya súlyosan megsérül egy távoli helyen, ahol az állatorvosi segítség nem vehető igénybe – más módszerek is alkalmazhatók, feltéve, hogy azok a lehető legnagyobb mértékben csökkentik a szenvedést.

Módosítás 25

Rendeletre irányuló javaslat

26 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(26)

Bizonyos tenyésztési stratégiák jóléti problémákat idézhetnek elő a kutyáknál és a macskáknál. Előfordulhat, hogy bizonyos genetikai jellemzők esztétikai vagy egyéb, marketinggel kapcsolatos okokból történő szelekciója esetén állatjóléti szempontból nemkívánatos tulajdonságok jönnek létre és adódnak tovább a jövő nemzedékeinek. Ezért az üzemeltetőknek intézkedéseket kell hozniuk annak biztosítására, hogy tenyésztési stratégiáik ne járjanak ilyen negatív következményekkel a kutyák és a macskák jólétére nézve.

(26)

Bizonyos tenyésztési stratégiák jóléti problémákat idézhetnek elő a kutyáknál és a macskáknál. Előfordulhat, hogy bizonyos genetikai jellemzők esztétikai vagy egyéb, marketinggel kapcsolatos okokból történő szelekciója esetén állatjóléti szempontból nemkívánatos tulajdonságok jönnek létre és adódnak tovább a jövő nemzedékeinek. Ezért az üzemeltetőknek intézkedéseket kell hozniuk annak biztosítására, hogy tenyésztési stratégiáik ne járjanak ilyen negatív következményekkel a kutyák és a macskák jólétére nézve. Különösen a forgalmazási célok motiválta tenyésztési stratégiák azt eredményezhetik, hogy bizonyos típusú kutyákban és macskákban „szélsőséges küllemi tulajdonságok” alakulnak ki. Mivel az ilyen szélsőséges küllemi tulajdonságok jelentős egészségügyi problémákhoz vezethetnek az érintett kutyák és macskák számára, a tenyésztőknek ki kell zárniuk ezeket a tenyésztési programokból.

Módosítás 26

Rendeletre irányuló javaslat

26 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(26a)

A kutyák és macskák szépségversenyei, kiállításai és bemutatói hatással vannak a kutyák és macskák értékesítésének piaci lehetőségeire és árára. A szépségversenyeken, kiállításokon és bemutatókon részt vevő tenyésztők számára előnyösek lehetnek azok a csonkítások és bizonyos tenyésztési stratégiák, amelyek a kutyák vagy macskák szélsőséges küllemi tulajdonságait eredményezik. Az ilyen rendezvények szervezését és az azokon való részvételt az állatjóléten kívüli más tényezők – például esztétikai normák – irányíthatják, amelyek célja bizonyos fajták és fizikai jellemzők reklámozása. Annak biztosítása érdekében, hogy a tenyésztők előnyben részesítsék az általuk tenyésztett kutyák és macskák jólétét, és különösen azt, hogy a kutyáknál és macskáknál ne alakuljanak ki szélsőséges küllemi tulajdonságok, és hogy a tenyésztők ne végezzenek csonkítást az egészségtelen esztétikai normák elérése érdekében, a tenyésztő és értékesítési létesítmények üzemeltetői és az ilyen szépségversenyek, kiállítások és bemutatók szervezői nem állíthatnak ki szélsőséges küllemi tulajdonságokkal rendelkező, vagy az ilyen bemutatók, kiállítások vagy versenyek miatt csonkított kutyákat vagy macskákat.

Módosítás 27

Rendeletre irányuló javaslat

27 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(27)

A tudományos bizonyítékok azt mutatják, hogy a beltenyésztés jelentős negatív hatást gyakorol az állatok egészségére és jólétére. Ezért meg kell tiltani a kutyák és macskák beltenyésztését , beleértve az első- és a másodfokú rokonállatok közötti fedeztetéseket is , mivel ez növeli az öröklődő rendellenességek előfordulását, és veszélyezteti az immunrendszer működését, amelyek mindegyike hátrányosan befolyásolja a kutyák és a macskák egészségét és jólétét.

(27)

A tudományos bizonyítékok azt mutatják, hogy a beltenyésztés jelentős negatív hatást gyakorol az állatok egészségére és jólétére. Ezért meg kell tiltani a kutyáknál és macskáknál a szülők és utódok , a testvérek, a féltestvérek, sőt a nagyszülők és unokák közötti beltenyésztését , mivel ez növeli az öröklődő rendellenességek előfordulását, és veszélyezteti az immunrendszer működését, amelyek mindegyike hátrányosan befolyásolja a kutyák és a macskák egészségét és jólétét. Mindazonáltal lehetővé kell tenni a beltenyészetet abban az esetben, ha az a korlátozott genetikai állományú helyi fajták megőrzéséhez szükséges, feltéve, hogy azt az illetékes hatóság ebből az okból engedélyezte.

Módosítás 28

Rendeletre irányuló javaslat

29 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(29a)

Tudományos bizonyítékok igazolják, hogy a megfelelő táplálkozáshoz és folyadékhoz való folyamatos hozzáférés alapvető fontosságú a kutyák és macskák jóléte szempontjából. Ezért e tekintetben helyénvaló minimumkövetelményeket megállapítani az üzemeltetők számára. Az etető- és itatólétesítményeket tisztán kell tartani, és úgy kell megtervezni, kivitelezni és felszerelni, hogy ahhoz minden állat egyenlő módon hozzáférjen, ezáltal minimalizálva a versengést és elkerülve a harcias viselkedést. Ezeket a létesítményeket úgy kell kialakítani, hogy minimalizálják a kiömlést, megelőzzék az állateledel és a víz káros anyagokkal való szennyeződését, és elkerüljék a kutyák és macskák sérülésének kockázatát.

Módosítás 29

Rendeletre irányuló javaslat

30 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(30)

Tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy a kutyáknak és a macskáknak elegendő hellyel kell rendelkezniük természetes viselkedésük kifejezéséhez és a normális társas interakciókhoz. Ez nem lehetséges, ha az állatokat elzárva és ketrecekben tartják. Ezért meg kell tiltani a kutyák és a macskák ketrecben tartását.

(30)

Tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy a kutyáknak és a macskáknak elegendő hellyel kell rendelkezniük természetes viselkedésük kifejezéséhez és a normális társas interakciókhoz. Ez nem lehetséges, ha az állatokat huzamosan elzárva vagy konténerben tartják. Ezért meg kell tiltani a kutyák és a macskák konténerben tartását hosszú ideig, kivéve ha ez egyes kutyák vagy macskák szállításához, rövid ideig tartó elkülönítéséhez és csökkent testhőszabályozási képességgel rendelkező kutyakölykök vagy macskakölykök, illetve kutyakölykök vagy macskakölykök és anyjuk bemutatókon, kiállításokon és versenyeken való részvételéhez szükséges, feltéve, hogy a stresszt minimalizálják és az extrém hőmérsékletek okozta szenvedést kiküszöbölik, valamint hogy a kutyák és a macskák képesek természetes helyzetben felállni és lefeküdni .

Módosítás 30

Rendeletre irányuló javaslat

33 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(33)

A vemhességi szövődményeknek és a tenyészszukák és a nőstény tenyészmacskák jóléte veszélyeztetésének megelőzése érdekében a tenyészszukákat és a nőstény tenyészmacskákat csak a vázrendszer érettsége és a szexuális érettség elérése után szabad a tenyésztésbe bevonni. Annak érdekében, hogy a vemhességből és a szoptatásból fizikailag felépülhessenek, a tenyészszukákat és a nőstény tenyészmacskákat csak megfelelő idő elteltével szabad újra bevonni a szaporításba. Ugyanakkor, a tenyészszukákban és a nőstény tenyészmacskákban bizonyos kóros reprodukciós állapotok – például a pyometra – megelőzése érdekében legfeljebb három egymást követő vemhességet szabad engedélyezni, amelyet megfelelő regenerációs időszaknak kell követnie. A tenyészszukák és a nőstény tenyészmacskák szaporításával koruk előrehaladtával fokozatosan fel kell hagyni.

(33)

A vemhességi szövődményeknek és a tenyészszukák és a nőstény tenyészmacskák jóléte veszélyeztetésének megelőzése érdekében a tenyészszukákat és a nőstény tenyészmacskákat nem szabad a megfelelő érettség elérése előtt a tenyésztésbe bevonni. Annak érdekében, hogy a vemhességből és a szoptatásból fizikailag felépülhessenek, a tenyészszukákat és a nőstény tenyészmacskákat csak megfelelő idő elteltével szabad újra bevonni a szaporításba. Ugyanakkor, a tenyészszukákban és a nőstény tenyészmacskákban bizonyos kóros reprodukciós állapotok – például a pyometra – megelőzése érdekében kétéves időszak alatt legfeljebb három egymást követő vemhességet szabad engedélyezni, amelyet megfelelő regenerációs időszaknak kell követnie , amely nem lehet 1 évnél rövidebb azon tenyészszukák és nőstény tenyészmacskák esetében, amelyek 2 éven belül háromszor kölykeztek, beleértve a halva született kölyköket is . A tenyészszukák és a nőstény tenyészmacskák szaporításával koruk előrehaladtával fel kell hagyni , valamint az olyan tenyészszukák és nőstény tenyészmacskák szaporításával is, amelyek két császármetszésen estek át, mivel nem zárható ki, hogy egy további vemhesség negatív hatással lesz jólétükre. A tenyésztési célra használt nőstényeket rendszeresen ellenőriznie kell egy állatorvosnak.

Módosítás 31

Rendeletre irányuló javaslat

34 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(34a)

A tagállamoknak szabályokat kell megállapítaniuk az e rendeletnek való meg nem felelés esetén alkalmazandó hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókra vonatkozóan, beleértve azokat az eseteket is, amikor az üzemeltetők elhagyják a kutyákat és macskákat. Az állatjólétet veszélyeztető visszaélésszerű gyakorlatokat folytató tenyésztelepekre különösen szigorú és visszatartó erejű szankciókat kell alkalmazni. Az ilyen gyakorlatokat egyértelműen el kell ítélni, és meg kell akadályozni, hogy a felelős személyek bármely tagállamban folytathassák tevékenységüket. Az illetékes hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy az ilyen létesítményekben tartott állatokat haladéktalanul elszállítsák, és megfelelő ellátást és védelmet biztosítsanak számukra,

Módosítás 32

Rendeletre irányuló javaslat

36 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(36)

A macskák és a kutyák megjelenésének megváltoztatására vagy bizonyos viselkedésének megelőzésére irányuló eljárások, mint például a kupírozás, a farokkurtítás, a karmok eltávolítása és a hangszalagok átvágása, súlyos negatív hatást gyakorolnak a macskák és a kutyák jólétére. Ezek az eljárások fájdalmat okoznak, és megakadályozzák, hogy a macskák és a kutyák természetes viselkedést tanúsítsanak. Ezért ezek az eljárások csak akkor engedélyezhetők, ha állatorvos végzi őket, és kizárólag, ha orvosi okokból szükségesek.

(36)

A macskák és a kutyák megjelenésének megváltoztatására vagy bizonyos viselkedésének megelőzésére irányuló eljárások, mint például a kupírozás, a farokkurtítás, a karmok eltávolítása és a hangszalagok átvágása, súlyos negatív hatást gyakorolnak a macskák és a kutyák jólétére. Ezek az eljárások fájdalmat okoznak, és megakadályozzák, hogy a macskák és a kutyák természetes viselkedést tanúsítsanak. Ezért ezek az eljárások csak akkor engedélyezhetők, ha állatorvos végzi őket, és kizárólag, ha orvosi okokból szükségesek. Bizonyos fajták, például vadászkutyák esetében azonban ilyen eljárások megelőzési célból, illetve diagnosztikai és/vagy terápiás okokból engedélyezhetők, de csak akkor, ha azokat állatorvos végzi. Európa egyes régióiban és bizonyos körülmények között a farokkurtítás a faroksérülések megelőzése érdekében is indokolt lehet, feltéve, hogy azt teljes körű és alapos orvosi vizsgálat előzi meg.

Módosítás 33

Rendeletre irányuló javaslat

36 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(36a)

A katonaságnál, a rendőrségnél és a vámhatóságoknál használt kutyák általában nagyon speciális kiképzésben vesznek részt, amelyet a nemzetbiztonság érdekében elő kell készíteni. A legmegfelelőbbnek ítélt kiképzés elvégzésének lehetővé tétele érdekében a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy eltéréseket engedélyezzenek a tenyésztő vagy értékesítő létesítményekben tartott olyan kutyák számára, amelyeket katonai, rendőri vagy vámhatósági használatra szánnak.

Módosítás 34

Rendeletre irányuló javaslat

37 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(37)

A tenyésztelepek körülményei különösen kritikus fontosságúak annak biztosítása szempontjából, hogy a kutyákat és a macskákat a forgalomba hozatal előtt megfelelően tartsák és megfelelően bánjanak velük. Ezért fontos, hogy ezeket a létesítményeket az illetékes hatóságok engedélyezzék, és hogy engedélyezésük előtt helyszíni előzetes ellenőrzésnek vessék alá őket. Fontos továbbá, hogy az engedélyezett létesítmények jegyzéke nyilvánosan hozzáférhető legyen, hogy a potenciális vevők ellenőrizhessék beszállítóik státuszát. Mivel minden létesítménynek hosszabb ideje van az elhelyezésre és az egészségre vonatkozó követelmények alkalmazására, szükséges, hogy a tenyésztelepek engedély beszerzésével kapcsolatos kötelezettsége ugyanattól a naptól legyen alkalmazandó, mint az elhelyezésre és az egészségre vonatkozó követelmények .

(37)

A létesítmények hatósági állatorvosok vagy – amennyiben a hatósági ellenőrzési feladatot átruházták – más szakemberek által végzett előzetes vizsgálata, és a létesítmények ezt követő engedélyezése hatékony módja annak, hogy a létesítmények megfeleljenek e rendelet követelményeinek. Tekintettel azonban a tagállamokban rendelkezésre álló hatósági állatorvosok korlátozott számára, nem arányos minden létesítmény esetében előzetes helyszíni ellenőrzést és engedélyezést előírni, ezért a hatósági állatorvosoknak az állatjólét szempontjából magasabb kockázatot jelentő létesítményekre kell összpontosítaniuk. A tenyésztelepek körülményei különösen kritikus fontosságúak annak biztosítása szempontjából, hogy a kutyákat és a macskákat a forgalomba hozatal előtt megfelelően tenyésszék, tartsák és megfelelően bánjanak velük , különösen a korai életkorban fennálló rossz állatjóléti körülmények kutyákra és macskákra gyakorolt esetleges következményei miatt . Ezért fontos, hogy ezeket a létesítményeket az illetékes hatóságok engedélyezzék, és hogy engedélyezésük előtt helyszíni előzetes ellenőrzésnek vessék alá őket. Fontos továbbá, hogy az engedélyezett tenyésztelepek jegyzéke nyilvánosan hozzáférhető legyen, hogy a potenciális vevők ellenőrizhessék a tenyésztelepek státuszát, és ezzel erősebb legyen az állami ellenőrzés és nőjön a polgárok tudatossága .

Módosítás 35

Rendeletre irányuló javaslat

38 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(38)

Egyes, kutyákat és macskákat forgalomba hozó üzemeltetők , illetve kutyákat és macskákat beszállító menhelyek az érzelmekre ható érvekkel ösztönzik a potenciális vásárlókat, hogy mindenáron vásároljanak, és nem említik meg a potenciális tulajdonosnak a kedvtelésből tartott állat birtoklásának következményeit. Más üzemeltetők vagy menhelyek ragaszkodnak a kedvtelésből tartott állatok birtoklásához kapcsolódó felelősségvállaláshoz, ami miatt kevesebb állatot tudnak eladni. Az üzemeltetők hozzáállásának ezen eltérése általában a kevésbé felelős üzemeltetőknek kedvez, ami a verseny torzulásához vezet, annak ellenére, hogy az állatjólét és a közrend szempontjából fontos tájékoztatni a vásárlókat a kutya vagy a macska vásárlásával együtt járó felelősségükről. Ezért indokolt előírni, hogy az uniós piacon a kedvtelésből tartott állatoknak szánt kutyák és macskák valamennyi beszállítója tájékoztassa a jövőbeli tulajdonosokat a felelősségükről. Továbbá amennyiben a kutya vagy a macska beszállítását online eszközökkel könnyítik meg, az online hirdetést megfelelő figyelmeztetésnek kell kísérnie a felelős állattartás üzenetének hatékony közvetítése érdekében.

(38)

Egyes, kutyákat és macskákat forgalomba hozó üzemeltetők az érzelmekre ható érvekkel ösztönzik a potenciális vásárlókat, hogy mindenáron vásároljanak, és nem említik meg a potenciális tulajdonosnak a kedvtelésből tartott állat birtoklásának következményeit. Más üzemeltetők vagy menhelyek ragaszkodnak a kedvtelésből tartott állatok birtoklásához kapcsolódó felelősségvállaláshoz, ami miatt kevesebb állatot tudnak eladni. Az üzemeltetők hozzáállásának ezen eltérése általában a kevésbé felelős üzemeltetőknek kedvez, ami a verseny torzulásához vezet, annak ellenére, hogy az állatjólét és a közrend szempontjából fontos tájékoztatni a vásárlókat a kutya vagy a macska vásárlásával együtt járó felelősségükről. Ezért indokolt előírni, hogy a kedvtelésből tartott állatoknak szánt kutyákat és macskákat az uniós piacon forgalomba hozó valamennyi üzemeltető tájékoztassa a jövőbeli tulajdonosokat a felelősségükről. Továbbá amennyiben a kutya vagy a macska piaci forgalomba hozatalát online eszközökkel könnyítik meg, az online hirdetést megfelelő figyelmeztetésnek kell kísérnie a felelős állattartás üzenetének hatékony közvetítése érdekében.

Módosítás 36

Rendeletre irányuló javaslat

39 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(39)

A kutyák és a macskák értékesítésével vagy örökbeadásával kapcsolatos illegális kereskedelmet és csalárd gyakorlatokat megkönnyíti a nyomonkövethetőség hiánya, tekintettel arra, hogy ezen állatokra nem vonatkoznak azonosítási és nyilvántartási követelmények. Ezenkívül csalárd gyakorlatok jelenhetnek meg, ha a kutyák és a macskák azonosítására és nyilvántartására szolgáló rendszerek nincsenek harmonizálva, vagy a technikai rendszerek interoperabilitásának hiánya miatt nem könnyen működtethetők. Ezért alapvető fontosságú az azonosítási és nyilvántartási eszközökre vonatkozó előírások harmonizálása, valamint annak biztosítása, hogy a kutyák és a macskák azonosítása és nyilvántartásba vétele az állat Unión belüli első beszállítása előtt befejeződjön. A kutyák és a macskák beszállítóinak az állat Unión belüli első forgalomba hozatala előtt igazolniuk kell az azonosítást és a tagállamok által e célból létrehozott adatbázisok valamelyikében történt nyilvántartásba vételt. Ezt követően az állat feletti tulajdonjog vagy felelősség minden változásakor a beszállítónak bizonyítékot kell szolgáltatnia az állat azonosításáról és valamelyik adatbázisban való nyilvántartásáról . Az arányosság érdekében a kutyákat és macskákat alkalmanként, online platformok igénybevételétől eltérő módon beszállító természetes személyekre nem vonatkozhat ez a kötelezettség.

