Tartalomjegyzék

Rövidítések jegyzéke

5

ELŐSZÓ

8

BEVEZETÉS

9

1.

AZ EURÓPAI ELFOGATÓPARANCS (EEP) ÁTTEKINTÉSE

9

1.1.

Az EEP-re vonatkozó háttér-információk

9

1.2.

Az EEP fogalommeghatározása és főbb jellemzői

9

1.3.

Az EEP-formanyomtatvány

11

I. RÉSZ:

EEP KIBOCSÁTÁSA

11

2.

AZ EEP KIBOCSÁTÁSÁNAK KÖVETELMÉNYEI

11

2.1.

Az EEP alkalmazási köre

11

2.1.1.

Büntetőeljárás lefolytatása

12

2.1.2.

A kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóság fogalma

12

2.1.3.

Szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása

14

2.1.4.

A végrehajtható bírósági hatósági határozat követelménye

14

2.1.5.

A hatékony bírói jogvédelem biztosításának követelménye

16

2.2.

Azon 32 bűncselekmény listája, amelyek esetében a kettős büntethetőség mérlegelése nélkül átadásra kerül sor

17

2.3.

Járulékos bűncselekmények

18

2.4.

Arányosság

18

2.5.

A büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén létező uniós jogi eszközök alapján rendelkezésre álló más intézkedések

19

2.5.1.

Európai nyomozási határozat (ENYH)

20

2.5.2.

A fogvatartottak átszállítása

21

2.5.3.

Az igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozat

22

2.5.4.

A próbára bocsátást elrendelő határozatok és alternatív szankciók átadása

22

2.5.5.

Pénzbüntetések

23

2.5.6.

A büntetőeljárás átadása

23

2.6.

A specialitás szabálya – lehetséges büntetőeljárás más bűncselekmények miatt

23

3.

AZ EEP KIBOCSÁTÁSÁRA IRÁNYULÓ ELJÁRÁS

25

3.1.

Azonos személyre vonatkozó más folyamatban lévő büntetőeljárások és EEP-k

25

3.1.1.

A kibocsátó tagállamban

25

3.1.2.

Másik tagállamban

26

3.2.

Az EEP-formanyomtatvány kitöltése

27

3.2.1.

A minden esetben szükséges információk

27

3.2.2.

A kibocsátó igazságügyi hatóság hasznos kiegészítő információi

27

3.3.

Az EEP továbbítása

28

3.3.1.

A keresett személy tartózkodási helyének ismeretlensége esetén

28

3.3.2.

A keresett személy tartózkodási helyének ismertsége esetén

30

3.3.3.

Az EEP továbbítása azon tagállamoknak, amelyek nem használják a schengeni információs rendszert (SIS)

30

3.4.

Az EEP fordítása

30

3.5.

A keresett személy elfogását követően: a végrehajtó tagállam illetékes hatóságaival való együttműködés és kommunikáció

31

II. RÉSZ:

AZ EEP VÉGREHAJTÁSA

31

4.

AZ EEP VÉGREHAJTÁSÁRA IRÁNYULÓ ELJÁRÁS

31

4.1.

Az EEP végrehajtására vonatkozó határozat meghozatalának határidői

31

4.2.

A keresett személy átadására vonatkozó határidők (az EEP végrehajtására vonatkozó határozat meghozatalát követően)

32

4.3.

Az EEP fordítása

33

4.4.

A tagállamok illetékes igazságügyi hatóságai közötti kommunikáció az átadásról szóló határozatot megelőzően

33

4.4.1.

Mikor kell kommunikálni?

33

4.4.2.

Hogyan kell kommunikálni?

34

4.5.

A végrehajtó igazságügyi hatóságnak a kibocsátó igazságügyi hatóság felé fennálló tájékoztatási kötelezettsége az átadásról szóló határozat meghozatalát követően

35

4.5.1.

Az átadásra vonatkozó határozatról szóló tájékoztatás

35

4.5.2.

A fogva tartásban töltött időre vonatkozó tájékoztatás

36

4.6.

A keresett személy fogva tartásának fenntartása a végrehajtó tagállamban

37

5.

HATÁROZAT AZ ÁTADÁSRÓL

38

5.1.

Az EEP-k végrehajtására vonatkozó általános kötelezettség

38

5.2.

A kibocsátó igazságügyi hatóság általi információszolgáltatás

38

5.3.

Azon 32 bűncselekmény listája, amelyek esetében a kettős büntethetőség mérlegelése nélkül átadásra kerül sor

39

5.4.

Járulékos bűncselekmények

39

5.5.

A végrehajtás megtagadásának okai

40

5.5.1.

A végrehajtás kötelező megtagadásának okai

40

5.5.2.

A végrehajtás megtagadásának mérlegelhető okai

42

5.6.

Az érintett személy távollétében tartott tárgyalások

47

5.6.1.

Az uniós jog önálló fogalmai

49

5.7.

A végrehajtó igazságügyi hatóság alapjogi megfontolásai

50

5.7.1.

A kibocsátó tagállamban fennálló fogvatartási körülményekkel kapcsolatos megfontolások

51

5.7.2.

A keresett személy tisztességes eljáráshoz való jogával kapcsolatos szempontok

54

5.8.

Arányosság – a végrehajtó tagállam szerepe

57

5.9.

A kibocsátó tagállam által adandó biztosítékok

57

5.9.1.

Az életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés vagy az életfogytig tartó szabadságelvonással járó intézkedés felülvizsgálata

58

5.9.2.

Állampolgárok és lakosok visszaszállítása

58

5.10.

Kapcsolat a fogvatartottak átszállításáról szóló 2008/909/IB kerethatározattal

59

5.11.

Felfüggesztés vagy ideiglenes átadás

61

5.11.1.

Súlyos emberiességi okok

61

5.11.2.

Folyamatban lévő büntetőeljárás vagy szabadságvesztés-büntetés végrehajtása

61

5.11.3.

Halasztás helyett ideiglenes átadás

62

5.11.4.

Az átadásra vonatkozó határozat elhalasztása a keresett személlyel szembeni embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélyének megállapítása esetén

62

5.12.

Azonos személyre vonatkozó több EEP

63

5.12.1.

A végrehajtandó EEP-ről való döntés

63

5.12.2.

„Párhuzamos eljárások”

64

6.

A VÉGREHAJTÓ TAGÁLLAMBAN TÖLTÖTT FOGVA TARTÁS BESZÁMÍTÁSA

64

7.

A SPECIALITÁS SZABÁLYA – A SPECIALITÁS SZABÁLYÁRÓL A VÉGREHAJTÓ IGAZSÁGÜGYI HATÓSÁG HOZZÁJÁRULÁSÁVAL VALÓ LEMONDÁSRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS

65

8.

TOVÁBBI ÁTADÁS

66

8.1.

A végrehajtó tagállam részére a „Dublin III” rendelet alapján

66

8.2.

Egy másik tagállamba EEP alapján

66

8.3.

HARMADIK ÁLLAMNAK

67

9.

HARMADIK ORSZÁGOKKAL SZEMBEN FENNÁLLÓ KÖTELEZETTSÉGEK

67

9.1.

Más tagállam állampolgárára vonatkozó kiadatási kérelem

67

9.2.

Ugyanazon személyre vonatkozó egyidejű EEP-k és kiadatási kérelmek

68

9.2.1.

Megkeresések harmadik államoktól

68

9.2.2.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) megkeresései

69

9.3.

Korábbi kiadatás harmadik államból és a specialitás szabálya

69

10.

ÁTSZÁLLÍTÁS

69

10.1.

Átszállítás másik tagállamon keresztül

69

10.2.

Az átszállítási tagállam állampolgárai és lakosai

70

10.3.

Kiadatás harmadik államból egy tagállamba

70

11.

MEGTAGADOTT VÉGREHAJTÁSÚ EEP-K

70

11.1.

Annak biztosítása, hogy a személyt nem tartóztatják le újra ugyanabban a tagállamban

70

11.2.

Tájékoztatás a kibocsátó tagállamnak

70

11.3.

A kibocsátó igazságügyi hatóság mérlegelése az EEP fenntartása vagy fenn nem tartása tekintetében

71

11.4.

A régóta fennálló EEP-k felülvizsgálata a SIS-ben

71

12.

A KERESETT SZEMÉLY ELJÁRÁSI JOGAI

71

12.1.

A tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog

72

12.2.

A tájékoztatáshoz való jog

72

12.3.

Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog

73

12.4.

Valamely harmadik személynek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jog

74

12.5.

A harmadik személyekkel folytatott kommunikációhoz való jog

74

12.6.

A konzuli hatóságokkal folytatott kommunikációhoz való jog

74

12.7.

A gyermekek különleges jogai

74

12.8.

A költségmentességhez való jog

74

12.9.

Az ártatlanság vélelméhez és a tárgyaláson való jelenléthez való jog

75

I. MELLÉKLET

76

Az EEP-kerethatározat, nem hivatalos egységes szerkezetbe foglalt változata

76

II. MELLÉKLET

93

Az EEP-kerethatározat mellékletében szereplő EEP-Formanyomtatvány

93

III. MELLÉKLET

98

Iránymutatás az eep-formanyomtatvány kitöltéséhez

98

IV. MELLÉKLET

107

Az EEP fogadása tekintetében a tagállamok által elfogadott nyelvek

107

V. MELLÉKLET

109

A bíróságnak az EEP–kerethatározatra vonatkozó ítéleteinek listája

109

VI. MELLÉKLET

112

A bíróságnak a ne bis in idem elvvel kapcsolatos ítéletei

112

VII. MELLÉKLET

113

Standard formanyomtatvány európai elfogatóparancsról (EEP) szóló határozathoz

113

VIII. MELLÉKLET

115

Azon tagállamok jegyzéke, amelyek jogrendszere lehetővé teszi az EEP-kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott küszöbnél alacsonyabb szankcióval büntethető bűncselekmények miatti átadást, amennyiben ezek az EEP fő bűncselekményének/bűncselekményeinek járulékos bűncselekményei

115

IX. MELLÉKLET

116

AZ EEP ALAPJÁN LETARTÓZTATOTTAK RÉSZÉRE ÁTADANDÓ, JOGOKRÓL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÓ TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ MINTÁJA

116

X. MELLÉKLET

117

A FOGVATARTÁSI KÖRÜLMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓKÉRÉSEK SABLONJA

117

XI. MELLÉKLET

119

A bizottság ajánlása az elozetes letartoztatasban levo gyanusitottak es vadlottak eljarasi jogairol es a fogva tartas anyagi felteteleirol

119

XII. MELLÉKLET

133

A bizottság közleménye – iránymutatás a harmadik államoknak történő kiadatásról

133

Rövidítések jegyzéke

Charta	Az Európai Unió Alapjogi Chartája
SMVE	A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény
ET	Európa Tanács
EEP	Európai elfogatóparancs
EJEE EJEB EFTA	Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről Az Emberi Jogok Európai Bírósága Európai Szabadkereskedelmi Társulás
ENYH	Európai nyomozási határozat
EIH	Európai Igazságügyi Hálózat
ESzSz	Az igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozat
FRA	Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége
EEP-kerethatározat	A Tanács 2002/584/IB kerethatározata (2002. június 13.) az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról
SIRENE	Supplementary Information Request at the National Entries (kiegészítő információ kérése a nemzeti kapcsolattartó pontoktól)
SIS	Schengeni Információs Rendszer
EUSZ	Az Európai Unióról szóló szerződés
EUMSZ	Az Európai Unió működéséről szóló szerződés

Felelősségkizáró nyilatkozat: Ez a kézikönyv jogilag nem kötelező erejű és nem kimerítő jellegű. Nincs kihatással a meglévő uniós jogszabályokra és azok jövőbeli változásaira. Nincs kihatással továbbá az Európai Unió Bírósága által az uniós joggal kapcsolatos kérdésekben adott hivatalos értelmezésre.

AZ EURÓPAI ELFOGATÓPARANCS KIBOCSÁTÁSA

Fő lépések

(IH = igazságügyi hatóság; TÁ = tagállam)

AZ EURÓPAI ELFOGATÓPARANCS VÉGREHAJTÁSA

Fő lépések

(IH = Igazságügyi hatóság)

ELŐSZÓ

Az európai elfogatóparancs (a továbbiakban: EEP) kibocsátásáról szóló európai kézikönyvet először a Tanács bocsátotta ki 2008-ban (1), majd 2010-ben felülvizsgálta (2). A lisszaboni szerződés szerinti, az úgynevezett korábbi harmadik pillérbeli eszközökre (3) – beleértve az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározatot (4) (a továbbiakban: az EEP-kerethatározat) – vonatkozó ötéves átmeneti időszak végét követően a Bizottság átvette a kézikönyv aktualizálásának és felülvizsgálatának feladatát. Ez a kézikönyv a Bizottság által 2017-ben kiadott kézikönyv (5) felülvizsgált változata.

Ez a kézikönyv figyelembe veszi az EEP Unión belüli alkalmazásának elmúlt 20 éve során szerzett tapasztalatokat. A Lisszaboni Szerződésben előírt átmeneti időszak vége óta a Bíróság által hozott EEP-ítéletek száma jelentősen nőtt. E felülvizsgálat célja a kézikönyv aktualizálása a 2023. július 31-ig hozott új ítéletek beillesztésével, valamint a gyakorló szakemberek előtt álló bizonyos problémák – például a fogva tartási körülmények – kezelésével. A kézikönyv eme újabb változatának elkészítése érdekében a Bizottság számos érdekelt féllel és szakértővel konzultált, beleértve az Eurojustot, az Európai Igazságügyi Hálózat titkárságát, valamint tagállami kormányzati szakértőket és igazságügyi hatóságokat.

A felülvizsgálat figyelembe vette továbbá a kölcsönös értékelések kilencedik fordulójának eredményeit, valamint „Az európai elfogatóparancs és a kiadatási eljárások: jelenlegi kihívások és a további teendők” című tanácsi következtetésekben (6), az Európai Parlament Kutatószolgálatának jelentésében (7), az Európai Bizottság EEP-ről szóló végrehajtási jelentésében (8), valamint az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló európai parlamenti állásfoglalásban (9) megfogalmazott ajánlásokat.

A kézikönyv az Unió valamennyi hivatalos nyelvén elérhető az interneten a következő címen: https://e-justice.europa.eu

BEVEZETÉS

1.   AZ EURÓPAI ELFOGATÓPARANCS (EEP) ÁTTEKINTÉSE

1.1.   Az EEP-re vonatkozó háttér-információk

Az EEP-kerethatározatot a Tanács 2002. június 13-án fogadta el, és a tagállamoknak meg kellett tenniük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy e kerethatározatnak 2003. december 31-ig megfeleljenek. 2004. január 1-jétől a kiadatási rendszert – néhány kivételtől eltekintve – az új átadási rendszer váltotta fel. A tagállamok közötti átadás tekintetében az új rendelkezések az alábbi egyezmények megfelelő rendelkezéseinek helyébe lépnek:

(a)

az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezmény (ETS 24. sz.), ennek 1975. október 15-i kiegészítő jegyzőkönyve (ETS 86. sz.), 1978. március 17-i második kiegészítő jegyzőkönyve (ETS 98. sz.), valamint a terrorizmus visszaszorításáról szóló, 1977. január 27-i európai egyezménynek (ETS 90. sz.) a kiadatással kapcsolatos rendelkezései;

(b)	az Európai Közösségek tagállamai közötti, a kiadatási kérelmek továbbítási módszereinek egyszerűsítéséről és korszerűsítéséről szóló 1989. május 26-i megállapodás;

(c)	az Európai Unió tagállamai közötti egyszerűsített kiadatási eljárásról szóló, 1995. március 10-i egyezmény (10);

(d)	az Európai Unió tagállamai közötti kiadatásról szóló 1996. szeptember 27-i egyezmény (11);

(e)	a közös államhatárokon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló 1990. június 19-i egyezmény (12) III. címének IV. fejezete.

1.2.   Az EEP fogalommeghatározása és főbb jellemzői

Az EEP az Európai Unióban végrehajtható olyan igazságügyi hatósági határozat, amelyet valamely tagállam bocsátott ki, és amelyet a kölcsönös elismerés elve alapján egy másik tagállamban hajtanak végre.

Az európai elfogatóparancs a hagyományos kiadatási rendszert felváltotta a keresett személyek büntetőeljárás lefolytatása vagy szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából történő átadásának egyszerűbb és gyorsabb mechanizmusával. Európai elfogatóparancs bocsátható ki:

(a)	büntetőeljárás lefolytatása céljából olyan cselekmények esetében, amelyeknél a nemzeti jog szerint a büntetési tétel felső határa legalább tizenkét havi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés (a nyomozati, vizsgálati és tárgyalási szakaszban, a jogerős ítélet meghozataláig);

(b)	valamint legalább négy hónapnyi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából.

Az előbbi a) és b) pontban írt esetek nem halmozhatók.

A kérelmek egyszerűbbé és teljesíthetőbbé tétele érdekében azokat egységes formában, EEP-formanyomtatvány kitöltése útján bocsátják ki. Ugyanakkor mindig szükséges, hogy a végrehajtható nemzeti ítéletet, nemzeti elfogatóparancsot vagy más hasonló bírósági határozatot az EEP-től különállóan és azt megelőzően bocsássák ki (lásd a 2.1.4. szakaszt).

A korábban a kiadatási eljárásban jelentős szerepet betöltő központi hatóságok fő szabályként nem vehetnek részt az EEP kibocsátására irányuló eljárásokban való határozathozatali folyamatban. Az EEP kibocsátására irányuló határozattal kapcsolatban nem helyettesíthetik a hatáskörrel rendelkező igazságügyi hatóságokat (lásd a 2.1.2. szakaszt) (13). Az EEP-kerethatározat 7. cikke azonban úgy rendelkezik, hogy az igazságügyi hatóságok támogatására – különösen az EEP-k hatósági továbbításával és fogadásával kapcsolatosan – minden tagállam kijelölhet központi hatóságo(ka)t.

Azokban a tagállamokban, amelyekben a Schengeni Információs Rendszer (SIS) működik (vagyis az összes tagállamban (14)), a nemzeti SIRENE-irodák fontos szerepet játszanak az EEP folyamatában, ha a SIS-ben megfelelő figyelmeztető jelzést hoztak létre. Az EEP alapján történő letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzésekkel kapcsolatos tagállami együttműködésre vonatkozó szabályokat és eljárásokat az (EU) 2018/1862 rendelet (15) (a továbbiakban: SIS rendőrségi együttműködési rendelet) 24–31. cikke, a SIRENE-irodák feladataira vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló bizottsági végrehajtási határozat (16) („SIRENE kézikönyv – rendőrség”) 6. és 7. fejezete, valamint a SIS adatainak beviteléhez, frissítéséhez, törléséhez és lekérdezéséhez szükséges technikai szabályok megállapításáról szóló bizottsági végrehajtási határozat (a SIS-adatok beviteléről szóló bizottsági végrehajtási határozat) (17) tartalmazza. Emellett a SIS-kézikönyv további magyarázatokat tartalmaz a SIS figyelmeztető jelzések kezelésére vonatkozóan (18).

Az EEP-kerethatározat a közös igazságügyi térségben való integráció filozófiáját tükrözi. Ez az első jogi eszköz, amely a tagállamok között büntetőügyekben folytatott olyan együttműködést feltételez, amely a kölcsönös elismerés elvén alapul. A kibocsátó tagállam határozatát további alaki követelmények nélkül, kizárólag igazságügyi kritériumok alapján kell elismerni.

A saját állampolgárok átadása alapelv és általános szabály, néhány kivétellel. E kivételek a szabadságvesztéssel járó büntetések végrehajtására vonatkoznak az egyén hazájában, és azonos módon alkalmazandók az ott tartózkodókra. A gyakorlatban az Unión belüli összes átadás körülbelül egyötöde az országok saját állampolgárait érinti.

A végrehajtás megtagadásának okai elméletileg korlátozottak és azokat az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 3., 4. és 4a. cikke felsorolja. Megszűnt a cselekmény kettős büntethetőségének mérlegelése mint a végrehajtás és az átadás megtagadásának indoka az EEP-kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdésében felsorolt 32 – a kibocsátó tagállam meghatározása szerinti – bűncselekményfajta vonatkozásában, amennyiben e bűncselekmények esetében a kibocsátó tagállamban a büntetési tétel felső határa legalább háromévi szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés.

Amennyiben a szóban forgó bűncselekményeket a kibocsátó tagállam illetékes hatósága nem tekinti az EEP-kerethatározat 2. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó bűncselekménynek, a kettős büntethetőség továbbra is alkalmazható. A Bíróság a C-289/15. sz. Grundza-ügyben (19) hozott ítéletében kimondta, hogy a kettős büntethetőség értékelése során a végrehajtó tagállam illetékes hatóságának meg kell vizsgálnia, hogy a bűncselekmény alapjául szolgáló tényállási elemek önmagukban is büntetőjogi szankció hatálya alá tartoznak-e a végrehajtó tagállamban, amennyiben a végrehajtó tagállam területén követnék el azokat. A Bíróság a C-168/21. sz. Procureur général près la cour d’appel d’Angers ügyben hozott ítéletében (20) megerősítette, hogy az EEP-kerethatározat 2. cikkének (4) bekezdése és 4. cikkének (1) bekezdése szerinti kettős büntethetőség feltétele teljesül abban a helyzetben, amikor az európai elfogatóparancsot a kibocsátó tagállamban olyan bűncselekményt képező cselekmények miatt kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtása céljából bocsátották ki, amely megköveteli az e tagállamban védett jogi érdek e cselekmények általi sérelmét, abban az esetben is, ha a végrehajtó tagállam joga szerint e bűncselekménynek nem tényállási eleme e védett jogi érdek sérelme. (Lásd az 5.3. szakaszt.)

2011. március 28. óta a 2009/299/IB tanácsi kerethatározat (21) módosította az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatot azzal, hogy törölte az 5. cikk (1) bekezdését, és az érintett személy távollétében hozott határozatokról szóló új 4a. cikket illesztett be (az érintett személy távollétében lefolytatott eljárás).

1.3.   Az EEP-formanyomtatvány

Az EEP az EEP-kerethatározat mellékletében meghatározott formanyomtatvány formájában kibocsátandó igazságügyi hatósági határozat. A formanyomtatvány az Unió valamennyi hivatalos nyelvén elérhető. Csak ez a formanyomtatvány használható, bárminemű változtatás nélkül. A Tanács célja egy olyan munkaeszköz létrehozása volt, amely a kibocsátó igazságügyi hatóságok által könnyen kitölthető, a végrehajtó igazságügyi hatóságok által pedig könnyen felismerhető.

A formanyomtatvány használata elkerülhetővé teszi a hosszú és költséges fordításokat, és hozzáférhetőbbé teszi az információkat. Mivel e formanyomtatvány elvben a keresett személy letartóztatásának és azt követő átadásának egyedüli alapját képezi, különös gondossággal kell kitölteni a kiegészítő információk iránti szükségtelen kérelmek elkerülése érdekében.

A formanyomtatványt ki lehet tölteni közvetlenül online az Európai Igazságügyi Hálózat (EIH) Compendium e-eszközén keresztül, amely elérhető az EIH honlapján (https://www.ejn-crimjust.europa.eu/ejn/EJN_Compendium/EN/ff/EAW), vagy Word formátumú formanyomtatványként, amely letölthető az EIH honlapján található „Judicial Library” (Igazságügyi könyvtár) EEP-vel kapcsolatos részéből (https://www.ejn-crimjust.europa.eu), a következő útvonalon: Judicial Library ☐ Legal Framework ☐ EU Judicial Cooperation ☐ European arrest warrant ☐ EAW Forms). A formanyomtatványok valamennyi uniós nyelven elérhetőek.

A Compendium e-eszköz használata ugyanolyan könnyű, mint a Word formátumú formanyomtatvány kitöltése, de több modern, hasznos és felhasználóbarát elemmel is rendelkezik, mint például:

a)	az illetékes végrehajtó igazságügyi hatóság közvetlen beillesztésének lehetősége az EIH Igazságügyi Atlaszából;

b)	a végrehajtó tagállam által elfogadott nyelv(ek) szerinti formanyomtatvány használata;

c)	a formanyomtatvány lementése és e-mailben történő elküldése.

I. RÉSZ:   EEP KIBOCSÁTÁSA

2.   AZ EEP KIBOCSÁTÁSÁNAK KÖVETELMÉNYEI

2.1.   Az EEP alkalmazási köre

Az igazságügyi hatóságok két célból bocsáthatnak ki EEP-t (az EEP-kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése):

a)	i. büntetőeljárás lefolytatása, vagy

b)	szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása.

Az a) pont szerinti esetben a keresett személy ellen indítható büntetőeljárásokról van szó (lásd a 2.1.1. szakaszt).

A b) pont szerinti esetben bíróság által kibocsátott, szabadságvesztés-büntetést, illetve szabadságelvonással járó intézkedést elrendelő határozatokról van szó (lásd a 2.1.3. szakaszt). Az EEP kibocsátása nem minden bűncselekmény esetében lehetséges, hanem csak – a lentebb kifejtetteknek megfelelően – a kellően súlyosakkal kapcsolatosan.

EEP-t csak olyan igazságügyi hatóság bocsáthat ki, amely megfelel az igazságügyi hatóság kerethatározat értelmében vett fogalmának (lásd a 2.1.2. szakaszt), és csak akkor, ha végrehajtható hazai bírósági határozatot hoztak (lásd a 2.1.4. szakaszt). Vagy ennek a nemzeti határozatnak, vagy az EEP kibocsátására vonatkozó határozatnak meg kell felelnie a keresett személy végrehajtó tagállam általi átadását megelőző hatékony bírói jogvédelem követelményeinek (lásd a 2.1.5. szakaszt). A kibocsátó igazságügyi hatóságoknak mérlegelniük kell, hogy az adott esetben az EEP kibocsátása arányos lenne-e (lásd a 2.4. szakaszt). Ezenkívül tanácsos mérlegelniük, hogy alkalmazható-e kevésbé kényszerítő jellegű uniós intézkedés a megfelelő eredmény eléréséhez (lásd a 2.5. szakaszt).

2.1.1.   Büntetőeljárás lefolytatása

Büntetőeljárás lefolytatása céljából EEP olyan cselekmények esetében bocsátható ki, amelyeknél a nemzeti jog szerint a büntetési tétel felső határa legalább tizenkét havi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés (az EEP-kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdése).

Ez a rendelkezés a bűncselekményre kiszabott büntetési tételnek a kibocsátó tagállam nemzeti jogában meghatározott lehetséges felső határára hivatkozik. A végrehajtó tagállam jogában meghatározott büntetési tétel felső határa nem releváns e vonatkozásban.

A Bíróság C-463/15. PPU. sz., Openbaar Ministerie kontra A. ügyben hozott végzése (22)

„A büntetőeljárás lefolytatása” magában foglalja a büntetőeljárás tárgyalás előtti szakaszát is. Ugyanakkor az EEP célja nem az érintettek gyanúsítottkénti meghallgatása céljából történő átadása. E célra más intézkedéseket, így például az európai nyomozási határozatot (ENYH) is meg lehet fontolni. A 2.5. szakaszban röviden ismertetjük az egyéb igazságügyi együttműködési intézkedéseket.

2.1.2.   A kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóság fogalma

Az EEP-kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes. Azt is meg kell jegyezni, hogy az (EU) 2017/1939 rendelet 33. cikkével összhangban az eljáró delegált európai ügyész a 2002/584/IB tanácsi kerethatározattal összhangban európai elfogatóparancsot bocsáthat ki, vagy megkereséssel fordulhat az adott tagállam illetékes hatóságához az európai elfogatóparancs kibocsátása érdekében, amennyiben az olyan személy őrizetbe vételéhez és átadásához szükséges, aki nem az eljáró európai ügyész tagállamában tartózkodik (23).

Amint azt a Bíróság a C-452/16. PPU. sz. Poltorak-ügyben (24) és a C-477/16. PPU. sz. Kovalkovas-ügyben (25) megállapította, az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy az európai elfogatóparancs „igazságügyi hatósági határozatnak” minősül, amelyet az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 6. cikke (1) bekezdésének értelmében „igazságügyi hatóságnak” kell kiállítania (26).

A Bíróság kimondta, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő „igazságügyi hatóság” fogalma nem korlátozódik kizárólag valamely tagállam bíráinak vagy bíróságainak kijelölésére. Tágabb értelemben kiterjedhet az érintett jogrendszer büntető igazságszolgáltatásában részt vevő hatóságokra is, amennyiben azok elkülönülnek a végrehajtó hatalom részét képező minisztériumoktól vagy rendőri szolgálatoktól.

A C-509/18. sz. PF-ügyben hozott ítéletében (27) a Bíróság így kimondta, hogy valamely tagállam főügyésze, aki, miközben a bírói hatalomtól szervezetileg független, hatáskörrel rendelkezik a vádemelésre, és akinek az e tagállambeli jogállása a végrehajtó hatalomtól való függetlenségének garanciáját nyújtja az európai elfogatóparancs kibocsátása keretében, az európai elfogatóparancsról szóló keretirányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” tekinthető.

A Bíróság a C-508/18. és C-82/19. PPU. sz., OG és PI egyesített ügyekben hozott ítéletében (28) azt is kimondta, hogy az ügyészségeket, amelyek a büntetőeljárásban a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy büntetőeljárás alá vonására hatáskörrel rendelkeznek, úgy kell tekinteni, mint amelyek részt vesznek az érintett tagállam igazságszolgáltatásában, de csak akkor tekinthetők az EEP-kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóságnak”, ha nincsenek kitéve annak a kockázatnak, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat elfogadásával összefüggésben közvetlenül vagy közvetve alá vannak vetve a végrehajtó hatalom – például az igazságügyi miniszter – egyedi rendelkezésének vagy utasításának.

A Bíróság C-489/19. sz. NJ-ügyben hozott ítélete (29) szerint az európai elfogatóparancsnak az 1. cikk (1) bekezdésében szereplő fogalmát „európai elfogatóparancs” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy e fogalom kiterjed a valamely tagállam ügyészsége által kibocsátott európai elfogatóparancsra, jóllehet ezen ügyészség ki van téve azon kockázatnak, hogy az elfogatóparancs kibocsátása során közvetlenül vagy közvetve alá van rendelve az igazságügyi miniszterhez hasonló végrehajtó hatalmi szerv által adott egyedi rendelkezéseknek, illetve utasításoknak, feltéve hogy az említett elfogatóparancs, annak érdekében, hogy azt az említett ügyészség továbbíthassa, kötelezően bírósági jóváhagyás tárgyát képezi, amely bíróság – hozzáférve a büntetőügy teljes aktájához, amelyhez csatolták a végrehajtó hatalmi szerv által adott esetleges egyedi rendelkezéseket, illetve utasításokat is – függetlenül és objektíven felülvizsgálja az említett elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit, valamint arányosságát, ily módon olyan önálló határozatot hozva, amely révén ezen elfogatóparancs végleges formát ölt.

A C-566/19. PPU. és C-626/19. PPU. sz., JR és YC egyesített ügyekben (30) a Bíróság megerősítette, hogy a „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalmába tartoznak valamely tagállamnak a vádhatósági feladatokat ellátó és a feletteseik irányítása és ellenőrzése alatt álló ügyészei, amennyiben a jogállásuk a végrehajtó hatalomtól való függetlenség garanciáját nyújtja az európai elfogatóparancs kibocsátása keretében. Ezt a Bíróság a C-813/19. PPU. sz. MN-ügyben (31) megismételte.

Amint azt a Bíróság a C-414/20. PPU. sz. MM-ügyben (32) hangsúlyozta, az EEP-kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” minősülés nem függ az európai elfogatóparancs kibocsátásáról szóló határozat és az annak alapjául szolgáló nemzeti határozat bírósági felülvizsgálatának lehetőségétől. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy ha az európai elfogatóparancsot bíróságtól eltérő hatóság bocsátja ki, a bírósági felülvizsgálat nem feltétele annak, hogy e hatóság kibocsátó igazságügyi hatóságnak minősüljön, mivel a bírósági felülvizsgálat nem az említett hatóság jogállását és szervezetét meghatározó szabályokhoz kapcsolódik, hanem az ilyen elfogatóparancs kibocsátására irányuló eljáráshoz (33).

A C-354/20. PPU. és C-412/20. PPU. sz., L. és P. egyesített ügyekben (34) hozott ítéletében a Bíróság megállapította továbbá, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok – bármennyire súlyosak is – önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy tekinthesse, hogy e tagállam egyetlen bírósága sem tartozik az EEP-kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalma alá.

Ezenkívül a Bíróság a C-158/21. sz., Puig Gordi és társai ügyben (35) kimondta, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem vizsgálhatja, hogy az európai elfogatóparancsot az erre hatáskörrel rendelkező igazságügyi hatóság bocsátotta-e ki, és nem tagadhatja meg ezen európai elfogatóparancs végrehajtását, ha úgy véli, hogy nem ez a helyzet.

Az EEP-kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a végrehajtó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására illetékes.

A Bíróság a C-510/19. sz. AZ-ügyben (36) megerősítette, hogy a „végrehajtó igazságügyi hatóságnak” az EEP-kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdése értelmében vett fogalmát az e kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalmához hasonlóan kell értelmezni.

A C-492/22 PPU. sz. CJ-ügyben (37) a Bíróság pontosította, hogy az EEP-kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az átadás elhalasztására vonatkozó határozat az EEP végrehajtásáról szóló határozatnak minősül, amelyet az említett kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdése értelmében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak kell meghoznia.

A C-804/21. PPU. sz. C és CD ügyben (38) a Bíróság pontosította továbbá, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a vis maior fennállásának értékelésében, valamint adott esetben az új átadási időpont meghatározásában való közreműködése nem bízható a végrehajtó tagállam valamely rendőri szervére. A vis maior fennállásának, valamint az új átadási időpontnak a végrehajtó igazságügyi hatóság közreműködése nélkül a végrehajtó tagállam rendőrsége által történő meghatározása nem felel meg a 2002/584/IB kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdésében előírt alaki követelményeknek, függetlenül a vis maior tényleges fennállásától. Ebből következik, hogy ilyen körülmények között a kerethatározat 23. cikkének (2)–(4) bekezdésében előírt határidők ugyanazon cikk (3) bekezdése alapján nem hosszabbíthatók meg érvényesen.

2.1.3.   Szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása

EEP kibocsátható szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására, amennyiben ezek időtartama legalább négy hónap (az EEP-kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdése). Ugyanakkor olyan helyzetekben, amikor a büntetésből csak rövid letöltendő idő marad, az illetékes igazságügyi hatóságoknak mérlegelniük kell, hogy egy EEP kibocsátása arányos intézkedés lenne-e (lásd a 2.4. szakaszt).

A korai vagy feltételes szabadlábra helyezésre, a próbaidőre vonatkozó nemzeti szabályok vagy más hasonló szabályok, amelyek a kibocsátó tagállamnak való átadást követően alkalmazhatóak lehetnek és rövidebb tényleges fogva tartást eredményezhetnek, nem relevánsak a 4 hónapos minimális időtartam meghatározása szempontjából.

Nincs kapcsolat a tényleges és a lehetséges büntetés időtartama között. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy személyt több bűncselekmény vonatkozásában összbüntetésben szabadságvesztésre ítéltek, és ez 4 hónapos vagy azt meghaladó időtartamú, az EEP-t ki lehet bocsátani, függetlenül attól, hogy az egyes bűncselekmények esetében mi a büntetési tétel lehetséges maximuma.

Amennyiben a személyről ismert, hogy egy másik tagállamban rendelkezik lakóhellyel, a kibocsátó tagállam illetékes hatóságai fontolják meg – EEP kibocsátása helyett – a végrehajtható büntetésnek a lakóhely szerinti tagállam részére történő átadásának lehetőségét, figyelembe véve az érintett személy társadalmi kapcsolatait és más követelményeket a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról szóló, 2008. november 27-i 2008/909/IB tanácsi kerethatározattal (39) összhangban (lásd a 2.5.2. szakaszt).

2.1.4.   A végrehajtható bírósági hatósági határozat követelménye

A kibocsátó igazságügyi hatóságoknak minden esetben biztosítaniuk kell, hogy az EEP kibocsátását megelőzően rendelkezésre álljon egy végrehajtható hazai bírósági határozat. E határozat jellege az EEP céljától függ.

Amennyiben az EEP-t büntetőeljárás lefolytatása céljából bocsátották ki, az EEP kibocsátását megelőzően a kibocsátó tagállam hatáskörrel rendelkező igazságügyi hatóságának nemzeti elfogatóparancsot vagy bármely más, azonos joghatással bíró végrehajtható bírósági határozatot (az EEP-kerethatározat 8. cikke (l) bekezdésének c) pontja) kell hoznia. A Bíróság a C-241/15. sz., Bob-Dogi ügyben hozott ítéletében (40) megerősítette, hogy a nemzeti elfogatóparancs vagy más bírósági határozat az EEP-től különálló.

Amint a Bíróság a C-241/15 sz. Bob-Dogi-ügyben megjegyezte, az EEP-rendszer a keresett személyt megillető eljárási jogok és alapvető jogok védelmének kettős szintjét foglalja magában: az első szinten nemzeti bírósági határozat (például a nemzeti elfogatóparancs) segítségével biztosított bírósági jogvédelmet, valamint a második szinten az EEP kibocsátásával nyújtott védelmet. Ez a kétszintű igazságügyi védelem hiányzik olyan esetekben, amikor nincs olyan, egy nemzeti igazságügyi hatóság által az EEP kibocsátását megelőzően hozott hazai igazságügyi határozat, amelyen az EEP alapulna.

A Bíróság a C-453/16. PPU. sz. Özçelik-ügyben hozott ítéletében (41) még jobban tisztázta az EEP-kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti „bírósági határozat” fogalmát (amely az EEP-től elkülönül), amikor is megállapította, hogy „bírósági határozatnak” minősül a valamely rendőrség által korábban büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott nemzeti elfogatóparancsnak – amelyen az EEP alapul – az ügyészség általi jóváhagyása.

