P9_TA(2023)0464

A szabadságuktól megfosztott gyermekek helyzete a világban

Az Európai Parlament 2023. december 13-i állásfoglalása a szabadságuktól megfosztott gyermekek helyzetéről a világban (2022/2197(INI))

(C/2024/4168)

Az Európai Parlament.

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára (ICCPR), a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, valamint a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményre,

—	tekintettel a gyermek jogairól szóló, 1989. november 20-i ENSZ-egyezményre, és különösen 37. cikkének b) pontjára és 40. cikkére, valamint fakultatív jegyzőkönyveire,

—	tekintettel a fogyatékkal élők jogairól szóló, 2006. december 13-i ENSZ-egyezményre (CPDR) és fakultatív jegyzőkönyvére,

—	tekintettel a gyermekek alternatív gondozásáról szóló, 2009. december 18-i ENSZ-iránymutatásokra,

—	tekintettel a bármely formában fogva tartott vagy börtönbüntetésüket töltő személyek védelméről szóló, 1988. december 9-i ENSZ-alapelvekre,

—	tekintettel a szabadságuktól megfosztott fiatalkorúak védelméről szóló, 1990. december 14-i ENSZ-szabályokra („havannai szabályok”),

—

tekintettel az ENSZ 1985. november 29-i, a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerére vonatkozó minimumszabályaira („pekingi szabályok”), az ENSZ 1990. december 14-i, a fiatalkori bűnözés megelőzésére vonatkozó iránymutatásaira („rijádi iránymutatások”), az ENSZ 1990. december 14-i, a szabadságelvonással nem járó intézkedésekre vonatkozó minimumszabályaira („tokiói szabályok”), az 1997. július 21-i, a büntető igazságszolgáltatási rendszerben részt vevő gyermekekkel kapcsolatos cselekvési iránymutatásokra („bécsi iránymutatások”), valamint az ENSZ 2015. december 17-i, a fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó minimumszabályaira („Nelson Mandela szabályok”),

—

tekintettel a Bevándorló Munkások és Családtagjaik Jogvédő Bizottságának 4. sz. (2017), valamint a Gyermekjogi Bizottság 23. sz. (2017) közös általános megjegyzésére a gyermekek emberi jogaival kapcsolatos állami kötelezettségekről a nemzetközi migrációval összefüggésben a származási, tranzit-, cél- és visszatérési országokban,

—	tekintettel az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának (CRC) általános megjegyzéseire, és különösen a gyermekekre vonatkozó igazságszolgáltatási rendszerben a gyermekek jogairól szóló 24. sz. (2019) általános megjegyzésre,

—	tekintettel az ENSZ 2018. december 19-i, a biztonságos, rendezett és szabályos migrációra vonatkozó globális megállapodására, különösen 13. célkitűzésének h) pontjára, valamint az ENSZ 2018. december 17-i, a menekültekről szóló globális megállapodására,

—	tekintettel a szabadságuktól megfosztott gyermekekről szóló, 2019. július 11-i globális ENSZ-tanulmányra,

—	tekintettel az ENSZ Közgyűlése által 2015. szeptember 25-én elfogadott, „Világunk átalakítása: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” című ENSZ-határozatra,

—	tekintettel az ENSZ Fejlesztési Programjának „Senkit sem hagyunk hátra: A Covid19 hatása a fenntartható fejlődési célokra” című, 2021. áprilisi jelentésére,

—	tekintettel az UNICEF gyermekvédelmi stratégiájára (2021–2030) és stratégiai tervére (2022–2025), valamint „A gyermekek igazságszolgáltatásának újragondolása” című menetrendjére (2021–2030),

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre, és különösen annak 3. cikke (5) bekezdésére és 21. cikkére,

—	tekintettel az emberi jogok európai egyezményére és különösen annak 8. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és különösen annak 14. cikkére,

—	tekintettel a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról és az (EU) 2019/1937 irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 2022. február 23-i bizottsági javaslatra (COM(2022)0071),

—	tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a tagállamokhoz intézett, a bebörtönzött szülők gyermekeiről szóló 2018. április 4-én elfogadott CM/Rec(2018)5. számú ajánlására,

—	tekintettel a kiskorú gyermekek jogainak előmozdítására és védelmére vonatkozó, 2017. március 6-i uniós iránymutatásokra,

—	tekintettel az európai gyermekgarancia létrehozásáról szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/1004 tanácsi ajánlásra (1),

—	tekintettel az EU gyermekjogi stratégiájáról szóló, 2021. március 24-i bizottsági közleményre (COM(2021)0142),

—	tekintettel az EU gyermekjogi stratégiájáról szóló, 2022. június 9-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője „Az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési terv 2020–2024” című, 2020. március 25-i közös közleményére (JOIN(2020)0005),

—	tekintettel a gyermekek jogairól és jólétéről szóló, 1990. július 11-i afrikai chartára,

—	tekintettel az Amerikai Államok Szervezetének 1948. évi Chartájára, és különösen annak 49. cikkére,

—	tekintettel az emberi jogok és a népek jogainak 1981. június 27-i afrikai chartájára, és különösen annak 17. és 25. cikkére,

—	tekintettel a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének 2012. november 19-i emberi jogi nyilatkozatára, és különösen annak 31. cikkére,

—	tekintettel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 2023. május 4-i közös nyilatkozatára az EBESZ moszkvai mechanizmusa keretében kijelölt előadóknak az ukrán gyermekek erőszakos elhurcolásáról és/vagy deportálásáról szóló jelentéséről,

—	tekintettel az ENSZ főtitkárának a gyermekekről és a fegyveres konfliktusokról szóló, 2023. június 5-i jelentésére,

—	tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 30. évfordulója kapcsán a gyermekek jogairól szóló, 2019. november 26-i állásfoglalására (2),

—	tekintettel „A gyermekek jogai az EU gyermekjogi stratégiája tekintetében” című, 2021. március 11-i állásfoglalására (3),

—	tekintettel „A gyermekek oktatásának világszerte történő előmozdítására vonatkozó uniós stratégia felé: a Covid19-világjárvány hatásainak enyhítése” című, 2022. május 3-i állásfoglalására (4),

—	tekintettel az ukrajnai háború elől menekülő gyermekek és fiatalok uniós védelméről szóló, 2022. április 7-i állásfoglalására (5),

—	tekintettel az emberi jogoknak az ukrán polgári lakosság kényszerdeportálása és ukrán gyermekek oroszországi kényszeradoptálása összefüggésében történő megsértéséről szóló, 2022. szeptember 15-i európai parlamenti állásfoglalásra (6),

—	tekintettel Tigran Oganniszjan és Mikita Hanganov ukrán kiskorúaknak az Oroszországi Föderáció általi kínzásáról és büntetőeljárás alá vonásáról szóló, 2023. június 15-i állásfoglalására (7),

—	tekintettel a hszincsiangi emberi jogi helyzetről, többek között a hszincsiangi rendőrségi aktákról szóló, 2022. június 9-i állásfoglalására (8),

—	tekintettel a kisebbségeknek a meggyőződés vagy vallás alapján történő üldöztetéséről szóló, 2022. május 3-i állásfoglalására (9),

—	tekintettel az ukrajnai háborús bűnök büntetlensége elleni küzdelemről szóló, 2022. május 19-i állásfoglalására (10),

—	tekintettel az Európa Tanácsnak az Orosz Föderáció Ukrajna elleni agressziója által okozott károk nyilvántartásáról szóló kibővített részleges megállapodás létrehozásáról szóló, CM/Res(2023)3. számú határozatára,

—	tekintettel az Európa Tanács állam-, illetve kormányfői 2023. május 16–17-én Reykjavíkban tartott negyedik csúcstalálkozóján „Egyesülve az értékeink mentén” címmel kiadott nyilatkozatára,

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A9-0371/2023),

mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 1. cikkének megfelelően minden tizennyolc év alatti személy gyermeknek minősül, kivéve, ha a gyermekre alkalmazandó jog alapján hamarabb elérte a nagykorúságot; mivel a gyermek mindenekelőtt gyermek, függetlenül etnikai származásától, nemétől, nemzetiségétől, vallásától, társadalmi és gazdasági hátterétől, képességeitől, migrációs vagy tartózkodási státuszától, illetve esetleges fogyatékosságától; mivel minden gyermek különleges védelemre szorul, és jogosult a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményben foglalt valamennyi jogra;

mivel a szabadságtól való megfosztás a fogva tartás, egy személy akarata ellenére történő fogva tartása vagy a bebörtönzés bármely formája, akárcsak a gyermek olyan állami vagy magán felügyelet alá vétele, amelyet a gyermek valamely bírósági, közigazgatási vagy más hatósági szerv, illetve bűnszervezet vagy terrorista szervezet utasítására vagy de facto nem hagyhat el akarata szerint;

mivel államonként eltérő a büntetőjogi felelősségre vonhatóság korhatára; mivel a szabadságuktól megfosztott gyermekekről szóló globális ENSZ-tanulmány legalább 14 éves kort javasol a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatáraként; mivel az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának 10. számú általános megjegyzése azt ajánlotta, hogy a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatára ne legyen 12 évnél alacsonyabb;