(39)

A kutyák és a macskák értékesítésével vagy örökbeadásával kapcsolatos illegális kereskedelmet és csalárd gyakorlatokat megkönnyíti a nyomonkövethetőség hiánya, tekintettel arra, hogy ezen állatokra nem vonatkoznak azonosítási és nyilvántartási követelmények. Ezenkívül csalárd gyakorlatok jelenhetnek meg, ha a kutyák és a macskák azonosítására és nyilvántartására szolgáló rendszerek nincsenek harmonizálva, vagy a technikai rendszerek interoperabilitásának hiánya miatt nem könnyen működtethetők. Ezért indokolt előírni, hogy a kedvtelésből tartott állatoknak szánt kutyákat és macskákat az uniós piacon forgalomba hozó valamennyi üzemeltető tájékoztassa a jövőbeli tulajdonosokat a felelősségükről. A kutyákat és macskákat forgalomba hozó természetes vagy jogi személyeknek az állat Unión belüli első forgalomba hozatala előtt igazolniuk kell az azonosítást és a tagállamok által e célból létrehozott adatbázisok valamelyikében történt nyilvántartásba vételt. Ezt követően az állat feletti tulajdonjog vagy felelősség minden változásakor a változást megfelelően be kell jegyezni valamelyik adatbázisba . Az arányosság érdekében a kutyákat és macskákat alkalmanként, online platformok igénybevételétől eltérő módon beszállító természetes személyekre nem vonatkozhat ez a kötelezettség.

Módosítás 37

Rendeletre irányuló javaslat

40 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(40)

A kutyák és a macskák beszállítóinak nemcsak az azonosításról kell bizonyítékot szolgáltatniuk, az állatba beültetett transzponder kódjára hivatkozó okmány bemutatásával, hanem az állat hivatalos adatbázisban való nyilvántartásba vételéről is. Ez lehetővé teszi, hogy az állatra vonatkozó legfontosabb információkat továbbítsák az új tulajdonosnak, és biztosítja a nyomonkövethetőséget.

(40)

A kutyákat és macskákat az uniós piacon forgalomba hozó természetes vagy jogi személyeknek nemcsak az azonosításról kell bizonyítékot szolgáltatniuk, az állatba beültetett transzponder kódjára hivatkozó okmány bemutatásával, hanem az állat hivatalos adatbázisban való nyilvántartásba vételéről is. Ez lehetővé teszi, hogy az állatra vonatkozó legfontosabb információkat továbbítsák az új tulajdonosnak, és biztosítja a nyomonkövethetőséget.

Módosítás 38

Rendeletre irányuló javaslat

41 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(41)

Mivel a kutyák és a macskák többségét jelenleg az online platformokon elhelyezett listázások útján kínálják eladásra vagy adományozásra, az onlineplatform-szolgáltatóknak gondosan kell eljárniuk a kutyákhoz és macskákhoz való hozzáférés közvetítése során. Ezért az (EU) 2022/2065 rendelet sérelme nélkül az online platformok számára elő kell írni, hogy igazítsák ki a kutyákra és a macskákra vonatkozó listázásaik szabályait annak érdekében, hogy a beszállítók bizonyítékot szolgáltassanak az értékesítésre vagy adományozásra szánt kutyák és macskák azonosításáról és nyilvántartásba vételéről. Emellett a Bizottságnak gondoskodnia kell egy olyan, nyilvánosan és ingyenesen hozzáférhető rendszer fejlesztéséről, amely lehetővé teszi a kutya vagy a macska azonosítása és nyilvántartásba vétele hitelességének ellenőrzését. Ezen intézkedés célja a csalás elleni küzdelem fokozása azáltal, hogy javítja az Unióban beszállított kutyák és macskák származásukig történő nyomonkövethetőségét, lehetővé teszi az illetékes hatóságok általi jobb ellenőrzést, és végső soron javítja ezen állatok jólétét. Ez nem jelenthet olyan kötelezettséget az online platformok számára, hogy általánosságban nyomon kövessék a platformjukon keresztül kínált listázásokat, sem pedig egy olyan általános tényfeltáró kötelezettséget, amelynek célja az azonosítás és a nyilvántartás pontosságának értékelése az ajánlat közzététele előtt.

(41)

Mivel a kutyák és a macskák többségét jelenleg az online platformokon elhelyezett hirdetések útján kínálják eladásra vagy adományozásra, az onlineplatform-szolgáltatóknak gondosan kell eljárniuk a kutyákhoz és macskákhoz való hozzáférés közvetítése során. Ezért az (EU) 2022/2065 rendelet sérelme nélkül az online platformok számára elő kell írni, hogy igazítsák ki a kutyákra és a macskákra vonatkozó hirdetéseik szabályait annak érdekében, hogy a hirdetést csak akkor lehessen online feladni, ha a kutyákat és macskákat az uniós piacon forgalomba hozó természetes vagy jogi személyek bizonyítékot szolgáltatnak az értékesítésre vagy adományozásra szánt kutyák és macskák azonosításáról és nyilvántartásba vételéről. Emellett a Bizottságnak gondoskodnia kell egy olyan, nyilvánosan és ingyenesen hozzáférhető rendszer fejlesztéséről, amely lehetővé teszi a kutya vagy a macska azonosítása és nyilvántartásba vétele hitelességének ellenőrzését. Ezen intézkedés célja a csalás elleni küzdelem fokozása azáltal, hogy javítja az Unióban forgalomba hozott kutyák és macskák származásukig történő nyomonkövethetőségét, lehetővé teszi az illetékes hatóságok általi jobb ellenőrzést, és végső soron javítja ezen állatok jólétét. Ez nem jelenthet olyan kötelezettséget az online platformok számára, hogy általánosságban nyomon kövessék a platformjukon keresztül kínált listázásokat, sem pedig egy olyan általános tényfeltáró kötelezettséget, amelynek célja az azonosítás és a nyilvántartás pontosságának értékelése az ajánlat közzététele előtt.

Módosítás 39

Rendeletre irányuló javaslat

43 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(43)

A kutyák és a macskák nyomonkövethetőségének biztosítása érdekében az állatokat nem csupán egyedi azonosítóval kell megjelölni transzponder formájában, hanem azonosításukat nyilvántartásba is kell venni egy adatbázisban. Ezért azoknak a tagállamoknak , amelyek még nem rendelkeznek a kutyákra és a macskákra vonatkozó nemzeti adatbázisokkal, ilyen adatbázisokat kell létrehozniuk annak érdekében, hogy az azonosítás megbízható és ellenőrizhető legyen . Emellett az Unión belüli nyomonkövethetőség biztosítása érdekében ezeknek a nemzeti adatbázisoknak interoperábilisaknak kell lenniük , lehetővé téve az illetékes hatóságok és az érdekelt felek számára az azonosítás hitelességének ellenőrzését .

(43)

A kutyák és a macskák nyomonkövethetőségének biztosítása érdekében az állatokat nem csupán egyedi azonosítóval kell egyedileg megjelölni transzponder formájában, hanem azonosításukat nyilvántartásba is kell venni egy adatbázisban. Ezért elő kell írni a tagállamok számára , hogy ezen állatok nyomonkövethetőségének biztosítása érdekében hozzanak létre és tartsanak fenn adatbázisokat az uniós piacon forgalomba hozott kutyákról és macskákról. Biztosítani kell ezen adatbázisok interoperabilitását is. Ez Unió-szerte megkönnyíti a kutyákra és a macskákra vonatkozó információkhoz való hozzáférést , valamint lehetővé teszi az illetékes hatóságok számára, hogy hatósági ellenőrzéseket végezzenek az állatjóléti szabályoknak való megfelelés biztosítása érdekében. A nemzeti adatbázisok közötti interoperabilitás megkönnyítése érdekében a Bizottságnak létre kell hoznia egy indexadatbázist .

Módosítás 40

Rendeletre irányuló javaslat

44 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(44a)

Az azonosított és nyilvántartásba vett kutyák és macskák határokon átnyúló mozgásának egyszerűsítése, valamint annak biztosítása érdekében, hogy az állatorvosok időben hozzáférjenek a releváns orvosi információkhoz, a tagállamokat ösztönzik egy digitális útlevélrendszer létrehozására. Ennek a digitális dokumentumnak tartalmaznia kell az állat azonosítási és oltottsági státuszára vonatkozó alapvető adatokat, ezáltal javítva az állategészségügy irányítását és az adminisztráció hatékonyságát.

Módosítás 41

Rendeletre irányuló javaslat

44 b preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(44b)

A személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos adatvédelem alapvető jog. Az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet a természetes személyeknek a személyes adatok uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek általi kezelése tekintetében való védelmére és az ilyen adatok szabad áramlására vonatkozó szabályokat állapít meg. Az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazandó a személyes adatoknak az érintett eljárások során a tagállamok által történő kezelésére.

Módosítás 42

Rendeletre irányuló javaslat

44 c preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(44c)

A személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos adatvédelem alapvető jog. Az (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelet a természetes személyeknek a személyes adatok uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek általi kezelése tekintetében való védelmére és az ilyen adatok szabad áramlására vonatkozó szabályokat állapít meg. Az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazandó a személyes adatoknak az érintett eljárások során a tagállamok által történő kezelésére. A magas szintű adatvédelem biztosítása érdekében egyértelműen meg kell határozni a Bizottság és a tagállamok szerepét a személyes adatoknak az e rendelet szerinti esetekben történő kezelésével kapcsolatban.

Módosítás 43

Rendeletre irányuló javaslat

46 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(46)

Az előző preambulumbekezdésben említett rendelkezéseket az Unióba kutyák és macskák beszállítására engedéllyel rendelkező harmadik országok jegyzékbe vétele révén kell végrehajtani , amely azon alapul, hogy a Bizottság értékelése szerint e harmadik országoknak az e rendeletben előírt állatjóléti szabályok vagy azzal egyenértékű szabályok területükön található, az Unióba kutyákat és macskákat beszállító vagy beszállítani kívánó létesítményekben történő érvényesítésére irányuló hatósági ellenőrzései megbízhatóak. Emellett a nyomonkövethetőség és az uniós határállomásokon végzett ellenőrzések biztosítása érdekében össze kell állítani az említett harmadik országok kutyákat és macskákat tenyésztő és tartó, és ezen állatok Unióba történő kivitelére engedéllyel rendelkező létesítmények jegyzékét. A Bizottságnak kockázatalapú megközelítést követve ellenőrzéseket kell végeznie az e rendelet alapján engedélyezett, valamint az e rendelet alapján engedélyt kérő harmadik országok hatósági ellenőrzési rendszerének megbízhatóságára vonatkozóan.

(46)

A behozatali szabályok érvényesítését a kutyák és macskák uniós piacon való forgalomba hozatalára engedéllyel rendelkező harmadik országok jegyzékbe vétele révén kell biztosítani , amely azon alapul, hogy a Bizottság értékelése szerint e harmadik országoknak az e rendeletben előírt állatjóléti szabályok , vagy az Unió által azokkal egyenértékűként elismert szabályok területükön található, az uniós piacra kutyákat és macskákat exportáló vagy exportálni kívánó létesítményekben történő érvényesítésére irányuló hatósági ellenőrzései megbízhatóak. Emellett a nyomonkövethetőség és az uniós határállomásokon végzett ellenőrzések biztosítása érdekében össze kell állítani az említett harmadik országok kutyákat és macskákat tenyésztő és tartó, és ezen állatok Unióba történő kivitelére engedéllyel rendelkező létesítmények jegyzékét. A Bizottságnak kockázatalapú megközelítést követve ellenőrzéseket kell végeznie az e rendelet alapján engedélyezett, valamint az e rendelet alapján engedélyt kérő harmadik országok hatósági ellenőrzési rendszerének megbízhatóságára vonatkozóan. Végezetül az e rendelet vonatkozó szabályainak vagy az Unió által azokkal egyenértékű szabályokként elismert szabályoknak való megfelelést az ilyen kivitelekhez használt megfelelő egészségügyi bizonyítványban igazolni kell. E célból a Bizottságnak törekednie kell a vonatkozó hatósági bizonyítvány mintájának módosítására annak érdekében, hogy az tartalmazza a kapcsolódó állatjóléti tanúsítványt.

Módosítás 44

Rendeletre irányuló javaslat

46 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(46a)

A fogyasztóvédelem növelése és az Unióba behozott kutyák és macskák megfelelő nyomonkövethetőségének biztosítása érdekében helyénvaló előírni, hogy a kutyákat és macskákat belépésük előtt azonosítani kell, és az importőröknek biztosítaniuk kell a nyilvántartásba vételüket valamelyik tagállam adatbázisaiban. Ennek eredményeképpen lehetővé válik ezen állatok mozgásának fokozottabb ellenőrzése. Emellett a macskák és kutyák illegális kereskedelmére vonatkozó, 2022-ben és 2023-ban végrehajtott összehangolt uniós fellépés megmutatta, hogy a kutyák és macskák kereskedelmével kapcsolatos általános csalárd gyakorlatok egyike, hogy a kutyák és macskák Unióba való behozatalakor azt állítják, hogy ezek a mozgások az uniós állategészségügyi szabályok által meghatározott nem kereskedelmi célú mozgások, nevezetesen a kutyák és macskák tulajdonosaik vagy a tulajdonos által felhatalmazott személy kíséretében történő mozgatása a tulajdonjog átruházásának szándéka nélkül. Annak érdekében, hogy a tagállamok eszközöket kapjanak az e csalárd gyakorlatra irányuló kockázatalapú ellenőrzések elvégzéséhez, alapvető fontosságú, hogy a kutyák és macskák nem kereskedelmi célú bejegyzését előzetesen bejelentsék egy erre a célra létrehozott, kedvtelésből tartott állatok utaztatásával kapcsolatos adatok uniós adatbázisán keresztül. Ennek az adatbázisnak minden ilyen, az Unióba történő beléptetésről – a beléptetési helytől függetlenül – értesítést kell gyűjtenie annak érdekében, hogy a tagállamok rendelkezzenek a szükséges rálátással és észleljék a gyanús mozgásokat. Ezért helyénvaló, hogy a Bizottság létrehozza és fenntartsa ezt az adatbázist annak érdekében, hogy a tagállamok ellenőrzés céljából hozzáférjenek az összes rendelkezésre álló információhoz.

Módosítás 45

Rendeletre irányuló javaslat

47 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(47)

Az (EU) 2016/429 rendelet értelmében a fertőző állatbetegségek Unióba történő bejutása kockázatának kezelése céljából létrejön a kutyák és macskák Unióba történő beléptetése tekintetében engedélyezett harmadik országok jegyzéke. Az előző preambulumbekezdésben említett harmadik országok jegyzékét ezért az (EU) 2016/429 rendelet alapján engedélyezett azon harmadik országokra kell korlátozni, amelyek megfelelő garanciákat nyújtanak arra vonatkozóan, hogy illetékes hatóságaik képesek ellenőrizni és biztosítani, hogy az Unióba történő kivitelre szánt kutyákat és macskákat tenyésztő és tartó létesítmények megfelelnek az e rendeletben meghatározott állatjóléti követelményeknek.

(47)

Az (EU) 2016/429 rendelet értelmében a fertőző állatbetegségek Unióba történő bejutása kockázatának kezelése céljából létrejön a kutyák és macskák Unióba történő beléptetése tekintetében engedélyezett harmadik országok jegyzéke. A (46) preambulumbekezdésben említett harmadik országok jegyzékét ezért az (EU) 2016/429 rendelet alapján engedélyezett azon harmadik országokra kell korlátozni, amelyek megfelelő garanciákat nyújtanak arra vonatkozóan, hogy illetékes hatóságaik képesek ellenőrizni és biztosítani, hogy az Unióba történő kivitelre szánt kutyákat és macskákat tenyésztő és tartó létesítmények megfelelnek az e rendeletben meghatározott állatjóléti követelményeknek.

Módosítás 46

Rendeletre irányuló javaslat

47 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(47a)

A harmadik országbeli kutya vagy macska eredetének hatékony nyomon követése, valamint az Unióba irányuló jogellenes behozatal és az uniós állategészségügyi szabályokban meghatározott nem kereskedelmi célú mozgás ürügyén folytatott csalárd gyakorlatok kezelése érdekében fontos, hogy a kutyákat és a macskákat e rendeletnek megfelelően importálják harmadik országokból abból a szempontból, hogy az Unióba történő belépésüket követő 2 munkanapon belül a tagállami adatbázisba nyilvántartásba kell venni őket.

Módosítás 47

Rendeletre irányuló javaslat

48 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(48)

A műszaki fejlődés és a tudományos fejlemények, valamint ezek társadalmi, gazdasági és környezeti hatásainak figyelembevétele érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el abból a célból, hogy módosítsa e rendelet 6. cikkét, hogy a tenyésztési stratégiák ne eredményezzenek olyan genotípusokat, amelyek káros hatással vannak a kutyák és a macskák egészségére vagy jólétére.

(48)

A műszaki fejlődés és a tudományos fejlemények, különösen az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) véleményeinek, valamint ezek társadalmi, gazdasági és környezeti hatásainak figyelembevétele érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el abból a célból, hogy kiegészítse e rendelet 6a. cikkét, hogy meghatározza a tenyésztésből kizárandó genotípusok, fenotípusok és szélsőséges küllemi tulajdonságok jellemzőit, hogy a tenyésztési stratégiák ne eredményezzenek olyan genotípusokat, amelyek káros hatással vannak a kutyák és a macskák egészségére vagy jólétére. Az esztétikai bemutatók, kiállítások és versenyek összefüggésében, az EFSA tudományos véleményének, valamint az ágazat sajátos társadalmi és gazdasági körülményeinek figyelembevételét követően a felhatalmazáson alapuló jogi aktusoknak progresszív és kiegyensúlyozott megközelítést kell követniük az arányos és a gyakorlatban megvalósítható végrehajtás biztosítása érdekében.”

Módosítás 48

Rendeletre irányuló javaslat

52 preambulumbekezdés – 2 francia bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a 17. cikk (5) bekezdése azon információk meghatározása érdekében, amelyeket a beszállítóknak a kutyák és a macskák azonosításának és nyilvántartásba vételének igazolásaként kell megadniuk, mind abban az esetben, ha online platformokon keresztül, mind akkor, ha más módon kínálják őket,

törölve

Módosítás 49

Rendeletre irányuló javaslat

52 preambulumbekezdés – 6 francia bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a 21. cikk (5) bekezdése azon feltételeknek az e rendelet létesítményekre vonatkozó rendelkezéseivel való egyenértékűségének az Unió általi elismerésére irányuló eljárás megállapítása érdekében, amelyek mellett kutyákat és macskákat tenyésztenek és tartanak olyan harmadik országbeli létesítményekben, amelyek állatokat kívánnak exportálni az Unióba.

törölve

Módosítás 50

Rendeletre irányuló javaslat

53 a preambulumbekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(53a)

A tagállamok fontolóra vehetik az állatjóléttel és a felelős állattartással kapcsolatos tudatosság növelését.