A Bíróság C-453/16. PPU. sz. Özçelik-ügyben hozott ítélete

A Bíróság a C-414/20. sz. MM-ügyben hozott ítéletében (42) tovább pontosította, hogyan kell értelmezni a (nemzeti) „elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat” fogalmát:

A jelen ügyben a Bíróság kimondta, hogy a kibocsátó tagállam nemzeti bíróságának feladata annak meghatározása a kibocsátó tagállam nemzeti jogára tekintettel, hogy az EEP jogalapját képező érvényes nemzeti elfogatóparancs hiánya milyen következményekkel járhat az átadott személy letartóztatásának fenntartásáról szóló határozatra.

Amikor az EEP-t szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották ki, azonos joghatással bíró végrehajtható hazai ítéletnek kell rendelkezésre állnia. Egyes tagállami jogrendszerekben a szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására akkor is kibocsátható EEP, ha az ítélet nem jogerős és bírósági felülvizsgálat tárgya lehet. Más tagállamok jogrendszereiben ez a típusú EEP csak akkor bocsátható ki, ha a szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés jogerős. Javasolt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság ismerje el az EEP végrehajtása céljából a kiállító hatóság besorolását, még akkor is, ha az e tekintetben nem felel meg saját jogrendszerének.

A hazai bírósági határozat vagy elfogatóparancs meglétét az EEP kibocsátásakor fel kell tüntetni az EEP formanyomtatványában (az EEP-kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja és lásd a 3.2. szakaszt). A határozatot vagy az elfogatóparancsot nem kell az EEP-hez csatolni.

A C-488/19. sz. JR-ügyben (43) a Bíróság kimondta, hogy az európai elfogatóparancs a kibocsátó tagállam olyan bírósági határozata alapján is kibocsátható, amely az adott tagállamban valamely harmadik állam bírósága által kiszabott büntetés végrehajtását rendeli el, amennyiben az említett államok közötti kétoldalú megállapodás alapján a szóban forgó ítéletet a kibocsátó tagállam bíróságának határozata elismerte. Az európai elfogatóparancs kibocsátása azonban két feltételtől függ: a keresett személyt legalább négy hónap szabadságvesztés-büntetésre ítélték; és ii. a harmadik államban hozott és ezt követően a kibocsátó tagállamban elismert ítélethez vezető eljárás során az alapvető jogokat, különösen pedig az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 47. és 48. cikkéből eredő kötelezettségeket tiszteletben tartották.

2.1.5.   A hatékony bírói jogvédelem biztosításának követelménye

A Bíróság a C-241/15. sz. Bob-Dogi-ügyben (44) hozott ítéletében megerősítette, hogy az EEP-rendszer a keresett személyt megillető eljárási jogok és alapvető jogok védelmének kettős szintjét foglalja magában, különösen a Charta 47. cikkére tekintettel (lásd a 2.1.4. szakaszt). Az első szinten nemzeti bírósági határozat (például a nemzeti elfogatóparancs) segítségével biztosít bírósági jogvédelmet, második szinten pedig az EEP kibocsátásával.

A Bíróság a C-508/18. és C-82/19. PPU. sz., OG és PI egyesített ügyekben (45) hozott ítéletében, valamint a C-509/18. sz. PF-ügyben (46) hozott ítéletében megállapította, hogy a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek megfelelő határozatot kell elfogadni, legalább az említett védelem egyik szintjén. A Bíróság kimondta, hogy amikor a kibocsátó tagállam az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskört az e tagállam igazságszolgáltatásában részt vevő olyan hatóságra bízza, amely nem bíróság, az ilyen elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatnak és különösen az ilyen határozat arányos jellegének az említett tagállamban olyan bírósági jogorvoslat alá rendelhetőnek kell lennie, amely teljes mértékben megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személynek hatékony bírói jogvédelemben kell részesülnie, mielőtt átadnák a kibocsátó tagállamnak, legalább az ezen ítélkezési gyakorlat által megkövetelt két védelmi szint egyikén.

A Bíróság a C-566/19. PPU. és C-626/19. PPU. sz., JR és YC egyesített ügyekben (47), valamint a C-625/19. PPU. sz. XD-ügyben (48) hozott ítéletében megállapította, hogy az olyan eljárási szabályok megléte a kibocsátó tagállam jogrendszerében, amelyek szerint az ügyészség európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatának arányossága bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti az európai elfogatóparancs kibocsátása előtt vagy azzal majdnem egy időben, de annak kibocsátása után mindenképpen, megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményének. Az említett ítéletek alapjául szolgáló ügyekben e megállapítás az olyan eljárási rendelkezések meglétén alapult, amelyek biztosítják a bíróság közreműködését rögvest a keresett személlyel szembeni nemzeti elfogatóparancs kibocsátását követően, következésképpen a keresett személy átadása előtt.

A C-625/19. PPU. sz. XD-ügyben (49) a Bíróság kimondta, hogy a tagállamok feladata annak biztosítása, hogy jogrendjeik hatékonyan garantálják a bírói jogvédelemnek az EEP-kerethatározat által megkövetelt – a Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett – szintjét, az általuk alkalmazott eljárási szabályok segítségével, amelyek jogrendszerenként eltérőek lehetnek. A bíróságnak nem minősülő igazságügyi hatóság által hozott, az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozattal szembeni külön jogorvoslati jog bevezetése csak egy a lehetőségek közül.

Mindazonáltal a C-414/20. sz. MM-ügyben (50) a Bíróság pontosította, hogy bár az EEP-kerethatározat az őket megillető eljárási autonómia alapján mérlegelési mozgásteret biztosít a nemzeti hatóságok számára a kerethatározat által követett célok megvalósításának konkrét módjait illetően, különösen az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos határozatokkal szembeni bizonyos jellegű jogorvoslat biztosításának lehetőségét illetően, a tagállamoknak ügyelniük kell arra, hogy ne akadályozzák meg az e kerethatározatból eredő követelményeket, különösen az annak alapjául szolgáló bírói jogvédelmet illetően. Következésképpen, amennyiben a kibocsátó tagállam eljárási joga nem ír elő külön jogorvoslatot, amely lehetővé tenné, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó feltételeket, valamint az elfogatóparancs arányos jellegét az elfogadást megelőzően, azzal egyidejűleg, vagy azt követően a bíróság felülvizsgálja, az EEP-kerethatározatot – a Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog fényében – úgy kell értelmezni, hogy annak a bíróságnak, amely a büntetőeljárás valamely, a keresett személy átadását követő szakaszában eljár, járulékos jelleggel felül kell tudnia vizsgálni ezen elfogatóparancs kibocsátási feltételeit, amennyiben e bíróság előtt az említett elfogatóparancs érvényességét vitatják.

A C-648/20. sz. PI-ügyben (51) a Bíróság kimondta, hogy az EEP-kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontját – a Charta 47. cikkével összefüggésben – akként kell értelmezni, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személyt megillető hatékony bírói jogvédelem részét képező követelmények nem teljesülnek, ha mind az európai elfogatóparancsot, mind az annak alapjául szolgáló bírósági határozatot olyan ügyészség bocsátotta ki, amely az e kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” minősül, ám ezen elfogatóparancs és e határozat a keresett személy végrehajtó tagállam általi átadása előtt nem képezheti bírósági felülvizsgálat tárgyát a kibocsátó tagállamban.

Az európai elfogatóparancsot kibocsátó ügyészi határozat olyan bírósági felülvizsgálata, amelyre csak a keresett személy átadása után kerül sor, nem felel meg a kibocsátó tagállam azon kötelezettségének, hogy olyan eljárási szabályokat állapítson meg, amelyek lehetővé teszik, hogy ezen átadást megelőzően a hatáskörrel rendelkező bíróság felülvizsgálja az – ügyész által kiadott – nemzeti elfogatóparancs, illetve az európai elfogatóparancs jogszerűségét.

A szabadságvesztés végrehajtása céljából kibocsátott EEP esetében a Bíróság a C-627/19. PPU. sz. ZB-ügyben (52) úgy határozott, hogy az ilyen elfogatóparancs, amint az az EEP-kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) és f) pontjából kitűnik, az érintett személlyel szemben szabadságvesztés-büntetést kiszabó, végrehajtható ítéleten alapul, amellyel az e személyt megillető ártatlanság vélelme megdőlt egy olyan bírósági eljárásban, amelynek meg kell felelnie a Charta 47. cikkéből eredő követelményeknek. Ilyen helyzetben a bírósági felülvizsgálat, amelyre az OG és PI ítélet (53) utal, és amely a büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs alapján keresett személy számára hatékony bírói jogvédelmet hivatott biztosítani, a végrehajtható ítélettel már megvalósult. Egyébiránt, ha az európai elfogatóparancsot büntetés végrehajtása céljából bocsátják ki, annak arányossága a kiszabott büntetésből ered, amelynek – amint az az EEP-kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik – legalább négy hónap szabadságvesztés-büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést kell magában foglalnia.

2.2.   Azon 32 bűncselekmény listája, amelyek esetében a kettős büntethetőség mérlegelése nélkül átadásra kerül sor

Az EEP kibocsátását megelőzően az illetékes igazságügyi hatóságnak meg kell határoznia, hogy a bűncselekmények közül egy vagy több abba a 32 tételes kategóriába tartozik-e, amelyre nézve a kettős büntethetőség mérlegelése nem alkalmazandó. Ez a lista az EEP-kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdésében és az EEP formanyomtatványán is szerepel, amelyen a listán szereplő bűncselekményeket be kell jelölni (ki kell „pipálni”).

A kibocsátó tagállam joga szerint kell ezt megállapítani. A C-303/05. sz., Advocaten voor de Wereld ügyben hozott ítéletében (54) a Bíróság megerősítette, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése nem összeegyeztethetetlen a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvével, valamint nem sérti az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség elveit.

A végrehajtó tagállam illetékes hatósága csak a 32 bűncselekményen kívüli bűncselekmények esetében ellenőrizheti a kettős büntethetőséget (lásd még az 5.3. szakaszt).

2.3.   Járulékos bűncselekmények

Az 1957. évi európai kiadatási egyezmény tartalmaz a járulékos bűncselekményekre vonatkozó rendelkezést:

Az EEP-kerethatározatban nincs hasonló rendelkezés. Nem szabályozza a 2. cikk (1) bekezdésében meghatározott küszöbértéknél alacsonyabb szankcióval büntethető bűncselekmények esetében az átadást, amikor azok az e küszöböt elérő fő bűncselekményekhez kapcsolódnak. A gyakorlatban néhány tagállam úgy döntött, hogy lehetővé teszi az ilyen átadást, más tagállamok azonban nem.

A VIII. melléklet tartalmazza azon tagállamok jegyzékét, amelyek járulékos bűncselekmények esetén is lehetővé teszik az átadást.

A kibocsátó igazságügyi hatóság az ilyen jellegű járulékos bűncselekményeket feltüntetheti az EEP-formanyomtatványban azzal a céllal, hogy megszerezze a végrehajtó tagállam hozzájárulását az e bűncselekményekre vonatkozó büntetőeljárás megindításához. Ugyanakkor minden esetben szükséges, hogy az EEP-t legalább egy olyan bűncselekmény vonatkozásában bocsássák ki, amely megfelel az EEP-kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdésében megállapított küszöbnek.

Amennyiben a végrehajtó tagállam nem ad át járulékos bűncselekmények esetén, a specialitás szabálya (az EEP-kerethatározat 27. cikke) kizárhatja a kibocsátó tagállamot az e bűncselekmények büntetőeljárás alá vonásából (lásd a 2.6. szakaszt).

2.4.   Arányosság

Az EEP-nek mindig céljával arányosnak kell lennie. Még abban az esetben is, ha az ügy körülményei az EEP-kerethatározat 2. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak, a Bíróság a C-508/18. és C-82/19. PPU. sz. OG és PI egyesített ügyekben (55), valamint a C-414/20. sz. MM-ügyben (56) úgy határozott, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságoknak az egyes ügyek sajátos körülményeire tekintettel – valamennyi terhelő és mentő bizonyíték figyelembevételével – meg kell vizsgálniuk, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátása arányos-e (lásd még a 2.1.5. szakaszt).

A Bíróság a C-627/19. sz. ZB-ügyben (57) kimondta, hogy ha az európai elfogatóparancsot büntetés végrehajtása céljából bocsátják ki, annak arányossága a kiszabott büntetésből ered, amelynek – amint az az EEP-kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik – legalább négy hónap szabadságvesztés-büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést kell magában foglalnia.

Tekintettel az EEP végrehajtásának a keresett személy szabadságának és szabad mozgásának korlátozásával járó, súlyos következményeire, az EEP kibocsátásáról szóló döntés meghozatala előtt a kibocsátó igazságügyi hatóságoknak mérlegelniük kell néhány fontos szempont értékelését annak eldöntéséhez, hogy az EEP kibocsátása indokolt-e.

Különösen az alábbi tényezőket lehet figyelembe venni:

a)	a bűncselekmény súlyát; például az okozott kárt vagy veszélyt;

b)	a valószínűsíthető büntetést, amennyiben a személyt bűnösnek találják a feltételezett bűncselekmény tekintetében; például azt a tényt, hogy szabadságvesztéssel járó büntetés van-e kilátásban;

c)	a személy fogva tartásának valószínűségét az átadást követően a kibocsátó tagállamban; valamint

d)	a bűncselekmény sértettjének érdekeit.

Ezen túlmenően a kibocsátó igazságügyi hatóságoknak mérlegelniük kell, hogy más igazságügyi együttműködési intézkedés alkalmazható-e az EEP kibocsátása helyett. A büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés egyéb uniós jogi eszközei más olyan intézkedéseket is biztosítanak, amelyek sok esetben hatékonyak, de kevésbé kényszerítő jellegűek (lásd a 2.5. szakaszt).

Általánosabban tekintve az arányosság ellenőrzése az EEP kibocsátása előtt megerősítheti a tagállamok illetékes hatóságai közötti kölcsönös bizalmat. Ezért ez jelentősen hozzájárul az EEP megfelelő működéséhez az Unió egész területén.

2.5.   A büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén létező uniós jogi eszközök alapján rendelkezésre álló más intézkedések

Az EEP kibocsátása előtt a kibocsátó igazságügyi hatóságok számára ajánlott a más lehetséges intézkedések megfelelő mérlegelése.

Számos olyan, a kölcsönös elismerés elvén alapuló intézkedés áll rendelkezésre a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén létező uniós jogi eszközök alapján, amelyek kiegészítik az EEP-t. Egyes helyzetekben ezek az intézkedések megfelelőbbek lehetnek az EEP-nél. Ezen intézkedések közé tartozik különösen:

a)	az európai nyomozási határozat;

b)	a fogvatartottak átszállítása;

c)	a próbára bocsátást elrendelő határozatok és alternatív szankciók átadása;

d)	az igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozat;

e)	a pénzbüntetések végrehajtása.

Ezen intézkedések hatályát a 2.5.1–2.5.5. szakaszokban röviden ismertetjük. Ezen túlmenően az illetékes hatóságok figyelembe vehetik az egyéb nemzetközi intézkedések biztosította lehetőségeket – például az Európa Tanácsnak a büntetőeljárások átadásáról szóló, 1972. május 15-i egyezményét (ETS 073. sz.) –, ahogy azt a 2.5.6. szakasz röviden ismerteti.

A büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre vonatkozó uniós jogi eszközök gyakorlati alkalmazásáról további információk az EIH honlapján találhatók: www.ejn-crimjust.europa.eu

Az EIH honlapján az Igazságügyi Könyvtár (Judicial Library) rész átfogó és gyakorlati jellegű információkat tartalmaz valamennyi jogi eszközről, ideértve az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szövegeket, módosító jogszabályokat, az átültetés helyzetét, Word formátumú formanyomtatványokat, értesítéseket, nyilatkozatokat, jelentéseket, kézikönyveket és más gyakorlati információkat. Az igazságügyi együttműködési uniós jogi eszközökhöz és a tagállamokban azok átültetésének helyzetére vonatkozó információkhoz való könnyű hozzáférés érdekében külön belépési pontok (rövidítések) találhatók az EIH honlapján.

Különösen az alábbi intézkedéseket érdemes megfontolni a büntetőeljárás tárgyalási szakaszát megelőző szakaszban:

a)

figyelmeztető jelzés kibocsátása a SIS-ben rejtett ellenőrzés céljából – a lehető legtöbb információ rejtett módon történő gyűjtése a gyanúsítható személy hollétéről, az ellenőrzés helyéről, idejéről és okáról, az utazásról, az úti célról, az esetleges társakról és vagyontárgyakról (rejtett ellenőrzésre vonatkozó figyelmeztető jelzést a SIS rendőrségi együttműködési rendelet 36. cikkének rendelkezései alapján lehet kibocsátani, és ugyanazon rendelet 37. cikkével összhangban kell azt végrehajtani (58));

b)	európai nyomozási határozat (ENYH) kibocsátása egy másik tagállamban tartózkodó gyanúsított video-kapcsolaton keresztül történő kihallgatása érdekében;

c)	európai nyomozási határozat (ENYH) kibocsátása egy másik tagállamban tartózkodó gyanúsított azon tagállam illetékes hatóságai által történő kihallgatása érdekében;

d)	európai nyomozási határozat (ENYH) kibocsátása a gyanúsítottra nézve szabadságelvonással nem járó felügyeleti intézkedés céljából, amelyet a tárgyalási szakaszt megelőző szakaszban a gyanúsított tartózkodási helye szerinti tagállamnak kell végrehajtania;

e)

figyelmeztető jelzés kibocsátása a SIS-ben valamely személy tartózkodási helyének vagy lakóhelyének közlése céljából (lásd: a SIS rendőrségi együttműködési rendelet (59) 34. cikke). Az ilyen figyelmeztető jelzések eltérnek a 3.3.1. szakaszban leírt, letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzésektől, és csak olyan helyzetekben adhatók ki, amikor az EEP és a letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzés SIS-ben történő kibocsátása aránytalan vagy lehetetlen. Amint a kibocsátó igazságügyi hatósággal közölték a tartózkodási helyet vagy lakóhelyet, e hatóságnak törölnie kell a figyelmeztető jelzést a SIS-ből (lásd a SIS rendőrségi együttműködési rendelet 55. cikkének (3) bekezdését), és meg kell tennie a szükséges nyomonkövetési intézkedéseket (például elő kell írnia a gyanúsított számára, hogy jelenjen meg a büntetőeljárásért felelős illetékes hatóság előtt). Az ilyen típusú SIS figyelmeztető jelzésnek azonban nem a nyomonkövetési intézkedések meghozatala a célja;

f)	a végrehajtó tagállamban található gyanúsítottnak a kibocsátó tagállamban a büntetőeljárás lefolytatására illetékes hatóság előtti megjelenésre való kötelezése; valamint

g)	valamely személy felhívása arra, hogy önkéntesen vegyen részt a büntetőeljárásban.

Különösen az alábbi intézkedéseket érdemes megfontolni a büntetőeljárás tárgyalási szakaszát követő szakaszban az ítélethozatalt követően:

a)	a szabadságvesztéssel járó büntetés átadása az elítélt személy lakóhelye szerinti tagállamnak abból a célból, hogy az a tagállam hajtsa végre;

b)	alternatív szankció (pl. közérdekű munka) vagy próbára bocsátás átadása az elítélt személy lakóhelye szerinti tagállamnak abból a célból, hogy az a tagállam hajtsa végre.

2.5.1.   Európai nyomozási határozat (ENYH)

Az Európai Parlament és a Tanács 2014/41/EU irányelve (2014. április 3.) a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról  (60)

Az ENYH használható egy másik tagállamtól származó bizonyíték megszerzésére. Az ENYH kiterjed minden nyomozási cselekményre, a közös nyomozócsoportok létrehozásának kivételével. A cél annak lehetővé tétele valamely tagállam számára, hogy a kölcsönös elismerés elve alapján egy másik tagállamot felkérhessen nyomozási cselekmények elvégzésére, vagy beszerezzen olyan bizonyítékokat, amelyek már a végrehajtó hatóság birtokában vannak. Az olyan nyomozási cselekményekre vonatkozó ENYH, amelyek nem léteznek vagy nem állnak rendelkezésre a végrehajtó tagállamokban, alternatív nyomozási cselekmény igénybevételével végrehajthatóak.

Az ENYH felváltja az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény (61) vonatkozó rendelkezéseit, valamint az e területre vonatkozó korábbi fragmentált jogszabályi rendelkezéseket. A meglévő intézkedések egyetlen új eszközbe való beillesztésének célja az igazságügyi együttműködés gyorsítása és hatékonyabbá tétele. Az ENYH felhasználható a büntetőeljárásokban, beleértve azon közigazgatási hatóságok által kezdeményezett, igazságügyi felülvizsgálatú eljárásokat is, amelyeknek büntetőjogi dimenziója van. Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a C-584/19. sz. A és társai ügyben (62) a Bíróság pontosította, hogy a 2014/41/EU irányelv 1. cikkének (1) bekezdését és 2. cikkének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezések értelmében vett „igazságügyi hatóság” és „kibocsátó hatóság” fogalma alá tartozik valamely tagállam ügyésze vagy általánosabban valamely tagállami ügyészség, függetlenül az ügyész vagy az ügyészség és e tagállam végrehajtó hatalma között esetlegesen fennálló, törvényben meghatározott alárendeltségi viszonytól, és attól, hogy az említett ügyész vagy ügyészség ki van téve azon kockázatnak, hogy közvetlenül vagy közvetetten alá lehet rendelve a végrehajtó hatalomtól származó egyedi rendelkezéseknek vagy utasításoknak az európai nyomozási határozat kibocsátására vonatkozó határozat meghozatala keretében.

A tagállamoknak az ENYH illetékes végrehajtó hatóság általi kézhezvételét követő 30 napon belül határozniuk kell az ENYH elismeréséről vagy végrehajtásáról és a határozat meghozatalát követő 90 napon belül el kell végezniük a nyomozási cselekményt.

Egyes esetekben az ENYH a gyanúsított videókapcsolaton keresztül történő kihallgatására is kibocsátható annak megállapítása érdekében, hogy büntetőeljárás alá vonás céljából EEP-t bocsássanak-e ki.

1. példa: Pierre a közelmúltban „A” tagállamból „B” tagállamba költözött. Bizonyíték áll fenn arra nézve, hogy egy „A” tagállamban elkövetett súlyos bűncselekmény bűnrészese volt. Ugyanakkor „A” tagállam hatóságainak ki kell őt kérdeznie azelőtt, hogy döntést hoznának az ellene történő vádemelésről. „A” tagállam igazságügyi hatósága kibocsáthat egy ENYH-t Pierre videókapcsolaton keresztül történő kihallgatására „B” tagállamban.

2. példa: Másik lehetőség az 1. példa tényeinek fényében, hogy „A” tagállam igazságügyi hatósága ENYH-t bocsát ki, amellyel „B” tagállam hatóságait Pierre kihallgatására és a kihallgatásról írásbeli jegyzőkönyv készítésére kéri.

2.5.2.   A fogvatartottak átszállítása

A Tanács 2008/909/IB kerethatározata (2008. november 27.) a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról  (63)

A 2008/909/IB kerethatározat létrehoz egy rendszert az elítélt fogvatartottaknak az állampolgárságuk, szokásos tartózkodási helyük szerinti vagy más olyan uniós tagállamba való visszaszállítására, amellyel szoros kapcsolatuk áll fenn. A 2008/909/IB kerethatározat akkor is alkalmazandó, amikor az elítélt személy már ebben a tagállamban tartózkodik. Az elítélt személy ezen átszállításba való beleegyezése már nem minden esetben előfeltétel. Ez a kerethatározat valamennyi uniós tagállam vonatkozásában felváltotta az Európa Tanácsnak az elítélt személyek átszállításáról szóló, 1983. március 21-i egyezményét (ETS 112. sz.) és annak 1997. december 18-i kiegészítő jegyzőkönyvét (ETS 167. sz.).

Bizonyos helyzetekben ahelyett, hogy EEP-t bocsátanának ki az adott személy átadására annak érdekében, hogy büntetését az azt kiszabó tagállamban töltse le, a 2008/909/IB kerethatározat használható lehetne a büntetésnek az elítélt személy lakóhelye szerinti letöltésére, ahol jobb esélyekkel lenne rehabilitálható.

A 2008/909/IB kerethatározat 25. cikke külön rendelkezést tartalmaz a szabadságvesztéssel járó büntetések végrehajtó tagállambeli végrehajtásáról is az EEP-kerethatározat 4. cikkének 6. pontja és 5. cikkének (3) bekezdése szerinti esetekben (lásd az 5.5.2. és 5.9.2. szakaszt a két kerethatározat közötti kapcsolatról). Azokban az esetekben, amikor az EEP-kerethatározat 4. cikkének 6. pontja és 5. cikkének (3) bekezdése alkalmazandó, a 2008/909/IB kerethatározatot is alkalmazni kell a büntetés végrehajtásának a végrehajtó tagállam részére történő átadására.

1. példa

Jerzy „B” tagállam állampolgára és itt van szokásos lakóhelye is. „A” tagállamban tett látogatása során Jerzy bűncselekményt követ el. „A” tagállamban 2 évi börtönbüntetésre ítélik.

„A” tagállam hatóságai átadhatják „B” tagállam részére a büntetést végrehajtásra Jerzy beleegyezése nélkül is, ha ez javítja az elítélt rehabilitációs esélyeit és a 2008/909/IB kerethatározat egyéb feltételeinek megfelel.

2. példa

Gustav „B” tagállam állampolgára, de „A” tagállamban él, ahol állandó munkahelye van és családja is itt lakik. „B” tagállamban adóbűncselekményért elítélik, és szabadságvesztéssel járó büntetést szabnak ki rá. Az ítélet végrehajtására kibocsátott EEP helyett „B” tagállam hatóságai átadhatják a szabadságvesztéssel járó büntetés letöltetését „A” tagállamnak, amennyiben „A” tagállam beleegyezik az ítélet továbbításába.

2.5.3.   Az igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozat

A Tanács 2009/829/IB kerethatározata (2009. október 23.) a kölcsönös elismerés elvének az Európai Unió tagállamai közötti, az előzetes letartóztatás alternatívájaként felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozatokra történő alkalmazásáról  (64)

A 2009/829/IB kerethatározat megteremtette a lehetőséget a szabadságelvonással nem járó felügyeleti intézkedések „áttételére” abból a tagállamból, ahol az ott lakóhellyel nem rendelkező személyt bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, az érintett szokásos lakóhelye szerinti tagállamba. Ez lehetővé teszi, hogy az érintettet a másik tagállamban lefolytatandó tárgyalás megkezdéséig szokásos környezetében vonják felügyeleti intézkedés hatálya alá. Az igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozat (ESO) valamennyi szabadságelvonással nem járó, a tárgyalási szakaszt megelőző felügyeleti intézkedésre használható (például az utazási korlátozásokra és rendszeres megjelenési kötelezettségre).

A felügyelet átadására vonatkozó határozat meghozataláról a büntetőeljárást lefolytató tagállam dönt. A lefedett felügyeleti intézkedések típusait a 2009/829/IB kerethatározat és az egyes tagállamok későbbi nyilatkozatai (65) sorolják fel. A felügyeleti intézkedés átadásához szükséges annak a személynek a beleegyezése, akire az intézkedés vonatkozik.

Példa: Sonia „B” tagállamban él és dolgozik. Átmenetileg „A” tagállamban tartózkodik, ahol csalás gyanújával nyomozást folytatnak ellene. „A” tagállam igazságügyi hatósága tudja, hogy Sonia lakóhelye hol van „B” tagállamon belül, és úgy ítéli meg, hogy a tárgyalást megelőző szökés veszélyének kockázata alacsony. Az „A” tagállamban történő előzetes letartóztatása helyett az „A” tagállambeli igazságügyi hatóság kibocsáthat egy végzést, amellyel Soniát „B” tagállam rendőrségénél való rendszeres megjelenésre kötelezi. Annak érdekében, hogy Sonia hazatérhessen és „B” tagállamban maradhasson az „A” tagállamban lefolytatott tárgyalásig, az „A” tagállambeli illetékes hatóság – Sonia beleegyezésével – igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozatot bocsáthat ki, hogy a megjelenési kötelezettséget „B” tagállamban elismertesse és végrehajtassa.

2.5.4.   A próbára bocsátást elrendelő határozatok és alternatív szankciók átadása

A Tanács 2008/947/IB kerethatározata (2008. november 27.) a kölcsönös elismerés elvének az ítéletekre és próbaidőt megállapító határozatokra való, a próbaidő alatti magatartási szabályok és alternatív szankciók felügyelete céljából történő alkalmazásáról  (66)

A 2008/947/IB kerethatározat bevezeti a kölcsönös elismerés elvének alkalmazását a fogva tartás alternatíváira és a korai szabadlábra helyezést elősegítő intézkedésekre (67). Az eljárás tárgyalást követő szakaszához kapcsolódik,

és azt teszi lehetővé, hogy a próbára bocsátásról szóló határozatot vagy más alternatív szankciót az érintett személy beleegyezésével az elítélést hozó tagállamtól eltérő tagállamban hajthassák végre.

Példa: Anna „A” tagállam állampolgára, de „B” tagállamban nyaral, ahol elítélik egy bűncselekmény miatt, és szabadságvesztéssel járó büntetés helyett közérdekű munkára ítélik. Visszatérhet „A” tagállamba, ahol az ottani hatóságok kötelesek elismerni a közérdekű munkát kiszabó végzést és felügyelni azt, hogy Anna a büntetésnek eleget tegyen „A” tagállamban.

2.5.5.   Pénzbüntetések

A Tanács 2005/214/IB kerethatározata (2005. február 24.) a kölcsönös elismerés elvének a pénzbüntetésekre való alkalmazásáról  (68)

A 2005/214/IB kerethatározat a kölcsönös elismerés elvét alkalmazza az igazságügyi vagy közigazgatási hatóságok által kiszabott pénzbüntetésekre. A cél az ilyen büntetéseknek a büntetés kiszabása szerinti tagállamtól eltérő tagállamban való végrehajtásának megkönnyítése. Ez lehetővé teszi az igazságügyi vagy közigazgatási hatósága számára, hogy közvetlenül továbbítsák a pénzbüntetést egy másik tagállam hatóságának, és ezt a büntetést minden további alaki követelmény nélkül elismerjék és végrehajtsák.

A 2005/214/IB kerethatározat hatálya kiterjed valamennyi bűncselekményre (az 1. cikk a) pontjának i. és ii. alpontja), valamint a „szabálysértésekre” is, azzal a feltétellel, hogy fellebbezés lehetséges „büntetőügyekben hatáskörrel rendelkező bíróság” előtt (69).

Az eljárás határokon átnyúló helyzetekben alkalmazandó, amennyiben valamely tagállamban pénzbüntetést szabnak ki, és azt az elkövető lakóhelye, illetve vagyonának vagy jövedelemének helye szerinti tagállamban szándékozzák végrehajtatni.

Egyes tagállamok rendszereiben a meg nem fizetett pénzbüntetést át lehet változtatni szabadságvesztéssé. Ilyen helyzetekben a szabadságvesztéssel járó büntetés végrehajtására EEP-t lehet kibocsátani. Javasoljuk, hogy amennyiben lehetséges, a 2005/214/IB kerethatározatot a pénzügyi szankció szabadságvesztéssé való átváltoztatását megelőzően tekintsék a megfizetés kikényszerítése egyik módszerének, és ily módon elkerülhető lehet az EEP kibocsátásának szükségessége.

2.5.6.   A büntetőeljárás átadása

A büntetőeljárás átadása a gyanúsított lakóhelye szerinti tagállamnak szintén megfontolandó a releváns ügyekben. Az átadás jogalapja a büntetőeljárások átadásáról szóló 1972. évi egyezmény. Azon tagállamok esetében, amelyek nem ratifikálták ezt az egyezményt, az átadás a fogadó tagállamban a nyomozás megindítására vonatkozó rendes joghatóságon alapulhat. Ez utóbbi esetben a kérelem rendszerint az Európa Tanács kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló, 1959. április 20-i európai egyezményének (ETS 30. sz.) 21. cikkén alapul.

2003-ban az Eurojust „A joghatósággal rendelkező államok melyike folytassa le a büntetőeljárást?” címmel a döntést segítő, nem kötelező erejű irányelveket adott ki. Az irányelveket 2016-ban felülvizsgálták (70). Ezek az irányelvek javaslatot tesznek arra, hogy milyen tényezőket tanácsos figyelembe venni a több állam joghatóságával is érintett ügyekben. Elfogadásuk óta az irányelvek segítséget nyújtanak a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak és az Eurojustnak annak eldöntéséhez, hogy melyik joghatóság a legalkalmasabb a határokon átnyúló ügyekben a büntetőeljárás lefolytatására.

A Bizottság 2023. április 5-én rendeletjavaslatot (71) fogadott el a büntetőeljárás átadásáról. A javaslat meghatározza a büntetőeljárás egyik tagállamból a másikba történő átadására vonatkozó eljárást, amennyiben a hatékony és megfelelő igazságszolgáltatás célját jobban szolgálja a büntetőeljárás másik tagállamban történő lefolytatása.

2.6.   A specialitás szabálya – lehetséges büntetőeljárás más bűncselekmények miatt

Általában véve az átadott személy ellen az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától. A specialitás ezen szabályát az EEP-kerethatározat 27. cikke tartalmazza.

A specialitás szabálya alól számos kivétel van. Az EEP-kerethatározat lehetőséget biztosít a tagállamok számára olyan értesítésre, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataikban lemondjanak a specialitás szabályáról, amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik (lásd az EEP-kerethatározat 27. cikkének (1) bekezdését). A Bizottság rendelkezésére álló információk szerint csak Észtország, Ausztria és Románia küldött ilyen értesítést.

Ezen túlmenően az EEP-kerethatározat 27. cikkének (3) bekezdése felsorolja azokat a helyzeteket, amikor a specialitás szabálya nem alkalmazható:

a)	ha a személy a végleges szabadon bocsátását követő 45 napon belül nem hagyja el annak a tagállamnak a területét, amelynek átadták, noha erre lehetősége lett volna, vagy elhagyása után visszatér oda;

b)	a bűncselekmény szabadságvesztéssel vagy szabadságelvonással járó intézkedéssel nem büntethető;

c)	a büntetőeljárás nem eredményezi személyi szabadságot korlátozó intézkedés alkalmazását;

d)	ha a személyt szabadságelvonással nem járó büntetésnek vagy intézkedésnek, különösen pénzbüntetésnek vagy azt helyettesítő intézkedésnek vethetik alá, még akkor sem, ha a büntetés vagy intézkedés személyi szabadságának korlátozását eredményezheti;

e)	ha a személy – a 13. cikkel összhangban – beleegyezett átadásába, adott esetben egyidejűleg lemondott a specialitás szabályának alkalmazásáról;

f)

ha a személy átadása után, az átadását megelőzően elkövetett meghatározott cselekmények vonatkozásában kifejezetten lemondott a specialitás szabályának alkalmazásához fűződő jogáról. A lemondó nyilatkozatot a kibocsátó tagállam illetékes igazságügyi hatóságai előtt kell megtenni, és azt az adott állam belső jogának megfelelően kell jegyzőkönyvbe venni. A lemondó nyilatkozatot úgy kell megfogalmazni, hogy abból egyértelműen kitűnjön, hogy azt az érintett személy önként és az abból adódó következmények teljes tudatában tette. E célból a személynek jogában áll védőt igénybe venni.

Más esetekben az eredeti végrehajtó tagállam hozzájárulását kell kérni az egyéb bűncselekmények büntetőeljárás alá vonásához vagy végrehajtásához (az EEP-kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja).

A Bíróság a C-388/08. PPU. sz., Leymann és Pustovarov ügyben hozott ítéletében (72) megvizsgálta, miként lehet megállapítani, hogy az átadott személy ellen az átadásának alapjául szolgálótól különböző, az EEP-kerethatározat 27. cikkének (2) bekezdése szerinti „egyéb bűncselekmény” miatt folyik-e a büntetőeljárás. A bíróság álláspontja szerint:

Ugyanebben az ítéletben a Bíróság azt is tisztázta, hogy:

A specialitás szabályáról a végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárulásával való lemondásra vonatkozó eljárás

A hozzájárulás iránti kérelmet azonos eljárásban kell benyújtani, és ugyanazokat az információkat kell tartalmaznia, mint egy normál EEP esetében. Ezért az illetékes igazságügyi hatóság közvetlenül továbbítja a hozzájárulás iránti kérelmet a személyt átadó végrehajtó igazságügyi hatóságnak.

A kérelemben foglalt információkat – az EEP-kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének előírása szerint – az EEP-re vonatkozó azonos szabályok szerint kell lefordítani. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül meg kell hoznia a határozatot (az EEP-kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése).

A végrehajtó hatóságnak hozzájárulását kell adnia akkor, ha a bűncselekmény, amelyre nézve a hozzájárulást kérik, az EEP-kerethatározat rendelkezései szerint önmagában is átadási kötelezettséget von maga után, hacsak a végrehajtás megtagadásának kötelező vagy nem kötelező esetei nem állnak fenn.

Adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az EEP-kerethatározat 5. cikkében (lásd az 5.9. szakaszt) meghatározott feltételek egyikéhez kötheti hozzájárulását életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre, valamint az állampolgárok és lakosok visszaszállítására vonatkozóan. Ezekben az esetekben a kibocsátó tagállamnak megfelelő biztosítékokat kell adnia (az EEP-kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése).

A Bíróság a C-168/13. PPU. sz. Jeremy F.-ügyben hozott ítéletében (73) kimondta, hogy valamely tagállam a nemzeti jogában rendelkezhet az EEP-kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében említett határozattal szembeni felfüggesztő hatályú fellebbezésről, amennyiben a jogerős határozatot az EEP-kerethatározat 17. cikkében meghatározott határidőkön belül hozzák meg (lásd a 4.1. szakaszt).

A Bíróság a C-195/20. PPU. sz. XC-ügyben hozott ítéletében (74) egyértelművé tette, hogy abban az esetben, ha az érintett személyt egy első tagállam európai elfogatóparancs alapján átadta, majd a személy önként elhagyta az első elfogatóparancsot kibocsátó tagállam területét, és egy második tagállam az említett távozást követően kibocsátott másik európai elfogatóparancs végrehajtása keretében visszaadta őt az első elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak, a specialitás szabályának való megfelelés értékelése szempontjából az egyetlen releváns átadás a második európai elfogatóparancs végrehajtó igazságügyi hatósága általi átadás, és így a 27. cikk (3) bekezdésének g) pontjában előírt hozzájárulást csak azon tagállam végrehajtó igazságügyi hatóságának kell megadnia, amely ezen európai elfogatóparancs alapján átadta a büntetőeljárás alá vont személyt.