D.	mivel tilos a szabadságtól való önkényes megfosztás, z emberek letartóztatása és fogva tartása nem lehet nyilvánvalóan aránytalan, igazságtalan vagy kiszámíthatatlan, és a letartóztatás konkrét módjának hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie;

mivel amikor az állami hatóságok gyermekek fogva tartásáról döntenek, tevőleges kötelezettségük annak biztosítása, hogy ezek a gyermekek élvezhessék a gyermek jogairól szóló egyezményben foglalt jogokat; mivel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 10. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy minden, szabadságától megfosztott személlyel emberségesen és az emberi személy veleszületett méltóságának tiszteletben tartásával kell bánni;

mivel a „szabadságuktól megfosztott gyermekek” közé tartoznak a szabadságuktól az igazságszolgáltatás során, migrációval kapcsolatos okokból, intézményekben – beleértve a fogyatékkal élő gyermekek számára fenntartott intézményeket is –, az elsődleges gondozóikkal együtt börtönben, fegyveres konfliktusok során és nemzetbiztonsági okokból megfosztott gyermekek is; mivel a szülők vagy a gyermek beleegyezése nem meghatározó abban, hogy a gyermeket szabadságától megfosztják-e vagy sem;

mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 37. cikkének b) pontja szerint a gyermekek szabadságtól való megfosztását csak végső eszközként, a lehető legrövidebb időre, kivételes esetekre korlátozva és felülvizsgálat tárgyává téve szabad alkalmazni; mivel bár a ENSZ Gyermekjogi Bizottságának 24. általános megjegyzése kimondja, hogy kivételek csak valós közegészségügyi és közbiztonsági okokból lehetségesek, a Covid19-világjárvány során szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy ezeket a kivételeket túl gyakran alkalmazhatták;

mivel a szabadságuktól megfosztott gyermekekről szóló globális ENSZ-tanulmány szerint a gyermekek szabadságuktól való megfosztása azt jelenti, hogy a strukturális erőszak egy formájának teszik ki őket; mivel a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrendben az államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy véget vetnek a gyermekek elleni erőszak minden formájának;

mivel a gyermekek szabadságtól való megfosztása többek között a szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatti büntetésként vagy becsületbeli bűncselekményként soha nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét, és soha nem felelhet meg a gyermek jogairól szóló egyezmény 37. cikkének b) pontja szerinti végső intézkedés szigorú követelményeinek ;

J.	mivel az „igazságszolgáltatás során a szabadságuktól megfosztott gyermekek” kifejezés a rendőrségi őrizetben vagy előzetes letartóztatásban lévő, valamint az elítélést követően fogva tartott gyermekekre vonatkozik;

K.	mivel „az elsődleges gondozóikkal együtt börtönben élő gyermekek” kifejezés olyan gyermekekre vonatkozik, akik fogva tartott vagy bebörtönzött elsődleges gondozójukkal élnek együtt, és akiket de facto megfosztottak a szabadságuktól;

mivel a „migrációval kapcsolatos okokból szabadságuktól megfosztott gyermekek” kifejezés minden olyan helyzetre vonatkozik, amelyben egy gyermeket a saját vagy szülei migrációs státuszával kapcsolatos okokból fosztanak meg szabadságától, függetlenül a gyermek szabadságtól való megfosztásának megnevezésétől és indokától, illetve annak a létesítménynek vagy helynek a nevétől, ahol a gyermeket szabadságától megfosztják; mivel a kísérő nélküli és gondviselőjüktől elszakított gyermekeket nem szabad megfosztani szabadságuktól, és a fogva tartás nem indokolható kizárólag azzal, hogy a gyermek kísérő nélküli vagy gondviselőjétől elszakított, sem a migrációs vagy tartózkodási státuszával vagy annak hiányával;

mivel több jelentés, különösen a gyermekek bevándorlással összefüggő őrizetének alternatíváiról szóló, 2019. februári UNICEF-munkadokumentum szerint a gyermek jogairól szóló egyezménynek a gyermekek („végső eszközként” történő) őrizetbe vételére vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók a bevándorlási eljárásokra, és ezért nem használhatók fel a gyermekek bevándorlással kapcsolatos okokból történő őrizetbe vételének igazolására; mivel a kísérő nélküli vagy elszakított gyermekek különösen kiszolgáltatottak ebben az összefüggésben; mivel a szabadságuktól megfosztott gyermekekről szóló globális ENSZ-tanulmány azt ajánlja, hogy a gyermekek migrációval összefüggésben történő szabadságtól való megfosztását minden esetben meg kell tiltani;

mivel a gyermekeket nem szabad migrációval kapcsolatos okokból őrizetbe venni; mivel a gyermekeket nem szabad zárt migrációs központokban elhelyezni anélkül, hogy lehetőségük lenne elhagyni azokat, mivel a migráció nem bűncselekmény, ezért semmi nem indokolja olyan intézkedések alkalmazását, mint a bűncselekményeket elkövető személyek esetében; mivel a szabadságuktól megfosztott gyermekekről szóló globális ENSZ-tanulmány szerint „a fogva tartás körülményeitől függetlenül a migráció miatt szabadságtól való megfosztás károsan hat a gyermekek fizikai és mentális egészségére, valamint a bántalmazás és a szexuális kizsákmányolás kockázatának teszi ki őket”;

O.	mivel egyes országok saját politikai érdekeikben az EU elleni eszközként használják fel a migrációt, kihasználva a humanitárius helyzeteket, és különösen a gyermekeket károsítva;

P.	mivel az „intézményben élő, szabadságuktól megfosztott gyermekek” kifejezés olyan gyermekekre vonatkozik, beleértve a fogyatékkal élő gyermekeket is, akiket családjuktól elválasztva és szabadságuktól megfosztva intézményekben tartanak, és akik különböző okokból nem tudnak szabadon távozni;

mivel a „fegyveres konfliktusok során szabadságuktól megfosztott gyermekek” kifejezés a fegyveres erők és fegyveres csoportok által harcosként, őrként, kémként, küldöncként, szakácsként és más szerepkörökben – beleértve a szexuális kizsákmányolást is – beszervezett és/vagy ilyen szerepkörökre kényszerített gyermekekre vonatkozik; mivel a fegyveres csoportok és terrorista szervezetek gyerekeket toboroznak szervezeteikbe, megfosztva őket szabadságuktól, azzal a szándékkal, hogy ideológiailag felkészítsék őket a következetes és egységes politikai nézetek biztosítása érdekében; mivel ezek a szervezetek nagyon fiatal gyermekeket vesznek célba, és harci feladatokra vetik be őket a frontvonalakon;

mivel a gyermek jogairól szóló egyezmény 38. cikke és a genfi egyezmények kiegészítő jegyzőkönyvei arra kötelezik az államokat és a fegyveres csoportokat, hogy tartózkodjanak a 15 év alatti gyermekek fegyveres erőikbe való toborzásától, és biztosítsák, hogy ilyen gyermekek ne vegyenek részt összetűzésekben; mivel az emberi jogi jogszabályok értelmében 18 év a fegyveres konfliktusokba való toborzás törvényes alsó korhatára; mivel a Római Statútum szerint a 15 év alatti gyermekek – akár államok, akár fegyveres csoportok általi – toborzása háborús bűncselekménynek minősül;

S.	mivel a világ számos országában továbbra is kivégzik a foglyokat a 18 éves koruk előtt állítólagosan elkövetett bűncselekményekért;

mivel a „nemzetbiztonsági okokból szabadságuktól megfosztott gyermekek” kifejezés olyan gyermekekre vonatkozik, akiket terroristák vagy fegyveres csoportok toboroztak, vagy akiket gyülekezési és egyesülési joguk gyakorlása miatt – például tüntetéseken – a nemzetbiztonsági jogszabályok alapján vád alá helyeztek; mivel a szabadságuktól megfosztott gyermekekről szóló globális ENSZ-tanulmány szerint az államok túlnyomó többsége új terrorizmus elleni jogszabályokat fogadott el, vagy módosította a meglévő nemzeti jogszabályokat, valamint gyakran olyan módon terjesztette ki azok hatályát, amely hátrányosan érinti a gyermekeket; mivel ezen intézkedések fokozottan kiteszik a gyermekeket az állam elleni állítólagos bűncselekmények miatti szabadságtól való megfosztás kockázatának; mivel egyes hírszerzési szervek és biztonsági erők állítólag szörnyű kínzásokat, többek között nemi erőszakot és egyéb szexuális erőszakot követnek el az őrizetben lévő kiskorú tüntetőkkel szemben, hogy megbüntessék és megalázzák őket, és visszatartsák őket a tüntetésekben való részvételtől;