Módosítás 51

Rendeletre irányuló javaslat

55 preambulumbekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(55)

Az uniós jogszabályok rendszeres nyomonkövetése és értékelése alapvetően fontos ahhoz, hogy a várt hatások elérése érdekében ki lehessen igazítani őket. Ezért e rendeletnek tartalmaznia kell a Bizottság arra vonatkozó kötelezettségét, hogy nyomon kövesse a kutyák és a macskák jólétét az Unióban, és végezzen értékelést, amelyet be kell nyújtania a többi uniós intézménynek.

(55)

Az uniós jogszabályok rendszeres nyomonkövetése és értékelése alapvetően fontos ahhoz, hogy a várt hatások elérése érdekében ki lehessen igazítani őket. Ezért e rendeletnek tartalmaznia kell a Bizottság arra vonatkozó kötelezettségét, hogy nyomon kövesse a kutyák és a macskák jólétét az Unióban, és végezzen értékelést, amelyet be kell nyújtania a többi uniós intézménynek. Az értékelésnek fel kell mérnie a többek között a kutyák és macskák azonosításának eszközei tekintetében bekövetkezett technológiai és tudományos fejlődést, valamint a transzponder beültetésénél kevésbé invazív alternatív eszközök alkalmazásának lehetőségét. Az értékelésnek garantálnia kell továbbá az uniós nyomonkövethetőségi rendszer csalásbiztosságát és szilárdságát, valamint az e rendelet szerinti azonosítási kötelezettség hatálya alá tartozó természetes és jogi személyek azonosítási költségeinek arányosságát.

Módosítás 282 és 311

Rendeletre irányuló javaslat

1 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

az uniós piacon forgalomba hozott vagy az Unióban beszállított kutyák és macskák nyomonkövethetősége.

b)

az Unióban tenyésztett vagy tartott, vagy az uniós piacon forgalomba hozott kutyák és macskák nyomonkövethetősége.

Módosítás 53

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   Ez a rendelet a kutyák és a macskák tenyésztésére, tartására és forgalomba hozatalára , valamint a kutyák és a macskák Unión belüli beszállítására alkalmazandó.

(1)   Ez a rendelet a kutyák és macskák tenyésztésére, tartására , forgalomba hozatalára és az Unióba történő behozatalára alkalmazandó.

Módosítás 54

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)   Ez a rendelet nem alkalmazandó a kutyák és a macskák tudományos célokra történő tenyésztésére, tartására, forgalomba hozatalára vagy beszállítására.

(2)   Ez a rendelet nem alkalmazandó a kutyák és a macskák tudományos célokra szánt gyógyszerek vagy állatgyógyászati készítmények forgalombahozatali engedélyéhez szükséges klinikai vizsgálatokra történő tenyésztésére, tartására, forgalomba hozatalára vagy beszállítására.

Módosítás 55

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2a)     Ez a rendelet nem alkalmazandó az alábbiakra:

 

azok a természetes személyek, akik kutyákat vagy macskákat tartanak személyes vagy családi élvezet és társasság céljából, és akik – 18 havonta fajonként legfeljebb egy alomban, forgalomba hozatal nélkül – lehetővé teszik az ilyen állatok szaporodását,

 

és mezőgazdasági üzemek, az 5. cikkben megállapított rendelkezések kivételével.

Módosítás 284

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 2 b bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2b)     E cikk (2) bekezdése ellenére a 17. cikkben meghatározott azonosítási és nyilvántartási követelmények a természetes személyek felelőssége alatt tartott valamennyi kutyára és macskára alkalmazandók.

Módosítás 56

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 1 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

1a.

„speciális szakmai vagy munkatevékenységeket végző kutyák”: a fizikai alkalmasságuk, ösztöneik vagy temperamentumuk miatt kiválasztott állatok, amelyeket személyek segítésére tanítanak be valamely szabályozott tevékenységre vagy konkrét feladatra, ideértve például a vadászattal, munkavégzéssel, tereléssel, mentéssel, segítségnyújtással kapcsolatos vagy sportcélú tevékenységeket, a biztonsági erők és szervezetek általi alkalmazást, valamint a vezetőállatokat, vakvezető kutyákat vagy a zooterápiára szolgáló állatokat, amelyeket központokban tanítanak be vagy szakemberek képeznek ki funkcionális fogyatékossággal élő emberek támogatására, vezetésére és segítésére;

Módosítás 57

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 3 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

3a.

„tenyésztés”: kutyák vagy macskák szaporítás céljából történő tartása tenyésztelepeken;

Módosítás 58

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 3 b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

3b.

„reklám”: minden olyan kommunikációs forma, amelynek közvetlen vagy közvetett hatása a kutya vagy macska népszerűsítése érdeklődés, részvétel vagy értékesítés céljából, beleértve egy fajta vagy egy fizikai jellemző népszerűsítését is;

Módosítás 59

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 4 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

4.

„tartás”: minden olyan tevékenység, amelynek során az állatot létesítményben tartják vagy ott foglalkoznak vele ;

4.

„tartás”: minden olyan tevékenység, amelynek során egy létesítményben vagy egy üzemeltető felelősségére kutyákat és macskákat tartanak, helyeznek el vagy ott foglalkoznak velük ;

Módosítás <NumAm>303

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 5 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

5.

„forgalomba hozatal”: kutyák és macskák tartása értékesítés , értékesítésre való felkínálás , forgalmazás vagy az állat feletti tulajdonjog vagy felelősség bármely más formában, azaz ellentételezés fejében vagy legalább a felmerült költségek megtérítése ellenében történő átruházása céljából , beleértve az állatok fenti célokra történő hirdetését is ;

5.

„forgalomba hozatal”: az állatok értékesítése , értékesítésre való felkínálása , forgalmazása vagy az állat feletti tulajdonjog vagy felelősség bármely más formában, akár ellentételezés fejében , akár ingyenesen történő átruházása – kivéve a kis számú kutyának vagy macskának természetes személyek általi, online platform közvetítésének igénybevételétől eltérő módon történő alkalmi és nem rendszeres adományozását – , valamint az állatok fenti célokra történő hirdetése ;

Módosítás 61

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 6 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

6.

„beszállítás”: a kutyák vagy a macskák feletti tulajdonjog vagy felelősség bármilyen módon vagy formában történő átruházása, akár ellentételezés fejében, akár anélkül, kivéve a kutyák vagy macskák természetes személyek általi, online platform közvetítésének igénybevételétől eltérő módon történő alkalmi beszállítását;

törölve

Módosítás 62

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 7 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

7.

„online platform”: az (EU) 2022/2065 rendelet 3. cikkének i) pontjában meghatározott online platform, amely közvetíti a kutyák és macskák forgalomba hozatalát vagy beszállítását ;

7.

az (EU) 2022/2065 rendelet 3. cikkének i) pontjában meghatározott online platform, amely közvetíti a kutyák vagy macskák forgalomba hozatalát;

Módosítás 63

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 8 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

8.

„listázás”: kutya vagy macska beszállítására vonatkozó hirdetés online platformon történő közzététele;

törölve

Módosítás 64

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 10 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

10a.

„pásztorkutya”: elsősorban mezőgazdasági vagy legeltetési környezetben, többek között gazdaságokban, legelőkön vagy szállítás közben az állatállomány felügyeletére, terelésére vagy őrzésére kiképzett, tartott vagy képzett kutya;

Módosítás 65

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 11 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

11.

„létesítmények”: tenyésztelepek, állatmenhelyek és állatkereskedések ;

11.

„létesítmények”: tenyésztelepek, értékesítési létesítmények, menhelyek és ideiglenes befogadóhelyek ;

Módosítás 66

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 12 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

12.

„tenyésztelepek”: bármely olyan helyiség vagy struktúra, beleértve a háztartásokat is, ahol kutyákat és macskákat tartanak szaporításra, utódaik forgalomba hozatala céljából;

12.

„tenyésztelepek”: bármely olyan helyiség vagy struktúra, beleértve a háztartásokat is, ahol kutyákat vagy macskákat tartanak szaporításra, utódaik forgalomba hozatala céljából;

Módosítás 67

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 12 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

12a.

„mezőgazdasági üzem”: az (EU) 2018/1091 rendelet értelmében vett olyan mezőgazdasági gazdaság, amely nem az e rendeletben meghatározott tenyésztelep;

Módosítás 68

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 13 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

13.

„állatkereskedések” : az állatok születési helyétől eltérő bármely olyan helyiség vagy struktúra, ahol kutyákat és macskákat tartanak kedvtelésből tartott állatként történő értékesítés céljából;

13.

„értékesítési létesítmények” : az állatok születési helyétől eltérő bármely olyan helyiség vagy struktúra, ahol kutyákat vagy macskákat tartanak értékesítés céljából;

Módosítás 69

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 14 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

14.

„állatmenhelyek” : természetes vagy jogi személy által üzemeltetett bármely olyan helyiség vagy struktúra – a háztartások kivételével –, ahol nem kívánt, elhagyott, korábban kóbor, elveszett vagy elkobzott kutyákat és macskákat tartanak , akár ellentételezés fejében, akár ingyenesen történő beszállításuk céljából;

14.

menhelyek” : természetes vagy jogi személy által üzemeltetett bármely olyan helyiség vagy struktúra – beleértve a háztartásokat is –, ahol nem kívánt, elhagyott, korábban kóbor, elveszett vagy elkobzott kutyákat vagy macskákat tartanak forgalomba hozataluk céljából;

Módosítás 70

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 14 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

14a.

„ideiglenes befogadóhely”: olyan háztartás, amely kutyákat vagy macskákat tart a nem kívánt, elhagyott, kóbor, elveszett vagy elkobzott kutyákért és macskákért felelős üzemeltető nevében;

Módosítás 71

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 15 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

15.

„üzemeltető”: az a természetes vagy jogi személy – a menhelyekért felelős személyek kivételével – , aki vagy amely az ellenőrzése alatt álló kutyákat és macskákat akár korlátozott ideig is tenyészti , tartja , velük kereskedik vagy őket forgalomba hozza ;

15.

„üzemeltető”: az a természetes vagy jogi személy , aki vagy amely kutyákat vagy macskákat hoz forgalomba, és felelős egy tenyésztelepért , értékesítő létesítményért vagy menhelyért, vagy felelős az ott tartott kutyákért vagy macskákért, vagy aki vagy amely felelős a nem kívánt , elhagyott , kóbor, elveszett vagy elkobzott kutyákért és macskákért, és azokat ideiglenes befogadóhelyeken helyezi el ;

Módosítás 72

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 16 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

16.

„beszállító”: kutyát vagy macskát beszállító természetes vagy jogi személy, beleértve a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyeket is;

törölve

Módosítás 73

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 18 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

18a.

„eutanázia”: a halál előidézése gyógyszerek felhasználásával végzett érzéstelenítés és hosszan tartó fájdalomcsillapítás mellett olyan módszerrel, amely gyors és visszafordíthatatlan eszméletvesztést okoz, és a lehető legkisebb fájdalommal és szorongással jár az állat számára;

Módosítás 74

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 19 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

19.

„csonkítás”: terápiás vagy diagnosztikai céltól eltérő okból végzett beavatkozás, beleértve a sebészeti beavatkozást is, amely a test érzékeny részének károsodását vagy elvesztését, illetve a csontszerkezet megváltozását eredményezi;

19.

„csonkítás”: terápiás vagy diagnosztikai céltól eltérő okból végzett , és az ivartalanítástól vagy a transzponder beültetésétől eltérő beavatkozás, beleértve a sebészeti beavatkozást is, amely a test érzékeny részének károsodását vagy elvesztését, illetve a kutya vagy macska csontszerkezetének megváltozását eredményezi;

Módosítás 75

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 19 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

19a.

„ivartalanítás”: az a folyamat, amelynek során a kutyákat vagy macskákat műtéti úton megakadályozzák a szaporodásban, beleértve az ivarmirigyek, nevezetesen a hím macskák és kutyák esetében a herék, a tenyészszukák és a nőstény tenyészmacskák esetében a petefészkek vagy a petefészkek és a méh műtéti eltávolítását;

Módosítás 76

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 19 b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

19b.

„nem műtéti sterilizálás”: a műtéti sterilizálás vagy az ivartalanítás olyan alternatívái, amelyek megőrzik a kutya vagy macska testének épségét, és amelyek nem eredményezik a kutya vagy macska bármely testrészének eltávolítását vagy végleges megváltoztatását;

Módosítás 77

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 20 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

20.

„szenvedés”: kellemetlen, nem kívánt fizikai vagy mentális állapot, amely annak eredménye, hogy az állat káros ingereknek van kitéve vagy nincs kitéve jelentős pozitív ingereknek;

20.

„szenvedés”: kellemetlen, nem kívánt fizikai vagy mentális állapot, amely annak eredménye, hogy az állat káros ingereknek van kitéve vagy folyamatosan nincs kitéve jelentős pozitív ingereknek;

Módosítás 78

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 21 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

21.

„elhelyezés”: a kutyák és macskák tartását szolgáló létesítmények épületei vagy körülhatárolt szabadtéri területe;

21.

„elhelyezés”: a kutyák vagy macskák ideiglenes vagy végleges tartását szolgáló létesítmények épületei vagy körülhatárolt szabadtéri területe;

Módosítás 79

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 22 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

22.

„kutyakennel”: kutyák elhelyezésére szolgáló egy vagy több önálló elkerített tartási helyet tartalmazó fizikai struktúra;

22.

„kutyakennel”: kutyák elhelyezésére szolgáló egy vagy több elkerített tartási helyet tartalmazó fizikai struktúra;

Módosítás 80

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 23 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

23.

„macskakennel”: a macskák elhelyezésére szolgáló egy vagy több önálló elkerített tartási helyet tartalmazó fizikai struktúra;

23.

„macskakennel”: a macskák elhelyezésére szolgáló egy vagy több elkerített tartási helyet tartalmazó fizikai struktúra;

Módosítás 81

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 24 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

24.

„állatgondozó”: létesítményben tenyésztett vagy tartott kutyákat és macskákat gondozó személy;

24.

„állatgondozó”: létesítményben tenyésztett vagy tartott kutyákat és macskákat gondozó személy , beleértve az önkénteseket, a gyakornokokat és részmunkaidős munkavállalókat is ;

Módosítás 82

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 26 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

26.

„láncra kötés”: az állat rögzítési ponthoz kötése a kívánt területen való tartása érdekében;

26.

„láncra kötés”: az állat rögzítési ponthoz vagy tárgyhoz kötése a kívánt területen való tartása vagy mozgásának korlátozása érdekében;

Módosítás 83

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 27 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

27.

„konténer”: kutya és macska elzárására használt rekesz, doboz, tároló vagy más merev szerkezet;

27.

„konténer”: kutya vagy macska elzárására használt ketrec, rekesz, doboz, tároló vagy hordozható szerkezet;

Módosítás 84

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 28 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

28.

„kedvtelésből tartott állat”: olyan kutya vagy macska, amelyet háztartásban tartanak személyes öröm és társaság céljából;

törölve

Módosítás 85

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 29 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

29.

„felelős állattartás”: a kutya vagy a macska tulajdonosa, illetve a jövőbeli kutya- vagy macskatulajdonos az iránti elkötelezettsége, hogy eleget tesz különböző, a kutya vagy a macska viselkedési, környezeti és fizikai szükségleteinek kielégítésével kapcsolatos kötelezettségeknek, és hogy megelőzi azokat a kockázatokat, amelyeket a kutya vagy macska a közösségre, más állatokra vagy a környezetre jelenthet.

29.

„felelős állattartás”: a kutya vagy a macska tulajdonosa, illetve a jövőbeli kutya- vagy macskatulajdonos az iránti elkötelezettsége, hogy eleget tesz különböző, a kutya vagy a macska egészségügyi, viselkedési, környezeti és fizikai szükségleteinek kielégítésével kapcsolatos kötelezettségeknek, és hogy minimalizálja azokat a kockázatokat, amelyeket a kutya vagy macska a közösségre, más állatokra vagy a környezetre jelenthet.

Módosítás 86

Rendeletre irányuló javaslat

4 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

E fejezet nem vonatkozik a következőkre:

Az 5. cikkben megállapított rendelkezések kivételével e fejezet nem vonatkozik a következőkre:

Módosítás 304

Rendeletre irányuló javaslat

4 cikk – 1 bekezdés – 1 francia bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

olyan tenyésztelepek , amelyek legfeljebb három tenyészszukát vagy nőstény tenyészmacskát tartanak , és létesítményenként és naptári évenként összesen legfeljebb két almot termelnek,

az olyan tenyésztelepekre , ahol naptári évenként legfeljebb két almot tenyésztenek forgalomba hozatal céljából, csak az 5. cikkben, a 6. cikk (1), (1a) és (1b) bekezdésében, a 6a. cikkben, a 7. cikkben és a 8. cikkben, a 11. cikk (2), (3) és (4) bekezdésében, a 12. cikk (3) , (4) és (7) bekezdésében, a 13. cikk (2) bekezdésének b), c) és d) pontjában, a 14. cikk (2), (3), (4) és (5a) bekezdésében , a 15. cikkben és a 15a. cikk (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek vonatkoznak.

Módosítás 88

Rendeletre irányuló javaslat

4 cikk – 1 bekezdés – 2 francia bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

olyan állatkereskedések, amelyek bármely adott időpontban legfeljebb három kutyát, illetve legfeljebb hat macskát tartanak,

törölve

Módosítás 89

Rendeletre irányuló javaslat

4 cikk – 1 bekezdés – 3 a francia bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

olyan ideiglenes befogadóhelyek, amelyek bármely adott időpontban legfeljebb öt kutyát, illetve legfeljebb tíz macskát tartanak.

Módosítás 90

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A jólétre vonatkozó általános elvek

Általános jóléti elvek

Módosítás 91

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az üzemeltetők , valamint a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek a következő elveket alkalmazzák a létesítményükben tenyésztett vagy tartott kutyák és macskák tekintetében:

Az üzemeltetők és állatgondozók a következő elveket alkalmazzák a létesítményükben tenyésztett vagy tartott kutyák vagy macskák tekintetében:

Módosítás 92

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

a kutyákat és a macskákat olyan minőségű és mennyiségű vízzel és eledellel látják el, amely lehetővé teszi számukra a megfelelő táplálkozást és hidratációt;

a)

a kutyákat és a macskákat olyan minőségű és mennyiségű vízzel és eledellel látják el, amely lehetővé teszi számukra a jó és megfelelő táplálkozást és hidratációt;

Módosítás 93

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

a kutyákat és a macskákat megfelelő, a hely, a hőmérséklet és a mozgás könnyűsége szempontjából kényelmes fizikai környezetben tartják;

b)

a kutyákat és a macskákat megfelelő és tiszta , a hely, a levegőminőség, a hőmérséklet , a fényviszonyok, a kedvezőtlen éghajlati viszonyok elleni védelem és a mozgás könnyűsége szempontjából biztonságos és kényelmes fizikai környezetben tartják , megelőzve a túlzsúfoltságot ;

Módosítás 94

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)

a kutyákat és a macskákat biztonságosan, tisztán és jó egészségben tartják azáltal, hogy megelőzik a különösen a bánásmód, az állattartási gyakorlatok vagy a csonkítások miatti betegségeket, funkcionális károsodásokat, sérüléseket és fájdalmat;

c)

a kutyákat és a macskákat biztonságosan, tisztán és jó egészségben tartják azáltal, hogy megelőzik a különösen a bánásmód, az állattartási gyakorlatok , a tenyésztési gyakorlatok vagy a csonkítások miatti betegségeket, funkcionális károsodásokat, sérüléseket és fájdalmat;

Módosítás 95

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – 1 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)

a kutyákat és a macskákat úgy tartják, hogy optimalizálják mentális állapotukat azáltal, hogy megakadályozzák vagy időben és intenzitásukban csökkentik a negatív élményeiket, valamint időben és intenzitásban maximalizálják az a)–d) pontban említett különböző területeken a pozitív élmények lehetőségét .

e)

a kutyákat és macskákat úgy tartják, hogy optimalizálják mentális állapotukat azáltal, hogy megakadályozzák vagy időtartamukban és intenzitásukban csökkentik negatív élményeiket, valamint az időtartam és az intenzitás tekintetében maximalizálják a pozitív élmények lehetőségét, megelőzve a rendellenes repetitív viselkedés és az állatok nem megfelelő jólétére utaló egyéb magatartásmódok kialakulását, és figyelembe veszik a kutyák vagy macskák egyedi szükségleteit az a)–d) pontban említett különböző területeken.