A C-510/19. sz. AZ-ügyben (75) a Bíróság tisztázta, hogy az EEP-kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja és 27. cikkének (4) bekezdése szerinti specialitás szabályának alkalmazásáról való lemondáshoz való hozzájárulást olyan igazságügyi hatóságnak kell megadnia, amely megfelel a kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek (lásd a 2.1.2. szakaszt).

A Bíróság a C-428/21. és C-429/21. PPU. sz., HM és TZ egyesített ügyekben hozott ítéletében (76) a Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog fényében értelmezte az EEP-kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontját és (4) bekezdését, valamint 28. cikkének (3) bekezdését. Következésképpen a kibocsátó igazságügyi hatóságnak európai elfogatóparancs végrehajtása keretében átadott személyt megilleti a végrehajtó igazságügyi hatóság általi meghallgatáshoz való jog, amennyiben kérte a specialitás szabályáról való lemondáshoz való hozzájárulást. A Bíróság egyértelművé tette, hogy e jog hatékony gyakorlása nem követeli meg a végrehajtó igazságügyi hatóság közvetlen bevonását, feltéve, hogy az biztosítja, hogy elegendő információval rendelkezzen – különösen az érintett személy helyzetéről – ahhoz, hogy határozatot hozzon. Elegendő lehet tehát, ha az érintett személy ismertetheti álláspontját a kibocsátó igazságügyi hatósággal, és ezt az információt írásban rögzítik és továbbítják a végrehajtó igazságügyi hatóságnak. Az ilyen információkat a végrehajtó igazságügyi hatóságnak főszabály szerint úgy kell tekintenie, mint amelyeket a Charta 47. cikkében foglalt követelményekkel összhangban gyűjtöttek össze. Szükség esetén a végrehajtó igazságügyi hatóságnak haladéktalanul további információkat kell kérnie.

3.   AZ EEP KIBOCSÁTÁSÁRA IRÁNYULÓ ELJÁRÁS

3.1.   Azonos személyre vonatkozó más folyamatban lévő büntetőeljárások és EEP-k

3.1.1.   A kibocsátó tagállamban

Az EEP kibocsátása előtt az illetékes igazságügyi hatóság fontolja meg annak ellenőrzését, hogy indult-e a kibocsátó tagállamban más büntetőeljárás vagy bocsátottak-e ki másik EEP-t a keresett személyre vonatkozóan.

Amennyiben más büntetőeljárás van folyamatban vagy végrehajtható szabadságvesztés függőben a keresett személlyel szemben a kibocsátó tagállamban, tanácsos az EEP kibocsátása előtt a többi nemzeti hatósággal kommunikálni és – amennyiben lehetséges – koordinációt folytatni. Fontos biztosítani, hogy az EEP minden olyan bűncselekményre kiterjedjen, amelyért a keresett személyt a kibocsátó tagállamban büntetőeljárás alá vonják vagy elítélték. Ez különösen azért tanácsos, mert a specialitás szabálya megakadályozhatja a büntetőeljárás indítását vagy a bűncselekmény miatti elítélést azon bűncselekmények elkövetése vonatkozásában, amelyek különböznek azoktól, amelyek miatt a végrehajtó tagállam átadta a keresett személyt (lásd a 2.6. szakaszt). Bár a keresett személy vagy a végrehajtó tagállam hozzájárulása az e bűncselekményekkel kapcsolatos büntetőeljárás megindításához vagy ítélet végrehajtásához megkérhető az átadást követően (lásd az EEP-kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének f) és g) pontját), a gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen hozzájárulás megszerzése lassú vagy nehézkes lehet.

Amennyiben lehetséges, az EEP-nek valamennyi bűncselekményt tartalmaznia kell, mivel ez az eljárást gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a végrehajtó tagállamban. Amennyiben ugyanazon személy tekintetében van előzetes EEP, ezt az EEP-t lehetőség szerint új EEP-vel kell felváltani, amely kiterjed mind a korábbi EEP-ben foglalt bűncselekményekre, mind az új bűncselekményekre. Amennyiben az érintett személlyel kapcsolatban letartóztatásra vonatkozó előzetes figyelmeztető jelzés szerepel, azt az új EEP feltüntetése érdekében naprakésszé kell tenni. Letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzésenként egynél több EEP-t is be lehet vinni (lásd a SIS rendőrségi együttműködési rendelet 27. cikkének (1) bekezdését (77)).

Ezenkívül a C-203/20. sz. AB és társai ügyben hozott ítéletében (78) a Bíróság kimondta, hogy a Charta 50. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az európai elfogatóparancs olyan személlyel szemben történő kibocsátása, akivel szemben büntetőeljárást indítottak, amely eljárást közkegyelem alapján hozott jogerős bírósági határozattal előbb megszüntették, majd az ezen közkegyelmet visszavonó törvény elfogadását követően újraindították, amennyiben e bírósági határozatot az érintett személy büntetőjogi felelősségének értékelését megelőzően fogadták el.

3.1.2.   Másik tagállamban

Amennyiben más büntetőeljárás van folyamatban vagy végrehajtható szabadságvesztés függőben a keresett személlyel szemben egy másik tagállamban vagy tagállamokban, tanácsos lehet felvenni a másik tagállam(ok) hatóságaival a kapcsolatot az EEP kibocsátása előtt (79). Ezek az esetekben a különböző tagállamok hatóságai felderíthetnék azt a lehetőséget, hogy koordinálják az (első) EEP-t kibocsátó tagállam meghatározását és a büntetőeljárások egy vagy legalábbis kevesebb tagállamnak történő átadását.

Az illetékes hatóságoknak ellenőrizniük kell a SIS-ben, hogy ugyanazon személy tekintetében kibocsátott-e másik tagállam letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzést. Több tagállam is bevihet letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzést ugyanazon személyre vonatkozóan. Letartóztatás esetén a végrehajtó tagállam SIRENE-irodája egyidejűleg tájékoztatja az érintett tagállamokat (lásd a SIRENE-kézikönyv – rendőrség 32. cikkének (3) bekezdését) (80).

Az illetékes hatóságok kapcsolatba léphetnek az Eurojusttal és/vagy az EIH kapcsolattartó pontjaival is, vagy közvetlenül kapcsolatba léphetnek a másik tagállam illetékes hatóságával (81).

Meg kell jegyezni, hogy amikor a végrehajtó tagállam több EEP-t kapott a keresett személlyel kapcsolatosan, minden esetben el kell döntenie, hogy hol kell először átadni a keresett személyt (lásd az 5.12. szakaszt). Ezért hatékonyabb lenne, ha a kibocsátó igazságügyi hatóságok még azelőtt megállapodnának arról, melyik tagállamnak kell a keresett személyt először átadni, hogy több EEP kibocsátására sor kerülne. Bár a végrehajtó igazságügyi hatóságot nem kötik a kibocsátó igazságügyi hatóságok között a versenyző EEP-kre vonatkozó megállapodások, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak ezeket figyelembe kellene vennie.

Ezért ajánlatos az EEP formanyomtatványának e megállapodásokra vonatkozó „f” részét (az ügyre vonatkozó egyéb lényeges körülmények) is kitölteni annak érdekében, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok azonnal tudomást szerezzenek azokról.

3.2.   Az EEP-formanyomtatvány kitöltése

Az EEP-formanyomtatvány kitöltésére vonatkozó részletes útmutató a III. mellékletben található.

3.2.1.   A minden esetben szükséges információk

A végrehajtó igazságügyi hatóságnak mindig rendelkeznie kell azzal a minimálisan szükséges információval, amely lehetővé teszi számára az átadásra vonatkozó döntés meghozatalát (lásd az EEP-kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdését). A végrehajtó igazságügyi hatóságnak kifejezetten képesnek kell lennie a személy személyazonosságának megerősítésére és annak értékelésére, hogy a végrehajtás megtagadásának bármely oka fennáll-e. Ezért a kibocsátó igazságügyi hatóságnak különös figyelmet kell fordítania az EEP-formanyomtatványban szereplő bűncselekmény(ek) leírására.

A megadandó információk pontos köre minden egyes ügyben az adott körülményektől függ. Ugyanakkor célszerű szem előtt tartani, hogy előfordulhat, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság keveset vagy semmit nem tud az EEP hátterét jelentő ügyről vagy a kibocsátó tagállam jogrendszeréről. A tapasztalatok szerint a kibocsátó igazságügyi hatóságok és a végrehajtó igazságügyi hatóságok közötti további információk iránti kérelmek jelentik az EEP-k késedelmes végrehajtásának egyik legfőbb okát. Ez gyakran az EEP-kerethatározatban meghatározott határidők túllépését eredményezi (lásd a 4.1. szakaszt).

Ezért létfontosságú, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságok biztosítsák, hogy az EEP-ben szereplő információk egyértelműek, pontosak és átfogóak legyenek.

A C-367/16. sz. Piotrowski-ügyben (82) a Bíróság megállapította, hogy:

Amennyiben az EEP-formanyomtatványt megfelelően töltik ki, nincs szükség további dokumentumokra.

3.2.2.   A kibocsátó igazságügyi hatóság hasznos kiegészítő információi

A letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzés SIS-ben történő létrehozásához beviendő minimális adathalmazon kívül (lásd a SIS-adatok beviteléről szóló bizottsági végrehajtási határozat (83) II. melléklete 1. szakaszának a) pontját), a személyre vonatkozó minden egyéb adatot, különösen fényképeket, ujjnyomatokat, személyazonosító okmányokat is be kell vinni, amennyiben rendelkezésre állnak (lásd a SIS rendőrségi együttműködési rendelet (84) 20. és 22. cikkét).

Különös figyelmet kell fordítani a következő információk hozzáadására:

—	valamennyi rendelkezésre álló személyes azonosító (különösen ujjnyomatok, tenyérnyomatok és friss fényképek);

—	arra vonatkozó figyelmeztető jelölések, hogy a keresett személy esetében fennáll-e valamilyen konkrét veszély;

—	az EEP másolata (ezt csatolni kell a figyelmeztető jelzéshez, hogy az ugyanolyan értékű legyen, mint az eredeti európai elfogatóparancs vagy az illetékes hatóságok között közvetlenül továbbított elfogatóparancs; egyetlen figyelmeztető jelzéshez több elfogatóparancs is csatolható);

—	a keresett személy által használt tárgyakra vonatkozó adatok („tárgykiterjesztések” – például a keresett személy által használt jármű) vagy az általa használt személyazonosító okmányok;

—	a személyekre vagy tárgyakra vonatkozó egyéb figyelmeztető jelzésekhez vezető linkek.

Mindig meg kell adni a SIRENE-irodának az ügyeleti iroda és a felelős személy elérhetőségét és mobiltelefonszámát, hogy a keresett személy megtalálása esetén azonnal, a nap bármely szakában értesíthetők legyenek.

Amennyiben valószínűsíthető, hogy a végrehajtó tagállam az EEP-kerethatározat 5. cikke alapján a kibocsátó tagállamtól biztosítékokat kér majd, célszerű az EEP-hez csatolni a vonatkozó információkat. Például a kibocsátó igazságügyi hatóság már jelezheti hozzájárulását a keresett személynek a végrehajtó tagállamba történő visszaszállításához meghatározott feltételek fennállása mellett (lásd az 5.9. szakaszt).

3.3.   Az EEP továbbítása

Az EEP továbbítására vonatkozó eljárás attól függ, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság ismeri-e a keresett személy tartózkodási helyét (az EEP-kerethatározat 9. cikke). A legtöbb esetben a személy tartózkodási helye ismeretlen vagy bizonytalan, és az EEP-t valamennyi tagállam számára továbbítani kell a SIS-en keresztül. Még ha a keresett személy tartózkodási helye ismert is, a kibocsátó igazságügyi hatóság dönthet úgy, hogy figyelmeztető jelzést ad ki a SIS-ben (az EEP-kerethatározat 9. cikkének (2) bekezdése).

3.3.1.   A keresett személy tartózkodási helyének ismeretlensége esetén

Amikor a keresett személy tartózkodási helye ismeretlen, az EEP-t valamennyi tagállamnak továbbítani kell. E célból a SIS rendőrségi együttműködési rendelet (85) 26. cikkével összhangban letartóztatásra vagy átadásra vonatkozó figyelmeztető jelzést kell létrehozni a SIS-ben. Fontos hangsúlyozni, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságnak a figyelmeztető jelzés SIS-be történő bevitele előtt ki kell bocsátania az EEP-t.

A kibocsátó igazságügyi hatóság adott esetben az illetékes rendőri hatóságon keresztül elküldi az eredeti EEP egy példányát és a személyre vonatkozó valamennyi információt a nemzeti SIRENE-irodának, vagy más módon a SIRENE-iroda rendelkezésére bocsátja az eredeti EEP egy példányát.

A kibocsátó tagállam SIRENE-irodája ellenőrzi, hogy az információ teljes-e (például, hogy fényképek és ujjlenyomatok rendelkezésre állnak és csatolhatóak), az eredeti EEP egy példányát és – amennyiben rendelkezésre áll – a fordítását csatolja a figyelmeztető jelzéshez, és érvényesíti a figyelmeztető jelzés SIS-be való bevitelét. Ezenkívül a SIRENE-iroda a kiegészítő információk cseréjén keresztül (SIRENE „A” formanyomtatvány) közli az EEP tartalmát a többi SIRENE-irodával. Ha ugyanarra a személyre vonatkozóan több elfogatóparancs is létezik, minden egyes elfogatóparancshoz külön „A” formanyomtatványt kell küldeni. Az „A” formanyomtatványt angol nyelven állítják ki. Fontos feltüntetni az „A” formanyomtatványon (311. mező), hogy a személy keresése bizonyos tagállamok területére korlátozódik-e (földrajzi keresés), és a személy lehetséges hollétére vonatkozó további információkat is fel kell tüntetni (az „A” formanyomtatvány 061. mezője).

Az „A” formanyomtatvány kézhezvételét követően az összes többi SIRENE-iroda ellenőrzi, hogy az „A” formanyomtatványon megadott információk és az EEP teljes-e.

A SIS rendőrségi együttműködési rendelet (86) 25. cikkének megfelelően az illetékes nemzeti hatóság kérésére a tagállamok akkor is kérhetik a figyelmeztető jelzést kiadó tagállamtól, hogy az átadási letartóztatási célú figyelmeztető jelzéshez csatoljon megjelölést, ha nyilvánvaló, hogy az EEP végrehajtását meg kell majd tagadni. Az ellenőrzés során nem szabad korlátozni, hogy a figyelmeztető jelzés a felhasználók rendelkezésére álljon. A tagállamok abban az esetben is kérhetik megjelölés csatolását a figyelmeztető jelzéshez, ha az illetékes igazságügyi hatóságuk az átadási eljárás során szabadlábra helyezi a figyelmeztető jelzés hatálya alatt álló személyt. Az átadási letartóztatás céljából kiadott figyelmeztető jelzéshez nem csatolható megjelölés, ha a figyelmeztető jelzéshez csatolt elfogatóparancsok közül legalább egy végrehajtható.

Amennyiben egy tagállam nem hajtja végre az EEP-t, és ezért úgy dönt, hogy a figyelmeztető jelzés megjelölését kéri, a figyelmeztető jelzés a felhasználók számára látható marad. A figyelmeztető jelzés indoka ebben az esetben továbbra is „átadási vagy kiadatási letartóztatás céljából körözött személy”. A meghozandó intézkedés azonban nem a keresett személy letartóztatásának kérelmezése, hanem a személy tartózkodási helyének részletes meghatározása (lásd a SIS-adatok beviteléről szóló bizottsági végrehajtási határozat 12. cikkének (2) bekezdését és I. mellékletét) (87).

Az „A” formanyomtatványt fogadó SIRENE-irodáknak a nemzeti joggal összhangban szintén le kell kérdezniük az összes rendelkezésre álló nemzeti információt annak érdekében, hogy megpróbálják megtalálni a figyelmeztető jelzés hatálya alá tartozó személyt. Ezen SIRENE-irodák a nemzeti adatbázisokat (például a rendőrségi és a büntetés-végrehajtási rendszereket) is ellenőrzik annak megállapítása érdekében, hogy az adott személy már ismert-e számukra, vagy akár már fogva tartják-e más bűncselekmény miatt. Amennyiben a személyt egy ilyen ellenőrzés alapján megtalálják, a SIRENE-iroda továbbítja az „A” formanyomtatványban található információkat az EEP-t végrehajtó illetékes hatóságnak.

Valamennyi tagállam illetékes hatósága (beleértve a bűnüldöző hatóságokat, a határőrségeket és az igazságügyi hatóságokat) hozzáféréssel rendelkezik a SIS-ben szereplő, letartóztatás céljából bevitt figyelmeztető jelzésekhez. Amennyiben a személyt a SIS figyelmeztető jelzés alapján egy másik tagállamban észlelik és letartóztatják, a kibocsátó igazságügyi hatóságot a nemzeti SIRENE-irodán keresztül tájékoztatják.

A SIS-ben a letartóztatás céljából bevitt figyelmeztető jelzés, amely az eredeti EEP egy példányát tartalmazza, az EEP-vel azonos hatással bír (lásd: SIS rendőrségi együttműködési rendelet (88), 31. cikk, (1) bekezdés). A SIS figyelmeztető jelzés mellett az EEP eredeti papíralapú példányának továbbítása már nem szükséges, mivel az eredeti EEP másolatát közvetlenül csatolják a figyelmeztető jelzéshez. Ugyanakkor mivel az eredeti EEP-t a kibocsátó állam nyelvén, az „A” formanyomtatványt pedig angol nyelven állítják ki, továbbra is szükséges lehet, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság a lefordított EEP-t megküldje a végrehajtó tagállamnak a keresett személy letartóztatását követően. Az EEP-nek az EU egy vagy több hivatalos nyelvén készült fordítását szintén azonnal csatolni lehet (de nem kötelező) a figyelmeztető jelzéshez. Az EIH honlapjának Fiches Belges szakasza (89) tartalmazza a tagállamok által elfogadott nyelvek listáját, és a IV. melléklet is tartalmaz erről egy listát (lásd a 3.4. szakaszt). A kibocsátó igazságügyi hatóságnak biztosítania kell, hogy a SIS-be bevitt figyelmeztető jelzést csak addig tárolják, ameddig az a bevitel céljának eléréséhez szükséges (lásd: SIS rendőrségi együttműködési rendelet, 53. és 55. cikk (90)). Ez azt jelenti, hogy a figyelmeztető jelzést törölni kell az EEP visszavonásakor (lásd e kézikönyv 11.4. szakaszát) vagy az átadást követően (lásd a SIS rendőrségi együttműködési rendelet 55. cikkének (1) bekezdését).

Emellett a letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzések láthatatlanná (lekérdezhetetlenné) tehetők (lásd a SIS rendőrségi együttműködési rendelet 26. cikkét (91)). Folyamatban lévő művelet esetében a figyelmeztető jelzést kiadó tagállam a műveletben részt vevő tagállamok végfelhasználói számára ideiglenesen lekérdezhetetlenné tehet egy letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzést. Ilyen esetekben a figyelmeztető jelzés kizárólag a SIRENE-irodák számára hozzáférhető. Ez azt jelenti, hogy ha operatív szempontból szükséges, a letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzés törlése és új letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzés bevitele helyett a figyelmeztető jelzés meghatározott ideig „láthatatlanná” tehető a végfelhasználók számára.

Erre a funkcióra bizonyos feltételek vonatkoznak. A tagállamoknak csak akkor kell a riasztást lekérdezhetetlenné tenniük, ha:

a)	a művelet célja egyéb intézkedésekkel nem valósítható meg;

b)	a figyelmeztető jelzést kiadó tagállam illetékes igazságügyi hatósága ezt előzetesen engedélyezte; valamint

c)	erről a műveletben érintett valamennyi tagállamot kiegészítő információk cseréje útján tájékoztatták.

Ez a funkció legfeljebb 48 óráig használható. Ha azonban operatív szempontból szükséges, ez az időtartam további 48 órával meghosszabbítható, akár többször is. A tagállamok statisztikákat vezetnek azon figyelmeztető jelzések számáról, amelyek esetében használták ezt a funkciót.

3.3.2.   A keresett személy tartózkodási helyének ismertsége esetén

Amennyiben a személy tartózkodási helye ismert, a kibocsátó igazságügyi hatóság közvetlenül megküldheti az EEP-t a végrehajtó tagállam illetékes hatóságának végrehajtás végett (az EEP-kerethatározat 9. cikkének (1) bekezdése).

Ha a kibocsátó igazságügyi hatóság számára nem ismert az illetékes végrehajtó igazságügyi hatóság, akkor tájékozódnia kell – különösen az Európai Igazságügyi Hálózat kapcsolattartó pontjain keresztül –, hogy a végrehajtó tagállamtól megszerezze ezt az információt (az EEP-kerethatározat 10. cikkének (1) bekezdése). Az EIH honlapján található Atlasz eszköz is tartalmaz információt és elérhetőségeket valamennyi tagállam illetékes hatóságához (92).

A keresett személy szökési kockázatának csökkentése érdekében a kibocsátó igazságügyi hatóság az EEP-t a SIS-en keresztül a többi tagállam részére való továbbítás céljából a nemzeti SIRENE-irodához is megküldi (lásd a 3.3.1. szakaszt). A SIS figyelmeztető jelzés lehetővé teszi a tagállamok rendőri hatóságai számára, hogy tisztában legyenek azzal, hogy a személyt letartóztatás végett keresik. Ugyanakkor azt valamennyi SIRENE-iroda számára egyértelműen jelezni kell, hogy a személy tartózkodási helye ismert-e annak elkerülése érdekében, hogy szükségtelenül ellenőrizzék, hogy az adott személy területükön ismert vagy jelenlévő-e.

3.3.3.   Az EEP továbbítása azon tagállamoknak, amelyek nem használják a schengeni információs rendszert (SIS)

Jelenleg valamennyi uniós tagállam használja a SIS-t. Ciprus volt az utolsó ország, amely 2023 júliusában csatlakozott a SIS-hez. Ha a jövőben lesz olyan tagállam, amely nem használja a SIS-t, és az adott tagállam részére továbbítani kell egy EEP-t, az EEP vagy közvetlenül, vagy az illetékes Interpol nemzeti iroda révén küldhető el. Az EEP-kerethatározat 10. cikkének (3) bekezdése teremt jogalapot az Interpolnak a továbbításra való felkérésére.

Megjegyzendő azonban, hogy egyes tagállamokban az Interpol figyelmeztető jelzése nem teremt alapot a letartóztatásra. Ezért fontos egyértelműen jelezni az EEP meglétét a figyelmeztető jelzésben, mivel az EEP mindig maga után vonja a keresett személy elfogásának kötelezettségét.

3.4.   Az EEP fordítása

Az EEP-formanyomtatványt a végrehajtó tagállam hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyelveinek egyikén kell kitölteni vagy arra lefordítani. Az EEP-t azonban az Unió intézményeinek valamely hivatalos nyelvére is le lehet fordítani, ha a végrehajtó tagállam nyilatkozatban kijelentette, hogy elfogadja az ilyen nyelven készült fordítást is (az EEP-kerethatározat 8. cikkének (2) bekezdése).

Az EIH honlapja (http://www.ejn-crimjust.europa.eu – Fiches Belges eszköz) tartalmazza a tagállamok által elfogadott nyelvek listáját. A IV. melléklet is tartalmaz egy listát.

Amennyiben az EEP-t a SIS-en keresztül továbbítják, a kibocsátó tagállam az EEP-nek az uniós intézmények egy vagy több hivatalos nyelvére való fordításának másolatát is csatolhatja a figyelmeztető jelzéshez a SIS rendőrségi együttműködési rendelet (93) 27. cikkének (2) bekezdésében foglaltak szerint. E fordításoknak és a SIRENE „A” formanyomtatványoknak elegendő alapot kell biztosítaniuk a jelen kézikönyv 3.3.1. szakaszában előírt ellenőrzések elvégzéséhez. Meg kell jegyezni, hogy ez nem érinti az EEP-nek a keresett személy elfogását követően a végrehajtó tagállam által elfogadott nyelvre történő lefordítására vonatkozó kötelezettséget.

Amennyiben a keresett személy letartóztatásának helyszíne előre látható, célszerű lehet az EEP-t előre lefordítani e tagállam nyelvére. Ez megkönnyíti, hogy az az EEP végrehajtására előírt rövid határidőket be lehessen tartani.

Amennyiben az EEP-t közvetlenül egy végrehajtó igazságügyi hatóságnak küldik meg, ahhoz fordítást kell mellékelni. Mivel az EEP-ket soron kívül intézik és hajtják végre (az EEP-kerethatározat 17. cikkének (1) bekezdése), a kibocsátó tagállamnak a lehető leghamarabb, de minden esetben a tagállam által az EEP fordításának kézhezvételére meghatározott határidőn belül el kell küldenie a fordítást (lásd e kézikönyv 4.3. szakaszát).

A fordítást az európai elfogatóparancs formanyomtatványának használatával kell elvégezni, amely az Unió mind a 24 hivatalos nyelvén rendelkezésre áll. A formanyomtatvány valamennyi nyelvi változata megtalálható az EIH honlapján (Judicial Library és Compendium, pdf és Word formátumban egyaránt).

3.5.   A keresett személy elfogását követően: a végrehajtó tagállam illetékes hatóságaival való együttműködés és kommunikáció

Miután a keresett személyt egy másik tagállamban elfogták, a kibocsátó tagállam illetékes hatóságainak gyorsan meg kell válaszolniuk a végrehajtó tagállam hatóságainak információkra vonatkozó vagy más jellegű megkereséseit. A kibocsátó tagállam illetékes hatóságainak érdemes az e kézikönyv II. részének 4.4. szakaszában foglalt, a végrehajtó tagállam illetékes hatóságaival való jó együttműködésre és kommunikációra vonatkozó iránymutatásokat tanulmányozni. Az EIH vagy az Eurojust segítséget nyújthat a kommunikáció során felmerülő problémák megoldásában. A SIRENE-irodák szintjén rendszeresen megkönnyítik a kommunikációt, amennyiben a személyt a SIS letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzést követően tartóztatták le.

Amennyiben a kibocsátó igazságügyi hatóság úgy dönt, hogy visszavonja az európai elfogatóparancsot, erről haladéktalanul értesítenie kell a végrehajtó igazságügyi hatóságot, különösen akkor, ha a keresett személyt megfosztották a szabadságától, továbbá biztosítania kell a SIS-be bevitt figyelmeztető jelzés törlését.

A kibocsátó igazságügyi hatóság bármilyen további hasznos információt bármikor megküldhet a végrehajtó igazságügyi hatóságnak (az EEP-kerethatározat 15. cikkének (3) bekezdése).

II. RÉSZ:   AZ EEP VÉGREHAJTÁSA

4.   AZ EEP VÉGREHAJTÁSÁRA IRÁNYULÓ ELJÁRÁS

4.1.   Az EEP végrehajtására vonatkozó határozat meghozatalának határidői

Az EEP végrehajtására szigorú határidőket állapítottak meg. A határidők attól függnek, hogy a keresett személy hozzájárul-e az átadáshoz. Hangsúlyozni kell, hogy a határidők ellenére valamennyi EEP-t soron kívül kell intézni és végrehajtani (az EEP-kerethatározat 17. cikkének (1) bekezdése).

Amennyiben a keresett személy beleegyezik az átadásába, az EEP végrehajtásáról szóló végleges határozatot a beleegyezést követő 10 napon belül kell meghozni (az EEP-kerethatározat 17. cikkének (2) bekezdése).

Ha a keresett személy nem egyezik bele az átadásba, az EEP végrehajtásáról szóló végleges határozatot a keresett személy elfogását követő 60 napon belül kell meghozni (az EEP-kerethatározat 17. cikkének (3) bekezdése).

Az EEP-kerethatározat értelmében főszabály szerint a beleegyezés nem vonható vissza. Ugyanakkor bármely tagállam előírhatja, hogy a beleegyezés – és adott esetben a specialitás szabályára való jogosultságról lemondás (lásd a 2.6. szakaszt) – a belső joga szerint alkalmazandó szabályokkal összhangban visszavonható (94). Ha a személy visszavonja beleegyezését, a kezdeti 10 napos határidő már nem alkalmazandó, és átfordul a letartóztatás napjától számított 60 napos határidővé (az EEP-kerethatározat 13. cikkének (4) bekezdése). A beleegyezés dátuma és visszavonásának dátuma közötti időszakot a határidők számításakor nem veszik figyelembe.

Kivételes esetben, amennyiben valamely konkrét esetben az EEP-t nem lehet a fent említett alkalmazandó határidőkön belül végrehajtani, e határidők további 30 nappal meghosszabbíthatók. Ebben az esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság a késedelem okainak közlése mellett haladéktalanul tájékoztatja a kibocsátó igazságügyi hatóságot (az EEP-kerethatározat 17. cikkének (4) bekezdése).

A Bíróság által a C-168/13. PPU. sz. Jeremy F.-ügyben hozott ítélet (95) értelmében a felfüggesztő hatállyal rendelkező átadási határozat elleni bármely, nemzeti jogszabályok által lehetővé tett fellebbezésnek minden esetben meg kell felelnie az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatban előírt jogerős határozat meghozatalára vonatkozó határidőknek.

A C-237/15. PPU. sz. Lanigan-ügyben hozott ítéletében (96) a Bíróság megállapította, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó határozat meghozatalára előírt határidők lejárta nem mentesíti az illetékes hatóságot azon kötelezettsége alól, hogy e tekintetben határozatot hozzon, és önmagában nem zárja ki a keresett személy fogva tartásának fenntartását. El kell azonban rendelni a keresett személy szabadon bocsátását a szökés megakadályozásához szükséges intézkedésekkel együtt, ha a fogva tartás időtartama túlzottan hosszú (lásd a 4.6. szakaszt).

Az Eurojust késedelmekről való tájékoztatására vonatkozó kötelezettség

Ha egy tagállam nem tud betartani egy határidőt, az illetékes hatóságok a késedelem okainak közlése mellett tájékoztatják erről az Eurojustot (az EEP-kerethatározat 17. cikkének (7) bekezdése). Tekintettel arra, hogy az EEP alkalmazására vonatkozó határidők betartása alapvető jelentőségű, az Eurojust – tájékoztatása esetén – figyelemmel kíséri azokat az eseteket, amikor ezeket a határidőket nem lehetett betartani, amennyiben tájékoztatták erről. Az Eurojust így segíthet azonosítani a késedelmet okozó rendszerszintű problémákat. Az Eurojust számos esetben segítheti az illetékes hatóságokat a határidők betartásában, például az illetékes hatóságok közötti információcsere (97) megkönnyítésével.

4.2.   A keresett személy átadására vonatkozó határidők (az EEP végrehajtására vonatkozó határozat meghozatalát követően)

A személy átadására vonatkozó határidők közvetlenül az EEP végrehajtására vonatkozó határozat meghozatalát követően indulnak. Az érintett hatóságoknak a lehető leghamarabb meg kell állapodniuk a személy átadásáról és gondoskodniuk kell ennek lebonyolításáról (az EEP-kerethatározat 23. cikkének (1) bekezdése). Az átadásnak minden esetben legkésőbb az EEP végrehajtásáról szóló végleges határozatot követő 10 napon belül meg kell valósulnia (az EEP-kerethatározat 23. cikkének (2) bekezdése). Ezért szükséges az átadás gyakorlati részleteiről késedelem nélkül megállapodni.

Ha a keresett személy átadása a 10 napos határidőn belül a tagállamok bármelyikének hatókörén kívül eső elháríthatatlan akadály (vis maior) miatt nem lehetséges, a végrehajtó és a kibocsátó igazságügyi hatóságnak haladéktalanul fel kell vennie a kapcsolatot egymással és új átadási időpontban kell megállapodniuk. Ebben az esetben az átadásra az e megállapodás szerinti új időpontot követő 10 napon belül kerül sor (az EEP-kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdése).

A C-640/15. sz. Vilkas-ügyben (98) hozott ítéletében a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a végrehajtó és a kibocsátó igazságügyi hatóság új átadási időpontban egyezhet meg, még akkor is, ha az előző két átadási kísérlet a keresett személy ismételt ellenállása miatt nem volt lehetséges, feltéve, hogy a hatóságok ezt az ellenállást nem láthatták előre, és az ellenállásnak az átadásra gyakorolt következményeit az említett hatóságok a legnagyobb gondosság mellett sem kerülhették el (ennek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata). Az említett hatóságok továbbra is kötelesek megállapodni az átadás új időpontjáról, még akkor is, ha a 23. cikkben előírt határidők lejártak.

A C-804/21. PPU. sz. C és CD ügyben (99) a Bíróság megállapította, hogy az EEP-kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdésében említett vis maior fogalma nem terjed ki az európai elfogatóparanccsal érintett személy által a végrehajtó tagállam joga alapján indított jogi eljárásokból eredő, átadással kapcsolatos jogi akadályokra. Továbbá a vis maior fennállásának, valamint az új átadási időpontnak a végrehajtó igazságügyi hatóság közreműködése nélkül a végrehajtó tagállam rendőrsége által történő meghatározása nem felel meg a 23. cikk (3) bekezdésében előírt alaki követelményeknek, függetlenül a vis maior tényleges fennállásától. A kerethatározat 23. cikkének (5) bekezdésével kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy a 23. cikk (2)–(4) bekezdésében előírt határidőket lejártnak kell tekinteni – következésképpen az érintett személyt szabadon kell bocsátani – abban az esetben, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság közreműködésére vonatkozóan a 23. cikk (3) bekezdésében előírt követelmény nem teljesül. Mindazonáltal a végrehajtó tagállamnak az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás folytatására vonatkozó kötelezettségére tekintettel e tagállam illetékes hatósága köteles az elfogatóparanccsal érintett személy szabadon bocsátása esetén a szökés megakadályozása érdekében szükségesnek bizonyuló minden intézkedést megtenni, a szabadságelvonással járó intézkedések kivételével.

Az átadás kivételesen ideiglenesen felfüggeszthető súlyos emberiességi okokból, például akkor, ha a keresett személy súlyos beteg, lásd az 5.11.1. szakaszt.

4.3.   Az EEP fordítása

A végrehajtó igazságügyi hatóság az EEP fordításának kézhezvételére határidőt állapíthat meg. Az EEP-t a végrehajtó tagállam egyik vagy másik hivatalos nyelvére vagy egy olyan nyelvre kell lefordítani, amelyet az állam mint elfogadhatót megadott. A végrehajtó igazságügyi hatóságokat határozottan ösztönzik arra, hogy ezt a határidőt 6–10 naptári napban határozzák meg.

A tapasztalat azt mutatja, hogy 6 napnál rövidebb határidő gyakran túl rövid a megfelelő minőségű fordítás biztosításához. A 10 napot meghaladó időtartamról feltehető, hogy az eljárás túlzott elhúzódásához vezetne, különösen akkor, ha a keresett személyt fogva tartják.

4.4.   A tagállamok illetékes igazságügyi hatóságai közötti kommunikáció az átadásról szóló határozatot megelőzően

4.4.1.   Mikor kell kommunikálni?

Az átadásról szóló határozat meghozatalához szükséges kiegészítő információ

A kiegészítő információk iránti kérelmeknek kivételesnek kell lenniük. Azokban az esetekben, amikor SIS figyelmeztető jelzést adtak ki, ezt a kérelmet a SIRENE-irodákon keresztül, a SIRENE-csatorna révén, az erre a célra szolgáló formanyomtatvány („M” formanyomtatvány) felhasználásával kell továbbítani. Az EEP azon általános vélelmen alapul, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság az EEP-ben szereplő információk alapján döntést tud hozni az átadásról. Ez a vélelem a kölcsönös elismerés elvén és annak szükségességén alapul, hogy az átadásról gyorsan döntsenek. Mindazonáltal bizonyos helyzetekben szükség van az EEP végrehajtására vonatkozó kötelezettség teljesítéséhez kiegészítő információk bekérésére.

Ha a kibocsátó tagállam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadás kérdésében határozzon, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak kommunikálnia kell a kibocsátó igazságügyi hatósággal annak érdekében, hogy a szükséges kiegészítő információkat beszerezhesse. Fontos megjegyezni, hogy az EEP-kerethatározat ezt a végrehajtó igazságügyi hatóság feladataként határozza meg (15. cikk (2) bekezdés).

A kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok közötti kommunikációnak az átadásra vonatkozó határozat meghozatala előtt elsősorban az átadásról való döntés szempontjából lényeges kiegészítő információkra kell vonatkoznia (lásd az 5.2. szakaszt). Ezért a kiegészítő információk iránti kérelmeknek különösen az EEP-formanyomtatványban előírt azon tartalomra kell vonatkozniuk, amelyre szükség van bármely megtagadási indok fennállásának értékeléséhez.

E kérelmeknek tiszteletben kell tartaniuk az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében meghatározott lojális együttműködés kötelezettségét is (100). Nem ez a helyzet akkor, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság több és/vagy szükségtelen kérdést tesz fel, amelyek (számuk, terjedelmük és tartalmuk miatt) a gyakorlatban lehetetlenné teszik a kibocsátó tagállam hatóságai számára, hogy hasznos választ adjanak, tekintettel az EEP-kerethatározat 17. cikkében meghatározott rövid határidőkre (lásd a Bíróság C-220/18. PPU. sz. ML-ügyben (101) hozott ítéletét).

A kölcsönös elismerés elvével összhangban a végrehajtó igazságügyi hatóság nem kérdőjelezheti meg a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságai által hozott határozatok érdemi részét.

A kommunikációról mindig a lehető leggyorsabban, és minden esetben az EEP-kerethatározat 17. cikkében meghatározott határidőin belül kell gondoskodni.

Tipikus esetek, amikor kiegészítő információk bekérése válhat szükségessé:

a)	az EEP-formanyomtatvány releváns részét nem töltötték ki;

b)	az EEP tartalma nem egyértelmű;

c)	nyilvánvaló hiba áll fenn az EEP-ben;

d)	nem egyértelmű, hogy a megfelelő személyt tartóztatták-e le az EEP alapján.