U.	mivel a törvénnyel összeütközésbe került gyermek minden olyan gyermek, aki azért kerül kapcsolatba a bűnüldöző hatóságokkal, mert a büntetőjog megsértését állítólagosan elkövette, ezzel vádolják, vagy a büntetőjog megsértőjeként ismerték el;

mivel a gyermek- vagy fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszere magában foglalja azokat a jogszabályokat, normákat, szabványokat, iránymutatásokat, politikákat, eljárásokat, mechanizmusokat, rendelkezéseket, intézményeket és szerveket, amelyek kifejezetten a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatárát elérő vagy meghaladó gyermekekkel foglalkoznak;

mivel a bűncselekmény elkövetésekor a büntetőjogi felelősségre vonatkozó alsó korhatárt el nem érő gyermekek nem vonhatók felelősségre büntetőjogi eljárásokban; mivel a bűncselekmény elkövetésekor a büntetőjogi felelősségre vonatkozó alsó korhatárt elérő vagy meghaladó, de 18 évnél fiatalabb gyermekek ellen hivatalosan vádat lehet emelni, és a gyermek jogaról szólói egyezménynek megfelelően a gyermekekre vonatkozó igazságszolgáltatási eljárás alá lehet őket vonni, ideértve a szabadságtól való megfosztást is;

mivel a gyermekek számos okból kapcsolatba kerülhetnek az igazságszolgáltatási rendszerekkel – áldozatként vagy túlélőként, tanúként, bűncselekmény elkövetésével vádolva, érdekelt félként, vagy azért, mert megfelelő gondozásuk, védelmük, egészségük vagy jólétük biztosítása érdekében beavatkozásra van szükség;

mivel a gyermekek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférése kiterjed a gyermekeket érintő valamennyi bírósági és közigazgatási eljárásra, beleértve a szokásjogon alapuló és a vallási igazságszolgáltatási mechanizmusokat, az alternatív vitarendezési és kvázi-bírósági mechanizmusokat, és vonatkozik az alkotmányos, büntető-, polgári, köz-, magán-, közigazgatási és katonai jogra nemzeti és nemzetközi szinten;

mivel a gyermeket érintő valamennyi döntésben, beleértve a gyermek személyes szabadságtól való megfosztását is, a gyermek mindenek felett álló érdekét kell elsődlegesen figyelembe venni, ugyanakkor soha nem szabad figyelmen kívül hagyni egy gyermek büntetőjogi következményekkel járó cselekedeteit; mivel a gyermek mindenek felett álló érdekének elvét az illetékes hatóságoknak kell értékelniük, és a bűncselekményt elkövető gyermekek visszailleszkedésének prioritást kell élveznie; mivel ez azt jelenti, hogy a gyermekeket támogatni kell, hogy konstruktív szerepet vállaljanak a társadalomban;

AA.

mivel az oktatáshoz való jog alapvető emberi jog; mivel a becslések szerint még mindig 244 millió olyan gyermek és fiatal él a világban, aki társadalmi, gazdasági és kulturális okokból nem jár iskolába; mivel a lányokat – különösen a fejlődő országokban – nagyobb valószínűséggel fosztják meg az oktatáshoz való hozzáféréstől, mint a fiúkat, és ez jelentősen korlátozza szabadságukat és lehetőségeiket arra, hogy egyenlő esélyekkel lépjenek a felnőttkorba;

AB.	mivel az igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréshez szükség van minden gyermek jogi felhatalmazására, és figyelembe kell vennie az életkorukat, érettségüket és fejlődő képességeiket;

AC.

mivel az elterelés a törvénnyel összeütközésbe került gyermekek feltételes átirányítását jelenti a hivatalos bírósági eljárásoktól a probléma megoldásának valamely más módja felé, amely lehetővé teszi, hogy sokukkal ne bírósági szervek foglalkozzanak, elkerülve ezzel a hivatalos bírósági eljárás negatív hatásait, például az elítélés okozta megbélyegzést és a büntetett előéletet, feltéve, hogy az emberi jogokat és a jogi biztosítékokat teljes mértékben tiszteletben tartják;

AD.

mivel az ENSZ 2019 júliusában közzétett, a szabadságuktól megfosztott gyermekekről szóló globális tanulmánya dicséretes, és mérföldkövet jelent a szabadságuktól megfosztott gyermekek láthatatlanságának megszüntetése és kiszolgáltatottságuk, megbélyegzésük és társadalmi kirekesztésük leküzdése terén;

AE.	mivel az ENSZ globális tanulmánya szerint világszerte több mint 7 millió (11) gyermeket fosztanak meg szabadságától;

AF.

mivel az ENSZ globális tanulmánya szerint a szabadságuktól megfosztott gyermekek mintegy 94 %-a fiú és 6 %-a lány, és mintegy 5,4 millió gyermeket helyeznek intézetekbe, amelyek természetüknél fogva károsak a gyermekek és fejlődésük szempontjából; mivel nagyjából 1,4 millió gyermeket tartanak rendőrségi őrizetben, előzetes letartóztatásban és börtönben;

AG.	mivel legalább 330 000 gyermeket tartanak fogva migrációhoz kapcsolódó okokból, vagy kísérő nélkül, vagy családjukkal együtt; mivel legalább 19 000 gyermek él elsődleges gondozójával – szinte minden esetben az anyjával – együtt börtönben;

AH.

mivel jelenleg 35 000 gyermeket tartanak fogva fegyveres konfliktusokhoz kapcsolódóan, és legalább tízezreket deportáltak, választottak el családjuktól vagy fogadtak örökbe erőszakkal; mivel csak 2022-ben 2 496 gyermeket fosztottak meg a szabadságától a konfliktusokban részt vevő felekkel, köztük fegyveres csoportokkal és terrorista szervezetekkel való tényleges vagy állítólagos kapcsolatuk miatt; mivel jelenleg legalább 1 500 gyermeket tartanak fogva nemzetbiztonsági okokból olyan országokban, amelyek területén nincs konfliktus, többek között olyan tevékenységek miatt, mint a békés tiltakozás, politikai véleménynyilvánítás az interneten, tiltott politikai csoportokban való részvétel és bandatagság; mivel a konfliktushelyzetben lévő azon országok közül, ahol a globális ENSZ-tanulmány szerint a legmagasabb a gyermekek fogva tartási aránya, egyeseknek sikerült jelentősen csökkenteniük a fogva tartott gyermekek számát, míg más esetekben a fogva tartott gyermekek száma csak tovább nőtt; mivel konfliktus sújtotta helyzetekben fronton harcoló és fogolytáborokban élő anyák szülnek gyermekeket; mivel az UNICEF szerint 2020 elején körülbelül 160 millió gyermeket érintett a gyermekmunka;

AI.

mivel az orosz hatóságok továbbra is szándékosan vesznek célba és nyomnak el ukrán gyermekeket; mivel Ukrajna „Children of War” (a háború gyermekei) platformja szerint legalább 488 ukrán gyermek vesztette életét az orosz invázió következtében, és legalább 1 016 megsebesült, mintegy 19 500-at deportáltak Oroszországba, 3 924 pedig eltűnt;

AJ.

mivel a gyermekek szabadságától való megfosztása a meggyőződésük és politikai nézeteik kinyilvánítása, illetve a tüntetéseken és gyűléseken való részvétel miatt a véleménynyilvánításhoz való jog megsértését jelenti, amelyhez – a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 12. és 13. cikke értelmében – minden gyermeknek joga van; mivel a politikai okokból fogva tartott gyermekeket gyakran felnőttként kezelik, sőt ugyanazokban a börtönökben tartják őket fogva, mint a felnőtteket, és ugyanolyan szabályok és eljárások vonatkoznak rájuk;

AK.

mivel számtalan gyermeket embertelen körülmények között, felnőtt létesítményekben helyeznek el, amivel egyértelműen megsértik emberi jogaikat; mivel a fogvatartási körülmények közé tartozik a túlzsúfoltság, a gyermekek és a felnőttek, illetve a lányok és a fiúk elkülönítésének hiánya, a magánélet rendszeres megsértése, a gyermekek és fiatalok pszichoszociális támogatásának, többek között a családdal és a külvilággal való kapcsolattartás hiánya, valamint az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a szabadidős és kulturális tevékenységekhez való elégtelen hozzáférés; mivel a szabadságuktól megfosztott gyermekek további emberi jogi jogsértések, többek között erőszak, nemi erőszak és szexuális támadás, valamint kínzás és kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés áldozatává válnak;

AL.