Módosítás 96

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A kutyákra és a macskákra vonatkozó általános jóléti követelmények

Általános jóléti kötelezettségek

Módosítás 97

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   Az üzemeltetők vagy a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek felelősek az ellenőrzésük alatt tartott kutyák és macskák jólétéért, valamint a jólétüket érintő kockázatok minimalizálásáért.

(1)   Az üzemeltetők és az állatgondozók felelősek a létesítményükben és az ellenőrzésük alatt tartott kutyák és macskák jólétéért, valamint azok jólétét érintő kockázatok minimalizálásáért.

 

Ideiglenes befogadóhelyek esetében a felelősséget az az üzemeltető viseli, akinek a nevében kutyákat vagy macskákat tartanak. Az ilyen üzemeltetőknek megfelelő tájékoztatást kell nyújtaniuk a befogadó család számára az állatjóléti követelményekről és kötelezettségekről, valamint a kutyák vagy macskák egyéni szükségleteiről, továbbá biztosítaniuk és ellenőrizniük kell, hogy az ideiglenes befogadóhelyeken betartják az e rendeletben meghatározott vonatkozó kötelezettségeket.

Módosítás 98

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1a)     Az üzemeltetők egyetlen kutyát vagy macskát sem tehetnek ki kegyetlenségnek, visszaélésnek vagy rossz bánásmódnak, valamint nem tenyészthetik, nem képezhetik ki vagy nem gyógyszerezhetik azokat annak érdekében, hogy olyan tevékenységekben vegyenek részt, amelyek saját maguk vagy más kutyák és macskák számára kegyetlenséget, bántalmazást vagy rossz bánásmódot eredményeznek, beleértve a kutyaviadalokat is.

Módosítás 99

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 b bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1b)     Az üzemeltetők és az állatgondozók nem hagyhatják el a kutyákat vagy macskákat.

Módosítás 101

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)     A tenyésztelepek üzemeltetői biztosítják, hogy a tenyésztési stratégiák ne eredményezzenek olyan genotípusokat és fenotípusokat, amelyek káros hatással vannak a kutyák és macskák, illetve utódaik jólétére.

törölve

A kutyák és macskák szaporításának üzemeltetők általi irányítása során tilos a szülők és az utódok, illetve a nagyszülők és az unokák közötti fedeztetés.

 

Ez a bekezdés nem zárja ki a rövid orrú (brachycephalikus) kutyák és macskák kiválasztását és tenyésztését, feltéve, hogy a kiválasztási vagy tenyésztési programok minimálisra csökkentik a brachycephaliás tulajdonságok negatív állatjóléti következményeit.

 

Módosítás 102

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)     A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 23. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el abból a célból, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos szakvéleményeinek, valamint a társadalmi, gazdasági és környezeti hatásoknak a figyelembevételével módosítsa e cikket azon konkrét kritériumok tekintetében, amelyeket a tenyésztési stratégiák kidolgozásakor az üzemeltetőknek teljesíteniük kell a (3) bekezdés követelményeinek való megfelelés érdekében.

törölve

Módosítás 103

Rendeletre irányuló javaslat

6 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

6a. cikk

 

A tenyésztési stratégiákra vonatkozó kötelezettségek

 

(1)     A tenyésztelepek üzemeltetői biztosítják, hogy tenyésztési stratégiáik kiemelten kezeljék az állatok egészségét és jólétét, és minimálisra csökkentsék a jólétükre káros hatással járó genotípusú vagy fenotípusú kutyák vagy macskák tenyésztésének kockázatát.

 

(2)     A tenyésztelepek üzemeltetői nem használhatnak olyan kutyákat vagy macskákat szaporításra, amelyek olyan szélsőséges küllemi tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek e kutyák vagy macskák, illetve utódaik jólétére gyakorolt káros hatások magas kockázatához vezetnek.

 

(3)     A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 23. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el e rendeletet kiegészítésére abból a célból, hogy meghatározza az e cikk (1) bekezdésében említett genotípusok és fenotípusok jellemzőit, valamint az e cikk (2) bekezdésében említett szélsőséges küllemi tulajdonságokat, amelyeket ki kell zárni a szaporításból, figyelembe véve az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos szakvéleményeit, valamint a társadalmi és gazdasági hatásokat. A szélsőséges küllemi tulajdonságokra vonatkozó, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat 2030. július 1-jéig kell elfogadni.

 

(4)     Kivéve, ha azt az illetékes hatóság a korlátozott genetikai állományú helyi fajták megőrzésének különleges igénye alapján jóváhagyja, a kutyák és macskák szaporítása során tilos a szülők és utódok, a testvérek, a féltestvérek vagy a nagyszülők és unokák közötti szaporítás.

Módosítás 104

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A kutyák és a macskák létesítményekben történő tenyésztésének vagy tartásának bejelentésére vonatkozó kötelezettség

A létesítmények bejelentése és nyilvántartásba vétele

Módosítás 105

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az üzemeltetők , valamint a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek a következő információk megadásával bejelentik az illetékes hatóságoknak a tevékenységüket:

Az üzemeltetők legalább a következő információk megadásával bejelentik az illetékes hatóságoknak a tevékenységüket:

Módosítás 106

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)

a létesítmény típusa: tenyésztelep, állatkereskedés vagy menhely ;

c)

a létesítmény típusa: tenyésztelep, értékesítő létesítmény, menhely vagy ideiglenes befogadóhely ;

Módosítás 107

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 1 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)

a létesítményben tartható állatok maximális száma.

e)

a létesítmény kapacitása a létesítményben tartható kutyák és macskák maximális számában kifejezve;

Módosítás 108

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 1 bekezdés – 1 a albekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

Az üzemeltetők értesítik az illetékes hatóságot a következőkről:

 

a)

bármely olyan változás, amely az (1) bekezdésben említett információkat érinti;

 

b)

a tevékenység beszüntetése, megadva a létesítmény bezárására vonatkozó határidőt is – amelynek legkésőbb egy hónappal a tevékenység beszüntetését követően meg kell történnie –, továbbá tájékoztatást nyújtva az állatok sorsáról.

 

Az e cikkben előírt további információk sérelme nélkül az üzemeltetőknek nem kell újra bejelenteniük az (EU) 2016/429 rendelet 84. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően már benyújtott információkat.

 

Az illetékes hatóság nyilvántartást vezet a létesítményekről, és e célra felhasználhatja az (EU) 2016/429 rendelet 101. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt nyilvántartást.

Módosítás 109

Rendeletre irányuló javaslat

7 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

7a. cikk

 

A tenyésztelepek engedélyezése

 

(1)     A tenyésztelepek üzemeltetői csak létesítményük illetékes hatóság általi engedélyezését követően hozhatnak forgalomba kutyákat vagy macskákat.

 

(2)     Az illetékes hatóság helyszíni ellenőrzéseket végez annak ellenőrzése érdekében, hogy a létesítmény megfelel-e e rendelet követelményeinek. A tagállamok engedélyezhetik az ilyen ellenőrzések távolról történő elvégzését, feltéve, hogy az alkalmazott távkommunikációs eszköz elegendő bizonyítékot szolgáltat az illetékes hatóság számára a megbízható ellenőrzések elvégzéséhez. Az illetékes hatóság csak olyan tenyésztelepnek ad ki engedélyezési igazolást, amely megfelel e rendelet követelményeinek.

 

(3)     Az illetékes hatóságok jegyzéket vezetnek az engedélyezett tenyésztelepekről, és azt nyilvánosan hozzáférhetővé teszik.

Módosítás 110

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)    Amennyiben az üzemeltetők és a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek kutyákat vagy macskákat hoznak forgalomba vagy szállítanak be kedvtelésből tartás céljára , a kedvtelésből tartott állatot megszerző személy rendelkezésére bocsátják azon információkat , amelyek birtokában képessé válik az állat jólétének biztosítására , beleértve a felelősségteljes állattartásra vonatkozó információkat is .

(1)   Az üzemeltetők a kutyát vagy a macskát megszerző személy rendelkezésére bocsátják azon írásos információkat, amelyek birtokában képessé válik a kutya vagy a macska jólétének biztosítására , beleértve a felelősségteljes állattartásra, valamint a kutya vagy macska etetéssel, gondozással , egészséggel, elhelyezéssel és viselkedési szükségletekkel kapcsolatos sajátos igényeire és az egészségi állapotára , többek között a vakcinázási státuszára vonatkozó információkat.

Módosítás 111

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)    Ha a kutyák és a macskák beszállítását online eszközökkel hirdetik, a listázásban jól látható és félkövér betűkkel fel kell tüntetni a következő figyelmeztetést :

(2)    Amikor az üzemeltetők és a természetes vagy jogi személyek online platformokon a kutyák és macskák forgalomba hozatalát hirdetik, legalább a következő figyelmeztetést kell feltüntetni, jól látható és félkövér betűkkel:

Módosítás 288

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)   Ha a kutyák és a macskák beszállítását online eszközökkel hirdetik, a listázásban jól látható és félkövér betűkkel fel kell tüntetni a következő figyelmeztetést:

(2)   Ha a kutyák és a macskák beszállítását online eszközökkel hirdetik, a listázásban jól látható és félkövér betűkkel fel kell tüntetni a következő figyelmeztetést:

„Az állat nem játékszer. Az állat megvásárlása vagy örökbefogadása az Ön egész életét megváltoztató döntés. Állattulajdonosként Ön köteles gondoskodni arról, hogy az állat egészségével és jóllétével kapcsolatos szükségleteit mindenkor kielégítse.”

„Az állat nem játékszer. Az állat megvásárlása vagy örökbefogadása az Ön egész életét megváltoztató döntés. Állattulajdonosként Ön köteles gondoskodni arról, hogy az állat egészségével és jóllétével kapcsolatos szükségleteit mindenkor kielégítse. Az állat gondozásához pénzügyi forrásokra van szükség. Tilos az állatot elhagyni, miután az az Ön gondozásába kerül.

Módosítás 113

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   Az állatgondozók az általuk gondozott kutyák és macskák tekintetében a következő kompetenciákkal rendelkeznek:

(1)   Az állatgondozók – a felügyelet mellett dolgozó önkéntesek és gyakornokok kivételével – az általuk gondozott kutyák és macskák tekintetében a következő kompetenciákkal rendelkeznek:

Módosítás 114

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

képesség az állatok kifejezéseinek felismerésére, beleértve a szenvedés jeleit is, valamint az ilyen esetekben meghozandó megfelelő enyhítő intézkedések azonosítására;

b)

képesség az állatok kifejezéseinek felismerésére, beleértve a szenvedés jeleit is, valamint az ilyen esetekben meghozandó megfelelő enyhítő intézkedések azonosítására és végrehajtására ;

Módosítás 115

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)

képesség a helyes állattartási gyakorlatok alkalmazására, az általuk gondozott fajokhoz használt berendezések használatára és karbantartására, valamint az állatok jólétét érintő kockázatok minimalizálására;

c)

képesség a helyes állattartási gyakorlatok alkalmazására, az általuk gondozott fajokhoz használt berendezések használatára és karbantartására, valamint az állatok jólétét érintő kockázatok minimalizálására , megelőzve a szenvedést ;

Módosítás 116

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Állatjólléti látogatások

Állatjóléti tanácsadó látogatások

Módosítás 117

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   Az üzemeltetők és a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek :

(1)   Az üzemeltetők:

Módosítás 277

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

biztosítják, hogy a felelősségi körükbe tartozó létesítményekbe évente legalább egyszer ellátogasson állatorvos abból a célból, hogy tanácsot adjon az üzemeltetőnek vagy a menhelyért felelős természetes vagy jogi személynek az állatjóléti kockázati tényezők kezelésére irányuló intézkedésekről;

a)

biztosítják, hogy [e rendelet alkalmazásának kezdőnapjától számított egy év]-ig vagy az új létesítményről szóló értesítés időpontjától számított első éven belül a felelősségi körükbe tartozó létesítményekbe évente legalább egyszer előzetes értesítés nélkül ellátogasson egy hivatalos, az illetékes hatóság által szerződtetett állatorvos abból a célból, hogy azonosítsa és értékelje az állatjólétre vonatkozó kockázati tényezőket és tanácsot adjon az üzemeltetőnek vagy a menhelyért felelős természetes vagy jogi személynek az állatjóléti , egészségügyi és környezeti kockázatok kezelésére irányuló intézkedésekről , és ha a megállapítások súlyos kockázati tényezőkre utalnak, az (EU) 2017/625 rendelettel összhangban jelentést tegyen az illetékes hatóságnak, és két hónapon belül ismét látogatást tegyen a nyomon követés érdekében ;

Módosítás 119

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

rögzítik az a) pontban említett állatorvosi látogatás megállapításait és az azok nyomán hozott intézkedéseket , és e nyilvántartásokat legalább 6 évig megőrzik, és kérésre az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátják.

b)

az a) pontban említett állatorvosi látogatás megállapításainak és az azok nyomán hozott intézkedések adatait , és e nyilvántartásokat legalább a látogatás napjától számított 5 évig megőrzik, és kérésre az illetékes hatóságok és a látogató állatorvos rendelkezésére bocsátják.

Módosítás 120

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)   A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 23. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el e cikk kiegészítése céljából, hogy meghatározza az állatjóléti látogatások során értékelendő minimumkövetelményeket.

(2)    ... [E rendelet hatályba lépése után 24 hónappal]-ig a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 23. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el e cikk kiegészítése céljából, hogy meghatározza a tanácsadó állatjóléti látogatások , többek között a nyomonkövetési intézkedések során az állatorvos által azonosítandó és értékelendő kockázati tényezőkre vonatkozó minimumkövetelményeket.

Módosítás 121

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   Az üzemeltetők , valamint a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek biztosítják, hogy a kutyákat és a macskákat az I. melléklet 1. pontjában meghatározott követelményeknek megfelelően etetik , és állatorvos vagy az állatok táplálásával foglalkozó szakember írásbeli tanácsa alapján kiigazíthatják az I. melléklet 1. pontjában előírt etetési gyakoriságot .

(1)   Az üzemeltetők biztosítják, hogy a kutyákat vagy a macskákat az I. melléklet 1. pontjában meghatározott követelményeknek megfelelően etetik.

Módosítás 122

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)   Az üzemeltetők és a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek gondoskodnak a kutyák és a macskák megfelelő táplálásáról és hidratálásáról a következők biztosításával:

(2)   Az üzemeltetők gondoskodnak a kutyák vagy a macskák megfelelő táplálásáról és hidratálásáról a következők biztosításával:

Módosítás 123

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 2 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

ivóvíz , ad libitum;

a)

tiszta és friss víz , ad libitum;

Módosítás 124

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

a kutyák és a macskák életkorához, fajtájához, kategóriájához, aktivitási szintjéhez és egészségi állapotához igazított étrend részeként a kutyák és a macskák fiziológiai, táplálkozási és anyagcsere-szükségleteinek és jóllakottságának megfelelő mennyiségű és minőségű eledel;

b)

a kutyák vagy a macskák életkorához, fajtájához, kategóriájához, aktivitási szintjéhez és egészségi állapotához igazított étrend részeként a kutyák és a macskák fiziológiai, táplálkozási és anyagcsere-szükségleteinek és jóllakottságának megfelelő mennyiségű és minőségű eledel , a jó egészség elérésének és fenntartásának általános célkitűzésével ;

Módosítás 125

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 3 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)   Az üzemeltetők , valamint a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek biztosítják, hogy az etető- és itatólétesítményeket úgy építsék meg és szereljék fel, hogy azok:

(3)   Az üzemeltetők és a gondozók biztosítják, hogy az etető- és itatólétesítményeket tisztán tartsák és úgy építsék meg és szereljék fel, hogy azok:

Módosítás 126

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 3 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

egyenlő hozzáférést biztosítsanak valamennyi kutya és macska számára , ami által minimálisra csökkenthető a versengés az állatok között, elkerülhető a harcias viselkedés, különösen akkor, ha a kutyák és a macskák nem ad libitum férnek hozzá az eledelhez ;

a)

egyenlő hozzáférést biztosítsanak valamennyi kutya és macska számára;

Módosítás 127

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 3 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3a)     Amennyiben ezt állatorvos írásban javasolja, az üzemeltetők kiigazíthatják az etetési és itatási gyakoriságot. Az üzemeltetők az állatorvos ajánlásának megfelelően a tanácsadás teljes időtartama alatt feljegyzést vezetnek a tanácsadásról.

Módosítás 128

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   Az üzemeltetők gondoskodnak arról, hogy a kutyák és a macskák számára az I. melléklet 2. pontjának megfelelő elhelyezést biztosítsanak.

(1)   Az üzemeltetők – a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek kivételével – gondoskodnak arról, hogy a kutyák és a macskák számára az I. melléklet 2. pontjának megfelelő elhelyezést biztosítsanak.

Módosítás 129

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)   Az üzemeltetők és a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek gondoskodnak arról, hogy:

(2)   Az üzemeltetők gondoskodnak arról, hogy:

Módosítás 130

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 2 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)

amennyiben az állatokat tenyésztelepen vagy állatkereskedésben tartják , a levegő keringése , a porszint, a hőmérséklet, a levegő relatív páratartalma és a gázkoncentrációk olyan határokon belül maradjanak, amelyek nem károsak a kutyákra és a macskákra nézve, a szellőzés pedig elegendő legyen a túlhevülés elkerüléséhez és – szükség esetén a fűtési rendszerekkel kombinálva – a túlzott pára eltávolításához ;

c)

a tenyésztelepeken és az értékesítő létesítményekben , ahol a kutyákat és macskákat beltérben tartják , a porszint, a hőmérséklet, a levegő relatív páratartalma és a gázkoncentrációk ne legyenek károsak a kutyákra vagy a macskákra nézve, a szellőzés pedig elegendő legyen a túlhevülés elkerüléséhez;

Módosítás 131

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 2 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)

a kutyáknak és a macskáknak elegendő hely álljon rendelkezésükre ahhoz, hogy szabadon mozoghassanak, és a szükségleteiknek megfelelően fajspecifikus viselkedést tanúsíthassanak , valamint elegendő hely álljon rendelkezésre az ingergazdagító anyagok és struktúrák számára, lehetőséget biztosítva az állatoknak a szocializációra és az elvonulásra, továbbá hogy legyen tiszta pihenőhely ;

d)

a kutyáknak és a macskáknak elegendő hely álljon rendelkezésükre ahhoz, hogy szabadon mozoghassanak, és a szükségleteiknek megfelelően fajspecifikus viselkedést tanúsíthassanak;

Módosítás 132

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Tilos kutyákat vagy macskákat konténerben tartani .