Megtagadási indokra hivatkozás előtt

Sok esetben a végrehajtó igazságügyi hatóságnak kapcsolatba kell lépnie a kibocsátó igazságügyi hatósággal, mielőtt úgy dönt, hogy a végrehajtás megtagadására vonatkozó indokra hivatkozik. Ez például segíthet annak megállapításában, hogy vannak-e olyan egyéb igazságügyi együttműködési intézkedések, amelyeket alkalmazni lehet, ha az EEP-t nem lehet végrehajtani.

A kommunikáció egyéb okai

További kommunikációra is szükség lehet, például:

a)	a kibocsátó tagállamtól a végrehajtó tagállamban végrehajtandó életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésekre vagy az állampolgárok vagy lakosok visszaszállítására vonatkozó biztosítékok beszerzése érdekében (lásd az 5.9. szakaszt);

b)	az azonos személyre vonatkozó több EEP esetében (lásd az 5.12. szakaszt);

c)	ha a gyanúsított vagy vádlott jogos aggályokat fogalmazott meg az alapvető jogok állítólagos megsértésével kapcsolatban, amihez a kibocsátó igazságügyi hatóság részéről információ szükséges.

4.4.2.   Hogyan kell kommunikálni?

Az EEP az illetékes hatóságok közötti közvetlen kapcsolat elvén alapul. A kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok közötti közvetlen kommunikáció előnye, hogy gyors és megbízható.

Azonban ha az adott tagállam élt annak lehetőségével, hogy az EEP-kerethatározat 7. cikke alapján központi hatóságot jelöljön ki a hivatalos levelezés céljából, a kommunikációnak ezen központi hatóságon keresztül kell zajlania. Azzal kapcsolatban, hogy mely tagállamok jelöltek ki központi hatóságot, az EIH honlapján, az Igazságügyi Könyvtár (Judicial Library) EEP-vel foglalkozó részében található információ (102).

Igazságügyi Atlasz (elérhetőségek)

Az illetékes tagállami hatóságok elérhetőségei fellelhetők az EIH honlapján (https://www.ejn-crimjust.europa.eu) található Atlasz eszközben. Az Atlaszt annak érdekében fejlesztették ki, hogy meghatározhassák a végrehajtandó határozat átvételére illetékes helyi hatóságot, és felvehessék a kapcsolatot a releváns személlyel az EEP-vel és a kölcsönös elismerés egyéb eszközeivel kapcsolatos gyakorlati kérdések megvitatása céljából.

A kommunikáció módja

Az EEP-kerethatározat nem tartalmaz különös szabályokat az EEP kézhezvételét követő kommunikációs formákra vagy eljárásokra vonatkozóan. A kommunikáció bármely rendelkezésre álló, megfelelően biztonságos eszközzel (pl. telefon vagy e-mail útján) végezhető. A leghatékonyabb a minimális követelmények mellett folytatott közvetlen kommunikáció és – lehetőség szerint – megállapodás szerinti közös nyelv használata.

A kommunikációs eszközökre vonatkozóan várhatóan új szabályok elfogadására kerül sor két, 2021. december 1-jei bizottsági javaslat – a polgári, kereskedelmi és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés keretében történő digitális kommunikáció szabályait meghatározó rendeletre irányuló javaslat (103), valamint a kommunikációra vonatkozó meglévő szabályokat a javasolt rendelet szabályaival összehangoló irányelvjavaslat (104) – alapján.

Az írott kommunikáció nyelvezetének a lehető legegyszerűbbnek kell lennie. El kell kerülni vagy meg kell magyarázni azokat a kifejezéseket és fogalmakat, amelyek eltérő jelentéssel rendelkezhetnek a különböző jogrendszerekben. Ennek segítségével elkerülhetők a félreértések és a fordításokkal kapcsolatos problémák.

A jó kommunikáció segít az eljárás gyorsaságának megőrzésében, a félreértések elkerülésében és az EEP-kerethatározat 17. cikkében meghatározott rövid határidők tiszteletben tartásában (lásd a 4.1. és 4.2. szakaszát a határidőkről).

Mindig sürgős

A kibocsátó igazságügyi hatóságnak a kiegészítő információkra vonatkozó kérelmeket sürgősséggel kell kezelnie. A végrehajtó igazságügyi hatóság (észszerű) határidőt állapíthat meg e tájékoztatás kézhezvételére, figyelembe véve az EEP-kerethatározat 17. cikkében szereplő határidők betartásának szükségességét (az EEP-kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése).

Az illetékes hatóságoknak figyelembe kell venniük a további információk kérelmezése során esetleg okozott késedelmeket, és törekedniük kell ezek minimálisra csökkentésére.

Az Európai Igazságügyi Hálózat (EIH) vagy az Eurojust kapcsolattartó pontjai megkönnyíthetik a kommunikációt

Az EIH kapcsolattartó pontjai vagy az Eurojust nemzeti tagjai elősegíthetik a többi tagállam hatóságai közötti kommunikációt. Mind az EIH, mind az Eurojust gyors és informális kommunikációt biztosíthat a tagállamok jogrendszereinek képviselői között.

Az EIH vagy az Eurojust konkrét feladataikkal összhangban történő igénybevétele különösen ajánlatos sürgős helyzetekben vagy akkor, ha a megfelelő hatóság elérése nehézkes.

Például az EIH honlapján található eszközök (az Igazságügyi Atlasz, a Fiches Belges) és az EIH kapcsolattartó pontok segítséget nyújthatnak az illetékes végrehajtó igazságügyi hatóságok azonosításában és tájékoztathatnak a végrehajtó tagállam konkrét követelményeiről. A végrehajtó tagállam Eurojust nemzeti tagját be kell vonni az ismétlődő késedelemmel vagy a végrehajtás megtagadásával kapcsolatos ügyekben. A végrehajtó igazságügyi hatóság az EEP-kerethatározat 16. cikkének (2) bekezdése alapján akkor is kikérheti az Eurojust véleményét, ha ugyanazon személyre vonatkozóan több EEP-t bocsátottak ki. Emellett az EEP-kerethatározat 10. cikkének (2) bekezdése szerint az EIH biztonságos távközlési kapcsolata is igénybe vehető az európai elfogatóparancs továbbítására. Bevált gyakorlat, hogy az EEP-formanyomtatványon fel kell tüntetni, ha az EIH kapcsolattartó pontjai vagy az Eurojust nemzeti tagjai vagy az üggyel megbízott más személyek részt vettek az európai elfogatóparancs elkészítésében (105).

A SIRENE-irodák szerepe

A SIS-ben kiadott, letartóztatásra vonatkozó figyelmeztető jelzések esetében a SIRENE-irodák felelősek a figyelmeztető jelzés kiadásának és a személy megtalálásának (a „találat”) időpontját követő információcseréért legalább a hivatalos átadási eljárás megkezdéséig. Az igazságügyi hatóságoknak tájékoztatniuk kell a SIRENE-irodát a találat és az EEP végrehajtásáról szóló jogerős határozat között bekövetkező bármilyen fejleményről (106).

4.5.   A végrehajtó igazságügyi hatóságnak a kibocsátó igazságügyi hatóság felé fennálló tájékoztatási kötelezettsége az átadásról szóló határozat meghozatalát követően

A keresett személy átadására vonatkozó határozat meghozatalát követően a végrehajtó igazságügyi hatóságnak kötelessége tájékoztatni a kibocsátó tagállamot a határozatról, valamint a keresett személy addigi fogva tartásának időtartamáról.

4.5.1.   Az átadásra vonatkozó határozatról szóló tájékoztatás

A végrehajtó igazságügyi hatóságnak tájékoztatnia kell a kibocsátó igazságügyi hatóságot az átadásra vonatkozó határozatról. Függetlenül attól, hogy a keresett személy átadásra kerül-e, ezt az értesítést közvetlenül a határozat meghozatala után kell megtenni annak érdekében, hogy a kibocsátó tagállam hatóságai megtehessék a megfelelő intézkedéseket. A kibocsátó tagállam azonnali értesítésének e kötelezettsége az EEP-kerethatározat 22. cikkéből ered.

E célból ajánlatos az e kézikönyv VII. mellékletében szereplő formanyomtatvány használata. Szintén ajánlott, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a határozatot közvetlenül közölje a kibocsátó igazságügyi hatósággal, mivel ez megkönnyíti a gyors és egyértelmű kommunikációt (lásd a 4.4.2. szakaszt).

Az EEP végrehajtásának megtagadását indokolni kell (az EEP-kerethatározat 17. cikkének (6) bekezdése).

Fontos, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok egyértelműen jelezzék, hogy mely bűncselekmény(ek)re vonatkozott az átadásra vonatkozó határozat. Ez az EEP-kerethatározat 27. cikkében foglalt specialitás szabálya miatt releváns (lásd a 2.6. szakaszt). A specialitás szabálya megakadályozhatja a kibocsátó tagállamot az átadás előtt elkövetett bűncselekmény vonatkozásában a büntetőeljárás megindításában azon bűncselekmény(ek) kivételével, amely(ek) vonatkozásában a keresett személyt átadták.

Azon esetekben, amikor az EEP-t bevitték a SIS-be, a végrehajtó igazságügyi hatóság határozatáról tájékoztatja tagállamának SIRENE-irodáját.

Az igazságügyi hatóságoknak tájékoztatniuk kell a SIRENE-irodát a találat és az EEP végrehajtásáról szóló jogerős határozat között bekövetkező bármilyen fejleményről.

Amint megtalálják a személyt, a kibocsátó igazságügyi hatóság tájékoztatást kap a SIRENE-irodán keresztül, amely a legtöbb esetben megszervezi a személy átadásának gyakorlati lebonyolítását, és teljes mértékben támogatja a letartóztatást kérő kibocsátó igazságügyi hatóságot (néhány országban a SIRENE-irodák közvetlenül hajtják végre az átadásokat, míg más országokban a SIRENE-irodák egységeket szerveznek az átadások végrehajtására). Külön SIRENE-formanyomtatvány („T” formanyomtatvány) készült a SIRENE-irodák között a letartóztatott személyek átadásával, kiadatásával és átszállításával kapcsolatos információcsere megkönnyítése érdekében (lásd: SIRENE-kézikönyv – rendőrség, 38–40. cikk) (107).

4.5.2.   A fogva tartásban töltött időre vonatkozó tájékoztatás

A keresett személy EEP alapján történt fogva tartásának időtartamára vonatkozó minden információt továbbítani kell a kibocsátó igazságügyi hatóságnak. Az EEP-kerethatározat (26. cikk (2) bekezdés) előírja, hogy ezt az információt az átadás időpontjában kell továbbítani. Ezt az információt a végrehajtó igazságügyi hatóságon vagy a kijelölt központi hatóságon keresztül lehet továbbítani.

Fontos, hogy a kibocsátó tagállam hatóságai tisztában legyenek a fogva tartásban töltött idő pontos tartamával. Ezt az időtartamot be kell számítani a kiszabott szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés következtében letöltendő szabadságvesztés teljes időtartamába (az EEP-kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése).

A VII. mellékletben található formanyomtatvány erre szolgáló részében lehet megtenni a fogva tartásban töltött idővel kapcsolatos tájékoztatást.

A C-294/16. PPU. sz. JZ-ügyben hozott ítéletében (108) a Bíróság a következőket állapította meg:

4.6.   A keresett személy fogva tartásának fenntartása a végrehajtó tagállamban

A keresett személynek az EEP alapján történő letartóztatását követően a végrehajtó igazságügyi hatóságnak el kell döntenie, hogy az érintett személyt az EEP végrehajtásáról szóló határozat meghozataláig fogva kell-e tartani vagy szabadon engedik. A fogva tartás tehát nem feltétlenül szükséges, és a végrehajtó tagállam belső jogának megfelelően a személyt ideiglenesen bármikor szabadon lehet bocsátani (az EEP-kerethatározat 12. cikke).

Amikor a személyt szabadon bocsátják, a végrehajtó tagállam illetékes hatósága köteles minden szükségesnek ítélt intézkedést megtenni a személy szökésének megakadályozása érdekében (az EEP-kerethatározat 12. cikke). Ezen intézkedések közé tartozhatnak az utazási tilalmak vagy a rendszeres megjelenési kötelezettség és az elektronikus megfigyelés.

A Bíróság a C-492/18. sz. TC-ügyben hozott ítéletében (109) megállapította, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározattal ellentétes az olyan nemzeti rendelkezés, amely általános és feltétlen kötelezettséget ír elő arra vonatkozóan, hogy a valamely európai elfogatóparancs értelmében keresett és elfogott személyt az elfogásától számított 90 napos határidő leteltével szabadon kell bocsátani, akkor, ha fennáll e személy szökésének igen komoly veszélye, amelyet megfelelő intézkedések meghozatalával nem lehet elfogadható szintre csökkenteni.

A C-237/15. PPU. sz. Lanigan-ügyben hozott ítéletében (110) a Bíróság a következőket állapította meg:

A fogva tartásról szóló határozatot azonban a nemzeti joggal és a Charta 6. cikkével összhangban hozzák meg, amely kimondja, hogy mindenkinek joga van a személyi szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. Ez a cikk olyan jogalap meglétét írja elő, amely indokolja az őrizet fenntartását, és amelynek az önkényesség kockázatának elkerülése érdekében meg kell felelnie az egyértelműség, a kiszámíthatóság és a hozzáférhetőség követelményének. A Bíróság a C-492/18. sz. TC-ügyben hozott ítéletében (111) kimondta:

5.   HATÁROZAT AZ ÁTADÁSRÓL

5.1.   Az EEP-k végrehajtására vonatkozó általános kötelezettség

A végrehajtó igazságügyi hatóság minden EEP-t a kölcsönös elismerés elve alapján és az EEP-kerethatározat rendelkezéseinek (1. cikk) megfelelően végrehajt.

A Bíróság a C-268/17. sz. AY-ügyben hozott ítéletében (112) megállapította, hogy a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága köteles a részére továbbított minden európai elfogatóparancsról abban az esetben is határozni, ha e tagállamban az ugyanazon személyre vonatkozó és ugyanazon cselekményt érintő korábbi európai elfogatóparancsról már hoztak határozatot, viszont a második európai elfogatóparancsot csak azért bocsátották ki, mert a keresett személlyel szemben a kibocsátó tagállamban vádat emeltek. Hasonlóképpen, a C-158/21. sz. Puig Gordi és társai ügyben (113) a Bíróság megállapította, hogy a 2002/584/IB kerethatározattal nem ellentétes több egymást követő európai elfogatóparancsnak a keresett személlyel szemben történő kibocsátása, amennyiben az első európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadták, feltéve, hogy az új európai elfogatóparancs végrehajtása nem eredményezi az említett kerethatározat 1. cikke (3) bekezdésének megsértését, és hogy az új európai elfogatóparancs kibocsátása arányos.

Amint azt a Bíróság a C-510/19. sz. AZ-ügyben hozott ítéletében (114) megállapította, az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó határozatot olyan „igazságügyi hatóságnak” kell meghoznia, amely megfelel a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek (lásd a 2.1.5. szakaszt).

Az EEP-kerethatározatnak az EEP végrehajtására vonatkozó határozattal kapcsolatos rendelkezéseivel e kézikönyv 5–9. szakasza foglalkozik. Az átadásra vonatkozó határozatot a 4. szakaszban említett határidőkön belül kell végrehajtani.

Ezen túlmenően az illetékes hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a keresett személy eljárási jogait tiszteletben tartsák, ahogy arról a 12. szakaszban szó esik.

5.2.   A kibocsátó igazságügyi hatóság általi információszolgáltatás

A kibocsátó igazságügyi hatóság által az EEP-kerethatározat 8. cikke alapján szolgáltatott információk arra szolgálnak, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezzen az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó gyors határozathozatalhoz minimálisan szükséges hivatalos információkkal.

A C-551/18. PPU. sz. IK ügyben (115) a kibocsátó igazságügyi hatóság nem tüntette fel a fogva tarthatóvá nyilváníthatóság mellékbüntetést, amelyre az érintettet a szabadságvesztés főbüntetés alapjául szolgáló cselekménnyel azonos bűncselekmény miatt, egyazon ítéletben ítélték. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel a három év szabadságvesztéssel járó főbüntetés meghaladta az EEP-kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott négy hónapos küszöböt, e főbüntetés kibocsátó hatóság általi feltüntetése elegendő annak biztosításához, hogy az EEP megfeleljen az EEP-kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének f) pontjában említett érvényességi feltételnek.

A Bíróság továbbá úgy határozott, hogy:

A C-241/15. sz. Bob-Dogi-ügyben (116) a Bíróság kimondta, hogy mielőtt az európai elfogatóparancs végrehajtását érvénytelenség miatt megtagadná, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak az EEP-kerethatározat 15. cikke (2) bekezdésének megfelelően kérnie kell a kibocsátó igazságügyi hatóságot, hogy soron kívül bocsásson a rendelkezésére minden szükséges kiegészítő információt.

5.3.   Azon 32 bűncselekmény listája, amelyek esetében a kettős büntethetőség mérlegelése nélkül átadásra kerül sor

A végrehajtó igazságügyi hatóságnak ellenőriznie kell, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság által meghatározott bármely bűncselekmény az EEP-kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdésében felsorolt 32 bűncselekményfajta egyikébe tartozik-e. A végrehajtó igazságügyi hatóság csak az ezen a listán nem szereplő bűncselekmények esetében ellenőrizheti a kettős büntethetőséget.

Hangsúlyozni kell, hogy a bűncselekmények vonatkozásában csak a kibocsátó tagállam törvényi tényállása és maximális büntetési tétele bír jelentőséggel. A végrehajtó igazságügyi hatóság ellenőrizheti a kibocsátó igazságügyi hatóság által az EEP-ben feltüntetett tényeket. Abban az esetben, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy e tekintetben nyilvánvaló hiba áll fenn, javasolt, hogy vegye fel a kapcsolatot a kibocsátó igazságügyi hatósággal (lásd a kommunikációról szóló 4.4. szakaszt).

Ami a kibocsátó tagállam jogának releváns változatát illeti, a Bíróság a C-717/18. sz. X-ügyben hozott ítéletében (117) értelmezte az EEP-kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdését. A Bíróság a következőket állapította meg:

5.4.   Járulékos bűncselekmények

A „járulékos bűncselekmények” kifejezés olyan bűncselekmény(ek)re utal, amelyekre az EEP-kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott küszöbnél alacsonyabb büntetés szabható ki. Az ilyen bűncselekményeket az EEP-ben járulékos bűncselekményként fel lehet tüntetni. A kibocsátó igazságügyi hatóság az EEP-formanyomtatványon az ilyen bűncselekményeket akkor is feltüntetheti, ha azok nem tartoznak az EEP hatálya alá (lásd a 2.3. szakaszt).

Ugyanakkor az EEP-t legalább egy olyan bűncselekmény vonatkozásában kell kibocsátani, amely megfelel az EEP-kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdésében megállapított küszöbnek.

Az EEP-kerethatározat nem rendelkezik arról, hogy mi a teendő a járulékos átadás kérdésében. Néhány tagállam úgy döntött, hogy lehetővé teszi azt, más tagállamok azonban nem. Amennyiben a végrehajtó tagállam nem adja át a keresett személyt járulékos bűncselekmények esetén, a specialitás szabálya kizárhatja a kibocsátó tagállamot az e bűncselekmények büntetőeljárás alá vonásából (lásd a 2.6. szakaszt a specialitás szabályáról).

Amennyiben az EEP járulékos bűncselekményeket is tartalmaz, ajánlott, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság egyértelműen jelezze az átadásra vonatkozó határozatban, hogy az átadás a járulékos bűncselekményeket is érinti-e. A járulékos bűncselekmények esetén lefolytatott átadás a kibocsátó tagállam részére e bűncselekmények vonatkozásában is joghatóságot biztosít a büntetőeljárás lefolytatására vagy egy szabadságvesztés-büntetés végrehajtására.

A VIII. melléklet tartalmazza azon tagállamok jegyzékét, amelyek járulékos bűncselekmények esetén is lehetővé teszik az átadást.

5.5.   A végrehajtás megtagadásának okai

Az EEP-k végrehajtására vonatkozó (az EEP-kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében foglalt) általános kötelezettséget az EEP végrehajtása kötelező vagy mérlegelhető megtagadásának okai (az EEP-kerethatározat 3., 4. és 4a. cikke) korlátozzák. Fontos megjegyezni, hogy az EEP-kerethatározat értelmében elvben kizárólag ezek azok az okok, amelyekre a végrehajtó igazságügyi hatóság egy érvényesen kibocsátott EEP végrehajtása megtagadásának alapjaként hivatkozhat. A Bíróság egyértelművé tette, hogy az okok listája kimerítő jellegű (nevezetesen a C-123/08. sz. Wolzenburg-ügyben hozott ítéletében, valamint a C-404/15. és C-659/15. PPU. sz., Aranyosi és Căldăraru egyesített ügyekben hozott ítéletében (118)).

A végrehajtó igazságügyi hatóságnak bizonyos helyzetekben kapcsolatba kell lépnie a kibocsátó igazságügyi hatósággal, mielőtt úgy dönt, hogy megtagadja az átadást. Ez tanácsos lehet akkor, ha bizonytalanság áll fenn a végrehajtás bármely megtagadási okának alkalmazását illetően. A végrehajtó igazságügyi hatóság a megtagadásról szóló határozat meghozatala előtt más intézkedések lehetőségeit is kommunikálhatja, mint például a fogvatartottak átszállítását (lásd a kommunikációról szóló 4.4. szakaszt és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén a más uniós intézkedésekről szóló 2.5. szakaszt).

Az átadás megtagadásáról szóló határozat meghozatalát követően a keresett személyt az EEP alapján már nem lehet fogva tartani.

5.5.1.   A végrehajtás kötelező megtagadásának okai

Amikor a végrehajtás kötelező megtagadásának egy vagy több oka fennáll, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell tagadnia az EEP végrehajtását (az EEP-kerethatározat 3. cikke). Ezeket az okokat az EEP-kerethatározat 3. cikke sorolja fel.

Közkegyelem (3. cikk 1. pont)

Az EEP alapjául szolgáló bűncselekmény a végrehajtó tagállamban közkegyelem alá esik. Előírás az is, hogy ennek az államnak saját büntetőjoga szerint joghatósága legyen a bűncselekmény üldözésére.

Ne bis in idem (3. cikk 2. pont)

A végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezésére álló információkból az derül ki, hogy a keresett személyt valamely tagállam ugyanazon cselekményért már jogerősen elítélte. Előírás az is, hogy a személy elítélése esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélkező tagállam joga szerint az már nem hajtható végre.

A Bíróság a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény (SMVE) 54. cikkével kapcsolatban több ítéletet hozott a ne bis in idem elvének értelmezésével kapcsolatos ügyekben. Ezek az ítéletek a C-261/09. sz. Mantello-ügyben hozott ítélet (119) értelmében alkalmazandók az EEP-kerethatározatra. A C-129/14. PPU. sz. Spasic-ügyben (120) hozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy az SMVE 54. cikke összeegyeztethető az Alapjogi Charta 50. cikkével, amelyben ezt az elvet rögzítették.

Az SMVE 54. cikke

Az Alapjogi Charta 50. cikke

A Bíróság a C-261/09. sz. Mantello-ügyben (121) és a C-268/17. sz. AY-ügyben (122) hozott ítéletében megerősítette az olyan fogalmaknak a korábbi ítélkezési gyakorlatában adott értelmezését, mint a „jogerős határozat”, az „ugyanazon cselekmény” és a „büntetést már végrehajtották”. A C-268/17. sz. AY-ügyben a Bíróság kimondta, hogy az EEP végrehajtásának az EEP-kerethatározat 3. cikkének 2. pontja alapján történő megtagadása céljából nem lehet hivatkozni egy olyan nyomozás megszüntetésére irányuló ügyészségi határozatra, amelynek során azon személyt, akivel szemben európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, csak tanúként hallgatták meg.

A Bíróság a C-505/19. sz. WS-ügyben (INTERPOL vörös riasztás) hozott ítéletében (123) a keresett személy letartóztatásának és fogva tartásának jogszerűségével kapcsolatban a következőket állapította meg:

Ezenkívül a C-203/20. sz. AB és társai ügyben (124) hozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy a Charta 50. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az európai elfogatóparancs olyan személlyel szemben történő kibocsátása, akivel szemben büntetőeljárást indítottak, amely eljárást közkegyelem alapján hozott jogerős bírósági határozattal előbb megszüntették, majd az ezen közkegyelmet visszavonó törvény elfogadását követően újraindították, amennyiben e bírósági határozatot az érintett személy büntetőjogi felelősségének értékelését megelőzően fogadták el.

A VI. melléklet a Bíróság büntetőügyekben hozott, a ne bis in idem elvvel kapcsolatos ítéleteinek felsorolását tartalmazza. Ezen ügyek összefoglalói megtalálhatók az Eurojust „ Case-law by the Court of Justice of the European Union on the principle of ne bis in idem in criminal matters ” (Az Európai Unió Bíróságának a ne bis in idem elvével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata büntetőügyekben) című kiadványában (elérhető a www.eurojust.europa.eu internetcímen).

A büntethetőségi korhatár alatti életkor (3. cikk 3. pont)

Ha a keresett személy a végrehajtó tagállam joga szerint életkora miatt nem vonható büntetőjogi felelősségre az EEP alapjául szolgáló cselekményért.

A tagállamok jogszabályai eltérő módon határozzák meg a büntetőjogi felelősség alsó korhatárát. Továbbá az az időpont is változó, amikor ezt az életkort egy adott ügyben figyelembe kell venni, azaz az adott időpont lehet például a bűncselekmény elkövetésének időpontja, illetve az az időpont, amikor az érintett személy ellen vádat emelnek.

A végrehajtás megtagadásának ezen oka alkalmazandó, ha a keresett személy életkora miatt a keresett személlyel szemben a végrehajtó tagállamban csak polgári peres vagy közigazgatási eljárás indítható, de büntetőeljárás nem.

A Bíróság a C-367/16. sz. Piotrowski-ügyben hozott ítéletében (125) kimondta, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak csak akkor kell megtagadnia az európai elfogatóparancs hatálya alatt álló kiskorú átadását, ha e kiskorú a végrehajtó tagállam joga szerint nem érte el az ahhoz szükséges életkort, hogy büntetőjogi felelősségét meg lehessen állapítani a vele szemben kibocsátott elfogatóparancs alapjául szolgáló cselekményért. A végrehajtó igazságügyi hatóság nem vizsgálhat olyan, további, az egyén körülményeinek értékelésével kapcsolatos feltételeket, amelyektől e tagállam joga konkrétan függővé teszi a kiskorúakkal szemben az ilyen bűncselekményekkel kapcsolatos büntetőeljárás megindítását vagy büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet meghozatalát. Az elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóság feladata, hogy a kiskorúak által a tagállamában elkövetett cselekmények büntetőjogi szankcióira vonatkozó különös szabályokat alkalmazza.

5.5.2.   A végrehajtás megtagadásának mérlegelhető okai

Amennyiben a nemzeti jogba átültetett, a végrehajtás megtagadására vonatkozó bármely mérlegelhető ok fennáll, a végrehajtó igazságügyi hatóság az eset körülményeitől függően megtagadhatja az EEP végrehajtását. Ezeket az okokat az EEP-kerethatározat 4. cikke sorolja fel:

A Bíróság a C-665/20. PPU. sz. Openbaar Ministerie kontra X ügyben hozott ítéletében (126) megállapította, hogy amennyiben a tagállamok a végrehajtás megtagadásának a kerethatározat szerinti mérlegelhető okának átültetése mellett döntenek, nem írhatnak elő kötelezettséget az EEP végrehajtásának megtagadására, ha a kibocsátott elfogatóparancs ezen okok körébe tartozik. Ehelyett a végrehajtó tagállam igazságügyi hatóságának mérlegelési mozgástérrel kell rendelkeznie, és képesnek kell lennie arra, hogy figyelembe vegye az egyes ügyek sajátos körülményeit, és értékelhesse a szóban forgó ügyben a megtagadás mérlegelhető okát.

Különösen az Európai Ügyészség (EPPO) (127) delegált európai ügyésze által vagy az ő kérésére kibocsátott európai elfogatóparancsok esetében, az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények nyomozása/eljárás alá vonása során (128) gondosan értékelni kell az egyes ügyek sajátos körülményeit, például határokon átnyúló elemet tartalmazó összetett héacsalás esetén, mivel az Európai Ügyészség nemzetek feletti egységes hivatalként jár el.

A kettős büntethetőség hiánya (4. cikk 1. pont)

Az EEP alapjául szolgáló cselekmény a végrehajtó tagállam joga szerint nem bűncselekmény.

Ez az ok olyan bűncselekményekre vonatkozik, amelyek nem szerepelnek az EEP-kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdésében felsorolt azon bűncselekmények listájában, amelyek esetében a kettős büntethetőséget nem kell mérlegelni. Továbbá a végrehajtás megtagadásának ezen mérlegelhető oka akkor is alkalmazható lehet, ha a cselekmény az EEP-kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdésében felsorolt bűncselekmények egyikének megfelel ugyan, de i. a kibocsátó tagállam joga szerint a kibocsátó tagállamban a büntetési tétel felső határa kevesebb, mint háromévi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés; ii. a végrehajtó tagállam joga szerint nem bűncselekmény.

A Bíróság a C-289/15. sz. Grundza-ügyben (129) és a C-168/21. sz. Procureur général près la cour d’appel d’Angers ügyben hozott ítéletében (130) tisztázta, hogyan kell értékelni a kettős büntethetőség feltételét.

A C-289/15. sz. Grundza-ügyben hozott ítéletében (131) a Bíróság értelmezte a 2008/909/IB kerethatározat 7. cikkének (3) bekezdését és 9. cikke (1) bekezdésének d) pontját (nevezetesen azt, hogy miként kell értékelni a kettős büntethetőség feltételét). A Bíróság a következőképpen határozott:

A C-168/21. sz. Procureur général près la cour d’appel d’Angers ügyben (132) a Bíróság kifejtette továbbá, hogy annak megállapításához, hogy a cselekmény kettős büntethetőségére vonatkozó feltétel teljesül-e, szükséges és elégséges feltétel, hogy az EEP kibocsátásának alapjául szolgáló cselekmények a végrehajtó államban is büntetendőek legyenek. Következésképpen nem szükséges, hogy a kibocsátó és a végrehajtó állam meghatározása szerinti bűncselekmény tényállási elemei, vagy pedig e bűncselekménynek az egyes nemzeti jogok szerinti megnevezése vagy minősítése pontosan egyezzen.

A Bíróság továbbá kimondta, hogy az EEP-kerethatározat 2. cikkének (4) bekezdése és 4. cikkének (1) bekezdése szerinti kettős büntethetőség feltétele teljesül abban a helyzetben, amikor az európai elfogatóparancsot a kibocsátó tagállamban olyan bűncselekményt képező cselekmények miatt kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtása céljából bocsátották ki, amely megköveteli az e tagállamban védett jogi érdek e cselekmények általi sérelmét, abban az esetben is, ha a végrehajtó tagállam joga szerint e bűncselekménynek nem tényállási eleme e védett jogi érdek sérelme. Ha a kettős büntethetőség feltételét úgy kellene értelmezni, hogy az megköveteli a bűncselekmény tényállási elemei, valamint a kibocsátó és a végrehajtó tagállam joga által védett jogi érdekek közötti pontos egyezést, akkor sérülne az átadási eljárás hatékonysága. Továbbá a cselekmény kettős büntethetőségének feltételét ezért teljesítettnek kell tekinteni, ha az európai elfogatóparancsot szabadságvesztés végrehajtása céljából bocsátották ki, még akkor is, ha e büntetést a kibocsátó tagállamban több cselekményből álló egyetlen bűncselekmény elkövetése miatt szabták ki, amelyek közül csak néhány minősül bűncselekménynek a végrehajtó tagállamban. Ez az értelmezés összhangban van a bűncselekmények és büntetések arányosságának a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében előírt elvével is. E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak nem feladata, hogy a kettős büntethetőség feltételének értékelése során a kibocsátó tagállamban kiszabott büntetést a Charta 49. cikkének (3) bekezdésének fényében értékelje.

Nem tagadható meg az EEP végrehajtása adókkal és illetékekkel, vámokkal és devizával kapcsolatos ügyekben azon az alapon, hogy a végrehajtó tagállam joga nem ír elő ugyanolyan adót vagy illetéket, vagy nem tartalmaz ugyanolyan típusú szabályokat az adó-, illeték-, valamint vám- és devizaszabályozás terén, mint a kibocsátó tagállam joga.

A végrehajtó tagállamban folyamatban lévő büntetőeljárás (4. cikk 2. pont)

Az EEP-ben érintett személy ellen a végrehajtó tagállamban ugyanazon cselekmény miatt, amelyen az EEP alapul, büntetőeljárás van folyamatban.

Ugyanazon bűncselekmény miatt a végrehajtó tagállamban folyamatban lévő büntetőeljárás kizárása (4. cikk 3. pont)

A végrehajtó tagállam igazságügyi hatóságai úgy határoztak, hogy nem indítanak büntetőeljárást vagy megszüntetik azt az EEP alapjául szolgáló bűncselekmény tekintetében, vagy ha egy tagállamban a keresett személy ellen ugyanazon cselekmény miatt jogerős határozatot hoztak, ami a további büntetőeljárás akadályát képezi.

A C-268/17. sz. AY-ügyben (133) a Bíróság kimondta, hogy az EEP végrehajtásának az EEP-kerethatározat 4. cikkének 3. pontja alapján történő megtagadása céljából nem lehet hivatkozni egy olyan, ismeretlen elkövetővel szemben indított nyomozás megszüntetésére irányuló ügyészségi határozatra, amelynek során azon személyt, akivel szemben európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, csak tanúként hallgatták meg, anélkül hogy e személy ellen büntetőeljárást folytattak volna, valamint hogy e határozatot vele szemben hozták volna meg.

Lásd még a ne bis in idem elvéről szóló 5.5.1. szakaszt.

A büntethetőség vagy a büntetés elévült (4 cikk 4. pont)

A végrehajtó tagállam joga szerint a büntethetőség vagy a büntetés elévült, és a cselekmények e tagállam büntetőjoga szerint saját joghatósága alá tartoznak.

Harmadik állambeli jogerős ítélet (4. cikk 5. pont)

A végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezésére álló információkból az derül ki, hogy a keresett személyt egy harmadik állam ugyanazon cselekmény miatt jogerősen elítélte, feltéve, hogy elítélése esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélkező állam joga szerint az már nem hajtható végre.

A C-665/20. PPU. sz. X-ügyben hozott ítéletében (134) a Bíróság megállapította, hogy az EEP-kerethatározat 3. cikkének 2. pontját és 4. cikkének 5. pontját úgy kell értelmezni, hogy az „ugyanazon cselekmény” e két rendelkezésben szereplő fogalma egységesen értelmezendő. Egyébiránt a Bíróság pontosította, hogy a 4. cikk 5. pontjában előírt végrehajtási feltétel akkor is teljesül, ha a keresett személyt ugyanazon cselekmény miatt jogerősen szabadságvesztés-büntetésre elítélték, amelynek egy részét az ítélkező harmadik államban végrehajtották, és amelynek hátralevő részét ezen állam egyik, nem igazságügyi hatóságnak minősülő hatósága elengedte. A Bíróság hangsúlyozta, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a rendelkezésére álló mérlegelési mozgásterén belül eljárva egyensúlyt kell teremtenie egyrészről a büntetlenség megelőzése, másrészről pedig az érintett személy jogbiztonságának garantálása között.

Lásd még a ne bis in idem elvéről szóló 5.5.1. szakaszt.

A végrehajtó tagállam vállalja az ítélet végrehajtását (4. cikk 6. pont)

Ha az EEP-t szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották ki, amennyiben a keresett személy a végrehajtó tagállamban tartózkodik, vagy ezen tagállamnak állampolgára vagy lakosa, a végrehajtó igazságügyi hatóság mérlegelheti, hogy a saját tagállamában hajtsák végre a büntetést vagy a szabadságelvonással járó intézkedést az érintett személy kibocsátó tagállamnak történő átadása helyett.

A 2008/909/IB kerethatározat 25. cikke külön rendelkezést tartalmaz a szabadságvesztéssel járó büntetések végrehajtó tagállambeli végrehajtásáról az EEP-kerethatározat 4. cikkének (6) bekezdése szerinti esetekben (lásd a 2.5.2. szakaszt). A 2008/909/IB kerethatározat felváltotta az elítélt személyek átszállításáról szóló 1983. évi egyezményt és annak kiegészítő jegyzőkönyvét (135). Ezért a büntetésnek a végrehajtás helye szerinti tagállam részére történő átadásakor a 2008/909/IB kerethatározatot kell alkalmazni.

A 2008/909/IB kerethatározattal összhangban az elítélt személynek az átadásba való beleegyezése már nem minden esetben jelent előfeltételt.

A Bíróság a C-514/17. sz. Sut-ügyben hozott ítéletében (136) kiemelte az EEP-kerethatározat 4. cikke 6. pontjának alkalmazásához szükséges eljárást és feltételeket.

A Bíróság a következőket állapította meg:

Az első feltételt illetően a Bíróság a C-66/08. sz., Kozłowski-ügyben hozott ítéletében (137) megállapította, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában szereplő „lakosa” és „tartózkodik” kifejezéseket egységesen kell meghatározni, mivel azok az uniós jog önálló fogalmait érintik. Ide tartozik az a helyzet, amelyben a keresett személy tényleges lakóhellyel rendelkezik a végrehajtó tagállamban, vagy az e tagállamban való stabil és bizonyos időtartamot felölelő ottléte során e tagállamhoz a lakóhelyből eredőhöz hasonló erejű kötődése alakult ki. A „tartózkodik” kifejezés meghatározásához átfogóan kell vizsgálni több, a személy helyzetét jellemző objektív körülményt, így különösen a keresett személy ottlétének tartamát, jellegét és feltételeit, valamint a végrehajtó tagállamban fennálló családi és gazdasági kötelékeit. A Bíróság pontosította továbbá, hogy az a tény, miszerint a keresett személy a végrehajtó tagállamban üzletszerűen bűncselekményeket követ el, és azon tény, miszerint ott szabadságvesztés-büntetését tölti, nem relevánsak, amikor a végrehajtó igazságügyi hatóság azt vizsgálja, hogy a „tartózkodik” kifejezés hatálya alá tartozik-e a keresett személy. E tény és e körülmény azonban – ha a keresett személy a végrehajtó tagállamban „tartózkodónak” tekintendő – releváns lehet ezt követően, annak a végrehajtó igazságügyi hatóság általi vizsgálatakor, hogy indokolt-e az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása.