mivel az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának 24. számú általános megjegyzése kimondja, hogy egyes fogyatékossággal élő gyermek nem kerülhetnek a gyermekjogi igazságszolgáltatási rendszerbe, még akkor sem, ha elérték a büntetőjogi felelősség alsó korhatárát; mivel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 14. cikke kimondja, hogy a fogyatékosság megléte semmilyen esetben sem indokolhatja a szabadságtól való megfosztást; mivel az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának 24. számú általános megjegyzése kimondja, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek esetében olyan elhelyezésről kell gondoskodni, amely magában foglalhatja a bírósági és egyéb épületekhez való fizikai hozzáférést, a pszichoszociális fogyatékossággal élő gyermekek támogatását, a kommunikációban és az iratok felolvasásában való segítségnyújtást; mivel a fogyatékkal élő gyermekek túlreprezentáltak az intézetekben, a szabadságtól való megfosztás fogyatékosság-specifikus formáival találkoznak, valamint nagyobb valószínűséggel vannak kitéve kizsákmányolásnak, erőszaknak, bántalmazásnak, kínzásnak és a rossz bánásmód egyéb formáinak; mivel az igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatba kerülő gyermekek 50–75%-a már szenved valamilyen mentális zavarban, illetve bántalmazástól vagy elhanyagolástól; mivel a szabadságtól való megfosztás általában mentális és kognitív egészségügyi problémákat okoz, vagy súlyosbítja azokat;

AM.	mivel a fogyatékossággal élő gyermekeknek különleges jogaik és szükségleteik vannak, nem szabad őket zárt központokban elhelyezni, és – harmadik felek, például személyes gondozók támogatásával – biztosítani kell számukra az önálló életvitel feltételeit;

AN.	mivel az ENSZ globális tanulmánya szerint a hátrányos gazdasági helyzetű, fogyatékkal élő, migráns hátterű vagy LMBTIQ+ közösséghez tartozó gyermekek világszerte felülreprezentáltak a fogva tartottak között;

AO.

mivel a globális ENSZ-tanulmány szerint vallásuk, etnikai hovatartozásuk, törzsi identitásuk vagy származási helyük alapján is tartóztatnak le és tartanak fogva gyermekeket; mivel a szabadságtól való megfosztás esetei, mint a kényszerházasság, az emberrablás és a milíciákba és bűnbandákba való kényszerbesorozás, egyes országok társadalmaiban az etnikai és vallási feszültségek, valamint a vallási és meggyőződési kisebbségekkel szembeni társadalmi előítéletek alapján is dokumentálásra kerültek; mivel fegyveres csoportok és terrorista szervezetek, valamint egyes államok vallási és etnikai kisebbségekhez tartozó gyermekeket vettek célba, és nők, lányok és fiúk ezreit rabolták el, sokuk rendszeres szexuális erőszak és nemi erőszak, kényszerházasság és kényszerabortuszt áldozatává vált;

AP.

mivel egyes hagyományokban a lányok különösen ki vannak téve a becsületbeli bűncselekmények veszélyének, amelyek megfosztják őket szabadságuktól, és gyilkossághoz és „becsületgyilkossághoz” vezetnek; mivel 12 millió lányt adnak férjhez 18 éves kora előtt; mivel a kényszerházasság a szabadságtól való megfosztás egy másik formája, függetlenül az életkortól és attól, hogy az adott ország nemzeti joga mikor határozza meg a nagykorúság korhatárát; mivel a családi házi őrizetben lévő LMBTIQ+ gyermekeket, akiket konverziós terápiára kényszerítenek, szintén megfosztják a szabadságuktól;

AQ.

mivel az UNICEF szerint 2020 márciusa és 2021 októbere között világszerte legalább 84 országban több mint 45 000 gyermeket engedtek ki fogva tartásból a Covid19-járvány elleni intézkedésként, ami egyrészt azt mutatja, hogy a fogva tartás megszüntetése lehetséges, másrészt azt, hogy a fogva tartást nem alkalmazó országok jobb helyzetben vannak a közegészségügyi vészhelyzetek bizonyos aspektusainak kezelésekor;

AR.

mivel az EU már most is vezető szerepet játszik a gyermekek védelmében és támogatásában világszerte azáltal, hogy javítja az oktatáshoz, a szolgáltatásokhoz és az egészségügyhöz való hozzáférést, valamint védi őket az erőszak, a visszaélés és az elhanyagolás valamennyi formája ellen, beleértve a humanitárius helyzeteket is;

emlékeztet arra, hogy a gyermekkor olyan életszakasz, amelyben a gyermekek személyisége, másokkal való érzelmi kapcsolatai, szociális és oktatásban való részvételhez szükséges készségei és szociális kompetenciái fejlődnek, és ezért hangsúlyozza, hogy ha megfosztjuk a gyermekeket a szabadságuktól, akkor a gyermekkoruktól és jövőjüktől is megfosztjuk őket; kiemeli a gyermekek jogát az oktatáshoz és a jólléti tevékenységekhez való akadálytalan hozzáféréshez, amelyek a legjobb eszközök a szegénység hatásainak enyhítésére és a gyermekek, családjaik és közösségeik jobb jövőjének biztosítására; felhívja az illetékes intézményeket, hogy biztosítsák e jog hatékony érvényesülését;

emlékeztet arra, hogy az ENSZ keretében működő, a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága az intézményi elhelyezést szabadságtól való önkényes megfosztás egyik formájának tekinti; elismeri, hogy bár az „intézmények” fogalmának nincs globálisan elfogadott meghatározása, az intézmények elkerülhetetlenül károsak a gyermekek fejlődésére és pszichoszociális kötődésére olyan sajátosságok miatt, mint a személytelenítés, a merev napirend, az egyéni támogatás vagy a személyes bánásmód hiánya, valamint amiatt, hogy a lakók nem rendelkezhetnek saját életükről és nincs ráhatásuk az őket érintő döntésekre;

hangsúlyozza, hogy a szabadságtól való megfosztás önmagában a kínzás vagy a gyermekekkel szembeni kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés egyik formája lehet, amely sérti a nemzetközi jogot, és amelyet a gyermek jogairól szóló egyezmény 37. cikkének a) pontja kifejezetten tilt és/vagy amely a gyermek jogairól szóló egyezmény 6. cikkében foglalt, a gyermek élethez, életben maradáshoz és fejlődéshez való jogának megsértéséhez vezethet;sürgősen felszólít arra, hogy a nemzeti jogi keretek teljes mértékben tiltsák és büntessék a kínzás és a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés minden formáját; felszólít minden olyan jogszabály és gyakorlat hatályon kívül helyezésére, amely továbbra is lehetővé teszik a gyermekek életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélését és a testi fenyítést annak ellenére, hogy a gyermek jogairól szóló egyezmény 37. cikkének a) pontja e tekintetben abszolút tilalomról rendelkezik; emlékeztet arra, hogy a nemzetközi emberi jogi jogszabályok szerint tilos halálbüntetést kiszabni olyan személyre, aki a bűncselekmény elkövetése idején gyermek volt; sürgősen felszólít arra, hogy a nemzeti jogi keretek teljes mértékben tiltsák meg a halálbüntetést a gyermekkorú elkövetők esetében;

emlékeztet arra, hogy 18 év alatti gyermekek semmilyen körülmények között nem szervezhetők be személyek vagy fegyveres csoportok vagy velük kapcsolatban álló személyek által, illetve nem vehetnek részt összetűzésekben;

megjegyzi, hogy az UNICEF szerint a Covid19-intézkedések megmutatták, hogy az országok képesek gyorsan cselekedni, ha egyértelmű és kényszerítő okuk van rá – ebben az esetben közegészségügyi vészhelyzet –, hogy megvédjék a veszélyeztetett népességcsoportokat, például a zárt térben élőket, és hogy az elterelést és a fogva tartás alternatíváit magukban foglaló egyéb intézkedéseket kifejezetten a gyermekek esetében lehetne alkalmazni; felszólít arra, hogy javítsák a szülők, családok vagy gondviselők számára a gyermekeik látogatásának és a velük való kapcsolattartásnak a lehetőségét, amennyiben ez a gyermek érdekét szolgálja;

elítéli a gyermekek fogva tartását; úgy véli, hogy a nemzetközi közösségnek meg kell kettőznie erőfeszítéseit annak érdekében, hogy 2030-ig megszüntesse a gyermekek fogva tartását az elterelés alkalmazása és kifejezett jogi elismerése révén, és fel kell tárnia a szabadságelvonással nem járó alternatívákat és a helyreállító igazságszolgáltatási intézkedéseket, mivel a rendelkezésre álló megdönthetetlen bizonyítékok alapján a szabadságtól való megfosztás káros a gyermekek jólétére és túl gyakran alkalmazzák;

hangsúlyozza, hogy azokat a személyeket vagy szervezeteket, akik a gyermeket bűncselekmény elkövetésére utasították és/vagy kiképezték, az okozott kárnak megfelelően meg kell büntetni és felelősségre kell vonni;

hangsúlyozza, hogy – ahogyan azt a nemzetközi jog előírja – a gyermek szabadságától való megfosztása soha nem tekinthető a rehabilitáció és/vagy a társadalomba való visszailleszkedés eszközének; ezért felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy ösztönözze a harmadik országbeli partnereket a büntethetőség alsó korhatáráról szóló globális ENSZ-tanulmány ajánlásának követésére; sürgeti a harmadik országokat, hogy ne csökkentsék a büntethetőség alsó korhatárát, és ne kriminalizálják az olyan homályos fogalmakat, mint a gyermekek „erkölcstelen” vagy „zavaró” viselkedése;

megjegyzi, hogy nincsenek átfogó, naprakész és lebontott adatok a világon jelenleg szabadságuktól megfosztott gyermekek számáról, különösen a migráció, az intézmények, a nemzetbiztonság és a fegyveres konfliktusok összefüggésében; hangsúlyozza egy erre vonatkozó nemzetközi adatbázis kialakításának és fenntartásának szükségességét; hangsúlyozza, hogy adott esetben ezeket a számokat a bűncselekmény kategóriája és a szabadságelvonás oka szerint kell lebontani;

