|
Az Európai Unió |
HU C sorozat |
|
C/2024/7493 |
2024.12.20. |
A LXXII. COSAC PLENÁRIS ÜLÉSE
Budapest, 2024. október 27–29.
A LXXII. COSAC hozzájárulása
(C/2024/7493)
Az Európai Unió helyzete az intézményi átalakulás évében és a Lisszaboni Szerződés 15 éve
|
(1) |
A COSAC megállapítása szerint az előző intézményi ciklusban Európát főleg a többszörös válságok és a válságokra adott reakciók jellemezték, és ennek következtében az uniós tagállamok és polgáraik jelentős számú vészhelyzettel szembesültek. |
|
(2) |
A COSAC üdvözli az Európai Tanács 2024. június 27-i ülésén az Európai Tanács elnökének megválasztásáról, valamint az Európai Bizottság elnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének kinevezéséről meghozott határozatokat. Ily módon, a COSAC reményei szerint az új Európai Bizottság 2024. december 1-jén hivatalba lép. |
|
(3) |
A COSAC üdvözli továbbá a 2024–2029 közötti időszakra vonatkozó stratégiai menetrendben a szabad és demokratikus, erős és biztonságos, virágzó és versenyképes Európa előmozdításának céljával meghatározott uniós fő célkitűzéseket is. |
|
(4) |
A COSAC megemlékezik a közelmúltbeli közép- és kelet-európai pusztító áradások, valamint a sorozatos dél-európai erdőtüzek emberi és anyagi veszteségeiről, és szolidaritását fejezi ki az áldozatokkal, családjaikkal, valamint az érintett országokban a súlyos áradásokat és erdőtüzeket elszenvedő lakossággal és közösségekkel. |
|
(5) |
A COSAC hangsúlyozza, hogy ezek a természeti katasztrófák is mutatják, szükség van az EU felkészültségének megerősítésére az ilyen katasztrófák elleni fellépés terén. E tekintetben a COSAC rámutat az uniós országok válságközpontjai közötti együttműködés alapvető jelentőségére a potenciális kockázatok és válságok sokaságának kezelésében. |
|
(6) |
A COSAC nézete szerint a zöld átmenet szükséges lépés az EU energiafüggőségének csökkentéséhez, valamint az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése elleni küzdelemhez. A COSAC megítélése szerint a zöld átmenet felgyorsításához a zöld megállapodás tekintetében a fenntartható növekedést biztosító, a polgárokat és a vállalkozásokat, különösen a kkv-kat, a gazdákat és a halászokat támogató gazdasági és pénzügyi alapra van szükség. |
|
(7) |
A COSAC nagyra értékeli, hogy az elmúlt években az EU-nak sikerült ellenállnia az energiaellátás biztonságát fenyegető kritikus kockázatoknak, visszanyerte az energiapiac feletti ellenőrzést, és felgyorsította az éghajlat-semlegességre átállást. A szociális biztonság és az európai versenyképesség biztosítása szempontját tekintve a COSAC rámutat a háztartások és az ipar számára megfizethető energia meghatározó jelentőségére, és hangsúlyozza az ehhez hozzájáruló, a technológiai semlegességet tiszteletben tartó, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiamixek ösztönzésének fontosságát. |
|
(8) |
A COSAC megítélése szerint az egységes piac az EU egyik legnagyobb vívmánya, hiszen elősegíti a határokon átnyúló kereskedelmet, serkenti a növekedést és fellendíti az innovációt, egyúttal jelentősen megkönnyíti a polgárok életét is. Napjainkban, több mint harminc évvel a bevezetése után, a növekedés és a versenyképesség erőteljes katalizátoraként szolgáló egységes piac továbbra is az európai integráció egyik alapköve és eszköze. Azonban az alapvetően megváltozott nemzetközi környezet egyértelműen szükségessé teszi az egységes piac továbbfejlesztését a kevésbé integrált szakpolitikai területeken. |
|
(9) |
A COSAC elismeri Enrico Letta az európai egységes piac jövőjéről szóló jelentésének jelentőségét, és közös gondolkodásra szólít fel. |
|
(10) |
A COSAC hangsúlyozza a fennmaradó akadályok felszámolásának szükségességét, különösen a szolgáltatások és az alapvető árucikkek tekintetében, és kéri a fokozott konnektivitás alkalmazásával az egységes piachoz való egyenlő hozzáférést, valamint a kiegyensúlyozott és hatékony állami támogatási és versenykeret biztosítását. A COSAC felszólítja továbbá az európai intézményeket az európai tőkepiaci unió megerősítésére. |