A Bíróság a C-123/08. sz. Wolzenburg-ügyben hozott ítéletében (138) megállapította, hogy a tagállamok korlátozhatják azokat a helyzeteket, amelyekben végrehajtó tagállamként megtagadhatják a 4. cikk 6. pontjának hatálya alá tartozó személy átadását, amennyiben a keresett személy egy másik tagállam állampolgára, e rendelkezés alkalmazását attól a feltételtől téve függővé, hogy az érintett személy öt éven át folyamatosan jogszerűen tartózkodott a végrehajtás helye szerinti tagállamban. A tagállam azonban nem támaszthat az EEP-kerethatározat 4. cikkének 6. pontja alapján az EEP végrehajtásának megtagadási okára való hivatkozáshoz kiegészítő közigazgatási követelményeket, mint például a határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel való rendelkezés.

A C-42/11. sz., Lopes da Silva Jorge-ügyben hozott ítéletében (139) a Bíróság pontosította, hogy az EEP-kerethatározat 4. cikkének 6. pontját és az EUMSZ 18. cikkét úgy kell értelmezni, hogy bár a tagállamok az EEP-kerethatározat 4. cikke 6. pontjának átültetése keretében dönthetnek úgy, hogy korlátozzák azon helyzetek körét, amelyekben a végrehajtó nemzeti igazságügyi hatóság megtagadhatja az e rendelkezés hatálya alá tartozó személy átadását, nem zárhatják ki teljesen és automatikusan az említett rendelkezés hatálya alól a más tagállamok saját területükön tartózkodó vagy lakó állampolgárait, függetlenül attól, hogy e személyek milyen kapcsolatban állnak velük. A nemzeti bíróságoknak az EEP-kerethatározat szövegének és céljának fényében kell értelmezniük a jogot, hogy annak teljes hatékonyságát biztosíthassák.

A Bíróság a C-700/21. sz. O. G. ügyben hozott ítéletében (140) megállapította, hogy az EEP-kerethatározat 4. cikkének a Charta 20. cikkével összefüggésben értelmezett 6. pontjával ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely abszolút jelleggel és automatikusan kizárja az európai elfogatóparancs végrehajtása mérlegelhető megtagadásának e rendelkezésben előírt okára alapított kedvezményéből az e tagállam területén tartózkodó vagy ott lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárokat, anélkül hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság értékelhetné ezen állampolgárnak az említett tagállamhoz való kötődését. Annak értékelése érdekében, hogy helyénvaló-e megtagadni az ilyen európai elfogatóparancs végrehajtását, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak átfogó értékelést kell végeznie annak megállapítása érdekében, hogy a keresett személy végrehajtó tagállamhoz való kötődése kellő mértékű-e ahhoz, hogy alátámassza azt a vélelmet, hogy ha a büntetést ebben az államban hajtják végre, az érintett személynek nagyobb esélye lesz a visszailleszkedésre, mint a kibocsátó tagállamban. Ezen elemek közé tartoznak a harmadik országbeli állampolgárnak a végrehajtó tagállammal fennálló családi, nyelvi, kulturális, társadalmi vagy gazdasági kapcsolatai, valamint az e tagállamban való tartózkodásának jellege, időtartama és feltételei.

A második feltételt illetően a Bíróság a C-579/15. sz. Popławski (Popławski I) ügyben (141) hangsúlyozta, hogy a büntetés végrehajtásának átvételére vonatkozó kötelezettség valódi kötelezettségvállalást feltételez a végrehajtó tagállam részéről a kibocsátó tagállam által a keresett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtására vonatkozóan. A büntetlenség elkerülése érdekében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak először azt kell megvizsgálnia, hogy a büntetés végrehajtása a belső jogával összhangban ténylegesen lehetséges-e. Amennyiben nem, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak el kell rendelnie az európai elfogatóparancs végrehajtását, és át kell adnia a keresett személyt.

A Bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása nem tagadható meg az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 4. cikkének 6. pontja alapján pusztán azért, mert a végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága arról tájékoztatja a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságát, hogy „kész” átvenni az ítélet végrehajtását, vagy azért, mert ugyanazon cselekmények miatt szándékozik e személlyel szemben büntetőeljárást indítani, mint amelyek miatt az ítéletet meghozták.

A C-514/17. sz. Sut-ügyben (142) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy valamely tagállam az említett személy társadalomba való visszailleszkedésére vonatkozó megfontolásokból megtagadhatja e parancs végrehajtását még akkor is, ha az elfogatóparancs alapját képező bűncselekmény a végrehajtó tagállam joga alapján csak pénzbüntetéssel büntethető. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ugyanezen nemzeti jog szerint ez a körülmény nem akadályozza, hogy a keresett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetést e tagállamban ténylegesen végrehajtsák.

A 4. cikk (6) bekezdésének alkalmazását igazoló jogos érdekkel kapcsolatban a Bíróság a C-579/15. sz. Popławski I ügyben (143) hangsúlyozta, hogy a 4. cikk (6) bekezdése fakultatív megtagadási oknak minősül, ami azt jelenti, hogy a fenti két feltétel teljesülése esetén a végrehajtó igazságügyi hatóságok nem kötelezhetők az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadására. Ezért, amint azt a Bíróság a C-66/08. sz. Kozłowski-ügyben (144) kiemelte, mérlegelési jogkörének gyakorlása során a végrehajtó igazságügyi hatóságnak értékelnie kell, hogy fennáll-e a kiszabott büntetés végrehajtó tagállamban történő végrehajtását indokolttá tévő jogos érdek. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak különösen szem előtt kell tartania annak lehetőségét, hogy növelje a keresett személy esélyét arra, hogy a rá kiszabott büntetés lejártakor visszailleszkedjen a társadalomba.

Végezetül a C-42/11. sz. Lopes da Silva Jorge-ügyben (145), a C-579/15. sz. Popławski I-ügyben (146) és a C-573/17. sz. Popławski (Popławski II)-ügyben (147) hozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy a nemzeti bíróságoknak az EEP-kerethatározat szövegének és céljának fényében kell értelmezniük a nemzeti jogukat, hogy annak teljes hatékonyságát biztosíthassák, és hogy a szóban forgó kerethatározat céljával összeegyeztethető eredményt érjenek el. A C-573/17. sz. Popławski (Popławski II)-ügyben (148) a Bíróság azt is pontosította, hogy az uniós jog elsőbbségének elvét úgy kell értelmezni, hogy az nem követeli meg valamely nemzeti bíróságtól, hogy mellőzze az adott állam jogának egy kerethatározat (mint pl. az EEP-kerethatározat) rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen rendelkezésének alkalmazását, mivel e rendelkezések nem bírnak közvetlen hatállyal.

Területen kívüliség (a kibocsátó tagállam területén kívül elkövetett bűncselekmények) (4. cikk 7. pont)

Az EEP olyan bűncselekményre vonatkozik, amelyet:

a)	a végrehajtó tagállam joga szerint egészben vagy részben a végrehajtó tagállam területén vagy a végrehajtó tagállam területeként kezelt helyen követtek el; vagy

b)	a kibocsátó tagállam területén kívül követtek el, és a végrehajtó tagállam joga nem teszi lehetővé a büntetőeljárás lefolytatását ilyenfajta bűncselekményekre nézve, ha azokat a területén kívül követték el.

A Bíróság a C-488/19. sz. JR-ügyben (149) hozott ítéletében pontosította, hogy a 4. cikk 7. pontjának b) alpontja nem terjed ki azokra az esetekre, amikor az európai elfogatóparancs kibocsátására a kibocsátó tagállam olyan bírósági határozata alapján kerül sor, amely lehetővé teszi a valamely harmadik állam bírósága által kiszabott büntetés e tagállamban történő végrehajtását abban az esetben, ha a szóban forgó bűncselekményt e harmadik állam területén követték el. Ezekben az esetekben azt a kérdést, hogy ez a bűncselekmény „a kibocsátó tagállam területén kívül” elkövetett cselekménynek minősül-e, a harmadik állam – e bűncselekmény üldözését lehetővé tévő – büntető joghatóságát, nem pedig a kibocsátó tagállam büntető joghatóságát figyelembe véve kell eldönteni.

5.6.   Az érintett személy távollétében tartott tárgyalások

A 2009/299/IB tanácsi kerethatározat módosította az EEP-kerethatározatot azzal, hogy törölte az 5. cikk (1) bekezdését, és az érintett személy távollétében hozott határozatokról szóló új 4a. cikket illesztett be. Ezek a rendelkezések olyan helyzetekre vonatkoznak, amikor a végrehajtó igazságügyi hatóság szabadságvesztés-büntetés végrehajtására vonatkozó olyan EEP-t kapott, amely olyan kibocsátó tagállambeli eljárásból fakad, ahol a személy nem volt jelen.

Az EEP-kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése a szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott EEP végrehajtásának mérlegelhető megtagadási okát tartalmazza abban az esetben, ha az érintett személy személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson (az érintett távollétében hozott határozat). E lehetőséghez azonban négy kivétel társul, amelyeket az EEP-kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában határoztak meg.

Az EEP-kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése szerint a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg az EEP végrehajtását az érintett személy távollétében hozott határozat alapján, a következő meghatározott körülmények között, a kibocsátó tagállam nemzeti jogában meghatározott további eljárási követelményekkel összhangban:

a)

az érintett személyt kellő időben: i. személyesen idézték, és ily módon tájékoztatták annak a tárgyalásnak a kitűzött időpontjáról és helyéről, amely a határozat meghozatalához vezetett, vagy az érintett más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a szóban forgó tárgyalás kitűzött időpontjára és helyére vonatkozóan, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett; valamint ii. tájékoztatták arról, hogy a határozat meghozatalára meg nem jelenése esetén is sor kerülhet; vagy

b)	az érintett személy a kitűzött tárgyalás ismeretében meghatalmazta vagy az általa választott vagy az állam által kirendelt jogi képviselőt arra, hogy a tárgyalás során a védelmét ellássa, és az említett jogi képviselő ténylegesen ellátta az érintett személy védelmét a tárgyaláson; vagy

c)

az érintett személy a határozat kézbesítését és azt követően, hogy kifejezetten tájékoztatták őt a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárásban joga van részt venni, és amely lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát – beleértve az új bizonyítékokat –, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet: i. egyértelműen kijelentette, hogy nem vitatja a határozatot; vagy ii. az alkalmazandó határidőn belül nem kért perújítást vagy nem fellebbezett; vagy

d)

a határozatot nem kézbesítették személyesen az érintett személynek, de: i. az átadást követően haladéktalanul, személyesen kézbesíteni fogják neki, és kifejezetten tájékoztatni fogják őt a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárásban joga van részt venni, és amely lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát – beleértve az új bizonyítékokat –, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet; valamint ii. tájékoztatni fogják arról, hogy milyen határidőn belül kérhet perújítást vagy fellebbezhet, amint arra a vonatkozó EEP utalást tartalmaz.

Ebben az összefüggésben a Bíróság egyértelművé tette, hogy amennyiben az EEP-kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában foglalt feltételek közül legalább egy teljesül, a végrehajtó hatóság nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását (150).

A Bíróság azonban a C-271/17. PPU. sz. Zdziaszek-ügyben hozott ítéletében (151) kiemelte, hogy amennyiben sem az európai elfogatóparancs formanyomtatványában szereplő információk, sem pedig az ugyanezen kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján beszerzett információk nem tartalmaznak elegendő adatot a 4a. cikk (1) bekezdésének a)–d) pontjában szereplő valamelyik helyzet fennállásának megállapításához, a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását.

Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlatában hangsúlyozta a megtagadási ok fakultatív jellegét, megállapítva, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság – miután megállapította, hogy a 4a. cikk (1) bekezdésének a)–d) pontjában említett helyzetek nem alkalmazhatók – figyelembe vehet más olyan körülményeket, amelyek lehetővé teszik számára, hogy meggyőződjön arról, hogy az átadás nem járt az érintett védelemhez való jogának sérelmével. Az EEP-kerethatározat ugyanis nem akadályozza meg a végrehajtó igazságügyi hatóságot abban, hogy biztosítsa az érintett személy védelemhez való jogát az előtte folyamatban lévő ügy összes körülményének kellő figyelembevétele révén, ideértve azokat az információkat is, amelyekkel ő maga is rendelkezhet. Ebben az összefüggésben a végrehajtó hatóság figyelembe veheti a keresett személy magatartását és azt a tényt, hogy megakadályozta a személyes idézését vagy a bíróság által kirendelt ügyvédekkel való kapcsolatfelvételt, vagy azt a tényt, hogy fellebbezést nyújtott be az elsőfokú határozatok ellen (152). Ez azt jelenti, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság akkor is dönthet a keresett személy átadása mellett, ha a 4a. cikk (1) bekezdésének a)–d) pontjában említett négy helyzet nem teljesül.

Az EEP-kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában említett négy eset kimerítő jellegét a Bíróság a C-399/11. sz. Melloni-ügyben és a C-416/20. PPU. sz. TR ügyben megerősítette.

A C-399/11. sz. Melloni-ügyben (153) azt kérdezték a Bíróságtól, hogy az EEP-kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság az európai elfogatóparancs teljesítését attól a feltételtől teszi függővé, hogy a terhelt távollétében hozott büntető ítélet a kibocsátó tagállamban felülvizsgálható legyen a végrehajtó állam nemzeti alkotmányos szabályaival összhangban.

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az EEP-kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése a szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott EEP végrehajtásának mérlegelhető megtagadási okát jelenti, abban az esetben, ha az érintett személy személyesen nem volt jelen az elítélést eredményező tárgyaláson. E lehetőséghez azonban négy kivétel társul, amelyeket a 4a. cikk (1) bekezdésének a)–d) pontjában határoztak meg. A Bíróság megállapította, hogy e négy helyzetben a végrehajtó igazságügyi hatóság nem kötheti a távollétében elítélt személy átadását ahhoz a feltételhez, hogy az ítélet felülvizsgálható legyen a jelenlétében. Ez azt jelenti, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok nem írhatnak elő a nemzeti alkotmányos követelményeken alapuló további követelményeket.

A C-416/20. PPU. sz. TR-ügyben (154) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 4a. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ha az érintett személy megakadályozta a személyes idézését, nem jelent meg személyesen a tárgyaláson, és a végrehajtó tagállamba szökött, a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg a szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását pusztán amiatt, hogy nincs biztosíték arra, hogy a kibocsátó tagállamnak történő átadás esetén (a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló (EU) 2016/343 irányelv (155) 8. és 9. cikkében foglalt) új tárgyaláshoz való jogát tiszteletben fogják tartani.

Ami az EEP-kerethatározat 4a. cikkének az (EU) 2016/343 irányelvhez való viszonyát illeti, a Bíróság a C-416/20. PPU. sz. TR-ügyben úgy ítélte meg, hogy a 4a. cikk kifejezetten arra az esetre vonatkozik, amikor a tárgyaláson személyesen meg nem jelenő személyre vonatkozó szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs az említett büntetést vagy végzést kiszabó határozatot eredményez. Ezért „a kibocsátó tagállam nemzeti jogának az (EU) 2016/343 irányelv rendelkezéseivel való esetleges összeegyeztethetetlensége nem minősülhet olyan oknak, amely az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadásához vezethet”, mivel az uniós jogalkotó azt a megközelítést fogadta el, hogy kimerítően felsorolja azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén az érintett személy távollétében hozott határozat végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását úgy kell tekinteni, mint amely nem sérti a védelemhez való jogot (156).

A Bíróság mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az a tény, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának megakadályozása érdekében nem lehet az (EU) 2016/343 irányelvre hivatkozni, egyáltalán nem érinti a kibocsátó tagállam azon abszolút kötelezettségét, hogy a jogrendjében tiszteletben tartsa az uniós jog valamennyi rendelkezését, ideértve az (EU) 2016/343 irányelvet is. Az érintett személy adott esetben a kibocsátó tagállamnak való átadását követően e tagállam bíróságai előtt hivatkozhat az (EU) 2016/343 irányelv vonatkozó rendelkezéseire.

5.6.1.   Az uniós jog önálló fogalmai

A Bíróság kimondta, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában szereplő fogalmak, úgymint a „személyes idézés”, „a határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” és „más módon ténylegesen átvett” kifejezések az uniós jog önálló fogalmai, amelyeket a tagállami minősítésektől függetlenül egységesen kell értelmezni az Unió területén (157). Az ilyen fogalmak jelentését tehát a nemzeti jog nem határozhatja meg.

A tagállami hatóságoknak ezért mindig ki kell tölteniük az EEP-formanyomtatvány d) szakaszának d) négyzetét az érintett személy távollétében hozott határozatok eseteire vonatkozóan. Fontos, hogy a hatóságok ne csak az említett szakaszban megadott négyzeteket jelöljék meg, hanem kitöltsék e szakasz 4. pontját is, és adjanak tájékoztatást arról, hogy a vonatkozó feltételek hogyan teljesültek. E tekintetben fontos, hogy a tájékoztatás világos, átfogó és tényszerű módon történjen, és hogy kerüljék a nemzeti jog fogalmaiból eredő jogi minősítéseket. A személy megjelenésének elmaradását, az idézés és az ítélet kézbesítésének módját, valamint azt, hogy a terheltet általa felkért (és nem a bíróság által kirendelt) ügyvéd képviselte-e, tényszerűen, a nemzeti jogi terminológia alkalmazása nélkül kell ismertetni.

A teljes körű, tényszerű tájékoztatással elkerülhetők az EEP-kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése szerinti kiegészítő információk iránti kérelmek, amelyek szükségtelen késedelmeket okozhatnak.

A 4a. cikk értelmében vett „a határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” önálló fogalmáról

Azon esetre vonatkozóan, ha az eljárás több, egymást követő határozat alapjául szolgáló ügyben indult, a Bíróság a C-270/17. PPU. sz. Tupikas-ügyben (158) hozott ítéletében pontosította, hogy a „ határozat meghozatalát eredményező tárgyalás ” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az kizárólag azon eljárásra vonatkozik, amelynek eredményeképpen azon határozatot meghozták, amely az ügy érdemben történő ténybeli és egyben jogi vizsgálatát követően jogerősen határozott az érintett bűnösségéről, valamint szabadságelvonással járó intézkedéshez hasonló büntetés kiszabásáról.

A Bíróság a C-271/17. PPU. sz. Zdziaszek-ügyben (159) hozott ítéletében pontosította, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma nem csupán a fellebbezés során hozott határozat alapjául szolgáló eljárásra terjed ki, amely jogerősen határozott az érintett személy bűnösségéről és a kiszabott büntetésről, hanem az ezt követő eljárásokra is, beleértve az összbüntetésbe foglaló ítélethez vezető eljárást is, amelynek eredményeképpen meghozzák az eredetileg kiszabott büntetés mértékét jogerősen megváltoztató határozatot, amennyiben az ez utóbbi határozatot elfogadó hatóság e tekintetben bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkezik.

Ha az érdekelt személyesen részt vett az azon bírósági határozat meghozatalához vezető büntetőtárgyaláson, amelyben jogerősen megállapították valamely jogsértésben való bűnösségét, és amelyben emiatt vele szemben szabadságvesztést szabtak ki, amely büntetés végrehajtását a későbbiekben részlegesen és bizonyos feltételek tiszteletben tartása (például a magaviselettől függő próbára bocsátás) ellenében felfüggesztették, a Bíróság a C-571/17. PPU. sz. Ardic-ügyben (160) hozott ítéletében úgy ítélte meg, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma nem foglalja magában az e felfüggesztésnek az említett feltételeknek a feltételes szabadság alatt történő megsértésén alapuló visszavonására irányuló későbbi eljárást, ha az ezen eljárás eredményeképpen elfogadott visszavonó határozat nem változtatja meg sem az eredetileg kiszabott büntetés nemét, sem pedig annak mértékét.

A C-514/21. és C-515/21. sz., Minister for Justice and Equality egyesített ügyekben (161) a Bíróság megállapította, hogy az EEP-kerethatározat 4a. cikkének a Charta 47. és 48. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának felfüggesztését új büntetőítélet miatt visszavonták, és e büntetés végrehajtása céljából európai elfogatóparancs kibocsátására kerül sor, az érintett távollétében hozott ezen büntetőítélet e rendelkezés értelmében „határozatnak” minősül. Nem ez a helyzet az említett büntetés végrehajtásának felfüggesztését visszavonó határozat esetében.

A 4a. cikk (1) bekezdését tehát úgy kell értelmezni, hogy az felhatalmazza a végrehajtó igazságügyi hatóságot arra, hogy megtagadja a keresett személy kibocsátó tagállamnak történő átadását, ha úgy tűnik, hogy az e személlyel szemben az európai elfogatóparancs kibocsátása szempontjából meghatározó, második büntetőítéletet eredményező eljárásra az érintett személy távollétében került sor – kivéve, ha az európai elfogatóparancs ezen eljárás tekintetében tartalmazza az e rendelkezés a)–d) pontjában említett nyilatkozatok egyikét.

A végrehajtó igazságügyi hatóság azonban nem tagadhatja meg a keresett személynek a kibocsátó tagállam számára való átadását azzal az indokkal, hogy az azon szabadságvesztés-büntetés felfüggesztésének a visszavonásához vezető eljárásra, amelynek végrehajtása céljából az európai elfogatóparancsot kibocsátották, az érintett távollétében került sor, vagy ha e személy átadását annak garantálásától teszi függővé, hogy e személy e tagállamban elérheti egy új ítélet meghozatalát, vagy olyan fellebbezési eljárást indíthat, amely lehetővé teszi az ilyen visszavonó határozatnak vagy az említett személy távollétében vele szemben meghozott második, ezen elfogatóparancs kibocsátása szempontjából meghatározó jelentőségűnek bizonyuló büntetőítéletnek a felülvizsgálatát.

A 4a. cikk értelmében vett „személyes idézés” és „más módon ténylegesen átvett” önálló fogalma

A C-108/16 PPU. sz. Dworzecki-ügyben (162) hozott ítéletében a Bíróság a következőket állapította meg:

5.7.   A végrehajtó igazságügyi hatóság alapjogi megfontolásai

Az EEP-kerethatározat nem tartalmaz rendelkezést a végrehajtás megtagadására azon az alapon, hogy a keresett személy alapvető jogait megsértették a kibocsátó tagállamban. Az EEP-kerethatározat (12) és (13) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkének (3) bekezdése azonban egyértelművé teszi, hogy a kerethatározat nem módosítja az EUSZ 6. cikkében rögzített és a Chartában tükröződő alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának kötelezettségét, amely kötelezettség valamennyi tagállamot, különösen a kibocsátó és a végrehajtó tagállamot egyaránt érinti.

Amint azt a Bíróság a C-404/15. és C-659/15. PPU. sz., Aranyosi és Căldăraru egyesített ügyekben (163), valamint a C-216/18. PPU. sz. LM ügyben (164) hozott ítéletében megerősítette, a kölcsönös bizalom elve megköveteli, hogy kivételes körülményektől eltekintve minden tagállam úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat.

Ezenkívül a Bíróság a C-158/21. sz., Puig Gordi és társai ügyben (165) kimondta, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság főszabály szerint nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását azon az alapon, hogy a kibocsátó tagállamban a keresett személy ügyében eljáró bíróság a kibocsátó tagállam nemzeti joga szerint e tekintetben nem rendelkezik joghatósággal. E hatóságnak mindazonáltal meg kell tagadnia az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha megállapítja, hogy az adott tagállam igazságszolgáltatási rendszerét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok állnak fenn, és hogy az e tagállamban a keresett személy ügyében eljáró bíróság nyilvánvalóan nem rendelkezik joghatósággal, így követve a Bíróság ítélkezési gyakorlata által kialakított kétlépcsős vizsgálatot, amint azt az 5.7.2. szakasz ismerteti.

Ugyanebben az ítéletben a Bíróság azt is megállapította, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak nem áll jogában megtagadni az európai elfogatóparancs végrehajtását olyan megtagadási ok alapján, amely nem az EEP-kerethatározatból, hanem kizárólag a végrehajtó tagállam jogából ered.

A Bíróság a C-327/18. PPU. sz. RO-ügyben (166) úgy határozott, hogy az Európai Unióból való kilépési szándék valamely tagállam általi, az EUSZ 50. cikk szerinti bejelentése nem tekinthető olyan kivételes körülménynek, amely igazolhatná az e tagállam által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztását vagy megtagadását.

Mindazonáltal a végrehajtó igazságügyi hatóság feladata, hogy az adott ügy konkrét és pontos értékelését követően megvizsgálja, hogy fennállnak-e olyan alapos okok, amelyek alapján feltételezhető, hogy a kibocsátó tagállam Unióból való kilépését követően az ezen elfogatóparancs által érintett személyt fenyegeti az alapvető jogaitól való megfosztás veszélye. Ezen vizsgálat során figyelembe lehet venni az olyan körülményeket, mint az EJEE-ben és az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezményben való folyamatos részvétel.

5.7.1.   A kibocsátó tagállamban fennálló fogvatartási körülményekkel kapcsolatos megfontolások

Ami a kibocsátó tagállamban fennálló fogvatartási körülményeket illeti, a Bíróság a C-404/15. és C-659/15. PPU. sz., Aranyosi és Căldăraru egyesített ügyekben (167), a C-220/18. PPU. sz. ML-ügyben (168) és a C-128/18. sz. Dumitru-Tudor Dorobantu ügyben (169) hozott ítéletében úgy ítélte meg, hogy annak biztosításának szükségessége, hogy az érintett személy ne legyen kitéve semmiféle, a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmódnak, kivételesen igazolja a kölcsönös bizalom és elismerés elveinek korlátozását. Ebben az összefüggésben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy az embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek a Charta 4. cikkében foglalt tilalma abszolút jellegű, mivel szorosan kapcsolódik az emberi méltóság tiszteletben tartásához, amelyet a Charta 1. cikke ír elő.

A Bíróság a C-404/15. és C-659/15. PPU. sz., Aranyosi és Căldăraru egyesített ügyekben hozott ítéletében a következőképpen határozott:

Amennyiben a végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága az általános fogvatartási körülmények miatt a kibocsátó tagállamban fogva tartott személyekkel szembeni embertelen vagy megalázó bánásmód valós kockázatára vonatkozó bizonyítékkal rendelkezik, a C-404/15 és C-659/15. PPU. sz., Aranyosi és Căldăraru egyesített ügyekben hozott ítéletben (az ítélet 89–104. pontja) – kiegészülve a C-220/18. PPU. sz. ML-ügyben és a C-128/18. sz. Dumitru-Tudor Dorobantu-ügyben hozott ítélettel – a Bíróság által ismertetett eljárást kell követnie.

A nemzeti végrehajtó igazságügyi hatóságok által követendő eljárási lépések, amennyiben a kibocsátó tagállamban fogva tartott személyek embertelen vagy megalázó bánásmódjának valós kockázatára vonatkozó bizonyítékok birtokában vannak.

Az alábbi lépéseket a következő sorrendben kell elvégezni:

1.

Annak ellenőrzése, hogy a keresett személy esetében az általános fogvatartási körülmények miatt fennáll-e az embertelen vagy megalázó bánásmód valós kockázata: — ennek objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatokra kell támaszkodnia, amelyek származhatnak többek között nemzetközi bírósági határozatokból, így az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteiből, a kibocsátó tagállam bírósági határozataiból, valamint az Európai Tanács szervezetei által elfogadott vagy az Egyesült Nemzetek rendszeréből eredő határozatokból, jelentésekből és más dokumentumokból  (170) .

2.

Amennyiben az általános fogva tartási körülmények miatt ilyen veszély fennállását állapítják meg, kiegészítő információk kérését követően értékelni kell, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető-e, hogy a keresett személy esetében az adott ügy körülményei közt fennáll-e az embertelen vagy megalázó bánásmód valós kockázata: — az EEP-kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján arra kell kérni a kibocsátó igazságügyi hatóságot, hogy haladéktalanul közöljön minden további hasznos információt az érintett személy e tagállamban történő fogva tartásának várható körülményeivel kapcsolatban, — a végrehajtó igazságügyi hatóság határidőt szabhat a kibocsátó igazságügyi hatóságtól kért kiegészítő információk kézhezvételére , figyelembe véve az információk összegyűjtéséhez szükséges és az EEP-kerethatározat 17. cikkében meghatározott határidőket, — a kibocsátó igazságügyi hatóságtól eltérő kibocsátó tagállam hatóságai által szolgáltatott információkat is figyelembe lehet venni  (171) , — a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles elfogadni a kibocsátó igazságügyi hatóság által arra vonatkozóan adott vagy megerősített biztosítékot , hogy az érintett személy a tényleges és konkrét fogvatartási körülmények miatt nem fog embertelen vagy megalázó bánásmódot elszenvedni, legalábbis arra utaló pontos és konkrét jel hiányában, hogy egy adott büntetés-végrehajtási intézetben a fennálló fogvatartási körülmények sértik a Charta 4. cikkét.

3.

Ha a kibocsátó igazságügyi hatóság nem nyújt biztosítékot arra vonatkozóan, hogy a keresett személy nem fog embertelen és megalázó bánásmódban részesülni, vagy ha a kibocsátó igazságügyi hatóságtól kapott információk és a végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezésére álló bármely egyéb információ alapján a végrehajtó igazságügyi hatóság pontos és konkrét információkkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy egy adott büntetés-végrehajtási intézetben a fogva tartás körülményei sértik a Charta 4. cikkét, értékelni kell, hogy alapos okkal feltételezhető-e, hogy a keresett személy ügyének konkrét körülményeit figyelembe véve fennáll az embertelen és megalázó bánásmód ilyen valós veszélye: — a végrehajtó igazságügyi hatóság kizárólag bizonyos büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartási körülményeit köteles vizsgálni – azokét, amelyekben az érintett személyt a rendelkezésére álló információk szerint valószínűleg fogva fogják tartani, ideértve az ideiglenes vagy átszállítás céljára szolgáló fogva tartást is  (172) , — a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles figyelembe venni azon releváns fizikai körülmények összességét, amelyek a fogva tartásra abban a büntetés-végrehajtási intézetben jellemzőek , ahol az érintettet fogva fogják tartani, mint például a zárkákban az egy fogvatartottra jutó személyes tér, a higiéniai körülmények, valamint a fogvatartott említett intézetben való szabad mozgásának mértéke. Ez az értékelés nem korlátozódik a nyilvánvaló hiányosságok vizsgálatára  (173) , — az egy fogvatartottra jutó személyes tér tekintetében az EJEE 3. cikke szerinti minimumkövetelményeket kell figyelembe venni, nem pedig a végrehajtó tagállam nemzeti jogából eredő követelményeket. Az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint akkor áll fenn az EJEE 3. cikke megsértésének határozott vélelme, ha a fogvatartott számára bármely típusú cellában rendelkezésre álló személyes tér 3 m2 alatt van. Ezt a vélelmet csak akkor lehet megcáfolni, ha i. a minimális 3 m2-es személyes tér csökkentése rövid idejű, alkalmi és csekély mértékű, ii. az ilyen csökkentéseket a zárkán kívüli megfelelő szabad mozgás és megfelelő zárkán kívüli tevékenységek kísérik, és iii. az intézetben való őrizet általános feltételei megfelelőek, és nincsenek olyan további körülmények, amelyek az érintett személy fogva tartásának körülményeit súlyosbítják. A rendelkezésre álló élettér kiszámításakor figyelembe kell venni a bútorok által elfoglalt területet, a szaniterhelyiségek által elfoglalt területet azonban nem, és a fogvatartott számára lehetővé kell tenni, hogy a zárkán belül rendesen tudjon mozogni. A többszemélyes zárkákban a 3–4 m2-es személyes tér arra enged következtetni, hogy megsértik az EJEE 3. cikkét, ha a helytényező a fogva tartás nem megfelelő fizikai körülményeinek egyéb aspektusaival párosul, ideértve többek között a szabadtéri testmozgáshoz, a természetes fényhez vagy szabad levegőhöz való hozzáférés hiányát, a rossz szellőzést, a nem megfelelő szobahőmérsékletet, a mosdó egyedüli használatának lehetetlenségét, valamint az alapvető egészségügyi és higiéniai követelmények be nem tartását. Azokban az esetekben, amikor a fogvatartott többszemélyes börtönzárkában 4 m2-nél nagyobb személyes térrel rendelkezik, és ezért nem merül fel probléma a személyes térrel kapcsolatban, a fogva tartás előző pontban említett fizikai körülményeinek egyéb vonatkozásai továbbra is relevánsak a fogvatartási körülmények EJEE 3. cikke szerinti megfelelőségének értékelése szempontjából  (174) , — a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tekintheti kizártnak a veszély fennállását önmagában amiatt, hogy az érintett személy a kibocsátó tagállamban a fogvatartási körülményeinek kifogásolását lehetővé tévő jogorvoslati lehetőséggel rendelkezik, vagy amiatt, hogy e tagállamban a fogvatartási körülmények fokozott ellenőrzését célzó jogszabályi vagy strukturális intézkedéseket hoztak. Az ilyen jogorvoslatok és intézkedések azonban figyelembe vehetők a fogvatartási körülmények átfogó értékelése során a személy átadásáról való döntés céljából  (175) , — tilos mérlegelni azt a megállapítást, hogy alapos okkal feltételezhető, hogy a keresett személy embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének van kitéve, a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés hatékonyságával, valamint a kölcsönös bizalom és elismerés elvével kapcsolatos megfontolásokkal szemben  (176) .

4.

Ha megállapítást nyer, hogy fennáll a keresett személlyel szembeni embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélye (és az európai elfogatóparancsról szóló végleges határozat meghozataláig): — a szóban forgó EEP végrehajtását el kell halasztani . Az Eurojustot tájékoztatni kell (az EEP-kerethatározat 17. cikke (7) bekezdésének megfelelően), — a végrehajtó igazságügyi hatóság csakis akkor dönthet úgy, hogy az érintett személyt továbbra is fogva tartja , ha az EEP végrehajtására irányuló eljárást kellő gondossággal folytatták le, és ennélfogva a fogva tartás időtartama nem bizonyul eltúlzott jellegűnek (a C-237/15. PPU. sz. Lanigan-ügyben hozott ítélet 58–60. pontjával összhangban); a hatóságnak kellően tekintettel kell lennie a Charta 48. cikkében biztosított ártatlanság vélelmére és tiszteletben kell tartania a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében előírt arányosság követelményét, — az érintett személy ideiglenes szabadon bocsátására vonatkozó lehetőség vagy akár kötelezettség , a szökés megakadályozása érdekében tett intézkedések mellett.

5.

Végleges határozat: — amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság a kibocsátó igazságügyi hatóságtól kapott információk és a végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezésére álló esetleges további információk alapján kizárja az érintett személyt fenyegető embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélyének fennállását, határozatot kell hoznia az EEP végrehajtásáról, — amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tudja észszerű időn belül kizárni az embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélyének fennállását, akkor döntenie kell arról, hogy az átadási eljárást megszünteti-e.

Azokban az esetekben, amikor az embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata észszerű időn belül nem zárható ki, a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok konzultálhatnak és mérlegelhetik, hogy az európai elfogatóparancsnak vannak-e alternatívái, mint például az eljárás vagy a szabadságvesztés-büntetés átadása a végrehajtó tagállamnak (lásd az 5.11.4. szakaszt).

E kézikönyv X. melléklete tartalmazza a fogvatartási körülményekre vonatkozó kiegészítő információknak az EEP-kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése szerinti kérelmezésére szolgáló sablont. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak csak az általa az adott ügyben relevánsnak ítélt négyzeteket kell megjelölnie. Ebben az összefüggésben a Bíróság az ML-ügyben megállapította, hogy az olyan kiegészítő információk iránti megkeresések, melyek nem nyilvánvalóan relevánsak valamely konkrét ügyben elvégzendő értékelés szempontjából, összeegyeztethetetlenek lehetnek az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében előírt lojális együttműködési kötelezettséggel, mivel az ilyen megkeresések gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy a kibocsátó tagállam hatóságai hasznos választ adjanak, tekintettel az EEP-kerethatározat 17. cikkében előírt rövid határidőkre (177).

Ezenkívül a kibocsátó tagállamban fennálló fogvatartási körülmények értékelése során figyelembe kell venni az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak és vádlottak eljárási jogairól és a fogva tartás anyagi körülményeiről szóló, 2022. december 8-i bizottsági ajánlást (lásd: XI. melléklet).

5.7.2.   A keresett személy tisztességes eljáráshoz való jogával kapcsolatos szempontok

A Bíróság a C-216/18. PPU. sz. LM-ügyben (178) hozott ítéletében megállapította, hogy amennyiben fennáll annak valós veszélye, hogy a keresett személynek átadása esetén sérül a független bírósághoz forduláshoz való alapvető joga (és ezáltal a Charta 47. cikkének második bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való jogának lényeges tartalma), a végrehajtó igazságügyi hatóság kivételes jelleggel megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását. A Bíróság a következőképpen határozott:

Annak értékelésekor, hogy fennáll-e a valós veszélye annak, hogy az érintett személy tisztességes tárgyaláshoz való alapvető joga sérül-e, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a Bíróság C-216/18, PPU. sz. LM-ügyben hozott ítéletében (30–79. pont) meghatározott eljárást kell követnie, amelyet a Bíróság a C-354/20. PPU. és a C-412/20. PPU. sz. L és P egyesített ügyekben (179), valamint a C-562/21. PPU. és C-563/21. PPU. sz. Openbaar Ministerie egyesített ügyekben (180), a C-480/21. sz. W O és J L kontra Minister for Justice and Equality ügyben (181), továbbá a C-158/21. sz. Puig Gordi és mások ügyben (182) kiegészített.

A nemzeti végrehajtó igazságügyi hatóságok által követendő eljárási lépések.

Az alábbi lépéseket a következő sorrendben kell elvégezni:

1.