10.

kéri, hogy dolgozzanak ki egy hatékony rendszert a gyermekek fogva tartására szolgáló valamennyi hely független ellenőrzésére, amely biztosítja az ellenőrző látogatások eredményeinek nyilvánosságra hozatalát; hangsúlyozza, hogy az újságírók és a nem kormányzati szervezetek kulcsszerepet játszanak a szabadságuktól megfosztott gyermekek számáról és helyzetéről való tájékoztatásban, különösen a konfliktus sújtotta országokban, vagy ahol a kormányokkal való együttműködés ebben a kérdésben nehéz vagy lehetetlen;

11.

ezért felszólítja az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy vállaljanak vezető szerepet és indítsanak globális kampányt a fogva tartott gyermekek számának csökkentése érdekében, többek között egy olyan nyomon követő ENSZ-mechanizmus létrehozásával, amely biztosítja az ENSZ globális tanulmánya ajánlásainak teljes körű végrehajtását, hogy az elősegíthesse a fogva tartott gyermekek tényleges szabadon bocsátását; felszólítja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy aktívan támogassa – többek között adott esetben finanszírozás révén – a partner harmadik országok hatóságai és/vagy helyi szervezetek által a szabadságelvonáshoz vezető alapvető okok szisztematikus és holisztikus kezelése érdekében tett kezdeményezéseket;

12.

üdvözli a Bizottság 2022-től alkalmazott uniós gyermekjogi stratégiáját, amely arra szolgál, hogy megerősítse az EU mint kulcsfontosságú globális szereplő pozícióját, ifjúsági fókuszpontok kijelölésével javítsa a gyermekvédelmi kapacitásokat az uniós küldöttségeken belül, valamint biztosítsa a gyermekjogok védelmét és érvényesítését az EU külpolitikája révén minden összefüggésben; felkéri a Bizottságot, hogy a nyilvános kommunikáció javítása, szerepük hatékonyságának megerősítése és megbízatásuk – lehetőség szerint akár a parlamenti diplomácia eszközein (pl. a Parlament hivatalos küldöttségein) keresztüli – megerősítése céljából szolgáljon további részletekkel és szolgáltasson naprakész információkat az uniós küldöttségek szerepéről és tevékenységéről;

13.

emlékeztet annak fontosságára, hogy az Unió és a tagállamok támogassák a regionális emberi jogi rendszerek megerősítését, többek között pénzügyi támogatás és a régiók közötti tapasztalatcsere révén; határozottan hisz egyrészt abban, hogy ezeknek a regionális rendszereknek szerepet kell játszaniuk a szabadságuktól megfosztott gyermekek helyzetének kezelésében, másrészt abban, hogy e rendszerek kiegészítik az ENSZ emberi jogi rendszerét;

14.

felszólítja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy hozzanak létre átfogó intézménytelenítési politikát azáltal, hogy támogatják a harmadik országok hatóságait és a helyi szervezeteket konkrét intézkedéseket és egyértelmű ütemtervet tartalmazó nemzeti cselekvési tervek kidolgozásában, amelyek célja a szabadságuktól megfosztott gyermekek számának csökkentése, valamint a szabadságelvonással nem járó megoldások és a családtípusú megoldások előnyben részesítése a fogva tartással szemben; felkéri a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy álljanak készen az intézményi kitagolásban részt vevő harmadik országbeli és helyi szervezetek támogatására;

15.

emlékeztet arra, hogy az EU a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszközben (NDICI), az Előcsatlakozási Támogatási Eszközben (IPA III), a 2020–2024-es időszakra szóló, az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési tervben, valamint a gyermek jogairól szóló 2021–2024-es időszakra vonatkozó uniós gyermekjogi stratégia globális dimenziójában kinyilvánította elkötelezettségét aziránt, hogy külső tevékenységében támogatni fogja az intézményi ellátásról a családi és közösségalapú ellátásra való áttérést; sürgeti az uniós intézményeket, hogy ne finanszírozzanak intézményeket – beleértve azok korszerűsítését, építését vagy felújítását –, ha azok nem képezik az intézményi kitagolási folyamat részét;

16.

kiemeli, hogy néhány uniós tagjelölt ország a fogyatékossággal élő személyek – köztük gyermekek – esetében még mindig használ zárt intézményeket; ismételten kéri az uniós tagjelölt országokat, hogy tegyenek további előrelépéseket a fogyatékossággal élő személyek jogainak tiszteletben tartásának és a fogyatékossággal élő személyek – köztük gyermekek – méltó életkörülményeinek biztosítása érdekében;

17.

felszólít a kiemelt országok uniós listájának elfogadására, amely többek között tartalmazhatna konfliktus sújtotta területeket, megszállt területeket, fokozottan kitelepített területeket, illetve olyan területeket, ahol fegyveres csoportok vagy terrorista szervezetek vannak jelen, és ahol az EKSZ-nek, a Bizottságnak és a tagállamoknak fokozniuk kell a szabadságuktól megfosztott gyermekek támogatására irányuló fellépéseiket, és a helyi hatóságokkal együttműködve védelmi mechanizmusokat és a gyermekek védelmét garantáló konkrét jogszabályokat vezetnének be vagy javítanák azokat; ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a prioritási listát – az érdekelt felekkel és a Parlamenttel szoros együttműködésben – az EKSZ készítse el, és évente frissítse; felhívja továbbá a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy évente készítsen nyilvános jelentést a magas prioritású országokban végrehajtott intézkedésekről;

18.

határozottan elítéli az embercsempészetet és az emberek, köztük a gyermekek kizsákmányolását;

19.

ösztönzi a tagállamok nagykövetségeit és az uniós küldöttségeket, hogy biztosítsák a civil társadalmi szervezetek, a helyi közösségi vezetők és a vallási szereplők bevonását a hatóságokkal a gyermekeket sújtó káros gyakorlatok – például a kényszerházasság vagy a hit és vallás alapján történő szabadságtól való megfosztás – felszámolásáról folytatott eszmecserékbe, ideértve az esetlegesen előforduló ilyen gyakorlatok felszámolásához való aktív hozzájárulást is; elismeri, hogy a szabadságtól való megfosztás egyes országokban etnikai, vallási és nemi sztereotípiákon alapul;

20.

emlékeztet arra, hogy a kutatások szerint a gyermekek fogva tartásának körülményeitől függetlenül a fogva tartás mélyreható és negatív hatással van a gyermekek egészségére és fizikai, érzelmi és mentális fejlődésére, és hogy ez a kár akkor is bekövetkezhet, ha a fogva tartás viszonylag rövid ideig tart; követeli, hogy különítsenek el elegendő forrást, továbbá fogadjanak el gyermekközpontú, traumakezelésre épülő, az életkort és a nemi szempontokat figyelembe vevő megközelítést a kiszolgáltatott csoportokat, köztük a fogyatékossággal élő, valamint az őshonos, etnikai és kisebbségi közösségekhez tartozó gyermekeket érintő fokozott kockázatok enyhítése érdekében; hangsúlyozza, hogy a fogyatékosság megléte soha nem indokolhatja a szabadságtól való megfosztást;

21.

sürgősen felszólít a fogyatékossággal élő gyermekek hátrányos megkülönböztetésének megszüntetésére minden olyan törvényben, politikában és gyakorlatban, amely a személyes szabadsághoz való joggal kapcsolatos; felhívja az EU delegációit, hogy támogassák a harmadik országok hatóságait abban, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek jogait és szükségleteit a jog és a politika minden olyan területén érvényesítsék, amely közvetlenül vagy közvetve kapcsolódik a jogellenes és/vagy önkényes fogva tartás megelőzéséhez és megszüntetéséhez, és biztosítsák a fogyatékossággal élő gyermekek teljes körű és hatékony részvételét valamennyi döntéshozatali folyamatban, beleértve a gyermekek szabadságelvonásának megszüntetését célzó politika kidolgozásának valamennyi szakaszát; ösztönzi és támogatja a figyelemfelkeltő kampányokat és képzési programokat – különösen a politikai döntéshozók, köztisztviselők, szolgáltatók és a média számára – a fogyatékossággal élő gyermekek szabadsághoz és biztonsághoz való jogáról, beleértve a sztereotípiák, előítéletek és káros gyakorlatok elleni küzdelmet is;