|
(11) |
A COSAC az európai jólét ipari megalapozását beágyazó és védő megújított és ambiciózus iparpolitikára buzdít. A COSAC hangsúlyozza az európai versenyképesség az összes szakpolitikába holisztikus megközelítéssel megoldott integrálásával megvalósuló javításának szükségességét. Az Új Európai Versenyképességi Megállapodás elfogadása kulcsfontosságú prioritás a gazdasági fejlődés helyreállítása és a fenntartható növekedés feltételeinek megteremtése, az egységes piac elmélyítése, a kis- és középvállalkozások fokozott támogatása biztosításához. A COSAC az Új Európai Versenyképességi Megállapodás tárgyában határozott előrelépést remél az év végére. |
|
(12) |
A COSAC elismeri Mario Draghi az Európai versenyképesség jövőjéről szóló jelentésének jelentőségét, és közös gondolkodásra szólít fel. |
|
(13) |
A COSAC üdvözli, hogy a közelmúltban több mint száz szervezet írta alá a mesterséges intelligenciáról (MI) szóló paktumot, amely a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályi megfeleléshez vezető utat előkészítő önkéntes kötelezettségvállalás, és már a jogszabály alkalmazási időpontja előtt megkezdi a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály elveinek alkalmazását. |
|
(14) |
A COSAC hangsúlyozza a nemzeti parlamentek európai alkotmányos keretben betöltött szerepének megerősödését a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta. A nemzeti parlamentek a Lisszaboni Szerződés 1. és 2. jegyzőkönyve szerinti politikai párbeszéd és szubszidiaritásvizsgálat eszközeinek felhasználásával aktív szereplőnek bizonyultak az uniós politikák előzetes vizsgálata és az uniós jogszabálytervezetek befolyásolása terén. A nemzeti parlamenteknek a jövőben tovább kell erősíteniük az uniós politikák tartalmának alakításában betöltendő konstruktív szerepvállalásukat európai feladatköreik teljes körű gyakorlásával, beleértve a zöld lapos-kezdeményezéssel kapcsolatos munkát is. |
|
(15) |
A nemzeti parlamentek ellenőrző szerepköre betöltéséhez a COSAC a Tanács dokumentumainak kibővített hozzáférhetőségét kéri. |
|
(16) |
A COSAC felkéri az új Európai Bizottság tagjait, rendszeresen vegyenek részt a COSAC ülésein. |
|
(17) |
A COSAC sajnálja, hogy a nemzeti parlamentek szerepének megerősítése nem szerepel az új Európai Bizottság stratégiai prioritásai között, noha ez segítene az Európai Unió demokratikus deficitjének kezelésében, és közelebb hozná az Európai Uniót a polgárokhoz. |
|
(18) |
A COSAC az Európai Bizottság és a nemzeti parlamentek közötti párbeszéd és eszmecsere felerősítését kéri, különösen az Európai Bizottság stratégiai prioritásainak és éves munkaprogramjának kidolgozása idején, a nemzeti parlamentek elvárásai figyelembevételének lehetővé tételére az EU jelentős szakpolitikai iránymutatásaiban. |
|
(19) |
A COSAC kívánatosnak tartja a nemzeti parlamentek tevékenységének megerősítését a szubszidiaritás elvének ellenőrzése terén, különös tekintettel a nemzeti parlamenteknek biztosított határidő nyolcról tíz hétre meghosszabbításával, valamint a „sárga lapos” eljárás elindításához szükséges küszöbértéknek a szavazatok egynegyedére csökkentésével. |
Európai biztonság és védelem
|
(20) |
A növekvő biztonsági fenyegetések és kihívások – többek között a hibrid és kiberbiztonsági fenyegetések – miatt a COSAC ismételten hangsúlyozza a határozott uniós fellépés szükségességét a biztonság és védelem területén önállóan, amikor és ahol szükséges, illetve megbízható partnerekkel. A válságok jobb előrejelzése, megelőzése és az azokra való felkészülés terén a COSAC hangsúlyozza az EU képességei fejlesztésének szükségességét is. E folyamat során valamennyi uniós tagállam biztonsági és védelmi érdekeit teljes mértékben figyelembe kell venni. |
|
(21) |