Az üzemeltetők nem tarthatják a kutyákat vagy macskákat konténerekben .

Módosítás 289

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 3 bekezdés – 1 a albekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

Tilos kutyákat vagy macskákat állatkereskedésekben tartani vagy értékesíteni.

Módosítás 133

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Konténerek csak egyes kutyák és macskák szállítására és ideiglenes elkülönítésére használhatók, feltéve, hogy a szélsőséges hőmérsékletek miatti stresszt kiküszöbölik.

Ettől eltérve konténerek csak egyes kutyák vagy macskák szállítására , rövid ideig tartó elkülönítésére és csökkent testhőszabályozási képességgel rendelkező kutyakölykök vagy macskakölykök, illetve kutyakölykök vagy macskakölykök és anyjuk bemutatókon, kiállításokon és versenyeken való részvétele idején használhatók, feltéve, hogy a stresszt minimalizálják és a szenvedést kiküszöbölik , valamint hogy a kutyák és a macskák képesek természetes helyzetben felállni és lefeküdni .

Módosítás 134

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)   Tilos kutyákat kizárólag beltérben tartani. A beltérben tartott kutyák számára biztostani kell, hogy naponta kijárhassanak egy olyan szabadtéri területre, amely lehetővé teszi a testmozgást és a szocializációt. Ezenkívül, ha kutyákat kutyakennelekben tartanak, az üzemeltetőknek olyan egyedi elkerített tartási helyeket kell megtervezniük és megépíteniük, amelyek lehetővé teszik a kutyák számára, hogy szabadon hozzáférjenek egy körülzárt szabadtéri területhez és egy beltéri területhez vagy egy önálló ólhoz.

(4)   Tilos kutyákat kizárólag beltérben tartani. A beltérben tartott kutyák számára biztostani kell, hogy naponta kijárhassanak egy olyan szabadtéri területre, amely lehetővé teszi a testmozgást , a felfedezést és a szocializációt. Ezenkívül, ha kutyákat kutyakennelekben tartanak, az üzemeltetőknek olyan egyedi elkerített tartási helyeket kell megtervezniük és megépíteniük, amelyek lehetővé teszik a kutyák számára, hogy szabadon hozzáférjenek egy körülzárt szabadtéri területhez és egy beltéri területhez vagy egy önálló ólhoz.

Módosítás 135

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 6 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(6a)     A tenyésztelepek és az értékesítő létesítmények üzemeltetőinek szükség esetén fűtő- vagy hűtőrendszereket kell használniuk annak érdekében, hogy létesítményeik beltéri tartási helyiségeiben biztosítsák a jó levegőminőséget, a megfelelő hőmérsékletet, és eltávolítsák a túlzott párát.

Módosítás 136

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 7 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(7)   Az üzemeltetők biztosítják, hogy a kutyák és a macskák mindenkor hozzáférjenek a természetes fényhez. Amennyiben egy tagállam éghajlati viszonyai és földrajzi helyzete miatt szükséges, az üzemeltetők mesterséges világítást biztosítanak .

(7)   Az üzemeltetők biztosítják, hogy a kutyák vagy macskák elegendő és megszakítás nélküli ideig legyenek kitéve fénynek és maradjanak sötétben a normál cirkadián ritmus fenntartása érdekében .

 

Az első albekezdés alkalmazásában a „fény” jelentése természetes fény, amelyet, amennyiben egy tagállam éghajlati viszonyai és földrajzi helyzete miatt szükséges, mesterséges fény egészít ki.

Módosítás 137

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 8 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(8)     Ezt a cikket [e rendelet hatálybalépésének napjától számított 5 év]-tól/-től kell alkalmazni.

törölve

Módosítás 138

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 8 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(8a)     A (4) bekezdés nem vonatkozik azokra a tenyésztelepekre, ahol pásztorkutyákat kutyákat tartanak azokban az időszakokban, amikor ezeket a kutyákat terelésre tanítják be.

Módosítás 139

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)     Az üzemeltetők biztosítják, hogy az 1. melléklet 3. pontjának megfelelően intézkedéseket hozzanak a kutyák és a macskák egészségének védelme érdekében.

törölve

Módosítás 140

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)   Az üzemeltetők és a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek gondoskodnak arról, hogy:

(2)   Az üzemeltetők és gondozók gondoskodnak arról, hogy:

Módosítás 141

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 2 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

a felelősségi körükbe tartozó kutyákat és macskákat az állatgondozók legalább naponta egyszer ellenőrizzék ;

a)

a felelősségi körükbe tartozó kutyákat vagy macskákat állatgondozók legalább naponta egyszer ellenőrzik, és gyakrabban ellenőrzik a veszélyeztetett kutyákat és macskákat, például az újszülötteket, a beteg vagy sérült kutyákat és macskákat, valamint a szülés körüli időszakban a tenyészszukákat és a nőstény tenyészmacskákat ;

Módosítás 142

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

a betegség, rosszullét, sérülés vagy más módon károsodott jólét jeleit mutató kutyákat vagy macskákat szükség esetén indokolatlan késedelem nélkül egy külön területre vigyék át, adott esetben állatorvos kezelje őket, és tartsák őket ott mindaddig, amíg teljesen fel nem épülnek , vagy pedig indokolatlan késedelem nélkül altassák el őket ;

b)

a betegség, rosszullét, sérülés vagy más módon károsodott jólét jeleit mutató kutyákat vagy macskákat szükség esetén indokolatlan késedelem nélkül egy külön területre vigyék át, adott esetben állatorvos kezelje őket, és tartsák őket ott mindaddig, amíg teljesen fel nem épülnek;

Módosítás 143

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 2 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)

kutya vagy macska elaltatását csak állatorvos végezhesse ;

c)

amennyiben a b) pontban említett esetekben gyógyulás nem érhető el, és a kutyák vagy macskák súlyos, nem enyhíthető fájdalmat vagy szenvedést élnek át, és az életben tartásuk nyilvánvalóan ellentétes a jólétükre vonatkozó szabályokkal, elaltatásukat csakis állatorvos hajthatja végre, az üzemeltető előzetes hozzájárulásával ;

Módosítás 144

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 2 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)

a külső és belső paraziták megelőzésére és a velük szembeni védekezésre szolgáló intézkedések , többek között állatorvosi kezelések legyenek érvényben, beleértve az olyan gyakori betegségek megelőzését célzó preventív állatorvosi kezeléseket is, amelyeknek a kutyák vagy a macskák valószínűleg ki lesznek téve, kellő tekintettel a járványügyi helyzetre;

d)

a külső és belső paraziták megelőzésére és a velük szembeni védekezésre szolgáló intézkedések legyenek érvényben, beleértve az olyan gyakori betegségek megelőzését célzó preventív állatorvosi kezeléseket , például az védőoltást is, amelyeknek a kutyák vagy a macskák valószínűleg ki lesznek téve, kellő tekintettel a járványügyi helyzetre;

Módosítás 145

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 2 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)

az ingergazdagító anyagok ne járjanak sérülés, biológiai vagy kémiai szennyeződés kockázatával vagy más egészségügyi kockázattal .

e)

az ingergazdagító anyagok ne járjanak biológiai vagy kémiai szennyeződés kockázatával.

Módosítás 146

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 2 bekezdés – e a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ea)

amennyiben rendelkezésre állnak, a kutyát vagy macskát megszerző személy rendelkezésére kell bocsátani az egészséggel kapcsolatos releváns információkat, beleértve a védőoltásra, az allergiákra, az egészségügyi körülményekre és a felelősségteljes tartásra vonatkozó információkat a 8. cikk (1) bekezdésével összhangban.

 

Az a) pont nem vonatkozik azokra a tenyésztelepekre, ahol pásztorkutyákat tartanak azokban az időszakokban, amikor ezeket a kutyákat terelésre vagy kiképzésre használják.

Módosítás 147

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2a)     Tilos a kutya vagy a macska állatmenhelyeken történő, állománygazdálkodási megoldásként végzett eutanáziája.

Módosítás 148

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 2 bekezdés – e b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

eb)

az állatok egészségügyi ellátása összhangban legyen az „Egy az egészség” koncepcióval, például az antimikrobiális rezisztencia (AMR) elkerülése érdekében az antibiotikumok körültekintő alkalmazásával.

Módosítás 149

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az üzemeltetők gondoskodnak arról , hogy:

A tenyésztő létesítményekért felelős üzemeltetők és gondozók biztosítják , hogy:

Módosítás 150

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

–a)

az 1. melléklet 3. pontjának megfelelően intézkedéseket hozzanak a kutyák és a macskák egészségének védelme érdekében;

Módosítás 151

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

a tenyészszukákat és a nőstény tenyészmacskákat csak akkor vonják be a tenyésztésbe, ha az I. melléklet 3. 1. és 3.2. pontjának megfelelő alsó korhatárt elérték, vázrendszerük növekedése befejeződött, és mentesek az olyan betegségektől , illetve nincsenek olyan fizikai állapotban, amelyek negatívan befolyásolhatják vemhességüket és jólétüket;

a)

a tenyészszukákat vagy a nőstény tenyészmacskákat csak akkor vonják be a tenyésztésbe, ha az I. melléklet 3. pontjának megfelelő alsó korhatárt elérték, vázrendszerük növekedése befejeződött, és diagnosztizált betegségtől mentesek , továbbá nem mutatják betegség klinikai tüneteit , és nincsenek olyan fizikai állapotban, amelyek negatívan befolyásolhatják vemhességüket és jólétüket;

Módosítás 152

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

a tenyészszukák és nőstény tenyészmacskák kölykezéssel járó vemhességei maximális gyakoriságot kövessenek;

b)

a tenyészszukák vagy nőstény tenyészmacskák kölykezéssel járó vemhességei az I. melléklet 3. pontjának megfelelő maximális gyakoriságot kövessenek; ;

Módosítás 153

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)

a legalább nyolcéves tenyészszukákat, valamint a legalább hatéves nőstény tenyészmacskákat a tenyésztésbe való bevonásuk előtt állatorvosi fizikai vizsgálatnak vessék alá annak írásbeli igazolása érdekében, hogy az állat vemhessége nem jelent semmilyen kockázatot a jólétére, beleértve az egészségét is;

törölve

Módosítás 154

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)

azokat a felnőtt nőstény kutyákat és macskákat, amelyeket – többek között e rendelet rendelkezéseinek következtében – már nem használnak szaporításra, ne öljék meg vagy hagyják sorsára. Az üzemeltetők továbbra is a rendelettel összhangban biztosítják ezen állatok jólétét.

e)

azokat a kutyákat és macskákat, amelyeket – többek között e rendelet rendelkezéseinek következtében – már nem használnak szaporításra, tartsák meg vagy adják el, adományozzák el vagy helyezzék el őket máshol, ne öljék meg és ne hagyják sorsára .

Módosítás 155

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az üzemeltető a d) pontban említett írásbeli igazolást a tenyészszuka vagy a nőstény tenyészmacska halálát követően legalább 3 évig megőrzi.

törölve

Módosítás 156

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 3 bekezdés – 2 a albekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

Amennyiben a felelős személyek és a menedékhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek rendelkeznek a kutya vagy a macska egészségügyi vizsgálatainak eredményeivel vagy genetikai jelentésekkel, és diagnosztizálják a szóban forgó kedvtelésből tartott állat apa- vagy anyaállatát, ezt az információt meg kell osztaniuk az állatot megszerző személlyel.

Módosítás 157

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)     Ezt a cikket [e rendelet hatálybalépésének napjától számított 5 év]-tól/-től kell alkalmazni.

törölve

Módosítás 158

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   Az üzemeltetők és a menhelyekért felelős természetes vagy jogi személyek biztosítják, hogy intézkedéseket hozzanak a macskák és a kutyák viselkedési szükségleteinek kielégítése érdekében, az I. melléklet 4. pontjával összhangban.

(1)   Az üzemeltetők intézkedéseket hoznak a macskák vagy a kutyák viselkedési szükségleteinek kielégítése érdekében, az I. melléklet 4. pontjával összhangban.

Módosítás 159

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)   Tilos kutyákat és macskákat a természetes mozgásukat korlátozó területeken tartani, kivéve, ha a következő eljárások vagy kezelések elvégzéséhez erre szükség van:

(2)   Tilos kutyákat és macskákat a természetes mozgásukat korlátozó területeken tartani, kivéve a 12. cikk (3) bekezdése második albekezdésének esetét , és ha a következő eljárások vagy kezelések elvégzéséhez erre szükség van:

Módosítás 160

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 2 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

fizikai vizsgálatok , beleértve az állatok azonosítását ;

a)

fizikai vizsgálatok;

Módosítás 161

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

az állatok azonosítási célú megjelölése ;

b)

a kutyák és a macskák egyedi azonosítása és az azonosító információk leolvasása ;

Módosítás 164

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)   Tilos az állatot orvosi kezelés időtartamán kívül egy óránál hosszabb ideig láncra kötni a létesítmény területén .

(3)   Tilos az állatot orvosi kezelés időtartamán kívül láncra kötni.

Módosítás 165

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 5 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(5a)     Az üzemeltetők ösztönző környezetet teremtve gondoskodnak arról, hogy minden kutya és macska számára biztosított és hozzáférhető legyen az ingergazdagítás, lehetővé téve számukra a fajspecifikus viselkedést és csökkentve frusztrációjukat.

Módosítás 166

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 5 b bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(5b)     A tagállamok eltérést engedélyezhetnek a (3) bekezdéstől azon kutyák esetében, amelyeket katonai, rendőrségi és vámügyi szolgálatok általi felhasználásra szánnak, és amelyeket tenyésztő vagy értékesítő létesítményekben tartanak.

Módosítás 167

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   Tilos a csonkítás, beleértve a kupírozást, a farokkurtítást, a részleges vagy teljes ujjamputációt, valamint a hangszalagok vagy hangredők átvágása, kivéve, ha azokra orvosi javallat miatt kerül sor, amelynek kizárólagos célja a kutyák és a macskák egészségének javítása. Ebben az esetben az eljárást csak állatorvos végezheti érzéstelenítés és hosszan tartó fájdalomcsillapítás mellett.

(1)   Tilos a csonkítás, beleértve a kupírozást, a farokkurtítást, a karomeltávolítást, a részleges vagy teljes ujjamputációt, valamint a hangszalagok vagy hangredők átvágása, kivéve, ha azokra orvosi javallat miatt kerül sor, ami kiterjedhet olyan megelőző, diagnosztikai és/vagy kezelési okokra, amelynek kizárólagos célja a kutyák vagy a macskák egészségének javítása vagy a sérülések megelőzése . Ebben az esetben az eljárást csak állatorvos végezheti érzéstelenítés és hosszan tartó fájdalomcsillapítás mellett.

Módosítás 168

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1a)     A csonkítás orvosi javallatát és az elvégzett eljárás részleteit állatorvosnak kell dokumentálnia. Ezt a dokumentumot az üzemeltető mindaddig megőrzi, amíg a kutyát vagy macskát e dokumentummal együtt át nem adják egy másik létesítménynek vagy tulajdonosnak. Az állatorvos általi csonkítás idején a kutyaért vagy macskaért felelős létesítmény üzemeltetője három évig megőrzi a dokumentum egy példányát.

 

Ettől eltérve a tagállamok a kóbor macskák megjelölésével összefüggésben engedélyezhetik a macskák fülének bemetszését vagy fülhegyének levágását annak jelölésére, hogy az állat ivartalanítási program keretében ivartalanítva lett.

Módosítás 169

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)    A hím és nőstény állatok ivartalanítása csak akkor engedélyezhető , ha azt állatorvos érzéstelenítés és hosszan tartó fájdalomcsillapítás mellett végzi .

(2)    Az üzemeltetők biztosítják, hogy az ivartalanítást állatorvos végezze , érzéstelenítés és hosszan tartó fájdalomcsillapítás mellett.

 

Az állatorvosok ivartalanítás helyett adott esetben fontolóra vehetik a nem műtéti sterilizálást.

Módosítás 170

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)   Tilosak a következő állattartási gyakorlatok:

(3)   Tilosak az alábbi, fájdalmat vagy szenvedést okozó állattartási gyakorlatok:

Módosítás 171

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)

hosszan tartó szájkosárhasználat, kivéve, ha egészségügyi vagy jóléti okokból szükséges, amely esetben az időtartamot a szükséges legrövidebb időtartamra kell korlátozni;

(Amagyar változatot nem érinti.)

Módosítás 172

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)

kutyák vagy macskák felemelése a végtagjuknál, fejüknél, farkuknál és bundájuknál fogva.

e)

kutyák vagy macskák felemelése a végtagjuknál, fejüknél, farkuknál , fülüknél, bőrüknél vagy bundájuknál fogva.

Módosítás 173

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – e a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ea)

szöges fojtó nyakörv használata;

Módosítás 174

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – e b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

eb)

húzásgátló nélküli fojtó nyakörv használata;

Módosítás 175

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 3 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3a)     A tagállamok eltérést engedélyezhetnek a (3) bekezdéstől azon kutyák esetében, amelyeket katonai, rendőrségi vagy vámügyi szolgálatok általi felhasználásra szánnak.

Módosítás 176

Rendeletre irányuló javaslat

15 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

15a. cikk

 

Szépségversenyek, kiállítások és bemutatók

 

(1)     A tenyésztő vagy értékesítő létesítmények üzemeltetői szépségversenyeken, kiállításokon és bemutatókon nem mutathatnak be szélsőséges küllemi tulajdonságokkal rendelkező kutyákat vagy macskákat, vagy oly módon csonkítottakat, hogy az megváltoztatta fizikai jellemzőiket.

 

(2)     A kutya- és macskaszépségversenyek, -kiállítások és -bemutatók szervezői kizárják az ilyen versenyekből, kiállításokból és bemutatókból azokat a kutyákat és macskákat, amelyek szélsőséges küllemi tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy oly módon csonkítottak, hogy az megváltoztatta fizikai jellemzőiket.

Módosítás 177

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)    [A hatálybalépés napjától számított 3 év]-tól/-től az Unióban történő beszállításra létesítményekben tartott valamennyi kutyát és macskát – beleértve a tenyésztelepeken tartott felnőtt kutyákat és macskákat , a menhelyeken tartott kutyákat és macskákat, valamint a természetes személyek által beszállított kutyákat és macskákat – a II . mellékletnek megfelelően mikrocsipet tartalmazó , bőr alatti transzponderrel kell megjelölni. A létesítményüzemeltetők biztosítják , hogy a létesítményeikben született kutyákat és macskákat az Unión belüli beszállításuk időpontjáig vagy legkésőbb az állat születésétől számított három hónapon belül azonosítás céljából megjelöljék. A transzponder beültetését állatorvos végzi , vagy azt állatorvos felelősségére végzik .