22.

ismételten felszólítja a Bizottságot, az EKSZ-t és az uniós tagállamokat, hogy támogassák a harmadik országok hatóságait annak biztosításában, hogy minden gyermek élhessen az általános iskolai oktatáshoz való jogával, és hozzanak intézkedéseket annak biztosítására, hogy a középfokú oktatás rendelkezésre álljon, és elérhető legyen; ragaszkodik tehát a szabadságuktól megfosztott gyermekek megfelelő befogadásához; hangsúlyozza, hogy minden oktatási és iskolai anyagnak meg kell felelnie az UNESCO oktatási normáinak; ezenkívül felszólítja a Bizottságot, az EKSZ-t és a tagállamokat, hogy támogassák a harmadik országok hatóságait a digitális oktatási és tanulási módszerek fejlesztésében és végrehajtásában, és mozdítsák elő minden gyermek számára az internet-hozzáférést;

23.

a gyermekeket érintő, a gyermekek által elérhető vagy létrehozott online tartalmakkal kapcsolatban a tudatosság növelését és az ilyen tartalmak szigorúbb ellenőrzését szorgalmazza; megjegyzi, hogy a digitalizáció fejlődéséből és a megfelelő ellenőrzés hiányából eredő veszélyek gyakran vezetnek a kiskorúak kizsákmányolásához, életük vagy egészségük kockáztatásához és akár szabadságuk elvesztéséhez;

24.

hangsúlyozza, hogy a gyermekek szabadságtól való megfosztásának alapvető okai elleni küzdelem érdekében az államoknak jelentős összegeket kell az egyenlőtlenségek csökkentésére és a családok segítésére fordítaniuk, hogy előmozdíthassák a gyermekek fizikai, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését; sürgeti, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy minden gyermek számára biztosítsák a szociális védelmet;

25.

elítéli a gyermekek szabadságtól való megfosztásához vezető büntetés minden formáját, amely szexuális irányultságuk, nemi identitásuk, abortuszuk vagy a hasonló korú serdülők közötti, konszenzusos és nem kizsákmányoló szexuális tevékenység miatt történik, valamint a becsületalapú bántalmazásból eredő, szabadságtól való megfosztást; sürgeti a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy támogassák az ENSZ illetékes ügynökségeit és a harmadik országok hatóságaival együttműködő helyi civil társadalmi szereplőket a serdülőkkel szemben szexuális irányultságuk és nemi identitásuk alapján alkalmazott valamennyi diszkriminatív törvény felszámolásában, és hangsúlyozza, hogy a fogva tartási helyeken biztosítani kell a megfelelő ellátást és a megkülönböztetés, az erőszak és a szexuális kizsákmányolás minden formája elleni védelmet;

26.

elítéli a valláson, etnikai hovatartozáson vagy törzsi identitáson alapuló, szabadságtól való megfosztással járó büntetések minden formáját; hangsúlyozza, hogy a vallás vagy meggyőződés szabadsága magában foglalja annak szabad megválasztását, hogy miben hiszünk vagy nem hiszünk, valamint a vallás vagy meggyőződés korlátozás nélküli megalapításának, megváltoztatásának vagy elhagyásának, illetve az ahhoz való csatlakozásnak a szabadságát;

27.

hangsúlyozza, hogy minden lehetséges eszközzel kezelni kell azt, hogy a fogva tartottak között túl nagy a fiúk aránya, többek között az elterelés előmozdításával a büntető igazságszolgáltatási rendszer minden szakaszában, valamint a nem szabadságelvonással járó megoldások fiúkra és lányokra való arányos alkalmazásával; sürgősnek tartja a nemek közötti egyenlőség dimenziójának bevezetését a gyermekekre vonatkozó igazságszolgáltatási rendszerekben, valamint a gyermekekre vonatkozó igazságszolgáltatási szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén a nemek között mutatkozó egyenlőtlenségek kezelését;

28.

megjegyzi, hogy a fogva tartott gyermekeket érintő jelentős nemek közötti különbség a nők és lányok elnyomásának, valamint jogaiktól és szabadságaiktól való megfosztásának sajátos és néha láthatatlanabb formáit is tükrözi, ideértve többek között az erőszak olyan sajátos formáit, mint a becsületgyilkosságok és a kényszerházasság; kéri a Bizottságot, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó III. uniós cselekvési terv félidős felülvizsgálata keretében vizsgáljon meg az erőszak e sajátos formáinak kezelésére irányuló további intézkedéseket, beleértve a harmadik országokkal folytatott politikai és emberi jogi párbeszédek során felmerült innovatív perspektívákat;

29.

felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy támogassák a harmadik országokat abban, hogy speciális képzést biztosítsanak az illetékes hatóságok, köztük a bírák számára a gyermekek jogairól és szükségleteiről;

30.

megjegyzi, hogy az utcán élő lányok különösen kiszolgáltatottak, mivel gyakran tartóztatják le és tartják fogva őket prostitúcióval kapcsolatos vádakkal, és a lányok letartóztatására vonatkozó tanulmányok szerint a fiúktól eltérően őket sokkal nagyobb valószínűséggel tartóztatják le jogi helyzettel kapcsolatos vétségek miatt; elítéli, hogy azokban az országokban, ahol bűncselekménnyé nyilvánították az abortuszt, a lányokat már pusztán azért is a fogva tartás veszélye fenyegeti, ha úgy döntenek, hogy megszakítják terhességüket; elítéli, hogy a szabadságuktól megfosztott lányok különösen ki vannak téve a nemi alapú erőszak egyéb formái mellett a szexuális zaklatásnak is;

31.

megjegyzi, hogy számos országban az LMBT fiatalokat nagyobb valószínűséggel tartóztatják le és tartják fogva jogi helyzettel kapcsolatos vétségek és más, nem erőszakos bűncselekmények miatt, és hogy gyakran a nemeknek nem megfelelő fogva tartási helyeken tartják fogva őket, és különösen ki vannak téve az erőszaknak;

32.

hangsúlyozza, hogy meg kell szüntetni a jogi helyzettel kapcsolatos vétségek büntethetőségét;

33.

felhívja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy ösztönözze a partner harmadik országokat a kínzás elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének ratifikálására, valamint olyan független és hatékony nemzeti megelőző mechanizmusok létrehozására, amelyek specifikus szakértelemmel rendelkeznek olyan helyszínek látogatására, ahol gyermekeket ténylegesen vagy potenciálisan megfosztanak a szabadságuktól; üdvözli, hogy a gyermek jogairól szóló egyezmény a legtöbb ország által ratifikált emberi jogi szerződés, és sürgősen kéri annak teljes körű és egyetemes ratifikálását; sürget minden országot, hogy ratifikálja a gyermek jogairól szóló egyezmény kommunikációs eljárásról szóló harmadik fakultatív jegyzőkönyvét, amely lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy jogaik megsértése esetén jogorvoslatért folyamodjanak;

34.

kéri, hogy a regionális és nemzetközi szintű információcsere révén fokozzák az eltűnt vagy elrabolt gyermekek érdekében tett fellépéseket, valamint tegyenek közös erőfeszítéseket a gyermekek szüleikhez vagy törvényes gyámjukhoz való visszatérése érdekében;

35.

emlékeztet arra, hogy a közpolitikák akkor hatékonyak, ha teljes körű, időszerű és megbízható adatok alapján tervezik meg őket; arra ösztönzi az EU-t és tagállamait, hogy az állami intézmények közötti, valamint az érintett nem állami szereplőkkel (például nemzetközi szervezetekkel) való adatmegosztás megkönnyítése érdekében ajánljanak személyre szabott segítséget és módszertani támogatást a harmadik országok hatóságainak az adatgyűjtés terén, beleértve a technikai eszközöket és a jogi kereteket is; hangsúlyozza, hogy szükség van a lebontott adatok szisztematikus gyűjtésére annak érdekében, hogy a gyermekek szabadságelvonásával kapcsolatos valamennyi helyzetben jobban megértsük a fiúk és lányok fogva tartáshoz vezető útját;

36.

sajnálja, hogy a gyermekjogok előmozdítására és védelmére vonatkozó uniós iránymutatások 2017-es elfogadása óta az EKSZ nem végzett felülvizsgálatot; úgy véli, hogy sürgősen el kell indítani egy arra irányuló hatásvizsgálatot, hogy az uniós küldöttségek hogyan hajtják végre az iránymutatásokat harmadik országokban;

37.