Emlékeztetve a tagállamok védelmi hatáskörére, a COSAC az európai védelmi technológiai és ipari bázis megerősítése érdekében az európai védelmi ipari programról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet (EDIP) zökkenőmentes kidolgozására és időben történő elfogadására szólít fel. Ismételten emlékeztet továbbá az EU Oroszországgal és Belarusszal közös határainál a katonai védelmi vonalakkal kapcsolatos folyamatban lévő munka jelentőségére. |
|
(22) |
A COSAC hangsúlyozza, hogy az EU biztonsági és védelmi menetrendjét világszerte szorosan össze kell hangolni a hasonlóan gondolkodó partnerekkel, különösen a NATO-val és a megbízható, nem uniós szövetségesekkel. |
Ukrajna
|
(23) |
A COSAC – megismételve a korábbi madridi és brüsszeli COSAC üléseken elfogadott nyilatkozatait – határozottan és egyértelműen elítéli Oroszország Ukrajna elleni indokolatlan és jogellenes invázióját, Ukrajna elleni agresszív háborúját, valamint az ukrán terület egyes részeinek megszállását és annektálását, amely az Egyesült Nemzetek Alapokmányának kirívó megsértését jelenti. |
|
(24) |
A COSAC mélységes aggodalmának ad hangot az ukrán hadifoglyok orosz haderő által elkövetett kivégzéséről szóló hírek miatt. Egyetlen bűncselekmény sem maradhat büntetlenül. |
|
(25) |
A COSAC ismételten kijelenti, hogy teljes mértékben és rendületlenül támogatja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és nemzetközileg elismert határain belüli területi integritását, valamint hangsúlyosan kiemeli Ukrajna természetes jogát az orosz agresszióval szembeni önvédelemre. |
|
(26) |
A COSAC ismételten megerősíti szilárd elkötelezettségét az Ukrajna és népe számára nyújtott folyamatos és megfelelő mértékű politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatása mellett, ameddig és amilyen intenzíven csak szükséges. Ami a katonai támogatást illeti, a COSAC támogatja a kétoldalú csatornákon és az Európai Békekeret révén megvalósuló katonai segítségnyújtás folytatásának gondolatát. Ez nem sérti az egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának egyedi jellegét. |
|
(27) |
A COSAC felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy aktívan munkálkodjanak a világszintű koordináció és az Ukrajnának nyújtott legszélesebb körű nemzetközi támogatás fenntartásán és elérésén, valamint az ukrán békeformulán és az Egyesült Nemzetek Alapokmányának elvein alapuló átfogó, fenntartható, igazságos és tartós béke megteremtésén. A COSAC nagyra értékeli a 2024. június 15–16-án Svájcban megrendezett ukrajnai békekonferencia megtartását és eredményeit. Az Ukrajna elleni agresszív háború és más, a nemzetközi jog szerinti legsúlyosabb bűncselekmények miatt a COSAC Oroszország és vezetőinek teljes körű felelősségre vonására szólít fel. |
|
(28) |
A COSAC hangsúlyozza Ukrajna támogatása tovább folytatásának jelentőségét az Európai Unió tagállamai részéről, és ismételten kijelenti mennyire fontos e támogatás megrendítését okozó fellépések elkerülése. |
|
(29) |
A COSAC felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy a folyamatban lévő agresszióra válaszul dolgozzanak tovább az Oroszországgal szembeni újabb szankciókon. |
|
(30) |
A COSAC élesen elítéli, hogy harmadik országok továbbra is támogatják Oroszország agressziós háborúját, és sürgeti e segítségnyújtások leállítását. |
|
(31) |
A COSAC üdvözli a világszintű és európai adományokat az ukrajnai újjáépítés támogatása terén, és várakozással tekint az Ukrajna-eszköz, a legfeljebb 35 milliárd euró összegű, rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatási hitel (MFA) nyújtása és a G7-ek kötelezettségvállalását megvalósító új hitelmechanizmus végrehajtása elé. A COSAC ismételten elismerését és támogatását fejezi ki az Ukrajna helyreállítására és újjáépítésére irányuló európai és nemzetközi erőfeszítések tekintetében. Felszólítja az uniós intézményeket és a tagállamokat a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételek Ukrajna helyreállítását és újjáépítését támogató felhasználását célzó erőfeszítések felgyorsítására. |
|
(32) |