(1)    A létesítményekben tartott valamennyi kutyát és macskát, valamint a forgalomba hozott valamennyi kutyát és macskát a II. mellékletnek megfelelően mikrocsipet tartalmazó , bőr alatti transzponderrel egyedileg azonosítani kell. A transzponder beültetését állatorvos végzi, vagy azt állatorvos felelősségére végzik . Amennyiben az állatorvos úgy ítéli meg, hogy a mikrocsip beültetése jelentősen veszélyeztetheti a kutya vagy macska egészségét, ideiglenesen elhalaszthatja a mikrocsip beültetését mindaddig, amíg az állat egészségügyi problémáit nem orvosolják megfelelően. Amennyiben egy kutyánál vagy macskánál a mikrocsip beültetése után jelentős mellékhatásokat tapasztalnak, az állatorvos minden szükséges intézkedést megtesz a kutya vagy macska egészségének biztosítása érdekében, beleértve a mikrocsip eltávolítását is.

Módosítás 178

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1a)     A létesítmények üzemeltetői biztosítják, hogy a létesítményeikben született kutyákat és macskákat a születésüket követő három hónapon belül, de a forgalomba hozataluk időpontja előtt mindenképpen egyedileg azonosítsák.

Módosítás 179

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 1 b bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1b)     Az értékesítő létesítmények üzemeltetői, a menhelyek üzemeltetői és a nem kívánt, elhagyott, kóbor, elveszett vagy elkobzott kutyákért vagy macskákért felelős személyek biztosítják, hogy a létesítményükbe belépő vagy a felelősségi körükbe kerülő kutyákat és macskákat a létesítménybe való megérkezésüktől számított 30 napon belül, de a forgalomba hozataluk előtt mindenképpen egyedileg azonosítsák.

Módosítás 180

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 1 c bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1c)     Az üzemeltetőktől eltérő, kutyákat vagy macskákat forgalomba hozó természetes vagy jogi személyek biztosítják, hogy forgalomba hozataluk előtt a kutyákat vagy macskákat egyedileg azonosítsák.

Módosítás 181

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 1 d bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1d)     Azokat a kutyákat és macskákat, amelyeket [az e rendelet alkalmazásának kezdőnapja] előtt az uniós vagy nemzeti joggal összhangban mikrocsipet tartalmazó befecskendezhető transzponderrel egyedileg azonosítottak, az e bekezdésben foglalt követelményeknek megfelelőknek kell tekinteni, feltéve, hogy a mikrocsip olvasható.

Módosítás 313

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 1 e bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1e)     ... [Az e rendelet hatálybalépésének napjától számított 5 év]-tól/-től valamennyi tartott kutyát az első bekezdésnek megfelelően egyedileg azonosítani kell.

 

... [Az e rendelet hatálybalépésének napjától számított 10 év]-tól/-től valamennyi tartott macskát az első bekezdésnek megfelelően egyedileg azonosítani kell.

Módosítás 182

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)    [A hatálybalépés napjától számított 3 év]-tól/-től az (1) bekezdéssel összhangban azonosított kutyákat és macskákat az állatorvos vagy az állatorvos felelőssége alá tartozó asszisztens nyilvántartásba veszi a 19. cikkben említett nemzeti adatbázisban. A tenyésztelepeken tartott kutyák és macskák esetében a nyilvántartásba vételt a kutyáért vagy macskaért felelős tenyésztelep tulajdonosának nevében kell elvégezni . A menhelyeken tartott kutyák és macskák esetében a nyilvántartásba vételt a menhelyért felelős személy nevében kell elvégezni. Az Unióban kutyát vagy macskát beszállítani kívánó természetes személyek esetében a nyilvántartásba vételt e személy nevében kell elvégezni. A kutya vagy a macska minden későbbi tulajdonosa, vagy minden , a kutyáért vagy a macskáért később felelős személy gondoskodik arról, hogy a tulajdonjog vagy a felelősség átruházását rögzítsék a 19. cikkben említett adatbázisban.

(2)   Az (1) bekezdéssel összhangban azonosított kutyákat és macskákat az azonosításukat követő két napon belül az állatorvos nyilvántartásba veszi a 19. cikkben említett nemzeti adatbázisban. A tagállamok engedélyezhetik a nyilvántartásba vételt állatorvosokon kívül más személyek számára is, feltéve, hogy intézkedéseket hoztak az adatbázisba bevitt információk pontosságának biztosítására. A létesítményekben tartott kutyák és macskák esetében a nyilvántartásba vételt a kutyáért vagy macskáért felelős létesítmény üzemeltetőjének nevében kell elvégezni. A kutyát vagy macskát forgalomba hozni kívánó természetes személyek esetében a nyilvántartásba vételt e személy nevében kell elvégezni. Tulajdonjog vagy felelősség átruházása esetén a kutya vagy macska forgalomba hozatalát végző természetes vagy jogi személy biztosítja , hogy a tulajdonjog vagy a felelősség minden változását a tulajdonjog vagy felelősség megváltozásának időpontjától számított két héten belül rögzítsék a 19. cikkben említett adatbázisban , a felelős tagállam által meghatározott feltételeknek megfelelően .

Módosítás 183

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2a)     Amennyiben egy létesítményben tartott kutya vagy macska elpusztul, az üzemeltető gondoskodik arról, hogy a halálesetet rögzítsék a 19. cikkben említett adatbázisban, az adatbázisért felelős tagállam által meghatározott feltételeknek megfelelően.

Módosítás 184

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 2 b bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2b)     A tagállamok eltérést engedélyezhetnek a (2) vagy a (2a) bekezdéstől a katonai, rendőrségi és vámügyi szolgálatok létesítményekben tartott kutyái esetében.

Módosítás 185

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

[A hatálybalépés napjától számított 3 év]-tól/-től a kutya vagy a macska Unión belüli beszállítását megelőzően a beszállító az állat beszerzőjének rendelkezésére bocsátja a következőket:

Egy kutya vagy macska forgalomba hozatalát megelőzően a kutyát vagy macskát forgalomba hozó üzemeltető vagy természetes vagy jogi személy az állat beszerzőjének rendelkezésére bocsátja a következőket:

Módosítás 186

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

az állat (1) és (2) bekezdésnek megfelelő azonosításának és nyilvántartásának igazolása;

a)

a kutya vagy macska (1) és (2) bekezdésnek megfelelő azonosításának és nyilvántartásának igazolása , valamint a (6) bekezdésben említett rendszerre mutató internetes hivatkozás ;

Módosítás 187

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A beszerzőknek képesnek kell lenniük arra, hogy ellenőrizzék a (7) bekezdésben említett rendszeren keresztül a beszállított állatok azonosításának és nyilvántartásának hitelességét.

A beszerzőknek képesnek kell lenniük arra, hogy ellenőrizzék a (7) bekezdésben említett rendszeren keresztül a forgalomba hozott kutyák vagy macskák azonosításának és nyilvántartásának hitelességét.

Módosítás 188

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 4 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

[A hatálybalépés napjától számított 5 év]-tól/-től az onlineplatform-szolgáltatók biztosítják, hogy online interfészüket úgy alakítsák ki és szervezzék meg, hogy a kutyák és macskák beszállítói az (EU) 2022/2065 rendelet 31. cikkével összhangban eleget tegyenek a (3) bekezdés szerinti kötelezettségeiknek, és látható módon tájékoztatják a beszerzőket arról a lehetőségről, hogy a (6) bekezdésben említett rendszerre mutató internetes hivatkozáson keresztül ellenőrizhetik az állat azonosítását és nyilvántartásba vételét.

Az onlineplatform-szolgáltatók biztosítják, hogy online interfészüket úgy alakítsák ki és szervezzék meg, hogy az a kutyákat és macskákat forgalomba hozó üzemeltetők, vagy más természetes vagy jogi személyek számára megkönnyítse, hogy az (EU) 2022/2065 rendelet 31. cikkével összhangban eleget tegyenek a (3) bekezdés és a 8. cikk (2) bekezdése szerinti kötelezettségeiknek, és látható módon tájékoztatják a beszerzőket arról a lehetőségről, hogy a (6) bekezdésben említett rendszerre mutató internetes hivatkozáson keresztül ellenőrizhetik a kutya vagy macska azonosítását és nyilvántartásba vételét.

Módosítás 189

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 4 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az online platform interfészén keresztül szolgáltatott információk pontosságáért kizárólag a kutyák és macskák beszállítója felelős. E bekezdés egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy általános monitorozási kötelezettséget róna az onlineplatform-szolgáltatóra az (EU) 2022/2065 rendelet 8. cikke értelmében.

Az online platform interfészén keresztül szolgáltatott információk pontosságáért kizárólag a kutyákat vagy macskákat forgalomba hozó természetes vagy jogi személy felelős. E bekezdés egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy általános monitorozási kötelezettséget róna az onlineplatform-szolgáltatóra az (EU) 2022/2065 rendelet 8. cikke értelmében.

Módosítás 190

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)     A Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyekben meghatározza azokat az információkat, amelyeket a beszállítóknak a (3) bekezdés a) pontjával összhangban az állat azonosításának és nyilvántartásba vételének igazolásaként meg kell adniuk, mind abban az esetben, ha a kutyákat és macskákat online platformokon keresztül, mind akkor, ha más módon kínálják. E végrehajtási jogi aktusok elfogadására a 24. cikkben említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kerül sor.

törölve

Módosítás 191

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 6 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)    [A hatálybalépés napjától számított 3 év]-tól/-től a Bizottság gondoskodik arról, hogy a beszállított kutyák és macskák azonosítása és nyilvántartása hitelességének a 19. cikkben említett adatbázis használatával történő automatikus ellenőrzését végző rendszer ingyenesen és nyilvánosan hozzáférhető legyen. A Bizottság független szervezetre bízhatja e rendszer fejlesztését, karbantartását és működtetését. A rendszernek meg kell felelnie a következő kritériumoknak:

(6)   A Bizottság gondoskodik arról, hogy a forgalomba hozott kutyák és macskák azonosítása és nyilvántartása hitelességének a 19. cikkben említett adatbázis használatával történő automatikus ellenőrzését végző online rendszer ingyenesen és nyilvánosan hozzáférhető legyen. A Bizottság független szervezetre bízhatja e rendszer fejlesztését, karbantartását és működtetését , nyilvános kiválasztási eljárást követően, az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet VII. címének vonatkozó rendelkezései szerint . A rendszernek meg kell felelnie a következő kritériumoknak:

Módosítás 192

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 7 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A Bizottság [a hatálybalépés napjától számított 3 év]-ig végrehajtási jogi aktusokat fogad el, amelyekben meghatározza a (6) bekezdésben említett rendszer következő vonatkozásait :

A Bizottság végrehajtási jogi aktusok révén elfogadja a következőket :

Módosítás 193

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 7 bekezdés – 1 albekezdés – a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

a)

a 19. cikk (3) bekezdésének a) pontjában említett adatbázisok tartalma alapján a kutyákat vagy macskákat forgalomba hozó természetes és jogi személyek által a (3) bekezdés a) pontjával összhangban a kutyák vagy macskák azonosításának és nyilvántartásba vételének bizonyítékaként szolgáltatandó pontos információk, mind abban az esetben, ha a kutyákat és macskákat online platformokon keresztül kínálják, mind ha más módon;

Módosítás 194

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés – a pont – 2 a francia bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

az azonosítás és a nyilvántartásba vétel ellenőrzése során az ellenőrző személy rendelkezésére bocsátott személyes adatok kategóriái, amelyeknek az ilyen ellenőrzés lehetővé tételéhez feltétlenül szükséges adatokra kell korlátozódniuk;

Módosítás 195

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 7 bekezdés – 1 albekezdés – b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

b)

a (6) bekezdésben említett rendszer következő vonatkozásai:

 

a rendszer alapvető funkciói;

Módosítás 196

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 7 bekezdés – 1 a albekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

Az a) pontban említett végrehajtási jogi aktusokat... [e rendelet alkalmazásának kezdőnapja]-ig, a b) pontban említett végrehajtási jogi aktust pedig [e rendelet hatálybalépésének napjától számított 3 év]-ig kell elfogadni.

Módosítás 197

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – a a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

aa)

annak biztosítása, hogy az állatorvosok és más érintett szakemberek az „Egy az egészség” koncepcióval összhangban képzésben részesüljenek az állatjóléttel kapcsolatos bevált gyakorlatokról, beleértve az állatjóléti jogsértések felderítését és bejelentését, valamint a 15. cikkben meghatározott fájdalmas gyakorlatokat is.

Módosítás 198

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – a b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ab)

annak biztosítása, hogy az üzemeltetők, a menedékhelyekért, ideiglenes befogadóhelyekért és gyepmesteri telepekért felelős természetes vagy jogi személyek, az állatgondozók és az állatorvosok megfelelő és rendszeres képzésben részesüljenek, és az a) pontban említett tanfolyamok elvégzését igazoló bizonyítványokat kapjanak;

Módosítás 199

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – a c pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ac)

annak biztosítása, hogy az állatorvosok számára elérhetőek legyenek menhelyi gyógyászati tanfolyamok, beleértve az állatállomány egészségére összpontosító tanfolyamokat is;

Módosítás 200

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – a d pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ad)

annak biztosítása, hogy a katonai, rendőrségi és vámügyi szolgálatoknak szánt kutyák oktatói és kutyavezetői rendszeres képzésben részesüljenek a tagállamokon belül és lehetőleg a tagállamok között is annak érdekében, hogy fejlesszék készségeiket, különösen az operáns kondicionálás és a pozitív megerősítés, a viselkedéstudományi és a jóléti elvek, valamint a kutyák és a kezelők stresszkezelése terén;

Módosítás 201

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – b a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ba)

az illetékes hatóságok, az állat-egészségügyi szövetségek és az oktatási intézmények közötti együttműködés megkönnyítése az állatgondozók és az állat-egészségügyi szakemberek magas színvonalú, hosszú távú, tudományosan megalapozott képzési programjainak kidolgozása és előmozdítása érdekében, fokozva az érintett ügynökségek közötti együttműködést és a tájékoztató kampányok közötti szinergiákat.

Módosítás 202

Rendeletre irányuló javaslat

18 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

18a. cikk

 

Nemzeti tájékoztató kampányok a kóbor állatok védelméről és a kóbor állatok védelmével kapcsolatos jogszabályokról

 

(1)     A Bizottság ösztönzi a tagállamokat, hogy kezdeményezzenek és hajtsanak végre nemzeti tájékoztató kampányokat a kutyák és macskák védelmére és jólétére vonatkozó jelenlegi jogszabályokról. Ezeknek a kampányoknak az állattulajdonosokat és a lakosságot egyaránt meg kell célozniuk annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az állatok gondozásával kapcsolatos jogi kötelezettségekre és bevált gyakorlatokra.

 

(2)     Az illetékes hatóságok az állatvédelmi szervezetekkel, állatorvosokkal és más érintett szervezetekkel együttműködve tájékoztató kampányokat folytathatnak. A közölt információknak a következőket kell tartalmazniuk:

 

a)

a kedvtelésből tartott állatok tartóinak jogi kötelezettségei;

 

b)

a helyi hatóságok felelőssége és intézkedései a kóbor állatok kezelése terén, valamint az állatok elhagyásának megakadályozása érdekében meghozandó intézkedések;

 

c)

teendők elveszett vagy elhagyott állatok észlelése esetén, beleértve az állategészségügyi szolgálatokkal, állatmenhelyekkel vagy a helyi rendőrséggel való kapcsolatfelvételt;

 

d)

nyilatkozat a felelősségteljes örökbefogadás és az ivartalanítás fontosságáról a gazdátlan állatpopuláció csökkentése érdekében.

 

(3)     A tagállamok nemzeti vagy regionális finanszírozást biztosíthatnak e kampányokhoz, és az információk további terjesztése érdekében ösztönözhetik a tömegtájékoztatás és az oktatási intézmények bevonását.

 

(4)     Az Európai Bizottságnak ösztönöznie kell a bevált gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét.

Módosítás 203

Rendeletre irányuló javaslat

18 b cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

18b. cikk

 

A kutyák és macskák elhagyásának megelőzését, valamint az ivartalanításukat célzó intézkedések

 

(1)     A tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy fogadjanak el konkrét intézkedéseket a kutyák és macskák elhagyásának megakadályozása érdekében, többek között a közoktatásban, a felelősségteljes állattartással kapcsolatos tudatosság növelése és a meglévő jogszabályok hatékony végrehajtása révén.

 

(2)     A kóbor állatok számának csökkentése érdekében a tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy azonosítsanak és használjanak fel állami és magán finanszírozási forrásokat a következőkhöz:

 

a)

ingyenes vagy támogatott ivartalanítási kampányok kóbor kutyák és macskák, valamint alacsony jövedelmű személyekhez vagy állatvédelmi szervezetekhez tartozó, kedvtelésből tartott állatok számára;

 

b)

a kedvtelésből tartott állatok nyilvántartására és azonosítására irányuló programok, többek között mikrocsipek révén, az örökbefogadás és az elveszett állatok tulajdonosukhoz való visszajuttatásának megkönnyítése, valamint az elhagyás megelőzése érdekében;

 

c)

olyan intézkedések, amelyek célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét a kedvtelésből tartott állatok tartásával járó felelősségre, valamint az állatok elhagyásának az állatjólétre és a közösségekre gyakorolt negatív hatásaira.

 

(3)     A tagállamok együttműködhetnek nem kormányzati szervezetekkel, állatklinikákkal és helyi hatóságokkal az (1) és (2) bekezdésben említett intézkedések végrehajtása, valamint annak érdekében, hogy megkönnyítsék a hozzáférést az ivartalanítási és azonosítási programokhoz.

Módosítás 204

Rendeletre irányuló javaslat

19 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)    [E rendelet hatálybalépésének napjától számított 3 év]-tól/-től az illetékes hatóságok adatbázist hoznak létre és tartanak fenn a mikrocsippel ellátott kutyák és macskák nyilvántartására .

(1)   Az illetékes hatóságok adatbázisokat hoznak létre és tartanak fenn a 17. cikkel és a 21. cikk (4) bekezdésével összhangban azonosított és nyilvántartásba vett kutyák és macskák számára .

Módosítás 205

Rendeletre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)    [E rendelet hatálybalépésének napjától számított 5 év]-tól/-től a tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdésben említett adatbázisaik interoperábilisak legyenek más tagállamok ugyanazon adatbázisaival annak érdekében, hogy adott kutya vagy macska azonosítása az egész Unióban hitelesíthető és nyomon követhető legyen.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdésben említett adatbázisaik megfeleljenek a (3) bekezdés b) pontjában említett végrehajtási jogi aktusban meghatározott követelményeknek interoperabilitásuk biztosítása érdekében, hogy adott kutya vagy macska azonosítása az egész Unióban hitelesíthető és nyomon követhető legyen.