Annak ellenőrzése, hogy fennáll-e a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének valós kockázata az igazságszolgáltatást érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok miatt, amelyek veszélyeztetik a kibocsátó tagállam bíróságainak függetlenségét: — Objektív, megbízható, konkrét és kellően naprakész információk alapján, amelyek azt mutatják, hogy a törvény által létrehozott bíróság követelményét illetően a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését vagy a személyek objektíven azonosítható, az érintett személyt is magában foglaló csoportjának bírói jogvédelmét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok állnak fenn, ami azt jelenti, hogy az érintett jogalanyok e tagállamban általános jelleggel nem rendelkeznek olyan hatékony jogorvoslati lehetőséggel, amely lehetővé tenné számukra az ügyet elbírálni hivatott büntetőbíróság hatáskörének felülvizsgálatát. — A közelmúltban a Bizottság által az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése alapján a Tanácshoz intézett indokolással ellátott javaslatban szereplő információk különösen releváns tényezőknek bizonyulnak ezen értékelés szempontjából. — Olyan jelentés megléte, amely nem vonatkozik közvetlenül e személy helyzetére, önmagában nem indokolhatja ezen európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását. Az említett igazságügyi hatóság azonban többek között az ilyen jelentést is figyelembe veheti annak értékelése céljából, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működésében vannak-e rendszerszintű vagy általános hiányosságok  (183). — A tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye fennállásának értékelése szempontjából különösen releváns egyéb tényezők közé tartozik a kibocsátó tagállam azon alkotmánybírósági ítélkezési gyakorlata is, amely megkérdőjelezi az uniós jog elsőbbségét és az EJEE kötelező jellegét, valamint a Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága azon ítéleteinek kötelező erejét, amelyek e tagállam igazságszolgáltatási rendszerének szervezésére – többek között a bírák kinevezésére – vonatkoznak (184).

2.

Amennyiben az igazságszolgáltatást érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok alapján ilyen veszély fennállását állapítják meg, értékelni kell, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető-e, hogy a keresett személy esetében az adott ügy körülményei közt fennáll-e a tisztességes tárgyaláshoz való jog megsértésének kockázata: — Ez az elemzés nem lehet átfedésben az előző lépéssel. A kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségével kapcsolatos rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállása vagy fokozódása nem elegendő annak alapos okkal történő feltételezéséhez, hogy az adott személyt az adott tagállamnak történő átadása esetén a tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének valós veszélye fenyegeti  (185) . Az elemzés továbbá nem összpontosíthat közvetlenül az esetleges egyedi jogsértés kockázatára a konkrét ügyben, mielőtt először és külön-külön ellenőriznék az igazságszolgáltatást érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállását. — Az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles kérni a kibocsátó igazságügyi hatóságtól minden olyan kiegészítő információ rendelkezésre bocsátását, amelyet a végrehajtó igazságügyi hatóság szükségesnek tart annak értékeléséhez, hogy fennáll-e ilyen kockázat. A végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását azzal az indokkal, hogy azon személy esetében, aki ellen az elfogatóparancsot kibocsátották, fennáll a veszélye annak, hogy a kibocsátó tagállamnak való átadását követően az ügyét joghatósággal nem rendelkező bíróság bírálja el, anélkül, hogy előzetesen felkérte volna a kibocsátó igazságügyi hatóságot, hogy a 15. cikk (2) bekezdése alapján szolgáltasson kiegészítő információkat  (186) . — A végrehajtó igazságügyi hatóság köteles értékelni a veszély valódiságát, figyelembe véve többek között az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személy által szolgáltatott információkat e személy személyes helyzetére, a büntetőeljárás tárgyát képező bűncselekmény jellegére, az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló ténybeli háttérre, valamint az európai elfogatóparancs kibocsátásának ténybeli hátterére vagy bármely más releváns körülményre vonatkozóan, ideértve például a hatóságok olyan nyilatkozatait, amelyek sérthetik az adott ügy kezelésének módját. — Amennyiben az európai elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása céljából bocsátják ki , a végrehajtó igazságügyi hatóságnak különösen azt kell megvizsgálnia, hogy a rendszerszintű vagy általános hiányosságok – amennyiben azok a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintik – milyen mértékben gyakorolhatnak hatást a keresett személlyel szembeni eljárásra joghatósággal rendelkező tagállami bíróságok szintjén. E vizsgálat során figyelembe kell venni az európai elfogatóparancs kibocsátását követően esetlegesen felmerülő ilyen hiányosságok hatását  (187) . A végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja a keresett személy átadását, ha e hatóság úgy ítéli meg, hogy az ügy sajátos körülményeire tekintettel komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy – különösen az érintett személy által a személyes helyzetére, a büntetőeljárás alapjául szolgáló bűncselekmény jellegére, az európai elfogatóparancs kibocsátásának ténybeli hátterére, vagy az ellene indított eljárásban valószínűleg eljárni hivatott ítélkező testület függetlenségének és pártatlanságának értékelése szempontjából releváns bármely más körülményre vonatkozó bizonyítékokra tekintettel – e személyt átadása esetén a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog sérelmének valós veszélye fenyegeti. E bizonyítékok között szerepelhetnek a hatóságoknak az adott ügy elbírálásának befolyásolására alkalmas nyilatkozatai. Ezzel szemben az a tény, hogy az átadásról szóló határozat meghozatalának időpontjában nem ismert azon bírák kiléte, akiket végül az érintett ügyének elbírálására fognak felhívni, vagy, ha személyazonosságuk ismert, e bírákat olyan szerv kérelmére nevezték ki, mint a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács, nem elegendő ezen átadás megtagadásához  (188) . — Amennyiben az európai elfogatóparancsot szabadságvesztés végrehajtása céljából bocsátják ki , és lehetséges átadását követően a keresett személy ellen új bírósági eljárást indítanak e szabadságvesztés-büntetés végrehajtásával kapcsolatban, vagy fellebbezést nyújtanak be az európai elfogatóparancs tárgyát képező bírósági határozattal szemben, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a rendszerszintű vagy általános hiányosságok milyen hatással lehetnek az ezen eljárásra hatáskörrel rendelkező bíróságra. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a kibocsátó tagállamban az európai elfogatóparancs kibocsátásának időpontjában fennálló rendszerszintű vagy általános hiányosságok az adott ügy körülményei között mennyiben érintették e tagállam azon bíróságának függetlenségét, amely azon szabadságvesztés-büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést kiszabta  (189) . A végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja a keresett személy átadását, ha e hatóság úgy ítéli meg, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy – különösen az említett személy által szolgáltatott, a büntetőügyét elbíráló ítélkező testület összetételére, vagy ezen ítélkező testület függetlenségének és pártatlanságának értékelése szempontjából releváns bármely más körülményre vonatkozó bizonyítékokra tekintettel – e személynek sérült az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének második bekezdésében biztosított, független és pártatlan bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető joga. Az átadás megtagadásához nem elegendő, hogy az eljárásban részt vevő egy vagy több bírót olyan szerv kérelmére nevezték ki, mint a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács. Ezen túlmenően az is szükséges, hogy az érintett személy olyan bizonyítékokat szolgáltasson többek között az érintett bírák kinevezésére irányuló eljárásra, valamint e bírák esetleges kirendelésére vonatkozóan, amelyek alapján megállapítható, hogy ezen ítélkező testület összetétele hatással lehetett a tisztességes eljáráshoz való alapvető jogára. Egyébiránt figyelembe kell venni azt a lehetőséget, hogy az érintett személy a kibocsátó tagállamban kérheti-e az ítélkező testület tagjainak kizárását a tisztességes eljáráshoz való alapvető jogának megsértése okán, valamint azt, hogy élt-e ezzel a lehetőséggel, továbbá azt, hogy a kizárás iránti kérelme nyomán milyen intézkedéseket hoztak  (190) .

3.

Amennyiben a kibocsátó igazságügyi hatóság által szolgáltatott információk nyomán nem zárják ki annak valós veszélyét, hogy a keresett személy tisztességes eljáráshoz való joga a kibocsátó tagállamban sérülni fog: — a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles az európai elfogatóparancs végrehajtásától tartózkodni.

Azokban az esetekben, amikor fennáll a valós veszélye annak, hogy a keresett személynek a kibocsátó tagállamban sérül a tisztességes eljáráshoz való joga, a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok konzultálhatnak és mérlegelhetik, hogy az európai elfogatóparancsnak vannak-e alternatívái, mint például az eljárás vagy a szabadságvesztés-büntetés átadása a végrehajtó tagállamnak.

5.8.   Arányosság – a végrehajtó tagállam szerepe

Az EEP-kerethatározat nem állapít meg az EEP arányossági vizsgálatára vonatkozó lehetőséget a végrehajtó tagállam számára. Ez megfelel a kölcsönös elismerés elvének. Amennyiben a végrehajtó tagállamban komoly aggályok merülnek fel a kapott EEP arányosságával kapcsolatban, javasolt a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok közötti közvetlen kommunikáció megkezdése. Várhatóan ilyen esetek csak kivételes körülmények között merülnek fel. A konzultáció során az illetékes igazságügyi hatóságok megfelelőbb megoldást találhatnak (lásd a 4.4. szakaszt). Például az ügy körülményeitől függően lehetőség lehet az EEP visszavonására és a nemzeti jog vagy az uniós jog által biztosított egyéb intézkedések alkalmazására.

Ilyen esetekben az igazságügyi hatóságok konzultálhatnak az Eurojusttal vagy az EIH kapcsolattartó pontjaival is. Ezek a szervek elősegíthetik a kommunikációt és segíthetnek a megoldások megtalálásában.

5.9.   A kibocsátó tagállam által adandó biztosítékok

Az EEP-kerethatározat 5. cikke szerint az EEP-nek a végrehajtó igazságügyi hatóság által történő végrehajtását a végrehajtó tagállam joga bizonyos feltételekhez kötheti. E feltételek a következő helyzetekre vonatkozhatnak: életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés felülvizsgálata és az állampolgárok visszaszállítása a végrehajtó tagállamba, hogy ott töltsék le szabadságvesztés-büntetésüket.

Ezeket a garanciákat közvetlenül a kibocsátó tagállam nemzeti jogában vagy a kibocsátó és végrehajtó illetékes tagállami hatóságok közötti megállapodás útján lehet biztosítani. Ugyanakkor ezek csak az EEP-kerethatározat 5. cikkében meghatározott témakörökre vonatkozhatnak, ahogy azt a Bíróság megerősítette (különösen a C-404/15. és a C-659/15. PPU. sz., Aranyosi és Căldăraru egyesített ügyekben hozott ítéletének 80. pontjában és a C-237/15. PPU. sz. Lanigan-ügyben hozott ítéletének 36. pontjában).

Megjegyzés: Az 5. cikk (1) bekezdésében foglalt, az érintett személy távollétében hozott határozatok perújrafelvételére vonatkozó garanciát a 2009/299/IB kerethatározat törölte és annak helyébe az új 4a. cikk lépett, amely átfogóbb rendelkezéseket tartalmaz az érintett személy távollétében hozott határozatokra vonatkozóan (lásd az 5.6. szakaszt).

A Bíróság a C-306/09. sz. I.B.-ügyben hozott ítéletében (191) megállapította:

5.9.1.   Az életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés vagy az életfogytig tartó szabadságelvonással járó intézkedés felülvizsgálata

Azokban az esetekben, amikor az EEP-t olyan bűncselekmény miatt bocsátották ki, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető vagy életfogytig tartó szabadságelvonással járó intézkedéssel fenyegetett, a végrehajtó tagállam kérheti a kibocsátó tagállam általi felülvizsgálatra vonatkozó garanciát (az EEP-kerethatározat 5. cikkének (2) bekezdése).

Az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés-végrehajtási intézetben letöltött büntetést jelent. Az életfogytig tartó szabadságelvonással járó intézkedés más típusú fogva tartást jelent, például pszichiátriai kezelésre szolgáló létesítményekben.

A garanciát a kibocsátó tagállam olyan módon nyújthatja, hogy ismerteti, hogy jogrendszere szerint a büntetést vagy meghozott intézkedést kérelemre vagy legkésőbb 20 év elteltével felül lehet vizsgálni. Szintén elégséges biztosítéknak minősül, ha a személy jogosult kegyelmi intézkedések kérelmezésére a kibocsátó tagállam joga vagy gyakorlata szerint, amelyek célja az ilyen büntetés vagy intézkedés végrehajtásának felfüggesztése.

5.9.2.   Állampolgárok és lakosok visszaszállítása

Az EEP lehetővé teszi a keresett személy visszaszállítását hazájába a szabadságvesztés-büntetés letöltése érdekében. Az EEP-kerethatározat 5. cikkének (3) bekezdése értelmében ha a személy, aki ellen az EEP-t büntetőeljárás lefolytatása céljából bocsátották ki, a végrehajtó tagállam állampolgára vagy lakosa, az átadás ahhoz a feltételhez köthető, hogy az érintett személyt visszaszállítják a végrehajtó tagállamba, hogy ott töltse le a kibocsátó tagállamban rá kiszabott szabadságvesztés-büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést.

A végrehajtó tagállamnak e feltételt egyértelműen jeleznie kell. Amennyiben lehetséges, a kibocsátó és a végrehajtó tagállamnak még azt megelőzően célszerű megállapodnia erről a feltételről, mielőtt a végrehajtó tagállam dönt az átadásról.

Amennyiben már az EEP kibocsátása előtt ismert, hogy a keresett személy a végrehajtó tagállam állampolgára vagy lakosa, a kibocsátó igazságügyi hatóság az EEP-formanyomtatványon már jelezheti hozzájárulását egy esetleges visszaszállítási feltételhez.

A kibocsátó tagállam a felelős annak biztosításáért, hogy e feltétel teljesüljön. Amikor az átadott személyre kiszabott szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés jogerőssé válik, a kibocsátó tagállamnak kapcsolatba kell lépnie a végrehajtó tagállammal a visszaszállítás megszervezése érdekében. A kibocsátó tagállamnak biztosítania kell, hogy az ítéletet a végrehajtó tagállam nyelvére lefordítsák.

A C-314/18. sz. SF-ügyben (192) azt kérdezték a Bíróságtól, hogy a kibocsátó tagállam elhalaszthatja-e az érintett személynek a végrehajtó tagállamba való visszaküldését az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekménnyel kapcsolatos egyéb eljárási cselekmények (pl. elkobzási eljárás) befejezéséig. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ilyen halasztás nem lehet szisztematikus. A Bíróság a következőket állapította meg:

A 2008/909/IB kerethatározat 25. cikke külön rendelkezést tartalmaz a szabadságvesztéssel járó büntetések végrehajtó tagállambeli végrehajtásáról az EEP-kerethatározat 5. cikkének (3) bekezdése szerinti esetekben. Az ítéletnek a végrehajtó tagállamba végrehajtás céljából történő átadására a 2008/909/IB kerethatározat által előírt eljárást és feltételeket kell alkalmazni (lásd e kézikönyv 2.5.2. szakaszát).

A Bíróság a C-314/18. sz. SF-ügyben (193) hozott ítéletében kimondta, hogy a 2008/909/IB kerethatározat 25. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása az EEP-kerethatározat 5. cikkének 3. pontjában előírt feltételtől függ, a végrehajtó tagállam a kibocsátó tagállamban az érintett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából e büntetés időtartamát kizárólag a 2008/909/IB kerethatározat 8. cikkének (2) bekezdésében előírt szigorú feltételek között igazíthatja ki.

5.10.   Kapcsolat a fogvatartottak átszállításáról szóló 2008/909/IB kerethatározattal

Az EEP-kerethatározat és a 2008/909/IB kerethatározat közötti kapcsolatot az utóbbi 25. cikke és (12) preambulumbekezdése rögzíti.

Az EEP-kerethatározat 4. cikkének (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az EEP-t szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották ki, amennyiben a keresett személy a végrehajtó államban tartózkodik, vagy annak állampolgára vagy lakosa, az utóbbi állam a saját hazai joga szerint végrehajthatja a büntetést vagy a szabadságelvonással járó intézkedést.

Az EEP-kerethatározat 5. cikkének (3) bekezdése szerint, ha a személy, aki ellen az EEP-t büntetőeljárás lefolytatása céljából bocsátották ki, a végrehajtó tagállam állampolgára vagy lakosa, az átadás ahhoz a feltételhez köthető, hogy az érintett személyt – meghallgatása után – visszaszállítják a végrehajtó tagállamba, hogy ott töltse le a kibocsátó tagállamban rá kiszabott szabadságvesztés-büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést.

A 2008/909/IB kerethatározat 25. cikke és (12) preambulumbekezdése értelmében az EEP-kerethatározat 4. cikkének (6) bekezdése és 5. cikkének (3) bekezdése szerinti esetekben a büntetések végrehajtására értelemszerűen alkalmazni kell a 2008/909/IB kerethatározat végrehajtására szolgáló nemzeti jog rendelkezéseit, olyan mértékben, amely összeegyeztethető az EEP-kerethatározattal. Ez azt is jelenti, hogy a büntetés átalakítására vonatkozó szabályokban található korlátozásokat (azaz a folytatólagos végrehajtás elvét a 2008/909/IB kerethatározat (194) 8. cikkében foglaltak szerint) tiszteletben kell tartani.

A főtanácsnok azt is tisztázta, hogy az EEP végrehajtásának az EEP-kerethatározat 4. cikk (6) bekezdése szerinti mindennemű megtagadása a végrehajtó tagállam valódi kötelezettségvállalását feltételezi a keresett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtására vonatkozóan, olyannyira, hogy pusztán az a körülmény, hogy e tagállam úgy nyilatkozik, hogy „vállalja’ e büntetés végrehajtását, nem tekinthető e megtagadás igazolásának (195).

Ez azt jelenti, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának az EEP-kerethatározat 4. cikkének 6. pontja szerinti megtagadását megelőzően a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell vizsgálnia, hogy a 2008/909/IB kerethatározatot végrehajtó nemzeti jogával összhangban ténylegesen végrehajtható-e a büntetés. Abban az esetben, ha a végrehajtó tagállam úgy találja, hogy a 2008/909/IB kerethatározat alapján nem tudja biztosítani a büntetés végrehajtását, a büntetlenség elkerülése érdekében köteles végrehajtani az európai elfogatóparancsot, és ennek megfelelően átadni a keresett személyt a kibocsátó tagállamnak (196).

A Bíróság pontosította továbbá, hogy az EEP-kerethatározat 4. cikkének 6. pontját akként kell értelmezni, hogy ha az a személy, akivel szemben európai elfogatóparancsot bocsátottak ki szabadságvesztés-büntetés végrehajtása céljából, a végrehajtó tagállamban lakik, a végrehajtó igazságügyi hatóság az említett személy társadalomba való visszailleszkedésére vonatkozó megfontolásokból megtagadhatja e parancs végrehajtását még akkor is, ha az elfogatóparancs alapját képező bűncselekmény a végrehajtó tagállam joga alapján csak pénzbüntetéssel büntethető, amennyiben ugyanezen nemzeti jog szerint ez a körülmény nem akadályozza, hogy a keresett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetést e tagállamban ténylegesen végrehajtsák, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata (197).

Hangsúlyozni kell, hogy – amint az a Bíróság fent említett ítélkezési gyakorlatából következik – a végrehajtó tagállamnak a büntetésnek a 2008/909/IB kerethatározatot végrehajtó nemzeti joggal összhangban történő végrehajtásáról szóló határozatának az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 4. cikkének 6. pontja szerinti megtagadásáról szóló határozat meghozatala előtt jogerőre kellett volna lépnie.

Abban az esetben, ha a végrehajtó tagállam vállalja a büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtását, és ennek alapján az EEP-kerethatározat 4. cikkének 6. pontja alapján megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását, e büntetés végrehajtása nem támaszkodhat kizárólag az európai elfogatóparancsra. Az ilyen végrehajtáshoz mindig szükség lesz a 2008/909/IB kerethatározat szerinti külön tanúsítványra.

Szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott elfogatóparancs esetén a kibocsátó állam által választott jogi eszköz

Abban az esetben, ha az a tagállam, amely szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából EEP-t bocsát ki, tudja, hogy a keresett személy az állampolgársága vagy lakóhelye szerinti tagállamban található, tanácsos lehet az EEP kibocsátása előtt továbbítani az ítéletet és a 2008/909/IB kerethatározat szerinti tanúsítványt az említett tagállamnak.

A 2008/909/IB kerethatározat 14. cikke értelmében a kibocsátó tagállam az ítélet és a 2008/909/IB kerethatározat szerinti tanúsítvány megérkezése előtt kérheti az állampolgárság vagy lakóhely szerinti tagállamtól, hogy ideiglenesen tartóztassa le az elítélt személyt, vagy hozzon más intézkedést annak biztosítása érdekében, hogy az elítélt személy a területén maradjon. Ez a letartóztatás tehát megakadályozza, hogy a keresett személy megszökjék az ítélet elismeréséről és a büntetés végrehajtásáról szóló, a 2008/909/IB kerethatározat szerinti határozat meghozataláig. Ilyen helyzetekben tehát nem szükséges az európai elfogatóparancs kizárólag a személy letartóztatása céljából történő kibocsátása.

Ugyanakkor egyik kerethatározat sem akadályozza meg az EEP és a 2008/909/IB kerethatározat szerinti tanúsítvány párhuzamos kibocsátását, amennyiben az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam tudja, hogy a keresett személy egy másik tagállam állampolgára.

Ha a kettőt egyidejűleg bocsátják ki, a kibocsátó és a végrehajtó tagállam közötti konzultáció kiemelt jelentőséggel bír (lásd a 2008/909/IB kerethatározat 21. cikkét).

Ez a konzultáció azért fontos, hogy tisztázzák többek között, hogy miért adták ki mindkét kérelmet, és hogy gyakorlati megoldásokat találjanak. Például a konzultációkat követően a kibocsátó hatóság dönthet úgy, hogy visszavonja az európai elfogatóparancsot vagy a 2008/909/IB kerethatározat szerinti tanúsítványt.

5.11.   Felfüggesztés vagy ideiglenes átadás

5.11.1.   Súlyos emberiességi okok

Miután a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy határozott, hogy végrehajtja az EEP-t, megindul a személy átadására vonatkozó 10 napos határidő (a 4.2. szakaszban leírtak szerint). Ugyanakkor a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadást kivételesen ideiglenesen felfüggesztheti súlyos emberiességi okokból, például akkor, ha megalapozottan feltételezhető, hogy az átadás nyilvánvalóan veszélyeztetné a keresett személy életét vagy egészségét (az EEP-kerethatározat 23. cikkének (4) bekezdése).

Az EEP-t végre kell hajtani, amint ezek az okok megszűntek. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak erről haladéktalanul tájékoztatnia kell a kibocsátó igazságügyi hatóságot, és új átadási időpontban megegyezni. Ebben az esetben az átadásra az e megállapodás szerinti új időpontot követő 10 napon belül kerül sor. E határidő lejárta után a végrehajtó tagállam az elfogatóparancs alapján már nem tarthatja fogva az érintett személyt, és őt szabadon kell bocsátani (az EEP-kerethatározat 23. cikkének (5) bekezdése).

Olyan esetekben, amikor az ilyen humanitárius okok határozatlan ideig fennállnak vagy állandó jellegűek, a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóság konzultálhat egymással, és mérlegelheti, hogy vannak-e az EEP-nek alternatívái. Meg lehet vizsgálni például az eljárás átadásának vagy a szabadságvesztés-büntetésnek a végrehajtó tagállam részére történő átadásának vagy az EEP visszavonásának (pl. súlyos tartós betegség esetén) lehetőségeit.

A C-699/21. sz. E. D. L. ügyben (198) a Bíróság kimondta, hogy az EEP-kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését és 23. cikkének (4) bekezdését a Charta 4. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy amennyiben megalapozottan feltételezhető, hogy a keresett személynek az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából történő átadása nyilvánvalóan veszélyeztetheti e személy egészségét, a végrehajtó igazságügyi hatóság ezen átadást – kivételesen – ideiglenesen felfüggesztheti.

Amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy véli, hogy nyomós és bizonyítékokkal alátámasztott okokból feltételezhető, hogy ezen átadás e személyt a várható élettartama jelentős csökkenése, vagy egészségi állapota gyors, jelentős és orvosolhatatlan romlása tényleges veszélyének tenné ki, az említett átadást fel kell függesztenie, és fel kell kérnie a kibocsátó igazságügyi hatóságot, hogy közöljön minden információt i. az említett személy büntetőeljárás alá vonásának vagy fogva tartásának tervezett körülményeiről, valamint ii. annak lehetőségeiről, hogy e körülményeket az ilyen veszély bekövetkezésének megelőzése érdekében e személy egészségi állapotához igazítsák. Ha a fent említett kockázat a kibocsátó igazságügyi hatóság által nyújtott garanciákkal kizárható, az európai elfogatóparancsot végre kell hajtani.

Mindazonáltal, ha a kibocsátó igazságügyi hatóság által szolgáltatott információk alapján kivételes körülmények között úgy tűnik, hogy ez a kockázat nem zárható ki észszerű határidőn belül, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell tagadnia az európai elfogatóparancs végrehajtását. Másfelől, ha ez a veszély észszerű határidőn belül kizárható, új átadási időpontot kell megállapítani a kibocsátó igazságügyi hatósággal.

5.11.2.   Folyamatban lévő büntetőeljárás vagy szabadságvesztés-büntetés végrehajtása

A végrehajtó igazságügyi hatóság, miután határozott az EEP végrehajtásáról, elhalaszthatja a keresett személy átadását annak érdekében, hogy ellene a végrehajtó tagállamban a büntetőeljárást lefolytathassák egy másik cselekménye miatt (az EEP-kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése).

Ilyen esetekben az átadást közvetlenül a büntetőeljárás lefolytatását követően, a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok által megállapított időpontban kell végrehajtani.

Amikor a keresett személyt már elítélték egy másik bűncselekmény miatt, az átadását el lehet halasztani annak érdekében, hogy a végrehajtó tagállamban az e cselekménye miatt kiszabott büntetését letölthesse (az EEP-kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése).

Ilyen esetekben az átadást közvetlenül a büntetés letöltését követően a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok által megállapított időpontban kell végrehajtani.

Megjegyzés: Ha a végrehajtó tagállamban a büntetőeljárás ugyanazon bűncselekményre vonatkozik, mint amely az EEP alapjául szolgál, a végrehajtó tagállam megtagadhatja (e cselekményre nézve) az EEP végrehajtását (lásd az EEP-kerethatározat 4. cikkének 2. pontját és az 5.5.2. szakaszt). Amennyiben az EEP-kerethatározat 3. cikke 2. pontjának feltételei teljesülnek, meg kell tagadni az EEP végrehajtását (lásd az 5.5.1. szakaszt).

A C-492/22 PPU. sz. CJ-ügyben (199) a Bíróság pontosította, hogy az EEP-kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az átadás elhalasztására vonatkozó határozat az EEP végrehajtásáról szóló határozatnak minősül, amelyet az említett kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdése értelmében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak kell meghoznia. Amennyiben ez a hatóság nem hozott ilyen határozatot, és a 23. cikk (2)–(4) bekezdésében előírt határidők lejártak, az európai elfogatóparanccsal érintett személyt a 23. cikk (5) bekezdésének megfelelően szabadon kell bocsátani. Ezenkívül, amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy dönt, hogy az átadást a 24. cikk (1) bekezdése alapján elhalasztja, a Charta 6. cikke lehetővé teszi e hatóság számára, hogy a keresett személyt a végrehajtó tagállamban folytatott büntetőeljárás ideje alatt fogva tartsa. Ez azonban csak akkor áll fenn, ha az átadási eljárást kellő gondossággal folytatták le, és ennélfogva a fogva tartás időtartama nem bizonyul túlzott mértékűnek. Végül a Bíróság megállapította, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatnak a Charta 47. cikkének (2) és (3) bekezdésével, valamint 48. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes a keresett személy átadásának elhalasztása pusztán azon az alapon, hogy e személy nem mondott le a végrehajtó tagállamban eljáró bíróságok előtti személyes megjelenéshez való jogáról.

5.11.3.   Halasztás helyett ideiglenes átadás

Az 5.10. szakaszban leírt helyzetekben az átadás elhalasztása helyett a végrehajtó igazságügyi hatóság ideiglenesen átadhatja a keresett személyt a kibocsátó tagállamnak (az EEP-kerethatározat 24. cikkének (2) bekezdése). Ez büntetőeljárás lefolytatása vagy a már kiszabott büntetés letöltése céljából tehető meg.

A végrehajtó és a kibocsátó igazságügyi hatóságnak az ideiglenes átadás feltételeiről írásban és egyértelmű megfogalmazásban kell megállapodniuk. A megállapodás a kibocsátó tagállam valamennyi hatóságára nézve kötelező (az EEP-kerethatározat 24. cikkének (2) bekezdése). Az ideiglenes átadás lehetővé teszi a hosszú késedelmek elkerülését a kibocsátó tagállam eljárásában, amelyet az okozna, hogy az illető személy ellen a végrehajtó tagállamban büntetőeljárás van folyamatban vagy elítélték.

5.11.4.   Az átadásra vonatkozó határozat elhalasztása a keresett személlyel szembeni embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélyének megállapítása esetén

A Bíróság C-404/15. és a C-659/15. PPU. sz., Aranyosi és Căldăraru egyesített ügyekben hozott ítéletének megfelelően, amennyiben a kibocsátó igazságügyi hatóság által szolgáltatott, valamint (az EEP-ről szóló jogerős határozat meghozataláig) a végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezésére álló bármely más információ alapján a hatóság azt állapítja meg, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személy tekintetében fennáll az embertelen vagy megalázó bánásmódban részesítés tényleges veszélye, az EEP végrehajtását el kell halasztani, de nem lehet megszüntetni. Amennyiben a végrehajtó hatóság ilyen halasztásról dönt, a végrehajtó tagállam az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 17. cikkének (7) bekezdésével összhangban tájékoztatja az Eurojustot a késedelem okairól (lásd az 5.7. és a 4.1. szakaszt).

Hasonlóképpen, a Bíróság a C-699/21. sz. E. D. L.ügyben hozott ítéletében (200) azt mondta ki, hogy amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy véli, hogy nyomós és bizonyítékokkal alátámasztott okokból feltételezhető, hogy ezen átadás e személyt a várható élettartama jelentős csökkenése, vagy egészségi állapota gyors, jelentős és orvosolhatatlan romlása tényleges veszélyének tenné ki, az említett átadást fel kell függesztenie, és fel kell kérnie a kibocsátó igazságügyi hatóságot, hogy közöljön minden információt i. az említett személy büntetőeljárás alá vonásának vagy fogva tartásának tervezett körülményeiről, valamint ii. annak lehetőségeiről, hogy e körülményeket az ilyen veszély bekövetkezésének megelőzése érdekében e személy egészségi állapotához igazítsák. Ha a fent említett kockázat a kibocsátó igazságügyi hatóság által nyújtott garanciákkal kizárható, az európai elfogatóparancsot végre kell hajtani. Mindazonáltal lehetséges, hogy kivételes körülmények között és a kibocsátó igazságügyi hatóság által szolgáltatott információk alapján a végrehajtó igazságügyi hatóság arra a következtetésre jut, hogy i. amennyiben az érintett személyt átadják a kibocsátó tagállamnak, ténylegesen ki lesz téve az embertelen és megalázó bánásmód veszélyének; és ii. ezt a veszélyt észszerű időn belül nem lehet kizárni. E körülmények között a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell tagadnia az európai elfogatóparancs végrehajtását. Azonban ha ez a veszély észszerű határidőn belül kizárható, új átadási időpontot kell megállapítani a kibocsátó igazságügyi hatósággal.

5.12.   Azonos személyre vonatkozó több EEP

5.12.1.   A végrehajtandó EEP-ről való döntés

Azonos személy ellen egyidejűleg több EEP is fennállhat, akár azonos, akár különböző cselekmények miatt, és ezeket egy vagy több tagállam hatóságai bocsáthatták ki. A következő iránymutatás attól függetlenül alkalmazandó, hogy az EEP-ket azonos vagy eltérő cselekmények miatt bocsátották ki.

Azonos személy ellen kibocsátott több EEP esetében a végrehajtó igazságügyi hatóság az összes körülmény mérlegelésével dönti el, hogy melyik EEP-t hajtja végre (az EEP-kerethatározat 16. cikke).

Ajánlott, hogy az átadásról való döntés meghozatala előtt a végrehajtó igazságügyi hatóság próbáljon koordinálni azon kibocsátó igazságügyi hatóságok körében, amelyek az EEP-ket kibocsátották. Amennyiben a kibocsátó igazságügyi hatóságok ezt korábban már összehangolták, ezt a végrehajtó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell vennie, annak ellenére, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságot az EEP-kerethatározat alapján nem kötik ilyen megállapodások.

A végrehajtó igazságügyi hatóság kikérheti az Eurojust véleményét is (az EEP-kerethatározat 16. cikkének (2) bekezdése). Ez megkönnyítheti és felgyorsíthatja a koordinációt és kérésre véleményt adhat a versengő EEP-kről is. Ideális esetben a végrehajtandó EEP-ről szóló határozatnak valamennyi kibocsátó igazságügyi hatóság hozzájárulásán kell alapulnia.

Függetlenül attól, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságok egyezségre jutnak-e, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak annak mérlegelése során, hogy az EEP-k közül melyeket hajtsa végre, különösen az alábbi tényezőket kell figyelembe vennie (az EEP-kerethatározat 16. cikkének (1) bekezdése):

a)	a bűncselekmények viszonylagos súlyát;

b)	a bűncselekmények elkövetési helyét;

c)	az EEP-k kibocsátásának időpontját;

d)	azt, hogy az elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása vagy szabadságvesztés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották-e ki.

A felsorolás nem kimerítő jellegű. Továbbá nincsenek olyan szigorú szabályok, amelyek alapján e tényezőknek elsőbbséget kellene biztosítani – ezt eseti alapon kell mérlegelni. Az EEP-kerethatározat 16. cikke mindenesetre előírja, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a helyzetet megfelelően mérlegelnie kell. Ezért el kell kerülni az egyszerű, érkezési sorrendben történő határozathozatalt.

A végrehajtó igazságügyi hatóságok hivatkozhatnak az Eurojust „Iránymutatások az egymással versengő átadási és kiadatási kérelmek elbírálásához” c. dokumentumára (felülvizsgált változat, 2019) is, amely a következő internetcímen érhető el: https://www.eurojust.europa.eu/nl/guidelines-deciding-competing-requests-surrender-and-extradition

Az átadásról való határozat meghozatalakor fontos, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok egyértelműen jelezzék, hogy mely EEP volt az átadás alapja. Ezen túlmenően a végrehajtó tagállam SIRENE-irodája egyidejűleg valamennyi érintett tagállamnak megküldi a „SIRENE G” formanyomtatványt (lásd: SIRENE-kézikönyv – rendőrség, 32. cikk (3) bekezdés) (201).

Az az értékelés, amely arra irányul, hogy mely EEP-t kell végrehajtani, csak a végrehajtható EEP-kre vonatkozik. Ezért a végrehajtó igazságügyi hatóság először az EEP-k mindegyikét értékelheti annak meghatározása érdekében, hogy lehetséges lenne-e azokat önmagukban is végrehajtani. Ha bármelyik EEP végrehajtására megtagadási ok vonatkozik, a végrehajtó igazságügyi hatóság az egyértelműség kedvéért különálló határozatot hozhat ezen EEP végrehajtásának megtagadásáról.

A C-158/21. sz. Puig Gordi és társai ügyben (202) a Bíróság pontosította, hogy az EEP-kerethatározattal nem ellentétes több egymást követő európai elfogatóparancsnak a keresett személlyel szemben történő kibocsátása, akkor sem, ha az első európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadták, feltéve, hogy az új európai elfogatóparancs végrehajtása nem eredményezi az említett kerethatározat 1. cikke (3) bekezdésének megsértését, és hogy az új európai elfogatóparancs kibocsátása arányos.

5.12.2.    „Párhuzamos eljárások”

Amennyiben két vagy több tagállam ugyanazon tényeket és ugyanazon személyt érintő bűncselekményekre vonatkozóan bocsát ki EEP-ket, az illetékes hatóságok kötelesek kommunikálni és együttműködni egymással. Ez a kötelezettség a joghatóság gyakorlásával kapcsolatos, büntetőeljárások során felmerülő összeütközések megelőzéséről és rendezéséről szóló, 2009. november 30-i 2009/948/IB tanácsi kerethatározatból (203) fakad. Ezekben az esetekben az illetékes hatóságoknak ajánlott az említett kerethatározatot nemzeti jogukba átültető jogszabályra történő hivatkozás.

Amennyiben nem sikerül konszenzusra jutni, az érintett illetékes hatóságok bármelyikének az Eurojust elé kell terjesztenie az ügyet olyan esetekben, amikor az Eurojust hatáskörrel rendelkezik az eljárásra (204). Az Eurojust véleményét más esetekben is ki lehet kérni (205). 2016. december 13-án az Eurojust „A joghatósággal rendelkező államok melyike folytassa le a büntetőeljárást?” címmel irányelveket adott ki, hogy megelőzzék és támogassák az olyan joghatósági összeütközések rendezését, amelyek a ne bis in idem elvének megsértéséhez vezethetnek (206) .

Azoknak a tagállamoknak, amelyek ilyen párhuzamos EEP-ket kapnak, tájékoztatniuk kell a kibocsátó tagállamok illetékes hatóságait a párhuzamos eljárásokról.

Az EEP-t kibocsátó tagállamok illetékes hatóságainak tájékoztatniuk kell a végrehajtó igazságügyi hatóságot a joghatósági összeütközés megoldására irányuló együttműködésükről és az eljárás során elért egyetértésről.

6.   A VÉGREHAJTÓ TAGÁLLAMBAN TÖLTÖTT FOGVA TARTÁS BESZÁMÍTÁSA

A keresett személy átadását követően a kibocsátó tagállamnak figyelembe kell vennie az EEP végrehajtásából eredő fogva tartás időszakait. Ezt a teljes időtartamot be kell számítani a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságvesztés büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés teljes időtartamába (az EEP-kerethatározat 26. cikke). Ha a személyt felmentik, a kibocsátó tagállam rendelkezései alkalmazhatók a kártérítésre.