A COSAC különösképpen elítéli, hogy Oroszország folyamatosan bombázza Ukrajna kritikus energetikai és polgári infrastruktúráját. A COSAC támogat minden olyan erőfeszítést, amelynek célja még a tél beállta előtt Ukrajna energiabiztonságának mielőbbi növelése, valamint az azonnali humanitárius és polgári védelmi szükségletek kielégítése. |
|
(33) |
A COSAC újra kinyilvánítja valamennyi polgári személy állandó védelme biztosításának és a háború menekültekre és lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekre gyakorolt következményei kezelésének fontosságát. |
Közel-Kelet
|
(34) |
A COSAC a lehető leghatározottabban elítéli a Hamasz 2023. október 7-i terrortámadását, és hangsúlyozza, hogy minden eszközzel el kell kerülni a konfliktus regionális háborúvá fajuló további eszkalálódását. |
|
(35) |
A COSAC kiáll Izrael létezéshez való joga és a nemzetközi joggal összhangban lévő önvédelemhez való természetes joga mellett. |
|
(36) |
A COSAC azonnali és tartós tűzszünetre, valamennyi túsz szabadon bocsátására és a Gázai övezetben a humanitárius segélyek eljuttatásának biztonságosabbá tételére szólít fel. |
|
(37) |
A COSAC komoly aggodalmát fejezi ki a polgári áldozatok sokasága, valamint a Gázai övezetben az éhínség és a fertőző betegségek közvetlen veszélye miatt, és minden felet a nemzetközi humanitárius jog rendelkezéseinek betartására szólít fel. |
|
(38) |
A COSAC nagyon aggódik a legújabb közel-keleti fejlemények, valamint az Izrael és a Hezbollah között zajló konfliktusok miatt, és minden felet felszólít, hogy tartózkodjon a további eszkalációtól. Meg kell erősíteni a megbízható partnerek támogatását a régióban, és fel kell lépni a destabilizáló szereplőkkel szemben. A COSAC elítéli az Egyesült Nemzetek Ideiglenes Libanoni Erői (UNIFIL) elleni támadásokat, amelyek a nemzetközi jog és a nemzetközi biztonság súlyos megsértését jelentik. |
|
(39) |
A COSAC a leghatározottabban elítéli az Izrael elleni 2024. október 1-i iráni támadásokat, valamint Irán terrorista és fegyveres csoportok bevetésével az egész Közel-Keleten folytatott súlyos hatású destabilizáló tevékenységét. |
|
(40) |
A COSAC a tartós békés megoldások elérése és a polgári életek védelmének biztosítása érdekében az érintett felek közötti politikai és közvetlen párbeszédre szólít fel. |
|
(41) |
A COSAC üdvözli a zsidó élet előmozdításáról és az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló, 2024. október 15-i tanácsi nyilatkozat jóváhagyását. A COSAC a közelmúltban bekövetkezett riasztó incidensek miatt ismételten komoly aggodalmát fejezi ki, és a lehető leghatározottabban elítéli a megkülönböztetés minden formáját, beleértve az antiszemitizmust és a muszlimellenes gyűlöletet, az intoleranciát, a rasszizmust és az idegengyűlöletet is. |
Migráció
|
(42) |
A COSAC hangsúlyozza, hogy az Európára nehezedő állandó migrációs nyomás különböző terheket ró az egyes tagállamokra, továbbá meggyőződése szerint e kihívások kezelésének, beleértve a külső határok hatékony védelmét is, közös európai célkitűzésnek kell lennie. A COSAC ismételten kijelenti, hogy meg kell akadályozni az illegális migrációt, és fel kell lépni ellene. |
|
(43) |
A COSAC felszólít a schengeni térségen belül újra bevezetett ideiglenes belső határellenőrzések megszüntetésére. |
|
(44) |
A COSAC határozott fellépést sürget az illegális bevándorlók visszaküldése hathatósságának fokozására, felgyorsítására és növelésére, valamint az embercsempészet és az embercsempészek jövedelmező hálózataival szembeni intézkedések végrehajtására. A COSAC további lépéseket szorgalmaz az emberek veszélyes útra kelésének, illetve a migránscsempészet vagy emberkereskedelem áldozataivá válásuk megakadályozására. |
|
(45) |
A COSAC a migráció kiváltó okainak kezelése érdekében az EU-val határos harmadik országokkal, valamint a legfontosabb kibocsátó- és tranzit útvonali országokkal szorosabb együttműködésre szólít fel, új partnerségi megállapodások megkötését és az együttműködés egyéb hatékony és innovatív formáit is beleértve. |
|
(46) |