felszólítja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy a gyermekek jogait szisztematikusan vonják be a partnerországokkal folytatott politikai párbeszédbe, ahogyan az a csatlakozási tárgyalások, valamint a stabilizációs és társulási folyamat keretében már történik;

Gyermekek az igazságszolgáltatásban

38.

felhívja az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy a jogállamiságra és az igazságügyi kapacitásépítésre vonatkozó együttműködési programjaiban javasoljon egy külön fejezetet, amely a harmadik országok hatóságainak a gyermekekre vonatkozó hatékony igazságszolgáltatási rendszerek létrehozásában való támogatására összpontosít; ez magában foglalná az elterelés alkalmazását a büntetőeljárás kezdetétől és annak minden szakaszában, a büntetőjogi felelősségre vonatkozó korhatár fenntartását vagy emelését az ENSZ globális tanulmányának ajánlásával összhangban, a státuszbűncselekmények dekriminalizálását, a gyermekbarát tájékoztatási és gyermekrészvételi mechanizmusok biztosítását, valamint mérlegelje, miként lehetne minimálisra rövidíteni a fogva tartás időtartamát, ha az elkerülhetetlen;

39.

fokozott erőfeszítéseket szorgalmaz annak biztosítása érdekében, hogy minden fogva tartott gyermek élvezhesse a gyermek jogairól szóló egyezményben foglalt jogokat, valamint emberségesen és az emberi személy veleszületett méltóságának tiszteletben tartásával bánjanak velük; kéri, hogy a fogva tartás során tiltsák be a fegyelmezési eszközként alkalmazott fizikai és lelki erőszakot;

40.

felszólítja az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy a harmadik országbeli partnerekkel együtt dolgozzon ki képzési programokat az igazságügyi és bűnüldöző személyzet számára a gyermekbarát meghallgatások és eljárások kialakítása érdekében, és határozza meg, hogyan lehet a legjobban kikérni a gyermekek véleményét, mivel joguk van részt venni a szabadságelvonásukat eredményező határozatokban és fellebbezni azok ellen; hangsúlyozza, hogy minden gyermeknek joga van az ingyenes jogi segítségnyújtáshoz, képviselethez és szolgáltatásokhoz való hozzáféréshez, beleértve a mentális egészségügyi és pszichológiai támogatáshoz, gyermekszakértőkhöz és megbízható jogászokhoz való hozzáférést, akik megváltoztathatják a gyermek igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatos tapasztalatait és az ügy kimenetelét;

Gyermekek és elsődleges gondozóik

41.

hangsúlyozza, hogy az államoknak a lehető legnagyobb mértékben tartózkodniuk kell attól, hogy a nagyon kicsi gyermekeket elsődlegesen gondozó személyeket fogva tartsák, és amennyiben mégis sor kerül erre, gyermekbarát „szülő-gyermek egységeket” kell kialakítaniuk a börtönökben, speciális helyiségeket kell létrehozniuk a szülés előtti, a szülés körüli és a szülés utáni gondozás és kezelés céljából, és törekedniük kell arra, hogy a gyermekeket szüleikkel együtt engedjék szabadon; emlékeztet arra, hogy minden szükséges intézkedést meg kell hozni annak érdekében, hogy minden olyan gyermek biztonsága, méltósága és fejlődése biztosított legyen, aki börtönben lévő szülővel él együtt, és hogy minden pillanatban biztosítani kell az erőszak, a trauma és a káros helyzetek elleni védelmet;

42.

emlékeztet a Kínzás, Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetések Megelőzésére Létrehozott Európai Bizottság arra vonatkozó ajánlásaira, hogy könnyítsék meg a fogva tartás alternatíváinak bevezetését a terhes lányok és fiatal anyák esetében annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a gyermekek fogva tartása;

43.

hangsúlyozza, hogy a hatóságoknak minden olyan döntéshozatali folyamatba, amelyben a szülő fogva tartása a gyermek szabadságtól való megfosztását eredményezheti, bele kell foglalniuk a gyermek mindenek felett álló érdekének értékelését, beleértve az előzetes letartóztatásra vonatkozó döntéseket, az elítéléskor hozott döntéseket és minden olyan döntést, amely arra irányul, hogy a gyermeknek a börtönben az elsődleges gondozójával kell-e élnie, és ha igen, mennyi ideig;

44.

felszólítja a partnerországokat, hogy fogadjanak el olyan törvényeket és rendeleteket, amelyek támogatják és előnyben részesítik a szabadságelvonással nem járó megoldásokat az eltartott gyermekek szülei számára a szabadságelvonással járó megoldásokkal szemben, és elősegítik minden egyes eset bírósági értékelését a szükségesség, az arányosság és az észszerűség kritériumai alapján, amikor az előzetes letartóztatásra és az elítélésre vonatkozó döntéseket mérlegelik;

45.

felhívja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy támogassa a partnerországokat abban, hogy rehabilitációs programokat alakítsanak ki a börtönökben az elsődleges gondozók számára, amelyeknek a megbélyegzés megelőzése érdekében tartalmazniuk kell a gyermekeket védő mechanizmusokat, és ösztönözzék az érintett állami szervek és a civil társadalmi szervezetek közötti együttműködés és koordináció kiépítését a gyermekek társadalomba való visszailleszkedése érdekében, miután elhagyják a büntetés-végrehajtási intézetet;

Migráns gyermekek

46.

emlékeztet arra, hogy a migráns gyermekeket főszabály szerint nem tartják fogva, hanem kifejezetten kiskorúak számára fenntartott szálláshelyen helyezik el, ideértve adott esetben a szabadságelvonással nem járó, közösségi alapú létesítményeket is; hangsúlyozza, hogy az államoknak megfelelő biztosítékokat kell bevezetniük a területükön tartózkodó valamennyi migráns gyermek védelmére, többek között olyan intézkedések elfogadásával, amelyek biztosítják, hogy a gyermekek számára biztonságos és megfelelő elhelyezésről, valamint a legjobb érdekeik és jóllétük garantálásához szükséges támogató szolgáltatásokról gondoskodnak;

47.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy egyre több országban tartanak fogva migránsokat, menedékkérőket és menekülteket – köztük gyermekeket – különböző ideiglenes vagy állandó létesítményekben, például börtönökben vagy más, bűnüldözési célokra szolgáló létesítményekben, illetve más különböző ideiglenes vagy állandó körülmények között, amelyeket nem vagy csak bizonyos időközönként és bizonyos feltételek mellett hagyhatnak el, amelyek nem felelnek meg a minimális biztonsági és higiéniai előírásoknak; hangsúlyozza, hogy a befogadási feltételeket a kiskorúak – akár kísérő nélküliek, akár családokban vannak – sajátos helyzetéhez és különleges befogadási igényeihez kell igazítani, figyelembe véve többek között a szexuális és nemi indíttatású erőszakkal szembeni biztonságukat, testi és érzelmi gondozásukat, valamint ösztönözve általános fejlődésüket;

48.

sajnálatosnak tartja azokat az eseteket, amikor a gyermekeket elválasztják szüleiktől és törvényes gyámjuktól, vagy tőlük távol lévő központokban helyezik el őket, ami csak elmélyíti a migráció okozta traumát, növeli a fenyegetettség és a bizonytalanság érzését, és kedvezőtlenül hat az elszakított gyermekek fejlődésére; hangsúlyozza, hogy a családok szétválasztása vagy a bevándorlók fogva tartása soha nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét; hangsúlyozza, hogy a családok és gyermekek fogva tartása – függetlenül attól, hogy kísérővel vagy kísérő nélkül érkeztek, a családjuktól elszakadtak vagy együtt vannak a családjukkal – soha nem szolgálja a mindenek felett álló érdeküket, és ez minden esetben a gyermekek jogainak megsértését jelenti;

49.

úgy véli, hogy a gyermekek alternatív gondozásáról szóló ENSZ-iránymutatásokkal összhangban alternatív ellátást és elhelyezést kell biztosítani a kísérő nélküli gyermekek számára, és az államoknak hozzáférést kell biztosítaniuk a menekült gyermekek számára a menekültügyi eljárásokhoz, valamint megfelelő védelmet és humanitárius segítséget kell biztosítaniuk számukra, beleértve a családegyesítést, az oktatást és az egészségügyi ellátást is;

50.