Evégett a 4.5.2. szakaszban leírtak szerint a végrehajtó igazságügyi hatóság vagy a központi hatóság az átadás időpontjában továbbítania kell a kibocsátó igazságügyi hatóság számára a keresett személy EEP alapján történt fogva tartásának időtartamára vonatkozó minden információt. Ezt az információt az átadás időpontjában kell megadni a VII. mellékletben (Standard formanyomtatvány az EEP-határozathoz) szereplő formanyomtatványon (lásd még a Bíróság C-294/16. PPU. sz. JZ-ügyben hozott ítéletét (207)).

7.   A SPECIALITÁS SZABÁLYA – A SPECIALITÁS SZABÁLYÁRÓL A VÉGREHAJTÓ IGAZSÁGÜGYI HATÓSÁG HOZZÁJÁRULÁSÁVAL VALÓ LEMONDÁSRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS

A 2.6. szakaszban tárgyaltak szerint az átadott személy ellen az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt általában nem indítható büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától. A specialitás ezen szabályát az EEP-kerethatározat 27. cikke tartalmazza.

A specialitás szabálya alól több kivétel van, melyeket a 2.6. szakasz ismertet. Ezenkívül az EEP-kerethatározat 27. cikkének (3) bekezdése felsorolja azokat az egyéb helyzeteket, amelyekben a specialitás szabálya nem alkalmazandó (a további részletekért és az EEP-kerethatározat 27. cikkének (2) bekezdése szerinti, „az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény” fogalmával kapcsolatban lásd a 2.6. szakaszt).

Más esetekben az eredeti végrehajtó tagállam hozzájárulását kell kérni (az EEP-kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja).

A specialitás szabályáról a végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárulásával történő lemondásra irányuló eljárás megköveteli, hogy a hozzájárulás iránti kérelmet ugyanazon eljárás keretében nyújtsák be, és annak ugyanazokat az információkat kell tartalmaznia, mint a szokásos EEP-nek. Ezért az illetékes igazságügyi hatóság közvetlenül továbbítja a hozzájárulás iránti kérelmet a személyt átadó végrehajtó igazságügyi hatóságnak.

A kérelemben foglalt információkat – az EEP-kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének előírása szerint – az EEP-re vonatkozó azonos szabályok szerint kell lefordítani. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül meg kell hoznia a határozatot (az EEP-kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése).

A végrehajtó hatóságnak hozzájárulását kell adnia akkor, ha a bűncselekmény, amelyre nézve a hozzájárulást kérik, az EEP-kerethatározat rendelkezései szerint önmagában is átadási kötelezettséget von maga után, hacsak a végrehajtás megtagadásának kötelező vagy nem kötelező esetei nem állnak fenn.

Adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az EEP-kerethatározat 5. cikkében (lásd az 5.9. szakaszt) meghatározott feltételek egyikéhez kötheti hozzájárulását életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre, valamint az állampolgárok és lakosok visszaszállítására vonatkozóan. Ezekben az esetekben a kibocsátó tagállamnak megfelelő biztosítékokat kell adnia (az EEP-kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése).

A Bíróság a C-168/13. PPU. sz. Jeremy F-ügyben (208) hozott ítéletében kimondta, hogy valamely tagállam a nemzeti jogában rendelkezhet az EEP-kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében említett határozattal szembeni felfüggesztő hatályú fellebbezésről, amennyiben a jogerős határozatot az EEP-kerethatározat 17. cikkében meghatározott határidőkön belül hozzák meg (lásd a 4.1. szakaszt).

A Bíróság a C-195/20. PPU. sz. XC-ügyben (209) hozott ítéletében egyértelművé tette, hogy abban az esetben, ha az érintett személyt egy első tagállam európai elfogatóparancs alapján átadta, majd a személy önként elhagyta az első elfogatóparancsot kibocsátó tagállam területét, és egy második tagállam az említett távozást követően kibocsátott másik európai elfogatóparancs végrehajtása keretében visszaadta őt az első elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak, a specialitás szabályának való megfelelés értékelése szempontjából az egyetlen releváns átadás a második európai elfogatóparancs végrehajtó igazságügyi hatósága általi átadás, és így a 27. cikk (3) bekezdésének g) pontjában előírt hozzájárulást csak azon tagállam végrehajtó igazságügyi hatóságának kell megadnia, amely ezen európai elfogatóparancs alapján átadta a büntetőeljárás alá vont személyt.

A C-510/19. sz. AZ-ügyben (210) a Bíróság tisztázta, hogy az EEP-kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja és 27. cikkének (4) bekezdése szerinti specialitás szabályának alkalmazásáról való lemondáshoz való hozzájárulást olyan igazságügyi hatóságnak kell megadnia, amely megfelel a kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek (lásd a 2.1.2. szakaszt).

A Bíróság a C-428/21. és C-429/21. PPU. sz., HM és TZ egyesített ügyekben hozott ítéletében (211) továbbá a Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog fényében értelmezte az EEP-kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontját és (4) bekezdését, valamint 28. cikkének (3) bekezdését. Következésképpen a kibocsátó igazságügyi hatóságnak európai elfogatóparancs végrehajtása keretében átadott személyt megilleti a végrehajtó igazságügyi hatóság általi meghallgatáshoz való jog, amennyiben kérte a specialitás szabályáról való lemondáshoz való hozzájárulást. A Bíróság egyértelművé tette, hogy e jog hatékony gyakorlása nem követeli meg a végrehajtó igazságügyi hatóság közvetlen bevonását, feltéve, hogy az biztosítja, hogy elegendő információval rendelkezzen (különösen az érintett személy helyzetéről) ahhoz, hogy határozatot hozzon. Elegendő lehet tehát, ha az érintett személy ismertetheti álláspontját a kibocsátó igazságügyi hatósággal, és ezt az információt írásban rögzítik és továbbítják a végrehajtó igazságügyi hatóságnak. Az ilyen információkat a végrehajtó igazságügyi hatóságnak főszabály szerint úgy kell tekintenie, mint amelyeket a Charta 47. cikkében foglalt követelményekkel összhangban gyűjtöttek össze. Szükség esetén a végrehajtó igazságügyi hatóságnak haladéktalanul további információkat kell kérnie.

8.   TOVÁBBI ÁTADÁS

8.1.   A végrehajtó tagállam részére a „Dublin III” rendelet alapján

A keresett személy az átadásakor nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújthat be az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján (212).

Ilyen helyzetben, és amennyiben az érintett személy az átadását követően nem nyújtott be új nemzetközi védelem iránti kérelmet a kibocsátó tagállamban, a kibocsátó tagállam kérheti, hogy a végrehajtó tagállam vegye vissza az átadott személyt (lásd a Bíróság C-213/17. sz. X-ügyben hozott ítéletét (213)).

8.2.   Egy másik tagállamba EEP alapján

A keresett személy EEP alapján a kibocsátó tagállamba történő átadását követően ennek a tagállamnak adott esetben döntenie kell egy másik EEP végrehajtásáról, amelyet ugyanazon személlyel szemben egy másik tagállam bocsátott ki. Az EEP-kerethatározat 28. cikke (2) bekezdésének megfelelően az átadott személy ezt követően az eredeti végrehajtó tagállam hozzájárulása nélkül az alábbi esetekben adható át másik tagállamnak:

a)	ha a keresett személy a végleges szabadon bocsátását követő 45 napon belül nem hagyja el annak a tagállamnak a területét, amelynek átadták, noha erre lehetősége lett volna, vagy elhagyása után visszatér oda;

b)

ha a keresett személy beleegyezik abba, hogy EEP alapján a végrehajtó tagállamtól különböző másik tagállamnak átadják. A keresett személynek a beleegyezést a kibocsátó tagállam illetékes igazságügyi hatóságai előtt kell megadnia, és azt az adott tagállam belső jogának megfelelően kell jegyzőkönyvbe venni. A beleegyezést úgy kell megfogalmazni, hogy abból egyértelműen kitűnjék, hogy azt az érintett személy önként és a következmények teljes tudatában tette;

c)

ha a keresett személyre a 27. cikk (3) bekezdésének a), e), f) és g) pontja szerint nem vonatkozik a specialitás szabálya a kibocsátó tagállamban. A specialitás szabálya – adott esetben – megakadályozza a keresett személy szabadságtól való megfosztását olyan, az átadása előtt elkövetett bűncselekmények esetében, amelyek különböznek azoktól, amelyekre tekintettel a személyt átadták, és ezáltal megakadályozza a későbbiekben a végrehajtó tagállamtól eltérő tagállamnak történő átadást is (lásd a 2.6. szakaszt). Fordított esetben, ha a specialitás szabálya nem alkalmazandó az első átadással összefüggésben a 27. cikk (3) bekezdésének a), e), f) és g) pontja alapján, nem akadályozza meg a másik tagállamnak történő későbbi átadást sem.

Más esetekben az eredeti végrehajtó tagállam hozzájárulását kell kérni bármilyen későbbi átadáshoz (214).

A végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárulásának megszerzésére irányuló eljárás

A hozzájárulás iránti kérelmet azonos eljárásban kell benyújtani, és ugyanazokat az információkat kell tartalmaznia, mint egy normál EEP esetében. Az illetékes igazságügyi hatóság közvetlenül továbbítja a hozzájárulás iránti kérelmet a személyt átadó végrehajtó igazságügyi hatóságnak.

Ha valamely személlyel szemben egymást követő EEP-k alapján több átadást foganatosítanak a tagállamok között, e személynek az őt utoljára átadó tagállamtól eltérő tagállamnak való további átadása kizárólag annak a tagállamnak a hozzájárulásától függ, amely ezen utolsó átadást foganatosította (lásd a Bíróság C-192/12. PPU. sz. West-ügyben hozott ítéletét (215)).

A kérelemben feltüntetendő információkat – az EEP-kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének előírása szerint – az EEP-re vonatkozó azonos szabályok szerint kell lefordítani. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül meg kell hoznia a hozzájárulásra vonatkozó határozatot (az EEP-kerethatározat 28. cikkének (3) bekezdése).

Hozzájárulásra szükség van akkor, ha a bűncselekmény, amelyre nézve a hozzájárulást kérik, az EEP-kerethatározat rendelkezései szerint önmagában is átadási kötelezettséget von maga után, hacsak a végrehajtás megtagadásának kötelező vagy mérlegelhető okai nem állnak fenn.

Adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az EEP-kerethatározat 5. cikkében (lásd az 5.9. szakaszt) meghatározott feltételek egyikéhez kötheti hozzájárulását életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre, valamint az állampolgárok és lakosok visszaszállítására vonatkozóan. Ezekben az esetekben a kibocsátó tagállamnak megfelelő biztosítékokat kell adnia (az EEP-kerethatározat 28. cikkének (3) bekezdése).

8.3.   Harmadik államnak

Az EEP alapján átadott személy nem adható ki olyan államnak, amely nem tagja az Uniónak (harmadik állam), azon tagállam illetékes hatóságának hozzájárulása nélkül, amely őt átadta. A hozzájárulást az adott tagállam a rá nézve kötelező kiadatási egyezményekkel, valamint belső jogával összhangban adja meg (az EEP-kerethatározat 28. cikkének (4) bekezdése).

9.   HARMADIK ORSZÁGOKKAL SZEMBEN FENNÁLLÓ KÖTELEZETTSÉGEK

9.1.   Más tagállam állampolgárára vonatkozó kiadatási kérelem

2016-ban a Bíróság a C-182/15. sz. Petruhhin-ügyben hozott ítéletben (216) különleges kötelezettségeket vezetett be a saját állampolgáraikat ki nem adó tagállamok számára, amikor egy harmadik államtól olyan uniós polgár büntetőeljárás alá vonására irányuló kiadatási kérelmet kapnak, aki egy másik tagállam állampolgára, és aki az EUMSZ 21. cikkének (1) bekezdése rendelkezése szerinti szabad mozgáshoz való jogát gyakorolta.

A Petruhhin-ítélet volt az első olyan ügy, amikor a Bíróság úgy ítélte meg, hogy egy harmadik államtól származó, egy másik uniós tagállam állampolgárára vonatkozó kiadatási kérelemmel megkeresett EU-tagállam köteles konzultációs eljárást kezdeményezni az uniós polgár állampolgársága szerinti tagállammal (a Petruhhin-mechanizmus), lehetőséget adva ez utóbbinak arra, hogy – legalább ugyanazon bűncselekményekkel kapcsolatban kiadott európai elfogatóparancs (EEP) útján, amelyekkel a személyt a kiadatási kérelemben vádolják – büntetőeljárásra utalja saját polgárát.

A saját állampolgáraikat ki nem adó tagállamokra rótt különleges kötelezettségek az EUMSZ 18. cikkével (megkülönböztetésmentesség) és 21. cikkével (szabad mozgáshoz való jog) indokolhatóak. A saját állampolgárokkal és más uniós polgárokkal szembeni eltérő bánásmód a szabad mozgáshoz való jog korlátozásának minősül, amely csak akkor igazolható, ha objektív megfontolásokon alapul, és arányos a büntetlenség veszélyének elkerülésére irányuló jogszerű céllal. A Bíróság úgy vélte, hogy ha a fogadó tagállam együttműködik azzal a tagállammal, amelynek az érintett személy állampolgára, és előnyben részesíti az esetleges európai elfogatóparancsot a kiadatási kérelemmel szemben, a szabad mozgás gyakorlását kevésbé sértő módon jár el, ugyanakkor lehetőség szerint megakadályozza a büntetés elkerülését.

A tagállamok kötelezettségeit a későbbi ítélkezési gyakorlat pontosította. Emellett a Bíróság kiterjesztette a Petruhhin-mechanizmust Izlandra és Norvégiára.

A harmadik államoknak történő kiadatásra vonatkozó részletes iránymutatást és a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának összefoglalását a harmadik államoknak történő kiadatásról szóló, 2022. június 8-i bizottsági közlemény (217) tartalmazza, amelyet e kézikönyvhöz X. melléklet ként csatoltak.

Az iránymutatás figyelembe veszi a Petruhhin-mechanizmus alkalmazása során az elmúlt években az EU-ban, Izlandon és Norvégiában szerzett tapasztalatokat. Az iránymutatás emellett létrehozzák a kapcsolattartó pontok hálózatát, amely lehetővé teszi a gyors információcserét az uniós polgárokat, harmadik államok állampolgárait és hontalan személyeket érintő – különösen a politikai indíttatású – jogellenes kiadatási kérelmekről. Emellett az EIH honlapján megtekinthető egy táblázat, amely a tagállamok által harmadik országokkal kötött valamennyi kiadatási megállapodást és kölcsönös jogsegélyről szóló megállapodást tartalmazza.

9.2.   Ugyanazon személyre vonatkozó egyidejű EEP-k és kiadatási kérelmek

9.2.1.   Megkeresések harmadik államoktól

Egy tagállam EEP-t és harmadik államtól származó egyidejű kiadatási kérelmet is kaphat a területén tartózkodó azonos személlyel kapcsolatosan. Ezek a megkeresések azonos vagy eltérő cselekményekre is vonatkozhatnak. A tagállamban adott esetben eltérő hatóságok rendelkezhetnek hatáskörrel az EEP végrehajtásáról, illetve a kiadatási kérelem teljesítéséről szóló döntéshozatalra. Ilyen esetekben ezeknek a hatóságoknak a helyzetről való döntés során az alább említett kritériumok alapján kell együttműködniük. Az érintett államok körében az Eurojusttól vagy az EIH-tól is tanácsadást és koordinációt lehet kérni.

Az EEP-kerethatározat nem tartalmaz szabályt arra nézve, melyik megkeresésnek kell elsőbbséget biztosítani. A fent kifejtettek szerint azonban a C-182/15. sz. Petruhhin-ügyben hozott ítéletet követően bizonyos helyzetekben az európai elfogatóparancsot kell előnyben részesíteni a kiadatási kérelemmel szemben.

Minden más esetben az EEP-kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdése szerint a tagállamnak megfelelően mérlegelnie kell minden körülményt, különösen az EEP-kerethatározat 16. cikkének (1) bekezdésében említett kritériumokat annak eldöntése során, hogy mely megkeresést hajtja végre, ha azok közül több vonatkozik ugyanazon személyre.

Ezért az illetékes hatóságoknak a következő tényezőket kell figyelembe venniük:

a)	a bűncselekmények viszonylagos súlyát;

b)	a bűncselekmények elkövetési helyét;

c)	az EEP és a kiadatási kérelem dátumát; valamint

d)	azt, hogy az elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása vagy szabadságvesztés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották-e ki.

A végrehajtó igazságügyi hatóságok hivatkozhatnak az Eurojust „Iránymutatások az egymással versengő átadási és kiadatási kérelmek elbírálásához” c. dokumentumára (2019. évi kiadás) is, amely a következő internetcímen érhető el: https://www.eurojust.europa.eu/nl/guidelines-deciding-competing-requests-surrender-and-extradition

Ezen túlmenően az alkalmazandó kiadatási egyezményben foglalt bármely feltételt is figyelembe kell venni. Ezek vonatkozhatnak különösen a többszörös kiadatási kérelmekre vonatkozó szabályokra.

9.2.2.   A Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) megkeresései

Amennyiben egy tagállam az EEP-t és az NBB egyidejű kiadatási kérelmét veszi kézhez ugyanarra a személyre vonatkozóan, az illetékes hatóságnak vagy hatóságoknak figyelembe kell venniük a 9.2.1. szakaszban említett összes körülményt. Ugyanakkor a Nemzetközi Büntetőbíróság alapokmánya szerinti tagállami kötelezettségek elsőbbséget élveznek az EEP végrehajtásával szemben (az EEP-kerethatározat 16. cikkének (4) bekezdése).

9.3.   Korábbi kiadatás harmadik államból és a specialitás szabálya

Amennyiben a keresett személyt harmadik állam adta ki a végrehajtó tagállamnak, a kiadatás magában foglalhatja a specialitás szabályát, az alkalmazandó kiadatási egyezmény szabályaitól függően. A specialitás szabálya szerint a kiadott személlyel szemben csak azon bűncselekmény vagy bűncselekmények vonatkozásában lehet büntetőeljárást indítani vagy személyi szabadságot elvonni, amely(ek)re az adott személyt kiadták. Az EEP-kerethatározat nem érinti a specialitás szabályának tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget ilyen helyzetekben (az EEP-kerethatározat 21. cikke). Ez azt jelenti, hogy a végrehajtó tagállam a keresett személyt kiadó állam hozzájárulása nélkül nem végezhet további átadást az adott személlyel kapcsolatban.

Az ilyen helyzetek megoldása érdekében az EEP-kerethatározat előírja, hogy a végrehajtó tagállam haladéktalanul minden szükséges intézkedést tegyen meg, hogy beszerezze a keresett személyt kiadó harmadik állam hozzájárulását a személy átadásához az EEP-t kibocsátó tagállamnak (az EEP-kerethatározat 21. cikke).

Az EEP-kerethatározat 17. cikkében említett határidőket (lásd a 4.1. szakaszt) csak a specialitás szabálya alkalmazása megszűntének napjától kell számítani. A keresett személyt kiadó harmadik állam határozatának meghozataláig a végrehajtó tagállam gondoskodik arról, hogy a tényleges átadás lényeges feltételei továbbra is biztosítottak legyenek (az EEP-kerethatározat 21. cikke). Különösen a személy szökésének megakadályozása érdekében lehet szükség intézkedések meghozatalára.

10.   ÁTSZÁLLÍTÁS

10.1.   Átszállítás másik tagállamon keresztül

Az átszállítás (az EEP-kerethatározat 25. cikke) olyan helyzetre vonatkozik, amikor a keresett személyt a végrehajtó tagállamból a kibocsátó tagállamba egy harmadik tagállam területén, vízen vagy szárazföldön keresztül szállítják át. Ezekben az esetekben a harmadik tagállamnak engedélyeznie kell az átszállítást. A kibocsátó tagállam illetékes hatóságának a következő információkat kell a harmadik tagállam számára szolgáltatnia:

a)	annak a személynek a személyazonosságát és állampolgárságát, aki ellen az európai elfogatóparancsot kibocsátották;

b)	EEP meglétét;

c)	a bűncselekmény jellegét és jogi minősítését;

d)	a bűncselekmény körülményeinek ismertetését, ideértve annak időpontját és helyét is.

Az átszállítás megkönnyítése érdekében ezeket az információkat az átszállítás megszervezése előtt a lehető legrövidebb időn belül rendelkezésre kell bocsátani. A kibocsátó igazságügyi hatóságnak ezért tanácsos az átszállítás lehetőségének szükségességét mérlegelnie még azt megelőzően, hogy a végrehajtó igazságügyi hatósággal megállapodik az átadás időpontjáról. Ez azért is fontos, hogy a személy átadására az EEP-kerethatározat 23. cikkében meghatározott szigorú határidőket (általában 10 nap) betartsák.

Az információkat az adott tagállamban az átszállítási kérelmek fogadásáért felelős hatóság rendelkezésére kell bocsátani. Az egyes tagállamok e hatóságaira vonatkozó információk megtalálhatók az EIH honlapján (Igazságügyi Atlasz, Fiches Belges). Az információk az illetékes hatóság számára bármilyen, írásbeli változat készítésére alkalmas eszközzel – ideértve az elektronikus levelezőrendszert – továbbíthatók. Az átszállításban érintett tagállamnak ugyanilyen módon kell közölnie határozatát (az EEP-kerethatározat 25. cikkének (3) bekezdése). Azokra az esetekre, amikor az átadás végrehajtásáért a SIRENE-iroda felelős, külön SIRENE-formanyomtatvány (a továbbiakban: T-formanyomtatvány) készült a SIRENE-irodák közötti információcsere megkönnyítése érdekében, amikor átszállításra van szükség (lásd: SIRENE-kézikönyv – rendőrség, 39. cikk) (218).

Az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat nem határoz meg határidőt az átszállításra vonatkozó kérelmekre, de az átszállítási államnak haladéktalanul kezelnie kell azokat.

Ha az átszállítást légi úton, menetrend szerinti közbülső leszállás nélkül végzik, a fenti szabályok nem alkalmazandók. Ha azonban nem tervezett leszállásra kerül sor, a kibocsátó tagállamnak be kell nyújtania az átszállítási állam kijelölt hatóságához a fent említett információkat, akárcsak szárazföldön vagy vízen történő átszállítás esetében (az EEP-kerethatározat 25. cikkének (4) bekezdése).

10.2.   Az átszállítási tagállam állampolgárai és lakosai

Az átszállítás engedélyezésére vonatkozó kötelezettség alóli kivételek olyan helyzetekre vonatkoznak, amikor az EEP hatálya alá tartozó személy az átszállítási tagállam állampolgára vagy lakosa. Ha az EEP-t büntetőeljárás lefolytatása céljából bocsátották ki, az átszállításban érintett tagállam azt a feltételt szabhatja, hogy a személyt kihallgatása után szállítsák vissza ebbe a tagállamba, annak érdekében, hogy a kibocsátó tagállamban ellene kiszabott szabadságvesztés-büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést ott töltse le (az EEP-kerethatározat 25. cikkének (1) bekezdése). E tekintetben az EEP-kerethatározat 5. cikkének (3) bekezdését értelemszerűen be kell tartani (lásd az 5.9.2. szakaszt). Ha az EEP-t szabadságvesztés-büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtásának céljából bocsátották ki, az átszállításban érintett tagállam megtagadhatja az átszállítást.

10.3.   Kiadatás harmadik államból egy tagállamba

Bár az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat közvetlenül nem érinti a harmadik államoktól történő kiadatást, az EEP-kerethatározat 25. cikkében az átszállításra vonatkozóan meghatározott szabályokat értelemszerűen alkalmazni kell a harmadik államokból egy tagállamba történő kiadatásra is (9.1. és 9.2. szakasz). Ebben az összefüggésben az EEP-kerethatározat 25. cikkében szereplő „európai elfogatóparancs” kifejezést „kiadatási kérelemként” kell értelmezni (a 25. cikk (5) bekezdése).

11.   MEGTAGADOTT VÉGREHAJTÁSÚ EEP-K

11.1.   Annak biztosítása, hogy a személyt nem tartóztatják le újra ugyanabban a tagállamban

Amikor a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy dönt, hogy megtagadja az EEP végrehajtását, e tagállam illetékes hatóságának biztosítania kell, hogy az EEP, amelynek végrehajtását megtagadták, nem eredményezheti a területén a keresett személy letartóztatását. Ennek biztosítása érdekében a következő lépéseket kell tennie:

a)	a SIS megfelelő figyelmeztető jelzését „megjelöli”; valamint

b)

a végrehajtó tagállam nemzeti rendszereiben a megfelelő figyelmeztető jelzések továbbra is láthatók lesznek, és „átadási vagy kiadatási letartóztatás céljából körözött személyként” jelennek meg. A meghozandó intézkedés azonban nem követeli meg az érintett személy letartóztatását, hanem inkább „a személy lakóhelyének vagy tartózkodási helyének meghatározása” a cél (219).

A figyelmeztető jelzés indoka az ügy hátterére utal, de a meghozandó intézkedést az intézkedés megtétele előtt el kell olvasni, máskülönben előfordulhat, hogy ezekben a fontos esetekben nem a megfelelő intézkedést hajtják végre.

A megjelölési eljárással kapcsolatos további információkért lásd a SIS rendőrségi együttműködési rendelet (220) 24. cikkét, a SIRENE-kézikönyv – rendőrség (221) 31. cikkét és a SIS-adatok beviteléről szóló bizottsági végrehajtási határozat 12. cikkét (222).

11.2.   Tájékoztatás a kibocsátó tagállamnak

A végrehajtó igazságügyi hatóságnak az EEP nyomán teendő cselekményről hozott határozatáról értesítenie kell a kibocsátó igazságügyi hatóságot (az EEP-kerethatározat 22. cikke). E célból ajánlatos a jelen kézikönyv VII. mellékletében szereplő formanyomtatvány használata. Amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy dönt, hogy megtagadja az EEP végrehajtását, az erről szóló értesítés lehetővé teszi a kibocsátó igazságügyi hatóság számára, hogy mérlegelje az EEP fenntartását vagy visszavonását.

11.3.   A kibocsátó igazságügyi hatóság mérlegelése az EEP fenntartása vagy fenn nem tartása tekintetében

Az EEP-kerethatározat nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy az EEP-t vissza kellene vonni azt követően, hogy a végrehajtását valamely tagállam megtagadta. Ennek az az oka, hogy más tagállamok is képesek lehetnek végrehajtani az európai elfogatóparancsot. Ezért az EEP és a SIS megfelelő figyelmeztető jelzése érvényes marad, hacsak a kibocsátó igazságügyi hatóság vissza nem vonja azt.

A meglévő EEP-k esetében azonban mindig fenn kell állni jogos indoknak. Annak mérlegelésekor, hogy az EEP-t azt követően, hogy a végrehajtását valamely tagállam megtagadta, fenn kell-e tartani, a kibocsátó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell vennie az ügy körülményeit, valamint az alkalmazandó nemzeti és uniós jogot, ideértve az alapvető jogokat is. Különösen a következő kérdéseket kell megfontolni:

a)	valószínű-e, hogy a végrehajtás kötelező megtagadásának okát, amelyet a végrehajtó igazságügyi hatóság alkalmazott, a többi tagállam is alkalmazni fogja? Ez különösen a ne bis in idem elvre (az EEP-kerethatározat 3. cikkének 2. pontja) vonatkozóan releváns;

b)	továbbra is arányos-e az EEP fenntartása (lásd a 2.4. szakaszt)?;

c)	csak az EEP az egyetlen olyan intézkedés, amely valószínűleg hatékony (lásd a 2.5. szakaszt)?

11.4.   A régóta fennálló EEP-k felülvizsgálata a SIS-ben

Minden kibocsátó igazságügyi hatóságnak figyelemmel kell kísérnie a SIS-be bevitt figyelmeztető jelzéseit. Ennek során figyelembe kell venni az érintett bűncselekményekre vonatkozó elévülési időt, valamint a büntetőeljárásban és a nemzeti jogszabályokban a keresett személy helyzetét érintő minden lényeges változást.

A SIS rendőrségi együttműködési rendelet (223) értelmében a SIS-be személyekre vonatkozóan bevitt figyelmeztető jelzést csak addig tárolják, ameddig az a bevitel céljának eléréséhez szükséges (lásd: SIS rendőrségi együttműködési rendelet, 53. cikk (1) bekezdés). Amikor az EEP okai már nem állnak fenn, a figyelmeztető jelzést kiadó tagállam illetékes hatóságának törölnie kell azt a SIS-ből (lásd: SIS rendőrségi együttműködési rendelet, 55. cikk (1) bekezdés).

A SIS-be bevitt EEP-k legfeljebb 5 évig maradnak ott (kivéve, ha rövidebb időre bocsátották ki őket), és a figyelmeztető jelzést kiadó tagállamnak ezen ötéves időszakon belül felül kell vizsgálnia a SIS figyelmeztető jelzés fenntartásának szükségességét. A figyelmeztető jelzést kiadó tagállam értesítést kap arról, hogy a figyelmeztető jelzés hamarosan lejár. Ha a figyelmeztető jelzést kiadó hatóság nem vizsgálja felül a figyelmeztető jelzést, és nem hosszabbítja meg annak érvényességét, a figyelmeztető jelzéseket automatikusan törlik (a SIS rendőrségi együttműködési rendelet 53. cikkének (7) bekezdése). Ezért az EEP a SIS-be történő bevitelétől számított öt éven belül a kibocsátó igazságügyi hatóságnak döntenie kell arról, hogy meghosszabbítja-e annak időtartamát, ha ez szükséges és arányos. A tagállamok rövidebb felülvizsgálati időszakot is meghatározhatnak (a SIS rendőrségi együttműködési rendelet 53. cikkének (3) bekezdése).

Az EEP-re vonatkozó figyelmeztető jelzéseket törölni kell a SIS-ből a személy átadását követően.

12.   A KERESETT SZEMÉLY ELJÁRÁSI JOGAI

Az EEP-kerethatározat a keresett személy számára számos eljárási jogot biztosít. Az EEP-kerethatározat 11. cikkének megfelelően a keresett személynek jogában áll tájékoztatást kapni az EEP-ről és annak tartalmáról, az átadásába történő beleegyezési lehetőségéről, valamint a védőhöz és a tolmácshoz való jogáról. E jogokat a végrehajtó tagállam nemzeti jogának megfelelően kell biztosítani. Ezenkívül az EEP-kerethatározat számos rendelkezése biztosít jogokat a keresett személynek, különösen a 4a. cikk (2) bekezdése (az érintett személy távollétében hozott határozatokra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog), a 13. cikk (2) bekezdése (a hozzájárulásra vonatkozó határozat meghozatalához védő igénybevétele), a 14. cikk és a 19. cikk (a meghallgatáshoz való jog) és a 23. cikk (5) bekezdése (a személy átadására vonatkozó határidők lejártakor történő szabadon bocsátás).

Ezeket a jogokat az eljárási garanciákra vonatkozó konkrét eszközök is megerősítik, amint az a 12.1–12.9. szakaszban kifejtésre kerül.

12.1.   A tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog

Az EEP végrehajtása során a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20-i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (224) rendelkezik.

A 2010/64/EU irányelv 2. cikkének (7) bekezdése előírja, hogy az EEP végrehajtására irányuló eljárások során a végrehajtó tagállam illetékes hatóságai a következő jogokat biztosítsák az ilyen eljárás alá vont olyan személyek számára, akik az eljárás nyelvét nem beszélik, vagy nem értik:

a)	késedelem nélkül tolmácsolást vehessenek igénybe a nyomozó és igazságügyi hatóságok előtt lefolytatott büntetőeljárások során (beleértve a rendőrségi kihallgatást, valamennyi bírósági tárgyalást és bármely szükséges közbenső meghallgatást) is;

b)	tolmácsolás álljon rendelkezésre a gyanúsítottak vagy a vádlottak és jogi képviselőjük közötti, az eljárás során lefolytatott bármely kihallgatással vagy meghallgatással, vagy fellebbezési vagy más eljárási kérelmek benyújtásával közvetlen összefüggésben álló kommunikáció céljára;

c)	a gyanúsítottaknak vagy a vádlottaknak joguk legyen megtámadni a tolmácsolás szükségtelenségét megállapító határozatot, és amennyiben biztosítottak tolmácsolást, lehetőségük legyen panaszt tenni, ha a tolmácsolás minősége nem elégséges a tisztességes eljárás garantálásához.

A 2010/64/EU irányelv 3. cikkének (6) bekezdése előírja, hogy a végrehajtó tagállam illetékes hatóságai az EEP végrehajtására irányuló eljárás alá vont bármely személyt, aki nem érti azt a nyelvet, amelyen az EEP-t kiállították, ellássák az EEP írásbeli fordításával. Kivételes esetben az írásbeli fordítás helyett biztosítani lehet a szóbeli fordítást vagy szóbeli összefoglalást is, azzal a feltétellel, hogy az ilyen szóbeli fordítás vagy szóbeli összefoglalás nem sérti a tisztességes eljárást.

A nyújtott tolmácsolás és fordítás minőségének elégségesnek kell lennie a tisztességes eljárás garantálásához, különösen annak biztosításával, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak megismerhessék az ellenük indított ügyet, és képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat. Fontos megjegyezni továbbá, hogy a tagállamok az eljárás kimenetelétől függetlenül fedezik a tolmácsolási és fordítási költségeket.

12.2.   A tájékoztatáshoz való jog

A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU irányelv (225)) 5. cikke előírja, hogy az EEP végrehajtása céljából őrizetbe vett személyek haladéktalanul kézhez kapják a jogokról szóló megfelelő írásbeli tájékoztatót, amely tartalmazza az EEP-kerethatározatot az alkalmazó tagállamban végrehajtó jogszabály szerint őket megillető jogokra vonatkozó információkat. Az EEP alapján őrizetbe vettek részére átadandó, jogokról szóló – egyszerűen és közérthetően megfogalmazott – írásbeli tájékoztató tájékoztató jellegű mintája a 2012/13/EU irányelv II. mellékletében található (és e kézikönyv IX. melléklete is tartalmazza).

Ha a tájékoztatást megadták, ezt az érintett tagállam nyilvántartási eljárása során rögzítik. A tájékoztatás elmulasztása vagy megtagadása esetén a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak joguk van ahhoz, hogy a nemzeti jog szerinti eljárásokkal összhangban jogorvoslattal élhessenek.

A C-649/19. sz. IR-ügyben ( (226) a Bíróság megállapította, hogy a 2012/13/EU irányelv szerinti, az őrizetbe vételkor történő tájékoztatásra vonatkozó egyéb jogok (különösen a 4., 6. és 7. cikk) nem vonatkoznak a büntetőeljárás lefolytatása érdekében kiadott európai elfogatóparancs végrehajtása céljából az átadásuk előtt őrizetbe vett személyekre.

A Bíróság azzal érvelt, hogy amint a keresett személyt átadják a kibocsátó igazságügyi hatóságnak, az a 2012/13/EU irányelv értelmében vett „vádlott” jogállást szerez, tehát az e jogálláshoz kapcsolódó jogok összessége megilleti. Ez a személy tehát a 2012/13/EU irányelv céljaival összhangban előkészítheti védekezését.

Az átadást megelőző időszakot illetően a Bíróság megállapította, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének d) és e) pontja szerint az európai elfogatóparancsnak már tartalmaznia kell azt a tájékoztatást, amely lényegében megfelel a 2012/13/EU irányelv 6. cikkében szereplő tájékoztatásnak. Továbbá a hatékony bírói jogvédelemhez való jog nem követeli meg, hogy azt a személyt, aki ellen büntetőeljárás lefolytatása céljából EEP-t bocsátottak ki, az átadása előtt tájékoztassák a kibocsátó tagállamban e határozattal szemben rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről.

A C-105/21. sz. IR-ügyben (227) ugyanis a Bíróság pontosította, hogy a Charta 6. és 47. cikkére, a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogra, valamint az egyenértékűség és a kölcsönös bizalom elvére tekintettel a kibocsátó igazságügyi hatóság nem köteles továbbítani a keresett személynek az e személy letartóztatásáról szóló nemzeti határozatot, valamint az e határozat megtámadásának lehetőségeire vonatkozó információkat, amíg e személy még a végrehajtó tagállamban tartózkodik. Az átadási eljárás felgyorsításának és egyszerűsítésének célja ugyanis veszélybe kerülne, ha a kibocsátó igazságügyi hatóság az átadást megelőzően köteles lenne továbbítani az érintett személynek a letartóztatásáról szóló nemzeti határozatot, valamint az e határozat megtámadásának lehetőségeire vonatkozó információkat.

12.3.   Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog

Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog minden olyan személyt, aki EEP hatálya alá tartozik, megillet a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22-i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (228) alapján.

Az EEP hatálya alá tartozó személyeknek az EEP alapján foganatosított letartóztatásukat követően joguk van a végrehajtó tagállamban ügyvédi segítség igénybevételéhez (a 2013/48/EU irányelv 10. cikkének (1), (2) és (3) bekezdése). A gyanúsított vagy vádlott számára biztosítani kell az ügyvédi segítség igénybevételének lehetőségét az alábbi időpontok közül a legkorábbiban (229):

a)	a rendőrség vagy egyéb bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi kihallgatásukat megelőzően;

b)	a (3) bekezdés c) pontjával összhangban bármely nyomozó vagy más illetékes hatóság által bármely nyomozási vagy más bizonyításfelvételi cselekmény lefolytatásakor;

c)	a szabadságelvonást követően indokolatlan késedelem nélkül;

d)	amennyiben büntetőügyekben hatáskörrel rendelkező bíróságra idézték be, az említett bíróság előtti megjelenés előtt kellő időben.

A C-659/18. sz. VW-ügyben (230) a Bíróság úgy határozott, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog gyakorlása a tárgyalást megelőző szakaszban nem késleltethető az érintett személlyel szemben kibocsátott nemzeti elfogatóparancs végrehajtásáig kizárólag azon tény alapján, hogy a gyanúsított vagy vádlott nem tett eleget a nyomozási bíró előtti megjelenésre való idézésnek.