E tekintetben a COSAC elismeri az EU Tunéziával, Egyiptommal és Libanonnal kötött átfogó partnerségi megállapodásainak fontosságát, valamint a határigazgatási együttműködés megerősítése érdekében az EU és Szerbia közötti, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséggel (Frontex) a határigazgatás terén az operatív együttműködésről nemrégiben kötött megállapodás jelentőségét. |
|
(47) |
A COSAC üdvözli az Európai Tanács október 17-i következtetéseit, és hangsúlyozza a jelenlegi kihívások legjobb kezelésének biztosítására az elfogadott uniós jogszabályok végrehajtásának és a meglévő jogszabályok alkalmazásának fontosságát. |
Az Európai Unió bővítése
|
(48) |
A COSAC emlékeztet az EU 2004. évi bővítése 20. évfordulójának jelentőségére, amely, többek között a világ legnagyobb integrált piacának megteremtésével, a szabadság, a lehetőségek és a jólét tekintetében kézzelfogható előnyöket hozott a polgárok számára. Az EU bővítésének az európaiak életét megváltoztató hatása és előnyei nyilvánvalóak és tagadhatatlanok. |
|
(49) |
A 2004., a 2007. és a 2013. évi bővítések tapasztalatai alapján a COSAC hangsúlyozza, hogy a bővítés az Európai Unió egyik legsikeresebb politikája. E kedvező tendenciának a jövőbeli bővítési fordulók során való megőrzése érdekében létfontosságú, hogy a bővítési politika továbbra is érdemalapú, kiegyensúlyozott és hiteles maradjon, a koppenhágai kritériumokkal összhangban. |
|
(50) |
A COSAC megállapítja, hogy a geopolitikai és biztonsági helyzet miatt az elmúlt három évben alapvető változások történtek a bővítési politikában, és meggyőződését fejezi ki, hogy a bővítés terén a közelmúltban elért lendület utat tör magának, és a közeljövőben további országok csatlakozására ad lehetőséget. Az uniós intézmények az elmúlt években történelmi jelentőségű döntéseket hoztak, és ennek következtében kilenc tagjelölt ország és egy potenciális tagjelölt ország közeledik az Európai Unió felé. A bővítési folyamat új lendületet kapott, és mind az EU, mind a csatlakozni kívánó országok felelőssége, hogy a lehető legjobban éljenek e lehetőséggel. |
|
(51) |
A COSAC egyetért az Európai Tanács értékelésével, miszerint mind az Európai Uniónak, mind a leendő tagállamoknak felkészülten kell elérniük a csatlakozás időpontját. |
|
(52) |
A COSAC támogatásáról biztosítja a bővítési folyamatban részt vevő valamennyi tagjelölt és potenciális tagjelölt országot, és sürgeti őket, hogy az Európai Unió, annak tagállamai, az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek segítségével, kétoldalú együttműködés és kapacitásfejlesztési tevékenységek révén fokozzák reformkezdeményezéseiket, különösen a jogállamiság területén. Ezzel párhuzamosan meg kell határozni és végre kell hajtani a szükséges reformokat a kibővített Európai Unió európai polgárok javát szolgáló hatékony működésének további fenntartása érdekében. |
|
(53) |
A COSAC ismételten kijelenti, hogy a több mint 20 évvel ezelőtt elfogadott Thesszaloniki Nyilatkozattal összhangban támogatja a Nyugat-Balkánt; elősegíti a csatlakozási folyamatot, és üdvözli a Nyugat-Balkánra vonatkozó elfogadott növekedési tervet. A gazdasági konvergencia a nyugat-balkáni partnerek és az EU közötti közeledés alapvető eleme, ezért a növekedési tervnek fel kell gyorsítania az érintett országok reformfolyamatait is. |
|
(54) |
A COSAC mérföldkőnek tekinti, hogy Montenegró teljesítette a jogállamiságról szóló 23. és 24. fejezetre vonatkozó időközi kritériumokat, amint azt a júniusi kormányközi konferencia is megerősítette, és ezzel megnyitva az utat a következő hónapokban a további tárgyalási fejezetek lezárása előtt. A tárgyalásokon elért áttörés ösztönzőleg hathat valamennyi tagjelölt ország számára. |
|
(55) |
A COSAC üdvözli, hogy Albánia, a tárgyalási nyitókritériumok teljesítésével, jogosulttá vált az alapkérdések 1. fejezetcsoportjára vonatkozó tárgyalások megkezdésére. |
|
(56) |