Módosítás 206

Rendeletre irányuló javaslat

19 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2a)     A Bizottság létrehoz és fenntart egy indexadatbázist, amely a személyes adatokhoz való hozzáférés nélkül tartalmazza a kutyák és macskák mikrocsipjeinek azonosító számát, valamint azokat a nemzeti adatbázisokat, ahol az azonosító adatokat tárolják. A Bizottság nyilvános kiválasztási eljárást követően, az (EU, Euratom) 2024/2509 rendelet VII. címének vonatkozó rendelkezései szerint független szervezetre bízhatja ezen indexadatbázis fejlesztését, karbantartását és működtetését.

Módosítás 316

Rendeletre irányuló javaslat

19 cikk – 2 b bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2b)     A Bizottság és a tagállamok illetékes hatóságai együttműködnek egy nyilvánosan hozzáférhető, az egész Unióra kiterjedő állatmenhely-adatbázis létrehozásában és fenntartásában, biztosítva az állatjóléti jogszabályok betartásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát.

Módosítás 207

Rendeletre irányuló javaslat

19 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

a tagállamok közötti interoperabilitásuk ;

b)

a tagállami adatbázisok és az indexadatbázis közötti interoperabilitás ;

Módosítás 208

Rendeletre irányuló javaslat

19 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – f a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

fa)

Az (1) bekezdésben említett tagállami adatbázisok és bármely más releváns adatbázis, többek között a hatósági ellenőrzések információkezelési rendszere (IMSOC) összekapcsolása.

Módosítás 209

Rendeletre irányuló javaslat

20 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

20a. cikk

 

A kóbor állatokra vonatkozó jogszabályokkal és védelemmel kapcsolatos nemzeti tájékoztató kampányok

 

(1)     A Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az illetékes hatóságokkal együttműködve indítsanak és hajtsanak végre nemzeti tájékoztató kampányokat a kutyák és a macskák védelmére és jólétére vonatkozó hatályos jogszabályokkal kapcsolatban. Ezeknek a kampányoknak az állattulajdonosokat és a nyilvánosságot egyaránt meg kell célozniuk annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az állatok gondozásával kapcsolatos jogi kötelezettségekre és bevált gyakorlatokra.

 

(2)     Az illetékes hatóságok az állatvédelmi szervezetekkel, állatorvosokkal és más érintett szervezetekkel együttműködve tájékoztató kampányokat folytathatnak. A tájékoztatásnak a következőket kell tartalmaznia:

 

a)

a kedvtelésből tartott állatok tulajdonosainak jogi kötelezettségei;

 

b)

a helyi hatóságok felelőssége és intézkedései a kóbor állatok kezelése terén, valamint az elhagyás megakadályozására irányuló intézkedések;

 

c)

ajánlott lépések arra az esetre, ha egy személy elveszett vagy elhagyott állatot talál, beleértve az állategészségügyi szolgálatokkal, állatmenhelyekkel vagy a helyi rendőrséggel való kapcsolatfelvételt;

 

(d)

a felelősségteljes örökbefogadás és az ivartalanítás fontossága a kóbor állatok populációjának csökkentése érdekében.

 

(3)     A tagállamok nemzeti vagy regionális finanszírozást biztosíthatnak e kampányokhoz, és ösztönözhetik a tömegtájékoztatás és az oktatási intézmények részvételét az információk jobb terjesztése érdekében.

 

(4)     Az Európai Bizottság ösztönzi a bevált gyakorlatok tagállamok közötti megosztását.

Módosítás 210

Rendeletre irányuló javaslat

20 b cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

20b. cikk

 

A kutyák és macskák elhagyásának megelőzését, valamint az ivartalanításukat célzó intézkedések

 

(1)     A Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az illetékes hatóságokkal együttműködve fogadjanak el konkrét intézkedéseket a kutyák és macskák elhagyásának megakadályozása érdekében, többek között a nyilvánosság oktatása, a tulajdonosok felelőssé tétele és a meglévő jogszabályok hatékony érvényesítése révén.

 

(2)     A kóbor állatok számának csökkentése érdekében a Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat, hogy határozzanak meg és használjanak fel nemzeti és magánfinanszírozási forrásokat a következőkhöz:

 

a)

ingyenes vagy támogatott ivartalanítási kampányok a kóbor kutyák és macskák, valamint az alacsony jövedelmű személyek kedvtelésből tartott állatai, vagy állatvédelmi szervezetek számára;

 

b)

a kedvtelésből tartott állatok nyilvántartásba vételére és azonosítására irányuló programok, többek között mikrocsipezés révén, az örökbefogadás és az elveszett állatok tulajdonosokhoz való visszajuttatásának megkönnyítése, valamint az elhagyás megelőzése érdekében;

 

c)

a lakosság tudatosságának növelését és oktatását célzó intézkedések a kedvtelésből tartott állatok birtoklásának felelősségével, valamint az elhagyásnak az állatjólétre és a közösségre gyakorolt káros hatásaival kapcsolatban.

 

(3)     A tagállamok együttműködhetnek a nem kormányzati szervezetekkel, az állatklinikákkal és a helyi hatóságokkal ezen intézkedések végrehajtása, valamint a nyilvánosság számára az ivartalanítási és azonosítási programokhoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében.

Módosítás 211

Rendeletre irányuló javaslat

20 c cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

20c. cikk

 

Adatvédelem

 

(1)     Az e rendelet 7. cikke, 7a. cikke és 19. cikkének (1) bekezdése alapján gyűjtött személyes adatok kezelése tekintetében a tagállamok illetékes hatóságai az (EU) 2016/679 rendelet értelmében vett adatkezelők.

 

Az e rendelet 17. cikkének (6) bekezdése és 21. cikke (4) bekezdésének második albekezdése alapján gyűjtött személyes adatok kezelése tekintetében a Bizottság az (EU) 2018/1725 rendelet értelmében vett adatkezelő.

 

Az első és a második albekezdésben említett személyes adatokhoz hozzáféréssel rendelkező személyek nem hozhatnak nyilvánosságra semmilyen olyan személyes adatot, amely a feladataik ellátása során vagy e feladatok ellátása kapcsán más módon jutott a tudomásukra. A tagállamok és a Bizottság minden megfelelő intézkedést meghoznak az említett tilalom megszegésének kezelésére.

 

Az első és a második albekezdés alapján gyűjtött személyes adatok nem használhatók fel az e rendelet szerinti jóléti és nyomonkövethetőségi követelményeknek való megfelelés hatósági ellenőrzésétől eltérő célokra, sem a csalárd gyakorlatok megfékezését célzó intézkedések elfogadása céljából történő felderítéstől eltérő célokra.

 

(2)     Az e cikk (1) bekezdésében említett személyes adatok megőrzési ideje a következőképpen alakul:

 

a)

a 7. cikk és a 7a. cikk esetében a létesítmény tevékenységének megszűnésétől számított 10 évig;

 

b)

a 19. cikk (1) bekezdése esetében a kutya vagy macska ugyanazon cikkben említett adatbázisban történő első nyilvántartásba vételét követően 20 évig, vagy a kutya vagy macska halálának az említett adatbázisban való rögzítéséttől számított 5 évig;

 

c)

a 21. cikk (4a) bekezdésének második albekezdése esetében az előzetes értesítés időpontjától számított 5 évig.

Módosítás 212

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)    [E rendelet hatálybalépésének napjától számított 5 év]-tól/-től kutyák és macskák csak akkor léptethetők be az Unióba az uniós piacon történő forgalomba hozatal céljából , ha az alábbiak bármelyikének megfelelően tartották őket :

(1)    Kutyák és macskák csak a következő feltételek teljesülése esetén léptethetők be az Unióba forgalomba hozatal céljából:

Módosítás 213

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

e rendelet II. fejezete;

a)

a kutyákat és a macskákat az alábbiak bármelyikének megfelelően tenyésztették és tartották:

Módosítás 214

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – a pont – i alpont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

i.

e rendelet II. fejezete,

Módosítás 215

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

az e rendeletben meghatározottakkal az Unió által egyenértékűnek elismert feltételek ; vagy

ii.

az e rendelet II. fejezetében meghatározottakkal az (EU) 2017/625 rendelet 129. cikkével összhangban az Unió által egyenértékűnek elismert feltételek ; vagy

Módosítás 216

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)

adott esetben az Unió és az exportáló ország közötti egyedi megállapodásban foglalt követelmények .

iii.

adott esetben az Unió és az exportáló ország közötti egyedi megállapodásban foglalt követelmények ;

Módosítás 217

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)     [E rendelet hatálybalépésének napjától számított 5 év]-tól/-től kutyák és macskák forgalomba hozatal vagy beszállítás céljából csak akkor léptethetők be az Unióba, ha az (EU) 2017/625 rendelet 126. és 127. cikkének megfelelően jegyzékbe vett harmadik országból vagy területről és létesítményből származnak.

b)

az (EU) 2017/625 rendelet 126. és 127. cikkének megfelelően jegyzékbe vett harmadik országból vagy területről és létesítményből származnak.

Módosítás 218

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)     [E rendelet hatálybalépésének napjától számított 5 év]-tól/-től a harmadik országokból és területekről az Unióba beléptetett kutyákat és macskákat kísérő hatósági bizonyítványnak tartalmaznia kell az ( 1 ) bekezdésnek való megfelelést igazoló tanúsítványt, amely megerősíti, hogy a kutyák és a macskák a ( 2 ) bekezdésnek megfelelően jegyzékbe vett létesítményből származnak .

(2)     A harmadik országokból és területekről az uniós piacon történő forgalomba hozatal céljából az Unióba beléptetett kutyákat és macskákat kísérő , az (EU) 2017/625 rendelet 126. cikke ( 2 ) bekezdésének c) pontjában említett hatósági bizonyítványnak tartalmaznia kell az e cikk ( 1 ) bekezdésének való megfelelést igazoló tanúsítványt .

Módosítás 219

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 4 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)    Az 576/2013/EU rendelet 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának és az (EU) 2020/692 rendelet (11) 74. cikke (1) bekezdésének sérelme nélkül az Unióba beléptetett kutyákat és macskákat a 17 . cikk (1) bekezdésében említett mikrocsippel kell azonosítani , amely lehetővé teszi a nyomonkövethetőséget .

(3)    Az 576/2013/EU rendelet 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának és az (EU) 2020/692 rendelet 74. cikke (1) bekezdésének sérelme nélkül  (11) az uniós piacon történő forgalomba hozatal céljából az Unióba beléptetett kutyákat és macskákat a beléptetésük előtt állatorvosnak kell a II . mellékletnek megfelelő mikrocsippel azonosítania. Az importőr biztosítja , hogy a kutyákat és macskákat az Unióba való beléptetésüket követő két munkanapon belül egy állatorvos nyilvántartásba vegye a 19. cikkben említett nemzeti adatbázisban . A tagállamok engedélyezhetik a nyilvántartásba vételt állatorvosokon kívül más személyek számára is, feltéve, hogy intézkedéseket hoztak az adatbázisba bevitt információk pontosságának biztosítására.

Módosítás 306

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 4 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Amennyiben az Unióba beléptetett kutyákat vagy macskákat még nem vették nyilvántartásba a 19. cikk (1) bekezdésében említett tagállami adatbázisban, a rendeltetési helyre való megérkezésüket követően a tulajdonos vagy az állatért felelős személy az érkezéstől számított 48 órán belül biztosítja a tagállami adatbázisok egyikében való nyilvántartásba vételüket .

Amennyiben az Unióba beléptetett kutyákat vagy macskákat még nem vették nyilvántartásba a 19. cikk (1) bekezdésében említett tagállami adatbázisban, az állatokat az uniós határon állatorvosnak kell nyilvántartásba vennie a belépés helye szerinti tagállam adatbázisában. A nyilvántartásba vételt a tulajdonos vagy az állatért felelős személy nevében kell elvégezni, és annak során rögzíteni kell a (2) bekezdésnek megfelelően jegyzékbe vett származási létesítményt. A tagállamok engedélyezhetik a nyilvántartásba vételt állatorvosokon kívül más személyek számára is, feltéve, hogy intézkedéseket hoztak az adatbázisba bevitt információk pontosságának biztosítására .

Módosítás 221

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 4 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(4a)     A kutyák és macskák az (EU) 2016/429 rendelet 4. cikkének 14. pontjában meghatározott, nem kereskedelmi célú mozgás keretében az Unióba történő beléptetését tulajdonosaiknak legalább öt munkanappal az uniós határ átlépése előtt előzetesen be kell jelenteniük a kedvtelésből tartott állatok utaztatásával kapcsolatos adatok online uniós adatbázisába, a következő esetek kivételével:

 

a)

az 576/2013/EU rendelet 13. cikkének (1) bekezdése szerinti jegyzékben feltüntetett harmadik országokból az Unióba közvetlenül belépő kutyák vagy macskák;

 

b)

a 19. cikk (1) bekezdésében említett tagállami adatbázisban szereplő kutyák vagy macskák. A tulajdonos előzetesen bejelenti a kutya vagy macska személyazonosságát, és adott esetben az adott kutyával vagy macskával utazó felhatalmazott személy személyazonosságát, a kutya vagy macska mikrocsipjének azonosító számát, a kutya vagy macska Unión belüli fő rendeltetési helyét, valamint adott esetben az Unióból való kilépés tervezett időpontját és helyét. Amennyiben a kutya vagy macska négy hónapnál tovább tartózkodik az Unióban, a tulajdonosnak gondoskodnia kell arról, hogy a kutyát vagy macskát a negyedik hónap lejártát követő öt munkanapon belül nyilvántartásba vegyék a lakóhelye szerinti tagállam adatbázisában.

 

A Bizottság létrehozza és fenntartja a második albekezdésben említett, a kedvtelésből tartott állatok utaztatásával kapcsolatos adatok uniós adatbázisát, és nyilvános kiválasztási eljárást követően, az (EU, Euratom) 2018/1046 rendelet VII. címének vonatkozó rendelkezései szerint független szervezetre bízhatja ezen adatbázis fejlesztését, karbantartását és működtetését. Az adatbázishoz csak a tagállamok illetékes hatóságai férnek hozzá.

Módosítás 222

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)     A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy végrehajtási jogi aktusok útján megállapítsa az (1) bekezdés b) pontja szerinti egyenértékű feltételek Unió általi elismerésére vonatkozó eljárást. E végrehajtási jogi aktusok elfogadására a 24. cikkben említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kerül sor.

törölve

Módosítás 223

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 23. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el abból a célból, hogy a tudományos és műszaki fejlődés – beleértve adott esetben az EFSA tudományos szakvéleményeit –, valamint a társadalmi, gazdasági és környezeti hatások figyelembevétele érdekében módosítsa e rendelet mellékleteit a következők tekintetében:

A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 23. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el abból a célból, hogy a tudományos és műszaki fejlődés – beleértve adott esetben az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos szakvéleményeit –, valamint a társadalmi, gazdasági és környezeti hatások figyelembevétele érdekében módosítsa e rendelet mellékleteit a következők tekintetében:

Módosítás 224

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

etetési gyakoriság és elválasztási eljárás;

a)

itatási és etetési követelmények és elválasztási eljárás;

Módosítás 225

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)

világítási paraméterek ;

c)

világítási követelmények ;

Módosítás 226

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 1 bekezdés – h pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

h)

a tenyészszukák és a nőstény tenyészmacskák minimális életkora a tenyésztés megkezdésekor ;

h)

a tenyészszukák és a nőstény tenyészmacskák minimális és maximális tenyésztési életkora ;

Módosítás 227

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 1 bekezdés – j pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

j)

a kutyák és a macskák jelölésére használt transzponderekre vonatkozó követelmények;

j)

a kutyák és a macskák egyedi azonosítására használt transzponderekre vonatkozó követelmények;

Módosítás 228

Rendeletre irányuló javaslat

23 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)   A Bizottságnak a 6. cikk ( 4 ) bekezdésében, a 10 . cikk ( 2 ) bekezdésében és a 22. cikkben említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására vonatkozó felhatalmazása határozatlan időre szól [e rendelet hatálybalépésének napja]-tól/-től kezdődő hatállyal.

(2)   A Bizottságnak a 6. cikk ( 2b ) bekezdésében, a 6a . cikk ( 3 ) bekezdésében és a 22. cikkben említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására vonatkozó felhatalmazása határozatlan időre szól ... [e rendelet hatálybalépésének napja]-tól/-től kezdődő hatállyal.

Módosítás 229

Rendeletre irányuló javaslat

23 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)   Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 6. cikk ( 4 ) bekezdése, a 10 . cikk ( 2 ) bekezdése és a 22. cikk szerinti felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

(3)   Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 6. cikk ( 2b ) bekezdése, a 6a . cikk ( 3 ) bekezdése és a 22. cikk szerinti felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

Módosítás 230

Rendeletre irányuló javaslat

23 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)   A 6. cikk ( 4 ) bekezdése, a 10 . cikk ( 2 ) bekezdése és a 22. cikk alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapos időtartam leteltéig sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt kifogást a felhatalmazáson alapuló jogi aktus ellen, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam két hónappal meghosszabbodik.

(6)   A 6. cikk ( 2b ) bekezdése, a 6a . cikk ( 3 ) bekezdése és a 22. cikk alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapos időtartam leteltéig sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt kifogást a felhatalmazáson alapuló jogi aktus ellen, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam két hónappal meghosszabbodik.

Módosítás 231

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   Ez a rendelet nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy fenntartsák a kutyák és a macskák jólétének szélesebb körű védelmét célzó, e rendelet hatálybalépésekor hatályos szigorúbb nemzeti szabályokat, feltéve, hogy ezek a szabályok nem összeegyeztethetetlenek ezzel a rendelettel, és nem akadályozzák a belső piac megfelelő működését. A tagállamok [e rendelet alkalmazásának kezdőnapja] előtt tájékoztatják a Bizottságot az ilyen nemzeti szabályokról. A Bizottság felhívja a többi tagállam figyelmét e szabályokra.

(1)   Ez a rendelet nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy fenntartsák vagy elfogadják a kutyák és macskák jólétének szélesebb körű védelmét és nyomonkövethetőségét célzó, szigorúbb nemzeti szabályokat, feltéve, hogy ezek a szabályok nem összeegyeztethetetlenek ezzel a rendelettel, és nem akadályozzák a belső piac megfelelő működését. A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az ilyen nemzeti szabályokról. A Bizottság felhívja a többi tagállam figyelmét e szabályokra.

Módosítás 232

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)     Ez a rendelet nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy szigorúbb nemzeti intézkedéseket fogadjanak el a területükön található létesítményekben tartott kutyák és macskák jólétének szélesebb körű védelme érdekében a következő állatjóléti kérdésekben:

törölve

a)

elhelyezési körülmények;

 

b)

csonkítások;

 

c)

ingergazdagítás;

 

d)

kiválasztási és tenyésztési programok, beleértve a tenyésztés alsó és felső korhatárát.

 

A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az ilyen nemzeti szabályokról azok elfogadása előtt. A Bizottság felhívja a többi tagállam figyelmét e szabályokra.

 

Módosítás 233

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)     A (2) bekezdésben említett intézkedések csak akkor engedélyezhetők, ha nem összeegyeztethetetlenek ezzel a rendelettel, és nem akadályozzák a belső piac megfelelő működését.

törölve

Módosítás 234

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)    A tagállamok nem tilthatják meg vagy akadályozhatják a más tagállamban tartott kutyák és macskák területükön történő forgalomba hozatalát azon az alapon, hogy az érintett kutyákat és macskákat nem a szigorúbb nemzeti állatjóléti szabályoknak megfelelően tartották.