A végrehajtó tagállamban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog tartalmát illetően a keresett személyeknek a következő jogaik vannak:

a)	az ügyvédi segítség olyan időpontban és módon való igénybevételéhez való jog, amely lehetővé teszi a keresett személy számára jogainak tényleges – és minden esetben a szabadságelvonás megkezdését követően indokolatlan késedelem nélküli – gyakorlását;

b)	jog az őket képviselő ügyvéddel való találkozásra és kommunikációra;

c)	jog, hogy az ügyvédjük jelen legyen a végrehajtó igazságügyi hatóság általi kihallgatás során, valamint hogy azon a nemzeti jog szerinti eljárásokkal összhangban részt vegyen.

Ezen túlmenően a keresett személyeknek jogukban áll a kibocsátó államban ügyvédet megbízni (a 2013/48/EU irányelv 10. cikkének (4), (5) és (6) bekezdése), akinek szerepe abban áll, hogy segítséget nyújtson a végrehajtó tagállam ügyvédjének azáltal, hogy információkkal és tanácsokkal látja el annak érdekében, hogy a keresett személy számára lehetővé tegyék az EEP-kerethatározat szerinti jogainak tényleges gyakorlását.

12.4.   Valamely harmadik személynek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jog

Az EEP hatálya alá tartozó személyek a végrehajtó tagállamban való letartóztatásuk időpontjától kezdve rendelkeznek azzal a joggal, hogy legalább egy általuk megnevezett személyt – például hozzátartozót vagy munkáltatót – indokolatlan késedelem nélkül értesítsenek a szabadságelvonásról (231).

12.5.   A harmadik személyekkel folytatott kommunikációhoz való jog

Az EEP hatálya alá tartozó személyek a végrehajtó tagállamban való letartóztatásuk időpontjától kezdve rendelkeznek azzal a joggal, hogy legalább egy általuk megnevezett harmadik személlyel (például hozzátartozóval) indokolatlan késedelem nélkül kommunikálhassanak (232).

12.6.   A konzuli hatóságokkal folytatott kommunikációhoz való jog

Az EEP hatálya alá tartozó azon személyek, amelyek nem állampolgárai a végrehajtó tagállamnak, a végrehajtó tagállamban való letartóztatásuk időpontjától kezdve rendelkeznek azzal a joggal, hogy az állampolgárságuk szerinti állam konzuli hatóságait indokolatlan késedelem nélkül tájékoztassák a szabadságelvonásról, továbbá hogy kommunikálhassanak e konzuli hatóságokkal (233).

Joguk van továbbá arra, hogy a konzuli hatóságok látogatást tegyenek náluk, joguk van velük beszélni és levélben érintkezni, valamint joguk van arra, hogy konzuli hatóságaik jogi képviseletről gondoskodjanak számukra.

12.7.   A gyermekek különleges jogai

Az EEP hatálya alá tartozó gyermekekre különleges biztosítékok vonatkoznak a végrehajtó tagállamban való EEP miatti letartóztatásuk időpontjától kezdve (234). Ezek különösen a következőkhöz kapcsolódnak:

a)	a tájékoztatáshoz való jog;

b)	a szülői felelősség gyakorlójának tájékoztatásához való jog;

c)	az ügyvédi segítséghez való jog;

d)	az orvosi vizsgálathoz való jog;

e)	szabadságelvonás esetén különleges bánásmódhoz való jog;

f)	a magánélet védelméhez való jog;

g)	az eljárás során a szülői felelősség gyakorlója általi kísérethez való jog.

12.8.   A költségmentességhez való jog

A költségmentesség igénybevételéhez való jog a büntetőeljárások során a gyanúsítottak és a vádlottak, valamint az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban a keresett személyek költségmentességéről szóló, 2016. október 26-i (EU) 2016/1919 irányelv (235) alapján minden olyan személyt megillet, aki EEP hatálya alá tartozik.

Az EEP hatálya alá tartozó személyeket megilleti a költségmentességhez való jog az EEP alapján foganatosított letartóztatástól az átadásukig vagy az át nem adásukra vonatkozó határozat jogerőre emelkedéséig (az (EU) 2016/1919 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése).

Ezen túlmenően azon keresett személyeket, akik élnek a kibocsátó tagállambeli – a végrehajtó tagállambeli ügyvédet segítő – ügyvéd megbízásához való jogukkal a 2013/48/EU irányelv 10. cikkének (4) és (5) bekezdésével összhangban, megilleti a kibocsátó tagállamban a költségmentességhez való jog, amennyiben a költségmentesség az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételének biztosításához szükséges (az (EU) 2016/1919 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése).

A tagállamok mindkét esetben a keresett személy anyagi helyzetének vizsgálatától tehetik ezt függővé, összhangban az (EU) 2016/1919 irányelv 4. cikkének (3) bekezdésével, amely megfelelően alkalmazandó az EEP eljárásokban nyújtott költségmentességre (az (EU) 2016/1919 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése). Amennyiben az anyagi helyzetet vizsgálják annak megállapításához, hogy a keresett személy az érintett tagállamban alkalmazandó kritériumok szerint nem rendelkezik-e elegendő anyagi forrással az ügyvéd általi segítségnyújtás megfizetéséhez, figyelembe kell venni minden vonatkozó és objektív tényezőt, így például az érintett személy jövedelmét, vagyonát és családi helyzetét, az ügyvéd általi segítségnyújtás költségeit, és az adott tagállambeli életszínvonalat.

12.9.   Az ártatlanság vélelméhez és a tárgyaláson való jelenléthez való jog

A büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló (EU) 2016/343 irányelv (236) megemlíti a Charta 47. és 48. cikkében meghatározott jogokat, és előírja, hogy e jogoknak a büntetőeljárás minden szakaszában érvényesülniük kell, a gyanúsítottá válás pillanatától a jogerős határozat meghozataláig. A 4. cikk tiltja a gyanúsítottak vagy vádlottak bűnösségére történő nyilvános utalásokat. A 6. cikk biztosítja, hogy a bizonyítási teher a vádhatóságot terhelje. A védelemhez való jog magában foglalja a hallgatáshoz való jogot és az önvádra kötelezés tilalmát (7. cikk).

A tárgyaláson való jelenlét joga nem abszolút jog. Bizonyos feltételek – például a kellő időben történő tájékoztatás, a meghatalmazott ügyvéd általi jogi képviselet és a határozat megtámadásának lehetősége – mellett a büntetőeljárás a gyanúsított jelenléte nélkül is lefolytatható (8. cikk). Az irányelvben foglalt jogok megsértése esetén azonban biztosítani kell az új tárgyaláshoz vagy alternatív jogorvoslathoz való jogot (9. és 10. cikk).

A C-416/20. PPU. sz. TR-ügyben (237) a Bíróság tovább pontosította az (EU) 2016/343 irányelv és az európai elfogatóparancsról szóló keretirányelv közötti kapcsolatot az érintett személy távollétében folytatott eljárás tekintetében (lásd az 5.6. szakaszt).

---

(1)  8216/2/08 REV 2 COPEN 70 EJN 26 EUROJUST 31 tanácsi dokumentum.

(2)  17195/1/10 REV 1 COPEN 275 EJN 72 EUROJUST 139 tanácsi dokumentum.

(3)  36. jegyzőkönyv az átmeneti rendelkezésekről.

(4)   HL L 190., 2002.7.18., 1. o.

(5)  A Bizottság közleménye (2017. szeptember 28.) az európai elfogatóparancs kibocsátásáról és végrehajtásáról, C(2017) 6389 final (HL C 335., 2017.10.6., 1. o.).

(6)  https://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-13684-2020-INIT/hu/pdf

(7)  https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2020/642839/EPRS_STU(2020)642839_EN.pdf

(8)  https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=COM:2020:270:FIN

(9)  Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások végrehajtásáról https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2021-0006_HU.pdf

(10)   HL C 78., 1995.3.30., 2. o.

(11)   HL C 313., 1996.10.23., 12. o.

(12)   HL L 239., 2000.9.22., 19. o.

(13)  A Bíróság 2016. november 10-i ítélete, Poltorak, C-452/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:858; a Bíróság 2016. november 10-i ítélete, Kovalkovas, C-477/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:861.

(14)  Az utolsó csatlakozó tagállam Ciprus volt, amely 2023 júliusában kapcsolódott be a rendszerbe.

(15)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1862 rendelete (2018. november 28.) a rendőrségi együttműködés és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén a Schengeni Információs Rendszer (SIS) létrehozásáról, működéséről és használatáról, a 2007/533/IB tanácsi határozat módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1986/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 2010/261/EU bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 312., 2018.12.7., 56. o.).

(16)  A Bizottság végrehajtási határozata (2021. november 18.) a rendőrségi együttműködés és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén a SIRENE-irodák feladataira és a Schengeni Információs Rendszerben kiadott figyelmeztető jelzésekkel kapcsolatos kiegészítő információk cseréjére vonatkozó részletes szabályok megállapításáról („SIRENE kézikönyv – rendőrség”) (az értesítés a C(2021) 7901. sz. dokumentummal történt).

(17)  A Bizottság végrehajtási határozata (2021. január 15.) a Schengeni Információs Rendszer (SIS) adatainak beviteléhez, frissítéséhez, törléséhez és lekérdezéséhez szükséges technikai szabályok, valamint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó egyéb végrehajtási intézkedések megállapításáról (az értesítés a C(2021) 92. számú dokumentummal történt).

(18)  A Bizottság ajánlása (2023. március 31.) a tagállamok illetékes hatóságai és a SIRENE-irodák által a Schengeni Információs Rendszerrel kapcsolatos feladatok ellátása során használandó gyakorlati kézikönyv („SIS-kézikönyv”) létrehozásáról (C(2023) 2152).

(19)  A Bíróság 2017. január 11-i ítélete, Grundza, C-289/15, ECLI:EU:C:2017:4, 38. pont.

(20)  A Bíróság 2022. július 14-i ítélete, Procureur général près la cour d’appel d’Angers, C-168/21, ECLI:EU:C:2022:558.

(21)  A Tanács 2009/299/IB kerethatározata (2009. február 26.) a 2002/584/IB, a 2005/214/IB, a 2006/783/IB, a 2008/909/IB és a 2008/947/IB kerethatározatnak a személyek eljárási jogainak megerősítése, valamint a kölcsönös elismerés elvének az érintett személy megjelenése nélkül lefolytatott eljárásokat követően hozott határozatokra való alkalmazásának előmozdítása tekintetében történő módosításáról (HL L 81., 2009.3.27., 24. o.).

(22)  A Bíróság 2015. szeptember 25-i végzése, Openbaar Ministerie kontra A., C-463/15 PPU, ECLI:EU:C:2015:634.

(23)   HL L 283., 2017.10.31., 1. o.

(24)  A Bíróság 2016. november 10-i ítélete, Poltorak, C-452/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:858.

(25)  A Bíróság 2016. november 10-i ítélete, Kovalkovas, C-477/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:861.

(26)  A tagállamok illetékes kibocsátó igazságügyi hatóságainak felsorolását lásd az EEP-eljárásokban az EUB ítélkezési gyakorlata szerint a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságokra vonatkozó követelményekről szóló, az Eurojust és az EIH által összeállított frissített kérdőívet és gyűjteményt (2021. november 24., 5607/3/21 REV 3), https://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-5607-2021-REV-3/en/pdf

(27)  A Bíróság 2019. május 27-i ítélete, PF, C-509/18, ECLI:EU:C:2019:457.

(28)  A Bíróság 2019. május 27-i ítélete, OG és PI, C-508/18 és C-82/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:456.

(29)  A Bíróság 2019. október 9-i ítélete, NJ, C-489/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:849.

(30)  A Bíróság 2019. december 12-i ítélete, JR és YC, C-556/198 PPU és C-626/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:1077.

(31)  A Bíróság 2020. január 21-i ítélete, MN, C-813/19 PPU, ECLI:EU:C:2020:31.

(32)  A Bíróság 2021. január 13-i ítélete, MM, C-414/20 PPU, ECLI:EU:C:2021:4.

(33)  A Bíróság 2021. március 10-én hozott ítélete, PI, C-648/20 PPU, ECLI:EU:C:2021:187.

(34)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, L és P, C-354/20 és C-412/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1033.

(35)  A Bíróság 2023. január 31-i ítélete, Puig Gordi és társai, C-158/21, ECLI:EU:C:2023:57.

(36)  A Bíróság 2020. november 24-i ítélete, AZ, C-510/19, ECLI:EU:C:2020:953.

(37)  A Bíróság 2022. december 8-i ítélete, CJ, C-492/22 PPU, ECLI:EU:C:2022:964.

(38)  A Bíróság 2022. április 28-i ítélete, C és CD, C-804/21 PPU, ECLI:EU:C:2022:307.

(39)   HL L 327., 2008.12.5., 27. o.

(40)  A Bíróság 2016. június 1-jei ítélete, Bob-Dogi, C-241/15, ECLI:EU:C:2016:385.

(41)  A Bíróság 2016. november 10-i ítélete, Özçelik, C-453/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:860.

(42)  A Bíróság 2021. január 13-i ítélete, MM, C-414/20 PPU, ECLI:EU:C:2021:4.

(43)  A Bíróság 2021. március 17-i ítélete, JR, C-488/19, ECLI:EU:C:2021:206.

(44)  A Bíróság 2016. június 1-jei ítélete, Bob-Dogi, C-241/15, ECLI:EU:C:2016:385.

(45)  A Bíróság 2019. május 27-i ítélete, OG és PI, C-508/18 és C-82/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:456.

(46)  A Bíróság 2019. május 27-i ítélete, PF, C-509/18, ECLI:EU:C:2019:457.

(47)  A Bíróság 2019. december 12-i ítélete, JR és YC, C-556/198 PPU és C-626/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:1077.

(48)  A Bíróság 2019. december 12-i ítélete, XD, C-625/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:1078.

(49)  A Bíróság 2019. december 12-i ítélete, XD, C-625/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:1078.

(50)  A Bíróság 2021. január 13-án hozott ítélete, MM, C-414/20 PPU, ECLI:EU:C:2021:4.

(51)  A Bíróság 2021. március 10-én hozott ítélete, PI, C-648/20 PPU, ECLI:EU:C:2021:187. Ezt a Bíróság a C-206/20. sz. VA-ügyben 2021. június 22-én hozott végzésében (ECLI:EU:C:2021:509) újólag megerősítette.

(52)  A Bíróság 2019. december 12-i ítélete, ZB, C-627/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:1079.

(53)  A Bíróság 2019. május 27-i ítélete, OG és PI, C-508/18 és C-82/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:456.

(54)  A Bíróság 2007. május 3-i ítélete, Advocaten voor de Wereld, C-303/05, ECLI:EU:C:2007:261.

(55)  A Bíróság 2019. május 27-i ítélete, OG és PI, C-508/18 és C-82/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:456.

(56)  A Bíróság 2021. január 13-án hozott ítélete, MM, C-414/20 PPU, ECLI:EU:C:2021:4.

(57)  A Bíróság 2019. december 12-i ítélete, ZB, C-627/19 PPU, ECLI:EU:C:2019:1079.

(58)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(59)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(60)   HL L 130., 2014.5.1., 1. o. Lásd még: Report on Eurojust’s casework in the field of the European Investigation Order (Jelentés az Eurojust konkrét ügyeiről az európai nyomozási határozat területén), 2020. november 10., 2020/00282, https://www.eurojust.europa.eu/report-eurojusts-casework-field-european-investigation-order-0

(61)  A Tanács által az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikkének megfelelően létrehozott egyezmény az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről (HL C 197., 2000.7.12., 3. o.).

(62)  A Bíróság 2020. december 8-i ítélete, A és társai, C-584/19, ECLI:EU:C:2020:1002.

(63)   HL L 327., 2008.12.5., 27. o.

(64)   HL L 294., 2009.11.11., 20. o.

(65)  A felsorolás megtekinthető az EIH honlapján: https://www.ejn-crimjust.europa.eu; a következő útvonalon: Judicial Library (Igazságügyi Könyvtár) → Legal Framework → EU Judicial Cooperation → Supervision Measures → 2009/829/IB: A Tanács 2009/829/IB kerethatározata (2009. október 23.) a felügyeleti intézkedésekről → Supervision Measures-Notifications.

(66)   HL L 337., 2008.12.16., 102. o.

(67)  Ezt a kerethatározatot a Bíróság 2020. március 26-i ítélete (A.P., C-2/19, ECLI:EU:C:2020:237) értelmezte.

(68)   HL L 76., 2005.3.22., 16. o.

(69)  A Bíróság 2013. november 14-i ítélete, Baláž, C-60/12, ECLI:EU:2013:733.

(70)  2016_Jurisdiction-Guidelines_EN.pdf (europa.eu).

(71)  COM(2020) 712 final.

(72)  A Bíróság 2008. december 1-jei ítélete, Leymann és Pustovarov, C-388/08 PPU, ECLI:EU:C:2008:669.

(73)  A Bíróság 2013. május 30-i ítélete, Jeremy F., C-168/13 PPU, ECLI:EU:C:2013:358.

(74)  A Bíróság 2020. szeptember 24-i ítélete, XC, C-195/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:749.

(75)  A Bíróság 2020. november 24-i ítélete, AZ, C-510/19, ECLI:EU:C:2020:953.

(76)  A Bíróság 2021. október 26-i ítélete, HM és TZ, C-428/21. sz. és C-429/21. PPU. sz. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2021:876.

(77)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(78)  A Bíróság 2021. december 16-i ítélete, AB és társai, C-203/20, ECLI:EU:C:2021:1016.

(79)  Ez összhangban van a joghatóság gyakorlásával kapcsolatos, büntetőeljárások során felmerülő összeütközések megelőzéséről és rendezéséről szóló, 2009. november 30-i 2009/948/IB tanácsi kerethatározattal, amely meghatározza azt az eljárást, amelynek révén az illetékes nemzeti hatóságoknak kapcsolatba kell lépniük egymással, ha alapos okkal feltételezik, hogy egy másik tagállamban párhuzamos eljárást folytatnak.

(80)  a Bizottság C(2021) 7901 végrehajtási határozata.

(81)  Az Eurojust és az EIH feladatainak általános leírásához lásd az „Assistance in International Cooperation in Criminal Matters for Practitioners – European Judicial Network and Eurojust – What can we do for you?” (A gyakorló szakemberek számára a nemzetközi bűnügyi együttműködéshez nyújtott segítség – Európai Igazságügyi Hálózat és Eurojust – Mit tehetünk Önért?) című dokumentumot, amely mind az EIH honlapján (https://www.ejn-crimjust.europa.eu), mind az Eurojust honlapján (http://www.eurojust.europa.eu) elérhető.

(82)  A Bíróság 2018. január 23-i ítélete, Dawid Piotrowski, C-367/16, ECLI:EU:C:2018:27.

(83)  A Bizottság végrehajtási határozata (2021. január 15.) a Schengeni Információs Rendszer (SIS) adatainak beviteléhez, frissítéséhez, törléséhez és lekérdezéséhez szükséges technikai szabályok, valamint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó egyéb végrehajtási intézkedések megállapításáról (C(2021) 92).

(84)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(85)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(86)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o. Lásd még a C(2021) 7901 bizottsági végrehajtási határozat (SIRENE-kézikönyv – rendőrség) 31. cikkét.

(87)  A Bizottság C(2021) 92 végrehajtási határozata.

(88)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(89)  http://www.ejn-crimjust.europa.eu További információért kérjük, válassza ki az európai elfogatóparancsot és a szóban forgó tagállamot.

(90)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(91)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(92)  http://www.ejn-crimjust.europa.eu Kérjük, válassza ki az európai elfogatóparancsot és a szóban forgó tagállamot.

(93)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(94)  Mindeddig Észtország, Ausztria és Románia küldött az EEP-kerethatározat 27. cikkének (1) bekezdése szerint ilyen értelmű értesítést.

(95)  A Bíróság 2013. május 30-i ítélete, Jeremy F., C-168/13 PPU, ECLI:EU:C:2013:358.

(96)  A Bíróság 2015. július 16-i ítélete, Lanigan, C-237/15 PPU, ECLI:EU:C:2015:474.

(97)  Lásd még az Eurojust által a nemzeti hatóságok számára ezen tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatban kidolgozott sablont. A sablon 22 nyelven érhető el a https://www.eurojust.europa.eu/electronic-forms-article-177-eaw-framework-decision címen.

(98)  A Bíróság 2017. január 25-i ítélete, Vilkas, C-640/15, ECLI:EU:C:2017:39.

(99)  A Bíróság 2022. április 28-i ítélete, C és CD, C-804/21 PPU, ECLI:EU:C:2022:307.

(100)  A Bíróság 2023. január 31-i ítélete, Puig Gordi és társai, C-158/21, ECLI:EU:C:2023:57.

(101)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, ML, C-220/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:589.

(102)  https://www.ejn-crimjust.europa.eu; az információ a következő útvonalon érhető el: Judicial Library (Igazságügyi Könyvtár) → Legal Framework → EU Judicial Cooperation → European arrest warrant → 2002/584/IB: a Tanács 2002/584/IB kerethatározata (2002. június 13.) az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról → EAW-Notifications. A 7. cikk szerinti bejelentést tevő tagállamok a következők: BE, BG, CZ, EE, IE, GR, ES, FR, IT, CY, LV, HU, MT, AT, PL, PT, RO, SI, SK, SE és FI.

(103)  COM(2021) 759 final.

(104)  COM(2021) 760 final.

(105)  Az Eurojust és az EIH feladatainak általános leírásához lásd az „Assistance in International Cooperation in Criminal Matters for Practitioners – European Judicial Network and Eurojust – What can we do for you?” (A gyakorló szakemberek számára a nemzetközi bűnügyi együttműködéshez nyújtott segítség – Európai Igazságügyi Hálózat és Eurojust – Mit tehetünk Önért?) című dokumentumot. Az ügyek Eurojust és az EIH közötti elosztásának értékeléséről lásd a „Joint Eurojust/EJN Report on the Assessment of the Allocation of cases to Eurojust and the EJN” (Az Eurojust/EIH közös jelentése az ügyek Eurojust és az EIH közötti elosztásának értékeléséről) című dokumentumot. Mindkét dokumentum elérhető mind az EIH honlapján (https://www.ejn-crimjust.europa.eu), mind az Eurojust honlapján (http://www.eurojust.europa.eu).

(106)  Lásd az (EU) 2018/1862 rendelet 27., 28. és 55. cikkét, valamint a C(2021)7901 bizottsági végrehajtási határozat („SIRENE kézikönyv – rendőrség”) 7. fejezetét.

(107)  a Bizottság C(2021) 7901 végrehajtási határozata.

(108)  A Bíróság 2016. július 28-i ítélete, JZ, C-294/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:610.

(109)  A Bíróság 2019. február 12-i ítélete, TC, C-492/18 PPU, ECLI:EU:C:2019:108.

(110)  A Bíróság 2015. július 16-i ítélete, Lanigan, C-237/15. PPU, ECLI:EU:C:2015:474.

(111)  A Bíróság 2019. február 12-i ítélete, TC, C-492/18 PPU, ECLI:EU:C:2019:108.

(112)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, AY, C-268/17, ECLI:EU:C:2018:602.

(113)  A Bíróság 2023. január 31-i ítélete, Puig Gordi és társai, C-158/21, ECLI:EU:C:2023:57.

(114)  A Bíróság 2020. november 24-i ítélete, AZ, C-510/19, ECLI:EU:C:2020:953.

(115)  A Bíróság 2018. december 6-i ítélete, IK, C-551/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:991.

(116)  A Bíróság 2016. június 1-jei ítélete, Bob-Dogi, C-241/15, ECLI:EU:C:2016:385.

(117)  A Bíróság 2020. március 3-i ítélete, X, C-717/18, ECLI:EU:C:2020:142.

(118)  A Bíróság 2009. október 6-i ítélete, Wolzenburg, C-123/08, ECLI:EU:C:2009:616, valamint a 2016. április 5-i ítélete, Aranyosi és Căldăraru, C-404/15. és C-659/15. PPU. sz. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2016:198.

(119)  A Bíróság 2010. november 16-i ítélete, Mantello, C-261/09, ECLI:EU:C:2010:683.

(120)  A Bíróság 2014. május 27-i ítélete, Spasic, C-129/14 PPU, ECLI:EU:C:2014:586.

(121)  A Bíróság 2010. november 16-i ítélete, Mantello, C-261/09, ECLI:EU:C:2010:683.

(122)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, AY, C-268/17, ECLI:EU:C:2018:602.

(123)  A Bíróság 2021. május 12-i ítélete, WS, C-505/19, ECLI:EU:C:2021:376.

(124)  A Bíróság 2021. december 16-i ítélete, AB és társai, C-203/20, ECLI:EU:C:2021:1016.

(125)  A Bíróság 2018. január 23-i ítélete, Piotrowski, C-367/16, ECLI:EU:C:2018:27.

(126)  A Bíróság 2021. április 29-i ítélete, X, C-665/20 PPU, ECLI:EU:C:2021:339.

(127)   HL L 283., 2017.10.31., 1. o.

(128)  Lásd: az EPPO-rendelet 22. cikke.

(129)  A Bíróság 2017. január 11-i ítélete, Grundza, C-289/15, ECLI:EU:C:2017:4.

(130)  A Bíróság 2022. július 14-i ítélete, Procureur général près la cour d’appel d’Angers, C-168/21, ECLI:EU:C:2022:558.

(131)  A Bíróság 2017. január 11-i ítélete, Grundza, C-289/15, ECLI:EU:C:2017:4.

(132)  A Bíróság 2022. július 14-i ítélete, Procureur général près la cour d’appel d’Angers, C-168/21, ECLI:EU:C:2022:558.

(133)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, AY, C-268/17, ECLI:EU:C:2018:602.

(134)  A Bíróság 2021. április 29-i ítélete, X, C-665/20 PPU, ECLI:EU:C:2021:339.

(135)   1983. március 21-i egyezmény az elítélt személyek átszállításáról (ETS 112) és az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezményhez csatolt 1997. december 18-i kiegészítő jegyzőkönyv (ETS 167), valamint az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvének módosításáról szóló 2017. november 22-i jegyzőkönyv (CETS 222).

(136)  A Bíróság 2018. december 13-i ítélete, Sut, C-514/17, ECLI:EU:C:2018:1016.

(137)  A Bíróság 2008. július 17-i Kozłowski-ítélete, C-66/08, ECLI:EU:C:2008:437.

(138)  A Bíróság 2009. október 6-i ítélete, Wolzenburg, C-123/08, ECLI:EU:C:2009:616.

(139)  A Bíróság 2012. szeptember 5-i ítélete, Lopes da Silva Jorge, C-42/11, ECLI:EU:C:2012:517.

(140)  A Bíróság 2023. június 6-i ítélete, O. G., C-700/21, ECLI:EU:C:2023:444, 58. és 68. pont.

(141)  A Bíróság 2017. június 29-i ítélete, Popławski I, C-579/15, ECLI:EU:C:2017:503.

(142)  A Bíróság 2018. december 13-i ítélete, Sut, C-514/17, ECLI:EU:C:2018:1016.

(143)  A Bíróság 2017. június 29-i ítélete, Popławski I, C-579/15, ECLI:EU:C:2017:503.

(144)  A Bíróság 2008. július 17-i ítélete, Kozłowski, C-66/08, ECLI:EU:C:2008:437. A Bíróság 2018. december 13-i ítélete, Sut, C-514/17, ECLI:EU:C:2018:1016.

(145)  A Bíróság 2012. szeptember 5-i ítélete, Lopes da Silva Jorge, C-42/11, ECLI:EU:C:2012:517.

(146)  A Bíróság 2017. június 29-i ítélete, Popławski I, C-579/15, ECLI:EU:C:2017:503.

(147)  A Bíróság 2019. június 24-i ítélete, Popławski II, C-573/17, ECLI:EU:C:2019:530.

(148)  A Bíróság 2019. június 24-i ítélete, Popławski II, C-573/17, ECLI:EU:C:2019:530.

(149)  A Bíróság 2021. március 17-i ítélete, JR, C-488/19, ECLI:EU:C:2021:206.

(150)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, TR, C-416/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1042.

(151)  A Bíróság 2017. augusztus 10-i ítélete, Zdziaszek, C-271/17 PPU, ECLI:EU:C:2017:629.

(152)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, TR, C-416/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1042. Lásd a Bíróság 2016. május 24-i ítéletét, Dworzecki, C-108/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:346.

(153)  A Bíróság 2013. február 26-i ítélete, Melloni, C-399/11, ECLI:EU:C:2013:107.

(154)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, TR, C-416/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1042.

(155)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/343 irányelve (2016. március 9.) a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről (HL L 65., 2016.3.11., 1. o.).

(156)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, TR, C-416/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1042.

(157)  A Bíróság 2017. augusztus 10-i ítélete, Tupikas, C-270/17 PPU, ECLI:EU:C:2017:628, a Bíróság 2017. augusztus 10-i ítélete, Zdziaszek, C-271/17 PPU, ECLI:EU:C:2017:629; a Bíróság 2016. május 24-i ítélete, Dworzecki, C-108/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:346; a Bíróság 2017. december 22-i ítélete, Ardic, C-571/17 PPU, ECLI:EU:C:2017:1026.

(158)  A Bíróság 2017. augusztus 10-i ítélete, Tupikas, C-270/17 PPU, ECLI:EU:C:2017:628.

(159)  A Bíróság 2017. augusztus 10-i ítélete, Zdziaszek, C-271/17 PPU, ECLI:EU:C:2017:629.

(160)  A Bíróság 2017. december 22-i ítélete, Ardic, C-571/17 PPU, ECLI:EU:C:2017:1026.

(161)  A Bíróság 2023. március 23-i ítélete, Minister for Justice and Equality, C-514/21. és C-515/21. sz. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2023:235.

(162)  A Bíróság 2016. május 24-i ítélete, Dworzecki, C-108/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:346.

(163)  A Bíróság 2016. április 5-i ítélete, Aranyosi és Căldăraru, C-404/15 és C-659/15 PPU, ECLI:EU:C:2016:198.

(164)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, LM, C-216/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:586.

(165)  A Bíróság 2023. január 31-i ítélete, Puig Gordi és társai, C-158/21, ECLI:EU:C:2023:57.

(166)  A Bíróság 2018. szeptember 19-i ítélete, RO, C-327/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:733.

(167)  A Bíróság 2016. április 5-i ítélete, Aranyosi és Căldăraru, C-404/15 és C-659/15 PPU, ECLI:EU:C:2016:198.

(168)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, ML, C-220/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:589.

(169)  A Bíróság 2019. október 15-i ítélete, Dumitru-Tudor Dorobantu, C-128/18, ECLI:EU:C:2018:589.

(170)  A Bíróság 2016. április 5-i ítélete, Aranyosi és Căldăraru, C-404/15 és C-659/15 PPU, ECLI:EU:C:2016:198.

(171)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, ML, C-220/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:589.

(172)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, ML, C-220/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:589.

(173)  A Bíróság 2019. október 15-i ítélete, Dumitru-Tudor Dorobantu, C-128/18, ECLI:EU:C:2018:589.

(174)  A Bíróság 2019. október 15-i ítélete, Dumitru-Tudor Dorobantu, C-128/18, ECLI:EU:C:2018:589.

(175)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, ML, C-220/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:589.

(176)  A Bíróság 2019. október 15-i ítélete, Dumitru-Tudor Dorobantu, C-128/18, ECLI:EU:C:2018:589.

(177)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, ML, C-220/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:589.

(178)  A Bíróság 2018. július 25-i ítélete, LM, C-216/18 PPU, ECLI:EU:C:2018:586.

(179)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, L és P, C-354/20 és C-412/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1033.

(180)  A Bíróság 2022. február 22-i ítélete, Openbaar Ministerie, C-562/21. sz. és C-563/21. PPU. sz. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2022:100.

(181)  A Bíróság 2022. július 12-i végzése, W O és J L kontra Minister for Justice and Equality, C-480/21, ECLI:EU:C:2022:592.

(182)  A Bíróság 2023. január 31-i ítélete, Puig Gordi és társai, C-158/21, ECLI:EU:C:2023:57.

(183)  A Bíróság 2023. január 31-i ítélete, Puig Gordi és társai, C-158/21, ECLI:EU:C:2023:57.

(184)  A Bíróság 2022. február 22-i ítélete, X és Y v Openbaar Ministerie, C-562/21. sz. és C-563/21. PPU. sz. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2022:100.

(185)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, L és P, C-354/20 és C-412/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1033.

(186)  A Bíróság 2023. január 31-i ítélete, Puig Gordi és társai, C-158/21, ECLI:EU:C:2023:57.

(187)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, L és P, C-354/20 és C-412/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1033.

(188)  A Bíróság 2022. február 22-i ítélete, Openbaar Ministerie, C-562/21 PPU és C-563/21 PPU, ECLI:EU:C:2022:100, valamint a Bíróság 2022. július 12-i ítélete, W O és J L kontra Minister for Justice and Equality, C-480/21, ECLI:EU:C:2022:592.

(189)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, L és P, C-354/20 és C-412/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1033.

(190)  A Bíróság 2022. február 22-i ítélete, Openbaar Ministerie, C-562/21 PPU és C-563/21 PPU, ECLI:EU:C:2022:100, valamint a Bíróság 2022. július 12-i ítélete, W O és J L kontra Minister for Justice and Equality, C-480/21, ECLI:EU:C:2022:592.

(191)  A Bíróság 2010. október 21-i ítélete, I.B., C-306/09, ECLI:EU:C:2010:626.

(192)  A Bíróság 2020. március 11-i ítélete, SF, C-314/18, ECLI:EU:C:2020:191.

(193)  A Bíróság 2020. március 11-i ítélete, SF, C-314/18, ECLI:EU:C:2020:191.

(194)  A Bíróság 2020. március 11-i ítélete, Openbaar Ministerie v SF, C-314/18, ECLI:EU:C:2020:191.

(195)  A Bíróság 2017. június 29-i ítélete, Baláž, C-579/15, ECLI:EU:2017:503.

(196)  A Bíróság 2017. június 29-i ítélete, Popławski, C-579/15, ECLI:EU:2017:503.

(197)  A Bíróság 2018. december 13-i ítélete, Sut, C-514/17, ECLI:EU:C:2018:1016.

(198)  A Bíróság 2023. április 18-i ítélete, E.D.L., C-699/21, ECLI:EU:C:2023:295.

(199)  A Bíróság 2022. december 8-i ítélete, CJ, C-492/22 PPU, ECLI:EU:C:2022:964.

(200)  A Bíróság 2023. április 18-i ítélete, E.D.L., C-699/21, ECLI:EU:C:2023:295.

(201)  a Bizottság C(2021) 7901 végrehajtási határozata.

(202)  A Bíróság 2023. január 31-i ítélete, Puig Gordi és társai, C-158/21, ECLI:EU:C:2023:57.

(203)   HL L 328., 2009.12.15., 42. o.

(204)  Lásd: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1727 rendelete (2018. november 14.) az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségéről (Eurojust) (HL L 295., 2018.11.21., 138. o.).

(205)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1727 rendelete (2018. november 14.) az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségéről (Eurojust) (HL L 295., 2018.11.21., 138. o.), 4. cikk (4) és (6) bekezdés.

(206)  Az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) irányelvei: „A joghatósággal rendelkező államok melyike folytassa le a büntetőeljárást?”, https://www.eurojust.europa.eu/sites/default/files/assets/eurojust_jurisdiction_guidelines_2016_en.pdf

(207)  A Bíróság 2016. július 28-i ítélete, JZ, C-294/16 PPU, ECLI:EU:C:2016:610.

(208)  A Bíróság 2013. május 30-i ítélete, Jeremy F, C-168/13 PPU, ECLI:EU:C:2013:358.

(209)  A Bíróság 2020. szeptember 24-i ítélete, XC, C-195/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:749.

(210)  A Bíróság 2020. november 24-i ítélete, AZ, C-510/19, ECLI:EU:C:2020:953.

(211)  A Bíróság 2021. október 26-i ítélete, HM és TZ, C-428/21. sz. és C-429/21. PPU. sz. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2021:876.

(212)   HL L 180., 2013.6.29., 31. o.

(213)  A Bíróság 2018. július 5-i ítélete, X, C-213/17, ECLI:EU:C:2018:538.

(214)  Az EEP-kerethatározat 28. cikkének (1) bekezdése lehetőséget biztosít a tagállamok számára olyan értesítés megtételére, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataikban vélelmezik hozzájárulásukat egy ilyen, ezt követő átadáshoz. A Bizottság rendelkezésére álló információk szerint csak Románia küldött ilyen értesítést.

(215)  A Bíróság 2012. június 28-i ítélete, West, C-192/12, ECLI:EU:C:2012:404.

(216)  A Bíróság 2016. szeptember 6-i ítélete, Petruhhin, C-182/15, ECLI:EU:C:2016:630.

(217)   HL C 223., 2022.6.8., 1. o.

(218)  a Bizottság C(2021) 7901 végrehajtási határozata.

(219)  Lásd a C(2021) 92 final bizottsági végrehajtási határozat 12. cikkének (2) bekezdését és I. mellékletét.

(220)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(221)  A Bizottság C(2021) 7901 végrehajtási határozata.

(222)  A Bizottság C(2021) 92 végrehajtási határozata.

(223)   HL L 312., 2018.12.7., 56. o.

(224)   HL L 280., 2010.10.26., 1. o. Dániára ezen irányelv nem vonatkozik.

(225)    

(226)  A Bíróság 2021. január 28-i IR-ítélete, C-649/19, ECLI:EU:C:2021:75.

(227)  A Bíróság 2022. június 30-i IR-ítélete, C-105/21, ECLI:EU:C:2022:511.

(228)   HL L 294., 2013.11.6., 1. o. Az irányelv nem kötelező Dániára és Írországra nézve.

(229)  2013/48/EU irányelv, 3. cikk (2) bekezdés.

(230)  A Bíróság 2020. március 12-i ítélete, VW, C-659/18, ECLI:EU:C:2020:201.

(231)  A 2013/48/EU irányelv 5. cikke.

(232)  A 2013/48/EU irányelv 6. cikke.

(233)  A 2013/48/EU irányelv 7. cikke.

(234)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/800/EU irányelve (2016. május 11.) a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról (HL L 132., 2016.5.21., 1. o.). Az irányelv nem kötelező Dániára és Írországra nézve.

(235)   HL L 297., 2016.11.4., 1. o. Az irányelv nem kötelező Dániára és Írországra nézve.

(236)   HL L 65., 2016.3.11., 1. o.

(237)  A Bíróság 2020. december 17-i ítélete, TR, C-416/20 PPU, ECLI:EU:C:2020:1042.