A COSAC üdvözli, hogy a Tanács elfogadta Ukrajna, illetve a Moldovai Köztársaság csatlakozási tárgyalásaival kapcsolatos tárgyalási kereteket, továbbá örömét fejezi ki, hogy június 25-én megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások e két országgal. A COSAC reményének ad hangot, hogy az alapkérdésekről szóló 1. fejezetcsoport tárgyalása az elkövetkező hónapokban megkezdődhet, amint Ukrajna és Moldova teljesítette a tárgyalási nyitókritériumokat. |
|
(57) |
A COSAC üdvözli az 50 milliárd eurós Ukrajna-eszköz létrehozását, valamint az első, 4 365 millió eurós részlet kifizetését, miután Ukrajna sikeresen teljesítette a meghatározott feltételeket. |
|
(58) |
A COSAC véleménye szerint az uniós tagság lehetősége az ukrán hatóságokat ösztönzi a jogállamiság, az alapvető jogok és a demokrácia megszilárdításához szükséges kulcsfontosságú reformok végrehajtására. |
|
(59) |
A COSAC üdvözli a Moldovai Köztársaság számára az EU-val kapcsolatos reformok, a gazdasági növekedés és a csatlakozási tárgyalások felgyorsításának támogatását célzó új növekedési tervnek a bejelentését is. |
|
(60) |
A COSAC aggodalmának ad hangot a georgiai választási megfigyelő küldöttségeknek a szavazás függetlenségét befolyásoló eseményekre utaló előzetes megállapításai miatt. A demokrácia megfelelő működése, a szabad választások és a politikai pluralizmus az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételei. E feltételek tiszteletben tartása elengedhetetlen a georgiai nép továbbhaladásához az európai uniós tagság felé vezető úton. |
Európai demográfiai folyamatok és az erre adott tagállami és uniós megoldások
|
(61) |
A COSAC üdvözli az Európai Bizottság „Demográfiai változások Európában: a cselekvés eszköztára” című közleményét, mivel az helyesen határozza meg a fő kihívásokat ezen a területen, tiszteletben tartva az EU-tagállamok nemzeti hatáskörét és az egyének életükkel kapcsolatos döntéseit. |
|
(62) |
A COSAC rámutat, hogy a demográfiai változások a zöld és a digitális átmenethez hasonló mértékben hatnak majd Európa jövőjére, amint azt a regionális és területi egyenlőtlenségek, valamint a különböző migrációs áramlatok már most is egyértelműen jelzik. |
|
(63) |
A COSAC megítélése szerint az európai társadalmak elöregedése, a vidék elnéptelenedése és a munkaképes korú népesség csökkenése egyre nagyobb hatással vannak az EU gazdaságainak termelékenységére és versenyképességére, beleértve az államadósság fenntarthatóságát, a munkaerő- és szakértelemhiányt, valamint a szociális védelmi rendszerek fenntarthatóságát és megfelelőségét is. |
|
(64) |
A COSAC hangsúlyozza, hogy a demográfiai változások jelentős hatásúak az EU társadalmi, területi és generációk közötti kohéziójára, különösen a kisebb népsűrűségű, vidéki vagy távoli térségekben. Ezért a következő többéves pénzügyi keret vonatkozásában a kohéziós politikának figyelembe kell vennie az elnéptelenedő régiókból és a legkülső régiókból adódó kihívásokat. |
|
(65) |
A COSAC ösztönzi a nemzedékek közötti szolidaritást és az egyének és családok megerősítését célzó ágazatközi támogató intézkedéseket, és üdvözli az új Európai Bizottságban a nemzedékek közötti méltányosság biztosítására javasolt portfóliót. A COSAC úgy véli, hogy az ilyen előretekintő kormányzás elengedhetetlen az átfogó, a teljes életciklus során érvényesülő jogokon alapuló megközelítés biztosításához, amely minden generációt képessé tesz tehetsége kibontakoztatására és törekvései megvalósítására. |
|
(66) |
A COSAC felkéri az összes érintett érdekelt felet és a politikai döntéshozókat, hogy biztosítsák a munka és a magánélet egyensúlyára vonatkozó szabályozási keret tényleges bevezetését, a fiatalabb generáció számára a családalapítás választása melletti döntés lehetőségét, valamint a megfizethető lakhatáshoz és gyermekgondozási szolgáltatásokhoz való hozzáférést. |
|
(67) |
A COSAC reményét fejezi ki, hogy a célzott intézkedések hosszú távon ösztönző hatásúak lehetnek a családok számára, és ily módon utat nyitnak a kedvező demográfiai változások számára Európában. |
ELI: http://data.europa.eu/eli/C/2024/7493/oj
ISSN 1977-0979 (electronic edition)