úgy véli, hogy biztonságos és legális utakat, valamint szabadságelvonással nem járó és közösségi alapú megoldásokat kell találni a gyermekmigránsok és családjaik fogva tartásának megszüntetésére; véleménye szerint az, hogy egy gyermek a szabadságától megfosztottnak minősül-e vagy sem, nem attól függ, hogy az állam milyen elnevezést vagy besorolást ad az intézménynek, ahol a gyermek fogva tartását végrehajtják, hanem attól, hogy az alkalmazott korlátozások ténylegesen és súlyosságuk alapján szabadságelvonásnak minősülnek-e; kéri, hogy a migrációval összefüggésben a gyermekek igényeit figyelembe vevő azonosítási és átirányítási eljárásokat fogadjanak el; ezzel összefüggésben arra kéri az EU tagállamait, hogy mutassanak példát, és támogassák a tranzit- és célországokat e gyakorlat megszüntetésében;

51.

hangsúlyozza, hogy a gyermekes családokat nem lehet olyan országokba kiutasítani, ahol nagy a kényszerházasságok kockázata;

52.

hangsúlyozza, hogy a kiskorúak bevándorlással kapcsolatos okokból történő fogva tartása vagy kriminalizálása soha nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét; emlékeztet az állam azon kötelezettségére, hogy a gyermekek jogait és mindenek felett álló érdekeit mindenkor védelmezze és tiszteletben tartsa, függetlenül a saját vagy szüleik migrációs státuszától, azáltal, hogy biztosítja a fogva tartás helyett a szabadságelvonással nem járó életképes alternatívák elérhetőségét és hozzáférhetőségét, előnyben részesíti az oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést biztosító, közösségi alapú gondozási formákat, amelyek tiszteletben tartják a családi élethez és a család egységéhez való jogot, valamint azáltal, hogy a nemzetközi migrációval összefüggésben a gyermekek fogva tartásának gyakorlatát megszüntető korlátozásán dolgozik;

53.

aggodalommal veszi tudomásul, hogy előfordulnak olyan esetek, amikor a migráns gyermekeket felnőtt migránsokként kezelik és megfosztják szabadságuktól, mivel nincs születési anyakönyvi kivonatuk, és nem tudják meghatározni az életkorukat; felszólítja a partnerországokat, hogy biztosítsák a gyermek fejlettségének gyermek-szakorvosok és más egészségügyi szakemberek általi, azonnali, gyermekbarát és a nemek szempontjából érzékeny, átfogó értékelését, valamint hogy e döntése ellen teljes jogi garanciák mellett lehessen fellebbezni;

Konfliktusok által érintett gyermekek

54.

megjegyzi, hogy 2022-ben hatból több mint egy gyermek konfliktus sújtotta övezetben él; emlékeztet arra, hogy a megszállás vagy fegyveres konfliktus során fogva tartott gyermekeket elsősorban áldozatoknak kell tekinteni, és soha nem szabad őket kizárólag a fegyveres erőkhöz vagy csoportokhoz való tartozásuk miatt őrizetbe venni vagy büntetni; hangsúlyozza, hogy megfelelő mentális és pszichoszociális ellátást, valamint oktatást kell kialakítani annak érdekében, hogy a gyermekek vissza tudjanak illeszkedni a közösségekbe, és megtalálják helyüket a konfliktus utáni társadalomban, megelőzve és megszakítva az erőszak következő generációra való átörökítését, valamint elkerülve a béketeremtő erőfeszítések aláásását; hangsúlyozza, hogy elő kell mozdítani a fegyveres erőkkel és fegyveres csoportokkal korábban kapcsolatban álló fiúk és lányok visszailleszkedési és rehabilitációs támogatáshoz való egyenlő hozzáférését, és biztosítani kell számukra a családjukkal való újraegyesítést; hangsúlyozza, hogy a gyermekeket szabadságuktól és alapvető jogaiktól megfosztó személyeket és szervezeteket felelősségre kell vonni;

55.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy elítéljék azokat a fegyveres csoportokat és terrorista szervezeteket, amelyek gyermekeket használnak fel céljaik elérésére;

56.

üdvözli a 2022 és 2027 közötti időszakra vonatkozó új közös EU–ENSZ prioritásokat és azt a közös kötelezettségvállalást, hogy a fegyveres konfliktusok által érintett gyermekek helyzetét átfogó prioritásként kezelik; hangsúlyozza, hogy lehetőséget kell teremteni a visszailleszkedésre és a jóvátételre azon gyermekek számára, akiknek a jogait megsértették, valamint az EU külső tevékenységeibe be kell építeni az ENSZ gyermekekre és fegyveres konfliktusokra vonatkozó menetrendjét;

57.

felszólítja a Bizottságot és az alelnököt/főképviselőt, hogy fokozzák a fegyveres konfliktusok során a szabadságuktól megfosztott gyermekekkel szembeni súlyos jogsértések, többek között a brutális elnyomás, kényszerdeportálás, a családtól való erőszakos elválasztás és a kényszeradoptálás megelőzésére és megszüntetésére irányuló erőfeszítéseket, mivel ezek emberiesség elleni bűncselekményeknek minősülnek és a népirtás komoly veszélyét hordozzák magukban; hangsúlyozza, hogy elő kell mozdítani a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekekkel kapcsolatos ütemtervet az EU külső fellépéseiben, valamint a terrorizmus elleni és a biztonsági politikákban – különös tekintettel azokra a területekre és országokra, ahol fegyveres csoportok és terrorista szervezetek tevékenykednek –, és be kell azt építeni a közös biztonság- és védelempolitika műveleteibe, a biztonsági ágazat reformjába és a közvetítésbe; kéri az Uniót és a tagállamokat, hogy a nemzetközi közösséggel együtt sürgősen tegyenek lépéseket az erőszakkal kitoloncolt, családjuktól elszakított vagy örökbeadott gyermekek törvényes gyámjukhoz vagy származási országukba való visszatérésének megkönnyítése érdekében;

58.

felhívja az EU-t és tagállamait, hogy a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló ENSZ-egyezménnyel összhangban – többek között nemzetközi elszámoltathatósági mechanizmusok révén – tegyenek meg minden szükséges lépést ezen atrocitások megszüntetése és e bűncselekményekért való elszámoltathatóság biztosítása érdekében;

59.

tudomásul veszi az ENSZ főtitkárának a gyermekekről és a fegyveres konfliktusokról szóló legutóbbi jelentésének megállapításait, amely jól illusztrálja, hogy a gyermekek fogva tartását hogyan használják számos országban továbbra is politikai fegyverként; üdvözli, hogy az orosz fegyveres erők felkerültek a gyermekek jogait súlyosan sértő konfliktusokban részt vevő felek éves listájára;

60.

kitart amellett, hogy a súlyos emberi jogi visszaélésekért, többek között a háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért felelős személyeket felelősségre kell vonni; üdvözli az EU globális emberi jogi szankciórendszerét (az uniós Magnyitszkij-törvényt), és az uniós szankciós lista ezzel kapcsolatos bővítését szorgalmazza, hogy az különösen a gyermekek kényszerdeportálásának és kényszeradoptálásának előkészítéséért és megszervezéséért felelősnek tartott összes szervezetet és személyt is tartalmazza;

61.

hangsúlyozza, hogy a terroristának vagy erőszakos szélsőségesnek minősített csoportokkal kapcsolatban álló gyermekek áldozatok, nem pedig elkövetők; emlékeztet arra, hogy az államok felelősséget viselnek a külföldön fogva tartott gyermekkorú állampolgáraikért; kéri az érintett uniós tagállamokat, hogy biztosítsák azon, harmadik országokban bebörtönzött vagy fogva tartott gyermekek védelmét és hazatelepítését, akik saját állampolgáraik;sajnálja, hogy a globális ENSZ-tanulmány szerint egyes fegyveres erők és csoportok büntetésként és/vagy túszként tartanak fogva gyermekeket;

62.

kéri az európai országokat, hogy hozzanak létre reintegrációs programokat a harcosok vagy fogolytáborokban született uniós állampolgárságú gyermekek számára;

63.

úgy véli, hogy az államoknak kifejezetten ki kell zárniuk a gyermekeket a nemzeti terrorizmus elleni és biztonsági jogszabályokból, és biztosítaniuk kell, hogy az állam elleni bűncselekményekkel gyanúsított gyermekekkel kizárólag a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszere keretében foglalkozzanak;

64.

elítéli a hírszerző és biztonsági erők által elkövetett szörnyű tetteket, beleértve a gyermekek fogva tartását, valamint az őrizetben lévő kiskorú tüntetők kínzását, illetve a velük szemben elkövetett nemi erőszakot és egyéb szexuális erőszakot, hogy megbüntessék és megalázzák őket, és visszatartsák őket attól, hogy részt vegyenek az országos tüntetéseken;

° °

65.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 223., 2021.6.22., 14. o.

(2) HL C 232., 2021.6.16., 2. o.

(3) HL C 474., 2021.11.24., 146. o.

(4) HL C 465., 2022.12.6., 44. o.

(5) HL C 434., 2022.11.15., 50. o.

(6) HL C 125., 2023.4.5., 67. o.

(7) Elfogadott szövegek, P9_TA(2023)0240.

(8) HL C 493., 2022.12.27., 96. o.

(9) HL C 465., 2022.12.6., 33. o.

(10) HL C 479., 2022.12.16., 68. o.

(11) A fent említett adatok az ENSZ szabadságuktól megfosztott gyermekekről szóló globális tanulmányából származnak.