(4)    Az (1) bekezdésben említett, szigorúbb nemzeti szabályokkal rendelkező tagállamok nem tilthatják meg vagy akadályozhatják a más tagállamban tartott kutyák és macskák területükön történő forgalomba hozatalát azon az alapon, hogy az érintett kutyákat és macskákat nem a szigorúbb nemzeti állatjóléti szabályoknak megfelelően tartották.

Módosítás 235

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)   A 20. cikkel összhangban beérkezett jelentések és a további releváns információk alapján a Bizottság [e rendelet hatálybalépésének napjától számított 7 év]-ig, majd azt követően ötévente nyomonkövetési jelentést tesz közzé az Unióban forgalomba hozott kutyák és macskák jólétéről.

(1)   A 20. cikkel összhangban beérkezett jelentések és a további releváns információk alapján a Bizottság ... [e rendelet hatálybalépésének napjától számított 7 év]-ig, majd azt követően ötévente nyomonkövetési jelentést tesz közzé az Unióban forgalomba hozott kutyák és macskák jólétéről. A nyomonkövetési jelentés értékeli e rendelet eredményességét, hatékonyságát, relevanciáját, koherenciáját, társadalmi-gazdasági hatását és uniós hozzáadott értékét célkitűzéseinek elérése tekintetében. A Bizottság megvizsgálja különösen:

Módosítás 236

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

a)

e rendelet milyen mértékben járult hozzá a kutyák és macskák magas szintű jólétének biztosításához, a nyomonkövethetőség javításához, az illegális kereskedelem csökkentéséhez, valamint az embertelen tenyésztési gyakorlatokkal kapcsolatos problémák kezeléséhez, beleértve az úgynevezett kutya- ás macskagyárakat;

Módosítás 237

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

b)

e rendelet hatálya továbbra is megfelel-e a célnak, figyelembe véve a piaci fejleményeket, a tudományos és technológiai fejlődést, valamint az állatjóléti megfontolásokat; és hogy e fejlemények fényében a jelenlegi kivételek továbbra is megfelelőek és elégségesek-e;

Módosítás 238

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – c pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

c)

történt-e tudományos és technológiai fejlődés, beleértve új azonosítási eszközök kifejlesztését, figyelembe véve azok műszaki megbízhatóságát, költséghatékonyságát és az állatot érintő invazív jellegét;

Módosítás 239

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – d pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

d)

e rendelet hatása a tenyésztőkre, menedékhelyekre, nevelőotthonokra és más gazdasági szereplőkre, beleértve az adminisztratív terheket és a megfelelési költségeket;

Módosítás 240

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – e pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

e)

a végrehajtás és a megfelelés tagállamok által elért szintje, valamint az illetékes hatóságok közötti együttműködés hatékonysága, beleértve az adatcserét és a nyomonkövethetőségi mechanizmusokat is;

Módosítás 241

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – f pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

f)

a kutyákra és macskákra vonatkozó digitális útlevél bevezetésének megvalósíthatósága, költségei és haszna, amely információkat tartalmazhat az állat azonosításáról, oltási státuszáról és kórtörténetéről;

Módosítás 242

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – g pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

g)

annak megvalósíthatósága, hatása és arányossága, hogy a kötelező azonosítást és nyilvántartásba vételt valamennyi kutyára és macskára kiterjesszék, beleértve a magántulajdonosok által tartott kutyákat és macskákat is;

Módosítás 243

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1a)     A Bizottság... [az e rendelet hatálybalépésétől számított két év]-ig értékeli annak lehetőségét, hogy a kutyákat és macskákat az Unióba való beléptetésükkor a 21. cikk (3) bekezdésével összhangban nyilvántartásba vegyék, és főbb megállapításairól jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának.

Módosítás 244

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)   A Bizottság [e rendelet hatálybalépésétől számított 15 év]-ig elvégzi e rendelet értékelését, beleértve a kutyák és a macskák tenyésztésére vonatkozó lehetséges maximális életkor értékelését, és a főbb megállapításokról jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának.

(2)   A Bizottság ... [e rendelet hatálybalépésétől számított 12 év]-ig elvégzi e rendelet értékelését, beleértve a kutyák és a macskák tenyésztésére vonatkozó lehetséges maximális életkor értékelését, és a főbb megállapításokról jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának.

Módosítás 301

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2a)     A Bizottság... [e rendelet hatálybalépésétől számított 5 év]-ig:

 

a)

elvégzi e rendelet értékelését és felülvizsgálatát, beleértve a kutyák és a macskák tenyésztésére vonatkozó lehetséges maximális életkor értékelését;

 

b)

elvégzi a kóbor állatok helyzetének értékelését;

 

c)

létrehozza azon állatfajok jegyzékét, amelyek tartása és forgalomba hozatala engedélyezett, amennyiben egy előzetes hatásvizsgálat kimutatta annak hozzáadott értékét és megvalósíthatóságát;

 

d)

értékeli e rendelet hatályának más állatokra történő esetleges kiterjesztését e rendelet módosítása révén;

 

e)

felméri a transzponder beültetésénél kevésbé invazív alternatív azonosítási eszközök használatának lehetőségét; és

 

f)

az a)–e) pont főbb megállapításairól jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának.

Módosítás 245

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok megállapítják az e rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és meghoznak minden szükséges intézkedést azok végrehajtására. A szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.

A tagállamok megállapítják az e rendelet megsértése , valamint a kedvtelésből tartott állatok elhagyásából eredő szabálysértések esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és meghoznak minden szükséges intézkedést azok végrehajtására. A szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.

Módosítás 246

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

A tagállamok biztosítják, hogy az e rendelet és a 2. cikk (1) bekezdésében említett szabályok csalással vagy megtévesztéssel járó megsértése esetén kiszabott pénzbírságok szintje – a nemzeti joggal összhangban – tükrözze legalább a gazdasági szereplő gazdasági előnyét, vagy adott esetben a gazdasági szereplő forgalmának bizonyos százalékát és elég magas legyen ahhoz, hogy elrettentő hatást fejtsen ki. Azokban az esetekben, amikor e rendelet követelményeinek megsértése súlyos és ismétlődő, a tagállamok biztosítják, hogy a szankciók magukban foglalják az állatokkal való munkavégzés és az állatok birtoklásának tilalmát.

Módosítás 279

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

Tekintettel azokra az adminisztratív terhekre, amelyekkel az állatmenhelyek és a kóbor kutya- vagy macskapopulációk kezeléséért felelős szervezetek szembesülnek, és amelyek tovább súlyosbítják e szervezetek gazdasági nehézségeit, a tagállamok megvizsgálhatják, hogy miként lehet az e rendelet megsértése kapcsán beszedett forrásokat a menhelyek és a kóbor kutya- vagy macskapopulációk kezeléséért felelős szervezetek adminisztratív és működési költségeinek támogatására és fedezésére átcsoportosítani.

Módosítás 247

Rendeletre irányuló javaslat

28 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ezt a rendeletet [e rendelet hatálybalépésének napjától számított 2 év]-tól/-től kell alkalmazni, kivéve , ha e rendelet másként rendelkezik.

Ezt a rendeletet ... [e rendelet hatálybalépésének napjától számított 2 év]-tól/-től kell alkalmazni, kivéve :

 

i.

a 13. cikket e rendelet hatálybalépésének napjától számított 5 év elteltével kell alkalmazni;

 

ii.

a 9. cikk (2) bekezdését, valamint a 19. cikk (1) és (3) bekezdését e rendelet hatálybalépésének napjától számított 3 év elteltével kell alkalmazni;

 

iii.

a 12. cikket, a 17. cikk (4) és (6) bekezdését, a 19. cikk (2) és (2a) bekezdését, valamint a 21. cikk (1)–(4a) bekezdését e rendelet hatálybalépésének napjától számított 5 év elteltével kell alkalmazni;

 

iv.

a 7a. cikket e rendelet hatálybalépésének napjától számított 6 év elteltével kell alkalmazni; továbbá

 

v.

a 17. cikk (1)–(3) bekezdését – kutyák esetében az e rendelet hatálybalépésétől számított 3 év elteltével – macskák esetében az e rendelet hatálybalépésétől számított 7 év elteltével kell alkalmazni.

Módosítás 248

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 1 pont – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)

Etetés

(1)

Etetés és itatás

Módosítás 249

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 1 pont – 1.1 pont – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

1.1.

Az üzemeltető a következő etetési gyakoriságokat alkalmazza:

1.1.

A kutyákat és macskákat naponta legalább kétszer kell etetni. A kölyökkutyákat és -macskákat gyakrabban kell etetni.

 

Ezek a követelmények nem vonatkoznak azokra a tenyésztelepekre, ahol pásztorkutyákat tartanak azokban az időszakokban, amikor ezeket a kutyákat terelésre használják.

Módosítás 250

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 1 pont – 1.1 pont – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

a felnőtt macskákat és kutyákat naponta kétszer kell etetni;

törölve

Módosítás 252

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 1 pont – 1.1 pont – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)

a 8 hetesnél fiatalabb kölyökkutyákat naponta legalább ötször kell etetni;

törölve

Módosítás 253

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 1 pont – 1.1 pont – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)

a 12 hetesnél fiatalabb kölyökmacskákat naponta legalább négyszer kell etetni.

törölve

Módosítás 254

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 1 pont – 1.2 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

1.2.

Minden újszülött kölyökkutyát vagy -macskát az életük első két napján az anyaállatból származó kolosztrummal kell etetni.

1.2.

Minden egyes újszülött kölyökkutyát vagy -macskát legalább az életük első két napján az anyaállatból származó kolosztrummal , ezt követően pedig az anyától vagy egy szoptató tenyészszukától vagy nőstény tenyészmacskától származó tejjel kell etetni. Ha ez nem lehetséges, mert beteg, vagy más módon nem tudja etetni utódait vagy a táplálék nem elegendő, a kölyökkutyát vagy -macskát kölyökkutyáknak vagy -macskáknak kifejlesztett tejpótlóval kell etetni a tejpótló gyártója vagy az állatorvos által meghatározott gyakorisággal.

Módosítás 255

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 1 pont – 1.3 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

1.3.

Ha a tenyészszuka vagy a nőstény tenyészmacska beteg, vagy más okból nem tudja táplálni utódait, az üzemeltetőnek az elválasztás befejezéséig az ugyanazon gazdaságban élő más tenyészszukák, illetve nőstény tenyészmacskák tejével kell a kölyköket táplálnia, valamint kölyökkutyáknak és -macskáknak szánt kiegészítő tejalapú tápszerekkel, a tápszer előállítója vagy az állatorvos utasításainak megfelelő gyakorisággal.

törölve

Módosítás 256

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 1 pont – 1.4 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

1.4.

Az üzemeltetőnek biztosítania kell, hogy az el nem választott kölyökkutyák és -macskák elegendő tejet kapjanak a testtömeg folyamatos növeléséhez.

1.4.

Az el nem választott kölyökkutyáknak és -macskáknak elegendő tejet , tejpótlót vagy ezek kombinációját kell kapniuk a testtömeg folyamatos növeléséhez.

Módosítás 257

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 2 pont – 2.1 pont – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)

10–26 °C azokon a beltéri területeken, ahol felnőtt kutyákat tartanak;

törölve

Módosítás 258

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 2 pont – 2.1 pont – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)

15–26 °C azokon a beltéri területeken, ahol felnőtt macskákat tartanak;

törölve

Módosítás 259

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.1 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

2.2.1.

Adott esetben mesterséges világítást kell biztosítani legalább a 9 és 17 óra között szokásosan rendelkezésre álló természetes fény időtartamával megegyező ideig .

2.2.1.

A kutyákat és macskákat naponta legalább 7 órán át fénynek kell kitenni .

Módosítás 260

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.2 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

2.2.2.

A mesterséges világításnak széles spektrumúnak vagy teljes spektrumúnak kell lennie.

2.2.2.

A mesterséges világításnak frekvenciája tekintetében legalább 80 hertzes széles spektrumúnak vagy teljes spektrumúnak kell lennie.

Módosítás 261

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.3 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

2.2.3.

A megvilágításnak legalább 50 luxnak kell lennie az állat fejének magasságában.

törölve

Módosítás 262

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.4 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

2.2.4.

Az állatok számára lehetővé kell tenni, hogy naponta legalább 8 órán át sötétben maradjanak .

2.2.4.

A kutyák és macskák számára lehetővé kell tenni, hogy naponta legalább 8 órán át mesterséges fény nélkül legyenek .

Módosítás 263

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 2 pont – 2.2 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

2.2a.

A kutyák számára hozzáférést kell biztosítani szabadtéri területhez, vagy a kutyákat naponta összesen legalább 1 órát kell sétálni, lehetővé téve számukra a testmozgást, a felfedezést és a szocializációt.

Módosítás 264

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 2 pont – 2.3 pont – 2.3.3 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

2.3.3.

Ha az elkerített tartási helyeket egynél több kutya vagy macska foglalja el, az üzemeltetőknek különleges intézkedésekkel (pl. elválasztó panelekkel) kell biztosítaniuk, hogy ezek az állatok agresszív viselkedésük miatt ne jelentsenek veszélyt egymásra.

2.3.3.

Ha az elkerített tartási helyeket egynél több kutya vagy macska foglalja el, az üzemeltetőknek különleges intézkedésekkel (pl. elválasztó panelekkel) kell biztosítaniuk, hogy ezek az állatok agresszív viselkedésük miatt ne jelentsenek veszélyt egymásra.

 

A tagállamok eltérést engedélyezhetnek a 2.3.1. pontban meghatározott minimális férőhelytől a falkában élő vadászkutyák esetében.

Módosítás 265

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 3 pont – 3.2 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

3.2.

Tenyészszukák csak akkor vonhatók tenyésztésbe, ha legalább a 18 hónapos életkort betöltik .

3.2.

Tenyészszukák csak a második ivarzásuktól vonhatók tenyésztésbe .

Módosítás 266

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 3 pont – 3.3 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

3.3.

Az üzemeltetők 2 éven belül tenyészszukánként vagy nőstény tenyészmacskánként legfeljebb 3 almot engedélyeznek .

3.3.

Egy tenyészszuka vagy nőstény tenyészmacska 2 éven belül legfeljebb 3 almot ellhet .

Módosítás 267

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 3 pont – 3.4 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

3.4.

A tenyészszuka vagy a nőstény tenyészmacska két éven belül három egymást követő, kölykezéssel járó vemhességét követően az üzemeltetőknek regenerálódási időszakot kell biztosítaniuk azáltal , hogy legalább egy évig megakadályozzák a tenyészszuka vagy a nőstény tenyészmacska vemhességét .

3.4.

Azon tenyészszukák vagy nőstény tenyészmacskák esetében, amelyek 2 éven belül háromszor kölykeztek – beleértve a halva született kölyköket is – , legalább egyéves regenerálódási időszakot kell biztosítani .

Módosítás 268

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 3 pont – 3.4 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

3.4a.

A két császármetszésen átesett tenyészszukák vagy nőstény tenyészmacskák a továbbiakban nem használhatók tenyésztésre

Módosítás 269

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 3 pont – 3.4 b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

3.4b.

A legalább nyolcéves tenyészszukákat, valamint a legalább hatéves nőstény tenyészmacskákat a tenyésztésbe való bevonásuk előtt állatorvosi fizikai vizsgálatnak kell alávetni, és az állatorvosnak írásban igazolnia kell, hogy a vizsgálat időpontjában az állat vemhessége nem ellenjavallt. Az üzemeltető az említett írásbeli igazolást legalább 3 évig megőrzi.

Módosítás 270

Rendeletre irányuló javaslat

I melléklet – 4 pont – 4.1 pont – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)

a macskák és kutyák tartására szolgáló területek fel legyenek szerelve az összes állat számára hozzáférhető ingergazdagító szerkezetekkel és tárgyakkal, amelyek ösztönző környezetet biztosítanak és csökkentik az állatok frusztrációját;

c)

a macskák és kutyák tartására szolgáló területek fel legyenek szerelve az összes állat számára hozzáférhető ingergazdagító szerkezetekkel és tárgyakkal – és ha lehetséges , mászó- és búvóhelyekkel – amelyek ösztönző környezetet biztosítanak és csökkentik az állatok frusztrációját;

Módosítás 271

Rendeletre irányuló javaslat

II melléklet – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A macskák és a kutyák 16 . cikk szerinti jelölésére használt transzpondereknek a következő követelményeknek kell megfelelniük:

A kutyák és a macskák 17. és 21 . cikk szerinti egyedi azonosítására használt transzpondereknek a következő követelményeknek kell megfelelniük:

Módosítás 272

Rendeletre irányuló javaslat

III melléklet – 1 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

1.

A 17. cikkben említettek szerint évente mikrocsippel ellátott kutyák és macskák száma .

1.

A 17. cikkben és a 21. cikk (4) bekezdésében említettek szerint évente nyilvántartásba vett kutyák és macskák száma ;

Módosítás 273

Rendeletre irányuló javaslat

III melléklet – 1 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

1a.

A 7. cikknek megfelelően évente nyilvántartásba vett létesítmények száma;

Módosítás 274

Rendeletre irányuló javaslat

III melléklet – 2 pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

2.

A 16 . cikkben említettek szerint évente engedélyezett tenyésztelepek száma.

2.

A 7a . cikkben említettek szerint évente engedélyezett tenyésztelepek száma.

Módosítás 275

Rendeletre irányuló javaslat

III melléklet – 2 a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

2a.

Azon tenyésztelepek és értékesítési létesítmények éves száma, amelyek engedélyét felfüggesztették vagy visszavonták.


(1)  Az ügyet a 60. cikk (4) bekezdésének negyedik albekezdése alapján visszautalták az illetékes bizottsághoz intézményközi tárgyalások céljából (A10-0104/2025).

(4)  Az Európai Parlament és a Tanács 2010/63/EU irányelve (2010. szeptember 22.) a tudományos célokra felhasznált állatok védelméről (HL L 276., 2010.10.20., 33. o.).

(4)  Az Európai Parlament és a Tanács 2010/63/EU irányelve (2010. szeptember 22.) a tudományos célokra felhasznált állatok védelméről (HL L 276., 2010.10.20., 33. o.).

(11)  A Bizottság (EU) 2020/692 felhatalmazáson alapuló rendelete (2020. január 30.) az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az egyes állatok, szaporítóanyagok és állati eredetű termékek szállítmányainak az Unióba való beléptetésére, valamint a beléptetést követő mozgatására és kezelésére vonatkozó szabályok tekintetében történő kiegészítéséről (HL L 174., 2020.6.3., 379. o.).

(11)  A Bizottság (EU) 2020/692 felhatalmazáson alapuló rendelete (2020. január 30.) az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az egyes állatok, szaporítóanyagok és állati eredetű termékek szállítmányainak az Unióba való beléptetésére, valamint a beléptetést követő mozgatására és kezelésére vonatkozó szabályok tekintetében történő kiegészítéséről (HL L 174., 2020.6.3., 379. o.).


ELI: http://data.europa.eu/eli/C/2025/6280/oj

ISSN 1977-0979 (electronic edition)